halottak napja, nov. 2.: a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a →tisztítótűzben szenvedő lelkekről. - A →halottakról való gondoskodás a vallástörténeti kutatások szerint ősidőktől fogva mindenütt megtalálható jelenség. A halottak ünnepe az ókori Rómában a →feralia volt. - Az Egyh-ban Szt Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyh. megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk. 998: kezdték az ünnepet, mely a 11. sz: a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Róma a 14. sz: fogadta be. XV. Benedek p. (ur. 1914-22) 1915: engedélyezte, hogy ~n minden pap 3 sztmisét mondhat; egyet egy konkrét elhunytért, egyet általában a →tisztítótűzben szenvedő lelkekért, és egyet a pápa szándékára. A bizánci szert-ban megfelelője a →lelkek szombatja. A szerzetesrendek külön napon emlékeznek meg saját halottaikról. - Néprajz. A régi m. népnyelvben lölkök napja, lelkeknek emlékezete. A jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből a gyakorlatban ~nak vigíliája lett. A temető (cinterem) valamikor körülvette a tp-ot. A halottat a gyászházból v. a tp-ba, v. csak a tp. előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szert., búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szert. alatt, máshol közvetlenül a temetés után (a tp-ajtóban v. a halott sírjánál) osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár. Az ősi hagyomány vidékenként más-más helyi formában maradt fenn. Az egyik jellegzetes változat szerint a hívek a ~i alamizsnát (kenyér, kalács, bor, zsír, szalonna, köles, bab) a tp-ban ilyenkor fölállított katafalk (gyászkoporsó) mellé rakták, ill. rakják. A koldusok, rászoruló szegény családok részeltetése a pap, harangozó, koldusbíró, templomatya által történik. - Miután a temető főként 1800 u. a helység szélére került, sokfelé az osztás a temető kapujánál közvetlenül történik, ill. már csak történt. Az ételeket kat. délszlávjaink hozzátartozójuk sírjára teszik. Olyan helyek is akadnak, ahol a gyűjtés koledálással, szegények számára való kéregetéssel megy végbe, miközben a lélekváltság harangját kongatják. Máshol, főleg Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el. - Mivel az archaikus fölfogás szerint a nap alkonyattól a köv. nap alkonyatáig tart, Mindenszentek napjának estéjét a →halottak estéjének is mondják. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte 1, esetleg 2 óra hosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a kk. legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szt Péter (†1072) említi. Annak a hétnek, amelyikbe ~ is beleesik, a szegedi nép ajkán →halottak hete a neve. - A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve. A Szegedről kirajzott Szaján bánáti faluban ilyenkor lisztet, gabonát, főzeléket is szoktak ajándékozni a szegényeknek. A koldusnak szánt kalács, alamizsna a halott megvendégelésének módosult, ker. változata. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Ez a hagyomány az 1950-es években a lehetőségek szerint már csak ~ra korlátozódott. Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki ~n földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg. - A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor. Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő torok csökevénye. A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni. Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a tp-ba litániára. Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek. A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt. Kethelyen ~n az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes. Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül v. a ruha megvizesedik rajta. - A székelyföldi Csíkdelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Még azon melegében átalvetőbe teszik és kiosztják a tp. előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik. Hasonlóan Gyergyócsomafalván, Futásfalván is. Itt annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak. - Kalácsot osztogatnak a koldusoknak, szegényeknek Kiskunfélegyházán, Szentsimonban és más helyeken is. Bélapátfalván Isten cipója sül. Nagykátán a tp. bejáratához tett kosárba vetik a hívek pénzadományukat. Ebből ajándékozza meg a pap karácsonykor a szegényeket. Hangonyban már csak a cigányok járnak alamizsnáért. Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a tp. előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíró osztott ki a koldusok között. Az égő kisgyertyákat itt az ablakba rakják ki. Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a 4 világtáj irányában 4 koporsóforma rácsozatot állítanak föl. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el. E hagyomány azonban régibb. Piliny palóc faluban a temetői nagykereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen v. idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani ~n a gyertyákat. Tompa bácskai faluban ~n a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele. Hitük szerint ez megvédi az üszögtől. - Hazai németségünknél az ünnepi fonott kalácsnak Heiligenstriezl a neve: Budaörsön a gyerekek keresztanyjuktól kapták ajándékba. A délszláv eredetű Bátyán ~n minden évben vittek kalácsot az előző évben Mindenszentektől elhalt családtagok sírjára, fehér abroszban. Öregek emlékezete szerint a fonott kalács mellett még rétest, olykor sovány pogácsát (kisele pogače), egyesek még birsalmát, tál babot is. Az ételeket a sírra terítették. Az egyh. szert. végeztével a pap, a harangozó, sekrestyés, ministráns gyerekek társaságában összeszedte, elrendezte. Kocsin vitték az ételeket haza, majd megosztoztak rajta. Ennek fejében a megvendégelt halottakért imádkoztak. Valamikor a halott koporsójába is raktak ételt. Szintén bátyai hagyomány, hogy este a család halottjaiért az asztal előtt gyújtanak gyertyát, a vízbe fulladt hozzátartozókért azonban külön az asztal alatt. - Hercegszántó régi sokác hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek és a tp-ba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak. Várják a pogácsát is. Előtte ui. a legények, fiúgyermekek a házak ablakai alá állva elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, majd beszóltak: kérünk a holt lelkek számára pogácsát. A végén megették és bort ittak rá. A pogácsa csak víz és só hozzáadásával készült. Valamikor a mohácsi sokácok is vittek kalácsot, bort, tojást a sírra. Ezeknek sorsára már nem emlékeznek. - Mikefa göcseji faluban az ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik, hogy „a családtagok el ne tetvesedjenek”. A magyarázat másodlagos, az eredeti szándékot már elfelejtették. A diófalevél, diófakoporsó a halandó embernek, ill. halottnak oltalma. A dió ugyanis kk. Megváltó-jelkép. - Vadamos göcseji falucskában úgy tartják, hogy halottak éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt nem szedik le, sőt tiszta tányért tesznek oda. Zalaszentbalázson a Mindenszentek rétesét meg a bort otthagyják éjszakára a halottak számára. Másik helyi hagyomány szerint halottak estéjén a tp-ban fölállítják a jelképes koporsót (tumba). Ennél imádkoznak, ájtatosságot tartanak a megholt hívekért. Az odakészített tányérba tett alamizsna a papé. Az ájtatosság végeztével a kántor hosszasan énekel. Ecsegen ~n az ünnepről maradt ételeket elviszik a misére és a tp-ajtón belül lerakják a szegények számára. - Szurdokpüspöki hagyomány szerint ~ra következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a tp-ba, ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják. - Kunsziget kisalföldi faluban az asztal hídján, vagyis a lábakat keresztben összekötő léceken gyújtják meg a család halottjaiért a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik. Az asztal alsó, homályos része mintha a purgatóriumot jelképezné. Ide kerül a gyertya Nagyhátán is. - Sokfelé szokás az égő gyertyát az ablakhoz tenni. A bukovinai Andrásfalván Mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet indult a temetőbe, amelynek 4 sarkában közösen imádkoztak, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. Együtt maradtak, az egyes sírokhoz külön nem mentek. Utána a körmenet visszatért a tp-ba, a hívek kezében gyertyacska, vagyis kis gyertya égett. Szokás volt gyertyákat is osztogatni egymás között, hogy este és a halottak hetének estéin otthon kölcsönösen imádkozzanak mellette egymás halottjaiért. ~n a tp-ba cipót vittek és a szegények között osztották szét. - A síroknak az ünnepen való fölvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása kat. népünk körében alig több, mint 150 é. szokás. A szokás a szegedi magyarság körében a 19. sz. 1. felében vált a bevándorolt ném. polgárság hatására mind általánosabbá. A kegyeletes gyakorlatot prot. népünk is átvette, hiába hadakozott ellene pápista szokásnak minősítve még a 19. sz. végén is számos öreg ref. pap. - Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi ném. hiedelem szerint a halott elviszi. A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át. A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szl. evangélikusság körében az I. vh. idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. Nyilván hasonló szándékú a hajdúsági m. ref-ok között is. **

Kühár-Radó:149. - Radó 1961:1395. - Bálint II:432.