eMagyarország pont "nép ügyvédje" honlappal

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 16. 11:00
Ez év végére már közel 2700 eMagyarország pont működik és ezeken hozzáférhető a "nép ügyvédje" program honlapja is - közölte Zalakomár hasonló létesítményének avatásán az informatikai és az igazságügyi miniszter csütörtökön.
A dél-zalai község művelődési házában 2,5 millió forint költséggel - ezen belül 1,5 milliós pályázati támogatással - kialakított eMagyarország pont többletszolgáltatása a "nép ügyvédje" honlap.

"Jogi ügyekben gyakran nem a pénz, hanem a szakszerű információ hiánya miatt jutnak nehéz helyzetbe a rászorultak. Ezért rendkívül jelentős, hogy ezen a csatlakozási ponton utazást, időt megtakarítva ingyenesen ismerhetik meg a jogi segítségnyújtás feltételeit, és letölthetik a támogatás engedélyezéséhez szükséges adatlapot is" - mondta az avatáson Bárándy Péter igazságügy-miniszter.

Hozzátette: az esélykiegyenlítésnek ez az eszköze eltünteti a kistelepülés és a világvárosok között információ hozzáférési különbséget és közösségerősítő tényező is.

A jogbiztonság erősítését is szolgálja, hogy a "nép ügyvédje" honlapot követően 2005-től hozzáférhető lesz az interneten a mindenkor aktuális, frissített jogtár is - tájékoztatott.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter elmondta, hogy a zalakomári és a többi eMagyarország pont nem csupán a világhálóhoz való hozzáférést jelenti, hanem azt is, hogy "konkrét ügytípusokban kap segítséget a lakosság egy állami szolgáltatás keretében".

Ez év végére már közel 2 700 helyen működik a "nép ügyvédje" honlappal is rendelkező eMagyarország csatlakozási pont, 2005 végéig pedig csaknem húszféle közhasznú szolgáltatás jelenik meg a hálózatban" - közölte az informatikai tárca vezetője.

Varga Miklós polgármester arról szólt, hogy Zalakomár sok hátrányos helyzetű lakója is azonos eséllyel, egy külön kiképzett könyvtáros segítségével veheti igénybe az eMagyarország pontot. A közeli jövőben teleházat is kialakítanak, nemrég elkészült turistaházuk pedig rövidesen megjelenik a világhálón.

A zalakomári művelődési házban heti huszonöt órában áll rendelkezésre az új számítógépes szolgáltatás.
Kulcsszavak: e-government

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05