Történelemportál

Turistalátványosság lehetne Zrínyi vára és a magyar Maginot-vonal

Rovatok: Hagyomány

A haditurizmus fellegvára lehet Őrtilos és Belezna: idegenforgalmi látványossággá tennék a két község között 2006-ban részben feltárt Zrínyi-várat, egyúttal helyreállítanák a XVII. századi erődítmény közelében vezető hidegháborús bunkerrendszer egy részét.

A vár helyén emelt emlékmű

A vár helyén emelt emlékmű

Évtizedeken át komoly vitát folytattak a várkutatók arról, hogy hol állhatott a költő és hadvezér Zrínyi Miklós egyetlen magyarországi erődítménye. A történészek sokáig csak annyit tudtak, hogy a vár — amelynek védői majd egy hónapig ellenálltak a negyvenszeres túlerőben lévő török hadak ostromának 1664 júniusában — valahol Zala és Somogy megye határánál, a Mura folyó közelében keresendő.

A hetvenes években Vándor László várkutató — aki ma a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője — ért el áttörést. Ő a korabeli leírások alapján a Zala megyei Belezna és a csak néhány kilométerre, de már Somogyban lévő Őrtilos között határozta meg az erődítmény helyét, s néhány, a helyszínen fellelt kerámiadarabbal igazolta álláspontját.

A várárok keleti oldala

A várárok keleti oldala

2006-ban aztán a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a hadtörténeti múzeum szakértői értek el újabb eredményeket: megtalálták a vár maradványait és az 1664-es ostrom nyomait. Nem volt könnyű dolguk: a földből, fából, vesszőfonatokból épített — Montecuccoli által csak “juhakolnak” nevezett — sáncvárat ugyanis végül teljesen lerombolták a törökök.

Két év telt el a — várkutatók szerint szenzációs — felfedezés óta. Ez idő alatt nagyszabású terveket szőttek régészek, történészek, muzeológusok és persze Őrtilos, valamint Belezna önkormányzata arról, hogy miként lehetne egyedülálló történelmi emlékhellyé, turisztikai látványossággá fejleszteni a különleges várat.

Négyesi Lajos alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője, a 2006-os kutatások hadtörténész szakértője elmondta: már létrehoztak egy kisebb, most Budapesten látható kiállítást, ahol az eddig előkerült hadieszközök, bombák, pengék, kartácsok egy része, valamint korabeli metszeteken az egykori sáncvár látható. Mindenekelőtt ezt a gyűjteményt szeretnék további kutatások során bővíteni, majd Őrtilosban vagy Beleznán — állandó kiállításon — bemutatni.

Emellett kialakítanának a vár maradványaihoz vezető tanösvényeket, amelyek mentén információs táblák segítségével mutatnák be a turistáknak az erődítményt, a csatát, valamint a védők és a támadók seregét. Mindemellett terveik között szerepel az erődítmény egy részének rekonstrukciója vagy méretarányos másolatának felépítése. Jelenleg ugyanis az egykori várból — néhány gazzal benőtt árkon kívül — semmi nem látszik, ezért fontos lenne, s egyedülálló volna Zrínyi erődítményének élethű bemutatása.

Mindezt Németh József, a nemzetvédelmi egyetem Zrínyi-vár-kutató csoportjának egyik tagja azzal egészítette ki: — Zrínyi horvát kötődései miatt szeretnénk minden eddiginél szorosabbra fűzni a kapcsolatot az Őrtilostól néhány kilométerre, a Mura, illetve a Dráva túlpartján lévő horvátországi településekkel. Reményeink szerint határon átvezető túraútvonalakat hozhatunk létre, s tovább bővíthetjük az először három éve megrendezett hagyományőrző fesztiválokat, amiken a látogatók a későbbiekben akár a korabeli ruhák, fegyverek másolatait is fel-, illetve kipróbálhatnák.

Négyesi Lajos és Németh József egyaránt megemlítette: noha elsősorban a Zrínyi-várat, az ostrom eseményeit, a korabeli hadászatot szeretnék bemutatni, más terveik is vannak a térségben. Őrtilos közelében vezetett ugyanis az ötvenes években épített — bunkerekből, géppuskafészkekből és lövészárkokból álló — magyar Maginot-vonal.

Ennek a védelmi rendszernek több eleme is megtalálható a Zrínyi-vár közvetlen közelében. Így pedig — a két kutató szerint — érdekes lenne, ha a XVII. századi és a hidegháborús hadászatot egyszerre tudnák bemutatni a tervezett szabadtéri kiállításon. Mint megtudtuk, egy bunkert már fel is tártak, kitakarítottak. A szakemberek megemlítették: mindez országosan egyedülálló lenne, Belezna és Őrtilos a “haditurizmus” fellegvárává válhatna.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!