Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
759.24 KB
2007-09-15 18:38:28
 Hódmezővásárhely, Andrássy u. 44.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
437
1720
Hódmezővásárhely, Andrássy út 44. Németh László mellszobra a Németh László Városi Könyvtár előtt

A könyvtárat 1880-ban alapította a város közgyűlése. A vásárhelyi kötődésű nagy író nevét 1976-ban vette fel.
Németh László a második világháborút követően több évig élt a városban. Irodalmat és matematikát tanított, s írói munkássága is rendkívül termékeny volt. Több művében, így például az Égető Eszterben is feldolgozta a vásárhelyi polgárok életét.
A könyvtár épülete előtt Tóth Valéria által készített mellszobra, az épületben pedig emlékszoba idézi a XX. század egyik legnagyobb gondolkodójának szellemiségét.
A Németh László Városi Könyvtár helyismereti különgyűjteménye négyezer olyan kötetet tartalmaz, amely vásárhelyi szerző műve, vagy a városról szól. A gyűjtemény őrzi többek között József Attila Medvetánc című kötetének első kiadását. A könyvritkaságok közül említést érdemel Szenci Molnár Albert (1574-1634) 1608-ban kiadott Szent Bibliája.

A fénykép 2007 júliusában készült.

Felh. irod.:

Arató László - Bátyi Zoltán: Hódmezővásárhely az alföldi művészváros. Hódmezővásárhely, 2004
www.hodmezovasarhely.hu
www.nlvk.hu/emlekszoba.php


Insert failed. Could not insert session data.