Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
891.62 KB
2008-07-03 10:40:30
 Sopron, Lehár u. 05. 1.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
195
665
Sopron, Lehár Ferenc utca 5.

Sopron külvárosában, a Balfi úttól nem messze, az egykori Malom utca 5. számú házban töltötte gyermekéveit Lehár Ferenc (1870–1948).
Édesapja, id. Lehár Ferenc (1838–1898) katonakarmester volt, akit ezredével együtt gyakran helyeztek más városba. Első gyermeke, a későbbi híres operettszerző Komáromban (lásd: Komárom/Komárno, Lehár–park) született, onnét hamarosan Pozsonyba, majd 1874-ben Sopronba költözött a család. Lehár ekkor még csak négy éves volt. A család szeretett volna itt megtelepedni Megvásárolták ezt a ma is álló házat, de csak 1877-ig laktak benne, mert hamarosan Kolozsvárra helyezték a családfőt. Idősebb Lehár Ferenc a Sopronban eltöltött néhány évben katonazenekarával jelentős hangversenyeket adott a városban, színvonalas repertoárral.
Sopron és ez a ház volt tehát a helyszíne Lehár kisgyermekkorának, s itt figyeltek fel először a szülők a kisfiú ragyogó zenei képességeire.

A fénykép 2008 júniusában készült.

Felh. irod.:

Schneidereit, Otto: Lehár. Bp. Zeneműkiadó, 1984
Szénássy Zoltán: Lehár. Bratislava, Madách–Posonium, 1995


Insert failed. Could not insert session data.