Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
803.24 KB
2008-07-03 13:18:04
 Sopron, Szent György u. 12. 4.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
199
614
Sopron, Szent György utca 12. Eggenberg-ház

A XV. századi eredetű, 1674-ben bővített, barokk homlokzatú Eggenberg–ház kapuját a brandenburgi választófejedelem címere díszíti. Udvarán emeleti árkádsor fut körbe. A soproni evangélikusok történetében fontos szerepe volt egykori tulajdonosának, a brandenburgi őrgróf rokonának, Eggenberg hercegnének, aki 1674–76 között engedélyt kapott házában istentiszteletek tartására, ami a Lackner–ház (Fő tér 7.) kivételével tilos volt a városban. Ebből az időszakból maradt meg a kapuval szemközt az épület mellvédjébe épített faragott kő szószék.
Alatta ajtó vezet a házban kialakított Liszt szalon helyiségeibe. A kávéházban kiállítás látható a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum (lásd: Budapest, VI. Vörösmarty u. 35.) anyagából a Sopronhoz több szállal kötődő Liszt Ferenc életútjáról. Lisztet és körét egy nagyméretű freskó is megidézi a szalon központi helyiségében. A kávéházban rendszeresen koncertekkel és gasztronómiai eseményekkel hódolnak a halhatatlan mester előtt.
Az épület előtt járdába ágyazott kis bronztábla jelzi, hogy e hely a soproni Liszt Ferenc sétaút állomása. A közelmúltban jelölték ki azt a virtuális útvonalat, amely Liszt legfontosabb soproni emlékhelyeit köti össze, s melynek további pontjai a következők: Fő tér 8. (Storno–ház), Templom utca 6. (Bezerédj–ház), Petőfi tér 3. (a régi kaszinó), Széchenyi tér 15. (Liszt Ferenc Konferenciaközpont – az egykori új kaszinó, illetve ennek Templom utcai oldalánál álló Liszt–mellszobor).

A kép 2008 júniusában készült.

Felh. irod.:

Czellár Katalin: Sopron. 3. jav. kiad. Bp. Panoráma, 2000
www.lisztfestival.hu

Insert failed. Could not insert session data.