Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
724.16 KB
2008-07-03 13:37:00
 Sopron, Szent György u. 24. 1.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
189
598
Sopron, Szent György utca 24.

Az 1860 körül emelt romantikus stílusú épületben lakott Frankenburg Adolf író, szerkesztő és Carina Anna operaénekesnő.
Miután belső munkatársa volt Kossuth Pesti Hírlapjának, Frankenburg indította útjára a magyar irodalomtörténetben jelentős szerepet játszó Életképek című folyóiratot. Működése nem volt ínyére a kormányzatnak, ezért 1847-ben kancelláriai titkárnak Bécsbe helyezték. Mintegy két évtizedig élt ott. Sok zaklatásnak volt kitéve, ugyanis gyanúba fogták, hogy szerepet játszott a bécsi felkelés kirobbantásában. 1866-ban nyugdíjazását kérte s hazatért Magyarországra. Második felesége volt Carina Anna, aki 1863 és 1867 között állandó tagja volt a Nemzeti Színház operatársulatának. Ezután Bécsbe szerződött, s a pár a közeli Sopronban telepedett le. Csak hosszú együttélés után, 1881-ben tudtak házasságot kötni, amely rövid életű lett: Frankenburg 1884-ben, Carina Anna 1885-ben elhunyt.
Sopronban Frankenburg megalapította az Irodalmi és Művészeti Kört, mely később felvette nevét.
Az épületen csak Frankenburg nevét örökíti meg emléktábla, Neszthy Egonné Haich Erzsébet munkája (1934), s évszáma is hiányos.

A kép 2008 júniusában készült.

Felh. irod.:

Berecz Dezső: Frankenburg Adolf harmadik felesége. = Soproni Szemle 1941
Berecz Dezső: Megemlékezés Frankenburg Adolf halálának századik évfordulóján. = Soproni Szemle 1984. 3.


Insert failed. Could not insert session data.