Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu megjelenítő: Windows Mac OS Android

 
41.42 KB
2008-02-01 13:46:03
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1297
2756
Rövid leírás | Teljes leírás (11.75 KB)

Cím: Zala megye története a középkorban
Szerző: Holub József (1885-1962)
Szerz. közl.: Holub József
Kiadás: Pécs : Dunántúl Egyetemi Nyomda, 1929-
Kötetei: 3. köt., A községek története
ETO jelzet: 943.912.1 ; 908.439.121
Tárgyszó: Zala
Szakjelzet: 943.9
Cutter: H 77
Nyelv: magyar


RÉCSE
(Kisrécse és Nagyrécse Zala m. nagykanizsai j.)
Ma Nagy- és Kisrécse Nagykanizsától északkeletre. 1263-ban és 1264-ben találkozunk vele
először Bille határjárásában /ÁUO. VIII. 65., 118./. 1263-ban ugyancsak föld-nek mondták, de
1264-ben már a Szent Kereszt tiszteletére avatott egyházát is említik, tehát egyházas, nagyobb falu volt. De korábbi történetét is ismerjük. IV. Bélának szüksége lévén komári földekre, Kamár fiaitól, Mihálytól és Györgytől, továbbá Sykem és Mikó fiaitól – akik zalai várjobbágyok voltak
elcserélte komári birtokukat, Récsén adva nekik helyette földeket. Kamár fiainak érdemeiért azután ezeket IV. László 1275-ben a nemesek közé emelte /ÁUO. XII. 699./, Récse földjükkel együtt.
1340-ben találkozunk ismét Kamár fiaival,– ha ugyan ezek azonosak az 1275-ben szereplőkkel ?
Orosszal és Mihállyal, amikor Sülyön birtokot vásároltak Sülyi Petőtől /Sopron vm. lt. Középkori
okl. 16.– gyanús hitelű oklevél, mert nagyon időseknek kellett ekkor már lenniök!/.
Többet nem hallunk ezekről, s 1325-ben, amikor ismét feltűnik Récse emlékeinkben, vajdai
nemesek és az Osl nembeli Lőrinc mester, a Kanizsaiak őse, pereskednek Récséért, s a király a zalai konventtel megjáratta és felosztatta ezek közt e birtokot úgy, hogy az északi fele a vajdaiaknak, a
déli pedig Lőrincnek jutott /ZO. I. 187-9./. Lőrinc mester királyi adomány címén jutott itt birtokhoz.
T.i. a hírhedt Héder nembeli Kőszegi Henrik fia Miklós birtokát kapta meg, akihez viszont vétel
útján jutott Tiborcz orvostól. Eredetileg Márk fia György zálogba adta részei birtokát Tiborcznak,
később azonban eladta neki /ZO. I. 309./. 1335-ben Márk fia György fia János perrel akarta
megtámadni e birtokért Lőrinc fia Jánost, azon az alapon, hogy Miklós nádor jogtalanul és
hatalmasul foglalta el Tiborcz birtokát; a zalai konvent azonban megállapította; hogy Tiborcz orvos eladta azt Miklósnak.
Amikor 1325-ben határt jártak a vajdai nemesek és Lőrinc mester récsei birtoka között,
megemlítettek Récse közvetlen szomszédságában egy Kuráz nevű falut. Ebben egy kápolna volt, s azért Kurázkápolnairécsének is nevezték. Ezt a birtokot a harmincas években Baczonaki Nagy
György kapta adományba a királytól, aki 1335 táján a keleti felét osztály és rokonság címén
Baczonaki Dénes fia Mihálynak engedte át; Mihály azonban 3 márkát fizetett neki azon költségek
fejében, amelyekkel e birtok megszerzése járt /Dl. 24.895./. Ez az oklevél azt is mutatja, hogy ekkor már egybeolvadt az eredetileg két falu. De nem az egész falu volt a Baczonakiaké, mert 1338-ban
Kurázrécsei Tamás fia Egyed fia Kotormánról olvasunk, aki egy kaszálóját eladta Tamás
mesternek, Kanizsai János tisztjének. Eredetileg ez a kaszáló, mely a két Récse közt feküdt,
Récséhez tartozott, de később Kotormán ősei szerezték meg /Dl. 3196./.
Kanizsai Lőrinc fia János mester, udvari ifjú, 1337-ben az atyjuknak adott királyi adomány
megerősítését kérte Récsére, amit meg is kapott /Fejér: i.m. VIII/3. 219./. Ennek valószínűleg az
volt az oka, hogy, mint láttuk, 1335-ben Récsei György fia János perrel támadta meg Lőrinc fia
Jánost Récse miatt. Ez a per 1336-ban is folyt még /Dl. 3003./, s 1337-ben a nádor a budai káptalant vizsgálatra küldte ki, amelynek eredménye az volt, hogy ezt György, György fia János atyafia, úgy adta el Henrik fia Miklós fia Miklósnak, s erre Csornai János mester /Kanizsai!/ esküt is tett. A káptalan meg is becsülte e birtokot, és megállapította, hogy 112 hold és 6 házhely nagyságú /Dl. 3118./.
Hamarosan új vizsgálatot is elrendelt a király Récsei György fia János kérésére arra vonatkozólag, hogy Lőrinc mester az esküjébe beleértette-e a Szent Kereszt tiszteletére avatott
egyházat s az erdőket és kaszálókat. Kiderült, hogy nem, mert csak a 112 holdra és a 6 házhelyre
tett esküt /Dl. 3149./.
Mint láttuk, vajdai nemeseknek is volt itt birtokuk. 1358-ban Vajdai László fia Péter récsei
részét 23 penza széles bécsi dénárért zálogba adta Kanizsai Jánosnak, ugyanakkor Nagyvajdai
Domokos fia Mihály is elzálogosította neki itteni részét /Anjoukori okmt. VII/ 91./, Vajdai Miklós fia Beke pedig egy kúriahelyet /U.o. 223./.
A már említett Baczonaki Dénes fia Mihály fia, Miklós, kurázkápolnai részét, melyet mint
láttuk, atyja a rokonától kapott, 1370-ben eladta 10 márkáért Kanizsai János fiainak /Dl. 5858./. Ez alkalommal fordul elő utoljára e néven, de már 1359-ben Kápolnásrécse néven szerepel /Dl. 4900./, ami azután állandó lesz később. A récsei nemesek jó részével annak a pernek kapcsán ismerkedünk meg, amelyet Andi Tamás folytatott récseiekkel egy 12 hold vitás terület miatt. T.i. az volt a kérdés, vajon ez Andból
szakíttatott-e ki s magvaszakadt birtokosé volt, vagy pedig az Récséhez tartozott mindig. Az
alperesek a következő récsei nemesek voltak: Benedekfia Pál, Mihály fia Miklós, Beke fiai, Jakab és Péter és János fia Ferenc. A kihallgatott tanuk közt voltak: Miklós fia János,– továbbá Kápolnai Tamás fia Jakab, Tamás fia Demeter és Kotromán fia Benedek, valamint az alperesek tanúi közt Kápolnai Péter fia Mihály /1372. IX. 26. N.Muz. lt.; kiadva: Ómagyar olvasókönyv 208-213./.
Mivel ezen a vidéken Kápolna nevű falu nem volt, kétségtelennek látszik, hogy Kápolnásrécsét kell értenünk rajta. Ezt megerősíti az is, hogy az említett Kotormány vagy Kotromán 1338-ban szerepel, mint Kurázrécsei Tamás fia Egyed fia Kotormán. Később az ágában családnévvé lett e név és 1452- ben Kápolnásrécsei Kothormán családdal találkozunk /Sopron vm. lt. középk. okl. 117./.
1398-ban Vajdai Illés fia György fia Péter, mivel pénzben nem tudta kifizetni Rajki Miklós
fia János fia Györgynek a nagyanyja után neki járó leánynegyedet, vajdai, kisvajdai és récsei
részének negyedét adta neki /ZO. II. 291./.
A XV. század derekáig nem hallunk most egyik Récséről sem. 1453-ban Kápolnásrécsei
Demeter fia Jánosról olvasunk, aki mint vármegyei ember megy ki Egyházasrécsére /Dl. 14.732./.
Mint láttuk, ez időben, 1452-ben szerepel a Kápolnásrécsei Kotormán család is: Kotormán Gál,
Péter, János és Antal, – továbbá a Kápolnásrécsei Lőkös-család is ez időtájt tűnik fel. 1358-ban
találkozunk Récsei Lőkössel /Anjoukori okmt. VII. 329./, aki 1359-ben Kápolnásrécsei néven
említtetik György fia volt /Dl. 4900./. Kétségtelen, hogy ennek az ága szerepelt később Lőkös
családnévvel. 1452-ben Lőkös Antallal találkozunk /Sopron vm. lt. középk. okl. 117./.
A század derekán megjelenik itt is a nagy szerző, Csapi András. 1454-ben Kanizsai László
fiaitól veszi zálogba itteni részüket /ZO. II. 556./,– 1456-ban Vajdai László és Benedek itteni
részüket elcserélik vele /U.o. 562./, s ugyanabban az évben Kanizsai Imre is neki adja zálogba itteni részét a hegyvámmal együtt /IV. 5. N.Muz. lt./. Csapi Mátyástól szabad rendelkezési jogot kapott birtokaira 1459-ben /Dl. 15.334./, s ezeket, köztük récsei részét is, 1465-ben lányaira hagyta /ZO. II.
583./. 1464-ben Kanizsai Miklós és László zálogosították el neki itteni részüket /N.M./, néhány hét múlva újból zálogba adják neki itteni részüket, ami e birtok fele volt /Dl. 15.981./.
1466-ban két alkalommal is elzálogosították neki itteni részeiket /VII. 27., VIII. 17. N.Muz. lt./. Szerzett zálogosbirtokot Kápolnásrécsén is: Kothormán Antal fia Márton és Kothormán Miklós fia Péter az említett Antal fia Albertnek s fivérének, Mártonnak /frater uterinus!/ részét, – továbbá Péter bizonyos itteni szántóit elzálogosították Sárszegi Szabó Gergelynek, 1468-ban azután az özvegye mindezeket tovább adta Csapi Andrásnak /II. 7. N.Muz. lt./.
1468-ban Bencerécséről olvasunk, amely nem lehetett más, mint Récsének Bencze felé eső
része. Bekös Imre ekkor 3 ½ hold szántóját itt, a Bánpuszta nevű helyen s ugyanannyit a
Nagyerdőalja dűlőben s két rétet Bencerécsei Kozma Tamásnak és Jakabnak zálogosított el /XII.
13. N.Muz. lt./. Nagyon valószínű, hogy ez a Bekös-család attól a Beköstől kapta a nevét, akivel
1375-ben találkozunk itt, amikor Kanizsai Miklós pereskedett Andi Györke és Récsei Mihály fia
Miklós és Récsei Bekös /Bekus/ fia Jakabbal /ÁUO. XI. 525./. Bekös Imrével és Kozma Tamással később is találkozunk. 1479-ben Benczei Imre fia András és lánya, Dorottya, a kúriában panaszt terjesztettek elő, hogy 1478-ban Oláhi Fodor István, Benczei /!/ Bekös Imre és Récsei /!/ Kozma Tamás és feleségeik biztatására tíz hold szánót elfoglaltak Benczén, And felől, – azonkívül
Kápolnásrécsei Márk fia Mihály egy kápolnásrécsei lakatlan telküket elfoglalta /Dl. 18.256./.
1485- ben Kápolnásrécsei Imre deákról olvasunk, akit Agáta, ö. Nagyszakácsi Veres Györgyné eltiltott bence- és kápolnásrécsei részek elfoglalásától és elidegenítésétől.
A nyolcvanas években új birtokosok tűnnek fel itt. 1479-ben a budai káptalan bencerécsei
jobbágyairól olvasunk /1479. Dl. 18.459./, 1482-ben pedig a Bajnai Bothok – András és János –
birtokai közt találjuk Récsét /Dl. 19.025./. 1484-ben Both János veszi zálogba Kanizsai Miklós
récsei részét /Dl. 18.984./. Ezt 1495-ben, Miklós halála után, ki akarta váltani Kanizsai István, de
Both András és János özvegye s fiai nem akarták kiadni. A per ezért még 1524-ben is folyt /Dl.
20.327./.
Az 1513-i adólajstrom Récsén Both Ferencnek 7 s a plébánosnak 1 portáját említi; ezenkívül
egytelkesek voltak Récsén Endes Ambrus és Kempe János, Kápolnásrécsén pedig Kovács Miklós
és ö. Porkoláb Bereckné /Dl. 32.206./. Ezeken kívül 1456-ban még Récsei Kenyre családról
olvasunk /Dl. 15.013./, 1507-ben pedig Récsei Nemes családról, melyből Gergely királyi ember volt
/Zalavári ap. lt. 34./.
E g y h á z a igen régi olt. Amikor 1264-ben Bille határjárásában említik e helységet, már
akkor megvolt a Szent Kereszt tiszteletére avatott egyháza /ÁUO. VIII. 118./. 1325-ben azt írták,
hogy ez kőegyház volt /ZO. I. 187./. Sőt azt is tudjuk, hogy a Sz. Kereszt felmagasztaltatásának
tiszteletére épült /1453. Dl. 14.732./. Erről az egyházáról nevezték az egyik Récsét
Egyházasrécsének. Plébánosa 1431-ben László /ZO. II. 474./, 1455-ben Gergely volt, aki egyben
alesperes is volt /Zalavári ap. házi lt. 9. 2. 1./, 1456-ban Lőkös /Dl. 15. 013./, 1523-ban pedig
György /Rajky-lt./.
A másik Récsén, Kurázrécséjén vagy Kápolnásrécsén – mint neve is mutatja – kápolna állt.
Első említését 1338-ban találjuk /Dl. 3196./, s fennállt 1468-ban is /II. 7. N.Muz. lt./.