Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
13.7 MB
2008-08-13 08:47:38
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
516
5619
Rövid leírás | Teljes leírás (1.28 MB)

Zala 1948. szeptember

Nyári gyakorlat keretében készítették: Dezse György, Bagladi Milán, Németh Miklós.

A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.

53. évfolyam 200. szóm.
Naiíykantzsa. 1948. szeptember 1. szerda
Ára 60 fillér
26 mázsa gabona gyűlt össze Nagykanizsán a hadifoglyok javára
Mezőgazdasági gépállomást létesítenek Kanizsán ?
Meglopta apját egy fiatalkorú
A MÁLLERD LENTI ÉLÜZEME
második lett az országos munkaversenyben
6940 dolgozó között osztják fel a kormány öt és félmilliós jutalomdijait
Az Országos Munkav\'i\'rseny Iii-zoi\'^á:.\'"hétfőn ismerteik" a március l.Vín kezdődött és augusztus l.Vén /;íru!l négy és félhónapos nitinka-wrseny eredményeit. I\'ii\';)s László, a Mnnkawrsony Bizottság titkára Ír. ¦vzáiiíolójáiian ismertette az egyes iparágakban elért eredményeké! ás i :;n.k kapcsán megállapította, hogy :; \\.i-ipari aa :i hároméves lervmeg-¦eleiű előirányzatihoz képest az ü/i\'iüi\'k átlagosan 10—12 százalék-ka! termeltek löbix\'t. A pamutfonó-.!-\'¦ k :\\y. előirt 7.370.000 kg. fonál he-ivf\'.i 7..SI56.OOÜ kg-ot tormellck. lla-^itil.\'j iT.\'ilményeket mutálnak lel a/ ürküitsrL.\' csökkentése te:vn a In\'i-iivásíullnn. a\'iol a teljes terim\'léü emelkedése invllett a minőség is 2>S százalékkal javult.
\\ Köziek iir-slien a verseny clíilt
tj^, félév állagában (il). I I i\'gvs.\'.!»-jiin.iü volt :i vtisiiti műhely leljcsit-iiirnyi. A iminkiiviTM\'iiy végéi\'.1 ez n sz.ini I2ii.ui jiinmir.\' en«\'ll;o<l.\'lt. t\'K.Mii\'iilikn:- íi/ i\'fjvKi\'rtiflrniii kóllM\'-«ej m.TM\\ loiliilról llS.JI!) r<> lnl-
Pifos László, a továbbiakban Ix.1-szúnioll arról, hogy milyen arányban részesülnek a munkások a kormány ."> és félmilliós julalmál)ól.
Százki\'t munkás ,100<k Tizrnrgu 2000. .\',66 munkás 1500. 2663 munkás loOO és Í030 munkás ~>00 forintos jutalmai kapót/, n&szrscn tehát (JÍ)iO munkást jutalirartíik mry az első mun-k ivrrscnybcn végzett jó munkájukért
Beszámolója vegén Piro; László ismertette az uj ölhónapos munkaverseny jelenlegi állását és hahgsu-lyozla, hogy uz elmúlt hetek nlall
az üzemek nngyrésze már liejelon-tette csatlakozását és igen sok üzem benyújtotta részletes versenylonét is. Megállapította, hogv özek a ver-sen\\Hen-ek már az előző munka-verEcny tapasztalatain épültek föl, ezért amazoknál jobbak és ijry bizo-V!_\\-osan számolhatunk arra. hogy az ujabb inunkawrseny még komolyabb eredményeket hoz.
A twmap kihirdetett eredmény szerint a luunkavcrsenyben első ho-l.ven élüzem lett az -Cjsaegedi Göz-fürésziizem ós LádagyAr Szetíed, a második élüzem. a "Malk-rd Ivnli {jűzrürészüzeme.
Tovább folytatják a moszkvai tárgyalásokat
4 tfuDM lelalyta:«il kilencedik aegbeMAlri uihalm.ival a Dvujait hattltnak kiküldöttel két ós tél oran kere«<illl tanácik«z>ak Mnlcter kUIU«rn>tnl«iterrel a Kremlbeu. A megbeuelétfkea Vlilatztcy kUIU«T tulalix\'erheirattei la lelnn volt B»deli Smlth oiuuiitiI USA D»gykrt?et a (•uácikuainltról t«1ó eltavuzi«Hker kl]elent»(ie:
Mi titt ntm Itit ktthminy, a tirgytlitoktt fo/yit(/uk.
A, nyugati hatalmak k«p?liel0l ¦ taaicikotái után ai amerikai nagy-kavat>«v»n Jöttek »¦)(• tárgyaUira.
RÖVID VILÁGHIRADÓ
Nimtior$tég
Szökm-k u lóriiul vúrojil liiniicít íTUki\'li.siil A szocliílileiiioUralft eso-l>orl elnüko Düsseldorfba lepfllt. Paul Loi\'Ik-1, :i Mcichslax voll elnö1 ke ugyancsak váratlanul nyugatra repült. Az iinuTikaiiik és angulok tudvalevőleg nc:n akarják kiüriteni Berlin nyugati szektorait. A franciák hajlandó k-nnének lxrlini övezetüket kiüriteni, de az angolszászok megfenyegeétlék őket, hogy megvonják tőlük a Marshall-s.\'gély folyósítását. Spanyolország
A párisi nagykövetségen titokzatos megbeszélések folytak Don Jüan spanyol trónkövetelő és Franco kövek\' között. A megbeszélés Amerika közvetítésével jóit létre és azt bizonyítja, hogy Franco szívesen megegyezik a nionarchistákk\'.il, csakhogy rendszerét elfogadtasa és hatalma ne csökkenjen Bizik abban, hogy nagyobb amerikai kölcsönt kap és meghívják a nyugati tömbbe. Csehszlovákia
Vasárnap ünnepelték a partizán felkelés 1-ik cvíordulójal. I\'rápal an KojK\'Cky tájékoza\'ásiigxi minis/t.T irondotl ünnepi l.eszédel. A Kassán lendezetl szlovákiai országos ünnep-sé^eu halároznli javailutol fng.idlak el, amely kimondolla, hogy a s/.l,i-vál< iK\'hiz.\'l uiinili\'j ükkor (Mlo u vl-rayz.\'ís kors/.ukál, .nniko: huladó szellemű wwlül vnltnk.
Rendezik a textllplncot
Megszűnik & feketéxés • textilárukban
öícsó iskolaruhát hoznak forgalomba
ax útllaml
A/. ú!í»n)0»itott Icxtiliruirak fcl-lié^zü.tok az őszi és tói! idényre. A^ Miami fonoda üzemije!iclyozéao ici-eiővú tetto, hogy a gyárak a- ta->a>iimi lé-nyogo.sen finofiiabb müió-^ \'_\'ü fonaat liasznúijanali fel. A .Va_\'\\ar Textilipar vezetói a műit lajokljan a textil ártórdósónek prob-lóaiiiirói fontós tanácskozást foly-1 attak, melyrják eredményeképpen in..-i;szünik a textiláraik noaiílszei*te-loiisúge. Már a közoijövóbon a női kelmék között eddig erváiiyixsn volt 15—20 fée ár me^zünik a helyettük háromfelé niünősigü teinicktít hoznak forgalomba 08 pedig 95, 125 ős 150 forintos ári;&n. A 400 ee 420 gi-amm sulvu férfiszöretek ára iáü, 155 & 17Ö forint lesz. A 480 granm.os iiehóz téli szövet 180 fo-f\'nt, 195 63 205 forintos árakon keiüi forgaioinbe. A fázisadó bo-
votéjévij aiKSoiíitixan ugyancsak váitoznak a töbl)i texti.úrufe árai és megszűnik az az áliajot, hogy a neni ál.amositctt gyárak által gyártott textilái\'ukat loketo áron ^ehesson eladni, i.Ietvx) forgulomba hozni.
A Textilipari Igazgatóság konfekció osztálya feíkészuit az iskolaruhák készítésére. Néhány nappal ezoiőtt gvermeJiruhaueniytatót rendezett, ainolyen oícsó és jóminóségü íiu- és leányruhát mutattak be. Az ál.ami áruháaak a közeJi napokban a piacra dobják az uj tipusruhúkat, amol^-ek csinosak ós tetezetős kivi-te.Wii készültek. Az állami áruházaknak ogTÓbként az a terve, hogy teljesen különálló g^ennekruha áruházat nyit meg, ahoi a btfri holmiktól a 15 éves fiuknak való tuháig minden g^ermekruhát árusítanak.
Tiiiakozó gyűlésekkel, sztrájkkal
demokratikus kormányt követel a francia nép
Ma délután ül Sssze a francia nemzetgyűlés
Schuman volt miniszterelnök,akit Auriol köztársasági elnök kormány-alakítással bizott míg. hétfőn tanácskozásokat folytatott, majd közölte, hogy vállalja a megbízatást. A nemzetgyűlést ma, kedden délutánra összehivták. Valószínűleg Schuman addig összeállítja az uj kormány névsorát. A francia kormányválság azonban sokkal mélyebb, semhogy személyi változásokkal megoldható lenne. A francia nép nagy tömegei rendszerváltozást követelnek. A közhangulat hatása alatt a Kommunista Párt mind sürgetőbben foglal állast a demokratikus cgységMormány követelése mellett. A baloldali politikai körökben ugy vélik, hogy a iflostani bel-
Vas Zoltán lesz az MTK elnöke
Az MTK szerdára rendkívüli gyü-léet hivott üaszo, amelynek ogyotlen napirendi pontjja az uj elníik meg-Tálagztaaa. Az ccveeüjot elnökévé ^.vhaiigulag Vas Zoltán minisztert, a Gazdasági FótenÁcs főtitkárát jetoltók. Av rendkívüli Qíés a Hun#á-r:»-uti 8portpálva cl\'ubh»lyiíó délután 4,inakor kezdetik.
A Riagyar-román vegyesbizottság befejezte tárgyalásait
Markos tábornok elrendelte a/.eddigi területi parancsnokságok ínetf-szüntclését és helyellúk hadosztályok felállítását rendelte el. Ugyan-akkor megalakította a legfelsőbb katonai tanácsot. A szabadságharcosok a Grammosz hegységben rajtaütésszerű támadásokat hajtottak végre,
Macedóniában löbb helységet elfoglaltak. Az elért sikerek az athéni monarcho-fa->isztn hadvezetésben teljes fejvcszleltséget idéztek elő. Markas csapatai a monarcho-fasiszták-tól zsákmányolt fegyverekkel harcolnak.
politikai válságban értékes irányt muUt az egjik vidéki községben megtarlo\'.t időszaki válaszlapok eredménye.
A közséyi tanácsi vá\'asztárol.on ugyanis a közséyi Kommunista Párt jelöltjei ara\'tak győzelmet.
A helyzet azonban továbbra is zavaros. Éppen Schuman megbízatása mulatja, hogy a kormány többségben levő pártja mennyire képtelen olyan kormányt létrehozni, amely szembe tudna nézni a feltornyosuló kérdésekkel. A valóság az, hogy Franciaország feltámadását és függetlenségét csak a nép bizalmával rendelkező demokratikus népi kormány tudja biztosítani.
Az ország minden részéből tiltakozó gyűlésekről ós sztrájkokról érkezik hir. A tüntetők és sztrájkolok nemcsak béremelést követelnek és nemcsak a közszükségleti cikkek árának emelése ellen tiltakoznak, hanem a demokratikus egységkor-mány megalakításáért is sikra szállnak.ZALA
194&-Z
KEVÉS BEFEKTETÉSSEL IS LEHET
NAGY EREDMÉNYEKET ELÉRNI
EZT BIZONYÍTJA A LOVÁSZI GÁZKOROMGYÁR,
amely máris sokezer dollárt takarít meg a népi demokrácia államháztartásának
Macisán főim a lovászi domb to-tején ezüstösen fsiiloíiia\'c a dékitáni bá.!r\\a:tt napsütésben a gazol in-te lop tonnái. Nem messzo \\ö\'-o o;y kis liget közepén i\'iil a, MAOIiT "egyik lecfiataiiiUio Lwem?: a gúzkoroingyár. Eiiontótbon a gazolin-telep fénvo8 totojéwl, itt minden sötét foiliobo burkolózik. .A zö.;l fák a kis ligetben, a gyepi?, \\b az épületek is\'to-romjuai vatmak levonva, l\'gy ívéz ki oz a kis tolop, mintha örökké srvászoina; j»Oíliir jókedvű doigozók jönnek-mennok és inunk;!.kodnak eüé.-\'Z aap a gázkoronigyár körül.
— KrrJ iiuíí a madarak i-s fokíték — mondja Tóth György novetvo. Tóth (jyörgy a motort kezeli. Karmos arcából csík hófehér fogai rao-so.yonr.ai; ki. Va.óban a lovászi verebeket már messziről íncj; loliet ismerni, nion tolJazatukat mély-ieketo rétogirel vonta bo a korom. Lovásziban" mondják is: ni-ni ez u veréb a liget-hó, jött. Megismerik...
A közel 100 méter hosszú k&zán-Imzban a tulajdonképpeni .^várépü-.eti«n« éjjc.-nappal eg a gaá. I"er-8/0 a környóken a hőség szinte ei-?iaelhotel.e\'n. Ebben a hosszú, alacsony cpü^\'tlieii készu. a gázkorom. Berendezése bámulatosán egyszerű. Az Opüjet Ite.-sejótan feiairgatottt U vauikat nya!do»s:i a jx/lz \\ángja és oz-eken az l" vasakon rakódik le a korom. A leiakódott korom az U vu-sa\';rói töicsóiiakbe hullik, amit egy spirál szá.iitt a finomítókba.
Ami korom innét kikerül, az a legfir.omabb áru, amit ma Európaiján gyártanak. A koronigyár vezetője ó.\'mondja, hogy a világon mindössze négy íiyen ge.2korom.gyar von. Azt is tőle tudjuk meg, hqgy az oj-muit év decemberében, amikor mog-Lnduit a íí>áilás, najponta mindössze 40 kilogramm gázkormot tudtak produkálni, niig\'ma folyton javítva a Iwnoiulozésoket, 112\' kilogramm kormot lennel a kis űzöm 24 óra alatt.
A (fázkoi\'omuftk óriási jolontöségo vftn. A iíimimigyúrtásnál nélkülöz-hetollon, de alapanyagát kéj»zi a legriiiomaii1) n\\o:i dalesteknek is. MiajívarorszHifiiak foj.ott-gumnii- és nyomda \'pára van, isjy komoly do.lir-ös9zegckol koi.ott fordítani a nélkü-lözhctet.on korom, lieizorzéaéiie, a melvJinport-korom azon.l»an íényo-jjesoir rosszabb minőségű volt, mint amit a lovászi gyár termei.
A gúzkoromjjjárban mindössze- 6 dolgozó rn.unkui\'Jkpdik. Hat ember alván értékes árut terme.\', amely komoly sogitséaoi jelent a magyar gumi-és f-astéligyái-tó iparnak. Persze a teljes szükségletünk fedezésó-hez mé-r távolról som elegendő az a korommennyisésr? amit lovásziban gyártanak, Kezdetnek azonban oz is nagyon szép. Ezon a kis te.epon kísérletezték kí mindon csinvjit-binját a gázkorom, gyártásnak és most nyugodtan hozzafogliatnak már egy nagyobb üzeni létes:tésél.ez is, ftniely mint mondják, szintén igen olcsó" eszközökké.\' keresztülvihető. Ha meggondoljuk, hogy a most termelt napi tázkorom mennyiséget mindössze 1180 köbméter "gázBól meri, akkor a még mindig levegőbe bzáUó több 8zazezor köbméter gázt, vagy annak egy részét felhasználva, oiyan kazkoróm-üzernet tudnának létesíteni, ameuy nemcsak a teljes magyar szüksóg\'ütet fedezné, hanem e fontos ipari nversanyagbói komoly kivitelt is leliűtoré tenne.
A eazkoromgyar teljes termelését a budapesti ruggyantaárugj-ár veszi át o.yan áron, ameú\'y ötvenszoreso hnnak a gázárnak, amit ma a tüze^ lésre íeihassmált gazért kap a MA-ORT. Világos: mindent e.1 kell fcö-sebb nyers- és készanvaiokat irvár-tftnák.
Tudjuk, liogy az amerikaiak, akik a magyar félfasiszta, ós piogvásáro.t koraiáiiytényozök segitségévoí taijo-son iniryen jutottak a magyar föld legiiatfxóbb kinoséliez, az olajhoz és a gázlioz, nem arra törokiodtek, hogy a magyar gazdasági életet iparvái\'la-lotok iútositésévol orósitsék, liánom olJenkczúlog, ária, hosv a iiénzt innét olvihe-Hw\'-k. llta a .\\IAOK11 a í
gotog púnzt felemésztott luxu&kiadú-sa: IiDiyett mo:lorn termei) eszkíizö-ket vásárolt voina, akkor ma nom tcnno\'.ési i\'odukcióró. kellone Ixíszél-nünk, hanem arról, hogy ho. létesit-swnok ujabb és ujabb vogy így árakat, amelyek a millió és millió köbméter levegőbe szálló gázl>ói a, logértúko-lovogsobh nyers- és ké^lt gyártanák.
Egy marék búzát a hadigondozottaknak
26 mázsa gabanaa mozgalom eddigi eredménye Kanizsán
Több alkalommal is foglalkoztunk azzal a nemes céltól vczclcll mozgalommal, amelyei Nagykanizsán elindítottak a hadigondozottak clliilására.
A gyűjtés Kiskanizss\'in kezdődött vs hivatalosan már végei is ért, mégpedig niig-on szép eiedmcnny-L1!. Azonban még nagyon sok olyan gazda van, akik valamilyen okból kimaradtak az adakozásból, lizek most ulólag adják le a sajál fejadagjukból adományukat.
Xemrégilx-n Nagykanizsán is megkezdték a gyüjlést és mint értesülünk, nagyon szép eredménnyel folyik. Hivatalos helyről közölték velünk, hogy a gyűjtés eddigi összesiLell eredménye több, mini 2íi mázsa, de még további 5—6 mázsára szánitanak a !ol\\»na\'l:a\'i lcvíigyűjtés során.
A Magyar Dolgozók Pártjának
oktatási bizsttsága fényesen
sikerült műsoros estet ren-
dezeít Zalaegerszegen
A gondosan összeállított miisor keretében mulatkozott \\x az MD13 énekkara <lr. (>siky György vezénylete melleit és igen nagy sikert ara-toll. l\'ekár .Iózs?f honvéd nagyon széjwn énekeli kaloiia-iialokal, Szögi Héla honvéd pedig Ady-versckcl mondoll í\'1 nagy rálerinetlséggt\'l.
óriiisi siker1 voll a Bécsi Keringő számnak, amelyei Magyar .hil-ka, Tólh Mária, Ilompó Rózsi. Né-nu\'lli Kató és Rákos Múria énekeltek és táncollak gyönyörködtelíien.
A műsor kiemelkedő rész.\' voll az a jelenei, amelyei dr. Tunyogi Csapó Miklós főorvos állitoll ossz.\' és vezetett le igen ügyesen. A joU;n:-t--Ix-\'n egy szemináriumi órát miilal-tak be, felkészült feleletekkel, tudományos és egyben tanulságos meg-vi\'á. i ásban. A ji\'lene. szercplőia\'.ok a munkás és értelmiségi dolgozók voltak, akik nemrégiben végezték el a szemináriumot. Ennek paródiájaként »Igy tanultok ti cimen mulatságos jelenet következett, kitűnő humorérzékkel rendelkező szereplőkkel. Hatalmas sikerük volt.
A műsor befejező számaként dr. Gábor Ernőné magyar nótákat és müdalokat adott elő, igen szépen. Alig akarták lecngedni a színpadról,.
Dr. Jámbor Sándor ügyvéd konferált, szellemesen, ügyesen és nagy telsziés mellett.
A kitűnően sikerüli előadás rendezője dr. Gáborné volt, aki nagy hozzáértéssel és szeretettel készítettje elő a szereplőkel.
Előadás után hajnfilig lartó táncmulatság következett.
- Anyakinyvi hirsk
Augusztus 14 e és 2/e kezott a között a következő bejelzéseket tették a nagykaniísai anjakönyvi bivatal könyveibe.
Szilatii:
11 Ie4ny és 9 fiúgyermek született: Sclieffler Viktor és Hanmert Araikának tia, Szabó Istvaa és Grózner Fto-zaiiftnak leánya, Juhász Lászió é-i Török KatalMnak leánya, Weiler lstváu és Pollak Klárának le <nya, Gödinek Péter é8 Máiés Rozáliának leánya, Nikii István és Takács Máriának (la, Csüregl Gyula és Horváth Juliannának leánya, ür. Horváth Józse! és Bazsó Katalinnak leánya, Simon L4szló és Hoistetter Magdolnának Ha, Gerencsér Pál *s Mátéa Teréziának !ia. Zlmonvi János és Balassa Erzsébetnek ieányv, Récsel János és Fillér Rozáliának leánya, Sinta György én TakAos Ilonának fia, Szakács Ferenc éx Novak Ro zállánaK leánya, Gáspár Uézt én Büki Aunanak fia, Mutter Józset és Lononczy Máriának fia, Aradi Láczló és Balogh Máriának leánya, Parti Ferenc és Erdei Ilonának leánya, Ferencz Imre és Do bek llozállának fia, Horváth Kálmán és Holfmann Ilonának Ila, Horváth J6-zsuf és Ötvöi Irénnek leánya, Horváth Géza és Gndlna Erzsébetnek fia, Varga József és Borbély Annának leánya születeti.
Házaaság:
Hat pár kötött házaesáeot: Tóth János szeszgyári munkás és Biczó Anna, Ács Gyula MAORT-lakatos és Kolman Julianna, Benke József férliszabésegéd ós Halas Katalin, Sabj&n János bír-kereskedösegéd és Tompos Margit, Vargek Lajos gépsocsivezető és Illés Katalin, Vajda Ferenc textilkereskedő és Baj Mária. Elkaláloiott:
Kardics Katalin 41 éves, Ho-váth IstTánné sz. Gáspár Ilona 36 éves, Kulcsár János 49 éves, özv. Grácz József-né íz. Imrei Anna 63 éves, Kárász Gyula 47 éves, Tófalvi Margit 57 éves, Parti Maedolna 1 napos, Kovács János 70 éves. Halmos József 70 éves. Kállai József 5 hónapos, özv. Cslesa Jánosné sz. Takács Katalin 65 éves, Szabó Kál-mánné sz. Varga Ilona 45 éves.
Nyárvégi áruk renáhtvUl olcsó vására
Grünfeld és Zombori cégnél
Nagykanizsa, Szabariság-tér 23. Telefen: 9.
flz öröm szimfiniája
Irta: ENGE JÁXOS Szepteenbar hó 4-én, városunk I;üzönsó<y3, ]\\"as;vkanizsa törtciieu\'iiok o^\\ik kioinoikedöon fényes aranv-;apjához érkezik eí. llcetliovxjii íjj. szimfóniája és Kodály Pi-a.mjs lliingariciisa iscndül fo.\' falaink bV z<Jtt. A nasTyfontossásii zone: cee-ményt ünnepé avatja az az (>r»ende-to.s lé.ív, hoiry a hangok nagv ta-náia, Kodály Zoitiin, sz<ínélye».-a j<">n qI közénk, ljogy .Magyar Zsoltárát vozúnvo\'.jo.
A vidóíd rím-ok kiizül csak IVx*. ixV;, Szedődnek, Iíobroi\'onnok, S^j). íonnak ó.s üyőriKik adat.itt incu az a kitüntetés, liog.v a natry íiiust.MH m\'nt wzónyíó művészt fáúii között köszönthes-sb, do a »kiloncodik« és a >-p. a ni.un:: Hziü.biúziijára inéi i:om \\o.t jwla egy vidéki magyar városban w;\':n.
i\'toiliovoii IX. szimfónii\'ijiiiiak oióadá\'a egyébként tsy.n gyakori *\'rí csak teljesén hivatása niáipusiatán á;\'ió kórussal és zonokairaf valósítható mo<r- Ná.unik tlonancs k íános mostor-kezo koiti óletro licetiiOTOn {jondo\'aíait, amelyekkel Schillernek >\'Az örömhöz* irt ódáját kívánta liangokban niegszóíaltatjii. Közel 15 évii: irta monumentális müvét a najry niester, inig véfrro 1824 május T^en mciíajájidófiozta vta.\'o az on:bo-iét
A miiiden korok lo^na-gyszorübb zenéje négy tétéibó\'. áll ós az öröm, va a\'H.nt a tiszta szeretőt örök him-iiUs>-a. ni ért is »0röm. szimfóniának« iK-vezték el. A mű nagy részében <-.-a\\ a ;:e,:e jut szóhoz, "majd vége-yjelüt, az e^esz c:iLÍx>riséi; szánsára \\a.ó mesjérttetéá cijáíK)! az élő szó, az énekkar is mogszóia\'i. Az elsó té-io: a hetedük és iicrdoiíikáU ha.k sza-vávaí kcz.lódik. Az .omiwri lijlok Kétík\'^íi.\'cesjsa, a harag és <]ac sugárzik ki ix)ló.o. A nxásodik tótól gyors téniáia: kezdődik ós mámoros ÍUet-ujjoiiKásban tomlx>l, csupa muíato-zíis ós kacagás. A harmadik tétol-l«n a, nagy vidámságot csondos bá-í.at, az omheriisésr gyászos panasza és a i.oido<ísá;í iránti íonu\'-nykodó \\á^\\a vá.tj^ fel. A negyedik tétol-l^ii szóla. nieg a MOírvtjekar. Az cí,vsz eiiLuorisóg, majd a mofrvá.ltott niindoiisóg örömujjonjíásában tör ki.
Kodá\'y Zoltán 1\'naun.us Iliiiiüa-ricusa á magyai- sora azonioi-u éa d\'icsóeiéffas kópoit yotiti olónk a icc-tökóetosobb zor.oi oszkilzükkoi. t Az Oisz,á>>ot iiojáró kólior lantos dalait, a foRságliaii sinylódó vitóz tnúlyBÚ-ttoa bánatát és \'honvágvát, a, tön>k :dők szom.oru törtónetjt, a iuruc-lahanc viiúi? fájdalmas romantikáját, a inijdo.só vitézek szánalmas sorsát, a mulatozó cimborák vidániságát, mind-mind kiérezhetjük b6iő-e. A mi inu/Uíikiiiik oz, a magyar népi zene, az őstermelő parasztság, az igazi ősi magvar falu foíbeesüihe-tetlen éi-tókü kincse, aaieí\\T3t a vi-lághirü magyar zseni á joirtökélo-tesebb zenei köntösbe öltöztetve ajándékozott a nemzetnek ée az os;\\o;emes zei.ei világnak.
\'Mindez a solc szójjsó\',\'-, a fftirdülő opera omlókezeles előadása, a MAV filharmonikusok feiejtthetetlon emlékű Beethoven koncertje, ós a jBg-uja:>b nagv óónény, amciyre készülünk, a \'demokratikus kormányzat kultúrpolitikájának szerves része, amely a vidúaet és a^doigűzó ma-írvaiók szées rétegoit, a nopi tóme-aek iniliióit is nieg akarja ajándékozni az emberi élet emez örök szépségével. \'
A szeptember 4-iki nagy ese-ményt, a Nagykanizsái? már ismeri kiváló MÁV szimfonikus zenekart, a "budapesti Liszt Ferenc kórust ée az operaház kiváló szóiistáit nagr szeretettol ée érdekíódósaal várja Tarosunk közönsége. Ez a közönség hálás a Magyar Dolgozók Párti* rjaevkanizsai szervezete yezetóoe^, aktt lehetővé tették, hogy a ní?iri tervezett hangverseny magvalosiu-hasson. ¦ \'iO4«.
ZALA
A délzalai foldmüvesszövetkezetek fejlődéséről, a nagykanizsai gépállomásról és a termésgyüjtésről
L a n
Szöv3ikezetek egyszerű :^ászo számunkra azonos a\'fzoclallzmus növekedésével.
.- Becsülele*, komoly munkai vcyextek
lö\'d\'iH\'iwsszövetkozi\'lek Dél-Zalában a lerménygyüjléslK\'n — válásija Szőke Uajos MOSzK szer-wzitlilkár. amikor a szövetkeze lek munkája felöl érdeklődünk.
Mindjárt ;.dalokat is hoz lel en-nrk lii/onvitására. Nagy ivet tere-m-i ki maga .-lőtt id asztalon és arról „|v:usmi lel a szövelkezelek j.ab.>-naio újlé>ének eddigi eredményeit:
Legjobban azért a becschelyi szövetkezel dolgozott: eddig 2,"> va-goiií gyűjlölt össze, do 80-ra számi-taiuk A nagyrécsei sem maradt rl sokban.
:>:>\' n.uj-onna! ijyíijtött. -l n\'igykn-nizsui fö\'d\'uúu.-sszövelkezct .
gyűjtési eredménye is ugyanennyi A dél-zalai röldmüvcsszövetkCBC-lek állal eddig összegyűjtött galona mennyisége félezer vagon.
— Nem lehelellen azonban. lu>gy fos/.i-M\'u másfélezer vagonnal gyűjtenek össze szövetkezeteink.
— Élénkebb a szövetkezeti élet,
lénvt\\;escn élénkebb, mini a mull évben volt - íolylatja a lx-szélge-tést Szűke Lajos. Általában lendületes fejlődés tapasztalható az egész vonalún és ez a fejlődés egyre fokozódik. Csak a reakció szeretné ezt a fejlődést hátráltatni, persze sikertelenül. A józan gondolkodású parasztság ugyanis liszlal.au vanaz-zal: amil a reakció hireszlel,annak mindig az ellenkezője az igaz.
¦¦- Tenr.eszeU.Ncn akadnak a\'.érl, akik elhiszik azl a sok mesét, amil a löldmüvesszövetkezctckröl hiresz-telnek jegyzi meg informátorunk. Ezek aztán még mosl is idegenked-w szíunlélik a szövetkezetek munkáját.
- Rendtzarei felvilágosító munkával
el fogjuk oszlatni a szövelkezetek kó: nli réiuhiivkct. Kzt a célt szolgálják a szövetkezeti napok, amelyek során
küzkinccsv tesszük falun a szövetkezeti c-izmét.
Knnek jelentőségéi ma már egyre töhlíen meg is értik és ennek köszönhető, hogy úgyszólván naprólnapra növekszik a szövetkezetek hi-veinek száma.
Nagy örömimel fogadhatjuk tehát a hirt, hogy ezt a célt szolgálja a Magyar Dolgozók Pártjának szövet-l&zeti konferenciája is, amelyet szeptember 5-én rendeznek Zalaegerszegen. A megye szövetkezeti hetében nagy haladást jelent a konferencia, ez kétségtelen, de nem,lesz lebecsülendő az sem, amit felyilá-í>ositás terén fog végezni.
u - Gépállomást szeretnénk Nagykanizsán
~~ "jságolja ezután Szőke Lajos. Persze azt még nem tudjuk, mikorra sikerül a tervünket megvalósita-ni Mi azt szerelnénk, ha már ősz-s^el meglenne. Tavaszra azonban-minden bizonnyal meglesz a nagykanizsai mezőgazdasági gépállomás. Mindjárt megmondja azt is, mi fl Képállomás előnye?
k Szőke Lajos MOSzK titkárral
- KönnyeblK\'n el lehel végezni a mélyszántást és olcsóbb a termelés Az\' is elmondja azonban, hogy ma még idegenkednek a gépállomásoktól is, meri nem tudnak megszabadulni az elöiléleleklől.
— De előbb, vagy utóbb 1k fogják látni, hogy a dolgozó paraszt szempontjából beláthatatlan előnyl jeleni a gépállomás.
A közelgő ősxl munkákkal
kajicsolalban a szántás-i\'s vetés iránt érdeklődünk végül. Szőke Lajos elbeszéléséből megtudjuk, bo.íy egyre löbh szövetkezel lép arra az ut.a.
amelyet a sáriTielléki mulatott meg. Az ujudvari. szepelneki, becsehelyi, zalaszentliulázsi és zalaszenlmihályi íöldmüvesszövcl kezelek is azonvan-niak, hogy községeikben
egyetlen szem </ahonál sem vessenek el idén kézzel és tcrmésze\'.c:sen a szántást is a birtokukban lévő gépekkel végzik el„ mégpedig lényegesen olcsóbban,
! mini az elmulí évben.
I Dél-Zala megyében ig>- dolgoznak a földmüvesszövelkezelck é.s igyépi tik közös erővel a virágzó mezőgazdaságot.
Beiratkozás a nagykanizsai állami lparustanoncískolába
Pelhiyja a tanonctartó munkaadók figyelmét az iskola igazgatósága, hogy »z iparoetanonc iskolai boira-tások csak szeptember hó 1. és 2-án délelőtt 8—12-ig és délután 2—6-ig lösznek. AJdk még az iparostanonc-iskolába nem jártak, azok ezüietési anyakönyvi kivonatot, legutolsó ie-ko.ai bizonyítványt és a szerződési máso\'atot, a már tanonciskolába jÁrt tanulók pedig az előző évi bizonyítványt hozzák magukkal. Beiratási-ós tanszordij cimon köteles niinden tanuló 35 forintot a boiratáskor íe-lizetni. Beiratkozni kötoles mindon szerződött iparos- vagy kereskedő-tanuló iskolai végzettségre ós korra \\aló tskintet nélkül. Ugyancsak beiratkozni tartozik büntetés terhe mellett a nagykanizsai járás vaia-monnyi leszerződött iparos- és ka-itískodótanülója, niég- akkor is, lia az iskolát rendezerosen nom is látogatja. 1 gazyatótiág.
Fényes ünnepségek keretében alakul
meg 19 én Nagykanizsán a Magyar
Szabadságharcos Szövetség
Hétfőn délután o városháza köz-sryü\'ési termében a pártok, üzemek, közületek vezetőinek ljevonásá\\-al értekezletet tartottak. Az értekezlet célja a Magyar Szabadságharcos Szöptséi szoptomber 19-iki nagykanizsai ünnepélyes moaaíttkulásá-iiak meí_\'l>eszé.éso volt. Az eln"-kln Xajv József polirármostor meirnj\'itó szava: után Fenenczi Szabó Béla a SzaitaHsásrliareas Szöi*teé_j lényegé-ről hoszólt. Ezután a:i értekezlet a 19-iki műsort beszélte meg1. Eiő-zotcs terv szerint a nap zenéi éb-íesztőve. kezdődik. 10 óra körüí a mozikertben, \\agv rossz idő esetén aa Iparoskörben Vakuló közsyülés, maju dé után nasrvsza.básu népünnepély lesz az XTE-páJyán. A né))-únjieiié:yen iátványoi 8]>ort és népi táitptemutatót tartanak a nendúrséjr, a Jionvódsúff, vilanilnt az iskoíák is S]\'OrtOíryesü:etek bevomisávaí. Este 8—9 órakor bá\'t ro:idez a \'Szabadságharcos KzOveteóu az Iparoskörben.
NAGYSZERŰ MUNKÁT VÉGZETT
az MNDSZ nagykanizsai szervezete
A köze/jövő feladatairól beszélt hémeth Lászlóné,
a MNDSZ elnöke
Nem egészen két hónapja, hogy az MNDSz nagykanizsai szervezete átvette az óvodák gondnokságát. A munka, amit az MXDSz asszonyai végezlek a rendelkezésre, állt rövid idő alatt, máris komoly eredményekkel járt. Az óvodáidat a higiénia minden követelményeinek megfelelően, teljesen rendbe hozták. Ragyogó tiszta játszó- és tanulószobák várják szeptemberben a kicsinyekel.
Az MNDSz nagykanizsai szervezete, sok évlizedee mulasztást hozott ezzel lielyre, de korántsem fejezte bo még a munkál, meri amint mondják még sok a tennivaló az óvodák kö\'u\' Csak a napokian járl Nagykanizsán Rákosi Magda, aki részt-
Németországba akart szökni
meglopta az apját egy fiatalkorú
Kuckó Mihály keszthelyi kereskedő feljelentési letl az államügyészségen fiatalkorú fia ellen, aki üzletéből mintegy 1000 forint érlékü kötött-szövött ruliancmül ellojmtt s azl baráljával Horváth Jenővel értékesítette.
A feljelentés eredményeképpen lctarlóztatták a 1(1 éves tolvajt, aki kihallgatása során azt vallotta, hogy Németországba akart szökni és erre kelleti a pénz. A Halaikon! bűnös a fiatalkornak bírósága előli felel leltéért baráljával ejjyütt.
A Magyar Dolgozók Párt/a felhivésa
A Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezete felhívja az üzemi és körzeti pártszervezeteket, hogy ezen a héton sem. a központban, sem az egyéb pártezervezetekben pártnapot nem. tartanak.
Csütörtökön délután 7 órakor a központi pártszervezet nagytermében a isépneTOló Csoportok értekezletet tartanak. A vezetőség feltúrja az
összes Népnevelő Csoportokat, hogy az értekezleten való megjelenés kötelező. Az üzemi és körzeti pártezer-vezetők vezetőségei felelősek azért, hogy a csoportok az értekezleten pontosan megjelenjenek.
Nyaralók találkozóhelye Balatonfenyvesen Tóth-lé la balatonvenyvetl Vigadóban. Hideg meleg ételek. Hútito Italok Zene.
Hálószobák
KOMBINÁLT BERENDEZÉSÉT, KONYHÁT, FINOM KÁRPITOS ÁRUT, JÓT ADUNK OLCSÓN
KOPSTEIM Bútorüzlet
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM
vett az óvónői gyűlésen, ahol kije-lenUíttc, hogy a dicséretei, az ösz-szes zalamegyei óvodák közül csak a ra^.vkani/\'sai óvoda érd?mli meg. Külön megdicsérte Horváth Mihály-né óvodagondnoknői, akinek szakszerű ulasi ásával és fáradságot nom ismerő munkájával -- sikerült a gyors eredményt elérni.
Az MNDSz, mint közlik velünk, szeptember 15-én szövő-lani\'olyamot indil meg. A tanfolyamra minden lanulnivágyó nő jelentkezhet az MNDSz Fő ut 5. szám alatt levő központi helyiségében.
Az MNDSz felkéri az asszonytársakat, hogy ügyes-bajos dolgaikkal csak délelölt 10-től 12-ig, .délután 4—(i-ig forduljanak a szövetséghez. Ott minden panaszt meghallgatnak és ott, ahoi arra mód nyilik, nyomban segítenek is.
Lapunk munkatársa beszélgetést folytatott Némelh I.ásziónéval,, az MNDSz nagykanizsai szervezetének elnöknöjével, aki a. következőket mondta:
- Szeptember elejével uj, minden eddiginél lelkesebb munka kezdődik meg a nagykanizsai MNDSz szervezeténél. Célunk: asszonytársaink felvilágosítása, a demokrácia csodálatos eredményeinek ismertetése és természetesen olyan intenziv kari\'aüv munka, ami biztosítja majd hogy egyetlen éhező ember sem lesz Nagykanizsán. Kzt nemcsak Ígérjük, hanem keresztül is visszük.
Naiykanizsai KISOSZ-hirek
Ftszer Beuartő Széretkeaet
a\'apitásának e\'iőkészitése a tárgya a szeptember 2-án 7 órakor kezdődő szakosztályi értekezletnek. A magunk vonalán maradéktalanul érvényes iteni fogjuk a »csak tagoknak árusítás* elvet s ezért minden fü-Bzerkereskedónek elsjrondü érdeke, hog\\- a szövetkezetnek tairja legyen és écélböl az értekezleten résztTO-gven.
— Dolgozók gimnáziumában tan ér-nyitás
A dolgozók gimnáziumában «. tflnévnyitas 1948 szeptember 1-ém délután 17.80 ómkor kezdődik.
- Szüléi értekezlet az álUmi gimnáziumban
Az állami gimnázium igazgató közli az érdekelt szólókkl
g k,
hogy szeptember 2-4n 19 ómkor szülői értekezletet tart.ZALA
1948. szeptember 1
Furaroxói, üzemi
teherautókra
új lizheléles 7.30-20
föl ini /öv
!ru
gumiabroncsot
ai étidig liawinilli 34x7 n4rcl helveit I s r
Naplren >
Szeptember 1, sterdo. Rom. kit. Egyed\' Prot Egvf.d (Jjgörög Evkeidet.
1921, n nyuflitvlrylnlnl bányiimlrijk-nil «qy összecsapta utln ketuti banytii éleiét vn II.
1930, A mtgyar munkásmozgalom Irg-nigynbb lUnleléte Budapesten. A rend-Oriéq rohama a tüntetőkre-.
1939 A németen Itroh.-nják Lengyel-orsiájot A ||. viaghtboru ke/drte.
— Várható IdSjürás
_ .\\l<VwM<e!t t\'szakkoipti, koloti rw\'I, kisobb felbont vomiu\'utok, valúMxiuü-leg eső nőikül. A hómórsúklet kisaő. onip!k<xlik.
Személy! hírek
Az igazsÚKÜsryminisztor losjujabb ron(!o\'cié\\ie. dr. Halász László na.sr.v-kanizpai j árásbirósásri titkárt a ezó-codi áúamíteryószsvíimo nevezte ki. — Nádasy Forenc nasiykanizBai járás-birósási titkárt, volt iiópüjrvéezt pe^ dij: a kecskeméti áliamügvószsúghez nevezték ki. Gratulálunk."
— Uj beosztásban a MDP sajtó-osziatyinak vezetője
A minisztertanács hozzájárult Sa\'a Sándornak az Országos Fijmiii-vatal einökévé való kinevezéséhez. Sala Sándor réji újságíró, évekig Pozsonvtaii dolgozott és ezidósze-riij/t a Magyar Dolgozók Pártja eajtóosztályának vezetője.
— FelhlvAs
Az MXDSZ felkéri vezetőségi tagjait, hogy l\'J48 szeptember hó l-én; szerdán délután 6 ójakor fouti helyiségében összvezetósúgi üiéson megjelenni sziveekedjenek.
— A Nagykanizsai Állami Leánygimnáziumba es Leányliceumba
a ieiratá-iok szeptomlier 1. és 2-án 8—12-ig lesznek. Az óvniomyitó istent isztolotr© szeptember 8-an" fél 9 órttkor koll a növendékeknek az intézet udvarán mjogjoenni. Az is-teiüiMZto\'ot után az összes hoíybeli iskolákkal küzösou rondozondó megnyitó ünncpsógün vesz részt az intézet. Szoptoralier 5-6n délután 6 órakor az intózot tomutormóbon évkezdet! szillói ártokoziot lesz, a mélyít) a nüyendókok Bzűioit, illotó-log pondozóit ezúton is tneghivift az Igazgatótág.
— A P»r»acet Vegyeskar
tagjai szerdán, szeptember 1-én délután 6 órakor fontos értekezletet tartanak, amelyen a »kücncodik« és a »psa;tmis<! előadásán való testüloti részvéteit beszéJik mog. Az idö rövidségére való tekintette, külön meghívókat ne:n bocsájtanak ki. Az ügy fontosságára való tekintettel a korustagok hiánytalan ós pontoe mcgjelenésót kéri a Vezetőség.
Uj bundák
állandóan raktáron
Alakítás és hosszabbításokat vállalom. Szolid árak, pontos kiszolgálás. Részletfizetésre is.
Vofner Zoltán
képesített szfiacmester 3308 . 2.
— Beiratás a Zeneiskolába
szeptember 1-én ós \'2-án déle/lőtt 9—12-ig és délután 3—6-ig. Tanszakok zongora, hegedű, ének és zenei játékos osztály (zenei óvoda 4—6 éves arx-eirmekeJi részére).
Zalaegerszegen a GGSZTONYI-nlil-loda Ismét az utazóközönség rendelkezésére áll, újonnan berendezett szobáivei
— ClpészmunkaköxSsség figyel-miket
Ertesitem a Munkaközösség tagjait, hogy a folyamatban iévó munkák bizottsági bevizsgálása szeptember 4-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz az Ipartestület tanácstermében. Kérem a tagtársak pontos mog-jolenésót. Munkaközösség rezetöfe.
Pénteken kezdődik a Budapesti Őszi Vásár
Biula|>oslrűl jelenük: Pontokon, szeptember 3-;ln ünnepélyes külsőségek közöli nyílják nv-\'g az rtszi Vúsiirl, amelyei ezulüil is a viiros-ligoli viísi\'irvi\'irosban Inrtunak nu\'fj. Az i\'gdszt\'ii nugyszalirtsu mczílga/.Ua-i któügtas molloll, amely megvi- mindazokat u
Ordckclhclik, Iclvomil a viisiiron a lArsndaliiuiKilolt ^\'líi\'lpai1, a kiváló viir kézmüvosipnr ós a iik-zíS-si\'iKi fcldolH<)zó-ip;ir is, suk jó,
olcsó közszükségleti árujával c:s uj-donsAgával. Jelentős újítása eiiiiek a vásárnak, hogy látogatói minden kiiillitoll közszükségleti cikkből a liclyszinoii azon nyomNin kicsinyben is vásárolhatnak, sőt a vidéki köjuilkalniü/.otlak és pi\'dnnógusoU hí\'lyi s/.aks/.er\\vzi\'U\'ik utján méjj ríszUtii/.eléi ki\'dvi\'ziiicnylic/. is jul-halnak. Az orszi\'iMszerU\' kapható v:í-si\\rlguzolvAny l\'éiiíru kedvezmény-nyel sxt\'iiUMiilior lU-itf lehet a vásárra utazni. Visszaulaziísra a kedvez-míny szepK\'mlicr li!-l« érvényes.
SPORT
Hogyan győzött az NVTE Pécsett?
Elmoidlas CZIZUARIK IMRE «diö
Vasárnap csto fulólüzkénl terjedi cl a városban az a hír, hogy az NVTli csajvata ragyogó küzdelembe kétvállra fektette otthonában a félelmetes játékerőt képviselő I\'V-SK együlícsét. A mérkőzés után kevés részletek kerültek nyilvánosságra és azért megkértük hazaérkezése után Czizmarik edzői, hogy a mérkőzés részleteiről számoljon l;c a Zala s;portrovalán keresztül:
— Mintegy 1500 né/ő előtt játszottuk le a mérkőzést — kezdi cl a beszámolóját. Róka — Semsi, Munkácsy — Balogh II., Németh, Placs-kó — Sztraka, Takács, Balogh I., Túra, Kocsis összeállításban léptünk pályára. Az első félidőben a PVSK cl kell ismernem többet támadott, de védelmünk a ragyogó napot kifogó Rókával az élen mindent remekül hárított.
Szünet után az első percekben nagy erővel kezdett a I\'VSK. Azt hittem, hogy lerohannak bennünket. Fölényüket nem tudták góll,á értékesíteni és ez törte le őket. Mi jól kihasználtuk a pillanatnyi ingadozásukat és Takács szép adásából Sztrakanak sikerült gólt elérni és ezzel a mérkőzést megnyernünk. A gól után még sok izgalomban volí
részünk, 1 l-est kaptunk, melyet Rc-ka csak nagy bravúrral tudott védeni.
A játékosok teljesítményeiről nem nyilatkozik" az edző. helyelte elénk adja a Pécsi Hétfő cimü hetilap bírálatát, amely ezeket irja:
-\\ vendégcsapat elég jól játszott Ritkán, de veszélyesen támadtak, így ogygólos győzelmük megérdemelt. A PVSK fáradt együttes benyomását keltette. Az XVTE-ből Róka igeii jól védett, bár a szerencsével som állt hadilábon. A közvetlen védelemitől XémelH és Munkácsy emelkedett ki. Placskó egv árnyalattal jobb, mint Balogh II. Túra a csapat moiorja, mellpttéaSztra ka—Takács jobhszápny remekelt.
Szeptember 2-án, csütörtökön 7 órai kczdí\'tiel a Szakszervezet székházában az Ifjúsági I.abiIaniRóSzövetség gyűlést tart a kéí-csoportos ifjusíjji bajnokság megindításával kapcsolatosnn.
Felkéri a Vezetőség az Ifjúsági Szervezetek Vczi-toil és az iskolák testnevelési tanárait, hogy fontos megbeszélés végett jelenjenek meg.
Ncwzé-íckcl Soós István, Bntthyá nyi-u. 1 sz. alntl lehet megtenni.
Gázmérőóra
beiktatása előtt győződjön meg, hogy gázszolgáltatását
tökéletesen a„PINTSCH" rendszerű
földgáz nyomásszabályozó biztosítja!
Készíti: CZVETKÓ GYULA
szerelő- és lakatosüzeme, Nagykanizsa, Ady Endre-ut 4.
Minden szerelést, átalakítást vállal, részletre is!
ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem igen tisitelt vevőimet és üzletfeleimet, hogy
Ady Endre-u. 2. szám alatti Goldstein és Étsy
szücsműbely málus 1-vel teljesen megszűnt Saját SZUCSmŰhelyemet 1948. szept. lés Szabadság tér
20. szám alatt (az udvarban balra 2. ajtó) megnyitom
Uj bandák és mindennemű szőrmeárak kaphatók. Alakításokat, festéseket, hosszabbításokat vállalok
Kérem a nagyérdemű közönség további szíves pártfogását.
iff. Étsy Ferenc
képesített síücsmester
nep-filmszinház
Augusztus 30 — 31. Hétfő-kedd.
Fehér vonat
Nagy magyar háborús film. Slmor, Jávor, Blllcsl.
Előadások: hetktinap 7 is 9 árakor
Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva rcR-írel 7 oratói -nHe 6 oriiiK Kedden é Qap éspéLt-ken délutAD aú* A
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jt.íyérítaluk tt ismrió. selnk, kik drága }A hllvciem, édes anyánk, «njon,nk tugyniiy-nk
Güleuszky Jánosnó
•z. üIbuJ Marla
temttdiin mc^|f rnéüinkci vnuy u»r-ml mii m»íon melyié^ci (ijdaimutik-b«n ontoml líivc.ck voltuk, ln^«<i|itli fiulun li háial künoneiunk kijeiül->él, A lÓ lHl
Olcsó textil-tipusáruk
Karion . . . 8 40 FI kanavász . . 910 FI nyomott flanelt 11-10 FI ¦ima isllr. . 11.- Ft zeug .... IS\' - Fi metarenklnt.
Nagy választék van sötét- fs Balatonkók kurlonban. Pamut női azdvet nagy választékban
az eddigi 20 90 Ft-os ár he-
lyett méterenkint 14 forintos
mélyen leszállított áron
a Munkás-szövetkezetben
Csengery-ut 6. szám. Nemtagoknak is árusítunk.
APRÓHIítDE TÉSUK
üecuenyi ler 4 sz. ház szat»dkéikól eladó. Bővebbet Biroi.jtí bentesüzlctam Nagykinliaa, Szatiidaág-téM________1455
Butorazott szobát fUrdőn*b>haszná-lattai, esetleg ciláiáisnl Is kereiak szeptember l-re. N«ij>kanl sa, Halmos cs Poliák.
Élete végiig "meKáliapodasjiertl é ct-láridekot flietnik annak, aki kerlei családi náxát lakáscserével eladná. Cfmtm i kiadóhivatalban.
Főútvonalon bevetetett Üzlet áruval, berendezéssel iionnal aludó esetleg társbérlőnek Is, Clm a nrgykunliMl kl«dóhnn il
KU\'BnbeJáratu butoro/ott siobAt keresek szept. l-re, a város belteilleten. Cl-meliet a Zulu n.omdába kérek._________<j
Kbédlöiiekríny
Bíls-u. 22, földszint.
Igáxalváayképf>ket leggyorsabbiin ke-iilt Baiek !otomíltera»r Nagykanl««, KBlciey-u 6. l<17
Butoroiott mába Mrfl résiíre kiadó.
Clm a nagykanlzsit kiadóban.________H89
Elveszett hétfőn a séiatérl utón egy gyermek fehér kotöttkabát. JAe.gtaláló • nagykanizsai kiadóhivatalba leadni "ive
kedjtk.
1490
Mü»őr Iskolabörönd 28 forint, zsilett--penga 10 db 350 forint. Rozsdamentes evőeszköz Tersenyárkan a nagykanizsai Filléres Bazárban! H91
Azonnal beköltözhető üzletház főútvonalon sürgősen eladé. Clm a zalaegerszegi fcladtban. »\'»
ZALA politikai napUap.
Felelős szerkesztő és felelős ktsdó : Bencze Jenő
Snriceiilóstg Deik Ferenc-ler la Tílefon 54 Kiadóhivatal: F6-ut i. Telefon: 31
NraiutoH • K«M»id«físi R-T.
nyoimlájiban, Nagykanizsán.
Hyomdáért felel: Szendről Qéz«. évfolyam 201. s/.Am.
1948. szeptember 2. caütttrtök
60 tiilér
ZALA
90 százalékban teljesítette eddig a beszolgáltatást a nagykanizsai jaras
Látogatás a mintagazda-Jelőtteknél
Kik vannak a kanizsai „hét tizenegyéiben
TEGNAP
,.,„,; ,-/\'/ esztendeje, ho\'/y " magyar nc.,ll:ci d: ur/t;íA- Wí járult, hogy /)1(.7,,,í;<iss:ű képvisclöll, akik az el-jüi>,-mli> ivekben sorsa! irányítják. Hu "•" " ii!l<i-\'\'li>)fk sorozata után Jssz-<lekinlHnk erre a napia. nl;-/.oj- s:,-niiinl; elé límik Domlxii h\'r miamik. (.\'«tT\'\'s:/i//cí/.\' Lászlónak és HrMiiruk, •\'\' (¦»\'/ Sz(>iiáhh\'ii:i>lnilu part r /.\'\' i\'i\'íWfi aUikjálMk gál\'ás-nélküli dűhíidt liurcu " il<i<jwir l\\0i:iiwitl*l\'t fari Itsliíj.i rtlrn. /L»\'« ii /Mi/\'O/t leple-vtlenül, minden kél-tf.it I kitin\'nii iiit\'uimitiill.o^tijltouii a jti\'.il\'ti iliiü s:t}flnliliiniiknilák tum ii ii!tuiká:t>*;lillll ellenségei ¦ a ll<l\' riuikoi\'h\'*H,- elh\'n vnnulluk fel, nem n:l li\'itirlli\'k, hogy mi történik al>-len ii lúlorinn —, df minden ere-jitkkel ":on kixé.rlctcztek, hogynvg-nkatlálijozzák " Magyar Kommunista l\'úrl mindjoblnin megmutatkozó vú\'.us-.lmi győzelmét, -l nép azonban iioith>s<m hulla hova kell sza-fiznia. iwIUi, /hit/ u felszabadulás ulán cltiil két és /élesztendő alatt meijVinuit\'i, hogy " Mitgy.tr Kom-i:\\umst i l\'árl az ő érdekeit, — esek\' is az ő érdekeit —, a magyar nép trJcl.cil képviseli, annak jólétééri, írlcwclkedéxéért harcol.
Azt is megtanulta, hogy " szOíkr /izmus felé i\'.-re.\'ö utat, amely utnflk végcélja ci/y boldogabb magyar jövendő, csak a Kommunista Párt épr ti: épili sokszor éhezve, fázva és le-lonijyolódva is.
Emlékezzünk: <i választásokat kfr vi\'lő napokban, amikor az ellcnjor-núa\'om rohamra indult a népi de\' mokráciii ellen, emlékezzünk, hogy Don.lyiiék és társaik, — a felsőbb vezeiésben Bánék, Kélhhjék, Szé-ii\'jék, Kisháziéi; afeletti dühükben, hoi/y a csalót elvesztették, semmibe in\'vc a szavazók akaratát, elárulva " munkásosztályt, oly politikai cso-loiio^u^ást akarlak létrehozni, hogy ahhúl a demokrácia cllcnséf/einek lübbstije kerüljön ki. Talán nolia nem volt nagyobb vc*:edelemben a leitzaiiaduláx Ma n nuigifcr népura\' lom, mini nz elmiilt év szeptemberében, de talán »olm nem unilott iur Uliobb gi/ötrlniet <i do\'gtnA mwjyar ntp, mint éppen ezekben a napok\' Ixin, amikor tudatára ébredt li/uz! , feladatainak.
XHtány hetei válság után " demokrácia legfenyegetettebb pontján, 0 munkásegység vonalán sikerült ° ienioknitikus erőknek, kommunis-* tiknak ét baloldali szociáldcmokra-\'áknal; kivívni a teljes diadalt, a Munkásosztály szcrve:etiegységCnk teljes megteremtését. Ennek a .győzelemnek köszönhető, hogy az el-múlt esztendőt méltán nelrezhcljük a [ordu\'at évének, méltán beszéllw tünk róla, mint népi demokráciánk előliaiadásánfik légienaékenyébb esztendejéről. De ha tudjuk is, ezt nem feledhetjük egy pillanatra sem, hogy alig egy esztendeje milyen veszedelmek fenyegették és azt sem, hogy az ellenfél^, ha meg is ver-íú^\', rtem Semmisítettük még /neg.
ZALA MEGYE DOLGOZÓ NÉPE ÜDVÖZLI
A M. D. P, megyei szövetkezeti konterenciáját
* MAI BELPOLITIKAI ÉLETÜNK
lfiiiil a sxóvdki\'wli ktvnUvs, A szü- Olcl K\'jlvs/.U-.si\'1\'úi, H szö-k n.vujlumlú kt\'ilvc/.im\'1\' nyrkrül, hilrlkX\'ívliül rs fölön « iOIU ftükk U\'JU\'kU\'sM\'íl <\'\'K U tö ll
liliUSIllllk V.t t\'l\'lllvlö N, I1KTI II
IiiIii klrU\'/.iHlóll (w/.liU.vlikiriMÍI)iia u UNpiii\'u-.xlMiK ón a k\\ilrtk p
IK\'III (\'X.NVIllíí C.Sl\'l(V<\'kl«\'l l\'lll y
Mll S/.lMülrt\'ll. A •jok\'liU\'Hl Ill\'I.V «\'l llü,
nvi\'iórl kupoll úrul klüiirúlan ü lól-s/.üksOyU\'U cikkok ki\'iiNU\'k\'ii .ordilani, pg
(!i\'l>i\'k, szerszám mcj{v:isúrlásáia nciu is goudollial, ud(lÍK a kuláU parasztság pénzzel, igav\'rövi\'l, szerszámokkal miiulonfajla yaz<iasági fclszcivléssel höwn el \\an látva. Munkával sincs ug\\ tullerhclvc, mint a kisparaszt. VUágas tehát, hog>\' a mai tormolési rendszer mellett a k«(ák parasztság tovűbl) erő-södne, a kisparaszLság pedig kimerülne é.s g>x;ngülne.
Ez nem felelhet meg a népi demokrácia szempontjainak. A népi demokrácia nem háttérbe szorítani, hanem felemelni akarja a dolgozó parasztságot. A falu szorgalmas kis-paraszijaii a íöldmüTesszövetkcze-lekbe való tömörüléssel lehet gaz-
a;.! nic^erősileni, mert -\\ íold- inüwsszövelkezelek a la^ok minden guzdasúgi és kulturális szükséglielé-ről (iondosko;lnak. A reliUlilultg.\'p. «s Iruklorúlloiiutsok utján pi\'(li« u íöldji\'lk könös iiK\'nmawU\'\'M\'\'wl <f>ri.\\.si niuiiknlohU\'IU\'il U\'lici-nwntc.sltl a kis-]>ar«Mtlokiil. líxwl li\'lu-uíló v/illk, i rtól
uiK-ly ii ^ h ("\'Ictivck, l^y u kin- óit köw!ji|>4i-
k Ih UJl rkí
A FŐLDMÜV«á-¦IQVETKEZITIKKT
at. úlluiii minden rondvlkczósrc álló uszközzel segili. A földmüves-s/.övel kezelek a legjobb légy ver a lalu kizsákmánvolói (.\'IJt-n, do bizSI-siíani lógják az őszi gazdasági munkálatok zavarlalans.igál is Nénimig lei») tehát, ha a löljlmüvesszövel-keztHck ellen a kulák parasztság minden rendelkezésre álló erÜN\'ei uszil. Az ujgazdákiia!; és kisbirtokosoknak fel kell ismerniük, milyen célt szolgálnak ezek az uszítások, hova vezüt a nagygazdák ulja aföld-m^-esszövetkezetek nélkül ^is maguknak, saját akaratukból és saját érdekeik védelmében, önkéntesen kell a szövetkezeti gondolatol megragadni és\' közös akarattal és erővel létrehozni a földmüvesszövetke-zcteket.
ENNEK A JEGYÉBEN RENDEZI MEO
a Magyar Dolgozók Pártja szep-lT *)-i\'n Zulaegcrsztgon me- szövetkezel! konfcrcnclújiU, hogj\' i\'lüwn u dönlü jck\'nlöst^ii k6r-dé u falus
UHiclio/.i\\hiUittn - u Ky konl\'croncloúIIúhIfo^l Jon ii/ oi\'sxrt«ON sxövetkewll kouro-iriieliin lorö^/llull iilii|wlv,\'k sx»*i Int.
Hemlklvül lonlos c/ n/. llllrts, inorl n (<il;;o/,i\'i purtliK Ví\'lk\'.wllie Iöüiöi\'IIjVw1 küxpontl kír-di\'so u Mugyur Dolgoüók I\'i\'n-ljánHk, A mc«vW szö\\vtke?ell konfoixMulAn n szövet kezelek ulii|)ítzal)úlyiiit é« u köziioilti szovelkezeli kérdést, lx>le-(jrlw a falusi szövclkezeleekel budapesti előadó lógja ismerlelni. A konferencián az LTOSz, a FEKOSz éS a falusi szövetkezetek kiküldöttei vesznek részi. A szövetkezeti gondo-latjiieg\\alósitásában, mint minden, a dolgozók életszínvonalát emelő mozgalomban, a Magyar Dolgozók Pártja tagjainak kell ék-n járniok és minél több kedvezményt kieszközölni a kormánytól, a dolgozóparasztság részére. Ezért megyénk egész dolgozó munkássága és parasztsága üdvözli a szeptember 5-iki megyei szövetkezeti konferenciát, amely elé fokozott érdeklődéssel és bizalommal tekint.
| Meghalt Zsdanov vezérezredes |
A moiwkval rádió Jelenti, hogy AlexeJ Alexanerovlcs Zsdanov vezér-ezredes, a Szovjetuuló Kommunlstu Pártja (b. Pártju) fcözpoatl vezetőségi politikai UevosztalTának (SZŰK) tanácsi iltkára, a Bzovjetnnlé Legfelsőbb Taoácsámak ugja, auiiusstus 31 én helyi ldö szerint délután 3 óra SO perckor súlyon beteggen után meghalt.
Ztdanovnak, Ltnln é* Sztálin hü fiinak halála, akt igét* elitét
a kommunizmui aagy Qgyéntk tzinttlti, tulyot vitztfég a pirt
éi nt igén izovjit nép iiámira.
Zsdanov némelyekén • párt klválé marxista teoretikust Tessltett el, Sitálln •síméinek legilvatoltaib ter|e»»té>t, a »*rt ¦• »¦ ál,lr.l5„?ídÜ veMtfl építőjét Tesiltette él kenne. Z«dano», aki BitállB hű tanliTánya é» harcos tírsa »olt, a 8io»|et állam lávára Iráiyulé t«Ték»oys«gével él Lenln-SsUHn pártiának ügy» Iránt tanúsított határtalan odandánáTál klérdwnelte a párt és a haia minden dolgozóláoak sieretetét.
Alexej Alexanirotlos ZsdanoT élete, aki égési láigolé •vékenTtéaét a kommualsmui építésének\' uentelte, például log uolgálnl a világ dol-goiol Márnára.
Olimpiai bafnoUoH
a nagykanizsai müvésznapokon
Váiosazorte nagy érdeklődés kiséri a szeptember 4—o-:ki müvésznapo-kat, amelyeken — mint ismeretes — a MÁV szimfonikus zenekara előadja Beethoven: IX. szimfónia ját és Kodály: Pta.mus Hungairieusát, egy kiad Ittas -keretében pedig temi-tatják a kanizsai képzőművészek !eg-ujabb müveit éi a város egész muzeális anyagát.
A müvesznapok keretében nagyszabású at étüai versenyt is nendez-neik, ámenen több ölunpiai.helyezet-
íük ie réesrtvesz Németh Inir© ka-lapácBvetóbajnokkaii az élen. Az at-!étókai temutotóra — xjrte»üú.\'-süak szerint — Nagykanizsára jön Eartha, Caányi, Öoldoványi, Le-hoczky, Zsitváy, Klic», Kuiítzy, Bendár, LáezSó, Szigeti-Varga, Ba-Iá7.« és Fiesor, a je^liiválóbb mag>-ar atléták, ihletve atlétaiiók.
A szopteraiieT 4-íki hangversenyre roég korStozoit számban kaphatók szerkesztőségünkben 15, 10 ée 5 foTÚatos jegyet.
KÖVJD V1LÁGHIRADÓ
Hollandia
Vilma Lolland királynő szeptember 1-én fáradságára való hivatko-. zással lemond a trónról leánya Julianna javára. Prancléorszig
Schuman, az uj francia miniszterelnök tegnap larlollu bemulatkozó l u francia parlamenllx:n. u pejiz Orléknlland\'wágánuk lól a munluilKVL\'k és áruk szabályo/.uKurúl és nn^vuininyu H-IUlál hel.w/^lt kiliMAsIm u kó/hl-viiLalokban. A pai\'liutu\'iil jiWiihuKy-ta Scliuman koi-mtUiyulakitilsimeg-bizúsut, Némttowág
A nógy megszáll ásl övezet katonai parancsnokai március 2-ikft óti, amikor a tanácskozások megszakadtak, most ismét értekezletre ülteit össze. A nyugati liathlmak a kormányaiktól" kapott utasítások értelmében előkészületeket tesznek a nyugati márka forgalmának megszüntetésére és a négy övezet kö zött a közlekedés és forgalom helyreállítására. __________
Vasárnap délelőtt leplezték le Mátészalkán Zalka Máté, a Spanyolországban hősi halált halt nagy magyar szabadsághős emléktábláját annak az iskolának a falán, ahol Zalka Máté tanulóéveit töltötte.ZALA
1M6. wpiemter 2
KI LESZ „MWTAGAZDA"
Látogatás a megye néhány mintagazda-|elölt|énél
A vármegye: termelési bizottság a iogtárgyiiasío^ablian bírálja mcií azokat a lernioiéái és beszolgáltatási verseny során, eddig legjobb oned-ményoket. felniotalott parasztasszo-nvainkat cs gaz-dáinkat, akiket !>Min-tagazda<; kitüntetésre az Országos Veraenyoizottság-hoz fo.terjcszt.
Az eddig javaslatba hozott gaz-<láknál helyszíni kiszállás utján győződtek meg a bizottság tagjai a való helyzetről.
Lapunk munkatársa csatlakozott az egyik kiinduló csoporthoz és a \'látottakról., tapasztaltakról a következőben számol be oívA^óinak:
Pusztaxleriesen mindenki ismeri
I Ballá J.nos ujgazdát. I
hám hold
földön
Megkérdezzük, gazda, kod ;k?
8 holdam van — hangzik a válasz. Átlagos ári>atormjüBDm 19 mó-z-a volt az idón.
Minők köszönteti a jó orodmonyt?
Hái-oniszor szántottam. Kétszer jó niúi.von. Ha nom kíméli a pn-uasztomior a doiokát, mogadjii a földnek ami j+ír, várhatja is a jó orodmt\'iivl, A FöiclinüviWHzövotkozot- alapító laifja vagyok, \' -uiüti\'útf.wil Uikptu.ii) olm\'i úron. Na műd az idöjáriut Í8 kedvezett. A buzálio! ín tonnott két liolflon 24 és fó. mázsa, HU fi faj-Hiiii.val. A fi\'ilckjuiot 4 tagú tsai.idom-ma", magúm liiüveíom. Tudom, hogv az ipari munkásságnak is minekünk keii biztosítanunk a mindennapi kenyeret,
besZo\'gáltatósi kötelezet\'légem? ntm éppen ez ári tízszeresen
tettem o\'eget. Szövetségesei vagyunk az ipari munkásságnak.
Kovács József gazda még hozzá tespi: no meg minden köztartozását is kifizette. BoKa g&zdatáreunkat va\'ameimyien iecsüLjük a faluban.
Mint gazdajegyző hasznos tárnicsokká* Uítja el a környék minden gizdáját:
Nemeiéhez magtalákú
L
Kémén József
7 ho.daj ezüstkalászos gazdát sem. a megxe torine ési versenyének éí-községében, Bocföldén.
ííp]jen silójának a nendbehozásán fáradozik. A feleiégc meg négy gyönyörű törzskönvyooett tohene korül-forgolódik. Hájias (dolog e-z, a siló — mondja. Nem volt tikarmánygon-dunk tóén a faluban. A tej beszolgáltatás wom csikként. Két tehenein után még ma ia 8 litert szo.gáltatok be naponta.
Szövetkezeti tag vagyok.
Ha-: miiuan cí\'Uunk ÖMZii közö-itn én vettünk effi/ «üótö!tőgépet Ö000 forintért. Innen indult ki <i Kxővetk\'zíi go.tio\'ata tehát minden sröcteléi nélkül.
ml magunk IsmarMk Ul
iiiiftí AriiiM jc\'entMgH, Itt
nnn vo\'t. jőtdostUU, tehát kél-
tzirtten Wi a Ő/kt
i már a ffiiiioiuuikat ié a saját stóvetkozotilifk K.VÜjti. 14 minta tra-ffttc van & \' m&fcam&vú ogyütt
De nini, ott eg\\\' konxorüon fo!-mlt -
A másik aiog egvióarós motorral
T»n folszcra-re. Eí kell a paraszt-
eiribeniek: — mondja boldogan.
Komzeiú mezőgazdasági gépek
jobb munka a bő termés tuba.
Ennek köszönhetem,, hogy tavaly
159 mázsa cukorrépám tormett etrv
holdon. ^*"
Az idén miixm vorsonyzoít?
J\'uza- és rozstonnoléslx>n. Hűt hold szántóm van. RozsIx\'h átlag 18, búzából íiieg 13 mázsa termett. Idegen anyag egyáltalán nem volt benne.
Kánián József udvara é3 házatája azt bizonyítja, hogj" valóságos luin-tauazda.
| öxv. Tű«k« l»tvénná"|
gutorföidci hadiözvegy, aküiok 4 g\\TermBke van, saját rnaga hiányos folszoTxj.éssel műveli rr.Bx a demokráciától kapott 9 hold négy arany-¦koi-ona kataszfci-i tisztajö»-edelm.ü földjét. . ,
1292 pontot szoreztom a ternzelési verseny során — újságolja büszkén. Nemesített bánkuti búzát termeltem éé át ágban 18 mázsávaí fizetett.
A Fö!Jmüvr88~Cvtkezeftől kap-
tam az ÖHszei miitrági/dt.az ál-tóm mej iiemes\'le\'t vettőixag-
gtú tegitett.
A tarlóhántással kész v»ngvok, a rozs alá meg e.ö van készitvo a talaj. Jövőie mé^ jobb eredményt szeretnék e\'érni. " • Ki ne ha\'lotta volna hir.it
I Óvári Károly I
tüskeszentpétori ujíazdának?
Azt suttogták a jónijdu parasztok az én fülembe is, hogy várjon csak azzal a beszolgáltatással, majd jön Horthy és nem keli beszolgáltatni.
Nem adok én már a rémhirekre,
hét- is ho-todranga fö dből hoztam ki 14 mázsás átlag búzatermést, 82 hckto\'Uer fajsúlyú, vetóm&j7i<iTi\' k,tixíló- és idegen anyagtól mentes a buzim. VáUi-Zttá a reakciónak.
Ötszörös oklrathamlsltásl követett el és Németországba szökött egy eszteregnyel fiatalember
A \'.N\'atfykAiiiüsiii U^nkcgycsülcl ft\'ljt\'lonU\'st leli nz AUiQ Kcn ll\'j, Dara Islviin ás neje csztcpcífn.wi lnkosok ellen\' mutI nzik az óv olcjón vallóra Iclvott 2000 forintot nem voltak hajliuidóU\'kilí/.\'tni, 1IJ. Daru Islviin ugyunis azl nllltotla, hogj\' íi scmmifóli: viiltót nem irt alá. A incgi\'jU\'lt n\'iuli\'lri nyolno/k\'is nK\'nAllapilotU, hoxy a kritikus váltón nemcsak Darn Islvan í.s nőjének aláir,ii. hwnK, lian.\'in lísjtl.-ioit-•><¦\' jcuvíííjénck, hirójrtnuk uláirásn is. Sől m<?g u köz-sóxl p.vcsúU-t Is ilUik\'ikUilcn személy nyomta a bizonyítványra.
Darn István a klíiallgntjasa sorrtn azt valloUn, ho^y vahisziniil\'g fia Daru Lajos 27 éves fiatalember hamisilolta a vallót (is a felv-M péraen Némclorbzágba szökött. A rendőrség orélycs nyomozást indi-lott a szélhámos kőzrekfritcsére.
iao» t-l§ |m •¦olgálUUil,
//" kell, vi/\'ff tnnihb m
Kzövotkozotflt Hzorctnénk a uj> tmi a faluban, triort látjuk, Hoí\\ a ji\'vő i;azdas!Íj(i ó ot alapja a rirVwrzó 8/övetkozet.
|özv
Kosa Dez*An*
mogmiitatta Za\'ahaksán, hogy az át\'aj 6 mázsás búzatermést hecsü-leles és jó munkává.\' hogyan |.:>! ;¦ kétszereséro ölelni. 12 mázsa >-; i kg.-os át\'ag buzaterméso volt.
Nem sajnáltam a munkát
a földtől és csodálkoztak gazdát i;--ssm, hogy a\'aposan fcpipártain ók.-1. A miit rágva, meg a ko j5 módo:i >¦! készített taaj, kétszeri mélyszánt.-erodjnényo a jó tornics.
Itoszo\'gáitatásri köteloíott-óia-iuíek 100 száza é\'ú\'í o J3gít tettem. A szabad ira1 omimat podig mcavvt.;ii<\' teje.e.i o ajiinlo!.tapn a Földmüv--kti ok.
| Btnyit Fw»nc j
róji gazda, ü holdon g liajcsa kőzs.\'ghon. At\'ag biizatc. -mi\'iwe 16 mázba. Csupán 1 B/ázul az idoiíon ainair — olvassn a j .\'o.itkczósi .a;)j:U a tiiJií>oi toni.ol i)\'zottsíia" .ta/ja.
Kapái u!*a yalallam kótM/.ori tiuklor-ni*\'1 vkz:\'i n I /i •< nt\'m :iío;ól:O!i u biizá\'iiut. I\'.Híhóvii! inii-,1ráitvi\'K!la:n tava V. iü> iiwí ll j>\'> ;|1" járCw íb\' liozzájuru.t, irf\\ hüií«m\'W illő/ » toniA\'-* -•!© Iiiuiii.no. Tü.j.\'oi-tfttom a IvB/o\'u\'ii.titii.st i«, adóim i" íonrio/.vj vannak mondja büszkén.
(LJl
________________
Zilaag*r<x«g«n • QOSZTONYI-tzil-lodl Itmét ti utslökÖ2Ön»sa r«n:lelk»-ztttr* éli. újonnan b«rsnd«zatt tzobálvrl
Nagykanizsai KISOSZ-hirek
A Majrvar Közlöny foíyó-évi aug. hó 28-iiii száma közli az uj for-ca miadó íendciotet, a fázisadot.
-Jízze! kapcsolatosan felhívjuk adóközösségi tagjaink figyelmét, hogy a raktáion icyó áruk formaími-ado mogváitáta fejében három hónapon keresztül az eddig1 fizetett forgalmiadót ke.l még havonta befizetni a íiankha. A raktáron lévó áruk után f©l keul számítani a for-ga\'miadót, de külön feltüntetni nem szükséges. Az újonnan beérkező áruknál már a tern.oióknél az áruk-ian lesz nuM;fizetve a foigaimiadó, ami á>t.it a keoeskedónek a gyárakban vett áruknál forgacniiado k5te-zettségo nincs. Kivételt képeznek az olyan áruk, amelyeket a kereskedő állit elő, va,gy termelőtől vesz meg, tehát nem a gyárakban vagy üzemekben (méz, muk, tojáe, stb., vagy maga konfekcionál stb.).
Azon kartársak, akik magáji-eevesség utján fizüttJk foii{nlm.i-adójukat, misí \\\\íax>n\\ hónapon kc-vosztül fizetik &¦/. oddigi oftszojot az adóhivatalnak. Kimonó Bzám.ák után fizetők a rttktármcxváltílijt az auif. liavi hofizoúolt fortfaimladójttk háromszori MioiífizubÓKÍ\'Vül oxyonii-tik ki.
KoiiU (lijviion üíyvoaou\'iali hu-(iaposti utjáról ro.ő ir.o^ói\'kozúao utttii t&jó!<odató ért íkoz .etet tartunk, a napról cmiton fogjuk órtosifoni taxjsmkat.
Vasúti megállói KérneK
Bajcsa és Fityeháza dolgozó parasztjai
ponta
Számos panaszos tevú^érkezett szerekcsztósé<>ünkhöz Bajcsáról cs FiUebázáróL A két kis község <lo--gozó paiasztjai sérejiussnek találják, nogv\' mig a múltban megáilt a MurakoiTeszturra menő, íüetvo onnan jO\\\'ó vonat a kjzsí^oík előtti őrházaknál, addig most. eiűttük is-mciet\'en intúzkedís fogytán nom állnak meg ezek a vonatok. Ez az intézkedés pedig lehetot-onnó teszi számukra, hogy terményeT!kjt na-
behozzá-k Nagykanizsára. Ilyenformán a vasút is eí-.!sik ha-\\o*nta kb. 5000 forinttól és városunkba is lényegesen ke\\T3seúb t.-r-mény kerül.
Bájcsa és Fityeháza dolgozó parasztjai nevében mo3t azzal a kéns-sel fordu.unk a pé;-si üzletvezetö-ségliez, változtassa nao-r eddigisérei-mes intézkedésit és tea^e lehetővé, hogy a murake nesz túri vanat Bajosánál is Fitveházáná. álljon meg.
Beiratkozás a nagykanizsai állami iparosíanonelskolába
Felhívja a tanonc tartó munkftadók figyelmét az iskola igazgatósába, hogy az iparostancnciskolai beira-táeok csak szeptember hó 1. és 2-án délelőtt 8—12-ig ós délután 2—6-ig lesznek. Akik még az iparostanonc-iskolába nem járták, azok ezülotósi anyakönyvi kivonatot, logutoidó ie-ko.ai bizonyítványt 6* a Bzorzodéei máto\'atot, á már tanonciskolába járt tanulók podig az eiózó évi bizonyit-ványt hoiíák matrukkal, 13olratáii-éa íanMerdij oimón kutoias minden t*nu3ó 85 forintot a bciratájikor te-fiiotni. IJoiititkozni kötőién minden szorzótlött iptirott- vagy koroftkedő-tanuló iskolai vónottaógiw ós korra való tekintet nóIküJ a járásban !».
Nyárvégi áruk rcnaklvtll olcsó vására
Grünfeld és Zombori cégnél
Nagykanizsa, Szabadság-tér 23. Telefon: 9.
RÁDIÓMŰSOR
Cifltörtok. tzep\'ember 2
Budapest l 5.30 Hajnali muzsika 6.80 Fa\'urádió. 6.45 Regire.\'. torna. 7.00 Hii«k. 7.20 Regsroii zene. P.OO E\'ot én Tudomúnv mü-eora. 8.15 Hanír\'omoiiok. fi.80 Sza-ba:leg\\házak vaiÍ*W)s félórája. O.OO l\'j szerepl/Jk a m\'krofon eVitt. 10,00 IíiTOk. 12.00 Har:uwH«J, hirok. 12/ lü é éK
12.15 /.ongora-, nc^ilü- én Hzómok. l.\'i.OO ]IA/aHH6ur <» (\'" ¦ ;lil a Szovjotuniólwi. 1H."5 Mim.vor >\'-tor. 14.00 Iürok. 11.IS Oro»« mü-Wwzok mucmkáliiftk. IS.OO Kádió.tt-kolA Hi.00 Jósnoii^z/jdHik muirti- . kaja. 1fi.n0 (luvrmokn\'ulió. 1 /.00 Hiiek. 17.10 A\'Mfcí>ar Iladifotioly,-hiradó és V."ri\'mkPWMZt köxlotnftti.NOi. 18.00 Dunavöluyi híradó. 18,80. Szív küldi- Bzivnek süívospii. 19.00 Stii-dióopora. 20.00 Himk, niiorthuvk. 20.8o Studióopera folytatsiaa. 21.8^ Száradunk hanaja. Irodalmi antológia. 22.00 Hh-ek. 22.25 B.óadiu;. 22.85 Magyar nóták. 22.45 A W. M. fekete könyve. Eseménj-j«tók. 23.20 Jftzz-muzslka. 24.00 Hírek.
Budapest II. 17.00 Tánczene. 18.00 Kamarazene. 18.30 Jazzkod-velók iskoüája. 19.00 A falu hangja-19.30 Viskv Aniold együttese wt-Bzik. 20.00\'Kerincők. 20.30 A rad\'-ó szabadepsetemé. 21.00 Hírek. 2113 MagvaTnoták. 22.00 HanglenZALA
90 százalékban teljesítette eddig a beszolgáltatást
A legjobban beszolgáltató
a nagykanizsai járás
gazda: GREGOR IMRE, Gelseszlget, 300°|, kizség: BOCSKfl, 177°|,
Méii néhány nap és a nagykanizsai jaraslain ix.\'1\'ejcződik mindenütt ., \',\'sqiiés. (i.izdiíinlí lelkesedéséből in-di" .irra kövelkezletlu tünk. h;>gy •i |.i-,zülsíállaiási verseny is hamaro-
l:o;sátott ada-loúliol nnm<<;\'>llapilhaljuk, \'l°Sy a ka-nizs-ii iára* ;1< elöirl 35fí tvigon ke-nt/tTetil\'Oiiiíí <r eddig 323 immunnal szo!\'\')\'últ<ito\'-l he és ezzel küteU-zeltsttjét 90 százalékban teljesítette.
\\/_ ,-liir.\' megállapított ütemterv nio^l iniyamalban lévő szakaszában IS\'/ xz-.izi\'t\'koi a l;cszoltjállatásered-nu\'itíir. Az" egyos községek között nn\'-; lülyik a nt\'mcs vetélkedés: me-lvikük ér el jobb eredményt? Most már ;.7i)iil)íin bizonyos mértékű
kit <lyrn\'ilö<tés tapaszta!Iwió
tlii n a versenyben. Az eredmé-nx.\'k iillaláliiin az <\'löirásos meny-in Ki ^ körül mozognak. Legkimu-^a\\iú!ih eredményt valamennyi köz-M^ közul u kis
l>tte»l. t kózxii/ ért cl, amely
/;; *:,íz\'ilékl>an teljesilc\'.te be-
s:n\',,,:il ilt\'mi kötelezettségét,
211 m;i/.sa hehvll Wl mázsa gyűlt ússz1 a községiM-n. Komán>\'iro*>\'iU7 iif\\z*úuii /(\'//r I e\'le lu\' kft\'t leze\'lné-iji-1 is vuA 121) százalékos ercd-mvnyl úri el. ünnél gyengőbb, de .százsz\'i/alí\'Unál j»lil) eredményt drl el KiskiüuáriMii, Korpavár, Ujud-vai-, Zaliisxenliakali é\'- Hörzönct1. -
A községek versenyétől függetlenül
tooább /o\'yik a gazdák egyéni versenye
is, amelyben, még most ií, nagyon szép eredmények születnek. így például a
legszebb eredménnyel a gelse-sziffeti Grrrjor Imre szerepel.
Háromszorannyi gabonái .szolgálta-\' toll ]:<_\' termese után, mint ameny-nyit előírlak. Ugyancsak (rtlscszi-
gelen Pirbuzs István és Hajmási István 200, Krdélyi György ]X;dig 110 százalékban tcljesilelte bészol-gáltatási kötelezettségét.
HuSzár Ferenc gelsei ujgazda
280 százalékkal \' ért cl kiváló
eredményi.
Dom-inkó János bocskai gazda 170 százalékl.an tcljesilelte beszoLgálla-tási köLelezeltsé}íél. A mag\\-arszer-dahelyi Borsos Béla pedig 150 szá-ealékka! leljosileltc lul kötelezettségéi.
FOGADÁSBÓL
200.000 Kilométert gyalogol, aszttín Gasafön tneg&alnl
A VILÁGJÁRÓ FIB1NGER IMRE
Amerikai szemmel is merész fogadást kö\'ő\'t 1910.óVcomber 27-ín a korlállan Icliclősógek hiizájálaní FiUim/or Imro magyarsziSrmazúsu kulturméniök:
— 200.000 kilométert l\'o^ok gyalogolni és bejárom az egész \\lhígat. lís nSUta Is a szavát.. 38 óvc gjalogol. Algvalogolt kél vilrtahnlwrut, lx\'jn$l 72 orsziigot az öt világrészben *\'* közlien mcgtttnull 12 nyelven lökék\'U\'sen Ixíszélni. A lelogadoll kilométerekliííl ediliji lOI.HUO-ul telt n:eg minden segédeszköz, illetve jíírmü nélkül.
Filiinger Imre néhány hónapja már Magyaro.-száKon gynlogdl éa n mi|x)kbun érkezett meg Zala nuigyébe is. lilső állomása Pölösko község, ahol termeszeIcsien a kíváncsiskodók hada fogudl*
— - 100.000 dollárban fogadtam — válaszolla érdeklődésünkre. ICn-ia;k felél szűlővilro-somra hagyom, Jelét .pedig a kormány rendelkezésére bocsájtom. Én magara a kamatból kívánok megélni.
— Még van 00(X) kilóméierem. Azt is legyalogolom, azlán hazajövök meghalni — mondta Fibingor Imre.
Rádiói kap az ország valamennyi iskolája
Az Orsziuos Tervhivatal kuitu-¦•- osztályának vezetői három. u>":i ráiJiútipust kószitottak, amo-Jj\'\'h akalniasak az iskolák rádió-k<mÍ:Vmx\'Ií megoldására. A 12—20 iCatiuólor naii\'vsiufu hordozl\\at6 ké-szü;ókek közü. az ejvik talopee, tcliiit ott iü használható, aho4 nincs
<l\'-ón Budapest I. és II. adóállomá-
sát lehet kapcsolni. A készülékek gyártását rövid id<5n belüi niog Í8 kezdik. Előre«áthatólag már az első tanévben 1000 iüko\'a kap rádiót. Két-három éven belül az ország valamennyi iskoláját felszerelik rádió-vtú. Az iskolai rádió nemcsak a gyermekek tanítását és szórakoztatását van hivatva elóse^iteni, hanem a falu kulturközpontjává toszi az is-ko\'át. A rádión keiosztül fanulhatnak ós szórakozhatnak a felnőttek.
Vezető államügyósznek neveztek ki egy nagykanizsai ügyvédet
A hivatalos iiap közli az igazsúg-ügyminiszíer rendeletét, ameíy szerint többek között dr. Kóger János nagykanizsai ügyvédet a miskolci államügyészség vezetőjévé nevezték ki. Dr. Kóger János, mielőtt Nagj--kianizsán megkezdte volna ügyvédi gyakorlatát, a hódmezávásárheíy: államügyészségen teljesített szolgálatot. A" kinevezés hirét városszerte ürömmel fogadták.
Felavatják az ujraépült
Ganz villamosmüveket
\\\'as Zoltán miniszter szombaton iift.\'í szabású ünnepség kerotólan aija itt rendeltetésűnek a Ganz vitla-niOHiiiüvek és hajógyár most elkó-* s/üit lifttalnias motormühelvet. A nitroniévos terv keretűn belül 17 niii.iö roriiit k5lt«é«Bel elkészült öt-owt\'olea uj va.il»ton műhely, neni-<•**!< az ocszág, l»neni Középeurópa ICKi.a^uúh és legmodernebb iljien KJ\'arü/AMwa lesz. Az üzeai az ország ™otwt<!látásán kívül elláthatja a »uIIök1í piacokat is.
Keleteurópa legnagyobb üvegtíáz-kertészeíe épül Hajduszobiszlón
A Tervhivatal elhatározta, hoirv-Hajduszoíioszlán i)el6piti Kelet-Európa locnagNoub üvBffház-kortésze-tét. A fö!db6i feltöri 76—78 fokos viz teez a fűtőanyaga a lelopnék. Az ©Ia5 üvegház \'néhány hónapon belül elkészül. Fólog primonik ter-mD8ztÓ3ével\' foglalkoznak, do termel-\' nők- virágmagot is. Ma móg évente több ezer do:lár világimportra szorulunk. A rmaiog fomíssal fűtött kertészBt hftrnjaroaan oilátja virággal az országot és igy a dollárt más
LAKÁSA
rideg és barátságtalan, &a beren-dexéaét sürgősen be nem sxerxi
Kopstein Bútorüzletben
, Ady Endre-at 4.
. fontosabb cikkek behozatalára iohot fellias ználni. így tesz a hajdiiszo-boszlói meleg vizbol dolláros ipar-ikk
öthónapí fogházra Ítélték
VIRÁGH GYULÁT, a húszon kétéves szatlrt
A nagykanizsai törvényszék dr. Révffy tanácsa tegnap hozott ilé-letct Virágh Gyula 22 .éws vasúti , munkás ügj\'ében. Virágh Gyula két esetben is, annak ellenére, hogy menyasszonya is van, védtelen nőket támadott meg és erőszakoskodni kezdett velük.
A tárgyalás folyamán fény derült a beteges hajlamú fiatalember tetteire. A tanuk egybehangzó vallomása nyomán bűnösnek mondta ki p "bíróság Virágh Gyulát és öt hónapi börtönre ítélte. Az itélet nem jogerős.
Hang, fény, szín
a nagykanizsai müvésznapokon
Irta: Vörös János
Szeptember 1-én, szombat délután 5 órakor a volt Igazságügyi paloia, Szabadság-tér 9. emeleti termeiben ünnepélyes keretek között nyitják meg a zalai képzőművészek kiállítását Mi nagykanizsai képzőművészek a felszabadulás óla ne gyedszer jelentkezünk képeinkkelés ;zobrainkkal a nyilvánosság előtt.
1915-ben még csak néhányan, a szervezettség hiányában is egiryüvé-tartozva, egy komoly műgyűjtő anyagával gyarapilva álli\'oltunk ki: amikor a dolgozók szaradiskolájá-nak tanulói is bemulaiták törekvéseik eredményét.
1946-ban a zalaegerszegi kultur. héten szerepelt nagykanizsai képzőművészeti anyagól mutattuk be az MNDSz meghívására. Itt már uj erőkkel gyarapodva, B. Káltlo.- Rózsa, Pongrácné és Nagy Zoltáncsatlakoztak hozzánk. Ez a krallitás anyagábun válo^atollnbb, kihatásaiban erőteljesebb, eseményerejü volt.
Jötlek az iskolák, szervezetek és n dolgozók csoix>rlosan, Igényellek a szépet, iátni, tanulni akartak. Mi, Imldogan álltunk minden érdeklődő rendelkezésére. Az uj, a demo-kralikus szemlélet, tudatos indítója volt vv. a kiállítás, amely izmosodott, érett az akkor már szakszer-w/x\'llx- tömörült sztymlvesck lel-kóhen, akaratában, nmit hamarosan három cseménj1 igazolt. Az 1910-17 évi téli WtálliUUi a liulyl faiparosok cgyüt\'.es iinya^íival. majd n május 8-iki kulturt-st és koronája-kénl u Füvái-osi Ké])lúr •Magyur valóság" anyaijának bemutntója.
Szeptember l-én a Magyar Dolgozók Parijának meghívására szi-vesen lé|)ünk újra a nyilvánosság elé. Mögöttünk a »Magyar valóság* kiállilúsának reánk és a többezer dolgozóra gyakorolt érlelő hatásával. A hároméves tervünk szellemében, uj festőművészekkel gyarapodva, hívjuk mi is azokat, akikben a fény, a szin, a forma és a . munka ütemes szépsége rezonál.
Várjuk őket azzal a tudattal, hogy ők is várnak minket. Várnak a va-lóságszcmlélet eleven igénylésével. Legyen ez minden jószándéku zalai ember ünnepi találkozója, hogy a két zenetitán, Beethoven és Kodály lelke nagykanizsai tolmácsolásában forró feledhetetlen ünnepi élmóny-sorozatlá avassa
Az ünnepélyes megnyitó után Pogány 0. Gábor a Fővárosi Képtár igazgatója, aki az ország legismertebb tudós esztétája, a helyi művészekkel, művészbarátokkal; ankétet rendez, amelyre szeretettel várjuk Nagykanizsa minden dolgozóját, a zene és énekművészeket, írókat ós mindazokat, akik átérzik a szóp-mlvcs kultúra nagy értékeit, fontosságát, nevelő hatását.
Hálás köszönetünk Pogány 0. Gábor igazgatónak, Oelmacher Annának, hogy eljönnek hozzánk, hogy értékeinket gyarapítsák. Nem kisebb a hálánk a város kulturveze-tőinek és mindazoknak, nkik ezt lehetővé .teszik.
Budapesten megkezdődött a gabonabevásárlási engedélyek kiadása. Bárki kérhet gabonavásárlási engedélyt, aki hatósági kenyér- és liszt\' ellátásáról lemond. Havonta személyenként 11 kg. kenyérgabonára adnak vásárlási engedélyt.ZALA
1H48. Bzeptember 2
Szep:ember 2. csütörtök. Rím. ka.-Istvin. Prot Levente. UJgSrftp Mamsnt-
1636 Budavár felszabad l\'i.-\'a p török mecs\'állss rtol.
1863. fSe\'rzelkű7l munkóikopgresszus Lo^f onhíiri.
1945. Jnpín feltétel nélkül rresadja magát. Befejeződik a rnfl\'.c dik vlio<jh6boru
— Várható időjárás
_Mérs<\'>ke:t ivgárauilás, kisebb fel-hóátvomiiások esó néikül. A hőinúr-sék.ot alig változik.
Evnngellzácló
A. nagykanizsai református ogy-házköz.ség tcmplomáliaii nyolo napos evangeiizációt tort dn Kovát8 J. István budapesti ny. ttioológiai tanár. .Minden roggol negyed H-kor áhítat, minden ost? 7-kör cviuiuo-lizáció van. Augusztus 30-áii, hétfőn reggé! asszonyokjiak tartott e.ő-adást, kedden dió\'után f(u 0-kor leányoknak, föütöit.ikön dú.utón föl hatkor férfiak ós ifjak számúra tart kü.őn összejÖTOto.t. Az cvanao-lizáió hetet szoptemiier 5-ón dólolitt 10 órakor iíjeiiirdotéssol és uituí-so-raosztással, ugyanaznap esto 7 órakor ziróostto; fejezik ix>. Az o\\a,n-geiizik-ióra nűtulonkit, fo.ekezoti különbség nóíkül szcrotottel hiv ós vár a gyü.ekozct.
— Ép/tőmunkáf taggyűlés Csütörtökön, széptanból- 2-ún diil-
után 5 órakor a szakszervezetük közixDnti liolyiBÓsfJ\'ixui az úpitütuua-ká^ok ta^\'iryü-óüt taitamak. .Uindenki saját érdekűben joionjen meg. Vc-2\'etöitíg.
— A bér/pari munkások
ujitó ta.rgyii.esl tiiitmak szeptoiu-her 3-án de.után 7 óralior. Kóiem a ^zaktúrsakat, hogy minél nagyobb számnál joionjonök tnog, mivol a tárgy a szaktársaik érdekét kópvisoli.
— Jól sikerűit a VHBSz műsoros
estje-
i A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének nagy-kanizsai csoportja sikeres műsoros estet rendezett szomi*toii az Ipartestüket nagyter-méi«n. Kovács Miklós elnök \'nyitotta meg az estet, majd Szabó Lúszj^f szavalt. Szentendrey Zsuzsi zongoiuszámai, Mocsok Margit énekszámai, Padúnvi Mónika csárdása, v»\'amint Pór Károk és Sülé Antal komikus jelenete osztatlan tetszést váltott ki. Feltűnést keltett az esten . Dancs Ferenc: Hadifogoly voltam c. költeménye. A műsoros est teljes bevételét a hadifoglyok felsegéiye-zésére fordítják.
Nagykanizsa város hirdetményei
Az augusztus hóra kiutalt mosó-szapiian a következő augusztus havi é.eim;szerjegy szelvényekre váltható be szeptember hó 4-től.
70. az. é eimiszerjogy »A« (nagy A) szoivúnyére 10 dkg., a 210. sz. jegy »1« (arabs egyes; szelvényére 10 dkg., 215. sz. gyermekjegy" »í>« (arabs 6) szeJvónyóró 10 dke., a 91. ez. gyermekjegy »R« (nagy \\K) sze!-vényéro 10 dkg., a 71. sz. testimun-kásjetry »ü« (nagy G) szo.yényéro 10 dkg., a 72 .sz. nehóztosti niun-kasjcíry »L« (nagy L) szoivényúro 10 dkc., a 226. sz. terhes én szopt. je<ry »S«(naíry S) szelvényére 10 dekagramm.
Feiiiivom a keroskodőkot, hogy szappankiutalásórt ós átvúix.\'turt szoptomuer hó 4-űn jelentliezzonük a közeúittUiöi irodában.
Felhívom a* lientosiparosokat, hog} az auiruszttiü hol>an fe.hasznáaí ser-* tésvái\'ási uta.Tányok szoúvényút a - hatosági zsirgv üjtó igazo.átúvai ellátva folyó ho 3-ij? adják be a köa-eliútási hivatalnak. \'
Ftelhi.vom "mindazon tehéntortó gazdákat, ak:k termeioi tejutaivány-ra adnak k; tojet, hogv az augusztus hófcan kiadott tejokrol a tBiTne*i tejutalványokat a fogyasztó aü Íráséval ellátva szBptomber hó 4-é ff adjak be a közeüétási irodának.\'
Polgár mt*ttr.
SPOUT
6 KVÍE-, 5 MHORT-játékos o válogatottban
Nem kis gontlol okoz Kanizsa c heli legjobb 11-énck összcúlÜUisa. A labdarugöbíijnoksiíglian az első gálát mindkt-l csapatunk simánvel-te, bár igy is akadt cg\\--kit gyengébb leljesiüncny, különösen ajobl>-liálvéd, a középcsatár és a Ijalszél-ső helyén. Balliálvcdbcn Ilcrédi la-lúu t\'g\\\' árnyalatUil jobb loljesitmé-nyévcl kerüli lx; a csapatba, mig ;i ljalszélsök közül Hótli csak nag\\-obb
küzdökéi)csségé\\cl érlc el, hog\\- a legjobb tizenegj" közé jutott. A lá-lollak ós a hullottak alapján az e heti válogaloltal igy állitotluk ösz-szc: Róka WTlí — Semsi N\\TK, Herétli MAORT — Oláh MAÜRT, Németh MAORT, l\'lacskú NYTE — Sztraka NVTE, Takács NYTK, Im-ri MAORT, Túra N\\TE, Rólh MAORT.
Jól indult a MAORT köyveiemenykutatása
Nag\\- sikerrel indult a MAORT közvéleménykutatása. A MAORT-Dinamú mérkőzésről mintegy 200 szurkoló küldte be szelvényét. A szurkolók különféle véleménnyel voltak (a jálékosok teljesítményei felől és ez volt az oka annak, hogy két hibán aiul senki sem találta el a jálékosok teljesítményeinek osztályzalát, amely végerednicnylacn igy alakull: \\ajda 3, Horváth 2, Herédi 2, Oliíh 1, Németh 1, Nagy 2, Polingcr 3, Téli 2, Imri 2, Forgács 2, Hólh 3.
Az osztályzások éixiekessége volt, hogj- Herédi és Nagy sok egyes szavazatot kapott.
A közvélemény főleg Vajda játékával volt elégodcllen. Erre mutat az, hogy a szavazók több mint G0 százaléka a jövőben Kovácsot szi-vcseblicn látná a kapuban. Sokan voltak hivoi Lázár jobbösszekölő, Csöngey center és Téli bnlsíélső játékának.
A végleges összesítés után a Zűla szerkesztőségében megejlett sorsolás alapján Pál Ferenc, Sugár utca 20 sz. alatti lakos nyerte a 2 drb. ülőhelyet, amelvel a szeptember 12-iki MAOR\'iyi\'BTC mérkőzés alkalmával a pénztárnál személyazonosságának igazolása mellett a tribünbejárat pénztáránál vehet át.
kereseti lehelőséggel
lérllakat és nőket lelveszünk.
Cim • nagykanizsai klndcban
Nyaralók talalkozóhelys Balatonfsny-veien Téth-fele bslatonvenyveil Vigadóban. Hideg meleg étolok. Hű»ll4 Italok Z
Toío-fóslaiatnK
Csepel—Vasas x, 2,
DöntcUen izü találkozó. MATlíOSz—MTK 2, 2.
A jó formában lévő MTK-nak győzni kell a Si>orl-utcában. Soroksár—Gokiberger 1, x. ;
Az erzsébeti pálya előnye miatt a Soroksárnak kell több esélyt adni. Haladás -ETó 2, x.
A múlt tapasztalatai alapján az ETó-;jak több esélye van a győzelemre Szombathelyen. K—SalBTC í, x.
A szegedieknek otthon többesélyt kell adni, SzAC—Kispest 2, 2.
A helyi rangadón — a papír szerint nem lehet vita. Tatabánya -Újpest 2, x.
Nem hisszük, Jiogy az Újpestet Tatabányán ujabb meglepciés érje. Ferencváros —Kistcxt 1, 1.
Sima mérkőzésnek látszik. IVrcces—DVSC 1, x.
Pereces hosszú évek óta otthonában nem kapoli ki, viszont a DVLC nem győzött. Dorog-EMTK 1, 1. /^ ""
A Dorog igen jó <Htahaza. Ez7x;l mindent mc^mondtunk. MESzHART—Elelilroir.os elmarad. PBTC-PVSK elmarad. N\\TE-KMTE 1,1.
A két éllovas lal.álkozója nagy küzdelmet ígér. A 1nult tapasztalatai és a jelenlegi forma alapján nem lehet mást csak vasút győzelmet várni. Phöbus-Szolnok x, 2.
Két régi nagy csapat küzdelme döntetlent igér.
Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reg-gei 7 ivsu- tite 6 óráig. Kedden e«égj oep fen pér »-ken délután nő\' űIttM
ÉRTESÍTÉS.
Tisztelettel értesítem igen tisztelt vevőimet és üzletfeleimet, hogy
Ady Endre-u. 2. szám alatti Goldsteln és Étsy szUcsműhely május 1-vel teljesen megszűnt
Saját SZÜCSmÜhelyemet 1948. szept. lén Szabadság-tér
20. széni alatt (az udvarban balra 2. a]tó) megnyitom Uj bunaák óm mindennemű szSrmeáruk ksphttók. AUkitáiíkat, festéseket, hosszubbltátoktt vállalok
Kferem a nagyérdemű közönség további szíves pártfogását.
iíf. Éísy Ferenc
képes/tett szűcsmtsttr
Ne bosszankodjon,
ha zavar van a gázberendezésévelI
Szereltessen fel k is „Pin/scfJ "-rendszerű
tíxcmbtxioa földgdB-Dyomd/t*aab(ltyo*6t.
K jií 1 Czvetkó Gyula csőrezetékléteslteés szeretöQxeme
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM.
Ráesett a fa és megfulladt egy idős földműves
Nem mindennapi bacs-otiiok osott úUlo/atu. a niinap Andróczy Ciyurgy 78 éves scmj.jnházai földiiiüves. Á Va.konya küzséj küz*\'L\'•\'non li\'v\'i erdőbe ment fút gyüjfigotni és itt kivágott egy 20 méter nifl^as fát. A fa ráesett aü id<js faváifóra. Az orvosi vizsaúíat kidorituttu, hogy Andróczy György nem tudott \\ su:,\\os In a.ol kiver^\'jdni ós mivel arc-;i szoroían a földböz szonut mcgfuLaJt. Az. üjryószSL\'g kiadta » temetési engedélyi."
NEP-FILMSZINHAZ
Szeptember 1 én és 2-án, szerdán és csütörtökön
Nagy zenét vlgfáték :
Szerelem ördöge
Előadások 7 és 9 órakor.
Pé/i só,\' szuperfoszfál
íszl trígyézéshoz akciót áron
már most minden HieooyíiJnIiea kapbati
Ország József
magkaraxked«*ében>
NAGYKANIZSA, Szabatliiás-tér 10. T e 1 e I o n : 130.
Cégünknél ztik-, zilnsg-ét príma mlniiégO vtfomagtzQktegletét la kielégítheti.
Pénzének ellensége ne legyen!
MINDENNEMŰ
TEXTILÁRUT
KLIEBERT-né!
V E G Y E N I
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u.40.
APRÓHIRDETÉSEK
IgHZOlvan.vkepe-et leggyorsabban k»-szii Buzek loiómüterem Nagykanizsa, KCIc-ey-u 6.___________________1487
Főútvonalon bevezetett UzleJ áruval, berendezéssel azonna! aludó eselleg társbérlőnek is. Cltn k nagykanizsai kiadóban. d
Kbédlöszekreny eladó. Somogyi Bcln-u. 22., földszint.________________14H4
MüDfir iskolaborönd 28 forint, zsilettpenge 10 db 3-..0 forint. Rozsda mentes evőeszköz versenyárban a nagykanizsai Flllé-rea Baz rban 1 . \'\'________M8J
Küiínbejaniu bmuruxott tzobát ke-reatk szept. l-re, a víroa belteillelín. Címeket a Zala aiomdába kértk. "
K.l»nbe)ir<tu bútorozott tsobat keretek türdőizobuhasználattsi. Omeket a naiykaniiaal kladíba hérek._________H^
Strel-léli Sietter bőlokozót Mz.pr nagytágut vennék. Nagykinizia, Cien-gery-ut %. izím. - H»
Egjizofca-ionybai lakiit kerti egy-gytrniekea háiaspár, eietleg épltíil noizá-íirulíiul. Ajánlatot i Zala MadlhWatalábi kerek.____________________________líS?
2 liabái kut*r«zolt albérleti Ilkáit ke-reiek. Claieket a kiadába k<rt,k. 1489
Egy kombinált aubá bútor izennal «1-•do. Clm t »agy«nnlml kiadóban, 110*
ZALA poliUkal napilap.
Feleli] szerkesztő es felelős kiadd :
Bencze Jenő
SnrfcMiliUg Dták r«r«nc-t*r la Taltlon : M. l: Fi^il 5. Tdtlon: 51. awlMisl R-T. ntfjkMtu*
tetol: Sz«ndröi Oéxa.#3. évloiyain 202. szám.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 3. péntek
Ára «• fillér
ZALA
Nagykanizsán Is egyesültek a bankok Éjszakai kirakatbetörés a Szabadság-téren 16 mlntapHzdáJa van Zala megyének
A WKOCLAVI ÉRTELMISÉGI VILÁGKONGRESSZUSON
45 ÁLLAM KÉPVISELŐI EGYÖNTETŰEN ELISMERTÉK:
yilágbékét az amerikai imperializmus veszélyezteti
Lukács György, Boldizsár Iván, Andics Erzsébet és Losonczy Géza nyilatkozatai
l!a.:;iórnizBtt * wrooiavi értelmiségi konirrosszusról a magyar kül-di\'tlM\'\'if.
Lukács Gjorgy
cu^eunni tanár újságíróknak kije-iéiitotk.% i:o_\'v a koitrreiszus fótár-gv;i az ijioriii.izmus e.lcni alUisfo^-la.ás volt. A vilás értelmiségének li\'irjoiilija! nip<_\'\\itatták, miiyon ido-o.óiriák voszúiyosok a békéro é* ho-p\\an kcu tudományos eszmékkel bánóim az imporkuizmus ollón a búnC v;-(io.m.)l«n. A konnTOSBZuson konzervatív szo.k.>müok is részt vet-tok, mint pó.diiui Julián iluxloy, aki a harmadik utiw po.itikiiját ki">-. vuű, ontiok O\'iOiiói\'O hlíikIou osotiicn lekeleé^\':- voá a luo^gsozéh alap-jíit mcx/la i\'i.ni. Ol^an hutározuti iilu-poi szerkoszloUüiiik, aui.it a viliig orto.míixtfuiiüíi tumvomó réhzo magúénak mmert oi. hzek u Tuitúroza-tok kifc\'jiv.ik ii kouiíixwHzus úl.ás-l\'oifiu.á>úi ii/ iMLi<\'ri:tlizinuti, a iiö-IjoIí o.ii\\oinól ós kw.súkmónyolói cl-Ii\'ii. A küldői Wiií műaik ta^ja, ___
Boldizsár Iván
haiiirsulvozta. ho^y a kongresszus jo.eutóségvt ablMin lútja, liOjjy 45 nemzet iiópv Jolói ommiórték, hogy a vini^\'liékét az amorikai imperializmus vesző1 yoztűti. lsjan fontos a 45 uwnzot képvisüAJinok az a határo-
zata, hogy üsszokötó bizottságot lé-tesitettok, amely a jövőben a héke vé io m,!t 6s az értoíiiiiivíj összefogásának ügyét szolgaija. Emidk a nemzetközi \'állásfoglalásnak a \'*7Oc-lavi kongresszus volt az elsó állo-mAsa, aiho.y mimten országra kiterjeszti nagy bc!-.cmüvének gbndoíatút.
Anilci Erzsébet
ej^yetomi tanár kijolontotto, hogy \\\\\'roo!»víian az iro<lalom, tudonn\'iny ó.s művészet loiqobhjai a<ltak taiáa-kozót (wvmásjiak. Sloj^j-űző<lé«>iii, n:on<lta, hoífy az órtolmiségnok nom H/ai>a<l e oiánti\'sonttxjronylui liozár-kó/.ni ét* o.szi^Dlo.AX) mariulni a népi
tömegektói és féíre állni a társa-d»im* problémák megoldásánál. Ezek között első lielycn att a bóké kérdése, amelynok megvédésében az órtelmiségr.ek közro kell működni.
Losoncig G»za,
a Szalvad Nép szerkesztójű utalt (irra a tényre, hojry a koníri^esszuson a demokratikus aiílamok "ki\'-pvisolői egyöntetűen az amerikai imperializ-muslran látjuk azt a \\cbzelst. aii.ely az emix>ri kultúrát ós civiiiziifiót foiiye^ti. Klhatéioztuk, hojjy minden\' eszkozüol a dOi-fjozó iiép oldalún folytatjuk a ntwcol a béke eilensé-uei ouon.
A szovjet nép gyászolja nagy fiát, Xsdanov vexéresredesi
A szovjetek házának hatalmai oszlopcsarnokában áll a ravatal zöid p»lmMt a* lahér virágok (ungaréban. A bontvik párt politikai bl»«tt«*gá-na^ tai(]Bl áilaaaic 4l«z*ra«g*t a ravatal előtt, rael.vet a keszoruk szazai-küttlk a párt kttzpontl veaetésenének ei a Szovjetunió mlol»/.tert«nácsá-nak hatalna* kosierul dlszlteaek. A moszkvai vdraal taaaca kllld ttsege és a Kio\'jet társadalein kupvl*elűl lekalével bvvent zásxlóval vonulnak «1 a ravatal «loti. M«itskvában megállt az élet, az utukon ei tereitea lehajtott, fe|U emberek várják, hegy bejuthassanak az •-tlopcianoktta é» eay utolsé pillantást vethesseaek Zsdanov ravatalára. A aostkval Jelentés esekkel a szavakkal lejeiődlk be :
Pótolhatatlan a veszteséé, \'¦ < milliók harca tovább folyik m
legmagatabb eszmékért, a tzoelálls Igaztágért, az embtrltig
érdekeiért, a kommunizmus gySitlmáért.
Az Egyesült Allamok nem engedte népbiróság elé állítani
Winkelmann SS-tábornokot, Budapest náci diktátorát
Szerdán déiben megbilincselt foglyot szántottak a budaörsi repülőtérre. \\Vinkeana.nn Ottó voit SS tábornokot. 1945 májusálan hozták Budapestre Wmkeimannt, akit az amerikai hatóságok tanukiha.igatáe cégábá adtak át a népbiróságnak. ^Vüvke.mann 1044-ben Budapesten náci diKtátor é.et és ha.íÜ ura yoft. A tárjya ásókon igyekezett a háborús fobünösöket védeni. Semmit fflondó va.iomásai során arra is gon-hogy a maga bőréről gomios-°" \'" kérdezcs nóiki mento-Amikor tanukónt kihcűi<-
. a magyar „..
* hivata-osaü kórto a német meg-szalié a>Ticrikai hatóságoktól, hoj<y " \'nke.tnannt adják át a budapesti "Bpijiróuágnftk, mórt büncBeiokmé-.Magyarországon követte 61, oh a akujataival segéUkezet i óh a nyiiatt uralmai magával meoeróiiitotto ós elísegi-liudapesí puíztuiását. Az amo-rmaiak akkor nem is vála»zoii*kaz J^sáfíüxyminúizttH: átiratára. Egy % óv \'muJTa. a napokban órteiíi-az amerikai hatóságok a ma-
^\'inkelmannt adják át az amerikai órkezó Muter
Tepü.áezitxiesnek, aki SaltzbuTgba vis?i Winke.Tnann tábornokot. Iiven eiózmén\\ek után indult el Salzburgba \\Vinkolmann Budapestről., az egj-kori SS parancsnok, aki valószínűleg nem. kapja meg a megérdemelt büntetést, hanem szabadság várja. Erre enged következtetni az a je.enet, ami a repüJóténan játezo-dott le, amikor a fogházór jevette a bilineaet az SS\' tábornok kezéróli, Muter amerikai ezredes kezet fogott ve:e éa ma^a dili engedve udvariasan tessékelte be a ülfeéb
Sztrájkol
a francia munkásság
A francia munkásság ujabb figyelmeztető sztrájkká. válaszolt Schuman minisztere.nőknek. A vasutasok, vasasak és textiimunkáeok hata.mas felvonulásban tiltakoztak a kormánya.akitás eftlen. Az általános szakszervezeti szövetség további felhívást intézett a dolgozókhoz és a bérharc folytatására és fokozására hívta fel ókét.
A köztársasági elnök tegnap ün-nepó\'.\\-esen átadta a Savoyai-pailöta aranykulcsát Trygve Lianek. Ebben a palotában tartjAk jövőre az UNO közgyűlését.
Újra felmentették Schachtot
A négy nagyhatalom, katonai fó- l pai-ancsnokai kije.entot\'ték, hogy ma | folytatják tanácakozásaikat. A nyugatnémet tartományok miniszterelnökei jövő liétre ha.aartották a bonni értekezlet foiytatá&át, valóesinüleg atmak hatása a.att, hogy a kommunista part kövota.ts a tanácskozások fo.füwMfttését, mórt az a londoni ajániások állapján Ült öaszc, pl Ion tétben a jaltai és potsdami órtekez-etok hatáapzatadval.
A nácit* anitó bíróság Schachtot,
Hitler pénzügyi varázslóját felmon-tette. A te.mentésben az amerikai hatóságok keze is valósziiiü^og közrejátszott, mivel remélik, hogy Sfhauht kiagyal va.amoly mecoldást a nyugati gazdasági <fíód lw*jrre-áilitásárft.
^¦-\'oxj"j-.i\'\'trirnj~iir j~_i j*-r j\'j-jltij\' j~tr\\r i-ir«*
A kUlUgymlalsztérlum izerdán »a]tó-lofsdáit rendezett a Budapesten la^ tézkodó John Qunther, a kiváló haladó gondolkodáju amerikai publicista tiszteletire.
Mi újság az országban?
Az Országos Fllmhlvatal azeptember lre tervezte az egységes helyarak és számozatlan Jegyek bevezetését a mozikban. Ez a rendelet nyomdatechnikai okokból csak szeptember 16-án lép élslbe a budapesti mozikban. Ezek a számozatlan helyek a pre»l<?r-szinhá-zakban 3, 5, 7 és 10 lorlnt lesznek. A többi utánjátszó mozikban kevesebb. •
Herczeg Ferenc nyilas pártszolgálatos, a Pünkösdfürdőre hurcolt nöl munkaszolgálatosok egyik parancsnoka vojt. Számos nőt végeztetett ki, másokat személyesen lőtt agyon. Később a Gizella-malom nyilas réme lett. A nép-bíróság halaira Ítélte, a kivégzésre azoiban nem kerü t sor, mert mint dühöngét, a rabkórház elmeosztályára szálliiották. Családja most szabadlábrahelyezését kórte, azon a elmen, hogy Hercreg elmebeteg. A nípblrósúg a kérést természetesen elutasította. «
A magyar—csehszlovák viszony újrarendezésével loglalkozlk a Pravo Lldó. Rámutat a magyaroiizagl megváltozott viszonyokra és arra az átalakulásra, amely az Imperialista ellenei tábor győzelmével Magyaronzágon végbement. Amikor az Imperlnlfita erík az egénz világon lgyokeznek elnyomni a munkásosztályt, a szocialisták cgydtt-müködódo minden területen feltétlenül szUksínes. Ezt az ogyüttmflködéire való törekvést bizonyltja az a körül-meny, hogy a belgrádi Duna-értekezleten CiehszlsvAkla és Magyarország köz » Javallatokat tettek. Ez annak bizonyítéka, hogy a vezelők kijelentése szerint a két nóp között megválto-vott a régi revizloniata, sovlnlszta politika.
fí centenirls orvosi nagyhét e/ő-készllletel nagy ütemben haladnak előre. A program Is véglegesen kialakult. Egyik főtéma a népbetegségek kérdése lesz, Igy a szív-, bőr- és nemi-betegségekről, a gyomorfekélyről, az agybetegek sebészeti kezeléséről és a foglalkozási ártalmakról esik majd szó. Az orvosi nagyhét szeptember 4-től szeptember 12 lg tart s a nemzetközi orvosi találkozó a teke és a tudomány ügyét szolgálja.
A tervhivatal az öthónapos terv keretében 13 mtliió forintot irányzott elő nagyszabású kórházhelyreállitási munkálatok véghezvitelére az Sthónapos terv keretében.

Rles István Igazságügymlnlszter v»-zttésével 7 tagú küldöttség utazott •/ a Demokratikus Jogászok Nemzetközi SzövUégt szeptember 6 9-1/ ttrti prágai konferenciájára »
Az Interparlamentáris Unió római naiygyülete szeptember 6-én kezdődik. Magyartrszág tíztagú küldöttséggel képviselteti aagát. A küldöttség vezetője Károlyi Mihály leit. •
Német lapjelentéi izerlnt az angolszászok rövidesen átveuik Berlin francia övezetének igazgatását. Az előkészítő tárgyalások már megkezdődtek.ZALA
16 mintagaxdája van Zala megyének
Szeptember 8 án és 9-én rendezi a földmivelésügyl minisztérium az elíő országos mintaeazda-értekezletct. Az \' értekezleten haromBiáz, a termelési vorseayben klttlnt mtatagazda vetz réizt, uklk ezalkaloninial veszik át a „MlntagazeVkltUntotéat.
A kitüntetem uz Orszagoa Munka-vcm«ny BUottidii ulnpltotta — az .Él-munkás" kltUntvifa mintAJAra — azoknak a Kiudilknuk u JutulniazáeilrM, akik aknr a trrmvlénben, akár aiimk »zor-vezfoiébeu, újításában kiváló teljealt-¦ónyt éitok el, ugyanakkor pedig egéét gazdálkodásuk la mliitmorti.
Az Orszásoa Munkaverseny Bizottság az efyes megyékből felterjesztett gazdák közül kiválasztotta már azokat, akiket termelési eredményeik alapján a legalkalmasabbnak talált u kitünte-teare. Zala megyéből több, mint 200 gazdát terjesztetlek (el a kitüntetésre,
II OMB ÉtonbMn citk IS-ot érdé-mttll m „Mlnttgttdf kltllntttétr:
A kitüntetendő gazdák névsorát m alábbiakbán kozUIJUk:
Szabó János Kiiazthely, Houzu Elek RezI, Danca Pál Zalasiombatfa, özv, Kóaa Dezailné Zulabakaa, Bíró Józsel
Letenye, Kovács /stt/ái, Strmás, Binytl Ferenc Btjcsa, Horváth György Nova, 0zv. Tüske Iatvánné (iuiortölde, Varga látván Paoaa, Kenyeres Andrán Dab-r»uc, Németh Nándor Bazal, Varga Pál Hegymaiían, Tukáca Józsol Zalalívö, Óvári Pétor Tüakcazentpétcr, Benkő litván Zulaaxtmtmlliály.
Kz a névaor már véglegomiek tekinthető, azonbai mivel h tarlóimmá* norán ölért iTvdinéDyekot Is busznmllják még a UTinuléal oredmonybo, Igy könnyen olőfordulhat, aőt vulóarlnU la, hogy a mintagazdák névsora szeptamber H-álg még bővlll.
HÍREK
Naplrona.
Szeptember 3. pintek. Római katolikus Manszv. Prot. Hüda. Újgörög Hntim.
1939. flnglia es Franciaország hadatüzen Németországnak.
1939 óta nemzetközi ifjúsági nap
— Várható időjárás
Mérsékelt déloyugati, nyugati szél, kevés felhő, néhány helyen kisebb esé, a hőmérséklet alig változik.
— A bőripari munkások
újító I»4\'^>üést tartanak szeptember 3-án délután 7 órakor. Kérem a szaktársakat, hogv minél nagyobb számmal jciejijonek meg, mivel a tárgy a szaktársak érdeket képviseli.
— Adomány
Hull Cecília 6 forintot gyűjtött a kél kis gyermekkoi minden támasz uólküi maradt özvegyasszony ró-6zére.
— Versenytárgyalási hirdetmény
A tótezeatmártoal községháza tűzfalának éa párkányának háború lulytán való raegrpngaledása a közeljövőben kerül tatarozásra. Építőiparosok árajánlattételére kü.is^gmejtérliía nélkül versenytárgyalást ulríut az elöliárésag. Vállalkox4.fOM.og 35»U túl 4000 Ft-ig terjed előreláthatólag,
— Hirdetmény
A vaautua azakazvrveiet vezetősége értesíti a teaylegr* éa nyugdijai kar-tárnákat, hogy a nzokfiaoa havi taggyü-lés nem Dén, Imsoni I. hó 6-áa hétfőn d. u 4 árai ki\'/.nt\'itel leaz megtartva Caengary-u. U7 S7. alatti nzckhá/uakban.
A gyűlésen minél nagyobb »/.ámban Jelenjenek meg a kortársak, mert a pécsi Turületi titkárságtól lesz előadó és nagyloatosságu va»utas venatkozásu dolgokról lesz szó. Vezetőség.
— Megkezdte tanévét a Dolgozik Kereskedelmi Iskolája
Szerdán délután üniepélyesen nyitották meg a kanizsai Dolgozók Kereskedelmi Iskolájának uj tanévét valamennyi hallgató részvételével. Dr. Borsa Béla igazgató mondott megnyitó beszédet, ameiyben annak a reméiyének adott kifejezést, hogy az iskola növendékei szorgalmas munkájukkal elősegítik a 3 éves terv sikeres kefejezését és az ország újjáépítését A tanévnyitás után megindult a tanítás is.
KISOSz hirek
Választmányunk f. hó 6 án délután 7 órakor tartja havi ülését. A tagok teijes létszámú megjelenését kérjük.
*
Adóközösségi tájékoztató értekezletünk f. bó 9 én csütörtökön délután 6 órakor lesz megtartva helyiségflnkben. Minden tag megjelenését elvárjuk.
KISOSz közpoatban Budapestéi f. hó 8-án országos vidéki választmányi Uléa leaz. Tárgysorozaton szerepel: Adó-Ufyelc. Kötelező könyvelés. Köullátáal problémák, vegyeikereikedöl üzletkör Ueitéjcisa. Árkérdéaek, Textilipari hely-cet. Szakmai ankétok előkétiliéae.
A* Wéeen réaxtveei előreláthatólag: Tóth JóweJ t. elnttk. Fehér Iitvii A-elnlk. Harangoio I.ajoa öv. ..Y*1Y»«?P*»yl Uléaunkon u Uléerfll
Két forint a beiratási dij az általános iskolákban
Az általános nópiakolai tanulók-Mik a hoiratiitvkor a megáliapitott !2 forint bcii-atási dijon féíiüi níás dijat nem ko\'l fizetni.
A behatáskor a beíráshoz »jm szükséiics sziUctcsi anyakönyvi kivonat, amtüijnek a beszerzése körütméiiye* cs a szülőket ü/ii/ajitag tnejteriieli, hanem a. szú etés Hcjiröl dijmrnlesen ki-ú<1ito:t értcsücs aayjáu is végezhető a betrús.
Erre a kultuszminisztérium nyomatékosan felhívta a tanieiügvefök fi-gvolmét és utasította, ókét ^.rra, hoírv küzöljék ezt a readeikezcst i-a^anieiniyi áitalájios éa népiskola vezetójliívűl.
llo^lia podig -a miniszter ulasi-tácuit ídejélen az iskqiák nem ka)>-ták nuog, küzben beirást végeztek és a 2 forinton io\\ii. niiis dijat is szedtek volna, azt azoruia. vissza ko.l tóritűüi.
Az iskolákljan a szerdán kiadott kuituszminisztori rendoikezcsekkel o.tiitották a 2 forintos iKÜcsctbizto-sitás, az 1 forintos sportJij hozzá-járu.ás szedésót, amc/v eddii; küto-lezó volt. Azok a szülök, akik eddi^ mái befizették ezeket a dijakat, visszakapják a pénzt. A két forintos lieiratási dijakat fó-ftí azért szedték, lio<.r\\ a rászoruló tanulókat tansze-roKkei és tankönyvekké, ellássak. Jo-¦entős Eegitséget nyújt az uj tanévben e.ószőr tijvezetett rendszer, a me.y a szüjók maiikaközüsst^énok, az MNptíZ-jiiQk, a Ma:j.var iJiókok Nemzeti Szöretöégének és az L\'tuirú mozga.omr.ak juttot az oddi^inói na-gvobl) szerepot. Az "ifiko.aév kozdo-tén nilnden isko.ában nnegaiakitják a szü.ók mujikaközüsec\'^úiek iskolai vezetóséfjét, amciy az omiitott szer-yí-zoiokkq. c,\'\\ ütt LOndosko>lik az isko.nl>* járó g\\erniekok taiiuuiuinyi és 8zociá is szuktk\'-KJotoirűl. A falusi iakoiúkban u kút forint iwirutát>i dijat honi fizatik a szokóiiv szü.6k.
KCRgSKEDŐK FIGYELEM I
FELHÍVÁS
A soproni Bt\'lkcii\'skc(U\'linl |hmz-
úty fcllilvjn ii koivsU\'di\'ik II- nrrit, lioitv a kflU-Iczíi ke-
számlukt\'rct
H\'U l<önywl<Ss cllieníírziS.sí\'l g di. Az ellenőrzés sorún a követkexö icKfontOi+ibb szem|x>ntokát wszi li-g\\-clcmbc:
1.; A kereskedőnek a 7000 1948. K. Sz. M. sz. rendelet (megjelent a Magyar Közlöny 70. szv előírásainak megfelelő üzleti könyvet kell vezetni.
2.) A kereskedőnek az üzleti eseményeket 15 napon belül kell az alapkönyvbe, illetőleg az első feljegyzés könyvébe bevezetni.
3." Az üzleti könyvekben az üz-
lcli vujtvnn nütxU\'il úll,iW:U ús nz ablmu Ix\'kövi\'lkcM\'ll inliulcn villl"-za8l lel kell tűulctni.
•I.) .NU\'K m\\n UVU\'-nl ftítloll esc-inínjvki-t iVt nem lélc/.íi vu^vontrir-K.vuknl honi lehel uz üxlcli kAnyvek-lx;
A kóU\'Icző számlakupul alkalmu-ziVsa U\'rni6iZelc!«n c.vik ;i/o!\\ftl uJ.c-peskedőki\'l érinli, íikik a fenti ívn-delel halályu alá esnek.
A fenti rendelet szabályozza újonnan a számlázási kötelezettséget is, amely azonban minden.kereskedőre kőtelező tekintet nélkül arn-a, hogy követi-« a kereskedelmi számlakeretet, vagy sem.
Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 ór&tó -ste 6 firAig. Kedden egésj nap és pénteken délután nő1 gőzMrd-5
Merőben más és nagyobb lesz minden eddiginél
a szeptember 3-án pénteken megnyilé Budapesti Ösai Vásár
A gépipar, a kézműipar, a mezőgazdaság, a népművészet páratlanul szép és érdekes kiállítása lesz a budapesti őszi vasár. Különösen vidékieknek leaz érdemet megtekinted, mert a kiállító kisiparosság, nagyüzemek, gyárak kl-cslayben is árusítanak, Így alkalom nyílik arra, hogy mindenki azUkségle tét egy helyen kényelmeaen beszerez-beat*. Az Aazl vásár mutatja meg, hogy parasztságunknak érdemaa veit löld-jtlket btoiü eltel megművelni ói a be-aielgaltatial veraenyben réaitvenm, mert ¦ viroi dolgoiöi aem mwadUk
Dyugton. Az őszi vásáron meggyőződhetnek a falusi látojraték, hogy a városi munkások kiváló minőségű és nagymennyiségű Iparcikket juttatnak olcsó áron a talutak. Főleg a mezőgazdasági gépek éa egyéb gyári munkák kiállítása szemléltet:, mennyire igyekeznek a város dolgoiól megkönnyíteni a parasztok munkáját. Ezeket a meiógaz-datigl gépeket kicsinyben, a4t rénletre Ii meg rehet vásárolni. De sem oeak ntegvánirolhatják, hanem • kezeléaé-het nükaéges iiakaierll magyarázatét Ii migkapják a dolgoi \'k
Csodálatos kincsek halmaza a művésziapok muzeális kiállításán
Irta: K. Nagy László
Nép: <lemoknk-iánk na^rv súlyt foktol ku.turúnk fokozatos "fojitkfe-wiio. Kunok l<>í;éko-oiil) l»:«on\\iu\'-ka a sw\'ptortilior 4-én kozdódú hiUa.iuai ku.tuniil:it «<notnóiiy, a:noly soiuií u>-lOii c\'sO:láa!rarru\'>A\'> unüinóni^ol jo-!eiitl(«>/.:k városunk ó/jUMjoii\' r* a nixvvliox iiu\'útó kiMBtot aj u k.\'-t)/,",. IIÜivrM/cti, VttU:niiit a I1HJV.O.III1I ki.
A II1II/.OIMM Cw kíiiiyvtár ttuymni (5yl.ÍK<v|o!«<ii koravtxtütl il imuí.n kíí/iin. HÓX MZi\'iiiu\'irii o.zúitun ifsüJl .ii ivain). roilott. A miiitlittn ¦¦•• wijno* (Vzm. tón ki k*v.\' niondíinuük ki\'K\'n
ku.tnrórzí\'kkí\'i nujjtiildott vánw. vti-üfttViuivr vo.t &h innoii nia/\\ará«-ható az órtókoá anva-jí raktiiinzoríi koatM\' ¦. A kii\'vliláí-on vulii rénzv.\'to-lünk nam úmmmc UiltiVtt ol licn-nünket, <io .noiiu\'ya.\'i bennfla\'.;ot. fia-nem az ejfész város lp^r«z< i.oaobl) n\'-to<roiiicn na^v a moíopotéd és a meiío.úiredós, ho^y vé\'iro a sokai ein-loj>ctett, do o.zártan lévő Városi törtúneimi éi-tékek . mindenki számára mOiJ-tektntliotóík ^e.sznok o_r\\ liélon keiosztüi. A Alasryar Do.irozA Páitja nasrykanizsai sz©r\\\'ezete na^ry ku.tuipro^ranijái\'.ak küszönhet j ÍVk, bojíy fo.sziiiTe liozliattuk városunk fe.boosü.\'helotlen éi-tjkü muzeális kincseit.
A\' kiá/iitás anyaga megfeloló izi-j-st"s keretek között, háta mas terem-ixni kerül szakszoiü. tudományos ijeniiitatással a nagyközönség tCé.
Külön ki kell eoiolnünk a./, óstör-té.iOii (pit?lii.szlorikusi anya\'juiikat, anieiy a JIApHX-Ui1 szerzőtt kisoub nioimyisé^ü gco\'óaiai. valamint a naa_\'\\ar fö.d értékes kőzctanyauiiv;t5 t\'íí>ütt korü. bcmatatáara.
Az e.ső Siiiiui iia^N-táriónk anyaga Dunántúl \'toirszobb c-s\'szolt köiot-szalibo.i .o^ítoi. A bl-pnzkor.do kap eso atl>aii a kön ivók ünköil éiú kt\'lta loiotok anyai{ára.f, szintén kéijvisolv-1 \\an. A i-onvul gyűjteményünk k.>-/(itl cwy ritka kw\'>(> k<.Uvx>iiAo* ani-pliora, u lionfOff.aiti* é« íöio.i u köxóp i»ori i.ovtt^vi.aifi i{yüju>mi6iiy ki\'ntött tiinlj ntv^órU\'íkil |M.(láliy Ul.álluitó.
Kü.i\'m fojOAütot ko.l NxonHiiüiik u KanixMi-vúi\'i\'itl lia|K\'Hü.ntOí-i.oii túi\'iryiikimk, ritka i*x6p tokiiok, ii Kanizwt-yiLi\' OU ozou türökiiia.ouu n\'.ikvidiiiak ón okniá-inainak,
A ína^tir tíii-tútioimi idónzakok, k»iK>o tan a vúroBUiiitjiifim. osoiné-jiyokko, okinányokon, tArir^-akuii ke-icsztüi koriunok boinutaUism.
Külön róezen van kiáilitm at Í848-AJ anyásunk, melyek között fójeg a meg\'yénkfcei és városunkkal kapcsolatos eredeti Gsányi, Kiss Ernó, Perczei .Mór okmányok, Petőfi, Lisznyai kéziratok és egy* rEjikviák szánúthatnak nagy éraek-lödésre.
lirtka okmányok, adományleveiek, k-rráivi pocséties"kéziratok, cetek rtgi eniékei Í9 szorepeinek a kiállításon.
Az érem- és régi pénzgyüjtoméfty közül néhány nagy ritkaság l»rui kiáliitásra.
Hisszük, hogy a város kultur-szeretó közönsége töna^eflan láto-<>«tja meg e só aii-kalommal ¦& kiaiii-íásunkat, hiszen töi-téne\'jni mu.tunk tamilságai a korábbi kuiturálie élft. |»me.y íójj^ a magjarsággal kapcsolatos mmden ember számára fonto> kuiturélmány kell, hggy tegven.
Befejdzik »i igazoló eljárásokat Aí igazságügymtDisztérlumban felmerült az igazoló eljárások betejezésónek terve, Miaden va-lóiztnüiég werlnt zárói b»tdr-időt tűinek ki, amely alatt a bi-cottiigok bsfe^eilk a hátralévő ügyeket,íiLA
Nagykanizsán is egyesültek a bankok
b \' AZ UJ BANK HELYISÉGE ÉS IDEIGLENES NEVE
Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár Rt.
Ibiink lia-uíbiain már több alka-mi\'u > f.\'L\'lalkoztunk a nagvka- Imnkok fuziójiiiiftk kArdY*<S- k jáJt
-ni Imn j
v,. ,\'., i,i:uiitattiiiik ni-ni ti j ii-nic Iioüv inití az oi-hzók vala-niciim\'i viiiwálftii sikonvl járt a i h\'mhU\'aw, udillu\' yunwuukbun »i-•rii.1 «\'\'¦! iii-vliÍMsitimi u/ m.vik
pénzintézetnek. Lo^pJezó cikkeink Laiására azonban hamarosan ríjap-oldódott Of a tokáig húzódó kórdús ü.-í nutt miir ürömmel órtositfiietjük olvadóinkat, hogy
f .\\\'<if/i/kn»iimin i*
leírtjait a InnkiJt fúziója.
Az u] bank a dolgozó uepü
,\\ ktiio\'i inuíkfti/ióvul
o;\\ II iihwI II¦•\'KttlikÜllil iillltltli
„r„( \' \'rU\'« A ii\'tjut Ht
i; i bank «\'if\\t>iliil a tlofcnxú J
.;i: unnak az ónlokeit in i K/t mi cin bizonyítja ^i i a:i. míiil az, hogy
a; m; /a«A- rczctósíg.\'brn vem
io.HUiia1; Ár\'//\'/ a rt\'i/r Imnkuk
igazgatói,
. \\; -imin útcviiké tok a reakcióé .¦.>. .v.akbó! a demokráciába.
Az ul
?• ¦\',\'-.\'Cn iicp kfpvsilöi vannak
:. ,il; nőm pűnzOrt, busás ha-
\\<i.iaiiák. a sok fcleliósségiíol
-/W\'iT^t hanem egveJül o-zórt,
_¦. !.<iszjiáru Ic-jyenok annak a
. -aiauiunak, am^ÁiKtl ők maguk
- \\a:uuik. Az uj bank igazgatósági
¦¦-jui: Kcionozi Szabó líéla MliP
t \\\\un-. Nu/v József po iíármcstjr,
--/.\'¦ .i-.-. i.y.i.a rendörcVrrunjy, dr.
lV\'ró:i>i J.uios, Pongrácz József,
>/..uKa l.i\\i\'/r>ry. Gimdöcs József, Po-
-aiiv István .is Pataki Ferenc.
A uiugv»iet)i?üii»*g
lianonló iWw>tót«tlü. \'IV . . - _ inon A minin, /.imilori Kimily, Sto*-v/rr Kiuil, Sw\'iko I/«>jon ói ltoínO Józxrf.
A baakok o«»x \'költtVlti*
miir folyik. A/, uj Iwlyinúu; a llatvk-i\'^o^Ulotben \'johz, amolynok nevűt ia vise.i Najrykanizaa uj állami bankja. Valamennyi bank átadta már pénzállományát és
a- uj l.ank igi/ mintrgy 400.000
forintos alaptikévei kezdi meg működeiét,
.Műit értceüiQak,
* rvgi lanlujc nuírii bctzilntet-lék ni akoliunkét, ki- él be f ize-létekéi már az uj bank e*zkő-*őt.
Jiry toliiU most már muidon jiéiu-(u,v«t <bl«!ivui:t,4iuU\'a> a Kunkt^vo-»lli\'tlion ko.l fürduinl, Itt klváiijiik ii i l LZ
u
ii
UftiikiK,«wüül. lní.vlxVlio luilt tuúr «\'»< ült lo.yttttju iiiiiki"K|.\'*\'\'ti
A xwitu\'i.yáot Hormii¦¦\'¦\' \' :i
t<"rrtónt Vi»pió döifU\'»,
HiMM\'iiit a/.oulxaii kli. iíli .___. ,.^.,.,t>
l*z «xtklu«fiun a/, uj iMinknak. A föiöfí»>)!O»»\'t viUó alkaljiuuiottakiit — uiüit már o^v alkajonunal iiic^irtuk — kii.önfufc\' kivalalokLxui liclvczik cl. A ine^üiftjó l>ankíiiel.\\Í8^ok\' fol-liaszná.ásúró. már régc.blen törjént
(lülltób.
Hajnalban betörtek a Szabadság-téren
Munkájában zavarták meg a klrakatnyitogatót
Csütörtökre virradó éjszaka, hajaali 4 óra tAjkan ismeretlen tettes leinyitotta a Szabadság-téri Göodics-fé e szabó-üzlet kirakatát és onnan 2 öltönyre való szüvetet és egy öltöny *ászonru-hát vitt el mintegy llOO lorint értékben.
A járókelők zavarták meg muikaja-ban a betörőt, aki magieuetúsea becsapódott, mert a kirakatban lévé ér-
tékesebb anyagok csak deszkára sze. gézeit minták voltak. A rendőrség pontos szcméiyleirást kapott a be;üré-röl, aki a szomszédos Rozgonyi-utcában tűnt el üldözői elől.
Nyaralók találkozóhelye Balatonfenyvesen Tóth-féls balaionvenyvesi Vigadóban. Hideg meleg ételek. Hdiltö italok Zene.
ü gyermekeknek is épül az ország
35 kóz.sé*> kap uj óvodát az ötbónapos tervévben
foit.zorolC-88el látják el a liodrogkis-faludi óvodát ó« a Szikszói böicsó-dót.
A iui|)i (k-.\'iiokr.icia a 8 éves terv U\'iotói»Mi o,\'\\ it) fokozotmbl) grundot fordít u ir.wrniokok jólft\'iro is. A/. 01-/.ÍL\' u\'aziUwiu\'i nu\'i.\'orúWHléíiü Jo-
l
kiv.ö 1: I*\'ü:I.
lm.\'.\\,\'. u>u.\\ hotrv tt/ B hónttiY* i-vj ik;i U\'rv.\'-vion á,\'> fuliilian 6» Icftz-». —i iijulili óyodaíoit, itapküxi ott-l-\'> <i ut, t<")l>\'wV16ki\'t (\'|iitA»ivok, Ais *\'i>/a^M> Tvrvinrttlttl fa a Lluxilip\'|ji
I\' \':i:iíK\'» tOl\'vhitOlolMi 0/ 6j)lt>\'«-
i\'^- kf>/munkaUtrvi nniű«/.U>ri\\uii 8.T7H.i)0(J forint költsúi«Oi a ki.vtrt-
k 1: • -.-\'.....:i ópit uj óvodát:
liri-íi, Korró, Üu-Ui-s, .-. . ¦ ¦ ,;l» Síilialom, IVJI-ni\'W\'1\'\' Hákwíifalva-ujtolop, Vizsla.*, Homok fiuotthon, Vj borsódét kz\\i AlMiujszjlntó, Ajka, Battonya, lta^.más, lJuduors, Mozöljerény és Mo-onszontjánoe; halyroáílitják Cao-ppen az Lrdósor napközi otthont, Kuulicgyes-fe.sővéaBn az. ÓTodát, Soroksáron, Tiszatö.avaron, VásárheK-kuias ÜNCfóA-teiepan az óvodát, Baalonzamárdin a gyermakmenhe- \'wt, Hajdul^iházán az állami gj\'er-oitliont, Na^ytetinyben a leany-ár^aliázat, Uj szászon a ff\\«rmekott iio.ii. Farkasgyepün a TBC szana-toriumot. Befejezik Kelebián a napközi otthon épitásét; korszerű
A világ cukortermelése
ebben az évben 4 5 millió tonnára becsülhető, mig a szükséglet 42 millióra rug. Ennek ellenére egyes országokban még mindig cukorh ány érvényesül.
A magyar dolgozók gyászollak Zsdanovot
zait* Árpiid küKtámu\'i\'uri elnök, aki tomwp Mlut/in <\'rktwtt lift/.ii cw\'lmü\'ovi\'ikial üilüliWiln\'1. tiW-tralot intówrtt Svcrniirhoi!, a Srov-jotunií) lettfrthb tanái\'na pinákéhoz. A Mairvv KöxtúriuiMair nov;\'-lioii ím-mélyob)i oirvQttt\'-rxiWít tolmácsolta /sdánov elhunyta alkalmából. Zsda-nov halála, raőndja a tÍTÍrat, nom-esak a nayy Bzovjotuniót «ujtotta, har.em fryászbaborítja mindazokat a népokBt, akik ű szabadság harcosát tanulták meg .tisztelni benne.
Rákosi Mátyás a MDP központi vezetőségének nevében a ki>vetkőző táviratot küldte a Szorjetunió Kommunista (bolseviké Pártja központi bizottságának:
»Mély megrendüiéBael ée tájdia-lommaf értesültünk Zsdanov .elvtársnak, a naay bolsevik párt hü fiának\' halijáról\' A nemzetközi kom-
BÚTORT
jót olcsón adunk
Kopstein bútorüzlet
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 4.
muiiMla mowalom /idanov i l!Aroo«át, li
Sxtá-
lin curnuMtiok üíí.K\'1 •\'* liiyalótt torjoKKV\'iiH re*r!i-tette oi, akir.ok olí\'vulliototlí\'ii t\'vnlo-mei \\»iinak a forradalmi miinkan-pArtok nomwtközi kajK\'Holatainak mooDrÍHitéso <\'* politikájának tier.tá-záisa körül. Halála az ogész világ dolgozóinak noiry vosztosége. A szov-iot nép «» a Iiolsovik Párt gyászában Oáztozik a magyar munkásosztály, a \'Maayar Dolgozók Pártja.«
A Szakszervezeti Tárnics a kövot-kezó táviratban fejezte kj részvéb\'t:
»A mag\\-ar dolgozók mély meg-rendü\'ésse! vették hirót A. A. Zsda-nov elvtárs halálának. "A. A. Zeda-nov, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam egyik legkiválóbb vezetője,- kimagasló marxista teoretikusa, Sztádin elvtárs egyik !egh,übb és legkiválóbb tanítván v» volt.
Zadanov elvtárs ha.ála súlyos veszteség az egész nemzetközi munkásmozgalom és az egész haladó emberiaég számára. Az ő harcos élete, munkája a magvar dolgozók küzdelmét is segítette és segíti a 8zoc la\'izmus építésében.
Zsdanov elvtárs halála alkalmából a magyar Szakszervezeti Tanács a szervezett dolgozok egész tábora nevében fejezi ki a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjává; és az szovjet néppel való mélységes _,_.*néiét rfarurtyák Jóaaf, » iülkízerveaett Tanace alnomo
Vidáman piroslik
ki a bagolmsánci iskola uj teteje a fenyőfák mély sötétzöldjéből. Mér messziről hallatszik a munka összefolyó hangja, amelyből — mind élesebben válik ki a dolgozók egymást buzdító kiáltása.
Á munka közeledik a befejezéshez. Nemcsak a tető, hanem at ablak- és ajtótokok is helyükön vannak már ét rövidesen a bagolasdnci iskola teljes el-készUüiröl számolhatunk be.
A jÓHdndékkal ketdtményt-tett, Jókedvvel, vidáman végtttt mm kitt a dolgotok minden rí-lege ürömmel teljenUftta, Senki sem érettn at iskolaépítést terhe* feladatnak, a nokaüan munkát megeröüetémh, fdran-tónak.
Mindenki átérezte, hogy at országszerte épillö falusi iskolák minden egyet téglájával at újonnan átépülő egyetemes, demokratikus magyar kultúra fellegvárát épiti. Annak az uj kultúrának ad hajlékot, mely az igazi, örökkévaló emberi ideák hordozója, A munka, a jéság, a megértő emberszeretet hirdetője.
A MAORT-dolgozók építette betgolasánd iskola is az uj szellem, uj gondolkodás hirdetője lesz. Éppen ezért jogosnak érezzük azt a boldog büszkeséget, amellyel nézegetik a befejezéshez kizeledö épületet. Elmondják, hogy a fizikai dolgozéktól kezdve Majerszky igazgatóig mindenki résztvett a fizikii munkában, s a közösségért vállalt munkának megvolt az az eredménye, hogy még közelebb hozta egymáshoz m munka különböző területein dolgozó Ma-ortosokat.
A rövid pár hét alatt épült iskola élénk bizonyítéka annak az uj szellemnek, amely nemcsak fizikai jólétet, de iskolákat, kórházakat, templomokat is épit. De bizonyítéka a ma-gyár dolgotok mélységes stere-tétének a kultúra irányában is. Sterto at orstágban eterstámra építették ujjd ótokat at elhanyagolt, rosst karban levő, egéstségre vestélyes egyhdti iskolákat, ahol most már a magyar demokrácia ttmitja majd szeretetre, kötösségi értésre é» az abc-tői kezdve a tudomány legfelsőbb fokáig mindenre a magyar ifjúságot.
Az amerikaiak eddig két Marshall-tervet Ittak el
Newyarkbó! jelentik: Mrs. hcolvin, a »józan élet« ismert amerikai hareoaa, közölte az újságokban, hogy az amerikaiak az elmalt rjegy esztendőben 35 milliárd 620 millió riollór értókü alkoholt fogyasztottak. Ezt a számadatot az amerikai kereskedelmi kamara hivatalos jelentéséből vette.
A francia Populaire ugyancsak! megállapítja ezt a t&nyt és hozzáfűzi, hogy ezzel az összeggel nem. négy, hanem nyolc- évig lehetne pénzelni a Marshall-tervet. Más szóval: az amerikaiak négy év alatt tehát két Marshall-tervet ittak eL Mint ismeretet, a Populaire Bhun bpja. (MTI)
.ZALA
1948. szeptember 3
...neicsak a spanyol nép agyi
Fraiicó Spanvolországának népe ma is a legsúlyosabb dospoüzmus rabságában szenved. Hogy ez mit jelent, csak akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a spanyolok a világ t\'gyik legszabadságszeretőbb nemzete. Szabadságáért vállal mindent, emiwrreielti áldozatokat, nyo-morusáyol, szenvedést és gondolkodás nélkül áldozza érte Olelél. Kzt az igazságot a spanyol nép szabadságharcából ismerték nvg azok, akik részt vetlek ebben a küzdelemben. A világ minden részéből ösz-sjsesereglctlek olt n szabadság lü-mcí, attól a nu\'iJHyö/.ödéstol vezetve, hog>\' a spanyol s/.nl>Adság a/, egész viliig minden szalwdságszerctíi né-jmíI és egyénéi a U\'gközrlebbről érdekli.
lí/.ek közöli volt a könyv Írója; C.seivMiyés Sándor is, aki mosl In-számol élményeiríil,.
A magyar közönség bizonyára örömmel üdvözli Cseresnyés könyvét. Ila nem tudta határozod biztossággal, okvetlenül éreznie kellett, hogy az egykori magyar újságok milyen elvontan foglalkoztak a spanyol szaliadságliűliorit eseményeivel. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyar közönség egyetlen iyaz szót sem ka|>ott az otl történtekről. A spanyol diktatúra propagandája cs ennek a diktalurámik szolgái a hazugságnak soh;t nem látott propaganda hadjáratát indították. A valótlanságnak ezt a vastag leplét lebbenti fel Cseresnyés Sándor müve.
Cseresnyés könyve révén megelevenednek elöltünk a Rákosi-század magyar önkénteseinek hősei, küzdelmei, átéljük Zalka Máié hősi halálát. Elszörnyedvc olvassuk a fasiszta liadsereg vadállati kegyetlenkedéseit, megljotránkozással látva, hogy ezekkel a kegyetlenkedésekkel flz egykori laptudósilások a kommunista hadseregeket vádolták. Nagy tanulság nemcsak nekünk, de mindenki számára a spanyol úgynevezett baloldali pártok közötti összetartás hiánya, amelynek következ-tébeír a spanyol kommunista hadseregnek tulajdonképpen kél fronton kelletlJuizdenie: a fasiszta hordák ellen egyrészt, a szinleg velük együtt harcoló amirchisták-szocia-listrtk ellen másrészt.
A könyv a Dante könyvkiadónál jelent meg.
Zdaegervzegin • CCSZTONYI-tiél-lodi Itmét az utsi6kői*na.g rendalk* xét4r« éli, újonnan ber«nd*z*tt nobélvtl
RÁDIÓMŰSOR
PeD.t-k, fíop;»iiit»r 3 Budapest 1. 5.80 H»Jnal! muzilka. 6.30 Falurádió. 6.16 Regéli torna. 7.00 Hírek. T.20 iieggell zene. 8.1.0 Termést barátok Szövetségének müsoru. ÍS.15 HaDglemezck. 9 Magyar nóták. II Hírek. 12 Harangazó, hírek. 13.15 Asztalt muzsika. 13 Előadás. 13.15 Népek xenéje. 14 Hírek. 14.lt Hanglemezek. 15 Rádió-iskola, lti Barangolás Dániában. 16.40 Totl dal Monté énekel, hanglemezek.
17 Hírek. 17 10 Macyar Hadifogoly-hiradó ét Vöröskereszt közleményei.
18 A Magyar Dolgozók Énekkarainak képviseletében a Székesfőváros Gáz-műveinek Énekkara énekel. 18.34 Han-
fos Hiradó. 19 Kamarazene, 19.4S A alti Hangja. .0 Hirek, sporthírek. 20.35 Studlóoperett. 22 Hírek. 22 25 A Vöröskereszt közlegényei. 22.30 Magyarnóták 22.45 Külügyi negyedóra. 2310 Hanglemezek. 24 Hírek.
Budapest II. 17 Tinczene. 18 Beethoven müveiből hanglemezek. 19 Hanglemezek. 19 35 Kalandozások a zene-SfS??etben- aj-15 Sporthiradó. 20 »• A R&dió nabadetyeteme. 21 Hírek. 21.15 Kíváncsi mikrolon. -2130 Sziv küldi
EUneiA, S2\'ve"en\' 22 A modem zene kedvelőinek, hanglemezek.
SPORT
Nagyszabású atlétikai verseny keretében mutatkiznak be Nagykanizsán •limpikinjaink
Nagy érdeklődéssel tekiutem-k városszerte » szeptember 4ikl és 5-ikl mü-vósznapok köretében megrendezésre kerülő atlétikai versenyre, melyen Né mutb. Imrével az élen rósztresznek a Lendonban nagyszerűen szerepelt ifla gyár allét k.
Az atlétikai bemutatóra, mint már közöltük, a MASz a legk-válóbb ver senyzőii küldte el, ugy, üoto mindenegyes versen} számban nm[>«7.orü küzdelemre lesz ill&tati. L»i,\'t)auyo»b figyelem terinrszetPBcu .Somáin Imre ollaplal bnjnokunk k(iliipac»veté»n ruliV ferdul. A kivalu [ormában l*vű Tilág-rekor\'ierünk alig egy hete pompás do-bAsokKal iillnnduan 55 ca f>n mítiT kö-r(11 dobált. Nem loheletlen, hogy » penpai IhIuJu MAOKT pályája egy U dobawal megluvllju i>i tIJl!é6t. I\'/.l
gkortt*IJcil!mén.v6t. ir ígérkezik a magasugrAii Is, ahol a két legtöbb magjnr versenyző, Duigyovay
is Lehoczky kurd meg a 190 coi-ii magaseággal. A diszkoszve:ésben Kllcs és Kuhtczy párharcában gyönyörköd bet a kö/.önaóg. Kedn-zö Idő esetén nem letétedéi, hogy ü kél versenyző ösuzecsiipAsából ez év legjobb »red menye születik. Kudugrásbaa ZMlvay valós kórüJmeiyok Közölt próbnlja megdöntonl a magyar rekordul, ami legutóbb nen sikerüli neki A női >zá mok közlll legérdfkeKcbtnek a WX) méteres nlkfuiáy ik\'crkeilK ViilogaloU-Jelölt alli-lanőtik ünavári (il/.i fiatal m«H ktlKdelmi\'l vlv majd Iiusorrnl. l>P\'lmóni ükből Könnyön uj orazágos UJuhAkI rcknrd n/ülotntnlk A dUzkosz-voténLun hz eityre Jobban f(>Jlodő Kom-U\'lnlk Igyoktzik Ua nzH.luültol elkHpnl. A 4xl(Kl méteres vftlifjtmn bk a rövidtávú xlktulitsokbuü Harllin, Csanyl, (>ol-doványl én Sdinclder induluoa rukinlt ornzágos vlnzonylaiban Is niigy eseménynek.
SZÍNES SPORTHIRADÓ
Ila.iti János sz<>v^W>_ri py a szoptemi»r STiki koiü.otek köziititi K(iztarsasd<i-Ku|a váojtatott niérkő-zésro a kiivotkozó koi-otot áLitotta összo: Karmai K.MTE, Sarbak ?V-SK, Hersnn»iui Üinanió, Herédi MAOKT, Soiymár Postás, MojrsrjTtsB PVöK, Hangi K.MTE, Lukics"K".\\I-TK, Caambos PVSK, Kresz Dinamó, Po.inger MAOKT, Tcii MAOKT, Kövér P1JTC, Imii MAOKT, Szöhósi KKAC, HIbvúcs KKAC és Vezér PVSK. <
Vasárnap dóleiótt játssza le első ószi Ijajr.oKi múTkőzését az NTK. A T^tal játókosoklwi úlló piroefohór csapat a kaposvári saúp döntoton után bizakodva núz a Tab etieni mórkőzée &ü. r
*
Horváth, az NVTE volt nag>ké-icsségü balszéiBőjo az utóbbi hetek-ben mutatott ragyogó tljitó
nyoi ulán Iwkoríilt a nuuryar váio-pátottba. Komájuk, hojrv á fívtiros l>an népszerű »Figó« \\\'ar9ól)an is kanizsai jcikosotlósfel jianol a roa- győzeimúúrt.
Magyarral, a csáktornyaiak voit kivá.ó kópessétfii iátékosáTa. tárgyal az XVTK.
Torma Rudolf
és
Kaiser Mihály
Jazz-együítese minden este a
CENTRÁLB6N
Nyárvégi árult rená"kivtll olcsó vására
Grünfelj és Zombori cégnél
Nagykanizsa, Szabadság-tér 23. Telefon: 9.
ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Igen tisztelt vevőimet és üzletfeleimet, hogy
Ady Endre-u. 2. szám alatti Goldstein és Étsy
társas-szücsmttbely május 1-vel megszűnt Saját SzUcsmtthelvemet 1948. i*ept. 1 én Szabadság tér
20. szám alatt (az udvarban balra 2. ajtó) megnyitom
Uf bunaik él mindennemű MZŐrmeáruk kaphatók. A/tk/tátckMt, faieteket, hostztbbttáiokmt vállalok.
Kérem a nagyérdemű közönség további szíves pártfogását.
itf. Lísy Ferenc
képetltett tzüctmester
Gázfogyasztók szíves figyelmébe!
Ha zavartalan gázszolgáltatást kíván, tökéletesen biztosítja a Bányakapitányság által jóváhagyott
„PINTSC H" r.Dds*erü ftilágáx nyomássxabályoxó I
Rendelje meg a készítenél:
SZAVATOSSÁGl
CZVETKÓ GWJCA
•Mralű él lakatot %wme ADY ENDRE U. 4. SZ.
nep-filmszinház
Saept. 2-áD, csütörtökön
Nagy zenés vigfáték:
Szerelem ördöge
Elt>»dá«ok 7 és 9 órakor.
Nagykanizsa) varos hirdetményei
Falhivoin uiuuUi»k»l a ImllMC^éijbu résztíiiiökei, uadnuKkiiniakai tn uadi-6ive|\\eL.ui (üadigoudoiouukaij. kik edüif m«( liítoídiíi va^yun bijonju. vanjukai ocm iájiuii*n ki, folyé trt me|jiember ho 1 in ck-mui li 6ttli anntl it inkább turjt-antik bu iiva:uiöS küzgiii&al U|jo»iu,jiibi)Z, mtn lulNónliell jafu.oknlknl l b« Iu„\'»iu ny.Uni«tm.
A Mtptuniber iiatTi Imii co aehéiiMll munkaenk rtnxurt a putjufytk Ki«üiia f. )i« 1 ha tcrUulk n kOr.dlatnai irudí-b»D, l\'BiKérőm a niuuKnHüuk, Uirnitk, vállalatuk v«,,ultit tn^ty aunkanalkról illette alldtlmituiiaikrül ti sluln ki-mutataat teát irt uapun adják bu a küieil»;l»l i.oilúaak.
A 11. ellatam caoporiba tartozú lo-gya-ztók ugyunMax a lecl irt napon ]eleatKü7Z\'.-n*k a s/epi«mbör havi eiel-
lt
ELiÓKENDÜ
étkezési burgonya
O^CbÓ AROr< Kfl^HfllO A
Földművesszövetkezet- nél
16, hAQYisAr>lZifi
APKÓU1RDETÉSLK
tJ} krpo»cl icggyorsaDbjn ké-szii Buzek lolomülerem Nagykanksi,
Kolc-ey-u 6._____________________1487
MUuor ítkolaüorönd 28 furlnt, zsilelt- 10 db 3M lorlut. Rozsdamentes f.4- versenjérbjn a nagykanlitai Yíllé-
rt;> Bazárban :__________________1«\\
sur ci-ieic Si«uer DOloko/cn kozep-nagyaátiut veuDek. NagyKanUM, Cscn-ger^-ut 5. szám. 149*
tgyBIoüa-HuuyDag isust keres egygyermekes házaspár, esetleg épiitsl ho/za-jarulassal. A|amatui a Zala kiadóhivatalába kerek.______________________________UW
i kzubas bútorozott albérleti lakást keresek. Címeket a kiadóba kerek.______W99
Egy kombinált uoba bútor azonnal el-auo. Clm a na^ykanizstl kladobin 1500
Főútvonalon bevezetett Uziel áruval, be-reudeztssel azounai álaúó eseueg iár»r>erl6-nek it. Cioi » nagykanizsai kltdpban.__d
Állomásköz kOiél kmotozolt szakát keretek lürdé-zobiiHiználtltal. üm a ••!«• egaraztgl klaOhivataifcin._________-
Jé állapotban leró lOU-at SAX motor-kerékpár oladO. Provldeitlt Iiztoiiió.
Mointr Sn»td>ig-iéí 17. |L_________1505
~a7ii tiailnált férfi teliét átmenetikabát eladó. ZMn>l M. u. «6/«.____________I5ul
3 ttnnat » hengirei L\'-^A Fotd teker-autó újonnan generálóivá 90" t »t nl>-¦otban turiesen eladé. Érdeklétnl Siodi OyulánáJ BeCtekelT.________________1503
Gré(i Elsa oklivelei ének- és ttngort-tinírnó, lakik: Zaltegertztg, Marllick a. M íz. alatt (Apponyl A u) izept«m:er-ken ujbél megktzdie a zoni;*rt- ts é-t* tanlláit. A Unüás.a tenefkadimlal tanterv ét móeizer sztrlnt történik Magyarnolsk clgányesan hallal után ! Elfogad kezd&kei és haladókat t legmagasabb Ttklg. Mérsé-kelt dl)ak_________________________!*«
Élete végéig megállapodásszerü életjáradékot fizetnék annak, afl kertes családi házát lakáicterével eladná. Cimem a kiadóhivatalban.____________________„
Balatonl»nyve»en azonnal beköltflz-let* 4 szobái, csukott verandát, alagsoros, villanyvezetéket, adómanlet villa 224 négy saofOlet árnyas parkban, áremás ét tópartnál eladó. Penziónak megélhetést nvujt. Szabé Antal Nagykanizsa, Fi mt 5. 1447
ZALA politikai napilap.
FelalAs sierkesito ét felelői kladé :
Bcnose Jenő
O*ik P.r.oc-Wr 10. T|W«: K KlaMhlvaM: P&4t J. TaKtan: >t.
• K0it>l4ii*«l X T.
1ew«Éért Mai; Saendrol Qéaa.g3. évfolyam 203. szám.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 4. szombat
Ara 60 fillér
Nagykanizsa eddigi beszolgáltatás! eredménye 85 százalék
Vasárnap beiktatják a kanizsai törvényszék elnökét
Az uJ főispán Nagykanizsán
Ma Veni Sancte
Irta: Murva// Gyula A Fias/.ABADULT magyar „ép dómok raiikus fejlődéso a döntő ténvc/.\'i aM a» az évszázados perbon, a:nó.\\ á-írv a dobozó magyar nép cnó/ólnu;if. végződött. Az iskolái Kossuth I.aji* szellőmében vistpb a Jdju/ó iiíp kozóbe kerültök, liirot-Icm x\\-\'/- a vonal: a d-nmokTÓj\'ia ha-JadonK\'.lomü. liulomiyiyos alapon ké|izí\'lt ifjúságot kap, .WiioA o.óro \\|>/i a s/0\'iii.iÍH li&lodús utján.
A.l».<iix).s kim-s a kultura, a^menot ikmi .oiiel o./.á,mi a tumorok clol. Em nép szabad óete, demokratikus fej iode.se i\'.ptisztithatatlan, anort a s/o ¦ ii i,(nus ftnik oxzméiixn sarjad. A nép isko:úja iott minden iskjla Ma^arorszá^on és & nóp ¦megmu-taita. hogy lé.tó gonddá. ú,jx>lja & tudomány\' csarnokát, mórt áldozatkész.-*.^" nőin sajnújiva hozta rendbe a rozoga, ilüodezö, javításra szoruió iskoláit, a:nci\\ekct sok helyen sa-maru á.ia];otuan vc\'U át. l\'ubb ailint kett<czer Ite.yioá.litort, újjáépített á.ta.áuo- iskolában is megindul az uj, icntciiiiris iskolai eezlendó. Kossuth <í^ ÍVtőfi BzaTiomöbon rajzik az iij ÍIJumU: a./, isko.ákba, hová a szü.ük f-\'Oi\'.doskodása é=s az egcsz mtt-s>ar ilo l\'ozó t i.rsadalom szeme ki-sér ókét. Mindcnlio. munkaiéi seny-icudücucl, n:vio:i:cli\'Stol és tf>bí>-munkdval ke.l t\'-_\' L\'tanulni ezt a diák-esztoiidöt, Iioív méltó utódokká vúijanak népi demokráciánkban.
KUJOMjHAT.JUK, hogy ez a fe\'(izalia<lu.t iiiíuryar nép ewiiíc a népi demokráciában tudott ilyon nagy ísroIíí iijjá(ú|iit,\'st vű^rehajtani, fn.\\-i» a sMK-.\'a.i/jíuis felú haladó utján a niaki\'ióva! sziculwn csaU\\t fsata után mer. Te^jiap a földbirtokTo-toniun oldotta meg, utú^a az áíla-inchitist iiajtotfci véirro, ma a szövetkezet: kordont liozza totó alá, az íb-koiik nftjrv üjjyúvot e^\'ütt-
I1. mondliatjuk, hot;v a kormányzat <^\'\\ütomú a dotjfozó magyar uépi«i ó.-i igy vi\'i,.ik valóaágtó a haladás iiajjv üjjve, ajnoiy ino»lé olköto-lezto jniiíút\'a magyar nép.
A \'do/atkéazsc.iisoí hoiyrohozott, tiszia iskolák, a,:ueivokbon"a szellőm \'8 népi, domokratíkus, biztositókai >nnak, lio^rs a ,ma,Kyar fiatal noui-zodúk a coutonáris liag\\Q:n.ányokat küícti. A fasiz.mus a iogféacttobb kultúra.is kiiu\'SL\'kot is szomrobljonéB iiélkü. lerombolta: szobrokat zúzott, tó[»ket hamvasztott, Írókat, tudóso-k*t és művészeket kergetett halaiba és Bziniüzűtt a dróteövény mögé. A népi demokrácia népünk féltett óa ¦Mííiiücsü.t kincséhez, a negyvon-PJ\'o.i-as forradalmi hagyományokhoz JLul és azt illeszti belő az ujjáépi-*»l», fejlodéstio. Nem mindegy, \'10K> hoi és mit tanúi a gyermek, a v&uei örök jövő-hordozóia. .,« uj ájtamnos iskola detookra-S8 8zeli?mü tankönyveivel, a ki_-ott iskolák jinognvustatjúk né-
^ !:Ogv fiaik méltók aeszae1!
.J\'ag;av Köztáxsaság ópitó dolgó-m»U novéhez.
:-\'lfg6m.ii-tliatjük röviden, hogy Tündén állami iskola az -erkölcsös eetre fog neveími. Az állam: isko-r*ly&n oddi^ is> ezután is köteJező 1682 a vallás oktatása. Me^szünü , ^owkTácia-eLones neveiée, nem fordulhat töblé etó, hogv f:ut dol-sozo apja ellen növeli az iskola. , ilA REGGEL Magj-arorsaáíí minién iskolája iaput nyit. Az Aún» •»*r az édeeanya \'behwia gyer- akik jószagu almákkal fe-
SZEPTEMBERBEN:
az államháztartásunk deficitmentes
Az államosított vállalatok 39 millió forint nyereséget fizettek be az állampénztárba
A Gazdasági Főtanács döntései
Vas Zoltán, a Guzda.sa.gi KőUinúcü fötilkiira, a Gazdasági Főtanács Icg-napi üléséről adolt tájékoztatót. A szi-pUsmlxir havi államháztartás költ sógei ismét összhangban vannak. Hz annál ligjvlcmreméltóbl) jelenség, incrl jelenlös uj kiadási tétjülck szerepelnek, amelyek közül kiemelkedik a terv kei-elén belül megszavazott 10 millió forint ipari Ix\'i-uházáiii tébel. Ennek a nagy összegnek az előirányzását az lelte lehetővé, hogy fokozollab gondot forditotlunk az államosított vállalatok pénzügyi helyzetére.
Ebben a hónapban az államosított vállalatok 16 millió torlnt, a kOlkarM-kedslml és kereskadelml vállal* ok 16 millió forint, az cgytb régi 0z«-mekkcl együtt 39 millió forint nyé-ratéget tudnak befizetni az államkincstárba.
Ezért a folyó év hátralevő hónapjaiban jelentős összeget kívánunk fordítani ipari beruházásokra.
Átszervezte a Gazdasági Főtanács & mezőgazdasági vízszolgáltatást, amely eddig a megyei közigazgatásnak oly nagy gondot okozott. Jelentős ipari újításokat fogadott el, közöttük a gummigyárl ássál kapcsolatban.
A gummlgyártát fontot alapanyagát, Sz aktív ko mot addig külföldről kellett beszerezni, űrömmel vették ludomáeul, hogy ezt most llthon gyártják ét a gyártott mennyiség lel-Jeten fedezi a hazai szükséglétét.
Fokozzák az alumínium felhaszná-fását és a gliceringyárlásl.
Több mint egy és fél millió forintot szavazott meg a GF. a szövetkezeti oktatás céljaira, a napi elemek kiképzésérc.
Megszervezte az országos véradó szolgálatot. Az orvostudomány fejlődése szükségessé tette a vérálöm-
lcszlésl, amelynek megszervezéseod-dig nem volt lehetséges. A véradó-szolgálat feladata a véradók megszervezése, orvosi kivizsgálása, nyilvántartása és orvosi ellenőrzése, vér> konzervek, vérpátlószciek előállítása és a vérátömlesztéssel kapcsolatos tudományos kutatások és munkák elvégzése.
Elengedte a GF. az 1941—12. évi árvízkárosultaknak adott kölcsönök hátralevő részét, tekintettel, hogy az átlósok luinyomó része vagyontalan dolgozó.
A beszolgáltatás! verseny legújabb eredményei
A belügyminisztériumba érkeiett lelentétak beszAmoloak arrél, hagy hz ország kenyérgabonával bevetett tertleteloek 97 százalékán balajrzC-dött a kenyérgabona cséplége. A bMzaljáltatas Jé eredményei folyik él [altatást versenyben o .....
a beszolgáltatást versenyben országszerte nagy eredményeket Jelente Zalmmegyében a következik értek el tzé/t eredményeket < Ae-IzolsAlftátkun i A/MÓsird278o, Ridlcs 258 °o, Za/tszombatf* 220ú\'<i, Tütketzentpeter 202°/o. BQky Kirolyné QutarfOUe, négy-tio/dat 4 gyermekes ujgazdt 1475 "o, Mmutek Jakab, SzIJjártó-háza, 2 holdat ujgazda t400°o és Pesz/eg Péter Szentllszli, hatgyermekes ujgazda 5 holdon 7O7";o-ban teljesítették a beszolgáltatást.
ek
A diplomáciai testület tisztelgő látogatása
Szakasits Árpádnál
A budapesti diplomáciai testület tagjai csütörtökön tisztelgő látogatáson jelentek meg Szakasits Árpád köztársasági elnöknél, hogy jókívánságaikat fejezzék ki megválasztása alkalmából. Az ünnepségen a külügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott Rákosi Mátyás mi-niszterelnökhelyettes, Sebestyén Pál rendkívüli követ Ss meghatalmazott miniszter, Pödör László protokol-főnök és Mihályfíy Ernő miniszter is megjelent.
A diplomáciai testület nevében Puskin, a Szovjetunió budapesti
nagykövete köszöntötte Szakasits Árpádot.
Eeméljük, hogy munkánkban, mely a Magyar Köztársaság és az itt képviselt országok közötti baráti kapcsolatok kimélyitését szolgálja, jóindulatú támogatásra találunk Önnél. Ez lehetővé teszi, hogy tcljcsil-hessük feladatunkat, a béke megszilárdítását, amely minden népnek közös érdeke. A köztársasági elnök megköszönte a jókívánságokat, majd a következőkét mondotta: Meg vagyok győződve, hogy az együttműködés és az egyetemes megbékélés
ügyét a legjobban szolgálom akkor, ha támogatok minden olyan törekvést, amely hazám és az Önök országa közötti kapcsolatok kimélyitését elősegíti. Remélem, hogy munkámban megértő segítséget és közreműködést találok az Önök magyarországi tevékenyséíuélien.
A nyíregyházi rádióleadó-álloinást amelyet a németek felrobbantotlak, helyreállitolták és ma üzembe helyezik.

Bognár József, Budapest polgármestere a prágai polgármester meghívására a csehszlovák fővárosba érkezett.
jesvonalzókkal és kék papirosba kötött könyvekkel ott tolongnak a kapuk e:ótt. Zsivajuk édes zaongáa-kéat tö\'.ti niejr az ódon fajiakat, nevetésüket visszaverik a fényes ablakok.
Ma Veni Sancte.
Szeptember hatodikán reggel 8 órakor pedi? az ország minden iskolájában munkára csöngetnek. Tiz hónapig szakadatlan munkában áll majd az ifjúság, hogy erónnjeá és tudással vértezze fel magát és tudjon dolgozni az újjászülető szociális országért.
Vérévé válik a népi demokrácia, ami egyszersmind a haladás nagy
is. Érzi majd, hogy ezt a népet a maí,\'asabbi»iKlü ópitó szel-,emo miatt is megbecsül1) p, dolgozó viláif, azért, mert utat mutatott ée haito.t az emberiség legnagyobb kincsóért: a bókéért. De harcolt azért is, hogy minden ember életét széppé ée boldoggá tegye. Küzdött ée küzd azért a szabadságért, amely nemcsak szó.Lani, mint a kapitalista áji&mok által hirdetett a üzeákmá-nyoláe szabadsága, hanem az a &ta-badság, amely egyeüió gazdasági íe\'.téteJek mellatt egyenlő jogokon a\'apszik.
\' ilecért: az ifjúság BAkosúMátyás szavait: »Mi emelt fővel sJUthatjuk, hog.v azt, iimit a felszabaduíás óta
tettünk és amit a jövőben tenni oüújidékozunk, minden bocsüietes, demokratikus, hazáját szerotő magi ar cmrer váilalhatTJa és aláírhatja, liennünket minden tettünkben nemzetünk feiemeJéae, népünk aliz&tos. szolgálata vezetett, ebben van erőnk ée ez biztosítja számunkra a jövendó sikereket ia.« \\
üdvözöljük a demokratikus magyar ifjúságot a nép iskoláibán 8 ai a kivinsájíunk, hogy munkaver-senyébeu sze.l.em.i téren is a magyar nép hőse legyen. Bízunk benne, hogy ez igy lesz, mert az ifjúság mindig Ígéret s ez a mai magyar nemzedék szavai átija és szellemi L\'vóztes iosz.ZA I. A
Mindszenty harca a szülök és gyermekek ellen
TELJES VERESÉCET SZENVEDETT
Nincs fennakadás a nagykanizsai iskolákban - Szeptember 6-án mindenütt megkezdődik a tanítás
A most meginduló iskolai tanév uj fejezetet nyit a magyar közoktatás történetében. A magyar nép, amely végérvényesen birtokába vette az isko ókat, épületeiben uj szolloni-bon fogadja a tanulóifjúságot.
A GIMNÁZIUMBAN
A?, állami gimnáziumban Mind-szonty rendelkezései e.lonére sem lesz fennakadás a tanításban. Az iskola vezetésevei a kultuszminiszter ideiir.er.osen Cternói Lisz-lót, a zalaegerszegi fiimiiáziuni mennyiségtan és lonik\'szctt&ii tmárát hízta, inog. Az uj igazgató kiiwvozúsóvel oirv-idejü.e,\' a kukuszkormájivzat az ís-ko.ához Keltezte Fülöp Ernő föld-rajz-ti\'.iténe.eni" szakos tanárt, aki nem.re.jen jött haza a Szovjetunióból. A Zrínyi Mik.ós általános isko-lál)ó. Korozsi Gé.a Usrm,\'szót raj z-íöidiuj/: tanár, a Kozjjonyi általános iskolálxji pociiir dr. Szűcs \'Lúszlónét magyar és n\'\':uot szaka-* tanárt helyezték át. Nyugú.lotnúnyhól kőt tanárt hívtak vissza, hozy a tanitás zavartalanságát biztosítsák. Jiucgy Héa Os <lr. Pintér D.\'-nos a fizikát és mennyisé-iflani tanit; i.k a gimnáziumion. JcroiiiO Hi.da és Ozorai Marhmio szemelvében ket uj tanárnőt is kap az iskola, akik franciát, németet és latint tanítanak.
A latintanítás foi\'ytonossásrának biztosítására kérte a gimnázium a tanteiü{ryo\'.őt, liosy járuljon hozzá Gadányi Miksa ny. tanárnak működéséhez, amire az engedélyt vaíó-siinü.e^r meg is kapják.
A gimnázium egyébként az uj tanévben átaakui. Az afsó osztályok megszűnnek és lie!\\eltük — a kereskedelmi iskola mintájára — fsak a / négy fe\'ső osztály működik majd, ame.yekbe csak az általános iakola nyolc osztályának az elvégzése atán lehet beiratkozni. Meirszünik ebben az évben a gimnázium me\'lott működő általános iskola is. Tanulóit óss^»l már a tübbi fiu általános ísko ák között osztják el, lakhely szériáit. Megnyílik a gimnázium köretében muködó állami Tiutanuló otthon is, amelybe 60 tanulót vesznek fel. Ha a gimnázium növendékei közül a létszám nem telene be, akkor az \'Iskola igazgatósága más intézetekhez tartozotinuíókat is feí-jesz.
A LÍCEUMBAN
Hasonló szellemben folyik az átszervezés a most államosított leánygimnáziumban (líceum), alio. a szerzetesi tanerők kikapcsolódásával szintén nem. lesz fennakadás a tanításban. Az uj tanévben ebbon az iskolában is rnosfszünik az általános iskolai tagozat. Az itt fölszabaduló tanerők jövőben a mogniaradó felső tagozatban tanítanak torább. Uj tanerőnek az iskolához Pi.lér Irént, a ksreskodelmi iskola mairvar szakos tanárát nevezte ki a kultuszminiszter.
Az uj iskolaévben momvitják az iakola 60 tanuló befogadására alkalmas leánytanuló otthonát, amelybe egy küáöri bizottság veszi tel az arra érdemeseidet a jelentkezők közül.
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN
Osztói kezdve a leányok tanitóaé-ml csak a" Zrínyi Ilona általános és a Eozgonyi általános foglalkozik. A többiekben, így a Zrinvi MiMós álWiÁnosban, a Petőfi-, Teleki- és Vécsey-utcai iskolákban pedig csak a fiuk részére indul meg a tanítás. Kiskanizsán a jövőben két iskola működik. Az egyikben a fiuk, a másikban a leányok részére ío*yik majd a tanítás az uj iskolaévben.
Az általános iskolákban az uj tanévben megszűnik a "koedukációé
tanítás. Külön választjuk a fiu- és leányiskolákat.
Az á!ta.ánO3 Iskolák számára felállított Arany János-utcai tanuló otthont kibővítették és azt útlielyez-
téi a volt gimnáziumi általános iskola .épületébe. A tanuló otthonba a szociális szempontok figyelembe véto.cvo. ebi»n az övben már 50 diákot vesznek föl.
NÉP-FILMSZINHÁZ
Szeptember 3-áo, 4-én és 5-én
péntektől vasárnapig
Magyar fim
Férjet keresek
Tural Ida, Rózéahogyl Kálmán,
Latabar Árpád, Bilicsi Tivadar
Előadások: hstnö/nap 7 es 9 órakor
vasárnap 5, 7 es 9 órakor.
Nyaralók találkozóhelye Balatonién*. vestn Tóth-fels balatonvenyvesl Vigadóban. Hideg meleg ételek. Hűsítő italok Zene.
Szombaton:
Délután 5 óraker a képzőművészeti és muzeális
kiállítás megnyitása Este tél 8 órakor kezdődik a nagy hangverseny
Nagyi.anizsa váios tmt^uo nu\'-iicii szinte ogvodü.tulóan n.igy kulturális Osenióny koztl(",dlk nao,\' szoptoiubor 4-én, szomi>aton. A Magyar 1X>1-gozók Pártja nagykanizsai s/orve-zote kultuil>i"OgitiiiLinjái\'.ak ko:etébori a. yáro.f nw,\'rauJozi a nagykanizsai mitvúsziAixj^at, aiucljivck klcnici-kodü oscménve;:
S/.o:nljat dúiuti\'ui 5 órakor mog-nyi\'.ó képzjm.üvjszoti ús muzeáiis kláliiuís 6s este fól 8 órai kczdottol mogtartandó nagy hangverseny, fthoi a MAV szimfonikusainak üő tagú zenekara a 100 tagú Liszt Fo-íenc kórussai o.óadja
Kodály Psalmus Hungancusát és Bee\'hoven IX. szimfóniáiét.
A szóló6zámokat Báthy Anna, Kistelky Vaéria, Simándv József óe Péter Antal, az operaház kivágó művészei éneklik. Vezénye. tizöke Tibor. A Psalmus Hungárieust, ha Londonból szomi>atig mogérkezik, Kodály Zoltán dirigálja.
A képzőművészeti
<•» rn.uzrja.is kiúllitást ft Szabadság-tér ü. szám aatt: vo.t törv.Miyszóki fiolában szoml>aton [xjntoswi 5 oiokor nyitja niog Nagv Józsof, varosunk po.gármostoro. A inQgnvi-táson jelen ii.«znol-i a 1-Tnái-osi Kúi>-tár i^tiz^gatója, vi.áíthirü mü-\'sztóuv. Pogány 0. Uábor, va.amlnt a Vö-vároitl Kóptár o.öa.lója, (hmaclvor Anna fostőniüvúsznó. A képzön.üvú-szot: kiáiiitásoii Zaja váiniogyű log-kitüiió\'bK ké]>zómüv,\'s2?i mutatjuk iio legkivá.óbb alkotásaikat, do bemutatásra kerülnek a magántuiaj^ donban jevó műkincsek is.
A muzeális
kláliitáfon bomutatjuk Xag.vkanizsa város csodálatos kuicscit: a törté-r.e:em olótti idóktól \'kezdve egészen a mai napig. Ez a muzeális anyag . ládákba rakva porosodott évtizedekig kü.önböíjj raktárakban. -Most a Magyar Dolgozók Pártja kulturális gondoskodása napfényre hozza ezo-
keí a kincseket, hogv mindenki lássa azokat az értékeket, amoiyek szorotan hozzátartoznak városunk törtéi:©, müliez. ito jissa ős érzékelje azokat a bűnöket is, amelyeket ennek a városnak vo.t urai évtizedeken út ekövottek azz-il, hogy özeket a gyönyörű muzeális tárgyakat ei-rojtotték a város közöiitvjgo o.ú..
A kiááitás 6 napig lösz n\\iiva.
A ia:v I;angvor5cnv a Kato.Uíiis Ku.tiirliáz keitlie.yittógóix.\'ii pont> san ló nxo.c ói-akor kezdődik, ut-iiia a kapui íjozárják. Ho»s/ idő ervMÓn (nagy osó vagy zivatar.i a l:ang\\or-tenyt a Viir-uton .ovü vabvázasluiz gé|)torniébon t»i"tják iiKíg. Az.\'rt o«tt a vá.at»zUui & vat>vá»<k>ház ^úp-lonnóio, :i;ort annak legnagyobb "¦ lx;foi;aílól«possógü i* legjobb az akusztikája.
li& a i on8z .elő ^ rcsviiztMhásbn kényiiZiritcn\'; a Jiangver enyl, <*kk kiziróay cak úlláhly^k
y J
<*kkor kiziiróay csak úlláhily^k t4iZ;,ek, mert különben a dolgozók iAyy tömegeit n. ;)i lehelné elhelyezni.
A hangversonyro é>-> a képzúmüvL-szeti, va amint á muzoá^ls kiállításra ctákii a Za.áná. megváltott jeígycl lehoti iHiAJpjii. Egyébként a képzj-müváüjti ós muzeiilis kiáiiitúsri egyforintos l:eépódij. fizotendő.
A nag>- iicuigvtinienyro még lxír darab 1Ö" és 15 forintos jegy kapható a Za.a öóúií
AUGUSZTUS 29-ÉN mull 10 esztendeje, hogy K&rinlhy Frigyes páratlan szellemességü magyar humorista meghalt. Az évforduló alkalmából álljunk meg egy pillanatra Karinthy sírjánál ús emlékezzünk rá, aki oly kérlelhetetlenül ki tudta figurázni az ükkor • divatos- rendszereket, amelyek arra kényszeritették, hogy tehetségét apró cikkecskékre forgácsolja.

EZ IS AMERIKAI John Buchanan floridai rablógyilkost múg 11)27-ben halálra Ítélték. A kivcgzcsl parancsot azonban elfelejtették aláírni, a > derék John< pedig vígan ült a börtönben és csak most halt meg, nem vUlamosszék állal, hanem — szivbénulásban. •
BALATONI LEXIKON készül, amelyben részletes ismertetőt kaphatunk a Magyar Tenger múltjára, jelenére és minden fontosabb adatra vonatkozóan, amelyek kapcsolatban vannak a RalalonnaL *
LENGYELORSZÁG AZ ÉV ELSŐ FELÉBEN 5.78 millió tonna szenet exportált 22 ország felé, ami azt jelenti, hogy szénexportban Európában az első, világviszonyliit-ban pedig az USA mögött a második heiyen van.
AZ ELSŐ VASTÚD\'Í, ez a csodálatos gyógyító masina megérkezett Budapestre, ahol máris üzenibe helyezték. Amerikából pedig rövidesen kétszemélyes vaslüdő érkezik Magyarországra. A vastüdő gycrmekparalizises megbetegedéseknél jelent nagy segítséget az orvostudománynak.
THÉ0DORE PLUVIER lillcl férfi egy reatfef, miközben nyakkendőjével bajlódott, igy orditott fel dühében: -Ctae meg a suta, csuk ne kellene ezzel az átkozott vacakkal vesződnöm!" A következő pillanatban meg Is ütötte a guln...
»
HETI EGY FORINT T4ZFILLÉRES részletfizetés mellett hétezer pécsi dolgozót szervez be a pécsi színház látogatói közé. Az újszerű színházi bérlet lehetővé teszi, hogy a színház egy-egy darabot két hétig játsszon telt házak mellett az eddiginél jóval gazdagabb kiállításban és többhetes próbával.

EURÓPÁBAN TERJED AZ ALKOHOLIZMUS. Csehszlovák kimutatás szerint naponta 50 millió koronát isznak el az emberek. Múlt évben csaknem 18 milliárd korona ment italra Még az eddig szolidnak ismert Svájcban is kezd veszedelmes méretehet ölteni az alkoholizmus. • .
JÓZSEF ATTILA-SZOBÁT iend.jz-nek be Balatonszárszón. Szeptember 12-én a contenáris bizottság emléktáblával jelöli meg a házat. amelyben a nagy prolelárkült\'.) a halála előtti időben lakott.
RÁDIÓMŰSOR
Szambát, izeptember 4
Budapest 1. 5.80 Hajnali mu-zeikft. 6.80 Falurádió. 6.45 Roguei torna. 7.00 Hirok, 7.20 Reggeli zono. 8.00 Elóadae. 8.15 H&nsíomozok. 0.00 Hoaodü- ó« zongoraszámok. 10.00 Hirok, 12.00 Hiironíszó. hi-rak. 12.15 Aurtali muzsika. 13.00 Magyar nóták. 14.O) Ülrok. 14.15 H»ngO9 hirado. 14.90 Jazz kmiiAr*-tano. 15.80 Az ifj.u»íiur haiuiju. K\'O* Társbérlet. Etrv TáKUócnalí\'ul i\'lew. 16.16 G>t»rm»krá<ii<i. 17.00 Hirok 17.10 A\' Vöröíkerewst közlomónvo: 17.80 Han«lcínez©k.» 18.00 Mau\'vnr Parnasszus. 18.50 Zené* hang&óp-sor Irving "Berlin 60 évéről. 19.45 A falu hangja. 20.00 Hirek, sport-hiiek. 2O.8Ó Holyszini közvetitós Londonból. 21.85 Hirok. 22.85 Hangos heti hiradó. 28.25 Szőre lan datban elbeszélve. 24.00 Hirek.
Budapest 11. 17.00 Tánczonc. 18.00 Sza\'onzene. 18.25 Dénes Vera gondonkázik. 19.00 Szines szőttes. 20.00 Sziv küldi sziTnek szívesen. 20.80 A rádió szab&degyetefme. 21.00 Hirek. 21.15 Jazzjnuzsika. 22.00 Hanglemezek.
Nagykanizsán a gfizftirdö nyitva re* gel 7 6r4-» *te 6 órtiR. Kedden egéé nap ée péD ?t-\'J ilálatAn n*1048 i-zrpiembcT 4
ZALA
Zala megye uj főispánja Nagykanizsán
Tegunp délelőtt a l\'őispáni lilkir kíséretében cllá;o,;a\'.oll Nagykanizsára IJaruli Józscr, Zala vármogye uj főisi)ánja, hogy megismer-kalliesscn a város vezető tisztviselőivel. A polgármester szobájában „vülU\'k ős-ize a lauácsnokok, Noll, József főjegyző vezetésével. A közel i^tv óra hosszal lartó szívélyes megbeszélésen a város vezető tisztvi-^üi oszm.•¦•serét folytattak az uj főispánnal, aki ígéretet tetl, hogy minden rer.del kezesre álló eszközzel segítségére lesz Nagykanizsának u.iv anyagi, mint kulturális téren.
Barali József főispán bucsuzáskor hangsulyozla, hogy gyakran el-l-ilo\'at majd városunkba, hogy személyesen ismerje meg a város problémáit, hogy azoknak a megoldását a kormányzatnál megfelelő módón képviselhesse.
I Magyar Nők Demokratikus Szövetsége az Iskolákért
Ezer forintot adtak a leánygimnáziumnak
A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a női sziv nemességével vég-
Nemes gesztussal adományoztak a , volt polgári leányiskolának ezer főzi munkáját. A nagykanizsai nők is | rintot, amiért az iskola 120 tanulóegyek a demokratikus eszmék ápo- i leánya és nevelő testülete megbecsü-
| lését és háláját fejezi ki a Vezetőség minden egyes tagjának és a tagoknak. A múlt idők hivalkodásp és cgyleteskedése helyeit a MN\'DSz ma országépitő munkát végez, mert társadalmi munkája együtemű a de-
lásában, mert amikor az iskolákat államosították, amikor eídőlt az évszázados nagy per és az iskola végre a népé lett, a nagykanizsai Magyar Nők Demokratikus Szövetsége minden dicséretet megérdemelten állt a jó ügy mellé. Támogatásuk nem szóból, de lettekből állt.
mokráciáéval.
A járás mögött
} Nagykanizsa sem marad lea beszolgáltatásban Az eddigi eredmény: 85 százalék
J\'öiib alkalommal is foglalkoztunk lapunk hasábjain a nagykanizsai já-ráshan folyó nagy "beszolgáltatási versennyel, amelynek során nemcsak ^ községek, de az c-gyes gazdák is igyekeznek lullenni egymáson. A iuüK\'s versengésben azlán • — anii\'lwu\'k célja, hogy minél löbb és miai-1 jobb kenyér kerüljön az ipa: i cis s/ilU\'iiű dolgozók us/.lalára tiTiucs/viescn olyan kiváló emltmé-nyék sziliéinek, niinl például u íji-I-
WNíiji.\'li
UREGOR IMRE
aki .ilili- IKK) százalékban teljesi-K\'Uc ks/iulgáHiilási kötelezettségét.
A járási lios/.olgúllalási wrseny többszöri isnuTlclése után most a szükdili Imánkban, Nagykanizsán folyó l.ts/.o!gáHalás legújabb erei!\' menyeit ismertetjük:
A két városrészből Kiskanizsa a kimondottan mezőgazdasági jellegű, igy uiagálúi értetődő, hogy a LlszoI-gállalásljól is ez a városrész veszi ki oroszlánrészét és a legjobb e;ed-méiiyl elért gazdák is kiskanizsaiak.
Az eddigi eredmények, ha nem is felül:nulhala;lanok, de mindenesetre figyelemreméltók és feljogosila-aak arra, hogy megbízzunk gazdáinkban. Nagykanizsán eddig
közel 20 ezer mázsa gabonát csépelteit el
és mini üh\'lékes helyről értesülünk, a cséplés nagyrészt be is fejeződött. A beszolgáltatásra előirt galiona mennyisége 328 vagon, amiliőt
\'J71 i*i<,on üssrr is i/t/üll, íiju o.
b.szo\'.ijállulásl 8,~) százalékban
Irljcsilvllck
cdilig. (iuziláink dicséretére Legyen azonban mondva, hogy
<i kűtclr* mennyUéijen /elül cd-
iliij G\'i ixnjon kenyinjultona yyüU be.
Kgyénileg a legjobb tcljcsüinényt a/, egy holdas
DANI FERENC
nyujlolln, aki kötelezettségét VJ\'i *-,\'<: tifikban leljcsücltv.
Dani Ferenc azonban időközben elhunyt. Kívüle a 8 holdas Marion György gazda érte el a legjobb eredményt 121 százalékos tcljcsitményé-vel. A gazdák túlnyomó többsége száz százalékban eleget lett kötelezettségének, azonban néhányat mégis meg kell cmlitcnünk név szerint. Yeszler Zsigmond, Sipos Joachim és Varga István teljesítménye meghaladja a 110 százalékot is.
Illetékes liclycn közüliéi; velünk, hogy a lakarmáuygalionii eséplése még e bélen befejeződik Nagykanizsán és megvan u remény ui\'ia, hogy a jövő héten a beszolgáltatás Is végelér.
ZíH«3»ril«(j«n t OOSZTŐNYI-titl. loda Itmtt » utízokölttnlog rer.d«l«» tét4r« áll, újonnan barendtzeu szot^aivi!
Vasárnap iktatják be hivatalába dr. Kirpis ádámit
a nagykanizsai törvényszék uj elnökét
te ki a r.agjkanizsai törvényszék elnökévé.
Az uj törvényszéki elnököt vasárnap délelőtt 12 órai kezdettel a törvényház főtárgvalási termében iktatják be, ünnepélyes keretek között hivatalába. Az ünnepélyes beiktatáson megjelenik dr. Kocsis Mihály a |>écsi itélőtáűl^ elnöke is.
Rendelet a visszatért hadifeglysk fizetéséről
A hivatalos lap pénteki száma közli, hogy a hadifogságból vissza-\' tért közszolgálali alkalmazottaknak, akikel a szolgálatba visszavettek, a szolgálatba lépés első napiától kezdődően jár az illetmény. Ezt az idő-pontol megelőző időre kapott illetmény a ^fizetési kulcsa A közszol--gálati alkalmazott részére ezenkívül
kéthavi i letményét, családi pótlékát, cs az ujabb segélyek együttes összegével azonos rendkívüli segélyként kell kifizetni. Az összeg megállapításánál a jelentkezés napján járó . illetményt kell alapul venni. Ez a segély akkor is jár teljes összegben, ha hadifogságának tartama alatt valamilyen hozzátartozója élelmezési segélyben részesült.
Óráról-órára mélyül a francia kirmányválság
A francia kormányválság Schu-¦Mnnak a parlamenttől kapott kor-*4nj\'íl«kitásl megbízásával nem-no©\' a megoldáshoz közeledett \\o\\* ». de óráról-órára mélyül. Blum JtocUUstái u sztrájkokban és mas "•fc\'gmongulmákban megnyllvánu-16 közhangulat nyomása alatt kénj1-^nek voltak a nyílt munkásáru-^ poliUkáját legalább egy szépség-tapesszal ellüntetni és ezért kimond ttk. hogy nem vesznek részt a kormányban. Schuman ilymódon vagy nyíltan jobboldali kormányt alakit, ami vagy az aktivizált francia tóme-8^ elszánt ellenállásába ütközne, va«y pedig kénytelen lesz előkészi-
^ uj parlamenli választásokat n a francia gazdasági helyzet
állandóan romlik. A Humanilé tegnap vezércikkben számolt be arról, hogy az árak .kereken 100 százalékkal emelkedtek a kormányválság óta. Az égési Franciaországból uj sztrájkokat jelentenek
800 firint pénzbüntetésre ítéltek
egy gázoló MAO RT soffört
Hegyi József Maort gépkocsivezető — mint azt annakidején megírtuk — ez év februárjában Balatonföldváron Budapestről jövet elütötte Bössze Lajost, aki sérüléseibe rövid időn belül bele is halt.
A kaposvári törvényszék most foglalkozott ezzel az üggyel, ahol Hegyit gondatlanságból okozott emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek. Ezért az enyhitő szakaszok figyelembevételével — tekintettel arra, hogy az elhalt is nagyfokú gondatlanságot tanúsított — 800 forint pénzbüntetésre Ítélte, amely behajthatatlanság esAén 40 napi fogházra változtatható át. Az Ítélet jogerős.
Kárpitos bútoroK
garnitúrák, sezlonok, matracok, betétek elismerten ló minőségben
butorüszlei
Nagykanizsa., Ady Endre-ut 4.
Megnyílt az Őszi Vásár
Ma délelőtt nyitotta meg az őszi Vásárt Szakasits Árpád köztársasági elnök. A vásár iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert bemutatja a tervgazdálkodás eredményeit, melyekkel sikerült az őszi és "téli szükséglcti cikkekben árubőséget te-remlcni. A vásár területén elsősorban a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok vonulnak fel. Lehetővé tellek ugyanis, hogy minden kiálli-ló az általa termeli árut a vásár-Icrületén adhassa el. l\'gvanakkor a mezőgazdaság eredményeit is szemlélteti n budapesti Őszi Vásár.
Napirend;
Sieptembrr 4, itombit. Róm. kit. V Rozs. Prot. Roi4ll«. UJgfirfig Btbllail.
1870. Pérltbin kihirdetik ¦ köztem-ligot.
1949 Orizágoi Namzttl Blzottiig ili-kul Magyaron,ígoi
- Virhttá idejárta
Múrsúkoit szól, változó folhözet, több ho.yon kisobb futó esó, a hő-múi\'ftlflét ttiiit vájtozák.
- Htláloiát
líohs Kiá,ri álltalános iskola VIII. oszt. tanuló folyó hó 2-án eihunvt. Tcimetéao -t-én, szombaton délután 5 óitikor lesz a teimotő haiottaahá.-zából.
Térzene
A nagykanizsai MAORT fúvós-zenekara szombaton este 6 órai kezdette! térzenét ad a DeájL-téri fasorban, aaie.yre szeretettel meghívják a v-áros közönaégét. A térzene jnü-sora: ifi. Pécsy: Katonainduló. E. Stoiz: íea-keringó. Fiotow: Martba
- nyitány. Wagner: Tannhauser — ábránd. Pécsy: Jlagyar dalcsokor — egvve.eg, vaJaínint a bányaszinduló. A zenekart Hering Vilmos vezényli.
- Értesítjük
a famunká^ csoport veaetóségét és tagjait, hogy folyó hó 4-én (szombaton) dóiután 1 órakor vezetőségi És 2 órakor tagértókezleíet tartunk. A tagórtekez léten uj vezetőség ré^ lasztas lesz, ezért kérünk minden szaktársat, hogy pontosan jelenjen meg. A központtól Briiló János Sik vezeti le a jjy üléseket. ctoport vezetősége.
- Épltőmuakitok figytltm I
Folyó hó 5-én dóJolótt 10 ói*kor félévi köMvüiéflt tart a szakszervezeti székházban a ME.MütíZ nagykanizsai csoportja. Kórjuk a tttí-tájttkat, minál nagyobb loamban je-lenjenok tneg. Vtitibiég.
— ctlhlrom
m I. V. Sí. tagjait, hogy folyó hó 7-ón (koddan) aülutAn 7 órakor k(izff>üó»bn a azakazorvousti B/ék-házban (Caongery-ut 6.) jolenjonek meí « I. V. Sz.-ból vaio kizaiáa terhe .meilert. T\'tkdr. .
— Felhívom
a szakszervezeti csoportok vezetőit, hogy folyó hó 7-én (kedden) dé.utáa 5 órára a csoportjuk káde-tesét értekezletre a szakszervezeti sj^kházba küldjék be és azok hoz-zá,k inasukkal csoportújuk tagja: név-«orá,t. SzaUmaközi Bizottság kádervezetője.ZALA
1U4H. szeptember 4
SPORT
A Vatut Idehaia, a MAORT Budapeaten Küzd vasárnap a bajnoki pontékért
Komoly cllictiféllcl veatl fel a harcol a bajnoki pontokért u MAOHT lludupesten. A l\'pstás sikeres bulgáriai portyája után Sopronban ugyau vereséget szenvedett, de nagyszerű gárdájával odahaza mar ismét félellmetcs ellenfele lehet a MAüRT-nak.
Olajos csapatunk a nyári holtszezonban komoly képességű játékosokkal erősítette meg csapatát, akikkci vidéken is nagy sikereket érhet el. Kjérdés, hogy az uj játékosok hogyan illeszkednek be a csapatba, mert szerintünk ez dönti majd el az érdekesnek ígérkező Pos-tás-MAORT találkozót
Ax Nv\'l\'li pécsi ftVfostiliiM. utAn a C(ta]Mll szui\'liolúl l)l/.;iko;lvu tekintenek u vii.súi\'iuipl KMTli elleni találkozóra, A kai>osvdri c»iip«ll>!in nem lebecsülendő eljenfclel kup az XV-TE, ha megnézzük legutóbbi eredményeit, akKor azt láthatjuk, hogy • KMTÉ jól összeszokott együttese hónapok óta nem szenvedett vereséget. Az NVT1-: is jól használta ki a nyári pihenőjét, legalább is erre mutat a i\'VSK ellen páratlan bravúrral végrehajtóit győzelme, A két csapat összecsapása tehát nagy küzdelmet igqr s hogy melyik győz,azt a hazai esélyek ellenére is csak a a pillanatnyi forma dönti taajd e\\.
A közönség pártfogását kéri az NTE
Az NTE-ben nagy készülődés folyik a vasárnapi Tab elleni bajnoki mérkőzésre. A játékosok szorgalmasan tréningeznek. Az eredményekkel eddig ninkstn hiba. Csupán a közönség támogatását hiányolják. Erről ezeket mondja Harangozó Lajos a csapat \'mindenese\': <
— Nem kétséges az, hogy Nagykanizsa igényes sportközünséuénck nem nyújt kcllíi kielégítést az egysége* első osztályban szereplő egye-lülelck Kporlbell teljesítménye i* ennek kövvlkexlélien távol üu-IJrtk magukul a klwinvoült\'lek UimogatA-tától. Szri\'lnU\'in vt, UH\'un ul Váró-
k sportolni szerető ifjúságának módot kell nyújtani arra, hogy megtanuljanak sportolni. Jelen esetben labdát rúgni. Ez pedig csak ugy lehetséges, ha kellő számú érdeklődő van a mérkőzéseken. Remé> lem, hogy ősztől kezdve a kanizsai közönség támogatni fogja megjelenésével a helyi fiuk igyekezetét és az alacsonyabb osztályú mérkőzésekre is cl járnak. A mérkőzéseket olyan időben Játsszuk le, amely nem kvrcszlczi majd az NB II-cs mérkőzések Idejét é* Így alkalmit luux a köüé\'gk h kU outputok márka- In kijárni
Vasárnap á*UI«H fél 11 órakor AZ NTE DÓZSA OYÖROY-UTI SPORTTELEPÉN
elsíosztáíyu bajnoki mérkizés. Belépödl]: Tribünülés 3 Ft, ülőhely 2 Ft, állóhely 1 Ft.
Sportvezetők figyelem
Ezúttal felhivom azon Pártok, Ifjúsági egyesülelek, Sporlegyesüli.1-tek, Iskolák, Cserkészcsapatok stk stb. ejpresülelek s|x>rtvczetőinek figyelmet arra, akiknek.kebelén belül asztalitenisz szakosztály működik, pvagy e szakosztály hiányában csak asztalileniszezőkkel rendelkezik, hogy ha a 3—4 hét múlva Zala vármegye területén meginduló kerületi asztalitenisz versenyeken részt óhajtanak venni, illetve szándékuk van asztalitenfczezőikBt e versenyekre benevezni, akkor f. hó 7-én kedden este fél 8 órakor kezdődő meg-
beszélésen jelenjenek meg a Rozgo-aji-utcai tornateremben.
Zala vm. kerületi előadója.
NB II-es és NB III as játékvezető-küldések Nagykanizsáról
A kanizsai játékvezetőket ugyancsak igénybe veszik a vasárnapi NB II. és NB III-as fordulón. Németh Gyula vezeti a székesfehérvári MÁV —Komárom mérkőzést. NB III-ban vezetnek: dr. Malisza Tibor a veszprémi helyi rangadót, Polgár Géza Zalaegerszegen a Postás—Sotex, Flumliort József a Lovászi—Bánhi-da mérkőzést.
Gázvezetékek, berendezések szerelését,
átalakítását, gőzfűtést, vízvezetéket
olcsón és jól készít
tökéletes „PINTSC H" rendszerű
földgáz nyomásszabályozót készit es szállít:
CZVETKÖ GYULA
szerelő és lakatosüzeme, NAQYKANIZtA, ADY ENDRC-Uf 4,
Szilvát
siautóxéti célra mindan mennyitégbtn viliről napi úron
Dunántúli Sxesxgydr
Vapykanlsaa, Smabadmág-tér 12. Telefon 1-19.
MiadennemU Dám*.
kőiéit viliit
Notre-d
Főzal iDió mlnienei felvétetik. Csáu, Ady Endre-u. 2. 150*
tx>-
j
Nagykanizsa várói hirdetményei
A ígoptamlwr bari AltalAnoi kö«-dlhUáai jotfy (70. át 91. n. nyomtatvány) F, 2, 8 6* A-m »LIBSiT« WHriUu uotányoi KKolWüiyonktat 80 dkg. flnamllwstro viUthttölc *bo a koradtwliknél.________
A *iwptqm,lwr havi cukorfojavlaflot »/, alábbi moim.viaófftion 6s jejnraaet-vónvekre koU ú koronkodAkneK ki-Büoítfáimi:
A szcptopihor háti 69., 70., 209. ée 210. sz. általános közellátási étol-miszorjecv I. sz. szolvónyóre 1.20 kg. kristálycukrot, a II. sz. szelvényére 80 dkg. kockacukrot,
"a 91., 92., 215. és 216. ez. közellátási élekmiezerjegy (12 éren aluli fv-ermekiíík jegye) I. sz. szelvényére \'40 kg. kristálvcukrot, a II." 8z. szelvényére 30 dke. kockacukrot.
A szeptember havi 226. és 227. az. közouátási élekniszerjegv »CU-K0K« szolveliyére 20 dkg. kristálycukrot. _____
A mezőgazdasági ingatlanok ha-szonbérietéró. szóló 9000,1948. Konn. sz. rendelet végrehajtása tárcában kibocsájtott 45.000/1948. F. 51. sz. rendelet 1. §-a aiapján felhívom, az érdekelteket, hogy azokat a jogügyieteket, amBuyekre\'nézvo a rendelet 1. §-a érteiinúben elóha-szonbórleti jog gyakorlásának van hehts, szeptember" hó 6-ig a vároe-ház" közigazgatási ügyosztátván jelentsék be.
Tájékoztatásul közlöm az alábbiak l»n b. liivatiozott Korm. rendelet vonatkozó run<loJuv.c*oit:
A vao-tóge^úam^i inatlanokra vonatkozóan a jolon rüiido^ut ha-túlYli&oápútio olútt akAr süólian, akár ir&btn kütuU liaizoiilúrloti jutf-%n ótok a.iníjúii (jlúluumiiUttt: jog K,vaKoruWui4K vui lio.y©, ha,
tt: u jiwaónudMáffl twm óiotliiv»UuMM*roon fotfUdkonó mály iUt»i luwxuivbúrolt í rttiotn » Ü5 kAi, hoidut tf toyáblxi ha a \'25 kat. hold, omiéí koronol)l) ii, doa h saját tuiajdonúl>an (lia ben, hiu.ziiu.i6tá!iaa, fc.oe, részes müre.ésóbon stb.} Lcvó ingatlanával együtt a 40 kataszter ihoidat rnog-haladja;
b) a mezőgazdasági termeiéssel nom. liivatáaBzerüan íoglaikozó eze-mély által haszonbérelt ingatlan területű — a saját tulajdonában (haszonélvezetében, hasznáiatában, feles, részes, müve.ésében stb.) leró ingatlannal együtt — az 5 kataszteri holdat meghaladja;
c) a haszonbérlő jogi személy.
2. Amennyiben a haszonbérbeadó 25 kataszteri holdat meghaladó ingatlan tulajdonosa (Ji&ozonélve-zóje), a haszonbérbeadott ingatlan nagyságára tekmtet nélküi helye van az eJóhaszonbérleti jog gyakorlásának, ha a haszonbérleti, jogügylet a kikötött idő előtt szűnik meg.
3. A jelen §. (1) bekezdésének a) vagy b) pontya esetében az elóha-ezonbérlet ijog gyakorlásának csak az ott megjelöi.t területet imagha-íadó részre van heiye. Ha azonban az eredeti haszonbérlő a visszamaradt terü.etre jogügy.etet fenntartani nem kívánja, az elóliaszon-bér.et: jo^ot gvakoroi\'ni leliot a ha-szonbérboadott egész ingatlan területére.
4. Az e^haszojibórleti jog kiterjed a haszon bérbeadott ingautn éltó é» hot fc>i«zoreló8ónek arra a réMgn is, amelyet a lias/.on bérbeadó ai oroduti líaszon bórlónek a szerződéi ói-ttMuéboii álen^edott. lia az ei6-h*»íonbérloti joff az ingatlaoaaJc egy rósiéro (ryakoroltatüc, u ojSha-«on bérleti Togot a ajaersMóaliea megjelölt ép ée (tolt toliisreléanttk is cMk tje aranyos réssóro lehet gyakorolni. { ^
6. Azokra az ingatlanoltra vonata kozóan, am»i\\iekse euóhaezonbérleti jog gvákoriásanak van heiye, a renden álkaknazÁsa ezam.p0ni3a.bol az 1947/48. gazdasági évre, kötött haszonbérleti jogügyletet még akkor is fennállónak kell tekinteni, ha
azt a jelen rendőrt hatálybalépés* e\'ótt niíVBiüntotSók
V 6. Ai 1 .ói a %.
nuuKJouílit ötötökön kívül, li».»so!tbór.4 lű«(lm.üvu«, lu vctko/.ot u/, ívlkiiu, úlliuui viUlaiat úlÓ\' k i »
^v lm l
ypq, tuilomjinvo* kiaerliotat r6.j;/X> köKUitóJttnóny, ytuy a .Ma^yac OrszttKOo bnüvttkxiíoli Kiizpunt ^to-rábbiakbun MDS/.K), a/. oiúho«e> náatijog gyakoriÚBának holyo ninct.
Köz.öm továibbá, hagy a üojoajii-téet aoimn az oaeliwn i* mog koll tenni, ha a jogügy.otot a varmegyei közigazgatási bízottéiig, gazdasu^i albizottsága, vagy a !üj(lmüvulta>üffyi miniszter korábban már jóváhagyta, vagy az eauitett hatóságok e.ótt — jóváliagyás iránt — az eijárás foiyv matban van. Az 1947/48. gazaa-aági évben haszonlwrbéadás utján liaszi.osltott iiigutanokra vonatkozó liaszonbéréti. jogügyietót — 4>a az é.ől.aszoiióórjsti }Og- gsakorlasának helye- .ehet —, aikor ii bo kell jelenteni, ha az a rende-et hatálybalépése e.őtt megszűnt. Ha az orde-keltek a liaszonóúriíti jogügyletet Írásban kötötték meg, az Írásbeli szerződés egy pó.dányát is a bejeien-téshez ke;i csalohii.
A bejelentést Írásban vagy szóban kell megtenni és annak tartalmaznia keli: a haszonUin/eadó és a liaszonbérió novét, fogiiaUiOzását, állandó lakhelyét, a saját és a velük közös háztartásban ó\'úk tulajdonában (liaazonévozetébün, liafiznúiatá-baai) .éyö mgatiaiiok kitorjodósút müvoó-il di^ii s/erint, a.haszonbérlőt tárnvát kópezú intfat^uinak — lohelú.c\'i; lolühiuiui.whzíjrü ujatokkal vftió - - iiu)gjCA)ló*.l\'t, UjrüloU-t, luü-vo.ó»i útfút v» kauizleri tmieta jövo-deluui\'t, a hiu/,o;iiK rxiu jotfüiíykJt koiKlú cw lojúrui; Kl»|«j.iljat, v«4(Ul u. kiki\'Jtdit luwiwiiiMir t
Ü
A lK)J0.ÜilUj»t IHÜlli U l
txiadú, mind u luwiwnlh\'\'r.ú tucyumn ó> aniuik üiinuUiax lbdlJó úi a lioaiunbúrló
Tudomására hoaauk
az 1. t. utaiúküiömégnek, hogy az
„IBUSZ"
MÍY hív. menetje§ylroda
a Néptakarékpenztárból a
Nagykanizsai Bankeiyesulet és Délzalai Takarékpénztár R.-T.
Frt-ut 8. sz. alatti
helvlsegéb» költözött át.
T«r«4nyiArolásra alkalaas helyiség ktrestetik. Cim a nagykimjzsai kiadóban.
Bútorozott szoba kiadó. Cim a kl-•dóban. 1512
Menyasszonyi és k«szoruslái_v ruhík, fityoi k0lcs6riz«s. Clm á nagykaniisai kiadókan. 1515
Igazolványképeiét leggyorsabban készit Buzek totómüterem Nagykanizsa, KQlcsey-u 6.____________________1*&7
Műbőr iskolabörönd 28 forint, isllett-penge 10 db 3-50 forint. Rozsdamentes evőeszköz verienyarbsn a nagykanizsai FlHé-re* Bazárban !i2ZL
___________________
PoTuoba-konynas lakost kerei egy-.yermekei hiza.pár. esetleg épiléil houi-atulisul. Ajanlatot a Zala kiadóhivatalába lérek. "88
gy kéi
Jí állapotban lévő 100-ai SAX motorkerékpár aladö. Provldentli Ilitoilló, Molnár S»»idiág-tét 17. m. ______1606
íUlt.
447
BalatODUnyvaMD ticnnal bekölttj-««té 4 tMbai, ciukttt verandái, iltgiorM, vlllinyvcictékei, idémtntti Tllla 134 négy-iifl|ölei árnyat pirkban, álltmái éi téfirl-nál eladd. Ptnilónik mcgélhiléü nvult SuM Antii Nigykantiu, fiúit. \\\' \'
ZALA politikai napilap.
Palalöi narketztA él felelii klido \'
Bános* Jenfl
>iark(iit«4«« Dttk Ftnnc-Mr \\i. Tilalon : H KUdéhlvatal: FA-ul 5. Tal<twtt II.
¦ HtiuUtUiI R-T. NagjnunUsa Uaiikn NiikjniiMo
y NyemaU^rt Mai: Szcnfröl Qau.53. évfolyam 204. szám.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 5. vasárnap
Ara 80 fillér
Az aliapán nyilatkozata a nagygazdák elszámoltatásáról és a vetömagellátásról
Fertőzésgyanua kutak Zalaegerszegen 26 MAORT-delgozó kap versenydljat
A Magyar Diljozók Pártja megyei szövetkezeti kmfíreiciaja elé
Irii: /.lAiiíos tívuö, megyei titkár
Vasárnap, szeptember 5-én. egész-n:iiH>s tanácskozásra ülnek össze a MDI\' zalauicgyei ]>olilikai, köz.igaz-palysi, szövetkezeti funkcionáriusai, íózen ;\' konferencián vitatják meg azokat az időszerű szövetkezeti kér-déscki\'l. amelyek irányt lógnak mutatni Zala megye dolgozó parasztságának ahhoz, hogy gazdasági és kulturális fejlődése továbbra is egészséges ulon haladjon. A magyar dolgozó nép vezető pártja június 10-in az országos szövetkezeli konferenciáján világosan megmutatta szövetkezed programján keresztül, hogy a kisbirtokon gazdálkodó parasztság felemelkedése, életszínvonalai ak emelése elképzelhetetlen az elmaiadl kisüzemi mezőgazdasággal. Ez a konferencia olyan idölieu ül össze, amikor Zala megye dolgozó parasztsága élénk tanúbizonyságát telte, hogy szívvel, lélel\'.kcl a demokratikus Magyarország felépítésén munkálkodik. Olyan időlK\'n, mikor mind élesebb formákat vet a kulák nagygu/.dák szalolúló, kis]>uriLszt nyuzú, kizsákmányoló tevékenysége. Igen jó példa erre Mihúlyfa község, ahol egypár kulák tuigygazda több, mint UH) múU\'rmázsa gabona ellopásával az ellátatlanok ellátásának terheit újra a dolgozó parasztság vállára igyekezett áthárítani. Hákosi elvtárs Sport-csarnoki nagy beszédében figyeltiiezleté-sul szólt a dolgozó kis- és középparaszlok felé, amikor azt mondotta: ;Bar a parasztság a demokrácia 3 és fél esztendeje alatt igen komolyan fejlődött és erősödött — a parasztságon belül sokkal gyorsabban erősödött és fejlődött a zsiros paraszt, a ku-pecparaszt, a nagygazda.« így történt ez Zala megyében is és ez a fejlődés itt sem a dolgozó parasztság összességének erősödésétől függetlenül ment végbe, hanem épen azok rovására, kárára. Abból a gazdasági függőségből, amely a zsiros parasztnak kiszolgáltatja az igaerővel, velőmaggal és gazdasági felszereléssel nem, vagy hiányosan rendelkező ujgazdákat és szegény parasztokat, a nagygazdák vagyoni erejének növekedése állt elő.
A nagygazdák voltak azok, akik minden kérdésben szabotálták a kormány intézkedéseit és igy megnehezítették a kisparasztok — kö-.zépparasztok igazságos teherviselésének teljesitését. Számtalan példa bizonyítja ezt Zala megyében is, ők azok, akik miatt tavaly annyi falusi, városi ellátatlannak alig lehetet biztositani mindennapi kenyerét. Ezek jelentik Zala megye dolgozó parasztságára az igazi veszélyt.
Szövetkezeti konferenciánk egyik féTo\'adata megmutatni szövetkezeteink hibáit és ezeket kiküszöbölni és ho<ry leleplezze, világosan megmutassa a kolhoz mesével afltalák, falu&i kizsákmányolok igwi arcát. " \' ezen tuimeno.eg nem elég csak
""¦tatni a veszélyre, amely a dol-paraszteágot\' fenyegeti. Mag erősíteni vaja széniben Zala
1948. szeptember hó 6-tól 1949. március hó B-lg
tagfelvételi és tagjelöltfelvételi zárlatot rendelt el
a MDP politikai bizottsága
A Magyar DaJgazók Pártja Politikát BlrotUAga 1918. u.pteaber 2-1 ülésén az EfTesUléil KongrasMU* határozata értalaébea foglalkozott a párttagtól! naiekedésénak és ssaclálls «uz«tétalének kérdésével és a kOTetk»6 halároiatot h.zta:
1948. tteptember 6-tól 1949. március 6 lg tagfelvételi és tag-
Jelöltfelyétml/ zárlat lép életbe.
A Pvlltlkal Bizottság aj.matékoun I«lnlvja mladsn pártszarvezat llgTelaét arra, kojy a tagtalrétell ég tag]elöltlalvételről szóié határozatot szigorúan tartsák •• és ne engedjék, hagy bármilyen aédoa közvetlenül ˇagy k.rlllő utón megsértsék.
A Politikai Bizottság e batározaUt a következő lndok.k tették sztlkiégs&sö:
1. Az Kgyesülési Kongresszus Lenin-Sztálin tanításai szellemében világosan meglialározla a Magyar Dolgozók Pártjának jellegét, mint a munkásosztály és a dolgozó nép élcsapatát. A Politikai Bizottság megállapítja, hogy u I\'árlhan még mindig nincs meg a kellő megértés a munkásosztály forradalmi pártjának élcsapat-jelk\'ge iránt és a gyakorlatban sokszor előfordulnak olyan jelenségek, melyek gátolják a I\'árt élcsapat-jellegének egyre tökéletesebb kialakítását. Az Egyesülési Kongresszus a Párt élcsapat-jellegének mind teljesebb kialakítására mint ogyik rendszabályt a tagjelöllség intézményét vezette be. A Politikai Bizottság megállapítja, hogy pártszervezeteink nagyrésze nem értette meg e rendszabály célját és jelentőségét és alig vagy nem helycsen alr kalmazta a gyakorlatban.
2. A Pártba az eddig alkalmazott laza és liberális tagfelvételi gyakorlat, valamint annak következtében, hogy Pártunk döntő szerepet játszik az államvezetés-ben sok, pusztán egyéni érvényesülésre törekvő, korrupt elem, sőt itt-ott a belső és külső ellenség tudatos ügynökei is befurakodtak.
3. Pártunk szociális összetételében a kispolgári elemek túlságosan megnövekedtek Pártunk proletár jellege rovására, sőt polgári elemek is behatoltak a Pártba. Pártunk szociális összetételében bekövetkezett ezen eltolódás következtében a forradalmi éberség,
¦aai
ozo parasztságát ifi. A munamsus. us parasztok népi állama nem nézi tétlenül a kizsákmányoló, a falu vérszopóinak terjeszkedését, szigora íendszabályok egéaz sorami siót a falu dolgozó parasztjainak segítségére.
A Baövetkezós utjját TáíftSiító parasztság képes Ibsz arra, poxv megtörje a nagyüzemi gazdálkodást folytató kulikok monopol helywwt a íalun. A dolgozó parasztok által iránvitott egységéé szövetkezet az állami gépállomások segítségével & kis- és kozépparaszt rendelkezésére fog áilani a tudotaány és a technika jnanden viTmánya. A szerződéséé
szilárdság és harci szellem eltom-pulásának tünetei mutatkoznak.
4. Az egyesülés szükségcsssé txjszi a régi kommunista és szociáldemokrata tagsági könyvek kicserélését, melyei c határozat szeV lcmci\'cn gondosan elő kell készíteni.
A Politikai Bizottság a pártszervezetek kötelességévé teszi, hogy a kongresszus irány\\XMiola és a
jelen határozat értelmében a tagfelvételi és tagjelölt-felvételi zárlat ideje alatt vizsgálják felül a párttagságot, távolítsák el a Párt soraiból az osztályidegen, korrupt, karríerisLa elemeket, ülyan párttagokat pedig, akik még nem felelnek meg a párttagsággal járó követelményeknek, de akikben egyébként-aiegvan a készség, hogy tanulással és munkával kommunistákká, a munkásmozgalom harcosaivá váljanak, nevelésük és fejlődésük érdekében tagjelöltekké minősítsék át.
A Politikai Bizottság elvárja a pártszervezetektől, hogy e határozat végrehajtása során tudatosítják a párttagságban és a dolgozó tömegekben Sztálin szavainak jelentőségét: a szocializmust építő párt tagjának lenni dicsőség és megtiszteltetés.
Baráti Józsefet, Zala megye o] fftispáttfát
Il-én iktatják hivatalába
Zala vármegye törvényhalósági bizottsága Zalaegerszeg várossá alakulásának 700 éves évfordulója alkalmából rendkívüli ünnepi közgyűlést Lart. Ezen a gyűlésen búcsúzik el Zalától az államtitkárrá kinevezett Bcncsik István volt főispán és ezen a gyűlésen iktatják be ünnepélyes keretek közölt Baráti Józsefet Zala vármegye uj főispánját.
Ha végigtekintünk Baráti József
eddigi működésén, megállapíthatjuk, hogy az a megtisztelő kitüntetés nem ért érdemtelent. A felszabadulás után egy ideig a Nemzeti Parasztpárt zalamegyei titkára volt és cselekedeteivel mindig a magyar nép érdekét szolgálta. Ugy érezzük, hogy jó kezekbe került megyénk és Baráti József mindig elődje Bencsik István nyomán haladva, viszi előre majd Zala megye sorsát.
A francia nép megmozdulása buktatta meg Schumant
A francia kormányválság &z ci-mult 24 órában tovább mélyült. Schuman tegnap délután visszaadta a köztársasági etnöknek kormány-(nlakitási megbízatását. A teljesen eaeppfoiyósBá vált belpolitikai helyzetben az egvetlsn szilárd pont a Kommunista fart egvérteimü átiás-foKialása vplt. A párt tagnap kiadott hivatalos közfeményéóak oime ez a tömör mondat:
Franciaországnak kormány keU.
__¦——ssa¦—-—ss«
termeléssel terrgzeirüségiet viszünk a mezőgazdaságunkba. így ezek a szövetkezetek nem utolsó sorban lehetőséget biztosítanak arra is, hogy dolgozó parasztságunk saiát belátása szerint a gazdaságosabb, részére sokkol előnyösebb és fejlettebb nagyüzemi gazdálkodásra térjen át.
A FöldmüveeszoKetkezet fegyver iesz a dolgozó parasztsúg kezében, amelyet, ha okosan forgat, nem fen veget i többé a tönkranenéa és koldusbotra jutás réme.
A konferencia feladata lesz, hogy ugy rakja je alapjait az uj ssűvet-kezeti életnek Zala megyében »s, hogy azon keresztül e*tüntBS»uK azt
A nyilatkozat a következőket mondja: »A tények azt mutatják, hogy lehetetlenség erős és tartós kormányt atak\'tani a francia Kommunista Párt nélkül*
BENES MEGHALT
Benes köztársasági elnök tegnap délután meghalt. Az egész országban kitűzték a gyászlobogót.
az aránytalanságot, amely a város és falu jelenlega helyzetében fennáll. A Földmüvesszövetkozetek ilv-módon a munkáé-paraszt szövetség bázisai lesznek és a munkásosztály vezetésével képesek lesznek megbirkózni azokkal a féladatokkal, amik e.óttunk állnak. A feladatok, amelyek Zft.a megye dolgozó parasztsága elótt állanak nagyok, de az MDF iránytsrtbó, útmutató I. sala-magyei seövetkeaeti konferenciája után a megye parasztsága, kja- és középparaszteága egyaránt kj fogja venni a részét a munkáeok és parasztok uj omágának építéséből.ZALA
1948 szeptember 5
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A GIMNÁZIUMBAN Csernay Igazgaté:
fl hittant továbbra is Juhász Miklós szerzetes tanár tanítja
Ferenczi Szabó Béla:
Ha meri nyílik rá, megnyitjuk a gimnáziumban működő általános iskilát
Zalaegerszegen ünnepélyesen nyilt meg az u] Iskolai év
A nagykanizsai állami gimnázium szerdiln este Uirlotla első szülői ár-lokezlelíl. Kaeii a/, órlckc/lclcn mutatkozott be először az uj Umiiri kar Csornay László ij{:izi!alóviil ív/í élén. Megjelent az értekezleten l"c-renczi Szabó Béla. n Majryur Dul-Rozók lYirtju nagykanizsai" titkára, Nagy Józscí\' i>olgármestcr, Székely Gyula rendőrőniagy, a kapitányság vezetője.
A rajztermet egészen betöltő szülök feszült érdeklődéssel figyellek Csernay László igazgató beszédét, aki hosszabb előadásban ismertelte az iskolák államosításának előnyeit, kitért a reakció ostoba rémhíreire, amelyek azt állították, hogy az állami iskolákban eltörlik a vallásoktatást «s a keresztet leveszik a tantermek faláról.
Kijelentette, hogy a natfykaBlwal glmnáztuaahaa ezután li ugyanaz a dr. Juhiiz Mikiéi plariata U»ár tanítja a kitűnt, alat ai elmúlt években. A karenzt pedig loTákbra lg az •adigi helyét foglalja el a taatarmekoea.
Beszéde után több szülő szólt hozzá, sokan kifogásolták, hogy a gimnázium épületében a mull évben működő általános iskolái a tanfel ügyelő megszüntette, s igy a város szélén lakó gyermekeknek mesz-feze a város közepében lévő volt polgári iskoláig kell bejárni.
Ferenczi Szabó Béla feleli ezekre a felszólalásokra és a következőket mondotta:
7- A Magyar Dolgozók Parija so-seín tett olyan ígéretet, amelyet nem teljesilhctet. Én sem teszek tehát felelőtlen Ígéretet,
amikor portom nevében kijelentem, hojy tüzetesen mctjvlzs-rjátfm; mi volt az oka az itt működő általános iskola megszüntetésének], s lia egy m6d van rá, az általános iskola ebben az
évben i* működni fog. Ferenczi Szabó Béla, nagy tetszéssel fogadott, rövid beszédével
ért végett az állami gimnázium el^ő szülőt értekezlete. A szülők megelégedetten távozhattak cl, bizalommal az uj tanári kar iráni és bízva a népi demokráciában és annak élharcosában a Magyar Dolgozók Párt jál>an, amely mimlig, minden teltében a nép és csak a nép érdekében jár el.
ZALAEGERSZEGEN
is eddig még nem látott nagy érdeklődés mellptt zajlottak le az első szülői értekezletek. Az MDP kiküldötteinek beszédeiből és az előadó pedagógusok szavaiból világosan meggyőződhettek ugy a szülök, mint a tanulók, hogy az uj szcILemü államosított iskolákban olyan i/jusá-gol akarunk nevelni, amely összeforrott a családdal, a demokráciával és az országépités élvonalában halad.
Az uj lanév megnyitása tegnap ünnepélyes külsőségek között történi meg. A megyeszékhely tanulóifjúsága szinte kivétel nélkül végeláthatatlan sorokban vonulj végig a Kossuth Lajos utcáJi, tanítói, tanárai és lúloktatóinak vezetésével.
A vasutas sporttelepen meghatott tanévnyitó ünnepségen, a pedagógu-
sok részéről Hegedűs Rajmund népi kollégiumi igazgató szólott az ifjúsághoz.
— A zalaegerszegi ]>edagógusok nevében átveszem közös kunosunkéi a tanuló ifjúságot és igércm.ugy fDg-juk őket oktatni, nevelni, ahogy azt fogadalmunk és népünk érdeke tőlünk megköveteli.
Az MDP részéről Szegedi Andor megyei h. titkár emelkedett szólásra:
— A régi rendszer elzárta a dol-goró nép gyermeke előtt az iskola kapTiil. Fel sem vetette a kérdést, mi lesz a sorsa az iskolát liagyott ifjúsággal.
— Mi uj, öntudatos ifjúságot akarunk nevelni, amely szereli népéi és hazáját, gyűlöli a más né|>ck Lc-igázásál, elnyomását és magasrn tartja az emberiség békéjének lobogóját.
Ezután a varos nevében dr. Mi-kula Szigfrid polgármester, az MN-DSz részéről dr. Mikuláné elnöknő szóiolt a nagyszámban megjelent szülőfthöz és ai tanulóifjúsághoz.
Majd az uttérők fogadaionilétc-Jével zárulj be- a tanévnyitó ünnepség.
Zala vármegye hároméves tervinek
1947/48. évi részletterv-eredményei
A jóvákagyott elséevl részlettérv elölráiyiata köatlaU vraalen 1. kOi-ségékaél OSI.917 Ft, ezzel izemben a tényloges béTubáaái 1,903.3tü Ft. Tagyii a teljesítés az •lSlranyxataak 401° 0 a; 2 vármegyénél a közületi eliiranyzat l.iUB.SM Ft volt, mlf a boruhazas 2.778.7M, Ft, ¦ Itt a teljesít** aa el«ii«iyiat-¦ak M8»/« a. Sz»v*tkez*tl vénalén 1,171.000 Ft előirányzattal izemfcea M&4.835 Ft berubizai törtónt, mely teljesítés az elölraayzat 98«*-4nak telel meg. Mafá-noMk vanalat 1,661.00* Ft előirányzattal izemben 52,748.476 Ft beruházás történt, mely teljesítet az előirányzat 4.2(1 •\'•-a.
Az Országot Tervhivatal a várnagyé 5 Uaipu közüteíi r««al»ttervét Jévahagyta és a beruházásként előirányzott öuazefetnek a ¦egjeWHt célra valé lelkaaziálására az engedélyt megadta.
A jóvákagyott részletterv vala««»nvi kUzsec*- és körjegyzőnek kiadatott éí (elhivattak, hogy a beruházások leihasxnalasa Iránt haladéktalanul intézked-Je»ek és azok eredményért a vármegyei tervmegblzoünak. havoita tegyelek részletes Jelentést.
HÍREK
Keresztes Mihály államtitkár a meiyei szövetkezeti kiníerencia Kizpinti előadója
A szervezés kérdését Lakatos Dezső ismerteti
A megyei szövetkezeti konferencia^ a szövetkeze ek alapszabályait és a központi szövetkezeti kérdést, a falusi szövetkezetiekét is, a párt központi kiküldöttje, Keresztes Mi\' hály államtitkár ismerteti.
A szervezési kérdésekről Lakatos Dezső MDP megyei titkár tart nagy érdeklődéssel várt előadást. Aa
Felvágta ereit egy egerszegi begnár felesége
Kocsis Lajos zalaegerszegi bog-nármeslcr és feleségo között igen sűrű alkalommal történt, különösen az utóbbi időkben, nézeteltérés. Több esetben bizony a helyzet egészen a tettlegességig fajult. Tegnapelőtt a veszekedés és verekedés után a szerencsétlen asszony öngyilkossági szándékból felvágta kezén ütőereit. A zalaegerszegi mentők elsősegélynyújtás után a közkórházba szállították. AJapota nem életveszélyes.
előadások után hozzászólások Lesz? nek. A konferencián a közigazgatás vezetői, az UFOSz és FÉKOSz, valamint a falusi szövetkezetek kiküldöttjei vesznek részt.
A szövetkezeti konferencia elé a megye egész dolgozó munkássága és parasztsága nagy érdeklődéssel tekint.
A Szakszervezeti Tanács
dijait ünnepélyes külsőség keretében adta át a munkaversenyek, során legjobb eredményeket felmutatott zalaegerszegi vasutas dolgozóknak dr. Szálai Gyula, a szombathelyi üzletvezetöség kiküldötte.
Németh II. József asztalos, Boros Ferenc hegesztő, Nagy István esztergályos, Semesi Fereuc főmozdony vezető 800 forint, Horváth Vendel pályamunkást pedig 300 forint pénzjutalomban részesítette a Szakszervezeti Tanács.
Csak akkor kellemes és barátságos m
a lakása, ha berendezési tárgyalt M
Olcsó árak! — 8z*lid kiszolgálás 1 Kedvező fizetési feltételek 1 Nagykanizsa, Ady Endre-ut 4. sx.
Szeptember 5, vasárnap. R6m kbL LoTlnc, ••rct. Viktor. Újgörög Zi-karlas
187). n jobbágyság felszabadítása Ér. ••élvben
191J. Hí ds6 zlmmerwaldl konferencia Kléltviny a vl Ég proletárjaihoz
1944. ftz Ideiglenes nemzetgyűlés elsá ülése Budapesten. °
Szeptember fi, hélfö Róm. kit Ida Pr*t Zakariás. Újgörög Mihály.
1848. A JobbAgyséf m^gtzQntk Auszt* rlában.
1919. Csendónortüz a feltögcllal bt-nyészokr\'.
Dr. Nyltral Par kftrtrvo* autruftttii 20 én Sárhldác Némethy KorrxHIa u. nltóuSt cljer.vtzte. (Minden külta érte-eltés helyett.)
- Zt/aegenaeg/ K/SOSm
Szeptember 5—U-ig terjedő Itfömralt-r» klrakatvemenyt r»ndez Zalaeger-tzegen.
A kirakatversenyt a KISOSz miaden ta?)4nak kötelezővé te-«i. A bírálóbizottság a KISOSz, a város és a pártok vezutőséftiriől alatial é» a három legszebb kirakatot dijuzza.
Bővebb telvilái?osltái#i nyújt a zal»-egerszegt KISOSz.
- Hídépítési ajánlat
Principális c*ator»áo- hídépítésre a. bajceal elöljáróság szept. lu-iii ajánlatot kér. Tájékoztass* a közcégi biró ad.
- Hadifogoly Bajtársi Szövetség felhívása
Felkivjuk összes taejainkat, hogy !. hó 5 é» rasárnap, tót 1U órai- kezdettel a Sz»vet»cK helyiségében havi tanL\'yülést tartuBK. Tekiiteitel atárgy-sarozat foDlObSá^áru ütlcdcrj bajtársat
— saját éjdekeben — eJvárunk..
— Felhívás
MALLFKD Dafykaulzsal udogond-nokfiági iésífn o»szerakott reJcáságtát ad el a Oulyajáráüi. erdőben. Fa ára. keflutuetó Csancoár Kálmán rédkerü-letvezetű erdésznél
— Vasutasok figyelem
Dr. Ctorüáü Jói^! MÁV B.B.I. orvon ¦zabadséKáról vlwzatért. Reidelését folytatja Ady Endre-ut 1. s-iám alatt.
Felhívás
A Nagykanizsai Vasutas 9port Ejye-sület vcietűségé \'e.kéri 1 t. közönséget, kogy a KfTK «Kent. mérkö7.éw» a laAdarugó pályát csak az Ady Ködre ut felőli bejáraton láttutusa, mtírt a vasúti pAlyatwten őrséi log áilní és. tekintve, ho;o\' a vastil pályatesten vaiú átjárás tilos, az esetleg**, arra Jftrókat azSraég lellrja Aa vasúti pálya-íértés eimé-) m*g lesaiek bliságolva.
— Htlylsígavató szüreti mulatság a Hl. kóiftaen
Egyszerű a elm, de bennj rejlik a dolgozók ijjáépitéséaek nagyjzerU M<u-pója. Kn hénappalt eielőtt. még romlakás, r^a ragyogd tiszta tersek, virággal iisxitett aeatalok Urdetlk a lá-radkautlan kezek munkáját. A UL körzet által rendezett mulatságok ma mar ugy szerepelnek a köztudatban, mint a djiÍK*zók minden ritegét telölelő nagy. esemény. A szur«tl mulatság 4 én estt 9 órakor kezdődik a Kozgoüyi-o. 1. sz. alatti kelyiségben (Aíéhivatal). Mjnden Igénjt kielégítő buUet, soskllli, tlrsli, sör, bor ét kitűnő zese biztosítékai anaak, hogv vidám, hangulatos aste lesz, melyre szeretettél Ut és vár mindenkit a rendezőség.
- Az taállé iparosai
és ktTMkedő oéflőnökíknek ménékeltáru vasúti bérletjegyre vonatkozó, igényjogosultságának igazolását a kereskedelmi- és iparkamarák megszüntetése után a Belkereskedelmi Igaigatóság (Sopron, Lackner TCxlstőf» 5-1 éfzi
- EPOSz sporthír
-^.jap Balatonkiliti s»p4lát látja vrerniégŰl első alkalommá. I. osztályú bajxioki mérkózéeen a Sáska EPOSZ. A kiskanizaai csapat ieejobb ogyütteeBál, győzoloii 68é."\\Bl Ln-dul a mérkőzésen.
Nagykanizsa vároe tekeversony bainokl küzdelmeiben ie indu. az EPOSZ sportegyesület kitünó vur-sanyzókieí.
Véres belterületén 4 uo»is Itkiit *"% tek. Subo Antii Fö-ut 5. l"71M8. steptember 5.
ZALA
A beszolgáltatásról, elszámoltatásról, vetőmag-ellátásról és a földbérlu-szövetkezetekröl
nyilatkozik dr. Agárdi Tibor alispán
Csak 96*3 százalék a gabonabeszolgáltatás Zalában
V.íriwgyónk küzszorctetiion álló :
a\'isiNiMJa. dr. A-járdi Tibor — aki- :
loiikoino.v és oívdnu-nyos munkája i mOMián váiiiioifvénk köz Igazgatási
é\'elo hatalmas aráiiyii fellel.1 ivekst |
értékes dijak összeáhiUuu
most \\a:i folyamatban. Mezú»>azda-
éppem
óc;o hata
•untat szivnon fogadott hivatalá-
,,an Iciinünkol.
,\\ iK\'HZOilJilítatá.\'i toljOrí.tÓHi\'llOK
üU\'IUí\'VO\'. a n"/.<lukul oi.van közc>ln">l óiintó \\vt«">nuto( o i-.iWuwal, valamint a 15 lio.ilon h\'riil: •ra/.diiii alnaáin.>l- kt olfo.;-
,«.Imíil-\'i
kapo»Oi>it«)r>iiM lló in a l
¦*""¦- .Mój: TiiLiulii;, csak UG.U"d /iaa iia\'ií.ii" l«c.-zo.^iillatii«: oiodnié-n\\o. t!a \'fújve OHIÍ4) vo.«»zük, ho.\'y s\'zoiiioli iiioii>o pC» Iául. a.iu\'lyik nu-!u:i!> a loiiiU\'H ce a (Vúl ininiim\'^i\'t I s.\'\\o.omiovi\'vo i» ix>.v*/.a\'.il) lio.yzol-Ik-i\'i van és önnek otonóra mj\'v;v» 111 xo.ózi"itl bonniui!x>t, ak.k tiiv.t.y a k-8zo.gái1atá»l yoi-acnyt tül>. bizony ki.-*ó sz.\'-gy1-\' ko.l.
— Jl\'jhin t.itja alie/áii elvtárs címek fö magyarázatát}
— Aulán, ho^y aunig a 15 holdon a.u.i dolgozó kiiparasztjaink igyü-keztek e.e^ot te.ml péklasan boszol-i;á.iaiisi Kötiyiozctt^jgüknek, aüúij;
. zsiiospaiasztjaink nóhoi szinte fron-lá.is támadást intóztok népi domo-kráviánk o.ien, mjoit elszabotálta azt.
— Csak néhány púidat oaúitok meg:
— líekk Károlyné gutorfö.<tei 4 holdas és 4 gyormekos ré*i gazda
1475% kan szolgáltalott be.
Mausok Jakai) szijjártóházai 2 holdas ujgazda UU0uo-ban to.josltolto a iieszo.^ána\\ást. óvári Károly tüs-koj>zout4x:U?r. 4 ho.das ujgaü\'da jó példát mutaiott, lüupi>.o-yt adott be. Pcszeg Péter s/enti\'-szlói 6 gyorme-te 5 ho.das ujgazda mej 8Ü4o/o-ot!
\'/.ola megye z.iirosfarasztjai \'i:iinl.an alig, i\\ii/i/ egyáltalán nem léji-meltck ]n.\'jj_ a demo-kníc áixf „z, iubeni kö el&sigii-kel ezen a téren.
— A bzout^yörgyvölgyi körjogyzó-.:<->:i niB^um tarlottam Qllonórzést
moiulja az aiispiui —, ugyszin-ló.i u zualiaktia\'l kiii-jogyzásug tübb ki"7.HÓ^úbou is ón miiiu o liolvokon iiúv és hiíüinúiy Hzoi\'int joailtíHt ki uo.>ai u nixitiuB puratiztokat, okik <"^> ú.ta.ún lx> hoiil n/AilgjUuiftúk.
— Mil>/cn intélkcdííok tirtinntk i\'ijen e>clb«7i I
— A jogyzú 8 napos liatúridót kajiou o/ e.s/.ómoi\'UktuAra, lia uom liaj.aiidók teijettiteni tt kulákok bo-
H7A (rú.ifi.1iu*i Uf\'iinlnvjrvtijuWükat.. BJL
ft (o.Bzoi-o.taek, aorlojruk ős disz-ol;.t<voiokkol jutalmazy.uk logszorgaí-nuaíibh gazdáinkat.
— A i etöinajcIlá\'iUtal ka/»aolat-lian wili/0u ¦ci/Hnégri; színi Ihatnak Uük
lí.ökfo/.i.tú" alatt van a yotö-nift^oi.álús, A uiOiiyélioii állandóan f k\'.\'ojióii tárónkat .\'\'•» liircIot-tuMiikot ii uar.uáA. l\'izuton lobjuk tiuk. iu\'u-ul b.Iiií, I.Oi},. sa-iv/.liotiiok vou\'mui^ut ó< l.onnan. Akadá.ytuiunul
biztos t^ni fogjuk nz őszi veiéit.
A kiu.aás 18 úián iK-iiii luindcnliol m.\'ií ko:i, hojjy tüiiúnjoii. Ezon a tóitvi a.ruoda.oiiuii ninrs ok. Szcp-tcmlicr \\O-\\ji folu\'\'t.onül Lolxjnyo-iitjuk az egúsz aki-iiVt.
A tanószmitis
ái.ásáiól kóidezzük mc-g incg dr.
Aiíáidi Tiljor a.ispánt.
— A lariószántús az ogfjsz vár-ni<^r\\io tcrüeiéu jó. halad olóro. íla-táridóro a földek 9O\'\',o-A oikéazült. Fo.yanu.tbon van a mu.asztók meg-ánApitása, de egyúttal a szántás pút-iása is.
— Végezetül a most megje-ent
haszonbérleti rendeletté!
liajxíOíitban kértünk Mvilágositást.
— Itt Zala megyében is sokan vannak olyan kisparasztok, akik a földreform, során juttatásban nem réázosü.tak. A vasárnap megje^nt mozóirazdasági ingatlanok haBzon-ijértótórö. szóló rendelőt most sok szorga.mas zaiai kispai-asztot földbérlethez, tehát á.landó biztos meg-ó heteshez juttat.
— MogAoszerte nagy lelkeBodésscl a\'akuinak\' e-zek a községi fíildbérlő bizottságok. Mindenütt, aliol lieiyo \\an az oiőhasxonbér\'JDti jog gvakoV-1á.sáiia\'í •¦- liu a liászonbérict \'ingat-ilaii a \'25 liotdat nw>glialadja •¦¦-, ott a bór.otcl a Fö.dmiuos Szövetkezetnek kei fölajánlani.
— Ua ej. nem. kiránja bórl» venni u fűidet, a bizottsivg átadja u bór.otot azoknuk, akik a fi\'iklmüvü-.óüt .\'ii^hivaiúttkétit űzik, saját fuld-jük k\'iüoUj vavry béi\'ioniényük az 5, iiiutvo a 10 holdat nom lialtulja
Ez « i*n.leiet tehát teljéi egé-«zcl*n a /.,|»/.<i«í«; ok érdekeit
(}. l.)
Mi újság az erszáBhan?
A l\'"üggetlen Kisgazdapárl tegnapi ülésén Dobi Islván l,eielenletU\',ho,ry Zsdanov vezérezredes elhunyLi ul-kalmából Puskin nagy követhez rész-vétláviralot küldött, melyben őszinte együttérzését fejezte ki a gyászeset alkalmából. A gyűlésen több lemondott kisgazdapárti főispánt újra jelöltek hivalalukLa. •
Befejeződlek a magyar-osztrák vc-gjiesbizotlsági tárfryalások Sikerüli olyan megállapodási kölni, amely a két ország közötti árukeretek nagyságát a kétszereséire emelte.
Bölönyj György hágai követ a napokban nyújtotta át megbízó levelét Julianna holland trónörökös-nőnek.
FdíUnöen soKat
Itattunk u.ostanában arról, hogy o megye területét többen hagyják el és »angolasan<i távoznak az országból. Az irány: nyugat. Így, alig néhány napja másról sem hallunk a ,berkekben«, minthogy üabronyi ur, a zalaegerszegi OTl dicstelen multa tisztviselőjének csemetéje és jövendő vője eddig még ismeretlen nv\'tdon többed magukkal Ausztriába disszidáltak. *
Mi utána jártunk a hir eredetének és unnak valódiságáról meg is ijyözOdlünk. A politikai kaméleon természetű Dabronyi ur leendő vője, aki izyaiott és lázitolt idehaza amióla a nyug^iti régiók\' ból megérkezett, most leveleket küldöz menyasízony/elültjéhez éi.„ (no ne hízzanak az »Ameri-ku hangja * hűséget cijenzeyiltfül-gatói.l i» bizony i>ananzkotlik.\'*
Ugyancsak Mlépetti " közelmúltban a Itoncod/űhlcl Tóth-féle maíomlulajitonosának két fia is. Egyik frgyucrrejleyrtéséri eijyévi sz\'iIxidsáyVLSztést kapott, de *um-nesz/Min k.ijjo!t ö hónap után. ök azonban még nem értesítették a zalaegerszegi ügyészségei, hogy miért nem találták meg náluk az elrejtett fegyvereket.*
Most /elhívjuk az államvédelmi osztály figyelmét, vegye kezébe egy kissé ezt a {.érdest- Minket egyébként nem érdekel a dolog, a kutya sem sajnálja őket, csak az a furcsa, hogy sokan vannak még, akik csak rontják népi demokráciánk egészséges, jriss és üde levegőjét. Nem hiányzinak!*.
- Várható időjárás
Mérsékelt déinjugati, később élénkebb nyugati, ma]a északuyugaü szél, változó lelhözet, több helyen eső. A hőmérséklet még nem változik lényegesen.
jeato K6toloz0tl«ÓKÜJiOt,
lnternál»»i eijáráit
a 8 éves torv, szabotátóaa cimón la ko\'.i folvtatni olloniik, éppen a ki»-cmlcroí kiváltságára és mBRnyugi*-t.\'isíu-a. Nem engedhetjük, hogy meí(i)ontsák a niunkéB-pai-aezt szoros szövetséget!
— Hogyan történnék ezek az el-számv\'tauisokí — kérdezzük.
— A vármegye egész területén egyénenként számoii^tiuk oí a nagy-íjazdákat, hogy a denMkráciávai saauben épp ugy tegyenek eleget, mint toiilyen péMadó l niBö kisparasztjaink.
— Az elflzamoit j minthogy az idő sürget, ezeptamber 7. ée 8-lk*.
A szorjaUm jutalma
azonban nem marad el — Aiivtatja nyilatkozatát az a.ispán. — Ammt &ít a Magyar Dolgozók Pártja ve-aetói és magam is megigértam dolgozó & kötelességüket
S megkapják. Az
Vasárnap ünnepélyesen adják át
2G MAOHT\'dolgoszónak
a verseny dijakat
A három hóna ]K>s munkaveraeny a MAO RT üzemeknél is befejeződött. A Jobboldali szmiiUdemokru-laktól, a uélhuurts rosvz .szellemei-(öl mcuUulltoU MAUUT onau«<w vlHzonyúlban la kiváló eredményi 4rt el,
A munka üU-mc meggyorsult, u munkafegyelem megszilárdulj Minden Maortos <iléf/.l, hogy nem u kizsákmányoló tőkések érdekét szolgál Ja, hanem a magyar népnek dol-gozHíi-Az üzemeket rnclotmlizáltfck, ennek folytán a 7 milliós deficit 1 millióra csökkent.
De az eredmények másutt is látszottak. A j)uszLaizentlászlói Maorl-telcpet élüzemmé nyilvánította a Szakszervezeti Tanács. A 3 hónapos munkaverseny folyamán egymás-után érkezlek be a versenybizottsághoz a különféle újítások.
106 különféle újítást vezettek be az üzemeknél s ezek az uji-tások a legalacsonyabb becslés szerint is 6O—7O.OOO forint meg-takarítást jelentenek 1 vállalatnak.
Vasárnap ünnepet ül a MAO RT összes dolgozója. Nagykanizsa, Lovászi, Kerettye, Újudvar, Puszta-saentlászló, Siófok. Minden Maortos dolgozója ünnepli a versenyben jutalmat nyert munkásait.
26 MAüfíT munka*, a munka élharcosa, vatárnap veszi át Mé-szaros FirenctSl, a Bányán:-iztik»zciwzet kiküldöttjHttl a jól megérdemelt jutalmat,
Nagykanizsán vasárnap délelőtt fol 10 órakor a MDI\' helyiségében lm-|>oiáni> külsőségek közöli, meleg ün-
nepség keretében adják át a ver-senydljat a nugykaniz&al MAORT üzemek kiváló eredményeket elért munkásainak.
A kitünlQleü munkásokkolegyütt orüi minden Maorlos doltfozó én i>él: dát merllvc Indul az uj úlhónai>os munkn versenyben.
Vlgyázatl Fertözésgyanus kutak Zalaeierszeoen
A zaLacgcrszegi Kölcsey-utcai közkutat a városi orvos rendelkezésére szeptember hó 1-én lezárták és a közfogyasztás alók ezáltal kirekesztettek. Kérdést intéztünk ez ügyben dr. Gábor Ernő vin. t. főorvoshoz, kitől a következő felvilágosítást kaptuk:
— Bejelentés érkezett a városi tisztiorvoshoz, hogy e kútnak a környékén tömeges megbetegedések történtek, melyek jellege arra enged következtetni, hogy azok esetleg ezen kut fertőzött vizétől származhatnak, így köbelességszeruen járt el a városi tisztiorvos, mikor elrendelte a kut azonnali hatályú lezárását és egyszersmind a kut vizéből mintát véve, azt az Orsz. Közegészségügyi Intézet vízvizsgáló állomására Budapestre beküldötte. Mig innen megnyugtató válasz nem érkezik, addig termésTctesen a kut a
közfogyasztásból ki lesz zárva.
Megragadom az alkalmat — folytatta nyilatkozatát a vm. Üsztifőor-vos —, hogy ismételten felhívjam a közönség figyelmét arra, hogy
a közönség által kiterjedten látogatott helyiségek vagg közcélú üzemek tisztaságát saját érdekében fokozottan óvja meg
és ha bárminemű rendetlenséget, tiszlátlanságot tapasztal, élőszóval vagy telefonon sürgősen hívja fel arra a városi tisztiorvos figyelmét, mert csak így kerülhetjük el a törne\' ges fertőzéseket, melyre sajnos épen ilyen okból, azaz a közönség hanyagságából szomorú példáink vannak. A város tisztiorvosa karöltve a két városi orvossal hivatásuk magaslatán áll, de munkájukban a közönség támogatására feltétlen számítanak.ZALA
1948. meptember 5.
flZ ELSŐ BRRAKK-KISLRKRSBA
Bútorokká\' mcgr.ikoU MAORT-tehei\'O\'U-\'o jatt hv re<jgel <iz újjá-épülő Itam-kkia. Megérkezett az \'•alsó fecske\' illetve i^ első lakó az uj iiirosresi első kislakásába. Bodrosj Károly rend6rtör2SÖrm««t»r
az uj lakó. Konettyérői j Ott. Ott vo t ürsiaiamsnok. Most Kanizsára lieíyeztók és ó kapta az első uj lakást. \'
— Hál\' Istemiok már itt vagyunk
— mondja és a homlokára tolja a itsndörsapkát. — A nehezén tul v&gyunk valahogy. A többi meg majd mo?y, mint a kaiikac-sapái.
Büszkén néz vógig a houuijún, aju;t ostéiv már l» is hordanak az uj lakiwlm. Előszoba, két nzép lukó-í iWim konyha úti kiuiira, Ez uKJC.akilx oh obbö. kéHzült oi tlzonkottö, ftmolvok már cniik u lakóikra várnak.
— Boldeg vagyak,
houy i.yon h/Zip .nkújtt kiiptunk -
lvO|H\'hOÓlllk II iKJU/éluOlÓltllO lkxll\'Uxi
fiatal r<\'k<H6t»>, tt\'\'i oildiif a sokfélo ftpnWif\'ot romloz-gotto. — Olvan ifjünyiirü holyoii van ez u iuJeáo, hogy nu\'-it álmodni nőm loliot Bzob-bet. CVak éppon ogy kicsit dibmzo yan a várostól.
Gyönyörűnek valóban gyönyörű lioly. A lmja iiövónyzotl)őj os az évtizedes fák közül kivijlanó hófehérre) moszo.t házak láttán ari-a gondol a nézo.ódö, hogy ogy kis Meseországban van, ami bizony olég mess?x> van a Viirostó\'. l>o aobaj, lesz majd autóbuszjárat, ha sok lakás elkészül.
Egvszerre csak egy szöazke kislány bújik elő a bútorok közül. L/ehet talán 4 éves. Bodrosiék gyermeke.
— Ilikével ma ntn lahet birni
— mondja mosolyogva a mamája,
— ugy örül a szép kertnek. "Majd lesz sok pajtás — fordul\' a kislányához. — Kapsz hintát és szépen eljátsaogatsz. Igy-e, jó lesz?
D& Ilike nem" válaszol. Már elment a »dolgára«. Játszik.
Az uj lakáshoz szép kort is tarto-zü. A fü már rendekbo van vágva.
— Estére majd összegyűjtöm — mondja liodrosi Károly. — Őszre meg feiswilitjuk a körtet. Tavasszal szép votoményoskortünk lösz.
— Meg virágoskertünk is — fűzi liozzá a foló
foaófiü.
Mindkettőjük arca ragyog az örűmto-; ós azt Km tudjuk,\' lioffyan diHÓók j ttlkftt
j j uj ottlionukftt.
Aztán Arra toroi&lik a »gó, liogy Uodroíi Káiolv nom. olAtaör lakik a timkktan. *
— 1044 oktobaróhon, amikor a n«fry V)«ivám»dú* voit, ón i» ino«-«?lx»ü\'lu>m — moiulj* orról. — Ek.v iióiia]] í; nv:\\i loajtúltoin óh nőni Íh lualloiuuii. AlUcur hat i íeiüütcm itt a tramt/Al — Biut«t a lfcktauk tnOg ItirtieMt kívánunk aiuUn ¦i u| Ukáahoi
ós elbucéuzuak a kislakások eJsó boldo? iákéitól.
Ahogy _mogyünk kifoló az árn>-as sétányon, Bölcsföldi Lajoesal bőszéi-Jetünk.
Tudomására hosxvfc
az i. t/ utazóközönségnek, hogy az
„IBUSZ"
MÁV hiv. menetjegyiroda
a Néptf^karékpenzlarból a
nagykanizsai Bankefyesitfet és Délolai lakarékiéiztár R.-T.
Fö-m S. sz. alatti
bottOzött át.
—• Most a voit tiszti-pavii\'loiibau foiyik a munka — mondja. — Ab-l>an 12 kétszolrás lakiVs .osz. Ugy szánxitom, dccombene ")0 kislakiis készül öt teljesen, amit át is adhatunk. (.
Az ut mellett néhány kémény i\'u;asko(l ü az éi: fölé. K.irüiöttük a ház már :e van liontTa.
— Ezeket majd a tűzszerészek ix)l>l«ntják fol — masryanizza Böics-föidi I^jos. — \\rasl)ctonl>ó. vannak és ni\'isképp néni lőhet e.távolitani.
— Amott pedig - - mutat ogy teV-
\\o:ai>bi ki.s épüjetro - - kis káix>lnát építünk a Lakoknak. Úgyis távol vannak a várostói, iogsen hát mog nokik ez is.
Köziien kiérünk az országúira és az épü.ó Moseortuúg illúziója szorte-foszlik. Nem .Me«oorszáfr\'rran vadunk, haiieni az ujjáépü.ú Mairyar-orHzúgon, ahol a demokrácia jóvoitá-i>ó: iianuTOsan c-snpa oiván lioldog, nnapoléuedett és örönitó. ragyogó an-u oml»r lesz majd, mint Boilrosi Káio\'y, a foiet0j,v, meg Ilike...
Hársfa l alván
TFMPLOMOKAT ftPIT \\ UEMOKUÁCU
36 milllé a csonka tervév középitkezéseire
A/ ö\'.lic\'mitpos cMink.i lri\'\\i\'v|..n ii lui\'.\'vnr.\'inyii laknsliiniii\'li\'"<Mi ki-\\ül nitf(VK/4il>iWu kö/i\'\'|>ilko7.i\'"--.\'l«\'! Uinvolll U\' HZ rplIiVs- r, I ö-\'iiiuilkii-ÜH.vl inlulsülrrjiiin. Az ()i\'<.z,i(j».s \'lVfvhlvnlnl rs (i)i/dfts:\'i«l l"íil;iiti\'ics
tTIT It C\'íll\'ll .\').") llllllll\'l lOI\'llllol Ivi-
csAloll az cpitÓMi^vl ¦minis/.ii\'rliiin ívnik\'IU\'/.i\'sórv. A közópitUt\'ZCM\'kkt\'-ívlclx\'ii lu-lyiviílliljAk :i \\:illiís- t\'s Uözoklalásünvi niiniszlOrium. a Ix\'l-ügyminisztOrium, az épilós- i-s köz-niiiukaOfO\'i ininisztórium. a földmö-vi\'lísüfiyi n.inisztOrivint, a |>énziigy-mir.i->z!ériu!ii, a Ufilügx íiiinis/.tériinii a közigazgatási hirósá" i\'"s igazság-ügj\'ininiszU\'rium székházát
2,7ö0 000 forintot forditan;ik az ölhór.apos tervóvl-.\'n a Hécsikapti-téri evangélikus templom, a Pelőíi-léri görögkeleti templom, a debreceni református nagylemplora. az esztergomi bazilika, a székesfehérvári izraelita templom, a budapesti Országos Levéltár, a Tudományos Akadémia, a Nemzeti Múzeum, az Operaház helyreállítására. Budapesten, Székesfehérváron, Szegeden, I)el)r«renhcn és Veszpré:iilien rendőrkapitányságok és különlxiző rendőrségi épületek helyreáUiiására több
mini S inüliú Iuí\'IiiIoI l\'iivlil inak nz ő hóiuip lolyuninll.
ü,:illl,(KK) lorinloi lu\'lyiTiUIJln i mii11Ui\'iI I.niiyolliiiiuiU !¦\' Iliid i|ii:.-U\'ii :i l\'íivrtlilpitlohi, n ,|Kisliil;ikiin\'\'k-priiztiii- SzalutdsáH-tírl Os Molil-ut-ciii (\'¦pAU\'U\'iii, ii Ni\'\'ps/.liilii\'iz-nlc.ii, nz i l|(íi-ull. Unnis>-iiliiNÍ z;lli)nbá/ épületein ós a küz|K>nll z.ilihiház: a Nemzeti Bank, a/. Állami l\'énz-veríi i\'pük\'lén. l\'j épiilvk\'t kup a licgyesliiilmi vámkirendeU\'-i\'g. hely-reál\'lilják Hajkún a vámhiva\'al közüli kiiviidellségének épülelét és Szegeden a fövámhivatalt. 3,C,()0.()00 fo-rinllal állatják, hvlviv a Stulisztikai Hivatalt és a Gazdasági Főtanács székházát, a köztársasági elnökipalota helyreállítási és íí!a!akitásiépil-kezéseire félmillió forintot költenek.
2,600.000 forint költséggel állil-ják liclyre a budapesti Mórlékügxi Intézetet, a buda]>esti gyakorló kereskedelmi iskolát, a pécsi, a bajai, a sátoraljaújhelyi, a miskolci és ;\\ pestszentlőrinci kereskedelmi iskolát, i millió forinttal Buda|>cst:\'n és főként vidéken közigazgatási épületeket állítanak helyre. Az Ojszá-j-gyülés épülőiének helyreállítására 2,100.(X>0 lorinloi kölU\'iick.
Szilvát
sz«%if6zé$l célra mlndtn mtnnylségben vásárol napi dron
Dunántúli Sxesxoydr
Sagyitantmaa, &*abad»ág-iér 12. Telefon I-IO.
Az államosított Stern tóglatfyér dolgozói
munka után készítették el a cserepet és téliét
az iskolák u/fáépitéséhez
Újból megkezdíidött az iskolaév. Az első év az újjáépített, államosított iskolákban. A város tele van kipirult arcú fiukkal, lányokkal, könyveket, irkákat vásárolnak. Az idén nem kell félni a tanulónak, hogy esőzés idején nyakába csurog az eső, mert az iskola teteje vadonatúj cseréppel van fedve.
A demokratikus munkásság kivette részét az újjáépítésből. Az államosított Stern téglagyár dolgozói napi munkájuk után rohammunkával készítették a bagolasánci iskola feléjéhez szükséges tetőcserepet. Egyiküknek sem volt sok, hogy a napi munka után még ezért is dolgozni kell, mert tisztában vannak vele, hogy ezekben az iskolákban a nép gyermekeit nevelik demota-a-tikus szellemben ugy lelkileg, mint testileg erős, egészséges nemzedékké
Erek már belenőnek n
ba, amiért apáiknak még küzdeniük"
kellett.
De nemcsak a ljajjolasánti iskola tetején vannak a Stern téglagyár által készített cserepek. A vállalat által adományozott cseréppel javították ki a b^jcsai iskola U\'tcjét és ugyancsak ők adlak téglát a kollát-szegi iskola kijavitásáhozis^^
Zalaegerszegen a QOSZTONYI-szál-loda Ismét az utazóközönség rendelke-z*»ére áll, újonnan berendezett szobáival
Hatalmas sportesemények Ef«r»e|«n
Csik olimpiai ökölvívó bajnokunk, Budapest válogatott labdarúgócsapata bemutatktzó mérkőzései az egerszegi vasút sporttelepén
A megyeszékhely dolgozói szop-t^mlier b-án, szoidan eddig niétí nem látott é-s szebbnél-szebbnek ígérkező pompás sportesen;énvoknek .elletnek .szemtanúi. A Ia.i«la.rii<;áí5 rajongói Hiu!a|je4 válogatott csapatának és /.a a megvo válogatott ogvüttosénok szép játékában tr>önyörködliotnek.
.1 i!flfryszabásu sportbemutató fényi ontja Csik olimpiai ök.\'iivivó i.aji.OAiink liemntatkozó múikós;;\'se ik*/,. Falai bajnokunkul mi\'rközéaic hivUi ki az ogvik jóhirü és ükiilvivu ^/olvkün.kiion h iiugv telU3tot\';íiick a i meet bíleifolo. A/ o^.a/. f.|<)il.a(oi!4r<>ina.\'i fi^y.H vo.iUic-. u, kMiiv.u-o-> inú
Ml, a1.ik ilyen iui;y KiwiU\'s.\'iiu-n\\oki.oiv ritlm\'n loholunk h/J-\'iiiliimii r ftk liúávul gondollutuiik ,n {)i§/.&-
UOi S| OI í IluUlM vll<J\\ */t<lil IlUUlk\'i-
jnia, meri i.ió.lo; n\\ujt m-künk nnn, I.oua il<\'iiioKial\'kuN i>|ioitóctílnk .<«¦ i\'i (ilv"ül
niug\'ru
hetjük.
l.oujoiib kordv\'vó olitnpikonjnink kö/.üi Kovúi\'n é« Kárpáti mutu-tkoz-
k l üúk á
i:ak l,o u HiiorlüniK\'jmúwk során az tigoi-szciti do gozók oútt.
Futótűzként terjo;lt ol a moiT.vo-székho.vcn az cdtbit Zaíu moiryóbon móg ncai látott l«atalma« Bpoi-toec-múnyek hh«. A szurkolók szintű sziinio.patják a nációkat szeptoinbor 8-ig. Jlog is értjük a nu\'tg; eddip nőin ta[i;iszta.t ér<loklődégt._
Nyaralok találkozóhelye Balat\'onfeny-vesen Tóth-féle balatonvenyvesi Vigadóban. Hideg meleg ételek. Hüsr.ő Italok Zene.
Az NB II. mjiaO\'Jik őszi fordufó-yáiAn körül sor N\'agvkanizsán az NVXE—KMTK taáílcbzóra, amely a bajir.oki taleila pillanatnyi két óiknasának is lösz az összecsa^ pasa. Ha viaezatekintünk a két csapatnak az utóbbi években történt ta.áiozóira, akkor megallapitliatj.uk * azt, hog> a K.MTE-nok soliaKom sikérü.t gvúznie a Vasút eJílen. Ez azonliaii nőni jelenti azt, hogy a kék-fehérek számára könnyűnek Ígérkezik ez a mérkőzés. ;-
Az XVl\'li együttoso sokat íeilú-dött az utóbbi ídóben. Erix> inutat-mak a csapat eórt oiwlrruaiyei. Vasárnapra azonban v-a\'.ónzinüicg tar-taú\'io.-iftn kúnyieion kiállni a Xaeut.
A kót i\'K»|«it tftlálkozójúnv <l>\'-liitúu 5 órakor kerül nor. Kiútto 3 úrukor &/. NVTK II. a K.MTK ll.-voí j«t-. H/.ik I. ObtIiV.mi bainoki m&tkútímL mi)ío>{\\ óraiior íu NVTK 111.—iMi-lui.d tiiálküzóra lwi\'ul »or.
Nagykaaluin t gSMtái ayltvt r»«-gtl 7 örttf . m 6 orl«. Kedden éíDti \' \' k d*lutAn fl i
\'\'ti p\' "k
6 « d*lutAn nfl1
Nlo tnorkúíí*! o.útt áll a MA-OHT csapata. A sorsoláe szorint o kiváló jutúkerót képviaeiú olajos ctfyuttoenok a Pontúénál ke.l iiuok-kuzdenie a bajnoki pontokért liuda- r
Osten. -A MAORT együttese egyre lu-káöb formába laiidül, miff a Postásról koveaet ha.lottuiik a tejaiok-sáff mf^Ludulása óta. Soproni erod-ménye/arra mutat, hogy jfáiékBTVjjo most is nagy. így tehát vasárnap a két csapat találkozóján valószínűleg nagy küzdelem alakul ki s hogy melyik" győz, azt oaak a pillanatnyi forma- dönti majd el. _______\'
Vvsárnap délután fél 2 órakor AZ NTE DÓZSA GYÖRGY-UTI SPORTTELEPÉN
n E
elsóosztályu bajnoki mérkőzés. Belépődíj: Tribünülés 3 Ft, ülőhely 2 Ft, állóhely 1 Ft.11U8
5.
IALA
14.13O forint gyűlt össse Nagykanizsán
a „dolgozók az Iskolákért" mozgalom Javára
Tanszerekre és iskilafelszerelési tárgyakra fordítják a belilyt összeget
Július közcjHÍii nagy- k\'lkesedés-scl imlilotlák meg Nagykanizsán a Mauyar Dogozók Pártja vezetésével ¦ Doisjozók az iskolákért, mozgalmat melynek az volt a célja, hogy az iskolákat, a volt felekezeti és köz-séd iskolákat a követelményeknek k helyreállítsák és ezzel
nicíi y
is elősegítsék az ifjúság demokratikus nevelését. A mozgalom sikere érdekében
társadalmi gyűjtési inditoítak
vúruMinkban, ami a közelmúltban Ix\'kii/xlött és anyagi eredményét nio»l hozták nyilvánosságra.
Nagykanizsa dűlgozé társadalma
14130 forintot adott az iskolák helyreállításának célju-r;i. A/ .idiikozásbúl kiilőnöski\'piK\'n kivették részüket u város kiskeres-knl.ii, akik MOH forintot mltak ösz. sz MIiIhíI 2IHK) forintot a Hozgonyi-ulcai isUoliinuk iidlák, amelynek védnökség! már régeliU\'ii vúllulltUi. .1: i/mmtok \'.\'\'.\'Hl fiirintlul járultuk ho::á a: akció *ik<rthr:, A Mujiynr NiU Dcinokriillkus Szövolsi^c 1100 forinlol iidoll u% Ady Knrirc-ull úl-tiiiniios li\'Miiyiskolilnnk, ÍK)0-iií pedig a \'IVIeki-uli lilliilános iskolának.
KISOSz hírek
Magyar Közlöny 106. gzámft Közli
Tl.tíiO 194W. A.11. rondo.utc a küiíüi<h\\\'il behozott amiuóniúkszóda lei.rma_\'aaa.L>l) ujabb e .adási árát sza-báixozza.
61.14\'J 1948. A.H. rendeset a nó-Tinlersri és játókáru o.adásánál\' felszámitható reíie és haszonfodezeti kuli-sokat iijIkíi meírállapitja. 61.-200 19-tts. A.H. rendeiet a kész-bőr iori;aiimlahoza.taiiá,vaJ foglalkozó k;s- és nairvkereskodői Icí-maasisahl) bruttó haszonkulcsokat módosítja.
80.470 1948. A.H. rendeiet a szárítón, tészta legmagasabb árát állapítja njeir.
61.150 1948. rendelet a szikviz leírnia^isabb exxáiütási árát állapítja meg.
8U.580 1948. rendelet a para-dif^oiukonzerv legmagasabb árat állapítja meg.
80.600 194S. A.H. rendelet a friss gyümölcs, zöldség és főzelék eladásánál fölszámítható kiskores-koiiői haszonkulcsokat áilapitjameg.
80.622/1948. A. H. rendelet a fcliér- és feketebors leg-inftgasabb árának módosításával foglalkozik.
80.620/1948. A.H. rendelet ér-toimében a töltelék lientosúrukniil a legutóbb megállapított árakl>an a tormelói foriraimiadó bontfoglaltatik, azt külön fölszámítani nem lehet.
61.172/1848. A. H. rendelőt a bokHafatizén legmagasabb árát állapítja meg.
81.1501948. A. II. rendelőt a szén, brikett é« koksz kereskedői forgalomban számítható haszontóte-Jnket aJdapitja meg ujabban.
"1.6UO/1Ü48. A. H. rendelet fi, közérdekű pamutszövefcek legmagasabb fofeyasztóí árát állapítja meg.
\'1.740/1948. A. H. rendelet a torharisnya legmagasabb fogyasztói arat állapítja meg ujabban.
100.014/1948. A. H. rendelet * fekete vaslemez egves méreteinek feloldásáról intézkedik. —
.Továbbá a 196-os Közlöny fog-JaJiozik a tűzifa áraival, anyaggazdálkodási járulók szabalj-ozása-TOl és ugy a küiföldr\': behozott, amt a belföldi füréezáfak eladási áraival.
rendeleti közlöny irodánkban k inthető, minden kartárs ren-zéséiB áll délelőtt 8-tól fél
óráig.
7
A Müflifar Dolyozók Pártja gyüj\'
tésének eredménye 1390 forint
iwli.
A PIKOSz-ba tömörült kiskereskedők 1136 forintot gyűjtöttek az iskoláknak. A kisebb adományok: Városi alkalmazottak 750 forint, Dunántúli Szoszíjyár 626 forint, bankok és biztosítók 620 forint, izraeliig hitközség 500 forint, épitőmunká-sok 291 forinl, állam rendőrség 293 forint, a 9. határvad-isz zlj. 125 forint, Bauer és társa faíurógyár dolgozói 121 forint, az igazságügyi al-\' kalmazottak 111 forint,
a: V. körzeti állami általános iskola növendékei i>cdi<j 103 forint összi\'íjíi adománi/ukka! járultak hozzá az akció sikeré- » hez.
Kzt\'kcn kivül tcniuVszcIesen mégsok kisebb összegű mlomuny Is volt.
Amuzgalumilk^iei b«fd]ezésével kupcsoiutliíin kérdést Intéztünk Nagy Józm\'I1 |)ol«ániH\'sU\'rhe7., aki
kijelentette, hogy a gyűjtés során összejött |>énzt nem az iskolák helyreállítására, mert az már megtörtént, hanem inkább felszerelésére forditják.
— Az iskolák hclyreállitására ugyanis iá költségvetés biztosit megfelelő összeget, igy a szükséges tata-rozási munkát a város saját költsé-gél>en végezte cl.
A társadalmi utón összegyűlt 11 ezer forintból iskolafclszerc-lési tárgyakat, tankönyveket és tanszereket szerzünk be, amelyekkel a szegénysorsa tanulókat látjuk el
— Az egész város, de különösen a tanulóifjúság — mondotta a polgármester — hálával tartozik városunk fizikai és szellemi dolgozóinak, akik legtöbb cselben a fizetősükül vonták cl n mozgalomnak szánt összeget csak nzérl, hogy Iskoláink semmiben sem szenvedjenek hiányt is a Jövő neinzcdOk de-mokrntlkus szellemű íicvclé-st1 biztosítva legyen.
Nagykanizsai míivésznapok
Pogány ö. Gábor, a Fivár*si Képtár igazgatija,
vasárnap délelőtt 11 órakor a városháza tanácstermében képzőművészeti ankétot tart
A Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezetének kulturpro-grairuiija keretén belül me;jrcndezett müvésznapok olyan tömegoket mozgattak meg, amire még polda Xa^r\\--aanizsán nem. volt. A müvésznapok keretében a művészi események egész sora zaiiik íe .Tarosunk falai körótt, olyanok, amivel a fővároson kívül egyelőn magyar Táros sem dicsekedhet.
Ma este pont fél 8 órai kezdettel a Katolikus Kuíturház kerthelyiségében a MAV szimfonikusok" 65 tajru zenekara és a Liszt Ferenc Kórus 100 tagu énekkara előadják
Kodály Psalmus Hungarlcusat ós Beathoveo IX. czImlóalAjat.
A szó-lószámokat Báthy Anna, Kis-tölky Vatéria, Simandy József és Péter Antal, az Operaház kiráio művészei éneklik.
Ezt megeflőzően délután 5 órakor Nagy Józaef polgármester megnyitja Za!a vármegye képzőmürúszoinek, mlani\'nt Nagykanizsa váios muzeális kiáilitásat a volt ig&zsáíügyi palota Szabadság-tér &. szám. alatti helyiségeiben. A kiállításon meg-jelennok Pogány 0. Gábor világhírű miiucf/tóia, Oolnuu\'lipr Anna festó-müvószno, a fóvúroei képtár elóadója & a Magv-ar Dolgozok Pártja helyi saorvezoíénke vezetője, rerenczy Szabó Béla is.
Vasárnap délelőtt 11 órakor ° városháza közgyűlési termében (Fő^ul 8. szám) Pogány 0. Gábor nagy képzömüveszeti ankétot tart. Az ankétra minden ¦müi-észelszeretö embert szeretettel vár a város vezetősége. Az ankétra belépődíj nincs.
A hancrersenyre megráltott je-íyek a képzőművészeti ee muzeális kiállításra is érvényesek. Jegyeket a hangverseny kezdete előtt az ott ellieiyezett pénztárnál még lehet Táltaiii.
A hangverseny megkezdésekor, pontosan fél nyolc órakor a Katolikus Kultúrház kapuját lezárják.
Ha esó \'lesz, a hangversenyt a ilAORT vasváaasház géptermiében tartják meg. Ebben az esetben inin-dertki állva hallgatja meg a koncertet.
— Oktrttmtgttmmltltét
11609 HUH. síim. A Vármegyei Bank és Takarékpénztár Rt.-nak 2500—3739. aorizámu 1240 drb 231) címletben egyenként 31) Ft névértékű rédzvéiye. Zalaegerszegi jarásblróiág.
- Ftlblvát
Az ipartMtület izabó szakosztályt kért a tagokat, hogy hétfőn délutái B órakor Oóder Sándor kartártunk temetétén teljes számban megjelelni szíveskedjenek. VeietStég.
jtlapltdmi év : 19SO.
41aplta*l év : 195O.
Flsc&el-KönyvkeresHedés
am ISaSMea Jafcoldlc rétmére mm u/ ianlcOnyvehi ltapQalók.
1P*plriruk, Iró- és rajzszerek raktárt, t üzleti kinyvek, nyomtatvány/t, Játék- I kártyák, fotóalbumok, bélyegalbumok. ||
Ady Enöre-ui i. — Telefon: 1S9.
Alltndí nagy raktár: l»fujabb szépirodalmi III művek, tjándikkBnyvtk, szakkfnyvek, tan- I könyvek, Ifjúsági Iratok és 3yermekk»nyvkbil. Zeneművek, folyólraték, divatlapok. — Állandó II levélpa/tlr-vásár. - .T/ntenkull" töltótollak. n*gy választék legmegbízhatóbb ttltOtoliakból. |||
Eljárás Indul két zalamegyel
vendéglis ellen, mert berju-
húst szolgáltak fel
A zalaegerszegi Közellátási Felügyelősée a vendéglátóipart üzemek ellenőrzése során megállapította, hogy liró Feranc badacsonyi vendéjlé\'s borjúhúsból készült ételeket tartott étlapján és szolgált ki, az előírásoknak megfelelő tipusételt nem tartott, ezért elleae a Közellátási Felügyelőség a feljelentést megtette.
Ugya«c*ak borjukus kiszolgálása miatt iiditott eljárást Né-meth József keszthelyi vendéglős ellen, Vizi György révfülöpi cukrászt pedig tipussütemények árusításának elmulasztása miatt jelentette fel a Közellátási Felügyelőség.
Köszönetnyilvánítás.
Mlndnron jóbirátalnk él Imero-selnk íi mindntk, kik drága Jó
ÉDESAPÁNK
temetélén megjelenésükkel vigy bármi mAi módon mélylégei U)d«!munk-btn oiitoinl iilveiek voltak, loniüjik eiulon li hálás koitonciUnk klje|cie-lét. Harl-onalád.
Al ÖSMtl
malomipari könyvek
Vámlal|aqy>éil könyv Oabonaraktár „ Vamdarálatl „
Órlaményraklár „ Őrleti (malter) „
kaphatók
Közgazdasági Rt. nyomdájában N»6ykanizoa, Fő ut 5. Telefon 31
I
Olcsóbb lett\'
a tankönyv, füzet, Iskolába bárki mehet ...
...ha előbb bevásáral
Erős Rezsd
könyv- éi p«>lrkereiktsMé»fr,.
Zalaegerszeg, Marx-tér.
2500 drb klnagyolt száraz korls
keréktalp
ét 2500 drb klntgyolt izánz akác
küllő
Jutányos áron eladó.
Egybenl vételnél engedméiy.
Izsán József
ktratkadfi
Zalagzentmihály.
Nigykinlzii várói hlriitményel
A ssaptember havi általáios kdzellá-t&sl l»gy (19, 70, 01 és 91 sz. nyemtat-) i, 2, 1, i es „Llsit" fellrisu l l léklt 10 dk
l
vány) , , , „ véiyel. azelvényenklnt 10 dkg., összesén 1.21 kg. finomlisztre válthatok ba a keraskeííknéK_______
A kenyérgabonavasárlisl engedélyek kiadása vissSrlésr* nasi Jegesultak részére !. h\'i 8-ái veszi kezdetit fiaponta 4. a. 8—12 óráig a közellátási Irodában, Hunyadi u. 16. sz. alatt.)
Kenyérgaboiavásárlásl eipaéélyt csak akkor és anjyl gakoBára labet kérni, amikor és amennyi keiyérgabeaa ¦egvásirlisát előzetesen biztosította. A gabonavásárlási engedély kiadásakor a fagyasztónak egyidejűleg le kell raondaci a hatósági Uaztellátásról és a nála lévő kenyér és lisztjegyeket be kell szolgáltatal.
PolgármestertZALA
1048. izeptember 5,
Nagykanizsa város hirdetményei
A földmiveléeügyi miniszter 245.020/1948. sz. rendelete szerint, ciindon tormoló köteles a búza ée árpaivctórruw\'ot eiTCtóe e.ótt róz-gilU\'O.ilfltUil, vujjy oj^yób i füld-mivoósiur> i miniszter on^odélye aVapjiüi lorgaipniban lévő nodros csávázásr;i a.kaíinaa hig&nytartalmu csávúzósaerrol mogcsúTtum
A füldmivetósügyi miniszter 245.000 1U48 .sz. rendelete szorult. IBzt a, Imzo-, rozs-, árpa- vagy zab-kész.etot, auici\\ot tulajdonosa vetésre kivún feihasznúini, köteles to-tós o.útt. uueptisztitani, iik-tólog, lia TOt6nija.it isztitógúpi>el nőin roiidei-kezik, \'incytUztittatiii. Abban az Böotlioii, ha a tonna.ű votöiiuigtisz-iitúsi küto.oaottBój;óiiek., aikalmas eszköz hiánya kuvotkoztúlcu ön-hiiiáji\'ui kivűi ólomot tenni notn tud, kötcos ezt o kürüimúnyt a -városi tonna éai uizottóá^na.; l»joionteai. •
A füldmivolósCyyi miniszter ¦ 24U.05U, 11)48. sz. \'rondoloto a.ap-jún fo.hivoni a ira/AlaKi>/.öiu«j^ li-g\\oluuít a barúwiuk Hzéiún bur-jnnzó iíyonmövúnyok kiilo»>zó irtiv-buia. hzek a gvoinnövónyok küiön-bözú rovar óa úiiati kiiriovüknck nyújtanak biztos szaporodó holyot, aiioi iitu.\'iohk>k ó< Uvtusa/.al i kizül-düió kuilurnövémiikot lepik ol úe pusztítják. Kzukol a nyomós niüB-g\\ókoi, — ainju.yokot a nóp szirröb-niosjrvúkiiok nevez, — a kötelező ka|ni.ási ós tar.óhánt4usi munkálatok vújritsliajtúaa soián ki ko.i kapálni, vagy íoi ko.l törnL
A földművelésügyi miniszter 22S.374,1U4N. sz. réndeleto a.apján íe.hivom mindazokat, akiknek traktoros .eke, traktorus tárcsásborona, traktoros kuttivátor, tr-ikturos retó-cép \\a^y fo^atoe votógép van birtokukban — tekintet né.kiu arra, hogy üzeraképos, lieiyreúilitluató, vagy roncs áiiapotban van a gép —, azon-nfli jelentkezzenek a városi gazdasági hivataiban a gazdasági fclügye-lóné. a felsorolt gópok szamuavútela \'TÚgett.
A-íadmüveiésügyi miniszter fenti reiide.kezó^einek vúgreliajtásút ellenőriztetem és a mu.asztók ellen a legszigorúbb e.járást foganatositom.
A Föidr&üvoítisüsrvi ilini6zter 104.410,1948. K. ít sz. rendelete alpján köziöm, hogy a yondeglátó-ipari és édesipari üzemek kalácsot, ku^.ófot, brióeíéiéket, behajtott túrós süteményeket, ó.esztóvei kéazi-telt bórmiiyéii tésztát, pogácsaféléket vagy ezek tésztájából készült naásformáju süteményeket (sajtos-rudat, sós tcasütoménvt stb.j, pozsonyi diós- és mákőakiflit, rágy ilyen tésztából készült más töltolt!-köl oJútott süteményféléket csak az Országos Közellátási. Hivatal eiige-dóiyo a-upján áll.tliatnak elő és hozhatnak forgalomba.
Az édesipari üzemek termékeik készitéséliez búzából, rozsból, kót-szoresból vagy árpatxü származó lihztet csak kötőanyagként és iegfel-jebb 30°/o-ban liaszruiiliatnak fai.
A cukorka- és cBokol&dékúszitő üzemek oivon terméket, amelynek kész ütőéhez búzából, rozsboii, kót-ezeresból vagy árpábó. szánoazo liszt szükséges, egyáltalán nem. állíthatnak eló.
Közlöm, hogv a Föidmüvelósugyi Miniszter 1O4.560/1948. K. H. sa. Tandeletévei a rámorlésiB jogosultak részére házasságkötés te gyermek-ezü.és ajkalmiral külön vamArléei engedély kiadását engedéiyez.lja. \'
A vámárlésre jogosult az egyébként járó óetermeloí fejadagon leiül küiön 50 kg. kenvérgabooa (tmza, rozs, kétezeree) vag\\- ehelyett 20 százalékkal több árpa őrlésére kap-h»t vámArlési erjgeaéiyt:
a) ha sajátmaga vagy háztartésá-hoz tartozó és gabonalapján feí-tünletett szeméh-ek vaiamelyike há-------A -"-, köt, \'
b) ha neki vagy a háztartásához tartozó ós pal>onaiapjan feltüntetett szómé.vek valamelyikének gyermeko Bzü.etik, avagy a oBkláílban" ozíat-, arany- rogy gyómántmenyegzó Tan,
c) ha az Országos Munkarcrsonv Bizottsáí a vámorlót mintagazdáTÚ minősíti.
A külön Tt\'unófJési engedélrt — fent irt esőtekben — megfoio^ igazolások alapján a közellátási hivatal adja ki, de csak akkor, ha a vám-ónésro jogosult gabonaíapja szorint a gzüksugí.\'s kenyérjjabonüval tényúv gcsen rendelkezik és boszolgúltatási kütolezettaégénok toijes egészében konyór^alonával már eleget tott.
Pénzügyminiszter Ur 2700 1Ü48. szúmu rende:et6vot a borfogyasztási adónak átaiány összegbeu va.ó fizctésc\'t f. évi szopto.rn.bor hó 1-tól kezdódó.og megszüntette. Kzoa ron-de.ot a.apján az 1948. évre kötött üsszus áta.ányogyoszségekot liatá-lyou kivüi helyezzük és a borfogyasztási adónak f. évi szeptember hó 1-tól kczdódó.eg tétolotikint való megadóztatását c.romlo.jük.
b\'olhivjuk mindazon adóköioieso-kot, akiknek borfogyasztási adójuk átalányüstizvgbcn vo\'it oddig meg-áliapitva, liogy f. évi szopteaibor hó 1-én a varos teriLotún mogi\'évú borkószUstükot f. iió 7-ig a vu.roei javadalmi hivatalban jdonuúk lio. Jövóbcn pedig liorfogyoaztási adó a^ eső tárgynak \'2 l\'itoil miughaíadó mcnnyiséglion a városba való bo-hozataiát kütokMok a városi javadalmi hivatalnál szóval vagy irásbun bojoiontoni ós a hojoJonU.* raugt(>r-tóntét az o.Ienórzésro kiküldütt v\'ú-rosi közognok a foíszóntására igazolni, lrásboü bojolentósnok tartalmazni keli a behozott adótárgy nemét, mennyiségűt, valamint a bo-raktározás i bepincézús), iiiotóleg a bohózatai idejét.
Figyelmeztetjük az adóköteleseket, hogy ugy a je.enJ)ogi, mint az ezután beszállítandó liormonnyisóg bejelentésének elmulasztása kihágást képez, mely súlyos büntetéssel jár.
* Bortermelőik a borfogyasztási adót negyodéTÍ utólagos leszámofás alapján, mig egyéb fogyasztók, vaia^ mint kiniérók ós kismértékben ei-árusitók pedig a bejelentés megtörténtekor azonnal kote-osek kifizetni.
Bortermelők az általuk, családtagjaik és szótómunkúsaik áital ei-fosr>aszrtott saját termésű boraik után 50 O/o-os adókedvezményben részesülnek. Ez a kedvezmény a Taros liatárán kivül termett borokra is kiterjed. Azok a bortermelők, akik ezen kedvezményt igénybe akarják Tenni, kötelesek eziránti kérvényüket az elfogyasztani kívánt évi bor-mennyieóg megjelölésével a késztet bejelentéskor szóban vagy\' írásban az illetékes hatóságnak megtenni és a srükaégos menny isóget megfeJe.óon indokolni. Amennyiben a bortermelő a borát a város határán kivül termeli, a bornak a város területére való beszállítása alkalmára! igazolni köteléé, hogy a beszállított bor a saját termése. Ezen igazolványt a termelés heíye szerint illetékes városi (községi) közéj; \'állítja ki. Attól a bortermeuHói, akit borfogyasztási adó megrövidítése vagy voszóiyezto-tóse miatt a jövedéki el járás során pénzbüntetés fizetésére köteleztek, adókedvezményt ez érben meg lahet
TQD3X1

Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény
A pécsi 2. honr. kerület építési osztály* (Péoa, Széchenyi-tér 9-10. szám III. om, 66.) 4502 ópi—19481 szám alatt a nagykanizsai »Dózaa OyöTgy laktanya*" karbahoK-ezósó-vol kapcsolatos I.) lk>ntús, kúmü-tos, elhelvezo, 11.) Bádogos, III.) VizTez©tékszore!ó, IV.) AsztaloSj lakatos, mázoló, V.) Üveges, VI.) Villianyszoreió munkákra f. évi szep-tombor hó 20-án 11 órakor nyilvános versenytárgyalást tart.
A kiírási müve.et mogtekintlvotő: 1. a kiíró hivatalnál, 2. Nagykanizsa város mérnöki hivatalánál, 1Ü. sz. lionv. épülotltozeiiöségncl (9. liv. zlj. gh. Kagykanizsa, Dózsa György laktanya).
A munkával kapcsolatosan a ki-iró hivatal ad foi/világositást. Az ajánlati űrlapok ugyanott szerezhetők be.
Az ajánlatokat f. évi szeptember hó 20-an 10 óráig kell eljuttatni a kiíró hivatal fentebb közölt ci-méro. A bontás a kiiró hivatalnál ug\\anaznap 11 órakor történik miig, mélynél bárki jolon lehet.
Kiss István ht. múrn. aloz.sk. ópitéei osztály vezotójo.
78/1847. Mám.
Árverési hlrdatmóny
¦ kdtartoiiuk fajikin Uftflalt ln(i •iickBik •• 1«27 évi UO P H. náaa
HWtUlu éin.illllil Í3-71. | « írt.l- Ul
A ví|reh«,táít sienvedő neve: dr Bodi Károly, Nigykarlzn, Ady Endre-uic« 3í. ix.
A köittriuáiok neme é« Ossztge : 9« 489 Ft adó, OTI, lor(ilmiadó, köimunka, illetik síb.
Az elsó árverés helye: Ntgykinlzu, Sia-bad>á|-tir 10. u.
Az elifi árveréa ideje: 1948. szept. S-án d. e 10 óra.
A mísodlk árverés helye: ugyanolt.
A máicdtk árvcrél Ideje: 1948. év izept. 15;ín d. e. 10 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezés* sommásan, nemenként:
Hordók, borsztrögép, fejtógép, borok até. 875.000 forint becsértékben.
Arverí»i feltétele*.\'
1. Az elsí árverésen az e^y« Ingóságok cuk »kk»r fognak eladatni, na a becsértéknek legalább háwmnegyed részét megígérik.
2. A második arverestn azonban az ingó ságok a becsérték háromnegyedén alul Is, < legttbbet Ígérőnek mindenesetre ela«!atnak.
3. A vételár készpénzben az»nnal fizetendő, vévé által fizetendő a forgalmiadé és az esetleges fényüi\'sl adó Is.
Kell Nagykanizsa, 1941. aug. 9.
Bernáth Jen6 v. végrehajlé.
2113/948. szám.
Árverési hirdetmény
« kfatvtnixk r.jék-u UfefUlt tatg*-¦ánluli «• 1927 *tI HtM. námm
Hít«UIm OnHálUtái tt-71. %¦» iH«4-¦ébM T.U ayfWáBt* útnimUérU.
A végrehajtást uenvedő neve : Tarnóczky Oéza baxárat, Nagykanizsa, S.-abadság tér 18. u.
A közUrt«iások neme él íuzege: Adó 2I.0M, Hitték 24, kízterület M, forgalmi
«55 rt. .
Az első ártéréi hely*: Nagykanizsa, Síi-badaág-tér 1*. aa. árverési csarnek.
Az első árvMés ldeja: 1S4I. nept. 7-én *. ». 10 éra.
A más*dik érvéréi Ideje: 1144. siept. 15 én i. e. lt éra.
A Itfoglalt lugóiégtk meintrtzéM •oaaiáaaii, aeattnként.
Ozletl berendelés, rövid- és bazáráru, pamutiru stb. 18.712 forint Összes becs-értékDen.
Gázfogyasztók szíves ügyeimébe!
Ha zavartalan gázszolgáltatást kivan, tökéletesen biztosítja a Bányakapitányság által Jóváhagyott
&P I 3V T S O H" r.Dds*e,ll füldgóx nyomdMxabályoxó I
Rendelje meg a ké.zitínél:
SZAVATOSSÁGt
CXVETKÖ GYUCA
MerelO é» lakatéi tieae ADY ENDRE-U. 4. SZ
Árverési feltételek.
1. Aulai írveréien az egyes ingóságok caak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább \' < részéi megigérik.
2. A második árverésen azonban az Ingóságok a becsérték háromnegyeden alul ii a legtöbbet ígérőnek mindeneaetre eladatnak.
3. A vételár készpéntben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó\' és az esetleges fényűzés! adé Is.
Nagykanizsa, 1948 aug. 28.
Stpos
v. vfgrchajtó.
Zalaegerszeg város hirdetménye
Közhírré teszem, hogy minden termeli köteles búza és árpn vetőmagját elvetés előtt rézgállcoldattal, vagy egyéb a [öldmivelé8Ügyi mlnisiter engedélye alapján nedves csávazaera, alkalmat hlganyttrtalmu csáv&zással megcsa-vázni
Akt csávázási kttelüzettséxét elmulasztja, vagy gondatlanul nem szukuta-sitaa alatt »toi, ameünyiben cselek-ménye Nulyosabl) büntetőn idá esik, ö hónapig tirjedű pli-.áráb«ul bttutetendi.
Zl, 1943. uug. Sl).
Po.\'gármí8ler
NÉP-FILMSZÍNHÁZ
Szeptember 3-áD, 4-én ói 5-én péntektől vaiáraaplg
Magyar f lm
Fórjet keresek
Tural Ida, Rózáahegyl Kálmán, Latabár Árpád, Billoil Tivadar Előadások: hMkí/nap 7 *% 9 órokor vasárnap 5, 7 ea 8 órakor______
APRÓHIRDETÉSEK
i.lvee/.:U p-jiUcken dc.u.j.i a Ki^fj.udy utcában egy négykere\'l kis kézikocsi. Becsületes megtaláló Petőfiu. 6. sz. ala vissza hozni szíveskedjék. 1524
2 db. hármaiszekrény, hál* és tob» bulor •Udó Magyaru. 125. 1125
Lovas-kocsi eladó. Nagykanizsa, VörO--m«rlhy-u. 57. . ______1526
Elteizett szept. 3 én d. e. Maori-u 12. al41 *gy i hónapoa kávébarna német vizsla. Aki tud róla — jutal»m elleneben — jelentse a rendőrségen. d
Tüzlla kicsinyben és nagvban Sareci fakeresTíerfőnél. Nagykaniisa, Zrinyi Miklcs-u. 30. 1523
55 éves egyedülálló táviidamunkás nősülne 40—55 évig. Magányos nék, akiknek lakásuk van SÜrgoe jeligére nagykanizsai kiadóhivatalhoz cimUket adják le. 1516
Eladó kimondottan szép uj 1x2 szoba-kanyhas, eliszobás, zárt üvegveranáár, viz-vezeiékkel beszerelt es bekWMzDeló magánház. Bővebbet Sugár-ut 42^_______1520
Használt bőr lakelatáaka elad*. Hahn, Swnegyt B-u. 28.___________________1Ö29
Dézsa György-ulca 102. sz. alatti kerté* hál gaaéatagl építettet azabadkéiből eladd. Éríekiódnl a tulajdonoanal. Nagykanlzta, Petéfi-ut 40. ___________|5W
Trallk Petőfi-utca elejém 5 én vasárnap 1 óráig BTltva. __________ \'517
Termény tárolásra alkalmai helyiség kareatetik. Cim a nagykanizsai kiadóban.
Balatonfenyveaen azennal bekoliíz-keté 4 izebás, csukett verandás, alagsoréi, villanyvezetékes, adomenlea villa 224 nagy-aiotölea árnyai parkbaa, álltmás éa tópartnál elaüo. Penziónak megélhetést n>ujt Szatxi Antal Nagykanizsa, fi it D- l™
IgasQlTá\\llTkepek>et leggyorsabban ké-szlt Buxek lotómüterem Nagykan zm, KQlciey-u 6._______________\'*»(
MOOÚr Ukolabörönd 28 lorint, Zlilett. penge 16 db 3\'60 forint. Rozsdamentei evőeszköz veratnyárban a nagykanizsai r\'"*" rea Baiarbaj I__________________M»l
Fűzni tndó mindenes felvetetik. Csász, Ady Endre-u. 2._______________\'50j
Mindennemű kölest vállal a Dame.
ZALA pontikai napilap.
felelős azetrkesztfi és felelős kiadó \' Bencze Jenő
Ii«rkuitis4« Deák Fir*nc-Ur 11 T«l«fon : 14 Kl«<»hiv«ui: rt-M i. T«l«lon : Sl. K..T.
felel; Szendröl Qéca.53- évfolyam L05. szóm.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 7. kedd
Ara 60 fillér
A képiőtHŰvÉszetlémnufeálls kiállítás napirendié
Dé.lelStt 10 órától 1 óráig térlitv»i«tí Benox* JcnSné Káldor Rozi tiabrátiművétz.
Délután 4 órától 7 óráig Mrlitv«z«tS Vorö» Jánot •zobrátzmQvéu.
Muztuml vczatS K. Nigy Láizló muzcumfir. ElSadát d u. 0 énkor: .Környékünkön él6 népek
élat* tz étldóktdl • honfoglalásig.\' Tirtli -
K. Nagy Látzlé muztumor.
Keresztes Mihály államtitkár beszéde
a MDP megyei, szövetkezeti konferenciáján
Rövidesen gépállomást kap Zala megye is
i nni\'pi köntöst*1 öltözött vasárnap a zalaegerszegi Arany Bárány. .\\ niin/iliszinü zászlókkal, vörös drapériával és virágfüzérckkcl ékesi-I,!! na»vtiTciii!ien gyűltek össze megyénk szőVetkezeti vezetői, a Ma-jtyar Dolgozók Parijának lilkárai, valamint a paritások százai a MDP fisii inciíyiM szövetkezeti konferenciájára, hogy megvitassák paraszlsá-punk legközelebbi feladatiul, a-falusi szövetkezeti mozgalom megerősi-Ii\'m;i -s kiépítését. A párt megmutatta a parasztságnak a helyes szövet-kivrli ionnál, annak előnyeit, de kikérte a paraszti tömegek vélcmé-nyi-l ín. hogy együttesen oldják meg az összes problémákat.
IVltünő jelenség volt a konferencián, hogy milyen sok dolgozó para\'.zlavizony veit részt azon. Jelenlétük hizlalás volt arra — mint a MI)P megyei titkára, Lakatos Dezső is megjegyezte -—, hogy a jövőben már ők is\'levékenyen közre akarnak működni Zala megye szövetkezeti Ak\'ivk iránviíásában.
A kon\'Vrehciát Gerencsér Ciyör;;y, orv.;ÍL^üiési ké|ivl elő nvitoltaine;. rdvfizölli1 a MDI\' központja állal kiküldött Keresztes Mihály löUlmü-vvlésü^vi államtitkári, a párt megyei uzelőséjíí\'l és a megjelent kö-ui\'t, íuajil a következüket mon-
dot\'a:
— MDP első megyei szövetkezeli konferenciája olyan időpontban ült össze, amikor egyre jobban kiéleződik falun a kizsákmányoló zsirns-parasztság elleni oszlál-yharc. Pártunkat — mint mindig — most is a dolgozó kisember megvddelmezesének ügye- vezeti. Ivz a célja a mosl összeült konferenciának is.
Fel keli számolni a tőkés termelési rendet a mezősazdaságban
A megnyitó beszed után megválasztanák a konferencia elnökségét, áladlák a szövetkezetek ajándékait, majd Keresztes Mihály államtitkár emelkedett szólásra. Bevezetőben rá-mulatott arra, hogy a múlt évi parlamenti választások végképpen meg-halározták azt az utat, amelyen Magyarországnak haladnia kell és ez az ul a népi demokrácia útja Hazánk ma ezen az utón halad és ez nagyban köszönhető azoknak a változásoknak, amelytket az államosítások idéztek elő."
Nftcszlelesen fejtegette, hogy mig az ipariján bekövetkezett változások következetesen a szocializmus felé vezetnek, addig a mezőgazdaságiban míg mindig a tőkés termelési rend uralkodik.
- Ez a két termelési irányzat nem maradhat meg — hangsúlyozta —, mert <# a munkás-paraszt sző-*•**¦« szakadásához vczelne,
A* Myénl gazdálkodásról
E/után rámutatott arra, hogy a
»«Uruiorm során jobb életlehetőség-
™a jutott parasztok nugy többségé.
«» «it várták, hogy gyarnpodrtsuk-
^\'.aranyos lelkesedéssel állnak a
ncl" demokrácia cs annak élcsa-
P«\'« mellé. Eizel szembon megkell
""\'Wpitani — mondottn —, hogy ra-
ffon sokan vannak, akik a kulák-
wg felé kacsintgatnak, mert ahhoz
Wm-irtének: hasonlitani.
Rákosi Mátyás legutóbbi kecskeméti beszéde kapcsán felhívta a U-gyelröet arra a két útra, melyek e\'őtt áll ma a parasztság.
— Egyik ut a réLi, mégszokott
egyéni gazdálkodás ulja — mondotta —, ahol az erősebb kimarja birtokáltól a gyengébbet, a paraszt pedig ismét bérmunkássorba süllyed. A másik ut a szövetkezés ulja, amely a dolgozó kis|>arasztság jólétének biztositéka.
Változtatni kall a tarmalés rendjén
— Be kell bítnia mindenkinek, hogy a mai termelési renden változtatni kell. Pártunk látja a világ gazdasági élete fejlődésének irányát és ennek megfelelően kívánjuk •átszervezni termelési módszerünket is hogy többet, jobbat és olcsóbban termelhessünk.
Hangoztatta, hogy gyorsabbá, nagyobb teljesítőképességűvé kellten. ni a mezőgazdaságot, ezt pedig csak nagyarányú gcpcsilésscl lehel elérni. A parasztság szövetkezése is ezt segiti elő. ligységes elvek és módszerek szerint a magántulajdonjog megsértése nélkül kell termelni.
Leszámolás a kuláksággal
\'— Mindenekelőtt ki kell irtani a kizsákmányolást, lehat le keU számolni a nemdolgozó, de dolgoztató kuláksággal, niert ez áll a kispa-rasztság felemelkedésének útjában. -- Fel kell világosítani a parasztot — mondotta — mit jelent számára a demokrácia és -a szövetkezés.
— Ki kell pécézni a falukban a leguzsorásabb kulákokat. Le kel) leplezni ezeket és megmutatni akisparasztságnak, hogy ezek az ellenségei. De le kell leplezni mindazokat, akiknek a dolgozó parasztság és a munkásság annyi szenvedést köszön hotelt a múltban.
Azt csináljuk, amit a dolgozó parasztság akar
— Sokan még ma is a kolhóz-tme-sével riasztgatják a falu népét — folytatta Keresztes államtitkár. — Meg kell mondanunk, hogy erről szó sincs. Mi azt csináljuk, amit a dolgozó parasztság akar, du hogy jó irányban haladjon, nekünk, a Magyar Dolgozók Pártjának kell utat mutatnunk, l-.len kell járnia pártunk minden tisztségviselőjének a szövetkezeti munkában. _
A továbbiakban arról beszélt, hogy a szövetkezeti eszme nagy fegyver a dolgozó parasztság és a munkásság kezében. Sajnos azonban ezzel csak kevesen voltak tisztában. Általában kevés gondot for-ditottak a szövetkezelek fejlesztésére, aminek részben az is oka volt, hogy Magyarországon nem volt hagyománya a szövetkezeti életnek.
Hibák
Ezulán szövetkezeleink hibáival foglalkozott. Kijelentette, hogy a szövetkezelekben nem mindig folyt olyan .munka, ami a szövetkezeti gondolatot aépsierüsitetle volna. Komoly veszélyt jelenlett a tőkés befolyás*. Komoly hiba a sok szövetkezetnél érvényesülő szekta-szellem is. Ezeknek a" gyermekbetegsé^knek kiküszöbölésére helyesen kell alkalmazni a szövetkezeti törvényien foglaltakat. Azon kell lenni, hogy a
I Magyar Dolgozók Pártja közbenjárására
a gimnázium épületében újra megnyitják az általános fiúiskolát
A Kazguavl-uical Iskola izlliai értékérteién, ahol a Magyar Dolgoiók Pártja képvlieíetékon Kerenciy Siabó Bel* párulikár li megjelent, a uüiak résxérol olyan klvásság haagiott el, hogy a llceuai és glrcnáiluai épUlmeben veit általános lakóiak ¦•gsiUntet«\'ével a tobbl l>kolákb«n tulitutoltiág állt elö. A sr.Ulfk arra kérték ¦ Magyar Delgoiék Párijáaak BaeykauUsal veieifllét, bogy ameoaTlben arra műd ad.dnH, okveilei li»ák mag legalább ai egyik általános Iskolát. r»r*neil Sttbó Béla akkor Iginft tttt a Magyar Dalgoték Pértja ntrébtn arra, tfty mtgr/*tgá(/ák ut a kérdett ét amtnnylbtn htlvtillé a itSfók kéret; ugy aj Illttéktt tény itkoél tljirnak a* itkolák írdtkébtn.
Megállapítani n»ert, hogy a gl«»á»lum épületében I«tű általános likola ténvlec nélkUinzhateiltn, aiért llletéMea közoktatáaüiyl hatóaágok
llum épületében még padig ug
°"ZtálAah1"pllla»atok alatt elterjedt a Táróiban él rB HUrli tnbb levél érkezett, nj«lybe» a MÜlék kOBiöaatUltet nyilvánítják a Magyer D»lgoz«k PártJAnak ai Ukola tlwereB roejnyltása érdekében telt kÖ2»«DjáráfiAért.
énvleg nélkUmihatetlen, elért llletéxea Kozontaiasuiyi naioaagoK arDolgoié* Pártja kHib»nJáraaára »ár a halnapJ napon a glmná-lületében újra megnyitják M általaaot llulikola I.—IV. esxtályaft. dlg uLT, hogy a negyed k otíUlynak a) éi •) Ugoxata, teaát két
szövetkezelekben döntő súlyhoz jussanak a dolgozó parasztok.
Felhívta a figyelmet.az áruelosztás fontosságáru, amiért is u szö\\«t-kezetek dolgozóinak meg kell tanulni a kereskedelem mesterségét.
— A szövetkezésnek önkéntességen kell alapulnia — jelentette ki. Ennek fejlesztését pedig rendszeres felvilágosító munkával kell elősegíteni.
Gépállomások
Hosszasan foglalkozott a gépállomások létesítésének kérdésével is. Kijelentette, hogy Zala megye más megyékhez viszonyitva jól áll igavonó állatokban, ezért nincs ittmég gépállomás. Hamarosan azonban itt is sor kerül egy-két gépállomás felállítására.
állomást ugy rendeznek be, hogy 10.000 katasztrális hold szántását és vetését végezzék el. A gépállomások lehetővé teszik, hogy a parasztság igavonó állatok helyett husállalokat-tenyésszen. EK ezen túlmenően kullurgócpontpknak is kell Lenniök a gépállomásoknak
A termelési szerződésekről
szólva kijelentette, hogy a múltban csak tőkével rendelkezők kötöttek ilyen szerződéseket. Ma mar itt- is más elgondolás érvényesül. Termelési szerződést csak szövetkezetek és kisparasztok köthetnek. Mivel azonban eredményesen csakúgy lehet szerződéses viszonyban termelni, ha nagy egységeklicn dolgoz- . nak, észszerű a szövetkezés, vagy • kaláka-munka; A kormányzat Itt Is segítséget nyújt, de tudomásul kell venni^, hogy áldozatot csak a dolgo-_ zó parasztságért hoz.
— A szövetkezeti eszme most már mindaddig előtérben lesz — szegezte le —, amíg n mezőgnzdaságban is be nem következik az a döntő változás, ami uj arculatot adott az iparnak is. Mezőgazdaságunknak is a szocializmus útjára kell végre lépnie. .
(A konferencia további eseményéről, igy Lakatos Dezső, az MDP megyei titkárának beszédéről a Zala holnap ad tudósítást.)ZALA -
194E
— Sok minden törtónt már ebben a városban, do ohlioz n kulturoso-inéinboz foílialót nn\'-ir »oli:wjoiii láttak Na^r\\kiuiizsa váiw faluin beiü\' - mondották egymásunk-az omlx>-rc-k, n-mikor hzoÍiiImü ohU> a ntujy littnjiwiXMiv után távoztak o. Kntu-likns Kií.lurluu kivtliohiKÓnébúT.
IK> nemcsak n banirvornoiiy, lw-ii»Nii & za\'u: tnüvészok ké|MÍoinüvé-. swii kii\'i.Vitástt i\'tt Nairykanizfia mu-wiilis luivauának lioiiurtatáiui is olyan kiiVturc-MMiiéiiyl jelentett a mely iniinh\'ii bizonnyal bclokoriil . majd ennek a városnak tí>rtóiuj-méí>e, meri főied betctí.t\'n marad mindazok részére, okik túusosoi le-botlek annak a gvönyörüséintók, amit a Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szonxv*te mojvalósitva kultiirpiojraminjá!, itt Nagykanizsán letrebozott.
Szombaton déaitún á órakor
NAGY JÓZSEF
)ü.uúrmesuv nyitjüa mca a képzó-inüvész<3|li és muzeális kiá.liiást. Hüszkc ^örömmel áilunk itt, mert niosrva\'ósiíottnk mindazt, amit az eimui\'t évszáza.lok alatt ennok a városnak vezetői einmi\'usztottak. A i.ópi dómok nú-ia városvezetése mindent mftítesz. hosiy ku.turá.is téren is irondoskoJjon a város dolgozóii-ói\' nemvsak szóisan. hanem cseiokedok-ten is, a:niael; kÍBeriTekvó bizonyítéka az a hatalmas művészet: mo<^-mo/duiitó, a:ni ittjMekton a napokban törtónt. Nagy József mejrnyitóia után
POQÁNY Ö. QABOR
;i Főváros1 K.\'ptár iírizjatója, viii\'m-hirü müwztéta, tartotta meu lelii-limwiiVui- érdekes lioszédét a ma művészeti problémáiról\'. Kifojtctlc, ho.\'v n vo óság reá .is ábrázolása lo-"bet ook az, amely képzőmüvészein-ket kiizolhozzu és nioüértoti a iit\'p-l«.. Ez a valúsútiiibrázulús azonban \':;oiánt*m szoiuai in/.so ás. Majd ;iióitatt-i a nagykanizsai kiállitair eleiit.úi-óir<\'i, kijo-ontvo, ho^y az ol-szánt és következetes munkáról tesz ia\'iiii>izon>s!Íi.\'ot. iimo y öniia<íá!>an is dii-séiciol éníoinoi. Kitirt a ri\'ifi ifndszoix.\'k biiIvos bűnoiro, amit a müvőüzokkol és ezzo. ka.|Kj«olatl)an a él l i lkk A
népiAl szoiiilwn is olkövottek. A népi^ (lcinokrtV\'ia niüvószolo nay;áó a né\\>í\'i azzá licli Toiuiio, mórt a müvés/f csak akkor tölti be niara-délita\'anni hivatását művészetével és a jióp|«. szomi-on, ha a do.tfozó nép miiiíóit szolgálja.
Beszéde vOstén mejáliapitotta, ho.^y a najíijkanizsai kiillitas og^--og\\- \\e\\K-s í^re, kibontakoz\'<ts iinizi né))i niüvcszot fo\'.é. I>o bizonysága annak is. hojv a vidéki művészeink doboznak. >Ieij kek állapítani, ho<iv a vidéki művészek munkája e^\\-ro fontosabbá válik, mert célja, hogy minden eeyes dols*ozón»k aiejrmj-tasaa az ieázi müvészotet. Dicsérettel emlékezett meg a kiállító müve-saBkról és kiiszönetet mondott ,a Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezetének, hogv lehetővé tette ennek a kiállításnak a létrehozását. -
FERENCZI SZABÓ BÉLA
a Magyar Dolgozók Pártja részéről beszélt. Kifejtette, hegy a frökéfi termelési rendszerben ne.n bészél-hettürtk iepzi művészetről, népi művészetről. A művész visszavonj! ocy kói)ze.t eiefántCBonttoronyba és onnan \' sokféle izmussal próbálja megoldani a dolgok ábrázolását.
Az összes iskolákra
tankönyv,
lrőiier kapható
FISCHEL
könyvkirMktdéiben, Nagykulut,
Ady Endre-ut I. tz Tel»fon 189.
Páratlan érdeklődéssel kisért hatalmas sikerrel zajMtak le
a Magyar Dolgozók Pártja Kanizsai Szervezete
kulturprogrammja keretén belül megrendezett
nagykanizsai kulturnapok
Vessük cl a dadaizmust, a kubiz-must és íwVligan, a eloivok léuyoffé-liez hiwn ábrázoljuk övn-X. Aztán a művészet válságáról\' beszélt t\'« meí-állapitotta, hogy művésztole(jpk U\'v lótesitésévoi le lolietno vonni az anyagi gondokat a művész várairól. Feje Ion tot te. hosy pártja, az M1>P azon lesz, hogy a .egrüvidobb idc">„ I»;Üé itt Nagykanizsán eiry müvOsz-tolo]) létesülhessen. Ezután moir-
em\'ékozett azokról, akik o/,t a kii\'iili-
tást éjt nap|»\'ilá t.V.1 nii\'gr.MwIo/.túk. A Képzőművészeti kiáliitus és a muzfVili.s\' anyag homutatáKu Vörüs János kivá.ó szobrászművészünk — aki iyfinyürü szobraival is Nzcrer*! a Viáilitá^on — és K. Na<ry Lt\'iszló r.ó kü. niegvalósitiiatatlan lett volna. Mindketten fáraclluitatian inmíkát vűsjezteK a jiagy cél erdőkében. Munkájukat siker koronázta.
Nagykanizsa közönsége mélységes hálával tartozik
a Magyar DolgttzóK PáríjánaK
a szombat esti feledhetetlen hangversenyéért
NAGY SIKER
Jpgycijon zaj\'ott le a Matryar Dolgozók l\'áitjánáík a Katolikus Kultúrház kerthelyiségélien nendezett szoml\\it esti hangversenye. Nagykanizsán eddiir niúg soha- nem látott tümeg —- mintegy 3000 ember — töltötte nuoí a szaiű-dtéri előadás szinlíOiyét s a nyúriasa\'n moog estében, a csillagos éjtfiolt alatt a város és környék dogozó: fel üdül liettok, elmerülhettek az igazi művészet, a komoly zene éiyozetólion. S a muzsika Bzéuiradt a mindennapi éJot küzdc.meiijon kifi\'u\'adt e.uieiok foé, ünno|)|)é avaivin o/.t a iiujoi. licot-I prórétahangja szólt a tütno-
jj s a magyar som, a magyar
íé.ck Koilály niográzó zouéjúbon nyilatkozott\'mPg.
DOLOOZÓK PÁRTJÁNAK
pro-üraiuuija i>Uitunílis íéren cnS-lui tűzte ki, hogy az általános mü-vo\'ts\'óg, a l.uiadú nom.zoti ó« oniiwi\'i ku\'itura kincseit hozzáférhetővé 4cei] tenni a dolgozó nép legszélesebb rétesíoi számára, nn\'gsziintotvo a vagyonos osztá.yok müvoi,t.-éíi mo-iiopóliumát. l>o a Párt nom o.ógszik me« az elvi kiju\'.entéssol, hanem a g\\ako»»ati mcgvaiósiii\'is toiúiv is lép, melynek egyik .eikézelfoghatóbb bl
zonyitóka volt a szombat esti hangverseny. Mert Kodály Psalmus Hun-.uariiusát, IXethovcn IX. szimfóniáját Nagvkanniz5án orezíurszeite híres dirisenssol és éno\'.iosokkei, kitűnő zene- éi énekkarral e.üadni. mindenki á ta im\'gfizelliet.\'i áron: i.kazi kuituraterjesztés, a müvo.ödós ügvének teU. o.yan szpígilat, melynek áldásos hau\'isai ugysaóiyán fel-botbüilaetct lenek. Összevetvo ezt az-zai a ténnyel, hogy ugyanaznap iiyiit meir Üa^ykani/.sán ;i képzőmül veszeti és muzoumi kiáliitás. ugy-íáiszik, hogy kia.akulóixin van a vidék kulturális és müv.\'«».>ti nivó-jii\'uiak emoóso és a viiléki városok,-mint kultuvcontrumok jnogswrvo-xé.io, ahonnan a ku.tura és nuivCiízof klnciK\'i o juthatnak min\'lenkihoz, a távoli ía.vukbu is.
A HANQVERSENY ELSŐ SZAMA
Ko.lá.y Pra mus Hungartcuaa \\-olt. A Magvar Zso tár — moiynck »zö-vt\'W Kccekoniéti Vég Mihály XVI. sz«\'iza\'ll».i liitszúnok nagyszerű p\'autikáju, tústr;.ükcivs, óiionzanuitit zí«.túrának átdo.gozása — az egész világon ismert, sokat előadott mű, nuu\'ly külföldi zonoirók szerint is a nioilcrn zenovoUa.om osryik^angy -értőké. x
EZUTÁN BEETHOVEN
J.\\. szimfóniája kí\'jvotkc\'íatt. Kz a szimfónia - mint minden igaz művészet -- moífrázó önvallonuui g (¦gyion utmutaU\'w az emliori^g számára. Onva.loinÚH ot, mórt liootho-ikMino, átéljük u szalkadság é« bol-dogHiig iránti küzdő.mel, vulo og,\\ütt M»cn\\x>djiik <>1 a HOrNi\'iapi\'uKtkut, a ki\'yu-t.en füiíiuj okozta kotJon nui-gánNo-vSti^ot. IX\' az emlx>rlség tömp-uvinok lúko és sza\'üulttiig iitt\'uii.v*i-gyótlása i» szól o muzsikálian ff"Uz ynil crL-iéií, az clnvoiuutt;ik és szen-wdők jajszayai vlharzanak a zeno-kar irtózatoi liangliatósaiban. Jieet-ho\\on az ö esodá.aUx* aikotóoixsjéTOl u j világot épit.fo.: a szabadság és cmborsztMOlot vi\'iúgát.
MINDEZEN ESZMÉKET
és gondolatokat hivon tolmácsolta az, együttest vczénviő Szőke Tilior karmester, lit\'^i ismerősünk niá-r ez az izig-vérlg muzsikus egyéni-sé .. a!;; a bosszú mü»ort ezutúi.1 is partitúra jié.kü). dirigálta s aii ezúttal is mindvégig Veiiyii.gözt-3 a fcö-zönsó\'j\'Ct tenipcraineii\'Uimos, nagy szojimlú.yeket fe.idéző, drájnaiság-tó*i fűtött diri-íátásával. A Psaünus tenorszó\'.óját bimándy Józ&jf éneke,to páiuiVan cró\\el é= drámaisás;-gal. K lokonszonves fiatai művész megint kiit>i)l>aivó sikert aratott. A IX. szimlónia szú\'.óil kitüno budapesti müvészok: Jíátiiy Anna, Kis-te.oky VaVéria, Simándy Józsof és Pé er Anta\'. úneko\'.\'ujk.
A hangverseny ciőtti iev3zetJt és tittiószót u. Magyar Dolgozók Pártja részéről Fei«nc"zi Szabó liOVa p>iit-t:tkár moiulutta, ki \'leVkes szavakkal mé.ta\'.t.i a l.miyvei-seny jotentő-Ogét é-s véuü; lii*zönctei mondott u küzre-müködó ii:üvúua^knek. Jiáinutatott arra., l\'.ogy e szép |h>i<ia n\\onuin Naj-ykauiisáa is szűkei van szimfonikus zenekar alakit.ujára s iigy ú-lrjsü ünk. hogy O\'. ix kö*\'ijövühon mvirsaósuuist ín fog nyerni.
.\\a„\'\\ka]rfzsa váix>s kuzönsój5>o mó \\s»\'jjv"s há/áyal tartozik a Magyar Uogozok Parijának o jtzép liang-ví\'rsony m.\'gioiulozés.\'\'ért. lüinok áéé mlndono»otro a Zu.a u vette ki, mely fci-w páiat.an agilitásnál nuog-
va.óttitotUi, a nagykanizsai kiiitur- tervét.
Zala»fl«r«z»ö.n a GOSZTONYi-tzál-lodt Iim6t üz utazóközőntdg rendeik*-ró»óra íll, újonnan berendozett szobáival
Kiégett NAGY MALOM
Vas megyében 5 holdas belsőséggel,
igazgatósági épületekkel, parkkal,
lebetosé^akkel nagyon elesén
megvehető. Plicher, Budapest,
VIII., Baross tér 3. földszint..
Nagykanizsán a gízlürdő nyitva reg-Kel 7 órától taté 6 óráig. Kwdm evéa aap és péD «ken délután nő1 gfiznfr dí
Gázolt a Mémosz egerszegi téglagyárának teherautsja
A Zalaszcnlivúii és alibánfai országúti szakaszon Brcnnc-r Gyula alibáiiíai gazdálkodó kerékpárjával szabálytalanul hajlóit. A Pakodról jövő téglagyári teherautó, amely teher nélkül Zalaegerszeg leié tartott,
fi megye gazdaasszonyai is termelnek...
Ki lesz-a legjobb gazdaasszony 110 községben?
A gazdaasszony kiállításon résztvevő asszonyok legjobbjainak a megjulalmazására a vármegyei mezőgazdasági versenyiroda 1000 F.-ot ajánlott lel. Fekécs Imre, az MDP megyebizottságának termelési felelőse büszkén mutogalja az értékes dijalciü. Szincs és jó minőségű fej-. kendők, törülközők, külömböző háztartási felszerelések, edények, vödrök sorakoznak elénk.
35 körjegyzőség mintegy 110 községe vesz részt ebben a nemes versenybeta — mondja Fekócs Imre.
Mi <i verseny célja?
Gaidaiisszonyaink abban versenyeznek, hogy melyikük tud a saját terméséből szebb"zöldség-, vélemény- vagy gyümölcsfélét kiállítani.
Mikor rendezik « kiálltlM?
Sw\'ptemlxr 8-án, szerdán.
Milyen d; irdeklMtii
Amint a menye területét járom, meg kell állaplt^om, hofly kevés verseny Iránt volt olyan nagy lelkesodis, mint épen e klállllAs iránt.
Bocföldén például az q/ét: falu erről beszól. Bárhol ez a hangulat, Minden gaxdaa&,szony külömb akar lenni a másiknál. Kámán Józsufné meg ls Jegj-ezte: Nemcsak n íérfinép, ml is meg fogjuk mutatni, hogy lelkes hivcl vagyunk a demokráciának! Vagyunk olyan legények, mint
egyik kanyarban a szabálytalanul közlekedő kerékpárral összeütközött A gépkocsivezetőnek, aki erősen tül-költ, a szerencsétlenséget nem sikerült megakadályoznia.
Brenner bal térdkalácsa és felső-karja eltöröl, orrzuzódást, több bor-dalörésl szenvedett. A menlők életveszélyes állapotban szállították be a zalaegerszegi közkórházba.
A rendőrség annak megállapítására, hogy kit terhel a felelősség, a nyomozást megindította.
A nyirádi bauxitbánya dolgozói az iskolákért
Á nyirádi bauxitbánya üzem dolgozói rohammunkával 4 iskolát állítottak helyre. «A dolgozók az is-kftírtérh mozgalom kerctébeh, mint-:ü „000 forintos költséggel. Ebből 2800 forintot maguk az üzem dolgozói aduk össze. A lukók\'li\'pi l»-kolál, a (Icákpusztai, nagytárkftnyi iés a nyirádi Iskolákat lel lesen rend-behozva ji nivpokl>an szop ümi<T íégek keretében adták át remii1\'1* Séscnek. AH a helyreállított, megszépüli iskola, hogy falai *&**" szebb és Jobb éleire neveljék « D*p fialt. szeptember 7.
ZALA
MIHÁLYFA KÖZSÉG KÉT ARCA
D kisparasztság: becsülettel beszolgáltat • H kulák: szabotál ésizgat
N\'éhány nappal i\'Zi\'líill hirt nd-tiinU ^Túl •< közellátási mk\'kWl su-]\\o an wxzi\'lyczlcln bűnügyről,ívrti Ivei Mimi Mii község "iO UO holdas y\'sii-iiN |>;iriiszíi;il, élükön 11 közsétfl l,imvnl. .i/iilliil követlek cl,- hogy löhli mini t(l" m:í/.s:l galx>llál ívj-tclli-U cl és i\'l akarták vonna a donorok szájától.
Cs:ik adózzanak:! kisparasztok,
mi tavaly sem ml|áltaMwnk be,
i,u;>is miiiiU-n rcmllicn voll - sut-|0"!:ik .¦sjymiWközt.
Mi demokratikusán gondolkozó Hii\';i7(l:ik, finyelmezlcllük a kuláko-KÍh\' mondja Csiszár Lajos az l\'KOSz miháiyfai elnöke —, hQgy nem lesz ugy, mint a múlt évben, amikor
mink-l Hóembereket háromszor
/•"•• zak\'attak \'íz elszámoll-.itússal.
mc\'i a fejailay-dézsm-.lual.
Must nrm lehet elszabotálniuk nekik sem a beszolgáltatást. Ha megkísérlik, internálják őket, mertsza-ljolálják a 3iőves tervünket!!
Mtgtetüjk a kötelességünket,
*tnerl inasam is csak öt és fél holdon gazdálkodom,
anVö1 négy hold c^ak « szántó, májis i3 mázsa íjabonám, í wúzs i ral\'O\'bükkönyöm trmelt, mert l>ec*ü!elfel munkáltam a föl líft,
hiszen magamnak is, rtf..1 az országnak is használtam vele.
11 árum és túl mázsa volt u kölo-Uvi", lu-sztil^i\'illalAsum és
300( o kai 1ulihlieiiteft«m,
riK\'i\'l 11 mázsi\'il udlain le,
\\\'iimiiiiI!i\'s KiUmi\'ui ujuu/du Is Imis/Im-m moniljn, 6n Is 180 s/.A/.a-JéMg s/olui\'iHatIjiin Ih\\ Ttiiljnk, ml a kötflr-sstyAnk n üVniokn\'ii\'h\'ivul szeinhen, d<- nnmil Johlwn im\'gwl-jíik lótokat ii zsii>)^ pur;iszloK.il.,ikll( a lülili mint 100 mázsa gabona cl-ivjUV-vi-l nagy szégyent hozlak a falura.
Mélysége? megvetéstel
elítéljük a visszaélést elkövetőket és nem azonosítjuk magunlcal velük.
Xekünk uji/azdáknak igen is
hűen kell ragaszkodnunk népi
demokráciánkhoz.
Évtizedekig ezek a 60 holdas forintos gyulák, kiss boldizsárok és ka-lona lajosok kizsákmányolták a munkaerőnket, csak nekik húztuk az igát,
ők tejbe-vajba fürödtek, mine-. künk csak a száraz kenyér ju-jott, meg a szidás.
A népi demokrácia földet adott és megváltozott a -munkás és munka viszonya, mert
magunk gazdti lettünk.
¦Máris az istállója íelé invitál Csi-szár ujga^da.
°t gyönyörű marha, meg két szopós Jwju feszit az istállójában.
— Kál süldő volt csupán az állatállományom lB-15-ben, mo»t öt aül-díimaUe vtin a hitliiKomlxin
THJM o»4itáol filuinléit
vdtem, három óv alatt, Itt van nll — mutatja boldogan.
Fogatért tem ut§orárhatnnk már ki benn&nket a kulákok, mert ml
ki qjiyinn\'xl fogultal, hu koll ji\'gyzi meg kftzlxm Vnsma-tics Kálmán ujgazilu. Mosl
F<Jldmüv»mt)vetkfj«tet ikirunk
létrehozni, mert U\'láljuk, hogy
Col,\' r:en a: ulon jnlhuliink cl oilf., lior/y viliimrniijiien ilyen maijunkfűjla kisemberek sá ne szoruljunk <i bennünket min-din kizsákmányoltnayygazdákru-
Nagy probléma elölt állunk: Építkezni alkarunk.
Magam is 50 köbméter követ vettem már — mondja Csiszár gazda , most a község utján, az Országos Házépítő Szövetkezethez fordulunk segítségért.
Bizony a
muüban a tildőbsi
pu.szlilolla a szegény cmlserl, az állam semmi gondot nem fordított arra. hogy a dolgozók egészséges épületben lakjanak, no meg arról szó sem lehetett, hogy kölcsönt adlak volna nekünk építkezésre. A
mi dolgunk csak az volt, hogy húzzuk az igát —.mondja szomorúim Horváth János.
.1 népi deinokrácvi elU\'nben ezen <i tfiren i» neijlt bennúnkrt
- udj.t mcf{ u választ Csiszár l.ujos.
Hu a iiu\'gyx: bármely részéU-n szrlk\'kinlünk községeinklivn,ugyanaz a kéji tárul elénk, mint Mihály-fán.
Szorgalmas kispnraszljaink lx:-csülelcscn teljesítik a demokráciával szemlK-n kölelességüket, szorgalmasan müvelik földjüket, állalállo\' mányuk szé[K-n gyarapodik,ugyanakkor zsíros parasztjaink uszitanuk, rémhíreket suttognak, lazítanak — igaz? hogy egyre ke\\\'esebb eredmény nyel — szabotálják a beszolgáltatást. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy
némely re^kciás közhivatalnok
nem egy alkalommal még elő is se-giti aknamunkájukat.
Jogos, szorgalmas és ljecsük-tes kisparasztságunk követelése: Minél hamarabb rendet kell teremteni a zsíros parasztság frontján. (J. /.)
Egyetlen államrend sem becsiilte ugy meg
a bírák függetlenségét és szabadságát
MINT A NÉPI DEMOKRÁCIA
Oeiktdtták Dr. Korpos Ádámot a nagyv&nizsal törvénynek uj elnökét
Vasárnap déli rjónikora nuyy-kíinlzMil Törvényház íüliirjo uJásl lermiMx\'ii rendkívüli lelje* üUV lur-tolt u lArvéityk.y.Ok. A Ivljvs úliintn iinnvpiMyvs ki\'ixiU\'k közült Iktalli\'ik lw ti iuiK,vkiuil/.sal lörvényhzrk elnökévé dr. Korpm Ádámot, u k\'U\'iiycl JúrAishlrÓMty volt elnökét.
Az uj törvényszéki elnököt eskü\' tétele\' után dr. Almássy (iyulu tör^ vényszéld tanácselnök, u törvény¦\' szék összes dolgozóinak nevélien üdvözölte!
— Dr. Korpos Ádámot jól ismerjük Nagykanizsán, hiszen pályafutása, amely alatt mindig a nép érdekében szolgált, az itteni törvényszékről indult ki — mondott* —, aztán kérte azTjj-törvényszéki elnököt, hogy bízzon bennük és vezesse a birói kart.
Ezután dr. Kocsis Mihály, a pécsi Ítélőtábla elnöke üdvözölte dr. Korpos törvényszéki elnököt: A magyar bírói kar demokratikus átalakulásának, egyik jelentős epizódjának nevezte dr. Korpos Ádám elnök beiktatását és kérte a nagykanizsai birói kart, hogy mindig a dolgozó nép érdekeinek szemelőttartásával lássák el a jogvédelem és igazságszolgáltatás feielősségteljes feladatát.
Altán • blról tllgftlltntigril bttxtlt tt klemtlte, hogy tohi »»mmllél» Élltmrtnd n«m bioiülK mtg upy I blról unbtdiigot *• fOgg*lliniég*l, mini épjitn « népi dtmokritlkui álUmtormi.
l\'Vlhlvlu a hlrrtknt, a vilros vcw1-tfiséjjOl,. a prtrlokat, » népi nxom-kot, lilzíuinnk ii>! uj lörvényuzékl vl-tiökln\'11, legNenok várukoziíssal működése Iráni és nem fognak csu-h\'idnl.
A nagykanizsai államügyészség részéről dr. Takács .lózscf állam-ügyész mondott üdvözlő beszédet, majd Lukács Béla főhadnagy a nagykanizsai fogház személyzete nevében köszöntötte dr. Korpos Ádámot. Dr. Fülöp György, az ügyvédi kamara részéről beszélt, és kiemel; te, hogy a nagykanizsai ügyvédi kar mindenben támogatja majd az uj törvényszéki elnököt
Dr. Korpos Ádám ezután, nagy-székfoglaló beszédében a kapitalista álLamrend és a szocializmus bi-rói tevékenységének különbözőségéről beszélt,"s ígéretet tett, hogy legjobb tudásához, a nép igazságához híven, marxista bíróhoz méltóan vezeti majd a nagykanizsai törvényszéket.
Az ünnepi ülést dr. Almássy Gyula tőrvényszéki tanácselnök zárlnbe
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
————— Mersf be —————
Olotó érakl — ts*lld klaiolgáláai Kadveiö flsatéal téllételeki Nagybanimmá, Aüy Endre-uf 4. mm.
fl nagykanizsai képzőművészeti kiállítás
Irta: Pogány ü, Gábor
A kiállítás i^on fontos vúllalkozúa vo t mind muwsá.ÜH, műid Mptítmií; Víjiwt: tokintiítlwn. A muitra. vunut-kozó tíirtoiKvIiiii unyutf nu>i{f<v<ol4 rt\'j^oszlÓBm\'i nmujii lú!iot o^v lioly-lürlónet; iniixouiniiali. A l(i\'|)/.óinü-vúszut lo.jüBÍUnéii\\oi viitzonv aktiv müvíiinzoti óot kiópitótóro odnuk
ódt
í t iópitótóro
módot. ,
A kiúüitó iiiUvÚNKck alkotiintti azt bizonyitotUlí, hogy a fúvároHon ki-vül is foivik orodnióiiyoB niflvówcoti UJvókony»Ú!» s liogy kultúrái is túny-kodóío.nk deientialiüáláaúra *»;iú-rd, l>úzisokat talúiunk szerto az ország-lan. Ki-t»űjrto!eíl, hosv a Vemuttitott képek ú» szobi-ok niagütöttók azt a murtókoi, amil)ől kiindulva éi-tikes foj.;ódésie cs számottevő gazdagodásra van kiiátás.
A nagykanizsai művészeken kívül a _ környék és a távolabbi vidókok kéjx\\\'ise.ói, Zaiuegei-szei, Keszthely, Pája.. Pfcs müvészoinek a j^leniútB szintóu üiztöiizóicg liatliat a. képzőművészeti munká.iodás megszerve-zésóje. F\'igvecmre méltó szinvona^ lat jeientctt A. Tóth Sándor pápai festő anyagának fe.soi-akoztatása, de a közoktatásügyi minisztérium részéről támoyiatásban részesített keszthelyi .Mikus Gvuía is liozzá-íárul a táriat süeréBez. ¦ A tolybeiiek közül komoly Ígéretet mutató tehetség Ponsrráezné Ja-ixjís Ilona, aki rövid Uloís* tartó ta-niilniinya: eilonéno gazdag festői képzoetrö. és lioheiikont biztos kép-a.kotó készségről tosz tanúbizonyságot. Szineiiiok toimeszetossége, tó-jiusanmlc finomsága, lielyos szor-kosztó órzéko a további stúdiumok foi\\aauin orrtzúgos jpioutósógü tolje-bithii\'nyoklioz vozothot. Módot kell ft:lni o íi;ilaJ niüvó-sziiok a további óiiikóiizv^iij, a h/ulix/orü .ukoá/.áxra,
Til)O t Jolán ui;\\aiK\'iJ(i.k mogbiü-haló Ii6|«.imi«\'m\'ki(l. UinuHküdott, iiral i^>úiiw^\' u\'Vi\'ntri\'xl haiii;uuiro*túii«
U k(JllU!IU!i(kÚ4Oll UII U kifüjOtlÓH CTO-
j".\'-K láv\'ilju iiiüluiil>\'\'i>i\'\'t, lialouh Uvula vtií\'PKtim\'nyol n,z utinoii/fó-
VtKUK ll<lUU<Ol( fO UU.i.\'O/fiíÚiMUl iiUloi
vúito/ftloliat ór ol. KUlüiiöxou »l)ultt-ion<- i\'. it\'vfi^\'Bcn Itíimiyoil m«j((uldi\'H* ónloniol emlitóst,
]). Kú.dor Hó/* szoiimi ft dnimal csoloknióny (\'« érzouui Tütötteóg !«>¦ ri\'itfzitettséigóbcn mutatkoznak ki-nióaknak. /árt kompozícióiban, ritka foszültuég éa boiuó indulat ölt testet. Olyan ^¦ónJiek eze\'L» nK>l\\-ek a &zobrús\'zatot kivezetik a. semleges mintázgatás és azépelcés zárt köréből s \'eleven, aktuál:s problémák nnegiagadására teszik alkalmassá.
Ubi a többiek is, szinte valameny-nyien egyénenként és eg\\üttosen oN-an munkát végeztek, ami a ma-g\\ar ku.tura szempontjából, annak eitei4jedéae céljából flwidkivüi kívánatos és termékeny. Nem kétséges, ¦hogy a gazdasági viszonyok további megszilárdulásával feltáruló perspektívákat ezek a művészek, a nagv kanizsaiak éppen ugy, mint a fővárosiak és a haza mas vidékein működő tehetségek, sikerrel fogják tudni felhasználni. Az adortBaL|ok megvannak hozzá, csak élni BeU vele. Érdeme e kiállítás rendezőjének, hogy a kiosztott talentumok gyürriölcööztetésére módot nyuj.tot-
Á Fővárosi Képtár a kiallitáa anyagából a következő műtárgyakat vúsáfOlta mejf (fvüjtoméiiye reBzóro: Tibort Jolán: Os\'zi erdő, Poiwrác«né JaroM Ilona: Erdei ut, liulojfh Gyula: Ba.aton, ü, Káldor W>w. AK»/onv»zo;i<l*!Íui», A, Tóth K4n-dor: i:jj«ié
5npttmt>«r 7, k*dd »Am ki!. Kuni virtinuk. Prot Kcglm, U)g0r6g Sifcanl.
* IMI Zrínyi Mlklói hami i ltohintu ¦ ulgitvltt várbólUJ ZALA
1946. szeptember 7
svout
Négy telitalálat a Totón
A 1otó-fo>jactós mull heti fordulójára 2.->K.l(M) szelvény érkezeit. A szelvények közölt I darál) teliUihUat volt, egycnkénl 1)1.000 forint nyereménnyel. 11 laliilatos swlvé.ny Ilii
darab volt, ezek 840 forintot kapnak. 10 találnlos szelvény 1121 darál) volt, 70 forint nyereményt kapnak. Az eredményekben valószínűleg kisebb változás lesz.
MAOHT—Posta* 2:1 (1:0)
A MAOUT: KovíU\'s •- Ilorválli, JloisVIi - Oláh, Nómdli, \\ok,v •-l\'<illii(ji\'r, l.rtxiir, Imrl, l-"<>rnAt\'«, \'IVIJ fltixwilllllrt.su cwipnlu n«ny küxdc-lom ulilu s/A\'p j.Uékknl hlxlns.in uvi\'i\'.le li\' M. dliiziikoilotliin jiUs/.i\'i rostást.
Vultoxnlns jiílík tilAil at. olm\'l léi-ldii 11. [K\'rcélH\'ii Imrl n<Mjiival vc-totóshoz jnt n kanizsai csapnt, majd Bzünet iilún a (i-ik |>erel)cn Téli
p lovéscwl l2:0-rts vozolósru lösz itjsorl ii MAOHT. A kóI ulán roljftn a I\'oKtri* U ót n 20. |H\'rclx.>n T&Wte Húljáviil lx\'iUIIIJílk ii vi\'^crcdmcnyl, Az utolsó iwrcx\'kU\'ii iiiiKy küwlc-lom folyik níliulkól ré.sxn\'íl, do az nem vAltozIk.
A MAOHT ezzel az értékes győzelmével a bajnoki tabella élére került.
KMTE—NVTE 3:3 (2:0)
NVTE: Róka — Somai, Munkácsy — liaoph II., Németh, Placskó
— Sztraka, Takács, Haiogh I., *Tura Kocsis.
K.MTK: Karcza-ri — Zsoldos,. (Lietoc — Hanga, Lukics, Horváth
— Uvörgv, Kovács, Kiás, Ditrói, Szellő. "
Az e\'.só percok mezőnyjátéka után feljön a kaposvári csapat. A 12. percben Hanga hátulról kxuloít labdájával Kiss. kiugrik. Róka merész be.evetódésse. ugrik a labd.iért oj^an szerencsétlenül, hogy a kíizépcsatár a Vasút kapusát féjiieruiqa. Kákát kiviszik, helyette Túra "tul be a kapui*. A Vasút vúíleiine meginog és Dirrói frvong© lövésévé, mep-szorzi a K.\\lTE vezotóst. 1:0. A 25. nercben lióka visszajön. A ii-tók Joezd komúnnvó válni. A 29. percben formás K.\\ITE támadás vú-Bún Kitts stop tcó.t ló Kóka uicllott
p. Az NV\'ÍE.pori-okro vinazao«ik. z NVTE agyiii tiunadíVsa vé({úii /.koíIoh kózwo. üti lo a lnlxltit. A nuc^té\'t 11-ottt Kocííh moilóluvi.
Szünot uuin u KMTE vó.looml* vonul. A kimwu/jat/\'k noha durva-(•Tutim ciiap út. A 1h. |«Tcl«a u KMTE kapuja olML to.oíiitmik "• két e»ft[iat jálókonni. A lubda íiir-
hrednninyek :
rTomjicviros—Kistoxt k 1 (2:1), Sajsod—S*I13TÜ 8:8 (1:0), Eiok-tromos—Lokonioti* 8:0 (1:0), BV-SE—PBTC 8:8 (8:1), PVSK— Mcszliert Dinamó 1:0 (1:0), MAV DAC—SZAK 8:1 (1:0), Újpest-Tatabánya 5:1 (2:0), ETO—Haladás 8:2"(1:2), GSE—Sorokaár 3:2 (2:0), >ITK—JIATEOSZ 3:0 (.0:0), NVTE II.—KMTE II. 5:1 (2:0), MAORT II.—Balatonlolle 5:0 (1:0), NTE^Tab 2:1 (0:1), Sáska— Balatonkiliti 8:2 (1:1), Sz. MÁV—Komárom. 3:0 LJ.:0).
¦ Mísgé.énkülo déli, délnyus\'ati, később nyugati szél, változó ielhózet, több helyen, fó-eg nyugaton eső, esetleg zivatar. A hőmérBokiet nyugaton kissé c&kken, keleten ostn változik iónyegesen.
malomipari könyvek
V*mloljngyzé«l könyv Sabonarakiár „ VAmdaralail „
Órlaményraktir „ örIAil (malter) „
kaphatók
Közgazdasági Rt. nyomdájában Nagykanizsa, Fő ut 5. Telefon 3!
Nyirildk Hlélkozóh.ly, Bilitonf»ny-vman T6th-fél* bilitonv»nyv»«l VlgtcM-btn. Hló»9-rt»ltg ét*l*k. Hfl»U6 Italok Zan».
telén Túra elé koríil, akinek hatal mas l»inl)ája íiálóban köt ki. 2:1. A 29. perchien Sztraka lövését Hanga ököllel vágja vissza a mezőnybe. Ujabb 11-es. Ezt Takács biztosan lövi a hii.óba. 2:2. Na^v harc alakul ki ezután. A 33. percben Szellő sarkos lövését lioka a hááóba üti. 3:2. A 37. percben Túra a liálóla ruirja a labdát. 3:3.
Izzó haiigulatban^ sok duiraság-gal tarkított mérkőzésen az NVTE váratiaivu» csődött mondott. A pécsi gyözeicm. után mindenki sokkai, de sókkal jobb játékot várt a hazai kék-foherektói. Koka sérülése ellenére is megfelelt, bár hibázott is. A köz vet .en védelem, kétsógboojtóon g\\engéii működött. 15a.o;;h 11. yoit a\' c«i]>at ogvet^n megbizbató játékosa. A csatárok lélek" nélkül, ez ints ("nbizaomvesztTO játszottak.
A vondégok laftjobbja;: Lukács, /tOidus é«i Sasollö. Óik nagyon jíNüiigén működött. EnVytoion, lia-láiozei aii liinitikodáHU noi^i tptizi ai-kaiiUiú arra, licy;. komo.yubb
Zalaegerszeg várps hirdetménye
Közhírré teszem, hogy minden termelő, aki \'búzát, rozsot, árpát vasy zabkészletBt Totúsre kivan felhasználni, köteles a keszletet votés oiótt mogtisztitíkni, illetóleg, ha vo-tóniasrtisztit(\'igóp])Oi nem rendelkezik, köto\'jos mogtisztittatni.
A tisztítást ugy koU vésezni, hojry a búza, rozs, illótőleí; árpa vetőmag tisztasáííi fóka legalább 071b., a zali \' ti«ztíutMgi foka Ut>oo lo-
_ Aki woUVn.airtinzt:t<Vgép]x>l twob, roMlft, triftr, tt/x\'iolóroitta\') roiKlo.kozik, kötő oh azt üw>mk(\'\'|x>tt úillm IioInoxiií, ítaomtan tjutnni, ii toritio (Vk liltal tlurtiuW cfii- úladott wtj\'uinw tln/ti- u y>
KÜ!
A L\'^ptuft^lonoxiuxk o/, n ki">t(i!««-ts\'v1 m;iKltufiliií fcimúll. mitf a yo-tóniAirtiHKfiti\'iuóp to.jott kiliiui/.núliwia lii/.toxitva nincs.
Ha a gé|jtulnj<lonog önliibájnn kiyül nem tudja gé|x\'\'t üzcmkvpce úl lapot l>a hclvozni vagy ü/x>nil»n tartani, tartozik azt a terme.ési bi-zottsi\'igivak (Városháza I. 5.) hala-déktaanui. bejelenteni.
Ebben az osethon a tulajdonjog fenntartása mellett a termelési bi-zott>áir a Földmüvcsezr;votkezet utján rondl»hozatja és üaem!» lielyozi a gépet.
Abl\'an az eaetben. ha a tisztítógép tuajdonoíOk (inhii>ájukl>ől üzemképes álla|)Otba nem hoznák a gépüket, vagy azt üzemien pem tartanák, el-lejtenék, szándékosan m^írroniráinák, vajry a gép hibáját Ijo nem jelentőnek, a .gépet a termelési bizottság elkolrazza és ugyancaak a Köldmii-vosBzövotkezet utján hozatja rendbe.
H<a a terme\'ók a vetómagtl»ztitLÍei köte ozotteégüknek a.kalmas eszköz hiányáiien önhibájukon kivül eleget tonn; nem tudnak, kötőiének ezt a termo ó.rl bizottságnak luviudéktaln>-nul hejolontoni, de leílié*\'>lit) 8 napon l».ii., amely gondoskodni fog a tisztításra a.ka\'nwa eszköz kijelö-
mröi.
Akt a je\'en rojidolko/otinck y nőm lösz, amcnnvilon ciiookményo BiilyoHabb büntotuH a.á nom, üdik, 0 liéi\'ap: o>.ári\'u*tv. büntetőn ló.
Csak ezen a héten lehet téláron Budapestre utazni
A/. i\'Kcsz ország K beszól u p\'iinlckcn megnyílt Budu-pesti Őszi Vásár szépségérül és mesebeli gazdagságáról. Mindenkinek érdeke lelulazni Uudai>eslrc és megnézni ezt a piirallunul olcsú vásárt, ahol mlndon tárgy meg is vásárolható. A féláru utazásra és sokegyéb jelentős kedvezmény igénybevételére jogositó vásárigazolvány országszerte kapható és ilyet mindenki szerezhet magának. A féláru utazási kedvezmény Budapestre szep-
temlxsr 13-ának déli 12 órájáig, Budapestről vissza szeplcmlor 10-úauk íjszaku Yi órájúig érvényes. A vásár naponta reggel 8-tól eslo 7 óráig áll nyílva és Ivétfőn, szeptember 13-án este zárul.
A vidékről Budaijestre érkezők keressék fel a pályaudvarokon a Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának, vagy az IBL\'Sz-nak a kirendeltségét, ahol azonnal kaphatnak megfelelő szálláskiutalást.
Szilvát
szest főzést célra minden mennyiségben vásárol napi áron
Dunántúli SstesxQyár
Kagykanlxaa, Sxabadadg-iér 12. Telefon 1-19.
Ne bosszankodjon,
ha zavar van a gázberendezésével!
Szereltessen fel finis „VíntscQ"-rendszeri
Resií i: Czvetkú Gyula uOrezetÉklÉteiltfiIs szereififiz«se
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM.
NÉP-FILMSZINHAZ
Szept. 6-án, 7-éo, hétifin, kedden
Volga — Volga
D«l, z«n«, tánc
Fényes kl«érömü«o» Il«ad«*ok 7 és 9 órak»r.
Tűzifa
klctlnybtn 4i nigybin
Sárec*
l«k*r«ik*dOnél
Nagykanizsa, Zrínyi M.-u. 30.
Néityizobán, lürdrtuzobái
lakást keresek.
Közvetítőt Is díjazom.
Szabó Antal iiilele, Fö-yt,\'5.
" flz összes
malomipari könyvek
<* Vámfeljegyzési könyv o Gahmaraktár „ a ^ Vámiiarálási ¦ Űrfeményraktár „ e Őrlési (malter) „
kaphatok
Közgazdasági Rt. nyomdájában Nagykanizsa Főút 5. Telefon 31
APKÓUIRDKTÉSEK
MUliOr likoliborénij 28 forint, iillttt-penjje 10 db 3-AO forint. Rouű«mcnir» «v4-cukAi vcticnvlrbun • n«gy»«nlml Plllé* rn B«i..rb«n I ___ ____U»l
KtUiuMl módin lakéit kctrKk, ÍÍ1T töleg tlc.eiíVék itb. B*vcbbct „IBUSZ"-yivllion, vmutil omái. 1(22
AlMrlall uokát kertiek ¦nélkül, Clm • kinltul klidéban.
butoml vigy
Önálló, IpartgazolTinnyt! rendelkeifl nOI txabé vafjok I.ikítsil randckti* tértat keresek Címeket a kanizsai klídubi kérek.
1532
Megbízástól elidé ér»n alul nagyobbméreti 2 alltőa CBlkótüihalr- Vendéglő éa natyobk hiztartis részére kiválóan alkalmai. Megtekinthető Sonogyt B6li-u. 45., lakatoimíhely. ________^5»
ívtLUji gTüm»lcaIalekol« réajére megblláaból gyUmőlcsfaiendeléstket yaa lel Mohácsi Tamás, PeléH u 57. 1534
EUdáwa kéxretliek néhánj eladó osaikomf.rtos bekőltűzhatő rnafinháMt Ezenkívül a város minden részen ttDD eladó kisebi-nagyobb caaládihízit, üzletháiat, házhelyekét szép gylmolcsassel. Hor^éth ingatlanlorfalml lrada, Sugár-ut 42.
Alnatároláira alkalmai helyliéget keresek. Cira a kanUsal kiadóban. 1538
AH( használt stlllyeutís ugy SlBSar varrógép elad*. Nlt., Kfilcstyu. 6. 1538
Használt aranytárgyat i legmagasabb napi áron vesz Gál ékszerész, Fő-ut 13. 1539
ZALA politikai napilap.
Felelős szerkesztő és felelős kiadó :
Bencxe-Jenö
Deák r«r«nc-tér la Ttlcfoa : H *|UI: Pó*jt &. Teltfon : Jl
HyWBatatt ¦ K6igat4nagl R.-T. l._w.
oy*fn4áí*Mni N«sy1(*nlxun-NywnMért tald: Sztndríi OetaUjj övloíyaui 206.
li?48. szeptember 8. szerda
Ára 80 fillér
ZALA
A képzőművészeti és muzeális kiállítás napirendje
Délelölt a órától 1 órila
tárlatvazetfi : NEMECZ JÓZSEF festőművész. Délytén 4 órátél 7 óráig
tárlatvtzstfi : BALOGH GYULA festSművész. Múzeumi vezeti : K. NAQY LÁSZLÓ muzeumfir.
SZEPTEMBER 12 8
Zalaeprszey 700 éves fennállásának ünnepe
7.al.vi»\'n>a\'ji. a liöcsej-vidOk kíiz-j>oiilj:i i\'uW iiiinepsétfckiv készül. A város lu(százéves évfordulóján mél-lo :;:ó,:(iii emlékezik mo>! történelmi múltjáról. Az ejjész vármegye nany fi^vclfiüim\'l kiséri ;i/.okal az cluké-.s/ülelcki\'l, melyeket a város dol«o-7i\'ii iia.^y lelkesedéssel és odaadó munkával végeznek az ünnepi hét sikert\' érdekéiien. Jelentős lesz ez a imijmozdtilás a város életélicn an-nTil is inkább, mert első alkalom arra. lio^v a munkásság, paraszt: Sii^ t-s u haladó .szellemű érlelmi-scí; legjobbjai összefoglak Z.il;">l an. liojjr ::iegmulassák, mit nyújtott a
zalai föld a városnak, szorgalmas parasztságunk áldozatos munkája nyomán. Mii alkotott az ipari munkásság a hároméves terv eddig eLj telt idején, hogy boldogulJiasson a falu né|>e.
IX- felsorakozik az értelmiség is, hogy megmutassa, mii dolgozott eddig, hogy együtt haladhasson az ipari munkássággal és parasztsággal az egyetemes emlicri kultúra utján. Az ünnepi hél alkalmával hatalmas mezőgazdasági, művelődési és .ipari kiállítások lesznek, bizonyságul a demokráciánknak az ujjáépité-s \'.erén elért ercdmínyVi-
nck.
ürtutay Gyula kultuszminiszter darára nagy elfoglaltságának, igérc-tel leli, hogy a zalaegerszegi eente-náris hitel, szeptember 12-én személyesen nyitja meg. Kovács Máié államtitkár, a megnyitó ünnepségekre lejelentette érkezését.
Az ünnepi hét eenlenáris kiáll i-lásail az alkotó munka ünnepévé avatják a zalai őstermelés, ipar, ke-reskcileelem és művészei alkotásainak bemutatásai. A |iazar program bőséges látnivalót nyújt az ünnepi hét minden napján a város vendégeinek.
svií újság az országban?
Tegnap a luihVívmirr zlérinmlmn ünnepélyes külső^é_cl< közöli kicseréllek a maavsir-lengyt-l barílsáijics c/jyüllinüUő-lé.si eívczmínv ra\'iiká-ciós okmányait. Rákosi Mátyás ml-nisztcivlnökhelvellcs, a kiiiiíqyróf nkztérium ftleij/lr-ncs vpzeifsével nie::bÍ7Oll n-.lni^z\'e- raimita\'o\'.t.hogy ez a szerződés nemcsak a lengyel és a niaíyar köztársaság viszonyában nyit uj fejezetet, hanem komoly lénvczöje eyész Kurópa békéjének.

Az értelmiségi szabadszervezet szeptember 10-én nagygyűlést tart Budapesten. A pénteki nagygyűlésen a magyar értelmiség legjobbjai beszámolnak a wroclavi értelmiségi világkongresszus tapasztalatairól.
a csiitürtnkön mesnyiíó mezösaztíassgi értekezlet Megváltoztatják a címeket és rangokat
a dolgozó parasztság donio kérdéseivel foglalkozik tmgunui
Keresztes Mihály államtitkár nyilatkozata
r.ajv érdeklődés nyii-vilnui niOi; a csüti\'irt>">kön kozdóiló or? «á2O9 meziV/a);ilaí>anL icrnic ési ér-teiiezlet iránt, a:r.o.\\ iiioutiirgj-aj Di.jiúcn fontos n.oz<Vs;aü(ia»u!;i tór-dáat. Az érW)kez.et, jo.ontusógúröl Kcroszics .Miliáiy úilaaiiit:iár a kö-n.\'tkozóket momfutta:
— Az értokoz ot jo^ontjstw aibtian á:I, lioify előnZíVr fordult oM, hogy .1 \'.\'() dm.ü\\viO>ÜLvi kormányzat a dol-^x)zó parasztsiv; bevonatúval Uir-j
>jp j{ íjjí
i\'érdéseit. A ma.Uiaii i,\\-on Ortikon-ioi iiom \\xi.t. Az órtokoiiloton nom-i-.-ak az őszi szánlási &> vetési proh-:é:iiii!;a\'. túrgjaiiúk :ne^, liai-.oni fogja, nozuaiv a íüIdiiiiivOfS/iivotkozeteJc kér<ljsc\\iel ie. Az értokczietea a dol-í»/.ó parasztság ^egjoubjai, a minta-Kaziláli is e.niondjiiü errúi a kérdes-rO; \\ciomújiyüket. Ezok a íe-lszóia-..iroii bizomitják. be, hogy a doi-,.o/.o pai-asztsa^r fe.emeiikedéscnek og>etlen útja az önkóntas szövetkezésen ftiapu;. Akik máx gyakorlatban ismerik a földmüveeszövetkezBtek nagy jeientóeégtít, azok tartanak oió-adaöt a szövetkezHtí kérdésről. Az értekezlet tehát nem egyszerű ter-
meós! Ortokoziot lösz, hanoin a do±-pai-asztsiii; na^y é« döntó kér-
\\X)i Í8 ít
Illetékesek most dolgozzák ki részletesen a közhivatali cimek és rangok egyszerűsítésének lervét. A terv szerint minden közhivatali alkalmazott ténylegesen végzett munkájának megtelelö cimet kap. A mi-
Az uj francia kormány első intézkedési a kenyér árának felemelése és a B-lista volt
A Irasi\'Ia muikAssac továbbra Is sztrájkokat roadezett és a Javtl-io t-í»valvul «h u h.<\'Ztilrf<a«»iíl etoükhöz lútexott táTlraiukkal tlllakoilk u dollarcHbiludok u) kortnáuva •llao-
Pé/dtt/an felháborodást keltett a francia népben, hogjr ugyanaz
a minisztertanács, amely a 2500 framkos rendkívüli pótléket
megszavazta, szeptember IStől 35 frankcan állapította meg egy
kllogram kenyér arát.
A koraáay e:oatározt*, hogy lényegesen csökkenti az alkalmazottak gzáMkt a idId szt*rlumukban.
A. CGT közpoml vezetősége közleményt adott ki, hogy a kormány 2500 Iraakes sui2«lve tHiajrieakfpuD beszerzési tagélv. amelyet a mazfí-aazdaaágl munkásakra n«m ak»riav kltarjesí.tenl. A CGT köratalta, hogy a segély kiutalását a mazöga/daságl munkasokra Is aikalmuzzák.
A szuv]et sajtó élénken lu^laikozlk a tranclaorsxágl eseményekkel. A Pravda «2t Írja, bogy Schumaa program]* itm egyék, mlat Rejaaud ierv»»tk meyvalóslcasa. A monopolista muuxásellenuR terv lahetövé akarja tenal, koifT a francia Ipart teljesen az amerikai nagytőkébei láncolja, amely Franciaországot gyarmati sorsba taszltaaa.
Scbuman programja Washington programja és nem a baladó munkássig érdekelt képviseli.
A munkásság tlltakesása egyre erősebb lesz és olyan kormányprogramot követel, amely a lraocla munkások érdekelt valósltja meg.
niszleri cimek és rangok" egyszerűsítésével kapcsolalban a következőket közölték:
A miniszteri és államtitkári rangok megmaradnak, de a miniszteri osztályfőnöki fokozat megszűnik. A miniszteri osztályfőnöki rang és a miniszteri tanácsosi elnevezés helyébe az állanitanácsosi rang lép. Megszűnik a miniszteri oszlálytanácsosi fokozat. Osztálytanácsosok, osztályvezetők lesznek. Nem lesz több miniszteri titkár, hanem csak egy tényleges miniszteri titkár. A többiek miniszteri előadói rangot kaptak. Megmarad a miniszteri fogalmazói elnevezés. A közhivatali cimek és rangok egyszerüsitésével kapcsolatos tárgyalások gyors ütem-ben haladnak.
Nagy Imre az országgyűlés elnöke i\'ogadla Horváth Ivánt, Csehszlovákia uj budapesti követét és hosz-szabb szíves beszélgetést folytatott
vele.
\'Várható Időjárás
Megó.énküiő déli, délnyugati, később iívugati saél, felhős ido, több-feié, elsősorban nyugaton esó zivatar, a hőmérséklet nyugat csökken.
AZ ORVOSTUDOMÁNY NEMZETKÖZI
mondotta Haldane prefesszor a budapesti kongresszuson
Haldane professzor, a világhírű angol biológus a budapesti nemzetközi orvoskongresszuson tartott, beszédében rámutatott, hogy az orvostudomány mindig nemzetközi volt. — Semmelweis sok ezer angol anyának az életét mentette meg és remélem, hogy a penicilin sok ezer magyar egészségét adla vissza.
Valamennyi ország tudósainak együtt kell müködniők a béke .megőrzéséért folytatott küzdelemben.
híreket hallottam, hogy Amerikában olyan tu-
dóHik, akik n büktérium-hábo-rut készítik elő- iía igaz ez, akkor ki kell jelentenem, hogy ezek a tudósok -époly ellenségei az emberiségnek, mint azok az oruosok, akik Ausschwitzban és . a többi haiálíáborokban közreműködtek az ártatlanok meg; gyilkolásában.
Remélem, hogy ez a kongresszus nemcsak az orvostudomány fejlődését fogja szolgálni, hanem megerősíti az együttműködést a világ valamennyi orvosa között
Dominika köztársaságiul kiutasították a hazaáruló Lítses Vilnwst
A népbiróság távollétében 15 évi fegyházra itéjte a Ferrotechnikavolt vezérigazgatóját, aki az amerikai Dominika köztársaságba szökött Ugyanazon a napon, amikor a nép-biróság súlyosan elitélte a szökött hazaárulót, hivatalos értesítés ér-^<ezett Dominika köztársaságból^, hogy a 15 évre elitélt hazaárulót és ipari kéme^kiutasitották a kis köztársaság területéről és fegyveres kísérettel áttették a határon. A Budapestre küldött jelentés szerint azért utasították ki, mert nem tudott eleget tenni vállalt kötelezettségének, hogy ipari terve megvalósitásához
140 munkást szállít Magyarországról Dominika köztársaságba.
GAZDÁK FIGYELEM! A vetőmag biztosítása
üg-véuen Nagy József polgármester holnap délután fél 4 órakor Kiska-nizsán az Olvasókörben, délután 6 órakor Nagrkanizsán a városháaa tanácstermében gyűlést tart. A gyűlésre meghívja az összes termelő gazdákat, az UFOSZj,** FÉKOSZ, a Terme és i Bizottság, a Nemzeti Bizottság, a pártok és a népi szervek képviselőit.
E rendkivül fontos megbeszélésre valamennyi gazda saját érdekében jelenjen meg.ZALA
1846 -szeptember S.
A MEGYEI SZŐVE IKEZETI KOS FERENCIÁN
Lakatos Dezső az MDP megyei titkára
• ÉLESEN BÍRÁLTA A ZALAI SZÖVETKEZETEKET „Csak jél működé szövetkezetek védik meg a parasztságát a kizsákmányoléktél"
A Za a t.\'gnap: szám..i!»n rcsziolos tudósítást irt a zalaegerszegi MDP meg\\e: szövetkezed koniononciájá-ról. Tegnap: számunkban Koi\\»ttes i Mihály iiilaintitkár-jiairy beszédével • foglalkoztunk, amelyben kitért a t:T-niCH*szöix}tlu3zotok i>cl;ithatatlan jo-tentö.-égére és megállapította, hogy Dao\'< a szövotkczolek lesznek hivatva arra. Iio_r\\\' a fö.ddcl dolgozó népot nvgvédjék MiiiHlciifó.o kizsákmányolással sy.emiien ;\'¦¦!> olyan jólétet to-•pomtseiiol; a falun, a-mino iné.\' nőin volt péida. Keresztos Mihály államtitkár nojf.v tetszéssel fog:uk.tt l>.\'szá-moiója iiiún a Magyar Doíirozók Pártjának zalainegvoititkúra, Lakatos i)ozsó oinc.ko:íott szólásra és a szövetkezetek szervezeti kérdéseiről beszé.t: ,r
Mindonoko.ótl me,\'tí«lapitotto.hogy a mu.tban \'2-l.s olyan szövetkezőt működött a medvében, ame.yok a faiU klzsúkmAnyo\'ó öleméinek a ko-zciien roKak. A foiszalmdujiis óta 160 uj szövetkezet akkuit ős o/.ck már a dolgozó guirasztüúg érdekeit képviee.ik.
Passzul mükedtek eddig « zalai szövetkezetek
Vázolta a niet^e szövetkezeti! életének a.akuuWit\' és megállapitotta, ho^\\ a szövetkezetek jol»ntékony része nem folytatott a lOgutóbhi időkig sem megíeié.ö munkát. Kol-hi\'Vla a ügyeimet a tőkés 1>?tavas FCszé.yóic, ami több szövetkezőinél
;neg is mutatkozott. Tényként szögezte ¦&, hogy a megyéién kazán jól doigozó szövetkezet nincs, mórt legtöbb" szövetkezet árue_oez-tásra lendozkodetl be. A rosszui mü-ködú szövetkezetekre példákat is ho-¦ zott fei Lakatos Dezsó. Fcasarolt több o.ye:i szövetkezetet, anucivok vezetésében a.apvctő hiihók volitsik és ameiyek kiküszöbölésére mindent mcsr ke.l tonnL i
— A szövotkozetekben — mondotta - .o keil küzdeni azokat a veszélyeket, amé.yeket a bennlúvó megbízhatatlan eiemek jelentenuk.
Az ht^itt feJolhetó szektáns-ve-8zéiyTÓ. is o?s//\'lt, ami megnehezíti a szüvotföaetok munkáját, de népszerűségét som segiti eio.
Megérni itotte, hogy sok o.yaii szövetkezőt its van a megyéién, amelyokot a lielyi MUP szervezőt lie.yos szövetkezeti poiiukúja sogitett a ío.-emelkodós útjára.
Hők szerepe a szivetkezetekben
Hosszasan foglalkozott ezután a> uók szoTopóvcl i» a szövetkozotekbon. Felhívta a ügyeimet arra, hogy alig van a megyében olyan szövetkezet, amelvekuon\' uótagság ie van. Mcg-áua{#totta, hogy az egész falura kiterjedő szövetkezet! mozgalmat nem lehet megteremteni: asszonyok bevonása nélkül .
— Ma: konferenciánknak ezen a kérdésen ie változtatnia keJ — bzö-gezte le. — Azon keíl lennünk, hogy necsak mint szövetkezeti tagokat vonj.uk be az asszonyokat B szö-vefjazet; mozgalomba, \'hajifem he-h-et adjunk nekik az igazgatóságokban ie, sőt ha lehet, ügyvezetőként áüi&uk ókét szövetkezeteink étóre.
Behatóan foglalkozott a MSZK és a régi MOSZK vezetőinek áldatian •mtinkijaval, ami nagyban megnshe-teitetts a megye szövetkezeti é.etének kialakulását. *
— Igazi, jó szövetkezeti munka az — mondotta —, amelyen a falu dojgozó .okosságát megvédj uk a ki-zsáLmányoiókkau széniben.
Felhívta a járási, körzeti és községi MDP párttitkároiat, támogassák a szövetkezeteket munkájukban.
Örvendetes tényként áJ&apitote meg, hogy megyénkben eddig 25 szövetkezet kötött termelésii szer-zódést.
Kiifojezto ezután azt a reményét, hoirv a szövetkezőt ii konfoitMicia lehetővé teszii az oddigi hibák leküzdését és a tanulságok icvonúüávai javítani tudunk munkánkon.
— A falun egyre joblan kiéleződő osztáivharclian ép|®n a jój müködú Bzövotkezot segi-teégével tud paraszt- \' súgunk hoivtá.liit u kizsákmiinyolók-l.ai yzcinlén. Prirtszüi-vezoteiiiknok ezért keli saritonio, tímogatnla a szöwtkozetekot.
— Ha ezeket a feladatokat elvégezzük, a fe» iisnuTt liibiíkat kiküszö-ixi^jük, akkor /ul^ii vármegye szövot-ke.\'jot: niozgaiiiiiitjo.onte.kony mér-tókljen olőro vittük és czzoi megteremtettük a iehet/xségót annak, liogy a íaUin is feisziimoljuk a tőkések és kir/„sákmájiyo.ók á.lásait.
Ijakalos Dezső nagyhatású iicszá-moiója után a koufi\'iioni-.u, rósztve-\\iVnek liozziiszó.i\'tstti é-> az azukra a;Iott vá.asz kövJtkozoít.
Feíakasztolia magái eiy idős cséplőgépiuSajdüsios
mert nem tudott pontosan e/számolni a gabonává/
Nagy I^ajos, Nagykanizsa M;\\gyar u. 111 S7.. alatli lakos vasárnap délelöü, inig felesége a templomiján voll, lK\'zárkózolt ré i-srplőgi\'pjé-nok cWválorára Iclakasztolta inánál. Mire rálal.illak halott voll.
A 00 éves csíplöjíép\'i\'s Imf-sulovi-lel nem hagyod halra, ck" illetékes helyen ug>\' vélik, hogy mintegy 100 kilónyi galtoiiaiiviniyiséjjet itlas ál|a)>oll>an n.\'m vezeted\' lx\' a könyvökbe. Félt a Ick\'délii\'iiysrggL\'l járó köwlkezményeklíil s ezért meneküli a halálba. Az ügyészség kiadta n lenu-lési engedélyt.
Dr. GÁBOR ERNŐ
KITÜNTETÉSE
A Magyar Köztársaság elnöke, dr. Gábor Ernőt, Zala vármegye tiszti-föorvosál, a Közlársasági Erdem-éifin ezüst i\'okozalával tüntelte ki a közegészségügy terén végzett kimagasló munkájáért. A kitüntetést a centenáris orvoshét alkalmával n\\-ujlotlák át dr. Gábor Ernő liszti-főorvosnak.
Feiakasztottu magát a zalaegerszegi fogházban
Ifjú Khos József tófeji niKloe gazdát, mint a megyeijén annyi társát, üaioiuirejlogotesMji vádo\'.ták 9 ezórt a /aaegerszogi á»lam(u:> <\'8/«íg .etartóztatta. lir>\'átázik valaiui lífl^y iiün terhe U\' .oiftüsniorotét. mert az ü . i\'s:í.s<\'\'gi fogház coiiújáuan fol-aha-ziolUi magát. Amikor ráta áitak, mur ha.ott voít.
KüönöMiok találjuk, hogv a zala-egürszeiri fogházlAii a rabokat ilyon könnyclniü módion és fo.ülotosen o.iO:iórzik. l\'gv tudjuk, a közelmult-ban az egyik Italaira itólt cigány is szökési kisérlotol tott i\'w böi-tiwn-o.liV-j.ina.. fa át nu\'ir alaposan k liontotta, amikor a foífyőiök észrovotték.
EZ IS fl NÉPI DEMOKRÁCIÁNAK KÖSZÖNHETŐ:
nagykanizsai képzőművészek alkotásai a
FŐVÁROSI KÉPTÁRBAN
Vidéki festő; vagy szobrász s/.ámára valamikor szinte elérhelellrn vágyálom \\-oll. hogy müveivel buchuK-sli múzeumban, vagy ;ikár kiállításon szerepeljen. Csak ritkán sikerült egy-két művésznek állőrnieezen a mesterséges haláron, ami a vidéket elrekeszlelte a fővárostól, az ország művészeit életének központjától.
Ami a múltban úgyszólván lehetetlen volt, az a népi demokráciában minden nehézség nélkül megvalósul. így töriént, hogy három kanizsai festő: Pongráczné .laross Ilona, Tiboli Jolán és Óalogh (iyula, valamint egy szobrász: B. Káldor Hózsa egy-egy munkáját vásárolla meg a Fővárosi Képtár részére Pogány 0. Gá!>or, a világhirü képzömüvciizcli eszléla.
Megszólaltattuk a négy művészt, akikel ez a megtisztelt;1 lés ért: ,l>e-széljenek munkájukról, terveikről és arról, hogyan látják művészeti életünk ujabb alakulását?
Pmngrácnaé Jarott Ilonát
— Impresszionista vagyok és erre az akvarellt alkalmasabbnak tartom, mint az olajat. Iga.z, olajjal még nem is próbálkoztam. Viszont a vizfestésl nehezebbnek is tartom és talán ezért is kedvelem.
— Milyen témakör érdekeli Főleg a gyermekportré, mivel magam is pedagógus vagyok és a gyermekiélek mélységeit keresem. De szeretem általában a portrét, a tájképeket és a csendéletet is, szóval mindent, ami szép, ami szin, fény és mozgás.
— Terveim? Dolgozni, dolgozni és dolgozni, hogy tovább fejlődjek abban az irányban, amerre művészetünk jelenleg tart.
T/bolt Jolán i
— Azelőtt évekig kellett egy-egy vidéki művésznek ajánlkoznia, de mindig csak elutasításban voll része. Csak az érvényesült, aki közel voll a tűzhöz. Vidéki piktor elvc-szetl ember volt. Ma a helyünkbe jönnek és megveszik alkotásainkat. Ezt is a népi demokráciának köszönhetjük. • i .
— A szabad termeszeiét szeretem egyébként. Innen van, hogy legkedveltebb témaköröm is a tájkép. Főként vizfeslékkel dolgozom, mert ez számomra a legkönnyebben kezelhető. Előfordul azonban,
KINEVEZTÉK NAGYKANIZSA ÉS A JÁRÁS
isKolahiörseii igaagaióít
A vállát- *• közoktatásügyi mlnltztsr ¦ napokbin küldt* la • ki nevezeti »k-mányekit t Ntgykanlzti ét környéki Iskolakörzetek Igazgatóinak.
NtgyktnltMán I. körzet: Kerting Ferenc polg. Itk. tanár. II. körzet: Morvay Gyula polg. lak. tanár. III. körzet: Otonka látván. IV. körzet: Pál Jen*. V. körzet: Vandri Jenfi. VI. körzet: Burján Kálmán. VII. körzet: Varga Béla.
N*Lykinizsii Jiritt Kerpavár—Palin : Korentsy Jenő, Magyartzardahely: Bene Vendel Kltkemárom, Zalatzentbalázt: Horváth Sándor,-Ntgyréose : F»rk L*«*tó Klvécte, Qelte: Ciupxr Lajot, Qalambek: Fónay Andor, Qarobeno : Tóth Fereno, Hagykakónak: NagrráradPMIhály, Murakeretztur: Szőke István. Komárváros: Drtt-kovlos Gyűlt.
Nagykanizsán a következő tanárlét Unltól áthelyezések történtek: Dr Czomt Antalné Zalajzentmlhályról, VI. körzethez. Qerenotér Zoltánná BánokszentgyOrjy-rSI, VI. körzethez, Szabé Qyuláné Követkálról, VI. körzethez.
A kultuszminiszter Háry «Jánosné Benedek Gizellának i hirmidlk körzeti Iskolához helyettesítő tanítói megbízatást tdett.
hogy olajat is használok.
— A jövő szerinlcin u kis kéjiekó, tehát az akvarellé. Kzért ákarokeb-ben dolgozni ezután is.
Balogh GyulMi
-- Szeretem a Balatont — visszatérő témám is — és ábrázolására az akvarvlll lartom legalkalmasabbnak. De kifejezőbbnek és frissebb-• nek is lartom az olajnál, bár az olajat is szeretem.
— Hogy a Fővárosi Képtár megvásárolta a > Párás Balaton- cimü képemel, nagy megtiszteltelésnek veszem nemcsak a magam, de városom részére is. Azt hiszem, ez a tény értékmérőt jelent Nagykanizsa közönsége számára is és jobban megbecsüli művészeit, mini ahogy állalálian a vidéki művészeket becsülni szokták.
..— Az uj művészeti irányt Pogány 0. Gábor adlu meg Kanizsán. Témáimat ennek megfelelően választom meg a jövőlxcn. Az újjáépítéssel és a niunkáskérdésscl kapcsolatos képeket akarok festeni. Végül, de nem utoljára
B. Káldor Rezsit,
a kitűnő szobrászt kerestük fel abból az alkalomból, hogy a Fővárosi Képtár megvásárolja «Ast>-szonyszolidaritás« c. szobrát.
— A MNDSz áprilisi kongresz-szusán láttam a magyar és külföldi nők demokratikus összefogását és ez késztetett arra, hogy az, ebben-rejlő erőt formába öntsem. Örülök, hogy éppen erre a müvemre esett a Fővárosi Képtár választása, hogy ezt ü gondolatot tudom a dolgozóknak szoborban visszaadni.
— A demokrácia nagy eredményének tartom, hogy a Fővárosi Képtár igazgatója lejött közénk és uj munkára, uj feladatokra buzdított bennünket.
— A művészeknek adatott meg. hogy munkájukkal elősegítsék az emberiség fejlődését. További munkámmal ezt a célt szeretném szolgálni. Uártfai István.1948. szeptember 8.
ZALA
KIOSZTOTTÁK A PÉNZJUTALMAKAT
a nagykanizsai munka verseny győzteseinek
A M\\OitTüZE\\»KkNÉL
Az első háro niióm<i>os munkaver-scnv a MAOKT-üzemeknél országos* \\ iszony«ith.iii is kiváló eredménnyel zárull. \'A dolgozók megértőitek, I10.4.V a munkaverseny orszá-nol éiiil és szívvel, lék\'kkel, minden tudásukkal részt is vettek abban. Kröfesziléseiknck, iuiyy akarásuknak meg is lelt az eredménye. Mimiért e;!yes üzem a vállalat kerc-íén belül\' HM) százalékon felüli lel-it\'sil-\'iéimvi\'l fejezd1 be a munka-versenyt.
A miszlaszenllászlói üzem lett az első és 122.1)3 százalékos leljcsil-iiii\'iivévi\'l a/ élüzeni ¦ büszke eimét érdemelte ki. A lovászi telep 112.72 százalékban, f lávve/.\'lék 112.0.1 szú-zalékl\'.nn. Uinla.a ÍH\'.l. 10 százalékban, a nagykanizsai telep pedig 1H7 lü százalékban teljesítette u jininkaverseny kitűzőit ütemtervét.
ICzeknek u/ üzemeknek verseny-dijai nyeri dolgozói vusArnup veitek ál Mészáros Keretiéiül, a HA-n> á-z-z:ik-zri-ve-cl l>i;>ü\'dölj \'löi j 1 megérdemelt jululiuuknl. A Maijyar Ddko/nk l\'ártja székházának najjy-U\'rmélK\'ii, liensősétos meletf ünno-pely kereléU\'ii juUilnuizlák niojj a aaú\'ykanizsai MAiMlT-üzemek nyolc >kMló leljesiliiKMiyl elért dolKozójál.
A fülest Pappert Mátyás,azCze-mi Hizoilsán elnöke nyitotta mcs?, majd Mészáros Ferenc löszéit. Kifejteik-, hogy a kitüntetett munkások mind elmélelücfl, mind gyakor-lalilau. r.iind pedií |>olitik;d szem-ponlhól kilo^áslalan munkát végeztek és méltán vehetnek példát róluk ti lobbi MAORT-dolgozók.
A Hányászszakszcrvezet kiküldöttje ezulán kiosztotta a jutalmakat.
Máté8 Cyttrgy gépkocsivezető 800 lorlot, Éif-s letvan lakatos él-munkás, Siohmaver István aszta\'as Molnár Istráa 2áz-izerelő, Nagy Fftreac vlllany-szeralő és h»IUrlcs iHtváa rakodómunkás 500-5*0 lorlnt, Pal-la;;l Mihály segédmunkás és Ké-vesdl Gá»pár Tll|aavszerel6 pedig 300 (¦rlűtot kaptak kiváló munkájuk Jutalmául.
A gyűlést Kelemen Pál, a Központi Czcmi Bizottság titkára zárta be.
Ugyancsak vasárnap osztották ki a MAO RT többi üzemének telephelyén is a versenydijakut. Lovásziban és Iiudafán 5— !> munkás, Pusz-taszenllászlón 3, Újudvaron és Siófokon 1—1 munkás kapta meg a ventenydljakat. További öt kiváló teljesítményt elért dolgozó közölt kedden osztották ki a Jutalmakat.
A VASÚTNÁL
A Vasútnál is szép ünnepség keretében osztották kf a Vasutasszak-Mervczct székházában a 3 hónapos munkaversenyben kitűnt dolgozók között a jól megérdemelt pénzjutalf mat. a julalomosztás előtt a Vasutas SzIT kulturcsoportja sportbemutatót tartott, majd Harangozó Lajos, területi szakszervezeti titkár rövid beszédben vázolta a jutatomkiosztás jelentőségét.
— Ezen a napon hat vasutas dolgozónak nyújtjuk át a Szakszervezeti Tanács ajándékát, akik a Pinkában elért eredményeik alapján méltóaknak bizonyultak erre a jutalomra.
Felhívta az egybegyült vasutas <iolgozótat, hogy a most folyó öthó-napos munkaversenyben minél in-
tenzivebben vegyék ki a részüket, mert szeretné, hogy a decemberi díjkiosztáson már sokkal több vasutasnak adhatja ál a Szakszervezeti Ta" nács dijait.
E/után Mátrai Antal terülcll titkár az egTbegvültek aagy tapi-Tikára ko/öt, •wztotta ki a juial-m.ikat SzBkr»n> Jézsef kümütes-nek, Tollár Isl.án vanati-iséré-nak, Pöczl Isimn g^alukutosaak, Klssernely Géza klrakodómun kásoak. Bodogb György m*z-dooyvbzttóaek, P.isitor János vlllan>»z«r»lonek. — A dijakat 300 1000 lorlatlg zárt It.rítAkok-ban kapták keihez jn j«ep]utal-aazo\'.ltk.
A díjkiosztás után Polonyi Géza, üzemi pártszervezeti titkár a Magyar Dolgozók Pártja, Horváth XV. Lajos a vasutas szakszervezel nevében köszöntötte az újonnan kitünteteti dolgozókat és további jó munkát kívántak nekik. *
Ugy Maorinál, mint a vasútnál máris hatalmas lendületet vett az uj 5 hónapos munkaverseny. Mindkét üzeni dolgozói erős versenyben állnak, de nyilatkozni nem akarnak.
— Majd az eredmények beszélnek.
— mondották a díjkiosztó gyűlésen. A teljesítmény a fontos, nem a beszéd...
Kiütéses tífusz Nován
Az őszies idő beköszöiUOvul ugy-láLszik ismét Mlépelt ú kiütéses ti-rnsz Zala megyében. Mint N\'ováról jelenlik, kél lil\'us/.gynnus licteget sziUliloltak be a kórházba. Az orvosi vizsgálat megálhipllotta, hogy kiütéses tifusz gyanúja forog fenn. A vármegyei tiszti fi\'iorvos, nyom-l>an megtelte a szükséjjes inlézkedé-sek«l. A lietegckct elkülönilették é.s
a l\'ertőllenilés munkáját a legalapo-sablmn elvégezték. A vármegyei tiszll főorvos szerint szó sem leliet komoly veszedelemről, meri kizárólag elszigeteli esetekről van szó. A közegészségügyi hatóságok a községi orvosokkal karöltve mindent megtellek, hogy megakadályozzák u betegség elterjedését.
Hidat Esztergálynak
Aremcstik Höxsúgi, de orssiögos érdek is ax uf Zala-^id megépiíése
eammoirással ballag a szekér az eszter<*áivi utón ós iustán száll a por a fakó szekér utáp. Csak uuy eszembo jut, mennyi idő rns^y rtt voszendöbo. Jóeka bácsi íii a\' kocsin és vaiósá^al »ballfl^« a her©klie. tul a Zaiún iökvó »liezes«-íé.e v<:<lkeriijetbe. Mondhatom, elülnek az öre^ vorebok, miire onnan megfordul. Megelőzöm terékpurom-mai és arra göndoiok, van eul>en_ * lassúságban vaiami megrögzött őei tuny&súsf. Ahova ez a jó magyar -síyokszik, az pontosan szemben van u faluval, odaát a /alán tul, de neki meg ke.l kerülni) előbb a fél határt 6= ez mind idő. Hogy lehet az, hogy ezon nem axar senki1 Változtatni.
Esztergéiy község a Za.a nyugati partján fekszik, Zalaapáti éB &z ogoiaracsai uteiú^aeás küzött. Vele pontosan szemben, a Zala koieti partján van Bármollék, majd ettől Sélro Zaiavúx. Ha at etüítergúlyi ezon közsógek egyikóbo át tltar meniri, vagy törtónetosen a zalarúri 41iemi erdőben akadna dolga, le ketl kerümie ogÓHZen liáránd-ujtojapú;, vagy podig fel kell mennie ZiUaapar tiig\', mert lúd csak ezon u két helyen van. Caoík iiyen kerülővel érhet el oda. ami Esztergáidhoz légvonalban alig pár perces járásra lenne. Ha... — ha htd lenne át a Zalán.
Kszta-gú.ynak, Egeraracsának, Dióskáln&k egv híd a Zalán át u) munkaalkalmak sorozatát nyitná meg, amely — hogy ne amliteek
töbiiot — az erxloi munkákat hozzí-férrlietüvó teimó. A tólii fakitorme^B, a nyári fiikaszálás, az erdők ápolásával járó sok-sok keroseti\' iehetőség — a közérdek vonalán pedi«j az erdők művelésében rej.ö távolabbi szempontok mind megérdemel nék, ho<r\\- iíjetékesok is gonaoljanak egy Za.a-liixl itteni iétesitúsének szükségességére.
Ez a hJd eg\\-e!őro fából ugyan, de jégtöróvTB1! masszívan késziítne. A közvetlen küzeJben a ^alavári: erdőn keresztii. tervbe yett nagysza-bisu fakiternie^sljói most lonne a legkézenfekvőbb ajaa(lom az anyap-ueszerzósliez
Jól tuüom, sok minden más is koúono. De azt is tudom., hogy ha az érdoke.t közsógek, küíönögen Euz-torífály, vállvütott munkával önmagukért k tan ni akarnak vaiam.it. kell, hogy akadianak, akik a hid ópitóeólioz szükségeti liázi munkaerőkéi leJiOHOn üaazetoborozzúk. Azt hiszem, etibon az ugyancsak éniokoJt MALLKKD «am zij-kóziiók el, liogy a hidanyatfOt a kűuégek fej.lődóao órdokólwn kedvezménye* áron ron-dké bocaáaM.
Esztergály pedig gondolkozzék. Az elöijáróság fontolja meg: a község önmaffának ópit. Az országnak épít. Utódainak épit. r"onninaradi-sát, fejlődését csakis épitő munka vau biztos íöiatga.
CiermáJc János M erdészeti tiszt\'
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
sxerxl be
Olcsó árak I — Sxolid kiszolgálás I Kedvező fizetési feltételek. NagyKanlxsa, Ady Endre-ul 4. sx.
Vasúti összeütközés
Haaionhorény és Baiatonmária áldomások között, »;nely több halálos áldozatot köretelt, ujabb anvagot szol^taíott a. reakciónak külfmliözó r.\'anliiicii terjesztésére. A szoeiaiiz-jnu?t épitő domolírácia már hozzászokott ahhoz, hogy minden épitő tevékenységét, amit a dolgozó nép éertszinvonaának feiomeíésiert tesz és minden elért sikerét a reakció rémhíreinek áradata kíiveti. l%y történt ez a földreformnál\', a pénz stalji.izá.tiójánáJ\', a Magyar Kommunista Várt váasztási gvózei\'ménól, az iako ák áil»nW6Ítá8ána\'I. az ipari és moz/iiiazdasági termesei csata mejj-nyaftiáint\'* <* a beszoiiráitatásnál eért l-.aui.1nas sil;erokm\':l is.
A l>a.aton: vasúti szeiiencsetilionsó-got követő órákban vlhariramban száguidott végig városimkon -« hjr: Xcmc.-a\'c V.& atonberénvnúl\', liánom Dobpoionlen, Péetett, fíopronlian ia lörtóntok ()>szt>ütkő/»\'i4Kik. A haottak száma a rémhir tcrjedési\'ivol etryo-nes arány lián nőtt. Porsao az osaJwz-|>ól ogxeiion szó sö;n volt i«az. Méu-is a több napig tartó sötéten osto()a rómhirrol a hiszélionvohh o:nlioi\'ok-nol Bikorü.t a roiikcíóiuvk olórni a MAV dogozók tmvliizhaU)MÚ::áiuik ós lokintóivéivolc i>uJ\'yos iiK\'gtúpá/.iiHÚt ó.h azt, liou\'y az enihortvk nem mortak Nttu\'ykaiii/Hj\'ui "¦ róinhirok ntvpjíin vonalra ü.ni. A/.t suttogták \\igyani», ho^y a ya.sut hiztojiBii^u felmondta a dzoiuáintot.
Mint mindig, ügy most is kitudódott a/, igazsásí, amive-l egyidőiion a rónihir is szerte fősz iott, mint a köd. Nekünk, a Magyar Államvasutak dolgozóinak azonban nem közümbös, hosíy tokintúiyünket suivoeBn sértő rámhirok korüllK\'tiieky "forsuiomha. Vitatliatat.an, liogy * oalatoni szo-íencsét.enscget szolgálati mulasztás oltozta, (O liason.ó" muiasztilsok, a melyek hasonlóan baleseteket okoz-jiak, eióforduihatnak mis üzemekben is. Itt mindjárt meg kell állapítani, hosry a magyar vasút biztonság saempontjából a legjobb helyen áll az egész világon.
A maLn,-ar rasutas dolgozók a fejr-s;a.l)adu.ás után először állottak az újjáépítés szolgálatába. Tettük ezt oiyan eredményesen, hogy egy esztendő a.att az eliirt eredmenj-eket egész Kurópa megcsodálta.
Azt szeretnénk, ha ezek a rém-hirterjesztő reakciós urak vissza-KOndo.nának arra az idóre, amikor kókro fajvva, a vonat tetején, tóp-csójén, ütközőjén, va:*y legjobb oaet-ben ah\'aknólküli koi-sikban utaztak. Ha erre már visszagondoltak, akkor nézzenek szét a \\-asut t íján és lássák meg, mivé fei.lódött éppen a reakciósok á\'.ta\'. ránkzuditott háború miatt osszeromboit és szétzúzott vasút. Tópjiék le yógro a háiyocot a szemükről, hogy megláthassák: a fel-robl>antott liiijak hoiyott ujak állnak és kifogiátttal&n szorolvunyokon, gNOrsvoniton utazhatnak Magyarországon mind a négy égtáj toló.
A w»ut dolgozni óppon most határoztak el a négy és fólnapoa koe«i-fordulót, hogy ii rendolkozésru illó lényegoson kevesebb korcira. tudják leDÓnyOiitani a békeidőket is mog-lialado nag^> szállitóai föladatokat. 1I» ezeket /ií>-eembo voaszük, nyugodtan mondliatj.uk, hog>T a majrvor vosut é en jtár aa ujjáóp:tósben. üerd Ernó körlekBd6süg>-i miniszter és Bebrits Lajos államtitfcár elvtársak útmutatásai alapján minden vasutsa teljes erejévé, arra törekszik, hogy a magyar vasút nívóját és ezzel kap-ésoiatban a biztonaágált a lehető leg-m»2Baabbra emelje.
íía^-kanizsai viszonylatban a to-natkiséret szjaméívzeti ^étezámát 40 fővel felemelték, de állandóan emel-loadik a p^y-afenntartásnál alkalmazottak száína is, mert az a cél, hogy az utazóközönség kényelmért, biztonságát és az áruszállítás gyorsaságát biztositeuk. Horváth ÍV. La/p* h. cs. titkárZALA
1H48. wteptcmber 8
FÓRUM-FILMSZÍNHÁZ
ZALAEGERSZEG
Szaptambor 8-án aiordan 1/2 5, * J 7
ét 9 ónkor bámulatéira k«rOI az ifjúit] filmje, kalandot filmregény
Ax Igazság kapitánya
Az amerikai filmgyártás kimagasló alkotása.
ős szineí kuiturfilm.
Szeptember 8, sierda. Róm. kai. Kis bodogasszony. Prot Mír^t. Újgörög Kls-asszO\'w
Í925. Rz.in iui siüíszcirvízcli kongiesz-
— Vidéki fényképészek jogosulatlan iparűzése varosunkban
Tudomásunkra jutott, liQsry vidéki féiivkéiKíszliJarosok mefr\'ui/.óttai ház-rői-liúzra járva fénvképíi\\vi:teU>k ol-Kész.U\'si\'liez íendoiéfokct vosznok, azokra o ó.cjjot kén .ok.
Felhívjuk u köz.uisó.j fúryeimjűt arra, Iiojjv az emiitott cgryé\'iwk, do iniairuk a íondoók is a lO.\'áSO, 1U47. Korín, szánni íciulo.etlw ütköző ki-liá.íiiíit kr.wtivok cl, nio.v súlyon fiói 1 k I • itrmV^ot, ohoUoí; cixiLi-őMt von mft\'.nv után, miúri is a vidólti fi\'-ny-ké|>i»zck iiKxhuotiaiiiftk rionki roh-<!oó*i 110 aljon fo., olloniioii mi>j;-jo«nó»ükkor ikijiik út okot ixsiulór-»k
cl/.ö\'.tcyt y KlSOSZhlr
llo.nap, foí\\<> hú H-iin, B/.cnl.iii k túrtunk.
Az összes iskolákra
tankönyv,
Írószer kapható
FISCH EL
könyvkeresksdasre.i,
Ady Endre-ut 1 3; Telefen 189.
A Magyar üídgozók Pártja nagykanizsai szervezetére* hírei
Az rSUJP központ: pártszervezete foiyó hó 8-án, szerdán este 7 órakor Ady Endi^ut 7. sz. a.atti heiyiségé-bon pártnapot tart. Eióádó Bencze Jenő Jószerkesztó. - :
A MAOKT-nál csütörtökön délután 4 órakor pártnap. Előadó dr. Fond.er Károly.
A II. körzet Pctófi-ut 29. szám. ftatt; hol- iségóben pártnap esüttnt>\':k oete 7 órakor. Előadó dr. Pillor Artúr.
Vasút: csütörtök délután 3 ónkor. Előadó Siklósi István.
Nagykanizsa város hirdetményei
Fo.hivorn mindazokét a szülókot és Rondvío.ókot, kik tankuto.o« frjormiekoikot, iiiotvo u.vtunoltj*ikat múu c/.ui©ík iiom írattuk bo vaiiuno-ív;k nft^j\'kanízmi tútalunoa inkul&ba, liojfy mu.amiui»uk*t luutuUJktoUunil pót.ón.\' OHüla\'j/.i\'iijók. Tankotok* mln-(Ion fonnak, aki 10Ü4 Moptomber 1. él 1942 aU|riiutua ül-iko kitxiUti időben B/.üelort. Aki % l«irutú»i ku-to.o»ofU(óí{Ot o.mui«Bztj*, ollanp a kihátfúai Oijária meg iou indítva, fryorinoko, iijstve MmJtótelc* gyá-tno.tja podjg hivateibol fog beirat-tatni. ___^__
1948. év; szeptember hó 8-ra délután 14 órára a nagykanizsai éli&t-vasártéren áiiatggúezségügyi lórizs-gálat tartását röndejem el. Ezen Tizagá.atra eLÓvezetandök az összee egyjatáe álLatok (lovak, szamarak éB öszvérek) nemre és korra vaíó tB-kintet néJtüi,.
Aki vizsgálatra egypatás állatait nem. vezeti e:ö, kihágást köret ei. A vizsgá.at a kijelölt helven és időben dijtajao.
Polgármater
Lesencetemaj küzség dolgozóinak kérése Rákesl Mátyás miniszterelnökhelyetteshez
Iskolájuk belyrealliugithoi t»vábbl 10.0M Ft álUmiegélyt kérnek
Nőjii demokráciánk Lcsencclomaj %-olt uiunkásnyuzó földesurának kas-ti\'lyál a község tulajdoniba jutlatta^ Ugy haláixjztak, Iiojíj1 a voll uraság fellegvárát iskolává alakilják. Kormányzatunk a közolmiillban 20.000 forint serclivel siclett segitségére a község dolgozóinak. Az átalakilás munkálatai megindullak, azonlxin meKál]a|)itást nyert, ho«y még 10.000 forintra lenne szükség ahhoz, hogy az építkezési befejezhessék.
Most a község dolgozói az MDP elnökének, lilkanlnak, községhirójá-nak és több mini 50 lakójának aláírásával fllűlolt kérvényben, amelyet Rákosi Mátyás miniszlerclnök-hi\'lyelleslu-z ciim\'zlek a következükéi irják:
y>.\\tu!írottak LrSrnrelomaj l;üz-sf<l tlolijo\'úi, először is /ifí/;ís kő-szőnrlcl mondunk azirt. hoiju az vlhaijiialoll k.ixlélijiink iikol-lud törti\'ixd <i!niakit<í*i munkálatuiru 30.000 /orinlot kaptunk. l:.z:rl cl-értük «:/, hoi/j/ .). km-re Irkvlí jl ti/ir<\'> gyermvkvink
nvk télviz idején nem kell félig aijijonfázva kullo/jniok az iskolti-bú, Itanem pihenten liitor/aihiitja iskoláját a szegény dolffozó fia.
A kastélyt kétharmad részben átalakítottuk, ajtókkal, ablakok, kai, uj padozattal elláttuk és részben bepucottuk. Kellene még 10 rzer forint ahhoz, hogy az egész egész épület teljesen készen legyen. Azért szükséges ez, hogy tanítóinknak lakást adhassunk, az ijjnságnak pedig rgij do\'gozó és társalgó termet létesítsünk. Fentiek után tisztelettel kérjük ¦riniszl rejlőkkel!,elles urai,hogy a Közmunkaügyi Igaznatteág uh ján " szükséges 1Ó.00I) forint se. géhj kiutulásálmn eljárni szive* kedjék.i. Lescncelomaj, 1918. szeptember 3
Lnkoaná(f nevében: Borbély Vmtf kflzRcrblró
Orbán fóuif b. ktlrjoryz*
A MDP Bővében: Orbán Lsjot aliBk.
HO le*rncclomu\\[ ilohjniö nti\'iinhti.
svout
Hogyan győzte lt» a MAORT a Postást
Elmondja:
Vasárnap csle nagy örömmel fogadták a szurkolók u\'.MAOKT budapesti győzelmei, mely által a csapat a bajnokság élére ugrott.
A remek íegy\\erlényü győzelemről Ségcr Imre, az egyesület népszerű iőliikára a mérkőzés után a következőkben számolt be:
— Jó iramú mérkőzésen váratlanul biztosan győzlüjik, kissé elbiza-kodolt ellenfelünk ellen - - mondotta. Az első ixxcekben a Postás támadott löbbet, de támadásaikat védelmünk biztosan verte vissza. Lassan mi is fölénybe kerültünk és Im-ri remek fejesét csak nehezen\'tudta védeni Kárpáti, a Postások kapusa. Az első negyedóra után vál-lozalos játék alakult ki, majd Téli előtt adódolt nagyszerű helyzet, de ő remek helyzetben mellé lőtte a labdái. Sokáig ugy látszott, hpjjy a
Imre
félidőben nem esik gól, mikor az utolsó percckl>en Horé\'di szabadni-gását Imri fejjel továbbította a hálóba.
— Szünel után csatáraink bclcle-küdtek a jálékba és Téli az egyik kapurahuzása után lt> méterről nagyon szép felsősarkos gólt lőtt. Kétgólos vezetésünk után az addig elbizakodottan játszó hazaiak rákapcsoltak. Több veszélyes támadást vezettek, amit védelmünk csak nagy lelkesedések árán tudott meghiúsítani. A 36. percbejn Törösnek azonban sikerült gólt lőni és ezzel a végeredményt beállítani.
A játékosok leljesitményeiröl ezeket mondja: — Nem tudok senkit külön kiemelni a csqpntból. Mindenegyes játékosunk tudásának legjavát nyújtva igyekezett részét kivenni a sikerből.
Jél izcrrptllek a S/IT röplabdátok a SugTftrl Endre •nleuvcrtoiiy d<>mojeben
Szombaton és vasárnap bonyolították le u Ságvari ündre emlékverseny üonlő küzdelmeit, melyen r&zlvott a iiagykunÍ7\'..val S/.IT labda-ruyó- éi> rö|)UU)(la-c»MjiaUi U A lub-daru#ó wcrkúx&ck nem hozUk ni-kert a kAiüziuu fiuk tzamára in ux erői merőnyWU már az i\'Uó íordu-lóban kieslek. Annál nagyolb itlkcrt Jioxtak u röplnlxUt mérközé-sek, uhol a SzIT csapala a soproni fásüdfo-nót, a székettrehénárl Vadásztot tény gyárat, Rákospalolát biztoson győzte le, csupán az elődöntőben kapott ki a nála lényegesen jobb vecsési együttestől. k
Katitelnlk táTolajratbao u] rekerdot állított lel Pec«ett
Pécsett vasárnap délután szépszámú közönség jelenlétében bonyolították le a Délnyugat—Északnyugat kerülelek közötti atlétikai viadalt, melyen a Délnyugat színeiben indultak a legjobb MAORT atléták is. A versenyen Dulgyovay a magas-
ugrásban 184 cm-es ugrásával első lett. A 110 m-es gátfutásban ugyanő 16.78-cal második lett a jó formában lévő Llppuy mögött. A rudug-raiban a veterán Farkas 330-ns ugráltával holtvcrnenyben végzett az cl-lő helyen a pácul Szuromival.
A verseny kiemelkedő orodmiS-nyét egyébként Koszli-lnlk, a MA-ORT fUlal iitlílanfljf érte cl, ukl n nol távolugráNban 47," cm-mel uj kerületi írjusAgl rekordot állitotl tol.
A kerületek köxöttl versenyt rneg-lepetéarc a Déln>-ugat nyerte 07:08 arányban..
Nyaralók találkoióhitya ialatonfany-«M*n Tóth-fél* balatsnvcnyvcil Vigadóban. Hld«g-m*l*g 4tálak. HOtltí Italok Z»n».
NÉP-FILMSZÍNHÁZ
Siept. 6-án, 7-éo, httlön, kedden
Volga — Volga
O«l, lano, tánc
Fényes klcérfimütor Előadások 5, 7 és 9 órakor.
Köszönetnyilvánítás.
Tanulótársai, tanárai és mlndaz»k, kik szeretett leányunk
Rochs Klárika
temetésén megjeienéíükkel vagy bir-ml más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk ki/ejezé-sét. A pyaazoló család.
tAf\\ ESTE
disznótoros vacsora a Dézsl-vendéglöben
MflQYftRUTCft 9. SZÁM. Szivei pMifo<játt Kér h tulajdonos.
NsnykanUMUi b Kőxtürdí •. v]f. .> rotí g«i 7 Oran »lt Ö orílg. Kedáro «ií\'<« aap A* p«o f\'ken dAluiao no1
TÜXifOL
klcilnyban ti nagyban
Sdrecs
Nagykanizsa, Zrínyi M.-u. 30.
Za:a*g«ra^*y»n a QOSZTONYI-ual-loda Iámét az utazóközönség randelk*-z»»éra (III, újonnan osrandazatt azobélva>
MÜUÖr iskolabsrénd 28 íarint, zsilett-penge li db 3-oO iorint. Rozsdamentes evőeszköz versenyárban a nagykanizsai F11I6-* reo Bazárban ! ________________H*1
Kétuzoaás modera lakást keresek, ille-tí:eg eicseié:nék sib. Bivebbet „1BUSZ\'-pavinon, vasutailamas. 1&22
Alkerieli szobát keresek bútorral vagy anélkül,- Cin a kanizsai kiadóban. 1531
t Önálló, iparigazolránnyal rendelkező női szabó vagvak. Lakással randelkeaé társat keresek. Címeket a kanizsai kiadóba kérek.
1S32
Almatárolasra alkalmas heiyiséget keresek. Cím a kanizsai kladéban. 1636
Használt aranytárgyat a legmagasabb napi áron vesz Gal ékttertsz, F6-ul 13. 1539
Bútorozott szobát keresek várói belterületén. Cim a nagykanizsai kiadóban.
250-ci kitűnő i Itpotban lévő m«tor> ker«kBár 2.900 lórimért karamkal miatt •Iad6 Fel.er musicriunél, NigykinlMi.
1541
Egy uoba konykii, kamrái liktiomit elcicrélném kéliiobiira t Tárol •alUrulí-tan. Qm Zala nyomdátnn. <_________*
fculöofélt bátorok, mlalok, Mikri* nyék, vitrin alidők. Nk , Klilaludy.u, U. _
ZALA politikai napüap. Pattiéi aiarktsitA éa Italóa\'klad* i
BanCM JaoO
tM*«iitataa Daak raran<-Ur 11 Talalan I 14 WiátMvalai: f&*it í, Talatan i 11.
asaMáai K.-T. ianTiSfrttanl
falai: Sitnarat Otes.
Szilvát
T"
szesz főzési célra minden mennyiségben viairol napi úron
\'Dunántúli Sxe&xayár
Nagylcaaixaa, Sxabadaág-tér 12. Telefon 1-19.#3. évfolyam 207.
N8Kykanlr.su. 194& szeptember 9. csütörjök
Ara «• fUlér
A liépffimOvÉmtHn. muteálli klállltii mplr»nd|t
Déltlíit 9 órélíl t órélg
UrlatviictA : I, KALOOR RÓZSA tlobrétimQvéti.
Délután 4 óritél 7 óráig
lárlttv«(«t« i VÖRŐi JÁNOS kiobrttimOvéll.
Múzeumi v«t«tfi: K. NAOY LÁSZLÓ mui.umSr.
f\\z elkövetkező öt hónapban a földmüvesszövetkezetek utján
hatalmas beruházások lesznek a mezőgazdaságban
Dobi István beszélt a ma mesnyilt mezőgazdasági és termelési értekezleten
M;i r.\'s.".a<: * vasas székházban a a mozőia/cclasriir: termelési értokez-ieie; k urakor üruK\'pú\'yos keretek W-./.öu nyitották meg.
J\'oi>; \'Imvíui füidniü>rWsÜLYÍ_ nii-iiisztor vibo ta. a niairvar mezóijaz-da«:-iir icjuldésriiok irányát, a Utv-taz..as,ií fomussíispit. a fiiUlmüves-f.zr.\\vtkc/o;ok é» a tiópáiiomiuok je-IriiuWsí\'t. l\'o\'ui István lieszxlo o.o-jén kiemel.\' ;iz i\'rteko/.ot fontop*i-(íúl. inon ;üo-t a mi.iiiszlónumlHin.\' lát/> szai.c:u!«r.\'k a do\'.goxó purnszt-üitií ivwimnüki «!<\'\'>».\'¦«>; iiiiúirozziJc nuv» j<Hó f«> adatait. A iia«\\l>irtc>k-n>i>i.-A-rt u\'%;\\\'.r Id.HutVtuoliiik úh a ftfi./«i«dii\'.rát óta eltolt id-\'ilon jó mniikúl vesztünk ón igim IWV^v fiy-
u\'nll\'-l IPUÚllll
i>merít tt>\\ Imffii ti" el-
\'/(•.¦ iilii ."> /ii!>,«/7mim /*.-»/<#/-
r,i(ln,;<íio\'. ittziitft a me-
jj ttili írtek utján, t*\'űHii»«< It iji\'/\'d (vihd*nk hZiÍiiiIÍ\'\' ftl\'röl
lo:,-re emelik fel.
\'lou\'.l.litvj őszijük i>nt<i/<"i rcmN/o-rurtkot 6* njoiKktViKlaniiiri i|»riinkat. Az iiiiVizésiw srazdá.kodág inár;« ilU ozer Katasztráiis litfulon fol\\ik. Az o;kötctk«\'zoiKló ötiíVOi 1orvi*Mi <¦» a 10 én* üiitözt\'-s: torviio tya\'il) hatalmas és nitM? na^jvobl) iidbzo^okol fek-letünk ico. A niczöuazd:ui\'ii; ícj-, ícsztésOró. mar-iliapitoita, huiry an-
a kAd;ó közvetíti
a wroeluvi értelmiségi kong resszus magyar kiküldötteinek éesztnioléját
Péntek délután 6 órakor a Zche-aka(!őnii:i naayU\'rmében értelmiségi nagygyűlés lesz, amelyet a rádió is közvelit. A nagygyülésen a wro-clavi kongresszus mag}-ar résztve v5i, Lukács György egyetemi lanár, Andics Krzsébet, Vedres Márk és Boldizsár Iván tartanak beszámolót Péntek délután megalakul az Értelmiségi Világszövetség magyar csoportja, amely szoros együttműködésben lesz a világ valamennyi értclmiséni csoportjával, mindazokkal, akik c^yüttmükötívc küzdenek a világ békéjéért
A nagygyűlésen előreláthatólag mciíviUa.sztjdk h magyar csoport vc-öéé is.
jiak (ó elve, töbhot és olcsóbbat ter-mpljiuik. Dobi István a szírrotkezeti kérdósrö. szo.t ozutíin. A jártok »\'« a kormány nem erőszakkal "akarja a szövetkezést eU3eee;itoni, lianetn. az a ié jti. hoity a jiaraszta\'ip \'.ássa le a szigetke>;és estedül iv\'raTOzetó fonto.-st\'mát és önkónteseai veg\\Bn lotot isnuortotto ozután, majd meg-úi\'apitotta, liosry ez az óriokűzlot, BjnDiY a nnink>ui-i!araKzt szötctHÚi; jo<r\\6iipii zajlott ío, ho;:/.:ijiírult e, i\'.ép. demokrácia é|iiU\'«ó!iez.
Kereaztee Mihály fü\'diuü-vo\'ésű^yi áílamtitkáa- méltatta a tjar-meésL tieraon\\Bk fontossását és je-Jontófíő^ét. Beszúlébon ismortetto az ablian részt. A liaszonlvr.et remk-<36zi 8zántás-\\x5tési torvot, kierno to a. csávázás és a niütrágjázús fontos-sájr>it.
>Ia délután Ajrró Anta\'., a Bzak-lanács fótiHikár:i fo.szóíaliKára kerül a Kor. UíTyancsak ma dé.ut\'.\'ui bOKzéí Hiicz Gyula, a FEKOSZ f<Hit-kára in. .
Megbukott a Schuman-kormany
Schuipai tr*nd i ial« ixt»r«inftk mAnniCk kürni*Dy« pitr nappal diri ltl*n iu-\'4iál\\ka\'rt<< ai<\\n ro^nbuKiHt. Tu«n<»i> » trMQcln ¦c"n««ti(yUlé« »1Ö-I»rj(«/Ult kiinnaiivtiroiirantlát itutitmn. Hchunion Ugimy Jtlom mittf OiáHiullk kurinAiivaiakMHiii uihk a n«mi*tgyU!6i>i>a, »«i»lj rxavaiMiittkbiég\' g«l a«>> n«i amgh i/.i i i"!)«> v«rM«gtt Kltadrtdin, hngjr ai «a**i Fruncla-crKiugra kuurjitdo v*l«ieot a* amerikai k«ra*ay akHr»t»ra «i Ivbutugjai •vujHil, de maviHdunl »«m
A nmmzttgvütét tmgnapl ülttém milytégtien tlltólték atí a renúittrt, amely Amerika Innyltitában ét Holdjában Hlye. lehetetlenné tem, hogy olyan kormány alakuljon, amelybe francia dolgozók érdekelt képrltell. \'
Mikozbea *x •uymád knvatő Irnncta kormáBTOk válságbél váliágha «liwll-. ar. •rsja««t, «()*!¦: a (1«lson4k frontla in««»ll*rdul, negkaméniedlk. \'Eanek bl7«n.\\ue»a, bugy ma etfési Fraacl«jrnzágr« klterjoíü aztrájkokról
eiD«k Jele«U-»«w.
Á párisi kézszolgálati alkalmazottak 24 órás tiltakozó sztrájkba kexűtek. Egymást kö-etlk a gyárak és bányák dolgozóinak tiltakozó gyűlései. Példájukat a dolgozó parasztság is követi.
Ma már Világosan látszik ég ezt az Illetékei kiírok Is tudja., hogy keratáavt ugyan labec alakliaoi. amely amerlkut zselabaf áll, de ezzel a kormauajul dolgozni él KoriaáDyoznl nem lebet.
A dolgozók demokratikus e^ység-koniLáiiyának niBya.aki.tad6.roi ma, szerdán reiígol érkeztek az éiső je-ientó=ek. Az erre. irányuló tárgyalásokai ma éjjel Schunian miniszter-eaiők fo\'yiaita Auriol elnökkel. Ami kor tár^ou-ásai után elhagyta az elnöki pa\'iOtát, az újságírók kérdésére csak annyit válaszolt, hogy
íemoidúadt ° koalíciós kormány
éicröi <& útiamelnök tudomásul -
vette.
Miközben Schuman tárgyaLasaTtoly-tak, ogész Párizsban e.terjodt a hir, hogy irlerriot temondott a radikális part végrehajtobizotteágaiiak e.nük-ségéró>. A bchumaji-KoniLány hira-t történt joaconutum után az
fogudta ilcrr-ot, »¦ noin-
zetgvü.és é.nökét. Herriot távozása utáii nem volt hajlandó nyilatkozni. Az ái.amiehiök szerdán reggel fol\\\'-tarUi az uj kormány megaiakitására irányú ó tárgya.ásait.
A francia belpolitika e legizgalmasabb é/szákájdn, mára virradóra a jrancM Kommunista Párt nyiíaikozatot adott ki, a me-\'i/ben meg\\t*mitelie elázó ki-jetentésent es ¦ujbóí megeróei-teUe: liajtaiidó vá/Mni u fel\'e-tf>aaéy<e! a megaiakvló nemzet^ egyaégkormáiiytfrn.
Pénteken éjjel" az eyúez országra kiterjedő sztrajk-huiluui áttorjedt EütaJi-AlTikáfa is. Az algíri Bzak-gjwrvozotBk fótitkára sztrájkra íző ,O. a/ dlÓJt
RÖVID VILÁGHIRADÓ
0l..szország
\'iogliutti, az ellenállás napja alkalmából a Borgoscsiában ülésező partizánokhoz intézett üzeneléhenmegállapítja, hogj- a mai Olaszország mindinkább a fasiszta elnyeímás nlaszországára emlékeztei és nem arra, amelyért az olasz nép harcolj és győzött. Befejezőül felszólítja a partizánokat, -legyünk egységesek és liatározottak, mint a legkeményebb csaták napjaiban.
Németország \' ,
November 11-én tartják a községi választásokat. (
Az angol és araerikai övezotek-l>en fokozódik az élelmezési válság és az adagolásokul még jobbun meg-szorilják.
A markgatul Muksxervuzcli kongresszus inásoíllk nupjiin egyliungu-lan i\'llu^ullAk tu.L u jit\\tisl,.iU>l, iiK\'ly-bt\'ti a inunkúsük az Alliiinusllult Ipar ellenőrzésül cn -lokozoUubiciwl klváiuuiíi és muguUiiiik u dolyuzúk-link In buloKZólúxuk Wgyen u/. angol ipur li\'únyUAsúhun. A koiigivm-szust úllalúlan u idkesedéj teljes hiánya és elégedetlenség jcUeinezle. Leogymlmrizág
A lengyel Munkáspárt központi hizotlsága augusztus 31-e és szeptember 3-a között Varsób;ui U\'ljes ülést lartott. Az értekezlet meghallgatta Bierutnak, a pártvezetőség jobboldali és nacionalista elliajlá-Sáról és annak megszüntetési módozatairól szóló jelentését. A felmerült vita után a teljes ülés egyhan- . guan elhatározta, hogy Wladisljaw Gomulka Wieslav miniszterelnökhelyettest felmenti a Lengyel Munkás- . pártban viselt központi bizottsági főtitkári megbízatása alól és egyhangúan Boleslaw Bierutot válasz- \' tolták meg főtitkárnak. A határo- . zatot megelőzően Gomulka önkritikát gyakorolt, amelyben beismerte álláspontjának helytelenségét. A Lengyel dolgozók előtt rádióbeszédében ismertette, miért nem választották meg újra a L-engyel Munkáspárt főtitkárának. A part vezetésében — mondotta — különösen a főtitkári tisztségben erős emberekre van szükség, akik a legcsekélyebb Ideológiai ingadozás nélkül működnek.
A szakszervezeti viláiszövetséo főtitkára, Louis Seyiit
r«aitveiz a magyar Sz. T
Októlier 17. és 20-a között tartja kongresszusát a Szaks7ZTvczell Tu-1 nács, amely egyúttal u szaktanács 50 éves fennállásának jubileuma Is lesz. A szaktanács külügyi osztályának vezetője Forgács Pál a napokban tért vissza Parisból, ahol a kongresszus nemzetközi előkészítésén dolgozott. ígéretet kapott a\'Szak-szervezeü Világszövetség főtitkári-
októberl kontfresuzután
tói, \'Louls ScyanCtól, hogy több külföldi szakszervezeti vezetővel együtt fl is részt vesz a kongresszuson. Louis Seyant kijelentette, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom egyik legszilárdabb bástyája a Szakszervezeti Szövetségnek és nagyra értékelte a magyar szakszervezeteknek a felszabadulás óta végzett munkáját
Lengyel tiltakozás a német revíziós mozgalom miatt
A némiotonzáffi boíyrotto. kapcsolatban a londoni longyoi nagyko-vetaéq az angol küiügvi hivatalban jegyieket nyújtott át. A. jegyzék tiltakozik az elien az érthetetlen és tűrhetett on enyheeég eilen, amelvet\' a némctorszáif angol megszálló hatóságok tanúsítanak a nécíet revíziós tevékenység ".rányában.
A néinet belsó helyzet egy id<5 óta rWóban küiönóaan alakul. Egyet-len nap leforgása alatt jelentenék
u ujeagok, hogy 1. Boldur rom Bchirfcíh i»mSgo port indított a bajot szociáldemokrata part ellen viliaMnak vi«tu«zoli{iütatá»a miatt; 2. Göring ö»vo(r>* kúo:ent0tt8, hogy férje a .egnefpobb békebarát roít 6a Hitlerit), omiatt iainéitelten i\'tmse-tüzött; 8. Alfréd Krupp tiltakozik ¦izénkét évi fogházra szóló itóieto és vagyonelkobzása eilen. Kémetország mnagat: övezeteiben feltünóan visszanyerték hangjukat a nácik.ZALA
1948. szepWmher 9.
MEG KELL OLDflNI fl HOZOK KIJnVITnSflNflK KÉRDÉSÉT
Életveszélyesek a nagykanizsai járdák
Kijött a/ ideje annak, hogy most az iV/i esőzések iKMWitával szóra to-gyük azt a kérdést, mikor cs hogyan lógnak hozzá az e.hanyairoif házak kitatarozásához w^ a házak olótti járdák rondliehozosához, a:iuc.\\ok métcuos gödreikkel vaióban élotvo-széi\\ t jelentőnek.
Szorkcsztóségünkuc\' naponta érkeznek :eveek." arnolyckbon a város dolgozó: esTyöntotuen azt panaszoi-ják, hoiry. évtizedek óta nom javitjtt lakásaikig iioosoro..\' az eső. muri a házak ab.akainak és ajtóinak fa-szerKOzole ckori.aJt és a kitszöitök kikoptak. Nincs senki, mondják pztík a Lcvo.ok, aki törődne a házakkal, mert a házigazdák a feivetott panaszokra azzal" válaszolnak, hogy ninis pénzü\'k a javilások eszközlésére.
— J/t yzivesci áldoznánk liivonta kistbb összegeket, írják olvasóink, hogy remtbehoza\'hassuk azokat a ltuzukaf, amey\'kben otthonunk van és n,egjai\\ itathassuk a liáz előtti
¦tlákit.űme:i/\'ken eső esetén r.iló-l.is tavak keletkeznek. Sajnos
ónban nem laüiju1* meg a ruotljál, liogy még áldozatok árán is meg-o\'dhassuü ezt a ránk nézve most már h:i\'aszt}i:datlan i.órdíst.
y\\i teljesen moíértjük a hozzánk érkezeti leve.ek panaszait, rnert valóban az a helyzet, ho,ry a házak körül tenni ke.l valamit. Kgyrésat, hogy a doigozók emberhez méltó lakásban, lakjanak, másrészt, hogy az egészségükre káros és az őszi betegségek terjedését cömozdit.) nod-tcs lakásokat száraz, a higiéniának mourple.ó otithonokká alakithas->ák át.
A lakóházak kijavításához természetszerűen pénz, még podig sok )>énz kő,!. Világos, hogy a dolgozók ogyszerre nagyobb összoget erro % célra kcnosotülíbói kiszakítani nom tudnak. Viszont az is igaz, mint ahogy iont idézett több levél egybo-hangzóan mondja, hogy havonta kisebb ("eszeseket szívóson áldoznának, hogy otthonukat rendbohozzák.
Az áliani népi demokratikus kor-mányzate~<gy pillanatra sem feledkezett mog erről a nagy horderejű kérdésről, amit az is bizonyít, hogy óriási összegeket bocsátott rendef-kezésro a legsürgősebb munkálataik, a tetók kijavításának eszközlésére.
Itt Sajykaiúzsán közel félmillió iorintol juttat>ak olcsó kölcsönként erre a cclra, de hatalmas összeget köUöttek az abtak-üvsg-akcióra is, amely akció nélkül még ma sem tennének beiivegezve &z ablakok.
A népi demokrácia kormányzása az etmu.t három esztendő alatt, do Különösen a hároméves terv alapján, az uj lakások ezreit építette fel ezerte az országban és ez az építési ütem a jövőben csak fokozódik.. Az idén, tehát az elmúlt 8 hónap alatt nyolcvan millió forintot költött az állam erre a célra. Tudjuk, itt Nagykanizsán is lehetővé tette, hogy a 20 óv óta használaton kivüii bawi-kokból 50 egészséges ós minden kényeimet biztosító kts.akás épüljön. Az\' első lakó mar be is költözött.
De mindezeken kivöl a közintézményeknek ogész sorút ópitetto fel s a váiosoknuik, isjy Nagykanizsa városának is óriásY összegeket juttat, hoyy háztartási kiadásait zavart&-iMiúi folyósíthassa. A városi költségvetésben szereplő újjáépítési é* uj építési tételeket ug^-szólván teljes egeszében az á.lam adja.
A hároméves terv keretén beiül telépitetta az ország egyik legmodernebb csecaemókórhátót itt Nagykanizsán, a gazdasági iskola melléképületeire több mini 800.000 forin-ttot adott és a minetek által felgyújtott központi dohányraktár ujjáépi-tásót ia megkwdték, &mi további
házadók fojélwn, nKTl hiszen az időién a létfenntartási kőit 25 százalékát koilott lakÍH\':rr«.< áldoznia. Iir.xol hzembon ma mind-ökszo 10 szjizaókát toszi ki a iukiiér a doiHOzó létlojintai-tiitti kr>lt»/irének, (!o ha minden pót.ól.ot hozzjiszámi-tunk, akkor som éri e> a 12 százalékot.
Mindezok után bizonyosak vagyunk afe.ől, liogy a kormányzat in^gta.á.ja a mó;iját annak, hogy" sogitson a dolgozók lakásainak kita-taio/ásában, amiiv inindon dolgozó emiwr készségesen á.do/na. mert ez jiem kiadást, hanem iwfoktetést jelont.
Akárhogy áll is a dolog, ezt a reiKUivül fontos és sürgető kérdést meg kell oldani. . \' (bj)
A várisi és MAOkí-zenekarik egyesülésével megalakult Nagykanizsán a naivlétszámu szimfonikus zenekar
félmillió forint kiadást jelont.
Az o.köwslkczomiú érek épitkozési Ioi-toí (-zokót a letolok:\'t >* jóval niic>írha\'adják. Az állam toliát wog-"* k\'tt és mosrfc.\'ez mimlont, ami ki\'Ht-si«rvetésótiek kenjljoiji bolüi lolietóé-ges. Kbliól is vi.iigo.san látni, hogy a koiniánvzal a befoiyt házadókat a dogozók énlctoit hzo.iíí\'iIó é])it— kozé-sokre fordította, és forditja, nom iiííy, mint a nkri uri iMaíiyarorszás; kornuinyzása, ainoly ezekbo. a pénzekből fexiozte mipeiriaiista, gyülö-leiot \'szitó proi>aLriudáját mj\'ii népek ellen és fizette az optans-niá<^iások-nak elvett íöidbirtokai után a »kár-ta!anitást.<.
l"od i lt a Horthysta Magyarország ¦ kormiinyzása sokkalta nagyobb ösz- fizottűtott a dolgozókkal
A Muort-zcntkar éí u \\\'úiosi Zeneiskola kcbeléhen alakult sziniíú-nikus zenekar vezetőségei a szeptember hó 6-án larlott gyülósí\'ii (.1-haUiroziák a Uét zunckur c^vcsíIl-iét, s Naj^ykanizsán n;igylétszámu komoly \'szimlóiúkus zenekar iiltsi-tébcl, ,liogy a kövelkezö luingvcr-scn\\ szí\'zoiil>an egye.iüll crü»el szolgálhassák Nagykanizsa zciu-kultu-rájának ügyé;, lílhaláro/.lák, hogy ugy u szórakozlaló, mint a khisz-szikus zvnét müvolik és havonUi egy hnng\\i\'rsenyt rendeznek Nagykanizsa város ós u \\iclt;k dolgozói
számára, lizzel meg\\"alósultnak Iái* szik az, amiért városunk zenekedvelői már régóla küzdenek, s remény van arra, hogy a mosl al;ikull együttes — esclk-g az itt mükötiö énekkarok bekapcsolásával is — komoly, szó]) hangversen\\vkí.\'t fog .produkálni
Az első prúlfh csütörtöküii este S órakor lesz aA\'úiosi Zent\'fakolábttn, melt/rc u tai/ok /o;i/os nie //<¦/« nésít J<éri <i i\'í\'zcIOséj, » ezúton ;> jt-tiin a ixiktnirly huntfl\'cren fritszv ri/yé-nrkel, ho\'ju <i unelarhoz cmiljtikiiz-Mnak t-s <i próbán jelcnjt\'nrk m>g-
Kóbor cigány követte el a zalabóri betöréseket
Zfl.\'at)ér kíizs(\'\'gl)on az utóbbi na-¦pokban tíilihizlien isinorjCen totto-aok lelörtek- llaiiisz János .akásália. Ilnílász Jiinos foijoiotitóséro a zala-qgers/eci iBndérsógi nyomozó csoport kiszállt a helyszínre ós a kapott utasítások alapján moirkez-dto » nyomozást. Kővid idón l>elü< niog-ái\'iápitóttá, liogy a betömést kólx>r-cigányok kö\\-otték el, akik idókiizbön eútávóztak a közaógbő\'.. A nyomok NagvtLaj községben íotelepedett cigányok tanyáin^ vozettok. A ci-gánytanyákon házkutatást tartottak
óx lioi-váth liagli Károíy lakásán több ezer forint értókü ruhaneműt ós nn\'tó .ojiott ho.mit meg is találtak. Horváth Karoly nem. voít. otthon és \\ail házas társa ijedtében hefsíner-te, liojy a ho.mikat Horváth Károly-lopta ei és a betörést \\# ó követte el. Horváth Károlyt közijén valahogyan értoeitliették, mert megszökött ée> nem tőrt viasza lakására. A szö-kósljon-.evó betörő "cigány reméíhe-lő.eg rövidesen az igazságszolgáltatás o.é kerül.
HIRCK
AprbU
Si^otember », cütfirtök. Róm. kat Gorqon. Prol Adím. UjgörSjj Jsachlm.
1826 Tolsztoj L«o, a halhatatlan orou Iro -lülelétr
ftc»d» Ignác szDIrtése.
- A zmlaeperszee/ törvényszék
ölnökévö kinovízett dr. Ijjas István |ié.\'si törvéiiyssékí bíró a törvényszék toljos ülésében (törvOny-szí\':ki épüiot, omOiOt, 63. számú te-rom) folyó évi szeptember l,ó 10-én dé:c«\'tt fél 10 órakor toszi b a hivatali esküt..
Vonatkísérők Országos Otthont
központi \\«zotőségo f. hó 12-én, vasárnap dé.utiin 3 órakor beszá-mo.ót tart, melyen az üzemi balosokból kifoiyóbtr nifegiialt kartársak te-ni..c.;. segélyét szoiné.yetíen adják át. Kérjük a tairok pontos megje^-nését i« egyébként is minden vas-uiast s szívesen v.iír a vezetőség. I\'Jul István heiyi képviselő.
-\' Feihivis
A Hajós és Vasutasok Szakszervezete fe.hivja a nyugdíjas kartáitsv-kat. hogy fo.yó hó ÍO-én, p.\'ntx>k©n. dé.után 4 órakor 7«n<lkivüít ta^gyü-¦ést tai-t- t\'songcry-uti székházában. Teljes s/.áiuu inegje-ohóst kér a Vezetőség.
-- EPOSz szüret/ mulatsága Kis-kanizsait
•Va<árr.ap, 12-én nagyszabású szü-roti mu.aisáirot rendez* az Kl\'OSZ Kisknnizsai Silska SporUy\\onülot vií,ra int- gárdája. DélutíU) látványos foa-onuiá\'+ok, tréfás jefcnctok, osto szüi<?ti bál, Ksépm\'wDrHunv stb. A licgyliiróilO }Iusz JánOüné", miif * hogyb Írói tisztséget a népszerű és n«jíy kiskanizsai sportbanit, Fcren-czi Szaíkíi IIóji, az .MOP licivi titkára vállalta.
- ÉrUsltjűk
a t. kartársakat, hogy saak!*zerYO-* zotünk Csengery-ut 8. sz. alá, a ro.t Nagykanizsai Takarékpénztár holyiségéix) költözött. — Ismételten fölkérjük a munkanélküli kartúrsa-kat, hogy ösezoirásuk végett folyó hó 15-:g saját érdekükben joientkezze- , nek, mert csak a nálunk nyilvántartott kartársak ki köz vetítésé" hez járulunk hozzá. Magyar Magánalkalma-zottzk Szalud Szakszervezetéinek helyicsoport vezetősége.
SZOMORÚ SZÍVVEL kell mcgálla-pitanuhk, hogy a nyár visszavon-haUULanul itthagyott bennünket. Ugyanezt állapította meg a város vezelősége is, amikor vasárnap kitelték a strandfürdő kapujára a > ZÁRVA, táblát •
ELKÉSVE UGYAN, DE JEGYEZZÜK FEL az utókor számára azt az időn eléggé groteszkül hatott mondatotj amit a. strand hirdetőtábláján olvashattuak: .szemérmetlen fürdőruhában tilos a strandon tartózkodni !c Mint tapasztalhattuk, sokan voltak, akik nem vették komolyan a • szigorú«
rendelkezést.
• . <
OKTÓBER 3-A a kanizsai vasuLas-sag nagy ünnepe lesz. Ezen a na-pon avatják uj vörös selyem zászlójukat. Az ünnepségre értesülésünk srerinl Gerő Ernőué is Nagy kanizsara jön.
•FUTÓTC-ZKÉNT TERJEDT EL múlt héten Nagykanizsán a .rémhír.: a kis Baldió Győrött lezuhant fc kötélről és szörnyethalt Ezzel kapcsolatban magárinyomozásunk eredménye: a kis <Jaldió szokatlan népszerűségre tett szert
Kanizsán a gyengébb nem körében, amely kitartó f ostromával még Győrött is felkereste. A birt állitólpg ő maga keltette, hogy. rajongóitól megszabaduljon.
Egyébként most is vigan sélál a kötélen.

A MDP III. KÖRZETI SZERVEZETE szombalon este avatta fel uj székházát a Rozgonyi-uteában. Az ünnepségnek nagy sikere volt. A tánctermet zsúfolásig megtöltötte a fiatalság, amely a hajnali órákig járta a szvinget, a tangót és
\' a többi táncot igen emelkedett 1 hangulatban.
m ,
A BANKOK FÚZIÓJÁVAL kapcsolatban megüresedett a százéves Nagykanizsai Takarékpénztár Rt luelyisége is. At egyik legnépesebb
¦ kanizsai szakszervezetnek, a Ma-gánalkalmázotlaknak sikerült meg szereznie a helyiséget, amelyet műsoros est keretében avatnak {el előreláthatólag szeptember 15. és 20-a között.
TET0 ALA KERÜLTEK végre a piaci elárusitófülkék. A munka ezzel — ugylátszik — egy időre ismét végetért. Reméljük, a tető* rövidesen a vakolat is követi •
VÁROSI MÚZEUM vezetésében személyi változás állott be. Az eddigi igazgató, az állami szolgálatba lépett Grujber József Budapesten tanit, igy ettől a tisztségtől meg kellett válaia. Utódaként K. Nagy Lászlót emlegetik,, aki jelenleg is vezeti a múzeum ügyeit.
ÉRDEKES FILMBEMUTATÓRA készül az egyik kanizsai mozi Még ezen a héten műsorra kerül az F.skü\' c. szovjet film. Ez az clsfl Nagykanizsára kerülő játékfilm, amelyben Sztálin is megjelenik a mozivásznon. A bemutatót városszerte nagy érdeklődés előzi meg.
A NVTE LEGUTÓBBI RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉN ugy döntöttek, hogy egyesületük nevét Nagykanizsai Vasutas Sport Egyesületre változtatják
gfl»n V QOÍ lodt Ismtt u utuókö*»n*ég r*nd«lk»-¦tsér* tll, ujonnin b«rand«zttt uobtl*W1048. szeptember 9.
ZAXA
A Magyar Dolgozók Pártja valóra váltotta igéretét:
1. Megindult a tanítás a gimnázium i általánosban
2. Rendezték az oktatást a Vécsey-utcai iskolában, ahová
3. visszahelyezték a régi tanerőket
A/.irl kár, hogy a gimnúzium-lian megszüntették az általános ís-kiilál. Gyermekeinknek most milyen „„¦ss/ kt-il menni iskolába. — Gyakori M>lt mostanában ez a panasi i„lli; azoknak a szülőknek a részé-r»l akik a város északi ré.szél>en luk\'r.ak is i;\\\\\'nm\'kciki\'t a legköz;í-h\'blii l.\'iiál a duinázium általános iskolájába járatlak a mull iskolai éviién.
Sérelmesm k talállak ennok az iskolának ;i megszüntetését, épi>cn ezért kérték a Magyar LJolgozók Parija kanizsai szervezetének vezetősínét, hasson :xla, hogy iskolájuk js.nél megnyithassa kapuit.
A Magyar Dolgozók Pártja Irt is tofit
A panaszt liehaló vizsgálat tár-g\\á\\á lelték illetékes helyen ésmeg-
nl lapították annak jog<»sságát. A Magyar Dolgozók l\'árljának küz-lienjárására i>edig már meg is indult az iskola alsó tagozatában a tanítás.
Kedden reggel zsibongó gyermekhad vette birtokába a .gimnázium épületének máso.lik emeleli tantermeit, amelyekben ebben u tanév-ben is otthonukhoz közel tanulliat-nak.
Felvetődött az a gondolat is, hogy. a felső tagozatot is megindítsák. Jelenleg azonban az az állásiéul, hogy az általános iskoVi íelső négy os\'ztá-lyának felállítására csak a jövőben kerül majd sor.
A szülök másik panasza
A Yécsei-utcai általános iskoláiul járó {yernickek szülői küldöttségi-
leg keresték Tel a napokban a MDP titkárát.
- Azt szerelnénk — adták elű kérelmüket — ha gyermekeink délelőtt, illetve délután járnának iskolába, l\'gyanis annyian vannak egy-egy osztályban, hogy a zsúfoltság a tanítás minőségének\' rovására megy.
— A másik kérelmünk pedig az, hogy az iskola elhelyezett tanítói visszajöhessenek^ a Koz^ony i-utcai is kólából.
Y\\ két kérelmet a MDP képviseletében Ferenczi Szabó Béla ismertette a kanizsai pedagógusok iskolaközi értekezletén, amely a párl ja-valsalál magáévá tette. A Vécsey-utcai iskolában megoszlottak azosz-fályokal és az iskola régi tanerőit is visszakapta.
Jól sikerült a zalaegerszegi hadirokkantak es hadiözvegyek műsoros estje
Az Aranybárány nagytermében tartották meg a zalaegerszegi hadirokkantak és hadiözvegyek nagysi-sikerú müsoros-estjükel.
Györfalvai Ferenc elnök megnyitó beszéde ulán Dallosvölgyi líva szavalala következett. Nemes Irén-ke és Balogh István karingő-táac-számai aratlak ezután nagy sikert Magyar Jutka dr. Csiki György két müdal-szerzeményét szépen énekelte. Kenessei János magyarnóta-számait lapsvihor kísérte. Kardos Endre humoros előadásán derült ez-Után a nagyszámú közönség. Beneze Pityu, mini mindig, most is nagy sikert araiolt magyar nótáival. A bőri|>ari munkások mandoiin-áene-kara ez alkalommal is jól szerepelt Az est legnagyobb sikere n Magyar Dolgozók Pártja 5 tagú női tánccsoportjának licmutatója volt Tagjai voltak: Bakos Mária, Ilompo Rózsi, Magyar Jutka, Németh Kató és Tóth Márta. A műsort Prém Gyula nagy hozzáértéss;\'l konferálta
A kellemes és nivós előadás megrendezéséért dhzséret illeti Kenésééi Jánost, valamint a rendezőbizottság minden egyes tagját.
Bázaker et ty én is Jutalmat kaptak
-a munkaverseny hősei
B.nsosigos ünnepség színhelye igérelcl tett, hogy a jövőlien méfi
f ünnepség színhelye volt vasárnap délután a bázakirety-tyi\'i MIM\' MAOHT-územi pártszervezet helyisége, Kkkor oszlottá ki Mészáros l-erenc kőz|)onli Hányász-szakszirvi\'zeti titkár a 3 hónapos nnmkuverseiiyU-n kimagasi<V telje-sitr.u\'nyl eléri munkásoknak a juta-loradijakat.
BiszícU\'U\'ii ismertette az országos niunka\\\'er.v.\'ny során eddig elért eredményeket és annak a reményének fidoll kifejezést, hogy a most folyó "> hónapos munkaverseny be-fejezié\\el országszerte még több kiváló teljesítményi nyujtó munkástársat jutalmazhat meg. Beszéde végeztével átnyújtotta az OMB jutalmait. I.áng Ödön 800, Szeli Józser, Németh János, Mozsolits József, Lúllik Miklós 500, Madarász Ferenc 300 forintos pénzjutalmat kaptak.
A megjulalmazottak nevében Lül-lik Miklós mondott köszönetet és
igérelcl tett, hogy a jövőlien még derekasabban megállják helyüket a nép javára folyó általános termelési versenyben.
Horváth Vilmos, helyi TB elnök záróbe.szédélK\'n a kitüntettek közül külön kiemelte Láng rtdfln teljcsll-tnényél, aki testi fogyatékossága(sü-ketnéjiia^ ellenérc is a legkiválóbb munkása lett Bázakcrettvének.
I Magyar Dolgozók Pártja Intézkedésére
megszűnik a zsirhiány a msgyében
300 darab xslraertés vágásira kapott engedélyt a megy a
— Sem engedhetjük meg — mondotta —, hor/ij fipen a letj-
A legutóbb megtartott népi bizottsági ülésen Lakatos Dezső, a Magyar Dolgozók Pártjának megyei litkára javaslatot terjesztett elő a megyeszékhely, de általában az egész varmegye dolgzóinak megfelelő mennyiségű zsirellátására vonalkor óan.
Elfogott a rendőrség egy álmozdonyvezetőt
Mozdonyvezetői Igazolvánnyal szélhámiskiditt egy foglalkozásnélküli
Furfangos szélhámoskodással leritett pénzt mulatozásaihoz Veress Dániel, meg nem állapitható illetőségű, de most Nagykanizsán tartózkodó foglalkozásnélküli egyén. Pőmoaionyvezetői igazolványt szerzett s azzal követett el szélhámosságokat. Legutóbb is a nagykanizsai állomás-főnökséget csapta be. Bekerült a vasutas otthonba és onnan pokrócokkal megrakodva angolosan távozóit.
A nagy-kanizsai rendőrség nyomozói kedden elfogták az álfömoz-donyvezetőt, akit kihallgatása után átadnak az államügyészségnek.
Iz Mén nem lesz szénszünet az Iskilákbin
A kultuszminisztérium gondoskodott arról, hogy a tél beálltával minden általános- és középiskola rendellsezzék a szükséges mennyiségű fűtőanyaggal.
A mintegy 7500 általános iskola közel 5500 egy, vagy két tantermes kisiskola pénzbeli ellátmányt kap a kultuszminisztériumtól fűtőanyag1 beszerzésére. Körülbelül 2000 iskolát maga a minisztérium lát el fűtőanyaggal. \' . . i
Az iskolák fűtőanyaggal való ellátását már az ősz -folyamán megkezdik, hogy fűtés a hideg idő beálltával zavartalanul, megindulhas-
son.
- Vírbttú IdQJáris
Időnként északnyugati, nyugati ezé1, változó felhőzet, tóbbLe<é zá-pore&ó, esetleg zivatar. A hőmérséklet nyugaton alig változik, keleten kissé csökken.
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
¦
Olosó árak I — 8z«lid kiszolgálás I Kedvező fizetési feltételek t Nagyltanimma, Ady
Tlpusclpők kötelező
kirakati elhelyezése
Ismételten és nyomatékosan fel-hi\\-om & t. Elnökségei, szólítsa fel a kötelékébe tartozó azokat a kereskedőket, akik lábbelikkel közvetlen fogyasztókat szolgálnak ki, hogy üzletük kirakatában, vagy bárhol létesített kirakatukban A kiállított lábbelik legalább 50 százaléka ene-jéig tipuslábbelit helyezzenek el, mert ellenkező esetben minden ezt a kötelezettségét megszegő kereskedővel szemben a legszigorúbban fogok eljárni.
Egyben közlöm, hogy a jelen leiratomban foglalt köteljezetiség megfelelő betartását a folyó évi július hó L>. napjától kezdődően az or-, szag egész területén a belkereskedelmi igazgatóságok utján ellenőriztetni fogom.
Sopron, 1948. augusstus 16-án. Dr. Hunyadi Imre s.k. belkereskedelmi titkár.
nfpréle;/ nem jut e lc<iszak*é;ie*e\')b közélelmezési cikkhez. B.\'trmilyen m<\'xlon is, /hj kell szíilnid/oríjaloulxin, nagy az Országos Közellátási Hivatal által engedélyezett strtétoá-cjások számának emelésével ít, a megye dolgozóinak z\'irellátá-sáról gondoskodnunk kell.
A Népi Bizottság a javaslatot ha-tárotalilag elfogadta és megkereste az illetékes halóságokat a határozat végrehajtását illetőleg.
A vármegyei közellátási hivatal vezetőjéhez a mai napon kérdést intéztünk a zsirellátással kapcsolat\' ban.
— örömmel vettem a közellátási hivatal hozzánk intézett leiratát, — mondja a nyilatkozat —, amely sze« rint az eddig engedélyezett 125 zsir-sertés vágását 300 darabra emelte fel Zala megyében. Ez azt jelenti, hogy Zalaegerszegre ebből a meny-nyiségböl 70—75 sertés jut, ami *<J-kéletesen fedezi a város dolgozóinak zsirellát^tát
"Ezzel megszűnik a zsirhiány Zalaegerszegen is.
— „Egy élttem át"
oimü orosz film, amelyet a zalaegerszegi Forum filmszínház » ezep* tamber 12*i oentanáris «hót magnyír láfián díszelőadásban perget íe, ai orosz filmmÜTÓsaert ténylegesen ki-magastt alkotása. A filmet az Bzéri orosz filmjersenyen a őztúiin-<iij-jafl tüntették ki a útjában, amerra elhaladt, ószwte siker kitérte. A Mim egy önfeláldozó falusi tanttónó küzdeiijuos életét tárja elénk, melyben az ifjúság szeretetet látjuk kidomborodni, mely a eyermekí Jat kékben elülteti a smbadtiff utáni T&gr csiráját. A film tAnrt és nevei, A hit, szeretet és jóság örök snm-poxit\'»:\\ükríiiAinei riwza benne éa minden munkáján mesteri mé elképzeléseit tárja b közünaégZAUft
1948. szeptember 9
Nagykanizsa város hirdetményei
A" 9O80 1948. Korm. sz. rendetet szerint foivó hó rugóig küzvetlo-taül a pénzügyminisztériumi számvevőség hrtoiügyi osztáíyához (.Uuda-pest, V., József Nádor-tér 2—4. sz.) ajánlott ífcvéltien az enio rondszerost-tott nyomtatványon koá bojolonfeni a követkézokot:
A Jimosz.áv Népköztársaság terii-lctón .Cyú magyar vagyont ixlo-í»rt"w u jogokat ív érdokciteégokot iw
— toki\'mot iió.küi arra, hogy az il-lotó \\ag\\on vagy vagyoiirónz idókiVz-lx>n o.kólizi\'ui, ajiuiuiHltiiti, vagy biir-rnwlv iin\'uí^ kónytizori\'iiU\'ixkiixu\'\'M a\'iá korúit. Jugoxziuv kliMji\'H.u.iMu értők -papri-olc i\'irjst\'wi hc.\\ükix>, vanuuinl \'l nicglurlónt iKw.o.gú\'.Ultúhra való U\'-kintrt núkiu jolcuto.iiilök i*\'. Bojo-ioiíU\'>í<! kel Viui. mindun magyar
Ál ltUll | iol^ní.l\'(t«uf II lOI\'llU\'HZOk\'K »ZO-
az idoig.cnos iil-); bizonyítvánnyal ren-/.ú s/A\'Uu-nolitM\'.iii[va "\\lagyar-ornzágun 8M>kl:o.i\\cl t)iró jogi szo-íuúi.wKiiok, iio.o.;rtvü a magyar ái-nuu h az (">nkori>iűiiyzatijik vaia-njonny; szervéi, intézményét, vájia-iilát és üzí-Tiyt, továbbá egyházakat, pgyluizi testiiictokct stb.,» akikiiok vagy ame.yoknok a jugoszláv küz--gazgatás lio.yroáilitása időpontjában aJuüO>z.iiv Özi\'Vvíítsóg; NépUöztársu,-ság terű étén tulajdonában, birtokában, uezoéséion vagy bármilyen ei-men roudo.kezésO aoi\'tt vagyon volt, illetólo.\' azóta is van, valamint azok-aiak a n:ai;_\\ar á iampolgái>áj;u sze-mé.yüknok," úlotvo azon személyek örököseinek, akiknek vagyonát a jui;osz.áv közigazgatás heiyreáliitása e.ött faji vagy po.itikai "uidfiztetiit; Kövotkozlé\'ucn vonták e<i ronde.tetó-sük a,ó.. Arzok a szemOUek is kü-te.oíek i:ejeentóst tenni, kik magyar állampolgárságukat iolyó év"i deojui-ber 31-ig megszerzik.
Nem esnek uejoeatósi küto.ozett-sóg a á oiyan vagyonjogok ós köt©-iczottíúi.\'ok, ame.yok yiajn\'arorszi\'m 6-i a Jugosz.áv özövotségi Nópköz-tiiTsaság küz<\')tt. korosketloíini és ]ónisügyi kapcgQatuk lyrafeivótclu után, vag>; 1U415 január aü-ika után létitijült üííy.ctboi szánnaznak. A Juiios7r.áviálian lakó raagyar úllam-jio-gtyrok oiyan ingóságul, anielyok u lii.ajdonoti rondoikezútio alól noui vonattak Qi.
A l«jo.ünk\'\'«lioz szük^uos üriajiot minilon liejo.oiitónit) kíiteiozott Bze-nuö.vnok koil inoirrondolni a Magyar AUftini üjo:nda nyomtutványi-aUttV-rúixii U!uilai>BBt, I.\' Var, Orn/.iurhi\'us-uU* 8.), ii JiyomtaWáiiyokat dijtala-Jiul küidik. \'Azoknak a. szomrlvok-íick, akiknek állandó l&kólioKc tU4l tipriii» L8. olótt Jugoszlávia torülo-tun, iilctúlouf 1947 Haopteiiilxjr 15. o ött az Olaszországtól Jugoszláviához e«atoit tct-iiiCtun volt, Ijeiolontó-seket az 1. jelzésű sárgaHzinu, 1046. rakt. számú, a többi szoméij\'oknok a II. je;zésü rózsaszínű 1046. rakt. számú ür.apon keil megtenniök.
A jcen rende.et értelműben te-endó bejelentést eemiíyen korábbi
— akár magyar, akár jugoszláv ha-tÓBag vagy niyatal részére megtett
— beje-entés nem. pótoija. Aki a ieein rende.ethen előirt bejelentési kötBlezetteé^ének e*get nem t»6z, kiliágást követ eí és 6 hónapig terjedhető eiz&rásaa. büntethető.
Közhirré teszem, hogy Keszthe-iyon a gyors- és gópiro iskolába a felvéteiek" megkezdődtek. Bővebb felvilágosítást a hircketooények nyújtanak, meh-ek.megtBkinthetó\'k a varos hirdetőtábláin.
Közhírré teszem, hogy kormányrendelet je.ant meg a mezőgazdasági ingBt.anok átruházó jogügyietek ha-táTyániak 60 napra történó felfüg-gosztóséról. A rendeiet oélja. hogy az áüami elővásárlási fia gA-akortasa uj alapokon randazteaeók és a kis-paraszteéc érdekei védelemben részesüljenek, Az állami elővásárlási jognak az laez a oéija, hogy ceak azok juthassanak földhöz, akik erre érdemawk, tehát a dolgozó parasztok, alcilc a földet megS tudjak mü-TBlm Polgámtittr
SP9RT
TOTÓ-JOSLATAINK
Újpest—Cseiicl 1, 1
A mélyponton álló Csepel nem valószínű, hogy megakadályozza az l\'jpcsl győzelmét. Vasas-.-Kispest x, 1.
Az erősen feljavult Vasas nagy küzdi\'luu\'lviv majd u kisjicsliekkcl. SM-ntkirüic l\'Vrciicviiros 2, 2.
A l\'oninlbu, londülö Krudivul swnilieii kevé-s osólyi- \\^an a Szucimk KisU\'xt S/x-\'jjcd 1, x.
A huwii pályu olíinyc kislexlnvő-zrk\'inif mulat. SalUTC. llaladiís x, 1.
A szombathelyiek lürcsek úrról, hojiy idi\'Kciüicn Joliban szeix?|K\'lnek, mint odiihaxu. C.oI(11xt«<t- MATEOSz 2, x.
Minden azon dííl cl, hogy a Mezíí-utcai honioksivnla)? hogj\'an kük a Maleosz csillárainak. Hatvan—Dorog 1, \\. .
Nagy küzdelem lesz, a hazai pálya cíőnyc miatt a hatvaniak egy hajszállal közelebb állnak a győzelemhez.. Mátészalka—Pereces 2, x.
A nagy formálian lévő Pereces győzelmei nehéz lesz megakadályozni a mátészalkaiaknak. Ny. MÁV—DDSE 1, 1.
A Xy. Máv egy k^sszissal jobb. ¦Komárom—Lokomoliv 1, 1.
Az egységesebb hazai csapat győzelme várhaló, bár meglepetés lehetséges. . « Viscosa-BMTE x, 2
A Binte nagyobb tudását kiegj-en-Jiti a házai pálya. Meszhárl Dinamó-Postás 1, 2.
Kél oRj-forma képességű csapat Az eredményt a pillanatnyi forma, dönti majd el.
8 MAORT\'és 3 NYSE látékos e heti válogatottunkban
Vasárna)) a MAORT szép győzelme és az NVSIÍ hazai döntetlenje ulán nincs nehezebb dolog, mint a hét tl-ének összeallHAsn. Az olnjo-soknál ugyan nkad bőven klmagnsló teljcsllménv. Különösen HerMl iiafiy szerii játfkn örvondcles. A Vasútnál azonlwn a KMTIí elleni, ideges, széteső jálék után nlig találtunk egykét kiemelkedő játékot. A körülmények figyelembevételével az e heti legjobb 11-ct írj\' állítottuk össze: Kovács \'MAORT) - Horváth (MA-ORT\\ Hert^di :MA0RTN. — Balogh II. CNVSF-). Németh (MAORT), Nagy (MAORT) - Sztraka (NVSR) Lázár (MAORT), Imri (MAORT)w Túra (NVSli), Téü (MAORT).
Nyirtlók találkozóhely* Bilttonf»ny-vman Tóth-féls bilatonvenyvetl Vigadóban. Hideg-meleg ételek. Hfl»lt6 Italok Zene.
A Magyar Oal|ozák Pártja nagykanizsai szervezetének hirei
Az MDP központi pártszerrozoto ma. 8-án, szerdán este 7 árakor Ady Endro-ut 7. sz. a.atti lieiyiaégó-bon pájtnapot tart. Előadó üenczú" Jenő íűszorkosztő. i
A II. kőrzot Potőfi-ut 29. szúm. ft\'.atfl hol\\iségóbon pártnap esiitiirtijK Dsto 7 órakor. Előadó d» l\'iilor Artúr.
Vasul: cttiitórtök dé.után 3 órakor. Előadó tíiklóui lutruu.
Fártnaii
II MDP Maori flzeml párt»ierv»i*1«knél
.Nagvkanizita: Vusviizon, i\'HÜU"irt4"i-ki\'m (lo.ulán háronuu^yoil 4 órakor. K\'li\'Otlo dr. KcihUm- Karoly..— VAr-nt i irodi\'vk, eHÜtörtőkün \'dó\'lutún 2 óiakor. Kiúudó r\'arkan Uyuia. — K.rúly-uU-fti iro;lák, i\'HÜtőrÚikim dói-utii,n \'2 óitti.oi-. Ku\'mulú UoBiiyák <ió-Z!«ef. lxikóloop, cbütörtükón *dóiUti\'i,n húi-oinnogstxl 4 órakor. Előadó Lülkó Jejió.
Korottw: cBÜUirtikön délután 4 órakor. Eióadó Majoros Lajos.
Lovászi: pontokén délután 4 órakor. Előadó Farkas üyuía.
Pusztaszentlászló: csütörtcik délután 4 órakor. Előadó Farkas Gyuia.
Nagykanizsai KISÜSZ-hirek
Nai^kanizsa és Vidéke Fűszer ]?eszorzó Szöratkezet e.só eiőkészTtő órtolifiz*tén több mint 50 részjegyet iegytjztek e.ó a he.yiieli fűszeresek. E hó 15-ig- jélentkozzBnek azok a heílybeli és vidéki kartársak irodánk-lian (Köicsey-utea %), akik a Szö-vetkezet a.apitásában részt kivannak venni. Amin^ már többizben liang- j súlyoztuk, Szövetkezetünk csak tag- j iáit fogja kiszolgálni s ezért rninden kartársnak érdeke, hogy a Szövetkezetnek tagja legyen. •
T&ffórtokezlot! Értesítjük összes l Habjainkat," hogy folyó hó 9-én, csütörtökön délután féi 6 órakor forgaimiadó & az uj rondelotekkol kapcbo.alos tagértokez^tet tartunk hoiyiséiíünkben. Pontos és toijefi lótHzám.u inegjoionés mindon kar-túi-Hiiak saját érdekélten ajánlatos.
Tüxifu
kicsinyben ét nagyban
Sárecx
lakereikedönél
Nagykanizsa, Zrínyi M.-u. 30.
Szilvát
szetifózísl célra minden menijyiségben vásárol napi áron
"Dunántúli
Nagyttanlxaa, SxatoaOaág-tér 12. Telefon 1-19.
Gáxméröóra
beiktatása előtt győződjön meg, hogy gazszolgáltatásét
tökéletesen a„PINTSCH" rendszerű
földgáz nyomásszabályozó biztosítja!
Készíti: CZVETKÓ GYULA
ízerelő él lakatoaüieme, Nagykanlisa, Ady Endra-ut 4.
Minden szereiéit, átalakítást vállalj részletre Isi
Megalakult uz NVSIi aszlalilonisz szakosztály, melynek két erössésc, a Maortlól átigazolt Bácsi és Körös lesz. Rövidcsen több barátságos mér kflzést játszanak, majd résztvesznek a Dunántúl bajnokságban is.
Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva rec-gel 7 órftirt nte ,6 óralg. Kedden e«ée» ->rp és pen «ken délután nö1 gőzrBr^
NEP-FILMSZINHÁZ
Siept#«b(!r 8-áo él »-«d, azerdán és csütörtököB
Amerikai filmvígjáték
Finom kis lakás
Simoné Simon — Wllllim Terry Eléadások 5, 7 *• B árakor.
Az MDP menyei Néphlvatal hirel
A m\'tí n<niilól knzdvr mhulnn hé-Itn ItSzütjüJt \'¦* .Vfíff.i/flr Dolgozók l\'i\'irljn himi/kí .S\'i\'/iliii\'uMd/ioz ° dniyozi\'ik <\\laJ htinifujliitl kirínék, je\'{>,\\ciijonilá\'ioli iUiilvZiHi\'\')trk mád-jdil I-n ké.rjiik nZ üji/M-liajoii r!ol-g.TÍliknl Xt\'pliivaltyinktioZ ftirJult mvnk\'íi, iiarnnzl én rrfelm**t.gi rfoi-yozákat, liogi/ a mai tmpj)Oí mtgin-dutt íZcii roftttitnk ko$nrrt(\'ni/<%\'i Híját érdekükben i» figyelemmel ki- ¦
Fiion Péter za\'asi\'bi ujgazdának ü/pnjüií, liosry a Koviu-s hrnó áítai ellene indított kilakoltatúsi ügyét-kö/ii«njárá8unk;ra az Országos Lakásügyi Hivatal felfüggesztette.
Ilegyr.sd község dolgozói a volt uradalmi kastélyt, amelyet azóta általános iskolának alakítottak át, most már\' teljesen a magukénak mondhatják, mert hivatalosan is a község kapta meg.
Szekér Ferenc Sojlör. Hadigondozási isiényéro vonatkozóan közöljük, hogy a népjóléti miniszter utasította a járási főjegyzőt az igény-megái\'iapitási eljárás sürgős lefolytatására. : \' ¦ Semr-xfjuláct dolgozóinak. Olcsó ¦¦—•—•*••— kölcsön ügyében a Terv-
liiizépitósi kölcsön ügyében a Torv h:\\aia.hoz benyújtott kérósüket is-métoijók mojr, do azt közvot\'ion a községi elö\'ijaróság utján az Országos llázópitő tízöwtKezcthez Írásban adják be.
lvatlics Géza Padár, A .hadigondozottak végkio.ógitéíO, tov-ibbá a járadékkal töi\'iesztliotő kölcsön folyósítása is szünetel.
Pötöíke .köznég ujyazdÁ\'nak. A. Matfyar Do.gozók Partja közbonjá-* rásáia az oiliajjvou javak á\'ital juttatott bútorokért járo\'hattzná.ati dijak l»luiiu\'u*á_t az oíhaiíyott javak kérdí-sónok viVsó rondczi)»é;jc fol-füfjKCHi!lottók és a vÚK\'Otfos ojontfO-désút\' in Ki.áúnba hrtyoztúk.
Joncéó Jieztő liivix. ltalméri\'si ügvót i.x>tékos Ivolyrooovábliitottuk.
"Többeknek üzrnjiUt\'. A iakáshiva-taii ügyök Intózésénok végsó fóciiir*\' az oiköTOtkozondókbon nom a népjóléti minioztúriuni, lianem az a\'ii»-páni hi\\*tal \'ioez.___________¦
Mtoör lik»nt)0r0nd 28 forint, la penge li db 3iü forint. Ro2»damenlc» evi-tuV.ii versenyárban a n«gykaniiial Filléres Bamrban! __________U»l
KéUxobas modern lakást keresek, Ille-tíleg elcseiilnék »lb. Bővebbet „1BUSZ*-pavillon, vaauUllomát.______________}«•
öoíllá, lpirigatoiTinnyal rendelkeii nöi uabé vagyok. Lakással randeikezó larsat keretek. Cimeket a kanlisal kiadóba Wr«^
" Használt aranytárgyai a legmagasabb napi trón vest Gal ékturési, P8-\\A 13. Kgj> ~25Ö-es kitttní á 1«pótban lévő motor-ksrékpár 2.900 forintért karambol miit\' •ladó Fei-er músaerétznél, Nagyk«ni^-
1541
Bntar«x«tt 8»oba térti részre Qm a nagykanUwl kiadóban: d\'
ladé. 1548
« k«nap«s aUldö eladó.\' NagvkanUai Stncf-u. ll.________;_______________!**?
Iniira&lact vállalok. Qm a nagy-ktniml klaéában.______________<»
Butorozatt szobát kerea 2 fiatalember. Cim a nagykanizsai kiadéban. \'^_______a
ZALA politikai napilap.
r«t«l«a sierkeszta «> felőlit kiad* :
Baacxe Jenő
Daik Pannc-Ur 10. T*M«i: M>
It-T. NigrUfiKM ítanliMti.
tatai: Snnar*! Oéia.B3. évfolyam 208. szám.
Naííyfcarjl/,sa, 1948. szeptember 10. péntek
Ara 99 fiHér
A képzőművészeti és muzeális kiállítat napirendje
Délolílt a órától 1 óráig
tirlatvezetfi : PONQRACZ JANOSNÉ Us1íművé»z
Délután 4 órától 7 óráig
tárlatvuetS : TIBOLT JOLÁN («»:6müy*sz
Múzeumi vazetó: K. NAGY LÁSZLÓ muzeumír.
E,íadá« délután 6 órakor: .Kanlzaa vár és város története a kelta településtől napjainkig." Tartja ¦ K. NAQY LASZLO muzeumor.
V
TKLEFONKTOKT PARISBÓL
A radikálispárti Queuille
kapott megbízást a kormányalakításra
Ain\'ini Iniiicin kí>zlár«as;ki . ln.M; Qu.\'iiilli- radikális párti képviselőt szcililotla IVI az uj koniiiiny tm^iilp-kilására. (JuniMe csütörtökön "d választ :i kö/.társa\'-áui rlnökm-k,vállal jn-f a MH\'üliizatást. Oueuilje miniszterelnök jelöli megbízatása után i-iriször Ilcrriol-t a Radikális Párt rlnöki\'l látogatta meg, majd utána a párl parlamenti csoportjának számolt 1k\' megbízatásáról. A Hadikális Párt parlamenti csoportja egyhangú ha\'.áro/.altal együttműködésé-röl hizlosi\'olta az uj miniszterelnök-jelöllet, s egyidejűleg ujabb határozatban
felhivt\'i Hcrrio\'-t, /if>f;:/ von\'a irisszi a párt k^zj önti bizo\'tsá-íjának elnöki fi-szléről tnló lemondását.
Parisban biztosra veszik, hogyha valami váratlan fordulat nem történik, Queuille elvállalja a megbízatási. Miért ne vállalná el — mondják —, hiszen semmivel sem tehet többől, mint az eddigi kormányok. Szomorú jelenség, írják, a párisi lapok, Hogy kormányok jönnek, kor-
A moszkvai rádió ismertette a Szovjetunió Kommunista (bo.sovüo Pártja központi bixotttuuMnak a Pr&vdiilnp inpjrjoíont í-Movú vozot Tito rHoportjtiuak luieioiuiliznuma JiiAl cimü küzii\'inónyrt.
b
u m ziinónyrt.
A Ii(">z,<>ni6nv müifiü\'lapitjtt, libny a JuKI\' jelenlegi voztiuwóuo, azux Tito rHOpurtja az im.|«\'rittli»ták 1«>-\' zero jtitMzik, oiszii^oto.i ús gyöngíti Jugoszláviát. Tito csoportja nioni ór-tetto incy, hogy lielytoJon politikája kövcLkcztúben a JuKP eivosztotto leghivehb szöToteógoeoit, oiazigotoló-dött éh meggjengu.t az áJamon bo-lüi és kivüí egyaránt. Nom úrtottók, vagy nem akarták .megérteni a Kommunista Pártok és a szocializmus táborának jóindulatú birállatát. Jugoszláviában megtorolják, ha kommunisták és nem kommunisták bi-ráiják Tito poStikáját.
Nyíltan elmondhatjuk — alapítja meg a köz.emény —, hoey íito csoportja potitikaí gyilkosok kiiki;-jévé válik. Igj- értftetó, hogy neim, is hajiandók kijavítani hibáikat, mert nem. rendeitozinek Jdó bátorsággal bevallásukhoz.
A. Tito csoportot semmiképpen sem lehet olyan iérfÍBB és becsületes, pártjukat szerető vezetőknek nevezni, mint aminókrói Lenin beszélt. Nyüvánvaló, hogy ez aJiliki i»m becsüli a Kommunista Pártok, köztük a Szovjetunió Kommunista Pártja barátságát. Ez nyiit szakítás a Kommunista Pártok egységes Ln-teriiacionÁlís frontjámi, szakítás az mternacionalizm.ussal és átállás a nacionalizmus vágányára.
A továbbiakban megállapítja a BzUK(b)P közlemény*, hogy a fK . kongweezusa a Lenm-el-^; szögemében folyt le. Titoök
Bzomízódce KommunietB Pártok
nutavok mennek, űllundi\'an folynak a tárgyalások és néhány hetes hi-vatalbalépés után lemondanak.Ilyen hangulatban nem csoda, ha Parisban eseményszámba ment Duclns kommunista képviselő keddi lieszé-de, amelyet újra csak a régi jelszóval fejezett be —, -hogy
Franciaországban nem lehet a munkásosztály nélkül kormányozni.
A köztisztviselők sztrájkja tegnap a legfegyelmezettebben fobyt.le. Közben .
a gazdasági helyzet egyre tűrhetetlenebb
lesz Franciaországban. A j>ollllkai partok már majdnem mindannyian üHá.stloylallak a liommiuiisla párt programjával kapcsolatban, csupán a szocialista pár,l tagjai tartózkodnak állásfoglalásukkal. A párt vezetősége kijelentette, hogy előbb fc\\-világositást kér Queuilk\' rtiiniszter-elnökjeloltlöl. Queuille hajnali két órakor az újságírók kérésére hasz-szabb nyilat kozalot adott és kijelentette: Remélem, hogy csütörtökre már nagy vonalaklian meg tudom mondani, milyen pénzügyi, honvédelmi és gazdasági intézkedéseket terjeszthetek a parlament elé.
A Függetlenségi Front újjászervezéséről
tárgyal a pártközi értekezlet
A Magyar Dolgozók Pártja kezdeményezésére szeptember 10-én, pénteken este pártközi értekezlet lesz. amelyen a Nemzeti Függetlenségi Frotít ulJá-szervezését tárgyalják meg.
Eltemették Benest
Szerdán délután négy órakor temették el Bcnes Kduárdot, Cseh-szlovákiu voll ttözlársasági elnökét a prágai \'NcmzcH Múzeum Pnnlc-onjábu. A ravalal előtt ZupoLocky miniszterelnök liangsulyozlti, hogy a népi demokratikus rendszer meg-szúlcicso után Hcncs egész sor ren-delellcl t* intézkedéssel járult hozzá annak megerősítéséhez. Nemzetünk, de különösen dolgozó népünk, soliasem felejti cl az elhunyt elnöknek a népi demokrácia fejlesztésében vállalt szerepét.
Csaknem 2.500 iskolát építettek újjá a dolgozók
A »Dolgozók az iskolákért mozgalom keretében sokhelyen már befejezték az iskolaépületek helyre-áüiiását. Az uj tanév megkezdéséig társadalmi utón csaknem 2500 iskolát állítottak helyre, állami segiLség-gel további 572 iskolaépületet építettek újjá.
Ezzel azonban nem fejeződött be az akció: a Magyar Dolgozók Pártja szervezetei, falujárói, az üzemek dolgozóig ,é"s a tömegszemezétek a jövőben is szoros kapcsolatban maradnak a helyreállított iskolákkal, valamennyit tovább támogatják.
Hová vezet Tito csoportjának nacionalizmusa Jugoszláviában ?
A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja. Központi Bizottságának közleménye
olloní harc küulótoréró tottók a kongTOMzutt. Tormóta>1omn nom voftzolytojon Jugoszláviában nyíltan leszólni a- Szovjotun+ú 6» a nópi dcmokratikuH úllűmok ellőni haxijá-ratról, mórt u núp sziliirdan kitart a 8zovjotuni<>TO.l ós népi domokra-tiktifl alja-.noLkkal küttitt BzövetBÓg mölJEJtt. Titoék raraezul leplezik reakcióé hadjáratukat és ¦ ebhen odáig mentek, hog\\- ók kérték Sztálini, vég\\« Túddinébe a Tito csoportot a Tájékoztató Iroda birálste,va& szemben.
A Kommunista Pártok azonban nem mondhatnak le a Jito csoport naciona.ista poétikájának birálatá-ról, sem bualünat nem nyilvánit-
l.atnak iránta, som. nem tAmogat-Irutjúk. A JuKP nacionalizmusa nomenak az iminriaiieta-o.ilonos frontnak okoz kiirt, hanem mindo-r.cuoiótt Jutfoszíjíviának és a jiigo-Hzliiv népnek. Ez a nacionáasta külpolitika lefegA-vorezto az országot külw\') ellenségei előtt.
A Horl>a rágalmaival1 szemlien tnagáKapitja a közlemény, hogy a JuKP bírálata nem a jugoszláv nép eliBni l.adjárat, m>art a jugoszláv nep nem fele.O6 a Tito csoport nacionalista politikáiéért. Jugoszlávia, népeit ugy tekintjük, mint nü BzövetBég»-seínket — mondja a közlemény.
Befejezésül pedig rámutat a közlemény arra, hogy a Titó-frakció
Százéves a magyar honvédség
Vasárnap alakul iei Nagykanizsán a Szabadságharcos Szövetséf
A centenáris év legkiemelkedőbb eseménye a 100 éves magyar honvédség emlékünnepe lesz. Ennek kapcsán országszerte fényes ünnepségeket rendeznek, amelyek keretében mutatja be a demokratikus magyar honvédség, hogy az elmúlt három és fél év alatt milyen hatalmás utat tett meg, erejének fejlesztése érdekében. -
A százéves magyar . honvédség
emlékünnepét használja fel a Magyar Szabadságharcos Szövetség, amikor szeptember 12-én vasárnap egésznapos népünnepély keretében alakul meg a nagykanizsai csoportja. Délelőtt a mozikertben, vagy rossz idő esetén az Iparoskör nagytermében alakuló közgyűlést, délután pedig a honvédség és rendőrség részvételével nagyarányú népünnepélyt rendeznek az NTE-pá-lyán.
hadiállapotban \\«n saját pártjával. A szokásos demokratikus módszerekkel képtelenek rendel tartani a párll>an es ezért kénytelenek törne* ges megtorlásokhoz folyamodni. El a/.t jelenti, hogy a Tlto-csoport rég elvesztette a JuKP többségének bizalmát. A Tito-frakció igy csak a kisebbséget képviseli és a nem a párt bizalmára, hanem Jugoszlávia közigazgatási, rendőri apparátusára támaszkodik.
Renielettervezit az iskslánkivili szövetkezeti szakoktatásról
Hamarosan megjelenik a kereskedem- és szövetkezetügvi miniszter
¦ugy1 jálvo
delem-
rende\'ete, amely szabályozza az is-koiánkivüii szövetkezeti szakoktatást. Szövetkezeti tanfolyamot ezután csak a keireekedeleóiügyi minisztérium szövetkezeti központja vegv ennek beleegyezésével a szövet-jjezétek és érdekképviseletek .rendezhetnek. A hallgatók bizonyítványt kapnak képesitésükró"!. Máris több szövetkezeti tanfolyam indult éa ujabbakat is rendeznek. Ezek ha\'fí-gatói eísősorbbn azokból a vállalati alkalmazottakból kej-ülnek ki, akik már szövetkezetekben dolgoznak ragy\' dolgoztak. Ly módon több száz azö-vetkBzet; vezetőt, oktatót és .\'felügyelőt képeznek ki.ZALA
in
Az államosítás óla
40Vkal emelkedett a termelés 12\',-kai csökkent a selejt 15*|0-kal kevesebb anyagét használt fel
A NAGYKANIZSAI TÉGLAGYÁR
A haromhsnapos munkaversenyt & „cserepesek" nyerték
Az esövorle, mely. sirga talajon két munkás hajladozik serényen. Lapátjuk Ix-lcvág a barna agyagba, ami a követkiv.ömozdulatnál tom-jián dübörögve- hull\' a csilléin?.
— Kincset ér ez az ugyag — mondja az ejjyik. — Kgész bunán-tnlon iH\'ui találunk ehhez hitsonlúl. .W-m homokos, m-m im-sz»-s. Öröm lii-lök- Itylrtl cserepei c-slnrtlnl.
\\ löhhi esiII;\' U Uissuu mi\'Ulellk UK.wiKiíiil. l.mul tO.ínaU rlÜK\', nztnu HH\'KliuluI u csIIU\'hoi- il m\'-philx IVlé. — Kétforduló* rntpoMiHl
IVI a m\'\'|i ii i\'silk\'1 ino- I.«-Iii\\m- Si\'uulor jjyrtrw-m-\'.ii. Kzl is nr. AIMiiiohIIiix ólu oltlolluk inon. A leli c-slIUH IVlhum a inolor, az (in-sd
Az aijya.sol ;i*tán lxjk-öntik a pa-calozógépbc.\' liz összekeveri a masszát, aztán az egészet leküldik az épület alatti pincébe- szikkadni. Néhány napig gyúrják lenn a pa-calosok azlán egy fölvonógép szál-litja az egészet a zsindelygyártó gépbe.
Szoktlits Istiia áll a gép mellett
Ö a munkavezotő. Harmincegy éve dolgozik már a téglagyárban.
— 1Í118 március 20-án kerültem ide és éppen 30 éves évfordulómon államosították a gyárat — emiili meg nevelve. A mellette dolgozók ugratják az öreget, ho;ty ő l^lt volna a gyár tulajdonosa, ha nem állfí-mositják.
— Jobb nekem igy — torkolja le a munkatársait Pista bácsi. — Az egész harminc évben nem folyt ilyen észszerű termelés, mint most az államosítás óla.
— Hát még, ha Jobb gépeink \' lennének -»
Ma is 12.000 darab cserepet gyárioltunk 8 óra alntt, annak ellenére, hogy géjKíink csak 7.\') -80 százalékosak.
MinU-ay 230.000 forint Ix-rek-tetősre lenne Müksítf, hogy teljesen remibehozzdk ííket, s akkor 20-30 «zcr kltúno minőségű c-.wrepct In (O\'árthiilnltnk.
A mlii(:i,séjj«i\'l most sincs huj. A két egymásmelleit! gép ontja uuúp sima cserepet és tcgl«formnru sajtolt agyagot. A munkások fáradna-tallnnul vagdalják szét egy hárfa-szerű alkalmatossággal az anyagot. A cserép kis csillékre kerül és máris viszik a gyár uj büszkeségébe: a müszárltóba.
Mintegy 100 méter hosszú épület az.
— Lefogjuk a kemencék meleg levegőjét és felhasználjuk a cserép megszáritására — újságolja Lehrer Sándor.\' J
— Most is 70.000 zsindely szárad a sürü lécállyányokon. Ilyesmire azelőtt a vállalat régi urai nem is gondoltak. Elzsebelték a pénzt és adé—ig+t ctlniltak a vállalatnak.
— Még ma is azt nyégjük — folytatja Lechrer vállalatvezető. Majdnem félmillió forint adósságot hagytak ránk. Kisparaszloktók felvettek tőbb-mint ?ö.OO0 forintot és az árut nem szállították le. így van aztán, hogy annak ellenére, hogy a gyár
nycre.séggel dolgozik, tehát a deli-cit megszűnt, még sem tudunk uj befektetésre gondolni mindaddig, mig ki nem egyenlítettük az adósságokat.
A munkarertajty
A gyúr az államosítás ólu több \'mini hárommillió félkész és két mii-llónri! Is lülib kész ilrul Ürmeit. A iwiiM-léK k-luU u/ clíibbl lclílkhöx képest :i() 10 kxrtxnliMika! nowki1-<U-tt. A M-loJl vUxont Vi s/.ilwili\'kknl csökki\'iil Ax itllumo»lU\\H II 1,\'iszrt-ziiU\'ko-t iinyiiuiiU\'UlakurllAHl N oívd-
— A létflnjjyrtr minden n hnvanln lrt|ék<«lnljul< u gyár hely-\' W.-U- lelíil. líl^liük trtrjuk n lornielós mennylsé+nH, mlníSsO^ét és hz imya-gi helyzetét.
— Tudja is » gyár minden dolgozója, hogy az állam a legbiztosabb és leggondosabb gazda. Most is minden dolgozónak biztosította a téli tüzelőanyagát. 1 I forintért kaptak szenet mázsánként a munkálok. De nincs is lazsálás
Szívvel lélekkel részlvesznek a munkaverscnyljcn. Minden szakcsoport az elmúlt 3 hónapos mun-kawrst-ny során 100"o-on felüli tel-
jesítménnyel rukkolt ki. A versenyt a csierepesek nyerték, akik 121i\'o-os eredményükkel l",.-kal r.aladták tul az utánuk következüket.
A kővetkező .") liónupas munka-verseny í Nehéz dolog <-gy téglagyár részére, A téglagyár u^vunis szezun-nuinkás üzem. A lugtübb le is ál.l oklóberlK\'n.
• Mi nem állunk le mmuljii u K.vrtrvexvUi Sok félkés* árut (.\'Viirluiik inlill«, axlán kLégijük a hül|sxi\'»)iiliiin ii/nluil. Tö\'ib inlnlvu-lós/.luü iim>iiUu), ho^y omlkor n nngy hliK\'iH\' nek, Ív l<ell nlliiunk Csupán hcli húromnu|>os nninkih\'ul mftl.öilűnk imijd
A J6v6 ér nagy r*mén.wkn*/ keeteftet
Az országszerte meginduló épit-kczúsekltez .\'>00 millió téglára lesz szükség. A nagykanizsai gyárra ebből előzetes becslés szerint 10 -15 millió jut.
— Ila ezt megkapjuk, megindítjuk a másik gyárat is. Hozzánk is és az újonnan meginduló gyárba is munkások kellőnek. 5 igy ebben a városban nagyban hozzájárulunk a munkanélküliség csökkentéséhez.
- Húri Sójidor
Zala megyében 71 uj falusi házat építenek
A 3 éves terv keretélwa folyó épitk-ezé^ek soráa Zala megye I kőz-ségébenvösszesen 71 uj parasztház ópiíése folyik és fejeződik be december 31-ig. Az épités- éli közmunkaügyi minisztérium keretén belül működő Országos Házépilő Szövetkezet (OHÉSz) 63cS.70ü forintos hitelkeretet biztosított az építkezések lebonyo ilására, a szükséges többi ösz-szeget pedig-az OHÉSz alapszabályai szerint maguk az. építtetők bocsátják az építkezés rendclkezi:tiére. Darvas József épités- és köz-munkaügyi miniszter ugy intézkedett, hogy az építkezések munkaver-senyszerü tempóban folyjanak és december 31-ig fcltlHknül fojezíkl-jenek be, mert 1919. január 1-ón ujabb nagj\'szabásu falusi házépilő akció indul.
RÖVID ViLÁGHIRADÓ
Bulgária
Ma ünnopli a bolgár nép felszabadulásának 1. évfordulóját. 1944-ben ezen a napon a hegységekből leözönlő i>artizáxi hadsereg megseru-misitetle a fasisztákat és a hazafias front zászlaja alait a szovjet hadsereggel karöltve részlvett az ország felszabadításában ."Tito a leiszabadulási ünnep alkalmából üdvözlő táviratot küldött Dimitrov minisz-teivlnöknek. Oórégortzág
Amvrlkui liajóraj érkezett az Égel-Uíngenv és egy görög kiköUltie több hajó U\'íuloll. ¦- A.Nciuieulk&xl Vú-röskeixwost Wushlnulonbun Itslsüó-lult ,i iíürCtn munnrehu-lasUxIAk ko-g,\'rfivnU\'désci ellen.
kl<
Ax iiiuoi-tkul KtUüii.N ininlsííti\'i1
JvliMilvItc, IiojO\' iiiliiiK-ii c.cj lo^Jn iiUiiiIiíImi/iií Néiiu\'lurHXÚHl ftn eg,v koinmiiiMa konnány lélrejilt-líl. I
Bumm
l\'ár hónappal ezelőtt n* ugyncNX^ zell fügsellcnségi szerződés alai)ján a iiril liadseregcl kivonták Uumiá* ból. Az angol kormány paramsáia a brit érdekek védelme céljából az angol katonaság ismét bevonult Bur nlába. Anglia
Bevin külüí\\-minisztcr hazaérkezett szabadságáról és ismét a legközelebbi alkalmat várja, hogy lemondjon a külügyminiszterségről.
Angol javaslatra elhatározták, a volt olasz gyarmatok ügyében a küt üg\\Tniiiisz!^r helye: lesek konferenciáját a legközelebbi napokban Parisba hívják össze.
A szakszervezeti kongresszus harmadik napján a jobboldali többség visszautasította azokat a javaslato-Jcat, amelyek a Szakszervezeti Világszövetség támogatását indilvá-nvozták.
lada l«m*1 íz
OOSZTONVI-szál- r*nd*lk»- «obíiv»l
MAORT-mémftk előadása az OTI blztumagl értekezletén
Az OnixáuoH TirWKlft\'omiiiztoíitó Intóitot »z üwsmi bft!o»toniAritó lii-zoUn/ujok ót biztontti\'iffi moirliiüotbik \'órtol.oziotút w. év Ion iBOjitmlior hó IW-n tartja R liu<lai>Mt: köziiontl ttébhíx iiftifvtipnn/ilwn. Erro ax <ir-talwilotro » MAORT ro*tór5I OíiA) Jówwf oki. bán>ain6rni"«k, biztonnácl inórnök kajwtt inoghiváat, aki »A Magyar-Ámor;kni Wíajii»n Kt. biz-tonníiei tnunkiíjánftk tendszore és módozataid cimniel tartja meir várhatóan érdekes ós órtékoB előudiisát.
Htdifogoly szerelvények érkeznek A Szovjet-Unióból egjinasután érkeznek a hadifoglyok a debreceni átvevőáftomásra. Eddig összesen 54.362 hadifogoly érkezett haza. A hadifoglyok hazaszállítása zavartalanul tovább folyik. Több szerel-1 vénv közeledik a maovar határ íelé.
- EPOSz szüreti mulatsága Kls-kanlztin
Vasárnap, 12-én nagyszabású ezü-ret; mulateágot rendez az EPOSZ Kiakfinizaai Sáska Sportepj-eeület risjaimi gárdája. Délután látrényo* felvonulások, tréfáé jelenetek, aata Bzür&ti hál, flaépRégvergetny sth. A hegybirónó Húsz Jánosné\\ mig a hegybírói tisetaéget a népszerű és na^>- kiakanizaai eportbarat, Ferenci; Szabó Bála, az MDP helyi titkára raU&lta.
Hogyan, kérhetnek hitelt a kisiparosak
A G**<la»úií! Főtanai-* intózkodó-
A GKaúií Főtanáé int iit) <ioilo.v\'Iott ki*t||jari hitol kiutu-úl vonackoKÓúur jbb dbt ll i
i ioioIot || lúwlra vonackoKÓúur ujabb •BBrint u lillolt iiíí\'uvu\' kisi[«uo» \\4z\\ kihi|»n •zövüücéaut kút i>61-di\'uís l>an kűto.on kóroimót u OnzA-gOo\'SróvoUozotí Hitellntéaet iKrkíV íühhi tagmzövotkon>tól>ei! bonyuitani. A kérelem otry póWíuiyAt po.iitf h K1O8S5 liolyi iizcrvozotéhez Wl bo-kütdeni. AJ ÜS/H, továbbá a KI-OSZ a bcérkozott hitoiigúnytósi kó-i-Oiinekot 6 napoa be.ül kötóioaok az
Hajtás! igazolvány nélkül gázolt
Juhász János polkáké: Íako6 gon-dBt.ansáífoái okozott súlyos teetr.sér-tés Vi?teégé»el vádoütan állt kedden a bíróság előtt. Vezetői igazovvány nélkü. veeetett teherautóval ftlbci-ritott Pacsán eg>- ut mefiett álló lófogatu kocsit, amei>TÓl Nagj: Paula fierjjel áőre lezuhant\'ós 8 napon tul gyógyuló eórüíiéeeket szenvedett. A na?vkan.izsai törvényszék Almáesy-tanácsa bünösn&k mondta ki Juhász Jánost az ejtene amelt vádban és 200 forint pénzbüntetésre Ítélte.
Makulatur-papir
kicsiben és nagytan kapható. Clm a Riadóban. Telelőn 31.
08/11 vmr,v a KIO8Z tovúbliitani\', altot ft kUipari ü bixotthitf u iwWWiUol)!) időn Usiill lütiiii{\\n.jii ii kerelmiokct. A conxun l)í/.ottHÚur Untjai kifliit vaivnaJt ai <j|)ik\'\'Jiüí\\ i, u koivAktodcan, a páni-üjf>i iniiimctovitiiii ni»i[l)izott»i, a üüduátfi Fótaiuk-8, a Torvh iratai, a Nemwti Bank, a K1OSZ, ax OKISZ, az OSZII ki
Péntek. (z«ptamh»r 16\'
p 7. 8.00 Elóadáe. 8.16 BaJettzeno. 9.00 M«jr:«f n<A*. 12.1Ö Ének- ós zongoraszámok. 18.00 Előadás. 18.15 Népek »né»._ 14.15 Előadás 14.86 Liszt muveibun. 15.00 Kádióiskoa. 16.00 Beadás. 16.30 Századunk hangja. 17.30 Beszélse-<íé3 a magyar tánc fejlődéséről. 18.00 Eífri da;kör énekel. 18.80 Han^oe h\'raló. 19.00 A házi együttes játszik. 19.45 A falu hangja. 20.35 A Kádiózenekar játszik. 22.30 A Vásárhelyi Kórus enjaktíi. 22.45 Külügyi* negyedóra. 23.10 Könnyű dallamok.
Budapest II. 17.00 Tánczene. 18.00 Kaandozáaak a zenetörténetben. 18.40 Haagiemezek. 19.00 Előadás a Stúdióban. 20.00 Jazz mu-ssifa. 20.15 Sporthiradó. 21.15 K^ vánesi mikrofon. 21.80 Sziv iüjdi szívnek/eziveson. 22.00 Hangletne-zek.e. awrttemher 10.
ZALA
MUNKÁJÁRÓL ES TERVEIRŐL BESZÉL
6 kitüntetett versenymunkás
A li;u\'o:nhóna|X>s munkav.Tseny pénzjutalmait a r.apokhan osztották ki Nu;jyk.vii/..sán is azoknak a munkásoknak, akik a versenyben kinianashW-rfilinonyt érlek el. Nyolc Maortos és hat vasutas dnljiozót lúnli\'Tu\'k i»y ki. olyanokat, akik élenjártak :i termelés növelésében, .1 niiuiséií \'megjavításában és az önkölbiéf; esökken!ésél>en.
__ 1 lágyan végezte munkáját eddi" és nű a terve a jüvíiir vonatkozóan\'.\' - ezzel a kérdéssel fordultunk néhány me-yulalmazoU kanizsai ciolguzóiiuz. akik igv válaszollak:
HagyFaranc MAORT-vill«ny«««rolő Alialiiliau uhun a munkám, amit láMili\'in más nem ijjen tud iiicjjcMiiálni. A viTsi-nylu-n mindig hzüii \\oluni, Ihjjjv numkaidiimel ja-vii.iain. Szerelmin elérni, hogy azt a inunkul, amil eildijj 31) óva alatt luillam oak elvégezni, most ugyanolyan jól 15 -Ü0 óra ülall is meg-csináljaiii. lis tmnészi.1 lesen az is a/ ónajum, hogy csoportommal min-ilen sz.\'ix\'lési munkát elvégezhessünk, nu\'rl ijff a vállalat költségeit is csökkenthetjük. Kvilatics István -akodómunkas
\'11/ iíl mind a mi birodalmunk — mulat vé^ig büszkén a csürám-|>án -- Ha mi nem dolgozunk ren-IIcm\'ii, leüli a munka az egész tcle-lK\'ii. Munkámmal serkentettem műn kástársaimal is, igy kitüntetésem iukik is szól.
Az uj ölhónapos munkaver-stny első hónapjában sikerült meg-tarlanom az első helyet, Remélem, meg tudom tartani végig. Azon leszek, hogy társaimmal együtt megmutassuk az egész vállalatnak: a rakodómunkások is tudnak elsők lenni!
Nincslcs Károly asztalos
— Az eddigi versenyben az volt a ivioiii. hogy az előirt munkát mi-nőM^ikg is kifogástalanul végezzem il. S persze munkástársaimat is iinzílilollam, kövessék példámat, meri tudom, ha jól dolgozunk, meglesz az eredménye is, ami nem is maradt el. Az uj munkaversenyben is pontosan, eredményesen akarok dolgozni.
Mélé* Oyörgy «<«Kiély|épkoo(l-
Igyekeztem a Skodámat rend-benlarlanl — mondja —, hogy mi-ncl kevesebbet kelljen javitani. Ki-niéliem a kocsit, takarékoskodtam az üzemanyaggal, tetszik tudni, megvan ennek a fortélya. így aztán a versenybizottság.en^em érdemesített a jutalomra. Khhez hasonlóan dol-sozom a jövőben is.
Pöezi István vasúti géplakatos
— 21 amerikai mozdony jött — meséli. — Gőzfűtés egyiken sem volt. Másodmagammal szerellem fel. Még kilenc vun vissza, de azokat Is felszereljük szeptemlicr 26-ig. Ez volt a versenymunkánk. Most már csak fulómunkák lesznek. Az őszi szállításnál ugyanis szükség van minden kocsira. Kzekct a munkáknt pedig ezenlul is pontosan fogom el-végezni.
Pásztor János kazánkovács
— Az előirt időre üzemképesek lesznek a gépek — mondja. — Pedig nem könnyű a munkánk. Állandóan 40—50 fokos hőségben kell végezni a cső- és támcsavarcserét. .
— Minden percet ki kell használni. Szükség van n vasúti kocsikra, ezért minél előbb és minél jobban igyekszem elveszni én is a rám háruló feladatokat.
így beszélnek a megjutalmazott kanizsai vrsenvrmmka\'-ok.rteugvnn igV gondolkoznak a többi dolgozók is. mert tudják, hogy
munknkrsrnmie\' épilfüh a: or-tzáoot!
liánjai ítlván
Meg akarták vesztegetni a rendőrt
Elítélte őket a birósá?
Demokratikus rendőrségünket nem lehet megvesztegetni. Erről a tényről győződött meg Artner Vilma és fivére Artner László molnári lakos, amikor legutóbb engedély nélkül akartak lisztet szállitani. A rendőrjárőr elcsípte őkel és elkobozta a lisztet. Erre Artner Vilma felajánlott 20 forintot és pálinkát Balogh Sándor rendőrőrmesternek, a járőr parancsnokának. Arlner László pedig megfenyegette, hogy a párton keresztül elintézi . ha nem adja vissza a lisztet
Az eset természetesen a törvényszék elé került. A nagykanizsai bün-tetőtörvényszék dr. Almássy Gyula tanácsa kedden tárgyalta az ügvet és Artner Vilmát vesztegetés vétségében mondta ki bűnösnek és 1 hónapi fonházra ítélte. Fivére Artner László pedig 200 forint pénzbüntetést kapott.
jCemoncf/aíc evangélikus világi vexetöi
A kedd dé\'eíótt\' evansrélikus nieir-boszélés követeY\'seinek hatása alatt az ©vnncsíjlikus euvház legfőbb vilásri ¦vezetői Ixsnyujtották leniondásiikirt.
Mint ismeretes. Radyánszky Albert eíryotomos feiüjrvöjó már a mult héten irúsban lemondott. Ugyancsak hcjelenierto "emondásM MestcTházv Ernó dunántúli koriiieti felü?\\-oló is. akinek lemondása foiett a jöv<5 l>éten dünt a kerü\'oti preshittTiiim..
Szerdán Vladar Gábor hán^-akerü-leti fol\'üg\'voló ós Purgly Iajos du-náninnoni oa;vház.karü,íoti fo-iLn-eW iráíhan jelontotto be lemondását. Utry&ncsák lemondott Tomesányi Vitaion Pái, a budapoBti egyhiímo-evo feíügvolóje is. Ezael az egyház lóirfóbh vííúiri vozotóaége teljes egé-Bzélioii lornondott é» áty az ogyliwzi kőnvéloménynok oz a követelóse tol-jcsült.
Rörideaen kiírják a választásokat ée uj emborokJcol töltik be ozokot a fontos vezetA posztokat.
Hamisan esküdött,
500 Ft pénzbüntetésre Ítélték
Ljiaki Kálmániié naívkanizBai lakos og-v hosszabb ideje folyó perben Jarasá tí
sbb ideje y Jarasnirosáa«n hamisaii zt aittt h
perben
hi vatíott. t _aii:totta, hoj%- egy 50 pengőről szdIü nyugtán nem az ó kezétői származó aláírás szerepel. Erre az aUitasara eeküt is tett. A tanuk és a kihaügatott Írásszakértő viszont "gvontetuen •«*\' vaűatták, hogy az a\'airas igenis UjSaki Kálmánnéé,
** %y a büntetőtörvónyBzék elé
rölt, amely laedden mondott itéie- A bíróság bűnösnek mondta ki akt Káinánnót hamis tanuzás V1étaé«ieben 6 500 forint pénzbünte-\'k iö
- Várható IdSJirá*
Méreékelt északi, északkeíeti szél, változó feöhóae^ néhány hegyen ki-aebb záporeső, a hőmérséklet nem. változik "lényegesen.
Az círvházat most Turóezy Zoltán é« Szabó József püspökök vezetik, ekik iránt a Ioirszéje9obb esrvházi közvó\'cni\'nv biza\'ommal viseltetik.
Zalaeffer8««K és Rédlcn között a MÁV uj vonatpárt Indított
A Zaiaoccrezec és íUVlies közötti vasúti forsralom odditr nem volt kiolésitő. Ha Lenti község környékéről a \'dolgozók hivatalos \'ü)ir>-oik eüntézésáro Zl ¦ j«")tfl6k, doltnik vég aznap nom. tudtak visszautazni falujukba. Ez volt a holyzot mosrfoir-ditva íh. Most azonban a MAV szombathelyi ürietvezetóBÚgo a Ma-KyaT Dolttózók Pártjának kérésére, agy délutáni vonatpár boái Utasával lényegesen meejavitotta ennek a vidéknek vasúti forgalmát. Szeptember 6-tól további intézkedésié Zalaegerszeg és Bédies állomások között naponként délutáni közlekedéssel ezt a vonatpárt is forgalomba helvezte: Rédicsról 16.80 perckor iwíuit éa Zalaegerszegre érkezik 18 óra 80 perckor, Zalaegerszegről indul 20 órakor és 22 ómkor érkezik Rédicsre.
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
"W
be Sz»Hd kiszolgálás I
Olcsó árak I KedvezJI fizetési feltételek AOy Endre-u/ 4.
Farkas Dénes
Barankovits-párti képviselő ugv-látszik véglegesen megfelodkozett arról, hogy ma 1948^at és nem 1944-ct írunk. A képviselő urnák ugyanis van egy Ferenc nevezetű f:a, akinek Feísőbagod környékén 320 hold jó fekete földje" volt, amit a Horthysta idákbon a vég-te enségig kizsákmányout szegény parasztokkal és zsellérekkel dolgoztatott meg. Az ifjú Farkast azonban ez a jó 320 hold magyar ftfld sem. tudta itthon tartani, mórt amikor a felszabadító szovjet csapatok közeledtek, nyugatra »meiiekült«.. Bizonyára, suúyoa oka-, vo.tak, amikor földjét és mezőgazdasági berendezet* t itthagy-, va, a német rau.oliadhonog oltahná a.att nyu.uTi.tra futott.
TormészoUwon a földoBzti\'i«núl igúnybo vettók az ifjú Farkas birtokát, amit felosztottak ceo.é-do; úi zsoúórui között és mivel kitudódott, hogy minden külső kényttzoTitó ok nólkü. mont ol a fasisztákká.! nyugatra, a Tonnáúló rciule.kczc.-ok \'ério.m.\'\'lion a földjei icz tartozó traktort és egyéb gé|Lket is a dogozó parasztsAg részóív o:koiiozták. Így körűitek a uópok a fo.sóbagodi r öídmüvos-azi ¦votliezot b.rtoká!)a.
üddig minden rendben is lett volna, ha a nyugatos ifjúnak az édesapja, Farkas "Dónes demoki-ata párti kéuvise.ó meg nom jeienik eg^v szép napon a felső bagód i i óidmüvesazcivetkezetnéü és" a í-na^y urtói« megijedt szövetkezeti vezetőktől erőszakká, vissza nem. veszi a jogosan nekik juttatott traktort és más ínczőgazdasdgi feiszera-ést.
Farkas Dénes .képviselő ur, aki tudrunkkal még ma is a magyar orszáirgyü és tagja, azzal ijeszt-getle^as egyszerű falusi embe-reket, hogy előbb-utóbb a föíd. ugvis viíezakerül a birtokába és akkor jön a hadd el hadd! Azt is kije.eutette, hogy amennyiben nom eiigede.moskednek neki" és a gépeket vissza nem adjik, »ha megvá.tozik a lieiyzet«, nem al-ka.mazza őket birtokán.
I§y vitte el Farkas Déiies a felsőLagbdi szőve.\'kőzet tulajdonában levő gépeket. A Föidmüves-szörotkezet vezetői csak napok múlva döbbentek rá, hogy jogtalanságnak úettak áldozatai és a mcfrfeeió lúpóaeket a gépek yisz-szaszerzéeo ügyében megtettük.
Es most jöii az, ami órtiictet-;en: az Országos Fökihivatal el-icndelto, hogy Farkas Dénes kötőién visszaadni jogtalanul elvitt gépeket a Föidmüvessíövotkczot-iiek. A rendőrség a dőnti» aa[)ián fe^zóiitotta a Hatos listán bejött képvise.ót, hogy szolgáltassa ki a gé{>eket a felsóbagodi szoyetic-zetnek. De som. a Földhivatal (löntéao, som a rendőrségi folszó-fitása nem volt elegendő ahhoz, hogy a képviselő ur a gépeket visszaadja.
A falu dolgozó parasztjai megdöbbenve kérdik: hát 1948-ban ez is megtőrtúnhot? Mogtörtúnhet, hogv egy embar, akinek már semmi köze nincs a magyar földhöz, . elszedje a dolgozó parasztságtól a szükséges föudmüve»ó eszközöket? a tafirtort, amely néikul nem tudnak szántani? A vetőgépot, amaiy nélkül nem tudnak votfli?
MegnyugtaithatQuk Feísőbagod doi«ozó parasztságát: a népi demokrácia igazságszolgáltatása körmére koppant majd Farkas Dénea »képvÍ9e"O urnak« ós leszoktatja
cse,.ekedj
., hogy kedjék.
NAPIREND:
Szepttmber 10, p«ntek Róm. kit. Mlk-lo». Prot. Erik. UjgSrSg Menőd.
1122. Végetér bi öthetéi famunkif tztrijk Oliuomigban.ZALA
1948. awptember 10.
Mit kapunk a közellátástól NAGYKANIZSÁN
A szeptember havi jff
ftz alábbi mennviségbcn ós jeirvszei-TéiwokT© kolí a kereskedőknek kiszolgálni.
A szcpiomiwr havi 69., 70., 209. és 210. sz. á.tamnos közellátási éiei-misacrjegv i. sz. szelvényére 1.20 kg. kristálycukrot, a II. sz. szoi-vénvra oü dk. kockacukrot, a ül. 92., 215. é:; 216. sz. köaoUVtási élcimiszerjogy (,12 éron aluli tryor-iniekek josiyel 1. sz. szelvényére 30 dkg. kockacukrot.
A szoptoniijor havi 226. és 227. sz. közo.látási jegy »Cukor« szelvényére 20 dkg. kristálycukrot.\' MOSÓSZAPPAN
Az augusztus hóra kiutalt mosó-Bzapjjan a kíwUiczó augusztus liari élciniiszorjegy szelvényekre váltható bo szopuaulser 4-tól.
A "U. sz. é.olmiszorjog\\- A (nagy A) szelvén\\vre 10 dksj., a 210. bz. é\'olniiszorjogv 1 [a,i ;iii« etryos) ezol-vényéro 1U dkg., a 215. sz. gyer-molsjogy 6 i arabs hat) szelvényére 10 dkg., a 01. sz. gyermekjegy lí ^iiagy K) szelvényére 10 ukg., a fi. sz. teBUmunkáisjesry (j (na^ry G) szelvényére 10 dkg., a .72. sz." no-hú/.testi niunkásjcgy L (,nagy L) szolvényéro 10 d-kg.j a 226. bz. tor-hos- és szoptatósjegy Ö (nagy 6) szolvónvóre 10 dkg." LISZT
A szoptemi\'or havi általános közellátási jegy ü\'J., 70., 91. és 92. sz. nyomtatvány 1, 2, 3 és 4 »LÍ8zt< foi.Tá.sti sze.Véinckro szolvényonkunt 80 dkg. fi\'noimisztro váltható be a kerosJaxlóknói.
\' Az\'á.ta.ános közollátási jegy 69., 70., ül. ós Ü2. sz. nyomtatvány 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7. száriiu kenyérj i\'l-letvo kukorica sze.Téiyei szói vényenként 50 dkg. kenyérre, vagy 32 tlkg. kenyér, isztro, a nehéztesti munkiiwok részére kiadott, továbbá a torlios és szoptatós ajivák ós rendörpótjegyek 1—2, 8—4," 5—6, 7—8, ü—10, 11—12, 13—14 keltezésű szoi.vó-nyei szelvényonként 40 dkg. ke-nyénro vagy 26 dkg. konyérlisztno, a testi munkások részére kiadott ko-nyérpótjegy 1—2, 8—4, 5—6, 7—8, 9—10, 11—12, 13—14 keltezésű - szolvénye: szo-vényenként 20 dkg. kenyérro. vagy 13 dkg. kenyériiszíitj vált\'hatöt bo.
ZALAEGERSZEGEN CUKOR
A szeptember havi cuWfejadag kiváltására a következő intézkedés történt
A 69. és 70. számú jegy I. »kris-tálycukor« szelvényére l.ab ká. kristály, II. "kockacukor* szoivunyéne 80 dkg. kockacukor. A 91. ós 02. bz. jegv 1. »krlstáíyeukor« szoivó-nyérb 1.40 kg. kristá\'y, a 11. "kockacukor* szo.vényére 30 dkg. kockacukor. A 209. és 210. sz. jegyokro ugyanúgy, mint a 69. és 70.. a" 215. és 216. sz. közellátási jegyek cukor szel-vényoi\'ro a 91. és 92. számuak-nak mbgfele.ú mennyiségű cukrot osztanak. A 226. és 227. sz. jegy »kristályeukor« szelvényére 20 dkg. szolgáltatandó ki. LISZT
A 69. ós 70. sz. szeptemberi köz-oUátási jegy 1—15. sz. »konyór« szel vényéreegész hónapra 5 kg. ke-nyéniszt. Az 1—4 »íiszt« szelvényekre 1.20 kg. finomliszt. A 71. az. pótjegy 1—80. bz. szelvényekre 2 kg. kenyérliszt. A 72. sz. potjegy 1—80. szelvényeire 4 kg. kernyór-iiszt. A 91. és 92. sz. közeilátási jegv 1—15. «z. »kenyór« szoÍTé-nyére, valamint az 1—4 Íriszt szelvényekre ugyanannyit keU kiszoi-g&ni, mint a 69. és 70. az. közeklá-tási jegyeikre. A 226. sz. pótjegy 1—30. sz. szelvéirveá© 4 kg. ke-RVérliBztet, a 2401 sz. rendőrségi
ejegy 1—30. bz. szelvényeire 4 kenyérikzt szolgáltatandó ki. A sútóiparoeok az alapjel-ékre napi 25 dkg. kenveret, a 72. ós 226. sz. jegyre napi 20, a 71. sz. jegyre 10 dkg.-ot kötelesek kiszolgáltatni.
SPORT
Tivábbra is élen akar maradni a MDORT
Nagy örömöt kellett a MAOKT berkeiben a csapat remek győzelme a Postás felett. A mérkőzés után a szurkolók nagyon elégedettek vol-laka csapatta! s különösen Németh, Oláh, és Horváth remek játékát dicsérték.
— így még nem láttuk a MAORT-ot játszani — mondogatták. — Mind a 11 játékosunk tudásának legjavát nyújtotta. Különösen a védelem jáléka volt kifogástalan.
A keddi tréningen Polinger, Imri, Herédi, Lázár, Nagy és Téli csak könnyebb edzést végzett, mert ök szerdán a kerületi válogatottban, illetve.Zala megye válogalottjábansze repeltek.
A játékosok és szurkolók kedden már a soronkövetkezö PBTC elleni1 mérkőzés esélyeit latolgatták.
— Vissza akarunk vágni a PB-TC-nek — mondja Téli Zoli, a csapat népszerű csatára. Két évvel ezelőtt az első osztályú bajnokságban egy alkalommal sem sikerült ellenük győznünk. Most a tartozásból szerelnénk valamit törleszteni. Remélem sikerül!
A PBTC elleni győzelem azért is fontos a MAO RT részére, mert most egymásután kétszor játszik itthon a csapat. S ha mindkét hazai mérkőzésüket megnyerik az olajosok köny-nyen megszilárdítják vezelőhelyü-ket.
Megindul a kosárlabda-bajnoksá|
Az országos Kosárlabdaszövetség nagykanizsai kerülete szeptember 2G-án indítja meg a kerületi bajnokságot, amely kétfordulós rendszerben kerül lebonyolításra. A bajnokságra minden egyesület és középiskola nevezhet férfi éí női csapatokkal, 20 forint nevezési dij egyidejű beküldése mellett. A nevezések Kukucska Ferenc, Farkas József-utca 21 cimre kell beküldeni szeptember 16-ikáig.
Minden egyesület a nevezéssel egyidejűleg közölje a csapat székhelyén működő kosárlabdajá-lékvezetők pontos lakcímét.
A nyugati NB. II. állása
1..MA0RT 2. Eiektromoi a Előre 4-5. KMTE 4-5. NVS8
6. SVSE
7. Polgári Sör S. MAV DAC 0. PVSK
10. Pécsi BTC
11. Lokomotív
12. Kontáron
13. SzAK
14. Postás
2 — 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 -1 -_ 1 -2-2 2 1 — 2—1
2------
2------
5:2 5:2
15\' MESzHART 2 — 16. Pápa
1------
4:3
4:3 5:4 6:2 10:6 1:1 4:4 4:8 2:4 4:12 — 2:4 — 1:4 — 0:1 —
Nyaralók találkozóhelye Balatonteny-veaen Tóth-fele balitonvenyveal Vigadóban. Hideg-meleg ételek. HüaltS Italok Zene.
TUstlfa
kicsinyben is nagykan
Súreca
lakereikedönél
Nagykanizsa, Zrínyi M.-u. 30.
Labdarugó eredmények
Oelldömölki V8E—Zalaegerszegi VSE 5:3 (2:1) NB 111.bajnoki. V.: Turóczi. Üóllövók: Pék 2 Kiss II. 2 és Mórocz, illotvo Núdaei, Loppert és Török.
boproni Sotox—Z. Eoetás 2:1 (1:1). NB 111. bajnoki, V.: Poi-
fir. Góllöv<3k: Horráth 2, illetve. zücs.
Lovászi MAOKT—Bánhida 3:1 (1:1). N\'B Ili. bajnoki. V.: Flum-bort. Góllövók: Kólómon 2 ós Pet-rovai, inertre Bánfalvi.. Jók: Zalán és Petrovaá, iilotvo Caongódi
Szombatlielyi Postás\'—Bázake-nottye ói) (2:0), Kcsztliolyi T6-rokvós—Ceppreg einaradt, mert Cseprtig vi«eza..ói»tt. Ixinti—Szom-batheiyi Toxtil 4:3 (.2:2), KRA01I —Tamási 6:2 (4:0), Marcali — KVTK 5:3 (8:0).
BLASZ váogatott—Zala válogatott 4:0 (3:0).
Délnyugat—Délkelet 4:2 (2:1).
Nagykanizn&n a gőztúrdö nyitva reggel \'. utiií/i .-Jie o <irtun. K.uüu«u eifKtJ
Naiykanizsai KtSOSZ-hirek
Nagykanizsa éa Vidéke Fűszer Beszerző Szövetkezet b.so eiókéezTtó értekezletén több mint 50. részjegyet jegyeztek o:ó a heiyboli füszoiciak. Kiló 15-ig jeimtícezz»nBk azok a helybeli ós vidéki kartársak irodánk-Ijan (Kölcaey-utea 2.), akik a Szö-TOtkazet alapításában részt kívánnak Tenni. Amint már többizben hangsúlyoztuk, Bzöretkazetünk ceak tagjait íogja kiszolgáljii a őzért minden kartáranalc érdekB, hogy a Bzörűt-kezetnek tagja legyeu.
T&gértokeziet! Brtaaitjük öeezos •tagjainkat, hogy folyó hó 9-én, csütörtökön délután fél 6 órakor forgalmiadó és-az uj rendaietekkBí kapceoiatoe tagórtekezietot tartunk helyiségünkben. Pontos óa tBije* létszámú megjelenés minden kar-társnak saját érdekében ajánlatos.
Gázvezetékek, berendezések szerelését,
átalakításét, gőzfűtést, vízvezetéket
olcsón és jól készít
tökéletes „PINTSCH" rendszerű
földgáz nyomásszabályozót készít és szállít\':
CZVETKÖ GYULA
szerelő és lakatosüzeme,
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4.
Szilvát
síén főzési célra minden mennyiségben vásárol napi áron
Dunántúli Sxjesstgyőir
HagyJtaalxaa, Smabadaúg-iér ÍZ. Telefon 1-19.
NÉP-FILMSZÍNHÁZ
Szeptaaber S-án és 9-«n, izeráán és esutörtttkö*
Amerlkil filmvígjáték
Finom kis lakás
SiTione Simon — Wlllltm Tarry ElAadasak S, 7 és 9 urakor.
A Magyar Otlgtzók Padja nagykanizsai szervezetének hirei
A Il.^köraot Potófi-ut 20. szám alatti IidIv LsógOlian pártnap csüt">rt>)k teste 7 órakor. Előadó Mikikjs István. ¦ „ 1. kiirzet Kiskanizsán pártnap pénteken osto 8 órakor. Eltado: Horváth XV Lajos.
111. körzőt uj helyiségében Roz-ponyi-ut l.^sz. péntokon osto Tórakor"\' Pártnáp. Előadó: Morvay Uvuia.
"POSTA péntek osto 6 órakor pártnttp. Előadó dr. 13aron Pál.
Közigazgatási pártszervezet Városházi Tanácstermében pontok este 7 órakor Pártnap. Előadó: Ti bolt Jolán. _____
Lorászi: péntekem délután 4 órakor. E16adó Farkas Gyula.
Pk. 7415. •:. 1948. Fksz. 493. 1948.
Árverési hirdet nény
Dr. Sch lelffer Pil Budapest, V. Kiss J4-ztel-u S. Ugyvía által kepvlset Tímár Jen* bpesll bej. cég, texttlkereikedó Javára 1528 forint IS f íúke és Járulékai erejéig a bptsii kfizp. )íríiblró»g 1948. évi 163..W1. uimu vcgzésével elrendelt klclégltéii végrehajtás során 19-18. evi augusitui hó 2 án lefoglalt 2920 íoilni becsériékl ingo^áeakra ai árverés kltüzíse iránt fentnevezett végrehajtató által megkerestetvén, és ezen hlrdeiménybü, valamint i foglalási jtgj\'iíkCnyvekből ki nem tant mi» foglaltatok javára Is, amennyiben kielégítési J»guk ma is lennaMI éa ellentlk halaszt* hatályú igénykereset folyamatba nincs, az árverést kitűzöm és ínnak végrehajtást szenvedő uiletében, Nagykanizsa*, FA-ut 14. szám alatt leendő megtorlására haj^r-Id5u; 1948. évi azepiembar hó 15. napjának delutá < 11\'.« óráját tüzom ki, amikor a biróllag lef»glalt méteráruk s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpémfltetés mellett, esetleg becsáron alul Is — de a kikiáltási ár > s részénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoi végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult -- el fogom adni, még akkor is, ha a ke-Jelentő a helyszínén nem jelennék meg, ha csak ellenkező kívánságát Írásban be nem Jelenti. Azen ingóságokra, amelyekaek kikiáltási ára ÍOC\'B forinton felül vsn, isik azuk árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytlzedrésiét bánatpénzül letewlk.
Nagykanizsa, 1948. évi augusztus h» 19-én
El*k Láld klr. v«tntii|«6, Elit
Mttbór iskolabortnd 28 forint, — penge 10 db S\'50 forint. Rozsdamentes ev»-tszkftz versenyárban a nagykanizsai MlJ" reg Baxarban 1___________________!**i
Inttrnálátt vállalok. Cim a nagy-ksnissal kiadóban._____________________»
Butororaut siokát kerea 1 flaUlambu. Clm a nagykanizsai kiadóban._________f f
Építési aaragak oladók. Nliy|<"1\' zaa, Caengery\'U. 69.________________\'"\'
Térfi éi női l.héraieaiOTarráajt vállalok, konfekció vidékre li. Ugyanott MMot la váUalok. Clm a nagykanizsai kla<ób«n.
3 osalad Bébe orsz. raksdé kaptárban sürgősen eladó. Cim a klad«han. 1549
Alii használt sullyeutos íagy Sláger Tarrogép eladé. Nk„ KOlcsey-u. 6, 1560
Azonnal beköltöihetC mégvsiobái, csukott versndás, alagsoros, OJtUany- és tíi-vezetékes, adómentess villa 22Ű négy síig-öles árnyas parkban, Balatonfenyvasaa a kOipontoan, állomás-és tópartnál — peniw-¦sak Is Igen alkalmas, megélhetést biztosit -eladó. Tulajdonos Subó Antal, F6-ut5. 15*j
ZALA. pohtlkal napilap.
Ftlelös sierkesztfi\'és felelős kiadó : Bencze Jenő
Deák Ftrenc-tir to. Tel«»o" : H y«lil: ró-ul i. T«l«ton : >1. l R..T. t
: Szmdról?3. évfolyam 209. szám. *
Nagykanizsa, 1948. szeptember 11. szombat
Ara 00 fillér
Szimb. Szept.
11
A téptfiművé-ietl »> mu?eAII» kiállítat mplrendla
Mldfi\'.t e órától 1 órjlg
térlttv»i»tS : NEMEOZ JÓZSEF UttSműviu.
Délután 4 Arától 7 óráig
tánatvKttS : BALOGH GYULA f»«t4müv*ti.
Muzauml vtzatfi: K. NAQY LÁSZLÓ muztumfir
Változások a kormányban:
Farkas Mihály elvtárs honvédelmi miniszter Erdei Ferenc államniiiszter
Veres Péter lemondását, munkássága elismerése mellett, elfogadta a minisztertanács
A koraánj Dlanyés Lajos miniszterelnök elnökleté**! csütfrtölc délelőtt miiisitfrtanácsot tHrtoti. A mlaUzterelnf.k kejeleatvtte, »oiy Verea pt er !iom««---l»!Í B»i«iüuer levei*i lítezeu bozzá, amelyben !elm««tí8»i kc-ie »oi\\«dsitri mtul«:\'.íerl artiiliütAsa alól. A miBlHtertaoáci a kéréf-afi \'ieivt auult és Veres P*ierc«k a demokrácia és a hoavédség lejlasi-te.<e eriefcébeu kifejlett munkásságáért készör.etét ét allutaretet ¦jll-
ta.
A minlszUreUék JlákOJl Mátyás elvtán, ¦li!8iter«l»«kk»lyettet>oek, a MujTur l)»Ieo;ok Pártja neveken hozratmézutt lavele alapjáa elél»r]esz-tcpt tan Farkas Mlkály elTtim&k baavedelml • lnUzc»rr«, a Neaizsti. l\'araszisárinak ho»zal»iezett l«v»l« ulaplá* Beáig Erdol Féregének álla«-miuiiz\'.erré való kU<-?eit«léi>óre. A ralijtsztertaiaca az •l*i«rje«natk*y.
sr.ak»»lt« Árpád kozlárstsagi elaik Dlnurét mlnlizter«lB6k olő
t«-ii\'-/iv-ír» Ver«« IVmroek « lelaiatéit megadta. Kcyldf]Ul«g Farkait
- Mi\'ii i honvédéi.a! e\' Krd«l Foruac állaaiintuUxtarokat klne.T«<ta. A» ul
Miniiitnrtk Szakatlui Árpád közthriitiBgl alaökuek testbe levették a
Farkoa Mffldly
, n* iij lumwdclml miniszter n ni.i> j(,mii\' iiiuiiUi\\sinor.traloiu enyik U\':;il:i-uvoi\'li U6|iftitlMS;ÜVi7(\'id(. ,t\'.-au\'iilu> ll nvnuAi\' vilii. lIllll-UMi sKtlk\'lell Al\'.\'tíjvi\'.iinlón. Kli\'ís/.öi1 ii,voiti<l.is/.lii-
IMIIK1\' Mlll, llllljll Hl OVI\'S klirilllllll
lK\'U>i|>cst>ló:U>U u/. ifjuintinUás ni<i/.-
A/. imllfí\\vlMr.l;i mo7.;;a!oni vezetője volt. Sokul JArl kiiUölilnii. résztwil a spanyolországi |ki1,Hí\'i:Ihí-boruliun. Innen :i Szovjelunióba ment, uhol együtt dolun/.üil H;il;osi M;ily;\'is.sal, u ma.nyar nép ügyéért. l!)lt őszén (ierő lírníivi\'l és Hévai Józsefiéi t\'ííyütl érkezett Masyaioi.\'-szásra. Azonnal hozzálátott a Függetlenségi Front és az illeyálitá.sból előlépő Komiminista lJárl inej>s/X\'r-vczéséhez, amelynek azóta is egyik vezetője és mint a j)árt foliikárlx\'-lyet\'.ese \\x;zeltL\' az ügyeket. l\'Crtcsülé-sűnk szerint, mint a Magj\'ur Uolgo. zók Pártja főtitkárhelyettese továbbra is megmarad a párt élén.
Farkas Mihílly elvinni y
-n n ninttynr iu*p kiprólulll is ha ¦-s ií.i Jul loiilus .vKirrphc* u mii- Uoi\'iiiiiiiylwiii. A Mutf,\\U D"l-H I\'i\'ii\'IJii a lionvOik\'litil utlnls/..
llTlllMIIIIUI IlJ ll\'llV.U, llj li\'llldlllot
Uii|uill. S/iiins/rni ^yariipoiIiislatKin Imii a koniiiii)y|i<i/lci"U Ijir:<>^,;\'il>uti vf. a/, uj lán\'Ji luliijiliiiiki\'pik\'ll m-m U lifj\\t\'l»iiiU\' vóvt- S/.ukusllH Ar- ikli
y
SíZéUéii\'k meiuliv-eiiésél. Farkas Mi-hály elvtárs kitH\'wzéj*1 li hál ugyanakkor, amikor nyereséget jelent népünknek és a Magyar Dolgozók Farijának, nem változtatja meg a kormányon belül fennálló koalicids arányt.
Farkas Mihály elvtársat a ftlsza-badulás óla megismerte, megszerette és kiváló munkájáért megbecsülte a magyar nép. Farkas elvtárs a magyar honvédelem élén —- ez a kinevezés csak bizalommal és megelégedéssel töltheti el a demokrácia minden hivéL
ErdeJ Ferenc
1910-ben született Makón. Szalei hagynilkerlészi-k voltak. Iskolái elvégzése után szövetkezetijén dolgozott, majd BudaiK-\'sl környékén béreli kis földön kertészetet lélesilett. A fasizmus alatt kétszer került bör-lönbe. Tevékeny részt vett a föld-niüvesszövetkezieiek: niejiszei-ve?ésé-bi-ii. Az idi\'iglem\'s Nemzeti Kormányban l»elügj\'iiiinisztcrré newx-ték ki, ezt a fontos pozicióját lü-iü novemberéig l^llőtiu b*.
1UI.\') nyarától, mini a FüUlmüves. szővftki\'/eit\'k Országos Kd/.|ionljá-imk olnöki.\', Jelentős munkát vé.jzi tt u földmüvessxmvlkeM\'lt\'k mi\'gswr. vi\'zvi*\' &t IVJ!o.\\xliW\' i\'rdeki\'lieu. 11)17, l<i>niárjal>un i\\ Nem/ell l\'iu^xlpái\'i jjlí \'* u joliUnUlul visz. uiilu ii Ni\'in/til l\'a-rusxtpárl lülllkAra Ivlt,
A Gazdasáli főtanács
fontos döntései
A Gazdasági Főtanács tegnapi ülésen a lakóházak megjavítása érdekében 15 százaíék házbérpóllékot vclelt ki a lakókra, amely összeg az államkincstárija folyik Ik; és azCállamkincstár fogja ebből a lcgszük-ségesehii munkálatokat elvégezni, vagy elvégeztetni.
A Weszo\'gáltatás nayy sikerére uuió tekintettel a kormány me<f engcdle, hogy aki adó- és be-sztügáltatási kötelezettségen fc* lülud el kcwjértjabonáta Moszk-nak, ugyanannyi mennyiségű és minCSéijü h-nyéryabonóra ktip-liat vdmOrlési engedélyi.
Megengedte, hogy a házi art fisokban ."> kg-nál is nugyohl) n lisztet lohcl turliiu-koliil. U\', hojö1 u dolgí»!(\'>k a li\'ll biii\'gonyu s/.üks<Vlelíikt\'i a/. uM\'invu U\'i\'osz-túl In U\'s%i\'ivzliclik és imnuk urat húmiti huvl cgyenlíí rés/lellicn fi-M\'lhvtlk ki. VvlüiuttslilUilixi további 2 millió forintot oavaxoU meg.
De Gaulle-kormányt akarnak az amerikaiak
Quoui.k" ^ kormúinaokitÚHi kiséríete valóbun noLfc iígjiiok bizonyult. Legnagyobb probléma a pénzűgyminisztBír bz©-nuéivéaielc iafesf\\\'á-asztása. ltonc 31a\\©r vo t pónzügymaiisztor a noki fe;ájlánlott tárcát nem fogadta el. Legutóbbi hirek szerint Monnet fce-rü.t eiótórbe, aki Revnaud jjéiizüayi refonajáaiak hive. Qiijouiíle ogyéb-faént széleskörű kormányt akar aia^ kitani, melynek küiü|?yniiniszt3re Schuman lenne. Párizsi lapok szerint az amerikai sajtó síkra száll de G*ulle kormány raj utasa mellett. A harmadik utas\' politika kezdete
Százezrekkel károsititták meg a magyar allamot
Óriási összegeket sikkasztottak
Ordas Lajis evaniélikus pispik, Radvánszky Albert és Varia Sándír
A g»zda«ági rendészeti ügyosztály Bulyos, vaiUtabüiicaciekniúny miatt éfiit vette Kadrinszky Albert háükoriLeti
qgy 1ju,jo8
bálidért, uz Oirso i főtitkárát.
gy
piíitpö- tow
, M»),tói*]ntotUüi, hogy Urdu* La-jo» pii«(«jk vafyf 4 múlt óvIiüm 500 OKU\' do.iúr m\'gúlyt uurtuu iw {Uliari-«*\' i.ullivrúniut Ví,ú^juovu\'j4tftó bit %i öMMM*t fcnnSk ídoj Isonxati iiAokoa ksratcttU it «« omnoéllkui ogyhisnait. Otúlu óbból liirom rétalétben 412 dollárt {elmtt, mig * fannirft-ú isü.000 dollárt AmerikAEian Kirántok tirtfi.ótooiL Ebben az idóben Kikdyánazky Albert roJít a pénztároa.
Vffy Ordast, mini üűdvdnizkff a fstvett ösezegrU nem tudtak
Rsdránszky 800.000 forint ujjáépi-
téai segélyt is kapott az orant;u.LkuB
og\\\'háü nanére, ebixji csupán \'25.UOO
forintot költött ujjáópitúni ivJokra,
600,000 forintot ogy póiusiatózotlwn
heiyoaett el, a foiuirakradó (maiuat
mán i^.okru Jtőitóttc ol.
A jfattltúdyi róndtnig megáll-
fiiiotta, hogy a* ővangéUhui
iílA a pkn»túrl<e»tH» a
legrendszertelenebb formában tortént, pénztárkönyvet nem vezettek és a felszabadulás óta befolyt 6 millió forint kovafordi-Uíaáróí nem tudnak pontos fel-világoíitóst adni.
Mcg&H&pitottok, hogy Varga Sándor 47.UOO forintot "sikJca&ftutt el, miueiybóí Balatonfuidvaron viLát vá-bároit macának. Urdiuu pübuiJik anu>-r: kíii tartftakodágit a.att ÜOOÜ áoJárt K,\\ü.iőit őiwbű, de orról mim tudott io.v..ú^oiitú»i adni. A három tumj«ó t^vházi lóriim, iíadváiiizky Albérlői, Orda«« l^ajont ú» Viu\'^u bíbort óriwtlw votlok új itkUtirtúk U
ÚJRA ITTHON
HAZATÉRT ZALAI HADIFOGLYOK NÉVSORA
Eső János Zalaegerszeg, Mátyás kir. u. 14. Fordán József Murasie-menye, Horváth Látzló Kagykani-**o, Csengezy u- 39, Jancsó József Keszthely, Kovács János Zalaudvar-* nok, Kolongya József MinAld^ dr.
Limbek László Tapolca, Letrík Gyula Sagykanizia, Magyar u. 125, Meleg István Lesenoetomaj, Réti Elemér Nemcstordemic, Tcnke .Tibor Zalaegerszeg, Udvarai József Zala. szentgrót.
óta elóször foglalkoznak az amerikai laiok ezzci az oBliotósóffiíef. Amorűsa ugyanis attól fé., hoj/y 1 francia koiniányvá.sáir vt\'szúlyozteti fi- Mar-shft.i-torv sikerét.
.Jlaiíábaji Franc Laors?4j[ban a dol-yozók eégodetJaiisófjo eí.\'yre nagyobb méreteket ü-t. Sztrújkoíka, és fel-TOJiulásokkai tiltakoznak a Queuille-konnány megalakítása eulen. Amig a francia tömegek majdnem egvér-te.müleií foglalnak állást a demokra-• tikus eg%s&korniány niegaiakitása mie|l]ett, iadalg a Marsliall-terv hi-rei mindent elkövetnek, hogy a válságból minél jobboldalibb kibontakozás szű.essen meg.
De Gaulle máj-is kijelentette, hogy hajiandó Queui\'lle kormányában íísztítenni, amennyiben biztosítják arról, hogy a választói jogot Bz ó tervei szerint megreformáljak.
Ujabb 2500 élmunkást tüntetnek ki a Szakszervezeti Tanács októberi jubilaris kongresszusán Ujabb 2500 élmunkásnak osztják ki u .kiváló munkáért, járó kitün-telest. Ezzel kapcsolatban az országos munkaverseny Iroda, viilatnlnt u szAktunácK 11 letékon osztillyinak vt\'xelűi csütörtök dólutun drtekez. le lel UrtolLuk, umelsou nu\'Kliii\'«yal. tak ax ujabb úlmunkii»ok klJclíHó-Kínek kdnli^iM. MAr tt kfowll nujiok. hun rclwúIUJAk a.1. üMinckut, hoiry torjc»udk fel azoknuli n dolm>/,ók-imk a névsorát, ukikel kilüntet&ire ajinlunuk, külótw\'iseii o/oknt, uklk a mo»t folyó 5 hónapos munkaver, seny első szakoszdljan a legkiválóbb eredinényt érték el. Az előtérjen-lesnek még ebben a hónapban me^ kell történni. A kitüntetések átadására az október 17-én kezdődő kongresszus megnyitása alkalmával kerül sor.ZALA;
1946.
11.
Alispáni jelentés a megye helyzetéről:
1515 hadifogoly tért haza — Csökkent a csecsemőhalandóság — 337 Iskolát államosítottak, helyreállítottak 126-ot — Közellátásunk Is Javult
Szombatin Iktatják be Baráti Jézsefet, az u| főispánt
Ziv ii v«nn<yv»» iciiTiMiyliiuíisrmi lii
KOttNUtt ftM-A II-VII, HK(k|ILl«Ulll (l«\'\'i-
olötl 1) (inakor mmlkivttii k 1art u Mirtii<itf\\(\'liáz»i kiVi mólipii, mo.yncli U\'iruyii lxlyiin voit l\'íVspún\' I, nuijd Paruti .lózst\'f főispán üiuio-pú.\\»-s In-iktatása, amit. a/, ogyos piir-tok ős szervezetek üdvüz.éao; kíivot-nck.
A rendkívüli közgyüJú&.utáii Zala vármegye- töiTónyliatósútfi bizottsága remies ülést tai-t, mc^en \'25 program f>onl szerejai, köztük az aLspán jcoutéso az ejiiuit üt hónap helyzetéről..
Az ai ispán jeientósónok bevozotó részében ismerteti a politikai lieo\'" zet a.aku»ását a megyében, majd a tái>aja nri helyzetróT szólva, megállapítja, hogy ezón idő aiatt
1939 volt hadifpgoíy részcíüU
176.39Ö forint összegű, segélyben
és 205 voit hadifogoly kapott 285 ezer 350 forint kölcsönt." 75/5 hadifogoly tért haza a megyében
Hadi foglyaink ujixu tömegesen érkeznek. A za acyerszo^i hivatalos és a laposai, kesztiuoni, liagykani-zsa: üiikéutos liadifogóiy állomások forgaínia élénk. Májusiján 584, júniusban 237 ók juúusliiHi\'604 zaia-megyo- liíklilőjjoiy tort haza.
Itóíojoiióii o.ott úUnak a niii,\'\\ar-szordahoiw K>ivk-ka.stúlyí>tui ollio-l.wzondó"" járási bzovíiuU otthon inuiiKuaiai. (in»zo. már
liü »\'ajyott iiin/ylMiiÍ3najáiáii
nyugt bukón, iiyu^dl otthont. EfémégUgyt htlyittVnk
A./, (\'tfúszeótfügy i jo.onU\'m üorü Útó. &kl
» sz /«¦
A CKOfSomólia-áiozAs iTVüiuleios mér-tikbeji tovább csökkent. Pakod köz-aégben juiiusban kót gyermekbénu-lás íorduit ©ló az egyik ott nyaraló gyermekcsoport tagjai között. Jimiatt l\'u napi egészségügyi zio-iatot rendeltek el.
A fertőző betegaégek közül usupán vörhonymogbetegedes vo.t nagyobb mértékbaii. A \' vármegyében, tizennégy egészségvóde<nii körben 68-t egészségügyi tanácsadást tartottak. Az egészségügyi védőnők pedig 16.153 csa.adiátogatást végeztek.
337 iskolát államosítottak
Az iskolák közüi az álliaiiiositás törvényerőre emelkedése után Zaia-
337 nem óUami iskola vált államivá.
A szerzetesi tanerők kiesésével is
zavartaknivi induíl mag az ósz-szes voit szerzetes: iskolákban a
tanítás.
A tárgv; fe.téteiek biztosítására alakiul »i)ojgozók az iskolákórt« moz-fa.om. 90g;tsógéve. a nyár folyamán 26 iftkOia iioiyi\'eúiUiása tortónt mog, ebbói IS niajdnem uj építkezés voit. ;,
A Mügjfar Do\'tjoták Pártba ét a itakizervezeik égyíttuon 60 itkoia hdyraáUüáMt btwtoiilot-
iák,
A mttifrítiigl twiyitt \' u idoíirá* Jcöv«tkoiit6bon IckItoió Tölt. X guóik aonclo* te agyban •tói itttnu munkijiaik köModfwtő, httfy • Mamtoet jaJgoo* • juXiu*í 41*odó nMi UJwSwtiW oműc haivnnkéat ét •myéutm kk mér-tékbm otWttkT
* kolori\'wlí\'ilKitri\'ti1. (.lyuru kkl t\'it |mrtiietCM<«KO, xikorílli. ki-ilttiii ji Imrgon.vúrti kiinm Ui-
a (ermÚKÜtik jó küzjo|«s, kajiúeiokliól ikxIík onnói i» jobb. .Minden jel arr:i mutat, lioi^y
a mtyt/e mvzága-rfnHági terme-t-éni cr^lm-ínyc cbi&n az qhzIcii-(iőbon is az c(-8Ők közöH "íesz.
Dicsóróieg emkikezett m&z a jo-lontós a t\\""ldm.üvx»szöTctkózetokról,
iiio\\uk jo.onUWitf(lk\'li«n (y oit\' Ik-ii joiciiUV(iii niouai\'i\'w\'idlok l hóJd
A bmoicá/tátástiúl
a/, ujuaxdúk HxivTid-ii-l-.\'kkol k ív ró.-ziUol i\'~h ez/ní nuuruikkoil j\'tik ii tú/í nti/A\\iika.í i«. ljOtfszobb I^jdátorro (\')viVri Károly tüak<-«zont-péter: njuazda mutatta, aki a beszolgáltatás: voraenyíen a iegdeiiokasab-ban \\-ctto ki részét.
A ijoszoigáitatási és aílófizotósi köte.ezcttsóyo\'Jinek ek;got tett gaz-
dúk jutalmazáfiáni H.(XX) niótor m<\'//nazdtt«ií,\'i toxtilanyaii korült ki-
Javult * köit/Utéiunk li
Oivciiilol.o. nu\'Tii\'iklon javult a iiiititn kiV»i(l«itừ !h a/ ulólihi Ikmuv-luklittn, A J«\'ií\\ik> UiiMónt knii,y/>r- (\'*
1 Ímc.Ii\', l,i UVf*)l) kívül K/1VlKtdl«\'llM>ltlt In IikIIIVÍ! |ii/,t<iKÍt:tlii it (li> U\'i/ri\'ikiHik «vr«-iit,llm,u\'i i\'iron, A cukor ó* a
|| miffoV iiiantivÍ ú il rniiilclko/i\'wro, uify lioif.v olilflii u cikk«\'ki«ii komi volt hiány.
Oryonilqton littniron om ókodik inas az a,is|iáiii j»j4oiiUm a ínlnik |«i.nMft!t-ja.nak tötimiroH ópitkt-üi\'iKoirol, ami a.\'.t i)izonvitja. hoiry demokrúcÍHiik k
.t i)izonvitja. hoiry n faiu Tukossiiiíának (fazdasáifi )>oí-(lO\'juláHát is \'((iztoeitja yn nui már Olt tartunk, hqgy az épü.ctek áiiiuisán kivül jc\'lontiw üssxj tud befektetni Uj lakóházak és dasági épü-etek éiritóé
Két nagykanizsai halálos áldozata vai az
ormcindi gombamérgeazésnelt
ElietmeííéK Sdrecs Ferencet és Tarabó Ferencet
A nagykanizsai közkórháziig 6-ún hetrőn súlyos ssombamérgezú-ssil szállilotlák be a mentők Sárecz Ferenc 28 éves lakatost, Nagykanizsa. Rákóczi-u. 5S sz. alatti lakost, leendő apósával, Tarabó Ferenc alkalmi napszámossal együtt. A kórházban azonnal gyomormosást hajlottak végre a szerencsétlenül járt munkásokon, de ennek ellenére se:n sikerüli őket megmenteni. Sárecz Feiunc másnap, Tarabó Ferenc jx\'dig 8-án meghalt.
A rendőri nyomozás mcgállapilolla, hogy ürmánd községben dolgozlak a .szerencséllenül jártak az oltani kastély rcndiHihozási munkálatainál. Szcplemlier (i-án a közeli erdőlx-n goml>át szodlek, amulvet ebédre főzlek meg. A jóízűen tllogyaszlott gombikuik azonLa:i Áwd ulún jelentkezeti sulyos gyomorból csökben a hálása.
Az ugyoszse-g által kiadott lcmül<ísi engedély alapján csötöi-lJkön \' el ii mérges gomba i
Levetette magát a fúrótorony tetejéről és azvnnal meghalt
Pokker Ernő
a bázakerettyei üzemvezető bányamérnök
Pókkor Ernő, a bázakerottyei MAOKT-üzomek üzemvezető bónya-noérniike csütörtökön estj 7 óra tájion iinsryilkossáai szándékból le-Uí,\'iott ;v íuróiorojiy fctojérói és ször-ny6t!,ait.
A fiatal, jólkereső bányamérnök inéin Lag>ott i»KÉsulovo.et hátra. Kondor; nyomozás índu.t mesr annak kiilonuW-ro, hou.v miért dobto ol 1\'olJcor KnwV az éotot. Altalános az a \\éoménv, hogy tott\'rt pillanatnyi u mozavart\'iiiai) kc.»,\'tte oi,
Az iiev<ÍBZ8i\'".\' kiadta a uinotúei
Kaiizsi kucsnik a nyártól
Párlibi Itfnip bMiOk«lt n ö» Sitnt Mihály utján suhint ntiittltn, Kánlkulibin, hilk Itmbok alatt ¦ tilálktMtt vtltm. (Ad/)
— Nem kcl| kélséglwesnl mondja a ^fagylallos, amikor az öszios hangulatú szeptembereleji dék-lől-tön belérünk egy-forintosra.« L>esz még nyár. Most bolondozik egy kicsit az idő, dehát nem kell még komolyan venni...
Nem igy a nyári kerthelyiségek. Azok bizony már »lehuzták a re-
dönyt." Az ö szezonjuk már elinull,
: akárcsak a stmndé. A medencéből végleg leeresztették a vizet. A nyár
; ott is els7411t...
Bármennyire is idegenkedünk tehát az ősztől, bele keU törődnünk,
i hogy itt van már. És vele együtt ilt
I vannak az ősíi gondok is.
Őszi közellátást helyzetkép
M^ui Ic&spén KiakutM, Kiipiíi és Ni«yp41i köí^geklwn meRJaxat
Ilyenkor ősszel mindenki azzal törődik először,, hogy az éléskamrája ne maradjon télre üresen. A háziasszonyok hangyaszorgalommal gyűjtik a burgonyái, a káposztát, a különféle tartósított főzelékeket, no meg a befőtteket és a lekvárokat.
— Lisztben sem tesz hiány — vi-lágositanak fel a közel/átási hivatalban.
— A város ellátatlan dolgozói rL szere minden hónapban megkapjuk az 1500—1600 mázsa lisztet. Ke-¦nyér tehát lesz télen bőségesen.
— Cukor? Ez is van bőven. A zsirellátást is- biztosítjuk. Az ellátatlanok szükséglete havonta 26—30 mázsa,
Általában tapcuutalható, hogy a Jó termés hozzájárul önzl gondjaink átokkén térthez. TOilKval Mm latinak pondok
A gáiügy Nzópen merül u feledói-be ci ezt látja a kaniml dolgozó 1*. Gondolkodni kell a toll lüzclfiről. A Kouuth-tfacn naponta folyik az alku: i
— Hogy adj.i ezt a kocsi fát?
— Nyolcvanért; De nézze meg: Jó száraz, tavalyi vágá*,
De a vevő drágálja és a másiknál vesz egy kocsi fát — hetvenötért.
A város igyekszik könnyíteni a gondokon. 3000 ürméler fát szereztek be, amit a dolgozók jutányos áron vásárolhatnak" meg a kijelölt kereskedőktől.
Hogy állunk
Ezzel böony még ma is van gond. Az inflációban lerongyolódott dolgozók legtöbbje még nem tudta pótolni a »megcvetU ruhákat.
A kirakatokból eltünedeznek a-nyári holmik és helyüket elfoglalják a téli anyagok. Készáruban és kelmében egyaránt dus választék van. Téllkabáianyag métere 150— 200 forint körül morog, de kész kabátot már 700-800 forintért is kapni. Divatos nül kabátot |kh!1« 100-tól tolfelc. Bunda Is van már. Láttunk egy egyszerű macskái — 1200-érl. viszont télre* tesz már lipuNÍrhahun-da, Ara: kb, 800 forint.
A dpőkereskedéeek kirakataiban is megjelennek a téli lábbelik. Egéén Jómlnőségü bakancsot kapni tár 100-120 forintért A 150-efl
Aklkiu\'l pi\'.liM Ih.1 vi111 wwlw a1, gá/, iiiiimk még oitc sIik-n gondja.
(isUk i\\ gÚZiVlíl M6v\'I\\\'lje IV1.
Kaidtdlk ai lakala - oi Is Sail gond
— Harmadikos olvnsót kérek... három vonalus lü/.otiv, meg kt\'ikoc-* kiisrn van szükst\'gem... omizsU és rnilirl kérek... kö stöl ka|)h:itok\'.\'... — röpködnek a kérdések a papiikcros-kedéslien.
Ilyenkor, szeptember elején szokatlanul élénk a forgalom őzökben az üzletekben. Kis- és nagydiák a vevő. Kezdődik az iskola, fel keljl szerelni a nebulót. \'
Az üzletekben füzellornyok és könyvhegyek várják a kis vevőket. Mindennek olyan az ára, hogy még a legszegényebb tanuló is hozzájuthat. Egy-egy szabványfüzet pl. 24 fillérbe kerül- Az általános alsóosztályainak vaskos könyvei is 3—4 fo* rintba kerülnek. De a szegénysoisu tanulók szüleinek még erre sem kell gondoskodni. Megkapja a gyerek az államtól!
a ruhával?
pedig már minden igényt *kielégit-i4, het. Akinek ez sem\' felel meg, az 400-ért csináltathat. Van már gazdacsizma is 120 forintért. Roaasak a kanlnal tatftk ,
— Bizony rosszak — mondják a mérnöki hivatalban. — A kanizsai . tetők 30 százaléka feltűnően olM-nyagolt állapotban van. A dolgozók érdeke, hogy még a tartói es&as beállta előtt kitaUroztassák a házakat é» lakaitokat.
Aztán bajok vannak a Járdákkal Is. Több\' biztató Ígéret hangzott már el, hogy rendbehozzáic a kanisMi Járdákat. Reméljük, télre nem » lesznek már panaszok a rossz JA1*" dákra! Hdnfai 11.
ZALA
A NAGYKANIZSAI JÁRÁS B E SZ O L C Á LTATÁS I EREDMÉNYE
359 vagon gabona
Fűzvölgy 220°\\0-ban telj esi tette beszolgáltatást kötelezettségét
A nagykanizsai jnrús U-rul.U\'ti iniiiilrmiii U\'iejeWi.iolt u U\'iiyérga-Ix.iki .-m-iiIím1. A U^zolgnllül:isiv»r-y.,,v is lassan végelér. A jó termés Ámiiu-löl lillült guzd.iink szíves ürömmel lioiiljsik Ih\' a kötelesrészi ;l 1,\'riiuiivnviijlőklx1.
l-\'tilöp tiyulii j:\\rAsi fíSiegyzfl liilal írniU\'lkivékrv lK>.">;ilolt ndalokból l
,i: tlűirl :V>ii i\'ii\'ion hexzolijál-ifri ;a\'<o:ioiii- nnyitóu If\'yrtt b í\'\'J I//
OMsze
;i i,niu;iivi.\'vűj!iik raklúruílaui Hz-zol .1/ fiitítiu-iinyci ;i nagykanizsai járás máris 1<*> százalékon felül tel-teiU\'itf ;i beszolgáltatást.
\\e i\'lüre \'megállapított ütemterv szorinl
edtlitj uz UlSpontin mimlösxze ÍSS iKu/on íjalionúnok krilrlt im\'mi Iirfolj/ni, tcluít az ülrm-líTifl H\'3 xiúzuIrklHin teljesítették
a nagykanizsai járás dolgozó j>u-raszljai.
A községek küzötli beszolgáltatásj ".Tomii, annak ellenére, hogy a ver. seii.v láza bizonyos mértékig alább-hagf\'oit, szép eredményeket mulat. A járás legkiemelkedőbb községe ezt-n a hélen
I űzi*>!yti, amely 220 sziizalckos ln\'<izol}(úlUilási eredményével ugrott az élre. nu\'gelűzw
Ilomokkomdromot, amely SIO tzáiiile\'kos
eredményével közvetlen a sarkiUmn jár. Kzeknéi gyengébb, de 101) szá-xuk\'-kon felüli eredményt még 14 község (Ti el járásunkban.
A boszolgállalasi egyéni verseny, ben ezen a hélen nem szüleiéit ki. emelkedőbb eredmény-
Nag.vkank.sa városa sem murád el járásától u l>eszolgúllalasi w-
senyben. A közellátási hivatal szc-rinl (i-ig A. véleli-jegyre 5.V2 mázsa búza, Zt\\$ mázsa rozs, 18 mázsu <lr|)a, 13 mázsa zab folyt l>o a ler-ménygyüjlfl kereskedők raktáraiba. U. és C vételi-jegyre, lehat a köteles beszolgáltatáson felül, 21Umázsa buzál, 1.19 mázsa rozsot, 11 mázsa árpát é.s 2.r>0 mázsa zaliol szolgáltattak U- NugykAnizsa földművelés-sel foglalkozó lakói.
A szombathelyi népbiróság elé kerül
a kegyetlenkedoTömöri (Mutschenbacher)százades
Tüiuöii (Mulscheubaclior Pál.százados neve mm ismeretlen .Nagy-kajiizsán. Városunkból került el ez a katonatiszt, akinek neve sokszáz ember számára egyenlő volt a borzalommal.
Elöszen."téllel kinozla a hálx>ru alatt ;iz alája rendelt munkaszolgá-lalosokat. Mint legliirhcdtcbb lettét emlegetik, hogy egy alkulommid Uorögdön állomásozó munkaszoJgá^tösait bekergette az égő zalahalápi erdőin;. A szercncsélieri embereknek fel kellelt mászniok a fákra és botokkal kellett oltaniuk a lángoló ágakat. Végül aztán sortüzet adatott le v rájuk és husángokkal véresro w-retle őket.
Kedvelt -szórakozása« \\t)ll beljjlovagolni menetelők közé, bicskávj nyirla a >muszosok= haját. Honvédéinek pedig — akik közül kegyetlenkedésük miatt már számosat elitéit a népbiróság — parancsot adott hogy a munkaszolgálatosokftt üÜ*ej|eljék.
A szadizmuson kivül nem riadt vissza »apróbb« büncselekniéyiyek-től sem. így például Erdélyben kifosztatta egy református pap lakását, a parasztok földjéről pedig clhordatta a termést.
Tömöri (Mulschenliacher; Pált kétszir is elfogták már, de mindkét ulkalommul iiugszólvöll. Most ismét elfogták és a szombathelyi népüiy ész-sex már ki is adta ellene a vúdu-atol. Tömöri százados rövidesen a szombatlielyi népbiróság előtt felel bűneiért
Vuárnap d. e. 11 értkor ünnepi klzgyülós keretében alakul mef
a Maiyír Szalaisiihircis
Szövetség naiykanizsai csipirtja
p 1
l nioziiktTtion, vu(fv roms/. idó
oaotón az l|»roiik(ir nui{\'vtcrmól)Ba ümiopi ko/^iié^t tart á Magyar KUátflTOs Szövoutótf. A köi- o^yet^ii tiir((j\'[X)iitijtt a nflgy-i c»0|)ort inogulakuiiiwi. k»t. V&iúrnap dó.után 1 rendőriMtc ú) ¦ yúWg ÚB/rútolóvo; n*>íyarányu i]6|>ünno|iú.yt rcmlo/ a Magyar 6m-bAuaúgliarcön Szthtitoói; az M\'E-jiúiyáii. listu 0 órakor \\xx\\i\\t niünoroB tán«Mt&iy jobz a/ Iparoakörben.
Kötele:ö a búza- és árpavetfimaf nedves C6ávázása
A imza-kóÜBzíijr é» az ú zoií továbbtc*rjcdéBÚnok j Ivozáaa érdckóixűi a buzút c» az ár-pavetómagot ré/4?álicortlattal, ragy egjéb icyir. neilvos hif^nytartalma csavázoszcrnol meg kell "csávázni.
A _ csávázási köteiezettaéí; jáá
a járási ".raidasátri folüif\\e.úk," a gazdajegyzők, a növényegészségTigyi szaktisztviaolók, illetro a termcleei biaJttsájrok e.lon-jrzik. A mulasztást elkOvoluket 6 hónapig terjedhető dl-zárásssal vajrv 24.U0O forint össze-¦ris lerjedtiető pónzbirsáifgal \'jehet büntetni.
- relhivat
Yc.Vérenf. az MDP kisiparos tago-kat, hogy fo>yó hó 11-én, szomb*-toii csto 7 órakor Adv Endro-ut 7. szám aatt. az MDP \'naifyternióbBa fontos nu.\'gheszé-ée vút^tt — a kift-iiaroa probiénuiirói ús adóiról — i ildjk \\\'6
g Ȏg.
a kanixsal vasutasok
a helyreállított kollátszegl Iskilát
Kevés iskola volt olyan elhanyagolt álla|>ollfari az :\'illainoMlúskor mint a kollálszegi. Falui dülcdez-tek. padjai összetörve, szétzúzva, tz ablakok űvegezellenek voltak.
- Hogy fogunk itl tanítani — sopánkodtak a liinlestülel tagjai. Pénzünk nincs. Segítség nélkül nem tudjuk megnvilni ősszel az iskoLa-évd.
A nagy gondban azonban segített a Magyar Dolgozók Tártja Megin-úilották a .Dolgozók az iskoláérti akciót, melynek során a vasutas dogozók elvállalták az iskola helyreállítását. Pénzük nekik sem volt. összeüllek és elliatározták.hogyfe^ ajánlják egy havi fizetésük egy százalékát
Mikor az anyagi alap megvolt, nyomban nekiláttak a munkához. Nehéz dolguk volt. Négy helyen, négy különböző tantermet kellett rendbehozniok.
— Nehéz dolgunk volt — magyarázza Pintér József raktárnok. Nem volt ablak, a padlókon hatalmas lyukak voltak, a padokról pedig ta-1411 ne is beszéljünk.
Most már mindent szépen helyre-allitoitak. Az ablakokon van üveg,-a padokat helyreállitottak, a tetőzetei pedig Placskó István vezetésével hozták rendbe.
— örömmel dolgoztunk az iskola helyreállításán — mondja Szekrény Jówef kőműves. — Jólesett a falu-belkk segítsége. Itt mutatkozott meg a valóságban a munkás-paraszt ösj.
A fni.ik.il ki kellett meszelni, de nem volt létrájuk.
— Kölcsön kellene kérni a MA-ORT-lól ¦- ajánlotta valaki.
Az elhatározást tett követte és a MAOHT-tól kapott létra segítségével rqndlehozták a templom tornyát is.
Szerdára a .helyreállítással teljesen készenlettek a vasutas dolgozók és ünnepélyes keretek közölt adták át az iskolát és a kis kápolnát rendeltetésének. Az ünnepségen Horváth XV. Lajos szakszervezeti titkár tartalmas beszéd keretében adta át az iskolát a község elöljáróságának:
— Ezt az iskolát a vasutas dolgo* zók most átadják a falu fiatalságának, hogy most már szabadon képezhessék magukat a magyar népi demokrácia hasznára.
Ezután Sólymos Antal községi jegyző átvette az iskolát és meleg szavakkal.köszönte meg a nagykani. zsai vasutasságnak nemes munkáját, amely lehetővé tette az iskola helyreállítását, hogy abban már de-mok-atikus szellemben indulhat meg a tanilás az uj iskolaévben.
A 700 éves Zalaegerszei centennáris iíinepi hetét
dr. Kevács Máté kult.sz.ll.mtilkár és Lakatis Dezsi
az MDP megyei titkára na nyitja meg
A ir\'miiáziani termőiben a kulturális, va-amint az ipari és mozógaz-(ia-w^\'i kiá.iít&sok megnyitásával vesz: kezdetét az ünnepi hót.
A megvoeqókhely a mai napon várossá aakuiásának 700 éves évfordulóján ujb«.. ünnep: diszt öltött masfára. Méitó módon emiókezik meg történelmi múltjáról. Nemcsak a város dolgozói, de az egész megye ipari munkássága, szorgalmas parasztsága, kisiparosai, kereskedői és haladó értclm.:sti^e napok óta odaadó munkával és nagy lelkesedéssel- dolgoztaik a siker érdekében. A gimnázium, termeiben megnyíló mezógjaz-d&ság: kiállítás a zalai dolgozó pa-nasztság áidozatos munkáját hirdeti, az ipari kiállítás pedig a S eres tervünk, az ujjáépités terén eredményes munkát kifejtett ipari dolgozóink sikerét hirdeti. A kiállításon a város 700 éroe kultúrája a maga eredetiségében és vonásaiban hűen tükröződi vis&za.
Ma déli 12 órakor dr. Kovács Máté kuktuszáikuntitkár nyitja meg a kulturkiáUitást a gimnázium termőiben, mii: az ipari és mezótrazda-sági kiállítás megnyitásának ünnepi
g
Az iskolaépítéssel azonban nem fejeződött be a vasutasok munkája. Nekiálltak a kápolna helyreállítá-
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
be
Olosó árak I — 8s*lld kiszolgálás I Kedvexö fizetési leitótelek I NagyManinma, Móy EnOn-ut 4. tt.
szónoka Lakatos Dezsó, a Magyaa Dolgozók Pártjának megyei tiucáia lesz.
Esto 7 órakor a 700 éves város a Csányi László szobornál 48-as hö-Bccnii előtt hódol. A oentenáris szavalóverseny vármegyei győztBsa Szabó Gyu!a József Attila: Hazam cimü versét szaralja eí. Este S óra-kór a Bárány nagytermében meg- , nyitó díszelőadás. im
A müve;6dé8i műsor, amelyet •¦ vármegyei SzabadmÜTelödétii Fel-.űg^\'eiosiéfg a va^láfi- és közoktatáfiü^rvi minisztérium művészeti főosztályinak támogatásával állított össze, * következő:
1. A zaaspáti kamarakórus énekszámai. 2. Varady Gyöngvi, a Kem-zeti Színház tarrja verseket ad el& S. Antal István zongoramÜTéez zongorázik. 4. Ünnepi elóadás, a ku* turnét megnyitása. Dr. Kovács Ma államtitkár. 5. A zalaapáti énei\' zalaf népdalokat ad elő. 6. Vár Gvöniryi veraeket szarai. 7. Sin József, az Operaház tagja ér Antai Istrán zongoramüTész kis 8. A zalaapáti kamarakórus én* széma:. 9. Dr. Mikula Szigfrid! polgármester záróbeszéde. A dir Blőadás a köztársasági induió i lésévei ér véget.
B»tOiiek egy Egenztgl vatuttihi
Bódls István zalaegerszegi laka MAV alkalmazott Szent László cai lakásába ismeretlen tetb tegnap a déli órákban betörtek. Ni gyobb mennyiségű ruhaneműt vi tek magukkal. A felbecsült kár 3.000 forint. Az ismeretlen bemp-ranó tolvajok kézre kéri lésének ügy*» ben a zalaegerszegi rendőrség a I erősebb nyomozást indította
ZALA
194E. szeptember 11.
HtRHK
NAPIREND:
Szeptember 11, aiembut. Róm. kit. Rotus. Prut. Teaéora. CJIgSrflg Teodóra.
1920. Véres hercok Oas/orsiágban ¦ katonaság és munkaiság koiitt.
1823 Rlcardo, a nagy klassilkiu angol kozgtzdesz meghal.
— Várható idSjárás
Mérsékelt északi, északkeleti Bzél, ropiíp! számos licivon köd, délutáni felhőképződés. vfl.u>szinüloi; obö nélkül. A hőrnei\'sókiüt j»m változik lé
— A Némtet! B\'zttttig
ma (|iúnU>liom délután lYu 6 órakor a szokott licivoii ülést tart. A fontos tárj;\\ sorra ráló k\'kiirk\'ttj". toljoa szánni mcj,rjo*.\'iió.--t kér. o~ elnök.
Zalaegerazegen a QOSZTONYI-aztf-
oda Itmét a: utazóközönség rendelka-l zéaéra él!, újonnan berendezett szobáival
— .4 Vonttkitérők Ortzágot OtthonM
központi vezetősége rasárn&n, b hó 12-ón délután 3 órakor az iulo-niiis oktatótermei >en lioszámoiút tart. A beszámoló után a központi ki-kü.dölt az üzemi baleset következtében meghalt Gerencsér György és Dani Ferenc kartársak temetkezési segélyét személyesen fo.nja átadni. Az értekezletre mijidon vasutast szereiéitől li\'v és Tar a Vezelus-ij.
— Hadigondozottak figyelmébe
A Magyar Szabadságharcosok Szö-yctííéu\'o i\'.oiyi csoportjának aiakuló ü\'ésén, vaisinimt a mog\\ar honvéd-séjr 100-i.k évfordulója\' alkalmábóL rendezendő ünnepélyen csoportunk is részt vesz. Föihírjuk tagjainkat, hogy vasárnap, 12-én délelőtt 10 óra.kor Hunyadi-utcai székházunkban toljes szómban feltótlenül megjelenni szíveskedjenek, ahonnan mindkét ünnepély színhelyére, a szinházkertuo vonulunk. Vezetőség. •¦¦ M»t»rrerseny
Folyó hó 12-én déiután 8 órakor a Magyar Szabadságharcos Szövetsé za.ai gerszogi szervezőiének motoros szaliosztá yu. megliiváeoü bajnoki és *%>ősségi, versenyét tartjja a Z. Vasút sport pályán.
Nyaralók találkozóhelye Balatonfenyvesen Tóth-féle balatonvenyveal Vigadóban. Hideg-meleg ételek. Műaltö Italok Zene.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jébarátaink, kartársak éj Ismeréseink, különösen a Szent Imre-kérus, kik drága jó fiunk,
SÁRECZ FERENC
temetésen megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes fájdalmuak* ban osztozni szivesek voltak, fogadjak ezúton Is halál köszönetünk kifejezi-
lit A gyászolé család.
A Magyar Oalgazik Pártja nify-kanizsai szervezetének hírei
III. körzet uj helyiségében Roz-gonyi-ut 1. sz. pénteken este 7 órakor Pártnap. Előadó: Morray Gyuia.
I. körzet Kiskanizsán pártnap pénteken este 8 órakor. Klóado: Horráth XV Lajos.
POSTA péntek este 6 ómkor pártnap. Előadó dr. Báron Pál.
Közigazgatási pártszerrezat Városházi Tanácstermében pontok este 7 órakor Pártnap. Előadó: Tibolt Jolán.
Téglagyár: Szombaton dőlütán 8 órakor. Előadó Horráth Lásilo.
Keleteurópa: fateJBp: HáÉfón délután íéi 4 órakor. Bifíadó Tóth Faron*.
OTI: Kedden d&után fél 8 órakor. Előadó Bouyik Jaef
svout
Hatalms sikere vilt a Zalaegerszeien megrendezett illmilai napnak
Za\'acgorszojjon solui nőni iiitolt liaUiinias töm^jr joíonlótóiioii roiuiioz-lék iiiCit ii vasutas-piuyH.n w. o.im-uiai jia|«l. A nagyszabású si>ort-<lolutnix>n, rnei;\\6n n«ztvvMjok a I/jmlonlian ívig\'v sikerről »zoro|)Oit olimpikonjaink, hatnüitlas ^ikero »oit a HLASZ r;i!u)aatottnak a nu\'-g\\cszóklio:y sportkodvöKi kü/.rnihú-gi\'jiok köix;l»n.
A u\'raonyszjlmok olótt rondozett ünnc|X\'<úgen\'Seioss Jiinoe, az .\\11)1\' helyi lilkára iklvözi\'n\'lo az olimpiáitokat, majid méltatta a Londonban kivivolt sikereik joientósógót. A !»-mulatót KK) zaiaegers/x^ri középiskolás lornagyakorjiitai wzettúk lio, aniciyok a közönség kürólxiji szr.p sikert arattak, lta.na ^\'eiviu\'z Kii^ roly és Tóth rV\'rone o. iinpikonok szaisadfogisu és _j;c")r6grónLai stílusú birkózóbomutatót tartottak, majd (Julyásné Köteies Erzsólet iis\' Vásárhelyi Edit, a második lnolyezést eí-ért tornászcsapat tagja: ritmikus és szortornagv akaratokat mutattak bo.
Nagy érdeklődés kistirto Kovács Pál ós Kitrpáti Kudol\'f kardliemuta-tóját, majd Pataki Feróm; mulatta l» nyújtó aranj\'gyakoriátát,-amit a kföú fáVU\'lt éi
g j g
Ezután került sor a nagy érdok-
lóiló-sei várt lalxlarugó tnúrkőzúero, inoi.\\et ajol)b fei.készült:<\'-gű ÜLASZ ViVo.galolt biztosan iyt?rt inog 4:0 urúiiyluui. A vá.ogulottimn hemsi, Munkácsy, Nagy, Téli és Lázár Kzennúivt\'-lion íit kanizsai j,áU\')ko» is hoKot \'kajiott. Az cxsö nogyodóni.l)ttii a |jo«tl csuj>al ti\'uiLadt toiilut, a /.aiai tt\'unadiitfok már a lti-oboii o.iLkiullak. l\'f*khatiuir azonban foijiui a ziu.ai jíánlii és Lázár lövósót csak neliezcn védi lie.lún. Pár fiorc mulra Várnai luvvaút öklözi ki nagy bravúrral Horváth. A U4. porciion Munkácsy hauiimas hibájúlx\'). (jramseh góft szerez. 1:0. Kzután visszaesik a •za.a: csapat és a BLAbZ válogatott port-ok alatt U:0-ás vozot&ro tett szert.
Szjinet után az olsó 20 perc i\\ zalai csapat tnoddö támadásaivá! toiik oi, iiiaj<l Coljönnok a postick (ás a 32. periÉi»n a kit utó Horváth molLott (jrainsch boáiKtjti a végerod-mányt.
Jók: Csikós, Tamás, Majtúnyi, .Marosi, (jramseh és Kuria-z, iijotvo Semsi, Nagy, Horváth és Gróf.
A ia\'txlarugó\'iuérkűzéü szünoiúlion Papp Komáromira., az egerszegiek tohoiséges fiatal ökiözíjével boxbe-niutatói tartott.
Sík a sérilt a Vasúiban
Kégeij volt oi\\an nagy gondlKui az N VTE vozetóségo, niiiit mos;t a Polgári Sör elleni mérkőzés előtt. A ka[iosyáriak elleni mérkőzésből még majdnem mindegyik játékos őriz egy-két kellemetlen emlékűt. ]!óka léjén liatalmas nyitott seb éktelenkedik, JJaíogh I. lábiin van csuma nyiit seb, L\'akács is dicsekedhet egy-két horzsolássaí. Játékukra nem is számit a ve/otóseg.
— Nem is órtem a kaixjsváriak paiiaszkodásiit — mondja méltatlankodva az egyik játékos. Ük kezdték a kiméleti\'on durva játékot cs álékor minket kiáltanak ki durvának. •*¦ A sok sérülés matt Csíz marik
edző azt som tudja, kiró számitliat vasárnap, A sérülteken kivü. több játéko.-a is fomuui kivül van. Így elsősorban Kocsis és Placskó.
— Kényteion leszek olóvenni a tartalékokat — rnoiwlia az edző szomorúan. Előreláthatólag csak három sérült játékos helyettesítéséről keil gondoskodnom. iJothot, Nagyot óa Szalxit teszom \\x> a csapatba.
A nagy gond és a sok sérült elle-néro sinés nyomott lianguiat a vasutasoknál. A játékosok bizakodók és töblion logadkoznak, ho<ry a pécsi bravúrt üiegiísniétiik a bőrösök el-len is. . /-^
Kagykanizta város hirrietményti
M\'nden tehéntartó gazda, aki tegbeszoigáitatjis.i kötefozetkségének pontosan eleget tett, itílienenként 50 kg. korpakiutaiásban részesüli. Az utalványokért fóiyó hó 11-étől kezdődő lag iehet jelentkezni a köz-Ql Látási irodában. A kiutalt korpa-¦, »z Oszterer-malomban (Csengery-utV vohstő át a kiadott utalvány és kész-pénzfizotéo elienében, li&tósági áron.
TUscifu
kicsinyben ts nagyban
Súrecsx
lttkereskedőnél
Nagykanizsa, Zrínyi M.-u. 30.
Nagykanizsán a gőztürdő nyitva reggel 7 Crttív mt> 6 orAJg. Kedden tfécv nap t-a p«v-*ken déiuiín n<3\' ő
MAORT-PÁLYA, VÁR-UT 9.
1948. szeptember 12-én, délután 5 órakor
PBTC-MAORT
NB. II. BAJNOKI MÉRKŐZÉS.
Előtte 3 órakor
KRAC IK-MAORT II.
I. OSZTÁLYÚ BAJNOKI MÉRKŐZÉS.
;> A mérkőzésen a bérletjegyek lelmuUtását kérjük.
Szilvát
Jziufőzéifcélr* mindtn mtnnylségbtn visiro)naptáron
Dunántúli Sxesssgyár
Hagylcamlmta. Smabaúmág-íér 12. Telefon 1\'19.
NEP-FILMSZINHAZ
SzepUmker 1* én, 11 én, 12 én, péatektOl Toaárnaplg
Eskü
Monumtntálla tllmalkctáa.
Elíadiiok: hétköznap 7 éa B érakor vaitriua 5, 7 aa I órakor.
RÁOIOMÜIOR
SitMbat, iz*pt«aak*r 11.
I. HH.OO KcrU;sz<\'ti ta-
/ luu\'sadó. W. IS
J.\'X)
1-2.1.1 Asztali muzsika. 13.U0 Ma-^\'\\ar női tik. 14.15 iOsc\'inén\'yj<it<Jc. ll.JX) llangli\'iiio/ck. 15.00 Swinujos harniouika. 1.j.:í0 lfjust\'ii; haiuíja. ifi.OO \'l\'ársiiérlot. 16.15 U.\\ertnok-rúdió. lb.UO Ma^\'var l\'arnasszus. lh.őO Hétvégi zcnoiiona. l\'J.-lö A falu liansrja. 21.00 ilan^os liotl hir-adó. 2\'2.\'25 yCathurocakv tído hogo-düi. -2.". 10 Táncat\'no.
/huiapcst 11. 17.00 Tánfmeno. 18.00 r uvósojrN üttes játszik. 1H.40 Színház terTOzj közönség vésjez. lic-széígt\'W\'9. 1U.O0 Színes szőttos. \'20.00 Szir küldi színiek szívesem. 21.15 .Magyar nóták. 22.00 Uperettrész-ietek.
FÓRUM - FILMSZÍNHÁZ
ZALAEGERSZEG
1t48. évi szepte-i bar 12 én, vasárnap •tta 8 órai kezdettel
A centenárls hét megnyitása alkslmábél
ÜNNEPI DÍSZELŐADÁS
C«iea»l ¦•JD.vHóbpizédiit ¦•¦(]
Sakato Múljál, a Magyar Oolgozék
Pártja magyekizetuágl tagja
BeM»tatásra kerll az 1941. évbea Sztálin dijlal kitüntetett Ilim:
EGY ÉLETEN ÁT
Egy ta»ltó»ö élete, a kit, szeretet él ]és4g lümje.
APRÓHIRDETÉSEK
MÜOŐr iskolabörönd 28 forint, isilett-penge 10 db 3\'50 lurint. Rozsdamentes ev*-eszkíz versenyárban a nagykanizsai Filléres Bazárban! 1481
3 család niéhe orsz. rakodó kaptáiban sürgősen eladó, Cim a kladeban. 154>
Azonnal bekoliözhetö aégysiebái, csukolt verandás, alagsoros, villany- és tIz-vezetekea, adómentéss vilin 22Ü, négysiíg-öles árnyas parkban, Balatonfenyv«sti a köxpüntban, állomás és lóaartnál — aeniló-nak is Igen alkalmas, megélhetést biztotlt — eladó. Tulajdonos Siaoó Antal, F6-ut 5. 15i2
Asztalauagédat állandé munkára fel-vesiek. Kiskanlzsa, Sient Rókus u- 9, a. 1553
Gyakorlott uyon- él gépírón* félnapi, vafv esetleg háti aikalml munkákat vállalna. Cépael rendelkezik. Clm a nagykanizsai kiadébaa. lSM
~Ál]g"hM2nált clmbalam eladó. Nagr-kaiizsa, Telekyut 104. j*"
Sient Iaire aercef-u. 6. ». alatti ház kétszebás lakás aiennal •l«aerélnst* hasenléval.____________^___________15»
Jókarban lévő könnyű lovaakooatf éa 1 pár léazaruaa elad*. Klskanliaa, Felié-lemttő-u. lt.______________________1MT
1 db jó álliaotkan léte »-oi Taakályaa Serlel-féle aifokoióval eUtdó. Katonarét, Orhál-u. 8._____________a
OotOtt vaakálraát Teaaék. Om a
nigykanUul klídeban._______»
KttlÖBféle bútorok, auUlok, fiekré-
nyék, vltiln elidék. Nk„ Klitaludyu, 13. _
ZALA politikai napUa**.
Felelit ncrkasiió ét fttlelia kiadó :
Bencze Jenő
D.4K F.r.nc-<»; 10. TtlalM\'. **> i 11.
3. évfolyam 210. szám.
Nagykanizsa, 1948, szeptember 12. vasárnap
Ára 6« fillér
A képzőművészeti és muzeális kiállítás napirendje
Déleifiit O órától 1 órilg, délutén 4 órától 7 óráig tárlatvczatök: "ONQRACZ JANOSNÉ, TIBOLT JOLÁN, NEMECZ JÓZSEF, BALOGH QYULA UttSmüvóizek, BENC2E JENÖNÉ KÁLDOR RÚZSA el VÖRÖS JÁNOS «zobrá»zmOvészek.
Múzeumi vezeti: K. NAQY LÁSZLÓ muzeumfir.


A ?00 ÉVES ZALAEGERSZEG
Irta: GERtfiCSÉR GYÖRGY orsz. gyűl. képviselő
Kiítvarvív vonatkozó ocldijii Jiito-:<s öknwrnank a XIII. századlxii
A iciitriiiiriimi ünnopí hetót -ni.\'^lx\'we.itöxií a tolvpükVrúr szóló Cí-.\'i liiio.v-st a.latok iUO-ik évfw-(iii.iijiii rendezi iivíT a város.
Zaawriwi: város kootko/ésóro, iTi ,i\'mi(viii. iiitiiljúra voiiittko/.ó hitelt, i\'i\'il1 mlú munka néhány a.liiunach-szr.\'ü kiiuliúnUói ÓitokintíTj inji;l-«•/,..,:\'tí íwiu jó ont nje^ — tudouiú-
s. na/ a.a.ji
az almanach fé\'it\'-k is csupa t*<>vcs<n mondó töitóneluiú » U\'ta.mazjiak Egorszesrre vo-
li-Tv a XIII. századból származó ¦-olttjatiméír Kgurzuijruik em.iti Eger-
W.\'UOt.
H icntcnú4Lum,i ünnepi hót koro-tí-pii a lentcmiriumi bizottsái; ki-a.ioit egy sáruauiblás füzefc^sktft , A VijO éves /a»o;jers;e.r törtónotox rmon.\' Kunéi a [űzetné.1 a szerző íe.liaszmu\'ja vezérfonálul a törtére.ni ai.noKat. azoniian a kor fcír-saJa.ml viszonyait isni-.Tre a ha.ott sziuiiküznk.\'t kürliü tárta oiiuna.. teán.
ü-zonyos, hogy Égerszög törté-jícIc ojrxos liey. sajátságoktól\' olte-kintvv úif\\at».yan. mint más kora-Iwii te.tjpülós törtóiioto. Számunkra a centoiuíriumi füzotúen is i\'e.aiui-tett ui\'liúi-iumak, a középkori Ixjezor-iv,iii} | cnek és niom utu<8Ósari\'an a, nép ajkán éió szj\'ijiiaífyoniúnycjk nioii.laiiak o; o^\\ot-iiiúst a/i/krúi az ;<li aiói, amikor a Juilkózi űo/^ozó úi.al. toriuul twyrii li\'iu. Aniiknr a joiilMÍifyÓBi\'ik vcrojtúkóiiek (ryü «-st>il a hüuM\'ur ón Uipnyaiói oi U\'Uők fo.. Amikor az o^vbzoiíí ncp íK\'niidd h/.o i;U<m\'hííiű,u ozüiOttok, C\\i\\ <¦:> liatiiJi .h iiu\'^\', mikiizlicji 1 ¦"•!.¦ (t.: unu tanitxjtlin. ho/v o/ iw I-\'i-ii akarula un <u a/ Intim úitat\' u ui\'iotl 1í>r*ii\'»>z«!ti ós orkíU\'i-i rond, i.ü.\\ a Bzoijm iMOiWUKii^ban úljun, A/ nr i*\'il\'ií liataLma 6s jóu\'U> pol-f.ui ,<\'mó jon mindőrökku. .Ma már tfn: -,/.cio.-on Ojp-iO kovceciilioii hi-»/,.; v, ezt annak dAcára, lioi;y métí tg\\o.-ok nia h ilyon orkö^si rondot liinleüiok és HÓváro^iiAk tíhuzji.
A múlt iskoJaxzt\'l\'iomc e\'sikkaHz-lotta az objektív tóroéno o:ntanil,i8t és azt kixtilyok, püspi^kük és püf-feszkedó nag\'vurak krójiikáj-áyá, az o-zláiyérdekiek kiszoligáiójáva idomf-toita.\'
Lémokxáciánk máris rendet le-rointett ezen a területen és a ¦tőrté-nolemtanitás fe.tamadt halottaiból óe_ élő tudománnyá tott. Aaonhan még a begreakciosabb krónika aeoi lagadhatta el, hogy ZaJa az orszáj? eg>-tk ¦lesfeudálisabb marvéjé volt, hol az EsztBrháziaknak egyedü. cca neioedmiiiió katasztrálifl hold birtoka volt, ozenfeAl itt voltak még a íqstetichek, Batthyányiak egy ae-reir apróbb nagysággal.
-Megyénk politikai\'és kulturálifl elma,ra<iottaapinal( okai itt gyökerezne^. " *
Tudja, iem/ari ezt jól és ki is használja,, ami^ teheti a reakció.
Nejn véletlen a BarankoTios-féie vá/tasztási emedmóny ebban a\' megye-bari.
ahol
Az 1020-as ellenforradalom is erős sziUiikaUxMsáloil n poliii;»ai iv küli\'iz^llan.súj,\' zal^ii Lulujúbu. EmlOli-szünk jól nzokr^i az idökrv, unükor IV\'lim Józsn\'1 i.Mind.szi\'iily^ ukkori cimzik\':. apái va(4j- i)ré|)Osl icnycs ünnepi miséket oclebfáll az rtltulti meli-^jen láiniyalolt cllenlürrudal-márok győzelmi mámoráiio/. tsosz-toita ;iz áldiist azokra, akik éjjelente véfíig lukacsöközlék a zsuioil börtönök munkás- és purasztfog-lyait, nai>i)al ixxlijí diszsorlalíit álltak a niiséknél. A koinmunisluolln\'-nes gyűlölet szilúsában a sovinizmus és irredentizmus magvetésében l\'eiim .lózbeí (.Mindszenty , a habsburg Ottót szolgáló és demo-ksáciát gyűlölő, akkor is élen járt.
A két világháború közötti időszak háborús uszitói és szemforgató gyü-lölködöi sorában elöl állt ez a gőgös, hatalomra éhes főpap. De a fák nem nőnek az égitf — és a demokrácia malmiii, ha látszólag kis-Jtan is, de őrölnek.
Zala elmaradott fulvaibn eg>\'nv több világosság hatol és a hályog lehullik liamiux)san az emberek szeméről.
Az ifjúság, az uj nemzedék fölszabadult lélekkel szivja magába a tudomány tiszta levegőjét és a poklok minden álszent és szemforgató gyűlölködése decárav fölemelt fővel indul el azon az utón, amit a népi demokrácia nyitott meg a számáru.
A koalíciós pártok megkezdték tanácskozásaikat
a Függetlenségi Front újjászervezésére
Tocfoap este tn-t arakor nyitották meg azt az értekezletet, auelyaek célja a Nemreil Fcggetleusagi Front újjászervezése. A »iasyr.r politikai élei e kíisai;ab!ó Jelentőségű ehe»éujeu«l a Magyar Delgozík Partját Rkkosl Maivís, G*rö Eroö, Révai Jézitl, Farkas Mihály, Maratás G.T#rfy, a FOgKetlen KUtjazdapártot Dobi lityáa, S.TÖniiyéií Ján««, Bognár József, Ctala István, a N\'ewzetl Paragztpiártot Veres Péter, Erdei Ferenc, Dsnras József, Nar.ásiy László, a Szakszervezeti Taaácsot Apró A«tal, EaruitTák József, Rácz Grula és Mekls Júzsvl képviselték
Ax értekei/ttet a Magyar Dolgozók Pártja kezdemémyezt: A letfDapt atrtekexlnten megállapltetták azekat • teaalvalókat, amelyek a Nuinzatl KUggeilenségj Front áUzervezese céljából szükségesek. E célból külön blzottiágot alakítottak, xsaelTsek feladata, h»fy kidolgozza az újjászervezendő KQg<etleaségl ^rent pregramját, továbbá, begy tár-lysldiokat tol.vtastea azokkal a partékkal, amelvek • függetlenségi Frontban résstveani óhajtanak.
A klkűldétt bliottiig taglalt Oirő Ernő, Rirai Jiittt, Oy4n-
liyöi! /immi, Bognár J4mf, Érdit Ftrtne, Darrat Jtiff, Apri
Aatal ét Mtklt Jótff.
Az emberi szabadság és fölemelkedés szocialista utján.
1915 tavasza történelmi fordulat ¦ a megye és Zalaegerszeg élelélxüi. A fasiszta hordákat klscprő győzelmes Vörös Hadsereg nyomában meg indul a földosztás, ami Zalában mintegy 30.000 uj és régi gaídátv juttatott földhöz. A magyar demokrácia többet tett az elnyomottak érdekéién néhány hónap alatt, mint ellenségei századok során.
Földel adolt azoknak is, akikndk ősei ezer év óta mngúntulajdunt nem ismerlek. A fasiszták által 1)6-rombolt hidak és a vasút szinte varázsülésre újjáépül. Es mikózlx\'n a reakció veszett kutya módjára csattogtatta fogait, a kommunisták vezetésével az egész vonalon megindul a munka és lüktet az élet. Munkás\' és paraszt egymásra lalúlnak. folyik a termelés mezőn és gyárban. Ha ma, 1948 őszén visszapillantunk a megtett útra, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg: jó munkát végeztünk és az eredményét a dolgozó nép él-.vezt.
Fasiszták és reakciósok még bőven akadnak, akik Mindszentyvel az élen háborúért sóvárognak, nem baj ha rombadőlne ismét az Ország és belepusztulna a nép szine-java az volna a fontos, hogy vissza kaphatnák elvesztett birtokaikat és hatalmukat. Persze sovány disznó kövér álma ez... minket az álmok nem gyötörnek és nem is vigaszfáinak, minket a valóság érdeke!, népünk sorsa, gazdasági, politikai és kulturális fölemelkedése.
A belső rend és béke, a znvnrta-lan termelés a nemzeti erűk összefogása.
Ezek a gondolatok töltenek el minket Egerszeg városinak 700 esz-lendős ünneplő hotélien és ezekbon a gondolatokban egyesül velünk minden becsületes és demokratikus dolgozó.
Megalakult a Magyar Értelmiség
Nemzeti Bizittsiga
Elnök: Lukncs György
A_ tegnapi értelmiségi nagygyűlésen, amelyen a magyar ktlidüttsóg tagját beszámoltak a wroclavl érfelmtaógi világkongresszusról, megalakították a Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottságát, amelyaek elnökéül Lukács Györgyöt választották Meg. A Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottságának 84 tagja van, a magyar tudemányos és saüvé sieti élet kiválóságai.
Felszámol a Parasztszövetség
A Parasztsiővétség elnöki tanácsa ülést tartott, amelyen kimondotta a szö-vetsóg felszámolását és feloszlatását. A Parasztezö\'vetség elsésorban a dolgozó parasztság érdekét akarta szolgálni,\' azenkan, különösen a (óvárosban a demokrácia elszánt ellenségeinek adott menedéket és valóságos eszközévé vált azoknak az összeesküvőknek a kezeken, akik ix eg akarták dönteni a de-mokráotát, a köztársaságot és a told-retormpt
Be Gaulle irányítja az aj francia kormányt
A francia nemzetgyűlés röviddel éjr|l előtt bizalmai.síava-ott Quouin le designált miniszterelnöknek, akinek kormánya a harmadik utas politika utolsó kísérlete lesz. Politikai körökben még pártm\'vei is elismerik, hogy ő sem biztat több sikerrel, mint elődei. Legújabb jelentés szerint Queuille a nemzetgyűlésen kijelentette, hogy tiszteletben fogja tartani az elődje által vállalt köte-
-lejsctlséget. Az uj miniszterelnök valószínűleg ma délben teszi közzé minisztereijiek névsorőt. Art máris eldöntötte, hogy a legkényesebb miniszteri tárcát, a pénzügyminiszterséget megtartja Az uj francia kormány valamennyi jobboldali francia pártot igyekszik magában foglalni, azonban tulajdonképpeni irányítója a háttérben levő de Gaulle lesz.
Uj rendszer a közmunkaváltságnál
A GF határozata, értelmében a pénzügyminisztérium veszi át azuj-jáépitési- és közmunkaügyi minisztériumtól a közmunkaváltság keze. lését, igy a közmunkaváltság kezelésében nagyarányú változások tesznek. A kózmunkahivatalt feloszlatják és a közmunkaváltsag összegeinek kezelését az adóhivatalok veszik át. A közraunkaráltságokat ez-
után nem lehet munkában ledolgozni, hanem pénzben kell megfizetni. Az uj rendelettervezet 1949. január 1-én lép életbe.
— Várható idQJArá* .
Mérsékelt ¦ keleti, délkeleti szél, változó felhőzet, száraz idő, reggel egy-két helyen köd, a meleg idó tovább tart.ZALA
J94S. !?znp;i.ti>h<-r 12.
VASÁRNAP DÉLELŐTT ALAKUL MEG
a Magyar Szabadságharcos Szövetség nagykanizsai csoportja
Nagyítaniatsa ünnepli a sxászeves
Holnsp vasárnap déleiőtt II órakor a szinházkertben alakul rneg a Magyar Szabadságharcos Szövetség nagykanizsai csoportja, amellyel egyidőban bensőségesen ünnepoljük meg a magyar honvédség százéves alakulásának évfordulóját. Nincs ember ebten az országban, aki ezan a napon mélységes hálával és szeretettel ne fordulna a Szovjetunlé* felá, amelynek dicsőséges Vörös Hadsereqe tette lehetővé és önfeláldozó harca volt elöfaltátale annak,, hogy megalakíthattuk népi hadseregünket.
A Szabadságharcos Szövetség jukTvkauizsai csoportjának moirala-kuiiisáról Szebenyi György
alhadnagy, uovolíltiszt a következőket mondotta:
— Mi, a SiAbadsúgharcos Szövet-»0.]I tanjai iiilot teszünk anitfliott, lwjv a Ki\\iy.;tt *zai>n<lRi\'i<ninkut min-<lonkor. mindenkivel szomlien ós mrtidoii .oszközzol mesrvódjük. Aki pcxlis özek ollón kozot omolni mo-részol, yasrv aki\'ir csal: a magyar szal\'adsáifliiircolc s»oiit onilókrt niog-bocn1olojii4eiii igyokoznúk, az min-denkor sz>:wivn talúi.ja magát a Sziivotsóirtiiililio tömöiü.t harcos és Qlszánt t<iirutiii<»kJco .
— A munka, ainolyro vállalkozunk, nom könnyű ós nem rövidte-járatu. Xcni. kevesebbről van szó, mint az ország demokratikus élharcosainak és szoürmi kiválósáirainak bevonásával o.yan kulturmunkút végezni, nmoly foá-ilagositólas; és nővé.öi>!* liat a loirszi\'losobb t"mogokro. Ezenfelü. célunk: kifejezetten eza-hadsiurharcos szoilernot ébreszteni ós fejleszteni azokban, akik nvilt sziy- . vei La iocsüietes szándékkal k vánjáV szoiffáini a szobb magyar jövőt.
— A Szabadságharcos Szövetség fe-arlatának és köteJossés-\'-nek tartja, hogy fef.szinre hozza a magyar műit feiedésijomenö eseménvo.t és az őket mPiTiiiető helyre állítsa a szabadság ¦ ha hatatlan hösait. 1 ly módon akarja szo\'ga^ni nemcsak a szabadság eszméjének kultuszát, hanem azt. a szai!adsásr-"z6.iemat Is, melyiken a fü\'jfipt en mar^ar jórönok ieibizto-aabb zálogát iátja. Meg vagyunk róla győződve, hogv akinek a isikében bármilyen kis visszhangot kelt a nagy magyar hagyományok felkeltése, az már a jó \\iton halad és soha^tönlx: nom fog idegen lia-ta\'mi érdokek játékszeivvé válni.
— A közömbösök -közömbösségét akarjuk megtörni, az érdektelenek érdekiódésót kívánjuk felkelteni!
— A JMagyar Szabadságharcos Szövetség ¦ Nagykanizsai Csoportja lázzal a hittel\' kezdi működéséi, hogy hézajTpótió munkájAvai. B jobb és nemesebb magyar jövőt segíti épheni. Aki ugvanezárt ¦ célért akar harcolni, az tiimo^uMsa minden ereiével a Mastyur Swilia<liiú(r-liarcod- Szöwtaí^í munkájút.
Nagykanizsa dol^o/ó núpo tid-vi\'jzli á Szttliadsi\'igharcos SzüvotBÓ-rci mouaakuiluía alkalnu\'ival, azt a bzövot»6mi!t, ajnol\\t>t a nuistyar par-tiaánok liivtak aniiak időjén .\'¦lOtro és ozzoi iétrohoztúk az oljövendó honvédség első köreteit.
A Magyar Dogozók Pártja pro-grannivi atko/-ate világosan kifejti, hotrv\' erős, önfeláldozó hadsoreirre azért \\"a.n szükség, hogy a magvar állam, területi épságót megvédje, nemzeti füngetenségunket biztosítsa minden esetieajee imperiaJista tá-miaiáasal szeműén, üe szüksége van azért is, mert erro a deaiokratüus országokka,t kötött kö.csönös ós se-géiynyujtási szerződéseinkben kötelezettséget vállaltunk.
A tniagyar _pépi hadsereg tiszthelyettes: "és tiszti iétezárnát elsőeOT-ban a demokratikus népi elemekbői meriti. Minden (eszközzel eíőeegiti, . bőgj- azok, akik alkajmasoknak \'mu-mkoznak, a legénységből1 is tisztek tehessenek. De -igénybe \'veszi a régi hadsereg tisztikarából mindazokat a szakképzett, hazájukhoz hü, demokratikus gondolkodású elemeket is,
kiknek megbizhatósúgához nom fór
kétaég. \\ \' ¦ \'
Az uj né|>i liadsqros, niint ahogy <izt a prognimnvilatkozat is mondja, a vóileioni hailserei>\'e, a dolgozók l»;líeno:jo, a magyar nép hadsoix)(a3, amelynek sohasem .esziiok Uunadó szándóliai, do olég orós ilesz ahhoz,
hogv az iimperia\'.ista tőkések rablüsi kíséreteit mo<jrakadá^ozza. Ennek a hadscjx^rno\'k mintaképe adicsós\'gos ¦\\"örös HaJsereg lesz. anieVv sohasem tániAíl békés aTJamokra, de akkor, amikor a német és a vek- csatlós ía-iiszta áJamok niegtiunadtúk, akkor bebizonyosodott, liogy a dogozók vörös liadserogo pozdorjává tudta zúzni azt a fasiszta hadsereget, amely I-Vanflaországot nem egészen négy liét alatt llábai alá tiporta és ariielv llitilort ós volo a fasizmust urr<i tette úgyszólván <^^sz Euró]» fölött. \'
Kisiparos- és kiskereskedő-nagyiyülés Zalaegerszegen
A zalaegerszegi is környékb>li kisiparosok és kiskon\'ski\'dük számára na^yj-ck\'nlöségü nie^niozdulús U\'sz a közöli napokban a menye-szókh<\'lypii. Az Arany Bárány nagylcrmt\'lxm nagvKyülés! Uii-l.inaU szopU>ml«r líl-én, jövh vasárna]). AnagyK,vülé.wn lulszóUünak a s/.ak-niiniszUViuniok kiküldöltjoi is. A KISOSz ríszéröl Komundinovicslsl. ván larl előadási, de küld előadói a kisiparosok érdekképviselőn szi\'j--sr, a KIOSz is. A zalaegerszegi KISOSz és KlOSz cso|K>rtok, valamint uz lparleslülol vczelőséiic felkéri lagjuil, lioiíy a naíO-gyülésen minél nujjyobh száinban jelenjenek meg.
II kereskedelemlgyi Minisztérium hatáskörébe tartszó inarjosositványkiadás uj rendje
A k<.\'rcskcde.lmi és iparkamara május hó 31-ével való megszüntetése során kiadott 16.000 1918. K. Sz. M. sz. rendelet szabályozza a kereskedelemügyi minisztérium hatáskörébe tartozó iparjogosilványok kiadását. A textil-, bőr-, nemesfém és óra, könyv- papirszakma, fa- és bányatermék, szállítási és Deraktá-rozásai, továbbá a közvetitökereske-delem, valamint a pénz- és hitel le-bonyolilására jogosító iparjogositvá-nySkal maga a miniszlérium bírálja el. Minden más kereskedői tárgyú iparjogositvány-kérelmet a Sopron-ban is megalakult Belkereskedelmi Igazgatóság dönti cl végső fokon.
A kérelrriet a 20 forintért kapható rcndszeresilett kérvényürlai>on az elsőfokú iparhalóságnál kell benyúj-
tani. Hadigondozottak, hadifoglyok házastársa, polgári gondozó! tak. át. települlek díjmentes űrlapot vehet-nek igénybe.) v
Az iparhatóságok melleit szakmai véleményező bizottságok működnek Így a kérelmek elbirálásánál a helyi ismeretek is számbajönriiek.
A fenti rendelkezések biztosítják az iparjogositványok kiadásának gyors menetét és lebonyolítását.
— Felhívás
Fölkérem mz MDY kisiparos tagokat, liogy folyó hó 11-ón, szombB-ton este 7 órakor Ady Endre-ui 7. szám aatt, az MDP \'nagytermében fontom megbeszé.és végett — a kie-iparos probiómiirói és adóiról — megje.enni sziveskodjenuk. Vezeti-ség.
Hirek az olajmezökről
KERETTYE:
Varirl-a Qyu\'a jíazánszerelló ezor-dán délután 6 órakor vezetfco Keret t vén o.tár hoz BeJső Erzsébet tisztvisoiőnót.
Hata\'mas munkaversenv-táblák hirdetik az e<r>-©s csoportok közti és az egyéni verssnyhe.\\t3z;\'-soket az ü».\'rrl terüetún .
_ Ksrvp-Jrcos néma csenddé: adózott Kerettyo dolgozó népe ff csüVji-tí\'ik riéltttáni pártnapon Zsdanov CiVtárs cnx éíiének.
Az olajte>lepen is megindult az iskolás g\\vrmiaksei ég az áilamoeitott isko.ái.a, moiynck vozoU>jo Györy Kálmán elvtárs igazgató tanito".
S|iortköríiki)6!i ogyoióio nem. tudják, mi lesz a vásárnapi pro-gia:u. mivel a Gsoprog Al.uSK lo-iiiu.;>au a _vasárnapra kisorsolt baj-nolci inéiki/zóst.
A nagykanizsai müvé.szs\'ti kiáll/i-ti.on Kíírettvo i« kúpvisc.totto itia-g.it Szí\'jiuonye; Feronu fost/>müvész szomúlyólion.
A 1/N|ioi Olajmoző Ku&ryaHzttiai
l\'Citél.e.iitó és Tormoló Szmotkozot folyó hó 10-éti délután Ifi <>rakor a: •éiiiLMom lioiyi«égéi;on rondkiviUt ki\\/.<i: frést tailót.t.
t megnyitja az üzomi könyvtárai Göncz István tanár, aki minden ko:ldon ós jxintekon tart könyr-tái-órákat 18—19 óráig.
A Kcrott\\oi Kuiturwryosüibt in-!t\\toiios zongora-oktató -üinfolyamot ron<loz. Tanulásra minden 10-ik ó ot;\'\'V;it bot/Atött eg>én jelentkezhet.
A napokban az Üzemi "Bizottság több munkává! iialót mogdargáH, amiért. »lekerokeztak« a kuíturliáztói az étteiomig levezető kerékpárosoknak »ti.tott uto]i«. Ezen ut tudva.evúleg naivon mioredeV, szorpent.nszerü és é-etveszó.yes-
A térmesterség, a szakszervezet és az üzemi bizottság közösen hiv-ják fel a telep lakóinak figyelmét a házak körűd rendre és tisztaságra. A 93-as számú ícgényi\'akás előtt g\\ önvörü parkot készítenek. A m:m-káatőkat Szendrői Ottó térmester irányítja. Remélhetó\'jeg a kis sétatér minél hamarabb készen lesz a legény lakók legnagyobb .örömére.
A csütörtök délntáni MDP párt-rsapon Majoros Lajo» elvtárs, a Ks-rettyúről nemrég olkerült szakszer-\' vezeti vezetőség itag tartotta.
Krónikás.
Munkában m zalaegerszegi tűzoltók
Zalabesenyűl Ruis János gazdái-kodó pajtája eddig ismeretlen kö» rulmínyck közötl, tegnap este fél ü órakor kigyulladt. A tftz u szélviharban rövidcsen n lakóházzal egy. bvéplUMl isliillóru is átterjedi.
Amikorra a segítségül hlvotl zu-laegcrsnegl lüzollók motoros fecs-kendőju a helyszínre érkezett, u la-kóhAz Is lángokl>an állt. A zaliiegi-r-szegi tüzollók megreszilell munkával mintegy 20 perc alatt lokalizál-ták a IQzet. A kár értéke kb. 25.000 forint. A tüzeset okának kivizsgiüá-ra szigorú intézkedés történt.
TélgygubtcagyUJtéti munka-rtrtamy
A tö.gygutljass gvüitós mogindult az össze* áiJanii (Xlallord) ordöban diimentoson .Felhívom a munkanélküli dolgozókat, hogy a giiiiacsgYÜj-t6«t eHoportonkónt meykozdhötik. Mgjóni koroBOt. tnollott a gubaés-<rvujtó« orHzúgunk gazdaaáui úrdo-kölxm ia fonton. — A eaopUüj i
oporUryüj- pi jó ft\'oro-
lft
t6s erodményohaétfisO\' napi j sothez jutfwftt. Az i»HzeKz<«lofti töiiryiruiifc\'sot a nagykaniahai FöW-müvosszíiTotkozot ós a kijoiöt gNÜj-töl«>it«kodók váltják be.
Smküzervezeti járási titkár
Zila*g*ru*g*n • QOSZTONYI-mM-odi limit mz utti6kttiön»*| r«n4*lk*-l tétért áll, újonnan b«r«nd»z»rt tzobálvtl
Ne bosszankodjon,
ha zavar van a gázberendezésévei/ x
Szereltessen fel Ön is „í>i«/sc/> "-rendszerű
ttzemlitz/os fOlügáse-nyomasaacabOlyoxót.
iCzvetkó Gyula MmiMMninmnizm
NAGYkANUSA, ADY ENDRE-UT4. SZÁM.
- KUárii
A .Maeyar Dűlutzók Partja Naicy-kaalzskí t\'dnszervezote KrLuimel Gyula volt jar.iíl üzuksiefveioil tlikárt part-ellenei oh korrupt magatarltuiti .miatt a partból kizárta.
RÁDIÓMŰSOR
Vdfiruai), ¦z*pt«mb«r IX.
Büdipott I. 7 R»g«U ««nc. « Hlrok. 8.2U Szív kllldl Mlvnik mIvmoii. 0 Z«n«-lurl müv»k. 9.30 nnltáriu|va!á»oj féléra. 1U Re!ormAturl*t«itlMt«let.llKII riportok a kópzamivéizet vl ágAból. II 15 Tátray voortiinéiivi^ Jáuzlk. 12.15 Anyák Kperoo. 12.2* Rsdl6J4ték. 12.35 Mozart müvek. 13 A világirodalom kli-cseeháia. 13.30 A FUu )%zzefy»tteí )4t-sztk 14.15 Ü«n«pl kan([lem%7ek. 15 EN beraélés. 15.20 Fischer An»le zongorázik. 15.45 Vasárnapi krónika. 16 Magyar nóták. 17.10 Magyar Enciklopédia."
17 40 HsaxUmezek. 38 A Falu tangja. la A lládiózsaekar Játszik. 20.35 Vasárnap esti werenád. 21 A Rádió hansia. 21.05 Totó hírek. 2U0 Hangképek a vasárnap iportjárol. 2l.3» Beszámoló a Bartók zen«i verienyről. 21.40 Rádió-ankét 22 Hirek, sporthírek. 22.85 Ers-ster Dezső émekel. 23.10 Tarka muzsik*-
Budapest II. "9 Vasárnapi muzsik*-10 Fejförí séta 5^nopotámlában. W Szórakoztató Muzsika. 17 láncét*
18 Sziv küldi szívnek szívese*. 18 H»»r lemezek. 19.30 • Könnyüzeue- orgona-20 Dalok: 20.30 Könyvszenle. 21 1WJ* 21.15 Jazzmuzstka. 22.15 Magyar BÓt»*-1148.
12.
ZALA
Pártunk, a Magyar Dolgozók Párt j:\\ rolilikai Bizottság;! li) IS. szop-iomlK-r 2-iki ülésén foglalkozott párttagsá^ink növekedései é-s szociális összelóK\'li\'mk (iünlö kérdésé-wl. A konkrét kiértékelések ulán a köwlkezö halározalokal hozta:
1918. szepteml*r tí-lól, 191!). március li-ijí tagfelvételi és lagjvlplt-Mvételi zárlat lép életbe.
ís itt inindjári elöljáróban le kel) szögeznünk, hogy ha valahol áll — ; nálunk naivon áll — Kanizsán a halájwai szigorú lclartása.
Meri miről is van szó? Arról, hosy ha itíy folytatnánk \'családiasán körüludvarolva egyes osz-lálvellcnséuet. odajutnánk, hogy pár lünk nemcsak sz>\'r\\v;-olileg. d ¦ politikaiba is chwiiené élcsapa1 jcl-le"él helyi viszonylatban. A dönlti haiifíMily: az élcsapat jeliéin van. Mondják í\'«j» elvtársak: figye-í,miiI>\' kell wmiüuk a város karak-U-riszÜkajál. ICz nvin vitás, ez két-sí-jítt\'l.iiül igaz. 1K- az is igaz, hogy-h;: \\ií osunk, Nagykanizsa kispol. i,:\',-i \\:ir.v. is : a fordulat, unu\'ly a/ íirsxAij nazil;isft({i szerk^zcti-lon, iiaa\'mi »1 ./o.ivmíI B » I vkiivelke \'lt, ni\'ii történi iik\'ií, viitfy nem lóriéul iiur l>.lliil«é|i|K\'ii IMrlunk szerezeti jJk\'ísélon különösen III Ka-iií/m\'ui. Mond|uk <m«g karakan \'
iH nyíltan: hajlaino«ak oflyosi\'U-líKaiiik arra. hogy a im\'HlxK\'siíjlás, lürvlcin jelszavát ulkalma/.zákiuok-kai, akik sohasem voltak türelmesek ős megl>ocsájtc>k a munkásosztállyal, a dolgozó népiicl szoin-U\'n. Hajlamosak arra, hogy hidog kilókat melengessenek keblükön, mint például a városházán pajzsokat és rétiéket. Az igaz. hogy van l>ecsületes kommunista polgármesterünk, városi főjegyzőnk. Horváth Lászlónk és még jó egynéhányan, de az is igaz, hogy a városházán még vannak paizsok és rétiek tudatos, vagy tudatlan befolyásolt úgy-. nökei szép számban még a közigazgatási pártszervezetben is De az sem vitás, hogy épen ezek az elvtársak fogják kiebrudalni 5 legrövidebb időn belül az oda nem való ¦ elemeket és betöltik becsületes demokratákkal, — már a városházán — a nép hü kiszolgálóival, az egyszerű emlierekkcl. Lehel, hogy azonnal nvm lesz meg a kellü szakértelmük , de egészen rövid időn irc-lül meg fogják ezt tanulni,megfogják tanulni azt a szakértelmet, miként kell kiszolgálni az itteni dol. j,"üzú nép igaz ügyéi.
Komoly hibába ainénk,
lm i\'uy kahip alA vennénk a de-mokn\'u\'lrthoz hcviülelcs, hu klspul-l>olKArl, értelmiségi, k&xllKxlvlM\'WU elemeket, Áluhumik; m-m errfll van sió. Akik iH\'csüleUíscn, mt\'ifiil-laivús nélkül viszik elíirc u nép figyel, e.zekiv nagy szüksétf van a Pírton belül és a Parton kivül. Nem arról van szó, hogy most. szörőís-V<il-iM">röstc">U kilcgyük a 1\'úrion be-lül a kisjx>l#ári elemeket —\' mondotta lakatos elvtárs megyei titkár. Szó sincs róla! Szükség van rájuk. A baj az, hogy egyes vonatkozásban aia|x>.san megnőtt a létszámuk, mini jx-\'ltlául a közigazgatási pártszervezetben. Ls ezt hagyni, Horváts elvtárs, nem szabad! Ki kell tisztogatni a reakció hangadóinak kisebb prímásait is. Hogy majd megvállo nak"? Türelmes, babusgató politikát folytassunk ezekkel szemben? Nem Meg keli indulni azonnal a tisztu-fási folyamatnak. És igy kell megindulni az almásy tanácselnökökkel a törvényszéken, a vasútnál nagy sőkkel és a postai mindszenty íyegyleU tudatos, fekete reak-
A FORDULAT NAPJA
Irta: FERENCZI SZABÓ BÉLA
ció embereivel szemlxm is. még akkor is, ha nagy rézsűknél-és a postai sölél reakciósoknál esetleg lag-sági köny is van! Horváth, Poló-nyi, Jakab elvlárs és a többiek: löbb osztályéberséget!
»Pártunk a\' Magyar Dolgozók .\'ártja uralkodó, kormányzó • l\'árl. Nem egyedül kormányoz, nem egyedül uralkodik, de döntő szav:; vai
kormányzásiján, az állam\\vz<.vs-ben- -- irta Hévai elvlárs.
Nem csoda,
l.O-:.v itt nálunk U #yon ina.;.v kor-núny/ópúrtba liefurakodtak o.yan o.omek, akik csak o.ryéjii ivlja-iknak, fodószorvnok 1 asznáiták és 1 j.;í!k a Pártot a 1ugkönyvön lüf.. (londo.unk itit a >-nksr\\ |n,„u.. nioiett a »k:s csirkefogókra;, ¦* l;r nune oki.1, akik iné; »po/.;oiót< is M/«icztok aju* ü/oiiiK\'ikio, korrupt (ója)kra. Kwk már ivszl»n bltllnlolt és o. fognak tűnni a roHtú-l>an, ki fogniuk putyivni 1 üt-ztuláni to Miiiittt\'iiaii, >vi\' foitiuti tűnni iiniod-órdVino-t híUIwk/.Iö!«i>. lle-lyozko-dúkív, kiki\'i\'iuiiHtákiti, órdckhojhú-
p a Pálinak szüksége nincson!
Kzt \\tj<;\\^k tudoniásul azok, akiket Ulet. Az egvsaorü, becsülotos, bzo-nény, jónzandóku, igazán dolgozni aliBró ta0üijrra és pártonkÍTÜIi og^v-mekre van szüksége az ujabb g>ózoi-niiük fölé nioneteó népi demokráciának.
Mondjuk meg azt is kellő kommunista önbiráJattai, hojry a tagjelölt fo\'.véle.eki>él tul liberáíisan kéz©:tük a dolgokat. Ijikí a. péída: a tógla-gyárubl s a szeszgyárból »kollek-tíyc« viettük fol az ajánikozó tagje-lö.tekot. N\'om is i)©szélvc arról, hogy !éij aján otta a foloséget, vagy for-ditva, vagy apa ajánlotta a fiát és iafy tovább, ililjtja veszélyt Twjtone í\'/. niacáijanV Komoly, nagyon komoly vt\'KZ-Hyt. Koltöktonénk Pái\'tun-kai tudatos otztáiycileiia^ggol, foltü--lüiiónk íuiupcni>rox\'l.ir ólomokból. l\'\'ü.murü. u kordon: melyik vos/.J1-lve«olil>?.A vú asz ogyHzórü, I\'h/.Ui uh világot: a tudatott o«y,U\'uycllcnMúg ioinlio.ua «>ia!jikiMin, »ctK)poi\'tot^ Hxorvcüiio, ui;\'\\a4i:^y a liim.|»npit>-.elár oxxn v*, amoly a iixikciónuk
Ismét másfél milliós
közmunkát szerveztek vidéken
Az építés- és közmunkaügyi minisztérium szeplemlier hónapban is rolytaíja lx-ruházá-s jellegű közmunkáit a 3 éves terv keretében. A Gazdasági Főtanács ús a Tervhivatal a munkanélküliség leküzdését is szólaló közmunkák szervezésére szeptember hónapban másfélmillió forintot bocsátott az építés- és közmurküügyi minisztérium rvnd-lkc-zésére H munkálatok során beköWutak Opi ése, esaíornaéj-ités, lalaj-javitás, gálérösités, árvizvédelini munka, vízrendezés folyik a legsürgősebb munkákat igénylő helyeken. A rendelkezésre álló másfélmillió Forintból az épilés- és közmunkaügyi minisztérium csak a munkadíjakat fizeti mert a munkálatok során igényelt anyagok felvételére ismét más hitelkeretek álbaak rendelkezésre. Zala megye területén a Zala-patak átmetszése folyik, 10.000 forintos hitelkerettel.________
Helyreállította a bajcsai iskilát
a kanizsai MDP kizifaziatási párUzeriezeUsa VflOSz
Tanszerekkel ajándékozták meg az iskola növendékeit és iskolakönyvtárt alapítottak
__ Láttuk, liogy a bajcsai iskola
rászorul a tÁmögátásra — mondja Horváth Láafc.ó, az MDP közigaz-»atá«; pártszcTVOzetónek titkára —, czórt o határozta a pártszon-ezet és a VAOSZ, lio^j\' ho.yroáilitjak ont az iskolát. , ¦
Va\'.óbttn TtwsKOruirt. oz az iskola a gc«it»í«no. Kt\'t osrti\'iJj\'a voJt, do ob-h& i» ónak otfvot lviwHiittwttak. A lúl)lák íh iwtiüftk voitak, » i»dokku.l *.iu loliolott dienulio,lni, Ö » folwno-i«,6« ii hii\'ui.X** volt.
A ixiriKwoi-vowt ó-H ft V AOS/, tn<j-jd! fóTajánlottak fi«rtú*ak oirv i>!a-t» óki\'it, oieorulcivük m\'w i(\\üjUíttok te, hojry a 7o0ü forinlod\' lio.ynouJitusi munkát eavartaiamri oiréjjiMhoMék.
E/. meg íb törtónt ó» » liolyix)-áffitott tajcsui iskolát o. napoklian ailtúk át unnouó.yeson ronde»t0tt»ó-j«k. Az MDP köaigaztfatási párt-szorveaetB nevűben florvtith László, a VAOSZ nevében pedig Tonik Fb, r->nc szó.t nóliány szót. Az isko.tit-
Tátrai igazgató vetto át, do köszönetet mondott a heiynoáiiüitáaórt a községi *biró is.
— Tanulótáraaim nevében kórom — mondta az iskola eívik növendéke —, mondják meg Rákosi bácsi-j»k, nagyon köezönjük neki, iiogy most nmr ogószsógou isko.áua jár-hjatunk.
Eiuuin kioantották ta aji\'indóko-kat, 78 tanuló kií/.ü. i»>trvvvllon ^P* t»k ojfy-ogy füüotot, cwruuút, vomvl-üót, toiiki ó« mdirt. Kioaxtvtták a vtironí vixniüvok tiaetviaoloinok uján-tlókát in: H rÜBJtnt, 10 t%dirt ón 20 lOruaát,
Do romcíftk a tanulókat, martit ut iwkoiát is nioyajúntkiikazták. Átadtuk két uj függótab.át, k.i\'t padot, f.k.átúr-kópat ée egy földgömböt. 22 könyvvel podig mogaiiiapitotték a \'-----¦ iekoA ifjüsági könyvtárát.
Az uj iskoaév Bajcsán is a iskolában indult meg.
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyait
sxersci be
Olcsó árak I — Szalid kiszolgálás I Kedvező fizetési feltótelek: Nagyls.anlxsa. AOy Lndre-u/ -4. sa.
«As agyaaülaa asOkaagasaé toaal
a réiri kommunista és szcx\'üUdo-mokxata tagsági, könyvek idcaaréié-aét« — mondja Pártunk Politikai Bizottságának "határozata. Tehát mi-róJ van szó? Arról, ho<rv rendezzük aorai,nkat, megtisztitBuk itt Kanizsán BzervnezetBUikot- az oeztály-eilejiséfftől, az oda nem való elemektől. Éb nom. utoiaó sorban — elsősorban — arról, hogy pártmunká-saijikat, akik a Párt gerincét képezik, iiovBljük, oktassuk őket a marxi-ienini-sztáimi elmélet alapján. Ha *leivti fe.,adataiukat eiivégezzük, népünk tisztaete, szeretBte, meg\'becsü-lá*J övezi körüa Pártunkat még jai>lan, a magvar dolgozó nép pártját.
De, nem volna toljes a munkánk, lia nem. térnénk ki, més itt Zalában u reakció utoisó meneaékházára.— a fokote reakció elleni liarcra. Tüd-\\alévő szeptember 8-án a fekete reakció »fovéediiöksúífű« alatt nem. vauág: s/ortartás zajilott le Zataűger-sztgon,\' liánom tudatos politikai — eilou forradalmi — naffy^yüJÓB, M:ndKzenty vozérlotévo. eJo- ub ató-szóiioi.okkái. Aki,ott vo.t, az tudja: az i,i;azi, űs/into istonhivú emiwrok ikú
Mindcntuíunty óh tániAi kiraluuiÚHdt a nopi donioknitiiival, a nuiiryar (lo\'go/ó nópp.i üzxMnlwn: Wmtaeir-túk iiz ű/jochoíUvlua, az on/torhái)ia-Kat, l\'u gái\'háÍK>iiit\'u uh/itottak. Nom ií hókól, :i li.\'\'kút.üiiit(\')Kiut. liirduttók. riö a, Kzc>ntii*z<i;ii-u.aU UpHOitnk! Do kik? A íin\'-.Hzorvozott >o.útaiMK>iók«. A p&ra-iüt; u ix>csti.oU>a ix5iiiaronil)or, az óbziuto vallúaos pgyun nem tap-eolt. Mcgdöblont. Nem akart liyini a fűének. De aztán liitt! A délutáni »körint%not« olórt hosszú sorokban kigvóztak- ei »mezit1úbaaan« liaza-fe.é, a föidjük felú a parasztok — a magyar népi demokrácia vívmánya, győzőimé teiú. \\
Mlndszenty ur As társai vereséget szenvedtek
Az idő nom is olyan nagyon sokára teldesen igazo. maj<! minket. Mert \\eüiik a nép! Ellenforradalmi megmozdulást akartak szervezni Azt hittók összejön 60—70 eaer pmber. . Do a.ig akadtak 8—10 ezren. Még , Egerszeg sem vOit ott! Lfc a feienc-rondosek páter tótlilukácsok mélyen e\'iitéák ezt a »Mária-uapbt«. Páter Tóth Lukács plébános mondotta a gyüléaen hívei között: »Ne tapaoi-jának, mert ez nem szentbeszéd. i\'ivot még nem hailot1am.«
Látva, liogy vareaégük toljee: uto.só eszközhöz folyamodtak. Provokálnak gáládul és aljasul magárai a kereszttel! Mert miroi is van ezó? Ari-ól, liogy póriteken, szeptember 10-ón egv "»kuldötteég« jejent meg a Bauer-íéie fafurógyárban és kérték, hogy a cég tegye ki a faira Uz üzombeii a koi-esztot. Erdokos, idák m4{ üolifttom kcrtókl Mit ».ont e»V A konohziot folliAsznáini oijos iaán-dékaikm, Miért pont most jött a »kUid(">ttMj);« osiso. a kórünooiV Tudvalévő: provokáció: No*, MlndMOtUy ur ú* tunta: aiujiotMU) moltófogtaii.. A dOiKOzókui*k rcuiyilt » itomUk, tinittán látmik. Lolóplottók itt i* vúgit) önmagukat.
Vógül: nópi domokráclinJc 8 ói fúl OHttondojO a-att aikort slkerro ai-atott. Lo kooioiy hiba voava ol-biwii magunkat. A kónj«lmos »po.-^ái-« laagyoaitágot fo. kell váltani a ko.iö osztályuborsóggel. Pártunk programja kimondja: a népi demokrácia viszony .a,? joiont bukóé l«le-növóst a bzojíb.izmusba. Ezt keíl megjegyeznünk, a viszonyiag szón i»i a\'tiangsuiy. Es meg kell szivlel-nimk azt i^: ugy vigyázzunk Pár- ¦ tünk tisztaságai*, mint a két bzo-íuünk viiágáia.
Következetes, óieajaro hai-cos Párt vagyunk. Annak keli lenni Xa^vkanizsán is. Becsületéének, szixiasziiiárdnak kefl lenni, Oiyan hatalmas fának, amelyet aemmijéle vihar meg nem ingat. Párttagnak ennr tisztesség éa bocsüíet dolga.
Pártunk vezetője, a magyar nép nagy tani,tója, ilákosi elvtárs legyen tt példaképünk. Győzelmünk így lesz teijjes, végleges.2AI.A
1948. weptember 12.
éfUÍjíiU OK
TOBAK ISTVÁN
a sümegi bazaltbánya 17 éves ÉLMUNKÜSA
A jókora csille meglelt bazaltul. Tobak István a sümegi bazalibányu*-legfiatalabb élmunkása — alig 17 éves --- incgtörli a homlokát és leszólni kezd:
egy cso|KjrlUin és a többiek is igyekeztek\' s az álUigleljesitmvny (>0 csille volt naponta.
Jól is keres Tobak Pista. De kell is. Anyja meghall. Apja napszám-hd járt, mig cl nem jött a demokrácia és nem adoU két hold földöt. Vau még egy öecs.1 is. Iskolás-
-T- A/.l kérdi, hogyan leltem él-munkás1.\' lCnvNX.\'1\'iU\'ir t loivoiull fsil-lét ruklam iii;\'|! ii miuikuv.\'rM\'ii.y ke/.dele i\'iln iia]K>iila. Nvin olyun iv-héz dolog n/., esak ig>vke/.nl kt\'ll.
Mindeneseire nagy lgvc-keMM kell á lils/.i\'ii ll/.\'iili!i\'a;i <T<iIl;<i:\'.iiíi\'U
— Tudom, hogy minden csillével amit mt\'grakdk az ujjáépi\'.ésli.v. já-nilok \\wc/.\\. Kzért is igyekszem.
.\\Iunkatánainak ke iw:;c a l\'is;;i gyerek. Tel jesitnunyélöl a 1 ti I >\' U fc is kedvel kaplak, annál is inkább, hiszvn Pisía munkájától a/. egész c.o, o.\'l k ive \' is !fl!)!i I ti. Aiií\'.u-z-tiisl.li.i kelten is megkaplak uz él. inunlié.-j.1! vényt közülük.
Mv;,y mosl ii munka kérem. Mosl jöli\'.Mii nu-jí Fonyódról, :iIid| ityunillain a S/.IT iidülolál:onUmn, Jól klplli.\'nUm iiui\'.:;n!:ii. Nt-inhu,j\\ senki M\'in Iv n iminkiiu\'rsenyU\'ii ininyl lilxoiivos uiondja Tubák Plstu.
A/.lúii dlr.vkodve If\\r,él liuilo|*\'sti Irtlogalái.dról. Sohasem volt uz.-loti IVsIi\'ii. Mosl lúlott éle\'éix\'ii először villamost....
KOVÁCS ISTVÁN
sormási 10 holdas MINTAGAZDI
Az elmult napokban Budapesten az Országos Mezőgazdasági Termeidéi Verscnyérlekczlel keielclen l)o bi István, földművelésügyi miniszter kiosztotta az ország 300 legkiválóbb gazdája között a mintav.azdu. ji\'lvi\'nyl. Medvénkből, amelv a üU1-ző«aztlasájji termelési • vtrsenyU\'n nagyon is t\'iőkt\'UÍ holvczési é:t el. Ki gazdát érfcem.sileít arra a Termelési Versenybizottság, hog.v a gyönyörű minlagazdajelvény kalá-s/o< csillaijiU vis;4hessék.
Kovács István, Sormás ffilöpma-jori uj\'jüzda egyike en\'X\'k a tlzen-Iml pi/.ilának. Mosl érkezett meg é|KM lUidaiK-striil és kérésünkre e\'-1..0 »!j:.. ho^vnii letl mtiiltigazd.i.
- (Lselétl vodaiiv <!u kéivin n U.i\'..lr linv-SIralim.in sonnasi ii l.>. Uúi) Tiirlini a lAld.-l liUitslól vii>i1. li\\slg (Miláiiomnuil együtt, -s fi l\'\'i\'-mésl ii loUlesiir M\'|iorlv Ik>.
¦ Azlán j\'öll 11 lelsztilnuliiliis, A demokriWiii 11) hold röld.\'t jull,ll,)í| iH\'ki\'in. Nu^v öi\'iVm volt e/ sxi\\inoiii. ru. Ilis/,cii"i\'zul:ui a magamén, mii-giimin^ ilul^o/.linllain. Meg :ikni\'-Uini nuilnl..ii ii réul (.a\'-\'li\'iknalv. ;ikik i íiH)H\'Iol;u1í,ÍU iu\'iii liirj.\'i.t
Továbbra is élmunkás akarok maradni
— mondja Benkö István mintagazda és
őszi szántási és vetési versenyre hívom ki a megye gazdáit!
ZaLaszentmihályon ki ntz ismerné Benkö Istvánt, a falu büszkeségéi.
Épen ma jött meg Pustről, a min-tagazUa/rtekezlclröl — mondja egy nagxbajuszu, c^onlos-képü paiaszl, amikor Jakása után érdeklődünk.
Néhány perc, máris kinlvag>\'unk Seben Mátyás, MDl\' me.g\\ebizott-s;\\gi tag Iárs;i5>ágál)iin a volt ffnisági majorban.
Épen az istállóban két gyönyörű marhája körül szorgalinaskodik.
— Négy napig a budapesti országos noinlagazda értekezleten voltam — kezdi beszédét. Felejthetetlen él-meny marad számomra, &:nig élek ez a néhány nap. Masl láttam, hogy a demokráciában a
érték a* *mbw,
az emberi munka. A múltban minket a kutya se nézett semmibe. «L)ol-goitunk az ura&ágnak látástól \\a-kulásig.
— A demokrácia jutalmazza a jó munkát. Ivedig hál a magaméi mü-velcm. De az egész ország javát us szolgálom ezzel,
Közben a ház elé érünk. Az uj-gazdák népes tömege \\iesz körül Len nünket. .
— Büszkék vagyunk Ist\'v&nra! — mondja Marton József.
Nagy magtltxHlUié*
|az ö kilüntietése nekünk is. Dü nincs is a kórnyéjsen az őszi szántás ugy előrehaladva, mint nálunk a mLor 9 UjgazdájánáL
Miért lett mintagazdai — tesz-szuk fel a kérdést. ¦ »
— Egj-saerü eme is a felelet — szói mosolyogva. Rossz Tóid nincs, csak lusta gazda. 5 hold földet ji>l-
lalotl ja demojkfiícia. Xenj sajnáltam sem én, se a feleselni a dc-reknnlcat, megTogluk az ei.e szarvát
háromszor szántottunk
a buza, meg a rozs alá is. Kukoricát is háromszor, kapáltuk. De nem is lett egy sze\'m idegen anyag .si\'m a búzában, sem a rozso:jban! 81.j l\'ajsulyu, n-jmesilett bíinkuti fcuzát termeltem, líiOÓ iiégj\'szögölün 17 mázsa 39 kilót. Hozstermésem lő és fél maisa.
Milyen módszerrel érte cl ezt a jó crciímí-mjfí ¦— kérdezi Sebea Mátyás.
Először is a Földniüvesszövetkc-zetlöl neraesilett vetfimagol szerez-lem, gll csávázószert is. Tarlószán-tást 3 colira, keverciszánlást jó mélyen, 8 coliba, vetöiv meg 1 colira szanlollam alá. Ig-.ivonóm mCg nincsen, csak egy,,a masikat a só^ur-iól kölcsönkértem. Gazdasági felszerelésem is hiányos.
Traktoréilomét ktl/tnt
Óriási hasznát vennénk mi ga/.dák. Olcsóbb, mint az igaerö, gazdaságosabb is. I>e igy is őszi szánlási- és vetési-versenyre hívom ki a megye-összcs gazdáit. Nézzük, ki a l«gény a gáton! Induljon mug u nemes verseny, liorváth József ujgazt\'a máris je-
lentkezik.
1— En máris jelentkezem, elfogadom a kihívást!
Szabó István és Horváth. Jenőék szintéin benevezlek a verseny!*: tüs-tén.
No majd megmutatjuk ám. hogy mit is ludynk! — mondja Szabó, miközben sokatmoudóan Ua-\'siiil egyet a bal szcméViel. - Mik <i Urvei a jövőre?
1000 forint tiszteletdijat kaptam az Országos Versenyirodától. A szekeremet hozatom teljesen remibe A felszabaduláskor bizony semminemű gazdasági- felszerelésem nem volt, boronát szeretnék venni.
— Ami most főként érdekel, a Földmüvesszővetkeziet. Van ugyan a községben. Most látom azonban, hogy mennyire fontos ez a falun. A kuláknuk 7 napszámot dolgoztam két éve, meri a \\t\'tögéi>ct kölcsönözte, hogy kiuzsorázoll bennünket... Most lúlom, hogj-
»Ly*t/en Hgywr m falu paratzt-sagánaK kaaébmo
a kulákok uzsorája ellen. De még holnap belépek a l;öldnvüvesszávct-kezetbe. A majorban pusztul a baromfi — mondják az asszonyok.
— A Földmüvcsszöwtkezet ezen is segit majd — mondja Seben Ma-
Szilvát
sztsif űzési célra minden mennyiségben vásárol napi Úron
Dunántúli Sxesxgyúr
Sagyltamix»a, Sxabadaág-tér 12. TeJe/on 1-19.
j ezek sokáig, ivem tudják megművel-ni a földjüket, hogy igenis képeset \\agyunk nemcsak a löldesurna*, lu;-nem magunknak is dolgozni.
— Klső évl>en csak egy hold földet vetettem he gal»nával. A következő t\'vlK-n mar nég}\' holdon arattam. Hblicn az övben már 3 hoUl búzát és másfél hold rozs)l «l."l- . lem.
— Az idén azlán megmulaKam hogv liogyan kell müv.\'lni a Földei, iiogy az jó lermésl Isizzun. \\\'i és fél mázsa búzám Ivrm.\'ll állagban hol-danki\'ul, annak elK-nére. hogj\' 30 százalékos jégkárom vili a !öl<l\'-ken.
IIog.van ért.sn I ezt az crvil-menyi\'.\' Meginoi-dum, IIAromsxo,-sz:uito:iani, I «:¦ hí ílluin. Nem MiJ-niilliiMi M-m ii/ islállólrágyál, sem a pétisót, Még csak hamui é.s li\'l éve kuplum meg kis birtokomul, <!,\' null\' miiiil ii Ű/. hold lölif meg van IrnfO\'áxvn. Mert kói-vm a föld hú-mms/oiMsuii is vLsszuadja a kullM-tfultot.
A iK\'szolgúlUiliVKiihal mar ré-Ken lelj.\'sllelk\'m. 10 mázsa 70 kg-ol kelk\'ll voliui U\'.ulnom. >!>¦ ailUm rá még egy mázsát. Tudom, nogy szükség vnn rá. No meg maradt is jócskán. F.z* majd eladom a szövetkezetnek, vagy akinek vásárlási en-gedéhv van.
— Most már háüsten könnyebb dolgom van, mint a kezdetén. Van két lovam, meg három tehenem: Kzekkel könnyebb már megművelni a földet és könnyebb lesz megtartani ezt a jelvényt. Tudom, hogy . ez a jelvény kölelez.s minden erőmmel azon leszek, hogy ne. hozzak szégyent* a mintagazdákra. \' llúri Sdndur
tyás MDP megyebizottsági ^ag.
Bizony erre már valamenm ien magunktól rájöttünk, hogy a szövetkezés, ami felemel bennünket mondja Horváth Jenő ujgazda. De megtévesztett bennünket a reakció eddig.
Most azonban
nyíltan látjuk, hogy hol az ellenség és miért agitál ellene, mert nem ő szedi le a tejfelt, m.rl a szövetkezel a mi Tel •: elkedésünkel célozza teszi hozzá Szabó István.
— Beszélhetnek nekem! tudom mi voltam. Senki* l>éres, rabszolga, 915 óta 1 gyönyörű szarvasmarhám van,-ekém, lioronám, szekerem. E*t> nem cáfolhatja meg senki!
— Nem vagyok ugyan a Magyar Dolgozok Pártjának lagja — mon.l-ja Bcnkő István —, do amit Rákosi" Mátyás mondott a iiilntagazda-érle-kezieien, megfogadó.n. ,B\\c.:>ü!e\'.es,> odaadó, harcos tagja leszek Ujyább-ra is népi demokráciánknak. Jó munkámmal példát mulatok paraszt dolgozótársaimnak. (7./.)
- Pelhíráa
Magyar Nílt Demokratikus Szüret-sége leikéri tagjait, hogy b Magyar Szabadságharcos Szövetség alakuló közgyűlésén mindenki Jelenlea nieií vasArnnp délelőtt 11 órakor a pilnháJ kertben. Rosaz Idő esetén ez Iparoskor nagj-termébsn. ______Vezető**-
Nagykanizsán a góifllrdő nyltra w»" jel 7 órtiéi -«te fl drtift- Kedden "\'*" cap és p*»Wken dílutAn ná( " \' 12
ZALA
A MÚLTBAN EGY NAPI BEFOGÓÉRT.
napokig robotoltunk a kulákoknak,
mondotta Szita Imréné a megyei szövetkezeti konferencián
} Asszonyok a föidmüvosszövetkezetek élén
A Magyar Dolgozók Pártja azövatkazatl kon1eronoliján«k márlt komoly ereJményei mutatkoznak. A falvakban rnjy landQlatial Indult m»| a föíd-nQvaa- él te-m6\'0 sz >v«tkez8t«k m»g«i»kitéaa, amlknsk vezetését a falj legjobbjai vállalják
Már a konferencián megmutatkozott hogy a dolgozó parasztság között na-.von sokon vannak, akik nemcsak átértették a szövetkezetek rendkívüli fontosságát éooen a par «ztság politikai és gazdasági helyzetének megerősítése miatt, hanem miauk is cselakvS reszt kérnek a földműves él termeli szövetkezetek meg-alnitásínál.
SZITA IMRÉVÉ
a s/üvetk;\'Z^ii munkára hirju fel asszonytársad:
Nekünk asszonyoknak a népi <leniokrú<#\'a jogot és szalxidsu:;;! ad. Tej©.- og»onéi1óküuk jöttünk a fór-ftikkai uonu-snk a jogokban, do a immkáiiaii is. Ki keh tehát venni részünket ve ük egyformán az ország é|>it»W;W>\' is. Jó lüilmüv^sszf.vetko-zotok iiu-iSiakitVisa és abl>au vaiö s/.ot ua mas k»>zTi\\nüki>dés komoiy oívzagépiló munka. ,
A múltban mondotta Szita linróiió - egy nap: liofogóArt. iiajx>-ki- roiioto.tunk a kuikik->kn:ik. hgy lio.il fíiiderskénk folszántásátTt het na;*.zúm.ma! kellett fizetnünk. 1)0 jK\'nu\'eBk az Iiünűg, a.ki kizsákmá-nyo . l.anem az is. aki engodi magát. ízért fontos a fö!d.müvesszöv*\'t;*>-zoiok nvuaak\'tásii, mert védel\'mot juvnt a kn.Vukok k zsákmán\\olúsúval (.áitiben. En ie — mondotta — jHfc\'v o.fog .altságom dacára szivosen ves.\'.ok részt a szövetkezeti ó.othoii, mórt ezzel nemcsak a magam és L\\ ormokéi m számáru építek boldogabb jövőt, do ép\'tcm a nu nagyon j szeiclott Magy ai országuJiAt is. i
OKRSZNAK LAJOS
vs. abaksai gazda a.:okróí\' a noliéz-sí\'^kríii \'neszéit, amolvoket io kol-iCti küzdeniük, amikor két hónappal e/xíj>tt a községien lü-an üsszo-ioutak iá. szövetkezetet aaktiAtak. -— .Mi azonban —mondotta — nom ijedtünk ibb; a zsíros parasztoknak ellenünk indított hadjáratától, azt keményen és bátran visszavertük. .Ma már a kis Szövetkezetünknek van szoektora, votósíépe. amit tagjainknak küicsőnzünk ki ós jó munkánk nyomán ma már 6\'2-ro szaporodott a szövetkezet tagjainak létszám*.
özv. TÜSKE 1STVÁNNÉ
gutorföldci mintagzada így1 baszó.!: — A parasztság munkáját oddig akadályozta, hogy áldozatai o*ett a spekulációnak. Mi ezt Gu-torfüid,én itt feíismertük ós hogy a jövőben megakadályozzuk,, hogy nemiünket kiszipcvózhasBaniik, iet-rohoztuk éa mega.akitottuk a ma-
Uj plébánia \'
A veszprémi püspök, dr. Bánás László megalakította Kanizsa no-gytxiik p.óbániáját Szent Im.ro\'ei-nbvezéssol. Az uj plébániatemplom. a piaristák temploma iesz. A plébánia torii.ete niiagálban foglalja a itaz-gonvi-, Petőfi-, Árpád- ős Hunyadi-utcákat, továbbá ezekből nyitó met-^kutc&at. Ezek az utcák részben a Saent József, rószbon^i Jézus Szító p.óbániák kürjaetébe tartoztak. Az uj Bioerzetes piébánia vezetőjére dr. bzücs Imre házfőnököt nevez-«k ki; káplánok pedig Szita Imre és. Szira Ferenc piaristák lettek. Mint értesü\'ltnk, az uj plébános beiktatása szeptember 19-én a ae-11-es miaén leez.
gunk Föidmüi\'esszíiTotikezetét. A szövetkezet naíyon jó működik és most niiir látják a faluban, hogy ©z az egyedül ho.yes ut a ]>ara.szüsáír e^á-mára.
Ozv. Tüske Istviümé azórt lett mintagaz;la, mert dacára, hogy hat gyornibkc >-an. jól megfogta az oke szaiTát. Kitűnő torrnt\'«? lett. a:nit úszszorü luunkiival ért el. Jíoszol-gá.tatás: kiVti-lozottsógcnek 2OO°o-ig tett oogot.
TÓTH JÁNOS
si»zda a sármelléki Bzövetkozetrói a kűvütkezóket mondja: —1946-ban 72 taggal indult a szövetHozetünk. Kút traktorunk ós kút cséplőgépünk és egy (iará^ónk voit. "Ma, jó szövet-ke/eti munkánk kövotkeztóhon, ezen-Ikivül 7 vtMőg»\'\'i>üii!k. 5 kikaj)ánk áll tBüjaiirk lejido.kozésóre. SármoIJü-kon nem lesz az idén kézivetús. Csávázunk magunk is valamennyien, do o-enórizzük a falu kulákjait is és nom engedjük, liogy elvessék a ma,sjot addig, amig ók is nom csáváztak.
Kgyik csép\'óg<;pünk 84, a másik 22 vagon gabonát csépelt az idén. Tagjaink szájiui je:eni?g már 147. Fo oizáml.an közóp|>araszt.
fii lesz vasárnap?
Yas:írnap isméi tvijcs bajnoki forduló kerül U-jálszúsivi ;i különböző osoiwrtokban. Az NU II mérkőzései közül a ha/.ai közönség l\'ök\'ií a MAOKT hazai mérkőzésére kíváncsi. Az olajos csupal jelenlcií a bajnoki tabella Ölén áll és ha sikerül legyözni-e a jőkéjKsscgü l\'B-TC-t, akkor vezelő helyét erősen nK\'gszflárdilhalja A csa]iaL#a)úti\'ko-sainak zöme a hétközben valogalotL niórközésiken vetlek részi, ahol váltakozó sikerrel szerepellek. A vasárnapi mérkőzés kimenelclére döntő lehel, hogy a játékosoknak, hogyan ártotlak, illetve használlak a hétközi «rős mérkőzések. A vállozat lan csapallai kiálló Maorinak "a papírforma szerint győzni kell.
Az NVSE ismét vidéken játszik Ezullal Buda(x;slen a Polgári Sör ellen. A Vasutas játékosok közül sokan érzik még a KMTE mérkőzés nyomait és igy lehetséges, hogy a csapat erősen tartalékosán lesz kénytelen kiállni Budapestem Az NVSE ebben a bajnokságban a meglepetések csa|>atának indult. Ebből következtetve nem lehetetlen, hogy
a jó erökWSI álló pesti csapat ellen ujabb megU\'pelésl szállít, bár nem valószínű.
A kis csapatok közül az NTE Ba-laton!x)gh\\ron szerepel. Az előkészületek kezdetin tartó piros-fehér gar-dftlól már kil^inő eredmények szá-milana. ha a Balalon partjáról ftz egyik poritol hazahozná.
A MAORT II. a KRAC tartalék együttesével játszik, a nagy mérkőzés előtl. A lényegesen nagyobb tudású MAORT II-nek lépésben keli nyerni ezt a mérkőzést, ha csak a játékosok nem bízzák el magukat.
A SÁSKA EPosz felcserélve pá-lvaválasztójogát idehaza játszik Tamási együttesével. A két egyforma képességű csapat küzdelme nagyon érdekesnek ígérkezik.
Vasárnap indul meg Nagykanizsán a MeiUláliax Bajnokság is. Az első fordulóban a MAORT— NTE, Magyar--Katonarét,\' Gimnázium — Sáska és a Zrínyi—Dózsa találkozók kerülnek lebonyolításra.
A bajnokságra egyébként a szövetség még nevezéseket elfogad és számit az állami általános iskolák bekapcsolódására is.
— A txá/lité ét r*k»démunkátok
szakszervezeti helyi csoportja f. . hó 18-án délután 7 "órakor tajjért«> kezletet tart a szakszervezeti7eaftk-házban (Csangerv-ut 6.). Feltárjuk a muiikaaólküii kartársakat, hogy saját érdekükben jelenjenek meg. Vezetfoég
Naiykaniztai KISOSZ-hirek
SHlP szoda megérkezett. Jgé-nyelhetó és átvehető a főtitkárnál;.
S7.abad8Ai!haroos - ünnepaégro zaszlA alatt kivonulunk. 9 Arakor a Kínoséban SryUlekezünk. Minél számo«abb részvételt kérünk.
Elmaradt választmányi ülésünk folyó hó 18-án, hétfőn" délután 7 árakor lesz megtartva. •
Az uj rendeletekkei kapcsolatos helyzetiek ismertetése végett ajánlatos\' a szakosztályok vezetőinek irodánkban mogjeienni, hogy kellő tájékozódást szerezhessenek és a ezak-osztály többi tagjaira! közölbeeaák.
Módosították a textilnyeraanyag-behozatali hozzájárulás mértékét. Ha a szabadáruk műszálon kivüi pamutot, vigognet, koonint, ragy 20i>/o-ot meg nem haladó müaeiyem fonalat tartahnaznak — a legmagasabb fogyasztói ár után 20%, a ceak pa-mutezerü müapálat tartalmazó szabadáru után lOo/o nyeraanyagbeho-zat&li\' hozzájárulást kell fizetni.
Cukorka, csokoládé, keksz, kétszersült, teasütemény ós egyéb édesipari termékek ára csökkent a cukor mennyiségétől függően kg.-ként 9 forinttal.
Papirkereftkedók reggel fél 8-tól délután. 5 óráig tartanak nyitva egyfolytában. Szombaton nyitástól délután 1 óráig.
Nyaralóit ttiálkotóhalye Bilatonfeny- . veaen T<Jth-tele balatonvtnyvael Vigadó-ben. Hideg meleg ételek. Hütltí Italok Zene.
Qubacsszedők figyelmébe/
Bármely állami erdőben a gubacs engedély nélkül felszedhető. Kllogrannon-kairt telepemre beszállítva 55 fillérei áron veazea át
Szeiö József Nagykanizsa,
Somogyi Béla-ut 2. ¦*¦
F\\ f FIJ.MJEI\' \'
NEM VOLTAJr SENKIÉ. Mog-c«a ta. vagy nom. csalta meg Erau Manhart fogságban lévő fór jót ? Mire mqgtudjuk, hogy nem törtónt Bom-mi, az is kidorul, hogy Ausztriál>an —\'¦ nem. voltak nácik." Takijdonkúp-pon minden osztrák esküdt e.\'.onMÓgB volt Hitiieriiek, csak óppon neip. mutatta. Ettől oiítek tntvo hamis italian békebeli, bécsi humorra, ós helyenként fanvar korképpei van mogtüz-ideive a fiürn. Szereplők: Mária"An-dergast, Hans Holt stb. *
VOLGA, VOLGA... Nem sok cselekmény vd.t a fűmben. Arról szólt, liogyan indult el egy dal a siker felé." Ajz egészet számos, tut-oró\'.tetott helyzetkomikum jellemezte. A boál\'»i.tás inkább színpadias, mint filmszerű volt. Jobban is hatott volna színpadon.. .
" v---\\
FI KOM KIS LAKÁS. Igénytelen amerikai vígjáték. Történésben ez sem gazdag. A társbérlőt sze.le-mos karikatúráját adta. Viszonylag kellemes szóiakőziis volt. Főezeropió a fitos Simoné Simon volt. «.
MINDENNAPI KENYÉR. A hét
egyik .nagy filmje. Amerika igazi arcát mutatja. Azt az arcát, amo-lyikné. nom a ragyogás, a pompa, á gondtalan élőt a sztár. Eohen a filmbon a verojtólíos munka, a mindennapi kenyér a .főszereplő. Kovéa eszközzel, egyszerű szavakkai sokat mond.. Szól podig egy farmorcBa-ládról,\' amely eivjét \' megfoszitva küz<l a megélhetésért. Munkájuk gyümölcsétó. az utolsó pillanatban fosztja nieg okot a természet. Do nem. csüggednek. hanem kezdik előírói. Főszereplők: Betty Fietd és /cvhary Scott.

•ESKÜ. A sztvjet nép Sztálinnal együtt megesküszik Lenin ravatalánál, hoiey nagy tanítómesterük életmüvét, a \' sievjet hazát a dolgozó milliók baldoe paradicíoaává épitlk fel. De azt Is ¦egfogadjak, begy megvéáelmezik ezt a hazát minden eszközzel az ideien elnyomókkal szemben. A békében epi-tlk\'virágzó hazájukat, de eljöm az idö, amikor esküjük másik részét is valóra kell váltani. A szovjet nép harcol é» kUídelatéoek\'meg van az eredménye: a szevjet haza, lelszabaéul a néaet el-\\nyemas alcl. A monumentális ülmalko-tis mindezt egy áldozatvállaló, meg ¦em alkuvó szovjet anya élményein keresztül mutatja be. Mladea kockája a Szovjetunió küzdelmes évelnek dokumentuma. A tilmen látjuk Sztálint \\ is, akit az egyik szovjet színész, Gelo-váni személyesít meg.
— Anyakönyvi hírek Zalae|erszegen Elhalálozott:
özv. PetroTics Száváné sz. Hajba Mária 81 éves, Kámán István kisbirtokos, 86 éves, Komáromi Edit 4 hónapos, Fitos József, napszámos 42 éves, B&rtanics Mária 1 napos, Tóth Gyulámé sz. Tarsory Rozália 63 éves. SíUíetéi:
Ternák Miklós koreekedő ós Ceü-Krtök Piroskának leánya, Farkafl Jenő rendőr szakaszviozetó és Farkas Krisztinának fia,-Némoth Jenő >fA-OKT-munkás és Farkas Erzsébetnek" fia, Csi«ó Józsof MAO RT-mérnök ós Ferenezy Gabriellának fia, Bar-tanics Ferenc vendég\'iős és Csordás Annának leánya, Tórük János áll. rendőr és Simos Máriának .eánva, Kovács István földműves és Barabás Margitnak leánya, Majeta Béla kereskedő és Kasza Karolinának ieá-nya.
Háxawag:
Gödé József MÁV j«gyz. vizsgáló és Parragi Magdolna, Török József MÁV ipari munkás és Baladincz Anna özv. női. fodrászmestar, Ajtai Kovách Sándor György gazdálkodó 6s Gadics Margit Márta, "Karács János városi utcaseprő elvált éB Takács Erz^bet Blváfi.ZALA
1ÍH8. szeptember 12.
A 700 éves Zalaegerszeg jubileumi hirdetései
Nyomtatványt Ízlésesen, olcsón vállal
a Zrinyi-nyomda és Könyvkötészet
Bérlő: GAÁL ISTVÁN
Zalaegerszeg, Telefon 90.
Hölgyek figyelmébe!
önök mfcg most sem tudják, hogy ml s „KOTTIL"?
Pedig már mlndanütt csodákat mesélnek róla.
Kalapot
szaklizletbul,
Benczétöl
Zalaegerszeu, Széchenyi-tér 4.
Minőségi árut, többet, jobbat, olcsóbban
A DOLGOZÓKNAK
Téth Gyula
divatházebin Zalaegertieg.
Férfi- és női szövetek, kartonok, tanslok, továbbA min-¦<r«nnemü~inél«r4ruk nagy vA-lanztékbai a legolcsóbban ¦
KLIEBERT-nél
, Kossuth-u. 40. Közel a vasútállomáshoz.
Átmeneti és téli női- és Ieáiyka-kabitok, buisUk, bal Ionok és atlátszókabátok, női- és íérliszövetek, paplanok, szőnyegek. fÜRgönyok és mindennemű textiláruk nagy választékban
a Korzó Divatházban
cégtulajdonos:
BÉKÉS LÁSZLÓ
Mielőtt butorszükségletét beszerezné, keresse fel
Gombos János műhelyét
ZALAEGERSZEG
(műhely: Madách-u. 1., e üzlet: Kossuth L-u. 42.)
HIRDETMÉNY
Értesítjük a t. tuvaroitató közönséget, hogy a Ü21t)/a48. számú kormányrendelet feloldja a vasár- és ünnepsápi munkaszüneielésre vonatkozó tilalmat a vasúti kocsik be- és kirakására és ezzel összelugijfi egyéb munkára. Tehát a küldemények átvevője vagy feladója köteles az árul vasár- és ünnepnapokon valamint az éjjeli órákban is be is kirakat. Az őszi vasúti aruforga lom akadálytalan lebonyolítása érdc-ktben lenti readelet a.apján a Vasút üzletszabályzat 72. §. (7) es 88. §. (7) bekezdésében foglaltak szerint a rakodási batáridőt az eédigi 6 nappali óra bolyéit ti órában állapítjuk uu-g.
Az állomástőnök.
Zalaegerszeg varos hirdetménye
A Magyar Köztúrsasús Kormánya oiromloite, hogy szeptember 26-ig iio ko.i jolcutoju niiiulou jiitíosziiiv terüictón íóvó magyar yagyont, be-jeértvu a jogokat és érdoké.teúffokert is arra vaío tekintet nőiül, hogy a vagyon, vagv vagyonrész időkuz-bcn olkoljzás, aJ&mositás, vagy más kénvszerintózkodós alá korúit.\'
lic kolí jelenteni továbbá minden ju.i;osz.áv kuiix-sáiiiau i\'-it ikj>apiit, tu-kiiitet nóJcüi órzósi liqlvükro, valamint a niwrtiVriént bcwzo^iiitátúsra.
tíojolontust keil tennie\' minden üuagvar vagy ideiglenesen magyar áíiam.ix>lgúrsággai rendelkező személynek, továbbá Magyarországom szókneliyol biró jogi ezomúlynok, úiiftmi vagy önkormányzati szervnek, intúzanónynek, úgyszintén egy-há. aknait, egyuázi tani eleknek no., akinek a jugosziúv köztársaság to-rü.etón tulajdonában, birtokában, ko2o.ú*jix!ii, vagy bármi más dinen roiKle»kezé.se aiatt vagyon volt vagy van. -«¦
Ugyancsak tartoznak bejelentést team; azok, kiknek vagyonát a jugoszláv közigazgatás neiyneál l itasa ^lőtt faji, vagy politikai üldöztetés kormkeztében vonták el a rendeike-zés alól.
Ha va\'ákinok jelenleg nincs magyar állampolgársága, de f. év december 31-U; megszerzi, szintén köte.es Jugoszláviában lévő vagyonát bejelenteni.
Az 1945. jan. LO-a utíex létrejött ügyletekből származó vagyonokat nem keli (^jelenteni.
A bweentÉ3t a Magyar \'Általi Nyomdából (Budapest, I. Vár. Urr szághÁz-u. 8.) igén\\elt bejejeintó^-lapon ajánlott tevéiben keli megtenni a pénzügyminifiztáriumi szám-
Göcseji Kisbolt
u3Üdk6l6nOyG Divatáruv harisnya, téli
¦¦¦¦—¦¦¦¦¦¦¦¦-¦¦¦¦¦¦¦¦¦s™" kötöttáru, gyerraekruha
ˇáianzték* árl»n éi mi-Nagytemplommal izembe*. nőséiben vezet.
Vésirolfon
Lörincz Imrénél
textil- méteráru és harisnya.
ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI-UTCA 10.
vovosóg hitolügyi csoportjához (Bu-dapost, V. Jfeáef Kador-tór 2—4).
A Ijojelontóüi kötoiozottaj\'-g fenn\'ill akkor :n, ha koráhlian miir történt jm.iántés.
Aki a Ijojolontóst elmulasztja 6 liónapig torjodliotó elzárássail oün-tetoiidö.
Polffdrmetter
HIRDETMÉNY
Újból figyelmeztetem a buzaföld-adó rizetésno \'kötolozottokct, hogy az általuk a<lóra beszolgáltatott ter-nién\\ek »A« vóteü jegyeit a kiiuli-tás napjútóJ -dzáinitott 80 napon ijo ü. a \\áiosi aílühivatalnsvk eLszá-moU\'ts vúgrtt szoígiiltassák ^yo, mert 80 napon tuí a Ixjszolgáltatást adóban e.számomi rvoni loliel és az adó-köteos áital 1ol>jDs:iJOtt beazolgá.tatás ké.s61)b buzaföltladó befizotL*\'nót fi-
g.\\e.emix) vOvc nem íasz.
Városi íulóhivalaZ.
Nagykanizaa város hirtfeímenyai
A 104.360 1948. K. H. számú rende:et a,apján lu^kóvásárlási en-godéiyt kapliat: N
a) az a jientes és mósw\'iros iparos, akinek birtokában. omj»ri tap-láikozásra neia alkalmas zsii-adtk >-an, szap]»anná főzés coljára és podig a zsh-adék egyötödének meg-loldó lugkőre,
b) minden olyan iparos és ipari üzem, amelynek lugkóre közvetett ipari feihasziuUás céljából ran szük-
c) ipari üzenuok a dolgozók ru-liázatának tisztitt\'isa céljauói, ha "¦ mosatás az üzem területén közpon-li.ag történik. \'
A lugkőváhárlwíi ojigodélyt a k»"»z-ollátás; iroda adja ki, az aixa jo-gosurtak írásbeli igényl»jolojitc»o a;apján.
A kiadott lugkűvásáriasi enjjodé-1j«k bármely luffkóváKÚrlásra jopw-su.t koroskodónél váltható be, 1948 szeptember Iio 80. napijáig.
A iMates és husijiaroB a kiadott lugkövet kizárólag szappanfózósre, az egyéb iparos ós ipari uzom Riódig pedig" kizárólag gépek tisztítására á.hatja csak fel.
Szeptomijcr hóra érvényes termelői te>uiaivánvok kiadása folyó hó 14., 15. és 16-án tör|énik a közellátási hivatalban. Mindazon igényjogoeuitak, akik közvetlenül a termeiötól vásárolják a tejet, az_ auguMztuí hav! tOjiuto ványok igazoló sae.véüvOve. fontirt napokon jplent;-kezzenok a tej utalványok átrétejé végett. ____________
Feihivom a íüszerke.reskedóket, hogy » szeptember havi szappanra foivó hó lb-árf~«sug f-izesseneK oíó a "KlSüSZ-uái. \' l>olgárm°ster
Köszönetnyilvánítás.
Mindaz»n jibarátok és ismerősök, különísen a szsbólparosok, kik szeretett testvérOak,
GÓDOR SÁNDOR
temetésén meg|e)enéslíkkel vagy bármi más midőn mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fotsdják eiulon Is hálás köszönetünk kilejeié-
\'*\'• Gódor
A Magyar Dalaazék Pártja naiy-kanizsai szervezetének hirei
Tógiajnár: Szombaton déllitan 8 órakor. E;6adó Hornith László.
Ke;etcurop» fateBp: H#főn délután fél 4 órakor. Előadó Tóth Vomn*.
OTI: Kiodden dúiután (él 8 órakor. Előadó Bosnyák József.
*EP-FILMSZINHÁZ
Szeptember 1* én, 11 én, 12 én, péutekiől vasárnapit!
skü
Monumentális filmalkotás.
Előadások: hétköznap 7 és 9 érakor raturnop 5, 7 «- 9 crakor.
Ai\'ttÓHJLKDETÉItfUl
Műbőr Iskolabörönd 2* ferint, zsilettpenge 16 db 3\'50 forint. Rozsdamentes evé-cszköz versenyárban a nagykanizsai Filléres Bazárban! 1491
Azonnal beköltözhető légyszobás, csukctt verandas, alagsoros, villany- és vlz-vezct-kes ndómentcss villa 220 négyszAg-öles árnyas parkban, Ba)atOMfenvv«sen s központban, állomás cs tópartnál — tcnzlo* nak is Igen alkalmas, megélhetést biztosit — eladó. Tulajdonos Szabó Antal, Fő ut 5. 15*2
1 db jó áliasotban lévé S-oj va«kályh« S«rlei-kle kifokozóval eladó. Katonarét, Őrházu. 3. d
Öntött vaskályhát veasak. Qm i
nagykinliial kladsban. á
Urak! Tudják önök azt, hory ml a „Koitll"?
Ivanjl gyusnfllrulalskola részére
megbízásból (vtlmoicsfareni:e éleket veit fel Moháeiljamás, PeUfl u 37. 1534
Egy szép Családi ház eladó Katonaréten. Clm a nagykunlual kiadóban. 1563
Eladásra közvetlíak még néhány el-a«ó kisebb nagyobb kertes, krrtnélküll családiházakat, Torgslmas utvona\'akon ízlct-házskat, bckillözhclé lakóházakatj lakásokat, házhelyeket szép gyümölcsössel. Horváth 1-gatlanokat közyetltő, Sugár-ut 42.
10 érc laányka-fel&lt* és jókarban* lévó Kjermekkarékpár oladó. Nagykanizsa, Magyar-u. 2. 15*6
Kladö csinosan bútorozott tágas szoba. Árpád k. 44 ___________________1567
2 éves hím, spricce t német vizsla félig bevatászva 201-ért eladó. Cim a nagy-kaaizsai kiadóban. 15S8
Azonnal beköltözhető üzletház fóutvona-lon sürgósen eladó. Clm a zalaegerszegi kiadóban. z
Főutcái üzletemet átadnám, ugyanott, üzleti berendezés, portál eladó. Clm a zala-egsrszegi kiadóban. *
Negyvenhétéves jobb iparos néfattlne. Komoly válaszokat .Egzisztencia van" Jel-lgérs a nagykanizsai kiadóba kér. 1569
ZALA politikai napilap.
Felelés szerkesztő és irwói «,<idó . Bencze Jenő
Dcilc Fertnc-Itr 10. Tvlcton : X v.1.1: Pi^it 5. T.l.fon: 31.
I H.T. N
l, nu fald: Ssandröl Qéxa.
MAORT-PÁLYA, V^R-UT 9.
1948. szeptember 12-éD, délután 5 órakor
PBTC-MAORT
NB. II. BAJNOKI MÉRKŐZÉS. Előtte 3 órakor
KRAC II. — fflAORT M-
I. OSZTÁLYÚ BAJNOKI MÉRKŐZÉS.
A raérkűrésen a bérletjegyek lelmuutását kérjük.03. évfolyam 211.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 14. kedd
Ara 99 fillér
Erdei Ferenc illamminiszter jelenlétében Iktatták be az uj főispánt
A legújabb beszolgáltatást eredmények Nyereményeső a totón

Farkas Mihály honvédelmi miniszter lett
a Magvar Szabadságharcos Szövetség nagykanizsai csoportjának diszefnöke
Va-iiniap kczdiklütt meg orszájr-^./..".to a niOííNar honvéds;\'s; fennái.á-s;uia.:< 100 ív*1* jubi.oiiniii.ra rende-sn-tt ümie|)séií.soit)zat. A nép liadse-r _.\'•! ni.\'-itáki-ppon ünnepe.te iiie^ Naivta\'iizsa dobozó-társada.ma is. Ezon a na|>on alakult mei; ünno-!»••;.\'.- ke:viek közfitt a Magyar Sza-iais<ÍLrharc0a Szövetség kaiiizsai eso-
Ma.kostoruzzák a 48 as errhkmüvet
N\'a^y fc\'vonulilssjl kezdődött, dél-ívúti a?. ünnopséüT. l\'attosó induiók üicniL-ie meiiOio to\'i a [lonvédség, a icndőrfóí és a nioj;aakiiió .Magyar S/aj ad.sá-,\'Lan as Szövctsúi; a^aku.a-. tai ó< az ifjúság a iJcáJí-tiri 48-as l-.omvdv\'m t\'iámünöz, amolyinM Najfy J<\'^/^¦¦i\' )K) iíiimicttor, hzóko.y liyuia ima;;* ús Szalw-JJeni.\'xu iió.a lunvcdürna^y lno.yiozték ui koszoru-íinat.
48-as eódcvivk, a vürüsttipkáti liünvixlok lutirvuiikii.livuit hivon tiiojf-óiizzuk luoiwltu Suiuó-ik\'nuzo
Ik\'.a.
- 100 6\\-os iionv.VlihSt ünnopOn l)ühxkvm;tQ9>i ^mióko/.tti>k n\\o:j l\'oU">-tir/il, aki <^v óvnzáziuldai ozulótt in a nivki\'ii\')^ tviisonii» o.lon hurcolt a
Jll
j ui n
Nagy JózA\'f |io>íOiriiioetor.
Ünnepség a síinhámrtoen
A IXxlk-tórrúI a szlnhúzkortb© vonult a liataimas tömőig Itt í»j-Jott .e a 1(XI éves honvédség ünnepe & itt aakuit intx a Magyar fcjza-iia.isáirliaiio.i Szövttsójf nai;ykanizsai c-soportja.
— A. megnyitó beszédet Szabó-l!cnczo Bé a őrnagy, a y. hafcirva-dászzász.óaij jaraJicsnoka mondotta:
— A mai magyar honvtidséfí a népijói. van -5s kópos arra, ho^y or-sztufuiikat és nép: demokráciánkat mcírvódelmczzo minden kiusö és ue.só e.loiisé^gei szemcen a békés, C\'ijíió iorrada.om.-ban.
— A luO éves magyar honvédsó-Set csak akkor ünnepeiliotjük igazin, ha magunkéra tees-zük. a Ma-g>ar JJoígozok Pártjának azt a pro-irramját, ámen- ugyanazoknaik a cé-loknak megvaióeitéőát tűzte ki, mint Kossuth és a többi 48-as hősök.
— Honvédségünket ma nem a sovmisz\'ta uszitas, hanem, a demokratikus erőkkBl raió összefogás és a oéke mefívédéöa hatja át. ielszí-mo.juk a Horthy-jhaflsereíí hagj-o-ttáiiyait és 1848 szellemében lai-Jleiiz{jük honrédaígüiiket. Az einjo-¦öá igái helyett a szabadság oX-
akarunk i
aii hívunk minden bw»6- denokrtttt
a Magyar Bzabadsighar- uiéir Központja nevóbon wiifüi Szító B6.a kaniü»ai MDP "tkur motulott iinnupi iionisödüt Bo-"\'ojuJi riknutatott fti-ra, hogy a keitó» Ünnep, u JUCI üruwpo k * bnóvt
*"">«, to
^K •lv4l4UWtlv»t«lAii holhir* » flgyolnwc Xlil i» tők müg • 1»oaatetM iak és kü.otiőwm az líju-
keul JO J^ldál rnrttttfti.
i kcgyooios szavakkai orti-Jékcaatt meg* Zstlánovrói, akinek L munkáját osztá.yéberaéggo. visszük e;őie.
t— Nem leszünk mcsjalkuvók\' a
reakció n:a,ra:i\\á,uyaiva,i t,zom_iion --
jeontetio ki Kwionczi Szai>ó üéia.
líámutaioU a tovúnbiaklian ária,
hogy homvdBótfüjik (loiuüki-atikus
— El k*il takarítani a 25 eszion-dóes janicsárm»!tí>lyt a magyar ifju-sáií \'CikéL\'ól — inondottai. — A sza-ijadság sze.íemc évszázadok óta 61 a
.magyar népten 8 ennok a szalad-sá^szelicnuicilc • a nevében hívunk nunden becsüetes magvart zászlónk alá,
— A fejlődő magyar néphadae-íi^r mintaképe — folytatta — a <ticsó Vörös Hadsereg legyen, amely az egyszerű ambeiek orsziigából indult cl és hozta nekünk a síabad-
á
továbbfeJJesztésóre b;zto6itúk az uj honvédé jni miniszter,\' Farkas Mi-hiiy személye.
— Munkánkkal a mag>ar népet akarjuk szoigáini — mondotta be.-széde végén. — Éppen ezért olyan munkát akarunk kifejteni, ami mindenkinek megadja a tisztességéé óetíefiotőséget. Ezt bistosiljja pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja és vezérünk, Kákosri Mátyás.
Oiszelnök: Farkas Mihály
Ferenczi Szabó Béa beszéde után a nyilas résztvevői egyhangú íeJ-kcsedésscl megválasztottak a Jlagyar Kzai\'adsájíharcos Szövetaíg kanizsai ctopui-tjájiak vszetőségűt. J):szol-nükké í^arkas Mihálv honvédelmi minisztert választották meg, mig a c-toport eln.\'ikc Nagy József poipír-nKkitor iott. A .olnök(">kkú bzókoly S/.6k-.iy Gyuia rondórűrnaKyot,
Szai;ó-li«iiozc Béa í.oiivédórraiO\'ot, Patuky Lajost a Kisgazdapárt, valamint Kassai Jiinost, a Xemzeti l^araszt Párt titkárát választották nicig.
A polgármester elnöki székfogl»léja
A tisztikar incr.\'választása után Nagy József poigármestor rövid beszédet mondott, ameiyben a város dogozó: ----"
______r. ^^^.14.^-1*50 dolgozót
hívott a Magyar Szabadságharcos Szívcitíiéí zása.aja alá, majd a 100 éw§ honvédség éltetésévoi fejezte üq i.eszedét.
A gyü ós résztvcyői ezután elhatároztak, hogy táviratiiag üdvöziik Szakasits Árpád köztársasági elnököt, Kákos-i Mátyás miniszteirelnök-he»!yefctest és Farkas Mihály honvédő.mi minisztert.
Este, az Ipartestület nagytei-mébert müforoi eptet rendezett a 9. liatár-vaűászzász.ó;iij kulturgárdája. Veirs-bqn, prózában, daltan óa« táncban adóztak a magyar szabadéL\'i^liarco-tok qm.ékének és üniwpo.tik a 100 ó hédÓ
fl magyar és román kormányok válasza
a jugoszláv kormány jegyzékére
Szombaton dú.lion dr. Holtai llyörgy, a Magyar Kü.ügvminuizié-riuiu l\'o iíii>»ii Uszkiiyáiiak vezetője az a.áiilii jtyyailict nyújtotta ut Lázár liiankovnak, a Jugoszláv Szö-\\cttójíi Ni pköztáíTwaság buda|X58ti kövctliúgo ]dei;r.enos ügyvivőjének:
A Magyar Külügyminisztérium megkapta a Jugosz.áv Szövetségi Népköz tártaság ivü.ügyminisztériu-monak augusztus 27-én Belgrádban
kait 422.705. számú é» a Jw;osz;áv iszövc.tscvi NópköztácBftsáií buda))C8ti kő\\potMÓgéiiek ugyancsak augusütua 27-<>n keit 288/48. számú szóbeli jcjrvzóket.
A Mag>ar Külü^ry-minisztérium mtfrá.lapitja, hogy a jetryzék a Jugosz.áv Kommunista Part jolenleíri vezetőinek ujabb manővere Jugo-szivia népejnek fúlaiovezotL\'Sére és azt a célt szolgáijta, hogy leplezze
Therez élesen birálta az egymást követő
francia katasztrófa-kormányokat
Tkorei francia koia«unistapártl lőtltkiir tagnap «agy iMizédat mondott. B«»zéd4ben bírálta az sfymast k«T«t« katasztróU-koraáayakat és megbélyegezte a szocialista Part •uzejáuzasát a reaíc óvsi.
A dolgazék ősszettégx védi jogait és demmkrat/kut egység-ktrmányt kíván. Etután Ismertette m francia Kommunista Pártnak az ország talpraállltására vonatkozó programját, amelyet már kidolgoztak.
A Q-jeullle-kormánv a Ultzabadulás óta aiár a tizedik kormáDym Fraaciaorssagnak. Az ui kormány baloas mutatkozik be a parlamentbea és Ismerteti kormáorpragraiclál. A Bumaalt* arröl a programról mar BMt ¦egállapltja, hogy Queullle tulajdonképeo Reyaaud tervét l*lytat]a és mlndea carbet a aéptömegra akar hárítani. De Gualle tegnap Nlisábaa meadett baszédéhaa sdrgatte az u] neauatgyaiésl TálaszUUok mielőbbi megtartását Kljelantatta, hogy c«ak exan az utoa tartja Franciaországét ¦egmenthetőneí.
Politikai, körékben tudai vélik,.hogy Qaeallle megígérte de Ganlle-aak, hogy az ő kl»«mág» nzerlnt fetormálják Heg a válaszléjogot, aiert a degaolle-lsták atröl tették IUgg«vé a kormány kívülről valé tamegatasát
, a nopi donvokTÓeiánk jfyg Ixikcfrontia ollen irányuló ]x»iitiKájÁt, ugyanakkor bizaimatlan-nÚKOt ós gyü.uittot óbrosMzou ft Sznv-jctunióvaí ás a népi domokrácítUc-ka\'i sjximlion. A Jugoszláv tízövotsógi Népköztársaság kormányának jogy-zélvO tovaolwí azt\' a célt szolgálja, hogy Jugoszlávia népedben — a Jugoszláv Kommunista Párt vezetői álla. képviselt nacionalista iránv-zatiiak mjqgfeaúon sovíniszta, el-iojiüégos órae.mekpt ébresszen a szomsitódos, baráti magyar néppaf samüen. Ennek érdekében a jegyzék te-jesen aiaptaian, rosszhiszemű és i\'a.ótian vádakat eínei a magyar konnány e.ien.
A román kormány erélyes hangú jegyzékben válaszolt a jugoszláv kormánynak arra a jegyzékére, amelyet fcét nap előtt intézett a ro-mány kormányhoz. A román kormány megállapítja, hogy a jugoszláv kormány a Romániához inté-zi\'U jegyzékben foglalt ügyeket hamisan értelmezte és minden módon (•igyekszik elferdíteni a valóságot. A \' jugoszláv jegyzék elvitatja a Román népköztársaság szabad véleménynyilvánítási jogát, hogy a jugoszláv kommunista párlot megmentse abi-rálattól. A román kormány a jegyzékben elutasította azt az alaptalan cílzatos híresztelést, hogy megsértette a román\'jugoszláv kultúrálj egyezményt.
Ylslnszky képviseli a Szovjetet a párisi gyarmati konferencián
ma délután f<JI I órtikor nylük morf u francia kúlüK.vminlszr lérluni (IKxlí\'nnóbcn «z olasz tfyar-malok ügyélK-\'n onszohlv\'ott írtokex-k\'t, amelyen n StDvJctunló én » írt-rom nyugnll nngyhnltloni képviselői vesznek résit. A megnyitó ülé-són FrancUonttigot Schuman kül-ügj\'ml-nts)!Uír, képviseli, h hrli kni-
g wzetőjo Mac Ncll külügyi államtitkár, inig az Egyesült Allu-mokot Uout;l«it londoni nugyköettl képviseli. A brit küldöttség vckHo-Jo Londonból vsló oluluiasa clfttt kijelentette, reméli a legjobbakat, de nem hUri, hogy b iconfcrcncLt sxllárd mcgiilljapodaitra tud jutni hz olasz gyarmatok ügyében. í\'-i csel-
kérdés! az Egyesült Nemzetek Szcrvezcltt clc terjesztik,
Kz a nyilAlkoznl vlldgossA tcüzl, liogy m antfo! diplomácia mil^vcn célzottal liry«koM<tt kitolni u pA^Ki erU-kczIet nievnyllasáiiak klűpontjtit A szovjet küldöttség tagnap érkezett mcH, v«zetöjo Vlsinszky külügymi-nlszlcrlu-hc\'lc.vZALA
1948. sí-¦pteir.hbT 14.
Egyházi személyeknek sem engedhetjük meg, hogy nemzeti hagyományainkkal visszaéljenek!
— mondotta Erdei Ferenc államminiszter a vármegyei Törvényhatóság ünnepi diszktzgyülésén
Beiktatták Baráti Józsefet, a vármegye uj főispánját
rni*t>l*t ül ZalnoKoi-MKBi;, JWt-hm\'ix (vott*\'n<li>i\\< lakúit vitHza a iuc-líWHxúklu\'l.v. Kx ii.\'kftlomhúl nu".\'-
M,\\ilÓ ÜlllH\'pi lll\'lt ll»íV l«*>llli\'\'liyoi-
nok _iicvo/oiójc líPtU\'" f\'oiviii1 minisxtcr i\'rdZViHo.i\'v.\'i Mxo
Ill\'-Ulttl\'toH (TVlMlvlKltÚSiiiri IliiSOtt-
BÚpi iliczköztf.vü6k voit.
itciii\'.sik Istvánt, vot lYiixpiiniin-l;at, ak; miit a l("i;<liuüwii"tiü.r>i mi-msxtórium iiihiintitkika. moMt lin-otizitotta o. a iiit\'Lvci tüm\'myliató-n\'iít ós iktatti i>o ünnepélyesen ]!aiati Józsefet, az uj főispánt.
A Himnusz haiurjai után dr. Airinli Tilior aüspún naosrnyitó be-széd.\'iien Ciisnierósso; onilókezctb n«o: Bencsik István érdemeiről. Mbjl a vot főispán emelkedett szó-
A közös összefogás eredménye...
— Ha visszatekintek azokra az eredményekre, amelyeket tiz hónapos munlaissjicroLiL ideje alatt Oiér-tünk, meg kei. ál\'apitanunk, csak ug-v történhetett mag, hogy e-ryüttoe ftkarattal, közös erőfeszítéssé^ dolgoztunk a nép: szervek, a pártok és az egvsz mejrvo népével. Bn köto.es-si-t:-ani le.jtjt\'tjse, paraszpirti mi-vo.tom. jneJett is, íiron komoly ós ái.andó tánioiatást kaptam a \\\\!a-g.var l)ogozúk Pártjától. Különösen ki kell emolneni Lakatos Dozsö me-<_r>o: titkár barátom, mindenkori tá-:iiojatását. *•
— Kérem a ttfrvényhatós\'u\'|lfMn> ^o:tsui;ot, ho-jy az együttműködés utján együtt haa:lva vjzosso tovább a mejryo do\'?ozói.t a magyar nép iio.üo^u.\'uc-a íolú.
Csak az ipari munkáttággal össietogra ,..
Az u ixpiin f<\'i!i6ri az uj f "jinpiint a i\'O\'jiutniO:n ivtúlolóro. A fu^oda-tomiúWi ultin liarut. Jtewtf fúinpiuí bt<munu.ko/,ó IohkóW fcovotko*rtí; •- i^v.Oii .<wx>k, Iwa.v tt vii jol>luu Uj
ll
ilojíu/úiniak uinuji áiJusellvini fol-oinw 6»\'¦•\'•ii, A ívfip köxul jöttöm, a ]«iiiNztnáa\',><) \\tt.n Vttí,\\o!(.
— Viuviknj foijuk\' iiriii, hos.v mindon tiSítviwló uittíaUirtiWiUin éi«Kto«j a nó|)|io\', azt, hogy a hivatal ó ártc van.
— //eniiHicht e,i hit* vagyok o.? í;/«<i muiJ&ítiájyűf éi a mnnkd»»ág pártjána\\ xzötctxiq.ycl rati leg&zo-roanbb egyiittmü:,odí»iu:k. Mej? va-gyok arról gjr6ződve, hogy caak a munkássá;: tómo^atásával árto ei ftzokat az eredményűket, amelyeket ma t>Ü3Z.ké:i fdniatat a felszabadulás óta parasztságunk.
— Füta-sz/ás elé kctl állítani ai qmbereket. .4/tjünak ki nyittan a demokrácia, mellett vagy ellene. Tisztelem\' minden ember vaUiísos meggyőződéséi, de igenis szembe-úüok azokkal, ak)k íz emberek legszebb vallásos miggiiőződcsít nép-éllencis ajilációkra akarják ielhasználni.
— A papságnak a vaíiásos nmn-l;<ijái:an se^itaá\'íÓTB >eezek, de politikai megnyilvónuiiisra, politiiai a<ritóctóra muadig politikával felelti. Igyeksaom mindenben elfogulatlan lenni, de minden ejGtbe.i a munkássá!; ós kis parasztság érdekei mei-ioti fog.alok állást — fejezte be beszédet Baráti fúispán.
- VárhUi /déyárát
, Mérsékelt dóitoloti, déli, kósóbb liyu«ati, éinakm\'ugati raéü, NjW-ton é* tt áuoki hfttárMélelcen Offv-két ha-wii MBtietr kiwbb o*ö, ura-tor. 1 folyónként némü köd. A ho-
¦a ortiéfi tAbbTr&Mén.Mm viltorfk é
Y.riti F«r«nc állammtnlaxter;
Nemzeti hagyományainkba) egyházi
személyek sem élhetnek vissza
I»\'lko«<,l6mcl üdyíwiülto ii iiiofr\\c\' lörvúnyliaUWirf n dinakiiz-lí,\\ü*!*>ii _tito)rjü.ont Knloi Koiwic iluuminiiiiii\'.U.M\'t. /uyó tajiviluu* kiV-zcjcltu onuo.lio,i»<tt szólásra:
— 700 óvos Uiiténe mi i\'Tfordu\'ó-jút üimopii most Zaliiiojici szcí. Kz az e.mu.t idő le^n.iaryobbivszt a íüsu-dalizmus ]»iitikai Twndszeixíiwn telt eí. Mécsem szainad fóinünk a niult-tó!. Nemcsak a végi neiiicii fcorszak maiailvúnyai vannak itt ZaLál>an, lraneni épitő nemzeti hag-yamá-n\\aink is. Xópi demokráciánk iie-dig megbejsü.i azokat.
_— 4 1efi*ó\')b ityejk knllnrmun-kúH nagyra bosüjük, de sz/i-iiiik-höz közelebb áll az, amit a nép -maga teremtett meg.
— Vannak o\'yanok azonban, akik nemzeti hagyományainkkal nom élni, üe visszaiini akarnak. Ezt nem engedtetjük nveg, ha mér eg>-liázi szenié.yeli rcszóről törtánik is
TuniicHnotiw, liOk\'y a m 111 oroJD iniiuliir kilint, A jmrnuslmi^ mindig fi\'tnZfgrn fin! maiiul i:t lö\'dji.i i:n lioNznllféna/iót y nem tud frleinctf<eliii, a» uj. tői mé-j t\'»»*ari-id. N\\o.nja a k.c-ikúT í Mi \'
—. A poraszWw [icdisr igonis várja, akarja a joi>i> ó.oUit. lizírt léii\\eljflo: ko.l bizonyítanunk ÍLrazs;i-sunkat, amit bőven "láthatnak szerte e hazátlan. Ennek tu:latoá!tása és érne való serkentéi a közigazgatásunk, népi szervek és a pártok föladata.
— Láthatjwk azonban a haladás jeleit Za.ilban is é;-> mea; van minden-reoiiinv, iioiíy az erők összefogása után népi demokráciánk mogciósi-ié*, fej\'.esztjse, ópifSse terén itit is nairy eie.iniúnyeket érhetünk el.
A pártok , szakszervezetek és Ba-í-anya, v& am!|it Vas Tánncgyék tör-véMyliatúsájii bizottságnak" küldőt-, leinek üdvöziő beszédei következtéik
Igy él, dolgozik és sportol a falu népe Zalábai
A 700 éves Zalaegerszeg-emlékverseny körzeti ünnepélye Zalalövön
Lakatos Dezső
MDP meg\\oi titkár pártja nqvében búcsúzott lienchi\'k István füispántól. — A volt főispán munkúaBágával tanubizonysáirát adta, hosry jó de-niokratu. Koiismcrto azt "a dílutő liarcot, anviy moHt a paru«xb)áj> fio-túi.on fo\\ ik*. A doii^xó paraNüteú^ nie..é úJ ótt. Távújakor mo.fiU.a-p\'thulju, lioijfy pártom inoliott.i úllt, min<!eu lu.rju Hi^itDttu, túiiitviatta. !\'V> v.iV*.yioliO\'«lii), fünU*a!)li mim-ki\'yiliiiti n lilwí/.ílk, ilojvkunun nu.%-IÍ..JU tollút a IKtlit
liamti Intfán fni-piimink ím
U llt\'V^VO (lo.líi)ZlVti\'li Ót JIIIIUIIkV\'iI
ol\')J04>^noU lii/.alniit kap, IliwzüJt, ho.\'.v ő i» u néji MiKpúiiju Ionz. A .Manyar l:o.gi>«>k l\'urtja mw.lütto ics/ mimlcii jó niiinkiyiua.ii. do kritikai »a.\'anir.Oi fiifseijiik inüküilótM\'it és inK\'jíisyözrKlÓBÜnk, lio^y »uha nőin túr c anxi. az útról, miolyot a demokrácia számára kijo-löit. Pártja no-yolc! saoretettei üdvözü az uj főispánt.
A Füi,rü«t.en Kisgazdapárt jiovc-!«n Mi.ifci István orszá^^vülósi kép-vise^i, a Nemzeti Paraszt Párt nevében Konczos Györsry megyei titkár, a vái-miC\'g\\e szorvezett muiiká-sai ncyéien Skvorcz Ferenc SZÍT m-sgyei titkár búcsúztatták a volt főispánt, iiititAio üdvözöltél; a várni\' g\\o ixjlitil^ai voze\'.öjét.
NAPIREND;
Szeptember 14. kedd Róm. kat. Sz. k. feim. Prot S/erenK Cljgérö^ Ker. fm. 1321. Da.ite h«i«la. 1900 fl p-nSYl^4niai banyá\'izsztrájk.
A 700 éves Zalaegerszeg-emlékverseny körzeti ünnepélye Zalajövön
XvoiaJlkún re^^oi müzgiUiiLas kép lúru.t a« idosjun ojú, aki ezen az ószi na|ion /.alaiCitfun járt. Mi ez a rondkivu. nagy (ütot, auicly
mr$u,Q/.uin Ojty líöz.sé\'.\'ül? Itt e óriás liújOBZlut ci| o uok, aimiit lu Uíuit k\'ikáU i
, k
.únso\'t. dó föltűnik
ny port iiUvIyuluti/.lsüliko,, inAhutt |»>-
<I:lC ttl ÚlilviU\'l\')., lillklurilu\'l\'utl\'ül ÓN tt
>\\6\\). uViu-1Kinn!4kUón>i Ikxic/wi^vIí, Aj l^lt Houiok. Míndonlti látni
(itixiloiUMtVony kiúiLiU\'w &» »poi\'t-iiA|) \\un a rtoi«\'\'uín\'n, A iv6[ii doiuo-kraciu foJiiváeút raHgáevn tvtie ^ pumaiting. Dofgozott, hogy tól)l»t, jobbat tor-mo.jea ús ezzé. oróe.lso a népi demokráciát, az ő társadalmi rcmdjét. Bomegvünk a kiállításra. A, kép, Bfaii tíónk tárui, egy év niunkájáoaJc gyümöicaa
Hirdeti ::z öntudatos parasztság
étnúzkariísát és a jobb jövíőbe re. eit rendíthetetlen hitét.
— Ez més; csak a kezdet — mondja íarkas Dezső gazda —. Bl-úidu.t-unk azon az utón, amely min-di|; több leiietóaéget biztosít 6zá-~ munkra.
OluzcrA gaxdálkodáMal agy év tnuira meg többet termelíiiik, ho»y orósiteük a mi országunkat.
A kiáliitásrói megyünk oda, ahova a legtöbb emiier s Bt, a sportpáívára. Ijabdaru^ómcrkózós folyik a III. ker. éö az V. ker. között. A közön-sé;r 1— van már kint vagy 1000—• 1200 néző — lelkesen buz^iitja cab-patót.
Aii<r van vége a mérkóz<58neic, a pálya másik oldaláról ütemesen l\'.arrgziik: üsd ki, fed ki. • Sietünk oda, talán a nézók vesztek ó»ee?
Nem, AtolviTOOTÓrkóaósok folynak
ölüoir*5cml6heh&aulyu Bcliear Jó-nef éi Pintér Tihavnér. Zujj » ko-ifiMaVt *• ufy éawKUc magunkftt abhen » forró h*n<rul»tr*n, miath* C3tik Tibor ktUdans u " \' \'
Jí,>en, igy születnok, nőnek » Ultiul taheUég«k,
t!ftZ(lns:tj«U< uj OTokkoI a sportot és fojí/xlnok uj C»i\'k Tiinrokkii, Pttpp LaOkkti...
!<u«Orti ilóxftff, rt Népi Spin\'t Ui-i titkára nvaiuljo; Mój{ cwvk^tt Ittj/ilotón viv,\'uiuk. A V !\'I U<>U ttklív
Vuii
rítust,
ó. iiU\'\'t.1ku, likíilvivJ, a, raplubtlu, hí, toka és sakk 8/ttkoRütúiya ax KPOSZ Za,»v-lí\'nó \'R\'sUxlzó Küriiok. A kö/,í\'innúi{ ízeioti a arportot. A innjrkiW-«<?kon íicin i-Hka. ho^y 1500—2OOU núzö jccnik írey. Jíizunk bonno. hogy siiortroi.csztósi ixiiyázatunk jó lösz és ezen keresztül az Országos Sporthivatal is támogat boi\\nünket, inert bizony na<ry gond -ennyi sportolót fos-a\'kozüitJii "nnogfeL\'lo feizerelés néiüi.
így él a falu: dolgozik, tanul, sportol és szórakozik es ©zt szabadon uj hazában teheti. Az öntu-dalosodás útjára lépett paraszteásc eliniduit a népi demokrácia utján a szebb, bo.doyabb, szabadabb, derűsebb napok fe.é.
A Zalai Ünntpl Hit keratébaa
csülörtöKÖD este orszájoshirii kiváló Írók közrtmükSdBsével a Magyar Dolgozók Parttá az Arany Bárány ¦«gyter«é(»«n modern Iroda Jint estei
rendéi. — Müior: 1. A* MDP ének k*ra. 2 L»klt»» litvén Iró bevezetője. 3. Palotai Emi e.óadó-nüvéiznfi modern verse.et wavsl 4. Méndy Iván, «i 1Í48 Baumgarlen-d\'.; nyerteié tie-vellaltt olvtua fel 5. *a»a QySrgy ver«elWI ad (IS. 6. Szabó teltverek ténci. — Szünet. Buflet. — 7. Karlnthl rtrenc Iró ia|tt npvalia)*t olvaui lal, 8. Mi|yar Jutka •nkníma. 9. Liki< tel litván saját vertét iiavalja 10, Zintuim. II. Ai MDP énakkar Uró-inakt. - Halyi\'ak }, 3, 2 Ft, kitöm ái d<ák)tgy 1 Ft. J«jytk HöváUlbán Erii Raili k6kkdílbt ál
•itá
jy
i k6nyrkar«iktdílbtn pánitirnál válthatók.
ál
- A Magyar Vasutas N6k Ország*! Családvédelmi Egyesülete
íolyó hú 14-én, kedden d/\'iután 4 órakor tartja iQados liavi kiizjryü-ió.-iót a vasutas szakszorvezc-tuen ChDnsjory-ut 07. Minden vasutas a>szoii\\i ijs k\'.ÚJiyt szeretette, vár a
Zala*g«ruag«n a OO»ZTONYi-ixel-eda lamet ti utaibkbiönaag ranaelk* I á l | bdtt «o\'i>|vál
— Anyakönyvi hírek Nagykunlzián
AuftiiMua 30-a »a K»iit*mb«r H-t* kötfltt» kövulkrid l>6ju|t>xöHtiko( lőtték « k»iuu»I uiiyiiktiriN vt hlv»t»l küay-velbú:
HlUlattai
14 flu én 12 lotaygjoraiík uülvlott. Pol»l Li»»16 ét HorvAtU Má^Anuk fia, Mlkió Utván éa Htnb-i Wronlktnak fia, Horváth Korenr 6> Balogh talá-betnek fia, Felrő Józset én Viradl Annának Ip&aya, Horváth 0>ula é( Udvart llouának leánya, Tornyos Intván é« Kelnberfer Annának fta, Stróber Gábor «s Caöndör Annának Ha, Bezerio* György és Horváth Magdolnának leánya-Balassa Gyula és Horváth Annának Ila, Soós István és AgeBton Katalinnak leánjra, Polai Fereno és Balogh Roiá-ltának fia, Bagonyai Gyírgy és Kál-csic8 Máriának leánya, Keresztes Gjíző és Dani Erzsébetnek fia, Szvetics Lajos é« Erdődi Rézsának fia. Forintos Laj»s és Cilgány Irénnek fia, Horváth György és Hegyi Ilonának leánya, Lengyak Péter György és Németh Ilona Erzsébetnek fia, Petrlcs János és Loncsarics Annának leánya, Vágvölgyi Lajos^és Béroi Erzsébetnek leánya, Kahutek István és Auer Annának leánya Reményi GySrgy Sándor és Varga Joián-™ak leáíva Rohs Zoltán és Csordás Györgvinek leánya, Bencie Alajos és Gazdag Máriának fia, Tóth József és Bárdoss Gizellának fia, Fenáer Gyula éa Szahó Margitiak fia, Takács Károly •s Vörői Erzsébetnek leánya azjUetett
BáiMSág
Kpy »ár kötött háiatsagot: Eder L-Uzio iodráaii»féd éi Vaíi Margit-
Elhalálozott
özv. Kangyalloi Uislóoé n Molnár Terézia 78 éves, Klrchknopf Karoly M évet, Német Gyula 82 étet, Ooleaukr JAnoáné ii. DlnuJ Miria 57 ivat, W« OyaVfy 88 évei, Bftliu Jóim! 6 b»-nipoi,Tóth Julianna 3 éve*, Robi Kl*\'» 14 évii, öit. Péntek Vtnd«lné "J. 8aJ: Ián Hoiálla 54 év»», Oódox¦ Biodor M iv««, Ntfy UJoi 10 évti, Tarabí «¦ r«no 81 irt, Sértőt rVyne M *Tft Németh Oyörgy 41 tw, N«n>«<«1 m rái 4 éret. 14.
ZALA
vármegye Törvényhatósága egyhangúlag felirattal fordult a kormányhez
l megcsutoló Mi ndszenty-gyűl esek betiltása ügyében
Miilei István, a kisgazdapárt orsz. gyűl. képviselője: Követeljük Mindszenti ellenforadalmi hangú, gyűléseinek végleges betiltását
A \\ ármegve Törvényhatósági Bi-zolls:!;:;! iviuU\'s jMdwai\'vi közgyűlésen, iinu\'lyi\'l "Ui>/.\\vI!«.mi sí ii\'inlki-miU iiiiiH-pl\'iili1!. uláu lurlollak mi\'tí n Miniii\'uV\'\'1*\' HiUVloMiH\'W\'il, ll;i|)i-\'jx-itil -\'líili ki\'i-l s/.t\'il u l\'iinwi\'lkMl Kis-
iilam.-gvi\'i <n>/.iín«\\ iili\'til
MH»\'I Mvrtn.
/^\'f lőlx|iún, inhiliUi l 11 kowtkcxíl
liijiU\'lli\' MiU\'l orsx. nviil. Ui\'pvl-
M\'ld II TÜl\'Vt\'liyllufÓMlg t\'lé.
TvtoitTtirvsryhnióMfli Kötaytllé*!
i:n</e<ljél; \'ne/, liop.l Hl <> lőiviny-iMhXtiu dőlt sztHfiteuyck (¦;/(/ O.//»n jiUnscijrf, ami melleit jóizlésii és demokratikus emlier nem mclicl cl s:., nélkül.
Szeptember S-án Mindszenti/ h-t-cciiprimás szcmé\'ije- részvételéi) -l wjtjn vt-.elt Múriu-napol rendeztek itt a megyében.
Ila iHilúban Mária-nap lett volna, eijij szót sem szólna senki, sőt!
Aki uzonlxin uéyiyhaUgiitta Mind-Szenfy és a társaságaién lévő pás-pókok beszédét, az meggyőződhet arró\', hojij amit M.iria-nap címén hirdetlek meg, nem volt egyéb, mint ellenforradalmi szellemit: n megi-en-liezett po\'ilikai népgyülés.
Amitj az öszinlé vallató* embert megdöbbentette é* untiorr.il töltötte el a vallásos tömeggyülcs áhilatá--mik solia nem ta]tasztalt el/tiju.\'ús.i, clnrtm ordilozúsa és tapsoló komé-tliúp, a jóérzésü embernek arcába kergette <> virl :i tlcmokrjciunk.it becsmérlő Mimlsz:nly-I>eszéd.
Mindszenly és /rüsp&ri beszéde nemesük alaptalan rú\'jalmaktóllum z*\'!/el, de a lőnie1/ poilikui isko.\'á-yitiunsátjáru épilett beszédében ino-iío\'li demokrtieitinhnl és mg-kísérelte mw/síjiW!1 lenni azt a hősi erőfeszítési, umit a dolgozó nép fiai, munktisok, jmr:tszlok, Jial uló irlclmiségivk o\'.y csodúhilo* eredményekéi produkálva, végeztek ebben <i fasisztái; által öanzeromliolt
A túryyilatjo* külföldi, főleg a nyugatról érkező levett kalappal áll met/ <i csodálatos teljesítmények előtt. |
Az újjáépített hidak és vasutak, az egyre fojyalkozó háborús romok, az eleven lendületes termelő munka, népi demokráciánk derűs jövőt épi-iő Irataimat ereje, még a nyugati reakciós sajtót is elragadják és egyre több elismerő hang bestéi eredményeinkről.
De nem így Mindséenty. 6 sötét felhőkről beszél a magyar égen és \'nemzetünk káluári\'Jjárását emlegeti & uzl mondja: »iit csak bún ésbün halmozódik fokozatosan* és mindaz, vmi történt, történik: szembefordulás az Isten által rendelt természeti és erkölcsi világrenddel.
Jól tudjuk\', hogy Mindszenty a lokozatos bűnözés alatt a földre-/ormot, a köztársaságot, a bankok és bányák, majd a nagyobb ipari üzemek Whmositását érti.
Szerinte a természet és erkclcs Hten általi rendje a hitbizományi nagybirtokok sérthetetlensége, az jelnyomás és szolgaság fenntartása, a főúri és tőkés kiváltságok szent érinthetet/en&ége.
Tisztelt Törvényhatóság! Ez azál-Uüpont leheteti despolák és rabszol-
gatarlók álláspont/1, akik saját gonoszságukat istenes lepelln: bnrl<ol-Iák századokon ál, de ma ez egy katolikus /őj.ap sz-íjábóliitjytin°yin mt\'gcsujo\'ús-i " hivő ember ixlenhi-Ifinek, mini amilyen megcmiioltinu voll a nsrplemhcr S-l Mimhzi-nttj-!iytll<\'» a M iriu kiillii»:iuik-
Minden érlelnie* vmber MII vl-liil/o", hóig Mlndn:>nln a: rllei\'lnr rtidalmi rctikvU\'i nwijleiHesitlij.- Mu-giruraruztiuan. Közismert Habsburg klrúlypárli. nepküztúr*uitáyunk ha-lálo* ellensége.
Mindenki Iái hal ja, hogy a külön-bűző (>.i//.r«a< Hrüyip-kkeV m-.gren-
dezett felvonulásokat az egyszerű, vallásos hinök megtévesztésével ellenforradalmi, politikai tüntetésre igyekszik /ctiiasználni.
F.pen ezért felhívom az igen tiszteli Ti\'iivt\'nyhíilósái/ot, hojy cwlla* kozzon ív///, a kormányhuz leikül-deiul/l fflIiHilhoz, amelyben ugy " iim\'iiiic lluzlasz íntlrku, ihiIIúho* ér-i(llfli), mini dcmoknitlku* gomlul-l/oztisii dolgtzt\'il nettében kérjük a kormánál, hei/u az Ilyen itallá*!-*sitnniie:{l,%tlcmoknicldl tninldu\'i és « köznyui/tllom (elforgatását célzó gyűléseké! e./yszer 6* mind nkonv tiltsa be!
Nyeremínyeső a Totón
A múlt heti fordulóra 271.236 szelvény érkezett be. Ezek között 42 darab lelitalálatos szelvényt találtak, amelyek után egyenként 3213 forintot fizetnek. Tizenegy találalos szelvény 937 volt, ezek 139 forintot nyerlek. A 73G0 darab Uztalálatos szelvény után szelvényenként 20 forintot fizetnek.
F8lülviz»Qélj4k"a~clpa irattat
A Bőripari IgazíjatósiTnon mahéu l\'íin délután a cipögyAruk és Ipur-testúlulck bcvonÚKiWal, lovábbá a k rószvélelévrl 1\'onlo.s ér- turlamik. Ax órU\'ki\'zlct crlju u (\'i|)d«yiu\'li\'u> <Jk ii d|ii\'íkt\'iYH-kt\'dvlcm níliAny fontos ki-rili\'-Ni\'iiolc HU\'|jU\'s>\'.i\'U\'\'hv. Ax n\'lckczk\'lt\'l lölüj( u/. Ictlc hZftkw\'Ki\'SxO, lio^y n dpi")-Ici\'nu\'Uík lul ni«nax Arukon hotr.ilk 1\'üi\'nnlonil n gyArtmAnynlkal. \\ ^x-
A inosl folyó AnnogAIlapító tár-K.valAsoklta\'lK\'vonJAk u elpö 6rdi;k-képviseletekcl.
SS
tellesitette^eszolgáltatásl kötelezettségét
|
Zala megye e héten lOl*270-ig teljesítette a besszoigáltaíás ütemtervét
A várnxe<jvei népi bizottság ü\'.ést tartolt. ilegd.iaj>:totta az órtetozlet, hojv az a.ispán szigorú intózkedése kinietkeztóbian, va amint közsiri népi bizottságaink, do maguknak a kis-]«arasztokjiak a ku:ákokkai szfcniben íí>.a\';oio.t sziuoru clenőrzésa nyo-Taún a leszosáitatós az eav.sz ino^ye terű elén naiv .endülotot vett.
Za acgersBijsen a Föl:lniü\\t5sszö-vetkozaí irai:o:iaraktiáia e óit a tos-poli órákban a kjrnyék falvainak módos üaz<lái\'lovas- é-i i"(kröBfa<;atai boral;ozlak fol. Mintegy ^Vtivan >íabo-návai m-wi-akott szekér a.lőtt hosszú pori\'aii a Kossuth LajoH-iih-ún. A ko.\'tiira heivozet-t galjonúszsukok szá-. mu hü kó;ioi ad a föUlok naiíyg;iu;ií-
ról. Huszonegy zsák gabonát oivas-tunüv me^ az vegyik szekéren.
Bogár Ve,n<lei hatiíyermekos, hat holdas sajcmivúr; ujíraida meg is je-gyezie: — Bi^et speku.jitak ezek a múlt eaztendőben a mi bőrünkön, \'hiszen náam is háromszor voít tava y elszáiiLoliatás, mis a falu zsiroe ]iarasztjai nyugodtan foketéztek.
Ife is mftíípróbáíták eiszalotáLni a beszcíiá.tatást, de mint azt az itt felsorakozott buzival toli szekerek Bzáma bizonvitja, az idén aligha foketéznek. * ,
Ml kUparimt\' k
ba\'omvúron is szújoruan ellcnóriz-lziik o tóiiöu a majfujdt kulákjait.
Hát ez hogyan történhetett?
Riadalom az egerszegi Ferencesek templomában
Mimlszenly hercegprímás úgynevezett Márl|a-nupol tarlóit a na-pókban Zalaegerszegen A iwlitikai kitételekkel megtűzdelt és az igazi vallásos ember orzésvilágál sulyosan megalázó, ellenforradalmi hangokkal telilett beszed után a Zalaegerszegen összejötl, igazi lelkiépüljés után vágyó, de megtévesztett hivek egy része a l-\'erences templomban jölt össze.
lidcíig meg nem állapított, okok következtében, 6 templom meny-nyezetének vakolata na^v robajjal áz összegyűltek közé hullott.
feküdj, géppúskáznakl — hangzott innen is, onnan is a suttogó be szed. A megtévesztett tömeg egymást ^tiporva tódult az ablakok felé, mikörben a kijárati ajtók és ablakok szárnyainak üvegeit összelörU;.
Természetesen géppuskázásról szó sem volt, mindössze annyi történt, hogy Németh Rozália kemend°Uári és Gödé Erzsébet salömvári hajadonok fejére esett a leomló mennyezeti vakolat egyrésze. Súlyosabb sérüléssel a zalaegerszegi közkórházba szállították őket.
Még egy súlyos szerencsétlenség történt lufgyanezen^ a napon. Özv. Smidt Antalné 72 éves nagykanizsai asszony, aki gyalog\' jött Nagykanizsáról a Mária-ünnepségekre Zalaegerszegre a főplébánia templom ajtajában pihent meg. Annyira elgondolkodott, hogy nem figyelte a l<ép-csőfokokat. Megcsúszott és olyajíi szerencséilenül esett le a lépcsőkről, hogy combnyak-töréssel a zalaegerszegi mentők kórházba szállították
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
Olcsó árak! — Szolid kiszolgálási Kedvező fizetési feltételek
Mci; \\an tehát az eredménye a szi.ffpru o.Ienórzésnek. A várme^iei r.épi bizottság me<rá!íapitott;i azután, hoiíy a caép.\'és ós beszoígáltatás a vármegye ejjész- területén kifosíás-ta\'an ütőmben, eredményesen fo-ivik.
A heözoigá\'.tatás: aredményei:
verseny ujabb
A lebenyei járás 155, a zialaszent-\'gróti 181\', a sümítsi 111, a lenti 110, Na^ykaniasa város 109, Eger-szt\\? mcü.voi város pedig 106 száza ókban tójositotto i beszolgúItatási kötelezettséget.
\'/.» a\'.iffOJ\'szegen az
ulaasdák mutálnak 1<S példát.
Majdnem ki/úróa; ók to4njesitott6k •tui a hcezó^últatárt.
A viirnwifyo közjói- közül /aib-ení\\n\\ a vorsany olw"> ho.Vozottjp 2«0 szúzaiólika.1, Tü8koflzóntpi\'!U>r 228 HzáüaéMm.\' a múíodik, liozoréd 213 Kxázaó\'.tku.\' » liarmmlik helyen ú\'i\'i.A liOHZolifiihatási vornony e^yóni orocknényoi között leakim\'atfanlóbb\' enodmónyt órt ol Márkus Koicnc 8 hoidaa\' borsfai régi gazda, aki
2054 °/o-U nolgáltatott be.
OrezVmos viszonylatban is ez a tel-jCeitmúny edd is; a legszebb. PéJda-adóan tóljesitotte a másik borsfaTi gazda, Kovács Gábor két lioldae \' líisparaszt is a demokráciával szemben vá.jalt kötetozettségét 1780 szá-za:ékos enodmúnvóveí1. Özijártóháza kisközséc 2 holdas ujyazdája szintén büszke lehet 1560 százaiíkw tiel-jesitméjiyére. Igazi Ferenc mike-< iaa-áesonyfa: hatgjiermekes, 4 holdas ffazdá, mint a" neve is mutatja, igazi\'demokrata 1372 százalékos be-szoliráilialásával. Novak Eémus aam-jénháza: gazda 1070, Salamon Márton zágorhidai hat«\\\'Ormekes, 4 holdas uj gazda ped:g 1019 százaiéiban tett e eaet köte-Bzettsépének. A rúszletes kimutatás 101-2°o-ot mutat a meg>ie köte\'ező beszolgáltatásában. \' \' ¦ \\
Beszo gáütatási visszaélésről is baliottunk az értekezleten. Fehér László ijaJatonedericsi gyüjtákeres-kedót a ¦rendőrség letartóztatja,, mórt a csepeli szabadkiJiötőbe szái-litott 157 mázsa rozsba 18 mázsa homokot kevert. A 15 holdon feKili gazdái e.azárnoltalása folvamatbaa \\-an. A leszámoJtatást poíig » tót-saerdahelyi ós a \'tetenviei jegyzőeé-geklen már megej tetteik.ZALA
14.
AZBESZTCEMENTPALA
ÍTHNIT MUVÍK BUDSPE5T V MASX FfR S.
NÉP-FILMSZINHAZ
Szepl. 13-14 én. Hétttí - kedd
Az amarlkal filmgyártás lejjebb ét
legujshb slkotáss
A szerelem vádol
Nigy lélegzetelállító bOnüjyl film,
elejétől végig Izgilom.
Gretn Gvnt — üugh Vllllams.
Előadások 7 ea 9 órakor.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik
GÓDOR SÁNDOR
szabómester temetésén résztvettek és fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
, Gyászoló család.
A Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezetének hirei
OTI: Kedden délután fél 8 órakor. Elóadó Boanyák József — TéitygubiHsyüjttti munka- \' rtriamy
A töigyg^bacs gyűjtés megindult az összes állatai (.uallord) erdőben díjmentesen .Feihivom a munkanélküli doiswcókat, hOiT.v a guuacsgyüj-tést csoportonként megiezdhiet:k. Eíryéni kereaet meliiott a gubacs-gyüjtés országunk gazdasági érdekében is fontos. — A caoporteyü-j-tés eredményiecsóffévei nefx jó keresethez juthat. Az uttózeszedettj töigvirubajKOt a nagykanizsai í\'üld-müvosszöretkezet és a kije.öt gyüj-tőkere^kedók váltják be.
SJti járási titkár
Megérkexeft AZ OLCSÓ
Stiihmer-cukorka.
Mlndenfí:e liben kopható 16 dkg 1-80 Ft arb«a.
Rcsld cukrászdábin.
Ady Eldre-ut 5. szám.
V vegei, porcttllání
OLCSÓM
Henricí}
Ovegk ereik ed ésbea, Zalaegermxea. Marx-tér 7.
ToJelan: 167. siáat
r
Léleknélküli gyengeiramu mérkőzésen vereséget szenvedett a MAOTIT
Pécsi BTC—Nagykanizsai MAORT 3:1 (0:0)
Vasárnap délután mintegy 3000 néző elétt játszotta le a MAORT harmadik bajnoki mérkőzését. A Pécsi BTC csapata volt az elleDÍele. Bizonyára esi 16-kezetes még a nagykanizsai közösség szamara az a pályaavató, amelyen nagy meglepetésre kikapott a kanizsai csapat a Bőrgyártól.
A tegnapi mérkézós még (inéi Is íagyobb csalódást okozott, annál is In kább, mert mindenki biztos MAORT győzelmet várt, latolgatva a kék-plres egyUttes eddigi szép eredményeit. El-ámuli szurkolók megrőkönyédve|kér-dszték egyiiástól a mérkőzés vében: hogyan történhetett ez? Egyszerű a magyarázat. A MAORT \'a léieknélklli lutballaak olyan példáját nyujtettaezen s mérkőzésen, amely méltán megérdemelte a vereséget. A Bőrgyár 2 :1 arányú vezetésénél egyszerűen leállt a kanizsai csapat, ¦ neatöródem stílusban rugdalták egymásnak » bért.
A mérkőzést egyébkent a köretkezd felállításba! kezdték meg a csapatok. PBTC : Sarbak — Kováds II., Kisgál -Horváth Lelpám J. Nagy—Katlcs Kövér Kincsei Leipám II. Karácsonyi.
MAOKT: Kovács-Horvátli Herédi-Oláh Német Nagy—Pollnger Lázár Imrl Forgács Téli. Vezette Fehér.
Az első (élidő MAORT támadások legyében zajlik le. A osatárek sorozatts vérszegény támadásalt azonbai egymásután rembolja szét a sziklaszilárd pécsi védelem. Igazi veszélyes lövés •e . i& esik. Téliiek van a (élidő közepe tájén egy n-gy helyzete, de rosz-szul szökteti magát és szerelik. A 36-ik pereken jó helyzetből lő kapura Polin-ger. Az egyik védőjátékos kézzel érinti
a labdát, de a.bíró továbkot int. 11-es veit. Ezektől a helyzetektől eltekintve az egész első télidőre rányomta bélye gét az unulom.
A második félidőben van már némi irasi. A MAORT ismét támad, de tul-kombinált támadásai megtörlek a védők ellenállásán. Nagy mar az első félidőben lesérül s Így csak lézeng a pályán. Kilenc emberrel játszik a csapat. Váltakozé tetszetős mérkőzés alakul ki. Mindenki azt hiszi, a kék piros csapat gólokkal nyer. Ekkor e»ik a pécsi csapat első gólja. Németh lelváfja Karácsonyit a tlzenhutes sarkán. A balszélső beadását Kovács magatan felugorva csípi el. Fellökik, kiesik kezéből a labda és a szemfüles Kövér bepöccinti a kapuba a labdát. 1 :0. A MAORT kissé felvillanyozódik és Teli szép egyéni akciója révén klegyeallt. Erősei szorongat a kanizsai csapat és a következő (ólt mégis a BTC éri el. Katics megugrik, Herédi kíséretében kapura 1*. A kifutó kapusról visszapattan a labda. Ismét lő és Kováén tehetetlen. 2:1. Ekker leáll a MAORT. A leiszabadult PBTC sorozatos támadásokat Indit s az egyikből ismét gólt ér cl. Katics szögletét Kincsei befejeli. 3 1. BTC támadásokkal telik el a hátralévő Idő.
Jók voltak: az egész védelem. Tála mint\'Katics és Karácsonyi a PBTC részéről. A MAORT-ból Lázár, Forgács, Téli és Németh emelhető ki. Pelingen és Imrit úgyszólván alig lehetett é»zre-venni. Herédi szokása szerint fölényeskedett. A második gól őt terheli. Ko vács blzenytalankodett. Nincs formában.
//. S.
Győzelemnek beillő döntetlennel végzett az NVSE Pesten
KPSE—NVSE 2:2 (2:0)
A kék-fehér együttes Ismét kellemes meglepetésben részesítette szurkolótáborát Budapesten idegen környezet ben 2: l-es, győzelemnek beillő döntetlennel végzett.
A csapat felállítása a következő volt: Róka — Semsi. Munkácsi — Balogh II., Németh, Placské — Hoffmann, Túra, Baiofh I., Takács, Sztraka.
Az első félidőben a KPSE játszott fölényben és 2 : 0 arányú vezetésre tett szert. A második félidőben azután feljött a Vasút és Sztraka, Illetve Túra góljával kiegyenlített. Csupán a ctatá rok ideges csapkodó játéka akadályozta meg, hogy az NVSE nem győzött. A mérkőzés egyetlen árnyoldala Sztraka kiállítása volt. Vissxabeszéit a bírónak.
Vasárnapi eredmények
Tetóered menyek i Újpest—Csepel 5:2 (2:1), Vasas—Kispest 1:2, SzAC— Ferencváres D 5 (9: 2), Kistext—Szeged 0:1 (0:1), SalBTC - Haladás 0 :1 (U B), Goldberger-MATEOSz 0 3 (0:0), Hatvan-Dorog 1.1 (1:0), Mátészalka- Pereces 2:2 (1:0), NyMÁV-DDSE 8:0 (3: 0). Komárom—Lokomotív 2:5 (1:6), Víscosa-Budafok 3:2 (1:0), Pécíi Dinamó—Postás 4:0 (2:0).
NB II. eredményeit SVSE-MAV Előre 3 3 (8:1), KMTE-PVSK 3:2 (2: t), MÁV DAC—Elektromos 5:2(1:1),
Az ellő •tztilybtn MAORT II-KMTE II. 7:1 (»: 1), NTE—Balatonfcog-lár 3 :1 (2: 0). Ai NTE kilenc emberrel
Játszott. Szélig ugyanis az első félidőben lábtörést szenvedett Kovácsot a másoaik félidőben kiállították NVTE Il-Tab 3 :1. Sáska—Tamási 6; •.
Nagykanizsai KISOSZ-hirek
Fefhivjuk adóközösségi tagjainkat, hogy a zalaegerszegi pénz ügy igazgatóság \' 22.366—70/ly48. számú rondel&ezése folytán a juliüs és augusztus havi forgalomról\' (kulcsok szerint elkülönítve) bevallást keh adni legkésőbb- 15-én {szerdán) déíi 12 óráig irodánkban.
A mulasztók etilen a pénzügy igazgatóság eljárást indit.
Szilvát
aztszfőMsi célra minden mennyiségben vásárol napi áron
Dunántúli
Nagykanizsa, Sxabaúság-íér 12. Telefon 1-19.
Gázmérőóra
beiktatása előtt győződjön meg, hogy gázszolgáltatását
tökéletesen a ,,PI NTSCH" rendszerű
földgáz nyomásszabályozó biztosítja!
Készíti: CZVETKÓ GYULA
szerelő- és lakatosüzeme, ., Nafyfcanbwa, Ady Endre-írt 4.
Minden szerelést, átalakítást vállal, részletre is!
Nagykanizsa város hirdetményei
Értesítem mindazokat, akik megmegfelelő) vetőmaggal nem rendelkei-nek, a legközelebb eső gabonaraktárnál meglelelő vetőmagot igényeljenek. A vetőmagot q-ként 2 forinton kezelési költség ellenében súlyt súlyért arányban a bevásárló kereskedők kötelesek azonnal rendelkezésre bocsájtani.
Felhívom a közmunkakötelezettség: alá eső nagykanizsai lakosság figyelmét arra, hogy f. hó 11-től, tehát nét-fői naptól kezdve csak azon személjek részesülhetnek élelmiszer]egy, vámőrlési engedély, valamint szállítási engedély ellátásban, kik 1948. évi augusztus hó 31-ig be?árólng kö/munkahairalé-kukat rendezték. A közmuűkanátralék rendezésének bizonyítására, a közmunka-igazolvány szolgai, melyet f. hó 13 tói lehet a közmuukahivatalba a hátralék rendezésének igazolása végett a közmunka hivatal Ady Endre-u. 1. szám II. em. 45. sz. alá felvinai. A vált-ságfizetés alóli mentességet élvezők ugyancsak a közmunkahhatalban tartoznak Igazoltatni a mentesség körülményét.
Mindazon Intézmények és hivatalok alkalmanoctal, kik után munkaadójuk akár közvetlenül BudHpestre vacy egyén helyre fizetik közmuíkaváltsá-gukat. a hivatalos lapban megjelent utusltáü alkalmazásával tartoznak hl-vaiall elöljárójukkal Igazoltatni ezen körülményt.
A munkanélküliek tartozauk a köz-munki hivatalban felmutatni a szak-szervezeti munkaközvetítő hivatni ál-tal kiállított és nyilvántart isba vett bé-lypgzőlapot. melynek felmutatáxa és a közmunkahivatal igazolása mellett meg fogják kapni éleialsze Jegyeiket.
Felhívom a nagvkfizön^g figyelmét arra, hogy ezen felhívásomnak, valamint a hátralék rendezésnek szeptember bó 30 :g bezárólag tegyen eleget, mert a közmunlcaköteltzettek szooiáltí helyzetének figyelembevételével fogom a iakosságshelyzetét és fizetőképességét íelüiblráltatni.
Közhírré leszem, hogy Székesfehérváron f. hó lft tői 30-lg a Marx-téren mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi versenyt reDdeznek. A MÁV a résztvevők részére 33 •/• os személyi és 50 °o-os teherfuvarozás! kedvezményt nyújt. E tárgyban kifüggesztett hirdetményekre külön is felhívom a lakosság figyelmét.
Felhívom a fiiszerkereskedőket, hogy a beváltott 6-os és 7-e» számú petróleum-szelvényekkel és a bevá tott étolajszel-vénvekkel f. hó 14 én számoljanak el a Közellátási Hivatalban.
Polgármester
Nyinlók tilílkozóhely* Bilttonfany-veten Toth-fele balatonvenyvail Vlgidó-oin. Hideg meleg étslak. Hűsíti Italok Z»n«. ___
Azonnal beköltözhető üzletház főútvonalon sürgésen tladé. Clm a zalaegerszegi kltdókan. i
1 db Jó állapotban lévé 8-os vaskályha S«rlel-fele ktfokozóval eladó. Katonarit, Orhíz-u. 3. 4
Jókaiban lévő könnyű lovaskocsi és 3 pír lószerszám eladó. Klskaniisa, Felsi-
temető-u. 10. 1675
Középkaru bő elmenne házvezetőnőnek magánoshoz. Ugyanott lakás bútorral átadó. Clm a nagykanlzaal kiadóban. 157fr
Eladó áron alul áthelyezés miatt, be-költözhctó kétszoba konyhái lakóház nagy kerttelekkel. Bővebbet az iladáMíl m«g-blzott Horváth Ingatlanokat kozvetitá Nagy-ka nizsa, Sugár-ut 42.___________L5Z?
A gyors- és cépH-ölskolal tanítás megkezdődik. Érdeklődni a belratáslg Tán-coslknáJ lehet a zeneiskolában. Belratás szeptember 16-án dflelőtt 9— 11-lg, dílután 3—7-ig, Nagykanizsa Árpid-utca 44. szám alatt. _____________________________1577
Szakácsnői vagy. hasonló minőségben Zalaegerszegre vagy vidékre is ajálkozom. Magános vagy kisebb csalidhoz. Clm a zalaegerszegi kiadóban._________________d
Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 óra;* •¦te 8 óráig. Kedden egek 6 * k i61ttL nfi\' gőzrlfrri*
ZALA politikai napilap.
Petéié* izerkesztA és felelős kiadó : Beaoxe Jeaő
liiiiiiiiHiij Ddk Ptrwrc-ttr 10. T«l«f»n : ** W»«Sliliil«l: Pí-M i, TaMwi: 31. «-.T.
fatat: Snn<lr«l Q*i»-53. évfolyam 212. szá
Nagykanizsa. 1948. szeptember 15. szerda
Ára 6O fillér
Nagykanizsán is lesz szabad kenyér
Beomlá8tal fenyeget a kanizsai tűzoltólaktanya
Beiktatták a zalaegerszegi törvényszék uj elnökét
Szeretettel köszöntöm
Zalavártneoye minden dolgozóját
Irta: fíarati J6zsef főispán
IVir másil; im-*>vW>l jöttöm, nom éj-z.\'m \'"»-ani :ii.^rennetc. hisz a Uj, a loopüi\'^- viszonyok, a t<Tnicl«\'s nmlja a/onos a ha*anyaii\\c^w.-vo:. bi onmn jöttein. A zaja; paiasz-1o; -í"!" ismeret eiiok oiőttpin. mert a ft\'.szaiiaíluiiui előtt: éwklien sok-ka. U.iíikoztam közü\'ük l>aranya-nvi.no\'. urala\'inakhan. akikot som-jii;:<n.ii;, rész/.isaratónak odahozott a Loonos füdieeu pí^iszti sors. A ír1 -/ai.adul-is után ismx-t jöttek hoz-j\'iiik za a:ak. de most már nejn «xnin:isiiak, nem a más tarlóján kötné ko\'ObKWiek. hanem jöttei; mint lion\'fo.\'a ók. b/nry hirt* k\'.a vegyék a ii:i<r\\ir!rtoko^ok és hazaáruló svá-
l\'Ok fii.(Íjét, llÓZiít.
Mondom, istv.ertem a zalai parasztokat és boesültom <5kot. mert\' szeretik a földet és mint to.e]>esek •i-a.\'\'O!i jó! iKv\'utak. ¦ • ¦ lVir rtapja, mióta itt vasyak a n-. 2\\űi>en és nieirl\'ordultam núlv\'.ny fa.ujylii, lá\'to,Ti, hogy a többi zalai paraj-zt :s o\'.yan, mint akilket még ]:a>-aiiy<Vnan ismertein: do\'s^ak, szor-rosa\':, rendesek. Amit a tarió-\'hántú- terén veszett a zalai parasztság, a/, példa az egész opzikr szá-mára. ::.crt ;«hol az orszáíban néni lehet annyi .©buktatott tarlót látni, mint ebhen a ine$r>él«n.
l\'é\'.danuitaUJ az" is, amit a juttatóit, parasztok, <lo általában" a kisebb birtoíku parasztok, a beszoür-i\'. tatás sarán tettek és tesznek. Ezek átérzik, mert tudják, hojry mi a kenyér-gemd, tudják azt, hogy mi az, ha nincs kenyér. Éppen ezért sietnek ex\'íűt tenni beszctiLáltatási kötoie-zeuséírüknek, hogy az ország min-<ica do^ozójának mo-jfioírven a mindennapi kenyore. Ök azok, akik az o\'t">:rt mennyiséget beadják az o.ó-irt határidőre, ók azok, akik az előirt mennyiségen íe-iL adnak be. De r.eai i^\'v a ííagygazdák, akik liaíof pafják a ixyázojgi.tatást, arra spekulálnak, hagy majd a többi beadja azt :i mennyiséget, ami az ország Onáui lanjainak kell, aztán auba-ha\'uák az e<j6sz besóláiltauist
i^i neki mojruuarad a konyórspib nuja es majd megint eladhatja a szegény kisföldü, najfj\'csajiidu parasztnak, meg városi, dolgozónak a-—KfO foriiitért.
Ezúton is fiiryehneztetem Okot, 1.0(í\\- rosszul számítanak és keeervee c^aíódás éri majd őket. Nyúzták :iulr a parasztot ós az ipari mun-wiist.íííejjen ós eleget, nem fogjuk onuedni-, hoijy moet a kuiákok ujje-net a dolgozók j^y&kára, mint t»ó-^ák. Ha a demokrácia eltudott bánni nag\\-birtoko8aal, n&gytókéeaeí. nyfitsm, ,vajfy különbózó \'álarccal ist réakcióvai, eltudunk ée bánni ezzar az osztál.\\-ellen-
Persze ohhaz a parasztság ae-giteége és e hmcba való teijee be-kapcsoíódása szfltoéges.
Ha kint járunk falun, mindenütt üaUjui a panasz*, a politikailag öntudatos, harcos paraszti vezetőiktől ™ » népért dolgozd értelmiségiek-wi, hogy egyedúl van, rapv- alig tannak néhányan a ialuban. akit doboznak, küzdenek a közóaíégórt. Az eg^ü faluban pú. mecran papíron a FöidmüvesszőTOtkezet de neiot csinalnAk aKnmit, mert nincs egy ember aem a faluban,\' aki v&í-
Ma kezdik meg és négy hétig tart a
főldmivelésügyi minisztérium összeesküvőinek bünpere
Oili Vilmos, a népbirósáj! elnökének különlanácsu," ki-üd délután kezdi nii\'íí a löldinüw¦lósiigyi minisztérium összeesküvői l)ün|ierénck tárgyalásai. A né])lnr(iKág külön in-tézkciicsére a közönséget csak a terem l\'clsö részélje en<;edik be, áz alsó -részében az össz.:jeskü\\Tsl>en résztvett minisztériunii tiszhiwlök foglalnak helyei, miniéi^.- Sl-en, akik részérc külön padsoi-okal he-Jveztek el. 222 tanút idéztek be. A
bünper lárgyalása elöreláthalóla^ nc)4>- liótij> íog tartaríi. A vádat dr. Bodonyi Márton és Gyarmati István népütyészek képviselik. A tár-gyaláson a budaixssti Olli-lailácsou kivül a Sipos-lanács is részt vtsz, hogy hetegség esetén nyomban hc-lyctlcsilcni lehessen valamely néj>-birót. A ^öldmüvvlésügyi minisztérium összxvsküvőinek o>oportját, hűtlenség, szervezkedés a köztársaság és a demokratikus államrend
Leváltják a reakciós kisipari vezetőket
A BrlOSZ k«tp»»U aierT«z*telB*k ujjáscervasisét Budapesten k»i-dlk meg, ahol ]*lcala( 70 KIO.SZ M«to»Jl»iT mikodflt. Ez az áUMrrezés az eliő lépés a kisipari t»rtn*ié« racionalizálása ei a klilparl tarvfazdal-kodas fele.
Ugyanezt a cilt szolgálja az Ipartettületek rezetőinek ntegt/sz-titása a haladni nem tuéó elemektől.
Megállapítanák agyaals, h*(7 akadaak ai lBeríestuletek vezetésében mé/í ma Is raafcciós iukés elsatek. Ezeket a re&kclas raxeKhu la»áltji\'.t. A denokratlku iparie«tal«tl vazetak és a KIOSZ szakaszlályal a löva\'bac bzarasaa üUŰkdk
ellen es szabotázs miatt \\x>nják felelősségre. A 81 vádlottat G csoportba osztották be. Az első csoportba tartozik az 5 főbünós, dr. fuine-ckv Béla, Solthy Ernő, Sibelka Pc-rle-berg ^Vrlur, Oltó Ernő, Fabinyi Rudolf. Ezek a vádirat szerint liüllen-séget követtek el, a köztársaság megdöntésére szervezkedtek A második csoport tagjai resztvettek a derato-krácia megdöntésére irányuló szervezkedésben.
A mai keddi tárgyalás főleg a személyi adatok felvételével telik el, Bmely után a vádiratot ismertetik. A holnapi tárgyaláson kezdik meg az elsőrendű vádlott Pernecky Béla kihallgatását, akinek büncsL\'lekmé-hycit a vádirat 21 oldalon ismerteti. A vádirat egyébkent az 5 főbünöst^ valamint a hűtlenséggel vádolt bűnösök cselekményeit a legsulyosab-baknak minősiti, ugy, hogy a törvény szerint halálbüntetés is kiszabható.
Pártmunkás-értekezlet
A Magyar Dolgozók Pártja, holnap, szerdán este 7 órakor központi székházában pártmunkás-értekezletet tarl. A vezetőség felhívja a pártmunkásokat, hogy kivétel nélkül, mindenki jelenjen meg az értekezleten. A pártmunkás igazolványát mindenki hozza magával. Felhívja továbbá a ügyeimet arrat hogy az értekezlet pontosan hét órakor kez. dődik.
Ezen a héten ugy a közponli.mint az üzemi és a körzeti pártnapok éppen a pártmunkás értekezletre valÖ tekintettel elmaradnak.
Pártközi megbeszélés
Szerdán délulán .\'> órakor párl-k6zi megbeszélés lesz a koalíciós párlok nagykanizsai szervezetei vezetőinek bevonásával a MDP székházában.
Kutatják a negsziiintt Sulyik Dezső és Stitimerne vagyioáí
A Zala már régebbon beszámolt a disszirlensek vagyonának elkobzásáról. Ezeknek a vagyontárgyaknak a felkutatása és elkobzása rendszeresen folyik.\' A nyomozás azonban rendkívül nehéz és leleményes munkát kivan. Megállapítást nyert például, hogy Slühnu-rné vagyontárgyai egyszerűen eltűntek. Vagyoná-
nak csak egy részét vitte magával külföjdre és nem kétséges, hogy a többit valakinél elrejtette, mertsokkal több és érLékesebb vagyontárgyai és vagyona volt, mint amennyit magával vitt.
Ugyancsak kutatnak Sulyok Dezső ingóságai után.
ElKészült.a vádirat Varanna. Aurél ellen
A népügyészség most készítette el pzt.a vádiratot Varannai Aurél hir-lapiró ellen, aki, mjnt ismeretes a Reuter budapesti tudósítója volt. A vádirat szerint Varannai a magyar államot megrágalmazta és küzdött a demokrácia ellen. Ez év július 29-én Csornoki Viktor hazaárujási ügyében olyan rágalmazó tudósítást
külüött a Reuternek, melynek nem volt más célja, minthogy Magyarországot kedvezőtlen színben tüntesse fel a külföldön. A Donáth-féle összeesküvésben alaptalan és hazug tudósításokat küldött a Reuternek és célzatosan csoportosított fényképekkel rágalmazta Magyarországot.
laVná annak vezetóaét. Az a néhány # emíier, aki a falu vezetését végzi,\' kóptelenjnár ujabb munkát vállalni, rajtuk kivüi meg- ez időszerűit ninca közösségiért dolgozni akaró ember. A legtöbb faúuban néhány ember váTtát nvomfla az egúsz falu gondjabaja. Ezek az elöljáróság tagjai, a népi bizottságok tÉ«ja.i, akik yég-zik a nagyon nehéz es ttom. mindig népszerűséget jelentő közösségi, munkát. Csináljak mig birják, vagy ínig a többiek közönye miatt elkedvetlenedve meg nam unják. Ha viszont ezek a paraszti vezetők valami kedvezraénvt, segítséget kihar-coinak a falun*, akkor az<Jtt köve, telóznek "üegjoeban, akik a kisujjukat se mozditottái meg a közösség érdekében, akik nem hajlandók eJáre segíteni a parasztság sorsának jobb-ratordulásat, akii duzzogja kritizálnak\', akik szidnak jegyzőt, pártot, minisztert, mindent, csak éppen- az niem jut eszükbe, hogy mennyivel könnyebb vaína vaamennyiönfk
sorsa, mennyivei előbb lenne orszá;-gunk fe:ép:tvo, ha ók nom. e-lenünk politizálnának, ha olyan magatartást tanúsítanának, hoírynem számíthat Hajuk se újfasiszta, se kapitalista, se klerikális reakció. Ha ugy poli-zálnéjiak, hogv az ó erejük íb benne lenne az oraz&ros ópitó és kormány-zfópártQk erejében. Bizony előrébb lennénk. .
Tudomásul kell venni a peraszt-eagnak, hog}< csak két lehetőség van ekrtte, csak ezek közüi válaszihat: kapitalizmus vagy szocializmus.
Az egyik jelenti a nagybirtokot, a 80 fiíléres napszámot, a tizenkettedén, tizennégyedén vaió aratást, a~ munkáshajszolo ispánokat, a gyárosok, bankok uraimat, & parasztok elárverezését ée mindent, ami miatt a parasztság a két háború közötti időben szenvedett. A szocializmus je enti az embert, állatot kímélő gépesítést, a jó szövetkezetek kiépitó-eét és működéséit, a javak igazeágoe
elosztását azok között, akik dolgoznak.
A történelmi fejlődés útja világos, a józanul gondolkozó, a parasztság jövójét látó, öntudatos parasztok már döntöttek, most az a kérdés, fhosry a dolgozó parasztság széles rétege mikor látja meg, hogy melyik az a termelési nkid ée tarsadaara rend, mely könnyebb, emberibb megélhetést biztosit neki; családjának ós utódainak. {
Végezetül annyit, hogy mint eddigi működésem során akár mint megyei titkár, akár mint országgrü-lési képviselő, minden erőmmel" » szegény parasztság anyagi ós szellemi felemeiéae érdekében dolgoz-¦tpm, teszem ezt tovább .is, ,ez nj munkaheh-emen is és igyekszem minél több öntudatot, harcos, a közösségért dolgozni tudó parasztot neve:ni és munkába állítani, szabad, erős és független népi demokráciánk minél gyorsabb és minél jobb kiépítésére.ZALA
KÉT KÖZSÉG HARCA
\' 30.000 forintért és az ormandpusztai iskolaért
tiiert „ragaszkodik" Somogysimonyi az ormándi diákokhoz?
A közelmúltban ine;;cmlékeziünk arról, hogy a Magyar Dolgozók Parijának közlK\'njárás:í:\\i :{i).ih)i) :\'.i-rinlol iila\'l ki a kuliuszkonnányxui Ormáiulpusztának uj iskola k\\csi-lése céljára. Mosl azonban arról értesülünk, hogy az iskolaépüésnck váratlan akadályaiMámadlak, mégpedig egy közeli, de Somogyiján lévő község részéről.
Hogy miért iámadlak az akadályok.\' Knnek megértéséhez ismernünk kell az előzményeket. Az előzmények j>edig a harmincas évek elejéig nyúlnak vissza....
Iskolából .rás - ledezteléaéH
Akkoriban ugyanis nőm volt Or-mándpusztán iskola. A Sommsich-birlok gazdasági cselédei gyerme-k\'.\'inck a környékbeli iskolákba keU k\'tl jániiok.
j\\ somogysimonyi iskolaszék hajlandónak mutatkozott a gyermekek lH\'fogadására. Kzfrt az:>nlMin némi — de elég furcsa — ellenszolgáltatást kértek.
— A földesúrnak van bikája, a községünknek meg nincs — mondtál; az iskolaszék tagjai. -- Mi beengedjük iskolánkba a béresgyer-mekekcl, de az uraság ezért íedez-tcsse l>e ingyen a teheneinkel.
A gyermekeknek iskolába kellett járni, tehát megegyeztek.
A somogysimonyi lanitó tanitolta az ormándi gyermekeket, de az iskolaszéktől sammil sem ktapotl ezért.
Nincs fodoztetós — nincs Iskola
Aztán eljött az az idő, amikor az uraság már nem volt uraság, a gazdaságban pedig nem volt brka. A fedeztetés lehat elmaradt,-a somogysimonyi iskolaszék i>edig felmondta az/iskolaadást.
Ormándpusztán sürgősen uj iskola után kellett nézi. 19 Ki nyarán az akkori Magyar Kommunista Párt irányításával megszervezlek Ormándpusztán az iskolát, amelyszep-temberben egy szükséglanteremlKn meg is kezdte működését.
Az iskolát már .a házhelyoszlns-nál is figyelembe vették. Bizlosilol-tak földet az iskolának is, a tanitó-lakásnak is. Az ujgazdák pedig gyüjlötlék a/, anyagot az építéshez.
Harc a 33.O00 forintért
A közelmúltban aztán megjött az államsegély is :H).iK)() forint iorin:;-jálvan a Magyar Dolgozók Pártjának közlx-njárására. Mikor ennek a hiro eljuloll Somogysimonyiba, a
község iskolaszéke akcióba kezdett. Fiók-általánosl akarlak szervezni, munkába akarták álliltvii tanítójuk feleségét csak azért, liogy az ormándi ujgazdák gyermekei ismét az ő iskolájukba járjanak s ezzel együtt az államsegélyt is,ok kapják.
S ebben az a legfurcsább, ho;{y Somogysimonyi a somogyi, Orniand-
puszla podig a zalai Uml\'elügyclő-séghez, tehát más közigazgatási szervhez Uirlozik.
Ormándpuszlán mosl kíváncsian várják a< iskolaharc további fejleményeit. Bíznak azonban abban, hogy a Magyar Dolgozók Pártja, amely eddig is segítette őket, most sem hagyja cserijén az ormándi uj-gazdákat és nem engedi iskolájukat elveszni.
Ormáiidpuszlán felépítik az uj iskolát:
Beemlással fenyeget a kanizsai lüziitilaktanya
Kiürítették a veszélyes épületrészt
Uj laktanya épül az ötéves terv keretében
Bárki személye:«n is mcr;g\'\'öz\'d-het arról, milyen si\'almas állapotban van a nagykanizsai iüzollól.ik-lanya s különösen annak gépkoesi-
Kovács Máté kultuszaiigtntitkár:
Osztálypolitika, helyett
egységes kultúrpolitikát kell teremtenünk
— Súlyos baleset Zalaegerszegen
Vasárnap délután L\'Dgár Béla zalaegerszegi iakos motorkerékpárjával a Z. Vasút sporttelepére Igyekezett Amint a járda széléhez ért, a kapubejarat közvetlen közelében, a motorjának lábtartója az úttest szélén egy kiálló kőben megakadt. Egyensúlyát elvesztette és olyan szerencsétlenül esett láhára a motorkerékpár, ko^y bal lábszára eltörött. A mentők a közkórházba szállították.
— őszi szántát/ hitelt
tolyósit a Nagykanizsai Hitelszövet-¦ kezet, Fő-ut 4. ez.
— Felhívás
A Kisiparotok Országos Szabadszervezete helyt csoportja az Iparutkör emeleti irod&helyfiégében ralid- n kedden éi pénteken d. u. 6-8-lc bivataloi órát tart. Vezetőiig.
.Zalaegerszeg ünnepélyes hangulatban, az újjáépítés cselekvő lázában él. Az ősi város utcáin szokatlanul él,énk a mozgás. Sok az ismeretlen arc. Az ünnepi hét megnyitására megérkezett a köztársasági kormány kiküldötte, Kovács Máié államtitkár, aki egyúttal a kultuszminiszter képviseletében is szólt a kiállítások megnyitása alkalmává! egy begy üli vendégekhez-cs Zalaegerszeg dolgozóihoz.
Beszédében hangoztatta, hogy po-lilikai, gazdasági, iár-a Ialmi e. kul-lurális eleiünk újjáépítése, idejéfl nem maradhatunk ki a magyarság nagy erő"eszilésen)ői.
— Tanúi vagyunk — jolytalta _ a magyarság megújulásának. De az emberiség megújulásának is. Egy hősi korszakban élünk, amikör a? emlxiriség úrrá akar lenni. Keressük az élét minden megnyilatkozásában a többi embertársaink életét. A felelős ember szerepében igyekezzünk kicsiszolni magiihkat olyanná, hogy megláthassuk azt a kullurát, amely emberivé lesz bennünket.
A továbbiakban vázolta fcz ünnepi hetek nagy művelődési átformáló erejét, mely egységbe fogja a munkásság, parasztság és értelmiség akaratai, a cselekvő kultúra indulásának idején.
•Szólt az írók, művészek és a kultúra terjesztőinek felelősségéről,, mely az osztálykuitura helyetl egységes kullurát van hivatva teremteni. .
— Hlftbu azonbun, hogy Íróink
Ujabb 11 ingyeies átképző tanfolyam indul
A m\'unkanéllwlltég otökkantétéra él ¦ tztkmunkáahlány pótlátára » éaltét-ét közmunkaügyl mlnltztérlum már addig It títoa, nagytikarQ itnfolytmot r»n«»x»t1, dt uaptamaarban ujabb 11 átképzi tinlolytm Indul, hogy ¦ 3 évet tarv végrahil-tátáhoi minél tóba tzakeméart lehelten munkibi allltinl.
Az épltéi- ét közmunktlgyl mlnlaxtérlum iliilánot könnyOfémlttrl, gilvano-teohnlktl, zominolpirl Unfolyimilt Budtpetten, VI. Izabellt-u. 46. alatt, lokomobll, gfizgépkezelöl, kizánlQtdl, gyári tzsnzámgépkaztlSI, vat- ét fémctzttrgályot, mo zlg-p-kutlfil, \\v- ét lánghtqatztfil ttnfclyimtlt Budtpsjt, VIII. Néptzlnház-u. 8. alatt, i Taahnológlal Filtkoli épDIttébtfn r*nd*zl m*t. Az Qzcmgtzdttágl tanfolyam hclyltégét kétébbl laSpontban |«löllk k!. Iv- ét lángheg«ztfil átképzi tanfolyamot Hódm«z6vátárhtly«n, t müazakl középiskolában l> r*nd*zn*k. A tanfolyamokra jtlentkazttt tébbsziz hallgató az •krtttát m»gk«zdéténak ldíp»ntláról ért«-tltétt kap. \'•\'
, A mezfigazdatágl.ét gépkazslfil tanfolyamokra a jövőben fokozottabb tulyt h«ly»z az épltét- ét közmunkaflgyl mlnltztérlum a föl«mQvelésügyl mlnltztérlum-mal karöltve. A tanfolyamokat «zantul nem a mQazakl középjtkolában, hanem a traktorállomátok tzekhelyoln randazlk mag.
A f épálUmasok saélthalyétöl távol laké hallgatok részére beat-Ukásr61 la gontloekodBak maid.
egy része ma még nem élte ál azokat az élményekéi, amelyekéi a ma omlx\'re már áléli. Kevés legényi olvastunk, ahol az emberi önmagával szembeni harcban mulalják he a termelés terén és a munka mezején. A maijyar ember miiidig ugy éli: hogy öniTiagát gyúrta ál korszerűvé. ICzért szükséges, hogy a ma Írói, művészei a mai világoi tolmácsolják a mai ember számára. Osztálykuitura helyett egységes kul-turpolilikál kell leremienünk. Mindenből a legj bbat é.-> annyi!,ar. eny-nyi szükséges. Ezért rendezzük ezeket a kullurhelcket is. De nemcsak ünnepeljük a kultúrát, hanem tegyük \' mindennapi életünk szükségletévé. Ha ez a szenvedély lobog és mélyen él Lennünk, a kultnraegyen lő lársa lesz a politikának és_olyan világot Leremtünk magúnknak, ameiyi/en érdemes élni.\'
Kovács Máié kultuszállamtitkár nagyhatású beszéde után Lakatos Dezső, a MDP megyei titkára szólt, hangoztatva a demokrácia mezőgazdasági, ipari és a kereskedelmi élet 3 év alatt elért eredményeit és utalt arra, hogy az újjáépítésben a további munka" ütemét méginkább fokozni kell, hogy ezzel bizonyítsuk be a demokrácia hatalmas erejét. Az állandó cselekvő munka meg fogja hozni a dőnlő credSményeket. Hangsúlyozta még a korszerű mező. gazdasági termelés iteíonnját, mely meghozza u parasztság és u munkásság életszínvonalának javítását Is. . •
A megnyitó l>eszódelt\'ulán a kormány kiküldöttei és a kiállításon megjelentek megtekintették u kulturális és az lpuri, valamint a kereskedők kiállitiisát, melyen osztatlanul a legnagyobb elismerésüket fejezték ki ugy a kiállítóknak, mint u rendezőknek.
A tegnapi ünnepi műsor keretében olyan nagyhirü művészek előadásában gyönyörködött Zalaegerszeg dolgozó nép^, mint Váradi *Gyöngyi, a Nemzeti ^zinház, Simán-dy Jdzsef, az Operaház tagja és Antri István zongoraművész. Ez\' a kultúrműsor valóban feledne tétlen élmény marad a város dolgozótársfi-dalmának1: A zalaapáti kamara-kórust a legnagyobb dicséret illeti kitűnő szerepléséért.
szinje. A falakai lámpillérekkcl és gerendákkal kell megtámasztani, mert léiö. hogy egy szép napon ösz-szedől az épüiel.
Hzl állapilolta meg az a kél ma-gasrangu tiszl is. akik vasárnap délután és héirűrt délelőll megle|)Ctes-szerü ellenőrzést la-lotlak.a Ua íi-zsai iü/.ollóságnál. (iémesi Ferenc rer.dőraleziciics, a lüzolló.őparancs-r.okság személyzeli Dszlályának ve-zelője és Krisó Dénes tüzoltóör-nagy, a szervezési és kiképzési osztály vezelöje
mf\'il ,l>hcn<\'sse\' lapisz^altu,
lüzo\'tó\'á.i i-Hiet- ezÍHt\'nvl: l.-örill- m
ininyri. ,
Nyoml.an uiasi\'olt-\'ik S>.i,t!lviíriKle-mér tüzolló])arancsnokot, hogy a gépkocsiéin veszélyes é|)ületrészél haladéktalanul ürilsék ki és zárják le.
A lüzoilóságlól nyert érlesülcsünk szerint az ulasilást már végre is haj\' lották.
.1 bronilúsial fenye-jdő épülei-részbő\' sltávoiilo\'tá\'k a: értékes
tüzoltófelszcrelési táryyakat. Ezt a részi egyébként el is falaz-|zák, s így kizárják annak lehetősé, gél, hogy egy esetleges beomlás — ami előbb vagy utóbb, de bekövetkezik — ne követeljen emberéletben áldozatot.
A mágasrangu vendégek hétfőn dék-lőtl érintkezési*? léplek Nagy József ]>olgármcsleqel, akit felkértek, hasson oda, h:>gy
a város uj öiíucs tervinek Jci- • do\'í/oziisáná! vegyék figyelem-. be <izl is, hogy a kanizsai tüz-o\'tóhk/anya semmiképpen semfelel mey a követelményeknek és az otttartúzkodás idővel életveszélyes lehet.
Nagy József polgármester" határozott igéretel lelt arra, hogy az öl-éves tervben benne lesz az uj nagykanizsai tűzoltólaktanya felépítése is
Minden remény megvan lehat arra hogy n kanizsai tüzolloság elavult, dülvdezo épillplio eltünjöu a, város egyik legszebb pofitjárol é«, helyét egy uj, n korszerű követel" menyeknek mindenben mcgfelclfi luktanya foglalja cl.
Ktfszünetnyilvánitái
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága jó fiunk, testvérünk és nagybácsink,
POKKER ERNŐ
hajá!a és temetése alkalmával megjelenésükkel részvétüket fejezték ki. A gyauoléHalálra ítélte a NOT Nádasdi Ferenoet,
a szakállas rémet
Annakid |én tObb Izbon li loglilkt ttunk ¦ Nigylranltién li J6I limirt péotl nyilat tö>n.*ggy lkot, Nídtidl Ftrtne •Mreélytvil, Néditdl mint nyilas pirtuolgi-IjI < Barj.iyi«entiori\'O»n r*»itv«tt három munk»zolgil(toi klvtgiittbtn. Mlucr ¦ vörcs H.idi«r»q • Ifofllílti P«c»a:l, NidMd vároiunkbi t»tt» át mllködéténtk tiinhelyét t mint • N»mx«tl BitmonkérSsitk (gyík nyomozója, résztvett tz üldözöttek kinziiabin.
A peesl népblr6sáfl több UrgyalAr la tartott Nédltdl Qqyában, akit végűi It életfogyli?\'""\' k-nyszermunkoi a Italtak.
Most került az ügy a Népblróiágok Ortzágot Tanáota •!#, amtly az (Itfi-foku birósag íteletét mtgvá toztatva, halálra Itells a kegyetlen gyilkost. Nádatdl kegyelemért folyamodott.
7-es a legjobb, 1-es a legrosszabb
osztályozás lesz ezentúl az Iskolákban
A kuluumlnlitttr u) agytágat ontályiáit láptat álatba u lakóiakban. Ai arra vcnatkoiö randalat atarlnt ai addigi 4 oattályiáa, a Jelat, jó, alágtágta él alágtelan helyett hét fok-ztt Itat. KltOnS, Jalta, ]6, hOzapet, alágtágtt, gyanga, elégtelen. MegtzOrrik az oaztályzátnak az a módja la, hogy a legaliotonytbb tiam-Jfjgy a legjobb oaztályzát jelentette. Ezentúl a legjobb előmenetelt a legmagaaabb azámjeggyel, a 7-tel J-iailk. Az uj rendszer a kSzotségre való neveiéi Irányelveit hangsúlyozza ki. A tanuló magatartálának elbírálásánál egyik IS szempont a tanuló-tártaival azemben tanuiltott viselkedése, kSteleiségérzete áa a kozöa munkába valé eredményes belllaazkedése.
Kz M. D. P. közbenjárására:
n is megjelenik a napokban
a szabad kenyér
2 60 forintos áron vásárolhatjuk meg-minden péknél-
- Tessék már mondani, mikor lesz végre szabad kenrér is — lml-lolluk minap az egyik kanizsai pék-nc! egy vevő panaszát.
lia ÍVsien vau, miért nincs Kanizsán is? — érdeklődött egy másik.
Nagy a csillád és bizony clkel,-iii- i-.^v kis s/.ubud kenyér — loldla ln>//.á u lianuadik \\evii.
Amtólu .\\a^\\kaiii/.sáii is liiri1 U-r-ji-dl, hojjy a duziuisági I\'öiaiuies elí-pfilélyo/lc a szabad kenyér 1\'oruaN mái, lii/ony elég nynkoriak vullnk u/ iiyvn puiuiszuk, uun\'l.wk -¦ vuU-jiik.nu\'^ - Jogosuk. Hiszen, Ívu a lufriirnslxui U.tiO lo.-liiUvl jUlliulnaU a ilolgo/.ók a ji-gyiu-lküli kenyérhez, mii-i\'l ne jutluiliiúiyk hozzá ugyan-ilyen áron a kanizsai, vaxy »>ás vidéki dolgozók is.
Azonban tévedés volna azl hinni, ho^y eddig nem voll Nagykanizsán -szalad kenyér.
Hűdig is lehetett kapni egy-két péknél, persze csak pult uiatl és
megbízható vevőnek. Az ára is elég lorses voll. Akadt pék, aki
i—ö forintot is elkért egy-erjy kiló szabad kenytrért.
Mást ezzel kapcsolatban örvendetes hírről számolliatunk be olvasóinknak.
A MÜl\' közbrnjii/(ísár<i <i: Or-*zú<ios Közellátási Hivatal 330 > nuiz*>i krnutrlhztvl uia t ki !<"¦ ni;*iiit<ik hzoIxkI krni/ir rtütfaé-nt\'k cíljúni,
V.i. ii mennylnég egy hóiiupni kzAI, A lls/.U\'l n kiml/.Mil. sormiUI, Ri\'lM\'l. lelenyel. niiKyréyscl és onnitndpviHK-tui nmlniokból NZi\'illllJak NutO\'Ua-nlzsára.
P.rtesülésftnk szerint máris megtellek minden előkészületet a aiigj1-nicnnyiségü liszt szétosztására és u kanizsai j)ékck
a leijküzclebbi napoklxtn m<g-
kezdik a s:aha<l kenyér sütcxél
és úrusiltísát.
Négy fiatal bíró kinevezése várható Zalaeierszegre
Beiktatták hivatalába dr. Ijjas Istvánt, az e§erszegi törvényszók uj elnökét
^Lro?unk demokratizálódása küve-tkeztéijen, mint az orszáí több he.Nién, ugy Zaiaepjr-sz<\'2cn :s változás történt a törvényszék vezetójének szomóiyében. Leváltották a réffi elnököt tisztéről.
Dr. Ijjas Istváii, az esküt tett uj einök azonban mint pécsi törvényszéki oiró derekasan megállta helyét, szomÍMve biztosítók arra, hogy a
MEQFELELŐ EMBER
MEQFELELŐ HELYRE
derült — mondotta Mojzer Ferenc
törvényszéki tanát-selniyk a tegnap
tmagiaj-tott elnöki boiktató te.j06
ülóaoti.
Dr. Mo!n4r Miháiy vm. főjegyző D vnrmo;r\\-c, Gorencáér György or-- •-\' kiipviaeló az MDP me-.
,íií M ü
dft.iai auiiakuh\'ut iilojót fol.ytávtjuk ma. Akkor jcwi.utf. mu iíi \' i)*i«(luiuk föl ft dultfoz u^>/oI|t/utaWui in a halála* | •»*• tKjjry lopjon. Ji(y követeli •» » W4lm** viútoutn, tűni gMél di 6» po.it ilu^l tóron viil«n u omzútftjftn. . Ji\'anJbor tiúiidar üftvvód *u C&i Kunara, Szabados litván .MDP helyi pártsaerveMte, dr. va Károly az éJlam.%yéeJS»ég <lo ifozói, Joiieí Imre sede a rondiir-oÓR, dr. Bztodolnik László hálótóbki «inök a győri Ítélőtábla nerében mondották el üdvöziéeüket.
Ml A SZOOlALIS IQAZSAQOT KERESSÜK
— mondotta az ítélőtábla ©Inöke. A büntetótörrénykönyv a liberális kor
oóeiáj volt. Most ettől el kell szakadni. Az a bíró tud hivatásának megfelelni, aki magáévá teszi az uj társadalmi feifogáet. Ezt a nép saées rétegeiben, nernesak a jogszabályokban tadálja meg.
N«r>\' feladatokat kell az uj elnöknek mogo.dani, dr. Ijjas István, aki ismeri az éietet, Sikerre, oldja meg. Bejeién tette ezután, hogy a közeijövólien 3«r-4 fiatal biró k\'ino-vozéae várható Zalaegerszegre.
DR. IJJAS TÖRVÉNYSZÉKI ELNÖK: TELJESÍTEM KÖTELESSÉGEIT
Az üdvözlóbOézédok után a tör-vfinyszúk e.nöko ome.kodett
Érdeklődtünk ezzel kajicsoljalban több péknél is, akik igy fogadták a hirt:
— Bizony már a legfőbb ideje, liogy süthessünk szalwtl ksn.verct. Ali" miilik el nap, ho,\'v nt; faggat-
nának vevőink, mikor kaphatnak már ők is jegy nélküli kenyeret, akár a j>estiek.
Megtudtuk azt is, hogy egy-egy pék najxmia
75—100 kg. szabad kenyér él-adósára számit.
Nagykanizsa dolgozói most is tapasztalhatják a MDP hathatós se-giLsé!>él, melynek eredményeképpen néhány nap múlva városunkban is kapható lesz korlátlan mennyiségben a szat)ad kenyér. \\
A MAGYAR DOLGOZÓK PARTJA A KULTÚRÁÉRT
Közel níiyezer láteiatója volt a nagykanizsai képzőművészeti és muzeális kiállításnak
> ü.
Vy (ii\'ilor ti\'tánk, f\'
A Mn-ioar Dogozók IVirtju liolyi kuturin\'oui\'ainjiiiiak koio- roudoztók uuoj a l
ówti 6*
Nii\'.\'ykaim.itán. A kiállitúa iiwoiiocnt l\'oiíuny 0. koi)zr<iiiüvcnxoti osz-, \\o^tnint Ounniu-hqi\' Anna font<\'>müvé«znó, a budapesti kóptúr (.A\'iOiiója i«. A kiá\'ilitáwon nemcsak za ai, de baranyai müvóssook is szo-rejioitok, akik "ó.liozták uj alkotása.kat.
A Nagykanizsán mcigrondczett képzóniüvéazot: kiái\'litásnak nemcsak lieiyi-, de országos viszonyiatban is nagy joentöséac van, azért, mert rést ütött azon az olvon és gyakor-ia;on, amely a művészetet kizárólagosan a fóvárosba koncentrálta. Po-gány Ö. Gát)or látoszatása egy uj
Meg-köszönte a tanácsetncifc; a ható-tágo\'.i, a pártok és testületek kiküldöttik l it Htátt
tg, p
dötteinek meleg -szavait. Határozott jgórebet tett, hogy a népi demokrácia szellemében maradéktalanul teljesíti kötecsaégét. A nyugati és a népi dctnűkratikiis államok bírósági szervezeteinek ismertetése után rámutatott azokra az előnyökre, amelyeket a .aikus bíráskodás kiterjesztése jelent. A demokratikus eiem ieíenJéto biztosítja az élettel való kapcsodat állandósulását.
— A demokratikus haladás fele akarom vezetni munkatársaimat, de no:ii a szigorú menov fóniVk, lianem a »]lr!niu8 intor paro8< módszerével — fejezte be beszédet.
FelkiSrtm aton es^Ont, aki Pfliíerdí Lőuurruktár Irodám tél bűrkeb4tom*t éi 1 (Irb pokrAoot elvitt, hogy Mt bt-ltdékuUnul Iiokh vImh, mnrt a» Ilit-tflt limtrtm éi addig tlltow (tljaleotétt R*Jü UlMjt. ErdéM
— Mtgktrttét
ötv. K&rái/ Oyuliué MMké Fiol Ntgyknnlua, Klftlul>utoi SÍ, m. a. !*• koi kéri l»ra«retl«i h«lvon tartóckodó fivérét, Meikó LajMt, ml«lfibb adjon éUtjtlt magiról.
LAKÁSA
rideg é» baráimágíalan, Oa beren-deMéaét mUrgömen be nem mmermi
Kopstein Bútorüzletben
NagyKaaixaa. AOry Endre-ul 4. ax.
av-akorlnt kczilütót joionti, Kzon-tul a vidók müv.\'-HM\'i ívom Kéznek ol-/.i\'irvu a fúvúrwtAI, rliort » íoiniviv-lotiahli i\'m idfkiváióbl) szivkíMnliorok kaiOHÍk fol, liotry 6i-u\'\'ko.j«k ón lilrái-ják aikotusaikat.
Poifúny 0. OálKTr kotnapo!) naay-kaniz-.\'ii tartózkodása bolátliatatiön jL<;ent<\')!\'6a!Ü .esz mflvészoink további minikúsiíi\'mára, mert ri\'unuto-tott, bogv hiolyok azok a művészi tonnix-alók és feladatok, amik a felszatiaduit emiier vilártban az alkotóművészekre várnak, kiáuitással bakerültek az ország művész: forradalmának forgatagába,
Nagvkanizsa művészei ezzol\' a ahonnét frissen, uj. alkotásokra fel-, vértezve uj impressziók és művészi célkitűzéseikéi gazdagodva kerüliielf ki. l)o nemcaak ezért volt rJbyjo-lemtóségü ~-a nagykanizsai kiállítás, hanom azért is, mert az ország müi-•vészviláiga\'fetfigyel majd és számontartja azt a négy művészünket, akiknek alkotása.: az ország eísö gyűjteményében kapnak majd helyet.
A nagykanizsai képzőművészeti és muze«Uís kiáilitásnak nagy sikerét bizonyítja, hogy e^y\' hét alatt kö-zo". 4Ö0O ember tekintette meg és a dolgozók eVrei órákat töltöttek ott o;, gyönyörködve mÜTészöink aiko-tásaiban.
Nagy József, Nagykanizsa város, polgármestere többször is megtekin tette a kiállítást és ugy határozod hogy Pongrái-znó#JarÖ88 Ilonátí Tibolt Jo.intól én fia-osrh Gvuli ké[«t, B. Káldor Rózsátó,\' ped!ff ogv kisebb Hzo!>orakouist viiüároi n vároii képtár n\'-azói-o, Kzzol i» du-kumontAiva, hoity az uj váro«vo!»Bté« alAodü fe.aduiáimk lokiirti képtó-k büAét AjmU
tiumM»mJ%im mUgbiUtX adnak oc-v kűjrtérl mo< tar olkéuittMm. VArAi Janói k-vAVJ cwlkértaiiommnl miulwto a ki-al\'litáat, *cép tcobrai kt)r,t\\l ojry muv káifigurát a Dunántúli SKWftgyAr vásárolt meg. fl
A nasokaniiíai kulturnapok bl-™ gonvaaKÚül szolgáltak annak, hogy a Masrvar polgoaók Pártja pn>-irr«nijtlfioz hivon a kuitura álduaai-San kívánja részesíteni mindazokat b dolgozókat, akik elöl ezt a gvönrö-rüséget a feudális és. kapitalista Magvarország urai hozzáférh teuu" elzárta. •ZALA
n/.aptpmb9r 16
Hol, mennyi nemesített vetőmagot kapnak a gazdá.k
Nemesített Iszl gabmaféleségek szerződéses termelése
A Magyar Dolgozók Pártja első szövetkezeti konferenciáján Uerő elvtárs bejelentette, hogy pártunk az állami gépállomásokat és a szerződéses termelés rendszerét tartja dolgozó parasztságunk felemelkedése legfontosabb [egy- \' vérének. Termelési szerződések kötésével a múltban a nagy birtokosok és a gazdag parasztság jutóit hozzá nemesített vetőmaghoz, kedvezményes áron műtrágyához, egyéb szolgáltatásokhoz és ezáltal a tóbbtennelés, valamint a nemesitől felár révén nagyobb jövedelemhez. A termelési szerződések kötését az 194S—49. gazdasági évben a föld-müvesszövetkezetek végzik. Termelési szerződéseket köthet minden dolgozó földműves, aki saját földjét sajátmaga, illetve családja tagjaival műveli.
A földmüvesszovL-tkezetek nemesitett őszi búzára, rozsra és őszi árpára kötnek termelési szerződést. A szerződés feltételei szerint a leszerződött termelő szokváiiy minősígü gabona becserélése révén ugyanolyan fajú és mennyiségű nemesnett vetőmagot kap. A fizetendő felár búzánál 13 Ft, rozsnál 12 50 Ft, árpánál 14 Kt. A termelő a nemesitett vetőmásrot csávázva, ólomzftrolt zsákokban kapja. A vet maggal egyidőben kap a termeld kat. holdanként 1 q szuperfoszfátot és 1 q pétisót 50, Illetve 80 Ft-os Árban, 1 évi kamatmentes hitelre.
A műtrágyát átvételi elismervény ellenében kapja b ez a termeiéi átadásakor kerül levonásra.
A leszerződött termelő azáltal, hogy az egész termést vetőmagként a föld-mUveWövetkezctbez beadja, mentesül a beszolgáltatás! kötelezettség alól és szokvány mlnősfga gabonában visszakapja a jövő évi vMőmagcseréhez szükséges gabonát, fejaaagját és a természetben fizető arató- és cséplőrészt. Dolgozó parasztságunknak érdeke, hogy termelési szerződést kössön és ezáltal biztosítsa a maga számára a jövő évi jobb és több termelést.
Hagyan kStheté termelési íxerzédés ?
Azok a dolgozó földművesek, akik a jövő évben nemesitett gabonát akarnak termelni, jelentkezzenek a szezödés-kötéssel megbízott földmüvesszövetke-zeteknéi. A jelentkezők a földműves-szövetkezetekkel kötnek szerződést és a szövetkezet gondoskodik a szükséges vetőmag es-mütrágja beszerzéséről. A szerződést kötni kivánó termelő minél elóbb jelentse be igényét a földmitves-*zövetkezetnél, hogy a vetőmag idejében leküi clhető legyen.
Tekintett*?] arra, hogy az egész megye részére mindössze ^U00 q nemesített
la. buta és 860 q la. roza vetőmön áll rendelkezésre, ezért csupán az alábbi földmüvesszövetkezetek lettek kijelölve a nemesített őszi gabonamagvak letér melésére: Keszthely KKJ kh. búza, 100 ka. rozs. Becsehely 150 kh. búza, 80 kh. rozs, Gelse 100 kh. búza, Palin 50 kh. búza, 50 kh. rozs, Kilimán 150 kh. búza, Komárváros 100 kft. búza, Nagykanizsa 100 kh. búza, Nova 50 kh. búza, l\'acsfc 60 kh. búza, 50 kh rozs, Sümeg 30 kh. búza, 40 kh. rósz. Zalalövő 160 kh búza, 90 kh. rozs. Zalaegerszeg 50 ki. búza, 50 kh. rozs, Pakod 100 kh. búza 5* kh. rozs, Zalaszentgrót 250 kh. búza, ZalejBáti 50 kh. búza, 50 kh. rozs, Gó-KánfFlOO kh. búza, 50 kh rozs, Csab-rendek 50 kh. búza, 50 kh. r«zs, Tűrje 100 kh. búza, ICO kh. roz«, Zalabér 50 kh. búza, 50 kh. rozs, Felsőrajk 50 kb. búza, Zalaszentmihály 100 kh. búza, 50 kh. rozs, Orosztony 50 kh búza.
Zala vármegye alispánja által községi jegyzőkhöz, körjegyzőkhöz, járási főjegyzőkhöz, valamint polgármesterekhez kiadott 25.327 1948. sz. körrendeletnek az la. nemesített őszi gabona-vetőmagvakra vonatkozó részét a fenti szellemben kell értelmezni.
Zala»g»r»zegen a GOSZTONY!-»i#-loda Itmét íz utazéközöntég r«nd»lk»-léatre áll, ujonnaivberendezett szabiival
A zalaegerszegi járásbíróság, mint telekkönyvi hatáság.
6131 tk. 1U4S. HZám.
Arveréli hirdetmény-kivonat
.lukul) Vendel vOgroliuJtntónnk Nagy Kcri\'iHi (Ni>«f.nli>) ví-iMTlmJlOJt nzcuvcilft ellen Indított vogi\'<\'lm)t««l ug)Alien n ttdokkitnyvl nató»rtg n végrotitijtáhl árverést líflu Kt. tílk«krtvuteU\'« én Járu lékitl bclinjtása végett n ZaliiPiírwi1-gen lekvó « n zalm\'gorNZogl S-tST, •/„ beléthpn A+l *or 671K. hruz. alatt IiAíí 15. na. i. udvar, S gtizdasául íptlltt a ncs7.el«l baltsipkben ttrfyl megjelölésű Ingatlanból a B. 2. n Nagy Ferenc Gyula fia lévén álló 2 S réazére 1400 Kt. kikiáltási ár mellett.
Az/vrverést 1948. évi szeptember hó 30. napján déli 12 órakor a telekkönyvi hatífcág helyiségében (Várkör-utca 2, JB. ajtó) fogjak megtartani.
Az árverésre kerülő ingatltB a kikiáltási ár felénél alacsonyabb .áron nem s/ható el.
Bánatpénz a kikiáltási ár lO°/o-a, amelyet a magaiabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni.
Zalaegerszeg, 1948. évi június hó 2. napján.
ftedry g k. járásbiróiágl elnök
Hirdetmények
Zala vármegye zalaBzentgrótl járása területén lévő 8S. számú 7«0 kh. apróvadas vadászterület vadászati jogé. nyilvános árverésen kiadásra kerül 194*. évi szeptember .hó 29 én Zalaegerszegen, a m. áll. Erdőigszgatéság hivatalos helyiségében délelőtt 9 óráker (19. szoba) Kikiáltási ár 160 drb nyúl, aaaz 1280 forint. l
További feltételek az üzemi vadászati felügyelőnél tudhatok meg Zalaegerszegen.
Zala vármegye pácul járása területén léTfi 55. számú 6*00 kh. apróvada* vadatzterület vadaizatl Joga nyllvánoi Arveréten kladáira kerül 1848. évi szeptember hó 9*-án Zalaegerszegen a m. áll. Erdfilgazgatóság hivatalos helyiséfébea délelőtt 9 órakor (10. sz. szoba). Kikiáltási ár 120 drb nj-ul, aiai 980 Ft.
Tevábbl leltételek ai üzemi »adást«tt telUgyellotl tudbatók _eg Zalaegerszegen. ______
Zalavármenve zalaegentegl Járása területin lévő SS. számú 1.600 kh területű Bagyvtdai vadászterület nyllváaos árveréMD kiadásra kerül 1948, évi szeptember hó 80-án Zalaegerszegen t m. áll. Erdőlgazgatóság slvatalos helyiségében délelőtt B órakor (10. számú •zob&l Kikiáltást ár 140 drb nyúl, azaz 1120 Ft
További teltételek az üzemi vadászati felügyelőnél tudhatok meg Zalaegerszegé^
Zalaegerszat, 1948. szeptember 10-én
Ptcitll DeztO m. álL L o. erdész, a. t. felügyelő
s-pom
Jó eredmények a MI10RT atlétákat versenyén
Dulgyoval 49 aip-et lutoit 400 oa
Szombaton délután a MAORT atlé-tlknl nzakuKütáiya egyctületl balnokl vurnutijt ri\'Bdvzult, nmulysn a kovst-V.tii rruámttuyt n/.Uluttpk:
1*(rílak vmusyébtis: L00 m 1. Farka* UH, i. Uezerlm 15.00. 80* m 1. Ká-Invlts ::0S, 2. KkmbI 1:17. 10.IWU m 1 Treplán 42 43. 10.106 m gyaloglás 1. Németi) 1 óra 1 10. 400 m-os gátlutás
1. Dulgyoval 58, 2. Dér 66. TAvolugrásban 1. Dilgyoval 581 cm
2. Bezerlts 5B1 cm. Rúdugrásban 1.Farkas S30 sm.
. itiíM m-es íiktutásbsn 1. MAORT CKollmann, Kovács, Kassai, Dulgyovay), 3:55.6 Dulgyoray 49 mp-ct futott. 4x1500 m 1. MAORT (Paput, Kálovits, Szakáts, Dér) 19:30.
NOk versenyében 100 m 1. Bogdán 13.2, 2. Haraaztos 14.8. 200 m 1. Jerausek 30.1. 2. ,SaiTArl 30.1.. 80 m-es gátlutás 1. Kositelnik 14.t, 2. Kőfalvi 16, Magasugrás 1. Pap» 135 cm, 2. Tihanyi 126 cm Távolugrás 1. Jeraugek 451 cm, 2. Bogdán 449 cm. Sulylökésben 1. Kosztelnlk 932 cm, 2. Kontráié 751 cm Diszkoai-vetésben 1 Kontráné 28.30 m. 4x100 m-es futásban 1. MAORT I. (Harasztos, Bogdán, Magyar, Kosztelnik) 56 mp. 3x800 mos likfutásban 1. MAORT (Déri, Jerausek, Sasvári) S:51.
A zalaegerszegi motorkerékpir-\' verseny eredményei
Az Unsepi hét keretében rendezte meg Zalaegerszegen a Szakadság-harcos Szövetség motorversenyét a
. . mlnnpy SMit Vorsenyoredinényok
1. r.lok
Vasutas ipurtlolt\'pfn ¦éiO jelenlétcbon. Voi a küvilkczűk :
ino ers cs kutsgórlában Muteosz Hp. Suclis l«0m falok Spuciál 3.01, 2. Oold Matrosz Bp. DKW fuoaa 3.115, s, MUnsti-r Matvosz B». Cseiel 10«-as 3 2t.
12* cm-es kategória: 1. Gergely Ma teoBZ Bp. DKW 121 8.17.4, 2. Pálok Ma-teosz Bp. Sachs lOt-as 8.10 1. 3. Oold Mateosz Bp. DKW luo-as.
250 ccm-es katfgérla: 1. Mornyák FTC Budapeit KSU 250 2.56J,\'2. Pálok Mateosz Bp Sachs lU0-as 3.01, 3. Szívós FTC Bp. Fuch 250.
350 com-es kategória: 1. Hornyák FTC Bp. NSU 350 2.55.8. 2. Budavári Mateosz Bp. DKW 350 3.08.9, S. Dan-kovics Szabadságharc. Szövetség Zalaegerszeg DKW 350.
500 ccm»8 kategória: 1. Kedei Mateosz Bp. Puch 250 e» 1.06, 2. Spitzer Szabadságharcos Szöv. Győr Velocett 550 es 3 33, 2. Fodor Szabadságharcos Szöv. Zalaegerszeg Harley—Davidson.
Szerdán délután fél 5 órakor a Vasut-pályán a kareskedelmi iskola a gimnázium csapatával mérkőzik.
A kereskedelmi iskola az elmúlt évben az MNDSz által rendezett bajnokságban az ötödik helyei végzett.
A gimnázium csapata ismeretlen, — de a jelekből ítélve Jó együttes, igy jó mérkéiésnsk lehet tanúja a sportkedvelő közönség.
Szilvát 7
sitii főzési célra mlndtn mtnnytségbtn vásérolnapi úron
Dunántúli Ssee&XQyár
Nmgyitamlmma, Smmt>ad*úQ-tér II. Tataion 1-19.
Gázmérőóra
beiktatása előtt győződjan meg, hogy gázuzolgáltatását
tökéletesen > „PINTSCH" rendszerű földgáz nyomásszabályozó biztosítja!
Készíti: CZVETKÓ GYULA
szereli- és lakatosüzeme, Naaykanissa, Ady Endre-ut 4.
Minden szerelést, \'átalakítást vállal, részletre Is!
NÉP-FILMSZÍNHÁZ
Sss)»t. 14-15. Kedd-tiorda.
Két film egy műtérben :
IGAZSÁG BAJNOKAI
(Banditák karmaiban) ét
Vadnyugati csidadokter
Sttn ét Ptn Eléadásak 7 éi t órakor.
Nagykanizsa vires hirdetményei
Közhirré teszem, hogy Nagykanizsa m. város kimutatása a földbirtokrendezés sorá» megváltott földekből és a vagyoaváltsaglöldekböl föjdbözjuttatot-takat terseló megváltási árának a T.19U U48. M. E. számú rendelet alapján búzában kiszámításáról, hivatalom közigazgatási ügyosztályán 1948 szeptember 6-tól szeptember 20-ig közszemlére ki van téve. Az erre vonatkozó észrevételek szóban vagy irásbsn előad haték. ___________
Felhívom a \'város lakosságát, hogy akinek tudomása van arról, hogy Nagykanizsa m. város területén bármir.emü jugoszláv eredetű könyvtári könyv, kézirat, gyűjtemény volna, ezen körülmény: iegketóbb !. hé 18-án déli 12 óráig jelentse be hivatalom közigazgatási (Fő-ut 8., II. lépcsífeljáró 1. emelet 7. ajtó) ügyosztályán.
Szeptember hAra kiadott általános közellátási jegy SS), 7«, Ul és 02 számú nyomtatvány 8, 9. 10. 11, 12, 13. 15, 16. Hzímu kenyér; illetve kukorlsaszelvé-nyoi szelvényeiklnt M) dkg kenyérre, vagy 34 dktf kenyérllrztro, tt nehéí-textl munkáink rétzért- kiadott, továbbá terhén éa nzoptutóK anyák és rendőr\' pót|ei{ysk m-lö, 17 -1H, 111-20, 21-22, ta-\'A 2Ő 21, Ü7—ül, 2«—30 kíillucésü szelvényei >zrlvotiyi<iikliit -II dkg k«-nyérre vnny 21 dkg ktinyérlluztrr, I testi munkdook ré«üéro klndott krayér-pétjoity jíl—10. 17 —1K. 111 -2U, 21—82. í» S-l, »ö-!M, Í7-2H, 8B-3Ü keltezésű ¦zel\'dnysl n/clvítnyfnklDt 2d rtkg kenyérre vngy la dkg h»nyérll>>ztrt\' válthatók be. Ptlfármtttar
Nyaralök lalllkotöhdye Bilnonlnny-v*sen Tóth-fél* balatonvenyvatl Vlfadó-•«n. Hideg-meleg ételek. MQsltft Italok
HIRDETMÉNY
Értesítem a t. fuvaroztató közönséget, hogy a 9210 1848. sz. Kerm. rendelet folotdja a VBSárnapl sztlietclésre voiatkozó tilalmat a vasúti kocsin kies berakására éa sz ezzel összefüggu egyéb munkákra. Tékát a feladó és ax átvevő köteles az árut vasár és ünnepnapokon, valamint az éjjeli órákba* is be és kirakni. Ennek alapján a \\ L bZ. 72. §. 7. és a S8. §. 7. bekezdésében foglaltak szerint a rakodási határidőt az eddigi ( nappali óra helyett 6 órában állapítjuk meg. E rendelkezés azonnal érvénybe lép. Ezzel kapesolatban kérem a t. furaroztaté közönséget, bogy a 4 12 napos kocsiforduló elérésének érdekében az állandó éjjeli és nappali gyors rakodásokkal járuljon hozzá.
Allomásfinök.
A gyors- és gíplrólskoltJ tanitás megkezdődik. Erí\'ek.ódni a btiratéslg Tán-cosiknál lehet a zenelsko ában. BelratíJ jitptember li-án déltlőtt »—U-lg, délutís J-7-ig, Nagykaniwa Árpád utca 44. nsm .i.t. le/7
alatt.
LCcsös levaskocsl, jó tllapotbsn eladó Érdeklődni Rltscher Mítyámál, 5se-Hdtágtér 16. r
Batorosott s»«ba sgy «"\' kiadó.
1881 reiiére
1582
TIis
Husyidl-u. SS,_____________15y
"IgTÜoiái siukoBlortoi laktMinatai-OMrélléM ketucMirs. Clm MOSZK-
kirendeltségnél. Fó.ut 7. 188
uál
InstruáJást váUaiok.
ktnliul kludnbin,
Clm
1686
n»gy-
d
ZALA politikai napilap.
Felelőt aierkeailA éa feíalót kiadó :
B«noi« Jenő
_rkaut6t«g D.á« Faranc-tér ia T<Kf«a: Kl«<Jóhlv»t«l: r6-ul 5. Tilllan : II. ,
ItromaMt • Migudtagl IL-T. n,vumam
nyomáaliban, rUtyUillBin. Hyomdáért felel: Siendrol CMxa-J$3. évfolyam 213. szám.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 16. csütörtök
Ars 60 fillér
ZALA
I)r. Herjavecz Sánier Baross-Ügyész Ugye 20-án kerül a pécsi népblrtsag elé
Válasz a Mária-napon elhangzott valótlan állításra
Szabadítsák fel a falura helyezett pedagógusok lakásait
A Szakszervezeti Tanács
A paraszti kérdések megoldásában
a szocializmus felé kell haladni
— mondotta Erdei Ferbnc a Ncnzeti Paraszt Párt országos értekezletén
A Szaks/orvozeti Tanács októlior j7L1.ro .cmálisWuiak 50. évfordulóján hívta össze juiu.áris kongresszust. »:iio.vnj a • maíryar szervezett <!o _\':.T>.;.."de nyugodtan monilhatjiik a \\iúi_\' mindon do.;?wója különös 1 Vve.om.mo. tokint. XV11. konirrosz-s.unU tartja októliorl)en & Matryar Szaittd Szakszervezetek Országos Szövetsége. Kzon a kon<rresszuson jé-zi v.-sz a Szakszervezeti Vi.ágszö-r-.-!sé<; fótltkár.ival az élőn csesz for iü.íö.di ál:a.rn tekintélyes szakszor-vzeti v.\'zotójo, mintoirv bizonyi-tá.-akép|©n annak, ho&v\' a magyar s>aksze.rvezetok XVII. ,konic«>8zu-f.iióí iwviuoí«.k maur>arorszáiri, de a mm/etközi niunkásmozs&iom fejlnV <ié-<< R/x>n\\})oiitjáÍK>. is fontos liauiro-zauihat várnak. (Hr->H osztondcnial t-zoU")tt üi\'t üsszo olúszíír Maí>aior-szá\'^on a szakszervezeti, konjriesszas \' óv az az ötven osztondó, moly azóta eilo.t, .1»í!o \\o\'t uu\'>an liotUuloziisok-ka:, *te ¦niúirl-\' oiryik h">»i kornzaka \\ot a niaiiyar niunkúsitiozini\'Oiiinak. lla nui anii>v<\'t("ion moiíviiitozott kö-j.iLniényok között ípitjük is a tua-i;"iiuk syat»ad, nzot\'iu,izmus fc.ó hala ló orsziUrút, iK\'m (iiKizunk, hu a/t niomljuk, íhw.v ohliori a fojiikléslon hatiuiuuM szerop\' van a sznks/orvi*-am\'. nin/.ua\'.oninak: a/. «mztniÍA Imri\'liiui n:•¦•_\' ¦ i/-\'it s/orvO\'Olt inunkásokiwk.
ötvan aaitandóval
ozoiőtt a szakszervezetek feladata yo.t i!s t\'jryieii töiVaie.mi hivat is;i is, lipfT.v az öntudat.an. szorvczotJon é- a kaj>itu.izmus einyoiuú-sa alatt h/om«il<i proeliir.Vitust fo vil;iírosit»a 0.ziá.lv a sz<\'r\\t?zzo. i\'.z óv:aai nohéz-y.vk.\'ü.döztot<<s dat-iird. siikorü.t is, a:ii:-t liizonyit, ho?y a század o.só év-r! Mk\'ii>en \' lezajlott liórhareok, a munkafaitétoick nioarjaviiuisá<:rt foly-taiott sztrájkok és t<>megi!ioz(;aaiia.k Inoiiett, a szervezett munkásság meg indítja a j»litikai harcot a társadalmi rend niogváltoztatrásáért, a do.^ozó nép felszabaditásáért.
fc falfelé Iveié
szakszervezeti mozgalmat az o\'.ső TÍiágháboru kitörésévéi a második Internacionü\'.éhoz tartozó szociáűde-mokraták majdnem derSkba torték. Knnck eJJenére a magvar szakszervezeti mozgalmat sem. Doverek, sem Horthy, majd Szalasí priíjókei megtörni nem tudták. Hiába áiiitottak iíitófitliat, hiúl» randeztok be az üzomokucn fogdákat és börtönözték ia a magyar szervezett munkúsok t-zreit. A szakszervezeti mozgaiom mim szűnt meg. Minél suívosabb ;:/gprói>á.tatiisoKon keViett keresztül nionnie, annál inkább nőttek ki azok a káde.rek, akik következetes marxista-lenini politikát folytatva harcoltak az elnyomó fasiszta rendszer oíten.
Huszonötosztendős szenvedés utón a dirsóséfjes Vörös Hadsereg hozta ei sziununkra a felszabadulást, a moiy aapjában változtatta meg Ma-K"a.rorszag és a sifAkszervezetBÍk lieíyzetét. A felszabadulás után a szervezett munkások tömegeitől fet-tok népesek az üaemok és emberfeletti áldozatok vállalásával indították meg a termelést, az ország vérkeringését. A dolgozok nagy töme-s\'&kben lépnek be a szakszervezetekbe. He ivet kapnak a szakszervezetek a Függetlenségi Frontban é« az első ideiglenes nemzetgyűlésben.
A Ncmzcli Paraszlpárt keciden dólulán Lartotla szfplfralwri országos értekezletét.
Veres Péter megnyíló lueszedében a honvi\'tlolmi nüniszlcri tisztéről történi lemondásával kapcsold! an rámuUilolt, hofjj- neki és a [Jiírinak réyi kívánsága volt, hojn,- lérjen
vissza a párt szolgálatába, mert csak igy láthatja cl a\', uj Nemzeti Függetlenségi Fronl mcüszt\'rvcaébé-vel kapcsolatos munkál
Az elnöki megnyíló lUán Krdei Ferenc áilamminiszler, a párl főtitkára tarlolUi iite^ beszámolóját. Kijt\'k\'iiio.;*.1. !".o;v az :il:ipvi\'lo pa-
Molotov tegnap tizedszer fogadta a nyugati hatalmak képviselőit
Molotov HioTjft kUlttjralalizter kedden halyi id* szerlat IS órakor tocsdix u hároa o.vugatl nttgykatailom kéinlseléU. A három nyugati meg blzutt Bedell Smiih umorlkal auiyhövet, Robortven tngol és Cnatlgaaux lruacla nagykavet en Moletuv küligTinlnisztJr a Kraalbun legaap delniá* agy ét léi órai ker«fztll t*nati>kaztak .Nemetország ttgyebaa.
A jullui í-én megkezdett tmnicskezások loribtn et volt már a tizedik megbeizéléi.
A Wufóhh tör\'tS»t megbvszuléa aufaiztui 30-án volt. A lyugatl ba\'alaak képvtiolOl u kein rali ta»ác«koiá» be(«|«<«ae után » brit aaty-köTeWéíre nroiik, hagy alkülüjék joleataaelket a Krea!b«D lololyt t*nác»-ko.-aB«krél. A Jelentéi Ha kurtt h(]n»lbaa érkaiett aeg ráaló Uljáii a ¦yugail »J>t»lM»k ktlIUgymlolaitérluaialBa.
A Krealb»D Uloht aegkeRzéleHek után Bedell SmIIb ftmerlkal nagy-kavfit ujitslré^nak annyit mondott, hogy a Malotavval lertént aiegbat/e-léien S/.mlrDjv, a nemet ügyek vzakénA]a li ]*l*a vált Arra a kardéira, hogy leuaek-e ujabb tárgyalások, nem Talmiéit.
raszti kérdések megoldásában anéf pi demokrácia utján a szocializmus felé kell haladni. Méltalla a párt eddigi küzdelmének eredményét, a dolgozó jjaraszlság ieljcs felszabadulását.
A jövő feladatairól szólva rámu-tatolt, hogy a dolgozó parasztságnak nem t* nagj-gazda u barátja, hanem a munkás, aki a bányákban és mühelycklxin dolgozik. A paraszt sig célkilüzéseilK\'n csak a munkásosztállyal haladva érhet el eredményekéi a párl politikai előhal,adásá-nak utján. , v
Krdei Ferenc beszéde után Ná-nássy László ismcrtelle u pírt országos vezelőségének halározali ju-vaslatál, amt\'ly mt\'gál.lapilja a párt |X)lilikal l\'eladalail, szabályozza a taglflviií\'ll é.s megakadályozza,h<)(fy olyan egyének kerüljenek Ix.1 a párt tagjai közé, akiknek a dolgozó parasztsághoz semmi közük. A halá-rozati javaslat részletesen foglalkü-zotl a tervgazdálkodással és a szö-velkezeli mozgalommal, feladatának tűzte ki ennek fejlesztéséi ésanugy-gazdák visszaszorít ásút.
MDP városi képviselői értekezlet
A Magyar Dolgozók Pártjának városi képviselői csoportja holnap, csütörtökön, e hó 16-án, a párt központi székházában, potilosau háromnegyed ü órai kezdetiéi ülést tart
A párt vezetősége felhívja a csoport minden egyes tagját, hogy a megbeszélésen, ahol fontos kérdések letárgyal ásáról, lesz szó, okvetlen jelenjenek meg.
Tersánszky Józsi Jenő, a kiváló magyar író tegnap ünnepelte l>& születésnapját. A Magyar írók Szövetsége szombaton este bensőséges ünnepség kereteién köszöntötte a jubiláló irót.
Eredménytelenül ért véget a párisi gyarmati konferencia
A párisi négyhalalmi érlelw.let kedd esti ulolsó ülése 21 óra 10 perckor ért véget. Az ülés során Vi-sinszky külügyminiszterhclyeltes uj javaslatot tett, amelyben indítványozta, hogy az olasz gyarmatokat helyezzék nemzetközi gyámsái: alá és nevezzenek ki egy hét tagból álló bizottságot, amely a gyarmatok ügyeit intézi. A javaslatot az értekezlet a benyújtást követő vila során elveiette. Szünet után az értekezlet tagjai 23.30 órakor ujabb gyűlésre ültek össze, amely hajnali három órakor ért véget, anélkül, hogy az olasz gyarmatok ügyében megegyeztek volna. A külügyminisz-
terek szakértői ma délelőtt 10 órakor ismét összeüllek, hogy megkíséreljék az L\'NO-hoz küldendő levél megszövegezését.
Balogh páter
nem „páter" többé
Balogh István országgyűlési képviselőt, mint azt a Magyar Kurir jelentette, a csanádi püspök visszahívta a politikai pályáról. Balogh István a visszahívásnak nem tett eleget, ezért a papi funkciók végzésétől felmentették. •
Ettől "kezdvo marráltozott a szakszervezetek fe:a/lata óo eftbói kűvot-kezik az, hogy a szervoaett dolgozok hatalmas "részt vállaltak az ország újjáépítésében.
Az év tavaszán a Magyar Dolgozok Pártjának megalakulása ujabb jelentőé fordulatot hozott * ezakr szervezeti mozgalom történetében. A népi demokráciában a hatalom a dolgozóké. t
A Makasarvasatak
minden erejűkkel a termelés ¦fokozása feúé fordultak és ma mar komoly eredményeket künyveüaetünkel.
Ipari termelésünk elérte, sót egyes iparágakban Uiiha.adta a békebeli termeiést. Egymás "után nónek ki a munka hóaai, az Éimunkáeok és ebben a tekintBtben Zala megye sem. marad le az ország más megyéitől. 24 *hnivnkü« ée r kiváló munkáért jelvénnyel kitüntetett dolgozó
van vármegyénkben. De ezek melfett ott vannak óiüzemeink: A íenti fü-lészüzem, a nyirádi bauxitlMínya, a MAOKT pusztaszantlászliói telepe. Különösen jeíentóe az, hogy a MA-ORT-náJ, amely hosszú időn keresztül a jobboldali szociáldemokraták feüegváxa \'volt, ólüzoniról beszélhetünk és arról tárgyainak a politikai torzsalkodások helyett, hogyan lőhet többet, jobbat, olcsóbban tertneJmi. Ha azt nézzük, hogy üzemeink dol-tozoi egymás utóit jelentik te a Szakszervezeti Tanácsnak, hogy neszt kérnek maguknak a kongreez-sztisi murikaversenyből, akkoriamét azt tajpsztalhatj.uk, hogy Zaia megye nem marad le az ország többi megyéától, mert hiszen a jsnti fü-iiészúzem és a MAOBT-üzemek szintén részt kémek a kangreBSzias meg-ünnep.éeérB indított munkaverseny-ben.
A kongresszuson
S80 választott • küldött és 70 tanácskozási joggal felruházott küí-dött fogja meghatározni azokat az uj feladatokat, amelyeket a magyar szakszervezeti mozgalomnak vi^re ketl hajtania. E kongresszuson ujabb 2600 é.munkáe és kiváló munkáért jelvény kerül kiosztásra a munka-verseny hon és a termeiée javításában kHüntdoigozók között. "
Milyen máéként készülünk erre a kongresszusra, mint készültünk az ezt megelőző . kongresazusokra. Ui hazát, uj országot épít a magyar dougozo nép és ennek az éjntésnak uk fa-itos uiilomáea lesz a Maeyac "TI. kan-
Szabad Szakszervezetek XVII gresezuaa. Bizaiooimaí és vúrako-záBaal fordulunk a kongresszus felé és meg vagyunk győződve arról, hogy ez a kongresszus jól, helyes irányba fogja vezetni a magyar
t m lráÁtZALA
194S.
A PÉCSI NÉPÚGYÉSZSÉG FIGYELMÉBE:
Dr. VIT FERENC,
aki rendőrt felügyelet alatt van, a Balatonon üdüit
Dr. Herjavecz Sándor5 Barns ügyész iiive 20-án kerül a pécsi néphiróság elé
A Za\'a éiiosülése szorinl nzepto:n-. ber \'20-áu tárgya ju a pécsi nép!>iió-sáí dr. llorjavvrz Sándor najv kutii-z:-a: ügyvéd fe.leblwzési ügyét\'. Mijil ismeix>U(s. <lr. H^rjincaoí" a n»g\\-kamz:-ai igazoó bízottal,\' su.yos lii-zon\\ itókok a apján eltiltotta az ügy-vé l!-.\'\'Lr.<í\\akof.ásiVió. s miután ni\'p-Diicijos i>ünÜL\\ol is liitofpt fonnforog-ni, ügyét úttjfttj a péesi nOpüívósÍ!-séghoz.
Jtt Nagykanizsán a fasizmus s> ellem: \\ozetői a:\'.ok az e:ni)OTok vn.tak, ak;k o.sküt tc\'.tck az cmiiori jojók nK\'srvó\'.lósi\'io, az igazsúg kereséséit), a DCcfiüel niűgo.talniazására, tehát ügyvédek, akiknek ópjxmt. iotett es-küjüknó. foiíva minden eszközzel fel ke leli volna iépiv a jouialansáirolvait, a li\'.\'cstiooiiSL\'no^iot, rabi isokat és a
f\'yilkoasiisdkai riikövetőkkci szembon. )r. licrjavc^-z Sándor, dr. Vit Ferenc, dr. Hcitulw\'m límii és dr. Doniján 0; u á nemcsak megszegtek esküjüket, l-anem sz© iomilo.\' és err-k<"iícsiio_f fedezték az irnrédista, és nyilas rablógyilkosok tetteit.
Visc.kedésükke. felIjiitorítoüták a Fidereiiot, SzoiOfzokot, Leng\\oloket, Bárányokat, ezeJict az omiierfarkaso-kat a íoííaijasabl) büncK.-bkmémok elki\'netéscr,!, az üldözöttek, a védtelenek, a megaiúzottak ki fosztásáj-a és megö oléséra. Kzelomük olt voit az internáiótátxjr kinzókamr.\'ij.ál>an, de ott volt az auschwitzi kremató-nuniliaii is. A Iá, levezetett és
potl löniegot e.iziiö/.ü. lia<znúiták fel, hotry )>iszkos üzicteik hasznát zsohro áák
Dr. Vit Paranc
egyetlen esztendő alatt több mint 8U0.UO0 jjengot, a mai értők ro átszámítva egymillió forintot vágott z**bre egyik ügyfolétö., a liánk-ejj,\\osüietlo., ahol ügyészként működött. Kzt a ropiiant összeget az üld/lzött és deportált ocniiorok olár-voiczeti vagvo:ia:l>ó; koiosto. Efolxu vú«iro.ta iiautoiu villáját, aiiol gond-1a an nyara Visúl töltötte, dacára annak, hogy rnóií ma ia rendőri fol-üir\\e\'ot alatt áll.
l)r.-VJ( Kcreiic azonban fütyül a rondóri fo, üií.ve ötre, fütyül a dorno-ikrái\'iára, foija<lja volt ügyfeleit, akiknek va^ászinüioj j;\'i pénzért üxy-védi tanácsokat ad. Itt jár közut-tüivk, szivarcsut(í.ávL; a szájaezösíie-tóiion, hot{,-kéii ős poekeáen, mintha Bénim: sem történt voina vo.e, mintha a népbirósái; nem itóltfe volna két <Vvi börtönre, amit a NOT ug\\-an es;v és fóieszteralöre szá.\'litott" le, de az a NOT, ahol a fasiszta befolyás annak idején nagy mórtőkban érvén.yesü\'t.
Ez a Vit Ferfenc, aki a felakasztott Imródynek fólmogye vezetője volt, oly csekély büntetéssel úszta meg sötét bűneit, hogy ez méltán ke:tefrt fe/háliorodást a\'város dolpo-zóinak körében. Felhívjuk a pécsi népügyószség íijj-eimút dr. Vit Fe-rencre, mert Nagykanizsa dolgozó népe szeretné tudni, hosry honnan származik az a nagy vagvon, amiből ez a/ ember akkor is duskál-kodva ó.t, -imikor mások a fegna-g>obb,\'1íé:küiözié)33íLet 9zonvedtök. Bizonyosak vagyunk afeíói, hogy a pécsi népü^yészaóg felülvizseálja a nagykanizsai népb Íróság éé a NOT ítéleteit és uj tárgvaüs elrendelésé-völ, uj bizonyitékak folsorakoztatóea-val helyre hozaa azokat a niulasz-táaokat, amit "* jiagj-kanizsai nép-hirósás és a NOT ebben az üsrvbon Ckö tk
Z*lt*g»rn*gan • QOSZTONYI-ttíl-ledi limé* tz uUzókSzttntég r»mí»m»-z*sér« éU, újonnan b*r*ndm*tt izobtlval
Herjavecz Sándor dr.
üg\\o 20-án korüi a pé<"si nóphirótaí? oé. Nem kétsíVjCB. hoiy a fölsorakoztatott h:zonyitóki;k alapján a nó|)i>irósáír holylon hagyja az igazoló bizottság\' határozatát, ambiy ozt a fasiszta ügyvédet véglegOMOn inoglosztja uttó. a\'jog.ítii., íiogy >•»-laha :s úgyródkónt működhessen a magyar dea\'.okráclálian.
Kz az ügyvéd már lOÖG-\'oan, üiry-védi vizsg-.íja lotétoio után, Ijelrp-\'ítt a MÜNí!-l>c és ügyészo lőtt a nagykanizsai líaix>ss Szövetségnek, ahol. mint azt eskü a att tott taj\\>na.lo-nii\'isak iu\'azOiják, előadásokat is tartott. Ugyancsak tanúvallomások igazolják, ho^y állandóan V jelvényt viso.t és kitartássá\', köszönt.
Száasniak ez a hire szintín nagy összegoket keresett a iwlitikai és vallásuk állal üldözötui vagyonai-nak olárveipzésébó.. In. Vi\'tn.H-a! együtt llorj&veez is uiegjolont az áélü, tenruészeíoscn azokon,
airolyokot ük hidrtottak j^s fiiléro-którt vagyqnokat óró tárgyakat vá-hí\'uo.tak össze.
A Jiagykaniz.sai igazoló bizotts-ig liolyosen ititta niog, hoiry dr. llerjo-voi\'z nom. a.kahiias arra. liogy a demokráciái an ügyvéd loliesscn. Kzt itéütio,\' ki is íaoüdla. Nom liasz-jiá\'t az som, lio.gy lloijav.vz fol-
\\ronu"itatta sluanitalts, akik menteni akarták és akik azt akarták bizonvi-tani, hogy Hoa-javocz milyen jó do-mokrafci volt. l
Bi-tasü esünk szoi-int a pécsi nép-biróság e.<>tt .ofolytatandó tárgyalá-ton uj.rU jcontkoznok majd ózok a tanuk, ícivonuinak, hogy mentsék fasiszta cszjnetármikat. A ivaikfió mári> a/t a hirt tn-rjoszti Nagyka-uizsán, lio.gy u |>6.\'Si népügyuszttég nváris arra az á.«i»i)Ontra in\'lyok ilott, ho.gy vl.ssza.adi dr. Ilerjávo.-znt\'k. nuM-jüik már o/.oknok a fasiszta körök nok hiiaii\\agíit, épien czt\'rt hívjuk fel á fúfyo.!iiiLl a pécsi ni\'j>-ügyfjszségiiol; an-a, liogy itt Nagy-kíiii;z«ún f:isiíKtu köniklion orijs szorvezkedts íoyik llorjavcvz mog-ir.c ité-40 órdv>k,\';í.on.
yozko-
y
dia a diplomáját Mi azonítan is-
THoKsatos Oolítesí Hévi^türdön
Feiakaszioiía maié! egy \'mm év Mii férfi
Az elmúlt na[>okban .Mátraházi Tivadar hévízi j>ort;is l\'ek\'ségi\'1-\\vl a IU\'vízfürdői a KtTléAzv\'lU\'l ö-sszvkölö ul mfilclti fás ri\'szlicii oszlásnak induló férfi hoitleslrc bukkant.
A kiszállott rendőri nyoMiuzókinojjállapiloltíik, hogy az isim-rctten GO év körüli hulla minU\'iv (50 napja IVkszik az erdőben! A holllest r.yakán elporladt zsineg arra mutal, liogy öngyilkosság lörtónt, annál is inkább, mert egyűb külsérelmi nyoitnokai n-.\'in ialáll rajta a riudö.-\' o^-os.
Krclycs nyomozás indult a hulla szcniclyazo.iosjágúnak mogulja-
Szabadítsák fei a falura helyezett pedagógusok lakásait
A lakáskérdés megoldása sokáig nyílt probléma U\'sz még. Az épü-ki\'zó.sck bármilyen gyorsan is folynak, méj{ miiuu.4 lu\'in tudják pótolni Xíl a rengeteg lakást, amelyek a húboru során elpusztullak. i> uz érdekellek is, akik megfelelő lakus híján vamuik, igyekeznek megragadni minden k\'lielőségel, amivel ugy gondolják si-gUlicliivk helyzetükön.
li/J, bizonyitj* az alábbi levél, is: > MoiI, amikor a miyu áHirlíjvzi-sek uo\'tak a peúwjugusok kóré-ben, amikor több tanár és Utnitú kerüli cl városunkból " jaloukbu, tHnil felvetődik a nvliéz lakús-kcnlü.
A nép nevelőinek a ¦ nép között van ti helye. l)e ezek " pciluyó-gusok — tisztelet a kivételnek — uyy lá!szik, nem teszik magukévá ezt az (¦/(«/. Leyiöbbjúk ugyan\'s yya oj, ixiyy kerékpáron nn-yy ki \' falura növendékcilxez is ugyanígy jön onfian vissza. Ottlartózkodá-suk tehát csak néhány árára szorítkozik és azon lul megszűnik minden kapcsoatuk növendékeikkel.
Ezek a tanárok és tanítók továbbra is fenntartják lakásaikat a vá-roSban. Ezzel megnehezítik idc-lyezett IcartárSaik helyzetét, s " lakáskérdés megoldását sem segítik elő. Uj állomáshelyükön pe-
Magyar Magánalkalmazottak Szakad Szakszervezetének közleménye
A té.i tüzolíjanyagorl itassál \'kapcsoltban közöljük az alábbiakat. A Gf&zdasági Főtanács július 29-én tartott ülésén hozzájárult ahhoz, liogy a vállatok forgótőkéjükből az alkalmazottak tüzelóanya<joliúta-sét rendezhessék. Az alkalmazottak a tűzifát 1949 március 81-ig egyenlő havi ré3z1etokhon tartoznak visszafizetni. A kórelaidkBt a Hitelvóle-ményezó Tanács elé terjesztés cóü-(jiboi a Magyar Nemzeti Bank Hiteiügyi Osztályánál tel benyújtani. (602/1948. G. F.)
diy bizonyára nw.iyo\'tb kvnyclrm-mel rendezkedlteinének be * főként jobban hozzánőnénrk u nép gyermekeihez.
Kérjük Szerkesztő \' Urat, hasson od<i, hor/y ezek a lefoglalt lakú-soT\\ mielőbb megürül jenek, és "zo-k<il olyanok kupják meg, akik itt (Io\'jjoznak. kláirás.i
Ezt a levelet az illetékesek figyelmein- ajánljuk s rvmOljíik. megtalálják n módját annak, h<>gy ezeket a lakásokat felszabadítsak azok részére, akikéi .Nagykanizsához köi a nninkahelvük.
Trakiorekék hitelbe
A MOSzü. a !oldmü.vtv,zövi\'lkc-zeli\'k részéiv traUlor-ekét szállít a nagy gcphilelakrió során. A vélelár 2") százaléka szálliláskor kés/.ix\'nz-Ixmi fizetendő, a lennmarniló ösz-szegröl \'.i hónajKjs lejáratii, szabály-szerüeu l\'elbélyegz.\'tl váltót kell be-nyujlani. Az igénylésekéi azonnal küldjék Ik- a lóldmiivesszöwlkeze-U\'k u MOS/.K mezügazdusági gép-szolgálalához vBuda|>est, V., Alkut\' mánv-ii. 2\'.).
Nytralók tolilkozöhely* Bilttontsny-v«»»n Tóth-fil* btl«tonv«nyv»tl Vljldó-btn. Hld»a mel»9 oulok. HOlltö lUlok Zan*.
Olcsóbbak lesznek Kanizsán a cukrászsüteménvek
A cukorárak csökkentésével egyidejűleg eltörölje a Gazdasági Főtanács az úgynevezett cukoradét is, ami oildig nagy inértcklx\'n megdrágította lobiak köbölt a cukrászsüteményeket is. A GF intézkedésének a fővárosban már meg is van az első eredménye: a cukrászsüteményeklt-nyegesen olcsóbbak lettek.
De mi a helyzet Nagykanizsán?
Városunkban eddig még senki sem tapasztalhatta, hogy az olcsó cukor meghozta volna az olcsó cukrászsüteményt is.
— Mikor szállítják l/e Nagykanizsán is a cukrászsütemények árát? — kérdeztük meg Makoviczky Gyulát, a legrégibb kanizsai cukrászt
— Azon nyomban, amint mi is megkapjuk az olcsó cukor kiutalását — kaptuk a felvilágosítást. Persze nem érdemes túlzott reményeket táplálni, mert ez az árleszállítás csak filléreket jelent. De az is lehetséges, hogy nem is csökkentjük árainkat, viszont
nagyobb \'süteményt adunk.
Megtudtuk, hogy & kanizsai cukrászok eddig
még nem kaptak az olc*6 cukorból.
—A cukor árának alakulása végeredményben csak egyik tényezője a mi árainknak — jegyezte meg
Makoviczky Gyula. ¦- Sok függ a liszttől is. Eddig nem kaptunk lisztet sem. Csak a közclmulllKin sikerült a kanizsai Iparlcstület utján • ÍOO-IOO kg. liszthez jutnunk.
— És itt van a tojás is, ami nélkül elképzelhetetlenek a sütemények. Jelenlegi árainkat még a" 23 filléres tojáshoz számítottuk, a tojás azóta emelkedett, de a mi ké1 szitményeink mégsem drágultak.
— Persze Budapesten könnyebb. Ott megvan a cukrászoknak a beszerző csoportjuk és igy minden szükséges nyersanyagot olcsón beszerezhetnek. De nekünk nincs be-sacrző csoportunk. Igaz, nem is lenne érdemes alakítani, hiszen olyan kevesen vagyunk. így az/án még
a szállítási költséget
is kell fizetnünk.
— De még igy is olcsóbbak voltunk, mint a pestiek. A prémes és a mi;;r.on most is egy forint, »" torta pedig 1.50. Pedig nem dolgozunk műanyaggal, mert a lianií zsai közönség nem is venné meg. Pesten pedig egy-két kivételtől rf*-kintve, csaknem mindenütt hasinál" nak pl, margarint.
— De ha megkapjuk az olcsó cuk« rot, feltétlenül leszállítják lírainkat — nyugtatott meg végül bennünket Makoviczky Gyula. 16
ZALA
Valótlan, hegy az illám fosztott meg attól, hogy tanithassmk
, — mondj* „Klára nővér" — aki miután kilépett a szerzetesrendből, ma boldogan tanít tovább a zalacsinyi állami általános iskolában
Válasz a Mária-nc pon elhangzott valótlan állításra
• P. Borbély Islvin ]ez»ult« íir;crnánytínők i «zept»mb»r 8-in Zll«og»riz«g»n
megrondaiait „Mirla-ntpok" egyik ollsnforradilml hangot magOtfi „lalklpiaztora* ¦tznl a tőiét prop»q«ndávil probilta mjggySinl a zalai falvakból lalkOk épületért, tl ige m«ghalljMaaara •gyb»i»r«gl»ti agyaztrü •mb*r«k«t, hoqy Iskoláink éllamotl-tiiiv I m \'Ham ttarzttca tanarolnkat magloaztotta élathlvttátuklól, mm taníthatnak. Ml azonnal megragadjuk az alkalmit éa mindazok raazéra, akU •»»li»g m»g-l«l*iá táiékozotlaággil nam bírnak abntn a kérdésben, vigy azéndékoaan Ulr» vannik víiatva, ai alábbiakban Paruiloh Klára Veronika na^ykapornakl „Isteni M"i<í\' ö Liányal Rend\' volt azerzetesnóvérnek lapunk munkattraa él többek •lúit a mai nap folyamán t zalaoaányl áltilánoa lakola iga. gátijának lakásán történt ét kttöllűk
-- Mj a vólom/nvo azokról b, volt szerzetes tanerőkről, akik hasonló sorsra jutottak, mint On, do niég nem...
l!o som fejozlicttont a mondatot, máris közlitvág:
— Minden egyiknek moirvan a maua józan eszo és gondolkozzon,
latson vllégvsan,
ismerje fel a dolgok való helyzetűt. Minden szerzetes tanerő megkapta az á. iamt.il az átvételét. Az onvi-m^t uua^am j*zemóiye!S>ji t\'ittam. Valótlan liazu<rság, hogy az á»lam fosztott nleg ionnünket attól, hogy ta-jiithassunk. Az. én esetem erre élő pó\'da — jelenti ki iiatározottam.
— Mint világi tanítónő, hogy érzi makrát?
Nt\'.\'nu nappal ezelőtt t:idamá-muil-ra jutott, lioiry a vú cmosíyoi
larifc ú.i.^í\'wüJ » zalamiliyi úMalá-no- «ni>.ii\'O/ ílj lanor.\'it wAíAI I)O.
rCevai t>eru*ieh KI*-a.
Naj\\ka|<arn:ikról imnoms volt. Ott taiiiiut\'t mé.: az elimiit eszteMulölion. Nrnv:idé!»oi szeretette, v>;tt.!k körűi\' a nc|ifzcrü tanitónónit: »Klára nővért-. !
Aiisr fi\'ióru leforirása alatt\'muris Za a¦.•wiiiyba értünk.
lltfvszi-rü ütözetü. szerény és ked-vo> mo.loru tanítónő ixanitsánTOan, kissé inejr.epMvi.> fq^ad bennünket.
liövfd hosz.\'-lsrctó.s utárf fo.nuorül a kérdós: Hoívan került Za^i-csinyba ? ^ .
— l^en egyszerű módon — hansr- | zik a vá aszl\' Jejentkoztoai íf/yiddel -ezo.ött a vármearyei tanfe.ÜEryelösó-gen, liojry ni.nt szerze;es tanoió, aki é.ctli;vatasoiiinak tekintő.n a <rvor-me\'.it-k i!i>\\ioés.\'\'t, ;i Mindszenti l:or-ce^priniáü áta. kibocsájtott és lien-iHinket suiyosaii aC;rtó kür.ovcl ul\'.o-tum\\\' > ai últaiiuisitűtt iskolákban alv^rok tanitani.
N\'Kíipe.-c az israzsásnak, hofry ezo.úli Naiiykajioa-iiakon az »Istem Miirvú.tó iJeán\\ui lú\'iid -nó. mint szerzetes, tanitóiió mükikli\'itt? Sajút »y.«jívi>ó. » «/^rotnúuk ha.Lani.
Itf-\'n .... 1K üsztunilojo a »zer-zdhw íx\'iulnok voltam, odaadó, hűséges ta^ju. \' ;•
.Ma^ii oé tekint eitPMidolkozva ós ig\\ foytatja: En yit\'thivatáwiak vú\'.as/.tutuiiiL ezt a pú.uit és toljon ou\'tiiíj ózúdúistMii volt, 1 loifv a \'katolikus ixvl»u eniKik u noiiice oiliabi-ro/H>oniiiak mciiudíiiohiü aka<lúiyt ne:n L\'ÍMilit utjiilia. Kui\'bzon úrtlio-tot.on nióilan, annak oiloném, luwy az ;skoák áilamositásiva] kapcsolatba!] az úiliuntól megkaptuk lanitónúi kinovezésünkot, állítatták volt elöljáróim, hogy
lacfeUAbb egyházi utasításra
B tanítást méjíst\'m v\'áiiülhatjuk el.
— Mi vo.t a küvetkez« lépése?
— Hát leijhatatlan az az érzés, atnit a lelkem mélyén éreztem. Eszembe j utott Krisztus ogj\'ik mondása: Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket. Embertársaim nevBlé-sére, oktatására tettem fogadalmat Isten előtt és ebben a nemes munkám folytatásában
gátoH meg épen as egyház...
— Ez bizony elég szomorú — jegyeztem nieg á magam részéről.
— Egyik napon, amikor utba-inditottali az egyik sopronmegyei rendházba, hogy a
nevelő munka helyett ¦ mosogatásban ,
a ffuraó \'konyhaioáiiy szerepét vál-la.jam — mért mint tanítónőre az egyháznak nem volt rám szükségB —, merész elhatározás született •Bog í«naem.
— tíopronmegyei állomáshelyemet nem foglaltam el, hanem egyik voit zalaegerszegi tanitványom lakátóra mentem el, ah<v bármilyen ne-nezBmxe esett is, de nem bírtam tovább a lelki terrort,
levetettem a uerietee ruhát
át újra azok ktae áUtúa, ahonnan elmdmtam, u tgywmr& en. berak
— \\\'<z\\ órzom, hogy 1048 hozta m»tr száinomra a teljes fe.wzabadu-ládtr lH^vi rahtui;; után, imu itt a dé
•oha Ilyen boldognak
nom óix\'ztom uua^ainut. Az én faj-U\'un kö/ütt éek ujra. .McuBZÜnt a füuirő víhxoii.v, híiil\'b iftrani\'iioltriit\'.ui, Icikilou\' teljo.on ÍÍUru\'otíoiuiok érzőm magamat. IC/t liozta iickoia, a s/a-bail»ái;o:iiiit a demokrúcia.
— Hogyan fojradU a falu népe?
— Állítom, hogv alapjálian a falu dolaozó népe jóimlu.aiu, iiarúWiíOs, de a ipaki-:ó.<>k bizony sok o»etlx>n ("mnűn maua ellonaégóvé teszik a fa.u egyszerű népét." I
— MiJi a jövőben a tervei?
— líot\'sü ete=en szolgálom a közös érdekekot, derók, böcsüietes, igaz Ivazafiakat nevelők ennek a sókat szenvedett országnak. Elhintem a fa.u egyszerű emberei között a szereiét, á béke magvát. Fe.viiágositó munkával akarom építeni a i jövő lo.doí Magyarországát. •
Jogtalanul megvert egy fökalauzt
Egyhónapi fogházra ítélték borbély Mihályt
Aulai Mihály MÁV íökalmiz pecsj lakos foljvlenlásl letl az állam-ÜK,vószsój>t\'ii UorlMÍly Mihály n<ndőrfőtörz.sőrmcsU:r ellen, aki a nafjyka-nizsui állomáson 1917. dccomlierélKn jogtalanul UnurtóztalLa és meg-IK)foy.ta.
A na^vkanizsai büntctötörNényízek dr. Almássy Ciyuln-Lanacsutegnap lárgyiilla az ügyel. A folfügjicsilt\'lt rondörrőtörzsürmvsler konokul tagadta a U-tl*."! Os ckúsz maskíp|>cnmondta cl az üRjx-t, mini azt Anlal iílütulla. A szt\'ml>csilós sem járt ca\'dmónnyi\'l. Antalnak azonlain orvosi látlelet volt a kezőlKn és a kiballKatotl Uinu is minden kcHségot ki-/ártian bizonyította, hogy Antal Miliályt mcffvtTlék.
A !>irósáj{ onnok alapján hivutali liutalommal való vlss/.acl(Ásl)cn inondotlu ki bűnösnek Borbély Mihályt cs 1 hónapi fogházra Ítélte. Az ítélet nom jogerős.
NAPIREND:
Szentember li. csütörtök. Róm. kst. Kornél Prot Edt. Ujgtr&g ELfémln
1913. nngoleliencs felkelés Egyiptom-bin.
- Várható
Mérsékelt szél, változó felhőzet, néhány helven kisebb záporosó/ zivatar. \'A liömérséklet ogy-kót fokkal cbökkon.
- A Volt Hadifoglyok
Haitárbi Kzüvctoéíföbon lázas kÓMZüliVló* foí.vik a folvó hó 18-án az I|iaix)Bkör nagytcrrru\'bon megtartandó szüreti mu\'lataáirra. Vidám i\'igányzciio mnliott gyakorolnak a |j!ákM)!<iwt»é!f keroHkói!oi\'piÍBta diákjai. A nzcbliiió -szebb n<\'»pi motívumokból í\'isaziHi.ütött »özüiioti tánc«-ot tanulják. Maltu\'howaky Éva fúrad-wijíOt nom ismerve végzi a tánc lxManitiiHát, hogy az ifjúság tudáfta loirjavát nyújthassa. A látvi\'invos nép: tánc a szüreti mulatság tnüso-, rának lény|iontja Iobz é» m»;g egyéb mc<g\'Oi»téVokko. is szolsáli«ik a ne-mos cél érdekében rendezendő »Szü-reti bá:«-on megjejsnóknok.
Kertttycl MNDSt hírek
A kerettyei MND8Z szervozeta " folyó hó 16-án délután 5 órakor az étterem kistermében nőnapot tart, melyen felszólal Gáspár Ferenc za-laegreózegi kozmetikus is.
Augusztus hónapban jólsikerüit szai)á.s-varrás tanfo.yamot rendezett a lie.yi szery-ezet 38 résztvevővel. A tanfolyam íevezetóje Lovass Mihály né asszonytárs voit, kit az MS\'DSZ liudapestről. küídött el Bázakerettyére.
Szeptember első napjaiban az ArNDSZ^ a lielybeli üzemi Szit ae-gitsé^úvoi, a nagykanizsai hadifogoiy étkeztető és fogadó megsegítésére gyűjtést rendezett. Az eredményes gyűjtés a következő adománnyal zárult:
Gyűjtöttek összesen 300 forint készpénzt, 7 kg. zsiradékot, 15.60 kg. finomisztet, 20 kg. ¦kenyóriiez-tet, 78 kg. babot éa 250 kg. burgonyát.
A kerettyei államosított iskola évnyitóján az MNUSZ részéről fot-szo.ait Horvátli i\'oroncnó aBszony-társ, ki női szompoiitból méltatta a nap joentőséi.vt. Tíi\'t\'iadott a csoport továbbá két táncszámot is.
Ml ultái az
t\'k az agártudományi egyetem mérnökét és gazdasági fö-nöket, 0<Ticrál Miklóst cs Orbánhegyi Antalt. A vád ellenük, hogy a munkabérlislára nem "létező személyeket Írlak fel és olyan munkásokat alkalmaztak, akik fasiszták, vagy volksbundisták voltak.
m
A földmüvelésügyi minisztérium !:iküldötlci Angliában tenyész-serté-seket vásároltak. A 160 darab, sertést repülőgépen szállítják Angliából Magyarországra és a földműves-szövetkezetek kapják törzstenyészetek céljából.

A budapesti rendőrség internált 11 budapesti jósr és jósnőt. Közöttük szerepel Ct6 Endréné, akinek a szobája tele volt aggatva szentké-pekkjel s ez a felirat lógott a falon: •Azért dolgozom, hogy letörölhessem az emberi fájdalom könnyeit.« 20 forintokért törölte le a könnyeket. Dr. Gáldy Ferencné, dr. Kővári József né több asszisztenssel dolgozott és egy jóslásért 50 forintot kért. Rédey István artista, Móric István-né, Kun Jakabné, dr. Varga Oyu-láné, Fekete Jenöné, Cslpák Palné, Papp 2akarlásné én Sztatika Jáno*. így a Jósoknak nem nagy Jövőt lehet JoaolBL
5 hónapra ítéltek egy szélhámos albérlőt
Veress Dániel Győző 30 éws haj-dudoix)j<i születésű, buda[)esti mozdonyvezetőnek jó szisztémája volt hiszékeny lakásadók, rendszerint nők becsapására, megcsalására. Azzal az ürüggyel állított be rendszerint hozzájuk, hogy bútorozott szobára van szüksége. Meg is egyezett a háziasszonnyal, s amikor eltávozott, különféle holmikat, pokrócot zsirosbödönt, demizsont, hátizsákot kért kölcsön sokféle ürüggyel. Természetesen a holmikat sohasem vitte vissza.
1947. decemberében így vitt el Kántás Jánosné nagykanizsai lakostól pokrócot, liszteszacskót. A pokrócot aztán a MAV fűtőház vendégszobájában hagyta s helyette egy másik takarót vitt el, amit aztán Budapesten, a Teleki-téren ér-
tékcsilctt. Az idén ismét visszatért Nagykanizsára júliusban. Most Kulcsár Istvánnét csapta be ugyanazzal az ürüggyel, mint Kántásnct.
A rendőrség körözést adolt ki ellene és az elmúlt napdklxin* sike-rüH elfogni a furfangos szélhámost A nagykanizsai törvényszéken dr. Arató egyesbiró tárgyalta az ügyet és, Veress Dánielt -összbüntetésül 5 hónapi fogházra Ítélte. Az elitéljt megnyugodott az ítéletben.
— Asztalosiparosok figyelmébe
^ Peihivjuk az asztalos iparosokat, hogy a részükre kiutalt kencét Baán festékszaküzletében legkésőbb folyá hó 18-én déli 12 óráig vegy«(k át, mert a későbben jelentkezők nem kapnak anyagot. Ipartestület elnöksége.
BUTOkT
jót olcsón adunk
Kopstein bútorüzlet
riagykanízsa, Ady Endre-ut 4.ZALA
1948. szeptember 16
Takarekissáji mizgalom
Akinek kevés a vagyona azért, akinek több vagyona va», az pedig azért takarékoskodjék, hogy el n« fORjjon a már meglévő vagyon. A szövetkezetek célja a íenti közmondás megvalósítása.
Hogy s szövetkezetek alkalmat adjanak ngy az ifjúságnak, mint a felnőtt dolgozó társadalmi néprétegnek, takarékossági tiélyegbetétgvüjtö akciót indítottak a hitelszövetkezetek országos viszonylatban, hogy alkalmat nyújtsanak nindenkinek arra, liouy filléreit forintokká fvüjthesse össze.
A hiti\'laziivetkozptekbei, trRfikoktmn, szérako?.óhplyeken a efvéb üzletekben kaplmiú 1 forintos bolyén bpraK»»zift«ft ellenéliMij v^y \'2 Forint értoMi be.yeij-betétlup, mplyro meg 13 drb 1 KcrlntM takurékotHnifi bMyug fflr««iiHzts»a után a Hlti.\'Uzilv.\'tkczc\' s m forinton tukii-n\'\'kOH-ntrl knrlnnlup bvvunáiiAvxl 1 drb 1D l\'iirlut crtékll tnk•rckUolétkiWiy vocn-két H(i iid.
k. 14 drb bflycg beríiínsitawi mellett l.r> Kantit crl6kll betétktínyveo-két, iimcly betet Hl tirimp mulva u leljem ir> Forint ertekbea, vagy előbb i»
lelmondhatu.
Akt íu liéuap előtt óhajtja a betétjét elvinni, az eaak 14 Forintot él az Időközi kamatot ktipja kézhez.
Egy s/.amély nővére legfeljebb 20 drb kartonlap váltható be 30(1 Forint értékű betéikönyvecskí\'vel s erre a könyvre is az előbbi szabályok tartandók szem előtt
Aki a fenti takarékbélyeg nkcióba belép, az segíti önmagát 8 előmozdítja a hitelszövetkezeteken keresztül a magyar dolgozók, a kölcsönre rászoruló kisemberek nagy tömegét.
Siessünk tebát, hogy a fenti tatcarék-bélyeg-moigalom minél eredményesebb legyen s minél jobean előmozdíthassa a hitelszövetkez»tek n*iues célját (...)
— Őszi szántasi hitelt
Myósit a Nagykanizsai Hitelszövetkezet. Fö-u\' 4. t-z.
HALLÓ!
FIGYELEM!
Szállító- ós Ráki dóinnnká-
sok Nagykanizsai Csaportja
I. bó lS-ác, (zembaton
•»te t órai kezdeti*)
szüreti mulatságot
rinde< ¦ MDP Ady Endrml 7. Hóm al«(U helyliéfilbin, milyre tiulon mfflilvjuK I várói koiönttgét,
Táne reggelig, — Kitűnt elginyitnt, OlMó étdik ti Ililok, - IHIiSdlj 1 FI.
Hirdetmény
Zala vArtntfyo nUmofl jaráia terül*-Un lávé 6«. izámu « kh, tertlletU aprtvsdaa vadászterület vadászati joga nyilván*! árverésen kladáirs, kerül 1848. évi sieptember hó 29 én Zalaegerszegen a m. áll. Erdőigazgatóság hivatalos helyiségében délelőtt 9 órakor (10. szoba). Kikiáltási ár 100 drb »yul, azaz 800 íoriit.
További feltételek az üzemi vadászati felügyelőnél Zalaegerszegen megtudhatok.
Peizeii Dezió m. áll. I. o. erdéiz, ü. v. felügyelő
Szőlőre beküldőt keresünk
detall eladásra,
napi 5 — 6 mázsára.
Büchltr Bugapest, Marx-tér 1.
A lemjabb cséplési és beszolgáltatni eredmények
Szeptember 5-ig 67,012 vagon gabonát szolgáltattak be
Az Országos Közellátási Hivatal közli, hogy szeptember 5-ig összesen ö\'OVZ vagon vogyesgabonaíolyt be a kötöttgazdálkodás céJjuira. Hb-ből a kenyérgabona mennyisége :">ü. 17i vagon, Kz azt jelenti, hogy egy hét alatt a vegyesgabona készletek mennyisége (J.őOO vagonnal, a kenyérgabona készletek ]X>dig öUÜÜ vagonnal gyarajjodlak.
A bcszolgiUtatás során a szcpU<m-lx\'r 5-ig előirányzótl incnnyLséjjut 131,\'2 szú/.alrkkal halailtúk meg. \'
A tcljeslliíslien lovaimra is Szolnok vilnnogye \\v«\'l 2IÍN.IÍ" s/.ri/.ulrk-kul, uiitf (iyör vi\'iniH\'HVf tovább kün-dötlo iniigiit u másoilik lu\'lyiv 1Í1K.2 s/.ázulOkos lvljo.silc.ssvl,, tlsaiuíil viir-megyc a hui\'inaüik 1 HU.\'1 szúzaiék-kul.
A váriiii\'uvóU sorroiulje u továb-
biakhan a következő: 1.) Békés, 5.) fiács-Bodrog, 6.) Heves, 7.) Bihar, 8.) Baranya, 9.; Nógrád, 10.) Borsod.
A cséplési eredmények a következők: összesen clcsé|)clU;k szeptember 5-ig 315.105 vagon vogycsgal>o-nát, ebből búza 145.202 vagon, rozs 71.2 Ki vagon, úrjiu 64.873 vagon, zab 30.783 vagon.
A szí\'plcmlier 5-ig clcsqx\'ll búza mennyiség*\' é|>jion elérU\' a l-\'öUlmü-vcU\'-süg.vl Minlszlérinm eiözclcs ter-nu\'\'sl>i\'(-Nlt\'\'.scn<\'k moniiyiségiH, az el-csépell rozs pedig 117 sz.i/.ulóka uz elíizi\'k\'S bccslí.sm\'k.
Tcliiil minden swm huzn, mnll szrplrmlK\'r ">-<• tilj\'m rsriH\'liu\'1; el, a hlvalnlos 11\'rini\'slH.vxUVsl i," :• <h\\ löbhlel!
SPORT
A KMTE uiroti az élre a NB il. nyugati csoportjákai
Hegya.ii fest az
Az elmúlt vasárnap a Xemzcti Bajnokság második osztályának nyugati csoporljában nem mindennapi meglejjetések szülellek. -Nagykanizsa számára természetesen a legnagyobb meglcjielést az éllovas MAORT itthoni veresébe okozotl. Ezzel az elvesztett két ponttal le--csúszott a MAORT az előkelő elaö helyről, amely pedig két hétig még biztosítottnak látszott. Meglepetés volt az N\'VSE pesti döntetlenje is, hiszen a KMTE elleni mérkőzésen nagyon rosszul játszott a csapat. Az Elektromost otthonában győzte le a MAV .DAC. A I\'erutz viszonL Szombathelyeri győzött 2;l-re. A KMTE l\'VSK elleni győzelmével az
NB II. táblázata
első helyre ugroíl. Egyébként soha nem iátolt tömörülés van a mezőnyben. Xem kevesebb, mint hét csapatnak van- 1 pontja.
A nyugati NB. II. állasa
1. KMTE
2. MAV DAC
3. Pécsi BTC
4. Előre 5-6. MAORT 5—í. NVSE
7. SVSE
8. Lokomotív
. 9. Polgári Sör 2 10. Eiektromos 3
3 2 1 3 2 — 3 12 3 12 3 2—1 3 12 — 3 12 — 3 2—1
1 1
1 1
11. MESzHART 3 1—2
12. Perutz
13. PVSK
14. Komirom
15. Postás 18. SzAK
2 1 —
3 1 — 3—1 3-------
7:5 15:8 7:5 8:6 6:5 6:5 8:7 7:8 7:4 7:7 5:4
3:4 4:7 2:8 5:14 —
Vasárnap d. e. kerületi Hjusáfi tíkölvivéverseny íz Iparoskörhcn
Vasárnap délelőtt 10 órai kv-wlcl-tel j»x iparoNkúr im^ylorméliuii ke-rüloll iijusrtKl ökólvlvóvcncnyl i%mi-düJ! a MAUHT MSK. Mivel n/. c^\'kx korülollien citak /.alnv^TKM^nck é» Nag>\'kanl/.tiánul( vannak iljtmi^l ökölvívó cHapatoi, a voructijx\'n u MAOHT MSli, ZVSE és NVSE bok-szolói indulnak.
Az ifjúsági csapatbajnokság 9 súlycsoportban kerül lebonyolításra. Egy-egy egyesületnek legalább
^.- I
ü kulönlx\'jzo súlycsoportba larlo/ó vcniciiy/.ü\\vl kell\' Indulni, px u vmv núlUijiloU.si\'ig cgyrlikénl Jó alkalom le*z a kanizsai ifjn lK);.lcln!Ki\'gck találkozójára. Sor koriil Vlaslln— l\'ft|>al, I\'app-Uirkáü, Hóra--Samu tulálkozójiirn Vulós/.lnüloK löbbvcr-•enj\'zíi lielyrx\' akarja hozni az utolsó találkozó kudarcát, & másik pedig meg akarja ismételni győzelmét. Épen ezért lesz érdekes a vasárnapi találkozó.
Csöngeit a középcsatár posztjára
Jarasol/M a közvélemény
Fdkozídó érdeklődés nyilvánul meg a MAORT MSE „közönségünk vélemé-¦ye" c. a játékos\'ok teljesítményét osztályozó szavazólapjai iránt. A vasárnapi 3: l-e» PBTC elleni vereség okait a szavazók Nagy harcképtelenné válásában látják. Az»nkivül a balszerencsét is okolják.
A közenség többsége a játékosokat igy osztályozta: Kovács 3, Horváth 2, Herédi 2, Oláh 1, Németh 1, Nagy/l, Pollnger 3, Lá-ár.2, Imri 3, Forgács 2, Téli 2.
tie bosszankodjon,
ha zavar van a gázberendezéséve//
Szereltessen fel ön is ,,Pin/s cg "-rendszerű
Umamblmíou
Részttl: Czvetkú 6?ula
NA8YKANI2IA,. ADY INDRI-UT 4.
A izavazók tóbhs^sre Nagy nérOIését figyelembe véve Csöngci beillltitát Jmvaflja m közepcsttár pontjára. Ebbel az esetben Imri bajösoiekötő, Forgács pedig Nagy helyére kerülne.
A tzavazólapok között egyébként csak három síel vény akadt egy-egy hibával, amelyek közül a Zala szer-kesztőségébeg megejtett sorsoláson Szélig Józsel (Eötvös-tér 32.) nyerte a 2 drh tribünjegyet, amelyét a vásárt ¦api mérkőzés előtt vehet át igazol-tulajdonosa.
II. osztályú bajnoki mérkőzést játszottak Porogszentkirályon vasárnap Kiskomárom és Porogszentki-rály csapatai. 3:0 volt az eredmény.
Í9-én, vasárnap délután Kiskomá-romban II. osztályú bajnoki futballmeccs lesz, ahol Sormás csapatát látják vendégül.
A MAORT Szertornaszakosztályá minden kedden és pénteken este 6-8 óráig tartja edaSseit a Gtmnázum tornatermében. Régi és újonc Ibr-nászokat cgj-aránt szeretettel hlv és vár b( izokoutályveietS.
NEP-FILMSZINHÁZ
Szept. 14—15. Kedd-szerda.
Két film egy műsorban :
IGAZSÁG BAJNOKAI\'
(Banditák karmaiban) és
Vadnyugati c&odadokter
Stan és Pan Előadások 7 és 9 órakor.
Köszönetnyilvánítás.
A lírmű^ytrló jparestitukntk d ¦Indiicknuk, akik
TAKÁCS KÁROLYNÉ
reixlvellck íi ft ríiivtlükkcl enykllml itlvciek vetik, tiulon mond illAi kOatOnelet
a gyászoló család.
Nagykinlzsan » gSífürdű nyltvi reggd 7 óréiol este 6 orálg. Kuddon cj6ll nap 6% pénteken délután nel gSlfürdí.
Nacykanizsa város hirdetményei
Közi.irré toszom, ho?y az, aki Jcu-koriea vasry inns termény száritá-sái\'a a\'ka.mas száritóüzommel, vag^y sép: i»ron(lczÓ3sei readoiloezik, k\'>-teei a tuiajdouálian levó szárítóüzemet és szárító g«pet a ve.e kapcsoiar-tos \'teiigermiorzso.ógéppe* együtt 8 najion bo.ü. a ilagvar Orsai<ros Szö-vetkezet: Központ Raktí\'tr és Száritó-üzami Osztályához (Budapest, V., rjljast: rakirairt 39.) ajánlott levél-bon beje.enteni.
A MUSZK tulajdonában lévő szér-ritóírépek és berendozóaak a bejelentés a.ó. mentesek.
Szeptember hóra nag-yoBb meny-nyisésrü ta.paiásí utalvtoy érkezett. Áz igényjogosu.tak fo.yó hó 16-tól kiezdüdó.eir jc.entkezliotnek az utalványok átvétoe védett a közellátási irodában. A kiadott utalványok ok-tóioi- hó 31-ííí váitliatok bo báitaoiy l it>ndolkozó kis-
Polgármtstcr
APJEtÓHlHUET&SEK
A ji>ur»- ük té(jiriíiMkoi»l unnál me^kcido^lk ÉucK Win « belnunln íin-coickimi iclici • iciitiituibnn, bciritál Kcpicmbcr 18-án dcieidtl 9—Hlg,üliuli* 3 \'\'lg, NngykiiiiiM Arpiü\'UlM 44. ><«ni imti.1*2"
ilxubiird, Clfti .__
kífcnacilMitiitl, F6 ut 7. 16B0
lusiruHluai vállalok. Qm| a ingy-
kinlttnl kladuban._______________\'_____?
Azonnal beköltözbetO «ígyw»bi», ciuktlt verandái, alagioros, villany- és vll-vuetekei. adómentes villa 22U négysikg-öles árnyas parkkan, BalatoifenyvcsM • koiponlkan, áilomá5 és tópartnál — penílo-nak 4s igen alkalmas, megelheté»t blzt»slt — eladó. Tulajdonos Siabó Antal, Fi ut 5. 1590
Almuparadicsom és paradlcsoni-yaprlkk kapható. Nagykanizsa, Királyi
Pal-u. t/b.________________________1593
Keresek íflfgősen 2-3 szobás utari lakást, mely •rvosl rendelőnek megteieio, leheiölej varos beüerttletén, eset eg társbérletiéi. Cim a nagykanizsai kiadóban^ ^
Táskalrógépet veszüiflc. Használt bútorok, 1 kicsi *s 1 nagy kályha eltdók Nagykanizsa, Siabadság-tér 23._______1538
Kulönbözó but«rok és kályhák eladók. Érdeklődni lehet Nagykanizsa, Aiy Endre-u. 2. u. alatt Fonjónál d. t. lí l-ig é» d. u. 2-3-lt. ___________- 1594-
BsazBált araatyUrgyakat i legmagasabb napiár»n vési Gál éksxerési, Nagy--kanlzsa, F6-ut 13. II. esttlet 1595
ZALA politikai napUap.
Felelő* uerkesitó is felelői klidé :
Bencis Jenő
lMrk«ilóM« D«4k Ptr.nc-ter ia T«l«(e« l *•¦ * F6.UI i. T•itten i II.
¦ K>u>i«augi K-T, K«gywnlaM Dimn, Nagykanlntn.
l»l*l: Swndról Óén.. évfolyam 214.
Nagykanlrea, 1948. szeptember 17. péntek
Ára 60 fillér
ZALA
A Magyar Dolgozók Part|a politikai bizottságinak a tag- és tügjaiaitfelvétell zárlattal kapcsolatban hozott határozatiról beszél Farkas Mihály főtitkárhelyettes, honvédelmi miniszter pénteken délután a párt budapesti értekezletén.
A gyülétt a ridié délután 5 ára 10 perckor közvetíti a Sptrtcsarnokbcl
Felhívjuk a Magyar Dolgozók Pártjának tagjait, akinek otthon nincsen rádiója, a párt helyiségében hallgassa meg Farkas Mihály elvtárs beszédét.
Jól áiigiztak a
;,,.. Dr.
K,»»v köt
|
iinuii" ó* Kn/,H.\'^i ii"|>i 1\'i.ollMi^\'i Ií. K.\'i Iiiiiiu|> iiliin nvii,oltJüi ú iiui.t-|iU|\\iK iiioj: u mijj. liixotWiiM /.«,-i,\' un k jó Hunint véj v.U\'k, I>i".nfc3 IiiiMOll l.o/i/újúl il III\'.. IKU> kiV, ::ll/-k k O j lú
^ | j
viiijon »h >\'iVvK«\'zlik\'"i*) ti ivú rótt
I\' U Kilókat.
.Mo\\a\', volt»\\ ¦ .ak ¦ fela.latok?
A i;ó|ii jii«>;tsái{iik e.iotu">ri/.f\'k a r«5(n\'*t, l)iztO8Ííwttiiiv a lnitzo.^\'álti-la*l és a vániioií* •>• vaia:nint az 01-swic kciivéiV\'iúti\'^út. M níkv.okot a fe álatokat a k<«.!ua>:j.\'aU\'iíi uppaTÚ-u~ a i.épi bizotWi,\'Jl; nó.kú. nem vcu.üi«ettj voina o. uiar;uk\'-kta!aim!. A *íiépi íiizorUáíZokra háruit az a )*-\'tu könnyű fc.alat, ho,ry a kiadón iiaióíáiíi r©ixlelLte>v és szigorú iCi-li: vasok után megmagyariizza a ;a-lusi dolgozóknak a rc\'udelc-iak ok;k és t-c.ját.
A reakció rae:u válogatott harci ci-zközeiiicn. Kéiniiirokkö., hazugságokká, akarta félrevezetni Zaia dolgozó népet. »^o arass idóiien, siess a netiordással, ns sl bo az e.öirt meiuivisv\'-jot, no fizess fő.úadót, hifiiaeji hiHoru íeaz, cííiK na^ok kérdéae Os uevoituiuak az an-íro.-amerikai csapatoké — terjesztették suttogva ía.un a nép c.lcnsé-gei. Jjeíztgelték a gazdát, iiogy az utolsó szem gaiiojiáját is c.\\cs/.ik tú.o. A sző.óternii\'iot azzal riasztották, hoyy csak nap; liároru deci Ixirt iia.\'vuaii niojf iiok:, rojt-c ei, titko.ja o. toliát, arait íehet.
Kwk kiizíitt » rúml;ii«k kö/ kozdett niiinkiilioz u Népi H hiiif. .M«vu*<,vttrú/,tii, liory a ionUt<-l>\'ick a i)ó|> i\'rdc.\'koit Mzoiifiiljiik. N«\'.ni>ak o li\'iu\'r volt, do miiuloniitt I\' \\ .a,o,MUHWi 6it mzi\'IU) u fali \'¦<Vt.
tt
iiú|n litisottKagok H/.ftvi\'vra, A nó 1U0 Alék! t lli
• i.ijt, do uhol u ji\'in\'mi vii^\'v kí>/,-í-\\- núiii liÍM>tWmuk Jolii*) <f\'>lift>z-tttis, ott triói ki«tnoikio<löl>l) oitxljmV nywk joizik tii uj nópi »i«jrvok niko-i\\>(i nniiikiij«;t. A loton\\ti: jiin\'u* pó.-<lűtl/l tii.d/.áTn\\«klta. 56 Bzázalókkai iw o\'iöirt iieszoiu.Utatási kötciozcttBÓgct. K^\\©3 közs6jíek 230 százalékos orod-tiaüiiyt értek el és voltaik olj\'an ga.-&-<lik,\'ak1k 2i.ifXJ százalékos beszoijrál-tatási te.jesitménvükkoi minden elképzelést fciülmuliflik.
A népi bizottságok tették leho-tóvé Za ában, liogj- elnanvagoJt isto-lik sorát áilithaséui helyre társa-daími utón 8 250 ujjáépftett iakoia esattanós választ adjon a reaikciónak Zalában az uj tanév kezdetén. Ezek *z eredraónjijk azonban nem csak *rra jók, hogy .mí>ge,éged<ísse. tudo-másui legyüK: a népi bizottságokat okos dolog voit felállítani és há\'a iieVik és Za a vármeg^TO szorgalmas p6.rasz.tságának, ma niár vaiaméj.y-Jtyiünknei biztosítva yan jövő évi nagyobb darab kenyerünk. Nem e\'ég jnpgnyugodai a népi bizottságok ba-i»i-ain és eiégedotten nézni, hogy ma már a kormányzat je entós kijny-nyitéseket biztosit" a tarmeló gazdái javara, megfizetbietó áron szabad k&-nj^rhez jiuttatja * Táros dolgozóit
A MOSZKVAI RÁDIÓ MEGÁLLAPÍTJA:
Magyarország biztosan halad
a demokrácia, a szabadság és függetlenség
megszilárdítása utján
A Miifjviiitii-s/iíiJjjitl UiMöll Im\'-U1-
K/V|\'ZÍhI(\'s l\'VÍOIiltlIújAvill kU|X\'S<)llll-
Iium a íiKis/.kvnl n\'ulli\') hirinau>-m*A-7.<iju iii4\'};:\'ilUi|iilj:i, ltotíy a/, uj Mn-H,viiitirs!!:ii{ a/, oltnull Ov ülall n:i}0-fjazdasá^i ős politikai fcjlőd&cn nu-nl ál. A ina^var cU-mokrácia jc-U\'nUisrn mt\'^sziláriiull. Az uj Ma-
\\K IiIxIomiii ltnlail ii (U\'ino-ki\'i\'n\'ia, a s/iihMilsim rs Iuu^IKmim\'^ nuv.szllí\\i-(luli\'i\'4i titjAn. lizniklvül szaluidat latiul cnvli n tldlnizó nóp (.\'UlvxiMvomilAI. A Szovjetuniónak, n ]K|i;i>^okiiak és a kölcsönös i\'Ttk1-kfk iiszIrli\'Ux\'iitarlásúnak elvórc tá-maszkodvit, u magyar nOp baráli vi-
Bukás előtt a Queuille -kormány
A rendőrség véres rohama a munkásság ellen
A !ra«cia !5íároxk«» t»tnapi tbbb kelve* táaadatt ¦•( a rendérgij mánká>«k»t, aklK a Queulli* koraoiíy árara*ltó palitikáia elleu »/,tra]vok-kal és ieU»aulK«»hk»l Ui»t»n«k. Efy hegyen T«r«-< ttsszsitkezéí Játizódatt la Mlalesy 40 vebesUlttnl. A karáatalooi tHfjat kttziil 15 ea a«(Keb«st!tek.
A iegajab* ]«i«atés s/.arlat a Quaalile koraainy halyzete le meg-r»»dlilt. A bukás aiie jalének teklalik, hagy a minis/terolaök tegaap «sta \'ókHl l a kormauj gaz<(a><ágf iarftlr é« a küstö-
Ci/e, hogy m parlamenttől 80 milliárd frank megszavazását fogj* kérni. Amennyiben nem kap többséget, beaé/a . lemondását.
Az Állami LéiLll«rca!aal Társasai rtpllégépet tegnap az alltnlaaazot-tak Eitrájkla aal»U ««a luatttk f»!sz*.llBi. ParUban ég egénz Fraaclaartzaf-ban a s :tr<i)l,w>Oíi<al»M rahananaa terjed. Az éizaki hányarldékakea, az állami r«,it)!óf«^«-árOuii la aztrá]kaalepiek a munk»so». A tzakicervazetl az6vet8ée kb/paoii blztkiuáta »g«K«gei lellépéBre izólltatta lel a aaulkatokat él a kOatU<>TU«!(ik«t.
Ujabb megbeszélések Moiotovnál
M»«k»l p l«Mk lavtaok M.lotor «b a
.lt • ul |u
nai(;b«Ui«« k*pvl»alőlTiöiött.
szonyl Irlonllotl n népi clcmokra-Ilkus úllamokkAl,
Az l\'!«y<\'sí\\lt Allamuk ís annak koniu\'iiiyzú körei ópi>en ollcnkcüö |K)lillkái folytatnak Majryaromág-gal szomlx\'n. Anglia Os a/. H^yt-sült Államok Magyarországgal szemben oly irányt kövclnok, amely ollentót-l>cn áll a lH-kcszcrzödés rendelkezéseivel. ]gy például különlélo ürü-lyck alatt még mindig visszalartják a németországi amerikai övezelben levő magyar vagyon naijy részét. Bizonyítéka ez annak, hogy a diktátumok ix>litikája kudarcra van ítélve, míg a Szovjetunió által vezetett békefront erűi növekednek. Kblxil következik, hogy nincs erő, amely le tudná téríteni Magyarországot a szocializmus és a demokrácia u íjáról.
Szerdán délután érkezeit meg a lengyel katonai és rendőri küldölt-ség, hogy résztvegyen a ? s/ázéves a honvédség>: ünnepségein. A lengyel-küldötlségel ünnc|>élyesen fogídták a budaőrsi repülőtéren. *
A magyar Vöröskereszt 20.000 forintot adományozóit a Honvéd-kórháznak és a (ryáU-utl remlorkórhúz-iink, Iiogy feljavítsák a kórházban levő !>dcKük cUálísdt.
Eayhitlk a rü«iön-
blrfiHkoddnt
Az iKiizsAMü^vniln^xtOihiiuliflii <1-közüli « rAKl«inlilrn»ko(IAs onylii-téíiérfll híóló renileliPUoivi\'zvt, A rentlelelU\'rwzet swsi\'lnt lí\'tiyem\'iicny hl lés várható u röglönhiráskotlás terén. A rögtönbirdskodás továbbra is fennáll jryHkossiiííuál,\'rablásnál, g>"ujlogalásnál, roblianószerek(jj-ár-tásánál és rejtegetésénél egyéb bűncselekményekre azonl>an a rögtön-biráskodást mcgszünlctik.
A rögtönbiráskodás enyhilése azért vált lehetővé, mert a. közbiztonság nagymértékben ja\\-uH Magyarországon és már a hálwru clötli helyzetnél is jobb.
I flIdwIvelésUovI minisztérium összeesküvőinek
bünpere
Mi\'u*mbteltllt Slhelka PerUkerg Artúrt, Pirneokl Béléi él Salthy Ernőt
A földmüvrtóhüirvi iiiinieíiU\'irium üf«z«»kü«\')huvk l)Üii{iorél*n ma, (•»Üt<">rWk dóloütt dr. Öolthy Enví kiha.i^atiuuít foh-taitta a népbirósag Olti-tanácaa. Bcibizonyosodott, hocy dr. Bolthy rósütvett az összoeekürcB
Actio Ca.tolica*kiiadáflál)an megjolent »8zore.em., je?>Dseép, házasság* cimü könyvet és más kónjTekre m na-gyobb összeget fordított a pénzügy-mí\'nisztérium. pénzóból. A föídmú-¦TOiésügyi minisztérium részére meg-vásárOit eaz<laeági tankonyhák 25 ezer darab példányát később Solthy
ulaoi-tiWiira olöfföttók, I)óint4n 81-lo.ka l\'roílortt Artúr kihnll^mtiait kerítő moK ií íiépbirósiW. Sll«U» résztrett a pártonkiTilliok biokkjA-i,a> inewtütitÚBá.ian és l\'oraockirei a dcmokratiiiiis ájiaairanU megdön-tfréin töi«kodott.
A három fö\\ údlott szembeeitéeéra dó"után kerüi sor.
Kossá István iparügyi miniszter, a prágai őszi vásár megtekintésére Prágába utazott.
és te\'.jes mértikben fe.szanioili9.tja a kenyér fekete piacát. A ¦ népi bizottságoknak mind nagyobb teret keil biztosítani a falu ü^yes-ba^oe\' doigainak intézésében, a közeilátás-ban és a dolgozéik politikai felviiár gositásában. Ugyanakkor ramdent meg keli tenniThogy a, népi bissott-ságokiba a leOTátermettebb demokratikus emberei kerü\'íjienBk.
Az elvégzett munka utáo ujabb nagy fe adatok is Yárnalf népi bizott-eág«inkra. Fokocniok kell az ószi
s.il és vetési niuiiAáía\',okat a
nemes vcraeni.\'és sze\'.ie.\'nében. Ki keii terjisszteni\'uk a szerzódéses ter-meést, aegiteniük kell a falut kie-haszonbérietek és föidbérlűszövetke-í«tek iéiesitésóban. Fe. kell lendi-
.„.. ,„,____....._ - pa-
vasats>ig számára. Hatairiias munka rár nép: - bizottságainkra, hatalmáé gazdasági és kulturális munka. A jól megszervezett ée jói dolgozó
népi bizottságok előfutárja: a közBl-jövóben mega akitandó Függetlenségi Frontnak, amely íabontja a po-lrtikai é* gazdasági vá-aszfalakat a dcúgozó és dobozó között, igy a szo-cia.lzmus épitésérjek a munkásosztály vezetésevei egyik döntő tényezője lett.
Za.a ineg.ve népi bizottságai ifl átvették az országos jelszót: viráírzó mezőgazdaságot, jómódú parasztságot! De aamcsak átvették, meg ifl » valósítják.ZALA
MEGOSZTJUK II
Nagy József
A naix>kban 600 dolgozó családfő aláírásával ellátoll beadvány érkezeit Nagy József polgármesterhez, amelyben arra kérik, .hogy begye lehelövé a piac megosztását.
A felső \'város lakói, a T,eleki, « Petőfi, a Hunyady-ulca dolgozói, de a Katouarét és a MAOHT-lelep lakosai is azl panaszolják, hogy a Le-vásárláskor nagy utal kell megtenniük az uj piaciérig, amely egyrészt iiit\'il ralx)l el a dolgozó asszonyoktól, másrészt hoss/.u utón kell a nehéz kosarakat liazavinniök. Felhozzák, hogy a jelenlegi piaelér, - különösen lieli- és országos vásárokkor olyan tulzsnfolt, hogy a bevásárlás nagy nehézségeklie ülközik és igy gyakran luimilliio/us jelenetekrekerül ott u sor.
Tegnap népes kiskcix\'skcilői kül-döllség kereste fel u jiolgármeslerl. A kereskedők elömllák, hogy ők, ukik ép|)oii olyan közteherviselők, mint u város alsó részének kereskedői si\'-ivIiiu-siK-l; találják, hogy míndcti forgalom az alsóvárosra koncentrálódik, igy üzleteik kiesvén a forgalomból, igazságtalanul sulyos károkat szenvednek. A küldöllség előadta, hogy szociális szempontok is amellett szólnak, hogy a régi piaderet újra hasznosítsák és azl a kérelmei terjesztetlek elő, hogy a felső templom mögötti Széchenyi-téren a lelsöváros részérc egy második piac létesítését engedélyezze a polgármester.
Nagy József polgármester kijeién-lelt\'.\' a küldöttségnek, hogy már régen foglalkozik azzal a gondoláiul, hogy megszüntesse a mai egészségtelen áliajjotot és figyelemlic véve a dolgozó\'nép szociális szempont-jail, valamint a kiskereskedők jogos panaszait, nem ellenzi a Szé-chfnyi-téren felálljlandó második piac létesitését.
Nagy Józsét/polgármestcr még ezen a héten áttanulmányozza az egész kérdést, az ügyöt-a városi üi-nács elé viszi, ahol döntenek majd azokról ;i módozatokról, amelyek a második piac létesítéséhez elc\'nged-hetetlenül szükségesek.
Klőször arra gondoltak, hogy a termelők önkéntesen választhatnak, hogy melyik piaciéren árusítanak, később azonban oda áiódosulL a len1 hogy rendeletileg .szabályozzuk, hogy mely községek lermelői lesznek kötelesek a Széchenyi-léri piacon árusítani. Ili is a szociális szem|>onto-kat veszi a polgármester flfjjf lembe. Elsősorban azoknak a községeknek termelői részére jelölj k_i a Szé-chenyi-Léri piacol, amelyik köfc.\'lcbb feküsznek ehhez a helyhez. Nagy-récse, Kiskomárom, Komái-város, Galambok, Posányszenti)éler, Bngo-Iasánc, Bagolu, Sand, Mihftld, Fa-
1948. M»pten>ber 17.
NnGYKflNIZSII PIIICOT
polgármester nagyjelectríségü szociális intézkedése
HALLÓ! FIGYELEM!
Szállító- ét Rakodómunkások Nagykanizsai Csoportja t. hó 18-áD, szombaton eme 8 órai leezdettel
szüreti mulatságot
rendéi a MDP ftdy/Endre-ul 7. szám alatti helyiségeiben, melyre ezúton meghívjuk a varos kozönsecét.
Rendezőség
Tánc reggelig. — Kl.ünfi otginyzene. Ölesé ítélek ét Italok. - Métfdl] 2 Ft
kos, Garabonc, Zaleszentjakab és még egy csomó más község.
Mi csak helyeselhetjük a polgár-mcskT dönlését. Meg kell mondanunk, hogy azok az állapotok, amelyek a jelenlegi piacon vannak, éppen annak túlzsúfoltsága mialt tovább tarthatatlanok. A Zala már többizben rámulalott az cgt\'szség-telen liclyzelre, ami a nagykanizsai piacon uralkodik. I)c nemcsak szn-ciális követelmények teszik szükségessé a második piac megnyitásai, hanem népegészségügyi szempontok is. Éppen most kaptunk hírt arról, hogy Szombathelyen ismét szórványosan fellépett a fertőző agyhár-
tyagyulladás. Itt Nagykanizsán pedig két-három gyermekbénulás fordult elő az utóbbi időben. Novaról kiütéses lifusz-megbetegedéseket jeleztek. Ezeknek a betegségeknek a terjedéséi a tömegbeverődés nagy-mérlékl>en clőscgi\'i. de melegágya az őszi járványoknak — igy elsősorban az influenzának.
Az uj városvezetés, élén a polgármesterrel, a dolgozó nép szempontjait veszi mindig elsősorban fi-í gyolembe és a szociális gondoskodás Úrén mindenben clöljár Így bizonyosak lehetünk afelől,, hogy a második piac kérdése is napokon belül megoldódik.
25 évre 3 százalékos kamattal
Kibocsátották a családi házak hosszúlejáratú köfcsönkütelezvényeít
Az épilés- é* közmunkaügyi minisztérium kelx\'léhcn működő Országos Házépítő Szövetkezel i.Ollf.HiO me«ke/.dto az első hossza lejárain kölcsön kölclczvénvek kilio:\'sálásnt. i\\z építésügyi minisz\'é: tini enmkiiz uj akciónak h keretéticn a dolgozók részén1 11 (íazdnságl V\'ölanács és az Ors/.úgos Tervhivatal állal rendelki\'Céséix\' bocsáloll ,-- egyelőív ,s millió i\'orintlxil •- családi lu\'i/.akal épit, mégiH\'dig ugy, hogy n dolgozók az épitkezé.si költségek 75»/o-át a rendelkezésre álló hitelekből \'JÖ éven át való törlesztésre évi 3"o-os kamat tnellell megkapják, a többit pedig sajál maciknak kell ilölcremteniök.
Mini ismeretes, a multl>an legfeljebb 10 évre folyósítottak családi házak építkezésére kölcsönöket, azokat is igen magas kamattal.
A kölcsön juttatásra vonatkozólag az érdekelt helyi elöljáróságok döntenek. A hosszú lejáratú kiskatnalu kölcsönt 19 IS. július 1-től kezdődően kell visszafizetni, s az épiUinek legkésőbb 1919. január l-ig igazolnia kell az építkezés teljes befejezését. A kölcsön időtartamára a/, építtető köteles tűzkár ellen biztosítani a kölcsönből épített családi házat, a biztosítási dijat a kölcsön összegéből vonják le.
Esteban anyás érdeklődik Buenes flyres-böl
a „bicskagyár" fafurói lrant
A közolniultlian több clkklen mutattunk rA arra, ho<*y & kanizsai liaucr-fée fafurógyárban — lie»yte-lenü. értelmezvén a munkaversany szöiiomét — a mennyiséin termelés a miivőséji rovására ment. A gyár kész-itmvnyei között sok volt a sojoj* s ennek kövotkezményoképiian ysz-BZBkü;ilteJi például égj- külföldre szállított tétel árut is.
l)o az üzem. vozotó; és dolgozói idejekorán rájöttek munkájuk hibás voltára é» változtattak eddigi terme-iési módszerükön. S ma már ott tartanak, liog\\- kószLtménycik mindon iffúnyt kieSégHliotnok. Az úrdoklödós is mcgvaji már a fafurók iránt nemcsak itthon, do külföldön is.
Kurópál>an, kü.ünönon a déikolot-ourója\' államok, Jugoszlávia, Bul-frára és iiománia rt\'sszórói miivilnul idbii n&gy árdoklúdÓH a kanosai üzom gvártmányfci iránt. Ijetrujab-ban podi^r már a tongorentűiről is érdoJtlódnak...
Kstol>an Anyoe kencste fel Boraival a kanizsai cóget és fölajánlja, liogy
Hírek a jegyéből
Szentgyörgyv-aigyl Pálné 54 éves ze-beckel asszony, tegnap almaízedcs köz ben leesett a larói. H6tgerlnotöré»sel szállítottak a menták kórházba. Állapota é etveszélyes. «
Slpoa Józset zalah&tb&gyl lakot 23 éves told müve*, hubalozan közken el esett, Jobb valltörésiel izAllttották 8 kórházba-

Györe Ferenc MAV kezelő, pózvai lakost, szolgálatv¦ gezte után iazajövet a sínpár melett haladt Klslaludpusztai állcmaB és a KUls«kórház közötti ré-¦zen a motorvoDat elgazolta. Mentőket értesítették, a mentöarvos nrar csak a beállott halait állapította meg.
haj andó vállalni a magyar fafurók anjfntiiiai képvisoetót. A zamato-i-<an/s]\'an\\t)io8 hansrzásu név möscött agy liazánkfia, Anvos István található, aki Buenos Aireeben ól b most a noaiirésrihen megkötött aruontin-maaryar loeroskedeimi szerződétí adta nok; az ötlotot, ho^\'v a ré^ró. ismert kaniz>ai <r^-ár késíltoujiyeinek piacot teremtson Dól-Amorikában.
Az ajánlat a magyar Ipar megbecsülését jelenti. Azt hisszük, az amerikai-ipar mé tó vetúh-társat kap
Levél a sxerkesztéhöz
Az elmúlt naix>kba.n a következő levelet kaptuk.
Kedves szerkesztő bácsi I Szíveskedjen nb. lapjában a kö-velkező pár sornak helyet adni.
Mi a j Sportoló Ifjúsága nag>-on meg vag\\-unk lepve, hogy mig a vasút által rendezett futballmér-kőzésre 1.— forintos diákjoggyei bcmehclünk, a MAO RT ugyanezért a jegjért 2.20 forintot kér. Ez kérem nagyon is méltánvLa-lan, mert egy diák úgyis sokba kerül a szülőknek és bizony kevés dolgozó szülő adhal diákgytrine-keinek 2.2O;aL Mi nem lehelünk arról, hogy a MAOBT drága játékosokkal játszal. IIa megpróbálna a MAOKT-vczelösége a kanizsai ifjúságból kinevelni játékosokat, mint ezl más egyesületek tették V\'s leszik, az olcsóbb lenne és biztosan elérne szép c-rvdményt mini igy és mi diákok nom lennénk kénytelenek kivülröl lesni a mérkőzést.
Kérésemnek helyt utlni szíveskedjen szerkesztő bácsi, akit ugy ismerünk, hogy minden szép é» m\'tni-s ügyet felkarol és támogat Mi diákok hiszünk uz eredmé-nye.s munkájában.
Tiszteld tel: Tibor diák, Maoi t-szurkolóí
Nem az első csel, hogy szerkesztőségünket ilyen irányú kérésekkel keresik fel. Knnek a levélnek is minden sorával egyetértünk. Valóban nem méltányos és scmmieselre sím a demokrácia s]>ortsze: e etél>e 1:B lcilló dolog az, hogy olyan áron adnak ki a fiatal kisdiákoknak látogatási jegyet a Maort-mérkőzésekre, amelyeke! képtelenek mcslizctni. Ha az NVSIi, amely tudvalevőleg a szegényebbik csapat Nagykanizsán, 1 forintos diákjegyet tud kiadni, nem hinnénk, hogy a MAOHT sz-á-milása t forintos diákjegy eselélicn fell)Oi-u!na. To\\-fil<bmeg>ünk. Ha a kétségbcbnül nagj\'obb kölLséggel megrendezett szeptember t-i hangversenyre lehetett kiadni 1 forintos diákjegyei, akkor valószínűleg egj futballmérkőzésre is lehet.
Argontiiiaían a magyar fafurókl>an.. | Zen*.
Nyaralók találkozóhely* Balatonfeny-vattn Tóth-fil* balatonv*nyvs<l VlgadA-ban. H\'dtg nxlcg éUlak, Hűtltfi Italok
HOVA LETT A ZSÍR ZALAEGERSZEGEN?
60 sertést válhatnak havonta az ejerszeii hentesek
Néliány hél óta Zalaegerszeg háziasszonyainak legégetőbb problémája a zsirbeszerzés nagy nehéz-sé^e. ICgyszerüen nem tudnak hozzájutni a heti szükségletnek megfelelő zsirmennylséglvez.
A vármegN\'ci Népi Bizotlságcgj-ik legulóbb meg;arlolt ülésén Lakatos IX-zsö, a Magyar Dolgozók Pártja megyei titkára liatározott hangon követelte, hogy a dolgozok zsíretyá-tásának érdekében a város wzelő-sége mindent kövessen el és ha kell, a szabadíorgalmu zsir beszerzéséről is gondoskodjon.\' ,
Kö\\x;telésére a zsirellátás ügj-é-ben azonnal intézkedés történt. Az Országos Közellátási Hivatal felemelte Zala megye sertésvágási engedélyét 125-ről, 300 darabra. Ebből a mennyiségből 60 darab sertés jutott Zalaegerszegre. Ennek ellenére, míndezideig alig jutottak zsírhoz Egerszeg dolgozói.
Hova lett Zalaegerszegen a zsir? Erre a kérdésre adjon fejelelet a Közellátási Hivatal,, » rtondosWxIjon a legrövidebb időn belül « várót zsirellálásáról. Az igazságos elosztást ixxlig ellenőrizzék.
zsir-
Uj kárpItosmtthelY
nyll«tt Zrínyi Mlklói-u. 34. íz. alatt
(Welii-nlvéríkvolt dlvat»nl«n)t htlyéi).
Ízletes munka, mérsékelt érák, pontos kiszolgálás, |6taMas 4s szaktanács.
Bliali
„.____at éi párUoíást ^
KOTSY DEZSŐ
kárplt»s
i • ¦ t • r. 17.
ZALA
Megtörtént az első lépés Nagykanizsán
a Függetlenségi Front újjáalakítására
\\ M:i \'y;ir ltolgo/.úk Pártja hiiyi szervezetének kezdeményezésére -..s/oköV.-bizo\'.tsági ll\'(-\'s vo\'1 szcr^;ln délulájn 5 órakor a párt Ady End-ri, uk.ai székházában, Az ülésen resztvettek a MDP, a Kisgazdapárt, a ]>.lras/i|iiirl, valamint a sziikszorwaHek kiküldöttei, akik a Független-Sl;,.i Front ujj:Valakilásán:ik helyi WA-mi>onl[jairól tanácskoztak. Az ülés résztvevői kölcsönösen arra az állasixmtra helyezkedtek, hogy a vá-ro^lar. niéíí meglévő reukciós erőket fel kell számolni. Az összekötö-lú/oLiság rövidesen Lsmél összeül
Statárlui «)é kerül egy volt nvilas párts/olfálatos
A nagykanizsai statáriális bíróság pénteken tárgyalja. Papp István ügyét
Vasárnap, 12-én a murarátkai rrdőlien orwadászaton érte , tetten az erilöör Papp István murarátkai 30 éves napszámost.
A rendőri nyomozás során kiderült, hogy Papp István 1945-ben nyilas k\'ventevezelő vol|t a községbon. A felszabadulás után szerzeltegy vadászpuskát, készített hozzá 1 töltényt és iparszcrüen űzte a orwadá-szalol öccsével együtt.
Az ügy, mivel Papp István áyilas pártszolgá\'a\'.os volt,, n sta\'áriáiL; bíróság elé tartozik. A nagykanizsai törvényszék statáriális tanácsa pénteken ül össze, hogy Ítéletet mondjon Papp Islván felett.
Súlyos ezrekkel károsították meg a kisembereket
az egerszegi Tejszövetkezetek szövetkezeteinek vezetői
Zalai-grrszegen. a Kossuth 1-ajos ulc.i :i számú házban, egy nevében js különös, de iigyviwtésél>en teljesen M)lr\'. és a lohénlarli\'i gazdák ér-. dik.il súlyosan sértő szöwrkezit, a vániu^y.i U-jszövelkezetck szövet-k«dr .s/ékel.
IVvan mi is leniK\' ennek a szö-vi\'tki-A\'liK\'k a feladata. Mint a vár-ím-yiinii lévő lejszövelkezelek ér-di\'kkii\'1\'s\'\'\'*;|i szervo végezze mii-kwlfM;1.. védje a U\'hénlartó gazdák <¦niiK.il a lejét feldolgozásra átvevő. lállaUilokkul szeimix\'n. nehogy a KrnuMk állal beszállított tejmennyiség zsirszázíllúkát a valóságtól fiiénien állapítsák meg. Tehál a liiti\'iilarló gazdák, főként a kis-parusziok érdekeit védje. Kik a vezetek f... a nép ellenségeit
TrniHszi\'les, hogy ezt a szervet maguk a U\'jszövelkezeti tagok tartják lenn, olyképpiMi, hogy a vidéki szövetkezetbe és tejálvevö állomásokra beszállítóit minden liter tej alán másfél fillér ellenőrzési hozzájárulási levonják a gazdának kifizetendő összegből.
Nos, ennek a díszes fö-föszöwt-kezetnek az ügyvezelő áflását betöltő alakja dr. Vajda Kornél, a főel-lenöre pedig Németh István ur. Személyüket nem kell külön itt bemutatnunk. De nézzük tovább az igazgatósági tagokal.
.1 dolgozó parasztság ellenségeit /¦\', volt nagybirtokosokat, B\'wankovics-párti ¦képuinlőt is találunk közöttük bőven. Ko-*• i"ics Sebestyén Mi klón volt ezer ho>\'d<m, dr. Tassy Kristóf ulső-baijodi vo\'t nagybirtokosok, Ko-vúcs Ferenc Demokrata néppárti honatya, Rich Géza gazdasági f6/eiügyeI6 (?!) S\'émeth lio\'diz\'ár miliályfai yabOnarcj-t?g?l6 ziirotparatzt —, hogy valami hiba ne történjen —, hát két plébánost is, Zalabérröl 1<O-vúc> Józsefet, Dormán Kálmánt pediy SüjtörrO! mcijválüsztották szövetkezeti igazr/atosági tagoknak.
(EK; hogyan fér össze a tejszövelke-zetek szövetkezetének igazgatósági tagsága meg az Isten igéjének hlr-delése, azt a dolgozók döntsék el.) Ezek az urak nem maguk vezették a szövetkezet ügyeit. Hanem teljesen átengedték dr. Vajda ügyvezető és Németh főellenőrnek. Súlyos mulasztást követték el ezzel.
SulyoM
így történhetett meg, hogy a kis-parasziság pénzével saját javukra sáfárkodtak, mert fizetésüket önmp.-guk emelték és a könyvelésben szereplő nagy kiadásokat bizonylatok nélkül fizették ki.
Y\'íjdit ur például saját részére^ 1:íOD forint ii,rz*fi:<-lfisi. 800 forint utikö\'tséíj számlát, valamint S()f> ;oriq!oi autófuvart utaliuini/ozolt ki hannnta. llü csatlósa Kémrth István sem tokkal maivid! el mögötte.
Magas illetményük ellenére a két vezető az OMTK tejálvcvő vállalattól még külön ezer-ezer forintokat veti fel jutalmazás címén. Azoktól a vállalatoktól, amelyekkel szemben a tejet szállító kisparaszLságol kellett vol,na megvwklmezuiök. Elképzelhetjük, hogy ez a .védelinc-zési munka hogyan folyt.
KI « ntp el/entéee/relí...
A vizsgálatot tartó bizottság határozata alapján ellenük bírósági eljárás indult. Az igazgatóság sorai-
ban pedig hatalmas söprésre számíthatunk.
Ma, amikor az egészséges * dolgozó parasztság érd-ekeit védő szö-vctkezeli mozgalom kiépítésén fáradozunk és népi demokratikus kor-máuyzaluvk liatalmas anyagi és erkölcsi segitseget nyújt földbérlö és földműves szövelkczeleink részére, hogy a kulák parasztság kizsákmányolásától megvédje dolgozó pa-raszljainkat, ideje annak, hogyszö-vetkezeleink, mint a zalavármegyci tejszövelkezetét is ne a le-\\itézlett, \\-olt ezcrholdas nagybirtokosok, jobboldali elemek és teljesen hozzá nem értők irányítsák, hanem azt önmaga a dolgozó parasztság végezze. Ki a nép ellenségeivel a szövetkezeli mozgalomból. J. I.
Az USA kormányának uj merénylete a munkásság ellen
Az Egyesült Allamok kongresszusának törvényhozó bizoltsága most foglalkozik a munkástörvények reformjával. A bizottságban legnagyobb részben amerikai nagytőkések foglalnak helyet. Amikor a munkaügyi miniszter a munkásbiz-tositás átszervezését javasolta, a bi-
zottságnak az volt az álláspontja, hogy a társadalombiztosító intézeteket ne a nagyvállalatok hasznába1 tartsák fenn. hanem a munkások és alkalmazónak fizetéséből vonják le az intézmény fenntartásához szükséges összeget.
NAPIREND:
Szeptember 17, péntek. Rótn. kat Ferenc. Prot Ludm llo. UJgArög Zsófia "
1871. R nemz? közi mun«<&»7öveUég londoni kongresszusa.
1)1! Véres zavargások Bécsben a drftga<ég miatt
1937 \' Nyllísveréi a Tompa-utcíban, Sagv rl vezetésével.
- Várható WJArit
ilórsókolt szél\', kisebb folhóátro-\\ nulások eső nőikül, egy-két helyein K-ijei; köd, a liótnérsóKlet nem. r41-tozik \'énycseaen.
— Nagykanizsa riroa fölégáz-fosyasztólhoi
Szcptomler hó 16-tól kezdve > a fütógázt kóiihidrofrénnel sza^ositani foirjuk, önnek kimetkeztéhon felhU vünk mindon egyes gázfogyasztót, liosry iegkL=ebb \'jrájtömiést azonnal joents;\' a Városi Föiidgúzüzemjiok, K-air.v a MAOHT Torme.ósi Osztúiyá-nftk, mert a szagosLtotc gúz az egesz-aVit! ártAlmas, tehát ebbcVi erredó ua\'oaetckért serntmiiféCe felclŐBsécöt vállalunk. Ma^yar-Anieríai
i Kt. TormoJéei Osztálya. Ztl««g*rsz*gan • QOSZTONYI-KÓI-lodí Iámét «l ut»Aközönx«g rsndslka-xittrs íll, újonnan b»r»nd«I»t1 szobílvtl
-Aki réazeg, •tthoo üljön
Németh Ferenc 26 év«s e^ersiefhegyl liatal p»rasiítle»éDy vasárnap éjszaka a Becsall hesíyen lévő Szabó-féle kocs-mákan megrendezett bálon alaposan (elöntött a Karaira Hajnali 4 óra tájban hazafelé „igyekezett". Utkizbt-H Ismereten tettesek Megtámadták, alaposan helybeikagyták. Töhb <ogit kiverték és fejei súlyos sérüléseket okaztak. A rendőrség sséleskörü nyomozást Indított a támadók kézrekerité-sére. Rövid idd alatt az egyik utonálló kézrek«rült
Nagykanizsán i gozfQrdo nyltvi ragg*l 7 órától este 6 óráig. Kedden egésr nap óa pénteken délután nól goifQrdö.
Elmulasztották a tejktszalgiltttist 50 forint péizblntetésra Ítélték okét
A nagykanizsai büntetőtörvény-széken dr. Béres Sándor egyesbiró közel látás érdekét veszélyeztető vél-sígoklx-n hozott ítéleteket tegnap. A tejUiszolgáitatás elmuLasztása miatt Kliag István, Nlnk István füz-völgyi, Kling István, Varga Péter, Takács József magynrszcrdahelyi lakosokai 50 forint |>éjizbftntctésre, behajthatatlanság esetén 10 napi fogházra ítélte.
Erdélyi Péter, Negyedes Józscí, Ott -Károly, Szabó Mihály. Vékásl György gelseszii?eli. özv. Schindber-«er Józsefné füzvölgyi, Porosznyák István magyarszcrdahelyi lakosokat szintén lejbeszolgáltatás elmulasztása miatt 50 forint pénzbüntetésre ítélte, de az ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette a bi-róság.
A Magyar Oolfozók Pártja nagykanizsai szervezetének hirei
Az MDP III. köraetá pártszerre-zeta felkéri az aJrtivákat. a párt ve-zetóeégét, tizBB-csoport vezetőket ée trizBrlmiakat, hogy péntekem eete féf 7 órakor a «ért székházában (Rozgo-nvi-utoa 1.) pontosan megJBJiarlni szi-peskodjejiiak. Az értekezletet vb-zeti Ferenczi Szabó Béla titkér.
RÖVID VILÁGHIRADÓ
Az o asz sajtó mogiüla,p\'!tja, a szovjet javaslat az olasz gyarmatok üfr\\iíi«ii hajótíirést szenvedett a nyugati háta mak ellenkezésén, akik nem akarták elfogadni, hogy az olasz svarmatokat nemzetköz\', ellenőrzés a\'á hcC\\ezzók.
A szo-.\'^ ista j>árti képviaoiók bi-zalmatlaiiBáfri imütván\\\'t nyújtottak ibe a rariamentrxün l>e Gasnori minisztere nők és kormánya ellen.
To>;,:atti, a kommunista pár* fó-titkára íolfryóiryult lietcirsé^liól és nóhánv napon beiül átveszi hivata-l&t. \'
¦r
A Szoko^g\\eeü»etekben eréivee tisztogatás indáit meg az opporbu-nista e.einck e-távolitáaára.
A nemzetközi sajtó ée rádió értekezlet vésőt ért. A huTlámhosszak etosztásáná\'. élénk nézeteltéréseik merültek fel és több ország tiltakozotKj a kapott hullámhosszak ellen. A kongresszus jegyzőkönyvei és különböző jelentéséi 8 tonna papirost emésztettek fel.
m
Véget ért a rendóri bűnügyi kongresszus, amelyen 18 nemzet képvi-seiói vottok részt. A kongresszus dr. Kemény Gábor ée Garamvölgyi Vii-mos magyar áUamrondorség\'i. tiszt-viaeló több jaraslatát elfogadta.
Berlin szovjet városparancsnoka, Kotikov Tezérornagy levelet intézotl az amerikai parancsnokhoz, amely-bon a legutóbbi náci tüntetések szervezőinek megbüntetését kőm-telte.
Hálószobák
* KOMBINÁLT BERENDEZÉSÉT, KONYHÁT, FINOM
KÁRPITOS ÁRUT, JÓT ADUNK OLCSÓN
KOPSTEIN Bútorüzlet
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁMZALA
l\'J-ió. szeptember 17.
II. «z. l,gaz«le Bdítt , Nagykanizsa
Zala
A 10.000 1847. Korm. ix. r»ni»-
!•* alapján kéihirré Umtmm, líra? ewo •¦•ni- r»!i:i«l«t értei ;:i«r«ü autv-kitcrtt /a.arkrinafn 11. sz. lgitioló lii/O!t>,ua i\'.HS »a>|>1t>:uÍK\'r Ik\'> \'23. napján cuiuuui l."> árukor az aiúbhi\' tek üfíyóbon tűzött ki t»ir-
y
So.vmosi Lajos Nagykanizsa, liajrs: V.s.-u. 7. sz., liauuj Tükxt Aknizsa, Kisfaiudy-u. 17 h., Mon Józ^-f Na.ry1í&ii:/sa, Királyi l\'ái-ii. ü. sz., Koiiiiahui Fol\'iier Ko-re:n- Ijeicino, lVxik F.-u. 34. sz., l.aka\'.o- istván Nairvkan zsa., Ke.só-tonioaVu. ;J5. sz.. l\'a >.s János Xairy-kaniz.sa, Yarasdi n. y b. sz., Siime/i (Sfh.<-siiigor) Zo.iuuié Nagykanizsa, Ady hiulro-u. i) \'.. Császár Ferenc Nagykanizsa, Dózsa Ciy.-u. ö. sz., Kc-.sek káro-v Najykani\'i\'.sa, Oúnyi L.-u. 15. sz:.. líiinic Kúio.vné s/.üí. Paá Irma NagrvkarKzsa, Csengery-ut 1. sz., Tóth József .\\lait\\arcí:\'.o"il-niik.ó.-, .Mo-iuir Fonom; Nagykanizsa Klnizsi-u. ">. sz., Mejyinwröfz M.ir-lo:i lólszvrüaiic.y Ibi. sz., 1\' ntaries lAijies Nagykanizsa, Kö.cacv-u. 14. sz., ö/.v. l\'us^a rVreiKMiü s/A. iVsz-lx->: Koza N««rv kan jtsa, Kossulh-túr ü. */.., üzv. Jüuz Juiiosiuú sz. 1-oisko \'Idéz Nu^kaiú/sa, Dózsa Uyürjry-ut "2>. fwiu.
K:cyí>uiiezt«ti a hoje\'«Hőkot arra, liojy & bojoiontófcoket a b.zuttau«{ oajt a»Jn>r volxt. lifyoioml*;, iia a b no>ut <•>» Itvtciiuúi
Wt. bzuniúheo bajelantéa uiiu-dennap lü—1h óráit; Törvényház í(i.il>/.iiil 12. Hzoiu\'iitin x\'liot k\'iuii.
Varró Uila ig. bizottsági ernök
y KIStSI-hirek
Szoin.i>atón, foiyó hú ltí-uii tlú±-UUni lói i> ora. "kl\'ZüüHül tartunk Ikm .sújrúnkuon. A bu<iajA;»u Kiku^iutüüi ío^iu uiO\'in az atauiuis kiBk piou.ciiuiivixii. Auuztaiúb, urucl utn», ioz». tfa luiuiiüniiU.LttoK. bzAiituyozumi-rul stu. Kerjuh. a Jvarturaak tuajou sztmiu é
Fo.yó l^o lU-éii, \\-asarnap dúuelútt 10 órakor Za.acgorsat^jeii Jtiskeitss-íjlXÍoj úa kisiparos 11^3 gyu.ee> müa a Jituúiiy nagyu;nrujuea. tgyesuio-tüiiü róazt wsz a g\\ü.e«eii. ícj-Ii.v-jUK a/011 Karlarsakai, akik részt ki-aá Ttnm.yg\\ u^aeu, hogy ezen
la oráíg jeieiitsói 1x3 az iix>- KOLuj s/amu jelentkező caelen autouuszon titaznwnn át a gyűlésre. Jc^ntaezai leiiei /onibori y, I\\eu Píu, i\'úth Jozuof üzle- is.
• ¦
özossógi hir. Értesítjük tag- ncgy a három navi raktua:-gáii ueezegut szepteuiúear, OKto-ooi, iiovtiiiiüer nouapOn-Ltia "¦ ho \\"é-gui^ leiuet koraatuuoulabaa a bankua befizetni.
Mindazon kartársak, akik feihirá-suiikra ezuicig a lolyó óv jiuius ós augusztus liBfci íorgáitniadú köUueü for^a.muk&t a for^aiin^dó kulc-sok szőrűit eikdtünitvu nem. adták be lu-vataiwikl>u, saját órdckükuon púii-teken, fo.yó hu 17-én 1\'2 órúig W-(rvai\'joü oójo\\ a loihivuiuiiknak, ivo-hbtfy a jjéiuugyi^azuatóitás azukkai Ktumben tiüutotúst aikakiuuzon, okik a bovatiííit nem. nyújtották be.

FUssoroákoeztaiy folhiváaa! Áron
kartúraak, akik a várót feiliiyáüára,
^>íO\' a j^ífype óh »zabad atappanra
t a tefizetéet iegyók meg egyesú^tttiik
\' irodájában 6s ezideig nom. tettük
oieget, fo.hivjuk, hogy amennyiben
bármi okná. fogva a szappan áirúteu
ügyében mom io«ntkeznak, ugy az
ilyen kartáraBkra es6 mennyiBégü
szappant átadjuk truus kartaranak.

Beszerző csoport! Otker és Sip-ezóda megérkezett.
Uj párthelyiseget avatott az M DP za la szén tg roti szervezete
A Magyar Dolgozók l\'ártjáiuik zalflszínlffröli s/.orvczolc »r, v\\-mull szomlialon avalU lel uj, minden követelménynek nic^fclclö párl-hclyiséíjct a volt takarrkpOnztár <"\'puU.-lelH.-n.
Az uj párlhclyiség ronilliehozási munkálalail a párt Ugjai roliam-munkával végezlek el, az üvegezés és oftvéb készkiadások köllsúgcil pétiig t\'olajánlúsokkal g\\üjlölték ösz-szc. Az avató ünnvpsé" alkalmával az uj I\'árthclyiséylx; való bevonulást kedélyes, családi jellegű összejövetellel ünnepellek meg a párl tagjai, amit reggelig tartó láncniu-laLsággal íejezlek be.
A teljes létszámban jelenlévő párttagság előtt dr. Miké Zoltán a Párt vezetőségi tagja mondott kimioly beszédet kihangsúlyozva, hogy az uj Parthelyiség a zalaszenlgróti_{1d1/{o-zók fellegvára kell, hogy legyen, amiből sokszor kell az elkövetkező iclöklxm még támadást indítani a hoz
hogy a n-akciót mcgscmmisithe.ssü|v és megvalósíthassuk mindon dolgozó célkitűzését a szocialista állain-rendet. Iieszé<le folyamán ismertette y Pártra :i jövölx-n váró nehéz és sokoldalu icladatokat, amelyel<ei csak egy marxi-lenini ideológiával jól felszerelt, harcos szellemű, egységesen fellépő, szervezeti és köz-IKjntilag irányilott élcsapat tud megoldani és amelyhez nagyon soka^ kell tanulni, hogy szolleirti fölényünk is meglehessen. Az uj párt-helyiségnek tehát tanul\'Olthonnak is kell lennie, ahol már a legközelebbi na|>okban megindíthatjuk a tanulási, hogy a ludas hatalmával felvértezve indulhasson el kijelöli munkaterületén1 minden elvtársunk Az ünneplők az MDP főtitkárának Rákosi Mátyásnak és a Központi Vezetőség" tagjainak éltetése ulán a Himnusz és az Inlernacio-nálé clénekléséuel fejezték be a Párt élelél)en elért szép eredményeket ünneplő estél.
Jól műkőinek a falusi EPOSZ szervek
Spoitnnp Oalau.bókon, atletlkul vurseny éti labdurutfó Wiérktí7ét*ok Lentiben
Az i-.nuiii MiMiniup u u Ittixlaniifi) i\'siii«it h|«rtiitt|ioi. n-nde-zott, aine\\on /aitUH/oiitjakai), (iara-lioni1 ós Na^yriVm* .a.:xlatiiirt\'xMn.|KVlJii vrvtek ró-zt á hazaiakon kirül. A ki-tü/.öll vtirMMixdijat — egy Bjwrt-.oi>o,ót 11 (jtvro.ioni\'i cca|)»it n, Orto inn-ií. A wrKOiiy ogyói>liúnt a kíivot-keztikúpi 011 zaj .ott-10:
(i&lamljok csapata 2:1 aránylón m^irvcrto a zaaüzojitjakaniakat^ (Ja-raionc viszont Nagviú\'Hét győzte 10 S: U-na. A döntő murkózőn Oarabonc ós 0a>am.bok csapatai között foiyt io. üftralxíne 8:0-as félidő után 8: 1 arányú győzelmet aratott s ezzoi mi-gszore/to a dijat.
Különösön szép eredmény ez a "(araiioiH\'iaktó:, hiszen a közaóglien e hónap e-ojén aiakult meg az EPUdZ s a csapatnak ez TOit az oiso mérkőzéae. A veraonyon egyébként nx;nd a négy csapat játukosai a legsportszerübben Tiseikédtiak.
A lenti járás ifjúsága
szeptember 12-én tartotta meg járás: versenyét nagyszámú közönség eiótt Lonti közaégben. A műsoron
iii nzi\'unu)k <\'* lalxlaniiri\'u* hzo-
UK) ini\'toiTiH w#kfut;\',ohaii Nónietli József .•iiti, l>an"» (iciüo.y iVmüchí, -t<K) m.M\'¦ros hikliil<U!*n Daui\'M Uor-tjeiy rCslicsi, Nénw-lh Józm-f i)iiti, T\'ii\'ilór r-Vrone ká (V\'lai, 1000 nirU-it» KÍI<rutá.Hl*ii Pintór Fereii\' káócfai, tús-O\'iirráíiliaii TámAndi Jiinos lenti, -Mánia: /otán korkakutuí>i. nuwu*-u.TiV-i»aii Hun IV-a .lenti, l\'áll l^v-os kcrkai^iiaisi.*:, suiydobíuHlian podiií S^alió Ciúza korkailarabúsi éa Kulcsár Józaíf !ont; .ako-iok, a korók-j>árvcrKOiiyijon to;lis Simon lAjos Kiiuorjáulrtiza! es Horváth József bzijúrtóházai iakctóok képviapiik a szoptomjor 19-iki vármegvei TOJ*5? nyc-n a «nti járás színeit. A járási versenyen ugyanis a legjobb ered-méii\\«-"kot ók értúk el.
A\' .aixlarugó viilúmtornát, anie-lj^n a járás labdarugó csapata; mérkőztek, Lenti #község II. oaztúiyu CMapata ii_\\-erto meg. így a júrás színeit a za.aegors^eíri ineg\\-ei vor-^ senyén ez a cfiaiat fogja képv.ae.ni.^
A győztesek es legjoib he.yezést ölért rérsenyzök és .audarugó csapa-tt>k díszes kivitelű okJuvúlhen réezo-sültok.
Nagykanizsa város hirdetményei
Közhírré tesaem, hogy a kiyún-(lorlókat ée visszarándoriokat védó iatxla megszűnt, he:yette a Magj-a-rok ViiláífBzövetaégo iiátja el a szük-séjjoB üjfN«kot. Ezon uj hivatal ioc-fontosabb Ogj-köre a kiLfüklün ollin.lt mafr\\-ar állampolgárok uttki maradt hagyatok i 6a múe vwryoi\\jof,\'i. ügyök rondoaóeo.
K6zhirm toewm., hogy a 12.200/ 1047, Korm. az. rondolct (a magyar-ontnfi\'i nteuot lakossá)? NúmetoW Bís^rba raió utt»«mitéa6rúl» alapián o.Víószitott i^órje|t>\'2úk hivatalom küz-iganKatAsi üa\\-oertá.yán 1048 szep-temijer 17-töI saoptambor 24-ig kö«-»Bom.éro v»n k&rre. A névjeffjiókDn az ordoke;t szomőiyek nővérei ejry-sorlian van bojegyezvo a vonatkozó kormamyrendelet ama g-a, méiy az iijotó személyre vonatkozik. Aki igazolni tudja, hogy reá a rendeletnek egy másik paragrafusa vonatkozik, a Kivitelezési Bizottsághoz címzett ée eióiráwaerüen feSbélyegastt fet-sziá.amíáeát hi-ratalomnál 5 (öt) nap alatt benyújthatja.
Kiskomáromban viráizik\' *z orgona Néhány nap óta érdekes nevezetessége van a kiskomáromi rendőrség udvarának. A »vénasszonyok nyara« virágot fakasztott az egyik orgonabokor ágain. A ritka természeti tüneménynek számos csodalója van. _________
RADIOMÜSOK
Pi*t«k. •zan\'emhrr " Hwiapent 1, 8.00 Kloadéa. ft.16 IlanglomoKok. 0.00 Mai;yar nóttlk. 12.15 1 lógodü- 6a zomroraszi\'imok. 18.00 Klöadáa. 14.15 ()roet opera-résilctok. 15.00 Rádióiako.a. 16.00 Klóa<iá«. 18.O0 A Qomma dalkör énekel. 18.80 Hangos hirado. 10.00 Oporettrosíetok. 10.45 A fftíu hangja. 20.85 Rádiózcnekar ji\'itezik. 22.80 Sz-imfónikuB iaz«. 22.45 Külügyi negyedóra. 28.00 Hanglemezek. 23.20 Müvészleraczek.
Biidapett II. 17.00 Táncíeno. 18.00 A nép rádióazinháza. 19.05 A Eádió népiskolája. 19.85 BiíWás. 20.05 Hangemezek. 20.15 Sport-hiradó. 21.15 Kiváncei mikrofon. 21.80 Szív küldi szírnek szívesen. 22.00 Közvetitée a Szatyorból.
NÉP-FILMSZINHÁZ
Sxeptainbtr lS-án, c8üt0rtö..üii Ltgjobb or*» mQvésrl film
Világos ut
L. F. Orlova E. V. Szomaljov. 7 e* 9 órakor.
1105,948. szám.
Árverési hirdetmény
a kiit«rUta.»U r<jéW*a l«f«rlajt in»4-•ág*k«< «i 1927 évi M« P. «. n.„
HÍT«t>Ui ÖuzcáiUtás U 71. |.a értal> méb*a valé ayilváB«« •l«rT«r««éa«r4i.
A végrehajtást szenvedő ntve: Utvindl Jézscf v»*i.tő NujjKanizsa, V»rösm«lv-u. 62 sz. i Uk*s.
A körlir!»z«sok neme és összege: Fot-galmi adó, OTl síb. 16.M* Fi.
Az ei>$ irveré" helye : Nagykanizsa, Sza-badság-;cr lt. sz. árverési csarnak.
Az c!-ő árvwes ideje: I94t. szept. 21-éir d. «. IO_ »ra.
A más«dik árverés helye : ugyanitt.
A mLs«dik árverés ideje : 1?48. okt. 8 in 4. e. 1* éri.
A llfoglilt ingó»ÍB*k mutravezete
aommxan, némánként. Níéjrg, esztergupnd, riéié, szobabútor tlb. 931U Pt ésjiet becsértékben. Xrverésl fellélelek.
1. Aic\'ifi árverésen az cc.es ingésagok cuk akkor lúgnak eladatni, ha a becsér léknek legalAbo > 4 rés?.ct meKigérik.
2. A mlioüik árverésen azonbJui »t tngó-•agok a btciéftéK haiomur|yed.\'n alul la a Tegiöbbcl Igeriaek mindencicire dadáinak.
8. A Wteiir krizpénrben atnnnal llta-lendA, vevfi íítil llr.ttmdú t lor|jalml adó *• az cael egei lénjUxé>l adé l«. m, IBM Ktpi 8.
BtrnAib J»n»
APltÓ H lil l> HTJ&
g. •kixk*rr!urloi Inkuomil •!-
•¦•rcluéa kénzokaara. Um MOSZK-klrrn^tlliégnél, Fi ut 7. 168»
loiiruMúft vállalok. Cim a nagy-kanltaal kltdi.ban. d
Axonnal bekollöthsKÍ nrgyiacbii, €iuk»tt venndas. alagsoros, v:lia;iy- és vtz-vezetrkes. adémentes villa 22\'J negyííflg-Ole! árnyat parkkan, BalalűafenirvtiM a köipontían, álomás és Kfumál — penziónak is igen alkalmus, megélheted btztuit — eiadó. Tulajdonos S(»bó Anlrl, F* ul 5. 15S0
~~Kere»«»lt iiírgöíén~2~ 3 szobás utcai lakást, mely vrvési rcnéílöník megieltl6, jeheiólcg város belterületén, eset eg társbérlettel. Cím a nagykanizsai kiaaiéban
15:2
KUltnbözS hu torok és kályhák eladók. Érdeklődni lehet Nagykanizsa, Ady Endre- u.\' 2. sz. alatt Fonyónal d. e. lí l-ig é» d. u. 2-3 lg._____________________1594
Használt aranytárgyakat a legnaga-sabb napiár*n vesz Gál ékszerész, Nagykanizsa, ró-ut 12. II e«*let 1595
Elaéó házak Zalaegerszegen Apponyi u. 78. is Berzsenyi u. 64. Fekllágosltaat ad Wel$z Sándtr Nagykani sa, Eölvüs-lér 1.
Szülék ftlTat ilgyalMéhe! Gyengén tanúié gyermekét ¦Inden máiiup 2 órán keretztül havi 3« forintért tanítani V<myi Alajoj, Korház utca II aim. lal"
faa.
k««yvkertiktdti
kander
lc. Oy mlnáen
Oyapiu él rT«gy.
iáibin k.ptuték. Égy Mcil éa egy nigy kéTyha el.dó Slnger cégnél, Nigyíán Mj,
Si»b.dtH-\'.<r 23.
1588
_______________
KlMlUO k)«)áré»it Monnilrt lelvetíek. Bagonyal, N»gyka«lm, Síéchenyl-tér 4.
CALA ¦•Ittlkal napilap.
F«1élés aaerkeaztó é> feleli* kliM :
Beacw Jenő
Farwic-t*r 10. TdafMi ¦ •*
Siondr* CMn.. évfolyam 215. sz&m.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 18. szombat
Ara 69 fillér
/LT Farlcaa MJDdly eli>/dr«nalc
(• \'-^ nagybudapaatl pértaktlvén tirtindé beaiidtt ¦ Politikai
í . w#liottiág tag- «a ttjJalBltialvawll zárlattal ktpoiolltot haté-
\' * romáról a rádió
ma, pénteken délután 5 óra 10 perckor
köxvatltl a Sportoaamokböl,
A SitrvaiA Bliottaég Ulhlvja a pártai»rv»i«t«k»t, hogy haladéktalanul aurvaiitk m*g a ridlóköivttltta tömtjat maghallgataaat.
A isldhaszonbérlet rendezése
szaporítja az parasztgazdaságok számát
, y /.\'. I A füiíllióriö <lo:<!(>»> pa-rasztsáí >\'<"-\' kívánsága teljesült a f," ,l!,a-/onl>érl;\'tt>k kornifinyzut. ron-deztW-i:\'L Mosrsziint az a tart hatat-a:i iiajol. hosry ojvph gaztla<; )>a-raiztol; és város? urak magukhoz í-a-¦aiták a rjairyiórli -tokot és maglik iieai <U>i-wva a bérlettől eiütött do.-oozók ist !ód «\'-s napszámos munkújá-Só OUok. A kislx-nók ós a bérlet ulán «\'iváríó fo:dfe.\'!enck kureben nv_riiy»-vást ke.tott a rcndc\'ct, de ;n i;nvu;o:lia\'x a közép]>aíraszfe>k :s, n.ert id)iíonyoso;lott, bo«jy milyen t*n>ak voaak azok a kósza rcak-eió.- liiek. a:i:oiyok uj fr>Ulosztisróil\'
— ha/.uilv.i g>okoztok /avart kelteni a p»ias*t>a!í\'k<"ivi«n. líebizonyiisodiitt lfo-0 s?r.ki. no:n akar a dolgozó pa-ra-/io» iöl;ljúiioz nyúlni, és büiitot-• cnü ntyi «s nyu.iiat hozz:i wuki. A íriidl.aszoivbár\'Wi. romldJot a zhíixmí |:ams/tu:<nak &* a/ uiivknak a fiJul-Ui a,\'.:o!ijo,\'at remi i-órt, (ic ln/.to»itia a i!o*L.izo (iaiu»ztoii «y.á:mira "¦ fulo-iú:t\'iet, ti*ziestk\'i^o.< iM^ivrt.
A mu ii.an«.« vo t lórk\'t, tnóu\' ki«-liéuM ¦¦ voit. A kixIk\'M\'u\'i a fi">i(l tu-^ajiloiiOfúviil á\' U|o.lt>tt nu>g\\ H-aiUv inti iV\'i a loudoiot u t¦.**• t* nui;\\H iií\'iti U iiim nxaU\'i.voxtiik.u lnii\'lol. Oi.\'y<\'<l)
¦•\' fclu\'\'W <it, lúih.i vot .\'\'i\'ilo.»k |iv.t".>-:iM, iin\'".\'> u iKMiói.ok kis. olt ni ind lg u n\'iviliMilót biixnia. A ívmie t>loK és tt/ iMfU\'nk\'pv .^ew\'t HojiUiti u íivc-iök holyzoti\'ii, il.> u kinik kljiitozoHii a roi]<k\':üiel. unnak inlt.v u ixiriflot. (BivillC^ akarta. Így a t.\'éik\'ti".\' U\'ny-<*j; érdojiijcs parasztok közül esik kowxjk voilak olyan s/orent-séaok, lio.\'v ^azdáikodbassanak.
A f(\')idbórli«zövotkozetek ós a fö.«l-
t bér^.K\'íOponoii egrszcrit\'en w^eí- vet-\' xxk a téri eadó nasTysazdilk iiatai-niaskodásának. A bérl«adóvai a jö-vOlien iioni a ina^úraliagyotl gyenge kisbérlő, l\'^tnem az erős szr>votKez.\'t, vaíry szövetkezeti csoport áil maj<l szembe és ixuKlo&kodni fo<^ a lainfik laatliatós vóitimérói. A bérló ezntáji i\'iOm. *sz a kulakok kényre-kedvre kiszolgáltatottja. Ezért kell a béruj-szi")vetl<ezet*és azért, hog>- tiimo<ra-tást, st^jitséget nyújtson a a béreit föídön doigozó nak.
A bériószövetkezet és a bérlócso-^wrt segítséget, védelmet nyújtó szerv, amely" a bérlók kezében fegyver a kizsákmánvotás eluen, amely a jobb életnek biztosítéka.
A gazdagok, a zsíros parasztok érzik, .hoiy \'inog a hatalmuk. Most ismét a hazugság oeamány eszközéhez forduina\'c, hosry a voszott fojszé nok nvolót koritsúk. Azt a projiagan-dát hintik, hogy a bórlűszövotkezet lapuinak küztison kell gaz<iiwkod-n;oK, cFajlkábó\'. kel. enniük «tl>. Jla-lumnit; oz mind! Az igazsái; az, liojfy a bóilók ogyéni vuloíztlúwlra van bievu. miként giuwlúikodjaniik, lia akarnak köxAwn, )ia akarnak ün-áilóan. Egy bittó*, hogy kiihiuizon-lórlotok juttatásával az oifyúni g&y-danáKOk, az önálló kisparasztok sza-porodnak.
A reakciós suttogásnak, rémitge-téanek már nem üi fei a parasztság, * földhasson\'bérloti rondo.et végre-ichajtáaa is éppen $zt bizonyítja. A dolgozó parasztság azt akar-j*, hogy minél eióbb megindinjon a termeiós a bérleti fokiakon is.
parasztioK-
MUNKflSIFJflKflT A KÖZÉP ÉS FŐISKOLÁKBA!
Révai József előadása a HA VÁG- és Ganz-gyár dolgozói előtt
A Műviig ó.s Ganz. lóbb, mint 3000 munkása olölt tartott előadást Hc-vai .lúzsef csütörtfikön, a Műviig RiilttirkTmőJx\'n. Italt arra, hogy a föld, a g>űr után mienk, az Iskola. <lo foltot te a kérdést, hogj\' vájjon teljesen igaz-o ez?
Kevés a változás a közép- és főiskolai riiákjaink összetételében. Igaz, ledöntöttük a kaszt- és osztály/al|a-kat, amelyek valaha iskolát és iskolát elválasztottak, de a gimnázium helyélx- létesített általános iskola VIII. osztályából csak jövőre mehetnek középiskolába a tanulók, amely né^j- évig lart, mig egyetemre juthalnak. Már íxxiig ennyi ideig iw.\'m várhalunk. Igaz, az egyeleme-ken és középiskolákban még mindig ,\') fi százalék a munkásgjvnne-ki\'k aránya. :i iiarasztg>-.\'rmekekt\'\' több mint 10 százulék. de ha ilyen lassú arűnybiiii lialadunk é.s évenként csuk 1 kxiliuilékk\'iil növekszik n ni\\inkitsg>°ernn\'kck lélszriiuűiuik unuiyn ii közép- és í(\'íi*kolúkou, 5ü év In kuli, mik " munkusnszl:U,y
gj"ermckei az iskolákban méltó helyüket elfoglalják.
Ezért véget vetünk o vagyonosok müwltséiji monopóliumának. Ennek meg kell nyilatkozni a k^zép- és főiskolák diákjainak szociális összetettben. Be akarjuk engedni az is-kolálxi az eddig kirekesztetteket, a munkás és jmraszt j\'rita- • lókat. CsztálijszcmpOníokatakarunk ÍTuénycSiteni kultúrpolitikánkban is, a; egyetemekre való felvételek szabályozásában is. A népi demokráciáért harcoló értelmiségre van szükség. A szocializmus felé haladó népi demokrá-ciu nem lehet olyan értelmiség nélkül, amely nem hus és vér, a dolgozók busából és véréből. Nem mondhatunk le egy olyun értelmiségről, amely mancsuk sznlgiUj-i a rit\'.pi demoknU\'liU, hanem harcul Is ért*1. Kzulrtn kövi\'lclU1, \' hogy m ^ kell könnyíteni a iminknsgyermf-kx\'k sziumini a giiunAxlum és egye-U\'m léél
Októjber harmadikán
megszűnik a nyári időszámítás
A oenzetköil v»su;as kongreaaiua az érdekelt államok képvIaoléT n«k bevonáiával értekesletet tartott, amelyen a rendes köiépeurepal Idö-siámltá* vi?s<aállltásáBak Időpontját Állapították meg.
Az egysége* ittuti menetrend érdekében eizerint október 2-án a 3-r* virradé éjjel megszűnik a nyári Időszámítás, amikorls
hajnali 3 érakor az órákat 2 érára kell visszaieazitanl. A kOzépeurópal Időszámítás visszaállításával egyldóben október 3-án lép éleibe az egységes vasail menetrend a MÁV vasutieualalD, amely nébáoy ielentektelen változástól eltekintve azonos lesz a nyári menetrenddel.
Fel kell állítani, egycLőre csak Budajxíslen — egyéves előkészítő tanfolyamot, fiatal üzemi munkásoknak az egyetemre való bejuttatására — olyan tanfolyamot, amely előkészít az érettségire.
-¦i gimnázium felső négy osztályát egy év alatt végezhessék el a tehetséf/es munkásifjak. Mér-nökökrt, orvosokat, tanárolAt kérünk a munkásszülöktöl. Azoknak a fiataloknak a részére, akik ezekre o tanfolyamok-\' ru kerülnek, kollégiumi lakást, o\'esú vigy ingyenes tanszereket kell biztosítani és ösztöndijat, legalább is a többség szamára.
Döntően fontos, hogy gyermekeinket haladó tudományra ianitsflk, a szocializmust a kultúrában is fel\' kell építeni. Biztosítani kell a munkásosztály vezető szeicixH nemcsak u guzilusitgi életlk\'n, a kormányzul-hun, hanem u kulluritlan, uz\'liic-olöglrihan Is. Néhány hónitppul ez-elíitl UiUosI .\'Ivliu-h kiildtil n JeUxót, a köv\'tkexő IrtncsM\'m. nx <\'lméU\'U i\'s Ideológiai hzIiivoiwI cmeU.1!*. El az igazság nenu\'siik a p:\\rlni vüihiI-kozlk, hant\'in \'u közoklulrts g appun\'itusát lel k.-ll has/niílnl
Semc^ak. a pártltlo áknak, lui-nem nz összes isko!JJ,nak rés;t tkell venniCk " nni,;/ feladat tnri,o\'djsíib:in.
Bi\'szédél ig>- rejezle be: Segítselek e hatalmas feladat megoldásában abban a tudatban, hogy ez is a szocializmus építése.
Hatalmas Tapssal fogadott beszéde után a gyűlés az Inlernacionálé elérteklésével ért véíet.
flz MOP várospolitikai bizottságának ülése
Ma, pénteken déiután 5 órakor ismét összeül a Ma<ryar. Dolgozók Pártja várospolitikai bizottsága, riojy a nyári szünet után megkezdje fontos munkájjit. Mint ismeretes, a bizottsiur\' városunk fejlc&ztóso torán laia:nu» tervokot doLgozott ki, amelynek réazloteit a. mai ü-éson bőszeik meg. A Zala annak i<ierjén loközöltc az MlJP város politikai bi-zottsásráiiak üióflén olhnnjízott javaslatokat, amelyik arrdi tanúskodtak, hojry vócro\'miOK\'iridii! majd egy •O:\\an varosfojlciietó*; proírrain műfr-valósiiláHa, armUy Nagykanizsát Du-nántu na.íy kulturrircwaivui <vy MÍTitro omeii. A Matryar DolKOíók Pártjának n a munkája tok évtized muiasziáíát hoiza majd hl
Hangszórók közvetítik az utcán Farkas Mlhily mai beszédét
Ma, pénteken déiután S óra 10 perckor az MDP Adv Ehdre-uti székházából hangszórók közvetítik az utcára Farkas Mihály rádióbe-
édét •
Dinnyés Miniszterelnök mélységesen efítélte
a Míndszenty által rendezett márianapi politikai gyűléseket
A Független Kisgazdapárt politikai bizottságának ülésén Dinnyés Lajos miniszterelnök tartott beszédet. Bevezetőben ismertette a beszolgáltatás adatait és megállapiLot-^a, hogy a zsiros parasztok, n nagy-gaaJúk és a kupecparasztok ármány kodása ellenére is jó eredménnyel zárult. *
EUtélü szavakkal nyilatkozott Mind\'zrnty hercegprímás állal vezetett reakclí\'* és tünteti gyű-lilékről, melyeket a Mária-évi ünnepségek alatt rendeztek.
Dános püspök, mondotta Dinnyés miniszterelnök, maga is elismerte egyik legutóbbi beszédében, hogy a Marifl-évbon több tüntetés és megnyilatkozás hangzott el az egyházfők részerői, mint máskor és et szükségessé teszi, hogy figyelemmel kisérjék ezeket a gyűléseket. Ezután a mmieztBrelnök Ordass
Lajos evangélikus püspök és társai-, naík v&lutabüne8ete3Lméry.cról számolt be. Kiji^ontette, hogy a tíir- • vény szigorával találja magát szeni-i«n", tíil gazdasági rendünket sérti meg, írjés síkkor is, ha püspöki telin hord az illertú. Továbbiakban * kijelentette, hogy a Kisgazdapárt eltávolítja soraiból » jobbofdali eb-rneket. Ez nem gyengíti, liánom or<S-piri a pártot. A "párt ogyesiti eróit, amikor a magyar nép 4vs*ázailo« érdíftoLiMjk mBífvo:l<itt\'rol van iio. . Kbbői a aacmpontlxH a»ano« poiiti-kát folytat ai MüP vozoMiégóvol. Uofojezol«n a külpolitikai, kérdó-aokró: sióit. MogúUapitotta, hqry. oz a/ érdaklódás elsöMrban a moaik-fti tátK>»üeok felú fordul\'. Me« ra-gyok ffyóíod\'ve, hogy a 8wvjetuni4 á.ial képviae.t álláspont, mely a jB.tai ée potBdami ogyezmónyok alapján kívánja Németország ügyét Tiendezni, órvényro fog jutái.ZALA
1948. szepteruher 18
több mint 3 millió forint értékű építőanyagot kapott a parasztság
Az épilós- i^s közmunknütíW iMiniszli-ri\'um az Opülelokhen hiU»rus krtrl szoim-di\'lt parasztság im\'Kst-jiilOsdrv lá){la-csiT(}p- akciót szo\'rw-zolt. Az akció kiwlcln\'n i<pll<mn.vii|iaknl, fiiként tó^lnl, c-swif\'t is fa-aiivnuol Jullaloll az rpÜU-lö pnniszlsilK KKtimnru. Az vM Utv-OvIk-ii H7N laWtflK\'n \'J..\'il2 híílMimn kilrl swnwilol! liAxIulaJdonos :),\'2<!7.\'2<10 rorlul i\'-rU\'ktM\'ii 1,7l>)l.iH)0 nunvmi\'-rotu, ;i,700000 kl«mír*lu línliit, .\'I.NOU.OOII drU- tolömwpvl, 110 IKK) kiipc-sm-pol <•* 2\'2.\'t kölmuHcr Opülcl- ku|K>ll n/. óplti\'\'tt- ín kö*iminkiiflnyl lKOlM
Ax i\'pllki\'/i\'i parasztság riVs/.í-iv a Jovii Irtvusszal mid ketlwzi\'ilil) künilim\'-iiyi-k kiVütl, ujal)l) köli\'ifmiikeiót iitdil .1 minlxxlí-riiim
Szabad-e koldulni Kanizsán ?
Körüibclüi tót hónappal ozo ott a város mecrnvuiítató mtóztalógt liozott a kdldt\'m-kórdtebon. Mo«-xasüntfttto ft csütörtöki kdlduH-nnjjo-lüat h nu\'m utón h;zU>Hitottii a vún* koitwotikópWloii A* oln\'it»t.&n iKogú-Jivciiiok nuwílhoUWjt. \' A kölilOMJtóriU\'w uiry latnaik ninj-MNH,:nU)»iiVli"itt oi vóijIí\'KOhom. Toir-nap ivn:n. nairv üri\'miino\' t«|«Kxtal\' luk, lioií.v a ko\'Wuit-jiWw* iwuút iiion-iiidu\'lt. A város r<vx)l-.Wvj/.|w-l< fol-1<H.<miü\' innwaií az <VT>j<> ivt 11 oho-
VÁLTOZÁSOK A KANIZSAI KÓRHÁZNÁL:
Uj vezetőt kapott a belgyógyászat! Megalakították a gégeosztályt Saját kezelésbe vették a konyhát
A GYERMEKOSZTÁLY HELYZETE — VÁLTOZATLAN
Ntfhány nappal ezt-lött nagyjelentőségű változások történtek a városi közkórháznál. Kzok a változások szervesen összefüggnek kórházunk fejlesztésével, i
Uj belgyógyász-főorvos
Olt Károly népjóléti miniszter fi-gyek\'mlicwltc a nag.vkaniz.sai kórház rohamos fejlődéséi és betöltötte a kórház heloszlályának főorvosi állasát. Mini ismeretes, a kórház hel-íO\'ói^- ásza Iának élén Ur. Kn-iner Zsigmond főorvos állt, akit ozonl>an a fasiszta terror elpusztitoll. Evekig dr. Billeni Zoltán lu\'lyetlesiUt-Ic a Ix\'lgyógynsz-fiiorvosl, okim-k holtlilnyllvúiijlásii csuk most történt meg,\'így uklmUi(s»ú vall 11 riiorvo*! ílllrts IkM6I,Icw. A nipjólill mliiKx-tci\' ttw » fonUw posxliM dr. SxiuiUt Ik\'hi (\'nvi\'ijí\'ini míiHiiuliinárl iw«\'zU: ki\' nki már úl Is wllv osr.tiUyiU. Dr. Sxiiiilt\'i- nli^v iiycíVM-Kol jelöni tu-in-csök vúiosmik. di1 ux <>nós/. im\'xyO-nck is.
V»n már géga<psti/y *
lW«i hiányt szünlclL-tt meg a nép-júUHi minisztérium,-amikor városunk jogos kívánságát figyelembevevő hozzájárult az orr-, gégo, fülosztály felállításához. Az uj osztály vi-zelőjévé Lelielv-eltesitéssei dr. Roth Bélát, a kiváló kanizsai szakorvosi nevezték ki. A rendelöl előreláthatóan a sebészelen állítják fel
A népjóléti minisztérium intézkedése lehetővé teszi, hogy mindazokat a müléleket, amelyekkel eddig Szombathelyre kellett menni,, most már Nagykanizsán is elvégezhessék.
• VáltmzÁs a konyhán - javult az ellátás .
A harmadik változás a kórháznál: saját kezelési* vélték a 250 embert élelmezö konyhát, ametyet eddig a Szent Vince rend apácai irányítottak.
— A rend vállalkozóként kezelte a konyHát, tehát hasznot is húzott belőle —\' mondja a konyha uj vezetője, Bogenrieder József megbizolt élelmezési tiszt. Ez a haszon most az éJelmezés feljavítását szolgálja.
A koszt valóban javull szeptember elseje óta és a betegek is meg vannak elégedve. Erf ml sem bizo-nyitja Jobban, hogy azóla jóformán «ommi nem marad meg, holott két hét előtt mdfl gyakran küldték vUx-uca\' az éXclekel.
A konyha uj fösrakácsol In kn-pott SztUxkaLa Géxa tzomélyáUm, ¦ki nagy küUöldi gj-ukorUtUil is pcndclkezlk. Kivülc hat uj kisegítő alkalmazott is kcrülrt a konyháru.
További fejlődés várhaté
B<\'széltünk dr. Feodler Károly f5-orvossal, a kórházi ÜB ebaökével,, akitől megtudtuk, hogy rövidesen további mélyreható változások várhatók a kanizsai kórháznál.
— A közeli napokban meglátogatja a kórházat a minisztérium egyik egészségügyi főfelügyelője — mondta 1-endler dr. — lükkor dől cl,, milyen mértéklx\'n támogatja a kormányzat a belgyógyászul újjászervezését é.s áthelyezését abba nz épü-letlx\', amely évelt óta kihusználal; kmul van.\'
Megkérdeztük még, mi van az uj gyermekkórházzal ?
— Egyelőre semmi — kaptuk a felvilágosilást. Az a helyzet, ho;íy a [Kitgármcster felhívására a szükséges 40 ágy közül eddi" mindössze 16-ra tórlént felajánlás. A. pénzbeli adakozás is nagyon csekély.
Megtudtuk, hogy a gyermekkórházról a kiküldendö főfelügyelő jelentése alapján határoz a népjóléti minisztérium.
Ntgyktnlziin > gSifürdí nyitva reggel 7 órától »lt» S órilg. Kiddtn (gélt
I nap ét pénttltn délután nöl gíliürdS
A maroali börfeketezök föbünöse Szeif Győző a kaposvári fog-házban „üdül1\'
k<Mé/.fi urukat u pflcsl iminkifalilriV ság t-lé úiHUinl. luuii-m közoklrulhn-mlstláserl is. V.tM H/.j-mlieii a/, történt, hogy még » knp<*>vi\'irl !illnfn-fi(í>és/.ségon vannak u botIVketézo\'k. S/x-ir (lyiV/) 111 kljrtrla, mn«;\\nnk, hogy könnyű munkát végezzen, mert a l\'ogui\'iz irodújúlMin dolgozik. Az ügyük húzódik és nem tudjuk, ljogy milyen oknál fogva hal^isztiíal-jiík a pécsi munkásbirósá^í olé való állításukat.
A Znlu unnak Idején g hogy 11 nuirciill ívniliirség Jullus 1l2i\'n migvsx.»l>u*ii lirtrfvk.-li.xrsl lop-loxoll lo >ngyobb mennyIségtt Wir-szljul, füzőszljut é.s egyéb ln">r:in,va-gokal hamis kiulnlúsokkal szere/.-tc-k meg az országos bőrgumi igazgatóságtól. Kzen anyagokat nem dolgozták fel műszaki böranyHgokra, hanem feketén feldolgozallanuí a;l-ták tovább. Pótnyomozást is folytatott a rendőrség szakértő bevonásával és ennek eredményeként meg-állapiljást nyert, hogy Szeif Győző az üzleti könyveit is meghamisította, csak azért,, hogy a hatóságot félrevezesse. Mást már nemcsak a közellátás érdekeit veszél,yeztetőbün cselekmény miatt kellett volna a fe-
- Eltörte a lábát
A bucsuszentíószlói hegyoldalban jévó szelőjébe ment ki Wna.p Csordás Ietvánné eJitenőrző körútra. A hatamas termetű, mintegy 120 kilós asszony a hegyoldalban lefelé jövet megeausaott ee oly szerencsétlenül esett ei, hogy jobb iábát oitörte.\'A salaegerszeg\'L*menták kórházba szal--i,tottak. ^«l
Zíliageriiégen • GOSZTONYi-tzil-lodl limit tz umóköiöntsg rcndelka-fétér* áll. ujonmn b«rend»l»t1 uobtlvtl
HALLÓ! .FIGYELEM!
Szállító- és Rakodómunkások Nagykanizsai Csoportja I. hó 18-án, szombaton este 8 órai kezdettel-
szireti mulatságot
rendez a\'MDP- fldy Endre-ut 7. szím alatti helyisegeiben, melyre ezúton meghívjuk a varos közönséaét.
Rendezőség.
Tánc reggelig. — KltOnö cigányzene. Oltsó ételek és Italok. — Belépődíj 2 Ft.
Nyaralók találkozóhelye Balttonfeny-veaen Tóth-Mle balatonvenyvesl Vigadóban. Hideg-meleg. ételek. HfltltS Italok Zene.
Kárpitos buioroh
garnitúrák, sezlonok, matracok, betétek elismerten ló minőségben
tiagykan/zsa, Ady Endre-ut 4.
« arra, hogy egy ilyon aiúny-i»i{ notn ivehóz," do" tújsadalmias; j<"lciitó» ]trol)l(.\'«rruít elintézzen. Mú*-kópjori !h oij laliot tononiUmi azt u iiúhtuiy forintot, tt:ni ív koixi*<ik<íp-t«*U.Mi nKt>giún\\okiMvk ko i, n.wi cmlc ko iliiluiti\'utHu\'i, emuk ukurut ko.l ho/zá.
Zalai fiatalok a Kossuth Akadémián
A Kossuth Akadémia notn Ludo-v:ka. Nem sarkán tv upoimutó tisz-twskckot ív^ionok bóiino, haiiom euájzm\'^i{c«, bátor katonákat, az uj mairsar hadserei; vezetőit.
/áiáixi. a közeím/jitban minteg\\\' szizhatvaii f LataLemijor jelentkezeit a Kossuth Akadéjnia hivó szavára, lioiy az uj magyar hadsereg tisztje k,.oíűn. A jelentkezők közü- tizen-kte kiik» ki
j
keiten kanizsaiak,\' nyoican » z&ai járásixj: valók.
Kik ezek a jeientkezúk? A Ludo-yikára bizony nem sok eséllyel pá-ivazhattak volna. Az egyik íakatos-niühelvben dolgozóit, a másik mó-loi\'szeieió volt, a liaraiadik kúmü-ves, a jiegvedik lö:dm.unkás és van közöttük pék, diák, napszámos, se-irédmunkas. A Ludoviára nem T«?t-iéi< vo.na fei ókét, dehát a Ludovika i;em is a. dolgozók országának ne-í^eit tiszteket," haiiem a Horthyék-i;ak. A Kossuta Akadémia fcitírja pióttük a kaput s ha ráiennettsé1,\'-i>en nieg\'fv-ie.nek, jó t-sztekot n"j\\el iieij;ük," akik békúben ús harcban köményen v-jdi a doi^ozó njp ha-záj át.
Katonatiszt -- !ova»íópá-ca — ]>ez^aós|)aiafk. így gond-i^Ui. tizolótt a mag.Mir pai-aszt\'m,o<f a murvkús — és uciii sokat U>vxxk*lrt A tiszti óiot nóhiiny .\'wí ezoójt m\'v oti zuj ott m a/. Jjnnakai diiridó í<* a lova/iii*
íllfV Klizí\'llt B O.Vttll illt\'lít\'llÜ1 I1KW»J!O
\\oíi a iiiuíí.mu* parituzttó! moir t> m<inkúdUi., akii- a iü»(<iiili imliím <<i\\e. Vim,\\ »i^U inoHiixobl). Mondjuk: mint 11 lovíifiói^ii-u 6n
liúr.
Mii nxi\'ir iimi iiíy van. llorvuth 1 iittpxxi\'inuw, Auor lstviín lii-kaioi., llorvútii Kt\'ux).y kúmiire*. N6-tntMh Hufloif mótoiiiisort\'J<">... o\'-\\a.«o:n a jeiontkezák ivóvsorút. Kik \'icszjiek tisztek kö/.uük? Akik -o«-joiilian szo\'.irii ják nuajd az apiiik, ta-itvérük, a do\'igozók hazáját. Akik-1>6\'. on» es gyóziieteten ie« a U\'ko-siereiú né|«i hadserege. Mórt erről\' van moít szó.
— A lyakonyvi hírek Zalaegerszegen
SzUJetég:
Császár .János távirdamunkás é8 Gerencsér Rozáliának leánya, Mátyás László rend. lyomozó és Bácskai Ibolyának leánya," Rácz Jenő szállitm. váll. és Naey Erzsébetnek leánya, Bubics Rudolí rendőr és Bálint Máriáaak fia, Farkas János földműves és Szelestel Reginának fia, Tóth Károly bognár-mester és Kiss Máriának fia, Sóg* Lajos áll. erdész és Varga Gizellának, leánva, Radies Sándor cipófeJsdrész-készUö és Genér Annáask JAny«. Vastaz László zenész és Horvátn Annának halva szlletett íyeraeke.
Elbalilozott:
Slmonkai Gyuláné "z. Ziecler Helto ¦>2 éves Györe Ferenc MÁV keíel* 38
éveslJÍnTnlMlty Gy"\'a wftB>- íőtan: g éves Szabó János városi utcaseprő 67 éves\' Németh Istrán 13 hénapos, P41 FereDcné »z. Bödei Ágnei 39 éves, Bubics ündoU 4 napos.
HMasiág:
Berda Jozset gyári cunkái Németh Katalin OTI tlntvUelővel, KovAoi Ferenc kórházi 4p«ió Koroimároy Erwé-bettel, Pal Mlklöi Elomér M8»M megyei titkár Solyraoil MArl» Ilona vtrm. tlmtvltelfivel, MouHong Oyul* Ernő magáDtiiztviiclő Bálán Marta Adu migáotlutvltelővel, Láng Karoly Tibor-íü»r«rkere«k»dö Horváth Mariával, Ki-ralytalvl Sánder hl flrmeiter Rgedül Annáral.
ZALA
A nagykanizsai járás eddigi besziljáltatási eredménye: 382 vajon
A legjobb község: Kacorlak
A legjobb gazda: Németh János, zalamólykuti bíró
A jifrási V\'l\'i Hizollsrtijok jö nuuikúja köwlktv.lótan ;i li\'szolgnK IíiIííní vn-M\'iiv :i iwgy kanizsai ji\'inVs li\'i\'úli\'U\'ii iijln\'il nugy lemlulelet vi\'il. Miiuli\'iiiill a* *->í*\'sy. járás IcriiU\'U\'-n l»\'iijiviiilí)ll :« giilxmimcmück csú))-<l,\'.>v\'. n a pnwliík elvémv.ve iiz óv !»•«-\'nclirA\'l\'li munkáil, swiUul Időhöz julnlliik >\'¦•"< továbbra is egymássul ww\'Hyiv kclvi1 liortlji\'ik Ix; u köle-* ^¦s iv\'s/oltfiUliiliísl. sőt azon felüli „icnir ím ííi\'1 is a lerWnygyiijlök riiMiit-iiilM. A k\'suja\'ih lx-szoltfál,ta-lási i\'ii1 !ményekl<el kapcsolatban ér-<lfK!\'"i:link l\'iilöp (iytila járási fő-jouy/íiiu-1. aki következő adutokat iHK\'.sálolla rendelkezésre • A nagykanizsai járás terüU\'lcrc u hís:o\'<iííllál<i.ira kötetes gabona-mennuisi\'íiét H; vnjo\'i k--mjéri;\'.iho-n<il\':n úllapilolla meg a közellátási kormám zat. Az előre meghatározott üifinU\'rv szerint ebből a mennyiségből sz-|itrmber 13-ij; 288 vagon gabonának kellett volna befolyni a U\'rnu\'nygyüjtök raktáraiba.
A nagykanizsai járás dolgozó pa-rav.liai azonban lényegesen túlszárnyalják nz ütemtervet és eddig az időpontig
:!*\'¦! ongon (/abonál szolyáltat-.. tal: !>«.\'tehát 37 \'százalékkalha-haldiák tul az ütemtervei.
¦tizen a héten is, mint általában mindig több kiváló községi és \'.-gyé-ni UiUcljesitmény született. Most
— Érttlitét
A Boripari Munki\'uvak Szabad
>/a¦;>¦/. Tvewlo íoivó hú 19-én (lól-uiiU) 7 óidkor vezetőségi ülést tart. Kúrjük uz í\'wszos vozolow\'xj;: tanokat, liosjy az OrszJ^os NyorsíxVrkoicsko-doim; Ht. irodájában Viir-iit 8 a. mc\'ii\'joonn: szivioskedjonok. — Egy-boti felkérjük a kartúrsakat, liogy cuiiarailt tagdíjukat mielőbb rondez-zók. Tairdij fizetőse Schreiber kar-társnA Hiúidon szomi>aton 6—7 óra között a szakszorvozoH székházban.
— A vasára forgalminak ujabb
szaoi/yozaaa
Az Aisódunántuli FöWmü\\-olée-i^r>i Tanács köztí, hogy a íé\\kéaz :ó|>atkó és az 51—71 mm. hoaszu-fi_ru szo<r forpa\'jna au^usztue 1-tól szaiiad, igj- ezen vasáru utairáiiy nélkül konátlanuí vásárolható.
Kacorlak k6:»fi/ uijrott fz élre a hP*zo\'<ifU.\'a\'áiil wnenubrnS crettmfini/éve!.
\'n utann köwlkiezlk Rocskn a.\'i(l sznzuli-kkal. l.lsr.ó é.s Znl^szenl-jnknh szinlén száz s/.A/.nló.kon feliili it\'tji-sllmónyówl tflnl ki. K.BPWn.n kiciiuOioMlö kAzsóitukcn kiviil mé^ 21 község tcljesilclfc 100 százalékban a beszolgáltatást.
lízeket a kiváló opedményrket egyrészt annak is köszönhetjük, hogy ji falvakban n reakciós köz-igazüatási szervek: birok kicsci-\'lí-sc iblyamatlKin van. Ix-gulóbb is Zj.-lakaros, Galamlx>k, Zalaszentjakab, Sand, Pal és Mlháld községekbea
\\x>][ biróválflsztás. Mindenütt jó demokraták kerültek n községek élőre, akiknek kezében biztosítva van ii községek népének helyes Irány-lmn való vezetése. ICzck u bírók mlndenlx\'n s Így a lieszolnáltatád-l«ni is élen járnak. Fwn n hélcn a legnagyobb egyéni teljcsllménykdnt
Nfmdh Jrino* zilanzentjakabl
uj(/az(Ht, ujonnan metiixllmzioit
bíró 1()27 szőznléklmn
tcljesilclte a lieszolgál.tatAst. 77 kg. helyett 8 mázsa körüli mennyisójjcl adott le. Hozzá hasonló jó eredményt értek el Sebők Lajos kápol-na|>uszlai, Kováts Ferenc és Bécs János kiskomáromi gazdák is. .
Röf/desen szé/osz//dk Nagy Kanizsán
a hadigondozottak részére isszegyüjtött labinát
Több izben is foglalkoztunk azzal az érdekes ds szociális jelentőségű akcióval, amelyet a MDP Ixademényezésére Nagy József polgármester indilolt el városunkban.. A kanizsai önellátó gazdákat felkérték egy-egy marék gabona felajánlására, amelyet az ellátatlan hadi-gondozotlaknak juttatnak.
, A gyűjtés szép eredménnyel ért véget. A kanizsai gazdák összesen 26 mázsa gabonát adtak össze. Legiöbbjük a saját fejadagjából vonla el adományát és sokan voltak, kik 10, 50, sőt 60 kg gabonát is adtak.
A város — értesülésünk szerint — megkérte a Hadigondozottak Országos Szövetsége kanizsai csoportjának vezetőségét, állítsák össze a legjobl»an rászoruló hadigondozottak jegyzékét, akik között hamarosan szél is osztják az összegyűjtött gabonát.
Halló, itt telefonfülke!
Itt Mlök már hónapok óta szép zöWib meg sárgára meezalvie a kaní-zsa: jórda szólón. A^ m. kir.-t i»-•jBikairtók rólam, s különben is rond-behozta-k. t>e mar türeimotionü. varom, hog-v moj,\'kapiam a vezetéket, tirit ó a líaiigatot. Tieztolt posta! k oiir fel végről
NAPIREND:
Snpiomfter 18, iiomb*!. R6m, kit K. J6\'»tl. Prot Tlluu. UJgSrög Arudnt 1789. fl pírlul M.rim«i6n mtgnyltlák
19U, Kitör a nagv acélipari sztrájk at Amtrlkal Egyaiüil Allamokban,
- Várható IdSJáráa
idonJi&nt megv^ujnkíilő t\'sszaknyu-fiati, északi széf. A felhőzet fo.nza-katloz:k. Nóliány holyen kisobb fu-tóosó, osctog zivatar. A hőmérséklet nyujjáton aiii; vúitozik, koleton ecy-két íokka, csökken.
- MNDSm tagryüiétt
tartunk hétfőn délután 6 órakor. Kérjük a tagok és a ieánvcsoport laiíjaínak is minó: számosabb m»g-jtJkjiiésút, mert fontos közérdekű dacokat tárgyalunk. Egészaégóri és ápolónői tanfolyamok moginditáfiá-ró\'i dr. Borentós Ernő taztiorvos tart ismertetést. Utána az ingyenes szövő- és háziipari tanfoivamon. v&:<> részYÓtelre -oliet jeentieznú A vezetőség.
- Felhívás I
Föííiivom a ilagánal\'kaimazottak Szabad özakszerrezete \'által föiyó ér február 1-tói június l-ig tartott an-gai nyel\'Vtanfoi-yam volt hallgatóit, (íogy továbbtanulási szándékuk\' eae-tén a kereskedelmi iskolában hétfőn azaz fdiyó "° 20-án este 7 órakot ií szokott heh«n megjelenni szives-kedjenok. Simon Ferenc tanfolyíhi-vezetó.
Az UDP megyebizottságinak közbenjárására
Nagykanizsára 330. Eierszegre 150 mázsa szabad liszt érkezett
A sxatoad Kenyér Kg 2.60, a lisset 3 íorlnt less
Mégis csak rettenetes, hogy 8 forint egy kiló liszt feketén! Két kilós kenyeret - - amelyiknek súlya rendszerint csak 1.70 dkg, 8 forintért adnak. ¦- hallottuk még nem o^van régien az clkcseredeU hangokat Za-lae,ner.«ejen. Bizony iry volt.ezvaV juk be íiszintén. Zsiros üzleleket bonyolítottak le lelkiismeretlen ku-fárok a zalaegerszegi dolgozók verejtékén. A malmok ellenőrzésesem volt tökéletes.
A Magyar Dolgozók Pártja megyei titkárának az elmúlt hetek
egyik megyei Xépi Bizottsági ülésén elhangzott javaslata, amely a dolgozóknak megfelelő mennyiségű és minőségű kenyér biztosítását süp gc[U\', nemcsak a megyeszékhely, hanem az egész vármegye ellátatlan dolgozói részére, most az Országos Közeilátási Hivatalnál is komoly visszhangra talált.
A tegnapi nap folyamán megérke-feett a vármegyei közellátási felügyelőséghez az átirat, melynek érteimében, ugy Zalaegerszegen, mint Nagykanizsán már a jövő héttől
A G\\ZDASÁGI FŐTANÁCS FONTOS DÖNTÉSEI:
Megszüntették a rizs kötött forgalmát
Árát 12 forintról 8.60-ra szállították le 30 százalékkal csökkentik a könyv árát
A Gazdasági Főtanács a dolgozók élelimezéséneK javítása érdekében ismét több fontos intézkedést hozott.
A kielégitó rizstermelés miatt ugy határozott, hogy megszünteti a rizs kötött forgalmát. A. kilogrammonkénti árat az eddigi 12 forinttal szemien 8.68 forintban állapította meg,
A GF, vaiaiaint az érdekelt ipar-igtfzgatósámk és egyéb ezerrek bevonásává, \'bizottságot hívott össze, hogy a dolgozók szükségleteinek megfelelő típusbútor tervétet dolgozzanak ki.
Mhrel ma már szabadon lehet kenyeret vásárokii, ugy határozott, hogy azok, akik a tenyérjegyokot 10 forintért vásároltak, nem kapáik több konyériegfyet. A finomliszt és egyéb jegyeiket továbbra is megkap-
ják, de a 10 forintot nem kell töb-ibet lefi\'ZBtni.
A GF ugy döntött továbbá, hogy megszüntet: az osztályontelüii és az első osztályba sorolt vendéglők, kávéházak, valamint espreseof este 12 óra utáni fényüzési forgalmiadó s53-teiezettségét. \'Ez a rendelkezés Itik-szusmenüekre nem vonatkozik.
Orvosolta a GF az altisztek régi panaszát, hogy alacsony fizetésük miatt nem tudtak maguknak polgári ruhát venni és sok helyen rongyos ruhában voltak kénytelenek jÁrm. Most azt az összeget, amibe egy egyenruha került, megkapják és igv szózatukat poígári ruhában fogják ellátni. E céíból havonta 60 forint ruhakoptatási dijat kapnak.
Elhatározta a GF, hogy 22—80 caökkemá a kdk
árát. így a dolgozók olcsóbban jutnak Leiim, Marx, Engels válogatott müveihez.
A GF intézkedésére irodagépbeszerző és értékesitő Nemzeti vállalat alakul.
Végül bejelentette a GF, hogy Argentinabó; nagymennyiségű nyers bőrt és cserzőanyaaot kapunk, cae-rébe nehézipari gyártmányokat szál-ttunk Argentínába.
A mérlegmegáliapitó közgvülésok liatáridejét október 20-ig elhalasztotta.
Ai ÖMzei
malomipari könyvek
V*mfel|eBY**«l Könyv Oabonaraktár „ Vamdaralaal „
Örlaményraktár n örléal (malter) „
kaphatók
Közgazdsttoi Rt. nyomdájában Nacykanlm, Fő.ut 5. Telefon 31
kezdve szabadkenyér és szabad liszt kerül forgalomba. Nem kel^, hogy hangsúlyozzuk ez mennyiben javit ja meg közel látásunkat.
Zalaeyerszei/re máris 110\' múzsa tzaliailUszt érkezett kg.-ként 3 forintos úrban. 10 mázsa liszt külön 9 pékek részére, amiből, szabad-kenyeret sütnek. A kenyér kg.-jct 2.Í0 fillér lesz.
Nagykanizsa város részére az Or< su\'uios Közellátási Hivatal 300 mázsa szalxidlisztet, a pékek részére pedig 30 múzsa szabadkenyér sütésére feldolgozandó lisztet utal ki-Kérdési intéztünk ezzel kapcso-\' latban a vármegyei közellátási fel-ügyfElőséjjhez, hogy ez a kiutalás mennyi időtartamra szól?
Azzal a felvilágosítással szolgál* tak, hogy amint ez « mennyiség elfogy, kormányzatunk további kiutalásokról nyomban gondoskodik. Ez az intézkedés népi demokráciánk" fokozott megerősödésének, életszinvonalunk biztos emelkedésé* nck legdöntőbb bizonyítéka A Ma-.gyar Dolgozók Pártjának megyebizottsága a szabadkenyérnek a két városunk dolgozói részére történt biztosításával ismét fényes tanúbizonyságot tett arról, hogy mint mindig," ugy ez alkalommal is eredményesen küzdött a kisemberek érdé--keiért.
- A Mmfánilkalmaxuttak Szak* sztmtttének
helyi csoportja folyó hó 18-An, szombaton fé. 9 órai kezdettel tartja uj helvieégenek (Oengery-ut 8.) műsoros avatóünneröélvét. A t. kartársakat és vendégeinket szeretettel meghívja a Vexttbtig.ZALA*
1948. szeptember 18.
Nagykanizsa város hirdetményei
Felbivom a közmunkakötelezettség alá eső nagykanizsai lakosság ügyeimet arra, hogj*I. hó 11-től, tenát nét-lői sáptól kezdve csak azon személyek részesülhetnek élelmiszerjeto1, vámőrlési engedély, valamint szállítási enge-déiy ellátásban, kik 1SJ4S. évi aufusztas - hv Sl-ig bezárólag közmunkanatraJéku-kat rendezték. A közmunkahátralék rendezésének bizonyítására a közmunka-Igazolvány szolgál, melyet f. hé 13-tól lehet a közmunkuhivutalba a hutralék rendezésének Igazolása végett a közmunkahivatal Ady EnaJre-ut 1. s/.Aia II. em. 45 hz alá felvinni. A vált-ingíizet-is alóli menteiiiégt\'t élvezők ugyancsak a közmuukalilvatalban tartoznak Igazoltatni a raernemC\'K körül-menyét.
Mindazon lntózmúnyck én hivatalok a.lialniazeltnl, kik után muukaadójuk akár közvutltnüi Huilupentre vagy tgyéb helyre fizetik közmunkávaltsilgu-kHt, a hivatalos lapban mugjtlont uta-¦Uás alkalmuzásávul tartoznak hivatali elölj irdjukktl Igazoltatni ezen körülményt.
A munkanélküliek tartoznak a köz niunknhivatalkHTi felmutatni n szakszervezeti munkaközvetlU hivatal által kiállított és nyilvántartásba vett be-lyegzólapot, melynek lelmutatáSH és a kiúmunkahiTtual Igazolása mellett meg lógjak kapni élelmis/erjegyeiket.
Felhívom a nagyközönség figyelmét arra, hogy ezen felhívásomnak, valamint u hatralék rendezésének szeptember hó bü-ig bezárólag tegyen eleget, mert a kiizmuukakötelezettek szociális helyzetének figyelembevételével fogom a lakosság helyzetét és fizutőképessé-gét felülbiráltatni.
Az Országos Közellátási Hivatal 520.620 194«. V. számú rendeleté-ve: szabod Liszt és szaliadkenyér árusítását engedúl.vezle.
, A szaba/íilszt árusítására a Szervezett .Munkálok - Szövetkezeiét (Ceengerv-ut) és a Község-L L:ehnj-satíkei-cikodeniii Rt. nagvkanizsai 69. sz. fiókját (Szabadság-tér) jelölöm ki. tízaiiaii\'iiáztet a iogyasztó-közöiiseg lüT.-kónt 3 forintos árban e két kijelölt szövetkezetnél, iiietre \' koreskedóiié; szeiezheti. csak Ixs. A irmgbizo\'.t kereskedő egy alkalommal a&K 2 ktr. szaiuuiLsztiot adhat ki, nu;Ív lisztet foerószboii búza, felerészben rozs kenvériúszt arányban
• Aol\\ kiadni. \' - \'
S/ai:aílkoj]voi\'ct búruiciy sütö-iq*nos árusíthat. A könvőrjojcgyol íondoikozó foír\\as/tók rószóro es kí-váiiHáfiára konvór o:üósorban joífyro *zo:itiüiatliat6*ki, azért miiulon sü-ló:]nirosnak goiutoskudni ko:! arról, hogy jcgyon koiiyór mejrftí:oló inuny-mtKÚtfixjn áiljon vorúi rondoitozó-mte. \'. .
A 8>.arxulliony6r ára kg.-kónt 2.60 lóriul. A MiU)i|>u,roM>ic a szttbadko-nyórliox liizáixjiiaif u liAtósúg által luuttvl ÍHZt/jt haazm\'uluitíák cnak fel. lvjOcIimioztoto.il a BÜtoiparosokftt, IiOk.v áu^juiy.ion unloniáeoiiira jut, I.Ok\'.v a tizdiittdkonvór büujsto l.H/.t-Bzüi(t^^WlUlu)t a lckoüBi«Kon szér-\' z.iik be, \\trjry a BtaliadJsoiiyór eixinyóro a jogson Kenyér tonnekjsijon zökkenő állna ou;, u. szabadkeiiyúr sütósót azonnaK í_uvúíi\\a; boezüntetem és a leiKloiKez&ekot mo^üzogú sütj:]iaroB feilon a legszigorúbban logak e.jirni.
A szeptember hóra kiutaít mosó^ szapjiant a következó szepterabsr havi étoljnisaorjogj\' Bza-vényekre lehet beváiitani: ¦
71. sz. nyomtatvány teBtimunkáfi-jegy »J« (iiagy J) szelvényére 20 dkg., 72. sz. nyomtatvány nehéz-íestlnnmkágjegy »N« (nagy N) szelvényén© 20 dkg., 91. sz.. nyom.1fl.fc-ván\'v gyermekjiegy »P« (nagy P) szelvényére"2Ü dug., 215. sz. nyomtatvány gyermekjegy »V« (nagy V) szttl\'vényúre 20 dkg., 226. ez. nyomtatvány" terhes és szoptatós jegy »S« (negy\'S) szoívényéiB 20 d%.
Szőrmék, bundák
itusbétok ét hossxsbblti-
Étsy szűcsnél
Nagykaplua, Siabadiág-Ur 80. u.
S\'POUT
Vasárnap az Iparoskörben
Helyi ökölvívó rangadó
Vasárnap dölclótt 10 órakor az Iparoskor iiagvtermiuben körül nieí-romioaúsro a\' kerü\'loti ifjusáííi iüköl-
vivó csapatbajnokstitf. Az NVTE, a /VSK ős a XlAOKT MSK ifju»\'ijri torban íévó ükö Iviyói csapnak i\'wszo, lioíry oróik na^ytMi^át és az utiin-pót\'iás unyairát mérl^io toiiyók. ijo^utóbli a lontcnáriumi \\-erson\\on " a MAUHT ifik na^\\ou fci\'töi-tek és iiu^rnyci^óic az ifjuaVi^fi kupát. Kzcn a \\xvrscn\\en TOioséyiot szenv;viott
nagy jnegílepctésre Vi&ssits és Papp, akik már üre^ ük\'iözók. Esyik Pápai-tóli, a inásiJi HirJcimtúl szcnvcdutt voiiosoíjct. A vatúrnap; vorBony min-<iotienotro jó alüiialüsii ^csz a visszavágóra. A ZVSK TOraenyzöiröl bodi szai^d iuonban tit\'eludkozni, hiszen ií,T)ii jó i>k(>kivi/k vannak ott is.
KOiÓKOteH lxx\'i*k\'\'Kok Kzorint tolult Í4icn konií\'iiy küzdr\'ioiii vtirliató a vasárnapi wi-hoinokoii.
Ujabb meilepetóire készül az NVSE
A/. \\ij hajnoksásí nvtfinduWisa óta az NVSK Oíjymiisulán s/.úllilja u mi\'flk\'ix.\'11-.st\'ki\'l. A csu]»;il |K\'>>ü vií-rallan ponlszcrzów útin, most nu\'ir nu\'fjjöll a fiuk önbizalma ós a vi-deki mérkőzéseken is ludasuknak rut gyobh százalőkiU nyújtják. Azi-hcti elökOszületek természetesen a Dinamó elleni készülödás jegyél)cn folynak le. A játékosok szorgalmasan tréningezlek és mint mondják,a Dinamó ellen isméi jó eredményt sze- j relnéiuk elérni. A csapatban váltó- j zás csak akkor várható, ha S/.U a-kát eltiltanák. EblK-n az esetben a sérülésből felnj\'óg>-ult .Molnár kap helyeit a csatársorban. N\'cm lehetetlen azonban az sem, ho^y a&von-ge formál)an lévő Placskó helyett Bolh játszik.
11 év után először legyőzte a gimnázium a kereskedelmit
A nagykanizsai kereskedelmi iskola 1 alKliirugócsapata szerdán délután a gimnázium csapatával mérkőzött. A barátságos meccset nagy meglci>elésre a gimnázium megérdemelten 1:0 arányban megnyerte. A mérkőzés egyetlen góljai Benczo 11-t esből rúgta. Jók: I\'ank;i>z, Szigedi a mezőny legjobbja és Harkány a gimi csapaliilKJl. A korihői Andris is Tihanvi tűnlek ki.
Zalt várm«íye II. sz. Igazoló Bizottsága, Nagykanim
HIRDETMÉNY
A lü.WXD/1047. Korm. sí. rond»-M «a«pjin koihirré tissBiu, hrnry tmnu. mndolot 4rtalm41*n al»- I lló
m
kitott ZclarMxnofryu II. sz. lgaioló HizottKtura I9-IH %¦/.¦. ptcmlípr hó \'24.
tur p
n*pjin délután 15 órakor az alábbi norezettak ügyébon tüiűtt ki tár-li
Wirth" Mihálv Butlapost, XIV., Csáktornya-u. 12. sz., Szoilár László jS\'agy-kanlzaa, Nagyrái\'-u. 17. bz., ifj. \'Benkó Ákos íiapkanizea, Széchenyi-tár 8. sz., Horváth Vilmos Nagykanizsa, Magyar-u. 87. sz., Bicskei Károly Nagykanizsa, Magyar-u. 28. sz., Horváth Endre Nagjkanizaa, Rákóczi-u. 8/c. sz., Mancsé Imre Nagykanizsa, Magyarutca 19. sz., Oláh\'Józasf Nagykanizsa, Árpád-u. 6. sz., Ruha Jeni Nagykanizsa, Magyar-u. 28. ez., Ruha Zoitán Nagykanizsa, Magyarutca 28. sz., Vadasz Gyula Szepet-nek, Petőfi-ut 11. sz., Öídos József Naííykan.izsa, Somogyi Béla-u. 87. sz., \' Horváth Gyula Nagykanizsa, Báthory-u. 18. sz., Behojilii Mi-hályné\'Nagykanizsa, Hunyadi-u. 16.
Figyeln»rt»ti a beJBltntSkBt arr*, hogy a.\' begekrntéeeikDt a bizottság ostJí altkor reheti figyelembe, ha a bejetonto navét e» lSkcimét feltünteti. Személyes bejelenté* mindennap 15—18 óráift Tőrvényháí földszint 12, szobában íeliet tenni.
Vonó Béla ig. bizoftsógi elnök
Átszervezett csapattal áll ki a MAO RT az SVSE ellen
A MAOKT tanyáján még mindig nem térlek na|>iivnd:v a l\'BTC-lől elszvnwdetl váratlan vereség Teleti. Átszervezzük vasárnapra lelj«% sen á c-sapiitol - jelenlétté ki Séger Imre. az egyesület l\'őlílkára. Nagy, Oláh sérüli játékukra nem számítunk. Helyetlük jó formában lévő larlalék játékosokat veszünk elő. Az SVSE elleni asszeál,litásról még nem (udok szólni, de -valiszinü. hogy igy állunk ki: Kovács — Horváth, Herétli — Szabó.*Németh. Forgács (Lázár — Polinger, Imri, Téli,Róth Kai>ornoki. f
A csa)Kit epébként a szokásos heti edzési programmal készül a vasárnapi mérkőzésre és a vezetők remélik, hogy vasárnap sokkal jobb játékot nyujl majd a csapat az SVSK ellen, l\'jság még az egye-sület iKTkeilx\'n, hogy a MAORT II. ellenfele.. Tamási lemondta a mérkőzést.
Malim haszonbérbeadás.
A Malomipari Igazgatóság
Bü4epest VII. Somocyl Btla-ut 3/«. b
Zalaszentgrót községben lévi
állami malom haszonbérletére
nyllvtnoi pslyatat*) hirdet. A palyá-nt benyu|tiio-ík határideje: 1948. szeptember ÍO-t. n pályiiit résiletes Feltttelel Zalauentgröt tiSzsig elöl-jtröiaginil vagy pedig a lentlrt Malom-Ipari Igaigat&égnál stereihetAk ba
Meghívó.
A Lispci Oiajmoző ogztiii, ÉMékasitó ée Termei) Szóvetkozet Bázakereityc 1948 szBptembor 17-én (léilután 5 órakor az étterem helyiségében rendkiyüH közgyűlést tárt.
Az igazgatóság felhívja a szöTet-kezet tagjait, hogy a közgyüülBsen pontosan.msgjolionni sziveskedjenok.
1. Az igazgatóság ée a Mügyeló-bizottság fedlmentéee, 2. az_ igazgatóság és a feAügN-el-őbizottság megválasztása, 3. az\' alapszabály módosítása és a cégszöveg megváitoztatása (az alapszabály 1., 4., 8., 19., 41., 51. és 65. §-a"módosul. Az uj alap-sz&báív a szörotkezet üzletheiyiBé-gében\'meglekmtlíetó.), 4. határozathozatal a MOSZK-ba vaió h©lé.pés tagszövetkezetként, 5. inditvánvok.
A közgvüÍBs akkor határozatkepBB, ha azon a tagoknak több m\';nt a fele jelen van. A közgyüléaon minden tagnak egv szavazata van. Szavazni szjetnélvesen vagy meghatalmazott utján iehet. A moghatalmazott ceak stórtstkezet: tag Hebat. Egy tag csak orv tagot képviselhet.
I3i»;»k0rettye, 1948 ízoptember 10.
NÉP-FILMSZÍNHÁZ
Szeptember 17-én, 18 ám és 19-én. péatektd vasárnapig
A franola filmgyártás hatalmas filmje)
POKOL-LÉGIÓ
(A halál erődje) - A legújabb idegen-légiót film. - Elejétől,véejig Izgalon.
Anna Bella — Jean Gakla.
Eliadátok: hetkDtntp 7 <i 9 grakor
vasárnap 5, 7 St 9 órakor.
Uj kárpltosmíihely
nyílott Zrínyi Mlklós-u. 34. aZ. alatt
(Wíln-nSvírekvoll dlvttiit!on)t helyen).
Ide*** munhii, mértáKell *\'«k, pontoi klizolgálás, jötailas és Maxianács.
Bizalmat éa pártlogáat kér:
KOTSY DEZSŐ
karpltosmester.
Munkásüdülőnek
alkalmas épületet keresünk
megvételre a Balaton zalai oldalán
Keszthelytói Balatonalmádiig terjedi
parton.
6—8 szobás villa
3—400 öles kertben, vízvezeték- és villan/berendezéssel. Köze. a strandhoz, szép kilátással. Ajánlatot kér a
„Városi Viilamo8mü, Pápa".
Csak tulajdonosokkal tárgyalunk.
Al\'KÓHHtDETÉSEK
Az ö szes iskolai szabvanyluzetek a Nagykanizsai Fű donivessíovclkt/.,! révtn a Népszava könyvkereskedésben be-»icrc:hi.lik. Ugyanott mindennemű írószer. p«p raru, luaii és politikai szak (Onyvek kaphatók. Külc>önkönyv;ar. Nípiuva-k8»> vkeresfccdts Nagyktnlun, Fi ut 7. 1598
SzUltík »7lvts llg>elmébe ! Qyeogín tanuló gyeitneket minden ma.n^p 2 órán keresztül havi 3u loilntéit taniuná Vadlva Alajot, KüiMi utca II iiám._________15W
Hamoalt aranyinriiyokát a Itgmdga-•abb rupllron vc» Oái íkjtcrén, Nagy-kinlna, Fout II. II, taclet, 1594
Kereitvk lOrjiien 2-3 uobái utcai Inkáit, mely (iftosI rendelőnek megleielí, leheió:eg város beitertNeten. eiet\'eg társ* bérlettel. Clm a mgykanlnal kiadóban. __________________________________I5Í2
Megvételre keruiek elyan kli euléit tililei hasat, amely béka toihetó, Fuuer-üzlet elányben. Clm Somagyi Béla-u. 38. j
Elkaluiskédés miatt buterek éa csll-lárok eladó*. Zalaegersxeg, Voröanurty-utca 19.______________________________«
Bcköltözlitlö kli családi, hátat keretek megyéiéire Nk„ Rákóczi ut 18. íz.
Taíkalrúgépet veazQok. Oyapju és kender toroatáil színyegek minden nagyságban kaphatók. Egy kicsi és egy nagy kályha eladó SInger cégnél, Nagykanizsa, Szabadság-iér 23.___________________iL2?
Két ágydunyba és négy párna eladó.
Cím a kanizsai kiadóban.____________160»
" Elveszett szept. 14 én, kedden Nagy-kanUián vagy Nagykanizsa és Belezns közötti szakaszon Horváth József névre széló gépjárművezetői igazolvány, benzlnkőnyv, stb. Megtaláló Wollák György nagykanizsai gyUBölcskereskedőhöz Jutalom elleneken leadni szíveskedjék._________________l^W
Magánbái uabidkézbőí áron alal eü Clm a nagykanizsai kiadóban. 180*
ZALA politikai napilap.
Felelés uerkesztö és felelős kladé ¦
Beacze Jenő
tMrkm*t<«s O*** \'"«"•\'" 10- Tilafwi: l: Pd-ul 5. Talt\'lsnl 11.
«i R.\'T,
kl
ftsomdéért telei: Ssenerol Oen.§3. évfolyam 216. szám.
Nagykanizsa. 1948. szeptember 19. vasárnap
Ara 0« fillér
Befejeződött Zalában a cséplés
10 évi fegyházra itélt a rőgtönitéló bíróság egy fegyverrejtegető nyilast.
Hirek az olajmezőkről
Miháhí elvtárs nagy beszéde a tagzárlat okairól
a tagrevizió végrehajtásáról
Olyan lesz pártunk, amely megfelel a lenini-sztálini tanításiak:
a munkásosztály forradalmi pártja
IViil.\'k (l(\'\'!iili\'i!i :i sportcsarnokul zMM>l:isij! löliölti\'k mi\'ií az MDI1 nii :> \'\'ii :ii|H\'sli sz<-rwz<\':<\'ii\'<\'k iinik-rio".á\'iu>ai, l.ojjy nu\'gliftílnas.Nák I\'ar-ka\'- Mihály i\'lviiirs. lionvódi\'lmi mi-nN/.I.T beszámolóját :i púrltii^- és la -j.-ir.lt iolvóicli zárlatról és a l\'o-li.i,:ii Hi/ollsAií határoziilshiak véi;-
..rriiaihisáról.
Ma_> arorszáií lörténelé\'.ien. nion-diilií\'i\'arUas Mihály, eddiü nem volt oivii-i pűrl, amely oly niérléklK-n 01-viv.U\' volna ;i munkásosztály s az
. i\'üt\'sz dolgozó né]) szeretőiéi, bizalma: és támogatásút, mini a mi nagy pártunk, a Magyar Dolgozók I\'árl-jn. Az osztályharc kiéleződése megköveteli pártunk vezetőitől. minden egyes tagjától, hogy világosan lás-si\'ik az elöltünk álló harc-szakasz nehézségeit. Fariunknak sztálini ébcrsé;<!?el kell őrködni afeletl, hoi»y a hatalom gyakorlásával kapcsolatos veszélyek ne üssék fel a fejüket a pártban. Pártunk azért akarja szabályozni a tagfelvételt, mert kongresszusunk racg akarta nehezileni, hogy pártunk sorail>a párttagságra nem méltó elemek bef ura kódjának.
I\'úrtunklxi csak " munkásosztály legönludalosabb, Ivyhítbb fi\'ii. dolgozó népünk Uijjnbb-jai kerülhetnek be, mert q párt jorrcita\'mi jrlle\'jél c*ak Ujij lehet biztosítani. \'
Az. a lány, hogy a pnrlhan megnövekedtek a kis|K>ljjúrl elemek, a párt pi-oletnrjellegének rovásurn megy és a purlluin mululkoxo johlxihlall H-hnjlasok alnpjut jelentik. Hz! u kls-]>olgái\'l jcUf-Kcl a piirtlm licl ura kódol 1 kocsmarosok, yugy pamszlnyu. zó iparosok, n Horthy-rendszert kiszolgáló Jegyzők, vagy hivatalnokok képviselték.
A pártban történő visszaminő-illés nem büntetés, hanem ezzé/ ne<c>elni akarunk. Tagjelöltté minősítjük át azokat a jószán-déku munkás- dolgozó, értelmi-ségü és paraszt párttagokéi, akik még nem felelnek meg a párttagsággal járó követelményeknek, akiknek nincsen kellő po\'Uikai képzettségük, akik nem rendszeresen veszik ki részüket a pártéletből, tagdíjat rendszertelenül fizetnek, nem teljesítik kielégítően a termelésben ráfuk rótt feladatokat, elmulasztják, vagy hanyagul teljesifik a népi d:mokráciával szemben vállalt kötelességüket.
A féléves tag- és- tagjelölt felvételi zárlat lehetővé teszi pártunk számára, hogy felülvizsgálja sorait és a pártba nem váló elemeket eltávo-
litsn, hogy ezáltal tökéletesebbe fejlessze élcsapat jellegét.
Párlunkon U-lül, de kivül is vannak olyanok, akik rossziiululaliian magyarázzák a Politikai Bizottság határozalail. Az.l úllitják, hogy a ha-lározalot azért hozták, hogy a pártból kizárják a szocialistákat. Mások szerint az értelmiségei akarják a pártból eltávolítani. Olyanok is akad nak, akik azt terjesztik, hogy a kis-I>olgári dolgozókat kitesszük a pártból, vagy akit kizárunk, az elveszti állásai és nem lesz megélhetési le-he tősége.
Mindrz szemen-szeiletl hazugxág A szociáldemokrata munkások szorosan összeforrtak « kom-munisUi munkásokkal. Mi nem teszünk különbséget tagjaink közöli aszerint, hogy SzOciáldr-mokr<ita Párthoz, vagy a Kommunista Párthoz tartozott-e az illető.
A Politikai Bizottság határozatát ugy kell végrehajtanunk, hogy még szorosabb egységbe forrassza össze a szocialistákat és a kommunistákat.
Kiket Keli eitávilifani a pártbél a Politikai Bizütság határozata értelmében?
T«rmeizetei»n, h»iyhi ébsrséfflnket kijátszva ltt-«tt sorainkba befurakodtak volt földbirtokosok, gyárosok és bankárok, ugy azokat mindsn t»vábbl nélkül al kell távolítani a pattból. LiberaHtmusnak a pártban hely* nincs.
Ugyanez vonatkozik a nagykeraskadikre, a spekulánsakra és azokra az iparosokra, malmosokra kup*cekre, kocsmárosokra, akik nyúzzák a dolfozó parasztot. El kall tavolitsni pártunkból az olyan elemekat, akik az egykori fasiszta és egyéb reakció* azerv«zatok vszetőségi tagjai, szervezői, .propagandistái voltak, valamint a volt reakciós ujságlróka\' és írókat, politikai megbízhatatlanságuk miatt B listázott tisztviselőket, volt osendőröket, r«akciós katona és rendőrtiszteket, nyugatról vlssratért hortisU elemeket, rm ilyenek vannak a pír\'kan. Nagyen alaposan felül kell vizagálni a régi renasze<-t mlndab.n kiszolgáló köztisztviselőket, akik a fel-sz>badult> utáni időben Is nyíltan, vagy burkoltan demokráciaellenes tevékenyséfet fejtettek ki e« csak a legutóbbi Időben, a fardulat után, csatlakoztak hozzánk.
Nlno helye pártunkban a politikai, gazdasági fi eg/éb bűnözőknek, a korrupt elemeknek, az erkölcutelen részegei, betrányos életmódét folytatéknak.
El kell távolítani pártunk seralból azokat, akik az Illegális Iáikban a katonai, vagy balügyi hitétagok előtt pártárulók voltak és a feltzabadulat után újra bekerültek pártunkba, valamint azokat la, akik a felsrabsdulát előtt pirtellenét frakcióhoz tartoztak ét akik azóti tem bizonyították be pártunkhoz való hütígüket.
A dolgozó kisomlwrok ún órtelmi-kó^í dolgozók feliilivizsjrálásánúí dön-tó tusempont, mihon volt i» milyen tma a part iránti littitújp* ók mujfa\'tar-tá*a, uijuuiztaiiiató-c mi!a ingadozáit i\'w clh^ilám a pArt küxjont: vo/titA-" m\'^iioi: pol\'tilcájúval s^otnlnn. r\'i-K,\\olom.bo kol1. vonni, inoiinyi nvjn-k«vvrmtj: doluo/.ik az iílotó kiniparon, moldcorü forguimut lionyokit o, no-hojrv kap:ta!i«t(Uc, ratty nagykoroe-kodíllt muraijának a pártl«n. Az a núzot, liOí>\' most do.cozó kittiparos «gy kit*ór©Bkedő mar nem leliet többó páitunk la^ja — helytelen.
A Magyar Dolgozok Pártija minden takmtetbon kristálytiszta párt lesz és még inkább é\'Jiarcoea a munkáeoaztáivnaik és a dolgozó népnek. Olyan part. lesz, amBüyrB nyu* godtan építhet,, nyugodtaíi számit-
hat az eeéez dolgozó magyar nép. Minden Oivtársnak tudnia kűl\'l, ho«y bki a poátiikui íiiwittHj\'n; halározaUui tui akar monni, oki tőlilnt kiWotel, mint amit a politikai bizottság lia-tirozfttn fa amit a tjtcrvc/A bi/.ott-|iax * l>árt>zDrvozctDknak olúir, azzal v«lami baj Tan, azt alapoaun mog kell n&ni. Minden pt\'u-ttaifot og\\«-ni\'iog, a \\«lu {DtomúiyoH íks»v/-^c\\.O> után ós a körűi in6n\\-ok alapos fo-lü\'.rizagá\'itaa után bíráljunk cl. lCluód logBeen azonban a pártszervezotek Tczetöit ée a pártbizáiDaiakat biréJ-juk Mül, a párt káderoi-nek poiti-kai tisztaságát, ideológiai egységét és szilárdságát kek biztosítani, mert ettől függ döntő mértékben az egész párt egysége ós szervezeti szilárdsága is.
Mindent el kell kSvetnOnk, hofy pártunk káderei valóban lenini—sztálini széliemben működő, fáradságot nem Ismerő harcosokká"váljanak. Olyan vezetők kellenek, akik össze vannak forrva a néppel, a tömegekkel, akik napról-napra fejlesztik marxista-leninista tudatukat, akik fegyelmezettek és a nehéz»éa«ktol tem riadnak vissza. Ezt a kádertlpust kell nekünk pártunkban felnevelni, hegy pártunk élcsapat-Jellege biztosítva legyen.
Farkae elv-társ ezután a párttagság felülrizsgá.atának Iebonyöíítá8a-t&j beszélt.
Danin és Sztálin pártja a mintaképünk. Teg\\ük pártunkat olyanná, hogy minden tekintetben megfeleljen" Lenin, Sztáiin tMútásának a míLnkásosztály forradalmi pártjárói. Ha Btoben a Bzeilambsn fogunk dor-
gozni, upy minden nehésségen és YÜaion keresztül pártunk bölcs Tizére, Rákosi Mátyás irányítása alatt megoldjuk a szocializmus épitésé-nak nagy feladatait is.
Faikas eirtárs utolsó szarait már szüntelen tapsrihar kisórfe ée az egész Sportcsarnok bal igatósága fei-ál parcakig tartó ütemes tapssal
ünnepelte Rákosi és Farkas élytár-fakat «\'* a politikai bizottság többi ta.\'ját.
Marosán Gyiriy elvtárs zárébeszéde
Záróboezédet M^arosán elvtárs—-mondott, aki liansoztUitta, hogy a fo itikai bizottst\'i^l.an nem valanii u; doU>ol(iV)l \\-aii hzó. luuioin arró1-, hoif.v az MDP lmtározatainak 6r-vúnyt KZíTozzünik. iiizonyonak ra-K.vunk ablxvn, ho^y a határozat vc\'«-roliajtáüa mí-g iió|»zorübbij foifja lioun a ivúi-tot. Koihivtsv a naL\'sbuűa-w>Ht)i aktive fiif\\e-;mi\'it arra, Tioiry a határozat vöíjreluijtáHa nom rohammunka. A legnagyobb fclo\'msi\'-fjftr-zctto! i» mos;fontol tftií^Ka. koií ezt a munkát olviiaozni ós bo koli vonnunk viVrohajtáfária az osrfsz párt-tajsiiíirot. Az osztályban\' ólosodik Majnarorsziigon i\'« az e-jrrsz vihUron Í8. Mi méz az oddiffinci is kemó-n.Mebb 1-arcosái löszünk a munkás-osztáivnak mint eddig i\'s tovább visszük a szocializmus <rvózelme felé. , ,
A gyűlés az intornaeionálé hang-jaira. "ért régat.
Uj otthont avatott
az MDP III. kérzeie
\' Az MDP III. körzete tegnap este aktivagyülés keretében avatta fel uj Kozffonyi-utcar pártlielyisúgét. — Orüíüuk, hogy nem. füstös kocsma-szoba az qitl;onunsk — mondták a III. köractek eíéneíietten, miközben büszkén járía rt^rár tekintetük a frissen meszelt, féldiszitett fa.akat.
A.z avató ünnepségen Feienczi Szai)ó Béla titkár kijelentette, hogy a körzeti szervezetek olyanok, mint a testben a hajszálerek. IJelóük épül fel pártunk hata.mas érrendszere. Logpan e2 az uj otthon is vi-iáí\'i-tótoiony — mondotta —, amelyik éberen őrködik dolgozó népünk (\'irdokoi feiett és fenyegető erőd a reakcióvá: szemben.
A III. körzet aktiyúi ezután szi-
foru kritikát K\\akoroitak saját mun-újuk felölt iv* kijelonttotV\'k: uj munka4iíunt toiwmtonek, jobb munkát vújíOiSüok a jö\'il
Megölték Bern adotté grófot,
az Egyesült Nemzetek palesztlnal
kSfvetitüjét
Bornadottc grófot, az Plgj-csfllt Nomze\'ek paleseiinai békeközvelito-jét, jenieken délulunjemzsálcml*n agjonlötlék. Ugyancsak megölték a klsérelélien >-olt Serot francia ezredest. . Jeruasálemi jelentés szerint Bernadottc és kísérete Damaszkusz felől péntek délután 2 órakor érkezett Jeruzsálembe, ahol egy zsidó-kézben levő őrségen akart áthaladni, amikor egy ismeretlen gépkocsi, amelyben 4 katonaruhába öltözött férfi ült, keresztbe állt az utón és elzárta Bernadetté gróf gépkocsijának uíját. Az autóban levő négy utas közül az egyik Bernadotte ajtójához sietett és géppisztollyal sor-tüzet adott le, amellyel meggyilkolta őt és a kíséretében levő Serot ezredest.
Trygve Lie, ma repülőgépen Parisba érkezik a /biztonsági tanács szombat délelőtti rendkívüli ülésé-* re. v _ \' «. i:.-••*¦ZALA
1U48.
19
Az értelmiség lépjen mind a kél lábával a demokrácia talajára
— mondotta Gerencsér György az ejerszeii ünnepi hetek értelmiségi „Szabad parlamentjén" Alexa Ambrus: A tiária-ünnepségeken tanúsított középkori eltévelyedésekről
Zalaegerszeg 700 é\\ies fönnállásának emlékére rendezett ünnepi hűt keiie;éi>eii az Arany Bárány nagy-termóíien a megye értelmiségi dolgozói részérc a pedagógus szakszervezet nagygyűlést, ugynoTezott »Sza-bad parl&mótíK-et rendezett. A hatalmas terem szűknek bizonyult a közel ezerfőnyi érte núségi dolgozok iiefoualására.
Fürtös Lajos
a ixxlagógiis sza.kszervozoí elnöke nyitotta meg a/ ünnepi nasiygy ü\'ést. Höviden vázoha a uxai értelmiség problémáját.
— Valljuk inog — mondotta tüíb-i»k közült —, liOify a múltban bizony
kahulatbmn éltünk. Elluttük, hogy az uri osztályhoz tartozunk, mórt annak tituláltak iionnünkoi, do no;u óíirodtünk rá, lioify az uri kizsákmányoló osztály dús asztaláról cnak morzsákat kap-lunli. Siijiion. int\'".; ma is Wálko-/.unk Ik\'>v".\'ii oisau órtoliniítégiokkoJ, akij< noiu akurják tmlonn\'wu. vonni, lioif> *y. 11 v.i.\'ut H\'lji\'son mogs/.ünt. Nópi dt iiiOAi\'miaiik
4rtikt.ll a ml munkánkat. A S/ovjetuniól.an ma nuir minden
tpliet#&.V!« IÍO ITUZÓ ifjll ioghőui) VÚ-
g\\a, hogy iw. órUdnusóglioz tartozzon. Utt tehát az ói"to:-tn»nŰ!í ni\'in külön oszt ¦.ily. Kpü\'W szoeia is la úí-iainiiiik . vx\'zotüi körctik a Szoyjet-unió pótiáját, ahol a dicsőséget, niegbocsüóst és magasabb díjazást piciit értelmiségi do.goxóvá [ej.ódni. Gerencsér György az MDP orsz. gyűl., képviselője nagy fi.gyekm.niiel kisért beszédében nioggyózűín mutatott rá., hogy népi domokrát iánk müren különös sui\\t helyez ma az érteuiiisóg munkájára, eüentjlt\'jon a műit kizsákniái^o.ásra épített allamával.
— Most Jikább azokhoz szólok, akik nem. a valóságra építenek, ha-nem féllábbai a múlt Talajára tá-maszko.lnak, nem látják a társadalmi fejlődés (Íjds vonalát és akik azt varjairól háborús rein.hi.rek meséje után, hogy jön a fordulat é8 műiden megy tovább mint az oibu-kott ellen forradalom napja-ban. Ez teljes ^éptjensig. .Mnt a hűbériséget a tőkés rendszer, u^y váltotta ezi most fcl a szocializmus. Tehát a szocialista változásokat a
fejlőéit irök törvénye hozta Létre. A fejlődés korokolt senki TÍBSzafoié nem fordftliatjai liáborus veszély nince.
.A vliágivézeni szakadás folytán olóuLolt kapitalista és gzociá.ijsta front közü: a jövó csak az utóbbié k>hot. Ri\'U)lm*i>i(üiÍt o;y róHswnom tudiu hinni azt u napnál világosabb ioazró^ot, hojy a íZüciáiiznuiH-ban rea mlyon múlhatatlan szilkaútf lom.
A tudoniÁny ligytn köiklnet,
Ma elmúlt az az idő, amikor a tu-\' donuuiv kivúitsáíf yo\'t. A nóook szeme nyiladozik, uj célvJt főié tiVr az em,berÍBég. A niüvcltBÚif, a tudú» hata.nnit a viJág dompzói, \\a+ m\' majfv\'arok is, mindinkább felismer-jü\'k.\'Meijszünik az az állapot, hogy eg\\csok kiváltsága, legyen, mint a múltban, a tudás hatalmával\' párosult jólét.
Nyiljon meg az élet szépsége a dolgozók eiótt. "Erre törekszik a népi demokrácia.
Fel kell emovni a kulturigwiyeket, hiszen a müveit ember igénye mia-gasabb, ha nem törtető \'•&, mint a másiké. Ehhez azonban az szüksé-^ee, hogy értelmiségünk mindkét lábával a deinokráciaban álljon. IJj. trpusu értelmiség van kialakulóban, amelvi-k
hiszi és szereti népi demokrácián kmt
amely megbecsüli ezt az osztályt, do elvárja tőlük, hogy benne irá-nyitó szerepet vá!la>janak.
Fürtös Lajos összefoglalója után nyílott mog a parlamenti rita. Fakelo Zollán
(Kesztlieiy1) az értelmiséget fé-kez-ú érzelmi erőről szóit, amelynek leküzdését sürgeti. Egyedüli módja ennek szerinte az. ha az ifjúság
állandóan a fizikai munkásokkal közösen dolgozik. Kialakul igy egy érzelmi közöséé? és átérzik jobban az uj helyzetet.
Középkori •Itévelyedések
a Mária napokon ... Aiexa AMbrus:
a diploma birtokában a múltban a n<;|X\'i lenes liatoiom kiszolg.\'uói lettünk, innen arlódik, liogy úrtolom-eflono.-ekkú vátunk. Népünk eima-íadottsásrának jórúszben mi is okai
i nép
voltunk. Feladatunk
B falut és a dolgozó magyar
igazi országát megteremteni..
Jfatkovics Lajos (Zaiaogorszog) arrói szól. hogy demokráciánk, azon belül a .Magyar Dolgozok Pártja, nem érte:mlség-el.enes.
Gerencsér György válaszolt ezután a felszólalásokra. A kfllöübözó szak, söpörtök a részükre kijelölt helvisúgekbe vonuluak 9-, szakkérdéseik moírueezélOé
A slrc|)io:nicinn<.\'l történő sorozatos visszaélések mialt a r.a|>okl>an kormányrenddel jelenik meg,amely ezi a fontos gyógyszert zárolja. Strcjplomicint ezután csak a könnyű vegyiijiari igazgatóság engedélyével le\'iK\'l gyártani cs forgalomba húzni.
AKI OCSUT VET - GAZT ARAY
Mondja Szabó János mintagtzda, aki máris rátért a tervgazdálkodásra A műtrágya a föld lelke
Mintaszerű\' kis udvarán szorgoskodik lilliilai körül Szabó János ki\'sjtthi-lyi minlu^uzila. TI/, ({yönyö-ri\'i st\'rk\'N Ik>I(Ioj{ luliijtlonosii..., Amikor iH\'imiUilko/.iink vuymrtsimk u lis/.la N/xiha IVló Invitál l>rnnünkrt
W-m moiiiljiik • inUál/b n Jó-sz.\'ijji\'iiloiiiiisiv l.őrül nézünk s/.i\'l.
A jó Kii/.iiának iTlékmóröju nuir az is, hojy a Irágyak\'k\'iH\'t hogyan kezeli. \'
Itt vau hátul! — hát nézzük meg és máris indulunk.
Kz i(«en! Lejedéit, betonkipiial cl-lú\'.olí inujija\'rlciiel látunk.
.Megtanul lam én — mondja büszkén —, hogy a trágya a fölé lelke Az a bajunk, hogy bizony mi uj-gazdák még ezt nem értékeljük kellő módon. Pedig nézzük csak, !)1(>-l>an nem tudtam trágyázni n löldet. llél mázsás gabonatermésen voll. Következő évben a műtrágyával, szupíM\'oszfállal íisérletezíem. Héz-gáliccal csáváztam, a Földműves Szövetkezet
szelektorával kitisztította wlőmaj-omat és 13 mázsás átlagtermésem volt.
Az idén meg a saját magam által termelt vetőmagból 10 és [élmá-zsás 1201-es bánkuti búzát, arattam, természetesen a Földműves Szövetkezel vetőgépével velvc. Így kevesebb szem kellett, de arányosan elosztva, mélyen került a iöldbe a mag.
Demokratikus kormányzatunk jó minőségű nemtsilctl vcU\'Sniagjjal, de kiunalmGulcs
mütrigyahlUIM I*
st\'Uil iK\'niuinkol, Mogírkozett a mú.s/.isMip is. amit alig v<irltm.
A vi\'lomagliszliliist ml ma*mk, a Földműves Szövclku/x\'l szolckto-riivul végezzük a közsógU-n, mindenki csávázni fog! 1)« ellenőrizzük o zniiOi parasztokat is, nehogy tize-metet vessenek. Azt tarljuk, hogy aki ocsut vet, az gazl arat, mi i>edig
magunknak vetünk
nem pedig az üszögnek.
llorjy állunk az ösziszántc\'msal — tesszük fel a kérdést
A .tarlószánlást 100 százalékig elvégeztem. Az első mélyszántás végén tartok Akinek kevés a földje, jó meg kell, hogy művelje.
Nem is sajnálja az én uram a derekát, de látszik is az eredménye — mondja Szabóné.
Most Írattunk
péti tét, meg szaperfoszfátbt.
Jövőre még jobb terméseredménye-
ket várunk. De nemcsak én, hanem vulaiiKnnyl ya/ilu íny gondolkozik.
N\'üin ío«z itt Irtij az idt\'>n mondja Szabimé.
SzK<rvüzki>ilnok a mi lí^diiink, lorlmn -yfi\'-ii\\\'iilv a votr.ifi\'\'|»iki\'t, uvnu a l\'iVl.lauüv*>s Szövőik.\'zot. iniklonilt,
Mí\'ij nSüiiluí i>H»tv.\'rluk o k,i;néj/-licn tiiletlit\'i úihSch retii/ir/irki-l, tnt\'j :id\'.lnokív ét hit " l>na/<liint»> elflt\'ijtzl* a unj ti mui\'l;d,\'d\', wn/iill-ti-¦jioillunli t\'ctiik, ii\'>tin ri\'ii\'fclkeíi-sül:re lo\'sUjü. cuoft\'iah \'\' t/\'i:lák-na/:, a.Ukudk igavonójuk tí.nrs.
Hiszen u
terméshozam emelése
egyik icsrlont-osubb feladatunk ---ogé-sziiti ki az asszony beszédét Szabó János minlagazria.
itt í\\3S2.ti\'ieiyen tudjak a kötő- •
ioHségünkot. Magam in lUO°o-iír á tottom u IjoszolgiUtiitáitnttk. toniutl, jusMon az i|»ari mun-ak íh, mórt no folo,tiük ol,
.\'/«/» m\\inl>i\'i* irlkiV ,li/en er Ifin irtunk
iímfiiyi \'ix\'lita (V.
\'úrt
fin utf.van u N«nn.«\'t: ta;jii viiyvoli, do t"J\'i j
órtok Hákoxi .\\lntvá» iilJaiuminiiiü-t.Tic:. a.;i a iiiiiiliunudUi érti-Ko/lo-tünlx\'ui a ,o .ff.\'n sokat UktiuUtinx azt moniita, hogy a jövú ^azda-sáui i\'-lot biztosittóka a tprvsüorü gSizdálkodás.
Orüök annak, lwgv jó munkúin-mai sikerült töriosztene;u a domo-lörac iával sacmbeu fennálú tarto zásorniat.
(Ju\'iász Imre)
fi zalai aikotő-munks ésteremtiero keresztmetszete az egerszegi ünnep! hét kiállítass
A legszebb eredményt felmutató gazdákat az MDP értékes mezőgazdasági gépekkel jutalmazta
Tifflamosmüveíc, állíái
Az a lázas épitőmunka, amely népi demokratikus országunkban folyik, egészen kisugárzik a 700 éves Égerszög ünnepi heténe\'.; iijari-és imt>zó«azdasági-, valamint kulta-ráLis kiálitásán^ Uj (s régi uaalák, kisiparosok, államosított üzemeink, kiskeipskoilÖinE egyre inkább megértik, hogy ollóban üTék az ország, maruknak épitik.
A kiátUtás an\\-aga sok tanuisúíjrat ezoli^iál a látogatóknak!. A domokrú-cia erősödik, épit, aíklot.
A zaliai dolgozók alkotó munk.\'ijá-nak, teitMiitöoiejéuiok kis korosztmotr szeio ez a kiíiiliti\'u<, amoy orkCii-vaJoklioii valljlian folimúrlioibt.on jo-lentosújfü. licnicxóHo, i\'Hojwrtuiti-tá<«, dekorációja dii\'i*éix>tet Ordonuüi. A talél k/ilpar Itgnttkb alkotásai,..
A irimníuiium Urrmoilion kiMÍiiaro-(«ain.l< saját niaguk iwtal oiki\'xi/.itott UiWiL\'toH, izi,\'»t.r« ón o.omi, ftmoCiott jónLÍ[n\'«rifü i]arcikkei, bútordarabjai, mezóiíazdan\'igi Bzor»/,ámai arról; tanúskodnak, hogy megértették az idők sssavút. A demokrácia dluSaégét hirdetik
A másik toremben vetjsépok, bo-ronak, kúsz és félkész szekorok, kü-ionfólo más aiezógazdasági gépeik és eaz-közök, amott egorszogi jeileg-zetesságü tűzhelyek ragadják meg figyelmünket.
Valamennyi terem diszityse mB»-fcapó. Szakosíts Árpád, Rákosi Mátyás, Geró Ernő képei, demokratikus feliratok minden teremben.
Kiskereskedőink is kitettek magukért. A herendi porceSáaadénv-1Ő! méterárun, rádkni, motorkerékpáron kivü^ a dolgozó nő kozmeti-.tájáig mindefa árucikk megtaíál-
ható itt. A rárosi Tiffla, a szakszervezeti ifjusá<r kiállítási anvasát külön, dicséret illeti.
Kultúrtermeinkben a leírrí-jibb
zala: iroit hagyományoktói napjaink
lűgmodornobb Íróink, festőink, szo-lh
rászaink müaLkotásait láthatjuk itl
Termánvkiallité*
l\'o^földe közsi\'«r 19 kiál»itó gazdával szarepcl. Lp;»n most birái— iák el az orodményekot. Tennény-kiállitásbaa oíbó lett Zalaajerszeg város gttódasága. Músodik me^; Szabi János" kcBütlielyi mintagazda. (Mvixsrvos;ota.tlv IJurgonya tenniso, 12ÓÍ-O8 tiszta bánkuti buzaTOu\'nuig-jaiva. i Az N1M1 ajiindéikiit, ogy :óka|>át kaiiott. Aranyoklovai^t kapott az liilumi ifazdáki«pzú i»ki>ia.
Taki\'n\'w iJúuoh ujjfiizdál. a/ MDP órtéktv dijáéi, 16kú.[>ÚTiU jutatmiua-
k
tttk nu>g. Át MDP »fo»*avágit Juttatott.
Númoth Júzsoí ixx-föidoi^ziUi hi-d«tfvéfü kancújiinak csodáiivra járt ft látoij»tó kozönstv. A bLr4lóbi/.otl*mt M k j\'
átoij»tó kozönstv. A bLr4ó*mt
Mng\\ar Dogozók Pártjá.i*k ajt\'ui-dókát.\'egy szocakavágót jutttatdtt » gazdának\', aki közvetion szaTakkal köszöntő meg az értékos ajándékot.
A szarvasmarhák díjazásánál tt fo\'t gvönyörü áliat közül alig-aiig tehet kiválasztani a legszebbekét, itt IáiLzik meg, hogy a zalai paraszt monnyire megbessűii állatait.
Babati József neszei ujgazda két iBlii5>ne viszi el a babért a tehenek esoportjáiisan. ö ug\\-ancaak iz 5IDP által felajánlott dijat, egy ekét kap jutalmul. ^ .„.„,f,.,-,,-.,-,r,—-
Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 órától este 6 óráig. Kedden egé« nap é* pénteken délután nfil gfizfOrdO1948. pzeptembar 19,
ZALA
fl lakbérpótlék jelenti:
4 0dsak íaídrosdadí A lakások rendbehozását Ast építőipar fellendülését
A munkanélküliség megszuotetését
A Zala szeptember 9-i számában \'Meg kell oldani a házak kijavításának kOrdéséU címmel cikket közölt. Islmortolto a szerkesztőségbe érko-zrtl ioveloil a dolgozóknak, ;uue-lyokl.vn kijelentik, hogy szi\\-escn áldoznának kisebb összegeket arra, hoi-y egészségtelen, elhanyagolt lakásaikat, amikéi a ház gazdája nem tud, vagy nem akar rend behozni, kijavillnlhassák, l\'gy látszik ez nem csak na^v kanizsai, do országos ki-vánaloin volt, mert a kormány szükségéi érezte e rendkivül fonjos kci-(!ó> gyökeres megoldásának.
V./X bizonyítja, hogy néhány nappal ./.elöli a Gazdasági Főtanács ugy döntött, hogy 15 százalékos lak-lHr|»itiéko4 vezet be, amely össze-url l .\'Ijcs ogészélit\'ii a sérült és elhanyagolt házak, valamint az egész-sé^U\'lcn, rossz lakások rendbehozatalára fordítanak.
Megállupitlialjuk, hogy a (iazda-sini I\'cilunács döntése a dolgozó kis-iiniK\'ivk körében nagy mcgnyut\'vitsl kolli\'lt, mert ez az intézkedés azt jelenti, liogy rövidesen itt Nugykani-/.Min is iiHlnkez<Uicllk majd a hikti-sok itt házuk \' rcndbelioamluhiiiak \'munkálatait.
Az lulóhivaluUian, miután még a i-endelel nem érkezeti meg, csupán annyit közöllek velünk, hogy tudomásuk szerint a 15 százalékos kik-lx\'rpótlék október 1-től kezdve fizetendő. Azt is közölték, hogy az igy ljefolyl összoget teljes egeszében rövidesen a Lakások és házak rend-behozására fordítják.
Az adóhivatal szerint nagykani-
A nagy érdeklődést keltő nép bunda-akció
bevezetése után matt olcsó ruhaakciót Indít az Országos Kisipari Szövetkezet, Ugyanis 150.00O méter 76°o-os gyapjúszövetet vásárolt a Qyapjuszöve I Igaz. gatoságtól. A szövetkezet részéről kiosztott (yapjuból egy hónapon belül megindul az OKISZ téli ruhaakcieja. Egy (erfluha ára 270 forint lesz és a dolgozók már háromhavi részletre kaphatják.
Hogyan őrölhetik meg
gabonájukat a vásárlási engedélyesek
A kenyérgalxma vásárlási engedélyekkel kapcsolatos rendelet szerint a vámőrlésre nem jogosult ellátatlanok a vásárlási engedélyek alapján megszerzett kenyérgabonát akár vámőrlésre, akár kereskedelmi őrlésre vonatkozó szabályok szerint megüröllcthclik. Ha "a vámőrlésre vonatkozó szabályok szerint kívánja felőröltetni, akkor az őrlés 12 százalékos természetbeni vám, 2 százalékos pori ás levonása mellett történik. Ha azonban a vásárlásos önellátók a kereskedelmi őrlésre vonatkozó szabályok szerint kiván-ják fejadagjukat megőröltetni, akkor az őrlési dijat készpénzben kell fizetni. Ebben az esetben a malom köteles az egész őrleményt visszaszolgáltatni. A \'korpát az őröltelőknek mind a két esetben vissza kell adni.
Szituik, bindák
átszabások ét hottztbbltá-tok Jutányosán
Éísy sstUcsnél
Nagyk&nlsM, SulMdiáf-tér 20. sz.
zsai viszonylatban ez az összeg eresztendő alalt hozzávetőlegesen félmillió forintot lesz majd ki, ami nem lesz elegendő a legsürgősebb munkák elvégzésérc, i^y bizonyos, hogy az állam a következő év befolyó összegeire előlegezi a szükséges többié tej.
Persze a nagy, négy-öt, szobás lakással rendelkezők, valamint a na,"Y üzletlel bjró kereskedők nen. lelkesednek a rendelkezésért, de c*. távolról sem befolyásolta a dolgozó nép kormányát, melynek egyel len célja, a lakásviszonyok terén is az
életszínvonal mihamarabbi Memc-léso.
A rendelkezés az épilőmunkások közölt nagy örömet keltett, mert ez nagy . mértéklxüi csökkeni i majd a munkanélküliséget, de lehel, hogy egészen meg is szünteti. De nem csak az épitőszakmát, hanem több kisipari műhelyt is fellendít majd az építkezések gyors és nagyobb arányú megkezdése.
A lakbérpótlékkal kapcsolatos rendcici, értesülésünk szerint, a közeli napokban a hivatalos lapokban megjelenik.
A rögtönitélő bíróság súlyos Ítélete egy fegyverrejtegető nyilas bűnügyében
10 évi fegyházra ítélték Papp Istvánt
A nagykanizsai rönlönitélö bíróság ölöslanácsa «lr. Alnuíssy (iyul.i törvényszéki tanácselnök vczcUSiévul, pénteken tárgyulla I\'.ipp It>tv:1n Icnvvcrrcjlcgclű nyilas párlszolgill^ilos, miinirálluű napszámos bűnügyét.
l\'app István a fclszaliaduhlskor egy vndrtsjtpuskát talált, amit i-yy használaton kívüli plneélnm rejtett cl. Az elmúlt vusrtnuip már ugy láltii, hogy olég tÍH/.la a levegő ahhoz, liogy i\'lflvogyc és elindult öccsével orvűU i\'ókaksre. Ax erdőfir uzonltnn IcllencVk1, felismerte és feljelentette n rendőrségen.
A tárgyalás folyamán u fialni. 30 éves íegyvcrrejlegclö azzal védekezett, hogy nyilas voltára való tokintellel nem merte U\'szolgállotni idejélwn n fegyvert. Az orvosszakérlök véleménye szerint a vádiolt súlyos ncuraszléniában szenved, ami különben n tárgyalás folyamán is kiderüli, ugyanis a tárgyalás kewletén elájult és hosszas élesztgelés után lért magához.
A rögtönilélő bíróság figyelembevéve a vádlott súlyos betegségét, 10 évi fegyházra itélte a fegyverrejtegető nyilast.
Ime ezek a tények
AMIG Bécsben a munkanélküliig az utóbbi háraa hónapban 287 azázalék-kai eaelkedett,
ADDIG n&lunk a munkanélküliek nzáma tokozutomin csökken, sfit aeyes munka-területekea utánpótlás kiképzéséről kell Kondoskcxjul.

AMÍG a háború lett csupán 6000 kórházi acy álit a tüdőbetegek reod«lke-zLsére. s ebuől b lelazabadulas után cs:K 500 maradt,
ADÓIG uia már 70«0 áegj-al reDdelkez-nek a tü-lő^ógyiatézetek és kiSrbázalc. Ez lehetővé teszi a tüdőbajnak — ennek az ipen gyakori nénbetegségsek — fokosottabb gyógyítását.
AMIG Északamerika Bizóuia „ujjáépi-te.>ére" 437 millió dollárt fordított, amit elsőorban katonai célokra és alrábo-rus iparbelyrealliuUára használtak fel,
iDDIS az. amerikai ttkések a német iparví-!:alatnkbau való részesedés révén kb. 7 milliárd dollárt vágtak zsebre Nyugat Nésteországban.
AMÍG az url Mnuyarerszág utat csak ott épített, ahol i:?t a nagybirtok érdeke nu\'cklvtntaiCnnek következtében a v.drk ulhalózuta siralmas állapotban volt),
AODlG a népi damokráola r/.en a téren In pótolja n múlt bUnts mulaiztiialt éi a 3 óves t*rv keretében n«gy nulyt foktőt a bek\'Köutuk 6oitt<»érc. Az rliO tervévben i-lkénzull OQ bekötőút .130 Itl- i
AMIG MngyaromáRon t háború előtt átlkgban etty ember »-10 k|. oukrot fagyasztott,
í.DOIG ur idén csak jegyre mlníenkl 18 kf. cukrot kup.
- NMgykanftga város tOldgáz-fogyintúihoz
A Zila t. h* 17-1, pénteki számban közzétett, gázszagositúsra vonatkozó hirdetményiek techutkiii akndályok miatt tártryialanná vált. Magyar A«e-rikal Olajipari Rt. Termelési Osztálya
Befejeződött Zalában a cséplés
108*7 Vra ugrott a beszolgáltatás és 98°|0-ban megtörtént a tarlóhántás
Zalában véget ért a cséplée. Utoljára a zalaegerszegi, a nagykanizaai ós a tapolcai járás egy-két közsé-Sóben ült el a cséplőgéped zaja. A szorgaimas gazdákat meg: a kedvezőtlen esős időjárás sem. tu^ita megzavarni munkájukban. Nem lankadt C: a megvéuon a Leszolgálta-tási len-düiot som .Az elniu\'t hót beszo.gdl-latási adatai arróc tanusKOílöak, liog>\' az előirtnú.1 ismét többet adtaik le a zalai parasztok, eredményünk: 108.7 száz»it&..
A g&bonalLiszo!gúltatá&i\' versűny-ben az e:mu t lútjn klitüntak a zala-szentgróti és a ietenyei járás, a tö?.ségok %&iiii: Padár, Zalaapát.:, Esztergáiy, Milej, ZaJatárnok, Ktti-8c»ár, líeBztheiy, üárszentmlháJyfa., Za/iaszombatfa. Esek általában 160-2U0 Bzázalükbau tettek oie^t köte-
iessógiiknek. Egj-énileg ki toeJl emei-nün!k
Horváth György barlahldal, Bors Imre dabroncl, Baltssa Józsat nyirádt, Horváth József óhidl és Tóth István zala-rárl régi és ujgazdakat, akik 600-1200 százalékban teljesítették a beszolgáltatást s ezzel gazdatársaiknak példát mutattak, maguknak dicsőséget sze-rezt«k, uj országunk építéséhez padig •9/ Wglával Ismét hozzájárultak.
A esúpiiúe és beezoteriitatáá közepette gyorsan lia\'ladt a jövó éri ter-múe u.\'ztoeiUÍ* is: a tarióhántáp. Kzoa a ii.\'irtin a munka már 98 szá-/.a.ókban l>efejeződött.
Me^törtJnt a tnpolcai jógkár mo<;-d\'i lapít ása. A jésceó Tapoiuán és környukén 6500 licrld toiülotet ért ós üíólü\\m\\, gyümölcsösben Uibb-lió kárt okozott.
Szakaslts árpád megnyitotta a sztvfet ktínyvklállltast
Szakasits .\\rpád, köztársasági cl-iiők saerdán délben 12 órakor nieg-nyilolta a Magyar-Szov\'jet Mü\\x;lö-dési Társaság szovjet könyvkiálli-tasát, A kiallitajs a szovjet könyv-
kultúra halulmas fejlíkiését bizonyltja. Többezer könyvet mutatnak be a látogatóknak. A kiállítás október 3-án zárul.
Csőkkent a halálozási arányszám
A központi statisztikai hivatalban most készítették el az ország népmozgalmi adatait. A csecsemőhalandóság 8 százalékra csökkent. Csökkent a halálozási arányszám is. Tüdőbajban például 1939-ben meghalt júliusban 859, 1943. júliusban
1979 ember. Addig ez óv júliusban 613 ember halt meg gümökórban. Ezek a számok az egészségügyi helyzet javulását mutatják, ami az életszínvonal emelkedésének és jobb szociális berendezésünknek bizonyítéka.
HADIGONDOZOTTAK kedvezményes lisztellátása
A hadigondozottak a múlt gazdasági évben kenvérgabonában kapták fejadagjukat, az 1948/49 gazdasági évre az Országos Közellátási Hivatal rendelkezése értelmében lisztyen kapják meg.
Valamennyi hadisegélyten részesülő ós a községi elöljáróságon nyil-vántarlolt hadigondozott, haaható-sá;íi kenyérellátásról lemondott, a községi elöljáróságon megkapja u kiutalási havi 5.40 kg. kenyérlisztre és 1.20 kg. finomlisztre. Aki testimunkás pótjegyéről lemond, további 2 kg, nehézlcsti munkások, valamint a lerlies és szoptatós anyák lovábbl 4 kg. kenyérHsztre. kapnak kiutalást.
A községi elöljáróság a fejadago- , kat 1/4 évenként utalja ki és megkapják a hadigondozottak a fejadag után 13 százalékos korpát is hatósági áron.
Ez a rendelkezés csak a vidéki hadigondozottakra vonatkozik.
Zalaegerszegi kis notesz
Zala«8«rsz*7l N«»z*tl Pak-aut*árt
szeptember 18-án, szombaton estt 8 órakar pártnapst tart Előadó: BaraU Józsel Mlspán és dr. Paulai Gusztáv gazd lőtelügyelő.
lí-e», taiarvap léi 10 órakar gyülekezés a párthelylséRben a párt tag-Jnlnak. A Szabadságharcos Szövetség zászlóavatásához vonullak ki. A megjelenés kötelezi.ZALA
1948. szeptember 19,
THOMAS\'MANN:
A béke kérdésit csak akkor lehet maradéktalanul megildaniha
az Egyesült Államok magukévá teszik a Szovjetunió kékepolitikáját
ThomM Murin világhírű n*m»t Iró, aki ¦ némát (itlzmui •141 az Egy»»Olt Allimakba m»n«kC!t 4a m» annak állampolgári, aki taljat ualleml íulyávdl haroslt I hitleri rémuralom t-i az (urépal fasizmus •ll»n, a kflvatk«i4k«t írja:
A német kérdés elválaszthatatlan azoktól a legfontosabb politikai, gazdasági és társadalmi kérdésektől, amelyek ma a világ egész közvéle-ményét foglalkoztatják.\' Kzeknek a kérdéseknek a megoldása nélkül a\' némel kérdés megoldhatatlan marad, viszont a némel kérdés megoldása nélkül özek a problémák sem oldhatók mojí- Mindkét kérdéskomplexumnak alapja a világ békéje és ez az a momentum, amelyet soha sem szabad tigyctmenkivül hagyni, amikor a némel kérdésről van szó. Mondjuk ki nyíltan: ezt a kérdést maradéktalanul csak ugy lehet megoldani, ha az Kgyesüll Allamok magjukévá teszik a Szovjetunió békepolilikáját.
Sok szó esik arról, vájjon lehetséges-e egyáltalában eljérni, l:o,.rv Né-meiország egy békés vilúglársada-lom liasznos tagja legyen. Nekem az a véleményem, hogy ez n cél nem elérlieletlen. Kgy olyan világban, amit a Szovjetunió ajtar, amelyben a háború lehetetlenné van téve, la %-iláfí összes nemzeteinek olyan egyesülésével és együttműködésével szembeállítva, amellyel szemben ellenállásról álmodni sem lehet. Németország bizonyára tökéletesen kijózanodnék azokból a hamis ábrándokból, amelyekben a ja-vithalatlan nácik még mindig ringatják magukat és hasznos tagjává válhatnék az emberi társadalomnak, Különofcen az Egyesült Nemzetek szervezelének ellenőrzése mellett.
Mint minden más országban, ugy Németországban is vannak és mindig voltak békeszeretü, jóakaratu és valóban denlbkratikus érzelmű emberek. Sajnos azonban, meg kell állapítani, hogy a háború befejezése óta ezeket az elemeket a nyugati megszálló hatalmak állandóim elnyomták és egyre jobban elkedvetlenítették. Nagy része van ebben azoknak a jelenségeknek is, amelyeket különösen az utóbbi időben tapasztalhatunk és amelyek egykori nácik, mégpedig sok esetben egykor felette hangosszavu nácik, re-aktiválását idézték elő. *
Ami Ném«torszá| nyugati övezctibtn tttrttnlk, az u)noa oaak arra alkalmat, hagy *z agrtatzlv izallemü naolonallt tákat, militaristákat, kalandorokat ét bouzu után kiabáló »léj»d«tl»n •!•-mákat bátsrítn, nam padig arra, hogy ¦ demokratikusan gondolkodó nim*-t*k*t pártolja.
Elsősorban természetesen a nyugati hatalmak álíal okozott egyenetlen-kedé* az iá momentum, amely újra
U| kárpitosműhely
nyílott Zrínyi MiklÓB-u. 34. ac. alatt
(WtllJ-iJvírtk volt tflvttmlonji halyéa).
munka, mértékeit árak, pontot kltzolgálái, jótállái ét szaktanáéi.
Blialmtt ét pártiogátt kér:
KOTSY DEZSŐ
kárpltoimettar.
felszítja a német nácizmust, de a győzlesck — és ez vonatkozik a nyugati hatalmakra - sajnálnlra-méltó módon elhanyagolták azt a komoly és felelősségteljes feladatot is, hogy átneveljék a németséget, különösen a német ifjúságot, holott a habom befejezése után rengeteget Ikszellek eiTől a feladatról. Igaz, hogy aki másokat akarátnevvlni. annak elsősorban saját magát kell ál-•nevclnie. Kgyrc jobban arra a írej;-
gyöződésre julok, hogy nekünk is ntnovílésrc vnn s2iiks<\\gíink. Meg kell teremtenünk a világnak egy olyan szellemi almoszférájál, amely aikalmus arrii, hogy tirlós békéről beszélhessünk és a t:irlús béke érdekében cselekedhessünk. Majd ha tájat nemzedékünket étneyeltük ói saját országainkban magváltoztattuk a közvélemény h anful, lát, ha végett vetettünk Itt Amerikában a sok háborús tacsegésnek és hisztériának, akkor eljön az Idö, »mlker komolyan gondolhatunk arra, hogy nekilássunk a német nép átnevelésének és akkor elérkezik sz a lehetfség Is, a nlkor Kémetország az emberi társadalom hasznos tagjá.á válhatlk.
Szántást- és mütrágyahilel az OSzH utján a földmüvesszövetkezetek tagjainak
A loldmüwlt\'.sügyi inin\'uztérium hitelakciók ki\'iv\'.OU\'ii ,\'X\'gili aúi!-gozó parasztságot földjének megműveléseién. A hitelakciókat az Országos Szövetkezeli Hitelintézet bonyolítja le.
A gazdák szúnlási hiiell igényelhetnek. 10 holdon aluli, de igaerővel nem rendelkező gazda minden további nélkül megkapja a hitelt az OSzUJholyi fiókjánál. A hitel legfeljebb 300 forint lehel.
A másik érdekes hitel a mütrágyahilel. Kzl u földmüvesszúvclkc-zotek utján igényelhetik a gazdák korlátlan mennyiségben. A hitel liá-i-omhóna|xjs.
Az ujkeletii hilvlakeiók értesülésünk szerint Nagykanizsán is nagy érdeklődést váltottuk ki a gazdák körében.
Nagykanizsán és Keszthelyen
patkolókovács tanfolyam nyílik
A fi/idmüvolósüzvi miniszter ftz A\'lMxlunúntu:! Kö.dniüvo.ésüjj\'i Ta-iiáctot patkolókovácstunfoUum szervezés.^; hizta meg. A Tanács .onlídk cólui tüzta, hoifv az ősz fo- a gürgóe munkák megszűnésével (Baranya, Somosry, Tol na é* Za^a vármogyúk területem 6—6 hetet tanfoCv&mot létesít ós pedig olóat;!átható:ag Baranya vármogvú-ben Póeaen ós Szentiórineen, So- Ká
mog%- vármegyében Tolna vúrmejryében Szekszárdon,
Kaposvárott, Tamásiban é«
Zola vármegyében pedig Keszt-hel e Ntgy anizsáii
A tanfolyam, mogtartásának alap-fcitétele, l.ogy 20 haiisfatója legyen. A Tanács szakebóadálú-ül, a iiaiIga-lók tüüiclyczésé-i-ó. gondoskodik.
Az ök\'lmezóshez Bzüksóges anya-goli&t minden hoilgatj termóezetben
adja i«. molv ugy yt m.nt egyéb "cikkeklx-n aam liatodja mic\\í a irazdasájji szakiskolák liau-»aló: áiitsii baszoUrá.tjilaniló irac-nnvi-hógvt. Tokintottei arra. hogy a ton-fouatn.ic lU\'Iami liozzájáriilassa; lé-tasülno!;. a l«a.l(-jratúkat az é\'chuezü-ten főiül i-sak múrsóko/.t k5.tségek terhe: ik.
A tanfolyam olvóifz^ae mindon kovács szániára annái inkáb!) indo-ko"tt, mt\'rt kormáiiyunk aat az il\'.ás-]X)ntot teszi magáévá, hogy a jövőfjen csak azok a kovácsok legyenek jiat.köíásra jogosítva, akik a tanfo-l;. amot i^ikeits.-on elvógozték.
Felhívjuk a kOTÚcsmostorekot és secódekoi, hogv jelentkezésüket az Al\'iódunántul:. Vö-dmüve.ésÜTyi Ta-náí-snái Kaposvár,. Némot Istvún-u. 28. rmii,tstűi be. A jeiantkezíknek nósatetes feWíágositfet nyújt a Tanács.
Hirek az olajmezőkről
KtRCTTYCi
SiSvtkexttl ilet
Hiiztkcrettyt; *i Lováiizt MAORT dol-yazól szfivolkozotl taKíyüliSiiüköa egy-haniulan ulfauadtek a két aztvetkexet egyeiülésírűl betprle»7.t"tt hutArozatot Ezzel lamót közelebb Jutottunk a demokrácia fazdaHígl BtgszlIárdltoBá-hoz. MAORT központi izövetknzet alakulván, ejry csapatra meiínzünlk a dolgozók másod- és harmadkóaböl való ellátásR. Az uj központosított 1IAÓRT Szövetkezet az árut közvetlen a ijyar-tól szerzi be « Így lényegesen olcsóbban 1íu]h cl tagjait.
A taígyUlései ttrvbc vették sertés-tiizlald.i, cipész és hutüzem lelallttá-fát Is.
UJrM megindul p moxl
S;omhaton ujra Dytt a kirettyet mgzl. K/.7.el kapcsolptban kérdést Intéztünk Siendről Ottó elvtárshoz, a inozffóképszinüáz miuílenesóhoz s meg-érdcklfidtilk milyen újítások, mlfélo váltó ások várhatók az olajvidék inozt-életében ?
- A MAORT Kulturmozifö, mely a Báznkerettyei Kuttureityesülethez tartozik, 18-nn a „SVorp\'ó jgyében- ctmtl fűmmel tart szezonnyitót. Nem régen Jiirtam Budapesten (b eike/űlt besze-rezDom eay árainaUkitót, melynek se-pitséRével sokkal Jobb, szebb s vilaeo-iabb k:peket tudunk vetit»nl. így természetesekben, Jobban Ubet elvezni egy egy darabot. Erősítőnket Is átalakítottuk, ugy hogy büszkén mondha-tor, kevés mozi dicsekedhet ilyennel az orizágban — tejezte be nyilatkozatát Szendrői elvtárs.
Zongortoktttó ttnfolytm
A KultureeyesUlet rtltal mtghirdetett zoD(roratflnIolyam !. hó 16 Ab délután megindult a Kulturhác aöntéstermé-ben. Az oktalant, m«ly természeteiéi ingyenes, Meggyei Béla elvtárs vezeti. Pártmunkisértektzfot
A fzerdai szokáaos pártnap helyett az olajtelepen fs píirlmunkiisortekezle-tet tartott a MAOBT MDP Üzemi Párt-•zorvezet. Az értekezleten a párt legjobb, legontudatoaabb tagjai, barcoMii vettek riszt s hallgatták mep Horváth Zoltán zalamegyei oktatási bizottsátfl tag nníyszrrü beszámolóját az aktuálli belpolitikai helyz«trfil, külön#8 tekintettel a tagbelépészárlatra.
Dolgozók m templomért
A MAORT báznkeratty.i telepének kis kApolná)s kicsinek bizoiyult a hívek befogadására. Az elmúlt évben a hivek, legnagycbbrószt MAORT munkások és ertclmiséfritk adakozásából, VhlRmint ingyen munkájából megkszd-ték a kapálna neuyobbltását, atnt mest már a befej»z*6hez kézeledlk. Az adakozások kevésnek bizonyultak a szükséges anyag beszerzéséhez, ezért a iol^\'ozúk két tömegszervezete, az MDP és az MNDSz irányítása alatt működő Munkás KulturegyesUIet ös»7.etoi:ott, hogy egy nagyszabású rendezéssel szerezze meg a szükséges pénzt. A Rultur-egyesület műkedvelő gárdája az „Abbé1" cimü fr»»da vallákos tárgyú dráma szabadtéri előadásával, uz alig pár liónapla működő MNDSz 200 Forint kéizpénzzel és gazdac büffet adomá-nyojásával Járult hozzá az akcióhoz.
Körmenetet Jáizottak a gyermekek
Leégett három szalmakazal Zalaegerszegen
Tegnap a koradélutáni órákban tűzvész pusztított Zalaegerszegen.
Ehedü Kálmán egerszegi zsíros-paraszt udvarán kigyulladlak az 6 ifs a környékbeli kisparnsztok tulajdonát kéjiczű szalmukazlak. A tüzet kczdclhen vizhiiiny mialt nem tudták eloltani, ugyanis Ebcdli Kálmán nem gondoskodón megfelelő vlz t tarolásáról a szérűskertben.
A Kivonult tűzoltóság rövid idc\'S alatt lokalizálta a tüzet. A megtartott tuzvir.sgálat raegállapitottu, ho©\' a tüzet Ebedli Kálmán gyermeke okozta. Állítólag körmenetet játszott barátaival a szalnuiluizlnk körül. A körmenet meg semmit sem ér gyertyák nélkül! A gyufát meg is találták a gyermekeknél
A kár felbecsülése folyamatban van.
Rövidesen
u] magyar bélyegek kerülnek kiadásra
A Magyar Posta ismét szép blokkok ók gur*/atok kla ástlval kedveskedik a bélyeggyűjtők társadalmának. Mén eb ben a hónapban kibocsátásra kerül 25.000-ea pé.dányszámban a II. Lánchíd-Blokk, melynek ellenértékét teljus egészében n Lánchíd utjaépliéiiére fordítják. A blokk ára 3+11 furlnt leaz.
A Lánchld-Blokksl egyidejűiét kerül kibocsátásra a legnevesebb kltltöldl éa magyar trékat ét Jiöltöket ábráioló bélyegsorozat. Az uj (orozat ugyancsak 25 00Oe« példányban készül el és azt majd a postahivatalokban lehet vá-lárolil. A tlz címletből álló sorozatnak az ára 1.11 forint lesz. A szervezetekbe tömörült gyűjtök réazére egy egy ao rozatot, Illetve blokkot biztosit a posta az egyesületeken keresztül.
. Nyaralók találkozóhely* Balatonfany-vaaan Tóth-(él« balatonvcnyveal Vlgtdö-ban. Hld»g-mal«g 4\'.«ltk. Hflaltó Italok 2 \'
I Zala«g*rs2»g*n a
Isda Ismét az utazóköí6n»*g r»nd»lk»-létir* áll, újonnan bor*r,d««tt uobilvd
Cseke József és Koch György
Autóbusz-vállalata.
MENETREND
Érvényti miju* O.-tftl
Deák térről: Vaiutálloiüitról:
3SS 1310
4-00 1SKW 18M0 VlMMlDdulatok
7-56 18-45 a vonatok
1045 20 50 érke»«M után.
1220
Viteldíj:
Deák-tér—Sscmere-utca 80 H1L Deák-tér—Vasútállomás 160 .
Tanulójegy: Deák-tér—Vatutállomái 80 JU1.5948. szeptember 19.
ZALA
Látogatás az állami gimnáziumban
Bwzét:
az igazgató a tanár a diák
DélalStt fél 11 óra A volt plarltta gimnázium folyo»*ln nagy a ound. Távol tt udvar sarkában az egyIK oiztaly tornagyakorlatokat végez. A tornatanár vezényszava es » fiuk ütemet mozdulatainak .halk nesze töri meg otak néha ¦ otendet. Epv-ety papianár lehajtott lejjel, tápadtan, gyors léptekkel megy el mellettünk. Fejd\'ima* nézni, ahejjy ezek az emberek elsietnek volt osztályaik mellett, ahonnét kiszakította okot egy főpapi kéz, akinek soha semmi közo nem veit a gy-rmekek ns«ele»fih8z. Sohasem okarta megérteni a magyarság Igazi céljait, politikai elvakult-saga nem engedi neki meglátni a demokrácia fényét, amely bevilágítja a d ilgozó magyarság felfe e Ivelo útját. Azt hitte, hegy a gyermekek, a szülök és a szerzetes l3n-fok ellen vlsolt hadjárata lehetetlenné teszi az oktatás zavartalan folytatását. Ma azonban már be Kell látnia, ho«y Intézkedésének osupán a paptanárek és cpaoak láttak kárát, akiket elszakítva hivatásuktól arra kényrszerltett, hogy kis falvakban kapiank.;,anak vagy zárdákban vállaljanak valamilyen altóbbrendO háztartási munkát. A rfí-nokraclán akart ütni, de ütése a szerzetes tanárokra és tanárnőkre zuhant le.
.1,1". .i gimnáziumban és a .iiru.iii\'aii zavartalant!- fo.yik a munka. l)r. (Vornav l^ú.sz\'ló igazgató cjnoiulja. hogy a négy oszla.lv ta-jiu.óinftk i,«tszáma a gimnáziumban ¦2í!.ri. a;ni íio.u csiikkojit\'ot, do etuci-i;cii;-st jcont. Kimondja, hogy a tanit.is akadáivtalajia. induit meg é* zavartalanul ío.yik. Nin.-s e.*yet-len kicsi óra som a tanrendben és lm a miiiiszU\'riui!! az angoiíszalkos tanán is kinevezi, akkor le:je» lesz a.t. sko.a oktató szem. :\'yzete. ,4 MINDENNAPI KE«DESLK" ódáját késziti (f.ö Fü^\'ip Ernő tanár. A mindennapi kérdések órája — mondja -— czc:*3lt is szunejjeit, a .an->-re.:di,on, a.\'.oni)aJi távolról som szo>- t éi lk dk\'i
jr.ata azt a féit, umolyiiok ezt a roiwlkivüi font\'js órát a Um-ainagha toiktatttk. Kz az óra a mindennapi éiot és a szociális io>-viititíosium órája, aiiwl\'.oii a tanár és u d.ák szaba:lon kii-serúiholik gondolataikat. Kppwi ezért az oló-adó mnaüuni 110:11 csak kifoiíitsla iin dc-nioiira\'úiiak, tlo képy/\'tl i.iarxisiá-nak is k-.,i! onuij, küiönkion — niiiua\'.Oiíy a tapasztalataim »z<TÍnt a Tiuiitlsiii történt — ozzo1 a rond-kivü. niu;\\j>jloiiU>siV.\'ü szcmináriuin-szerii órúva. ne:n odaadó hlT\'JkoL do ¦ ..o:ikiv.ű oí i\'uláz o lonséjjokot nove-unk a népi demokráciánknak.
- Kaon az óráii beszóljuk át azo-kal a< csrész világ álta. megcsodált eredményeket, a^oiveket a magyar áóuao/Áiii. a lelsjc&baűuJás ulán e.ér-tok az egész esr\\etomos magyar nép üdvére. JJe letárgyaljuk azokat a török vesekőt es eszközüket is, amelyekké a dolgozók enjieszitL-séiiek liyonián népünk óict-szinvonala ál~\' .a:\'jdóan emelkedik ugy anyagi, mint kiíU.urális vonaaon.
— llondhalotn, az eredmény nem marad ol. A U honi, hogv már az c\'isö órákon a tanítványok esfy nagy részének féLnyiít a szemo, mórt egy uj úe csodájaios világot ismertek meg, az igazság világát, amit-eddi" érthetj okokból elzártak e-óttük. A tanuló feltett kérdései arra engednek következtetni, hogy fogalmuk sem. volí arról a nagyszerű és átformáló forradalomról, ame»yben é^ünk, doLgozunk és harcolunk.
BESZELNEK A DIÁKOK
Cfengottok. A folyosóra tódulnak a diiikok. Eiókerüi a tizórai. Az egyik ablakmúljedósben Rozsa Imre, cn> ujua/.da .fia tesiróiget ogy
Munkához látott az MIP várospolitikai bízettsáia
Az MUP ött«gu várospolitikát bizottsága tegnap este megbeszélést larlott. Elhatározták, hogy néhány napon IjcIüI őltctrehlvják az albizoll-túgokal, amelyek u számukra kijelöli U\'rülclen hnladéktulanul hozzáfognak u vároííejleszlésl Isrv részleteinek kidolgozásához.
Dr. Szabó Kornélt a Nitrokémla hazaáruié vezérifazgatéját ma reigel Budapesten felakasztották
MAOKT ioisozó fiával. Mindketten nyoit-a. likasok.
— Az áLlamositttSsai egész uj szedem kő töz".tt iskoánkixi — fe-iol.i kérdésünkre Kózsa lmix>. — Mi\'sr csa\'-c az cUó órák után vagyunk, máris azl tajiasztaiom, hogy uj ta-náiaink az exakí. tudom-inyok nicl-iett nagy su\'yt Jieiycznek arra .e, hoj;y bónnünket a szocializmus ta-naivai is mogftmertossenek.
•— Es ez na jvon lielycs — szól köz!* a másík. — íles keil moiulanoin, hogy az óimult evőkben az iskolában csak nagyon keveset hai\'oltunk például a földosztásról, a pénz slabi;izát-ión>l, a liankok es (í\\ái*k áilamoaitásáról. Nem iioszúl-lék ojjttüiik a liáionióves toi-vról ts*
azokról a nagy orífoszitésokről, a melyeket apámon keresztül, aki dolgozója a MAORT-nak, szinto naponta ta|«ksztalok.
A KREDENCES
A "ijoszi\'ílijotésrü felfigyel Király Ferenc íalusi kisgazda fia, aki esek óla a ginm\'ázium inte-Tiiátusának lakója. Mivvlhosjy fizetni nom nagyon tudott, igv liat »kiodoncose<! volt a tanároknak.
— Egészen más most a helyzet a kony&tusban, mint ezeujtt Volt. Ln, mint jó tanuló, szegény gyerek csak ugy tudtam uentmaradhi a konviktuslan és tovább tanulni, tiogy a tanár urak cipőjét és ruháját napdtita tisztogattam. Ezért hivtái. »krodQncesnek«. Most, hogy az isko-»"lát ál.amositDtták, mint bent.akó csak a magam holmiját kel. rend-l;entart.inom és nem kell senkire najionta pucúlnooi. TaMdijnienttSB-sóget kapqam, sót a tanév megkezdése e:ótt segélyben is részesítettek.
\'J\'ő\'nb diákot is mcgkórdoztj\'ánk, hogy éirzik-o a liátrányát a változásnak". \\ a amennyien egyöntetűen ki-jolcntették, hogy nem hátrányát, de előnyét tapasztalják az áli&mosi-tásnak. *
Szabó lmri
NAPIREND:
Szeptember \'9. vat4rn«p Rőm kat. Január Prot Wiinelm. Uj|6r6g Trofim.
1V0Z. Kos«uth Lajoi iiületéie.
1815. n poroszok bekebelezik Pomeré-nlot es Rügent.
Szeptember 20. hétfő. Róm. kat. Euiz-ták. Prot. Frlderlk. UJgorog Teoplu.
1792 Va!my mellet elsi nagy győzelmét aratla a forradalmi Franciaország.
187« Marcell Cachln, a francia M. P. egyik vezetőjének S7ületéie. \'
1870. Végetér a papaság világuralma.
- Virhttó /díjirát
Idlnként élénk nyugati, északnyugati szél, vált«zó felhőzet, néhány helyen kisebb záporeső. A hőmér«éklet alie változik.
- ősz/ Mzántásl hitelt
folyósít a NajrykaniMai Hitelszövetkezet, Fö-ut 4. 8Z.
- A N*zyk*nlzs*i fiadIfonIr Bajtársi Szövetség
nagyszabásúnak icérkezö szüreti bálját városszerte leszült érdeklődés kíséri, amint azt 87. előkészületek Is mutatják. A kitűnő szórakozást Ígérő és minden Izébea a néples szokásokat kidomborító népi táncbemutatót zamatosnál-zamatosabb jelenetek tarkítják. A nemes cél érdekéban fáradozó rendezőség munkáiénak sikerét Forenczl Szabó Béla MDP titkár neie, mint a hál heey-bironéja és dr. Fülöp Gyula járási főjegyző bajtárs, mint heeybiró nagy maeértíst mutató szíves közreműködésükkel előre is biztosítják. Az Iparoskér termeiben 8\'ornbaton estepontosaa 9 órakor kezdődő szüreti bálra a Bajtársi Szövetség Rendezősége izeretettel elvárja és meghívja varosunk minden szépért és nemesért érdeklődő lakóját abban a biztos tudatban, hogy mindenki pompásan fog szórakozni.
A JÁRÁSI GAZDASÁGI FELÜGYELŐ NYILATKOZATA
a termésereiményskről, a kötelező csávázasról, a nemesített vetöiagríl
98 százalékban végezte el a nagykanizsai Járás a tarlóhántást
nak nemositott (silona voU\'aóro. A kószen állnak. 99<>/o-ban Tegezték nagykanizsai járá jiomoailctli: Bánki
A nagykanizsai járás dolgozó füld-•miivoii társadalma Ixjíojezte az év ioiiazciib és ogybon fojnioliozelib munkáját, ft csópLést. A paraszt rnoat R\'Uzántja a üirlúl, kiszodi a iiuryonyát, töri u kukoricát és vo-uVru lásziti ol> a gabonáját és földjét.
Kopván folynak járás untban ezek a muiikák? Ezt a kérdést intéztük a mii.ap dr. Háry Gyulához, a inagykan;zsai járás írazdasslífi fei-üj,\'\\oi>jéhez. 45-50musa bu/gonya hddanKánt
— Az idén a kedvező időjárás következtében lénxe_:B-en maasisabb lermósátla^ra számíthatunk k%pás-növén_\\t5kboL mint tavaly. Bár a ¦műit évi aszály mésj obben az évben is éreztette hatását — a burgonya cülráy.óképosséuB ii^anis erőien mog romlott —, mésás 45—50 méter-mázsa burgonya Wrmett hoklankónt. oljes csirazóíépeeség ecetén 70 má- Té Cö
má-
voína. Csö- • mázsás az
Toljes csrazóépeeég e
zeás termiés is Teliétett
veskukoricából \'25—30
átlair.
1 kg rézgáiic 3 maxsa búzához
— Az idei búzatermés eg.ves he-hTöken üszköB volt. Az üszkös gabona podig nem ailkalmas vetésre. Jó vetómiaaot tehát minden áron!
— Ezzel kapcsolatban a földmü-velésüíívi minitíztérium szigorúan cirendeHe » Netómag csáTá/ását. Az üsz-üsr eLlen ugyanis ez az egyeten védokezés. A liodyeo eeávázás pedig egészen olcsó.
100 IHer vizben feloldottak 1
kg, rétqálcoi é> akár 8 mázsa
vetimagot r> m,agáxi-Miatnak
benn*.
Tmiini\'Éiiliiinii •>c«ávizá« után moR
kell síáTÍUkni a gabonát ás cuk ugy
TOtni.
4 vagon n»m»«lt»ll vetőmag
a |*raaban
— A demobratikus kormányzat azonban nemc*ak rondcúetakkai u*v-báiyozza art. hogy *¦ gazdák minél jobb minőségű gabonát vemének, hanem, minden l&hetSt megtesz arra, hogy módot nyújtson » paratrtok-
nak nemositott (^ilioaa voU\'isóro. A járás n\'s/.éix) 4 vagon uti 1201. sz. búzát utait ki. A nomCBÍUjlt veUJnuurot a földmüvosszövotkozetök tarolják, mógpodig
KiltKi\'hi 1, Oelse ii ét Komár-
vtíros ugt/aucsak 1 wigonnal. Ezenkivüi. Nairykanizsa Tarosa ré-Bzére 1 es f^l vagon gabonát utalt tci a kormányzat.
— A gazdák csere utjáii jutliat-nak hozza elihez a galx>nához. lie-adják saját termésű vetőmag buzá-juKat és lielvette I. osztályú nemesitett vetőmag esetén 14 forint, II. osztályúért J»dig 9 forint mázsánként: "kezeiesi költség \'efizetésével kapj ák meg a minőségi vetőmagot.
•— Az első osztályú vetőmagból »termeit gabonát nem lehet a jövő évben kozeUátás céljaira felhasználni, hanem továbbszaporitás végett szintén be keil cserélni.
— A nemesített vetőmaghoz küte-|ő a műtrágya beszerzése is. Szuperfoszfát éspétisó a földmüves-szövetkezeCekben L11 a gazdák rendelkezésére. Minden bevetett holdra 100 kg. szuperfoszfát és 50 kg. pé-tisó teezerzését tette kötelezővé a íöidmüveiósügyi minisztérium.
Folyik a vetés a Járásban
— A vetógabonáról sürgős is gon-doskodmi. Az ószi vetések ideje ugyanis dLérk»zett. A rozsot már TBÜk. A búzát pedig a hónap régén kezdik vetni. A füAdek már
készen állnak. 99%-ban d már a tarlóhántást.
— A járási népi bizottságok munkája nagyrészt arra irányul, hojíya jogterületnek lerjalább 45 tzá-zalékát kenyérgabonával vésték
be a gazdálkodók. 27o/o-ban búzát és 18<>/o-ban rozsot keli vetni. Mindenütt az egész iáráf tei-üietén a legnagyobb készséggel fogadták a gazdák a népi bizottságok erre irányuló ösztönzéseit.
Zalába ogntt Egerszeien eiy lüfe
Sza»ó Sáníar MÁV fütí mir régebb idei óta nem valami békés C3aladi életet él. Feleségével állandóan veszekedtek, civakodtak. Természetesen az asszany sem haiyta magát. Néhány hét óta bizony • viselte a nadrágot a háznál. Kt-ki rúgott a hámból. A fűtő a tegnapi napon egy összeszólalkezás után •nfryilkosságra szánta el magát. A ka-szabázi malom közeiébem délután 6 óra tájban a Zalába vetette magát. Azon-;:al elmerült. A keresésére iidult tűzoltók c«ak másaap délelőtt találtak hullájára egy körülbeüll bat méter mély szakaszán a lolyónak. A reidőr-ség az öngyilkossáp: okának felderítésére Megindította a nyemozást.
— Kiszönetnyili ánitás
Mindazoknak, akik munkájukkal és anyagi támogatásukkal f. hó 12-én a Magyar Szabadságharcos Szövetség megalakuláaához hozzájárultak, ezúton meiá k««z«netet a. S/abadaágharoos . Szövetség nagykaalzsrti csoport Voie-tfitége.
LAKÁSA
rideg és ttarúfúgtalan, 0<z béren-<fe«é«é/ mttraő»en be nem •*ermi
Kopslein Bútorüzletben
Nagyltani**a, A&y Enúrp-uí 4. a*.ZALA
1948. szeptember 19.
Nagykanizsa város hirdetményt!
Felhívom a közmunkakötelozettoée alá «8Ű aagykaniisat lakossal figyel-mét nrra, hogy 1. hé 11-tői, leuit hét-föl ítptíl kezdve caak a»on »ze«élyek réazetilllietsek élelMinzerJegy, vaaflr-léd ajntfídély, valamint szállítási enire-dély ellátásba*, kik IMS. évi auftisztas hé 31-Ik bezárólag küzmunkahatraléku-kat rendezték. A knzBuakahttralék rtndezeseuek btzonyltásaru a koz-rauuka-lKuz\'ilvany 8i*l|;al, melyet (. hé 13-tól lehet a küzmunkahlvatalba a hatralék rendezésének Igazolása végett a kö/munkuluvatal Ady Kudreut 1. szám II. cm. 4f>. ez «la felvinni. A vált-eáfllztws alóli mente*»éget élvezők ugyancsak a közmunkahlvatalban tartoznak igazoltatni a mentesség kürül-méiyét.
Mindazon intézmények és ktvatslok alkalmazottai, kik után munkaadójuk akár közvetlenül Budapestre vagy egyéb helyre fizetik közatinkavAltságu-kat, a hivatalos lapban megjelent utasítás alkalmazásával tartoznak livatali elöljárójukkal igazoltatni ezen körülményt.
A munkanélküliek tirtoznak a köz-munkahivatalban felmutatni a szakszervezeti munkaközvt\'tití hivatal által kiállitstt es nyilvántartásba vett bé-lyejjjolapot, melynek felmutatása és a ké/munkahivatal igazolása mellett meg fogják kapói éielmiszerjegyeiket.
Felhívom a nagyközönség figyelaél arra, hogy ezen felhívásomnak, valamint a hatralék rendezésiek szeptember hó 3t-ig bezárólag tegyen eieset, mert a közmunkakötelezettek szociális helyzetének figyelembevételével fagom a lakosság helyzetét és fizetőképességét felulbiráltatni.
Felhívom a tejutalványra igény]os«~ sultakat, — akik szeptember havi tejutalványaikat mindezldeig nem vál tolták ki — hogy utalványaikat f. hó 20-nn okvetlen váltsák ki a közellátási irotla tejnyilvanturtó osztályán, mert a követkHzo napokon a közellátási iroda a köz>leS JegyosztAst előkészítő munkálatokkal le>z elfoglalva » Így u tej-utalványok kiadását eszközölni aera tudja. __________
Értesítem a piaci árunukat, hogy folyó hó 2U-tól kezdődően - tekintettől a váron keleti Irányban való nagy ki-torjctlójíiére — a SzecOenyl tnrt-t In ploo-térüi kljrlöiöm. az árufoknak ti\'hát módjában áll bármelyik piacon árusítani. __________
Közhírré túszom, huny a földreform torán JuttatiWb\'in résznsültek 194h évben esedt\'»e»fiz"tt\'iil kiítek\'ZetUéaelDfk megállapítása előkészítés alatt áll. Az Ora/iig** l\'öldb rtokrendező Tanács nyomatékosan lelhhja Hátralékosokat, hogy esedékes tartozásukat fizetek meg. Az erre vonatkozó hlrdetaények a hirdetőtáblákon Vannak kifüggesztve, az érdekeltek olvassak el figyelemmel.
Közhírré tesszük, hogy az 1Ü48 évi legeltetés! dij kivetési lajstrom a Városi Adóhivatal Ady Endre-u. l.sz.I.em. 32. sz. szobájában 1948 szeptember hó 17-től október hó 3 ig 15 napon át kíz-szemlére van kitéve.
A kivetés ellen az érdekéltek a közszemlére tétel első napjától számított 15 napon belül a városi adóhivatalnál benyújtandó és a VárOBi Tanáeshoz cimzendő fellebbezéssel élhetnek.
A földmivelésügyi miniszter 104.820/ 1941. számú rendelete alapján az n váiuőrlésre jogosult, aki egész ter-ményheszolgáltatási kötelezettségét kenyérgabonával teljesítette, vagy beszolgáltatásra nem köteles, az \'őstermelői fejadagon felül vámőrlési engedélyt kaphat olyan meaayiségii és minőségű és fajtájú kenyérgabonára, amennyit a gyiijtókereskedönek „C" jelű vételi jegyre eladott.
A fejadagon felüli vamőrlési engedélyt a vámörlésre Jogosult gabona-lapján a közellátási iroda adja ki, a ,C" vételi Jegy bevonása tllenében.
Polffárntlttr
— Hirdetmény
Értesítjük a t, fuvaroztató kozínsó-get, hogy n Közlekedésügyi Miniszter Or 64 242,1848. 1/3. ntsoM Jóváhagyta alapián a Magyar Vasúti Aramdljsta-bti t r6«z B) iKkin XX fejeiét 8 A) pontjában megállapított kooslállia-¦entéket 1948 évi szeptember hó 15-ui vUmtvoiánla, dé legkésőbb 1948. évi dooember hé 81-1k a) 14 óralg éránként 4 Ft,\\b) 2&-4S ériig óránként 8 Ft, c) 48 érán tul óránként 18 Ft oasietben állapítjuk meg. Allomtafflnok,
Ml asszonyok Is részesof vagyunk az addig elért jó eredményeknek
— mandotta Szurdy Márta az MOSZ egerszegi ünnepi előadásán
Szoros nssz<>nyk<wk Igazi női izlO.swl diszileltík fel a várnu\'Hyc-htlzu iKwU\'nuél ii mai nnpra. Az MNDSz asszonyai n im\'nyt\' minden részéből fililij{ mfy? nem tapasztalt nagy számban jöllck összo a cvn-U\'m\'iris ünnepi hét v napján, hojry megbeszéljek további feladatúikat, előbbre vigyék demokráciánk, mind annyiunk sa\'iil ügyét.
A Himnusz hangjai után dr. Mi-kula Szigfridnc, az MNDSz zalaegerszegi clnökasszonya megnyitotta az ünnepi ülést.
Visszapillantást vetett az MNDSz eddig elvégzett munkájára Zala megyében és annak ;i reményűnek adott kifejezést, hogy ezután még nagyobb lelkesedéssel veszik ki részüket asszonytársai a dempkrácia építő munkájából.
Dávid Mária kitűnően sikerült szavalata és Zsuppán Zsuzsi nagysikert aratott énekszámai után Kertész Erzsiké zongoraszámai következtek.
Majd Szurdy Márta, központi kiküldött mondott ünnepi beszédet:
— Eddigi munkánk feljogosít bennünket, hogy részeseinek érezzük magunkat mindama eredményeknek, amelyek ma könnyebb,
jobb életet jelentenek dolgozóinknak és nyermekeinknek.
Kimondhatjuk, érdemes volt dolgoznunk! - Érdemes volt felvenni a harcot azok ellen, akik családunkéi, népünket akarták tönkretenni. Mt\'gvédjük jólétünket é-s békénkéi mondja emelkedett hangon. — Majd párhuzamot vont a népi demokratikus Magyarország és az óriási gazdasági és politikai nehézségekkel küzdő nyugati államok között. Ismerteti a jövő feladatait. — Ha azt akarjuk, hogy megvalósuljon, amurt népi demokratikus kormányunk küzd, a béke; akkor a mi fiainkból annak védelmére egy erős néphadsereget kel! szervezni. Minden munkában kormányunk oldalára kell állnunk és mozgósítani az ország többi, demokratikus asz-szonyait is — fejczle be hatalmas tapsvihar közben beszédét Szurdy Márta. •
Benkö Gyuláné ismét meghódította közönségét, ez alkalommal O|>era-áriákat énekelt, zongorán kísérte: Fürtös Lajos igazgató.
Délután a gyermekek részérecirv szovjet mesefilm txmiulalása volt műsoron.
SPORT
Nemzetközi atlétikai verseny lesz Naiykanizsán
Ismerotes, aoxy a nyár folyamán Duaántul atlétikai válogatottja - melyben a legjokb kanlzual atléták Is be-lytt kapiak — Orácban mérköztttt a bt»J«f válogatottal. Az akkor történt mtKállHpudHs órttlrceben és*zel az osztrákok vltitzaváxó Diérkö/unro jfli aek Duuáatulra. Ho»i?uh tanaciikozás
után ugy hntáréztuk, hogy a vernenyt október 3 án turtják qii-k *> ".inhülyéül NHjrjksnln.ftt JelMtck ki.
A MASi lidMófC a helyi aUetikal körökUiu naiíy üríimet keltütt 6« a MAORT etlt-HKiU HHikocnfllyü márm nekilátott a niiK.vi-znbáBuoak Ivrrkezö aemzetkézl vertt-ny elokéHzltéeéhcz.
Ml LESZ VASÁRNAP?
IusirnéJáat Tállalok. Qm s nsgy BliMl klsdóbin.; i
Csapataink vasárnap m.ír a ne- | gyedik fordulóhoz érkeznek el az NB II-ben. A bajnokság úllűsuegyelőre még néni nyújtóit tájékoztatást a csapatok erőviszonyai felelt. Vasárnap estére azonban az eddig elért eredmények után már következtetni lehet az egyes csapatok tudására.
A MAORT idehaza igyekszik kijavítani a PBTC elleni kudarcot az SYSE ellen. Az olajos csapat a kezdeti lendülete után megtorpant és a csapat formájában mintha törés állott volna be. Ehhez, hozzájött a két szélsőfedezet kidölése, kiknek pótlása nagy gondot okoz az egyesület vezetőségének. Mátyás a hétközi tréningeken nem vált be és igy az egyesület vezetősége kénytelen volt Forgácsot hátravinni a sérült Nagy helyére. Oláh helyettesítését pedig Szabóra bizták. Forgács helyett pedig Roth lesz a balkötő.
A váratlan formahanyatlás és a sérüJések következtében a csapatesé lyei erősen megcsappantak az SVSE-vel szemben, bár azok is nehézségekkel küzdenek. A mérkőzés megnyerésére ennek ellenére esélyes a MAORT, de ehhei ai szükséges, hogy a játékosok férfias kemény (nem durva) Játékkal veaaék magukat a küzdelembe,és akkor a nlker nem maradhat el. A meglapetéasel, azonban számolni kell,,
A* NVSE kemény ellenfelet kap PécsuJhelyen a Dinamóban. A vasutasok azonban a KPSE ellen mutatott második félidei játékkal ke-
reshetnek a Dinamó ellen egy vagy esetleg két pontot is. Az sincs azonban kizárva, hogy a kissé rapszó-dikus kék-fehér együtles kiadós \\-c-reséget szenved, amit a csapat két utóbbi vidéki szereplése nem tesz valószinüvé.
Az WSE-ben Molnár újra játszik és nyereség, hogy Sztrakátcsak egy hétre tiltott^ el, amely ítéletet azonban felíügges*zíerték és igy játszhat. A Dinamó a válogatott Kresz helyén tartalékot kénytelen szerepeltetni, ami ugyancsak a vasutesé-lyeit növeli.
Az NTE a Marcalival játszik háromnegyed 2-kor a Dózsa Gyórgy-uti pályán.
A ,piros-fehérek tartalékgárdája pedig Balatonon árián vendégszere-pel.
Az országos mezítlábas bajnokság vasárnapi íordulójában a következő mérkőzések .kerülnek lebonyolításra: Maori—Magyar, Katona-ret—Sáska, Dózsa—Vécaey, Zrinyl— Négyház, Petőfi-Kiskanksa.
Nagyon érdekesnek, és izgalmasnak Ígérkezik a, MAORT rendezésében sorra kertUő kétfordulós ifjúsági ökolvivóc&apatbfljnokság Is, melyen az NVSE, a MAORT és a ZV-SE legjobb ifjúsági versenyzői lépnek szoritóba. Ezen- a versenyen nem szerepelnek ugyan országos nagyságok, de a J&vö nagyremény-aégcl ott lesznek és ezért érdemes megnézni ezt a pompásnak Ígérkező ifjúsági\' csapatbajnokságot.
NÉP-FILMSZINHÁZ
Sieptvmber 17-en, 18 aa él lK-en, p«Dt«kt<tl vasaraaplf
A (rsnols filmgyártás hstsimss filmj*
POKOL-LÉGIÓ
(A halai eröuj.) A lc|U]tit Hogen-legits film. — Elt|etfcl v«|ig lisslsm.
Anna Bella Jcao Uitklo.
EIOadssoK: hrtkf/nsp 7 rí 9 ónkor
vsssrnsp S, 7 «» 8 őrskor.
RÁDIÓMŰSOR
V..^arIlllp.il/«\'p!tfDl^«¦r 11) Brdappst I. 7.00 Re(fi;ell zene. 8.00 Hirek. &.Z0 Szív kükU nzlvnek «ive-sen. 9.ÜI) Kamaramuzsika. 9 3lt Gür. kel. Istentisztelet. 10* U Evangélikus istentisztelet. 11.0J Képek, szortrok é- tal-zok. 11.15 A Rft<iió kamarazenekara játszik. 12.15 Anyik öt perce. 12.20 Ni\'fiyedóra az Arány aDgyalban. 12.35 Hanijlemezek 13.00 Bányfiszok va>ár-napju. 13.30 Jazz muzsika 14.15 Ünnepi h\'iUfftcmezek. 15.Ü0 ^agy elbeszélők, lö.i\'ü Fodor János énekel. 15.45 Vasárnapi krónika. 16 00 Magyar nóták. lti.55 Magy.irország Lengyelország lab-darugómtrkőzés lt. félidejének közvetítése. 1S.1II A Fhiu l-.acgja. 19 00 Bo-lortd Isiók. 211.0(1 Hirek ^0 35 Hanglemezek. 20.50 Totóhirek. 20.55 Beszámoló a Bartók zeneei versenyről. 2100 Közvetítés Rómából. 23.3U Vidám ese-veyés
Budapest II. 9.00 Szórakoztató zenekari müvek. 10 00 Fejtörő séta Zena-poti\'iraiában. 11.\'0 Könn>ü muzsika-13.H0 HatiKlemezek. ,17.00 Tanczene. 18.0H Magyar mui-i-ilía. 1S.30 Alüvéez-lemezek. 19.00 A Házi együttes játszik. 20.üi> .\\ehaiiy szó a hé: lilmjeiiöl. 20.40 Könyvszemle. 21.lö Jazzmuzsika. 2S.001 Zenekari muzsika.
nrniivi-r:;} ikHi a \' ijnaija-snbn nnpiaron vc»» Uai ékxereti, Nanv
knnl/.a, Kő ut 18. II tmekt_________1*95
Elouo ham* Zül*rger«zcKc> Appunyi u 70 ét Br[4icn>l u. 64. Fdvll«Ko»ui.t ad WcI»í SándorN>\'jijkínl»^. EOuoi Hr 1.
M.-|i»6t«lre"k«r*i>«k olyiin kn d^ Uiklei IUi t, smciy hekű \\uitici6. Fu»sr Uzlct elSnybcn. Clni Samugyl rtél» u iH. i ~ Rekümít,""i"iib tutmiiiMefcreny ti liáió butoc eiiidrt. JSa|(yki<nlíH,_M\'g\\«r u. 125.
öyerin<»K»gv tnodern, önirC\'Ukhítí, lényezett kemcnylucol.nllg hssmili, eladó. Nagv^inl^a, B«bochay u. 14. ^»ám, 1618
riTd(TlíaT>íá\'i~né«y»i\'>solti kente be-kOliözluiú kéliíobvku aMi lakóim t» egy bekoitöíhetó hároma obís, jogfoiyionoiflg-isi kliebb koc-ma teljes berende <»ieL Bővebbet Horvítj Ingatlanokat kozvellio. Sugár ut 42. 1617
Eladók beköl O/hetó c«al«dl hazak, Rár kóc/l u. 38 sz. híz 6 00 h"t-ert, Tavasz-utcában kis kertts adómentes uj h z 11 000 Ft ért, Varasdl-u. 31. sz. hiz. Érdeklődni lehet bárm kor Kovátsnái, Szabadsag-ttr 1. sz. Ceniríllal szerben. I6lg
Kétszobás lakást keresek köitségmeg-tóríiéssei. Cim MOSZK kirendeltség. Nk., Fó ut 7. 16lS
Hosszú gyakorlattal biró, kiszolgálni, levelezni, gépírni tudó pénztáiosnó elhelyezkedne bármely szakmában. Cim a kanizsai kiadóban._________________________1614
Elveszett pénteken Magyar utca végén ¦ egy kismalac. Megtaláló Magvar-u. 159. sz. alá, Horválhékhoz tea-.ni szíveskedjék.
Uj Zsolnay kájyba és rádió el*"1*-Nk., Rozgonyi-u._3J_________________\'°°*
11 db mézes kanna és 1 férfi komoly felöltő eladó. Nagykanizsa, Efltvös;t«\' 23. szám, borbélyműheiy. ____ « ""»
Katonaréti (SzekeresTóiselu. 50.) 1 sio-bas kertes csaiadi lakásomat elcserélnem a viros belterületén hatonlóval_________IBII
Vasutálioma* közelében egyszoba-konvha spelzos lakásomat slcserélném ha-/ lonlóra a belterületen. Tárgyalmt Nagyka-nlzai, tomogyl Béla u. 6 íz. alatt naponta 5órátó.. 1612
Elcserélnem kétuoba-konyha ipeliból Illó ujonan lemett olocóberü lakáiomil kétitofiái komlottoiirt, lihéióleg belurüle-ten. Nk„ B«boch«y Qvörgy-utcs 3, Msg-bélé reggrl 11 éráig, ____.
ZALA politikai napilap. iisrksnio ét UislAs klsde Btnou Jaoő
lawkMitAtéf DU* Ptr«n<-Mr l& T*ia(M i KlaéóhlvaUlt P«miI I. Ttl«tei\\< "
ati R.-T.
PtaMiii
HyowOért rtrtl: Siandr«l Oéaa.53. évfolyam 217. agam.
1948. szeptember 21 kedd
Ára «• fillér
ZALA
Megkezdődött Zalában az őszi szántást és vetési verseny
24 tellttlilat « Totón
Uj füldmUveuzüvetkezetet alakit a kanizsai M08Z< kirondiltiég
Az újjászületett magyarság feledhetetlen ünnepnapja volt
fl HOHVÉDHÉT KÁPRÁZATOS ZÁRdÜNNEPSÉGE
A köztársaság/ elnök és honvédelmi miniszter nagy beszédei
"" A magyar nép legfélli-ltebb kincs.1, ü dolgozók országának bé!:r-őiv és biztos záloga. :i honvédség nmtatkozott be vasárnap szinjioni-p:ís ünnepségen és káprázatos díszszemlén.
Az egész főváros ünnepi diszt öltő! í: r.emwtisziiiü és vörös lobogókat len.selctt a nyárutói szél. min-í!en házon és utcában. Az ünneplőin\' öltözőit százezrek seregletlek már a reggeli óniklöl kezdve i\\/. Aiídrássy-uira és a Hősök terére.
A százéves honvédséget, a "demokratikus rendőrségünket és a hős sz.;i! adságharcO\'Okal gyűli egybe kö-s/önleni a dolgozó magyar nép.
A Hősök-terén felsorakozlak a honvédség, a rendőrség, a Szabadságharcos Szövetség, az il\'jusáfjicgy-ségszirvi\'zelek alakulalai.
Féltizenegykor érkezeti me.g Sza-kaiúts Árpád Uözlársasági elnök, Dinnyés Lajos miniszterelnök és l\'urkus Mihály honvédelmi minis/-ler kiséreléticii. A Himnusz Imny. Jni mellett cüíplek u felsorakozott cMiiuiok «oriiilu elölt,.niujil rljoglul-tiik heh ükei ii ilis/.ti\'llii\'nii\'iM, uhui tuái\' helyei fnglullnk n konnMiiy liuj.ii es dlploimielal képvlsi\'li\'il
FarknH Mihály konvédelml mlnlH/ter benzéde
Szakasiís Árpád köztársasági elnök
ünnepi beszédében üdvözölte a honvédséget. Kijelentette: Ellentmondást nem lürő határozottsággal állapíthatjuk meg, hogy ujjászüLe-telt honvédségünk nemcsak méltó utódja, egyetlen jbgos örököse az 181S-as. honvédségnek, amelynek hagyományait szilárdan a szive vérével őrzi, hanem szellemében és szervezetében, felkészültségében és bonthatatlan egységében s végül a népiiez való viszonyában még tul is szárnyalja hősies és dicső elődjeit.
Kz a lóid a mienk és mert akarjuk, hogy a mienk maradjon, ezért szövetkeztünk a népi demokrácia országának szabiul népeivel és ezért logudluk cl hálás és büszke örömmel nugy felszabadítónk, a dicsőséges Szovjetunió felénk nvujlott bttnUl jobujnt.
Semmi kiV.ílnk o dekiuk\'iix, pol-Hilri piK\'líUimi.s e«,vü«\\(l:\'í-«cMie.x, ml ii/ cihIutIm\',! békéjeH immk.ivul és lm kvll, IV(!yst\'rivl hXoltfAlJuk L•* v<5-
Ulk
egyre fokozódik. A levegőben repü-lőgé|>ek köröznek. Alacsonyan repülő vadászgépek köteléke fejezi be la honvédség 10 perces diszmcnelét. A honvédségi után a rendőrség csa-palai következnek.
A •rendőrzenekarok indulóii\'a előbb a gyalogos rcndőrez.-edek, köztük -ű nagy éljenzéssel \'fogadott női rendőrszázad, majd a lo<as éi végül a moloros csapatok jönnek.
A felvonuló szabadságharcosok különösen szinpompás látványt nyuj tanak és kilöiő éljonzésscl fogadják őkáíl.
A felvonulást az egészségűgyiek és a sportolók legkülöiiltözőbb csapatainak diszmenete zária be. A közönség lelkét őszinte csodálattal töltőik1 el n gyönyörű díszszemle. Mindenki érezte, hogy uj korszak küszöbéi léptük ál, s « felemelkedés és fejlődés jelentűs állomásához érkezeti u mugyur népi k
24 telitalálat a Totán
A, Totó nmlt ltoti fordulójúr* Mylteüott 248.643 szolvény. 24 toii- szói vény akadt közöttük, hekrc szelréiiyenként 5608 forintot fizetnek. íizenegv taLú:ato« szelvény 470 darab akadt, 4 darab fe!ülv;zsgú.at a.att. Sze.vényenként 290 forintot kapnak. Tiz taUÍatO8v-szolvény 5323 darab akadt, ebbói 50 felüivtzsgú\'at a.att van. Szelvényemként 25.50 forintot tápnak.
A varsái jugoszláv kövttséi 5 tagja
szakított Tito politikájával A varsói jugoszláv nagykövetség 5 tagja megtagadta a közösséget Ti-tóval és politikájával. A jugoszláv diplomaták nyilatkozata utal arra a megállapításra, hogy Tito politikája ártalmas a demokráciára és Jugoszláviát soviniszla propagandái a és ezzel pusztulásba sodorja. Tito so-viniszta politikát folytai más nemzetek ellen és ezért fenyegető jegyzéket intéz a népi demokráciák kormányaihoz. Ezzel a politikájával az imperializmus visszaállítását kívánja elősegíteni. Meggyőződésünk, mondották a volt követségi tagok, hogy a jugoszláv nép végei vet Tito politikájának és visszatér a Szovjetunió vezelc.se alatt levíi imjxsrla-. Illl tiiliorhoz.
Vlslnszky képviseli a Szovjetuniót
a párisi UNO közgyűlésen
Szalwl é.s független npmwlként ünneiK\'ljük ma a Kossuth, IVlőfi, Táncsics szellemében újjáépülő és
erősödésnek Induló népi demokratikus hadseregünket! - mondotta n honvédelmi miniszter.
Ezen az Qnneel napén kell, hegy a hála ea azeretet írrésével fordulfan Ken védségünk minden ta||a, az egész dobozó mgayar né» mgjr felizabadltónk, a »o- . citllita Szovjetunió nsps éa »ólcs vazere Sztálin nenerállsazlmuaz feli. Sztálin hot katonái es tiaztjel mafyar földön folytatott nehéz hareaikkal tettek lehetővé a magyar ujjászülettat. A magyar nép akarata, hoay nagy felazabaditónkkal az emberi szakedsáf, a haladás ét a »*ke hatalmas blredalmá\\ral meglnfathatatlan barátságot éa tzovets*get köstúnk. A nemzetközi helyzetet f «ye+embe véve a reakclé erSI vllá|mér»tekben gyenaéfcbek, mint a haladat erol. Jél tudjuk, ««iy az ImperlallsUk dtiokráclaellenet tfirekvéaelnsk Is határt azae a népen fcékeváeya. LeiyQnk tehát erőnk tudatába* éa nálunk la teremtsük mea a Fü|getlensé|l Front újjászervez* té«el a viláf békefrontjának ssilárd áttörhetetlen magyar arcvonalát. A tártét béke blztesitasának érdekében Inditettuk el henvédiégünk fejlesztését. A dol|ezó nép támogatásával ujtleusu népi demokratikus hadsereget epitlnk. Mint népi demekra-tlkus államnak figyelembe kell venni mát fontea tzempontokat It a hadtereg azer-vezé»énél. Elsíserban gondetkednl kell, hogy mefblzhaté tiszteket adjunk deme-kratiKus hadseregünknek. Az uj tisztikar öaazetefelében ée szellemében kell, hegy visszatükrözze a hazánkban végbemenő gazdaaágl és politikai váltezásekat. Kell, hejy a tábornoki, törzstiszti *t tltztlkarban vatnunkéaok, épltömunkátok, bányászok, dolgezó paratztek fial kerüljenek.
gozó népünknek szeretele, támogatása és uj viszonya a honvédséghez, legfőbb záloga annak, hogy hadseregszervezésünk is hasonló eredményekel fog felmutatni.
Ma már a dolgozó munkás- vagy paraszfanya nem kisirt szemmel kiséri fiát a hadseregbe. Ma már a fegyver a mi kezünkben van, s ezzel szabadságunk és jövőnk biztosítva van. A nmnkásosztálynak, dol-
Az egétz hadaereinek, keidve i minisztertől a közlegényig, az ¦ kittéltl-•sge, hegy «> ellenség ugynőKeltai m*|tlii<ltti ¦ hadaareget *• ne engedj* meg, hogy ti ellenség belülről megbontsa hadseregünk beltS fegyelmét és egységét,
trlbftnrc, ho«>\' meftszemlóljék a kivonult ulakululokat
Soha nom lálolt ir>fönyörü dlixmo-net köv«tkczoU. A honvédxenokfi-rok után lovai alakulat jött, roujd néhány .IS-a* r.Asxiót hoztak u Kos-luth ukndémJsták, HatArvadinxok
Ezután Variháiy Oszkár vezérőrnagy lóhátról jelenttel tolt a köi-társusátfl elnöknek «• kértt! a további panancnot
A további ptruiot; diszmooc\' a KörontMn. Erre a koftonaiági «)1-nök, az AlkmWríütk, a honvédieg <S« renddraég vcretöl gépkocsikon átvonulnak a Köröndön elhotyeaett
<» a gyalogotok Jönnek tatian sorban. A tömeg
m.lnls/:tit\'rt4niU\'«ia ;2án nio^n\\iló l\'NO küiwozlo a kü¦iliittw\'\'-) *inDiynok vozoWjo Vininiuiky s.ovjiot \'külüg>-m:iiÍBi;k!r:i.ilyolt.-ii ioit. A küldötWár tavriai togmip ro-püóifél.oii indultak PúrisÍKi.
Marshttil kü*üif>miniszter e.uta-Zilga eiőtt kijelontBl1x5 az ujsáírirók-na-k, hogy nagyon váisúgoa időben
liului w. Kg\\o»üli N\'omwtok kön-3 A vihítf fiifyoltiio ftü ol-lú hotoklon Pária - fció fordul, ühftii liclyzotiion vagyunk, ftiuiclv tok böleBWcget kivíin. Ho-múijuk, hogy a tárgyalások békésebi) világba TOzetnek.
Ugyancsak Parisba repült Bevin bri^ külügNininisztsr is.
lij szolgáltatást réndsztresit az OTI
Gyermekápolási táppénz cimén uj segélyt honosított meg az Országos Társadalombiztosító Intézet. Ezt a táppénzt annak a biztositott anyának fizeti az Intézet, aki egy éven aluli beteg gyermekének ápolása miatt a. munkát abbahagyni kénytelen. Ezt a segélyt abban az esetijén fizetik, ha a dolgozó anya családjában nincs olyan idősebb testvér vagy rokon, aki a gyermek ápolásáról gondoskodna. Az uj segéby-lycl az OTI hathatós segítséget nyújt az önhibáján kivül szorult gazdasági helyzielben levő dolgozó anyának.
Leveliién jeleitkezett Bernaditte gróf merénylője
A Reuter jeruzgálomi ielentáae szerint az EíQ«B(ilt Nemzetiek mefr-figyolőjóiiez loviü érkezett, amelyben egy magát ilaiuoledet-nek novezó sztvvoaot a jeruzsáiemi. tnerénylet tiköíBtúHÓt macára vállalta. Az izraeli nBndéntújí kűziwn a legTUig.Nobb «róveí nyomom, hogy kúzrokor:t*o a mwrtnjíot. Étidig U\'U>b mint 800 uml«n vottek ónzotle, lo^rna>;yol>b ríiíít t, Stwn-caoport Ujjúit, A 8tt»n-oéx>port Wt oltünt vonotójét •twdmiónyWlenül JnnHik, A« l immo! tegnap m^^étkAt tkfikk W
egnap m^
TOtoi titkoi umümt ULffi»Í: akiknek
Irgmn tagjairal ann voltak kap-atü, Ai irgtm mástól m h.gj&-
8Űlt Nemzetek 8zer?«zetéT«l müköd-tak együtt. A miniszterelnök nan-doletéiB az \'izraeli kormány vaJa-mannyi tagját önműködő pisztollyal iáttak" eJ úb testórüket rendeltek lei. Wk
A Nvton hewiínyák rövidoten : külfölcíró\' órkein«k, haaem Zuglóból aliol mar tolMwn barendaiitók *< Tílifi MacyM Kylonharlanya K4-Hlti OimNV-í Mih0i,yf kük föidrdl nutfkfaftlak * Nylon-fonalat, a aryártii wíjm slk«mil maakMdi-dií.\' A gyirait már kipróbáltak ói oattyaMroan »tk»rüit é« joral oloaob-biX iMiűk a killííJidlknélZALA
1948. szeptember 21
1 nagykanizsai MN1SZ
őszi kulturprigramja elé
Hasznoí és jó müvvljdés: munkál csak ugy végozlietüuk, lui azt. a Ur-aadaiiui\' fojlixlés szo.gá.uUuiiv mlit-juk. A túroadaimi nzorvo/wtok fcí-adulu tyyrészt: rászoktatni a nm.1-axar tö.iú\\gokot a nzorvozoli, társu-daini i\'U\'Uw, iiu<rt onüiuúiivünk no;n a in\'muminvu ó, Iiiukmii ii lOiniMiM i\'\'.\'i oiulvr, KnmUln
IVK/.I ; Itt-JjllJUlu ülUlllUUJK IUIU
Nf.iiicuiwiiiiit onu\'^ni, oz/u. kj loiiiu ttira, ho,\',\\ ii túnuhluiiiu. li\'j-
lódiw U\'irV\'Úll,VMH<l\'llhi^l\'\'li lOÜrMIU\'IJO (V liW.x\'ll U lOjlödii WrWtllu.iOIIl.llUU dlfOjill\'lllHM rx \\i>\'(lt., I!.),\'; U l\'Oj\'ul-
(1ÚKN.-Í K\'p(\'«l ttrlh,i«)un>
A i\'iViikkiiwiki\'x/i iwMlNulm.tiVi\'11)-(K\'hi ii41iiiiv4V\'v.kI « doniakra! iku* U>-nnvMM voi;o>pr\\kv való hzoiOi. luij>-cmj tu j\'i\'j(\\iilK\'ii indul. Ezt u iivt s/.omiilm iiwr u UirNultumi »/.vy\\cM-tok ci;\\ ütU\',-011 kiu.lotl, vidéki v»o-poiljaiknoz intzvHt körievo\'O its. A MNliSZ nagyi.au;z«iii teojiortjúnak vezoiőségo abiiÓ! a célból gyü.t ösz-szo a szabadművelődési luvauil vo-zviöjéné., ;:Oijy úszi-téii munkaprogramjai kidolgozza, mórt felismerte, no-íy a szüks. gxnek szóm. előtt tartásává., a tii-sailaim: ícjmjdós szo.gá-iatái>a ál.itott, jói kidolgozott muu-kalorv uiapján, » >szoliotui torvgaiz-dái.ko;láí«\'jegyólien végezliei k eredményes ti k.e:égiui munkát.
feladatúnak tokinti a iINDS/, liogy ku\'iturvozetjképzó-Uurio\'yamon Képozze -ki azokat, a munlvaiársa\'t, akik a nagy tarsa-da:m; és kuiturá is fé.adatak naeg-oLdásában wgaségi>re lesznek.
Szervezési berketekben is lejíesz-tésro szoru; a csoport, bár eddigi eredményei is már jelentősek. A ku.ui;>zm;niszt.\'-.r;iiin sziuüv. ügyosz-tá\'yáiiak előadóját, Szabóné Wbross Jo.ánt hivjfl. meg a hefyi csoport, hogy tö\\o, mint a hazui "us küiluj<ii nőnzorvozcííi kórdi\'^kLea tó\'., iiliiuitau.si, .nuiyitc\'wt 3 i i
, yt
kiülaitloKainon.
H/.i">Tiuaiifoivainot i
a iaixfoi,viuiií>« tt^\\
!Ó«ni kivüi rt\'iH/lwíi
iV:Uiliiiio.i
<iit
niuui üini
IW\'v.\'«oti a MNIhSZ a lioti kuiiur-
!1U|HJKUI, IMII nolfc\'M U tA^ok iKXHKl 1-W^\'l.-]•>\', i.ttlat.tUZtinru tT• (iillok (\'>.•»«>,.
rú\'l >\'m hiMf-itnak, lijna^ot oivaiuuvk. Kl/ivm a iiumnkkaí Jiozolt kuzi-4 muiiKi\'ui, van\'i\'iM)ii-íiMiü7.iut<>n dul^>z-xauiak b lio/y oz utóbliiakliuai iio adjanak Uiiuv\\-tttenu, a knil\'dvlijuv-no!>on Cjfy-oirY :-zal).\',i*!ioz-varrn«huz-köujslx\'z óit i ¦dM/.o.iytái\'g iaiittjctMK. cilja el őket. l>y aküuiuikküi küz<M únokléasol, ogy-«;y vors oniondású-v»L, vagy idoazoiü könyv ismertotj-gécoi gazdagítják a dúlutánt.
itendszerositi a haiyi csoport havonta egyszer a nagynyiivinoaság számára a kulturdúlutóuákat, aaiikorr ^y-ügy komoly előadás ine;\'.ott niü-vesz; niüsoi"száii:okai iktat piograai-ba.. Ezen elóodáoOk. látogatása niii-dertki számára dijnientoe.
Vúgü: rendszeres:tani kivonja a MNDbZ veaetősége a már eJdjg is kialakult gyakorlatot, ami szerűit a szaixidmüvelódós; alkaiiuakia, ugy mint tudo.:iányO9 elóadástíorozatok, hangversenyek, kUíiLitások, szervezett csoportba:] vonul fel ós a szerzett benyomásokai a következő k.ab-ttóiutánon a tagok megbeszéli.
A MNDSZ őszi programjának bevezető ünnepi kulturdelutúnja szep-terajjer hó \'28-án, csüförtőköa det-után 6 ójakor lösz az Ipartestü-\'uut aa«\\tierju-jnen. iiagyi Krzsóbet Schuii»:iii- ós Ctiopui-müveket zongorázik, dr. Inotftv iiona a nők fcuampol tíkai foUdtttairÓJ tart eJó-fcÜBt, M-.iley Károiy Ady- é» Jóaneí Attua verseiiei énekel, iioi-v»v üyu-*né eg> wmeueiian CmlmYwékiá
: g> mueian, CmlmY.wékiá i»n út uonó muaitásnijpit ie/newoti.
A MÁLLERD az egerszeii centenárís iimepi hét kiállításán
A ^NIá:k_>r< 1 zaiio^ors/.o^; oríli/iiraz-^tt\'ttsáíiái.ak íx-szvófclo Zalaegorszei\' nv.gxc. vúfo.s 7U0 ry.\'s évfonimója a kalmál>ó tartott kiá<iiuisán nagy mikori aratott, ugy a szaki>rU>lt, miiít a nagyköziJaifM\'i; kiimlx-n. SüciuióI-U>tó gi-alikouok liatásoH módon tiin-U\'tik fol a inuiikawrren.viion n\'»zt-vt\'vö orilóuazdttmu; ti\'ijOít.\'üniinyct. A H/.úiiliu*, onlóxitV, ralornv^lóx 6" ivz iim.ii üzriiu>l;iiv\'k u niiinkiivorxoMy-ion o ,\'n (MDljiu\'-n.xui nii\'<ly l«u,\\o-ni\'iHl kt\'it:<ttok a H/oinkMóklmn, Ukiy-N/.Í4iti\'ui a Mii!lord outi óf(lr(*/.-(l/.««iii\'\'ii«»\'.i liii|X)ziint JoU/mvo i\'* 1(1-ii.v I\\Ü i>mi"in<ii nio,"»a])Vi » ..\'\'\'k\'i >i>t a ii\'ifí i\'\'v<v UUir>korong, mc,\\ i\'KoiiK\'tukoriitiúl Uvilvu í.\'xmi »>k ü*Min\'\'nlviiok volt (V«"i
A kLúiliHi*> li-.^rü <rt<J«iok korthow-m\'jrúlion kü:ünlHi//>, a: orr- a ci\'.lru t\'\'|)ii t kifutókimn lövő (•«> állatok, niinl i\'izok, kutyák, iiiyv, liaioly m róku iátliató a kiálitáB kűzönsiisíémsk úr íaiidó (\';rdokli>iésót ko.tvo.
Az ordtimüvolósi róüszen kicsiay- van ál>rázo:ya\'a
Az ijjari. ik:6mi réxzcn a ?iui-ai fáíe/xiro/ó. vMmni " lent\' fii-r«\'»r l.-irsinifiii\'tf m\'isai sZrmW-\'etöe.i a néző rlé tárják azt, hoi>\\ mikéni dolgoxz-.\'ife fi\'J n (út kiUöiihöZü i/.ari gt,ártiwiny<)kká, \' Wc/ötej a/ina\': nt<iykt\'\'/j uctn h:in:noiiifíxitii r!n:,ii í\'líí.í
o, o|j-av, fiuiv\'«i/., aivtun A< roUirtu\' H^i\'Miv\'i. l\'mm i|«ri lorm,\'>ki«k ion-iva^volili n\'wMl azvl/itt vuHxundúlio iiumii ualvfálK\'ii t\'w tunkóiii\'M ol<Vií\'-
ÜlVtt,
A kiáíUliH MliflIOLIll \'/,.\'w\'illi". U
Mkl U Mfk V
J
«/.Ukoi, i\'\\jt iki|)|hi>.1 i l\'vo iiíipii fiira-i!o/(uk. hm\\ (1/ ininV tik^\' tUwhli it\'lfvon, ii Múl t-rd tr.\'iiko.1* viv.r(/J( elvűit doifozlttk u, ti"il)l>: <li)Urotróvivi. ii<\'m\'-«n a lí orn H/Mi\'.iúmni, hitiwin ULtV a k:« ita.Hjiű is. u\'.o ív -<zíil<-m\'ín>» i\'wwkcnVÍIittv^i munkákat vi\'uox-tiík.
A kiáiliioti a ivarokból vi áaonan kitűnik, liojr.v « Mit: lord jui.iio.ior-szegi erdójuazjjatófúua koni\'Mnoii kivesz; rószéí a íii\'-pi domokrik\'űi jobb rs tökóicto-ci)\'1 ^a*dasigi rendszor,\'-nek
Emil Ludwigmeghalt
eijn berni tűuiral jelenti, a történelmi életrajzok isnvrt írója, Emil Ludwig. Ascona melletti birlok/m, Sv-\'tjclmn, <>7 évr* Lorá-ban meglialt. Világhírű iró roll, akinél: nevét a történelmi életrajzul révén iimerték mry minítr-/irt//, tiiivthérfil, Linto.\'nról, 11 is. nvirckn\'il é* Na/iolrOnról irt szi-nc*, érdeken könyveket, um,7//cA iigunlxin elnmOilú elűtitliUino lunin kivul történelmi wilteúvol; »:,•„„ IK)ntl<lli(\'il nem xokiil jelentenek; A luimi tiirlénelml mot\'hiln erli-h*, <i: o\'zlá \\ihaifokitl /\'i/|/.7m-n kliH)l lutfiiiirt, n történelmi tmie, rbillzmit* l/i\'nn\'ínii»sertl lamnvsar Iá erejét mcllfl:)"1, irl/i nir;/ hmy-itett. Alakjait hi\'len mnjitij-olt l,n ¦\'¦épekhe iVlll/i l>r. de a itiker keiloéérl i\'nmko tolt a méli/ére nézni.
Emil l.mli„i!i Stmelorszt\'iífbun születeti, később svijei iilliim/>ol-gár*átjot szerzett. A hdl>orut Amerikában töltő\'t\\ ahonnét 19\'i\'l-bnn tért i\'issz\'i Smíjcl/a
Nagy ütemben kezdtek mei Zalában az őszi szárítási és vetési versenyt
AzOrezáges MezőgazdaságiősTerotelésiVersenyirodafelhivása a parasztsághoz
további alakulásának\' menet\'t.
Mint iapunk Jegntihlii számában közöltük, /agában a taríóhántás_9N százalékban megtörtént. Sok iielyon, így a nairykainzsai járásban is már megkezdték az ősziek aii való. szántást, ímí vannak cgyos licdyiek. aliol a rozsot i\'« a búzát már ei Í6 -ve-lottók. A nép; bizotteú\'^ok, aaiciyck-\'»en demokralJkusan gonr!ok;xló kis-és köz<\'j>|!ai-asztok foglabiak helyet, minden ült ügyeltek . arra. hojy\'jól csávázott kenyérmag kerüijön a fOiill-o.
Az ász: KzúntiÍMÍ itt vetósi vonwnv na.\'\\ ir,-iHien kc/,d /a a v.u\'n.o.\'Vt:-ion k\'aiakulni. Mvgáiapitliató, liö.\'y a faUi dolgozó; komolyan vx)eKÍk i/.i a \\or*\'u\\t >\'» ni\'int a/A a kőznúin zöu it>!oni.Mt, a fuUaklmn
iiii\'mi
i
minlkúki\'ól, a á
a/, ol- vorwsny
Az Országos Mezópfazdaság; Termi: iés; Versenv iroJa le iiv.i~sa fordult a dolgozó paraezWiíboz. amelyben többek, között a következőkét mondja:
Dolgtzt ptrasztmk I
A núp: dojno\'.iTácia mirKÍon t;V-mocaiást megad \'» daígozú ]>araszt-Bi\'uíiiak, do a munka akkor tesz vaó\'iw:! oie.huJn.>ös, iia a teni.elési. wn-en;. orszáijv* u"-m giiiozgauiiuiiá böviíi. A dogozó parasztokiuik ogy-míui.\'-a \\t>rsunyku<tvu koí. bztosiumi a retenag ^ó\' iis gonduM iiiogtwzti-tó*át (\'« ntiiviizÚMát, fokozni kel a niUlragya luu/náiiutúi, \'öhzÍi inóly-h/.ántii;-t ko:l vétózni, .oliotö.o^ m\'sp-|« .»> Ui.;uk\'ll VríioUH if\'\'|)|O koi U«vuln\' u U.\'nnoi\'ni lorvion olöjrt
tiittímvwVoii idxn. ^ juk a iltMiuilcnit\'ikuit pártokat, u
do aozó i^iaszbíág hátai mas töuiog-szoryxs/eie\'.t — 8/61 a Versem iroda felhívása —, a dolgozó asszonyok hatalmas szervezetit, a paraszt/fju-sái; cgysúsjes szervezetét, a nép- 4)i-zo.t -AgOxal, kö.-.Igazgatások vo.\'.ct.\'iit, s.\'azdaiagi felügyelúiiiot, jegyz^kot, gaz(!aji."gy«3 ot. az á; lam: gi;pü/L\'ijek vezető t és dolgozóit, Iwgv minden eieiükie\' és m\'julon iem;olkezé>-ü;To áiió eszliözzo uimo^-SiVí a do.gozó paiasztok v«rsenymunku;at. Kivessenek ti mindent, az 6szi niozőgas-da^á^ iorv sikeres végieiiajfc\'«a ér- , dekéijon.
MNDSz
ta\'tun\'.í hétfőn dólutián 6 órakor. Kérjük a tanok és a toánvcvoport la\'jui\'iiak i.-i minó: számosabb u«v-jJiouós,.t, meri fontos közérdekű dahíoka\'. Uiruutluivk. ICgóazsi\'igőri (* ápolúiiói taaioUíiniok ineginditási-rü: dr. Ifc-ronúiH liruo tiaztiorvo* iáit i-jii<\'i\'U)ió«l. l\'Uiiui az ing\\yfto» »/,óvú- óh hi\'u:ii*rí IftiifoUuiuon \\«,(i ró- v. l«\'lio ol.oi joualkoiüiu. A
A*
l Uét iM
A /.alucgorszegi (.-ontcuiárís hót ko-rcU\'ílxMi r.\'ivlo/ett na;ytiza|<úiii kí-WlHj\'udiak joiont»i ri\'*zót ki\'p)zi a /.aai Táj- <-h Népkutató ^luíjlta-közössÓK i\'dlal roiKlozctt kúpztV- ó» iiépniüvéBZOti kiáll itás. Őszintén mcu keli mon-danú, ivogy ogy ilyen centenáris kiá l;ti\'istó., o tárgykörben átbíkuitltetúnb anyagot szerettünk volna látni.
A népmüvészot: ajiyTag inkább az élő népművészek müveit mutatja bo# kissé egyou&uan. Kivéve Munarai itlváLyt.\' SajnáUtos, hogy ez aika-:ombó! nőni kerü-liclett i;emutatásia Göcsej muzeális aayaga, ami mog-ieheíósen méltac-an körülmények közölt, nem tudjuk kinek a rnbüjá-l.A, nemcsak a nagyközönségtől van ^elzárva, de pusztulásra is van itéJve.
Zalaegerszeg\' 10Q éves évfordulója nem. caas Zaiaegeiszegnek, mint vú-ix>snak, ünnepe, lianem, ha nem is egész Za?áó, félistenül be ke.\'Tett vo.ua kapcsoLni a város kultúrkörébe tartozó terüi/eteket óe azok né-pát, i\'lietve azoknak sze-^oni és anyagi .al\'kolásait. Ennek azoaban kevés n\\x>:iiát .áthatjuk az ünnepi hétben.\'
Muiiami Mihály,. ki országszerte ismeri, régen kiai&kuit fostó, müveivel kétségtelent a któnitáa legnagyobb éitaényét nyujtíja. Minaen ok\\ea kúp ogy dftrau Gjoaejt tár elénk. A képeken a göcseji (aj é« az aoban ói<5 ember éiota oeviauxiik meg. A furcsa fojtott színek ie
• kilia>ig*ult/o**ik a táj 6* a: "U-ban élő rm\'x\'rt\'i év<zú»iuioknn ál Ufojtottsdyda,, éló kultúra-¦ját.
Nem a hitaziitot, a felüloles táj-romantikát, liánom annak ie\'kiaésrót Votiti a néaó elé. Ezok a k(\'i»k nem aaért mutatják nekünk GiWnej rozzant liázalt, korezerüticn konyháit 8 bennük a -petróleumlámpák, vagy faggyumécsesek lényét, hogy abban, mint romantikus- élményben gyö- • nyörködjünk, hanem azért, hogy
rádöbbenjünk arra a nagy mu-lasztúsra, aminek a következménye ">-, hogy ez a nép a XX. százaj kdlöí közepén még mindig ilyen háztában, ilyen primitív éíi tkőrülmények között &.
Muhoray nagy szerelmese Göcsejnek. Biztosra vesszük, hogy Mu-l»ra:. egy korszerűen feiúődó, virágzó gazdaság; és kulturális körütaínyek közÖttSő Göcsejt meg jobban szeretne.
A nópmüvésaek közüi itt Játguk a í-ógon ismert Biaglovics Kálmán \' fftragúsait. Kár, hogy Bieglovics tuisttgOrAn üzlotezerüan. üzi e népművészetet, meglátszik, hogy yalö-ságga. futószalagon gyártja müveit, ¦mik iiiár inkább tömogcikkek, mint níjpunüvészet;
Erdomw fiata; népmüvés* ~Kor>-
tk\\ Hudolf, rendkívül fo;Jott to-h-nikt\'n*: faragja í/.Ii\'mük dinzUir^uit. Szüksi\'igt-B a/onban figyxslniozlotm, hogy ha rövidoson nom ta úlja. n;og a tóvúblifojiióuúi útját, ug\\ zsák-, uk-áiia jut és a végtclon öniamótlo-dósbon fog kimerülni.
Horváth Knió inkább a szobrászművészet ¦ fölé törokszik. Munkái r.em tekinthetők népművészetnek, hiszen nem is abból fejlődőt^ ki. T«máJi>an ¦ azonban a nép éipto, munkája elevenedik meg. Legsiko-rü\'tobb és a szobrász; követouné-meket is leg-jobban megközelíti a liaaasztó asszony canü kis faszoora, melv egységcsen zárt és kifejező. Pár\' ceiítiiétöres mindösSjíB, mégis monuntentiUs. • Hemél>iBi e kis szobrocska Horváth Ernő fejilode-aóben uj állomást jojéiit.
Németh Ferenc sz-ntón inkább szobrásznak, mint népművésznek mutatkozik. Sok féi%csuss*tt iziftsü szobra mellett jó. esett látni néhány \\&aa:i őszinte, kifejező müve^kot. joen kiváló munka a csercsanyo-faiió: faragott ökör, Tehén bormyal c. szo\'ura:. Uj ée jó irányú fejlődést Ígérnek an ujabb dolgai is » Magvető és Vizhardó c. figurája.
Az itt elmondottak után azzal a letnónnséi búcsúzunk a kiálntáíttui, hog\\- következoklwn aaposabb és átfotíobl) képet fogunk í*^^ osoj YulókéaBk 68 nvpéaiok é .ifcoté-Wll<i4S. szeptember 21,
ZALA
3202 kat. holdra köt termelési szerződést
a délzalai MOSzK-kirendeltség *
10 uj földmiivesszövetkezet alakítása
és egyéb érdekesséoek az öthónapos munkatervben
A koz.-1 múltban lerntényuorM\'o.\'i is öniill" l\'-ll » MOSzK luigykiinr gs\':/ kirendc\'tsi\'y*\', miután únnK>~ na on nn\'ir régebben kiváló cred-in<i\\nijc\' mükiktült. líz iermész/-t,*ni változást jclcntell " kiren-</:¦//»(\'•\'; életélx\'n, ami most már l,.:j,*rn. \'¦\' Mtgyur Do\'tjOzt\'Jt l\'i\'irl-ki í;,.t> -ikceii piojramjúmik »zel-IciiU-l\'cn ¦¦.tikul. -1 kiientlcUseg-m-l ifjlt\'tli* i* l\'iiM\\zltilluiló kű-lüihVt n iizt\'h\'ü, amióta Tőrök László elvttir* átvette lu-zetését.
- Mihon programmal indul a ki-rciiilrllséjí a/ iij. öthónapos mun-KíivrrsniyU\'n? ezzel a kérdéssel fordultunk minap Török elvtárshoz, :iki .i l.irnidi\'llség munkatervét u kövclkvvökl.i\'11 vázolta:
Hogy kirendeltségünk ter-niényvonalun is önálló lelt, nemcsak gazdasági, de imlitikai téren is jilcnliis. hiszen ezzel a lépéssel kikapcsoltok falun a naiiykereske-dilm.l és a földmüves.szó\\i\'tkezetek hűm:! oldjuk meg a terménvv.-\'isár-Ja\\l
As őszi munkák tarvsierfr •lékéssitése
képezi nuinkatervünk gerincét. Árrá vesszük az irányi, hogy gnz-dáink
a legjoiib minőségű, cs-.\'tucízolt vetőmagot vessék.
használjanak műtrágyát. Ennek népszerűsítésére beállítottunk egy munkaerői.
— Természetesen minél jobban ki akarjuk szélesíteni szövetkezeteink munkakörét. Bekapcsoljuk a föhl-müvcsszövelkczclekel a gyümőlcsér-lékesiíésbr, baromfi és tojásvásárlásba é-s a háziipar megszervezésébe.
— A földbérlőszövclkezelek léíre-liozásálian is részt veszünk. De legfőbb célunk, hogy
póriunk szövetkezeti konferenciájántik szellemében
minél több általános falusi szövetkezetet alakítsunk és a szövetkezeteket demokratizáljuk. Meg kelj tisztítani a szövetkezeteket a l>efu-rakodolt kizsákmányoló elemektől, hogy a szegény parasztság bálran felvehesse a harcot a kuláksággal szemben.
6 és fél mllllé* fargalam tarnianyveiiaton
— S zö\\-etkt\'zeU;lnk utján 6 és félmillió forintos forgalmat akarunk lebonyolítani december 31-ig ter-ményvásárlás terén. Áruvonalon y>e-dig
8.\'3 millión emeljük szövetkezeleink fogyasztási üzletágainak forgalmát
különösen műtrágya,- növényvédelmi szerek, mezőgazdasági kisgépek és textiliák fokozatosabb eladásával Tarmslasl exarzfidésak
— Munkatervünkben szerepel még — folytatta Török elvtárs — a termelési szerződések megkötése is.
3202 kat. holdra\'űkarunk szerződéit kötni.
mégpedig ugy, hogy 2000 holdon őszi búzát, 860 holdon őszi rozset, 342 holdon pedig őszi repcét termeljenek a szerződő gazdák. Arra a kérdésünkre, hogy falun
milyen a vélemény a termelési szerződésekről, igy válaszolt Török elvtárs:
AUalál>ati űrömmel kapcsolódnak <i yaztlák ti szerződéses termelési\'", mert látják, hogy igy megfelelő, minőségű vetőmaghoz jutnak, hitellx\' kapják a föld íuegmüveléséhez szükséi^-s mülrágyál. Kddiu jobbára .i kuláksuii kötött termelési szerződési Pártunk közMépésére uxonl-dii ma már\'a földmüve.sszöw1-kezeteken keresztül csak a kispa-rasztsánrtal kölünk ilyen szerződést Az u] sxdvatkosatak létailléaa - Milyen lenvik vannak im\'ví\'.\' " érdeklő<llünk ozulán.
— Nagyjelentőségű az az elhatározásunk is, hogy az elkö\\retkezen-dö hónapokban
10 uj szövetkezetet alakítsunk körzclünkben. A meglévő szöMctkc-zetek taglétszámát pedig növelni akarjuk a szövetkezeti eszme népszerűsítése ulján. Az általános szö-vetlu\'zciek kialakítása terén
e!6ké»zitjük « tzővctlcezelek fu- \'¦ zióját.
I\'gyanis szó van 20 Hnngya-szösvt-kezelnek a föklniüvcsszövetkezelek-Ix- való beolvasztásáról. fejezte ,lx- nyilatkozatát Török László elvtárs.
A népi demokráciától
e$venjisusit>st kapnak a csehirszágí magyarik
A Magyar Távirali Iroda prágai tudósítója jelenti: Klkészíilt a csehszlovákiai magyarok egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslat.
A törvényjavaslat hatályon* kivül helyezi Benes volt elnök 1ÍHÍ5. augusztus 2-án kell 33. számú alaprendeletének azokat az intézkedéseit, amelyek megfosztották a magyarokai a csehszlovák állampolgárságtól, a szavazati jogtól és a legtöbb esetben földjüktől és házaiktól is.
Az uj törvényjavaslatot, amely végre szabályozza a csehszlovákiai magyarok szalxa-1 nyelvhasználatát és a szlovákiai magyar iskolák ügyét is, már a legközelebbi napokban letárgyalja a minisztertanács. A törvénytervezet ezután a nemzetgyü lés elé kerül.
Ismeretes, hogy a csehszlovákiai magyarok egyenjogúsításának kérdését a Magyar Kommunista I\'árt-, illetve a Magyar Dolgozók Pártjaál-landcan napirenden tarloltít. 1917 nyarán Rákosi Mátyás és Karkas
Mihály a Csehszlovák Kommunista Párt meghívására Prágába látogattak és löbb na|x>n át meglx-szélé-st folytattak az illetékes csehszlovák tényezőkkel a magyar lakosság jogainak visszaállításáról. A csehszlovák reakció hosszú ideig akadályozta a kérdés megoldását. Ennek feltételei a népi demokrácia februári győzelme után" most alakullak ki.
Nyiralók talélkozohelya B«litonf»ny-v«t«n Tóth-féla bslatonvanyvatl Vlgtdt-ban. Hld»g-melog ételek. HOaltS Italok Z»n».
Mimsztériunrk és budapesti nagyüzemek résztvételével
Göcseji mezőgazdasági, ipari- és állafkiállitás
Járási Qaxdanap Bánolcastenigyörgyön
A letcnyei janis, de egyben az egész Délzala legnagyobbszerü eseménye lesz a közeljövőben a Göcseji Mezőgazdasági, Ipari és Állatki-állitás és a vei* kapcsolatos Járási Gazdáiul]), amely Bánokszentgyörgy községben kerül megrendezésre.
Az október 3^án és- 4-én, vasár>-nap és hétfőn lebonyolításra kerülő kiállításon és gazdanapon a minisztériumok és a budapesti nagyüzemek is részt vesznek. A rendezőség olyan nagyvonalú műsort ál-litolt össze, amely kétségkívül az elmúlt idők egyik legérdekesebb zala-megyei eseményévé predesztinálja a kiállítást és gazdanapot. Az első napi műsorban a gazdagyüléstől kezd
ve, szüreti felvonuláson, táncbemu-tatókon,\\mezőgaz<la.sági szakelőadásokon, terruclési versenyérlekezle-ten, szinelőadáson keresztül egészen a szüreti mulatságig számtalan szi-nesebbnél-szinesebb ünnepély zsúfolódott össze. Hétfőn a sportbemutatókra, filmelőadásra és sportbálra kerül sor. Ezen a napon lehet aztán megtekinteni a gazdag kiállítást is a kultúrházban.
A kiállító gazdák és iparosok tőbbezer forint dijat nyerhetnek. A kiállításra kedvezményes autóbuszjáratokat is állit be a\'MÁVAUT.
Szeptamlter 25-éo, uombatoa aste aiürall asuUtirtfat readac a PIKOSi a Cen<rál
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
trxt Jbe .
Olcsó árak I — Szvlld kiszolgálás Kedvező flzeiósl feltótelek Ady Endre-i</ 4. tuc
Közérdekű levél Miért késnek a tisztviselők némely QWatalttan
Kaptuk és közöljük szerkesztőségünkhöz beérkezett közérdekű levelet.
Szerkesztő ur!
Vidéki ember vagyok. Egerszeg-tői néhány kilométerre lakom. Haj-ncilliűn kelek, hogy ür/yes-bajosdol-(f(tim elintézésére ponlOian S Arára ref/gel leérkezzek, meri a hivatalokban ugye ekkor kezdődik a munka.
Mi becsülettel teszünk eleget de--mokrúciánkkul szemben vállalt iö-tclezettstgünknelc. Most is az őszi szAntás-vetés roppant fontns mu/l. kajál végezzük. Nem laaszptaljuk azonl>an, hogy urszúuunk lalpmál-\' lUásának munkájából a zuhirgiT-Szegi pénzügyiiiuztjatósiig, ixigg a MALLEIW igazi/diósán tisztvisclfíl ^ ugyanilyen lelkesedéssel vennék ki részükei.
Nem etjy esetl>en negged, sőt fél !) órakor még nincs bent némelyik tisztviselő hiva\'.alályan. \' \'
• Sem vagyok én értelmiségi ellenes szerkesztő ur, </<• ezek " mulasz-tás»k bennünket, falusi kétkezi dolgozókat munkánk-lián bizony alaposan visszavetnek. Ma hiunkavcrseny ben állunk. Elmúlt o régi. világ, amikor\' kártyapártik, manikürözés, szórakozás vo\'t tisztviselőnek lenni! A hiixita! is a népé lett! Különösen a vármegyeházán tapasztalom ezt, aho1 a najtokban a sztibadságái him valalában töltő alispánunk személyesen k<ilauzolt el ügyemben.
Ö róla, mint a megye első tisztviselőjétől, a tlolgozúk alispánjától\' vegyenek jó példát.
Fogjunk össze tehát mezőgazdasági, iptiri- és értelmiségi dolgozók és kéz a kézben, szorgalmas, becsületes, cidiadó munjcával építsük to-> vább népi demokráciánkai.
Gerencsér János
m Ehhez a levélhez ugy gondoljuU
nem kell kommentár.,..
NAPIREND:
Szeptember 21, keejd Rém. kat. Mát* ap. ProL Mde. ülgöröij Jíno».
17S2. fl fra-icla konvent krhlrdetl ¦ köztársaságot.
Elit éltek efy fegyverrejtegetöt
A nagykanizsai büntetőtörvény szék dr. Almássy-tanácsa szombaton targyalta Ács Jenő nagybakóna\' ki lakos bűnügyét.
Acs Jenő annak ellenére, hogy ér"^ tesüll a lőfegyverek kötelező beszolgáltatásáról, egy hatlövetü pisztolyt; több tölténnyel, tartott birtokában.
A bíróság egy hónapi fogházra Ítélte.
A Zaitagarszegi Vidéki HltelizBvetkezft, mUt u 0. Sí. H. tatja, IMS. ért sze»t. bó 26-án, vasáriap délalétt 11 érakar a Gazdasági Szaktakol* halyiséftben ÍPázmány-«tca)
tagériekezletet
tart, malyre ugy a taglait, mint a FürgatleMéji Front helyi oárUzer-vezetaiiak vezetőségét, továbbá mii-den uSvetkezat tarjait azutom tiszte-
Szirmék, biodák
étin»t«ok ét hotsztbbltí-*ok jutinyotan
Étsy sstücanél
S»abae)íif-tór 20. tx.ZALA
1948. azept— ber 21
Hírek az olaimezekröl
NAGYKAN\'ZSA
A napok lxui jutairnazfók nnop a munkaversenviien ki.Táió orodnumyt eiórt (loLtwókat. A MAOKT Czomi Pártszervezet más formálian is isryok ezik ciismenat kifejezni azokkal szcmion, akik a tcnno°é<*\'»on példát mulatnak a ir>H>i dolwzóknak. Vasárnap (K-iiiiiul juU^onikép a s|x>rt rhrilto a/, <Mmimkáaak;it Zalaojjer-szejrre az üimopi kiállításokra. Az őt- :l.etw kitüntototí" munkásokon kivii: helvot kaptak méj a kin\'uulii ó autón a k\'srjoiili párfeiiunkáíiok is, akik az é. munkásokhoz hasonlóan pártvonaSon vésznek hasznos mim-lkát a nép fcium• koJótw ór(lokí\'i«n.
Nifcyo:i jó liPT;iIt a pártnapoknak ¦nunkalK\'lyenké.iu vuió kÜMin iuoíí-roiulo/.éso. A Ijikótoopi o>rtársak rúszéro pé-idául proiilóinát, il*>tyo ]iohi\'/.síut»t je ontott oldii; a (lépmü-hoivi pártttapokra való i>onto< niosr-érkcziÁs. Mosi minden munkaié \\on műszak után oiv Ulóixm kezdődnek a pártnajok, hogy Azokon az úrdo-koit doi#r*ók mJirion akadály nól-kü: m«p tudnak jeionni.
A szüreti szezon s esenumvonok Ígérkezik az okU\'iiior 2-iki MaoHT \'s/üroiiVniilatetig. A kuitur- ús rtmdezösíárda loghircwolil) borszakértői es egv,\',h művészei éjt rappaii,1 lóvo fáraJoznak azon. hogy az est vondó^e! to jos ol ismeréwüket miivánitliassák öiiMáidozú munkájukért.
Szerdán, 15-én i>ártrn.unkásért]t>-kc/.:Ot vo t az étkozdéijon. Az oéadó 13osnyák titkár elvtárs isuuorUH.VLa tairffivi-toli zárla-ttai kapiso-atos helyzetet, majd kritikát fryakorolt a pártmunkások feujtt. 6ket orod-múnycse\'uh munkára hwta fel.
SPORT
az lakolaért
Az utolsó simítások készülnek piár a bagolasánci iskolán, melyot a váiláat dogozó" Kurunczy mÜTO-zo;ú o.vtirs fáradságot nőni ismerő, kitűnő irányítása nuliott hoztak tető alá. Ez az iskola is ujabb beszédes i>:zonyité.Ka iosz- annak a kuitirpro-cramnak, ineiyot az ML)P a mun-kásrparaszt szóvotsú? jegyében, * nép! erük fokomé leso céljából irt zás/iajára. . !
Ifjúsági hirak éj sport
L\'j ifjúsági Kj^tút kapott a párt-szervo/ot Julwíu György Blrtárs »zcm/>1vébon. Minden wmény meg Tan arra, Iiojjv u 6 kitüní irányi-tiisa nul ott .íju\'Agi irárxiíuilc hamarosan K»o;o-os eredményről fog uizonvKÚKOt tonnL
* Hová iosz a bajnokság, lia itthon is kikapunk? — sohajtozsák ujilon-8Ü:t Nti ll-os laixlarui?ó c«a.put:ink clfostult szurkoóL Mójj saoréncHO, liary vannak jóindulatú rasut-druk-kerek is, akik a rakmerú remóny-ban é\'ókot a iiomoru roalitúsok fi-láifába visszavezetik. »L<{ az olaj« lőhetett hftKian; a múlt vaBúmapi rossz emiijkü MAOKT-mérközóBen. A váilaat vc-aetóatjgo — hogy a,na-gAObh katasztrórának elej öt rogyó —, a legközelebbi mérkőzésre a tüzo.tósáíyot s kivozányü azért, liojry erA a tüzst kellő időben loka.izLuju cs no enaodje, hogy a tűz efetLog a vasút péhára is átcaapjom. Tüzesetek, illetve égések már ott is for-duitiak eló, többek között a kora tavaszi MAOKT—Vasút találkozón vo!.tak nagy ógéaek, aliol játékosokon Jfivül futual.pályára nem raJó koporsók is rrjartAjíkai ktoek a tűznek.
Tekézoink 3 ceppattaL ráhakozó sawencsóvel najrv ceatákat vívnak a Beitlioffer-kupáórt, melyben 14 kanizmi csapat muri öéeze erejét. Kohn kapitány szerint valamelyik csapatunk kupagyőztes leez annál ie inkább, mert inmdharom capa-tonk hoLtveraeny\'ben addig elaó ne-lyen áll.
MAORT—SVSE 5:0 (2:0)
Nagy várakozás elűzte meg vasárnap délulán a MAOKT—SVSE NB II. bajnoki mérkőzést. A mérkőzés koziielére minlegj\' 200Ü néző gyűlt össze n MAOHT-pályán. Az öltözőkben mindkét csapat azon kesereg, hogy tartalékosán kény leien -kiáUni. . Fél 5-kor Jármai játékvezető sípjelére a következő felállil;isokban szaladnak ki a csapalok :i pályám.
.\\1AOHT: Kovács - llorválhi lle-rédi — Szabó, Néinolli, l\'orgács — l\'olinger, Lázár, Imri. Holh. Téli. SVSE: Mátrai — Horváth III.. Salamon -- Vermes, Kőműves, Rejtő — Fekete, Horváth 11., Csonka, Pados, Németh.
(Kezdés után néhány percnyi mezőnyjáték után, a MAOHT tölénylic kerül. A 10. ixrcben Téli jó hely-zetlxm mellé lövi a labdát. Az SVSE csapat távoli erőtlen lövésekkel kísérletezik. A 18. pereljen Hcrétli hatalmas előreadását Téli Imri elé teszi, kinek lxjmbalövését Mátrai csak szerencsével lisz;ázza Egyjx\'rc múlva Holh hagy ki egy helyzetet.
Az első negyedóra után óriási M.COKT-nyoiiiás nehezedik a vendégcsapat kapujára, de a soproniak Mátraival az élén miiiuont tisztáz? nak. A 2tí percben Horváth köny-nyelmü hazaadása izgatja a kedélyeket, majd Málrai parádés védése arat nagy lapsot. A 30. percben feljön a Sopron is, de csatáraik a legjobb helyzeteket is elrontják. Vál-
tozatos játék útin végre a 38. percben Imri közelről megszerzi a vezetést, sőt három perc múlva ugyan-ő beállítja a téljdő eredményét, 2:0-át.
Szünet után erőteljes támadásokat indít a MAOHT. de csatáraik minden lövést > mellé küldenek. A lí). pertben Téli ügycsen megugrik őrzőitől, bead I.ázár elé, aki ;i kapust is kicselezve gólt rug 3:0. A gól titán a MAOKT percekre lefékez. Az SVSE védelmi\' a leslaklikát igyekszik alkalmazni, ele nem nagysikerrel. A 31. perclien I\'olinger ltomhiigiilt lő Málrai kapujába. A 40. ix-rcben |>edig Imri állítja be a végeredmény.t
A vasárnap óla na;íy j:ivulaso« keresztülment MAOKT ilyen aránylón is megérdemelte a győzelmet. A csapat keményebb férfias játékkal még jobb eredményt is érhclclt volna el. Kovácsnak nem sok dolga akadt. A védelem legjobbja Németh. Herédi többször fölöslegesen elö-rckalandozik. A szüksegfedezetekkü zül Forgács váratlanul remekül játszott. Szabónak nem ment a játék. A< csatársorl>an Imiit góljai dicsérik. A két összekötő időnként cl-tünt. A szélsők közül l\'olinger egy árnyalattal jobb volt. A vendégek közül Mátrai. Kőműves. Hajtő játszott jól. A soproni, csatársor gyon-
NEP-FILMSZINHÁZ
Siapteabar 2*-ái és 21 éa,
hétlén,
Hamar eiv gyereket
vígjáték Foszerepbea: VIKTOl MAC LEH6LEN
Eltadások: betkSinap 7 aa 9 érakor vasaraai 5, 7 es 9 órakor.
Z«ll«fl»rM»gon t QOSZTONrl-tzil-lodi Ismét ti uttzéközönség r»ndelk» létért éli, u/onntn b«r«ndttzett tzobálvil
Uj kárpitosműhely
nyílott Zrínyi Miklós u. 34. sz. alatt
(W«iu-n6vér<!(»ott divatttilonja h«l;én).
lilé»es muriba, méiséKeit aiak, pontos ki>zolga!»s.
Blmltum r» párllosí" ker:
KOTSY DEZSŐ
Vereséget szenvedett az NVSE Pécsen
A vasárnap délelőtt Pécsujhegyen lejátszóit bajnoki mérkőzésen az NVSE: Hóka — Semsi, Munkácsy -Balogh, Németh, Placskó — Sztra-ka, Takács, Molnár, Túra, lloffman összeállilásu együllcse kemény küzdelem után v/iltozalos clénkiramu jálékl>an vcrcséjjel szen\\t;dett a kapu előtt Ralározottabban mükódö Dinamótól. A gólokat Bcrgmann 11-esből, Horváth II. é» ^Bencze II., illetve Molnár szerezték. Az NVSK csapatából Semsi, Németh, Sztra-ka, Túra és Hoffman játszottak jól
Eredmények: Ma^yarorsz:íg-Ixn-gyelorszáj? li:2 3:1, Magyar B — Lenírvcl B. 8:0 4:0 . Morváin két fiólt ruí-olt. Penitz-PVSK 1:1 (1:0), l\'BTC-Elektromos 5:2 (2:1 . KM-TE Máv Dac 2:1 (1:1), KPSE-Lokomoliv 7:2 (1:1., Poslás- K-omá-rom 9:1 5:(^]. Marcali -XTIC 5;2-(2:2,, Sáska-Balnlonloglár 3:3rel-lwszakadt. NYSE II Balatonlello 2:2 (1:1 .
Az XB Il-lxjn a vasárnapi forduló után az élen ez a helvzct: 1. KMTi:, 2. MAOHT, 3. PBTC. Az XVSI-; 8-ik liclvcn van.
Hlrdctio^ny
ÉrtPsltwük nmnkatársiinkat, hogy Ku:Uirogyosületüii.k loiyö 6v: szep-tenibor iió 16-án kösiyüLisit tart. Ainennyiton ez a kiw^yiik\'M ^ ta^ok kétlArinad részónok nioif nőin .ie.o-ni\'se nia-.t liaíározat:;óptoien .enno, ugy köz^yüliVünluH l\'J4h szoptiniier 2-í-éii tiltjuk. Kz a. küzirvülás » nietrjeiont ta^oii siziunúru vaió tok:n-tl?t inüüü. l:aiározn:. fő-/. A küzir_\\ü-ais lÉCÍse: liázakcrottvo, ótliorém imiu\'n torino, kiő[X)ntja: dúiután 5 óra.
Xárgvsorozat:
1. l j aapszaiiál^ok iamortetúsa *
fdá
fogadátia. 2. L\'j \\twotów^j Táiasztisa. 8. Az uj vczetósi\'g ieniűrtoti munkatervét.
4. Xajrdijak ruegiiilapitáüa.
5. Efttiief^s inclitványoii.
tagjainkat, hogy k litá
19*8. 1172. vght. ai.
Árverési hirrietm/ny
Dr. Qrió Isi.la Bfyvíd a>ul IoptIkII Ei»6 Mifv.v Allaiinoa Billsi\'ló Táraiasg Jivíri 729 fotlnl 80 fl\'.ér Hit él ItM) kévcisléa (• járulékai erejéig, ahiennylben a kCutuleirf láfi|i«abtn réiiicillictéa tontpt, annak beixámlliaával a lalastcrnsgl járt* fcirfaif 1»48. ítí Pk 12499. iximu rég i»»évc rliardtit kielégítési fégrckajláataly-lln végieka|lisl utnvcd\'jl*! 1941. éri junlua hó 2s én lefoglalt 8.3tO forintra becaki! ;>g*aa^*kra ai árvarca e.rcnda\'tstvén, an^ mik az ]«GS évi XLI le 20. § a alapjin a ftglalial JkönyvMI ki nési Illn6 más foglaltatok Javéra la, ai átverés megtartáaát elresdelem, de csak arra az es»irt, ha a kieiégltéal joguk mt Is fcnnál és ba ell«-ntk h*la8itó hatál.Tu Igéitkeretrl Iolr«.ui*tba Dlica. vég\'rehajtiat titnvtcJi rakterű e\'.én, Andráshldan az állomásén \'<r-andé megtartására határldélll 1M8. éTl oht. h6 2. napJáMk di>I*:<tti 9 ér*|a tücetfk ki, aaalkar a biróllif Icfsglalt fenyó-gerarda s egyék bgóságokat a IcgtobfeeL ígértnek kéji»én2fiicléi mcllatl, ssUkfég esetén becsároi alul is — de • kikiáltási ár kéthaimaaianál aiacstnyabban nem — a:-fegém adni még akk*r Is, ha a végrekajtalé a kelysitnen nem Jtlenu meg, ha csak ellenkezé kivaaságot — Iráskai — nem nyüránlt! Azon lng«sát«kra, ameljakaek a kikialtiíl ára 1C0O forinton falul van, az 561«—931. M E. száau rendelet értelmében csak azok ánrerezheinek, sklk a klkiá\'-táli ár egytlsedríszét bánat»én«01 latesilk. Zalaegeraieg, 1948. évi szeptember hé 5.
UikAca Séiidar
IMióMfl Táfntajt*.
HIRDETMÉNY.
A nemesdédl k*tblnokojsség 1949. évre vp»dégl«J«re .
üzletvezetői
ál.áit h<-det. f\\ kimérés jzéialékon (•\'iQl mi líK|a»idaIom, 2 siokéa lakás. egy venéégh\' 0t méa/áriiék. mellék-épOletek é> 500 \' -Sl konyhákén. l Pályazatok lMt. éktébt-r ko 3-l|. Egyéb feltétélek helykén mejiudhaték
a küziryiiVsion i-sak o.yan üulttva-n\\ok turf;\\otli:it»\'>k, moivokot a ro-BÓtőfúfrrAli vMíC\\e-f Lrá»\'i>an iionvuj-tottak. Az ütjefio-^Bs iiKlitrányok f. óv; saoptomiior lió 20-úiij nvujttm-dók\' ijo a {ót tkárnái.
Tokintctto: az üjrv fontossiigúra, kérjük a ía«ok pontos «* toijo»
iiá/aia>roit>o, 1U4H szoptoiabar 8.
AFRÓUIKDETafeSam:
* ...un, la-J633
Najykanlzsán a gozfbdS nyitva raggal T órától ásta 0 óráig? Kaddan
nap és péntakan délután nfil gfiiflratS
ÉRTESÍTJÜK AZ
igen tisztelt vásárló és eladó közönséiet,
bogy a
Felsétemplim mi|8tt
« PiAC i mai ni»pal «e|-keidödfitt, ¦•Igimesterl eniwléllyel.
Zuagara
Itki-ut 4a__________________________
Mely gyarm"»kk»cil aladú. .Nagv-
kaalzu, Klnli«l_u 50___________.\'p*»
~3Í/Ti6«7éirOái\'.z ~bMilBMá5:»r szalag-flreassel alaalű. Komárváras, Rákatlaivi
Jen6_ ___________1M1
"Találtaik "ma" "déleiéit egy "kulciasamót. Tula|donasa a nagykanizsai kUdóban át-vehejL_____________;_________i______•
Blad* 250-ea príma DKW minden tl-(agtdhaté árán. Ffagykanlísa Magyar «tc« 60 azám.________________. -162»
Attila-utca 8. azámu káa farlntárt. M«bbet Nagykanl
marty-utca 4S.______________.
~A"vaíoTkaipontjaban elegánsan buUl«-«ott M«b« aíannsl kiadó Cim a nagy-kanlzsal kndcaan.___________________
Ku»»rlcaaiár ellenében 2 favart ké^ rek kezeli helyréi. Éraeklédni Vastagh féayképésznél Nlnnlzsa. Cseagsryat 1. —

Jémunkás rádió müszerészsegéa azonnal fHvétetik. Takács xáélészakttiiet Vaavár, Telefan 21. _______
Kamplett •Mdlf, madern kanyhaberan-dezés. 1 kártysasztal, 1 áléfassekrény •!-adó. Clm a nagykanizsai klaáóban. 16^\'
ZALA p«]ttlkal naplla*.
sierkesitfi és felelós kla<M : Boicie Jenfl
Ml: P6tlt 9. T.i.lsn I II.
y hy»maéért falai: Sxandról Oéca.Vf3> évfolyam 218. szám.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 22. szerda
Ara 66 fillér
Véget ért a 700 éves Zalaegerszeg ünDepl hete
A MAORT dolgoz íinak felajánlása a Szakszervezeti Tanács kangresszusára
tiagyurszerdahely hidat kér
Kongresszusi j munkaverseny s
\\
1
Miklós Szuka:. Tanrica ,¦;//¦« litktiru
A MAGVAS DOLGOZÓ NÉP
t\'lelélion az utóbbi hónapokban u^v |niiilikai, mini gazdasági lenn tiíTnIn v;íllo/:is, dönlő lordiilal áL-|o:i In-, aiui\'ly egyaránt kedvező ki-lia\'á-\'-al volt dolgozóink miiuk\'n ré-lcj.-órc. SU-fi azokra is. nkik népi demokráciánk kenyerét eszik is mégis u nniitliu visszasíró nuU.iús polili-k.iiiiUkal a külföld állal is elismert huiauiias eredményeinket igyekeznek iel-eesülui és aiinni\\ ériekét al,a-ásni
Természetes, liojiy e/. ii hősi munka ív m moiií ol\\an könnyen, mini alm.ü\\:m e :.za\\ak gördülnek. Min-\' l fll
Szabotázs miatt őrizetbe vették a Maort négy vezetőjét:
Dr. Papp Simon vetszérigaxgaiót, Ábel Uódog igasgaíóf, Binder Béla bányamérnökül és Dr. Barnabás Kálmán föaeológust
Az amerikai vezetők beismerték, tiny politikai okikból csökkentették az olajtermelést
¦ deii\' iivilmény, amelyei a felsztd-a- f <iui;js vitán eltlK-n az országban l\'el-nmtsiil\'.aiunk, nehéz és kemény küz-deU in árán szüleiéit meg. Hbből a küzdelemből minden öntudatos dolgozó ma<yai- kivette a maga részéi, mert helyesen isméik- fel osztály-helyzetét, ldinek köszönhető, liogy a volt földbirtokosokat, iparmágnásokat és bankárokat leszorítottuk a nemzet éleiének döntő Icrűleleiről. A l\'öl:\\, bánya, a gyár, az iskolák a jo»o-> tulajdonos, colgozó népünk kézé!.;\' került. A MA6YAR KOMMUNISTA PART
majd a Magyar Dolgozó Párt vezetése melleit ebből a gigantikus küzdelemből a Szakszervezetek is osztályrészt kérlek. i-Vladatukat jól végezlek el.
knnck bizonyítására csak egy példái hozunk fel. A 3 éves gazdasági tervünk első évének és az au-guszlus 1-én befejezeti négy és i\'él-lu\'ina|)os munkavorsenynek l*rcjez-lével ipari vonalon nemcsak hogy elértük az tilolsó békeév termelését, haiiciWazt jónéhány termelési ágban lul is szárnyaltuk\'. Ali ez a tétel életszínvonalunk emelésére is.
líz az uj helyzet maga után vonta a szakszcrvczelek további feladatúinak és további irányvonalának megjelölését. Knnck Jcgyélien ül össze oklóbcr 17-0n u jiarhimenltwn Kongresszusunk, l\'.z n történelmije-, lénlösígü Szakszervezeti Kongrcsz. kzus megliatározzu uz uj feladulo-\' kat.
MINT SZÁMTALAN
• cselben lelték az flzemek dolgozói, ugy most Is önkénles kezdeményezéssel termelési vonalon is igyekeznek aláhúzni és kiemelni ennek jelentőségéi. lízzel kapcsolatban a nagybudapesti üzemek meg-indilottak egy olyan irányú akciót, melynek keretén belül felkutatják azokat a tényezőket, amelyek üzemük 5 hónapos munkaversenyében nem szerepelnek, de végrehajtásuk nagyban hozzájárul ériékének emeléséhez. Ezeket a munkákat szeptember 15-től,. október 15-ig végzik el. Tehát a kongresszusi mun-kaverseny 1 hónapig tart.
A vidéki üzemek dolgozói is nagy lelkesedéssel csatlakoznak ehhez az 1 hónapos munkaversenyhez. Zala
Az államvédelmi hatóságok tegnap esto fellünéstkelUi jelonlósl adtak ki a Ma-íyur AmiTlkui Olajipa:-lU-nál történt sorozatos szulmlázs-cselekményekről.
Ili \\a^ykani/s;iii a Maort olaj-nu\'zők központjában senkit sem le-|K\'ll inog, uz Államvédelmi lliilósá-jjok jeU\'iilÓM\', mert u felszalinilulás óla nyill litok volt, li;>;í,v a Maorinál suIvhs szál olázs-oselokmónyek loly mik.
A Zala már KMli-bun hatalmas eikksorozallian imilaloll rá u Maml-nál lórlénö esoményekre. Ki ne emlékeznék a Fel kell számolni a Ma-Ort fasizmust:, a »\'lYuman elv lösu-
gárzása az olajmozííkrc , Mej{ kell vizsgálni, miérl csökken az olajtermelés » Maorinál , Kibújt a szög a zsákból« eimü vezércikkeinkre és egy Uicnl más cikkro, iiinolyekheii rámiilalhink. ho.^v a Maori amerikai vezelú\'i és azok magyar csulló-Wii minden oszköz/el a iiingya" ik--mokrácia ellen dolgoznak és nem riadnak \\lss/a szui olá/.s-csclekmé-nyeklöl som, ha arról van szó. hngy a magyar i\'a/.da.sági élei egyik legfontosabb ]iyersaiiya;,ái:ak. az olajtermelésnek mciicíél aka<l.\'lyozzák. A Belüg.vmii\'lszlérium Állaimé-delmi hatásága az alábbi hivatalos közleménvl adta ki:
A Btlltywlnisztérlum Álltmv4d*lml Hitótáf¦ az év augusrtui tlsjén \\ltsgi-litclt indit«1t «Ha«< t«ldoritéa*raf ml »t *kE ¦ M<tyar Amerikai Olajipar Rt. (MAORT j t*rm»im rohamot oaökk«nésén*k a ftlazabidulá* óla. A vlzt^álat aoran m*3áll>pité«t nyert, h»|y l»irl azakotazsrol van azó a d«mokratlku. Mafyar»rtzáf gazdasági f«jlód«t»nuk loütlkai »k»k»ói való ak>«á!y*za»ára.
Az AIUmv«a\'«!ml Ha:ó»ág o>lz«tto» v«tt« ir. **app Simon mü?fyat«m) ny. r. tanárt, a MAORT 1948-b»n nyugdíjazott volt v«zirigazgatój*t, aki a legutóbb! hó-n»pekban mint gevióflal is ga*fizikai főtanácaadé az*r*p»lt a villilatnát. Áb«l Bodcgot, »kl -1648-ban történt «yu|dljazaaái9 a MACÍRT baazarzésl oaztilyinak vazo:oj« v-lt, )•!•¦.leg pedig a M»ORT leanyvillalstarak, a MAO ír Gizért«k«»lt* Rt.-nak UyyTozeifi Ijízgaiója, Binder Béla bénvsuérnőket, a MAORT termelés! e»z-tályánsk vezetijét és dr. Barnáké* Kálmán fegeolégust, a MAORT geeló|iai éa kutalis! esztalyár.ak vezetőjét.
Fantlek villomósal. valamint az egyidejűleg folyamatba tett >zakárt6l vizsgál ;t msgállap.tátal alapján etapot gyanú merült fal arra vonatkozólag, hegy r aui Ruede-mann gaelógus, a MAORT elnöke éa Georg Bannantms mérnök. Ruedemann helyettese és az igazgetéság tagja, az amerikai Standard Oil Comeany of New Jersey magyarországi megbízottal Irányító azereeot játszottak a felderltéa alatt álló szabe tázsben. Ezért a nyomezó hatéság folyó hé 18 án elrendelte Paul Ruedema«n éa üeerg Barnan\'lne elíáUltisát, akik kihallgatásuk során megerősítették a nyomozás korábbi megállapításait. Elismerték, hogy az amerikai Standard Oll Company ef New-Jersey termelési esztályának vezetőit Ettebreok, Boltén «s McCollum politikai Indokolással a magyarországi olajtermelés oaökkentétére adtak utasítást.
A nyomoza* tovább folyik.
ső osztályú koreszljél adományozta. A felszabadulás után a némot Sas-renddel kilünletett l\'app Simon lett a vállalat lovábbi vezclőjo. 1915-lK-n ismét visszajött l\'auí FUiode-mnnn vezérkarával cgyüll, s igy terinésze!cs. hogy a háLomeUSHl má-galiirlásuknnk megrok\'U\'kMi a i!cmo. kémikus Maiváixn\'szág kárára nkar-lák olajlortiiolé.sül;el heállilani. Ez nom arra ii-ányull, hogy az olajl-T-nwlés szintjét emeljék, hanem minden igyekezetükkel arra lütvkeiít.\'k, hogy csökkentsék.
A Maort több .szerződés alapján működik, amelyekéi 19:>3 3S óvek-Ik\'ii kölött az akkori idői; magj\'ar kormánya egy amerikai céggel. Kz az amerikai i\'ijg később magyarországi érdekeltségét álmliázlu a v^lág legnagyobb olajvállalatára u Standard Oil Co. of New-Jersey-its. lvzt a szerzői lést, amelyet |l mag>urkor-mány inegbizásáliól Imrédy Héla, akkori pénzügyminiszter köiölt az, amerikai olajvállalattal, a képviselő házban Kere.sztes-l\'lschier lxivncje-lenlellc lx> és a szerzíl<lé.s jogainak védelmében lelkesen bizonygatta, hogy lelléllcnül meghízható amerikai tőkések olynn kutatásokra, vál-lalkozlak, amelyeknek eredményeit a magyar államháztartás nagy mér-
tékben ellenőrizni kéjíes.
A vállalat vezetője elejétől fogva l\'aul Huedomann volt. aki egyál a-lálian nem titkolta, hogy rendkívül rokonszenvez a nemzetiszocializmus sal és nmikor 1911-ln-ii Magyann4-szüg ils az Ivgycsült Allamok között liekövelkezelt a ha(liiUI;i|M)t, HiK1-demanu kénytelen volt elhagyni Mn-KyororszAgol, távozásakor egyállulá-l>an nem ailoll ulusltást a iiéinrt hadsen\'g kárára az olajtermelés csökkentésére, hanem ellenkezőleg, a fasiszta dr. I\'app Simont bízta meg n vállaltit vezetésével. Ai akkori fasiszta kormány és a német nácik meg voltak elégedve dr. Papp Simon működésével, akinek 11)13-ban Hitler a német »Sas-rend« el-
Nyilvíntssáira hozták
Bernadoife gráf (JMO;hoz irt utolsó /eveiéi
A francia kormány nyilvánosságra nozia BiTnadoite gróf levelét, amelyei közveUenül lialála előtt irt. Kbben több intézkedést javasoll az KgA\'esüll Xemzelelcnek, a paleszti-nai kérdéssel kapcsolall-an, többek között, hogy a jelenlegi íe;;yvernyug-vást a békére áilérő fegyverszüneti mcgállapodúsnak kell felváltani. Javasolta, hogj\' lélesitfeenek egy pa-leszlinai békéitelő bizotlságot.
Mafyarors2á| felvéiele isszcreptl
o* UNO napirenden
Parisban a ma megnyíló l\'XO közgyűlésre a logtöbb \'küdüttaég már ine<júrko/elt. Hétfőre 1U ú:larn küLcbittsnyo éa-kozott moí a francia fóvárosl*i. lx>n<loni jelentés szorint az aiKOÍ i\'» francia külüíyniiniiiztu-rok liétfón (léluti\'m külön órtokoz-Urtro ültek ö<8/o. Az Kg\\osü.t Nem-zc-iolc kőzg> üié*o koildon driutüui az orgontin küiüguniiiúíztor elnök.etó-\\-oi ko/.<ló<lik, tnajd VinconL Auriol franeia kö^UU\'Mutugi elnök (klvőgli a lOztitún t tkcw szftva-
iiw^jeiontükot. lOztitún t tkcw szftva-zÚM<a: mirvvú\'uMztjúk az uj oliu\'ikűt. A közgyüloM naputnuljon 68 turgy-xorozaií jiont kzoiviio., ozoít kotort k í
jiont kio,
görög (\'* koroo: kordon, az oíbm gsAinuitok u«ye, n butoiiKÚtfi tanrto* ujraulttkiti\'uta. A közgyülc* oiú kerül az atombizottmijf jclontóso ée 12 alr iam, köztük >Lag\\arorBZÍ^ tagfoAró-loii kcielino.
vármegye üzemei sem akarnak alul maradni. Bebizonyítják, hogy minden olyan kezdeményezés, amely demokráciánk, a magyar dolgozó nép érdekeit szolgálja, politikai, gazdasági, szociális és kulturértékét emeli, magukévá teszik és részt kérpek a munkából. MEGYÉNK TERÜLETÉN
e^dig 6 nagyobb üzem jelentette be a munkaversenyben való részvételét. Két üzem, a lenti fürész-telep
és a nyirádi Imnxitbánya dolgozói a minden üzemrészre konkrét kidolgozott munkatervüket máris be-küldték.
Termesze lesen ügyelünk arra, hogy ezek a tervek" necsak tervek maradjanak, hanem gyakorlatilag is végre legyenek hajtva, annál is inkább, mivel a kongresszusi munj kaverseny győztesei,.komoly ésmeg-tiszlelő jutalomban részesülnek.»Él-munkást és »Kiváló munkáért^, továbbá • köztársasági érdemérem1 ki-
tüntetést kapnak.
Ez az intézkedés és határozat is bizonyítja azt, hogy- nálunk a munka becsület dolga és a munkás megbecsült tagja a dolgozók társadalmának. A jól végzett kongresszusi munkaversenyek további lendületet adnak a már folyó öthónapos mun-kaversenynek, amely biztosítja 3 éves tervünk gyorsabb és jobb végrehajtását, végső fokon pedig, nemzetünk és dolgozó népünk függetlenségét, szabadságát és jólétét.
i-3
JZALA
WÜ. Baoptember 22.
Dilgizók általános isfcalal tanfolyaminak mei-nyitása a Petőfi-utcai állami általános Iskolában
A VKM IV i\'l\'iz \'les onjjt\'ili\'lvOwl f. Ovi október hó 1-U\'íI legalább l"i jelentkező esetén megnyitható a <!oljfozűk általános iskolai oszlá-lyozó vizsgálatára előkészítő tanfolyama.
Krre a tanfolyamra a dolj»ozók foglalkozá.sukra való tekintet nél-\' kül vehetők fel, ha az ált. iskola IV. osztályát elvégezlek és a Ki. óiét-/ évükéi betöltötték. A hullhatok :\\z áll. isk. V-VI. oszt. anyagából tesz-nek kikészítő. 511. oszlályozó vizsgálatot
A tanfolyamra mindkét nembeli ifjúság jelenlkezhelik.
A tanfolyam időtartama legfeljebb 10 hóra elosztóit 180 tanítási •óra (hetenként 12 óra, három tanitási alkalommá)).
A tanfolyam teljesen díjtalan, a hallgatók azonltan kötelesek bc-szorezni a szükséjjes tankönyveket.
Bővebb l\'elvilágosilásl a Petőfi-utcai áll. ált. iskola igazgatója ad ¦d. e. 8—l-ig, (1. u. 1- (i-ig.
A ntgykamzsa -zalaegerszegi vasútvonal utasai kérik
Xegyedöt helyett hétkor Indítsa a MÁV az egerszegi vonatot télen
Az uj téli idífczámitással a vasúti menetrend is megváltozik októ-\' ber harmadikán. Kzzcl kapcsolatban a következő levelet kaptuk:
Zalaegerszegre a vonat 1 óra 15 perckor indul és 7 óra 31 perckor érkezik. Télen ez a korai vonatindulás kellemetlen. A megyeszékhelyre utazók hosszú ideig kénytelenek íagyoskodni, míg a hivatalok, üzletek ajtói ki nem nyílnák. Még rosszabb azoknak, akik valamelyik közl>eeső állomásra utaznak. Jó volna. Ka a téli mcncLrendlvn ezt a
vonalot reggel 7 óra tájban inditar nák, igy az utasok meg lennének kiméivé a hiábavaló várakozástól, és l\'agyoskodástól. KmellcU még azt is kérjük, hogy az este 19 óra 04 perckor Zalai\'gerszegröl Nagykanizsára érkező vonat menetrendje változatlanul maraijon. Kérjük a Zalát , közvelilsc kérésünket illetékes lielyre. A tiuijykar.ifía—zalaegerszegi u-ixu\'vo a u.azó rfoY/orói.«
Mi ]K-dig azzal továbbítjuk a kérést, ugy kezeljék azt ülelékps helyen, mint közérdekű kívánságot.
A BANK IS A DOLGOZÓKÉ
Munkaversenyben Zalaegerszeg államosított bankja:
A ZALAEGERSZEGI KÖZPONTI, TAKARÉKPÉNZTÁR
K|>|>oíi li/.ct üt a toronyóra. jimi-koi- iK\'lépüii\'k ii Ijikiiri-kpéiizlár vilii-i{0s, láua* liely\'»^\'>lio, Munkavor-i»n\\l>on vagyunk! — oivaaiiuk a lcl-
iraiot, i
llo-K/.ll pll\'l lUÜu\'í\'itl t!«/t»-ÍnPlftk
«lo u\'iizniik, tiif\\fi\'U>\'k ilouuii int.-síik. AIioív xy vi\'".\'i\'«\'M<\'\'ziuik a/, ü_\'> fi-k>k HOraiu, MjvctVlInpitlwitjiik, hoiry ii/.ok • Kl.M/ii-csviií kl«Miil:oix»k: pang/tok. i]*.ro«ol< i\'\'n kinkoivaloMlök. KímoIiIi luMétmkoi hoznak, do t/ililmyirv köl-i\'imíiiix1 \\jvii N/ukm\'vük, de i\'i\'Mi H|»-kuiációra ,\'•«. nosu kosztkainat >¦ küi-riM\'iiit kapnak... laon. o k-rü oten is itiljuk, lioary sokat változott a vi-iiir. KIVíTtíik i.it. hojty valóban
¦ nép irányítja, bankjait It.
A Vii.iaatTezetól kenessük. Eppcn . .orc et dikti.il. Annyi idője mr.ris \\an. liOiTy í-cndeikcz-i\'sünkio i\'i\'ijon.
Mindjárt fei is tosszül; a.k.\'rdést. Ho,r\\a?i kópzelik ei a munka nomes ít a pénzütr\\-i i^tí. terüo-
e — kezdi rövid isinerie-tését iszaijados v;ii ^átvezető —, ¦versenyijen vadunk mi is. Egyeióre öthónajws a TOrsenytörrünk^\' me;y ezepHsmlier 1-ún vette kezdetét.
— -Miből álií a bank munkaver-senye? ¦^\'kúrdezzük.
— A m.ui)J<avCT>enyüiik két rósz-bő áV: hitóaoti éi"e5;,(íni versony-bői. Az intézsti vorsany a M. N. 13. Ife\'iaréto.sztá.\\a vidéki intjzotei cs fiókjai köz<")ttt\' folyik, mi;; az egyéni verseny iion ezek tisztviselői verso-nvoznék. Az intó&Sti verseny fe:-ö!oU: a botét^yüjjtóst, kiik\'sönök fo-lyósitásáMa! nj munkaa!lta;:iiak. nuin ka olieuwífjok teromtésút, a kósz-DÚnzkinn\'-.í} forualöm kilorjoszt\'.sét os u rezsi csi")kkentÓ8i\'\'t. Tisztviso-:óink podií: a iiot.\'fazorzós, raciűua-
i/ni«\'u*i i\'» takarékoHKtli,\'i tervok és iit!-.>tak u>lfiiiieu6l)on, v»lpjnint a to- Toraonvoznnk.
VtttQk •/ a kttalmatlaniágot
tfy ha.Lljiik.ezokot a noffy, no-nu inunluU jojont\'i »/,avu>kai, íni-kVuivU\'lunUl fo^tjt.VKk iioiuíüuk A kordon: Vájjon hoí.viui fotfiulju Ur-nftlatmunk, /alimdono^tf rúr i itoM> nó|if a/ uj liutk uj (» torvoltV
—\' Tudjuk jói, úidotAlOt kivan a mi munkánk it —- váamol Mi«ha<k» tű. ttatvoiwtú --. miart napi toen-dA nkon tu. fel W» vi.lWoeitanimk minden iparoit, keronkedSt, rálW-kozot úa jjizdnt arró,, hogy
t*i«« el biaaMnaUtintdgál é* ké-ttlyé\'t. amrjjfé\'eet egy elmúlt bankrindszm fl maga kapitn-litia lörekvéteivef, vatapiitit az infláció a szörnyű gazd-n&áji romholánávol támasztott benne.
ZalMg*riz«g*n ¦ OOSZTONTI-szál-k>0« i»m»l >z ut«2Óközöt.»eg rcndelkft-létér* áll, ujonntn barendezett uobélrtl
lx>)rion i)izaiommal. azz&: a l>ankkad hzt\'iuix>n, ttnioly már iiiindany-jiyiunk kűzön luiajdoiw i\'w li,>zz:i fo-lOhloarK ,\'s oithon liOit>ró jx\'ui/,ót lo-U\'\'ti>:\\ mórt bizloi xA\\ó\\, abban, ¦hixfy ott jó lieUon vmi i\'»t iwiii tók(\'« H|iol>uiiíi\'!ói«. pi-oíitl ajlit\'wzi\'mriv nii.ják fel, IiAiioiil i^.\'iiÍH a n ^a/.ilusiÍL\'i i\'w i|>ari
termtltut
oió itt nuinkaloliotiW\'vict nvnjta/mk a nuV,\' niuiikani\'\'ikíllick H/.áui/ira. \' — Döjit/i f«la:lat tollút: u iakiuxV
l;o<wt\'^ i\'« iakaiéki> t l,\'uljti\'^ iniiu\'l
Mt\'.<wnb UTÍioUül vaui tudlltOHitmU, iixh 1 i\'/ú in inr^un\'Hithaijiik a ]iünil«iiui> inuk úiuil viirt, có : u bukó i\'i\'.\'l /invonft unk oN\'>r,\'.»i\'\'t.
E mondatokhoz, amelyek tisztán k<VTO:iaiazzáik Zalacgcrazcí i>ankjá-rja.v r.:igy tönakvóseit, a i\'é.szünkró!; liozailüzni va;<< csak annyi lonno, hosy igenis érteo iiM<r minden om-Iljor a lakaii\'dio.-siíi; naí>\' nemzetgaz-daiá^i Ibnto.i8;i{íát iá a \'^¦tétgyiijV-s sziik»-,Vje»sóí,\'\'l, inorl axÍMA\'- a té.ny-ioif TÚs/om lókat bo^itjük ús támo-uanuk.
AhOiTv kczotízoriU\'a eltávozunk az uj i.ttijk do ifiizóiutk k\'">ri\'il>\'\'il, i\'sak ort\'iw\'xllk ii • muwyőzód.\'nüiik, lio^\'y <l-\' a inuiiku, inni 1\\ minden ü/eiulion és vií ilft ni mii foAik, relttloniU inrií-hozi\'a ii.\'\']>üjikrev á jóh\'a litiliiwi^ j;\\ü-nu\'i ¦¦rtiU •\'» a nittiíMU\' iii\'j|)i dki r\'n liliá!
A NÉl\'I DEMOKRÁCIÁNK
ÉBER és ERŐS
megsemmisíti a nép kllenségeit
Xöiih mint ogy lioto folyik nuir a fiÜdmiivolr.Vüiry; minisztérium «zaiio-tóiú éa összóesküvő f(jtisztTÍ«ok">i i)ünüí;.éaek nóphiró^i^ri Uirirya iga. A korhait, kornipt uri Magyarország lárfa:lainia mutatja moj; önmagát í\'s leplezi lo minden hifvány&i-fcásrát a monstne oünper folyamán, mint xukr annyiszor az elmúlt óvok öí<szoesküvéiieiiiek feiszámolása során.-^
Xyoicvanni\'a^\' mfl^srangu fótiszt-riseiöróí, lisztr\'so.őroi van szó. akik rendszeres, s;-erveye\'.t szabotázst vú-goztek a földművelésügyi BiiniBztú-riuinbian. Mit fcttek ezek az ombe-Tek? Csaltak, sikkasztottak, akadályoztuk a&zdasáírj fej lódésünket, liusztitorták nemizetijazdasági értékeinket, l^uxus-autókat vásároltak a nnozigazdásáír gyarapítására szánt pónzeiien, a kisparaeztok lieuett volt földbirtokosokat támogattak, pusztulásra akarták kárhoztatni a bábolnai •iuíneit s a szakoktatásra szánt hi-teflkei-otoket is az Ai-tio Catholica silány hitbuz^aimi kiadványainak lorjoszt\'Vera lorditották.
I(e*!ii\'iós, e ionforra-liUrni hálózatot. U>romU;Uoli a fldüLúüi
jninisztí\'iriumban. Keni voít nohi\'^z do\'iruk. A Najv Keienceklül nt Vr<">k-iütt minisztórium tisztvisol/iinek nagy rúszo lap[)amró ús nyílt oiíen-sógv \\x>.t a.magyar népi\'demokri-ciárAk.
j A föi[lm.üvelúsfl!ryi miniszt/\'\'.riujii a nsijry heL-ó átalakulások, az ország ujjáteitantiséért vivott habiimas harcok között a .reakció fellegvárává váh és a demo.;rá.-ia-el.eneí^SzaÍK>-tázs akeuik kiindul pontjává. A magyar népi demokrácia ei volt foií-ia!v-a az ipar áilairnositasávai\', a 3 ó\\0i lerr nagjv csatijának vezetésevei és az uj reiídszer erösitéséve: politikai tíren. Eközben aiig figyel-lietto, mi történik a fdldmüvclés^yi muiisztóriumban és\' mit müvellnsk a minisztérium népeülenes urai, ho-g\\a:i kapc-o\'jfik.összo a maguk üzsú-meit eg-yén fasiszta" erők munkájá-va" és ho?\\an lépnek szövet.V\'in"^ Mindszentiúkke: is a magyar demokrácia éilen.
Csakhogy nem dolgoeliattak m;\'^-som soiiám zav^,rtaiianu 1. Amint a Ualvaklian, Tidéken erúsíkiött az oez-tá\'i\\li*ri\' a ki«[»rasztok ú* a na<Ly-^iazdák, a falu kapitalistái közótt,
ÉHTKHITJÜlv AZ
igen tisztelt vásárló és eladó közönséiet,
hogy u
Felsőtempiim mii fitt
a PIAC a mai nappal megkezdődött, p»lgár«ie*teri en|»déllyel.
Magyarszerdahely hidat kér

y kUUó/.si\'% 7a- narf>\'kiinlzs«l jároitdlxui. núy lukosii nli|{ hilwin-ezer iwlilon nuvIrtlUodik. Nem |)ti nu.sxkodnuk, avÉ.f(y ulln-jillg a ma-(D\'ui\'sxiTihihelylck, u\\u van egy na©1 kivrtnsátfuk.
Ujjrt kellene épitcnl a hidunkat — mond]* Pupp Simon, a község bírája, l\'irbus Péter MDI\'-Üt-kár még hozzáteszi:
— Eaen a korhadt fahidon már életveszélyes bizony a közlekedés.
A falu nem is ingyen kívánja a hid újraépítését. 20 ezer forint az összes költség, de Magyarszerdahely gazdái magukra vállalták az összes házifuvart és ezen felül is hajlandók pénzzel támogatni a hid-
épllcisl.
SxltfutvAri (iyula, ai MIM\' helyi elnöke l«y icjoxl ki u falu népinek klÍl
el m Xa.li)
ijy y
satf felé; tAmoxintsanak bennünket uj hidunk IcIépitéAÍ\'l^n, hadd hirdesse Magyarszerdahely hídja Is a tervszerű ujjúépitő munka sikerét.
Szírnek, hinduk
átszabások *s hosszibbltá-sok Jutányosán
Élsy sxttc&nél
Nagykanizaa, Szabadság-tér 20. tz.
egyszerre kiderült, hogy a minisztérium reakciós tisztviselő!, főtiszt-yiseitVi a minisztérium esr^z apparátusát a kis parasztok eüen akarják folliiaszn\'álni a zsiiosparaszlüik. a kvi-l&ksáar tamoaatására. Es ezután a feíismerós után hamarosan lohuilt a lepel az eiróáz bűnös. szalx>tiió te összccsküv<"> tisztvisi\'iói karról. ,
A népi ¦domokrúcia ismét bebizo-nyitotla, henry éberein őrködik a dol-{ró;:ók érdekei fölött és ebben az országban miir nem lehet sikerről összer*küdni a nép, a liaiadás fe a íojiüd-.Vf olien. A mí.\'jnt né.p: denio-krácia óbor ós erős. A ke:lü pi.la-natl>an foíismori az el onfr\'vot, bi\'ir-honr»n támod c« XórlelhetcrJonül mogsommiwiti azt.
A falu dolgozó parasztsájfának ne:n ke ! MinJe 6n hiza\'nuv nom ron-düilioi me; oif.v p l«nat» «om. A. nm.,.,- „.¦.,, ,ió.u„\'.-i-i\'u\'U. ft doiifoiták
; ,," , \' .JircfttHWl • lí íl I ___________I_______

•¦"¦"¦•\'•\'•üköt, hiúi* iií.sokD*
iiMMBitart.imikkft1 nu*» ¦ . víöili areukut. J6i .. .\'kot MortlivíMc. í*»iry IV nwiiók UlojAliöl »> tudjuk, amlifol nom tünnok t. köíiólütbnl, additf t\',Í4VH nutoaitvu a magyar dolg
WVd*,. |
Pwneczky. Bi.lwl\'ka Porloherg, Solti, Ottó, FabinyL ée táamik politikai öaBzcosküvéet tonreztsk domo-kráciánk ellen, a do.KOZÓ nép har-eilnan pedig a nóp ollensógoi mO\'* állottak, ezzé- itéietBt mond.tak un-maguk fetott. A niag\\^r nép: demokrácia pedisf erólyes tisztogató munkát folytat\'a közélet egész területé* és megsemmisiti a doSgozok ei-an-eégeit.A MAORT DOLGOZÓINAK FELAJÁNLÁSA
a Szakszervezeti Tanács kongresszusára
2000 méterrel többet fúrnak és csökkeltik az Haj önköltségi árát
. A magyar nuinkiísok növekvő önludalára vall, 1 iojíV a Szakszer-vi-/o!i Tanáes kongresszusával kapcsolatban külön leljcsitmenyeket vállalnak ;i munkavri-seny keretén liclül. Kz |iz önkéntes mozgalom azt jtKiili. hogy :l dolgozók egyetértenek a Szakszervezeti Tanács poüti-k:ii:ívii 1 és á kongresszusban a szocializmus építésének egy fontos állomásai l alják. — Kzekkel a szavakkal üdvözölte Apró Anlal elvtárs a inauy:"\' dolgozóknak az ">O éves Szak-szerveacti Tanács Kongresszusa alkalmából kezdeményezed felajánlási mozgalmát.
\\ [i-bjúiihisi mozgalomba bekapcsolódnak az ország valamennyi üzemének duljozói. hogy ozze! is kiie^e zésre ju\'iassák a Szakszervezeti Ta-jiáesii"/ való ragaszkodásukat.
Nagykanizsán a MAORT tc\'.te meg
(i kezdeményező lépési,
aniit miuilon bizonnyal követnek majd ;i többi üzemek \'felajánlásai, lizm kapcsolatban kérdést intéztünk a MAORT üzemi bizottságához, ahonnan, a következő felvilágosítási kaplnk: • f\'zemeink dolgozói
örümiwl ajánlottak /./ többlet\'
munkái
a Szakszervezeti Tanács kongresszu-sáj-ü. Klhalároztuk, hogy uz eddig végzet I iiiunkál sz ¦plenilxT l.Vv és ¦október l\'i-r közölt, a felajánlás ide-" je alatt loko/.ottiibl) mérlekben, <!<>
ntlkill
viut/ziik. Különben Is ellenkezik a ninivi-lenini tanilással a tuleríiUc-tí\'s, amlivek veszélyére előadások keretiben lmjuk lel a dolgozok figyel mél,
A hároméves terv kapcs-An n M.\\<>KV-Cr/..mei és dolgozói euymást liilszárnyulva versenyeznek :i jobb k\'rnu\'lési eredményekéit. Az egyiió-na|ios felajánlási versenylón még eddigi eredményeinket is messze felülmúljuk.
Hogy mást ne mondjak, az ogy hónap ;ilatt
iO(tt) méterrel többet fúrunk, mint a többi hónajwkban — állapitolta meg informátorunk. — Eddig ujryanis 1000 méter volt a havi átlag. Ezt tehát most 50 százalékkal akarjuk megjavüani.
— Jelentős része a versenynek
Gmzaák figyelmébe! A csivizás
kötelező! Csáv&zósr.erelc. műtrAgyák, izuperUizfit és pétieó Kaphat* az ösx- íldkkél N
kar.iz»4n a Földműves Szövitkezetnél és a MOSzK kirendttliséfnél.
Ne vásároljunk egész évre vítló iskolaszereke//
A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a tervhivatal illetékes Mérveivel egyetértésben július hóban megálla|)ilolta azt a füzetmeny-nyiségol, amelyei egy tanuló az iskolaév aluli fölhasználhat. Az évi uükséglel 10 százalékai még szép-tcmlHT hó folyamán legyártják, mlg n fennmaradó l!() szásalékot íolyu-ínnlosan. az egész évre closzlva
Hl II » tani:erell<lt<l»ban egy pít-hnntm icm leiz ftnnokadú*- >
Exl aniuil is inkább hangsúlyozni kell, mert a kultuszminisztérium tudomására Jutott, hogy egyes szülök a rendeletet olyanképen értelmezik, hogy az egész évre szánt füzetmennyiséget egyszerre kell meg-vásárolniok. Ez teljesen helytelen és fölösleges, hiszen füzet az egész iskolai évben folyamatosan és kel; 16 mennyiségben áll a tanulóifjúság renéelkEzésére
or o\'.aj önköltségi árának csökkentése
is. Az ár alakulását több tényező befolyásolja. A verseny keretében ezeket a tényezőket fogjuk irányi-tani.
-1 lulónízá.-ok.it \'iO száza\'ékí-il csökkentjük,
de ugyanígy mérsékeljük 25 százalékkal p. kiszállásokat, amelyek
szintén beleszólnak az önköltségi árba. - TermészeteNcn
. Miorsitjuk a szállítást
is és a távvezeték csöveinek kar-l>antartását is 30 százalékkal növeljük.
A MAORT felajánlásával kapcsolatban érdeklődlünk a kattíZsiú Szakmaközi Bizottságnál, ahol kérdésünkre kijelentették, hogy a többi kanizsai üzemek felajánlásairól még nem tudnak.
Bizonyosra vesszük, hogy egyetlen kanizsai üzem sem akar elmaradni a MAOTVT mögöíl és valamennyi megJKizi még idejében felajánlását az nk éves Szakszervezeti Tanács kongresszusára.
Két riRdelet a munkásif jak iskoláztatására!
A hivatalos lap vasárnapi számáljan kél rendelet jelent meg, amely biztosítja a nnnikásifjakn;ik a lxMraiásál a gimnázium ötödik. oszlályára, illelve ,i szakképzettséget előkészítő tanfolyam elvégzésére. A tVIvóU\'l iránll kérvényekéi az iskolui végzettség bizonyilásával, a szülők munkahelyűn működő üzemi bizottság, ilkMve a szakszervezet ajánló levclé\\-el kell a kulliiszininisalériuinba lK\'nyujlani A diákok la-nlllalási költségeiről a miniszlérluin gondoskodik.
Visierendit liptik a barakbíl
Blrótág elé került Siukov/cM Ittvin ét Kovád fánot
Szukovlcd Ji\'asof én Kováén .Trtno« na.\'ykaiil/.Mil lakook. az elmull nyáron a Csengeri-utcjii liiiiakklelép-ről, a l>ontásokból származó épü-lelanya/rok közül három vasgerendát elloplak. Az első kisérlel jól sikerült és ez ujabb lopásra ösztönözte őket. A következő alkalommal, már négy vasgerendát ri|«llekcpcn, mikor az őr lettenérto a két tolvajt.
Az ügy természetesen a bíróság elé került. A nagykanizsai törvény-\' széken dr. Arató Anlal egyesbiró szombalon mondott Ítéletet és Szu-kpvics Józsefet 3 heti fogházra, Kovács Jánosi pedig 200 forint pénzbüntetésre ítélte.
Lisztet akartak szállítani buTQonya képében
Anlal Gyula és felesége, garaljon-ci lakosok üllek szomba\'on a vádlottak padján dr. Arató Anlal e.gye&-bíró előtt. Engedély nélkül akartak postán lisztet szállítani. A problé-mál\'ugy látták megoldhatónak,hogy a csomagra és a szállilólevé.ln- rá-, irlák: larUilma burgonya. A .W^ szakalkotó ötlet azonban nem sikerült, A i>oslán rájöttek a turpisságra
A bíróság egy hónapi fogluizzul sujtotla fejenként az >ötlftes\' há-zuspárl,
a 700 óves Kgerixec Unnppl h«t<>
R szocializmus felfelé iveltf útjáról soha le nem térünk!
— mondatta dr. Agarai alispán a Szabadságharcos Szövetség ziszlóavató ünnepélyén
A ra ivegHT/ízoifi ünnepi hét uk>!»ú, zhtó rapjúhoz érkeztünk. MccáJ\'ia-, liotry a kiállítás, az aikotó a 8 éves terv. az orszmjépi-tés najyszOTÜ kirakata voit. Ez a kissé asnii. a mezőgazdaság, politikai, társadalmi fejlődés nagy iramat és lendületét vontatottan követ j ZaJa ezen a héten igenis óietjolt adott | macáit)! és bebizonyította, hoiry hivő j a ha\'aüásiiak. Mozöuazdasáfri. ipari ós kui\'iurkiát itásaink, az M1)P modern ii-odainii ertje, az értelmiségi sszaiad ]»riamjcnt«, MXUSZ konfe-íencia mind-mind annak fényes ta-nubfaionysáaa. hogy Zala dol^ozéi ntind egjTB rja^yobb számban értik mes az aiök szavát és állanak a jövő loiíloií t";s vin^zó Ma^\\*fl.rorszaiTcLnak építői közé.
Vasárnap, az ünnepi liót záró napja a Bzaiiadsáshaa-í-oe Szövetségé, a rtíitdórsúgé és ifjúságé voit;
Zászlót »y»ta»k az egerszeg/ szabadságharcosok
Ttegso friae, pattogó ritmusú in-duliók i* munkúsílaiok hangjaira él>-TC\'dtek a. vái-os doi.\'Ozói. Az EPOSZ csorszegtomaii fintaijainalc fuvós-zonekara e/oJteálutta a zotóe óbiOHz-tót. Mú(í kilőne óra sinos, máris hala\'mas számban gyülokoznok az em-Iborok a Marx-tímön. hogy felvonuljanak a C«ányi LáaiilJó üsoborhox, aho. a vtiroN uolgoiiói á>tal adomá-n>ozoit gyömörü kivitoletó»ü sáatlót avatják fc úh adják át a S zabád-,S/xlvot»iig agertüo^i c«o-
Az ifjusájri fuvó»zci«oliar hangjai moUett a váron vozotóivoi az élen mogirHlul a liatalmas menet. Véiíig az op\'iBZ Kossuth LaioB-utca tel\'jes szóiesíé^ébon egy huhámzó emlx>r-
A Himnusz Ijasigjai után Mikuiá Szigfrid dr. poiiiártncster megnyitjai az ünnepséget, ilajd
dr.-Agárdi Tlbar alispáa
zászíóalvaió ünnepi beszéde következik:
— Ma, atniikor a Szabadság\'harcoB Szövetség sza!>ailsáLrzá8z!laját avatjuk, emükezzüixk a~ fasizmusra és a háborút megc?ózö 25 éves elnyomás ke^rves tapasztalataira. Nem. volt erejo ennek a népnek, hosry az igazát meemondja es megvódje. Ezért fosztották meg \'legelemibb emberi szaiiadságjogaitóL
Kossuth, Petőfi szellemiben...
— A fasizmust elsöprő diadalmas Vörös 1/a^seey katonái aitúk vissza szaljols\'.tpúnkat cs /lakos\' Mát//ás meg az ö munkatársainak népünk
" iráAti törhetetlen hűségével és szeretetével megteremteni uj politikai és gazdasági rend, a népi demokrácia tett\': lehetővé, hopy triUxkén vit-Htlclhet munkás, j>araitt, értelmiség lelőr-e a nrme.H értelemben vett «m-btri élet megteremtést felé.
— HálóptOnk a iiooialinnui fol-ftotú ivoló bizton utjara, ahonnan lo-tórni nom fogunk. Erro
BÚTORT
Jót olosón adunk
Kopstein bútorüzlet
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 4.
a N/aljvltMÍjjhareos SzövetBóg. Kossuth i* Petőfi Bzollomóbon do^goz-Uo;t o SzöiBtséir egorszo^i csoportja, a dogozó nviiryar nép feiomciikedé-séért (\'* az utat határozottan mu-;a-s.i a inost felavatott szulxadsag-zászió.
A város doijjozói nevében a polgármester adja át a zaszsút a Sza-lj»d.\'3«í,T\'liarC\'Os Szövetség vezetóségó-nek:
— »Hirdesee ez a zápzlió a magyar szabadságOTÖk megdönthetetlen vbl-tát.«
Dr. Agárdi Tiborné zászliúanya azután . megtoszoruzza a gyönyörű zásziót:
— »Sok dicsőséget hozzon a ma-g>ar szabadsáirharcosoknak!«
Ezután a pártok, közüiatek, isko^ \' ¦ák, honvédség, rendőrség-képviselői liekezik el szaagjaiiat. Hegedűé líayniuiid a csoport nevében átveszi a zászlót: »Fogadjuk, ho^y a hagyományokhoz, amelyet a zászló jeent^ hűek\' mai-adunk!«
Délután a Vasutas-sporttolopoii atiétikai-, fútbaI\'-, kézilabdaHnér-kózísok BzórakozUtták a vároe Bport-kodvo:ó dolgozóit. Ifjúságunk bobi-zonyitotta, bo^y sportoka terén i« dürúkasan mogúiljja «v hegyét. A eenttair/s hét Uréüttntpélyt az Arany Báfánv nacvtoriaúbon ontó 0 ónilio\'r kojKUVlött Az ünnopi hót rondo>xV<i«>t diiiií.iwt ilJoti, hogy U \'l ft ü l
y
ai ogordz i
ri« í ,
Uycn i\'ilményt joontft inü*ort i ordzogi dolgozolc ea\'i. Auilt a iuaii Vároni eonoisküLu ta> l
nagsKJUliuaii Vároni
nArii nyújtottak, mindon olivnor6at
mog\'érdömol. -•
Baráti JtiMf ISIspán
tartotta mc« ezután ünnepi zíkro-bSMédét:
— A műit unalmas, amur, grafi-tonokia. elúragitott, tudós formájú emberek felDlvasáaaimi tűzdelt iti-áHátásaivai szemben itt együtt ja-Jjontkezűtt ezan a kiákitffion az ipar, a mezőgazdaság, a azeülemi és mü-részi ófet értelflBivel. így a lialyea.
A centanÁris ünnepi nót a Himnusz etóaakléeéve; f^ezódött bA.ZALA
1948. szeptember 22
NAPIREND:
Szapl. 22. izarda. »óm kit. Timii Pr.n«itan» Móri:. U|<|6r6g Foka.
U62. fl»r«hem Lincoln felszabadítja a rabMoloikut.
- Várható IdOJárit
Hclyonkr.nt rlónküW ónzaknyutrati Bzúi, folliűiitvonuiúsok, núliúnv lio-lyon esővel. A húmórsókiot cscikkon.
- Elj»gyzt*
Kozúri Annuska öa GvrriBsi Mihály josryosek. (Mindem külön érto-
BÍtÓS I IC i VCtt.)
- Zalaegerszegi magAnnlkalmatottak tifrjtieml
Szakszorvo/ot.i oso]x>rtunk októtor hó elsejével útiró-könvTD.Osi tanfo-lyamot indit koz<lúk us hatadúk részére. Je-entkozós az üzemi bizaL-taiakimi, yaíry Cseh Józsefnél, csoportunk t.tkárinái. Vezetőség.
Nyaralók találkozóra-a Baiatonfanjr-vason Toth-feie baltttonvenyvetl Vigadó-ban. Hideg-meleg ételek. HüsItö Italok Zana.
Nagykanizsa város hirűetményei
A pttréleumutalváiyok (241. számú nyam»atvány) 8. szamu szflvényér* 2 (kettő\' liter, a petroleum-pétutalvány (242. sz. nyamtatva»y) Vili. számú szel-Tényere 1 iejy) litar petróleumét siol-gáltatüatnak Ki a lüszerkereskedfik.
A város tulajdonát képe/4 éa a véras-háza lAdv Kndr-ut 1.) uiivaraa tárolt külónbazo méretli vashulladékok ár-vriCH utjein való eladását 19-1S. szeat. hó 22 Én d. e. 9 úrira tiltom ki.
A szoptonvlvr hóra kiadott tosti munkás kcnyi\':riK>tjo^y "ll« t.iiatry 111 nzvlvéa\\o, u nohúztest; munkús koiiyiTpútjöry ».\\k i.na.ry M) szöl-TŰnyo, a toríiOH «\'h HzoptutúH anyák keM.u\'-rpótji\'sry >-T>: (tíkfy T i bzc\'vó-Tiuno, »!»:Vi-nyon.k<\'m 20 ilkjf. étolajra váliimt.\' i>o a koroskoilúkiu\'J.
A rYUdmüvvIúfüiíyi Miuinztor l\'r \'k(")U(ioxóvi\'i b\'tto, lióiy a Imza, roza, úrpu r» zabvL\'U\'miai; o votus olött mo^li/tiiaH\'k Az ohlioz fü/.ódö
iia^y iiwn/olifii/.íUi«i\'mi úrejckro vaió tokiuteM/c. oviiroiiL u gazdáktól, liu^v ú ttt iilt
a vetúiiuijí v>\'t•« <-i.itt; tt pontosan cszküzüijuk. Kzon rcntlol-koüóst kuiee^cilii utján onoiióriztotni fo^om i\'» iu ^llciiü vétükko. h/.emi«n e, mcif,rtör:ó oijái-ást inc^,\' fojtom ;ji-\' ditam. ~^f
Aki vetútna.rját inasftisztitó borcn-dezós liiAiiya vívott nöiu tudja tuon-tisztitani, ezen körü;űienyt jelentse a város: jjazdasági•fclügyélúiwk yaj^y a városi termeujei uizottóág olnöke-nek. Majnokbüii a vétómat tUztitás szigorúan tiios. Kivetik képez az az eset, ha a makmmai vetőmag tisztító berendozúbe van üzemben.
A MALLKKD ErdógondnoksLig feLkéréaéro a kovoikezóket teszem, közhírré:
A MALLKRD aag>-kanizsai erdő-gondnokbága megkezdi a szokásos téii íatormclési munkáit. Fo-uivja a lakosságot, hogy ezen demokrúca érdekéueni teviikenysé!;é<.eii munka-orejúve: legven aog".tscKci«. Munkára bárkit alkalmaz. Koreaeti eaeujfcr^ek a tórvéníes keretek között megálla-photi faiiitermiílési niuiikdisitot .esznek r\'eisoerdóuen Szaoó János, Z8igárdpusz.tán Xómetii István er-dósz vezelóae nie:iott; kiknúi a részletek és fcit:te.ek meiítudiiatók. A munka azonna: feíveiietó.
üuUajáráai erdőben készen összerakott\' ág^a van eLadáa alatt. Megtekinthető és bofizetlietó a beiy-szinen Patslifalvi Ovörgj\' erdősnél, vagy Csancsár- Kájnun erdósanél Ktunánuspusztán. •
Polgármftar
Szept*Btl).er 25-én, szombaton este sxdretl mulatgügot rendéi * PIKOSx a Cenlrál összes belyiseaelbeD.
iMlruélást vállalok. Clm a mry kanliui kiadóban. t
Nem siklott ki a budapesti személyvonat
Egy teherkocsi kisiklása ikozta a késést
Sok omloTiiok s/orzott lilniatlan t\\j«zakát tojfnap a hudapoot— na<y-katűzHai OKti dzonu\'ilyvonat kt\'w,\'.*-!. Az outi óráklttn u^vánis oitorjodt a lii|ro annak, ho^v a ytaiat a liüiiiton mi":leit kiüikiott.
Kr.n-1 kaprrolat!>an órdoklültünk a iiair^kuivi/.sai úi lonuiaon, alio. .azt a nn\'jrnsuirliitó lo[*!ls\'itío-iu\'ist iulták, ho>ry szxJ sinca a személyronat kisiklásáról, eionben a voiuit ki\'»i_\'\'Si\';-
i»k oka ablian rojLk, lio^y 8uy to-iatóazorclvény tito*) ka»ija Komiir-város C« /a:iiszoiitjo.kal) közötti 7_;C8 (Vrlui/.uúl lévő ij*rniiíiinyrói kionéit én az órkezó bzoiiuáyvonat mozdo-nyúna\'i no:u volt olo^ondó lio.ye, lio^y uljút ioválil) fo\'ytarma. Ulvan o-ol -¦ moiiifttVk az állomáson —, ani\'.\'lv iiíijonUi olíilordiuhat to.aU\'ui-nál.
A Magyar Oolgozok Partja nagykanizsai szervezetének hírei
Kzon a liéten az üzemek bon szak-szcr\\-ozetii jua.[X>k :Oí.zji»k, miir a közjor.tban i\'-s a kürzetoklien párt-r.ap \'ionz az aiant: sorieiidien:
Központban: Ady Kndre-ut 7. sz. a\'ait. szúkliázban folyó hó 2"2-én, szerdán este 7 ói-akor. É\'iijadó .\\lor-vav Gyuia. ^
11. körzöthen PTOfi-ut 29. sz. aait csütörtöivöii este 7 órakoT. Kló-a<Jó dr. Báron l\'ái.
| 111. körzeüien Koznonyi-utca 1. szám a^att pontokon osto 7 órakor. lvóadó tízluSa Gvör^y.
1. körzet Kiskani/.són p«;nteken {jsto 7 óiakor. K\'^óaJó bikiósi lstviln.
MAOKT-nái 21-ón délután 4 óra. Juliász György.
Vaüutitá\'i Só-én fói 4 óra. Kiss Ernő.
Téglagyárnál 24-én 4 óra. Balázs József járási titkár.
Összevont szakszenvzeti nap 24-ún délután 0 óra. lialázs Józsoí járás: titkár.
s&out
A zaiai ökölvivó utánpótlás nagy seregszemléje volt az Ifjúsági csapatbajnokság csoportdöntöje
Vasárnap délelőtt szépszámú köé llőöl ll\'U
p
zönség jolonlőtölxin larlolli\'iU ^ a kerük\'li ifjussi^i csapalliajnoksá-pínuk zalai rso|>orl(Iöiilőjól ai NV-Sl-I, a MAOI11" és ;> ZVSK részvéd-liivol. Az ifjusá^i cso|>ort(iőnlöl szép küzdi\'k\'m nlún mcyénU\'mclk\'n nyer le u jó eríiklx\'il álló kanizs:iivaMil;is csupal, miulíin mliulkí-l ollinfflét biztosan nyürlc niujiii ali\\. Hészlrlcs credmc\'nyék: MADHT 7.VSK Ki:.-), Samu kika/) Ti\'ilhtól, N\'oll cllrnlo-101 Ix\'ildvuit szuliúlyliilan fllrsckOrl k\'lóplclik. llcklovsz\'ky Uiiti I\'dszUi-csckol, l\'ápai lcnyíizi TtMh I-et. li*.--díí kiüli Szanyit, Hirkás olUniél nélkül nyi\'iT., /aliivirzkyni\'k színién nincs elleniek", Kovács az első |kti-ben kiííll (iuziánl, Tólh-llorviilh el-dönWllon. NVSK -MAOUT 11:7. l)o
ellenfele, Wimmcr II. fölényesen gyűz lleklovszky ellen. Vlasils anap Icgszrbl) mérkőzésén veri 1\'ápuit, l\'app döntellenül mérkőzik Hedtncl,, I\'roszonyAk kiK^tp Hirkáslól, liúli-r.ak non Aliit ellenfelet a MAOHT. Németh kiütéssel nyi\'y/. Koviii-s el-lon. Tótli ellienrcl nélkül K.víi/.. NV-Si: ZVSK 12:0, Dóra kikap Tóth ll-löl, U\'ndvainak nem AIIJl ellenfelet a Vasul, Wimmer II. színién ellenfél nélkül «yii/.. Vlasils röló-nyesen «yö/. T1HI1 l. ellen, l\'nppiiuk és I\'rosxonyaknuk nem Aliit ellen-íulc.l a /VS!í, (iáti mAr az eNö |icrc-lK\'n kiüli ZalaviTzkyl, Xémclh lia-sonlóan véjji\'z (iuziánnal. llor\\jítli ZVSIi jryíiz clleiifi\'-l nélkül. Na«\\-Lajos és Kardos József mérküzés-
ra megveri Samui, Nollnnk nincs \' wzt-lük kilo^iislalamil mükfkltek.
AMAOKTÍ»lzárkózotí,uzNVSK
Ml a helyzet a nyu«ail NÉ II-b«a ¦ 4 lardulO után
A vasárnapi fordulóban ism ^y sereg meglepetés született. A legnagyobb bravúrt ezen a hélen kétségtelenül a KMTE vitte végbe. A kaposvári csapat győri győzelmével megszilárdította helyét a bajnoki Tabella élén. A kanizsai csapatok közül a MAOI\\T nagy gólhrányu győzelmével a második helyre került, mig a vasutat a pécsi vereség a nyolcadik helyre veteito vissza. Érdekes, hogy a két bajnokjelóltett az Elektromost éi a Lokomotivot ha< talmas gólarányu vereség érte. Nagy meglepetés viszont a Postás 9: l-es
győzelme és a Szak fehérvári pontszerzése, rírtékes ponlot hozott el a PVSK Pápáról. A bajnoki tabella egyébként a negyedik forduló utdn igy alakult:
A nyugati NB. II. álla-a
1. KV1TE * 3 1 - 9: B 7
2. MAOIIT 4 3 — l 11:8 8
3. Pécsi BTC 4 2 2 • 12:7 6
4. Polgári Sör 3 2 1 — 14:6 5 5 Előre 4 1 3 — t:6 5 6. MÁV IJAC 4 2 - 2 18:10 4
. 7. MESíHART 4 2 - 2 8:5 4
8. NVSK 4 1-217:8 4
». SVSt-J 4 1 2 1 t: 12 4
10. Lokomotív 4 2 — 2 9:15 4
11. Poruti 3 1113:3 3
12. PVSK 4 112 4:5 3
13. Elektromos 4 1 1 2 9:12 3
14. Postás 4 1—311:9 2
15. KomArom 4 — 1 3 5:16 1 18. SzAK 4 — 1 3 8: 17 1
ítélethozatalig betiltották
az NVSE pályát a KMTE M*r-
kizese 11 történtek miatt
A legutóbb Nagykanizsán lejátszott XVSE-fliMTE" mérkőzésen történtek miatt a kaposváriak feljelentették az NVSE-t és kérték, hogy az eredmény sértetlenül hagyása mellett vizsgálják ki a mérkőzés alatt tőrtént botrányos eseteket. Az MLSz a kérésnek helyt adott és Kalmár József fegyelmi bizottsági elnök, a múlt héten a hel,yszini vizsgálat alapján az NVSE pályán a játékot itéüthozataJig /elfüggesztette.
Értesülésünk szerint az ügyet még ezen a hélen letárgyalja az MLSz fegyelmi bizottsága és akkor végső fokon dönt arról, hogy a pályát betiltják-e, vagy NB II. mérkőzések lejátszására a jövőben is engedélyezik. Az MLSz marasztaló döntése eseté> az NVSE súlyos helyzetbe kerülne.
Birkézó-öisze]öv«tel
Az NVSE birkozószakosztályafeb hivja versenyzőit és a birkozósport barátait, hogy kedden este 7 órakor az NVSE klubhelyiségében az őszi műsor megbeszélése végett feltétl(e-nül jelenjenek meg.
NÉP-FILMSZINHAZ
Sxepteaiber 21 én, kedd»u
HARC AZ ALVILÁGBAN
Nagy alvilági Ilim 1 Ac •la|««6l végig Itgalcml
heUöinip 7iii írtkor vuámti 5, 7 ti 9 önkor.
MYILT-TÉn*
Nyilatkozat.
Az U] ZrIíi sztptemb»r 17Jki számá-¦ap mpgjelent, a Zalavármcgyii Tej-8ziv«tkez*iek Szövatkezete vuzttiinak ügyeirei !o(lalkoxó clkfbei Bzertplő teát nevezett szövetkezet és vezetői lem azouosak *k nem ii knpoolatasak a zalaígerszeiíi OMTK Nemieti Tal-ip»ri Vallalattul, vilíimiit anauk veze-töjéval Istváoffi (Nímet) ]»tv4iDal. Zalaoferüzeg, 1941. swpt. 2t.
OMTK Nemzeti Tejipari Vállalat Zalaegerszegi T
• E rsvatban köiűiekcrt sem a szerkesztS-ségs<rns kiadóhivatalície\'íffépe! nem vállal.
I KÜLÖNBEJÁRATU,
I AZONNAL BEKÖLTÖZHETŐ
1 bútorozott szobát
keretek
Cím: ZALAEGERSZEGI KIADÓBAH
Niayitanlzsén • gf rfűrdfi r vltvi rcgg*l 7 ó\'»t«i et\'o 6 o\'aig. KaUen »i»ll nap is pé\'íBkan dalután női j6a1lrdí
Uj kárpüosmühely
nyílott •
Zrínyi Mlklós-u. 34. m. alatt
(Wil|;-n8vtr«k volt divatszalonja hel»én).
mun«e. Arak, pontoa i-liiolg»lo«, «• nxioníci..
Bizalmat «• pártlof&^t kért
KOTSY DEZSŐ
kiirpitaiiaaatar.
HIRDETMáNY.
f\\ nerr.esdédi kéibirt»kosség 1949. évre vendéglőjére
üzletvezetői
állÉ<t hirde\': n kimérés százalékon felül meilekjav»d»lom, 2 sznkei iak»3. egy verUíghaid, míi7.»ruék, mell*k-
, épületek e\'» 500 f\'.-öi konyhffitert.
I Paiyíz.toK IMS. *kt*ber aó 3-10.
{ Egyéb feltétekk helyken me<|tu4haték Eln*ks*g.
APRÓHIRDETÉSEK
K»mplett abédla, modern h»nyhsberen-deícs. I kirtya>izt«l, 1 iiéfaszckreny áladé. Clm á n«iyk«niinl kiíróban. 1621
A város kiipontjaban eUi*n»«n »ut»re-»ott ixata az.nnii kitdó. Clra t aagy-kanizsai kladokao^________]____________
M»gTi7-«rcV*«. izán-u cstUdlház aladó. Érdekfídni kirem Vádijánál N^ykaniZM
Szabad»ai-lér 4 ______________]^Z
~E7iT»\'rtpa Sleyer Walienríi lérlikarék-pár aladó. Clm a nagyktnlzial kiadóban.
FUrdékád eladó. Nagykanizsa, KInlui-utca I.__________________________d
Herantll uaréakáljba alatíé. Nagy-kanlZM, Arany Jána»-utca %. n. alatt. 163*
Butorazott kzoba kanyhahaunilattal kladé. Clm a imgykanlssai kiadóban. 1840
ZALA politikai napilap.
Falalós uerkeiztó ei fcieiói kladé :
Bencze Jenő
Ftr«nc-tér 10. r«l«(o«; fC-M 5. T«l«fon : 31. l IL-T.
WluwéÉÉrt laM: Siandr* Qéza.53. évfolyam 219. szám.
. i<*4& szeptember 23. csütörtök
Ára 60 flllór
ZALA
NyirádI bauxitbánya példát mutatott a kongresszusi verseny hetében
Háromszoros gyilkos bestiát fogott el a rendőrség
Munkaverseny Indult az összes nagykanizsai rakodómunkások között
A hibák kijavításáról és követendő útról beszélt
RÉVAI JÓZSEF
a NÉKOSZ kommunista aktívájának értekezletén
A Nópi Ko.íi\'\'.iriuniok i-.\'j\'ni\'tsi\'"^ l.\'iíi;ttp <k»liitán tartotta i v: kii/í\\ü!i\'is\'\'t. HoJós Krvin, &z Ml\'l\' ifjusájíi Mzottsá^a titkárának íiMTiiviu\') szavai útin Uones Antal Irx/.áiiioiójiil.an isiiiortotto a NÉ-KiiS/ a a|*z;ilxlK\'u:;iiak módosítását, a i < i (•\'• a köziryülós psryliaiijru.ag <!:o.alott. Kóvai J<>z.«ef iiasfyjclen-li">si\'",\'ü beszvdi\'>l>cn az alábbiakban iurntTicttc az .\\1UP poUlikai bizott->.i_\'ái.a.i a NLKOSZ-ra vonatkozó b>;;:ai;it. Kijelentette, azúrt lioztuk a határozatot tís azért avatkozunk a NEKOSZ doi\'^aíla, mert tolcósek viUMink niiiKÍazórt, a:ui obion az ot^záfjiaii tőrfcnik «* azért tesszük ezt a ny:i.váaiLwsáir előtt, mert ko-ir.oiy dolgokra van szó.
A nemzetközi helyzctt bonyoló-(ttixa és a vtfigyaroi-szági os:-táli/lutrc kiéíis<\'dése megköveteli toraink összébb zuiását.
Y./. n roiidfisnáiái* az o,vsz pártía vonatkozóan napjionden van. i>o íciiii.üi hki:, toiv: illemünk az ifjúsági nio/<U:Oni türület-Ui in. Ezért ko.1 \'küumiirOn v lívtüumnk saiút tái>o-runk harci mteLlonusro. A N EKÜtí!í w/cUsMÍion ióhil.a a Tiszony u NEKUSZ wj,
kommunista kndorei és a \'Párt \'között. A NEKUSZ koiiuiniiiLstJüittk 60 Hzá/.aú\'ika SMiunifúlo pirtszorvtj-aotbon nőni működött, o^yá\':t*iiVI«ui ívom iiii ptu°t\'.\'lotol. l\'úit núJiiüi, t.">-o tí:szaka<H"a, 110:11 lehet konijininis-távú íitvoiódni: A NEKUSZ kommunista y.\'Zk\'t\'ii mojrakartik tsutajii kii-iöiiúLásukat a párttal széniben. Ez ejr\\t>ú, íiiinl kispagúri úrtol- aijarciiiznius. Az .\\ÍUP harci közöKs-V *\'* íiBin ii,raz, liojjv az (d©-va.ó ix-O-vadús mjogatiadiivozza az cjryúni ké^íHi.^ek szabad ki. aiitako zas«t. Fiíeml-tatte a üyőrffy-köüé-giuminai kapcsolatban a koi.«giumok beíe/ié lorduLúsát, aineiy magatartús egyik fajtája az értelmiségi jfő^nek, goífrjak, a úrsadaiom. el»> való ei-zárkdzáanaik.
\'Az ifjúság vezetóezerepéről ezótó eknéiet reakciós ós antimarxieta\'tíui.
Az iffuság magatartása lehet példa/mutató, de nem a párttaC szembeállítva, hanem az ahhoz való hűség és- önfeláldozás je-1 gyében. /
Az ifjúságnak két arca van. Bgy-i^szt hajlamos az uj haladó eszmék beiogadüsára, másrészt hajlamos az eitévelyedéere & utvoezteBria. Aki Jiizeies az ifjúságnak, aki szerint az igaz vezetők a JsÉKQSZ-ban és luam. a pártban vannak ös aam a anagyar demokrácia harcaiban neve-iódiiak, az ilyen vezető az e^tévelye-d&b-ro való hajlamot tenyéezti é« erősíti. . - »
üzután az ifjúsági önkormányzat kérdésével foglakozót*, •maiy bico-n\\o.i koriátok küzött szükséges ée jó. Eszköz arra, hogy az iíjóságot fe-lűióbsógre, fegyaemre, munkára nevelje. . i
De eUenzói vagyunk, annak az elméletnek amely izeriní ta autonóm iffiuáffi hfaöstég tara való, hegy »neveleUÍn«lc n»vel-fZJ neveletlentktt.z
A továbbiakban a NEKOSZ masii (lönlő hibrijával, a zavaros paiitezti i(k o óirii\'u a: fog.átkozott. A immkAs-a<ztú?y « tóki\';s társadalom, átaaki-láeuuVrt viyott harc vezető ereje. Az tij érU imiség falmtjkút som ónio, lia nom vonónak bonná a munkásoez-U\'ii\'y frycrmoke:. Nem kifoiíi\'isü!jiik. ho/y a ii;\'..pi kőikéin tnokha x-sak paiasztifjakat \\-ottok foi, de a paraszt ifjúság fciLkaroláí« nem tftr-túnhct a munkúsiíjtisájr rovásái-a.-A következőkiwn kifejtette, hogy a ncpios ro;nantikiVn;ik nom deliét hclso a haladó magyar diákmozga-v iomiian. Mi legfőbb hirdotüi vagyunk a nu;nkiis-]ar;iszt sziVvoteóg-nek, <!e csak a munkásosztály vezető szotojo molett.v Kzután fo.so-roita a NEKOSZ ifjnsásíi politikai
novioU\'«enek hibáit, majd hangoztatta, hogy előbb-utóbb sz>Mos IíojIó-giumi n.ozffa;mat kel. kiaakitani.
(XjQii kollégiumi oklntást kell
teremt.-ni. amely tisztázza az
\\Jriigt <l1év,lt/edéscket és cl-
míl/i\'i ° sgtikmoi képzést.
Vikiül hanijoztatta, hogy a NEKOSZ fataljainak tovúieny részt kbü vii\'.af.\'n: az egyetemi és\' küzép-i|sko;ai ifjúsági szxjrvezclok munkájában. A NEKOSZ-nak konxoiy lii-\\a\',ása van. Ntlkiilüzhetotcn az uj szocialista ifjusíig, az uj népi demokratikus iskola az uj munkás-i\'-s 1 arasztól tolni\'sú\'j kial aki tusában. Khlioz a nagy feladathoz nyújt se-g.Hséget a piii-t politikai bizottságának határozata.
Előzetes letartóztatásba helyezték
a MflDRT amerikai és magyar vezetőit
Cselekményük hiánytalanul kimeríti a népellenes bűntett tényáliadékát
A MAORT mbotéxi Ugyibtr. tovább )»lylk • nyom»iá«. A budipiitl nép-Igyétz kedden •Irandatta ér. rtpp Simon •gyttaml tanár, A»«l BódOf villilitl !g»|ttó, dr. BarntbÉi Klímán fögtológut, Blndtr Béla bányimérrflk, Rucdtminn Pál fög«olé|U>, az •ltjtár»»«áj elnök*, tovább* Banmntln* Qyirjy tlajtzakértfi •lizatat UttrtdiUtátát. A n*pO|y»t«»*g Indakoltta szarLnt a fyanutKottak ba-Itmarö vallómét* alapján Banaantln* él Ru*d*mann, mint • MAORT mtaytrarltial vállalatainak Irányitól, 1846 januárjátéi kazdva utatltáat adtak ¦ váltlat uak*mk*r*l-nak, hagy az olajtarmalétt tzándéka**n otíkkent»ék. Dr. Papa Slman kutató furatait olyan alijmaztkre talapltatta, tmalrakrfil blztoun tudta, hogy att ala] nem található. Abal Bódog ét Ruadamtnr Pál Bannantln Oyörggycl *|yDtt utltiláttlk-ban tzándékotin melifizték tz olajtermelét tzameantjáaól taltétlanül azQktégat barandetétl ét feltzerelétl tárgyak betzerzétét.
Dr. Barnabál Kálmán t geológiai otztály vezetője volt. Mint Ilyen, • kapott utMltátoknak m*gttl*li*n olyan munkalatokat végeztetett, amelyeknek aélja az olájtermelét tzándékot otfikkenté** volt.
Blndar Béla bányamérnök, • t*rm*lé*l atitály vezetője, ugytnotik ¦ v*ze-t6tégtSI kapott utttltát értelmében az agyét kutaknál a fuvékák keretztmettzetét ctSkkantette, hagy ezzel It keveteak olajat nyerjenek. Sít t&bb aktív kutat le I* záratat. Igy magállapltátt nyert, hogy a»gyanutltottak az ujjáétltét él • Jivátétall köt*lez*tttég teljetltéte izem»ontjából fontot ujtfcb kutak fsltárátát mallfizték, ¦ termeiéit tzándékottn korlátozták, aminek következtében évente Jelentős meny-nyltégü oltjkétzlat etatt ki tz ertzág nemzetgazdasági életéből.
A népQayétztég határozata szerint mindannyiuk otelefcadete hiánytalanul kl-merltl • népellenet bűntett kritériumát s ezért őket előzetes lattr.óztatátba kellett helyezni,
Bűncselekmény lesz a kuruzslás
A magyar büntető lörvénykönyv-l.e:i ijdi.i^ i.e.n vo^l niyan tö vény. amelynek alapján a kuruzslókiit el UjIícU\'U volna ítélni. Most az i#uz-sát!ü)ominiszl<;riumlan elkészült az a törvényjavaslat, amely a kuruzs-lást bűncselekménynek nyilvánítja. A törvényjavaslat törvényerőre emel-kíídésc után a hatóságok eredményes harcot folytatnak a kuruzslók ellen.
Milyen lesz
az uj áíiampolgársáii törvény?
*li á
már jelentetlük, a belügyminisztérium az uj állampolgárság megszerzésére törvényjavaslatot ké-szil clö, amely teljesen Hlentűtben áll a régi törvény néhány fontos gyakorlatával. Az uj törvényre azért volt szükség, hogy megkönnyítse az állampolgársái? beszerzéséi. *
• l tö.w\'mjjíiias\'at mr(/szüntrti O\'Ok-al n kü!önbs/\'gckct, amelyek eddig / húzassájból szár-¦ mtizó és a házasságon kívül > s-ü\'e\'etl gyermekek közölt fennállóit. A törvényjavaslatnak egyik fonto* lendélkezésr, \\wgy horo ilás esctC-ben nvm kíván vagyoni és adózási kimutatást.
Ez azért van, hogy vagyontalan egyének is hozzájuthassanak az ál lamix>lgarsághoz, amelyből két évtizeden át ki voltak zárva. A javus-Ut az iillamjx)lgái-ság megszerzéséből kizárja azokat, nkik fasiszta magatartásukkal nrra érdemié lenekké, váltak. A törvényjavaslat végül,megvédi az özvegyeket és az árvákat és védelmet nyújt azoknak, akik az állampolgárságot a fasiszta rendszabályok miatt meg sem szerezhették. Az uj törvényjavaslat egyidőben végrehajtási utasilást is tartalmaz^ amely megkönnyíti az állampolgársághoz szükséges iratok beszerzését.
35 angol munkáspárti kép átiratban követeHc az. an»ol csapatok visszavonását Berlinből és a megegyezést a Szovjetunióval.
Megnyitották az UNO 3.-ik ülésszakát
Visinszky a Szov/\'etuniéSküldöttségének vezetője kijelentette: nem vafjyok pisszrmista
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének harmadik ülésszaka magvar időszámítás szerint délután 4 órakor nyilt meg a párisi Cheillot-palo-tában. Vincent Auriol francia köztársasági elnök üdvözölte a közgyűlésen résztvevjő 57 állam küldöttségét, majd Bramuglia argentin külügyminiszter, ideiglenes elnök megköszönte a vendéglátó ország üdvözletét. Ezután Trygvc Lie -főtitkár emelkedett szólásra, aki kegyoleles szavakkal emlékezett meg Bernadoi-te grófról, az UXü palesztinai béke-közvelilöjéről, aki — mint ismeretes merénylet áldozata lett. Ezután került sor a harmadik ülésszak elnökének megválasztására. Az abszolút
szótöbbséget egy jelölt sem kapta A legtöbb szavazat az angolszász szavazógép által támogatott Evatt ausztráliai külügyminiszterre esett, aki a második menetben 31 szavazatot kapott, igy a közgyűlés elnökévé választották.
Az elnök megválasztása után megalakult az UNO közgyűlésének hat bizottsága. Elsőnek a politikai bizottságot p lakitották meg A bizottsági elnökök megválasztása után míg két elnököt kellett volna választani, de a belga és a brit kiküldőitek javaslatára ezt a választást szerdára halasztották.
Az angol sajtónak a megnyitás előtt tanúsított magatartása azt bi-
zonyitja, hogy az angol lapok nem lelkesednek»a nemzetközi együttműködésért és borúlátóan imák a harmadik kongresszus várható eredményeiről.
Ezzel szemben Visinszky szovjet külügyminiszterhelyettes a sajtótudósilók előtt kijelentette. .Remélem, a párisi UNO közgyűlés hozzájárul a béke megszilárdításához. Nem vagyok pesszimistát — mondta Visinszky. __^____
Amerikai kormánykörökben kellemetlen, meglepetést okozott az a moszkvai bejelentés, Hogy a szovjet csapatokat visszavonják Észak-Koreából.ZALA
1948. szeptember 23.
A NYIRÁDI BAUXIT ÉLÜZEM UJBÚL PÉLDÁT MUTAT A KONGRESSZUSI VERSENY HETÉBEN1
Uj nyersolajmotort helyeznek üzembe
300 méter hosszban kicserélik a szál Utó drótkötél pályát
A műszaki értelmiség szolidaritást vállal a fizikai dolgozókkal
A Maijai- Hatixitiuinyu nyinuli lnii]yaiiz«Mn<\'|]C|!i dolgozói k>!jOji inér-téklioii mejiikóvii tott,\'k a< o<v hó-
l
éitök foiil<**».\'n.ri\'it. & munka-vcr.\'Cii\'n.vo: lormol.VVimaon in iifyo-Iscznok aiiilmzni iw oklólwr 17-ón
lo<:<\'\'.-io koiyi.i K/ai
Swplomivr K>. és ol;tó!:rr közölt az cív liónii]>üs kongivKs/iiMÍ miuíka verseny I ion az 5 hónapos muiika-vcrscny mellett az alúlibd nmnkúk olvóg\'zúitót Ti\'iKaljúk: •
A banya réssérél:
A r./.a-.ai!anu\' esős Mójáiás miatt rendi;iviK átázott s/.á.!.ito váijatiink jelen l?s „nauy nya-n/isnak van kitC\'ve ci\'ii 50—(>0 fm. hosszban. Knnok kr>votkozt.\'i>?n a szá\'iiitó vágat » fenti hosszijan vijliói kiáesolandó. Ezen munkaiatok elvégzése normális körülmények között 2 hónap: munkát jelentene. A kongresszusi ver-sesinyci\' ,k&p,-soaürM\\ az á<soíási \'munkaiatokat elvégző bányamunkások köloiízö króretet tottek arra vonatkozóba?, hogy az ácsolási munkálatokat "2 hónap helyett 1 hónap aíatt végzik el.
A nyirádi bányaüzem
külszíni dolgozói
vai.ajiik, hogy a bányaüzem 400 tonnás napi termeiiésa mel.ctt a bánya teiii:ct,\'\'n lévő íjrekészjetbói egy hónap alatt 2500 tonna éniet szú\'iiitanak .e a megóvó munkáslétszám, megváltoztatása nőikül.
A fenti eiry hónapra oső munka.-e-Hyirúnyzaton. kivül a gépműhely dolabzé.: olvúiiai\'júk, hogy o.jy darab Bolyndor gyártmányú nyersolajmo-
tort az uj Kátulor-banya aknájához tartiiVsk líé|>cgTN<\'.gnok összoszorolik. óh üzomlio hóH-ozik. Kgy tlamh u>!\\i!)i-tzá\'1:ló yit üt az olóirt ki\'rvoW-nirnyck szrrúii álépit -nok é* ohnok mi\'gi\'irti\'Mlo "tán üzoiukópos ál\'lft-potb» helyezik. K/x>n munkálatokon kivíl"\'vál. á ják. hogv a Rzmiitó k"*.\'•!-pálya üivh oUlaiarwik la.i*t(\'>ki">1oli\'*t 280 aOU fm. liatuzl-Jin uj küti\'ilio\'l lcicsciVí\'ik, miután a jolonios üzci]].-l»n 1,\'vö kriUMri\'-sz oíliíisznáilódáH fo"í\\t.áii vcszi\'lyeztotii ív sztulitó-üzom aanirtalnn működését. MOtzakl értalmltég:
\\"á2!a ják, hogy a kongit?sszusi TOf->eny ogy havi időtartamára osú több-
let munkával antnyhnn omoikodó inüs>a\';i én adniiniHztrú\'.\'iÓH miin\'kú-\'ft\'oluit a külebz/i munkniilú kono-U\'mi. tu\'i\'nWTv\'iloi.\'. lin a körülmény ok azt nzü.kaógt\'ttHé teszik, dl\'foirjiik vó-gv.-zni.
A n\\ irt\'uli l>íinyaü//jin ddl\'^ozói a fent old ion viU\'Jji t numkúk ovésjzé-wViilí ;iiiun»ztii8 hó »\'U\\jévo moa-iiwhíh 3 hónapos inunkiuvrHonyt niéi; oitülinényia-oblíé (!K ionilülote->< iibé loszik.
Meg \\-a,\'vunk arról: iryíízrxlyo, l.Qíy ii jiyi.iHíli (Wilroz^ik jó p.\'ldújtit fok za\'ui üzt<m követni foirja, ni-zonyiuwHui aniiíik. luuy mí\'gi\'rtot-tiM<! niaTiinkj\\ak cloisiazunk, a masunk orsz/urát építjük.
Nem kell tantusz — hanem három huszfilléres
Négy kanizsai telefonfülke üzemben
Kanizsa egy lépést tett ismét az állalános bőkcszinvonal felé. Ezúttal a nyilvános telefonállomások okozlak kellemes meglepetést. Tt\'ií-nap né^n- kanizs;ű jelefonfúlke üzt\'inbe állott, s ez évek után szinte élmény voll a járókelőknek. Az cm-Leiek megálltak és nézték, ho:|y a./. üvt-jí möjiött valaki felemeli a hallgatót...
Halló... — rövid bugás és jelentkezik a központ.
: Kérem a hetvenhatot! -¦¦¦ Tessék licflobni három huszliilérest! — világosii lel a posta.
Az oiulxM" lK\'íiobja és n központ ezután kapcsolja a hivő s/ánul.
Ug>% amint régen. E^cnlőii; nincs auloniatikus kapcsolás, az automata közjMMÍlot csak januárban kezdik építeni.
— A beszélgetés i(íejét nem korlátozzuk — "jelentették ki illetékes helyen — reméljük az udvariasság megakadályozza az embereket, hogy miközl.en mások_v;\'uakoznak, lávl)C-szélgetést folytassanak. Felhívás
Rrtesitjük a szakszonoxoti csoportokat, hogy fo-lyó hó 24-én, )>én-tekon csto 6 ór»kor a szakszervezete 8zóliházi>an íisszevont szakszenvzetii napot tartiink. Előadó. 15aláza Józaof j.\'iás: titkár. Bontue meigjclenúst kér ii Sztúiuuihözi Bizottság;
— Anyakönyvi hirsk Nagykanízsin
Szeptember 10-e j.ss 21-e között S/Uletíe:
18 Icaiiy- és 11 fiúgyermek szü-totett: Zsiflai Mihály ős Viücs Anná-jiak fia, Turzó Gyargy és Kummer Juaának -fia, Böjti István és Ilor- \' váth Jut\'annának leánya, (í^orhaJmi lnlvim i\'« limkő .Margitnak fia, Ijioan FriítyoH óh Na.\'y Kataiiiuiak f\'». Hal\'ázg\'Tilior i« tófalvi Margitrak ii\\i,n\\», ^ Ilorvíitfi Miliály ég Mo\'núr KrxrtMr\'tiiek fia, t\'wiká\'Hita Káioly óh Horváth .Máriának loúii)ia> S/üjy: (iyiiíu i\'h l\'ziráki Anna \' Máriának li.a, KúIIovícm Korom; ég Inutiii .] h\'iaiin\'UuiJi ioiuiya. llaj:i« Kiiltmm é liki Miiilk
gk
ii\'i\'iii>tt, \'1\'onuMJcH Oy<\'Vri{\\ óh Szor-do\'.c\'iyi Múriátiak fa. lV\'inyui Ká-roí\'y é« Tóth Kk-lkánaJt \'lOi\'mya,. ti(in*HÍ János é« Ií»\'aji>ai (üzoí\'.iv-nak lloánya, Hoivko ,](u.*o\' (* Ha\'iiH KíVaiinJTa1; .^nya, h\'ovúÉK.>vii\'s István ,\'s Tiinilor: .\\láriának leá,nya, Szópl g:\'ti .József és IJorww Toréziú-naiv il.\'imy.a. Nagy Sándor ús llor-yátli KoziU\'áiiak loánva, Törj KnOre-éti Káilovics Máriának aíivi, Szcg-vúj-s: (iyörify .\'a Tóth Alariritiiak ioá-nya, Sziuii\'ó Tiiior éss Káiovics Annának fia, ár. Bittera Zoltán és Cnik Stcfániár.ak fia, Juhász UáiiOr és l!aj Teréziának fia. Házasságon, kivü. ogy liugyermak szü\'ecott.
Házss«as
Hat pár kötött házasságot: Partú Aajos pim-Jmimkás és BushegyL Anna, lionedok Fei-onc- textiikeres-koílö«\'!;é<i éó Borj\'atak;: Ilona, üaz-dag Antai \\0ljaavszone ősogt\'id és Ba— ráth Brigitta, Fiumbort Pál.cipí-fcisőrészliészitő és Gódor Ilona, Faiuhelyi József ht. őrmcsáBr és Gyöngy Krzsóbot, H<irv\'.lth Ká— roíy \' ki\'/muwessegéd és Zala Oíga L\\á.
Elhalálozott:
Takács Rárolyiié Vötüs Enaiébat 85) é\\os, l\'terhai\'mi Ferenc István 8 napos... jPoszoveaz Ajaia 78. évee, íizv. Stagii lít\'láiui P.}tor Amja "2 ó\\es, Nruieth János ~Z év<«., l>».noB Jenő "K é\\-o«, iJoiiraányoB. Józa«f
Czuppon néninek nem fáj ugy a lába Szabéné jobban elér az ekéddel
Mintánk! örül a Széchenyi-téri piacnak
A Sm-lu-nyi-tér egyik felélőn guggoló asszonyok még a füvet sa-raliolják, de néhány lépéssel odább kosarak sorakoznak lel iilmávnl, sző Iő\\el, ká]>oszlával és gombával telten. A kosársor végén u kenyérárus is letck\'pedeU: -.- jogyx\'s kenyér, szabad kenyér kapható. N
— -Adjon lelkem egy félkiló vargányát — liajol- Siabóné a kosár fölé. Szabóéknál ma gomba l.csz ebédre.
Áll a piac javában a Széchenyi-téren. Az első napon alig .látóit az ember egy-két kosarat, ma már van mindenből bxiven.
— Ugy örülök, hogy nem kcH olyan messze menni — lelkendezik Szabóné. — Tetszik tudni, itt la-
Uj kárpitosmühely
• nyílott Zrínyi Miklós-u. 34. sz. alatt
(Weltz-nővérek volt divatszalonja heljés).
ízletes munka, mérsékelt arak, pontot kiszolgálás, Jóttllas éi szaktlntci.
Blialm»t «¦ pártlogáit k^r:
KOTSY DEZSŐ
kárpltoimtiter.
kom a Telfki-ulcálmn. Kdtllg i-g\\\' kiló káposztáért is lo kel,U\'U szaladni a város másik végélxj s késett az ebéd. ^
(izupi)on néni éppen gyümölcsöt válogat, ile ő is bclesztii, umikor meghallja, miről van szói Neki i», nagy könnyebbség, hogy közelebö talál piacot, főleg a fájúsJábai miírft. Dicsérik nagyon a háziasszonyok a várost, meg a polg,áímestert: —> lám a dolgozók kényelmére gondolnak mindenben.
A környéklieli kereskedők i^ elégedettek az uj inléjtJíedésseh talán az ö forgalmukon is lendit a piac közelsége.
Egy szó, miitl száz: a piac decentralizációja bevált. így tehát Kanizsának miuctenki örömére két piaca lesz: a »felső megaz ialpó . Vágj\' a • kicsi * meg a »aagyc Kinek, hog>- jóiesik. \' ¦
Véresre verte egymást apa és fia
Mind a kettőt megbüntették
f.rdckcs ügyet bitgjalt legnapi dr, Sáldor cgycsi)iró. H:U\\vásy. József és riu, irj.U)l> Bányász Xózseí ftltck a vádlottak l\'
Az ai/ii és fia egyiiltesi\'iv közös erővel müvxiltéU luijcsai birtokukat. Banyá,síi\'k ]x>rtajin napiri\'dden voltak a veszekedések, sőt \\i\'n;kedések. Kgjrrrásl válo-íatolt durvaságokkal illeték, azonkívül neki is. estek cgy^ másnak és. véresre verlo- apa a fiát és fordit\\-0:. A legutóbU is az idősebbik Bányász* késsel támadt fiára és azl két helyen mojpzurta. A íiu se*n voJt rcsű Karúi ragadott és agyba-főlx; \\-erlc a* öreget. Súlyos testisértés, miatt terültek aztán a vádlottak padjára
A bíróság mindkettőjüket bűnösnek mondta ki és az idősebb Bányászt 300 forint pénzbüntetésre, az ifjabbat pedig 3 hónapi fogházra Ítélte. A fiatalabb Bányász Józstí azért kapott súlyosabb * büntetést, mert a bírói gyakorlat szerint apa
Hálószobák
KOMBINÁLT BERENDEZÉSÉT, KONYHÁT, FINOM KÁRPITOS ÁRUT, JÖT ADUNK OLCSÓN
KOPSTEIN Bútorüzlet
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM
és. riu tcAxöUiuMn.jiUia.1. fenn jii.^* öavéik-leni. A l\'imtuk wak i\'Kz laij.-ijó; vau joga. de vis.w.Cttni netn.
Fenfyverreiteuetőket ítélt el a birósulg
A nagykanizsai büntetölOrvvny. síék dr. Ahnássy (anács.i ti ÜL\'gulób-bi ti\'u-gyálási napon fcgywcrt\'jtege- j tési ügyekben hozotl iléleWt *
Kcmemtj Károly zalaszántói Li-kos egy FEG leventepuskát tartóit birtokában, anélkül, liogy engedélye lett vol^ia rá. Ugy hónapi fogházat kapoll.
Ai. ujudvari Gurdonvi Andrásnál egy\' egész arzenílt találtak a rend-ö>ok. Orosz golyósfegyvertől német pisztolyig mindénféle fegyvereket, töltényeket rejtegetett. Szintén egy havi fogházra Ítélték.
Grünfeld Sándorné pttsílamagya-ródi lakos nem jelentette be deportálásban eihal,t férjének vadászfegyverét. Büntetése egy hónapi fogház.
Elkészült a vádirat
az •vaDgéllku egybá* valutáié 6* tikkasztó vezetői ellen
A vádirat szerint Ordasé Lajos evangélikus püspök, RadTánszky Albert esryetBmes egyházi íelugyetó és Vargha\' Sándor ekzimoláauikban el-fetodkeztBk. a GF álta. adott 800.000 forint eülaz«unolé6a.rÓL ée nem jeJeo-töttök be a NemzBti Banknak »« Amorikában iaró 88.000 d^uir ko-vetelésíiket. Ar iuaoi«biró*ú« u. W}-üg>«t a napoScb&n fogja tórgyatoi.ZALA
AMAOKTRAKODÓMUNKÁSAI
a 4 és félnapos kocsifordulóért
Munka verseny indul az összes nagykanizsai rakodómunkások között
A közelgő őszi csúcsforgalom komoly IVIaiinlokal rá ;i M.i&var Al-ianiva^n\'.ikra A meglévő kocsiparkkal jöv.ií uanvobl) forgalmai kell u"\\anis ii\'1\'.onyoülani az i/lkövetkc-yi^ ho.t\'kl fii é» hónapokban, miill I>árnH-i\\ ik liékcévlien. A leiailat lon-liBisátü\'i\'-ai uc;m->ak .1 vasul. <k\' az cu-sz.iu ö-^zes dolgozói is tisztálian \\ai>iiak i\'\'* munkájukkal elő akar-iiik H\'íiU\'iii a I és l\'éliinpo* kix\'.si-IdimIuIi\'i iiui«vi|\'ú<iliWil. iniul aosiu-.s-liirji\'om le! niiyoülás.ilUik i\'gv.lx\'U
X-iMlk\'i í»r.;.i/j ,i MM)ltí i.iko-- ,iuiiiwk\'i*\'ii sietlek rtósiör « .1/ H\' r//\'í«.\'7\'1Ai *\' í <\'.« /Mimi/o* /,<> * iiirtltt <iérl /o\'yltiMtt versenyben
Néhány n.ippal e/elötl iigyiinisnn\'g U-s/élésre jöttek össze a Ml)l> MA-(II! i-üz.\'iui párlM>\'r\\vzeU\'nck. iibá-nyász-szakszervozelnek. ;iz CH-nek és a lakodómunkúsOn sz ik\'szerveze-U\'iiok vezelöi, hoyy erről a nu^vje-ier.löséuü kérdésről tárgyaljanak.
Bosnyák József elvtárs, a kanizsai MÍ)P MAOBT-üzemi^árt^zer-»n;el titkára hangsúlyoz!::, hogy ;i I is félnapos kocsiforduló
nemzetijQZilosúiji érdek.
de emellett a <iolt»ozók érdeke is, mert megvalósítása
ar cletszinoonal emelkedőiéi se-í/iti elö-
l\'zzil liszlában vannak a MA-OHT rako(l(Vmunkásai is és czérl elhatározták, hoyv szcpU\'inlicr 2()-i ke/.detlel
versenyre hívják ki a vasutas mkodiimupkásohal. .
De ezze! egyidejűleg rounkuversenv-re liivlák ki Nagykanizsa valameny-nyi rakodómunkását a 4 és félna-jios koesifordulóért.
A versenyt a gyakorlatban már mcy is kfzillík a MAtlllT rakod<v\' munkásai.
Háromszoros gyilkos bestiát íogoíí el a siklósi rendőrség
Egy kanizsai iiö Is van áldozatai között
Mo/jlrluk nnn.ik Idején, lin^vnn U^x v\\ a trnilőrsíR Palkó Ger-Ikm- Islvánl, Di\'ldunAntnl rímét, nkinck hél Kyilkosság UtIk-Ho lelki-isnu\'i\'vlél. Palkó a ku|>osvári rÜKUinilélű liiráság clíilt lievallolta, ho^y U-tU\'il U\'lf.séuével hajlottá vóure Az ilvck-műlt gyilkost klvígi-ztók, de releséuéiiek sokáig nem sikerüli nyomáru hukkjmni.
A siklási rendőrség egy nyugatról hazatérő nőben lelismerte Patkó f\'rt\'rler Islvánnél. A fiatal, 2:i éve.s gyilkos lieRmcrle, hogy Boívmend lialárái>au c\'í lőtte agyon a 13 éves Timcsuk 1-Hclkát, akinek holttestét liedobták vgy kiszáraid kulba. Ugyancsak ő végzett egy Kovács Krzsé-licl ne\\ü |>écsi leánnyal és egy 1U esztendős nagykanizsai nővel. Az áldozatokat léijévol együll kiralMillák.
Palkó ÍJerlicr Istvánnél Kaj)osvárra viszik és olt röglünitélö biró-sá;j elé álljlják. Ott végzi, ahol a férje és előreláthatóan ugyanaz a liünleti\'s vár iá.
A péK felesége
oll áll a pult mögött és sajnálkozva nézi szeptemberi lisztjegyeimet:
— Sajnálom, a kenyér már elfo-gyolt Jó. Későn jöttem, nincs, hát
nincs. Eljöttem másnap reggel. A ]>ék felesége ugy nézett rám, hogy kirilt a szeméből: már unalmas vagyok.
— Nincs kérem kenyér. Ugyanez a jelenet megismétlődött
a nap minden szakúlnm. Reggel, délclőlt, délben, délután és este. A ix\'frén ugyanaz: -Kenjér kérem az nincs. <
l*hct, hogj\' nem «ütnck kenyerei Kanizsán u pékekv — gondoltam tó!>bszürl hlábiivaló prólKÍlko-zás után. __,
lx\'l*M, bár nem val(\'»s)!inü - -ion* Irázlam meg önmagam Kiderült: igazam van. Sütnek
Molnár nrni például 111 a jixon> sznllian. .szabud kenyeret kti|>olt a pék feleségéiül, amikor nekem jegyre sem volt.
\' í\'.s voltak másik |>ékek, akikjegy-ri\' is adUik. Heggel, déllwn és ésta
Iís az illető pék feleség is adott. Heggel, délben és este. Feketén.
Amiből az következik, hogy.... Különben minek beszéljünk? Agaz-dasági rendőrség i\'ig>clmét felhívjuk Szélig Antal pékmesterre.
HiRDESSEN A ZALÁBAN
t . , i Egerszegen is megértik egymást meg a nyugatos honleány j
800 forint Upott borért 20i formtott fizetttt dr. Szabó nagyktrwkedő
nvugdtra szöktek nyilasok és német tisztek társaságáton. Császár Gyula cipész pontosan emlékezett rá, hogy a tolvaj Hári-lány valóban járt mühelyében.
Ugylátszik a zsák megtalálja foltja A nyugatos kisasszony és az orgazda, a volt nyilas igazgató ur. még most is összetartozandónak érzik magukal...
Azon csodálkozunk, hogy a múlt ld/Sk iltfclojlell lovagja ¦- hány win még llven Kijorsju\'Ren! u Ijersü-lctos klNkeix\'.skedíik somiban mind u mai n.iplg helyet foulnHint Ideje lemic már cüy ftU[)O!i lisztogatilst végrehajtani li /.aliK\'({erszt\'gl kereskedelmi fronfcn. Távolitsilk el vénre a dolgozó nép ellenségeit, a kereskedelmi életből, isi Ert követelj a dolgozó nép. \'
Az elmuU heleklu-n megiii.uk már, liojv dr. Szabó István, zalaegerszegi börnagykoreskeiő. a volt Megai-Meiz.\'er-iéie nyi\'as bőrközpont igazgatója, ki szegényen, mint a templom egere ugy kólóit ki Zahu\'ifr-szegen a felszabadulás után, azok közé tartozik, akik ismeretlen körülmények kö/.ötl igen jelentős \\tt-gyonra lellek szeri Höviddol id<le-li\'le|M\'dése ulán néhány kilogram nr.in.vorl vell pt-lilául eg.v hA/at..,
IVsIvérél, S/.abő% HíliU fegyver és idslszla-künyvek rejtegetéséért igi\'ii enyhe lléJetlol 1 líónupl fogházra ítélte a ztilnt\'Ki\'rsM\'Ki törvényszék. A clpukvivitia-ilÓNt! uxontMn továbbra is háborítatlanul fonná 1,1
Most ujabb, megbotránkozUtó esetről számolhatunk iv a volt ig«Z\' gató úrral kapcsolatosan, amiből ki-lünik, hogyan lehet könnyen és gyalázatos módon vagyonra szert tenni.
Császár Gyula zalaegerszegi cipész kisiparos üzletéből a napokban kél nagy tábla jóminőségü ci-pőkészitésre alkalmas bőr tűnt el,. Császár Gyula az esetet jelentette a rendőrségnek. Az eltűnt bőrökből már munkát is vállalt és hogy megbízásának eleget is tudjon tenni, felkereste dr. Szabó bőrnagykeres-kedőt, kinél az eltűnt bőrhöz hasonló anyagot akart- beszerezni. Xagy volt a meglepetése, amikor a bőrkereskedő az ő mühelyéből ellopott bőrt tette elébe és kínálta eladásra.
Császár feljelentésére az eljárás megindult, amelynek keretében kiderítették, hogy dr. Szál\'\'. István bőrnagy kereskedő a 800 forint értékű lopott bőrárut 200 forintért vásárolta meg. Vallomása szerint a bőrt egyik Hári-lány kínálta eladásra, azok közül a Hári-lányok közül, az i\'gyik, akik a felszabaduláskor
Egyesülnek a nagykanizsai cserkeszcsapatik a demskratikus ifjúsági szervezetekkel
Xa<ryjclentó>^rü határozatot hozott a nagykanizsai ifjúság vezetői-\' nok értekezlete. :
Dr. Dénes György, a Ma.Lryar Csejkészfiuk Szöve^séac orfczáíros to-zctosi\'oűnok tajja. a vastírnap \'lozaj-!ott ifiusásri összvozotósí\'íri értekezleten kifejtette, hosry a matryar ifju-sá^r Bzóttaeo\'tsapa eBak a" reakció ma;mára hajtja a vizet, mert megnehezíti az ifjuRátr ceyBAges demo-krat\'kus szemiiilet/\'-nok kialakulását. HangHu\'lyozta, hogy a magyar ifju-bAií voüotöi (Vzinfo í>Wim.itio: tajiaHz-talták, IiosJS\' \'maija az ifjuRiiB is nuctfí-rozto: \' milyen értolmétlon fin fiil("wlo(toit löbli azonot eWu <* ha-hon ó nu\'xltizoroklcol dolgozó ifiiiHi\'igi Hzcrwzctok fonntartáaa i\'w mtlki\'Klto-i<\'mo, aseokutiln. hotrv a flaork&tnok il ví\'nfiog- Hzakitottak foiiUxttt M fc.lfa-KÍH/,1« roakrin* nurtjukkal, amoivbo okot vezefc\'ik rittók ön a demokrácia útjára loptok. Maguk a k
i blátk ifjái
útjára loptok. Maguk a g^ormetok ie beláttak az ifjúsági egység; szülc-úú ás ót maguk kezdenie-
Zalaapáti dilgozó parasztjai tielynállitettik a kizsée iskiláját
Zalaapáti államosiloít iskolája, — a többi volt felekezeti iskolához hasonlóan — ugyancsak elhanyago It állapotban volt. Amikor ez az is-, kóla is a népé lett, a község dolgo zó parasztjai elhatározták, hogy iskolájukat rendbehozzák.
Elhatározásukat meg is valósit ották és naponta mintegy 60 ember dolgozott felváltva az iskolánál. A h elybcH iparosok teljesen dijtalanöl vakolták be az épületet és javított ák meg a padlókar-s a bútorokat.
A földmüvesszövetkezet cementet. meszet és faanyagot adott.
A vállalt munkát időre elvégez ték és a helyreáftitott iskolát ünnepélyes kéretek között adták át a kö zség 285 tanulójának. A megnyitás után a MÁV szombathelyi üzletve zetősége >nagyobb mennyiségű salakot bocsátott a község rendelkczé sere. A salakkal — amelyet a köz-ségbeliek ingyen visznek az iskoláh oz — az udvart sármentesitik.
A hévízi jogászértekezlet
A magyar jogászok . Hóviien szeptember 24-én kezdődik és három napig tart. A B0>n KdBB Ifetvtúi
beszámol a prága: nemzetközi jo?áez-értekaz\'lletrol. A többi e«5adók a népi demokrácia jogi kérdéseiről \'tartanak
nyeztók az úttörő é» cserkészcsapatok barátkozását. Az tílniiilt nyáron már orszá<rszerte együtt táboroztak * csértósz és uttöro csapatok. Köztük a nagykanizsaiak jis a legnagyobb e^vetértésben. Lgyanigy kö-íii- Lai-iit: ka.ix\'solat aíáku.t ki a munkás;fju csapatok ús a Szit csapatok között is. Eziirt az ifjúsági mozsja:inak országos vezetősége ugy határozott, hogy saorvezeteit egye-bitoni fo^ja. I •
A nuftvkanizsai csorkószcsapatolc \' vozotoi nJasty örönimoi vottúk tuüo-\' az országos wzetóHóg olliata-út, amelyei Nagylouiiziián uny-y: in künnyobli mogvalútitoni, móri az itteni i\'naputuk már midig Ik a ít\'gN/oi\'Wubb burútKÚgbuu OiívuTt <lo:güzt4i!( (* működtök a liolyboti utU\'iró i\'» hűit fM.patolck.\'il
KisliAzl Vimo, u. Népi Ko I<wum inazjiatojo, jártai uttöro voarto, iol-kCí örömjiuoí üdvöeölto az ogyo»üini kivánó i\'sorkú&zcsaputokiit.
lsao^i Arpúd ijaotano n í
<jg, Lj
munkáü és Tanoncmozgaiom vez*-tóje a Szit csapatok nevóbon nyújtotta baráti jobbját a hozzá] ak csatlakozó eserkéöaek felé.
Az értekezlet eiedményeit Qungi lÁszió, a Magyar Ifjúság Népi Szövetségének viroe: tiütára összegezte: Az általános iakoiás cserkészek, az uttöró, a középnskoiások a Diáksző-wtségi, az iparoscserkészek padig a Szit csapatokkal egyesülnek.
Az óripkeziet fefkérte az eddigi cserkészvezetőiket, hogy uj beosztásukban is változatlan lelkesedéssel dolgozzanak a, magyar ifjúság de-motratitus szcLiemben- vaió neviolé-sóért és ezen igyekezetükhöz ered-mén)^ jómuniát kiránt.
Szirmek, bundák
ittxabások é$ hosszabblti-*ok Jutényotín
Éisy sxticsnél
-tér S0.ZALA
1B4K. szeptember- 23
NAPIREND:
Szeptember 23, csütönöK. Rém. kit. Llnus. Protestáns Tekla. Újgörög K Janoa.
1865 f\\ nemzetkö/i munkésszövetség első kongresszusa Londonban.
— Várható Időjárás
Időnként mttjx\'>lénküló északnyugati, nyugati széi, további felháát-TOmiUísak, többféle záporeső. A hőmérséklet egy-két fokkal tovább csökken. I
— Mugyar Magánalkalmazrttiak
Szaliad SzakszOTvozotiinek holvi csoport vozetkW«c felkéri a nakkozni szándékozó kartúrsakat, hogy összeírásuk vi\'-ipMt ii tilkársújTon joíont-kf\'zzciiok. Fokiir.\' azokat a kar-tthmknt, akik txilópódi nyilatkozatukat lukadtuk, a tin^iitfi ijjtizolvú-n.vuki\'irl ii napon hcJUl jolcrntkozso*;
HOk, lllOTt <\' lOJlklVÓ O^\'tlu\'U llOl<\'\'|)ÓHÍ
mi mko/iitiikiit n»v fogjuk vonuui-
A népi rt»»«krárlu
•UJ otfyNége* ooztályozás aac i » K ol tikba n
A ku]\'lui<ztniiiii<zt,\'r u
záM ii\'pt\'t i\'lotb.1 ó" ujni HXiil)iV>\\öüxit * tanú ók t\'l\'birtuánttra vonatkozó normákat.
j* A roiufciet oiöször is mcuszüntot-i az eddisri négy kalkulusa; torjodó osztáú\\ ozást (\'« helyette hót fokozatot áilapit meg.: kitűnőt, jeicst, jót, közepest, c!i.\'írsé.jjGst, gNenirét, elégtelent. MeirsKÜnik az a/, észszerűt len helyzet, hoiry a Icsrjobb jegyet a ,leg-a.acsonyabb számjegy\' jelölje; olicl.veit az osztályozásban a iegm»-lia.-abb jc!í\\et, (a kitűnőt) a szúin-torban noki megfeelú ,egmai?asabh szátnjeífií^ol. a hetessel jet.ö^uk. rj/.-zeL a i.étes skálává\' a tanu.ók tei-• jesitménvónek elbírálása az1-eddiginél torkai iguizságosabban oezközeü-hetó, mert kLküszöboiódik az az c&úgteienség, liojry t-sak két jő és két rossz érdemjegi,-" vollt és éppen a tibuséLjot kitevő közepesrenduoknok i:em voít osztályzatuk.
Jellemíö vonás-.i a~ uj ren-lszer-jnef! " közösségre való nrve\'és irányelveinek a kiliingxulyoztisa. A tanuló magainrtá>anak elbi rálásáná1 a.: gjf k föxzenijjoiif pl. a tanuló-tíirsaiitU jfcmben tanúsított visel-írt-fene, kölel»i*igérzése, Ar osztály-kúzömit\'gre g//iikorolt tuitátn. A la-ituliiuki\'/i treti\'mriiy ellj%ráUÍ«á!>an jtit+y 7í os;t<Uyba tiiyy >nunka,ta-liorlljo, I4lid! a l,ő;öi muiikd\'m való in\'i/wt(\'«</i)» brtílcntl tii\'t " ilánlú, Súton Itlhiyjti a rrnlekt: a nore/ő-/a/ * la Hinti liirta* mn{iQit>rt<\\*tinak
*l<liy hatemUi t,t«mélui La/i \'helyolt
14/l</«/»», iÜ mry/,gytl,\'MÍ liOjAol, 0!
un, h\'Ajiyi,»i\'i.«h fiitttU rc-n/,* 6*, Khbtn * /ilg«tl>4n jt(/!/3\'l< loi a tunutók kőrnyi\'t\' ti ét Mltiin&lyisty\' . tulamt i\'.s ilyeiikAujnii "t ivtk torán tntntltn tanulóról tlítgyi ti\'ljis /«;\'. IMéii és jrllitnkéi> rajxolódik ki.
Ajs u| rondeior a tanuló otryóni rdajikunainak: o& úTvényosülésct is bizlositja. Kunok eíúmiozdiuian, érdekében a tantárgyakat nyelvi-történet és term<Lzét-ismer0ti-miany-nyiségtani csoportra kell osztani e« fctünő rendű léliot a tanuló ak|cor is, ha korán specializálódva, csak egyik tárgycsoportból ér ei kimagasló eixsd-mónyt. Haíoiáókép fontos a tanulmányi rrányitás munkájában az égvéni hajíaínok kivizsgálása és ki-tejdeaztéso is.
Az uj reniie:íjí nemcsak az eddigi ifilKíai minősitó eljáráet, hanem a rendtartás jeiontókeny részét is forradalmasítja. EgCez sor ol\\-an in-térfiBdéBt veaet be, ami merőben uj B ezBnkiivüi egynéhány már meglévő és bevált etjarást korszerűéit. A de-rnoVratikus magyar kultúrpolitika várakozáfiBai tekint a úag\\-j6lentó-ségü reform elé, amehiet á nere-oi
^, s«aoe rétagei, köztük éppen a doghaladóbbek már régen óhajtottak.
A Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezetének hírei
Ezen a héten az üzemektien szakszervezeti napok \'lesznek, mig a központban és a körzetiekben párt-naptesz az alanti sorrendben:
Központban: Ady Endre-ut 7. sz. al-alt: székházban forvó hó 22-én, szerdán osto 7 órakor. Előadó Mor-vav (jVula.
II. "körzotban Petófi-ut 29. sz. aatt csütörtökön eeto 7 órakor. Előadó dr. Karon Páti.
III. körzetbon Kozgonyi-utca 1. szám aialt pénteken c«te 7 órakor. K:őadó tízl-uka üyör^y.
1. kürzet Kiükanizsán rx^ntekon 7 ómkor. JíóívJó Sücltmi István.
23-án fól 4 óm. Kitw Knui.
Tt\'iya^.wVriutl %24h)u 4 óra. HiUíizí JúxhuI\' júrá»: titkár.
ON«w>vout tiMxM/.vmwi, nap 24-i\'ut ilcniUm Ü ór». liuli\'un Jú».m! i UUliiir,
Polfá mmttr
Hnfkt f*iY*t* « Ztl* kltdé.
htvMttlt, Náffktntiu, PA ut S <f 7tiltom 31. CSEKKSZÁM i 3.466
ZtlMg*ru»g*n • 0O»ZTONYI-M«i-ladi Itmét u uUiOköiönMg r*ndalk»« i*»*r* tll, ujonnin D»r»nd»«»U «xoOál»§l
^ -éii, H/.omkatun eit«
tlüreü uiululat gui reuüui » h\'IKUS* a ttcirai Oüazeo bel^isel
Nagykanizsa város hirdetményei
Felhivom a fuszerkereskedőkBt,-hogy- az augusztus hóban beváltott Vékkl fó hó 23á
gy g
szappanszeVényekkel f<vyó hó számoljainak el a közeülatási irodában.
Nagykanizsa m_ város polgármesteri hfvatalá megrételre keres egy darab haszjwiiato ál.apotban lévő 300—400 iiter ürtartaWu stabit, álló gőzkazánt. Az erre vonatkozó írásbeli ajánlatot a polgármesteri iktató hivataiba (Fó-ut 8. sz. I. em.) ken benyújtani.
Nyiralök Ulálkozóhcly* Balitonteny-v»t*n T*th-lil* balitonvcnyvatl Vljido-tiin. Mid»9-m»it9 »t«l«k. Hüdtí italok Z«n».
NYILT-TER*
Ai UJ Zala iMpt«mb«r I7lki Umi
bau megjoltnt, a Z»lnvárme(ry»l Tej-KlövelkBínlok HiOveiküíulo vuxvtdlnu Ugyvlvtl luglulkiitó oikKbvn utoioplo l«ot niv«*»lt »íuvt-ikoi«t «• vtielűl ntm atonutak cn mim in kupuaolatoitk a E»l»c«uf«.«nl UMTK Nvmittl T«]-lptrt Valiklatul, v»l»mlnt annik vs»«-tél Utvtulli (N«m«0 litváanal.
U11*. •ii\'pt. 20.
OMTK Nimiell Trjipirl Vállalat Ziltegeruagi Tliepi.
• t rovatban k0>0i ékért lem a iierkeíítí-líg lem a kiadóhivatal lcieié»>eget nem válni.
HAVI ELŐFIZETÉS 12 FRT.
svout
^ Csütörtök délután fél öt órakor
Az NB l-es SalBTC és a MflORT Mérkőzik a Bányász Kupáért
A Bányász-kup« elődöntőjében a salgótarjáni BTC NB l-es csapata jön le Nagykanizsára, hogy megmérkőzzön a MAURT-tal a döntőbe jutásért. A mérkőzés csütörtökön délután negyed 5 órakor kerül lejátszásra a MAORT Vár-uti sporttelepén. A sportkedvelő közönség és a totozók által is jól ismert SalBTC
a legjobb felállításában érkezik. Elöreláthatól|ag Oláh — Ujj, Gáspár, — Kanyó, Hétéi, LsfCzkó — Balázs, Csák, Polgár, Vilezsal, Vin-cze összeállitásban szerepel.
A vasárnap jó formát, mutatott MAORT érzésünk szerint, ha nehezen is, de győz. Ezt el is várjuk tőle...
TOTÓ-JÓSLATAINK
Kispest-UJpest 2, 2. -
Még, lm Puskán JáUiaiia Is, akkor U ax UJiwHt Icnno ui il
Cae|wl-MTK 2, x.
Mlmkm Jel ax MTK uy mutat, 1 luxul pAlydn urantMin |wl köiin\\x>n clörlict egy üöuU\'tlcnt,
Su<i*3d l\'\'oix!ticvAro« \'i, 2.
Szeged már nőm a rágl, a Tradl pedig lAsaan az lesr TAtiabanyA—GoldLergcr 1, 1.
A Tatabánya otthon vessdlyea csapat.
Vasas—Szac 1, x.
Sima mérkőzésnek Ígérkezik, bár meglepetés lehetséges a Szac részéről.
MATEOSz—ETO 1, 1. Grosits ellen «em sok keresniva-
lójuk van a könnyű fajsúlyú győri csatároknak. Soroksár-SalBTC 2, 1. \' Eaen a mérkőzésen minden eredmény lelieUegea, IUluűrü--KlKtoxt 1, 1,
Slmu UaUtdáM uvoxelom. MUkold MTI\'. DVl\'K x, 2.
A dlúNtO\'űrk\'k cdál^l l alapJAn Jolibuk. Dobroooni -L)SIí-~l)VSC 2, 2.
A helyi rangadón n rulinonnbb VSC-nck gyíJml kell, PBTC-1\'oítds 1, 1.
A PBTC simán győz. Drasche-Sz. MÁV 2, x.
A jobb Szolnokot könnyen meglepetés érheti. Lokctnotiv—SV6E 1, 1.
Mindkét csapat hullámvölgyben van. A hazai pálya a Lokomotív melleit szol,
1948. szeptember 23-án, csütiriikfin d. u \';«5 órai ktzdettel VÁR UTCAI SPORTTELEPEN
Sal. BTC-MAORT
NB I.
Nagykanlna
,,C«nt«nárl» bányászkupa" •lédőntő mérkőxéme Rendes halyárák, — A kérletjegyek érvényesek.
NÉP-FILMSZINHÁZ
Szeptember 22-én éa 23 án, szerdáD, eaütört»kön
MARSEILLAISE
A FRANCIA FORRADALOM NAQY FILMJE
tltadisok: hétköznap 7 éa 9 órakor vasárnap 5, 7 es 9 órakor.
Az MNDSz azaptenber hó 23-án, caütírtdkín elte 6 iral kezdet\'el az IPAROSKOR NABYTERMÉBEN
Müsins kulturestet
r t n d • i
tiaiaplók Dr. I1OTKV ILONA kj;iuípt,. Illlka, HEQVI CKZttltT >on(ora, MOR. VKV OVULANt •lOadél, MOOVOMOllV KAT/MIN vari, MH.LÉI \'CMNC ama
B ¦ I é p « d 11 nlnoil
Silvai ptrifogaal kér ¦ Vlfitliég
ÉHTKÖITJÜK AZ
Igen tisztelt vásárló és eladó közönséoet,
hogy a
Felsőtemplom mögött
a PIAC a mai nappal megkezdődött, polgármesteri *engedéllyel.
RÁDIÓMŰSOR
Csütörtök, szeptember 22. Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. 6.30 Fahrrádió. 7.20 ItejEjeli zer.e. 8.00 Előadás. 8.15 Orosz muzsika. 8.30 SzaUadegrházak vailá-fos féiórája. 9.00 Enelc- \'és gordon-liiaszámok. 12.15 Asztal: muzsika. 13.00 Előadás. 13.15 Mindenki mu-
-asikája. 14.15 Hanglemezek. 14.30 Szüi-ct: v^raek a világirodalomból. 16.00 Jószomszódsás muzsikája. 16.30 Gvermekujaóg. 17.40 A Besz: kárt varázsszámé. 18.00 Dunayülg>i h:i«;ló. 18.30 tíziv küldi szivnok sziveeen. 18.55 Hangiomezoperra.
.21.45 Hangos hiiadó. >22.25 Aü a vilii?. 28.20 Köjin\\-ü dal aniok.
fívtloi.est II. Í7.00 Túiiczeno. 18.00 kamarazene. 18.80 Jazzkod-voiflk iskolája. 19.00 A falu lianpia. 19.80 llAiwpOTtrók. 20.10 8zalun-zoiuo. \'20.80 A rtidió szaria uaue. 21.00 Kandin. 2L1B Tiuu »iio, aa.\'X) Zoiiokari miivok,
" Naoykanlnin a gS«(ürt!4 nyitva raggtl T óratel ¦•)¦ 6 Ariig. Kiddsn igén
nap él pénttxn atlutin nil gjilürdi
APRÓHIRDETÉSEK
Taltkl ut IU», ti, baj itibidkiibil •!• ad6. Qm i nayylmiUMl Midéb.n 114.
Élkuail homoki Ella burftaya kapható métirmiitanktnt 3i >t-oi Ifbm, ujabb ii.lllim.imi eö]e|yianktl tllngi-dunk. PoldmUvtiiievetkcict Ntgykinliu, Siabadaág Ur 16. Mám,__________1M*
Elaaló Zrínyi Miklói-mca 41. utmtihái feltréuken. Et\'dtklédnl Bo\'"Jr,m,uk*"%7: nél Nitykanlaaa. AdyJndrtjítJ;____1841
nyal Nagykanlzia. S»ab»daág Xét 4. 1645 B«lalo»!enyv»8eB azoana! beköltoi-hétő ídómentes, téli nyári lakásnak alkal-¦as, villany, vizvezetíkea, szolid masaziv épllésü, lírBléa mentes 4 azobás csukott verandái, alagsora! villa vasútállomás és tépirtaái a kézpontban irOk filrdőjoggal, 224 négyszögöles árnyas parkban, penslo-nak alkaiaat, megéliciést nyújt, potom ár«n sürgősen dada. Szabé Antal Nagykanizsa, F* ut 5. l64»
\' ZALA poliükal rapttap.
Felelős sierkesztfi in felelős Kiadó : Benci« Jenő
D«*k r*ranc-Mr 10. Talaloa I: Pó-ut S. T«l«h>«: 11.
totl • Mitu«Há|l «--T. rto«)F« ¦ye»«á|fc.m Hígjtaaltrin.
HjuináÉirt HM: Standról O*z»-
53. frrlolyam 220.
1948. szeptember 24. péntek
Ara 60 fillér
Vasáruszövetkezet alakutt Nagykanizsán Kultúrházat kapott Zalaszentgrét
Zászlót avat a vasutasság Kivégezték a tömeggyilkts hidossyt
1946. NOVEMBER 5-*n
a /.ai.i twííy vezi\'reikklien leplcz-to ic a Maortnál meghúzódó íasiz-inu-l- Nyíltan hangoztatta, hogy u U-nm\'H\'s leltuuő csökkeni se szul.o-Ui7>->-v ¦\'.ekinén.vck következményi-. Cikkünk, aiiu\'ly a jobboldali szo-ci;i.\'(K\'iiu\'kiMlák. a tUmihaiak, csc-rrviiy.ikuk és más inunkás- és osz-laK árulók vállalati uralma al,iU iniiloll. hál<»» kiállásnak s/.ámil\' H ó iiciiu\'sjk helyi, ilc országos vi-s/(ni\\lali>an is IciluiiOül" kellett. A i-ikk halálaként felhördüllek a Ma-ni\'i luMs/tái és s/.alx>láli\'ii, akik luii-l«i.-.1 s/ATW/.U\'k lii|nink ellen és luyy ív. iH\'iu történi m<v, a/, a be-i-^u-oiot-n ^oiuiolkodo lialiihlaliK/.o-(¦i.ililriiiokial.\'iKliak ón a Magyar Kniniiiuuisla l\'árl Maori-szervezeU; ki-meny kiállásának solt köszönhető
.s/iTkn\'szU\'Ki\'Hünk százával kapta a uinegctö leveleket, amelyek egyöntetűen veres retorziót iu-lyi-zlek a <-ik.> miül kilátásba. A /.\'.la szerkesztősége azonban ingadozás nélkül .szilárdan kilarloll álláspontja mellett és további cikksorozatokban ltfjiiczlo le az egész dolgozó magyar nép ellen, a magyar népi demokrácia -a/dasógi meggyöngitése céljából ínükövlö mati\'ia-szeru Maortban megbújó fasizmust.
KAtaUTAITUNK ARRA,
hogy a Maortnál a B-listázások nem vezetlek eredményre, mert az i^a/.oló búoU.ságukümi helyet íog-lalíak az amerikai tőkések íepénzeit megbizoltai és a tárgyalásokon per-íid é-> pökhendi módon érvényesült a ia.iiszla összetartás, amely minden ebeiben mentótauukat állított ki olyan iiszlúselök ügyénél is, akikről köztudomású voil, hogy a nép ellenségei és tevékeny részt vállallak a nyilas uralomból. Bobizonyi-tolluk, hogy árpádsávos zöld legéj« nyék tömegével vannak még a Ma-ort szolgálatában, akik magukat jó demokratának álcázva, bentmarad* lak abban az átkos palackban, amibe a Maori, a nyilas éra alall szenvedélyesen ftyüjlőlle mindazokat, akikel a német háborús célok elé-i\\-.séitj, a fasizmus győzelmére legjobban lelhuszmilhutónak vélt. Az olajmezőkre özönlöttek az ország minden részéből u mcgbizliató nyilas • testvérek- és u horogkercsztes rablók. Vonzotta őket — mint lepkét az esti lény u Muort vállulalok állal nyujloll kényelmes uri megélhetés, amiért mé# csak dolgozni sem kelleti — elég volt, ha jól kémkedett és cselédként kiszolgálta német urait... Nem a szaktudás vagy a rátermettség döntötte el felvételüket., hanem egy-egy nyilas-»nagyság-vagy náci potentát ajánlása, akik biztosították Dinda János és dr. P«pp Simon igazgatókat, hogy az illetők a horogkereszt jegyében megbízhatók.
I«Y KEROLTKK BE
is igy maradtak állásukban a Maortnál Papp Simonok, Ábel Bódogok, Barnabás Kálmánok, Temes-váry Imrék, azok az emberek, okik » németek háborús gépezetének, a fasiszta rablóhadseregnek az 1943-
Miért jutott kevesebb olajhoz
A MAGYAR GAZDASÁGI ÉLET?
as évben több mint 8(H).(X)() az 11) W-cs évlk-n pedig, amikor ji Vörös lladn\'ivg már Marcalinál voll —¦ kö/el ÍIOO.IKM) tonna olajai termelt ki azokból az ol.íjme/okből, amikből a U\'lsznbathilils után a magyar (Icmokrái\'iának, a termelést l\'oko-zoltan csökkcnlw, minden rallinált szál olá/sakeió igénylK\'Veti\'lével az ulolsó höna|)oklMin már rsnk .\'ÍD.000 lonnu olaj.it adott, ami li() százalé-
kos i\'sésl jelent a hAlwrus lerme-U\'slu\'z viszonyítva.
l\'./.ok a fasiszták gondoskcnltakúrról, hogy az érlékos és sokszor nélkülözhetetlen eszközöket voiiats/i\'iin szállítsák ki N\'émulországha, hogy ezzel if lefékezzék az olajlennek\'\'* tempóját.
• Szakértőik, állandóan azon .\'¦Írtak, hogy n rablógazdálkodás tönkre-, telte az olajmezőket és a magyar
LEGÚJABB JELENTÉSEK AZ UNO KÖZGYŰLÉSÉRŐL:
Aiitl-amerikai vita a Rémet jóvátétel körül
Pirlti jtlenté* n«rlnl ar E|y*tOlt N.mr«t»k k<|yéi* l Szcvjctunlé, Kim, rr»«ia*rtzi|, NegybrIUnnla, az E|y»«Olt Allaack, Mcxlké él L«n§T«!orszag m«gbiz«ttait vélatztattftk ai«f.
Az E«ye>ült N»mt«t»k Sz»rv*zctén*k f»bliott»é|ll szírién m«gk«zdtik a ta>fy»«r*zat m»g»itné»ét. Ai lai^ariaütta tömb képvlttléf k«v*t*lték a Balkin ét K«r.« ügr»bon kiküldött bizatttáfok j*lent«s*ln«k m*|vltaté»át.
A Szorjetunié már koráéban sem volt hajlandó ezaknek a hliott-sáLOknak munkájában résxtrenni ét Igy az UNO közgyűlésének te^ntpl tart/Mintám Vislnsxky axi j*va*»/ta, bogy miután tzek-nek a Hzottiájokmak jalentésel ellentétetek az alapokmánnyal, regyék le a naptreadrSI.
Dióéra, h»|y Epuk és Dawait \'• maiiévá t«tt« Viil»»«ky Indítványát, mégi* Austin arasriksl kikOMétt jsvasiatára szótSbkst||*l •ItVfidták azt. M*|illapltist nyert, h«|y a t<W«»ttsif v»l»ménys n alaitokminy sz*ll*anév«l ellcntétss Indítvány Qfyé-bán (sl|9s*n m*|oszi*tt.
A njruqatl külOgymlnlszUrsk tékbmpts ttnieskozisal, mint azt ¦¦•avatott hslyrfll jelentették, az Imperialista éhamek ellentételnek jegyébe* zsjlettak le és azzal vegzfidtek, hety a három nyugati nagyhatalem kérminya a kerllnl kérdésrfl jegyzéke! nyujtett át a párisi, londenl ét wsthlngtenl szevjet nagykövetnek
Aj imperialisták kttBitl ellentétek leginkább a német Jóvátéf-lek ke desében dumboradtak ki Ebben az ügyben Bcvin levitt It Intézett Marthalthmz, amelyben tiltakozik a nyugatnémet-urtzágl gyárak leszartItsc és a jévitételi txállltáwk leállítást miatt. Marthall ktlOgyminitxttr aionkan vittxautasltotta Bevim
tiltakozását.
A párisi tirgyalásokrél Bevln már naztuttzett ét tegMs ¦ ktpvlseiehéikin kOlstlItlkal beszámolót tirtett.
A német helyzettel feililkezvt kljeleslette, hegy • brit kérniny hijltndó ¦ tzotjet mirkit egyedüli .flzctétl ettkömsk elismerni, ugy hegy ezt ¦ kérdést ¦ négyhatalmi megegyezés szseilyozzt.
A Sztálinnal és Molo evysl folytatott tirgytlisekra, valamiét ¦ tárgyalásokról kiadott közleményekre vonatkezöen kljeleitetté, hogy még nlnesltttz Ideje annak, hegy eyllsikezzék. **
A tárgyalátok tolymak a Sxorjatuntéral ét a tárgyaláfk Parit-kan folytatédnak.
Miniszteri blztitt rendeltek ki a kislakás építkezés megiyorsitására és ilcsébbá tételére
A kitlakiísópitkozós ügyétől ez- I idószcrint txVbl) intúzmúny foglalko- | zik. A kiblakásópitkezés egységes, \' torrszerü irányítása céljából a kőaoi-jövóljen az épitkazesúgyi minisztériumion rendelet jelenik meg, ameiy megszünteti ezeket az Bgyforma célt szoLgáló intézményeket ós helyettük országos kislakásépitó miniszteri biztost rendelnek ki, aki átroszi a kis-
:akáaépitkczÓ8 ie^fóbb iaLnyitúsút. A kislakisópito miniaztori biztosnak a feladata lesz. hogy a kisl&kásépit-kezóst olcsóbba és gyorsabbá te^ya, irányitea és ellenőrizze a munkaiatokat, a Tenrh iratainak az ópitke-zósre kiutait kölcsönök folyósítását és meeszerrezze az épító\' takarék mozgalmat. A kislakásópitkezés anyagi ügyeit az Országos SzövBtko-zeti HitBimtózet régzi.
fl nepiinsai tyers iraiülaii folytatja a FM összeesküvőinek biínperél
M»v, csütörtölíim délben K\'^s Elemér voit minisírteri tiÖLar, Kise Fd-renc, %z esti Lapok rolt tudósítója-\'" n»k és-Gurka Mártonnak, az MTI Tolt közgazdasági szerkesztőjének ki-
hallgatása következett. Kise Elemér igen fontos tBrméezetü gazdasági titkokat árult el a nyugati nagyha-¦taimak ügynökeinek ée ebben Kiss Ferenc ée \'Qnrkit Márton ro:tak ee-
demokrácia gazdasági életének csak ugy tudnak olajat adni, ha a termelést csökkentik.
MEGDÖBBENÉSSEL XHATOTT
a jobboldali szociáldemokrata üzemi bizoltságnak 1917-ről kiadott beszámolója, amely a hároméves tervük .sprint lü 18-ban lOü.uOUton-n.i, l\'JIU-lxjn már i")t).ü(K) tonna, míg iu.\')ü-lx;n már csak lőll.OOÜ tonna olajtermelőül Ígér, azzal, hojjy czulún lulán már ogyállaláb.m pern^ tudnak olajai lennel ni a líspcl mezükön.
A Muort hároméves tervét kis íü-zetvcskéklx|*v adtuk ki és amikor ez napvilágra került, a Zala súlyos támadást intézett a Muort ellen ki-jelentve, hogy amikor u inugyiu1 ipar és bányászai csodálatruméltó i\'ivdményekel ér el, amikor lyrinc-lésük ugrásszerűen emelkedik, akkor a Maori megdöbbentő b-átorság-gal csökkenő termelést úllil be a hároméves tervébe. Bebizonyítottuk, hogy ezek a fasisztái; a ielszabailu-lás után egyetlen termelő kutat sem mélyesztettek le, mert a Truinan-elv kisugárzása u zalai oiajmezőkre, politikai okokból lehelcllosnijfc telte olyan kutak feltárását, amelyek a régi kutak kiesését bőségesen pótolta volna. Számtalan esetben lel-hivtuk a\'ligyelirfét ai"ra, hogy évente több mint negyed milliárd köbméter gázt engednek a levegőbe azért, hogy a magyar népi demokrácia gazdasági élete azt fel ne használhassa.
FELTÁRTUK A MAORT AMERIKAI
vezetőségének a Standard Oil Co. oí New-Jersey igazgatóinak szerző-dé.sét, amit a fasiszta Imrédy pénzügyminiszterrel kötöttek. Megírtuk, ho^y mindössze hárommillió dullár voll az az összeg, amit részben el-lia-tznalt gépekben, részben egyéb tárgyakban, apportként hoztak a vállalatba, mig a készpénz, amit befektetlek, nem igen haladta meg az egymillió dollárt. Ezért a jelentéktelen összegért birtokolták Kuró-pa egyik legjobb és legdusabb olajterületét. De még ebből az összegből i s az 1939 és -10<s években több millió pengőt vittek ki. Megállapítottuk, hogy a lefektetés, amit az amerikai tőkések a magyar olajmezőkbe eszközöltek, egyenlő volt a semmivel. De vagyonuk a legutolsó kimutatás aranymérlege saját bevallásuk szerint 191 millió forintnak telelt meg, ami bizonyára erősen alá van értékelve.
Kérdezzük, nem tekintettek-e hát bennünket gyarmatnak? Nem akarnak-e bennünket is kihasználni az amerikai tőkések, éppen ugy, mint a vcn^uelai benszúlötteket?
Gyarmatnak tekintenek bennünket; ki akartak zsákmányolni. De tévedtek.
Az amerikai tőkés imperializmus ötödiR hadoszlopának építették ki a Maortot, ahol céljaiknak megfelelő becsteljen munkás- és hazaárulókat találtak tervük keresztülvitelére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a nyugatra menekült fasiszta Dinda János igazgatót ve-
Fol,Ut»i • 2 Ik oldalonZALA
1M8. sz>ptetnrmr 24
nczuolai lolcpük\'ön helyezték cl w-zelőnek. egy csomó más nyugat:*, nyilas és horogkeivszles mérnökkel és tisztviselővel együtt. Nem érdekelte az amerikai tőkést, hogy ez a Dinda és társ;ü voltak ;izok. akik fokozott üzemben olajat szállítottak a német liadseregnek, hogy az amerikai katonák ezreit könnyebben gyilkolhassák le és lxmibázhasjsák békés népek békés városait. Amikor pedig a népi demokráciánk a jobboldali szocialisták felszámolása után először ütölt a Maort fejére, akkor csodálatos módon, üombaiék, apa és fia, Cserusznyákék és még többen az ö pénzükön, az ő általuk szerzell útlevelekkel Svájcba tudlak menni, ahol várják az amerikai beutazási engedélyüket. Az osztály- és hazaáruló Bán Antal iparügyi miniszter sokat tudna elmondani a Maort összeköttetéseiről, mert tudomásunk szerint ö az, aki Svájcban maga köré gyűjti a Maorttól ki-cbrudall árulókat.
A NÉP DEMOKRÁCIA MALMAI
lassan, de biztosan őrölnek, mondotta Rákosi Mátyás WJ\'ik beszédében. A liaUluus orszngépitö munka lalán egy időre elterelte a kormányzat figyelmét a Maorinál folyó gyalázatos eseményekről, de egy pillunalig sem volt kétséges, hogy eljön az iiteje a leleplezésnek és a leszámolásnak.
Most eljölt az ideje
Tul vágjunk a stabilizáción, a hazaániló Nagy Ferencek és l\'feif-ferék felszámolásán. A bányák és bankok és nagy iparvállalatok álla-mositása megtörtént. Leszámoltunk az osztályáruló jobboldali szociáldemokratákkal. Megalkottuk és csodálatos eredménnyel visszük véghez a hároméves tervet. Lendület behoztuk az ipari és mezőgazdasági mun-kaverscnycfcel. Államosítottuk az iskolákat és nagyszerű eredményeinkkel egyenlő arányban emeltük a dolgozók életszínvonalát. Mi id ezeket az eredményeket a reakció ellen folytatóit állandó harcban ér-tükyel. Hgyik kezünkkel építettünk, a másinkkal harcoltunk Harcoltunk és győztünk.
GYŐZELMÜNK AZONBAN
egy pillanatra sem \\vlle. el éber-ségünkeL Tudjuk, hogy a reakciós ellenséget ugyan megvertük, d ¦ még le nem vertük. Az épitésl>en pedig, népünk életszínvonalának emeléséért még nagyobb feladatokat tűztünk magunk elé, amit az eddiginél is fokoio.tab!) nmnlaeljexi.méninvl kívánunk végrehajtani. A magyar dolgozó nép élcsapatával, a Magyar Dolgozók Pártjával az élen, biztosan halad a szocializmus felé és ut-jítból elsöpri az osztály- és hazaáruló, a tőkés imperialistákat kiszolgálókat: a nép ellenségeit.
Most jött el az ideje unnak, hogy végre teljes egészében gyökerestől kiirtsa a Maorinál meghúzódó fasiszta szellemet, hogy a magyar olajmezük termelése bőségesen adjon liajtóerőt az iparvállalatok motorainak és. petróleumot a kisparaszt lámpájába, amit eddi^ a Maort bitang hazaárulói elloptak a ruagyar nép elől. Alighogy a körmífkre néztek, máris két uj kutat "Tudtak feltárni. Egyikei a lispei olajmezőkön, amely kut egyike a legjobb kutaknak, amit 1938 óta feltártak*, a másikat pedig a hahóti mezőn Söjtör közelében. Ennek a kútnak a/, is a jelentősége, hogy ezzel egy egész uj olajmeziő feltárására van remény.
Ezenjül a magyar dolgozó nepert és nem ellene dolgozik majd a Maort
NAGYKANIZSA VÁROS CSÉPLÉSI VÉGEREDMÉNYE:
19.705 métermizsa gabena termett 1.611 holdon
BesxolgáUaíásban tul&aladta már a Röíelexö mennyiségei
Mind a nagykanizsai járásban, mind pedig a járás székhelyén, Nagykanizsán befejeződött a cséplés. A járási eredményekkel, majd egy más alkalommal foglalkozunk, most azokat az adatokat közöljük, amelyeket a nagykanizsai közellátási hivatal bocsátott rendelkezésre.
Nagykanizsa földműves társadalma
1011 katasztnilis holdul vrlrtt be az idt\'n yobommemüekkel.
Ezen a területen* a cséplési ervd-ménynaplók szerint
8391 múz*a búza, fl/,57 múz.i\'i rnzs, 13Í1 nv\'tzsi dr/xi és S16
mázsa zab termett. A nagykanizsai járás idei .elcsépelt
gabonamennyisége tehát 19.703 métermázsa.
A város összes megművelt fölflte-rülcleirv -- ebbe beleszámítanak ti kérlek is — 5930 mázsa buzafCikl-adól vetett ¦ ki a közellátási kormányzat. Kbből az összegből a kizárólag földműveléssel foglalkozó kanizsaiakra 3.352 mélennázsa kötelező Ix\'szolgállalás esik.
Annak ellenére, hogy a lieszolgríl-tatási verseny láza az utóbbi hetekben kissé csökkent, a kötelező beszolgáltatást Nagykanizsa szorgalmas, kő\'.clk\'íB.-gtudó parasztjai
113 \'xzáziilékhan idjrsilc\'U\'k. 335-2 mJiztu helyett 37<J1 múzsa qaboncit szo\'gált :lt:ik be.
Csalt, okiratot hamisított •rvostanhallgttó
Köpi József kaposvári orvostanhallgató az elmúlt nyáron Nagykanizsára jött é\'.s itt megismerkedett egy fiatalasszonnyal. Amikor meg-unla Kanizsát? ki\'.\'salt ismerősétől egy karórát, meg bőröndöt. A megcsalt (asszonyka várt egy darabig, s amikor Köpi nem jelentkezelt, jelentést lelt az államügyészségen.
A nyomozás kideritettc. hogy Köpi Józsefnek nem is állót módjál>an visszaküldeni a holmikat, mert azóta a kaposvári rendőrség okirat-hamisitás és több más ügy mi.ilt már őrizetbe vette. A kicsall holmik tcrnnsz>.\'teM-n megkerüllek s a ka-niz\'-ai fiatalasszony visszavonta a fel jelenlést. Hz azonban már n^-in sokai segít a okirathamisitó orvostanhallgatón.
Revízió alá vonják « trtfikcngcdélyekét
A trafikosok között ma is sokan vannnk olyanok, akik az -elmúlt rendszerien ]>olilikni érdekek min\'.l kapták jogosítványaikat. Most a pé>;z::;.;y\'ininisztérium elha\'áro/ta, hogy a múltban knpo\'.t l\'-a\'ikji\'go-silványokat revízió alá vonja és meg vonja a trafikot azoktól, ukik az elmúlt rendszerben kihivó magu\'.nr-tást tanusilollak. vagy pciiii! a trafik árusilás melleit jól jövedelmező foglalkozásuk van A tralike:ig.dé. Iveket ezuláli az arra legércemeseb-U\'ktiek, a hadiözvegyeknek és a ha-(U.\'irváknak adják.
A francia kormány nem engedte be a lengyel újságírókat az ÜNO közgyűlésére, holott az UNO-egyez-mény szerint 3 lengje! ujságiró jo» gosult a részvételre.
a magyar Szabadsálharcos küldöttség megérkezett Práiába
Rostás István vezetésével megérkezett Prágába a 48 tagú magyar szabadságharcos küldöttség a prágai szabadságharcos kongresszusra. A magyar küldö\'.tségct Godicska a csehszlovák szabadságharcosok főtitkára fogadta. A közös szenvedések és szabadságszeretet közelebb hozta egymáshoz a két nemzetet, mondotta.
Rostás István válaszában méltatta a két népnek a béke érdekében kifejtett eröfcszitcscü. A magyar küldöttség t agjai a csehszlovák partizánok megliivására péntekig maradnak Prágában, majd Morvaországba és Sziléziába utaznak, hogy megtekintsék a partizán hőstettek színhelyét.
Ortulay miniszter fogadta a hazatért „Nemzeti Színház" művészeit
A Nemzeti Színház együttese, amely romániai körútra indult, tegnap megérkezett Budapestre. A hn-zatérö művészeket a magyar kor* mány nevében Ortutay Gyula kultuszminiszter fogadta és üdvözölte a sok sikert aratott művészeket. C\'d-vözlésére a Nemzeti Szinháí müvé-
Htlló I Flgfeltm I
Nagykanizsai Piaci Kereíkedök Sztbad Sz«k*zerv«zete
r M W *n irombaton tst« 8 »r»l ktnMtti
Szüuü mutúitáQol
rendez a 8ESTRAL he yijegeiben.
Dliinóterti vaotora! ^ 8i*p«é|- é* UiB*»r»ínyl
Belépödl| 2 forint. - Tánc reggelig -KltQnö zene. - Oc>ó ételek és lUlok. Sllr«» p\'rtfojéit Ifér a VEZETÖSÉQ.
szci nevében Major Tamás igazgató válaszolt:
Most, amiko» Romániában és Magyarországon is a dolgozó nép vette kezébe az úrylmat, mindennél joblxin látható, hogy a dolgozó népeknek ellentétük nem lehet. Sokat tanultunk Romániában és tnptisz-laltuk, hogy egymástól tanulva, sokkal .gyorsabban és eredményesebben valósítjuk meg közös célunkat, a szocialista realista művészetet.
Ai MiDSi izipteaker hó 23-in, udtlrttkl* Ntt 6 ir*l kezdetid íz tPAROSKÖR NASYrERMÉBEN
Műstns kulturestet
rendel
ti.r.pISk, Dr. I1OTÍ\\Y 1L0NS kult.rpo-lltlk.. HEGYI EXZSÉBIT i.n.or.. KOR. VBY OVUIAHÉ •liadii, MOGYORÓS SY K/ITRUN v«rc, MILLEI FERENC éne«
B«lép«dli nincs!
Szivts oé".foq*st kér a VetlM*é|
Ez a luHeljesitmény ;izonb;ui nem jieU-nti azt. hog>- a város minden gazdája beszolgáltatta volna már a köteles részt. Vannak ke\\ísl>l>égondosak is, akik igyekszenek minél messzebbre kitolni a beszolgáltatásuk határidőét. A többlet onnan származik, hogy a nagyUanizs; icaz-dák közölt vannak — s ők a többség - jó demokratikus, fclvihíijo-sult gondolkozásnak is, akik ;\\ kötelező lx\'szolgáltalásnkon jóval ft-lül teljesítőitek az elöinVnyzatot
A kö\'c\'ező [^szolgáltatáson fölüli gal onamcnnyis»\'>g C és I) vétvli jc-gyeki\\ folyt Ix; a vásárló kereskedőkhöz. .\\,. 15. vételi-jegyre a köte-le/ő lx\'szolgállatáson jiluli mennyiség: ,\'iló7 mázsa érkezeit Ix; a rak\'. laraklKi.
Az A, B. C és I) vételi-jegyekre lel\'olyt ga!x>na mindenesetre lulha-ladja a köteles leszolgáltalás meny nyiségél s igy Nastvkanizsa lak(>s-sága e!)l»cn az évl>en nem fog kc-nyérszükél>en szenvedni.
Zászlóavatás és vasutas kultura
\\»iuu»of eiiírliolot o:i tVí.".A,\';ii» voit • niOjTvar Tasutnaiitt\'t a kinttiru, a müvxl5(lós. A Horthy-rendszer ú\'ímiontpson «1 zárta őt is — akár-eí-ak a többi kiHkózi dolíozót — a tamilon lohol-«i\'.jréti"ii. IX; oz is rolt a főei\'jja annak a icndazernok. A vasutas csak a munkiVnak is arra már no.ii vo:t módja, fo!env?iko.\'iji\':k az akkori közé. akik mindon oszközt ( tí»:ltak, hocy a mat:\\\'ar vasutaiöág plvo.íszon a tudatlanság, a mütoet-ionsóir homályában,.
Ez voit a múltban. Ba most tízs-Uiájuk mse, mi a holvzet napjaink-l*u?
Ma, az ujjáiépitós harniatlik csz-teaulojólicn, a hata.mas orszáfiópitó munka közbon a szoeiúiis gondolkodású, demokratikuis érzelmű y&-zotókuak a bx\'luiikai kérdések nys^-oidása mól ott arra :s jan gondjuk, ho;y a niapvar vasutas szabad íde-jóiien mpgtaiálja az isjúnyeinok mog-fe;e!5 kiuturát. Ezórt adták ki » három év aatt azt a sok rendelftot, amcUek mind-mind a rasutas kul-tui* felemelését szolgálják.
Jclanlo-í a 4 ée fóínapos koesifor-duió a ma^vax rasutaaeú&r ús ai C(fcaz tloigozó nóp iöffl»nsobb szít-üg\\c. Eminek nagy jclent6ségó>Bl ma már mirulonki tisztálian van (* önnek mogfojelóen is t\'irtúkalik a-ma-gvar vasutas erófoezitóeeit. \' S önnek a halaimas munkának oüonóie sem fo ej tköztünk moí eev piLlanatra sem alíutura ápo.ásúról.
Aiiif, Iwjry elvonult a háború bzo-Lo, Nagyliahizsán i» ínöjíalaku.t ¦ vasutasok szak82jorroaotB, amely in» már a városunkban ÓLótmutasok kultúrájának irányítója, fojlcsztfije. A 7«n<lÍ*>n* oktatómunka o.t>dmé-nxoképpon ogyno Umh vasutas tofjB nifcrá.»vá a nuirx:-iemm tanokat. Aü offyniisután a akult^, szakesovor-Itok, e\\l*vUirda, ar kultur- ós szinjit-szÓL-sopoi-i kivá:ó munkát yjgeztek ús végeznek a kultúra épi^e terén.
S einak az építő munkának e*r> íilorm\'isa U»z oklói»r 8-«, amikor » i.agyh&mzsai vasutasságwaeziót ara!. Kégi vág-yuitk roLt oz óe moet sok vÍBZont«í»4jí után ezt is elérjük.
Zászlónk büszkéai hirdeti demö-tráciánk fejlődését 6s azt, Jiorv • \\*sutas8ig BuLyos nxunkáflöklo szét-ysri a rendbontók sorát. A jói ri\'g-zett munka tudatában woulunlc fol vörös zászlónk alatt, jetezónkat h.r-detve: Eióre deoiokrác.iankon keresztül a .szocializmus fetó!^
1U8
24
ZALA*
Olcsó vasáruval látja el a dolgozó zalai népet
a Nagykanizsán megalakult Vasáru Szövetkezet
{----------------------------------------------¦—---------------------------------_—
A NIK lerakatot adott a szövetkezetnek — Kikapcsolták a nagykereskedelmet
Kossá i.in\'ui elvtárs iparügyi miniszter a Szabad Nép munkatársának a neliézipar Iejle>zléserűl tiibbak kozöu a következeket mondotta:
„Kz az az emeltyű, amelynek segltséeével minden termelési ág feJKdését biztosíthatjuk. A aehezipar fejlesztene erdekében kell kiépíteni energia-központ-iáinkat, (;epesiti\'U bányászatunkat K aehézlpaii bemkazasok fekozasa nem ön-ctM Irejli^zte<ével a könnyűipar fejlődésének feltételeit teremtjük meg. Természetes tfkat. hogy a nehézipari beruhásások fokozása nem vis«zafojtását jele»tl g lobbi ipnrái;;tknak, elleukezé\'leif fokozottabb segítségét Elmaradt tecbiikai berendezkedésünknek lehet tulajaoniiani Jelent6s mér,ékben azt, hagy termel vényeink ftnköliseite sokvseben a világpiaci árak félé emelkedett. így például tev\'ilipatunk. bőriparunk termelésének megjavításához gépek, gépek és gépek ktlieno\'K. \\yi!vanvaló tehát, hogy könayülparunk fejlesztésének nem ellentéte, hanen Wlf!\'1\'1 nehéziparuk kiép tése A példa nemcsak a könnyűiparra vonatkozik. i"1\'-\'-" egjfoimau áll a mezőgazdaságra, a közlékedéere, a íeauet •;a;:dJ>aí minii-\'U ágára." ^^
A NIK nagymérvű fojioszléao <li>nt.\'> » ."\'"e.tjU>e a dolgozók éJe\'t-s/.i:vona.jiiak emelésérc, mindent cUi>vei. hogy áruit minél oícsóbljan is ii:iné: irion-a\'alian. juttathassa el a (ionro.íó magyar népiiez. Az or-»/.iiLr ku.önbözó\'ré&zeihpn, ig\\ Nagy-ka:iiz>ún is összeálltak a vasáru kis-kiüvskiMlők, megalapítottuk a szö-voiUwto kot, anaoiv s/.ÜT^\'tkízotok k.\'mvUM kapi-soiatJt teio.ntottok .a NIK árufiosztó szervo vei, kikap-fo.n a kö/.v-\'l t\'i nag^v- és közép-koiv>sk«>doiniot, ezzc. .únyo^o.-on Oi-
CMJlUi t \'tték a Vtt>-4Íl\'Ut.
Na/\\kanizsán niK\'ga.ukiM Nagy-kan ./.w us Vidéke Vatúrukiskoruu-k.\\ióiii>k iioHzorzó és E.osztó Szö-v.\'tkoz.-to, ttiiio:ynok toioplio.yo a vo.t 1\'ÍM\'lter iw Múdor v&skoiookodó
-\'ián :«\'tl, SüTnog: /ollán ut: tanús
úrdekiiiun likviilá\'ta ü/-. A szövetko.o: elnöko Tót.i Jó-
l-tt\'.i h<hot lo.\'li\'liaii az üsbzcs nlíry-
nuiKliuo\'.i, akik vas-áru o.uJ.tóuTa! fo^ a ko/.iiak. v
F.7. a bzövt<tkezet ame.y működését a inai nap|>a: kezdi mag, megkapta fi XIK orakat.it. a:iao;yuek ! váiCfcunkia, de o^sz mo-.s igen nagy gazdasági előnyt jelent.
A szövetkezet éri 5 millió forint forga omrj. szá;]iit, amoly a tiz száza éko.í iircsökkení* alapján egy fél-miüió forint megtakarítást jeont a megyének.
A /.a.a munkatársa beszélgetett
Kor
oszt
íia.
közöket mondott*;
— A szövetkezet valóban megkapta a XIK ierakatá-t, amelynek eión.ve: a kővetkezőkben mutatkoznak majd meg:
— 1. Az agrárolló becsukódását, anxi armvit jelent, hogy áTainka mezőgazdaságihoz szüksoges szerszámokban és gépekben simulnak a mezőgazdaság; árakhoz. A központosított nehéziparunk lehetővé tette maris az árak lemorzsolódását, ami vél-\'niónyünk szerint a jövőben még fokozódni fog.
—\' 2. Ellátjuk a nagykanizsai és z»>a: piacot rriiozógazdAaági eezküzök-ke., - kis jrúpekkel, karókpurokkB\', moioriiorúkparokka. ós azok alkat-
_
- 8. A tokestegúny fftUisi kinke-roskouonek nem oosz szükságe arra, \'io-tn imlctárt tartson, mórt mindéin szüksógue vwárut ós gépet a nagy-kaaizaai lerakattál ftzonaai boíze-rozhet
— 4. A falu dolgozó pg csak nehezen jutott eddig kocaitsá-guivBkhez, amiból most tatazóseze-ruiti mennyisig &U majd rendo.\'ke-zósre. A. kocKtengeijt, amit eddig csak utalványra labetatt kapni, rö-ridesBn feksabaditjak. A napokban már n&gykaaizeai lerakatunk íioz 340 pár szekértengieiy érkezik. Amennyi-
bon ez iiem. -esz elegendő, cvnnyit küklünk, amennyire a piacnak s.pűk-sége \\&n.
— 5. Itt mindjárt megeáfoiliatorn azt az ostoba "iurt, mintha a népi demokrácia kormán va kereskedo-cLIonoj enne. A NlK a Nagykanizsa és kümyúki koroskodóknek \'100.000
forintos ráitóhitelt nyújt, amelynek keretén beiül Ijármely axu boBzéroz-l a r,a>r\\kartizeai lerakatnál. Ez lehetővé tettük a bankhite\' *ki-piását a va6szakmában.
— A nagy- óa középloereekodeiem, teijos kikapcsolása 60o/0-o8 megtakarítást jelent, ami lehetőre teszi nehéziparunkat ujabb bofektBtésok-kel korszerűsítsük óe a termeíést még olcsóbbá tegyük. De ez a nieg-taliaritis adja meg a iehetüsegét annak, hogy az árakat állandóan és fokozatosan csökkenthessük.
— Itt idézem Rákosi Mátyás sza-va:t: >A doljpzó nép életszinTOnaiá-nak továbhi állandó ós rendszeres omoLked&ie céljábói fokozni kea az orezáir tormelő oróinok fejl<\'>dését.«
— Mi mindent eikSvetünk, hogy ez minői gyorsabl>an meg is tör"-tóujen.
A „MUNKA ÉRDEMRENDJE"
A klvslé munkstek l*|>na|at<ki kltünt«t«»«t, s „Munks érdemrendjét" a 3<ak(z»rv«c«tl Kangr* stus ld«)« alatt •tztjik ki s kormány és a kllféldl varldé-fak jalanlétéban. A 9nk»tar»aiatl Szövataéf főtitkára ufyanakkar sz üzamakban 21., 92. és 23-án klfsztja az „Élmunkáa" és s ..Kivalé munkáért" kltuntttasckat.
Kultúrházat kapott Zalaszentgrát község
Za axzentirrót nagyközsóg plj »ái;a kultúrház létawiV\'fto c\'rMára ki-itfi\'tnvclte, iltttvo juttatni kérto a voit\'irróf Károlyi uradalomhoz tar-tozotl uradalmi szolgálati jószág-fo!üsr\\ol<S: akást.
Az\' rlüljárósásr l>ótota a község rriri vezetőinek muiaszblftát, akik a földosztás időjén elmu.aaztották a ¦köz.-!\'!!; U\'lterülotón szociális ób kultúra, is léfe»iitTnén\\t?k céljára meg-fde\'.ő ho\'1o kot, vájy ingatlant biztosítani. A községnek — amely járás: székhely — ki kel\'ott építeni ezeket az- intézmény-eket, amelo\'ek a demokratikus áTJamrend mogszi-I^rditását szolga ják, „azonkívül az ifjúság demokratikus szeilemben vaíó neTelósét biztosítják.
Az egy katasztráüs hald,, gyönyö-
rüon fáwitott, parkírozott böL^ikon 80 mútor )io.*8Zii óh 10 inétor széllnB épötrt áli, amjoly.bon ef.holyo/.hoti\'>k a köz*\'* társadalmi és kultúrái is li
gyeőé
Az oiölj árosig kérését fií
támouatia az MDP holyi ív, vár-mepvei szervezete is, aninok orod-miniyoképpen a vármegye Fflldhiva-ta:all.4yr) 1048. számú vi\'üília.táro-zstávai az igéméit ingatianf Zala-szontirrót pol tíkai közsi,\'^ részére juttatta. Megtört-int m..ir a birtokbaadás is és néhány napon bd.ii: szépen berendezett Kultúrház várja Zaiaszontorót község kulturgúrdáját, hogy a demokrácia jóvö!tál>ól juttatott faját otthonban művelje községe ée demokráciánk kulturszin-vonalát.
Kivégzés előtt a siralomházban tett vallomást Nidossy Budapest volt városparancsnoka
Ma reggel 7 órára tűzték ki Xi-dossy Imrének, a tömeggyilkos nvi-las városparancsnoknak kivégzését Már kora reggel megjelentek a fogház udvarán a népbiróság tanácsa, a népügyészség tagjai, a tSrvény-szeki orvosok. Hét órakor, amikor elő akarták vezetni u hónapok óta elmebetegséget szimuláló Nidossyt, aki a tárgyalások alatt egyetlen kérdésre sem válaszolt, vfirallanul megszólalt ós kijelentette, hogy beszelni akar és fonlos bejelentéseket uknr tenni. A gyűjtőfogház igazflatóju azonnal értesítette nz államvédelmi
osztályt, ahonnét a nyomozók azonnal megérkeztek és megkezdték Nidossy kihallgatását. A kihallgatást fél 9 órakor fejezték be-5 perccel később az elitéltet felakasztották.
Franz Holdért, Hitler vezérkari főnőkét a nácitlanitó biróság szerdán felmentette, bár beigazolást nyert, hogy Holder elősegítette a háború meghosszabbítását és véghe/.-vitte a kivégző osztagok parancsalt.
HIRDESSEN A ZALÁBAN
Kárpitos butoroR
garnitúrák, sezlonok, matracok, betétek elismerten ló minőségben
fiagykanlzsa, Ady Endre-ut 4.
HÍREK
NAPIREND:
Sieptember 24, ptntek. Róti. kat T, k Méri*. Prot Qellírt ÜJjaröfl Tekla.
1S22 A két nem«t azoclsllau «gy«!»ül*ae (NOrnbergi.
párt
- Várható IdSJárái
Mérsékelt, 1d«oként élénk északnyarat! szél, telhíátvonulásíik, több felé záp»res4. Hafnallian talatmeatl laiy a lappali höniérséklet alig váUoz(k.
— A Nemzeti Blzmttitg pénteken, o hó 24-én délután 5
órakor a szokott helvan ülést tart Minden bizottsági ta? pontos meg-jotenését kéri az elnök.
- Fethiváal
Folhivj\'uk a boripari szakmóhoa lArtozó (cipész, szíjgyártó, nyara-bőrös, szüfs, bőröndöe, stb.) óss&e liiartársakat, hog>- folyó hó 26-án Iftrtandó taggy üiésünkoin jelenjenek mog. Ezen a taggyűlésen jelen lesz a Magyar Boripari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének központi kiküldöttje. Tárgv: Voz^tíeí(c választása, iletve a megválasztod ¦vezetőség műeeróeitóae. Ji taggyü-iés fontos szakmai problémákat is tárg\\iaí. Kartám saját órdelSdbon jelenj meg. A taggyűlés pontos idÓ-pontjút i>éntoken közösük. Vezttt-aég.
— Leesett a ixa/makaialró/
A csóplógép meiiott szalniakazalon dolgozott \'i\'üttási József za\'aapáti lakos. Kgy óiatüan pil-anatban mejf-cmjuzolt, leesett ne belezuhant • s/.aim&kazai tüvébon •dió koritól tg\\rk dúcába. Súlyos bordatüróktel szá .itutták kórházba.
Qtzéik figyelmébe I A csivéiá* kötelezd! CnavizósierokT ¦dtrafyák, sxupert*az!át él péuaó Kapható uz üfl-szes löldmüvensrövctkezeteknól. Nagy-kanlzaAn a Földműves Szövetkezetnél ós a MOSzK kdl
- Diétáról m kórhitbt .,•#•«\'¦
l!okr\'«zöntött az ősz s a dió. i* rr^géroJt. Domonkos Józaef mur»-rátKa f(J:;iművo8 is felmászott diófájára, l:ogy ioverje a diót. Szaron-(.¦sétlonségiVFe aüg kezdte meg a t*v rést, már le is zuhant. Lábát tűrte. Kórházba szállítottak.
- Felhívom
a szákszervezeti csoportokat t» üzemi bizottságokat, hogy rendé* havi jelentésüket folyó ho"24-én 13 óráig a Szakmaközi Bizottsághoz adják be. Szakmaközi titkár.
- Botőric a feféí
. Salamon József kiskomáromi lakos szekórrei ment ki szőlőjébe. Mikor hazafelé tartott, már kisaá pityókás vott. A he^y aljában \'m akart száiini a kocsiról, Talószinüaad kettózTO iátte a lábvasat, moHójjii lépett és el vágódott, SuK-os. fejsérü-ióst szenvedett. \'A mentők száín-lották a kórház-ba.
Zsls«f*rszag*n a QOSZTONYI-uél-loals Ismét az utazóközönség randalka-céaéra éli, újonnan barandezatt-azobélval
- betörtek egy kanizsai kocs mirothez
A közelmúltban Kaszaházi József Zárda-utcai .kocsmáros pincéjében toivajok jártak. Álku-ccsai fölnyjtot-iták a pinoo ajtaját ós onnan 1Ü0 liter bort vittek el. A rendórsátr oré-Ijes nyomozást indított a tolfaj vagy toTajok kózrekeritéaóro.___
El Ítéltek egy lisztfeket\'éxat\'
Thlér Jdxaefné tóLszerdAhelyi Vi-\' kos az egész múlt évben kukorica\' liszten élt, hogy az igy megtakarított búzalisztet feketén é>lékesithes« se. 0 *sze Is gyüjtóU vagy 33 kg. ilsz\' tet és 7 forintért kg-ként kínálta el-( adásra. Szerencsétlenségére rajta-csíptek.
. Dr. Béres Sándor egyesblró teg« nap tárgyalta az ügyet és Tislér Jó-zsefnét 300 forint pénzbűntetésro ítélte* \' ;3ALA
1048. szepttnber 24
Hírek ajnegyéből
ltertalun Oú/jv HZontfjM\'irjiyTöljíyi 110 hoilas k\'j!i\'ik|iariuHzi íu iwnuiit órlon tomu-tt sraiioiiájút móztt.ínkónt 2(iü forintért adta oi Simon Forene korkakuiftsi iruzdánttk. A/ üzlotot iiii\'v jiHiliisliuu lonvuiitottiUi lo,* a.onl>im S\'inon csali 400 forintot • lőtt ál Horla\'iiinuik kút. nuizsu buza ft\'jrlxMi. Vg\\ ü\'. cliulót. lu\'lll. "•¦vovi\'.l. •/, ri:!-.uii.it>in!őrm^f úrizotix) votto i\'ir-(Inuritús cimi\'n ok az á!líunüi?y()Hz- átadta.
Az utóbbi hutokton fl
pOn iiiijr\\on oiharatjálaitt a keri\'Jc-p;ir!o;>ás. Aliirxvaii imj>, hosry az iiiianir©ii;lőrsó«To két-harom kerck-j>;ir dlüm\'ssút no jolontoiy>k. r\'o>kér-jük a Jíon\'\'k|>ártii!aji]oiio;«)kat. hosry i-aját órdokükiton kerékpárja \\ía\\> bi/.-tonsiUri zárra: lássák ei vairv iaka-toijAk io mimlon olyan csetiion. ha ügyi-s-hajos <U>!jruk o\'\'VÓ!»zésOnek idejáró hivatalok Ta<;y magánlakások elölt hagyják.
Siftor Búia alsónernesapáti lakos ipan\'iiijodólv nélkib borjú- (Vs niar-iialmst hozott íbr^aiomua több esetten az utóbbi idŐK folyamán. Azzal órreit ki hah íratása során, ho«ry a luis minden esőiben kónyszorváiíis-bó: szirti ía/ott. Jllntaogy horjuvá-tlásra oijijodólyt magánosok nem Kaphatnak, igy Öiifcr TÚdokoziísG nőni vok elfogadható. A rendőrhatóság az egárást ol-oiiB megindította.
pötóskoi
f -aia omiier szo:nl>utjii oste racsáról niotorKOrúkpárjáva: hazuielú tartott, lvözsúfno hata.rai.an motorkerékpárja tl^\'i osjy tciiún korüit. Az ánatot min<iüiikrp|*>ii kiakaru korüini. do ift liiiUiimas «vI)O»8iíí^oI rohanó motor li/iftt civos/.toúio uraiu.it <\'** nokirohaiit OL\\ ut^ziii t>L\'iofi>no«z.<ip-jiaü. A /.aliix.ijürszo,\'i mentek kopo-mu&iipi lürtNtu! ás bomi"> vi>rzt\'*8ol 8/4Í.I lotu\'vk kórházi*!. Az orvowik u wíwoikWiI\'Oii f atiloiul«it\'H umr ho-^iti\'iii no;u tutitok, Hajnalban a za ;uv,x>fh/i>,\'í kozkorlitwslw.il moghalt.
Nyaralak tililkoréhdy* Bilitonfcny-«Mfn Tath-felo Bilitonv»rfy»»»l Vígadéban. H:d»t in«i»j < iolo«. Mütui Italok Z*ne.
/Árverési hirdetmény
/.aisi rúrmegye norai janis ü^rülo-ítén a 40-Os sjuuiiu apróvudas vadánz terü:ct 1Ü48 oktúbor-ö-ún dsüeótt 10 órakor nyilvános árrerúsen ki-Bclásra uerüi a\'ilálierd erdógond-noksájí-Jfivataios lieh isOgéiien (.Oi^a-majOn. Arveroziietnek mindazon >\'a,iásztársasáaok, mohek sem búr-
e;tel, saui vadkár-járuujkkai hátra-íúkban nincsenek. A vadásztoriilet nagysága i500 kat. liokl. Kikiáltási ár 225 darab jiyut, a 8 forint, 1800 forint. Jióvcbb fo:TÍlágositást ad a Mállerd enti 6s novai erdó^ondnok-
á
Lant:, 1948 szeptember 18. Vörös Ferenc üzemi vadászati felügyelő
RADlOMtiKMK
ber 24.
Budipzst I. 5.20 Hajnali mu-zs»a. 6.30 Falurádió. 7.20 Hasraeli zono. 8.00 KLóadás. 8.15 Zonekan muzsika. 9.00 Magyar nótilk. 12.15 Hegedű- ős gordonkasziimoic. 18.00 Elufdás. 18.15 Nóuek zeuéio. 14.15 H»:ijfsz»rez<i:ók. 15.00 HádUiinkola. • 16.0Ü Klteciús. IÖ.80 SzÁ/Jui-uú. hftiiaja. 1H.O0 Koi\'gikBmúti M:iniií» Dakőr úiokol. ÍH.JIO Hangon híradó. lü.(JO Oporolti/Ki/iotok. 1U.45 A falu h&ngja. *).8ö A Rúd óxonoluir jiil-Mik. 22.UO Kflim.\\ü melódiák, 22.-IC Külftirvi noK>t)itóiB, 23.00 Jlanjtlo-« nwis. 08.20 5l*fl\\«r nótfk.
llwloprit //.\' 17.00 Tiinczono. 18.00 Filmj»rft. 18.00 Klótvlte. 10.00 Nópwitola. 19.80 Oporaré»»-tetBk. 20.ao A nkiáó szabado^-etcmie. 21.15 Kíváncsi mikrofon. 21.80 SiW küld) ííirnok Síiteaen. 22.00 Mo-own zono Ited\\rel6;i»k:. ,
IME EZE^Í A TÉNYEK
A Csopolon ópüW ogtakaritü\'uui óronto h">bh mint 11
ozor \\tt^oa hzún ittw. Ilii asl a i inonnyííw\'vnit tvy Toivat.xn\'B/.úllitanák, akkor\' a vonat Budapesttől Kuc»-tomilíjt óriio. A Mui^Uilüiritott bzí\'oi minmyim\'wo tvojjündó \\aa. 50.000 osa áii »\'){i«z óvi ozóufo^yasztámvnaÉk rivioxt\'iHÚro. Az oröiuü a jaTÚ úTbon kt\'íiZÜ: cl.

lla az európai országok JQ:onla,ri ezúiitomiBiúHi adatait a liókololihoz Tiszonyiljuk, akkor a köwtkozó b/.ú-moKat\'kajijuk: 1. .Majiyarorszii+r l.U0> 2. Lonjí^eiorszáf; luy, u. l^i-aiifia-; \' io", 4. Antf! a i)2, 5. iiol-^, Ul, ö. lioi\'landia 84, 7. Nyu-j;o!iKim\'L\'tországü7 száza:«k. Az olsó heiy a .Magyar Jtoigozók Pártja helyes poLtiüajút igazolja. *
Angüáuan 1945 óta évróL-éTro csökkentettek az őllclm.szerek fej-a^iagját, ugs, hogy az angoí1 munkás tiipluaókia ÍU47-UÜH 3ö«u-ka- kevo-teúb kft:ór.át tartahuazött, múlt a Jiíiboru e\':ótt. Bezzeg a tókúbek profitja Angliában ugyanez idó alatt tiíi száiialioiJtai omoikedett. *
Szeptoniber 12-ún Geró ©irtárs dti a loi\'gailonuiak az ország log-obl) tojpitett hidjiit, a csak- 5O0 métor hosszú <l(A\\ összc-köró va.iut. hidat.
Nagyktnizsa varos hirdetményei
A I\'\'ü1!dm.üvolú.-ü;vi Miniszter 1O4.WI10 104S. K. 11.\' szárnu rondo-lcto alapján az l\'J-18 4\'J. i\'-tí t>r-
(vúbl)ii a fimlínlo ós a ímzöuuzdasilg-fojk.\'sztás; járulóii tc"jo.iiti\'\'\'tóro szánt kukornát 1\'J-IH. yvi oktoixor hó 1. napjj\'uó. kozilyo lonat a g_\\ üjtűkoreti-kotionok A. \\a,\'y 1>. jt\\u ri-toli j«Lry
ki OTI jéis havi kiadásai
Kz csztcndA Júliusában az ÜTI bizlosilási kiadiisai ehVlík n 60.210.000 forintot. VMM ar. összo«-l»il u lotfiMityolil) lóiolt ;íi,2í)I.()(K) forintot a 1k\'Ú\'(ísi\'UÍ lii/.lusilás kiíl-si\'Xi\'in1 l\'ordllolln az Intézel. A hul-cscllnzlosíliís kölísííjwi 2,1]().(H)(I forint voll, a/. ör»\')ísi\'"4i hi/.lositáswi fordüoll <iss7X\'K Sl.oail.OOO forint, n bányanyunlK\'rbizlosilás • kiadúsn 3.ll)10(kl. i-sahulliizlosil;\'isi 11,121 ()(K, forint, az vjjr.sxsí\'KvíVli\'k\'iiH\' |K\'iltfí l.SSI.IMM) forint. Az 1!)17. ailK\'usz-tus 1-líil 11)18. július lil ifi U-rjnlö 12 hónapluin (i;i3,()SG.l)IK) l\'orintol költöli hiztosilás; kiudúsokni az OTI.
Kitörte a nyakát
Guzsmir.ocz Andnls na^i-kanizsai ial^os ittas ál\'apotljan kerékpározott. A kormány nom űít bizfo>.-an a ke-zóiion, ráfulott o^íy na^yolili köre, foíbukfonc-ozett i\'-s olyan szorencsét-tenüi esett, hoiry nyakcsigolyáját eStörto. Suiyos a^apotban ezáJitot-ták kórházba.
A Magyar Dafgozóü Pártja nagy-ksnízsai szervezetére^ hírei
Ezon ¦ héton wu, üzomeklian ezak-aiorrozetji n»pok ^Bsznok, mig a központban »\'s a körzotekíjen párt-nap íosz az alanti torrandiion:
II. körzotban Petófi-ut 29. bz. kiatt csütörtökön ostta 7 órakor. Eló-akló dr. Ji«ran Pál.
Ili. körzetben Jiozgünyi-utca 1. eiúm aa\'t púntokon oata 7 órakor. Ei/íkJó Szluk» György. ;
1. körzet Kiílcanizsán pintekon
t 7 ómkor. K\'öadó hütlúsi Ibtrán.
NÉP-FILMSZINHAZ
Siepltnnbar 24-éi, 25 én és 26 *n,
péntektől vaiároaplg
Naty háborús film
Legény a talpán
Egy bátor férfi kalaadjal
uok: hitkBmap 7 éa 9 órakor vaaArnap 5, 7 es 8 arakor.
Naiykanlzain a gfiifQrdS nyitva raggal 7 iratai aat* 6 óréig. Kaddtn t|«n nap éa pénltkon dululán női gíifüríí
NYÍLT-TÉR*
Nyilatkozat.
Aí Uj Zala azeptember 17-ikl szimá-
kan megjelent, a Zalavármegyet Tej-szívetkezttek Szövetkezete vezetéinek ügyeirel foglalkozó cikuben szetsalő fest nevezttt szövetkezet is vezetői nem azenosak és nem ie kapesolitasai a zalargerszegi OMTK Nemzeti Tejipari Vállalattol, val::mint annak vezetőjével Isivánfti (Német) Istvánnal. Zalaegerszeg, 194S. szept. 26.
OMTK Nemzeti Tejipari Vállalat ZalaegerS2egi Telese.
• E rovatban közöiekért sem a szerkesztí-ségscm.T kisdíhivüíaifil^lösséKCt .emváiial.
Szőrmék, bundák
átszabások és hosszac^itá-s-jk jutányosán
Éísy ssücsnéi
Szabadííig-tér 20. sz.
Hirdetéseket fmívesz * Zala kUdé-hivatala. fcagykantzt; Fő ut 5. sí. Telefoni 31. CSEKKSZÁM, 5.466.
Tú^la^yórná 24-ún 4 óra. Júzsaf jÁráii titkár.
Osflzuront sAkH/orntzoti nap 24-ún d<\')iuu>n & úr». lUiliwn Józauf járási titkár.
SPOUT
SPINES SPORTHÍRADÓ
órdeklüdés mellett tartották niej,\' Ta|olc:ín Nagykanizsa T.ipol-cá^városok közölti asztalk-niszntér-köziist, amelyet a nagy kanizsai í együttes 13:11 arányban nyort meg. A nagykanizsaiak közül Körös 34 Németh 3, l>e;ik 2. Kiss 2 cs Kovács egy győzelmet szerzett, mig a taixjlcaiak részéről Somos 4, Lö-winger 3T Rózsa 2 és Vollák 2 volt eredményes.

Október 3-ára a helyi NSB nagyszabású sportnapot tervez. A tervek szerint Nagykanizsa válogatott lalxiarugócsapatának egy élvonalbeli NB l-es csapat lenne az ellenfele. A boxolókhoz lejönne a teljes olimpiai keret Pappal és Csikkel az élén. Foglalkoztatni kívánják ezenkívül Nagykanizsán az utóbbi időben elhanyagolt két sportágat, a birkózást és a tornát. A részletes programot az NSB az egyik legközelebbi ülésén dolgozzák ki.

Nagy visszhangja támadt annak a szövetségi rendelkezésnek, amely az NVSK.pWyil itélcthozatnlijj fel-rügHo.sziotle. Az NVSK felelős vezo-tíil szerint ett a pcndclla\'zést Ilit-Uiklolon szervek adtrtk ki, akiknek nincs Jogában a pályn belliUUa fo-lol lntéj.kodnl,

A MAORT kozvéleménykulatúM ezen a heten is sikerrel működött. A boéfkezett szavazatok alapján megállapítható,, hogy a közönség a győzelem hatása alatt nem kivon
változtatni a győztes csapaton. Az osztályozásoknál a szurkolók nem fukarkodtak a kitüntető \'osztályzatokkal, amit az u tény is bizonyít, hogy egészen köze[)es teljesítményeket is túlértékeltek. Az osztályozások statisztikai összesítése így fest: Kovács 1, — Horváth 2. H<erédi 1, Szabó 2, Németh 1, Polinger 2, Lázár 2, Imri 2. Róth 2. Téli 2. A két tribünjegyet Rutlnai Pál nyerte ezen a héten.
Az NVSE házatáján hamar napirendre tértek a csapat pécsi veresége felett. A mérkőzésen jelen-volt vezetők a vereség okát abban látják, hogy az l:0-ás vasút vezetés után Munkácsy hibájából kapott 11-es kissé lelörte a csapatot. Ezen a héten a Szak ellen készülődik a csapat. Értesülésünk szerint az ösz-szeállitáslmn több változás várható. Az NVSE szakvezetője a Szak ellen így képzeli el a csapatot: Róka — Balogh II, Munkácsy — Placs-kó, Németh, Both —\' Szabó, Ta-< kacs, Molnár, Túra, Sztraka. •
A magyar Szabadságharcos Szövetség motoros szakosztálya szep« teml*r 20-rtn, PApAn délután 2 órai kezdcilel háitömbkorüli motorkc-rtfkpdrvenieiiyt rendez, melyre !<*• nizsaról Is szeretettel várják a motorsport híveit. A versenyre nevezni lehet szept. 25-ig futamonként öt forint neveaésl dij befizetése mellett Paldi Béla, Pápa,. Fö-u. 24. elmen. *
Eladá»r« lg
Kuvátn lraduju Nng.vkarUiia, S/abaai-utij ter 1. ti. tCemrulül szemuenj;__
Teleki ut IWti. ti. b«x mbiíkaiuél •!-adó. Om a mgykamtMl kl«déb«n \\M
Mlnéanti nakác*i«i lelvtu. ¦i>io-nyai_Nyj_kanltia, Sii»ml»«g tér 4. 1145
7
htlé ídómanlts, léh nyárt lakianak, aiktl-¦as, vliliuy, vlivezeKku, s<*il<d mexilv épilisil, it\'rtléa nienics 4 fioaás ciunatt vcranUs, aia|ioru Villa vasutailtmas ta tépartaal a kajponltin «r#k futd6j*t|al, 224 néjysitfoles arnyaü psrktan, pcnslo-nak alkalaai, me(il«etést nyújt, p»iara «[»n sUrfíscn elad*. SMbé Antal Nagy-kanizaa, l-\'é ut 1. i 164(
kiadé" 25Ü-et príma DKW mindén al-(•(\'adhaté ár*n. Nagykanizsa Magyar atca 6u. szám. \' 162$.
Llca«rélB*IB Nagvkanizss, Szabadsag-tér lf. izam alatti 2 szabás lakásomat kisebbre^____________________________1649
Jó k«raa«tü»z Juthat! Urakat és ¦«-gyeket helyt viszanylalban akvlziciés oíun--kára felveszünk. Gazdák lizl»sité Szövetkezete tóképvlseicle, Deák-tér 8. sz. 1647
Elatlé 250 es prima DKW minden el-
fogadhaté ár«n. Nagykanizsa, Magyar-utci 60. szám. ___________ 1629
Minde«»emü használt rnhát a lef-magasabb napi ár«n veszek. Kalmárne Nagykanizsa, Sikálor-ulca 1. síim._______
Planlné, irégép, ekédlíbutorok. i«S»«\'«\'. bfirbutorok bérbe kiadík. "íXanott eladé egy h«z aagy kerttel e« rögtön »«költéi.
21. at. Erdaklodni lehel d.u. <> 6 l|. 1650 Eladó hái, aodrony, lugtihoríó, préa, ;«nyök. NagykanliN, CMnyi L-
Uda, fUggényök utca 21
1652
1 duifba t« 2 vinkM tladé. Clra i nigykanlml kladobin._______,_______1613
ElOMrélaém híramiiabii flmkomlar-t*i glillttéiw belvitoil likiiomat, «rvM- • nik uefleltlS nciynobái oiiikomttrlar í-\'-\'"- A"1^/A\'1.1 N»|y»»nliM, Fo uti.
ZALA politikát napilap.
Ptl«l«i ntrkanlo «t ftlslói kiadó ,
BaooM JtoO
laarkaaitaiaf D*4* ftntH-Hr 10. Talafo«> ••> l ¦ P4-w s. Tálaim i II.
Wiamééért HM; Stan«r«l CMsa.$3. évfolyam ffil. szám.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 25. szombat
Ára G« filiór
Beszélnek a MAORI dolgozói a leleplezett ^ szabotizsról
JtóOO uj pedagógust Deveznek ki
-•Közvetlen vtnatpár indul Napykanizsa és Zalaegerszeg közitt
Nemes verseny az írszag jövő évi kenyeréért
(/. /..; At.L takarítottuk I"1 nz UM lornnW. máris hozzáfoghatunk a jü».> (Ti torrn-s e:<ik,\'.sziU>t\'iio/, ü; szHiitiiKn\'ti\'wi munkákhoz
az üjz; szHiitiiK-n\'tiwi munkákhoz.. K/ mir a\' paraszti uiunka örök U.r-Tcinc. Az ulei jó tornuis arra küte-jo/\'ifiiinünkol, lio^y ugy krszik-ük " j ó kób
^y gy
»•. ,"i ;i taüijt az ószi konyóryaboiui a i. ux\\ vaio\'/assuk möjr a veU\'mia-};üi i\'-s ruunsáijuk be föidje:nk;\'t, loiry jövőre gsgalábli cuyan bő, de inkául)\' büvcbh aranisunk legyen, m.nt a mostani nyáron. Ez most a ki\'iiciossúgüiik, ezt várja ©\'. tü-ünk n.-a^ar .razdákuV a n.-p\'i <!oi::o-kr,n; .a.
Legelső feladatunk
a<. l:oi;v jó Uiiijniunkát ajjunk íi>i..iJviii^!i\'-k. i\'aru^/.tsú^unk atió á l Jt
lHiiiVuná: clsfg nngu niOKratikus kormány jót akaró íet-hÍTását ía taTaivi 30 százalékos
oit*lniúnnyc; t>/.cmiien gazda lik földjük nag\\obi>ik felin ik\'VojjftzVJc u köUísozö táj-ióbuktatást. A JJiuiún-tu 011 nuir »\'4sr van para»zte,,n.i*r, \'bA. no szi\'uUgtUk voma fo> tar.ó^it •v. aratás után. Kz már nagy t\\ix»i-tnúuv.. Sajnos i;t Zuluban kümiiio-buii "a kuiak|»ara*zu>ág között na-g;oa i-iji.an várniuk, akik mi« nom
UtlOh. .\'ü^ul lai-Hili.inUln. k\'.U>o-BULt»t*(ÜkiioK. Kzclí k.tOh/.ik 111%,"!-
kiu annak tt vowttUjliuk, ao^y \'k iDiniuiiiviv.i\'.rck rrtüiin.-Lun\' a n,u_\'
IKVU mUVU\'l ítillljulkot ki»lllW>Z0ll ¦ k
Ut-t nnu rímei .x lliii^ulili kt\'ii o.í \',i\'/MUak. IxMiild q, A-.in\'i tiikiv.züIí üi az i\'wzi H Jlii/iuiMíttn ni1\'ií ma i» sok ^ ktxíó HiiviikuJik a trakU>r»zrmliie-
t<) i-H MlJIMijil OrtU OZ ULlLUgN HOIIl
lu^, lnraiu:b»an nic^ul upiujtt BZaiiliisi dijat, l\'odig. lia nvároQ » liauirija iv.tmogv, JijointiaJi nu-y-gvúzúdiict i-.apna! T.i.i^osabuan ar-roi, liojtj\' a traktorral a»ásziintott búza sonkái Joliban bjja a nálunk iUairűó >entii^kéiit T.sszatéró ezó.-ra/stt^ot a a cséplőgépnél. a teii buzászbákok mellett sem keil szó-g\\Bttkeznio az ii\'yen gazdának, mert a traktorszajitást bizony jói\' meghálálja b íöki.
Nagy «uíyt v«i
• főidmÍTOtósügyi kormányzat arra is, hogy ezen az őszön nuir iBiietólieg minden gaz<la Tetógéppei T&seo ei gabonáját. Okszerű gsi>ona-Scrmeiésnek ez eiengedJietoten fel-U\'teiie. L\'gy osszuk be minden faiuT ban mind a szöretkezeti, mind a magántuilajdonban Jévó vetógépeket, iio^y a gópíelszorelesböL nem ren- üttóezó kisparasztoknak ,is kivetöi néiküi biatositani tudjuk a géppai retós Jóit
A demokratikus kormányzat azt is eimndelts, hogy az idún nimdon ^a/.da köuouüa vetútnerüioténok üí> bíiúzalükát — ralam-Toi nagyobb ta-rüiuiet, mint tavaly — őszi koi^yúr-Lnaboná?>i, tehát buairftl <m í
Icroim, Krno Uórt Tan ho„\'y ráffre tncjL»í*baUtl »wmni;iul«nkoini a oyrtf oliioui »/, ontusá^baa, Majd )i» ft n*-bb úlVte < otoubb • l*r- utjta. koronobb^ ni4íyoi toriná«4blttuot tu- uii lükljuiiikbdli, otökkont- 6 ro«mtéitK\'tti»tüak-
A UAZIUStr.l KŐTANAC8 N\\GYJELENT«SIÍÜÜ HATÁHOZATAI-
évi hitelre kapnak műtrágyát a dolgozó parasztok
Kilenc millió firint a szakmuikasképzesre és tanoncnevelésre
Állami kezelésbe veszik a kém
A Gazdasági Főtanács tegnapi ülésén ismét löhli fontos határozatot hozott. Kirendelte, ho.uy a ló holdon aluli gazdák és az aszálysuj-totla U\'rületeken a nagyoliu gazdák is készpénzfizetés nélkül egy évi hitelre kapjanak pétisói és .szupor-fosziálot > •\'__\',
A zsirhiány megszüntetésére 150 vagon szabad élolajal\' hoznak forgalomba i) forintos áron
A Magyar Dolgozók Pártja kezdeményezésére szakérettségire elö-kcszilő tanfolyamok é.s lel bentlakásos gimnáziumok létesítésére, ahol munkásifjakat készitenck elö a középiskolai é-. egyetemi tamihnányok | elvégzésélv, a (11-\'. 1 millió iorinl rendkívüli hitelt engedélyezett. |! Az újjászervezett közgazd\'aságlu-(lománvi egyelem l\'.HS októlirr-ni)-vcmler havi köitsvgvelé.scl l.OKt.ritK) forinlluii állapilolli meg a (íl-".
A huruméws é-s a/. öU;\\vs U-rv növekvő szakmunkás uláupótlúst ifjényel. Kzérl u da/.dasií^i 1\'iSLtnúos \\igy halározoll, hojjy a/, uj l.mon-cok lélszámiU u uyárÍ4>urliau I\'.HH
végéig 13.000-re, 1919 végé^? 17.500-ra, az ötéves terv vígéig 3.").00()-rL\', se közlekedés é-s építőiparban 5000-re kívánják emelni. A bányászatban 2000 uj vájárt képeznek ki. A nagylélszámu tanoncokkal fóglalko-zó üzemek melleit szakiskolákat lé- tesitenek és a három évi kiképzési idő alatt a rászorultakat tanonc-otthonokban helyezik el. A feloszlatott TlOSz-hoz tartozó lanoncolthonoknt az állam veszi át és a Lanoncok számára az első évbert a gyakorlati kiképzé-s céljára az üzemek ke-relében tanműhelyeket állítanakf.\'l. A tanoncoktatásra és a tanoncok elhelyezésére ez évl>en 9 millió l\'o-rinlot szavazott meg a Gazdasági Főlanács.
ónyseprő Ipart
Huszonhárom állami magasépítő vállalat Nemzeti\' Vállalattá alakult át. Az építőiparban ugyancsak 22 nemzeti vállalat alakult" Az állami cipőtermelő vállalatok termékeinek értékesítésével a Cipőkereskcdclmi Nemzeti Vállalat fog foglalkozni
A GF elhatározta állami kéményseprőüzem létesítését. A kéményseprés tűzvédelmi feladat, ezért a kéményseprők az állami tűzoltósággal fognak együttműködni.
A szövetkezetben tömörült kisiparosok anyagszükségletének ellátására az OKISz számára n GF két millió forint forgótőkét szavazott meg.
A gyógyszertárak záróráját délután 18 órára állapította meg a GF.
Ma délután sztrájkba lép 7 millió francia doluzi
\' .......
A iia:ie:a kópviwLihaz chütürtüki üu\'-sóii a,/, amerikai imperializmus iWi^iVa\'.ái an A .ó-s/.ix1 üííhU\'i!; javaH-\':ft:ov )orjosztftto» Ikj, a\'iui\'.vl on a kíi/.w\'víi vii"anzjuHokiiii!{ nu\'irciiiHra itt ó <. I. aui.zta.»ál 4i(li!vnii\\o/t\'ik. A
Rz UNO hlzgyülésén a lengyel külügyminiszter
megbélyegezte a háborús uszítást
Mirthill imtrlkil kOiHgymlnliittr tx UNO köz|yOI4t*n (tlhákorlló él fölé" nyttk.dí bn«zé*»t m»nd*tt. Am«r4kát iggodtlommil Kltl »l, mondatta, htfy • n*mz«t*k *gy Mi o«»ponn nem énijt r*»itv»nnl ti UwO ¦¦Ikánl.fclzatUtgákin, K»í»il-liiott».giHn ét ¦ kl> közgyQlét ¦unRAJáHn. At Hitt • kit otoport alatt a 3í»»j»lunlot ét a n«pl d*^okrttlku> •r>cág«ktt trttttt. Ar imtrlkt külDgy-mlnltzttr •xután kéri*, hogy a <«tojog korlitozatira Irányul* Jtva»l«l«t, továbaí Olttzcnzá\'i f*lv*l*lén«k kérd«**l vigyék a kózgyülél *lé.
M»rthM/l tettééért Modieletszky lengyel külügyminiszter yáltttolt. Erelyetmn megbélyegezte a habarut usiitmkmt is azt a térakvett, amellyel az UNŐt az impeilallsták láltib kják állíi
akarják állítani.
MarthaJI az alapekmény sitilemével el;»ntétb»n, — mendotta ¦ langyel kOI-ügymlnitztar át akarja alakítani az Egyesült Namzetek Szcrvvzttét. Hibáztatta Trygv* Ll« főtit«á j»l.r,t.j.t m«rt nem tárta fal kellő tárgyllagouággal az lgy*k*t. MtgütközéMal hallatta, hogy a n«m*t kérdést a k»zgyülét *l» akarják vinni, hdott azzal a kérdéatal a négy nagyhatalomnak külön kell foglalkozni. Az amarlkalak Németortzág kettéazakitása után most Berlint Is ketté akarjék osztani, amely sza-rinta taljesan jogtalan. A a némát kérdés még nem ératt mag arra, hogy az UNO fagialkazzék vela.
u
ja\\a*\'lat körül nagy rita fejlődött ki, a:n.o\\uien yuouMé kétszer íh felszó-\'¦ft!t. 1U akarta bírni a k l
l.o,\'v ezt a kérdést vogyék b a napi-
TOlHIrŐ;.
1)uc\':0m, a KommiiniKbv Piin tú-titkúru lian^oztjitw, nft\',\'\\on cnodúi~ kozik, liojjy a kormány i\'ly-m i\'iluin-lomot fmíiftl oí, mivol <•* Kt\'rti a
iiOjfy tt komiány iio (jiuillo íu«iiz-t<i;l támogatja. Kzutiin Kzavazánr* ikorU:l a ttor i\'« 29 í xKivuzut\'a 280 ro;tt;iukl< azt a juitta aUrt,
ja alt,
liOtf.v^ a viííiasztáBok iUűpontjának nií\'í,riü!ap!tái-át a vuiugy.Uijogi bizott-súcl.oz tegyek át.
Mint isrincrotca, a francia szakszervezetek 250/o-oe béromriLést kérlek a komiánytil. A kormány ri-szont 13",ű bcroniolést állapított miejí a szakszerrezelek köreteiósére. A bzakszei-vezeteket ez nom elégíti ki, éppen azért bejelentették, hogy a péntek délutánra tervezett nagy tiltakozó sztrájkot megtartják. Pénteken délutc\'in 4 órakor 7 millió f?ü/icia dolgozó szünteti T?e a munkát. Egész Franrlaor-azágbo>n megáll az élet.
ket g heíyette termelhetünk több jövedeknet hozó, több munkáskezet foiíitóoztató ipari nörényeket. Ite skldig is: mindenekéiött ez ősszel be kel!1! vetnünk búzára* és rozzsal 8 és fél müó fcat. ho;d teröJetot. (Ebböi2 és.fél miiiió a buz», 1 ¦mB<-Ció a rozs vetóterühote. Ezzei Bzem-ben tavaly búzából, csak 2.1 mi\'iiió, lOzebó: podiir 800 Bzor kat. hoLd váa a YetúBterüJet.)
Aa Itial araMaon
a mag%-ar parasztság ujabb keserű tapatiztulattat -ett gazdagabb: sok (yc/lt a mtósbeii a »üm ob nagy az üsj^igltáj. A mftmawSfl ujboi suho-t>an njjguowizuita inasát, Mert ha gazdáink műit ohkI apadomu inog-Viauttitották i» megotóvártúJt roiiia v«3u5m*wjukttt, elkartilibattúk Tolna » moaiani kirt, tíftjno*, niluak mútf in* k itagyon tok gudiüodó aop
ntk J6 vo;t ruV>ttuu(t4i»Utir& Tikit néiküL - nokOnk ia jó«.
Ha korszerű, modern
ijeiterjes mezőgazdaságot akarunk iia^varországon — már yed^ ezt múlhatatlanul meg köá vaíositanunk — elsősorban a gondolkodásunkban kell gyöteres váJtozast e\'.óidóznünk a rauiltal széniben. Ugyancsak igy vagvunik a mülrágyáraA ifi- A népi demokrácia ez ötssze; 5000 vagon mütráíryával — kótszerannyiral, mint tavai v — siót nagy áldozatok áián az áilatáJ.oinánybaa icroiiííyo-iódoit gazdatársadalum aagitsé^iao. M<yis a tormoióei Bzorzodést kötő gazdákon k:vü a többi gazdák kuzíii ixíúík múu HOkkft. kovoBonlioji ren-<ioitak műtrágyát, mint kolieno. Pe-dtí u jói át ko^o idAben a bumaxott mütriírva a Kaiú*w>okjiú.. .üga.ább kút nuízHiiva, oaivli. a lioUUuikúnU termt)*átii%iot. KOifoidüii, mini Lom-(fydlorgiáKban • mátutt k, niar tiinto Mtn (« ym*\\k ombenwlmb* ¦uit a putditkodát, aki l*m l*«a^ mütM«yá,l Mi ottó. » kona»l«nt«H
még messze vagyunk. Pedig nekünk is — mtaj P^ÍS sürgősen — feitét-iü i kell jutnunk idáig.
A nyárén páratlan
és egyedűlá^\'ó vereenymozgaiom induit a magyar gazdatársadalom-ban azért, hogy- k: szolgáltat be több kenyérgabonát, hogy nagyobb darab kenyér jusson a magyar dolgozók asztalára. Moot is induljon ei ujabb \' mozgalom a községek gazdái, a szö; vetkezetek, gépáilonu\'isok, á.am: gaz_ daságok közölt azúrt: ki hajtja pon:\' toaftblian vúyre a földmÜTelúsugyi kormányzat úbüí §zántá«-veté«i mun-katorviit. ki müreii moc jobban a földöt, ki veti cl gondemabban a bueat, hojfy jövoto mim nagyobb lo- t gyoii ft "xanyerUnk, \' Ziilai giuiáikl A nyarl botcoWiU-t*tií« Ulojáii vwaony tcáyi küajiwuk — fíutyog iU(«rMl! — u or»»ti« idol kanyvróárt. Induljon •! mott ujabb nomm vontny u oittég Jöró ériZALA
lfKS p-p
Amióta nem apácák a vállalkozók
kitűnő ellátás van a nagykanizsai kórházban
Lapunk több alkalommal szóvá tette azt a tarthatatlan állapotot, amely a betegek étkeztetése terén a nagykanizsai kórházban uralkodott.
Az u] városvezetés, élén Nagy ¦lóznel pnlgai\'ini\'HttTrel, a kórház Üzemi lil/.oitHAiírimik vezetőjével ugy Imtáro/tuk, ho|jy segítenek u bajokon é» klviw.ik a Szent Vince rend apriciilnuk kezéből a betegek ellátását és a kórliAz a saját kezeléséin; veszi azt. Az el-hatHrezáKt nyónban tett Is követte, aminek eredménye már rz első napokban Is megmutatkozott: a kórhi legtőlibnyire szegény dolgozó betegei csodálkozva 411a-pitottak mcj, hogy egyik napról a másikra Ízletes és minden te kintetben kielégítő reggelit, ebédet és vacsorát kapnak.
A belosztály egyik betege, aki már hónapok óta fekszik a kór-házbaD, kijelentette, hogy az előbbi ellátás annyira rossz volt,
hogy legtöbbször vissza kellett küldeni az ehetetlen, ebédet. Ha erőmet csak egy kicsit is lenn akartam tartani — mondotta —, akkor leáuyomnak kellett behozni kosztot, mert különben teljenen legyengültem volna. Pféllu érteni, mint nyugdíjas özvegyért, az intézet rendesen megfizet.
Most. amióta nem az apácák adják a kosztot, uzótu nem kell behozatnom, mert ]ó és minden tekintetben kielégíti ételeket kapunk.
Pontosan igy nyilatkozik Kovárs József kerettyei Muort-dolgozó, va-> lamint Farkas Antal oroszlányi uj-gazda, aki nyilatkozatában még iízt is megemlítette,, hogy amióta nem az apácák főznek, azóta már hi-zott is.
Yirás\'h Jenő. falusi kosárfonó-mesier elmondja a vasárnapi menüt: raguleves,\' töltött borjúhús savanyuval és kompóttat, valamint sült vajastésztát kaptunk ünnepi
21 KILÓS SÜTŐTÖK 14 ÉVES MEGGY-BE>ŐTT HÁZIIPARI REMEKMŰVEK I ÉS EGYÉB CSODÁK j
Szokatlanul eleven képet mutatóit vasárnap a kis ZaLavár közs>}<. A gazdák falunapot tartottak, amelyen a MDP, VfiKOSz és a MNDSz kiküldöttei szóltak a falu népéhez az időszerű gazdasági és politikai kérdésekről.
A falunap fénypontja a kiállítás volt. Az iskola tcrmeilxin a község minden nevezetességét megtalálhattuk. Nem hiányzott a 21 kilós sütőlök mellűi a 80 centis,
X &S fM kilós tnkurmAnjirépa,
vagy a remek burgonya és kukorica fajták. Külön fejczclel érdemelne
a Icjazövvtkncl,
amely péWTis működésével megked-voltetle a faluban n szövetkezeti eszmét. Szemléltető módon mutatták l>e, hogyan készül a tejből sajt, vaj és egyéb lej termék. A háziasz-szonyok is kitetlck magukért. Különösen nagy feltűnést keltett az a
megijy-t>ej6H, amelyei H éuv.-l ezelőtt tettek cl.
Háziipari munkáik is nagy sikert arattak. A község környékén talált
régiségeket
A zalavári falunap
kiállításán
is bemutatták. Kőkorszakl;eü p.itlin-totl nyilheg)»ekct, csontszigonyokat és más különlcsí\'ssé\'íeket láthattunk Az iskola udvarán kedves, kép fogadta a látogatókat. Kis Inilászta-niját épitelU-k. A nádkunyhó m;>l-
*-l>édrv. IX\' nemcsak ünnepnapon, hanem hétközna|>okon is most már igen jó éleit adnak.
A kórház üzemi bizottságának elnöke, <lr. Fendler Károly, megelégedéssel txwzé.l u változásról, kijelentve, hogy ii kórház személyzete főorvostól ke/.tlw. az Aijolónzemély-zcl mlnclon Ingji\'ilí, ugyaiui/.l n U<*/. lol eszi, amit a Illegek, A/.előlt inoniljii 1\'VndLur Károly dr. <ilyun rossz én Íztelen ebédeket adlak uz apáeák, hogy az nom a lelegnek.de még az egészséges cml>e,r sem tudta megenni. Ne cs<xlálko/.zunk ezen, mert az apácák vállalkozása elsősorban hasznolhajtó vállalkozás volt, igy nem arra törekedlek, hogy a betegeket kifogástalan étkezéssel lássák el, hanem arra, hogy a Szent Vince rendnek mennél nagyobb ősz-szeget tudjanak juttatni.
Dr. Fendler Károly nyilatkozata rávilágít arra. hogy jsvki\'4 miéi-t kaptak a kórház ápoltjai rossz ellátást, de. rávilágít arra is. hogy miért irtóztak NajO\'kanizsári azem-berek lekerülni a kórházba. Súlyos betegségükkel inkább otthon feküdtek, semhogy a kórházba mentek volna. Meg kell mondanunk: ikiii . tartjuk kegyes cselekedetr.ek azapú-cák részéről, ha bármely -szenU céi éidekélen is, de elvonták a jó táplálékot a kórházban betegen fekvő szegény emberektől.
Munkatársunk leszélt Szliszkala Géza újonnan szerződtetett fősza-káccsal.aki elmondotta, hogy min-
lett száradtak a hálók, a szabiid tü- j den igyekezete oda irányul, hogy a zön ixnlig főtt a lx>grácsban a halgulyás.
Délután állatbemurató volt, majd a község tűzoltói mutatták lx1 tudásukat.
rend-"Ikezesre ka]X>!t jó anyagokat kitűnően készilsv el á betegek részére, de nem feledkezik meg arról sem, hogy jó na;jy adagok kerüljenek feltálalásra
Valószínű teljesíti a MÁV • ^
Zalaeierszeg és Naivkanizsa dolgozóinak kérelmét
Közvetlen vonatpár Indul Nagykanizsa és Zalaegerszeg küzött
Lapunk »w>ptom.Kar 22-i szíVm.idan közüito Naívkanizsi ói Zalafiítirazo^\' dojíozó\'nak\' kérelmét a MAV-hoz, am»Lyl»ii a noswel 4 óra 15 pon-otj Nagykanizrtiró!. induló ronat nwnct-i«ndjűnek mosrváltoztatÁsat szorinil-mázzAk. A Zala nuog-irta, hoify kü-ic>nöaon a tói: időazakban ez a korai vor.atinduiás komoly kénya.niBtlen-sóget joicnt a dolgozóknak, nuert a megyeszókhelyre utazóknak — /eltekintve attól, hogy 8 órakor fol kei! kelniök — hosszú idein; rára-kozniok keli a megúrkozés után,
Flanellt és rádiót kap a falu
ii . ¦«** m?J1T.fírSlál0* Szövetk«»tl K»zMn1 6 millió 660 «.r méter textilárut. "l*ÖvVtk.zet.1nek0"\'\' *Z*r k*rékpárt\' réald" ** »«rréaép«k.t sztlllt le
fitlM
4 ^i.!! !z,*"itám|ia kerOla Sruk ntoyrétzben fedezik a paratztsig ruházati és mas szuktéf l.teft. s
Bedc\'! Smith londoni amerikai ne<j\\-kövx;tet, aki jelenleg Parisban -tartóz)<o:llk 6s réezt vesz .az UNO kSzgvültVén, Washingtonba hívták yiseza jelentéstétel végett. Bedőli Smitk i::a utazott repüióaépeii Wasl intoh
Az angol alsóház elfogadta azt á törvényjavaslatot, hogj- a lordok házának azt a jogát, amely szerint a képviselőház által hozott-törvények hatálybalépését 2 évre elhalasztják, egy évre lecsökkentsék.
Részletre kapnak autót az orvosok
Betiámoliunk arról, hofy az erve»ttikn«rv«iet kezdemtnyezasére i vidéki ervoi.k.t (ioi6 autókkal lltjik el. Cl ai »>oié btf.jeiadöttét mait ulaib ikolét InCItanak, •malyb. aekipoteljik i bua\'u.ttl MA8I él OH orvotokat I*. RBvId Idén DélOl 140 Skoda klakooil érkezik Maiyareri/tfra, amalyat a mijyar egémégOeyl Ktrmínyiat ti ervst aziktztmiat rendelkezésére boatét. Ezeket t liltkooilkat ti ervo»ek ao havi kedvezményéi réuléttlzététré kipjtk.
tű.:.\' a liiruUüokban úe az u i.api munka megindul. Móif tohz-Hzabli azoiibaii azoknak, akik vau-miciv kiiziwow\') új omásra utaznak.
Zala vármogvo kút legnagyobb városának doL^ozói oíyan kérőimet terjesztettek :apunk utján elő, liogy \'a 4 óra 15 porcos indulás LvcJ.\\ett Tegzei 7 óra tiijban indítsanak vonatot a mjesryoszéklieiyre, viszont hagyják mea; a ZaLaegerszesről 19 óra 4 perckor Nagykanizsára érkező vonatot.
Ma Gulyás József, az újonnan kinevezett nsa!O\'kanizsai áüoinásfó-nök azt az órtositúst küldte Lapunkhoz, hogy magáévá tette Nagykanizsa, és Zalaegerszeg dolgozóinak sürgős kívánságát ós azt megfelelő indokolással a Zala cikkével egye-temhen már továbbitotta is a M\'AV
szonxhathelyi üzletigaü^,___ ..
_ Kvjclonfctle az áliomasfónök, hog>\' mriMÍon reniónvö nie^ v<ui arra, hogy különvonat indításáról, amiaíy körü.-be:ül 6 ós 8 óra kdzött \'induínft Nag-ykanizsáróL, .lehetővé ráiik a Nagykanizsa és Zalaegerszeg dolgozói "kúrótiénok tejesítése. Azt is megemlítette, hogv a 19 óra 4 per-cos >or.atot órintotiomíl hagyják, igy ZaLsogerszegról kénye meaen vissza ieliet utaisni Nagykanizsára.
ZaLa* vármi3g>\'e dolgozói köszönetet tnoixianak lapunk utnan a najr\\--kanizsai állomiafóncütaok, aki rövid itt tartózkodás alatt niáris tanujelót la-ita a dol^o&ák ÍTányában raló meg-értósoiiok ö« szociálií gondolkodá-oanalc.
Segit a MNDSz
Ilonka kórházba ment...
13 éves Büki Ilonka, és tüdőbeteg. Már ré^en kapta a betegségei. Talán még a háború alatt. Mostanában aztán válságosra fordult az állapota, fis az orvos kimondta a megmásíthatatlan itéleuet:
- Ilonkái azonnal kórházba kell szállítani!
Elintézte a felvételt is, Ilonkát b» utalták a s/A\'iitu;oUhurdi tüdöliebcg* tizaniilóriumtui.
Kddig rendlx-\'ii Is lutt volna mln< den. A haj olt volt, hou;y Ilonka v.ülei liizony nunyon N/x\'Kények, a kislánynak |>o<li{ a rajUilévi"> holmin kívül nem voll nuls nihúja, So«ll. tétírc, sürnüi ic^ilsóxrc voli 8/üksó^,
S ki tte«itellV A MNDSz. (iyüj-lésl ró^Uínöztek és hamuros.m (*z-ü/r is K>\'üll néhány komblné.ffáilnig hálóuifí, harisnya, zokni, zsebkendő és törülköző, mind olyan holmi, amelyekre a kórházban szüksége van e^j\' lx\'lt\'Knek.
Ilonka (>edig az uj holmikkal fel-szerelve elinüulhalull a szanatóriumba, ahol a gyógsulás várja. De a háláról nem feledkezik meg. Köszönetet mond azoknak, akik adományukkal elősegítették gyógyulását. *
NAPIUKNO;
Sztptemb«r 25. szombat. Rom. hat. Gelleit. Proteitan» Tőhélöm. UjgörOg tufroiln.
19 4. B-ti.tja< f ntmet szocé:demo-iracia laplát a .Vorvarts* et.
1945 D plomáciai Kapcsolat élesül a Szovje uniű és Mdgyarors2ág kézött.
— A Nemzeti Biz»ttt»g
péntpkonj n hó 24-én .délután 5 ómkor • szokott heuon üiú&t tart. Miniien uizottsági taj pontos msg-joiDiiúsót kéri az elnök.
— Várható idő/aret \' Mérsékelt nyu!?ati. ószaknyuanti
szél, vAUozó folhózet, néhány helyen, különösen az onsziin cszalc; !*>-léi*.1:! kirfj\'iD íuuxjwj. brijB cjki X\'iiülés, néhány ho.yen taiaj :i,\',v. A napi i.Li hótnún»óklv>t ko Í!k.
Érten/téM
EJrtositjük a t. utaMakKV hoify [o\'ivii éri o!<tólx>r hó 8-ún, Ta-sárnap ú Iitínokszentiíyíirgvön njn-dozendó .M-.\'zi\'iirazduwÍK\'i-, Ipari- (* A\'ilatkiiil\'iifr\'wna\' kapcnoíathan u 1650. Kaíykanizwi -Siijtőr • Za\'la-ogorszoí útvonalon közlokodiU autó-buszjiíiatokat a hv\'itköznapi fo/íja-ioainak mogfelolóan icöíJJuadtotjűk. Az igJZgatoadg.
Nytrtlék talalkozéhstye Belitonfeny-veten Téth-féle bil«tonv»nyve«l Vigadóban. Hideg-meleg etel«k. HOsltS Italok Zene.
Szőrmék, bundák
átszabások ét hoeszabblM-sok jutányosán
Éisy sxücsnél
Nau>Kanizsa. Szabadsá«-tér 20. sz.
Zelae.er»regen a ootíioi"™-
»ía iámét az utazóközőntég rendelké-ál!, u)onnan bersndaze" -«>•«—\'
üzemek és üzletek rés2ére
haté»á«Han olfhdoli
Orvosi
ellenőrzési
könyv
Kapható a „ZALA" kiadóhivatalábanZALA
Dr. Papp vezérigazgató ur az asztalt veri és mr. Bannantiwe, akinek gyakorlata van a szabotázsban, háhorura nszit...
A MDP MAORT üziml pértszir--iee 4rSm -el v»azl tudóméiul azt « mtéikadist •• Wzlk abban, hity , nnovar lé!* klncsi • ISvSban iaak I ma„«r d.l,-zék érdikét figja .z.laami illinlétbin a multt.l, amikor l» a« munkai nnsytoM váfta ».»r» a mhlz millióinkat."
Be*zét*tk a. MAORT
bt,n
A MAOHT minden mühelyében, mln-m \'in>!lnjíll>»n "\'.cl a sokn/oroíltott »j>m\'-nn>ol WlAltuk magunkat ixéim- i-lindultutik felderíteni,
hoíy"1 !«í a váiui»t kunlawi
(jolLM.zm h m.»t li-lt\'plezett nagyarányú
szabaM r.*\\.
A mu.*U váltizntlnnul megy tovább a niafs u\'J*n- I>e talán nem in változatlanul Miiillmn.ipyobb lelkesedétsel, felezB^aduliabban dolgoznának. Hiezin eltávolítónak a vállalat riskz szellemeit, ukik edditc csak hátráltatták, de nem seuiiet\'.ek eló a termel* munkát.
_ Mi a véleménye a MAORT lelep-lezftt urainak (izeiméiről? — Ezzil a kénlí-M\'l lordultunk néhány MAORT do!;ozóboz. Vast József tlsatvlaalö
pár percre c.bbahapyju munkáját a taktírkönyvelésní\'l, kicsit elgondolkozik, aztán moidja:
— Éreztük eddig, hogy valami nincs rendben. A termeléa egyre csökkent, minket mindig B-listavaJ tenyegettek. SeplsÍK pedig nem volt. Do«bay, Cse-resznyik cs a többlek bukása után tudtuk, aojty ezek is eltűnnek a porondról. Vállalatunk most mir nem az imperialista értekeket, haiein a magyar nép !eleaelke<i-\'\'Séaek ügyét szolgálja. . Salamon Andréc
Bimlcr mérnök ur kez<? alatt volt a termeiéül uvzla\'yon. Ugyszólvái a kezdettől fmrva 6 dolgozta tel a kuUk ter melésl ndatilt.
— N\'ruüodtHbb légkftrben dolgozhatunk ezut n — válaszol kérdésünkre. — M<"es7linlk a blzonytalanRáp. Mert Itt dolgoztunk ugyan, de nem tudtuk, mi történik. Kern láttuk a háttérben folyé rejtolyog Ugyeket.
Rubányl Jéisiffil u itemélyictl osztályos beszéltünk:
— Réui líjdalraunk volt, hogy Idegen tík\'-vol kell dolgoznunk él hofy kül-töldlek Irányítják vállalatuikat. Természetes tehát, hocy elítéljük Hzokat, akik lmporlalinta érdekek szolgálatába akartak állítani a MAORT it és ellopták az olajat a magyar nemzetgazdaságtól.
m
Serény muska folyik a vasvázasban Is. Az udvar végében éppen egy autóra épített furétornyot tataro»nak. A napokban érkezett teiferentulrél. De az ut aokalg tarthatott. Az auté la, a torony Is tiszta rozsda. Nem volt sürgfis nekik pedig a magyar karaáoy aranynyal űzetett értük. Maiak Jóaaérf vaaeastargályaa
leállítja az esztergapadot, amíg el mondja a véleményét.
— Mint bányászszakszervezeti elnök még «ben töbkször jártam Pestéi a közponitkn és Ilyenkor az Igazgatósággal Is érintkeztem. Enlékezem, aaikír •gysier Papp Simonnak elíadtam mun-katársaia egy kérelmét, a „vexér* paprikavörösen, magából kikelve verte az asztalt és ordította: „Nem, azt mar nem ! Mit gcndolnak! Szó sem lehet róla!" Ilyen volt Ábel Is. -Mar altkor szeget ttött a fejembe, hát ezek még mindig íea tértek észhez ?
— Csökkentették a termelést ? Bez-teg, amikor a lenetek ellátásáról volt •zó, akkor Inkább fokezták. Akkor nem kellett tvatoskodat.
—.Műit mUdekesetre Joib lwz.

Anfyaloal Zolién elmünkéi
télretalja az asztalán léTÍ tervrajzot és magyaráz:
— Hogyan lehetnek a villalatnak olyan vezetői, mint pl. mr. Baanantlie is, aki uég néhány hínapja háborúra uszitatt. „Háború lesz, mert ez Amerika érdeke," - jelantette ki Mihályiban többek előtt. Mr. Bamantine kUIönken sem „uj tiu" a »zabotázsokkan. Amay-idején Plotsti vidékén, uz emlékezetes moréni tüvvész alkalmával még < akarta megakadályozni, hogy a tüzet eloltsuk. Persze, ezzel is emelhették volna az olaj árát.
— Ezt a tisztogatást már régan «1 kellett volna végezil. És pénze, vannak nég, akiket el kellsne távelltanl. Mert hogyan fordulhatott elfi »1. a mlhályl széasavgyár elitesénél Is, hogy a tervek elkészítését — kultúrmérnökre bízták. így aztáa nem csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy a költségek Is háromszoraniyira rúgtak, Mintha szakember készítette volna el a terveket, így szabotáltak a MAORTnál.
Ballc*. Kéraly Hjumiinkésl
ebéd kézben lepjük meg. ő így látja az •seményekst:
— Papp Simon és a többiek feltétle-
nül káros hatással voltak a munkásságra. Hiszen azzal, hogy a terseiéit állaidóaa csökkentették, megakadályozták életszínvonalunk emelkedését is. A kapitalista érdekek érvényesülését, mint munkájuk egyetlen „eredményét" nem «gy alkálimmal tapasztalhattuk, Ssaahalml Oána lakatossal
az uavarun beszélünk. Éppen munkába megy. Kézben ezeket mondja:
— Nem nézték ezek kérem, mi van a munkással. Az volt ineklk a fontos, hogy a saját zsebüket megtömjék, aztán semmivel sem lörődtek. Megérdsm-Ilk ezek az „urak" a büntetést, mert a ml sörünkén akartak meggazdagodni. De azért vannak még, akiket el kell távilltant, akik nem közénk valók, akik nem tették magukévi a demokrácia eszméjét.
Így beszélnek a MAORT leleplezett „unÍrói" a MAORT dilgozól, akik tisztán látták, hová vezet az az ut, amelyen mr. Bannantine, dr. Papp vezérigazgató és a többlek vezették a vállalatot. HArsfal István
Steptember 25-én, K7.omba.toD este ssoreil mulatságot rendez a PIKOSz a Ceairál összes helyiségeiben.
Haszonbérletbe adják árinak a földjét,
aki nen teljesiti tarlószántási kötelezettségét
Zala m»gy» UrOletét jirva, blz*ny meg kell állapítanunk, hofy jókora t*rOI«-t»k vannak, ahol a tarlé«4nt4« még ne« történt m«g. Ha m«»nézilk, h*iy a tu\'ai]-don»s»k majdn*m kivét*) nélkül zslrsi ku akok azok, akik a bsstolgáltatáal köte-lez.tt.éaükn.k mlnd*zld*l| sam tatt.k «leg»t, a r*mhlrv*rétekk*l nyu|ttlanltják a a falu d«l|ozé paraszttaglt éa mlndan törak«éiQk az, h»gy d»m»krÉclánk gazda-safl talemclkadését akadályoizak.
Roaszul spekulálnak »z alkálimmal Is, mart nem Ismirlk kormányzatunk • kishaszonkérlitak alikltitiról széló rindalitémk ízen részét:
• ki hanyag munkájával annak adja tanujelét, hogy földjét miimuvilni mm
akarja, annak a mQvalatlinul maradt tirülatét Ifénybi lehat vinni é* annak
juttathat!, aki kicaülitiain művill mag,
NÍhci tehé< umml értalmi kulákjalnk siikuláoiéjénak, miii amint láthatják azirgalmaa judalnk, dimokratlku* kormányzatunk gjziaaágl térin Ufysnugy, miit politikai térin tökaliteun ura a hilyzitmk.
Ki készítette elő Bcrnadotte ¦egtylikolását
Telavivi politikai körökben ugy tudják, hogy Bernadotte gróf, az UNO palesztinai békeközveüiőjc az angol titkos szolgálat áldozata lett._ Valószínűnek lartják, hogy Cleylon ezredes, az angol titkos szolgálat kö-zípkeleti főnöke, augusztus végén utasítást kapott, hogy készítse elő Bernadolte gróf meggyilkolását. A gyilkosság célja az volt, hogy még az UNO közgyűlése előtt ellenséges légkört teremtsenek Izraellel szemben.
SZIGORÚ TAGREVIZIÓ a Kisgazdapártban
A Független Kisgazdapárt polili-kai bizoltsága tegnap ©\'ülést tartott. Gyöngyösi János külpolitikai tájékoztatója után Katona Jenő beszámolt az inU\'n>ai"lünientái-ÍN unió római gyűléséről. Az értekezleten. 16-leg a demokratikus partokbun folyó tagrevizióval foglalkoztak. Ezzel kapcsolatban árpolitikai bizottság utasította U pártszervezeteket, szigorúim őrködjenek arru, nehogy isméi antidemokratikus, opportu-nisla és a népi demokrácia szempontjából közömbös elemek fura\' kódjának be a pártba. A politikai bizottság hozzájárult, hogy még októberben megtartsák a második ba-latonkenesi értekezletet, amelyen a Kisgazdapárt a belpolitika összes kérdéseit megtárgyalja.
Rövidesen 1800 uj pedagógust neveznek ki
Az iskolai nevelés erdekében fontos rendelet kiadására készülnek a kultuszminisztériumban. Arról van szó, hogy rövid idő alatt felszámolják a pedagógusoknál levő munkanélküliségei és ebben az évben nagyszámú tanárt és tanítót nevezzenek ki. A kinevezések legfőbb akadálya eddig u lanitólukúsok hiánya volt. .Jelenleg az országban 2900 iskolánál egyes osztályoklian nem kezdődólt meg a tanítás a fenti okok miatt. A folyó évben u Unulóknugy tömegű jelentkezése feltétlenül.szükségessé leszi czckiK\'k megnyitását, igy a szükséges pedagógusok kinevezését.
Ebben a kérdésben tegnap a Pedagógus Szakszervezet ülést tartott, amelyen megjelent a kultuszminisztérium kiküldöttje és ismertette a
I kirmány vállalatvezetőt nevezett ki a MIORT-biz
A MAORT.nél történt gyalizatoa azabotiz^oailikrnényik atukségisté tltték,
hogy a kirmény villalatvizitot n daljin ki a MAORT-Uzimik élén.
Az Iparügyi mlnliz\'-r a 3500 1948. kormánynndalit alipján s Magyar Aasl-rlkal Olajipar rt.-h«z dr. Székit/ Pált rindilti ki véllalatvixitotl.
LAKÁSA
rideg és baráíaágialan, &a dexését Bürgöacn be oetn
sxerxi
Kopstein Bútorüzletben
Nagykanlxaa, Ady Endre-ut 4. a*.
kiadásra váró rendeletet, amely utasítja a tanfelügyelőket, hogy a lui-táskórükbe tartozó pedagógus cso-portokrftl vegyék számba, hogy hány uj tanerőt kell kinevezni, illetve áthelyezni az egyes iskoláknál. A katasztert a legrövidebb idő ulutt készilsék el és ebből az uj kataszterből könnyen megállapítható lesz, hol van szükség áthelyezésre, illetve uj lanerő kinevezésére. Ilymódon 1800 uj tanítót és tanárt fognak előreláthatólag kinevezni. ,
Perújrafelvételt kért a halálra Ítélt mohácsi tömeggyllkos keretlegémy
A pécsi népbiróság által kötéláltali halálra itélt Orsós József mohácsi szadista kerellegény ítéletét a NOT jogerőre emelte, majd határozata után annak végrehajtása végett az ítéletet végrehajtás végett a pécsi népbiróságniattDiegküldölte. Az elitélt azonban időközben per-ujrafelvételi kérelemínel fordult a népbirósághoz, amelyben azt állítja, hogy az ellene emelt vádak jelentékeny részét nem az ő századánál szolgálatot teljesítő, de a közelben Levő, hasonló nevű és alakú más személy követte el. Az ujrafel-vételi kérelem tárgyában a közeli napokban dönt a népbiróság, amely végzését megküldi majd a NOT-hoi. Amint a NOT döntése Orsós József ujrafelvételi Üfeyében visszaérkezik és a határozat elutasító lesz, az Ítéletet Orsós előtt nyomban kihirdetik és 24 óra múlva végrehajtják.ZALA
Hírek az slajmezikrb!
KERETTYE
A bázakerettyei Kulturegyesülat pénteken, a Munkáhszövetkezet pedig szombatan délután tart tisztújító közgyűlést.
A Szakszervezeti Tanács kongresszusira történt felajánlkozáshoz, a ken-ty-tyui munkássá*; is l liénapos munkaversennyel csatlakozott.
Szerd.m délutáni tzakezervezetl na-poi Juhász .György és Major»s Lajos elvtársak tartónak elóadatt, akik is-menetiek a legújabb politikai eseményüket es a MAORT-tal, valamint aa-nak szabotáló vezctúi letartóztatásával kapc»oiiitbui beftliott uj aelyzelet. „Dalgoxék ai lakóiéért"
mozgalom ki ivtébcn a bazukeri\'ttyol MAOIiT MD1\' üzemi p irts\'.ervezcjt tagsága rohammunkával heyreallituua, a banukNzentgyürgyl Allumosiiott lxkolat. A xzépi<n kicamiiBlKiU, helyrehuzott i«-koliU ünnepélyes kentek kö/.oltvasnr-nap délelőtt adta at u kfijsi\'tf iHkos-iftK\'inuk a iDunkassAf. A lalu összegyűlt lakossága és lskalasgy érmeket, valamim a kerettyoi muik.V-külrtii tség elénekeltek a Hlmnusxt, majd a község-biré és tükb iskal isk) érmek üdvözlete utál P»taky István Uko\'aigazsnto vette át az Iskolát, üdvözölte a Bfijjelent niunkásküldötlséiiet, kikaek n/. egész lakossjig háláját tolmácsolta, majd meg-foga-1U, hogy ifjúságunkat mmdeukor demokratikus szellemben nevelik.
A iMDP nevében Barabás István párttitkár adta át az Iskolát. Ulána pedig Bol!« Gyula elvtárs a letonyei .VDP járási aizoetsúg üdvözletet tolmácsolta az egybegyült bánokszentgyör^yiekuek és-a MAOIiT doleozóknak. akik közül 171 elvtiUs 1328 mgjvnes munkaórával több mint i\'i.OtO forint költséggel építette újjá az államosított tskol t. Felhívta a jelenlevők figyelmét a munkíis-paraszt-szövettég további mélyítésére, a kulákság ellen! fokozottabb "harcra és ébarxégre. Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véfet és az iskola falára pedig örök emlékként felkerült *gy kii tábla, _ely örokkí hirdetni fogja: „Ezea Iskolát a bóltkerettyci MAORT dolgozók rohammunkával állítatták helyre".
y "vároaná nyilvAnllásá-
rak 7ÍÍ0 íven e»fo»dulA]a alkalmából a házukerattyel SzlT ifjunég \\» részt veit az Unnepély-g feívunulnion. Az tlnnepl m fluor kereteken oo/tottak ki a Si!T kniárlabda- ét lob<larii|íóaM«pRt taglal nnk u Jára*l voneny keretében nyert érmeket.
H/rdtténeket felvasz n Zm/m kiadó-hivtttl: Nacykmnim, Fó-ut 5 jx. Tmltfom 31. CSEKKSZÁM, 5.466.
Budipest I. 5.80 Hajnal: mu-esika. 6.80 Fa/iurádió. 7.\'20 Reg.°Bli zene. 8.00 Közei látási heivzeicép. 8.15 Zenágkdélelótt. 9.00" Ének-, hegedű- ár zongoraszámok. 12.15 Asztali muzsika. 13.00 Elieszóiés 13.15 Magyar nóták. 14.15 Mi yan egy mondat mögött 14.30 Hang-iemez. 14.45 Népdalok. 15.30 Ifjúság hangja. 16.00 Társbérlet. 16.15 A Eáflió gyermek-hangversenye. 18.00 Magyar Parnasszus. 18.50v Hétvégi zenebona. 19.45 A íal-i hangja. 20.35 Magvar nóták. 21.00 Hangos heti híradó. 22.30 Előadás a Stúdióban.
Bvd*pett\' II. 17.00 Tánczene. 18.00 iúvolanéarvejr játszik. 18.80 Előadás. 19.00 Színes szőttes. 20.00 Szív küLdi sziTnek sziveeen. 20.80 A Rádió szabadegyeteme. 21.15 Ze-uopotaniia II. djasbangttJraanye
II zalaszentirótl iiternálusi brtirők kérelme
a Magyar Dolgozók Pártjához
A zalaszcntgTÓt: volt gróf Káróiyi-¦kastólyban — amclylien valamikor fényes fóur: dinom-dánomok Toitat — ma a járás szegénysorsu dolgozóinak fr\\wmokoi vannak eihelyezTo, internátusi o: látást kapnak és iffyo-ke/.nok mcirraáúsilani * »TanuIj. töb-l»t, tőbliet t\'srsz« oivét. A. Ta].<is- é« Jiü/oktati\'uiügyi nuniszU\'Tium a tci-jo.-en ütos kast\'i\'-lv karl>ahol\\\'Oz<\'\'S(\'.ro tölili mint. lőO.OOl) forintot" köiUítt ós ott ifja/,án minik\'n kiviinaimat kiek\'iíriU\'iiiy n\\t>rt eho.yozOst \'25 fix ős 25 Uvinv ia:uM>. aü:k nio^alaki-totlák &z UKtürű cB«i|>at<>t is.
Az lntnvrniitus l\'ttörü csanati T>0 aláírással ovol.\'t infizott a Alairyar |)o!^oxók Pártja helyi szorvozotjiok W\'h
»A /a uszont^rúfr intornátuH l\'t-töró (^a(iiit;uittl> uUillrott tau\'jui kiV-r«\'w«0: lordul mik az MIM\' dobozó tvjailioz. lu<ríiHÍlnk V\'.ny^iJ "¦ kö-
T\\\'tKO/.ó:
Mi inlurnátiiHi uttörűk a járás szt\'g\'siiysoi-su doiíOzóna (jyoniU\'kci
sztgisiiysoisu doiiíOzó.naA (jyoniUkci rtiívuiik, akiknek oiliititsáró. az ái-!a;"n niin<U\'ni)on jfonilosiiOiIik, min-k nio}í\\an, szalKKlidúnkínm ti mi /.st\'liiMJnzíJO: i\'l.iútva nom k, a szórakozásra, \\\'-.\\ Itü u/.ó-
A Magyar S«lg«zók Partja nagy-Kanizsai szervezeteve- hirei
III. köriotnan lioz«onyi-ut»*» 1. e*dim ••!» ^>--riUiiMii estu 7 urakor.
j
^sán p.:ntükt.-n hilisi l.-tn»n.
^«»Jú Siluiaj I. körzut K
utiar.
C óra>.
ii*p f
Érés strapa Ste>cr W.iffcnr..J f*rfiksrek-pár elad". Cun a n»gyka>uui ki\'4éb«n.
Nagykanizsán » gőzfürdő nyitva reggel 7 órától este 6 óráig. Kedden «aéaj nap és pönteKen délután nói gőifüiíé
rakozást nyújtó játékok beezerzi\'isére pi\'-nzünk nincs. Az lcnao a- kéró-sünk a biM-sikhoz. sziwskedjeiiek noküiik valLanvlycn módon icliclöTÓ (Dim: szói-akozbitó játAknk beszorz<\';-s<"\'t. li;ztof-ak vagyunk ablian, lioity kérésünket mpgérUísflc!. és jóinilu-ía\'.tal haiijratják rr.o^ 6s ozrrt niind-iivájan kö.-zöre\'lot mondunk v\\ítto is i\'« iirt\'rjiik, hogy jtwúgukat tami-;Assai lobjuk incgliáwiijii.
A;áirások.<:
Az MIM.\' vozotósíVjónok la/ja; j(>-szivTi\'il fo^adtáíi a gxortnekok jovou\'-t <» vormiiyoztoK iiblcin, liogy iuik<;nt loijOiitsiVc a (r\\orniokck kí.\'áWit. Az crodmnny az k>tt, lioiry az MDJ\'" kél if.vöiiyörii sakkiUHztiut i\'-h »akk-filíiiriíkat\'viWuot a kis ult.iröknck, axonkivÜ! lolioUir.\'i t;>tto, hoiry ho-tontiiMit o,\'VHZí>r lo joon in,pyo[i ta-nii:sáuos, oktató ótt s%ór;iko/tuti\') fit-Diokoi lUixlxMMOiiok inog a lieiybnli moziban.
A kti/«i\'if vo»>tójc^>zúio w hÍTÓja - akik HzinU\'sn az /[Un\' tiwjai l».li-j a közwVi e <")ljár(Wi.!í m\'vélien \'jru\'Jnyiirü tár»a!>jáfeil<ot y\'iWiroltak, amí\'.LUo. 88 fó.o tArsiiejirtt\'-kot ját«z-Itatnak tiuiuiás uU\'ui u kis l tfniró l\'ajtá.-ok.
Filunap Badacsonytomajon
A tapolcai járás gazdái vagaruap BuUcKanytomajoa rendctuek faluncpot. A kor«rp^geli zenes tk>r«ezt<3 után ternéayblrálatot tartanak, majd a vendégek lojadAia és ai istentisztelet után gazdaf>tlés leaz a rraniyavendéflő-ben. l\'oc\'i délben nyitják mrg a meauü-fazdaságl és háziipari kiáliitást, amelyen a környék legjoab gaxdái mutatják be terményeiket DelutAn állat-beautati les/, aaiikoris dijakkal jutalmazzak a legszebb állatok gazdáit. A talunap naiy lelvonulással éa szüretlj mulaliággal ér véget.
SVO1ZT
Vált»k«7.óa» izgalmas Játékban megnemíraleBnelt
vereséget szenvedett a MAORT
8alLótar]Hnl BTC-Kagykunlzsal MAORI 3:1 (2:0)
MAOKT-pálya, 1000 néző. A\' BányfUz Kupa elődöntője u MAORT—SulÜTC cnapatal között.
Elö/ŐU\'K h nH(íykuDl7,nnl MA-OKT II, u kerettyol MAORT-ot. edzőmérkőzésen 6:3 aranybun gyozta le.
A MAORT u szokott relállitás-ban. A SalBTC pedig Oláh --U]j, Gáspár — Kanyó, Hétol, Laczkó — Balázs, Csák. Polgár, Vilezsál, Viicze összeállításban játszott.
Az első félidő SBTC támadásokkal kezdődött, de lassan a MAORT került fölénybe, támadt is az egész félidőn keresetül. A gólakai mégis a salgótarjániak rúgták. Előbb Csák, majd Polgár eredményes. A MAORT csatárai kapu előtt tehetetlenek. Herédi a félidő közepetáján lesérül és balszélső helyére áll. . Roth a hátvéd a félidő hátralévő részében.
A második félidőben egészen szép izgalmas játék folyt. Váltakozva fergeteges MAORT és Sal BTC támadásokban gyönyörködhettünk. A kanizsai csapat épkézláb támadásokat indít, a csatárok azonban nem nagyon jutnak lövé helyzetke. Végre Polin-ger egy tőle megszokett bomba-
gólt rtigaH/tott Oláh kapujába. A különben ragyogéan védő kapus csak tétova mozdulattal nyúlt utána. A kiegyenlítés már a le-vrgőben lógott, urulkor egy óriási védelemhibabél Vincze berúgta a sulgótarjánlak 8-lk gólját. Köz-vetlei utána Szabé egy tizenegyest rúghat, pontosan ff jól vetődő kapus kezébe. Ezzel vége Is, a kiegyenlítés reményének. A MAORT továbbra is támad, de gólt nem tud elérni.
Elég szép Mérkőzést láthaUtt a közönség. A MAORT vereségnek oka az egész csapat kiütköző lassúságában rejlik, no meg abban, hoty a két szélsőhalf nem tuéta feltartani ellenfeleit. Herédi most is könnyelmű volt. Pólingért gólja dic»éri. A csatársorból egyedül Téli játsz»tt kielégítően. Imri eltűnt. Jó lenne már látni tőle valamit. Horváth — egy szenvedélyes MAORT-szurkoló véleményével szemben — nem .ölte" meg szélsőjét. Németh jó volt, szokáaa szerint. Kovács bizonytalankodott. Kifutásai nem sikerültek.
A SalBTC-ből Oláh, Vlneze és Polgár volt jó.
szeptember 25
NÉP-FILMSZINHÁZ
Szeptember 24-én, 25-én és 21 án
péntektől vasárnapig
Nagy háborús Illan
Legény a talpán
Egy bátor térti kalandjai
Előadások: hétköznap 7 él 9 órakor . vaíarnap 5, 7 es 9 órakor.
Maflhlvé. A I.eiínyel Tíkarékaém.\' tár Rt. 1948. évi október bó ü-an dél-utáa 4 érakor Letenyen. saját heJvitecA. ben 1947. üzletévről szóló readeg ko,. gyülétdt Urtja, melyre a részvényese-ktft azennel meghívja az líjmuaiúsáo
TARGYSOUO/.AT: 1. Az -------- ^"
és [elUgyelébliattság 1947. évi záróHzamudái Haturozat u nyereség ésufolmentvéajek mc tározat az Intézet felitzunalasiirél it a tclszanialék klruiileléifrol « p minisztérium -21 M* lU4h IV. u engedélye ainpjáii. 4. 1\'elligyel gát; valaKiiáva (3 tat;). — Az aláásta-balyok 22 §-u érlcliutbea, aki szava.-zall JogAval élni akar, Xtiíeles réu-vén.velt legalább \'ó nappal a köigyaiit eleit a Ursasúg pómtéranúl ven NagykunIzsnn a Ntii;vkMiU»ai Bank egyivülat cn U«Izu1hí Takurokii^iiztáx Kt.-uál letétbe helyezni. — MEKLEO-SZÁMLA iU47.dacfmber3l-cn Vut.voa:
I. Beruházott vagyen: Ingatlanok Ft 2Í.21H.—, bereadezeflek Ft 2.Ü80—. 11. Forg6vagyon: Értékpapírok b\'t 03.62, váltók Fi 3ü.lil.r).— roiy»sz*miaa«OHok Ft 55.172 — , péa7turkétiziet és girt-követelisek Ft 35.9U(5,5S, álmeaet; kamatok Ft Í22.—. III. Kgyéb vagyoatjte-lak: Óvadékok Ft i.0*l. . üsazeíen Ft 162.37U 14 — T*h«r: 1. Tőke: Alaptök* Ft 2_.5liU.—, tartalék Ft 2 679.70.
II. Kötelezettségek: Betétek Foriil 116.709 39, viiazleszam váiték Forint 14.800.—, átmeneti t-teluk Ft 319.9S.
III. Egyéb lehortételek: Kezes«ételi ft 5.W)0—. Nyereség ft 361.07. összeeen Ft 161.370.14. - EREDMÉNYSZÁMLA 1947. december 31. N/«reaée: Kamatok él dijak Ft 25.812.7*. Inratian j<>-vadelem Ft 2.286.—. öfszasen Forint 2S.Ü98.76. — Vasxtvség: Kifizetett ka-¦ átok Ft 4.729.95, kaaatiileték Forint 4!3.~. fizetések és szociális terhek fi 11.94981, költségek Ft 5.715 77, adék és
lleiékak Ft 4.921.16. Nyereség . Forint 28 098.76.
AFRÓUIRDET--ÍMK
Kiadásra logauaaann! ktToetlt Kováit Irodája NagrK»niz»a, S.\'.aaad-aág-tér 1. M- (Cenlrállal azanb6i)._
Teleki ut 108. sz hr.r. stabaa\'kécbél al-adó. Clm a n.jyknníiiM kl»<éb.in_ 1842
HalalonlenjTeiwn azonnal bekoioi-lieté adómenlea, Itu nyári luk-inak Hkál-ntai, villany, vlívcietéket, italKd mmilv áplléiU, néraléi menlci 4 nótái ciukott vcin«ái, «U|>oraa villa vttuliilanii •» lépirluál a kvipontban er«k !urd*)n«jl, 2Ü4 néiyiiéiolei irnyu parkM>n, p«n»io-nik ilkil-ái, me|élh(lé(t nyújt, pálosi ár*n lUriiien rilt Siabé Antii Naiy-
kinliM, ré ul 8,_________- 1M»
\' EÍcaarélném "Nnjvkanliu, Snbi<i<ig-tér 11 uim alittl 2 naftái lakáiomi: ki-
_____________hsat-áit rihá| i ití
magasabb napi ár.n vaaiek. Kalmárul
Nrfgykanlisa, Slká\'or-ulca 1. nám.______
Él«8iaba-g»railura ;
kmusa, Királyi Pil utca 17 a. _____1»*
Kis.b» stepe.i batorozott a»abát ¦•¦
ratak aktéber l-re (eatlleg ellaiíaailj, I város belterületén. CImek.t ¦ nafykanl»a,l
kiadéba kérek

l«oba-konyhás lakisíiíat elcaerétaa_ ; ,».ásra a vá;oa be«erületén. Nagy-
lanizsa, Som»f vi Béla uto» lt.______]*pj
~ H*lö, rekanilé, hármasazekrény aladó,
Nanykanltsa, Matyr u. 125.__________1659
~Kisel>a boraakar dókat bérbeveszek. Ugyanttt aaroiha-dék eladók (2M hl.-ig.) Nagykanliaa, Zrínyi Mlklos\'utaa 34. l«g llooarélaém háramiitbáa 0»sakoml«-tM giiflttésea belvárosi lakáMmat, »r~»¦ nak aieglelelő né|yn»tis össikoraf«r»« lak»»»al. Sraké Antii Nat»kanii>a, TA-^í
ZALA BolltffcaJ napilap.
Fdalea ticrkt>*A és f^ílCl ki»<)t \'
Uaacia JeaO
wm*m+*m*t D«ÍH Paranr-MY 10. T<l«fo« \' ** ¦kUUiiu: \' fé-at 9. T«l«t«n : 31.
iHutal K-T. N^Unl
Mai: SíanérpljJ3. évfolyam 222. számú
Nagykanizsa, 1948. szeptember 26 vasárnap
Ara «• fillér
ZALA
Önkritikát gyakorolt az MDP MAORT-üzemi szervezete
Iskolafogászatot létesítenek Nagykanizsán Nemzeti vállalat lesz a Stern-téglagyár Mit ad a 3 éves terv nz egerszegi járásnak?
450 Kiküldött részvételével megkezdődött ma
az MDP oktatásügyi értekezlete
M;i re;\'*1\' kozdcidöll .1 V.isiis-s/.Ok-luzian ;i Mngyar Dolgozók Pártjának hiliiap<>"> oktatási konferenciá-j.i A/ írlckezleíen réxzUvsznck i\\ l> ¦¦!•! x.il.niHTinyi oktiiliisi funkció-11.1n1r.1i. l">n kiküldüll. amrlybíil U.Mi \\ id. ki A kongresszuson l\'ówii .i.VTr i\'-n ar. IIi\'t /ultiín szólalunk 1.1 A Magyar I)olij<>/.r>k l\'i\'irtj.i <ik-
jA
|;l|:i»i iTl.UZhU llll.4ylll jA
rul Hríkosi Mályás miniszterelnök-lu\'lxi\'llfs által kilüzótl célhoz, hogy :i |iiirl lakjainak elméleti képzittsi-(•i\'l fokozni koll ós nagy mértékben nici; is valósítja azt.
A felszabadulás óta nagy, termékeny i\'.pilőmunka folyt dolgozó népünk kulturszinvonalának emclé-M<\'i-t. annak ellenére. hogy az újjá-épité.s és demokráciánk alapvető po-lüikai és gazdasági feladatai renge-tLS figyelmet vonlak cl. Most foko-zólt energiával lát neki a népi dc-mokrácia. hogy az anyagi életszínvonal emelése mellett a tudás és a kultúra szintjét is emelje. Csak természetes és a marNÍ-t:i-leniMítapá\'t alapvelö elveiből folyik, ho^y különös "ondót é.s fi!»velmel fordít a
jn\'irüagság elméleti képzésének tudományos nevelésért1. Mert minél\' alü|K>s:ibb, minél szélesebbkürü és minél liiziQsahb az elméleti l\'cgyver, annál vriSsehl) .1 párt, .1 s/o
épilé^ének élcsaiwtta. Tanulni é.s la-nilani elsőrendű kötelezettség mindenki számára, aki részt nk\'ur venni az uj ás szabad világ felépítésében. m
AZ OLAJTERMELÉS BIZTOSÍTÁSÁRA
állami kezelésbe vette a kormány a MAORT-ot
A hivatal•• lap aiamaatl ulmi közli ait • kormányrandalatat, amaly 1 Magyar Amírlktl Olajipar Ríacvény Táraatág éa a Ma|yar Amarlkal Qázkaram Érté-kaaltl Rt. állami kazaléiba vélalarSI Intííkadlk.
A r«nd«l»t álad stakatza kimondja, mltzarlnt annak maggitliaárt, hegy namzatgazdaaagl azamaentbél nagyja!entő»*|O nytraolaJtarmaléjUnxst bűnös módon maitertégasen megakadályozzák éa hogy az orazág gazdasági élatéban ranaK klvDI fontat nyersalaJtermalasOnk zavartalanaága blztoalthaté lágyan,
az állam a MAORT»t, vtltmint a Magyar Amerikai Gáz-
korom Értékesítő Rt. t a rendelet hmtálybalépésémtk napján
állami kezelésbe veszi.
A .rendelet szerint az állami kez-lés»e vétel kiterjed az összes vagyontárgyakra, Ingatlanokra, gépekre, anyag- és árukészletekre, valamin! a vállalat céljait szolgáló készpénzr*, értékpapírokra és kiterjed a vállalattal kapcsolatos összes jogokrj stb.
t , Az Igénybevétel akkor Is fennáll, ha azek valamely harmad k személy tulaj-
| doniban le, ifanelc. A randáiét szerint az állami kazetéake vétel tartama alatt a vállalat közg Ölesének megtartása az Igazgatóságnak és a felOfyelöeizottságnak munkája szünetel. Az Igazgatóság jagkörét vezérigazgáté gyakerelja.
A szambatl hivatalos lapban meg Is Jelent a vállalat uj vezérigazgatójának kinevezése. Az iparügyi miniszter előterjesztéséra a kormány dr. Székely Pált állította a MAORT élére.
A minisztertanács fontos döntései
A minisztertanács tegnapi ülésén a kereskedelemügyi miniszter ja-vaslaiáni törvényjavaslatot fogadtak cl u íeudális Műkből visszamaradt kiváltságos huszonlierieli jojiokmeg-szüiiletéséiv. lizck egyvs viWuiiirU-sl, régi klnUyi klvúIlsAgon alapuló komp, rév, vámuzedési joguk.
A közoktatásügyi miniszter elO- \' terjesztésére \'elfou,udtiik az Aliién <% n inngyiu-orszúgi re.o.iniUus, unitu-rius, cvangélikiis ós n» izraelita hlt-I\'clelúczclek viszonyának rendezésére \\onatkbzó egyizménytor\\t;z*tc-ket és a miniszUTtiiniics felimUil-mozla ürtulay Gyula kultuszminisztert, hogy az egyezményeket a kormány neveljen megkösse és aláírja.
Elfogadták a jogi oktatás reformjárói készített szabályzatot.
A földmüvelésügyi miniszter elő-.terjesztésére elfogadlak, hogy a földbirtokrelorm kapcsán elkobzott ingatlanokhoz tarlozó mezőgazdasági üzemek igénybevételét ujból sza-báWozzák.
Jóváhagyta a minisztertanács a kishaszonbérletek szerződésének meghosszabbitását. A rendelet szerint a haszonbérbeadó köteles a kis-haszonbérlelekré \\x>natl«ozó szerződést 1951. szeptember 30-ig meghosszabbítani.
Az angsMitkos.kémszolgálat ügynökei voltak
az FM összeesküvő tisztviselői
A földmüvelésügj\'i minisztérium panainisiáin.ik iM\'iitek délclö.ti tárgyalásán folytatták Kiss Ferenc uj-ságiró küiaílgalását. Cilii tahacsel-níik a vádiratból ismertette Kise l\'.nncnek I.éderer Lajossal, azan-f.\'ol litkos szolgálat ügynökéve! fenn-iíUii kupcMiluluit Kiss Magyuror-k/rigni lörténl vlitaizAKróiw Után még. ÜMii-ban MiogsATvejito vele a rond-h/ms ArintkezéHt Kiss elismerte, l»yy unokBöcTti\'UÍI fonloN Iralokat vcil dt, többi kötótt egy 11 földreformot ócsurló (•« a/.t nem»tgnKÍ<i*iatfl szempontból károsnak fclliinletö tanulmányt. Továbbá megkapta tőle az ország külkereskedelmi tervezetét é,s fonlos mezőgazdasági aktákat. Összeköttetésben állott Gurka Mártonnal és Sulyok Dezsővel. Sulyokkal való szívélyes kapcsolataira jellemző az a levél, amelyet Ölti tanácselnök ismertetett a főtárgyalás során, s amelyben Sulyok azt irja Kiss Ferencnek, hogy
igyekezzék minél előbb Salzburgba, ahol további beosztását <iz InleWgenc Service/61 kapja meg, mivel Kiss Salzburgban tartózkodása fel sem* mérhető előnyt jelenténe Sulyok számára.
Ismertette továbbá Ölti tanácselnök, hogy Kiss Ferenc" lakásán valóságos kémkozpontot szervezett Ide futottak be a különböző külföldi anyagok és innp.n irányította a ha-
il propagandát Osszegyüjiött
anyagából politikai -tsSjékozlíitót készíteti, amelyeket a reakció vezéreinek küldött szét. •
A\'ö/o,\'/ belőle néhány pttdóny-nzúmot Mindtzrnty hercegpri-mti» i>, aki tölib alkalommal be\'*ő körftkbvn tín<lo:ua nyilut-kazalt a tájékoztatóról.
V.7. irllK\'lu, mpi-L u hercegprímás nem Járatos kulröldl nyelvekben n Így u külföldi diplomaták manőverei Jó anyagól szolgAltaíUik reakció-ellenes hadjáratához.
Az Ggyc8Ült. IfamzShek S/orvozeto közj;vü!c»éii pentcíen a dán külugy-inLiuiiztor sz<)!al{ fel. Koot- ós Nvu-
ú
sz<)!a{ fe. Koot ós Nvu gp közötti kajK-eolatok kiúpi-té*éró bo«z<\'.lt. A kapcuojitoJ; kiónl-térénok HzüW)poHSét,\'ét liaago/tuCta. , l\'i/utún 11 <lr:Jifrikai kiküldött »zo-nii\'.lc iiioiuio:ta a nuiguti tiataimak kMLdöttic\'iiiek, hogy olúrulti\'vk a kn noRi/otitkot. Kiuvuk l);z<jnviu\'\'k», liogy usv UNO trújiyitó bizoWi«á-l«n a kW mmuotok nom voruenok rÚMt
A ccilei kiküldött ezután tuinak anuo> boadránynak a tmijirontlro Cút krt amely az Egyeeült
I francia kiztársasáil tanács az •któberl községi választásik mellett diittfti
Valamennyi szakszervezet visszautasította a kormánynak azt az ajánlatát, hogy felemeli a munkabéreket 15 százalékkal. Kijelentették, hogy ragaszkodnak az összes követelések teljesítéséhez. Ugyanakkor a szakszervezet intézkedett hatalmas arányú sztrájkról, hogy tüntessenek a kormány elkeserítő intézkedései rellen. Péntek délután 4 órától 6 óráig Franciaország valamennyi üze •nében leállt a- munka. Hétmillió munkás két órás sztrájkban követelte a szakszervezet által kívánt 25 százalékos béremelési követelés teljesítését. . "
A nemzetgyűlés csütörtöki üléfcén leszavazta (304 szavazattal 279 elle-
DJÉLAFBIKA KIKÜLDŐTTJE
AZ UNO KÖZGYŰLÉSÉN KIJELENTETTE:
a nyugati hatalmak elárulták a kisnemzeíeket
Nomzetok Szervezete eié viszi annak a szovjet törrényjavaeiatnak meg-táTjpaiását, aaioly nijpgtiitja, liogy a Szovjetunió ár:I[vmpo^\'árai idogon á\'lampoigárokkal \'lépjenek iiázag-migra, A türvAnv. hatói vbalépóa* oütt iiifxanivtobf) angol no szovjet ú. ttmponítírhoz nuojit fo>otii\'jfül,
V\'ixiiiMkv vidszautiutítottii a cfilei idkü\'ldt\'Ht r>\'Uitó.«>;á«át ún a törróny littni* boú\'.Iiu\'uhiát riiiraüiia/úiiniU ini-iiirtn Itftto. Itúniu tmtott, Iiogy a istor-jot UiTviin.v klfcjoüotton » §xovjot íVi l&m.|jolf^rok vódelmót azoÍKáíja. \\\'ÍHÍiiHzky nicifgyoíto icVrai ellenúiw, melyben rámutatottj» íiovjot áliác-pont JwSyoMArCw, a J<i>zgyüle« » -.¦silei kikülldött javaslatát napirendre tűzte.
Korea köszönete a Szsvjetuniénak
Korea iegfelsőbb tanácsának elnöke ievelet irt Srornigmek, a Szovjetunió !egiet&5bb tanácsa e.nökének. A ievél hangsulVozia, hogy a kowsai nemzetgyüiés 6s a koreai nép nagy ielkeaedésse. \'fogadta a Szovjetunió iegfelsóbb tanácsának .evedét, ameKy-ten közölték, hogy a szovjet csapat tokát kivonják KoreábóL: A koreai Eúp soliasem felejti el, mondja a levél, hogy sok éri labezoigaság után a szovjet hadseregtós kapta meg szabadságát. Eaakután az EgyeBűLt Aliamok csapatainak helyzeto is taríhataÜBnuá ráit Dé&oreában.
nében) a járási választásoknak márciusra való elhalasztását. A javaslat . pénteken a köztársasági tanács elé került, ahol 156 szavazattal 143 ellenében elvetették "a márciusi választások megtartására .vonatkozó javaslatot és ugyanakkor áldást foglaltak a választásoknak ez év októberében való megtartása mellett.
Taiszerí minden tanulónak!
Hétfőn gyűjtési akciót indít
a kanizsai DiákszövetségVaria ísíva» andorházi mintagazda esete akiilákkal
ANDORllÁZA nőni írtyvkí\'-zséíi, tné.í: csak íuoin is kisebb fatu. Ctsak ejry major a pacsai járásban. De bármilyen kii-si, mégis adott az országnak osry. miiitasr.izdát Varga. István szeinl\'íyében. Ami eiéjr nagy doloir, lia meggondoljuk, hogy Zaa összesen 16 mintaguzdáva: dicsc-kedliet.
VARGA ISTVÁNT az imént ismertem meg az MDP nagyváiaszt-- márnának megyei értekezleten. L«a-kaios ehfcirs besz-édélifiz szóit hozzá. Mirói beszélt? -Hát mirtV is szólhat cgv mintagazda? A falu gondjairól: a szántásról, vot.\'-srü.. AIcí; a dobozó |>a.!aszt legnagyobb gondjairól a kutakról.
A kulák nőm osr.vóh falun, mint a gyáro.s i>ankos meg a többi min-kás\'nvuzó a vili oson.-.MItoL uzsoráz? llút rpootla., dózsniávaí inog éhbér ál
JONAPOT m.inta«a/da! — Kö-hzöiu i\'ii Varnúru H lailúk a minap
\\\'lli\'i;;i cKilk niOKülvKOtt\': •- Ilujjy II folK! iVHKJIl In\'!*!
Annyit dolgozom, mint az áiíat!
— Mór\' norn. vosz sogitségot macának? Elbírja a negyven hold!
— Azt már\' nem! Dehogy fizetek 15—20 forint napszámot! Inkább a föld se kell. Lemondok róla!
— Látja szomszéd, ezt jói is tonné — helyezető. Varga a kulúk szavait ószinfc szirvel. — .Legalább
a tarlószántást is elvégezné raíaki.
BÜSZKÉN csillog a jelvény Varsa István mellén. Hogy is került oda? Ml a története? Azt a kilenc lx):d mesélhetné cl logősz intőbben, amit-Varga liárom éve a földosztáskor kapott és amelyet feleségével s nagy fiával, nagy icányárai müveit i
Jól fiolád a gépi vetés Zalában
Zalában a Népi Bizottságok és a közigazgatási szervek állandóan szorgalmazzák a gépi vetést és dolgozó parasztságunk mind nagyobb mértékben él a lehetőséggel. Zalaegerszeg varosban "ó, a tapolcai járásban 41, a zalaszentgróti járásban 75, a zalaegerszegi járásban 70, a leteoyei járásban 20, a paosai járásban 70, a nagykanizsai járásban 80 százalékban géppel történik a vetés. Nagykanizsa városának 18-20, a bümegi járásnak pedig 544 vető-íiépét állítják üzembe, hogy a muoka jó ütemben haludjon. Jelentős hiány mutatkozik még vetősjépekben a lenti, keszthelyi és ta-pílcai járásban, lgaerő ezzel szemben kellő mértékben renSelke-zésro áll és igy a vetés maradéktalanul elvégezhető. ,.
A vclőmagtls/tltáf) szelektorokkal ós egyéb r«stá« gópekkel állandóan folyik. Ugyancsak fulyuuiutbun vun a velőmugok nodves
l
E|y hétii ingyen lyanlt Hívizen
egy csaló assstony
Furfangosán oldotta meg hévizi nyai"alását Kocsis Gyulánc bucsu-szt\'nllászlói lakos. Iigy napon megjeleni .Nacsíi Mihályné hévizi lakosnál és a- később" érkező férje, valamint egy ismeretlen bucsuszent-his/.lói úlloiuási\'önök részére kivett nála 2 kétágyas szohát. Ezekljo u I szobákl>a azi:ín be is költözött és I megkezdte nyaralását. Nacsa Mihályné |>ed^g nyugodtan v;ir.ta hikó-jának férjél, aki m;ijd kiegyenlíti a szoba árát.
Az idő lc!t-inull, Koc.si.sne férje a«mbiin nem érkezeti meg u ptm-zel. likkor az öllelt\'s Koi\'sisné táv-iralol ad;il<^t iel nuigának pálriájá-ból, amelyen az állitóhigos férj !>e-jeiínü. hogy kö/.lx\'jötl akadályok miatt nem tudóit jönni, de hain.iríi-sun irlu\'zik. Kousisnó jxidiy miulúii jól kinyuralla inugát. oltünl. Nacsa Milu\'ilyiu\' IVIjelciiUVst u>lt elloiK\' a ri-ndőrsi\'ncii. Krtrrtl :il.")i\'(i:\'intl;Uiiji\'-lolle hk\'K,.:iz i\'IJili-rts itu\'Kiniliilt.
Szeptember 29-én száll le
a tenger fenekére Piccard professzor
Mrtr minden késwMi úll l\'iwurd lanárós társa inúlylon^ri utjáho/.. A külön erre az alkalomra szer-ke-szlelt vi/.iiiallonti a Bnlhyscaph-ol pénieken adták ál ünnepélyes keretek közt a professzornak ;i Scul-dis nevű gőzös fedélzetén. F.rröl a hajóról száll majd le a pro.\'csszor hatezer méter mélységbe, hogy lent a külöiiixkő lerakodásokat, kozmikus sugarakat, tengcráraml;<lokut és a mélytengeri állalvilágol tanulmányozza./ A viziballon két részből áll: az e«yik az élénk narancssárga-fehér szinfi ovális úszó, mely benzinnel van töltve s melyhez vasláncokkal van hozzáerösilvc a másik rész, az úgynevezett gondola. A gondolán kél nyilas van. Az egyik a hqáral. a másik a kémlelő lyuk. A ballonhoz: kívülről nagy l>eloii-kockák .vannak hozzáorösiive, melyek kellő idői>en automalikusan vál nak el a készüléktől. Bent van azután ^o^manometer, egy Piccard által "készíteti mélységmérő, egy ké.szülélí az ullruhan^hiiUamoU UÍ-vélelérc ós adásAfn, eg>f legkorszerűbb ri\'idió adó- é,s\' vevőkésziiliík, valamint töbt) üres üvog, iik\'I.vIk1 a
szüksójjes vizet veszik lel a Icnacr kfilönl)özö mélysé-ueihen. Az ablak mellett fogl.il he-Iycl a tanár é-s társa. A tímár mellett egy diktafon áll, mely a professzor észrevételeit nyomban felveszi és lerögzíti.
Piccard tanár szerdán az Atlanti óceán afrikai part ja. közelében száll le a tenger fenekére, hogy gazdagítsa az emí.eriség lud:\'.S:u.
Emelkedik az életszínvonal
— növekszik a természetes szapirodás
Aki figyelemmel kisóri lapunk Anyakönyvi Itlrck- cimü rovatát, azt tapasztalhatja, hogy városunk-l>an -m ulóbbi időben .lényegesen több születés fordul elő, mini haláleset.
— Mivel magyarázható n természetes sza]>orodá.s cmclkodéso\'.\' — kérdeztük meg ezzel kapcsolatban dr. •Bcnentés Ernő városi tisztiorvosi.
— Legkézenfekvőbb lenne azt
Iskolai tbc-szűrővizsgálatokon
felülvizsgálják a BCG-oltások ertdményét
Emlékezetes, hogy a múlt év végén a megyében járt dán orvosolt Nagykanizsa ^s a megye lakosságának túlnyomó többségét beoltották a tüdől>etcgségcl megelőző BC.G-szé-rummal. Az oltások eredménVének felülvizsgálására most nyílik először mód.
Az óvodákban, a kanizsai általános iskolák I, IV. ós VIII. osztályaiban most kezdődtek meg uz évenkénti olíilrftsos Ibe szürovlzsgiuulok.
A másfél-kéthónapos munka során )K>nlo-au meg tudják állapítani, hogy a BCG^sz.érummal ,beoltott iskolásjryermekck kö -ött lörtént-c> az oltás óta lulKTjculorikus megbetegedés. Illetékes orvosi körőkl>en nem tartják valószinünck. hogy ilyen megbetegedés előadódolt volna.
A szűrővizsgálat során tbc-gva-nusnak talált gyermekeket u tüdő-Ixilcggomlozó intézel felügyelete alá helvczik.
ir.im.\'iiili. TeU-ll .1 lis/.liorvns liokíy liáijnru ul:iti ií)t,ilsin>is jvlen-ség a \'iTim\'szeU\'s szaponxlils ugi\'iís-szerű emelkvdéw.
— De ma Uilán más körülmények is közrejátszanak — wljük köziK\'.
— Természetesen Sokk-il dün-I6hb magyarázat az éíctszinuonal állandó cme\'.ketése. -1 fiaínls-.iijbin ennek meule\'elörn ^narjyoblr a: c\'el-kedv. jobban bíznak a. jövőjűkben és ti liá:fiss(íi/tó! sem /élnek <inni/i-rn. Trrmészrlesen azzal is tiszt.\'ibm i<annak, h.onj é!e>szinromilunkem.l kedese bizlosüjü sznle\'endő gyermekük jelnevelfsét is.
A Magyar Magáiflkalmazottak
S>:a>a\'l* SzakszOrvezet-.\'nok he:y cso]»rt vezctösúüo é-rtcsiti Uartór«i;t, l.Oir\\ foiyó hó 28-á,n déLután 6 <ra-kor Csongory-ut 3. sz. alatti hplyi-sétfé\'í^\'n taggyüiést tart. Kwjadó Hing-yi Györtry ka:-tLÍrs. Minden kar-társ pontos inr^jeaenósét kérjük.
- A Bőr/pari Munkások
s>zal«ad Szakszervezete közii a szaiaársalikai, lioar>- folyó hó 26-án (vasárnap) dóiolótt 10"ómkor\'tan-jf.vüliiHt tart a Hzakazorviozoti Bzék-
I nagykanizsai „StenTMéle államesltitt téglagyár nemzeti vállalat lesz
Ak éoltlktuóaok torvx/.ci\'ü lolio-ílyOÜU\'mtiitttlt VovAlilifpjl«t«tiW i\'A.\'JA-bí);, vu ,i.:n;m u iivkúxbvrniCK\'* ruv\\o-nftiizá.iWiru vaó toklntotOol Darvwt József ij|iitó»- ó" kftMiiiunkaügyi mi-ni»ztor ouJtar.jiBsztiist. tott a ni.iiiiiis-tortanáoshoz opitoanyo^itíari óe m»-g»s(\'ipiU\')i|ari rwmzet\'i vúXlalatok aia-piltisára. tló
Az olóterjoszb\'* szerint ttz épjtó-anyagipari ui\'lami vái.aiiiiolk közül a következő téglagyárak alakulnak át nemzeti vái!;&.aftá: a Százha.om-battai, Nádasüadány", Miskolc-Oö-römböíyi, Putnoki, "Egrj, Bell Mik-•!Ó8 t^gíagvár, az E.só Szorabathieíyi, vFertöszépiíaki, Nagykanizsai, Ajkai, Mezőtúri, Pá^a-deMecseri, a Békéscsabai tégíla.°Tyáxak, Kertész téglagyár, eLő Mohácsi Téglagyár, a Budapestvidéki, Első Szombathelyi, Csornai, Martfűi, Eilsó Hódmezó-vásárheliyi Góztéglagyár, Bíső Pécsi Méez- es Gózt^lB^yár m a Magyar Kerámiai Gyár.
A magasepetóipari álilami^ váJía-Jatoik közül az alábbi 23 namzeti
vál ilút ftftku\'i\' A DU
|M)t—Kúl)ányü.i
—l-iWymj\'myo»í KöíApitóiii ijmri vú.-ila^at,^ Kíi/.|»ilt)i, a Víirosi, ív/, Ur-MÍ$pt ós a HAwfyár Lakiü)óp;té»<i ipari vállalat, a 8wMn.bttthoi.vi, l)ob-roíeni, Bzogedi, Nyirojryháza.i, Co)?-iüdi, boproni, Békéscsabai, Miskolci, Pécsi os Győri Magasfojtó, a Go-nwuitáru ób BurkoKi ée a Magyar Gyáxépitéei ipari váKLai&t.
Elldék b«kölMlxhet(51XH wobái mtiinnlutk, külön kin é* mgy tdldictnlM, •neltttM, k»«(ortü«*« öi»»koml»rt»», aátliltiínci, pnrkst-Un éi Uslotkázak, yng»l»iAno KW, két hold MántéVal, gaxdaaoKl tii-zftk, Baranyibai t>. — Megvételre keretek m«i;blz6lm réazére azonnal b»k»ltözhel» 1 - G 87.obaa magánházakat azonnali tlzeténel.
KOVát8 liiitlukltvetlti Irtdáji S7»b«diáftér 1. ix«b.
Csak akkor kellemes és barátságos a lakása, ha berendezési tárgyalt
2>e
Olcsó árak! — Szolid kiszolgálási Kedvező fizetési feltételek i ^Jcfy Endre-oi 4.
MNDSthlr
rVvt\'j hó "27-én, luUfőn ü ,MNI)S/, wxctAxiVi írvtiLÚM. J\'onU* im<KJjloiiö*t kór •
j
A III. körxot MD1» •***»** W forhitot »:lomúnyo«ott a kő*i»rli4«
i{ \\ orjnoko»i!tú,iyái*.
É/>/t6/parg
A péosi <Spit/«pari tLiami műszaki középiskolában novemberi- hó 2-án ópitoipAri téli tan\'folyam\' I. oszna nyí
taiva nyílik meg. Fölvételre je kezhetnek négy általános iskoai végzettségű kómÜTea^és ács segédek, tarom oknak 12 havi gvakorlatot ke.\' ;gi4i.ouii. Az alacsonyabb fégzetteé-güek fejvéteii rizsgát tesznek. Tanítási idő a télii 5 hónapban heti 45 órában, 4* évfolyamon át. Tandíj havi 30 Ft, Vidékiek agy részét a helivbel i Népi Koi\'-égiumban el tudjuk höivozm. A feLvéteí iránti kér-vényaket október hó l-ig krii az iskoiába begyújtani, (Pécs, M&jo-rossy Imre utca 13. sz.) ahofli a további febilágoeitások n\\«rBetók. ü-Irtre tÍTándtra tájékoztatót küldenek 28
ZALA
fl MflORT M. D. P. pártszervezetének vezetői
ÖNKRITIKÁT GYAKOROLTAK
a párt harci ébersége a Maortiál eltanyhult a pártszervezet hanyag volt nem gyakorolt kellő ellenőrzést
Kritika nélkül fogadták e! az imperialisták ás csatlósaik hazui jelentéseit
Megállapították:
Be\'nunkot kommunistákat az Is jellemez : hogyan viazonylunk saját hibáinkhoz. Lenin és Sztálin sahasem íóttek attól, hofy a hibák feltárása nyíltan, a töme- qe« előtt történik. Ebből tanul a párt és a munkáso-ztály — ez voit az élláapontju*. » J )0rr«dalnnl proletárja u« pártja mond.a Lenin — elég erőt, hegy nyíltan Uralja" 3nrrl3 at, hogy hibáit é« gyengeségeit sértodts nélkül hibénak é\' gyengcaégnek rev«2:e. Az élenjáró osztály hsrooló pártja nem fél a hibáktól. F6IŐ volna az, ha a híoakhoz csö\'önyösen ragaszkodnának, ha szégyenkeznének elismerni s kijavítani szőkít. Az MDP marxi-lenin! ptrt. Harcba écsapat. Nem fél megmutatni hibáit. És kijevilja azo«at.
Az a tény. hogy a MAORT-nál hosszabb iileig folyhatott a szabo-láz» ielwtclU\' u MAOKT MDP-párt-szemvel felelő st\'gét. Kétségtelen, hogy a MAORT-pártszervezct nem vnll elég élier s ezt a mulasztását ugy igyekszik jóvátenni, hogy kemény önkritikát gyakorol önmaga Mell s e/wl lolvKivé leüti a hil>;\'.k helyrehozalalnt.
.. Á M.\\i;lir-|)iii-ls/xTve/x\'t övsz*>-hivltt niimk\'M leh\'iHMi n IVHős pi\'irl-iimjii\'íoiiiii\'liisokul, .ikik éllrk Is n vi;,oru önkritika oszkíizivel. Jelen \\<>!luk <v.ekro ;\\/. rrU\'kezl-loken » ,Szakszvcrw/eiek vewtíii, üzemi mérnökök, akik pArtvvzc-löiiikkel közösen vizsgállak meg: niiki;;il volt lc-hotMVws, hogy a párt jelenlétélien a> I SA imperialistái nyilta1! ü/.iiel-ték a MAORI\' vezetőin keresztül tervszerű icvckenysiVükv\'t a magy.ir ní\'i> gazdasági i\'clemelkoilév: ellen.
A pirt vezetői sz«oru önkritikával élve mag^ilspiiották, hogy a hírei ébors-\'-g a MAORT pattez«rvezsti«él \\8loaan eManyhult, a pártszervezet hanyag vol\', elfeledkezett » párt f azd«sóopo!\'*ikal vezető Sí*rspárő\'. nem gy«korol* k»l!c el.anöriöst ás kritika nslkü! •:f«iiatíta az amariksl lmpfrlsíNták«ak •.! cinkosaiknak msgytrélatát a MiORTnál történő termeléscss-.kentésről. Bedőltek annak a hazug, demagóg termelásl politikának, ame^yst e MiORT 1«lel6a íezetái szöntelonüi hangoztattak: hojy a termelés csökkentéivel a m«zök élettartama mecnöveke^U, hol«tt az elmúlt évek grafikonjai másról (eszeltek.
Hibái követlek el a termelésben és lermelés elősegítésében dolgozó elvtársaink, hogj\' nem jelentették azokal a gyanús eseteket, amikor egy-egy kut ternielúsélxsn vissza-sós mutatkozott, vagy amikor helytelen és rossz munkamódszer alkalmazása miatt egy-egy kut szándékos rombolása volt feltételezhető.
Az értekezleten Palkó József elvtárs, ü\'caii pá:-ttitkár vélemOnynyil vánilá-.ra szólította fel a lele[>ek. dol gozóit és mérnökeit. A munkásság határozottan, vlláaeain foglalt .állást ás mejerísltette, hogy ¦ ülepeken ixabotáti folyt.
Gcie-s elvtárs például elmondta, hogy umikor ő hónai>okk.il ezelőtt bírálta a termclé-si módszert, uzzal intették le: nem ért hozzá. Egy hónapja viszont helyesnek tartják észrevételeit és azokat alkalmiizva a termelés azóta sokkal jobb eredményt mutat. Egy konkrét példa: a múltban minden felelős helyen dolgozó munkás kifogásolta, hogy u segédgázas termelés során agázvisí-szanyomás rossz, helytelen módszerrel történik.
A csöveket megrepssztették is a ku-tekat o»ak hos<zu javítás utar lehetett beállítani Isme- a termelésbe. A ma* módszerei kb. SS tzázalékkal tőbk gázt tudnak a kutakba vlsazaszorltanl, ami az elaJfelhezBtalU meggyorsítja, ugyanakkor pedig nem veszélyezteti a kutak épségét.
Az értekezleten azonban az is megmutatkozott, hogy a liekövvtkc-zelt eseményekhez a munkásság tájékozatlansága is hozzájárult. Az MD1\' fílcsapal jellegét a munkásosztály hivatott biztosítani, ezért a MAOlYl\'-nál a jövőlicn löbb és mn-f^ahh értékű tanfolyamot lu-11 t.M--tani a MAOltT-munkftssii^ szakmai fejU\'szlénéj-e. A M*O\'C ndl dolg»»6 elvtársaink el-
ismerték, hegy súlyos hleat követtek el, amikor a termelés körDI észlelt gyanús körülményeket pártunkhoz nem jölcniették, csupán az dzem vezetőivel közöi\'.ék- E.vtársaink azonban nem elé-gndtrk meg a bajok feltárásával, az önkritika fyakerlásával, hanem elhatározták és iféretat tettek rá, hogy az elkövetett ~hiLá>cat mest kom;ly termelési eredményekkel teszik jóvá.
Min:\'.eni elkövetnek a knr.c!é-s \'.\'okozására i-S a legkisebb mulaszlásl is :\'.\'i,oruan mc.ílttolják a jövőitn.
Az MD1\' vezetősége |>eaig határo-zattiaii kiiiiondt.\'i, hogy a fenti cél cieré-séjj1 fokoz/, i a púrt harci óIkt-é i
ségél é.s eltávolítja a/, osztályellenes
e\'emoki\'l .1 M.\',OHT-üze,n Idei ou-öl.
A J6vffi*n a MAOHT 11 dolgozó
-nép .eienieíésél segitl
Nagykanizsán la rendezzék meg a Szovjet Film Ünnepeit
A 8iov]pt Film Ünnepe trAnt orsíAg-6zerte lukozódtk az 6rd^k!őü6s. D16«-győr-va8Kyár és L .bútlan dolgozói mo«rt üzt kérlek a Mair^ar Szovjet Művelődést TArnatóatól. hosy rendezzék mep nálule íh az ünaepet. Az akció rá-vllágit arra, hogy a magyar dolgozó nép menDvira magáénak érzi a szovjet lilm ügyét. Éppen .ezért a Mozgókép-üzem Nrmzeti Vállalat (•& n MSzMT el-határoztn, hojjy nümcs.k Budapesten ég az öt vidéki nagyvárosban, hanem egyebütt: az ipari gócpontokon s községekben is raegti.rlj&K az ünnepi füm-rietei.
N»oykar,izsa sz ország oiajellAtásfr-nak kfizpontja, t\' ol hz ola]vidék dolgozóit helesramiiVü közel 4Ü00 munkás keresi kt.nyerét, elvárja, hogy a Mozgó-képüzem Nemzeti Vállalat Nagykanizsán is megrendezi a szovjet lilm ünnepét. \'A vAi\'osnatt kot mozsókéns/in-bá/.a th vau, igy semnil akadálya Keni tenni\' biiniik, tiojjy h naí.\'y»ínhili<u ll:m_ ünnepélyt Nagykunlztin doi|i»zó n*pe
Io4t ismét vz utsroktitönság rendelve xsire *ll. ulonnan t)«reni<nett tixuálv
Az MDP kibővített megyei választmányának
két
A hét folyamán szerdán és csütörtökön tartotta ülését nz MDP ki-hövitett megyei választmánya.
Az első nap anyagául az MDP Politikai Bizottságának határozata szolgált, melyet Szikra Sánilor a l\\öz|>onUi Szervezési Osztály helyettes vezetője ismerlolett. A nag>\' érdeklődést kellő referátum megvil.j-
ülése Zalaegerszegen
gilotla^ az MDP szervezetében kü-szötön Álló nagyjelcnlőségü eseményeket. A G hónapos lag- í\'^ \'.a^ji\'lö\'l rclvéleli zárlatot, a párt megttszto-gatásál az ellenséges, az os/.tályide-f»cn, opjxirtunisUi és karrierista elemektől. Kitlomiioritva ezzel niég-inkáhb mint eddig a Magyar Dolgozók Pártjának élcsapat jellegét,
Ssomöfl/on fielyssini tárgyalás
0 Baiatoi melletti vasúti katasztrófa ügyében
Emlékezetes még az a súlyos vasúti s,a;renc?<\'\'tlenséK. ame\'.y a műit hónapban h Balston mellett történt. Augusztus huszonhatodikára virradó éjszaka nyílt pályán egymásnak rohar.t két teher vonat. A katasztrófának 6 nagykanizsai haláios áldozata volt.
A 8z«rencsétleüség ügyéhen magindult viísiál*it inekrá)!npiiottn, hogy Követi György vonatvezetö. aki az öoszfUtköiéscél Hetó: veszítette, nem adta át a mozdoQ.wezetó\'nek a megállási parancsot s ez a feledékenység volt az oka a szererjcpét\'fnsegnek.
Kövesi Gxörgyet már nem lehet felclfísség.-e vonni. A bslaton-márial állomás szolgálatvezetőiét, Simon Istvánt és Szálai László t<orom;ióőrt azonban őrizetbe vették. SzombiUon tanaDak ebben az ügyben helysziDi tárgyalást BalatonmáriAn. Ez a tárgyalás van hivatva eldönteni, hibás volt e a két firiwubevett vasutas.
melyU\'n csak a munkás- és p,ira.sz\', elem az értelmiségi és egyéb dolgozókkal együtt viheti a harcot Mar:; és Iveiiin utján a Szocializmusért.
A Párt Politikai Bizoltsága hntá--rozatát élénk és színvonalas vit;i követte.
Másnap lakatos Deí:sőjr.eg\\\'oi tj1-kár tartott !>eszáraolót a párt í;i-lusi politikájáról. •
Ismertette a falusi kizsákmányolok elleni harc formáját, a kisha-szor.ljerielek megyei helvztét, \\al:\'-mint a szövetkezeti munka megjavítását és fontosságát a dolgozó parasztság érdokéi>en.
A választmány nagyszámú pa-raszthallgatúsága értékes hozzászólásokkal gazdagította az értekezletet.
A kétnapos ülés lelkes hangulatban folyt le és a választmány tagjai a jól végzett munka tudatával tértek vissza lakóhelyükre, ahol tovább folytatják a harcos munkát i\\ reakció ellen megyénk és országunk felemelkedéséért.
A választmányi ülésen elhangzottakra még visszatérünk.
NAPIREND:
5/eptember 26, Vaaárnap Rém kit. Clprlán. Protest Jusxtlna UlgSr&g Niluti,
1K3. Klvíleirs állapot riárnelonzáij-ban. fl vígr«tt|!4 hatalom a Relchswehr keitbe m*gy *t.
Siaplember27, hétfé, Rom k%t Koirna. Pro:. Adalbert. Ujqöreg Kalllitt
1945. Kereskedelmi «ierz6d«i Szovjet unlő és Magyarorszái; kCzctt.
1945 Bartók Béla halála.
Három és félmillió hektoliter bortermés várható
A jövő hónapban országszerte szüretelnek. A várható borterméssel kapcsolatban a földművelésügyi minisztérium közli, hogy az idei termés kb. 3.5 millió SOO.000 hektóliterrel töhb, mint a tavalyi termís volt.
B pécsi munkásblrósái
8 évi fegyházra ítélte Tarr Józsefnél,
aki 179 mázsa gabonát feketézett el
A pécsi munkásblróság szerdán délelőtt targyalta Tarr Józsefné 57 évBS szilágyi terménykereskedő közellátási bűnügyét. Tarrné több mint egy éven át a szilágyi és pe-rekedi gazdák földadóban beszolgáltatott búzájából 179 mázsa gabonát elfekctézett.
A pénzügyigazgatóság vizsgálata, majd az azt követő nyomozás de-ritette ki a szerteágazó bűncselekményt. A tárgyalást megelőzően az államügyészség a helyszínen nyolcvanhat tanút hallgatott ki Tarrné ügyében. A főtárgyalásona vádlott
azzal védekezett, hogy előre adta ki a vételi jegyeket a termelőknek, amit a tanuk egyöntetűen megcáfoltak.
A munkásbiróság a vád- és védőbeszedek után példás ítéletet hozott. Bűnösnek mondotta ki Tarr Józsefnét folytatólagosan elkövetett, a kőzellátás érdekét veszélyeztető bűntettben és ezért nyolc évi fegyházra és tíz évi jogvesztésre ítélte.
Hirdetéseket felvesz a Zala kiadóhivatala. Nagykanizsa, Főút 3 ». Telefoni 31. CSEKKSZÁM, 5.466.ZÁLÁ
HU8. azaptatnber 26
Iskolafogászatot létesítenek jövő évben Nagykanizsán
Államsegéllyel hamarosan
megkesdite asz, uj bölcsőde építését
Tejakciót szerveznek a kanizsai óvodákban és napközi otthonokban
A nagykanizsai városi tisztiorvosi hivatalban most állították össze az \' l!)ü). évi egészségügyi költségvetést, amelyből rendkívül érdekes részleteket l>ocs;Uottak rendelkezésünkre
Iskoiafogászat
Legnagyobb érdeklődésre az iskolafogászat létesítésének terve tart-. hat számot. Nagykanizsán
eddig nem volt ilyen intézmény
és az iskolába járó szegénvsorsu gyermekek íogait legtöbbszőr nem — vagy csak igen nagy költséggel — ¦tarthatták rendlien szüleik. A jö-vűévi költségvetésiért vezető helyen szere|>el ez a létesítmény, amelyet előreláthatóan a jelenlegi, Szabadság-téri lxSlcsőtlc helyén állítanak fel. -Vz összes költségek hozzávetőlegesen 50 ezer forintra rúgnak, ami végeredményben nem is nagy ösz-szi\'g, ha figyoliMUlH! vesszük, hogy csak
o műszerek 15 ezer [orintlxi
kerülnek. Az iskolafogászal vezetésére sikerült megnyerni o: egyik legjobb kmizsai szakorvost. .
Bölcside
Lényeges pontja a költségvetésnek az uj bölcsőde létesítése is, amivel már iö!)b í/.Ixmi is foglalkoztunk. Mini értesülünk, a népjóléti minisztérium illetékes osztályán a legnagyobb jóindulattal és megértéssel kezelik ezt az ügyet és biztató igé-ret van arra, hogy 130—200 ezer forint államsegélyt utálnak ki. Eb-hűl az összegből nemcsak a Dunán-tal, de
a; egész Ország-egyik legmodernebb bölcsödéjét
állítják fel. Az áll^nsegély csupán azért késik, mert a város-eddig nem
tette meg a szükséges lépéseket a bölcsőde céljára kiszemelt Bal-thyány-utcai Boskowitz-féle ház kisajátítására. Erről tájékoztatlak a város vezetőségét, amely elhatározta, hogy a legrövidebb időn belül kisajátítják a szóban/orgú épületet. Ezután már nem késik sokáig a munka megindulása sem.
Tejakció
Érdekes része a most összeállított költségvetésnek az úgynevezett tejakció szervezése is. Más városokban nagy sikerrel folyik ez az akció. 191!)-ben Nagykanizsán is megvalósítják. Erre mintegy \'20 ezer forint költségei irányozlak elő. Egyelőre természetesen csak az óvodás és napköziolthonos gyermekeket lát-
ják el. A tervek szerint az első időkben
250 gyermek kap naponta 2—2 deci tejet.
Később természetesen bekapcsolják az akcióba az általános iskolák alsóbb osztályának tanulóit is.
Ezeken kivül még számos más terv is szerepel a tisztiorvosi hivatal költségvetésében. Valamennyi közül azonban a fent említettek azok, amelyek a szocialista társadalom segítőkészségének bizonyítékai.
NyarlTék találkozéhtlye Balatonfeny-v«s*n Téth-f6!e balatonvenyvoai Vigadóban. Hi<«--m»leg otelok. HOíltS Italok Zen*.
Ulra Itthon
Ltgi]ibbin (matert zalai hadifoglyok
névtárt
Ar alábbi zalai hadifoglyok a 64. fa 615. 8zii.ltitmánnyal érkeztek M&-ramarosBíiflBtro. flzek a hadifoglyok a lejrközelobbi napokban otthonukban lesznek.
Buozkó István Hahót, Baracskai Pút KieszentgTÓt, Gerencsér Károly Nova, Gerencsér Foronc Sand, Horváth Péter Ozmánbükk, Horváth Gálor Tüskeszontpéter, HamTas Gvula ZalaCgpraaBLj, Nómeth Géza Akónemosapati, Pál Kálmán Zalaegerszeg, Kácz József Becseholy, Szigeti\' Sándor ZaTa^vömró, Szili Dezső Hahót, Szolöskei József Sogykani&a, Sebestyén János Orosztony, Szabó Boldizsár Galambok, Sági Lajos Zalaszentlászló.
Elehxíri Píter Nagykanizsa. Fer-csik Mihály IIóVizíryöTk, Horráth József Geteo, Kovács Feronc Vonyarcvashegy, Lanczingor Gvuia ijazsi, Péter Ferenc Zalabaksa, Ráez István Berzonoo, Róffi Józaef Díszei, Szálai István Keszthely, Szabó Vince ZálalKildoirfa, Vásáros Imro Ta|)O:<\'a, Varga Jenő Zalatár-nokt, Vass András Karmacs.
r.iiut-,K: Gjülakbj/i i.:izjey és Ranxe- Vince oerszegt. maj u
Zaiá niqgyo területén a nut héton isniét uj oróro kapott a 1»-Kzo^Uiatiis. Ajs oliVvt monnvisúgot a járáhOii njra.tufezurnyalt.ik1. Kitüd-iiiény: 110.U százalék\'. Különösön jó diTxhnónvt értők ol1 a letónyoi, /.a^aszontgróti és sümogi jatrás. A nagykanizsai, pacsai, ijb zaíocyor-szogi járások oixxlménvoi gyongC\'b-lx>k: nőm, órték ol a k:szai>ott meny-n\\ isógot.
A községok versenyében kitűnt Gyulakeszi 230 százalékkal, do ugyancsak jclontósen tuliojos:tett:ík kötok\'ssógükejt: Sáska, Káptalantóti, Zalaordótl, kisgörui és iiosztót.
Kg.véiii versenyiion az utóblji napok során 1) \'gjobli enodmonyt lioncee \\ inco cscrszejftODUij i négygyenneiies gazda érte ei., aki 1400 szazaiéiban szolgáltatott be. Utáiia következnek Toinai Károly zaiaszántói nyo.cg\\\'er-mttkes gazda ós Kéri József vindor-nvaliak: földműves.
AHOL SOK A KULÁK
— rosszul megy a tarlóhántás
Dolyozó parasztságunk hetek óta töri a rögöt, végzi szorgalmasan a larlóhántúst, hogy biztosítsa mindnyájunk jövő esztendei kenyerét. Ha a zaltvi határt járjyik, meg kell állapitanunk, hogy a tarlóhfíntás általában jól halad. Ugyanakkor azonban nem kerülheti el figyelmünket, hogy sok helyen még felsz\'büatlan ugart találunk. Ezek a földek túlnyomó többségben kulákoké, akik a tarlóhúntds szabotálásávnl igyekeznek nehezíteni a népi demokrácia helyzetét.
Kísérletük hiábanaló. Szigorú intézkedések biztosítják már a tarlóh\'in\'ás elvégzését. Akik nem teljesitik kötelességüket, azokat földjeik bérbeadására kötelezik. A bérlő kitparaszt a földműves termelőszövetkezetek s«§itségévcl majd elvégzi a munkát a földiken.
A 15 holdon felüli gazdák elszávfltetása m megyében csaknem Mjnsen megtörtént.
Szovjet filmet
mutatott be a »Népmoz.i« is. Címe: Legény a talpán, főszereplője Krjueskov. Tartalom: szerelem, tí-dámság, katonaélet ©s epizódok.
A Kizgazdisigi nyomda, du\'gozil
bensőséges szoreíctlel ünnopolUjk a napokban Mazoi Alojziát, aki 25 úto áll a Tá-laiat szolgálatában.
A MAORT-NÁL LELEPLEZETT nagyarányú szabotázsakció egyik »hosOc dí. Papp S_imon. Mivel Papp Sálion ur szembehelyezke-dcit demokráciánkkal, tejeién, in-dokoiailannak tartjuk, hogy egy kanizsai utca (a MAüKT-kémpén1 az ónOTót TÍselje. Sürgősen változtassák meg ennek az utcának a nevét!
*
SXEFAN FEDAK búcsúzik Nagykanizsától A rokonszenves lengyel muzsikus poígári menekültként korüit Magyarországra, amikor hazáját II.tW hadsorege lo-rohanu. Azóta itt élt Kámzsán. -Most már azonban visszavágyik hazájába. Bucsüt mond a zengnek, bucsut mond kanizsai barátainak ós iamerőeeinek. .Sok szerencsét kívánunk a 10 .éri túvottút után »Stéfán<(-nak.
EZ NflGYKRNIZSfl
»H0HENL0HE HERCEO, Somoffy szob«. Egy kanizsai rúenök kirakatában még ma is kinn van ez az időszerűtlen reklám-tábift. Kíváncsiak Tagryunk arra, kiknek szol
©z a reklám.? Bizonyara nem a demokratáknak, ugy-e, Karan-osy úr?...
HELYISÉGAVATÓ MŰSOROS ES TET rendeztek mulít szombaton a Maganakakn&zottak Feranczi Szabó Bék MDP titiíár és Nagy József toigáfmeBter jeleniétóbeíi. Voaóanégveaan, énetszámon és
szavaiatou kirül eliőadtak egy kis bohózatot is. Forog vagy nem. fo-ro,r? — oz volt • cime énnek. De ug\\anozt kérdezték többen, anii-kor a tánclemezek csak neiie/.on akartak forogni. Bezzeg, mikor éjféltájban cigányokat hoztak, már a páiok is forogtak...

A IIOLEOZY-EGYCTTES kedden Nagvkanizsán vendégszerQj»i. Ez-aot kapcsolatban megjegyezzük, hogy a népszerű éuok-együttos fólévos közeLkeieti turnéja e.őtt Tégiglátogatjji a nagyobb dunán-tuii városoKat. Nag^Kanizsa egyik eisó áUomásuk.
m
ÖREG HADIROKKANT álla vár-uton a sorompó ós a Dencsár-árok között. Nom kéx senkitói, de saftpkájában mégis mogcsürren időnként egy-egy pénzdarab. A derék íalusÁk kocsijaikról ie-le-dobálnak néhány csó kukoricát, am: estére tisztoe kupacba gyűlik. Vájjon hány hizót nevelhet az öreg ebből, a »kereaet«-b61? *
NYOLC NAPRA Kesztlüslyre vezényelték Bogtiár Lajos órvezetót, a kanizsai rendőrkapitányság bűnügy; osztályának vezetőjét. Jaj a kesztljelyi alviágr^k:
»szeí:etnék május éjszakákon ...« — mondja az érzcl-rnos inüdal. De ezúttal \'tévőd. Ozv. Korács Antalnó házának udvarán, a Magyar-utca 31-ben szép temlier éjszakán is loliet- orgonát szakítani. Az egyik bokor ugyanis a napokban ismét virágba borult. •
TANKÖNYVBEMUTATÓT lOnde-zeitt pénteken a kanizsai MNDSZ a várostiáza előtt. Az általános iskoiúk uj tajikünyreit mindenki megnézhottu itt — vásárolni persze nem lőhetett — ós bárki meggyőződhetett róla, Iiogy egészen más szellemet sugároznak, mint ammlyokból mi tanultunk. •
AZ ÉV ELSÓ SZÜRETI BALJA — a volt hadifoglyoké —¦».telje* siker jegyében zajlott le Biíomya-ton az Iparoskörben. Jellegzetessége hogy a fiatalság bálja TO\'t zinfbkt jltett ajta
sége, hogy a fiatalság bálja TOt. Cde szinfbkot jelentett rajta a ke-i«8kedeim.ista leányok ós fiuk szép magyar tánca. Nagy érdeklődés mellett foiyt le az MDP szüreti bálja ig.
AZ A HIR JÁRJA, hogj- a Pécsi Nemzeti Színház társulata, október másodikán esío lo.iíiitatia Nagykanizsáai Gergely Sándor
»Vitózok és hósök« cimü szinmü-rét. A bomutaló a Szabad Nép október haimadikai sajtónapjának nyitánya ionne. «
NAGY SIKEBT ARATOTT a Városi Mozi műsorán a Timur és bandája cimü szovjet film, amely a Pái-uU-a: fiuk meséjének liangu-iatát ébresztette fel a nézólion. Bár a Timur többet, és szeobet adott: megmutatta, hogy ói. a lia-zafiság a szovjet gyermekben.
ÉRDEKES CSALÁDI ÜNNEPSÉG tanúja voit szombaton a Szcror* étterem. Vidám poiiarazgatás kű-zött ünnopeito meg dr. BalázBO-yits Gvuia ügyTÓdi KÍ2«gajái»k sikeres\' letételét
KANIZSAI SPECIALITÁST fa- » if\\tLsztott be az ószi hideg. Molml néni éjjelire bozária bódéí»t, a melyben eddig éjjel-napj*. lehetett\'szólót, dinnyét rasarolni. •
BÜKI TIBOR, az egykor szép n^
menyekkel startolt fiatal kanizsai ökölviTÓ visszavonult. Hír szerint az NVTE uj nehézsúlyú uemény-sége LendTai Gyula, aki muj szorgBlmaaan edz és készül az első összecsapásra, örömmel látfcik Legutóbb, hogy a kis Gáti iámét
Nuykanlztán a göifOrdö nyitva r*gg*l 7 órától *sts 8 óráig. K»dd»n •»*« -iap éa pénteken délután nfil g6aflrdé 20.
\\ 3 ÉVES TERV KERETÉBEN MÉG EZ ÉVBEN
kultúrházat, bekötőutakat, hidat, eiészséges vizű kutakat létesítenek
A ZALAEGERSZEGI JÁRÁSBAN
V irm\'X\'y\'\'iik zaiMMjOTszeí! járásá-,,•!>< do"<r/*>- "f".n osry alkalommal
)iv.O!l\\ÍUltl/lk 11UIT l*>, llttTV lóiké*
•.,,:i\'.i és liiwi iv\'fl\'i dómok nViánk-iia\'< Ho-Wii!". :i U<>0 Wkos m:nt;v-L\' a!o" a irizchlk 55i\'iia arany
55i\'ii-a arany- os ^vzila. «¦ mozo- kavt\'rsony
v
.\'•i/ihisii:- iii.unkavt\'rsony mi\'íyei. ";\'¦ \'i* lKvwzottjo. SÚThiila do.siozó pirasztsá^ " hrsaaiffáltatús toron Vt c kimajislo onodmunyt. A.U-háníán a fa-\'.u tloUrozói a villany \'upwwct-Vo :i\'i!ia inával masruk torom-Mv\'-k e •\'> «\'"• \'• -\'ot-tik \'° a kíizsóif i.a\'-iráiuin .« annak roltorületón a it I* s/ítnk
j aMV0zp iit\'in.W ;<• nóhánv kö/.sé<; dicséretre mo\'tó iiMinkáját.
y/.c\'.i ;i kí\'w-siVjok a apsriísóíjol nom. inii\'íi\' f^üln\'i. várták, liánom ina-.\'uk <wjY\'\\e. is liozz/ifitrultsk tejió-li.\'iüiiliíiz. Torrix\'-s/oiosoii iVp\'-- <lcmo-kiár:á:.k !iu\';:t\'ányo ta igyekezetüket \' ;iiSrükit> si\'tolt atiyaíi tóino-
t
iKi\'íi* fdniiiiiábun is a 3 (\'•vos torv ko-roi/\'ii he\'.ül.
Mo-it a csonka köiW\'gsetóei (\'vl>on i- i-_<\\i jo\'ontós összeessél Kormányzatunk ezeket a. közsi\'^i
A Loctöldftl
\'i^ii-ji.\'sívzi.: hivatás i\'a lakús tata-iuz:\'imiI)oü i\'-s a környcsső viz lcvczo-i\'~«Viez, akipcsi\'Vviüzósólií\'Z az elmúlt •A i i"> ozor forinthoz ujabb 0 ezor forintofutait ki a
Andr^ahlda
\' iiii^\' mvn vo-t tiizifivs\'.iondi\'jo, i\'wiu\'a\' ixworzi\'wúro 3200 forint so-ií<\'.ivt ka^utt.
SArh4«n
<x;lili-.\' nom volt olvan lioíyúió^, a:i: :>, f-.nalok i*koiánkivüíi inüvo-ii\'>síiK> a..kaVnuis \'oit voCnb. Saj«it koz-
iiiiuv.uim: iu
i\'«|i:i\'•f«\'"li«\'i! fontak. Menteiéi/l l Si V\'t Uk
/oau
A Iá özei- forint hiányzó (wn/*>a;t. máris nioirkaptiik i\'e rí>vidoson a kíizsi\'i; (ionioki-atikus n(>n<lolkodásu f aa.jai i ü dtón t-ícintlwtnek Baját k\'.iitiirluizukra.
Szanl\'.rsscbslhagy
uti\':|\' t/>ro az OitnuLt úvbon kiuta\'t l kiá
i;a_r.*ool>
zíratás
állal fizotcndA hozzáj«\'inilÚ8 s tt\'iséro ujabb 11 o/or forintot kapott. Az oirmilt i\'» dioátcíon Hortliv-rond-szer időjén nom. törAdtok őzzel a kin zalai faluval\'. N<\'!pi demokráciánk uj liolíötő nthoz juttatta. Ncan csekóly dolüjr oz. \\
Vmpftr
rgv-anowik ut«\'pitésT« 12 ozer forintot fordítanak a 3 írvcn terv ko-ret<Micn. V.x a kiizsó1,\' sem \\&*r. oz-iitán elzárva, mintoddis. az 5sz he-* tVllától a tavaszi na)x>kiir a külvilág-lé!. A foraalma mocyavul, a /ojíő-di\'is biztos útjára tórhot.
Cs*c«boxsek
dolgozóinak n\'^ri. évtizedes kiván-sásrát trljesili n<)pi <lomokraciánk. MúíT ohlion az évl>en nioíi\'.pü! a Váik-ka-hid 18 ozor forintos költ-
ZalabasanyOn
C!i(«i2m\';i;OB vizű kutit lótositonnk minlpffy 2O0O forintos költsútcjjol. A közKóírlen ozzo! nftjjy mért,\'.ktion csökken a golyvás mogbetogDdéaok száma.
ZalsISv*
hő Ca egószs^-fiee riaü artézi kutat kap. 7500 forint kiutalása máris mo<rtöi-t.\';nt. Eblion a községhen is rossz voit az ítóvíí;.
Ebt)ói a nóhány példából is vilá-posan litliatják á vármoiryo >dolpo-íiói, hoiry a nóp pénzét demokratikus kormányzatunk nem mint az elmúlt népnvuzók uri, LryüU~>:etos tor-•miuyai teljoson feíosáasioa. a saját öncéljaiknak ínogfek^ó liasznavone-totlen dolsfokra fordították, hanem ma i«jenis a nép_ felemelkeílését, boidoiíuJását Bzogálják az adó fillérek.
Ries István iiazságiiivminiszter, és Hajdú Gyula
államtitkár nagyjelealiségű bejelentései a hévízi
5^ :>r ftgászktniresszusin % ^
A Magyar Jogász Szövetségmint-cfjy vver lakjának részvótflí-vclnyilt nK\'H.Héviaeti a 3 najjos\'joííúsz vún-dorf.\'j\'ülcs, amelyon niunkiisjo;4;iszok is rOszlvi\'szm\'k.
Riei István
ifjazsáKü^ytniniszlcr nyilotla meg a jjvülésl. Az a jotfPt\'ndsztM1 mon-tlytta ¦-, uinol^\'ul .i niaffynr m\'pi iU-mokníciu a i\'i\'Ui Ma^yaroi szádtól M-vt\'U, a kizsákmányolásra fflOpilcll jofji iviulsMr voll, amvlyiu.\'k kikü-szöliöU\'st\', a inarxiziiHis-U\'tüni/.mus sz4.\'lltMiuMx.<n v;iló ilUilakilúsu a magyar jojjá.szsán lcj{lonU)sabl> fclailn-la. Ni\'iiu\'sak czcktl a törvényckx\'t kell mcfjvállozlalni, hanc-m jogrendünk S2clk\'inét is.
Bejelentette, hogy a- igazsúg-ügyminfrzttriumbun oz uj iőr-oénuJJi*uil<ilak egész .soaj uuti munkában. Meg kell alkotni az uj büntetölúruínykönyvet, az uj
ftz MNDSz első kulturestje
A Ma^rj-ar Nők DemokratikusSzó-velsó^e nagykanizsai szervezete 23-;in. zsúfolt nézőtér előtt, az Ip-artes-tük\'t nai^-termében tartotta elsőkul-\'-turesljét.
Z Szentgyörgyi Mária, felhivta az asszonytársak figyelmét a jövő héten megindítandó előadássorozatokra, vázolta /azok nagy jelentőségét. Hegyi Erzsébet nagy tetszéssel kisért Schubert- és Chopin-zongora-számofkal adott elő.
Morvay Gyuláné Dömötör Teréz, csehszlovák ir,ónű eg\\r novelláját olvasta, fel, \'Jtnclyben saját életét és küzdelmeit megrázó realitással irta meg. A-drámaian érdekes irás elejétől végig lebilincselte a hallgatóságot. Miilei Ferenc dalokat énekelt, nagyon szépen adta elő József Attila .\\Lama> cimú megzenésített remek költeményét.
Az est súlypontja dr. Inotay Ilona, a SzainidmüvelWéél Hivatal ka-niisal vezetőjének előadása volt. Vázolta, hogy i politikai helyacttel a szocializmus leié naUdá.uton terme-KzeUrerüen a kulturhelyzet is megváltozott. Ma, — mondotta — nem az a cél, hogy egyesek részesül jenek a kultúrát Jelentfl tudományok és művészetek áldásaiban, hanem
az egész egjetemes magyar nép,1 amelyet Magyarország regi urai elzártak a tömegek elől. A közművelődési szolgáló intézmények sorra- | vétele után a műveltség oszthatatlanságát liangsulyozta, amelyei egyformán kell mindenkinek nyújtani. A magyar kultúra elindult a megújhodás felé, mely többet és emberibbet akar adni kivétel nélkül mindenkinek.
Mogyorossy Katalin általános iskola VIII. oszt. tanulójának szavalalával fejeződött be az MNDSz első kulturestje. *
MA0RT VHBSz. zenés matinéja
MAORT üzemi csoportja zenés matinét romdez folyó hó 26-án déü elítt 11 óra: kezdettel a Yárosi Színházban. Műsorban szerepelnek a siimfónikus aonekar, MAORT dalárda, népi tancszámok, énekszámok stb. Joffyoií\'Vótel Vókáay órásnál (fi Bráder-óukráazdában (Ady E.-ut). Mindenkit saonotettet Tar a litnde-tőség. - VirhUÓ Idfjirn
Ovonge szol, száraz kló, ráltozó folhiíet, ofirjes helyeken roirgoli köd. A hámóraéklet kiasé omjeüLedik, de az éeakkeietá megyékben néhány helyen móg talaj menti fagy ies^,
bünvúúi rs polgári perrendtartást, -i laikus biráskodáx alup-jtin elkészítik u népi demokratikus po\'giíri törvénykőnyvrt és a polgári laikus bíráskodás alapján át kell alakítani egész jogrendszerünkéi éi mindenekelőtt hozzá kell fogni az uj alkot-mtingterve:el előkészítéséhez. A népi demokratikus Magyarországnak olyan jogasrokra van szüksége, akik tisztában vannak a társadalom fejlődésével. A szocialista állam u jogászok egé-sz tömegét használja\' fel, pngalom tehát az a hirrsztelés, hogy a demokratikus államban nincsen jogászokra szükség. A továbbiaktían foglalkozóit a prágai jogászkomjrcSszussal, amely nek határozatai irányt mutatnak a magyar <lcmókrutikus jogászoknak Kz a kongresszus az cmlwri jogok védelméről, biztosításáról tárgyalt é.s határozatot hozott a békét veszélyeztető sajtópropaganda ellen, valamint a hálxjrus bűnösök és együttműködők megbüntetésére.
Dr. Hajdú Oyul*
igazságügyminisztériumi államtitkár »A jog fejlődése a népi demokráciában\' cimmel tartott előadást \'Kifejtette, hogy a népi demokráciában nem szűnik meg a magántulajdon és a\' jogászoknak, kell azokat az a lapelveket megállapítani, amelyek biztosítják a. kollektív tulajdonjogot. Amig egyik oldalon elsorvad n kapitalista tulajdon, a másik pldalon egyre inkább erősödik a szocialista tulajdon. A népi demokrácia jogrendszere ezt a szocialista tulajdont védi. Ebben a társadalmi rendben kell, fiogy az egyén érdekei is teljes védelmet kapjanak. Hu azonban az egyéni érdekek összeütközésbe kerülnek a közösség érdekével, akkor a nép érdeke a döntO- 0
Béér\'jáu—
dr: tisztifőQgyész hangoztatta, olyan közigazgatást kell kialnkila-ni, hogy ne csak előttünk, hanem velünk és általunk épüljön fel az uj világ, A megalkotandó uj alkotmány a közigazgatás alapja U kell, hogy legyen. Kádár Miklós dr. a, büntetőkönyv elavult voltáról, dr. Sztedenlk László a Mról és ügyvédi szentizeiben szükséges változásokról tartott előadást.
mint »t. 0.87.H tag|a 1948 évi iranptember hó 2B-an, vasárnao délniittt 11 órakor •lövntkezetl helyisééiben (Ti ut 4. szAml
la q é r la k e z I • t • I
tart, melyr* a helyt pirtwrve-x»tok<>t, n «7rtvctkezetPk taílntt. vBlnmlnt mindéi epves htt«l-nzBvptkeicH tagot tzuton tl«zte-lattel m«chlv az Ióé
Árverési hirdetmények
a «|<k« lef.fl.lt lB(é-
at.k.>v .i im évi wf i. •!<¦«
HIt>UUi •mtállitái 43—71 | a *rí.l-
¦<kia v«U ayilviao* •UrvarnfairIL 6954 IMI. snárn.
Kusnvík Ferenc lókeresk., M«irv»r u 42.
A Vnitfrtaiások neme és össj«í»: EB. adé 2512 Ft.
Az elsrt árverés helve: Á\'lntTisKrtér
Ai elj« árverés Ideje: 1948 oktéber 6-<n d. e 11 6r:
A második árverés helver uevinott.
A mí««dlV árverés Ideje: 1948. évi okt 15-én d. e. in ó™. A. leloelalt lntósáfok meerevezéB*
somminan, nemenként • . 1 drb. s»tét iej kanci 4 W) forint becsértékben. ___
4477/1948. szám.
Kovács István faidiv ilk. fuv. Qir«l-u. S/s.
A Wtrtnrtmisok neme és Összege: EB. •dA 140S-Ft
Ar eUo ár»eré« helve: ÁMatvásKrtér.
Az eUí árverés Idfle: 1948. »któber 6 án d. e. 12 rtni.
A másndlk árverés helve : ugvanott. \'
A m*J.dlk írveréi Ideje: 1948. okt 15 én d. r. 12 6n. ,
A lefofllnlt Inoóiigok m«nn«vgzé«e sofnmMgR, nnmenkfnt.
1 drb. tirgi pe] heréit 2500 forint becf-ertékben. t2»"194«. 8T<m.
Sörlel Sándnr fiketetkedt. Su»ár ut 2C.
A keit<rtn«á«»v n»rae ét tinege: Ett. kertit k «dn 3940 Ft.
Az etió árvcti helve: Állntvá>«rtér.
kr. \'1.4 árvrrM Ideje: 1948. évi »któbef hí 6 d e. 9 Arnknr.
A máwd\'k árverés hf\'vf: usvnnott.
A máudlk árver\'i lde|»: 1948. evi október hé II <n d e. 9 ^"kor
A liftild\'t IngAsinak mtanmiitt
1 drb sfttét pe| heréit 30»0 Ft, 1 drb vllíeas v.«rfer»« heréit 3000 Pt, 1 difc ol-<Mm <t*k\'r 5n0 Ft, I pár lóhoz viló izer-•lám 300 Ft becsértékben. V
Árverési feltételek.
1. Az r\'tfi irvfrésen az egven ineé<agok ctak akkor foenak eladatnl. ha a becsértéknek lepaláhh "\'4 részét meeleérik. Jc-fában ál\' tr.n»,n a kozsérl fW\'|<r^<ijnik (váro«l •<Ahlv«tiln«k) ¦ lefoeiilt tárrvtkat » tu\'ajdono* be!fe?vezésé»el árverésen kl-vUl Is, « Irf >Lialt Ine^sárok becsértékének leratibb háoninetved részéért sztbadkéz-bíl értéke«lt ni A tulajdonos s lefnoinU lnBÓ>áe«kn»k árverésen ktvOl való értéke- sltését l\'ckí^bb a másadlk árverési haUr-naa«t mfeeMraen kérarti.
2. Ha a második árverésen tett letmaga-sabb »1ánl«t nzinijAság téwleees értékével nem á\'l arínvbin, íz Ingéság szakadkézMI foe értékWtt\'tni.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő.
Nagvkanlzsa, 1848 szept. 5.
01v»«b8»a\'\'an v. v^prehaitó
Szépet neki FSldmO "ess zéret keret
vc^\\-eskereáiedésóbe üz ietrezetőt -keres 3000 forint óvadékkal. Jelentkezés személyesen, vasry írásban a szövetkezet icaígatósá^ránái. Írásban! jelentkezés esetén kérjük becsatolni a szükséges személyi és erkölcsi okmányokat, valamint politikai cmk-brzhátóságró; kiállított bizony ít-vánvt. Az-állás azonnal elfoglalható.
Ili iniatlanközvttiti indít nyitott
Pfltiílu. 37. sz. alatt.
Elidáal éi vétel! megblziiokat vállal, sytnan, pontotai közvetít, érdíklodal lehet bármikor.
Bizalmat ét pártlogáit kér
MOHÁCSI TAMÁS
ln|atlan»»iT»lltfl.1948. szeptembe: 26.
Pk. 7492/19Í8. Fksi. 502/1948.
Árverési hirdetmény
Dr. Saller István nagykanizsai Ügyvéd által képviselt Neptakarékpénztár Rt. nagykanizsai be], cég javára ÍOCŰ Pt tőke és járulékai erejéig nagykaslisal jblroiág 1941 évi 1LL3 az. végzésével elrendelt klelegí tésl végrehajtat során 1948 évi augusztus hó 19-éa lefoglalt 14 0)0 Ft bccsértékU Ingatlanokra az árverés klttl/éte Iránt lentnevezet végrehajtó által megkerestetvén, alább megncreitell és az ezen hlidctmény bői, valamint a foglalási jcgyiékonyvekkol ki nem tllno más leglallittók javára Is, amennyiben kielégítési Joguk ma la fenn * 1, és ellentik hiúsító hatályú Igtnykerei-let folyamatba ninci, as árverést kltuzOm és annak végrehajltit szenvedő lakásán Hallót kűitégbin felytutva Zalasaeitbali->son leeníó megtartásra határidőül 1848 évi s/ept. ké 2* ai d u.4 óríját tuiöa ki. amikor a birúliag lefojjla t gúi
gépek, |c|is;.lj, 16, téglák egyék in|«sát,*kat a cgiöbbet lgéríneV kész-peniflictcs tUeneieií, csedeg becsaron alul Is — se a kikiáltási ár kétliarma* részénél ilarienysbk árán csak azen esetken, ha aihez végrehajtást szenvedi elézíieg hozzijáruit — el fogorr, adni, még akkor is, ha a bejelenti a helyszínen nem Jelennék meg, ha cssk ellenkeze klván-sígat írásban be nem jelenti. Azon Ingeságokra, amelyeknek kikiáltási ára 10U« forintén felll van, csak azok árverezhetnek, akft a Wkiáltásl ár egytizedrészét bánat-pénzll leteszik.
Nagykanlísi, 1948. évi szept. hó 10. Elete LAszló
bif. vófcre:.»;ti, mint bifoi-((i
r
spoht
Kinnyehb mérkőzések ilöit a naiykaoizsai NB ll-is csapatok
Vasárnap Kapasvar—MAORT MSE teniszverseny*
Hirdetmény.
Zala viirmegve zalaszontíjrót; já-t rása terültén lévő 87 a. száom 9000 \' kh. torüietií apróradas vadászterület nyilvános árrvri\'-sen kiadásra kerül 1948. évi október 16-án Za\'iaeger-Bzegen a ni. áiL Krdóigazgatósúg hivatalos helyiségében déoíott i) órakor (10. sz. szoba). Kikiáltási ár li>0 darab iiyu\'i, azaz 1440 forint. További féiivteleji az üzemi vadászati fcillügyelónúi tudiiatók
ggn. Zaacgerszeg, 1948 szeptembar 28. Peczell Dtif m. áll. erdész.
Vasárnap végre a kanizsai NB Il-es csapatok kevésbbé kemény \'fordulóhoz értek.
NVSB—tiAK
Az NVSE két egymásutánt idegenben lejátszott mérkőzés után Itthon játssza ötödik mérkőzését a Szombathelyt AK csapata ellen.
A izombuthelyi csapat az idén nagyon gyengén indult. Egymásután vesztette el első bárom mérkőzését s formájában csak a leg-utébbi Székesfehérvári MÁV elleni mérkőzésen mutatkozott javulás. Megszerezte az őszi első pontját. Annyival is nagyobb-jelentőségü esemény ez, mert ezt a döntetlenét idegenben érte el. Ugy látszik tehát, hogy pontosan a Vasút elleni mérkőzésre lendült formába a SzAK. A Vasút — szemtanuk állítása szerint — Pécsett egészen kitűnően játszott és csak balszerencse akadályozta meg az egyik pont elhozásában. Ebből kiindulva győzelmet jósolunk az NVSE-nek, s ugy érezzük nem fogunk csalódni. A pontosan 4 órakor kezdődő mérkőzés előreláthatólag érdekes iesz és remélhetőleg durvaságmentes.
Si.MAV-MAORT
A MAORT idegenben játszik. A Székesfehérvári MÁV csapatával mérkőzik. Az újonc NB 11-es csapatunknak ez a második idegenben lejátszásra kerülő mérkőzése A-z elsőt a Postás ellen
, Meghivó. II Diiftntull Gazdasájl Szeszgyáraik Szeszflnomlté Részvénytársasága
1948. évi október 4-én 13 órakor
a vállalat Szabadság-tér 12. sz. alatti helyiségében
rendkívüli közgyűlést
tart,-melyre a t. részvényeséket ezúton is tisztelettel meghívja az Igazgatóság.
Tárgysorozat: - -
1. Uj igazgatósági tagok választása.
2. Felügyelőbizottsági tagok választása.
Pelíi/yii! A közgyűlésen szavazati jogukat az alapszabályok 10. § a érteimébei) csak azok a részvényesek gyakorolhatják, akiknek neve a részvénykönyvbe be van jegyezve, A részvények el-vetzte esetén a részvényesi minőség a 4.870/1046, M. E, íz, rendelet értelmében Igazolandó.
megnyerte. A Postás kezdeti formájától eltekintve, valószínűleg jobb csapat mint az Előre, s igy a Postás ¦ elleni győzelmet véve alapul, MAORT győzelemre is számíthatunk. A döntetlen, vagy a vereség sem lenne meglepő. Ha a MAOKT csatársordnak ki-jöu a Soproni VS10 elk\'ni forma, ¦tkkor ityőz, ba ugy játszik, mint a PBTC és a SalBTC ellen, akkor biztos a vereség.
Tenisz
A Nagykanizsán 10 év óta elhanyagolt teniszsportot hónapokkal ezelőtt a MAORT MSE támasztotta uj életre. A giz-gazzal benőtt Somogyi Béla-uti volt NTE pályát gyönyörüeö újjáépítették, olyannyira, hogy szebb képet mutat, mint régen.
Az első csapatmérkőzéfct vasárnap, jaisza a MAOKT teniszező gárdája Délduaántul legerősebb •sapatával, a kaposváriakkal. Versenyen kivül a kaposváriak országos vidéki bajnokságot nyert csapatának, két tagja bemutaló mérkőzést játszik. Utána a MA-ORT Herrmann, Tatár, dr. Szen-kovszky és Pora FereDC össze-állitásu csapata mérkőzik a kaposváriakkal.
A mérkőzéseket délután fél 3 órakor kezdik.
WUzltlábaa bajn«k*ág
Az Urszágos Mezítlábas Bajnokság vasárnapi fordulójában Nagykanizsán a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra:
Délelőtt 10 órakor Katonarét— Négyháí, 11 órakor Magyar u.-Vécsey-rx, délután 2 órakor Petőfi—Dózsa Qy. u., 3 órakor Kis-kanlzsán Sá»ka--MAORT. Jövő hét szerdáján Petőfi u.— Sáska cqapatai játszanak.
Egyébként a Mezítlábas -Bajnokság játékosai közül az egyes biró — a mérkőzések alatt tanúsított sportszerűtlen viselkedésükért — a következőket tiltotta el: Varfa József és Göllesz Ferenc (Négyház), Gazda Jánoi (Magyar-uJ 1—1 hétre, Szakonyl Gyula (Magyar-u.) 2 heti időtartamra.
Asztalitenisz
Az NVSE Jóképességű csapata vasárnap délelőtt 10 órakor jáuzu első mérkőzését a nagykanizsai -MAORT- tal a Vaiutas Szakszervezet Csenf erl u. 67. sz. alatti helyiségében.
Vatánaap, sz«ptemfc>r 26
• BudPpest 1. 7.00 Eesrceü zene. 8.00 Hrrek. 8.20 Sziy kiidi ezimek sziveaan. 9.00»Hancfemez. 9.30 Ee-fonnáhis vallásos félóra. 10.00 Ze-nek«ű-i muzsika. 11.00 Kisriportok a képzőművészet világából. 11.15 VonóstH^-ea játszik. 12.15 Anyák öt percB. 12.20 Npcyedója az Arány Angyalban. 12.85 Aiflal látván zon-RDrázik. 18.00 Viiágiroiialom kincsesháza. 18.80 Fik jazzog>üttes játezik. 14.15 Oniwpi l^nglBniezek. 15.00 Elbeszélés. 15.45 Vasárnapi krónika. 16.00\'Magyar nóták. 17.10. MagNwr Encüs\'lopódta. 17.40 Beetó-moio a Bartók senei TeraönyrAl. 18.00 A falu hangja. 19.00 Studió-operott. 21.00 A 5a«ryh»nw»v 21.06 iWhuek. 21.10 Bftrtók mümiboi 21.40 V**Arnapi, rádlóamkót 82.00 . Hiiak, siflrthlrák. 22.80 JUratt*
NÉP-FILMSZINHA2
Siaptembar 24-én, 25-én és 26 an,
pintektől va§ároaplg
Nagy h*borus Ilim
Legény a talpán
Egy bátor férfi kalaiajal
Eltadtiok: het»»inap 7 ti 9 trafcor vaaárnap 5, 7 ea 8 őrikor.
- Qtil Litiló II f«k*dn»cy
i|r,a/o!tuü\' kón-imóliDz politikai mci.\'i)i/.iiatÓ8i«;una,k liijson.vitucu\'a kori a I)Uiia|itwii 1. liojivúdkóruloti |m- iió
ui NwiizoU iiizott rjük ininiiu/.okat, akik novo-iv biílxoru o.útti ós az alatti m^-^aiatÚKÚl istiiunk, üsetiogo- ia/ro-yuto.uikot., kilogÚHaikut 8 nupon lx>-iüi iiozoljók irnsijan a Nemzwti Bi-itág uikú
tlaszoált aráij és ezüst tárgyakat, eziUt pénzeket legaagasabb áron veaz üal é&szeresz. Fö-ui 11. II. em. 1U74
KlfckaaetoKat Ulreaz a zalaegerszegi ÜMdohivaial.
Jó álladóiban lévő k«mblaaltiz*ka buturl icniti kéz alatt. Cim a nngy- kiadobaD. 1WS
i.]»*asra kozi«citek a varos minden reezea tpbb eJadó •jC6ű kistbb-oagyobb ctaiadi házakat, különféle uz-leta..zukat, bekiltúzbető iaka»»kat, la-koaáiakat, gozdatági nazat nagy telek-területiel, üaznelyeket gy umóicsöasel. Horváth ingatlanokat állandó közvetítő iroda augar-at 42.__________________1B67
Hluio álad*. Cim a nagykanizsai kiadóban ¦___________ 16Ö2
Attila utca t. atamu baz eladó 9500 foriniért. Bővebbet Nagykanizsa, Vorös-mariy utca iü.____________________1B27
Jé Allnp*(baB lévő lerllkerekpár és tlzedesnarlttg aiadO. >agyk»Dizoa, At-tila u\'.ca 13._______________________lbt>8
Eladó r\'etúll utca 22. tzámu modern caaiadi haz. Éidekludni Zaiaegerazegtn, V«rOBiiiany utca 3.____________________
EnoOKildlyu tölgy tptiatt* eladó.
Nagyk»aiz»a, Omzag-ut b$.________1168
Bui»roiOli Kiaba leijei ellátAual klaió. Cim a aagykaaUMi kiaioban.
KéUztbái iakaioinat •lc«ur*lnéa« egy »z«D»-konytia»ra. Cim a nagykin-
iiiil_klauoban.________________^_____d
Uéua livlrtfy u. 65/a. Mama bá-romazobái üauxkomfonoii azomsl b«-kOiiüiüilé mcgasliiz azabadkézbOl eladó.________________________________1881,
L 1 a d A i r a iDgatlaookat k«zT«tlt Kován irodája Nagykanlzaa, Szabad-lagtér 1. hl (Ceairállal izembeoj.
BalatOBtenyvesen azonnal beköltöi-lietö adómcnlea, leli nyíri lakainak alkalmas, villany, vízvezetéket, sislidd maiaziv épittsü, terüles mentes 4 szobás caukett veranaaa, alagaoros villa vasutállemáa él l*p«rt««l a Kozpoinban Örök fürdéjoggal, 224 negysaöKO\'u árnyas tarkban, penslo-nak aikalnas, megellietést nyújt, petom éren sürgősen eladó. Szabó Anial Nagy-kanizaa, Fi ut 5.__________________A_
Jó kere.«thez Juthatl Urakat éj ail-gyeket helyi viszonylatban akvlziciía mun-káxa felvtufink Gazdák Blxtesüé iiOnI-kezete íőkepvisejete, Deák-tei ». J^J^L
Plaolaé, lrégép, ebetlóbutorok, lróatzttJ, bőrbuierek bérfce kiidék. Ugyanért eladé egy haz »agy ktrltel U rígien I"*"!!*!-h«tó ukással. Qb NagykanUM, f"*"""\' 21. az. Érdaklődni lehe: d.u. * 6-ig. 1650 "Üiidianéiü hasznait rónát a Jeg-m>us>t>l> napi aren veszek. Kalmarne NaL>kanlzta, Sikátor-utca 1. szám.
~Eladé 250 ea prima DKW mlnáen el-fogadhaM árén. Nagykanlzu, Magyar-utca C0. szám. 163*
Eres strapa Steyer Wirffenrid fértlkarék-pár eladu. Cim a nagykiiizsai kléébis
IaXA politikát napllíp, F»lel*» tnrkssztd é» I«4i6t B«aoav« JenO^3. évfolyam 223. szay.
1948. szeptember 28. kedd
Ara 60 fiilar
ZALA
Révai József és Goré Ernő nagy beszéde az MDP •IctatásQgyi értekezletén
Ma adnak ét hármm uj karaképületet
3 évi börttfnre Ítélték az aUóbagodi káplánt
160 TELITALÁLAT A TOTÓN
VISINíjZKY NflGY BESZÉDÉBEN
a terelést indítványozta az UNO közgyűlésén
jDütrialista iszitík lilhonra készüllek a Szivjetunié és íz uj népi demokráciák ellen
iü|>ol!likai VLxitiMxJcy hrpzftlét RMidkivüi
iv«»imiv írt- irányul az oííéiw víum rnlcki.VUw mioltalt iiioihHii ol az"
r-vrlmo. Az i-iryik Viemszky bzo»- ll\\l) kö-t^vülésén.. Bőszedét azzal
íoí kü^iuims/.hT Iwíz.hIo a/. NO ^j^ !lt)-.v ^ UN() k-
kö/ír\\u»!<t«i. a m u»ik az a nivataios , • ¦ ,...... , , \'..
utmcn. a:„olvot a horióú holv- arra> ho-\'-v a ^\'W""* t?nto» hata-
Do;,r.V a .Moszkyájian ioroixtitott tar- rozataot a gyakorlatban is kcroeztul
pa ivokrói adtak ki. \' vig\\t\\
Nem vjiójliottak meg a tegyverkezéa általános csökkentését, az atomenerelá-nak a ookes, c^loíra va>ó felhasanatását, nem szüntették be az atomfegyverek gyártását é% meg sok >nas kérdésre vonalközé javtsiatot sem valósítottak meg. liy megsrriettek a szsrvezet alaeokn>ányit.
A.\' l\'N\'O iCT-jkonvsósét olyan kúr-&Hi\'kTO Osszpotitos.totta, arnt\'Lv nem ü i!ú[jok Or^Onolt, tiajioüi a Marsba il-lenroi szO:iTiilják. Az l\\Nü közgvü-:,,¦* l\'jlti januárban liatározatot Iio-zo;t az afennenj ieiiiasznáJásárói, de-cvmiiorlon pedig & fegyverkezések tfii!köntöséről, l^zoknck a iiataro-za,0A«ak az ügyesült Al-amok ré-s/.ittíi türfeint niegszegéso sok esetien a nú(iok bókéjét és l)iztonsái,rá.t Ysjszí-i.\'.oziottók. A Uiztonsaíri Tanács -ncianOiTv ^CJri.\'Otto rokia a iiai.;lroza-tok ix\'liiiriitoit, liaiiom. ci-ieiLkozóiojr a rcnüijoiivúk módé áiit ús ozokot la-mo^aita.
Judoit do:O>», hogy • Szorjctunió az <itoiiut\'g\\fyrok azonna:i loszün-U.\'tú.^ii KűvololtQ. Az atoniíoi;\\ Torok ix\'t it.k>a ui oiii li.takozius i.suik onan kürükitó: származik, ainulynok n-duko, lioay ezt ü tiiV i ! l
k rá .ukjirjíi tűnni
Khlttit •* liird&uhrn 0 "Stuvjet-uhui t\'íli.U eai/rilúí Ití/tviitflt th\'li6-.ttn t\'i ii6j>ek rl A minherrh iitWiói jrli-ni»ik tinónkat <<§ a* 1\'Omi\'OinlMt liciMdfál kül\'Ctfíl\'k. A TiLitfliattilmi »a\'rn>k proiumtuv-dúl íoiy tálnak az uj húburu >do-tómii, "»a^v tw^úrluiborut akarnak szi:»ui b ki.\'k.\'U.\'urópai nópi domo-knii\'iák országaiban. Feliiirta a fi-(í.^ijnjot az aiifiol-ameTikai közös TLZúrkarra, amelyet annak idején a fasiezta nómcWk cJen áhítottak ín. Kz a vezúrkar ma is jétiezik és totális tCTÓkanysógot folytat a bóké ("rdekei ellan ée a legradabb módon fegyverkeznek. A közTéiemény mug-tóTeóztébére koriátlaiia^ rágalmazzak a SzoTJetuniót ós a aépi demokratikus országokat.
Ezután idézeteket oirasott fel a nyugati eajtó egyes cikkeiből. így például egy befolyásos amerikai fo;yóirat vezető ciKkeben részifitBS ifirroKet is közöl a SzOTjetunió olieni tiiBadásötrói. óe egy térképet is,
Gyenga saéi, rálixizó feihózet,. ÍK-\'i.;.O!ikúnt roggoli köd," egy-két hs-íyen ntaány Cbopp etó. A h6mér-jékiot még "kissé einolkoJik.________
TOTÓ EKEDMENYEK
A Totó műit heti fogadására 286 ezar szcifény érkezett be, amolyek között 160 fcl\'itaiáiatOH azeirányt ta--áiiftk, Kzckre sas\'TÚnyejikímt 900 forintot fizetnek. 11 tilálatos eaoi-rúnv 7000 d»mb tolt, »aelT6nyon-ká\' 20 forintot UpMkk. 10 tel&l*- L6 BB.OOO dsmb Tolt, tw- 4 forintot
amjciy az Egyesült\'ACÍamok Ifci ©tb-j-únek tájiia<lás; irányát m-jtatja •mcfT. A íeiháboritó tirkép nere: A harmadik világháború térképe.
A harmadik világháború szinhe-lyéül a Csendfis óceánt jelöli mog a
lírkíp készítője. Ezekkel a problémákkal azonbnn ?lcmc»uk elvont politikusok foglalkoznak, hanemolyii-nok. akik az Kgycsüll Allamok Nagyúri lannia, Franciaország és más nyugali országok kormányaiban fontos tisztségeket töltenek be.
1. Egy évee belül a Biztonsági Tanáes állandé tagjall, tehát az USA,
a Szevjetunió, rranclaorazág ét Kína összes jelenlegi szárazföldi, tengeri is légi haderőiket egyharmaddal csökkentsék
S. Tiltsák ke az atemfegyvert, ej Int támadó és nem védelmi célekat szolgáló fegyvert, véaSI, hegy a Biztonsági Tanács kebelén belül létesüljDn egy elyan szerv, amelynek feladata a két javaslat ellenőrzése.
I«y például l-\'on-eslal mwnkuihon-vwleliiil niinlszUT, Hoyul luulü«yml. nlszler, UiMhc, u swííAIuk l\'t\'lszi\'ix!-
mAr nemcsak julusuvakut hunhoz-luliiiik n m\'pl (lomoknicliik M u Snovjotunló ellen, liononv H>\'6iiyö-ruen kldolKt)/,olt U\'rvcki\'l íiuii«ox-tnlnak, iímclyuk rnvos N/.ovjel vrtro. N>k, igy Moszkva, S/.Uilliign\'id.C.luu: kov, Odess/a slb. iUimilxinibrtval való clpusztitásúról úlmodoznuk, Visinszky Njzulún javasolta, hogy qr béke ügyének mcgerősilésére a köv vetkező határozati javtislatot fogadják el.
Visinszky végül kijelen lelte, hogy a Szovjetunió küldöttsége, ix szovjet fconnány utasítására letté javaslatai. Bizik abban, hogy a közgyűlés fenti javaslat elfogadásával valóban
hozzájárul a nemzetek békéjének é|( biztonságának ügyéhez, — fejezte be beszédét Visinszky hosszú taps tözölt.
Ék Szovjetunié nyilvánosságra hozta a moszkvai tárgyalások anyagát
A berlini kérdés rendezésére elfogadható alapot nyújtott a Szovjetunió kormánya
Mint ismeretes, a Szovjetunió, Nagybrilannia, az KkvcsüU Allamok és I\'raiK\'imirszá),\' Uö/.öll augusztusban és .szepiemU\'.rU\'n lárgyahisok íolylak. A tárnvalásokkal kupcsola-to» lUláspoiitjukul a nyugati hiilul-mak jmyzi\'klio íoglulltiUi ós u jegy-xi\'kol u/. <\'lnuill li<Men adWU iUMosk-kvúl>uil a s/.ovjel koi\'milíiyn.ik. A S/,ovJolunió vúla^jügy/.<ík(H h/oinltu-Wm nyujlollúk At NVuKluugUinbtiü, l\'úi\'i.sltun óm lxjndonban m otUiiii szovjet nagykövetek az lllotö koi--mányoknak.
Egyidejűleg a szovjet kormány felhatalmazta a Tass-irodát, hogy a moszkvai tárgyalások anyagát nyilvánosságra hozza. A nyilatkozat szerint a szovjet kormány július 14-én a három nyugati hatalomhoz jegyzéket intézett, amelyben kijelentette,, hogy a Berlinben keletkezett helyzetet a potsdami értekezlet, valamint a németországi és berlini ellenőrző gépezetről szóló négyhatalmi egyezmény döntéseinek az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai részéről történt meg sértése eredményezte.
Ez a jogsértés egyrészt a három nyugati hatalom németországi külön pénzreformájan, Berlin külön nyugati valutájának megteremtésében és Németország szétdarabolásá-ra vonatkozó politikában mutatkozott meg. A július 14-i jegyzékre július végén az Egyesült Allamok, Anglia és Franciaország jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz, a berlini helyzet és az azzal kapcsolatos ügyek megvizsgálására. Erre augusztus hó folyamán Moszkvában megindultak a tárgyalások é» meg-egjittek, hogy Nónustoruág nyu-
gati övezeteinek parancsnokait utasítják, hogy a következő két pont
gyakorlati végrehajtásának módozatait dolgozzák ki:
t. A Berlin -ét i nyugit! övezetek, valamint t szevjet megszállás! övezete közötti kereskedelmi ét tzállltáil kerlátetáiok mtgszüatefáie.
S. Ugjana»ker a tiovjot öveiét német márkája egyedin érvényét btrllnl tltetéil eszközzé válik ét t „nyugati márkát" klvenjlk a forgtlémböl.
Igvldajüleg mtgéfytittli, hegy t sievjet övezet német márkájának Berlin •gyédüli lltététl eizköiévé válását ét a earlm eéazférgtlom tttbályezéiát négy-hatalmi ellenőriéi alt helyeiiK A négy néeieteriiágl flptrtnosnek uiatltáit ki-eett, eegy délaeiti hl a gyakorlat! végrtht|tit aódoittflt,
A négy loptrtnotnok ktrllnl tárgytlíatlt mpttmkér éltjén még lém fejelték k*, mért at Egyesüli Allamok, Nagykrltiinlt ét Friiéliéraiig kormányt t 14-ptrtnotntkok koittt felmérőit, a Siovjttunl* kermányávil Metikvátti végre-ht|tindé lárg/tláiekra vonttktié téietéltéréitkré hlvatktiott. Ai émllttlt néitt-•Itéréték három kértéit érintenék, A tzovjet kermány Illátptntja érrevonttkoiétn i kivetkező i
A tztvjet kermány kitart non állátpentjt amellett, hogy t szevjet pirineinék-tág elleaorlzze Berlin ét t nyugttl evezetek közötti légi, vaautl, vízi és országúti kereskedelmet ét azem.lyfortalmat. A légi vonalak néat/ aairadhatnak ai ellen-irtásén Vlvll, mert a négy kormány megállt\'eedott, hogy etlenérzl Berlin pénzforgalmát éa a Berlin, vaiamlat a nyugati övezet között! kereakedeimet. A szovjet kermány ealkségesnek tartja, hogy a >é|y koraaánynak a négyhatalmi pénzügyi blzottaágra ét aenak Berlin egyetlen flzetéal eazköze eevezstésével kapcsolatot felaéatalra venatkozi megegyezést szlgerean értel\'nezze. A szovjet kormány nem egyezhetik bele a pénzügyi elzettság leiadatainak kiterjesztésébe, mert az a szevjet megszállás! övezet eénzforgalmáDa történó kaavatkozáat j»leetené.
A aiovjet kormáay az Egyesllt Allamok, Nagybrltannja és Franaiaarszág kermányánik kívánságára beleegyezett Berlinnek a nyugati övezetekkel af más erazágekkal felytatane\'é kereakedelae négyhatalail ellenérzésébe. Ezzel elhárított! a nézeteltéréeeket
Mindaz vllajo»an blzeiyitjj, hoj/ a ízov -1 kor.nsn/ rr.aia**rt&%m elfegtd-ható alapot nyújtott a kerlini kérdés rendezésére. •
Ilyenformán az Egyesült Allamok, Nagybr\'itannia és Franciaország kormányán múlik, hogy a tárgyalá-sokat megszakitják-e, avagy a Szov-
jetuniój az Egyesült Államok, Nagy- britannia és Franciaország kelégitő egyezményt köt.
A jigtudomány ezután valéban szabad lesz
— mondotta Hévizén Szebenyi államtitkár
A hérizi jogááíkongpeeBzus záró-üióeén dr. Szebenyi Endre iKamtit-kár fejtegette, hogy szükség van a jogáscok egységet Bzervezbedéaére, amelybe be kett kapc»lni a demo- jogiitotatt (* » laikus birá- U. Ei nam érinti « tudomtoy
szabadságát, sót megszabadítja • jogtudósokat a kapitalista diktaturá-töl. A jogtudomány ezekután letx valóban szabad.
A hérizi jogisyrvüléí cMtlakozott a wtocIatí órtelmiaégi Üt prágai jo-ki h»tArOB»ttühoi,¦\'/ -A
1848. 37\'PO\'P\'TiTw
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS:
Megvonják az iparjogositványt a rosszminőségű kenyeret sütő pékektől
Nagykanizsa zsire/iátásának biztosításáról tárgyalt a közellátási bizottság
Nagykanizsa város közolhítási hi-zottíSga a napokban ülésl tartott, amelyen megjelentek fiz Ip.irlostü-let sülő- és husiparos szakosztály.d-iiak megbízottai is.
Az ülésen többek között szóba került az is, hogy n városban ismét
l>aims:ok mnniik n kwujér ini-nBtfiyérn,
MegiUlupflolInk, hogy ,i váivis egy konililmn kt\'lt inU\'v.kcdéséuek luilú-
sára a malmokban ]x>ntosan címkézik az őrölt lisztet és tetarlják a megállapított keverési arányt is: 5(5 százalék búza és -11 százalék rozs.
Krlhelclh-nnok talállak teliül, hogy ennek ellenére is panaszkodnak a varos dolgozói egyes pék\'.\'k-re, akik niéx ma is rossz minőségű kenyerei sülnek.
A közellátási blzotlsag ezért fiuUflinrzífli\'-**fl /onliill
Meialakult Kanizsán a Diákszövetség
Gyűjtést indít tanszerek beszerzésére
A Magyar Ifjúság Népi Szövetségének kötelékek\' tartozó Diákszövetség uz elmull hetekben alakult meg, minden közéjiiskolára kiterjedően Nagykanizsán. Kddig esik a kereskedelmi iskolában fejlett ki eredményes munkát.
Mi ennek az ifjúsági szövetségnek — amely az Úttörők példájára kezdte meg működését — legfontosabb célja\'? Ezt a kérdést intéztük a minap Sülé Antalhoz, a Diákszövetség kanizsai városi titkárához.
— Kinevelni egy olyan demokra- I tikus diáktipust, akit a többjeit pél- | daképül állíthatnak maguk elé. Aki szereti hazáját, szüleit és tanárait. Ennek a célnak elérése érdekében indítottuk el a >Tanulj jobban -mozgalmat.
— A \'Tanulj jobban ^-mozgalom célkitűzéseit, azonban csak ugy tudjuk valóra váitani, ha minden diáknak, akár szegény, akár módosabb, megvannak tanszerei: lehetőségek u jó tanulásra.
— A Diákszövetség felismerte ennek/a kérdésnek óriási fontosságát, s ezért itt Nagykanizsán azzal kezdi működését, hogy nagyszabású gyűjtést indíl e hét folyamán a sze-gényebbsorsu diákok tankönyvvel és tüzeltél való ellátásúra.
- Hemék\'in, mnndolla tovább a l\'ialal lllkár - . hogy jóak.ir.ilu gyüjlésünknek meglesz az eredménye és rövidevon minden diák megfelelő tankönyvökkel és füzetek!;;1! ellátva vehet részt a »Tanulj jobban -mozgalomban, ezzel isépil-vc demokráciánk jövőjét.
Azt hisszük, hogy Sülé Antal mondanivalójához nom sok hozzáfűznivaló van és reméljük, hogy a gyüjlőivekkel házról-házra járó diákszövetségi tagoknak mindenki szívesen adakozik.
a sülőiparosokhoz: ha nem javul meg haladéktalanul a kenyér minősége, a város a legszigorúbban eljár a rendelkezé-si\'kel, a dolgozók kárára szatiotáló pékek ellen és sti-lyosabb cselben nem riadnaU visz-sza az
i/xirjoyosilvúiii/ mrtjiHini\'isMA\'
A másik kérdés, umli\'íil a küzvlhi-liísi bl/.oltsúg tárgyalt, « i><f/o.< :nir-cHt\\l<\\*t\'m<)k ügye voll, Tudomásul vollék, hogy a vúros Umúl
40 teríti Icihli/tiiún
kajKill engedélyt, l\'.nnyi sertés le-vágásával jHülIg, ha m\'m is bőségesen, de
ftiinni Irhet <i: rlh\'iliHlnn In-koiitig ziir*:(lk»íg!rtél.
A város zsircllátása zavartalanságának s zemelöttartására különlx.\'ii is nyomatékosan felhívták a kanizsai hentesek figyelmét. Mini ért. sülünk, a város vezetősége a jövöl en
fokozottabb ellenőrzést
gyakorol a zsirel látás biztosiULsára. __ A közellátási bizottság az emli-lelt két nagyobb jelentőségű ügyön kívül íolyö ügyeket tárgyait.
Hirek a m.ogyéből
A föLdm.üvie]\'6sü?yi miniszter dr. Paulai\'Gusztáv zaláegorszeg-í gazda^ sági fe!.ü;;\\eíót a baranyame<»yei jazdasáí;: fcLüg\\Telős&; vezetós^Vei bisrta meg.
«
A be!Ü!T\\inini.sztBr dr. orTáth József tafjoicai járási főjegyzőt Csanád vármegye alispánjává nevezte ki
Az ii;aíí> ei KL
lo\'.v i\'fi Károlynó Szontos: járásiiiró-s;i_i iiolatiszt-\'kot a kzDíí iíi:aniüiry<a»«!ffl:BZ hoiy.<zlo át. Á;;o \'.o:i Krzsóhct, I Iontvári Mtiria, Ko-viU\'rf József, Ke\'crmDM Oyiiia /n,^ iTüjur^zoij; \'ii\'wokat <\' ^a\'iaoi.Tirszn!íi K.^Aifl, Simon íJozsőt a jái\'á*il)ii\'<w4í;l!O/. novozto Vi, •
ívo: ópit/w- i\'* kö/iniu,. i\'fiKuuti\'iHiiaVJ!. nyert. c. t/>r>Q- (t//\'rint liu\'i,\' olilk\'ll A li<\'iii;u>- k SíjtiSr
//rint liu, "i;Koz[|;k |)<>;ik
Í k
M AntiiJf Oyul» ív (Cntóra foiudoti. i\'»s" ro- ciiuw\'it cpo.nai tartivinat OiiviUAn j«A\'iltc) nvog. Amint ki-üíMiiíít,\' Aut*í.!k közo. lü kiló fo-hórl\'sztet akartak onjrodéíy niyíül egyik rokonuk rt\'fszt\'sro szúíliia K\'ikü lói
KúiiinküuNi c let-st kaptak.
Járás: f(A\'rlmüvesnfl.j)0t rendez a Támik->g\\e: [öSJmüyL^ósü>yi hivatiiiok s:\'.\'jrwzési éitűke/.\'aDtö ba:lacson> to-mftj kfizsJui\'on. A föCJmüvesnapon rcjszneszne\'; a Tái-mcgyo ininta^Tiz-dá: U aiint a tőrváiivliátósáif és az A&\'!Ó.!u!iántu\'.! Fdüóüi Tfr iiá\'.-s \\endogoi.
Verekedésre uszította híveit
három évi börtönre ftélték az alsóbagodl káplánt
Liod cscikíos kis tőzsijg Za-íáiao. Lakó; szorgalmas földművesek, akik szeretik a bókét. Eddi<; nom sok liajuk volt a törvénnyé L Most mégis megtelt velük a tár-g\\aiótOTem. Kipirult arccal, izgatottan figyeiik a uiró szayát 8 amikor az iurvósz\' szisoru hangja hailatszik: icsütili szoaiükot, mintha saját nia-jniHoi kúrdeuií\'k: m.itjrt. -is tottuk? ÍCn viidlón nóznok a papjukra, aki ott ül i.1. oUö sorban a rádiottalf közölt. ( <
Ujabb lépés a korszerű építkezés felé:
bádog helyeit alumíniumot kell használni
Az építkezések racionalizálása é.s korszerűsítése számos feladatot ró az épitós- és kőzmunkaügyi minisztériumra. Az előgyártás egyre kiterjedtebb alkalmazása is már lényeges anyagmegtakaritással jár és egyu:tal gyorsítja az épitkezésl. l-Lz.\'n kivül a fa- és különböző épületanyagok alkalmazásának szabályozása s a meglévő építőanyagokkal való tervszerű gazdálkodás is jelentős mértékben hozzájárul az építkezés gazdaságosabbá tételéhez.
Hzt a célt szolgálja az épités- és közmunkaügyi miniszter most készülő rendelete is, amely a horganybádoggal való takarékosság miatt az alumíniumnak a magasépitőiparban való fokozottabb felhasználását írja elő. A rendelet szerint, a magas-épitkezés terén bádogos munkára horgany bádogot használni tilos, a bádogot alumíniummal kell pótolni.
A rendelettervezet a szakszerű munka biztosításáról is gondoskodik. Kimondja ugyanis, hogy azalu-miniummal történő thunkára csak
az a bádogosmester jogosult, aki uz épités- é-s közmunkaügyi minisztérium által szervezett aluminium-bá-dogipari szaktanfolyamot elvégezte és a szakvizsgát sikerrel tettu le.
A rcndclettervvzet büntető szankciókat is tartalmaz: büntetésben részesül az, aki nem a rendelet szellemében jár el az alumínium felhasználása terén.
Ér ._. _^»_ii-i_j-ii_i-^..Ájn._r-i nfifin.an
Nytralék: Llálkozéhelye Saittonfany-resarv Téth-féle baltt»nvenyve«l Vígadéban. HI4eg-m*lsg ételek. Hullt* Italok Zana.
Hogyan kerültek a vádlottak pad- ! „Yvra a/ alsóuagodia/k? í
Májuslian kezdődött, Mindszenty j t\\mié.!;ezeiei kör lovadról, amely arra j iiiztlafcta a katolikus felekozetüoket, ho^ry tiltakozzanak a:\', iskolák áila-jiuo.^itása eilen.
Az aisóliagoii Nemzeti JJizottság j elnöke, Kozma István aúpgyüUsst i hívott öószo, —- Mesf akartuk bóké- I ten beszólni a dolgot — mondja Kozmti — óe megmagyarázni: mit is joíoiii tulaj dotiKúppon az iskoiúk ú. i4imo»:ii\'usa,
A Wikés nucyliosziVÓK nem * likőrül l. A/, outi litániáról kifoíó özönlő om-IwroluM már fai izgatták. Saorvozot-ten, joisza/ukut kuilio/vif jött * tö-nuog a gvücéaro. Élükön Háry Aula! né. s*::fotta n tüzot. ilulit>tt a gya-iáxo szó a* áli ómra, a népi domo-knWiára. A teromlion, aho: a nóp-gyüiéet akarták n»gtartani. már egészen forró roit a hangulat. Itt állt okkor már az emberek között J Varga latrán kápián is, de atolyott, hOiív a bókét helyreúkitotta volna,\' csak (isszoíonta karját gs várta a fejleményeket. S ezután olyan doi-gOK türtjntok, aaiiisTenek texasi kocsmákban mindennaposak.
A jegyző szdlá&ra emeliedik, ha-taimas zaj nyomja ej. szárait, az asztaiiról csörömpöíTe lehull az ég<5 íámpa — leütötték — és Farias János rolt csandőr hatalmas csapást
„CSEPEL" imtirosik és nrróiéptulijlmisok!
Csepel service megnyílt!
BUDAPEST, vi., Balcsy-Zslllnsskyul 50. «i-
Telefon: 121-610. Alkatrésze* raktárrá/.
mór Kozma Isfrán arcába. A Ttd-íclon om.!:ert a földro teporLk és hu\'il rá az ütés, rúgás a sütétóidn. A kápián ni.it tss/. erro? Nem tűri inur szótüaiiul a doi;\\>t. Ezt kiabá\'ja: Csséitok, a komtüunistiít. .
A né.pn\'i\'óság\' ötös tanácsa /aiia-ogorszű^e.:i lartolt liárv>mnapo« Vtr-"\\aü:s utiin Varga István táplánV liároni ovi hörtünro, tiiü évi hivatai-w.^ztósru ús ii ki\'izni\'^ftxi; néhány úri kiiitÚHra it,;ltiu, m\'wo Imbizoiiyutto-do!t, hogy 11 \\oit az alj*úim^\\xli"i»t>-mún,\\ok érlvliui szorz*Vjo * olefaor-ixm\' őt toriioli u folaiwNtég. Háry AntaJjió n\\oK\' hónapi IxirtiinV ku-lx>U, kardoN Kin .)ó/,«>fut, aki ugvun enttk n-yjouVzüi-epot v:tL u yontkodt\'x-bon, kót úri, rurkas Jánoo toj> csondórt kót évi, a tübbiokot 1—6 hónapi iKirtüiino. xujtütták. Az itó-i.ot risszatükrüzto a nópi dwnokrá-uiának azt az áuúspontját, iiogy * fcliovezotottokkBl szembon nom » L<ííszi^rorubb büntetéssel ói, haaom noveln\'i és íe^ágositani okot.
árokba
szamarai akart ktktrülni, ____fordult
Cseledi György várvölgyi, bognár-taestor a \'köis^ghez tartozó szoiójé-bói karékpárrai tartott hazafelé. Aj utón saemóejött veié egy cirkuBzoe-kocsi, anualv mebett -egy szamár 8zaiadgáJ.t szabadon. (Jeeledi ki aka:-;-:\'. kerümi a szamarat, loBrék-párja azonban megcsuszoSt a sáro* országút szélén és az árokba foriii-totta gazdáját. Ca&ledi olyan szemn-csétlanül esett, hogy 21 napon tu* gyógyuió sulvos fejBárüíéBaket nzen-vedett. Kóríáiztia szállították. A szerencsétlenül járt bognármBstBr Snost a szaniáf tulajdonosai, » rán-dorcirkuszoaoi. ellen tett feljelentért kártár itásórt.
NiiykinlzUn a gíifdrdí nyitva ragf*l T órától a»ta 6 óráig. Kadcton »fé«i nap éa aént*k*n éélután nfll g««*47.KLK
Révai Jizseí és Gerö trnö elvtársak nagy beszéde az MDP országos oktatási értekezletéi Az ideológiai munka megjavítása
egyik legfontosabb eszköze pártunk felfegyverzésének
A i.a/.daaon frMiszitett Vasas-ezóUluiz nasfyUJrmúbon \' szombaton lav.íi.\'xK\'tt mosr az MDP országos oktatisi órt<*koz:eto. Az értoko/.krt eohansru etktt-e.léssé. Kákosi .\\Iá-7 iUirmt váliasztötto mcsí disz- \'
k. majd az olnöksóa; ineirrá--iirii korült H sor. A -J.I tasru \'ii^\'t<>tt elnökség között licivot húato* ltezsó, az MDP ÍKa- i
t\\7u- cl
<jol
a
I.;\'u>/\'!<> rövid nioirnviti\'j Ixjh iiLoiukrtt. Hangoztatta, lioiry /.tnus.i>:i <\'MU.k olvan |HÍri ké népünket, \'aciuüiv oh/\'i.oíIí pú i\'lü>ui airys szorve/vti on oó A |.11"i rs.\'Mí.\'ticiiok «\'.<*ifolV\'<oo az tt\'a a marxizmus óh
Jutjo ¦¦itiv & etclc mulatja, hti\'ifii >*? fszinci züi-zmxtr " /n\'t-rtíut/bu, a HZociuli:m\\iH f.ludá-MÍ/tO", a nemzi\'ll\'öri muiikd*-iiioiyalont elárulá.-álioz vezet.
Az >"nii\'-iot t:nztas,\'w;a sositeni fog hor.nünkot a)>han. hojry likerüjünk minden su?..vo?a,i>l) hilmt és tóvoH;\\st, hony í>tötto.-au iiaüa.tJJ un!; a szo^iaUz-m u;- fc\'.í1 a haiacló m\'-pokkc>.. amelyek nok <Mén a Szovjetunió úJíi.
líajk Lászió szavai után szűnni nem aVuró é\'ijanzés közben
Havai József •malkorfati szólamra
Méaatta az első országos oktatási konU\'roncia je\'ont.\'iséeé\'t. — Központi voaetóstarünk — mondotta — iáua > iiriiíi.r.ulá<unkat eszmei téren, e. \\an sziinva arra, hosry itt is for-du\'.atol teremtsen. Csa:c az elméiét adhat biztonságot • a niozíralomnak. Az eliiu-.loti munka eílianyagoLása minO.ur hozzájárul a.; opportuniz-mui- f\'iijinUvuzásáliOz. C«ak az ol-tnóict so^.tlict mojértotni azt, ho-g,\\an (s Jiová hatadiinak az oszlá-¦nok a jotoiiíx^n ús hogyan ós horá Jieil iiaa/lniok a jövóljon. Éiosedik az OKZtiiiylarc az országban ús a nonizoiközi terepen.
í\'.zívl x;;iktcgcg, limji/ prírtunkát Ielvértezzük ezekre a harcokra, Iiogy LküZ\'ljiik a2 ingadozást Kaját sorainkban, hogy üzmijiink a kispolgári tknak és nézeteknek <* yártl-an, hogy fel/eyyoerezzüJc <t yáritagfágot a marxi-lenini dinéieltd a külső ét belső ei-Itnsíg nyoniánávai szemben, a jií&y 4 párton belül it érezteti * Itatását.
Ezután mogomiúkozett a bolaerik pártban Zudúnov kimagatuló ezeropó-rú. az eszmei front harcaiban. Noha a Szovjetunióban a kizsákmányoió osztályoknak már maradrányai sin-caeiiek, a párt kárioUietotuon harcot folvtat az oszmoi eltúvo.yedés e.\'lon,
dásáli«tt nitic vannak kapitaílista m&-radraji^oi s hoey az imperiaiizraua ozokn- a niaradváiivokra támaszkodik.
Ezután kifejtotto, hog>\' a magyar Uunkáhosztály kormányrajutását ée a háta\'mi póz ic iák megszerzését ft Szcvjctun:ónak és a Vörös Hadae-rcgiiok köszönheti. A magyar munkásosztályt hatalmi pozíciói bői\' ft reakció kiszorítani igyekszik, ami az OBztályharc kiélaBedóséhez vezetett.
A? életük végét\' járó osztályok — mondja Sztálin — nem azért állanak elíent, mert erősebbek mint mi, hanem azért, mert a ¦ szocializmus gyorsabban nő mint ok ét ok gyengébbekké válnak, mint mi.
Bs éppen azért, mert ók ggé bekié válnak, érzik létük" utolsó napjait és kónv-tóteaek miadan erí-retl ée mindian eszközzel e.iantá-lni.
| Ezután vázolta a mezógazdasáfí ut-Ját^ a termelőszövetkezetek szerepét. A mezönazdasájr szxx\'ia\'iista fojlodé-súrjok diőkésziU\'^o —• mondotta — a dolgozó parasztság fokozatos sz<">-TCtliOzet: töniöritését kiránja nio<j. A paraszti szövetkezetek ci\'íja ós fo a.laui a paraszt: kisgazdaetu; kap-CbO:atjun*k erósitúso mezi">gaziUuiá-íruaJí Bzociaista szektorával. A muii;Wis-|arasz.t szövetwiV cúliai, liogv ilúnozditsák a tá\'rsailalnii lia-iaüást, a kiziúkrnámolás megszün-tct.\'isét, a szocializmus mD^toitjmtO-sót.
Koszi\'ifliMiok küwtlioxó ri\'>«/.»\'>!»n a nópi (k\'mokratikus úiLam kórd<\'**i»iol fouiaLkozott, liojr^v miiwn a jo.iC^o nópi doi^iűk rác iánk úilainJiutalnnú-na<<. <
A n*!]>i dcmokráciiinak lón\\|pcfo a haui:o:muiA a ...ujo^ztis-i a munkiui-sáí rs a doifjozó para.sztstLg között, •niünt\'jon a vozeUioró a munktiaos/-táiv. Miiutl inkább mojfsziiárdui a ínuiiktisosztáfy vezetj szerepe az áL-!am.ba:> re a korntánvzatiian. atmál szai)aJabb az ut a dolgozó paraszt-sivíí e^\'\\ro szó:üsobl) Ijovonásúnoz a l:a;a:u;ni)a. A népi demokrácia a ka-pita:izmusbó|l a szocializmusba ve-zetí\'i korszak á:\'!anit:pusához tartozik. A szovjet ái\'lamban a rozotó osztáiy terni\'i.-zeteren a munkúsusztá\'y, de a luiUuiomban rósztvesz a kol-ektir
uj parasztsága is. A szovjet áilam az ©Efész nép szocialista demokráciájává fejiíklött. Mi — hála ek-xVorliau a Szovjetunió li\'tozésó-nek v.s tiimo^aUlsának — átu górhatjuk ezt a fejlődési korszakot.
Ezulán a/.okró! a liamis eLmfteti íiúwtckrű. ixMzél, amS\',vek az eszmei lisztasáíyot feiniogetik. Ezek: 1. A parifizmua lianffintatai, 2. az úk>tszinvoiial omoiósénok liamis ér-lolrnozósc,\' 3- a io;ikciós o\'omolc 1»-fo\'\\)\'tóa az ál .tűni és pártszorvozo-tűkro, 4. a mrzxVazdasag szocialista foj.kxk\'wenok tagadása, 6. a ki»poL-gari nacionaiizmue, 0. a külünfé.o pártcílcnoH frai;eiók fokVoclósúnok vewzónö, 7. a pártról szóó lonini-HzU\'tiini lanitáiok Hzcim ctói Utvosz-. iúho, H. az úi\'radikálizmus.
fjlo.-en vissza kel- utasítanunk azt az á\'ilitást, hogy va\'i\'iás- ós ogyliaz-n\'ioiK»ok \\-ag.vunk. A k orikaiizimis »:!Íj|ii hart-ban változtatnunk koll evidiíri pusztáii világnézeti pozíciónkon és vissza keil Térnünk min- • (ioji támadást.
Ezután arró; beszólt, hogy az eszmei munkáién a Szovjetunió kell, hogy pC-ldaképünk legyen. A S/ov-jetuniohoz való hűség első kötő«s-sége mindeai kommunistának, egyúttal jelenti, hogy ápoljuk pártunkban a marxizmus? leninizmus harcos szeliemút. Hiinek enni Sztálin-
hoz azt jelenti, hogy eszménkhöz vagyunk hűek, mert" Sztálin személye és a szocializmus gyóze.mó-ndk ügye egy ,és ugyanaz. Hűnek lenni a Szovjetunióhoz ós Sztálinhoz egyszersmind azt ieíenti, hogy hűek vagyunk partunkhoz, dicsőséges harci zászlónkhoz, amelyet biztos kézzB1! visz a magyar munkásosztály vezére, Rákos; Mátyás.
Vasürnap G*ré Ernő mendott nagy* {•UnttségQ zar»b«dt
A kizsákmányoló osztályok — mondotta — bár történelmileg tut-óiték magukat, dlctrhaími harcot folytatnak fennmaradásukért es a hataiom.i)ói kitaszítva, az osztályok maradványai még igen sokáig, teíjee megsenunisüiiisÜKig ádáz, elkeseredett harcban, ujbói. és újból meg-kUér.ik visszaszerezni liutalmukat. Mindebből az következik, iiogy fel köU vértezni magunkat a Jaolíiő ellenség ol*jni küzue.orare. Idojo véget vetni a védekező magatartásnak. Az ország <Asó pártja a Magvar Dolgozók Pártja, uiruciv mint konunu-nieita )>árt, nézeteit nom titkolja. Kk\'jro iátia az OBztá.yliarc kiú.exúué-sét, a:iu"i\\en a iiépí doruokráciának át kell níenni, ha a burzsoá áiiiam-hó: a szocialiHta á.\'lamrondlje akar jutni.
Kztn a sZocúilizmUKba vezető ulon huZtimoaabb ideig megállni nem lehet. .\\ctnzety<iZ\'l:iaayu.nk-bon még komoly kapiUtlista cíc-mek lannaJc. Fokimi vuiuitkozíjt -ez a meijáliapitás a zsíros -ya-lá
Elméleti tóren idője véget vetni a tévedéseknek. A nép oktatása a pártiján ós a nép esamei színvonalának emelése nem csupán a párt érdeke, hane-n országos ügy.
Ma adnak át három uj baraképületet
tizenhárom kanizsai családnak
Néhány nappál ezelőtt ismét elkészült három uj barakképület. Az uj épületek a Magyar Dolgozók Pártjának ujabb sikereit hirdetik a lakásépítési terv és a városlejLesztés erén. A frissen elkészült lakások enyhilik a lakásínséget, modern, kényelmes, derűs hajlékot adnak a rászoruló kanizsai dolgozóknak
A három kil\'ogáslalaí hurukkópülclel ma, hétfőn délután öt órakor adják át az uj tulajdonosoknak. Az átadás ünnepélyes kcrelek között megy majd végbe. Ferenczi-Szabó Béla, a Magyar Dolgozók Pártjának helyi titkára az átadáson beszédet intéz az uj lakókhoz, majd Nagy József polgármester hivatalosan is átadja a lakásokat.
A polgármesteri hivatalban érdeklődésünkre elmondottuk, hogy ezúttal tizenhárom kanizsai családot helyeznek el az újjáépített barakképületekben. Az uj lakók mindannyian sokgyermekes családok.
— Elsősorban a szociális hehzetet vettük figyelembe a kérvények felülvizsgálásakor — mondta Nagy József polgármester. Kik lesznek az uj lakók? Dolgozó kisemberek, akik eddig négy-ot-h«t gyermekkdegy" egy sötét szobában voltak kénytelenek meghúzni magukat. Postás-, rendőr-, munkás-, vasutas-dolgozók.,
egy
NAPIREND;
Sieptember 28. K*dd. Róm. kat. Vencel. Ujgírőg Bar. pr.
1V64. A nemzetK&zi mur.hssszOveUég
megalakulása Londonb n.
184Í. Qrof Lamberg császári biztost, hadseregparancsnok«t a felháborodott tömeg a pejti\' hajohido i felkoncelja.
— Szalmáért nyúlt vlllijáva.1 is karéjt szeméée szúrt egy cséplömunkas
A cséplós befejez terel a szalmát kaziazta Bánáti József zalaszántói lakos, Mál.erd-munkas társával, Szekér Józsefiéi. Bánáti álit a létra at-ián és egy-egy viila szalmát gyújtott fel a magasabban áiló Szekéraek. Egv darabig simán ment a doíog a aztán egy óvatlan pillanatban SzokéE olyan mél^Te n>-ujtotta ie viliágát, hogy villájának egyik ágárai bje:©-szuft Bánat: bakzeméhe. Bánáti Józsefet azonnal kórházba száliitották. A szúrás nem ért neineeebb részt, é* 3ánáti megvakuiáBátói nem kell tartani.
Megsabeiti egy kétzllánk
Böröcz György zaLavári lakos az uijáépüiá Zala-hidnái dolgozott ée társaival cjfyütt a régi, romfeadólt hid betoncöiöpeit verte szét 10 Kiló* kBiapáccsal. B<Vrüez nem sajnálta a követ és hatalmasakat ütött a kalapácsával s cgvik ütésné\' jókora darab vált le a.Letonbói s Böröcz lábának repült és mély Bebet ütött raj.ta. Kórházba szállították.
Z»li»t«rneg«n • QOSZTONYI-uál-le<* Ismét íz utizókfizfintkf r«nd«lk«. t4*4r» áll. újonnan b«r«nd»i«t1 uabélvil
Ismét megkezdi működését a A TÁJ É K O ZTATÓ
városházán IRODA
Néhány hónappal ezelőtt kis fülkét építettek a kanizsai városháza kapualjában. A fülke rendeltetése az lett volna, hogy egy városi tisztviselő tájékoztassa ott a feleket, hol intézhetik el ügyes-bajos dolgaikat. A tájékoztató iroda (és nem a •tudakozódói iroda, hiszen az iroda nem tudakozódik) azonían mind-
BÚTORT
jót olosón adunk
Kopstein bútorüzlet
Magykanizsa, Ady Endre-ut 4.
ezideig nem működött.
Ezzel kapcsolatban ma kérdést intéztünk Noll János elvtárs városi főjegyzőhöz:
.— Miért nem kezdte meg munkáját eddig a tájékoztató iroda?
— Részben a szabadságolások, részben a felgyülemlett városi mim* ka miatt nem tudtunk eddig beálli-tani tisztviselőt erre a munkára —¦ adta meg a felvilágosítást a főjegyző- Nem volt nélkülözhető tisztviselőnk és a belügyminiszteri rendelkezés is tiltja uj alkalmazott felvételét.
— Most már azonban hamarosan végetérnek a szabadságolások, a beszolgáltatással kapcsolatos tennivalók is befejeződnek, igy már csak rövid idő kérdése, hogy a tájékoz* tató irodában megkezdődjék a közönség .felvilágosításának munkája — mondotta Noll János elvtán. szeptember 28.
SPORT
Gyen|« formában is biztosan gyizötí a Vasút
Az NVSH Ady Endre-uli sporttelepe, minlegy 2000 néző.
NB II. bajnoki mérkőzés, vezette Kere-sztéiivi.
XYSli: \'Hóka — Balogh, Munkácsy — Placskó, Németh. Both — Szabó, Takács, Molnár, Túra, Sztra-ka. Szombathelyi Ak: .Mesterházi --Farsang I., Kársaiig II. — Varga, Halmos, Molnár — Szandi, Kiss, Szakáll, Nagy Szabó. /. felidő.
A mérkőzés villámgyors vasút támadással kc/.iiődik. Molnár azonban jóhelyzelUU a MesU\'rházi kezélic Ki. Állandóan fokozódik a nagykanizsai csapal nyomása, a csatárok azonban biztos lu\'ly/x\'lektK\'n is\' lúbá/.nak. Végre a félidő \'közepoláján szüloiik meg a vasuL olső gólja. Sztnika jó labdát küld előre. A labdát a kapunak hallal álló Molnár kúpja, aki fordulatból vágja Mesterházi l\'o-jc feleli hálóba a labdát. 1:0. Később szabadrúgáshoz jut a kanizsai csapal. A közönség kívánságára Szabó áll neki é.s minlegy 20 méterről gyönyörű felsősarkot ruy. 2:0. Üzzel aztán meg ki is merült a csatárok tudománya. Állandóan támadnak, de gólt nem tudnak elérni.
//• felidő.
még az elsőnél is gyengébb iramot hoz. ligymás hibájából él a két leueletlen csapat. A vasul érlehei-lenül leáll. Kezében van a mérkőzés, az elleniéi hihetetlenül gyenge. A vasul csatársorából csak .Molnár ős Túra küzd. Takács egészen el-
iv-fds, &zejtfva&w 28 Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. C.SO Falurádió. 7.20 Reszeli zene. 8.00 Előadás. 8.20 üiasz dalok. 9.30 Egvesüit Izzóííyár művelődési körónoki zenekara játszik. 12.15 Zongora- és negedüszámok. 13.00 Előadás. 13.15 A Házi-együttes játszik. 14.15 Elbeszélés. Í4.30 [fjj-sági énekkarok. 15.00 Rúdióiskoia. 16.00 E.óadás. 16.20 Hanglemezek. 16.30 V.irholvi Antal orgonái. 17.30 Szít kíüd ráírnék színesen. 18.15 Mit üzon a Kádió. 18.45 Viiághir-adó. 19.00 Utcai ónefkes. 19.10 Hangos hira<ió. 19.40 ^Hangiemezok. •20.35 Hanglemez. 20.45\'Előadás a iStjdióban. 22.25 Magyar nóták. 23,20 Orosz zenekari müvek.
Budapest //. 17.00 Tánczene. 18.00 Zonei óiö jjság. 18.15 Mesterei mazsikálnak. 19.00 A falu liang-ja. IU.üO Szórakoztató zene. 20.8(J A Rádió szabadegyeteme. 21.15 Hogv koszul ogy sportújság. Riport. 21.30 Túnczone. 22.00 Mütúszío-mozak.
NVSE-SzAK 3:1 (2.0)
tűnik. Rengeteget hibáz. A védelem is átveszi a csatársor tehetetlenségét Rövidesen meg is van az eredménye. Szakáll, az elleniéi vékonyler-metű középcsatára a tizenhatos közepén tisztán kapja a labdái és szép gólt rug a vasul kapujába. Róka csak nyújtózott utána. Közvetlen utána ii-cst rúghat az Nysli, Sztra-kát a lü-oson l>elül kézzel rántják vissza. Sztraka gyengén a balsarokba gurit. Krael be is állították a végeredményt.
Bírálat.
Alacsonyszinvonalu, gyenge mérkőzést láttunk. Mind az ellenfél, mind pedig az NVSE nagyon russz napot fogott ki. Az igazi, lelkes vas- j ut ennek a szombathelyi csapatnak, ! akár nyolcat is rughalotl volna. A |
győzelem mindenesetre .megérdemelt.
Egyénileg: Rókának nem sokdolga volt, bár mozgásán nagyon látszott gyenge pontja: a határozatlanság. A" védelem és egyben a csapat, de talán a mezőny legjobbja Ba-logh volt. Ez a fiatal játékos, minden helyzetből biztosan küldte előre felszabadító rúgásait. Németh ős Munkácsy közepesen működtek. Bo thon látszik az edzéslüány. l\'lacskó jó volt. Szabót gólja dicséri. Takács, a csatársor legrosszabb embere volt. Lassan, ügyellenül mozgott. Molnár igyekezett. Túra, mint általában örökmozgó volt. I^azi épilő csalár. Sztraka nem -sokat mutatott.
Az elleniéi csapatából i\'arsang I, Halmos, Kiss és Szakáll tűnlek ki.
//. S.
Imri mesícrharmasaval fyozolí a lelkes MAORT
M-A0RT-SzMÁV Előr* 3:0 (0:0)
Székesfehérvár, 3500 néző.
NB II. bajnoki mérkőzés, vezette Fehér.
Székesfehérvári MÁV: Téli — Bö-gyös*, Tőke — Papp, Várnai, Már-hoffer — Miskei, Nardai, IHai, Szeles, Tass. MAORT: Kovács — Horváth, Herédi — Szabó, Németh, Forgács — Polinger, Téli, Imri, Róth, Kapornoki.
Dr. Székely Pál, a Maort-üzemek vezérigazgatója is jelen volt a mérkőzésen és barátságos szavakkal biztatta a piros-kék gárdát, hogy a jövőben is komoly munkát végezze-lh.ek s a támogatás nem marad el a i vállalat részéről. /. félidő.
A MAüRT kezdi a játékot. Több meleg helyzet adódik mindkét kapu előtt. A csatárok azonban hibáznak. A 12-ik percben Kapornoki szabályos gólt lő, de a biró nem adja meg. Az Előre feljön, egységesebben játszik. A MAORT "védelme azonban remekel. A félidő vége felé Imri és Kapornoki hagy ki nagy helyzetet.
//. félidő.
Jó irammal indul a játék. A 4. percben éri el a MAORT első gólját. Horváth előrevágott labdáját Imri fejjel továbbítja a hálóba. 1:0.
Közvetlen utána ismét Imri eredményes. Most pompásan játszik a MAORT. Az Előre csak szóványos támadásokkal kísérletezik. A MAORT védelme azonban szilárd- A 42-ik percben esik a 3-ik gól. Po-
linger beadását Imri élesen lövi a hálóba.
Bírálat.
Az első félidőben a hazai csapal egységesebb voll, a másodikban azonban kialakult a lelkeseLb MAORT fölénye. A kék-piros együttes tecluiikásabb és jobb erőnlétü voll: megérdemelten győzött.
Egyénileg Kovács jó volt. Horváth és Herédi ragyogóan játszóit, Szabó igyekezett, Németh most i> kielé«iiett, Eorgáds jó volt, Polinger a második félidőben jött lel, Imril mesterhármasa dicséri, Róth és Ka-pornoki is jól mozogtak.
A Sz. MAs-ból Téli, Bögyös, Várnai és Papp tűnt ki.
Brtositom. a ráros lakosságát, hogy a városban a sortésorh\'Vnc ezórra-nyosan liatóságüag megállapítást ^t
Totferedrninyi\'k: Kispest—Ljpesl 3:1 (1:0;, Csepel—MTK 1:4 ^ÍW), Szeged—Ferencváros 7:0 (3:0;, Tatabánva—GSE 3:2 (2:0;, Vasas— Szac "l:0 (0:0), MATEOSz—ETÖ 3:0 (1:0;, Soroksár—SalBTC 2:0 (2:0), Haladás—Kistext 3:1 (1:1), MMTE—DVTK 1:2 (1:0;, DÜSE-DVSC 0:4 (0:2;, PB\'IC—Postás 3:1 (2:1), Mémosz Drasche-r-SzolnokO:l
NB ll-ben. Perucz—Elektromos 1:0 (0:0), PVSK—Polgári Sör 3:0 (2:0), Dinamó-KMTE 3:2 (2:1).
Első osztályban. NTE—Barcs II. 2:2 (2:0;, Balatonboglár-NVSK II. lUlO)
Hlrdttéteket felveti m 2*1* kiadóhivatala. Nagykanizsa, Fó-ut 5. t* Teltfon, 31. CSEKKSZÁM < 5.466.
város hirdetményi
FeiblTom a köz«uakaköteleiettsée aJa m<3 aagykeuiwai laKoasaf figyelemét arra, h»& i. h* lltől, t«o*t néJ-l II! íaaKl kMdve c«ak aaon S2emélyek r«iie«tlh«t»tk él»laiiztr]tgy, \\Autr-Ital •ng*d«ly, T»]»«int sxáJlílás! eme-dély ellát&skti, kik 1843. évi aufustu ké 31-ir btzáróUf közauikabAtraléku-ktít r.níeattk A közauakatiátralék. \' . r*n«eié«éD*k biiosyliaeára a kéz-Muskt-ieazolvány swlgál. ¦•lyet {. hé 13-16 lthet a fcoimuikviuvatalba a lUtraiék rendeiéiéiek ituclása vifttt a k*imukahiT*tal Adj Ea4re-ut 1. szám II. em. tó. ez alá felvinni. A ralt-sigllzstte alólt m»DítM*g»t élve*5k ugy»BMak a köimuakahlvataJbaa tartóinak iguoltaut a mentmég körül-méiyét.
Mlidaion intéimécyek é« klvaUlok alkalm*z*ttai, kik után munkaaáéjuk akar kö«veU«nül Budai)««tre vagy egyéb h»lyr» Űzetik köiMunkaváltgapi-
I kat, a kWatalos lapkán neg](ifnt uta-tiiat alkalaazisiTal tarttznuk hivatali elöljárójukkal Igazoltatni czea körülményt.
A ¦unkimMküllek Urtozn&k a kit-munkanlT*aiki» lclmutatil a «ak-saarvtzeti muikaközvetíU klTstal által kiállitttt «« DTlIvantartatka v«tt bé-l/etsőlapot, melynek felmutatása él a kiimuckabiratal lgazoliUa a.ilett aef l*(j&k kapd él*lmisz«rje(yeik*t.
Fdklvom a nagyk*zöi>*K ficy»l»*t arra, ksgy ez«a felklváaomnitk, vala-miit a katralét rendczteéaek tze«t*a-bar kó S* lg besirélai; tegyen elegtt, ¦ert a közmuf kakötelezettek aaocialla belyzetén«k !i|yel»mb»Téi«lévei l»(»m a likogfáf ktlyzetét és tlzetúképeaté-gét lelülbiráttatni.
m » fogyBsztóközönségBt, hogy a FöAdmüveé SzöTetkezeméí (Bz»badaág-tér) BilB^burgonya kap-
ható. A burgonya ára 50 kg.-ipr 40 fillér, 50 kg.-on felül 85 fSlúr.
A rámórL&re jogosult a liáztartáei és gazdasági szúksúpflctére jogosan megtartott, toriiibbá a földadó, a ter-múii.ybotizo^;áltatsiíii járulék teijeei-téao\'ubtn foijosleg\'kónt risszamajradt kenyérgabonáját (búzát, rozaot, ieét-szOreet) mm) rámorlÚB-no jogosultnak ugyan i\'íyi>n jo^cimiai birtokában séiő kenyórsabonájáva: külön emgBdóiy nólíül eleaaróiheti. \' Az og\\-máflközt kenyérgabonát cae-róió gazdálkodók kötelesek gabona-iapjuk V. tábiázatáa a cseréiee megtörténtét kőicsönösan feljegjazni.
A csere oéitjára^szalgáio kenyérgabona szátlitasáüoz "Ö szállítási igazolványt az elszáilitás hsiye szerint iüetékas községi elöljáróság (polgármester) állítja ki.
^ert.
\' Felhívok ezúrt minden serbjstartó gazdát, liogv sortjsénok orbáncgya-nujái^an törtónt megbeto!,\'odoset, kénysaorrágását, ;lictve ohu/i!aeát jelóntso i)o a városi ál^atorvoá hivataliban.
rvEP-FILMSZINHAZ
Saepioinhtr 27-*», 28 án és M én, hél!é:61 3
Madonna titka
büntzyi kalandor film
Elttadtook : httkömap 7 t» 9 trtksr vasárnep 9, 7 ti 9 érakor.
- Hátawig
Jíajor Erzsóbot és Juhász József MÁV főtiszt liázassásot kutottok Naj>-]:.-.;iizsán. (Mindbn külön ór-to^t\'a holyott.)
Oatéik figyelmébe! A csárázáa kötelsiö! Cs^vaaóizcrf-k. ¦ütrifyAk, ar.up«rl*»tát ét p«t:tü Kaphaté hz csz-azu !»ldaiuvri.-z»v»ik«3et»«oel >uk]t-kanizaaa a Fd\'düitvei Szüvsűiezemél éa a MOSzK kirendelteinél. - A Mtgyar Magántlkalmazottak
Szalad SzakszOTTpzotónBk hoiyi csoport Tíizctósóije órlaiiti kartórsait, hogy folyó hó 2S-á,n dólutAn G <xra-kor\'(\'soii{33r,y-ut 3. sz. alatti holyi-s«ígébon taggyülóst tart. Klöadó lling\'yi György karfcirs. Mimjea kar-tiirs {Oiitös megjejon-jsüt kérjük.
Szőrmék, bundák
átszabások és hosszabbítások jutányosán .
Éisy sxücsnél
. Siabadság-tér 20. sz.
Uj iniitlaikizvitite indít
nyitott Petifi-u. 37. sz. alatt.
Eladási éa vételi megbízásokat vállal, gyeraan, pentoeaa köxvetit, érdaklfdüi Ivhet kármikor.
Bizalmat é« pírtfogáat kér
MOHÁCSI TAMÁS
lDratl»n»»iT«tlt*.
APRÓH ÍRD
B»it«rül«leu Kctcíek egv, eselieg íét butoioieíi siobat. Cim a mgykaaiisai kl-«úbm.____________¦* <»
Egy aílg hasmált es#k»peny eladó. Qm a naeyk«nl»»l kladéban. . 1678
Biciklizni """tűdé Hjnftgarusokat fel-
vmzü.K. Cim a nafykaniiiai kla«é»aii.__
~MéTy"~gy«riieikoc»lt V«mi4k. N\'íy-
kaniasa, Arp«-u. 47._____________!«!»
"MakBlaiür »»plr iimét kaphaté Nép-íiava kOnTvkereikfétiken. Nagíkinijfi,
Fö-ut 7. kíolc»*«k»B7»i*r1_J------ISH
"lítalTltott" miiyiTTÍM«a elad*. Om •
li kiad«ban.
Cla» « naiykamwaj
tlla-ulca 13._________________}rZ
Haíi«áitliFa«y ét eiUtt urfyakat
„ü-t
üaJ * J
~E l» d ii\'r a ia(atlu*hat
KovaM lr»dája N«fyli«»I»»a
"* (C»»trállal
jl L/_-: Tlaló, ickamie, hírmasiaekríny
ZALA53. érhtlyMD 224. szám.
i»48. szeptember 29. szerda
Ara 8t lUlér
KéizUl Nagykanizsán az orizág legkorszerűbb dohányraktára
,.\\, Átadták a baraklakáso-et ji uj lakóknak
N^rrw.\'V\' --------------;----------
^— Megszüntették Kanizsán a buci autósét
Az Hen 800.010 hektoliterrel tojj Dor terem m nt tavaly
A magyar népé lett
a zalai föld olaja és gáza
Ül-
Az amcri!;ai ollajt,\'kó,*k paran-(¦s.in a mairukat ma^\\ árnak nevez.) fa-iszták átai végrehajtott éá most \'ioU\'iiiozolt szalx)t-i/8 fecotet ad arra, lio<fv miért nom tudtuk Tarosunkban » srázt (övezetni, hcíibtt több mint cgy_ nogyedmuliáru köbméter i\'.-uiiit iéfő.o ovonto a iorojrölie.
.Most niar mindönki í.itiiatja, hogy "íipunk kiiiu\'lct.cn haiva, amit éve-iJ,\' iontat>tt a jrázeliátú* ügyóljon, ni ón iiom vozftott oit*Unún> ro.
Na altasauk magunkat
irtuk u /.an 1 í) 17 <l<vomhi>r üzáiiuiliBii , n«vvivzül< ita\'V.\'ii omiioktM iw mondjuk inui? nyi:- ho.\'s a MAHHT luiH\'fikiii vr/v-iHk.\'á Htiitidu.nl lii.1 U> of New-iv vu/.vio.nok, ukik »/. lumvikai ku A-tflólili iri\'uiyitó H/j-rvoi, K\'iiiiiii nzt\'uidi\'kiik nincs a ImrcAt l.ancMi rtuiifvar (loiiiokriiriiui _m<>( a.>kor * ni iöíitoni, lia oz mi\'i\'liúkut joímiUmio számukra.
Kunok kővel keznirnyo az, hogy no;a kaphatnak gúzt mé.g azok a váro-ol; »-m. anieiyek a gázmezők közoi&en fekszenek és igy helyzoti adoitságuk ozi eg-yene*n ino,\'k. -vo-loj;.\' Nom juthatnak gázhoz, mert oz jrazdasijíiiag eiónyt joonteno a demofcrái-iankra os a niíy menny i-súgü tüzolúfa, amely itt fo.szaba-duáia, komoly íjondot venne .0 azoknak a do^rozóknak a váiáról, akik UuO: a gázmezőkt\'/l kém teltnek fává- fűteni. Nem, oz sehogy sem ie-hot szándöka annak az amerikai kiijpol.tikájiak, amiöiy megakadá-Aoz\'.a, liqjry a demokratikus ós a i>ókúéxt kiáíló Magyarországot fei-vogve-k a népeik közösségebe, az
i;.\\b-i».
Lapunkat tal|*a
ogószétjen igazolta a Belügyminisztérium ÁÍamrédetmi Hatoeágá-irak hóitapokig tartó rendkívül; nehéz, szítós és poUam.uta.tu inuiiká-v^l felsíöngyöitett ód ic^plozelt sza-ijotázs"akci<5k sorozata, amit amori-kai parancsra magu\'kat magvarnak novBzó ><szaliom.l)orak« kc/roitok oí.
Kuodoman P4H, a MAüliT aiiicri-ka: oiinöke azt ral-otta, hogy 1U45 i»o»<«n.ljeról)on a Btamlard rozutói) utasították, hoffy cbökkiomuiii koiT az J Ct\'-Ljuk — mojidotU liiiodoman — »/. voA, hofty a főid amtt nitiíBTWüúlc A/, o^jat »arra az tá\'m», amikor M*í>»ronMiA|fon » paUtikai nMulnísor rúiió/.rUa • httuwlaril ri\'«ü6ru hixto-nitl\'tttju a liMKJioüiajU) kkJtmui\'int,
l)r, l\'api) Kiimjun a nyomo/.ó liftUV ú aliVit kijobtitottD, htyy a riili-ná lorTí/.oru ón tudatait »ztt!K>- folvt. KnrtclíB nóiküi bova.lotta, liOífv oliyftn holyekro taogitotto a ÍUTttflokftt, ahoú. nu« roniuny «em To:t arra, hogy olajat taiíijanak.
A MAOKT szftbotú.ióf minden osziözzei; kárt akartak a magtár nemzot\'^azdaságnak okozni. Nom-cí«k aÁzeét, hogy. gyalÁzatoa mólon kJcsökkiantették az oLaitarmeiést, hanem azzá5 ifi, hogy qi akarták eor-Tjtóztani a munkaerő gazdálikodást. 8zánd«kuk az to!í, hogy ezélnek
oroszuk u. MAOKT doiitozóit. Ezt részien mojr is vaiósitotuiik, akkor, amikor 1946-ban nyolcszáz, 1948 flojé.ri podisr ötszáz dolgozót bocsátottak cl a vállalat kütolékéból. liiKvIoman nns; az utötsó hónapok-\\>&\'.\\ :s ujat>b ötszilz omíjor eíílxx\'sá-ni-át liöwloLic, ami csak azért nem sikerült, niori n vál aiathdz kim-vo-zi-it kormánybiztos oz ollón óo»on
t::UVvO/l)U.
A tarmalö apparátus
l^ljes elhasználásával és k>ron-í".-itásával 07.1 a célt akarták elérni, hogy még a lecsökkenteit olajtermelés (e legyen keresztülvihető. A használható géjieket vonalszám vitték nyugatra és megakadályozlak, hogy azokat visszakapjuk. jL\'j lw-rendezé.sre ojíyctli\'ii fillért sem köl-löllek, sőt u tiazdasági I\'\'ot;in;K\'S :íl-
Bevin nyílt támadása
az Egyesült Nemzetek alapokmánya ellen
• »vln ir-g»] kOlliymlnl.zur olyin kfitvttlin él nylll tímnétt lnt*i«tt (I E|r««klt Ntmitiit 9i*r«tx«t* tltpekmémyt •ll*n, imilytt «iif«l| • hlkorun unité álllm»« (gyttltn kíkllddtlj* ••¦ m*rt «l»|l»«nl. Vl»m»tky i>ovj«t lülügyminliiHr-k*ly*tt«i •••¦••!! n»|y ••Itédér* «rv»k hlinyákin Ölik uovjtt tlltnti rt|llBlk-ktl tudott véHliolnl, «lklib«* y»d»lméb» y»tt« Tör0k»rná|Ot, mijd Q0ri|or»lá- A förogornifl h-b*rurél Kélii kl)a0nt*tt«, hegy • har»bin illó ftltklt ti lkt kK l l
f«t.
¦ n(ol
fgf )
t"«rlk»t keraKny *»m tegltl, Anglia ét Am*rlki otik or«zi|i Li)J*é»it*i*fe»n |Ji a fSrtg néttt ¦••r»<én»k b*(*j*if rétzék*n k*k*izor«t«tét >rób*lta ¦ zonyii|atn! \'• «zu!á" •z*mérm*tl«ntl kijelentett*, ha ai E|ye>l)lt Nemzetek 3«tr-vazate.\' n«m tudnak fenntartani az eaeaz világra kiterjed* alieen, akkor «tetle| u]jé lehet azerveznl körzeti (lipea.
A k*z|jrQlé* ít\'.jtmin leleaóltlt Klementls eaehizlevák külüjymlnltzter, aki kijelentette, négy ^
CirhsilorAki* kótxtéggml egylttműkééik Európa Uiépitésé-btn, de nem * MtrihMll-terr Jttreté/t b»lül, amely temml-esttrt lem oldja meg Eurépm mjjáépítését, sét ctak "ég na-;yobb \'tlsigkM din ti Eurépinak mgy rétiét 1 »z ujabb re szedelemm*! famytgeti a világot.
Kijelentette, hegy eavet orazáfek az alapokmiKnyal elleatétben, ez UNO tekintélyére támaszkodva beleavatkoznak Caehazlevákla belflifelee Klemaatli kijelentett* a eeehailevik koraaány eevében, hogy tiaiege )• Vlalna»ky javallatait.
Orias püspök és társai a munkáshirósái előtt
Varga elköveteti sikkasztásaikkal súlyosan sértették a magyar közgazdaság valutáris érdekeit. Az állam-ügyész indítványozni fogja, hogy az uzsorabiróság különlanácsa a Kiszabandó Ítéleten kivül még Ordass Lajost 50.000, Radvánszky Al!>ertet 100.000 és Varga Sándort 150.000 forintos vagyoni elégtétel kilii«.\'tésépe is kötelezze.
Értesülésünk szerint a tárgyalást csütörtök regijei l\'olylutjnk és az itc-lct kihli-dotése csütörtök títUc vrtr-h*tá *
A munkásbiróság ma tárgyalja az evangélikus egyház valutázó és, sikkasztó vezetőinek bűnügyét. A bu(!aj)esli ügyészség három bűnöst állilott a munkásbiróság elé. Az el-sőit;n(iii vádiolt dr. ürdass Lajos evangélikus püspök, másodremlü vádiolt dr. Radvánszky Albert, a harmadrendű vádlott Varga Sándor egyetemes evangélikus egjiiáz főtitkár. A vídloltak a valutubüncse-lekmények ogósz sorát és sikkasztást kövctliok el.
Az amerikai egyházi xzervek ti magyar cvunuellkus ogyluU Javrtru nagyot)!) ÍWezuiiM KyüJlölU\'k i* t\'li-Wíl 0.7. ovun#Hlku>i vtfyliáx Javúni meg 88,1X10 ilollfir kftv«U.-l*H dlloll h\'iin ó &l\\, Jclcuk\'H In fciui. Az evanj.i.\'IIUii.s crtyliiií fenti vt\'K\'trtl n mcgUWi (lollArköwlelóJwktv n/. óv niirillsúlkaii a (inzdusrtgi l\'-őtanact-lói WHi.OÖO forint államsegélyt kertek, ami,t a üF. uzonnal ki Is utalt. Időközbvn Ordasék elfelejtkeztek a Gir. 800.000 jorintjáról és a 88.000 dollár követelést sem jelentették be a Nemzeti Banknak. De nem jelentette -be Ordass püspök azt a 900 dollárt senr, amit amerikai útja alkalmával gyűjtött. A vádirat szerint ürdass püspök, Radvánszky és
tal kiulalt 300.001) dollárért vásárolt .furólxírendezéseket, amit kifizettünk sem szállitollák le időre, hanem teljesen elrozsdásitva, úgyszólván használhatatlan állapotban, több mint egy esztendő után érkeztek azok meg.
Mindenre volt pénz a Maorinál, csak a termelő eszközökre nem. Oriá-si összegeket költöttek a Maoritelep parkosítására, luxus spoHpá-lya, lennisz-pálya épitésére. De a Weiss Manfrédnál fennállt 120.000 forint tartozásukat nem űzették ki, hogy ezzel is gyengüsék a magyar nehézipar helyzetét.
A két amarlkal vezató
Huedeaian é.s Bannatinv Schlachta Margitnál laktak és évente n két amerikai nem kevesebb, mint egynegyed millió forintot veit :\'cl 11 viÜ-Jalat pénzltínllMíK akkor, uinikor l\'olyloiujsitii :i/l lilliloltillv. hi>gy u Muorl, a ki\'íiN\'s/iTü U\'pnicIÓKCKök-kontés nilutl ilofiultos válUilat. Luk- lui/allnk u
liolu\'.i i\'s iini g pgy r-.viv/U\'k l.v, amit II) év aluli H!in h.is/.nálluH ol a Mnoi-t. De mindezeken felül, umiko\'- elszámolásra kerül a dolog, UuodiMiitm 11) eztíi\' forinttal nem tudott elszámolni
Va-léaáejoa (aietaiágl rémregény aa,\'
ami a Maorinál folyt, a felszabadulás óla, a magyar nemzetgazdaság líárára. Nincs az a raifinált szabo-tázscsclekmény. amit el ne követlek volna, hogy a feltörő magyar élet iramát lefékezzék és lassiisák. Meg kell mondanunk, hogy még ma ¦is sokan vannak a Maortnál, meg-huzodva, akik részesei voltak a sza-bolázscsclokményeknek, akik tudtak róla és elősegítették, hogy az amerikai imperialisták azt eredményesen végrehajtsák. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy a kormány által kinevezett vezérigazgató, dr. Székely Pál, rendet teremt majd ezen a téren, hogy zavartalanul indulhasson meg az a termelő munka, amit a magyar dolgozók méltán elvárhatnak a Maoritól.
Abban is bizonyosak vágjunk, hogy amennyiben nemzetgazdaságilag indokolt, Nagykanizsa, Zalaegerszeg és az olajmezők környékén fekvő községek megkapják a gazt, ami komoly gondol veszje majd a zalai dolgozók válláról. Mi\'gkapjákí mert ma már a zalni olaj és giU a magyar dolgozó népé.
Szerdán este 7 árakor M. D. P. taggyűlés
A M«$í,sttr DoiHo»6k l\'íirtju kaMiiiuMi »«t)rrowto iwrdun Mto imitoeftn 7 <jr»:\' koftdásaoi kotponti 8/úkhAianak diattortoóbon \'
A párt rozotuftótfo Mikori, a tagokat, no%\\ a taggyüd^oen akvotion jelöniének meg, tagkünyrecekéikot hozzák m&gukkalli, mert csak annak fe1mutatíL«4i olenében -eiiet bö.ópni a tBiBm.be,
A tagjryüiiésen a beezanioJót Fe-lenczi isz\'abó Béía, a helyi szervB-zet titkára tartja. A párt vezetősége felkéri a- tagokat, hogy minél nagyobb 6zámL*n szolgának hozzá a
fivUiúri U üaxwni párt-...... hogy inág •«» » hé-
1011 la^K.v üV»o;ikot tártaik vema\\.
Tlboíl Jolán kitüntetése
Tlbolt Jolán festömüvésznőt, az Ady Endre utcai általános Iskola igazgatónőjét a Magyar Dolgozók Pártja vezetőségi tagját a kultuszminiszter a szakszervezet előterjesztésére, mint kitűnő pedagógust kitüntette és 500 forint jutalomban részesítette. \'ZALA
A 3 ÉVES TERV ORSZÁGOT ÉPÍT:
Október közepén készen lesz Nagykanizsán
az ország legmodernebb dohányraktára
A S*Jl>adiiig-tvr imdgi\'izlctiyc-fáimk hátterében IwzúiloU nnij u város egyik lejs:cbl> i\'/iülclc: a ilohányruklúr. -1 román stilusu, küixrji- után itéloe ruklárnak aligha mondhulú phloiiit (mejt joggal illett rá ez a nén) a,náci barbárság elpusztította.
Tellek az évek. A kiégett jultik közölt a: uj élet legcsekélyebb jele sem mutatkozol!. A rumokon nőll " íM-í, s a "ú\'íl valtimennyire luisznállia\'ú falak lassú pusztulás ro vo\'lak ítélve.
De nem így történt\'
A 3 éves terv keretében sor került a kanizsai dohánymklir ujjá-cpiléséro is.
Újjáépítünk ! ...
A Dohányjóvedék ugy határozott, hogy .Nagykanizsán felépíti az ország egyik legmodernebb dohány-raklárál, amely Szomualhelylöl kj-jxjsvúrig Jel ÜunántuH ellátja áruval.
Xiintny hünupjml ezelőtt .\'JU- lü épiUiiminká.i kezdeti ul dolgozni ó* a romok helyen ma már uj f.iluk, uj omclfli\'k Ős uj U\'líi i\'inolkt\'Ui\'lt.
— Miír krwu\'u lennénk kiViil-Itclűl momlja Ki\'utf Jiinos rpiuv veaelü (U1 lotfuli\')l)l) nem voll i\'lrg píiu. De azúrt lehozzuk ,i kósalel-nifi Okti\'ilK\'r köw>|)íiv l>elVJmük fl munkál
A lölilMÍlllcn kél inuilkrtitníi « rejti vakolulnl veri le a fülről, <¦«>¦ Opilt\'iiiuiiikús iMfilljj vukol. A/, els\'i\'i BiHvIeUw s íi iiiilsoilikon modt nem dolgoznak, de u p;idlitson kél ács készili a tetőszerkezetet.
IVrs/v az uj lel vonó nyilasa el van kerítve, nehogy valami hajuk essék a niunkásoknak. Meri a fel-
vonói l.s felépítik. Igaz, hogy nem most, de jövőre minden bizonnyal.
— Mennyi anyagot épilctlok lxr.\'
— Mintegy 20.000 téglát, 10 kől>-méler fát, (iOO mázsa cementet és kavicsol, 120 mázsa vasat, no meg a tetőre 5000 palát - adja meg a felvilágosítást Krug János.
Kívülről még nem sokai látjü. Az uj ablakkeretek már bentvannak, s az elöbető (ez alá állnak majd be a kocsik) vasgerendái is a helyükön vannak már. Erre hullámbádogot tesznek, a falakat nvmesva1;olalt;il
líilják cl, az emeletek padlóit biliimeiinel vonják be.
Mimle/.l a munkát elvégzik októ-lier köze|>éig és akkor Nagykanizsán megkezdi működését a 3 éves terv legújabb alkotá.vi: a dohány-raklár. ... 5 a fal tlrébcn nő az akác
Riportunk nem lenne teljes, ha nem mutatnánk be a (iohányraktár-nak,azt a részét is, ahol még nem folyik az újjáépítés.
Az épület homlokzati részén még áll az élet. A magasból meggörbült
tilil, AIukUtl.ui
g inolorkiTéKiiilrok, ne-
lilxkitMiloliok (•» imls nemül
(k\'l ii un/, es ,i l\'ul melleit vIkuii n.\'S az akiU\'l.i
De nem sokáig, meri Jflvó\'re rniir az épületnek ezl ti részét ín munka\' bu veszik.
S mini ennek a vigasztalan képnek az élénk cllvnUHe.: néhánynégy-zelméleren ellakai-itollák a munkások a romokai, kis tűzhelyül épi-lellek maguknak és ott főzik ebéd-j ü kel.
így lünnek cl a fizikai romok, az elmúlt rendszer öröksége, s ezzel együll eltűnik az a szellem is, amit hálrah-agylak. Uj élet virul a romokon. Klet, amelyet a szocializmus tesz széppé és boldoggá
Ilúrsjo.\' István
Minden hold földön legalább 2 métermázsával több és jobb búzája terem
ANNAK A GAZDÁNAK AKI KÉSEDELEM NÉLKÜL IGÉXYBEVESZI
a rendkívül kedvező feltételek mellett beszerezhető műtrágyát
A földotztét tektzézezer elnottelent jutttUtt flldtulajdonhoz. Az uj gazdik közül iiimoin nehéz feladat előtt állottak, amikor földjükön az el«í kapavatáat meg kelleti terinlök, amlker »:*ször mélyesztették ekéjüket a földee, hogy t termelomunkát tajátjuken végezzek el.
emlékizünk ri\' e reakció aokélg fennhengan hirdette, hogy az ujgazdák nem kepétek t reájuk háruló feltdttek elvégzésére, nem értének a föld megfeleli megművelétéhez éi t foldm/tit íz ortzig gazdasági életére, meg te ujgazdákrt ll Ötödöt fog eredményezni.
A> elmúlt 3 eaztendo beblzényltéttt, hogy nem volt Igtzuk a reakolotekntb, t tz Ingadozókat ét kttelkedékei It meggyizte triói, hoty t í»ldo«itái nemzet-gazdattgl tzempentbél It, t főldhitjuttatottak szempontjából l| elönyöt volt.
Helytelen lenne tzonbtn ti eddigi eredményekkel magelégednlét méglnkább helytelen lenne nektt a lehetotésokat tlmulttitinl, tmelytk t régi ét tz uj gazdáknak módot tdntk arrt, hugy földjük termelőképességét, t ezzel jövedelmükét fekwzák, éléttzlntjlket emeljék, ^
Ai ld«l o»»i I*a»r»c1tn«nyek
i"msz-oirA«:i móií foluvmuthan van, (//¦rl nem u naL mójr pont.** adatok reiido:ko\'/«io a mil^no* lernv.nonjd-raéii.vekrói. Annny; azoniian inúr miost is meniiila|jitlintó, hoíy a mu.t évi kodrc&,fien időjárás ol onéro, idei sa\'ionatermésünk a yiirakozás-nak mcgi\'eioléen jól sikoi-ü.t. A tor-
Vármegyei Népi Bizsttság
versenyfelhlyósa Zala Hegye dolgozó parasztjaihoz
A vármegvoi \\úpi Bizottsáfr moet tartott ülésében az 1948. ,6vi őszi mt\'zősazdasági Miunkáiatok biztosítása céljából murnkavwsenyt hirdet. Az őszi mezőgazdasági munkálatok síkeres és gs-ors befejezéséhez íü-ződő nagy nenizetgazdaság\'i árde-kekre figyo.emniQi. a gabonabeszoí-eáitatásnái már k^iakuit vcrsonvek-nez hasonlóan szemezzen Zala irár-mogvo termeió pai-aszteága őszi szántási ós vetési T©rson\\-t, nautasaa meg póldás munkájával szeretBtét hazánk e megbecsüláeót \'népi deino-kráciánk > iránt. A szánt&i-vetési ¦verseny gyors ús jó munakát biztosit, aminek eredménye a termelői parasztBá^ c^azdasági uoidogulása s vt, amennviünk jólétánek on-elkedóso lösz.
A vájmwg^ei Nópi Bizoltsij,\' foi-hiyj* \'la. a vJrmcgw szor^lmas és dobozó ]«,iaszt84?at, inditoa mOK a Iflfr-üfúioeobb l«\')rben a/ \'fati munkaiatok mű nliA verseny ót, — azUFOSZ óh VEMüS"/, ft/^rTOzotek, a domokrft-tikiiN pártolt, u városi, járási y« kia-•éífi népi biw)Ltsi\\ifokftt pedig a Túr-megyo pairasztBáiu áitaL kjúzdemé-n.vei«tt ószi mo/ogaedai^i munka-*»raenyt minden e:ejével t.i,mogfl«B.
Vttrmig.MBJik a clcniokratikus kor-jnányza.1 rendolíkozóseinek mindenkor pontosan Oioget tett. Muteasiik mejr az ósíí munkavoraennyei is, hoftv szeretjük és nagyra ért^osliük demob-áciánkat, szíveeen óe jál dol-fozuak érte, a tarrmöLó paxasztBág az 1948. évi ómí mezogazdaaagi
\'.ok tcijes tjse torén is pjí-dát mutatván, tegye meg köteies-ségót.
Mutassuk ina? a Hsúpletiozö reakciós erőknek, hogv az ószi mpzósaz-dasáa;! munkálatok mogvalósitását a csépíés is beszol^áltatós befejozté-yel elsótendü kote ezettsúffünknek ismirjiik e s a mujikáiatokat nemcsak elvi\'iaezzuk, hanem, versenvt indihink a több, jobb ée gyoraaBb. eiiedménv érdekéten. "Magunkért s a (loieozo rmtfrvar népért versenyo-•züak a munkában.
Végezzük el az őszi mezőgazdasági munkaiatokat a verseny során maradéktalanul és követolj\'iik meg, hqgy mindenki vetünk o^yütt egyforma mértékwn töljosítae köteleseégét.
A vármi3gye törrúnyhatósága a munkaversonvijen kltüjtó zaiainegvei gazdák számára órtókos niezógazda-sá,íi esz-kfizőket úe BzorBKámokat biztosit jutáimul,
Qvors, cpodmóny<» é* jó munkát végerzen a mofn* parasztság az ószi. rncz(^Kazd»»\'j^ri voraany sorún, — foi a versenyre, fo a m,unkára, Zala vármegye óe •dolgozó paraszt-sága. mutassa meg, lip^y óúan jár a demokráciában!
A vármeg_\\ei Napi Bizottság no-réfaeu:
Főkécs lmf. MDP mo>r\\wi titkára licl.yett, Cserép Gimi PEKOSZ me-ff.vBi titkára, Lindvai József Füg-cétien Kisgazda Párt megyei titkára, Dobat István Füiihimm\'ügyv. he-ü\\Btt, Bach Giza rra. gaad/telüjryB-iló, KoncBot Györm/ Nemieti Paraszt Párt megrei titikáira, dr. Agárdi Ti-bf iAí
nii\'»icio:lniéiiy nomoeak u gtvzdúknak b.\'xloMi\'t.rtl naífyobhlwyútolt, Imncrn az oin/ií^r (icm/oti jövxyloiniót is jfvarapitotta. Az orodíniMiyok azon-l-an nii\'nr mindist olmanvlnak attól, eVn: a n.ug>ar föídból elérhető, uititt a uaxdákiutk minden ;olioU\')«\'íüct\' ki kell haszháiniok, hogy a JOváben mi\'íg iia/yobb mennyiségű é« minőségi termóserodniéiiyt érjenek el. -
A t«kinéf*r«jdm«nr fokozása
••.¦•a!; niütrásryázásea! érhető ei, mert a liálxjru okozta najv áilat-pusztulássai csak kevés a jó kezelt istá:iótrág\\"ia. A kel\'ió időijen és ho-l.esen Aika\'imazott műtrágyákkal tudjuk csak pótolni a tápanvagot a növ-inyzet részére. A kuh\'öldi áramoltban a niütrágyázáB kérdésire! nwst már kevósbbé Toglalioznak, mert ott már íégen felismerték a lendszeres műtrágyázás fontosságát.
llag\\\'arországon a felszabadulás előtt kil-JnöiBn a nagybirtokok .hasz-
náltaik inütrágyát, mert kísérleteik és ia|Kisz.taiatalk alapján elért ered-mén_\\t;\'kbó: látták a niütrágjrázáa szükségességét.
KUia»Ö8«u uagylelentOtégO
a műtrágyák használata az ószs Mint
ka i\'iszosoknál. l^uza- é« rozsvet/sek-l.o/. kat. hüulantóit 100--15U kg. szuierío.szfiit, a jiűvi\'-nyuct Ijokroso-iláfa fiijából joiliy kat. lioldiiiikújit iiO .10 kg. pótisi) HzűkMi\'yvti, ami iiornm.in idójiu-án tu^kett, a
h/ÁMH.CM\'llliV<M kivit\': II N/.

unwií ii*>lóit
n\\óxi. A lóriit\'* lnvrcW\'1-ifvornitja
óh iiin\'irH/ünli\'ti ii iiujífM»:oriilú#« n-
«/i\';i,\\ i\'rl.
A kormányzat a k\'hi\'t\'i V)uiiimryol>l> yonilot lonl.\'fejtt arra, lioify a iiulv,<>-\' fi\' iiioniun :mV" í*
d
i< azt kcdvoiütirnvutt áron Iwcsátja ii ua/.ilák it>n<lt>iiu)ZÓBÓro. A kor-iiii\'uiyzat ái.lozutkószsúge. Dgitxlill jiOiii oouondó azonl«ui az oifaliuú-iiyok Oi\'jió«ól^?\'i, ha o gazdák nom veszik i\'sszie a soghoni nikaráttt 1* n seg:tóko/..;t 1.0:11 lo^a.ljiík dí.
Ai njgaidak Ugyalmét
ezúton is felihivjuk, ha a jőrő érten jo!)b >\'-s l.;bb buiáit vftgy rozsot alcarnaik aratni, akkor a koim.iin>zat á\'Ua! ineghirdetsjtt mütrágj-aak\'ció* minden késodoiism. nóiküi ve^júk igényije és liaszjiá<janak vetéiseiiiaB2 műtrágyát, n.ert ezzea nemcsak eaját jpl\'jtükét óMtoiitják, hanem, a köz<» eóJt, az életszínvonal emelését is o.iómoz^litják.
A MOS/.K 1» n«$lteDl akar
a gardáknak a műtrágyák bíezer-éii^1 azáltal\'j hogy az "ország Vü-özó pontjain ez\'idószerint közel
:önbözó pontjain ezidószerint közel 1000 bizományi ;íiarakatot álvitott fial és igy a gaadikat abba a helyzetbe lioztá, hogy kósedeüem nélkül, gaa-dasúguklioz iegkőzeJebb eső lerakat-bó.< szerezlietik bo miitrágAaszükBéír-\'ietüket, a megákap-totí áron.
...,.,. ..»,,,.F, tzámunkbtn kfzoltOk, e 18 holdén aluli gazdáknak t kor;m*nl\' »iyévet hitelre tdja a tzűktégrt műtrágyát. Nagykanizsán a MOSzK «lr»""\'"** nél már mon It ntgy kétzletek állnak rendelkezétre. ErtetOlétOnk tzerlnt 10 vtcon aiueerfetifát It utean vai, tml t ntpskein már méfl la érktulk. Ugy t ""J"^" fetltát, mint t péti tó bármely zalai foldmOvetazívetkezetnal betzerezneto, men t MOizK gendetkodlk erről, hegy Mindenütt kéezléte* Álljanak t 8«««ak r«t»-d\'lkezéaére.
exeutbattiüHon, (íol«én, KotnarTaro-«on,a Kiokomúromban, QalamhoWh
áldanak miindon gattda .. aúiv v* a szükségéé műtrágyát a kormány rondeiteóaei szerint kiadják a gazdáknak.
agorsBüg MOSZK kinen-x ás na^rv kéuletokke: rondBI- A nafykaniuai jaraiban Sze-potuokon, fiecHelidis-oo, Letenyón, Hánokdwntoj-öriTyon, Tomyiazont-tniikVison, Mttra&roMturoíi, Ujud->»ron, Xlag>ars»erdahfe(l/,vén, Zaia-
Felnyársalta a szőlőkaró
Simon János 59 éves zaUkoppá-nyi lakos tegnap délután, kiment gyümölcsösébe almát szedni. Szedés közben a fáról az alatta lévő szőlőkaróba esett. A k&ró a hátán be-
furódolt és a mellén jött kf. Belrf részét, tüdejét felnyársalta. fJetvc-szélyes és igen súlyos állapotban » mentők első segélynyújtás után. » zalaegerszegi kórházba szállítottak.ZALA
(Jjá és széppé varázsolják a kanizsai romokat"
Átadták a kanizsai barak-lakásokat az uj lakóknak
BECSÜLETES L*KA»T
;i i.v.ii.,i.v ^ ez *
,-, mik. A mai viszonyuk küzi\'rtt iMm liölniui <lo:«>ir. l*-1 * Majryar Dolgozók Kutja ni ittiia m-lmz fe.a.lutot ,V t/i\'nliárom ri-aLád számára imir ni-y. uj a.!<iu*t varázsolt i\'«S a rumokon. I\' ixmu\'Z\' Szalió Hi\'-Iíi mondja í.v.o\'im\'1 a >/uvakut. ijtt kint az épü:ó .;|>-t\\.iro." oeinli> kutuiiorniúljon. A l,o >/>\' iih;.ui! ni.l.ot! épitómuiikásoik, úi a^úk i\'ís a város vezetői ülnek és k,i,i>-c;i i.nvndoznok, hogy tizenhárom a\'iásUui már megtörtént a fts/vkraká-- és a sigot csendjét fel-,.;,,-:,. a/ .Vt.
A MAŰY-R DEMOKRÁCIA
-i ./(v:in\'\'t hinloti oz a tizenhárom .aiwií. kiVszörtM- és hála érts a ma-<r»ur imiiiki\'usm\'iir Ciiy;k ék-saputának, az <-|iit«/inuMkáíokiiak — foktatja i\'tö aa t Ferenezi Szabó ev
|
k.:>zi\'iatö
j Ferenezi Szabó e:v-
Harsány taps rá a válasz: — jorok az é\'phúiiiunkiisok! Akik 4 ó: a, ja iío uuznak a barakképülete-
-4PSOUJATOK TI IS
mondja Németh CiyuLa fő-|... a:m?.-Vr három pöttömnyi síytT-nn-Ki\'uvok: Gvuszinak. bai-inak\' és •Juüi\'S\'inak, akik mi\'íLli\'Uxlvü üinek v.a.,.lu. inck-tt. Némethék néhány lapja kö.töztok az uj lakánlta. út :ik>»i nagyon bo^lugok. Némothnó i* \'>ziuK; hsíívím\'k. tapsol, llogvno ui|i o/rta. amikor uzt mondja. Yc-rcm\'zi ivvltim: A mi jdirtimk a Ik\'Jíuh i\'|!i:ó iiiuiiuúijUik u p.irtjii. Ncim\'Huk ut u\'Mti\'iink s/V-ji, korKifc\'ni iakúsokat \'t\'t|iiu\'iii. l\'.áiiciu Kani/Kii |>ro.ct:i.r-t«"_\'»«Mi\'lK\'ii: a l\'olöfi-iitn.\'itliiui úm a .Vlikiyui\'-iitfátiaii W. E» azt íh j N jk
ir.M\'nmskt\'iktti a
ik
\'vt\'.ji\'-k
aiv. a \\a^o,: inon, prív fo«jtt iio-vi\'iiii a dyuti7.it, Ijvit, mog tt Jancsit.
*
TIZENHÁROM LAKA3
N\'wu o^vhui\'A <loioif. ix~ u mai v!.iiirl«ii iiu\'yi1* i\'tKiti naifv rwí. Sokai hciielt No,l f(\')jtwyz<)]iok C» N\'tivy po^rá<-n«.>loriiok rs liüicsfüidi l.a-jos < ivtúi-siiak járniaz ópitóaiurvi-S«m, a ivi;/ütryilcu\'tís :i jo >;.ir tiwlja iih no. ;imi<r iik^r olt hozzá a pónz. — C*ak ugy tudtui fetópitoni eze-Itv a iaká>bkat. hoj_r\\ a .NIasryar l)oí-
gozok Pártja tüüm>iratott>\')°rmtiiik0t
— ínomlja Najfy Jó/>*;f polgúniuoe-tcr.
M0DROVIT8 JÁNOS
MlíMOSií-oLnök &z ópltámunnká-aok nevűben szói. 0 a bizalnii itt kint a liarakkópitósiu\':- - Támogasson bennünket az MDP tovább is — kí\'ri —, amis százötven lakást teremtünk a íomok hekón. •
— NAQYKANIZSA EDDIQ
nem járt élen az építés terén — vá.avzoi Xoii János uíjosyzó, de a Mn^\\ar ]ío:!ío?.ók Pártjájiak orás<">-dcso iiiztositék arra, hogy ezentui
jobban ópithetünk. Noil \'cMúr» Hzavait tiiosorí\'iHitik a koaü-
ción )»\'i.rtok jelen lúvó kikukiiittui Po;únv I«tyaii .a Nomzoti Parasztpáni, Pataki I.ajo3 |>odiif a KissrjuMia-jwxt f«\'<ílb\') koz<H ajániják fel a to-vábl-i munkához.
m
-K JÖVENDŐ KULTÚRTEREMBEN
kijfvui\'nak a fúiiyek és jobb úlptro omeiik iparukat az ópitoinmikások ús az uj lakók. A beáramló *vetró friss fenyői l\'iatot hoz a üget felő\'i. Eszünkbe jut Sztálin, akit elóbb Fürenczi evtárs idézett: »I>aloja-iia\'; a* utcák. i\'>rü:jeiiek az étinek,, erdemei ÚJiá.^
Bevallotta a gyilkosságot, de az áldozat hiányzik
Érdekes részletek Patkó Qruber livánné vallgmásáool
Annakidején megírtuk, hogy a. siklási rcmlörsóí; elfogta Patkó (iré-1*m- Istváiuiól, a Kii|H)sváron h>\\-akaszlotl töhl>szörös gyilkos frlosO-gél. Vallomásában az. asszony több gyilkosságot ismert be. Többek között bevallotta azt, hogy Niuíykuni-zsán is megöllek egy 10 Ov kürüli asszonyt.
llzzel kopcsolalban a pécsi ál-lamügyés/.si\'g álküldte u niigykuni. zxai ivndörM\'giH\'k l\'ülkó líréi«\'i-Istvunné vallomását, íihh\'IvIiom vl-inondjtt a jtyilkos asszony, V"g>\' 11)Ili CisrX\'n lérjével \'.\'gyütl ki akartak szökni a határon, <le csuk Kuni-ísüig JuUrttak t>l. NaKyk.mi/.si\'iri\'if Kiskani>\'-sa leié -távoztak, riköxlivn egy 10 év körüli asszonyt hittak meg füvet szedni. Osszenéztek férjével ós egy pillanat uUitL iue){i!jo\'cz-U\'k. hogy az asszonyt ruhájáért megölik. Magukkal csalták, s uini-kor az asszony gyanút fogolt, vissza akart fordulni, Patkó lotcperU; a földre tó pisztolyával ugyonlőtte. Aztán az asszony lcvetkíJztette a lui-loltal es elmenekültek.
Most az az érdekességt; az ügynek, hogy a bemondott időben sem-
miíéle asszonyi hullát nem találtak Kiskanizsa környékén s eltűnésről sem érkezett jelentés. A vallomásban, több helyen is ellentmondás Iván, s igj\' a nagykanizsai rendőrség helyszíni szemlére kérle ki a bestiális asszonyt, hogy pontosan határozza meg a gyilkosság színhelyét.
Posztamagyarád labmát ilott a zilai|irszi|i hadígiiiizattaknak
A számos példa hatásán felbuzdulva, 1\'u.szUm.agyuród közsúg it vlluiláro/La, hogy gabonái gyűjt a hudigoudozoLUknuk. Az adakozásból u kis kö/M-g minden gazdája dereka.san kivel te részét és rövid idő alatt 1 és fél mázsa gabona gyűlt össze, amit részben már szét is oszlottak az arra legjobban rászoruló puszlamiigyar^fli hadigondozottak közöli. Ozv. l\'all Lászlóaé és özv. Bor József né 100—100, özv, Fülöp Jánosné. és özv. Karakai Fe-rencné hadiözvegyek és családjaik pedig 50—öü kiló gabonát kaptak. A fennmaradt mennyiséget a község Nemzeti Bizottságának határozata alapján felajánlották a zalaegerszegi hadigondozottak ellátására.
Kimarad a bagolasáacl iskolafelavatási ünnepség
Mini ismeretes, a MDP MAORT-üzemi pártszervezetének tagjai rohammunkával helyreállították azál-lamosilütt bagolasánci iskolát. Az avatási ünnepséget eredetileg október 3-ára tervezték. A közbejött akadályok mialt azonban — értesülésünk szerint — az ünnepség elmarad. A párlszervezct vezetősége ugy határozott, hogy az iskolát október 10-én délelolt 10 órakor avatják fel.
A kenyér minőségének elégtelensége-miatt
megszüntették Kanizsán a buci-sütést
Aki hétfőn bucii akart vásárolni, csodálliu/.áMtdl tapasztalhatta, hogy a l;nni/,s.ii;ik ke<lvenc pékMili\'iiu\'-nye isméi eltüul uz árusok pultjairól. Ml lehet ennek uz oka? Talán isinél valami spekuhu ló\'.\' — Kzzcl u kérdéssel fordultunk felvilágosításért Nagy József elviárs i>olgár-moslerlicz.
— S|>ekulációról szó sincs — jo lentette ki a polgármester. Egyszerűen az történi, hogy a közellátási felügyelőség a megyei Népi Bizottság előterjesztésére megyénk egész területén megszüntette a buci-sütési a/zal az indokolással, hogy a ke-
nyér minősége még mindig nem jA< vult meg. Különtien is mu már korlátlan mennyiséglx-n kapni Nagykanizsán is s/nbad kenyerei, igy a Inicl elmaradása nem jelent különösebb zavart.
— Annyit még mondliatok — fejezte be nyilatkozatát u polgárnn*-ter —, hogy ha a kenyér minősége megjavul, remény iehet arra, hogy isméi engedélyezik a buci-sütési
Nyinlék tilélkoiéhtly* Bilitoniany-fttn T*th-fél* bilatanvtnyvMl Vlgidé-btn. Hld«a-nnl»8 éUlck. Hűilté Italok Z»n».
\\
A SORMÁSI DOLGOZÓ PARASZTSÁG
Rákosi Mátyás elvtárshoz fordult segítségért
Sormás határában rendkívüli módon elszaporodtak a mezei kártevők, különösen az egerek és hörcsögök. A veszély olyan ixagy, hogy a gazdák nem merik az őszi kenyérgabonát elvetni, mert attól tartanak, hogy a rágcsálók elpusztitjál* Sormás dolgozó parasztsága, élén Szabó I.slván bíróval, le\\elet intéztek Rákosi Mátyás elvtárshoz, amelyben arra kérik, tegye lehetővé, hogy a. sormási gazdák megfelelő irtószerhez, elsősorban arzénhez juthassanak, hogy kipusztitlias-«ák a rendkívül veszedelmes álki-tokat.
A könnyü-zene híveinek régi vágja teljesül ma, amikor a rádióból és hanglemezekről jól ismert Holé-czy-együttes hangversenyt rendez az Ipartestület nagytermében. A népszerű ének- és zeneegyüttes műsorán a Legújabb slágereken kivü! kiasszikus könnyű-zeneszámok is szerepelnek. A Holéczy-együttes hangversenye este 8-kor kezdődik.
A levélben panaszolják, hogy se-holsem tudnak megfelelő irtószerhez jutni és arra kérik a miniszterelnökhelyettest, hogy nézzen utána, nincs-e valami baj ekörül a dolog körül, ami végeredményben mezőgazdasági termelésünk biztonsága szempontjából rendkívül fontos.
A Magyar Dolgozók Pártja sormási szervezete támogatja a dolgozó gazdák kérését és így minden lehetőség meg van arra, hogy a szükséges mérget még idejében megkaphassák.
Bemutatkizitt az egyesített viresi szimfonikus
zenekar
a VHBSz MAORT Üzemi csoportjának matinéján
A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szö-TBtségénali: MAOBT-üzbell csoportja vasárnap délelőtt magSiSBzinvonaiii matinét rendezett a Városi Színházban. A műsor kiameiikedó eeeménvs fi. MAORT és a város szimfonikus aeueksírainaik tagjai ix>i nemrégiben alakított naey ztiiekar bemutatkozása voiA. A . kitűnő erőkből éüó együttes Pécsi József: Pusztai látomás c. mürét és Kaimán Imre: Csáidáakiráliynő c. operettjából egy-Teiegot adott elő Hering \\ ítaioe karnagy vezénylésével. A hegeduezóiót Ivftnkorits Pemio zenaiskoliai igaz-
Hálószobák
KOMBINÁLT BERENDEZÉSÉT, KONYHÁT, FINOM KÁRPITOS ÁR,UT, JÓT ADUNK 0LC8ÓN
KOPSTEIN Bútorüzlet
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM
gató játszotta. Feltűnést keltettek Hegyi Erzsébet zongoraszáimai, Makó Ica szóáótánca, valammt Szahó Margit énekszámai. Dancs Ferenc két saját; Hadifogoly voltam és a társadaloínlioz c. kölfeményét mondta el:.
Sikkasztott, csalt aitan Jugosilá-viáka siökiit egy btrkereskedó
Szak Béla tornyiszentmiklósi borkereskedő, ugy akarta vagyonát gyarapítani, hogy sorozatosan vett fel pesti cégektől előleget, később szál\' litandó borra és csak részben szállította le a kifizetett árut. Amikor érezte, hogy ég a lába alatt a talaj, kiszokott Jugoszláviába, de a jugo-szJáv határrendőrség elfogta és visz-szatoloncolta. Megérkezése után hitelezői ujabb 2 feljelentést tettek ellene. Ezúttal csaláaórt. Több rriint 10.000 forintot kért kölcsön, s eeze-ágában sem volt megfizetni. Most 8 rendbeli sikkasztásért és 2 rendbeli csalásért úl vizsgálati tagságban és .várja a jól megérdemelt büntetést
194S.
29
NAPIRKND:
Szeptember 29, >zerda. RL>m. kat. Mihály. Prot. Mlhí\'y. Ujgéröf Klrlak.
1840. Zol« sztletéie.
1879, n „Siocláldtmokral" elsS sztma megle\'enU Zürichben.
1918. Szabj Ervin ha ála.
1938. n mlnchenl találkozó (Hitler,\' Mussolini, Chamberlain, Da^ttller).
1945 SzahszerveietI világszövetség m«g alakulása.
1946, flt MNP III. kongresszusa meg-kezdődik.
— Anyakönyvi hírek Zilaagérsiegtn SzUletís:
1 lakatos Teróznak fia, Oorao Kii-ro\'lv ord. számolonór (ti Nóinetli Iio-núnak. fia, Varsni .lózsof napszámos ós Toifl\'ák .Marg\'trak loánva, Lajiosa Auoston i)aj>szii.nK).-i óh Tóth Roziiiá-nak\'üoányn, Horváth Gyula fosíházór ós Büki Máriának fia," Németh János jaazdasáj!;; cscCxl uh SabjAn Ho-záÜMUiak Icánva, N\'ómoth Iajos állt. ellenőr ós foiffár Hozásának fia, ltom sík Irniüjiaik fia, Pi\'itor Béla iiikrász i\'» Somogy i /Annának fia, Várna István közsútji serfejspásztor ós \\ úla Karó inúiiak fia. Nom.es .Jó-zsof pü. irodafóti.szt ós Paunoch An-.nún&K fia, Mflics József napszámoe ós líoko Júliának fia, ilazzai; Pál -áll. tanító ós Mozao\'ics Magdának f», liarát Gábor üli., ord. ós ZiU\'sik .Máriának fia, Sc-hwarcom.vori,\' l)ezsó in»j;o:u.bórlő & lirüukncr Rozáliának fia.
Elh..lAlcuou :
Szabó Sándor kis. mozdonyfütó 88 ótes, Juliász. Feranc gúrAakatos-tCííóil íi óves.
Tóth János Aiitai várni, irodatiszt ós Mészáros Erzsóbet ma,\'ántÍB/.ui-seiő, Hajnal János lm.no r. hadnagy <s Vermes Borl)ú:a Márta Klurá Anaál.a gyógyszerész, lúijtúr Ferenc kerokoló ós Nónieth Ida tajiitóuü.
v,i"u.i tiiiúcirtienyel
Közlöm, hoiry a magyar köztársasági kormiínvíiák Ü8U0/1U4S. Korra, sznmu rendelete alapján a hatósági éielmiazoroi látás szempontjából, a 11. o\'i\'látá^ csopoiti/a soma iog\\ asztok róízére kiatloit hatósági O,xs«iniszer-jegjeiv után az 1U4S. évi oktlólxjr 1. napjátó\': kezdvo árkiogúszitési dijat nem ktíiil fizetni.
A fi)Vdinü>elósügvi miiiisztor 105.000/l&je. K. 11.\' számú rendelete aiapján az 1U48. évi október hó 1. iiapjálór kezdv© azokon, a Ikj-lyeken, auol az Országos Koze-látási llh-atai engedélye alapján ható«ági jogy né\'tküt keiiyér és konyériiszt Kerül\' iorgalom.ua, hatósági kenyérellátásban csak az 1. euátasi csoportba soi-dít- fogyasztók részeeiiLhet-nek.
Mivo\'i Xawkanizsa T-.irosában a jegynéüküli kBnyéir és kenyéruszt iorgai:om.ban van, ezok szerint a XI. ellátási csoportiA toi\'e-t fogyasztók tfcloiiszorjogyeh-ó a kenyúr, ii\'ietvo kenyór\'iászt vásárlására jogosító szei-yén^ket kiadás cijtt a Közei\'átá&i iroaa ie fogja vágni.
Értesítem, a gazdaközönségot, liogy a Föklmüves özóvetkezBtnél H. osztáiyu búza caaievűtómag áll rendeffliezésre. Akik a vetőmagra EÖójegyezliek, azt át is veheiik. ___________ Polfármmtt\'
Hirdetmény.
A Kamara fegyéllmi bírósága köz-hirró tfiBzi, hogy dj. Herjavocz Sándor nagvkanizijái ügyvédet az 0. K. 147. %. 1. bök. 1. ós 8. p. <* 2. bek. aiapján az ügyvédség gyakor-\'íitótól azonnali-. íiatái\'iyal felfüg-gesztotte. A fpDfüggesztós a lűrdet-ínánynoli.a Magyar Köztonyben történt közzététel napját követő napon vesz; kezdetét. Peuti ügyvédi Kamat*.
Hlrdttéitket felvegi « 2*11 kiadó-hivatal*. Nngyktnlxta, F6 ut 5. «< T,l,tott, SÍrísCKKSÍAM, 5466.
800.800 hektoliterrel haladja meg az Idei bertermelésttnk a tavalyit
Az elmúlt enyho tél, a korai kitavaszodás :i szőlősgazdákban is, mint általiil>an az egész [>arasztti\\r-satlalombun a jobb és több lermés reményéi ébrcszUHto. A szölíisKa/.-dák korán hozzál Attnk a s/.ölöknicg-munk:ílásnhoz, a. földmüwU\'süíoi Uormúnyxal lxíilig biztosította u sző-lűmüNX\'k\'shcz szüksi^Q!* unyiiKokat. Szőlőkaró póllásiira, mintegy 2 millió darab állt rendelkezésre. 200 lonnu rafl\'ia kötözöhtincs lKjhozala-1 lúl telte leluHovó, 300 lonna pélisó műtrágyát bocsajtott a szölösgazdiík rendelkezésére. A különlxizö kártevük elleni hatályos védekezésre •401K) vagon, rézgálicot és megfclolö mennyiségben egyéb védekezoanya-gol bi/.tosilott a szőlősgazdák réj szere.
Az idei-termés kb. 3.5 millió híre hccsüllictő, ami a múlt évivel szemU>n kb. 800.000 hl. emelkedést mulat. Knnck a nagyobb lennésnok elhelyezése is biztosítva van, mert sikerüli az elpusztult hordóállomány nagy részét pótolni. El/, a kedvező terMH\'st\'ivdinény biztosítja a devizát termelő Iwrkivilel eimlke-dését is. De a lielföldi fogyasztók szeni|>ontjából is kedvező kihatása lesz-a jobb lermOsm\'k. A lx>r ára a koi-.smárosuknál előixiláthatólag \'i ¦ 3 forinttal mérséklődni fog. A nagyobb termés, az olcsóbb bonir, va-laminl nagyobb keresel lehetővé k\'-szi majd, hogy a dolgozók asztalától a jó kenyér mellett a jó magyar bor se hiánvozzék.
A MAORT a táblázat első helyén
A legutóbbi fordulóban jó napja volL u kanizsai csapatoknak. Kü(ö-nösen a MAUHT okozott szurkolótáborának örömöt, amikor idegcnl>en ragyogó játékkal győzte le a Sz. Máv csapatát. A szerencse sem pártolt el a piros-kék együttestől. A K.MTK a bajnokság eddigi első helyezettje, olthonálxan ka|>olt ki a Dinamótól, ti 7 pontjával a 3-ik helyre szorult. A pécsi BTC-viízonl aggasztóan felzárkózott. Ez a MAOHl\'-verő együttes az egyetlen az NB 11. nyugati csoportjában, amelyik nem szenvedett eddig vereséget. A MAOHTcsak jobb gólarányával vezet. Bezzeg, ha á PBÍ\'C mérkőzést megnyerte volna....
Az XVSIi vasárnapi győzelmével egyszerre két helyet ugróit át és a B-ik helyen van. Gólaránya azonban nem a legjobb. A legutóbbi
mérkőzésén nyugodtan javithalolt volna gólarányt, a csatárok azonban nem nagyon igyekeztek.
A nyugati NB. II. állása
1. MAORT 6 4 — 1 14:5 8
2. Pécsi BTC 5 3 2 — 15:8 8
5. KMTE 5 3 1 1 11:9 7 4. MÁV DAC 5 3 - 2 19:10 6 5 MKSzHAKT 5 S — 2 11.-7 6
6. NVSE 5 2 2 1 10:fl ti
7. Lokomotív 5 3— 2 11:15 6
8. PolRAiiSür 4 2 1 1 14:9 5 B. PVtíK 6 2 1^7:5 5
10. Perut* 4 2 114:3 5
11. Előre 5 1 3 1 11:12 ¦
12. SVSE 5 1 2 2 8:14 4 IS. Elektromos ti 1 1 3 9:18 3
14. Poetas 5 1 — 4 12:12 2
15. SzAK & — 1 4 9:2» 1 lí. Komárom 5 — 1 4 5:1« 1
Az NB II. eredményei a tegnap közölteken kivül: MA.V DAC—MAY KAC 3:0 (1:0;, Lokomotív—SVSK 2:0 (1:01.
Asztalitenisz
Vasárnap délelőtt játszotta le az NVSE ifjú asztalitennisz csapataelső barátságos mérkőzését. A .MAORT nagy rutinnal rendelkező csapata volt az ellenfelie, s tőle ü:3 arányú vereséget szenvedett.
A MAORT: Deák, Kiss, Lukányi és Németh, az NVSE: Baranyai,Kovács, Kőrös és Polai összeállítású í csapattal szerepelt.
A MAOBT csapatából Kiss és Németh, az NVSE-ből Kőrös és Ba-ranyi lúnt ki. Zal. Vas,ut—Kapuvár 3:0 (2:0)
az NB IIJ. bajnoki mérkőzésen a Z. Vasút sokkal nagyobb gólarány-nyal is győzhetett volna, ha a csatárok több akarással játszanak. Állandó Z. vasút fölény jellemezte a mérkőzést. A gólokat Montah (2) és Gróf rúgta. A zalaegerszegi csapatból Szijjártó, Török és Gróf tűnt ki. Az ellenfél csapatából Licskai volt jó.
Tenlsa
A MAORT MSE újonc tennisz-csapala .vasárnap délután játszotta első mérkőzését a kaposvári MTE nagyképességü csapatával. A tón-niszverseny a sokkal nagyobb versenyrutinnal és erőnléttel biró kaposváriak győzelmét hozta. 4:2 arányban győzték le a MAORT alig 2 hónapja edzésben lévő csapatát. A versenyem 4 férfiegycst és 2 lérti-párost bonyolítottak le, ebből Hoff-man nyerte az egyik férfiegyest. Párosban Hoffman és Tatár páros győzött
Lov. Maort—Z. Postás 3:0 (2:0)
A Z., Vasút eredményét fordítva állította be a másik zalaegerszegi NB III-as csapat. A lovászi MAORT kitűnő együttesétől megérdemelt vereséget szenvedett. Góllövők: Klon-dek és Hermann 2- Jók: Bolla, Szőke és Hermann, valamint Bagi. Egersreg-Kotnárom 15:19 (11:2)
NB II. bajnoki női kosárLalxla-mérkőzés. Az aprótermetü zalaegerszegi lányok csak az első félidőben bírtak a sokkal jobb kondícióban lévő komáromiakkal. .
Röplabda megyei bajnokság Zalaegerszegen
Az egyre népszerűbbé váló röplabdajáték szép seregszemléje volt a\' Zalaegerszegen megrendezett megyei röplabdabajnokság, amelyre a megyéből 15 csapat utazott fel Zalaegerszegre. A versenyt a zalaegerszegi NÉKOSz csapata nyerte meg. Utolsó mérkőzésén 3:1 "arányban győzte le a 8. határvadászzászlóalj csapatát, amely a második helyre szorult 3. a lovászi MAORT csapata lett. A győztes csapat: Villányi, Németh Vilmos és László, Farkas, Si-pos, Biró felállításban játszott. A Honvédség csapatából Bükkösi és Kövesi tűnt ki.
A nők versenyéből a sümegi gimnázium csapata emelkedett ki. Részt vett a versenyen a zalaszentgróti, a lenti SzIT, a hahóü EPGSz, bu-csulai és bazsi NSB. _______
Ntfykinlzián • gfiifOrdfl nyttvi r*f«*l T éráiéi «it* 8 órllf. K»áé»n Mell n*p é« pént«k»n ééluUr n«l gtxllrM
NÉP-FILMSZINHÁZ
Sieptcrabf r 27én, 28-án és M én, héttőtől iitriAlj
Madonna titka
Nagy büntgyl kalandor-film
Eltadtiok: hitkSxiap 7 ei 9 érakor valirnip 5, 7 e> 9 önkor.
Szőrmék, bundák
ét«««bt»ok ét hotmbbltá-tok junnyotin
Étsy sxücsnél
, Szabadiad-tér 20. sz.
Qazéák figyelmébe I A ^sáviaás köielwö! CsíinJ/6szm;k, műtrágyák, siupcrlo»ilái t» pct:i-ó Kapható i.z cez-»z»s íeldraűve»sz»v»ik*zeiv«n<\'l Nt>(ty-kanizíán a Kiilümívtw Siiivpikeretuél és a MOSiK k!.\'und»iifí\'Kn»i.
Z>lt*(«r«s*g«n a OOSZ (ONri-«ill-\\ti» Iámét u uttzáközon**f rsndslk*-zétér* áll, újonnan b»rend«i8tl tzabáWal
«e;:eaber 20.
Budipst I. 5.3Q Hainoli mit-rsika. Ci.HO Falurádió. 7.20 ltaruoli Kelte. S.OO Jó OLTÓszsóí noívorlórájft. H.15 /.enokari müvok. 12.15 Asztaii muzsilia. 1:100 Contonáris naptór.
18.15 Masrvar nóták. 14.15 Opora-részlctck. 15.00 liádióisleola. Hi.00 Vidáni peruok. 16.80 Századiunk hanija. 17.30 A Szakszerrozoti Ta-iiács mü.-oiTa. 1S.O0 A RádiÓKüiokar JHtsrik. l!).3O A faíu liangja> 20.35 ileti szemle. 21.00 Natr> városi mviódiúk. Karádi ónekof. 21.45 K6-adila. 22.30 Hangos heti sportliir-a:ló. 22.40 Jazzmuzsika. 28.20 Hernádi Lajos zomrorázik.
IiuHajiext 11. 17.00 Tánczono. 18.00 Hangicinez. 18.40 Haníos hir-adó. 19.00 NépÍRkolfl. iy.00 Magyar nóták. 1U. 15 Krdózsoniins, 20.30. A Rádió s/.aljaricrryotcme.
21.16 Sziv küitli szívnek s/.ivason. 22.15 Hanclcmez.
APnÓHUlDKDÉHK
Elad a.ir a iag»:!as«?r.t Nftn-ellt Ká l*á] Nkl •k«d
K ] g
tág-tér 1. ». (C«»tráll»l

Háló, itklBlé, hirmissiet-.ttny •I««JÓ, N»tyknnlzs«, Mnyr u. 125.__________1659
Mak»l»tur |i»plr iimít kiphalé Népszava kön/vkcresKcíéiken. Nigykaniisi, F6 ut 7. KfiItt««k*ETTlár.________1677
Hasaiáit ar»m> és Müat tár (jakit, •cüst péizektt Iwatfuiii ir*n »eo Gál étizwéw Fé-ut 16. II. «¦¦ 1674
RUkaa*Mkat telvesz a zal««gér-\' szegi kiadóhivatal.__________________*
Sivaszatt liéltín délelítt Kiskanlzsa ét Nagykanizsa közéit egy aktatáska. Mtg-Uláló a rendirseto Itadii szíveskedjék.
Butoroi»tl BZOka maganycsnak v»jy dliknak kiadó. (Esetleg ellátással Is.) Nagykanizsa, Zrínyi M.-m. 31. II. emelet 25. a]tő._____________________ \'681
Étkazéil és t«karanánylré minden mennvis\'Lt>en kaphaié az OMTK zala-egersiggl telepén, Kossuth-u. 32.________z
lD«truál«.t TáUalak. Clmi naty-lcanizsai Mfóbtn.____________;_______0
Buior»zott szaka ejy vagy két »z«-mély lésiert kiadó. Ct« ¦ nsgykanlzsat kiadóban._________________l«ö
Pértl tafédat leWaiz. Fialt niisiakö, Nagykanizsán.__________________•> 16*2
Butarazott szoba teljaa elMtis"\' kl-adé. Cim 8 nagykariisal ktid6bair____g
K«raH azt » két urát, iklk lullui hé t»lyamán Ymsaizterfa, paéamat te-(ogUlózták, h«fv 48 órán belül jeienUti-zenek. Ozv. Csa»ár Jitzsetnt, Nagyreoe.
ZALA pallUd* D«pU«»-
Falaiét taarkttnd ét r«t«IM klarf* \'
Bancza Jtraó
i íl.
l1|f<Ésrt taM; Stand*) Qéat,«3.
225.
1848. szeptember 30. csütörtök
Ára 69 filUr
ZALA
H«gya» lett aintagazda özt. Tüske Iruréné?
Mécsbe exportált gyüméScsöt a nagykanizsai földművesszövttikezet
Eljárás Indult a zalai „fekete-vágók" elleu Elfogták a Kolmmpár-banda. utolsó tagját
6ombi!nér|tz-j8 aldez .tn itt! eiy ttl jei la^y
/} akbérpótlékból egy év alatt teljesen rendbe hozzák
a laifavitandó épiile/eJceí
n\'ü.
A hivalan^ lapban rondelrt jele- I gozzaiwk ki ús uj építkezéseket
kezdjenek. tlvmiidou iiemrsak az építőipari munkásoknak juttatnak
munkái, Uiirem a ki\'l;>nross újnug.
l\'^
p
niefíkezilték a lár-^vaÍ lakl>érpótlékl>ol bcl\'o-
Jvii A\'SA^iik felbaszttál.iM\'ira. A lie-ftilvii önsm\'jí legnagyobb részét uj lak:N>k i\'jHló.sére használják lel. A \'laMivpiillt-koklxil egy év alatt G0 millió forint (icvéleln- .számítanak. A iiio"-! folyó tárgyalásukon hamarosan (.\'.kiöntik, hogy ebből az ösz-szcgluil mennyit iorditanak uj lakások építésére.
Az építkezésre .szánt ös.sK\'g felét tatarozásra használják fel. A lakóházakat és középületeket az építésügyi kormányzat tatarozza, olynió-do;i, hogy a befolyt lakbé^ióUékok-ixil kölcsönt nyújt a házak kilata-rozá-sa céljából,
Bz a kölcsön az előirányzott
munkálatoknak 90 százalékú Ic-
"í<7, sőt érdemleges esetben a
ktj, összeget teljes tgeszében
kiutalják.
A cél az. hogy egy év alatt teljesen rriKLxho/.zák a kijavításra szoruló épületeket és uj lakáslervcket dol-
ré.sze is jelentős munkaalkalmaluit nyer. Kzcknek a terveknek kivitelé-Iwn egyebkdnt jelentős szerepet kap. a MÉMÜSz is.
AZ UNO NAPIRENDRE TŰZTE a Szovjetunió beUefavasíaíalí
Ax U->O k»4i\\ k««gjrtl»ión Sptak h*l|t kDIG|XMlai(Zt*r ld«rél-ldír» tfikk-lzb*n l« • «io»j»t >!kild»tt falé l»rdul»« KiJ«l*nUila, »«»y • nyugat hatalmik állá«f*g!i;<<at a S«*>jatunlót6l .valé félelem lrányliia.«„Már-aiár a Rajnánál tatjuk Oá»k»il FélBnkl" — mond»tt«.
Ucyanakkar tzonMn a b»l|i klklléid ráaut<t*tt *fy*a népeknek éllailofla la»ár> a Marehail-tervrel aie.mken, amelyekkel a Uaraaall-tervet uzaketálják. Beué-e\'aaen a nya|at»uropal kttenal t8m» kiterjeiatétét i év*t*l<e
\'Ji»a a »,. tryni keidfitaeg\'vtzetíje szólalt W. Vl.azautaallolta a azovjet leuerelcai lirttist ellanl féktwex usaltéat. Lil»nett» Arientlnaii.k él f«bk mis allan í«i<ió;t»«t»n«K azi az áUSMfof l»ié»át, n»%y a BIztonatf I Tamea fontét üjyek-¦ *n c;)re!aiiu e\'ö\'tiat heizaa. Kifejelte azt a reményét, nejy a k*zgyllé» tókk-sage ts^et mafverii a* t\'apekrnan^t.
A ¦jjrltrw* Htt.dUt X*rt; hmij a kéigjrilin tina napi-re*dr» * Síurjmtumlé *é*»/MVxt/Mtair. Em»k * Cíjruri.ni a<2.ie;i(*a<r». *a »tomftjyr»r»x hmstiiAimttii,k .-negtiltitira i M»i*zectőci *l!rmérz6 tzerv mejrt»remtétrr» irinyulm*K.
SÍ9v!> aef el i^Olügymlnlizter vala>zelt a bjeleruuz kiküldött felszólaláíárn. Elet»e!lk cifáapontot foglrlt «l a aaevjet javaalatokkal szemken.
Atmnbmn a t/zmtty*f ati*én a nyugmti álitnrk kép /st.\'ői nem
iKiíta*. temtmlt frlhtzni a .iimrjet JAvmtlai mamlrcmére tűzése
ellea, igr * klzZJklés e/h*tár»zt* a stovjet javasatok mapi-
readre tüzitét.
Eifcgtik
Büínttzer Ernő aiiiliornasytt
Stalasi egyik vérekét
A Ka\'omii pu.itikai osztály d;-foiria \'« inii üzenik!) n>my- úUuita a n<i|)üf{\\ószKiifii("k lii.liűti.or lOni.\')
tt\\iúor\\\\ai\\o\\; SzáU.i Ojrvik TMi> bót. Az <V nerúlioz fűződik a hir-li<xlt fiiikoiu\'oliUii parancs kiadúna, ! ltl H! \'tóion
iy hidu.it
.an^Vsúnuk ki(i^yal4Ká)>an. Hil ntWT )An»ni\'iiot adoú ki, hogy föl krill koni\'O.ni minéazokat is, akik SzúIahí uralmát nőin Bogitik ragy kironják magukat a TwKÜfni liar-cokból. Parancsa .szorint azt is fel keliiett koncoini, akit gyanúsnak ta-ltk. A nópügyí&zség .ebirtóztatts (s a népbiroság tör pálcát a fiotozTBe nj-íiasgyiikos. íoleft. _
Kern hiszek eiy harnüik vllá|!iákiniislie!öséMkn
m»nd»na Zilfacut anfl munkémpArtl ktpviíclé
Zilliacu>v an^ol inunkrtspárti képviselő, az angol-csehszlovák társaságnak a münclicni eg\\tzmény 10 evlordulóji\'m tartolt ünnepi ülésén kijelentette: Nem hiszek a harmatuk \\l\'iá«hálx>ru lehetőségében. Szűk-séycs, liogy az an#>l kormány ejp.--szer s minden korra véjjet vessen szovjet-ellenes politikájának. Érvényteleníteni kell Anglia, az Egyesült Allamok,- valamint a nyugati tömb között fennálló katonai megegyezéseket és el Bell távolítani Angliából az amerikai repülőgép erődöket.
Ma szerdán este 7 érakír
MDP taggyűlés
A Magyar Dolgozói Púxtja nagj--ka, /!<zt>ai 8/or>ieajlo ma, iizordún e«te pojitOMn 7 ür»í kendusso: k>">zponti M(\'Aliá;\'árj»V liiezternuMiiin iagpyü-\'»»¦\' tart.
A párt nJaot\'wtSwD féiikór: a taiio-k»t, hogy a tag^y^Hw"-\'\'! okvetlen ji1i>;ijoiie^ mog, ;arkiiiiyvtv»ki\'.\'kot 1 ózzak wagukiab, mert c-sak annak Itvniutatisa ol a.iú!jeii o] e: tti.épni i. mrombo.
A taggyü&úeen a ieezamo-ót Ke-iBik\'z: bzabó \'3M»; a iioJyi szervezel t\'tlíára tartja, A párt vezotósógB ft\'lkúri h tarokat, hogy uiincl nagyobb «jikn&án niiijmiaJí hozzú a giülife ulrgyorozatáloz
ulrgysorozatálioz. aofiait Ivmún az üzomi piirt-Fzcrre/iOLeVet, íiogy nxj^ e<ian a héten Uaggyütóseitot" tartsak mag.
A SZABAD NÉP
százezrek szellemi kenyere? — állapította meg Révai elvtárs a Szabad Nép-kampányt bevezető vezér-* cikkében. Mindennapos kapocs, amely a dolgozó tömegeket és a párttagságot össszeköti pártunk Köz» ponti Vezetőségével. Marxista irány-; tü, amelyoek segítségével biztosan tájékozódhatunk a politika eseményeiben. ¦
Pártunk központi lapjának minél szélesebb körben való terjesztése lehat azért szükséges, hogy a magyar dolgozók nagy tömegei m«ig-tomerjék a Magyar Dolgozók Pártjának célkitűzéseit. ^ Szabad N4pr« tiükség Tan,
mert vezséÖje, irányitója minden dolgozónak. Ismeri problémáinkat
és tudja, hogyan kell azokat megoldani. A Szabad Nép a napi sajtóban ugyanazt a szerepet tölti be, mint országunk politikai életében a Magyar Dolgozók Pártja.
I pécsi Nemzeti Szinhiz tiszelffadisával nyitja ran Kanizsa a Szibad Nép hónapját
adja Móricz Zsigmond őrökezép paraszti rigjátókát, a
Sári birót
nagyszerű szarepoeztáahan. Az eló-¦das nagy érdekeBeége, hogy magát a darabot a nagy iró leánya, Móricz Lili rendezi.
Jcg\\ák már csak korlátolt műny-\' an b Nóptuars boltjában <*
A Magvar Dolgozók "Pártja nagykanizsai saerrBzetB kulturprograci-jánalk üeretéten nagy müfészi bsd-mí ínyei 6zolgát iámét, amikor B Szabad Nép hónapját komdiy mü-réezi Bloadáseal nyitja meg.
A Pécti Nemteti Színház
teljéi tnüréezgardája szombaton, ot-túbor 2-én ute 8 ór*i liwdettai •!L-
A Szürke köiyv,
a:nit. laxldon a mafn\'arliolü^ymi-iK.sztiTium a .MAOltT szabobizs üi^vílrí\': kialolt, raü^dfiblioató, oddig thu^ :Hn,orct\';oii adatokat tartaliiuus-nali unó\':, Iioíív az aüx\'rikai olajka-pita\'iitik a MAuKT magyar faaigz-láua. liai\'iVtro, tn>i\\oii tervszerű niuiiKúva\': flkaruik u íaagvar olujtor-mii.\'jst elsorvasztani <* iiry nonuwt-lrk egyik legnagyobb táii
A S/.al«d Nóp ma orodoti ké«-^_ iratban hdteza Papp Simon va\'Uo-N m.isAt, aiiit/iy a, Kóvotkioíóket taé-1 a mázza:
.\'^\'iusmicvem^ liojry a második tí-\'¦-Lqhiíloi-ii aiait leyúkcnyté^iom döntő mcTtékbcn hozzájárul a terniclée nagymén-ü envsükedésáliez. aini a 6t i^ét óitlt
A fciüzaba,du].is után a maga.-n rúszérö:\' kezdettji fogva a temea r^ö\'khentúso miilett fogia.taji Állást.
Kuotlemann Pái 1945 novemberében Budapestre tórtónt érkezése után a/.t az utasítást adta nekem, l»gy a ilAÜK\'i termelését potíti-ka iuáokokuC. to\\\'ái)b kot\' csükkon-tend. (
Fenti amerikai utasítás alapján a ilAORT-nái évek óta szabotazs fO:yÍK, iievezetesKi a termelés ter-mószetos csökkenésén tw. szándékos intézkedésekké: egyie meredekebben :zuhan á termeiús." Ezt a szabotázst a ;egielsóbb iokon Kuedemajin uo baiuianiino György irány i
KIii-m.ore.ii, hogy az általam ki-j\'jlölt furópoiitokat\'sziíndékosan har-íiiadxendü terüujtekre uo^opifcttem, niort itt volt a legkevesebb remény-sl\':s ária, iiogy a Jtutatás onxlmé-moként oiaj jelentkezzék. így tud-ievn ckjp-\'t tenni az amerikaiak ál-te. fcli\'ilitott azon küvetó.méjiyelc-iv0k; no\'ozeteten annak, hojf\\ iiem kivuiiatott ujabl) oJiiimozúk feitáráfla úb az olajtJQrmelÚH fokozása. ür.
A nópbirósátf majd ke^ó niert^k-ki ;iu\'t; le Papp Sitnon és túraai-nak pékla néiiü.i merényletét » magyar nép eillen 6« itúwte arányban áil majd «u ol\'kövotott biinnal. Kern. \'kótsógOB, hogy o. hú borúra spe-kuiáló amerikai impariaUtstákat kiszolgáló ügynökük és hazaúrutok eBnyeurik a makik kijáró büntotásü-ket.
A kormány szüi-kekönyvúrói, me-íj«t a MAOET. szaiiotázs ügyárol adott ki, Boidizsár Iván Atíamtitkár nyilatkozott a bel- és külföldi uj-ságiiók eijtt. Részletesen tájékoztatta őket a szürke könyv tartaímá-Tól és rámutatott, hogj- a MA0BT-ügy nem iadokolattanui keltett ri-Lágszert0 nagy éi-deklódést. Valóbaji szoiatian, hogy » magyar ^ állam egy küüöMi koncessziós vállalat vezetőit szabotázzml rádolja e ez a yállaCat_a losreeiaadami és politikai tisztesség legelemibb szabályait el-^l\' káit
azt az államot, ameilyei engedmé-n.yes viazonyoan van. A magyar kormány helyesen, jogosan és egyedül Johetsóges módon járt e* a eztv botá lókkal eaembon.ISiZ. azaptearhar
Munkaversenyben a kerettyei MAO RT munkásság
,,Uj szelek fujdogáfnak az olaj mezők felett"
A Szakszervezeti Tanács kongresszusára hirdotott esrv hójiapoe munkavorsonylioz a házakerettyei munkásSiií :e csatltkozott. Az egyes csoportok ;e!iet:3st!Lr szprint az ön-köitség: osökkontísóre t\'irekodtek, hogy az olaj árának termelési kö.t-Bégeit a jesralacsonyabbra csökkentsék.
\' Megértettük az idők szavát, megérezték, hoiry »tij szokik .fujdotrál-nak az o-aj mezők íolottx, az ég is tisztább, ii nap is szöhiiou raifyoar.
A ke.rott\'o: munkás iicucsak őrzi, hanem tudja is, liojfy most már saját ma.\'áiiaji, az ó ornzi\'mának, neju az amoriliüi tóki\'wokuok <lol,\'o/ik i* termői. Kz»-rt u aza,k»/orvo/í)l vozo-tóso, irány itiína moMott az o-ryoH cHoportok \'&/. iil/iiiliúiklitm tttk uz ü/nmok foiajújilúsí
\'l
mo:
I. A ^razo:\'tnt\'\'lo|) tf jnik, liotf.v <\\u\',v hónap ujl!t a Jl. hziV-mu Hilaiiikw;,!1) lornuii üzombe lu>-Iwsik. Atnrnnyilum ozl nom tml-mik ennyi jilii a:<it.t.ioíjoHÍtoni, ün-
kóntes, ingyenes túlmunka keretében is befejezik a munkálatokat.
2. A termelési ceoport emberei főként a karbantartási idő csökkentését, a selejt anyagnak a loírraini-1 májisabbra raló \' leredukálását. a kenóoiajfogyasztiis kót százalékkai tört;\';nő \'lecsökkentését ál^ták
8. A CBÓszoreló csoport omboréi Ígéretet tettek, hosry az Ortaháza.— Kuütánszocr közötti g&ZTOzotókot szoptombor 15. ós október 15. kö-zült kk\'-piiik. ELrúgzik a csön>zot
betemetését, rendezését ée ut malié rakását.
4. A gépkoesÍTezelLk önkéntesen
Tiüla^iák, hogy fc>bb mint 100 ürmi\':-ter tűzifát négy rasárnapi iiurvo-nes műszakban a faius: ilAOlíT dolgozóknak, mint téli tüzeioal\'iát-mányt, irazaszáAlitanak.
LMiekiódósünkro Farkas olrtárs, a hoiiyijoü ÜB ou\'yik ta^ja o-moittijá, hosry a muiíkáiütok szepen haladnak, igv töbtok közijtt a szuJii-lás nuVris toilijosikstto a vorsonyt.
Elfogták a rabSóiylIkos ciiíiyiaida szökésksn levi tagját
A
ramlörsty nydniozú i\'.so|Kirlju liíraclsilyol nom is- \'izfi\'-K.il kiv.r^\'UTiU\'llc Kolompiir I\'AI (Híici :i /..i- lialiilr.iili\'li r. ulv^/cll clj;iiiy\' Iwniljiv.\'/xír cso|>ortjilnuk luvö lngj:U A rálil:\'n>haii és s/.,uno. Ih\'.uíi\'sl-c ri^/lvcll hnll^iii:i-\'.i Mn\\\\n m:\'f!* 101)1) ru\'ilJsl y\'% 1 i\'l6rc>ti.iiK\' I !ic lírk\'süli\'\'siiiik N/xTlnl i^\'it suljos IumivíK\'IuIu\'i1 i!<\'f.i! fótiy i\'líhiüllil. l kai>CM>lutlmn.
Zalai mJRtaiazdák Kecskuétei
Tegnap tizenhat zalamegyei min-La.ja^da néhűnynapos tanulmányi Iá\' togatúsra indult Kecskemétre. A minta»aítták Kecskeméten a fejlett gyümölcskultúrát cs a szövetkezeti mozgalom elér! eredményeit ismerik majd meg, hogy itthon azokat a megye népének javára gyümölcsöz-lessék. A tanulmányutat a megyei mezőgazdasági versenyiroda szervezi*;, a mintagazdák a MOSzK te-heraulójával uUizlak el.
JUTALOM
a leijeb!) szánti-vetiknek
A vármegye türvényhatásága cl-l\'ogadoll efiviinlilviíiiyl, unu\'lyet l.a-kmoi Dezső elvtárs, u Magyar |)ol-Ho.\'.\'U l\'árljánal; /.alainogvci lilKúi\'u t*rjcs/.iv\'l *\'"\' lvsziTinl azok u Kaz-dúk, jtkik j/iriisiiklKin u ifjúbb i\'jx\'dinrinvki\'l úrik cl »/. i">s/i s/.ún-titsl ós vrlósi niunhiík Minin. I(H) kg. IkUísóI <>.s 100 kg. szu|H.Tios/.Mtot kúpnak Juhilmul.
Bázakireüye zászlidíizbe ölíbzve várja az állami kezelésbevétel meiimiiplését
Az MDPkersttysi üzemi pártszervezete táviratilag üdvözölte Rákosi Mátyás elvtársat
(Kjarcttye dolgozó népe pompás külsőségek között ünnepli meg az állami kezelésbe vételt. Csülörtökön\' Kjcreltycrc érkezik dr. Székely Pál, a kormány állal kinevezett uj vezérigazgató, hogy résztvegyen az ün-i népségeken.
A diszitő csoportok nagy munkában vannak, zászlók százaival díszítik a házakat. A nagy szónoki emelvényt az étlcrem előtti téren állítják fel gyönyörűen feldíszítve
A MDP kerettyei üzemi pártszervezet tízes csojxjrtja szombaton délután rendkivüli gyűlésre ült össze. Az egybegyü-lt elvtársak kitörő lel-kesedísssel vették tudomásul a Ma ort-üzen-.ck állami kezelésbe vételét
Túuirallian üdvözölték Rákosi Mátyás elvtársai, a MDP főtitkára!, s küzúnelükel, hálájulűt lo\'.mácsoiják, amiért« Pórtélén • nem feledkezett meg róluk sem.
.^belügyminisztérium jó munkájának köszönhetjük — irják tovább — hogy leleplezték az oLajtermelés sza-botálóit, akik súlyosan veszélyeztették a magyar nép felemelkedéséi, a hároméves terv sikerét
A gyűlés végeztével a bizalmi csoport ígéretet tett, hogy a 3 éves tervet továbbra is, öntudatos munkáshoz lüven, minden módon és eszközzel elösegili, hisz most már ke-vcsbbé gördíthetnek akadályt a tőkések és azok1 kiszolgálói a terv végrehajtása olé.
M fasiszta Dráva légió tagjai rebbs.itetták fel a méri imtékmüvet
Köztudomású az a fciíiá!x>rití) fa-siszia merényiét, amely Mór kíizsí\'g-bon u>rtónt. Szeptemler 24-én a szovjoi hósg^ umiukniüTének\'felrob-h\'aatisát kisértíiték moir. iíitit,in a merényfot nem. sikorüLt, a be ü;.jy-minisztórium áilAmródeíini hatóságai g.\\or>an kinyomozták a tettt^eket és mcgái\'i&pitották, hogy a mert\'ny*tet szervezett társaság "hajtotta róyre, amüíynak vezetője Stunipf Alajos 2tí éves rádiószeroiő. Sturapf a há-boru a;att Nómietorszáíroan élt és egy k6riK:soport meg-biüásábó; véazott ott munkaiatokat. Itt utas-tották, hogy a:akitsa meg a* ÜTára-légiót. Az "Lk^aiita csoport megszervezését háro:n hónappali ezolótt kezdték meg. J5eve:t_> a szoiTozetuo öccsét, fetumpf Jánost és liartauer Györgyöt. A robl ai\'óanyagot egy tóit Dráya-ióg;on ista\'századparancsnok küldte részükre. ISaóiiak a móri emlékmű fcirobiAutósát liatúroztik el. Majd ezután más torrorita iké
kel, ks aicartak végrehajtani. Szep-uanier 23-án délután 2 órakor Ilar-tauir is -Stainpf János ^J az ük-ára, ószrerétlenüi az ó mühöz maiitok és az időzifctt készü-»\':kot iot3tték a szobor talapzatára\' ejiejK-tt Jjel\'.eii és boáw>totiák. A pokolgép nyolc és n<^yed óra mulya robbant fei és súlyosan megrongálta az eaniókmüvet.
A felbujtók és a fett eliöTet6» rö#tön;tö/3 bíróság elé kerüinet.
NAP1KBND:
3»ipl«Tibsr 30. ciQÍ»rtö». Róm. kat Jer«mos. Prot. Jer»moí. Ují*r*g Gergely.
1890. H nt;ntcorszagi szoclelistaeüe-¦ es törvény 12 tv uiin megszűnik.
tf}f McgkitU s müncheni ejyez-mejiyi.
1946 fl mijnioiesyíéi nap|o. M«gy t»mígfe\'v»nuia.. Bud*pctten,
— Lopott holmit viiirolt
4fy
OKtv(Mljii<ó -tolnai) i\'l\'\'opoa« JVtf
dr.
IntariH animk iiloWn » SÓmwvl Bó«\'UU\'tii IwVirá* tettoH/ttAI, Ktirltu* J li
BóUUti wrá t/, Jó/jtoft/>. Jiuaívot:o ii opot-t liOiui k»l, A l>irómi)( suorint, ha Pintttrico Foronc nom,\' i« tudjmttu, hogy u oiftílú-^ra kínált áru <opott, do\'ifyo-ujtliatta r.s eaórt tulajdon el.cni kihágásban mondta ki bűnösnek a Tádiottat éa 800 forint pénzbüntetésre itatta. — Felhívás
A nagykanizeai .rendőrkapitány-aág reaetóje ée a gazdasági oeztáíy felhívja az összes kanizaai hantese^ kiec, hogy csütörtukön este 6 árakor jelenjenek m©g az Ipartestületbon.
Nagykanizsán a g4z(0idd nyitva regfel 7 ératél este 6 óráig. Kodden egész nap ét pénteken délután nái gízflrdd
nép-filmszínház
Szept«mt>er JO, okióser 1, 2 *• 3, Qót)kíl
Kétniaiepy műsorban! - Vadnyugati fi niI Nyugat höío .
Tenfierl k»l6«ók
8TAN (3 pm . ElBiéli) véfitfl Szept 30 tó! vatár- i* ü»
^B ti 8,
2, 4, 6 «a 8 «rak«r.
NI6YKIXIZSI
L E T ENY E
BECSEHELY
földmüvesszövetkezetel példát mutatnak:
gyüHülcsIt exmrtált Bécsbe
A dél-zalai födmücszvctkcz* tek között három olyan vnn, amelyek munkájukkal az élen Járnak és működésüket követendő példaként lehet a többi szövetkezetek elé állítani. Ez a hácgm szövetkezet a nagykanizsai, a l«tenvei és a becse-helyi.
NAGYKANIZSÁN . \'
1946-ban alakult meg a földmü-vesszövetkezet. Eleinte spk nehézséggel kellett megküzdenie. A helyes irányítás alatt működő szövet-
MDP MAORT Ozeml pártalerv.ietek köztMBtl pórtalzeiiejíginak hlrel:
Ezon ft hétsn üzemi páa^szBrr©-aeteink tajgyífbést tartanak: Naay-kanizaa \\asVázas szerdán délutóa 4 árakor, Kerettve Étterem délután _4 árakor, Puaziaezentíijóazló ÍXte-"real caütörtökön dáiután 41 árakor, Lorásai Kultúrterem BzombMon délután 4 ómkor.
uj vezitfitéi — lilb szövetkezeti szaltem
a labona-lYüjtésien élen
kczi\'I azonban megbirkózott a ba- i jókkal és ma már a megye egyik legjobb szövetkezete. A vagyontárgyak juttatásának rendezése és mezőgazdasági gépek beszerzése után bekapcsolódtak a gabona felvásárlásába. Eddigi eredmény: 35 vagon. Idén már gyümölcsexportra is gon-doihallak. A MOS/fC utján nagyobh mennyiségű gyümölcsöt szállítottak Bécsbe. A termelési-szerződések terén is jól működnek. A szövetkezet tagjai eddig 100 holdra szerződtek le.
A LE TÉNYEI
szövetkezet kezdetben szépen fejlődött. Aztán az ügyvezető sikkasztott a szövetkezet vagyonából. A tagok bizalma megrendült és hosszú hónapok teltek el, amig az uj vezetőség életre tudta kelteni a szövetkezetet. Azóta ismét jól dolgozik, szépen {fejlődik és figyelemreméltó eredményeket ér el a letenyei föld-
müve.sszövietkezet. 27.5 vagon gabonát csépeltek be a szövetkezet tiig\' jai, a gabonafelvásárlás eddigi eredménye pedig 14 vagon. A szövetkezet fogyasztási üzletágának forgalma a hónap első tiz napjában 10 ezer forint volt. BECSEHELYEN *
ugyancsak jól működik * sxóvet-
kezet., Gabonagyüjtésben magasan áll valamennyi szövetkezet felett Eredménvük: 55 vagon. A gabonát sa.iál autójukkal szállítják. A szó-? vetkezet tagjai nem kevesebb, mint 250 holdat kötöttek le szerződéses termelésre. A legelőgazdálkodás terén végzett munkájuk is figyelemreméltó. Múlt hónapban megnyílt üzletük pedig bámulati-a -n^ltó teljesítményt mutathat fel. Napi forgalmuk áttag 700 forint, de Tjem ritka az olyap. nap sem, amikor íCfiO" 1300 forintos forgalmat b n*k le.Zl.llk
RÉVAI elvtárs NÉKOSz-biráiatának kanizsai visszhangja
Kiküszöböljük a még meglevő hibákat
1 mondja a Dózsa György Népi Kollégium vezetője %
I-eJe!ő-ek vagyunk mindenért, ami ebben az országban történik és azért bírálunk a nyilvánosság elölt, mert komoly\'dvlgokról van szó. Sulto-va .1 NÉKOSz kommunistáit nem lehelne a helyes írtra téríteni. De niár csak azért is foglalkoznunk kellett a szövetség ügyeivel, mert sa i-lköwloll hibákkal kapcsolatban nemcsak a NÉKOSz kérdéseiről hamm országos problémákról is szó van.«
— A kollégiumi nevelést a jövőben — Révai elvtárs beszéde alapján — a lenin-sztálini elveknek megfelelően visszük. Szemináriumokon
és az előirt kollégiumi Unanyag el- éé á l
U-n é|)]>cii most tozlnlüM, így például ló
Indul Ix\'N/r nlz-al
Orszáas-\'erte nagy feltűnést kel-tett Révai elvtársnak ;iz a beszéde __ nu\'lvíxil fenli idézetünket is vettük . amolylx-n kemény szavakkal bírálta pártunk Politikai Bi- - --------------„—
ioltvi-ának határozata nlapjün u | vígzése során alai>os Xf.K(7sz l.\'valloll kommunista ve- j Ur..d.lmM.m«r«|.kr«
és jizl a szellemei, jímclvet ok ,,,,,,
/.• a népi kollégiumi s/övel- tesznek szert a kollégisták.
- - Kollégiumunk bolürt ¦s/nhu\'k N\'ujP\'kanizJián in ,i l,c!!/i \\Ns/iuiiiU|a A lilrii, iiiiíii^ Ji\'U\'iitke/íi li.itlíHiiIrtM KNliiizl Vincével, n ka-Dó/.síi (i)Ai\'(jy Népi Kollii-vcwlíijévt\'i.
A kriljka mindenkit, igy lion-is érlnl mondln Klsházt Vinci1 IVirlunk JóIimIuIiiIii lili\'i-lai.il elfogadfuk és igvi\'ks/.fmk n inO1: meglévő hibákat kiküszöbölni.
- M«rt voltak hibák
nálunk is. különösen a kollégium fönnállásának első időszakában. Az akkori lxjlrányos álla(K)tokat még a .leváltott Kardos-féle vezetőség is mejP-okalta é.s clmozditoLták az eddigi vezetőt, i |
vál-m
melynek
helyéi u kollégiumi blroNág wtlu nt, V.t. ii bln\'iMig Inléjd ii It\'gyclml (Igyo-k«t.
— Nincs még gondnokunk. Igaz, hogy a kinevezést minden nap várjuk. Aztán nincs kollégiumi nevelő tanárunk sem, akire pedig nagy szükségük lenne a növendékeknek.
EgyOHaaükédnak ¦ péHok
— Az állami internátusok és a •népi kollégiumok egyesítése küszöbön áll. Ilyenformán Nagykanizsán is beolvad a gimnáziumi internátus a népi kollégiumba.
— Külsőségekben ezek a változások" várhatok. I)o sokkal fontosai)!), hogy a jövőben fokozoltubb mértékben együttműködünk pnrftmkka-nl/KaJ wusrvoMsIdvcl, nmely uz utol>-1)1 lilfilivn. tx>k»íor ¦IcU\'tt ncglt»<5-gűnkro üKyt\'*-l«iJo* dolgainkban -íejcxli\' I* nyilatkozatát Ki"h4xl Vince
Kik ellen indult fekete viiásik miatt eljárás Zala negyébe!
A közellátási felügyelőség a váímcgyc területén jillandóan ellenőrzi az úllatvásárokat és vágásokat. A^cllcnűr/é.slicn a rendőrség szervei is ré-szl vesznek. Az elmúlt héten eljárás indult Deiszinger József és Ve-hér József hévízi hentesek ellen, mert txjrjuvágási utalvány nélkül vásároltak fiorjukat.,
Yáradi Ferenc, Köbli István, Kádár Sándor és Fitos József lenti husiparosok engedély nélkül vágtak marhát, ezért az eljárást a rendőrség ellenük is megindította.
ÉSSZERŰEN GAZDÁLKODIK — VETÖGÉPRE GYŰJT
Tüske Imréné mintagasdíci
AKI KILENCEDMAGÁVAL JÓL ÉL NYOLC EÍOLD FÖLDJÉBŐL
Guíorföide. Ji-l.egzetos tjöcseji pa-la-ztliáz. Itt ;akik özvo^y Tüske Imréné minta-ra/xia. A boV>pöt hat apró gyerek fogadja. A TüsJcénó gyermekei.
— Anyám az istáílóban fej — igazit utha a tizoi:.ké.tosrtondó» Pista.
TÜBkénét fojoskaiuiárai a kozóbon tA.\'í\'juk. Mosoj.\\ogva mutatja hárura. Bzi\'\'jj tűrz»k6n)ro»tt lolianút 6s üszőjét.
Tüikéni vtigéptt vitáról
Klmoívdja: ha Iclmólni tudná, ti-/(\'nino!/\'-liu»s( litert i» adniinak na-ixiiiitt, KótliáiiApl i»J ar41xU dm — k*/.ám!iott» — rfmn kifutna a «//uiU\'wl illj. Ü<nÁM>iaé* k«>«oiw no-künk ¦ Mhgun K> tmiikm, - Ver-¦•o gépaUÖnatt own\\ml»t a wda, mte )JTmint««MKU U — nvrot —, dó wrtxVAtxrt a/t tmx luunuonui, H!íx\'»:V liút itt ran ats omr forint — xoroija - , únifi, a kitlliitot/i» niof-icu kaptam., mog erópon ho«ott a ffrümöKM ín, no ú* & mái, mog a hagyma in, amit küicötto«nok yetet-toni\'. A mébcsrői Ob a h<írom hízóról •b \'o ixlkozziijik mag. A hízókról k^uKxwn ne, kot tó eladásra kerül bioony, a retógóp
Hmgyao lett egy w/ntagatda t
Azután arrdi beszél Tückéné, ho-gy*n iett mintegazda. Persze arról nem sokat. CeflJc ftnnyit, hogy nyolc hóid földet kapott a hat lus gj«r-mBkórei meg a két örag szülöjéTBl ée a földet ig>-ekezett jo, szorgalmas tminkivai mei-háiái^ii. Sikerült. Sok TO.t a roze\'oaii mes a búzában 8 koniöK? Tieztitotta regBeltói\' nap-cetig áz Egész család. A szántást, mütrá^ázast csak u^y eprésezte, ifcét Bgy jó férfi^gazda. Csodálkoztak ie á Bzomezédok a tizsnöTioá- ¦ 62.5
kos hcktol-icr fajsúlyú buzaszeme-ken. Persze ezt könnvü most eime-séLni, rn^ir egvazerü, de nie<rkérgBse-dett Tüakúne\' keze a munkában o8 rászoktak a doiO^ra az apró gj-o-rekcii is.
Az érlitl kukmrlcicslrek titka
Beszélgetés közben P:\'«ta ol szalad ós kw ránaiTa rifuszutór néliány ku-koricacWin-i. Jiüszkún mutatja;\' iK\'an tyvüc B^DausztVljiik no tennett, Mi u Iiatalmai owirok titka? Kgyx/orü az — mondja TUnkíinC). Ne»f\\Ton lOjitiiro votni a Norokat iin luirorruKor, do KiinAn a nfárakaf, R»/Nia>rüun koílfi! muivl a/ uiri\'wit. IVihát (i»K>tiíorüuii ki tud KaüdtUkodnlX Aki imn rcwttoii ujat tamitti. Hát Tttt-kiú nem tU
¦ Rn riMlom a nadrágot ¦- tnV fálkoüük —, do tqrvanakkor al I* borul a tBkkiteto. Fúrjo ott maradt a httboruhan, 6 mtv " hat g\\*rokkBÍ. Hát mimtagudának ii teli lennie,\' hogy minden tnftflogysn a háznál: iábboli, ruha, étefim.
Ml « ptrMtwt reményiig* T
Szerencsére itt van a szörotkezet — fűzi a szót Tüftkénó. A szöretk»-
zetról szweaen beszél nagyon. — Tudja ez nekünk parasztóknak a iognagyobb remónyséfjünk. Mire roményséK? Arra, hogy Tüákénénelc, mog a" többinek nom keil kérsjoere doijjozni majd ü kqzét, hanom könv-nyebb és seebb lesz a paraszti élet. T^kéné ta^ja a FöidmÜTttsszörot-kezetnok, <le mits; hozzá egyik tozo-tíjo ii. Eiboaéli, hoííy az\' \'6 szöní-kezjetük ug\\-eU>T0 a jó ón olcsó ulény-rikkek bfw\'zorz(\'«ón doiíjozik. Kz is iíjoii fontot. Hogy oloaó jó ruhát, cipót, ino(f niazogazdaii&gí imzkiiíft-koi kapjon a fö\'<Imuvo«. Aztk\'in az órtólu>n;ió». lloyy amit toriní* íiuk, ant a lejjuiányöioljlioii wIIiimniiIc oi.
— Aitán iiötotko/nOnk köll a Úobb, a tfibb ttttODl>\'mrt> U itt (iiitor-íUki it — mondja ötwgy Tu«ko Inirójkó, a hatffycrítiokoB nrtntiitfazda ón (foiulolko«fa non nuura ol(\'i, M!4 iiatliatffomloiatAliban? Vígan /akaio< traktorokat, rotóff*t»kot, aratAgt\'io-ket bkonyúra, annlyuk uiaíotí csak tóik fáradj a munka a földekan. MÓraikoza».
Nyiriltk ttlálkoténcly* Bfliton1»ny-*M*n Téth-félt tnlit#n»»nyv»«l Vjaadé-kan. HI*«8-m«l«B éttltk. Hűtltfi íttlok Zan*. ~
Kárpitos bútorok
garnitúrák, sezlonok, matracok, betétek elismerten ki minőségben
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 4.
Székely Pál dr.
a kormány által kinevezett uj us-zérigfizijalófa a Maorinak, a vállalat rud mindössze 3 hónapja működik és olyan munkát végzett, amely méitán büszkeséggel töllheti ei min- ¦ den becsületes dolgozóját ennek aa országnak. Amikor a vállalathoz került, azt kellett tapasztalnia, hogy akik körülveszik, azok a legkomi-szabb ellenségei a magyar dolgozó népnek és halálosűn yyülölik a népi demokráciákat és elért csodálatos- eredményeinket. Öt is gyűlölték, mert tudták%és megérezték, hogy emberükre la/állaJc, aki előbb, vagy utóbb, de bizonyosan elvégzi majd azt a herkuletl munkát, amit a Maort »Augius ittállújánakn ki-tiiztoydtátu jelent.
Az amerikai toké* impiriulnták nntioláiá nwyvizotlai, a Kuedcnui-ltok é» limnanlUtfk, valamint azok mayuur ciullótal, l\'upp SiiiKinok, Tvmetwiriuk, urúj Xivlii/k, yrú/ Uo-tliletwk, Ábel UMoijok t» llurnubá-10/1\' Dcltrk hírül ni/új.i»un fa niumt-Ii/i, url Kimiilrhoni/Miij/i/al, mert ast Mtlók, hogy M l» létre tudják vezetni, mtnl\'ilioyu lótreivsrlti-kcgy tui\\it »tzukM6t*, ixiyy talán meg: uatároUiütjúk, mint Bán A/tial Ipar-üijyi mínitztrrt (i unnak küniuezc tét.
E: alkalommal azonban sulyol csalódás érte őket. Olyan emberrel találták marjukat szemben, uki már az első napokban átlátott azon. a sürün jonl szitán, amit a Maort fasiszta vezetői elébe tettek és pontoscin tudta, hogy ezt a vállalatot nem a magyar nép barátai, hanem azok ellenségei vezetik, akiknek egyetlen céljuk, hogy megfosszák a magyar nemzetgazdaságot az életet és mozgást jelentő olajtól. Olyan emberrel, aki már Ii éves kora óta tanulta megismerni a marxi-lenini tanításokat, igái kommunistával, aki előtt csupán egyetlen cél lebeghet: a do\'jfizó munkásságnak, mint egyetlen államfenntartó hatalomnak jóiéi"., szabadsága és. boldogsága. \' Dr. Székely Pál saját életén át tanulta meg a kapitalista gazdálkodás alatt a proletársort minden keserveit, mert dolgozó szüleit korán elveszítette és gyermekfejjel, nappal dolgozva, éjjel tanulva tartotta $1 9 kii leitvérét és nevelte fel őket-
Már 1933-ban bekapcsolódott a munháimotua\'omba ét röuidijen II-leyUltá\'lm ment, ahol lei/tímniör Htlylien h irc-olt a Uorthy-fa- ellen. Az eltök között volt, akii olj/un JiQntnltl ttdtudlxi hur ccUak, ahonnét ctak kcveirn Itrlt\'k vlttta, iüto-btn, a Magyar Kom-munliti) l\'ijrl központjM/att ttalyw tik, lSUl-lmn rh-Jvviz a Dunával-yyl Ikitilt mc\'iaUtkltitiábun, ti)47-bcti uz AI\'OSz-lioz kerül, mint imztrlyat ffitó.ahol klkanöböll a bajokat él rendbehozza ezt a hatalmai itóvct\' ke tetet. Rengeteg cl/onlaitstlya mellett arra ti talált időt, hogy nagy tudását etti tanfolyamokon átadhatta a dolgozók százainak.
Az olajszakmát jól iimtri. i5 évig foglalkozott az olajipar minden ágazatával és doktori distxertár dójának az iOIajkérdés,* címet adta.
Dr. Székely Pállal olyan embtf. került a Maori élére, aki a \\naggaf dolgozó, nép érdekében mindent el\' köpet majd, hogy minél több olajat adhasson uz ország üzemeinek.
t»g«n ¦ -QOSZTONYI-«zál- tsmét az utiióköi&nMg r*n4«Hw-c*sér« áll, újonnan b«r*nd«x«tt MIlXAkA
____.________1M8. —pt—Hr 80
- Várhaté l«6jári,
Mórsokelt Bzól, ráltozo felhőzet, Talószinüloir esó nóükül. Heggé; he-iyonkúnt köd. A hómérséklDt aug változik.
Lapunk szordaH számában megjelent »Ti.bolt Jctón kitüntetése^ c. cikkbe- e irás folytán hiba csúszott be. Tiioit Joián* fostórnürésznő, a kitüntetett pedag<ógTis ugyanis nem iirazgatója, iianem tanára az Adv Éndro-uti áitaiános loánviskoiánaL
Za;a varMegye II. az. Igazwc Bizetí-taga, K
11. a*.
l^\'il i\'Ji-s. l: T í UKUjUOr ;1U 7.
(isin\'tán 15 ónkor M alábbi >é ügjtjtmi tüxütt ki tar-
llorrith JX\'zsó Nagykanizsa, Sándor Uiiza Nagykanizsa", YöroBmarty-uk-a 15., Somogyi Mihály Nagy-kftnizsu, Árpád-utca 20., Baranyai Jcnó Nagykanizsa, Magy&r-u. 85., liözsi János .Nagykanizsa, Magyar-u. "0., llupjonhoiinor istTÚn 3»agy-kanizsíi, l\'oioki-u. 05., Szabó Ist-Túmui sz. llorráth itózsi Nagykanizsa, llunyadi-u. 3Ü., W\'iil \'Józsoí Nagykanizsa, Magyar-u. 26., Jiálint lgiiiíc Nagykanizsa, KiVícsoy-u. 5., Baranyai lstrán Nagykanizsa, llá-kó.z;-u. U., iiorrúlh latrán N&gy-rwso—TüskoTiir, Szálai János Nagykanizsa, Vürósinarty-u. 14., Kofáes Józsof Loten\\e, Kossuth-u. 27., Ács Lúszió Nagykanizsa, liajcsár-u. 17.^ Baázs Miklós Nagykanizsa, Kirn-yi l\'ál-u. IS)., Barbarits Lajoanú sz. Woiss lrún Ágnes Budapest, I. Szt. János-túr 2. 1V./3., FoJfaki (Fischer) József liázakönottye.
Legújabb beszolgáltatást Jelentés:
Szép t. 19-ig 73.864 vagon tabinátsfifgáltattakbe
Az Országra Közo\'ilátási HÍT»tal közli, hogy szeptember 19-i^f összo-Bcn 73.664 ja^on TC^%-Dsgabona foivt bo a kószlotsrazdáikdfiás céljaira. Kbhol a kenvórgahona mBny-n\\iségo 61.280 nagon. Ez azt je-íénti, hoíry es^y hót alatt a toít\\-bs-fraborra tisalírtok 3780 Tagónnal, a j konyúrgíkliona kiiszietek paiig 2431 j Talonnal grarapodtalk.
A begyűjtés során szeptemher 19-ig etóirányzott monnyiséíjot 105.1
százalékkal \'haladták meg.
A trflJDsitőeijon Győr ^y
küzdíitto fei rruagát az olsó helyié 151.5 száza\'íúkkar, Csanád Tármo^ye a második 149.6o/0-os, özöinok rár-rncgvo a harmadik, 149.0<>/o-os tel. JDtél
stés.
A Tármegyók aorrendjo a toráb-biaklian a kö»ctkez<5: 4. tlcres, 5.\' Bihar, G. Abauj-Torna, 7. Bács-Bodrog, 8. Borsod, 9. Nógrád, 10. Voszprúm.
I MOSZK mirhahizlilási akciója
Felhívás a főldművesszövetkezet\'skhez
A nacrykanizsai MOSZK kiren-dcitsúfí folyó hó 14-én kör\'loról\'bon liÍTla foi á fö\'.dmÜTOsszöTetíkezotelc fig^Lnót a MOSZK marhahizlai\'isi Rkóióptra.
Kzzoi kapcsolatban azonnali rá-íaszt kórüsix azonifi\'JlíitnürosszőTot-kozottiktV., amolvok ab. -akcióija 1» akarnak kapcho\'ódni.
1. Hány darab marha hizlalását TÚl:.la iák a szüK\'tkozoti tagok Q&vú-ni3x»„\'?
2. Hány <larabot ráílai a szütí*-kozot közös hizlalásra? _
3. M^fl\\-en horocadókúposségü is-IjvIó iií\'i a azöfptkeaot rendoJoezó-sóro?
4. Hány darab hizlalásra al\'ka\'l-nias >l\';.hitta: rondoikeznak a szőrei ke/et taujai?
5. Hány darabot kiránnak móg i Tásárolni?
A rálaszt a nagykanizsai MOSZK krrorvdriltaiij szorrózí\'ai OHzfrUvára (Jx.\'ák-t.sr a.) kórjuk liokttitloni"
Nagyiianizsa, 1U-1H Rztptomlxsr 28. lí»Ji«r Qrnkttn Ki»»wikerelt KütpoQt
g j«rt.~ iixjmmntm, ha) •
AiQiéÍT«e bajaiauitéa mio- li—la ór»4; \'i\'orrényci* >íifli tenni.
HIRDESSEN-A ZALÁBAN
RÁDIÓMŰSOR
Iiudapesif I. 5.W Hajnali muzsika. 6.80^Falnirádió. 7.20 itegg^li zene. 8.00 Előadás. 8.15 DáloMJttí muztiika. 9.00 Ének- éfi zongoraszámok. 12.15 Asztali muzsika. 13.00 Elbeszélés. 13.15 A Házi-együttes játózik. 14.15 Nyitányok. 16.00 BádióUkok. 16.00 Jószom-szódság muzsikája. 16.80 Gyermak-rádiá. 17.20 A Szftkazorrozoti Ta^ nácB műsora. 18.00 Dunarülgyi hir-Ifcdó. 18.80 Szít kiüdi szírnek szi-Toseji. 10.00 Hangiíunezjak. 19.15 Ki-na liarti dalai. 2U.85 Hanglemez. 21.00 A BBC műsorából. 22.56 HangtcmDz. 23.20 tíz Moszkra.
Budapest II. 17.00 Tánczeme. 18.00 Szabad népek hazája. 18.80 JazzKodre/ík iskolája. 19.00 A falu hangja. 19.30 Orosz muzsika. 20.80 A Rád ló szabadegvgtamia. 21.15 Magyar nóták. 28.00 Zenekari am-zeik*. ;
Vh. 3Í5/1948. ii. Pk. HSÖ/1.47. u.
Árvtrési hirdetmény.
4049 !*rtntn b*c»U!t lügón^tkil, k»2»t-tBk ci*plis:ckriny? Stmegyudvarhily kBz-•ígben, 70. 12. alatt véjrchajlitt lienvedí lakáiín 1148. *vt szept«mber b« 3*. »|>]ár*, á u. 1SJ30 ór»ra eztnid ki-tlittt btrii irveréten a leptSbfcit Igtrínrt készptiiliielés elienrben, atonban « betíit kéth«rmaá ríszínél n«n ancionyíbk vélel-•fbin el ttfora adni.
Ciurgó 1048. neptembtr hé 9.
Olvathatatlan aláiiái. végrehajtó.
Gombamérgtzés áldozata lett egy Hátai türjei lány
Komoly figyehneztetóst intéztünk a megye dolgozóihoz c lap hasábjain és külónás elovijjvázatosságra hívtuk fel íi^v-clmüket a gomlxaszc-désscl és fogyaszlással kapcsolatban. Ezultal sajnos Zala megyében szörnyű inlö példáról\' kell boszií-molni.
Partics József és két leány testvére Teréz és Írén, a türjei erdőben az elmúlt szép verűlényes najiok egyik délutánján gombát szedlek. A ya-csora alkalmával az elfogyasztott gomlxy)örkölt után néhány órára Partics Teréz gyomorfájásról panaszkodott, nővére ugyancsak. Ileg-
ffAiv mind u hárman súlyos gyo-morgörc-sökben l\'etrcngtvk. Az orvosi vizsgálat mind a háromnál gom-bnniérj.;ozi\'st állapitól! mí\'Z l\'artics Józ-scfet és 23 iívcs Teréz luigát (\'¦lelvcNzélycs állapotban a zíiLu\'^crr szegi kórházba szállitotlák. Irén testvérük azonl*an, mielőtt u kórházba tudták volna szállítani, meghalt.
Szőrmék, bundák
átszabások és hosszabbítások jutányosán
Nagykítolsaa, Szabaclkáy-tér 20. sz.
TOTÓ-JÓSLATAINK
Az 51. totofordulóban, hosszú idő ntán újra angol bajnoki mérkőzések kerüllek a szelvényre, ülő kell tehát venni a tavalyi ungol tapasz-Laiatokat, de sem szubad elfeledkezni arról, hogy azóta eltolódtak kissé az erőviszonyok.
így t íppelnénk.
( 1. Magyarország —Ausztria 1, 1. A varsói ragyogó cmltnuuy után: \\í«gyarorszúg, Magyaroi-szig ób ismét cs&k .Magyarország.
2. Bécs—Uudapcsl i, 2. Hz már nain olyan biztos mint az előző, de bízunk az osztrákok rossz formájában. \' .
3. Perutz—Polgári Sör 1, x. Otthonában győz ií Perútz. Az Elektromost is megverte.
4. Északkeléi — Kőzépmagyafor szag 2, x. Északkeleten szépen játszanak. Középmagyarországon eredményesebben.
5. Délkelet—Délnyugat z, 2. A múltkori jó játék után bizunk a délnyugatiakban. Igaz, hogy nem" Pécsett lesz a mérkőzés.
6. Bohemians—Braiislava 1, x. A pozsonyi csapatban belső bajok vannak. A múlt héten Zselnán is kikapott. .
7- Slavia—Sparta 1. x. De mind a három eredmény lehetséges. Ezt lehet variálni.
S. Liverpool—üerby County 2, i, A 15. óííx 2. találkozója.
9. Bolton Vandercrs—A.rsenal I, x Bolton a 12-ik. Arsenal a ü-ik. A hazai pálya előnye a Bolton mellett szól.
10- Charlton—Birmingham 1, 1. Az egyik negyedik, a másik harmadik. A hazai pálya dönt.
11. Aslon Villu—Sheflidd 1. 1. A 22. és a 20 helyezett összecsapásán szintén a lenti körülmény lehet a döntő.
12. Portsmouth—NemCüsüe 1, x. A listavezető PorLsniuth még nem szenvedett vereséget. Newcastle a 4.
Pótmérhözések.
.Stoke City—Chelsea 1, x, Preston —Blackpool 1, x, Manchester City— Middlesbrough 1,1, Sunderland — Manchester United 1, 1.
Csütörtökön délután 4 órai kezdettel az NTE Dózsa György-uti sporttelepén az NTE együttesével edzőmérkőzést játszik a lovásziMA-ORT NB III-as csapata. Lovászi az őszi szezonban a nyugati kerületűén játszik és az osztályában az előkelő második helyen áll. A mérkőzésen belépődijat nem szednek; — önkéntes adományokat a rossz anyagi viszonyok közölt sportoló NTE részére" köszönettel elfogadnak.
Naiyk»«ii»« váró* hlr4n*w«nyit!
FoIlŰTorn, a füszcrkerowkodúket és « sütóiparosokat, hogy a szeptember hóban bová:tott kanyér- és lisztjegy Lzci\'rén\\dkkcl az lUúIbhi beoszbus szerint aziimo ijanak e, a közol\'iátisi irodában.\' Október i-iín a sütóiparosotk és -kiskanizsa-i kereskedők, 2-in » nagykanizsai keieskodök.
FoJUiÍTom a közönség figyoimét az 1948. ár negyedik n&gjieiérje kiadandó közclUátasi jegyek kiosztása-tárgyábaji falragaszon\' megjelenő hirdetoiűnveinre, me:y az osztii&okra kzóíaír mindciniiainíi tudni- turtaimazza.
Az Országos Közellátási llir&lal rBiide;otB órtoiittúiien az, aii a közfogyasztás cújjára Tág le szarras-marhát »agy juhot, Taiamint aki ijjjiiyszorTágott S/A.\'Tasmojliát us jul hot\'ixK-sá^t közfogyasztásra, kö«5eB az- síi-lat buitjqjótói a kiíojtott fagy-gyut fcijoa ügyszúban, a/ ábat tööbi laggyujat peűif; anionnyirjo arra &¦ iictoüúg van ;k Tügiiflkor aoíojtani és a kijcLült fai;g\\ugyüjtJnoK natósúgi \' áron ioszoi^aiiatji..
Ui\\an kózMJyuon ragy Tároslaui, ami\'i\'vikiiou lolepiio yo thii a kijolcVlt k\'NÜjícivDmsktxlónuk, a laggyí* " köa Tugohidró: ki nom azauad yiiiai. Alus liclyon lorúgott jószágok tf ifyujúi b: napoij uoiiiii kőin a gyüj KÖrurkodoiiok lioiszoigúltatni.
tíg,\\o» foruizo txjtöjísugok miatt kóiiyszcrráyoit jószágok faggyúja Ujkűitajtóbon toTubbru is az^ lulat-Dgú*zsúgiig\\ i jo;;szftl>á:y aa irányadó.
A la-^űbuszblisfúlUitihi kötojuzott-eúg a t>éi!uldO\'gozó iparobükru is TOnatkoziK a liu:tad<ik laggyuru to-nutko/.óan.
^om ke:i bodzoisfá.tatni a tnagán-fojryasztá&ra lerugott. áli.afök faggyúját," raiíimint a hus kúiLérése kj;z.ben Küiütkozett ugyneTOzott szűk- éö hui-:adókíaggy ut. "Az ilyon fagin\'u azonban csai "kijeiuit íaggyugyujtók utján hozható forgaiom.ua. \' • ¦.
A laggs u átrtb--ioro ós rásáriáeáia jOt,>Oí!U>t bizomiányutioiiat az Országos Kozpilátási llirata.. je.öU ki. lóhát addig is, mig e kije^ióe Nagyka- ¦ niZba város terüietjre megtörténik \'— Lötóecak a husipfcrosok az 4XIa-tokbói kitermeU laggyut tárolni éa gojidosan kezeini.
A rágási emgodéiyek. alapján B-rigoit szarTasniariiáK és juhok után , koielezó laggyuboszoigáatatási kö-teiezetiség leijesitásét kiküklött 01-iujióre.m. szigorúan olenórizni íog-jik ós az a üusiparos, aki íajjgyu-ueszoigiUiatajsi köto-ezettsugéiiex nara tBaz e:üget, nem. tapluit ragási engedélyt. __________________^
APHÓUÍROETÉSEK
f
Kuvaa :r»dáj« Nag/kaalawa, •awkaul-•ág-tör i._"MCi«iráu«iJ!??55*ít-Gtkazéil «e t»kar»áBj)ié mínten mennyli.gben kaphué at OMTK nl«--egemegi telepén, Ko»>uthu. 13._______\\
tallalak. Clm • nafy-
__________________
l*lt«M a *ala«f«r-
negl kladáklvttal.____________í
V»rré|ép«t feaaék. amckel < nagy-
tanlinl kli<»>i kércK.________;_______2
A Gaidák Bli4«»liö si«\'••*•¦•\'•
vu niinkák kerlllnex Hild ;
Mk».la*ict ve«t*Jén<l Na|ykanUM, D.ák-
tér í. ii^____________________-----í~"
váci kehillában t i r
KicBtréímém h
lev« 3 Mtbái em«Ietl IikáMmat, ami or-r.il\'rendel*n«k li alk«lmi», I «»b»« v«gj tx2 s»bl9 mtgAnlikaiul. Clm a ""ÍJ"
kanlisai kliéóbii.________________\'**?
Bui*r*a*tt uoka kladO (elláUMal la). Ugjaactt kositMokat itlvuK*. Clm a ¦agykaniiial klidóbin.____________ 1*W°
H»iinált akantés rmkaiMkrényt T«»
M>k. Clm a mgTkanliiai kíid4»an. l*\'1
ZALA politikai napilap.
FtlaJÖ* iierkesitö és felel6> klód* : Beacze Jenő
Doák Fer«nc-t«r la TsKfo* : * Ttt«l: F6-ut 5. T«iefon: 31-
• KSioaiduigi K.-T. iálÉb rta^ml
nyomdáért MeJ:Saendr61 Q6za-

Insert failed. Could not insert session data.