Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
9.62 MB
2009-08-13 15:44:50
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1080
10749
Rövid leírás | Teljes leírás (1.3 MB)

Zalai Közlöny 1942 272-295. szám december

Zalai Közlöny
Politikai napilap
82. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Fel aio:
Ola:
Bondlokoiat: \'íáiiuri pusla:
a «Vf., S72. az. Nagykanizsa, 1842. deo. 1. kadd
Ar. 12
fillér.
mm
LO NY
POLITIKAI NAPILAP
szerkeiiWaíR *» kiadóhivatal: Főút fi. nzám. BzorkeHtóiCffi kiadóhivatalt lelolon 78. sz. Megjelenik minden hétköznap dólutan.
Felelős szerkesztő : Barbante Lajos
Előlizeléoi ára: egy hónapra 2 pengő SO Itllar,
negyedévre 7 penso 20 tlfiör. Eftyes izaoi : hétköznap 12 lill., szombaton 16 UH.
Összeült a rögtönitélo bíróság a csáktornyai betörés ügyében
A nagykanizsai törvényszék rögtöni telő bírósaga ma * délelőtt 10 órakor kezdte meg a csáktornyai Zrínyi-szálloda betörési ügyének tárgyalását, dr. Horváth István jártlsbirósági elnök elnöklése mellett. II agyikán István vádlott szuronyos" fog-házőröktöl kisérve jelent nrég az ötöstanács előtt.
A tárgyalás megkezdése elöli dr. Takács József kir. ügyész adta elő a vádat. Tekintve, hogy H agyi kán elsötétítés ideje alatt tört be a Zrínyi-szállodába, volt gazdájához, bűncselekménye
rögtönbiniskodús alá esik mondotta.
A vád elhangzása után az elnök a vádlottat hallgatta ki, aki részletesen elmondta betörésének körülményeit, egészen addig az időpontig, amikor a csendőrök a baranyai fMáriaké-ménden elfogták.
Kihallgatása után a tanuk kerültek sorra. Először Németh Győrgyöt, n Zrínyi-szálloda tulajdonosát hallgatlak ki, aki rész letesen elmondotta, hogy Ha-gyikán többizben volt nála alkalmazásban, dc ö elbocsátot-
ta, Klsöizben azért, mert nem akart dolgozni, másodszor pedig azért, mert egy helyen topolt. A legutolsó elbocsátás alkalmával veszekedésre került közöltük sor és Németh u szó szoros értelmében kidobta portájáról Hagyikánt, aki ekkor bosszút forralt és elhatározta, hogy betör Némethez és meglopja.
Lapzártakor a Inhallgatások \'még folynak. Ezért .részletes beszámolót csak lapunk holnapi számábaii hozhatunk,
A keleti harctér minden szakaszán rendkívüli sikereket ért el a német elhárítás
A hétfői hadijelentések, mint már a vasárnapiak is, a német és szövetséges csapatok sikeres elleni ám adásairól számolnak be. A Kalmük-szteppékcn hátába kerüllek az orosz iitánpútló osztagoknak. A szovjet a keleti arcvonalakon ujabb tartalékokat vetett be/és elkeseredett közelharcba küldte csapatait, de a német erők állásaikat minden számottevő helyen megtartották és számos ellenlökéssel nz ellenséget több helyen visz? szavetettök, A középső szakaszon, la. harcok kiterjedtek.
A (Uornalc d\' Itália berlini különludósitója jelenti, hogy
Rztev környékén
jelenleg heves hóviharban fol\\> nnk a harcok. A bolsevisták llzsevtől délkeletre és délnyugatra két erős páncélos had-oszloppal támadtak. A délkeleti hadoszlop támadása Zsubkov ellen irányult, de a heves ellenállás visszatérésre kényszerifelte a támadókat. Nem járt több eredménnyel a délnyugat felől megindított szovjet támadás sem
A szovjet, front középső szakaszán Benjanszktól északra\'és délre
a szovjet-ősapátok minden tá-madása Összeomlott, legnagyobb részben a német állások előtt,
bár a szovjet sok gépesített és páncélos erő bevetésével támadott a némtet vonalak ellen. Néhány helyi betörés területét a német clieutáradások lendüle-
tével hamarosan sikerült megtisztítani.
Berni jelentés szerint fa szovjet a vasárnapi vállalkozásai során nagyon sok löveget, anyagot és 135 páncélost veszteit.
Sztálingrádból
érkezeti legújabb jelentések szerint a német csapatok ott mindenütt győzedelmesen harcoltak a hétfői nap folyamán és többezer foglyot ejtetlek.
London nem hisz európai Invázió lehetőségében
A londoni Times közlése szerint a különféle hadszinterek szövetséges parancsnokai közös értekezleten beszélték meg -izo-kal a harcászati elveket, amelyek alkalmazását szükségessé leszjk a tengely részéről meglepő gyorsasággal meglett ellenintézkedések a szövetségesek legutóbbi akcióival kapcsolatban. Megállapítja a Times, hogy a tengelynek igen nagy lehetőségei vannak arra, hogy megtartsa BiZerlál és Tuniszt, csak jelentős segélyforrásainak meg-
Sztálin vette át a keleti
Berlini jelentés-- szerint a keleti front Wjzépsö és déli szakaszán Sztálin személyesen Vette át a főparancsnokságot, le-hát olt, ahol a szovjet röviddel ezelőtt újból támadásba ment át. A szovjet diktátor tehát minden tekintélyét-latba veti, hogs a támadó, csapatok bevetését a végsőkig fokozza ós sikert érjen cl. Ezt olyan pillanatban lelték, amidőn az első .támadási hullámok már összeomlottak a német és szövetséges csapatok elhárításán.
A jövő hetekhen kétségtelenül ujabb és ujabb hullámokat hajtanak majd előre, hogy va-
szervezésérc van szükség. A tengely intézkedései — írja a lap - rendkívül veszélyessé, és nehézzé teszik a szövetséges hadvezetés számára egy európai invázió terveit,
A moazhvai angol nagykövei Londonban
Sir Arcbibald Clark moszkvai angol nagykövet megérkezett Londonba és hosszas tanácskozást folytatott Edén külügyminiszterrel.
front főparancsnokságát
lahogy mégis kikényszerítsék az áttörést ós döntő változást idézzenek elő a keleti front helyze-. tében, amely a német nyári offenzíva során oly ¦kedvezőtlenül alakult a Szovjet számára. Küszöbön áll tehát a multévi téli offenzíva megismétlődése, csak azzal a különbséggel, hogy a német és szövetséges csapatok ez esetben tudják, milyen az orosz tél s éppen ezért a német, főparancsnokság vezetése mellett \'minden előkészületet megtettek, hogy jobban felszerolve\'szállja-nak szembe. f
Kudarc után kudarc éri a támadó eposzokat
A keleti harctérről érkezett uj jelentés szerint tegnap a német elhárítás rendkívüli sikereket ért el a keleti harctér •minden szakaszán. Sztálingrád körül különösen Súlyos veszteségeket okoztak a szovjet-esar patoknak. Az oroszok több helyen nagy erők összevonásával támadtak, de a németek min--denütt gyöztcsftíí urai maradtak a csatatérnek. Lendületes ellentámadások közben a németek sok harcikoesjt elpusztítottak és megrongáltak, sok orosz nehézüteget zsákmányoltak.
A Rztal ingrád folott bevMeU könnyű orosz csalaropülógópokből húszat lolőttek. Sztálingrádtól délre is aulyofl kudarcot vallottak as orosz tt\'imndások, emberben és anyagban igon nagyok a veszteségeik. A nagy támadás kczdnto.óta a szovjot már több mint 1000 harcikocsit feszítőit. Német bombáitok Voronvozstól délkelotro erőteljesen támadták a szovjot előkészületeit. Több hely-sécet bombáztak, vonatokot, csapatokat, raktárakat gyújtottak fel.
Berlini vélemény Churchill baazédérAI
A Német Távirati Troda diplomáciai szorkesztójo irja:
Ab a kép, amelyet a brit miniszterelnök vasárnap elmondott rádióbeszédében vázolt, »igazi Churehiil-kép«. A fekete és fehér színeknek az aj; alkalmazása jollomzi, amely a tárgyilagosság látszatát akarja éb-losztcni, a valóságban azonban a sötét alapszíneket norn tudfa semj miféle Fala Morgana-szinckkol el-fedni. Churchill kénytelen bevalln-ni, hogy az angoloknak fel koll ké~ pzíilniök, hogy szembenézhessenok »ogy komoly és szörnyű év sorscsapásaival". Boísmorto azt in, hogy idáig nem tőrtént semmi ,ami jogosan tehetné azt a reményt, hogy a háború hamarosan befejeződik. Bizakodó hitét ,amellyol hallgatóit ujabb ós ujabb erőfeszítésekre — verejtékre, vérre és könnyekre -igyokozott ösztökélni, mérsékeli a komor hang, amely a következő figyélmoítotésfeö csendült ki: »Nein akarjuk magunkat a Bzoroncso bármily ezépnok is tünó csalóka álomképeitől vezottotni«.
Ali ez elsősorban a katonai helyzetre, amolyot Churchill igyokezoit sokatÍgérőnek feltüntetni,, "anélkül, hogy el tudta volna vitatni az ellenfélnek — különösen az ellenséges huvárnaszádoknak — ütőorejót. Bo-valláaa szerint az egyiptomi támadással és az amerikaiaknak ezt kö-vétőlog Francia-Afrikába törtónt bö-törésévol azt akarták elérni, hogy a német-olasz afrikai sorogot harapófogó-mozdulattal megaommiaitaék. JSz a cél nem valósult meg, ugy tyoay a megjelölt további cél, vagyis az, hogy ftszakafrikát ugródeszkául használják fol Kürópa elleni előretörésre, ínég kiharcolandó föladat. A kiábrándulás amiatt, hogy nom HÍkorült egy francia ánilócéoport w-
tFolTtstáJ az 5. uldiluu)
2EAUA1 KÖ2LÖNÍ\'
1942. decamber 1
SxÖVBtsénM hajók pusz* tuiámm mm. afrikai vlxakvn
Nowrohrr K>« óta, amikor kü-Innjeknitén íitániolt I-n olnsz é» núinot haditcniiíorészel nagy eredményeiről Afrika éMSJki partjai előtt »¦L amorikai-anLol ínriísiós hajóhad fölött, aa onxtuiények jelentősen megnövekedtek. November 7-től 26-ig osazesun 10Ü.000 bruttó re-Xisatertünnatartalmu \'2U kereskedelmi és szállítóhajót süllyesztettünk e| Francia-Észak-Afrika kikötőiben és parti vizein. Továbbá elv súlyosan megrongáltunk 11 ko-roskedelllli és s.\'iilIitoluijul ÖBSZ080D
100.000 tonna tartalommal, hogy ezek minden valószínűség szerint ol süllyed tok. Megrongáltunk ezenfelül 65 hajót 808.000 tonna tartalommal, még pedig ezek egy részét olyan Buíyosan. hogy hosszabb liléig tartó kiesésükkol lehet bzu-molni.
Az ellonségeK hadihajók közül megrongáltunk két csatahajót és húrom repülőgépanyahaj ót, az utóbbiak közül Qz egyiket súlyosan. El-pttsztitottunk öt \'rombolót és kisérő-nasaidot, valamint öt cirkálót. Megrongáltunk 28 cirkálót, rombolót és más kiaéróhajót. Ezenkívül az északftfrikai part kiköt üburcndozé&üi-bon ugyssólv&n naponkénti tárna-(iúbukkiu súlyon rombolásokat én nagy tüzeket okoztunk * azáltal további értékes utánpótlási anyagot pusztítottunk el. (MTI)
Méltóságos as&zony
A leánygimnáziumban ártatlan, de iskolába nem való üzlotei miatt
az egyik leányt kicsapják. Osztálv társaT együttérzésből mogfogadjá\'l; hogy nem nyugoaznak meg az Íté-
letien. Szónokuk, akit liovit vélt igazfiága, a végén magára marad és neki ifi el koll hagyni az intézetet.
Otthon nehóis olmondani az ilyen ügyet. A szónok Hzoropébnn pórul járt leány betognégot szimulál és agyban marad. A esőléd sogitflégérl fut, de a háziorvost nem találja otthon. Egy egyetemi tanárt kér meg, aki éppen a klinikára indul, hogy jöjjön el ós segítsen a Iwtogon.
A turpisságra rögtön rájön n tanár, do luoglotazik nrki a lány őszintesége, és a szépsége is. Rövidesen házassággal Oldják meg a helyzetet. A kis asszonyka azonban nem tud bolöilloszkedni » nagyvonalú életbe. Vissza vágyik az iskolába régi pajtásai közé. Titokban be is iratkozik ós délolótt iskolába jár. délután pedig folytatja egyro gyanúsabba yaló nagyvilági éleiét. A férj olótt órthototlon okból eltitkolja az iskolát és ez a titkolózás régül oda vezet, hogy a válás réme fenyeget. Az iskolában is haj van. A tanulmányi eredmény sem kiolé-gitó, do itt is látták, ott is látták.
A tanári kar ismét Összeül, hogy Ítélkezzen. Megidézik a gyámapának bemondott fórjot és az pontot tesz
az iskolai szerepre és boldogan viszi haza a kis folfwéfiét.
Snellemes a film. A nézó észre sem veszi, hogy a darab végéhez ért. Mégis egy levitézlett kornak a felfogása tükröződik bonno risazu. A tanári kar oinboiekbó! áll, do a látott hibáktól mentős. Egy híres egyetemi tanárról sem lőhet feltételezni, hogy odahaza lövetett ka-bátjával jollotnét is levesse. A jólétben éló Méltóságos Asszonyok som gondolnak arra, hogy szoropot cseréljenek és vissza menjenek az iskolába.
11a lélektanilag nincs is al&té-masstva a film, szórakoztatásával ..•Íját eléri. Gördülékeny, fordulatos óa némely jelenetéi*) újszerű.
Zalamesye állapota az alispán negyedévi jelentésének tükrében
Dr. Brand Sándor, 7a\\h vármegye alispánja elkészítette negyedévi jé-lontését. E szerint a vármegyei üzemek és műhelyek nyersanyagellátása a múlthoz képest jelentősen megjavult. A lisztellátáslmn mindenki pontosan megkapja u fejadagját, u zsir-ellátást illetőleg október hónapban mindenki az országos ellátás terhére kapia meg adagiát. A tüzifaellátás megyénkben sokkal jobb, mint más megyékben! A cipóellátás túrén nehézségek vannak. A vármegyei Közjóléti Szövetkezet nagyon tovóköny munkásságot fojtott ki - mondja az alispáni jolontés. A napközi otthonoknak 1U.040, a tojakciónak 62.500, házasodási kölesünro 30.000, főzőtanfolyamokra 1600, népfőiskolára 4000, karitatív segélyre 7730, cipő-segélyre 8600 pengőt fordítottuk, ."is család kapott állam kolofont
2160 nengú ériékben. 0"> cseléd jwi-dig építési kölcsönt knjxitt, összesen 141.280 pongóbon. A népművelő bizottság munkájával ka|>csolntban megemlíti a jelentés, hogy a megye 117 községébon nincs iskola, míg ugyanannyi községlwm n tanerők katonai szolgálatot teljesítenek. Ennélfogva őzökben a községekben a népművelési munka teljesen lohetetlon.
Az 1041-42. esztendőben « bizottság 4840 előadást, 731\' műsoros délutánt, 370 műkedvelő olóadást. 617 moscdélutánt és 302 rátlióolóndásl tartott. Az egészségügyre vonatkoz-zóan azt mondja a jelentés, hogy a varmegye területén működő két tüdőbeteggondozóban összesén 210 rendelés történt. A borászati jelentés szerint e vármegye turulétól) a termés kielégítő volt. >
A magyar katona hozzátartozóin segíteni nem áldozat, hanem kötelesség!
Az Urleányok Mária Kongregációjának karácsonyi vásárja
játök-
Ennck a gondolatunk jegyében rendelte meg karácsonyi vásárját Nagykanizsán az urleányok Mária Kongregációja. A vásárt vasárnap délután P. Labfancz Medárd prézes nyitotta tmeg.
A ferences plébánia l\'ehcr-leimie szufolt. A falak menten színpompás, tarka képet nyújtanak az elárusító asztalok. Az árak alacsonyak, a minőség és a kivilel sokkal jobb a megszokottnál
- Mindegyikünknek volt egy ötlete. Meg is valósítottuk -áruljuk fi! csodálkozásunkra.
Babákban van a legnagyobb választék. Hozzáértő kezek készítenék. A magyar ruhás, pártás lány minden pillanatban kész a táncra. Népviseletben pompázik a másik. A spanyol babák szemében titkos tüz lobban, inig a kinai alázatos, de kiszámíthatatlan.
Csupán a babafejeket vetítik ! Négy \'inéler anyag ment rá. A baja valódi I — kapom a készséges felvilágosításokat
Egészen meghat, hogy a leányok saját hajukat ("áldozták fel egy-egy szebb babánál. Ízlés, csin, mondhatni mii vészi meg-
látások érvényesülnek babákon.
Parányi hátizsák állit meg. Tömve van almával, dióival. Uzsonna-táskák, bőrnyuszik, mackók, kutyák hívják magukra a figyelmet. A szomszéd asz-, tal elölt a gyöngyfűzés magasabb iskolájának \' készítményei kötik le a figyelmet. Nagy- és kis-irásos hímzésű mézes szif vek azt a vallomást képviselik — sz.v küldi szívnek, szívesen ! Íjából koesik. lovak, ökrök,
elefántok, nyug-úgyak tarka tö-tne#t rár vevÖr*. Alku nincs, szabott árakon cserélnek \' gazdát a jálékok.\'A szjnpad meüct-U asztalon osomtagolásra r*n-dezkedlek be, mjnt\'fcgy áruházi üzemben.
A készítők neve után érdeklődöm. Egyhangúan tiltakoznak : — Nem*, nem ! Valamennyien dolgoztunk, maradjunk csak névtelenek.
Olt állok egyedül a vásári forgatagban. Egy kis leánynak babát vásárol az édesanyja. A selyemhaju kis leány szivére szorítja uj babáját, "hiig az «1-árusitó kongfcgnnísta utoljára szereleltei megsimogatja a baba haját. Ugy érzem\', itt nemfcsak poriékát adnak el a kongrega-nista leányok, hanem eladják szivüknek egy-egy melegebb\'ér-zésél is,
A hónap ulolsó napjait írjuk. Ilyenkor már kevés a pénz a vevők zsebében. De a megnyitás napjai látva, komolyan azon aggódom, mii fognak árulni nemes szívű leányaink elseje után, egészen kilencedikéig V
Mennyi öröm fakad az eladott játékok nyomán u gyerekek között, mennyi szenvedő arcnak lóriik lé könnyeit filléreikkel pengőikkel ! A háború a legnagyobb dishanmonia a földön, de még ebből is összhaj). gokat csalnak ki azok a leányok, akiknek szive, érzése és lelkülete érzésre van hangolva.
Az Urleányok Mária Kongregációja megtette kötelességét, most a közönségen a sor, hogy hogy értékeli
bebizonyítsa munkájukat.
azt,
(Vaudra)
Öl év alait az ország második iparvállalatává fejlődött a IA0RT
Az Országos Magyar Bányá-zsati és Kohászali Egyesület Dunántúli Olaj vidéki Osztálya gyűlést tartott Nagykanizsán a MAO RT központi irodájában. A gyűlésen előkelő és nagyszámú közönség jelent meg. Ur. Papp Simon elnök, a MAOHT vezérigazgatója üdvözölte az iparügyi miniszter képviselőjét, Ea-ludy Béla miniszteri tanácsost, Nagykanizsa városának Krátky István dr. polgármester vezetésével megjelent képviselőit.
Yrum Brandy gyümölcspálinka likőr
kiváSé minéségül
Vendéglőben,csemegeüzletben
csak azt kérjeI
valamint a műegyetem bánya-és kohómérnöki karának képviseletében megjelent Tettaman-ti Jenőt, a bányagéptan, Eszló Hétért, a bányaművelés, Vendl Miklóst, a földtan (és Szádcczky; Kardoss Elemért, a közeitan tanárát. Jelen voltak még líatier Ernő, a MAORT igazgatója és Dbida János mérnök, a MAORT. üzemek műszaki igazgatója.
TcUamanti Jenő, professzor tolmácsolta a bányamérnöke kar dékánjának^ Tárczy Hor-hdch Anliilnak üdvözletét és szerencse kivan alait az egyesület működéséhez. Az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg Tassonyi Ernő int kir. há-nyakapitány elhunytáról. Dr, Kcrtai György geológus, az osztály titkára beszámolt néhány egyesületi ügyről. Többek között az Országost Magyar bányászati és Kohászati Egyesüld jubiláris díszközgyűléséről. A beszámoló keretében Gyulay Zoltán, az Osztály alelnöke üdvözölte dr. Papp Sbnont, az Osztály elnökét abból az alka. lomhói, hogy az Anyaegyesület a Wahlner-aranyérenuncl tüntette ki. Ez az első eset, hogy
SUTOK?
ntkUetbm, OABOR mOsKlaloanál
mim KOTOKON*
czl a kitüntet6et nem bányamérnök kapta. Mutatja\'ez azoknak az érdemeknek rendkívüli nagyságát, melyekel Papp Simon a magyar föld kincseinek kiaknázásával szerzett. A továbbiakban a tilkár örömmel állapitolta meg, hogyS^ magyar ipar vozclöinek jelenlétében lefolyt gyűlésen az tolajkutatás és termelésre vonatkozóan nagy érdeklődést kellő kijelentések hangzottak el. Mindnyájunknak a legnagyobb örömmel kell fogadni Esztó Péter egyelcmt tanárnak az ünnepi gyűlésen elhangzott .szavait az\'\'olajkutatással és termeléssel foglalkozók kielégítő szakképzettségről. ílél éves gyakorlat és elméleti munka eredményével vívták ki ezeket az elismerő szavakat és megelégedéssel kell míegállapítania, hogy az olajfeltárás és ¦termelés legjobb magyar szakemberei ezen egyesület kereteben adják át tudásukat a magyar műszaki tudománytár közösségének. Ugyancsak osztatlan lelkesedéssel kell üdvözölni Tárczny Hornoeh Antal egyetemi tanárnak a Pech Antal serleghészédében elmondott szavait, melyekben arra hívja frt. a magyar kormányzat figyelmét, hogy a további olaj területek kiaknázásánál mlár a kipróbált hazai munkára /\'építsen; bizakodását fejezte ki, hogy az eddigi fejlődési iramot\'megtartva, méltó lesz a MAOHT műszaki gárdája a bányászljársadu-lom elismerésére és továbbra is biztosítani tudja a magyar olaj-termelési ipar fejlődését. Kifejletté a továbbiakban, hogy a nagykanizsai székhellyel működő egyesület, mint az első magvar tudományos egyesület, a mely az olajtermeléssel foglalkozik, mnidenkit köréhe akar vonni, aki ezen a területen alkotó munkát végez. Nagykanizsa magyar • olajvárossá fejlődése mellett nemzeti jelentőségéhez méltón hasonló lesz az egyesvdet fejlődése js az anyaegyesületéhez, mely ötven évvel ezelötli Selmecbányái elindulásától haladt jelenlegi országos jelentőségéig.
Gyulay Zoltán bányamérnök, a MAORT tervezési osztálya na*, főnöke, tartotta meg ezután Itét előadását. Mindkét előadás ugy tárgyát, mint előadásmódjának kimagasló stílusát tekintve, rend kívül nagy figyelmet keltett és tetszést aratott. A mélyfúrás fejlődéstörténetének izgalmas fejezeteit ismertette az előadó, a kínaiak több ezer éves kötél-furásától kezdve a ma már 21 óra alatt 800 m mélyítést is felülmúló Rotary-rendszerü fúrásig. Az előadás élvezetes volt nemcsak a műszaki szakemberek, hanem a megjeleni többi érdeklődő számára is.
Dinda János igazgató hozzászólásában három évvel ezelőtt
D]és használt meritgek
Amerikában tett Unulmányut-ján szerzett tapasztalatai alapján a furásteehnika jövő fejlődésére mutatott rá.
Gyulay Zoltán második előadásában arról a bámulatos fejlődésről számolt be, melyen a MAORT-üzemek alapilásuk óta álmentek. Öt év alatt az ország legtekintélyesebb iparvállalatai közé emelkedett a MAORT, még pedig alaptőkéjét tekintve, az ország lcgna-gvntib iparvállalatai között a második helyen áll. A MAOHT termelésének\' nemzetgazdasági jelentőségét tekintve, valamint a
termelt olaj kereskedelmi értéke szempontjából pedig a vállalat a mai magyar ipari életeién halad.
Vend! Miklós műegyetemi tanár szólalt még ezután föl. Visszapillantva a magyar olajkutatás múltjára, leszögezi, hogy a jelentős magyar olaj-mezők felfedezése kizárólag dr. Papp Simon tudományos biztonságának és bátorságának kö-szönbelö. Különös bátorság kellett ahhoz, hogy ezen a területen indítsa meg újra a kutatást, ahol egyszer már, 1923-ban eredménytelen volt a fúrás.
A magyar gazda lelkiismeretétől fflgg az ország sorsa
Ai ország kenyérgabona-ellátásában mutatkozó hiányok, mint ismeretes, orra késztették a kormányt, hogy újra szabályozza a kenyérgabona és árpa beszoigál-tatását. A szabályozással egyidejűleg csökkentette az ellátatlanok kcnyérfejadiigját és ai Önellátók kenyérgabona fejadagját. A beszolgáltatandó kenyérgabonának a cséplés során megállapított meny-nyisége ugyanis távolról sem elegendő, a vetőmag és kenyérga-bonaszükséglet feddésére. Mindent el kell követnünk, hogy oi ennek folytán jelenlkeiő nehézségeket valaminő módon áthidaljuk. A kormány mindig bízott a gaidatársadalomnak a közérdekekkel szemben tanúsított megértésében. A mostani rendelet is feltételeri ezt, omikor a végrehaj-
tást a patdákra bina. A magyar gazdának tudnia kell, hogy magatartásától függ at orsiág sorsa. Vessen számot mindenki lelkiismeretével és teljesítse at ujabb besfolgáltatasi kötelezettséget becsületesen. Ma még mindenki felajánlhatja készleteit anélkül, hogy «i eddig elmulasztott kötrleiett-ségéért büntetésben résiesülne. Segítse elő mindenki at elszámoló-bíiottságok működését, ne kerülr jön sor arra, hogy a közellátási miniszter által kiküldött tisztviselők vagy a csendőrök és rendőrök a felülvizsgálat során azt állapítsák meg, hogy valaki még most sem tett eleget kötelességének, mert annak már súlyos következményei lesznek. Fr már elkobzással és büntetéssel jár.
(s-o~)
f\\ Don partján hét falu határában harmincezer hold föidön gazdálkodott egy dunántúli honvédezred
(Honvéd luulittiJáíitó udzad)
A Don partján egymást váltják a békés és háborún ké|x\'k.
Gépkocsinkkal az egyik dunántúli ezredhez igyekszünk. \' Itt mát* az cgysz»>rü földutak is karban vannak.
Beérkezünk a község\'**. Mintha nem in Szovjetoroszországbaa a Don partján, hanem valahol egy kin dunamenti kí\'>zségl>on lennénk. Tiszta fehérre meszelt házak, tiszta és egészsége* gyermekek vonják nm-gukra figyelmünket. l.ohotséges oZ? Oroszországban kívülről, bolülről fo-hérro meszelt házak? Igen, lohotsé-gea. Az óznod parancsnoka elrendelte, hogy a házukat foherro kell meszelni, a lakosságnak podig naponként kétszer kell mosakodni.
A polgári lakosság serényen dolgozik mindenütt, amorre caak a szom ellát. Nyomban meg is érdeklődtük, hogy ki foglalkozik itt a gazdaság vozotésóvol.
— M. L. századé* — válaszolták. — Ö ért legjobban a gazdaság ve-
zetéséhez, morl kis birtoka van otthon.
A százados sziveson állott rondol-kozésünkro és a kévotkozékot mondotta:
- fdeérkozósünk után az volt az olsó teendőnk, hogy a védolmi kör-lotünklx? tartozó nőt köcsög gazdaságát inogszorvoztük. Ennek a föladatnak megoldására, oiigom ezo-molt ki az ozrodos ur. Itt árkász századparancsnok vagyok, do az oroszok miatt aknát tolopitoiü csak éjBzaka tudunk s fgy éjszaka aknát tolopitok ,nappal podig gazdálkodással foglalkozom. Van itt munka elég.
Hét falu határát kaptuk meg védolmi kőrlotül, Ebből búzával be-vototlünk ozorkilcncszázkét katasztrális holdat, rozzsal hétszázhatvan-hatot, zabbal százhotvonkottót, árpával százhotvonkottót, burgonyával százhatvanhetot, kölessol háromszáz\' húszat, főzelékféléről húszat, lucor-
PETŐ LAJOS és SAMU LAJOS
VAS ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erzsébet-tár 1. szám,
Talafap : S9S. Sürgönyeim : Pat« Samu.
Különféle gyártmányú mezőgazdasági gépek. S. K. F. golyói oeapágyak. Zománoozott tűzhelyek és kályhák. Épület- át butorvasslások. Szerszámok. Láno- éi osavaráruk. Zománoozott edény és horganyzott áruk. Háztartási cikkek.
nával hetvenegyet, baltacímmel hetven holdat. Hetünk ozertízennégy hold. A bolsevisták mintegy ötezer holdat hagytak moginüvoletlonül.
— Ea hogyan Wdték százados ur?
— Első dolgunk tormészotoson az volt, hogy az összos gazdasági gé-l>okol ésszoszodtük és megjavítottuk. Az aratógépokkol a polgári lakosság végezte az aratást, üzemképes állapotban vannak mér a traktorok ia és megkezdtük a szántást is. A hét községben két szélmalmot sikorült rendbehozni és nokilátunk az őrlésnek, mert amíg a készletből tart, ebből a gabonából látjuk el magunkat konyérrel. Becslésem szorint pedig nemcsak az ozrodnok ,do még a polgári lakosságnak is elegendő losz az újig.
— Az ezred védolmi Ővozotéhon monuyi a polgári lakosság száma?
— Teljes munkaértékü onihorok-ról itt nem lobot szó, mort azokat a bolsevisták mind magukkal hurcolták és azok most ellenünk har-nak. Háromszázharminchat férfi, ozornoayvonhat nő, ozorháromszáz-őtvonnégy győrinek és kétszázhat aggastyán áll rondolkozésünkro.
— Miiven az állatállománya on-nok a vidéknek?
— Bízony elég szegényes. Otszáz-nyolcvanhét tehén ,kétszáznyolcvan-kilonc birka, negyven sertés és hatvannégy ló áll\' rondolkozésünkro. Tejjel és vajjal bŐvon el vagyunk látva, do igásallatunk kevés van ebben a hatalmas gazdaságban.
— Milyen a/, orosz nép? — tottük fel utolsó kérdésünket.
— Akik itt vannak mind megbízható, jámbor és vozothotő nép. A bolsevizmus nagyon rosBZ irányban vezette ökot, do akik a magyar katonai közigazgatást mogismorték, azok már kiábrándultak a »vilag-hódíló« eszmékből. Ha visszaállítják a magán vagyont, ismét használható omborok lesznek!
8z. Kovács Imre hdt.
nUTORT
fi HETYEIIIBE
márka* tratiw*Mton|áhan vwyen
ÓBÁT, ÉKSZERT,
viiiroljun bljnioiunml (tolld ârlmn
vékAsy gyula
M»«t t trümMtw, ttu«f4«nil Ttl Tllíiik. j«m!bí1Ti(i0k olctd írbiD ktiialllk. AHANVAT
l«ini(«iibb Hipl iib»« n\'iik, "iiy btattUtm.
k@SZ II.
;noi
bundák
\\VfiLflSZTÉKBflJt
1942. d«c.mbar 1.
A kébizlnfl kenyérgabona-Jegyek
UovAltiaa ¦ rnúdooltott kenyérgabona-rorulolat titrJnt
A nyáron kiadott tormés rendelet érteimébon azok, akik kékszínű ke-nyérgabonajogyio jogositottak, bármely, a kenyérgabona eladására engedéllyel-rendelkezó malomtól, yala-mint Hombár bizományostól Iwszo-»2 hetik kényérgobonakészlotükel. A most kiadott rendelet azt a meg-kotöttségot tartalmazza, hogy a bizományos, yagy « inalom csali olvan kékszínű gabónajogyro adhat el "kenyérgabonát, amelyen a községi olól-járósájr igazolta a vásárlás jogosultságát. EzenkÍTÜl további korlátozást jelent, hoífy a kékszínű kenyérga-imia-jogyok tulajdonosa csak abban a köraetbon válthatja .be konyérga-bonajegyét, amnly körzetbon azt kiállították. Fontos intézkedése n ron-delotnek az is, hogy a rondolot hatálybalé|>és{\'>tól it, ;lro a Hombár bizományosa, ragy-e malom/a kékszínű gabonajogy gabonaszol vényét csak havonként válthatja 1k> és pndig minden minden hónapban azt a gabonaazel vényt, amoly az ílleté hór napra szól.
Fentebb már említettük, hogy J»-váltani caakís azokat a kékszínű ko-nyérgabonajogyoket szabad, amelyokot a községi olötjáróság igazolásá-val ellátott. \'K«t az igazolást a kfix-Régi\' elöljáróságtól 1042 december 6-ig lehet kérni.
A kékszínű konyérffabonajogvro az igazolást csak az a községi olöl-jaroság adhatja meg, amely a kék-BzinÜ-kenyéTgabonajogyet kiszolgáltatta. Az igazolás abban áll, hogy a köííséíri cOóljáróaác »¦ konyórgalw-najegy iojléeóro a következő\' szöveget rozeti rá:^Hombártól vásárolhat*. Az igazolást a községi olóljá-róság aláírással és a község pecsétjével látja ol. .
A községi olóljárónág tehát az igazolás olött minden kérolmozónok megvizsgálja a jogosultságát a kékszínű gabonajegy kiszolgáltatására vonatkozóan. 11a a kérelmezőt kékszínű konyérgalwnajogy nem illoti mog, a községi elöljáróság az igazolást megtagadja, a konyérgabona-jegyot visszavonja és a kérolmozót a finomliszt és konyérgabonajogyrö\' jogosultait" közé veszi fel. Az igazolást a községi elöljáróságnak nem szabad akkor sem kiadnia, ha a kenyérgabona jegy tulajdonosa a ko-nyérgabonajogy kiadásakor jogosult volt ugyan kékszínű knnyérgahona-jegyre, de a foglalkozásában azóta bekövetkezett változás következtében, irrár hom tartozik a kékszínű ko-nyérgabonajogyro jogosullak egyik csoportjába sem.
A községi elöljáróság által bovont kékszínű kenyórgalwnajogy helyett -a finomliszl és kényérjfgyol csak azokra a hónapokra lehet kiszolgáltatni, amelyekre a gabonaszolvó-nvokot lnwonták.
(-»~o)
Gyógyforrás egy lakásban
Nem «iUkiégei driga pengőnket külföldi szerokre, vagy gyógykúrázásokra litíltoiil KI nem kell mozdulnunk otthonunkból, ba cpo-, gyomorba], cmssztéil zavarok, vagy tulhlzai lép fel, felhozatjuk lakatunkba a Mlra glauborsóa gyógyvizet 6a orvosunk tanácsa éa el]onrtr/«oo mellett, otthon tartunk Ivókúrát A kura rendtzerlat 4-6 hetea *¦ reggelenként, éhgyomorra, Isngyoian fogyasztjuk a Mlra glanbenóa gyógyvizet, miáltal meggyógyítjuk, megelőzz lik a betegségeket.
h
Szombathely—Nagykanizsa levente ökölvívó is birkózó verseny
A Hzomlmtbolyi kultúrház nagytermében tartották meg a nagykanizsai és a szombathelyi lovehto egyesületek ökölvívó Versenyét, a moly a III. hadtest válogatója volt, annak köretében bajnoki csapatversennyel. A vorsenyon soboault katonák ia mogjolonU\'k a közönség soraiban ,köztlik a kanizsaiak sok földije. !
A bajnoki vorsonyon kívül indult Farkas, Szekszárdi "és Szabó. Farkas kikapott a szombathelyi Potz II.-tói, a többiek győztök.
Anlauf Nk.—Németh Sz. légsúly. Az első menőt kiegyensúlyozott, a másik kettő Némotll pontozás-fölényéről ért véget. Győzött Németh Sz., akinek azonban az igazolása nincs rendlion.
Rácz Nk, gyé/, ellenfél nélkül, hantamsuly. Amikor később szólították, ellenfele visszalépett, majd j ok még kétszer ismétlődőit. Negyed-szerre egy soproni ökölvívóval korült össze és rövid idő alatt szép technikával bemutató kiütést csinált.
Szeniíf Nk. Lakncr Sz. Nagy küzdolom után a már szabálytalanul küzdő Laknort a bíró lolépfolto. A kemény, szívós Szentét a közönség hosszan ünnopolto, mint a nap hó-Bét. (Laknor gyózto lo annak idején Lövik Gyulát.)\'
Egy röviden mérkőző pár után újból Kzonta követkozelt, még izzadt testtel. Soproni volt az ollcnfclo-Szenta mégis győzött pontozással háromszor 8 porcon át.
Kasza Nk.—Takács Kz. Mindketten köményen beszálltak. A magasabb Takács jobban tud altra ütni. így is Knazóé az első menet. Másodikban egy bal-jobb horog Kaszát megingatta (ollonfolo térdo is beleszólt, amit a bíró nom volt észro, annál inkább a pfujoló közönség.) Kasza B-ig a földön van, do felkel, küzd tovább, m ig nem Takács kemény bal-horoggal \' loüti, miután kétszer ő is megingott már.
Boros Nk.—Énekes Sz. Soros fölényoson vorto Énoköst. Meglopó volt a fordított oredmóny-hiraötés, amiro még a holyi közönség is tüntetőleg hallgatott". Seres igen okosan küzdött.
Büki Nk.—Kiss Sz. Küzdolom közben a szombathelyi közönség
Gáspárt bíztatta, amikor Kiss küzdött. Gáspárt Kiss igazolásával indították! A kanizsai óvásnak bolyt adtak és győzött Büki, középsúly.
Közben kiderült, hogy Hatadás-ÖkÖlvivókat is indítottak a szombal-holyiok a kanizsaiak ollón.
Acs félnoliézstilyhan ollonfél nélkül győzött. Acs és Kassai bemutató mérkőzést vívtak, győzött Kassai.
Végoredménv 12:4 a Nagykanizsai bovente hígyosülot javára. *
December 8-án Székesfehérvárott n RASIí-val mérkőzik n nagykanizsai levente ükölTivó tábor. Majd ugyanott » MAV Blöré-vol. December 26-án az FTC-t látják vendégül Nagykanizsán barátságos mérkőzésre.
*
A hadtest-válogatón kiválóan szo-ropoltek a kanizsai lovonték. rtköl-vivásban válogatott lott Kácz, Szon-la, Boros, Acs. Birkózásban válogatott lott Szabó, Mózsi.
Mindkét sportágban kömény volt n küzdelem, különösön a birkózásban, mert a veszprémiek várakozáson felül jók voltak.
Birkózásban nincs K/.oinbalhelyi a III. hdt. csapatában. Mózsi I., Gyiincsi II. Lógsulybart I. Szabó, poholyaulyban III. Meininger, kö-zépsulyban II. Városi, félnohéz-sulyban II. Szobolics.
8ipo$
Név- én exOle4ésnapokra
alkalmi ajándéknak
oserepas és levágott virágokat, csokrokat
egész éven át vehet * régi
Petermann kertészetben
Ilíthorv-utta tX. IQI
MÉRLEG
if}\\ Bilin méretben X !<>\'- 8iak»erfi \\müh
8CHOLCZ JÁNOS I
mérlBKl<esslt6-inester |
Nagykanlw. jjfltTj*jéj 30. mátn. |
V i t lan v
T * • k m
KomblnAM
GRAMOFONOK
nesek — Tflk — KAletAnzée — Ciere
QRÜNHUT ELEMÉR «zakUzletáben Daik-tir 2.
Felavatták a zalaegerszegi református templomot
Zalaegerszegen üTniepélyVs külsőségek között felavatlak ti m\'ag^\'nros stílusban épüU\'uj re-rofmátus templomot. Valláskülönbség nélkül oll volt n megyeszékhely hivatali és társadalmi előkelőségeinek díszes együttese, hogy osztozzék az uj keresztény Istcn-hnjlék kapunyílásának lélekemelő és lelkeket edző örömében. A templom kulcsát \\1léz gróf Teleki Réla főispán, nz egyházközség főgondnoka adla át Mcdgyaszny Vince püspöknek. Fejes Gábor\'\'őrségj esperes imádsága után GyŐry Ele-\'mér egyházkerületi főjegyző imontloll inagasszárnyalásu igehirdetést, Mcdgyaszay püspök imádságáb-nn megemlékezell a kormányzó úrról, az örszűgve-zetfíkről és a harctéren küzdő\' honvédekről. Fekete Károly volt zalaegerszegi református lelkész a templomépítés történetéről számolt he. Nagykanizsáról Kádár\' Lajos {lelkész voll oll a .tcímplonvavatáson. Ott voll a kanizsai dr. Dezső László hadtest-lelkész is. A templom íervezője is voll kanizsai; Szeg-halmy Bálint, voll nagykanizsai városi mérnök.
11
í.Jofo., 3—95. na
Legszebbet :: legolcsóbban!
férfi zoknik térdharisnyák
??U&z dmsmé?
Központ siállóv&l szemben
\' Eme Je ten
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
194á. december
Fekete szárnyon...
SziWÓ ködben varjú röppen, fekete szárnyon viszi az álmom szép meleg őszről, szép hosszú nyárról. ..
Hullik a könnyem, bucsuznr jöttem. Vonaglik ajkam, utamon hagytam sok drága kincsem, most semmim sincsen!...
Árván maradtam, reményt feiadtam. Roskatag lábon idegen tájon kószálok szerte a nagyvilágon..,
Szitáló ködben varjú röppen, viszi az álmom letarolt tájon, szomorú őszben, fekete szárnyon...
Ttgzos Lajos
Hatiklss János: Európa és a magyar írod alom
Minden müveit magyar ember lelkét gyakran szorongatják azok a kérdések, amelyekre most öse-siefoglaló és megnyugtató válásit ad a debreceni egyetem kiváló professzorának, Hanktss Jánosnak irodalomtörténeti áttekintése.
Lélekszámra kicsiny nemiét vagyunk, az európai műveltség kc-Irti határszélén ; nyelvünk nyugat felé rokontalan — nem ismernek, nem is ismerhetnek bennünket eléggé ahhoz, hogy a külföld tekintélyével megpecsételt tudományos véleményt kapjunk arról: adtunk-e mi is valami igazi értéket annak ai Európának, amelynek művelődését átvettük. Ál igenlő válásai sokszor beteges kisebbségi ércessel hajlandók vagyunk vcmieti kisebbségnek tekinteni. ..
Ha.nkiss János azonban végigvezet bennünket a magyar irodalomtörténeten, egyenkint mutatja ki, hogyan asszimilálták magyar kérdéssé, magyar gondolattá, magyar kifejezéssé költőink és Íróink flit, amit Európától tanultak. Mihelyt ei ar asszimiláció megtörtént; olyasvalamit alkottak, ami « európai szellemet minőségileg is gazdagítja, színesebbé leszi. Európa - akár tudja ezt, akár nem ír szegényebb, színtelenebb lenne a magyar árnyalat nélkül. Hogy tuem tudja eléggé, annak okai nem a magyar irodalmi termelés értékében, hanem nyelvünk ismeretlenségében, legnagyobb nyelvmüvészeink viszonylagos for-dithatatlansígában, történelmileg pedig évszázados elbujtatásunkban rejlenek.
Sínger és Wolfner Irodalmi Intézet adta ki Ízléses kiállításban.
BILD
lemet, exhumál, szállit.
Céduláidon™:
Bervallts József
» TeMaai J*». lakáii 1».
Valótlan híreket terjesztenek az engedélyezett sertéshizlalással kapcsolatban
A scrtéshjzlalás engedélyezésével a közellátási miniszter azt n céll akarja elérni, hogy minél több legyen az önellátó háztartások száma és mindenki számára lehetővé váljék a sajál-maga és a családja számára szükséges zsiradék és sertéshús beszerzése.
A közellátásügyi miniszternek ezt az intézkedését akarják most egyes rémhírterjesztők megakadályozni azzal, hogy valótlan hirekci (erjesztenek a beszolgáltatandó zsiradék ineny-nyiségéröl, a magánosok fllia.lt hizl.ilt sertések lefoglalásáról, azoknak közvágóhídon való levágásáról és lenyuzJásáról.
Mindezekkel a rémhírekkel szemben a Közellátási Hivatal közli, hogy azoknak senki hi-
ferenűjóíSIf
keserűvíz
telt ne adjon, meri a serléshizlalásról kiadott rendelet ma is érvényben van és marad js. A magán fogyasztásra kerülő sertések levágásai szabályozó rendelet pontosan előírja, mennyi zsiradékot kell a hizlalónak be-szolgállatiü. Ez a (mennyiség az első sertésnél 3 kg., a továbbiaknál 11 kg. Ezenfelül semknifélo egyéb leadási kötelezettség \'nöm) lesz. Azok a hirek is valótlanok, hogy ti sertést \'közvágóhídon kell levágni, továbbá meg kclP nyúzni és a bőrét beszolgáltatni. A nv-igánvágásoknál ilyen! ée megkötöttségek nincsenek.
A rémhirterjesztőknek tehát senki hitelt ne adjon és leghelyesebben teszi, ha azokat a hatóságok kezére juttatja.
szJaWr*.
NAPIREND:
Éjjeli gyógyseart&ri ügyelet: Ma a Sz. Mária gvógyotoitur Király-utca 40. aztán.
Kiskanizsin az ottani gyógyszer-tár állandó ügyeletes szolgalatot tart,
A QÖZFÜRDÖ nyitva van r«|gel 6 érétél este 6 órai*. (ÍUifó, nerda, pontok délután é« keddea orósí nap nékoek.) Telefon: 660.
Naptár i Dücuiiihur I. Kodd. Kom. kat. lík\');y pk. - Protee-tánz Bl». - Izr Kiflii. 72.
üfaágot kér
hazulról a harctéren küzdő honvéé. Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányát, a lapfejen található címke kitöltésivel dobja bt egy postaládába!
— iTanhól hlr)
Zala vármegye tanfolügyolójo Vaudra Jené áll. tanítót, aki eddig Kiskanizsán toljosilolt szolgálatot, a nagykanizsai II. körzoli olomi iskolához osztotta be szolgálattételre.
— (Höal halóit kltünieicte)
A Kormányzó Ur a szovjet harc-téron hősi halált -halt Körmondy László alozrodos, volt zalaegerszegi zászlóaljparahcsnqknak az ellenség olútl tanúsított kiválóan vitéz és önfeláldozó magatartásáéit a Magyar Érdemrend tisztikorosztjét adományozta a hadidiszttinánnyol és kardokkal.
— (Foztráez-üzletek zárórája)
Értesítjük igen tisztelt vondé-geinket, hogy a mai naptól üzleteinket Nagykanizsán hétköznap délután 0 urakor, szombaton esto Dódig fél 8 órakor zárjuk. Szakosztály vozotőflégo. (:)
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az olmult héten az alábbi anyakönyvi bojogvzésok törtérttok: Született 2 fúl és 8 leány: Samu Foronc távírdamunkás és Horváth Máriának rk. fia, Galambos István MAV futó és Kristóf Toréz-Jiek rk. fia, "Beck Jonó műszerész és .Marton Erzsébetnek rk. loánya, Halász Józsof m. kir. rendőr és Molnár Annának rk. leánya. Házasságon kívül született 1 "loány. — Házasságot kötött két pár: CBongÓdi Lnjos MACIIT-tisztviselő ós Krak-kauor Olga rk., Szabó Gyula fako-reskedó és Aechonbronnor Mária zonotanárnó rk, — Meghaltak tizon-kiloncen: Ozv. \'Singer Sándornó BchSnkor Kornélia izr. 80 óvoe, Sznopok Ilona rk. 8 óvoe, Törő Fo-rono földmüvos rk. 21 érős, özv. Fngharth Honrikné Uazsi liozália rk. 80 évos, Palkó Borbála rk. 12 éve*, Horváth Foronc napszámos rk. 82 óvos, Molnár Jánosnó Uudlin Julianna rk. öli óvos, Bonczo ist-vánnó Molnár Klára ág. h. ev. 80 ómos, Kiss István földmüvos rof. 54 évos, Kálóczi Lajos tanuló rk. 18 éves, BönkÓ János rk. 10 hónapos, özv. UoróL-s lstváiuió Gorócs Terez rk. 7-1 évos, Bokes János napszámos rk. 74 évos, Varga Istvánné Pál Kozália rk. -lü éves, Hartai György rk. 18 hónapos, Mihaloöz Károly ny. utcaseprő rk. 74 óvoe, Bata Lengyel Sándor napszámos rk. 55 éves, btupnik István pincér rk. 88 óvos, Özv. Szabó Jánosné Szabó Julianna rk. 72 évos.
- (Fekete litván: Hajnal Badanybait)
Fekete István az Uj Idókbon szólalt meg először. Fákról, füvokról és mezei vadakról mesélt. Hangjára rögtön löl kollotl figyelni; uj iiang volt ez. Az olvasó megérezte, hogy az iró fülo más hangokat hall még, szomb más szinokol lát,, tapintása más kövekot simogat. "A hur, ámeV lyot \'mpgpenditott .tovább zengett az < olvasó lolkélwn, képei megelevenedtek, .meg kellett érezni írásaiban a bánat mélységét, a tavosí ragyogá-
TOTB 102SEF VtSEEHEStEUESE |
I
ztagykunutuázz,
Erzttébot-tór 23.
Telefon i
Holhurr- Scarantz gyártmányú mezőgazdasági gépeket Klnesem zománcozott tűzhelyeket, kályhákat ea háztartási cikkekot.
eát, »u óbb borulását. Dj regénye: b Hajnal Bad&nyban, mély értelmű ée megható, de egyúttal kodvee éa mosolyfakasztó ira*. Panni ée Mélyén meséjét költő szótto, a meso fonalait magyar föld tormotte, ezi-noi » magyar moző zöldje, a magyar vér piros és a magyar tolo-vétiyföld barna színe. Tiszta, mély ós í>álor lólok adott szániyat onnok a csodálatosan ogj\'szorü és Bzivhez szóló történetnek. De nemcsak lolko vau Fekoto Istv\'ánnak, hanom pompás képzoló ereje, bölcB humora iu. Gazdag, szép és tiszta magyar nyelve [)edig uz illatos rétek foTött Bzálló esti harangszót juttatja eszébe az olvasónak. A könyv izlésos kiállításban Singer és "Wolfner Irodalmi Intézőt kiadáséban jolent mog.
i Jí.-.iíJ.\', DZ 1. OlűbU\'Jll
gitségévol megszerezni fontos dél-íranciaországi támaszpontoknak rogy éppon a francia hajónadnak birtokát, Churchillt 4ühkitörésre rugud-talja u tengoly biztosító rendszubá. lyai, terror támad ásókkal való ádáz fenyegetések ro hz olasz nép éz vad aértegotósekra a Huco olleiu
A sxovjet hkirmadik \\émm-dátkt kéult elft
Zürichi jelentés szerint Bztalin-í.tíhí ós lizsov környékén a támadások és ellentámadások váltakoz-nuk. A nómoLok Sztálingrád északnyugati vidékén a loghovesobb orosz nyomásnak is ollonállnak a azt foltartóztatták. Timosonko uj erósitésok megérkoztéig, ugy látszik szünetelloti a nagyobb támadó mozdulatukat. Legnagyobb u harci to-vékonység a nagy Don-kanyarban, ahol igen nagy orúaitésokot vontak összo. AltaláOan az a bonvomás, hogy ív küszöbön álló nagy tumadáa olúk\'észüloloi folynak több bolyon.
Stockholmi jelentés szerűit a Bzovjet harmadik támadást készit oló. Leóiból Voronozstól délkeletru oröa tsapatösszovonáaok törléntok.
AfríkAbatn még nincsenek kotnoljr hztrol •¦¦menyeik
Az északafrikai 8. brit hadsonag élo tegnap közolobb nyomult a n6-mot-oiusz biztosító örökhöz. Az angolok azonban olkorültók a komolyabb harci érintkozéa folvétolót. Az angol és szövotségos légíeró csak korlátozott tovékonységet fejtett kí. Eróson érozhotóvó vált a szövvtségt3e utánpótlás mognohezüléso, amivel szoinboii áll a tengoly utánpótlási vonalainak jolentékeny mogrövidü-lóso.-A némot éa olasz légi bodoré állandóan bombázza a szővetségosok utánpótlását. Sikerült jelentékeny s nagyrészt páncélos erókot a nómo-toknek a holyszinro hozniuk. A Bon-gázi és Agodabia közli parti útvonalon monetoszlopokat és ellátó oszlopokat bombáztak a tongoly ropülói. Lnnok során négy angol üzemanyag raktár loégutt ós elhamvadt egy sátortábor is.
i*; i
divat, ízlés
194?. december 1.
Nagykun! jíí megyei város polgArmcíleictöl.
id, i4W/ké. lyJ\'i.
Tiigy: A decembert mesztilojáa fejadagok kioizlása.
Hirdetmény.
A mtiMBtojái kiosztása december hónapra a fajadsg szerinti klmérctben december \'X án kezdődik i gyömftlcs-csoin.i-golóban. A tojáit mlndlf * dílután 2 éa 4 óra közi lehet átvenal,
¦Nsgyksntm, 19í<\'. november 30. ni Polgármester.
polgármesteré tfíl.
Tárjty: A kendirmng kéizletrk be-jelenten.
Hirdetmény.
A ni. klr. Minisztérium a folyó évi november hó 21-én megjelent 6S1Ü71942 M. E. ii. rendeletében elrendeli, li gy minden gazdi, akt ezévbtn akár roslnak, akár magáik, kendert termelt, 10 kg-ot meghaladó kendermaglermését, Illetve készletét h közellátási htvalalhan Ingyen kap ható nyomtatványon aionnil.de legkéiók-b ciívi december hú 8 napjáig bejelenteni «i a Puturlnak (elajánlani kőtelet,
A kendermag etiak a Puluránik adható el. Ai a termelő is kotelea teimésM a hivatalos nyomtatványon bejelenteni, nkl bendeimaglát esetleg már a rendelet meg-jeleneié előtt eledla, Ebben at éneiben a vevő nevét is lel kell tüntetni, üondosko-dás történik arról, hogy a bejelentett ken-dermagmennyiségból a gaidaiági .yetíil célokra. Bitlkiégei merrr.izéggel a bele-lentő siabadon rendelkeahesiék. Ai a gaida, aki kenderTiag-beJelentéil kotele-zetllégének nem len. eledet, a rendelet menni hat hónapig terjedhető elzárással és pénzblrsáRgil hanteltelik.
Nsgykanizia, 1942. november 30. mi Polgármester.
Pk. M04-áTÍ3/lMI-l942
1942. vghtól 71. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Vlt Ferenc nagykanizsai Ügyvéd által képviselt Kmicieie AH« á-oi BlttOlllÓ Intézet budapesti cég Jáváit 211 P éa 212 P 30 f. toké és több követeiéi Járulékai •re|álg a budapeiti közp. kir. Járásbíróság 1940 évi 10173« éa 1S3/1H2. Síámu vég-létével alrendéit kielégítési vígrahajtái folytán végrehaitáil izenvedölól 1942. évi fer> ruár ha W-tn ét máic. hó 7-én lefoglalt 1910 P-re bacsUlt ingótágokra a nagykanizsai klr. Jérésblróiig fenll sí. végzésével az ír véréi •Irtndtjllelvén, annak az 1008. év! Xl.l. törvénycikk 20. 4-a alcnján a lent megnevezett a a loglaláil cgyzó-kOnyvbol kl nem (ll;:6 más foglaltatok Javára la aa irveréa megtartásét elrendelem, de caak arra tt cicire, hi klelégitéii Joguk na i> lennáll éa ha ellenük htlasitó hatályct Igénykereaet folyamatban nluCf, végr. aienv. íaVésán, Pótréie é» PelsŐraJk köziégekben leendő mcglirlátáia határidőül 1*42. évi december hó 29. napjának d. u. 2 űrajn lUzatik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, aiarvastnarhák. hintó, lé 9t». a egyéb Ingóiégokal a leg\'öbbet ígérőnek kéeipániflietés mellett, esetleg becs-áron alul is, el fogom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltsál éra egyezer pengőn felül vsn.ai 5ÖH1/1931. M, 15. sí. rendelet értelmében caak azok árverezhet* nek, akik a kikiáltási ár egyilzedrészét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1942. évi nov. bó 18-én. l-.lc-k Láizló
3«7I klr. blr. v4(T«hij(ó, mint Mroalgl klkaidQll.
számkozhalik
r in isi
Arinuth Náthánné a tnaga, g\\ormokéi, ˇ•1*1, unokái és ( unokája novőbta fájdalomtól megtört szívvel Jelenti, hogy szúratatt lérjo
boldog házasságának OMk éu élőiének Bfl-lk fivebni ciendesan. elhunyt.
Drága halottunkat folyó hó J-an (izerdánl déiután i/sl órakor kl-BérJUk utolsó utjnr« az itr. tomut* linloltuilirtzából >iWllfttoi»láiok oielIStíiet kérjük.
I
november 30, \'/ÁROS! MOZGÓ Méi/0- l"dd december 7. _,____
Sxellemes vígjáték-attrakció I
Ötlet 1 Kacagás 2 órán át 1 Humor I
MÉLTÓSÁGOS ASSZOKY
Fősutreplők : Ousti Huber, Hans Hoser, Theo Lingen ás Halma]/ Tibor Magvar világhlradó
SJOaitdsok Hgvdat* : /5, f le j9 órakor.
Hofherr-Schrantz gépek, Tiligiti petra!eüm
ÜNGKR-Ü L.LM A N N R1 j R K
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell i.";;k:¦:*.\'¦\'¦¦-.¦ \'-¦ átvehetők. Golyóicaapágyak
Mlndnn .KOkn.Rlalét aföri. r^nrtrt1|» m.íl kaphatók.
Vásároljon
üveg- és porcellán-k.oreskedésében
Nagy uálaszték várja Önti
Fő-ut 2.
Talefon : ©47.
Üzletemet a volt ftitethetyiscgem uiollstti lAJűt liúí.imhiiii
Horthy Hikl6s-ut3. szám alatti
udvari helyiséűelmben bejárat a kapu alatt "W@
folyt.itom tovább.
A több mint félszázad óta fennálló e«a«m továbbra is á Ugdúsflbb ralctárrdl és váldBctálckal várj* igentíaztelt vevLÍt.
ME\'LOZBR JENŐ
isii üveg- és portellánkeretkedö\'.
jtiüJHOS RRHMSZOlGlIlTATO R.T.
hibabejelenléaek
• ívkuxei\'B felwilAgoaitúm minden villamoi kérdésben délel&tt B-tól délutAn 18 óráig. C&engery-ut 51, telefon 294.
Jlv olHBse kDIfinbáka-gon-dolat erélyes uisaxu-utasltása
A Stofnni jolentésélwn visszauta-sitja az olasz különbéko gondolatát, Churchill, irja a Btofani. mogma-radl téveszméi mollott. A varosok bombAznsaval Bzándékolt zearoláa azonban nem érto ol célját, inort az olasz nép mogrotcssol utasit vissza minden olyan niigol Bzerabo-Allitáat .amotyból az olasz kiilön-hékn-hajlatidó\'sH^okat találtaiir/ik. Az olasz nép tudta ós vállalta a kockázatot, amikor belement a háborúba. Olaszország sokat háborúzott, mindig vitézül, nvort is, veszített is háborút, de Churchill mog lehot gyózódvu, hogy Olaszország most is inkább olvOBziti a háborút, semhogy
a különbekét válassza. Igaz, hogy Olaszorszá;; iniolóbbi bíkét akar, de a gjyöztm Olaszország békéjét és Olaszország meggyézédése, hogy Anglia meg sokkal messzebb áll u győztes békétél, mint Olaszország.
HAZÁÉRT
Mélyen megrenátllve él a Sori kifürkészhetetlen akaratában megnyugodva, fájdalmunklél mentort ailvvel Jetentjtlk, hoty imádolt fiunk, ara-nvoa Jó tastvérUnk
KOLLER PÁL
életének virágjában, 34 évei korában, távol telünk, mestze Oroszországban, 1S42. október 28-án hó*l liaUll halt ás bajtársai 29-én Szlnye Li-piában eltemették.
Drága halottunkért az engeszteli! szentmise-áldozatot folyó lió 5-én, ir.ombaton reggel 8 órakor mutatjuk be a szenlfercncrendi plébániatemplomban.
Üiöm fája uiml GtinDk m\\m\\! Szüleid i
Kallar JJnoa és nojo u. Illéa JuIIanBa. Testvéreid: Ifi Kollár Jánoi, Háry Jáaasné sz. Kollár MárU és n gyésialé lakoaaág.
ÁLLÁS
Sxoailató« dadái kertiek aionnalr a.
Teleki-ut 19.
Be]i\\pón41l ielvcazek. Ciengary-ut 24 3714
Kgy 14—11 évas kHutolaányt azon-ml lelvesz Schless, Horthy Miklósul 8 3715
ABÁS-VÉTEL
Jókaiban levő aéviis kooal eladó. Su-gái-ut 53. • 3718
KÜLÖNFÉLE
Karáoemnyra njándéknak ruhák, Vabáttk legolcsóbban Baron-szalonban, Horthy M.ut 11. 3678
Elwamxalt 5 drb zslrlegv. 4 drb Szabó, Tárház u. 4. sí. 1 drb Deák Jenő"*, Sze-kciei-u. 19, sz. Kérem a hentesekéi, ne szolK*ltasianak kl zilit t Jegyekre. Megtalálót kérem, szíveskedjék Tétház-utcáksn leadni. 3716
Képeit TcW6°t°7:
logolcaóbban keretezi Horváth LajoA, Fő-ut 2.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KDzgautasánl H. T. NaoykanliaaH. Felelő* kiadó: Zalai Káraly. Nyomatott! a „KBzflazduácjl R, T. Nt{rykanliitu
lyoBiláJébaa Hagyluiaitaaa. (Nyomdáért (elei. Zalai Káraly.)
timi:
82. évf., 678 sz. Nagykanizsa, 1942. dao. 2. szerda á*a 12 IIHáff.
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
fizerketatóaéj? és kiadAlilviitnl: Főút 9 .•¦/.\':ra. Bzurkesatöaéjrl ?a kiadóhivatalt teleloo 78 mz. Mqtf|elonlk wlndoii hétköznap déluláu.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoa
KIŰlízetésI ara: e*y hónapra 2 pongo SO liilór,
negyedévre 7,i>onaó Zu ttllér. Egypa iiAiiil hAtkíizoai) 12II1J., szempalga 1« ttll.
A hós rokkant
Irta: Kelcmou l\'ercnc
Szédítő arányú, az egész világot elborító háború pokoli lármájában Ólunk. A szembenálló világszemléletek, katonai erők és gazdasági teljesítmények végső erőfeszítésének drámai színjátéka tartja izgalomban az embert
Alig huszonötéven belül két két ízben szakadt rá erre a nemzedékre ez a történelmi megpróbáltatás, amelyhez ha. sojilót a háborúk végnélküli sorozatától terhes világtörténalom nem tud felmutatni.
A megrázó küzdelemnél csak az emberi lélek fenséges ereje nagyobb.
A háború elsősorban emberek harca.
Még a mostani második világháborúban is, melyet pedig joggal nevezünk a technika, a gép háborújának, az ember bátorsága, kitartása, elszántsága a döntő tényező. A zuhanó bombázókban," a tankokban, a tengeralattjárókban s a gépesített háború minden technikai esz-köze.. jineJtlett Emberek állnak-őrt s csak az omber vasakarata viszi-diadalra ezeket a vas- és a eélszörnye legeket,
Ebben az ,«niberfclot!i\'küzde-lemben hőssé magasztosul műiden egyes ember, aki a front luilátlo^ztogató karjai között vergődik.
Hős az egyszerű katona ép-ugy, ínjint a" hadvezér, s mindenki, .aki közöLtük és körülöttük áll. Valamennyien részeset annak a? egységes akaratnak, mely az .emberi értékek és gépek céltudatos felhasználásával, és latba.veíé-sévcl a mámorító győz^lenife, tör s minden egyéni szem-pontot ennek rendel alá. S vértanúvá magasztosult hős az. aki ezért a legmagasztosabb célért a legnagyobb áldozatot hozza,-aki életét adja a hazának.
A keleti népek vallásos szemlélete szerint a hősi halál az emberi élet legmagasztosabb felhasználása. A Korán örök éleiét és dicsőséget Ígér a csatában elesett mohamedán katonának, a japáu\'frontharcos pedig ütközet előtt fehér gyolcsba takarja Lestél, hogy Így jelentkezzék u másvilágon az örök dicsőség tündöklő otthonában.
VaJófetau a legnagyobb áldozat; amit az etnjtar bármily nagy cél érdekében hozhat, a saját életéivek. felajánlása, dcwxír kisebb áldozat az .sem, ha valaki 11 vógzel különös rendelése foly-
A német és olasz csapatok a Donkanyarulatban jelentós területe-nyereséget értek el
Kalácstól délre és Ordxsonikidzse vidékén nagyobb szovjet előretörést vertek vissza
A Stefani-irocla megemlékezik) a finn—szovjet háború évfordulójáról és a következőket Írja :
A Finnország ellen intézett szovjet háborús támadás harmadik évfordulóján n míivelt világ csodálatát fejezi ki a vitéz finn nóp iránt, amely tö-retlenül áll őrhelyén, Európa egyik igen előretolt .bástyáján. Az a roppant katonai erőfeszítés, amelyet Szovjetoroszországínak Finnoxszággal szemben kelleti kifejteni, bizonyítja,(milyen elszántsággal harcol a\'finn nép
a bolsevista hatalom ellen. Hősiességével és egyéb csodálatraméltó erényeivel igen előkelő helyet vívott ki a maga számára Európában a nemes finn nemzet. Az olasz nép, mely a szovjet támadás legelső napjai óta csodálattal tekint Finnországra, ez alkalommal is kifejezi együttérzéséi és méltányolja azt a hősies elszántságot és lelkületet, amellyel a finn nép a tengelyhatalmak oldalán Európa és a civilizáció ellensége ellen küzd.
„Churchill elárulta Európát, amikor ajtót nyitott az amerikai Imperializmusnak"
John Ajivery, brit miniszter fia, a Stefnni-iroda jelentése szerint nyilatkozott a berlini olasz újságírók előtt, Nyilatkozatában újból megérő sil elte, hogy érzelmei teljesen elleniéiben állanak a jelenlegi brit korma ny politikájával. B\'á rl i ogy végződjék is ez a háború, mondotta —- semmi jót ncih hozhat Angliára, ö hosszabb ideig élt Franciaországban cs megbélyegezte a brit\'prQpagan-darendszert, amely hazugságokon és az igazság eltitkolásán alapszik. Sajnálatát fejezte ki amiall is, hogy az egész angol ólét a zsidóság átkos befolyása alá került. Éppen e befolyás következtében követte eKAnglia azt a súlyos hibát, hogy megindította ezt a háborút, pedig nincs rá somimiféle logikai alapja. Eddig csak az Egyesült Államok nyerlek a háborún hu-
,zám rovására — mondotta.
Megerősítette ezután, hogy Angliában, különösen az arisztokrácia köreiben, van még igen sok olyan ember, aki ellenzi Churchill jelenlegi politikáját, különösen a Szovjettel kötőit mzégventeljes szövetség után. Churchill elárulta Európái, a civilizációi, amikor ajtót nyitóit szárazföldünkön az északamerikai imperializmusnak ós lehetővé tette számára, hogy megvesse a láhát Afrikában, azon a .földrészen, amely kizárólag Európa tartozéka.
Plafon, ienitarnaéy\'
Pétaln és kormánya uj nemzeti hadsereget szervez;
A Német Távirati Iroda virhyi jelentése szerint Platón tengernagy tegnap a;francia állami rádióban beszédet intézett
Francia-Észak-Afrika tisztjeihez és katonáihoz; ( Megbélyegezte több iníagasrangu francia hadvezér, tábornok ós tiszt árulását. Ezek - Pétuin ¦¦ tábornagy parancsa ellenére cselekedtek, amikor csatlakoztak az angolszászokhoz. Azt állították, \'hogy Franciaországot akarják fel-szabadilani, pedig.csak személyi érdekeikéi tartolták szedni előtt. Pétain tábornagy olítélte őkel és .megfosztotta állampolgárságuktól. Fiaton tengernagy felhívta beszédében Francia -.Észak—Afrika, tisztjeit ós. katonáit, hogy: szintén ítéljék el és közösítsék ki "maguk-közül ezeket az árulókat. Kdteleaaégteh mint katonáiknak, — mondotta Fiaton tengernagy — hogy.no engedelmeskedjetek nekik. Ezek lázadók. Felszólította azután a tiszteket és katonákatvhogy állandó passzív ellenállást tanúsítsanak az árulók parancsaival szemben. A tábornagy és kor-íiu\'mya uj noniizcti hadseregei szervez majd, amely \'visszaszerzi a francia\'gyannatbirodalnvat -- fejezte be beszédét Platón tengernagy.
Sztálin « középstí arcvonal-axakaatrm utazóit
Berlin, - dcoeünibcr 2 Német-részről jelentik\'-: iStta* lin elutazott a kjeleti arcvonal középső szakaszára. Ez a tény ujabb bizonyíték arra. hogy a szovjet nagyszabásúnak szánt offenzívája nem érte el várt célját és megakadt a német vé-
tán nem* az óidét, hanem\' az egészségéi, esetleg testi épségét kénytelen a haza oltárára rakni.
A hősi halott megdicsőül az áldozat szentségében s(hevét az utókor hálával és imával emlegeti, a hadirokkant ellenben idővel elmerül a mindennapi élet szürke forgalagaba.il s kc-nyérbarcát legtöbbször egyenlőtlen fegyverekkel kénytelen megvívni.
A mí külön háborúnk tizen-ölödík hónapjában egyre több és több ilyen hadirokkanttal ta-
lálkozunk. Ismerőseink, jóbai\'á-laink, fiatal magyar \'életek, akik nemrég még katonás lépésben haladtak előttünk városunk utcáin a front felé, most hol mankókkal, hol művégtagokkal, hol agyongyötört szervezettel, megrongált idegrendszerrel tüuuek fel itl-ott közöltünk/mint n hót-boni legnagyobb hősei, iincrt a halálnál sokszor nehezebb így élni, iniegtörvo,- megrokkanva, \'megfosztva az élet-halál harc leglényegesebb elemeitől épen irtarftdl barátok, embertársak kozötl, rászorulva az állanij ós a
társadalom megértő részvétére és támogatására.
Valóban nagy hős minden rokkant, akit -végzete ¦ megfosztott a hősihalál megdicsőülésétől s visszaküldött letört szárnyakkal a mindennapi élet gyilkos roboljába.
Tekintsünk hálával és tisztelettel minden rokkant katonára, ők ennek a háborúnak igazi hősei s az állani gondoskodása ineltett kövessünk cl1 mindent, hogy uj és nehéz útjukat a régi élet felé uwgköunyitsük....
ZAlîAl KôZLÔNV
december 2.
dcLmjl Tuii-iUkuJi - füai hu*íi a német ferraevél <to<*wwté jelent*. I
KaUtl harotér
A keleti arcvonal hclyzeléröl azt jelenlik, hogy \'az a nagy siker, amelyet a\'néniét és szövcl-ii\'^os csapatok: védekező harcokban hétfőn a keleti arcvonul minden fontos pontján elértek, sokkal jelentősebb, mint amilyennek hétfőn este mutatkozott. A szovjet 5Ü repülőgépet vesztett. HbbŐl 51-el a sztalin*-grádi térségben. Ugyanekkor mindössze 6 német repülőgép veszett el. A csapatok 143 páncélost semmisítettek meg. A német erők által megsemmisített jármüvek számát azouban nem lehet pontoson megáilapítani. A zuhanóbombázók puszülásál niég növelték a \'\'csatarepülők, a páncélos vadászkötelékek, amelyek fegyvereikkel avatkoztak bele az összetorlódott és részben kigyulladt jármüosz lopok* zűrzavarába.
A keleti harctér helyzetéről a Nemzetközi Tájékoztató Iroda a kővetkezőket jelenti :
A középső arevonalszaka-szon tovább tartanak a sulyus harcok. A szovjet megint iu gyobb páncélos és tüzérségiorö-kct vetett harcba, de a németek mindenütt sikeresen tudták tartani állásaikat. A szovjet itt is és Sztálingrádnál is újra sok páncélost és egyéb nehéz fegyvert vesztett.
A nagy Don-kanyurulalban német és olasz csapatok erélyes harcokban ujabb jelentős terüle(nyereséget értek el és ennek következtében saját vonalaik (megrövidültek.
Sztálingrádtól délre hétfőn délután újból nagyon megélénkültek a narcok.
Kalácstól délre ós Ordzsoni-kidzse környékén a szovjet nagyobb felderitő előretörésekíet hajtott végre, de azokat a német erők, nagy veszteségekjott okozva, visszaverték. A német csapatok a két vállalkozás alkalmával foglyokat ejtettek. A foglyok vallomást szerint a bolsevisták ezen a szakaszon nagyobb támadó vállalkozást terveznek, f
Berlin, decembor \'2 (flud. Tud.) A ncmot fóvárosban megállapítják, hogy a koleti arcvonalon a bolyát megszilárdulása ;i logutóbbi 24 órában fokozódott A harcok még mindig igen súlyosak éa sommiképp som lanyhult ol. A
iFoivlaian az 5 oldalúm
szo
mint svtáz;
no gondolkozzon soká, mart az idő la azalatt I Közeledik az Atlanti aarajaték húzása, melynek iBnyaramó-aiya 40.000 P.
EZENKÍVÜL MÉO:
20.000 F 10.000 P 2*5 000 P 4x2.500 P 6x2.000 P és 33x1.000 P éa még azámos kisebb és nagyobb nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki.
Huias december 4
A rögtönitélő bíróság rradts bíróiig elé utalta a csáktornyai Zrinyl-szállö tolvajáiak ügyét
Megírtuk tegnapi számunkban, hogy u kanizsai törvényszék rögtőn-itéló bírósága dr. Horváth István törvényszéki tanácselnök oinökle-Ut ulatt foglalkozott Hogyikán Jutván alsópálfulvui lukos ügyével, uki a légoltalmi elsötétítés alatt behatolt volt munkaadója, Németh György, a Zrínyi-szálloda tulajdonosának helyilégébe és ott kisebb értékű tárgyakat és néhány üveg likőrt ul-lópott. A vádlott részlotós beiamorÓ vullouiúst tett, mujd elmondotta, hogy tettét bosszúból kövotto ol azért, mert egy ulkulommui jobb koaztot kért munkuudújától, miro az tettleg bántalmazta ót. Mujd liossausun elmondotta, hogy tette után hova bolyongott, inig u vuvnd-
órök MáriakémÓndon elfogták. A biróság ezután a tumtkut ballgatta ki, majd dr. Dosseó Mihály klr. tisztiorvos és dr. Kuitúr István hatósági orvos szakértők terjesztették bu vélemény ükat: a vádlott taljutien •gészséges. Dr. Gártnar Antal védő több kurdést intézett u tanukhoz. Délután fél 3 órakor » rögtönitóló bíróság kihirdette határozatát, mely szerint Hagvikán István bűnügyét a rondes bíróság elé uüilju.
A fiutal vádlott megkönnyebbül vo néz u bíróságra. A halálos itélot voszedalmo elmúlott a fajt* fölött. A kél szuronyos fogbázór megvasalja éti közrafogván, visszaviszik callájába...
Megnyílt a Szent Vince Egyesület nagyszabású, pompás karácsonyi vására a kórházban
Szíves szóval kérjük, magyar szívvel várjuk!...
Egyatlan darab sem kéaxAU műroatbóll
rátét, buzsáki, írásos munkák, horgolt és kötötl csipkclcritök, dívány párnák, sálok, művészi fényképalbumok, zsurkószlebek, konyhagarmturák és ezeken kívül a piaci láskúig annyi más hasznos holmi.
Az elismerő szavaknál szebben beszél az eredmény. A vásár első napján kétezer pengőnél többet árultak, Elég gyak-ran találkozni ezzel a felírással : — Kiadva I
Tegnap nyilt meg a városi közkórház kedvesnővéreinek épületében a Szent Vincu Szeretet Egyesület karácsonyi vására.
Köröskörül a nagy teremi\'fala, az előadói emelvény, hosz-szu asztalok tele kézimunkával. Minden darab más, minden darab.művészi alkotás.
..... Egy darabunk sincs mü-
rostból ! — kapjuk a felvilágosii ást.
Valóban ;iz alapanyag, a gyapjú, a fonál és u cérna mind regi minőség. Hogy tudlak ezt megcsinálni, az titok, csak mosolyt kaptunk kérdéseinkre.
Itt aranyértéket kap a vásá.ló filléreiért és ugyanakkor\'a szegényeken is hathatósan ísegit.
Az árak alig emelkedtek és szolidak. A Szent Vince Egyesüld 150 tagja, ólén az előrelátó és fáradhatatlan dr. Hegyi Lajosnéval, egy év áldozatos munkáját sürileUe össze, mint egy gyűjtőlencse, hogy karácsonykor a szeretet Imeiegét sugározhassa szét. Munkájukra országosan félfigyeltek. A Pesten tartott közgyűlésen elismerték, hogy állagban uniuden egye sületi tag száz pengővel segit a szegényeken, do ez az országos átlag Nagykanizsán meghaladja a háromszáz pengőt..1
Ez a négyzetre emelt tevékenység jut kifejezésre nemesük minőségben, hanem mennyiségben is a vásáron. Képviselve van itt mindenfajta "kézimunka,
Pastrc. Pécftre, távoli és közelebbi vidékekre kerülnek a munkák kelengyébe, vafly karácsonyi meglepetésnek.
— Jó híre van vásárunknak !
— halljuk vczetőinklől.
..... Jó híre van ! — ismételjük
— mért aáounka és az áldozatos sziv az ajánló levele.
Egy szobával odább, hol nem fogad ragyogó vásári fény, szekrények, polcok és asztalok vannak megrakva a szegényeknek szánt ajándékokkal. Alsó, felső férfi és női ruhák kereskedését lehetne azonnal megnyitni a készletből. Tüs cédulák árulják el, hova kerülnek, kinek okoznak majd örömet.
Az egyik csomagot\'u kezünkbe vesszük.
— Hét gyermekes család, az apa a fronton küzd. az édes-anva idehaza.
kérdezünk, érdeklődünk a családok után.
ismerik szegényeiket. A bajok .gondok nagy részét itt intézik el a megértő nővérek.
— Katonáinknak isíküldtünk gyapju-Jiiellényekel u frontra ! Karácsonyra fát, babot burgonyát is osztunk"szét! Nem marad ki senki... senki...
Nézzük a pazar kiállítást, a gazdag ajándék-raktárt és egy pillanatra ugy érezzük, — a szeretet csodát müveit. Igen, a föld nem lesz menyország soha, \'#*>. ahol ilyen vezetővel az élén, ilyen egyesületi tagok működnek, olt meg lehet látni — a menny tükörképét.
Szíves szóval kérik, magyar szívvel várják a Szent Vince Szeretet Egyesület karácsonyi vásárján, hol pénzét a szeretet aranyvalutájára váltjiak át.
Vandra J.
Moszkva hallgat, éhezik és szórakozik
tgy semleges újságíró tapasztalatai a vörös metropolisban
Moszkva ma már nem olyan kihalt, mint az orosz—német háború elején. A.politikusok, diplomaták ós üzletemberek lassankint visszaszálingózlak a volgamenti provizórikus fővárosból. Moszkva legelőkelőbb szállodájának, a »Moszkva szállódnak márvány halljában ma már ott van ismét a moszkvai élet minden számottevő személyisége. A beszélgetés azonban vontatolt, mert Moszkvában nemcsak a falnak\'Van füle, hanem a diplomaták ós újságírók saját szobájukban is csak letompított hangon mernek beszélni, mert sohasem biztosak abban, nincs-e karosszékük egyik lábába vagy szivardobozuk aljába mikrofon beépítve.
A moszkvalak (elfedezik Amerikát
Miután.a tavaly ősszel emelt
VÁROSI MOZGÓ
December
2-6-lg
A legnagyobb magyar filmsiker !
Szerdától—
vasárnapig
FÉBFIHŰSÉQ
Szereplők : Páger Antal, AJtay Andor, Pethes Sándor, Lehotay Árpád, Bulla EIma, Tolnay
Kldry, VtMváry Mariska, Szemere Vera . Aktuális híradó a legújabb eseményekről
előadások kezdete köznapokon $5, ?7, $9, vasárnap +3, f5, +7 és j9 órakor
barrikádokat cl távolították s a Vörős-tór bomb a szántotta földjét ismét feltöltötték, a mozik is újból megnyitották "kapuikat, Az eddig kizárólagosan orosz propagandafilmekkel traktált bolsevisták nap mini nap sorfalai állnak az amerikai filmeket játszó mozik pénztára előtt.
Az opera szintén állandóan láblás ház elölt játszik. Néhány sokáig »indexen« volt darab is műsorra került, igy többek között Kimskij—Korsakof »A cár menyasszonya-; ciínü dalmű is.
Sokan talán csodálkoznak rajta, hogy a rosszul táplált moszkvaiak szórakozásokra dobják ki a pénzüket, pedig ennek egyszerű a magyarázata. Mivel az óriási drágaság és a mind nagyobb méreteket Öltő áruhiány miatt a bolsevisták nem tudják a pénzüket okos dolgokra elkölteni,- legalább olyan szórakozásokra adjak ki, amelyek egy-két órára elfeledtetik velük a nyomorúságos időket. " i
Kávés a kenyér, de reugeteg a műkincs
Az európai és amerikai régiség- és műkereskedőknek arany élete lehetne, ha\' most Moszkvában üthetnék fel székhelyüket. A Kusnetzky-utcaban se szeri, se száma a cári időkből való ritkábbnál ritkább re>
gjségeknflí és mükincaafcnek, a
melyeknek alig akad vevője. Mit is kezdenének\'velencei csillárokkal, márványszobrokkal Vagy festményekkel, mikor ma-rfufcis vagyont\'érő műkincsekéi adnának 10 deka — sőt kevesebb kenyérért.
A katonaság a korlátlan ur Míg az élelmiszerkereskedé-sek kirakatai üresen tátonga-nak. a falak mindenütt tele vannak falragaszokkal. De míg ezelőtt sokféle plakátot leheteti A „legérdekesebb A külföldi újságíróknak különösen nehéz a dolguk, mert a szigorú cenzúra miatt szinte lehetetlen, hogy érdekes hírekét kábelezhessenek újságjuknak. A harctéri eseményekről tilos írni. Háborús hírek hiányában az újságírók kevésbbé fontos birokét cserélnek ki egymás kőzött, így például egy svéd uj-sáriró mesélte el a következő\' különleges eseményt: A moszkvai repülőtéren egy misztikus repülőgépet megérkezése után fegyveres különítmény vett körül" Az összeverődött tömeg kíváncsian várta, vájjon Churchill, Stafford Cripps vagy Roosevelt valamilyen megbízott ja fog-c a gépből kiszállni. A kíváncsiak óriási csodálkoztásá-ra azonban nemi valamilyen híres .személyiség, hanem cgyegy-szerü kazetta került ki a repülőgép kabinjából. A ládikó azon ban megérte a túlzott óvatosságot. Ugyanis színültig volt hadiipari célokra szolgáló1— gyémántokkal. \\ - ..
m
Hasonlóképen az \'érdekes* moszkvai hírek közó(tartozik az
látni, trma csak egyfajta, reklám
ötlik uton-utfélen az ember szemébe : egy szovjet katona jobbján egy brit, balján égy amerikai katonával. A népnek ugyanis szüksége van arra, hogy az angol—amerikai barátság szolidaritásáról ismételten meggyőzzék.
Egyébként feltűnő, hogv a katonaság korlátlan hatalommal rendelkezik. Ez ellenőriz mindent a vasúti jegyektől kezdve egészen az éle Imi szer jegy ékig í
\' moszkvai hírek
is. hogy a szovjet rezsim dicsőségét hirdetni hivatott palotát még befejezése elölt lebontják, hogy vasalkalrészeil hadi célokra használhassák fel.r *
A legizgalmasabb események közé tartozott az angol niinisz-terclnök vagy pl.\'Willkic moszkvai látogatása. Ha a megbeszélések a nyilvánosság kizárásával történnek ís, az ilyen vendégek fogadásával járó fényes külsőségek legalább változatosságot visznek az egyébként egyhangú életbe így például egy egész hetet kitöltő beszélgetési témát szolgáltatolt a Churchill tiszteletére rendezett bankett, amelyen n cári család szervizeivel teritettek.
A látogatások ideje egyelőre lejárt. A jegestengeri hajókaraván elsüllyesztésének híre, a Sztálingrádért folytatolt ádáz küzdelem s a téltől való Telelem fojtott atmoszférát teremtenek. A mozik előtt mindig nagyobb lesz az emberkigyó...
(MN),
Árpádházi Szánt Erzsébet cserkész-leinél szeretet-csomagot küldenek harcoló kanizsai honvédőinknek
Versényi Ilona állami tanítónő, loímycsorKész-pnrahcsnok után ér-rfoklódünk a RozKOnyi-utcnJ népiskolában.
— Még a niozil>an van a tanitÓ néni! — világosit íol ogy okos vonni kislány. — A csapatunk nioziolóndásl rondoz az iskolák récére. Oktató íilinot vetítünk, nem vorolinosot. Az olomislák annyian jelentkeztek, hogy ho som férlek a Városi Moziba. Ezzol is pénzt keresünk, hogy több csomagot tudjunk küldeni a harctérre
A bátor kislány folkiBér a lépesén ^ rámutat az igazgatói irodára. — ftt lakik az igazgató bácsi!
Nono azt mondja, hogy itt van, azt a szót használja: — itt lakik.
Az irodában vitéz Filó Foronc igazgató az Írógépnél ül óe ir. At-Hyují ogy tábori lapot. I
— Itt az orosz pokolban mind-»nayian gyormokoink jövőjéért küzdünk, — "olvassuk a sorokat. — Nehéz napokat élünk, do boldogan virrasztunk, mert tudjuk, hogy ^ennokeinkro czebh é« boldogabb »H&za« vár. Don© József honvéd (217/46 tp.).
Frissen, a Biotéatól kipirulva ér-kpzik niog Versényi tanító néni. Kgy doboz aprópénzt önt az asztalra. — A fiu gimnazisták ötven pongéiuSl Ubbai fízettok!...
fadeklódünk az irodában lovó öt hatalmáé láda tartalma után. , — Hatvan cserkészum van. El halmoztuk, hogy Bzorolot-csomagot küldünk a harctérre. Hatvan cso- , mag kovóa lott volna, bekapcsoltuk i
a többi osztályokat is. A kis lolkos gárda több mint 140 csomagot hozod ÖBBze. Pártolták torvünkot a tanító nénik, a tanító bácsik éa inogva] ősi tolták a szülők.
Egy csomagot a sok közül fölbontunk.
Képes újság, imakönyv, dió, szentjános, egy csomag cigaretta, mézes sütoinéiry, rózsafüzér a tartalma és egy levél. A lovél iryöngybetüi azt igérik, hogy imádkoznak értük, hogy minél előbb győztesen jöhessenek vissza. A doboz alján aranydiók fénylenek. Kérdőleg nézünk Vorsényi tanitó nénire. 4
— A kis botog Moraiutini Tamás aranyozta az összes csomag számára. Ot csomagol külön beküldött. De ezt no is tessék megírni!
Nézzük, rakosgatjuk a nehéz ládák gondosan csomagolt küldeményeit, Nom lehet itt elhallgatni semmit, mert ezok a kis cserkészlányok, raog a kis Tamások példát mutatnak nokünk felnőtteknek,
Az nzsorablróság árnelvonás miatt 500 pengőre Ítélte Schlesinger Oyala vaskereskedő*
Egy izben foglalkoztunk már Schlo\'singor Oyula Krzsébel-téri vas-koroskodó ügyévol ,akit áruolvonáa gyanúja miatt íoliolentottok. Ugyan is ogy alkalommal — hónapok olótt — kálónak kerékpárgummit akartak vásárolni, amikor Schlcsingorék ki-jolontették, hogy nincs raktárakon. A továbbiak folyamán a katonák kutatni kozdtok és akkor a vas-azokrénybon 6 darab belső kerékpárgummit találtak, amit kesébb a rendőrség mint bűnjelet lo is foglalt. Mikor Schlesingort kihallgatták, ártatlanságát hangoztatta és azzal védokezott, hogy nom volt
raktáron kerékpdrgummi, az É Ö darab (három párV amit találtak nála, azt nyomorék gyormekénok tolókocsija számára tetté ol. Az Úgy az uzsorabiróság, dr. Révffy Andor ogyoabiró elé korült. Itélotliozatalra azonban nem került sor, mort még többek kihallgatása vélt szükségessé. Ez tőrtént tegnap, a folytatólagos tárgyaláson, amikor az akkor szereplő katonákat íb kihallgatták. A bizonyítási eljárás hefojozéao után a bíróság áruolvonáa vétségéhon mondta, ki bűnösnek Sehlosingor Gyulát és ezért Őt 500 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Nagykanizsai leánycserkészei sikere a MOTESz szombathelyi Ifjúsági Jelvényszerző versenyén
A nagykaniísai Notre Dame leánygimnázium növendékei: Hegyi Erisébet, Banici B.lanka, Elek Irén és Páhei Mária, Kiss Judith tornatanárnő vezetésevei vasárnap kerületi ifjúsági női jelvényszerző versenyen vettek résit Siombat-helyen. A versenyen a kanizsaiakon kívül indult még 0 szombathelyi női kereskedelmi középiskola és at állami leánygimnáiium. A ver-
seny Szabados Anna budapesti tanár vei élésével zajlott le. A\' nagyszámban megjelent közönség; ű legnagyobb elismeréssel adó-lott a szép eredményt elért versenyzőknek. A kanizsai srereptők mind a négyen eziist, illetve broni jelvényt Sí ereitek nagysierÜ telje-silményeikkel. Gratulálunk!
Szivhüdés végzett a kocsmában a 83 éves muraközi gazdával
Ciáktornyi, dec. 2. (Saját tudósítónktól,) Vugrineci András 83 éves szent-iionai lakos ay-mínap korán reggel felkelt, hogy hajnali misére mehessen. A hajnali mise után, hogy kissé felmelegedjék, mert fáüott, betért Nóvák István szentilonai lakos korcsmájába. Vugrinece kért egy kupa pálinkát és azt iszogatta.
Hosszú ideig fiit csendben a síiken, senkíhei sem szólt semmit. A korcsmárosnak fellflnt Viigri-nece szótlansága, közelebb ment hoiiá és ekkor meglepődve látta, hogy az aggastyán a széken ülve meghalt.
A kiszállott hatósági orvos síiv-seélhüdést állapított meg.
Kivételezettnek nem lehet felmondani,
mondotta íd Ítéletének Indokolásában klr. járásbíróság
nagykanizsai
Jlx afaA felmondási (proba-) pep ¦ kanlxsal
biróaág elSM
Mint ismereten, az országos mog-mozdulás során Nagykanizsa volt az olső, amoly hivatkozással az 1989. évi IV. t.-c.-re a zsidó üzlethérlok-nok felmondotta Üzlethelyiségét. Majd a város, mint háztulajdonos felmondásai után, sor .került a hercegi házakban lovó zsidó üzlotbér-lőknok felmondására, akik tudomásul votték a felmondást és utána néztok, hogy másutt nyorliossonok üzletet.
Hirschler Andor, a Fő-téron (hercegi-hizban) lovó sorsjogy-fó-olárusitó is megkapta folmoncíását. H irscblor azonban hivatkozással arra, hogy kivétolozett, hogy a vitézségi érem tulajdonosa, stb. nom votio tudomásul a felmondást, rjgy
Hofherr-Schrantz gépek. TilágitÉ petróleum
UNGBR-ÜLLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell fizfőzők átvehetők. Golyói etapénak Minden aaQkaeaMetét alfira rantl«l]a maci kaphatók.
hogy a hercegi uradalom jojrüsryi osztálya a felmondás jogosságának megállapítása végett a kir. járásbírósághoz fordult. Tegnap volt óbbon az ügvbon a tárgyalás dr. Arató Antal járáshiró olótt, ahol Hirschlor Andor Ügyvédje, dr. Mező Ignác ügyfelének harctéri érdomeiro utalt és kérto a felmondás jogosságának oluíasitását. A biróság kimondotta, hogy az 1939. évi IV. t.-c. 2. fi-a imperativo ugy rendelkezik, hogy »ki vételezel toknek<í nom lohot fol-mondani, igy a folporost koresotévol elutaaította és a felmerült porkölt-Bégekben elmarasztalta.
A horcogí uradalom follobbozést jolentett bo.
Angóra-anyag és kÖttStt iurbán
már 6 pengőtőt kapható
Róth Laura
női kalapiiileteben Bazár-udvar Fő-ut 8.
agaa garami
1942. december 2.
A polgármester már most gondoskodik a tavaszi korai burgonyaellátásról
Folyamatban * tltcember havi (ojái fejadag felosztása
Ismételten foglalkoztunk ft polgármesternek a ráros ellátásáról való körültekintő gondosságáról, a mellyel lehetővé tette, hogy Nogy-kaniis» ma közellátás tekintetében •gyik elsó helyen áll és sok vároa irigy lésének tárgyát képezi. .Ennek
írnak tudható lm, hogy s dióson biz-
télire való tojáscüátás telji tosítva toii. A novombor havi tojás-kiosztás bcfojezŐdött éa most a decemberi kiutalásra kerül sor. A polgármester előrelátásának köszón-botÓ, hogy
dooember havában a megszabott tojás-fejadagon kívül karáosonyra még külön pótfejadag kerül kiosztásra
tás tekintetében.
és * szegény lakoaaág legszélesebb rétegének is jusson. A tojás kiosztása is a városi gyümölcse som ápolóban kerül lebonyolít ásna, a lakosság legteljesebb megolégodésére. A kiosztáskor ott állva, a nagy embor-sokasagból hallani a hála acavait feltörni a polgármester atyai gondoskodásáért. Mert valóban most mutatkozik meg az előrelátás és a körültekintő munka eredménye. Ha nagykanizsai polgár más városba utazik, az ottani lakóktól hallani, mint dieaérik Nagykanizsa város közellátását. Ba tényleg a valóság «¦2, hogy egész Dunántúlon Nagykanizsa ráros áll legjobban közollá-
Dr. Krátky István polgármester egyébként már most gondoskodik a tavaszi korai burgonyaellátásról. Minap megkötötte a szerződést egy nagyobb uradalommal. Az előcsiraz-tatááa a burgonyának máris folyamatban van, ugy hogy amikor az olső tovaszi napsugár mogjolonik — Nagykanizsa polgárságának ollátása újból biztosítva losz.
így dolgozik Nagykanizsa polgármestere, hogy a városigazgatás omberfelotti munkája mollott a polgárság közöl látásának zavartalanságát is biztosítsa. Do sok város irigyli Kanizsát!
Decemberi adónaptár
6. ét 10.
48—240 pengő közötti forgalmi •a fényűzési adó (váltság) 1/6 része bélyegekben lerovandó.
16
Forgalmi éa fényűzési adó (váltság) 48—240 pengő közötti havi átalány 1/6 része bélyegekben loro-vsndó. — 240 pengőn fölüli havi átalány novemberről befizetendő. Készpénzforgalom után .havi fizotók bevallást adnak és az Összeget befizetik. Kész pénz forgalom után 1/4, 1/2 és 1/1 évi bevallásra jogosultak havi előleget fizetnek. Kimenő számlák alapján adózók novemberről bevallást adnak és a X. 15. és XI. ltí-én beadott bevallás 1/2—1/2-e összegét befizetik. — Kgyonosadók összegének 1/12 részét havi fizotók
befizetik. Evi teljes összeg kifizetése esetén 2*/o kamattérítés.
20, it 25.
48—24Ö pengő közötti forgalmi ós fényűzési adó (váltság) 1/6 részo bélyegekben lerovandó..— 28-én alkalmazott koreseti adó illetmény-iegyzók kapcsán befizetendő. Átalányban megállapított alkalmazotti kor. adó bofizotendő.
31.
48-240 pengő közötti forgalmi és fényűzési adó (váltság) 1/6 részo bélyegekben lerovandó. 48 pengőn aluli forgalmi és fényűzési adó havi átalány 1/80 részo naponta bélyegekben lerovandó ugy, hogy máig a toljos összeg lorovatott. — Adóelengedés iránti kérvény benyújtásának utolsó napja. Ügynöki jutalékok 1/4 évi bovallása és korosoti adójuk
ÜÜS Autóbusz-menetrend
BrvioyM IMI. nov.mbnr J-líi « további Inlé.kodí.lg. Nagykanizsa—Sarabaao—ZalaaMabar
\' 18.06 1. N«Cylfinltu KSzpontl száll. í. 6.50
1. Qarabonc 1. 558
19.10 t. Z*liszab*r I. 5.40
Naevkaalaaa— haraaaaraay—laka—BBhaaya—aaaaaaár
7.00 1. Nagykanizsa Közponll szil). t. 17.25
7.47 1. 1. Ihsrosberény 1. 16.31
8.09 Inke 4 16.21
8.52 1. llöliönyo közsígliázn t. 15.34
10.29 é. Kaposvár pu. 4. 14.00
¦•gyata. atta;»*—Ala
14.00 18.251 1.
16.10 20.35 1.
17.45 21.50 4.
Nagykanizsa pu. Alsolendva Korom iiilló Muraszombat Korona sz.
d — Nagykanizsa—Alsólendva között csak hétköznap.
1 *• I 10.301
I. S.25
1. 8.45 !
18.00
15.55
1. Ntfj.uItU pu, I. RlgjhultH Kttf é. Ltt**7t
?
Nt>gy ke nix •*•>.—L* tanya
? c ?
5.10 7.30 5.20 7,40 610 8.30
? c ? d
1. 6.05 8.46 9.30 11.40 13,45 17.00
é. 655 g.35 10.20 1280 14.35 17.50
é. 7.05 -.- 10.30 12.40 14.45 18,00
d 13
—._14.--18.25 1900
10.30 14.10 17.30 18.35 19.19
11,2015.- 18.20 19.25 20.05
Ifi Caak vasárnap én Ünnepnap közlekedik. Q Caak hétköinapskon ktzlekedik. c- Caak hétköinapra caö hétfőn, azerdia ás pénteken. d^.Nagykanizas-Leteny« között csak hétköznap.
bafÍMttM. — AtnunieaiUtt terülav
tek kat, tiszta jövedelmének 15 évi
vél toz hatat! anaáeát kérő kérvény be-* nyújtásának utolsó napja. ,
Élénk volt a keddi orflzájpos vásár
A tegnapi országos vásár—mint az év utolsó nagyvásárja mindig — nagyon élénk forgalmú volt. Különösön sokan jöttek ho Muraközből. Ok csinálták a forgalom tekintélyes részét. Natívon élénk forgalmú volt az összes üzleteknek.
Az állatvásár a régebbi doceinbori vásárokhoz viszonyítva jóval gyöngébb volt. Folhajtás ugyan még volt, do totő nom igen mutatkozott, A fölhajtott 805 marhából mind-összo 271 darabot, mig a 600 lóból 288-at vásároltak meg. Az olndási árak tokintotébon bizonyos fokú "Visszaesés mutatkozott az olőző vásárokéival szembon. /
Az Ipari költségvetés békeprogramfa
A Magyar Vidéki Rajtólndósitó jolonti Budapestről: A nemrég bo-torjosztett ipari költségvetés érdokos kettősségét mutat. Amig egyrészt a szükségletekhez képest nagy súlyt\' vot had .készültségünk mogfololŐ fokozására, másrészt mosszotokintoon bizonyos békoszükséalotek olőtorom-téséről is gondoskodik. A háború utáni közlekedési problémák megoldását célozza például az a költsóg-votési tétel, amoly a fokozott hajó-és vagonépitéftt, valamint a sinok és Bzorelvényok tömegesebb gyártását teszi lehetővé. Elsősorban bókofol-adatnak tekinthető a mezőgazdasági gépek előállításának foközétt lehető-vétóte/o is. Pjnorgiagiizdaságunk ki-Bré!bsitésénok célját szolgálják a teSlteőgvetésnek azok a tófoloi ,ame-lyokot viziorótolopok fölállítására irányoztak olő. Ez éppen ugy béko-program, mint tőbbé-kovéabbé az utépitésboz szükséges bitumon termelésének előmozdítása, a földgázmezők föltárása, a collulozogyárak és csorzőanyaggyárak létesitéso, a molyokről sorra gondoskodik az idei költségvetés.
A békoiparnak haditermelésre való átállítása komoly föladat rojt. Nem kevésbbé nehéz és aommivel sem kevésbbé fontos a hadiiparnak a békoviszonyokhoz való újra alkalmazása. Olyan föladat oz, amelyről idojokorán keli gondoskodni. Az iparügyi kormány olórolátasát bizonyítja az idoi kőltségvotés, amelyben — mint például igazoltuk — sok »bóke-tétel« szerepel. •
(—) A gazdák fennálló tartozásukra
nagyobb összegű időolőtti vissza-fizotésoket eszközöltek, amelyeknek
aránya ar, olázó éviekét lónyogoaon túlhaladja, — ilyon tartalmú jolen-
t4sek ói\'U/nek a fővárosi peiumttf
/etekhez vidéki fiókjaiktól. A g&c-daknák ezt n nagyobb méretű adós-ságtörlosztési készségét a iolonlog érvénylíon lovÓ termény árakkal és jó értékesítési lehetőségekkel hozzák összofüggésbe. (MVS)
(-) Az elad korlátolt felelősségű társaság
1080-ban alakult meg Magyarországon én 1940-ben már 1760" k. f. t.-t tartottak nyilván az országban. A k. f. t. 10 éves magvarorszáfíi történőimében csupán 8!l fizotéflké\'p-tolonségi osot fordult olő. (MVS) (—) Jó a cukor-tormóa
Kedvező az európai országok idei cukortermelése, — erről tanúskodunk az eddig boérkezott adatok a. igy á következő évre biztosítva van a kontinens oukorollátása. (MVS.)
. NAPÍRF/NT) :
Éjjeli gyógyszertári:ügyelet: Ma a Fekete Sas gyógyszertár Pő-ut fi,\'
Kiskanizsán az ottani gyógy azei\'-tir állandó ügyeletes szolgálatot tart.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggol 6 érától este 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután és kedden ojóbz unp nőknek.) Telefon: 560.
Naptán December 2. Szerda. Rom. kot. Blblána vt. - Protestáns Auról.
— Izr KíhzI. 23.
Üfsdgol kér
hazulról a harctéren küzdő honvéd. Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányát, a tap/ejen található címke kitöltésével dob/a be egy postaládába!
— (Holnap este: Szentéra a fa rendeknél)
Holnap,, csütörtök este fi órakor Bzontóra a ferenoiok templomában a kitett legméltóságosahb Oltári-szentség előtt. Egyben gyónási alkalom elsőpéntekre. Széndók: A magyar honvéd győzelméért.
— (Egyházmegyei hírek)
Dr. Czapik Gyula megyéspüspök dr. Hoss József prolátus-kanonokot, dr. Engolhardt Ferenc prépost-kanonokot és dr. Megyééi Sehwartz üóbort püspöki titkárt zsinati vizs-
lUTORT
| BETTBIIHBE
\' niárkia hafoTfluilonlíbarívceven
PETŐ LAJOS és SAMU LAJOS
VAS ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erzsébet-tér 1. szám.
Telefon | 595. Sfl,HSnyclm : P«U Satnti.
Különféle gyártmányú mezőgazdasági gépek. S. K. F. golyós osapágyak. Zománcozott tűzhelyek és kályhák. Épület- és butorvasalátok. Szerszámaik. Léno- és csavaráruk. Zománoozott edény és horganyzott áruk. Háztartási olkkak.
1 Mj- december 2.
..^tatokká. tlr. PftffÜR Jánot Uw-lajrifti tanárt, eroháamagym főtan foldy.relőt aainali birőré otmn ki.
— (Ai Egyházi vegyeskar)
a mai nap helyett holnap, csütörtökön este fél 8 érakor tartja moff próbáját. Karnagy.
_ (A ferences barátok akcióin ¦ fronton küzdő talál honvédekért)
az egész városban általános tot-Nzást váltott ki. Minden zalai hős harcodnak meglegyen a maga kodra* karácsonyab— ez a jelszó, urnit a karnisai"ferenoae Harmad-rond ki-\' adott, megfogta a kanizsaiak szivét c; sietnek hozzájárulásukkal minél jikorcsebbé tenni az igazi magyar szívből fakadt mozgalmat. Minden hozaáiárulást a foronces zárdába kujl küldeni P. Labanca Medárd tizrmad-rendi igazgatóhoz.
— ^Nagykanizsára Is kiterjed a lakásblztoa hatásköre)
A belügyminiszter randolotet adott ki, amely a lakásügyi miniszteri biztos hatáskörét Nagykanizsa megyei város területére kiterjeszti.
— (KoázorumegválUs)
Varga Pál nyug. tőrvényszéki irodafotiszt elhunyta alkalmából Fenyves Károly 15 pengőt, Kezdi József postatiszt 10 pengőt küldött be koszorumogváltés cinlA a harctéren küzdő honvédok hozzátartozóinak fol segélyezésé re. KendelW-iwijí helyére juttattuk.
— (A virilisták mandátuma)
A bel ügy miniszter loiratot inté-zettia törvényhatóságokhoz és ebben folbNta a figyelmüket arra, hogy az 1041. évi XIX. t.-c. 1. S-a, természetszerű log nem vonatkozik a legtöbb adófizetőkre. A törvény ugyanis a választások elhalasztását célozta, nem pedig a képviselőtestületi tagságok fönntartását. Mivel a városi és községi • képviselőtestületüknek logtöbb adófizető tagjai nem riílasztás utján jutnak megbízatásukhoz, hanem adófizetésük alapján, azért ozok nőin tartják meg fohélol nélkül tagsági .holyüket a képviselőtestületekben, hanom az adójuk ösflzegéhoz képest megszűnik, ragy keletkezik.
— (Honvédetek az uj Hadak Utján)
Eizel a eimmol kőzöl rendkívül érdekes és erodotí beszámolót a Ma-gyár Katonaújság logujabb száma a keleti harctérről. Cikkekben, riportokban, errxloti képanyagban bővelkedik ez a szám is," ainolynek ára, négyoldalas kóposmelléklettol együtty példányonként tiz fillér.
BÚTORT
¦MiMben,
mimiliuiMlkl BitábDiz Váilslat MENETRENDJE trvtnyea 1943. november 2-tGI.
trz.tb.t-túr Mímulá\'loiiiui.
VuuUUoniua Eiuíbet-lílic
ÍM S\'OO 701 7« 10« 12*0 1340 14\'U Ilii 113» 21\'10 22» « • * 1 S ti* fii *! > s ¦
%AUM KÖZLÖNY
A Ház tovább folytatta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalását
\\ képviselőházi szerdai üléséi 10 óm 15 perckor nyllotta meg Tasnádj Nagy András elnök. Az ülésen a kormány részéről Antal István nemzetvé-deLmi és propaganda miniszter volt jelen. Gjczy Antid előadó beterjesztette az állandó igazoló bizottság jelentését Az elnök ezután bejelentette, hogy a miniszterelnök levelet intézett hozzá, amelyben közli, hogy felsőházi tagságáról lemondott és ezzel Összeférhetetlenségi helyzetét megszüntette. A Ház a bejelentést tudomásul vette.
Napirenden következett az 1048. éri állami költségvetésről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalá-na. vájna Oátior a nemzetközi szabadkőművesség és ozzol kajwsolat-ban a Jehova Isten Tanúi novü szekta bomlasztó tevékenységét tett* silóvá. Rámutatott arra, hogy a szociáldemokrácia ói a kommunizmus között csak kía különbség van. A szakszervezetek káros törékenységét csak a munkaközvetítés államosításával leholne megszüntetni. A zsidó munkasokat el kell különitoni a gyárakban és a vállalatokban a ke-reiitény munkásoktól.
Ai ülas lapunk zártakor mag folyik.
A kaposvári rendőrség letartóztatott egy Sáncoló*
A kaposvári rendőrkapitányság doteklivcsoj)ortja sorozatos razziákon ellenyrzi a kaposvári állomást és már eddig több táncolót lopott cl, akik bőröndökkel, kosarakkal igyc- . kőztek HudujMistrc eljutni, azonban ; majd minden esetbon a kapitányságon kötöttek ki. Így történt a minap éjszaka is, amikor egy kaposvári láncolat lett áftaunatlaimá a rendőrség-
Hegedűs .Jenő csoportvezető néhány dotektivvol megjelent az állomáson az éjszakai budapesti vonat boérkozéso elótt és az állomáson, valamint a pályaudvar környékén átvizsgálták a gyanús csomagokat. Az
épülőt egyik Itelyiségében a szekrény mögé elrejtve hatalmas bőröndöt találtak « detektívek. A gazdája nem jelentkezett érte, a detektívek hiába keresték. Közvetlenül a budapesti vonul kiindulása elótt azután mégis csak előtűnt a bőrönd tulajdonosa Máté József foglalkozás nélküli fia-talombor Bzemélyébon. Kinyittatták velo a bőröndöt, melyből rengeteg húsáru került elő.
Máté boismorto, hogy már több izben szállított liudupoíítio húsárut, egy-egy alkalommal 60—60 kg-ot a azt egy budapesti kifőzdésnok adta el. A rendőrség Máté Józsefet olózo-tcs letartóztatásba helyezte.
i\'üjyiataa a 2, mdalre-ü
szovjot csapatok tovább folytatják támadásaikat. Ebből kifolyólag katonai korok tartózkodnak attól, hogy jóslásokba bocsátkozzanak. Berlinben határozottan kijolontik, hogy a nemet íó ellenállási vonalat sohol som törték át. Ltámutatnak a néniot fővárosban még arra is, hogy az orosz tél még nem érte ol toljes szigorúságát, csupán fagyok vaimak ós a Kaukázus északi runzó-bon moteg időjárás állt l>o.
Afrikai harctér
A tuniszi arcvonalon november 80-án ogész nap élénk légi tevékenység volt. A némot repülök eredményesen lámadták az ellenség caapat-ósszovonásaít és súlyos pusztításokat fogóztok !1 jármüvekben, tiulyos veszteséget szenvedtek az angolszász ejtőernyősök is. A német légi támadások károkat okoztak a tuniszi fonsik vasúti vonalaiban és több állomásópülotot és vasúti szerelvényt mogsemmisiletlek. Légi támadás érte Algir és llono kikötőIxjrendezését is. Az ellenség kirakodó munkálatait teljesen megzavarták. Több találat ért a többi között 2 hat és egy 12 ezer tonnás kproskodolmi hajót. Éjjel német harci repülök El-Arba éa Iloné ropülólorét is bombázták.
A Nemzetközi Tájékoztató
Iroda a kővetkezőket jelenti a libiai harcokról : .
A 8. angol hadsereg, amely eddig csak egy páncélos hadosztályával és az újzélandi gyalogos hadosztállyal állt Cireani-c a határán, az utolsó 24 órában néhány ujabb kötelékeket tolt előre, köztük a X. páncéloshadosztályt. A Dcrna ós Agcdabia közti utakon ós ösvényeken előrenyomuló angol csapatokat a német és olasz légi haderő állandóan támadta. Ezek az éjszaka is folytatódott támadások jelentősen késleltették az angolok mozdulatait, jóllehet Montgomery osztagainak védelmére több vadászrcpülögöp-ez-redet rendelt Egyiptomból a hely szinre. Többhely fitt heves légiliarcokra került sor. Azokban áz angol légihaderő 5 gépet vesztett. Ugyanakkor 2 német vadászgép nem tért vissza kiinduló pontjára. A német vadászgépek védelme olyan hatásos volt, hogy a líeinkcl-bom(-bázók elvégezhették pusztító munkájukat. El is pusztítottak és felgyújtottak 18 jármüvet, többet. pedig olyan súlyosan megrongáltak, hogy terhüket, a
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
íalderftők megállapítása szerint, át kellett más Jármüvekre rakni. Az egyik német vadászboirt-bázó ezred Agcdabia huellett meglepő támadást intézett egy angol tábori repülőtér ellen, A támadás alkalmával 2 repülőgépet felgyújtották, továhbá.\'8 gépet pedig a fedélzeti fegyverek tüzével erősen megrongáltak.
Ugyancsak a Nemzetközt Tájékoztató Iroda jolenti az Algéria és Tunisz hutái-vidékén lezajlott harcokról: ,
A parti szakaszon olörotapoga-tódzó angol-amerikai megszálló csapatok megvárva a páncélosokban és páncélos teldoritó kocsikban érkező erősítéseket, érintkezésbe korültek a német-olasz biztosító örökkel. Az angol haderő eddig Andersen tábornok vezetése alatt állott, most azonban Eieonhower tábornok főparancsnoksága alá rendelték. Az angol erők mindaddig igen óvatosak voltak hadmozdulataikban, amíg nem kaptak amerikai páncélos támogatást. Amikor azonban ez mog-órkozett, hozzákezdtek az olőnyomu-lúshoz. A vegyes különítményt azonban Matourtól délre ujabb érzékeny vereség érte. itt kísérelték ugyanis mog, hogy a némot fedező kötelékek hátába kerüljenek. A németek azután néhány porc alatt szétlőttek 11 harckocsit, azonkívül 8 páncélos, 2 feldorilő páncélos kocsi teljesen sértetlenül került a némot csapatok ¦ kezére. A rákövetkező ollontámadaa alkalmával a némotok még néhány lüvegot és páncéltörő ágyút is zsákmányollak, K(zonfolül 204 foglyot ojteilek .köztük 2-1 tisztet. Ettől a helytől délre a némot légi haderő nagy bombázó kötelékoi tolfodoztok egy sűrű Borokban haladó amerikai páncélos alakulatot, amelyet utánpótlást szállító oszlopok kövottok. tóok romboló és roposzbomba hullott a fák alatt rejtőzködő járművökre és borzalmas pusztítást okozott bennük. Az amerikaiak soraiban már az olaó súlyos találatok után vak-rémülot tört ki, amit csak növeltek a minden folól odasiető kisobb csatarepülőgépek mély támadásai. Több üzemanyagot szállító jármű kigyulladt és a leirobbant lószor csak nö-volto a pusztítást. Ezek az amerikai liadoazlopok rondkivül nagy voazte-BÓgot szenvodtek omberben .anyagban és egyéb harci eszközben. Nemei JU. ö8. mintájú bombázók 10 teljesen megrakott járműből álló kocsioszlopot fedoztok fol egy ut-korosziozodésnól. A kocsik vezetői a kocsikat az ut Bzőléro vezették és a nehéz bombázókat karabélyaik tüzével kísérellek mog elűzni. A német bombázók mélytámadásban az ogész oszlopot mogsomm isi tölték.
A német és olasz bombázók, valamint torpedóvető repülőgépek sikeres éjszakai támadásokat intéztek Honé és Algir kikötői ellen. Bonc kikötőjében 2 nehéz néniét bomba egy Hagy szállítógőzöst a közepén talált el, ugy hogy az súlyos sérüléseket szenvedve oldalára fordult. Számitant kell elvesztésével. Olasz torpedóvető repülőgépek a légvédelmi ágyuk heves működése ellenére 2 ttovábbi hajóra vetették rá magukat, ugy? hogy azok nem1 tudtak kitérni a torpedók elöl. Az egyik hajó. azonnal elsüllyedt, a másiknak az orrát szakilotta le a bomba.
BŐRDÍSZMŰ
KASZTLNE HOLZER ELLY
BAZÁR-UDVAR
rn-ut a.
Iilésos kiviteli — Olcsó árakI
Az Algír eUeni- támadásról ínég nincsenek részletek, de annyit máris jelentenek, hogy sikeresen hajtották v\'égre.
Az angol Vágihadcró nz éj-szuka támadást intézeti Hizertii k;líöt(íje ellen. A kikötőt biztosító francia haditengerészeti légvédelmi tüzérség 3 brit nehéz bombázói lőtt le.
Hat tábornokot megfosztottak francia állam polgárságától
• Vichy, december 2 (OPI) A hivatalos lapban rondo-lot jolent meg, amely közli, hogy meg fosztottak francia állampolgárságuktól 6 tábornokot. A rondolotot Darlan \'tengernagy 1042 november 9-én tett indítványára hozták, amikor még Darlan a francia orók parancsnoka volt.
Aláírták a német—bolgár kereskedelmi *zerzŐ\'dést
A Német Távirat\' Iroda szófiai jclontéso szerint tegnap délután a Bolgár Nemzeti Bankban aláirtuk a némot-bolgár gazdasági szerződést. A szorződés a két ország közötti árucsorét szabályozza 10-12 október 1-től 1948 máröius 81-ig bezárólag. . .
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Keretzlény Jótékony Nőegylet 1942. évi íecam-bar hó lü-aa (csütörtök) délután 4 6ral kezdettel a városliáea tanácstermében tartja
évi rendes közgyűlését,
melyre ab egyesület tátijait tísite-lettel meghívja
it. dr. Ctsti lolalai tiliflijtlti Farkas Vilma
titkár. űsyveieló ilnOk.
Tárgysorozat:
1. Klnttkl megnyitó.
2. Titkári Jelentós
3. Zárószámadasok olÖterjew.tówe.
i. Az alapazahályok öiteimébSB a sorrend szerint kliopö választmányi tagok helyett mások vagy ezek u]ból való megválasztana 3 óvre.
5, Háromtagú számvizsgáló bizottság megválasztása I óvre.
6. Esetleges Indítványok. 1735
Nagykanizsa megyei varo* polgármesterétől.
1968/1942.
Tárgy: Az 1042. decemberi szolvényekre kiszolgáltatható petro-leuminonnylsog niügáliapItAau..
Hirdetmény.
Ait a legkisebb peholeum-mcny-nyiaéget, amely 1942. dec. havában egy-egy háztartásnak utalványozható, 3 literben állapítom meg. Ennek alap]án a pelroleum-ulalvá-nyoknak d:c. hónapra érvényes 3-as\' azámu szelvényeire ennek a mennyiségnek a felél, vágyta 15 dcl. petróleumot kell ktszolgá\'la\'ní, a 4-cs szimu szelvényekre ped\'g a másik telét, vagyis további 15 dclt. A 4-es azámu szelvényeket csakis dtc. hó 15-étöl kezdve szabad beváltani.
A november hónapra szólt l-es H 2-es izému szelvényeket és a novemberi ügysieri Valériáira szólt
1942. december 2.
utalványokat dec. 1-tft! kezdve nem szabad bevallani.
Egyben felhívom a petroleumáru sitáira kijelöli Osezee kereskedőket, hoiy a noy.-ben bevallóit pettpleum utalványokról szeiketzlctl s-á nádasuk! t ez alkí Inmma\' kivételesen legkésőbb dec. hó 12 én dili 12 ériig adlákb.ft Közeli uáalHhn tálhoz. A számadás beadásának e\'mulasz* :áaa vagy ké Ön b.adí\'sa kihágás) képez. A számadáshoz stUltséges boriiékor! min tnki jeienliícz.-ék ü Közellátási Hivatalban.
Nagykanizsa, 1942. december 1. j\'2i Polgármester
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
ad 1551/ké. 1942.
Tárgy: Az Igényelt burgonya
átvitele.
Hirdetmény.
Ai igényelt burgonya átvétele végett a róesasiinii utalvánnyal rendelkezők pénteken, « löldsiinü ut dívánnyal rendetkeiŐk siomba-ton délelőtt jelcntkeuenek Hu-nyiidi-u. 1ó. si. alatt-
Niigykdiu\'tsi], 1942. december 2.
¦ aj Polgármester.
Üeletemct a volt uilethelyiségein melletti saját hasamban
Horthy Miklós-ut3. szám alatli
udvari helyiségeimben jW bejárat a kapu alatt TPtl föíytí **om tovább.
A több mint félszáiad őtd fennálló oénem továbbra ís a legdúsabb raktárral és választékkal várja igentisztelt vovőit.
M-B.LCZER JENŐ
wn üveg- és poraallánkeraskedŐ.
Közlöny "Éplöhy Előny
pzlöny
Zalai Zalai
.OZlo! _
Közlöny Közlöny ilzlöny
Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai Kfclöny Zjilai Kf ¦
mony Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny
Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zjfiii Közlöny L t""
Zalai Közlöny Zulai Köslony Zalai Közlöny Zajai Közlöny Zalai Közlőnv íóziP
DRAVAVDLBYI
tfjUJMOl jRflWSZOLGjjJATÚ R.T.
-rl-!--
ArarHasiíntfnk fíJtistraMo, rek3ai«aAci6kg híbffkw Jelepitésak oj:.- íi-.;:.<>.- felvílágoeiftáa m indán wáiflíamw* faérdésiien délelőtt 8-tól délután 16 óráig.
Ccengory-ut Sí, tűfefori Í2Ö4.
Darlan birodalmi tanácsot létaaitutt Enmh Afrikában
Ai angol hirsiolgátat jelentésé alapján körli a Német Távirati Iroda, hogy Darlan tengernagy Prancid hsidk-Afrikában birodalmi tanácsot létesített, amely képviseli d francia birodalom érdekeit. Darldn tengernagy, mint a tanáéi főbiztosa, dll.mifoi jelleget ruhé-íott magára. A kormányhatalmat Esfak-Afrikábon a birodalmi tanács gyakorolja. A különböső vidékeket a tanácsban a főkormány-cók és kormánylók képviselik.
Horvátországban bevezetik 1 a dohányjegyet
Zágráb, december 2 (Bud. Tud.) Az állami egyed-árusok hivatala elhatárolta, nooy 1943. január 1-től kezdődően a férfiak siámára terveit a dohányjegyet- Á dohány siabadforgdlma tehát Horvátorsiág területén január 1-ével megszűnik.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik folejthatetlen drAga Jó térjem elhalálozása alkalmával fájdalmamat részvétük-kel eoyhltonl Igyekeztek, — mindazoknak, akik mólyíégía szomorúságunkban való osztozaeuknak bármi módon kifejezést adtak, ez-iKftn mondok Óuzlnto, hálás köszönetet
Özv. Varga Pálné.
Magyar légelhárltóoiapatok^a keleti fronton (Feto R. D. V.)
ÁLLÁS
AzannaM belépéire keresek egy ndtlen mludanu koosíel vagy hentci-rnénárot sagAriet 28-40 evai korig. Simon litván hente*. Klikaniiil. 3729
A»ÁS-VÉTEL
Jókarban lev* aévlls keoal eladó. Su-gír-ut »3. 3711
Gyermek héelaai 35, eietttg 34-»ct vennék, nacker, Eiziebit-tir 11. 3719
BllhutAara ajándékot legszebbet éa legolcsóbbat Kóia Pál virágüzletében szerezheti be. Hoilay M.-ut 2.
HÁZ ÉS INOATLAN
Kdlő lakásos, idémenki báss aludó.
Clm a kiadóhivatalban. 3727
KÜLÖNFÉLE
KstrAsBonyra adjAnelAknak ruhák, kabátok legolcsóbban Baron-szalonban, Horthy M.ut 11. 3678
ízémküzhalih
Z«l.«l srÜZLÖNV
politikai napilap.
Hiniljn : ,.XSumit.ij(l 11. T. Nlgykuiltu". Folelta kiadó: Zalil Károly. Nyomatott: ¦ „KSiRBZdaiiágl 11. T. Nagykanl^ii" ByoiudájábAa Mnüykaiil/a.ui.
(Nyomdáért !*[«], Z>1H Kár.ljJ
¦Mm:
Hm:
Bfnajokozat: Ai-iorl posta:
¦ évi., »74 sí Napykanlua, 1948. dao. 3. csütörtök - 4*« 12 Hilíí>r..
POLITIKAI N A f I L A P
Szerkesztőség ?8 kiadóhivatal: Fönt 8. szám. Szerkcaztöségi éa kiadóhivatal! teletoD 7» az. Magjelenté uilnilou hétköznap délutén.
-Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elölizctésl ára: egy hónapra 2 pongő 60 lillór,
negyedévre 7 pengő 20 fillér. Eítyp azain: hétköznap 12 llll., szombaton 16 (Hl.
A ládafiában visszatartott milliáif...
Itoményi-Öchneller. Lajos pénz-ilijU\'ininiaator költségvetési beszédében mar egy ízben szóvátotto azt * visszás jelonséget, hogy megbízható számítások szorínt mintegy ..ötszázmillió pongŐro tehotó az az összog, umolyot Magyarországon \'tezaurái-tak, vogyia amolyot az omborok otthon tartanak. Lrról a céltalan éa rosszul órtolinozott takarékosságról bőszéit Szász Lajos közollálásiigyí miniszter íb Kocskométon rnogtartott boazédébon. A közellátási miniszter — aki szintén logkiválóhb pénzügyi szakértőnk egyiko — rámutateU arra, hogy azért koll a Magyar Nomzoti fiánknak annyi bankjogot kibocnátania, mort az emberek íolro-. teszik, zsobükbon órzik, do ugyanakkor boszélnok a bankjegy szaporítás ellon. .
A mognagyobbodotl és gazdaságilag in megerősödött Magyarországon ma móg oz a hétszázmillió
Sengő sem okoz pillanatnyilag gon-ot, biszon konjunktúrában élünk, a pénz nagyobb részo gyorsan forog és a különböző termelési ágak foglalkoztatottsága általáhan igen kedvező. Do nagyon is belyoa és idő-1 szerű a kérdést épixsn most Bzóvá-tonni, amikor bolso gazdasági arc-\' vonalaink szilárdsága, élotünk és mindonnapi kenyerünk biztonsága a lognagy\'obb mórtékbon függ attól, hogy a közönség eléggé bölcsön és olég következetesen gyakorolja-o a tukarékoiíst\'ig orényét.
Hétszázmillió pengő , rondkivül nngy pénz. Tiz év olótti egész pénzforgalmunknak (a trianoni Magyarország idojélxm) pontosan kétszoro-bo. Husz vagv harmincmillió pongÓ mór óriási hitolkorotnok számit, amivol jolontós módon olő lohot például mozdítani a kisipar és a kis-koroskodolom hitolollátását, amint ezt a kormány ilyon összegű hitelakciója bizonyítja. Azok, akik .a krajcáronként és pongőnként az összegyűjtött pénzt liovortotik, óriási lehetőségektől fosztják mog a gazdasági élotet és önmagukat. Ha oz az összog a hitolszorvozot valaniolyik ágazata utján visszatórno a gazdasági élotbe és caökkontholné ozzol at; összeggol a bankjogyforgalmat, akkor rondkivül nagy "és kodvozó hatása lonno onnok mind a mostani, mind a későbbi gazdasági ólotro.
A közollétési miniszter arra is rámutatott, hogy a pénz tezaurálá-sánnk hátterébon\'sokszor,az a gondolat rejlik, bogy ha csotleg alkalom nyílnék földvásárlásra, a pénz röglön kéznél logyon. Do azok, akik ilyenmódon gyűjtögetik a pénzt, teljesen megtolod koznok arról, hogy a szövetkezeteknél, vagy a pénzinto-?-cloknól olholyozott lvotót ugyanígy rondái közösük ro áll minden pillanatban s legalábbis ugyanolyan biztos, mint a gazdasági élotet károsító módon fölhalmozott bankjegy.
Amikor tehet tőkegyűjtésről, takarékosságról, aj^agtakarékosaágról és az ország mai nehéz ..holyzeté-bon szükséges helyes beosztásról bo-azélünk, nem mulosztbatjuk ol az alkalmat orré a figyelmeztetésre. A bankjegy uom arra való, hogy a
Japán torpedónaszádok elsüllyesztettek 1 amerikai csatahajót, 1 cirkálót és 2 rombolót
A keleti arcvonalon tovább konszolidálódott a helyzet
A, francia hírszolgálat \'jelenti, hogy T.oulon városában teljes a nyugalom. Az utcai forgalmat néni\' korlátozták és .nem rendelték el az éjjeli kimenő tilalmat sem. A touloni fegyver-gyárakban a jövő hét elején megkezdik a munkát.
Pétain tábornagy kedden tanácskozott a csapatok leszerelésével , ..össze fü ggő ke* rd ése krő 1 Platón tengernaggyal, továbbá a hadügyi, tengerészeti és légügyi államtitkárral és a mun-
kaszolgálat főbiztosával.
Tozso tábornok; japán miniszterelnök tegnap a gyári munkások előtt beszédet mondott. Japán az első ha.bor.us évben megvetette alapjait a nagy-kelet ázsiai háború sikeres továbbfolytatásának. Továbbra is folytatja Japán — mondotta Tozso tábornok, miniszterelnök — az Egyesült Államok és Nagy hritannia szétzúzását és egy pillanatig sem hagyja nyugton őket.
A szovjet támadás eUzIfejtelt hadműveletekre bomlik
A szovjet támadás észrevehetően lanyhult, jelenti a Német (Tá.yir,ati .Iroda katonai munkatársa. A,szovjet hadsereg vezetősége..a fagyok bekövetkeztekor ezúttal is megkísérelte és továbbra is megkísérli majd, hogy az európai\' keleti front megro-hanásával réstüssön a/szövetsé-
ges.arcvonalon. Az európai had-, sereg az idén nemcsak tapasztaltabban áll széniben az orosz téllel, hanem felkészültebben is. Ezzel magyarázható,, hogy- a szovjet támadás a súlypontképzés helyett elszigetelt hadműveletekre bomlik és lendületéből máiis jelentősen veszített.
A Duce fogadta a Barbarlgo parancsuokát és le«ényaó«éí
A Duce Iliccardi tengernagynak, az olasz haditengerészeti vezérkar főnökének jelenlétében fogadta Grossi kupilányt és a Barhango olasz tengeralattjáró legénységét. A Duce örömét, fejezte ki, hogy fogadhalja őket, akik két csatahajó elsüllyesztésével öregbítették az olasz hadi-tengerészet .dicsőségét. Biztos vagyok abban - mondotta a
Duce --. hogy a legénység valamennyi tagja, büszkeséget érez, amikor kijelentheti: a Bárba-rigohoz tartozik. Hangsúlyozta a,Duce, hogy az olasz nemzet rokonszenve és csodálata veszi körül. Grossi parancsnokot és a legénységet dicső haditettei tért, Mussolini ezután hosszasabban elbeszélgetett a Bnrharigo parancsnokával és legénységével,
2 milliárd tévát fordítanak a bolgár hadsereg felszeretésének tökéletesítésére
Bozsjlov bolgár pénzügyminiszter a képviselőház tegnapi, ülésén két uj törvényjavaslatot, nyújtott be. Az első, megokolása szerint, jmcgkövetcli a.nemzetközi helyzet, hogy minden intézkedés megtörténjék a bolgár hadsereg minél tökéletesebb felszerelésére. Ennek értelmében felhatalmazzák a pénzügyminisztert: hogy hadianyagjbeszer-zésére 3 év\'rc. ké^niUiárd leva. összegű hitelt vegyen fel. A második javaslat szerint a behoza-
talra és kivilelre kerülő áruk után a.bolgár Vöröskereszt ja-,vára rendkívüli adót szednek.
Keleti arcvonal
A német fővárosban\'az a bc-. nyomás alakult ki, hogy a ke-\'-. leti arcvonal helyzete két nap óta tovább konszolidálódott. A. sztálingrádi szovjel támadás határozottan ellanyhull. A/Don és ,a, Volga JíÖzölU területen a küzdelem még mindig igen heves, A Don-kanyarban allémét csa-
miimi4,i twrr rnmfta i
ládafiában porosodjék, hanem arra, bogy teljesítse ¦hivatását. Mindenkinek árt és önmagának póni .basánál í oz az értelmetlen gyüjtofíoiés, amely nem érdemli inog a takarékosság szót, í>t azt uom(szobád „olío|pjteni, bogy » háború okozta áruszukót
bankjogygyüjtéssel áthidalni nem] lobot, essél csak vontunk a holyzo-¦ten. ^NyiLvánvnlQ tehát, hogy az or-4 ázág 0(í>\'iií legfÓbh\'órdeko a hétszáza millió pengő holt pénz mozgósítása^ a orro a kopnáuy:zafnak m«g is vannak a maga oszVözoi.\'
patok megismételték ellentámadásukat. Berlini vélemény szerint a jelek arra mutatnak, hogy a szovjet hadvezetés német részről nagy cjlcnhadniüvcleltel számol és ezért nagy .elővigyázattal jár el. Kalininnél és Toro-pcznél nem csökkenő erővel folynak a szovjet támadások. A harcok súlyossága kitűnik a német csapotok\' által megsemmisített szovjet páncélosok\' nagy számából." 1 \' f \'
Keletázsjaii front
Toldó. deeenjberS\' (Német Távirati.Iroda") A császári főhadiszállás jelentóso Bzorinf japán torpcdóveíó n&ssádok novomber hó SO-ára virradó éjjelen \'Luuga kikötője közelében megtámadtak észak-amerikai badihajókat. Az észak-amerikai hajóhad ezeket a veszteségeket szenvedte: Klsüllvosztottek og^\' csatahajót, egy cirknfőt és két rpinbelót, azonkívül fölgyújtottak két tombolót, .Japán részről ol veszett egy romboló. Ezt\'á csaját hivatalosan "lungai éjszakai csatának^ fogják nevezni.
Énzqkta^ifcaí arcvonal
A N emize l k ö zi ¦ Táj ékozlató Iroda jelenti az északafrikai helyzetről :
Qirenaica nyugati részében a német— olasz páncélos ^hadse-rcg arcvonalán, ellckintve r. kölcsönös rohamesa\'pat- és tüzérségi tevékenységtől, továbbra is nyugalom völt.,\'Mialatt a 8. angol hadsereg hátrább levő részei lassan felsorakoznak, \'Rom-mcl. tábornagy mind Tripolisz-ból. mind Európából további erősítésekéi, kapott, főleg nehéz-feg^verckpen és páncélosokban. Melyen tagozott állásai nagy félkp\'rbeii Tjuzócinak a parttól messze a sivatagba. A védelmi rpndszerb\'c ügyesen beleillesztette a sós tavakat és sós mocsarakat. Az angolok fa legutóbbi napokban kellemletlen érzésekkel vették észre, hogy a német arcvonalon feltűntek a messzehordó lövegek. A nagy csőtorkolatu ágyuk érzékeny veszteségeket okoztak - különösen az arcvonal déli részén — a nagyobb angol felderítő csapatoknak. A németek több páncélos felderítő kocsit felgyújtottak.
Ujabb sikereket ért oli a tengely léíji hadereje ifi! Aií\'ellenség\'után-
(FoTytatiif az 5, oldalüD)
IsMŐ. december 3.
Zavaró angol burepUUs Nymgat-Némttorazág 1*14 A N*n*t Tum-ati Iroda f*
lenti, hogy angol bombázóit * mára virradóra tervszerűtlen zavaró repülést hajtottak végre Németország nyugati vidékei felett. Az okozott 1ta> csekély. Az addigi jelentések szerint Legalább 4 angol repülőgépet lottók le. i
Férfihűség
Egy magyar mérnük u rádió hullám ókkal kapcsolatos kísérleteit Afrikában végzi. Bennszülött szolgája uzakadékba zuhan, do senki sem siet segítségére. A mérnök látva ezt az embertelenséget egyedül kockáztatja életét. Ki is menti u haldoklót, közben a mérget tartalmazó virágok tüskéi megsebzik kezét. Kórházba körül, ahol egy időre megmentik az életnek. Sietve háza jón. \'hogy megszámlált és szűkre szabott hátralevő napjui alatt találmányát befej ezzv.
A film érdokcssége azzal fokozódik drámaivá, hogy a mérnöknek kivel sem szabad nyújtania senkinek, mert a betegsége ragályos. Elkísérj utján egy magyar származású orvosnő, hogy gyógvszoroivel időnként fellépő fájdalmát csillapítsa.
Itthon várja a foleaég, két szép gyerek. Hozzájuk ae nyúlhat, őzért « találkozás rideg u* kegyetlen. Hűtlenséggel gyanúsítják és minden látszat azt orositi, hogy uj életet kezd szép kísérőjével.
Sikereset, megoldja találmánya kérdéseit, azt a gyakorlatban alkalmazza is, ami országos feltűnést kelt. Utolsó órái azonban végzetszerűen közelednek) Gyermekkori tanítójának töredelmesen bevallja tragédiáját és a vallomását félesége is kihallgatja. Az utolsó porcokben megbékülve, a halál közvetlen árnyékában boldogan néz egymás szernél* a házaspár. A férj foleségn két szemében két gyermekét látja, inig a feleség a tudomány hős mártírjától búcsúzik. Elégtételt kap a fiatal orvosnő is, testvérének fogadja nz árva asszonyt.
Felmerül a kérdés: --¦ lehot-e prolongálni egy trópusi betegséget addig, inig egy embor a célját ol nem éri? Ilelyes-e az utolsó jelo-notig titokban tartani az igazi okot?
Ezekre a kérdésekre csak azt lőhet válaszolni, hogy oly kivételes művészi megoldásokkal, mint aminőt I\'ágor, Bulla éa Tolnay nyújt, he-lyosen caak igy lobot megoldani a filmet, ahogy lepereg.
Biztató, hogy a magyar film egyre határozottabb lópésekkol jár azon a töretlen utón, mely a filmet elválasztja a színháztól. Egyedül a cimmel nem vagyunk megelégedve. A férfihüaég mollett a hűség glóriája övein az asszony éa a leőny-hüaeget in. A tartalmas filmet vsak ajánlani tudjuk a moaüátogatók fi-fryelxaebe.
MÉRLEG
\\*h Iliidéit mórelbou \\ÍUi 8i&kuerfi jtvltáa
«CHOLCZ JÁNOS
névla«ka«atta-sa««ter Matsrtoüsea, Kőtroe-ter 30. nAm.
A ffczolg ablróság minden körülménye* között biztosltja i munkafegyelmet
LeUrtóztatett egy apát, aki nem akarta dolgozni engedni Halt
Pető József nyugalmazott börtönőr a Galambok uiüllctti ságod-pukjiai uradalomban lakik kőt fiával együtt ,akik niezógaidasági cselédként dobzoznak aa uradalomban. Pető a fiait nem akarta dolgomí engedni azzal u megokolással, nogy nincs bakancsuk és megfáznak. Pető a meleg szobában jó bakancsban üldögélt .uddig *» fiainak nem vett, holott elsősorban nekik lett volna rá szükségük, mert fontos gazdasági munkák vártak elvégzésre. Az ügy u nagykanizsai járási fódzolgubírósághoz került. Az ügy kivizsgálása során dr. Sebestyén József szolga-
bíró, tb. főszolgabíró elrendelte Pető József letartóztatását azon indokolással, hogy a belső gazdasági rend megvédése érdekében szükséges a munkafegyelmet minden körülmények kozutt biztosítani. A Letartóztatás után néhány napra azonban Petőt egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra holyezte azzal » komoly figyelmeztetéssel, hogy a jövőben no próbálja akadályozni fiait munkájuk teljesítésében. A szabad lábra boly ezés után néhány napra Pető egyik fiáuak már vett bakancsot, amit u szolgabíró személyesen maga ellenőrizett.
A belügyminiszter is helybenhagyta Filák Lajos eszteregnyei fuvaros internálását
Az elmúlt hetekben történt, hogy a nagykanizsai jurás fószolgabirája internálta Filák Lajos (xmeregnvei lakos, fuvarost, mert megtagadta a honvédelmi munkaszolgálat keretében való fuvarozást. Az ügy fel-lebbvitel folytán az alispánhoz ke-
rült, aki az internálást jóváhagyta. Fiiak azonban ebbe sem nyugodott bele, hanem fel folyamodott a belügyminiszterhez, aki szintén jóváhagyta a nagykanizsai járási főszolgabíró internáló határozatát.
Országszerte és egységesen rendezik iz irakit
Az árakra vonatkozó különféle rendeletek folyamán gyakran megesik, hogy bizonyos cikk árát senki som tudja pontosan, sem n kereskedő, sem a fogyasztó, sót olykor uz árakat ellenőrző sem. (
Értesülésünk szerint, hogy a fonti | visszásságok mogszünjonek, ország-szorto egységesén rendezik az árakat. Az árrendezéssel kapcsolatban fölvetődött" az a kérdés, miért szabályozzák a koreskedolmot külön-külön megjelent bruttó-haszonkulcs rendelkozeoekkel és miért nem alkalmazzák országosan egységesen a fogyasztói árat? Ezzel kapcsolatban \'Heteken helyen rámutatnak arra, lOgy az egységeit fogyasztói ár megállapítása általában igen -kényes és bonyolult föladat. Csak akkor köny-nyü, ha valamilyen nagy forgalmú árucikkről van szó, amolynok a termelését szabályozták és amit kevés gyár állit oló. Ilyenek a kartol-cik-kek. Ezeknél a termelés megszervezését már az előállító gyárak készítették oló. Az egységes fogyasztói ár azonos termelőt, eladói arat ki-
van. Tehát minden egysége* árrendezés tulajdonképpen kényszerkar-lolt termelt az etóállilók között.
A közellátási minisztériumhoz közelálló körökben felvetették azt a kérdést is, hogy az árucikkot, vagy a koroskodót \':oll-o szabályozni a bruttó haszonkulccsal. Annak tor-mészotosen elojéi koll vonni, hogy például & műszaki koreekedőnok, aki sokfélét árul, 20—80-fóle haszonkulccsal kolljon nzámolnia. A gyakorlat megmutatja, hogy a bruttó haszonkulcsot célszerűbb a kereskedőié szabni, nem az árura. Az ár-rondozés utja, tehát a fonti elkóp-zolós szerint a következő: bruttó haszonkulcsok megállapításával szabályozni koll az egyes koreskedolmi szakmákat, azután az-igy szabályozott csoportokból \'lépésról-lópósro ki koll omolni egyenként a fontos közfogyasztást képoző árucikkeket és azok árát az ország egész terülotón ogységoson koll megállapítani.
I
rum Brandy
gyümölcspálinka likőr
kiváló minie>égül
Vendéglőben,csemegeüzletben
csak azt kérje!
Szent liklés flisepe
A kilflnft .Nemzeti Uj.«ág" kit;
Néhány évi szünet után Ismét nagyobb lomi-gben lelenlkezik most Mikulás tájin i Krampusz, amelyről azt hittük, hogy már kiveszett. Ugy látszik, ez i re*ény korainak bizonyult és itat az a kSimon-dái, hogy az ördSg nem alszik. Igen. az önli),: nem alszik, mert végső elemzésbea a Krampusz nem valami vicces figura, ked et szimbólum, hanem magának az Ördögnek i cm is olyan túlságosan Hlilt-zilt képmása. Es mégis elt vfrit a kirakatokban, díszlll az amúgy is megfogyatkozol! csokoládés dobozokat és szánkázik a cukorral lömül l csizmákon Nem luj-luk megérteni ét még kevésbbé helyeselhetjük ezt a szokást Végre li miért kell *gr olyan kedves és szeit-tettel teli napol, mint Szent Miklós Ünnepe, az ördög napjává .* v.i i iii v Szent Miklós emlékéhez fűződik az ilyenkor divatos ajándékozás szokása és nem az ördöghöz 9 nem lehet rámondani, hogy egyébiránt Is a Krampusznak létjogosultsága lenne, hiszen mai formájában nélkülözi a pedagógiai hasznot és eredeti jelentését. Valimlkor" a krampusz nem örömei éa nem ajándékot, hanem büntetést jelentett, mini Mikulás kísérője szerepelt, ak> a rossz gyermekeket Mikulás !\'4i.ni sára mepbUnleti, megfenyíti óki-t s nem örömei, hanem rémit* letel ii jóelliatániíást keltett a/, apróságok szivében. A nap uépMekAsainnk kö-líppfimjábaii ezzel szemben Szent Miklós püspök jóságos és ajándékot osztó alakja állód, ami önmagában la érthető volt, mert hiszen az ö ünnepét (Ili az Egyház ezen a napon. S mégis, ha ma azokat a vörösben villogó, felcllrázutt kirakatokat megnézetik, ugy érzi az ember, mintha ma egy ismeretlen .sacrosanclus Krampuszt\' kanonizált volna a modern világ magának példaképül ós Öt ünnepelné c napon kiirthatatlan buzgalommal Cz annyit jelent, hogy ma épen ellentétes irányba haladunk, mint agyker, az Egyház heroikus missziótevéktnységének korában: annak Idején az Igyház a n egtért lépek ő»l, sokszor egészen pofány szokásait kézbe vette, átformálta ea megkeresztelte s Igy állította ke « maga szolgái-iá a, hogy azáltal szorosabbá itp\'e kapesotaíit uj hl-vtlvel Ma peüi?, abbin a korban amelyet azivesen i létnek .keiesztény" névvé), r. gl és szép szoki*«kal sajátítanak ki is töltenek el kciea/tónytelen, elíerdült Értelma tartalommal, Ezért lehetett Szent Miklós ;¦ in u!Sdává_ a Krampusz, amely Jól és szépei so * nem jelenthet és amelynek a szerepeltetése a legnagyobb pedagógiát féliccsuszás, hiszen ezAii.il gyermekcinket ahhoz szoktatjuk hozzá, hogy az ördög nem rossz, s vele 1» ki lehet jönni — csak az embdrnek meg kell barátkozni vele.
A nyilvánosság elé klvánko.-lk ez a kérdés, amely nyilvánosság a keresztény Jóérzés és helyesen felfogott vallási érdek nevében kell, hogy tiltakozzék < ez flletl *z újra lábra kapott ördög-kultusz elten.
fiái Igen, ez a katolikus álláspont, smll ml is és vclUnk minden becsületes katolikus ember — aláír.
Uj világrendet élünk!
ÍÖTÖRT"
imiiiiiE
\' tcsrkto t-m tomvoioniábflii vegyen
divat ízlés minőség
olcsó a*
puha
1942. dmwbnr 3.
KUlCSÜriIK,
aggj mxtsom
ORBÁN JÓZSEr
karnisai hitoktató és Scbweitier Jőisof, kórliáii lelkén. tábori lelkének, a masni orosi steppék vérrel alászántott földjéről rövid sííihrtdíflflra haiaérkeitak- Sok meleg jscrctet fogadta Őket itthon.
Dr. tholway zsigmond
a 21. honvéd gy.. o. siávadosa ma Koloisváfrő utazott, ahol résit vess vitáig ezredének emléktábla lelepleiésén, ami a Kormányzó Ur nevenopján történik nagy ünnepség keretében,
Dr. oador jános
kir. törvényszéki jegyző sikerrel tette le a bírói éi ügyvésü virsliit. Dr. Gádor at ifjú jogáss-nemzedék egy nagyon képzett tagja.
*
dene józsef
kanizsai honved, néhány hónapi fronttartóikod ás alatt nemcsak „csillaghullásban" részesült, hanem birtokosa a kiseiüst és a bronzéremnek is.
m
p. erőss alajos
a kanizsaiak egykori szeretett „Lojii pátere" most Síékesfehér-várott nagysiobásu estet rendé-satt a harctéren küidö honvédek hoiiátartoeóinak felsegélyciésére. \' *
ozorai KÁROLY \'
a kitűnő műkedvelő előadó, aki annyi kedves órát szerzett már a kaniisfli közönségnek és aki polgári foglalkozására néive kereskedő, most a Klein-féle cukorkagyárat vette át Magyar-utca 19. ss. alatt. Cukorka-gyáros lett belőle. Megérdemli, hogy a nagyközönség a legmesszebbmenőién pártolja.
Ul éi használt mérlegek
¦Irin din kuhiltt.
J.i vliáaol. jóMIitssal.
FRANK
MÉRLEG-
¦\'-.¦¦¦y Özemben
!»1 EfltvíU-tAr 2/a.
temet, exhumál, szállít.
Céslulíliionw:
Bervalits Józsaf
m. Tálalóul 161. lakáii ISf,
Öt vásári mutatványost a keddi országos vásáron előállítottak a kapitányságra
Mint ilyenkor rendesen, a keddi koniisai orsiágos vásárra is ai ország különbölő részéről jöttek ie^ árusok és úgynevezett mutatványosok. Engedélyt ís kértek a kapitányságtól, azial a feltétellel, bogy .nem bastnálják ki a közönséget* — kaptak is. a detektívek
azonban messziről figyelték őket és megállapították, hogy nem tartották be azokat a feltételeket, amelyeknek betartása mellett kapták csak meg a* engedélyt. Ezért mind ai ötöt előállították. Kihallgatásuk folyik a kapitányságon.
A színek tragédiája
Vannak abszolút igazságok. Ilyen például a számtannak a kétszer keltéje. Világos, érthető és természetes. Nem is gondolunk rá, hogy ezt valaki megdöntheti.
Vannak relatív igazságok. Ilyen példáid egy tudón felfedezése, mely kutató munkájának ezer adatán épül fel. Ez addig marad igazság, mig nem jön egy még szorgalmasabb, még alaposabb kutató, kinek jobb a szeme, élesebb* a következtetése és uj adatokon, uj igazságokat nem állit fel.
A színeknél soha senki vem gondolt arra, hogy az egyiknek,\' vagy a másiknak más lesz a jelentősége. Itatása, mint az elázó időkben. A színekben lehet divat, de hogy egyik szin megváltozzék és a másik átváltozzék, abban nem hitt senki.
Arra is rájöttem, hogy a színek nem egyforma rokonszenvnek örvendenek. A fekete-sárgát egy időben a magyar ki nem állhatta. Ez a jelenség nem volt általános, csak reánk, magyarokra szorítkozott. Ez a két szín keserűséget, fájdalmat, bajt jelképezett a »it szemünkben és benne láttuk jövőnk kifejlődésének egyik akadályát .
A Minek tragédiáját a piros nyitotta meg. mikor vörös lett belőle.
Hogy szerettük valamikor a piros szint. A gyermek még ma is ösztönös érzésével szivesebben nyul a piros alma után. Szinte a\' piros szeretetével születtünk. A piros rózsát, a piros szekfüt az égő szerelem kifejezőjének tartottuk, mely egy vallomást takart. A női ajkon, a női arctfn ie-töb-het jelenteit az egészség külső jelénél. A felkelő nap piros hajnalba burkolózott. A munka-kéz-det, az ébredés ,as ifjúság, az erő színe volt a piros. De szép is volt valamikor a piros Pünkösd meg a májusi hold, kiÜönösen kettesben.
\'Szép volt, gyönyörű volt, mig a pirosból vörös nem lett. Ma már még az irodalomból is kikopott. Csak a nagyon régi könyvekben lehet ilyen- hasonlatot olvasni: — paprika-piros lett mérgében.
A piros elindult szerencsétlen utján. A könny, vér, nyomor, az állandó rettegés kifejezőjévé vált. Megfestette és gyanússá tette még a testet nem öltött gondolatokat is. A régi megbecsülést utálat váltotta fel.
Jött a mostani háború.
Egyre gyakrabban hallottuk a fekete piacot, a fekete kezet, a
fekete árakat. Fekete..., aztán megint fekete ... Ezzel már a második szin járt szerencsétlenül.
\'Milyen jelentősége volt nem is olyan régen a feketének. Csak végig kellett nézni egy ünnepséget, vagy hivatalos megmozdulást. Az ünnepélyesség, a komolyság, a megfontoltság tolmácsolója volt. A gyásznak, az emlékezésnek elfogadott színévé vált. A reménytelenségnek, a megnyugvásnak lett a kifejezője. A tudomány nem is tartotta szintiek. Ügy határozta meg: — a szinek hiánya, a fekete. Azzal magyarázta, a sötétben a fehér lap is feketévé változik.
Elnéztem apácáink fekete ruháját. Az volt az érzésem, ami szép volt rajtuk, — már testi szép — azt mind befödte éa eltakarta a fekete.
Hogy nem tudunk hatósági áron életemhez jutni, annak az oka a fekete. Elrejtik, eldugják, magasabb árakon mérik szél. Netn tudunk ruházkodni, mert ott is érvényesül a fekete. Van^ burjánzik és terjed. Minisztereknek kell ellene hatósági apparátussal fellépni és az irtását megkezdeni.
Egy uj szin pedig a másik kettőnek a rovására előtérbe nyomul. Ez a szürke. Ennek van ma legvdtasztékosabb árnyalata nemcsak ruhában, hanem életsorsokban is. A szürke nagyot lendült és sokat nyert jelentőségben. A közelgő tél szürke égboltjával, szürke városképeivel, a határ egyhangú szürkesége az ember kicsiségét, jelentőségnélküli szürkeségét idézi.
Szürkék a napjaink, szürke és egyhangú az életünk. A szürke egyre jobban előtérbe nyomul minden vonalon.
Hiszek azonban abban, hogy uffy a piros, mint a fekete rövidesen visszanyeri régi jelentőségét. A pirosnak visszaadja az értékét a vér, mely most áldozatos bőséggel hull és az élet színét képviseli. A fekete becsületét pedig visszaadja az egészséges nemzeti szervezet, mely nem tür meg testében beteg, kóros folyamatot. A szürke pedig vissza fog süly-lyedni régi értékére. A szürke sorsát nem sajnálom, mert nem tiszta szin.
A két szint el lehetett homályosítani, át lehetett mázolni de megváltoztatni nem lehet, csak ideig-óráig, napfényre kerül az, mint az igazság.
VANDRA JENŐ
PETŐ LRJOS és SAMU LAJOS
VAS ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erzsébet-tér 1. síim.
Telefon : 595. *. Hiirjjeayclm I PeJS Smm*.
Különféle gyártmányú mezőgszdssági gépek. 3. K. F. golyós osspágyak. Zománcozott tűzhelyek és kályhák. Épülőt- és butorvssslások. Szerszámok. Lánc- és osavsráruk. Zominoozott •dény ós horganyzott Aruk. Háztartási olkkok.
Ahogy a hámor latét tét fa:
Csata a ruhatárban
Nem akarom megsérteni a kitünó szinészokot, do én olsösorban a ruhatár miatt szoretek színházba járni. Mert láthatunk szebbnél ezobb előadásokat, olyan hatást kiváltani azonban, amilyent a ruhatári finálé tud, soha semmiféle színjátszás nem lesz képes.
Amikor a színpadon & darab utolsó jelenete folyik és már látjuk a szegény, do becsületes bonviván elkerülhetetlen hepiendjét, kezdődik a roham. A gorlicei áttörés ehhez képost halk francia valcer volt. A nagyérdemű közönség, moly addig ugy ült bolyén, mint valami béko-konforoncia. ogvszoribe vérengző fo-novaddá változik. Fölugrál helyéről éa szinmdián csatakiAltásokat hallatva rolinn a kijárat folé.
Nincs az a szahadBtih.au birkózó-versony, amoly folérno a ruhatári döntőmeccs izgalmaival. Az emberi lélok megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik oz az átváltozás. Miíélo tudatalatti sötét indulatok törnek fol-azinro, amikor a ruhatár közelébe körül a jámbor néző? Az előbbi pillanatban még a légynek sem vétett, a finálé hangjaira felpattan holyőről és tajtékot fújva dobja magát a kézitusa kellős közönébe.
Nom tagadom, a ruhatéri csatákban való részvétoltől magamat som tudom visszatartani. Pedig a nézeteién már olőre csillapítom idogoí-mot, százszor olmondom magamban: nem szabad, meg kell várni, míg mindönki átveszi kahátját, kalapját, hócsizmáiát, kalucsnijAt, hiszen csak öt porc türelem és tolongás nélkül megkapom holmijaimat. Do hiába. Ahogy a cnatariadó fölhangzik, rohan az ombor, mint nz Ámokfutó.
Tegnap is alig ötvenen voltunk a nézőtéren, a mhatArban mégis olyan harc zajlott le, mintha Ötezren lettünk volna. Letépték a kabAtom gallérját, lovAlt a cipőm talpa, kilazult két fogam és őaszotapostAk a frizurámat. Na do én sem hagytam magam. Közömben maradt egy ismeretlen ur fél nyakkendője, zsákmányoltam egy Borsalino jelzésű ka-lapbőlést, nagykabátom gombjaira csavarodva loltom két hajtincset, az utcán koptom ki egy fél kalucsnit éa otthon a mollényzaobombon találtam ogy loharapott női fület. Igazolt tulajdonosa átvohoti szerkesztőségünkben.
\'Kiss József
BÚTORT
ssakttsJetbeQ, aABOR manatHhfdottnsV
December VÁROSI MOZGÓ Szerdától-
2—o-ig _,_ vasárnapig
A legnagyobb magyar filmsiker 1
TÉRFIHÜSÉQ
Szereplők : Pdger Antal, Ajtay Andor, Pethes Sándor, Lehotay Árpád, Bulla Elma. Tolnay Kldry, Vtzváry Mariska, Szemere Vera Aktuális híradó a legújabb eseményekről
SlOaddaok kezdete köznapokon ?5, ?7, ?9, vasárnap ?3 /fi, j-7 is ?9 urakor
•ZAEAl KOZI.ON»
1W. dwmfatr 3.
A rendőrség valóthn blríerjesztés mlált őrizetbe vette Eürschnsr Ilonát
A rendőrségnek tudomására jutott, hogy Körsehner Ilona IftM-J bcn^ stületett, ilr vallású, Niigy-kaiasa, Csengery Jtca 27/« szám] alatti lakos, gáztartásbelí, valótlan híreket terjeszt.\' Nyomban meg-j indított a a nyomozást, melynek aredményekép Kürschner Ilonát
cHüállítorta, majd öntetbe vette.
A valótlan hírekről dzl állította hogy a rádióból hallotta. Volósti-nüsitik, hoflv a koholt híreket köl-| földi rádió leadás* nyomán ter festtette.
Megindult - ellene az ilyenkot szokásos eljárás.
Uj "tOzoltótisztek vizsgázták Zalaegerszegen
Zalaegerstegen a mult hetekben1 tÖíOltótisit, tanfolyamot tar-tbttolt/\'arnetyen Zala vármegyéből tokán vertek réstt. A tanfolyam hallgatói sikerrel telték le vizsgájukat, Tüzoltótístti képesítést nyertek a követkelők:
Andrásect Flórián Dékánfalva, Bankovicb Elek Belatinc, Bernyák Mátyás Murametence, Binder Béla\' Maori Bázakerettye, Both Károly Gsesítreg,1 Dervarict Jóisef Kacorlak, Farkas Jöísef Lendva-¦l&kos.1 Forfárí Iván Hárstiget, Fur> í*\'n Gergely * Gőntórháta. Gaá!-Ernő Nagypirit, -Gönci Gyula Lendvahidvég, Hegyi "Géia Kis-dflrgicse, Herle Dezső Börtöneié, Jakabfi JenüZalasientjakab,- Kan-
ti.ír Ferenc Nagyrécse, Keller József FelsfidŐrgícse, Kiss György Siíjjártólníza, Kosa János Pince, ifi- Kuruc s István Légrád, Narjy Sándor Nagykapornak, Papp István Pőlöskefő, Pongráci István Alsómihályfalva, Ritlop Károly Ra-damos, Ski\'fár Iván Adorjanfalva, Skáfár Mátyás Zsizsektser, Skvorc Eleit Dékánfalva. Spialin Iván Mu* J rabaszterce, Szabó Kálmán Akaii, 1 Sralaí László Zaiaszentbaláis, Sto- ¦ mi Jóisef Lrndvalakos, SfCes Bé- i la Danubia Fegyver- és Lőszer- I gyár Vestprém, Tolnay Kornél Maort Lovásti, Törnár István l.endvanyires. Török József Gom-bossteg, Verebelyi László Nagy-gőrbő.
A Tisenklleic tetOrést kOretett el
i csendőrliézre kerölí balatoni vlllafosztfigató
Kenthaly, december 3 (Saját tudósitőnktót.) Az elmull hónapokban sorozatos villafosztogatások történtele * Babilon zalai és somogyi partján. Az erélyes Csendőrség! nyomozásnak meglett az eredménye, amennyiben elfogták a balatoni villák fosztoya-tóját Illés Antal 22 éves csavargó személyében, illés májusban szabadult ki\' a sopron-kŐhidai fegyházból s aaőta tizenkilenc betörést követett el, míg a huszadik betörésen tettenérték. Illés fosztotta ki Gyenesdtáson október 4-én Kalota János nyug. csendőr-tisSthefyattes lakását is, amiről annak idején mi is megemlékeztünk. \' A esehdÖrök az orgazdáknál
rengeteg ruhaneműt foglaltak le, kőztök a gyenesdiási betörés tárgyi bizonyitékítit. Illés beismerte ezt « betörést, de azt állítja, hogy a lakást nappal fosztotta ki. Mivel Illés azt vallotta, hogv a topott holmik nagy részét Székesfehérvár környékén rejtette el, a csendőrök elkísérték oda további nyomozás céljából- A villabetörésekkel kapcsolatban sok orgazda ellen indul eljárás-Átadták a kir. ügyészségnek.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggol 6 órától eat* 6 óni if. (Hétfe, szerda, péntek délután és kedden cjész nap nőknek.) Telefon: 660.
Hofherr-Scbrante géssek, vilüü\'Ki petróleum
¦U\'N«KR-UT.UV1 A\'NN ELRK
VAS- ÉS MCSZAKI\' KEHBSKBCÉSÉBEN Shell g Az főzök átvehetők. llolyuacsapágyak
Üilet-inct d volt üileth«lyi,é0cm melletti saját liácainban
Horthy Miktós^ut 3/szám alatti
udvari helyiségeimben í bejárat a kapu alatt \'M
folytatom tov&bb.
A több rrtint\' fétnátad óta fennálló\' eégem továbbra is d\'legdúsabb raktárral és válaNtákkal várja igentitztelt vevőit.
MHLC\'/.MR JENŐ
tifi üveg- 4a poreollankereskedfi.
$11
i\\ Vaj
m
/
A nagykanizsai járás gazdái a megállapított mennyiségen felül is ajánlanak fel gabonát a közeilátás céljaira
Mint a közellátásügyi miniszter egyik legutóbbi bestédében megállapította, a gabonatermés tclcin-j tétében az előző évek termésmennyiségéhez viszonyítva, at idén elég számottevő csőkkenés mu-tatkotik. Et tette stflkségesté egyrészt a kenyérfejadagok leszállítását, másrészt pedig a termelők részére meghagyott gabonamennyiség agy bizonyos hányadának beszolgáltatását.
A beszolgáltatás országszerte a legnagyobb rendben és a leggyorsabb ütemben folyik. Senki sem igyekszik kibújni kötelessége alól. A magyar gazda mélyen átérezve a némtet egyetemével való sorsközösséget, a legnagyobb kést-séggel és önzetlenséggel sietett eleget tenni a felhívásnak-
A miniszter reménye teljesült, mert a gazda megértette és vál
lalta a mindenkire parancsolőlag háruló feladatot, \'kötelességet, hogy bíitositani lehessen ai ország egész lakosságának és a harcterek katonáinak ellátását, kenyerét. Teljesült- ez a — egyébként joggal el is várt — remény, mart a magyar gazdák nemcsak hogy beszolgáltatták a köteles mennyiséget, hanem a nagykanizsai járás területén — hivatalos hely köilése srerínt — Önként is ajánlottak fel a saját réstökre fenntartott gabonamennyiségből a nemzeti közellátás céljaira.
Ezzel a magyar gazda megmutat la, mennyire együttéret többi embertársával. Áldozatos lelkülete biztositéka a gazdasági és társadalmi egyensúlynak, aminek ¦ mai időkben különösen nagy jelentősége van.
Vasárnap lesz az utolsó őszi NB HL bajnohi mérkőzés
Vasárnap n kitűnő kaposvári Turul csapata jön Kanizsára az NVTE ellőni utolsó bajnoki mérkőzésre. Hogy a mérkőzés fontosságát ismertessük, nőin lehet senki előtt eltitkolni, hogy az NVTE a legutóbbi gyöngébb \'szereplése miatt nagyon kol lomot len holvzotbo korült és ha tavasszal nem sikerül jó hajrát kivágni, bizony könnyen a kiesők sorsura jut." Ezért vasárnap hatalmas küzdelmet és jó sportot ígér az NVTE—KTSE találkozó. Az NVTE valószínűleg a régi védőimével, tehát Lönkovics — Kósn, Horváth II. — Fischer, Némoth I.. Placskó íog kiállni a fontos mérkőzésre, min a támadósorban többen számitátiha jöhetnek. Juhász, Horváth II. (Németh II.), Frisch, Tura (Pum), Vojnovits szorepléséro számítanak a Vasutas sporthírek.
A KTSE togutóbb fölényoson. 6:0 arányban verte a kitűnő pbsti Koráiniát, akinek jó játékát már Kanizsán is láttuk. Nem kétséges, hogy ú Boldog — György. * iobor — "Kor-
dé, Havasi, Simon — Kovács. Kiss, Dottár, Goroi, Horváth ösazoállttásu csapat fölényes győzelmet arat a mélyponton JévÖ NVTE-vol szembon.
—k—n-i-
Ebben az évben Is megrendezik a sakkbajnokságot
A Nagykanizsai Maróczy Sakk-Kör már most mozgalmat indított a városi, egyéni sakkverseny megrendezése erdokébon. Bár a nohéz idők nem alkalmasak a verseny meg-rondozéséro, mégis számit a vezetőség néhány kitűnő orőro, akik a múltbeli sakkezinvonatat oz alkalommal is tartják és a verseny érdekességét és izgalmát biztosítsák. Még e hó folyamán megindulnak az elődöntők küzdelmei, majd utána a 10-os csoport döntőjében az igazi bajnok hajrá. A vorsonvro ¦ sürgősen jelentkezni lehet K. Nagy Lászlt főtitkárnál, vagy Baán Lajos titkárnál.
Villany T «V * k a
Kombinált
GRAMOFONOK
¦ Umoiok Tűk — KAIesAniéa — Cser*
GHŰNHUT ELEMÉR azaktlzletében Daák-t*r 3.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Hagykanisaa
ZAJJÁ! KÖZLÖNY
A nyomtatóit fénykép jobilenna
A mai halwruban a fónyképozés jR jolontékony szerepet játszik, amit biüonvit az a tény is, hogy az újságokban állandóan szebbnél szebb háborús felvételek jolonnok meg. A fényképnok nyomtatott formában való mogjolonéso azonban már-már egész természetesnek tűnik fel, pedig a nyomtatott fénykép létezése nem is olyan régi keletű. Igaz, hogy a háborús képes beszámolok már a középkorban léteztek, de akkor ozt r munkát még a rajzolómÜYészok végezték, akik az ogyos jolonotokot megörökítették és erről azután fa-rnotszotot készitottok, hogy ropro-dukcíóké|>08sé tegyék. A fénykópok nvomtatott formában való megjelenésének gondolata 1870—71-bon, a némot—francia háború alkalmával morült fel először. Végül is ozt a
&robiémát egy müneliení rézkarcoló, eorg Meisenbach oldotta meg. Moisonbach hosszú ideig buha-tóan foglalkozott u fényképeknek nvomtatott formában való mogje-lon totósé vei és felismorte, hogy a reprodukció fókövotelményo a fényképeknek számtalan ponttá való á"t-alakitása. A fénykópok színárnyalatát ö pontok kisobb vagy nagyobb mértékben való BÜrüaégo adja.
Moisonbach második legnagyobb elgondolása a nyomtatásra korüló fínyképok újbóli lefcnykéiwzéaovolt, mely alkalomból a íenyképloniez elé egy ugynovozott üvegből álló rasztort liolyoznok ol. Ez a raszter négy zotcontimé toron ként 24—48 dia gonalvonalat tartalmaz, molyot a legfinomabb korommal hüitonok bo. Az újonnan kéezitott fényképfelvétel tehát már csupa apró pontúéi áll. 11a tehát ezt az uj fölvételt egy fémlapra készitik, ugy mogfololö eljárással nyomdaképessé válik.
A kiváló feltaláló halálának SO-ik évfordulója a közeljövőben lesz. — Az ő zseniális elgondolásának köszönhetői hogy a világon végbomonó érdekes eseményekről az újságokban mogjolenó képek révén bárki tudomást szereshat.
noi bundák
, NQQV MlQSZTÉKBGN
A fegyelem és a rend ai alap]a bármiiyen program megvalósításba*,
mondotta a Ház mai ülésén KAllay Mikiéi miniszterelnök
A képviselőház csütörtökön folyatta az 1943. évi állatni költségvetésről szóló törvényjavas-lat folytatólagos tárgyalását. IAz ülést Tusnádi Nagy András elnök nyitotta meg. A kcVmány részéről megjelent KAllay Miklós miniszterelnök, Keresztes— Fiseher Ferenc, Hadocsay Lász-ló és Heményi-Sehneller Lajos miniszterek. Maróthy Károly volt n vita utolsó szónoka.
Ezután KAllay Miklós miniszterelnök emelkedett szólásra. Másfél óráslicszédbcn válaszolt n vita során elhangzott felszólalásokra és leszögezte kormányának álláspontját az általános politikai kérdésekben. Mindenek elölt a személyéi ért. támadásokra válaszolt, majd le-lelt arra a bírálatra, hogy a kormánynak nincs programja, határozóit iránya és nincsenek célkitűzései s nem készíti elő a magyar jövőt.
Hangoztatta, hogy a Magyar filol Pártjának programjában is olödoi-nok célkitűzéseit követi. Ezután részletesen foglalkozott magának a programnak a fogalmával és jelentőségéről. Nyugtalan, változó, ki nem
alakult irányú időknok jollemzőjo, uj és uj programok adása — mondotta. Lzek a programok felvázolják a tcondókot, amolyoknok az a log-érdekosobb tulajdonságuk, hogy alig különböznek ogvmántol.
A világnézet Heg egymástól távol álló pártok programjaiban is lehet pár egyforma frazeológiát találni. Ez rávilágít arra, hogy a lényeg nem a torvok olgondolásában, a célok föltárásában, hanem abban van, hogy hogyan és miként kívánunk eljárni az eszközök megválogatásában és a lehetőségek megtoremtésó-ben.
Nem uj és uj programot adni a lényeg, hanem megvizsgálni a tervek sokaságát és megállapilani, mi valósítható meg, mi a reális, mit nem lehel, vagy mii kárus megcsinálni. A1 fegyelem és a rend az alapja bármilyen program megvalósításának. A világtörténelem! minden forradalma kudarcba fel-ladt, semmit sem valósított meg, legfeljebb az valósult meg, mit. átvett belőle nz, aki később a rendet helyreállította — mondotta nagyhatású beszédében Kállay Miklós miniszterelnök.
(Polytatai ss 1. oldatról)
pótlást szállító jármüvoí éa had-oazlopai ollen intézett támadásaikkal — jóllehet az angolok mogoró-sitotték a vadászrepülőgép-védőimet — zuhanóbombázó repülőgépek kö-telékoi El-Borogánál ósszegy ülőke -zott sok angol páncélost támadtak. Könnyű német harci repülőgépek olasz bombázó gépekkol együtt, íMt\\ lamint mélyropülesl>on támadó .Wv | sorschmidt-vauá8Zgé[)ok Agodabia mollett egy ropülotéron megsommi-sitottdk 7 angol nagy bombázó gépet. Azonkívül bombák oslok vosz-toglő repülőgépek és ropülógí\'ipszi-nok közé. fiuíyos rongálásokat és lüzokot okoztak. Agedabia és El-líoroga között páncél vadászok megsemmisítettek 4 angol harckocsit és nyomjolzó lövedékkel folgyujtot-
tak 14 megrakott tohorgépkocsit. Ezek közül kettő üzemanvagot szállított.
livrn, december 3 (Bud. Tud.) A szövotségcsok főhadiszállásáról jelentik Algírba, hogy néniot csapatok Tabourba ¦ mollolt nagyméretű oHontűmadást hajtottak végro. Ez volt az Észak-Afrikát védő német csapatok eddigi legnagyobb akciója. A brit főhadiszálláson megjogyzik, hogy a németeknek nyilván sikerült Tunisz északi partjain erősítéseket partra szállítaniuk, egyidejűleg olókósz ülőtöket tettek arra, hogy Tunisz déli réaeén, Qa-bes mellett uj támaszpontot léteeit-aenok.
Francia lapok a gyors cselekvés szükségességéről
Több párizsi lap mai vezércikke gyors cselekvést sürget, mielőtt még késő lenne.
Nem szabad egyetlen\'pillanatot sem elveszteni:;— írja a Maiin. — Szükséges, hogy Franciaország haladéktalanul teljes mértéKben meglisztuljon. minden gyanús elemtől. A zavarok ideje elmúlt. Történnie kell valaminek mind belpolitikai, mind külpolitikai téren. Miután Franciaország a lehelő legmélyebbre zuhant, meg-kell találnia azt az alapot, amelyen újrakezdődhetik az épités munkája.
A Felit Párisién ezeket Írja :
Két év szerencsétlen fpolitiká-
Vásároljon
poreallán-ban
Horváth Lajoskv.y..ic%y;s:\'
Nagy választék várja Önti P6-uft «. Teleifon i 047.
ja után Franciaország\'clvesztet-tc birodalmát, hajóhadát és hadseregét. Remélhetőleg Franciaország csak átmenetileg szűnt meg gyarmati ós katonai halalom lenni. Most csak az a kilátás marad számára, hogy forradalmi hatalommá váljék és hozzájáruljon az európai ujjáre^ dezésbez ,nemcsak munkaerőivel az országon belül és kivül, hanem a szociális gazdasági rend megvalósításával is. Nincs még késő, hogy Franciaország ehhez hozzákezdjen --(állapítja meg a Petit Párisién.
A németek segiiaéget nyújtanak a leszerelt francia katonáknak
Franciaország katonai főparancsnokának rendelete értelmében a francia fegyverszüneti hadsereg minden leszerelt tagja Atköltőzhotik a megszállt területre. A megszálló
i<4m»t li*iö»ág.)k bei landol a leaae-rolt katonáknak eegiteegfft nyújtani, hogy munkát találjanak.
Steinhardí amerikai nagykövet rövidesen viaaiatér Ankarába
Btoinhardt, az Egyesült Államok ankarai nagykövoto a legközelebbi napokban Washingtonból visszaérkezik Ankarába. A nagykővot ugyan m Willkio ankarai látogatása után jelonttetételre Washingtonba utazott.
Illetékmentesek a Kfllkereskedelnl Hivatalhoz Intézett beadványok
A Magyar Távirati Iroda jelenti: A m. kir. pénzügyminiszter a m. kir. koroskoilolom- és kö/lokodés-ügyi miniszterrel ogyotértóleg rendelőiét adott ki, amelynek értelmében a M. kir. Külkereskedelmi Hivatalhoz intézett beadványok ós m»l-lékloteik közigazgatási illeték alól mentesek. Ez a mentoaég nom törjed ki az árnk be-, át-, vagy kíVi-toli ongedélvo iránti, valamint a hivatalnál alkalmaztatásra irányuló beadványokra.
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet: Ma ai Igazság gyógyszertár Fé-ut 13.
Kiikanissin aa ottani gyótyaaer-tar állandó ügyeletes siolgálatol tact.
Hapiá. i Deoíiwbor 3. CitUörtÖk. Kein. kat. Xavér f"»r. - 1\'rotaaiAua OÜfla. - Izr Kiszí. 24,
Ufsdgot kér
hazulról a harétértn kizdő honvéd. Aki kiolvasta a Zalai K6zl9nynek est a példányát, a lapfejen található címke kitöltésével dobja »<• egy postaládába I
— (Tüzéreink Szent Borbála Onnepa) A katolikus enyasientegjr-ház holnap ünnepli Szent Borbála vértanú ünnepét. Szánt Borbila ünnepe nagy napja volt mindenkor a magyar tÖzérségnek, amelynek védőszentje Sient ELirbáia. A nagykanizsai tüzérek védőszentjének ünnepnapja alka-ináböl holnap délelőtt 10 órakor nagy ünnepi mise lesz a Jézus Szive (felső)- templomban, majd délután 4 órakor a tüzérek fedett lovardájában háziünnepség. Nagykanizsa magyarsága testvéri szeretettel és együttérzéssel vesz részt vitéz tüzéreink kedves ünnepén.
— {Kirendelés) A földmlvelés-llgyi miniszter Tompa György gazdasági felügyelőt a szolgálat érdekében Veszprémből azonnali hatáíy-lyal Perlakra rendelte ki és megbízta a perlaki járás gazdasági felügyelői teendőinek ellátásával.
— (A fehéi teremben) naponta vásárolható olcsó áron sokféle szép mikulási és karácsonyi ajándék. {:)
TÓTH JÓZSEF VASIEIESIEDfeSE
Nagykanízstn, Erasábat-tAr SS. r a s 1 t ; Telefon i «W.
üotherr—Schrantz gyártmányú macéftazdaiigf >Ap«kat Ktneeesn zomanoozott tűzhelyeket, kályhákat ae tutztartaaí olkkak«L
- (Fodrász fizlctek í-árórája)
ErtosUiük igan tisztáit rendé-Keinket, hogy\' s> mai naptól üzlo-toinkot Nagykanizsán hétköznap délután fi órakor, szombaton o.sto pedig fél 8 órakor .árjuk. Szakosztály Tozotóaége. (:)
— (Kapával verte be ellenfele (éjét) Tudósítónk hja: Az egymás közt (elmerült vitái radikális módon inté\'te el két bókabáii likos. A vita hevében Mérc La|os kapát ragadott éi ugy beverte Tólh Pál fejét, ho/y su\'yos koponyaaiapi lőrést sienve-deti. Tóth Pált beszállították a keszthelyi kórházba.
— (A rendorséff felhívási) Aki december 1 -én délelőtt az Erzsébet-téren nngyobb pénzösszeget el veszített, Jelentkezzék a rendörka-pitányiág I. emelet 40. sz. szobájában.
— A Magyar Erfl képts hetilap
legu!ahb száma páratlan érdekessel;!! képsorozatban számol be a harcterek eseményelrö\'. KétoidalaB nagy képriport szemlélteti a Bon-menü és északafrikai nagy harcokat. Képsorozat számol be a touloni nagy francia drámáról, az elsüllyesztett francia hadiflottáról, a japánoknak a tengelyhatalmak melletti egyéves há-
Atulirollak mélysliei láldilommal, üa Isten megválioitalhalallan akaratában való alázatos megnyugvással Jelentik, hogy a (orron Szeretett édesanya, anyós, nagyanya, dédanya, illetve rokr.n
özv. Garzó Józsefné
sz. Taachner Emília
áldísos eletének 7,\'1-ik évében hosz-szas szenvedés után folyó M 2-án visszaadta jóságos lel két Teremtőjének.
Drága haloltunk IfttiJi maraárinyalt folyó hó 4-én, pénteken délután l/i4, órakor fogtuk a temető halottasházából a róni kalti. egyház szertartása sierlnt beszenleltetní és Örflk nyugvó-helyére kísérni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkilldvéért folyó ho 5-én reggel \'/i9 órakor fog a fe\'ső-templomban a Mindenhatónak be-mulatlalni.
Nagykanizsa, li)42. december tii 3. A Te |ó lelked mindig közöttünk él! Ganó Bátyái, Emília, Róia Jóttaf, litván, Jáaoi, Pál, Júlia. jrns. Tárás, Klotild, Katalin gyermekei; menyei, vejei, unokái, dédunokái és a gyászoló rokonság.
borús mérlegéről és a fflggellensé-gének 25-lk évfordulóin! csendben ünneplő Finnországról. A belfö\'ril beszámo\'ók közül klemelkrdlk az az eRyedu\'álló képsorozat, amely bő magyarázó sznvecgel ismerted a m«rcitszigeli honvéd-eyógysebé\'zet eredményit: a hadisérült honvód-hösök ujbrtl dolgozó pnlgárai lehetnek a társadalomnak. Ezenklv(l) harctéri, külpolitikai összefoglaló, szépirodalom, szinhás, sport, divat és k\'resztrt\'jfvény egészifi ki a Magyar E\'ö legufabh számát. Szer-keoztőség és kiadóhivatal : Budapest, Erzsébet-kíVul 7., III. emelet.
— Mesrlefent az egyetemes magvar repülés népszerű folyóirata, a , Mapvar Szárnyak" Ipgulabb szflma \'rdekes, vál\'oza\'os tsr\'alo^mal. A lap M-anyaga rcndk\'vü\' változatos Repülő humor rimmH T»mái L. Láng K., Brheii él Ágn-ton legjobb karikatúrái! foglalta ÖKSTe egy cso Wv^a. Nagyszerű képeket sd a tor-pedóvetókr^I, a FI *T g\'pekröl slb. A .Magyar Szárnyak" legújabb számának ára 50 fillér. KanhafÓ mindenütt. Mutalványszámo! a k\'adrt hivataltól: Budipest, Király-ulea93. kérjünk.
meghívó.
A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet 1942. évi december hó lü-ón (csütörtök) deliihiu 4 órei keidettel a városháza tanacs-lermében tartja
évi rendes közgyűlését,
melyre ai egyesület tagjait tisite-lettel meghivja
rl. dr. Csel* Intalni Itliíayíki Farhas Vilim
titkár. iluwmctő llitOk,
Ha a tagok a közgytlléaen határozatképes számban nem Jelennének meg, akkor 1942, december hó 18 án tlélután 4 órakor ujabb közgyűlés/ tártunk, araoly az alapszabályok éneimében a a magjelentek számára roló toklntet nélkül határozatképes lesz.
Tárgysorozat:
1. Elnöki megnyitó.
2. TilkAri Jelontéa
3. Zárószámadások elfltorjesztése.
4. Az alapszabályok Órtaimébsn a sorrend szerint kilopó választmányi tagok holyott mások vagy ezek újból való mt\'g választása 3 évre.
6, Háromtagú számvizsgáló bizottság megválasztása 1 óvro. 6. Esetloses Indítványok. rm
meghívó.
A Nagykantiaai Zrínyi Mikid. Irodalmi áa Müvé.xali K5r 1942. deotmbír hó 16-én, kadden délután 6 érakor a vároihéza la-
nácslermóbcn tartja
40-Ik évi rendes közgyűlését,
aielyre i. t. Tagjainkat meghivja és .megjelenésüket kéri Nagykanizsa, 1912. november 30-án
as EInSk.ág
\'1..!¦(]¦/ auTOXat ¦
1. Elnöki megnyitó
2. PŐtltkár cvi jelentése
3. t\'énitárf jelen lós, felmentvény megadása.
4. Választások
6. Esetleges indítványok Indítványokat 8 nappal a közgyűlés etólt Írásban kell benyújtani. ar.<s
liddf.oiilífdiliiü.1 lilfttt. VdllBisf MENETRENDJE
érvényes 1942 loverober 2-től.
l/ii-iutiillinntu.
Vasulállomásra íil.\'iílltt-tílrr
i» U\'OO fos 711 10»» 12« 134« 14« \' U\'10 11 25 21-10 22-8J M * « N 3 i N S 3 s ? •s 0 " > sJ
meghívó.
A N-gykaalhal TakaT4kp4intár Kán. váartáraaaájr Nagvkan\'zsán 1942. dtem bar ki Vié« dálalOtt 10 órakor
reidklvfillköztTfllést
tart. amelvrc a t. c. részvényeseket tln. telettel meghívja ax lK"fatáif|,
Targy«*p«x»t i 1. PallleyelöblzoltsáRl tagok váJ«ztiH az alapszabályok 43 fia éttelméaen.
lacyel r rti i|uat<bály«V ll. í« trtflmjWa , kÖ\'oyou««n tiavaiall joo etek non riuvlom • Itpfio gy.kofolhiiű. m«lytk.« köigyQHi ,1^ , n*ppil • llnaiiq pémtAriníl Idé\\bt helyeitcttct Ennak mejfelalotn ¦ rátivenyak I*ok4iobb U umbír hú 9-án <ttla|Ot> 12 dráltt >ely«„n(j4k latátbt. m>
áttS
Tiszta és iiiivcu uilLftisetieei vagy b». fáiflnó felvétetik. Cím a kiadóban. 87K
? ¦tÁVAVÖLBYI JOJJgOS arumszqlqoltatú r.-t.
AramixAmUk fücat^ae, r«tcl.máolók, hlbalM]al.n«é.«k
imktiipü f • I wi I Aga.i t A. míiuian villám., kértlé.lian •iélcIKH 8-tól délután IS Aráig. Csong«ry-ut 51, t.l.fon 284.
Kényvnyamda, könyvkötésiét, voiwlozó intézet, üzleti könyvek és dobozok • gy«ra I
a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
ITELEFON: 78. |"
Gyáriunk a
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskŐkat, zsákcédulákat, naptártömböket, fali-naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt.
Tolcf oii i
Szentképek
nagy választókban — legolcsóbb
Horváthnál, F6~ut 2-
JrimrglelenéflU. bépiett ffi.vsrh*.-.,. kadü-».*i]AU ..ónnal! balíníire lelvfk. lik vilii Trtlli Bílíníl. 3131
Koa.t.t. ha.onavlvfIfat, btltf koi.lia. 15IVI belépési., keru: Ungtr vsiktrttkcáéí. \\
Pfatll (Jo|d,.-öuüfi uíouiinl fcIvuaiil\'.V: Su(ir-u) 30. S7J)
fl.ktir.uUn«, po\'fiiltTi.iill HlllT cnibi-t Irodai illiit villáin.. Clnik.l < kiadóhivatalba kér. 3742
A»A$-VÉTEL
¦Ikuléaira a|lndtkol lefuabbal i, lagolcaóbbat Kóaa Pál vlragazl.ie\'ban ne. reahtll b«. Hoilk, M.ut 2. J7S0
Jokarban l.v. acvlla.kaa.l .Itd6. Hu-gir-nl 63. »711
Nagvobb mÉratll háranyfalrtlk.oal.
bunrja elai!6. Magyar-U. 24. 374
Jók.rl.au kví haaanlll akédlll ven-
ník. Clmekat a Idadlba kirak. 3746
HAZ ÉS 1NOATLAN
Kellő lakáaoa, ailiimiilea h.« .l.dó. Clm a kiadóhivatalban. SÍI?
KÜLÖNFÉLE
Elveault k(l drb ll»mj.8v, Oiv. Mau-nylk üyöri;yní nívre íróid. K4rem a be-cauietca maalaUlót, adj. I. Vdrösmarly u-21. aU. 3733
ZangarAt kereack bérbe. Clm a kiadóhivatalban. 3731
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kliiiljn : „KlitaadaaailII. T. Kagykanlui". Feleli, kiadó: Zalai Káraly. Nyomatott i . „KfjzQaxdaaágl It, T. Naoykanli.a"
ayoaidajéba. Nagykaaliaria. (Nyomdliórt lelol. í.alal KírulyJ
33
Óira:
Bendfokozat: Tábori polla:
82. évi., 076.
ff ;
Nagykanizsa, 1948, deo. 4. péntak
krm 12 MIMmy
ALAI KOZLONY
SttMiíe«»tö»*« ss kiadóhivatali Ffiut fi. «Aia. Szarkwalóaégi et kladóh ivat ali teletoo v.s iz. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelőt szerkesztő: Barbarli* Lajos
Itőllzetézl Ara: egy hónapra 2 pengő* 50 ŰUée,
negyedévre 7 penaö 20 IllTór. Egyes izám : hétköznap 12 1111., bzo roba tori 10 CU.
Takarékosság
az akció, ainoWat u kormány a takarékosság, az okos és & hely-tóttal feltétlenül számotvető anyaggazdálkodás érdekébon megindított, kell, hogy megfelelő visszhangra találjon az orszái; polgári lakosságának körében. Mort — amint ezt a pénzügyminiszter rádiöelőadásából is\' tudjuk, a háborús gazdálkodás legfontosabb föladata a termelés ós a fogyasztás egyensúlyának biztosítása. Amikor a harctoroken anyag-csata folyik, a mögöttos országrészekben alig lehet fontosabb föladat, mint az anyagoknak olóállitása és a volük való valóban okszorü gazdálkodás. Elsősorban mindon fényűzés, mindon fölösleges dáridó ós az őzzel járó pazarlás gondos alko-i\'ütéso.
Takarékosságra utal mindönkit már maga a jogyrendszer is, a készleteknek és fejadagoknak megmérése és megszabása. Ám ozon túlmenően szükség van a közönség önkéntes takarékoskodására is. Egyrészt nem szabad és nem illő ma például a korlátlan pecsenye fogyasztás éppúgy, mint nőm szabad ma a gazdának meddő állataival feletetni a zairképzésre szolgáló orŐ-takarmányokat.
Ma tudnunk kell, hogy az ugy* nevezett hulladékok gyűjtése in kötelesség, mort — amint a pénzügyminiszter is mondotta — a rongy hulladékból losz az uj szövőt, az élelmaradékokból zsiradék, vagy szappan.\' Nem szabad ma lakásokat tulíutoni, nom szabad pazarul világítani. FÖlöslogos, hogy tizlámpás csillár világítson a családoknak vacsoránál, hiszen egy-két villanylámpa mollott is jóllohot látni még annak is, aki ir, vagy olvas.
Soha som szabad mogfolodkoz-nünk arról, hogy a foloslogos kiadások elmaradásáhól takarékhotétok képződnek és az jgy kolotkozott tőkék újból a tormolés szolgálalába állithatok. Éppen ezért szigorúan különbséget knll lennünk a takarékosság és a pénz lezaurálása kőzött. Mert a tozaurúlás, a bankjogyoknok szekrényokbon való tartása és gyűjtése éppen ellenkezője a takarékosságnak, mort oktalan bankjog?-hősé-got okoz. Ezért itélto ol teljesen jogosan a közollátásügyí miniszter azt a botegos tozauralási tünetet, amoly hétszázmillió pengét vont ki a forgalomból. A pónznok az a rendeltetése, hogy forogjon, hogy állandóan ott szoropoljon a gazdasági élei vérkor ingé só bon. A tozaurálaa voltaképpen ugyanaz, mint a termőtalaj oktalan ugarolása, parlagon hovorlotóso.
Takarékoskodjunk tehát kószle-toiukkol ugy, hogy takarékosságunk gyümölcse » megmaradt tőke a pónsintózetek utján vissse-kerüljön az élotbo, a tormolóslw és az uj anyagok olóállitásának nemzeti munkáját szolgálja, olósegítae, anyagilag lohotóvó tegye.
Ezt a takarékosságot kértei a nem zctlöl a Kormányzó Ur is, amikor üzenetében azt az óhaját juttatta kifejezésre, hogy a nemzet mindon tagja fokozott mértékben állitaa szorgalmát, munkaerejét és — ha van — tőkéiéi is á nemzet nagy coljainak szolgálatába.
(~ Jt— o)
Tunisztól 30 kilométerre nyugatra nagy párbaj folyik a német páncélosok és az angol tüzérség között
London é« Washington elejtette Darlan tengernagyot,
aki most a hadsereg, a flotta ős a légi erők főparancsnokává Is kinevezte magát
Ar, Egyesült Államok ar. ismételt vereségek ellőném tovább is erősítéseket küldenek Gusdalcanar szigetére — mondják Tokiéban\'. — A japán haditenserészet felkészülten várj.:, az uj zsákmányt. A Salamon-szigetek mollott. mint Tokióban kijelentik, elkerülhetetlenül sor kerül negyedik és ötödik tengeri csatára.
A császári haditengerészethoz kö-r.olálló körök nyilatkoztak a Lunga melletti éjszakai ütközőt kiváló orod-ményoiröl. A japán hajóhad valamivel naplemente után Lunga kö-zolébon ellonségos hajéhadat vett észro. amely ocy csatahajóból, t cirkálóból ós 10 rombolóhói állt. Bár a két fél harci ereje közt nagy volt a különbség, a japán ha-
lok megtámadták az ellenség hajókat ágyukkal és torpedókkal. Az ollonsécres hadihajót, amelynek hovatartozását r ködképződés miatt nom lehetett megállapítani, tíz hómba találta el. Utryancpak több: mint tíz torpedótalálat ért egy Auguszta-osztályhoz tartozó nehéz cirkálót, amoly pillanatok alatt elsüllyedt. A japánok elsüllyesztettek még két ol fenséges rombolót. További két romboló a találatok körot-keztéboh kigyulladt. A Guodalcanar szigetén lévő japánok figyolték a küzdelmet. A tengeri hadviselés történetében ez az olsó eset, hogy romholó-flottila egyedül elsüllyesztett egy csatahajét.
Olasz repülő* ülkeres vállalkozásai st Don arcvonalon
A Stefani-iroda különtndósitója a Don-arcvonalról küldött jelentésében beszámol az olasz légi vállalkozásokról. Amikor a Don-arcvonalon szovjot csapat- és hadíanyag-össz-poníoaitáa volt észlelhető ,az olasz légi erő is haladéktalanul működésbe lépett. Bombázók, vadászgépek és folderitók a szovjotorosz támadás kozdoto óta jelontós eredmónyokot értek el. A foldorítők állandóan ol-.
lenőrizték éa ellenőrzik az ellenség mozdulatalt. A bombázók a szőriét táborhelyeket, menetelő oszlopokat és hadianyagraktárakat támadják. AV, olasz Vadászok is igori tovéko-nyok. Kiválóan gondoskodnak a bombáző-rajok védőiméről, amelyek-nok eredményeképpen egymást követik a légi támadások a szovjet csapatok ellen. /
Ai angol tengernagyi hivatal beismert 3 romboló elvesztését
A StefanMroda a következő közleményt adta ki:
A Reuter angol hírközlő iroda jolontéso szerint egy Tunisz folő haladó olasz karavánból két torpedórombolót és 4 koroskodolmi hajét elsüllyesztettek. Az angol részről (erjesztett hir toljos egeszében valótlan. Tény az, hogy a tuniszi partok közolébon harc Volt egyrészt 8 olasz torpedó romboló és 2 torpedónaszád, másrészt két otlenséges
cirkáló ós 4 romboló kőzött. Miként a legutóbbi olasz jelentés közölto,
Északafilkal ura vonal
egy olasz romboló megtorpedózott
és elsüllyesztett egy ollonséges cirkálót. Egy olasz romboló elsüllyedt. A továbbiakban német repülőgépek olsütlyesztettok egy könnyű ollonséges egységet és súlyosan megrongáltak egy rombolót. A "Reuter-angol hírközlő iroda egyébként beismeri egy torpedóromboló elvesztését.
Az angol tengornagyi . hivatal ujabb jelentésében közli, hogy * Szicíliai-csatornában legutóbb lefolyt harcokban olvoszett 8 brit romboló.
A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti az északafrikaí holyzotról:
Cirenaica nyugati rószélxMi a harci cselokmónyok a szerdai nap folyamán is főleg élénk tüzérségi tovékonységTO, valamint a foldoriló csapatok működésem korlátozódtak. Hommol tüzérsége néhány angol ütogot oly hatásosan vett tüz alá, hogy mór néhány lővós után elhallgat tattá az angol lörogekot: A sivatagban Marfl-El-Bragatól délro ogy nagyobb olsaz-némot foldoritő csapat mélyen behatolt az angolok egyik szárnyába és legénységével együtt olfogott két pihenés közben meglepett brit foldoritő kocsit. A foglyok között két angol repülő is volt. Ezok a sivatagban kényssorle-ezálláat hajtoltak jrügro ós rádió ut-
ján kértek eegitséget. *.
A némot és olasu légi haderők az egyiptomi határ ós Mars-El-Braga között nagyobb kötolékkol támadtak angol monotoszíopokat és összegyülekezett jármüoszlopokat. Dernáhál a tengely repülői támadást intéztek egy sürü sorokban hadiadó, utánpótlást szállító oszlop ellen. Több bombatalálat után nagy tüzek kolotkoztek. A lángok porcok alatt elharapóztak és tüz ütött ki a hadoszlop molloiti Bátortáborokban. Nehézbombázók elpusztítottak hat angol ütegállást, amelyeknek Tobruk kikötőjét kelleti volna ródolmozniük.
\'Berlin, doeombor 4 (Bud. Tud.) Andoraon tábornok főhadidzúUáaácól közli egy eJgiri je-
lentés, hoery Nehring tábornok jelentós erőkkel folytatja támadásait a brit I, hadsereg páncélos ékének két szárnya ollón, amelyek a Ta-DOÜrba és Djodida közti vasútvonaltól mintegy 5 kilométornyire északra törtök előre. A némot CBapatok támadásaiban jolontŐB Bzámü nehézpáncélos és motorizált üteg is be-aratkozik. Brit fölfogás szerint ez a támadás elsősorban arra irányul, hogy Tahourbánál az ollonség vonalát \' áttörjék. Csütörtök délután a djedidai arcvonalról érkezett jelentés szerint aj. amerikai páncélos csapatok elérték az I. hadserecot és beavatkoztak a német páncélosok támadásának elhárításába.
Bern, december 4
(Bnd. Iád,\') A szőTotségcsek észak afrikai főhadiszállásáról jelentik, hogy Tunisztól 80 kilométerre nyugatra támadó német páncélosokat stukák és radászropülőgőpok támogatják, A-küzdolom igen olkosere-dotté alakult. Az Összeütközés hamarosan a némot páncélosok és a brit tábori tüzérség párbajává alakult. A britek állandó orősitéeek felvonultatásával igyekeznek a némot páncélosok által erősen szorongatott vonalukat rédoni.
Bern, december 4
(Bud. Tud.) Kairói jelentés szerint a líbiai arcvonal harci siflne-tét viharelőtti csendnek tekintik. Angol résirŐl hangoztatják, hogy Montgomery tábornok utásrainak ezrei aion igyekeznek, hogy uj felvonulás! utakat építsenek.
Oenf, december 4
(Német Távirati Iroda) Londonból jelentik:
A i angol sajtó a tuniszi harcokkal foglalkoeva megállapítja, hogy Tuniszban napról-napra erŐsrbb lesz a német —olasz ellenállás. Különösen a levegőben voltak hevet ütközetek, de a földön is tőbb elkeseredett Ütközet folyt.
a Times jelentése srerint az 1. angol hadsereg, amelyet amerikai harci kocsikkal erősítettek meg, mind erŐsebb ellenséges ellenállásba Ütközik.
Megtévesztő annak n szövetséges haditudósítónak at állítása, aki szerint a tengely légi hadereje esendben kivonult Tuniszból Szicíliába, mert a bizertai repülőteret légi támadásokkal el-pusititották. Ennek a hirnek nincs semmi alapja.
1942. december 4,
Menetrendváltozás kanizsai viszonylatban
A nagykanizsai vasúti tfllomás-főnökség köilése szerint december 6-tól kezdve ai alanti váltóit.! ?11 be nagykaniisai viszonylatban a menetrendben:
Csáktornya és Budapest Déli p. u. kök-ölt di eddigi 1207. sí: gyorsvonat elmarad. Helyette ai 1205. ss. gyorsot állították be, amely indul Csáktornyáról reggel 6.30 órakor, Nagykanizsára érke-¦ik 7.43 órakor és innen tovább
folytatja útját 7.53 órakor, Budapest Déli p. u -ra érkezik 12.05 órakor.
Zalasientiván és Nagykaniisa köiött a< 1449. sí. motoros helyett as 1441. B. motoros közle-kedik, amely Zalaszentivánról 20.54 órakor indul és Nagykanissára 22.17 órakor érkezik.
Kérjük a Zsebmenetrendet ily értelemben kijavítani.
Az elmi.lt évben Bagyarországon 10.000 könyv Jelent meg
A Magyar Italfsztlksl Sctmta legújabb számában Ooaibás Géza dr. tanulmányt klzöl Magyarország 1941, évi könyvtermelétóról. Az uj turisztikai adatok már teljesen pontosak, amennyiben a beküldölt köteles példányok feldolgozásán ala puln.nk. Megállapítható, hogy az elmúlt év-Ijsii 9S\\2 könyv jelent meg Mayyarorsiá-
Í;on, egymill ó oldalt meghaladó terjede-¦mben Ha a többkötetben megjelent mü-vikit így figyelembe veiszük, ugy kere kan H\'.UjU darabra tehető Magyarország tnultévl könyvtcrmelése. B müvek 73 3 százalékát Budapesten adták ki, a lobbit vidéken A megjelent könyvek 23.6 száza léka szépirocií : mii volt. A szépirodalmi műfajhoz aorciott könyvek közli! IZ5rj ponyvának mínúsíllő sajtóterméknek sza-in t ea ezek laptarjtdelme alig 83.0C0 oldal volt Az évi ponyvalermelés az egész aaagyar szépirodalomnak darabszám szerint 54 százaléka, terjedelem szerint csak 2i,S százaléka volt, mert a megjelent ponwa Önyvek átlagos vastagsága csudán 66 oldalig (erjedi. Átlagosan 1Ü.0U0 pél-pányban jelnnt meg egy ponyvaleroiék,
ugvhogy a tavaly kiadóit Ilyen könyvek példányszáma megköze iletle a 12.5 milliót A tankönyvek és nevelésügyi munkák aránya az egész magyar könyvtermelés U4 százaléka volt. Utánuk következnek az orvostuuomáiiyi könyvek nyolc százalék, a vallástudományi könyvek bét százalék, a jogi és kózigaz^atáii munkák 8.2 százalék, az Ipari és kereskedelmi szakkönyvek 5.7 százalék arányban, A tavaly kiadott könyvek 95,2 százaléka természetesen magyar nyelven jelent msg. Latinul 42, németül 170, románul 50, szlovák nyelven IV, ruszin nyelven 23, szerbül 9, egyéb nyelven 154 könyv jelent meg. Eredeti mit volt 910b, tehát az összes megjelentnek számláké, mig a fordilás 23$ azaz 7.5 százalék. Ujabo kiadást ért cl 493 könyv, ami az egész termelés Öt százaléka A megjelent könvveknek majd- I nem a fele három Ívnél vékonyabb füzet ¦ volt. A könyvek 5Ö8 százalékát könyvkiadással Üzletszerűen foglalkozó válla atok jelentenék meg. egytizedét közoktatási és közművelődési intézmények, sgynyolcadát pedig maguk a szerzők adták ki.
Szervezik tz Ipart és unnkaOgvl felügyelőségei
Ai elmúlt hetekben már kijelölte ai iparügyi minisiter a 4430— 1943. M. E. si. rendelet alapján életrchivott Országos Ipari Munkaügyi Felügyelőség központját. Ae uj sierv, amelynek as iparban és kereskedelemben a lkaim ázottak munkaviszonyának, ai erre vonatkozó jogssabályok betartásának ellenőrzése a feladata. Budapest. Széchenyi-u. 14. si. alatt as I, emeleten székel, ahol előbb ai iparügyi minisitérium egy másik osi-tálya működött.
As Orsiágos Ipsri Munkaügyi Felügyelőség most siervcikedik. Mintegy 50 alkalmaiott, főleg mérnök látja «1 majd fontos munkáját abban a szegemben, ahogy azt a rövidesen kiadásra kerülő végrehajtási utasitás elrendeli. Eit az utasítást az iparügyi miniszter bocsátja ki és ezt követőleg, valószínűleg a jövő év elején, nieo is kezdi munkáját a szociális szempontból nagyjelentőségű intézmény.
OŐbbels:
A Zrínyi Irodalmi és lűvészetl Kör bensőséges Ferenc napja
A háború irntlan erkölcsi tőrvényei, a beszerzési nohézsógok, mog a drágaság cgyro jobban elhalványítják s békeidők vidámcsongósü névnapjait.
A névnap egyéni ünnep. Alkalom erre., hogy az embor saját arcképét meglássa a barátok kisebb-nagyobb csoportjában, kik szeretik.
A ezerotet értékét noux a szavak, nom az ajándéktárgyak jelzik, ha-nom azok az érzések, molyok a gyakran használt szeretet-szónak tartalmat adnak.
Nom lobot kellőképpen méltatni azt a bensőségos, családias ünnepet, mollyol a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör énekkara királydijas karnagyát, Ketling Foronc polgári fiúiskolái igazgatót névnapja alkalmából ünnopolto. Nom a külsőségek ünnopo volt oz, bánom a szívé.
A népnap előestéjén próbára gyűltek á tagok a polgári fiúiskolában ós amikor Kottíng Foronc karnagyuk belépőit, felhangzott a szorotot unnoplő érzésétói átiutvo Demóny: Szorenádja. Dr. Paiza Foronc városi aljegyző, polgármostori titkár emelkedett hangú, szívből jövő szavakkal tolmácsolta az énekkar tag-jainak jókivánatait.
— A szorotot Bzálai a logorősoh-bek, — mondotta beszédében. — Ez tart ósszo, oz képoaití rondkivüli toljositmenyekre az énekkart. A szerelőt hűséggé, ragaszkqdáusá válik
sorainkban, mely tioni kőratsl, lm
nom tartozik.
Kelőmén Forono társelnök, a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör nevében tolmácsolta jókívánságait, — Körünk célját, a magasabb Kultúra szolgálatát példás hüséggol szolgálta az aranyérmes Vegj-eskar. melynek összetartó oreja Kottiug Fereucbon összpontosul.
Ketting Ferenc kerosetlon szavakkal köszöntő meg az üdvözlést. — Nem vágytam soha elismerésre, nem voltak egyéni céljaim. A dalt a dalórt, a muzsikét a muzsikéért koll szeretnünk, lía valaha fáit az elismerés hiánya, mindig az énekkarért fájt. A\'-z elismerésben nagy-ösztönző éa ogyütt tartó erő van.
Fölhangzott a szokásos háromszoros éljen. i
A családi ünnep ezzel még nom ért véget. Újra fölhangzott a 8z*>-ronád, hogy szívós szóval köszöntnek a Vogyoskar mindenkor mog-értó mecénását, Kólómon Foroncot, kit az énekkarhoz óvról-óvra ogyro erősödő szálak fűznek.
Ünnep volt, egyéni ünnep, hol nem hangzottak ol nagyhangú dicséretek, igérgotő fogadalmak, hanem Ketting Foronc egyéniségének dolo-jou vonzóereje, Kólómon Forono ál-dozalossága vált ösuzofogó szoratottó,
EBrópa csak a ml vagy a bolsevizmus
Göbbels birodalmi miniszter a Dos Reich cimíi hetilapban »As uj Európa viziója« cimmel vezércikket irt. Rámutat arra, hogy a brit külpolitikának mindig rémképe volt az egységes Európa cs mindig retteejve it kétségbeesetten védekcsett ilyen lehetőség ellen.
Az angolok saját érdekükben mindent megkísérelnek, hogy megnehezítsék as európai szolidaritás kialakulását. Megpróbálják kiéheztetni Európát s azután cinikus eljárásuk következményeit a mi ter-bünkre irják. -Megzavarodott elemeket romboló cselekmények elkövetésére vesznek rá és álsien-teskedően panaszkodnak, ha megfelelő ellenrendsrabályokhoi nyulunk. As európai siolídarítái ai abban résstvevő államokra biio-nyos lemondást jelent, de nem ís sejtett gazdasági, kulturális és szociális felvirágzásra fog vezetni.
között választhat
Ezután rámutat a miniszter az európai földrész kimeríthetetlen életerejére és bangoztatja, hogy most egy katonai drámának vigyünk tanul, amelyben a modern kultúra és olvlllzáoió életéről
vagy haláláról van szó, Kern lehet — írja Göbbels — újra ott elkeideni, ahol a háború elfltt abbahagytuk. A polgári liberális világ végérvényesen elmúlt. Európa most már nem valósíthat köite és köztünk, hanem csak a mi győzelmünk és a bolsevizmus körött. Ebben a háborúban egy uj európai rend képe bontakozik ki, amelyet egyfelől Anglia és az Egyesült Államok, másfelől a bol-sevísmus fenyeget és akar megsemmisíteni, i
A mi tervünk eziel siemben a mai idők tagadhatatlan nehézségein át ai általános európai dilemmából kiveieto reális ut.
Egymillió kenyeretsütött azegyik zalai sütőoszlop
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
Valahol Oroszországban Ünnepnek számított e» a nap. A katonapókok Összedugták a fejüket:
— Na, fiuk, önnek a kenyérnek nagyon kell sikerülnie!
—¦ Bizony, ma sütjük az egymil-liomodik katonakonyoret.
Már ropogott a tü» a kemencében, a mologot döntötte magából, mog-gyurták a fiuk a tésztát, pibont is valamicskét.
¦— Bovotés!
S boöltötték a kenyerot a kemen-cébo. Gyorsan és azért ogyenlotos mologséggel barnult az orcája, közepén ott okoskodott a 6-os szám. Ez azt jolonti, hogy november 6-án sült,
Múr több, mint fóléve 12 órai váltással éjjol-nappal dolgoztak a gyerekek. Szünot és megállás nélkül. Ma már a nülóosz-lop nóm hátul kullog, hanem ott van a\'harcoló csapatok közolóbon. A hombatáma-dásokban eom szűkölködtök. Ott csapkodott a honiba a komoncék körül, Sztálin-lám pák vakították a pókokot, bombák ropoazdarabjai hullottak a kovászba. Do azért a zalai fiuk dolgoztak tovább, a kimólotbo rótt kincstárt kemencék mellé a romokból o leszedett kövekból kőko-ruoncókot építettek s ma ugy-sütnek, mint ahogyan az otthoni pókok, i
— Egymillió kanyar I 3 fi millio-
modikat fölajánlották a hadosztályparancsnok urnák, aki mog is <fi~ csérto a MitÓoszlopot.
P. J. főhadnagy, az oszlop parancsnoka nagy kör ül tok intéssel végzi a munkáját. A logénység megállja a helyét.
Meri nőin kin dolog ám az; egymillió kenyér. A autóséhoz kellott 100 vagon liszt, 60 vagon tüzoló, 1 vagon só, félmillió litor viz.
Ha a konyorokot egymásra raknánk, ogy 100 kilpmétor magas ko-nyértornyot kapnánk.- A konyorok hossza 30 contimótor, tehát ha ogy-máa végél)o illosztonónk, 800 kilo-métoros konyórutat építhetnénk. Olyan hosszú oz, mint a Miskolc— szontgotlhárdi vasútvonal. ¦.
A zalai nütóoszlop tehát jubilált s miközben süti a kenyeret a harcos honvédoknok, a IwköszőntÖtt orosz tólbon is ott áll a »mindennapiért« küzdő külső front jobbjai kőzött.
Viaszuk Qita Ut, (Tp. 219173.)
alkalmi uj Andokunk oserepes ós lovagolt virágokat, osokroktt
egéaa évoii At veket • v\'><*\'*
Pcíermann kartészetbeo
Folyó hó 5-ón nyitom még üzletemet
Horthy Miklés-ui I. alatt
DúoraktArttartok 3tm
mlndonlóli) poroellin-, kerámia- Uvagirukból. r-pűUt0vag»i«il «a\'képkaratai«at ezakaiarQan végmk.
TORMYOa ISTVÁN üveg- éi poroallínkereikodő.
1942. december 4.
Szegő Mnef imízM és Rechniíser Káról? keB^belf 1 ócskavasfeereskedől
Icjepként 10.000-10.000 P pénxbüateléíire Ítélte, egybeo elrendelte a lefoglalt 23 vagoa — több mint 100.000 P érlékfl — vasáru elkobzását
. V^fft-^ÍIi?00 ^e"*ö/e bflatitték - Nagy üggyé dagadt az Iparlgazolvány nélkül működő teríielteK Ktnagfisa — A Fémközpont tisztviselője mint kovácsmester állított be Szegő József telepére
Néhány nap előtt rövid közlemény jelent meg lapunk hasábjain, amely nirül adta, hogy a nagykanizsai rendőrség őrizetbe volto bzcgé Jó-zvof Király-utcai óeskavnsketoskc-dőt és önnek 61 éves apját, Szegő Mórt, mert az volt ellenük a gyanú, hogy iparengedélyük lejárván, ipar-jogositvany nclkül folytattuk tavibb üzleti lovékouysúgükot.
Megindult a nyomozás, amely csakhamar nagyon érdekes dolgokaj állapított meg. •
Az első „vas-per" Nagykanizsán
vábl
A 68.800/1042. I.,M. sz. rendelőt szerint november l-ig tudvalevően fel kellett ajánlani az ócskavaskeres-kedóknok árukészletüket a Fómköz-Ppntnak, vagy pedig készletükét olyan kereskedőnek átadni, nki jogosít vánnyid rondelkezik. Az országban összesen 80 zsidó is kapott ilyen ipariogositvúnyt ócskavas árusításúin. Szegő József Király-utca % hz. alatti ócskavaskereskedő nom ajánlotta fol árukészletét, mint ahogy azt a rendelőt előirju, hanem.
azt névleg (látszólag) eladta Rechnltzer Károly keszthelyi óoska< vsskereskedőnek,
aki az engedélyezett 80 zsidó
cska-
raskorcskodók közé tartozik. Szogt József logálisan is eladhuttu volna Rechnitzornok az árut, do Szegő József csak formailag adta ol, ugy hogy líechnitzcr égisze alatt folytatta üzloti tovékonységét. Tormé-HMtes, hogy Szogó ifyonformán sok-
amely abban a jogos hiazomben volt a bejelentés folytán, hogy *z okulás tényleg megtörtént.
Mialatt Szogő Józsof tovább folytatta üzloti tevékenységét, mintha an a világ legtermészetesebb dolga lett volna, a budaposti Kémközpont, gyanút fogott és a minap loküldto bizalmi tisztviselőjét Nagykanizsára,
balta több nyereséggel Indult dolgozni, amikor magán feleknek adta el áruját, mintha a Fémközpontnak a megállapított áron szolgáltatta volna he. Szogó bejolontotto 11 Fém-központnak is, hogy árukészletét ol-adta Beehnitzor Károlynak. Ezzel mindketten létrevezették a Fómkézeontot,
begy Szogőeleot mogfigyoljo.
Megjelenik Szegőnél egy kovácsmester
A Fémközpont ombono vidéki ko-váesmostornok adván ki magát, beállított Szcgöékhez és árut kért. SzogÓ Mór volt épp akkor a telepen. A központ embere annyira jól játszotta szerepét, begy
•z Időt Szegő beleesett a fölállított farkasvarambe:
folytatta kereskedői tevékenységét és\' ezért 10.000 pengő pénzbüntetésre vagy nemfizetés eseten kétszáz napi elzárásra ítélte. Kpybon a Király-utcai telepen rendőrileg lefoglalt és fémközpontüag leltározott több mint iíü vagon ócska* és haszon-vasáru - - több mint 100 ezer pongó értékben elkobzásét rendelte el.
Rechnitzor Károly keszthelyi lakost, mint tettestársat azért, mért Szegőtói formailag megvotte u vasat é* i\'hmilasztotta a Fém központnak a felajánlást megtenni és igv luizremiikTW\'U a cselekményben és
mert »ioT%*ul>»>r 1. ul«V« mki isten Isti volna *Mb*ri .VNajttmk véna*
eladni -- ezintfe 10.000 imt&> pénzbüntetés ra. vagy ttemtiiMtv%i esetén 200 napi elzárásra Ítélte.
Szegő Mórt azért, mert, noha tudta, hogy fiának, SzogÓ Jósaei-nek ipar jogosítványa nincsen, mégia vasárut szolgáltatott ki — 8000 F pénz büntetés ro, vagy nemfizetés osotén 60 napi elzárásra ítélt*.
ítélethirdetés után mind a három terbolt fellebbezett a vidéki főkapitányhoz.
Szegő Mórhoz egyébként, aki ugy lát szik butoges ember, orvtwt kellett hívni, akinek javaslatára a mentők kórházba Hzállították, ahol orvosi ájulás alá vették.
A Fémközpont kiküldötte vajé-szinüleg még a mui napon vissaa-utazik Budapestre,
A három torholt ügyében — fingét lenül a kihágási résztől — tovább folyik az eljárás.
A nagykanizsai rendőrség erélyes kézzel rendet teremt a szinleges üzletek és bújtatások dzsuogaljéMn.
75. A.)
minden aggodalom nélkül kiszolgálta a kívánt áruval a kovácsot. Mikor ilyon kézzolfogható bizonyítékai voltak a Fém köz pontnak, köz-bolépott a nagykanizsai rendőrség és — megindította a nyomozást.
Beidézték Szegő Józsefet és apját, Szegő Mórt, akik kihallgatásuk alkalmával
beismerték,
hogy csak formai eladás történt, Amit hiába is lett volna letagadni. A rendőrség őrizetbe votto a két Szegőt, akikot azonnal a kapitányság alagsorában lovó fogdába kisérték. Dr. Zágon Elemér rendórta-nácsos, a bűnügyi oaztály vozotójo — aki az egész nagyszabású manipuláció ügyébon a nyomozást vc-zotto és irányította — több napon át kihallgatta SzogŐékot. Dr. Zágon tanácsos szükségesnek látta Rechnitzor Károly koszt boly i lakos kihallgatását és ót is beidézte a rendőrségre. Bechnitzer Károly — mint egy budapesti törzsfőnök —
autón érkezett Kanizsára és azonnal a kapitányság elé hajtatott. Porsze akkor még nom tudta, hogy az autó nélkülo tér vissza Keszthelyre. Dr. Zágon tanácsos
azonnal kihallgatta,\'majd vallomása után a terhelő adatok alapján
Őrizetbe vette öt.
SzogÓ Józsof dr. Korács László ügyvédet, Szogó Mór dr. Fodor Antal ügyvédet és Rechnitzor Károly dr. bogáti. Hajdú Gyrtila. kir. kor-mánvfotanácsost, a Vitézi Szék Ügyészét bízta meg védelmével.
A kihágást tárgyalás &
A lefolytatott nyomozás adatai alapján a Szogó—Rochnitzer-fóle ügy a rendőrség kihágási büntető bírája, vitéz dr. Jónás Károly rendőrkapitány oló került. A kihágási tárgyaláson ott voltak a terhelteken kívül a védők, valamint a FómkÖzf-pont megbízottja. A bizonyítási eljárás lefolytatása után a rondőrbiró példás itóietot hozott, amely remélhetőleg-elfogja vonni a többi..»égi-szok alatt« manipulálóknak a kod-vét a hasonló »üzlotek«-töl. liz vezette az eljáró rendőrfőtisztot is, amikor őzen, országos viszonylatban is r
elaő „vas por"-bon meghozta (Jöletét.
bűnösnek mondván ki Szegő Józsefet abban, hogy elmulasztotta) a fölajánlást a Fémközpontnak megtenni és abban, hogy november 1-tól to-
Dtfmber
2-6-lg
VÁROSI MOZGÓ s"\'t%i-pis
A legnagyobb magyar filmsiker !
FÉRFIHŰSÉQ
Szereplők; Páger Antal, AjtayAndor, Pethes Sándor, Lehotay Árpád, Bulla EIma. Tolnay tláry, Vizváry Mariska, Szemere Vera Aktuális híradó a legújabb eseményekről
SXQaddeok ktzdete köznapokon jS, ?7, ?9, vasárnap ?3, ?6» #7 és -f9 órakor
Háromévi fegyházra Ítélték a sérsekszóllősl dráma tettesét,
nkl rálőtt az ellenőrző tűzoltót Opera ncsnokra
Keszthelyi János sérsekszőllŐsí bognármester ezév júliusában srol-gálati fegyverével ralfítt Fábri József sérsekszoilősi gazdára, községi tűzoltóparancsnokra. Keszthelyi és több társa éjszakai őrségre kirendelt tüzfigyelők voltak, nem tartózkodtak kínt a falu határában, hanem bent a községben voltak, amikor Pábri - ellenőrizte szolgálatukat. A tűzoltóparancsnok kérdőre vonta őket, mire Keszthelyi a köztük támadt szóváltás
köiepette előkapta revolverét és rálőtt Fábrira. A golyó sScrenazé-rc csak kisebb sérüléseket okozott.
A statáriális biróság augusatus-ban tárgyalta Kesithciyi ügyét, a melyet az orvossiakértŐ véleményérc rendes biróság elé utaltak.
A biróság most tárgyalta az ügyet és Keszthelyit bűnösnek mondotta ki és 3 évi fegyházbüntetésre és 10 évi Jogvesitésre Ítélte.
A főkapitány felemelte Kiss István büntetését,
altit & rtndftl bÜnUtSklró l.lhflgíUcrt
300 pcnjjflr* Ítélt Révidcn közelítik, hogy a kanizsai rendőrség kihágási blintelőbirája, vitéz dr. Jónás Károly rendőrkapitány Kiss István ka-nizsai fakereskedót azért, mert Qcrö István Izr. alkalmazottját elmulasztotta bejelenteni, a ziidótörvcnybe tltközö kihágás miatt 300 pengö pénzbüntetésre itcTte. Kiss István fellebbczelt a bllnosség kimondása miatt. Most érkezeit meg a főkapitány dOnlése, amely megvallozlalván az eltfiloku ítéletet, Kiss büntetéséi 600 pengőre emelte fel.
msBm
Direkttermő szőlősgazdák figyelmébe
Miután a Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesitó SzövetkoBeto Budapest, Eötvös-utca 25/a szám alatti központjának a M. kir. Földművelésügyi Minisztérium által zárolt direkttormó borok vásárlását, illotvo átvétolét nagykanizsai kirendeltsége Horthy Miklós-ut 35. szám alatt megkezdte már betekkel ez-
előtt, ezúton ismételten folhivom a direkttormó szőlősgazdák figyelmét, hogy direkttormó borkészlet»Íket a kirondoltségnok a M. kir. Földművelésügyi Minisztérium által mag-állapitotf Malligand fokonkénti 8 fillérért szolgáltassák l>o, ngry az ó, mint aj; njhorokat. t
Szövet kőzetünk ügynökökkel nem dolgozik, összevásárlásra másoknak megbízást nom adott ós a jővóbvm boui ad, miért ia mindem dinakt-tonnó szőlőtulajdonos borkészlöt» a kirondoltség Horthy Miklós-ut 85. szárnyalatti »MASZOBSZ« irodádá-ban, illotvo pincéjében körül \'átré-tolro, kivéve a távol fekvő vidéket, hol a vasúti állomáson megbízottunk tartálykocsiba fejtve veszi át, központunk utasítására.
„MASZOBSZ* nagykanizsai kirendeltsége Horthy Mlklós-ut 35. szám.
(0
BÚTORT
•MMUIetbea, aABOR mimUnnil
Hofherr-Schrantz gépek, víláglftt petróleum
ÜNGKH-ÜLLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSEIÉN Shell gázffizők átvehetők. 8olj6«osa^ágyik
¦Ml uHkM(l«Mt alflra rMiK.ll« rnairl
ZAJJAI KOZLGfW
1942. deoamber 4.
NAPIREND:
¦ft) jali gyógyszertárt ügyelel: Ma ¦rang/ral gyógyszertár Deák-tér 10.
Kiakaníatán az ottani gyógvszar-Mr Állandó ügyelete* srolgálatot tart.
Naptár i December 4. Pénlok. Rom. ktit. Borbála - Protestálta Borbála. • Izr Klnl. 25.
A •ÖIPORDÖ nvirra v»n reggel 6 iratai Mii 6 faiig. (HMM, menla, •eatwk délután áu kadden egész, nap uákawk.) Talafon: 560.
Újságot kér
hazulról a harctéren küzdó honvéd. Aki kiolvasta a Zalai közlönynek ezt a példányát, a lapfejen található címke kitöltésével dobja be egy postaládába l
Ősz! emlékek
Húr Kötet T«lh6k szállnak -I Inasan a szUrka tájnak alkonya lopódzik szivünkhöz. Ai aranyló fizz nem tükröz Száz re]teliiiűz álmot, Szlies világot. Kezdődik a múlt nagy álma Ei eltűnsz Te 1> kedves, mint ták közölt az ósz vlg. szerelmes, fidtut hullató világa. . Amely temeti a régi utat, HUtzen Hozzád már Csak néha, titokban röpít Egy-egy Gondolat-vonat I
K. NAGY LÁSZLÓ
— (85 közságben működött nyári gyermek-otthon Zala területén.) A vármegyében a nyár folyamán 85 községben tiO nyári gyermek-otthon működött. Ezek közül 61 reggeltől estig megaza-kltásnelkUll gondozást nyújtott. .Hí)-ben padig a gondozást déli megszakítással végezték. 131 gondozónő felügyelete melleit 6964 gyermek részesült gondozásban.
— (Koszorumegváltás) A Nnuykanl-zsal Takarékpénztár tlaztviselöl kara Garzó Pál cégvezető édesanyjának ko-szorumegváltáHii clinén 3U pengőt adományozott a III, rend .Hanvódkará-csony" akolija részére.
— (Teljesen bérmentesítőn! kell a (eladáskor a Budapestre szóló csomagokat) A kereskedelem ea közlekedésügyi mlnlezier redeletet adott kl a Budapestre azóló postai csomagok szállítási dijának a feladáskor való kötelező lerovásáról. A rendelet szerint a Buda-
Eestre száló csomagokat a feladás «l-almával teljesen bérmentesíteni kell. A rendelet december 15-én lép hatályba.
— (A fehérteremben) naponta vásárolható olcsó áton sokféle szép mikulási és karácsonyi ajándék. (:)
— (Felhívás a zalavármegyel arany- és ezQatkaláazos gazdákhoz 1) A Zfllavár-megyel Gazdasági ügyosülot Arany- és Ezuitkaláazes Gazdaizakosztálya folyó bó 8-An délelőttiéit órakor Znlaeg»r-¦zegen az egyesület székházában (Kossuth Lajos-u. 55. izám) tartju első nagyszabású közgyűlését Mócay Bála nagykanizsai téli gazdasáfd Iskolai Igazgató, a szakosztály elnöke ezúton Is felhívja a zalat arany- és ezüstkalászos gazdákat, gazdaköröket.klsblrtekoaokat, hogy a gyűlésen minél nagyobb számban Jelenjenek meg, A nag> kanizsai kör-
a— talpak — botok - kötések — viaszok — kesztyűk
orOmhut elemér
szaküzletében Dsák-tar B.
á keszthelyi premontrei főgimnázium Jnbllenma
(Keszthelyi tudósítónk jelenti.) Most van ötven éve, hogy a keszthelyi premontrei gimnáziumot főgimnáziummá fejlesrtették. A gimnázium ezzel egyidőben költözött be uj, jelenteni épületébe. Hit a jubileumot < gimnázium, bár seerényebb keretek körölt, megüli. A jubileumi ünnepséget december 13-án tartják. A délelőtti dísrgyölés seereplfíí közt van Kovács József nyűg. vezérőrnagy, diákszővetségi elnök és dr. Tompa Ferenc egyetemi tanár, volt keset-
nyíkl gazdák decembor 8-án reggel háromnegyed S órakor gyüloke7nek n nagy kan l/anl vasutAllomáson, ahonnan Mócsy Béla Ignzgntó vezetésével 8 órakor Indulnak Zalaegerszegre.
— (A Drávavölgyl Villamos Áramszolgáltató RT.) értesíti Igen tisztelt fo-gynaztólt, hogy íolyó hó fi án, vasárnap röggel 7-9 óráig a Tárház-utcai, vaiííyárl «s a MÁV területén levfl transzformátorainak körzetében részleges áramszdnotot fart, (:)
— (A Nagykanizsai Piarista Diákszövetség) 1942. évi november hó 26-án tartott választmányi Illésén elhatározta, hogy december Mén. határozat\' képtolenaég pwptén december Itt-én. tzombaton délután 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését a gimnázium tanácstermében. Tárgysorozat: elnöki mexnvltó. főtitkári Jelentés. 1941. évi zárszámadás. 194?. évi költség vetéa, elnökválasztás és számvt7ngáló bizottsági tagok választása, választmányi tagok klanrsoláRB. Indítványok, melyek in nappal elflbb az elnökfiágnél beje-lentendők. (0
— (A szaloncukor ára) A közellátásügyi miniszter rendelettel szabályozta a szaloncukor árát. A karácsonví Idényben szokásos (pclycmpanlr vagy í,o-lyompHpIr és alumínium) csamaffcVasban lorcalombahozott konzum-BrViIőn-cukor legmagánabb gyári (flzaöil) eladási ára kilogrammonként n/niy pengő. A luxns (desszert] szalónonkor log-mngaflabb gyári (Üzemi) ^IndM árn kilogrammonként hat pengőnél több nem lehet.
helyi diák is. Az esti disihang-versenyen balatoni verseivel szerepel dr. vitéz József Fercne kir. herceg, továbbá I.aczó István operaénekes és Zsedényi Károly táncművész, baleltmester, a m. kir. operaház tagjai és dr. Balárs Gyula reneseereó*, zongoraművész, a rádió népszerű tnüvésie és dr. Berkes Róbert kormányfőtanácsos, a Központi Sajtóvállalat ügyv. igazgatója, mindannyian volt keszthelyi diákok.
A Ház legközelebbi ülése
A képviselőház legközelebbi ülését csütörtökön, deeember 10-én tartja, amikor megkérdi a hadkö-teleeeltségi adóról és a hadmen-tcsségi váltságról szóló törvényjavasiát tárgyalását.
BÚTORT hetyei mm márkás btriomsloojtban vagyán
Nyilt-tér.*)
Figyelem!
Tudomásunkra jtilolt, hogy kiskanizsai gazdák kUlönfé\'e beszédekkel, sói néhányan rendőrségi jelentéssel éllek, hogy a Kincstárnak felajánlott szénákért címünk nem ílzel Értesítem a kisgazdákat és az érdekelteket, hogy cégünk a felajánlóit és le-adolt széna arát már hetekkel ezelőtt átutalta a nagykanizsai polgármesteri hivatalhoz. Miután a városnak rengeteg (elhalmozott munkája van, ezért meg az Ügy nem került elintézésre.
A kifizetést a polgármesteri hivatal nicg-biiotlja pár napon belül teljesíteni fogja, tehát mindenki legyen türelemmel, inert tak,aimányának az árát a halóságtól Itg-ják megkapni.
}6s Ferenc takarmány nagy kereskedő Hévizszcntandrás, Had nagy-szállás, nagykanizsai körzet megbízottja és Irodája Árpád utca 61. Hazafias tisztelettel Ldgler Pál.
*) Ai e rovatban közlőttfkert sem a tzcrkcsxtSiíg, nem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
A Dartanügy afabb fejleményei
Zürich, december 4
Stockholmból jelentik:
Az alsóház tegnapi Ülésén az angol kormány most már nyíltan el-ojtette Darlan tengernagyot, Edon kulügyminisztor n kormány nevében közölte, hogy Darlan próklamáeio-járőr kormányénak ueiuníifőlb előzetes tudomása nem volt s azok az intézkedések, omölyokot Darlan Marokkóban tett, semmiképp som kötik a brit kormányt és szövetségeseit.
Ugyanakkor Washingtonban hivatalos jelentést tettek közzé, hogy Giraud tábornok közvetlenül Eisenhower főparancsnok rendelkezése alatt áll és I ).)r!.m!úl semmiféle katonai utasítást nem fogadhat el. » Genf, december 4
(Bud. Tud.) A marokkói rádió szerint Darlan államfő! tisztsége mellett most a hadsereg, a flotta és a légi erők főparancsnokává is nyilvánította magát.
AgrTleRényadé Bulgáriában
Bulgáriában nyilvánosáéira, hozták a sokgyermekes családok támogatásáról és az agglegényadó bevezetéséről szóló törvénytervezetet. lOnnok értelmében Bulgáriában az agglegényeknek 18 hónapon belül meg koll nősülniük, különben olbo-csátjak ókot szolgálatukból. Általában a középiskolai végzottségüoknok 27 éves korig, a főiskolát végzetteknek 80 éves korig koll megnősülniük Bulgáriában.
LégMúdé Svájcban
.Mára virradóra több svájci városban légiriadó volt.
Elsüllyesztettek egy ddiafrikai csapatszáltitó hajót
lígy délafriksi csapatokat szállító
gőzöst megtorpedóztak, A hajó Lou-roneo Marquea közelében süllvodt el. 40 emberi sikerült megmonfeni,
Horvátországban december 7 tői január 6 tg beszüntetik a vasúti szemétyforgatmai
Zágráb, december 4 (NU) Hivatalosan köztik, hogy december 7-ének éjjelétől 1943. január 6-Íg az Össies horvát vasutakon a személyforgalmat beszüntetik..
A katonák mértéktelen alkoholfogyasztása miatt bezártak több anpjol kocsmát
Több ango|-városban, főleg a tengerpartmentiekben bezárták a korcsmákat és egyéb italméró helyiségeket, mert »z alkoholfogyasztás mindjobban elterjedt a brit katonák és a tengereszek között.
Forradalom Paraguaybati?
Amsterdam, dscembar 4 (Német Távirati frnda) Az angol htr-s\'/ok\'Alnt buonoialrest Jelentések szerint l\'orraozában, a Paraguay-Í határon meg nem erős tett hír koring arról, hogy Paraguáyban kitört alorrHdalom.
DfeAVAVOLGYI
WilUMOS hRhMSZOLGhLTRTO r. t.
AramuzáfiilélK fixetéue, rakltarnáolóh, hibabejelant^snst
• xfoksiazsiiftj ffűlwilésjöaiitás minden lillimos kóiHlésken délelatt B-tól délután 16 éráig. Csangery-ut 51, telefon 294.
IPlÓIIlDifillI
ÁLJUiS
Fiatal b»iArónBt n.onunl lelvcszUnk: Sugir-ul_30. _ 3139
Üeves belAfdnKt aronnalra lelveaiek. Oaralní, Klnlaln. 9._3M8
B»t«flipol**ban jállas IdfiKbb «u-izonyt azonnal felveszek. Cím l kladób.n.
374«
adás-vétel
Mikuláarzt ajándékot IcKIzebbet ?8 legolcsóbbat Kóla Pál yliágüzleteben szerezheti be. Hoilhy M.-ut 2. 3\'SO
lókaiban levó baasnált abéttlBI vennék. Címeket.a kiadóba kélek. 3746
Holdap itítpontyok pizio blupizii bolflápole mellett.__
Burcundltépa «tlBClo Bétozlnél, Etzsé-bellér 2. Teleion 6 67. 3750
LAKÁS, ÜZLKTHELYISES
Bgyszoba-konyhíi lakéiomatátg»«P*l-ném kéliiobásra. Calk Józsefni, Maevai-utca 17. 3747
"különféle
Zongorát keresel: bélbe. Clm a kiadóhivatalban. . 3731
Klskanlzsair >l.eux«u 5 dtb. zslr|egy. Kérem a becsületei mejlalílót. ad|a te ÁgoSlon Józael, NagyrAc mca 40. all. 375j
ktlvaoxoll az állomástól a Babochay QyBrgy-utcálB egy drb nó! lekete félcipő. Kérem a becsületes megtalálót, lllö lula-lom mellett nivcskeillék leadni Babochay Qyorisy-a. 36. alall. .3751
zalai kSZLÖHY
POLITIKAI NAPILAP.
Kladjn: „Kazanzrlaiáal R. T. Naaykaalm". 1-iiloloa kiadó: Zalai Káraly. Nyomatott i a „Klzgazdaatll R. T. Nagykanizsa\'1
ayun)ila)át)BB Haavkanlisan (Nyomdiirl ItJeli Zalai KaralyJ
Hendlokosat: Wbori porta:
Üi«h a front,..
82s évi., »76. sz. Nagykanizsa, 1942. d«o. 5. szombat Ára 16 Hllar*
Szcrkeaaleiig 4i kiadóhivatal: Főnt fc. snam. 8iork«itőBéirf aa kiadóhivatal 1 telefon 78 k. Megjelenik minden hétköznap dóluíán.
Telelői szerkesztő; Barbarlts Lajos
KIotiMlésI ára: efy.héaapra 2 hobhŐ SO lU&r,
negyedévre 7 poűBÖ 20 fltlér. Egyea BZAui: hétköznap 12 llll., rzéalbaloa 10 üli.
Kormányzó Urunk
nevenapján zászlódiszt ölt az orslág, ünnepi arculatot u magyarság, amely a nagy magyar család főjét tiszteli a Nagyúr-bűn, aki számára nemc-supán államfő, nemesupán a legfőbb hadúr, az egész országkormány-zás vezére, hanem sokkalta több ennél — a magyarság édesatyja, aki jóságos mosolyával szelíd tekintetét végighördozza hűséges népén, amely a biztonság érzetével, végezheti országlása alatt hivatását, foglalkozását, mert erős kormányos keze nyugszik a magyarság hajójának kormánykerekén. Nincs még ogy olyan konszolidált ország a világon, mint Magyarország, atnleiynck minden polgára nyugodt lélekkel é.s a biztonság érzelével hajthatja lc álomra a fejét, mert virraszt fölötte a jogrend, a belső biztonság, a törvény, a polgárság sorsközösségéről fakadt testvéri szolidaritás és fogyói me/.ell-ség. Seliol és soha még olyan családi kapocs, benső együvé-tnrtozás, mint a magyar nép és Kormányzó Ururifi között. Ahol vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó ur megjelenik, ünnep van az arcokon, ünnep a lelkekben. Hiszen a Gondviselés adta öt rninekünk, hogy kivezessen bennünket 22 évi szomorú trianoni pusztaságból a Szent ígéret földjére. Hogy visszaszerezze, amit az igazságtalanság hóhérlegényei, a bósz-szu latorjai eloroztak tőlünk. Ma, amikor Kormányzó Urunk névúnnepét üljük. tekintsünk vissza egy pillanatra a Novarra hősére, aki alatt kanizsai tengerészek is szolgáltak, akik áli drtan emiitik egykori parancsnokuk, a csupa szivember tengernagyok nevét. Elevenilsük fel magunk olött a nemzeti hadsereg születését, a szegedi szervezést, majd a siófoki fővezéri tábort, ahová Dunántúl becsületes magyar fiai vonullak elsőknek a Vezér kibontott zászlaja alá. Majd az ünnepélyes bevonulás bűnös Budapestre. A magyar székesfőváros népének hódolatát a fehér lován ülő Fővezér előtt, akitől rettegtek Béliéi csatlósai. Mert Horthy Miklós és hűek és jrtk mcgjutalma-zöja, a nemzetgyilkosok itélö-birája volt. Mint újkori Szenl-györgy-lovag, agyopUporta a hétfejű vörös morét .mely mérges fulánkját a íríagyar édesanya testébe mártotta. Mini az uj világrend megalapozója, láng-pallossal űzte ki a magyar Édenből a kufárokat, a pénzváltókat, ;i kockavetőkot, az országveszei-lokot. HenÜ, nyugalom, megállapodottság munkájának keze-nyomán. Az ellenség jls tiszteli a
A Kormányzó Dr leleilétébeii, országos flnaepság keretébe! adták át ma délben a déda-szere!fa.val nj fasatvonilit
Varga miniszter: „Az uj vasútvonal megépítése az utóbbi évtizedek legnagyobb arányú magyar közmunkája
Mintegy műsFél év alatt készült el a déd a—szeret falvai vasútvonal, amely Kelet-Mar gvnrországol a Székelyfölddel köti össze. Ez a munkaütem még békeidőben is dicséretreméltó teljesítmény, amely a legfőbb bizonyítéka az elsőrendű magyar szervező erőnek, amely \'•flgy gyorsasággal és biztosan
küzdötte le az>elébe törliyosu--ló nehézségeket.
A déda szeretfalvai vasútvonal a világ egyik legnehezebb vasútépítése volt és az utóbbi évtizedek legnagyobb-szaRbásu magyar1 közmunkája. 1908, a székely körvasút megépítése óta Magyarországon nem volt nagyobb vasútépítés.
Megérkezik a Kormányzó Ur különvonata
Országos ünnepség keretében, a Kormányzó Ur és a kormány tagjainak jelenlétében nyilolták meg ma délben a vasutvonalat.
A megnyitásra a fővárosból mintegy 200 meghívott előkelőség érkezett le, akik Szeretfnl-váról. autóbuszon mentek át Dődár-ól. Marosvásárhelyről és Szepsiszentgyörgyről egy-egy különvonat érkezett DédáraőOO
500 meghívóit utassal, ezenkívül Heszterréről autóbuszok hozták a meghívottakat A székely vármegyék csaknem minden községe képviseltette magét-
Az ünnepség első. kisebbik része a szeretfalvai állomáson folyt le. Amikor a Főméltóságu Ur különvonata befutott az állomásra, Kállay Miklós miniszterelnök és Varga József kereskedelemi és közlekedésügyi miJ niszter felszállt efl Kormányzó Ur szalon kocsijába.
Az egybegyűlt hatalmas tö-írreg lelkes eljenzéssel fogadta Horthy Miklós kormányzót, aki Kállay miniszterelnök és Varga József (miniszter és a megjelent előkelőségek kíséretében gyalog a Dódéra vezető vágány felelt felállított diszkapuhoz ment. \'
Ilt Varga József nniniszter jelentést tett a kormányzónak a vasútvonal elkészüléséről és engedélyt kért tőle az első személy szállító vonalnak az nj vonalon való áthaladására. A Kormtány-zó Ur az engedélyt megadta és elvágta a díszkapun elhelyezett nemzetiszínű szalagot.
Ezután Uestyán József főes-peres, besztercei róni. kat plébános áldási mondott.
A Korm\'ányzó Ur ezután Kállay Miklös miniszíerelnök és Varga József miniszter, Algyay Pál állnmlilkdr és Imrédy Kálmán, a MAV elnökének kíséretében fels7áMl különvonatára, amely a közönség lelkes ellenzése közben elindult Szereifaivá rn.
A tulajdon képe ni ünnepség a dada! állomásán
folvl le. Az állomás éprtleteelntt állították fel a dísztribünt s ettől jobbra egy nagy tribünt a f Ő v á ro s i vend égé k száma ra, balra pedig egy hatalmas tribünt az óni lés vezetőcég és a Székelyföld kilulblölleí részére.
A Kormányzó Urat, já-egér kezese-kor szűnni nem akaró lelkes eljenzéssel fogadták.* Amikor elfoglalla helyét a\'tfibünön, a M A V- (1 a l á r< 1 n a H i sze kegy e t énekelte el, majd Varga József miniszter ismertette a vasútépítést.
Varga Jérvet\'mlrtiftztar be&zdd*
— A szeretfalva—dédai vafr», útvonal megépítése az ." utóbbi évtizedek legnagvobb arányú magyar közmunkája — mon-r dotta. — Megszervezését számos akadály nehezítette meg. Eredményt csakis azáltal értünk\' el, hogy megkaptuk az összes illetékes tényezők összbangzatos támogatását, amelyért sokaknak tartozunk hálával és köszönettel. Elsősorban hősi halált halt Kormányzóhelyettes Urunknak,
aki \'mint az Államvasutak elnöke, a munka megkezdésének első pillanatától szervező képességének teljes* lathítvftésével irányította a munkálatokat Elévül-helcllen érdenwi, hálánkíés immár kegyeletünk emlékezetéül a vasútvonal legnagvszerühb épü-ménve, a nagy alagút az 6 nevét viseli.
Krgyelettel emlékezett me*j néhai Teleki Pál gróf miniszterelnökről, utódairól, különösen Kállay Miklósról, aki , ai. építkezést\' személyesen is tanulmányozta Köszönetét nyilváni-totla minisztertársainak, valamint a kereskedelmi minisztériumban működő tisztviselőknek, az építkezésnél közreműködő mérnököknek, Ilsztvíselök-nek és annak a 27.000 munkásának; akik átérezték. Hogy munkájuk\' neiwsnk kenyérkereset, hanem ennél az építkezésnél a In emze.t érd ekeinek k ulöuleges jelentőségű szolgálata is.
Majd \'megköszönte a Főméltóságu Urunk magns megjelenését és kérle. az uj vasútvonalnak a forgalom\' számára való átadását engedélyezni.
A/ fimiepség nfíZóznt elének-lésével ért véget.
Az Mflet 5 pengősöket nem vonják* ki a forgalomból
Illetékes bolyról felhívják a kö-zönnóff fifo-elmét arra, hös:Y esnk az 3 És 2 poncon ffzfWérniéker vonták kr e forgalomból. Az 5 pehgó? ezüstérmék továbbra is- változatlanul forpalnmban vannak. Azokat mindönki kötelei fizetésül elfogadni.
Az Egyesfitt Államokban a tengerésztisztek kardját Is: beolvasztják
Ab Egyesült Államokban, hír nze-rint .olyan nagy a vashiány, hocvr,j Knox haditengerészeti miniszter felszólította a tenRenW.tmtekist,-axol- -ííáltaíiflák 1k> kardjukat, mert ócjvV\' va3flal egy-ütt beoha^t^^3^
ipjagyarok Szent Férfiát, Horthy Miklóst, a porig megalázott\'ma-gyar nemzet vezérét, aki csak-hahiar tekintélyt, elismerést és egyenlő elbánást szerzett országa sZárnlára.- Hogy az összeszabdalt, ezer. selA>ÖÚvérző,,Magyarország Ü0ii lett a laLrok és hiénák prédája: csak bölcs or-sxáglí^nak. európai tekintélyének és tiszteletének kösj
szönhetö. Majd a sok külpolitikai siker. A hagy \'magyar-barát ne/mzetek szerzése. Az orszá*-gyarajíitás. Vísszaszerzés;^^^^
. Horlliy ....................,......
^rcsz élete ,»<9i40ft*Sí?4iSi<4<io\\iH
Miklós\' oe%>wa^H«fc
M ¦j\'a&yl^0\'^*- * Vezért, a ma-^MMűfidcsalvját és e,dve kéri,
SffitílMflS\'s\'iftWCS" lf«obhl»a\'i-
.rsaívsw«iíf*i\'-iwiiii3t CSI\'-
\\i4%ása^k«KiP-vbB»u
-—rlh-H.)
1942, dictmbcr 5.
Nagykanizsa város zászlódiszben várja Antal István minisztert és a magyar közélet jeleseit
December 18-án délelőtt megyei Baross-nagygyűlés Nagykanizsát!
vitéz Tóth Béla kertllstl-elnök kormánytanácsos! klnavaacóaének ünnepélyes Átadása
szervezetek Intéző BÍ-
Nugy iiupjy lei,/, december i:i-án Nagykanizsának, amelyre az egész keresztény magyar tábor és a keresztény magyar gazdasági élet felfigyel. A Baross-Szövetség zalkmegyei szervezetei elhatározták, hogy az eredményes jnunku érdekében a jövőben mindenkor közös elhatározások alapján fognak működni. Ezért a vármegye területén működű összes Baross-szarvezetek december 13-án, va-sárnap délelőtt 1U órakor a Kölesey utcai Baross-hely íség-
ben
zoltságának első nyilvános ülését tartja, amely egyben előkészítés a nagygyűlésre. Itt tárgyalják le azokat a határozati javaslatokat, amelyeket a Városi Színházban háromnegyed 12 órakor megtartandó megyei nagygyűlés elé fognak terjeszteni lelárgyalás végett. A zalai szervezetei, nagy Örömmel vették, Hogy ilovszky János, az országos Baross-vezér és Nagy-kaiuzsa országgyűlési képvisn-löje beterjesztette a Házban
a majyar kereskedelem 12 pontból Allo kívánságát.
Ennek a 12 pontnak az anyagát és a zalamegyei fiókszövet-aegek MLal kidolgozott javaslatokat lopják az értekezleten meg vitatni Czobor Mátyás ny. polgármester és vitéz Tótli Béla K*r. kormány tan ácsos, kanizsai kerületi elnök vezetése és irányítása mellett.
Országos jelentőséget kölcsönöz a nagygyűlésnek, hogy erre lejön AnLal István \'nemzetvédelmi és propaganda miniszter és a magyar közéletnek számos kitűnősége, akik a fél 12 órakor érkező vonattal érkeznek .Nagykanizsára.
A pályaudvaron ünnepélyesen fogadják őket.
A nagygyűlés háronmegyed 12 órakor a Városi Színházban kezdődik vitéz Tóth Béla elnöklete alatt. Beszélnek dr. Krátky István polgármester, vitéz gróf ¦Teleki Béla kormánybiztos-főispán, dr. Antal István nemzet-
védelmi és propaganda-miniszter, Ilovszky János országgyűlési képviselő, majd Landi főtitkár ueterjeszli a javaslatukat. Utána Czobor Mátyás ny. polgármester beszél.
A Baross-napon adják,fát ünnepélyesen vitéz Tóth Béla kerületi elnöknek a legmagasabb kormányzói dekrétumot kormánytanácsossá toriéul legfelsőbb kinevezéséről.
Háromnegyed 2 órakor egy-lál ételes tbed a Központ szállodában, t
Az utóbbi idők egyik, legnagyszerűbb és legliatalmásabb meg-mozdulása lesz a Baross-Szo1-velség grandiózus nagygyűlése, amelyre a távoli vidék magyarsága is Nagykanizsára érkezik.
Nagykanizsa város zászló-\' díszben várja Antal István minisztert és a magyar közélet élenjáró jeleseit.
Másfél évi börtönre Ítélték a statárlális ítélettől megmeneKült csáktornyai Zrinyi-szailoda betörője*
Hagyikán István alsópálfai legényt tudvalevően rögtönilélö biróság elé állították, morl a légoltalmi cIsötéLitós alatt behatolt a csáktornyai Zrinyí-szállodába és ott Ts\'cmet György tulajdonostól kabátot, nadrágot és öt üveg likőrt lopott. A rögtönilélö biróság mérlegelve a körülményeket, a fiatal betörőt rendes biróság clé\'utalta. Ügyét most targyalta a nagykanizsai torvényszék egyes bírája, dr. Béres Sándor. Hagyikon ítl is töredelmes beismerő Tallomást Ult (4^ a^-/védekezek ^ hogy
tettét volt munkaadója iránti bosszúból követte el. A törvényszék sulyosbitónak vette büntetett voltát, azt. hogy cselekményét a légoltalmi clsöLétités alatt követte cl, hogy volt munkaadóját lopta meg és ezért másfél évi börtönre ítélte Öt.
— Kaszinóim1 szipen I — kö-szönle ineg az akasztófa árnyékából visszatért fiatal (muraközi bűnös a törvényszók irgnbuns Ítéletét.
Pa Süin bar
2 6-ig
VÁROSI MOZ<30 Szerdától-_,_____ vatérnapíg
A legnagyobb magyar filmsiker 1
SM^replŰtypager\'Aútal, Aj;táy Andor, Pethes Sfriaor, LehotHyvUrpddt Bullüé\'ma, Tolnay ¦: "pjftfrv. ^l^fyllíürisk/i^Si^e^Yfira ^Ktuai :s híradó a legújabb
SiqtXMsej, Íi^e^l^sn\'^ffMon^e,\'i7, #9
vasárnap ?-§8 ,< $8., vt-»», fVelr&ior ¦\'"
L rendőrség Internálta Siego Józsefet ós Recbnltzer Károlyt.
mint akik a magyar gaidaságl életre káréi tevékenységet folytattak •
Amint előre látható volt, a példás rendőrségi ilélettebés 23 vagon vasárunak a lefoglalásával és elkobzásával meg nem ért véget a Szegöék allén indított eljárás. A rendőrség bűnügyi osztályának vezetője felhozatta a fogdából mindkét terheltet — Szegő Mór tudvalevően a kórházban fekszik betegen és így az neirtvolt elővezethető — és utalással a fennálló rendel-
kezésekre, kihirdette Szegő József és Reelmilzer Károly elült internálásukat, mint akik a magyar gazdasági életre nézve káros tevékenységet folytatlak. Mindkettőt a határozat Jog«rőr« emelkedéséig rendőri Őrizetbe vették. Valószínű, hogyiSzegőók és védőügyvédeik megfellabbc. zik a rendőrségi határozatot » vidéki főkapitányhoz. 1\'
A Segélyzö Bizottság megkezdte a harc. teres küzúó üoüvMöu bozzátartozúlnak a tüzelő kiosztását
Itt a téli Támogassuk a nemes akciót 1 Mindent a magyar honvédért I
helyzet, hogy kb. ll.ÜUU pengü folyt be eddig a gyűjtésből, ha figyelembe vesszük a közönség sok oldalról való igénybevételét, szép összeg gyűlt eddig egybe. A Segélyzö uizoltság megkezdte a uiziia^szétosztását, mit a Horthy Miklós utcai kultúrház udvarán tárol. Segélyezettenként 7 mótermázsát kapnak.
q kerül kiosztásra.
hozzájárulás nem ritka. Kb. kétezer pengőre tehető az az. összeg, Riiiil a kanizsai fogatlu-tulajdonosok önkénles fuvaruk-kal scgilellek. Szépen dolgoztak a leventék is.
Aki még eddig bármi okból távol maradt voiuuaz akció támogatásától, az még mindig pótolhatja mulasztását, liiven a Zalai Közlöny jelmondatához: Mindent a magyar honvédén! Mindent a mi liös zalai fiainkért l \' ! Az egész akciót egész eddig 15U pengős adminisztrációs kiadással nonyolitoüuk le. Megbecsülhetetlen szolgálatot tett a mozgalomnak Gozdán ErnÖ, az (egynázközség páratlan lel-kesedesü ós rcndkrvüli agilitá-su fiatal irodavezetője.
Ne feledkezzünk meg most karácsony elölt a kanizsai honvédek rászorult hozzátartozóírói! , _j
Szép, nemes és hazafias gondolat volt a ) Credo < részéről a harctéren küzdő kanizsai bonvédek rászoruló hozzátartozói fel segélyezésének gondolala, a mit csakhamar magáévá\'teli az egész város magyarsága. Júniusban született meg az eszme, szeptemberben lendületet ka-poli és ma, decemberben az u
Karáosony olőtt 800
300 mélenmázsa gurbonya be-szállilása most van folyamatba, ami szintén mindjárt (kiosztásra kerül. Ugyancsak 1U métermázsa bab leszállítását várják. Eddig több esetben gyorssegélyt is utalt ki a bizottság, főleg szülési segélyt. A segélyezetteknél senki sem kérdezi, milyen vallású, milyen egyház tagja, csak azt magyar testvér, hogy kanizsai . bonvéd hozzátartozója vagy 1
A gyűjtéseknél derekasan vették ki részüket
havi hozzájárulásukkal
a városi tisztikar, a rendőrkapitányság, a liangya-kirendellség, a Király-sörgyár, a Zalai Közr löny szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdájának.(összes személyzete, \'a kir. adóhivatal, a városi pénzügyőrség, mindkét postahivatal; az Üli-kerület, a pénzintézeteknél elsősorban a Zaliunegyci Gazdasági Takarékpénztár, a Bankegyesület, Néptakarékpénztár, N agykanizsai Takarékpénztár, a Magyar Nem zeti Bank, a Konciére Biztosi-ló, a kir. járásbíróság, a belvárosi keresztény kereskedők és iparosok is igen szépen adakoztak (akik az-\'ipartestületi akcióban érdekelve vannak, itt is adakoztak). A kereskedőknél (és iparosoknál a havi 20 pengős
Új*, használt nérlegek
mim itti ItfUsí.
JavIiAUU* lélfllinnBii).
FRANK
MÉRLEG-Urnámban
KüivOn-léi 2ín. Telrion: 900.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Magykanizaa
?zen aifcant-.
„Hzak. akik Itthon uannak, el sem tudják képzelni, hagy a Zalai Közlöny mennyire együtt érez n frontén: küzdő hnnuéd-ba]tárBakkol"... „miltferrörömöt és lelkesedést önt belénk"...
R Zaini Közlöny szerkesztőségének tábori leuel*s1áda]ábúl
Hát-\'igen, kedves magyar testvó-reink; a Zalai Közlöny "szerkesztősége magyar szivének mindon szeretetét és lelkesedését küldi Nektek én testvéri kész szorítását!
OorboiyForonQ örm,
írja (Tp. 219/07): Elmulaazthutat-tan számomra, hogy meg no köszönjem, kodvos szívességüket, amiért a Zalai Közlöny-lton üzonotomet továbbították. Azok, akik otthon vannak, ol sem tudják i képzelni; hogy a Zalait Közlöny mnnnyiro Dgyüít éroz n fronton\' küzdő honvéd bajtársakkal. Miivon örömöt ós lelkesedést önt belénk, ami által teljes mórlóVben hozzájárul a ml sikereinkhez 1*.
Ezért a tok. Szorkosztóségnok ón Nagykanizsa kodvos népének a rólunk való gondoskodásért hálás kö-Bzönotot mondok. Szorotottol köszöntöm Nagykanizsa minden egyes lakosát.
Szabó Fareno őrm.
irja (Tp. 216/581: Fofoaégemnok üzonem Toloki-ut 10 alá: Anyukám, légy megnyugodva, jól vagyok, no aggódj, hogy névnapomat nom tölthettem közlőtök, ongnm a sora a Haza szolgálat ára < romlott. Itt állok büszkén a vártán, valahol a Don mentén? Bízom Istonlion, hogy megóv én győztesen vissza fogok, térni kőzzétek. Az apró csomagokat megkapom, nagyon kedvesek azok az apró kis megfagyott almák. Oyu-szíkám, én Íb büszke vagyok rád, hogy azt írtad, hogy nom csüggedsz, hanem büszke vagy édesapádra, aki -harcol az uj világrendért; Üdvözlöm az összes ismerőseimet és jóbaré-taimot.
Knausz Jenő honv.
irja (Tp. 210/10): Mióta kedves lapjuk fenntartja volünk a baráti kapcsot, azóta nemcsak mi, hanom az ország bármely részérói hozzánk korült bajtársunk legjobban megszeretett lapja a Zalai Közlöny. Olvassuk mjndon szabad időben és ugy erezetik, mintha s legkedvesebb barátunkkal beszélgetnénk. Üdvözletünket küldjük szüleinknek, barátainknak éa ismerősoinknek, jól
BÚTORT
axaktzlettxm, O A BOR mflatrxtal ostral
IW <W r.ivi.ljaií
dívát ízlés 3$ minőség Wfm
puna
vagyunk éa Iston aogitöégéTol győzni fog az igazság; Knausz Jenő bonv. éa Tongerdí Pálőtpi. Mészáros Kálmán szkv. irja (Tp. 219/16): Üzenem 8zóp Miklós tísztholyottosnok, Molnár István fodrásznak és a többi jöismo-rősöknok, jól vagyok, egészon jól érzőm magam, pedig a Don-menti kanyarban „nagy a huz^t",
do azért büszkén álljuk a vártát és bátran a sarat, mert hazánkért küzdütik. Köszönöm kedves ismorö-soimnok a küldött kedves újságot* mindönkinek külön-külön nom irhatok, do Önök Írjanak, mert nagyon jól osík egy kedves hazai lap. Szorotottol üdvözlöm mindnyájukat.
Csiszár Józsof szkv
irja (Tp. 253/50): Kodv*s szüleim-nok üzonem, hogy jól vagyok, ogész-ségos és no aggódjanak* miattam, sokszor csókolom mindnyájukat. Kanizsa fütőházi jőbarátaimat és ismerősei mot pedig sokszor üdvözlöm a. koloti frontról.
Vojnovloa Mihály szkv.
irja (Tp. 263/64): Üdvözletemet küldöm az ül óvárosomba Jollinok Miklós, dr. Vormos igazgató uraknak, a Magyar .Bank tisztviselői karának, jóharátaimnnk és iomoró-soimnok. Hálásan köszönrtra dr. Licblonsoiii Ödön és Bzollár József-\' nok a küldött Zalai Közlönyt. Szo-rototteljos üdvözletemet éa csókjaimat küldöm feleségemnek, fiamnak, anyósomnak, édesanyámnak, testvéreimnek és Rózsi húgomnak\'. Feleségemmel tudatom, hogy jól vagyok, no\' nyugtalankodjanak miattam, vigyázok magamra ahogy lehet, írjon niinél lobbot, sorait szorotottol várom.
Kováos József honv.
irja (Tp. 253/64): Kedves felosó-gemnok és kislányomnak és Öreg szülémnek Balalonmngyaródra szívélyes üdvözlotomot küldöm, egyben tudatom velük* hogy jól vagyok, od-dig a legcsokólyebb hajóm nincsen. Miattam no aggódjanak, hanom érezzék magukat jól és kérjék meg a
Í\'ó Istent, hogy eegitson minél elébb iaza, kedves családom körébe. Nagyon szorotném látni kislányomat, foloaégomet. Üdvözlöm Garaboncon
anyémat, Öseámet, sógoromat és barátaimat.
Kanizsai drótosok
Tp. 219/02 ftlól igen kedves lovolozó-lapot küldtek, telve vidámsággal, jó kedvvel óa aposztrofálják Klóin Fo-ronc órvezetot, aki polgári foglalkozására nézve koroskodó ós akinok a fronton nem kell tartani attól, hogy árdrágításért fotiolentik. Por-szo kisül, hogy Klóin Fori fagylaltot árusít — hóból. így kedveskednek
szorotott »drótosaink«, akiktói már hosszahh ídoio nélkülöztünk minden irást. Üdvözletüket küldik mindon kanizsai iBinorésüknok, jól vannak.
Nagy látván honv. irja (Tp. 263/41): Messzi orosz földről küldjük Önöknek ozt a kis levelezőlapot, üdvözletét küldi Balassa Zoltán szkv., Molnár István szk. és Nagy István honv. kiskani-zBai sáska: dr. Krátky István pol-gármoster urnák, a Bzorkosztőség-nok ós Nagy Foronc világtalan hadirokkant édesapjának és Nagy- éa Kiskanizsa lakosságának. Böröoz Rudolf PK irja (Tp. 210/04): Igen tisztelt ISzerkesztőség, fogadja hálás köszö-notomot azért, hogy lohotŐvé totto számunkra, hogy itt a inosszi Oroszországban olvashatjuk kedves lapunkat és értesülve vagyank mindonrfil, a mi városunkban törtónt. Sok köszönet I
Horváth János szkv.
irja (Tp. 210/30): Hálásan köszönjük annak az ismoretlonnok, aki a Zalai Közlönyt küldto hozzánk a Don partjára és volo nagyon sok örömöt szorzott nekünk. Üzonom Horváth Jánosnak Padárra, szülőimnek, hogy no aggódjanak, ogészségös vagyok. Balog József üzeni íelosé-génok Folsórajkra, hogy egészséges és jól érzi magát és a kis fiát no-voljo jó katonának. Beko Károly üzeni foloségónek és családjának Pötrétéro, hogy egészséges én jól érzi magát. Fentieken kívül alá vau még írva Szvolicn Lajos érv.
Werbovsoz György szkv.
irja (Tp. 210/11): Köszönjük, hogy üzcnolünket közölték nb. lapjukban. Köszönoíot mondunk még mmdany-nyian a |x>!gári iskola 11/c osztályának, amolybo hazafias magyar kislányok járnak és segitsógükot ajánlják fol anyagiakban és ozzol részt kérnük a küzdolomból, inolyot a magyar katona bátran visol. Bátran nézünk a jövftbe, merlérez-ztik a magyar Haza szeretetet. A magyar nemzet óloterojo folyton nő, mort mindnyájunk olótt ogy ideális eszme áll: ogy szebb magyar jövő!
Farkat József tíz.
irja (Tp. 210/06): Orosz fronton
rum Brandy
gyümölcspálinka likőr
kiváló minőségű !
Vendéglőben, cseme«jeüzlet ben
osak eseti kórjel
küzdő bajtársaim nevében kérem, juttassa ol köszönetünket a Zalai Közlöny utján a nagykanizsai Vöröskeresztnek n hozzánk küldött ér-mologitókérl. Meleg szorotottol gondolunk azokra ,akik a fronton küzdő honvédőkre gondolnak.
Qozdin József honv.
Tp. 210/42 alól kis vorsíkébon om-lékozik meg olhunyt édesanyjáról:
ANYÁM SIRJANAD Mindonszentek volt a To vártál reám Most távol hómozókőn vívom a
[csatám
Idoszállitott az ódos Haza Ugyo. moRbocaájtasz, drága jó anya? Bár áll a haro, én mégis emlékez-f tom
E véráztatta földre mégia letérdol-ftom
Imára kulcsoltam kozem s kértom faz Eg Urát, Hogy boldogan bírhasd a monnyok f birodalmát. Testvéreimet és az összos ismoró-soimot üdvözlöm.
?zen az otthon
(Ebben a rovatban mindönki tel-joson díjtalanul üzenhet hozzátartozóinak a frontra. Az üzonotot írásban koll boküldeni szorkosztő-ségünklíe.)
Péntek Józwf honv. (253/48)
Kedves férjem! Házasságunk évfordulóján szívből én íb voled érzek. A messzi muszka földön, a behavazott Don mentén küzdő magyar katonáink, akik küzdonok egy szohb jövőért, fis mi itthon kérjük a jó 1b-tont, hogy oltalmazzon és vedion meg bajtársaiddal ogyütt. Ölelve, csókolva a viszontlátásig nagyon várva, szerető felosédok és édesanyád.
Miklós látván honv. DF 33234
Név- és születésnapodra mindon jót kívánok nokod s viszontlátás reményéből). Naponta irok. Csókol feleséged: Ilus.
Szejttl József tlt (291/40)
Boldogan olvastam kodres üzene-todot a Zalai Közlönyből. Felőlünk no aggódj. Sok millió csókot küldünk a viszontlátás őröméig. Hűséges foloségod és fiad. Szojtli Jó-zsofné.
Volf János Őrvezetőnek
üzeni a >»Barna kÍBlány«, hogy üzenetét megkapta és nagyon boldog, hogy 0 is orömot tud szorozni a Don parton harcoló honvédnek. Kol-lomos karácsonyi és egyben újévi ünnopoket. Névnapja alkalmával sok Bzoroncsét kíván. Sokat imádkozik éa kéri a jó Istent, hogy minél olóhb haza segítse a többi, vele ogyütt harcoló oajtársaíval. i A tőhhiokro a légkőzolobbi napokban körül sor.
Lesszebb és legolcsóbb jj
karácsonyi ajándék
minden magyar család legkedveltebb mii szépirodalmi-; táis idalmb, divat-, kézimunka- á* háztartást folyóirata.
SZERKESZTI: PAPP JENŐ
Az országos népszorüstgü lap magsa szlavonaiu karáofooyl szama azeiizáoiéa esomónye U-az a magyar ezetlemi életat-k Az uj előllzetők ingyen kapják meg ezt az elménvt Jelentő kara csonyl számot Korjen inutntvány-szamot a lap klndóhlvataiatól, Budapest, IV., Ferenc-lek-ters 7. Igajsl karácsonyi meg*
Ispsiést szerez a Magyar Nők Lapjával I
Kérjen aaatetváayaxiaot I
ZAUAJ KÖZLÖK*"
Vasárnap kaposvári NB csapat |Bn Kanizsára
Vasárnap riótutan 2 órakor k\'ozdő-dik » KTSK--NVTB mírkö>.ós. Az érdekes közdűlőmnek —¦ tokintottol, hogv oií az idei utolsó bajnoki inerkózés ¦ ¦ nagy közönaóffáíkort jósolunk. 12 érakor ifjúsági olómér-kőzéa is lesz a Vasutas pályán.
Kerületi bajnokiig őszi eredménye: Somogy) alosztály
1. KRACH. 7 6 1 — SÜ: 18 13
2. 7.MNTB 7 0 _ 1 S9:1S 12
3. BLU 7 4 i 1 27: 16 9
4. SlCFC 7 2 3 1 14120 7
5. NLE 7 2 1 4 16:2:1 5
6. SiAK 7 1 2 4 9:31 4 7 KTSB II. 7 1 1 5 14:23 3 «. ClTK 7 — S 4 11:21 3
II. osztály
1. ZMNTR II 7 6 - 1 16 7 12
2. NVTR II. T 5 - 2 26 13 10
3. BM.E II. 7 4 - 3 12 lt 8
4. KI.E 7 4 - 3 12 13 H
5. MISE 7 3 1 3 19 II 7
6 I.I.E 7 4 — 3 11 21 3
7. FLR 7 1 1 S 7 23 6
» BLE 7 — _ 7 0 4 •
•Visszalopott
DlrekttermÖ szőlősgazdák figyelmébe
Miután a Magyar Szőlősgazdák Országos Rorérlékesítö Szövetkezete Budapest, Eötvös-utca 2Ö/a szám alatti köz(>ontjának a M. kir. Földművelésügyi Minisztérium által zárolt dírokttertnÖ borok vásárlását, illetve átvéfolót nagykanizsai kiron-doltségo Horthy Miklós-ut 35. szám alatt mogkozdte már hetekkel ezelőtt, ezúton ismételten fölhívom a direkttermő szőlősgazdák figyelmét, hogy direkt termé borkészleteiket a kírondoltségnek a M. kir. Földmü-relésflfryi Minisztérium által meg-állapított Malligand fokonkénti 3 fillérért szolgáltassák be, ugy az ó, mint az ujborokat.
Szövctkozotünk ügynökökkel nem dolgozik, összevásárlásra másoknak megbízást nem adott és a jövőben
sem ad, miért is minden direkt-termő szőlőtulajdonos borkészlete a kirendeltség llorthv Miklós-ut 115. szám alatti »MA8ZÖB6Z« irodádéban, illótvo pincéjében körül átvételre, kivéve a távol íokvő vidéket, hol a vasúti állomáson megbízottunk tartálykocsiba fejtre roszi át, központunk utasítására. (:)\'
„MASZOBSZ" nagykanlzsa\' kirendeltsége
Horthy Mlklós-ut 35. azám.
örát.^x" ékszeky,
Tliároljon billiómmal iiolld árbnn
uékásy gyula
r*-" órilimtlír, íui.fí.ínst tel, i &-3t.
ví.fult, cunitmlt*»tk olcit titua kínálnék.
aranvat 1*1 u««imtib n«p! lib*n vetitk, vagy fcíctciáltia,
Milyen a Jó feleség!
A miotatoleség legyen vldam, főzzön lói, tartsa rendben a hAza(s)st lóképpen óyj«, ápolta hozzátartozol osésziegét. " csa *dban valaki elrontotta a eyomrAt, akkor gondoljon brra, hogy von egy forrásvíz, amelynek nem sellő mellen az Izo. olcsó az ira. amely rondbehozza a gyomrot, megszünteti az emésztési zavarokat es gyouan, do onybén. Rorcsmenleson bajt. Ez a forrásvíz az alloldt Hlra keaíiOvlz. Kérdezze meg orvosát! >"»
KISKANIZSAI ÉLET
lUTORT
} HETYHIIBE
Folyó hó 5-én nyitom meg üzletemet
Horthy Miklós-ut |. alatt {?X??
Dús raktárt tartok
mindenféle ooroellán-, kerámia- és üvegárukból. Épületüvegezést és kópkorotozóst szakszerűen végzek.
_TORNYOS ISTVAÍ üveg- és porcelUnkereskerfő.
Zajosak az utcák
A bor... Monnyi könnvés fájdalom is rejlik o röpko szóban. Pláno nálunk Kisknnizsán! Ih\'mny összetört bzÍvíI, munkáskozÜ, hűséges fo-loségnok okoz oz a szó hosszu-hosz-azn kálvárián életet; hány ártatlan, jobb sorsra érdemes gvormek kényszerül o miatt mozitláb, didorogro rohanni a távollevő iskolába... Monnvi ellejtett, földredöboít kin paradicsomot, meleg ottbont változtatott át tüzes pokollá,..
Hja... az idén olyan kiváló bortermésünk volt. mint soha máskor — mondogatjuk egymásnak, fa oz- ! zol mintha minden korlátol olclob- I nánk magunktól, történjék, ami történhet és éjnek időjén forgotogos kiabálásoktól hangosak az ideák. Alig múlik el osto, hogy részeg egyénnel no találkoznánk,\'akik emberi mivoltukból kivetkőzve, artiku-látlan. kiabálásaikkal fel ne zavarnák az éjjoli esendőt; ablnkzörgoté-soikkol, kapuk-ajtók loomolésévol no bosszantanák az alvókat. Pláno wgy jól sikerült mulatsága után! Hja, az idén kiváló termés olt, jobb, mint 1917-ben...
f)o oz még nem minden! A tisz-tességol, józanságot nőm loboel esti-pán korlátozod időre Iwállitaní. Jlindonnók mindenkor van határa. Koll, hogy a szórakozásnak, a bor fogyasztásában is mindenkor határt szabjunk; különoson most. mórt sokkal jobb a bor, mint máskor;\' mert az ogyüttérzés a Don partján őrt álló és bennünket védelmező megyésünk és szomszédunkkal igy diktálja. <
A részeg ember utálatos mindig,\' do ma százszorosan — még Kiskati izsán is.
TanltóvŐltozá*)
Vaudra Jonó ált, isk. tánitó, a kiváló pedagógus magasabb érdekek miatt Kisknnizsáról Nagykanizsa II. körzeti iskolában kapott nj Iwosz-lást. .Mikor mi kiBkanizBanak szomorú szívvel búcsúzunk Tólo, a hála ós a mélységes köszönet csendül fel ajkunkon azért a lankadatlan apostoli, nagy felkészültséggol megtett sokoldalú munkásságáért, molyet — közöttünk — oly rövid idő alatt is oly nagy eredménnyel felmutatott. Azzal n reménnyel fogtunk volo kozot, hogy a vallásosság, hazafiasság, szociális érdekek territóriumén — minálunk — továbbra is mogmarad apostoli munkásnak.
A fölsőbb hatóság Oláh Dénesnó áll. isk. tanítónőt a máramarosmo-gyoi Nagyboeskóról Kiskanizsára rendelte ugyanily minőségbon. Doc. t-ón mog is kezdte működését ;t nagy rácutcai iskolában.
Tánctanfolyam .befejezése
Tánctanfolyam nyílt mog a Pol-
cán Olvasókör natrylermébon október récén Bártky Klek kosztholyi oki. tanár rendezésében. Az advent korai bekosznntéso miatt novomlwr 28-án nvert befejezést A lelkiismeretes, odaadó munkának szép eredménye volt a pompásan sikerült koszorúcska.
P.—a-a.
Megindul a .MANSf-éJet KI»itfPnl*sn<i
Az elmúlt erztondóhen. különösön a téli hónnnokban ériékes noinzot-neveló. szociális és kulturális munkát fojtott ki a MANBZ kiskanizsai szervezoto. élén dr. Krátkv Islvánilé pnll\'árnii\'slerné olnókasszonv és a Iiolyi elnök né. dr. Szabó István né irányítása mellett. Most ismét sorompóba lép a MAXS/j kiftkanizsaí szorvozofe és vasárnap délután litánia után a templomtéri iskolában lesz az első értékes MAN8Z előadás, melynek niognyitéiát P. Bánás A, Gyula kiskanizsai plébános mondja. Beszél dr. Krátkv Istyánnö olhökasazony is. Morandininé dr. Fodor Brzsobot Ovo rmok nevelés és annak szociális kérdései cimmel tart olőodést.
A MANS/ léli előadássorozata ériékes és gazdag lesz, melyiiék moglorvozéséie külön bizottság alakul a lolkos SzoHár Józsofnó ügyvezető iránviiáaa melleit. Örülünk, hogy a MANSZ vezetősége folytatja kitűnő munkával Kiskanizsán, moly asszonvaink, leányaink nevelésén, szociálisé\'\' kulturális téren egyaránt jótékonyain érezhető.
\\ Gylmesl vadvirág — • harmadszor
A legutóbbi hatalmas siker arra késztette a Eegélyzőbizottség műkedvelőit, hogy a Oyimesí vadvirág előadását leszállított holyárakkal harmadszor is mogismétoljók, jfár. 10 év óta nem volt műkedvelő előadásnak ilyon hatalmas orkölcsi és kör zönségsikoro. Az előadás est\'o-6 órakor kozdódik. Minden fillér a hadbavonultak hozzátartozóié.
A Kat. Ifjúság! Egyt-sMet
legutóbbi ülésén P. Sólymos Rozsé megemlékezett a hadbavonult hős honvédokról. Az ogyesülöt tagjai kö-\' zül mintegy • 50 ifjú van a Haza szolgálatában, ozok közül ogy tiszti kitüntetett. Zieglor Antal a Magyar Érdemrend tisztikorosztjo hadiszalagon p, kardokkal.
Több ozüst vitézségi érmes és bronz vitézségi érőmmel kitüntotott ífju tagja is van az egyesületnek.
December 7-én osto\'7 órakor kozdódik a december havi taggyűlés az ogvesülel helyiségébon, melynek olő-adói Ilogodüa József állatorvos, Zieglor György és\'K. Nagy László lösznek. Hegedűs József harctéri ólményoiről, Zieglor György szociális témakörből, míg K. Nagy László a magyar irodalom kóréból voszK olóaxlásának anyagát. Az egyosülot zenekara is szerepol oz alkalommal.
—k—n—I—
Koller Pál
TAbnrl lelkésze kfliflite rftvlden i hírt, hegy Koller János limerí nsiykinlilil li-kceskedó fii - Knller Pit az orosz harctéren\'a hösok haláli*a) mefdlciAUlt. Bal-UriHlk réxvétclívpi kisírtak kl pihenőhelyérc a hói kinlziai honvédet, kanlml tábori lelkéaz izinteltc ba plhenfihelyén, Síhinve Liplin. Sortűz dördült H frissen hantolt sirii f«lett t bajtírtalnak utoltó üdvöilést. Ósílreziik boritlék slThatmit, fejfája kérésit, ra|li a rohamilsak. A Magyar Hazáért adta Halai férfiéletét. Mas-var hnnvéd volt, hói valt, kanbisl volt Lélekben tfbti, k-ajüíH mievar«i(ta llazte-leg a hői emléke elölt. Ma délelőtt a fa-rencestemploniban ünnepi rekviem volt lelkludíéért. am\'t dr. Plchler Fmll fran-clskinui fnlnkolal tanár celebrált éa íme-lyen nifüjhhii i tvAüTola aralAkön és liozrátartartorékon kívül a kanl/sal hon-védsée liüldnttséee. A k*ta(»lk elfitl evar-\'v*k sekaiíi\'ánaV tényesíéf
ÚJDONSÁG! áZEK
már ö pingőíől kapható
Róth Laura
női kalapüzteUben — 1 Bazár-udvar Fö-ut 8.
MÉRLEO
Bloáea méreta Szakiisrl javllás
SCHOLCZ JÁNOS I márltikéixiia-iTiMtar I
Hanyktnliet. Eótvóe-tór 30. ««ám. f
BAZáRUDVAR.
Tol.lon 3-95.
Legszebbet :: legolcsóbban!
TÓTH JÓZSEF VASEEBESKEDÉSE
Nagykanizsán, Erzaébet-lép 23.
A r u « 1 1: Toloton i 883.
ltolherr -Sobrantz Ryórtmányu mezőgazdasági gépokot, Kiüssem zománcozott tűzhelyeket, kályhákat ee háztartási cikkeket.
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári Ügyeiét: Ma, eaonibaton * Megváltó gyógyszertár Kraeebet-tér 31., holnap vasárnap lüz. Mária gyógyszertár Kiráty-u. 40.
Kúkanizfin az ottani gyógysjer-Mtrállanáó Ügyeletes laelgálatot tart.
A Q02VÜKDÖ nyitva van raggal 6 uié>\\<>\\ «ate 6 óráig, (liótf*, aaerda, »im tok délután és kedden «gus* uap uJküflk.) Telefon: 660.
Haptii ¦ Dooember 5 Szombat. Rom. kfit. Szabbaaz a. - Protostáus Vilma. . iir. Kits). 26. - December 6. Vasár-nap. Rom. kat. Miklós pk. - P/ote&táns Ulklóe. - lzr. Kiszí. 37.
Országgyaraplló Kormányzó Urunk holnapi aévllnnepe alkal mából lobogózzuk fal házainkat 1
— (Hlvatalpi Istentisztelet
a Kormányzó Ur névünnepén)
Holnap, vasárnap a Kormányzó [Jr névünnepén hivatalon istentisztelőt lesz fél 10 órakor a foronciok , templomában, amolyre az összes hatóságokat, közhivatalokat éa tostülo-leket ezúton meghívja a plébánía-hivatal. Az ünnepélyes Bzontmisőt P. Gulyás Qollért plébános-ház főnök celebrálja. ,
— (Ebben a hónapban városi közgyűlés)
A polgármester még ebben a hónapban Közgyűlésre liirja öisze a túroai képviselőtestület tagjait. Ez Imi aa utolsó kőzgyüléa óbban az esztendőben.
— (Az Ipartestület tisztviselőiért)
A nagykanizsai Ipartestület gazdasági bizottsága Mankovite István elnöklőié alatt kimondotta, hogy tisztviselőinek, utalással a nehéz holyzetre egy havi fizetést ad karácsonyi esélyül, azonkívül ficotéeü-kot háborús pótlék cimén 15 százalékkal íolomeli. Az Ip&rteetülot ezzel szociális érzéséről telt ismét tanúságot.
— (A leánygimnázium jótékony karácsonyi Könyvvására)
A Notro Damo leánygimnázium a hadbavonultak családjainak folso-gélyozésére karácsonyi könyvvásárt rondoz a leánygimnázium rajztor-móbon. Sfyitva: decombor 7~ón délután 6—8-fg, 8-án délelőtt 10—12, és délután 2—8-ig. Mottóra könyvek
legszebb kivitelben
Erzsibtttér 7. Emeleten.
Ezernél több hivő járult szentáldozáshoz a hónap első péntekjén a Jézus Szive templomban
A szeretet Aldezatoi munkája a Szociális Misszióiéftulat decemberi taggyfllésén
adott
A Szociális Missziótársulat nagykanizsai szervezete Száva N\'ándorné elnöklete alatt do-ccuuberj taggyűlését tartotta u Missziósházban.
Száva Nándorné az advent jelentőségét méltatta, majd felolvasta ur. Scrédy Juszllnián, Magyarország he rcegp r in fsának választáviratát n 25 éves, jubileum alkalmából küldőit hódoló táviratra. Felolvasta vitéz gróf Teleki liéláné, főispánunk nejének levelét, melyben köszönetei mond ra felajánlóit bajtársi munkálatokért.
Vegeié Károlyné szakosztályvezető nagy gyakori ti \'érzékkel mutatott rá, milyen eszközökkel milyen módon lehet az előző évek jótékonysági eredményeit az idei év nehézségei ellenéne is megvalósítani. Az öregek megvendégelése, a rabokról való megemlékezés, a kis gyermekekről való gondoskodás ma valóban nehéz. Beszédének hálása alatt a jelenlevők karácsonyra tartalékolt lisztkészle-tük egy kis részét ajánlották lel, hogy abból ¦kalácsot sütnek. Szükség volna azonban arra is, hogy azok a (tagok, akik akadályozva voltak aimegjelenésben, szintén meghoznák áldozatukat. Bármily kis mennyiségről le. gyen szó, a liszt-ajándékukat december lő-ig, kalács-küldeményüket pedig december-1 H-ig küldjék a Missziósházba.
Mandukits Cölesztin házfö-nöknö a bajtársi szolgálat gya-
óa egyéb ajándéktárgyak. Zone éa Buffot. Mindönkit azerotottel vár a rondozóség.
— (A hadbavonultak hozzátartozóinak)
özv. Garzó József né elhunyta alkalmával koszorumegváltás cuuón a badbavonultalc hozzátartozóinak fol-Bogélyozésére a Vékúsy-család ö P, Sátrán Foreno szinten 5 pengőt adományozóit. — A Nagykanizsai Takarékpénztár Bolus László volt felÜgyolóbizottsági elnökének koszo-rumogváltáaa cimón, a hadbavonul-tak hozzátartozóinak flogólyozúsóro BO pongót adományozott.
— (Nászutasoknuk)
Hotel Kikelet Péei. Komfortot magaslati üdülőhely a Mecaeken. (:)
— (A kórház karácsonya)
Mint minden évbon, az időn is a kórház kedves irgalmas nővérkéi molog karácsonyi ünnepet rendeznek a kórház rideg betegágyon fokió szegény belógok számara. Olyan megrázó egy ilyou kórházi karácsony. Akinek módjában van, segítse hozzá adományaival a kedves irgalmas nővéreket, hogy minél több
korlati keresztülvitelére értékes tanácsokat
Dr. Solymár István esperesplébános a negyedszázados jubileumi ünnepségek szónoklataiból kicsendülő gondolatokat idézte: — katolikus élet csak otl van, nholfmegvan a kapcsolat Jézus és a kplolikus leikok között. Ahol ez r kapcsolat hiányzik! olt lébe\', hogy megvan a szociális munka, de hiányzik az Iston kegy Une.
A tagok ele vetítette, hogy az őskeresztények szcntmisehallga. tásukkul az életüket kockáztatták, de kapcsolatukat az Istennel megtartották, örömmel kö-zölle, hogy ma, a hónap első péntekjén lübb mint ezer ember járult szent-áldozáshoz a Jézus Szive lemplomban. — A mai ember megérezte, hogy Krisztus közelsége sokat jelent és megérezte, hogy ugy vagyunk összekötve Jézussal, mint a szőlőtőke a szőlövesszóvcl.
A gyakori áldozás erői adó előnyeit világította meg, majd a papi hivatással járó beteglátogatások lélekbe markoló cseleit vázolta é-s nagyhatású beszédét azzal fejezte be: — Ne mondja senki, hogy\'.nincs szükségünk Krisztusra és ne feledjük, az Ur nem néz mást, csak az emberi lelket.
A Szociális Misszió szervezeti taggyűléséi, amelyen városunk jótékonyságukról ismert vezetői vetlek részt, istentisztelet fejezte be.
szenvedő belegnok lehessen örömöt varázsolni sápadt arcéra. Mindent adományt a kórházi apácák fónok-nójéhoz lehet küldeni.
— (Januárban nyílik meg a lazsnak! tüdőbeteg szanatórium)
A polgármos törné által alapított lazsnaki tüdóbotog-czanatórium belső munkálatai annyira olórohaladtak, hogy az intézőt hivatalos átadása és megnyitása jövó hónapban történik, moly alkalomra dr. Johunn Béla államtitkár is megígérte lojövotolót.
— (a Drávavölgyl Villamos Aramazot-gáltatú RT.) grUjaltl iiíuii tisztult íu-KyttBzióll, hogy folyó liú 6 áa, vasárnap reggel \'\'--9 óráig a \'larhaz-utcal. vagyait ás a mAv terUletén levő transzformátorainak körzetében részleges Araiimztliustul tart. (:)
— (Nem fogja jól értznl magát,)
ha ugy hagyja ol otthonát, hogy berendezése, ingóságai nincsenek biztosítva. Bármi történjék: tüz üthet ki a házban, ahol lakik, vagy botöró garázdálkodhatik lakásában
— ön kurt szenved, ami ollón csakis tüz- és botöróscs-Iopáa biztosítás nyújthat védolmot. Siessen az 1857-ben alapított legrégebbi magyar bíz-
Vásároljon
Horváth Lajos s.?.-
- ós porcellán-skedósóben
Nagy választék várja Önti
Fő-ut 2.
Telefon : 647.
boaitó magéoitéllajatlioa, ac HlaÖ Magyar Általános Biztosító Tárea-sághoí. Helybeli főügynöksage Oen-gery-ut 2. ssám alatt .megad müv don folvilágoaitáet. (;)
— (fölhívás a lalavtrmagyel arany- 4o eiOstkaUazoe gaidákhoa 1) A Zelevar-megyel Gazdasági UtiyeaUIet Arany- aa EztíalkaláazM Qazdtazak osztatva lolyó hó 8 án délelőtt i/j 11 órakor íuhukor¦ szegen a/, egyeatllet azékházabaa (K»8-buiti [.•íjos-u. 55. nim) tartju első nagy-azabiuu közgyűlését Mócay Bála nagykanizsai teli gazdsaágl Iskolai Igazgató, a szakosztály elnöke ezúton la telolrla a zalai aranv- 4a eztlalkalAwoa gazdákat, gazdakörökei.kiablrtokosokat. hegy a gyuláién minél nagyobb azamban jeltiulonek meg. A nafft kanizsai kör-nyéltl gazdák ducamber 8 án reggel háromnegyed I órakor gyütakeznei: a ?agykanlztal vaautálloaiason, ahuno n Móoey Béla Igazgató vezetéseve! ti órakor Indulnak Zalaegerszegre,
4 magántisztviselők is fognak kapni drágaságl > pótlékot
Hetek óta folynak a tárgyalások az Iparügyi minisztériumban
A magyar magántisztviselői társadalom fizetésének rendezése, illetőleg drágasági pótlékának folyósítása érdekében he-lek, óta nagyfontosságú tárgyalások folynak azíipar- és kereskedelemügyi mirnsztériuniban.
Elvi megállapodás szerint a drágasági pótlékot busz százalékban lógják megálUmitani három havi visszamenő hatállyal. A rendelet kiadásának egycUen nehézsége az, hogy a rendelet szerint a drágasági pótlékot adó mentessé óhajtják tenni,\'aanivel szemben a pénzügyminiszter ragaszkodik a felemelt járandó^ tággal együttjáíó adótöbblethez. A tárgyalások az ipar- ós ke|-resked el címügyi miniszter, valamint a magántisztviselőké ós munkaadók érdekképviseleti szervei között mtóg folynak s valószínű, hogy a rendelet még karácsony előtt (megjelenik. A drágaság hidrájával súlyosan viaskodó magyar magántisztviselők százezrei felfokozott érdeklődéssel tekintenek a rendi let kiadása elé/\'
#0*
ui( nyeli ¦ [ausigí, piitkiii tilioj-, tijuiolla.ígot, hamui ¦ gombnyom dno nOVőda
Szombaton éa vitirup
disznótoros vacsora
„Nagyar Király" vendéfllfiben (Uigyarataa t.) wm
1942. !tfafcfcg 5-
esz ii,
nqi
bandák
, SÍSGV
r\\VfilflSZTÉHBŰN
HIL
temet, exhumál, tizálilt.
CÍBtulnjdonOB:
Bervallts József
BŐRDÍSZMŰ
KASZTLNÉ HOLZER ELLY
BAZAft-UDVJlR
ízléses kiviteli - olcsó áraki
Nájgyktiifaú megyei város r^ilgár mesterétől.
1571/kí. 1942.
Tárgy t Rln-utalványok átvétele.
Felhívás a hereakedőkhöz I
Felhívom a cukoré rasllá ara hlfcToit kételkedőket, hogy rlis-ulalványaik átvélelc végeit hétfón jeleni kénének a közellátási hlvslulbia Ar áruillás tzabályill kUlon hirdetményben fogom közhírré tenni,
Nagykialiia, 1042. december 5 »6e> ¦ Prtlffrtrmestcr.
NAgy.iu.v¦ ?a tn?;..,yi.i yflros polgármesterétől.
Tárgy: A vízvezetéki viiici való fokozolt takarékoskodai.
Hirdetmény.
Felhívom a város köiönaégét, hogy a vlavezeléH vízzel az eddiginél Is fokozottabban takarékoskodjék, mert egyelnie anyaghiány miatt az u) vízvezetéki kutaknak a hálózatba való bekapcsolása mm leheli égés és a leleile ;c» vJrpazarlai caet-leg oda vezelhet, hogy vízhiány következtében a vízszolgáltatást a n\'pnak ciak biionyoi éráiban lesz módjában ai üzemnek teljetltenl.
Evégből a kl\'olyócsapokat állandóan folyatni nem szabad az esetlegei fagyveszély megakadályozása miatt, mert amennyiben Ilyen -cici az tizem alkalmazottal éazre-veiznek, a legsilgorubban fogok eljár.il aa Illető háztulajdonos ellen.
Felhívom továbbá azon háztulajdonosokat, akiknek vízmérőakna fedlapja betonból van, hogy a fedlap és a keret közé vékony ruhadarabokat helyezzenek, az aknát pedig állandóan tartiáx tlaalán, hogy oda sem víz, aem esetleg szemét ne ke-rUlbessen a Így a ledlapok bete ne lagy-jaoak a keretbe, mert vlaméró-leolvasások alkalmival az ilyen befagyott ledlapok fel-e-mcle&c nagyon aok idót vett Igénybe és - nagyon könnyen megeshetik, hogy leiemé-lés közben cl U töilk, ami a háifulajdo noinak kárt Jelent.
Nagykenliia, 1942. november 27.
Polgármester.
i dnnáninll csapatok; 20 szoylet föld-sritdOt robbantottak fel
A honvédhadsercg déli szakaszán ezek a felderítő kisérlelek egytőUegyig már kezdeti mozzanataiknál! meghiúsultak, ami nemcsak :i védővonal kiváló berendezésének, hanem elsősorban honvéd cink példás éberségének tulajdonítható.
Immár megnyugvással és- örömmel bzémléli a magyar közvélomény azt a törboíotlon szellemet és harcos vállalkozó kedvet is. amely a honvéd hadsereg különböző osztagainak multhoti sorozatos vállalkozásaiban nyilvánult meg.
E vállalkozások tormészote^on nem csupán az ellenség hasonló felderítő szándékainak ellensúlyozására, hanem egyes szovjet támpontok szét rombolására is irányulnak.
Csapataink vállalkozó kedvére és készségére jellemző az a körülmény, hogy a hamjolontésben kiemelt dunántúli csapatok vállalkozásain kívül a folvidéki csapatok arcvonalán is ogy nap alatt 22 sikores járőr-vállalkozást hajtottak végre a Don tnlsó pariján. Az időjárás a log-utóhhí napokban valamelyest enyhült s a hőmérséklet csak néhány fokkal állt a fagypont alatt.
A 32. szánni magvar hadijolontőe. A Magyar Távirati Iroda jolonti: A magyar honvédvezérkar fónöko közli:
Az olmult hét folyamán a magyar hadBorog arcvonalán mindkét oldalon megélénkült a feldorító tevékenység. Saját csapataink tüztövó-konvségükkol hatásosan zavartak az oMohség gviilokozécét és csapatmozgását, továl bá egész arcvonalukon számos sikeres és vosztoségnélküli foldoritő vállalkozási hajtottak végre. Ezek közül különösön e jiyugat-ós északnvugatdunántuli sorogtos-toink áltat" végrehajtottak emlitésro-méltóak. Ezek a csapatok ogy najt alatt 11 sikores vállalkozást hajtottak végre a Don túlsó partján, ahol az ciUonségnek súlyos éinbor- és nnvag-veszteségei okoztak, 20 földerődöt robbantottak fol.
A Magyar Távirati Iroda jelenti :
A honvédvezérkar szombaton kiadotl kiadott 32. számú liadi-jelentéséVel kopcsolatbtan katonai körökben még a kővetkező kiegészítő részleteket kfxMtékat MTl-vel:
Miként a szombati hadiielen-tés is anégállapitja, az elmúlt héten n harci tevékenység a Don mentén álló honvédhadsereg arcvonalán isélénkebbé; vált.
A Sztálingrád környékén megkísérelt szovjet betörés kudar- i ea s a szöveisóges haderők ezzel kapcsolatos hadműveletei nyomán a Don-arcvonal távol eső szakaszain is bizonyos nyugtalanság mutatkozik, nz ellenség részéről átcsoporloi-itások észlelhetők s a "szovjet csapátok élénk felderítő ki serietek kel igyekeznek bepillantást nyerni a szövetségesek erőviszonyaiba.
Ff
A Nagykanizsai Takarókpénztár Rt. Ipazgató-sága, fajlligyelőblzottsága, választmánya és tisztikara
fájdalommal jelenti, hogy
Belus László
¦ Posll Magyar Karoikidalml Bank nyug. IgazgatAja,
az intézet felügyelőbizottságának elnöke, folyó hó 3-án elhunyt.
Felügyelőbizottsági munkáját szakértelemmel, lelkiismeretességgel végezte, intézetünk ügyei iránt mindenkor meleg érdeklődéssel viseltetett.
Emlékét kegyelettel őrizzük!
Nagykanizsa, 1942. december hó 4.
DRAVAVOLGYI
!KOszöne(nvllvánItdt.
Mlndizon fóbardtiink és Isme-Őseink, k>k fele|ihctcllen édasanyánk, anyósunk, nagyanyánk, dédanyánk, illetve reVonunk
Bit-. GarxA J4zra«fnA
sz. t.vchnor kiullln
(emelésén va\'ó ni cr jelenésükkel v-gy bírml médon mélységes gvásmtik-ban ásítozni szívesek voltak, fogadlak ezuton la hálás köszőnelllnk kifejezését.
A ctyAaxolA caalAdJ
WLiaHOS fiR^SZ0L6lL1flTÓ.R.-T.
Aramva-ámláí" flzre^ne, (retkSeamfBolóst, hEbábrjalén vének
txaksxerff f o I \'* i IA tv o tt i t á a minden villamos kérdésben délal&U 8-ról délután 16 éráig. Ctsengery »ut Sí, tőle Ion 294..
ALJLAS
Ő*kai>aaatettyt polgárit végzttt fiatal-ember Irodai állást vállalói. Clmsktt a kladóhlvalalba kér. 3742
Flaial liaJAeénBt azonnal felvcsiQnk: Sugár-ut 30. 3731
RetegAaalAehan Járda Időiebe in-monyt azonnal fölveszek. Cin a kladóbin 3741
ho-ai-ánü felvétetik dálniiara Teleki, ut 10. az. alatt 376Q
Ogyrs mlndenaaiaAnjr állandó a|. kaimsiáira azonnali belépísre ftlvéttiih; l\'o öü-ul 20. 376S
adAs-vi\'.tel
(ókarbaii levő haamált ebódlfií v».
nák. Clmtkat a kiadóba kéiak. 374Ó
Qyarmakkaoatt, mélyei, jó állapot, bin -vennék. Klnlxil-utea i% ajtó 3. 3794
Vidonaluf lérdnadpAa, kitünö un-veiből, eladó. Clm a kiadóban. 3711
Egy nigvobb máratll béráwf bSp- &t 1 oalkabundaielaeó. Magyar-u. 24. 3743
TOdAa éa máján hurfc* kapható
hétfőn reggel 7 órilól. Raln Andor, Horthy Mlklés-utU. 3520
Holnap éllpanlyek plaakfaaeén. balnArok mellalt.
Eladö egy Werthalm\'gyártmányú piac anakrAny. Citngery-ut 51. 3722
Óról Zichy uradalom Zákány, kerea kft lő- vagy íkfraaakarat mtgvéttire.
37*7
Fataanvaaablak éa waapAoo eladó. Király, Zirdi-u. 5. 1779
FaVale fArfl tAlfkakA», kSiépteimatre, eladó. Pallos, Erisébettér 11 3771
CladA egy Madonna-kép, egy llókoi keményfa gyarmtk«>y, egy aklak tokkal, egy uj Öntöttvas W. C.*eiéne.Ciii: 38. teleionon. 37U
IrAftApel kapaaak magvétalre.
Papp, Caenge\'y ut 23
LAKÁS, ÜLLETHILYI3Í6
Kettő lakásos, adementes hAx aladá. Clm a kiadóhivatalban. 3727
Kgvtzoba-konyhái lakiaomitAtaaarAl-nAm kétarobáira. Csík JÓWefné, Magvat.
utca 17. 1TT47
BÚTOROZOTT SZOBA
KAICnbaJAratM buteroiűtt garaon-lakait keresek, lehetőleg fflralőazoba biti-nálalial. Címeket a kladóhlvalalba kérek.
37:i
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magáa- éa bérházat, háahelyal, szólót ás földeket kflavaHt Papp, Telekl-ut S. Telefon «70. 1512
Víroa hözponljín aladá nagy, adé-mentei emeletet bérház, öankomfoilos háromizobáa magánház. Bóvcbbet: Horváth, Sugái-ut42. 3712
KÜLÖNFÉLE
ZanajarAt keresek bérbe. CJra a kiadóhivatalban. 3731
Elveexett Bori Ferenc éa Ferencné névre szóló kenyérjegy. Kérem az üzleteket, hogy a lanti névre árut ne szolgáltnak ki. A becsületes mtRialálő adja le a kiadóhivatalban.
Képeit ™?Y
legolcaéhbbd korotezt
Horváth Lajos, Fő-ut 2.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap.
Eladja: „KBiasidaaigl R. T. NagykiiliH". Felelős kiadó\': Zalai Kárely. Nyomatott 1 s „KBigazdaságl B. T. Hanykonlzaa"
¦yondájábas Kaiykaslisáa. (tíyninilanrl telel > Zalai Karolyj
FtUio:
Obi:.
Beudlotaat : Tibori posta:
82, «Vi., 977. iz. Nagykanizsa, 1942. dee. 7. hétfő Ars 12 filiar,
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőséi? ós kiadóhivatal: Föut 5. szara. Szerkesztőseid ós kladóhlvatall teleion 78 sz. MeKJolouIk mlndoii hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ülöllzetóal ára : egy hónapra 2 pengő SO íltiór,
negyodövra 7 pengő 20 filiór. Egyei azÓBi : hétköznap 12 UH., azembateo 1S tUl.
Áldozat vagy — lötaés?
Irta: P- LaVanei Medárd, bz Urleanyok MArla KongragáulóJAnak prózaié
Világáramlatok sodrában, történések piaci zajában életrevaló magyar leányok borulnak le az Úr szentélyében és húzódnak oda a Magyarok Nagyasszonya édesanyái palástja alá, hogy életüket, küzdelmeiket, magyar nagyotakarásukat a Szent Szűz oltalmaim ajánlják. Egészen szent István! gondolat ez. Ö a koronát ajánlotta fel, árván maradt népének koronáját, a Boldogságos Szűznek, s azóta is tudjuk, érezzük, mert ezer éves ¦multunkban sokszor tapasztaltuk, hogy a történelem tomboló viharaiban, amikor egészen egyedül vivta vércsen kemény harcait a magyar — nem volt egyedül, mert vele volt a Magvarok Nagyasszonya ! Mikor a sokszoros túlerővel szemben, a tórök ellen küzdölt fehér máriás-lobogói alatt, mikor Ka> pisztrán, a .lánglelkíi. gyujtó-szavu barát és a rózsafüzért imádkozó Hunyadi vezetésével a Nagyasszony segítségével vivta harcait Ős aratta győzelmeit.
Egészen stílszerű, hogy a magyar honleányok elitcsapata is odamegy a Szent Szűz lábaihoz, hogy oltalmat és égi erőt merítsen küzdelmeihez, mert nemcsak odakünn, a harcok tomboló poklában vannak küzdelmek. Nemcsak a külső fronton folyik a háború, ahol vasban, vérben egy uj világ kialakulását várjuk. Hanem itt ^a front mögötti fronton, a Kárpát-medence határai közt, ahol a munkahelyekről kivont erők pótlása az itthoniakra vár; ahol az áldott magyar kenyeret többfelé kell törni, mint valaha, ilt is van egy hadszíntér. Ilt is folyik egy harc. amit csak lelkierővel, \'fegyclmfc-zeltséggel, s azzal a szent magyar öntudattal lehet megvívni, hogy ma magyarnak lenni, ei maga is áldozat.
Vagy beszélhetünk-e egyáltalán áldozatról mi itthoniak a reánkcsö több munka, a nekünk jutott kisebb darab kenyér miatt akkor, mikor odakünn véres ételáldozatot hoznak\'hős magyar testvéreink? Azt gondoljuk, a mi áldozatunk megszűnt áldozattá lenni, ha összehasonlítjuk azt az élharcos katonáink áldozatával. Vagy ha mégis áldozatnak nevezzük, hát cz az áldozat ma kötelesség. Magyar kötelesség. Kötelesség hazánkkal, értünk harcoló katonáink-Mi gycrtmckeinkkel ós önmagunkkal szombcu. Söt! — s ez nagyon fontos — (kötelességünk
Tengely-csapatok megszállták a Tripolisz felé vezető országutat
Rzaevtól északra és délre támadásba mentek át a németek — A Volga és a Don között a bolsevisták súlyos vereséget szenvedtek
Három halottja van a szófiai tisztogató munkának, köztük van •gy némát katona merénylője Is
A Német Távirati; írod a értesülése szerint a német repülőgépek ima reggel nagyobb támadást intéztek Anglia déli partvidéke ellen, ahol fényszóró-állásokat és katonai épületeket bombáztak. Egy repülőgépét\'sikerült felszállás előtt mégsem-misilcni. Valamennyi német gép sértetlenül tért vissza:
Az NTÍ a keleti arcvonal
helyzetéről a következőket jelenti : A bolsevisták Sztálingrádnál a Volga és a Don közölt lefolvt tegnapi harcokban 131 páncélost, 5 nehéz és 7 könnyebb üteget, sok hadifoglyot és nagyobb tömegű hadianyagot vesztetlek
A* Rzsev körüli térségben, hol a vörösök minden áron sikereket akartak elérni,
valaságo* hagyok omolkodtok a halattakból.
A foglyok nagy száma azt bizonyítja, hogy a szovjel katonák harcikedve megingott. Rendesen felfegyverzett katonák csak az első hullámban küzdenek, a második hullám katonái \'már csak a halottaktól és a súlyos sebesültektől elvett fegyverekkel és felszerelésekkel harcolnak. Rzsevtö! délre egy nagyobb
páncélos tömeg szenvedett vereseget. A gyalogság arcvonala mindenütt megsemmisült a német vonalak elöt|A\\ bolsevisták egy teljes páncélos dand ára, összesen 51 harckocsi semmisült meg. A velikije—litki támadások jóval enyhébbek voltak, de. itt is 80 harckocsit vesztettek a bolsevisták.
Sztálingrádnál napok óta tombol a heves harc
A német csapatoknak sikerült az eddig elért területeket megtartani, sőt azokat is visszaszerezték, hol a vörösök némi helyi sikert értek el.
Berlin, december 7 A Volga és a Don közötli területen az erős hóviharok ellenére a\' német csapatok súlyos csapást mértek § szovjet csapatokra\'. A pénteki napon szívós harcokkal a német csapatok előbbre vitték támadásukat, ;an-
nak ellenére, hogy az éjszaka folyamán p szovjetnek erősítéseket sikerült megszervezni 6% harcba vetni. A németeknek sikerüli talje-aen felmorzsolni egy szovjet lövész-hadosztályt, 2(38 foglyot, 39 löveget, 30 gránátvetőt és sok más fegyvert veszített itt a szovjet.
Kalíniné s Toropec térségében elkeseredett harcok folynak. A szovjet erős páncélos kötelékek-
kel támadt, de támadása a német tüzérség zárótüzében megakadt. Különösen súlyos volt a bolsevisták vesztesége Kalinin közeiéhen, ahol több páncélost és löveget semimisiteU meg a német tüzérség zárótüze.
A n4m§t Uavédelam attizta a brit bombétóhat francia tatüUtrél
Tegnap a déli órákban brit bombázók támadást kísérellek meg a megszállt Franciaország területe ellen. A német légvédelem, az NTI jelentése szerint, a brit repülőgépeket elűzte és közülük négy legújabb\'\'rendszerű 2 és 1 motoros brit bombázót lelőtt.
A tuniszi harcokról
német részről a következőket jelentik : A német csapatok a te-b\'ourbni csatateret megtisztították. Nagy mennyiségű angol és amerikai hadianyagot zsákmányoltak. A zsákmány legértékesebb része aisok gépkocsi a rájuk rakott lőszerrel \'és más felszereléssel. A zsákmányhoz tartozik 47 teljesen uj, legújabb mintájú löveg, melyet a tengelycsapatok azonnal a szövetségesek ellen használlak fel. A tc-bourbai harcoknál egy angol hadosztály, egy amerikai gépesített hadosztály és egy páncé-
(FnlvUUU a 6. oldalon)
azokkal szombcu, akik támasz nélkül maradtak itthon s akik méltán várhalják —\'hangsúlyozottan : elvárhatják tőlünk,hegv segítsük őket.
Sokan vannak a magyar életben, — s leginkább azok közül toborzódnak, akik áldozathozatalról sopánkodnak akkor is, mikor a különös helyzet meg* követelte kötelességről van szó csupán — akik érzékellenek tudnak lenni itthon szenvedő magyar testvéreik haja iránt, A mútgyar élet c kainjai elvakult önzésükben csak a maguk haját látják sía tmtásét nem méltányolják. L—- Mi közöln máshoz | - Elég nckennl az én bajom ! slh.) S testvériden ü 1,(érzéstelen szívvel mennek el az ilyenek
egy-egy szenvedő magyar emr bertestvérük mellett.
De akkor, (mikor sok embert maga az élet ezzel az embertelen bűnnel a vádlottak padjára ültet, oly jólesik hallani, —mert lehetetlen tudomást nőni szerezni róla — hogy fogékonylelkü leányok, a máriás lobogó fcpnt-mögötti katonái, a Magyarok Nagyasszonyának honleányai, az Urleanyok Mária Kongregációjának lelkes tagjai ugyanazok, akik a Szeplőtelen ünnepén fogadalmat tesznek, hónapokon keresztül dolgoznak a veritékes napi munka után, éjt nappallá téve, hogy a fronton harcoló magyar katona szegény gyermekének meleg ruhát s boldog karácsonyt biztosítsanak,
Netm véletlen, hogy Mária gyermekei tették: ezt.-Hisz hivatásuk, hogy a testvért elenség zordon utóira gazdag\'szivük éltető melegét sugározzák, ök a több, nagyobb részt választották, inikor a Magyarok Nagyasszonyának gyermekei lettek : segíteni a szenvedő magyar testvéren ! S az a vallásos buzgóság, amellyel odahúzódtak a Szent Szűz palástja alá, uelii holt töke, nemi merő passzivitás, hanem eleven erő, liatabuas tényező, mely a gyakorlati életben megtermi gyümölcsét. Ók megértették :
Hogy magyar a magyaron segítsen, ez nem áldozat, hanem keresztény és magyar köteles-
k Kormányzó Dr néfítaiips Nagykanizsáé
Xaptykanfesu hazafias ma-gyarsána tradicionális magyar .szeretettel és hűséges alutvalöi hódolattal ülte meg Kormányzó Urunk 75-Ík név-ünnepét. A város zászlódiszben. Előeste és az ünnepnap reggelén, vasárnap a honvédzenekar járta be a város utcáit zeneszóval. Fél 10 órakor ünnepi hivatalos istentisztelet volt a ferences plébánia templomban, amelyen részivelt a honvédség, a íűvntalos város, az összes balóságok és közhivatalok fejei és küldöttségei, a testületek, egyesülelek. érdekképviseletek és a Vitézi Rend tagjai, sUí. Az ünnepi szentmiséi P. Gulyás Gellért celebrálta. A kóruson a honvédzenekar Hering Vilmos karnagy vezetése mellett remekelt. Belátni István főhadnagy vezetése mellett a honvéd-énekkar brillírozott, különösen a doni kozák-kórus szerűen előadott szent énekeivel. A szent ténykedés a nemzeti imádsággal fejeződött be. A református templomban az ünnepi szent szolgálatol l\'ornothy Dezső lelkész végezte. Itt is a honvédség és az összes hatóságok képviselői jelentek meg. A piaristatomplómban a leventék szentmiséjét Grujber József ginm. tanár mutatta be, majd I*. Labanc Medárd ferences levente-lelkész ragvogó egyházszónoldatban uSéltatta a Kormányzó Ur népünnepét. Az evangéUkus templomban az is-lenUszleleten Horváth Olivér lelkész ejutókezett meg könyör-gésében a Kormányzó Úrról. A Járási Vitézek székházukban délelőtt íliszértekezlelel tartottak, amelyen vitéz Ilentzik Lajos kir. kormányfő tan ácsos, járási hadnagy mondott ünnepi beszédet és inogom!ékezett a Leg főbb Hadúr katonai erényeiről és bátor hősiességéről. Az intézetekben és iskolákban már előzőleg emlékeztek meg a Kormányzó Úrról és méltatták uév-ünnepél. A laktanyákban a katonaság a mai komoly időkhöz méltóan ülte meg a Legfőbb Hadúr névünnepéi.
A leventék ünnepélye, a Roz-gonyj-útoai elemi iskola lornar termében folyt le. A loventezc-nekar Magy Somogyvári
netét Gáspár Endre szava
yar Hiszekegye után i Gyula : Gsiki (törté-
ben!*) tűzzel, magyar hittel, érces szavakkal Azi Ipariskola levente énekkara átütő erővel tolmácsolta a magyar népdalok gyöngyeit, Bacsy János levente ünnepi beszédeuj szavakkal, uj nemzeti eszméket hirdetett, ahogy- érzi, látja az ifjúság. Több volt ez ünnepi beszédnél, névnapi hódolatnál, — vallomás volt, amely boldog őrömmel töltölte el u jövőben bizó magyarokat. Maierhoffer Miklós tárogatóján felsírlak az édes-bus magyar nóták. Köves Tibor levente : Vezérünk eimü gondolatokban gazdag ünnepi versét Kovács Antal szavalta átérzett lelkesedéssel. Vass Jenő érdeme a gondos rendezés, az ünnep lénye és annak Szívből JÖYŐ hó-
ttulalw.
Eufez Mumköwbeii Horthy Máklófi kormányzó urunk név-ünnepének előestéjén indult meg az idei népművelési tevékenység\'. A hetvenegy mm raközí iskola miindcgyjkében e napon kezdődtek a \'magyar-nyelviflan-folyamok. Az ünnepi megnyitókon, amelyek Horthy-ünnepség-gel voltak kapcsolatosak, nemcsak a falu vezetői, hanem az iskolások is közreműködtek szavalataikkal és énekszámaikkal. A népművelési magyar-nyelvi tanfolyamokon kivüT csaknem minden községben rendeznek a tanítók magyar-nóta tanfolyamot, fözö-lanfolyamot vagyliá-ziipari tanfolyamot. A 40-50--(iO órás tanfolyamoknak mindenütt nagy sikere van, u murakőzi nép szívesen és örömmel tanul.
A nagykanizsai ONCsl 200 sokgyermekes
szegény családot rnbázott fel a Kormáiyzó Dr névnapja előestéjón
Krátky polgármester Ünnepi beszéde: „Ez nem alamizsna akar lenül, hanem a magyar társadalom megaecaalóse a sokgyermekes magyar édesanyák Iránt"
Több ízben ismertottük már a nagykanizsai ONCSA munkásságát a rászorult magyarokkal Bzombon. Az ONCSA főereje abban rojlik, hogy nem alázza meg a nincstolo-nekul, hanem feleniuli, a táruadaloin
hasznos, munkás, egyedekké segíti. Mort ez a törvényhozás, a kormány célja. Nagykanizsán sok nincstolont és rászorultat segítőit önállósághoz, egzisztenciához, szőrszálához, álla-lokhoa, boldoguláshoz. Mort
10 osaládi házat fog átadni sokgyermekes osaládoknak.
A kormánynak is az volt a célja: lelket belevinni a szociális gondolatba. Szociális érzést éa szívet. Dr. Krátky István polgármester otekin-totbon példás munkát végez. így már régebben sikerült kedvező áron nagyobbmonnyiségü ruhaféléket bo-szorezni az arra valóban rászorult sokgyermekes családok fol segítésére így meleg ruhaneműt, kötött-szövött árat, puííóvert, sált, meleg alsóne-müt, cipőt, stb. Az ONCSA vozotóje ezután a kataszter alapján a családtagok száma szerint összeáUitott egy-egy szerető le Bomagot, amely 200 sokgyormokea szegény család között került kiosztásra. Stílusos volt, hogy a polgármester éppen a magyar családfő, a Kormányzó Ur\'névün-nopo olóostéjén osztotta ki a szoro-totcttomagokat a sokfélo ruhonemü-vol, amolyok összértéke több mint 16.000 pengőre rúgott. A kiosztás ünnepi köretben a városháza ni közgyűlési tormébon zajlott lo.
nagy , Ott
rum Brandy
gyümölcspálinka likőr
khfáló mine»égül
Vendéglőben, csemegeüzletben
csak oaíl kér|el
voltak a megajándékozott édesanyák és gyermekeik, aki1:\' csakhamar bo-Uiltöltúk u közgyűlési torom padsorait. Tok intet ük sóvárogva nézte a különböző, katonás rendben felsorakozott csom-jgokat, mig megérkezett dr. Krátky Istvánná olnökasszony, majd dr. Králky István polgármos-tor, akikot molog ovációkkal fogadtak. Krátky polgérmostor ünnepi beszédélxm rámutatott » magyar kormány szociális alkotásaira, ozon alkotások olyanok, hogy Németországon kívül nincs móg egy orflzág, amoly ilyonokot tud fölmutatni. Es őzzel nem akar mást ol-órni, minthogy minél több bocaülo-tos, önálló kisegzisztenciák torom-tódjonek és novolódjonok. A mai szoretotcsomagok kiosztása nomakar lealázó alamizsna lenni, hanem a magyar társadalom mogbocsüléso és gondoskodása ft sokgyermekes magyar édesanyákkal szemben: Azért fogadják azokat olyan jó szivvol, mint amily jó szivvol a magyar társadalom adja. A polgármostor beszedő nagy hatást váltott ki az ogy-begyült sokaság között, majd. dr. Krátky Istváimó polgármesternő az egyenként azól holtaknak kiosztotta \' a csomagokat. A megajándékozottak boldog örömmol és hálaérzettel szorították mamikhoz a csomagokat. Boldog Miklós-napja volt. Szebben
Í942. december 1
Nagykanizsa, város a Kormányzó
iég
•zó
Ur irtvnenját, mint \'200 aokjrjeraii-ka* aaaléd ralru házaséval, akik kö-jötl rolf nok harctéren küzdő hon-rSd hozzátartozója i>.
Szivet n szociális munkáim! Ve-zéroszmóie és rootimma a polgár-mos törnek, Ezt .dokumentálta a Miklós-napi olówléu — az ONCSA felruházásán.
(B. B.) \'
Szebb jövő magvetése...
Caritatis est diffueivum su\'í.,. A szeretet lényege, természete az, hogy kiárasztja önmagát. Nem pasz szív, nem sopánkodó, liánom alkotó, aktív. Nom éli ki magát joromiá-dokban és kor holások ban,\' deprimáltságban és remény vesz tottségbon, bunem a cselekvés toréru lép, küzd é* áldoz, egyszóval életet formál. Tudja azt, hogy ú hervadó fának hiába hányjuk föl hervadását. Ha baltákkal megyünk neki. azzal nem segítünk rajta, Fői kell tölteni gyökereit termőtalajjal. Világosságot és meleget igényel, oró, előtúró kell neki s nem üres szó és füleseié gáncs.
Így vagyunk a mi társadalmi étetünk hervadt és sok tekintet bon azt is mondhatjuk, hogy korhadt fájával. Ha szidjuk, hu szemére hányjuk hervadását, attól ki nem földűl, il.i baltákkal megyünk noki) attól föl nom virul. Nem szó, nem gáncs, hanem tett a haldokló életnek megváltója. Nem ájuldozó panasz, hanem ohizánt cselekvég monti mog hatáltól társaduimi élotünkot. Lendület kolt neki, öröm 6a könnyobbü-lésj u toltok példaadó fénye a az adakozó szív mologo. EgyszoYul em-bornok való élőt es nem gyötrődés s ükkor siralmas társadalmi életünk hervadt fájának ismét losz tavasza.
Ez a\' fűlismorés, oz az egyedül helyes életszemlélet Yozotto a Kot re Damo leánygimnázium Mária-kongregációját, különösképpen annak szociális szakosztályát s rajta ko-resztül az intézet mindon növondé-két abban az olhatározásban, hogy a hadbaYonultak hozzátartozóinak ¦ a szegény sokgyermekes csaladoknak segélyezésé na karácsonyi könyvvásárt éa bazárt rendez. Áldozatos
divat izlés mlnösági
olcsó áp
ruha
PETŐ LAJOS ss SAMU LAJOS
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSI; Nagykanlziln, Eriaébat-tir 1. uám.
T.l.f.. :59l. SOtgínyelm: P«U »»«».
KOientéla gyártmányú m.zSgazda.lgl gépük.. S. K. F. golyAt oaapSgyak. Zbmano.zett iOz-h.lyak óo kályhák. Éptllat- ** butsuvaaolások. Snraiimok. Láno- éa oaavaráruk. Zamánaoiolt íitlóny és horganyzott áruk. Hán.rUiI oíkk.k.
I
7.
Iflleltkal vállalt munkadélutánok
•redménre tárul ott a közönség elé ajAndék tárgyakban b n segité szore-(ot falatot önmagatói is megvonó Áldozata illatozik a hnffot t/irmából.
A társadalom annál tökéletesebb, minél kovésbbé elszigetelt a nyomorúság. Az embor annál idoáli-aabh, minél inkább fölváltja azogyos nyomorát a közösség szorototo, az egyesnek baját a közösség orojo. Nos. oz utóbbinak moglostoaült, ideális embertípusa rofloktorozza a kiállításban önmagát, hogy szolgálta a tökéloteaobb társadalmi ólot kialakulását. A kereszténység nom szülotett papanizmusra — ami fa-lusiasBágot jelent; nom arra való a kereszténység, hogy meghúzza magát, hanem, hogy homlokán az örök időszerűségnek és érvényesülésnek csillaga ragyogjon. Ki koll mutatni, hogy ha valami, hát akkor a koroazténvséíf képes a jótékonyság torén tonni, áldozni és lŐtrOhoznT Kunok a demonstrálása a kiállítás és vásár egyik célja. A másik célja podig az, hogy a vásárt létrehozó sok apró szorotetlángból az omboíi-ségot mogujitó, az önzésnek és hi-dotrszivüségnek jogét fölolvasztó jótékony tűzvész támadjon, moly melenget, simogat, éltet, összeolvaszt ember-sziveket, családokat és külön-hőzó társadalmi osztályokat. Ez az igazi karitász, oz a karitász célja! E» a azorotot szent közösségot, az első korosz tények közösségét fogja mogtoremtoni, moly közösaégben a szerolot bennünk boldogság lesz, ki-hutásában podig boldogltés másokra.
A társadalmi élol újjászületésének máscKlik, hatalmas tényozójo az irodalom, a sajtó. Jaj noki; ha az élotot s pártpolitikának azonvodólyoivol azonosítja s ha nom terjeszt mást, mint gyűlölködést éa harcot. Ha a rossz lovegÓ árt az ogészségnok, nem kevéebbő árt az ombör embori mivoltának a poshadt azollorai légkör. Aki ogészséges omhor akar lenni, mind a kottát egyaránt, korüli, Hisz a napirözön rernoeobbon éa szomorúbban pusztítja az oml>orisé-got, mint a vízözön, ha nom áll hivatása magaslatán.
Karácsonyi könyvvásárunk eligazítás, útmutatás akar lenni ifjúságnak és szülének egyaránt a tmzta szellemet loholéa torén, moly irodalom szórakoztat, épit, novol, jollo-mot alkot, egyszóval egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb jövőt épitó orónok szórja termékenyítő magvait. Ez a transcendentális vi-lágnézotot valló és sugárzó irodalom igér csak szobh jövőt ogy lelkében romlatlan, bolBÓ világában mog nom mérgezett nemzedék mogtoremtéae által.
Ha a társadalmi újjászületésnek o kottős forrásából — az áldozat vállalásban gyökerező szorototnok éa tiszta világnézetet torom tó irodalomnak életvizébŐI — sokat moritünk, hiszem: kitavaszodik társadalmi és nemzeti életünk...
Dr. Birkás Ferenc
BÚTORT HETYW IBBE
W márkaa bo torna lantiban ^aayw
Hatalmas országos megmozdulás lesz a vasárnap! megyei Baross-nagygyűlés Kanizsán
Vitéz Tóth Béla kerített elnök: „.. .a keresztény gazdasági harcot folytatni kell és megvívni a izemlstvin! eszme ellenségeivel !<*
Nagykanizsa Magyarsága teljes erö«o| k*a.0J6dlk a vasárnapi nagy Baroaa-napra
A nagykanizsai Baross kerü-
let vasárnap délelőtt elnöki tanácsülést tartott, amelyen rész-. lelesen kidolgozták a decemWer 1*3-1 \'megyei Baross-nagygyűlés programját és a teendő íntéz-keílésekcl. Vitéz Tóth Béla elnök beszámolt az eddigi előkészületekről ^niajd kifejtette, hogy a vasárnapi Baross-nagygyűlés nemcsak megyei nagygyűlés, hanem országos jelentőségű megmozdulás, amíl bizonyít az is, hogy Antal István nemzetvédelmi miniszter is leérkezik a nagygyűlésre és ő mondja el az ünnepi beszédet. A keresztény gazdasági harc még nem ért véget, sőt, most kell folytatni és megvívni u har. col a szentjstváni eszme ellenségeivel. Ebből pedig minden becsületes magyarnak ki kell vennie a részét. Az elnöki tanácsülés ezután behatóan foglalkozott a vasárnapi nagy nap teendőivel. A pályaudvar díszesen várja a magas vendégeket. Külön sinbusz hozza Antal István minisztert és kíséretét*, az országos Baross-vezérkart, Ilovszky János elnök. Nagykanizsa országgyűlési képviselőjének vezetésével, lejön Bonczos államtitkár, számos országgyűlést képviselő, dr. Papp Simon, a MAORT vezérigazgatója, Muraköz képviselői: Pecsornik Olló, vitéz Horváth Ferenc ny. a 1 tábornagy, lejönnek a zalai képviselők, gróf Korniss már bejelentette lejövelolét. Ljön-
nek a magyar közélet feleselv Számszerint mintegy 60 előkelőségnek a lej öve tele várható Budapestről. Ugy a fővárosiakat, mint a vidékieket külön személyautók és autóbuszok szállítják be a városba. A minisztert és kíséretét ünnepélyesen fogadják és üdvözlik a vasúti állomáson. Nagykanizsára jön vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos-főispán. Antal miniszter és kísérete az állomásról a központi szállodába, szállására hajlat, onnan a Kölcsey-utcai Baross-várba, majd a nagygyűlés színhelyére, a Városi Színházba, ahol háromnegyed 12 órakor kezdődik meg a nagygyűlés. A fogadtalást,\'a gyűlés előkészítését és egész lebonyolítását hatalmas rendezői gárda végzi, amelynek pontosan ki van jelölve a szerepe. A nagygyűlés végén egytaléletes kö-zösebéd a Központban, amelyre 3.50 pengő előzetes lefizetése mellett már most kell jelentkezni a Baross-irodáhan. Kedden délután 1 órakor ftaggyülés lesz a Kölcsey-utcai egyesületi helyiségben.
A vasárnapi nagykanizsai Baross-nap megmozgatta egész Zalamcgyo keresztény magyarságát, mert ez nemcsak Baross-megmozdulás, hanem a keresztény és nemzeti eszme harcos táborának egy hatalmas, erőteljes és az egész országra kiható megmozdulása.
Uj postaházak, rövidhullámú rádió-adók épülnek a jövő évben
Az állami üzemek közül a posta, távírda és távbeszélő szállítja évente a legjelentősebb feleslegeket az államkincstárba. Ez a felesleg a folyó évben 17.1 millió jpengöro rúgott, az 1943. évi előirányzat szerint pedig 3*1.8 millió pengő lesz. Az eredményes üzemvitelre jellemző, hogy az egy\'munkaegységre cső átlagos jövedéki felesleg a tiz óv előtti 2.1 fillérről az idén már 6.3 fillérre emelkedett, még pedig a kiadások csökkentése, vagyis a racionális üzemvitel folytán.
December VÁROSI MOZGÓ Hétfötő/-
7—9-ig _._________ szerdáig
Thea von Harbou Óriási sikerű müve
FEHÉR NŐVÉR
Főszereplők: Herta Thiele, Theodor Loos, Erna Moréna, Rudolf Klein Rogge Aktuális Magyar Világhiradó
ülőadások kezdete köznapokon ?0, j-7. $9, Ünnepnap ?5, ?5, $? 4w ?9 órakor
Az emberi és gépi erővel végzett munkaegységek darabszáma egy évtized alatt 161 százalékkal emelkedett, aminek legfeljebb a felére nyújt magyarázatot az országgyarapodás, a másik fele kétségtelenül gazdasági életünk élénkebb ütemével indokolható. A jövő évi költségvetés szerint az üzem 21.3 millió pengőt kíván.beruházásokra fordítani, mégpedig a budapesti automataközpontok és a hálózat fejlesztésére, továbbá uj postaházak létesítésére. Az uj rövidhullámú nagyadó építősére 2 millió pengőt irányzott elő a posta.
Könyvismertetés
Bank és föld
KcUmen P\'rBBO Ufl-yve
Az egész ország közgazdasági kö-roi fölfigyeltek Kelemen Forononok, a Nagvknnizsai Taka^ rékpénstár igazgatójának uj könyvére, a mely Bnnk éa föld cimon vaskos kötőt alakjában most korült a könvv-piacra. A könyv BzakBzorü méltatását elvégezte a szaksajtó, amolynek logolőkolóbh orgánumai a kiomel-kedó értéknek járó formában és módon ismertetik Kelőmön Foronc könvvét. »A könyv ogyoa fejozotoi valósággal történelmi dokumentumokká válnak«, — irja A Hitel vezető holvon a Bank óa íöld-ról, tnogáilapitváu ferjedoUnes bírálatában, hogy a könyv »nomc«ak a sznk-közöbség, hanem a laikusok számára is hasznos éH élvezetes olvasmány.« Azt is olvassuk a nzaksajtóhan Kólómon Foronc könyvéhoz fűzött olis-moré kommentárokban! hogy Magvarországon még gyermekcipőkben jár a vidéki .hitelélet szakirodalma s éppon őzért jolontós esemény on-nok a történelmi idők távlataiba állított s a vidék gazdasági élotérÓl komoly, átfogó képet rajzoló könyvnek a ünogjolenéso.
E sorok irója ia, mint laikus olvasta végig a "Bank és föld mindon foiozotét. Megvallja őszintén: — félve fogott hozzá, inort a pénz világa, a pénz élotc; a pénzből és a pénzért küzdő orők kusza szövevénye ismoretlen előtte. Egyszer CBak mégis azt vott© észre, hogy már nem azért olvassa, mort az újságírónak az olébo tett könyvöt ol kell olvasnia, hanem olvassa... olvassa a gaját érdeklődésének hajtóerejétől fütvo /¦/>\' érdekes, kissé mindig titokzatos világ megismerését kivánó kíváncsisággal. Az évtizedok, amiket átéltünk, az idők, amolyekot
BAZÁR UDVAR/
ioldo» 3-»5. "W
Legszebbet :: legolcsóbban!
C^mnekaikúk és kabátok
6 éves korig
PvUvz Dezsőnél
Emébat-tár 1. Emeleten.
1942. dacember 7.
élünk, ni megvilágitásban, a páne
Idámérőjének grafikonjában kere-kodnok az olvasó elé ennek a könyvnek a hasábjairól. A szakoml>or számára szakmájának enciklopédikusán sokoldalú tudománya tárul fol Kólómon Ferenc tanulmányaiból. Mindon fojozot egy-egy nieg-világositó moznik-pi-i-ulö a nagy idóknok, igazolása a magyar életerő-nok. diagnózisa ós mérlege a rom-l)oIó és épitő cazdaságí cnorgíák-nak, éles szemmol meglátott itélot és eligazítás ncmzoti fontosságú s az egyén élotét is oldünló nagy problémák rengotogélwn. Do Kólómon Foienc nemcsak szakíró, hanem még ezon a száraznak tűnő területen ís szinto művésze a toll-nak, a stílusnak. A legolvontabb szak-kérdés is szint kap, érdekességre tesz szórt az irodalmi színvonala tálalásban, ami elválaszthatatlan a szorzó előadás-módjától, lo-gyon az élö vagv Írott szavak kön-löso. A nagy felkészültségű közgazdaság-tudós, a fürgo-toflu közgazdasági közíró, a finoman csiszolt szavú író ós a világos eszű gazda* ság-politikus egyesül Kelőmön Körönében s valamennyi külön-külön éa együttes hatásában is több évtizedes\'szakirodalmi és publicisztikai munkásságának csucs-ortékéro emol-kodve jelentkezik a Bank és földbon.

Idestova 20 esztendeje, hogy az országos sikertói övozott könyv írója Nagykanizsa közéletének és társadalmi életének is vezotó tényezője. Örökké munkában égé agyn és szaz-látó érdeklődése, sziporkázó ötletei és kozdeményozŐ bátorsága önzetlenül szolgált "két évtized alatt mindent, ami Nagykanizsán a |K)lcári élet bármely síkján a fejlődést je-ttmti. Fáradhatatlan tevékenysége, kimartthtyfetlon munkakwlvo és ritka önzetlensége száz és száz esetben rázta fol a vidéki tespedést és indított el kis és nagy mozgalmakat, közérdekű cselekedeteket, Nem szó-vívó, nem hangadó volt csak, hanoin mindig munkát .áldozatot és sokszor gáncsot, nohézségekot, felelősséget is vállaló közéloti harcos, aki csak akkor húzódott mindig vissza, amikor az eredményeket learatni kellett. A köz mindenfajta gondját vállalta s a köztől soha semmit nom kért, viszonzást soha nem várt. Önmagáért a közéleti munka lolkiismoreti elégültségéért, a supproma lox botoljesitéséért, az alkotó férfi-munka nemes Oroméiért dolgozott.
Most, amikor az országon siker ismét szárnyára votlo a magvar - bank-közélet bon és szakirodalomban amúgy is országos tekintélyű nevét, Nagykanizsától is megérdemli, hogy büsz\'ko magtinkénak-vallással emlékezzünk meg a Bank és föld írójáról és sikerét agy könyveljük el, mint egyikét a zalai gazdasági és kulturális gócpontból kisugárzó értékek nok.
(bl)
Név- éta azfiletéanapofer®
alkalmi ajándéknak cserepes és levágott virágokat, csokrokat
egéaz éven át Vehet a rhnl Petorinann ftertészefben
Nehéz küzdelem
folyik a betegségek leküzdésé, megelőzése körül. A máj-, epe-, bél-és gyomorbetegségek elleni harcban elsősorban küzd a Mlra glaubersós gyógsvíí, mert a vele orvosi tanács és ellenőrzés mellett folytatott kúrák a legerélyesebben előzik meg és küzdik le a feuti betegségeket.
Győzelmet érdemelt volna a Vasút csapata
NVTE—KTSE 2*2(2:1)
Gyönyörű napsütéses délutánon játszotta az NVTE nz utolsó bajnoki mérkőzését. Az eredmény várakozáson feliili. A jó kaposvári csapat ellen az NVTK méa jobb játékot mutatott és egy kis szerencsével győzhetett volna. Az NVTE fiataljai\'lássanak kezdenek belejönni a játékba.
Az NVTK Lenkovics — Kósa, Horváth I. Placskó, Németh I., Kischor • Juhász, Fnsch, Németh II., Horváth II., Vojnovits,
a KTSR Boldog — Györgv. Lio-híw — Kovács, Havasi, Tóth -iHi\'váth, Oorei, Kisgiíl, Kiss, Simon összeállításban szalad ki a pályára.
Már h 4. percben vezotést szerez Priscli. Németh II. verekszik ki ciry labdát; ami Frischhoz körül, aki nem hibáz. 1:0. A 24. porcbon ogvenlit a KT8E Kiscál egy orős 15 m-es lövése a halsarokban köt ki. Lenkovics csak érinteni tudja. Szédületes bombát ló Kisgól a 87. percben, Ivenkovics hatalmas bravúrral tolja szögletre a biztos gólba tartó labdát. A 80. percben Juhász ad be szépen, amit Németh II. két lépésiéi bálóba fejel a dermedten álló Boldog melbtí.
A második félidő 26. porcébon Kiss szintén fejessel egyenlít, Mindkét csapat küzd a kiegyenlítésért.
Do a\'védelmek jól állnak helyükön. Az NVTK-nok sok gólhelyzeté akad, do nincs szerencséje.
Lenkovics bravúrosan védett. Most Horváth II. volt a jobbik hátvéd. A fedozotsorban Piselicr és Németh I. remek játéka tűnt ki. A támadósor loudülotes és értékos ogvÜttes. A fiatal Vojnovits, Frisch és Juhász, do Németh II. Ís dicsérhető. Horváth II.-nok nem ízlik a nohéz talaj. De így is láttunk tők) néhány jó mozdulatot.
Az ollonfélnél a közvetlen védőiem romok. A fedpzotsor gyönge. Mig a támadósor belsőhármasa tetszett és Simon.
Palkó főlényes nyugodt játékvezetőnek bizonyult.
—k—n—i—
ökölvívóink Székesfehérvárott
Ifolnao délután 4 órakor tartják Szókcefoliérvárott » visszavágó ököl-vivó mérkőzést a RARE-val. Kzon a mérkőzésen dől el, hogy első vagv második helyre kertilünk-o n bajnokságban. A csapat összeállítása n következő:
Bácz lég., Szenla hantáin, Horváth 1. pehely, Kasza könnvü, Soros váltó, Büki közép és Acn nehézsúly, fítsy tartalék. (S.)
Kedvezményes kölcsönt kapnak a dohánytermelők
Az 11)43. évi pénzügyi költségvetés kétmillió pengőt irányzott elő a dohánytermelés elo* mozdítására, hogy kedvezményes kölcsönöket nyújthasson a termelőknek a költséges bem házasokra. A gazdák hitelekéi kannak, ha áttérnek a külföldi dohányok pótlására jól bevall és nálunk nagy keresletnek örvendő Virginia dohány termelő-sere, hogy ennek a dohányfajtának \'mesterséges szárítására szolgáló pajtákat építhessenek. A dohányjövedék üzemi kiadásai 22>1 millió pengős omelkc-
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
désl mutálnak, meri a jövedék a hazai dohányoknak\'minél na-gyobb\'mérvü felhasználására törekszik. Ezért elhatározta a magas nikotin tartalmú dohányfajtáknak minél kisebb költséggel való termelését és a gyári eljárás további tökéletesítését.
Milyen legyen a baromfitenyésztő mlntafalu?
Most hagyta ol a Bajtóí Molnár\' Pál kamarai főtitkár: »Milyen legyen a baromfitenyésztő mintafalu?\'; cimü legújabb szakiüzote.
Ez a füzot bevezetőül a magyar népies baromfitenyésztés általánosan elterjedt bajaival és hibáival foglalkozik és megjelöli az orvoslás természetes s könnyön alkalmazható módozatait. Rámutat arra, hogy ozok
nélkül ninss tartós éa\'értéke* siker és hiábavaló a legnagyobb mértékű áldozat, vatrv anyagi támogatás is. A nép maca törokodjék omb súlyos hibák mocszüntoténóro, mort ezek haladásának és jobb holyzoté-nek kerékkötői. Mindezt úgyszólván költség nélkül érheti ol jóakarattal és egy kis törődésseb Ez egyúttal a baromfitenyésztő mintafalu legfőbb feladata\' és fejlődésének alap-foltétolo is. Ismerteti a népies baromfitenyésztésben legjobban oltor-jodt és bevált tyukfajtákat és hasznos tanácsokat ad a tenyésztés és takarmányozás legfontosabb tudnivalóira nézve. Mindezt egészen gyakorlati alapon, vilácos. tömör nyelven, közvetlen módon, egészen a nép gondolkodásmódja és viszonyai szerint.
Most, amikor a földmüvolésügyi kormány erótoljoson támogatja és siotlotí a baromfitenyésztő minta-községek megalakítását, ehhez a munkához ez B kis füzot ityetn hasznos útmutatóul és vezérfonalul szolgálhat. A tanulni és haladnivritryó baromfitenyésztő gazda, különösen a kistenyésztó gazda pedig éppon ezért úgyszólván nem is tudja nélkülözni.
A takaros kiállítású 40 oldalas füzot"csko ára postaköltséggel ogyütt 1 pengő és készjx\'nzbon, vagy bélyegben való előzetes boküldéáo mellett moprondelhotó a szerzőnél, Molnár Pál Kaposvár, Alsódunnn-tuli Mezőgazdasági Kamara.
Ml ujsig a Budapesti Élelml-szeroagyvasArtefepea ?
A Magyar Vidéki Sajtótudósitó fővárosi jelentése szerint november 27-tól december 8-ig az élóbaromfi-piacon a csirke és pulyka ára tO fillérrel emelkedett, a vágottba\'romfi piacon a kiMozott esírko ára 85 fillérről csökkent kg-kónt. ¦ - A tojáspiacon a legmagasabb hatósági árak rolt;ik érvénvlwn. - — A zöld-sóg- és főzelékfélék piacán a kala-ráb 5, a potrozsolyem ára pedig 12 fillérrel csökkent, viszont a főzőtök ára 5, a sütőtök 6, a paraj 10, a sóska pedig 00 fillérrel emelkedett kg-ként. — A gyümölcspiacon az alma és kürtő ára 20 fillérről csök-kont, viszont a héjasdió 80, a hazai gesztenye pedig 120 fillérről emelkedett kg-kónt.
ÓRAT, ÉKSZERT,
Vásároljon bizalommal szolid árban
vékAsy gyula
»(i(nlí, guralbüytgjik olud árbia
Újéi használt mérlegek
uiDltD tíli! kwtaHt
JívlidnoM6l*n»>»"l.
FRANK
MÉRLEG-üsembBn
EIHv6«-tér Ili. Tdrfon- 509.
temet, exhumál, szállít.
Cóglulajdonoa:
?ervallts József
!K0 T«lílo», 1». UU.I ÍM.
TÓTH JÓZSEF VASREBESKEDÉSE
NaayfcainixtiAn, Erz«6foet»tép 23.
A r ii i ! t: Talaron ! ÖD3.
Hoíhorf-Scbrantz gyártmányú mezőgazdasági gépekot, Klaosem zománcozott tűzhelyeket, kályhákat es baztartaal cikkeket.
jajuké
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet: Ma, hétion • F«Vftt» &w gyógyszertár t\'ú-ui 6,., holnap, kedden az Igazság gTÓgyaaartár Fő-ut 12.
Kisk*ui«aán az oltani aje&iaer-tk állandó tfys-latM szolgálatút M.
A ÖŰiSFURiJO u/itva v»u (aggal 6 Aratót tata 6 óráig. (Hétfé, n«ráa, i>í,Htok délután 6b ktddan arósz nap uékMk.) Talafon: ItO.
HsptAn JJeuombor 7. Héttő. Rom. iát Ambrus pk. - Protestáns Ambrus. ¦ Izr. Kíizl. 28. — Deeamber U. Kedé. Kom.kat. Szepl. log. • Protestáns M&rln. . Izr. Ktizl. 29.
Újságot kér
hazulról a harctéren küzdő honvéd. Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányát, a lapfejen talál-ható címke kitöltésévet dobja be egy postaládába!
Lapunk ltgkoiiUbbl száma szerdán délután ¦ re na a a Időben jelenik mtf.
- (Műtétet végeznak a msgyés-plipőkOn)
Ahogy mogbizható boaTatott hely-rOl értesülünk, dr. Czapik Gyufa mogyí\'spüspök egészségi állapotában műtéti beavatkozás vált szükségessé. A főpásztor a logközolobbi napokban oldalkimonokjávai Budapestre uta-aik, ahol az ősgyík klinikán ínég ezon a héten műtétnek voti magát alá. Az egész veszprémi egyházmo-gyo katobkuesága aggódó azoratottol kíséri a főpásztor egészségi állapotát.
- (Házasság)
Dsutecb Livin éa dr. Bottar Zoltán tanár folyó hó 4-én Budapesten hárassigot kötöttek. (:)
- (Teleki Alis grótnö)
főispánunknak minden nemes ügyeri lelkesedő leánya docembor 1-én Nagybakónakon megalakította az önkéntes nöí honvedolmi munkaszolgálatot 80 lelkes taggal. Nagy-kapornakon ós több környékbeli községben helyi megbízott lott.
- (Oyáu-hlr)i
Szombaton délután temettük a nagyrabocBÜlt Bolus László nyug. bankigazgatót, egy kanizsai régi család sarjadékát, aki a szülővárosába költözött, hogy a Bzorotott nóvéroi, rokonai éa iBmorősoi között tölthosso a nyugdíjévéit. Alig hogy letelepedett, a kérlelhetetlen halál elragadta tőlünk. Igazi, meghitt barátja volt
BÚTORT
HaMbdefbra, QABOR mfatMtaioMiál
Decemberben 700.000 kapnak anyagot
A Lábbeli Központ novemberben körülbelül 150.000 pór bőrtalpú egységes és 200.000 pár mütalpu cipő készítésére szükséges anyagot utalt ki. A széloszlás már folyamatban van. Decembarben az előirányzat szerint a novemberi meny-
pár oipő készítésére a kisiparosok
nyiség kétszerese, tehél körül-belül 300.000 piir\'bOrtalpu egységes és 4ÜO.O00 pár mütalpu cipő elkészítéséhez elegendő anyagot utalnak ki- Ez év végéig tuhíil közel egymillió pár cipő kaszai »1 éi kerül forgalomba.
Bendöri felügyelet alá helyeztek ós Nagykanizsáról kitiltottak
két pestvidéki vásári mutatványost
Röviden megemlékeztünk arról, hogy a rendőrség előállított öt pestvidéki férfit, vásári mutatványost, ukjket u detektívek megfigyeltek, mert mint az öt cukorka-játék nyereményre kért engedélyt a rendőrségtől, ők azonban csak a halóságok megtévesztésére tartolták birtokukban u nyereményül szolgáló cukorkát, ellenben az engedélytől eltérően pénzbeli fogadásokra a a vásár területén
szaronoaeJAték vállalkozást Űztek,
a játszó feleket pedig cukorka hozzáadásával vagy elvételével megtévesztették, illetve a fogadás elvesztése állal megkárosi-
mindazoknak, akik volo érintkezésbon voltak. Aldáa poraira! \' (:)
— (.Naszutasoknak)
Hotel Kikolot Páca. Komfortos magaslati üdülőhely a, Maaaékan. (:) - (A kórhoz Karácsonya)
Mint minden évben, as idén is a kórház kedves irgalmas nővérkéi meleg karácsonyi ünnepet rondez-nek a kórház rideg betegágyán fokvó szegény belagok számára. Olyan megrázó egy ilyen kórházi karácsony. Akinek módjában van, sogitso hozzá adományaival a kedvos irgalmas nővéreket, hogy mmál több szenvedd betegnek Isnesaen örömöt varázsolni aápadt arcára. Minden adományt a kórházi apáoák fónök-nójéhoz lehet küldeni,
— (Ismét telt ház a Gylmeal vadvirág clóadasAn)
Vasárnap ismét zsúfolt ház előtt adták oló a hadba vonultak hozzátarto zóinak folsogélyozéséro a segély bizottság mükodvolói a Üyimosi vadvirág o. népszínművöt. A szereplők oz alkalommal ismét kítottok magukért. Az olőadást docembor M-ón oslo 7 órakor a Városi Színház színpadán ismétlik meg a kitűnő inükodvolők. . ¦ 1.
— (Befagyott a Balaton)
Az állandó hideg éjszakai időjárás mollott a Balaton vizo a koszt-bolyi öbölbon befagyott. A jég azonban természetesen gyenge, így som a korcsolyázás, som a jógihalászat nom kezdődhet mog.
Vásároljon
Horváth Lajos ggggjgg^
Nagy választék várja Óntl rt-ut 2. Telefon : 847.
----u-
tolták. Miután mind az ölnek személyazonosságát megáUapi-tolták, hármat szabadon lenged-lek azzal, hogy .hamar siessenek u vasúira és hagyják el sürgősen Kanizsát, mig"kettőt őrizetbe vetlek. XÓvszerint Kupa János 3Ü éves református vallású, pestszcnterzsébeU kereskedőt és Dohány János törökszentmiklósi, \'12 éves mutatványost, Kihallgatásuk után a rendőrség mindkettőt rendőrhatósági felügyelet alá helyezte, egyben ki-tillolla őket Nagykanizsa város terűidéről.
A határozat jogerőre emelkedéséig mindkettőt őrizetbe vették. I
— (Falhlvát a iolavármooyol nrnny- 4a •zflatkallaioa gaxdákhox lj A Zalavér-mofiyol Gauiaangt Kicytulllet Arany- éa Ezllalkataazaa aatdaizakoaztAlya folyó hó tan délolótt i/ilt órakor Zalaegerszegen az agy ea Illet azúkhAzAban (Kas-uniti LaJo»-u. 55. szám) tartju első nagy-szabAtu közgyűlését Mócay Bála nagykanizsai teli gazdaaigl Iskolai Igazgató, a izakoizt&Iy elnöka ezúton la felhívja a 2alal arany- 4a acUatkalAezoa gazda.-kat, gazdaköröket,kiablrtfkoiokat, hogy a gytlléisn minél uagyobb ¦iSaiban joiciíjíimh msg. A nag>kanlual kör-(ijóki gazdák dooombor íi-Ait reggel hftroiiuiegyod 8 órakor gyölskaznek a oagykanlzaal vasutalloaiasoo, abonnun Mócay Béla Isazgató vezntcaéval S órakor lódulnak Zalaegerszegre.
kes:
z it #. nov
s^béfoj bundák
, WQQV 1
WPLflSZTÉKBflM
Magyar KötelesaégteljeBltés
Moigslma
Jiudapctf, december 7 (Uj Nemzedék) Az Egyosülotkőzi Együttműködés szorvozote vasárnap az uj városháza nagytermében megindítottál a. Magyar KötoLossügteljeaitéa Mozgalmát, amolyon meg? * jelent Homonnay főpolgármester, özondy Károly polgármester éa több országgyűlési képviselő. A mozgalom célját Donáth György képvíMlö ismertette.
A ÉANSZ első meg-¦oidaliM EtskaaissSB\'
Vasárnap délután nagy érdeklódéa közepette zajlott le az olaő MA^ÍSZ előadás, ahol jelen volt a MANSZ helyi olnökasszonya, dr. Krátky lat-váuuó polgármos térné, dr. Tholway Zaigmondné, Borsa Béla\' kaníaiiai vendégek,\' dr. Szabó Istvánná kia-kanizsai olnükasszony éa több kin-kanizsai vezető rész vétőiével.
Dr. Krátky Istvámió elnökasBzony a Hiszokogy után kegyotlőtteljou szavakkal -emlékezett mog Kormányzó Urunk névnapjáról, majd\' P. Bánás A. líyula kiskanizsai\' plébános mondott megnyitóbeszédet. A1 plébános szcretotteljos szavai szintén Kormányzó Urunkhoz Bzálltak olÓ-azör, majd a MANSZ\' fontos Bzorsv péról és a jövő kötelességeiről bo-Bzólt. A szép beszedőt lolkos taps kisérto. Utána a MANSZ egybegyűlt közönsége a Kormányzó Urnák üdvözlő táviratot küldött névnapja alkalmával.
Morandininó dr. Fodor Krzaébet tartett értékos olőadást a gyermok-novelésről. Előadókészsége és Btilusa1 mognyorő, valamint témája nagyon idŐBzerü.
Utána a közgyűlés elhatározta, hogy karácsonyi szerotetünnopet tart a szegón}-ek folw.)gélyozésóro. Néma bált rondez, amelynek jegyet máris árulják a MANSZ tagok, hogy néhány szegény asszony nehéz sorsán onyhitsenek. \'
Újra elkezdődött az áldásoa MANSZ munka Kiskanizsán\'J Csak gratulálni tudunk a lolkos éa szorgalmas MANSZ vezetőségnek.
Sporteredmények
Ferencváros—Újpest 5i4 (8:2). VasaB—Nagyvárad 1:0 (0:0). Kispost—Csepel 2:u (2:0). Gamma—Szolnok 1:1 (1:0). Szogod—DiMAVAG 6:2 (2:1). Kolozsvár—Törekvés 2:2 (2:1). SalBTO—Haladás 4:2 (0:1). KItAC—Zonta 7:1 (2:1).
MÉRLEG
Butira BérttkM Szakiséra Jaritos
gCHOLCZ JANÖS I
iiitrl.iK4.<ltO-rrt»l.r |
Migftantw. EttT»-ttr. 3P. utat I
Hofherr-Schrantz gépek, filíollí petróleum
1\' ÜNGKR-ULLMANN Kl.KK :
VAS- és MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell gázt 6z6k átvehetők. Boly és osppágjak
Mlndm aiQkaicliitét atttm r.nd.H. m««> ká|klHt.
tasa BgjjgE
Földrengés, bányarobbanás, 50 bilolt Törökországban
Intambulí jolentés szerint most vált ismoretossó, hoey Anatóliában a molt héten szerdán földrongéa Tolt. Töhb falu elpusztult. A halálos áldozatok számát még nom állapították meg. Több mint 500 ház
romhadólt rag?- meg rongálódott.
Egy törökországi szőnbánvában robbanás történt, amelynek kövot-koztéhon 50 bányász ólotét Tosztotfo. A robbanás a földrengés körotkez-menye TOlt.
(TatTkaláa >a 1. aléalröll
los hadosztály vett részt. Az ellenséges csapatokat a német erfik megsemmisítették, ugy, hogy a megmaradt\'csapattestek katonailag nem jelentenek értéket. A német légiére nagy csapást mért a visszavonuló szövetséges csapattöredékekre. Az angolszászok légi vesztesége 14 gép volt.
A Stov/af Hlfahoxása Darlnn miatt
Stockholmi jelentés arról számol be, hogy a Szovjet diplomá-
ciai uton tiltakozott a Darlnnnn* való együttműködés ellen. A londoni szovjet nagykövet 14 napja tárgyal Eden küIügymU níszterrel ebben az ügyben. A szovjet arra hivatkozik, hogy Darlnn lagja volt annak a kabinetnek, amely megszakította a diplomáciai viszonyt Vichy és a Szovjetunió között. Az angolok a helyzet ideiglenességére és a katonai szükséghelyzetre utalnak válaszukban.
Hamis beállításban közölte a londoni rádió a széffai eseményeket
Szófia, decemher 7 A bolgár sajtóban félhivatalos közlemény jelent meg a szombaton Szófiában elrendelt kivételes állapotról. Az ezzpl kapcsolatos rendőrségi eljárás célia volt, hogy a fővárost megtisztítsák az ott tartózkodó nemkívánatos elemektől és kézre-keritsék azokat. A katonaság a várost körűizárta, az-utcákon a kézlekedést megállították. Este fél 7 órára végeztek a munkával és a forgalom akkor újra megindult. A lakosság nagy figyelemmel kisérte az intézkedéseket. A hatóság közlése szerint az eredmény nagyon kielégítő volt és abban a lakosság is .segítségére volt a rend-\' őrségnek, amiért az köszönetet is mondott a lakosságnak. Illetékes hely közlése szerint az általános vizsgálat alkalmával 3 embert megöltek. Kommunista elemekről van szó és köztük volt az is, aki mult héten több lövéssel megsebesített egy néniét katonát. Az illető egy bolgár diák volt. A londoni Vádiónak az a hire, hogy Bulgáriában felkelő mozgalom van készülőben s annak irányítása Szófiából történt, minden alapot nélkülöz. Az angol propaganda állitásait a szombati vizsgálat eredményei sem teszik indokolttá.
Belgiumban
több szándékos rombolás és merénylet történt. Ennek ísorán néhány helybeli lakos me,ghalt és több megsebesült. A brüsszeli SS szervezet vezetője\'is áldoza* tul esett a merényletnek.
Japán repülők azétvertek egy 40 tagú amerikai hajókaravánt
Angol bombázók ma hajnali ban délnyugat Németország fölé repültek és több helyen bombákat\'dobtak le. (A kár csekély, öt angol gépet lelőttek.
Japán repülők Csittagong kikötője előtt erősTcötelékekkfeí tníegtámadtak egy 10 hajóból álló amerikai hajókaravánt, \'mely hadihajók kíséretében haladt a tengeren. Telitalálat ért egy 9 Wfmíowttezs ^vlmo\\ OOSE \' teherhajót
metn-oncráltak. A kikötőt is bombázták s ott igen jelentékeny károkat okoztak.
Az afrikai front hhel
A Pest lisszahopi különtudósító-jának jelentébe szerint Nehrintr tábornok csapatai a Matour-Djcdida-Tehourba báromszönhon ogyro na-szobb eróvol támadnak.
Tuniszi jelentós szorint a toncroly-csat>atok megszállták a Trínolisz folé vozetó cadonesi orszáímtat.
Alciri jelentén szerint Tohourha vidékén a némot páncélo? og>"sógok folytatják elónyomulás«kat.\' A brit
1. hadserag előretört osztagai egyes
helyokon tartják utryan-állásaikat,
más bclveken azonban kénytolonok voltak a\' bnrei érintkozést feladni.
Fokozódik Jszettan « tengely iémadánalnah lendülete
A Nőmet Távirali Iroda jelentése szerint a német zuhanóbombázók december fián megtámadták Murmanszk katonai célpontjait és kikölöherendezé-seit. A bombák nyomán robbanások és tüzek keletkeztek.
Finn vadászok ufmagas észa-. kon több ellenséges repülőgépet lőttek le.
Német vadászok a keleti harctér északi szakaszán dorombét\' fi-án 5 szovjet repülőgépei lőttek le. Zuhanóbombázók ellenséges állásokat támadtak és több lövegei harcképtelenné tettek.
Zürichi jelentés szerint ra német ellenállás a sztálingrádi és rzsevi szakaszon állandóan erősödik. A németek Hzsevtől délre és északra erősen támadnak..
Hirdetmény.
Szftbadhtgy területén
a vadászat
folyó hó 20-án délután 2 óraikor öt évre, a legtöbbet Ígérőnek bérbe less adva.
Találkozás a hegybíró lakásánál.
Kikiltasi ára a vűdásiterületnek 150 pengő,
Almásl
sm hrgyfcöziégi «lnök
hasonló nagyságú
Fischer és Bäder cég ugy a maga, mint személyzete nevében igaz fájdalommal jelenti, hogy becsületes, hűséges munkatársunk, a legjobb alkalmazott és kollega
WEISZ FERENC ur
a munkászászlóaljnál teljesített tényleges szolgálata közben a szombathelyi katona-kórházban rövid szenvedés után meghalt.
Emlékét kegyelettel őrizzük meg!
DRÁVAVDLGYI
VllLaMOS flRWMSZOlfiftlTATO R.-T.
AiBiti».jmíóSi fizeteiaa, reklamációk, hlbabajelairstéaak
axakazarO falvilágvallás minden w i 11 a m o a kardeabea délelőtt 8-tól délután 16 óráig. Caamery-ut 61, találón 294.
194Z- dawnlxr 7.
w.l.v Jenő én neje szili, kai. mé. Ro.al fájdalomtól megtört szívvel tudatiák, hogy forr.ii szo-ret.lt drága jó Iliik
Weisz Ferenc
életének 22. áváben katonai szolgálatának ldíi|ét.»» tolyó hó 5 (a rövid szenvedés után a izomba!, bmyl honvédkórházban az Úrban elhunyt.
Drága ]ó fiunk földi maradva-nyflT Naevknntzaára hazaszállítva folyó hó 8-án délután 4 órakor a rom. katb. egyház azertartásn sze-rlnt történő beezonl»lés után helyezzük örök nyugvóhelyére.
Az elhunyt lelkllldvéért a gyasz-Istentiszteletet docember hó 9 én délelótt 9 órakor lesz • srentferene-rendlek nlábánla-temnlonsában az Egek Urának bemutatva.
Nagykaalzea, 194?. december 7.
Saeratelkak oda fa alkl.ér, aha.á l.lk.d kaita.aitl
ÁLLÁS
O.kai-aaaMny, polgárit vípxll Malii-eraber Irodai illáit villeins, "
klidóhlvsl.lbi Ur.
Cim.i.l ¦ 3712
¦ateadaalAekaa lirias Idfii.bb tu-szonvt asoansl tslvassek. Cla a kiaádbin.
«41
KIIutal lu ssonnal felvitetik. Ulrich <. Sz<e5. 3713
B.járeait lelveiz.k délelíilre: lu-gár-ut 31. 3717
Erósebb 16 év körüli fiat mtlhslylrol-glnak azonnal [elvesz Ladsczky hangsr.r. kísslló. 37*1
APÁS-VÉTEL
Fekale lértl téllkakAI, ko.lpt.rm.lrr, •ladó. Pallos, Erssébet Ur II. 3771
Qról Zlebvarsáslom Zákány, keraj kll Iá- vagy éki.e.ekeret ni.gvtt.írc 17»T
Eladó egy Wsrthslm-gyárlmányu pá.a-aaekrany. CssngeryMlf 51. 3722
Megblsáiból eladó modera «la «ele-haló, reneizlnsi ebidió, modern is in-tik gsrnlturik. Horlhy M.-ut 1, Vcrilnft
Holnsp oloooéISa.iitl-nspspl.con.
bolgárok melleit. _sT»l
Bgy urlszln, egy tejeskocsi, egy komplett körtllréiz alada Váioasy Sándornál. Zrínyi Mlklós-u. I« 37(4
BÚTOROZOTT SZOBA
KaifakeJáratB bútorozott g.rion-laklst keresek, leheléit, lürdéizoba hau-állattal. Címeket a kiadóhlvaialba kérek.
37:1
HAZ ÉS INOATIAN
700 a-m •••<• eajitkézoíl átadó Nsgy-Imhei.een. Eid.klédís: Nagykanizsa, Ms-gyar-u. 66. az., Radóatnál. 3774
Szabadhegyen 2100 a-»l szántó, kli-bagolal b\'gien 9CO0 Q-ol szóló és rtt alada. Érdeklődni lehet: Hepp, Telekiül 8-, telefon 670.
Klnlial-u. »5. az. héa aladó.
lódul ugyanolt
Érdek-3782
KÜLÖNFÉLE
Olódlkin este tzltlyafaleleplól Rákóczi-ulcllg elvnzett lakdakuloael kér.m meglalilé ad|a le a rendőrségen. 3785
ZALAI KÖZLŐIT
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KlzgazáeláilFI.T. Nsgyk..li»". Felelte kiadó: Zalai Kárelv. Nyomatott: a „Klziazdasárjl Ft. T. Nagykanizsa1.
nyomdájában KagykaalzeaB. (Nyomdiárl felel. Zalai Itlr.W
feladó:.
B\'snMokoíat ;.................................. I*. óvf., !.Í78 sz. Nagykanizsa, 194B. doc. 9. sxerda ava 12«*,,.
Tábori srasta:.......................... ......mmm ***-«-ararM--iia-M-a-««pl\'
ZALAI KÖZLÖNY
fj: í.v ti. .i-.r. tii :
Szerkesztőség éa kiadóhivatal : 1-mit 5. azam. íjziTkifatitÖHíjíl 4« kladóhlvatidi tcilofoii 7a az. MuaJelonlK aiüidaa hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarli» Lajos
Jiloíizetúsi ára : egy lióuapra 2 huukó M> Hllór,
negyedévre 7 pengő* 20 flllór. Egyei tz&ai : hétköznap 12 tíll.. axambalao W HU.
A .miniszterelnök legutóbbi beszédének hatása alatt áll az egész ország. Gazdag beszéd volt, amelynek bő tartalma foglalkozott az összes\'jelentős magyar sorskérdésekkel, foglalkozóit pedig a higgadtságnak és a józan államférfiúi megítélésnek a hangján, amelyre a mai nehéz időkben olyan , nagy szükség van.
Azzal kezdte beszédét, hogy Gömbös Gyula programja alapján áll, azt folytatja, .azt igyekszik megvalósítani, amennyiben ezl a mai helyzet lehetővé teszi. A politikai programokról nagyon figyelőm remél ló kijelentéseket tett ftállay Miklós miniszterelnök. Mindenki aláírja azt a megállapítást! hogy valóságos prograininflóció van, de ez a gazdagság csak látszólagos) mert ha világnézetileg nagyon távolálló pártok programjaiból egy pór jelzőt, egy pár frazc, lógíai fordulatot törlünk, rájövünk, hogy a tény, a lényeg csaknem egyezik. Ez a tapasztalás viszont azt is mutatja, hogy nem a program\' tárgyi tartalma fontos ma; hanem az, hogyan akarjuk végrehajtani, milyen őszinteséggel törekszünk a program pontjainak a megvalósítására; Bizonyos, hogy programok csak akkor burjánzanak, ha< az államvezetés mulasztásokat követett el, nem1 valósított ínég olyan reformokai, amelyeket az idő megkövetelt, nem hozott olyan törvényes intézkedésekéi, ázelyekkel a meglevő ellentéteket kiegyenlíthette volna. Do még ebben az esetben is az a lényeges, hogy olyan program jöjjön, amely a lehetőségeket nézi, az alapok szilárdságát, vizsgálja s egyben szigorúan figyelembe veszi azokat a következhüényeket is, amelyek a program végrehajtása után a nemzetre \'várnak. Az üres irányelvről kjtözísek nem\' viszik- előbbre a dolgokat, legfeljebb csak egyének érvényesülését szolgálják, ami persze imagasabb szempontból tekintve a politikus hivatását, nemi lehet cól.
Ma a programok korszakát éljük s éppen ezért meg kell vizsgálnunk, hogy ha jó programunk van,mik a program érvényesülésének a leltételei. Elsősorban arra kell vigyáznunk, hogy nc hiúsítsunk meg egy programtót, ha az kívánatos és korszerű, marad is ágból, önzésből, vagy tisztánlátás hiányából. Do ópport ngy- vigyáznunk kell arra is, hogy az Ígérgetők, •> lázitóic, az üres szavakkal hangoskodók korhűére, koppiuütunk.
flz Afrikába érkezett német erősítések tegnap este erőteljes támadást indítottak
Küszöbön Romínéi és a 8. brit hadsereg összeütközése — A MOVJet-fraitöH ugyanott van a német arcvonal, ahol a nagy támadás előtt volt
A Messaggero keleti harctérre küldött tudósítója azt írja, hogy a novemberben megindított szevjetorosz offenzíva \'célja a Don-kanyarban levő állások áttörése volt, hogy a bolsevista csapatok eljussanak az Azovi-tengerig Roszíov környékén és így levágják a keleti arcvonal déli szakaszának hatalmas ki-szögelését. Felesleges hangsur lyozni — irja a tudósiló --, hogy ennek a li ad műveletnek a sikere a szövetséges haderőklel milyen nehéz helyzetbe hozta volna. A szovjet, finindon anyag-és erőtartalék kímélése nélkül kezdte meg offenzíváját, amely
három! napon keresztül igen súlyos helyzetet teremtett a\'szövetséges haderőkUszámára. A kemény ellenállás következtében \'azonban
a szovjet offenzíva ereje fokozatosan csőkkent és amikor a bolsevisták november 25-011 megkezdték a Kalinin—Toropce szakaszon is az offenzívát, már látható volt, hogy a sztálingrádi támadás nem hozta meg azt az eredményt, amelyet vártak!\'tőle. Ma megállapítható, hogy
a szovjet- offenzíva1 nicn- . akadt.
A szovjet-offeazlva „eredménye*
I llotékes Iwrlini bolyon kijelon-totték, hogy a német "harci front a Sztálingrád vidékén kialakult néhány öblösödé* ki vétőiével ugyanazon á vonalon van, mint a szovjot
Újból fellángolt
Algírból Zürichbe érkezett jolon-lés szorint a Tohourba környéki páncélos csata rövid szüuot után kodd osto újból erősen fellángolt. Nohring hadseregei csa na toros ité-sekot kaptak, fólog páncélosokat éa gyorstüzelő fegyverekéi. Ezek az orósitésok már megindították a támadást az olórotolt brit okok szárnya ollen.
Bern, december 0 A 8. brit hadsereg főhadiszállásának joiontéso szorint a legközelebbi időben, az ebagheilai térségben nagy összecsapás várható a 8. hadsereg éa a tengőivcsapatok között. Mont-gomory haditudósítók olőtt kijolon-totto, hogy a 8. hadsereg nem pi-
óffenzira megindulásakor. A szovjet\' állításaival szembon a sztálingrádi\' német állások ugy mint azolőtt, némot kézen vannak.
a harc Afrikában
hont meg, hanem rendkívül kemény munkában van. ¦Hangoztatta, hogy a 8. hadsereggel szemben most a reorganizált Afrika-hadtest és egy szilárd erőditmétiyöaczcl áll
és ezenkívül a rendklrül1 nohozon áthatolható torülot is súlyos problémát jolent.
London, december 9 LBüd. Tud.) Edon az alsóházban bojolontotle, hogy Churchill1 a íflg-közolobbi titkos ülésen nyilatkozik a Darlan-ügyról.
Genf. december 0 (Német Távirati Iroda") Londoni jolon tos szerint Majazki az ohnult\'
héton háromszor koreste fel Edcn külügyminisztert, hogy megvitassa velo az északafrikai helyzetet —¦ jelenti a Daily Herald. — Azután nti történt köztük, arról nincs értesülés, az azonban ismorotefl; hoprj a Szovjetunió az Oszakáinkéi fejleményeket fokozódó bosszankodással nézi.
Nom kaíonui gySiéísm volt az amarihaiah afrikai partra\' máltám
Párizs, december 0 (Német Távirati Iroda) De Brinon nagykövet, a francia kor-m\'ánv fömegbizottja a-megszállt területen, a párizsi sajtónak hosszabb nyilatkozatot adott azokról az eseményekről, amelyek Francia Eszak-Afrl kában az angol—amerikai partraszállás első napjaiban lejátszódtak. A nyilatkozat lén vege az a megállapítás, hogy a\'francia észak-afrikai hadsereget vezetői elárulták. A katonai vezetők parancsai a hadsereg ellenállását és lendületcT megtörték.. Ezért a frlnlŐsséff leaelsösorh\'an Darlan tennernar/tjot terheli,
— mondotta. — A történelem! meg fogja majd lállapitani, hogy az angol-amerikai csapatok nem katonai győzelem/ árán, hanem árulás eredményeként szállták \'meg az algíri\'és marokkói partokat;
A Messaggero\' lisszaboni értesülés alapján ismerteti a New
fFolytat**\'az\'5 oldalon)
Az intelligensebbek meg tudják ilélni egy programi helyességét, vagy helytelenségét; a tömegek részéről azonban a program támogatásának feltétele : a bizalom. Ezt a bizalmat kell megnyerni az államvezetésnek őszinteséggel é.s jóindulattal.
Ma súlyos háborús időket élünk és ez határozza meg minden cselekedetünket ugy a kül-, mjuli a belpolitika területén. A belpolitikában a legfontosabb\'a rund\'é.s a fegyelem, mert,ez az alapja mindennek. Forradalmiak legtöbbnyirc csak pusztulást\' hozlak. Két Torradalom kivétel ez alól: a nemzetiszocialista és fascisla megújhodás. Hz a két mozgalom azért volt si-
keres, mert éppen forradalmi állapotokat akart megszűntein!, amelyek mind a kél ország lé-lét veszélyeztették.
A magyar nemzeti megújhodás már huáz esztendővel ezelőtt megtörtént, ma . nekünk forradalmi fordulatokra szükségünk nincs, hiszen\'\'a hatalom-olyan kezekben van, •\'amelyek a legalknbrüasabbak a rend biztosítására. Éppen a mai nehéz idők ós a helyzettel járó szükségszerű bizonytalanság tanácsolja az okosságot és parancsolja az óvatosságot. Bizonyos, hogy uj Európa következik! de sem\' szövetségeseink, setaa! a sjem-legesek, se/m ellenségeink nem tudják pontosan, hogy milyou
lesz, sőt, hogy miiyen lejfycu ez az uj líurópa. Nekünk magyaroknak azonban\'mind1 e kételyek közepette van biztos vezetőnk : nemtzeti multunk és hagyományaink. Célunk az Önálló sajátos,\' öncélú m-inél erösebb Magyarország, ezt pedig hadseregünk vitézségével és erejével, ősi alkotmányunk, szabadságjogaink, intézményeink és\'belső rendünk fenntartásával érjük el. A magyar sorsol nem annyira muló személyiségek alakítják, mint inkább a magyar örökkévalóság csodája, amely elpusztíthatatlan és ereje minden időben megmentette ezer esztendős hazánkat.
Negyvennégy országgyűlési képviselő érkezik Nagykanizsára i vasárnapi megyei Baross-nagygyfilésra
Milyen Javaslatokat terjeszt a kanizsai kerület a nagygyűlés uijan a miniszter elé?
A nagykanizsai Barosa-kerület tagnap délutáni népes taggyűlése
Tegnap délután a nagykanizsai Baross-kerület népes taggyűlési lartott a Kölcsey-u. 2 szám alatti Baross-vár-ban. vitéz Tóth Béla kir. kormánytanácsos elnöklete alatt, aki rámutatott arra. hogy kitüntetés Nagykanizsára, hogy az országos jelentőségű megyei Baross-jiagygyülést Nagykanizsán és
nem más városban rendezte az országos központ. Hangsúlyozta, hogv nem volt könnyű a Baross-tábort megszervezni Ma már a jól teljesített munka tudatában, nyugodtan tekinthetnek vissza "a bejárt útra. Azért rendkívül fontos, hogy minden Baross-testvér elvégezze a reá bízott feladatot.
Meleg szeretettel emlékezett meg t harctéren küzdő Barosstestvérekről.
Beszélt a leventeintézmény fontosságáról, a leventeifjak magyar nemzeti missziójáról, azért minden magyar becsülje meg a leventeifjakat, a magyar Haza hűségei \'s nagyreményű fiait.
Várady István titkár beszámolt az elnökség intézkedéseiről a vasárnapi nagygyűlés előkészületeit illetőleg, amiről a j Zalai Közlöny* már tömören beszámolt. Bejelentette. hogy eddig 41 országgyűlési képviselő jelentette be a megyei Baross-nagygyűlésen való részvételét. A gyűlés országos jelentő-
ségű és kihatású. 12 személyautó és két autóbusz szállítja be a pályaudvarról a vendégeket a gyűlés színhelyére. Mindenkinek ki van adva szerepe, munkaköre, egy óramű pontosságával, a nagygyűlés zavartalan menetének biztosítására. A gyűlés utáni közebédre legkésőbb szombat délig lehet jelentkezni a Baross-irodában a 5.50 pengő ebédár megfizetése mellett. Az elnökség kéri a testvéreket, hogy az előkelőségek pályaudvari fogadtatásán fél 12 órakor minél többen vegyenek részt.
A nagykanizsai kerület három javaslata
Várady titkár felolvasta cz-után a nagykanizsai kerület három javaslatát, amelyet a nagygyűlés elé és általa a miniszterhez kivan felterjeszteni. Ezek :
1. A zsidó kereskedőktől vonassanak meg kivétel nélkül a kereskedői és ipari jogosítványok.
Hangok: A kereskedelemnek a strómanoktól való megtisztítását is követeljük !
Várossy Sándor ; Nemcsak a zsidóktól, hanotnj azoktól a keresztényektől is, akik a zsidóknak asszisztálnak!
Muston Ferenc a keresztény kereskedők érdekeljen szükségesnek látja a zsidóktól a telefon megvonását.
A taggyűlés a\'közbeeső indítványokkal kiegészítve fogadta cl a beterjesztett I, pontot.
2. javaslat: A fiatal kereskedő generációnak megfelelő üzlethelyiség biztosítására olyan rendelet kibocsátását kérik, a? mely lehetővé teszi a keresz-iény kereskedőknek megfelelő üzlethelyiséghez való juttatását. Sajnos, mondja a javaslat indokolása, még mindig sok a zsidó kereskedő a fő utvonalakon. Azt meg el kell tiltani, hogy valaki a lakásán árusíthasson.
Ifjú Krefft kiskereskedői kölcsön adását tartja kívánatosnak, hogy minél több keresztény kereskedő önállósíthassa magát ós az üzletátvétélhez legyen fmíeg a megfelelő anyagi ereje.
.Vitéz elnök Itt utalt ar-
UtOÉTÍ
HETTBlIIBK
ra, hogy sokan kaptak már ilyen kiskereskedői és kisipari kölcsönt, de voltak kőztük, inkik azt nem fizették vissza. Nem szabad arról megfeledkezni, hogv a kölcsönt vissza is kell fizetni. Nem lehet mindjárt motorizál tatni magát. Ne okozzunk tehát senkit, hogyha a kölcsön feltételeit szigorították. \'
Mustos Ferenc a képesített kereskedőknek mindenekelőtt való segélyezését tartja szükségesnek.
Ifjú Krefft a .tanoncmizéríák-ra mulatott rá.\'
Vitéz Tóth elnök hosszabban válaszolt az elhangzottakra. Nevezetesen rámutatott a tanonc-hiány igazi okaira.
Golenszky Ferenc n kiadott iparjogositványok revízió alá vételét tartja szükségesnek.
3. javaslat: A fűszer- és vegyeskereskedők haszonkulcsa emeltessék fel.
Többen kérik a liszt-káló egységes leírását. A cukor-káló szó* zalékszernen állapitassék meg.
Ily értelomben el-fognak járni.
Schless Gyula a könykereske-dők kívánságát terjeszti elő, amihez többen hozzászóltak. Vi-
téz Tóth ©Inuk : Ne kívánja, hogy a kunyvk©r«*ktKlőkn©k « fűszeresek százalékával kelljen
megelégedni. Örömének adott kifejezést a szaporodó keresztem\' üzletek felelt.
Kóbor anszakmák közti békesség érdekében emelte fel szavát.
Kovács István felszólalása után vitéz Tóth Béla elnök kijelentette, hogy az üzletmegjelölés kérdése rövidesen kell, hogy megoldódjék. A keresztény üzletekben majd lekerül a keresztény cég megjelölés, helyette a nemkeresztén v üzletek lesznek sárga jelzéssel ellátva.
Kellermann Ferenc azt kívánta, hogy január elsejével minden zsidótól meg kell vonni mindennemű jogosítványt.
Vitéz Tóth elnök bejelenti
rnétg. hogy dr. Krátky polgármester a inai ffirúléeről raá*. írányu el fogta Iteága mtatf ki. mentette magát.
Várady titkár ezután \'indítványozta, hogy abból (az alkalomból, hogy a Kormányzó Ur vitéz Bentzik Lajos kir. kormány-főtanácsos, pénzintézeti igazgatónak, városi és járási vitézi hadnagynak, a Vitézi Rend érdekében kifejtett önzetlen és értékes hazafias tevékenységéért legfelsőbb elismerését tudtul adta, valamint, hogy dr. Hegyi Lajos főjegyzői a ^\'emzelvédei-mi Kereszttel kitüntette, a kanizsai Baross-kerület a kitüntef-teltekel szívélyesen üdvözölje., mjhez a taggyűlés a legnagyobb lelkesedéssel egyhangúlag hozzájárult.
(B. H.)
Fényjelekkel és szabott árakon dolgoznak az éjszakában a muraközi csempészek, akik mázsaszámra viszik ki a közélelmezési cikkeket
A hatóságnak könyörtelenil véget kell vetni a bfinös uzelmtkneb
Pusztája, docombűr 9 (.MurakOzi tudósítónktól) Általában mindenki azt hiszi, ugy tudja, Ugy tanulta, hogy Zala vármegye, illetve .Muraköz déli határa a Dráva. Ez azonban csak nagyjából van így. Valójában az országhatár sok helyen elkanyarodik a Drávától, hulyuseb- . ben a Dráva kanyarodik ul a határ- i túl. Mert régen valóban a Dráva volt a batár. Csakhogy a Dráva igen szeszélyes folyó éa néha évenként megváltoztatja folyásút. így
történt, hogy a Dráva valamikori főága kis pataknyi vízzé szűkült, míg pár kilométerrel odább ogy régi mellékág szélesedett folyóvá/ Ez okozta uztán azt, hogy Muraköznek »azáraz-határa<\' is van Horvátország felé, mert a régí határtól a folyó délebbre húzódott és így kút horvát község ottmaradt a tulujdóiiképponi és mostani Muraközben. Ez a két község ma is Hor vá torsa ághoz tartozik és perszo hamarosan
a otompéuat elderádója lett.
Alig van nap, hogy itt el no fognának egy-egy csempészt, vagy csempész-társaságot, akik huzat, lisztet, kukoricát, zsirt Togy más fontos közélelmezési cikkot akarnak kicBompészni. Kétségtelenül bűnös tevékenység az, hisz a közollátási miniszter csak nomrég közölte, hogy a konyérfojadag csökkentésének oka az is, hogy a kenyérgabonát a hőszolgáltatás helyett
elrejtették és fekete uton
hozzák forgalomba.
Márpedig ahogyan az árurojtogoté saját érdekeit a köz érdoko. elé holyozi, ugy tesz a csempész is, sót talán még nagyobb a büno, mort jobban csökkenti az ország bolsÖ orojót, a második frontot azzal, hogy a fontos élolmiszorokot
kiviszi az országból.
A határőrök feladata
bizony nem könnyű őzen » vide-kon. Ahogy fogig nézünk a aoká-tartó ószi napsütésbon ragyogó rót-szinü tájon, ogyro több olyan tempót fodozünk lol, ahol éjszakánként valóságos nagyüzemmé fojlódhet a csempészés. Bizony míndon ötven métorro kollono itt valaki, de talán még így sem lőhetne megakadályozni az utszívárgást.
A határ vadászokkal boszéUwtűnk. Koroson vannak, gyakran csík mindegyikre az ogészna\'pos szolgálat. D« nem panaszkodnak. Tudjak, hogy, mi a kötelesség, ök tudnak log-többot o csempészekről, do nem nagyon lobot szólásra bírni Őket. Idó koll, míg lassan megoldódik m nyelvük:
Szigorúbb büntetést kell kiszabni a csempészekre
— Sajnos a csempészés olyan jó keresetet biztosit ezoknok az emberek nok, Jipgy a büntetés nom tudja elrettenten) "Ókot. Sokkal, dq sokkal szigorúbban kollono büntetni ozekot az omborokot, akkor talán fölhagynának bűnös tevékenységükkel. Vagy talán még akkor sem. Hisz egy
Desembor
T—Mg
VÁROSI flOZGO
Héttotől-
sxordéig
Thea von fíarbou óriási sikerű müve FEHÉR NŐVÉR
Főszereplők: Herta Thiele, Theodor Loos, Erna Moréna, Rudolf Klein Rogge Aktuális Magyar Vildghiradó
Előaddwok kezdete köznapokon ?6, ?7, f9, ünnepnap L3, $5, ?7 de f9 órakor
kiló lisztért 5 pengét kapnak odaát, a zsir kilójáért mog 30—40—60 pengőt. Egy-egy éjszaka tehát százakat keresnek és ez csábítja őket a csompészésra.
— És odaát nincsonok veszélyben? — kérdezzük.
— Egyáltalában nincsonok. Sót szinte tárt karokkal várják ókot. Maguk a hivatalos szervek is örül-nok egy-egy csompészfogaanak, mert
nagy a hiány mindenben.
Érdekes áronban, hogy a csempész még igy ín mogkapja az éni ellenj
Angóra-anyag és kötött tar bán
már ű pangótól kapható
Róth Laura
nőt kalapüzletíben SS 1 Bazár-udvar Pó-at 8,
A dr. Haidu-dr. Begidsán-per a nagykanizsai törvényszék előtt
A bíróság részben •(rendelte a blzonyltáat és a kért tanuk kihallgatását
A nagykanizsai kir törvényszék dr, Horváth István bűn totót anácna most tárgyalta dr. Hajdú Gyula 6a dr. Bogidsán Emil nagykanizsai ügyvédek kölcsönös rágalmazási porét.
Dr. Horváth István olnök előadta, hogy dr. Bogidsán Emil sajtó utján olkövotott rágalmazás miatt port indított dr. Hajdú Gvula kir. kormánvfőtanácsos ollón, aki ugyancsak foljolontést tett dr. Bogktsán\' ollón.
Az olníík megkísérelte, hogv békés uton intézzék ol a }>ort. Körül-bolül olórovoti az árnyékát, hogy milyen lőhet a határozat az Ügybon. Mind a kotton ügy védők, valami módja talán volna a békés megoldásnak — mondotta.
Dr. Hajdú Gyula kijolontotto, hogy
nem hajlandó a békés megegyezésre.
Utána dr. Bogidsán Emil olőtor-josztóst tott a sajtó-nyilvánosság kizárására, mind a két ügy tárgyalásának tartamára. Dr. Hajdú Gyula azonban ozt határozottan ollenozto. Erdőkében áll, hogy a nyilvánosság elótt legyenek tisztázva ezek a dolgok. Erro való a sajtó.
ő nem föl a nyl Ivén om a ágtól, ne féljen tőle az ellenfele aem
A tőrvényszék rövid tonácakozáa után kihirdeti határozatát: a sajtó nyilvánosságát nem zárja ki.
Dr. Hajdn «¦ két rágalmazási ügy egyesítését, ollonbon dr. Bogidsán Emil az egyesítés mellőzését kérte. A törvényszék a két ügy ogycsitését nom rondolto ol, így azokat külön fogják tárgyalni.
A vád
ért ókét, ha nem is oly busásan r*reze, mint egyébként.
A cBompészésnok is vannak különböző trúkkjoi. Porszo ezt már a határőrök ís ismorik. Legtöbbször fénvjolokkol dolgoznak a csemi>é-B/ek, igy értosilik ogymásl, mikor mont ol a járőr, mikor lobot leginkább voszodelom nélkül átsurranni, A drávai csónakosok is jól korosnok. Az cmhorek, áruk átszállításának ugyanis valóságos taksája van. Állagban 500 kunét kérnek egv ulért, de ez perszo attól is függ, mit csempésznek.
A csendórökot is folkorossük. N\'ékik is sok munkát ad a csom-j>é3zot. Egy omliorük szinte állandóan utazik. Viszi l)o az elfogott csempészőket a kanizsai ügyészségro
— Egy mód volna (csak a helyzet javítására — mondja a csondorök vozotője:
Internálni ksllene a osempé-széket, vagyenukat pedig elkobozni.
Kz talán használna, do addig tovább folvik itt a hünös játék és mázsaszám körül ki az országból a kukorica, buza, zsír, liszt.
Do panaszkodnak a jogyzők is. Azok a körjegyzőségek, ahol nagy a csempészés, néha büntetésképp kövesebb liszt-ollátim\'myt kapnak, — mondván: ha van mit csempészni, nyilván van a falunak lisztje. Sajnos ezzel épp azokat Bujtják, akik logkovésbbé tehetnek a csomjtészés-ról: az óhatatlanokat. Mert mondani is fölösleges, hogv a csempészés nem a fejadagokból történik, liánom a lio nem szolgáltatott terményfeleslegekből.
A helyzetén mindenképpen s©gi-toni kollono. Ezt vallják a faluvozo-tők, a csondorök, sőt a papok is. Mort a községoklwm a fiatalság lassan dologkorülő, kocstnatöllolékekkó válik. A Kocsma állandóan toló van 20 —24 év körüli legényokkol, akik-nok egyedüli foglalkozása a csempészés. A falu plébánosa meséli, nogv özeket mind ritkábban lobot látni a tomplomhan is, pedig a muraközi nép igazán vallásos nép Iliiében áll.
Remélhetőleg nem sokáig tűrik a ¦hatóságok a határmetüi vidék.hünös üzolmeit, hisz ha nz árdrágítókat két fillérért lecsukják, az ónirajto-Kotékol internálják, mennyivel inkább megérdemlik azok, akik mázsaszám viszik idogoube a fontos közélelmezési cikkokot. Vagronol-kobzásl és internálást érdomolnek.
(9- 9- c.)
D. Kenése Erzsébet: Vezérek
15. Koncae Erzsébet ni -rogéoyo előbbi nagysikerű történelmi regó-nyénok. a Honfoglalóknak folytatása. Árpád íojedolem haláfától Zsolt haláláig terjedő időt a X. százat! első fölét foglalja össze a »Vo-zcrok« komoly tanulmányokon alapuló .érdekes története. A magyarság törzsszorTOzcténok az Árpán ha-¦ áfával meggyengült fejedelmi hatalomnak .pompás rajzában olovenod-nok meg a győztes hadjáratokat irányító Vozérok dicsőséges alakjai. Az augsburgi olsó diadalmas csata, rávia olfogíalása, az Alpokon átkoló magyar sereg a Szent Gallon körüli római, bizánci, bolgárföldí portyák rnogolevenednek a regény lapjain, Meglopó folkúazültséggol os l\'idussal, páratlanul szép magyar-Jt\'íítíal dolgozta fol nehéz tárgyát 0. Kenése Erzsébot méltó folytatásul adva előbbi nagysikerű regényének. Stádium .kiadóa.
BÚTORT
saáktmletbeo, QABOR munsnetaloatté\'
A személyi adatok folvétolo után nz olnök fölolvasta dr, Bogidsán Emil vádját dr. Hajdú Gyula ollen,\' akit ráírni mázassal vádol \'és aki ozt azáltal kövotlo ol — mondja a vádirat —, hogy a /,n!ai Közlöny május 18-iki számában Zala vármegvo közgyűléséről tudÓHÍtást adott lo. Bbbon a tudósításban Hajdú burkoltan az ő politikai\'szorepévol foglalkozott. Burkolt utalása sok szóbeszédre adott alkalmat. A fölhívásra azonban nyíltan is kiállt és a Zalai Közlöny 1042. évi június 8-ikj számában Hajdú megerősíti a nyilas vezetékkel széniben tett állításait és volo (már mint Bogidsánn\'al) szemben ?értó, rágalmazó kifojozé-soket használt. Idézi: »Volo szóba nem állok. Kom rotten vissza a magánokirat-, közokiral-bamisitás-tól, zsarolástól sem... ilyen nyilas vezető után nom szabad mbnm...« B sekkel vádolja dr. Bogidsán dr. Hajdút
Dr. Hajdú a valódiság bizonyitá-Bának elrendelését kérte.
Dr. Hajdú nom ismerte ol bűnösségét. A nyílttéri közleményért vállalja- a fololósflégot, azonban onnok a nyílttéri közleménynek a megírásánál egyrészt a legtisztább közérdek és a\' hazája, nemzoto iráni érzett legtisztább érzés vozotto, másrészt jogos magánárdokénok olómoz-
ditqsa, mogvédéso is célja volt. Először levelet kapott Begidsántól — mondotta amelyben kérdést ín-tézott hozzá, hogy a Zalai Közlöny idézett szúmbap mogjolont dolgot órd értette-o. Erro ó nem válaszolt, miro. Bogidsán nyílttéri közleményben rágalmazónak nevozto ót. Ezek a körülmények indították ól arra, hpgy a magánórdoko megóvása ér-dokóbon nyilttérbon megadja a választ. Minthogy ót a köz-és a jogos magánérdek megóvása vezette, ezért az előtörj észtet tok értelmében kéri
a TflJódiaág bizonyításának elrendelését.
Vigyázzunk a helaő frontrm t
—• Méltóztatnak még emlékezni azokra a szomorú napokra, amikor az 1014—1018-as világháború om-lékozotes októberében a forradalom bekövetkezett. Akkor íb idogon földön álltnk a magyar katonák mindenütt es magyar torÜloton ogyotlon egy ollenság nom volt és ozalkalom-trjal szintén ilyen belső sisora-had támadt fol .amely letétotto a fogy-vort a katonák közéből. A felfordulás élén a Károlyi Mihályok és Kun Bélák álltnk s a jóhiszemű tomog mont utánuk. Aztán amikor az országot felfordították, a vesétek kimenekültek ós a jóhiszemű tömeget itthagyták az országban. Tollát akkor is és most is az annyira hangoztatott belső front egysege* a bol-ső front védelme lott Volna a cél, mort hogy ha nem veszik ki a fegyvert a magyar katonák kezéből, akkor nom történik meg az ország fölosztana. Éppen őzért ormok a belső frontnak az ogvsége lebog az államfőtől, a miniszterelnöktől kezd-vo minden jó hazafi lelkében.
— Amikor a magyar honvéd vérét áldozza a fronton, vigyázzunk a belső frontra, mort hogy ha összeomlik a bolső front, ügy, mint lOlíMian, akkor megszűnik a kínt lévő katonák ólolmozéso, megszűnik a fogyvorok, &¦ lőszerek kiszállítása, akkor felbomlik a Iielső front — idézi dr. Hajdú a megyei gyülós alispáni jelentését. Ennek az alispáni olótorjosztésnok a hatása alatt, amikor azt látta Hajdú, hogy itt Magyarországon nála jobb koivszté-nyok is akarnak lonni, podíg ó akkor is koraszténv volt, amikor a ke-roaztenvségért börtön járt, amint hogy börtönbe is vetőitek ¦— mondotta —- s amikor azt Iáit*, hogy országgyűlési képviselők, ügyvédük
az országban egy ilyen mozgalomnak az éléro állnak,
¦mely moxgtlomnsk veietó tagjai felségsértés gyltko* ségrs való riblrát etzkózévet, terror-osalekmenvskkel, vss-utl sínek felszedisével, fel-robbantA«Avsl, a kormányzó környezefAnsk leoy\'lkoléséval és s kormányzó etfogatitávsl ás polgári ruhába öltöztető, •ével szt sksrtak HharooN hogy Szila*) Pereno leayen Magysrorszig miniszterelnöke. Az 4 sisora-had tehát azt akarja, amit a Károlvi Mihályok és Kun Bélák. Megemlítette dr. Hajdú Wirt és Kovarcz esőiét, akik súlyos bűncselekmények kol lottók vádolva. Ekkor az orszáeirvülésen a Posti Újság szerkesztőié, akkor mée Moizlor Karoly, ma Maróthy, fölállt és a nyilas képviselők nevében nyilatkozatot tott, bogy fololósségot vállal, hogy Kovarcz nem fog megszökni. Kovarcz azonban kiszökött az országból és a nyilas képviselők — nom vonták le á konzekvenciákat. Amikor azt láttn, hogy a vidékon is vannak ügyvédek, akik jobb keresztényeknek vallják magukat, mint a mai kormányzat, akkor ő annál is inkább szóvá totto azt a nyílttéri közloményt és bogy monnvirö jogosult volt íigcodalmn, azt alátámasztja a Pesti Újságban megjelent egyik cikk: Keszthelyen mogyovozotői értekezlet volt. „Zalsvárrhsgye tisztségviselői-nek értekezletén dr. Begldsán Emil testvér megyevezetó kijelentette, hogy a xamegyel szervezetek tőrhetetlen hűséggel állnak Szilssl Ferenc mellett*, Majd így folytatja:
— Magyarországon becsülotes magyar embor csak a hazája, kormányzója és a bocsölote mollott lehet törhototlon hűséggel s Bogidsán fŐmagánvádló Szálasi Foronc mollott vállal törhototlon hűséget, akkor teljesen jogosult az aggodalmam. Elojét kell vonni annak, hogy Ilyen sisora-had győzzön. Az egyik diplomás omborüket, Dániel Sándort ,10 rondboli sikkasztás miatt lezárták, í
Ez az, ami közérdek és ennek az alapján kéri a valódiság bizonyításának elrendelését.
A valódiság elrendelését kórto ismét annál is inkább, mort az ügyvédi kamaránál is eljárás van az üggyel kapcsolatban folyamatban.
A Grosz Dezsőié Ügye Majd egy adósloról-üggyel foglalkozott, amelyből kifolyólag Begldsán törvényellenesen javításokat eszközölt volna. Az üggyel kapcsolatban kéri az iratok boszorzósör. Ami a kőzök Írathatni Bitest illot;i, Hajdú oióadta, hogy egy fel folyamodással kapcsolatban, amelynek a beadása olkésott, Bogidsán a dátumot kijs-
Megérkezett
a duplalav.lű
karácsonyfa
nagy választékban és olcsó árban kapható
Pannonia-kertban
Sagfavat i
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Magykanizaa
7AL*AÍ &ÖZi.Om
1942. dt—mb»r 9,
tiiotta. Ezzel kapcsolatban kéri tanuk kihallgatását. Felemlítette a Orosz Pezaőné-féto ügyöt, amolyot
— mint Hajdú mondotta - nyilas-vezér létére elvállalt. A Orosz-feío házat ugyanis eladták a folsÓvárpsi plébániának paplak céljára. Ili ozor pengós vételárban ogyo/.tok niog, Begidsán azonban ÍO ezer pengői kért. Ebbel 4000 poncé Grosznó vojéó lett volna, -mi^r kétezer poncé az ó Ügyvédi honoráriuma. A célját azonban nem értő el, mert a vételár megmaradt 34 ozor pongó-nok.
Ugyanezzol nz üggyol kapcsolatban történt, hogy Bpgidsán özvegy Orosz Dozsőné mellé gondnokul lőtt kirendelve, de a gondnokoltja érdekeit oly rosszul kópvisolto és oly rosszul működött, hogy
az árvaszék megfosztotta gondnoki tisztétől, amit a belügyminiszter liólyben-hagyott. _
Ennek bizonyítására kéri az iratok beszerzését.
A zsarolás vádjával kapcsolatban szintén az iratok beszerzését és tanuk kihallgatását kéri.
Dr. Hajdú hangoztatta, hogy a főmagánvadló a komnuinizinus alatti vÍBolkedóse miatt lett nyugdíjazva. Az idevonatkozó iratok beszorzáséi is kéri.
Dr. Be&ldaán válasza
Dr. Begidsán kijolonti, hogy nom fél a valgság bizonyításának olron-dolésétől, dö mégis
ellenzi a valóság .bizonyításának elrendelését, mert annak törvényszerű olófolté-toloi nom forognak\' fenn.
A magánokirathamiBitásrá vonatkozóan a filmiigánvádló kijelenti, hogy ugy hamisította a magánokiratot, hogy az a járásbíróság tudomásával történt. A bíróságnak, hogy ha látta volna mondotta —, kö-tolossége loll volna, hogy áttegye az Üjp\'észséghez az indokát. Ha a bíróság liem látta ezt szükségesnek, akkor a vádlottnak nincs joga ahhoz, hogy azt közérdek cimőn felhozza.
-- A vádlott kitér az 1018-as eseményekre és az akkor történt eseményükkel akarja igazolni jogosultságát ahhoz, hogy közérdekből csolokodott-e. ö nem akar ezen az uton haladni — mondotta Begidsán —, annyit azonban meg akar jegyezni, ha nem lőttek volna ilyen urak 1918-ban ós nem avatkoztak volna belo a hatósági munkába, akkor a rendel jobban fenn lohetott volna tartani. Visszautasította a vádlott «8isera«-had kifejezését, öt nem vezette rosszindulat — .mondotta.
— A Hajdúhoz intézett lövőiének az a kitétele, hogy a botnak is két vóao van, nem volt rosszindulatú.
Orosz Dozsőné ügyévol knjicflo-latbari kéri Stampfof Foronc, dr. Solymár István plébános és dr. Vit Ferenc tanúként! kihallgatását.
N inca tudomása arról som — momiolta hogy az üggyel kap-rsolatban nz ügyvédi kamara fogyóim i eljárást indított volna ollono. Azt pedig, hogv s budapesti főkapitányságon ellene bármilyen fo-gyolmi eljárás volna, vagy tóit volna folyamatban, nincs tudomása.
Dr, Hajdú Begidsáiuiak a Nyilas-koiesztes Párt működésére vonatkozólag adott válaszában hangoztatta, hogy a vidéki főkapitány ozév őszén ogyelieson az ö
levélbeli interve»oióJára tiltotta be a Nyilaskeresztes Párt hajókirándulását.
A törvényszék elrendelte a bízó nyilast több esetre, így »nem retten vissza a magánokirat-, közokirat-hamisitástól, zsarolás-lói, ha az üzlet ugy kívánja-, ilyen nyilas vezető után nem szabad menni , továbbá a Orosz Néle ügyben, t, í.. hogv gondnokoltja érdekei ellen dolgozott
elrendelte több tanú \'kihallgatását, továbbá abban, hogy elfogadott zsidóktól munkát, az iratok beszerzésűt., elrendelte a kitűzendő fő tárgyaláskor gyyráró alkalmazását. A bizonyítás elrendelését szükségesnek látja a bíróság.
Dr. Hajdú Oyula semmisséget jelenteit bé, tekintve, hogy minden esetre nem1 mondták ki a bizonyítás elrendelését.
A törvényszék ezzelía per első részét berekesztette, . majd mintegy 20 percnyi szünet után áttért dr. Hajdú Bcgídsán elleni feljelentésének tárgyalására.
A dr. B*#idsdn oíhni telfafontta
Dr. Bcgídsán Emil személyi adatainak felvétele után dr. Hajdú feltette a kérdést, hogy volt-e vájjon Begidsán büníoíl-ve ? - Mire ö azt felelte, hogy
minden héten volt egy fegyelmi Ugye, de mind megszüntetéssel végződtek.
Dr. Hajdú Gyula azzal vádolta Begidsánt, hogy a "Zalai Közlöny 1912 május 26-án \'megjelent számában azzal a ki-lőtellel, hogy »... ha most sem adna választ, Imeg kell állapítanom, hogy alattomosan (és aljasán rágalmazóit-, megrágalmazta öt.
Begidsán kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. IIi-valkozik a »ZK -ban megjelent tudósítása, amely a zalaegerszegi megyegyülésröl szólt. Ebben a tudósításban burkoltan olyan dolgok voltak, amelyekre kollégái azt mondták neki — hangoztatja Begidsán , hogy azokat csak imigára értheti. Ekkor levelet intézett Hajdúhoz, megkérdezni, kire vonatkozik a tudósításban foglalt kilétei. Levelére választ nem kapott. Ezután Zalaegerszegen próbált utánanézni a dolgoknak. Kiment a vánmtogyei tudósítóhoz onnan a levéltárba, majd\'a Zalai Magyar Klet szerkesztőségébe. De egyik helyen sem tudlak kielégítő választ adui Jlajdu megyei felszólalásával kapcsolatban. Nem leheteti mást, mint nyílttéri közleményt tenni közzé. \\ls abban az cselben, ha nem válaszol, aljas és alattomos rágalmazónak kell lekinlenom, —¦ e/.t irta benne -\'ismerte be Begidsán, Ezt az állítását most is fenntartja. Begidsán több tanú ki ball gátasát kérte. ;
Dr. Hajdú Oyula elleiüntnt-ványt terjesztett be. Hangoztatta, hogy az előzmények ugyanazok, mint az\'előbb lefolytatolt bűnügyben. Abban a tudósításban nom volt \'semmiféle név — mondolta. Tehát a (Vádlott nyugodott volna ínég és ne. fordult volna hozzá sértő levelezőlappal, hogy a botnak kél vége van. Szerinte a \'feltételes rágal-
mazás éppen olyan sértés, mintha nem feltételesen követnék el. Foglalkozott a megyegyűlésen elmondó tl beszédével és hamsa* lyozla, hogy beszéde, amikor befejezte, általános\';, éljcnzésbc és tapsorkánba fulladt. A főispán pedig egyenesen köszönetet mondott a felszólalásért.
Ellenzi a valódiság bizonyítását, valamint az ügynek felfüggesztéséi addig, amig a másik per befejezést honn nyer.
A törvényszék kihirdette határozatát, mely szerint a közérdekre való tekintettel elrendeli a valódiság bizonyítását. (Ebben az ügyben a törvényszék csak
akkor fog határozni, ha a mi-
sik ügyben a büntető eljárás jogerős befejezést nyer, nijert éppen ennek a imásik ügynek az anyaga fogja szolgáltatni (ennek az ügynek, elbírálásánál \'is az anyagot.
Begidsán hangoztatta, hogy nem közérdekből kérte a valódiság bizonyítását. / ,
Az elnök hangsúlyozta, hogy arról van szó, hogy ügyvéd áll ügyvéddel szemben.
Addig, amig a másik ügyben jogerős határozat nörrt Icszt ezt az eljárást felfüggeszlik.
A törvényszék tanácsa ezzel ülését berekesztette, anijely tfl órától háromnegyed 1 óráig Inr-loll. 1 |
Internáltak több perlaki árdrágítót és ösempészt
volt nevezett azonnali internálása.

Habos Józsel rawrnszentnri-ríni míszáros és hentest árdrágítás és csempészés miatt internállak.
e.
Bálint József perlaki lakost a járási főszolgabíró, csempészés és árdrágításI visszaélés miatt azonnali hatállyal internálta. )
Perluk nagyközség elöljárósága özv. Hoznék Vincéné és Belitza Mihály napszámos engedély nélküli hízósertéseit elkobozta és megindult nevezettek ellen a kihágásí \'eljárás.
Portok, december 9 (Tudósítónk jelenti.) A pírlaki Hombár nlhizományosát a perlaki járás föszolgabirája árdrágítás miatt, azonnali hatály -lyal internálta. Allombár albi-zományos MIinarics Pál perlaki lakos volt, azonban az üzletet veje, Visnics János vezette, aki sorozatos árdrágításokat kövelelt el. Odáiginent ezen a térjen, hogy vitéz dr. Hertelendy Ferenc főszolgabírónak is drágábban akarta adni a kukoricát. Ezért akkor a kir. járásbíróság 30 pengőre büntette, most pedig ;•\'köznyugalom, és ?1 közellá-lás rendje érdekében szükséges
Ellenséges léggömbök szálltak Ismét Muraköz felett
(A Zalai Kö/,löny inurakwi tudósítójától.) A muraközi m3k-savár község felelt keddre virradó éjjel, illetve hajnalban isméi léggömböt figyellck«meg. A nagy magasságban levő léggömböt szabad szemlmel ;ís jól leheléit látni a napsütésben. Ugyanolyannak látszott, mint a néhány hét előtt Muraközben részijén ártalmatlanná tett, részben kisebb tüzeket okozóit angol eredetű gyuj ló léggömbök.
A délelőtt folyamán két repülőgép érkezeti a vidék fölé, de a léggömb lelövését nemi.kísérelték meg. A \'léggömb a szélben lassan délfelé szállt.
A balóságok, és a lakosság egyformán éberen figyeli a léggömb útját, amely minden valószínűség szerint isméi repülő-
Vásároljon
Hornáth Lajos
üveg- és porcellánkereskedésében
Nagy választék \' várja Önti
Fí-ut 2.
Telefon: 647.
gépről eleresztett ellenséges, gyujlonnynggal tolitett ejtőernyős tartály.
Kormányzót kitüntetések
A magas kormányzói kegy két köztiszteletben élío \'hflgyka-mzsai élenjárót tüntetett ki fa radhalallan munkájáért ós nemzeti hűségéért, A Kormányzó Ur Őfőméltósága megengedte, hogy vitéz Bcnl/.ik Lajos kir. kor-mányfölanácsos, ti Xéptakarék-pén/.lár igazgatója, törvényhatósági bizottsági tag, a Magyar Élei Pártja társkerúlelvezetőj\'e, Nagykanizsa város és járása vitézi hadnagyának, a Vitézi Rend és egyben a Haza érdekében kifejlett önzetlen, értékes és hazafias működéséért legmagasabb elismerése tudtul adassék.
A Kormányzó Ur Őfőméltósága dr, Hegyi Lajos poigár-mesterhelyelles-föjegyzönek, a Szent József egyházközség világi elnökének, a Haza legválságosabb idejében tanúsított hazafias működéséért és kipróbált nemzeti hűségéért a Nemzetvédelmi Keresztet adományozta.
Nagykanizsa magyarsága n legnagyobb szeretettel köszönti a kél kitüntetett férfiul magas kiüíuíelésük alkalmából.
194?. dtfitjibcr 8.
NAPIREND:
Ijjsli gyógyszertári ügyelet: Ma Őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10.
Kiakanizsán az •Unni K/eg yszoi táróllans\'é igyeletei BzeltjálaWt tart.
A WÖJSFÜRDŰ uyttva ran reggel 6 erfttú! elte 6 óráig, t Uetfé, snerea, péntek délután ás kedden egész ua.»
póknak.) Telefon: 66U,
NapUn Deeembsr 9. Szerda. Hum. kst. Purler Péter. - Proteatáns Natalia ¦ lzr. Teb. I.
Újságot kér
hazulról a hartíéren küzdő honvéd. Aki kiolvasta a Zalát Közlönynek ezt a példányát, a lapfejen található címke kitöltésével dobja be tgy postaládába!
— (Hadnaggyá avatás)
Df. Lengyel Károly, a nagykanizsai kir. ügyészség elnökének fiát most aratták hadnaggyá a vasárnapi ünnepélyes aratás logifjabb kiraj-líUa alkalmára! Budapesten.
— (Áthelyezés)
A főispán dr. Koráts László szolgabirút aa alispáni furataiból Csáktornyára helyezte át december 1 ti-i hatállyal, Dr. Kováts eddig kíron-duléabon rolt Csáktornyán.
— (Növendék-hangverseny)
lesz szombaton 5 órakor a zeneiskolában. Belépődíj nincs. (:)
— (A Kormányzó aévaapja Perlakon)
Perlak nagyközség közönsége szép
.ünnepség köretében ünnopelto mog liilílós-napját Gasparich Márk vértanú emlékmüvénél.
- (Kitüntetés)
A magyar bronz vitézségi éremmel tüntették ki vitéz magatartásáért Csanaki József oyonesdiási honvédot.
- (Vitéz-avatls Perlakon)
Porlakon losz decombor 20-án az egész Muraköz még fol nom aratott Titézohiok ünnepélyes felavatása. A folarató üunopség Bolica Mihály nagy vendéglőjének diszlormébun lesz, molyon ritéz Tolokí Béla gróf főispán is mog fog jelenni. Az ün-nopélyes fölavatást társasolMÍd kö-voti. Az ünnopségot dr. vitéz Horto-londy Ferenc főszolgabíró, járási vitézi hadnagy rendezi.
- (A Kat Ifjúsági EgrcsQlet gyDlése)
Hétfőn osto tartotta meg a kis-IfSnizsai Katolikus Ifjúsági Egyesülőt december harí taggyűlését, a molyen P. Bolymos Itozsú ferences lelkész elnököli. Megnyitójában hasa íiasságtól izzó boszedbon megemlékezett a vitéz magyar honvédségről éa ifjúságunk hadbavonult tagjairól. Utána Ziogler György: »Mi tüiino, ha a bolsevizmus gyózno UUrÓpában* cimmol tartolt értékes •lóadáBL Ziogler ügyes előadókészségéről én jó felkészültségből meg-éraemelt nikert aratott. Horváth Fe-ronc szépen kidolgozott kis novellát
bőrdíszmű
KASZTLNt HOLZKR ILLY
BAZÁR-UDVAR
FAtnt >•
liláét kivitelt — Olcsó árak i
olvaaoM M « Daruról, w iriuséz W0u**t*n mellett. K. Nagy" Muló múzeumi tisztviselő Arany, Petőfi, Ady, Méta ea Erdélyi ver-fieket adott elő nagy sikerrel. Az Ifjúsági hgyosülot téli előadásait mindig nagyobb érdoktódés kiséri. Kiskanizsa ifjúsága megtalálta a helyes utat, amely nom a csárdák borgőzös ós füstös levogójélioz vozot, hanem a tiszta légkörű 63 katolikus ideálokkal telitett értékea tartalmú előadások keretűiben nemoson uzóra-kozik éa művelődik. Csak a legnagyobb «llamares hangján emlékez-hetünk meg a lelkes veiíetóiégről w fáradhatatlan munkájáról * kia-kuiiííiui ifjúság érdekében.
— (A kérház karácsonya) Mint minden évben, az idén is
a kórhéa kedven irgalmai nővérkéi meleg karácsonyi Ünnepet rendeznek a kórház rideg betegágyán fukró szegény. betegek számára. Olyan megrázó egy ilyen kórházi karácsony. Akinek módjában van, segítse hozzá adományaival «. Ledvet irgalmas nővéreket, hogy minél több szenvedő betegnek tehessen örömöt varázsolni sápadt arcára. Minden adományt a fyrházi apátiák fénök-nójéhs\'a lehet küldeni.
— (Halálos szerencsétlenség)
Kémes Dervarics Tamás m, kir. főhadnagy nejének ruhája Klotild-ligeten lévő lakásában lángralobbant. Miro a tüzet eloltották, harmadfokú égést szenvedett. Azonnal Budapestre szállították, de nem lohetott már rajta segíteni, meghalt. A szerencsétlenül járt fiatalasszonyt Or-máiullakra szállították, ahol a családi sírboltban helyeztek örök nyugalomra.
— (A pécsi tudományegyetemen)
az 1942—48. tanév II. folóro szóló rendes beiratkozás 1U4Ü. évi január hó 7-ón kozdődik és 18-án végződik. Az utól!tg03 boiratkozás külön kérelemre és az akadályoztatásnak elfogadható igazolása esetén január hó Ül-ig bezárólag a kari dékánoknak, azontúl íobruár hó 6-ig Iwzérólag az egyetem rektorának engedélyével végezhető,
— (Községi gazdasági elöljárók figyelmébe)
A Magyar Bizlositástudományi Társulat »Ez a legkevesebb, amit a biztosításról tudni kol!« cinion ismeretterjesztő füzotot adott ki, a moly valamonnyi biztosítási faj rövid pontokba foglalt föltételeit ős a legszükségesebb biztosítási tudnivalókat tartalmazza. A füzol a biztosítási ügyök intézésében a községi gazdasági elöljárók számára nélkülözhetetlen. Az ismeretterjesztő fűzőt dijmontosen áll írz érdoklödék rondolkozésérc a Magyar Bizlositástudományi Társulatnál (BudapOStj V„ Deák Foronc-u. 16—18. sz.).
— (Hlr a szappanfrontról)
A tökmag ollenóben kiszolgáltatott Szappanutalványokat csak az utalványt kiáliitó Futura-bizományos községében üzlettel rendolkoző, kijelölt szappan kereskedő válthatja ho. Más községbon kiállított és a Fut ura-bizományos bélyegzőjével, valamint aláírásával el nem látott szappanutal vúnyok bováltása tilos. Ha a keroskedonok a szappanutal-vány valódisága ellen bármely gyanúja merülne fol, köteles orról a körülményről a legközelebbi illeté-ko3 hatóságnál, az éllamrondőrsóg-nél, vagy a csendőrségnél azonnal jolontést tenní.
Az grófot
kél biza Befiei Qyörgy meg Teleki Tibor ntódánl
Budapest, december 9 A felsőház pénrügyl\'foizottsá-ga megkezdte a költségvetés tárgyalását. A plénum\' december 14-én kezdi^ meg.
December 18-án az órszágr gyűlés mindkét háza a kupola-
csarnokban együttes ülést tort. Az együttes ülés tárgya Teleki Tibor utódjának megválasztása. Hír szerint Bethlen György grófot választják mftg, aki az Erdélyi Mngvarr Pártnak volt hosszú időn át vezére.
áTetySsSSs aa 1. eUtartf]
York Times egyik cikkét, amely a kővetkezőket iria :
Az Egyesült Államok egy év előtti és a mostani katonai helyzete közötti különbség
nem indokolja azl a rendkívüli optimizmust, amely a birodalmat elárasztja. Az egyéves háború mérlegében ugyanis
a veszteségek jóval felülmúlják a nyereségeket. A hadiszerencse mintha megváltozóit volna — irja a New York Times, viszont az ut Algírtól Rómáig és Berlinig ugyanolyan messze van, mint Guadalcanartól Tokióig.
Bose: „Az Idő végképpen
a tengely javára dolgozik"
Bose, az\' indiai seftbsdsághsrco-sok vezetője rádió utján boszódot
Hofherr-Schrantz gépek, tílíöiíí petróleum
UNUISR-VLLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell ftázfőxŐk átvehetők. Golyós csapágyak Minden ¦sQkae«let«i előre r«rtdal|a rae*l kophatok.
intézőit indiai hon fii társaihoz, jelenti Berlinből a Német Távirati iroda. Beszédélwn rámutatott arra, hogy a háború most már olyan szakaszába jutott, amikor az idő végkép a háromhatalmi egyezmény államai ép szövotségosoi mollott dolgozik. Az olózó háborúval ollon-té.tbon a zárlat most nem Németország, hanem Nagybrítánnia ollen érvényesül. Nagybritatinía birodalmának egyik részót a másil után veszíti el." Az Egyosült Nomzotok háború utáni torvoíbon — hangsúlyozta Bose — nincs boly a »Sza-bad Indiai számára. Ha az »Atlanti Carta« jolont íb valamit Indiára, semmi esetre-som alkalmaznák. Ami a YÍlágholyzotot ílloti, mondotta, ezt bizakodóbban ítéli mog, mint bármikor azelőtt. A háború végződése szempontjából döntő ugyanis csupán az, hogy a brit hatalmat végkép kiszorítsák Európából és e Távol Koloten az angol -amerikai pozíciókat mogsommisitsék, "illetve bekerítsék. Az indiai nép szabadságának éa India függőtlonségének sohasem kedvezett jobban az idő, mint most. Ez az indiai nép számára figyelmeztetés, hogy még tevékenyebben vegyen részt a közös ellenség, az angolok ea amerikaiak elleni haroban, - „ ., .\'
wana gmggBB
i9c, ggattas s
A Nagykanizsai Kaszinó lolyó ivi dfftmkar h« 18 <n dél után 2 Arakor • jojtít lenében tartja .aeg
a iflfi-ti é?t rendes közgyűlését,
amelyre a K«tinó t. tápjait ei-uton meghívjuk. Ha a topok a körgy ülésen hatfí-rowtkípei seámban nem Jelennének meg, akkor 1642. dVcrmbnr 26-«n d. a. 11 órakor njibb köi-gyütést tartunk, amely «¦ atopsia-bályok 7. §-• értelmében a meg-
I\'elentek siíméVa való tekintet nél-:ül hatéroiatképei lest. Nagykaniiaa, 1P42. dec. 8.
Ah alnílkadEí.
A kOzeyBUs tárfyal:
1. A vátaaitány évi jelentéit.
2. A azimvluvátó blrotfaif jelenléte.
3. A kÖlUéatiairáayiit eiettrjtszlétt és meaillapltéaa.
4. A faWé\'oü és tOBSAti dl| moíéiUpüín. 5 ElnoVntlf ét t sorrendben kllépfl 10
válatltmágyl tagnak 3 évrt és 3 szám-*ita|átó tijnik 1 évrt való válaailiaa.
0. Eastleget indítványok.
Indítványokat ax alapazabálvok 7. }« érttlmébtn S nappal i köi,.. ¦*« előtt kall ti alnökiisjhtz Iriabaa bfadhi. mi
A nankanlzMt klr. Járásbíróság, mint ttltkkönyvf hatóságtól.
10493/1942. tk. sián.
Irritlil hlrtetmiai-ilvnnaí.
Kovács Bcnct Júisttné ti. Bot Irén ke-iícionyl lakos váfT»rn|t« tónak Kovlca Benct Jóssal löldmüvei kerfcstnyl lakos vegrehajtáat .renvedő ellen 110 P (ÖVe éa jir. crajélg Indított véffchalUal Ucvéhan a telekkönyvi hatosát; Táloa Sándor földművel keiecsenvi lakos ulóiUnlalt kövitkez* téban az 1901i XLI. t-e. 27. *,-af értelmi-ben n|tbb árverést rendel el 110 P tőkekövetelés, tnnek mindenkori tiadikciifBtól járó 50/e kamatai, valamint 49P20 f. löke. tanek 1940, málus 2 Ifit |áró flo/a kamatai és 37P8Ö I megállapított per- és végrehajt, kültoég: bsliljKaavéfíetl i nagykanizsai klr. Járáibl\'tVág tertllrlén levó. Ktrecacny kPa-légben fakvo á a kerecsanyl 724. a.tjkv-ben A+l rorsz. WHVb. hm. «00 ?-01 tarüleltl szolé a pogáciavólgyt dulflotri íckvö és\' a végrchs|tiit aienvedó nevén álló Ingatlanra 700 P ulóa|ánial1 osizeg klkláltial árban, — további a keracaenyT 11S8 iitjkvben A-f-1. lorií. ft!)0/o. Iirsz. SCO ?-01 területű szőlő a pogácsavolgyl dillöbin és a vétrreheitást szenvedő nevén álló Ingatlanra 700 P u(óa|ánlall OisaegU kikiáltási árban elrendeli.
A Ikvl hatóság az árverésnek Kerecssny községházánál megtartáiára 1948 évi jan. hó IS. napjának d. u. 4 óráját uizi ki és az fírverésl fcítílelcket a következőkép állapítja meg:
1. Ai áiverés alá esö Ingatlanokat a ki-kiállási árnál alacsonyabb zron eladni nem lehel.
2. Az,utóajánlat akkor Is kötel\'zö, ha az ajánlattevő az érveiéinél meg nem jalenl.
3. .Ha as irverasen aa utóajinlatnal nagyobb jgételet nem tesznek, az ingatlant az ajánlatiévá által megvettrtek keíl te-kin leni.
4. Az ujabb árveréi költségeit a vevő az Ígért vételáron felül köteles lüelnl (1903: XLI. t.-C. 27: §) ,
5. Ay. flrvcrelni szándékozók köteletek ba-nttpéC-fli a kikiáltási ár lOVát készpénzben, vagy a/. 1881: LX. t-c 42. g -Aban meghatározott ártplyaouiial BZAJiiltptt óvadék-képes crlékpaplrosban a kiküldöttnél lé tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírót letétbe helyciéaóról kiállított letéti elismervényt a klktlldOttnek átadni és az Árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t-.c. 147.,-m, 170. §§; 1908: XLI. t,c 21. §).
Nagykanizsa, 1942. évi dec. hó 1. napján. Dr. Wéber Etelt s. k. klr. Jblró. A kiadmány hiteléül: Lehoezky
sna ki.ái.
13!
mm
át lprnttfctfil wmvw» ke i
KöMönetnyilvánltí,?.
Mindazon Jóbarátalnk éa ismerőseink, kik drága jó teltvérünk, nagybátyánk, Illetve rokonunk
Í Boluo Lesila.
femetJíén ta\\6 niegielanéiükkel vagy binili mii médon mílysiiei fájdalmunkban oszlatni szívesek voltak, fobaáfák e.\'utüii Is hílái ktt^Önt-toRk klftjtzéjét.
A cannali «naiad.
fttltkkDnyvi hatóaág, 10II0/1MÍ. tk. az.
Árverési hlrdettnény-klvonat.
I Ozv. Büki Slndorné Bfliege Mária és Takács IVteucrií BÚkl Mária riagybAköt.akl lakotok végrehajtást aienvedők ellen Indított végrehtjláil Ügyében a lelckkOnyvl ható:áV hz 1811 : LX t.-C. 144., 140 ét 147. §flí élteimében a végichttjtáal ár-veréit 1000 P tóke, ennek 1<-41. márclua 1. naplfitnl Járó 70/o kamata, 414 P költ Bég, az árverési kérvényM eauttal inag-áliaplfott 48 P 12 I. kOltség bciis|láaa vé
§ell Nagyb^ónak köaségben lekvá, a nagy-ekónakl 1128. rzljkvben Ulvatt A + 2 6-7 «orai. 212/a. 2. hrss. bel\'tian 6 ? öl 212/» 4 hr.t ba telek 144 q 01 i* 212/b. 1. hraz. baltalak 230 Q öl. duze acn SII P klklil\'ásl sib»n, 202. hni. kart a beltelekbtn 703 ? öl 7(« P, tOJ/a. hisz. keit a baliclekbcn 750 [ l-öi 2067a. heaz. keit a tic¦folíkbtn 212 Q-01, öttaetsn 330 P, a nagybakónaki 647. tatjkvbcn 2I2I». I. hiaa. hái. udvar \'/i-.d lltatóségére 200 f, nagybikőna 1:1 112 aitikvota 203/a. hrss. kait a beltclakbrn l/i «d retera 133 P. nagybakónak! 13(0. tztjkvhon 1643/01. b hiaz. aiántó Na^yolddl UUtŐbcu ka ad il Ictűségta ICO i\', njgybakóuakl li:<S 7.\'. u, hnt. Manto a keleil o.utítttó dulabin 15 pr.\'uó, ni^ybakón*kl H7. aatjkv-tien 15W-. liiftz. azánló a Sxókipirtl dülőbui S14 P, na^ybíkörmkl llSi stllkv-ban 1C4U/94 hraz íiáhtó a nyugati Móric dü elicti lavő 120 Odi i/ií-cd llelö-sfgra 120 P,!1Ü4S165. hr». szántó x nyugati Cserhlt cUiflbcíi 610 Ű-ÖI I/u ed II-litö^égre \'.a F, nag>kIk0naki 1SS5. tlijkv-
ben 473. lírai. i« n TtmeWalkj dulíbea Ingatlan i/aad Illetőségre 156 P, nagy-bakónskl 976 sztjkvhen 489 hraz. rét a Hosituréti daiöbeft >/a-ad réatre 232 P, niírybatónakl 114 íztlkvben 976/a. I. hraz. erdó * BJgószölö a.\' i/ied résara 411 P, 976/b. 2 hr«. írdfl a Bagdtzfllö a. \'/»-ad réme 741 P, 97«/». 2 hrst erdő a RagótzOMa \'/; ed réizre 1165 P, 976/b. 2 hfir nAí n BagdiiOl\'í a. l/a ed ré«zre 1200 P. 956/h. hrar, ríl a Viola dűlőben l/i ed létzrt 200 P. IWt hrtt. siánló n Konkoly düldSin \'/i ed részr* 93 P. 1469. hrar. «»010 a Sri ka hegyen i/i sd rínri 100 P, 1872 hní tifl\'6. kaiiátíi pincével \'/i ad rétire 100 P klkláltdtl árhm elrendelte.
Az árvrrés ö\'v. Btlkl JÓr\'Hné ti. Hor-vá\'h Rozália, özv. mik! Iitvámé favára hekcb-lez\'lt Özvegyi hatzonélvaiall szol-galml Jogot nam érinti.
A tkvl ható«ág ni érvéréinek Nagy-hít-Anak köz\'éghatinál Ir^ndO megtartására 1942. ári dtcember hó 30, napjának d.e. 10 óráját tud kl éa *t árverénl leltátalaktt az 1881: LX. t.-c. 150. 5 a alapján megálla-pilja.
Az árverénl reltételek a következők: 1. At érvérét alá kerülő Ingatlanokat i kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehel (1908:XLt t c 26. f}), Hvéve a 647. A+3 aorsr. 217/a 1. hrac házat éi ud/Ait, amely a klblittáil ár feléá\'t Is eladhat*, iné. Is árral az eKé\'és-tel, hogy nr nj Incatlnn-illet^séf a m klr Klnctiár H dr Örley QvOrgv hlteloiők érdekébrn 600 penvön alul cl nam adható.
Nagykanizw, 1942. nov. hó 23. napján. Dr Wáber a. k. klr. jblró. A kiadmány hiteléül: Lthoczky
:»* ku<4.
Charehill Lídiáról
A Német Távirati Iroda ismorteti a brit hírszolgálat ujdolhi jelohtosét, amely szerint\' Churchill minisztor-elníik az Indiában állomásozó csa-pátokhoz intózott Üsionotébon hangsúlyozza, hogy Indiát tartani koll. Minden bizonnyal eljön az idője annak is, mondja az Üzenet, amikor Anglia abban n holyzotbon lesz, hogy kiogyonlitbeti támadását Ja-pámial.
Lapzártakor érkezett
Német tengeralattjárók ti-süllyesztettek 18 ellenséges
hajét
A Führer főhadiszállásáról érkezett kftlÖnjélentés szerint uéumd tengeraiattjárók az Atlanti-óceán északi részében az ellenséges hajózás elleni szakadatlan harcokban ismét 15 hajót süllyesztettek el 108 ezer tonnatartalomlmal. 2 hajót és a kisérő-szolgálat egyik rolnboló-ját torpedótalálat érte.
Ezok a hadműveletek különösön az Rszak-Afrikába irányuló utánpótlást sújtották orőson. Ugyanebből a hajókaravánból az ollonség elvesztett még 8 további hadianyaggal megrakott hajót is.
iPiéiiMSítsn
kliás
Oi\'albi 300 P «>ad«hk>l |obb kinyi vfli-y férfit filveiitlnk. Ctm a klad^h.n. __MM
BI|Ii1«Im1 «mimai Itimi Blilngn 1. Fijcher, Dlik Ifi 1. 3S04
A»Á»-V*TRt,
SchQtz Sándor és Fia cég főnökei
és szamélyzata fájdalomtól mélységesen lesújtva tudatják, hogy hűséges alkalmazottjuk, legkedvesebb munkatársuk
m. klr. h nvfWltlMcte.\'i
folyó hó 9-én, élete virágában, 23 éves korában váratlanul elhunyt.
Pénteken, 11-én délután 3 órakor kísérjük örök nyugovóra a rom. kath. temetőben.
Odaadó kartárs, igaz jóbarát, megbízható alkalmazott volt, ki bánatot csak hírtelen halálával okozott nekünk, kik ót nagyon szerettük.
DRÁVAVÖLOY!
mxMm mmiimmm r t.
tiítMtwjaflftnftéaek
furnkNxerfi let«iIAgo!8i4éé «rutnilsn viiiamos kAD<cBAwbe« dilatati 8-íól daluUn 18 aráig. \' Caaitgury-ut 51, talefon 2>4.
Uról Zlcliy i/r.d.loni Illiiny, l,on« kit
lö Tífy öus\'BEokoroí menttslr..
1767
MtfUiliMI •\'«« Kofára dUlola-hAI6, reneizinM «b4dkV modarn fs-nn-tlk gacnllurlk. Horlh; M.-ul I., Vodinlt, I7t(
Egy uilnln, efy tcjcskocil, <gy kompiéit kmlUifiz •!•«• ViiDiiy Slndoinil. zii-uyl Mlklő, u. 1« 3714
elmtó egy Jókaiban levő oJIA. tokkal. SO-ulu i 3792
Killlnü erSlIegll standard Snpcr ridló. kéauBlék elartó. Klnl.il u. 34/A. T.le-lon 65» 37t7
Elaald nyolc laárnyaa-ablak; kft bi\'nn-lifciS. Itfbocil.ll. 4. 3801
Komplett •bédUS-tiuia.\', khmeréül Wailtietm azekifny, kmönborfl bútorok, gernltuifk eladok. Lukfcsy műafllalot, Sífchenyi-tfr 10. 3M0
Sport kairkdféra 30 pengdiil eladó. Mecltklnlheló ¦ kladíkan. 380!
ItOLOMFÉLE
Ndp-mozlban ailvaajBialt ffl barna belelt biikrattyli. Meglalfl«|a kéretik Jllla-lom ellenében leadni »i ¦lerketltöaégban.
3808
Szentképek
nagy választékban — legolcsóbb
Horváthnál, fé-uí 2.
izmait^
ZALAI RéZtftftY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja : „KDigudalifll H. T. Hagykanhta". Felelős kiadó : Zalái Káraly. Nyomatott: a „KBzgazdisagi R. T. NagykanlziaM nyomdájában tintiykaalzsan.
tNy««í*é« tíítt. r.tai *itW
rotato:.
eia: -
H«áiUot;82al : tábori posta:
a front...
82
. év!., L79 sz. Nagykanizsa, 194«. deo. IO. csütörtök Arat 12 NHMt»
POLITIKAI NAPILAP
SzorheaaWgéR te kiadóhivatal: Kőut 6. az;iia. SzorkoaBtüöáiíl öa kladóolYatall talcton 78. az. Monjolonik minilo» Mtkömap dolinán.
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
ElűIUotéal ára: egy hóaapre, 2 aonirő 80 UUór,
Botryodóvrs 7 poneft 20 Ullér. EaTym u/.ftm: hétköznap 12 1111., .zoniuiilon 10 HU.
Fogadinnk szót nekik!
(bl) Sokat hajtogatják mostanában az ellonBégos propaganda csatatereiről, hogy a magyarok igv mog u\'gy éhoznok, mort leszállitották a konyéradagokat. Ez most a legújabb fogyvero a bujtogató hadjáratnak, ami párhuzamosan folvik a harcterek háború javai. Minél kovesohM érnok ol a fegyverek erejével, annál tőbbot szorolnénok pótolni a világ-ürbo szétszórt, majd mog a sötét-hói suttogott szavak mérgonott nyilaival.
Most az egyszor, amikor az ollon-ségos propaganda szinto sznjkószoni (\'BökönvÖssétrgol mindogyro az éhhaláltól félti a magyar tömogokot, — most az egyszer szivloljük meg az írtunk való aggódásokat és fogadjunk szót nokik.
Hótok Óta nap-nap után azzal lázítanak a kivülról fuvolázó bajkeverők, hogy no tiirjók a magyarok a készleteik olhordálását és no tűrjek, hogy a gyormokoiknek éhözniÜk kolljen.
lgon! Most az ogvszor valóban szót fogadunk nokik es nem tűrjük. Vigyázunk a készleteinkre és vigyázunk arra, hogy a gyormokoinknek no kolljou óhezniük. Ö éppen mort nem tűrjük s éppon mort vigyázunk a gyormokeink botovó falatjára, azért vállaltuk, azért kötelességünk vállalni a fojadagok leszállítását is.
Hogy Magyarországon éhezni kol-lono, ott meg — ezt mindenki jól tudja — igazán nem tartunk. Ámbár tudomásul vehetnék végre oda-, künn és idobonn mind, akik olyan f buzgón keverik a kását a gastrono-\' miai állapotaink körül, — tudomásul vohotné.k és mindenkorra megjegyezhetnék; hogy még ha valóbán éhezni kollono, azt is százszor inkább vállalnánk, mint egyszer azt, hogy folt őrjo a magyar fegyverek becsületét; Százszor olŐhh mondanánk lo az utolsó falat komorunkról, az utolsó korty italunkról, semmint veszni hagynánk a magyar földöt, az édosapáiik siriát, a templomunk oltárát, gyennokoink ajkán a magyar szót, mindont, amit magyarnak a hazája jolont. Inkább az utolsó karaj konvorünkot is oda adnánk a pokolbeli ördögnek akár, semhogy még egyszor a »mindon a miénít« országa legvon a magyar
földből.
Do hát mosszo vagyunk még attól, hogy az utolsó falát sorsa felett rondolkőzzünk. Isten meglátogatott bennünket az utolsó években sokszor, hol árvizokkol, hol szárazsággal, hol jégvorÚHSol s az olomck szo-Bzélye\' miatt kisebb lett a könyörülik, nagyobb a gondunk. R hogy mégsem éhezik ínég senki óbbon a hazában, aki munkáért betevőt kér, azt éppon annak köszönhetjük, hogy jóolóro gondoskodtunk a rondolko-zésro álló készlotok takarékos és igazságos beosztásáról. Jusson mára és maradjon holnapra is, oz volt az olv s oz ma is, amikor pár dókával kevesebbre szabták a fejadagokat, így, csakis igy lőhet megelőzni azt, hogy magyar gyermek ne éhezzék, magyar munkás keze el uo orótlo-rtodjők, magyar honvédnek no kelljen étlen állnia a kömény vártán. i Különben is megható, amikor az
Tebourba környékén a német tüzérség szakadatlanul bombázza a brit-amerikai állásokat
A Toropecnél kedden megindult német ellentámadás ii német fegyvereknek teljes sikert hozott, amely ínég egyre növekszik. Az előnyomulás tovább tart és m nemietek ujabb terülcthyeroséggel sok fontos állást szilárdan hirtoiíuk-ba vetlek. Megszakították a szovjet állásokát, valamintla mögöttük? húzódó utánpótlási vonala-
kut. Bár hadászati okokból non hoznak nyilvánosságra fontos adatokat, mégis megállapítható, hogy e vidéken\'a hadműveletek 10 szovjet hadosztály megsemmisítésére teremtették meg az \'előfeltételeket. Tekintettel arra, hogy ez a 10 szovjet hadosztály fontos támadások végrehajtására kapott parancsot," a legkiválóbb szovjetcsapatokról van szó.
A bokorltstt sxovjot alakulatok között vin a kitűnöm, felszaralt „Sztálin-hidt est",
amelyei néhány bél tel ezelőtt vetettek harcba. A szovjet csapatoknak máris rendkívül nagy a veszteségük.
Rzsevtől délre egy nőmet páncélos kötelék heves támadással válaszol! ogy szovjet támadásra. A bolsevisták llí páncélost /veszteitek) köztük több 512 \'tonnás harci kocsit.
,-t néniét páncélosok áttörték a szovjet lámadó arcvonalát. és menekülésszerű visszavonulásra kényszeriteUék a.bolsovis-la lámadókat. Az üldözés még lert.
Szovjet részről csak a Don éü a Volga közölt volt tapasztalható erélyesebb harci művelet, de a páncélosokkal támogatott bolsevista gyalogsági támadások most sem jártak eredménnyel.
A szovjet 54 páncélos! vesztett
A vörös csapatok páncélos támogatás nélkül folytatták a tá-
madást és a/, eddiginél nagyobb veszteségeket szenvedtek.
Az llnicn-tótól dóira a szovjet csak gyengébb támadásokkal kisérlelezett.
¦Bjetfiől délre a néhány nappal ezelőtt beke-rílell bolsevista kötelékeket teljesen felmorzsolták és csak néhány kisebb csoportnak sikerült visszahúzódni az erdőségbe. \' i
A IlzsevtQt északra húzódó arcvonalon a német és szövetséges csapatok lényegesen megjavították állásaikat.
A katacsi szakaszon a szovjet minden mozdulatát gondosan ellenőrző nómjet felderítők megállapították, hogy a Don jegén szovjet egységek keltek át. A foglyok vallomásából és n szökevények jelentéscihiíl Ugy látszik, hogy
a szovjet itt nagyobb támadásra készül.
A kaukázusi arcvonalon, a Terektől északra a bolsevisták nagyobb kötelékeket vetettek harcba északkeleti arcvonaluk északi szárnyának megvédésére,
A németek mindennek ellenére többizben mélyen benyomultak a szovjet vonalakba és súlyos veszteségeket okoztak a bolsc-vistáknaíc.
Stefasl-cáfolat az angol hírszolgálat koholt híreiről
Az angol hírszolgálat szovjetorosz forrásra hivatkozva azt a hírt terjeszti, hogy elrendelték egész Bél-Olaszország és az egész nyugati partvidék, valamint Szardínia kiürítését Célja védelmi övezel létesítése lenne.
Mint a Stcfam-lroda ezzel kapcsolatban irrfecűáUapitja, ez az állítás minden részletében koholt. Csak részleges kiürítést rendeltek el azokban a városokban, amelyeket légi támadások
fenyegetnek\'. Ez, mint minden hadviselő államban. Olaszországban is teljesen következetes óvóintézkedés.
A londoni svájci kHvetet megbízták, tiltakozzék Svájc semlegességének megsértése miatt
A Svájci Távirali Iroda közli ) A londoni svájci követet megbízták, hogy ismételtén igen erélyes tiltakozást jelentsen be ami-
•PoIvUUji h 6 oldalon)
ollenségos hírverés félt bennünket az éhezéstől... Akkor miért nem gondoltak Londonban és Moszkvában a magyar gyormokok kenyerére, amikor gyújtó léggömbök ezreit indították ol a konvérlonnö magyar mezők fölé? Akkor hol volt a magyar gyermek sorsáért jajongó lelkiismeretük? Most a mi vezetőinktől féltik a magyar jryormokok betevőjét? Dehogyis féltik ók! A vöröskalapács-rondet adnák az összes .sarlókkal és vörös csillagokkal az (Oaszen magyar vezetőknek, ha azok csakugyan ugy gazdálkodnának, hogy nekünk ís sorra kellene halogatni az éhségtől. (
Hát akkor miért fáj nekik mégis az, hegy most egy harapással, keve-sohh lesz a napi könyörülik? Azért fáj nokik, mort éppen oz a bölcs olorelátás, éppen oz a minden falattal való takarékoskodás toszi lohotó-
vé, hogy a magyar nép bírja, ha kell, hosszú időig is bírja még a harcot.
Az ellenséges bitteréének különben íb mindegy, hogy mi történik Magyarországon. Ha leszállítják a konyéradagokal, azon nyomban sugározza szót az ellenséges propaganda, hogy imo, a magyar kormány éhezteti a magyarokat. Ha nem tesznek intézkedéseket a tor-molós és fogyasztás eólszorüsitése érdekébon, akkor is megszólal a bomlasztás szelleme, csak akkor fordítva teszi fol a hanglemezt és azt mondja: - lám, a magyar kormány még arra sem képos, hogy biztosítsa a kenyérellátást, Mindegy az éthor londoni és moszkvai szirénjeinek, hogy mivel lázítanak, csak lázithassanak. Közbon azt hiszik, hogy csupa tökkolütötljból áll a magyar nép és ol is hiszi nokik, hogy az
értünk való aggódás beszél a szavaiktól.
Nom, jó urak! A magyar nép átlát a szitán és nom ugrik bo többé lolküamorotlon uszításoknak. Köszönjük ollonségoink szives jóakaratát, do nem kérünk bolölo. Tudjuk mi az ó tanácsaik nélkül is, hogy mokkorát haraphatunk. S minthogy mi csak akkorát harapunk, hogy holnap so kopogjon a szemünk, hat csak jajgasson holyottünk London és Moszkva, mert arra nekünk ugy sincs időnk, meg okunk so igen. Mi ol vagyunk foglalva azzal, hogy gvózcdolm\'eson végere járjunk a h\'a-Iwrunak. Ahhoz jwdig nem jóltáplált hasakra, hanem szívós magyar lolkokro van szükség. Jajgassanak csak! Jó losz bemelegítő gyakorlatnak arra az idóro, amikor majd önmagukat éa dőre álmaikat sirathatják ,..
l^rdecerriber ló.
Hová adhatnak be kór-vönyt a hadbavonultak hozzátartozói ?
A honvédelmi mimuter saját érdekében felhívja a tényleges katonai siolgítatot teljesítő katonák és egyéb hosiátartoióinak figyelmét, hogy bármilyen cimen a tényleges katonai siolgálatot teljesítő családtagjuk (fiu, testvér, vő, unoka, férj) érdekében kérvényeket csak űi alább felsorolt esetekben és ai ott megjelölt helyekre terjestthetnek elő:
1. A hoiiátartoiók (családtagok) kérelmek a következő esetekben terjcíithetők elő:
a) Az 1939. éví II. t.-c 44. (családfenntartói kedveimény) és 45. (több katonát adó családok kedveiménye) §-ban megállapított kedvezményben való résiesi-tcs érdekében ae elsőfokú had-kiegésiitési hatóságokhoz (városokban polgármestereknél, egyébként a fősiolgabirőságokhoz).
b) A jelenleg rendkívüli fegyvergyakorlatra behívott tartalékosok és póttartalékosok egyéni szabadságolása és nem tényleges viszonyba helyesése (családi és gazdasági érdekből) érdekében mindenkor a kedvezményben résiesi-teni kért egyén állománytestéhez (póttestéhei) tekintet nélkül arra, hogy as illető a hadműveleti területen vagy a mögöttes országrészen teljesit-e siolgálatot.
2. Besorozott, de tényleges katonai siolgálatra még be nem hívottak, tevábbá ez ok, akik még soroláson sem voltak, minden katonai vonatkoiásu ügyükkel forduljanak akár írásban, akár élő sióval ahhoz a m. kii-, honvéd ki-egésiítő parancsnokságból, amelynél besoroitattak, illetve amelynek területén állandó lakhelyük van.
3. Eiidősrerint tényleges katonai siolgálatot (rendkívüli fegyvergya-korlatot) nem teljesítő tarlaléko-\' sok és póttartalékosok, minden katonai vonatkoiásu ügyét ae állománytestük intéii, tehát ai a parancsnokság, amely a ténylegesek birtokában levő szürkcszinü igaiolványí lap 15. rovatában van feltüntetve.
MÉRLEG
Biliden méretben i Sukutrt juvlras
SCHOLCZ JÁNOS I
márfenkéealifi-master |
Nagyfcajúwa, Eotvos-tér 30. náui j
dívaf ízlés minőség
olcsó ép
Zala vármegye törvényhatósági kisgyülése
450\'köüég határaiatát tárgyalták le
Zala vármegye törvényhaló-sági kisgyülése vitéz gróf Teleki Béla főispán elnöklése mellett tegnap ülést tartolt. A Bosnyák Andor elhalálozásával megüresedett kisgyülési rendes tagság/, helyre az alispán Behojnik .Mihály esáklornyui vaskereskedő*
hívta be, nki ezen az ülésen már meg is jelent.
Szász Lajos közellátási minisztert nehéz feladatának teljesítésében minden erejével támogatja a törvényhatóság. Komárom és Békés vármegyék át-irulót Zulo is magáévá teszi és felír a kormányhoz, hogy
sz OTBA-szolgáltatásokat a városi tisztviselőkre, egyéb slkslma-zottskra Is terjessze kl,
u hatósági bábák fizetésének fel emelésére pedig tegyen iiilézkc
dést. A iiu\'uisztórium által cl rendelt ulialalányok leienielésé-nek többletköltsége 4Ő72 pengőt tesz ki a költségvetés keretében. A vármegye 1 /\'U ezer pengős költséggel egy niUhengert és egy kötórogépeL vasárui. Az bgcr-putnk nidjáuak megépítésére a kereskedelmi miiüszter 5U ezer pergő államsegélyt adott. Az erdekeltek kérelmére a vártmegye hozzájárul a most Szépeik Községhez tartozó Hervadna lakotthely 24U "katasztrális holdjának a vasmegyei Nagy-lilaj községhez való csatolásához, A dél vidéki-f]árások visszacsatolásával szükségessé vált gyámügyi okiratok lefordítása céljából vármegyei írodasegéd-tjszti állást szerveznek. Módosítják a vármegyei nyugdíj szabályrendeletet, a vármegyei tisztviselők.a Vili. fizetési osztálytól teleié törzslizeiésük másfélszeresét és családi pótlékuk egyszeresét, a VIII. lizeiési osztálytól felfelé, továbbá a m. kir. tiszti főorvos, a tiszti orvosok és a gazdasági felügyelők törzsfj-zetósük és családi pótlékuk egyszeresét kapják karácsonyi segélynek. 2ÜU0 pengőt kap a keszthelyi zeneiskola 1943 év elejétől. A belügyminiszterhez felterjesztést tesz a vármegye Nomcsapáti község képviselőtestületének feloszlatására, tekintve, hogy a jelenlegi képviselőtestület tanácskozásai legtöbbször határozat képtelenek, ugy, hogy a legfontosabb ügyeket sem tudják letárgyalni, lizután 450 kózség határozatát intézték cl. Jóváhagyták Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Sümeg, Keszthely, részben Tapolca határozatait ós kevés kivétellel más községek
határozatait is. Jóváhagyták Perlak község határozatát/ a melynek értelmében 15 katasztrális hold községi ingatlant ajánl fel a kincstárnak mi. kir. gazdasági népiskola építésére. Az építéshez a község kézi napszámmal is hozzájárul.
Gróf Sornsaioh Antal u megyében megnehezüli munkaviszonyokkal foglalkozott, az ügyben a megye segítségét kérte.
Az alispán válaszában kifejtette, hogy 18 ezer főnyi munkásfeleslegvolt a múltban n megyében, ezért érthető volt a iminkástoborzás más megyékbe. Most azonban egyrészről ipartelepek szívják fel a munkásokat, másrészt pedig a háborús nehézségek ís hiányokat idéznek elő.
Horváth Károly intézkedést kért az idegen\'Vármegyékbe került munkások erkölcsi megóvása érdekében.
A főispán teljes megértéssel fogadlu válaszában a \'felszólalásokat és Ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy az alispánnal teljes egyetértésben megteszi a szükséges lépéseket.
áz egész ország figyelme a vasárnapi Dagykaaizsai Baross-gyűlés felé Irányai
Antal látván miniszter nagyfontosBágu kijelentései varhatók — Zrínyi varosa zasztédlszbtn varja a nemzetvédelmi minisztert és kíséretét
A nagykanizsai Baross-kerület Kölcsey-ulcai székházában napok óla lázas munka folyik vitéz Tóth Béla kir. kormánytanácsos személyes vezetése és irányítása mellett. Hatalmas rendezői gárda állolt munkába, hogy egy gépszerkezet pontos működésével biztosítsa a vasárnapi zalamegyei Baross-nagyf gyiüés sima és zavartalan lefolyását. Nemcsak Zala vármegyének Baross-szervezetei, de az ország niindcn részéből jönnek bejelentések a vasárnapi nagygyűlésen való részvételre. Már régóta nem volt olyan ha-Lajaias megmozdulás Nagykanizsán, maiit a vasárnapi Baross-nagygyűlés, amelyre a fővárosi sajtó is leküldi gárdáját, hogy beszámoljon az ország népének az itt elhangzottakról. Különösen sokat varnak Antal István nemzetvédelmi és propagandaminiszter beszédétői, amelyben \' a miniszter nagy kijelentéseket fog tenni a magyar gazdasági életről és a helyzetről. Rendkívül fontos Ilovszky képviselőnek a Házban beterjesztett Isme-
rum Brandy
gyümölcspálinka likőr
kiváló minőa>égQ!
Vendéglőben,csemegeiizletben
csak azt kórjai
rétes 12 pontjának tárgyalása. Nagyon fontos szerep vár a nagygyűlésen az országos Ba-ros-vezérre, aki ismét megmutatta és bebizonyította, hogy milyen nagyon szivén Tetszik neks Nagykanizsa és Zala népe, akivel elkötelezte magát. Az uj gazdasági rendben jelentős szerep jut Nagykanizsának, amelynek megvalósítását Ilovszky képviselő maga elé tűzte. Hogy milyen fontosságot tulajdonitanak a vasárnapi nagykanizsai nagygyűlésnek a ntagyar parlament tagjai, bizonyítja, hogy eddig is közel ötven országgyűlési .Képviselő jelentette bcTészvételót a Baross-nagygyűlésen. A vasárnapi Baross-nap alkalmával az egész ország, figyelme Nagykanizsa felé irányul, ahol a téli évad egyik kimagasló eseménye zajlik le vasárnap délelőtt
Ne legyen egy zalai község, egyetlen keresztény érdekképviselet, amely ne képviseltetné iniagát ezen a hatalmas megmozduláson. Nagykanizsa város magyarsága a nagy nap alkal* mával házait fellobogózza és így, zászlódiszben várja a falai közé érkező előkelőségeket.
A postahivatalok kedden és CBÜtörtÖkön nem vtsx-nek fel csomagokat
A postai csomagforgalom lebonyolításának biztosítása, végett továbtyi intézkedésig keddon és csütörtökön csomagfelvétel az ország Összes postahivatalánál szünetel. Ez a rendelkezés nem vonatkozik & gyógyszertartalmú, a hivatalos és a tábori postai csomagokra.
BÚTORT
ssmklaletbeii, OJslBOR mflaaiUloanAI
¦¦aartbMtma, V*i«*fcé*.tmtftl*
Ahogy* humorlsts Htja: Kimaradás ós fönnmaradás
Az újságíró foglalkozása sohasem lesz népszerű az asszonyok körében. Az újságíró ugyanis kimaradós fajta. Manapság gyenge fogalmak vannak a kimaradásról, a mai idők a il órai zárórával nem kedveznek e műfajnak. Erről beszélgettünk a minap egy társaság-ban.
— Jól kimaradtunk az éjszaka — jegyezte meg egy ifjú titán.
— Hogy-hogy ? — kérdezte a társaság legöregebb harcosa.
— Hajnali egykor mentünk haza.
— Na, jó, jó, de melyik hajnalról beszélsz ?
— Hogy-hogy melyik hajnalról ? A kimaradás estéjét kővető hajnalról.
Az öreg csatár legyintett:
— Az nem kimaradás —mondotta —. nz csak fönnmaradás, Disztingválni kell. A iniai fiatalság könnyen dobálózik a szavakkal Ha az ember este beül valahová és hajnalban hazamegy, az fönnmaradás.\'A kimaradás ott kezdődik, ha az ember másnap délután veti fel a gondolatot, hogy hová kék innen ímenni-n
Azután igy folytatta az oktatást :
— Újságírónak pláne tudnia kell a különbséget. Újságíró az én időmben alig tudott kimaradni, íríert minden éijel fönnmaradt. Iteggeli lapnál voltam\', minden nap hajnali háromkor zártunk. Ha ki akartunk rrtti-radni. hajnalban kezdtük. A inai fiatalság nemigen tudja, mi az a kimaradás. Kimaradás volt például az, amikor egyik bará-tomi szombat délben-beült a s<V rözőbe megünnepelni y-névnapját és keddre virradó hajnalban azt mondta : »Nn, gyerünk haza, mert ránk virrad.- Kimaradás volt, amikor ugyanő másnap, szerdán este belépett egy fékeiére és vasárnapáiélben igy szólt: *Kezdek elálmosodni ¦ Kimaradós volt egy békebeli osztrák tiszt pajtásomL\'Hóla beszélik, hogy hadnagy korában berúgott és százados korában józanodolt ki. Es kimiaradós volt az az igen tisztelt polgártárs, akinek egyszer a kisfia azf> kérdezte az anyjától : »Marru^ ki az a mérges bácsi, aki reggelenként néha beállít hozzánk és engemet megver ?«
Manapság csak fönnmaradni lehet,, a kimaradás az békebeli tfolog, inter arma silérit kimarad antos. ..
(Kiss József)
Htodén magyar karácsonyfa alól fosson valami a harctéren küzdő honvédeknek is
A leventelfjuság „honvéd-karácsonya"
»1042 év karácBonys. a harcoló honvédoké és hozzátartozóikéi Vitéz Béldy Béla altábornagy, országos ifjúsági, vozetŐ a leventékre bízta ezt a nagyszerű föladatot, hogy mcgérozf.ossék minden hadbavonult magyar katonával és hozzátartozójával a szeretet szent ünnepén, karácsonykor, azt a vógtolon azorototot, amivel-az egész magyar társadalom kisóri önvédolmi harcunk legnagyobb tohorvállidóit.
A ezorotot csatájának nevezik ozt a mozgalmat, molyot lovontóink országos köretben örömmel és lolko-Bodéasol fognak megvívni; *
Folkorosik olóször a hmetóron küzdő honvédok hozzátartozóit, kör-nyozottonulmányt végoznok otthonukban és mocáilapítják, hogy mivol lőhetne az itthonmaradottakön &o-gitoni.
iíocomlior 20-án országos lovonto betlohemjáréa korotébon elviszik az ajándékokat a hadbavonultak csaladjának.
A segítés anyagi alapjának oló-te rom lésére felkérésnek azután minden magyar családot és fölajánlják megváltásra a »Honvéd-kárue.iony« jolképét, hogy szontosto no hiányozzon karácsonyfájuk alól szorotolt hósoinkro omfékoztotő jel.
Karáceony utáni napokban ismét jolentkoznek inindon családnál, hogy a karácsonyfájuk alól hősoinknek szánt édosBégot, süteményt, dohányt vagy más kedvességet Összogyüjtsek és a Leventék Országos Központja utján a frontra küldjék.
A szeretőt csatájának ezek a mozzanatai a legnagyobb várostól a log-kisobb tanyáig egyformán és egy-időbon folynak lo az ogész országban.
A nsgykanlzssl leventék
azonban nomcsak közvotitói akarnak lonni a társadalom szo rőtet megnyilvánulásának, hanem az anyagi áldozatból is részt kérnek \'maguknak. Szabad időjükben hótok óta játékokat készítőnek: varrnak, gya-hiInak, kalapálnak; szivüket, lolkü-kot öntik formába, hogy az édesapjukat nélkülöző kicBi gyermekek szivébe szontosto örömöt varázsoljanak.
Deoember 13-án
délután 6 órakor az Iparoskör nagytermében kiállítják olkészitett játékaikat és műsoros karácsony faün-nonélyt tartanak, melyen az ünnepi szónok a frontról szuhadságra hazatért Orbán József hittanar, tart. lúlKíri fólolkész losz.
?zen ? front...;
,,H „Zalai Közlüny"-E boldogan aluassuk itt ? táuolbnn"
B Zalai Közlöny szerkesztőségének tábori leuelasládájából
Jönnek, jönnek a kedves, zöldes tábori lovolozólajmk, mint kedves tostvórüzenetek, mint a büon várla-álló honvéd-fiaink lelkének kisugárzásai. Áthidalnak messzeségét, ágyul üzot, szovjot-poklot és szállnak haza, édes zalai földro, kicsi házak, meleg hajlékaiba, ahol esto összeül a család, asszony és gyormokek küldik szivük fohászait az Egek Urához, hogy tartsa meg a szeretett kedvest és hozza haza épségben, egészségijén, győzelmi zászlóval. 0, milyen boldogság is lesz oz a viszontlátás!. ..
A beérkezés sorrendjében közöljük a következő honvéd-postát; Jeszenszky Elek fhdgy irja (Tp. 210/02): Makkegészségesen újból elfoglaltam beosztásomat. Újból jelentkezem. A tél mór három holo hogy beköszöntött Az első napok 27,fokos hidogo meggondolta magát és — ma már csak 11 fokos volt. Havazik és fehér minden. A Don majdnem mindenütt befagyott Jól vagyunk és várjuk a karácsonyt. Sajnos, orre folé nem tudunk fenyőághoz jutni. Lelkünk majd hnza-szállva fogja körülölolni az otthoni karácsonyfát szeretteinkkel együtt. A lapot "rondesen kánjuk és faljuk a kanizsai hirokot. Fogadja kodvos
PETŐ LAJOS és SAMU LAJOS
VAS ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, ErzsébeMér 1. szám.
Telefon : 595. Sürgönyeim i Peti -Samu.
Különféle gyártmányú mezőgazdasági gépek. S. K. F. golyós osapágyak. Zománcozott tűzhelyek és kályhák. .Épület- és butervaaalások. Szerszámok. LAno- és cssvaráruk. Zemánoozott edény és horganyzott áruk. Háztartási otkkek.
Szerkesztő Uram hazafias tiszlelo-tom kifejezését.
Tibori posta 219/28
alól üzenik (évéiben: Üzenjük szü-
loinknok Köszörűs Béla órv. Eszter-gály, Tömpo Imre bonv. Zalaigríco, hogy ogészségosok vagyunk, kolto-nios\' karáceonvi ünne|>okot kívánunk és boldog újévet. Továhbá Foroncz István honv. Söjtör, Paragi József bonv. Bánokszentgyörgy, Ózonjuk foloBÓgoinknek és gyortunkoinknok, hogy jól vagyunk, kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet. Es mmdon magvai- toslvó-runknok, akik olyan pontosan eljuttatják annyira kedvűit lapunkat, a Zalai Közlönyt. Aláírások. Farkasfalvi Zoltán őrm. írja lövőiében (Tp. 210/16): öröra-mol olvasom a Zalai Közlönyt. Hazai híreket eddig csak lovólbon kaptam és olég ritkán, mert hiszen az otthoniaknak elég dolguk van, a második front, a munka froutia, a melyből minden magyar l>ec8ülottol veszi kí részét. Köszönotot mondok a Zalai Közlöny szorkoeztőségénok azért, hogy mindig terjedelmesebb helyet szorít az »0zon a front« részére. Kérőm üzenetem bzívos közzétételét: Szekeros-utcai Bözsí-kónokl Már két hónap óta ogy sort
sem kaptam!- En minden*héten el* ¦ küldöm a postámat. Kérek sürgős választ. Fischl György urnák Szo-potnokro: A szóban forgó szabadság nonv eikerült. No aggódjanak, som-mi bajom nincsen. A Zalai Közlöny kiolvasott számait kérőm küldjék el cimomre. Kérem írjanak gyakrabban.
Neuslnger Béls őrv.
írja (Tp. 202/401: üzenem szeretettol édesanyámnak ésJJceémnok, kanizsai kodvos ismerőseimnek, köztük az udvarbolioknok, hogy jól vagyok, egéazségoson várom azt a boldog pillanatot, amikor szabadságra mohotok. Köszönöm bajtársaim no-vóbon azt a jólosó figvolmot, hogy gondolnak ránk és küldik naponta a Zalai Közlönyt és a kiolvasott kó-pos lapokat. A\' Zalai Közlönyt boldogan olvassuk itt \'a távolban. Jól ősik hasábjain keresztül a Don mentén egy kis hazai, hamisítatlan zalai levegőt szívni. A közlésért fogadják hálás köszönotomet. Szojtll József tzdes irja (Tp. 201/40): Nagykanizsai lá-nvoknak Üzen & front! Töbh ezer kilométerre hazánktól harcoló honvédőknek legnagyobb öröme, ha nekik is hoz üzenetet, kedvos szót a tábori posta. Vidámabb a förgeteges téli nap is itt künn, ha valahonnan Nagykanizsa tájékáról üzenot érkezik,\'kedves szó, biztató. Egy idő óta egyrö több magyar lány ir ismeretlenül tábori lapot a honvédeknek. Erro a sok kedves hazai levél ro üzenek én íb valahonnan Oroszországból, válaszképpen a magyar lányoknak, magyar honvéd köszöni és ogybon kérő szóval fordul valamonnyí harcoló hajtársaim nevében nagykanizsai lányokhoz,
Stróbl Lsjoa firv.
irja (Tp. 245/281: Most, amikor a havas * orosz földről üzenek szép magyar Hazámnak, addig nyugodt szívvel ünnopelhoti az ogész magyar nomzot a szép karácsony napját. Mi itt künn ünnepeljük majd meg bajtársaimmal együtt. Szeretettel gondol minden magyar anya vitézen küzdő fiára és mi is szorotottol gondolunk édes szüléinkre. Minden magyar szív mogdobban karácsony szont eatéjén, mórt néma gondolataink csendben tova szállnak a messzi honba, a mi szorotett ódos Hazánkba. Most, mikor csonttá fagyott zord kemény hidegben ünno-íipljük a karácsonyt vörösök poklában: itt is gondolunk a mi szeretteinkre. Dobbanjon meg minden magyar szív, mert akik itt künn harcolunk: az egész magyar nomzet jövőjéért harcolunk. Apáink ís itt harcoltak és mi is, a fiuk itt harcolunk, ha kell, a végtelenségig^ is, hogy mogtoremtsük a szebb jovöt magyar hazánk réazéro. Bo is fog következni. Adja a jóságos Isten! Az ogész város közönségénok kellé* mos ós boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk.
Balog Lsjos tzdes
irja (Tp. 220/01): Üzenem kedves szüleimnek, testvéreimnek ós az ösBzoe ismerőseimnek, hogy elég jól vagyok, egészségnek örvendek, jól érzőm magamat, annak a kislánynak, aki a Zalai Közlönyt küldi, nagyon szépen köszönöm szívességét, kórom küldje ezontul is. Szüleimet,
Detember VÁROSI MOZGÓ Csütörtöktől-lO—13-lg _vasárnapig
Nevetés végkimerülésig l Magyar film-
bemutató I Budapesttel egy időben I
NÉOfLOVAS HINTÓ Aktuális hiradő a legújabb eeeményekrffl
SlBantínnk kezdete köznapokon fS, f7. ?9, vasárnap ?5, ?7 é* ?9 íraJtar
• testvéreimet Mister csókolom, ürl-vözlstwnet ismerőé* imn#k,
Badő Ádám tzdat
irja (Tp. 217/94): Kérőm adják át üzonotemot ismorősoimnok. Kívánok boldog karácBonvi ünnopokot mín-donkinok és a ÉÍzorkosztő Urnák és köszönöm a szívességét.
Nagy Bóláné áll. tanítónőnek
köszönik Muthor László (Tp. 258/ Ő9) és Done József (Tp. 217/46), hogy a III. osztály kodvos leány-növendékoi írásaikkal \'örvondoztették meg Okot ás nzorotottol gondolunk a kis iskolásokra és a tanitóiiéniíro, nkí ily hazafias szotlcmbon nevelli a reábízott növendékekot,
. Üzen dz otthon
(\'Ebben a rovatban mindönki tol-joson ingyen küldhotí üzonotét hozzátartozójának a frontra, ha a szövöget Írásban beküldi a szerkesztőségbe. A Zalai Közlöny naponta mogy a különféle tábori "posták utján közvetlenül a harctéren küzdó kodvos zalai hós honvédőinknek. így az üzonotét biztosan megkapják.)
Baki István szkv. 202/61
Kodvos Pista bajtársami Lassan oljÖn az idÓ, mikor még volod ós a többi hajtársakkal együtt ünnopol--tűk boldogan a szép karácsonyt, do Téged a Haza kötolosségo és a többi hajtársainkat c\\ alított mosszli idegen földre 6a éppon azért mind igaz, derék magyar katonára és rendőr baj társra mindig szoretottol gondolunk. Iston áldása legyen Volod és azokkal a magyar hajtársakkal, akik messze harcolnak a drága magyar hazától távol. Boldog karácsonyi ünnopokot és névnapot kívánunk a nagykanizsai rendőr bajtársaid. B. K. Srm., B. P. p.-rondőr. (Lovas érszoba.)
Vojnovloi Mihály szkv. 253/64
Kedves férjom! Hálásan köszönöm szívből, amit nekem üzentél. En is Volod érzek. Mi kérjük itthon a jó Istent, hogy a behavazott muszka földön a küzdó magyar katonáknak fiikorosen fejeződjók bo a harcuk, akik küzdenek ogy szebb magyar jövőért. A jó Isten áldjon, védjen és oltalmazzon meg Tégedet bajtársaiddal együtt, ölet és csókol a viszontlátásig nagyon várva, szorotó feleséged, fiad oa anyósod.
Miklós István honv. 291/107
Név- ós születésnapodra minden jót kívánok Neked, a viszontlátás reményében. Naponta írok Neked, most már uj címedre, Csókol fo-1 Ilus.
Csöngői Pál örm. 219/31
A kis Erika december hó 10-én megérkozott, mindkettőn jól vagyunk és szeretettől sokszor csókolunk, anyukád.
A többi harctéri posta közlésére legközelebb körül sor.
HILD
temet, exhumál, szállít.
Céglulaldonoa:
Dervallts Jóxsof
m InWo.1 163. laki,. 1».
a zalamegyel arany- ós ezüstkalászos gazdák elli összejövetslt
1500 kalászos gazda van Zalában
A Zalavárm egyei Gazdasági Egyesület kebelében megalakult arany- és ezüstkalászos gazdák szakosztálya most tartolta Zalaegerszegen első Összejövetelét, \'a melyen az AlsódunántuH Mezőgazdasági Kamara ós a megyéből számos gazdakör is képviseltette magát. Ott volt a nagykanizsai gazdasági iskola sok növendéke is,
Az ülésen gróf Somssich Antal egyesületi elnök;(elnökölt.
Mócsy Béla, a nagykanizsai gazdasági iskola Igazgatója,\' n szakosztály elnöke hangoztatta, hogy az uj csoportosulás nem afcfar éket verni \'a^gazdatársada-lomba ugy, mintha különbséget tenne a gazdák között. Csupán azt akarja szolgálni, hogy azok-a gazdák, akiknek a kormány megadja a képzés lehetőségét) tudásukat hasznosítsák a felvilágosítás és példaadás terén. Zalában még igen kevés a .gazdakör, ezért fontos, hogy a tevé-
kenység azonnal megkezdődjék. Kívánatos, hogy a kalászos gazdák vezető szerephez jussanak a falvak közéleiében. A frlu közvéleményét nekik kell irányítaniuk.
Asbóth titkár beszámolt arról, hogy a jelen alkalomim-al 1500 kalászos gazda van Zalában, számok azonban a tan Te lyamokkal állandóan növekszik.
Gróf Somssich szintén a gazdakörök fontosságát hangoztatta, Fontos — mondotta —, hogy a gazdák ne a kocsmákban gyülekezzenek, banent megfelelő helyiség álljon rendelkezésükre.
Utána Vrana Lajos zalai ki-rendcltség-vezető a kaposvári kamara üdvözlőiét tolmácsolta. Arra kérte a kalászos gazdákat, hogy alakulásuk ne legyen szalmaláng lobogásu, hanem a tn-zel állandóan élesszék.
Még néhány felszólalás után az Indítványokat terjesztették elő.
áfe december 10.
A szappanellátás közeli javulása
A Magyar Vidéjtf Sajlótudó-sitó jelenli Budapestről : Olaj-gyáraink most foglalkoznak az idei olajosmagvak kielégítő terméseredményének átvételével, a napraforgómag feldolgozását pedig legtöbb helyen mar meg is kezdték. A szappangyárak részére történő nyersauyagkiuta-lás máiis kedvezőbb képel mulat, mint például a mull esztendőben hasonló időszakban mutatóit. Ez a kedvezőbb helyzet kétségtelenül annak köszönhető, hogy tervszerű és gondosan előkészített termelési programmal sikerült az idén az olajosrnag-vak terméseredményét lényegesen fokozni.
A hazai szappangyárak, melyek a háborús helyzet kényszerítő hatása alatt az állati zsiradékok használatát nélkülözni kénytelenek, az olajosmagvak megnagyobbodott kínálatában
találjak meg az idén számításaik egyensúlyát. Ez a körülmény elsősorban a fogyasztás helyzetének megkönnyítését fogja jelenteni. Hogy számokban, illetve százalékokban kifejezve milyen mértékben, az minden valószínűség szerint a szappan-rendelet legközelebb sorrakerü-lö (módosításának nyomában gyakorlatilag is bebizonyul.
NagyhanizsnI LE—RASE 9:7
Első vereségét szenvedte pl a Nagykanizsai LE ökölvívó csa-
Í>ata Székesfehérvárott a Repü-ők (RASE) csapatától. Részié-
TÓTH IÓZSEF VASKEBESKEDÉSE
Magykanfesrón, Et*xaéba>t-tér> 28. ru»ii: Telefon i 603.
Holherr—Schrantz gyártmányú mezőgazdasági gópeket, Kínoséra zománcozott tűzhelyeket, kályhákat és háztartási cikkeket
len eredmények a következők: Az elöl állók nagykanizsai versenyzők.
Szabó győz ellenfél nélkül.
Rácz—Hegedűs döntetlen. Hegedűs kétszer kerül földre, egyszer 5-jg, másodszor 2-ig. sőt intést is kap. Igen meglepő volt az eredményhirdetés, !
Szenta—András. Szent a biztosan verte Andrást, bár Szenta még a szombathelyi sérülését nem1 tudta kiheverni.
Kasza—Mádl. Kasza pontozással kapott ki, de igen kemény mérkőzést vivőit és szívósságát mindenki megtapsolta. Kasza nem adja olcsón a győzelmet, igen derék, becsületes versenyző.\'
Rü ki— Czuk. IIüki mtegérde-melle volna a győzelmet, oly sportszerűtlenül viselkedett az ellenfele, hogy viselkedéséért le kellelt volna léptetni. A bíró sokat elnéz a RASE versenyzőknek.
A na]) legszebb mérkőzését Seres— Rolvll vívta. Seres az ökpjvívás tecbníkáját mutattá be, "csak az a kár, hogy nem1 támadott többet. Az . eredmény döntetlen volt és mégis Serest hozták ki vesztesnek. Kovács biró bizonytalankodik és még a pontozóbírák is Székesfehérváriak.
Konrád (Székesfehérvár) félnehéz súlyban győz ellenfél nélkül.,
Ac.s—Meszes,\' a két nehézsúlyú igen keményen, idegesen kezd és mind a kettő beszedi az óriási ütéseket, már félő, hogy Ács elkönnyelmüsködi ezt a versenyt, de a második menetben megfogadja a szaktanácsot és nyugodtan üli azt, amire utasítást kapott. Az eredmény: Ács erőfölénnyel győz. Meszei .többször Tőidre került és már alig állt a lábán, rumikor Ácsot a biró kihirdette győztesnek.
A végeredmény 0-7 a RASE javára.
A bajnokság állása a következő : t. Nagykanizsai LE. 2. RASE. 3. MÁV Élőibe. 4. Szombathelyi LE. Az ARAK visszalépett.\'
Vasárnap újból Székesfehérvárott miérköznek a kanizsaiak a MAV Előre csapatával.
leaérkezeit
a duplatevelO
karácsonyfa
nagy választékban H olcsó árban Vapható
Pannónia-kertben
Sugflr-iit 4.
Vásároljon
Horváth Lajos
üveg- és porcellán-kereskedésében
Nagy választók várja Önti
F6-ut u.
Telefon: 647.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Hagykonizaii
M ivassy Erzsébet;
, a hárem Morva?
Uj, bátorhanflu hónŐ jclentke-,,k eizrl « könyvvel, amely «(
SjiÍ könyvpiac nagy meglepetése. A merésitollu irónó első regényében at apák és fiuk «e öregebb és ifjúbb generáció örökös, állandóan ismétlődő harcával foglal-kötik. Harc ai ősi jussért, annak oktalan könnyelmű elkótyavetyélése* ellen. A három Morvay nemiedékrcgény. A gentry ős fiatal hajtása, a földdel birkóró unoka, «ki a kis tanyai cselédlányt valósítja gyermekei anyjának, hogy felülemelkedve a tegnapon, at egyseerü falusi leánnyal crkeiien a diadalmas helnapba. Havassy Erzsébet izig-véríg ma-gyar Író, a magyar élet a magyar föld, a magyar parasit ismerője, családjának törise a magyar földből, a magyar faluból nőtt ki kötöttük élt hossiu ideig Ő is, talán éppen cí a magyaráiata annak, hogy regénye minden sora oly élő erővel hat ai olvasóra. A Stfdium ismét bebizonyította, hogy & magyar tehetségek felkarolását j ai igényes olvasóköiönséget egyaránt siolgálja, amikor ai ilyen valóban irodalmi értékű könyvet megjelenteti. Stádium kiadás.
A közlekedési vállalatok versenye kOzéráekelleses
Budapest, december 10 Arkosi Veress Gábor dr. egyetemi magántanárt, az IBUSz ve-vezérigazgatóját a »Kis Akadémia\' meghívta tagjai közé. Székfoglaló előadását »A közlekedési vállalatok versenyé;-ről tartotta meg. \'
Közlekedési vállalatok versenyéről csak a közlekedés tömegszer üségénck kifejlődése utján lehet beszélni\'— veress vezérigazgató szerint. Azelőtt a közlekedést maguk a termelők és a közveU lő kereskedelem bonyolították le és így tulajdon-képeni közlekedési vállalkozás nemigen volt. A verseny a hajazható csatornák és vasutak vonalain fejlődik ki, majd pedig a közuh gépkocsi és a vasutak között. A repülőközlckedés inkább az együtlmüködés irányában fejlődik.
Az előadás az igazi versenyterület : Anglia és Amerika példáival mutatja ki, hogy a közlekedési vállalatok versenye köz-érdckellcnes. Az előadó arra az eredményre jut, hogy a modern közlekedéspolitikának a verseny kérdésében két feladata van : az egyik az, hogy a versenyt az együttműködés irányába terelje, a másik pedig az, hogy az együttműködés monopolisztikus törekvéseit megakadályozza,
01 éi használl mérlegek
Iliin tflii kipbalft.
JavtliaokjóUUilssL
FRANK
MÉRLEG-DllfflllM
BOlvOs* Ili Tóidon: WC.
A miniszter is hozzájárult a nagykanizsai városi tisztviselők karácsonyi segélyéhez
Közöltük, hogy Nagykanizsa Város képviselőtestülete nagy szociális megértéssel hozzájárult « . polgármester javaslatához", amely karácsonyi segély adását kérte, utalással a mai megélhetési viszonyokra. Közöltök a segély mérvét is. A polgármester a képviselőtestület hu-tározatát felterjesztette a miniszterhez, aki azt Jóváhagyta, ^^asss^aasiM*sa^*»^*sSjasssiss^is*^»»w
Ahogy a polgármestertől értesülünk, a segély kiosztása december 20-u körül történik.
Minden kanizsui polgár Örül, hogy a városi, tisztviselőknek és nlkulmazottuknak is meglesz a karácsonyuk. Derekasan megérdemelték felelősségteljes, erősen megszaporodott munkájukért.
Több miéi egy hónapig fart karácsonyi szünet azokban az Iskolákban, ahol szónhlány van
Ahol van fűtőanyag, nem szabad rendkívüli szünetet engedélyezni
A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, a melynek értelmében azokban ;t középiskolákban, középfokú is kólákban, szakiskolákban és népiskolákban, amelyek szónfü-tésre vannak berendezve és nincsenek ellátva az egész fűtési időszakra megfelelő szénmeny-nyjséggel, a karácsonyi szünet ebben az évben december 20-án kezdődik és január 24-ig tart. Az ilyen iskolákban a jrfeg\'uosszab-bitolt karácsonyi szüneten felül rendkívüli szünetet is lehet engedélyezni, ha erre a tüzelőanyag hiánya miatt feltétlenül szükség van. Azokban az iskolákban, amelyek nem)(szénfütésre rendezkedtek bc, de nem tudták biztosítani az egész fűtési időszakra elegendő tüzelőanyagot, a folyó iskolaévben rendkívüli szünetet lehet engedé-*-lyezni. A rendkívüli szünet en-
NAPIREND:
Kjjali gyógyszertári üjyalet: Ma a Megváltó gyógyszertár Krssábet-tér 21. szám.
Kiskanizsán »/, etfsni gyésj/í rovtai állimsé tfreletee tielgilaWt Vart.
A MOart) FtDŰ nyitva r*n reggsl 6 érátél este 6 ózáif. (Hélfé, nersa, péntek délután e> kedden eféeit nap
néknok.) Telefon: fiSO.
Na»iii i December 10. Csütörtök. Kom. kat. Melklades. - ProtezlSim Judit - Izr. Teb. 2.
- (Kormányzói kitüntetések)
A Kormányzó Ur Farkas látván országos nevü irót, a Zalai Közlöny kitűnő tollú munkatársét, nagykanizsai állami polgári fiúiskolái tanárt, a cseh betörés meggátlására alakult folvidéki Pálmay-csoport volt
gedélyezésével, illetve a karácsonyi szünet meghosszabbításával kapcsolatban az illetékes hatóságoknak azt is meg kell vizsgálniuk, hogy az iskolafenntartót a tüzelőanyag kellő időben való beszerzésében nem jer-heli-e mulasztás. A rendelet kimondja, hogy abban az iskolában, amely tüzelőanyaggal az egész fülési időszakra el van látva, nom szabad rendkívüli szünetet engedélyezni, vagy a karácsonyi szünetet meghosszab bitaní. Azokban az iskolákban, amelyekben legalább kétheti rendkívüli szünetet engedélyez tek, vagy a karácsonyi szünetet legalább két héttel meghosszabbították, a pünkösd\'előtti szombaton is tanítani kell és a húsvéti szünetet meg kell rövidíteni s ezendivűl sem főigazgatói, sen? igazgatói szünetet nemi lehet engedélyezni.
század parancsnokát az 1918—10. évi folvidéki szabadságharcban való részvételéért, Aignor Géza nyug. DV főintéző, nagykanizsai lakost, a rk. egyházközség képvisolótostülo-tének érdemes tagját az ország válságos idejében tanúsított hazafias magatartásáért és kipróbált nemzeti hűségéért a Nomzotvédolmi Koroszt-tol tüntette ki. — A Kormányzó Ur továbbá még a következő zalaiaknak adományozta a Nomzotvédolmi Ko-rosztot: Biró Ferenc állami nyugdíjas (Nagykanizsa), Csiszár Lajos füszorkoreszkodó ("Késztboly), Csizmadia István vendéglős (Alsódom-boru), Csöndör István kisbirtokos (Zalaujlak), Doiszingor József hentes (Zalaszántó), Dorvarics Elomér nyug. MAV intéző, községi bíró (AlBulondva).
— (Növendékhangverseny)
less szombaton 6 órakor a aene-ipkolában. Belépődíj nincs. (:)
— (Kettős templomi flnnesség Homokkomárombaw)
Szeplőtelen Szűz Anya nagy ün-nopén a nagymíso előtt a kegy-hely Mária-leányai zászló alatt vonultak be harangzugás kőzopotto a kegy templomba, hogy megújítsák a Szent Szűznek tett fogadalmukat.
Hofherr-Schrantz gépek, filigiíi petróleum
ÜNGER-ÜJLLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell gázfőzők átvehetők. Golyóscsapágyak Minden SHü&sé*ieriö8 alflre rsmslel|« nifl kaphatók.
Ssip látvány volt » fehérbe őltŐAött leánysereg mint veszi körül, Saüz Mária oltárát. Boámén Alajos plébános aaép beszédben méltatta Bsüa Mária tisztoságának nagy jolentóaé-gét és buzdította a leányokat annak követésére. A délutáni litánia olfitt [xxlig Szent Ferenc világi rondjénck volt az ünnopségo. Megjolenték & szomszéa\' községek, mint Booska, Magyarszerdaholy, Mugyarüzont-miklós, Fűzvölgy, Hosszúvölgy, übor nak ill.-rendi tagjai. Szent Ferenc életmű vesző tét, Ömnogtagadását, wzo-retetét éu apostolkodását állította a plébános a fogadul mások elé példaképül. Többi tagok is megújították rendi fogadalmukat. Templomi ünnepség után átvonultak a azomazé-dos iskolába, ahol ünnepség volt, Vida János, az ismert kanizsai nópszónok meggyőző erejű boazó-det mondott az Is ten-szerőtet ről és buzdította átérzett szavakkal a magjelenteket az apoatolkodaara. A magas iizárnyaláuu beszéd után Harangozó Mária és Üoszpoth Marcit ozép verseket adtak elő,
— (A kórház karácsonya)
Mint minden évben, az idén is a kórhée kedven irgalma* nővérkéi meleg karácsonyi ünnepet rendé*-nek a kórház rideg betööágyin fekvő szegény betegek azámara. Olyan megrázó egy ilyen kórházi karácsony. Akinek módjában van, segítse hozzá adományaival a kedves irrnl-uiaa nővéreket, hogy minél tőbk ¦lenvedŐ betegnek leneséén örömöt varázsolni sápadt arcára. Minden adományt a kórházi apácák fóiiök-nójéhez lehet küldeni.
— (Egy MÁV. forgalmi segédtiszt szolgálattevő életmentése)
Golsei tudósítónk jelenti: Minden dicséretre méltó életmentést végzott a golsei állomáson Szarka Nándor üzomi segédtiszt. Ugyanis egy utae, aki láthatóan boros állapotban volt, a már sobosen haladé vonatazorol-vényro akart felugrani, azonban lába a kocsi lépcsőiéről lecsúszott, ugy hogy egész testével a vonat korekoi ala korült. Eppon akkor teljesített ott szolgálatot Szarka Nándor üzemi segédtiszt, aki látván az utasnak ogy. villanás alatt bokövotkozhetö katasztrófáját, villámgyorsan odaugrott és saját éloténok kockáztatásával nagy lólokjolenettel megragadta a korokek olőtt már eszméletét voeztett vergődő utas kabátját és kirántotta a biztos halál elől. A pályaudvaron lovó utasok lelkesen mogéljonoztók az élotmohtő vasutast, aki lólekjo-lonlétévol és bátor olhatározásával visszaadott ogy fórfit o családjának és a tormolo munkának. Megérdemli, hogy kozot szorítsunk volo. A lognsgyobb olismoiéssel adózunk kötolosségtoljositéséiiűk I
— (Magyarszerdakely kaaaflas ál doiat készsége)
Magy ars zord aholy lakossága megérdemli, hogy áldozatos magyarszo-rototéről tudomást szorozzonok mások is. A dőrék község hazafias polgársága nomcsak a harctéren küzdő hős honvédokot, do a sebesült hősökot is nagy szorotettol voszi körül. Minap a zalaogorszogi honvédkórház javára gyűjtöttek a körjogy-zóség lovonto leányai és Öt postacsomag tollat, valamint nagyobb pénzösszeget sikerült összogyujtoni. A honvédgondozás lolko éa meleg szivü irányitója Kies Margit községi vezető-tanítónő. Mellette haaoníó szép munkát fojt ki Boko Mária lovonteloány-caapatvozotó ée Kudle-csok Krzsebot. Ez a ezóp munka orodményezto, hogy 50 szeretet-csomagot lehetett küldoni a frontra a honvédok részére karácsonyi ajáu-
UTORT
HBTYSi IIBB
mirtAt Ijutonwa tonj Süan veeyfa vbsv randaljen. Cilifi rnili
1941 deteatw io
dákul, amslylwn nem foledkoíteli
mog. hoc jtatonáink lelkiézükeegleté-ről, ihiftfóroiókot, stb. küldvóu eaé-nuikra. Dicsérőt illóti a lovonto-toányokat aaért is, mort a hadbavo-nult honvédek hozzátartozói részérő oredcaómeaon gyűjtöttek gabonát. Nincs hazafias moginozdulas, áldozatosáig, ahol a magyarszordaholyi lakosság ki no venné részét derekar san. A hazafias mozgalmak irányitója a község körjogyzójo, üyutay latrán.
Újságot kér
hazulról a harctéren küldő honvéd. Aki felolvasta a Zalát Közlönynek Hxt a példányát, a lapfejen talál-ható cimke kitöltésével dobja bt mgy postaládáim!
kész ii.
rT& noi
HToIjtaiiu iz 1. oldaJróll
A Naijkaalzeal Zrínyi Mlkla. Irodalmi a. Ma.i.i.tl Kor 1942. deoanilier hé 15-en, kuililan rtélvtin 6 erekor a városháza U-nacslcnnébcíi latija
4ö-ík évi rendes közgyűlését,
melyre i. t, Tanlainkal incfíliivjuk és megjelenésüket kérjütí.
Ha a\'Ugsk i közgyűlésen határozalké-pea sxáinbau nem jelennének meg, akkor 1942. évi deciül bor hé 15-éu. kiildan dílután 7 érakor a városháza tanáciter-mtben ujabb koigytllíst tailunk, amely az alapszabályok értelmiben a meí jelenlek námára való tekintet nélkül ttitároiat-képei lesz.
Nagykanlua, 1942. november 30-an
ElaZbéf.
. TéFgyaai-Meti
1. Elnöki megnyitó.
2. rétitkar évi jelentése.
3. Pénztári Jelentéi, felmentvény megadása.
4. Válásit ások.
5. Esetleges Indítványok. Indítványokat 8 nappal a közgyűlés előtt
írásban Inti benyújtani. ssio
Náifyfcáiiiíxsa megyei vár..a polgármesterétől.
ad. 15sí/w. 194z
Tárgy: Burflonyakiosztás.
Hirdetmény.
Holnap, pénteken délelőtt a gyümölesasomegolóban legfeljebb 10 kg. -mennyiségig burgonyát lehet vásárolni.
Aeok na igénylök, akiknek „E" betűs fehér cédulájuk van, szombaton délelőtt ieteptkeieenek burgonyájuk átvétele végett Hunyadi-utca 16. se. alatt.
Nögyk*W«a, 1942: december 10. m\\ Polgár mester.
att, hogy az angol légi haderő repülőgépei keddre virradóra ismételten súlyosan megsértették Svájc semlegességét. A köj
vetet utasították, hivja fel sürgősen az angol "kormány figyelmét arra. hogy intézkedjék és végre tartsa meg adott ígéretét.
Étzakafrlkal harctér
Ab éezakafriíiai harcokról a Nemzetközi Tájékoztató Iroda a kövotkozákot jolenti:
Cironaicában a némot-olasz páncélos hadsereg arcvonalán tovább tartanak a már napok óta éazlolt tüzérségi és foldoritö harcok anélkül, hogy nagyobb hndmüvolotokro korült volna sor. Ügy látszik, hogy Montgomorv ismét kénytelen volt olhalaaztani Hommol tábornagy ol-loni támadását, amelyet november utolsó napjaira torvoztek a britek. Valószínűleg részbon azért, mort Montgomorv fél a Hommol által mogerŐaitott védelmi állások orojé-tál. részbon pedig, mort a brit serog utánpótlási nehézségei inkább növo-kodnok, mint csőkkonnónok.
Az ancolok a Földközi-tenger ko-leti részébon a tengeralattjáró-veszély és a légi haderő támadásai miatt máris arra kényszerülnek, hogy Montgomery számára hajókaravánokat rondszorositsenck. Egy ilyen karavánból kedden líontrázi magasságában egy megrakott 10.000 tonnás tohorhajót sikerült bomba-találattal megsemmisíteni. A hajónak valószínűleg a kormány 3 zorke-
zoto romlott el, majd találat érte a lószorkamrót, amolynok kövotkoz-tébon a hajó a lovocróbo röpült. Bőmmel nehés tüzérsége ogész
nap tűz alatt tarfotfa az olloiisét? utánpótló forgalmát a tongorparti aton. Zuhanóbombázók Bongázt és Agodabia között érzókeny vosztosé-gokot okoztak a felvonuló angol csapatoknak.
Tuniszban keddon viszonylagosan nyugalom volt. A Tobourbában megvert angol-amorikai csapatoknak az idÓ rosszabbodása annyira vált oló-nyéro, hogy a némot zuhanóboav*.-bázók és harci repül ós zázadok nem tudtak támadásra indulni a visszavonuló ellonsécos csnpatok ellen.
Algírból Zürichbe érkezett jelentés szerint az amerikai szárazföldi csapatok Tcbourba kör. nyékén több ellentámadással kísérleteztek. A küzdelem1 szerda déltől ellanyhult. A német tüzérség szakadatlanul bombázza a brit és amerikai csapatok állásait. Az időjárás rosszabbodása megneheziti a páncélos csapatok hadműveleteit.
Tozso japán miniszterelnök Uzen«t« az o1a« néphez
Tozeo japán miniszterelnök a Messaggero tokiói tudósítója utján üzenotot intézett nz olasz néphoz:
— Japán é.s Olaszorszátr, amoly együtt irta alá a bolsovizmus olloni háromhatalmi ogyozmónyt, kötotozto magát, hogy sommifólo fo\'^yvorszü-netot nem ír alá és a végsőkig küzd a közös célok elérésének érdekében. Ennek előfeltétele az angol és amerikai egyeduralom elpusztítása. Az olasz nép sziklaszilárdnak bizonyult a háború folytatásában. A Duce kifejezésre juttatta legutóbbi beszédéi bon «zt az elhatározást, hogy tovább folytatja a háborút. Mi janáno1.\'mindent elkövetünk, hogy ujabb győzöl-moket arassunk. Mogujiljuk elhatározásunkat, amoly szormt a legnagyobb mértekben elmélyítjük az olasz-némot-japán kapcaolatokat és minden nehézség leküzdésével kivívjuk a végső győzelmet, amoly uj képet ad a világunk.
Laval Párizsból visszatért Vichybe
Laval francia kormányfő tegnap Párizsból visszaérkezett Vichybe. Megérkezése után fogódta Krug von Nidda német főkonzuli.
De Gnulla nem utazik az Egyesült Államokba
A Stefani-iroda londoni jelentós alapján közli, hogy Do Gaulle nem utazik az Egyesűit Államokba. Koo-sovolt elnököt szándékozott ugyanis meglátogatni, hogy volo tanácskoz-
zék, do az amerikai kormány — hír szerint — az angol kormány utján közölte: pillanatnyilag nem látja be Do Oaullo utazásának hasznosságát.
A szovjet tegnap 62 repüld-gépet vesztett
A Némot Távirati Iroda közli, hogy tegnap a Kaukázusban, valamint a Don és a Volga közötti arcvonalon összesen 45 szovjet ropüló-gépot lőttek- lo. Hozzászámítva az arcvonal középső szakaszán lolótt 16 repülőgépet, valamint a jogoaton-gori arcvonalon elpusztított 1 gépet, a szovjet 02 repülőgépet voszitott. 0 némot gép támadó repüléséből nem tért vissza.
Az olasz ipar már 2\'5 millió munkást mozgósitott
Az olasz polgári mozgósítás már kiierjed az olaszországi ipar ő millió munkására (smun kásnőjére. Eddig 2.5 millió munkást mozgósítottak. Ezek közül félmillió volt a női munkás.
Az olasz haderi novembert \' veszimségltstája
Rónia, december 10 Az olasz haderő \'főhadiszállásának legújabb veszteség-listája szerint novemberben Észak-Afrikában-elesett 391, megsebesült 529, eltűnt 23.284 katona. Orosz-
DRAVAVDLBYI
UiLiaMCS ftRflWSZOLGftLTflTÚ R.-T.
Aramauubniék: timutímu, raklamóolók, hibabcjclanttóaak
• ijkoiiril falvllégoaltés minden alllamoa kórdésban dólalött 8-tól dólutón IS órain.
Caangery-ut 51, telefon 294.
orszíghíUa elasett 131, mlwsebe. sült 351, eltűnt 1 katona. A Dal. kánon elesett 253, megsebesült 325, eltűnt tó katona, fi hadi-tengerészeinél olesbtt 109, mto. sebesült 26fi, eltűnt 210 fő. \\ légi haderőnél elesett 18, rtíctt sebesült 70, eltűnt 104 fő.
APBuIIIDITfilBI
__állas
KlfalMlal ..ormai la\'.oix Elilnger a, Pacher, D.ík lat I. ssn,
Konvenclóa vagy benlkoeztoa «..li. al.l azonnal felveezek. Jalrabbfljr Jinoi Zalaaaenl[akab. Sajc-puaala. 3811
Jamaalal.na.B (1,1.1 nrlaaazony ml,, féltvea Havai lii.ve-elönönelt a|inlk.i|k mafánaahoz Slrlnn.ak Jcnőne atalalaaj. boglAr, Darvaa-vllla. mtt
__abAs-víthl
Holnap alaaé élf ponly-na, a placo., borsini niellali. 3789
Eladd egy Jókaiban levő ajtó, tokkal. Só-nlca 4. 3792
El.air) t„ ilm.nall, lolUalalt, ari. Ollüny, Jó állapotban, ju\'dnyoian t Plnlir aiabónil, Sunát-ul 3S/I. 3312
Pabii órlai katajainiafakat iteaarel. nék ant/ólikra vagy olcsón eladók. Hu-nyad,-Ur U. J8IT
LAKÁS, OZLETHiLYIie»
Tanir karca kellő- Tier hirpmKobia lakáal. Clmaket polglrl Takoliban l.a-\'nl.
3101
BÚTOROZOTT SZOBA
Ktailab.Járalu bnlaroaott {araon. laktat keraaek, lehetólex Hra\'óiroba-batz. nilallal Clmakat a klaaóhlvalalba kerek.
3TÍ8
HAZ ÉS INGATLAN
700 D-W aa«l« u|itkéiMI eladó Nngy-lOthéncen. firdiklódia : Nagykanlisa, Ma. gyalu. E6. az, Radínínll. 3174
KÜLÖNFÉLE
!
El.aaaatt a Klnli.l-ulcílól a fó-ni.. I egy Jobbkezea lírll btrketzlyll. Kórjuk a ^ bdciUletea mcKlaiilól Jutalom ellenében a A azerkcazlóaíjbe leadni. 3SII,.
Képelt T-WA"J;
legflleeébbaa keretezi
Harváth Lajos, Fö-ut 2.
Ai
BHEDMGNYT
ZALAI KftZladMY
POLITIKAI napilap.
Kiadja: „KDzgtzdiiiglR.T. NigykmliU", Felelős kiadó; Zalai Karoly. Nyomatott i a „Körpaiiiaoágl R. T. Nngykanliita"
üypbiilá|ábaa Hauykauizsan. (Nyomdáért teloli Ulti Kirítt
POLITIKAI NAPILAP\'
fearkoizléség ári kiadóitivatul: l-\'mií 6. szál bewutstmkl u bluttaliivutall t<*Iut<m 16.-t Muffluloulk mludan kétköanap daluláa.
Felelős szerkesztő: Barbarita
. KloÜMtttfan. «gy.hónapr* 2|snri h ILbtt.\'\' LajOS iiojiyödóvru 7 jiuiirö 20 tillór.
Bfyef»4k:aótkÖMap UfliL, szombattá M OL
Az más...
(b!) Heteken át arról folyt a esi-ripelé* *n eÍ]enségoa hirforánnolí tgyre fanyarabb hogyákat termő bor keiben, hogy nincs mit onni Magyarországon. Hangzatos mosókét találtak ki naponta, hogy elhitessék • könnyenhirőkkel: — a magvar nép mások miatt kénytolen nélkülózni. Hiába állt ki a"magvar közellátási miniszter a törvényhozás nyilvánossága oló a tormés és szükséglet legkönnyebben ollenőrishetÓ ¦aámadataíval, az idegen hirvoréa csak szórta tovább a falra a borsót.
Most aztán aat olvastuk, hogy uj-•sz tömlőtől fogva az Egyesült \'Államok kormánya is elrendelte uz ólol-iniszorek adagolását.
Hogyan? Amerikában nincs mit «nni? Az állítólag végtolen termelési lehetőségek hazájában is óhozik a nép? Ahol nomrégon még hajó-szám burigálták a tengerbe a termést óa inkább hagytak koplalni tízmillió munkanélkülit, do kazánfü-tésro használták a búzát, csak hogy a mindenható profitot biztoaitsáK?
Hogyan? A hatalmas világrészek termése felett rondolkoző Amerika is belossói abba, hogy a yankoo-k miről s\'mennyire töltsék mog a ]>o-cakj itkat?
Most higyjük és hirdessük mi is azt, mint ahogyan ók tették, — hogy »ni csak! már éheznek Amerikában*?
Ezt miért nem hírlolik vjilággá Tésztjóslé mogjogyzésokkel najwnta háromszor a rádiójukban, mint ahogyan hetekig csámcsogtak azon, hogy Magyarországon pár dókával korosabb lott a napi konyér?
A vátaas, amit özekre a kordonokra rendszerint kapunk, angyalian egyszerű:
— Az maa...
Ha az ember elgondolkodik fölette, rájön, hogy csakugyan más. Do mennyire maa!
Negyedik éve tart a háború. Magyarországon azóta a természet meg-follobbozhototlon szeszélye folytán nom volt egy becsülotoa" »békobolí« jótormée. Magyarország oz alatt a "égy év alatt Isten ós nagy szövetségeseinek sogitségével négyszer tolta odébb a trianoni határsorompókat. Mindannyiszor ujabb és ujabb területek közollátási gondjait yotto magára, mort az eddigi megszállók jóvoltából a visszatért vidékomkon óppon ologoudó oíajta probléma maradt roánk örökségül. Aztán második esztendejét tapossuk már annak ia, hogy ténylegesen benne vagyunk a hiborubea. \'Minden okunk megvan tohát. hogy csínján bánjunk a készleteinkkel, nehogy ellenségeink öröméré idónap olőtt éhkoppra jussunk.
Ha aztán mí ilyon körülményük között takarékoeloídunk, kész azon nyomban a »vád«, hogy nálunk éheztetik a népet — másokért. Kész a vészliir: — Magyarországon nincs kényéi\'.
Amikor ók takarékoskodnak, —-az más... Amikor ők sokkal gyorsabban nyúlnak a korlátozásokhoz, mínt mí tottük, ók akkor bölcs oló-rolátók ós jó gazdái a habomban álló népüknek. Ha mi tosazuk, mi
A tengely csapatok megszállták ai Algéria hatirán lövő Tabarcát
A német réderó főparancsnokságának a keloti arcvonal harcaírói kiadott legutóbbi kiegészítő közleménye a magyar és német csapatok eredményes vállalkozásából számol be. A doni arcvonalon a magvar és olasz csapatok a folyó részben fol-szakftdt jogén át betörtök a túlsó parton húzódó ellenséges állásokba. Több betonerődött szeméivzotévol együtt; mogsommiaitottok, majd a zsákmányolt fegyrerokkol visszatér-
tek állasaikba.
Egy másik német jelentés éterink az arronal középső szakaszán is némot támadás további torülotet hódított mog. A kétségbeesett szovjet ellenállás letérése\'után a némotek uj állásokat foglaltak ol. Közbon az ogyik ordei táborban több mint két-ozor főnyi Iwlseviata csapatot felmorzsoltak. E harcokban a szovjet a többi között 49 páncélost és 20 lövegot veszített. 1
A spanyol külügyminiszter Lisszabont,\' utazik
A Nemaotközi Tájékoztató Iroda közli:
Egyre határozottabb alakot ölt az a már régon forgalomba korült hír, hogy Jonlana spanyol külügyminiszter a közoljövóbon Lisszabonba utazik.
Spanyol politikai körökben ugy tudják, hogy Jördaha utazására valószínűleg már a jövő héton sor körül. |
Spanyol és portugál kormányzati férfiak ilyon találkozása nom jplent moglojaetési, mort azt ii|ár Franco tábornok és Salazar portugál miniszterelnök februári sevillai találkozásakor
torvozték. A sevillai roogboszélósek alkalmából mogorósítotték az 1989-bon kötött spanyol-portugál barátsági ós mog nem támadási ogyoz-ménvt. Elhatározták töhbizbon, hogy a két orazág közös érdekeinok mog-Ővása céljából minél szorosabh kapcsolatot tartsanak fonn.
Ujabban órkozott hír megerősíti, hogy Jordana spanyol külügyminisz-tor\'hivatalos meghívásra a jövő beton a portugál fővárosba utazik. Mint a portugál kormány vendége, december 18-tól 28-ig marad Lísz-szabouban a spanyol külügymínisz-
Az angol lapok megváltozott hangja a szovjet tárna dalokról
A koloti arcvonalon néhány nap óta toljeeen mogváltozott a helyzet —¦ írja a Popolo di Koma. — Mi-közbon az olloiisógos propaganda a legnagyobb zajt csapta a szovjot általános nagy sikereiről, a némot kotlős kozdomónyozéa kövot keztébon némot részről sikoroson változott mog a helyzet.
A németek egyik nagy ollontáma-dasa a Kajinin—Toropeó területen, a másik pedig a Don-kanyarulatban indult mog.
Az ellenséges propagandának —¦ mint az olasz lap mogjogyai —-egyik napról a másikra mog kellett változtatnia hangját és ma már », bolsovisták nagy téli támadásának nom tulajdonítanak olyan nagy jelen tóségot, mint azelőtt.
A Popolo di Koma szerint ogyea angol lapok ma már olismorik azt ia, hogy a némotek az afrikai oso-ményok miatt nom vontak ol csapatokat a koloti arcvonalról, sőt a Daily Herald Moszkvából azt a
tudósítást küldte lapjának, hogr * németek aj tartalékokat vetettet" barobee keleti arevonelon."
Afrikát front
Algit, december\'"11
(Bud. Tud.) Tunéziában felhőszakadásszerű esőzés állt be, ami a földi had művelőtöket megnehezíti. Algírból ö szövetségesek ujabb erősítéseket kaptak.
A Neuo Zürioher Zqitung jelentése szerint Tuniszban a lengelycsa-patok\'megszállták Tabarcat. A város megszállása harc nélkül történt, mort az ellenség kitért a német-olasz csapatok oló!. Az Algéria határán lévő Tabarca fontos hadászati popt.
Vichyból Borlinbo érkezó hirmép nom erőaitl -meg Tabarca elfoglalását.
At angol lapok otégedettsnkod-ntk a sok titkos üléa mtmtt
A Svenika Dagbladet londoni tudőil-tóta közli, hogy Churchill tegnap titkos ülésen nyilatkozott at alsóházban a Dar-lan-ügyról. Az ülésről nem adtak kl közleményt, Az angol lapok elégedetlenek a tilltcis (Ilinek miatt és a ma reggeli sta-maiKban célyeien tiltakoznak a titkos Ülések rendszerének elharapódzása ellen. Ezek #z ülések jórészt - mint sz a gol lapok megjegyzik — íeleslege«i(k csak arra jók, hogy elégedetlenséget szitásnak vela.
francia minisztertanács .
Vichy. december 11 (OPI) A francia kormány tagjai pénteken délelőtt Laval elnöklásével minisztertanácsra ültök öasze.
— hírverésük szerint — »a saját népünk ellenségoitt vagyunk.
Imo, ilyon viszonylagos az igazság, ha helokorül a propaganda bu-gártörősélx).
Nem mennek azonban a szomszédba egy kis ténybőli hazugságért som. Minap hirlolték torkuk szakadtából, napokon át mogismétolvo, hogy a konyér-fojadag Európában ogyodül Görögországban .alacsonyabb, mint most lott Magyarországon. Amikor pár nap után megunták mindegyre ozt szórni szét az óther szárnyain, akkor ráfeküdtek Olaszországra « azzal kapcsolatban in elévettek minden leliotot és loho-totlont, hogy mo^kieoroljék elvetni a bomlasztás csiráit, vagy legalábbis elhitessék a világgal, hogy valami bűzlik Itáliában. Csakhogy mon-dacoin oportot osso momorem ... Nem szabadott volna olyan gyorsan olfolejtoni, hogy ogy héttol ozolótt Görögország volt az egyetlen, m* meg már napoul* szajkózzék ugyanazok a hirforrások, hogy Olaszországban 15 doka a napi kenyéradag. Vagyis most már ók is boiu-mornok két olyan »egyotlen« országot, ahol kiuobb a fojadag, mint
Magyarországon.
Nos: — a többi állításaik is ugyanennyi hitelt érdemelnek!
Lőhet, hogy Olaszország... as megint más... Az azonban nemcsak lohot, hanem egészen bizonyos, hogy az igazság... igen.... az is mindig más, mint amit ők harsognak világgá.
Ks tudomásul vohotnók végre azt is, hogy a magyar nemzetnek csak ogy becaülolo van és ozzol az ogy bocsülotóvel áll szövotöégOBoi oldalán, nemcsak órzolmi okokból, hanem a magyar nemzet. élotérdoké-nok parancsára. Minket tehát kór-bavoszett fáradság azzal uszítani, hogy »máaok miatt« koll nélkÜlöz-nüjik. Elószöris ípz nem igaz, mert Nómotorazág az áltíila meghódított térülőtök termolésénok niogszervozé-sóvol olyan hatalmas gabonatermő térülőtökre tett szert, hogy még Olaszországnak is tudott gabonát szállítani i> fel tudta-emelni a némot kenyéCf-adagokat. Szüksége nom volt Némotorazugnak a magyar gabonára, do inog terméé viszonyaink miatt, ha szüksége lott volna, sem tudtunk volna kivitelre készleteket kihasítani. Nom ia tottük, meg-
mondta .világosan és érthetően, számokkal is igazolva a közellátási miniszterünk. Mégis: — ha valóban azórt kellene nélkülöznünk, hogy a volünk, értünk ín harcoló szövetségesünknek ne kelljoi\' éheznie, vajion nom lenne-e bocsülotboli és a hazánk érdekében való vitathatatlan kötelesség: — megosztani az utolsó falatot is azokkal, akikkel a vér ós vas testvériségében vívjuk a, közös élet-halál\'\' harcot? \'Igenis, adnánk, a kövesből is adnánk, ha egyetlen karéj konyorünk volna, azt ís\'meg-foloznénk. Hogy ozt ód&át nehezen értik\'meg, azt viszont mi: könnyen megértjük. Minket ugyanis nem afajta nációnak teremtett "az laton, ámolyik szövetséget, sr^teéget kínál és eröszakot fünok-fanak, aztán amikor komolyra fordul a dolog, ajkkor harcol a Bzövotségosoi utolsó osepp véréig, a megBegnett jóbarát utolsó katonájáig. A hősieseógnok erre a fajtájára sem a londoni! aem á moszkvai rádió soha nom fogja megtanítani a magyar nomeetot. Erre & hósiosaegre mi mondjuk: — Az maa...
De mennyire más! Ixilkiismorot-lun azájhóeködós!
\\9A\'?. december 11.
A felszabadni, keresztény Magyar kereskedelem és Ipar óriási seregszemléié lesz a Tasörnapl Baroisnagyg? Illés
Minden zalai magyarnak ott kell lennie!
Az aa óriási érd* kJ ódat, ami » vaaárnapí megvei Banw-nagygyÜ-léa iránt nyilvánul, előreveti armale rendkívül ímpoaálM voltát. Az országon Baross vezérkar, élén llüYHzky János Nagykanizsa országgyűlési képviselőjével, mint a nagy-kanizsai kerület vitéz Tóth Béla kir, kormánytanácsos, ülnökkel, emberfeletti munkát fojt kl annak grandiózus sikere érdekében. Meg i* van a foganatja. Nagy- és kiake-reakedók, nagy- és kisiparosok, a különféle Baross-szervesetek küldöttségei, különösen a keresztény magyar kereskedelemnek az az agallata, amely a legutóbbi kormányintézkedések folytán felszabadult a liberális járom és nagytőke aaar-Doksága alól, nemkülönben a magyar Tteroakodolom ifjú hajtása, a sok uj zászlóvivő és gazdasági harcos, akik sokat köszönhetnek az uj világrendnek és a Baross zászlónak, azok mind ott lesznek. Nagykanizsa magyarsága büszke lehet arra, hogy a sok magyar város közül éppen
Zrínyi városát szemelték ki a nagy seregszemlére, amely még az eddigieknél is közelebb fogja hozni Nagykanizsát a magyar gazdasági élsfezivéhez és főütóerejénez, ami csak nagy hasznára válhatik. Jöjjön el és legyen ott minden keresztény magyar, aki az uj világrend Őszinte harcosa és küzdő katonája, legyen ott mindenki, aki a szentjístváni\' országhoz tartozónak érzi magát és vegye ki részét a nemzeti munká-bóTT És öltsön záazlódiszt Nagykani-aaa városa, öröm üljön az arcokra, öröm. lakozzék a uzivekbe. Mutassuk meg, hogy a régi rendszer romjain felépült az uj világrend gazdasági életé és lelkes harcos gárdája becsülettel megállja helyét az orholyén.
Mindon zalai magyar legyen ott!
Minden nagykanizsai ház öltsön za8slodis.lt a magyar kir. kormány tagjának, az orazágos előkelőségek. 6a a gazdasági élet vezérkara tiszte le terel
Nagy, országos eseménye ran vasárnap Nagykanizsának!
Mit láttam Németországban?
Magyar ember rendezi a világ leghatalmasabb szIhsi filmjét — Egy délelőtt éiménysl az UFA-yáros mesevilágában IrJai Arvny Árpád országgyűlési képviselő
Aj Ares-pályán nyolcvan kilométeres tempóban fut a kocsink. A világ legremekebb versenypályáján vagyunk, ahol békésebb időben ólet-«b-halélra szóló világbajnokságok sorsa szokott eldobni.
Mi nem versenyezünk, hanem az Uf* filmgyár meghívására szabadon
nekieresztett motorral rohanunk a mesék városa felé. Babelsborg-Ufa-stadt; Itt van Európa leghatalmasabb filmtelepe, amely ma már log-meréazebb és legesélyesebb versenytársa az amerikai mesevilágnak: Hollywoodnak. \'
A német film fejlődésének regénye dióhéjban
A filmvárosba nem könnyű bejutni, de a magyar sajtó képviselőit megkülönböztetett udvariassággal és szeretettel fogadják. Kiséró és vehetőnk, Bartos ur, eajétmaga is magyar származású éa saját bevallása szerint 6 éves koréban még nem iemert más nyelvet a magyaron kívül. Most azt mondja, már csak egyes szavakat tud édesapja nyelvén. Rajt* kívül azonban számosan vannak magyar színeszek, rondezók, technikusok ós egyéb alkalmazottak a filmvállalat szolfrálatában.
Bartos & filmváros sajtóroforonso. Tud mindont, ismor mindont óa igon érdokos dolgokat mond ol a filmváros élotéból. Izgalmas, érdok-feszitó regényként bontakozik ki előttünk az a hatalmas küzdelem, mohot a német film 30 év alatt az elsőbbségért kifojtett.
1911-bon Asta Niolsennol kozdtok itt először filmot forgatni. Akkor még jelentéktelen, kis műhely állott * jelenlegi hatalmas filmváros ho-lyén, amelynek építményei, mű-
helyei ma 600.000 négyzetméter to-rüloten feküsznek. Ekkor mindenki megelőzte még filmgyártásban a nó-motoket, Európa filmszínházaiban francia, norvég, dán és amorikai porgógépek voltak divatban és csak néha-néíia bukkant föl ogy-ogy német film. Ab első világháború azután sokat változtatott a helyzeten, Elzérult a behozatali lehetőség az amorikai porgógépek elől ós a német filmgyártás is rohamosan közeledett a tökólotoBedós foló.
A világháború befojozéso után 1921-bon indult mog a toljos kifoj-lódés felé a némot filmgyártás. Lu-dendorf tábornagy állt a" filmtársaság élére és a \'némot film oltói kozdvo mogkozdto diadalmas útját. Ma már állami ollonórzés alatt működnek egyet Ion nagy kereskedelmi társaság keretében az összes némot filmgyárak és nemcsak mennyiségi, hanem minőségi termelésbon is méltó versenytársai az- amerikai filmnek.
A raoxitrOkkÖk birodalmába!
Minden látogató utja legelőször is a filmgyár múzeuméba vezet. Aki azt végigtanulmányozza ,az egy csapásra tisztába jön a filmgyártás összes rejtelmeivel. Az 1808—96-os években gyártott legelső fölvevő ós lsexlógépéktől kezdve egész a mai legrafíináltabb filmtochnik&j berendezésig mindent találhat itt as ember.
— Nézzen csak ide! — figyelmeztet kísérőnk. — Ezen as apró
B4w- ém ¦zfitetáftitapaKra
alaalml alandekoak Querepes és levágott virágokat, asokrokat égess éven át vehet • r*fll Petermann kertészetben
_Wasjpty^itai !a. ubx
nyilason keresztül fényképezzük » rohanó vonatból tervezett fetyrótole-ket. Nem kell hozzá semmi egyéb, csak ide beigazítani a felvevőgép lencséjét.
Ahogy belekukkantunk a varázs-masinába, valóban a leggyönyörűbb
tájak vonalnak el Bzemünk előtt. A filravevó igazén nem megy ötmé-tert se arrébb, hn amerikai, japáni, ausztráliai, vagy épen budapesti tájat akar fényképezni. Parancsszóra folvonul itt minden, ahogy kívánja.
Amott népes pályaudvarra fut be a vonat. Pöfékelő mozdony, tolongó utasok tömogo: mindez csupán tizenöt centiméter magasságú építményben, de a filmgépnek ez is elegendő ahhoz, hogy teljes illúziót nyújtó felvételt készítsen a hiszékeny mozilátogató számára. Korok, azázadok, sót ezredévek futnak el előttünk apró modellépitményekben.
A hó nem olvad el a
Hosszú órákat, sőt napokat lehetne eltölteni óbbon az érdokos múzeumban, & mellette levő könyvtárban ós kelléktárban, da már sietünk az »ateloíoro«-k folé. Gppon folvétolro készülnek. Münohausen báró gyormokkorunk mesekönyvéből jói\' ismert meséjét forgatják most őzökben a inüholyokboii. Éppen a holdba jutunk bo, ahova az örök élotot nyert Münohausen a mosó során elkerül. Csodálatos táj, mosolwli megvilágítás, szinto magunkat is mog kell tapogatnunk: a földön vagyunk-e még vagy mi is belekerültünk a mosobo?..,
— Kint érdokosobb! — riaszt meg vezetőnk.
Sárga homokon gyalogolunk vagy 100—1(50 métort. Amerre szórnunk allét, mindenütt a filmváros mesevilágának kulisszaképoi. Az ember szinto didereg, amikor hírtelen szombetalálja magát a hófödte orosz tájjal, amiről rövidoson kidorül, hogy kristálysóból varázsolták oló. Bo nom messze óriási vitorlát lon-gotno a szél, ha egyáltalán fújna, most azonban éppon nom fuj. A vitorlás Münohausen báró hajóját hajtja a mese vizein. Szél azonbsn nem jolentkozik. Az ég olyan ragyogó kék, mint Nápqlyról szokták énokolni. Az ötlotos fiimosok tehát kibéreltek és idoszállitottak ogy kimustrált repülőgépét a lompolhofi ropülótérról és annak propolloro szolgáltatja a szolol a csodahajóhoz.
Münchauson külső diszlotoi között találkozunk honfitársunkkal, Baky Józsof hirnovos rondezóvol, aki tizenhat évo ól külföldön és most ezt az óriásfilmet is rendest. Szívből megörül a magyar szónak éa kósz-sóggol beszél ujabb nagy filmjéről.
— A Münchau&on báró — mondja — a világ legnagyobh szinos filmje lösz nemcsak azért, mert flOOO motor hosszura tervezzük, hanom mert olÓállitásánál olyan móretekot, olyan hatalmas trükkókot és annyi pénzt használunk fol, mint odúig még soha más filmnél. Ebl>en megelőzzük Amerikái íb. A némot szinos-íilm ma már olyan tökélotosségro omolkedott, hogy Amerika nom vo-heti fol volo a versenyt. Odaát a tengerentúl csak 8—10 nap múlva lohol a fölvétel után olóáüitani a sziuos filmot, mi podig itt ina megcsináljuk a felvételt, holnap pedig már forgathatjuk in a prob&kem-rában. t
— Mikor korülhet el hozzánk Magyarországra ob a film?
— Nem hiszem, hogy a jövő ősznél hamarabb. Mi ugvan elkészítjük már ezóv végéig, de az Ufa csak fönnállásának 25 éves jubileumán, jövó tavasflzal mutatja majd be éa igy legalább még egy fél év
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
Csodálatos paloták, müvésai rtnwtt szobák, berendelések. Esekból tar. vezik • nagy filmek var^aaoa irts
ségü felvételeit.
Egy furcsa gépnél azonban uisf-liökkonünk. Egyetlen gombnyomásra foliér lapon zöld fényvonal oikáaík fantasztikus görbe vonalakban. Ahogy beszélünk, ahogy közeledünk vagy távolodunk hangúkkal, «a * gép mindont loméi- és azonnal matat.
— Ez a hang fény képez 6 — magyarázza kísérőnk. — Bárki azonnal filmezve láthatja saját hangját, ha belebeszél a gépbe.
ragyogó napsugárban
kell ahhoz, hogy Magyaróra aágsau bemutatásra kerüljön.
Találkozás a legszebb Hím. szt&észnóvel
Még egv érdokos találkozásra, kerül sor Ufo-városi sétánk aoráu, Hirtelon ó-német városba korülüok s annak zöldlombos sétányain ma-gyünk végig. Szorabo velünk hatalmas batár vágtut. Mintha kétszáz évot léptünk volna vissza hátrafelé a történolombon. A bakkon tányérsapkás, iwfaszakálas kocaia, a batárból podig, amikor odaérünk, krinolínos nölgyok szökkennek I*.
Bartos sajtóreferens elibük siet, majd bomutat:
— Honny Porton — mondja e* idósebbnok létszó hölgy.
— Marina tou Dítmar — omngi társnöjo édos, bűvölő hangon.
Ifjúságom filmkirálynője és • ma élő legszebb némát fiimszínésznó áll velem szembon egyezerre. Elmondom\', hogy magyar vagyok és mindkettejüköt ismerjük, igen nagyra tartjuk.
Kodves mosoly és kézszorítás érte a jutalomt
— Mi íb szeretjük a magvarokat, de csak birból ismorjük ókat —-mondja Marina von Dítmar.
— Adja át otthon az üdvözletünket! — búcsúzik az örök fiatal Honny Porton és máris siet mindkettő vissza a határhoz, hogy m fol -vótoloket folytassa.
Mi podig a filmváros kentinia foló tartunk, ahol az igazgatóság lát vendégül bennünket, ahol* társaság olyan, aminővel csak egyszer ülhet összo egy élotben az »mber. írók, művészek a legjavából, akiket egy nagy nép nagy akarata olvasót itt összo nyelvre, nemzetiségre való tekintet nélkül a legmagaaanh mn-vószot szolgalatában.
Az üfastadtból mély és maradandó emlékkel távozunk.
— Növendékhsnavaraeny) lesz lliomba-ton 5 árakor a zeneiskolában. BelépA-dlj aluce. (0
Karácsonyi gyermek-előadás a Városi Mozgókan
A Rozgonyl utcil népiskola írj. Vöröskereszt csoportja december lé-én, haltéi délután 4 érakor a Városi Moigébaa tartja hagyományos karácsonyi előadását.
Az iskola kirí a szülőket, a gyermekbarátokat éa minden jó magyait, hogy az elóadáion valé részvételével segítse ele kllzdö honvédelnk hezzálartosélnak hat-hatófl támogatását,
Éneke\'ni, táncolni, játszani fognak. A színpadon is megmaradnak gyerekeknek, kiknek tóbbhetes munkája, ixorgoskodása, iSrekvése és nemts szándéké nim ma-isdliat eredménytelen. Az anyagi hasznot nem maguknak kérik. Könnyeket szeretnének letörölni filléreikkel, a karácsony mele,.üi szeretnék sugározni pengéikkel.
Jöjjenek el, nézzék meg a három felvonáséi Bzindarabot, az élőképet ás gy*-nyörködjenek a gyermekekben, Jövendőnk hordozóján, aki iránt mindnyájan feleleV séggel tartozunk Istennek.
Műsor elóváteltwn v. Pltó Terenc igazgatónál és nettón délután, az sléadás napjait a péaztárnál válthaté.
Naptári Desembor II. Péntek. Rom. kat Damáz p. • Protestáns Árpád, • hu. Ttb. í.
clecembei 11.
4 hivatalos jelöltek kérditek ki óriást töléünyel t zalat felsőházi tagválasziáson
A toUaan "agy basxéde a helyzetről, a családok megsegítéséről, a gahonatcleslig felajánlásáról
Zala vármsfíye törvényhatósági bizolt-iájának tegnapi közgyűlését vitéz gróf Teltkl Bél* kormányblztc-t-fÖlipán nyitotta meg tevezeléiképpen meleg szavakkal méltatta a bizottság elhunyt tagjainak emlékét, majd megemlékezett a hadijelenté-sekban oly gyakran emlegetett
dunántúli asapatek bátorságáról, böBlesBéyéröl,
ami btltzke öntudattal tölti cl az egéiz megye közöniégét.
Üick után elismerő szavakkal méltatta, a Bajtárti Szolgálat, a megyei Vörüske-reizt éa a leventék dicséretreméltó munkáját. Az ONCaA keretében segélyben részesített a főispán 403 családot, összesen 24110 pengővel. 2100 psngőve! támogatta
a Jótékony egyest!leteket, 3000 pengőt fordított hadlárvák támogatására. Kijelentette, hogy a betzolgáltaUndó gabona átvétele a hónap végéig megtörténik. Ezzel egy-ideJUIep bonyolódik le a még nélkülözhető, addig bo nem szolgáltatott kenyérgabona-felesleg felajánlás utján lörténö átvétele. Akadlak olyan esetek, amelyeknél a közöd sorsvállalái teljét hiányát tapasztathattuk, akik az egyéni hasznot tartolták szem előtt s meg nem engedelt módon Igyekeznek meggazdagodni. Ezek elveszik majd méltó büntetésüket A fölipán ezután a burgonya- ét a kukorlca-beizolgál-latásról, majd a népruházati akcióról beszélt.
Beszéde befejező részében hangoztatta, hogy
• magyar nemzőt elindult a mai ilet-halalhargban azon az utón, amelyet siámán ezeréves múltja, történalmi küldetése, iáját érdeke ás baesületa előir.
Ezután a föltpán indítványára litkot izavaiáiial benyolitollák le a felsőházi latok mtgválaexlását Öl sxsvazatszedö küldllltée működött dr. Széli Uyörgy, Schmldl Olló, Nyáry Kálmán, Tersztyánijky Oéza ét Unger¦Ullmann Elek elnöklésé-v«l. ür. Széli Űyörgy Ismertette a szavazás eredményét. A telaöhtzl rendes tag-választásra leadtak 304 szavazatot. Ebből Tarányl Ferencre 237, Uzdóczy-Zadravecz litván ny. tábori pllipskre 233, gróf Som-stich Antalra 209, uyömörey Oyörgy ny. Wlipánra 12 szavazat esett. A lőlspanTa-7,1 nyit, Uzdácxy-Zauravec/at és Somaslehot ezzel Zala vármegye megválasztott felsőházi tagjainak Jetentette hl. Vagyis a hivatalét jelöltek kerültek ki óriási fölény-nytl a válasatásból.
Ezután péttagválaeztásra került sor. Svaalitt Cézára esett iU. Bezerédi Ferencre 15«. Ct. Darab Józsefre 179,. Kováé* Sebestyén Mik iáira 118, Tomka Üyörgyre t2 ét dr. Koller Istvánra 84
szavazat
W>*«fcftt%»s*>ve1e<t*»e»*^
Statáriális eljárás vár a megszökött keszthelyi tolvajra
A főiipán a törvényhatóiági blzolltág nevében tldvözölle a megválasztottakat és rámutatott arra a nagy felelősségre, amely rájuk mint törvényhozókra nehezedik.
Taráayi Ferenc megköszönte a törvényhatóság bizalmát és Igéreiet telt arra, hogy tlaztiégét abban a kötelesaégénet-ben tölti be, amelyet 1899 éta gyakorolt köiélell működéséből menteit.
Somssich Antal kijelentette, hogy a bizalmat a törvényhozásban azok részére fonja kamatoztatni, akU ezzel megtisztelték. *
Uzdóczy-Zadravccz levelét — aki a közgyűlésen nem Jelenhetett meg — a főispán olva3la fel. A állapok levelében megígérte, hogy mindig megyéje szószólója lesz a törvényhozásban.
Ulána betöltőitek az elhalálozás folytán megüresedett törvényhatósági bizottsági tagiági helyeket, majd az alispán terjesztene elő jelentését.
(SfcVjjftt tudósítónktól) Vakmerő tolvailás tárgyi bizonyítékait loglalta le Keszthelyen a csendőrség. A tolvaj 1 ás Garabonoon lórtént. Grünfeld Ede házában, aki egyik reggel megdöbbenve vette ásrre, hogy az éjszaka folyamán eltűnt kb. 250 kg. méze. Egy másik garabónci lakost, Kistót Jánost is (meglepetés érte ugyanakkor, mert reggelre, kelve eltűnt a kocsija és lova. Mivel a szálak Keszthelyre vezettek, bekapcsolódott a nyomozásba ¦a StlÍDni csendőrség is, mégpedig eredményesen. Az egyik vendég-lej istállójában ugyani* megta-
lálta a garabonei lovakat és a kocsit is, de kinyomozta azt is, hogy a .nagymennyiségű mézet — bár jóhiszeműen - kót keszthelyi mézeskalácsos vásárolta meg. A mézet természetesen lefoglalta a csendőrség. A tettes, amikor a mézen túladott, megszökött. Kilétét azonban már ismeri a csendőrség, és minden intézkedést meglett a tolvaj kéz-rekerités* érdekében. Mi Vei éjszakai tolvajlásról van szó, a tettes, ha kézre Kerül, minden valószínűség szerint statáriális bíróság elé kjerül.
tél a másikra licitál zajban, Jékodvbea ós ötletességben. Kunok a hatását Is teljesen lerontja az unalmas kocsiverseny.
A darab teljeson a színészek egyént rAtermcttségóro vnn felépítve. Azt le-hetne mondani, Jóuevll színészeink a többi, más filmekben elért sikereiknek Itt a kamatalt nyujtják.
Azt azonban el koll lamornUnk, régen volt a mozi nézőtere olyan vidámságtól hango3, salat ezal katona mai.
"•> w.x
vz,;\\ ¦% fiit !¦
mrjzi
Negylovat niuió
latagUtó, szórakoztató film. ennől acro U kíván több leint. Fllm-tperett a túltengő dalbetétek helyett, a Jelen esetbea négyes togatvortennyel.
¦zAzféle lehetősége van annak, hogy 827 nagybirtok kicsússzon valakinek a talpa alól, de az, amit a Mm ol akar hitetni, — hogy az Illető nem Is tud róla, — még film témának Is erős.
na tzt mégis eltagadjuk, már sodor ax rtr « következő jelenet felé. A volt tulajdonts beáll Intézőnek régi birtokába, mert mestudja, hogy az ejtesz blrtokeladás esak komédia. Meg kell hódítania a gazdag uj tulajdonest, aki Igen nxttmrevftló kislány.
Ketten Intézik a magtarbél való takarmány kiadást, együtt nézik meg a malseokat. Ketten Is aluaziak a romantikus szalmakazalban és a vége az, amit a nézőtéren ül< alőro ls rad, hogy megszeretik egymást.
A Ilim mulató Jelenete a kettéosztott ebédlőben Játszódik le, shol az egyik
SPORTELET
Levente-birkózóink és ökölvívóink a budapesti hadtett-bajnokságon
Lsvente-Ökölvívóink deesmber hó 15 ib-iíí Budapesten a Nemsett Sportcsarnokban országot badtost-bajnokságon vesznek részt, mlg a birkózók 18-20-lg szerepelnek.
Felemelték a kisiparosok és kiskereskedők íedezetnélkftli lepagyobb hitelösszegét nyolcszáz pengőre
Varga miniszter leirata a kereskedelmi ét Iparkamarákhoz
kamarák felterjesztését, melyre most leiratban válaszolt Kizölte a kamarákkal, hogy hozzájárul ai eddigi 500 pengős leg-magaiabb hitelösszegnek ftOO pengőre való félemeletéhez, Ezt azonban csak a ktl-tönlegeten méltánylandó etetekre kívánja korlilozni. Mert atm volna célszerű és Igazságos dolog, ha a hlíelöSBiegek mindenképen való felemelésével tok, Igazán rátzorulő kisiparos és kiskereskedő számára lehetetlenné tennék, hogy az aránylag eréten korlátozott hitelkeretből esetleg ciak kitebb irányban rétistül ketten.
A mlnlizter leiratában hangsúlyozta, hogy az érdekelt kisiparosoknak ét kiskereskedésnek hitellel történi támogatását a korábbi keretek között továbbra: It fenn kivánja tartani. Az akció keretében a lövőben is általában 30Ű-ŐOO pengéi kölcsönösszegek folyétilhatók. De méltányolnak tartja, hegy azegéit külOnleget elbánált érdemlő etetekben 600 pesgfls kölciönöitzcgeket li utalhasson U a hitelakció intéző bizottsága.
Szálacska környékén njabb ásatások indultak meg,
Az anyagbeszerzés nehézségei ét tz árak általános emelkedése indította a kereskedelmi éa Iparkamarákat arra, hogy a bankszerű fedezettel nem rendelkező kisiparosok és klikeretkedők rétzére folyósítható hltclötn/egck felső határának felemelését kérjék a kereskedelmi és Iparügyi minisztertől. A kérés indokolísa nagyon is kézenfekvő és a legnagyobb méltánylást érdemlő.
A nyersanyagbeszerzés, valamint az általános hitelviszonyok megnehezedéte következtében az aránylag csekély anyagi erővel rendelkező kisiparosok ét kiskereskedők immár nam tudják az Iramot tartani a tőkeerősebb és nagyobb Üzem-erörel dolgozó iparral és kereskedelemmel szemben.
Ká vannak tehát utalva arra, hogy az illetéket kormányzaii tényezők részéről valamilyen formában tegití (ámogaiást kip-fanak a fedezetnélkuli hitelellátás területén.
Varga József kereskedelem- ét Iparlgyl miniszter megértő támogatatta! fogadta a
ahol már a tCrtánelemefótti
Nemrégiben foglalkoztunk a «o-moaymegyei angvári ásatásokkal és azok Bzáp\'eredményével. Most ujabb ásatási munkálatok indultak Somogyban, * Nagyberkihez tartozó RzaTacBkai hegyon éa környékén.
Ez a terv mar körülbelül ogy évtizeddel ezelőtt felvetődött. Ezelőtt 8 évvel dr. Márton Lajos; a Nemzeti Múzeum régészeti osztályának vezetője mogtekmtetto a helyét s
annyira fontosnak tartotta, az ásatásokat, hogy a gróf Vigyázó-féle alapból 80.000 pongőt kiTánt egyelőre) arre a \'célra fordítani. Az ősz-ezeget azonban nem sikerült megkapni, smi miatt x tarvet egyelőre nem leheteti keresztülvinni,
Most d r. Rad nót i A lad á r m u-twuroŐE és Qönozi Ferenc újból
korban lejlett kultúra volt
körülnőztiek Ssalaeskin. Meffállapi-totfák, hogy itt már a történelem előtti korban fejlett kultúra volt. Maga a hegy földvár volt, ahol a neolitkortól a kénó római korig nz erro szereplő népek mind megtelepedtek. A hegy körül ven v6v« mintegy 40-sirdómbbal, amelyek a hegy tetőtói 1—1 én fél kilométernyi távolságra esnek.
A hely nagy lelwtóséfeket nyújt az eiedmónjes feltáráshoz. A Magyar Tudományos Akadémia máris éri 2000 pengőt helyezett kilátásba az ásatások céljára. A költaágekhez a Nomzeti Múzeum ón a megye ia valóazinülej; hozzá fog járulni, ^,
A hadmentetiégl adó-javaslat folytatólagos tárgyalása a Ház mai Mesén
A képviselőház mai Slésón folytatták a hadmonteeségí aduról nzóló Javaslat tArjryalásét.
Vitéz Farngó Kde (MÜP1 Invatiotta, hogy a VItéz»»*RÍ lírem. Károly-csapatkereszt ón h kardon kltUntctéf)e< tulajdonosai ne 25, hanem 50 H/Aznlóko* kedvezmőnvl kapjanak. A korlmiArt 70 év helyott 60 óvbcn kívánta megAlla-pitant,
Uée néhány nlhangzntt folazólaláa után Reményi Sehneller Lajos emelkedett szölaara. Válaszolt a vita során elhangzottakra. KrWilff. hogy a zsidók kASorui hojtrAJ árulásáról móió Javan-lat siOveeezéa alatt vnn A háborúi ayereságek megadóztatásáról szóló Javaslaton pedlf moit dolgoznak.
A pénziipyminisztor asorírit a hedmenteasegi adojavaslatnak szo-
eiélis kiogvpntitós a célja, bár őzzel aoliasoni loliot kiegyonlitoni azt a különhséLot, amely a harctéren küzdök áldozata ás az itthon anyagiakban adandó áldozat között* van. Mégis az a tőrök vés \' érvónyosül, hogy kiogyonlitó adót hozzunk, hogy azok, akik kint harcolnak, lássák, hogy a/, itthonuiaradottnknak i» áldozatot koll hozniuk. A hadirokkantak, hadíárvák és u háborús I>ovo-nultok itthon maradottainak megsegítésért* fordítják az átlókból befolyó öüüzegtít. Kijelentette, hogy o bi-ttuttáág részletes tárgyalása során hajlandó több lényegbe nem vágó módosítást elfogadni. A bizottságban teszik meg azt a módosító indítványt is, hogy a haduiontességí váltságot 1942 július 1-tól visszamenőleg lehessen kivetni. A javaslatot általánosságban elfogadták a részletes tárgyalás alapjául.
A lián ezután ogy határozott, hogy az ülést bizonytalan idóro ol-¦epolja.
Ujabb földrengés Anatilliban?
A jénai loldreníéatani intézet késiQlé-k.i ma halmiban töldrenré.t j.leztlk minltay 2200 kllaniéternyl livoUígból. A földrengés fészke délkeleti irányban niu talkoz-ott. Valóaiinlllet! Analóla területen van, ahol az utéabi Időben tobblzben volt IDlatroiiKéa.
BÚTORT
szaktsletben, Qáaail nl SMxsatloenal
i/mim saa> rtai
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
15.71 ki. 1»ÍL.
Tárgy : A rliavfiáriás szabályozása.
Hirdetmény.
A cukor árusítására li Jogosított lisit-üiletekben rizst lehet vásárolni. A rizst flnomlliilizelvény ellenében szabid csak kiadni, de a tlzs vfiáilésa nen kötrlezó. TudvHcvŐ. hogy egy flnomtisztszclvényre most 20 dkg, llnojnllazt éi 20 dkg. kr-nyérllszt jár ; akik rizst tettnek, egy II-uoiiittszlut vényie IS dkg. ilzstés 20 dkg, kenyérllsitet kapnak. Az így beváltotl finom llazlsrelvényeket a kereskedők kötelesek elkülönítve kezelni és kulöi lapra kiragasztva elszámolni A vámőrléare |r> goiullak ugy ju\'ha.imk rizshez, hogy képletükből csa\'ádonként havonln legfeljebb 2 kg. flnumliszlet beisolgáltalnak vitéz Télh Béla Iliit na gykereakedö Kinizsi utcai raktáriba, KI a Tieszolgáltslásról Jgszol-vánjt kapnak a ennek ellenében a Kéz-cllatásl Hivatal a beszolgáltatott finomliszt fele mennyliíftére ihsvásárláil utalványt állit ki iiámukra, amit bármelyik Üzletben beválthatnak. Csakis nsgykanuial utalványokat éa nagykanizsai fluomlluisKClvé-nyéket Habad beváltani! Kérem <i kóión-séget, hogy minél nagyobb mértékben fogyasszak-a rizst, Nagykanizsa, 1942. december 10.
U24 Polgármester
175 milité hektó bor Enróna Ide! lermése
A Római Nemzetközi Mo/őiíazdaságí Intézet összefoglaló Jelentést ndott kl az 1942. év bor torm éséröl A franola termést fii) millió hektóra becaUIIk a tavalyi 42.5 mlNió hektóval ezomhen. Az eloss termést a tavalyi 35 milltóvnl szemben ns millió hektoliterre teszik. Spanyolországban 17 (tavaly 14) mllllé hektoliter bor termett A m«cyar bortermést a Jelentós 4.5-6 millió kekfo-lllerre becsSll A román termést klalé-jütőnek tartják. A portugál termés 6-7 millióra bsosülhsté. Jó eredmény-
avel Járt a görög a?,flret. Svájo 775.000 hektolitert szűreiéit a tavalyi 8S0O"O heklollterrel szómban. A szerbiai borvidékeken Inén ló termést várnak. Algírban 1600-1 hektoliter borra számítanak. Tuniszban kedvező szüretre van kilátás. A Római Nemzetközi Intézet rolndont egybevetve, 175 millió kekle-literre becsült az 1942-ea európai bortermőét, amely a mult évi eredménynél S százalékkal, az 1940. évinél pedig IS százalékkal jobb.
Délvidék! Iparlgazolványok végleges renetezéfte
A hazatért Erdélyben és Délvidéken rövidesen megtörténik az iparigazsiványok végleges rendezése Azok számára, akik képesítéshez kötött ipart mestervizsga nélkül lolyfaltak, kalló átmeneti időt biztosítottak a képesítés ulólagos Megszerzésére Az átmsneli idÖ mos! leteli és sor kerül az Ideiglenes bizonyitvánvok bevonására, Illetőleg a képesítést megszerző jpirosok végleges igazolványainak kiadására.
Ettél fUggellenUI meglörlénlk a hazatért kelet magyarországi és erdélyi országrészekben az Ipari és kereskedői jogosít-
ványok kicserélése. Október .11-lg kellett jelentkezni az uj jogosítványokért. A benyújtott kérvényeket az illetékes kereskedelmi kamara eszlályoíza, véleményezi, msjd felküldi a kereskedelmi minisztériumba döntés régéit Az sdalfelvétel egyébként másfél évvel ezelólt történt, azéta valószínűleg csökkent az ipart és ke «i kedelmet űzők száma. Hozzávetőleges becslés szerint a kereskedők és iparosok kizül harminchalezren adták be kérvényüket a Jogosítvány kicserélésére. A jogosítvány egyik célja, hogy az olfani kereskedő- í-9 Iparosvilágbaa helyreálljon a normális egyensúly és eiry egy izikmá-ban csak snnylan mukeMJenek, amennyll a piac ei tud tartani. (MVS)
D\'"mÜ\',*, VÁROSI MOZGÓ csütörtöktől-
10—13-lg_____vasirntplg
Nevetés végkimerülésig I Magyar film-
bemutató I Budapesttel egyidóben I
ItSOTLOTAS HINTÓ
Aktuális hiradó a legújabb eseményekríl
!?T/Jat}ifnnk kRxáate kóxnapokon ?5 ?7. ?9, vasárnap fS. iS, j-7 #i f-9 órakor
1942. .teaser 11
Hof herr-Schraíit? gépek, viláiiiti petrtiletim
ÜNGER-TJTa\'LMANN ELE K
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell ffázfSzók átvehetők. Golytecaoiiiieyaii
Utndw „lika .alaiM *IOro .-marnia mii kapbalAk.
Vásáraljan
Horváth Lajos ük:
és porcellán-kedésében
Nagy választék várja önti
FS-ut 2.
Telaft.il: «47.
QftAVAVOLEYI
m}Mm mmumímn rvt.
Ársim»iEÚm!éh fijcet^«a, rakiamsicióBc,
«i* <-\'.>¦:«)i¦ ¦ íi feKwilé^oailatsj mlntlen willcmios kArdéaben délelftti t-tól elAluiAii IS érAig. Cttuingeryut 61, telefon 294.
Nsgyksnlzss megyei város polgármesterétől,
M 281.1 "42
Tárgy : HsrcmerS >féazet tartása.
Hirdetmény.
TKflThlrré teszem, hegy folyó hé 15 éa a 17/1. gy. póirászlóalj nlakulaloi a^Nsgv kanlzta in városlól bérelt tölgveserdel hsrcszetü lőléten éleslö vésze let tartanak.
A S.epeinek kSiiéglőI bérelt terület le-tárás alá kerül.
A lövészet robbanó lőszerrel li folyik, miéit (a a fel nem rohbsnt lavedékekhsz nyúlni életveszélyes. Az ebbel aredfl károkért s falnrsfárral szemben kárigény nan támasztható.
Nfl.-yí<. ni:M\\, 1942. december 5.
sm Polgármester.
ÜTORT I
I IKTTBIIB1I,
JáineniijliuiéciH Hstsl urissswnv másféléves (lávát háavetetönőnek ajánlktiik maginesho7. Strlnovák Jsnőné Keila««iPi-taopia*-, Darvas-villa. MIS
Konvanclós vsgy bantknsitos <au<a\\é« elol azonnal f«lves»k. Jtkahblly Jánea Zalassentlakab. Sate-pussta. Slll
aiPttaalió léir-auetéfl kersa zalai körzete rénzére falütvelól és azertsimai fif-gvü|tö nőket. Alánlatokat .fix és Jutalem" jillgére kiadóhivatalba. S*?i
Ak>Xs-váTEL
Komptett •bétlIS-bu.nr, khmerein VVailheimszekrány, ktlönbSiő bútorok, Karnllurák elsdók. Lukácsy mlsistalos. Síécbenyl-tér 10. 3100
Egy urlsián, egv tejrskocsl, egy komplett körüliéi/, aliacia Várouy Sándornál, Zrínyi Mikiói-u. is arw
Többezei darab ezép auss^oswstyla
minden mérelban kapható Karsksl kcitéiz-nél az Izr. lemetőbtn. 3118
ROánxexMki-ány, S SS, eladó Schteeln-ger Oyuln vaskeieskíriínél. 3821
BÚTOROZOTT SZOBA
KaiSeheJáratu bulerozolt garion-laklit keresek, lehetőleg lUr«Jzoba-ha)z-nálattal. Címeket a kladóhlvststba kérek.
37ÖS
LAKÁS. Ü^LETHgLVWÉS)
Tinír keres kttlő- vagy báipntixobás lehAet. Címeket polgári Iskolában ludnl.
3SSS
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladó ötvennégyezer négysiögölsa In-
Sntian ingóságaival. Bővebbet: Horváth, uasVu! 41. 3S2S
Léoi\'árJ közséff kösponllában elsdó báromszobás ház két konyhával, éléskimrs, pince, uávaioan kut. él, istálló, pajta, faház, kertteL Alkilmas gazdának, Iparosnak, kareaktdónek, nyugdijainak. Megegyezéa Ovnics Mihály házgondnek 176. sx bálában. Kiadó házszáma 10 Ara 8S00 P. 3827
KÜLiNFÉLE
Elveearett egy szürke öv Szent Imre hcrceg-utcátél Eötvös-tér 25. számig. Kérem a megtalálót, adta le faikas női divatszalonba, Sient Imre herceg-u.
ZiHLAI RŐZLÖNT
POLVTIKAt NAPILAP. Kiadja: „KOxgaiiiaiáalR.T. Nagyktnlits". l\'etelóe kiadó: ZaltlKárely, Nyomatott i s „KfliBazdaBágl R. T. Nagykő. -\'saM
•yaaidáiábae NagykaaUsun. (Nyomdáért fela) i 7alaJ KirslyJ
Üien a front...

Ültü ! - u. vrmrr\'----. i laiilokosat:..............- _________ 82. évi., 881. sz. NigykmhMa, »41. ds>e. 12. szombat ára 16 Iliién*
Tábori poíta:..............._...............
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
SzwkMettoíf és kiadóhivatal: Fönt ». tsam. K«g]ilUi iMtl UtkOniip dSlutín.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EWlMttll im: oey lióaapra 2 »sbo« M Mte,
nöífyűdóvra 7 ponao 20 fillér. Egyes k&h : ¦•tkfiznap 12 líll., b»mbat«n 1. MII.
1 iifliisii Baross-nap
Mialatt nemzetünk nagy élet-hahUharcát vivja a messzi, hó-borította orosz földön — itthon szakadatlanul folyik a nemzetépítés tervszerű munkája. Ennek a munkának egyik kimagasló eseménye a holnapi grandiózus Baross-nagygyűlés, amelyre városunkba érkezik a keresztény magyarság egyik vezérférfia, Antal István, noirtzetvédelnu és propaganda miniszter, Gömbös Gyula hűséges fegyvertársa, hogy meghallgassa a magyar gazdasági élet kívánságait és hallassa szavát, amelyre az egész ország népe felfigyel. A kormány tagjának vezetésével érkeznek a magyar törvényhozás illusztris, országos nevű képviselői, a Baross-vezér kar, a magyar gazdasági ós _ közélet reprezentánsai, hogy tanúságot tegyenek a Baross-esznne mellett és résztvegyenek a hatalmas megmozduláson.
Ezzel az eseménnyel még szorosabbra fűződik az a kapcsolat amely Nagykanizsát\' és a kani zsai Választókerületet képviselőjéhez, Ilovszky János személyéhez Tűzi. Mert Ilovszky lelkének minden rezdülésével azonosította magát Zala vármegyével és a mí legsajátosabb érdekeinkkel. Még élénken emlékezünk arra a súlyos időre, amikor féltő aggódással tekintettünk Muraköz felé ésra helyzet kevésbbó látszott bíztatónak. Kerületünk képviselője volt az, aki küldöttséget vezetett a magy. kír. kormány akkori fejéhez és hangot adott mindnyájunk hő óhajának, hogy elszakított muraközi testvéreinket feltétlenül visszavárjuk ősi vármegyénk határai közé.
A megmozdulás sikerre veze-j lett és Imi boldog büszkeséggel állapíthatjuk imieg a krónikás részére, hogy vármegyénk kiválóan lelkes és \'cültudatos vezetői mellett HovsZky János, a kanizsai kerület képviselője teljesen azonositotta imagát a zalai érdekekkel és mindenkor teljes odaadással szállt síkra eszméinkért.
A kapcsolat még jobban kimélyült és még jobban fokozódott azáltal, hogy a kerület kívánságára Nagykanizsa városában tartják meg holnap, vasárnap azt az (országos jellegű megyei Baross-nagygyűlést, amely kétségkívül rendkívül fontosságú kérdések letárgyal ás ár a van lüvatva. A gazdasági átállítás nagy művében a\'Baross Szövetség viszi a vezetőszerepet és Ilovszky János nagyvonalú vezetése mellett már eddig is jelentős munkát végzett. Százezcrrna-gyar kereskedőt kell munkába
HeiYédelnk 25 alkalommal keltek át a Deaea is törtek be k elleiióg fédööfezetébe
Berlini körök szerint rövidesen bskövethsihatlk a 8. brit hadsereg támadása
Tunisz középső részében Te-bourba eleste után\'a tengely támadó mozdulata egyre nagyobb veszélyt jelent az angolszász csapatok számúra. Német gépesített kötelékek elfoglalták egy folyószakasz fontos biztosító vonalát, amelyen át az angolszászok az arcvonal keleti része ellen akartak felvonulni. A részben igen kemény harcokban a ném\'ciek 37 páncélost és több közc!>es naaijságu üteget ^nicqsentmisitchek. Az angolszászok végül is elme-
nekültek. Általánosságban megállapítható, hogy a\'tengely hadműveletei mindenütt folyamatosan előrehaladnak. \'
A légi térben\'a tengely repülői uralkodnak. Az itt-ott meg* jelenő angolszász ejtőernyősüket minden esetben rövid idő alatt megsemmisitették. Olasz bombázók súlyosan .megrongáltak két száliitóhajóf, amelyeknek tonnatartalmú 25 ezer volt. Nemiét bombázók pedig a bonéi kikötőben több nehéz légvédelmi üteget tettek harcképtelenné.-
A tengelyesapatok a Dan-kanyarban elfoglaltak egy erőien védett magaslati vonalat
állásaikat. Az arcvonal bcszögel-lósoit megszüntették.
A Volga és a Don között viszonylagos nyugalom1 volt. A nagy Don-kanyarban a tengely ismét sikereket ért el és elfoglalt egy erősen Védett magaslati vonalat.
Velikije-Luki mellett a német hadműveletek tervszerűen továbbhaladnak.
Az északi szakaszon a német légierő eredményesen támadta a szovjet utánpótló forgalmát.
Ami a keleti arcvonal eseményeit illeti, a Kaukázus nyugati részében az erős esőzés akadályozta a harcokat. A Terektől délre és északra élénk ütközetek fejlődtek ki. A szovjet kitörési kísérleteit visszaverték.
Ugyanez lett a sorsa a Kalmük-pusztában nyugatra áttört nagyobb szovjet erőcsoportok-nak is. \'
Sztálingrádnál a szovjet csak gyengébb erőkkel támadott és mindenütt visszaverték. A németek sok esetben javították \'meg
A 33, szá\'nm magyar hadijelentés.
A Magyar Távirati Iroda jelenti :
A honvédvezérkar főnöke\'mu kiadott hadi jelentésében a következőket kőzu":
Az elmúlt héten a magvar hadsereg arcvonalán a sikeres saját vállalkozásoktól és az ellenséges felderítő tevékenység
Magyar hadljeleatés
elhárításától eltekintve, emiilésreméltó nagyobb harci cselek, mény nem történt.
Déldunántuli csapataink vállalkozó csoportja egy alkalommal mélyen betört az ellenség fő ellenállási vonalába, majd onnan több ellenséges támadás visszaverése után értékes felderítési eredménnyel veszteség nélkül tért vissza.\'
A honvédvezérkar főnökének szombati hadijelentéséhez .katonai körökben még a következő kjegészitést fűzik ; .\'. v
Az elmúlt hetet a magyar csapatok arcvonalán ismét élénk vállalkozó és felderítő tevékenység jellemezte. Az ellenség két helyen századnyi kötelékekkel, másutt kisebb osztagokkal kísérelte meg állásaink megközelítését. Valamennyi kísérletét meg hiúsították honvéd eink. A bolsevista vállalkozások legnagyobb része már tüzérségünk elhárító tüzében Összeomlott ésaz ellenség egyik nagyobb vállalkozása után 40\'halott hátrahagyásával menekült vissza a Don túlsó partjára. Saját .vállalkozó és felderítő csapataink mintegy 25 ízben keltek át a folyón és törtek be az ellenséges övezetbe. Összesen 17 szovjet földeritőt ós szovjet megfigyelő őrsöt pusztítottak cl. Ezenkívül néhány foglyot ejtettek. Továbbá gépfegyvereket, golyószórókat, gránátvetőket, valamint lőszert zsákmányoltak.
Egyes szovjet csapatoknál mutatkozó tüneíek jellemzése céljából talán nem1 érdektelen annak megemlítése, hogy ,a visszavert ellenséges osztagok hátrahagyott halottaim a hóköpeny alatt, polgári ruhát találtak honvédőink, továbbá, hogy az egyik ellenséges járőr osztagai saját állásaink előtt lelőtték parancsnokukat s azután megadták magukat.
A donmenti arcvonalon egyébiránt kisebb hófúvások voltán. A hőmérséklet mínusz 10 fok körül ingadozott.
állítani és megteremteni számukra a boldogulás lehetőségei! és biztosítékait.
A magyar törvényhozásra vár a feladat, hogy a keresztény gazdasági élet kiépítésében megadja a megfelelő direktívákat. A magyar törvényhozásnak legszámottevőbb tagjai jönnek cl holnap Nagykanizsára, hogy Antal István nemzetvédelmi miniszter irányítása mellett kivegyék részüket a munkából és véleményt nyilvánítsanak körünkben, ök a nemzeti újjáépítés legkiválóbb munkásai, akik a törvényjavaslatokat megvitatják, kidolgozzák, egységbe foglalják és alkalmassá teszik a magyar gazdasági életet arra, hogy a magyar faj végre gazdaságilag is megvalósíthassa ré-
gi eszméit.
Magyar szivünk minden lelkesedésével és szeretelével köszöntjük Antal István minisztert, a keresztény és nemzeti eszme kipróbált\' harcosát, aki Szegeden mutatta meg szép magyar lelkiségét, fanatikus fajtaszeretetét, a nemzetével és a magyar néppel való együvétar-tozását és azótaiszüntelenül dol-
Íjozik az ország újjáépítésért^ vöszöntjük a hozzánk érkező törvény hozókat, a magyar élenjárókat, akik munkájukkal az egész ország figyelmét Nagykanizsára irányítják. Köszöntjük Ilovszky János képviselőnket, az országos Baross-vezért, akinek páratlan lelkes agitáeiója ós munkássága adotl a dolgoknak olyan irányítást, hogy a ho.lu.api
vasárnapon Zrínyi Miklós Ősi, tiszteletreméltó városából, Nagykanizsáról fog elhangzani az a sok élcleladó, teremtő [gondolat, amely a magyar törvényhozás révén uj irányi fog szabni Hazánk gazdasági életében.
Onepi hangulatban, meleg szívvel, szerető lélekkel fogadjuk ősi városunk falai közé az illusztris vendégeket és a mindennapi élet ezer gondjai közölt is szivünk minden szeretetével köszöntjük Antal Islvánfnünisz-tert, kíséretét, a törvényhozás lelkes munkásait, Ilovszky János képviselőnket., aki annyiszorhe-bizonyitotta,hogy kerületét szivébe zárta és\'lua és akar is érdekében dolgozni. Testvérek közé jöttek, érezzék magukat Zrínyi városában — \'otthon!.,, ¦
ifttíJAl Kü/.i.o.-.v
1942. deccrqher l2.
Egy elhagyóit sir..,
Dr. Hsgeetfls György v. országgyűlési íiúpviawlö (iuiichéuuk
fiién tiaatolt 6»rk wtóaér! A minap olvastam kedves lapunk, a Zalai Közlöny husábjain, hogy mozgalom indult meg az iránt, uógj Kiskani-zsán aj egyik főiit neveztessek el dr. Hegedűs György utcának, euilé-Uül a keresztény <.¦•¦ nemzeti eszme nngy harcosára. Nekünk, akik a megboldogulttal «gyütt, egy fronton küzdöttünk, nagyon jól esett, hogy ib esztendei némaság után végre, felocsúdnak ¦\'¦ kanizsuiak és visszaemlékeznek a Kiskanizsa talajából gyökeredzett, nagy multu néhai dr. Hegedűs György v. orssággyülési kóptiselőröl, aki mér akkor volt »koroaztény«, amikor ezért még gáncs, gúny sót egzisztenciális hátrány járt. Dr. Hegedűs György a keresztény és magyar nemzeti eszme úttörő harcosa volt, aki szóval, írásban, tettekkel bebizonyította \'28 karátos magyar voltát. Aki. mórt kerpaatény és magyarj nemzeti gondolkodású harcos lenni akkor, amikor ennak ham voltak olőnyoi, csak kockázatai. Kzokból podig bőven kijutott dr. Hegedűsnek. Ilogcdüs nagy szolgálatokat tett u korosztény világnézetnek,nemzeti eszmének, a magyar idoálnak és ugy Imit magi mint\'egy ilóa » harcmezőn. A-szónoki omolvényon, amikor hirdette ezrok előtt az Eszmét. Ebben a szollembon növelte fol családját és gyermekeit a magyar Hazának. Fiai a legssebtfj egyenruhát hordják: a magyar Hazái szolgálják fegyverrel. lJorék és becsületes katolikus voit, nomcsak otthonában, a családi szentélyében, do a nyilvános éleiben, a küzdő porondon. Egyházának hitvalló hűsege* fia., 16 év múlt ol azóta, hogy az Eszme harcmozojén elesett, mint küzdó katona. fis, azok közül, akikkol egykoron együtt küzdött, együtt harcolt, egy csatasorban a legszentebb eszméért vivta nehéz tusájét: ma már alig emlékszik va-lamolyik az egykori fegyver tó rsra és élharcosra. Magános a kiskanizsai tomotó sirja éa — elhagyott. A kanizsai koroeztóny magyarság mintha mogfeled kőzett volna nagy lérf iáról, hűséges harcosáról, szép lelkiségéről, tiszta népi politikusáról. -Dr. Hegedűs György rajongva szeretto a népet. A magyar.nópot. Zala földjei. .Molnár aj>át hűséges katonája volt. Azért nem szabad, hogy emléke eltűnjön a feledés tengerében. Hegedűs György neve kell, hogy megaranyoz lássak oa utánzásra méí-tó példának állittassék. Az úttörők, a hűek, a hussonnyolckarátosok, a gorincosek közül való. Hisszük, hogy most már nem késik sokká a kontemplált utcn^lneTozós, hogy legalább őzzel állit tasaók emlék annak a férfiúnak, aki valóban megérdo-molie, hogy fujtája szerosso és még* becsülje. A kanizsai keresztény ma-gyáráig adósa néhai dr. Hegedűn Györgynek. K*niea*i János
dívái ízlés minőség
olcsó ÖP
ruha
Nagykanizsa zászlódiszben fogadja Antal István minisztert
A vasárnapi Baross-nap programja
A nagy szaruit rendezői gárda több mint egy heti szorgos munka után befejezte elüké^üleU munkáját a Zala vármegyei Baross-nagygyűlésre, airjety s/ utóbbi idők egyik iegliatalirw-sabb megmozdulása. Nagykanizsa zászlódiszben várja Antal István minisztert és kíséretét, a törvényhozókat, a főispánt ós a vendégeket. A Baross-szervezetek elnökeinek értekezleteire! 10 órakor lesz a Baross-kerület Kölcsey utcai székházában. Itt készítik elő a nagygyűlés anyagát. Az érkező előkelőségek ünnepélyes fogadtatása fái\'12 órakor lesz a pályaudvaron. Háromnegyed 12 órakor kezdődik a nagygyűlés a Városi Színház-
ban vitéz Tóth Béla kir. kormánytanácsos elnöklete alatt. Beszélnek dr. Krátky István polgármester, vitéz gróf Teleki Béla főispán, dr. Antal István nenizfilvéűeUni és propaganda miniszter. Ilovszky János, az országos Baross-vez\'ér. Landy Ferenc főtitkár belerjeszti a javaslatokat. Czobor Mátyás ny. polgármester mondja a záróbeszédéi. Háromnegyed 2 órakor a Központ él terhiében egy tálételes ebéd.
.Minden magyar lestvért szeretettel látnak a Baross-nagyf-gy ülésen.
.Minden házon ott legyen a magyar nemzeti záseló.l
Szigorúan tilos az árukapcsolás
rendőrség nyomatékos figyelmeztetése a közönséghez
Általános a panasz Nagykanizsán, hogy 4i hentesek és mászárosok, nemkülönben a lej-árusitók ügynevezett árukapcsolást űznek. így sertéshúst sokszor csak akkor szolgáltatnak ki, hogyha a vásárló egyben marba- vagy borjúhúst is vásárol, a tejeseknél pedig szokás, bog}\', csak akkor adnak tejet, ha egyben túrót is vásárolnak náluk. Miután ez az uzsoratör-
vériybe ütközik és vétségot, kú-pez, a rendőrkapitányság a z^o-lai Közlöny utjáujiyomatékosan figyel mez Loli a közönséget, hogy az ilyen eseteket azonnal jelentsék a legközelebbi rendőrnek, vagy pedig személyesen jelentsék fel a kapitányságon, amikor is az illető árukapcsolót azonnal előállítják és Őrizetbe veszik. . , , j
Szegő tori és Efirscttaer Ilonát rsndöri fetagystet ata hstyeztei
A Szegő—Hcchnitzer . üggyel kapcsolatban tudvalevően eiöal-lilolták Szegő Mórt\'is, Szegő József (jl éves apját, aki az ismeretes ügyben kiszolgálta Hecb-nitzert.
Szegő Mór a rendőrségi fogdában rosszul lett, ugy, hogy or. vosi intézkedésre kórházba szállították, időközben a rendőrség ugy Szegő Józsefet mini Itoch-nitzer Károlyt internálta. Szegő Mór ügyében a rendőrség ugy határozott, hogy uern internálja, hanem\' rendőri felügyelet alá helyezi. Szegő Mór ilyenfor-
mán már elhagyhatta a kórházat. Mentők száiütoUák «1 a kórházból lakására.
Hasonló az eset Kürschucr Ilonánál, akit hamis hirterjesz-tés gyanúja-miatt vettek\'Őrizetbe. A nyomozás lefolytatása után Kürschucr Ilonát szabadon engedték, de Őt is rendőri felügyelet alá helyezték.
A Q\\Q\'/,VCHDÖ myitva van reggel 6 érátél <«4te 6 oaáig... (Halié, «y/do. péatok délután és. \'ke^ue*.egéét nap nókxok.) Tolofon: ??0.
rum Brandy
gyümölcspálinka
likőr
kiválá mings»s>fjflt
Uendéglőben,c$emepíizlefben
osak ezt kérj*!
Betiehemezó leventék köszöntője 1942-ben
Aa oraaágoz levente ve^toságnok mindenkeppen caak lielyeselhetö elhatározása, folytán\'az idén a leventék kaptak megbízást urru, hogy a bevonult honvédek-lakásait felkoros-sék és uz itthonmaradoUakuak a levente újság (Szebb jöyőt) e célra küldött ünnepi számát és a* esetleges egyéb ajándékokat átadják. Aj elgondolás az, hogy u leventék ezen család-látogatása betlehem járás formájában bonyolódjék te. Amj a lelki kapcsolatok minél beASÓsége!se,bb kialakításához valóban a \'logmogfolu-lóbb olindulás lehet.\' Hisz » betle-ihemjárás ósi szokása ma is közel áll népünk lolkéliez, amit apaek. u régi .-i/ép szokásnak elterjedettségu is bizouyit,
A Volly-féle gyűjteményben (ami a legtöbb falusi népkönyvtárban\' is follelliJBtó!) un érdeklődök sok kedves és hangulatos betlehemei; mondókát és éneket találhatnak. Ezek a mondókák azonban a fonti elgondoláshoz tán nem,simulnak,ugv, ahogy azt szeretnők. Azért kéizűfték ft sümogi lovonték az idén á Hzörotűt csatájára, egy, a szokásostól eltérő szöveggel: egy szavaló kórussal, amo-lyot ití azon célból adunk: küzro, hogy azt esetleg máshol is fölhasználhassák.
A rövid szavaló kórus szörega a következő.:. ,, -..i- ¦
(Caongptés, kopogtatéa! I, leveiVe: Szebb jővót!
II. lovénte: Jó estét.\'
Mindnyájan: Adjon aa Ur Isten! I. lovonte: J?e minden hátbtUi sokáig éltesaen!.-. . .-¦
11. levente: Engedelmet kérek, hogy ezen szent ,e9_te betlrlieniezni jött e néhány levente!
I. Icyonlje: Tvdyuk, hogy. nem miránk várnak: itt r házban hanem arra, aki messze kelotón van.
II. lovenle: Ha a vörös-ördög ránk nem irigykedne, e. hÁz férfi-népe ma itthon lehetne.
í. lovenle: Mi an Ur nevében csü])án otfítyit mondwfí* hogy békén legyünk és ne nyugtalankodjunk! .. ..
II., levente: íla. a kis Jézuska megkönyörül rajt-unk. nemsokára boldog békére tHrradiinfe.
I lorQhte: Áldja meg as Isten t ház derék népét!. S hpzza tneg nekünk a nyőpelrrfat « a békét!\'
(A háromrnégy,! tx3tlehemezé: lovonte. most •lóneJfol a foívt emjitett Volly-féle gyiijleinénybói,; avagy na ianiortebb karáceouyj éj^kek Icónni eg\\"ot-kettőt, majd az, ajáríaókot átnyújtva, ozokej mó;idják;)
í. levente: Fogadják szívesen e kit ajándékot!
Mindnyáján: Áldja meg M Utev e békés hajlékot! .Alája mea névün* ftet s hós hunvédetnket! Dicsértetlek a Jé&un Krketus!
K. D.
a duplalevelü
aagy választékban és olcsó árban kapható
l^nnpnja-kariben
Wk aaszaáit mémges
Jn\\l!AbOriét^!i»S-tl.
Iffi- december 12.
?zen a ftont...
„Hagy mit éreztem, amikor a „Zolol Közlöny1\' megérkezett, azt nem tudtam,leírni" — „Bízzanak bennünk, mert mi megálliuk helyünketl"
R Zalai Közlöny szerkesztőségének tőtincl !euclB5ládá]abúl
Kedves honvéd-testvérojnk lorolo-zólapjaihól már klórozni n karácsony közeledését. Hát ít/oniük, hogy az" itthoniak nom feleilkoztok mog m ó szivo-vérükról, hós zalai hun-védeikről és leventék, mint a feron-ciok harmadik rondje és a tőbbiok mind, igyekeznek kis karácsonyi Örömöt szorozni, hogy Örozzék »a belső front« szoros kapcsát, az itthoniak molog szeretetét, akik soha ogy porcre som folodkoznok inog a I)ón-monti magyar húsokról, akiknek nevét imáiba foglalja mindon zalai magyar.
Mikor o norok odaérnek, a Jézuska már készülődik a karácsonyfával. A földíszített szont fa alatt mindon gondolatunk ödaszáll, ahol a magyar hbnvéd úrt áll ,kozo a puska ravaszán és sóvárogva gondol u kis hajlókra, ahol családja ünnepi hangulatban összeült. Magyar szivünk mindon szorolctévöl á logjobb karácsonyi ünnepeket kívánjuk honvéd-fiainknak, A jő Iston áldja inog okot mind a kél közével és védjo és oltalmazza okot!... Oyúzolmot ?3 dicsőségül a hós magyar katonáknak! ...
Palotoy Jó2sef fhdgy,
irja (Tp. 219/21): Hálás kőszőno-lemot fejezőm ki a Zalai Közlöny utján küldött gratulációkért, Vég-toíonül jól oselt oz a-kodvos figyo-loni. Ugyancsak köszönotómot kérem tolmácsolni aranyos háziasszonyomnak özv. Bpgonriodor Józsofné ár-asszonynak, aki a Zalai Közlönynek ózta.számát ólküldötto nekem. Szívélyes üdvözlotemot az Összos kanizsai ismorősoimnok. Hóbor András őrm. irja (Tp. 210/15): Az oroszorsziigi harcok egyik tüzvónalából küldöm üdvózloloniot Fjotonrére édosaivyám-nak, Özv. Hóbor Forencnónok és tostvóreimnek. No aggódjanak, én jól vagyok, egószBégbon. Amit oddig kütdtok csomagot; mind mogkaptam. Sokszor csókolom mindnyájukat. Nagykanizsára: 11. György és családjának Körmös-ut l-t. sz. Írjon, már rég nom kaptam tőlo lovojot. Ugyancsak Nagykanizsa, Zrinyi-U. 17 alá: \'Erzsikónok nagyon köszönöm, hogy elküldi nekem a kodvos lapomat, a Zalai Közlönyt, amit én és szakaszom boldogan olvasunk és igen várunk. A többi lotonyoi és kanizsai ismorósoíinnok boldog karácsonyi ünnopokot! Farkas János honv. irja (Tp. 210/55): A Don partjáról küldöm hálás köszönetemet annak a, kislánynak, aki nom feledkésik meg rólam óa olküldi hozzám az én logkedvosebb lapomat, a Zalai Közlönvt, amit az én bajtársaimmal oly boldogan olvasok. Jól vagyok, rövidesen viszontlátjuk egymást. Sok cBók, üdvözlőt. András István szkv. irja (Tp. 257/62): Kérem, hogy
nh. lapjában köszönetemet fojozzom kí annak á kedves zalai kislánynak, nki ismorotlonül szíveskedik hozzám eljuttatni a Zalai Közlönyt. Egyben üzenem drága jó édesanyámnak és nővéiomnek, hogy no aggódjanak, jól érzem magamat, csak arra kórom okot, hogy gyakrabban írjanak.
Bukovlos István szkv.
irja (Tp. 210/38): .Először is a Tündérkémot csókoltatom és kérőm út, szorgalmasabban írjon. Csókoltatom édesapámat) nővéromot és üdvözlöm az összos kanizsai isinoró-soimot. Mi hála Istennek jól vagyunk, nincs semmi bajunk, a muszkákat sakkban tartjuk és nem ongodjük okot még levegőhöz Bom jiilni. Hízzanak bennünk, inon mi megálljuk a helyünket ÓS eljön majd az ulŐ, amikor győztes zászlóinkkal bevonulunk szorotot városunkba. Adjon Isten Bzobh jövőt mindon magyarnak!
Bor Lajos honv.
irja (Tp, 604/01): Bajtársi üdvöz-lotünkot küldjük és kollomps karácsonyi ünnopokot kívánunk a mosz-szb idegénből: Varga Péter tíz., Dávid Lajos) Zájicz József, Koma Imre, Horváth Károly, Horda Lajos, Muter György, Szokol szkv., .Kovács Tamás, Nagy Józsof, Ho|czor István, Pethő tiz., Dava János, Kovács József pékmester, Putselnnann András, Ágoston István, Ungor András, szk, Szopotnok, Sztiojcsik Gvőrgy,
Németh János. Dani rpronc,\'Sztog-nó Mihály, Nagy Lajos őrv. A lo-velezőlapót Nagykanizsa város szü-löttjoi küldik. Orbán Antal honv. (Tp. 232/12): A lapon saját rajza bon egy kodvos karácsonyfa, alatta ajándékokkal, alatta a szöveg: Mi zalai honvédok kellemos karácsonyi ünnopokot kívánunk és üdvözletet Nagykanizsának!
(Amit szívből viszonoz n nagykanizsai magyarság!) Köveid József Órv. irja (Tp. 220/82): Nom Indok szavakat találni, hogy az üzonotomet szívesek voltak toválibílani és oszol szülőimet és ismorósoimet megnyugtatták. Nagyon köszönöm,] hogy a mi kodvos lápunk ilyen áldozatkész és igyekszik azon, hogy az itt harcoló bajtársaimmal egyült érkozéso-kor pár vidám porcot loromlsűii. Nagyon köszönöm noinos munkájú, kat és maiadok — Kováos Lajos őrv. és Kováos
Gyula honv. irjék (Tp. 210/12): Messze behavazott orosz frontról, ahol a honvéd* küzd ós harcol, Istenért ós Hazáért, küldik üdvözlotükol Fószorkoszté Ur kodvos fiának egykori iskolatársa Kovács Gyula honvéd és Kovács Lajos órvozotŐ. Karácsonyi üdvözlotün-kot küldjük összes nagykanizsai ós kiskanizsai .ismerőseinknek, csókol-
He okozzon gondot a karácsonyi bevásárlási
Látogassa meg Üzletünket, ahol bőrdiszmü-óruban, fehérneműben nagy a választék.
Skerlák Erzsébet «s Radica Ilus
Horthy MlklŰs-ut 1.
1 Dús választék I Oloaé árak I
tatjuk hozzátartozóinkat és in áradunk Bzorxitottol a Zalai Közlöny hü olvasói: Két jó bajtárs. Szljjártó Lajos örm. irja (Tp. 211) 30): Fokote kislánynak üzoni ÓSzűlŐ foj, hogy sebcsüló-sombűl felgyógyultam, az újságokat nom kaptam "meg, kórom azokat 219/30 számra küldeni. Bzorotottol gondol rá: Lala. Horváth József honv. irja (Tp. 219/56): Nagyon szépen köszönjük, hogy olyan szoroteltol vannak messzi muszka földön lévő kanizsai honvédek iránt. Kollomcs karácsonyi ünnopokot kívánunk mindazoknak, akik szeretettel gondolnak messzi idegenben levő honvédségünkre. Iston áldása logyon velük. Csókoltatom folesógömot, tisz-tolom a házigazdámat ós az összos lakokat. Bzorotottol Bzorotottol Horváth Józsof .Magyor-u. 137. sz. — Lopsoi Béla Magvar-utca 7. szám: csókolom a feleségemet, tisztoltotom az ismorósoimet, — Paizs Károly: csókoltatom szüloimot, tisztoltotom ismorúsoímot. Hálás köszönol a honvédoktól.
Kiss Fereno szkv.
irja /Tp. 219/46): Kodvos lapjuk állal küldött értesítést örömmel olvastam. A fáradozásért ezúton mondok köszönetet. Roméloms hogy sikerről fog járni. Kívánok a tok. Szerkesztőségnek és kedves lapjuk utján jó édosanyámnak/tostvéroim-nek, rokonaimnak és mindon magyar testvéremnek: boldog karácsonyi ünnepeket! Kummor Lajos honv. irja (Tp. 2/17/85): Nagyon köszönöm a folősegemnek, hogy küldött egy Zalai Közlönyt. Itt a bajtársaimmal olvashattuk a szülővárosom lapjai. Csókoltatom a felesé e-niol és az öt gyormokomot. Tiszteltetem Kiskanizsán lloltzorékat és Farttgóókat és az összos rokonokat és ismerősöket. Szíjártó József ptk. m. írja (Tp. 219/67): Hogy mit éreztem, amikor a Zalai Közlöny megérkezett, azt nom tudom loirhi. Engedjék meg, hogy u Don niollöl mondjak köszönetet mindnyájunknak kedvességükért. Egyúttal on-godtessék ihol; nokem, hogy lapunk utján köszönthessom Kiskunizsa Or-szág-uton lakó feloségomot éa négy kis szorotott gyormokomot és rokonaimat és összos ismerőseimet. Sz$v-boli Üdvözlotemot küldöm valamony-nyíüknok. Jól érzőin magam, a logjobb egészségnek örvondok.
Dani György honv
irja (Tp. 219/26): Ózonom szülőimnek és testvéroimnok Nagykanizsára: egészséges vagyok. Kollo-mos karácsonyi ünnepeket kívánok és boldog újévet rokonaimnak Si-monká Józsof, Simonka Ferenc, Szálai János, Kiss Foronc, Kiss Mihálynak és kedves családjuknak. Továbbá a Drávavölgyi tisztviselői karának és kedves családjuknak ós az összos, alkalmazásban lovó munkás-testverőimnek és azok családjának. Szvotocz Józsof adóügyi főtiszt urnák és k. családjának és annak a barna szemű kislánynak, aki oly l>ontosan oljuttatja kodvos lapunkat, a Zalai Közlönyt.
Varga István honv.
ina (Tp. 219/64): Hálás köszönettel értesítőm a kodvos Szcrkosztósé-got, hogy a kodvos újságot megkaptam ós azt hálásan köszönöm és a szívós megemlékezést. Tudatom vo-lük, hogy több lapjuk mogérkozett hozzám." Kérem a szerkesztőséget, órtositso a családomat, hogy jól vagyok, ogészségeB, semmi bajom nincson. Tisztololtol: Kiufmann Antal hdp. Örm. irja (Tp, 191/23): Kollomos.és kodvos karácsonyi ünnopokot kívánok kedves jóbarátsiimlak, ísmorúseim-nok éa a Zalai Közh.nv küldőinek (Horváth Irma, Bodófí Etelka, Egy kanizsai asszonv, Lovasv Márta, Fülöp Ágnes, Végli írnia, Néinoth Anna, bzabó Manci ,slb.).
Ádám Endre fhdgy
Írja levelében, hogy megkapta a szorottoi küldötte csomagot a különböző téli holmival és jolzí, hogv most kapták meg a kincstári télí ÓVÓ cikkek második részét is. Most már minden katonának van két pár bakancsa, vagy csizmája, kót takarója, gyapjú kapcájá, kötött has-inelegílő, gvapju fohérnomüio, sál, tarkóvódő, fül és nyakvédő, ermolo-gitó, térdmologitő, irhainollény, szórmo-sapka és szórmo kosztyiijo. Az őrségnek finom bunda és szor-mo-botps, tormoss. Így, hála Istennek nagyszerűen folszorollék katonáinkat ...
(A lóvéiból kitűnik, hogy nemcsak a moleg holmikat tartalmazó csomagokat kapták meg katonáink, hanem a legkitűnőbb kincstári folszorolést is.) ,-.
? zen az atthnn Csík József fhdgy. !210/62
Kdcs Apukám! Szomorú nzivvol olvastam, liogy nom jöhetsz haza a szont ünnspokro, do januárban biztos lesz a szabadság, ugyo.7 Edos! Mi, hála Istennek, jól * vagyunk, csak Te nagyon hiányzol. Számtalanszor csőkólunk: feleséged, kislányod és Anyi.
Dlatk Fereno zls. 209/21
Kedves Forikém, kívánom a jó Istontól, hogy a közelgő karácsonyi ünnopokot * bajtársaiddal , együtt ogészségeson töltbossétok ós minél oiöbb viszontláthassuk egymást. Szerető nagyanyád,
Vojnovloh Mihály sikv. 263/64
Kodvos Francikám, kívánom a jő Istontól, hogy a közolgű karácsonyi űiineiwkot bajtársaiddal együtt a legjobb erőben éa egészségbon tölt-hossólok ós minél olóbb viszontláthassuk egymást. Szorető édosanyúd.
Minden zalsl hös honvédnek
liúmi a harctéren: a zalai magyarság szivból és a legnagyobb szőreidtől nagyon kollomcs és a logbol-dogabb karácsonyi ünnepeket és a jó Iston áldását kívánja!
ÓRAT, ÉKSZERTp
rásiroljon blitiommal noltd Árban
VÉKÁSV GVULA
FS-ttl 2. frliniMtír, iktMtttlAÍI Tel- • VJT.
YÍlíitfc. |[iíinlb(lyt^/öli oktí iftém Itiíiüliifk.
ARANYAT ltgH*K*ubb upl Ifbin v»itk, rtgj b*c*tréieti.
December
10~13-ig
VÁROSI MOZGÓ csütörtöktől-
vasárnapig
Nevetés végkimerülésig I Magyar film-
bemutató I Budapesttel egy időben I
NÉGYLOVAS HINTÓ Aktuális hiradű a legújabb eeeményekröl
SieadtlBok kesdete köznapokon L5, ?7, ?9, vaadrnap\'jS, fS, f7 St f9 arakor
Felhívás
a magyar Ifjúsághoz hadurőn-klvlll motoros naftiltffféflvezetői kiképzésre
A m. kir. honvéd \'légierők parancsnoksága a motoros repülő-gépvezetö (.pilóta) szomélyzel kit\'gésziléséi 1043-ban is clsóV sorhan önként jelentkező ifjúkból óhajtja biztosítani. Ezért a Magyar Acro Szövetség utján felhívja hazánk ifjúságát, jelentkezzék tényleges katonai szolgálatra repülőgép vezetőnek.
A honvéd légierőknél a repü-lÖgépvczetők állományát
1. a »Horthy \'Miklós- honvéd repülő akadémiára törekvőkből, 2. tartalékos tiszti kiképzésre jogosult jelentkezőkből és 3. legénységi állományba sorolható jelentkezőkből egészíti ki.
A felsorolt jelentkezők részére a tényleges katonai szolgálatot megelőző haderönkivfili motoros\' repülöelöképzósben való részvétel kötelező.
A feltételeknek mindenben megfelelő jelentkezők felvételé a létszámviszonyok mellett elsősorban a repülöxznkorvosi vizsgálat eredményétől függ.
Pilótakiképzésre jelentkezhet nek azok a 17. életévüket betöltött, de 21. életévüket túl nem lépett ifjak, akik az elemi iskola 8. osztályát, ill. a középiskolák •I. osztályát sikerrel elvégezték. A Horthy Miklós: repülő akadémiára jelentkezőknél a gimnázium, vagy reálgimnázium 8. osztályának, a tartalékos tiszti kiképzésre jelentkezőknél pedig a gimnázium, vagy ezzel egyenértékű .más középiskola legfelsőbb osztályának elvégzését kell igazolni.
\'További követelmények ; magyar állampolgárság, testi és szellemi alkalmasság, nrnizet-hüségi szempontból való megbízhatóság, nőtlen családi állapot, valamint a keresztény származás igazolása nagyszülőkig bezárólag.
A hnderönkivüli motoros rc-pülöelö képzés előreláthatólag 1043. évi julius\'hó 1-től október hó l-ig tart.fAz előképzésre fel-vetteket a lehetőség szerint a lakóhelyükhöz legközelebb eső kiképzőkerethez \'hívják he, A pilötanövendék ott a Horthy Miklós Nenvzeti Repülő Alap költségén teljesen díjmentes elhelyezésben Ós élelmezésben részesül és motoros frepülőclökéiu zést kap. A kiképzés alatt elért eredmény alapján a honvéd légierők parancsnoksága a legalkalmasabb pályázókat tényleges katonai szolgálatra behívja.
Az 10.12. évi december hó 31-ig, ill. 1013. ŐVi február hó l-ig beérkező kérvényeket a Magyar Aero Szövetség elbírálja és a követelményeknek megfelelő folyamodókat meghatározott napra repülő-szakorvosi vizsgálatra kijelöli. A kijelölteket\'a vizsgálatra ingyenes utazásra jogosító be hivójeggyel a honvéd légierők parancsnoksága hívja be.
A fenüokben közölt feltétc-
Afigora-anyag tfc kötött tarban
már > *} pangótól kopható
foóih Laura
női katapQttetében —— Baxár-advar Fö-tit 8.
leknek mindenben megfelelő j«-! lentkezök részére részletes felvilágosítást nyújt és kérésre díjtalan tájékoztatót ad az ösz-szes hozzácsatolt mellékletekktV együtt a Vasvármegyei Cserkész
A nagykanizsai rendőrség kihágás] büntető bírája, vitéz dr. Jónás Károly rendőrkapitány, legújabban a következő ítéleteket hozta :
Horváth Jözsel\'né főutcái textil kereskedőt, azért, mertSchön-berger Aladár értelmiségi \'alkalmazottjának a zsidótörvényben előirt módon illetményét nem csökkentette ¦ száz pengő pénzbüntetésre, vagy nemfizetés cselén megfelelő elzárásra. I>csz Vilmos tánctanítót, azért, mert értelmiségi alkalmazolLját.\' C»n-bor Lajos tánctanítót az érttini ségi korinánybiztosságnnk be nem jelentette 50 pengő pénz-
\' Az tMdoialhézatel
Soha nem elég, mikor a szeretettel szemben vannak kötelességeink, Sokan azt gondolják, vagy mondogatják is Kiskuni-zsán, hogy már igazán eleget koldullak, mi pedig elegei adtunk. Ez nem áll. Ma adni tudunk, annak csak törülhetünk és ez még még nem is nagy áldozathozatal számunkra. Nemsokára bekopogtat a szeretet ünnepe, a Karácsony és bizony néhány hajlék a mindennapi élet nehéz küzdelmeivel bajlódva, nélkülözés, vagy szűkös viszonyok közöli várja a Megváltó születésének éjszakáját. A nehéz helyzet dacára sem szabad Kiskanizsán egyetlen hajlékban nagyobb nélkülözésnek, szegénységnek uralkodni. Ha pedig az Élet néhány elesettnek nem juttatott elegendőt, kötelességünk feleslegünkből nekik is juttatni. Ezt kivonja a magyar testvéri vérközösség, embertársaink iránt való bccsülésüuk Vannak, akik odakint küzdenek messze, a Don kanyargó sötét vizének partján, hogy az ezeréves magyar hazában csendes legyen a karácsonyunk és főleg békés. Ezekkel szemben soha nem tudunk eléggé/hálásak lun-ni. A hozzátartozóik\'.pedig megérdemlik támogatásunkat és munkánkat.
Sportrepülő Egyesülel., Szombathely. Vármegyeháza, H. emelet I., vagy annak motoros rep. kik. kerete, Vát, Sporlreptér.
Az érdeklődök felvilágosítás, ért idcforduljanak. «
büntetésre, vagy nemfizetés esetén inegfclelö elzárásra, Simon István nyersbőr kereskedőt azért tnerl házában a légoltalmi helyet el nem1 készittette és azt megfelelően nem szerelte fűi, száz pengő pénzbüntetésre vagy nemfizetés cselén megfelelő napi elzárásra ílélte.
Figyelmezteti a rendőrség a közönségei., hogy gondoskodjék kellően a légoltalmi helyről és annak felszereléséről, mert n rendőrség közegei házról-háya járva fogják rövidesen ellenőrizni az óvóhely elkészilését és ahol mulasztás forog^fenn, megindul a hihágási eljárás.
A Oviimul vadvirág a Vámosi Szí \'h*zb*n
Mint már legutóbb jeleztük beszámolónkban, a kiskanizsai segélybizottság ügyes és kílfinö mükedvelngárdájáhak oly hatalmas sikere volt a kiskanizsai színpadon, hogy három előadáson keresztül zsúfolt terem közönsége tapsolta végig a magyar népszíumüirodalom remekének tréfás, fordulatos\'és drámai jeleneteit. A szűknek bizonyult kiskanizsai színpad után. most a vezetőség elhatározta, hogy Hétfőn, december 11-ón este ? órai kezdettel a Városi Színház színpadán adja elő a szinnrüvet. Az előadás iránt már most nagy az érdeklődés, ugy, hogy a városi előadás is halai* inas siker jegyében zajlik le.
A Kiskanizsai MANSz néma billa Mint legulöhbi beszámolónkban megemlékeztünk, a MANSz kiskanizsai szervezetének vezetősége elhatározta, hogy .néhány szegény kiskanizsai asszonynak karácsonyi ajándékként segélyt fog nyújtani. A vezetőség külön jegyeket bocsátolt ki a december 20-1 szeretet-ünnepre, amely litánia után lesz a tomplointéri iskola nagytérmében, ahol jelképesen ^Nóma bál«-t rendező-
nek a sza^lnyekiVvára.. A >N*\\
ma bál* jegyei nagyon kelen-dőek. A MANSz értékes és szo. riális munkásságának csak ftrül-ni (udunk.
A Séfélyblzottsig szeretet-ünnepe
A Rém. Kai. Egyházközség Segélybizottságának karácsonyelőtti szeretet-ünnepe 20-án lesz a Polgári Olvasókörben. "Ez al-kalomlmal nemcsak a szegc-nyebbsorsu bodbavonultak hozzátartozói, de néhány nagyon szegény kiskanizsai rászorult ember is részesül segélyben.
Kiskanizsai leventék karácsonya
A kiskanizsai Levente Egyesület 20-án délelölt tartja karácsonyfa-ünnepélyét, mely alkalommal újra bemutatkozik akis-kanizsai leventezenekar \\V»okl deliért karnagy vezetésével. BŐjtüs Kioktató szép ós gazdiig műsort állitolt össze ez, alkalom-, mai.
^U-m-t-
Ára P 6.80
az
alábbi céiekárasltjik:
Schlesinger Gyula műszaki vállalat, Szabó Antal cég, Malczer Jenő cég poroellánkereskodes, Teutsch Gusztáv drogéria, Garam völgyi I. és B ró Béla dohénynagyáruda,
„Elektron" villamossági vállalat.
BflZARUDVflTb
T.l«tou 5-J5.
Legszebbet -.: legolcsóbban 1
Ha karácsonyra
ajándékbal akar kedveskedni,
az ajándékot TORNYOS ISTVÁN
üvog. ó3 porcaltánkaraak«dé«4bert kell venni Horthy Miklós ut 1. alatt.
Uj Európa
felé haladunk. a szociális\' felismerés jobb megélhetést, több kultúrát és fejlett egésiségápotast biztosit maid a tömegeknek. Ez_ utóbbi törekvés elsőrendű estköze les, a Mira glauberaós gyógyvíz, moly biitos hatású gyógyszere az epe-, nníj-, gyomorbajoknak, ha orvosi tiinncs és ellenőrzés mellett folytatunk vele 4-6 hetes kúrát.
Ujabb klbágásí, rendőrblról ítéletek
A rendőrség hízról-házra Járva ellenőrei az óvóhely elkészítését
KISKANIZSAI ÉLET
|tM2. jccamber 12.
5
Levente-é!et
A nagjtomiami leventék köaüti •ertny muriUlkodej folyik, a Ut»h-lik í*aerBt»t-«fl*<áian.!« kapcsolatban. Mindegyik előtt ott lebeg a jelszó: Az 1042. évi karácsonv a harcoló honvédé.\'éa hözzátartozzóió! Ea az eszme füt minden leventéi és dolgozik a december 18-iki ka-rúcsunyfa-ünnepúly és őzzel kapcsolatban rendezendő kiállítás sikeréért, amelyen a levontok által kékített éa honvédelnk fiogzátartozói-íwk szánt" dolgok kerülnek kiállításra.
E szorgos munka közepette som feledkeznek meg a leventék arról, hogy naivból jót kívánjanak Krovs-Iinger Gusztáv járási tevohte-pa-rancanuknuk, ugy az iskolák, mint *z iakolánkivüli leventék népes ifjü-vesetÖi küldötteégén keresztül ahhoz ti magos kitüntetéshez, mohot vitéz líéldy Béla országos ifjuHág\'i vezető, Kormányzó Urunk 75-ik névnapja alkalmából alapított éa adományozott 76 kiváló sportvozotó és Bpört-férfiu részérő, kiváló értbnioik elismeréséül és amellyel kitünlottc Freyal inger Gusztáv járási parancsnokot is. (
Először Nagy Miklós fóoklató fejezte ki köszönetét működéséért és fejezte ki BEerencaekivánatait a Ma-var Bportórom 1. osztályához. Majd azda Iniro az ifjuvozotÓk novóbon éa Ács ökölvívó a aportolók novébon. Ezután üorol«n Vilmos, a Nagykanizsán tartózkodó\'ifjuvozetói előadó üdvözölte Freyal inger parancsnokot, majd az ifjuvototókhöz is intézőt néhány lelkoa szót.
Froyslinger Guaztáv, a kitünteteti parancsnok meghatottan mondott lióazönotot az üdvözlésekért és jókívánságokért ós leventéire hárította a kitüntetését .további munkára buzdítván óket a szebh jővó elnyeréséért.
Klapper ifjuvezetŐ A, levsaUék honvéd-karácsonyfa Onnpsége
A nagykanizsai lovonte csapatok folyó hó 13-án délután 6 órai koz-dottol az Iparoskör nagylormóbon honvéd karácsony fa-iünnopólyt éa kiállítást tárténak, molyro városunk hazafié* közönségét esorutottol meghívják!. Műsor altŐTOtkozó: Hiszekegy. Játssza a. loTonlozonokar. Pa-runcsnoki megnyitó. Alkalmi szava-latkarécsonyra. Előadja Gazda Imre levente; Karácsonyi gyertyegyuj-tás: Ar. Tholway Zsigmond lovonte egyesületi elnök. Karácsonyi dal. Énekli a lovonte vegyoskar, vezényli Németh János. Ünnepi boszéd. Mondja Orbán Józsof hittanár. JZsoltár. Énokli a lerontó vegyoskar. Dr; Krátky látván polgármester, lovonte bizottsági élnÖk\' íárószava. Himnusz. Játssza a lovontézonokar.
Műsor utón megtekinthetek a lo-ventek által * hősök gyormekoinok karácsonyi ajándékul készít ott és felajánlott ajándékok.
3UTGRT
oKAkttaletben. G.A30R mtiaerxtalnarcai
í MÉRLEÜ
Italra mórolba.i Suüuserll lavita
?CHOL.CZ JÁNOS inirliiHulll-muMr
NMprkmlw, ECtrOB-tér 30. nkm.
bőrdíszmű
KASZTtNÉ HOLZÍfl ELLY
BázáÜ-ÜDVAR
Üléses kiviteli — Olcsó árakI
A főkapitány is hozzájárult a honvédeken élősködő pesti asszonyok internálásához
Fedezet mellett a budapesti toloachazba szállítják őket
Megírtuk, hogy a rendőrség előállította Tillingcr Miklósáé szül. Horváth Julin és özv, Pa-laky Istvánná szül. Tucakov Olga budapesti asszonyokat, akik Nagykanizsán imákat úrusilol-rul kiderült, hogy a befolyó pénzből a honvédek egy fillért sem kapnak, ellenben Ők >a honvédekért! égisze alatt fenntartják magukat. A két asszony már az egész országot bejárta ezzel a trükkel és nagyon szépen és urjmód turtoüák lenn magukat, sőt ezreket keresték
a fillérek mellett kitűnő mód- ! védekért
szerükkel. (
A rendőrség a bizonyít alapján mindkét asszonyt internálta, amj ellen mindketten fellebbez-tek. Most érkezett meg a főkapitány döntése, amely teljéién hozzájárul a nagykanizsai rendőrség határozatához. Tillinger-nél és Pntakynét rendőri fedezet mellett Budapestre szállítják a toloncházba, ahonnan valamely női internálótáborba kerülnek.
Aligha jönnek eli/nég egyszer Kanizsára imát árusítani a hon-
A brit csapatok megszállták Teheránt
október óta elkövetett 1Ü róny létben.
Az iráni brit csapatok megszállták Teheránt és felváltják az oltani szovjet helyőrséget. A Stefii ni-irod a értesülése szerint a változás oka ncímcstipán a lakosság nyugtalansága, hanem az is, hogy a szovjet csapatokra sürgős szükség van a keleü fronton meghiúsult támadások következtében előállott veszteségek pótlására.
Nyugattarópmt légi háborít
A francia hírszolgálati iroda közli, hogy brit >ropülök csütörtökön gyújtóbombákat dobtak Franciaország különböző pont jaira és géppuskatüzet zúdítottak több vonatra. A támadás következtében Észak- és Nyugat-Franciaországban több utas ós vasúti alkalmazott meghalt vagy megsebesült. Több tanya teljesen elpusztult.
itmagcvilt m Csungkingbu irányuló BiétUiéfhréi
Mint a brit hírszolgálat jelenti, Roosevelt kijelentfelte, hogy az Egyesült Államoknak Csungking-Kinába irányuló szállításai nagyon kicsinyek.
Sok kommantttát éa túrt mintát lur tiltattak la Frmnctmoraiágbmn
Mint a francia rádió pénteken este közölte, a francia rendőrségnek a komummislák és terroristák elleni intézkedései igen eredményesek voltak.
Marseille területén nagy kom-miinista szervezetet fedeztek tel. A vezetőség tagjai közül huszonkettőt letartóztattak. Többnek közülük része volt a közelmúltban elkövetett robbanóanyag-merényletben. A házkutatások folyamán nagymennyiségű propaganda-anyagot foglallak le. A vizsgálat folyik.
Clenmont I-\'errandban néhány terroristát letartóztattak és több mint 30 ezer propagandairatot lefoglaltak.
Párizsban a rendőrség letartóztatott 18 terroristát, Ezekre rábizonyult, hogy resztvettek az
Berlini jelentés a Muhi - arcvonalról
Berlin, decombor 12 Ideái kezelt értosülósok ezorínt a líbiai hadjárat ,ugy látsiik, a vért uj szakaszába lépőit. Erre lehet kö-retkozletni a 8. hadsorog tüzérségi elókészüloteiból. Bizonyos borlíni körökbon azon a véleményjen vannak, hogy • 8. brit hadsereg tama-dána rövidoeen bakÖvetkoahetik.
Húzás
Az ooztárysorsjatók mai húzásán 10 ezer pangót nyert az 6887, 2000 pongót a 76.644, 89,820, 1000 pen-gót az 6312, 32.288, Ü7.U67, 43.618 ós 00.177. (A számok helyoitógáért falBlóiBáget nom vállalunk.)
Halálai tattvár-párbaj a birtok miatt
A tltlMktl Káint Tairavtm nillltttták
bu KB ilffétuígi*
Vornor János töröcskoi gazdálkodó a minap délután kimont a szólóbo, hogy testvérével, Vorner Jóaaof 42 éves ugyancsak töröcskoi gazdálkodóval közös pincéjét mog-épitse. A két testvér a birtokmog-osztás miatt haragos viszonyban volt egymással. .Munka közbon öaz-8zovosztek és egymásnak estek. Alli-tólag Vornor, Józsoí fojszöt ragadott óa azzal támadt öccséro, aki előrántotta zsebkését és azt Józsof bátyja mollébo döfte. Vornor Józso-fot azonnal elöntötte a vér, eszméletlenül rogyott összo és néhány porc múlva meghalt.
A testvérgyilkosság után Vorner János bomont a faluba. A községi bírónál elmondta a gyilkosság részleteit. Azzal védekezett; hogy önvédelemből ölte meg a bátyját.
A biró érteeitotto a ceendőrökot, akik Vorner Jánost letartóztatták, majd vasiavorva beszállították a kir. ügyÓBíeégre.
A katfomkoaeet laton m t&t*v«ny bOnturlí I
TÓTH 1ÓZSEF YASEEIESKEDfiSE
nmufhanixmán, Erxe>ébe)t-tép 23.
r a S I I! Teleíon i
Holherr-Sohraatz gyártmánya mszégaxdaaagt gápskot, Klotsem zomanoozett tűzhelyeket, kályhákat ás ház tartani (sikkeket.
ti I RE.rí
NAPIREND í
^JÍb\'í gyógyszertári ügyeWt: Ma, mouibaton a Fekete tjos gyógyszertár Fö-ut 6., holnap, vasárnap aa Igaaság gyógyszertár Fó-ut 12.
Kiflkanizsán az ottani gyép/uaer-túr állandó ügyeletes saeigálatet tart,
Naatáii December 12. Szombat Rom. kot. Ottllia - Frotcaláas Gabriella. - Ur. Teb. 4 — Decerab»?r 13. Vasárnap. Rom. kat Luca az. — Protestáas Luca. - Izr. leb. 5.
¦- (Személyi hírek)
Dr. Petrányi György főkftpitány-holvottes Nagykanizsára érkozott a szokásos hivatali szendére. — Dr. Tholway Zsigmond kolozsvári útjáról hazaérkozott és átvette a Magyar Élőt Pártjának vezetését. — Galambos I. zalaegerszegi erdőfolügyeló hivatalos ügyben Nagykaniasán tartózkodik.
— (Uzdoczy-Zaárarecz litván)
ny. tábori püspököt foleőhási teg-
§á való mogvátasztása alkalmából r. Krátky István, Nagykanizsa pol-gármostoro táviratiban üdvözölte, a molyro a püspök ugyancsak meleg hangú táviratban mondott köezöne-tot, hangsúlyozva, hogy Zala megye megye érdekét minoonkor hűen szolgálta és szolgálni fogje ezután is,
— (A Credo híre)
A Credo elnöksége értesíti a tagokat, hogy a holnap, v&sárrap fél -12 órakor esodékos gyűlés elmarad. Egyben értesiti a tagokat, hogy a karácsonyi közös szontgyónás a jővó szombaton délután less, *¦ szentáldozás pedig 20-én, vasárnap a fél 0-oa szentmisén. (:)
— (Nászutesoknak)
Hotel Kik*!** Pee*. K*«ferWa magaslati űduléoely a Meeeseee.Q)
— (A Baross Snövetaág) Nagykanizsa és Vidéke KerűletA-
nok l\'jfnókségo a folyó óvi decombor hó 13. napján délolöU fői 12 órakor a Városi Színház helyieégébérl tartandó Zalavármogyoi BarpsfljtNegy-gyülénro tieztolottol moghivja és magyaros szorolettol várja Nagykanizsa varos korosztóny közönségét. _Egyúttal tisztolottol fölkérjük mindazokat, akik a közös obédon résat óhajtanak venni, ot>édjogyüküt 12-én, szombaton délután 6 óráig titkárságunknál kiváltani Bziveskodjenok. (:)
— (Vizsgálja át)
biztosítási kötvényeit és győződjék mog róla( hogy hiztoaitásains! ösazogo a mai ténylogoa értéküknél niegfolol-o. Ha még nom öpoltó fej biztosításainak összegét, forduljon az 1857-bon alapított togrógtbb magyar biztosító magánvállalathoz, a/, EIbő Magvar Általános •Biztosítóhoz
— helybeli féügynökségo: Csengqry-ut 2. szám alatt — és kérjon tanácsot, mort kár esetében a mai érték-nok megfelelő biztosítási összegok aB irányadók. (:)
— tPotvásúr)
Tó tszont marton község 1942. évi decombor hó lö-ón pótvásárt tart, melyen mindon\'fólo árucikk kirakható, vészmontoa helyről pétiig szarvasmarha őa ló fölhajtható. Vásárunk muraközi csikóiról hiros. Elöljáróság. . ^0)
ÁQYTOLL OLCSÓN I
Torkutoll 70 tilt ír, jobb l.«0, tztlrki ve-pyoBí.iO, jobb 5.—, még JobbS.48. finom szdrkt , Fehéres foittolt llbítoll 5^á, jobb fehérea *,S», még jobb1 fehér %M, iumoadott ió\'minÖiégU %M, peheiytiU»>*-l\'től nállit 6 kilói papirttáK-caomuotás-bnn, bérmentv*. utánvétül. TistvttelOknek ¦.iookc.lv. VARGA ANTAL i&y toll vállalati, KLkuttfélogybáM, Szent János-tér 35,
1942. december 12
lUTORT
I HETTB! ÜBE
kész il o noi
bundák
, WflQV
AVOJlsnEKMII
Hirdetmény.
Subadhegy terüUtén
a vadászat
folyó hó 30-án délután 2 érakor öt évre, a legtöbbet ígérőnek bérbe lei* adve.
TaUlkoiás a liegybiró lakásánál.
Kikiáltási ára a vadásiterfiletnek 150 pengÖ.
Almát!
urr nagyközségi elnök.
Nagykanizsa me-gyeí . ar-j. polgármesterétől.
21530/1042.
Az 1042/43. évi rendkívüli hasznalatok 82.70 kit holdján tarvágással kitermelésre kerülő cca 3000 m> 8-22 cm. vauiig akác, cser, tölgy, binkofenyö és éger-bínyafa, továbbá cca 100 ma — 13 cm.-nél vaala-gabb nyir-, vitamint 25 ma— égerrönk al-adásíra zirt írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
A zárt Írásbeli ajánlatok, melyeknek bo-rilékja .Ajánlat az 1042/43. évi rendkívüli használatokból származó mdla megvél*-lírc* jelzéssel látandók el. f. évi december M 72-én déli 12 óráig adandók be a polgármesteri njvilal iklatójába.
Bftvebb felvilágosítás és részletes feltételek a városi gazdasági hivatalnál szerezhetők be.
Nagykanizsa, 1942. december 7.
at« Polgármester.
Nagykanizsa m. varos versenytárgyalási hlrdetmátvyel. Kivonatok.
A teljes hirdetményekéi és i kiírási kl adatán) ok egyéb reszelt a vlioiházán, a városi klidónal a hivatalos órák alatt be lehet tekinteni és 1 példányi — ha áruk abban Itliüntelve nincs — díjmentesen lehet szerezni. 24513/1942.
Nagykanizsa város vállalatba adja:
a várói hivatalai. Intézményei és Üzemel részére 1943. évben aiuksegcs — elóre meg nem határozható mennyiségű és ml-nóaégu — különféle papíráruk és Iroda-cikke* aaállilását
A kiírási kiadvány ára 5 P.
AZ Írásbeli afánla. benyúl tálának határideje 1S43. évi január hó 25-én ??!1 12óra. , .Bánatpénzt letenni nem kell.
Nigykanlaw, 1042. november 30. Mii
n évtizedekig gyönyörködött
Izlésas kirakataimban,
de miután moil ninos, kérem fáradjon be üzletembe, Horthy Miklós-ut 3. sz. (bejárat a kapu alatt.) Minden vetelkányazer nélkül magtaktnthotl igen nrgy vá-laeztéku jzebbnál-szebb karácsonyi a|ándéktárgyiimát.
melczkr jenő
FIBYELEMI
Légoltalmi fekete papir
nagy ivekben ismét érkazett. Csomagoló- és zacskó-papírok
minden mennyiságben kaphatók
EUSTOS FERENC
¦aplriiaf ykaraikadéia Eizaábttt-lér 4.
BÚTORAINK
, közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
l!&a^bani:LS3.
f\\ teremtő Isten bölcs rendelkezésébe megnyugodott szivvel jelentjük ugy a magunk, mint az összes rokonság nevében, hogy a legjobb édesanya, nagyanya és rokon
özv. Waligurszky Antalné
szül. Szemián Vilma
nyűg. áll. polg. Isk, igazgató özvegye
életének 83-ik évében, hosszas szenvedés után f. hó 11-én d. u. Vi4 órakor visszaadta szerető lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványát f. hó 13-án (vasárnap) d. u. 3 órakor fogjuk a róm. kath. temető bucsuztató-termébŐI az ág. ev. egyház szertartása szerint a családi \'sírboltba örök nyugalomra helyezni.
Nagykanizsa, 1942. december hó 12-én. Emlékét szeretette! Őrizzük! — Nyugodjék békében!
A gyászoló család.
Hofherr-Schrantz gépek, lilígiií petróleum
unger-ijllm a nn klkk
VAS- ÉS MŰSZÁKI KERESKEDÉSÉBEN
Shell gázfftzők átvehetők. Bolydaoapágyak
Minden esQV«*FtlA0éi «10.« r«nd«<|* -•.¦->¦*\' luiollüink.
Vásároljon
Horváth Lajos ^-.ttt
Nagy választék várja Önti
fiiul 2.
Talafon : 647.
HILD
temet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos :
Dervalits József
tioo \'.Virimi ¦ H9. lakaii ITO.
«ÖliillTtlH
áixas
KlfutAflut azonnal felvesz Elslnger tt Fischer, Deák (ír 1. 3L04
Konvtnclós vagy bsntkositoi oaeló-del aionnal ftlvaizek. Jikabbffy Jlntvi Zaliii-tntlaiab, Saje-pusita. asig
Osletlaxolgót keroi balyhall nagy-vállilit. Jalantkeiéiaket fiaetésl igényeinek fcltanfelisával csak lovaiban a klUóhm-talba kérjük. 3S34
Egy jrtzangondolkodáiu, várost Ismerő bórkoaale nonnil fsWátallk. Rákáed-utca 41 3842
¦*>J*rdalt (elveszik. Sugár-ut 18/A., földizlnt, jobbra. 3S4S
abAs-vótel
Komplett abódló-bulor, kl.mere.ti Wir Ihslm-siek rény, ktlÖnbSió* bútorok, garnitúrák eladók, Lakáciy mftsilalos Sléchenyl-lér 10. 38«
Többoz.r darab szop karaaaunyfa
minden mámban kaphitű Karakal kertésznél ii Izr. tametóban. 3818
Eladó «iy álmanall, tallkabat, url-öllöiiy. jó állapotban, jutányosán : Pintéi •tahónál, Sugár-ul 3S/a. 3112
Llnguanttona német- ás francia nyékit, táskában, 32 lackés, karácsonyi ajándéknak alkalmai, eled*. Cim a kiidúhlvalaHim.
3S3I
Trágya eladó. Erzsébet-tér 21. 8!49
Irégópai karosak megvételre.
Papp, Ciingeiy ut 23.
Sió fenytk olcsón aladök, karácseny-fánsk vagy Ültetésre. Wlaislcs-u. 5. 3832
^ayermekkooelt, mélyet, Jó állspot-ban veszek, uraiágtól klllinféle bútorokat, \'^festményeket eladok. Klnlzii-utca 19.,
all.
3ÍJÍ6
Zongora, hossza húros, eladó. Skn-pál Antal Murakeruztur. 3830
Egy Siemens-rádió eladó. Bálhorv-utca 4. 3836
BÚTOROZOTT SZOBA
c\' Bulorozott szoba Ilii dflsioba-baszni lab fai kiadó. Balhory-u. 24/a. 3843
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladó ötvennégyezer négyszögöles in-gntlan InRóságaivaí. Bővebbet: Horváth, Sugár-ut 42. 3B28
700 ?•öl axSIS tájaikéiból eladó Nigy-föi hencen, firáekládí¦ : Nagykanlisa, Magyar-u. 66. sz, Radénénál. 3774
TObb adómenfes macin- éi bérházal, háihelvet, szólít ás ft)ld«kef kflawaill Papp, Telekl-ul 8. Telefon S70. 1512
Bérbeadó löbb~ évié szóibirtok: Cserfó hegyen 1 Imid; kínáló: bókházi réten s í hold és a berekben i/i hold. Bórebbei: Szmodks Józscfné Kiskanlfsa. Orazág ut 70. alatt. 3547
l\'eloíow 1 «47.
Szentképek
nagy választékban — legolcsóbb
Horváthnál, FS-ut 2.
ZALAI KÖZLOHV
POLITIKAI NAPILAP. Eladja: „Kligudlllgl R. T. Hngykaalila". l\'ololöa kliulú : Zalai Király. Nyomatott i a „Kligaidajáoi R. T. Naaykanl(iaM
ayaaidijibaa Hafiykaaliaáa. (Nyouiiláéjl tolel I Zalai Karoly.)
705880
Mádé:
dm:
Bradiokosat :
Tábori posta:
mixta ttom
82, évi, 882. tz. Ntgyktmku, UM6. d«o. 14. h««6 *p* 12 IHtór.
POLITIKAI NA P I L A P
SzorkoBEtlltg 4« kiadóhivatal: Főnt t. ozt.ni. SzurkaaatSiaii fa MaSohlvatali talatoa 7«. ». U>Iletali laa* feStk&snap dilatas.
Felelés szerkesztő: Barbarita Lajos
utilizatali tra: afy hoaapra 2 uaiiM «llar,
nftfyadavra 7 panKft IO Ilflér. Kcyc» usai : liétköinnp 121111., stambataaM III.
Antal miniszter:
„Ha a namsat as alkövatkezö hónapok nehézségeit itkUzdi. ugy sikarülni fog a méltó magyar Jövő megteremtése..."
Gróf Teleki főlapon: A kereskedők és Iparosok sssradjaMak meg a keresztény
etika alapján--A főispán átadta vitéz Tóth Bélának a kormány tanácsosi
dekrétumát — A |ÖvŐ Nagykanizsájának élete egy a Baross Szövetség felépítésével — A kormány elfogadta Ilovszky János 12 pontját — Mit tárgyalt a megyei szervezet előkészítő értekezlete
Az összes liberális szallamO egyesületek megszflnnek
Nagy eseménye volt tegnap Nagykanizsának, Nemcsak megyei Baross-nagygyülés, hanem Baross, seregszemle, amelyen megállapítást nyert, hogy a le-mosolygott egykori »kis mustármag* ma egy 50.000 főnyi jól szervezett tábor, amely rendü-, letienül, zárt sorokban ott áll, tettrekészen a turulmadaras zászló alatt. Hogy milyen jelentőséget tulajdonított a kir. kormány a nagykanizsai nagygyűlésnek, mutatja, hogy\' egyik tagja, Antal István notnzetvédcl-mi miniszter is lejött és itt n agy jelentőségű kijelentéseket telt/Itt volt a törvényhozás számos tagja, a magyar keresztény gazdasági élet sok tényezője, a Baross-vezérkar, a zalai .fiókf-szövetségek, más városok küldöttségei, a kanizsai kerület hazafias szervezeteinek számos küldöttsége és képviselete. Képviselve volt \'Aifővárosi és vidéki sajtó. Országos jellegű\'és jelentőségű volt a vasárnapi kanizsai Baross-nap. Nagykani«sá-
nak pedig egy nagyon szép ünnepnapja — a kereszt, a nacionalizmus, a konstrukció, a magyar lelkiség jegyében. A Baross--seregszemle még közelebb hozta Nagykanizsát az ország szivéhez. Nagykanizsa jó ulon halacj, csak vesse le a régi rendszer habitusát teljesen és kapcsolódjék be sziwcl-1 élekkel az uj világrendbe és annak követelmény eihe. N agy ka n izsá ra nagy jövő vár. A gyűlésen felelős ajkakról elhangzottak kell. hogy uj erőt adjon a küzdő belső frontnak a további küzdelemhez és a végső győzelemig való kitartásra. Azért hálásak vagyunk Antal miniszternek, hálásak Ilovszky képviselőnek, hálásak vitéz Tóthnak és mindazoknak a lelkes vezető tényezőknek, akik lehetővé telték a vasárnapi Baross-napot Nagyr kanizsán
A vasárnapi nagy napról lapunk szúk terjedelméhez mérten az alábbiakban számolunk be olvasóközönségünknek,
A vezetők fontos értekezlete
A zülnmcirvci. Baross ¦ szervezetek kiküldöttei. ee-remtoi vasárnap retr--.•fll és délolőtt érkeatok Nagykanizsára, ahol már várta okot a. rendezőség. Az állomásról ogyoiioson a Ilaross-korülot Kölcsov-utcai holvi-sóroí oló hajtattak. Fél 10 órakor megkezdődött a zalamogyeí szorvo-z«fek-TOzotÓ9éc;i értekozleto. Czohor Mátyás nyűg.\' polgármester elnöki Tiotrnyitójáhan a szoretot suavaival kÖBíéntÖtte vitéz Tóth -Hálát--kormány tanácsossá történt kitüntotéso alkalmából. A jelenlevők lelkesen ünnepelték vitéz Tóthot, aki hálás szavakkal válaszolt. Laudi Perone iliogyel fótitkár torjesztotto oló jo-lentéeét. A zalemogyoi szervezőtök voltak az:ielsékí liMiamdyogta, amo-tyok a vármegyei tömörülést megvalósították. A megyei szervezotok-ttok a központtal való szoros ogyütt-m\'ükődóso nagy.lendületet fog adni a Baross-mozgalomnak. Landi oz-után oló tor jos\'z tetto a nagygyűlés elé torjoaztoudó határozati javaslato-
kat, amelyeket az értokoislet egyhangúlag magáévá tett.
Határozati javaslatok
A kormány zárolja azonnal >éfl vegvö kezébe az összes zsidó és fél-zsidó érdekeltségű gyárakat, bányákat, üzomokot, bankokat, vállalatokat, Htb. A vozotó állasban lerój zsidó, félzsidó vagy akiknok folosé-goik zsidó származásnak: bolyükrfil azonnal elmozditandók. A magyar föld mindennemű terményét csakis a keresztény kereskedelem hozhassa forgalomba és csak keresztény ipar dolgozhassa fel. A zsidó üzletek, raktárhelyiségek, atb. a háztulajdonosok akarata ellenerő is adassanak át a koreaztényoknek, ha eziránt igénylés történik. A bevonult zsidók zárt üzlotoi ős az áru forgalomba-hozatalára törté.njék sürgős intézkedés. A zsidó, félzaidó, vagy akinek folcségo zsidó szarmazáan: üzleteik fnltünn módon jolőlfcossók meg. A zsidó kezekből kt koll Vonni s- tudakozódó irodákat.. Követeli a kereskedelmi munkaszolgálat hővezetését a folaókoroskodelmi iskola tanulóira:
nézve, Gsak az bocsájtassék őrott-sógiro, aki ezt a szolgálatot olvó-gozto. Egyhangúlag elfogadták a ZAB8ZIB szabályzatát és jóváhagyás végott feltorjosztik a minisz-torhoz. A főtárgyait 10 parancso-latot a nagygyűlésnek otfogadúsra ajánlja. Az Ilovszky által a Házban felolvasott 12 pontot fogadja öl a kormány a keresztény magyar ko-rcskedolam éa ipar „és gazdasági élőt maradéktalan átállítása alapjaid. Ilovszkynnk a 12 pontért legnagyobb háláját fejezte ki. A kormány védje meg az óraelosztásnál a keresztény kereskedelmet éa ipart, mint a fogyásztóközönw\'-got. A gyárak, üzemek szigoru ollenörzés alá veendők. Fölajánlja a megyei szor-vezet munkásságul a fó- és alispáni hivatalnak az átállítás munkálatainak mogkönny-itéséro. Stb., stb.
Dr. Juhász Miklós fótitkár javasolt*, hogy a kormány a magyar koreskodok cgypsülntét ( hivatalos szorvvol ruházza fel. No csak a fótiökök, do az alkalmazottak beszervezését tartja kivonatosnak. Majd-Landi fótitkár ismertetto
Ilovszky:i2;pontját amit kérnek, hogy a kormány fogadja ol a magyar korqskcdolem és
ipar pragmatikájául. Czobor javaslatára üdvözölték Ilovszkyt 12 pontjának beterjesztéséért a Házban. Dr. Domokos László rámutatott a nagykanizsai nagygyűlés óriási jo-lon tőségére.
Az értokozlot ezután kimondotta, hogy megváltoztatja mogyoi azorve-zoténok elnovozését "Zalavármegyei Baross Szorvezotok« névre.
Kszos Mihály a nagykoreskodói kijelölések rovizió alá vetőiét kérte. Mustos Ferenc kérte, hogy no csak a koroskedŐ tiltassák ol az árukapcsolástól, hanem a gyárak is. Németh Ferenc a nagykoroskodői jogosítványok felülvizsgálását kórtól Végül a légrádi koroakodökot Nagykanizsához csatolták,
Meiérkeslk • Isltpin
Időközben íftogérkozott az állomásra vítéz gróf Tolpki Béla kormán vbiztos-főispán, akítdr. Krátky István polgárniostor nagvobbszámu Baross-küldöttség vitéz Tóth Béla olnök élén és a MfiP TOzotósóg dr. Tholway Zsigmond pártvozotóvol, Kovtics Nagy Pál főtanácsos, . dr. Lontay Alán főszolgabíró, stb. fogadott. A megjolentek bevonultak Sza-káts Lajos állomásfőnök \'irodájába, ahol rövidoson megjolontok dr. Domokos László minisztori tanácsos, a Baross Szövetség országos igazgatója, Pecsornik Ottó országgyűlési i képviselő; Czobor Mátyás nyög. polgármos tor, Márton Ferenc rondőr-föfolügyolő, Uiigor-Uibnann Klek kereskedelmi tanácsos, dr. Tholway Zsigmond MLP partvozétő, dr. Tamás , János ¦ hercegi jogtanácsos, 8t,itz,, János, országgyűlési kópyisolő, Vékásy . Károly Baross társelnök, ltittor András "vezetőségi tag, Zsigmond Józsof és vitéz Filő Forouc igazgatók, Landi JFeronc megyoi Baross-titkár. A pályaudvaron rendőri őrszemélyzet tartotta fenn a rendet. A kijáratnál autók és autóbuszok várták a BudapostrÓl órkszó olókolő-ségokot. A pályaudvar szépen kidi-szitvo nemzeti szinü ós Baross-zászlókkal és jolvényokkel.
Antal István fogadtatása a pályaudvaron
Kb. 11.53 órakor futoll be a pompás -Mátyás király- sinf autóbusz, amelyről frissen, jóJ kedvvel szállttik ki a fővárosi előkelőségek, vendégek, képviselők. Antal István minisztert lelkesen tmegéljenezték. Vitéz Tóth Béla kir. kormánytanácsos, aki. .szép 1nagyar ruhában, sok harctéri kitüntetéseivel a mellén, jelent meg, tömör, lelkes beszédben köszöntötte Antal István minisztert, hangsúlyozván, hogy nagy kitüntetés érte Nagykanizsát, hogy azt a férfiul üdvözölheti falai köziölt, aki néhai Gömbös Gyula miniszterelnök legbensőbb jnuukatársa és bizalmasa volt. Antal István válaszában kijelentelte, hogy utím először van Nagykanizsán. Túszén Gömbös Gyulával sokszor itt volt. Köszönetét fejezte ki a meleg fogadtatásért.
Majd a fogadására megjelent
sokaság.lelkes éljenzése.közben kíséretével autóba, szállott .és a lobbii,előkelőségekkel a városi színházba..unj latolt, amelynek széksorai-és /minden áitóliclyc teljesen nueglelt..Sokan, ki is szorullak az előcsarnokba. A miniszterrel együtt érkeztek :
Ilovszky János, Mogay Károly, vitóz Véczy György, Liposoy Márton nyug. tábornok, Beöthy Dezső nv. tabqrnok, Jtoata Lajos, Horváth Fo-ronc, P^okopocs alozeof, Korponay Kdo, Pataky László, dr. Vaja)\' Károly, Tornyos György, vitéz Irfx-I össy Arpnd, Ddritkő \'Mihály, -vitéz Téglássy Béla, Hertolondy . Jüklós, iCadlecz Antal, .Mócsáry Odön.Hon-kay Ferono, esícaory Rónav István, Kgorszegi Sándor, Haypál István, Tóth József, Czevmann Forone, Angyal László, Konkoly Kálmán, vitéz Zarinváry Szilára, Vasvárv Lajos, Vukovite Gorgoly. Országh Pál, Horváth István, gróf Korn^s Elemér. Stitz János országgyűlési kópyiaolókj Papp, Sándor, a "MÉP
1942, december 14.
igazgatója, ih\', I.hiivl «lónow miiiSsz-tori titlvui. di\'. Papy kiiniuu, * MAOBT rejévijjwigwióju, dr. Bende István íiSfalügyeliS, Miretakv Gusztáv felugjrolóV * Baross i-Marker tészeról Pávai Vájna Viktor alta-boniegj, Nogy Sándor gyárigazgató, Kóveasy Ge» ipt. elnök, dr. Noeeda Kálmán nugyiparos, Pirkner Ödön kereskedelmi tanácsos, Kdtuy Ernő kereskedelmi tanácsos, Péter József nagykereskedő, Kesch Forane és Gedeon Aladár gyárosok, Kincse István, Jloffmann Ferwnc, l)iószeghy Viktor luigy kereskedők, Lugossy Géza gyárigazgató, Boron László kereskedelmi tanácsos, Kováid istván gyárigazgató, líaáb István nagykereskedő, lspánovita Sándor igazgató, Császár Imre nagy koros kedó, Kastor Árpád nagykereskedő, sumurjui Leölkea Béla igazgató, Blahó László nagykereskedő, Rabati Jenó Baross-titkár, ezenkívül a sajtó képviselői.
Vltéi Tóth Béla elnöki meg-nyltója
Vitíz Tóth Belo kir. kormánytanácsos, - nagykanizsai Baross-kerülőt elnöke nyitotta meg a nagygyűlést, köszöntötte Antal miniHztort, Gömbös mogtiitt munkatársát, üdvözülte vitéz gróf Toloki Béla főispánt, Uovszky képvisolót, u megjelent törvényhozókat és vendégüket.
— Nyolc éve annak, mondotta — hogy Zala vármegyében először Nagykanizsán megalakult a Buroes Szövetség, a Dunántúl olsó" Bzövetaégo. 24-en jöttünk össze.
zárt ajtók mögött.
Mikor az ellentábor megtudta r>zt, mindent elkövetett, hogy küzdelmünket elnémítsa, mert annak a kis lelkes talárnak a lelkes munkáját inog akarta akadályozni. Nagy nehezen kaptuk meg az alapszabályokat. Hála letennék ma a Dunántúlon ílí) Baross-fiók van, ebből 15 Baross-fiók Zala vármegyében. A 24 fanatizmustól futott Barose-tag áldozatos munkája következtében ma a Dunántúlon hátezer keresztény kereskedőt és Ipa-
. rost számolhat a Baross-zászló alatt. I rr látóin a íjagj uimuktit, u szeiTeaee munkájút eTvéeeatük ét
eljutottunk ehhoa * naphoz, hogy a magyar propaganda és munkaügyi miniszter szemlét tart a magyar gazdasági hadsereg felett. (Éljenzés.) kijutottunk oda, hogy sok esetben szolgálatot tehettünk és volt eset, mikor javaslatainkkal kormány körök is foglalkoztak. Tudjuk, hogy nekünk tovább kell folytatni a harcot, mert dacára uiuiuk, hogy a kormány sokat segített, sajnos, nivg kell állapitanom, hogy az áruelosztásoknál még a régi zaldé szellem uralkodik. (Helyeslés és tups.) Országos elnökünktől sokat varunk ma, de húlu-telt szivvel köszöntöm a törvényhozás tugjuit, akik itt megjelentek és egyben megkérem úrra, hogy u magyar kereskedő és iparos társudul-umt támogassa. Dunántúlon Nagykanizsáról indult «1 a zsidó kereskedőiéin elleni hurc, köszönettel tartozunk Nagykanizsa .város képvisolö-testületémk; és horceg Buttliyány-Strtiltmaim László Űnagyméltóságának, hogy bennünket támogattuk. — Vigyázzanak azok nagyon jól, hangsúlyozta — akik szeműm álltak velünk és még ma is szemben állanak, mert nevüket meg fogjuk jegyezni magunknak.
-- Nagyon jól tudjuk, hogy áruhiány v;iii, de akadnak még korooz-tőny köntösbe bujtatott zsidót támogatok, azonban felhívom őzöknek a/ uraknak a figyelmét arra, a múltban az ülést mi kiáltottuk és ha ml fogunk ütni, akkor az nagyobb lesz, mint a liberálisoké volt. Igazán boldog vagyok, hogy szól nősítetek itt én azt látom, hogy munkánk meghozta gyümölcsét. Nagyon jól tudja ma már mindönki éa eljutottunk végre oda, hogy a magyar gazdasági harcban itthon ós odakint mindönkinek állani koll a helyét. Arra kórom a Mindenhatót, sogitso győzelemre magyar honvédői tikot.
Dr. Krátky István polgármester beszéde
Dr. Krátky, István kir. kormányfő Un ácsos, városunk pol-inármeslere emelkedett szólásra.
— Nagykanizsa város magyar közönsége nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy fa Baross Szövetség ennek az impozáns nagy-gy ülésének szán helyévé ezt a várost választotta, fizt a napot ünnepnapnak számítjuk, amelyen lobogódiszt öltöttek házaink, libben az (ünnepi hangulatban
olsö gondolatom a hsrotéren küzdő magyar honvédeké,
A magyarok Istenének áldását kérjük áldozatos küzdelmükre. \'{Zajos, szűnni nem akaró taps és éljenzés.) Majd meleg szavakban köszöntötte a miniszteri, a főispánt, llovszkyt, a képviselőket, a küldöttségeket és a vendégeket és a kereskedő- és ipa-i\\is társadalmat.
- Nagykanizsa város — folytatta beszédét a polgármester mindig kereskedő és iparos város volt, amelynek\'az Osztrák-Magyar Monarchja idején, itt a Dunántúlon, Horvát—Szlavón-ország Ós a volt Ausztria gazdasági eletében lüvatása és nagy jelentősége volt éppen földrajzi
BÚTORT
NMkSftlotbau.
QAM1 mflMKtalasiriAt
fekvésénél f ogva. S aj nos, meg kell mondanunk, az ipar és a kereskedelem, különösen a gyáripar az 1918-as világháború alatt és előtte, nemi a keresztény magyarság kezében volt. Tudnunk kell azt, hogy Nagykanizsa kereskedelme ;J0 százalékban volt keresztény, inig ma 70 százalékban az. Az iparban már 85 százalókra emelkedett és ha a gyáripart vesszük tekintetbe, ugy az a MAOHT-tnl 95 százalékra emelkedett. Mindezt 30 év alatt végeztük el. Hatalmas munka volt, amit itt a keresztény kereskedelemi és ipar végzett. Nem szabad elfelejteni, hogy
NBgykanlzsa ma la jelentős kereskedelemmel bíró város,
meri a nyugat és délnyugat felé irányuló export—import országútján fekszik. Különösen két körülmény dominál jövőnk kialakulásánál. Az első az ország
PHILIPS
VILLANYBOROTVA
EGYEN-ÉS VÁLTÓÁRAMON MINDEN FESZÜLTSÉGRE
Kappan, penge, vii ás acsel nélkül lül<örsimára borotvál.
philiXha\\i&
MINDEN fíZAKÜZLETOEN KAPMATÖ
egyik legnagyjbb vállalatának, a MAOr.T-p.ik a jelenléte és a másik a Muraköz visszatérése. Tisztában kell lennünk azzal, milyen feladalok várnak a rna-gyar kereskedelemre és iparra. Nemcsak a magyar honfoglalás érvényesítése, de a belső frontnak a szolgálata és a magyar jövőnek legégetőbb kérdése az, hogy mi hárul Nagykanizsán a Baross Szövetségre és a város jövőjének kérdése. Szívós, harcos munkával mógsok a tenn^-
szskitson a régi zsidé szellemmel és táplálkozzék a magyar ériből
való, mert a megkezdett útónnal ad ni és építeni\'akarunk. Ehhez szeretet, megértés szüksér ges. Ha társadalmiunk és a lakosság ebben a gondolatkörben teljesiti majd a munkáját, akkor az eredmény nem fog elmaradni. Még nagyobb követelményeket támasztunk a magyar keresztény kereskedővel és \'iparossal szemben, legyen ez lüvc tása tudatában, legyen szakmájában képzelt és elsősorban kellett volna említenem\',
Nagykanizsa város Barosx Szövetségének elnökével együtt dolgozom, ismerem léhát nmunkájukat, nincs közöltük olyan, aki a jogtalan és hirtelen megr gazdagoqásnak lenne a harcor sa. Akik pedig kishitüséggel vagy gáncsvetéssel akarják mérgezni a magyar keresztény kereskedők sorait, (Kelkiáltások: Internálni kell Őket! Zaj.) azokat minden eszközzel és módon el fogjuk hallgattál ni. ^Nagy-taps és helyeslés.)
Ha a magyar társadalom és a
Vásároljon
Horváth Lajos
Üveg- ós porcellán-kereskedésében
Nagy választék várja Önti
Fő-ut 2.
Telefon : 6347.
magyar kereskedelem és ipar nagy lelki egységben összefognak nagy céljaik áldozatos szolgálatában, akkor annak gyümölcse a magyar, gazdasági életre csak fellendítő, Rehct. Kjeresr-tóny kereskedelmiünket ezra lelkesedés fűti, nemzeti céljai vannak, vitéz Tóth \'Béla elnök közreműködésével teljesen egybeolvadva haladnak a jövd-épités utján. Nagykanizsán a Baross ebben a szellemben dolgozod, azért beszélek róla, mert együtt dolgoztunk. Meg vagyok arról
Megérkezett
a dupialevelü
karácsonyfa
nagy választékban ée olcaó árban kaphat*
Pannónia.-kariban
Sagir-Bt 4.
IQjg, dsttewalw 14___________
[s jryő^dve, hogy a jövőben is élete egy a Baross Szövetség erő-
clfil fognak járni a munkában, teljes felépilésével és a keres/v
egyetértve és együltrmiködve. tény magyar kereskedő- és
mert a jővö Nagykanizsája na k iparos-réteg talpraállitásával.
Vitéz gróf Teleki Béli főispán beszéde
Nagykanizsán folkeroatom, -10 taggal rendelkezett. Egy olyan lelkes gárdát találtam, hogy az a találkozna mindenkor foloithnlotlen maradt a számomra. Ettől kezdve állandóan figvolemmol kiaértom a Baross fejlődését és ma, amikor itt körülnézek ozon a nagy tál-oron. akkor öröm tölti ol szivemot és lelkomot, mert azt látom, hogy oz a gondolat testot öltőit és hoesüiotna, szorgalmas, céltudatos .kövotkozotes munka folyt, amit laton áldása Ía kisórt és onnok a munkának az oredményo az, hogy ma már 14 fiók működik a vármogyo (őrületén.
A polgármrwtor nagyhatású herédé után vitéz gróf Totoki Béla kormány hiztos-főiapán mondotta ol iiagvflzabáfui boazédét.
— Bolnó frontunk szilárdságának olnó biztosítéka és fó ható tényozöjo az, — kozdto meg Izzódét — hogy miiven gazdnaágpolilikát Irányítunk M /olylfttunk. Ennek egyik nzoklora az, amolybon a magyar TíoreskodŐ-és kifuparoa-érdokollHég a "Jobb jö-rójét munkálja a\'Baross Szövotség. A Bnrosn Szövotnég munkáját attól az időponttól kozdvo, hogv onnok a Tármegyének főispáni tizekét elfoglaltam, élénk figyolommol kísértem. Amikor mint főispán olaóizbon
A főispán átadja vitéz Tóth Bétának a kormánytanácsos!
dekrétumot
— Akkor .amikor megállapítjuk . azt, hogy itt munka és alkotás folyik, akkor ongedjék mog, hogy megrngndjam az alkalmat és a nagykanizsai Baross-fiók mogalap\'i-tójának, o halalmas szorvozot jolen-}op\\ képviwlőjénok, vitéz Tóth Bélának, aliinok a munkássására a legfelsőbb körök is folfígyoltok és Őnoki o közgazdasági élőt terén kifojtott orodmónyos munkásságáért a Fő-méltóságu Kormányzó Ur logfolsőbb elhatározása folybtn kormánytanácsosi cimot arlománvozni kogyoHko-dott, méltóztassanak megengedni, hogy ebből az alkalomból neki ezt a magas kitüntetést szomélyoson átnyújtsam.
A főispán a közönség lolkos éljon-zéso közopotto adta át vitéz Tóth Bélának a legfelsőbb kormányzói kitüntetésről szóló okmányt.
A főispán ezután igy folytatta bo-ttzédót:
— Nokünk a keresztény gazdasági élotlwm a magyar fajvédőimet nom múló frázisok és hangzatos jelszavak kedvéért koll kézlw vonnunk és mindon pozíciót oróson megtartanunk, hanem az a kötelességünk, hogy mindazt a mulasztást, amiozon a "téron történt, különön m keroskodolmi\'vonalon, ugy hanznúl-juk ki és ugy biztosítsuk örökro a magyar nemzőt és a magyar faj számára, hogy no olégodjünk meg azzal, hogy bizonyos pozíciókat momentán konjunkturális vinzonyoks;-gitségóvol elfoglaltunk, nokünk számolnunk koll azzal, hogy a háború végévol mindazok a korlátozó intéz-kodóaek, amolyok ma bizonyos kőny-nyohbaégot jolontenok az egyesek holdogulása és megindulása számára, ozok mog fognak egyrészt szűnni s a koroskedó- és iparos-társadalomnak fel kell készülnio arra, hogy egészséges vorsonybon megálljon, a maga lábán a saját oro-jébol, a maga becsületéből, a maga szorgalmából és megtartsa mindőrökre a jövő gonoráció számára azt a pozíciót, amit most az állam segítségével őnoki ndnak. (Lelkes éijonzés és taps.)
¦— Olyan gárdát koll novolnio a íiaross-tábornak 03 olyan utódokat, hogy azok majd mint orótoljos palánták a Mindonható eogitaégévol önállóan és minden vihar ós noliéz-séggol szombon is megállják a ho-lyükot és örökro biztosítják a ma-cyar faj szupromációját és a kizárólagos vozotést a gazdasági élet ózon mozojén.
— Hogy ha a korlátok lo fognak hullani, akkor bizonyos vorsony fog olóállni. Ege^zségos vorsonyro szük-
lUTORT
HETTBIIIRE
* mirhán butorawtlonl*b*n voflyan
ség van, amely nemoa vorsonv j>ozi-tiv gyürnölcaöt hozó és jobb; szebb és tökélotoFobb munkára serkontó kell Iiol\'v legyen. \'
— Féltékeiwon koll őrködnie azon a tábornak, hogy a tiszta etikai alaphoz ragaszkodjon és no ossünk abba a hibába, amit kárhoztattunk azoknál, akik mi előttünk ezokot a pozíciókat letöltötték. No ossünk a — halmozásba.
A Iftrwtt\'ny erktVcs atasjin
A koroskedók és az iparosok maradjanak mog a -keresztény otika alapján, ne adja oda magát aonki Rtrohmannnk. (lelkes éijonzés és taps.) No adja oda magát szolgáltatásul annak a zsidó kufár, haza- , áruló montalitásmak. Széclrawi István azt mondotta, hogy legyen bármilyen l>oldog fekvésben egy ország, legyen bármilyen szabadsága, lakói éljenek bármilyen szabadságban és bármilyen jogai egymásunk is, ha a tiszta erkölesí és polgári orónyok nem csillognak, akkor az a nép lassan-lnswan romlásba jut.
— fin az otikai alapról beazólvo, azt kórom a Baross-tábortól, hogy mindon egyos tágját tartsa szem olótt és tartsa .szem olótt azt, liogy a gazdasági élet csakis erkölcsi erőforráson épülhet fol tartósan óa időtállóan és akkor időtálló, örökké tartó uj Magyarország élotében óriási jolentónóggol bíró oróíonáaa és follogvára losz a tisztes magyar iparnak és a tisztes magyar koroa-ko<lolonmok. v
A főispán beszédéi lelken éljenzés és taps fogadta.
Vitéz Tóth Béla a hála szavaival köszönte meg
RKACIK
Tp3
WINDEN ORION-RÁDIÖKERESKEDÖ. KÉSZSÉGGEL BEMUTATJA
Fenti készülőket bemutatja: Szabó Antal radlA-azakQ»Uta Nagykrnlxea, F6-ut 5.
kitüntetését. Első gondolata a Kormanyzó Urhoz szálll fel. majd a főispánnak köszönte, ¦amely nemcsak neki., de minden zalai kereskedőnek és minderi Baross-lapnak szól. Ez a kitün-lelés elkötelezi őt arra, hogy a jövőben még hnlványozottabb (mértékben szolgálja az Eszmét és a Hazát.
V\'t*z HcrWfndy Miklós a 20-an és 48-ns hősöknek
A tabi kerület országgyűlési kéiivisclöje megemlékezett a li-nKinovai csata évforduló járói, mely csatából becsülcltcl vették ki részüket a nagykanizsai hős 20-as honvédek, mig másutt a kanizsai 18-as bakák. Akkor is az orosz volt az ellenfél. Litníir nova volt a világháború határköve. Ott állt meg az orosz göz<-henger. Szép szavakkal adózott a bős magyar katonáknak, majd a belső front ikomény vártnállár sára bivta fel a hűséges mar-gyarságot.
Antal István miniszter a magyar élet problémái\'ól
Aulai \'István miniszter azzal kezdle beszédét, hogyikét okból veit Örömmel részt a nagykanizsai Baross-nagygyűlésen. Először azért, mert a Baross Szö> vetség luaga bosszú esztendőkön keresztül küzdött a politika arcvonalán a Baross-eszmék győzelemre juttatásáért.
A Gondviselés megadta neki azt az elégtételt, hogy amiért, mint ismeretlen közkatona küzd hetett, azt az államvezetés oldalán tulnyomórészben meg is valósilhatta. Egyik kodifikátora volt ugyanis azoknak a jogsza-
bályoknak, amelyek a zsidóság gazdasági tulhatalmát megszüntethették és a (keresztény gazdasági erők jogos uralmát megr alapozhatták.
— Meg kell azonban hagyl-nóm — mondotta a továbbiakéban n miniszter —, hogy mi, a zsidó őrségváltás elindítói, nem ugy képzeltük el e nagyszabású társadalmi és gazdasági reformot, hogy csupán személyekben történjék változás, hanoin elképzelésünk az volt, hogy
a gazdasági élet e téren az
Hofherr-Schrantz gépek, világító petróleum
ÜNGER-ÜLLMANN KLEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell cázfdzék átvehetők. Golyós csapagyak
Mfnden •¦akee«f*t«i előre rendelje tam*\\ kaphatók.
egész vonalon érvénvesQlfön a keresztény szellem,
amely a gazdasági életben nem a profitszerzési alkalmat, nem a jogtalan meggazdagodás lehetőségét, nem az egyoldalú gazdasági uralom megteremtését, hanenv (elsősorban az erkölcsi célok szolgálatát : a nemzeti közösség érdekeinek minél teljesebb és erőteljesebb kielégítését tartja szem előtt.
— Higyjétck el. magyar (est-véreim, hogy azzal, (ha a gazdai-sági élet vezető pozícióiban a zsidókat keresztényekkel kicseréljük s a keresztények ugyanott folytatják, ahol "a zsidóság elhagyta, nemhogy scgilellünk volna a dolgokon,\'dc rontottunk azokon, mert a magyar közvéleménynek a keresztény újjászületésben való hitét és bizalmát renditették meg. A gazdasági élet teljes zsidólalantlása tehát csak akkor lesz végleges, ha a személyek mellett
a zsidó szellemet is teljes mértékben szémdzzQk a gazdasági életből és vezetÖelvül a keresztény gazdasági rendnek azt az alapvető princípiumát tesszük, hogy minden gazdasági tényező, munka, érték, alkotás, eredmény csak ezért adatott az embernek, hogy azzal már a földön közelebb kerüljön az Istenhez lés a megigar zuláshoz, Mivel a \' keresztény-szociológiának az a megállapítása, hogy az elesett, nyomorult, elkeseredett, kifosztott ember sokkal nehezebben találja meg a gondviselésszerű utat teremi-tőjéhez, mint aki biztos egzisztenciával, tisztes kenyérrel és rendes megélhetéssel rendelkíe-zik, ezért keresztény értelemben janink el akkor, ha már a földön arra törekszünk, hogy
jólét, megelégedés, kenyér
honoljon minden dolgozó ember otthoniban.
Ezután a keresztény szellemiben újjászervezett magyar gazdasági élet háborús teljesítményét ecsetelte a miniszter. A
1942.
14.
hallgatóság nagy tetszése közben jelentette be. hogy a jobboldali fajvédő törekvéseknek az az igyekezete, hogy a magyar gazdasági élet kerüljön ki a zsidé vezetés nló!. a nemzet számára valóban cgzisztenr-MIis kórdós volt, mert nyilvánvaló, hogy
ha • gazdasági élet ma Is a zsidók szupremáelőjs alstt állana, • nemzat képtelen volna a msl élet-halál haro nagy háborús gazdasági faladatait telfesltenl. Ezért tehát számunkra a ko-resztény gazdasági uralomért való küzdelem1 noni\'csupán világnézeti hnre volt, hanem: egyben nemzetünk egzisztenciájáról és európai hatalmi birtokállomány ról való előrelátó gondoskodás ís.
— A másik\'ok — mondotta a miniszter —, ami miatt örömmel
jöttem le erre a gyűlésre, az, hogy meleg bajtársi szálak fűznek a kerület országgyűlési képviselőjéhez, aki a parlamentben és a parlamenten kívüli érdekképviseleti munkájával méltó képviselője, munkása és előrevivője a harcos Baross-szellemnek. Neki az a meggyőződése, de mondhatná, egyben kérése a Baross Szövetség szervezetéihez és összes tagjaihoz, legyeinek segítségére abban a belső munkában, amelynek vezetése őreá bízatott, s amely belső munka egy egységes, szilárd, ellenállóképes, hajthatatlan belső magyar front megteremtésével akarja alátámasztani a magyar nemzet világháborús erőfeszítéseit. Mert ebben a háborúban helyt kell állnunk. Nemcsak európai hivatástudatunk kötelez erre, hanem nemzetünk jól felfogott életérdeke is.
Az orosz pánszláv bolsevizmus törekvései Msgyarország testén át akarták európai céljukat megvalósítani.
Elsőnek tehát mi estünk volna áldozatul a moszkvai hatalmi politikának, ha nagy német szövetségesünk idejében fel nem tartóztatja és meg nem állítja a világtörténelemnek c legveszedelmesebb imperialista és hóditó igyekezetét.
— Ebben az élet-halálharcban a roflagvar belső front helytállása sok lélektani tényező együttműködésének megteremtéséi Ől függ. A legfőbb lélektani tényező az, hogy a szenvedések, megpróbáltatások és nélkülözések terhét, amely reánk még ebben a küzdelemben biztosan hárul, az osztó igazság igazságos egyenjotm-ságával mérjék ki n nemzet minden egyes rétegére és minden egyes tagjára. A\'másik lélektani tényező pedig az, hogv olyan belső állami rendel kell tcrenV-tenünk, amely azokat jutalmazza, akik alkalmazkodnak a törvényekhez és azokat sújtja, akik áthágják azokat.
~ A kormány (tudja azt, hogy sok baj, panasz, hiba, emberi gyengeség nehezíti meg a rna.-gyar kibontakozás útját, de megvan benne az elszánt akarat és kezében az eszközök, hogy ezeket a nehézségeket és bajokat
leküzdve, a nemzet nemcsak hogy épségben, de jogai telj\'ÓSr .ségében kerüljön ki ebből a mű; ... "gy világkataklizmából. Ehhez ftóonban a kormány ereje nem1 elég még, hanem1 kell, hogy a törvények erején, a hatóságok buzgalmán, az államvezetés tekintélyén túlmenően ép, egészséges,\'áldozat kész társadalomi és nemzeti erő álljon a nemzeti célok szolgálatában. — Ne felejtsük\'cl, hogy az ország^ sorsa az elkövetkező hónapokban dél el. Ha a nemzet az elkövetkező bornapok nehézségeit átküzdi. ugy sikerülni fog a méltó magyar jövő megteremtése nem a mírí gunk, de gyermekeink számára. Mivel a Baross Szövetség az egészséges köz szel leimnek, céltu-dalos társadalmi szolidaritásnak és alkotó kereszlény gazdasiígi munkának egyik oszlopa ebbeu az országban, ezért\'tartonv én a Baross Szövetséget a magyar megmaradás és a magyar tel-jessétélel történelmi munkája egyik leghasznosabb és legértékesebb képviselőjének.
Lenyűgöző hatása volt Antal miniszter nagyszabású beszédé^ nek.
Ilovszky János országot Baross-vezér beszéde
Ezután Ilovszky János, a nagykanizsai kerület országgyűlési\' képviselője, a Baross Szr> vétség országos elnöke beszélt:
— Én most ugy érzem magam -— kezdle beszédét —, mint amf-kor hosszú évékfután napsüléi éri a fát. A Bnrossrfát nagyon nehezen ültellük el és most, ami kor kilerebélycsedelt, amikor 48 ezerre szaparodolt fel a tagok száma, cz mutatja, hogy erős a fa.
Ilovszky János aposztrofálta Antal minisztert, hogy az clkój vetkezendő pár hónapon át történő események érlelik ki a jövő ezer évre Magyarországnak a sorsál. Nincs nélkülözés, nincs lemondás, amit meg ne tennénk, mert mi magyarok szeretjük hazánkat — hangsúlyozta.
¦ Kedves magyar testvéreim ! Én. szeretem.\' ezt a várost, szeretem Zala megyét, főispánjával, minden polgárával együtf. Azért választoltuk ki a mai gyűlés színhelyéül Nagy kanizsai, hogy ebben\'az izig+vórig jószáu-
déku férfiakat adó megyében tartsuk még ezt a délvidéki gyűlést.
™ Köszönetet mondok a jelenlévőknek a megjelenésért, a rendezőségnek, a jelenlévő bu-pesli és vidéki Baross-szcrvezet\'i tagoknak, a sajtónak, a polgármesternek, a város fellobogóf-zásáért,viléz Tóth Bélának, hogy a rendezés előkészületeiben*nVa-ga is résztvett, továbbá a világi papoknak és szerzeteseknek,
akik szintén megjelentek.
Az 1919-es helyzettel foglalkozva, kijelentette, hogy ha akkor nem is\'48 ezer, de legalább 480 Baross-tag lett\'volna, akkor nem következhetett volna be az összeomlás.
Ezután fontos bejelentést tett. Kijelentette, hogy a 12 pontot a kormány máris elfogadta. Holnap megtörténik az intézkedés, hogy az országban az összes liberális és zsidó szellemű egyesületek megszűnjenek.
Nagy tetszés közepette jelentette ki, hogy nemi nyugszik addig, amig a nemzet vagyona az utolsó fillérig keresztény (kezekbe nem jut.
El fog következni az Idő, amikor osak keresztény árul hst. Kérlek benneteket, keresztény testvéreim, \'hogy csak kercszV tény bankokba, keresztény iparosokhoz, keresztény kereskedőkhöz, keresztény ügyvédekhez és keresztény orvosokhoz menjetek — mondotta.--- A faj-szolidaritásra szükségünk van. mert ez viszi majd át az országot a jobb jövőbe.
Beszéde végén Isten áldásai kérte mindazokra a \'családokra, mindazokra a magyarokra, akik olyan küzdőképességről és elszántságról tettek tanúságot, mint a mai gyűlésen fetszólilt szónokok.
Ilovszky gyújtó beszedő után
Czobor Mátyás
Zalaegerszeg nyűg, polgármestere votto át az, elnökiest, aki a tölo megszokott mologséggol Ijoszélt a Baross előretöréséről ós oredménvoi-ról. Majd Landi Foronc főtitkár lorjosztotto bo a határozati javaslatokat, amik az olóórtokozloten koroszt ül mentők. A nagygyűlés is ogyhangulag, nagy lolkosoüessel elfogadta.
A második sínpár . ..
Ilovszky még hangoztatta, hogy a hálwru után a visszajövő katonákat foglalkoztatni koll, mért
egyetlen egy katonának sem azsbad ugy leszerelnie, hogy a számukra helyet ne biztosítsunk.
EzérA kérto a követkozó javaslat elfogadását: »A háború után sziik-ségszorüségból és a visszatérő katonák foglajkozlátása céljából végrehajtandó állami közmunkák körébo iktattassák bo a legelső célok közó az Olaszország felé megújuló gyorsabb közlokodés s hogy a Balaton— Nagykanizsa és Csáktornya közötti közlokedéfl meggyorsuljon, tegyék kormányzati programmá a második sínpárnak a mogépitésót«.
Javasolta továbbá, hogy Zalaegerszeget is kapcsolják 1» a fő útvonalba Balatonszentgyörgyön és Keszthelyen át. \' -
Szavait a nagygyűlés nagy lolko-scdóssól fogadta.
Ezután Czobor Mátyás elnök a nagygyűlést bezárta.
A miniszter és kísérete a MÉP ben
Anlal István miniszter kíséretével
Pn évtizedekig gyönyörködött
ízléses kirakataimban,
de miután most ninos, kérőm fáradjon bo üzlotombo, Horthy Mlklós-ut 3. sz. (bejárat a kapu alatt.)
Minden vételkényszer nélkül megtekintheti Igen nagy választékú szebbnél-szebb karácsonyi ajándéktárgyaimat.
MBLCZER JENŐ \'"Üíí"
ezután a Matyii Klet Pártja helyj.
ségébc ment, ahol Bsnfolt balyiwígoif várták. A sokaság lolkofön ólmnozb, a üépBzorü minisztert, akit Romogvi Gyula máltai lovag, a körülöl elnöke meleg szavakban üdvözölt. Antal miniPEtor válaszában Kállay Miklós miniszterelnök én az egéns kormány üdvözlőiét tolmácsolta, majd rámutatott a kormány munkájára éeared-menyeire. Mióta pártok vannak bel-és külföldön; nincs olyan párt, r moly a l>olső konszolidációt én a külső érdekeket ugy szolgálta volna, mint a Magyar Elot Pártja én olyan értékos munkát fojtott volna \'ki, mint oz a párt. Radikális szociális reformokat vozotott bo. Majd utalt a speciális magyar politika csodálatos államvozotéai művészetére. Ez a párt lototto a magyar törtónolom olőlt a vizsgát. A nagykanizsai párt-Bzorvozot igon szépon toljeaiti kö-tolosaégót — hangsúlyozta. A miniszter ozután néhány úrral olbo-azélgotolt, majd nagy kíséretével együtt a Központ-szállodába mnnt, ahol egytálételen közelied volt. Itt vitéz gróf Teleki Béla főispán Kormányzó Urunkat köszöntötte fel, P. Gulvás Gollért ferences plébános és házfőnök a minisztert, főispánt, törvényhozókat Ilovszkyt és a többi vendégeket, maid a vendégek nevében Mogav Károly országgyűlési képvisolő beszélt.
A miniszter ozután kíséretével mogtokintotto a MAORT-tolopot, majd később a gvorsvonattal a fővárosi vondégokkol visszautazott Budapestre.
Igazi magyar ünnop volt Nagykanizsa magyarsága számára Antal István miniszter és olókoló kisétoté/ nok lojövotolo ,amoly uj londülotot hozott nemcsak Kanizsának, hanom ogész Zala megyének ís.
Magyar szívók találkozása, magyar lolkok tostvórülósü...
Meg akart halni a fia után
Pauza Petemé, keszthelyi hercegi uradalmi erdőőr felesége, nagymennyiségű foszforoldatot ivott. A kórházban azonnal gyo-monuosásb\'an részesítették s így \'jiifigjnwntették az életnek. Pauf záóknak nemrégiben halt meg az egyik fiuk; az édesanya fia utáni bánatában akart meghalni
Magyar Kupa eredmények
Ferencváros-Békéscsaba 6:0 (8:0) Komárom—-Csepel 2:1 (0:0).. Kolozsvár—Nagyvárad 2:2 (2:1). .Újpest—88 FC 0:0 (8:0). Vasas—Urak 5:2 (2:2). Gázgyár— SalBTC 3:8 (1:0). Gamma—DVAV 6:8 (2:2). Kispest—VSC 2:0 (1:0). Szogod—Újvidék 8:0 (2:0). Szolnok—Makó 8:0 (1:0). DiMAVAG—Hatvani VSK 8:0 (0:0).
Hangva—Pénzügy 8:1 (1:1). CsMÖVE—Postás 6:1 (4:0). BSZKRT—Törekvés 7:1 (8:1). M Pamut—Kis textil 0:0.
L% káiromkoslésrt Isten
é« 0) tfti-véssy MnteriH I
KESERŰVÍZ
Egy kiugrott teherkocsi közel egy kilométeren íelszagg&tia a síneket a loriközbeB
Csáktornya, december 14 (A Zalai Közlöny muraközi tudósítójától) Vasárnap roggol a Német-szág rolói Csáktornya fúló haladó német teliervonat egyik megterhelt tolujrkocsija tarigelytöres kövotkeztó-bon Miksavár ós az országhatár között kiugrott a sinokból. A mozdony még vagy 800 métert húzta magával a kocsit, amelynek kerekei iv talpfákat, valamint a* síncsavaro-
esak a tehervonat első föle tudott beszaladni Csáktornyára. Csáktornyáról azonnal segédmozdony ment ki, amely a vagont, amelyet csak többórás munkával sikerült visszahelyezni u sínekre, lassan behuzátta Csáktornyára. A helyszínen megjelent magyar és német csendőrség megállapította, hogy sommiféle bűnön beavatkozásról nincs szó, a baleset teljesen a véletlon müve. A
kat mind megrongálták. A kiugrott \'^megrongált vonalszakaszra azonnal közepén / munkásokat vezényeltek ki. A köz-
/agont .amely a tehervonat l.,^r .. , volt, Miksavár után sikerült vissza-/! ugratni a ginekre, pár száz méterrel | odébb azonban megismétlődött u baleset, ugy, hogy a-vagont lehagyva
lekedús u ké-ó délutáni órákig szünetelt, ds ma már aavurUlanul folyik.
Igy kerül forgalomba a „fekete" liszt
[(«Riunitilo eljárás feuyegttl a tolva) molnaraegétfet
a hazáért!
A hősöknek kijáró tínz V teleltél állta körül ozreu kiskanizsai tömeg egyik fiatal hősi halott gazdának u sin át. Mátés Léssió ki">2 szeretet ben álló fiatal gazda a keleti front poklában wzorzett sebesüléseién visszaadta nemes lelkét teremtő urának.
A temetés szertartását P. Bánás A. Gyula kiskanizsai plébános végezte. Nagy tisztiküldötlség is iolon volt. A kivezényelt diszszakasz némán adta meg az utolsó tisztelgő Isten Hozzádot a uzorotott bajtársnak, vi-
UJ felfigyelöblzotttfás a Nagykaalzsal Takarékpénztárnál
Szombaton rendkívüli közgyűlést i.irtott iwját székházában dr. Lénárd János kormányfótanácfios olnökloto alatt r Nagykanizsai Takarékpénztár. \'^Tj^i . A líözfiyűléa egyetlen tárgya az srhslálo\'íások folytán mogürosodott íolügyolóbizottflágí tagok inogválnsz-tása volt.
Egyhangúan a felügyelőbisottság elnökévé Konody Imre mérnököt TáluBztolták. A bizottság tagjai lőttek : tíáfrán Porenc, Tibold Lajos ás Wolf Lajos. (:)
NAPIREND:
¦J)s4I gyégTszertári ügyelet: Ma Oranayal gyógyszertár Beák-tár 10.
KiskanÍMin as ettani (T*s7sswr-Urállandé Ügyololen saelgáletei Sert.
A fiávXFÜRDÖ ayitva van röggel 0 órátál ontó 6 óráig. (Hótfó, storaa, pénfcek délután és kedden egész nap nókwek.) Telefon: 660.
NnpUrt Deeember 14. Hétté. Rom. kat. Nikáz pk. - Protestáns Szilárd. - Izr. leb. 6.
Újságol kér
hazulról a harciéren küzdő honvéd. Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányai, a lapfejen talál-• ható címke kitöltésévet dobja be egy postaládába I
- (A Piarista Diákszövetség)
felyó hó 11-ére hirdetett közgyűlése megtartható nem volt és igy deecmbor 10-én, szombaton délután 6 órakor lösz mogtartva a gimnázium tanácstermében- A közgyűlést 11 megjelentek számára való tokintet nélkül mog fogkik tartani Elnökség, uúlkül mog fogjuk tartani. Elnökség.
(5*iát tudósítónktól) A Kent-licly melletti alsómalomban volt alkslmacásban Sialaí Karoly mul-nártegéd. Mivel a segéd gyanu-san viselkedett, gatdája figyelni keidte. Most attán rájött, hogy a segéd egyik éjsiaka álkuleotol bement a malomba és onnét 30 kg. liiitet elvitt. A molnársegéd e. lisitet elrejtette a közeli bokrok
Znlaagsrfizee, docsmbor U Mult héten lulyoi szerencsétlenség történt a lovásii Maort-tclc-pcn. Ai egyik helyiségben « gái-kályha mellé állított olaj-tartály felrobbant és « helyiségben tar-tóikodó munkátok kőiül többet súlyosan megsebesített, Ai élet-vetiélyeten őssteégett munkátok köiQl többet aionnal be kellett ssállitani a laUegeniegi városi köikórháiba, ahol még ai cjstakaí
A hivatalos lap közli a kereskedelmi mininter rendeletét a nyílt árusítási (illetek és a fodrásíiitle-tek lárórájának és munkasiüneté-nek a karácsonyi ünnepek, Sril-vesiter és újév napján való sia-bályoiásáról. A rendelet intéike-déssi at égése országra vonatkoznak. December 20-án, ae úgynevezett aranyvasárníipon a nyílt árusítási üdéteket az élelmiszerek árusítására berendezett (Illetek kivételével délelőtt 10 órától este 6 óráig seabad nyitvatartani. Az élelmisEcr, mészáros és hentesüzletek vasárnapi munkaszünetét eien a napon változatlanal érvény-
közé, mert ai volt a nándéka, hogy még lop lioná s aiután értékesíti. Gflídái* feljelentésére a rendőrség őrizetbe vette a mol-nársagédet, aki bevallotta a lopást. Sialaít a rendőriégi nyomosát után átadják ai Ogyésiségnek. Mivel a lísitlopás éjtsaka történt, a tolvaj molnársegédet a italáriális eljárás fonyegeti.
órákban áronnal ápolás alá vették Őket.
At ötsteégett munkátok bor-lalmas tebeket tienvedtek. Kö-illlük a legfiatalabb, Síunyogh Oyula, isionyu kínok köiött hamarosan meghalí.
Ai eltő áldozatot követle a halálba a 23 éves Sabján Lajos gositolaí munkát is.
A hatótági eljárás mggíndult a ticrencsétleniég réiileteinek és felelősségének tisstáiáta végett.
ben kell tartani. a eukorkaüsletek* iiintén délelőtt 10-től este 6-ig maradhatnak nyitva. Zárt edényben és csak (iiletlielyíségen kívül való fogyasitásra égetett sieszei-italok is árusíthatók.
Karácsony első napján a nyilt árusítási üzleteket egén napon át lárva kell tartani, kivéve a cukorka és virágüzleteket, amelyek délelőtt 10 órától délután 2-ig nyitva tarthatók. Karácsony má~ sodnapjára a vasárnapi munka-izünctre vonatkoső intézkedések ne irányadók, aizal ae eltéréssel, hogy a mészáros és hentes, valamint a pékfliietek reggel 7-től
11-ig. a tejesarnokok reggel 7-től déli 12-ig nyitva maradhatnak.
Újév napján a nyitvatartás tekintetében a vasárnapi munkassü-netre vonatkoió intéikedéick sí irányadók.
A fodrásiüileteket december 24-ének estéjén 7 óráig nyitva lehet tartani. December 25-én égési napon át, 2ó-án pedig déli 12 óráig zárva kell tartani. Dec. 31-én este 9 óráig nyitva maradhatnak, lanuár 1-én égési napon át eárva tartandók. (MTI)
Vonyarcvashegyen az eperfára, Kányaváron az almafára akasztotta fel magát egy életunt
Keszthely, dec. U (Tudósítónk irja.) Talabér Károly vonyurcvashegyi molnár félig ittas állapotban iinent haza lukasára. Alig ért haza, kimen! az udvarra. Mivel sokáig kinlr maradt. Talahérné az egyik s gyermeket kiküldte apja után. A kisgyermek ugy látta, mintha atyja a fa alatt guggolt volna, azért szólt hozzá. Amikor szavaira válasz nem1 érkezett, közer lebb ment s akkor látta, hogy atyja az eperfa ágára felakaszt tolta magát. Mire levágták már halott volt. Az öngyilkosság oka még ismeretlen. .
e
Idős Pankasz József kányavári gazdálkodó kertjének egyik \'ál-malájára felakasztotta magát Péter Ferenc kányavári nnpr számos. Segíteni mármem lehetett rajta, mire\'észrcvették, már halott volt. A vizsgálat megitódult.
ElTágta a kisfia torkát egy badaosoiytomajl asszony
Borzalmas állatiassággal végrehajtóit gyermekgyilkosság történt Badacsonytomaj községf bcn.
Tar Ferencné badaosonytor Tiiaji lakos konyhakéssel clvágr ta 3 hónapos kisfia nyakát. A gyermek a borzalmas sob ké> vetkeztében elvérzett és meghalt.
A csendőrség Tar Fercncnót őrizetbe vette és\'a zalaegerszegi fogházba szállította. Az eljárás folyamán kiderült, hogy a Tarcsaládban a családi viszálykodások napirenden voltak ós az asszony emiatt határozta el magát borzalmas tettére. AlUtása szerint a gyermek meggyilkolása után önmagát is;meg akarta ölni, de nem volt már hozzá ideje.
Az ügyészség a kihallgatásokat folytatja.
Rosita Serrano Erna Sack Zarah Leander
remek hsaglemeztelvételel
GRÜflHUT ELEMÉR
siasazletaben D*ák>tér a.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
Az üxlettk karácsonyi és njevi zárórája
Kot nalottja via a lovászi fllORT-telepsa történt szerencsétlenségnek
Húzás
Az osstályaorsjáték mai húzásán a főbb nyereményeket a kövotkoző ssámok nyerték:
60.000 pongót: 20.144.
10.000 pongót: 46.180, 01.513.:
8000 pongót: 82.487.
1000 pongót : 5.082, 18.582, 41.741, 62.485. (FolelŐsség nélkül,)
A aaaykaaizsal fclr. tBrványezék slnUkétól. 1041. El. XV. D. 7/31 isim.
Pályázati hirdetmény.
A in. hit. IgaitáaBgvmlnluter Urnák folyó «ivi november hó 23. napián 87.048/ 104% I. M. Vii. azám alalt kelt rendelete folytán l 36 000/1942. I. M staimi randa-Ict 0. | a alapján « vczelésem alali 1114 nagykanlztal kir. törvénynek ketlö a fel-
ügyelelcm alati álló ciáktornyat 4a periakt hír. Járáabltóiágok mellé pedig egy-egy tiorvámyclvü állandó blróaigt lolnácil ál
lásu pályJiatot hirdetek.
At iMuasJlgyintnlsxter . Uihoi intézett pályázati i kéivenjrtk«t. esen hirdetésnek a Budapíitl-KOiIönvheij-.— Zalai Közlönyben - történt. közzétételétől aiimitoit kettő hit alatt kell nálam beadni.
A pályázati kéivinyt-cii meg kell Jelölni a (olyamod.l leijei névé\', faületett, h>Ivét 4s Ide}ét. vallását, po\'cárl álláalt vagy fogialkozáait, állandó lakhelyét, lakásának
fiont\'i* ctinít, véfiííll lanulmányatt, r.lnié tH éi gyikoriail képzettségét 4a ana a nyelvre voaatkosó aselleges tudományos ˇagy Irodalmi munkált, amelyre toimacil kin«v«éiél kéri, nyllalkoinln kell továbbá afelől, hogy nem áll-e a to\'mácsi klieve-tésétMieró egyfltlil\'ialmazáil vlszonvban (36000/>tt42. I. M. aiámu randa\'at ti. § 2. bekezdést) A pályáiatl kárvényhea m*l lékelni kall a folyamodó lAvid 4tatra|iát, továbbá azemályi vltzonyait 4a tanulmányait Mméleli 4a gyakorlati képzettségit) (gátoló blwnyltvásyall, az atetlegea kanural tagságáról Sióló Igazolványát, erkölcsi bizonyítványa\', végül a 7 720/1031. M. B. széna : rendelet Iá* S. f-lban maghatározóit módon innak igazolását, hogy. a .pályázó nem sitt. aa 1939: IV. 1,-c. 1. §-áwk, 6. bckexdéacben és 6. §-ában meghatározott koilálózát alá.
Téaylegeien működő bírósági tolmáci-nak mái bltótág mellé szervizeit álláara való kinevezését kéró pályázatban csak a korábbi kinevezési okiratának számára kell utalnia 4a ai előzd békéidéiben maghatározott személyt vlazonyalban Időközben beállott váltoxáaokat kall előadnia, Illetőleg Igazolnia, fclnevezéte estiére azonban korábbi állandó bírósági tolmácal állásától la kell mondania,
-Állandó biiöságrtolmáccaá ctak azt lehel kinevezni,. ikl az 1113 :1 t.-c. 1. l-ának a) és b) pontjában megszabott kellékeknek megfelel, középiskolai érettségi vizsgát talt vagy azxal egyenlő értékű más képzettséget tzerzetl. továbbá a M.OCO/1942. I. M. aaámu rendelet Máaodik Címében szabályozott vagy a korábban hatályban vott jogszabályoknak megtelelő tolmácal vliigát la letelte ét nem ealk a 36 000/1*42. T. M. rendelet t. fának tilalma áia.
Jogvégzeit személyek másokkal, szemben egyenlő feltételek mellett slónyoen réaKtulaek.
A 30.000/1842, I. M. számú rendelet 8. 8-« élteimeben állandó tolmács nem lehet:
1. aki valamely btiótágl vagy klr. tlgyéiz-tégnél lénylegca szolgálatot iel|eii,
2. akit állandó bírósági tolmácal állatától fegyelmi utón elmozdítottak vejry aki előzőleg viselt tolmácal állatáról oly Időben mondott le, amikor ellene fegyelmi eljárás volt folyamatban,
lakit íz 1930; IV. t.-c. vagy egyéb togizsbály rendelkezétei értelmiben nem lehet tolmácciá kinevezni.
Az együttalkalmazást kizáró rokoni vagy sógort viszony miatt a tolmács ctak annál a\'bíróságnál nem töMJhet be állandó blró-aágl tolmácal állást, amelv bíróságnál vagy amely blróaág melleit tuüködó flgyén-légnél avagy amely blróiág kerületébe (irtózó bíróságnál olyan klr. ítélőbíró, illetőleg klr. ügyész van alkalmazva, akivel a tolmács az 1891: XVII. t.-c 41. §-ában vagy 1925: Vili t-C. 31. §-áuak második beuezdétében megbatározott rokoni vagy SÓgarl viszonyban áll.
Nsgykantzsi, 1942. ?«1 dec. hó 8. napján.
Dr. Haára Elek
111 ktr. tarvínyiiíkl elBdk.
mm —t
Et* m »*ooM • kai, aa lpiHMÉt.1
A henvódséeríf! szélt József Mr. beroeg a felsőház első költségvetési ölesén
A folüőliáz ma megkezdte* a költ-ségvotés tárgyaláséi. Czotfler Jenő olóadó ismortotto a költségvetést. Kérte annak elfogadását. Utána Jó-zRof királyi horceg bosz.élt. A mi-nisztorolnók nyilatkozatát a nomzo-tiségi kérdésben megnyugvással ós bizalommal voszÍ tudomásul, ugyan igy az ország függetlenségéről ón alkotmánya megőrzéséről tett kijolon-tósoit is, A mostani világégés közo-
pettej do később in mindének folott kol! állnia honvédségünk logmosz-szebbmenó fölszerelésének, kiképzésének — mondotta. LcgolBŐ és bgfontoMhh kc;to!cflr.OfVÜnk — mon-dofta —: biztosítani az önálló, függőt len Magyarországot ós azt csak jól folszorolt honvédségünk kéj>cs toljesitoni. Ezután a mezőgazdasági kérdésokról liosüélt. Az ülés tart.
Újból mozgásba jönnek az afrikai arcvonalak
A tengely ellentámadásokkal felel a szevjet sikertelen kísérleteire
Berlin, december M A Nemzetközi Tájékoztató írodn jelenti :
A TorbpectŐl nyugatra körülzárt szovjeterők megsemmisítésére folytatott harcokban nz ilt létesült három, katlan közül az egyiket imiár megsemmisítették, Az ellenségnek azokat a kísérleteit, hogy kívülről mégakadár lyozza n többi bekerilctt örök megsemmisítését, nieghinsttot-tnk. A Don közónsö szakaszán a szovjetcsapatok több helyen széles arcvonalon hozzáfocttak már régóta várt támadásaikhoz. Az [
Mtgyar rohamc«ffpitok
Berlin, decpinber 1 i (Német Távirati Iroda.) A Don arcvonalán olasz csapatok sikercsen elhárították a bolsevisták erősebb támadásait. Ezekben az ered menyes védekJezö harcokban a német légihaderő mnellctt résztvettek az olasz ós Imlagyar re])ülŐk is.\'Egyes ellenséges rohamcsapatokat bomba-találatokkal és fedélzeti fegyvc-
egész vonalon olasz alakulatok elszánt ellenállásával találták magukat szemben.
A nagy Don-kanyarulatliaii kél szakaszon került sor na/-gyohb harci" cseleklménvekre. Ezek a bolsevistákra \'nagy veszteségekkel jártak.
A sztálingrádi harctéren a szovjet csapatok \'megelégedtek néhány kisebb előretöréssel a déli szárny ellen, próbálkozót-salktól azonban hamarosan el-állottak súlyos tüzérségi és géj>-puskatüzünk hatása alatt.
sikerei a Don vonalán
rek tüzével már készenléti állásaikban felmorzsoltak.
Magyar csapatok a Don kelleti partján Jevő -bolsevista óllások cllCiii eredményes rohainh csapa,\' vállalkozásaik során sok kiserödöt pusztítottak el\'az erődök legénységével együtt és foglyokkal, valamint hadizsákmány nyal térlek vissza.
1942. december 14.
Négy hadosztállyal támad
Bern, docombor 14 (Bud. Tud.) A libiai arcvonalon megindított ujabb brit támadással kapcsolatban a svájci la|xik jelentik, hogy Montgomory El-Aghoíláiiál 2 páncélos hadosztályt és 2 gyalogos1, hadosztályt indított támadásra, lízok a csapatok fóleg a parti övezotbon és ottól mintegy 20 kilométernyi kitoriodésü arcvonalon támadnak. Az ol-aglieilai harcok már túlnőttek az ogyszorü járórvállalkozáson.
Megindult?— Nem indulimeg?
(NBT) A néinot véderő főparancsnokság vasárnap déli hivatalos je-lontéso közli, hogy a brit kötelékek nagyohbmórolü támadásokat intéztük Kommol kötotékoinok állásai ollón.
Montgomery Líbiában
Berlinben őzzel kapcsolatban kiömölik, hogy a most megindult támadás tulajdonképpen nem tekinthető a régen várt és angoW-réazról már hpsszább idojo bejölontott nagyarányú támadásnak.
Élénkülnek a tuniszi harcok
..(N8T) A tuniszi arcvonalszakaszon az angolszász csapatok a szombati nap folyamán sikertelen kisér-lotekot lottók arra, hogy a Modjorda térségbon néhány nappal ozolótt tó-lük olfoglalt teropot visszahóditsák. Az angolszász támadások kivétel nélkül összeomlottak. Ez á hadinozdu-Int arra enged következtetni, hogv a német csapatok, amelyek Tobourba olfoglalása után tovább nyomultak
DRÁVAVDLGYI
tfiLLJlMOS ARUMSZQLQfiLTfliO R.-T.
Araim»Aniléfc fixetAmo, reklaméolák, hlbaCisjelantéBek
iicksieril ffalwllégosÜAs minden villamos kérdésben délelfttt 8-4Ó1 délután 18 óráig. Caangery-ui 51, telefon 294.
elóro nyugatra és délnyugatra, immár orósobb amorikai kötolékokbo ütköznek.
(N6T) Illotékea brit holvon va-sárnap dóiig még nem orósitotték meg azt a hírt, hogy El-Aghoilánál megindult volna a brit offonziva.
Laval a közvélemény ellen /« Franciaország botdogitására törekszik
Párhs, december 14 A Malin ci\'mfti francia lap is-merle\'i I.aval konmányfő lémnp az újságírók előtt felhangzott kijelentéseit. Laval aftöbbi között bejelentette, hogy könyörtelenül elíiáril ntindent, nm*i Franciaország \'m\'eg\'mentősének útjában áll. Valamikor volt egy Laval, a parlamenti idők Lavalja. Ma azonban (más Laval áll a szir non. A becsületes franciáknak ugyanaz a céljuk, mint neki. Több ul kínálkozik, de a maga részéről azt az\'egyetlen utat vá-1 itsz t ja, amely Franciaorsz á g boldogulásához vezet. Figyelmen kivül hagyja a közvéleményt, ha az el akarná téríteni Franciaország érdekeitől. Né-¦nudország győzelme megakadályozta, hogy az (európai müvei t-ség kommunizmusba süllyedjen, ami a zsidók\'és a kommunisták diadalát jelentené — mondotta nyilatkozatában Laval francia miniszterelnök.
SebeiflH-vonat Naevkanlzaán
Ma délelőtt negyed Í10 órakor sebesülteket szállító vónatférke-zett Nagykanizsára. A sebesülitek fogadásán megjeleni az állomásparancsnok, a helyőrség tiszti küldöttsége, afpálynudvari parancsnokság, a hivatalos város, valamint a helybeli Vöröskereszt képviselői. A Vöröskeresztes hölgyek ajándékokkal látlak cl a sebesült honvédeket, az ajándékot azonban az idő rövidsége miatt nctii) tudták kür lön-külön kiosztani a sebesültek között, hanem egyben adták ;ít nekik. A vonaFrövid késés után továbbindult Zalaegerszegre.
mÓllUITlIEI
__ALUS
Egy ióiaiigotidolkodáiu, víroit Isméié b«rk...l. «lotiml lelvél.Uk, Rlk6.il-ulci 41. 3U2
Kasm.llliu. lanulól felvesz ö\'v. 1 Iliin Bainlbiine, KSkíey-u. 3. SU2
ABAS-VfiTBL
P.lrol>um-kál,hl>l kelesek vitelre. Sssbi Anlil ipoilllilele. 3K0
BÚTOROZOTT SZOBA
KOIInbaJAralM bulor.zolt szobs iion-ii»1 kind*. Rosenbeig, Klrily-u. 13, |>bbn.
Bútorozott szoba fürdosioba.haiinilat-lal kiadó. Dallhyány-u. 24/a. 3843
aAllfOvAola bútorozott szoba kiadó. Cini a kiadóhivatalban. *
ZALAI KOZLÓNY
POLITIKAI MAfllAP.
) Slld|a:„Klziaz4<si|IR.T. Nagykaalzu". Felelős klnd6: 2.1.1 lUr.ly. Nyorutotti a „KüiGBiiianáfll R. T. NagyksnlzM-
syaladálalNUl Haaykanliiáa. (NjomiUett telel. Zalai Uni*)
ML év?., 283 sz. Nagykanizsa, 1848. de* 16. kedd - Arp 12 «.#»)»*,.
P O L I T I KAI i N A P I L A P
SzerkssztéSéír&s kiadóhivatal: Főút B. szú tiwfkwirWSöííí és ktaiiúhivatalt telefon 78 i tfifjottblk mUauu hótközrmp délután.
Felelős szerkesztő: B.rbatlt. L.Jp. ^^^^^V"^
Kkí\'is sr.Am : kélkli«iui|> fit 1111., iiumbatoii lü 1111.
Isna leteraa iMittim
Kállay Miklós\'miniszterelnök legutóbb a közvélemény elölt uj is rendkívül értékes képességét mutatta be, amikor a budapesti Olasz Kultúr-intézet ünnepélyes megnyitásán beszédet mondott. Kitűnt, hogy a kiváló politikus és a nehéz időkben a gáton állni tudó államférfiú nagy \'képességei mögött rejtve meghúzódott szerényen, hivalkodás nélkül a magyar történelmet kiválóan ismerő tudós. Kállay Miklós az Olasz Kulturintézet ülésén beszédet mondott a magyar rene> szanszrél.- Ennek a nngy eszmeáramlatnak taglalása, feltárása és értékelése közismert iskolai téma. De a magyar reneszánsz pompázatos évtizedeit megtelelő történelmi távlatba helyezni és a mai újszerű eszmék korszakában tanuságtételül és igazolásul idézni, azt íelbnti, hogy aki ehhez a témához hozzányúl, nem elegendő, ha az illető személy letéteményese a pusztán vett históriai tudásnak, mert az adatok egymásra való halmozása a nagyvilág előtt, általában oly értékkel bir, mintha valaki koV esi számára hordja össze a téglái, de ez az anyaghalmaz építőmesterre, művészre, konstruktőrre, tehát egy magasabbrendü szellemre vár, hogy abból nz anyagi értéken messze túlhaladó szellemi, művészi, stb. építményt emeljen. Etekiuletben csillogtatta meg Kállay Miklós miniszterelnök kiváló tudását és képességeit. A konklúzió, amit a rener szánsz adatainak felsorolásával levont, messzehnngzó még eb* ben a háborús világban is. Hogy mit jelentett Magyarország a hiirnanísta műveltségnek,\' a tudományok és a művészetek fcl-. lendítésének, fellelhető a törtér nclera lapjain. Mi magyarok nagyon jól tudjuk, tudjak a uvür veit országok, elismerik az elfogulatlanok és hirdetni fogiák az elkövetkező idők mindenkoron. Az olasz nép előtt jól ismer rétesek azok az értékek, amiket Magyarország a történelom for lyamán a latin szellemy a< *Ror maaeterna- érdekében telt; Ma is ott" áll\'\'Magyarország a keresztény világa Roma\'örök szellőmének védelmében, amikor a bolsevizmus Isten ós keresztényellenes irányzatát vóráldoz alának hullajtásával visszaszorítja a messze ázsiai területekre. A magyar közvélemény, amikor a hírlapokból arról értesül, hogy Uália nagy városait immár nem-csak egy nagy neműül évezredekre visszauyuló alkotásaid tde az egész világ, épségben megtartott\'és magasra euielt kulturt-értékcil több mázsás bombákkal pusztítják ailgólrepülőgépek —
A tengely-haderők rendszexemu nyomulnak előre Tuniszkan
A Német Távirati Iroda jelenti, hogy egy német harci repülőgép-kőtolék a mára virradóra sok romboló és gyújtóbombát dotx>tt az
Anglia keleti partján lévő hadiszempontbó) fontos kikö-tőkro és dokk-i>orondozósokro. Nagy tüzek keletkeztek, A bovotott rtómot harci gépek Yalamunnyion viesza-térlok támaszpontjukra.
Német zuhanébouibázók tegnap bombázták a
Murmanazk-vatut pályaudvarit.
Kevéssel 11 óra olőtt csaptak le Ju. 87. gé|)ok a kijolölt célpontjaikra. Az egyik pályaudvaron ol-találtak egy lőszerraktárt, amely ho-voa robbanással röpült a lovogólw. A védelmet ellátó némot vadászok bolsevista vad ász röpülök kul csaptak ösazo. Hovos légi harcokra került sor. Némot vadászok itt vosztoség { nélkül 4 szovjet gépot lolótlok. A némot zuhanóbombázók torvozott támadásaikul zavartalanul végrehajtottak.
Közeikeleti diplomáciai értekezlet Londonban
Washingtoni értoaülés szorint Londonban diplomáciai értekezlet rvolt a közolkoleti helyzet megvizsgálása céljából. Az ankarai és moszkvai brit diplomáciai képviselők, akiket az illotő országról szóló jolentés végett Londonba romlóitok, szinbín résztvettek az értokozloton. Mcgjo-lont Casoy államminmzlor is, *ak5 közolkoleti útjáról Kairón át órko-zott vissza Londonba.
Hazautazik az USA finnországi klivűta
A Finn Távirati Iroda jelenti,
hogy az Egyosüll Államok fiimor-szuii kövoto legközolobb látogatás cédából hazautazik, Távolléte iiíojén az első követségi titkár belyoHosití a távozó helsinki amerikai követőt.
Roosevelt a szovjet-nagy-hüvettel tanácskozott
Az Kgyeaült Államok moszkvai .nagyköveti), aki jelenleg Washingtonban tartózkodik, tegnap Koosuvelt elnökkel tanácskozott. Hír szerint, a meglmszéléson Slajitoy nagykövo.t-inek a Szovjotuniúba való küszöbönálló visszatéréséről volt SZÓ.
Tovább tart az ostromállapot Bolíviában és^Argentlaábaa
Bolívia egész területén injegr hosszabbilotlák az oslro-málla-potol. Az intézkedés oka ismer retlen.
Argentínában bizonytalan időre ugyancsak meghosszabbitol.-lák az ostromállapotot. A rendelkezést azzal indokolják meg, hogy a kormány li súlyos nejpf zetközi helyzet miatt kénytelen rendkívüli intézkedéseket teuni. Szükség van az ország erkölcsi
egységének megerősítésére, hogy kellőképpen és hatékonyan íer ihessen núígvédelmezni Argentína álláspontját a háborús bo|-nyodalmákkal szörpben.
Szétrombolták^ a casmhlancat német ás japán konzulátust
Casablancából származó hír szerint és^akajnerikai katonák néhány nappal ezelőtt behatoltak a Casablancái német és jur
pán konzulátusra. A konzulátus épületében feltörték az\'ajtókat és szétrombolták a,1^xmuezést. Ilir szerint,ax\'amerikai katonák feltörték az iraLtárukutlis és kifosztották.
Illetékes néniét, helyről közlik a következőket:
Berlini katonai körök bíráló szemmel taglalták SUmson amerikai hadügyminiszternek az északafrikni helyzetre vonatkozó állásfoglalásét. Berlini polir tikai körökben figyelranroiiiéJi-tónak tartják a New York Ti-micsnek, azt. a megállajutasát, hogy .az Egyesült \'^lLainxíknak a győzelem árának nagyobb rét-szél -még- meg, kell fizetniük és hogy az. Egyesült Államokra, mint a szövetséges nemzetek utolsó crőtsíHulékfira, a teher egyre nagyobb része esik. ¦
<Nmgytm erf* Játén támadások
A kínai japán expedíciós hadtest parancsnoka közli, hogy a j Hankau-vidéken igen erős tá-iniadás indult a kínai csapatok ellen. E japán támadások emsén megrendítették, az ellen séf-ges állásokat. A. közlés szerint szeptembertől novemberig több mint 5000 kínai \'katona esett el és 1800 fogságba korült. A japánok 0 ágyul, sok nehézgéppuskát, fegyvert és nagymennyiségű lőszert zsákmányoltak.
A japán császári fő hadiszó Ír lás jelenti, hogy Uj-Guinea vidékén japán tengerészeti egy*-
minden magyar ember ugy érzi, mintha saját hazáját rombolnák ördögi vad kezek. Its ebl>en a közös érzésben most is messze kiált a tiltakozó .magyar hang, meri ugy érezzük, hogv Olaszország és a kuliura, amit az olasz nemzet őriz és,oly magasra fejr 1 leszt, nemcsak kizárólagazolasz nemzet tulajdona, hanem annak osztályrészese minden kultur-
¦ nemzet, főként azok,fakik iáme-í rik és vallják a keresztény hitet lés a Itoma adoma- szellouiéV-1 ben nőitek fel kulluniemzctek-| ké. Ha semmi mást nem látna a
¦ háborús gyűlölettől elvakult el-) lenfól Olaszország kuUurgóc-i pontjaiban, Rómában, Nápoly*-• ban, Genovában, Milanóban, \'\'Torinóban és >e.nnek a felsoro-[lásnak"végje alig volna -- mint I a világ vitrinjét, ahol az eanberi.-i ség legértékesebb kincsei vauinak felhalmozva, ha\'ncm tekin-
tenék azt a szellemet, ami a kereszténység elterjesztésével, a reneszánsz és a humanizmus tanításával az emberiséget odase-gilelle, hogy a mai magas kul-turpiedesztálon állva fejlesztheti tovább nagyságát, még ha a puszlán vett anyagi értékeket tekintjük is, .megdöbbentő az a vandál szellem, amelyik bom|-bákkal megrakott repülőgépeket irányit Olaszországnagy városai, főleg nem kiméivé árlat-Xan életeket,.:köztük gyermekeiket, asszonyokat, de nem kiméi-ve olyan cpilményekcl\' és alkon j tásokal, aanelyokel, ha bomba ér, soha iiokonstruálni nemi lehel. Pedig jól emlékezünk reá,, hogy a világjáró kalmár angolí .6s aoneiúkai, ahókees/.tendökbeni miként lepte cl ezeket a kulturHi gócpontokat, ámulta és csodál-] ta azok ¦nagyságát-. Hál oda jur lott volna a\'züllésben a inaikor
gyűlölködő embere, hogy ivai-\'. dekáinak- nem1 akarja már bizto-jsitani ezeket a mindenki szármára alkotott értékeket ? Mar igyarország, amikor a távol kelletén kiváló hadsereggel harcol j szövetségesei oldalán a bolser-jvista szellőm) ellen, ugyanakkor .teljes erejével védelmezi a latin | szellemi és anyagi értékeket. , Kállay Miklós miniszterelnök ^beszéde, amit ezzel kapcsolatiban elmondott, nemcsak egy .hozzáértő, messzelátó tudós férfin megállapításait tartalmazta de figyelmeztetés is volt minden irányban, hogy mik azok az om-;beri órtókek, amtelyek nem leli et iick mtartaUkai bármilye 11 gyűlölködő háború pusztításainak. Ezek elsősorban: a kereszténység és az ebből fakadt j reneszánsz és humanista szelf-lom tudományos és művészeti alkotásai.
ÍMJL.A1 KOzLöNÍ
Könyvismertetés Kujtorgó i«ikok
Kádár UJm zag4aja
A Jégtörő Mátyás bűbájos poézjtsbe öltöztetett, üróly ernj-uerÁ igazságai jutnak az olvasó eszébe K/.jir Lajos regényének olvasásakor. Egy lélek jár-kel ebben is, egy halott ember lelke. Végignézi a temetését, az
örököiíűk dvüdásál. meghallgat--
ja, mit beszélnek róla. A léiekí-kei uieglordulunk a mennyoi* szagban, vissz kipottyanunk vele a iöldre, bejárunk vele falut\', kiesi házakat, beletelantünk\'szi-vekbe, a nép egyszerű fiainak jellemébe. Megisuicrkfídünk a pokol pusztító erőinek cselször-vényeivel, a lélek \'jó és rossz erőivel. Eredeti uz elképzelése a Kujlorgé lelkek-nek, igazi népi u látása, a zamata, a kedélye, az ember-festése, az igazság keresése. A benne szereplökön keresztül egy egész népréteget ismerünk meg. Meleg emberi érzésekben gazdag népi regény, izas ós tarka, költői és éles Keletű- Stádium-kiadás.
Két világ vándera
Balogh Barma ••takt Odjaaalája
Magas északon, Izland északt fényei alatt játszódik le a 14 nyelven beszélő magyar iró érdekes regénye, amelyet eredetileg angolul irt s aztán fordított magyarra. Angliában 20.000 példányban forog közkézen, úgyszintén Norvégiában és Franciaországban. Német, olasz, hol* land fordítása most készül. A. vikingek legendás, kemény férfi-életét ismeri meg az olvasó a nagyszerű fantáziával megirt, hősiesen szép, történelmi nát|-terü regényből. Az Üdin-monda-világ tündérei, valkürci, törpéi, istenei adják meg a mithikus, költőien szép hátteret a harc, küzdelem, szerelem\', felfedezések hősi cselekedeteihez.
Stádiunirkíadás.
[ÖTÖST
| IETY1IIIBE
P márkás tut t orawioüJálHui wgytu
ke
esz ii. noi
bundák
VflLASZTÉKBflK
Tanítók és Jegyzők ériekében faezott batarozatokat Zala vármegye közigazgatási bizottsága
Zalaegerszeg, dec. 15 Zala vártmegye közigazgatási bizottsága vitéz gróf Teleki Béla főispán elnöklésével ülést tartott.
A megnyitás után az előadók terjesztették elő jelentéseiket. A mezőgazdaság állapotáról szóló jelenlés szerint a csáktoruyai, alsólendvai, lenti, de leginkább a letenyei járásban annyira elszaporodtak
a mezei egerek, hogy a károk nagyméretűekké váltak. Az alispán\'még szornbar ton rendeletet adolt ki a köter lező egérirtásra mérgezés futján,
A pénzügyigazgató 3G7 zalai községre és Zalaegerszeg mer gyei városra az elégtelen adóbahajtások miatt kérte a felelŐsr ség kimondását. A helyzet az, hogy elegendő és megfelfelő munkaerő hiányán múlik az adóbehajtás késedelmessége. A bizottság a főispán indítványára elhatározta, libgy
a Jegyző-utánpótlás kérdésében a kormányhoz már eddig is intézett felterjesztést
megismétli és hangsúlyozza hogy rendkivüli fontosfállamér-dek miatt sürgősen keressen a kormány megoldási u jegyzői utánpótlásra és u jegyzők túlterheltségének megszüntetésére.
A kultuszminiszternek a közigazgatási bizottság felterjesztésére küldölt leirata szerint a visszafoglalt és visszacsatolt területeken működő
tatdiák
a családvédelem, az idegen nyelv tanítása és a szolgálati idő l\'if-gyclembcvé te lével pótlékban részesüljenek.
Segélyezésben részesülnek azok ti tnnilók is, akiknek állomáshelye legalább .r> kilométer távolságra van a vasúttól. A pótlék 10 00 pengő közölt mozog.
A főispán, mint kormány biz1-tos bejelentette, hogy
a gabona felajánlás az egész megyében folyamatban van. Az önkéntes felnjánlásokt-ból eddig 180 vagon gabona gyűlt össze
Növendékhaigverseny a Zeneiskolában
Zsúfolásig mogtolt közönséggel a Városi Zeneiskola előadó tornio, hogy tanuja legyen az iskolaév olsó nővofidékhangrorsonyénok.
Az olsó sorban foglalt helyet Teleki Aliz grófnő, dr. Hegyi La-josnó, dr. Molnár Antal leánygimnáziumi igazgató és főleg szoroplŐ gyermekeikért izguló szülők.
A kodvos mogjetonésü Szigothy llotga nyitotta meg a műsort, nagy komolysággal tolmácsolva Molnár: Oh kedves teljét. Tornyos Ferenc a szorgalmát bizonyította bo Gurlitt; Gavotte-ján. Tóth\'Anna ügyes, kiegyensúlyozott játékkal adta aló Bartók: Elvesztettem zsobkondőmot c. kisebb darabját. Oolonszky fCva fojlődéso meglopó. Fölényes nyugalommal játszotta Zilehor: Induló-dalát. Kreinor Kornél folyékony, finom játékával tűnt ki. Sokat és szorgalmasan gyakorol hattá Zilehor: Gavotto-ját. Hornsitsky: Gyermok darabját Sasköy Elida szépon adta elő. Herendy Maria Farkas: Lako-
dalmas csárdásét nagy rátermettség-gel, ügyesen játszotta. Olyan pompás volt, hogy szorottük volna újra hallani. Madarász Sva ós Márta Kitűnő négykezese hajszálpontos, még is meleg." Krontzlin: Két karácsonyi daljukért megérdomolton kapták a sok tapsot!
Gróf Teloki István figyotmos, ol-mélyüló játékával költött föltűnést. Tak\'ács: Arató dalocskáját ügyoson, biztosan tolmácsolta. Külön ki koll emelnünk szép testtartását.
Grszágh: Oaudoamiisát Mattors-dorfer György a pontos hegedűs gondosságával, tisztán csengő hangokkal játszotta. Gyors fojlódéat jósolunk számára. Vámos Mária Kn-zacsay: Ocsiko játszik 0. darabját lendületes frissoséggol 6s nagy gyakorlati készséggol adtu oló.
Hegyi Erzsébet és Pusovszky Elvira Foldini: Tündérkék cimü négy-kozosét beszédos zongorán mondtak él. Figvolmet keltett nemes játékuk, moly bői nem hiányzott az átérzés mologsége. Knoll Stolla Vannay igazgató kót többszőr hallott szorzo-mónyét: a Könny és mosoly éa a Capricco-jót jól megértett, alaposan
1342. december lB.
rum Brandy
gyümölcspálinka likőr
kiváló miniaiégUl
Uendéglőben.csemegeüzletben
o«ak azt kórjel
kidolgozott, gyöngéd játékkal tolmá-oaolta. Di\'. Saalay: Kőrösparti ka-viotok e. darabját Hegyi Uraséból komoly, értékes tudással, nemen kéz technikával adta oló. Zongorájának voltak különce, uj színei, ami bizonyosan sok-sok gyakorlásának az eredménye. Fontos Foronc Danoló: Két szóló-ját finom uj technikával, gördülékeny futamokkal, *jól beosztott, puha vonóval játszotta. A magasabb fekvéseknél még vigyáznia kell.
\' Szontendrey Valéria volt a növendékhangverseny kiomolk*idó élménye. A hegiwüsöket ó kisérto nagy ügyességgel és alkulmazkodó képességgel. Bach: Prelúdium és fugáját látszotta boszorkányos ujjakkal. Zenei mondatainak mélyebb tartalmat adott. Valóságos művésznő, aki fellépésének közvetlenségével
is lobilincsoli a hallgatót.
Vivaldi: Hegodüvorsonyét Freyor Pál határozott, biatos tudással hegedülte el. Mérés* stakatói, tiszta kettős hangjai nagy szorgalomról tanúskodnak. A zongoralcisérGttít itt is tízontendrey Valéria láttu ol igen bravúrosan.
A növendék ha Hírverseny bebizonyította, íi zeneiskola követkozotes a módszorébon. Alapos, fontos játékra nevel, egyéni színozést csuk a magasabb fokon ongod niog. Kzt lehetne hidegnek, talán még szígo-runak is tartani, do az eredmény azt igazolja, hogy arányúig rövid idó alatt CBak ozon az uton teliét biztosan eligazodni a zono birodalmában.
A hangverseny körültekintő ós gondos megrendezése Vannay János Hjazgató én a tanári kar érdemo.
Kfskanlzgal múkedrelők Nagyfeaaizsáa
Hétfőn osto tolt ház mollott kacagta végig a nagykanizsai Városi Színház közönségo a kiskanizsaj ae-gólyhizottság müködvolóinak olóadá-sát. Különösön a honvédség altiszti kara ós a rendőrség tüntette ki je-lonlétévol n nomos cél erdőkében, rondezott olőadást.
A Hiszekegy utón P. Bánás A. Gyula, Kiskanízsa plébánosa mondott szép beszedőt hazafias kötelességeinkről és megköszönte » közönség pártfogását, anyagi támogatását a harcoló honvédőink azo-gónycbbsorsu hozzátartozóinak no-vébon. A plébános szép beetsődét nagy taps kisérto. Majd K. Nagy László ismertette Góczy: Gyimoai vadvirág c. népszínművét és bomu-tatta a kiskanizsaí szoroplógárdát a közönségnek.
Kovés mükodvoló dicsokodhotik azzal a síkorrol, nmít Masznyák László a Törpe Csura szorepóbon, Ipolyi Lajos a Marci szoropóbon ólért. Erodoti humoruk, kitűnő, alakításuk sok megérdemelt tapsot kapott. Spingár Mancika kellemes hangjával és oredoti alakításával. Szabó Erzsiko ügyos jelonotoivoí tpnt ki. Fábián "Gyurka Bzeropét Horczog József alakította ügyoson, Bok orodetisóggol. Strukla foronc fiatal csángó gazdója. Srmodica Mariska és Mátét Teruska népios figurái Bzintén nagyban omoltok a darab sikerét. Jó volt Kiss Mária a Bigyóné, Imrei Ferenc a plébános,
Megérkezett
a dupialevelű
karácsonyfa
nagy választékban ís olcsó árban kapható
Pannónia-kariban
Sugár-nt 4.
JffU. tKwaPor 15.
Or*o«e> Pál & kisbíró, Imrei László w. öreg Prozsmor szoros-ben. A többi Bzoropoklwm liali *
ronc, Plándér György, Bolí Margit, " " gy, Horváth Mária, Kangvalics Józsof, Qudlin György,
Varga György,\' Kangvalics Józs
Szálai Ottó, Szálai Jonó ós\'Nagy György jeleskedtek.
Az ügyea rondozöi munka ötvös László Üiekanizsai földművest dicséri. . !
A város szívóson fogadta hiskaní-isa, műkedvelőit, nkik a nemes cél mellott még műkedvelői színvonalon !3 tudtak nyújtani értékosot irodalmi szempontból is, .Minden elismerésünk ft lelkes kiskanizsai mükod-Tolögárdás.
Az Alsódunaniull Mezö-gazdatAgl Kamara
őszi rendes közgyűlésében dr. Mirhach Antal br. elnök kiemelte a mezőgazdaságfcjleszlési törvény korszakalkotó jelentőségét, amely lerakta a nemzet jövő fennmaradásának biztos alapját, Felhívta Alsódunántul mezőgazdasággal foglalkozó lakosságának figyelmét arra, hqgy szellemi és fizikai eszközeinek teljes latbavctésóvel törekedjék a tennclős mennyiségi\'és minőségi fokozására a közellátás biztosításának s ezen keresztül az ország rendjének és nyugalmának megóvása érdekében.
Asztalos Lajos igazgató ehY terjesztette a kamara 1943. évi munkaprogramját, amelynek ke rétében a kamara tervbevette ö községi gazdaköri és szóvetkef zett hálózat kiépítését, különül sen a kisbirtokosok gépellátását gépszövetkezetek, gyapjú- és kenderfeleslegéuuk házi feldolgozásához háziipari szövetkezetiek alukilásával. A munkaterv tWábbi része mintaközségek és baToíjiutenyészlö ininliifalvuk alakítását célozza. A falu népe szaktudásának fokozása érdekében folylatja a kamara oktató filmek készítését. A terméseredmények mennyiségi és minőségi fokozásának elősegítésére 10*50 községben 300 gazda bevonásával termelési kísérleteket, verj-senyekcl állit be és vetésdi.jazá-sok\'at rendez n kamara kukori1-cáva), burgonyával és olajmagé yu növónyokkcl. Kísérleteket állit be a/kaniarn a szőlő- és,gyü-mö les-termel esnél is. különösen a védekező anyagokkal való takarékosság bevezetésére és a forgalomba hozott uj védekező anyagok hatékonyságának ellenőrzésére.
Végül elhatározta a közgyűlés, hogy a társkamarákkal együtt részt vesz egy növényf-védőszergyár alakításában, hogy az előállítandó nő vény véd őszerek minőségének és árának megállapításánál befolyást gyako/* rolhasson a kam\'ara.
Megindultak a tárgyalások a Baross Szövetség átszervezésére
A kormány megszünteti a liberális érdekképviseleteket
Mint ismeretes, Ilovszky János országgyűlési képviselő, a" Baross Szövetség országos olneko körlove-lol küldött szét a baroas-Rzervozo-
tok vezetőihez és a Baross-tagokhoz.
A körlevélben foglaltakat a szervezetek vezetői nagy megértéssel fogadták. Az országos köz|>oulban is megkezdődtök a tárgyalások a szövetség átszervezése Ügyében. Ilovszky János országos olnök pedig mog-kezdto a részlotek letárgyalását a koroakodolmi minisztérium vozetó
személyiségeivel. A tárgyalások a legjobb eredményekkel kecaegtotnok. A Barofis-szervozotek vozoloi- ós. tegjai nagy megelégedéssel vették tudomásul hivatalos köröknek azt az álláspontját, hogy mogszüntotik a liberális szellemű érdekképviseleteket, mert ezek átfostéso, árjasi-tása után sem várható, hogy ugyanolyan szellőmben műkőknek,, mint azok a szervezőtek, amelyek a nehéz harcok idején bátran kiáltottak a korosztény órdokok .védelmében.
Leventék karácsonyfa ünnepélye és kiállítása
A nagykanizsai leventék vasárnap délután karácsonyfa-ünnepélyt és kiállítást rendeztek az Iparoskör nagytermében.
Az Ünnepség a Hiszekeggyel kezdődött, amelyet a Leventéé zenekar játszott, majd\'Freyslin-ger Gusztáv Icventcparancsnok »Szebb jövőt!* köszöntéssel\'üdvözölte a maga és a leventék nevében a nagyszámú közönséget. Kérte, hogy a kiállított tárgyakat, amelyek a leventék Önzetlen munkái, ne bíráló szemt-tnel nézzék, hanem arra gondoljanak, hogy azokkal a .leventék a hadbavonultak hozzátar tozóil örvendeztetik meg.
Beszéde után Gazda Imre levente mondott .lelkes hangú alkalmi versel, amelyet dr. Thol-yvay Zsigmondnak", a Levente Egyesület elnökének gyertyagyújtása követett. Legyen ez a kis karácsonyfa nagy fáklya, amely rávilágít arra a sötét ösvényre, amelyen át>a szebb ma>-gyar jövő felé haladunk — mondotta.
, v bizonyítékai.
Közvetlen, meleg .szívből fatkádé szavai után a levente vo-gyeskar »Az angyal énekel* ci-mfl éneket.adta elő kitűnően.
Orbán József\'hittanár, tábo> ri fői el kész, aki nemrégiben jött haza a frontról és hétfőn ment vissza, a bábom hatásáról bőszéit. Sok szenvedése\'ellenére jó oldala is van a háborúnak — mondotta mégpedig az, hogy a katonák között nagy mérteidben kifejlődik ós \'megerősödik a bajtársi, testvéri együttérzés.
Az ünnepély befejezése képjen a vegyeskar Zsoltárt énekelt, a zenekar a Himnuszt játszotta el.
Mind az énekkar, mind a ze> nekar elis^nerésreméltó módon szerepelt.
Utána a közönség a szebbnél szebb kiállított tárgyakat tekintette meg, amelyek leventéink ügyességének, tehetségének és nem utolsó sorban a fronton levő katonák itthoninaradottai-val való együttérzésének legfőbb
áhítatott keltett. Mednyánszky Rendőr Sz. Józsefjo szerepéhez illóon komoly volt, mig Mogyorósi Jolán Szűz Máriája olbájolt. Borpataki Ilona azorepébe az igazi édosanva szeretetét öntötte. Az életre való, helyesen gondolkozó iskolatársak Rzeropóben Cságoly Etuskft, Rzojtli József, Sipos Klárika, Szegődi Evi, Hülmor Ilédiko, Zsifkoyics Ágnes, Tornyos Kori ós Kófalvi Ottó brillírozott. Fostóion szopok voltak az angyalok Bzoropóben Koszlor Anikó, Tóth Zbuzbí, Tillinger ííva, Ehmann Anna, Krajcsovics Márta. Konyerea Kvi éa Móger Györgyi. Nagyon helyes kis angyalok voltak Garami Hugi, Mednyánszky Márta Lasky Ibolya, Rzonto Zsuzsa, Győri Sári, Kovács Ica, Kovács Ili, Izsák Márta, és Tühort Agi. A botlehomi pásztorok Bzoropében ügyeakodetl: Biba Sóndor, Fonyves János, Boncze Károly, Tóth István, Soós István, Mantuano József, Tompok Alajos, Pichlor József ós Szakonyi Gyula.
A betanítás és rendezés türelmet, kitartást igénylő nehéz munkáját Czoglédvné Hanti Juha állami tanítónő, Horváth JózBof ó? Moisli István hitoktatók végeztók, a azóp eikor bizonysága szór int — eredményesen.
Büszko lőhet az az iskola, ahol ilyen azellombon várják a tanulók Jézus szülotését.
Az olóadást a Városi Mozgóban a helyboli iskolák tanulóserogo dól-olÓtt és délután három olóadásban nézto meg.
7ANDRÁ JMNO
Árva Panni karácsonya
Tavasszal miudon örül. Harsogva tőr fel aiojiott rügvokból, a parányi csirákból az élet. Nem állhat útjába senki, nem akadályozhatja meg semmi.
Ilyon mindenkit átfogó érzés a karácsony várás, Zeng-zsong bennünk, hív és szélit, fírzik a fölnőttek, érzi a gyormoknép/*hogy a kö-űös tói hidegéin) jön a molegaég, a szórótól, a l)óko, — jön Jézus!
A vitéz Filé Ferenc igazgatása alatt levő Hozgonyi-utcai népiskola taiiulógárdájának lelkes csapata Árva Panni karácsonya cimü három fo)vonásos idóflzerü színdarabba öntetté ezt a várakozást. Színpadon játszottak, do nem színészkedtek. Hittok szerepük szavaiban ésjneg-maradlak igazi gyorekoknok. Szebbnél szebb színpadi képokot kaptunk. Hogy nincs olyan szegény, aki a
PETŐ LAJOS es SAMU LAJOS
VAS ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erzsébet-tér 1. szóm.
Telefon : 595. SargSnycIm i PatS Smnu.
Különféle gyártmányú mezőgazdasági gópok. S. K. F, golyós csapágyak. Zománcozott tűzhelyek ós kályhák. Épület- és butorvssalások. Szerszámok. Lánc- és csavaráruk. Zemánoozott edény és horganyzott áruk. Háztartási oikkok.
még szogényohbon no sogitbotno. Meghatódtunk a gondviselés irányító kezének jóságán. Mogragndta figyelmünket az anyai szoroíet mélysége, a hitnek gyógyító és vigasztaló oro-jo. Gyermekek játazották, hogy mi felnőttek is tanuljunk bolöle.
Antalics Mária Árva Fannija a logértékosobb alakítás volt. Hangja, játéka és jó szíve mindenkit meghódított. Büky Józaof balog Gyu-luskája ószínteségévol, órtolmesen hangsúlyozott szavaival pompás alakítást nyújtott. Jobbágy Lrzsébot tanító nénijéből áradt a szorotet melege. (Biztosan a tanító nénijót vette mintának.) Vojkovits Gizella igon ügyesen egy nemesazivü háziasszonyt alakitott. Sobloas Marika és Tíbölt Márhu aranyos éa kedves ikreknok bizonyultak. Gábriol Ilona az ónoktanárnó szoropében nyíltszíni tapsot kapott. Vit Forkó orvosa alapos képzettségű sobéaznok bizonyult. Rott Honnko Jézuskája
ÓRÁT, "SK," ékszert,
vitAroljon bliniomiti*! *iOlld 4rb»n
VÉKÁSY GYULA
H-jit *. írlimuUr, 4kii.fi.inH T«l ¦ I-3T. vtttitk, aumlbllyeíiíh o1t»( áib*n káuDtovk. AHÁNYAT
Tolfifon 5 --95.
Legszebbet :: legolcsóbban!
December
15-16-án
VÁROSI MOZGÓ
szerdán
Bolvárv rendezte 1 Qtglt két drtdt énekel Pazar Idtvdnyossdgu film az 107 SZERET SOY FÉÉPl
Vérforraló buja dalok, Örökszép drtdk, gyönyörű nök Magyar vtlúghiradű a legújabb eseményekről
ttlfltiddaok kezdete : f-5, j7 és órakor.
2AIttJ ivüZXCIM*
Szabályozzák a gépszlj-karbunterlást
Az Ipari Anyaghivatal hőit osztálya a gépszijak karbantartása tárgyában utasítást adott kS, amelyet megküldték az ösz^ szes érdekelteknek. • A szabályt zat első pontja .szerint a bőit* hajtószijnknak használata, időjárási viszontagságok között, szabadban tilos. — l\'j bőrszíjaknak használatbavétele esetén a hajföszij^kat feszesen kell elhelyezni a tárcsán. A továbbiV akban részletes utasítást ad az Anyaghivatal börosztálya arról, hogy mikor és hogyan kell a használatban levő gépszíjakat kenni, zsírozni. — A hajtószil-jnknak gyantával, fáradtolajjal, földporral történő kezdése rongálásnak minősíthető, tehát szigorúan tilos. A bőrhajtőszijak használaton kívül történő karbantartásáról szintén részletesen intézkedik a szabályzat, Fontos kötelességévé teszi az érdekelt üzemek vezetőinek, hogy a hajtó szijaknt gondosan tisztítsák meg minden rájuk tapadó,(szennytől. Eíj ki tisztítás méhviasz, friss infarh a faggyú, esetleg sloarin. ezek híján száraz rongydarab segítségével történjék. Külön fejezet szól a gumihnjtószijak karbantartásáról. Ezeket óvni kell elsősorban az égető melegtől. a futófelületet hideg vízzel kell rmeglisztitam a rátapadó szennytől. A gumihajtószijak mcgőif-zése becsomiagolva hűvös h<f-lyen történjék. A helyiség no legyen scíiri tulszáraz. sem tut-nedvos. (MVS)
Ml újság a Budapesti Élalnil-¦XemagyvAftdrtelepen ?
a [Magyar Vidéki Sajtótudö.-sitó budapesti jelentése szerint december t-töl 10-ig az ólöba-ronvfipiacon a lyuk ára 10 fillérrel csökkent, a vágoltbaronv\'-fipiacon viszont a beles csirke ára 20, a tyúk ára pedig 10 fillérrel emelkedett kilónkint A zöldség- és főzelékfélék piacán a paraj ára 30 fillérrel csökkent viszont a fŐzŐtök\\\'ára 10, a tjszr titolt karfiol és a sóska ára 20 fillérrel emelkedett kilónkínt. A gyümölcspiacon a héjasdió ára 10 fillérrel emelkedett kilónkint,
¦év- «068 aacBIetéiinapokra
slkalrol ajándéknak cserepes ós levágott virágokat, osokrakat
•fés-s öven át vehet m rtgl
Petermann kertészetben
a többj árucikkek ára változatlan.
IrAn vAr-haszonkulcs
Ugy az előállító\'gyárosnak és iparosnak, mint a nagy- Ós kiskereskedőnek szüksége van egy áttekinthetően rendszeresített ár-kézikönyvre. A közigazgatási és biröi hatóságoknak, amelvek igen gyakran kénytelenek vitás ár- és haszonkulcs-kérdésekben dönteni, szintén nagy szolgálatokat tesz egy ilyen kézikönyv. Ennek a mindenütt tapasztalható szükségletnek tesz eleget az > Irán vár—Haszonkulcs- cimü kiadvány, amely dr. Nemény Vilmos \'kőzgazdász-iró összeállításában jelent meg és amely összefoglaló bevezetések és magyarázatok után betűrendi sorrendben, világos útmutatásokkal kisérve közli a közellátási minisztériumnak és az árkormány-hizfosságnak 1942. november l-ig megjelent és érvényben levő ár- és haszonkulcsrcndeJeteit a legfontosabb közszükségleti cikkekről. I
Vásári tilalmak Zalában
\' Vásárok tartása tilos Kisko-miárom, Komárváros községekben. Hasitottkönnü állatok felhajtása tilos Balatonfüred, Nc-mespécselv, Szentanlalfa, Szent-békkálla, Zánka, Keszthely, \'Galambok. Badacsonytomaj, Kn-polcs, Káptalantóti, KÖvágóörs, Köveskál, Lesen oetontaj, Csalr rendek, Sümeg, ZalagyömörŐ., Tűrje és Zalaszentgröt vásárait-ra. A sertésfelhajtás 1iJos : Lenti: Cseszlrcg. Nettnesnóp, Ródics\' Bősznek. Szentgyörgyvölgy, Za-labaksa, Lctenye, Bánokszent* györgy, Becsehely, Tornyiszenl-miklós, Tótszenlmárton,* Tótszerdahely, Nova, Páka, Zala*-lövö, Zataszentjván, Alsólendva, liagonya, Iíelatinc, Cserföld, Lendvavásárhcly, Csáktornya, Csáktornya külterület, Drávavásárhely, Muraszerdahely. Alsó-domboru. Kotor, Muravid és Szcnlkcrcszt, valamint Zalaegerszeg vásáraira.
(—\\ Bóoslg akarják járatni a Duna-tengerjáró hajókat
Magyarország [Óvárosa a Duna-tongerjáró hajók révén fontos nem-
zetközi kíkötó lett. E hajók jelenleg Budapost felett csak Gönvüig haladhatnak. A német kormány most szakembereket bízott meg annak tanulmányozásával, miképpen lobotno a Duna-tonperjárő hajókat alacsony vizállás esetén is Bécsig járatni.
(MVS)
(—) Egységet írógépszalag
A kézellátási minisztérium hozzájárult ahhoz, hogy az Írógépszalagok gyártásával foglalkozó vállalatok eddigi különbőzé minőségű gyártmányaik helyett egységes minőségű csomagolású és áru gépszalagot hoz zanak forgalomba. (MVS)
Nemzeti bajnokság őszi álláia
I. Nagyvárad IS 9 2 4 45i20 211
2. S.ofnok 15 8 4 3 44:23 20
3. Ciepel 15 9 2 4 5\'! : 34 20
4. Ferencváros 15 8 3 4 46:30 19
5. Vaus IS 8 3 4 33:25 19
« SalBTC 15 6 6 3 40:38 II
7. G.mma 15 5 5 4 38:28 16
». Uivldék 15 5 • 4 30:32 16
». UIMAVAO 15 8 3 « 31:45 15
0. U|pe,t -IS 0 2 7 40.73 14
lt. K\'ipe.l 15 4 4 7 29 33 12
2 TItrelvél 15 4 4 7 24.39 li
3 Haladás 15 4 3 3 2«: 48 II
4. Szeged 15 4 2 0 27:56 10
5. Elektromos 15 4 1 10 27:31 5
6 Kolozsvár 15 3 3 9 26:37 9
A Déltiunántull NB. III. Aszl állása
1. F5C
2. PITC
3. DVOGE
4. PVS< 5 NSE
6. VnSC
7. Kerán.la ». CsTK"
9 MaSC
10. "TSE
11. BTK
12. NVTE
13. SBTC
14. MPSC
13 9 13 7 13 7 13 6 13 7 13 6 13 6 13 7 13 7 13 4 13 6 13 4 13 3 13 1
2 2 35: 17 20
3 3 41:24 17 3 3 33:2« 17
3 4 28:24 15
1 4 40 45 15
2 5 41 : 27 14 2 5 40:36 14
— 6 28:49 14 I 5 22:50 14 5 4 31:29 13
- 7 35:30 12
1 8 28:36 9
2 8 .14 : 35 S
4 8 33 : 55 6
HILD
temet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos :
Dervallts József
mo t.W..i 269. laki.! ÍM.
T í, B k t> V I llany Komblni.lt
GRAMOFONOK
QHÜNHUT ELEMÉR szaküzletében D.ák-tí. 2
TÓTH JÓZSEF VASKEBESKEDÉSE
NaQykanlzaan, Erzaabat-ttr 28. A r a » I l: Tolofon i W3.
Hotherr—Sohrantz gyártmányú mezőgazdasági Kopekot, Kincsem cománoozott tözhelyeket, kályhákat 6a háztartási cikkeket.
Vásárdíján
Horváth Lajos
üveg- és porcellán-keresketlósében
Nagy választék várja Önti
F«-ut 2.
Talafon : 647.
m Ja»g*y 15\'.
NAPIREND:
íjjeli gyógyszertári ürrelet: Ma a Megváltó gyógvszertár Erzsébet-tér 21. szám.
Kiskani/sán az ottani pyéajfsrer-tárállandé ügyeletes szolgálatét tart.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van rogtjet Ö érától eate 6 óráig, (Hárfa, sierda, pántok délután ea keiden ogáa& nap
nőknek.) Telefon: 160.
Naptin Doeember 15. Kedd. Rom. kat. Valér - Protestáns Johanna. -Izr. leb. 7.
Újságot kér hazulról a har$tértn küzdő honvéé. Aki kiolvasta a Zalai Kizlinyntk ejt a példányát, a lapfejen található címke kitöltésével dobja be tgy postaládába t
— (Nyugalomba)
A vallás- és közoktatásügyi mi-nisztor Gásnár\'Antal golsei községi tanítót 1Ö43. január 1-től -eaját .kérőimére nyugállományba helyozU).
— (A nagykanizsai hustparoiek) szakosztálya példát mutató elhatározással 860 pengőt gvüj\'tőtt öaszo tagjai sorában a legutóbbi szakosztályi ülés alkalmával. Az összeget a hadbavonultak hozzátartozóinak karácsonyfájára szánták ós átadták a Zalai "Közlőnv szorlaMztósógénok. Neveket nem közöl a szakosztály vozetöségo, do ig\\\' is minden adakozó foló az ottloinn értünk vérző honvédok hálnia ée az itthon maradottak társadalmának köszönete száll. Az összegűt rendeltetési lw>-lyéro, a Crodo Bajtárai Szolgálat vozotóségónok adtuk át. A gvüjtést Simon lBtván indítványozta ós kezdte meg.
— (Anyakdnyvi hírek)
Nagykanizsán november 29-tól decombor 5-ig az alábbi anyakönyvi bojegyzésok történtok: Szülotott Ö fia és 5 leány: Ödön László vas-üzoini munkás és Szíva Máriának rk. fia, Szóko János közraktári munkás és Jordán Annának rk. fis, Zsuppárf Józsof földműves és Benézek Annának rk. leánya, Kolonics János MAV munkás és" Imrov Annának rk. fia, Mátrai János keres-kedóeegéd és Szilli Máriának rk. fis, Oárdonvi Imre m. kir. postatiszt éa Solína Ilonának rk. fia, Barthos Ti- \' lior ordómórnök és Szálai Katalinnak rk. leánya, Rácz József ács-
Dj é> használt mérlegek
mlatlta 1(1» hiptotU.
Jsvlláso<|oMllással.
FRANK
MÉR LES-Özemben
líölvOs-lír 2/a. Telefon: 500.
Telehálók.
kombinált saeobák, konyhabútorok
nagy választékban <
Kukecz butorUzlaftben
un Erzsébet-tér 11., telefonszám 7-11.
1^42. december 15.
„eged és Balogh Juliarmánek rk. fis Lei«htm»nrj István, gazdasági cMléd m Kulcs Mórjának rY leánva, Joó Gyula oipéazioged es Horrfth Kláriénak rk. fia. Házasságon kirül ijÜletert 2 fin és 2 leány. — Házasságot kötött 4 pár: Málok György in L¦ i-leg-lakatc* segéd ós Hannatli Jlaria rk., Handloi Ignác férfiszabó-inestor és Oünsbergor\' Róza izr., Király Vince Móric napszámos és tíziv" Rozália rk,, Sűreez Mihálv kómüvessogéd éa Vidovtea Hozálfa rk. — Meghaltak tizonöten: Varga lstvúiwé Pál Rozália rk.<e>4« éves, Hartai György rk. 18 hónapos. Mi-hálecz Kiroíy ny. utcaseprő rk. 74 éves, Bata I<ongyel Sándor napszámos rk. 56 éves, Stupnik István pincór rk. 88 éves, özv. Szabó Já-nósné Szabó Julianna rk, 72 éves, 62V. flerczog Józscfné Haán Kr-nesztinu izr. 81 éves Paur Ákos molnár rk. 72 éves, Varga Pál ny. törvényszéki írodafótiszt rk. 60 évos, Jerausek Béla ny. fókerlész rk. 74 éves, Armuth Náthán izr. 86 éves, Ózr. Strachia Jánosné Kiotón Juli-unna rk. 45 éves, Zsálok Márton nv. MAV üzemi altiszt rk. 82 éves, Tóth Vincéné Cser Erzsébot rk. 50 évoa, Hóbor György földműves rk. 52 é>ea, özv. Garzó Józsofné Fesch-nor Emilia rk. 78 évoa, Mikó Jánosné Ourdonyi Anna rk. ft4 évoa, JJolus László, a Pesti Magyar Ko-losküdelmí Bank ny. igazgatója rk. 68 éves, Horváth Erzsóbot rk. 18 éves. Rozs Mihályné Farkas Mária rk. 86 évea, Tomasica József földműves rk. 86 évea.
— (Inas otthon ét Internátus) létesitéBénok tervei baladnak a
megvalósulás felé Zalaogorszogon. A napokban as alispán vezetésévol küldöttség járt ezügybon a minisztériumban, ahol tekintélyes összegű államsegélyt holyeztok kilátásba, \'felköt Zalaegerszeg váron nd. Az otthont vitéz Horthy Istvánról ne-rozik el.
- (Biztosítók a honvédekért)
A Biztosító Intézőtök Országos Szövetsége most tetto közzó a Férnél tóságu Asszony rádiótól hívására h tagintézotoi kóról»n roudozott honvédségi téliruha akeiómik, to-rábbá a hadiárvák támogatási akciójának éa a sfüsttolen napokénak eredményét. A BlOSZ-hoz eddig orkozott bojolontésok szorint a Magyarországon müködó biztosító magánvállalatok 2080 pár gyapju és bélelt bőrkesztyűt, 357 drli pulóvert, harisnyát, órmologitót, hósapkát, térd- éa lábszárvédót, 514 pár házicipőt és kórházi papucsot és 581 pár kapcát bocsátottak a honvédség rendellaréeóro a Vöröskoroszt, illo-tóleg a korüloti katonai parancsnokságok utján. A biztosító vállalatok 18.646 pengőt adományoztak a Fó-méltóságu Asszony akciójának\' koro-tébon a hadiárvák folsogélvozéséro és 208.638 darab cigarettát "és pipadohányt és 620 drb szivart gyüjtöt-lok az intézetekben megtartott »íü8fc-telen napokon." (:)
BÚTORT
¦zaktsletbeD, O A BOR mUMxtistosinál
Rosita Serrano Erna Sack Zarah Leander
remek hanglemezfelvételei
QROsIHUT elemér
uakOsletÖben D »4 k-t ér a.
— (A Magyar Tehera atol* varo-zők Országos Központi Szövet
kezefe)
Jolyó hó U-4n tarlóit évi rendes koz-ryülésén Soyler Kárelv nvugállo-munyu századost, a holybeli "Máteoaz vezotújét a II. és III. körzetének egyhangú jelöléseié méltányolva oü-diKi nagvértékü munkásságát és kiváló szaktudását ti központi igazgu-tóság tagjuí közé válusztotta. (:)
-A lodrá\\züzIeteket)
deceml-er 24-énok estéjén 7 óráig, 25-én egész napon át, 26-án, karácsony másnapján pedig déli 12 óráig lehet nyitva tartani. December hó 81-én esto Ü óráig nyitva maradhatnak. Január 1-én egész napon át ?árva tartandók.
— ; Ötéves gyujtogr.tó)
Keszthelyről irja tudósítónk: Kozma Bognár János alsózsídi gazda udvarán kigyulladt a lábas-szín. A lángok csukhumur áthurapóztuk a szín melletti szalmakazalra is. Szerencsére a szomszédok harnur észrevottók a iü/jet s így azt sikerült eloltani, illotve továbbterjedését niog akadályozni. A szín és n kazul azonban leégett. A tüz színhelyén találták a károsult gazda 5 óvos kisfiát, az gyújtotta fol a szint jutok közbon.
- (Almodé oázliek)
Napjainkban ogvre divatosabbakká és közkedvollobboíikó losznok azok a könyvök, amelyek uiloirásflzorüon szinos" elővon képét adják a távoli ogzotikus világok ismorotlon szép-sógoinek ós ősi misztikumának. Zá-dor István cisztercita tanár szorze-tes »Almo<ló Oázisok« cimü könyvo olvezet bonnünkot Tunizía, Líbia, Egyiptom és Nubia sojlolmoson szop tájaira, ahol az író nem a lukszus-hotolek összkomfortjából figyolto az aseméinoket, hanem együtt élt a földdel," a tájjal, a néppel, a beduinok közt lakott és » nubiaiak sátrában aludt. Nem rendszoros, uti-naplószorü írás, hanem az ogvmás-hól folyó napúk krónikájából szakítja ki az uó ogy-ogy élményét, amolvok az utcáról nem látható élőt "titkos mélyébe rozoluok. Osi szonvcdóryok hullámzása, a mágia villódzása caup fol a könyv minden lapjáról. Ezzel a könyvvel nemcsak érdokes, do tanulságos és ujszorü iráat adott a magyar közönség közébe a Stádium.
— (Rendőri felflgyelet alatt Mándy gyógyszerész)
Mint jelontottük, Mándy JonŐ dr. zalaegerszegi gvógyszorószt a rendőrség internálta. Mándy a rendőrség nntározatába nem nyugodott belő, az internálást mogfollobbozto a belügyminiszterhez, aki a rendőrség itélotét megváltoztatta és Mán-dyt rendőri folügyolot alá helyezte.
— ^Levágta az ujját)
Tatai József 54 éves nagyrécsoi ÍÖldmüvoB favágás közbon tegnap délután levágta a bal mutatóujját. Tolofonon kihívták a nagykanizsai montókot, okik olsósogélyben részo-Bitotték, majd boszállitották a nagykanizsai városi közkórház sebészeti osztályára.
ség*k november \'i4rm é*> december 8-a között lelőttek ée « földön elpusztítottak összesen 4-t
ellenséges repülőgépet.\' Buna közelében, a sziget keleti részén elsüllyesztettek két járőrhajót és két szállítógőzöst, p japán ne.* pülőgép nem tért vissza. Ezek közöli többen önkéntirávetették magukat az ellenséges célporv-tokra.
(folytatás ts 1 ohSsJróll
Gnngztikgbaai fokozódóit a kolera járvány
Augusztusban és szeptemberben 4.r)00 ember lett a járvány áldozata. A Domei Iroda szerint nemcsak Csungkiiigbtin pusztít a járvány, hanem a kinai kormány unilrnu alatt álló ¦Lurtof-mányokban is.
A szövetségesek kikerülik a találkozást Tuniszban a német csapatokkal
Német harctéri jelentés a tuniszi harcokról:
A tengoly haderőinek hadmüve-lotoi a tuniszi harctér valamennyi szakaszán tegnap is torvszerüon folytatódtak. Az amerikai—angol mogszúlló csapatok sohol sem tudták megakadályozni a német és olasz kíitolékek " előnyomulását, hanem mindenütt gondosan kitértek az érintkezés elől. A tengoly-hadorók amolyok rendszoreson nyomulnak előre nyugati éa délnyugati irányban, edtlig egvotlon egy BzakaszÖn sem találkoztak\' Darlanhoz vagy do Gaullehoz tartozó franciákkal. A tökólotos olaaz-némot foldorités mog állapította egyébként, hogy az angoloknak és amerikaiaknak Tuniszban, valamint Algéria koloti részén igon nagy nehézségekkel koll mogküzdo-niüít az ellátás, a fogyverkozóa ós a szállítós tekintetében. Azok a vesz tőségek, amelyoket az amorikai-an-gol megszálló csapatok az ósz&k-ufrik&i partok előtt és az algériai kikötőkben történt eok hajóolsüly-lyeAstés követkőztólxsn fóleg nehéz-
fegyverekben, tehergépkocsikban ós más fontos felszerelési eszközben szenvedtek, olyan ruuryméretüok voltak, hogy a kikötővarosokban egész kÖtelékoKnek/koll várniuk, amíg felszerelhetik őket. Különösen súlyosan érinti az amerikaiakat és angolokat a lógj haderőben és ennek utánpótlásában elszenvedett veszteség. Hiányt szenvednek közepes nagyságú ós nehés bombázégépok-ben, valamint vadász repül ógópok ben is. Az algériai repülőtőrök ellen intézett német és olasz légi támadósok ugyanis nagy pusztításokat végeztek a ropülógópok között. Eieennower tábornok csapataival a kikötővárosokban a tábori rendőrséget erősítették meg. hogy sakkban tartsók e tokvirálások és a megszálló csapatok fe]ló[)óso miatt elkeseredett lakosságot.\'Meghízható értesülésok alapján a Nemzetközi Tájékoztató Iroda, arról ad hírt, hogy ozoket a csapatokat több íz bon , arra is fel kellett használni, hogy olsimitsák a külön-l)özó francia irányzatok köaőtt támadt viszály kódosokat.
Fontos francia-német tárgyalások állnak klszöboa
Laval francia kormányfő tegnap fogadta Krug von Nidda német lökonzult.
A francia hírszolgálat szerint á francia politikai4ielyzet megr felelően tisztázódolt annak a válasznak következtében, amelyet Péluin tábornagy Hitler kancellár levelére adott. A francia lapok utalnak arra a közvet1-len célzásra, amelyet a francia államfő ebben a levelében a francia haderők újjászervezésének lehetőségére telt és arra a készségére, hogy .lojálisán együtt kivan működni u német uiror dalommal Európa újjászervezésében. .Kiemeli a francia sajtó az államfő levelemyomán azt a megáll api lást is, hogy ez ti politika, amely megfelel mind Franciaország, mind a többi európai nép érdekcinek, csak akkor hozhatja meg gyümölcsét, ha Franciaországban olyan kormány intézi az ügyeket, amelyr nck megvan a teljes cselekvési szabadsága.
Jóltájókozott francia körökben ugy tudják, hogy a franf cia—német tárgyalások hamarosan uj szakaszba jutnak és jelzik, hogy Laval legközelebb ismeretlen útra kel. Rámutalnak
|n Évtizedekig gyönyörködött
lzl*s«s kirakataimban,
do mlutín most nlno>, k*r«m fáradjon be Oiletemb«, Horthy Mlkléa-ut 3. *z. (b«J&r«t a kapu alatt.) Mlndan vMcIMnyunr nélkül menteklnlh»ll Iflon naoy vá-latitéku iubbnél-u«bb karácsonyi alándékUrgyalmit.
MBLCZBR JBNÖ ln\\Jü%r~
arra a nyilatkozatra, amelyet Laval az újságíróknak adott, libben a- nyilatkozatban nagy nyer matekkal Hangsúlyozta a franr-cia—német megértés parancsoló szükségéCÜgyanebben a nyilatkozatában óvta a közvéleményt attól u veszélytől, amelyet az angol—szovjet—amerikai szövetség győzelme jelentene Európára és különösen Franciaorj-szágra. Mindezek a jelek arra mutatnak, hogy\' fontos tárgyalár sok állnak küszöbön. Emlékezr-tétnek ezzel, kapcsolatban arra, hogy hivatalos néniét körökben egyedül Pétain tábornagyot és Laval kormányfőt tartják olyan személyiségeknek, akik illetékesek miegb eszelőseket foh/tatní. Franciaország nevében a német birodalommal.
Kfilpolltlkal hírek
Portugália, hir ezerint, követeáget lótosit Írországban.
\' a .\'
Az egyiptomi vasutak anyaghiány miatt a szállítós korlátozása érdeké-bon kénybeionok voltak csökkenteni a forgalmat és felemelni a fuvardijakat. ^
Tegnap egy könnyű oirkóló, két romboló és egy koreakodolmi hajó érkezett sérülten Gibraltár kikötőjébe.
MÉRLEG
//í". Hlndtn méretbeu gnkturtlnitíi
eCHOLCZ JÁNOS I m*rl*«k««lta-m*it«r I
1942. december 15.
Nagykanizsa megvet váioi pdl^átmftín^rétW.-
ad 1499/ke. 19«.
Tárgy: Atialtazllva, szllva.jkvár és meszes tojás vásárlása
.... ... har* Monyra.
Hirdetmény.
Aldhnek szükségük van rá. e héten a íylltlölH cSŐmsgnldba\'ti aszalt \'élilfirW aiilvalakvárt vásárolhatnak, december 21, 22 éa 23-án délután 2 és 4 ára közt padig ugyancsak a gyllmölcicsomaeolóban nieiin H*»l ¦<"•\' kapni. A váiárlók a awládi élelmeiéi! igazolványt vigyék magákkal.
Nagykanlaaa, 1042. december IV iM Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
10.118/1941.
Tnri-v : Nágykánlzaa m vároa ha-lárflunk (u|7oaltn«t; Mezólalások a szavazási lajstrom állon.
Hirdetmény.
Köshlrré teszem, hoay a nngvkanl-»¦1 kit törvényszék a várót, hatéra tannaltaeának medengedhetőségo 1 déee^eg január ll«n dilf-lótr U
órakor « Városháza közgyűlési tflrmé-béVtargyáláit\' tart, mélvre az érdekalt blrtüVelokat htrdetménviteg Idézto m*g, vagyis névazértnll Idéxéat aeakl aara kap: A1 törvényszék\' P 1851-1042/2 ai. orra vonatkozó hirdetménye kl van függesztve a nagykeilzsai >a a lilu-kaiilzaaf váresbáza hirdető* táblájára, azt tehát mladankt oWaaaa el, annál la inkább, mert az Igv blrdetméavHeg Idézett tol ok elmaradása a tárgyalás megtartását nem akadályozza ¦ a lér-cyalaaon meg aoui jelant falokot ucv kelt tekinteni, mint akik a tagnalláaba béleegvesnek. Kivan tü ege azt ve a két\' városkér. hirdető táblájára a Vlr. Törvényesek\'P. 1»5Ö— 1°42 !5 az. végtéee le.\'aktéi? \'arra vonatko\'ólat; \' tartalmaz tAl*ku7tatAal, hogy hn a háború folytai*! akadályozott exeraélyok vannak érdekelve a tagosítást eljáráiban, a Urgyatéson gondnok gyakorolhatja a ¦zaVifafl Jogot, akit ar. árVnizék r«n-> dől kl n rokonok kérelmén; tízt a vég-y.éat lu olvasás el mindenki.
Közhírré teszem továbbá, hogy a szavazási lajstrom elkészült éa folvó hó 16-tól kezdve 15 napim át közezem lére\' teszed, a városházán a Kiadó-blfátalban, ahol abba\' bárki betekinthet a sz érdekeltek az\'abban taglaltak ellen\' e közszomiére tétel Ideje alatl a kiadóhivatalban falnzólnlhá\'nak;-a fet-Biíélalaet akár szóban, akAr Iratban bo lohol Jelenteni
Figyelmeztetőm az érdekelteket.\'hogy a titgesitsat1 kérők és ellenzők a ma-guk kfiz\'til kOlön-ktl ön vrtlarziott kö-7.0»\'meghatalmazottjaikat őzen a lár-uyalaHon a bíróságnak bcjelratonl kö-teieaok, mert a 34.7IW1935. 1. M. sz. rendelet 5*. §-ának harmadik éa negyedik bekezdése értelmében, nmeny nyllien tolok között a meghatalmazott Bzemélyére egyetérti megállapodás nem létesül, a meghatalmazott a tárgyaláson Jelenlévő érdekeltek választják mag, ba pedig a választat Iránt hozzájuk intézett felhívásnak nem tes7nek eleget, akkor a közös meghatalmazottat az elöljáré hlró nevezi kl.
Arra Is figyelmeztetem az érdekelteket, hogy a blrtekrendtízó mérnök személyére nézve Ja a tArgyaléa előtt egymás között mejíállapodhíitnak, mert a föntebb\'hlvá.iozott rendelőt SS. §-ának 5. bekezdése azerlnt, ha a töídmüvetés-üj;yl mlnlaztsr határozatában nem kívánta a tsgoaltás b\'rtokresdező mérnöki munkálatalt saját vagy az állami lÖIdiatérés\' műszaki közegeiről végeztetni, á megenged he tőaégl tárgyaláson hz érdekeltaégnek az eljáró bíró kérdéseire nyllaikoznla kell arra 1«, hogy a tagoiItáB jogerőa megengedöao ecetére blrtokrendező axemélyére meg-állapodott-e. A blvatkozett rondelet-azakasz hatodik bekozdéaa azerlnt pedig, ha az érdekeltség a hl r tok rendező mérnök személyére nézve olőterjeez-téet tett, az eljáró bíró a blrtokrendező mérnök választása kérdésében Is a aiavataet lajatrom alapján az érdekelt telüket meghallgatja éa a azavazatal-kat a szavalást lajatromba bevezeti.
Nagykanizsa, 1942. december 14. wi Polgármester.
Fendrlk Ferenc; Vigyázz reám
(Zalát hé aj regénye)
Mogjolent a könyvpiacon a r.nla-ogerszegi iró, a fiatal Fondrik Fo-ronc uj könyve, a »Vigyázz reám 1« oimő regénye.
Fondrik Ferenc névé hirtelen került az érdoklŐdés középpontjába pár ővrol ezelőtt s azóta egyre öregbíti sikoroivel lokálpatrióta zalai büszkeségünket. Megállta bolyéi mint legjobb lapjaink, folyóirataink novellistája, {•olgárjogot szorzott magának, hogy nvilvántartsák a magyar színpadi irodalom borkőiben éíi regényei is.szélos körbon toromtottok ntaguknak olvásókozönsógot s vívták ki n bírálat olismoréeét.
Fondrik uj regénye fiatal iró kedvenc lorülotéro viszi ol olvasóját. Megismerteti a azinpadi irodalom ós a színház világának maetiz- és fostékszagu világával, őzzel a hazug, könnyelmű, foiolötlcn, kidéit léha, kicHÍt bolond, de mindonosotro érdokos viláírgal ós azokat, akik benne Ölnek, megmutatja az egyéni ember voltukban is. Hogy nem egészen hus-vér emberek mozognak a regényben, az nemcsak nz irón midik, hanem az általa ábrázolt világon is, amelyben a magánélet is álarcban és koturnusban jár. Csak kivételes pillanatokban nyílik rés a lelkek mélyebben és magaa-rendühbon emberi régióiba és Fondrik Foronc éppen ezoknok a kivételes pillanatoknak távlatait soj-toti meg « könnyöd olbeszélő ci-kornyátlan stilusáoan az olvasóval.
(hl)
KöszííuetiiyilviiiiltfiH.
Mindazon Jőbiritalnk és lamerőae- i lak, kik drdga Jó édesanyánk, nagy- I anyánk, illelve rokonunk
ozv. Wellgurszky Antalné
na). Sicmtán Vilma nyug. 411. polg i*k \\wiy,n\\6 öiveijyo I
temeléién való megjelenéellkkal, vagy báimt más mádon mélységes tá|dal-miinkknn ásítozni szívesek voltak, fogadják t/iiKui is hálás köazöne-fünk kifejezését.
A gydeKeild oenláot.
Hofherr-Schrantz gépek, viniti petroleum
ÜNGKK-ÜLl-M A NN RT.KK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN
¦^holl Kázfdzffk átvehetők. fiulsoscsapisyak
R AI aM IC
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTE1N BÚTORÜZLET
dönv Zalai Közlönv Jíalai K\'ézÉphy Kémny
özleny /,alni KnzIKy Za\'ai kézfohy 6^r-nUzmHy \'rJlIöny
DiefiVAVDLGYl
jnujMgs mmwmum r. t.
ÁramaxAmlAíe flzeténo, rettlamáolók, hibagbejelentéiattk
¦ lakaiepfl faiviláiyottitéaa minden w i 11 a m o t* kórdásfaen elélsIStt 8-iól dólulán IS órAlg. CatVneery-ut 51, telefon 294.
Lapzártakor érkezeit
A német csapatok nagy
szovjet támadásokat verték vissza
A Német Távirati Iroda jelenti, hogy a német csapatok a Terektől északr*, TuapsHctól ésídkkt-létre, a Voltja és a Don kőaött, valamint a nagy Don-kanyarban tegnap visszaverték a seovjet rcje-ben ndö\'y páncélos támogatással inditott valdmennyi támadátíít. Etekben a harcokba 73 páncélost semmísitettek meg.
Kűliuiu és aa límcn-tő köfötti térségben a snovjet erők ismételt kísérletei, hogy áttörjék a német állásokat, síintén meghiúsultak a német elhárítás fissipontositott tűiében.
Aa itt bekerített ellenséges oio-port Inába kíiérelte meg a kitörést. A német előretörések ai erős siovjet védckeaésiel siem-ben is teret nyertek. E harcok során 4S siovjet páneélost sem-misitettek meg.
iraéittfiTliii
ADÁS-VÉTEL
Modern nbédltf, Jókaiban, eladó. Clm a kiadóhivatalban. 3SŐS
Cement*rulaay*rlo»Aho* iswíltí-méu*» medaUlamot BnoBV<>tolr>o kt-
teiek. KutgyuiUk, hldciövek, blpkk, lapok, cserép modellok. Crleaitctt közvetlen cl-memre, Hóbor Rudolf cég, Lataaye. 3S51
BÚTOROZOTT SZOBA
B4llfe>kv«»él bútorozott szoba kUdó. Cin a kiadóhivatalban, *
bbbmbm« na^aaatiaaa a i
ceHaeaoaemasaaawB
KQlflnlieJáratu bulerezolt szoba aion-nal kiadé. Rosenberg, Király-u 13»jebbra.
KBianbeJá ratio boloroiolt utcai szoba két ággyal kiadó. Telekl-ut 21. ISflÖ
KÖLftNFÉLE
Elveuatt hétfőn este egy balkézre való siarvasblrkesklyQ Baju-utcátúl a fels4templomli{. Megtaláló 5 pengő ellenében adja le a kiadóhivatalban. 3162
EIwqmüöíí a félúton egy pár érmele-gltő. Kérem a becaOletes magHIálot, adja Te Királya. 7. alá. Popeinyálc OtBrgyné névre.
Elveszelt a Rákóexl utcában, Rein hentes előtt egy (eket* (érit léllKaüiol tekéié bársony kalopaal együtt. Kérem a beciületis megtalálót, adja le Mágyar-u. 61. alá, Pető János névre. 3164
Tételem
64T.
Képelt
legoloaúbbau kéretett
Horváth Lájjj?; F^-ut 2.
ZRtnl KÖZLÖtlY
POLITIKAI MflPILAf. tfittdja: „KOioudalájl R. T. Nigykaalisa". Felelőé kiadó:\' Zalai Király. Nyomatott i e „Kfliaaidaságl R. T. Nagykanliu"
tyonidájábu HagyKuolzeaii. (Nyomdáért telel i kirolyj
Uíu:
lioDá(ok08ttl : Tábori posta:
ivi., ?84 sz. Nagykanizsa, 1942. deo. 16. szarda
ferm 12 lillAr.
ALAI KOZLONY
Szerkrszlőség ós kiüdíiliivuul; i-óut 5. szám. Szerkesztőségi ét bludúltiviidiii telefon 7.-t az. Megjelenik mlndon hétköznap dolutáa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits tajos
Elöli zu té ül ára: egy hónapra, 2 pengő 50 tUk
negyedévre 7 penaő 20 ttllér. Egyet izém : hétköznap 12 Üli., szombaton 10 E
A történelem sodra
Irta: Kólómon Farani
Mozgalmas időket élünk. Történelmi korról beszélünk, d« va-tójában nlig tudjuk felmérni ennek a nagy históriai áradásnak igazi jelentőségét. Szemünk előtt világok omlanak Össze és uj világok vajúdnak. A kor gyermeke azonban leginkább ezeknek az eseményeknek csak az egyén szempontjait érintő kihatásait mérlegeli 3 nem érzi a történelem sodrának ai egésa emberiség sorsát irányító erejét. Bizonyos távlatra volna szükségünk, hogy megértsük, milyen rendkivüli nagy idők súlya nehezedik ránk. A távlatot többnyire aa idő hozza meg, de ha kiszakadunk az események magnetikus köréből s á tiszta szemlélet magasságaiba szállunk, akkor már most érzékelni cs értékelni tudjuk ai emberiség sorsának mai drámát jeleneteit. Mindenekelőtt aí emberi teljesítőképesség óriási méretei bontakoznak ki előttünk szemléletes módon. - ¦
Már az első világháború a nagy teriiletek és,-Jurtái inas tömegek _ mérkőzésedéit, de ami most elŐt-tűHkJejátfywjdik, az a technikának, a ItAdttüdoniányiiek, a tömegmozgásnak olyan egyedülálló színjátéka, amihez foghatót ű világtörténelem eddig valóban nem tud felmutatni.
Amit emberi ész, értelem, alkotóképesség cs ősi ösztön magából kitermelni képes, mindéi működésbe lépett, hogy eldöntse a háború s vele együtt a világ sorsat, mert a bábom csak eszköz a világ ujjárendezcsére irányuló történelmi cél elérésére.
Nem csoda, hogy ez a határtalan erőfeszítés már a küidelem alatt sok tekintetben megváltoztat évszázados rendet és megmásít-hatatlannak vélt rendszereket. ¦¦ AllamsEÖvctségek, amelyek örök-életünek hirdették magukat, máról holnapra felbomlottak, államok, amelyek nemzeti szuverenitásukat megdönthetetlennek tartották, megszűntek vagy idegen megszállás alá kerültek, hadseregek, amelyek biztos védelmet ígértek ma már eltűnt országhatárok számára, pár hét tllatt Összeomlottak, államférfiak, diplomaták, politikusok, népvezérek tündöklő nevei porba hu\'lottak.
Gazdasági rendszerek, pénzügyi elméletek, valuta-tcoriák szertefoszlottak, mint a köd az ébredő sugarai alatt.
Évszázadok óta elnyomott százmilliós tömegek megmozdultak, "ogy kivívják maguknak minden emberi élet alapvető feltételét: «1 önrendelkezést.
Ae egéss világ mozgásban van.
A történetem hatalmas szinpa-
á 8. brit hadsereg vereséget szenvedett az aknamezőkbe és a tengely ellentámadásai folytán
A kubai államelnök washingtoni nyilatkozata szerint Spanyolország megtámadása .Igen hasznos" dolog lenne a szövetségesek számára r*
A Stefani-iroda buenos-airesi értesülése szerint a bolíviai kormány a bányamunkások sztrájkjának kitörése követkéztébon kihirdette az ostromállapotot. A munkabeszüntetés okit az. hogy a bányavállalatok nom voltak hajlandók a bérokot etnolni.
A Stofani-iroda lisszaboni értosü-lóso azorínt az ausztráliai parlamentbon olléniátok uralkodnak. Az
ellontélek az ausztráliai csapatoknak távoli harctorekro való küldése miatt léptek fel. A független munkáspártiak azt javasolták, hogy no vigyék az ausztráliai csapatokat távoli harctorekro. Do holytoloniti a párt azt is, hogy a kormány az ausztráliai csapatoknak a távoli harctoroken való harcbavotését nom terjesztette otózőlog a .megfelelő testületek elé.
A magyar ősapátok továbbra fs sikeresen verték vissza a szovjet előretöréseit
orojo általában az olőző napokhoz hasonlítva jolontőson csökkent. Jól irányított tüzérségi tüzzol verték vissza a Don koloti partián lóvő szovjot készültségi csapatokat, ugy, hogy mindoh további támadó kisór-lotet abbahagytak.
A magyar csapatok harcairól né-mot részről a kővetkozőkot jolontet-tók:
Magyar ős olasz kötolókek a Don középső szakaszán továbbra is siko-resen verték vissza a szovjet vnla-moimyi előretörését, amolyoknok
Tlmoscuko Kotelnlkovo körül 40 kilométer szélességben visszavonta csapatait
Moszkvából érkozott táviratok alapján jelentik Ankarából, hogy a Kololnikovo irányában, Sztálingrád-tői délnyugatra megindult német támadás "arra kény szőri tot to TÍ1110-senko tábornokot, hogy -10 kilómétól*
szélcsségbcm, átlag 3—4 kilométernyire visszavonja csapatait. A táviratok szerint oz a visszavonulás azért volt szükséges, hogy a bolso-visták elkerüljék nagyobb csapat-tostoík liekorítósét.
Iránban egyre riasztóbbá válik a zűrzavar
A SMnnlIroda nnkarat értesülése szerint Iránban n zllnavtr ecyro riasztóbbá válik A gabona hatosául szétosztana nem Javította meg a lakossát; hangulatát, annál knvésbbé, mert a szétosztott mennyiség c.Rnk Igen kis részét teszi kl annak, amit az angol és szovjelorosz katonaság lefoglalt. Teheránban és más városokban egymást érik a tüntetések. Teheránban hz utóbbi napok zavargásainak több mint 200 résztvevőjét tartóztatták lf>. Különösen szigorú Intézkedéseket léptettek életbo a teheráni ttlntető diákok ellea.
A Német Távirati Iroda katonai munkatársa a libtai helyzetről
Az afrikai harcokkal kapcsolatban a Kémet Távirati Iroda 4nvelezője szerint berlini katonai körök továbbra som nyilatkoznak a cironai-cai eseményekről) amiből a lovoloző arra kövotkoztot, hogy a kialakulóban lévő holvzol még nagyon kollo-motlenné válhat az angolok számára. Ugyanis a helyzet nom Mont-eomorynnk ós a 8. hadsorognok tulajdonítható, hanem a nemet és olasz vezérkar meggondolásának. Mindenesetre egyszerre föltűnő.
hogy «z angolok pontosan tudni akarják, hogy mi játszódik le az el-agheilai állásokban és azok mögött és ezért állítólag csak gyöngébb erőkkel tapogatódznak. Ez" nem fotel meg a valóságnak, de nómet részről szívóson mogongodík a briteknek, hogy higyjonok óbbon az utólag kiagyalt olmélotben. Ami ugyanis az ol-aghoilai állásokban loj\'á t szádot t, a német—olaaz kezdeményezés alapján történt hadművelet ,ametynok céljáról még természetesen semmit som közölnek. — Montgomory azzal a foltevéssel foglalta ol állásait, hogy El-Aglioila vonaláért súlyos horcokat koll majd vívnia. Most\' azonban Rommel váratlan mozdulatéra megváltoztak azok a körülmények, amelyek figyelőmbe vételével\' Montgomory niég néhány nappal ezelőtt intézkedott. Ehhez járul, hogy a Szueztől El-Aghoiláig vezető útvonal a brit tábornokra nózvo fokozott mértékbon sebezhetővé vált. A némot—olasz afrikai hadtest hadműveleti — a Némot Távirati Iroda katonai lovo-lezőjo szerint —- nemcsak az orők fokozására irányulnak, hanem álta-
tában a* északafrikai arcvonalon
lévő tengelyerők összevonására is. A némot védorő főparancsnokság tegnapi jelentéséből kiderül, milyon helytelenül itólto meg Montgomory a helyzetet ós ezzel mennyire olo-segitotte a német—olasz afrikai hadtest mozdulatát. Heves harcokra ugyanis csak ott korülhot sor, ahol a tervezett olőnyomulással szivén ellenállás kerül szembe. Borlini katonai körökbon érdeklődéssel veszik tudomásul a Daily Express megjegyzését, hogy a 8. hadaorog nom sok hasznát lathatja a torületnyero-ségnok, ha Rommel újonnan felszerelt haderői rátámadnak az angolokra. \'\'*¦
Az éazakafrikai arctanát legafabb hírei
A Nemzetközi Tájékoztató Iroda az óezakafrikai harctérről a következőkot jolonti:
A 8. angol hadsereg tegnap, amikor kisérlotot tett arra, hogy felderítő orőívol közeledjék a némot— olasz kötolékokhoz, lói elrejtett ak-namozőkön és akadályokon voreségeti szenvedett. Do vorosógot szenvedőit a tongolycsapatok villámgyors ellentámadásai követkoztében is. Azérí Mo\'ntgomery lemondott arról a tervéről, hogy a parti uton, tehát szemközt közelítse meg Rommel haderejét. E helyett nagyobb gépesített és páncélosok által támogatott erőkkel próbálta meg dőli irányban az átkaroló hadmüveietet, hogy így korüljön a német—olasz kötelékek oldalába vagy hátéba. De itt is csalódtak az angolok reményükben, hogy számbeli fölényükkel, eok páncélosukkal, valamint nehézfegyvereikkel eredményt érhetnek el. Egyre nagyobb erőkkel végrehajtott támadásaik itten sem jártak sikerrel. Valamennyi támadásuk meghiúsult; az olasz páncélosok éppoly vitéz, mint rugalmas ellenállásán. As angolok csak az esti órákban hagyták abba elkeseredett áttörő kísérletei-köt, miután 22 páncélost, sok páncélos jármüvet, valamint nehéz fogvvert vesztettek. Az angol légi haderő kisebb kötelékei megkisőrol-¦ tók s boavatkozást a harcba, de még mielőtt elérték volna a csatateret, a némot vadászok harcra kényszert-totték Ókot. A nómet légi erő saját veszteség nélkül a kialakult léfri \'FolTtntae a 4. oldaton)
dán folyton váltósnak a kellékek, a színfalak, csak az élet örök drámai hőse, az ember nem változik.
Á görög sorstragédiák idejét éljük, de a deus ex machina helyett az igazi isteni gondviselés irányítja a dráma jeleneteit és szereplőit.
A tisíta szemlélet magasságá-
ban kétségtelenné válik, hogy a történelem maí sodrát valami magasabb törvényszerűség vezényelt, tstení erő, amelynek kezében as ember csak tehetetlen eszköz.
S mert így van, kell alázatos lélekkel és a vértanuk áldoiatkéss-ségével vállalnunk ennek a ránk kényszerttett világháborúnak minden emberfeletti megpróbáltatá-
sát és szenvedését.
A történelem sodra vise bennünket előre a háború vérrel áltatott utjain as emberiség életének uj fejesetei felé. Felettünk mt égi jel s nekünk menetelnünk kell mindaddig, amíg célhoz nem érünk: amíg el nem érjük Ssent István birodalmának határait mind a négy égtáj felé...
ÍÉAUai KÖ\'ZLöNn*
1942. december 16\\
Pécs város felajánlása
Jézus szent Szivének
A Péeal Katolikus Kor sdveutl eat-]6u ax alfladó, dr. Bozóky 0«za sgyo-tiiinl tanár felvetolte a gondolatot, hogy r\'éoi vérosAt !¦ nJAnlJék tol .10-zui szent Szivének. Komoly Időkben, amikor a háborúi vlnon ok veazé-lyaxtetlk a keresztény •lvJIIiAotó értékelt éa u küzdelemhez kitartásra van izUka-ég, a lélek az ég felé ameli te klntetet. Nemrégiben Szeged, Kalocsa, Kaua éa utánuk Szekszárd 1* telajáu-lotta mailét Jézua azent Szivének. Az Urak kongrogácléjébél mozgalom Indult el. hogy a régi, katolikus többsé-
5il Péea U köveaae a többi véros pitéjét. A felajánlást a Jövő év júniuséban lehetne keresztülvinni a vároal közgyűlés határozata alapján.
Péea in követni akarja a tilbbi régi katolikus véroa példáját.
A honvédelem könyvel
Hajrá páncélosok
A magyar háborús irodalomba külön hely illeti meg vitéz Qörgoy Vineo könyvét, amely az olsé hitolos munka a magyar páncélosok nagy-szorü teljositményoiról. A könyv szorzóié — egyik" sok dicsóaégot óa harci ual>ért aratott páncélosogyso-günk parancsnoka — harctéri tapasztalai alapján tárja az olvasókó-aönség elé páncélosaink lólokzot-elállitoan izgalmas óa fordulatos harcait. A magyar páncélost az ellenség retteg\'i a a szövotségos némot ée olasz csapatok harcosai podig büszkén vallják logjobb bajtársuknak.
Aki ezt a könyvet elolvassa, mint ha benne élne az esomónyok sodrában, átéli a páncélos csatákat s \'ha lehet még jobban értékeli a ma háborújának ezt a modern fogyvor-nemét és még jobban csodálja bátor magyar páncélosaink nagyszerű teljesítményeit. Stádium kisdis.
A láthatatlan trónt
Minden idók háborújának egyik legtitkosabb, de egyben legveszedelmesebb »llonsége a öLáthatatlen front*, a kémazorvozotok titkos ügynökiéinek láthatatlan csapata. Az ellenük való védekezés, a lohotó legnehezebb, mort az embereket egyénenként kellene megnovomi ós mogtAuitam arra, hogy KOvakodj a kémektói!«
A m,a háborúiéban fokozott jelon-tóaógo van Czilloi Géza könyvének, ski .müvebon mintegy felgöngyölíti ezeknek a titkos kémhálózat oknak földalatti munkáját. Bemutatja nekünk a különböző embortípusokat: a kómokot, akiknek megvesztegető modora, jó follépéao, látszólagos va-gyonosöága, péhzo, mind csak eszköz ¦ arca,, hogy behálózza vele a gyanútlan cmporakot a látszólag ártatlan beszélgetés közbon súlyos államtitkokat csaljon ki tőlük." lirdX\'lica tótténoteket mond ol a kémek előtéréi.
Érdekes ós lebilincsolóon izgalmas eseményok sorozata oz a könyv, amely minden magyar ember számára a szórakoztatáson kívül hasznos ós áldásos célt ís szolgál.
«su tort
./.nkilulnllimi. O A BOR műaa>«alo»nál
Nagy lendülettel folyik tovább a kanizsai nők toborzása a Hét Honvédelmi MnnkaszolgLlaira
ürömmel jelentettük, mily pőldát-adóan jelontkoztok a hBzafms kanizsai nők, leányok és asszonyok a Honvédelmi " .Munkaszolgálatra. Azonban a polgári frontnak sok női munkaerőre van szüksége. A nóí seregre rendkívül fontos szerep van bízva a belső fronton a mostani háborúban. Azért a Honvédelmi Munkaszolgálut nagykanizsai vezo-tŐségo, élén Farkas Vilma olnöknő-vel rendületlenül tovább folytatja a toborzást. Helyettesíteni kell a hazafias magvar" nőknek a férfiúkat a műhelyekben, a gyárakban, az irodákban én mindenütt ua egész
bolsó polgári arcvonalon. A Magyar Haza testvéri szeretottcl hívja zíiszló iához a magyar kanizsai nókot — leányokat, mint asszonyokat—, akik ínég nem jelentkeztek, azok most már haladéktalanul jelentkezzenek a délutáni órákban u Korona-azálio-du bejárati irodájában levő toborzó hölgy-bizottságnál. Az önként jo-Icntkezó nőknél a munkabeosztásnál figyelembe veszik kívánságukat u beosztást illetőleg.
Nagykanizsai hazafias magyal ?ék, testvéri szeretettel várunk b«n rletekét. A Női ToborzúbiaotUág.
se<wws<*pis|S)aie^i^
A Enrában lelte halálát az öreg zalai gazda
Murarév község határában holttestet foglak ki a Murából. A hatóságok azonnal nyomozást Indítottak a személy azonosság megállapítására Rövid Idő alalt Kikerült mogál lapít tini, hogy a hollteat azonos Rájár Marion 60 óvos ¦aerföldt földművessel, A megejtett or-
vosi hullaszomlo stimmt nyomát nem látta hz esetleges bűncselekményünk. Valószínűnek tariják, hoity azIdfls gazda vagy ÖngyllkoHöágot követett el. vagy |K\'ilii: Ittas állapotban esett a Mura vl/.íibu.
Begoldja a kormány 350,000 Iparos és kereskedő betegségi és nyugdíjbiztosításának ügyét
A Magyar Vidéki Sajtéludósdó budapesti Jelentéi* szerint országszerte nauy Örömei és megelégedést kelteit a keres-kedó- fis paroslArsidalom le^azélesebb köreiben Varga József dr. kereskedelmi minliiternek a közelmúltban Szalmáron tartott beszéde, emeltben bejelenielle, hogy a kormány Intézményesen gondoskodni kivan .1/ önálló Maipiroa és klske-reakedó társadalom tagjainak betegségi éa örcpségl (nyugdij-) bUiosilásáról. A kormány nemcsak napareuden tartja, a problémát, hanem mtgrmhaló helyről származó értesülésünk szerint az cloké-szilö munka már annyira haladl, hogy rövid időn belül törvényhozási uton éa gyakorlatilag Is megvalósítják a régóta ese-dékts kérdés megoldásét.
Nyitva áll még a kérdés, vájjon valamelyik meglévó Intézmény — OTI vagy MAUl - venné At az uJ biztosítási ágat, vagy önálló Intézmény élebehlvásával kunt ¦ helyesebb megoldani? Kéliégkivül sok elónnytl jérna, na valamtlylk mag-
lévő inlézminv kapcsoltatnék be, meri az már rendelkezik a szükséges rendelőkkel, kór áiakkal, irodákkal. Azonban sok híve van az érdekellek korében annak la, hogy a munkaadók érdekelnek biztosítására in kább önálló Intézményi hívjanak éleire. Abban viszont mindenki megegyezik, hogy a kiskereskedők és kisiparosok közös biztosítási intézmény utián oldják meg szociális biztosításuk feladatait KÖrlllbe-lül 350.000 közvetlenül biztosított félre lehetne számítani, ami a terhek igen lényeges csökkenéséi, arányosabb megoszlását jelentené.
A statisztikai kiiktatások szerint 70o/o-ra tettető aioknak t. kisiparosoknak a száma, akik még belQJ esnek a biztosítási korhatáron. A pasztán járadékicrliet |clantó passzív bb.osllandók aránya tehát mindössze 3(0/0. Szakkörökben vsfószlnünok tartják, hogy a kcrcskcdólársadalom arányéi nagyjából azonosak az Iparosság fentebbi adataival.
Egy perc derű a frontról
Simof László hadnagy küldte, meg a Zalai Közlöny szerkesztőségének ai alábbi derűt harctéri
esetet.
November közepe táján kiosztották az orosz harctéren küzdő alakulatoknak a tábori kályhákat a hozzá való shamott-tal cijyiitt. A tüzdöúllásnak szánt kályhákat, egy zsákban a shamott-tal, a moz-donyátlásban előkészítették ét a szakács megkapta a parancsot, hogy az egeszet az ebedes kocti vigye ki a tüzelőállásba és a kályhákat ott helyezzék üzembe. A shamottos zsák mellett-volt azonban egy zsák liszt is és a sza~ kacs a nagy tietflégben elcserélte a zsákokat.
Künn a tüzelőállásban örömmel jogadták a kályhákat és a szolgálatvezető elrendelte, azok kitámasztását- Meg is magyarázta, hogy a ahamottba keverjenek agyagot, téglaport, ttb.
Meg is indult a munka. Kisvártatva megszólal az egyik, különben csendes tüzér:
— Őrmester ur, jelentem alássan, ez a hogyishijják tisztára Úgy néz ki, mint a csiriz ..
A tűzmester hátralett kezekkel és nagy szakértelemmel mordult vissza:
— A\'e beszéljen.\' Ez a valódi shamott. Maga ilyent még nem látott i Csak csinálja!
A tüzér csinálta ..,
Mire beértem az állásba, készen vártak a kályhák. Elrendeltem a begyújtást.
Ünnepi pillanatok voltak...
Egyszerctak a pék üzlet ékben megszokott, friss, meleg kenyér-illat ütötte meg az orrunkat.
A rhamolt helyett liszttel ki-\' tapasztott kályha az őrmester ur szemébe vigyorgott. Mintha azt mondta volna:
— De ilyent aztán még maga se látott, tűzmester ur!
Vasárul jan
Horváth Lajos
üveg- és porcellán-kereskedéaében
Nagy választék várja Ónt I M-u* *• V«l.fon ! 647.
HÍREM
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügysiet: Ma a fiz. Máría gyógyszertár Király-utca 40. szám.
Kiskanizsán az ottani gyógyszertár állandó ügyeletes szolgálatét tart.
Naptii i December !6. Szerda, ltom. kat. iítclka cs. - Protestáns Albina. - Izr. lob. 8.
— (Tnnüay! hlrak) A tankerületi fő-IgazKtitó Szász Hilda oki. tuultónöt n londvadüdfsl állami népiskolához helyettes tanítóvá novezto kl. HardlOyu-lauó Mély hati.lln lüzvÖIgyi községi tanító választását Jóváhagyta, Németh Károlynó Dorogi Paulát a tormaföldei rk. népiskolához helyettea tanítóvá, Csay Verőnkét pedig n bazital rk.nép-lekolához rendes lualtóvá választottak meg.
— (A joziulta rund ItlulyloiniR vuiu-
töj») A Jézus Társaság Ügyelt az u] generális ktüűvezósélK P. MskoI fogja vezetni, akit még az ettiuny t Lcdochows-kl generális nevezett kl általános helytartó vAt
— ^Államsegély) A valláa- és közoktatásügyi mlnlHzter u bekcsonypélyal kúztiégl Iskola 60 ezer pengős áiu\'m-ttcgélyót 50 ezer pongővel 110 ezer pengőre emello fel.
— (A MÁV-fütfik a azogény gyarmi-koVód) A .vfAv-fütÖk minden óvnun ka-rrtcsonykor szegény Ryorraekokot szoktak relriihnznl. December 20 An, vnsér-n«p délután 3 árukor IS szegény gyermeknek nyújtják ét kin ünnepség köretében a ruh\'tajándökokat a Cecngary-utoábaa lóvó Amerikához címzett vendéglőben.
— (Oaletla Igazgató ma buosuzlk Rimaszombattól) Ouletta Ferono ma oste buosuzlk lilmaszombat köíünsógétöl. A bucsuelfladason „Ártatlan vagyok1\' cl-niU vígjáték kerül szloro. I\'ŐBzerepolt VAczI Kató, Palfy György, [Mrrti.a bajos, Baroza E-^rzoebut, Budai Jnlli és és Koltay István Jitszák.
— (Dljmontatak a táborlpoatal levél-küldamónyak) A m. klr. minisztérium most negjelont rendaletével fölhatalmazta a kereskedelem- éa közlekedésügyi minisztert arra, hogy a "tábori poétával továbbított lovöl küldő menyekre postai díjmentességet engedélyezzen és a postai dijtnento-ség terjedelmét rendelőitől szabályozza.
— (Helyreigazítás)
A fodrnszüzlotokról szóló tegnapi hírünket módosítjuk ugy, hogy «. fodiászüzlotok decombor 24-én nstn 7 óráig lehetnek nyitva, míg 26-én, . karácsony napján ogósz nap Kárra tartandók. 2(i-án, karácsony má*-napjén ellenben délig nyitva tarthatók.
— (Anyaköayvt hírek)
Nagykanizsán december ó-tól 12-íg uz alábbi anyakönyvi bejogy-zések történtek: Született 0 fiu éa 11 leány: Tsrsony Ferenc cipésB-segéd én Joszankó Ilonának rk. fit,
Telehálók,
kombinált aucobátr, konyhabútorok
nagy választékbtm
Kukecz butqrüziletben
un Erzsébet-tér 11., telelonsiám 7-11,
decani ber 16.
íiolul Boldizsár földműre* n Tőré* Máriának rk. fia, Bácz István ftldioŰTte *» Poajoreca Roaál iának rk. lí»; HegTi Jónoe MAV /ütő és Barcs* Irmának rk. leánya, Szép-haai György közraktári munkás és tíiokol Diánának rk. leánya, Kertész István MAV órabéres és Horváth Annának rk. leánya, Sípos Zsigmond városi beoeÜa éa Tamás Ilonának rk. fia, Botló Laj os oipész-mester és Sábó Annának rk. leánya, Qodiuűk László földműves és Varga Erzsébetnek rk. fia, Dullos Sándor cipwszmeator és Sztnodics Annának rk. fia. Karukui János usztaloasegéd \'és Fisner Máriának rk. leánya, Baranyai István cipészmostor és Kovács Erzsébetnek rk. leánya, Boros Ferenc postaaltiszt és Szombathelyt Ilonának rk. leánya, tízabó Béla városi tisztviselő és Woinacht Erzsé-bstnok rk. fia, Csöngői Pál m. kir. érniester és Horváth Ilonának rk. leánya, Tomka Pál körjegyző 6a Ruttner Kornéliának rk. fiu, Fork László áll. tanító és Londvay Lui-aának rk. fia. Házasságon kívül siütotett 2 leány, halva szülotott 1 (iu és 1 leány. — Házasságot kötött 8 pár: Kőrbor Ferenc hontea- és uiészárossogéd és Büki Anna rk., Gálfv Béla MAV forg. napidíjas unitárius és Énok Julianna rk., üoldschmidt Dávid szabómostor és Fischor Ilona izr. — Meghaltak tizenötön: Kálin Józsofná líorgor jíorta izr. 67 évos, Czuezka György ny. városi utkaparó rk. tiO óvos, Pintér Istvánná Motz Katalin ,rk. 08 éves, Takács Forenc napszámos rk. 18 éves, özv. Poór Józsofnó Jur-csecB Veronika rk. 09 áros, Bono István alkalmi napszámos rk. 69 érés, Gák Nikola földmüvos gör. kol. 63 áros, Pokla Lipót ny. gyárigazgató rk. 84 óvos, özv. Horváth Ká-rolyné Erdélyi ltozália rk. 79 éves, Nagy Lajos honvéd fizodos rk. 2!) áros, Puchmoislor Sebestyénné Szántó Mária rk. 71 éves, Jámbor Sándor tanuló rk. í) éves, Salamon László magánzó rk. 67 éves, Gulyás György vendéglős rk. 83 óvos, Özv. Weligurszky Antalnó Szemión Vilma ág. h. ev. 82 óvos.
- (Cseng* lullpín)
Ezen a cimon jelont meg a keszthelyi irónő, Vajda Maríotta uj me> sekönyvo a karácsonyi könyvpiacra. A nagyon szép kiállítású könyv a Singer és Wolfnor kiadásában Budapesten jelorit meg. A sok kóppol álénkitott mosék mindegyike újra meg újra igazolja írójuknak ma már országos gyermekirodalmi és peda-líÓBÍai hírnevét, amivel, méltán büszkélkedünk ol minden alkalommal, hiszen Vajda Maríotta tollának olső szántása itt történt a Zalai Közlöny hasábjain. A meseirodalom fölött szeretünk könnyödén olsiklant, pedig moflszohatő lélokformálő jolen-tósége van 6s müvoléno is nohozobb, mint a folnőttcknok felnőttük számára irni. Vajda Maríotta bravúros müvelőjo önnek az irodalmi ágnak, magyar szív, magyar lélok van a meséiben, nmollott szépen zengő magyar szóval mosói és olyan közel jut minden Íráséban a gyor-meklálekhez, ami kiválasztottá toszi tollát a modern magyar meseirodalomban.
— (Szegények szerelme)
A magyar könyvpiacon esemónyV szamba megy egy-egy Eszterhás könyv megjelenése, \'legényeinek sajátos témaköre, különös élntsoraokat, "icgrázó, mély emberi drámákat elovonit meg. \'A kivőtolos tohotségü író "Szegények szorolmo« regényének hősnője Fekoto Zsuzsa, akinek ítépségo mindenkit megbabonáz. Költemény ez a könyv, hétköznapi Materek, hétköznapi életéről, akikot [öt, éltet, felemel a szív és lélok önfeláldozó szerelme. Esztorhás Iat-wu»)t ez az ujabb regénye méltó folytatása előbbi nagysikerű müveinek. Hevenyeinek alakjai személyes \'smerőseinkké lesznek és egy különös és megrázó élmény hatását óroz-iGk a könyv olvasásakor.
Befejezés előtt a csáktornyai szegényház
, Peesornik Ottó országgyűlési kin-
naalö, Csáktornya varoabirájának
., ...—.Jrájájiuk
egyik első .ténykedése volt, hogy nagy szociális érzéssel, mintegy 60 ezer pengő költséggel modernizálta-es toljosen újjáalakította u városi szegényházat. Az uj íntézménv nemes cmberszorotettel igyekszik a szegények sorsát emberivé tonni és mogköimyiteni. Vagyis az uj intéz-ménynek — szíve van. Ezt a nemes intézményt Csáktornya képviselótea-
I ületének áldoaatkeazeage lette lehetővé. Az uj munkálatok annyira előrehaladtak, hogy rövidesen teljesen bűfejozés felé közelednek. A hivatalos átadásra azonban\'a jövő év elején kerül sor, amikor az uj rászorult szegénvokot is botolepitik a modern emberbaráti intézménybe.
Csáktornya vezetősége teljes erejével kapcsolódik be a magyar édes-anyu becsülete* nemzeti építőmunka] áb a.
KÖZGAZDASÁG A nagyar Ifjúság íyersauyagcsatája
101 milliárd 1561 millió 675 ezer méter selyemszálat termeltek a leventék és Iskolások
A nyersanyagok világháborújában sokkal nagyobb föladat hárul a termelést végző »bolsó arcvonalra", mint bármikor a történelem során. A hadbanálló Magyarország anyag-é-H munkaorŐ-szüVséglote is megnagyobbodott, viszont a termelés szamára kevesebb munkáskéz maradt. Mindenkinek fokozott mértékben koll tehát u maga helyén a termelés szolgálatában állnia. Ezt a nemzeti föladatot ismerte fel a magyar ifjúság, amikor játék és szórakozás holyott, önként vállalt szolgálatával igyekszik a fogyvorbo-hivott fórfiák munkaomjét pótolni. Nagyon figyelemreméltó és örvendetes annak a mozgalomnak az eredménye is, amely az ifjúság köréhon ez év tavaszán az ország hernyó-selyemmel, való ellátásának biztosí-
tása végett megindult.
Ismeretéé, hogy a hernyóselyem nemcsak a legértékesebb textilanya-gok egyike, de u hodiipur számara ís nélkülözhetetlen. A solvomto-nyésztési minisztori meghatalmazott előterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi, valamint a honvédőim! minisztérium ez év tavaszán fölhívta az iskolás, illotve lovon toifjuságot, hogy a fontos hadianyogtormolést jelentő selyem tenyésztésben vegyen részt. A felhívások rendkívül szép orodménnyol jártak.
Az országos sólyom tenyésztési felügyelőséfi most közzétott adatai szerint ez év tavaszán 1.126 iskola, illetve osztály folytatott közös tenyésztést és 3.467 iskolásgyortnok vállalkozott önállóan selyemhernyó növelésre.
Az Iskolai tenyésztésak eredménye 47.964-25 kg. selyemgub* volt, s szirt 145.391-54 P vételárat fizetett kl sz állam.
A Levente Gazdasági Szövetkezések Központjának támogatásával meg-szorvezott levento-tenyéaztésekbon 274 egyesület, illetve szakasz vett részt közös tenyésztéssel és 971 lo-vonto tormolt önállóan solyemgubót. A levonta tenyésztések oredményo 19.790.60 kg. Belyomgubó volt, 69 ezor 786.46 pengő értékben.
Az iskolásgycrmokok és lovonto-ífiak tehát oaszoson 67.774.86 kg. solyemgubót tormoltok és ezért 206 ezer 175.99 pengő beváltási árat .kaptak.
Az ifjúság által tormolt 67.774.85 kg. fiolyomgubó kb.
33 millió 887 ezer 225 selyemhernyó felnevelésének sz eredménye.
Ebben á gubó\'mehnyiáégben 101 milliárd 661 millió 675 ezer méter, vagyis 101 millió 661 ezor 675 kilométor tolyomszál van, amely 2.541-szor érné körül az ogyonlító-nól a földöt. Érdokes még az is, hogyha ozt a fonalat mind ojtőor-nyo készitésére-használnák tol, mint egy 2.259 ejtőernyőt lőhetne bolólo oloállitaní. ,
Ezt a rondkivül szép eredményt a magyar ifjúság akkor, érto ol, amikor az* időjárási viszonyok a solycm-tonyésztésnok nom kodvoztok ós egyes vidékeken hornyóbotogségok léptek fel. Az iskotásgyormokok és ifjak első évi munkájáiiak eredményét bizonyos tekintetben befolyásolta az is, hogy majdnem valamennyien először foglalkoztak se-
lyomtonyósztósFel s így a munkában még gyakorlatlanok voltak. Azonban így is rondkivül jelentós az általuk tormolt nyersanyag és nagyon szép az anyagi haszon, arait az ifjúság a játszva, szórakozásképpen vegzott munka ellenértéke főjében kapott. Csak példakép említünk itt meg néhány adatot. A szilágyi állami olomi népiskola tanulói 499.50 kg. solyemgubót tormoltok 1.688.16 P értékben. A míliticsi állami olomi népiskola gubótermése 449.30 kg. solyemgubó volt 1.188.62 pongő ér-
tékben. A inonori iwlgúri fiúiskola 411.80 kg. selyemguböért 1.820.63 pengőt, a zombori központi állami
elemi iskola 354 kg. gubóért 1.058 pengő 44 fillért kapott. Hodgyay Géza, a dósi gimnázium VI. oszt, tanulója egyodiil tormolt 71.30 kg. solyemgubójáéi\'t 218.60 pengőt, Boros György rogőeoi olomista 68.40 kg. gubóért 210.29 pengőt, Mausz Antal horcogszabari olomista 63.20 kg; gubójáért 208.66 pongőt kapott.
Hasonló orodményekot értek ol a lovonlo egyesületek és egyéni tenyésztést végző levontoifjak is. A fölsoroltalton kívül egész sereg iskola, illetve osztály, levente egyesülőt ós lovonlo szakasz ért ol 100-600—800 pengőt is meghaladó ko-rosotet. Az egyéni tenyésztést folytató diákok közül sokan megkeresték egész évi iskoláztatási költségüket,\' vagy a szerény ruházatukra
De"ma,r,x. VÁROSI
15—16-án - _
MOZGÓ KMen
szerdán
Bolváry rendezés! Otglí két áriát énekel Pazar ldtványosságu film az IQY SZERET EQY FÉRFI
Vérforraló buja dalok, örökszép áriák, gyönyörű nők
Magyar világhiradó a legújabb eseményekről SlOaddsok kezdete : ?5, $7 ée L9 őraJtor.
valói. A Ufjosb anteeVyl fa*M«-rató iskolai, tewat* egyeinlaM-, illatra diákot es l«v«i»ik kit- se lyemsiöró cyáv odom^sniyából ¦ j«¦¦ bóúron feliil Ősszaaan \'i.000 paacét kitevő jutalmat u kaptak.
Tilos a feltételes számlázás
A Magyar Vidéki Sajtóludósitó jelenti: Az Árhívataltól nyert éjtc-sütés alapján a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kössétette, huny a kiállított számla értékét mindig határozott és végleges össiegbeu kell megjelölni. Ás Ar~ hivatal általában nem engedélyes olyan kikötést, amely szerint at éledő nz ügylet teljesítésekor csupán ideiglenesen számláz s későbbi ídSben meghatározott pÓtfisetést követelhet vagy a ssámla értékéből bizonyos Össeeget visszatérít. Nem szabad tehát a seámlába olyan urat beállítani, amelyet ez Arlnvatal ínég nem hagyott jóvá, mert ei a számlázási mód, különösen viszonteladóknál és feldolgozóüzemeknél, bizonytalan ár-helyzetet teremt.
A kamerának ee a felvílágosi-tása az ipar és kereskedelem scá-mára asért fontos, mert ae Ár-hivatal e kérdésben írásbeli rendeletet eddig azért nem adott ki és nem is ssándékosik kiadni, mert véleménye szerint as eddig megjelent egyes rendeletekből és árrendszerünk ^gési sserkeieté-ből Önként követkeiik, hocjy ssám-lát csak végleges őssseggel szabad kiállítani.
Et természetesen nem érinti az olyértclmíi megállapodások érvényét, hogy huzamosabb ideig tartó szállításoknál vagy vállalkozásoknál a vállalati össseg a közellátási minisztérium által időköcben esetlegesen engedélyezett áremeléseknek megfelelően felemelhető. Csupán arról van sió, hogy a már lezárt üzleteknél nem vehető fel a számlába olyan záradék, amely szerint egy jövőbeni időpontban az eladó pÓt fizetést követelhet vagy a már kézhezvett vételárból bizonyos összeget visszatéri teni tartozik.
Ja hazaért!
llosl halottat temetett tegnap Homokkő marom. Talosl Jóíseí 2« éves derék honvéd földi hamvainak adla meg a község, de az egész vidék a végtisztességet. 1\'ifuszba.n halt meg a pécsi Honvédkórházban. Már caslt a beleg test jött vissza a hideg erese mezőkről Magyar (Őlrion adta vissza hí*a lelkét a jó Istennek.
Rozinán Alajos plébános végezte a gyász szertartást. A nagykanizsai 17-ea bajtársa* disz-szakasszai v vonultak kl zászlósuk vezetésével. A plébánia leventéi Ucne Vendel kántorlanitó, ievenleoklató parancsnoksága alatt adták meg a (iazle-íetet hősünknek. A szülői háznál a plébános mondott szivbemarkoló Istannozzá-ctot. A temelóben a disz-szakasz parancsnoka a honvédség nevében és Czlfra László Homokkomarom község nevében búcsúztak meghaté szavakkal. Nem [ma-iad( szem szárazon. Utolsó ima, utolsó tisztelgés és a fáradt hős megtelt pihenni a megbzentell, hazai anyafóld-. ben.,. Legyen áldott emléke. Nyugodjék itthon békében I
194Z ?aprobar 16
A felsőház ülése
A felsáház mii Ölesén folytatlak a költségvetési vitát Muzsik Olivér volt az el\'A szánok. A tűzifa-kérdés meeo!dUit kérte. Bröhle Károly örömmel illaoitotta meg, hojy * koltséfv^ís nemcsak a leg-éeetóbb szükségleteik kieiéeílétéről gon-deskodik, hanem megtalálták a módját ann»k is, hofrv a meglévő inlízi.iínveket kifejlesszék és ujakat létesítsenek Hangoztatta, hogy a kozépfckoldi lanárok általános he\'y^etének ;.r i ¦ ¦-». elengedhe-tétlen. Hive a keresílínv öwíef igásnak és testvériségnek A költségvetést elfogadta.
Az Esti Újság jelentése szerint a felsőházi vita végén Kállay Miklós miniszterelnök válaszol a felszólalásokra. Ismerteti a kormány elgendolásait.
A képviselőház iS-án délben a további tecttdók feléli intézkedés céljából illést tart.
A spanyol minisztertanács forytatáfcgoa Méneket larloit
Róma, december 16 A Mewaggoro madridi jolontéso eoarint a spanyol minisztertanács Frenco elnóklésévol folytatólagos üléseket tartott. Jelentést "még nem adtak ki.
UTORT i
_ hettih mm
W*W márkás botortxaloaiáöan vegysfl vagy wndell*] Ciea«erréT ^
A mániások gyermekievelésl pótlékának felemelése
Rosita Serrano Erna Sack 4 Zarah Leander
reniak hanglemezfelvételei
grOhhut elemér
szaküzletében Deák-tér 2.
AJáMDÉK
retikűl, férfitáros, eraxény
BAZÁR-UDVARBAN
Kasztlnó Holzer Ellynél.
Megérkezett
a duplalevelü
karácsonyfa
nagy választékban és olcsó árban kapható
Pannónia-kortben
Sggár-at 4.
A hivatalos lap egyik legutóbbi . száma közli 3 minisztérium rendeletét az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban ós a kohászaiban alkalmazott munkások Gyermeknevelési pótlékáról szóló ÍOÜÉ1. évi XXXVI. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában. A rendelet szerint a gyermeknevelési pótlékot az igényjogosultnak a háború idején, do legkorábban az 19-12 \'július 31. napja után a nem hivatásos állományban teljesített tényleges katonai éesend-őrségi\'i szolgalata ccész tartamára ki kell fizetni, foltéve, hogy az igényjogosult az említett szolgalatra való bevonulását megelőzően az 1938. évi XXXVI. tőrvénycikk alá eső vállalatnál legalább három hónapon át munkaviszonyban állott. A gyermeknevelési pótlék az olyan igényjogosultat ía megilleti, aki Közérdekű munkaszolgálatot teljesít.
A rendelőt egyúttal a gyermeknevelési pótlék összegét iá felemeli. A pótlék összege ezentúl egy gyermek oíotében 7 pengő, két gyermek esetében gyermekenként 8—8 pengő, három gyermek esetében- gverrne-kenként "10—10 pengő. E\' rendelkezés szempontjából azonban csak azokat a gyermekeket (ideértve az unokákat isi lehet számításba venni, akik után az igényjogosultnak a törvény értelmében gyermeknevelési pótlék jár. A felemolt összegű pót-
lék decembertől kerül kifizetésre.
Az iparügyi miniszter továbbá a gyermek nevelési járulékegység mérvé; az 1912. számadási évre — az eddigi megállapítását módosítva — 65 pengőben állapította mez. A gyermeknevelési járulék fizetésére kötelezett vállalatok kötelesek ennek folytán a terhükre az 1942. évre már megállapított gyermeknevelési járulék 10s/o-ának megfelelő össze-cot a szakmai cpaládpénztárhoz legkésőbb 1943 január 5-éÍg befizetni.
Az 1943. érro a járulékogvség mérvét az iparügyi miniszter ideie-
leneeen 80 pengőbon állapította meg.
A vállalatok a törvényes rendelkezések szerint előlegül szolcáló befizetésekéi a 80 pengős járulékegység é-s az 1941. évi átlagos munkáslétszám alapulvételével — az ezután járó ő^o-os fenntartási hozzájárulással együtt az érvényes rondol-kosésekben meghatározott időben köteletek teljesíteni.
ujdorsági
Karí..onyl i|lilikllk
egy ezép velour-, velour-bársony- és anyag nöl kalap
log.loaén.qbb te M válasaték
Roth Lauránál BAZAR-UDVAR.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
Nagykanizsa megyei varua polgármesterétől.
ad. 1792/ké. 1912.
Lisztjegyek kiosztása. Családi Igazolványok kicserélése.
A lliztleeyek kiosztása holnap. 17 én kozdfidlk h ennek során kicseréljük a caaládl í\'h\'imezéHl Igazolvánjokat. Az uj caaládl élelmezési Igazolványok átvétele végett tehát mont a vátuorülte-tóknek Is még kell jelenniük a lisztjegy oBztaanál. A lalriRnszokról mindenki tájékozódjék, hogy mikor kertit eorra s az előirt időt mindenki pontosan tartsa be, mert a várakezást és tolongást csak Így lehet elkerülni. Az első napon a közellátási hivatalban levé két osztóhelyen az 1-450 és 2801 — 3254, a Vitézi Székházban az 5W1-6080. Klakanizaán pedig a 7001—7450, izámu Igazolványok tulajdonosai vanoak seres. Az uj Igazolványokért 4 Iliiért kell Hzetnl.
Nagykanizsa, 1042. december 10. sara Polgármester.
Pn évtizedekig gyönyörködött
izléses.kirakataimban,
do miután moat nlnos, kórom (áradjon ba Qzlatemba, Horthy Mlktós-ut 3. sz. (bejárait a kapu alatt.) Mlndan vételkényszer nőikül megtekintheti Igen nagy választékú szebbnél-szebb karácsonyi ajándéktárgyaimat.
MELCZER JENŐ ""VZEU?*
Hofherr-Schrantz gépek, Ifliló petróleum
ÜNGER-ULLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN
Shell gázfőzők átvehetők. Oolyéacsapágyak
¦ Indán saOkaáclat** a)9r» rand.lj. maci kaphatók.
DRÁVAVÖLGY.
WILUMOS ARUMSZQLQfllTflTÚ RT.
Áramszámlák fteatétsa, paklaméolók, hibabejelontéaeb
szsktitpl falwilégosl téa / mindem v 111 a m o a kérdésben délelőtt 8-tól délután 18 éréig.
Cssngery-ut 51, telefon 294.
&nl/\'- ttii 17. 1 nMai.-Ali
hareekbsia 9 enaje) repülóajéjsar lett
le. Az olasz radáerek a part mantta 1 angol felderítő repülőgépet tfcra-mísitettok meg és az lángolva zuhant a tengerbe.
A Pest berlini tudósítójának jelentése szorínt Honiméinak az a taktikája, hogy ismét kitért a harc olől, kínosan meglepte a 8. angol hads*-reot. A brit hadsereg célja ugyanis nem irányul a sivatagi terület elfoglalására, hanem a német—olasr. páncélos erők teljos mogsemmisité- , \' sere, ugy hogy ez a szándók megint kudarcot vallott.
Lav&l Párizsban tmtnka-társmlval tárgyalt
Vichy. decfimbar Ifi (OÉÍ1 Laval, mintán kedden Víchvben tanácskozást folytatott Pétain tábornagpval. délután Pá: rizsba utazott. Megérkezése után megbeszélést folytatott munkatársaival. \' \'
A kubai elnök axortnt Hasznos volna Spanyolország megtámadása
A Popolo dl Roma kiemelt azt a nvl latkovtot, amelyet Battitta ezradea, kubai államelnflk washingtoni látogatása alkalmával tett.
A lan Idézi azt a kijelentést, amely szerint Spanyolország megtámadása Igen hsflznoa dolet? lenne a szeretsá-ges\'országok számára, lóként az észak-afrikai htlyzet további fejlődése azttm-pontjábél. 1 \'
Kuba nem fontos állam — írja az oiiiB/ |an — és az ezredes nem fontos politikai azemélylsé(r, mindamellett a nyilatkozat felett nem lehet mosolyogni, mert a nyilatkozatot az ezredes. Waeh ing Ionban tett" éa Igen vaIóizI-nö, hogy *»z alkalommal mint aRooas-velt-kormánv szóesíive nyilatkozóit. Ezen »7. alánon nyugodtan állithntfuk: SDanyolorszác meirtámadása a Fehér Ház lakólának titkos tervel közé tar- \' tozlk. Igen sok jel mutat arra. hocrv az angolszász hatalmaknak támadó terveik vannak Spanyolország ellen. Már három tv óta dolgozik a viszály kiterjesztésén. A Spanyolország elleni támadás n"m letm* meglepőbb, mlntv a Francia-Észak Alrlka elleni támadáx. v
ÁűjU
l\'tlizcr Eíoi-eöbodSoBoétS ét egy ¦•-ffulA (elvétetik Martlneci éi Újlaki cétméi.
SS7ti
_ AD AS-VÉTEL
Rádió. IiaposoU megvéiclfc. Arany jinos-u. U.a., hátsó udvar. 8171
Duriber 40-es bakanea eladó. K|. nlzsi-u. Ifi. sz. 3870
BÚTOROZOTT SZOBA
Dállfalieéaa bútorozott szoba kiadó Cím a kiadóhivatalban. *
KÜLÖNFÉLE
Pénses lápswl keresek 26—30 ezer pengővel illstsxsr-, fOszei- és csemeKe-kereskedéshez. Iparengedéllyel rendelkezem. Leveleket ¦ kiadóhivatal továbbit.
EUeauatt csUISilOkOn. 10-én Csengery-attól Sugii-ut 30-ig nöl Ttilus arany kar-kolőéra. Kérem a fészivU megtalálót, ad|a i kladéhlvatálba. 3173
¦érieejéts asIébavallAsubtelkésslll,
admlniiitrícióját, kö.iyvcléiét negszervezl éa betanllja, órtalmlserjl, karmány-faUtouaegl, O. T. I. atb. ügyelt elintézi Bíró Ernő hltaa k5nvv«Iaa-
oáló. Nagykanlzse, Csengciy-ut 2., II. 1.
ZMLAI KOZLOm
POLITIKAI NAPILAP. Eladja: „KSzgaidaságl H. T. Nagykanliss". Folelős kiadó: Zalai Kárely, Nyomatott i s „Kligaidssi|l R. T. Hagykan:r(s"
ayaaáajábsa Niaykaalxtáo. (Nyomdáért felel > Zalai Kárai,J
foluaó :
Bendlokozal :
Tábori potfa;.
Pian a front...
89, *vf., E86 ai. Nagykanizsa, 1942. deo. 17- osOtörtök ára 12 KHéic.
THIÍ;
; ¦ Mii
"1.1
st.\' ár
íl>
Vii
POLITIKAI NAPILAP
ri.i,rkwtő8éí 4« kiadóhivatal: Főút 5. ízam. "Wfrsza i. u.u(ÜMWt telolon 78. n.
tköaríRj) déiiitAn.
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
Klóllzetasl ara: egy hónapra 2 pongo SO tütér.
negyedevra 7 penoő 20 BÍIér. Eftyes Mám ; hétköznap 12 (iti., ezarobatan IC ML
Termelni!,
A kedvezőtlen tcrmíszoU viszonyok az idén nem1 először szóllak bele az ország Iteíníé* iiclvzclébc, de inig régebben ilyenkor elsősorban az voll a kérdés, hogy miképpen tudjuk u valutaszerző kivitelt a rendelkezésre álló csekélyebb mennyiségből biztosítani, ma egyene-sen az ország közellátási helyze-, ténck biztosításáról kell gondos-kotlni. A kormány éppen ezért súlyos korlátozó intézkedéseket volt kénytelen életbeléptetni, csökkentette a fejadagokat, a be nem jetentelt készleteket felkutatja és igénybeveszi, megválL lozlatta az őrlési arányt és hasonlóan erélyes rendelkezésekkel igyekszik az átmenetet megteremteni a takargaányellátás. terén is..
Ezek a kényszerintézkedések előreláthatóan .eredménnyel fognak járni és \'a jövő évtől kezdve már könnyebb lesz az esetleges nehézségeket áthidalni, va-lamíttt-m háborús szükségletet biztosit-r.ni, mert életbclép\'az uj termelési és hőszolgáltatási \'rendszer, amelyet azorszagköz-yvéletnénye a megjelent kormányrendeletből, valamint az ahhoz fűzött útbaigazításokból már ismer. Kétségtelen, hogy ez nagy javulást fogrtiozni mind a közellátás, mind pedig a gazda szempontjából, hiszen a \'jó gazda fokozottabb mértékben boldogul majd, mert nagyobb ára-kai kap az előirt mennyiségen felül beszolgáltatott többletért és nem kell majd \'minduntalan attól rettegnie, hogy váratlanul ujabb igénybevételi eljárások és i\'ekvirálásók bontják fel űzőmének folytonosságát.
Az uj termelési és beszolgál-tatási rendszernek, ¦- amely a .szántóföld kataszteri tiszta jövedelme után állapítja, meg a termelendő és\' beszolgáltatandó mennyiséget — megvan.az a nagy előnye is, hogy végre kényszerítő formában is felveti a többtermelés vagyis a termésátlagok tokozásának kérdéséi.-tlekinlctbcn kétségtelen, hogy lialramaradtunk; s most teljesen felesleges\' volna a mult hibájáról beszélni, hiszen a, jó termésátlag néni egy.vagy két, hanem nagyon. sokféle. tényező együttes hatásának crcdméiiyie. Az utóbbi „évek különben sem voltak alkalmasak arra hogy ebben a vonatkozásban alapvc-\'oen kedvező fordulatot hozzanak mert egymásután több szokatlanul hosszú tél, egy évszár *»« óta nctoflátolt\' árvizkataszt-rata és háborusöminlcahiáhv IS \'ókeztc a haladást, A lnagánosok cs az állani-erőit teljesen.igény-Wottc a védekezés, pillanatnyi Martotokkal, kellett tbjoghirkéziii
Magyar vadászrepülőgépek a Don alsó folyása felett harcra kényszeritették a bolsevista légi erőket
A transzkeukázus! szovjet hadsereg támadásba kezdett Nalcsik és Mozdoh közift
A keleti arcvonal különböző pontjain kedden kevéssé változott a helyzet. A szovjet néhány szakaszon, különösen a \'Sztalin-grád körüli területen és a Don középső szakaszán fokozta erőinek bevetését, de azt érte el, hogy vesztesége emberben és anyagban fokozódott.
Már harci téren, igy az II,-niten-tótól délre,
Rzsev , melleit 4s a naj/tj
az elvesztett szovjet harol kei
Ehhez járul még, hogy a fran-eia-északafrikai angolszász partraszállás óla elmaradtak a megígért szállítások nemcsak kész hadianyagban,\' hanem\' a szovf-jetnek * hiányzó más értékes anyagban is. Német szakértő részről már rámutattak arra, hogy a bolsevisták óriási pán-
a Don középső szakaszán a •révei
dc előretörésük alig jutott lul az előtcrepen. A szövetséges csar patok ellentámadásukban minden egyes alkalommal visszavetették a bolsevistákat eredeti állásaikba. A szovjeterők ember-veszleségükón kívül tekintélyes mennyiségű hadianyagot is hagytak hátra.
A sztalinqrádi területen tovább tart a bolscnisfak erős nyomása. Támadásaikat itt is főleg lövész-kötelékekkel hajtották végre. A támadás a német tüzérség és a nehéz.gyalogsági fegyverek összpontosított tüzében összeroppant és a szovjet hatalmas veszteségedet szenvedett.
A Kaukázus nyugati részében !
Don-kaiujarnlat különböző síakaszain a szovjet fámtí-dása alábblütfjuoU. Különösen feltűnő volt a -bolsevista páncéloserök aránylag kisebb harcbavelése. Nyilvánvalóim észrevehetők azok a nagy veszteségek, amelyeket a szov1-jet az idei téli támadás alkalmával páncélos harckocsikban szenvedeti. Hozzávetőleges becslés szerint
oslk száma mintegy háromezer.
célos veszteségei jelentékeny rószb\'en annak tulajdoníthatók, hogy a feldolgozott nnyag.nagy-i [mértékben rosszabb ^minőségű \' és kevésbbé szilárd a rázúduló tűzzel szemben. A légi erőkét az időjárás rosszabbodása miatt mindkél részről csak kisebb mértékben tudták harcbavetní.
bolsevisták mintegy zászlóaljnyi támadtak. ,
kedden nem történt emlitésre-Jtíéltó harci cselekmény.-
A Terektől északra azonban a szovjet ismét" nagyobb páncélosoktól támogatott kötelékeket vetett harcba, hogyha kaukázusi német hadsereg oldalába kerüljön. Ezúttal sem ért el semmiféle sikert, viszont
elvesz\'tett 2í harci kocsit és a németek mindenütt kiinduló állásaikba vetették vissza a szovjet erőkéi.
A tuniszi (arcvonalon némtet harci gépek \'támadást- intéztek Algír kclcli részén több repülőtér ellen. A támadás következtében füzek keletkeztek. A német repülök ezenkívül tűzi
fegyverekkel lőttek egy haladó szállító vonatra. Német vadászok portyázó vállalkozásokban a tuniszi harci terület felett egészen Iíone repülőteréig törtek előre. Meglepetésszerű niakacs támadást intéztek az ott áiló repülőgépek ellen. Lövéseikkel felgyújtottak egy Spitfire-gépet és egy, a repülőtéren álló teherkocsit. Más német vadászkötelékek a tuniszi határvidék felett ismételten elűztek ellenséges légi erőket. Több bombázót megrongáltak. Német harci gépek éjszakai támadást intéztek La Calle kikötője ellen és ott nagy tüzeket okoztak.
MegirtUiUtték Jordán* gráf tntrtagéHmt atjénuk hitét
A spanyol kttlügyminisztórí-uiiiJ tegnap megérő silettc, hogy Jordana gróf altábornagy, külügyminiszter a spanyol- kormánnyal egyet értésben Portugáliába utazik, hogy viszonozza Salaznr portugál miniszterelnök és külügyminiszter februári spanyolországi látogatását.. , "
NTIfelúntéa o tünteti harcokról
A tuniszi harcokról a Nemzetközi Tájékoztató Iroda a kövotkozőkot jolonti:
Az angol—amerikai megszálló csapatok még mindifí nom ocsúdtak fol abból a. sulvos voroséííbÓl, amo-lvot a tongoly íiadoröi mórtok reájuk fobourba terülotón. A 4 napos csatában 60 ptincólost, 42 gépesített lövofiot, 40 gránátvetőt, 874 gépkocsit és sok más hadianyagot és igon nagyrnermyiségü lószort vosz-tott az ellenfél. A íonjíelycsapatoU 800 foglyot ejlottek, amoly számot
. l;,i\'"c az 5 olrtalnnl
s a haladási sokszor keresztezték olyan tényezők, amelvek ugyanúgy függetlenek voltak a kormány, mint a.gazdók akaratától: !
A háborús gazdálkodás fköve-tchnényei azonban immár a mezőgazdaság terén is a rendesnél nagyobb köve (élményeket támasztanak. Az uj termelési és beszolgáltatás! rendszer azon-bafn mégis számol\'az előre nem Játható Körülményekkel s rugalmasain alkalmazkodik a lchelö-ségekhez. Dc aznCt] rendszerben érvényesülő kényszerítő erő megnyilatkozása mutatja Icgin-Ikább.azt is, hogy a jó, vagy köV zepcs termésátlag milyen döntő jelentőségű s mennyire előtérbe lép íiyudeumiás — néha ínég
szociális — kérdéssel szwnben is. Helyes a megállapítás, hogy régebben agrárpolitikánk vezető elve a szociális szempont volt. Ma a termelési szempont a lényegesebb, hiszen a termelés a modern háború egyik legfontosabb fegyverneme lett.
Közben az állam1 — amint erre n \'földművelésügyi miuiszter újból nyo\'matékosan rámutatott az OMGE közgyűlésén — egyre több lehetőséget igyekszik a gazdának nyújtani azért, hogy jobbat ós többet termeljen. A milliárdos terv minden vonatkozásában : a vetőmagakcióktól elkezdve a szakoktatás fejlesztéséig, a mintagazdaságok létesítéséig ós a mezőgazdasági igazgatás átsz^iyczéséig erre .irányul.
S ez ma a legfontosabb szociális szempont is, mert mit érnénk rosszul értelmezett szociális intézkedésekkel —- legyen az akár földosztás, akár más támogatás — ha ezzel egyidőben a tenno-lés csökkenne ? Semmit, illetve a semminél is kevesebbet. Szegényedést, gyengébb közellátási, a nemzeti erőkifejtés hanyatlását, ami menthetetlenül a szociális helyzet rosszabbodását vonná maga után. Termelni kell tehát s mindent megelőz a jó termés, hogy a rendkivüU idők elmultával olyan lendületet vehessen a gazdasági és szociális haladáH, amilyent minden föérr zésü ember látni akar ebben az országVan.
\'ZAÜAl KÓzJLÓ\'iNÍ
december 1?,
Kanizsától—Kanizsáig
A Ahi unokánk pnsti i/\'/tmt\'.. Ütífmi iát. sokai tapa/&tal.
Volt a közlekedési, mezőgazdasági múzeumban. Iskolába még nem jár, mégis ismeri a villamosok és autó-buszok számait.
Ott járnak a házuk elÓtt.
A számokat ismeri. A betűkkel most ismerkedik míg házilag.
Nagyon érdeklődik minden iránt. Még pöttömnyi volt, mikor autókat rajzolt a porba, vagy a papirosra. Mindenkivel autót rajzoltatott. Még mindig írdekli.
Legutóbb, hogy itt volt, azt kérdezte tőlem: y-nagypapá cs a város mért Nagykanizsa, mikor nem is olyan nagyfa
Szerencsére kihúzott a ita/ból Kiskaniz-sa, habár ezen a nevén csak mint emlék maradt meg.
Kksi gyerek még, itt a környéken nem ismerős. Mit mondtam volna neki, teszem Nagybakóiuikra, aztán Komárvároxra. Ez utóbbit az odavalók ugy mondják: H«ri>SJ» m-gyok. Nagyrécse, Kisrécse rendben van.
Aztán mit csinál az olyan, akinek a neve Nagy és kicsi maradt. A Kiss, aki nagyra nőtt.
Hát ilyen esetekben kellene némi helyesbítéseket kezdeményezni.
De térjünk vissza a mi kedves, ¦ szeretett Nagykanizsánkhoz. Elvégre ez- áll legközelebb a szivünkhöz. Nem vagyok irigy, de ezzel tigy taoyok, mint a pesti, aki még arra m büezke, hogy a ffranzstadti* kerületbe való.
Jólesik látni, mi minden történik itt s&ükebb hazánkban.
A Horthy Miklós-ut váromnk legkedvesebb ectautja, ki a vasútig. Szép. egyenes. Jó aszfaltozott járda és kocstuttal. Egy sétára éppen elég. Aki ennél hosszabbat akar gyalogolni, az már halmozó.
A jobb oldala kezd kialakulni. A gazdasági iskola direkt nyereség, az utca szépítése céljából. A posta előtt nagy építkezés folyik. Nagy arányokban bontakozik ki egy bizonyosan imponáló épület.
A sétatér. felé néha ellátogatok. A Király-utcában megnéztem a pénzügyi palotát. A Var-vtcát sem hagyom ki.
Szóval fejlődünk, gyarapod u nk. De ki gondol arra, hogy ezt mennyi fáradságba került elindítani?
Jövőre ha eljön ismét a kis unokánk, sorra megmutatom neki.
Nézd, men-nyt minden épült azóta, hogy nem voltál itt ^Nagykanizsán*.
Saját terffléafi kltuno vörös
asztali bor
l.terenkét 1-50 ffill.
zárt palackban, üvezcserével kapható
Beleina.nal.Sugár-ut 53.
divat ízlés minőség
Dj tisztikar ós választmány a Zrínyi Irodalmi és lűrészatl Ur éléi
ben rámutatott arra, hogy Barta István ginvn. igazgató hosszas, de eredménytelen kérés ellenéré is fentartotta lemondásét. A lemondott elnök, a nemzeti míegH ujhodásnak volt a képviselője.
A keresztény kultúra biztos útját járta
A városháza tanácstermében tartotta 45-ik rendes közgyűlését a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör. Dr". Hegyi Lajos főjegyző, társelnök nyitotta meg a közgyűlést. A formalitások elintézése után megnyitó beszédé-
és működési ideje alatt az é\\t-százudos magyar piaristu kuliura és eszmevilág\'égisze alatt nemes elődeinek érdemes hagyományait támogatta. Barburits Lajos — lapunk főszerkesztője — lemondását a főtitkári állásról a közgyűlés ;senv vette tudo.-másul, mert az ő eredményes, körültekintő és sokoldalú munkásságú nélkül az eljövendő békeidők éveit elképzelni sem lehet. I Dr. Hegyi Lajos elnök meg1-nyitója után a főtitkári jelentés a Királydijas Vegyeskar működését emelte ki, az élén Ketting Ferenc karnaggyal, kik szerepléseikkel a Kör célkitűzéseit mindenkor eredményesen támogatták.
Garzó Pál pénztárnok részletesen ismertette a Kör vagyoni helyzetéi, beterjesztette a jövő évi költségvetést, melyei egyhangúlag köszönettel tudomásul vett a közgyűlés.
Miután a Kör tisztikarának és választmányának megbízatása lejárt, az elnök kérésére Polónyi György polg. leányiskolái igazgató vezetésével szavazatszedő bizottság alakult a titkos választás megejlésérc. A leadott szavazatokat Polónyi György sza-vazatszedö bizottsági elnök ismertette, mely szerint a háború idejére az elnöki széket nefln töltik be. Társelnökök : ílarta István, dr. Hegyi Lajos, Kelemen Ferenc és Surányi Gyula, ügyész : bogáti dr. Hajdú "Gyula kir. kormányfőtanácsos főtitkár : Barbarils Lajos, titkár Borsa Béla, ellenőr : "
tin Ágoston, v. Bentzik Lajos, dr. Birkás Ferenc, Brassányj Gyula, özv. v. Csele Antalné, Farkas Vilma, Faragó Márton, Fekete László, v. Filó Ferenc, Gerencsér István, P. Gulyás Gellért, Hofriehter Érrtma, Horváth Olivér, Kaán Imiit, Kádár La-
jos, Kenedi Imre, Kerekes Irén, Kettin Ferenc, KetUng Ffl-rencné, Kisfaludy József, Köő János, dr. KönigJózaef, Kőcsky Kálmán, Lehrrnann Ferenc., Löngauer Imre, Németh Jenő, Noll József, Ortutay Gyula, dr. Paizs Ferenc, Özv. PWnderné-Zímics Anna, Polónyi György, Polónyi Györgyné, özv. dr. Pólya Sándorné, Platzkó Marin, dr. Solymár István, dr. Surányi La-josné, dr. Szabady Lőrinc, Szabó Győző, Szikray Ferenc, Szö-nvi László, Twrdy Anna, dr. Víéber Elek, Zala Kornélia, Zoltán Gáspár, Zsigmond József, Zsigmond Józsefné.
A választás egyhangú volt s a közgyűlés dr. Hegyi Lajos elnök szavaival ért réget.
Ssegöék fellebbeztek Internálások ellen a főkapitányhoz
Szegő József és Rechnltzer Kórely továbbra Is a rendőrségi fogdában vannak
László és dr. Fodor Antal ügyvédek utján fellebbeztek anagrv^->zata
Megírtuk, hogy a nagykajul zsai rendőrkapitányság a már isimertetett esetből kifolyólag internálta Szegő József\'nagykani-zsai és Rechnitzer (Károly keszthelyi ócskavas-kereskedőket mag Szegő József apját, a 61 éves Szegő Mórt rendőri fclr ügyeiét alá helyezte.
Mindhárman ma délclőtl védőik, bogáti dr. Hajdú Gyula koranány főtan ácsos, dr. Kovács
kanizsai rendőrség . határozata ellen a vidéki főkapitányhoz, aki egy héten belül meghozza döntését Szegőék felfolyamjodá-sa ügyében. Addig "Szegő József ós Rechnitzer Karply továbbra is a rendőrségi fogdában mar radnak, inig a beteg Szegő Mórt már korábban a kórházból „lakására szállították :f mentők.
Az aj habarás adójavaslatok fontos rendelkezései
A képTÍHolól\'\'iz rőtidoaen ineg-kozdi az ogy?íóri Iwdkötolozettségi adóról óa a íiadmontosségi váltságról szóló törvényjavaslat tárgyalását. 10/ a javaslat is tokintottol van a szociális szempontokra, mert Kömény i-rx\'lmot le r Lajos pénzügy mi-..
Grujbor Jóf zsef, pénztáros: Garzó Pál, házL nagy : dr. Vit Ferenc, karnagy : Ketting Ferenc és Vannay Ják nos. A válaszLmány tagjaid-Arató Boldizsár, Arató Károly, dr. Baksa Géza, dr. Boksa Gézáné, P. Bánás (A. Gyula, Beh nedek Rezső, Bcrti Gizella, Ber-
>s, titkár: I V\'\'^\'"VV, \\ r7 ^^111^-\' -Aii t, i msztor az álUmhostartáa egyre no-Orbán Já- mwí „nti^wnit „i^w^n a t„-
vekvó szüksegloteit elsősorban a to-borbiróbb rétegek megadÓztatásával kívánja fedezni.
Ax egyszeri hadkötelezettség) ad*
alá nom esnek azok az óstormclók, akik legföljebb száz korona kat. tiszta jövedelmű földbirtok tulajdonosai vagy hasaonólvozői, továbbá
n|l rum
Ifi Brandy
II I gyümölcspálinka
11 I likőr
kiváló minaségll!
Vendéglőben.csemegeüzletben
csak azt kórjai
a legfeljebb 2 lakósBoháa épületek tulajdonosai vagy haszonéi vésői, a logfoliobb 600 pongó jövedelem után általános koroson adóval megadóztatott személyek és a Logfoljobb 80 pongó szolgálati illetményben részesülő kőz- és magánalkalma-mottak; monteaülrwk továbbá a goz-daeági csolédok, ha évi járandóságuk nom esik az alkalmazatottak kom-seti adója alá, úgyszintén, akik napszám keresetből élnek.
A javaslat Bzorint az egyszeri had kötő lozettségi adó Összegét min-don kiskorú gyermek után 16—15 százalékkal csökkenteni kell, akik a hadköteles, vagy a helyottó fizetésre kötelezett felmenő háztartásában élnok. Ha olyan felmenő a fizetésre kötelozott személy, akinok egy vagy több gyermeke volt mér katona, vagy ilyon leszármazója után had kötelezettségi adót mór fizetett) í a hadkötelezettség) adót özek után lu 16—16 százalékkal kell osökkentenl. Mérsékolni kell az adót abban az esetben is. ha olyan hadkötelesről van ezó, alci azért vált adófizetésre, kötelozelt, mert a honvédség szolgálatából elbocsátották, vagy pedig csak póttartalék i szolgálatot teljesít. Az emiitett esőtökben az egyszeri hadkőtolozett&égi adó összegét any¦¦ nyiszor 1/24 részével kell csökkenteni, ahány hónapot a hadköteles a honvédség kötelékében eltöltött, illetve annyiszor ogynyolcad részével koll mérsékelni, ahány hónapot a pót tartalékban leszolgált.
A hsdmsntasségl váltaigot
nem fizetik a javaslat szerint azok a hadirokkantak, akiket rokkantságuk miatt tényleges katonai szolgálatra igényberonni már nem lehet,
1942. december 17
Mentesülnek átok a szerény anyagi kórülményok között élő szomélyek jfl| akik lakásukért a fővárosban bari 80" pengőnél, egyéb holyokon pedig havi 20 pengőnél többet nom fizetnek, illetve, ha saját házukban laknak, a lakás torjodoínio nom toSz ki többet 1 szobánál ós a mollék-hol viselőknél. A napszámosok ozt az adónemei sem fizetik.
A nom családos, tohét egyodül-álló szomélyek nagyobb szolgálta lásra kötelezettek, ha jövedolmttk-höz képest kisebb lakásban laknak is. Ezért a javaslat szormf a laküs-bér többszörös összegét koll volük szembon alkalmazni, különösön akkor, ha jövedelemadói nom fizot-nok. Azoknál viszont, akiknek költő\' nél több gyermekük van és őzért kénvtolonok nagyobb lakásban lakni, a lákasbőrt annyiszor 10 százalékkal koll csökkentőm, ahány kiskorú gyormok tartozik a családfő háztartásához, foltóvo, hogy ozoknok ön álló keresetük nincsen.
25 százalékos adómérséklést kspnak
a javaslat azorint, kik a múlt világháborúból, vagy a-folyó háborúból arcvonalboli .szolgálattal már kivot-ték részüket, továbbá a vitézségi érem, a Károly csapatkoroszt, illetve a kardos és koszorús tüzkoroszl viselésére jogosultak.
50 szazaiékos kedvezményre van Igényük,
akik » hadmontosségi váltság szo-tléséro megszabott időtartamon bőiül legalább 8 hónapon út katonai szolgálatot, vagy honvédelmi .munkát toliositottok. Tpijoson mentesülnek, okik az omlitett időtartamon Imiül legalább C hónapon át vógoz-tok ilyen katonai szolgálatot, illótvo munkát.
1 Szociális Testvérek hivatás-tanfolyama
1943. január 2--ő. között a szociális testvérek nnvaházában, Iludnpest, XIV. Thököly-ut 09. szám alatt hivatás-tanfolyamot rendeznek. Mentül nehezebb időkel élőnk, annál \'nagyobb .szükség van éplclkü, diadalmas vir lágnézetü, örvendező szivü em-berekre, akikből erő és lelkiség sugárzik. Ilyen erőközpont\'az a magyar nő, aki ina hivatása magaslatán áll. A bivatásf-tanfo-lyam alkalmat ad a kereső léleknek csendes etníélyedésrc a pályaválasztás kérdésében ;. módot uyuit a Szcnllélckisten szinc előtt való magába nézésre ; tosl-véri lélekkel ad egyéni ulbaiga-zilásl a kenyérkereső iminkára, családi életre, vagy fogadalinas életre készülő fiatal leányoknak; ismertető előadásokkal tájékoztatást nyújt a szociális munkatérről. A hivatás-tanfolyam lel-kivezetője : Pokocs Károly szatmári püspöki helynök. Előadók: Slachta Margit, Rónai Paula, Ik-vicl) Auguszta, Slachta Ali.ce, Bozman Mónika, Palágyi Natália szociális testvérek. Megnyitó január 2-án, szombaton\'este fél i órakor. Napirend : január 3— 4—5-én reggel 8 órakor szentmise elmélkedéssel, délelőtt 10 l órakor és délután 1 -lióra-rakor előállások. Tandíj : 2 P. Vidékiek számára bentlakás ösz-szcson 15 P. Bentlakók élelmiszer-jegyet, vagy megtelelő nyersanyagot hozzanak, továbbá 2 lepedőt, pokrócot, kispárnát, törülközőt. Jelentkezési\'haláridő december 28. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a szociális Testvérek. > ¦ .
mm wmsm
?zen a front...
!iíSLőLB ° "Zalal «özlönv"-tDluasauk, egészen L tS Lazaszeretet és lelkesedés tölti el ? hac-CQlú honvédeket" - ,,R harctéren a „Zalai nozlöny" a mindenünk../1
H Znlal Közlöny szerkesztőségének töbnrl ieuelaslBdaJábúl
Sorrohdbon .érkezésük azorint adjuk !o az ujabb honvédpostát a harctérről:
Kiss István László fhdjy.
volt nagykanizsai polgári iskolai tanár, majd tapolcai polgári iskolai igazgató irjn (Tp. 210/1-1) olsö tábori lapján, amit mint főhadnagy irt: — »Mogszorottük egész szívvel a Zalai Közlönyt, a hűséges barátot, a volünk tartó" segítőtársat, amoly otthoni birokot, otthoni lovogőt, szollomot ad óbbon az idegen világban.*
tlmor László hdgy.
irja (Tp. 219/47): .Mind többen és többen küldik legnagyobb örömünkre a Zalai Közlönyt, ugy, hogy most már majdnem minden számot mi is olvashatunk. A lap kedves küldőinek ozuton hálás koszönoto-mel fejezem kí. (A kis történetot köszönjük, le is közöltük. Katona-szerencsét\'.)
Hujder Qyula szkv.
irja (Tp. 219/20): »Itt « Zalai Közlöny a mindenünk, az VOZOti ol sok hazajáró gondolatunkat;. (A küldött vers-átirás közlése a szorzói jogba ütközik, s jog a Oyóni-csa-ládó.)
Sümegi Lajos érv.
irja (Tp. 210/32): »Mióta a Zalai Közlönyt olvassuk, egészen friss hazaszeretet és lelkesedés tölti ol a harcoló honvédeket. Kórom a tok.
Szerkesztőséget, hogy foloségomot és három kirí családomat Nemesvitára érlesitso, hogy jól vagyok, kovés lovél órkozik hozzám, sokszor csókolom okot, írjanak.a Vitéz Bujdosó Ernő hdgy. irja (Tp. 112/88): Kollemos karácsonyi Ünnoiwkot és boldog újévet kívánok az osszoa kanizsai ismoró-soimnok, külünösképpon az értünk dolgozó Vöröskoroszt tagjainak, líj-sagot eddig még nem kaptam ogyot sem. Magyaros kanizsai szeretettől ós sok üdvözlettel. (A személyro szóló külön jókívá-
natokat szivból köszönjük és testvéri magyar szívből viszonozzuk!)
Fülöp Qyula karp. Örm.
irja (Tp. 210/06): Kérem tolmácsolni a Nagykanizsán lövő rokonaimnál, valamint Alsólondván lakó családommal, hogy a szent ünnepekre sok boldogságot és boldog viszontlátást kívánok. Magam is öl-vasója voltam a Zalai Közlönynek, sógornőm, Wundorlich Margit Magyar-utca 64. sz. alatti lakos küldi utánam.
(A beküldött vora néhány napon belül kerül felülbírálás alá és a mennyiből! megüti a ZK közlési
színvonalát, kŐszsóggol közölni fogjuk. Sok üdv.)
Kurdi János honv.
írja (Tp. 219/33): Nagy örömmol olvastuk az Ózon a front rovatában üzenetünket. Kérjük közzétenni ismét, hogy sok azorotoltol gondolok jó szüleimre, rokonaimra ós mindon kedves ismerősömre az orosz »pa-\'rádiósomban*, íllotvo orosz nyomortanyából. Nagyon köszönjük azoknak, akik a lajwt küldik, mort kod-veaebb meglepetést nom is tudtak volna nokünk küldeni.
Petrlsevloa Lajoa tlz.
irja (Tp. 210\'23): Hálós köszöno-tot mondok a hozzánk eljuttatott lapokért. Az otthoniak ol som tudják képzelni, hogy mílyon nagy örömöt szoroznok nekünk, hogyha a Zalai Közlönyt elküldik ide, A nehéz megpróbáltatás óráiban ós a- küzdol-mok közepette a jó hazai hírek felvidítják loikünkot és tt további harcokhoz uj erőt adnak. A Polgár-mestor Urnák, Nagykanizsa városának és az összos ismorősöknok kollo-mos és lioldog karácsonvi és újévi Ünnepeket kívánok. Szüleimet és kís húgomat, Évikét sokszor csókolom.
Űz«n az ntthan
Ebhon a rovatban míndon üoane-tot toljeson díjtalanul közlünk, hogy ha a szövöget beküldik szerkesztőségünknek. A Zalai Közlöny naponta tábori posta utján mindenüvé megy, ahol csak zalai honvéd tartózkodik.
Pataki József örv. 210/74
Kedves apikám, gratulálunk a kinevezésedhez. Már elküldtem mind a három csomagot. Mi jól vagyunk. Polyíkád, liorcikéd, Zsuzsikád és anyikád sokszor csókol. Kollomes karácsonyi Ünnepeket kívánnak gyermekeid es foloöégod. Szivvol és ló-lokkol rolód vagyunk. Mielőbbi viszontlátásra!
Mlhilecz Boldizsár 253/51
Kedves Bódikám, kívánom a jó Istentói, hogy a közelgő szent karácsony ünnopbt bajtársaiddal együtt a legjobb erőhon és ogészsógbon tólthossétok. Tudatom velőd, hogy lovolot ritkán kapunk, arra kérünk, hogj\' sűrűbben irjól nokünk. A Laci bácsit üdvözli a családja, tógodot számtalanszor csókol foloségou, kis fiad, szüloitl ós az összes rokonság.
Három kislány üzenete K\'skanitsáról
Mély tiazteletlel kérjük a tek. Szorkesztőséget, hogy szíveskedjék a mi üzonotünknek is helyet adni nb. lapjában, hogy üzonoiünk eljusson Oroszországba, a behavazott Don partjára... Kollomes ós Örömteli karácsonyi Ünnepeket ós boldog
PETŐ IIUOS és SAMU LAJOS
VAS ÉS MŰSZAKI. KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erzsébet-tér 1. szám.
Telefon: 595. SÜrg5nydm: l\'otŐ Samu.
Különféle gyártmányú mezőgazdasági gépek. S. K. F. golyós csapágyak. Zománoezett tűzhelyek és kályhák. Épület- ós butervasalások. Szerszámok. Láno- és ossvaráruk. Zemáneosott edény és horganyzott áruk. Háztartási eikkek.
ujérot kívánunk as összes kiskaní-zsaí honvédoknok és minden ogye* magyar honvédnok és boldog ée győztes visszatérést. »Három kiska-nizsai barna kislánya.
Ugyan ez a három kiskanizsai barna kislány egy másik rózsaszínű lapon üzenik: Ózonjuk a 219/62 tp. számra Dorvalícs László őrvozelo-nok ós a 217/88 tp. számra Dor-valico Foronc őrrezotőnok: Idehaza jól vagvunk, sokat gondolunk rájuk, kollomes ós boldog karácsonyi ünnopoket kívánunk ós sokszor csókolunk benneteket: Katus, Terus, Mariska és szüléitek.
Farkas Gábor örv. 219/23
Kedves bátyám, Olyan nyugtalan
vagyok miattad, mert már öt hónapja nom irsz és nom adsz sommiféle élotjelt magadról. Sürgősen Írjál, hogy vagy. Csókol szerető húgod, Piroska. -
Verboveoz György szkv. 219/11
Itthon mindannyian jól vagyunk, lapjaidra azonnal válaszoltunk mindon esetben. Öcséd is jól van, ogósz-eégos. írj sokszor. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. Szeretettel csókol: — Édesanyád.
A többi üzene\'jkra legközelebb karúi sor.
A Vöröskereszt nyilvános köszönete
Szól ez a köszönet az alábbi kodvos adakozóknak:
I>r. Tamás János koezorumeffrál-tása Gazdsgh Forono püspöki tanácsos halála alkalmával 50 pengőé adományozott. — A rőfös éa tüszer-koroskadőöogédek labdarugó mérkőzésének szop eredményét, 280 pengő 42 fillórt tisztán a Vőröskerosat rondelkozóeóro bocsátottak. Ebből az összegből 50 pongót Ooroiicsór Jé-
MÉRLEG
luttw .aratta. Suksnrl javítón
SCHOLCZ JÁNOS I
i.ié. l.aU.XItd-mast.r 1
MwUnlw gtTfeMj ML mim. I
2*12*3 iKgytrjiai
zsefnek, a rokkant fiiital honvédnak
juttattunk.\' Az összeg többi részét a honvédok téli ruha akciójára ós a hadbavonultak hozzátartozóinak megsegítésére fordítottuk. — Kod-vos N. N. adományozónknak ezúton köszönjük a 20 pengős adományát. — Barta Miksánó 200 drb folyóiratot adott. — Rtoinor Etuö 1 pár érmologitót és ¦» dkg. fonalat. — A forgalmi adóhivatalnak ezúton köszönjük a 25 pongős adományt. —- Köszönjük az állami olomi iskola tanitótoatülotónok 8 pongö 00 filléres adományát. — A Cigány.—Jazz zenekarok és Pincérek ujabb labda-
rugó mérkőzésén befolvt 217.10 P
adományát nagyon szépon köszönjük.
Honvédőink, Zala katonái, ott messze-messze nohéz harcok után megpihen vo, ha o kedves újságot] a mi Zalai Közlönyünket lapozgatja* tok, ráakadtok a kedves adakozók névsorain. Es ez a kis névsor üzenet Néktek, hogv mi itthon gondolunk Hálok minden porchon és ahogy éránkból telik igyokszünk segíteni. Ezúton üdvözlünk Benneteket és a kedves adakozóknak köszönetet mondunk. Nagykanizsai Vöröskereszt.
19-1 l-ben a legtöbb igényjogosult \'munkavállaló a bánya\'-szok között volt, az összes l)á> nyamunkások 55 százaléka. Második helyen az élelmezésiszakma állott, ahol a munkások 43 százaléka volt . igényjogosult. Legkevesebb dia Iád fenntartó a textiliparban részesült gyermek-
Három év alatt 52 millió pangőt fizettek kl a ciilád-péutárak a sokgyermekes mtüfeásoteak
A fokozottabb szociális védelemre és az anyának a család számára való visszaadására indítóit közösségi munka szükségessé lelte a családi rnunkabé-rek förvénves rendezését. Az 1938. évi XXXVI. t. e. a munkásság régi és imJéitáuyos kívánságainak egy részét telj esitel Le, meri biztosította, hogy a esalá dos munkásnak nagyobb illet- t anéil.ve. legyen, inint\'annuk, akinek kevesebb a családtagja, vagy akinek családtagja nincsen. A tőrvény a szociálpolitikának ezt a rendkívül fontos problémáját átmenetileg az iparban, kereskedelemben, bányászatban és kohászatban oldotta meg, tehát hatálya egyelőre nem\' terjed ki az állami és közületi alkalmazásban álló munkavállalókra és a mezőgazdasági munkásokra sem
Abból a célból, hogy a gyermeknevelési pótlékot elrendelő szociális törvény értékéről és a nyolc szakt\'n\'ai családpénztár által nyújtott szolgáltatások nyertekéről tárgyilagosan véleményt alkothassunk, meg kell néznünk a családpénzlárak 1911. évi működéséről megjelent adatokat. Az 19it. december 31-i állapot szerint a családpénzlárak köle-lékébe, tartozó üzemektől több mint húszmillió pengő gyermeknevelési járulék folyt be. Ebben az évben tehát ennyi összeg szolgált a többgyermekes munkáscsaládok támogatására. Aj befolyt összegből.a munkavállalók részére 19.300.000 pengőt fizettek ki. A munkaadók az illetékes szakmai családpénztárakhoz az első évben, 1939-ben 363 000, 1940-hpn 433.000, 1941-ben pedig az ország örvendetes megnagyobbodása folytán már 482.000 munkás után \'fizettek gyermeknevelési járulékot.
1942- da*amb*v 17.
nevelési pótlékban, pontosan »áz összmunkásság 27 százaléka, ami a textiliparban Toglalkazla-tott nők aránylag nagy számával magyarázható.
A családpénzlár állal közölt statisztikai adatokból megállapítható az is,\'hotfy 1939-ben 110.396 családnak 256.407gyer-mek után 15.4 millió pengő, 1910-ben 155.089 családnak 28(5.022 gyermek utánfl7.3 millió pengői, 194 Írben pedig 176.000 családnak 322.267gyermek után 19.1 millió pengőt fizetlek ki gyermeknevelési páfr-lék ci mén. A szakin a i csat ád-pénztárak a felsorolt adatok szerint a háborús nehézségek kö-zcpeltc is mind\'"jelentősebb szociális és munkásvédelmi (feladatot gyakorollak. Amellett, hogy a munkáscsaládok életnívóját emellek nagyértékü nemzetvé-dö feladatot is teljesítettek, mert működésük kedvezően mozdította elő it munkásrétegek születési szaporulatát és igen nagymértékben elősegítette a\'gyermekek nevelésének és lanillatásánnk megkönnyítését.
8UTORT
gabor n*awztalo>nLl
ÜIMW r..í.ll.a.
Igy füstölt ki egy orosz bunkert hat szál zalai honvéd
Öránk mutatója tizet jolzott, amikor megindulok hatodniaganunal a nád- és mocsár-rengetegben, a mim-ki földjc« folé, lopakodva. Bajtársaim vidámak, suttogva beszélik,
begy
Valahol Oroszországban Koromsötét éjszakában parancsot kapott századunk, hogy önként jo-loptkozó járőrt küldjön ki az ölettünk fekvő »sonkÍ földjére^ hogy az ott rejtőzködő orosz tábori őrsöt foldoriteo és ártalmatlanná tegye.
ma a Sztitln-gárda szoknyás regimentjéből hozunk foglyokat.
Jobbról, a mocsár szélén ogv nagy község földi maradványai szikráznak, mert az oroszok visszavonulásukkor az egész falut fölgyújtották, orosz módra.
Balra tőlünk egy nagyobb borok-faordö húzódik, nini jó buvóholyot nyújt az orosz harckocsiknak és lövegeknek.
A nádas kísérteties subugásába néha-néha Itolekolopol egy géppuska, amelynek hoíutapoaáaai nem kis bosszúságot okoznak hajtársaimnak, mert a fol-felfröcesonÓ iszaptól valósággal kéményseprővé válunk. Magam is nohozen húzom lábamai a sárban. Derékszíjam lo!o van tüz-dolve az oroszoktól zsákmányol! kézigránáttal, közömben pedig elmaradhatatlan bajtársam, feleségem és vigasztalóm: jó magyar fegyverem.
Hátam mögött nagyot huppánik a mocsár, miro mogiogyzi ogyik hajtársam, hogy a Kálmán megint megcsókolta a \'földet.
Öl dal biztosi tónk folól suttogás hallatszik: vigyázat! egy alak áll a füzfacsonk mellett. A menőt megáll,
feszült figyelés, ujabb suttogás. 01-dall)iztosÍlónk<^olóiii|(uszik, a kezében késsel. Idegölő csend, görcsösen szorongatjuk kosunkban & kézigránátot és a mocsárba lapulva hallgatunk.
Az égő faluszélen kigyulladt egy Sztálin-gyertya, amolv kísérteties fényt vet az előttünk Kanyargó Don vizére.
Nyögést, majd loccsanast hallunk. OldolbiztoBitónk föladatát elvégezte.
l\'jra megindulunk tovább, alól Kolosi Viktor hdgy, géppisztollyal a kezében, néhol dőrékig merül n mocsárba.
Közvetlenül a Don partjához érve jobbra fordulunk, egy sötét tömeg folé, amely valamikor vízimalom volt.
A malom romjai között kell lon-nio rejtett géppuskaállásnak. Két honvéd olórokuszik és elnyelj őket a sötétség. Ujabb idegtépő porcok következnek. Bagoly-huhogás hallatszik az éjben, orro ogymást fodozvo,
TÓTH 1ÓZSEF VASEEBESKEDÉSE
Nagykanizsán, Erxaébet-tér 83.
runlt: Telefoni 883,
HoTherr-Sohrantz gyártmányú mezőgazdasági gépeket, Klnosem zománcozott tűzhelyeket, kftlyhAkut én háztartási cikkeket
fegyvert hátraeaapn, kézigráaát
dob\'ásra készon, rohamkéa a fogak között mogindulunk. 10—16 percnyi ktiszás után a sötétben olénk mórod ogy orosz hunkor szája. Rlóhhro kúszom. Valami masszába Ütközne! az ujjaim. Kkkor veszem észre, hogy Szökő bajtársam jó) elvégezto feladatát, mert\'
jajszó nélkül küldte a másvilágra.
Mig a biztos munkán gondolkodom, olébukkan Horváth Sándor, ogy nagy sár tömeget vonszol maga után, amelyhói később ogy vatelin ruhás ruszki huj ki, szájában nagy sáac som óval.
Horváth halk jelentésben számol 1» a törtéiltokról. Társával együtt megtisztította a bunkert, két orosz volt benne, a többi olmont lőszerért és élolmiszerért.
Parancsnokunk kérdésére, hogj inaradjunk-o, vagy monjünk, maradással válaszoltunk. Bevonultunk B bunkerbe, hogy a töhbi orosz vis*-szatérlekor méltó fogadtatásban ré-szositsük őket.
Figyelőnket fölállítva ,édos álomba merültünk. Mélv álmunkból a figyelő ébresztett fol bennünkot, ;iz-zal, hogy i
osónak közeledik a Don vízin.
A bejárat mellott kétfelől fölálltunk, egyikünk a földalatti ablak csatornáján át kikuszott a szabadba, hogy majd elvágja az osetlog vissza folé menekülni akaró oroszok útját.
Vizloccsanás, majd loptok zaja hallatszik. Kgvszer csak meg jelenik a bunker szájában ogv rohamsisakos foj, tétovázva kezd lofolé ereszkedni. Majd közbon még három orosK jón bo. Az első az ablak olótt álló nsz-talboz lé|i. lámpát akar gyújtani, Amikor az orosz kesében az öngyújtó lángja felvillan .lecsapunk az élesre font rolmmkésok is. Iszony ii halálhörgés-hallatszik, mig ki-vülról erős robbanás hangzik egymás után, amelynek az erejo a falhoz nyom bennünket.
A bunker szájában kiáltás Iiriií;-zik:
kezeket feli
Tudtuk, hogy n Imjtáraiink, aki ais ablakon át mászott ki. Kézigránát 1*1 lejtett működésbe, hogy elvágja * visszavoVtutés útját.
lOlkezdtünk kifolé mászni. Amint kiértünk, kívül még négy föltartott kozü oroszt találtunk, a\' barátunkkal. Mind a négyükot magunk olótt hajtva, megindultunk visszafelé a reggeli ködben ...\'
Dcnc József
BILID
temet, exhumál, szállít. Dervallts József
00 T.trfo., JM. I.lc... ÍM.
ÚJDONSÁGI
Karíoeonyl ajándékunk
egy szép Velour-, velour-barsony- és anyag nöl kalap
losolosAna.bb im M v Atao.tí k
Roth Lauránál
BAZAR-UDVAR.
Vaséról Jon
üveg- és porcellán-kereskedésében
Nagy választék várja Önti
talefon : 847.
Telehálók.
kombinált szobák, konyhabútorok
nagy választékban
Kukecz bútorüzletben
>u» Erzsébet-tér 11., . telefonszám 7 11.
1»4
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet: Ma d Fekete Üub gyógyszertár Fó-ut 0. utca 40. Bzám.
Kiskunizaán az ottani gyógyazor-tár állandó ügyeleten szolgálatot tart.
Napt-\'i December 17. Csütörtök ltor. ut. Lázár. - Protestálta bazár - izr. leb. 9. _
A QOZFORDÖ nyitva v»n reggel A arától este 6 óráig. (Hétfő, szorda, péntek délután ?11 kedden egész nap néluiek.) Telefon: 660.
- (A pénzügyi bizottság Dicse)
A város pénzügyi bizottsága izombaton délután ülést tart, umo-lyen « jövó boti közgyűlés elé kerülő tárgypontok körülnok letárgyaltra.
- (A hadbavonulUk hozzátartozóiért}
A második körzeti elemi iskola 100 pengőt adományozott a hadbo-ronulUk hozzátartozói segélyezéae céljára. A segélyzé bizottság az ösz-ezeget átvette ós ezúton is köszönot-tel nyugtázza.
- (A MÁV felhívása az utazó közönséghez)
Illetékes helyréi a legnyomatékosabban felkérik a közönséget, hogy a karácsonyi utazásoktól az idén tartózkodjék. A háborús viszonyok miatt a MAV-nak az idén eommi-kép^psii-"sem áll majd módjában, hegy-^\'íhikont ay, a, múltban szo-\'iásoa volt — karácsony olótt ós jitán különvonatokat állítson bo és Az ilyen körülményok között osetlog / jelentkező tömogosobb forgalom osé-t«n a MAV semmiképpen sem tudja biztosítani a karácsonykor utazók megfelelő elhelyezését.
- (Február 15-lg lehet kérni a Károly-csapatkeresatui
a muraközleknek)
A honvédolmi miniszter a Károly cBapatkorosztnek a visszacsatolt Dói-vidék lakosainak, a muraköz ioknok és a botolopitott székelyoknok, akik kérrényoikot ínég nom adták bo igény jogosultságuk megállapításához, loliotóvó kivánja tenni ozt, ezért a kérvények benyújtási batárideje: 1048 február 16-ig moghosz-szabbitotU. (MTI)
- (Korlátozták a karácsonyi Eyertya-AruslUat)
A Magyar Országos Tudósító jo-lontéso szerint a Közellátási Hivatal korlátozta a karácsonyi gyertya árusítását. E szerint mindon család logfoliobb csak 10 darab dokás gyertyát kaphat. — (A Pöttöm-aaalád) a olmo annak a bűbájos mesének, amit R. Segeaváry uaboUa trt éa rajzolt s amt a nyomdai fiuremüknek beillő kiállításban moBt Ment meg a Stádium kiadásában. Az állatvilág Bzineo képek sorozatában és * méné édeaea csengő-bongó, szép wSgyar szavaiban elevenedik meg, Jjony azórakozlassa és jéra, nemesre "•zrevétlenüi neVelje gyermekeinket.
•lAfeAt KÖBLÖN V
AJÁGIDÉK
retlkül, férfitáros, •rvxAny
bazAr-udvarban
_Kaiztlnc Holzcr Ellynél.
A csurgói csendőrség egy járőre hallgatta ki a nagykanizsai kórházban
a aulyg5 böncaelekmérrnyel meggyanúsított cturfól ltányt
Minap lörtént. hogy Csurgón a csendőrségnek tudomására,jutott, hogy véghelyi;Anno ottani lakos egy gyermeknek adott életet és u csecsemő — eltűnt. A csendőrség azonnal nyomozni kezdett és megtalálta az eltűnt cseosemot egy istállóban, holt-tan, Véghelyi" Anna szoknyájá,-ba csomagolva. A csecsemő a jelek szerint élve\'jott a világra. Nyilvánvaló — bűnös cseíekf-mény történhetett. Valószínűleg megfojtották. Miután Véghelyi Anna időközben betegen u nagy-
kanizsai kórházba kerüli, a csendőrség a nyomozás érdekében szükségesnek találta a le-ánvnak a kórházban való kihallgatásai. Azért a csurgói Örs egy járőre Nagykanizsára jött és a kórház betegágyán kihallgatta Véghelyi Annál az eltűnt csecsemőjére vonatkozólag. Véghelyi Anna beismerő vallomását tett. A járőr jegyzökönyvet vett fel az esetről, amit beterjesztett a kaposvári kir. ügyészségnek a további eljárás lefolytatására.
(Folytat*- »z J. oldalról!
sokszorosan felülmúlja az ellenfél vosztoségo halottakban.
Az utóbbi napokban az angol-amerikai csapatok mindon harc olól kitértek és nyugati irányban visszavonulva még a fontos és könv-nyon védhető térülőtökről is lemondtak. A tongoly légi hadorojo igen jó hatással akadályozza állandóan, vagy legalább is jelentós mértékbon zavarja az angolszász felvonulás olókészüloloit.
Tegnap is mindon fajta nehéz bombával elárasztották a német ós olasz repülőgépek Philippovillo, Boné és La üallo kikötőit. Ezúttal a legsúlyosabb légi támadás La Callo ollun irányult. Telitalálatok súlyos rombolásokat okoztak a berendezé-sekbon. tiikorcs támadásokat intéztek az Algéria határán lóvó angol — amorikai tálwri ropülóterok ollón is, bár a lég védőim Í tüzérség húroson tüzelt a támadó gópokre.
Ktnmi front
A Denei-iroda jelentése ssorint a csunykingi és kommunista csapatoknak a lányosé alsó folyása vidékén Iciajlott csatában novemberben 1352 emberük esett el és 1109 fogságba kerClt, 511 csüng-kinyi katona átsiökött a j.ipánok-Iioh. A harcok során a japán esa-patok 284 ágyút, 21 gépfegyvert, 6 önműködő pisetoiyt, 158 eise-tolyt és 1205 puskát zsákmányoltak.
Drámai jelenat mx egyiptomi parlamentben
A titoíani-iroda Kairóból érkozott jolontés alapján közli, hogy az Ogyip tömi p&rlamontbori tegnap drámai jolonetro korült sor, amikor az ország közélolmozési helyzetét vitatták mog. A helyzet ugyanis o téren logutóbb lényegesen rosszabbodott. Az egyik képviselő kijelentettél hogy órtohnetlon dolog vitatkozni a mostani \'helyzet okainak fölkutatásáról ós az ab hoz fűződő fololósségról, amikor nagyon jól tudják, hogy Egyiptom bajai kizárólag az angol megszállásból erednek és őzért a katasztrofális helyzetért Nahász pasát és kormányát torboli a felelősség. A képviselő szavai kormányellenes tüntetésre adtak okot, A
zűrzavarban az egyik képviselő elsápadt, majd lofordult szókéről. A helyszínié érkozott orvos már csak u bekövetkezett halált állapította meg.
Lavul tegnap folytutta tárgyalásait Pártxtban
Laval francia kormányfő tegnap folytatta megbeszéléseit Párizsban az ipari termelési és közlekedésügyi, továbbá a munkaügyi miniszterrel. EsLo fogadta u párizsi sajtó képviselőit.
Magyar vaddairepüték aihoret támadásai a httttt arcvonalon
Berlin, december 17 A Német Távirati Iroda jelentése szerint a keleti harctér déli szakaszán harcoló magyar vadászrepülőgép-századok december lü-án u Don alsó folyása felelt légi harcokra kény szerilettek szovjet légi erőket. A .magyar repülök ismételten heves tűzharcot vívlak a számbeli lö-lényben levő ellenséges vadászrepülőgépekkel. Az cüiiigi jelentések szeriül u magyar vadászrepülők sajál veszteség nélkül lelőttek 4 bolsevista repülőgépet.
A he te ti aravonat fogufahb hirst
Zürichből jelenük, hogy a transzkankázusj szovjet hadsereg Nalcsik és Mozdok közölt megkezdte támadását.
A Pest berlini jelentése szerint a keleti hadszíntéren küzdő gépesített egységeket . fagyálló szerkezettel látták el, amelyeknek segítségével a harci gépekeC és [motorokat a legkeményebb fagyban is üzemben lehet tartam. . ,\'
Szövetséges jelentés Tunéziából
Bern, docombor 17 (Bud. Tud.) A szövetségesek északafrikai főhadiszállása közli, hogy a Tunéziában lévó csapatok harcairól nem órkozott ujabb jolon-
December VÁROSI MOZGÓ CsUt6rm<f!f-17—21-ig__hétfőig
A leggazdagabb, legpompásabb magyar filmi
Karády Katalin tüneményes Játékával
SZIRIUSZ
„UFi" híradó a világ legújabb etemányeirSl
Blöadilaok kexdete kBsnapokon fS, f7, fB, vasárnap /S. fS, /7 tf« f9 érakor
tfc. A Ü»ftn»tt>MM> h%i ¦!«]• Tanúi «i Bimt* ellen tejtatt fi t»>» keny«*get. KM .acretatg*. iwfili-
Magyar geopolitika
A mai időkben, amikor us országok határai recsegnek és ropognak, nagyon fontos dolog, hogy * nemzeti\' társadalom ismerje azokat iw igazságokat, amelyeket a földmjz-ludomáuyon felépült geopolitika ál-
lapit meg.
ffJalmár Guíiztáv dr..
kiváló
bencéslanár Magyar Geopolitika u, könvvébeii ráirányítja a figyelmet azokra a goopolitikai adotteágokra, umulyek megszabták eddig is ezeresztendős életünket a Korpát, me-doncébon. Bizonyítja, hogy Magyarország nem egy elpusztított ország romjain épült fol, hanem o! iő államalakulat, amely a Kárpát-uioden-co ogész területet magábaioglulju. Kgészon újszerű a nagy magyar tájak egymáshoz való viszonyának tudományos vizsgálata.
Kalmár Gusztáv könyvóbdh \'»s földrajzi és történelmi adatok, agy-bovotvo Európa éloténok népi éa b*-talmi oróivol, világoetui kialakítják a magyar geopolitika oróvonelait és ütköző terülotoit. Kalmár Gusztáv órdokos és olvasmányos könyvének logórdokosobb fojozoto az, amely e magyar tórtónolom geopolitikai tör* rényoit ismortotí. A könyv Óazinto-eégo, reális magyar látása, könnyű nyelvezete hozza fog járulni ohboz, hogy n magyar geopolitika igazsága minél szélesebb körben hassák át "k ország Borsa iránt érdoklődő és abban tovókony részt vállaló néprétegokot. Stádium kiadás.
Belpolitikai hírek
A MEP csütörtök este párt-értekezletet tart, amelyen Varga József miniszter ismerteti az állami munkaközvetítésről azó^ó lörvénylervczelct. A MEP Illetékes szakcsoportjai mia délben ülésl tartoltak és mélyreható vita alá vették^zt a tervezfetot.
A felsőház mai ülésén folytatták a költségvetési vitát. Nagy Antal az Iparos-kérdésről beszéli. Utána vítéz Bíró István szólalt fel. Felszólalásaikra Varga József kereskedelemi és iparügyi miniszter válaszolt. A kereskedelem uj feladatok megoldását kívánta — mondotta. — Minden eréllyel és a legrövidebb időn belül megvalósítja a kereskedelmi szakmai érdekképviseleti intézményt, amelyben kizárólag kereskedők foglalnak majd helyet.
Kinek mit ajándékozzon
karácsonyra?
A mamának l
BZép, Uj Cf11IArt.
A papAnak-
vlltaraos tostmelegltőt. Faleaégenok i
villany vasalát. FArjAnek ¦ vili. borotvát. FIAnak I sbfelszerelést. Leányának: Tlll. ha]azArttéL „ö"-nakl i gramofont. SajAtmaejAnaki
vin kávéfőzőt
Mindezt megveheti
oéoiiAI I) )BÍk-ter a.
19412. d««mtxir 17
ÜTOÖT"
\' \'IITTBIIIBE
iuAiUa (mintfitBltiiijAijan Vegyen
Hl 9» használt mérlegek
BlliH Itili tifili».
Javlliiot Joulniaal.
FRANK
MÉRLCQ-¦zembaa
! HMrito-Uí 2a. T,l,fcn «10.
kesz ii. noi
bundák
, NAÖV \\VfllflSZTEKBflrl
Wegprkezelt
il dupláiévalQ
karácsonyfa
Hagy választékban és olcsó árban kapható
Pannonia-kortben
Sof ár-nt 4.
Nagykanizsa megyei vAroi polgármesterétől.
Tár«y: Zala vármegye tulajdonát képező hidegvérű mének bérbo-adaan.
Hirdetmény.
Zala vármegye a tulajdonában levő 19 drb hidegvérű mént Napy-kaniisán a Novák-féle majorban folyó évi december hó 19-én délelőtt jlO órfli keidettel árverés utján a legtöbbet ígérőnek egy évi t.titfinLL-ti bérbeadja.
Ai árverésén bérbevett mént aionnal cl kell siállitaní s róla a siertfidést meg kell kötni a vármegyévé1!. Ercrt a bérbevevő
maga vagy igaiolt meghatalmazottja jelenjen jmefl az árverésen.
Nagykaniasa, 1942. dec- 16. i%3 Polgármester.
mm
u mnmkHi
Hmm [
Hofherr-Schrantz gépek, viíáuííö petróleum
ÜNGBR-ÜLLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN
Shall KázfőzSk átvehetők. Bolyoncaapágyiik
MIndMR aaOkaAatlatAI altira r.ndalja maur I faaphfltófc.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanixea
0n Évtizedekig gyönyörködött
ízléses kirakataimban,
da mlutín moat nlnoa, karom farad]on be üiletemba, Horthy Mlklós-u« 3. sz. (bejárat a kapu alatt.) Mlndon vételkényaier nélkül megtoklntliatl Igen nigy vi-laazUku eiebbnél-azebb karácsonyi ajándéktárgyaimat.
MELCZER JENŐ ""••v.í.\'.ffi.""\'0
NirtriT
Autóbusz-menetrend
Bivi..,.. IHI. .d»i.W 2Kii • tovibbl li.líal.c.lí Rag, kaala.o—uarabano—Zalaaaabar-
Bi\'AriT
1800 1153 19.10 1. 1. i. Nagykanizsa Kflzpontl azáll. Garábortc Zalaazabar i. i. i. 6.50 5.58 5.40
Nagyban 7.00 7.47 8.09 8.52 10.25 >>¦ 1. 1. 1. 1. i. hap.abaréity—InXc—aahO Nagykanizsa Közponll száll. Iharosbcrény lnkc Röhönyc községháza Kapoavár pu. n, a— é. 1. é. é. é. Kapoavár 17.25 16.38 16.21 15.31 14.00
* NagykanlKaa—Alaólandva—Muranomb ? i 5.101 14.C0I 18.251 1. 1 Nagykanizsa pu 1 é. 1 7.20 16.10 20.35 1. Alaólciulva Korona szálló 1. 8.551 17.45 1 21.501 é. | Muraszombat Korona az. | 1. | al P " 10 301 14.451 18.00 8.25 12.40 15.55 6.45 j 11.00 14.35
d — Nagykanizsa—Alsólcndva közölt csak\'hétköznap.
Na nykanlataa.—Latanya
? o ? ? d H
i. »•,,,„>,„ 6.10 7.30 -.— 14.--.— 18.25 1000
i. Nintului Kit,. 5,20 7.40 10.3014.10 17.30 18.85 19.15
í. liu*,i 610 8.30 11.20 15.— 18 2« 19.25 20.05
«.„k.. Niaykn
i Kit,.
?
li 05 li 55
7.03
?
8.45 9.30 11.40 13.45 17.C0 9.35 10.20 12 30 14 35 17 50 —.— 10.30 12.40 14.45 18.00
fjCj Csak vasárnap és ünnepnap közlekedik. ! í Csalt hétköznapokon kiz.ekcdik. c— Ciak hétköznapra esö hétfőn, szerdán és pénteken, d Nagykanizsa—Lclenye között csak hétköznap.
DRAVAVDLGY1
jjUjMQS hRriMSZOLGULThTO B.T.
Aramvxámlák fizzotéae, raklamiioiók, hibabejelentések
axsikazerü fetvílégoaitáa minden villamos kérdésiben délelőtt t-tól délután 16 óráig. Csengery-ut St, telefTi 294.
Lapzártakor érkezeti
A német csapatok végleg megsemmisítették a Toro-pecnél bekerített szovjet erőket
A Német Távirati Iroda jelenti, hogy a német csapatok Toropec térségében teljesen mepsemmisi-tatték ai ott bekerített szovjet erőket. Ai ellenség 15.000 halottat, 4017 foglyot, 542 páncélost és páncélos felderítő kocsit, 447 lovagét, sok nehéz és könnyű gyalogsági fegyvert, több mint eier tehergépkocsit, valamint sok mái hadianyagot vesztett. A légi haderők kötelékei lelőttek 17 lyevjel repülőgépet-
APRQIIIIITÍIII
ADAS-VÉTEL
FanvkApaaflylto kéizülek — knrtt-csonylaMadéknak Igen alkalmas — Qlunls kellői klhuiatu kamerával, 8 3-ia Anaitlg-máltal állatva, a\'cidn clieto. Cini Horthy Mlklól-ut 0, I. Ginnici. SS7I
BÚTOROZOTT SZOBA
Déllfakvéaa butoroxalt szoba kiadó. Cl ni a kiadóhivatalban. . *
Cstnoiin butoraitoil szoba, Itlrdö-sioba haiináUttal, janiidr I-ira kiadó. Sugár ut 44). H*4
Ha apÁrnak vagy hllgynek kiadón bútorozott síébimal ountlea ttonyha-hwmt-nátittal, azonnal. Holzern*, Magyar-u. 71.
KÖL«NPÉLE
PAnvaa IAr«al keresak 2ti -30 tztt
tengővel lllatis*r-, IQnar- éi ciemfge\' treak édeshez. Iparengedéllyel rund a\'kezűm. Leveleket a kiadó hivatal továbbit.
mf
Tegnap reggtl Babits hantaitll a Baili-kapuig alvaaxétt lektta nöl bÖrkuxtyU. Kérem i megtalálót, etfja le Babh> üzletben. U92
Szentképek
nagy választékban — legolctóbb
Horváthnál, Fő-ut 2.
Szatócsüzlet
éruval, berendeeésgel
u„ eladóé
Bővebbet: Lsteny*, ZUg«r Vllmiíamí-o*l, Kossuth-utca 16.\'- >;
ZÜLSI KttZLtfNV
POLITIKAI NAPILAF, Klailln : nKiigazlaligl II. T. Naoykuliu". Foleloa kiadó: Zalai Ural,. Nyomatott i a „Kiioazdaságl II. T. Nagyaanlzaa"
ayaMdáJiaas. Naaykaaliaáa. (Nyomdiarl IJol. lalal Hir.lyj
JT1
•r
Clm:
ÍV- iiflfoboíat : iii tort posta:
¦ évi., see. íz. Nagykanizsa, 1842. d«e. IS. péntek
Arat 12 H*ert
Szerkesztősén «n kiadóhivatal! Főút 5. «zara. Szürkoíztőaéft éa kiadóhivatal! telefon 7a az. Megjelenik mladen hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Elólizotésl ára: egy hónapra 2 pengő SO Allés,
negyedévre 7 pon«Ö 20 fllliir. Egyes izám: hétköznap 12 till., szombatén 10 111!.
Uj idők.
A magyar ólot toasan megváltozik körülöttünk. Épül ós szépül a hosz-szu évtizodokon ót olforditett magyar lélek, izlés éa élotszomlélol. Mint pusztító vihar után a folra-gvogó .szivárvány, mosolyog felénk ennek\' az átalakulásunk számos Ígéretes megnyilatkozása. Magyar csoda történik itt. A keresztény magyar-Bég, miután ogy akarattal ledobta imigáról az idegen, önzó érdokok által rákényszorilott, va;;y ráédoago-tott torhot, önmagából moritvo őröket, egész ólotébon mogűjul. Azzá lesz megint, ami azolótt volt. Ko-resztény és magyar. Olyan mognvil-vánulás\'ok történnek áz átalakulás során, nminók alig pár évvol ozolótt még el képzelhetőt Ionok voltak. A keresztény nemzeti szollombon újjászületett szinészot kiseprűzött a-, színpadról mindont, ami csak üzlot volt és métolyoző. A ézinész maga is a keresztény nemzeti szollombon élé magyarság életét éli. A színész ina mar Vont S&ncto-val kezdi a szezont és vasárnaponként Avo Máriát énekel a tomplomban. A keresztény tömegek ma már egész szezonon át megtöltik a szinházat, mig azelőtt, ha a nemzőt lóikétól .dögének összefogtak és bojkottálták a szinházat, annak nézőtere csaknem üresen tátongott. Átalakulás törtérit az irodalomban és az olvasók táborában ia. A leikot és izlést rontó ponyvairodalmai az olvasóit határozott\'követelésére kiirtották. Ka nhögy a keresztény magyar iiök kivirágoztatják a magyar, irodalmat, ngy no olvasótáboruk\' is. A hírlapirodalmat az egész országban a keresztény nemzeti sajtó uralja. Csak qierno valaki dostruálni, mint azelőtt. A nomzot lolko itt is rendel parancsolt. Az oddig félrevezetett i% a marxi^oszmók járszalagján torolt magyar münkástöinegoK nein-zoti zászlók alatt monetolnok, templomba járnak és képzik magukat. Tanulni vágynak. Nem világbolon-ditó eszméket szívnak magukba, hanoin az élotutjukon olósegitő tudományt, líivatásszorvozotokben polgári iskolai tanfolyamokat nyitnak. A szociális eszmék nagyobb tért hódítanak. Közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. És az eddigi loholotlonséghől boldog valóság szü-lotik. Az egyik nomrógibon hazatért nagy város napszámost választ felsőház! tagjává, azért, mert rá möri bízni úgy a saját, mint az ország érdokoit*. Főiskolások nyári. szünidejükben dolgozni járnak. Aratnak, utat ópitonok, hogy mogismor-kodjonok nemcsak a munkával, hanoin annak oddig lenézett robotosai-val i». Eddig finnyás, kényes uri-joánvok falusi szegény csaladok otthonában segítenek & gazdaságban, vagy a ház k::iul Nem a háború különleges viszonyai kÖnyszorítotték ki özeket az átalakulásokat. Nom. A magyar nomzot tudja, hogy az idegen lolkok töitjkvésoinok rahigájá-tói megszabadult keresztény és nem-zoti eszmék döngptnok a népok kapuin, hogy egyedüli és kizárólagos joggal elfoglalják óai holyükol a nemzetek efotébén. Ezt érezte meg a magyar nomzot is ós uioat már
Nagy ola$z repülőtámadás a szíriai Tripoli és Beyrouth ellen
Az angol légi haderő az éjfél 21 repülőgépei vesztett a Németország elleni támadás során
A Német Távirali Irodn közii, hogy 8 mára virradóra kisebb brit
bombázókötelékek berepültök Nyugat- éa Eszakiivugat-Nétnetország fölé. Torvszorütíonül és elszórtan romboló, valamint gyújtóbombákat dobtak főleg vidéki korzotokro. A lakosság közül néhányan mogsobo-sültek. Az okozott kár csokély. Az angolok viszont ismét 21 bombázógépük olvosztésévol fizottok vállalkozásukért, Az összpontosított német
A tuniszi tengelyesep»tök mindenütt leküzdötték az ellenséges uióvédek ellenállásit
védelem az angol gépokot részbon még a birodalmi határ oléréso olótt lőtte lo.
Ugyancsak a mára virradóra né-mot iiarci repülógépok tartós támadást intéztek Közép-Anglia egyik fontos vasúti csomópontjának forgalmi és hadiboroiidozósoi ollón. Nagy tüzok kolotkoztck. A támadásról további rószlotok még nom ér-kőztek. \'¦
A Tuniszban folyó harcokról a Nemzetközi Tájékoztató Troda jelenti, hogy a német és olasz csapatok tegnap is tervszerűen előretolták vonalúikat az algériai határ irányába, lognagyobbréazt n nélkül, hogy harci érintkezésbe korültek volna az angol-amerikai megszálló csapatokkal. Ahol az ollónségos utóvédek ellenállást próbáltak kifejteni, azonnal leküzdötték őket.
A tengely légi őréi éjszaka és nappal folytatták az angol—-amori-kai csapatok, valamint az utánpótlások ollonv rendszeres támadásukat.
Némol hörcigópok támadási intézlek az atgiri röpülő-támaszpont ollón. Philippovillo kikötőjében és több más helység vasul i horoudezé-
Boiben is sulvos károk kolotkoztck.
Némol vadászok légi harcokban 8 brit ropülögépot pusztítottak ol, S másik gépet pedig a védelem ütegei lóttok lo Tunisz folott.
Nemei Ugelháritók érkeztek Olaszországba
Milánó, december 18 (Bud. Tud.) Az olasz légvédelem megerősítésére Torinóba és Milánóba német légeihántó* ütegek érkeztek.
Olasz repBÍStémadás Szíria ellen
London, december 18 (Bud. Tud.) A szíriai Tripoli és Beyrouth ellen ne olaszok nagy re-
Báré RadváiiBZky Albertet választotta meg az országgvülés n| koronaőrré
A fetsőhái és képviselőház ma délelőtt 10 órakor együttes ülést tartott ai Országház kupolacsarnokában, hogy megválaisia * szeptemberben elhunyt gróf Teleki Tibor koronaőr utódját Magyarország kormányzója a ko~ romi őri méltóságra első helyen bár Radvánsiky Albertet a felső-hál alelnökét, a második helyen gróf Bethlen Györgyöt, a harmadik helyen gróf Széchenyi Viktort és « negyedik helyen Putnoky Móricot ajánlotta.
Az Országház díszbe öltözött kupolacsarnokában hagyományos Ünnepélyes külsőségek között történt meg a választás. Ai országgyűlés közfelkiáltással báró Rad-vánszky Albertet választotta meg koronaőrré.
Aí uj koronaőr meg ez ülés folyamán tetette a hivatali esküt. Az eskütételen megjelent a kormányzó Ur is, .akit at országgyűlés kitörő lelkesedéssel fogadott és szüiű nem akaró ünneplésben fejezte ki hódolatát.
A választás és az eskütétel utón a felsőházi és a képviselőházi tagok felvonultak a Királyi palo-1 tába. A márványteremben Magyarország kormányzója beiktatta méltóságába báró Radvánszky Albertet. Előhozták a páncélkamrából a Szentkoronát és a felségjelvényeket tartalmazó ládát. Aí uj koronaőr meggyőződött a záron levő pecsétek sértetlenségéről, maga is lepecsételte a zárat, majd átvette a miniszterelnöktől a páncélláda kulcsának párját.
olemi erével körétől \' teljes megújulást jövő életében. Ezt az átalakulást most már nincs földi hatalom, hogy mogállitsa. Uj, fölszabadult örök dübörögnek végig a magyar földön, hQ<*y fölrázzák a még szunnyadókat, mogtévosz tettokot. Uj idők szolo,
mint tavaszi fuvallat jár körül éa uj ólotet zaondit. Boldog oz a nom védek, hogy láthatja egy régi, önző világ összeroppanását és annak romjain újjászületni azt a magyar életet, amely ogyodül méltó ezeréves múltjához éa keresztény joUegőhoz.
pülőtámadást intéztek Főként a petroleumfii\'omi\'ókat és olajraktárakat vették célba. Nagy tüzek keletkeztek és mind a két város nagy károkat szenvedett.
Montgomery hekeritS terve ismét kudarco\' vallott
A Poat zürichi jolontéso: Az angol hadioro 150 kilométeres korülővol a sivatagon át dél felől igyokozott a németek nyomába jutni és Őket bekeríteni. Kömmel azonban időjén folismorfo a manővert. Azonnal elrendelte a visszavonulást, ugy, hogy az angol 8. hadsereg bokoriió tervo kudarcot vallott.
Bos/fln veszélyeztetett Niváiból Hnrváto-száfcha tcle-pl\'Ht a lakosságot
A I\'est zágrábi jolontéso szerint az orvlövészektói voszélyoztetott bosz niai falvakbúi Horvátországba telepítik a lakosságot, annak ollenéro, hogy a letolopodeltok ellátása és el-hoíyezéee nagv nohézségekbo ütközik. A menekültök nem zúgolódnak, meri tudják, hogy- Boszniában az életük nincs biztonságban.
Hómsp Bálint:
A végzetes csapások nyomán mély ne zuhant néptk a mélységből csak műveltségük erejével emelkedhetnek fel
A Magvar Történelmi Társulatnak gróf Klobolsberg Kunó.halálának 10. évfordulója alkalmából tartott ülésén Hóman Bálint nyűg, vallás- és közoktatásügyi miniszter lioszédot mondott. Rámutatott egyebek között arra, hogy anyagi Ó3 szellemi művelődés egyenrangú tényezői a nemzeti életnek. Szervesen Összotüggnok, do egyikük som lobot a másiknak olárondol! függvénye. Amolyik néplion hiányzik a művelődésié való orős váíryakbzás Ós törekvés, ol kell, hogy bukjék a népek vorsenyóbon. Amolyik nomzot társadalma nom tudja áldozatkészséggel gyarapítani a maga szellemi műveltségéi, bármily gazdag nomzot i erőforrásokkal rendelkezzék is, méltatlan az Önálló nemzeti életre.
Amelyik állam nem tudja biztosítani népe anyagi és szellemi Javntnak párhuzamos éti arányos gyarapodásit, bármily hatalomra kripjoit la Időlegesen, m-m tarttmt Igénytuzámoltevöfzerepro az emberi köiíbaégok egyetemében. A történelem arra is megtanít, houy a végzetes csapások nyomán mélybe zuhant népek n- mélynégbol csak műveltségük ereiével emelkedhetnek tat — mondotta Hóman Bálint,
2A1)AI KŰZfcÖN*
1942. december
Szovjstoroizország
(v. Firignó :iitl>)(y hjjnyvo)
A világ érdoklődéaa ma. a Szor-jotunió folé fordul. A ma emberét egyformán érdekli Oroszország múltja és jelene. Az Oroszorszaggal foglalkozó eddig megjelent könyvekből Átfogó képet alig nyerhet-tüiikjjuiert azok vagv politikai vagy háborús, vagy egyéb szempontból ismertették a mai Oroszországot. Vitéz Faraghó Gábor altábornagy volt orosz követünk könyve azonban tökéletes bepillantást nyújt a Szovjetuniónak — ennek "a bonyolult azorkozatü — óriási terjedelmű országnak a titkaiba. Teljes kereszt-molszotét kapjuk a buli-ovi ki uralom kül- és belpolitikájának, diplomáciát életének, közgazdaságának, mai tár-nudalmi rendszerének, lakásviszonyainak, ZKÓrukozásuitutk, kultur-igényénok, — ha ugyan lehet a Szovjetben ilyesmire] egyáltalán szó én elmondhatjuk, hogy a bolsevista Oroszország mindennapi életének hü tükörkepét nyerjük vitéz Faraghó Gábor müvéből. A diplomata iro ösztönös és mélyreható megfigyelésein koresztül mintegy megörökíti a történelem számára azt az Oroszországot, amelynek sorsa most fordulóponthoz érkezett.
Az órdokoa ós komoly mü színes, eleven stílusban van megírva ós a Stádium karácsonyi könyvpiacunk egyik kiemelkedő osomónyokóiit nyújtja át olvasóinknak.
A kötött élelmifizertfazűalkodás gyakorlati kézikönyve
A háborua ídők szüksógszGrü velejárója, a kötött élelmÍBzergazdél-kodáe napról-napra jobban erdokli a hatóságokat ós a nagyközönséget. A rendkívül Bzorteágazó gyakorlatot most tömören és világosan összefoglalja Gémenczy—Halász: »A kötött éleim iszorgazd alkud ás gyakorlati kézikÖnyve« cimü müve. Bármily formában merül fol valamely kötött gazdálkodással kapcsolatos kórdós, a könyv világos és áttekinthető összeállításánál "fogva az ór-doklődó pillanatok alatt megtalálja a jogőrvényes helyzet részletos ismertetése mellott a gyakorlati eljárás módját, a vonatkozó rondoletok szamát, valamint a Budapesti Közlöny számát, amolybon a rondolot napvilágot látott. A könyv függelékben hozza az érvényben lévő kor-meny hatósági körrendolotokot, amelyek a hivatalos lapban meg nem jelentek.
A kötött éleim íazergazdálkodáa gyakorlati kézikönyvét 11142 november 22-én zárták lo, tollát az már a legújabb rondolkozésokot is közli, do emellett szorzók hónaponként ujabb pótlásokat adnak a könyv vásárlóinak, i
Az 527 oldalas könyv ára 15 P, megrendelhető a kiadójánál, Balogh Zoltán JJudapost, IX., Lónyay-utca 37/a-b. III. 1.
Saját termésö kltOnő vörös
aaxtaíi bon*
literonkét 1-50 fül.
lirt paltekban, üregcssrévtl kaphitó
Beleznainal.Sugór-ut 53.
leérkezett
a duplalevelü
karácsonyfa
¦agy válaszokban és olcsó irban kapható
Pannónia-kertben
Sngir-Bt i.
1 polgármester a Magyar Városok Szövetsége bOzgyfllésén
A városok a közellátás
A Mntryar Varosok Orazágos Szövetsége mintegy hetven polgármester réaz-vitelével minap tartotta mtg közgytt-léiét Izsmdy Károly polgármeato\' noklets alatt, aki Isnortoite a varosoknak azon kívánságait, amelyek a mai n«héz Időkben megoldásra várnak, A ktt/gyüléaen Nagykanizsa városa ró-¦zéröl dr. Krátky István klr. kormány-lötarjátsoa, polgármester volt Jelen, aki az egyes pontounál felszólalt, A köz-gyUlés foglalkozót! a közellátási holy-
deeentrallxáclója mellett
zattíl. Elhatározta, hogy tel Irattal fordul a rssz\'ort miniszterekhez éa kéri a közellátás decentralizációját. Megfelelő átszervezést és a küzellAtaal költségek biztosítását. Tudomásul vették, hogy a kormány megvaléflltjit a városi tlazt-
visoiók segélyezési alapját, melynek
kivitelét a városok vállalják. Az alapút a szövetség kezeli. A közgyűlés kérte a borfogyasztási adó relomolését. Majd a belső Ügyekre köriül sor.
Sikerült a muraközi vasul! meréaylőket elfogni?
Csáktornya, december 11 (Sajál tudósítónktól) Ahogy értesülök, slkarUlt a drávaszenlístváni visuli merénylet telleseit elfogni és a karhatalom keztre julatlni. összesen nyolcan voltak a merényiek, akik mind drávaszentandrási lakotok, akik btlnöi merény7%iüfc elvégzése után azonnal átszöktek a határon
horvát terűidre. Mind a nyolc 1« van tartoztatva a horvát hatóságok által.
Ahogy értesülök, remény van rá, hogy a tettesek Magyarországra kerülnek. Akkor az illetékes nagykanizsai törvényszék Ötös-tanácsa elé állítják őket.
[A lilr természetesen még megerősítésre szorul,) (H. /.)
Csak hivatalos jelzéssel ellátott kisbajok közlekedhetnek a jövőben i Balatonon
A belügyminiszter rendelete értelmében a nem géperejű kis \\;\'.*.) ionén nlu !1 najó vagy udzómuvek, valamint a géperejű kithajók nyilvántartása, ellenőrzése iövőoen t föszolgabiiák feladata. Mivel a Ualatoa terUlele az illetékes féixoUabiróságok szerint több részre tagozódik és mivel a rendetet a Kishajók nyilvántartásánál jelzé belliként az hlelékea fószolgabnóiág ¦zekticiyének első ei ut»UÓ betűjét állapította meg, szükségessé vált s bejelenlesre kötelezett kíilujók nyilvántartásának rendezése es ezzel kapcsolatban a kishaluk újra való számozása.
A Balaton partján székelő járások föizolgablrál most adták ki rendelkezéseiket a bejelentésre kötelezett kishajók összeírása és bejelentene ügyében, A bejelenlőlapoksl tulajdonosoknak az Ille-
tékes Jtgyzóaégck fogják megküldeni, illetve a lielybin lakék » Jegyzöiégekaél kötcieisk az( kiioncni. A bejelentfl-lapok beérkezése után fog ¦egtörténi az Igazolványok Kiállítása. Kiadásukkal cgy-idóben közlik az ús.ómfl-tulajdonosokkal a jelzé- és nyilvánultál! számot, amelyet kishajónál az orron miad-iét oldalon, úszóműnél megfelelő helyen, teljes megterhelés mellett is jól láthatóan, ligalább 10 centiméter magas, nyomtatott latin betűvel, ille\'óleg arab számjeggyel, fskele vagy fehér színnel kell felfesteni.
A nyilvántartások rendezése és az űszómlvek Jelzése Így 1943. tavaszán véglegesen kefejezédlk és a nyáron már szabályszerű igazolvánnyal ellátott úszó-naivok és jelzéssel ellátolt kishajók köxifl-kednek a Balatonon.
ww^»eawiw>\\i\'
i hazának a polgári munka arcvonalán sok női muuktttroíe van szflftsege
Hlzglndt.lt a tiöl honvédelmi munkaárok egyre szélesebb körben vnlo tuboriáia
A ma háborújában mindönki részt vesz, mindenki katona: a honvéd éa a polgár, a harctéren küzdó éa az itthon dolgozó, a férfi ós a nó egyaránt. A férfi fegyverről kozóbon küzd a Haza határaiért, de a nóra nagy ós komoly föladat hárul: helyettesítenie koil azokat a férfiakat, akikot a müholyokból, a gyárakból\' éa a/, irodákból elszólított a munkánál is nagyobb kölolossóg. A honvédőim! törvény lohotóségot nyújt arra, hogy elrendeljék a nők kóto-lozó honvédolmí munkaszolgálatát és így töltsék bo az üresen maradt ni unka bolyokéi. Eddig azonban nom korült sor u kötolozó női honvédolmí munkaszolgálat bovozotéséro, hunom önkéntos julontkozés alapján kozdó-dött mog a nóí munkaorók toborzása, nyilvántartásba vételo óa részbeni munkába állítása.
Az önkéntos nóí munkaorók toborzása ipgyro szélesebb körbon indult meg országszerte. A Női önkéntes Honvédelmi Munkászervozot propaganda osztályának országos vezetője, báró Karú György ué. a
napokban sajtófogadáson ismertette, a most Budaponton meginduló toborzó munkát ós Bturm Dónoe m. kir. ozrodos, országos folügyoló külön hangsúlyozta azokat a körülményokot, amelyokot a toborzást végző hölgyeknek munkájuk során figyelembe kell vonniuk. A N01IM hol-gyoí a logközolobbí napokban mog-Uidulnak es sorra járják a budapoati lakóházakat, mindönkit folkorosnok, feljegyzik az önként jolontkozök adatait ós mogadják a szükséges fol-vili\'igositásokat. Ezt a nehéz ós fo-lolosségtoljes honvédolmí szempontból annyira fontos munkát önzetlenül ós önként vállalták u ROHM megbízott hölgyoí, akik a mull szombaton tettek esküt ünnopélyos külsőségek között a budapesti Újvárosházán. Ak esküt tett toborzó hölgyokhoz Bturm Dénes ozrodos, országos folügyolő intézett beszédet. Viteitf Koroaztos-Fiacher Foronc belügymi ni sátor felesége, az Egyesült Nóí Tábor országos elnöke ma-log hangon emlékozott mog a ma-gyar nők köteleesóg vállaláeéról.
D,"m?r„, városi tioz<só c,üíMek\'ő!,-7.
17—31-lg__hétfőig
A leggazdagabb, legpompásabb magyar film I Karddy Katalin tüneményes jdtíkdval SZIfílUSZ »UFA" híradó a világ legújabb eseményeiről
SIOaddaoJí kexdeta köznapokon ?6, f7, f9, vasárnap f3, fö, +7 tn j9 urakor
PHILIPS RÁDIÓ
Fenll készüléket bemutatja: Szabó Antal rádlé-szakBztete Nagykunlzsa, Fő-ut 5.
Sturm Bónos ozredos, a NÖHM országos felügyelője raaióbes\'zédet inlózott a magyar nőkhöz ,amelyben hangsúlyozta azokat a nagyfontosságú hazafias föladatokat, amelyek a most duló háború folyamán rájuk várnak. A hazának a polgári munka arcvonalán sok nóí nuinknoróni tan szükségo — mondotta többek között az országos felügyelő —, mert * fórfi munkaerőt helyettesítőm kell. A háború kodvozó bofoiozósónck a termelés zavartalan folytonossága, ugyanolyan feltétele, mint a fegyveres döntés. A magyar honvédolmí törvény fölhatalmazza, a kormányi, hogy háborít időjén minden 14—70 óv közötti férfit vagy nőt munkaszolgálatra kötelezzen. A nőkot kö-tolozhetik tohát a honvédelmi munkára, azonban erre mindeddig nem korült sor, hanoin sajátos magyar elgondolás és szervezési olvok szerint kezdődött mpg a női munkaorók to borzáss.
A toborzás most indult mog. Az orodmóny jelentés, do még nagyon sok jolontkozúro van szükség. Magyarországon most kol élotre az a nagy női sereg — fejozte bo bőszedét Sturm ozrodos —, amelyre * XX. század háborújában döntően fontos hivatás vár. A totális háború első, polgári o ró tartalékának megszervezése votto ozzol a toborzással kezdetét.
Nagykanizsán jelontkoEZonok «¦ Korona-flzállodnbaii levő hölgybizolt-ságnál.
A QÖIFORDÖ njitra r»n r»tiol 6 áritól Mta 6 6lii(. (ilélfé, inrda, péntek ilélutiii éa k.Jden ogier. u»|> u6lu>.k.) T.l.ton: S80.
ajAmdék
palikai, férfitérua, epaacény BAZÁR-UDVaRBAH
Kantlnó Holier Ellynél,
1942. aecambat 18.
SZIRIUSZ
A leggazdagubb kiállítású, u log-pompásubb rendezésű, milliós kültagéi készült magyar fithw- hullottuk a pesti bemutató után, — moly a valancei kiállításon iu részt-rstt.
Herczeg Ferenc, u mu éló magyar irók nesztorénak munkája alapján készült, a nagy iró közbonjöltével.
Jókai megírta a Jövő százud regényét, moTyot az idő majdnem teljesen igazolt. Herczeg a mult-Hőzadot irta meg, mikor Wella-ízerü ídógópén Mária Torézia korába visz viasza. A kétszáz éves korkülönbség, melynek fölényével és átvett tudásával föllép a film fő-izercplÓjo, érdokos összehasonlításokra, görbe tükörbeli jelenetekre nyújt bőséges alkuimat. Az orod-mény "z, hogy kétszáz évvel ezelőtt is a Haza sorsa, a szorulom ós a létfönntartás izgatta legjobban az em borokot.
Ma világosabban látunk, mert idó Bebbok vagyunk a Mária Torézia koraboli omboroknél éa u korral a távolba, a mosszobb látás jár. Ma egy háború pl. Longyolorszug ollón 14 napig tartott ós a franciák nemzetét is lovorték hat hót, alatt. Hegen száz, harminc ós hét éves háborúk voltak. Amit ma hótok alatt elérhetünk, ahhoz a múltban évtizedek voltak szükségosok. Gyorsult ¦ az élotütcm, eseményekben gazdagodtak az óvok. Régen mindenre ráírtok az emberek, ma lekésnek el végzendő munka j u líról,
A film magán viseli ogy- avatott iró kezének minden művészetét. A cselekménye is érdekes. Az idógépon a múltba\' rohanó Ti Bor Ákos gróf szerelmes losz a dédapja kastélyában rendezett ünnepély színésznőjébe és visszatérvo a mához, megtalálja boldogságát annak a színésznőnek a dédunokájában.
Kimagasló jolonotoi a filmnek, hol Gadanyival, Orczy Lőrinccel ismerkedünk meg. Plasztikussá válik előttünk a magyar irodalom bölcsőkora.
Karidy Katalinról, a film főszo-roplőjérol hallottunk, olvastunk hízelgő ós a sértés határat súroló kritikákat. Igaz, hogy keyeseí énekel, még kevesebbet játszik, do legtöbb jelenetébon olyan szép, olyan bájos, hogy nélkülo a film nem volna egész. Szilassy fiatalságának minden lendületét moBtorion érvényesíti szoropébon.
A rondozés amerikai arányú, do . finom és disztingvált. Időtálló, értékes magyar filmalkotás, melyre büszkék lehetünk.
(vj)
GülIJáVITÓ ÜZEMET
nagyobb kapacitásút vagy
GUMáVITÓ-GÉPEKET
vennék. _ Ajanlatokat .Javítóműhely jeligére Pogány MrdetSbe. Budapest, Perenc-körut 39 mt>
A balatoni Iskolai pályázat nagykanizsai győztese
Nagy sikere volt a balatoni Iskolai palyásatokiak
A in. kir. Balatoni Intéző Bizottság u középiskolai tanulók részére évente pályázatot hirdet egy balatoni kirándulás leíráséra. A pályázatok célja, hogy a Balatont megismertesse és megszerettesse "> magyar ifjúsággal. A pályázat oz évben iá szép eredménnyel járt és azon összesen 150-en vettek részt.
A beküldött nagyszámú dolgozatban az Ifjúságnak a Halálon iránti szeretete es a szép --Magyar tenger" iránti lelkesedése és vágyakozása nyilatkozott meg.
\' A ni. kir. Balatoni Intéző Bizottság az összes pályúzóknuk értékes jutulomkönyvet küldött.
Az 1. dijat Turchányi Gabriolla, u debreceni rém. kat. tanítóképző intézet. I. oszlályu növendéke nyerte jól sikerült dolgozatával.
A 11. díjat Matyim lioó, » szegedi
Lúgon ica- András gimnázium VII. osztályú tanulója es Egry Valéria esztergomi leánygimnázium V. osztályt! Ijullgutóju, továbbá Nádor Emília, ~u":-szegedi tanítóképző és leányiieeum II. osztálvu tanulója.
A III. dijat: Vendre Edit, a nagykanizsai Notre Dame leánygimnázium VI. osztályú tanulója, Lullich András, a zalaegerszegi Deák Ferenc gimnázium IV. oszt. tanulója, Merechich Endre, a soproni evangélikus líceum Vll. oszt. tanulója, Kudor Gabriella, a debre-ceni róm. kat. tauitóképző intézet 11. oszt. tanulója és Plesz Erzsébet, ugyancsak u debreceni róm. kat. tanítóképző intézet 1. oszt. tanulója. Dicsérő elismerést nyertek: Hegyi Valéria és Stich Gabriella II. o. tanulók. Dicséretet és balatoni emlékkönyvet kaptuk huszonötén,
Orosz gynjtdléggömb Bslatonlelle határában
a balatoni nádasba esett, ahol megtalálták
Balstenlelle község határában a minap ellenséges léggömböt veitek észre a levegőben. A leventecsapat oktatója, Per ka László telefonon értesítette a balatonbog-lári csendőrökéi. Mire a csendőrök a helyszínre ű-tek, a léggömb cltUnt ae embermagasságú silrll balatoni nádasban. Két óra hosszat kereslek a léggönihöl a jéghideg vizben, mlg a caendórjárőr szsksssvczeló parancsnoka és rerka Uszlé ráanadlak.
Megállapították, hogv orosz gyujlólég-glmb volt, amely a szállító ballonból és kél bádoglarlályból állt. A nagyobbik
tartályban világosan észrevehető voll a gyujtépahek helye. A gyujtópálack azonban a földhöz csapódás pillanatában beleesett a méteres vízbe.
A léggömböt a balat«nboglári csendőrség átszállította a balatonszemesi csendörségre, tekintettel, hogy a megtalálás helye a balatmiszcmeal csendórörs hatáskörébe tartozik.
A léggömb felkutatásában tevékenyen résztveti Horváth István batátonlellei levente is, aki derékig gázolt a hideg Balatonba kutatás közben.
Igy hullanak le. a
A délutáni nap bágyadton liiz alá.. Didergünkj „Uwr>z.\\i gyalogút után érkeztünk <idp. fá/adtah. Alig mult egy óra/Komisz szél suhog. Itt állandó harcok dúltak hótok óta.
Alig kél Kilométernyire dul a harc. Hozzánk hallatszik a fcgyro> rek rnpopásn. A nzouiszúil közséfí házai lángokban égnek. A községei éppen az imént bombázták repülőink.
Körülöttünk egyelőre egyhangú az élőt. A lövészek jóiziien horkolnak. R egy páncél vad ászszázad áll készenlétben a domb élo mögött. A páncélvadászok harckocsijukban ülnök, kékosnzürke munkaruháikban A »nyskiglábasban«, ahogy ók nevezik.
vörös csillagok...
(Hanvid haditudósító század)
Az egyik Nimródon, páncélvadász harckocsinkon, amolynek 40 milli-moToros gépugyú a félelmetes fegy-voro, hárman üldögélünk: Kúpűlnáa Ödön százados, századparancsnok, Magvar Lajos hadapród ormos tor, mog ó sorok Írója. Font u nyitott páncéltoronyban öt magyar üldögél: Az oldal u magassági irányzó, a céltőmb kezelője, a lószoros, aki lövés közbon a gépágyút öleti, mog a Nimród vozelóje.
Egyszer csak :t Donon túlról ecész serog szovjet gép közeledik. Tizennégy szovjot gép közoledik szeszélyes összevisszaságban, különböző magasságban. Már fölénk is értek. Most hirtelen alábuknak. Halljuk a géppuskáik kattogását.
hozzá. És\' megszólalnak a gépágyuk. Süvöltve szállnak a magasba a nyomjelző lövedékek. - A gép Imár ötszáz méternyire sincs tőlünk. A Nimród roraeg. Szakadatlanul tüzel. Körülöttünk bombák robbannak. Nom tréfál a szovjet ...
Telehálók,
kombinált szobák, konyhabútorok
nagy választékba*
Kukecz bútorüzletben
Erzsébet-tér 11., teleionszám 7-11.
tüt
Egy félóra a pokolban
Az alvók fölhorkannak. Mindönki | a földhöz lapul. Legjobb ilyenkor a vakondnak. t
Mindenki lapul, csak tv páncélvadászok nem. Ez az ó pillanatuk. Most rajtuk a sor.
Már fordul in a légvédelmi gépágyuk csöve. Az irányzók eélba-voszik a szöviet-gétiokot. Mind-
Tüzelünk, szünet nélkül, roszot-
Hurrál \'
Fönn a magasban villan egyik Iövodékünk. Gppon a gép törzsét kapta el. Éppen a nagy vörös csillagba talált bolo!
A szovjetgép mogbillon, Átfordul a tengelye körül. Aztán hírtolon siklani kozd. Valami külön röpül mögötte. Valamelyik lovalt rószo.
Nom mosszo tőlünk ór földöt. Már ott fekszik tehetetlenül a földön. So ki nom gyulladt, sa bombái föl nom robbanták.
Néhány pillanat múlva ott állunk a szovjot rombolónál. Egvülósee gép. A pilótát kihúzzuk holoío. Már nem él. Átkutatjuk zsebeit, a gépet. Ertékos térképek kerülnok eló, A pilóta tárcájában néhány vázlat, néhány fénykép.
A többi szovjet gép már. mesz-
¦ J* jttr.
figy boavad felia&mik Mewyer
hadapród Nimródja tetadftw tfe a
többi faliéi1 waikhox ujabbat piugál a esÓ végére.
így jelzik a páncélvadászok n a
légigyőzelmet.
Ejtőernyővel meneküli saját pilótáikat Is lelövik s bolsevisták
Elól ínég mindig folyik a harc. Az órák lassan múlnak. Már alkonyodik. Ot óra negyven perckor megint támadnak u szovjet gépek. Mu,: u szerencse Bújó zászlósnak kedvez. Epjien fölötte csap 1» sgy, szovjet repülőgép. Géppuakiaik veszettül. Egyszerre csuk megjbillan a szovjet gép. Fekete pamacs oaap ki a torzáéból. t
— Telitalálat! — üvöltőnk föl.
De a gép még mindig száll. Enyhén siklik. S közbon még mindig szórja bombáit. Oéppuskázik í« kegyetlenül. A Nimród tüzével kiveti a szovjet gépet.
ív; moal... Ujabb találat éri a szovjot rombolót. Zuhan « gép.
A pilóta éazrovohűtto a bajt. Kiugrik a gépből. Vagy háromszáa métert zuhan, aztán kinyílik sut ejtőernyő és már himbálózva aaáll
íofoié.
8 most egész váratlan dolog történik.
A magasban keringő szovjet sápok alácsapnak és mar nom minkzrt lőnek géppuskáikkal, hanem az ajté-ornyójovol ieoroszkodŐ ropülőbajtár-nukat. Eltalálták az ejtőernyőjét. Az orosz pilóta moat már egysei sebesebben zuhan alá.
Földöt is ér... Honvédőink közrefogják. Az egész ember eedp* sob. Bajtársai alaposan összelövol-dözték... Ilyen a szovjet bajtársiasság. Lelövik tulajdon bajtársukat ,nohogy valamit elárulhasson.
Gépkocsira teszik a súlyosan aa-Iwsült szovjot pilótát. Elvissik. Qecnd borul a tájra. Csak a kőzeéa;-bi\'ii kattognak a géppuskák.
Sajó zászlós boldog. Az 6 gépágyús lövogónok csövére is uj fehér karika korul.
Tombor. Tibor héfy,
KÖZGAZDASifi
Itt a népcérna
A pamutellátási nehézségek miatt külön gondot okozott az Ipari Anyaghlvatalnak a népviseletek megvarrásához szükséges eróssbb minőségi) cérna előáll Kásának biztosítása. Az ország számai részén a lakosság twmagi fonja ét szövi a ruházkodáshoz Klkséges posztó és vászonanyagot. Az. anysghivatal Intézkedésére külön népcérnát gyártoltak, hogy a lakosság részére megtelelő eröBiégü é» vastagságú varrófonal álljon rendelkezésre. A népcérna már elkészült, rövldttan forgalomba kerül fekete és fehér szinban. Kotoninból készült, Igen erls, egyenletűién sodrott, VaatagszáTú pamut.
Külön gond volt biztosítsál a híres magyar hímző népművészet számára a szükséges kiválé minőségű hlmzófonalit. Főleg gx port fon alak kai kellett továbbra is fenntartani a népi hímzések minSségínek zavartalanságát. A szUktéges hlmxöfonslat a régi linóm minőségben és megfelelő mennyiségben már biztosítottak, ügyliegy hlmzóaépmUvéiztlflrtk - amely komaly kenyérkereset ts ország számos vidékén - fennakadás nélkül teljeiilhcti hivatását.
UTORT
BETTBIIIBE
Btárkás fculornxji Ionjában vagy roadaljea "\'
Hofherr-Schrantz gépek, filáiill petróleum
ÜNGBR-ÜLLMANN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN
Shell gázfözfik átvehetők. Bolyitc»a|ágj«k BBintiBi. naOKaaiiatét jjjrj raaaal|a magi
M I_R_E K
NAPTRENT):
Wj«li crégy Szertári ŐjTelel : Un ii IffftiuáK rvógviwrtár Fí-ut 1Q. utea 40. Bíam.
KiokanizsAn az ottani Ryégyszar-tár a Hantié üpyelatos flialgálatat tart.
NiptVi necembt-r Ifi. Péntek. Rom. knt. Gráelan - Protestáns Auguszta. - Izx. \'lob. 10.
A Szentatya karácsony előestéjén ráslfólteflzédet mond
Vatlkánvároiből leientik. hogy XII. Pius pipa az Idén li rádióbeszédet Intéz karácsony előiitéjén a vilii* népeihez.
— (Tanltó-válauttéi) Borbély Oyul* okle-veles tanítót a borsfal római katolikus ilknlához r«ndcB tanítóvá megválasztották •Migvátaiitását i tankirő\'ett klr. féigai-gatd jéváhagvta.
— (Orado tagjaihoz) A nnjiyknnlzial „Crodo" katolikus férfi-ize rvezot elnöklété értesíti tagjai!, hogy a karé-esonyl közői szentayónái holnap dél-hIAii i érakor kezdődik, mlg b vuaAr impt kfi/Öa szontATdozAa roírgpl fél kllona Arakor a ferences templomban. BiíVoUnn Credo-tlff «0 blányo?zék a szentségek fel vé tolerál. <:}
— (No kOldJOnk karáoaonyl él újévi üd-vfiilőlapokat; A kereskedelein- és köxlo-kedéiügyi mMsxter felkéri a köíőnségat. hogv ¦ szokásos karácsonyi ée újévi Oávözlőlapok és írásos jókívánaloV küldésit ebben az évben mellőze A [ókivá-natok küldésére szánt rVsszeget (ordítsa mindenki a hadigondozást vígző intézmények támogatására
• (A háborús karéoaonyvárásrói) honvédcink Dmi-menll bravurialrél. at afrikai és keleti hadszíntér helyzetiről közöl aieniléllolfl. ritka érdekeltig" fényképíél-vétalekat, képsorozatokat a Magvar ErÓ karáciony elfitti száma. Ara 10 (illír. Szerkeiztöiég és kiadóhivatal: Budapast, Ersiebet-krt. 7.
— (A gazdasági munkásruhAzatl akció) zavartalan lebonyolításának biztoiitáia érdekében a közellátásügyi miniszter az akció IsxlltániuUlványatnak érvényét 1043 január hó 15-fg meghoiszabbitotta. Ehhez képest a gazdáiig) munkáaruházRÜ akci* áruit a lebonyolítással megbízott kíkerai-kedők és szövetkszett fiókok a kiosztott utalványok ellenében 1643 január 15-ig kltateiek klazotgállatnl. -
— (Katonanóták él monototök) A Zrínyi Csoport valóban* hczagpóllé, rég várt sorozatot Indit meg lenti cim alatt. Pompásabbnál pompásabb katonanótákat él menetelöket juttat el fuvoszenekaraink-hoz partitúrában dlizes küllőben, iz\'nes, eleven feldolgozásban és hangszerelésben. A katonsnóták előadhatók énekkanal és öuillé műsorszámként. Feldolgozójuk Pongrácz Géza honvéd lökavnsgy nemcsak alapos Itntcroje a fúvószenekarnak, de komoly fetkéBztlllségü muzsikul, aki páratlanul izlnei, egyéni harmonizálásban, a hanghatások művéül kiaknázásával, csillogó hangszerelésben találja tlénk a hangulatos katonanófákat Nagy előnye c feldolgozásnak, hogy nemensk nagy, de egészen kis lélszámú (14—16 (óbél álló) zenekarok Is eliadhatják A kiadványao-rozatl célja, hogy a divatos inűromantika és az értéktelen olcsó kőzénségsikerü „Rlái:er"-[it-k érzelgós, olcsó halasokra töiekvó és a magyar katona és a magyar nép gondolkozásától cs szellemétől merőben távolálló álkatnnanélák teljes kiir tásával olyan katonanólákat bocsásson útra, amelyek a magyar katona lelkébll (akadtak s a magyar katona lelki- és gondolatvilágát tükrözik vissza. A sorozat első füzete a Zrinyi- dlszjelet él II katonanótát tartalmazza A vezérkfinyv ára 10 pengő. Kapható és megrendelhető a Vitézi Rend Zrínyi Cloportjánál (Budapest, VIII. Revicsky ulba -t.lv)
— (Magjelent a Magyar Szárnyak) a magyar rupulóa núpszertl folyóiratának gazdag tartalmú karácsonyi azAraa. Ara 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivataltól (Vil. Király-u. 93., II.) kérjünk.
ÚJDONSÁGI
Karioaenyl ajAndéknak
egy szép velőm- , velour-bársony- és anyag nÖl kalap
locolotAniably éo M wAlaastAk
Róth Lauráinál BAZAR-UDVAR.
A zanRoranifivész én édesanyjának szomorú tragédiája
Kettős öngyilkosság történt Szombathelyen, ős?, dr. Deák Istvánná
és fia, dr. Deák László !12 éves zonetnnár-zongoramiivész kinyitották a konyhában lévő gázcsapot s mire észrevették, már mind a kelten halottak voltak.
A Szentháromság-tér II), sz. alatt lévő első emeleten laktak már iidlz-ítzabb idő óta kétszobás lakásban. Amikor reggel Deákné nem nyitott ajtót\' a szokott időben, feltűnt A házmesternek és átszólt a szomszédban lévő rendőrségre, ahonnan rendőr ment ki, aki azután az njtét
\'felnyitotta, Amint bolóptpk, mindjárt érezték az erős gázszagot, a moly a konyhából jutott ki az előszobába. Felnyitották a konyhaajtót is és ott találták dr. Deák Lászlót és édesanyját, akik mind a kottán egy karosszékben ültök holtan. Dr. Deák László majdnem banyát fo-luidt a székben, inig az anyja előrebukva ült, közében görcsösön szorongatta fia arcképét.
A rendőrségről azonnal bizottság szállt ki, amely megállapította, hogy mind ;u ketten elére készültek az öngyilkosságra. Hátrahagyott búcsúleveleikben bojoloiitik » rendőrségnek) közös elhatározással követik el tettüket és mtőzkodnok hátramaradt
vagyontárgyaikat illotőlog.
arra lobot kövotkoztotni, hogy leltüket u hajnali órákban követték el.
Öngyilkosságuk indító okát pozi-tive nem sikerült megállapítani, csak aojtik a hátrahagyott búcsúlevelek alapján.
A színhelyen megjelent városi tisztiorvos megállapította, hogy a halál csak röviddel a tragédia fol-[oílozéso előtt következett be, amiből
SPORTÉLET
Értékos mérkőzés a Vöröskereszt javára
Vasárnap délután 2\'örakor nem mindennapi labdarugóeicniénynek lehelünk szemtanul a Zrínyi pályán. Uryanis a város labdarugóiffusága elhatározta, hogy
mérkőzéit rendez a Vöröskereszt Javára, ahol két labda rugótábor kerül szembe egymással. A nemes cél érdekében rendezett mérkőzés hőse a kél nagvcsapilunk-ból kerülnek ki. Az NVTE és a ZMNTfl flreg játékosai, va\'amlnt az NVTE és ZMNTE fiataljai kerülnek egymással szemben. Nem jósolhatunk dóra, mégit az az érzésünk, hogy nagy mórkérís lesz és némi géfaiánnyal a fiatalok javára döf el. Vigyük sorba a fi*til számba vehető jitlékíisnkat: Cserpcs, Kovács, Farkas, a ZMNTE-böl, I, Fríscll, Juhász, Vojnuvit*, Túra, Placsk* stta az NVTB-MR mind klasszisok. De viszont az öregek is killioó nevekkel állnak fel. hiszen a ZMNTE-böl, Takács. Héjla, Velük, az NVTE-bÖl, Pum, Horváth I, Varga. Kósa slb szintén klasszis Játékosok szerepelnek. Nagy iramú mérkőyés lesz és valószínű szép iáték. Hisszük, horív a nemes cél érdikében rendezett mérkőzésnek nagy kllzön-¦égslkcrc lesz.
—A—»—-t—
dafomba) 18.
ad 1551/k*. 1943.
Tárgy: Burgonyakloaztás.
Hirdetmény.
Azok a burgonyalgénvlók, akiknek kékazlnU blokkjuk van, továbbá mindazok, akik az elmúlt kloiztáaok sorén bármilyen szlnU blokkjukra valamely okból még nem kapták meg a burgonyát, holnap, szombaton délelőtt Jelentkezzenek Hunyadl-u. 16. sz. a a burgonya Átvétele végett.
Nagykanizsa, 1947 deeembcr 18 nu Pnl>rArniKnttír,
Felhívás a azaippan-keire«keijökhö-x!
r-VIhivnm a szappankoreskedőket hogy n november hónapra kiutal azap panménnylség sladaailrel vozotott ki-mutatAstg ma eato zárlak le u holnap, szombaton déli 12 és Iftl éra közt adják bo a közellátási hivatal cukor-oaztAlyAhoz. A lezárás a kövixtkozőkép eazközlendő: Osuzüs l,ladA>.: ounyí. Novemberre bevétel: ennyi. Maradvány decombar 18 án: ennyi,
Aki a klmututAnt a mondott Időre nom adja be, annak n keieakodónek decomberrc már nom utalok szappant, maradványét pedig bevonom.
Nagykailzsa, 1942 deeember 18
8íi2 Poigármester,
Vásároljon
Horváth Lajos
üveg- és porceltán-kereskedéséban
Nagy választék várja Önti
Fő-ut 2.
Talefon : S47.
é
n évtizedekig gyönyttrködütt
Izl6ses kirakataimban,
de miután most nlnos, kérem fáradjon be üzletembe, Horthy MlklÓs-ut 3. sz. (bajárat a kapu alatt.)
Minden vátelkényszer nélkül megteklnthoti Igen ívuy választékú szebbnél-szebb karácsonyi ajándéktárgyaimat.
MELOZER JENŐ ""tJÜSÍ1"
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa f-s
BÚTORT
GlABOR mfiaKtalctanál
Kinek mit ajándékozzon
karácsonyra?
k mamanaki
Blép, új Mlllárl. *!l A papának-
vlllanioi testmeltfllöt. Feluaégénaki
vilhuiy vt\'nalót. Fér jenek I vili. Iinrotvil. Fiának ¦ »i-i«i.z.r«ií.i. Laányának: »111. bilnirlttt. „4>>*nakl ¦ gramofODt. Sajátmagifcntik i
vili kArélílzdt. M Ind ml megvah.tl
oéonil Q Diil-llr íi
ÁUÁi
Ur. ó.úda dnlkát kétes. Sienl Imn hcrceií u. 5. 3111
adAs-vétel
TObbezer cbritb szép hnráo.enyfa
minden mtretben kepliati Kerakil kerlln-nél bz Ízt. IcmetOben. 3311
BÚTOROZOTT SZOBA
BilIUk.i.B bútorozott aioba klidi. Cim s kiadóhivatalban. •
Háxsmrárnak vagy hvljryn.k kiadom bútorozol. Bi.bámat .seller; konyhs-hiii* nálattal, azonnal. Stolczernó, Maevar-u. 21 3W3
küi.Snféle_
Pan.oK lápsiat keretek Vb—30 ezer
Eengdvel lllatt.tr-, Itltz.r- ei ctemeftt-eretkedetbez. Iparengedéllyel rendelkezem. Levelekel a kladóhlvalal továbbit.
38?»
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
30.«3/19«.
Tárgy: \'/.ftla vármegye tulajdonát képezd bldegvórtl mének bárbeadása.
Hirdetmény.
Zala vd\'rmeoye a tulajdonában levő 19 drb ludegvt-rü mént Nagy-kaniesfín a Novák-féle majorban folyó évi december hó 19-én délelőtt 10 órai kezdettel árverés utján a legtöbbet Ígérőnek egy évi tartamra bérbeadia.
Az árverésen bérbevett mént azonnal el kell szállítani s róla a szerződést meg kell kötni a vármegyével. Ezért a bérbevevő magavcigy igazolt meghatalmazottja jelenjen meg az órverésen-
Nagykanizsa, 1942 dec. 16. 38,3 Poijtarmester.
Z4LAI KÖZLÖNY
f-olitiiíai napilap.
Eladja: „KozgazdeiáglR.T. HnnykniiL-in", felelős kladő: Zalai Károly. Nyomatott! ¦ „KfliqazdaBiot R, T. Nagykő í*»h
ayowdájábaB NagykaaliiHn. (Nyomd.íert leírj « Zalai. KárityJ
Oían a front...
88, éyf., B87. iz. Nigykanlwa, 1842. clso. 19. szombat ára 16 Mit*.
ZALAI KÖZLÖNY
Szarkaaztaatff m kiadóhivatal; Főút 6. azán. gurtmllPltl <• MaiaMvatall tokion 78. tz.
POLITIKAI NAPILAP
Felelís szerkeszti : Barbarita Lajos
Elillzattal ára : egy hónapra 2 pencó SO Iliiéi.
negyadóvra 7 pengő 20 Hllér. Egyes széni : hétköznap 12 lili., izainbslan 1. llll.
Üzenet t Don partjára
Még csak néhány nap és Zalaország kicsi házaiban összeülnek a családtagok, hogy feldíszítsék az év legszebb ünnepére a Srcrct^f és Hűség fáját: a karácsonyfát, hogy meggyújtsák rajta az apró gyertyákat és rajtuk keresztül a Szeretet tüzét és hogy megajándékozzák szeretteiket a szív ajándékaival. Milyen gyönyörű is a szent karácsony ünnepe. A Megváltó születésének crolékezJetc, aki a világnak a megváltást és a békét hozta a földre. Igen, az idén is összeülnek a zalai kis házakban, meleg otthonokban, ahol bizony sok családnál hiányzik egy kedves lélek. Apa, testvér, hu, vőlegény, barát, stb. — aki szivünkhöz oly közel áll. És a szent ünnep örömébe sóvárgás vegyül a szeretett, kedves lény után. Kigyúlnak a gyertyácskák szivmclegitő lángocskái, felhangzik majd a lelket megkapó • Menyből az angyal* flállama, mosolyognak a gyermekek .kipirult arcocskájukkal, a mamáknak is megnedvesedik a szemük tekintete, amely az elsötétített ablakon át kimered a messzeségbe, ezer és ezer kilométer! áthidalva, abol idegen földön, metsző télben őrt áll a zalai honvéd, a kedves családtag, aki most a karácsonyi gyertyagyújtásról hiányzik, mert bizony messzi földön a magyar hazát védi. A kicsi házakat\', a dúsan termő gabonát és szép fehér magyar kenyerct,adó földet, a drága, kedves családot, a hűséges feleséget és mindazt a drága magyar értéket, ami nekünk annyira nagy és annyira szent.
Hát igen, megmozdul itthon a kedves családtagokban is az emberi szívből a vérségi kötelék érzékeny, finom húrjain az aggódás, a sóvárgás, a kívánság. Hiszen nem teljes az ünnep, az öröm1, \'a meghitt melegség, a boldogság érzése. Hiányzik a kedves, a szeretett hozzátartozó, aki annyira közel áll szivünkhöz, lelkűnkhöz...
ÉS olt a Don partján, mesz-szi nmszkaföldőn a földbe épített fedezékben miegkomorul a harcokban megacélosodott szoborszerű férfiarc, amikor ben-sejében feltör a sóvárgás az édes honi föld,.\'a bogárhátú kiesi hajlék, a gyertneK mosolya, « asszony puha karja után ói fölhangzik lelkében gyermekkorának szent zenójo Karácsony éjszakából : Menyből az- angyal ...
Ls a kis zalai hajlók békés csöndjéből felszáll sok imádsá-Ros magyar ajkról a szelíd fohász a fesdvesert, a kis kacsok
magyar rohamcsapatok ai elmúlt hatan 68 szovjet földerődöt robbantottak fel
Az északamerikai kongrosz-szus elnapolta tanácskozását Az uj ülésszak január G-án kezdődik. Ez lesz a 78-ik kongresz-szus. ¦ ^- s
A Nemzetközi Tájékoztató Irótta ezzel kapcsolatban a következőket irja:
A kongresszus az észukame-rikai parlament két házának ülését jelenti. Az egyik a 96 tagú szenátus, a nvásik a 435 tagu képviselőház. Minden ülésszak két esztendeig tart, illetve minden két évben uj ülésszak kezdődik, amelynek időtartama azonban a körülményektől függ/ A NTI a továbbiakban részletes ismertetőt ad a kongresz-szus életéről, történetéről és ösz szetólolóről.
Az északam\'críkai kongresz-szus január fi-iki ülésén átveszi Roosevelt elnök üzenetét, nevezetcsen az Unió. helyzetéről szóló jelentést és az uj milliárdos költségvetésről szóló előterjesztést. Bizonyos, hogy Roosevelt még mi ml kél házban
többség számszerint már kisebb lett és az ellenzék kezd tudatára ébredni megerősödésének. \' j
34. számtt magyar hadileíenUa
A honvédvezérkar főnöke ma kiadott 34. szánni hadijelenté-sébén a következőket közli: í Az elmúlt hét elején a magyar hadsereg arcvonalának különböző részein rohamcsapa-taink 3 nagyobb vállalkozást hajtottak végre. Eme nagy sikerrel járó vállalkozásokkal felrobbantottak 68 ellenséges föld-erődöt, utána az ellenségnek súlyos veszteségeké tokozva, elj enyésző saját veszte seggel és tetemes zsákmánnyal tértek vísz-sza, A vállalkozások közül külön cmlilóst érdemel a felvidéki csapataink vállalkozása, . amelyet maga az ezredparancsnok vezetett. A hadsereg sávjába több ellenséges berepülés történt bombázás nélkül és ezek elhárításánál saját vadászgépeink t ellenséges repülőgépet lelőttek.
többséggel rendelkezik, de ez
Líbiában tervszerűé* folyaak a tengely hadműveletei
Líbiában a német-olasz páncélos kötelékek hadműveletei teljesen tervszerűen folynak. Berlini katonai körökben tegnap sajnálattal közölték, hogy közelebbi részleteket nem hozhatnak nyilvánosságra, mert a
hadműveletek még folyamatban vannak. A kivívott német—olasz sikerek olyan események bevezetői, amelyek legjobban megcáfolják majd azokat az ellenséges jelentéseket, amelyek .szerint a 8. forit hadseregnek sike-
rült volna körülzárni a német-olasz páncélos hadtest részeit.
Jordmnm apmnyol kÜlégymintéx-imt Lhiaxahonba árkosait
Jordana gróf, spanyol kül-ügyminiszlcr kíséretével együtt tegnap este Portugáliába érkezett. Salazar portugál miniszterelnök a spanyol külügymi1-niszter elé utazott és együtt mentek Lisszabonba.
Pefyvtrtlsztofatás Líöabsm a hátába fúródott a ffalyé a tfrávavásárhelyl itféd-Jegyzönek
Tudósítónk telefon jelentése szerint véletlen szerencsétlen; ségnek esett áldozatul Szedo-nya Lajos nagykanizsai származású, dr.ávavásárhelyi segéd-jegyző. Szcdonya csütörtök eslc fél\'11 óra tájrfan érkezett haza lakására. Röviddel hazaérkezése után elővette revolverét, hogy megtisztítsa, L\'gy látszik, megfeledkezett arróí, hogy a revolver töltve volt, mert mit sem sejtve tisztogatta a revolver csövét. A fegyver egy óvatlan pillanatban elsült s\' a golyó Sze-donya hasába fúródott.
Még aznap éjjel beszállitoiták a Csáktornyái kórházba, ahol kezelés alá vették ,dc nem lehetett már rajta segíteni. Pénteken este 8 órakor meghalt.
A muraközi vasúti merénylet két gyanúsítottja átadásuk alkalmával megszökött, a harmadikat egy horvát rendőr lelőtte
A sebesült legényt életveszélyes állapotban kórházba szállították
Csáktornya, dec 19 (Saját tudósítónktól.) Tegnapi rövid híradásunk, amelyben folíeteles módban közöltük a muraközi vasúti merénylők elfogását a horvát rendőrség által — megerősítést nyert. A nyolc gyanúsítottból megállapítást nyert, hogy három dráva-szentistváni legénj\' volt a gonosztett elkövetője, akiknek cl-fogatásáról értesítették a magyar hatóságokat is. A szokásos diplomáciai kikérés után a hor-
vát hatóságok átadták! a három merénylőt a magyar határon a csendőrségnek. A formalitások elintézése közben történt, hogy két letartóztatott, kijátszva őreik éberségét, menekülni kezdett, a harmadik szintén társai után futott, mire az egyik horvát rendőr fegyverét használta és mellbe lőtte. Az illető egy Vug-rince nevű 10 éves drávaszent-istváni legény, akit súlyosan sebesülve adtak át a magyar csendörségnek, amely a csák-
tornyai kórházba szállította. Vugrincc felgyógyulásához kevés, a remény. \'A horvát rendör fcgyvergolyója életveszélyes sérülést ejtett rajta. Kórházi betegágyánál a csendőrség emberei állandóan ott tartózkodnak, hogy ha eszméidét visszanyerné, azonnal kihallgathassák. A két megszökött merénylő kéz-rekeritésérc minden intézkedést megtettek.
H. J.
összefonódnak a karácsonyfa alatt és kórík a kisded Jézuskát, hogy adja vissza, hozza hazc épen, egészségesen, frissen a kedvest. Az apát, testvért, fiút vagy rokont, hogy teljes legyen az egész család a karácsonyfa alatt, ne hiányozzék onnan senkisom.. 4
És ott messzi,-3000 kilométeres távolságban, ahol még fenyőágacska sem jut emlékezésül a karácsonyra, legfeljebb az a kis műfa, amit szerető kezek küldtek cl innen Zalaországi)ól a messzi, ellenséges orosz földre, megnedvesedik egy magyar honvéd szeme, mert liiszcn
benne is megmozdul a szív, a szeretett övéi iránt. És a két sziv Összedobban. A Don-mentí zalai magyar hős bonvéd szive és a zalai \'falvak kicsi házai lakóinak szive ós egy szent, magasztos érzés egyesíti, Összeforrasztja őket arzént estén. Az Ő tiszta, szép magyar lelkiségük,
it&űal itozlo.v»
mí. defrnjbar 1!).
A város megveszi a régi posta-épíletet a kiaostártól
nemes hazaszeretetük, amely mindennél nagyobb és amely öket a legnagyobb áldozatok vállalására készteti, ha a hűn szenetett, imádott magyar hazáról és annak védelméről van szó.
Igen, a kicsi zalai házakban, a kanizsui csalódokban\'és mindenütt, ahonnan egy kedves magyar testvér, egy szeretett lélek hiányzik — karácsony szent estéjén, ahol talán az öröm1 felvil-lanik is egy percre, vendéglátásra, — testvéri együvétnrto-zás és fajtaszeretct\'feftör a magyar szivekből, maguk elé idézik a Don \'partját, a kedves zu-lai honvédeket, a hős magyar harcosokat; kiknek köszönhetjük, hogy mi itthon ha mindjárt nehéz körülmények között is — sok bajjal és gonddal, de mégis nyugalomban és békességben, biztosított jogrendben tölthetjük a szent ünnepet. Hogy békében dolgozhatunk, hogy ¦ nom tapossa bitangok bocskora Szent István ezerszerte áldott földjét, hogy nemi villan meg idegen arc és bősz hódító szuronya és boldogságos érzéssel indulhatunk el az éjféli szentmisére ós várhatjuk uz isteni Kisded megérkeztét. Hogy a kis magyarok pufók areoeskával, gömbölyű kezecskével kérhetik édesanyjuk karján a Jézuskát a távollevő apáért, lestvérért, fiúért, kedvcsert -*-\'a*t mind Xck-tek köszönhetjük, kedves, jó zalai testvérek, hős zalai honvédek, ott a Don partján, akiknek csordultig telt sziwei mondunk bálát, mélységes köszönetet a Ti nagy áldozatkészsegtekért, n Ti hösiessógtekért, bátor, vitéz maga tart ás Lókért, hogy ellenloldön álljatok n vártál és véditek ami kis hajlékunkat, a családi tűzhelyet, a templomot, a műhelyeket, a boltul, \'az irodát, kis szegénységünket és mindazt, ami nekünk nagy ós szent és mindennél drágább a világon. A szent estén odaszáll a karácsonyfa alól Hozzátok a mi nagy, hálánk ós köszönetünk, megbecsülésünk szivünk min-den idegszálával. Hős llonvódt testvéreink, akik a biztonságot, a békét, a nyugalmat, a .hajlékot a kenyerei, az életet jelentitek nekünk. És hálánk kifejezésekép arra kérjük az isteni Kisdedei, hogy légyen Veletek, őrizze minden lépteteket, vigyázzon itatok, oltalmazzon meg Jieimetckct és hozzon vissza, haza, épen, egészségesen — kicsi otthonotokba, hogy ismét felmelegedhessetek szeretteitek sziv-tüzónél, gyermekeitek mosolyánál, édesanyátok áldó kezénél.
Hogy áldjon meg Benneteket u jóságos Isten 1
Üzenjük Nektek, ott a Don partján, szent karácsony estérc... a szép zalai földről, Zrínyi Miklós városából, kedves, drága jó honvéd-testvérek !
CB. R-),
Saját termésű kitűnő vörös
asztali bor
litorsnkét 1-50 fill.
zárt palackban, Qvt( mrtrtl iupható BeleiBaInaJ,Sugár-ut53.
Nagykanizsa ujabb forgalmi
Évek óta nyilt kérdés : mi történjék a régi posta-épülettel az Erzsébet-tér és Király-utca sarkán, ahol jelenleg a magy. kir. adóhivatal és a pénzügyőrség nyert elhelyezést. Most, nqgy a pénzügyi palota teljes befejezés előtt áll. időszerűvé vált Q felszabaduló régi posta-épület Ügyének felvetése. Arról értesülünk, hogy dr. Krátky István polgármester ebben a kérdésben a pénzügyminisztériumban járt. mivel a város meg akarja venni. A tárgyalások oly előrehaladt stádiumban vannak, hogy az ügy már a Jegkőzeleb-
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet most tartotta évi közgyűlését a városházán és az volt az érzésünk, hogy ott a város nagyobb családjának édesanyái gyűltek össze Rubint Károlynó clriőknő akadályoztatása miatt felsőnyéki farkas .Vilma ügyvezető elnök elnöklete alatt. i
Visszatekintő napja volt cz egy munkás évnek, mikor UÍUe-
actfréözesedésl segélyt kapott
bi közgyűlés elé kerül. Valószínűleg el fog tűnni a régi épület, hogy egy uj, környezetéhez méltó, modern építkezésnek adjon helyet, amelyben egy másik intézmény nyer elhelyezést.
A polgármesternek legutóbbi budapesti ulja ajkabnával sikerült ujabb forgalmiadó részesedési segélyt kieszközölni a minisztériumban.
Mindkét ügy a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül, amit értés ülésünk szerint ?1 polgár-
Imester a jövő hét elojén fog összehívni.
ra Béláné, Perlaky Utv-ánné, Autalics Lnjosná, Barabás iíáT mánné, Vegeié Károlynó, Bara-rabás Lajosné, Schöll licrta és még többen mások mérlegre rakták egy évnek értékes munkáját.
A szép elnöki megnyitóból csak a célkitűzési idézzük: — egyesületünk a társadalmi tömörülés egyik tényezője, dolgozunk ós ;
lantéit nagy taps é& éljenzés fogadia. Maguk a közgyűlés résztvevői is csodálkoznak a szép eredményeken.
Szakoariály-vwseiők és «zak-osztályi tagok választása szerepelt a napirenden. Egyhangú választással a régi, kipróbált vezetők trruaradtak a helyükön. Megható volt, hogy elhunyt agilis társukról, dr. Berlin Agos-tonnéról bensőséges szavak után imával emlékeztek meg.
A közgyűlést hivatalos szakszerűséggel és körültekintéssel vezette le Farkas Vilma elnök-nő. Egyetlen kérés hangzott\' el a közgyűlésen : — lalpjcgy kiutalását kérik a gyűjtő hölgyek, hogy munkájukat a jövőbon is z ava rtal a ím 1 ós e redményese n elvégezhessék.
Jólesett látni u nagy világégés közepette, hogy van olyan hely is, ahol a sziv nwtege árasztja éltető sugarait,\'ahol az édesanyák vigyáznak Torosunk nagy családjára.
m
P. BIRO FERENC,
a szent hírében elhunyt jezsuita tartományfőnök és omrégos liirü i*aj tó-apostol éfl rendalapitó emlékére nagy iujnepólyl rendeztek a lloránjiziíy-utcai KojigroHÚeiófl 1 Otthonben, amelyen az unnopi .wnUik-beszedőt Uzdóczy-Zadraveea ..latrán püspök mondotta. Nagykanizsáról részt vott az emlékünnepélyen a nagy P. Biró Feronc Sj unokatestvére, Biró Béla nagykanikfluí fó-trafikon.
MURAI IMRE . t
főhadnagy, Murai (Maxinovtos) Alajoa ..polgári iskolai tanár ftát,.ftki hóiwpcuüjn át.az,orgaa,fronton harcolt en , magyar. k&ion<iiu>a illóon ,az ellöuség előtt bátor ia vitéz, magatartáséval kitűnt, a Kormányzó lír .a Signum .liandifl.tziil lüntotiu ki a hadierem twaJagján a, kardokkal.
m j
DB. BARTHOS (WKBER)\'PAL
kanonok, zalai fóosporos, Bartaoa Gyula hercegi erdétanucsos .fivére, N agy kamu búj 1 átutazlában reggoi miset mondott a feieiieioknél, as-után tovább .folytatta.;útját- Veax-préni.fotá, ,
*
DR. MAKOVICZKY GYULA
főhadnagy, Makoriczky Gyula,én nejének .tanár fiát kellemes...családi esemény érte. Felesége .egeazséjjes ikreknek adott élotot. Ategyik [Erzsike,, a. másik Józsika.
KiARAGSONY MÁSODNAPJÁN
: Szent István ünnepén zene .eseménye lesz a bugar-uti piarista templomnak..Bartaiatván igaz^tó-héztőnok miséjén, «a j?gyik .országos nevű hegedümuivéaz az,*jgyházi,«ono gyöngyszemeit,adja, elő.
SEBESTYÉN. KAROLY
nagykanuaaidetektivBt, akti, a kanizsai roadórkapitáüya^.idetejtlwr-oaztályúnak^egyjk, kjtü^io\\,Ugjaf ée sok bikoren nyomozásai trí ieJjtűnt) Budapestre helyezték ét. Fényen pályafutást jósolunk neki.
BÚTORT
tntuLUieuMa,
OABOBimtlamialoaaAI
dolgozunk szegény
Özv. v. dr. Csete Anlalné gondos titkári jelentésében felsorolta, hogy száz pár kopogó lalpu fu\'cipoi adományoztak, száz öltözet ruhával együtt ;i szegény gyermekeknek, hogy iskolába járásuk zavartalan lehessen. ÜUUU pengőt fordítottak köny-nyek felszárít ásóra ós a szegénység égető fájdalmának enyhítésére.
Hogy honnan vették ezt a tömérdek pénzt ?
Ebben igen leleményesek voltak. Jelképes karácsonyi vásáruk jól sikerült, a házról-liázra való gyűjtésük eredménye is Jü-magasló. A Köccintó-est hangulaton kivül mást is eredményezett. A füsttelen üapok ezeregyszáz pengőt eredményeznek nl-lóres adományokból, melyből közel
húszezer cigarettát Juttattak vitéz honvedelnknek.
Nemcsak cigarettát, érmeket is. Elkészítik a zalai tüzérek gyönyörű zászlóját, megnyitják a népkonyha agáját,,hatvan családot vesznek gondozó védnökségük nlá, tehetséges gyermekeket segélyeznek a\'középiskolák-
embertársainkért.
ban, nyáron gyenge testalkatua-kat nyaraltainak. A ieLsŐtoair plom egyik színes ablaka uz ő áldozatkészségüket hirdeti, gondozzák a hösok-sirját és.marad idejük .arra is, hogy - nejntzeü ünnepeinken testületileg rószt vegyenek.
Országosan kimagasló eredménnyel szervezik inog városunkban
az Altalános női munkaazolfiálatot 1
és ennek nemcsak vezetői, hanem upostolai is maradtak.
A krónikás higgadt szavaival megirt titkári jelentés azzal fe-jezödik be : — elszánt kitartással dolgozunk tovább, inort hiszünk a győzelemben.
Knortzer György egyesületi pénztárnok jelentése igazolja, hogy 11.900 pengő volt a for-gabuuk. Ebben a Város adomái nya csak kis összeggel szerepel. A hideg számok mögött azonban ott dobog a város jótékony asszonyainak nemes szive, amely sobasem hiányzik onnan, ahol segítségre van szükség. ! ;
A titkári és pénztárnoki je-
varos/mozgó csmmk<<"i-
17—21-13 —hétfőig A leggazdagabb, legpompásabb, magyar filmi Karddy Katalin tüneményes játékával SZIRIÜSZ „UFA" híradó a világ legújabb eseményeiről
S1 Hadatok kexdate köznapokon ?5, ?7, ?9, vasárnap fS, f5, ?7 ént ?9 arakor
Ahol az édesanyák vigyáznak a város nagy családjára...
A nagykanizsai Keresztény jvtékony Nőegylet közgyfittse
19.
Őzen a front...
halas köszönetünket szeretném nylluánitani azért az odaadó munkáért, amit a fronton küzdű rnagyoí honuédokéct tesznek11 — „nincs még olyan boldog perc számunkra, mint amikor ff ZalOt Közlöny megérkezik hozzánk ..
P! Zalai Közlöny szerkesztőségének tábori leuelesládnjáből
A larutóbbi két nepoh « kövstkeíiő\' honrédpostát kaptuk. Sorrendsze-rűen közöljük: \\
Nagy József honv.
irja (Tp. 220/81): Kedves szülővárosom lapjai végtelen örömmel töltött oli hiswn mindeni nora, botüjo Nagykanizsán íródott. Édesapámat, testreroimet csókoltatom, sörgyárban kollégáimnak sok üdvözletet küldök. Minden kanizsai ismerést üdvözlök. Mindenkinek* Kanizsán kellemes! ünnepeket kívánok. Kérem ismorősoi-met, küldjenek nekom Zalai Közlönyt. Hálás tiss telettél. A mérésaánd
írja (Tp. 280/28): Kellemes kara-\' csotty* ünnepokert ós boldog tijévot kívánunk Nagykanizsa\' mindon polgárának. A havas Don partjáról síhII fohászunk ar, Úristenhez, nogfc adjon\'nekünk erőt és kitartást a kömény télbon és vigye munkánkat a-Ttesé\'gyózolemrtf:
(Ezért imádkozik Zalaiján naponta minden becsületes magyar ember!)
Miholeox Boldizsár honv.
irja (Tp. 268/61): Kellemes karácsonyi ünnepeket kivánok a szerkesztőség minden tagjának, kedves szüleimnek, kedves foloségomnolí, családomnak* testvéreimnek- és at\\ összes9 íóIjsrátáimnak, tiaiil Kálmán lionv., Bakonyii Sándor honv. Palin, Faira László honv., Bárányi Kárdlv óiíozotó az összes ísmorősöknoK minden jót kivan. /
Szeltl Jówef tzdei . y i irja (Tp; 281/40): Megjött a. várva* rúrt posta\' éa- meghozta nekünk a mi Zalai Közlönyünket. Kihozta ssive- melegét! ide a fajzyos orosz éjsaakába. Köszönöm mindazoknak, akik ezt az örömöt nekünk megazo-rezték. Üzenem szeretett felcségom-nok) kisfiamnak Kinizsi-u., Nagykanizsa összlakosságának: nyugodt tan aludjék, álmaikat, mert a* ma, syar bonvéd. óft áll m orostí homo\' íokön és virraszt. Boldog,karácsonyi ünnepekéi és boldog újévet! Horrenstein Fereno irja (Tp. 217/05): Mosaso idegenben boldogan olvasom ós ösözcs kanizsai bajtársaim a Zalai Közlönyt, amelynek rendszeres küldését dníga szüleimnek köszönhetem. A jó Isten áldását kórom rájuk és arra- az ádos barna kislányra, aki a ¦Duna partján vár türotmosen haza, ba majd a hazának kőtolossógemot tol-sítottem. ösBzee rokonaimat és is-* meröseimet üdvözlöm, drága szülői-" mot szeretettel csókolom. Virág János tzdes irja (Tp. 504/1): A novemberi lomplomszentelésen otthon voltam, a velem küldött Vöröskereszt ceemav
got megkaptak, melyért ezúton mondanak köszönotet az itt levő nagykanizsaiak. Üdvözöljük a tok. Szerkesztőséget és n hazafias közönséget Virág János tiz. és Németh Kálmán szkv.
Jeszenszky Elek fhday.
(Tp. 219/02): a esáktornvai honvédok gyönyörű tel jesi tinón Véről tudósítja a Zalai Közlönyt, ügy ezt, mint ar, előzőleg beküldöttot legkö-zolehh közzőtosszük. Kok szeretettel. Bor Lajos honv.
irja (Tp. 50-1/01): Jól van, semmi baja nincsen, ogészségos mint a makk. üdvözletet küldi szüleinek, testvéreinek, hozzátartozóinak és az összes ismerőseinek. Es kivan kol-lomos karácsonyi ünnopokot mindazoknak, akik az üzonotot olvassák.
Horváth István honv.
irja (Tp; 210/10): Ezúton kivánok kedves foloségomnek és édesanyámnak (Eötvös-tér 26. sz.) a legboldogabb karácsonyi ünnopoket es sokszor csókolom okot és még az Összes kanizsai ÍBmorósÖkot is, azoknak pedig, akik számomra a Zalai Közlönyt küldik, külön is boldog ünnopoket kivánok* és köszönöm nekik, hogy gondolnak- rám it a mosBzo-Bégben.
Magyar Lajos honv
irja; (Tp. 219/02): Kedves1 jó szülőim utján hoznám oljut városunk kedros lapjav amolyot kolléga ím mai nagy oloszoretottol olvasónk* Hálna köszönetemet szeretném nyilvánítani ezen a tábori levolÓzŐlapon azért az odaadó szop munkáért, amit értünk a fronton küzdő magyar honvédokért toszhok. Ezért a fáradságos és odaadó munkái\')rt aj Don-parti magyar \' »drótos4-család« nevében köszönetün-. kot fejezem ki. Továbbá kedves szü-\' léimnek) kis menyasszonyomnak forró csókjaimat küldöm és boldog j karácsonyi ünnepeket kívánok ; Vadlya Tihamér Zoltán vtírosí szám-¦ vovó\'urnak, aki olv sok újságot küldött nekünk.
Nóvák József honv.
irja (Tp. 210/201: Nagyon köszönöm üzonetom közvetítését. Nincsen még \'egy olyan boldog porc, mint i amikor a Zalai Közlönyt megkapjuk . és amink minden Műjét örömmel \'olvassuk. Különösen nagy boldogság, hogy SBÜlŐvávosomhól jönnek- özek az "áldott sorok. Büszko is vagyok arra, hogy éppen szülővárosom az, ahol mindont elkövotnok az ő vitéz fiaiért. Istenijen bízva — győztesen harcolunk. Üzenem ódosanvámnak ós tostvóroininok: jól vagyok, hála Istennek- semmi bajom nincsen, sokszor csókolom mindnyájukat. Kellemes éá boldog karácsonyi ün-nopeket ós újévet. Ugyanozt* kívánom annak a kedves kislánynak, aki
We oJroagoit gondot
ar kmWéamotífí btválárlát 1
Utogassa meg üzletünket, ahol bőrdiszmü-áruban, fehérneműben\' nagy a választék.
Skerlák Erzsébet és Radlcs Ilus Herthy Mlklöe-ut 1. l Dús választék I Okwéárakl
riektem oly bütn ir. Kellemes ünnepeket Nagykanizsa város minden egyes lakójának!
Nagy Jenő sikv.
irja (Tp. 210/87): Örök hálával tartozom Istennek, hogy ezor veszély közepette is megérni engedto e napot, smikor a Zalai Közlöny olvasótáborának 6» ozon lapon ko-resztül minden ismerösömnok nav gyón boldog, Örömteljes ós kellemes karácsonyi ünnepokot kívánhatok. Adja Isten, hogy még nagyon sokszor érjék mog ozt a gyönyörű iin-nepet érőbén ,egészséghon/sok szó*-roncsóvol szeretteik között. Gondoljanak ránk szeretettől ós érezzonek velünk, akik a családi tűzhelyen kívül hófedte bércekon várjuk" a Jézuska szülotósét. Köszönet Nagykanizsa város közönségének mmdon eddigi jótéteményért, amit értünk ós hozzátartozóin kórt oly sziveson tottek és amit mi itt a" harctéren feledhetetlen Örömmel fogadtunk. Varga István honv. irja (Tp. 219/521: Üdvözlöm a Rzor-keöztóségöt. Szüleimet ós tostvöroi-mot ölolem és csókolom. Boldog szerencsét kivánok összes férfi és női ismerösoimnek, baráty-imnak. Sok szórótól tol gondolok róluk a mosszi orosz földről. Szülőimet megnyugtatom-: no aggódjanak, a jó Isten őriz bennünket és keze védőén rajtunk. Iston áldását roméljük harcainkra. Szülőim neve: Varga István Zalagyortyámos. Flumbart Jézsef honv. írja (Tp. 219/20): Ózonom Kiska-mzsára Jakabkuti-u. 45. sz. alá szüleimnek: Hála a jó Istonnok jól vagyok, egészséges, sokat gondolok magukra. A karácsonyt sajnos nom töltfiotcm otthon. Ezért oauton kivánok mindnyájuknak kollomos éé Iwldog karácsonyi ünnopokot és uj-: óvót. Úgyszintén összes ismerőseimnek és jóharótaimnak.
Dézsányi János honv.
írja (Tp. 258/50): Ezúton kivánok kellemes! karácsonyi ünnopokot .és ujóvot édes jó anyámnak,- folosé-gomnok, kisleánykamnnk, teetvó-reímnok, sógoromnak ós az összoé isniorósnknek a. messzi Oroszorszagv •¦ ból.
Kufasl
aláírással, 58 sz. tp. pecséttel (hiú-* , nyos- aláírással) a következő lovolo* \' zőla)x)l kaptuk: Hálás köszönotoraot a szívós közvetítésért. Kérem mogl nyugtatni édossnyámat és testvérei4 mot, hogy jól vagyok. Januárban megyek szabadságra, ha a jó Iston mogsongedi. Köszönöm a- névtelen 1 »kanizsai leány«-nnlc a Tolnai-lapot, \' do\'ormkéreiií ót, irja meg a toljoa ! nevét\' is. Nagyon köszönöm a Zalai ¦ Közlöny küldését, igaz Örömmel olvasom a zalai birokot. Kollomes ünnopoket kivánok írrindon ismerő^ . söranok ós a ZK széles olvasótáborénak.
Oaát Kálmán honv,
írja (Tb. 258/51): Keltemee\' karé-csorts\'í ünnepeket a-szerkosztőségnek ós mindenkinek, akik a Zalai Közlönyt olvassák. Feleségemnek, jó ba>-rátaimnnk, rokonaimnak. fídea* any-áranak Palinba üzonom: öcsóini-\' mol találkoztam, jól vagyunk, mindi ia hárman, ne izguljon miattunk, rö* . videson hazaniegyok szabadságra)
Kérem a Salai Közlöny olvasóit, akik ezt Palinban olvassák, olvassák fol édesanyámnak, özv. Gaál János-nénak, mert ó már nom tud ogyo-dül olvasni. Hárman voltunk kozo-lóbon, most mindnyájan künn vagyunk oross földön. Fiihál méltóságos úréknak kézcsókomat küldöm. Kollomos és boldog karácsonyi Ünnepeket kivánok ogész házanépének: Kálmán soffórjuk. Csöngey Pál őrm. irja (Tp. 219/81): Kórom kicsi fo-loségomot, hogy kisgyermokünk szü-lotósérŐI ujboT értositeen. Kórházba jutásom óta postát nem kaptam és így teljoson tájékozatlan vagyok. De a\'Közlöny ido is oljut és mogbozné számomra az örvendetes hirt. Számtalanszor csókolom drága kicsi folo-Rógomel, kis gyermokomot — akár fíu, akár leány. Csókolom mamát, az anyósok gyöngyét, Gézáékat és Foriékol. Szakaszommal hálásan köszönöm aa Don-parti csomogót«, a Zalai Közlönyt, amolyekból a furfangos zalai honvéd láthatatlanságra való törokvéso nagyszorüon bovált bósai)kát és leplot * fabrikált, hogy no lássa a muszka. így lőtt a lelkot-üditő Zalai Közlönyből idoiglonon, do fontos egyéni felszerelési cikk. Szorotott családomnak, rokonaimnak, a szorkosztőségnok és mindon ísmorósöninok kegyelom teljes boldog karácsonyi üniiopet.
Lizán az otthon
Ebben a rovatban mindönki tol -jóson díjtalanul üzonbot hozzátartozójának a harctérre. A Zalai Közlöny najionta indul míndon tábori [K)stával oda, ahol a Zalai hős honvédok tartózkodnak és mindegyik megkapja a kedves üzonotot,
Vejnovfos Mihály szkv. 263/64
Kedves fiam! Mivol azt gondolom, hogy úgyis távol koll az ujóvot töltöm, ugy kivánok Nokod boldog ujóvot baitársaiddál együtt; Szerető édesanyád. Metz Józiof honv.
fídos apuka, a Jézuska már megjött, az ajándékot itthagyta ssámoa-rn. Szivünk meleg szorbtotóvol várunk\'minél hamarabb; Jól vagyunk, csomagot nom sok ára küldők. Sokszor csókol foloséged, anyád és kis fiad. Iston áldását kérem összes harcoló honvédőinkre. Petrloslos Lajos tlz. 219/23
Édes bátyuskám, üzenetedot a ZK utján megkaptuk, mi is kívánunk kollomos és l>o!dog karácsonyi ós újévi ünnopokot. imádkozunk értea, Begitsen haza a jó Isten bájtársaiddal ogyütt; sokat gondolok reád és várlak haza. Sok szorotettol csókol húgod Éva, apa, anya is csókolnak.
A többi honvéd postára a jöró napokban körül sor.
fegérkezett
a duplalevelü
karácsonyfa
nagy választékban és olcsó árban kepható
Pannónia-kertben
Sagár-nt 4.
Vásároljon
Horváth Lajbs^..
és porcellán-kedéaéban
Nagy választék várja önti
Fő-ut 2.
Taltfon: 647.
FERENCJÓZSEF
tttt
Sok állat pusztul el angalkór következtében
Hugyap íilikcsllholö Jobban a to kormány?
Több helyről hallik panesz, hogy főleg ;» süldők 6b hízók, do tehenek
is hosszú betegeskedés utón elhull ... hogy
az Allatok sokat fekszenek, féjdaf-
nak. A betegség ugy kezdődik, heg;
.t fekszenek, fájd \' musan nyögnek. A fájdalom nkkor
is mutatkozik, ha az állatok lábia állnak és mozognak. Járásuk morur less, majd sántítanak, lábcsontjaik megvastagodnak, vék\'ül elpusztulnak, Ez * betegség az angolkór, illetőkig !1 csont lágyulás, fclzt a butogsétíot wa idei száraz nyár folytán a fogolő silánysága, « takarmány mess ás vitaminhiánya idézi oló, morj a niőss uz állati szervezőt mindon részének, fóln,: a csontoknak igan fontos alkotórészo.
Az a kordén, lohot-e a bajokon segíteni? A tudományon kutatások és gyukorlatí tapasztalatok szerint a takarinányinész adagolásával és [)-vitamin tartalmú ahrakkiogész-itők-
kel sikorül megelőzni ós gyógyítani a font leirt tünetekot okozó angolkórt és csontlágyulast. A mészBsuk-
eéglot az állat korától, az abraktakarmányok és szálastakarmány mennyiségétől és minőségétől f\'iur^. Minél fiatalabb az állat, annál több mészre van szükségo a csontok és más szervek gyors Fojlödéso kÖvot-kostébon. Könnyelmű az a gazda, aki nom jegyzi fol magának, hogy mennyi takarmánymoszot kell naponként és tojónként adni állatainak.
Amilyon fontos a takarmányolt mészkiogészitétta .ugyanilyen s/.ük-ségos a D-vitamin pótlás, mert ez szabályozza a szorvozot mészsó forgalmát. Az állatok ezáltal még sokkal jobban használják ki és értékesítik a takarmányt, botogségokkol szómban sokkal "inkább ellenálló, későbben is gyorsabban fejlődő, jobb egyedek jönnek a világra, A vita-nnnadagoláa a mostani hiánvosnhb takarmányozás esetén is tökéletesíti" az nbrakkihasználást, ami nagy haszonnal jár. így pl. a sertóshizla-láenál gyakorlati tapasztalatok szerint abraktakarmány-mázsánként 2 százalék hizlnlnsi súlytöbblet áll oló ezáltal, ami 5 q abraktakarmány fetotetéso esetében 10 kg-ot tesz ki. Ennek mai értéke kb. 20 pengő. Ez viszont elérhető volt a 8 hőt alatt adagolt, összesen 42 deka vita-min-Ukarmánypétszerrel, aminők összköltsége mindössze 1 pongő, tehát tisztán marad a súlytöbbletért 10 pongő. Vagyis a vitamin kiegészítőért befektetett 1 pongő 2000 százalékkal kamatozott!
Most, amikor állatainknak hiányzik a napfény, a szabad kifutó, nélkülözhetetlen ennek ellensúlyozására a D-vitamin adagolása.
Különösen süldőknek, hízósertéseknek, vemhes, szoptató állatoknak,
Uh, használt mérlegek
sitiin liltl kntittt
J.vllásoh|t)UIUMil
FRANK
MÉRLEG-
Eötvös-tér 2/a. Telefon: 509.
caíkóknak és borjuknak kell D-víta-minpőtlás. K célra *¦ Magyar Mezőgazdák Rzörotkozeténél (Budapest, V., Alkotmány-u. 29.1 és kirendeltségeinél kapható lliodit abrakkiegő-szitó kiválóan bevált, hiszen a szövetkezőt vevőinek csnk igazán megbízható készilményokot szállít. A Biodit oly nagymonnyiségü D-vitamint tartalmaz, hogy az állatok ob-beni Bzüksóglotőt az eléírt adagok bőven fedezik, emellett ára olyan olcsó, hogy alig jolent valami több-kiadóst.
A Uíodit adagolásával jobb takar-mánvkihanzmilás érhotó el, miáltal az állattenyésztés sokkal jövedelmezőbb leaz. (:)
A MÁSZ hizlalás! akciója
A i[ASZ felhívja a törmelék és keresztény ipari hizlalók figyelmét arra, hogy tengeri ós árpa kiutalása mollott — legkevesebb 20 darab sertésre — most is köt hizlalás! megállapodásokat.
Az érdokolt gazdák és keresztény ipari hizlalók folrilágositásért forduljanak a Magyar Állat és Állati Termékek Kiviteli Szövetkezőt kőz-[wntjáboz, Budapest; V., Aulich-utca ö.
A burgonya beszolgáltatása az ország egyes vidékein
A közellátásügyi miniszter a Budapesti Közlöny docomlur 11-én mogjelent számában tetfo közzé az ország ogyos vidékein n burgonya hőszolgáltatásáról szóló rendeletét.
A rendelőt felsorolja azokat a vármegyéket és járásokat, amolvokot,
a kozollátásügyi miniszter kötelozott arra, hogy a termőié burgonya készletéből az 1942 szoptombor 26-án
igénybe vett mennyiségen fölül, a
háztartási és gazdasági szükségletén kívül rendelkezésére álló mennyiségét is köteles a Belföldi líurgonya-keroskedclmi egyesülésnek mogvó-tolre felajánlani."
A rendelet pontosan megállupitja azt a monnyíségot, amelyet a tor-meló háztartási és gazdasági szükséglel címén visszatarthat.
Lényeges intézkedése a rendeletnek az, hogy az igénybovott burgonya mennyiségéért a Burgonya-koroskodehní Kgyosűlés külön megbízottja u halósági áron felül tné-termázsánként rormolési költség címén 1.60 pengőt kötoles a termelőnek fizetni. (no) •
IS^Í- dÉismb^r is
A nigytatai szolgiblróság iitoraálti murnyel maldmbaa elkövetett Tlsiza-élések főszereplőit
Erélyes kézzel és példás szigorral felgöngyölítik a járásban mindenütt a fekete-dzsungelt
Ifin!amemye községben vac Zsohár Gyula karost malmosnak is egy malma, amit tulajdonosának távoliélében Megál István vezetett. Eddig nem is volt semmi baj a mernyci malommal, azonban az utóbbi időben figyelni kezdték munkáját és csakhamar gyanús jelenségeket
több s visszahozott őrleményük fel ven
Voltak cselek, amikor n megállapított mennyiség ötszörösénél több őrleményt talállak a Felek, nél. Ami csakis feketén - zug-örlés utján — kerülhetett hozzájuk és így\'
elvonták a beszolgáltatástól.
Megállapítási nyert, hogy ennek az eléggé nem kárhoztatható lni-» nös manipulációnak főszereplője Megál István, n malom vezetője volt, akit már korábban nyomatékosan figyelmeztettek, hogy üzelmeit hagyja abba. De minden hiába volt. Úgy Őt, mint Dörgönye Ferenc karosi lakost feljelentették.
Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai járási föszolga-biróságon dr. Sebestyén József
leheléit tapasztalni. Annyira, hogy a hatósági közegek a legnagyobb közellátási vísszaélú-! sek nyomára bukkantak.\'A log-\' nagyobb titokban figyelték a malom vezetőjét és az olt megforduló feleket. Megállapították, hogy az őrlő ffelcknek sok esetben felével is
, mint a mennyi a gabona lapon tüntetve.
szolgabíró, rendőri büntelőbiró, aki Megál Istvánt 00 napi elzárásra, Dörgönye Ferencet pedig — akt fondorlattal felre akarta vezetni a hatóság közegeit és fedezetlen gabonái szállított — 500 napi elzárásra változtatható 1000 pengő pénzbüntetésre, ítélte, a többi szereplőket pedig fejenként 50 pengőtől 200 pengőig terjedő pénzbüntetésre.
A kihágási büntetőítélet kihirdetése után dr.\'Sebestyén József szolgabíró nyomban lefolytatta a kél föbünös ellen az internálást eljárást,
Ugy Megált, mint Dörgönyót internálta
Táska -Villany -Kombinált —
GRAMOFONOK
anONHUT elemér szaküzletében Dok-Ur 1.
1
Telehálók,
kombinált szobák, konyhabútorok
nagy váluztékban
Kukecz bútorüzletben
un Erzaébet-tér 11., telefonszáníVll.
és a rendőri fofriábtl {rJMfc,
víleltt.
Mmdkt\'tlü Mlebbtztlt nszol-Kiihiiói határozat ellen. Do en. nők sorsa není. lehel kétsefrs akkor, amikor olyan súlyos af. lekinényl köveitek el, amely a mai helyzetben egyenesen ine. rénylctszámba megy a közelii, títs és a belső front érdekei t\\. len.
A zalai közönség nagy meg. nyugvással fogadia a szolgabi. rói intézkedést. 1
Ugy tudjuk, hogy Sebestyén dr. s\'zolgabiró a legnagyobb eréllyel folytatja a közellátás hátbatámadóinak megrenüsza. bályozásál, akik ne«v akarnak arról tudni, mivel tartoznak az országnak és a magyar haza.
Zadraveez pflspöli kOizOntte vltéi HorvAth képviselőhöz
Vitéz Horváth Ferenc nyűg, ts-sérőrnngv, alsómuraközi OrszággyQ* lési képviselő meleghangú táviratUn fojozto ki a jxírluki járás éa twgrád község novében Uzdóczv-Zadravocz István püspöknek felsőházi Lsgaj történt megválasztása napján Zals-
ogorszogról Bzeronesekivánatait, A fereíices-püspök most a képviselőnek rendkívül szívélyes hangú lofólbon köszöntő meg Aleómuraköz jókíráa-sáüait azzal, hogv »ogy szivvol-lélsk-kol fog Muraköaunkárt relQnk együtt dolgozni.*
Leány levente zásztészentelés Csáktornyán
A Csáktornyái Gráner-gvár leánv-levente csapata december 20-án. vasárnap déloléH fél 9 órakor zászló-azontolésí- üiinopot tart a plébánia-tomplomlnn. Bzontmiso alatt a leánvlovf.iiték közös azontáldozáslioz járuliUK. A zászló ünnepélyes fel-BsontolÓBO után a lovonte•otlhonban folytatják az ünnotwógot. Ott lasr a folszentott zászló átadása, majd ünnepélyes fogadalomtétel. Délután 4 órakor ugyancsak a lovon te-ott-honban műsoros diszünnopóly, * melyen az ünnepi beszedőt zetólaki Tólííthy Marianna, a loányleyants szakosztálynak vozetője mondja. A dőrék leáiiviovonték nagj- előkésiü* lótokét tettek, hog\\\' a hazafias ün-nopeég minél szeblien sikerüljón.
BflZáRUDYfíRi
TiWoa J-»5. ""
Legszebbet :: legolcsóbban 1
KISKANiZSAI ÉLET
KuraaMaiiy elélt...
Kél tűkéi >i>yn ríaolkvdik * kiska
uizssi hirök tömege, * reggeli rorá-tfk fait a templom sokszor teljésen meiitelik. A kiskanizsai katohktis-kk lelkes vozetóio, P. Bénád A. Qyulo plébános a héten csütörtökön, Síiteken ós szombaton nagygyómi-sokat rendelt el u fíu"íitt.k, asszonyok, leányok én külön a levente ifjúság íí-íjfas- E*8z*n a gyonásokon, ujvanugv, mint az ulőtto lévő ti Órai
swntt»a*é(lwken a0^. nivó Vütt ría!!t. [!00 a kitüjiŐ hitszónok, P, Lu-bancz Medárd ferences 111.-rendi jgp^tó azentbesüédét meghallgassa.
A Segélyblzf tts*g karácsonyi ajándékozása
A héten tartott szükobbkörü segély bí zutty ági ülésen P. Bánás A. Ond* elnökletével elbírálták a aze-eÉnyebbsorsu hadba vonultak hozzó-tarwaóinají karácsonyi ajándék és ^éJyfldományoiásáráuc mérvét. Gőzöm.\' .ügyvezető iwlnök bejelentette, hogy íiiinlogy 50 szegény kiskani-íjjai lakosnak szintén tud juttatni » Bogoly bizottság pénzt és tormé-iiütbuiu ajándékot. A bizottság ogy-haűgulag nagyobb összeget szavazott meg erre a célra, ugy hogy szegé-nrebb kiskanusai családok la rú-lícoülnűk karácsonyi ajándékban a hadbsTonulUk hozzátartozói mellott,
a mansz sieratet-llaneiie
A MANSZ vezetősége elhatározta, hogy néhány szegényebb sorflU kis-Irtniz&fti .eqszonyt karácsonyi ruha te pénzsegély bon részesítik. Hála i HANSZ lolkos tagjai fáradozásának,, az.úgynevezett Kóma-bál jöve-dolmóból nagyobb összog gyűlt öaz-fi6, íigyliogy. ruhát .vesznek, az ösz-ííígbol, sót péiuajáridókot is adnak »siögény asszonyoknak a vasárnap délutáni nzorolet-ünnopólyon, amely a litánia után losz a templomtéri iskolában.
A klskaslxsal levésték Uurácsonyía-Uimepa
Síép műsorral rendezik a kiska-niajíi.lotíjnték 02 ideí bonvédkará-csotiyívüjinopólyükot a Hunyadifari Otthonban, ahol BöjtÖs István féoktató mond megnyitóbeszédet, majd az egyesület agílía olnöko, dr. An«z. Anjal ünnepélyes karácsonyi a ítujub»,köretke/ik.
\'¦"il tojjju |ia .li ny*li •) O [öl-
A nagykanizsai Ipartestelet december bari alffljaráságl fllése
Dr. PjIzs Ferenc városi aljegyző az uj iparblztos
A nagykanizsai ipartestület legnap esle tartolta deeemJber havi elöljáróság! ülését, amelyen részt vett dr. Tamás János testületi ügyész, hercegi jogtu-tanácsos is.
Mmikovics István elnöki megnyitójában Ismertette a polgármesteri átiratot, mely szerint az iparbiztosi teendők elvégzésére, a, rendkívül elfoglalt dr. Hegyi Lajos főjegyző helyett dr. Paizs Ferenc városi aljegyzőt bízla meg. Ismertette az 1POK átiratai a hadbavonult iparosok üze-meinek támogatására és •segélybizottságok alakítására. A helyi bizottságok maguk .állapítják meg a helyi segítés mérvét és módozatait. Elsősorban az üzemek fenntartásáról és továbbfolytatásáról van szó. A harctéren levő Iparos-honvédek a gyógyfürdők használatánál is elsőbbséget nyernek. A szegények ingyen ellátásban részesülnek. Majd a lábbeli iparosok ügyeire került sor. Bazsö József vezetöjegyzö a mnlt hónap pénztári jelentését terjesztette be. Az igazgatásnál a pénztári forgalom meghaladta a 2000 pengőt. Viola Lajos jegyző a gazdasági bizottság jelentését adta elő. A testület tisztviselői, nek az elöljáróság egy havi fi-
zetést mint segélyt, azonkívül havi 15 százalékos háborús pótlékul szavazott meg egyhangúlag, nagy szociális érzéssel és meglátással, A karácsonyi iparos-segélyezésekre számos kérvény érkezeit be. Az elöljáróság mindegyiket a legnagyobb megértéssel tárgyalta és megszavazta a segítséget. Arra rászoruló, érdemes és jobb napokat latolt derék iparosokról vagy családjukról van szó. Viola jegyző ezután felolvasta a harcién iparos-honvédek köszönetét, hogy a testület megsegítette hozzátartozóikat. Szlo-boda József indítványára azonnal gyűjtöttek a harctéri iparoshonvédek karácsonyi szeretet-adomány céljaira és néhány per cen belül 80 pengőt adtak össze. Pahocsa Isivan elöljáró indítványára az elöljáróság a Zalai ZKözlöny utján kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog .újévet kivan a harctéri iparos-honvédeknek. Molnár Gyula több ügyben szólalt fel, főleg szakmai kérdésekben.
Az ülés Mankovics elnök legjobb karácsonyi ünnepek kívánásával ért véget. Ez volt ebben az esztendőben az utolsó elől-járósági ülés.
Rácz és Aci az Országot Levente ÖkölvivóbajnsKsá-gon második helyezést értek el súlycsoportjukban
Az idoi lovonto ökölvívóbajnok-ságon 10 csapat, mintegy 80 fő ökölvívó vott részt. Az egyes súlycsoportokban igou nagy küxdolom volt. liftez két nap alatt háromszor mérkőzött és az esélyes FTC Hámorit verte ki .1 bajnokságból, a negyedik bolyra küldve. Ő a második helyre jutott, mert a kemény küzdelem után mogsérült és a szolnoki .Molnártól kapott ki pontozással.
Ács éloto legnagyobb küzdelmét vívta Jámborral és csak minimális pontarányu vereséget szenvedett. Ülózólog\'kiütéssol győzött.
Soros a szolnoki Furcsától pontarány u vereséget szenvedett és ezzel ki is esott a bajnokság küzdőiméből.
Ökölvívóink ismét nevet és megbecsülést szoroztok és külön dicséretben részesültok nagyszerű képzettségükért.
A Maróczy Sakk-KS.- idei versenye
A karácsonyi ünnepokon kezdődnek a Maróczy Sakk-Kör 1043. évi ogyéru* bajnoki versenyei. A verseny ez* évben lolioson a magyar sport kívánalmainak megfelelően — keresztény szollomben — indul. A fiatalság mollott ott vannak a régi nagyágyuk, Szokulja, Pintér, Argont, Ciumilár, Bory, Baán, László, stb,, akik érdokossó tohotik nz 1043. ővi verseny lefolyását.
. Ha karácsonyra
ajándékkal akar kedveskedni,
a* ajándékot TORNYOS ISTVÁN
kall .«anni
uvea- 4» poreall*nk«rmk«4«~«4b»R
Horthy Mlkléa ut 1. tlalt.
ti ti
— (köíöa sstntáidozas)
Holnap reggol fél 0 órakor a fe-roneiok plébániatemplomában a Szt. Józsof ogy ház község képvuolŐtostife loto és a Crodo tagjai közös szont-úldozáshoz járulnak.
— (Karácsonyi IskolaszSast)
A közoktatásügyi miniszteri rendelet értelmében az ország minden közép, középfoka, szak- és népiskolájában, tokintot nélkül az iskola jellogére, fülési beiendozésok rond-szorero, vagy fűtőanyag késztotéro, a karácsonyi szünet docombor 20-val kezdődik és január 24-én végződik.
— (Városi közgyűlés)
Kedden délután 5 órakor városi közgyűlés lesz. Déli 12 órakor ösz-szeül a pénzügyi bizottság.
— (Az egyházközség szegényelnek karácsonyi segélyezése)
A ferences plébánia .fohértormó-ben kedden délután fél 4 órakor losz az ogj\'bázközség szogényoínok karácsonyi segélyozéso, flzorotot-ün-nopség keretében.
— (Vitézek sztretet-flnnepe) Nagykanizsa város és járása vitézei íap, vasárnap délután 3 Órakor a Vitézi Székházban nzorotet-ünnopséget tartanak ünnepi keretben, i
— (Az erd<hivatali jegyzékbe)
felvett egyének és intézménj\'ok karácsonyfájukat vasárnap és hétfőn a Várudvarban átvohetik. A tudnivalók a Várkapu hirdetményén olvashatók. Hercegi Erdóhivatal. (:)
A karácsonyi éjféli szentmisék
Nagykanizsán a karácsonyi éjféli szentmisékre vonatkozólag intézkedés, történt, hogy a furoncoa ¦ plébánia-templomban a szokásos karácsonyi ünnepi éjféli szentmise a hagyományos ogyházi pompával a rendes én megszokott idóbon, vagyia éjfélkor mondassák, niig a Jeztta Szive felsőtemplomban a szentestén az ünnepi szentmisét délután ö órakor tartják meg.
Persze mindkét plébániatemplomban a szükséges intézkedések megtörténtek.
— (Elemista cser készek műsoron előadása)
A Rozgonyi-utcai állami o\'omi iskola cserkészcsapata holnap, vasárnap délután 4 órai kezdettel o Katolikus Legényegylet nagytermében műsoros előadást rendez. Az olóadás tiszta jövodolmót a hadbavonult kanizsai honvédok itthonmaradt lioz-zátartozóínak karácsonyi felaególyo-zésóro fordítják. Ajándékot, melegséget akarnak bolopni azokba a cs»-lédokba, amelyeknek gondviselője a karácsonyi napokban nom lohot sko-rottoi között. A csorkészek fáradságot nom kimólvo, szorgalmasan kó-szültok az olóadásra. HisBzük, hogy Nagykanizsa magyarsága méltányolja nomos ol határozásukat és na-gyobb számban fognak mogjolonni a gazdag ós változatos müsoru dól-utanjukon. Losz ónok, szavalat, színdarab, magánónok. Mindönkit hívnak, mindönkit várnak.
— (Nászutasoknakj
Hotel Kikelet.Fees. K»»fsrt*i naafpulati üdülól^lv a MseMlsem.(:)
— (Nesazedékeket szolgált kl>
az 1857-ben alapított logrógibb magyar biztosító intézőt, az ElaŐ Magyar Általános Biztosító Társadig mindenfajta iiiztositás kötosóvol. Forduljon On is biztosítási tanácsért az Első Magyar helybeli: Csongery-ut 2. szám alatti főügynókségóhoa, moly kószfiéggol nyújt folvilágositást mindon biatositási ügy-bon. (:)
— (Egy gyermek halálos szerencsétlensége)
Csáktornyai tudósítónk jelenti: Drazsanios Milán ikjiícsí gazda két áros György novü fiacskája játék közbon boloosolt ogy forró vizzol tolt vödörbo és olyan égési sobo-\' \'rhasba
kot szenvedett, hogy kői tésa közbon meghált,
álli-
divat ízlés minőség
olcsó ÖP
TÓTH IÓZSEF YiSKEBESEEöfeSE
imaoyknníjksán, Erzsébet-tér 23. Árusít: Telvfon i 99*.
Hofherr—Schrante gyártmányú mozőgszdaságl göpekst, Kínosom zománcozott tűzhelyeket, kályhákat cu hAztaxtáii olkkekot
1342. dK«mbtf 19.
Éjjeli (rvógysreríári QfrTelet: Ms, szombaton az Oran(rval íryófryszer-tár Doák-tf>r 10., holnap, "vasárnap a Morállá gyógyszertár Erzscbot-tór 21. szám.
Kiikanizsán az attani gvóRj/ezar-tár állandó ürryalatas szelfíftlatet t&rt.
Kaptárt December 19. Szombat Rom. kat Pelágla. • Proleslnn. Viola. - Izr. Tttb. 11. — December 2« Vasárnap. Timit vt • Protestáns Teolll. - Izr. Tab. 17.
A OOSFORDO nyitva ián regaol 6 faitól osta 6 óráig. (Ilitfo, szerda, ssiakek delui4n fa li.dckm .jm. nsp >M.: Telefon: (et).
ÚJDONSÁG!
I.ráas.iyl .Já.áákn.k •gy szép velour, velour-bárioay- és anyag nol kalap
iHiltstnukh 4> bö vsUaSWták
Róth Lauránál BAZÁR-UDVAR.
HILB
temet, exhumál, szállít.
Céítulaj (Ionos:
Dervallts József
Nagykanizsa megyei vároz polgármesterétől.
TArgy: A varait fcUflerdöbea {Vajda-oldal) kltermslt gallyfa ér-tókasitése.
Nagykaolzsa város elad:
A városi telsőerdőnek a vajdaoldall réeiében elóbaszaálattal kitermelt 66.75 hálós kevert gallyfát 0.25 h-.ln.os léteinkben,
A kiírás tárgyjegyzekét a hiv;.«Hlna órák alatt e* a klakantz«&l varoiházf tigyelotiiél, mlg az anyagot az Illetéke* vódkerttlcii erdőőrnél lehat megtekinteni.
Feltételek: azonnali kéazpénzllzetés, elazillltiil határidő: 10 nap
Az az Árverező, aki lát vesz, tartozik a vásárlási könyvét magával hozni, hogy a megvett famennyiség hetrható legyen — ős mindenki csak annyi fAt vásárolhat, ameonytt a hatósági rendelet egy éven belül mogengad.
A szóbeli árverés Ideje és helye: folyó hő 2I-en, héttől napon d. e. 9 órakpr.
Találkozása Vajda-Cserlől uton Csor-ffltől visszafelé a máBodlk kereszt nyiladéknál. KSt
TArgy: Zabfejadag a karácsonyi ünnepekre.
Hirdetmény.
A zslrjegyek utolsé .nu Jelzést! szelvényeire, amelyeket a fennálló rendelőtök értelmében r2eoember2l.es m ike közt BT.abud beváltani. 10 deka zsír he- ; lyett i.r> dekát kell kiszolgáltatni. Eze- < kot a szelvényeket a hentesét ktllfin csoportosítva tartoznak elszámolni Ezt a hirdetményemet a hentesek kötelesek Üzleteikben Jói látható helyen kifüggeszteni.
Nagykanizsa, 1942. december t9.
isb7 Polgármester.
3V0Ö2/1942.
Tárgy: ElsötéÜtés ellenőrzése.
Felhívási
A légoltalmi ház- és házenoportpa-rasosnokok és helyettesek figyelmét felhívom, hogy minden este a 20 érakor kezdődő elHÖtétltést a csoportjukba tartozó összes basáknál (utcai ea ad-vari ablakokat, ajtókat) ollenőrlzzék, mert ha az elsötétítés a rendeletben foglaltaknak nera megfelelő, a hatóság a hazosoporlparanestiokot, illetőleg, helyetteseket is felelősségre vonja.
Nagykanizsa, 1942. december 16. **« Polgármester.
MÉRLEG
fin Elidel méreliea
—JOaSL t\' -• Uúnmt tum SCHOLCZ JÁNOS I
mf-\'^sk*azltű-maatar j
gajykantaa. Rflreoa-tfa 30. «am.. I
noi
bi
NRSV
íVtUfiSZTÉKlOM
Sjerényigéiyu, lómodora
fiatal kisleányt,
k! ttzlitembon mlnd.a műnkét
végezne, ltl»«nnék.
Czanlk Lajos
Hév- éta «>xOl,etó«napokra
alkalmi ajándéknak csoropos is lovagolt virágokat, csokrokat
evgéss éves át rebet ¦ r4.l
Pcterratnn kerléazetatn
¦S ail** U. MM
órát, Éicszr t,
TáiAraljnn WI»«lomn)«l W1\' • ttitíU
VÉKÁfiY rVÚLA
.(..itt. fmM\\j*ttn ttMl LVsb M«iflta*lr.
ftJÁRDÉK
reiikül, tir-HiértiB,
BAZÁR-UDVARBAN
Kasztlné Hölzer Ellynél.
Hofiierr-Schrantz gépek, lílíilti petróleum
ÜN6P5F-ULLMANN KLRK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell gázfőzék átvehetők. (rolTÓEíaspágvak
kaphatók.
0n évtizedekig qyúctyö: kúdMi
ízléses kirakataimban,
de miután most ninos, kérem fáradjon be Üzlettmbo, Horthy Miklós-ut 3. sz. (bejárat a kapu alatt.)
Minden vételkényszer nélkül megtekintheti igen nagy választékú szebbnél-szebb karácsonyi ajándéktárgyaimat.
üveg- é* pore«lUo-tieretkedés.
RR JENŐ
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BUTORMZLET
NafivkaniLs;9
DRAVQVOLBYI
IHUJMÖS MRflMS^OLGftLTflTO r.-t.
AramnxAmlófe ffvxe^éae, tr^ek^máciüók,
»»KvfecsszeirG fel viHgor«ít»a münden v illamos teépdétsben délel&U 8-^01 délután IB ótváig. Csangeryut 51, telefon 294.
lUTORT
\\ BETTII HU
^ BlirkiS b«teiíua!na|áhan VSsytn
taírr nsnMtit<* Wwiwn ii
Qjr.mllaafa permetezőt fa bohinvM kertiek. Zrínyi Mlkloi-u. 17. Jggg
Keresek egy .szolid, ja munkfa számoló ffipln.apl tetrltsefíflel, söntés itvéttU. hez, némi óvidéklut. Horvitsl tudók .tóny. ben. Usysnott *gy ílgycs tflimláflut tel. les ellltlsn lelvessUnk. PUsstr Istvsn „„. degISs, Cilktornya. 3899
Olp4astsi.a4sl«t állandó aanklra Jlel vtll.k. Plpp Oiakár, Nagykanlssa | Síoj
raasaraaMsssig.slal harasaak Jaisir 1-óre. FI sebet és I.allner Nagykanizsa, Klrlly-ilcs I. Ilit
Konoly. |órav«ló állandó bajéri.n kar.uk. luglr-nt 10/a., Uldiilat, lobbra. ._1W
ABÁi-VtmtL "
Tbbbezsr darab szép kairáaawaayfa
minden arréretben kaphaté Karakal kertész, nél az izr. temalóljeri. tilt
Camciatáruk oy4ri.aáhcsa autlk-aéfl.a madallakat itsaavétalr. ka*
rések. KutgyUrUk, hldcsovak, blokk, lapok, casrép modellok. Értesítést közvetlen cl-monira, llóbor Rudolf cég, Leteaye. 3t3l
Karácsonyra és újévre alApaatfeló-jagyaéal elloj!«tlok. Bolgárok mailéit a piacon. IchUlz-.dvar. Telelőn: »37. 330J
Eladó a szekrény, tróssztal, nagy el6-szobalel, álló li.aailal. Király u. 13. 3801
LAKÁS, Of LETHlsI.Vat«
Oalalhalf laaa kiadó. fird«kl«Jiil Iths! : Magyar-U. 9. Mindennap d. u. 2—4-1.
BUTOEOZOTT SZOBA
¦álllah.aaa bulorozotl szoba kiadó. | Cim a kladóhtvat.lbaii. \'
j Csinosan halaraaatt szoba, IHnlű-azobt-hsszrtáláttal, január lére klaáó 1 Sugarút 41. IMI
HÁZ ÉS ÍNOATLAN
\' Több adómtnlts ms.fa- és bérházat, l házhelyet, szóiét és fóldekst kdnXtl Papp, T.lekl-ul S. T.lelon Í76. 1312
Héaakat, bázhalyeket, lílldel, azólól állandóan közvetít Horváth. Sugár-ut i\'l 8901
KflLSNFÉLE_
¦4rlaa«l, aMéka.alllaátalkéultl,
admlnlsstrádóját, könyvelését aegezervezl és betanítja, Arlalsnlaé.1 karsn4ay-klalaaaé.l, 0. T. I. »11). ügyeli el-Inlézl airat Eris* fcllaa k.nr..l<>-
Bélsl, Nagykanizsa, Csengery-nt 2., 11. 1.
SI73
P4nsiaa tAraat keresek 25—50 ezer pengóvel lllataxer-, fQtz.r- és caemegt\' keresktdéahtz. Iparengedéllyel rendelkezem. Leveleket a kiadóhivatal továbbit.
MCI
Elvaaaatt tgy 5—6 hónapos larkaa kolyók kutya ktvtrék. Kérem s megtalálóját. Illó jutalom ellenében álaanl. Szenl Imre herceg-u. 7., Iskolaszolga. 881*
Telefei.1
M7.
Képeit
legolosébban keretezi
Horváth Lajos, F«-ut 2.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Eladja: „KSxgudasiilR.T. Hagykanlxs.". Felelői kiadó: Zalai Kirsly. Nyomatett i ¦ „KBioazdsstjl R. T. NagyksnliMM
nyowilijlibája NagykailiSaia. (Nyomdáárt talál i Zalai Urat*}
feladó
Srallokout: tábort porta:
82
év!., B88 tz. Nagykanizsa, SMC. deo. Sl. hétfő
Arm 12
POLITIKAI NAPILAP
betkcaithijf éa kiadóblvaUI: POul 6. Kára. \\--
%.^ÍÜMilS.?\'ftí.- F,lelfo awtertö: Barbarlt. Lajos
EUtlMtM ara: i-rr hóaapra 2 aeag» 30 nufcv
uccyoc!6vrw 7 pansa 20 UlTar. Esyea tatai: kitkStaap 12 ml., aiambataa I* m.
Egységben a helyei ntón
Jól ismoriük orőnket, nzt soha tul nem értékei tűk,- do lobecsülni sem ongodtűk. Vidéki közönségnek szerkesztünk újságot s óbbon a munkánkban legfőbb vozotő gondolatunk u volt, hogy szolgáljuk a belső rendet, ti nyugalmat,- a társadalmi osz-tiilvok, \'felekezetek én a különböző foglalkozási ágak közötti békét, Tagyia: ogységbo foglaljuk társadalmunkat.
Hagy elégtétel számunkra az, smil Kéllay Miklós miniszterelnök a napokban mondott folsőházi bo-izídéoon. Ebl»n a, beszédbon olyan Örröndotoa tényt omolt ki a nehéz háborús viszonyok között élő magyarság közélofííbon, ami szerintünk ogychlö ogy döntő jolontőségü csata mognyorésé\\^l.-í>Ugylátom — mondotta* a minisztorolnök —, hogy a magvai- belpolitikai atmoszféra meg-közoliti .17, egység fogalmát".
Ezért a nagy célért dolgoztunk fa küzdünk a jövőben rondülotlonülj mórt a magyar soha nem ongodhottóvl meg magt\'inak a széthúzást s mii/-dcnltor súlyosan bűnhődött a pép-toskodás szellőméért, do nom on-godlioti mog az erők szétforcácöo-lásiit olyan időkben, amikoivlé/ és nemlét kérdéso forog kockán. tBz az egyéégpá gondolkodás különösön külpolitikai téron nyilatkozott mog. Éiénkon igazolja ezt a képviselőház ós a felsőház lozajlott vitája, ami alatt -— az egész nemzet közvélo-mí\'iiyénok őszínto örömére — a beszédek elhangzása után gyakran iwm tudtuk, liogy ollonzőki, avagy kormánypárti oldalról történt-e a felszólalás. Nagy, érték oz, ami minden bizonnyal megtermi gyümölcsét a: egész nemzőt számára. A vita során ttilajdonképpon négy főcsoportba sorolható témakör szerepelt. Legtöbb szó esott a katonaságról, {Jiajd a politikai holvzotról, óbbon köl- és belpolitikai kordésokról, szé-los inedorlwn tárgyalás nlá korúitok az ország gazdasági kérdései, óbbon s-kőzelrátasl problémák s a felszólalásokon végighúzódtak a szociális tárgyu témák.
Kéllay Miklós minisztorolnök jogiul mondhatta, hogy hallják mog nocsak itt bont az országban, hanem jnindöhütt külföldön is, hogy ozok-wn a kérdóeokbon, do főként külpolitikai és katonai téron a magyar MsotmányoB élóthon alig találni né-wt- és véloniénykülönbséget. Külpolitikai toron tántoríthatatlanul íS?k .a nomz°ti egység, ami legtöbb erőforrása a kormány vezetőjének.; Harcot vivni, háborút megnyerni s a magyar népmilliókát a szobb jövó kapujába vinni másként »om is volna tchotségos, mint czzol a tantorithatatlan kitartással.
Külpolitikai vonatkozásban ormok n.^íO\'eégnek előterében két fontos »lki tényezőt találunk. Az egyik a "VjgYarsag törhetetlen hüségo és wtolfMsógtoljosítéso, a váltait folyatok maradéktalan ellátására. A "jasik: a magyar nemzeti függotlon-Jjpefc és Önállóságnak loghatáro-H* hangsúlyozása. És önnél a jwdésnél mog koll állnunk ogy pil-
lanat.
ra. Az ezeresztendős magyar.
Japán repülőtámadás Kalkutta és vidéke ellen
Az angol ciapa.tok benyomultak Burmába — Katonai és politikai tanácskozások Hitler ffihadiszállásáa
Az olmult napok legkiomolkodőhb oBoményoi a Hitlor vezér és kancellár főhadiszállásán lofolyt politikai ós katonai természetű tanácskozások, amolyokon résztvott Ciano gróf olasz külügyminiszter és Cavalloro olasz tábornagy, valamint a némot vozotő politikaiéit katonai személyiségek. Később Iwkapcsolódott a tárgyalásokba az ugyancsak a főhadiszállásra érkozö Laval francia kormányfő.
Ciano gróf külügyminiszter ós Cavalloro olasz tábornagy pontokon délbon érkozott a Pühror főhadiszállására. Megérkezésük után azonnal sor korült az, olső megbeszélésre Ciano gróf és Ribbontrop birodalmi kJUtigyminiszter között, Cavalloro Jéijoriiagy podig Koitol némot vozór-tábomaggyal, a véderő parancsnokságának fonókéval tárgyalt. Az olső tanácskozások után az olasz vendégokot a Führerhez kÍBérték, aki a birodalmi tábornagy jolonlótébon fogadta ókot. •
A Pührornól történt látogatást pontokon délután és szombaton további politikai és katonai természotű tanácskozások követtek. Ezekbe mindkét részről bevonták a kieéró tisztvisolókot és liszteket is.
Bzombaten a késő délutáni Órák- i ban félbeszakították a tanácskozásokat, amikor Laval francia minisz,-torolhök is mogérkezott a főhadiszállásra. Laval kíséretében volt a francia külügyininiazter főtitkára, továbbá a koros kódolom ügyi minisz-J tor. Laval különvonatán utazott a főhadiszállásra Ahotz, némot nagykövet íb. A francia miniszterelnököt megérkezése után előbb Ribbontrop külügyminiszter fogadta és ó kisérto ol a FÜhrerhoz. Hitlor vezér éa kancellár Ciano gróf és Göring birodalmi tábornagy\' jolenlótébon várta a francia kormányfőt. A Führomél folytatott .tanácskozás után Ribbontrop vendégül látta a francia miniszterelnököt, aki ezután a késő estí órákban visszaindult hazájába.
A némot—olnaz meglxwzólésok ugyancsak befejeződtek szombaton. Az olasz vondégok azonban a tegnap délolŐtti órákig a főhadiszálláson\' maradtak és olutnzásuk .jolőtt ml*g: újból kihallgatáson jolontek meg a-Füh remél.
lízzol lezárult a rondkívül bbívó-lyos légkörben lofolyt tanácskozás.
Német repfllégép Tuniszban felgyttjtott Qgy tehervonatot
A Némot Távirati Iroda közli, hogy ogy Junkors HH. mintájú harci ropulógop, amoly szombaton roggol fogyvéres foldoritésro indult, az Al-gir—Tunisz határvidéken figyelemreméltó sikert ért ol. A némot gép személyzete az Atlasz-hegység koloti nyúlványainak vidékén mintegy 60 kocsiból álló teljesen megrakott to-horvonatot vott észro. A némot gép tűzfegyvereivel többször megtámadta a vonatot és sok kocsit felgyújtott. A vonat megállt és nz elharapódzott lángok kövotkeztébon kitörő tüzbon elpusztult. Ugyanez a némot repülőgép ogy órával később a délal-
giri fensikon is észrovotf ogy tehervonatot, lízt a teljesen mograkott vonatot íb felgyújtotta és megsom- | misitolto.
Némot vadászok szombaton a kodvozőtton időjárás ellonéro ollon-órző repüléseket végeztek a tuniszi térülőt folott. K közben alacsony repülésben támadtak meg ellenséges állásokat és oszlóikat, Eltaláltak ogy ollonségos üzemanyagraktárt, a mely a támadás kövotkoztébon tel-joson leégett. Némot vadászrepülők sikoroson támadták a Tunisz középső részén lévő tüzérségi állásokat. \' i
Az anzol repOlftk Nyugat Németországot, a németek Kőzép-Artgllát támadták
A Némot Távirati Iroda jolonti, hogy angol bombázók tegnap a késő esti órákban megtámadtak néhány nyugatnémotországi holységot. A lo-dóbott romboló ós gyujtólwmbák, a
lakónegyedokbon holyonkónt tüzokot és épületkárokat okoztak. A polgári lakosságnak csekély vosztoségoi voltak. Az éjszakai vadászok és a légvédelmi tüzérség az oddigí jelentő-
sek szerint 8 támadó gépet lőttek lo.
Némot harci gépok ugyancsak a késő oati órákban a Humoor torkolatában legnehezebb bombákkal éa tőbbozer gyujtóbombával árasztották ol az egyik jolontós kolotangliai kikötővárost, A több hullámban támadó német röpülök különösön a parti borondozéflokbon és a raktárakban végeztek nagy pusztításokat. A némot gépok sőrtetlonül tértek vissza sikoros vállalkozásukról.
Olasz fudóMté jelentess a doni front kOzépső szakaszéról
A Bzovjolorosz, támadásokban szombaton roggol általánosságban sziinot kövotkezótt l>o — jolonti a Voco d\'Italia tudósítója a Don középső szakaszán indított bolsevista
offenzívával kapcsolatban, Loliotsé-gosnok tartják, hogy a szoviot csapatok, miután az oIbó rónámban orojük kimorült, uj hadosztályok érkezését várják, hogy ujabb támadásra lendüljenek. Egyes pontokon azonban változatlan hovosséggol folyik tovább a harc és a bolsoviBták olkosorodotten támadják a védőiem loggyongébbnok hitt pontjait. Ezek-nok az attöróso azonban igon nohóz föladat a bolaovisták számára, mivol o szakaszon az olasz parancsnokság mindén csliotőségro fölkészült. Á bolsevisták támadása nom volt meg-lopotés és az olaszuk vitézül niogálli-totlák az ollonségrjs olórotöréBt, sót bolyonként ellentámadások alakulnak ki. <
A Popolo di Roma mogiogyzi, hogy bár a hirtolon bokővotkozott hideg és a Don l>ofagyasa mogköny-nyitette az ollonsógiiadmozdulatait, a\'lognagj\'ohb erőfeszítések árán som sikorült kifordítani sarkaiból az olasz védőimet. Akárhogyan alakulna is a holyzot a Don montén, immár világos, hogy a szovjetorosz parancsnokság fokozott nohézségok-kol találja magát szombon. A. bolsevisták belátták, hogy frontális támadással nom tudják elsöpörni az olasz felvonulást, őzért most kélaégbo-osott erőfeszitésekot tosznok, hogy a támadási íolűlot kiszélesítése utjnn valósítsák mog tervüket. Az olső ilyen irányú szovjot kisérlotek azon-
\'Foivtata* az 5 oldalon)
törlénolom számtalanszor visszatérően i bebizonyította Európa uópoi előtt, hogy a magvar nép logna-(a-obb lolki értékoit a szabadság, Önállóság ós függőtlonségégkorő-bon tudja fölmutatni. Háborúban résztvenni, barátokat támogatni is csak akkor tud toljos erejével, ha ónálló, A meggyengült, moggyongi-totí magyar nemzet sohasem tudna kötelességét ugy teljesitoni, mintha orős,\' függetlou óa ösgaeg orőmek
birtokában van. Mindazok a jellom-boli kószsógek, amelyek a magyar népet olteltik: a büszke bocsülotos-ség, a barátok mollotti rendülotlon kitartás, a hűség és bátorság, a do-vokasan olvógzott föladatok mogol-dásálioz rondolkozéaro állnak ma is toljos törotlonségükbon.
A nomzot osztatlan ogyotomosségG örömmel hallotta Kállay ^IiklÓ8 folsóházi beszédéből kicsendülni a nomzot egj-eégét hirdotő régvárt
hangot, ami ujabb bizodalmat Önt a lelkokbö, mert amikor az ország legfőbb felelős államférfia maga ie-mori ol, hogy közéletünkben eszloli az og^\'BŐg , meg testes ülését, oz azt jolonti, hogy vozotő fér fiaink súlyosabb gáncsvotósok nélkül dolgozhatnak, vezethetik az ország népét azon az uton, amelyet iiuo az egységes magvar nomzot helvosol.
(—1—0).
1$42. dacanibar 21,
23 fárgygontja vie a keddi városi közgyűlésnek
Megírtuk, hogy holnap, kedden délben * pénzügyi biioltság ülést tart, mifl délután 5 órakor városi közgyűlés. 23 tárgypont kerül le-tárgyalásra. Igy elsŐhetyen áll a régi postaépület (Király-u. 53.) megvétele. A lazsnaki kastély és parknak Nagykanitsához való csatolása. A 600.000 pengős függő-kulcsün szokásos meghosszabbítása. A virilis névjegyzék kügazi-tására kiküldött bizottság megvá-
lasttása. Fábián Miksáné Pászter Irma zeneiskolai tanárnő nyugdíjazása. Ciulck László kórháti gondnok előléptetése a VIII. fii. ősit. 3. fokozatába. A polgári fiúiskola dologi kiadásaiból való hoztájá-rulás felemelése. Dr. Pálífy Gyula nyolchetes szabadságkérelme és egyéb ügyek.
Valószínű, hogy karácsony után még egy közgyűlés lesz ebben az esztendőben.
Ünnepélyes keretek között adták át vitéz Bentzlk Lajos klr. kormáig főtanácsosnak a kormányzói kltlntetést
vitéz Székely Jsné székkapltány ünnepi beszéde
Nemrégen JtöaőlUik, hogy a Kormányió Ur Őfőméltósága ujabb kitüntetésben részesitette vitéi Benttik Lajos kir. kormányfő tanácsos, járási hadnagy, péntintételi igazgatót és Magyar Élet Pártja kitűnő társkerület vetőjét, amikor kiváló hazafias és közhasznú tevékenységéért, valamint a Vitéz Rend érdekében kifejtett kitűnő munkásságáért a Signum Lsudisstal tüntette ki. lift a kitüntetést adták át vitéz Beintik kormányfőtanácsosnak szombaton este a legünnepélyesebb keretek költ a Vitézi Székházban, ahol nagyszámú és disies köiön-ség jelent meg. Ott volt az egész Vitézi család, Vitéi Síékely Jenő ezredes, vitézi székkapítány Fülöp Péter hadnagy vitézi széktartó kíséretében jelent meg, aki mélyenjáró beszédben üdvözölte a kitöntetett közéleti férfiút.
— Üdvözöllek Benneteket! -kezdte besiédét a székkapitány. Azért jöttünk össze, hogy ünnepélyes formában adjam át at évtizedeken át dolgozó v. Bentzik Lajos kormányfőtanácsos, vitézi hadnagyotoknak Kormányzó|Urunk részéről adományozott legfelsőbb dicsérő elismerést. Est aiért kapta, mert két évtizeden keresztül hi-ven és becsülettel szolgálta rendünket. Hogy ilyen síép rendházatok van, amilyen több nincs a megyében, az főleg neki köszönhető, önzetlenül vitte előre ügyeiteket, melyért most átnyújtom méltó elismerését.
Feszült asendben hangzottak el a katonásan pattogó szavak, melyek méfjis - a szívekig hatottak.
Szivből jövő éljen harsant, majd v. Benttik Lajos emelkedett szitásra :
— Mélyen meghatódva mondok köszönetet ezért « kitüntetésért, melyet Kormányzat Urunk kegyének reám sugársása követ-keitében elnyerni szerencsém volt. Köszönetet mondott a székkapitánynak, a megjelenteknek, hogy ünneppé tették számára ezt a napot. Hintán is önzetlenül, becsülettel fogom siolgálni a vitézek családjának ügyét ~ fejeite bc szavait.
A vitézi szckkapilány ezután vitéi Tóth Béla kir. kormánytanácsosnak önzetlen szolgálataiért, a haza érdekében kifejtett munkásságáért kapott kitüntetéséhez gratulált, akinek megköszönte élenjáró, példaadó munkásságát.
Vitéz Tóth Béla közvetlen, szívből jövő szavakkal köszönte meg a vitézi székkapitányának jókívánságait.
Katonás rövidségében, katonás pontosságában is megható volt ez at ünnep.
V. Székely len* ezredes, vitézi székkapitány at ünnep befejetése után hosszasan elbeszélgetett a jelenlevőkkel és tanácsokat adott ügyeik legeredményesebb elintézésérc.
A szolgakiró szabadlábra helyezte Dörgöiye Ferenc zalakaresl lakest
Ügyében néhány napon belől történik végleges határozathozatal
Szombati számunkban közöltük azt a közelláláai visanéléat, ami a lalanicrnyti malomban történt és amelynek leleplezése ulán dr. Stbtatjen Jézsef karnisai azolfa-biró a maiam veieié|ét, Mcgál litvánt 60 napi elzárásra. Dörgönye rirencet pedig 500 napi eltáráit helyeueiilö 1000 pengO pónzbUntttthrt Ítélte, c-gykttn mindksttét internálta. Ugy Magáit mint Dörgönyet a rendőrségi fogdában vatták őrizet alá.
Dörginye Ttreac védőjéül dr. Herjavecz Sáader kaniisai ügyvédit nevezte mai
aki raenjelent a izoljrabiroiágon és kifej-alva
«||iráa alá vonalaik, aiért~kértt védence
tette, hegy at a cselekmény, amit védence elkOvetetX nam elvan, kegy internálást
subadlábrahelyeiésát. Dr. Stkestyan hoixátárult > vado clőterjuitéiáhez és aztonn^il iiabaaJábrahelyexé&tt rendelte ti Dörgönyének. A továbbiakra vonalkö-
zéiig néhány napon belül hoz határozatot a szolgabíró.
Dörgönye még izombatort elhagyta a renderaági fogdát.
égi ege s
\\dd2f SIEMENS
RÁDIÓ,
rooat elé vetette magát, mert gazdija pénzéből száz pengőt elmulatott
A mozdony ktraktl darabokra tépték
Megrendítő módon vetett véget éleiének Csutor István 28 gatdasági alkalmazott, aki Franck István sárdi bérfí alkalmazásban állott. Gazdája elküldte Csulort egy nagyobb sertésszállitmány átvételére és erre 300 pengőt adott át neki. Csutor azonban előbb egy jó napút csinált magának, mulatott, amihci gatdája
péniét hasinálta. Mikor észrevette, hogy siái pengőt elmulatott, megijedt a következményektől és a szigetvari vonat elé vetette magát amelynek mozdonya valósággal darabokra tépte a szerencsétlen fiatalembert.
Az esetet jelentették a hatóságnak.
A Csáktornyát Magyar Éíet Parija táviratilag üdvözölte a Kormányzó Urat
Pecsornik Otti orizággyftléii képviselő a járási MÉF-szervezetek lelkes működéséről
A Magyar Élet Pártjának csáktornyai járási csoportja nagysia-básu vezetőségi értekeiletet tartett Csáktornyán. At érteketleten a központ restéről megjelent dr. Nádas János orsságos köipemti titkár. A főispán elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. A többi között jelen volt Gasparich József központi vármegyei titkár és a járás összes szervezeteinek képviseletei.
Ai értekezletet Pecsornik Ottó országgyűlési képviselő nyitotta meg. Indítványára az értekeilel táviratban üdvözölte a Kormányzó Urat. Pecsornik beszámolt a járási szervecetek működéséről. A járásban 31 szervezet működik három és félezer bestervezett taggal. A tagok száma állandóan né-veksiik.
Nagy vonalakban foglalkozott a kül- és belpolitikai helytettel.
Tele hálók,
kombinált axobák, konyhabútorok
nagy választékba*
KuIckcz bútorüzletben
mi Erzs«bet-Ur 11., telefonszám 7-11.
óriási lelkesedés fodadta ait a kijelentését, hogy at ezeréves Magyarország feltámadásának napjai már nincsenek messze.
Dr. Nádas János központi főtitkár kiemelte a belső arcvonal fenntartásának nagy fontosságát.
Gasparich József muraközi nyelven tolmácsolta at értekezleten elhangzottakat,
At értcketlat végén dr. Nádas János átadta at orsságos pártvezér, a miniszterelnök által aláirt kitüntető okleveleket Beterédj Istvánnak, a Fut ura albitományo-sának, Legenstein Géza kávéház-tulajdonosnak, Mekoct Ignác és Cserncsect Vince iparosoknak, Czinick István igazgató-tanítónak, Karuthacker Albin tisztviselőnek Jáklin Bálint és Hatlak Jakab kisgazdáknak.
Táviratban üdvözölték a miniszterelnököt, vitéi Lukács Béla pártelnököt és vítét gróf Teleki Béla főispánt, megyei pártelnököt.
Saját tonneau kit Un* vörös
asztali bor
litarankét l-BO fili.
zárt palackban, tivsf cserével kapható
f BeIeznaÍnal,Sugár-ut 53.
Leszartak egy fiatal letenyel gazdát
A gyllfeoi legényt a csendőrök elfogták ét Nirv kanlzsirn szállítják
Letsnys, deconilier 26
(Saját tudósítónk telefonjelen-lésc) Naay izgalmat keltett az a
gyilkosság, Uteny
szombaton este történt. A muraközi tfodosányba való Legények a Le-tenyéhei kőid fekvő Öreghagy-ról mulatozva mentek haiafelé. Útjuk Letenye kősségen vitt ét. Amint beértek Letenyére, yalomi miatt Összeszólalkoztak és^vesie-icdiii keidtek. Olyan hangosan vistlkcdtek, hogy sokaknak a figyelme rájuk irányult. 7-8 óra kólóit volt se idő, amikor ifjú Rtíei Mihály gazdálkodó háza «lé ertek. A boros legények mind hangosnbbalt lettek, a veszekedés mar majdnem verekedéssé fajult köiöttOk, amikor ifjú Rácz Mihály liment a h<ís elé és rájuk szólt ai ott megállott legényekre, hogy n« veszekedjenek. Egyikük, akinek a nevét eddig még nem sikerült I
megállapítani, a fiatal gazdához vágott egy horosüveget, majd egy másik, Máté Ferenc 20—21 év körüli fiatal legény előkapta kését és ifjú Rácz Mihály nyakába vájta ugy, hogy a kihivott orvos már csak a halált tudta megállapítani.
A horvát legények, látva, hogy Rácz Mihály összeesik, ijedségükben elmenekültek, azonban nem jutotlak messze, mert a közben értesített esendőrök kerékpáron utánuk eredtek és a Mura-hídnál elérték és elfogták őket.
A gyilkos legényt bcszállitj.ík Nagykanizsára.
A gyilkosság nagy felháborodást keltett a garázda legények iránt és mély részvétet keltett az áldozattal szemben, aki a község egyik érdemes és becsült polgára volt.
Karácsonyi szeretet-ünnepségek Kanizsán
Nagykanizsa magyarsága mindenkor meleg szerotottol ós sok hangulattal ülte mog a karácsonyi szoro-tot-ünnopségekot. Az idén vasárnap kezdődtök mog a különböző intézményeknél, így
a Vitézi Székházban
Nagykanizsa város ós a járás viteleinek szorofot-ünnopo volt.
Vitéz Ikmtzik Lajos kormányfő-lanácsos, vitézi hadnagy Üdvözlő szavai köszöntik a vitázok népes családját. -- Hagyományos oz az ünnepünk, mollyof a felnövő magyar jövőnek hozunk áldozatot.
Deák Tibor Szabolcska verset szn-ndt könnves, remegő hangon. Böjti László IV, polgári iskolai tanulónak Mára vorso bátor, azóp hangsulyo-sássá] ilnnopi áhítatot kolt.
Vitéz Kilo Ferenc igazgató ünnepi beszéde a magyar karácsony méltatása. Gondolatai kint időznék a Don partján, fölkeresik elszakítva élő iostvéroinket és az égi béke szeretetének szálaival fonja körül a nagykanizsai vitézek né|xw gyormokcso-portjét. — Mint a tavasz ébredését a nap melege indítja meg, ugy ozokot a napokat a szorotot hatja at éa mologség sugározza bo a magvar családok otthonát...
A mennyezetig érő karácsonyfán meggyújt jók a gyertyákat, kínt alkonyodik. A vitózok családja karácsonyi énekbo kozd, melyben olyan szépen simul a cérnavékony gyermekhang a férfi basszusához. . Az ajándékok kiosztása következik. Nem marad ajándék nélkül Benki. Móg aki nom jöhotott el, arra jB gondoltak. Puskák, ágyuk, kardok, babák találnak hamar uj gazdára, kik a szivükhöz szorítják, míg a fölnőtt, harcedzett vitézek Bzomébe lassan helopózik egy-egy
kunn
¦csepp.
A fűtők és ventatómunkások egyesülete
rövid múltra tok inthet, nagy eredményt mu-
har csak már oddii tathat fel kiutothon, egyesület
különösön szociális to-Az 1087-ben megalakult minden évben mogron-
dozto karócsoi\\yfa-ünnepélyét, amit
BÚTORT
esakUetben, QABOR raiauxUloanál
¦ VISZ rs«iZ»tJ«a.
minden alkalommal szegénvobb Bor-su kartársaik gyormokoinck felruházásával kapcsoltak összo.
Az ünnopségot Csítneki András egyesülőti olnok nyitotta mog, kö-szŐntvo a szép számban mogjolento-kot, közlük Arató Károly fütőházi főnök, diszolnököt, Szakács István állomásfönököt, Oyörko Jánost, a Vasutasok Országos Szövotségénok fótitkárát, dr. Borsónyi Józsof városi aljegyzőt és Tókó Jenőt, akik a hivatalos város képvisolotóbon jo-lontek mog. Ismortotto, milyen egyesülőtök és intézmények járulták
hozzá a sogélyozési akcióhoz. Kiömölte
a vaiulastáf fontol »iar«pét m állam
Arató Károly fütóházi főnök mo-log szavakkal emlékezeti mog arról a szerepről, amolyel az egyesülőt a futók és vontatönnmkasok érdekéljen betÖltőtl 6a hotölt. Szerelőt hozta összo az itt lévÓ adományokat
mondotta ......, az a szorotot, a
mely nőikül nincs élőt. Majd szerotottol omlékozott mog a harctéren küzdő hós honvédőinkről éa a hősi halált halt Kőmüvos Lajos kartársról, aki élotót áldozta a hazáért.
Dr. Borsónyi Józsof aljegyző a
Eilgánnostor nevében Isten áldását irto az egyesülőt további munkájára.
Györké János, a Magyar Vasutasok "Országos Szövőt*igének fótitkára az országos központ üdvözletét tolmácsolta és a központ nevében a legnagyobb elismeréséi fojozto ki azórt az eredményért és munkáért, amelyet a kanizsai fűtök és vontató-munkások egyesülete kifojtott.
Az ajándékokat a kis apróságok nagy örömmel fogadták ós ogyik-masikuk kis karácsonyi verssol köszönte mog az egyesülőinek irántuk
A Budasestl Nemzetközt Vásár ozíjvi szenzációja volt a többféle új szintetikus rostanyag. Ezek a legjobb gyapjúanyagot helyettesítik, de éppen olyan kevéssészolgáltak rá a pótanyag megjelölésre, mint például a mesterségei gumi, n modern műgyanták vagy a közismert malútakávé. A műszaki tudomány c büszkeségei új és érlé-kts tulajdonságokat testesítenek meg és mint öm\'illój nagy értékű gyártmányok állják meg helyüket, l\'gyímcz bfdran elmondható a Frnnck rikóriakávéról is, amelyet liibh mint 100 éve használnak mint Ízesítőt, de amely tejjel keverve önállóan ís egyik legjobb, nemes zamatanyagot tartalmazó reggelinket ét> uzsonnánkat adja.
1
megnyilvánult szeretetét és kedvességét.
Az Iparos leányiskola Önképző-körénok karáo<enyfa Ünnepélye
Nagyon szépen sikerült kará-C6onyfá-ünuo]>éiyo volt vasárnap délután a kanizsai iparostanonc leányiskola önképzőkörének az intézet Vajztorinélxm, amolyon mogjo-
dtctmbtr városi mozgó c\'mr\'sí%7! 17—21-ig__!_ héttőig
A leggazdagabb, legpompásabb magyar filmi Karády Katalin tüneményes játékával SZIRIÜSZ „UFA" híradó a világ legújabb eseményeiről
SJKaddtiok knzdite kösnapoknn L5 ?7. vasárnap f3 ?5, ?7 9» ?9 fakor
Iont Balogh Árpád igazgató, vitéz Filó Foronc igazgató, P. Dávid Félix hitoktató, dr. Birkás káplán, vitéz dr. Cseto Antalné, Némoth Jonö stb. A nemzeti szinti motívumokkal Ízlésesen feldíszített torom zsúfolásig mog telt. Balázs Ilus nagyon talpraesett köszöntője után Háry Anna egy kedves karácsonyi költeményt adott elő sok meleg érzessél, Az intézet vegyeskara nagyon szépen botanult karácsonyi énokot énekolt Némoth János karnagy vozotó-sévol. Longvol Ilona Sági Farkas István: Karácsonyi monológját mondta ol sok közvetlenséggel. Si-korült volt Farkasnó Siposs Erzsi: A kis lázadó cimü kedves színdarabjának otóadása, amely bon Szakácsics Margit, Papp Gizi, Simon Ilona, Szobolics Ilona, Virág Magda, Kor-(»1 Zsuzsa, Marton Mária nagyon Ügyesen joloskedtek. Az ónokkar Ceondee ej cimü gyönyörű, hangulatos énoko után j3oi-ghoffer Ilona Londvai: Könyörgés Botlohombo c. költeményét szavalta nagy totszés-sel. Balogh Árpád igazgató ünnepi
FERENCJÓ7SEF
keserűvíz
beszédében ragyogó szavakban mél-a Szeretőt ós Bék.v iinnopót ós szeretettől omlékpsott mog a harctéren küzdő hős magyar katonákról. Kuezog Krzsébct alknlmi vorsévol szép sikert aratott. Kitűnő volt Balázs Ilus előadása: Bakfis álmok. Majd a fehérasztalnál testvéri szorotot-vendégségben volt részük a sok fiatal magvarnak, akik még hosszú időn át a legjobb hangulatban ogvütt maradtak. Az r>gész ködre*, kaíwsonyi ünnepség lolko és rendezője Rátkny Edit tanítónő , volt. aki sokat fáradozott n siker érdokébon.
A Véoaey-utoil Imolában
zsúfolásig megtolt teremben P. Tóth Lukács ferences hitoktató magasba szárnyaló beszédében a Jézus várás mii\'_rasztos gondolatait hintett\'1 szét. Kenődi Palika karácsonyi prológ-
iát értelmesen, Bzépon mondta ol. Majd ogv három felvonásos darab köveikezett. molyben tudásuk legjavát nyújtották a gyerekek. Küny-nyoket csaltak n szemünkbe meL\'-cvózó hitükkol. hüszkoséu\'gol töltöttek ol izzó magyarságukkal. Bor-sányi fívi édesanyájs mologflzivö, Kemciio^sy Erzsi,\' Kovács Ica, Go-lonszkv Évi és Bányai Gabi gyerok-alakitás:i tormészetos és etrvlKin mesteri. Hitler Bandi koldns-Jézuskája mosintlitja a szívekot. A szegény család édesanyja Ráhai T<>réz, aki megértő és áldozatos. Cnotnoki, Er-zsi. Kiss Lali és Németh Jancsi pedig olyan L\'.vermokok. akikre büszke lehet az iskola. A Jézust kisérÓ ancyalok a Icgazobb szontkékkőt elevenítették meff.
Boda Györgyi karácsonyi könyőr> •rése kedves volt. Szitrnthv Helga és Boros Anti karácsonyi talá\'kozása ügyes, jól kidolgozottnak bizonyult. A.uikó üzenetét a Jézuskához a To-lékí-ulcni iskola növendékei játszották. Valamennyi.\'n mogórdomlik a dicséretet. Varga Blanka szavalata melegségről tanúskodott. A legnagyobb sikert Magyar Éviko aratta verses konforánszávnl.
Dénes Gizella. Porti Gizella és Tabányi Mamit áll. tanítónők hozzáértő közének köszönhető a kitűnő előadás. Mosolygó, boldog arcok távoztak Zsigmond József igazgató iskolájából és magukkal vitték ogy fcledhotetlon délután emlékét.
Külön ki kell emelnünk, hogy a műsor javarésze Zsigmond Józsof-né, az igazgatónéni nemes tollából került ki.
A Sxoolális Misszió
nővérei szombaton délután kis karácsonyfa-ünnepség korelében HOszo-gény örnnet vondégeltok inoe otthonukban. Dr. Solymár István espores-nlébános rövid beszedőt intézett bodzájuk, kiemelve Jézus Krisztus szegén, \'-égét, aki az olképzolhotó legszegényebb körülmények között szülotytt mog és élt.
Szeretet-Ünnepek Kiskanizsán A Levente Otthonban
Délelőtt I> óra után tartották meg a kiskanizsai lovonték honvédkarácsonyfa-ünnepüket, ahol városi és kiskanizsai vendégok moHott nz egész kiskanizsai lovontozászlóalj is jolon volt. (
P. Bánás A. Gvula plébános ün-
AJÁWDÉK
retikül, férfitarca, erszény
BAZÁR-IIDIf ÁRBAN
Kasztlné Holzcr Ellynél.
népi megnyitó szavai után Kápolnás Zoltán szarait ügyeson szép alkalmi költeményt, majd Böjtös István vo-zetőfóoktató mondott a levontéknok szop beszédet az idoi lovon tohon véd-karácsony fontosságáról és a loven-ték kötolosségéről. Az ünnopi ho-szédro fölkérte az ogyesülot vezotó-ségo Szottfriod Imro századost, akit Kiskanizsához meleg szeveiot és barátság fűz. A kemény, érces szavakból a hazáját szorotó és nomzo-tónok boldogságát akaró magyar katona szavai csendültek ki.
Dr. Anok Antal ogycaüloti elnök szorotottoljos szavak kisérotéhon osztotta kí a szegénysorsu lovontéknok az ogyesülot ajándékát.
Meglopó volt Szmodics László lo-vonto ügyos szavalata. Mog kell emlékeznünk a jó szeroplÓ lovon fezei m-karról, élén a jolos Woekl Gellért karmostorrol, ünnepély után a lovonfék házról-házra jártak és kiosztották az egyesülőt ajándékát a fronton lévő hozzátartozók családjának. Nagy elismeréssel koll szólnunk az idei honvéd karácsonyfa-estről, moly az ügyei okiutói kart - élén Böjtös István vezetöfóoktn-lóral dicséri.
A MANSZ ban a helyi vezetőség rende2elt bensőséges és családiul sieretet ünnepet, melyen sok városj vendég is megjelent- Ott volt Dr Kriítky Istvanné polgármesterné. a MANSZ elnökjsszonya megjelent Barlwits Lajosné, Dr. Tliolvay Zsigmondué, Vegeié Károlyné, Cövek Magdolna kedves nővér, Borsa Béla, akik már több szíves tanújelét adtak Kis kanizsával siemben való megbe-csülésöknek.
A „Menyből az angyal éneklése után. P. Bánás plébános, a helyi MANSZ egyik legnagyobb támogatója ünnepi besíédet mondott a meggyújtott kaácsonyfa alatt. A plébános szavai a szeretetről és a földi békéről szóltak, majd Dr. Krátky Istvanné clnökassiony szeretetteljes szavak kíséretében ositotta szét a szegényeknek a rengeteg élelmiszert és ruhaneműt, mely a MANSz vezetőségének és tagjai ügyes tevékenységének eredménye.
Siollár Józscfné ügyvezető el-
nök évi beszámolója után végetért a kedves és meghitt ünnepély. Az elemistáknál
a templomtéri iskola nagytermében «¦ elemisták karácsonyfaűn-nrpe. Tóth Ferenc tanító lelkes és ügyes beszéde után talpraesett szavalatokat hallottunk <t kis elemistáktól, a szeretet ünnepének, karácsonynak dicséretére. Eredeti kiskanizsai néphagyománnyal ügyes Betlehem-járásos játékot mutattak be a kis elemista fiuk. Asbóth Ilona tanítónő szeretet-csomago-
kat osztott ki a meggyújtott k rácsonyfa alatt. A szép karácstnyk Ünnepély dicséri a tantestül-sEorgdlmas munkáját, Kovács igazgató vezetésével.
—A—n~(_ A letenyel kis elemi iskolás diákok karácio. nyi előadást és karácsonyfa-ünne. pélyt rendeztek a szegényebbsoríu gyermekek karácsonyi felruháiá. nak céljára A kisgyermvlceVet Szekeres Ilonka tanítónő tanítóid be dicséretreméltó eredménnyel
Uj tervek a háborús károk megtérítésére
Már aéntpok óla folynak a laníc.ko záiok a gyáripar kezdemenytre»ere ai erdekeit kirak szaMrfölnek bevonatával, mikáat lehet"t a légitámadások okoila kirakat megtéríteni A tervek sierlnl a gyiriparoiok évi áruforgalmuk 1 u óival járulnának a kiriíritíni alaphor, amtlybal llven mádon í;0 millió pengő állana rtndelktieára. A károk biz\'ositlia tach-nikii megállapilását a liiitositiii vállatok vállallákmagukia. A pÉniinUzetek, amelyek káilli számot erdektllteget vállat, vagy a/oros Izlati kapciolalot lart fenn ipari vállalatokkal, kifejezlek axi az elhatározásukat. .. kéir.ck a QYOSz által léteii-tjndé á!sphoc ctatlakoinl.
Ettől az akclálől filggatlenül olyan ni biztosítási alakulat liieiitáadrfil tárgyalna a magán érdekeltségek a Magyar Vidlb Sajlóludáaitá budapesti jelenltte sxerim. ame\'y aa Osazas épületek és ingeatitt minden fajta háborúi kárát vállalni amelyek tttzkár ellen biztosítva vainit A dijat a rendes lUzblz\'oiitlii diihoi martén síimllja a tervezet Ez ax alikultt tőkésen a hazfulajdonoiok, mezrjgitdi-•ágok éa kereakedok, valamint álialibii a lakók "ingóságainak az érdekeit siti. gálni. Etek a tervek egyelőre elmitítj tikon mozognak, de a cél az, hogy t tervek learétz\'eteaebb kidolgozásául koszén álljanak a gyakoriali megoldani.
a marxista t5rzsfdn0k0k idejében álljanak félre, mert a nemzet felháborodása elsöpri őket
A Nenzetl Munkaközpont impozáuri seregszemléje
ifft magyaip munkázs ma mér ismét bflsxkén vallja msto^l a nemzet tagjának ..
A Nemzeti Munkaközpont az ország legnagyobb nacionalista mun-kájiszorvezclo, vasárnap tartotta Országos küldöttközgyűlését, aniolyon több mint száz vidéki ós fővárosi szorvozot képvisolUitto magát. Erdély, Kárpátalja, Felvidék munkás-küldőt toi, harisnvós székolyok és alföldi kubikosok képviselői," valamint a NMK törvényhozói gyűltök ösz-szo, hogy meghoszéljék a keresztény, magyar alaiwn álló munkásság aktuális problémáit. i
IÁTAHT
18.00 18.53
19.10
Autábusz-minKtrcnd \\
Krvényoe 1912. november 2-WI a további IntéaUodcalg. Noovhunittio—Qisríihoito—Zolossrahar
Nagykanizsa Kázponti izálL Qarabonc ^ ., .¦-
Zalazzabar
RATACT
5.58 1.40
MerjyhíanlHOQ—Iharonborúnií—Inbc—Böhanyo—Kopoowúr
7.00 i. Nagykanizsa KOzponti száll. i. 17.25
7.47 1. Iharosberény 1. 1031
aos 1. Inke é. 16.21
8.52 10.25 1. Höhönyc községháza é. 15.34
é. Kaposvár pu. é. 14.00
9,
Maaykanlsaia-Altiaiondtia—IHura»ambnl
Nagykanizsa pu. I é. I 10.30
Alsolendva Korona szálló I. 8.25
Muraszombat Korona az. | I. | 6.45 d™ Nagykanizsa—Alsolendva között csak hétköznap.
1 14.00 18.251 1. 1
16.10 20.35 I*
17.45 21.50 *¦
a,
12.40 11.001
li.00 15^5 14.35
¦¦orkaHlsM—L«Uh,«
? c ? ? d B
5.10 7J0 -.-14.--16\\25 19.00
5.20 7.« 10.3014.10 1730 11.85 19.15 6.10 830 11.2015.- 18.20 19.25 20.05
? c ? d
6.05 8.45 930 11.40 13.45 17.00
6.55 9.35 1O20 12.30 14.35 17.50
7.05 -.- 10.30 12,40 14.45 18.00
E Csak vasárnap és ünnepnap közlekedik.
D Csak hétköznapokon közlekedik.
c— Csak hétköznapra esó hétfőn, szerdán éa pénteken.
d — NagyVaaiua-Letcnye között csak hétköznap.
1. Nagykanbii pu. 1. Nagykanlua Kítp.
é. . UtMJ*
Kigykului Kltp. NicjfVulna §v.
Vitéz Marton Béla oiszágos olnök nagy beszéddel nyitotta meg a mun-kásparlamont tanácskozásait. Hangoztatta, hogy a NMK nom kicsinyes társadalmi ogyesülot,- hanem mozgalom, amelynek létjogosultságát máris igazolta az idő. A magyar munkásság tagjai fegyverrel kezükben küzdenek künn s bolsevizmus ellen bont pedig elszántan tartják a bslsé arcvonal egységét. A N MK működésének legnagyobb oredménye, hogy a munkás ma mór ismét büszkén vallja magát a-nemzőt tagjának. Azok a munkás bajtársak, akik a szociáldemokrata frontról jöttek át, mintegy nogyvonezren a NMK lobogói alá, ma hűséges flsl a msgysr-tágnak.
Egy sem tántorodott mog kőzülék. Azoknak a munkás testvérek nok — mondotta vitéz Marton Béla —, akik még, logtöbhször kényszer hatása alatt .i haloldalon állanak üzoncm. hogy
várjuk őket.
a vozotóiknok podig, akikot soha som azonosítunk a munkással, azt üsoncm: idojébon álljanak fólre, mert a magyar uomzot jogos íolhri-borodása ugy is ol fogja söpörni ókot. A mull eseményeiért uoui a munkás a fololós, nom a munkás volt a hibás, hanoin törzsfőnök főzetői voltak hitványak.
Elhangzottak a beszámolók, me-lyokból kitűnt, hogy a NMK-nak ma már több mint 160.000 tagja van. A jolcutésok kajwsán fölszólaltak a vidéki kiküldöttek is.
Ii)i2, tkcambar 21.
R
Mózsl negyedik az Orsz. Leventeklrkózó-bajnokságan
Napok óta folynak aa országos lorentebirkózóveraenyek a Sportcsarnokban, ahot a kiskanizsai Mózsi m elűdontóba kai-ült. majd a dön-tóban, középaulybsn negyedik lialye-„tt lett.
Magyar Kupa eredmények
Ferencváros—Oamma 1:0 (0:0). Újpest—Nagyvárad 8:2 (2:1). Szeged—Kispest 3:0 (8:0). Komárom—Hangya 7-0 (8:0). B8ZKRT—Vasas 8:0 (0:0). Bzülnok—DiMAVAG 4:2 (2:0). Elektromos—CsMOVE 2:1 (1:0) SalBTC—Kiatextil 8:1 (2:1).
Atnlker az örsISg azertlmei latz...
(MN) In Sevilla melletti falucak«ban ájnak idcjín lúl.lrne. maekarába 01(0/61! térff toppant be egy paraaztasazony hátiba: ,En vagyok aa Grdag, Junltáárt jOilam!" A 17 ivás, caiaos leány as lladiágtol lalhollra várva minden ellenállt. »11.11 klvilla aa .ardogof, aki a pokol ktlrttt egy axomazádoa halba vezet(o éa olt nabályoa házaeeágl ajánlatot tati laki. Juanlta annyira felháborodott az ordOr eiemteleniégen, hogy mlndtn fé\'el-míröl rasetclcdkezvo haaábtát ragadott éi ugy helybenhagyta, hogy — ai ördfl-1« korházba kallolt siállllanl.
a duplalavalO
karácsonyfa
¦így választékban és alció «rban kaphat*
Pannónia-kartben
Sagdr-at a.
limulunMfU litfhui ftllilii
MENETRENDJE
érvényen IM3. november Z-tól.
ErziBébaC-tai\'-\' VaauUllomá,
Vaiutállomáira ¦ ErzBebet-terro
m m 7« 7H 11» tm 1149 14-aa 1IH 11* 21\'10 ,\\ 3 f 1 * c fi > S
UH
(Fílytatéi Hl 1 elteirtl,
ban meguntak aa oluz fslronulMial ériutkezó pontokat tartíi namvL ka-tonik •Uenftllá»4n.
Indiai front
Uj-Dolliiből jelentik, hogy a leg-utóbhi napokban a burmai határ-vidéken levő Arakánból kiindulva ti brit csapatok deli irányban merj kísérelték a Buimában való clŐnyomuláit, Ez bizonyos részben sikerült is nekik. A közlésből azonban nem tűnik ki, hogy a brit csapatok Fellépése az egész burmai határ elleni támadás kezdetét jelenti-e vagy csupán csak helyi jellegű előretörésről vdn sió, amelynek eélja a japánok ereiének kitapogalódiása.
Az indiai főhadiszállásról jelentik, hogy japán repülőgépek megtámadták Kalkultát és vidékét. A ! légitámadás kétóra hossiat tarlott.
Stktrtehn angol barepÜíétek Franclmorazéfí fülé
Több négymotoros bombázókból álló angol kötelékek tegnap a déli órákban — mint a Német Távirati Iroda jelenti — erős va-désikisérettel támadásukat kíséreltek meg Franciaország középső részen több helység ellen- A nyomban működéibe lépett német vadási és légvédelem aion-ban meghiúsította próbálkozásukat. A német vadászok a brit bombáiókötelékek közé vetették ni(ijtikdt és heves légi harcokban, «z eddigi jelentések szerint, 7 angol harci repülőgépet leléttek, köztük néhány négymotoros erős fcgyverzelü bombázót. Számolni lehet azzal, hogy az angolok még több repülőgépet vesiitettek.
Egy német hadihajó gépházában. (Foto DRV.)
divat
ízlés rnínöséc
olcsó ép v
uh i
Vásároljon
Horváth Lajos
üveg- éa por-cellán-kereskedésében
Nagy választék várja önti P6.ut ». Telefon : 647.
— (Taafliyl hlrtk) A siombat-hclyi tankerületi kír. főigazgató jóváhagyta Farkas Lenke volt ki-límání köiségi népiskolai tanítónőnek a lalabesenyői köiségi népiskolából helyettes, Tóth Irén volt csehimindszenti róni. kat. népiskolai tanítónőnek a zalomvár-apátipusztai róni. kat. iskolához rendes tanítónővé való megválasztását.
- (Állatorvosi kirendelés) A földművelésügyi miniszter a katonai bevonulások következtében megüresedett lenti és novai járási állatorvosi siolgálatnak helyettesi minőségben való ellátása céljából dr. Pataki Pál m. kir. főállatorvost Paksról Lentibe rendelte ki.
•—(Házasssí) Balázs Erisébet és dr. Hirsch Lásiló f. hó 20-án há-lasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett).
— (A eaerkésztk a kaébive*
oultak hozaatartozólért) A naay-kaniisai 373. Arpádhási Sient Erzsébet és 377. ii, Rákóczy István cserkésicsapatok kedves tagjai renkivül sikerült karácsonyi előadást rendeltek a Kat. Legényegyletben, melynek jövedelmét, 50 pengőt a hadbavonult honvédek honálartozói felsegélyeiésére fordították. Minden dicséretnél szebben beszél o tett!
— (A közellátásügyi miniszter) rendelete, amelyben december 22., 23. és 34-ére a hústalan napokra vonatkozó rendelkezés alól felmentést adott, Nagykanizsára is vonatkozik.
— (Autóbusz hír) Értesítjük a t. utaióközöniéget, hogy nagykanizsai megállóhelyünket 1943. január 1-től a KORONA-s/álló elé helyenük át.
MÁVAUT-főnökség.
— (Bortolvajok a hegyen) A Patrikeresitur kéiséghei tartoiő Patóhegyen lévő pincéket ismeretlen tettesek feltörték ét nagyobb menyiségü bort zsákmányoltak. A tolvajoknak még arra is volt idejük hogy a magukkal vitt hordókba fejtsék át lopott bort. Amikor a gaidák borért mentek, kinoi megdöbbenés érte őket csak ai üresen kongó hordókat találtak a pincékben. A csendőrség a rejtélyes ügyben nyomozást indított. Megállapították, hogy a tolvajok a bort a közeli erdőben a földbeásott edényekbe rejtetek el A tolvajok kézrekerítésére nagy erővel folyik a nyomozás.
— (Ilovfl iflnt el a zataeger-»«Ll OTI pánikészlele?) Feltűnést kcllto esemény történt Zalaegerszegen. Ai OTl-pénilár egész pénikészlele, mintegy 2355 pengő nyomtalanul eltűnt- A hivatalban megjelent tisztviselők a kasszát nyitva találták. Azonnal értesítették a rendőrséget a történtekről. Detektívek szálltak ki a helysiinre és megindították a nyomoiást. Megállapították, hogy a páncélszekrényen sem fúrás, sem feszegetés vagy robbantás nyomai nem találhatók. Semmiféle újlenyomatot sem találtak. Nem sikerült eddig még megállapítani azt sem, hogy a pénytárt késilet mikor tünt cl.
— (Budapest 2100 legszegényebb gyéreteké) Jutott as idén meleg téli holmikhoz a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete gyermekfelruházási karácsonyi ünnepségén, amelyen előkelő közönség élén a Kormányzó űr képviseletében Kállay Miklósné miniszterelnök neje is megjelent. Dr. Fabinyi Tihamér m. kir. titkos tanácsos, a TÉBE végrehajtó-bizottságának elnöke bestédében hangoztatta, hogy a magyar péns-intéeetek mindenkor ^tudják kötelességüket, amellyel a társadalmi
UJDOMSAGI
Kav Atmony 1 ft j é ¦ 4 4 k ¦ a k
ogy szép vclour , velour-bársony- és anyaf női kalap
loBelwAimubb ém M vAlftutSk
Róth Lauránál BAZAR-UDVAR.
GRAMOFONOK
Tálka
Villany Kombinált
ORONHUT ELEMÉR rzakUxlattbon D.ak-Kr 1.
1942. december 21.
kiegyenlítődés érdekében, a krisztusi sicrctet jegyében a magyar jövőnek: a magyar gyermeknek tartóinak. (MVS)
- (Alacsony TÁTRA-I téli ipertolások) legszebb kiindulópontja a 946 m. magas Telgárt téli sportközpont ja. Felvilágosítás az IBUSZ összes budapesti és vidéki MAV. Hív. meneljegyiro-dáinál.
— fOazdaiárl elöljárókhoz) »Ez a legkevesebb, amit a biztosításról tudni kell* cimen valamennyi biztosítási kérdésben irányt mutató füzetet adott ki a Magyar Biztositástudomanyi Társulat. A népszerűen megfogalmazott füzet nemcsak a felelősségteljes munkát végző gazdasági elöljáróknak ad felvilágosítást biztosítási kérdésekben, hanem rövid pontokba foglalt tájékoztató közléseit nem nélkülözhetik az arany- és ezüstkalászos gazdák sem. A füzet a Magyar Biztositástudomanyi Társulatnál (Budapest. V., Deák Ferenc uíca 15-18.) bárkinek az igényelt példányszámban díjmentesen rendelkezésére áll.
NAPÍKFND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelőt: Ma a Sí. Máris gyógyszertár Király-etek 40. szám.
STitkanizsán ar. tttnni gyájTazar-fcárállanaá tgyalata* saelgálatei tart.
K.ptín December !\'. IlítlÖ. Rom. kat. Tárnái ap. - Protestáns Tarnáz. - Izr Tab. 13.
A «Ö*FÜRD0 nvitva v*n regga! • árától aata 6 óráig. ílléttó, szerda, póntak délután áa kaddan aféaz nap ¦ókawk.) Telefonj »Q.
Újságot Ut
hazulról a hareléten küidö honvéd. Aki kiolvasta a Zalai KSzlBnynék eit a példányát, a lapfejtn található címke kltöttéiével dobja be ..\'•,\'>\' postaládába I
BETYB! IHME
\' SEÍrfciabutnrs^loiitJbeiiV\'rüvnj\'
Hofherr-Schrantz gépek, vlfágitő petróleum
UNGKK-ÜÍ.LMA NN ELEK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERHSKE»ÉSÉ«EN
Shell gázfizSk átvehetők. SoItóscsapágyak
Mind*,. HBQICB.a-la.tet altira ran.BljB m.Kl ttaphafnk.
BÚTOR
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Zalai Közlöny Zalai Zalai KJklÖny Zalai Zitljft Iflfzlöny Zalai Tzlőny Zalai
Z "
Közlöny Zalai Közlöny Közlöny Zalai Közlöny Közlöny Zalai Közlöny Kjzlöny Z^Jii Közlöny
pl Vr
Zalai Közlöny Zalai Köj Zalai KöAc ny Zalai \\<M\\(n\\y \\ Ifuzlöny i közlöny u Közlöny Közlöny Zalaj Közlöny Zalai Közlőn Zalai Közlői
DRAVAVDLGYI
jjjjHOS áRUMSZOLGALTüTÓ R.-T.
h Iba b«B.i e I • n U- aick
minden víMamoa k&>*de»hen délelftH S-tól délután 16 óráig.
Cscngery-M* 51, telefon 294.
__!
nlzs
Kinyvnyomda, kenyvkSt4s«et, vonaloz* intézőt, üzleti könyvek és dobozok gyára
a „Zalai Közlöny" polliikai Eapilap szerkesztősége és kiadóMvaiaia
Hí éssiai Misik:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értcsilésc-ket, gyászjelentéseket, névjegyet,. falragaszo-kat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiallitásn nyomtatványokat.
TELEFOS: 78.
¦ mmmmmmmmmmmsI
üzleti könyveket, Ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket éá tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, uaptártömböket, fali-naptárakat, dobozokai stb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
áPHéHIIIITftilI
ÄLA8
Kercttk agy szolid, JA munkáa azimoló fflpInvArl zegltséggal, löntéa átvételéhez, némi óvadékkal. Horválal tudók előnyben. Uaysnolt agy tlgyez (anulíllul telje* etlilaira (elveszünk Wzzir litván vendéglő.-, Czáktoinya- 380f
FOaaaraa-aaiatfa. karának jzauér
1-ére. Flicher az Laitnar Nagy kan la ta, Kinttyatca t. MM
Józan gondotkoziiu komttveiztgéd, gyer-mclitckn, hÉztmaalapl állázt karez. Cl rackai a kiadóba. Í903
Oyeimekat axeretö, ffflanl iuúé min-.láma {átvétetik TÓ ut 20. alatt. 1011
A»A>-VtTzaL
KI* aló i izakrény, Iróaialal, nagy elő-•lobalal, allö liéasztaL Király* u. 10. 3804
Eladó egy hatoa Schunda cimbalom Eötvöi ter 4. alatll ve.idíglöbaa. 3914
BÚTOROZOTT SZOBA
Béllfakvasl butarozolt szoba kiadd. Cin a kladótilv italban. *
KtLtNFÉLE
Naiaa társat kereatk 20-30 oiet pcngózel lllatziir-, (Qtzar- <1* CMmegt-kerezkedézhei. Ipir«nged«l.ya1 randáiké* lem. Lévaiakat a kiadóhivatal továbbit.
N..t ykatúta megyei varos polgármeeterétŐI.
Tárgy: Zalrftjadag a karáeaonyi
önnepakre.
Hirdetmény.
A zairjegyek dacambar hi./l utolztj, .D" |e!zé«U azolvényslra, amalyuket a fennálló randslotak ó. [eimálion dn-(tDraber hé 21. éa Sl fka közt aza-bul bováltaiil, 10 foka zalr helyett 16 dekát kell kiazolgáltatnl. lízo-kitt a szelvényeket a kentetek külön eeoportoiltva tartoznak elez&molnl. Rtá a blraatmenyémet a hontoaek kötole-i»k (l/hilalkbnn jól látható helyen ki-lüggcaztenl
Nagykaniiaa, 1942. december 1».
»u Polgármester,
BIZTOS
enHlményt caak ugy ar az, ¦a MrOetéaelt a naponta tobbezer példányban meg-IdenA, zoeaezevlaekcn Ja elterjedt ZALAI KÖZLONY-bea adja fel. Kiadóhivatal Pót*5. (ti udvarban,)Tel.78.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „KöiaaxdasáBlR.T. Maoykaflliu". Felelóa kiadó: Zalai Király. Nyomatott t a „KOzgazdaaíg! R. T, Nagy kani itt1*
ayandijá\'baa Nagykaaliaáa. (Nyoudiart lelali Xalal Király
2
1770
Uta:
I \' ,w""\'\'^! "*« 4vt«a6a «• Nagyixartlssa, 194B. dee. 22. kedd Ar« 12 MlAr.
ZALAI KÖZLÖNY
6iorkraí,IO\'éB 6i kiadóhivatal: F<5ul B. szám. 6ifike«stó»tel is W*aaulva(uli lololu,, 78. Miwlolonlk müYSiin hélkSznap dólullíu;
•OLITIKAI NAPILAP
FíleISs szerkesztő: Barbarit. l_a|o« . ^USÍM. W^X."
árai a „van" és a „nlues" közöli van
(bt) Mi n-2ért csak clrázognt-iiik a rongyot, akármilyen keservesen is mcgv a viliig soru. Néha kegyesen cs jóságosan sóhajtunk egyet-egyet, hogy »Istenem, azok a szegény katonák ott kinn !?8 fokos hidegben...* és utána nyomban szidjuk a minisztertől a szedőgyerekig mindazokat, akiknek részük van abban, hogy a reggeli újságban ott volt a rendelet az itthoni Fűtési korlátozásokról. Suttyomban pe dig elégedetten dörzsöljük a markunkat, hogy hála Istennek, mi nem fogunk megakadni ... nekünk van... Es aztilán, jámbor szemforgatással, még hozzá fűzzük a második szánni sóhajtást : »I)c az a sok szegény ember, akinek nincs...* . Mindezek után pedig meg vagyunk győződve, hogy nagyon jóérzésű emberek vagyunk s lm mindenki ilyen lenne, kutyabaj se lenne ezen a megveszekedett világon.
Hogy a katona a 28 fokos liidcKben ... meg a hatgyermekes meziIlábon család itthon... ezek csak ellágyult pillanatokban jutnak eszünkbe, hogy a kö-vclkt\'zö pillanatban mohó örömmel csapjunk le mindenre, amiből nagy* a nincs s amiből éppen ezért nekünk minden ulon-módou legalábbis háromszor annyiunk kell lenni, mini a menynyi azoknak az Istenem, szennyeknek -jut, akikért egy-egy jóérzésű pillanatunkban majdnem megszakad a szivünk...
Az efajta jóérzésüeknek egy válfaja az. aki azt hiszi, hogy a jómagyar-vollának ad kifejezést, amikor lépten-nyomon hangoztál ja :
• A, kérem... nincs !11 semmi hiba.., van itt minden... esuk hát hz emberek szerelnek JaJRatni. panaszkodni...
Nincs .szükség ilyen tulbiiz-ílólkodásra. N\'incs rá szükség, mert nem igaz. Nincs rá szűkig, niert felforralja az elégedetlenséget azokban, akik hallván elhiszik a jószándékkal cé-"ii lul lövő kijelentést és a lelkükben marad a tövis : — »hát akkor nekem miért nincs ?
Igenis, szembe kell nézni fegyelmezetten ós öntudatosan a kisebb »vaiU ós a több i nincs elviselésének magyar kölelessé-fíével. Nc áltassuk magunkat, hogy van minden, mert akkor a kevéssel, ami vau, hajlandók \'eszünk csakugyan ugy gazdálkodni, mintha bőven lenne és.
mindenkinek jutna kedve sze-nm.
Egyaa szám: betkttanap 12 üli., azenaiKan 1« tin.-
Marokkói jelentés szerint Giraud megszüntette a személyes együttműködést Eisenhower amerikai főparancsnokkal
Nagyobb harcok folynak Sfax és Kalrouan térségében a francia csapatok és a német páncélosok köxött — A német-olasz csapatok zöme MIsurata vidékére érkezett
Hatalmas földrengés pusztított Éazak-Anatóllában
Hios, Chile köztársasági elnöke, aki jelenleg egy vidéki városban tartózkodik," beszédet mondott, amelyben nyilatkozott Morales belügyminiszter Oszakáméi ikai utazásáról. Moralesnek Hios elnök, csak személyi megbízást adolt. Moralesnek Washingtonban tájékoztató leneseket kell tennie a cinlei külpolitika Uszlázása végett. Ilios elnök
hangsúlyozta, hogy neki, mint
államfőnek joga, sőt kötelessó-fce volt megfelelően kihasználni az utazás- nyújtotta alkalmat.
Az United Press jelentése szerint a köztársasági elnök beszédéhen erélyesen visszautasította bizonyos chilei politikai köröknek a belügyminiszter utazása feleit gyakorolt bírálatát és újból hangsúlyozta, hogy kizárólag az államfő felelős a kül-
politikáért.
N\'t\'iu kell
nyafogni nandun-
A németek Toropectöl nyugatra több szivóian védett támaszpontot elfoglaltak. .
A donmenli középső arcvonalon clkeseredetl elhárító harcokban igen nagy veszteségeket szenvedtek a bolsevisták; jelenti a Nénid Távirati Iroda.\' A hóméi csapatok sok foglyot cj-lellek, közlük több magasrangu tisztel törzskarukkal együtt.
A német véderő főparancsnoka áfának jelentése .szerint To-ropcclól nyugatra a német csapatok vasárnap tovább folytatiák a szombaton megkezdett támadásukat.
A kÖdVcfX nw\'jlcprti\'ssz\'frü\'
en bphevista erőkre bukkanlak,
amelyek az át nem tekinthető terepen ellentámadásra készül-
tek. Kemény harcokban, amelyeket a kedvezőtlen jdöjárás is
megnehezített, sikerült a bolsevistákat széjjelszórni, A német csapatok ezenkívül még több szívósan védett támaszpontot is elfoglaltak.
A Veükije Luki melletti német támaszpont személyzete, a melyet a bolsevisták napok óta támadnak, vasárnap is nehéz harcban állolt. Az ellenség a köd leple alatt próbált erős támadást intézni ellenük. Jelentős tüzérségük éltenérc a két ós fél hadosztálynyi boisovisla evők? ujabb előretörései meghiúsultak a német csapatok megingathatatlan ellenállásán.
Hivatalos portugál közlés a spanyol külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokról
natkozó ntci/beszéléseken a nézetek teljes azonossági nyilvánult meff, ami a különböző hivatalos ün-
A portugál kormány tegnap a késő délutáni órákban hivatalos jelentést adott ki, amely egyebek kőzött Így hangzik :
A vélemények és benyomások kicserélésének befejezése után, amely eszmecserék a barátsági és meg nem támadási szerződés szellőmében folytak, .lordana spanyol külügyminiszter kedden Visszatér Spanyolországba. A nemzetközi helyzetre és
a két ország visxonyáru i>o-
epségeken tartott beszédekben ; niven kifejezésre jutott. Jordaua gróf spanyol külügyminiszter, aki jelenleg Lisz-szabonban tartózkodik, -tegnap délután elbúcsúzott C.armona tábornok, portugál államelnöktől, Az elnök sajátkezülegiüzte ven-
(Fíi!-.\'i,i!<íít az 5 oI.ík.Ii.di
talán, amikor ezzel, azzal csínján kell bánni, vagy meg kell elégedni békebeli helyett \'a háborús minőséggel. De ezt sem szabad bebeszélni magunknak s főkén) nem másoknak, hogy Kánaánban élünk. Xeav szabad vértanúnak érezni magunkat, ha egy s másról le kell mondanunk, de olyan könnyedén sem szabad venni a dolgokat, mintha semmi terhes kötelességet nem róna ránk a magyar-voltunk ezekben az időkben, amikor a haza sorsa Tekszik a történelem Ítélő serpenyőjén. Ne rázzuk a rongyot, hogy van minden, amikor nincs minden. Hidegvérrel, a sorsközösség átérzett parancsával nézzünk szembe a háború lényével, az ebből eredő hiányokkal, fáradalmakkal, gondokkal. No liontályosilsuk el a
lelkekben annak öntudatát, hogy igenis, van mit vállalnunk, igenis,vanmivel megküzdenünk, igenis van áldozatunk, ami azonban kötelesség, mert a haza köveleli. Baj volna, ha csak a muszáj rideg kényszerét éreznénk a kisebb feladatunk mögött. Ma ennél sokkal többet kell mögötte éreznünk ; — a magyarságunkat.
Akiknek pedig esak szószátyár hencegésből szokásuk többel mutatni annál, ami van, vannak a sok valóságos nincs miatt keserű szájízre hajlamos, kcvésbbó pallérozott lelkek, s azok gondoljanak arra, hogy azok számára izgató méreg látni, vagy hallani azt, hogy vannak, akiknek nem kell végig küz-demök a mindnyájunkra kimért hétszükesztondöt. A leg-
nagyobb mértékben antiszociá Hs és a magyar arcvonalat iithon s ottkünn egyaránt bontogató cselekedet ma rázogatni a rongyot, akár üresen kongó szó csupán, akár a kapzsi önzés utján szerzett kibújó a közős ál-dozatviselós alól.
Még annak is, aki a sors vagy. kedvezőbb körülmények kegyeltje, a zivataros időkhöz illő komolysággal és tapintatos szerénységgel kell részt vennie a nemzeti erőfeszítés lelki támasztékainak épilkezéséhcn. A meggondolatlan szó, a hivalkodó pöffeszkedés, a közős nincs tagadása, akárcsak annak kijátszása, bím hazánk, a magyar édesanya ellen, amely édesanyja minden magyarnak, de ino\'st fiai szenvedéséből, áldozatából kell újjászületnie.
iÜtUM KÖ2ÍJ0N.ÍI
Dr. Krtitky polgármeiler:
„Ez a szó „piarista" — patinát jelent..."
.Berlin Gusztáv törvényszéki tanácselnök lemondott "á? Piarista Diákszövetség elnöki tisztségéről - Dr. Krátky István polgármester az uj elnök, táraelnök dr. Hegyi Lajos főjegyző
178-ik évébe lép a nagykanizsai piarista-gimnázium
A Nagykanizsai Piarista üregdiá-kok Szövetsége uiost tartotta évi rendes közgyűlését, melyen Krátky Istváu dr. kormány főtanácsos, polgármester, dr. Hegyi Lajos polgármester lia Ivet tea-főjegyző, Barta István gimnáziumi igazgató, Kise Bála, Ondaiiyi Miksa és Vegyié Károly tanárok, dr, Fülöp György ügyvéd, dr. Boraányi József aljegyző, Merényi Béla uzámtiszt, dr. Kuhár Ottó
ügyvéd éa még többen mások vettek részt.
Vegeié Károly alelnök nyitotta meg a gyűlést. Kegyelottel emlékezett meg az elhunyt Bertin Üusztáv-iiéról, aki, lm egyesületünk valamit rendezett, elsőnek jött éa utolsónak távozott. Mindig a legnohezobb feladatokat vállulta és egy sugárral mindig több volt a lelkében, mint
másnak.
Berlin Gusztáv lemondott elnöki tisztéről
Bejelentette, hogy a* egyesület ülnöke, Bertin Gusztáv lemondott elnöki tisztségéről. — Magam is támogatásra szorulok, — irta lemondó levelében, — éa nem vagyuk alkalmas arra, hogy egyesületet vozossok. Kilőne nehéz évet töltött az elnöki nzékben és nemcsak anyagilag, lm
nom erkölcsi értelemben is jelentós Bzoropet biztosított városunk éloté-beu az egyosülotnok, Kmlékét jegyzőkönyvileg örökitotték mog. A közgyűlés nagy lelkesedéssel
BUszkén valljuk magunkat lélekben
mert ez a hzó piarista, patinát jelont, melyet nekünk \'még fényesebbé kell tennünk, K/ a fizu elsősorban ,kótolezetta6got jelent. Szeret néni, ha ogyeaületünk élö és működé hordozója lenne ennek az, eszmének, melyet a magyar piarista rend, egész nemzetünk bálájától kisérve, kuejt. \'Szeretném az együvétartozás gopdojatáti elébbro vinni és a piarista .atyákkal való kapcsolatot tol-joaobwrwfíoíi> hogy az még gyümölcsözőbb {egyeit liiménk és vtíro-sunk javára. j,tiW.lli.(if>ll\'J iiuM Dr. Kubár Ottó főtitkári jelentésé bop az elmúlt évnek .bü.UiKörképét nyújtotta, lemaradt korü üimejjély, elmaradt a/, élotlw induló fiatalok
dr. Krátky latvén polgármestert oniülte uz elnöki azékbo és társelnökké dr. Hegyi Lajos fójogyzőt választotta mog.
Dr. Krátky István, mint uj olnök átvette a közgyűlés vezetését. BJBÖ szavaival kószuiiotet mondott a társ-obiök nevében is a megtisztelő bizalomért. — JNeltéz időkot élünk, — mondotta Iwszédébcn — társadalmi, Bzoeiális és kulturális téren nagy nehézségekkel kell megküldenie egyesületünknek,
Öreg Piarista Diáknak,
Hzomléjo, elmaradt a november elsejei kegyeleti üiinop. a rendháznak akkor tragikusan elhunyt liatal tagjának gyásza következteben. Jelentését azzal íojezte be, — dolgozzunk a Haza javam és a lolki egységet megőrizzük.
Vitéz Bentzik Lajos pénztárosi jelentéséből kiderült, hegy az egyesülőt nek tekintélyesehb vagyona van kötvényekben.
A kieső választmányi tagokat újra megválasztották é.s a hiányzó helyette! \' kitöltötték.
Barta látván gimnáziumi igazgató fogazolalásábah ogy kedves kotoles-.aégel. toljositott:; A rend főnökének megbízásából
Bertin Gusztávunk, dr. Krátky IstvírmkK és tí^\'H^yl Lacinak
— Mint u\'iíÚ: ŐvéW\'Íép6 iskola igazgatója rizonme^értók tartja, hogy átnyújthatja1\'ezeket ii .MlgllOu-mokat Jelkép ez, mely> ^ rttolog, benső.\' kapcsolatot \'szimholizftlja, moly u- diákszövetség és az. intézet
kÖZOtt Taft. .[:ipn,i\\r,lu,l Jli\'([ll".íl:
Dn .Krátky lsltíui olnök :mondótt koszunfltot: -, lgy!,éraeuí ki kall egész i toneiii ,a * igazgat. m
— mondotta — mert ez az omlék-plakott kifejezi azt a bonsŐ viszonyt 18. moly a piarista ház és a város lakossága között van. Nagykanizsa városának különösen bdnsóséges kapcsolatai: .vannak a renddel, i Azt mondhatjuk, 9 Váyos vezető,¦rétege, a piarista iskolából került ki.i Külq- : nősen ki koll \'emelnoni azl a\'f.szociális\'góndol.iiot, moly a \'jövő utjai jelzi,\'; mely utat a pianala fend\' alapítójának ^olki nagyságát jellem-1 zi, aki ))00 évTot ezálótt\'már1 mllft-morto, hogy a szegény emberrel/
duplaleveiü
nagy vntohKtékban ís olcsó íírbRii Haptmtó 1 1
!i:,?jTl i ^W^Ski^m^ Sugáréit \' 4« ]J • > 1 u s ?.i; I j i !
való töródás(:tijtgy,..és:;szo)ilJ dptdg. Még ma sineson száz százaidban inegvalósiiva gondpíata. Adia^L\'ítoii,, hogy a .íjáipa.. veze^ségénio jt óh a pia-: rísla rendháznak összefogása hazánk és városunk érdekeit szolgálja, mely ajukitsa ki a i-égiTiagy :Mágyaroi-szágot, 1 molynek\'1 határai;1 között a1 niagyar intolllgeitóia feláttata\'lílaln-kítani** második"\'ozor^eVjíf: ,A 1 Inditványára hódoló táviratot küldtek a piarista rend főnökének é9 á. KejpvjJtanitó Kendnek.
| I7g)\' éröztpm a köz gy íj lés áhUt,-^ pfarjs^ rend a.jíjjíj magyaj. YÍlágurv-kat.,i#ni. ,kiyü|ró,l| ^oszijazebbé, ha-, nem belső!1 tartalommá!:, tölti meg.
ünnepi hang *
Ingram
A Szociális Misszió szeretet-ünnepe
PETO LAJOS és SRNU LMOS
ml
V A S[J;,\'É SMUSSA H.1 k E ^E\'S\'KE Ö L(S E
Uletoa l $H.< Sflrf8o,clml.P«* Swau.
Kiii\'ftple\'ls\' Iw^ptnyul^jnJzäi^äli^\'!«^«^ S, K. f. fjsap*gy.4. Z(íi^íijo(jm(( ^1«,
líolyok él k\'jtlyhftk. Efitil*!- öb liMtorvufííilApok.
;liiaöwii:i
Dr. krátky Istvánné polgármesterné osztotta szét i ]) t v i az sjándékékat
lángok jicmxeti színeinket világítják meg. A műsorból megtudjuk : a mennyországból magyar angyalok hozták. A sok;, sok magyar angyal innen á harcterekre indul, hogy kegyc-lemteljes, boldog estét vigyen, küzdő ykWró\'riájnknak.
I)r.! Scdymar, István esperes beszédében a1 \'^érmek-sziVcket vezeti .jézus jászolálí6zj majd az \'anyákhoz, szól. —\'-\'Mikor sok a szerrvfcdé!*. mfttti\' nWéz rM?flélet küzdéljilc,-yni\'kóf\' tj ^\'keresltek a N\'áíárctjr"\'.Jézus vigasztalásai, vezessétek" liri^áV\' űH\'oritiftifccite-\'ket.1\'islert mjhtíéhkf i\'riíA\'ds^ál \'szdréii, de legjobban"d\'^yc^m^ kél. Ncveljétéy^é^s^qrl\'íe^a), .hogy Iliikor, jiagyóklc^üfi^^ít" ,kpr ts ;hü Katonái maradjanak Jézusnűk.
Onidaff, \'váltdüatös1\' m^orrftl
: A Sxoci^Ljs iMissziótársulat impk\'Qu óUhqiíáuak ,n,tgytpniie zsúfolásig megl<j|t^f^egnap délután. A szeretet ünnepére gvül-lek a jpotlörn apróságok és a szülfik. ¦ • 1
Dr, Krátky Istvánné polgnr-ntiesterné. Száva Núudprné el-inlökii«, dr. ¦Soíyíri^r\',rstyflh é& \'l^rtsy v. \'Filo- Fcréric iga\'z^.\'íló és intisok1 képviselik a város ve-zélíí rétégét.
: A tarkó szinckhcii pompázó h\'atntliiáa karácsonyfán még-gytilnnk\'n portyák. Az apró kis
da
miii.xlBilQeBál
H42. d»C4mber 22
kedveskedtek az apróságok. A négy angyal köszöntője, a karácsonyi levél, Jézus születésének élőképe, a sok-sok vers, a szebbnél-szebb énekek azt bizonyította : ilt ártatlan .hit, igaz szeretet él, melyet szépen kiegészil a hazaszeretet. Szépek, bensösé-Kesck voltak városunk szeretet-ünnepei, de ennyi érzés, ennyi lélek egyikben som\' Volt, mint amit Wilhehn Erzsike és a Kedves Nővérek hoztak,ki az ártatlan kicsinyekből.
Dr. Krátky Istvánné közel száz ajándék-csomagot osztott szét. MelegruháknaK való. iá= iékszer, képeskönyv, egy kis éle lom és édesség van a csomagokban. Minden aprósághoz volt cg>\' jóságos szava és volt a kezének egy-egy simogató mozdulata. _ \' i
Mnndukies Cölösztina főnöknő könnyes szeínvekket nézi a tfverekok önfeledt boldogságán Mennyi gond, mennyi utánjárás, mennyi fáradság\' vált itt a szeretet csodás varázslatára örömmé.
Öröm1 volt látni ezt a jó munkát, melvet városunkban a Szociális Misszió Társulat a szc-pény gyermekek megmentése ér-.dekében végez.
lagvar levették
HoavAd-lrariiotoiva
A nairvkanizsai járásban lovon-téink uirvfizólván mindon közséiíbon a rizont.->fllét a »Honvéd karácsoim JMíyébon bonyolítják lo, mórt érzik, hotrv a honvéu szemtől, a honvédért való áldozás ina inindonnél olnhhro vnln. A honvédért, a magyar katonáért, akí a messzi orosz\' siksácrok hóviharában állja a harcot értünk és hazánk további fönnállásáért. Rrezzük idehaza mindnyájan, hoLr^ olt a lióviharos orosz éjszakák és\'( forcelotres orosz napok foeják eldönteni a jövő magyarság sorsát, a mi sorsunkat, akik ma még csak idehaza éljük a lovenlo korotlien ifju élotünkot. Erezzük, hotry azok. akik ina ott kint harcolnak, a mi kozünk-l>o fogják letonni a hazát, amolyot inogvédtok, hogy az olkövotközökben mi védjük és nii is egészében adjuk majd tovább a szobh magyar jövőnek.
Mairyar lovonték! A »HonvÓd karácsony* a nemzet lotrnaíryohb Ünnepe koll hojry leffven. Ugy ünno-peljétok, hogy méltók log\'yotok a harcoló magyar honvédhoz, aki értőtök harcol és az ozoróvos magyar hazánkért az orosz mozök fagyos hóviharéban.
Magyar lovonték! A Ti novotok-bon iizonok a mosszi orosz frontra. Mogüzonem, hogy mi is készon állunk, ha a sors ugy hozza, hogy a Haza oltáréra tegyük ifju élotünkot. A Ti novotokbon minden magyar honvédnok kívánok boldog ma-íyar karácsonyt.
Magyar leventék! Készüljotok tel, tegyetek készen .testben és lólokbon. Kdzétok magatokat, mórt csak igy tudjátok biztosítani a »szobb« magyar jövőt.
(Lenkovits)
Zalai vitézek ünnepélyes eskfltétele Perlakon
lÜ\'ni\'.fll,?Ín ,0nnepl magyar haza minden
•eciflletes fiát keblére öleli, tekintet nélkOl anyanyelvére..."
VIM* HoiMfAth töVvény.zékl alntk és «i«éx FarAdy vAm-siakl falugyalft kormányzói kltflntaUaalnak Átadása
Saját termésű kitint vOröa
asztali bor
IHerenMt l-SO fill.
«4rt palackbu, (ta|M<rtnl luphilé Beleznalnfll.Sugér-ut 53.
Perlak, december 22 (Saját tudósítónktól.) Nagy ünnepség között zajlott le a zalai vitézek eskütétele a történ\'el-nelmi járás székhelyén. A visz-szacsatolás óta nemi volt ilyen nagy ünnepe a községnek. Képviselve volt Muraköz mind a három járása. A megjelent előkelőségek soraiban ott volt vitéz gróf Teleki Béla főispán, dr. Brand Sándor alispán, vitéz Székely Jenő ezredes, a Vitézi Szék kapitánya, vitéz Horváth Ferenc nyug. vezérőrnagy, országgyűlési képviselő, Pecsornik Oltó országgyűlési képviselő, vitéz Horváth Bertalan törvényszéki elnök, dr. vitéz Hcrtelendy Ferenc és dr. Vida Ferenc fő-szolgabirák, stb. Az ünnepi szentmisét P. Murai Frigyes ferences honvéd-lelkész végezte, aki ragyogó szépségű ünnepi egyházszónoklatot mondott. Az előkelőségeket és a nüegjelent nagyszámú vitézeket a Gns-parich Márk tS-as vértanú emlékmű előtt fogadták. Az üdvözlő beszédet dr. Dómján Gyula mondotta. Kis muraközi gyermekek nagyon szép szavalókó-rust adtak elő Zsömbörg József lanitó betanításával és vezetésé-vcí^-anTcTy felejthetetlen marad a/jeienvoltakra. A vitézi eskütétel a nagyvendéglő disztermé-bjen folyt le óriási közönség /észvételével. Virág Pál vezető-1 jegyző emberfeletti munkát végzett, hogy az ünnepség külsőségeiben is méltó legyen a nagy naphoz.
Felavatásra kerüllek tiszti vitézek : dr. vitéz Tomka János vármegyei főjegyző, kúriai bíró,* vitéz Cseke Dezső lanár, vitéz Világi Imre nemeshányi lakos. Legénységi "vitézek : v. Szántó Iván Lendvarózsavölgy, Szakai József Szentadorján, Szabó István Szigliget, Németh György Znlahessenyő, Murakirály! Hó-kus Murákirály, Murai Ferenc Perlak, Kaszás Mihály Szenlkoz madombjá, Kromár József Alsónemesapáti, Kaszás Mihály Szentkozmadombja, Hegedűs Elek Hodosány, Fehér István Misefa,. Devecscri József Nagykanizsa, Szabó István Nemosgu-lács. Kanizsai István Muraszentmária, Mogyorósi István Lendvarózsavölgy, Torma János Re-zi, Murai István Perlak, Lugosi András Muravid, Muravölgyi Mihály Muravid, Szerecz Ferenc Nagykanizsa, Horváth Endre Zalaapáti.
Az ünnepélyes esküt vitéz Székely ezredes vette ki, nki feltűzte a jelvényt minden egyesnek, majd kezet fogott mindegyikkel, Az ünnepi beszédet vitéz gróf Teleki Béla főispán, vármegyei tb. székkapitány mondotta, aki kifejtette, hogy n magyar haza minden becsületes és hűséges fiát kehiérc öleli, akármilyen anyanyelvű is legyen. Fegyelmezett egységet kívánunk ! — hangsúlyozta. Le-
gyetek oszlopok, artteljet semmiféle vihar el nem sodor I A\' főispán gyújtó beszéde után vitéz Horváth Ferenc nyug. vezérőrnagy, országgyűlési képviselő muraközi nyelven fejteget-le a viléz hivatását 6s ismertette hazafias feladatát Majd vitéz Horválh Bertalan zalaegerszegi törvényszéki elnök kormányzói kitüntetésének — a koronás éremnek — átadása következett és vitéz Pcrédy Nándor magy. kir. vámszaki főfelügyelő, csáktornyai járási vitézi hadnagynak a kormányzó dicsérő elismerésének átadása. Vitéz gróf Teleki T\'éla kormőnyT\'iztos-fŐisnán küf• vétlen szavakkal nyújtotta át a kitüntetést.
A meghaló hazafias ünnepség a nemzeti imádság hangjaival fejeződött be.
Vass János
Az n| orosz generáció rosszabb a fenevadnál
Efy nagykanizsai hanvédtlszt oroszországi tapasztalataiba!
Hiába koresem hónapok óta az orosz nép lóikét. Üres, szonvtolon lotargiáha süllyedt omber-árnyak vosznok körül. Primitív ótotük a mi faluvégi cigányainkéhoz hasonlatos. KI, oszík, cméázt, honyél és irtózik a munkától. Talán a végtelen távlatok az okai onnok. Az életet nom értékolik sommiro. Egy állat jobban
küzd létével, mint özek. Partizén-(ovőkonyöégük kőzött számtalan alkalmam nyílt az orosz lélek tanulmányozásira. Elfogatéeukkor mindegyik tisztában volt jövondó sorsával, do ogyetlon ogynok az arcán som ült balálfóloíem. Podig harcainkban „
három.hónap alatt tok partizánt küldtem a másvilágra,
do az utolsó pillanatban is bárgyú, állati tokintot tilt az arcukon. Egy som kért kogyolmet, sót volt olyan ís közöttük, aki az olökészitott kö-_ télhurkot maga totto a nyakára a olrugta a szókot a lábával.\'Az bizonyos, hogy mogbalni nagyon tudnák. A partizán-nők még ciniku-sahhak, sót impertinens modorúak voltak. Volt olyan nő, akí, mikor mogtudta, hogy kí lo-iz végozvo, fölkacagott ós a vállait húzogatta. Mindnyájan megdöbbentünk ennyi cinizmus láttára. Kérdoztük önmagunktól, hol van, hol lobot őzökben a lélok? Hiszen egy kis bogár ís ígvokszík monton\'i előtét s oz a sok-sok oml)orbőrlx) bujtatott vadállat meg sem kísérli életé mogmontéflót.
Hát Sztálin alapos munkát végzett ,az bizonyos.
Orosz lélok! Hogy is lehetne orról boszélm. 8 évos korában boko-rül az orosz gvormok az iskolába. A tantorom falai zsúfolásig leborítva Istent, vallást, papot kigúnyoló ábrákkal. így kozdőuik a romlatlan lélok lozüllosztófto. A másik főtan-tárgya a szülőkhoz való ragaszkodás kíirfáaa, Sztálin földi istenné való omoléso ós a hadsorogszervozés. A falakon a legkorszerűbb kézigránátok, fegyverek korosztmotazoto. Egy 10 óvos orosz gyormek ugy bánik a kézigránáttal, mint a mi gvermo-koi\'nk az ólomkatonákkal. Ez igy tart 10 évig s akkor, aki akar, mohot az ogyotemro. Iskoláik mind ujak óa modornek. A leghitványabb faluban is palota büszkélkedik, ez az iskola. A bolsevisták erre sokat adtak. Mogórto nekik, mert sikerült
Vasáraljon
Horváth Lajos
üveg- és porcellán-kereskedésében
Nagy választék várja Önti
Pő-ut 2.
Telefon: 647.
nekik ó.ly istonlelon 25 generációt folnovolniük, akik rosszabbak a fe~ novadaknál. Ezért nom találtam ón ogy orosz lólokre sora.
Lakása az orosznak — szörnyű. Hondszerint egy előszobája van. iából a kecskéjét s ha van — tehenét tartja. Mellette ogy azoba, ahonnan a négyszögletes komonce nom hiányozhat. A totóién van a »sul«, ahol az örogek alszanak. Az ogyot-len szoba kimondhatatlanul büdös és szennyes. A kisgyormokok moz-tolonül l\'iomjwrognek a szobálwin a sobes kis testüket a legyok százai lepik el. M^uszkaországot nyugodtan nevezhetjük a szenny, piszok, a lo-gyok országának.
Mi, akik hiszünk az örökkévaló ogy igaz Isten áldó jóságában, tudjuk jól, hogy az istentelen világnak vége lesz s ogy szép napon a sötét orosz éjszakát tol fogja váltani a monnyot világosság s iienno tündökölni fog Krisztus Urunk fönséges alakja, araint áldó közét kinyújtja az orosz nép foló. Akkor majd megtaláljuk az orosz nép — olvoez-tett lelkét.
Jeszenszky Elek fóhdyy.
dlvaf ízlés minőség
olcsó ép
ruha
gáttal Ksmxtm
1942- dtcmnbflr 22
AA+tft* a húmoHgfa tátja t
Helyszint közvetítés tt zokogó fűmről
Mognéztem a » Férfi hűséget" én két napig ^wm mehettem om herék közé. Szárntkoítlahi.
Már az olöosa rítok ban roMfe soj-telmeim vhltítk. Egymást taposta a nép és egyesek mar ott kőzték a zokogott!, alorl olyan zokogás volt, amiIvont utoljára az Ököritoi tömeg-halál áldozat a intik a temetésén láttáin. Már nz előcsarnokban zsoh-kendöt Tánlotl ogy hölgy és akkorát trombitált bölo, hogy kőt kondi-dó vágtatni kezdett az utcán. Huszúr-méimk voltak egykoron * azt hitték, lobainva szólít n kiirt.
Nyüzsgött a nép « nézőtéren és bömbölt a bangsiórói hogyaszongya: ¦K/i u nag\\ szoiolmot tolod kaptam én...« — és Juli néni Öklömnyi kömiycsoppot morzsolt szét n hal szomtáskn almt. Padig oz még csak az olőzene volt. Aztán azt zengte CKV mély bariton, hogv köhögés
ollón szopogassunk nyálkaoliló cukorkát és két nr torsából csuklott fül a meghatottság. Petiig ez még csak roklámzöugo volt.
Elsötétedett 0 nézőtér és kikí a
ténléro készítette- a zsebkendőjét, liOgV kéznél logyon., Miro a hínuló végéhoz ériünk,\'már faesami loho-tott az első számot. Mert mindenki négyöt hozott magával. Egy ur ol-kéavo érkezett és a sötétben] ahogy a bolyét korosto, vfosbo tonyorolK A szomszédja telesírta nz ölökét. Pedig az igazi szenvedés még mog aom kezdődött.
Az igazi azzal kozdödött, hogy mogjolont a rolírúa: (Pérfihösége ¦ és hüppögni kezdett n zsöllye, "ti altok a logórwjbb keblek és ott dudálták ssehkendöbo az olsó fajda-lomnieeiiyilvánulaaokat. Aztán meg? jelent Pagor szenvedő arca én rázkódni kozdott a zokogástól az ogész nézőtér.
Először a lejem lott vizes. A karzat alatt ültem és rám Bírt az egész omoloti erkély. Aatán a lábam. Az olsó félidő végórí- ugyanis már bokáig ért a könny éa fölülről csurgott Ih) a kalui\'snimlm.
—- Látod, milyen piszkok vagvtok ti, férfiak! — zokogott férjo gutlér-jália egy hölgy és lógsziveaobbon a holyszinon elvált volna.
\'I)o flzivecském védekezett riadtan a szerencsétlen ¦ hát nem látod, hogy szegény iPábor ragályos beteg, azért nem mohot haza?!
¦ Tudom - roplikáüott a hölgy - ti mindig találtok ki valami jó tlritgyot!
Ekkdr -azonban már megdagadt folyamként emelkedett a könnyek árja ós a mőlyohli pontokat komoly veszély fenyegette. Aki úszni nem \'tudóit ¦ a\'z olső sorokban nyomorultul odaveszett. Jómagam időjében felvettem a montóövot és erőtől jos knrrsapásokkal igyokoztem a kijárat fotó. Éppen akkor érkozott a vizirondőifég motoros nientócsó-nakja. Mi még bolyét kaptunk az olső kórházhajőn és igyekoztem száraiba tenni enyéimet; Aztán siotvo 1 ágyba bújtam, do egész éjszaka1 Tolnavt láttam. Oly bánatosan mo-rctlt maga olé, mint akinok lovalt 75 pengős uj eij)őjének a parafa-
talpa,
KISS JÓZSEF
Dl* basznál! mérlegek
Bdidn céfn kapsitik.
Jftvitaaow jólAUA»«a1.
FRANK
MÉRLEG-Onmbin
Botvoa-tér, 2/i. Teleion: 500.
Nyolc hónapi börtönre Ítélték a templomfosztogatót
lék és bekísérték a törvényszék fogházába. Ügyét most tárgyalta a bíróság és bűnösnek mondotta ki a vádszerinti bűncselekményben és ezért nyolchónapi és 10 napi bői tönbüntelesre i léi te.
Néhány hétlel ezelőtt ismeretlen tettes kifoszlotla a so-mogysárdl templom perselyeit. A csendörségnek hosszas nyomozás után sikerüli a telíost Kositzky László odavaló fiatalember-személyéből, elfogni. Ko-silzkyt a csendőrök őrizetbe vet-
A hozomány határozott rendeltetése a házassági teher könnyítése
Kurlal Ítélet a férjnek s hozomány felett való rendelkezési jogáról
A Magyar Tudósító Egy vidéki na
„ lenti: ngykereskodő ellen felesége válópert indított s ebben többek közöli bontóokul férjének arra a maga tartás áfa hivatkozóit, hogy a kapott hozományt megállapodásellenesen használta fel s igy az ő jelentős vagyoni érdekeit tudatosan ki-iáls\'zoltu. A bíróság megállapította, hogy a férj 100.000 pengő hozomány! kapott. Az após ugy intézkedett, hogy 50.000 pengőt fektessenek be az üzletbe, míg 50.000 pengői közös névre az egyik buda|>esti nagybanknál helyezzenek cl közös betétkönyv re és afelett csak együttesen rendelkezhetnek. Az asszony kí-fogásolla. hogy a férje ezt \\\\z ulasilásl nem tartotta bc és az 50.000 pengőt nem helyczlc el betétkönyvre, hanoin magánál tartotta. \\
Most döntött ifi perben a Kúria dr. Kerekes Istvón-laná-csa, amely a férjnek ezt a magatartásai nem tartotta kifogá-
solhatónak. Ezzel kapcsolatban a Kúria a kövelkezö elvi jelentőségű megállapilást tette: A hozomány határozóit rendelte-lése a házassági Icher könnyilé-sc. Ebből a jogi minőségből következik, hogy a felelte való rendelkezési jog kizárólag csak a férjei, mini annak haszonélvezőiéi illeti meg, sőt a készpénzből vagy elhasználható dologból átló hozományra a férj\'tulajdonjogot szerez és csak az a kőlelezeltség terheli, hogy a hozományt a házasság megszűnésével visszaszolgáltassa.
Az a kikölés tehát, hogy a hozomány feletli rendelkezési jog nem a férjei, hanem másl is illessen meg, szöges elleniéiben állana a hozomány lényegével\' és jogi minőségével, Ezért az ilyen kikölés mint leheletlen foltétel, nemiéiezönek tekintendő, annak megszegésével tehát a férj szándékos és súlyos "házastársi kölelességsértést nem követett el.
Szerényebb keretek között engedélyezik a farsangi mulatságok megtartását
A belügyminiszter IÜ4.0H9/ 1012. számú rendeletében közli a rendőrség budapesti és vidéki főkapitányaival, az alispánokkal és a közigazgatási kirendeltségek vezetőivel, hogy a jelenlegi viszonyok közöli bálok és lánc-eslélyck rendezését nem tartja időszerűnek. Éppen ezért felszólítja a halósagok vezetőit, hogy bálok és.^táncestélvek rendezésére engedélyt ne adjanak. Nem emel azonban észrevételt az ellen a miniszter, ha a rend-
őrhatóságok a farsang tarlama alatt néhány szerényebb kérőiek közölt rendezendő farsangi mulatság, vagy est megtartását engedélyezik. Ezek a imilatsáiök és teaestek azonban legfeljebb 11 óráig engedélyezhetők,, A mulatságok meghivöil az eiiaedé-lyezö rendőrhatóságoknál he kell mulatni és a meghívók a papírral való takarékoskodásra való lekinleLtel, csak a legszükségesebb tudnivalókat tartalmazhatják. 1013 március lO-löl kezdődően a rendőrhatóságok semmiféle mulatságot vagy estélyi nem engedélyezhetnek. A belügyminiszter felszólítja
TÓTH JÓZSEF VvSEEBESKEDÉSE
NaBjrkanlxaéti, EpxaAbal>lép 23. ?\'¦»11! Toleion i 6S3.
Holherr—Sohrantz gyártmányú mezőgazdasági gápekel. Kincsem zománoozott tűzhelyeket, kályhákat es háztartási cikkeket
Tele hálók.
kombinált szobák, konyhabútorok
nagy választékban
Kukecz bútorüzletben!
11.1 Erzsóbet-tér 11., telefonszám 7-11.
a-tentlőrhatóságdkBt rend«Ietí-bfin.-iljogy itfükiodésel! .területé! a. közönséget a rendelet tarla-UKirél megfelelő módon tájékoztassák.
Kisosefkéizekabonvéd-hozzátarlozékért!
A Itozgonyi-atcaí államL elemi iskola Árpádház) Szent Erzsébot leány és ltozgonyi István fiu-csor-kiWcsapata olhntározták, hogy karácsony szont Ünnepe alkalmával egvfitteeen műsoros előadást rendeznek, molynek tiszta jövedelmet liad-havonult hós kanizsai honvédőink itthoni szegény hozzátartozóinak karácsonyi felsogélyozéséro fordítják. Hossza botok kitartó éa fárasztó készülődésüknek oredraónyekÍRpon most a Kat. íJogónyegylet nagytor-mélwn szépszámú közönség, jolonlé-tébon a nyilvánosság olé állottak s számol adtak szorgalmukról. Mindnyájan, akik ott voltak, ószinto örömmol és élvezettől hallgattuk tú-gig azt a kedvos műsort, melynok szoixíplói l:ol)izonyitotlák, hogy ók is tudnak kitűnőt alkotni. A kózol két és fél órás műsort szavalatok, karénekek, magánének és három rö-videlili karácsonyi színdarab töltötték ki. A műsort Baj Erasébét kedves prológja vototto lw. Az egyes műsorszámokat Veesera Mária aranyos közvotlonséggol konferálta, mig a műsor l>ofejoztévol Mednyánszkv Sándor mondott kiscsorkösz szivlx\'l fakadó zárszót. Élvozotü)l hallgattuk rtoós Irén magánénoksz4mát, valamint Borpataki Ilona, Vflgyi Ilona, Orbán Györgvi, Zsifkovica Agi (m Bone-zo László" szebbnél-szebb szavalatát. »A karácsony est« c. színdarabban kitűntek: \' Haj Erssébot, iSoós Irón, .Mogyorósi Jolán, Papp Anna, Ladeczky Krzsébot, Fósüs Etel és Mógor Mária. »Az angyölsz ívok karácsonyai c. hatásos színdarabban kiválót nyújtottak\': Hov-ozóg Mária, Oaál QabrieKa, Bor-váry Agi, Jobbágy Eráeébot, Baj KrzsélMit/Horpataki lír/\'sélwt, Kósa Mária, Szamosvári Evzsébet és Sas-vári Anna. Folojtbewtlon volt Rotli llcnrika Jézuska alakítása. Do szi-vüiikbo zártuk azokat a szereplÓkot is, akikot helyszüko miatt itt nem tudunk névBzprint fölsorolni. A rendezés ón betanítás fáradságos munkáját Voreényi Ilona tanítónő, vo-zotő testvér és Horváth József oki. hittanár, csorkészparancsnok végezte. Mellettük külön meg koll emlékezni Megla Toréz tanítónőről, aki fáradságot nom kiméivé dolgozott az előadás siketé éidokólwn.
Ahol ilyen csorkészmanka folyik s aliol ilyen igazi magyar és keresztény szenemben nevelik az ifjúságot, az hivatásának száz százalékig megfelel.
1942. december ii
N A Pl REND:
fijjali gyógyszertári Ügvelet: Ma
őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10.
Kiskuni zsán a/, ottani gyógyszertár állandó ügyeletes szolgálatot tart,
Kaptán Decombor \'?2. Kodd. Rom. lat. Zóaó. - ProtealaDS Zénó. - Izr. Teb. 14. _
A OÚZKÜKDÖ nyitvu tan röggel 6 órától OSte 6 óráig. íllótfó, szerda, péntek dolutali éa kedden egész nap
nőknek.,) Telofon: 660.
Újságot kér
hazulról a harciéren kil.dó hunvéd. Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányát, a lapfejen található címke kttöllésével dobja be egy postaládába!.
Sebesült hüaiJk fogadtatása
a kanizsai pályaudvarén
Ma reggel » 7.16 órás vonattal tqy sebesült zalai hósökból álló csoport utazott át a nagykanizsai állomáson Zatnogerszogról. A vitéz hon-rédeket a pályaudvari narnncsnok-bAjt bevonáséval s Vöröskereszt helyi tozetósége fogadta molog szeretettől és vendégül látta óket. Ott volt dr. Bentzik Feroncnó olnökosszony,
Knortzer György titkár, Bóeay Antal [hdgy, parancsnok, Ufenbeck Mária, stb. és a kedves hölgygárda, akik azonnal hozzálátlak a selwsült hósók megvendégeléséhez. A nagykanizsai Vöröskereszt figyelme láthatólag jól esott kedves honvédőinknek, mert lelkesen megéljenezték rondéglátóikat. A hón katonák ezután folytatták útjukat — a karácsonyi szabadságra.
- (Kitüntették a vízvári kántortanítót)
A Kormányzó Dr őfőméltósága Fehér Ferenc vízvári kántortanítónak hazafias munkásságáért ós kipróbált nemzeti hűségéért a Nem-ntrédelml Keresztet adományozta.
- (Ünnepelt Igazgató tanító)
.Varga Károlyt, aki 20 óv óta tanít a lolsŐrajki egyház községi népiskolában, igazgatóvá novozték ki. Ebboi az alkalomból az ogyházköz-(égi diszgyülés korotébon Hab László a* egyházközség nevében köszön-tölte varga Károlyt, míg a tantestület $s a növendékek novélwu Hadi Jenő igazgató-tanító üdvözölto. Két kis nórondék verssel üdvözölte az újonnan kinevezett igazgatót. Víg btjoe a Levente Egyesület részóról, a régi növendékek nevében köszönetté. Megjelent a diszgy ülésen dr. Bolymár István nagykanizsai es]io-
ORAT, ¦ggg ÉR8ZF[ÜT,
»»«iroljOB hlMl«NM|d KU>r,Ú Aíbaii
VÉKÁ«Y GYULA
ÍÜÜ ifitwHtir, ikLmimH Tut. f S-W. Hrtu*, laaiMlyípSk ola* irto khrtlutk.
Rosita Serrano Zarah Leander
na*9k hanglemezí\'eivólelel QRÜMHlit
waküzleUfc\'ó.akJiir S.
y*m-plébános it, aki a ,»ul,tdrtd«< lemról tariotl natívon erteké* »U
adást. ^
— (KarácionyfaOnneaéiy a pályaudvaron)
December \'24-én, csütörtök délután 6 órakor a kanizsai pályaudvar 1. o. várótermében szép karácsonyfa-ünnepélyt rendeznek Szakács Lajos állomásfőnök és Bóczv Antal főhadnagy, . ,.. \' és u
helyi Vöröskereszt nobilitáaábóí. A pályaudvar parancsnokság és ór-szomélvzet, valamint a pulyaudvari roiidórórszemélyzűtnck karácsonyía-unnepélye lesz ez, amelyen a leven-tezonekar, majd ének, zenestámok, szavalatok szerepelnek.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten az alábbi anyakönyvi bejegyzések történtek: Született 7 fiu és 4 leány: Móricz János MAV kocsirendező és Kauremsz Annának ref. fía, Németh László MAV futó ós Szabó Margitunk rk. 2 fis, Szabó József in. kir, fogházőr és Auer Katalinnak rk. fia, Kiss István ny. áll. utőr és\'Haj Juliunnáiiak rk. fia, Mcszlo-vica János napszámos és Németh Margitnak rk. leánya, dr. Makoviez-ky Gyula kereskedelmi iskolai tanár és Czolik Augusztának ág. h. dt. leánya ós fia (ikrek), Szarni János kocsis éa HukoTocz Máriának rk.
juiíai közlőnv
fia, Németh László MAORT mérnök ée Horváth Margitnak rk. fia. Házasságon kiről született 1 leány. — Házasságot kötött 6 pár: Oeorosnyóí Károly m. kir. tez. BzakeasvezotŐ és Lipün Erzsébot rk., Farkas Antal m. kir. Honvéd gazdasági munkás és lialog Erzsébet rk., Rozs Ferenc kir. ügyészségi díjnok és Király Katalin rk., dr. Hirsch László kereskedő és Balázs Erzsébet izr., Molnár István cipészsegéd és Szombat h Anna rk. -- Meghaltak b-an: Uuzaneoz Istvánná Kölcsör Rozália rk, 60 éves, Knausz István földműves rk. 67 éves, Polai Fercncné Hanzsalics Anna rk. 40 éves, Csoto József napszámos ref. 44 éves, Török Péter korcsmáros rk. 69 éves, Németh Károly rk. lí napos, Németh Ferenc rk. y nupos. Birkás Lánzlóné Pupp Aium rk, 69 éves.
— (A zalaraerenyel KALOT munkája)
Zalameronyén a tízivgárdti és a Kulot vallásos és hazafias szindu-rabokat adott elő. tízinro került a Kis bajtársak BZÖvetségo, A győzőiéin utja, Jézuska mosolyog. Az előadások bevételéből cigarettákat és imakönyvet küldtek a község hadba-vonultjttinak. Ugyancsak a salame-ronyei Kalot karácsonyi könyvvásárt is rendezett. Ez alkalommal több mint 110 könyv keltei.
ffoljtauto »z í. ciduion
dége mellére a legnagyobb portugál kilünlesést, a l\'orony- és Kard rendjei nagy keresztjét
A spanyol nagykövei, branco tábornok" fivére, Jordana külügyminiszter látogatásakor bu-csufogadást rendezett a lisszaboni spanyol nagykövetségen. Az ünnepségen Jtirdana külügyminiszter kíséretének tagjain kívül résztvett Snlnzar portugál miniszterelnök a kormány több tagjával, a portugál hadsereg és haditengerészei vezetői, valamint a portugál politikai és gaz . dasági élet sok vezelö személyi- |
sége. Salizar miniszterelnök magas kitüntetéseket nyujlott át a spanyol vendégeknek.
Eredményes német támadások Siialiitgrádtol északnyugatra
(Pest) Zürichi jelentés szerint Kotelnikovo vidékén a német roham-caapatoknak és páncélos kötelókok-nok, loküzdve a bzívób nzovjot ollon-állást, sikerült az ellenségül vonalakba betörni ős a szovjot páncélosokat visszavonulásra kényszeríteni.
Sztálingrádtól északnyugatra szintén orodmónyesek voltak a nómot támadások.
Trlpolltánial és tunéziai front
Stockholmból Zürichbe érkezett
jelentós szerint a 8. brit hadsereg elővédjei Sirto város körül csak kis nőmet utóvédekkol utálkoztak, inig a némot és olasz csapatok zöme már Misurata vidékére érkezett, ML siirala oázis kelőt és nyugat íolól jó termés zoles védelmi lehotéaégokot nyújt, mig délről a régóta olókészi-tott erődítmények védik az átkarolás ollón.\' A brit páncélos csapatok előrenyomulását még rendkívül megnehezítik a Itommel csapatai által Hürün és mélyon lerakott aknamezők.
Zürichi jelentés szerint a tuniszi szárazföldi harcok most a tartomány középső és déli részén vannak, ahol német páncélos különít menyek állnak Bzoinbon Giraud csapataival. Nagyobb harcok folynak Sfax és Kairouan közti vidéken. A francia csapatoknak Kaírouantól nyugatin megkísérelt előretörését a nőmot páncélosok visszaverték.
Sxakitám Giraud é» Elaen-howsp tábornokok között ?
Vicky, decombor 22 (Német Távirati Iroda) Mint az Havas (OFI) Marokkóból jelenti, Giraud, Inr szerint, megszüntette a személyes együttműködést Eíson-
hower tábornokkal, az északafrikai amerikai eöapalok íóparaucBiiokával. A szakítás a két katonai voeotó között fönnálló nézeteltérés következménye. Giraud ugyanis nzt kóvoleli, hogy gyorsan törjenek előre Btzorta ellen, rJisenhover pedig alacaorban algériai állasait akarja iiiztonitanÍ.
Ismét rojjsxabbedott ax időjárás Észak-Afrikában
Berlin, december 22 (Bud. Tud.) Ismét rosszabbodott az időjárás Lszak-Afrikában. Több helyen osózés indult meg, őzért arra számítanak, hogy a legközolobbi időben nem körül sor nagyobbszá-básu szárazföldi hsxlmüvoiouakre.
Soroxatos letartóztatások Francia Marokkóban
Tanffcr, decemljer 22 (Német Távirati Iroda.) A francia-marokkói amerikai hatóságok sorozatosan tartóztatják le azokat a nemzeti érzelmű marokkóiakat, akik nem akarnak beletörődni a mostani helyzetbe. Az amerikai katonai hatóságok letartóztattak Fezben 21 előkelőséget, a spanyol határvidéken, Mekncs és az atlanti-
óceáni partvidék között ininl-egy 80 marokkóit ée kórŰlb»UM ugyanennyit Ulda vidékén. A fezi egyetem bezárta kapuit, mivel a diákok hazatértek szülő fatválkb-á, hogy igy elkerüljék az összetűzéseket.
Rövidesen fontos katonai tárgyalások kezdődnek Madridban
Madrid, december 22 A líud. Tud. jelentése szerint a spanyol fővárosban rövidesen fontos katonai megbeszélések kezdődnek. Több parancsnokló tábornok, köztük Spanyol-Marokkó parancsnokló tábornoka is Madridba érkezeit.
Nagy földrengés pusztított Éizak-AnatóllAban
Itszuk-Anatóliában nagy föld-reirgés pusztított. Erba városban valamennyi ház összeomlott. Az eddigi jelentések szerint 600 ember meghalt, többszázimcgsei>.c sült. A városban nagy tüzek keletkeztek, amelyeket a , tegnap esti órákiű nem\' sikerült eloltani, bár több környékbeli helységből kivonultak a tűzoltók.
Erba fontos dohánytermő terület központja. Attól tartanak, hogy a beraktározott termésből többmillió kilogramm a tűzvész következtében elpusztult.
Három évvel ezelőtt Tőrök-országban ugyanez a _ terület csaknem ugyanebben á"z . időszakban szintén óriási károkai szenvedett.
Isfanbul, december 22
(Német Távirati Iroda.) Mint Ankarából jelentik, még" nem érkeztek hiteles adatok arra vonatkozólag, hogy az északanatóliai földrengés milyen nagy.károkat okozott. Attól tartanak, hogy sokezer ember vesztette éleiét, köztük több magusrangu közigazgatási Hivatalnolc ia.
Rév- «» SKillaiéanaBokra
alkalmi ajándéknak oaarapas es levágott virágokat, csokrokat egész óv un át valiat « rágl
Pctermann, kertészetben JJEgoMjk »¦ aai
Hofherr-Schrantz. gépek, liláiitó petróleum
ÜNGJBK^eJÜliMANN ELEK
VAS- ÉS MŰ^AKI KEKESKEBÉSÉBEN
Shell «á»Ta»OK álvh»t8k. íelrticMjigTi^,
HlnKail ¦»bméil»l«t olOf .end-lle m»»l_ klflutok.
M.fon t IS.
Legszebbet legolcsóbban (
Natryknniiea megyei Htot polgármesterelöl.
ad. 38.C8./1942.
Tárgy: Az üresedéiben levő szállás-metlerl állát betHlléae.
Pályázati hirdetmény.
- Nagykanizsa megyei várocnál üre sedésbenlevö és az 1942. évi XXII t.-c. 3. §-a értelmében a város polgármestere által kinevezés utján be íOllendŐ egy a XI. fiz. o.-Da sorozol szállásmesteri éi az ennek kapcsán esetleg megdreiedó\' állásokra pályázatot hirdetek.
A minősite\'sre nézve az 1883. évi I. t.-c, rendelkezései az irányadók.
A Javadalmazás a hasoná!Iásu állami alkalmazottakéval azonos, Illetv j törvényes rendelkezések, határozatok és szebály rendé lelek szerint van megállapilva.
A kinevezés életfogytig!anu hatályú.
Az állás betöltésénél az 1031. évi III. t.-c. 2. §. 3, pontjában elöitt fellételekkel rendelkező ígazolványo-EOk elsőbbségi Igénnyel bírnak.
A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó által sajátkezüleg írandó pályázati kérelmekhez eredéiben, vagy hltelesllelt másolatban a kővetkező okmányok csatolandók:
1. A pályázó születéli anyakönyvi kivonata, valamint a családi állapotát Igazoló anyakönyvi „Családi Ív te sltő";
9. halóaági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi állapolol és polllikal megbízhatóságot Is,igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatosig! bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való Igény szabályszerű bejelentését (oplió) igazoló okmány, honossági bizonyítvány hiányában községi Illetőségi bizonyítvány;
4. Isko\'al végzettséget és estleges szak képesítéseké t Igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, Illetve klllönö&en a megpályázott álláshoz megkívánt fzellemí és testi épséget Igazoló ujkeletU köihatósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előételét igazon okmányok ;
7. Igazolandó, amenylben pályázóra vonatkozik, hogy a pályázó a tényleges katonsi szolgálali kötelezettségének miként lett elegei;
8. keresztény származást Igszo\'ó okiratok ós büntetőjogi felelősség terhének vállalása mellett nyilatkozat arrói, hogy pályázó az 1939: IV. t.-c. rendelkezései alapján zsidónak nem tekintendő személy;
9. Igazolvánosoknál az 1931. évi III. t-c. alapján-kiállítóit Igazolvány.
A pályázati kérelmek a város polgáraié sleréh ez címezve a kitűzött ha-lántíőj: bíiltil a városi iklalóhlvatal-ban nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók által személycsen vagy posta utján, a közszolgálatban állók által pedig hivatali felsöbbségük utján. A közszolgálatban állók, amennyiben pályázati ké-\' relmükhöz hivatali szolgálati, valamint minősítési táblázatuk csatoltatnék éB azaz 1—9. alatt megkíván\' összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön-csatolni nem kötelesek.
Tisztviselői és egyéb mlnönégben Nagykanizsa város szolgá\'atában állóknak pályázati kérelmemhez okmányokat csalóiul nem szükségei.
A pályázat határideje: 1942. évi dtwambfjr hÖ 28-án déli 12 óra.
A hiányosan felszerelt vagy elkésve benyújtott pályázati kérelmek figyelembevételre nem számiihatnak. ^Nagykanizsa, 1942. dec. 15. jmi Polgirmeiter.
laternálték Benes hozzátartozóit
Ajz NST jelenti Prágából: Bonos volt köztársasági olnök hozzátartozóit, valamint egy másik cseh emigráns hozzátartozóit is koncentrációs táborba szállították.
Ilyen egy acwyorkl légiriadó
Newyork, légiriadó!
Nem azért, mintha légitámadás veszélye ís fenyegetné o várost, hanem azért, mert La Guardid főpolgármester nam akarja, hogy a polgári légvédelem SEervezete „berotselásoeljék\'\'.
A hatóságok mindennel a lep-jobbon meg vonnak elégedve, a kötönség annál kevésbé. A tfíis-dén például kétszáreter részvény cseréjét okadályoiták incg a váratlanul mcgsiólaló siírénák és a (Őisdék borifldva gondolnak orra, hogy mi történnék, hogy ha egyszer igazi légiriadóra is ser kerülne.
La Guardiáhoi tömegével érkeznek a tiltakozó levele*, melyek kőiül egyik-másik a sajtóhoz is megtalálja oi utat.
Egy •társaságbeli*\' hölgy levele például igy siói! »Az ön hülye légiriadója miatt elégették o hajdinát. A fodrász, oki éppen tor-tőshullÓmomon dolgoiolt, iüm\' ai ürüggyel, hogy résit kell vennie a légvédelmi gyakorlaton, minden lillakorásom ellenére egysEcrürn foképnél hagyott, ugy1 hogy « fűtőtestek egy fél óránál hosszabb ideig maradtak a kelleténél o fejemen. Mit szándékozik fizetni ai okozott kárért 7«
És egy másik hölgy panasza :
»Aranyos kutyuskám o siírénák örült sivitásátál megrémülve megugrott tőlem és egy autó elé vetette miigát. Mit szándékozik fizetni at okozott kárért?*
AJÁMDÉK
revskOI. fórfitáivtJ, erit\'zény
Kasztlnó Hölzer Eflvriél.
IÜTORT
1 MUTYIK IIIS
\' márkit bntftrtsjlnolibin vegyen ««o nwWIot rtt$w!***v-m* »I
Pk. 4TM/I9.2. be I0f2. végi. 75. IX.
Árverési hirdetmény.
Dr. L*Vatoa rtrnfl budipe.ll ügyvéd ét-tel képvltelt Sralméílv Zilgmond buda-peill mAkereike^ |avíia hlír 100 P tőke él Iflhh követeiéi Ürülékei erejéig a nagy-kintxi\'I kir. [érélblrÓatg 1142 évi 1HU 11. végjeiével elrendelt kletégltéit végrehal-tét folftán véstetialtéit szenvedőtól 1042. évt méretűt he 13-én lafnjli.lt 1320 pen-ífötfi becsült Ingóiégokra a ntft\\kantnál kir. Jiritblróllg fenti izémn végzetével az érvérét elrendeltetvén v*gr fZfnv. lakéién, Pötréle kfriét^en leendő ro-*i--tarUiéta hilérfdóUl 1942. évi doeombrr hó 31. napjának délután 2 Arija lii«Hk ki, amikor a bíróilag leío^falt bu\'o oV, fetlményev, hln\'ó. lőmraiám » tvyfu in-góiét-okat a legtöbbet fgérör.f\'i ké ;»éna-fizetés mellett, netleg becslro\'i alul ti, cl fogom adni.
Nagykanliia, IM2. évi nov. bó 30 én. Blek Uszló
3911 Ur. bír. v*SrtbÉ]lÍ. mint bl/ltiil mtlldoU.
A \'-ríenyel kir. Járatblrótáp;, mint telekkönyvi hatóság.
3353/1942. tk. nim.
fliraísl liliúítmíDí-klíouat.
Toplak Sindor be ketény pólyál lakói végretojlatónak Simon Jdziaf (izukmi) bekciénypólvil tikot végretii{léit a/en-vertA tllen Indított végrchaltéal ügyében a telekkönyvi balóiég a végrehajtási érvcréat 81 P tökelöveleléi ét |*mtékal behi|téia végeit a BeUciénypélya köriégben fekvő s a potal 6Sß. txljkvl 1191. hraz. szótőnek a Tödothegven B. 9. alatti illellié-gére éa az u. o 68T. etljkvi 1119, hraz. háira 5. az. alatt éi szólóre a Tódarhe-gyen 2Cü# P, a bacaehalyl 36.azt|kvl 1740. hnz. rétnek a Korongi dUlőbin éa 1S50. hrir. aiéntdnak a régi emhtrkutl dtllfiben B. 14. ataltl llletdséeére 1330 P. a bacit-helyl 952. nitjkvt KIT- hnz. liimak 40. sí. a. udvarral ét 109 hraz. kertntk a Bei-telekben B. 11. alatU Illetőségére 3*0 P klkiéltáa! Árban elrendelte
Bánatpénz a klklélllst ár IC0/oa, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ára kell ktegénltenl.
Letcnye, 19(2. évi Julius hó 22 én. Dr. Korpoa Ádám s. k, kir. jbirő.
A kladmény hiteléül: Bfclassa s. k.
»m ItltkkOnyvviiilS
1942. december 22.
BUT
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Magyksnixsa
DRAVAVDLGYi
IflLUMOS ÜRAMSZOLGftLTATO R.T.
ApumszámlAh fizaiétw, rakSamáolók, htbabejelaniéuh
• iiktierO fe I »¦ légosl*é» minden «!llamos kérdémban délalött a-tól délután lt éráig. Cjtgntgry-uj 81. talnUn 294.
UJOOHSAGI
KtirAoPonyl k J ft ml 6 lt » « k
egy szép velőm- , velour-bársony- és anyag női kalap,
leielaaAnaabk. 4» bö vilaaat4k
Róth Lauránál BAZAR-UDVAR.
htUkMÉRLE0
§M/n Blaäen méreftan Ws »Mkwer» |a«<Ui
SCHOLCZ JÁNOS i mérlaftk4Bxlt0-mMt»r |
Kbi|í,Iíiui?m, Wtvto-tfl M. lia. I
HILH
temet, exhumál, szállít.
Borvallts Jézasf
„út v«IcJon i m. uíími no.
Nögykaulísa megyei vAros polgármesterétől.
3:<M1/IM3.
TAruy : Kl.öléUtós Mm-.ar/.iíc
Felhívás!
A ItgolUlml ház- él aázetoportpa-raaetiokok aa batyattetak ligyolmet fullilvtHi), hogy inliKidii ttto a 20 érakor ko/dódó oliötétttésl a ctoporljukba tartozó ííiaztt kázaknil (utcai és udvari ablakokat, ajtókat) ellonőrly/.ík, mert ha az oliötétlléa a raadalotben fojdallaknak ntta magtetelS, a hatóság a házctoportparattaiBokot, lllotóleg ho-lyeltoaeket la falt\'fsitgre vonja.
NsgykaDlzta, 1012. dsconibor 16, mm Polgármester.
ÁOAS
Kertiek egy szolid, |4 munkái izAmoló IttliinuiSpl itEÜiÍMtl, lOnlói álvelelc-hez, jiéiul övadekkal. Hoiválul tudók etGny. ben. Ugyanolt «fy ügyes Unul.llul leltei elláliir. felvesillnk Fllizár Mtvín ven-dtglii, Cláktornyl. 3895
Intalllusua, likolivégzeíl llilalibb nft gyermekeket izórakoitatnl él letállalnl vállal dileljtll vagy ddulánl diákban. Cím a kiadóhivatalban. 3010
abás-vétel
Júkatrban levft mily cjyairineikkcc oail vennék. Címeket a kiadóba, 3935
bútorozott szoba
D«lll«k>«sa bútorozott azoba kiadó. Clm a kiadóhivatalban. \'
hAz és inoatlan
Belvároiban kart feles hmnálalra kiadó, lívebbet Dórlníl, F6-ut 10. 3ÜIJ
Kfifataiak a várói bellerllletón, lehető-leg adómentes családi- vagy kisebb ber-hasal. Clm • klsdóblvalaüban. 3933
Szentképek T"%:
nagy választókban — logoloaóbb
H«rváthnál, Fé-ut 2.
ZALAI KÖZLÖNY
rouTitui NAPiur.
Kkd]ii ¦ „KOiotzItláDl R. T. Nioykanlm". Fetelóf kiadó: Zalai Király. Nyomatott i a „KB/Qazdajt^al H. T. Nagykanlua"
ityüuiilájí.fi^ Hagy Ka ni n.iu. (Nyoiü<lAár\'t t«l«l. XaIhI Ráraly-J
(Un:
SeBdiokoxaf:
Tutori posta:
82. évi., kOO. ut NagykanlMi, »4», dee. 83. szerda Ara Í2 tllUsv
POLITIKAI NAPILAP
SwrkwzloHOK és kiadóhivatali Hut 6. kz(iqi.
•t^SCT^Mi" Feldös Vesztő: Barbarli. La|os
Klóllzetésl ára: egy hónapra 2 iionuQ SO filler,
negyedévre 7 pengfi 20 llllór. Egycz ozi,in : hótközmvf> 12 till., ««mbatoa 10 CIU.
Ülnek nem Inge...
(bt) Furcsa jószága Istennek az ember. Állítólag u legtökéle-iescbb teremtmény, aztán mégis tóbb benne ii tökéletlenség, mint a teremtésnek sokkal. alább rangsorolt egyéb- remekműveiben, akar egy szál fehér violában, akár a rajta csillogó csepp harmatban, vagy a körülölte szorgoskodó méhecskében.
Az ember ugyanis önérzetes. Hiszen ez igy Is van rendjén, de hogy önérzet cimén ne tudja elviselni az igazságot, vagy ne birjft el az emberi cgyülíélés-bóT eredő rendszabályokat, — ez bizony már tökéletlenség, még pedig a javából.

Pár évi írdogálom ezeket a háborús lélckmclegitönok szánt cikkeket. Jártában-keltében hol !11, hol ott bukkan a figyelő ember repedésre a gáton, amit a nemzet lelkéből kell minden nap építeni az idők áradása elé. Sohasem pihenő járőr-szolgálat ez a honvédelem, belső arcvonalán. S pontosan mindig azok szisszennek fel egy-egy ilyen írás nyomón, akik az éppen ki-pécézelt hibában találtattak.
Hogy mégse kellene ennek a a lollrágónak mindenben beleütnie az orrát, — mondják. Persze, az érdekellek mondják.. Éppen ezért kár is lenne nagyon zokon venni. Hiszen akinek nem inge, az akár el se olvassa ezeket a honvédelmi gondolkodás csorbáit köszörülgetö Írásokat. Aki meg felszisszent miattuk, az már elolvasta s hogy inge-e, nem inge-e, maga teli huonyságot, amikor u pokol lenekére kívánja a közvélemény-faragásnak magamfajta Don Quijolc-jait.
Legyen tehát békesség vetünk, s akik egyszer vagy másszor vasvilla-szemekkel szántotok e sorokat, azokViost elégedetlen derüljenek, mert --mások vannak a teritéken. *
,1-Ryik nap személyazonossági ellenőrzés volt n vonaton. Ilá-wru van, egyáltalán nem esik a wlmen laesne maicstatis fö-(Wma alá, ha valakitől Idegen-j*B járva megkérdezik, ki ija-1,11 és inijáratban van ? Megvotf g mindig, a régi jó békebeli há-?°ntbaii is. Meg kell lennie ma J mert megkövetelik a hohvé-w\'em érdekei, a katonai rend-Írásai\' * p0lKííri DÍzton8a8 cl0\' ¦V katonai ellenőrző minden-mioi egyforma udvariasan kérte
.sz«a\\élyazonosság igazolására J\'Mmns írást, nem tett kivételt
Hiduve). \\ zsúfolt második osz-
A német hadvezetőség a Don középső szakaszán ismét a kezébe ragadta a kezdeményezést
A Földközi-tengerei) a tengely tavasszal nagy haditevékenység ©lőtt áll
_ A Német Távítati Iroda közli. I fax mintáin n&avmninma a&n vnU I tAfhWfoU fránolo iíav+wltuJMrai
A Német Távirati Iroda közli, hogy a dooombor 22-éro virradó éjszaka München ollen intézett, katonailag hatástalan angol légi támadásban az azóta beérkezett jolontó-sok szerint a brit légi fogyvornem 12 repülőgépot vosztott. Ezeket a némot éjszakai vadászok és a légi fogyrornom légvédelmi Jüzérségo lótto lo. Megállapították, hogy a J.2 gép közül 8 Lancastor én 4 Hali-
fax mintájú négymotoros gép volt. A 12 angol gép és a legalább 80 fő-nvi ropü (őszömé lyzot olvosztéao ogy-általában nincs aranyban a bombázás által okozott anyagi kárral. A harchavolott némot \' vad ész rop ülők mind visszatértek támaszpontjukra. Az olloiiHÓg nyugaton 85 óra lofor-gása alatt 32 gépet vosztett, kőztük Bűk négymotoros bombázót.
A japánok elfoglalták a 4. ciungklngi hadsereg főhadiszállását
A Némot Távirati Iroda tokiói értesülése- szerint a csungkmgj uj negyedik hadsereg ölteni tisztogató harcok iloeoiiihor közepén kozdódtok. A japán csapatok Hanghájtél 90 kiloinétornyiro északra elfoglalták az olloliség főhadiszállását. A mult hólon ujabb támaszpontot foglaltak ol
a Peking és Hankau közötti vasútvonal közeiébon "Hope tartományban. A japánok már háromszor bombázták Kalkuttai
Az angol hírszolgálat újdelhi jo-dolhi jolontéso alapján közli ii Némot Távirati Iroda, hogy tegnap éjszaka a japán légi oró harmadszor támadta mog Kalkuttát.
Bose felszólította honfitársait, hogy segítsék India szabadságharcát . .
A Német Távirali Iroda jelenti, hogy Bose hindu szabadságharcos, tegnap rádióbeszédei intézőit Brit-Indiához. Beszédében hivatkozott az angol államférfiak nyiUlkozalaira, amelyekből j éppen elég világosan kitűnik, hogy az angol imperialisták nem hajlandók olyan országok\'függetlenségi követeléseit leljosite-ní, mini India. <•
Az Északaatcrlkai Egyesült Államok pedig világuralomra törekszenek. Bose felszólította beszédében Indiában élő honfitársait, hogy minden erejükkel segítsék India szabadságharcát és minden módon támogassák az Indiában élÖ elnyomott honfitársaikat. Aki a hindu néphez tartozónak vallja magát. — mondotta Bose — annak nem szabad kivonnia magát szent kötelessége alól. Különösen a Bengáli tartománynak, India legkeletibb részén, a burmai határ mentén kell bátran szembenéznie a harccal és büszkének kell lennie arra, hogy történelmi
szerepet játszhat az India szabadsagáért folyó óriási küzdelemben.
-4 japán-thaiföldi véd és dacszövetség aláírásának évfordulója
A Német Távirati Iroda tokiói jelentése szerint a japán-thaiföldi véd- és dacszövetség aláírásának első évfordulóján, tegnap a Japán- Thaiföldi Társaság díszebédet rendezett. A vendégek között volt a thaiföldi nagykövet, Magyarország követe, a német és olasz nagykövetségek tagjai, valamint Mandzsu-kuo nagykövete.
Í2 Doriút parii franciát kivégeztek Oránban
Párizs, december 23 (Némot Távirati Iroda) A párizsi rádió jolontéi*» szerint az oráni körűiét összes francia tisztviselőit, akik tagjai a Doriot-féle francia néppártnak, Darlan parancséra letartóztatták. A vezető személyiségek közül tizonkottőt fóbo lőttek. A le-
tartóztatott francia tisztviselőkot gyűjtőtáborba zárták.
Az algíri katonai hatóságok „szakad hadtestet" állitanmk M
Tanger, docember 28 (Intorinf.) Ayalgiri katonai hatóságok »szabad hadtost« olnevozésBol nemzetközi dandárt akarnak felállítani. Kü az önkéntesekből álló hadtest mindenek olótt a spanyol emigránsokból alakul majd ,akik a fegy-vorszünot idojébon korültok internáló télxjrokba éa akikot most újra szabadlábra helyeztek.
MegerÓstUk Svédország katonai szervezetét
Stockholm, december 28 (Sio-fani-iroda) A svéd kormány
hivatalos közleményben íbejeléntottő, hogy az ország katonai szorvozotót rövid időn belül lényoceson mogoró-sítik éa több korosztályt Imii ívnak katonai kiképzés kiegészítése és tö-kólotoaitéso céliáoÖl. A közloinény rámutat arra, hogy jólloliot a háború súlypontjai moglohetőson tá-volesnek\'a svéd határoktól, mégis Bzükfiég van arra, hogy gondoakod-jnnak a tél és a tavasz folyamán az ország védelmének fokozásáról és tökéletesítéséről. A behívások, ogy hónapra szólnak. A csapatok kiképzésében felhasználják a háború legújabb tapasztalatait.
A szovjet mostani iéii támadásai gyengébbek, mint a tavalyiak
Az Uj Nemzedék jelentése szerint illetékes berlini helyen ti keleti front helyzetére vonatkov zólag rámutatnak arra, hogy * szovjet támadások gyengébbek; mini a mult télen voltak. A német hadvezetőség. uralkodik . a helyzet felett. A szovjet tüzérsége "és összes^fegyvernemei a mult évvel szemben gyengébbé váltak, csupán a páncélos fegyvernem rendelkezik nagyobb hadianyaggal. A szovjet páncélosok harcb\'avetett tömegével szembon a megjavított német páncélos-védelem áll és ezzel magyarázhatók az ellenségnek páncélosokban elszenvedőit nagy arányi) veszteségei.
lály fülkéiben magasraugu katonatisztek, előkelő polgári urak, szabadságos front-fiatalok szó nélkül nyújtották át igazolványaikat, kinél milyen éppen akadt. Semmi idegesség, semmi izgalom. De azért egy-két különben jó magyarnak látszó ur nem
állta meg megjegyzés nélkül :
— Hát ez Sneg mire való ?
— Még mit nem találnak ki, hogy zaklassák az embert ?
Volt olyan is, aki méltóságteljes foghegyről vitába szállt a katonai ellenőrzővel, amikor az nom volt hajlandó két ellent-
mondó adatokat tartalmazó okmányt elfogadni a személyazonosság igazolásául.
— Disznóság! — fakadt ki az illető későbben, amikor még mindig ekörül zajlott a beszélgetés ;* fülkében.
Ilát hiszen mi tagadás 1 —
ÄÄÜAt KÖZLŐN*
1$42. decerpber 23.
van valouii igazság abban a tömör ki\'ilikálun. Éppen csak annyi a levédés, hogy nem az ellenőrző közeg kötelességszerű ténykedésére illik rá, hajieim sokkal inkább az ellene berzen-kédők niagalarlására.
A honvédelemnek minden egyéni kényelmet megelőző és mindenek felett álló érdeke megköveteli a polgári élet nem egy frontján is uz ellenőrzést. .Száz és egy szempontból szükséges lehel egy-egy ilyen ellenőrzés. Legelsőben is a kémelhárifás kikerülhetetlen lenilele a vusuli forgalom. A belső katonai rendészet is joggal kíváncsi katonák és katonaköteles civilek utazásaira. De ha az avatatlan vagy honvédelmi kérdésekben járatlan polgári egyéneknek nem is kötik az orrára, hogy miért van az ellenőrzés, kit keresnek, rojt kutatnak, akkor is kötelessége mindenkinek\' zúgolódás nélkül az ellenőrzés rendelkezésére állni. .Mindenki tudhatja, hogy az ilyen zaklatás nem kedvtelésből történik, hanenr annak oka és célja van. Ha vasúton, ha másul! történik az igazoltatás, az mindenkor nemzetvédelmi érdekeket szolgál, alóla senki nem húzhatja ki magát, senkin nem esik vele egyéni sérelem, senki koronájáról egyetlen ág le nem törik. Aki igaz uton jár, annak nincs miéri szívdobogást kapnia. Akinek pedig nincs rendben a szénája, az magára vessen, ha az ellenőrző közeg láttán felmondják idegei a szolgálatot. Akinek nem inge , — annak nem lehet problémája sem.
Hallom azonban az ellenvetést : — de hiszen ártatlanul is kinos helyzetbe keveredhetik az ember, ha pl. nem tud személyazonossági igazoló Írást felmutatni. Hát bizony ez pontosan igy van. De aki emiatt kerül bele a pácba,, az meg js érdemli a sorsál. Ahogyan nem1 felejtünk cl zsebkendőt, puderdobozt magunkhoz venni, mielőtt elmegyünk hazulról, ugy kell megszokássá válnia annak is, hogy mindenkinél mindig legyen valamiféle személyazonossági igazolvány. Elég mindenféle kacat van a férfi-zsebekben, női táskákban, ez az egy még helyet talál bennük.
Hozzá kell szokni végre, hogy háború van és ez nem tréfa-dolog. A háború ma nemcsak a messze frontokon folyik, hanem itthon is átalakítja az életet és illhon is köveiéi menyekkel lép fel az egyéni szabadság rovásara. Ebbe mindenkinek fegyelmezetten bele kell nyugodnia. Életmódját, apró szokásait, gondolkodását mindenkinek a nemzetvédelem legfőbb törvényéhez kell szabnia. Legyen az ur vagy koldus, férfi vagy nő, katona vagy polgár : -• vérré, életté vált hazafiságáról akkor tesz tanúságot, ha nemcsak vitézkötéses kábától hord, hanem magvar lelket is alatta.
Saját ttrmétfi kltflnö vörös
asztali bop
literenkét 1-60 fill.
lirt palackban, UvtgMtrtvcl kapható
Beleznalnál,5ugár-ut53,
A régi postaépület migvétele, a íuggőköloiön maghosszabbítása, a lazsnakl kastélynak Nagykanizsához való osatolása és a kiskanlzsal Kilon kerületi elöljáróság ügye a városi képviselőtestület elült
Mit tárgyalt tegnap délulan a nagykanizsai városi parlament
bon mint röntgen rendelő-főorvos. : ;
Nagykanizsa m. város képviselőtestülete tegnap délután 5 órakor rendkívüli közgyűlést lartotl dr. Krátky István polgármester elnöklete mellett, aki-napirend előtt bejelentette, hogy a belügyminiszter a nagykanizsai városi és járási tiszti orvosi teendőket szétválasztotta és a Nagykanizsa városi tiszti orvosi teendők ellátására dr. Ujházy Sándor eddigi kolozsvári kerületi tisztiorvost helyezte Nagy-
kanizsára, aki ma először jelent meg a közgyűlésen, mint a képviselő testület tagja. A képviselőtestületi tagok meleg rokonszenvvel fogadták az uj liszli orvost. A polgármester kérte Ujházy Sándort, hogy ugy lássa el liszli orvosi leendőit, ahogy azt egy dunántúli magyar városi ban a közérdek megkívánja. Munkájához uz Isten áldását kérte.
A képviselőtestület hozzájárul a régi postaépület megvásárlásához
A napirenden első tételként szerepelt a Király-utca 53. sz. alatti ház (a régi postaépület, most kir. adóhivabil)tirjiegvásáff lásának ügye. A polgármester ismertette az ügyben a iűvatalos körökkel folytatóit tárgyalásod kat ós azok\'eredményéi, amely-
nek értelmében .megegyezés jött létre a város és az államkincstár közöli az épülőinek a város részéről történő megvásárlása ügyében. A képviselőtestület a polgármester által ismertetett vásárlási feltéteteket egyhangúlag elfogadta.
A forgalmi adéhlvatal a volt Zeneiskola helyiségeibe kerül
ges lépéseket. Köztudomású, bog}\' a kastély\'és a park is Palin községhez tartozik közigazgatásilag. Mind közigazgatási, mind közellátási szempontból azonban kívánatos volna Nagykanizsához való csatolása. Minthogy a községi törvény módot ad egyes területrészeknek egyik község határából a másik község határába való átcsatolására, a polgármester javasolta, mondja ki a képviselőtestület, hogy a város kéri a parknak és a kastélynak Palin község határából Nagykanizsa város határába való átcsatolását és felhatalmazza a polgármestert, hqgy.az ejjárás folyamán a város közönsége nevében járjon el és esetleges megegyezéseket kössön. A városatyák nagy\'megértéssel fogadták a polgármesteri javaslatol és megad Iák,a felhatalmazást. Rledlmayer István kórházi löntgen-rendelé főorvos A Horthy Miklós v. közkórháznál röntgen rendelő főorvosi állás szervezését határozták a polgármester javaslatára és ezt a pozíciót dr. Riedlmayer István,kórházi alorvossal töltik be, aki hat esztendei példás orvosi tevékenységével a város közönségének legteljesebb elismerését vívta ki. Nagy érték dr. Riedl-irtayer István a kanizsai kórház-
A Kegyes Tanitórepddel kélendő bérleti szerződés ügye szerepeli ezután a napirenden. A polgármesteri előterjesztés sce-rinl a forgalmi adóhivatal Munkája Muraköz visszacsatolásával annyira mcgnövekedeltj hogy a régi OTI-helyiségbcn már nem bírja munkáját ellátni, szűk a helyiség, Ezért uj helyiségről kell gondoskodni. Mint ismeretes, a Kegyes Tanitórcndnek a volt zeneiskolát, átengedték hittudományi főiskola epitóse céljára. Ennek a felépítése azonban a mai viszonyok között 1c-helcllen, ezért törekvése, hogy az épületet a rendtől visszaterel jüK. A piaristák hajlandók 1800 pengő évi bérért a városnak átengedni. Minthogy az ajánlat méltányos, a polgármester javasolja az ajánlat elfogadásai. Amennyiben a képviselő-Leslület elfogadná, a forgalmi adóhivatalt oda helyeznék át jövő évi február 1-töl kezdődő hatállyal. A képviselőlestülel tagjai hozzászólás és vita nélkül elfogadták a. piaristák ajánlatát és magukévá lelték a polgármesteri előterjesztést.
A lazsnakl kastélynak Nagykanizsához való csatolása
A polgármester javasolta, hogy a lazsnakl kastélynak és ka park területének Nagykanizsa város határába való csatolása érdekében tegyék meg a szüksé-
December
23-26-fg
VAROSf MOZGÓ Szerdától-
,_ szombatig
24-én, csütörtökön nincs előadási
Magyar filmbemutató /
JELMEZBÁL
„UFA* hiradő a világ legújabb eseményeiről
Előadások szerdán +5, ?7 ás /9 órakor, karácsonykor és másnapján +3, ?5, j-7, {9-kor
Meghosszabbítják a 600 000 pengős fűggökőicsönt
A helyi pénzintézetektől felvett tiüU.OÜO pengős függő köl-csőn december 21-én lejárt, A pénzintézetek ujabb egy esztendőre ajánlják a kölcsön meghosszabbítását uz Országos Hi-t el ügyi Tanács altul mindenkor megállapított maximális kamatláb melleit. A polgármester elfogadásra ajánlotta az ajánlatot, amit a képviselőtestület akceptált, i
A városi pénzkészletek gyümölcsöző elhelyezésének érdekében ugy határoztak, hogy a feles pénzkészletet az Országos Hitelügyi Tanács által mindeír-\' kor megállapított betét-kamatláb mellett az eddigi helybeli pénzintézeteknél helyezik el.
A budapestre kiküldött tisztviselők napi diját 50 százalékkal felemelték, amit a jelenlegi körülmények tettek szükségessé. A többletet segély formájában juttatják a kiküldött tisztviselőknek. v
A legtöbb adót lizető képviselőtestületi tagok névjegyzékének kiigazítására szolgáló küldöttség választása szerepelt ezután a tárgysorozaton. A polgármester javaslatára egyhangúlag vitéz iienzik Lajos, Dob* rovits Milán. Samu Lajos, dr. Knausz László és Rátkay László képviselőtestületi tagokul választották be a küldöttségbe.
Fábián Miksán* nyugdíjazása
A zsidótörvény vonatkozó szakasza értelmében Fábián Mikjsá-né sz. Pásztor Irma v. zeneiskolai tanárnői ez év december 31-óvel a város szolgálatából dl kell bocsátani. A többi kanizsai iskoláknál a törvénynek ez a rendelkezése a kultuszminiszter korábbi utasítása alapján már végre lett hajtva a zeneiskolánál azonban még ott van l»ábián Miksáné zongoratanárnő, akinek nyugdíjazására mind a belügyminiszter, mind pedig a vallás- és közoktatásíigyiíminiszter már utasítást adott. Fábián Miksáné összesen 16 éve és 6 hónapja van a városnál, ebből 16 év számítható be, tehát enstek figyelembe vételével kell öt nyugdíjazni. A képviselő testület kimondta Fábián Miksáné Pásztor Innának december 31-ével való nyugdíjazását. Czulek László előléptetése Czulek László városi közkórházi gondnok, miután a törvényben előirt várakozási időt a IJí. fizetési osztályban betöltölte, a VÍII. fizetési osztály 3.
BÚTORT IITYHIIBE atárkás btrtomjüoq|abao vapao vagy mOiijw. Vüm^wj "11
1ttl2._d«ccnbet 23
fokozatába. \'-előlépett,- ¦ Czulek László értékes tisztviselője o városnak..
Tóth Lászlóné különmuuká-jának honorálásaként havonként 100 pengőt, összesen tehát 500 pengőt állapított meg a téli hónapokra.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter a nagykanizsai polgári fin iskola jövő évi költségvetésébe :i város által fizetendő dologi hozzájárulás összegéi 1530 pengőre emelte fel, a folyó évi 37011 pengővel szemben. Az emelés indokolt, — mondotta a polgármester — mert hiszen köztudomású, hogy a dologi szük-
ségletek árai emelkedtek. A-közgyűlés elfogadta a polgármester javaslatát.
Gpijhcr József kegyesrendi gimnáziumi tanár, városi múzeumi és könwtárör havi J0 pengő* tiszteletdíját 1013. január l-löl kezdve havi 50 pengőre emelték fel.
Dr. Pálíi Gyula városi közgyám 8 heti egészségügyi szabadságol kapotL,
Gozdán József kískanizsai városbiztos állásál műszaki altiszti állássá szervezték. A polgármester kiemelte Gordán értékes munkásságát.
KiskanUsa külön kerületi elöljáróság?
Dr. Fülöp György rámutatott a kiskanizsaiak nehézségeire, ha hivatalos ügyeket kell itt benl elintézniük. A nagy távolság, amely ökel a hivataloktól elválasztja..sok idői vesz cl tőlük, Indítványozta, hogy a képviselőtestület Kjskanizsát szervezze külön kerületi f elöljárósággá, külön közigazgatási kerületté, \' -»V "Dr. Krátky Islváikpolgíírmcs-ter a napirendenkivüli felszólalásra válaszolva, kérte dr- Fülöp Györgyöt, hogy indítványai írásban terjessze elő. Egyébkén! vázolta válaszában n külön elöljáróság szervezésével járó nehézségeket, a megvalósításnak útjában álló akadályokat. Mindamellett — mondotta —.az indítvány elől nem zárkózik el, hanem annak benyújtása után el kell késziteni\'a rá vonatkozó költségvetési tervezetet, sfnnnak alapján a képviselőtestület hivatott dönteni annak elfogadásáról vagy elvetéséről.
A HONSz nagykanizsai csoportjának segély-felemelési kérelmét teljesítették.
A Szent Vince Egyesület kérelmet terjesztett a képviselŐ-testüle leié évi állandó segély
megállapítása céljából. Az egyesület 37 év óta működik, — mondja a polgármesteri javaslat — lüü tagja van, szociális és karitatív tevékenysége 1941-ben G945 pengő értékben a szegé nyék között élelmiszert, szappant, ruhái, cipőt, tűzifát és más különféle segélyt osztott ki. 1941-ben 2403 esetben végeztek szegénylálogalást. A... egyesület ellenőrzi az eltartásra szorultakat és a város által eltartóit szegényeket, gondoskodik lakásukról, ruhájukról, tisztán tartásukról. Az egyesület kéri, hogy ezen tevékenységéi a város sc^ gítse elő olyképpen, hogy évi ezer pengő segélyben részesítse. Az egyesületnek ugyanis ehhez a tevékenységéhez kél dolgozó nővért már alkalmazott is az egyesület, s ez"\'a kért évi segély tulajdonképpen e két dolgozó nővér ellátására lenne fordítva. A közgyűlés az évi ezer pengős segélyt 1942 tel vísszamenöltj megadta.
A közgyűlés több kisebb tárgy punl letárgyalása után véget ért
A magyar honvéd előtt nincs lehetetlen
A Don jegén át, tízszeres túlerővel szemben ...
Sötét, orosz éjszaka feküdt a Don lórijára. De ma mindenki ébren «11 és mindönki aa óráját nézte. Mellettem az aknavetős bunkorben a zálsztóalj segédtiszt állandóan morgott. Még 7 porc, már csak 3. Az óramutató pont 2 órát jolzott. Kijöttünk a bunkerból s moreven néztünk.\' *a Don befagyott jegére. Most kell indulnia Újházi Pál őr-¦ rozotó golvósxóróa rajnak erőszakos . [olrleritésio. Előttünk zöld rakéta kúszik az égre. Jobbról orosz géppisztoly sorozat...Balról akna, akna Jftán robban. Idegfeszítő percek. A harci zaj végig, az egész vonalon fokozódik. Nem csoda, hiszjn egyszerre 6 járőr indult föladatának megoldására. Szivünk hovoson vert.
Megérkezel!
a duplalevejQ
karácsonyfa
¦»gy választékban és olcsó áiban kapható
,S Pannonla-kertben
¦V jareríkro gondolunk, vajjan merre járnak h hogy oldják mog roppant
nehéz és fontos föladatukat, Gitp-puskák zakatolnak, golyószórók ko-topolnok, a géppisztolyok ontják a tüzet. Újból rakéták röppennek az égnek. Reccsen az aknagránát. Kgv-szorro csak |»koli harcizaj. A kézigránátok tömegei robbannak. Fül-sikotító dotonációk. Odaszólok az ái-kász-zéazlóaljnak: \'
— Fogadok, hogy járőröd már a bunkerokét robbantja.
Ismét csend. Még jobban izgulunk a ügyeiében. Ugyan mi van? Egyszer csak jön a bir, az ogyik járőrünket körülkerítették. Elsápadunk mindnyájan s mondjuk: Isto-nem, milyen sora jut majd osztály-
részül szegény magyar fiuknak.
Közbon világosodni kezdi s a cLon-dot ujabb i-ohhanások és géppisztoly sorozatok törik mog. Fellélegzünk és reménykedünk. A fiuk talán még ís kivágják magukat. Közben az orosz lövi a Don jogét. Lohototlenné akarják tonni a visszatérést. Szörnyű izgalmas félórákat élünk át. 8 egyszer csak végig szalad dróton a hir: a fink kivágták magukat, mindannyian visszatértok a hét foglyot hoztak magukkal, örömünk leírhatatlan s nemsokára már rázhatjuk is a kezét az éjszaka hősének, a raj őr vezetőjének és átadjuk uokí a szót.
Újházi őrvezető szerény, katonás hangon mosóli;
— Megvallom őszintén a szivem hevesén dobogott, amikor járőröm pontban két órakor rálépett a Don jogéro. A terepet som ígon ismertem,\'mert csak hat napja jöttein ki mint önként jelentkező a frontra s a tulajdonképiKMii tüzkoresztségen néni estem még" át, do valahogy éreztem, hogy sikorülni ki>ll a vállalkozásnak, mert a hozzám beosztott fiuk mínd 7 hónapos frontkatonák voltak, valamennyien önként jolentkőztek a ugy ismerték az át-olloni orosz terepet, mint a tonyo-rüket. Amikor a jegon az Ut kétharmadát mogtottük, délről géppuska és északról géppisztoly lüzot kaptunk. Emboroim futásban tettéit mog a hátralévő utat, a part lioltto-róbo ugrottak és bekúsztak az orosz futéárokba, Utána nyomban megkezdték a fedezékben meghúzódó orosz ellonálláa leküzdését. Kézigránáttal megsemmisítettünk 4 oroszt és tovább küzdöttük magunkat az árokrendszor északi irányéba, ogé-szon a taligaút % ahol "igen erős ollonálláaba ütköztünk. Uiból hevéé kézigránát harc fojlődott ki, bárom orosz olosott s a többi kézigránát dobálás közben hátrálni kezdett. Ugyanokkor a Don jegéről-nyugatról ós kolotröl a taligaút menten oroszok tömök a raj mindkőt oldalába. Bokeritettok. Szorencsénkre az egyik
Telehálók,
kombinált szobák, konyhabútorok
nagy választékban
Kukecz bútorüzletben
„_, Erzsébet-tér 11., telefonszám 7 11.
kikülönített biztosító raj ollentám\' dásba megy át és olőre jut rajom magasságáig. Kézigránáttal és géppisztoly, tüzzol visszatartja az olda-lozó oroszokat. A hovos .harcban kézigránátjaink elfogytak! Az orosz ujabb támadásra londült, do mi nyugatra kitértünk és orosz állásokra bukkantunk.\' Az ollcnségot porcok alatt mogsomniisitottük és két foglyot ejtettünk. Utána megkezdtük az árokrendszor felgöngyölítését, melynek során 7 oroszt agyonlőttünk. Nekünk két omhorünk\' Sebesült mog. Most kezdto mog munkáját a? árkász robbantó járőr. Merészen elijrotörtek és az orosz századparancsnok! bunkort felrobbantották. Lovogóbo repült az orosz hadnagy három társával együtt. A robbantás után újból előretörtünk éa ujabb öt foglyot ojtottunk. Az .árkászok még 3 bunkort felrobbantottak s ozzol feladatunk véget ért. Krós tűzharcban húzódtunk viasza a Don jogéro. A gránátok által szaggatott jéglyukakat óvatosan kikerültük és valamonnyion visszatértünk állásainkba. Az oredménynok nagyon örültünk, mert két sebesülés árán hét orosz foglyot ojtottunk, 19 oroszt agyonlőttünk, 4 bunkert felrobbantottunk éa sok fegyvert zsákmányoltunk.
Újházi Pál őrvozotő arca egészen kipirosodott. Látni lőhetett rajta* hogy ő ma honvédségünk legboldogabb tagja.
Hát boldog is lohot és büszko is lehet, mert amit tett, az egy megtörtént valószinütlénsőg volt, mert a raj majdnom tizazores tulorőt vert mog, körülkerítés\'\'gyűrűjéből lendü-lolesen kitört és foglyokat ojtott.
Noinsokára nagyoz üst jóhoz gratulálhatunk.
Jeszenszky Elek Tp. 210/02.
ujdomsAgj
K«rá«-«ayf aJAitiWkunlt
egy szép velour , velour-bársony- és anyag női kalap
loaolouAtmnbb éa M vAluuittdk
Róth Lauránál BAZAR-UDVAR.
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
gftíaU K{TgLQJP__
1942. december 23
A kanizsai Vöröskereszt érdekében...
Gyönyörűen dolgozik a nagykani-í. zsaf Vöröskereszt, bizonyítják a harctérről érkézé köszönőjovolok százai n küldött szeretetcsomagok -ért. Nem is említve azt a munkát, amit » helyi Vöröskereszt egyéb módon végez és amihoz anyagi w-gítaégro is van szüksége. Talán egyik város helyi szerveseié nem tevékenykedik oly széles körben és oly lángoló lelkesedéssel 08 honvéd-szereteuol, mint a nagykanizsai. Am szüksége van céljai eléréséhez és feladatának iwntos teljesítéséhez, hogy a közönség íh kellően támogassa, Most karácsony szent estéjén ne folodkozzüuk.mog\'a nagykanizsai Vőrőskorosztről, amely nem más,\' mint hogy a hós honvédokon segítünk. Bármilyen anyagi hozzájárulás, segítést a Vöröskoroszt helyi oxpozitúrájánál, az Ofonbock (volt Vajdits-félo) IX-\'ák-téri könyvkores-kodéslwn kapható b«fizotési lapon utaljuk bo vagy adjuk közvetlenül a Ne^ takarékpénztár főpénztáránál Knortzor Györgynél, a helyi Vöröskereszt titkáránál. .
Minden orónkbÖl támogassuk anyagilag a Vöröskereszt liolyi szervezőiét.
Olcié ruha és bakancs a gazdasági cselédeknek
A Magyar . Vidéki Bajtétudósitó jolontí Bwlaposfről: A kormány elhatározása folytán rövidesen akció indul a gazdasási cselédük olcsó einóvol és ruhával való ellátása érdekeben. Az akció köretében kod-vozményea áron bekecs-szövetek, ruhaszövetek, férfi, nói és gyermek kötött mellények, pullovorok, férfiing- és\' alsónadrág-anyag, strux és ágynemű céljára\' szolgáló vastag-száht vászon kerül kiosztásra. Az akcióba mintegy 16 vmllió poitRŐ értékű ruhájjáti cikk tartozik, azonkívül S00.000 pár erős bakancs, amelynek ára 80—85 penge losz. Az akció lebonyolítását egyrészt a Hangya, Hanzn 6» Erdélyrészi Hangya szövetkezetekre, másrészt olyan toxtíl kis- és nagykereskedőkre hízzák, akik erre vállalkoznak. A gazdasági csolédoknok az akcióárukra való igénybejelentése az egyes gazdaságokon keresztül fog történni. Meg kell még jegyeznünk, hogy a szóbanforgó bakancsok kivétel nélkül bőrtalppal készülnek.
Kinek mit ajándékozzon
karácsonyra?
A maiménak í
szép, u] csillárt.
A papénak-
vlluunoa teatmclegttOt, Falaaégéneki
villany vnealót. ,,.
Férjének i vili. borotvát Flénaki at-iolazeroléit. Leényénak: vili. hajszárítót. „U"-netk1i gramofont Sajétmagénak i vili. kávétozot.
Mindezt megveheti.
Januárban rizst lobot kapni finomliszt bolyéit
A kőzollási miniszter rendelkezése értelmében a hatósági finomliszt-szol vények re, illotvo a konyérjegy finomliszt szelvényeire minden mii-sodik héten konyérlísztot szolgáltatnak ki.
Az ujabb rondolkozés szerint mihelyt a rizs mogórkozik, azokra a hatósági finomliszt-szolvényokro, illotvo a konyéiiiazt flnomliszi-szol-vénvoiro, amikre eddig konyérlisztot szolgáltattak ki. rizst lelwt majd kapni, még pedig \'feleannyi ri sít* mint amennyire a finomliszt szól.
Annak sem lesz akadálya, hogy valaki azt a finomliszt-szelvényt, amire rendes körülmények között fí-nomlisztot kaphat, rizs kiváltására használja fel n kiszolgáltatandó rizs mennyiség óbbon az esetben is feleannyi, mint amennyire a finom-liszíjogy szól.
Az őstermelők, akiknok konyér-gabonaj^gyük van, rizst kélszor-amiyi finomliszt olleiiébon kaphatnak 0 líszt- és rizskiárusitásm kijelölt kereskedőknél.
Keszthely letárgyalta a jövő évi háztartási költségvetése!
A hiányt 99%-ea pétadóval fedezi
(Saját tudósítónktól) Keszthely képviselőtestülete mbst tárgyalta u község háztartási és egyéb alapjainak 104if. évi költségvetését. A község háztartási szükségletűi megszaporodtak, ezért a jövó évre nagyobb fedozotról kell gondoskodni. Az 1043. évi szükségletek végösszege 465.777 i»iigő, amolyro 208.677 P
fedezel áll lűiidelkW\'sre. A költségvetési hiány így 17-2.200 |»ngö. ami « tavalyinál 1H.000 |x>ngóv>l több. A hiányt az adóalap figyelembe vételével, 00«/o-os pótadóval lehet fedezni, amit inog is szavazott a képviselőtestület. Keszthely pótadója ozidén 8O0/0 volt.
Találkoztam a Csenddel
Az idei őszön történt. Azoknak a meleg szeptembervégi napoknak egyikén ,a mikor a fovetjó még Ide volt friss sarjuillattal, de a réteken már páváskodott a lila kikerics. A hegyről ballagtam, a szólók alján húzódó keskeny gyalogösvényen. Hazafelé. Az utón foszlós ökörnyál himoáládzot\\ keresztül-kasul, a bokrokon hosszúlábú pókok hálót kötöttek. Egy kis pocsolya körill ezernyi kék lepke gomolygott tarka Ösz-szevisszaságban. Nagy ritkán egy kuvik hangja süvített a levegőbe, majd jckele szarvasbogarak bögöz-ick bele a gondtalan tücskök civ-peléscbc. Az itt mellett egy tehén legelt s falánk harapása szinte beleillett az est ritmusaim. Nyugaton lila csipkefüggöny mögött hunyóká-zolt « búcsúzó nap s irigykedve, nézte a sápadt holdat, amint a kcletj ég szürke fclhöfoszlányai mögött bújócskát jahzolt a csillagokkal.
Valami csodálatos esthomály borult a tájia.
így ertem be negyedórái gyaloglás után az erdőbe. A fák körvonalai mindjobban elmosódtak. Semmi zaj, semmi fény, csak a kis szentjánosbogarak — mint megannyi is-tenlámpások — villóztak a bokrokon át, Gstipa báj, kellem és illat, csupa fenség, nyugalom és béke tanyája lelt a világ, ügy látszott, mintha az ég a földdel szerelmesen összeölelkezett volna. Az embernélküli Kezdet lehetett ilyen, amikor az egyed Hivató Isten önmagában for-málgatta a világot s gyönyörködött a teremtés misztériumában.
Szent mozdulatlanság ülte meg az erdőt.
Lépteimet meglassítva haladtam. A gyalogösvény melleit húzódó szé les kocsiúton bosszúra nyúlt árnyakat rajzolt a hold. Néztem az ár-
nyakat. Némelyiken világosan kivehető volt egy szuronyos honvéd alakja, amint kusz,:a közülit az ellenség állásaihoz. A másik egy lova! ábrázolt. A. ló még megmozgatta füleit e-jy-egy falevél libbe-nésére, de g- gazdája ¦- szegény — élettelennek látszott. Egy róka lopakodott keresztül az utón, észrevehető volt amint félve kerüli az árnyakat. Elgondolkodtam. Mennyi titokzatossal/. mennyi rcj\'elem, mennyi félelmei-fakasztó erő van az árnyakban. Az árnyakban. amelyek sbtéfek és feketék és amelyek mindig ott vannak, ahova nem hatol {•lel cl fakasztó fénysugár.
Egyedül voltam. Fölöttem a hold a csillagokkal, köröttem az al tó. erdő nesztelen\' árnyaitat. Eh ebben a lenyűgöző nagy csendcsodában be* lintéztem a lelkembe, ebbe a csodálatos istentiikörbe. Kerestem hinne a szépet és jót, az irgalmasságóf és könyörületességet, a meghocsájtáft és alázatot, a nyugalmai és békél, amelyek oly fényesre csiszo\'ják a lelket, hogy az Isten gyönyörködve önmagát látja benne. És egyszerre szomorú lettem. Lelkem tükrén is sötét árnyak kergetőztek. Nem találtam benne, amit kerestem.
Ekkor értem ki az erdőből. A hold kerekre dagasz/ofta magát, a csillagok is mind felsorakoztak az égen és hold és csillagok millió sugárkéve! vetítettek az ut mellett levo kőkeresztre. Távolból kis harang imádságos hangja terjengett az éter hullámain.
Kalapomat levettem és éreztem, amint egy akaratomon felüli Nagyakarat húz a kocsiúton át a kereszt felé. Átmentem. Bs a kereszt fehér fénye elűzte lelkem sötét árnyait és a felfeszített Istenember mintha rámmoBolygott volna. Imádkoztam.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KQPSTEIN BÚTORÜZLET
Hagybanixsm
Ex milyen jól esett olt, a terebélyes tölgyek áltál mirtuasként övetett erdei kőkereszt tövében, egyedül. Ez nem imamorzsolás volt, hanem felszabadult, az önmagáratalált lélek hangtalan ódája .édes zsolozsma h.
Eh ekkor találkoztam a Csenddel. ¦Nem láttam, de éreztem, amin/ jón a mérföldes léptekkel közeledik felém. A keresztnél megállt és mint ha megérintett volna. Aztán tovább ment. Utána langy melegség terjengett a levegőben és én boldog meg. békélteti ballagtam hazafelé. A csend volt. Vagy talán, talán közel volt hozzám az Intett,
ATI AT Ö DQLDiZSAIt
Kertészeti központok a Balaton környékén
A Halálon környékén a nyári löévadban mindig nehézségek voltuk az élelmező anyagok he szerzésénél. A földművelésügyi miniszter a balatoni helyzeten intézményesen kivan változlal-ni éspedig a helyi termelés rendszeres fokozásával.
Az uj munkaterv során itz-\' (izénkét elsőrangú szakemberre bízzák a feladatot, hogy a hozzájuk tartozó körzetekben ko zcljék, jó karban tartsák a gyümölcsfa-állományt, s a magukra hagyott kerteket gondozzák, illetőleg gondoztassák ,A minisztérium kertészeli főosztálya a Kertészeti Egyesületre bízta az érdekes és jelentős ujitás megszervezését. Most válogatják ki a körzetek vezetéséhez SZÜksé&OS szakembereket,
Kgyidcjüen tárgyalást folytatnak a balatoni érdekeltségekkel: hol legyenek a körzeti központok ? Mindenesetre egy-egy szakember kerül Füredre. Földvárra, Zamárdiba. Hoglárra, Almádiba s általában a nagyobb.\'helyekre. Az egyes központokban és környékükön a körzetvezelö viseli majd gondját a kerteknek, faápolásnak, permetezésnek, s nyári hónapokban a legfontosabb zöldségek lermelésének
Az ingatlantulajdonosok a kertészeti vezetőt fel is kérhetik, hogy kertjük véleményezéséről és gondozásáról intézkedjék, s vele ebben az ügyben megállapodási köthetnek. Az újítástól nemcsak a kert vagyon karbantartását, hanem főképen a balatoni nyári élelmezés megoldását várjak, helyi rendszerrel. Ugyanis az eddigi ellátási tervek mindig szállítási nehézségeken hiúsullak meg.
AJÁNDÉK
retlkdl, férfltérea, erazény
BAZÁR-UDVARBAN
Kasztlné Holzer Ellynél.
Ofcsímsjjoí
izómkozTwlik
\\Í4Í. december 23.
napirend:
fiijai i gyógyszertári ügyelet; Ma az Igazság gyógyszertár Fő-ut 12.
Kiakam\'zsán az ottani gyógyszertár állandó ügyeletes szolgálatot tart.
Napiai i Diiueinber 23, Szerda. Tloru. ka). Viktória. - Protealéus Viktória. - [zr. Tóti. 15. _
A GŐZFÜRDŐ karácsony első napián délig lesz ¦ nyitva, második napján egész nap zárva, vasárnap délig nyitva.
Újságot kiír
hazulról a harctéren kttidö honvéd, Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányát, a lapfejtn talál ható címke kitöltésével doMa be egy postaládába I
~ (Éjféli szentmisék)
Az éjféli szentmisék sorrendje az egyoé templomokban * következő:
A Jézus Sziro plébánia-templomban osto 6 órakor, a kórházi kápolnában oslo 7 órakor, mig a ferences plébánia-templomban és a Szociális Misszió kápolnájában a rendes időben, éjjol 12 órakor.
- (Köszönetnyilvánítás) •
Hálás köszönetemet ezúton foje-Kom ki a szervezeti hölgyöknek s minden kedves jótevőnknek, akik a 100 szegény öreg karácsonyi uzsonnájához, a napközi otthon 86 kis gyermekének felruházásához és a rabok karácsonyi ünnepélyéhez szívós adományaikkal hozzájárultak. A kisded Jézus áldja meg jóságukért valamennyiüket. A Miséz lósház főnöknője. (:)
- (Ttszlvlselölakáiokat épít a máv)
A vidéki városokban érezhetővé vált lakáshiány az államvasutak igazgatóságét arra az elhatározásra bírta, hogy\' egyrészt alkalmazottai érdekébon, másrészt a iakáainaég enyhítése végett tisztviselői lakásokat építsen. Több város polgármesterével folyik a tárgyalás, meg pedig eredményesen, ugy, hogy két-három vidéki városban már tavasára remélhető az uj MAV-bérházak építésének megkezdése. (MVS)
- (Hosszabb munkaidő > MÁV-naii
A köztisztviselők hivatali időjét, mint ismeretes, a háborús munka-jtalány engedélyezésével kapcsolatban felemelték. A minisztériumokban napi 1—1 éa fél órával lett hosszabo a munkaidő éa a szombati, illetve hétfői vikendet részbon, illőivé teljesen megvonták. A minisztérium rendelete alapján legközelebb a MÁV-nál is az uj felemelt munka időbeosztás lép életbe. (MVS)
~ (Emelkedik az európai üyspottermő terület)
Az önellátás elveinek megfelelően az utóbbi években több európai or-, "ágban fokozottabb mértékben termesztenek gyapotot. Ezek közül az országok közül Olaszország ált az oJbó helyen. Törökország gyapottor-melése régebbi keletű, mert már lW41-ben B20.000 hektárnyi terűiéit ültettek be ezzel a háborús gazdálkodás szempontjából elsőrendű fontosságú növénnyel. Ugyanebben !*. évben Olaszország csak 64.000 nektár nagyságú földterületen terjesztőit gyapotot, mig Görögországon BO.Ouü hoktárnyi gyapottermó őrület van. Olaszország gyapotter-, W területe a legutóbbi gazdasági "ben mór a 100.000 hektárnyi »rulot«t is meghaladta, (MVS)
üaMKI Kohlon Y
- (A téli syDmOlcifakároket Ismerteti)
« V oviny vádelem ée Kertészet
most megjelent legújabb itaéma. Cikkekot közöl még a szőlőtölopitési hibákról, a hideg uton való aszalásról, fi zöldségkertész házilag olké-szithotó segédeszközeiről, az idoi borok fejtéséről, a talajnak a fák gyökereire való hatásáról, a gyümölcsös aktuális teondóiról stb. A két azinos azólőképot is közló szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, VI., Aréna-ut 84/C.) lapunkra vuló hivatkozással dijtula uul küld uiutülványszámot.
Válogatott mérkőzés a Vaaut-pályán a Vöröskereszt javára
A kellemetlen időjárás miatt vasárnap elhalasztott fiatal és öreg labdarúgó-mérkőzés szombaton délután 2 órakor lösz a Vasút-pályán. A mérkőzésen — mint már Korábban is jolontottük — a város Legjobb labdarugói állnak szemben egymással. Az öregek között híres norokot találunk, inig a fiatalság in sok klasszis játékos lesz a válogatottban. A mérkőzést a Vöröskereszt javára rondezi a két csapat, belépődíj nélkül. Felül fizetéseket köszönottol fogad és hirlapilag nyugtáz a Vezetőség.
Hogyan^ biztosítja a kormány az i7v;;;& v zsirellátást?
! $1 Bevált a ceatornazslr gyűjtési rendtzere
ipari
A Zsiradékgyüjtó éa Elosztó Kft., amoly hivatalos megbízás alapján látja ot az országban az ipari célra szolgáló zsiradékok gyűjtését ós elosztását, az otmult hónapok folyamán Budapest számos íiontos- és mészáros-üzemében, kórházakban, kaszárnyákban, intornátusokban, no-volőíntézctekbon, valamint vendéglőkben éa más vongédíátóüzomokbon összoBon 240 darán magyar szabadalom szerint készült csatornazsirtot fogót és kiválasztót helyezett ol.
E készülékek a szennyvízzel eddig kiontott, tohát kárbavoszelt zsiradékot mentik meg a közellátás, közo-lebhról a szappanipar szántára, még pedig az eddigi tapasztalatok szerint havonta mintegy egy vagonnyi mennyiségbon.
A fővároson kívül számos vidéki városban, igy Dobrecen, Nyirogv-héza, Gyula, Békéscsaba, Kolozsvár, Miskolc megfelelő* intézményeinél működik ezidószeiint 200 zsirfelfo-
gó-kéesüMk.
További 200 készülék falszarelésa
részben most van folyamatban, rész-ben rövidesen megindul Győrben és más városokban, valamint forgalmasabb egyéb góe|>ontokb*in, Az eddigi oredmények, amelyek azt engedik remélni, hogy a csatornazsirgyüjtés nyomán mintegy két vagonra omol-kedhot az iparilag hasznosítható zsiradék, anyagilag is kifizetődővé teszik a gyűjtést, mert számos vendéglátó és egyéb üzom havonta 60— 80 pengő külön bovétalhez jut olyan anyag révén, amoly eddig haszontalanul olfolvt a csatornákban. A csa-tornazsiradék gyűjtésének ipari és honvédelmi közellátási szempontból nagy * jelontősóge. Ezt mi sem illusztrálja jobban, mint az a tény, hogy a navonta például szappan-gyártásra fordított,csatornazsir révén egyéb célra szabadulnak fel ugyanilyen máa zsirmennyÍBógok. A ZsirádékgyÜjttó és Elosztó
Vásároljon
Horváth Lajos gggfflga
Nagy választék várja Önti rd-ut 2. Tat.fon i «47.
egyébként, innen és egyéb területekről nyert hulladékzsir gyűjtésével az Összes ztirellátásra szoruló iparágakat teljes és megfelelő mértékben ki tudja szolgáim wimdék-nyersanyaggal.
Xtmtrstlan UtUstk msgrongél-tték m béyronthi vasútvonalat
Ankara, december 28 (Stefani-iroda) A beyrűuthi vasútvonalat ismeretlen tettesek tóbb-halyütt megrongálták. A merénylőket nyilván katonai okok vezették, mert azok a vonatok, amelyeket ilyen módon ki akartak siklatni, mind katonai szállító vonatok voltak.
A Lavallal folytatott tárgyald-umk anyagából
A Pest berlini jolonléae szerint a tongolynek Franciaor-szághoz való kapcsolatából származó orvxbuenye-ket illetóen és a Ivavallal ebben a kérdésben folyt tárgyalásokról csak abban az értelemben lőhet beezélnf, hogy Laval a vele közölt tájékoztatásókat elfogadta. A megbeszélésen katonai kérdéseket ís tárgyaltak ,a melyekről részleteket természetesen nem közölnek, de kőzelobbi jellemzésül annyit mégis elmondanak a tárgyalások anyagáról, hogy abban mint vezető szempont az a megállapítás azeropolt, hogy a tengely tavasszal a Földközi-tengeren nagy haditevékenység előtt Alf.
Ez a kérdés nem különálló a szovjet ellen folyó háborútól éa világosan kifejezték, hogy feltétlenül szükséges valamennyi katonai feladat egybekapcsol ása.
BÚTORT
•aaJktetetbea, ¦ ¦ OABOR m@auMtt«laaaál
1942. dxtmbtr 23
Kagyksnixu mtgyei város polfiirmeslerétöt.
Tlrgy: A III él lejlrrmikek tor-Kaiménak uibályozásl.
Falhiváa m tehóntatH.6 gazdákhoz!
U3..10Ü/1.M2. K. M. rendelet érteimében 1943 Január 1-tól kezdfldflleg a lehéntarló eaidák köteletek ívenként ét tehenenként 600 litar tejet a közellátát céljára beszolgáltatni. Ai olyan tehén után, amcllytt rtndutrtttn (gáznak vagyis évenként leic-alább 90 muakanapra befognak, évi 300 liter tejet kell beszolgáltatni. At ¦ gazda, aktnak 4 vagy kevesebb tabeni van, az e!(Ő tehén után tammtt icm kAte.es beszolgáltatni, a második utén peatb csak a lentebb említett mennytiéjnik t/t \'étiét. A ta-héntaitógazdi él\'al éves cseléit!, gaidiiágl munkásin és asyéb alkalmazottal rétiért ittfxődh alapfan kiadandó te|et a beszol-ösllitúndi mennyiségbe be kctl azámitsnl. EltŐbOEjii tehén után ctik akkor kall ai előbbiek tzarint megitlflpftott tejmennyiséget beszolgáltatni, ha az állat az év janiul hú 1. impla előtt ellett Ta ajdonoi-viltoxés ceetéii a beszolgáltat áll költla-Mtlségnek nílajit a régi. mind ai u] tulajdonos annak az időiartamnak ai urínyí ban kötetes eleget tenni, ameddig a tehén tulajdoniban volt.
A te] btizolgiltiiliiinak Időpontját a tehéntartó ¦ gazda aaabadon választhatja meg, beszolgáltatás! .cUetezeittégének azonban mindek év december 31. mpjálg hiánytalanul Jeleget lenni kötetes. Nagyhanl-uin a beéxolg általán dó tejét ai OMTK-vtjgyirba kell beszolgáltatni. » **
Á tehenek Összeírása éi \'a beszolgáltatandó tejmennyiség megállapítása, ngyszin-Un a beszolgáltatás alóli mentesség megállapítása végett minden tehéntartó gaula, akárhány tehene van és függetlenül attáf. hogy a fentiek sttrint terheli-e beszolgáltatás! kötelezettség vagy sem, köteles hatóságom előtt személyesen megjelenni, a nagykanizsaiak december 28-án a körellátási hivatalban, köteletek megjelenni, a kis-kanltialak pedig december 29. és 30-án a ktskanizsai városházán és pedig 29-én ások, akik a Varazsdi-utcáaan vagy attól északra laknak, 30-án azok, akik a Varazsdl-utcd-tói délre laknak. Aki a jelentkezett cln-.u-latztja, 6 hónapig terjedhető cliárAsial büntettetik I A Jelentkezéshez magukkal kell hozniuk a tehén hhlatieve\'ci, tovAbbé névjegyzéket ancl, h?gy naponta kinek (név, utca, házszám) és hány liter tejet szállítanak házhoz; akt pedig az lgá-/áil kedvezményre Igényt tart, alsó- At feltÖ szomszédiétól hozzon egy Igazolást a\'következő a?övezel: .Alulírott izom-aiédok büntetőjogi felelősségünk tudatában Igazoljuk, hogy N. N. gazda, utca, iiém alatti lakóinak ennyi darab tehene van s ezek kikül ennyi darabot egy évben legalább 50 napig Igába szokott fogni. Dá\'um. Aláíratok: ATso szomszéd, utca, házszám, (eltő szomszéd, ulca, héziiim*.
A jövőben a tehéntartó gudék a tulajdonukat képező tehenek számiban beállt változásokat, valamint a tehenek első bor-lazását » nap alatl a kÖiellát.H hivatalhoz mindig bejelenteni tattoziiak. Ka a tehén beteg, vagy más ok miatt nem ad tejet s emiatt a gazda beazolgálfatéil ftö-(eíezeltaégének netán nem tud eleget (enni, ai Ily köfUlinényt 8 nap alatt öeil a köz-clláláil hivatalból jelenteni A kü termeteken (Szabadhrgy, Cserfő) lakó ; gazdik az alltpin úrtól kérhetik, hogy tej helyett tejfelt vagy vajat szolgáltathassanak be. Ily esetben egr liter tejfel 5- liter tejként, egy kg. vaj 20 liter tejként less aiáml-táiba véve.
A nagykanizsai\'tehéntartó gazd\'ik a beszolgáltatandó mennyiségen (elül termelt telüket és az abból készült termékeket Nagykanizsán közvetlenül a fogyasztóknak eladhatják és házhoz tzá/lithatjafc; a szomszédot községekben Itkó tehéularlók beszolgáltatandó mennyiségen lelUtl tejüket t az ebbfll készült termékeket Nagykanizsán ceak\'as OMTK Utján hozhatják forgalomba, hacsak ii alispán ur kérelmükre ezen korlátozás alól fel nem mentette Őket.
Mindazok a fogyasztók, akiknek tejre van tzüktégük, lordullanak a legközelebbi OMTK fiókhoz, ahol a tehetőséghez képeat ki togják őket elégíteni. Nyomáé kosán tlgyajmeztatem azonban a Mfxönsé-get, hogy a 106 100/1942. K. M. tz. rendelet 2. § a értelmében csaklt a következőknek van tejre Igény jogosultságuk ; ]. Teihet anyáknak a terhesség 4-1* hónapjától a stüléalg. 2. A csecsemőknek ét a kisgyermekeknek annak az évnek a vé-
Íéíg, amelyben harmadik éviiket betöltik. , A gyermekeknek három éves koruktól annak az évnek n végéig, amelyben tizennegyedik évüket betöltik. 4. A tejláplllékra feltétlenül riwofttjó betegeknek és magas-
koru személyeknek. Az OMTK igvetőre kizárólag esaknsk fog tejat kltzolgáltatnt a fiókjaiban s az eladásba a azdktéghce képest fokozatosan btle fogja vonni a kc-resi\'coy- életmtster- és ft&itrkereskedő-ket la.
Akik a rendeletet fciiml tekintetben megszegik vagy kljátszák, 6 hónapig terjedhető elzárással büntettetnek.
Nagykanizsa, 1942. december 21.
km Polgármester.
Kotor nagyközség; jegyzéjétől. 31M/1042.
Tárgy: Koter ktxtég halászati Jogának hasienbtrbo-adása.
Hirdetmény.
Kotor nogykőiségnek « Mura folyón gyakorolhat* haMsiati jogának nyilvános érverésen való bcrhcndrtsrt 1M2 dtc«m*ier28 án d. *. 10 órakar [«si a icgyiói iroddbin- At árverési fellételek a jegylói Íródéban betekinthetók.
Kotor, 1942. deeember 20. tat* KOzségl Elöljáróság,
asaa^wij^w^www\'b sisse«sijS|a>aa^
Pk. 0581/1942. 1941. végr. 194. es.
Árverési hirdetmény.
Dr Slrlckar Jakab soproni ügyvéd II-tal képviselt dr. Bognár Tikomé síül. Dtrvay Sva Javára 160 P téka éa (öbb követelés j\'r. crajélg a naevksnlissl srir. Járásblrótág 1942. évi P. 733 is végzéiével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1943, évi |unlus hó 26.án lefoglalt 1160 pengőié becsült tngóiégokra a nigykanizsai klr. járltblróaig fenti ss végzéaével sí árverés elrendeltetvén, annak ai 1008. évi XLI. t. c, 20. la alapján a fent \'magnavaictt n s foglalási jegyzőkönyvből kl nsm (Unó más fogliltalóV javára Is szerveres megtartását elrendelem, ds ciak srra az esetre, ha klstégltési loguk ma la fannill éa ha allanDk halasztó haiátyu Igéayktnstt folyamatban nincs, végr. ssanv, lakásán, Pötiétán az uradalomban leendőmetlarlátírthaláridiül IW2.évl decamkar hó 29. napjának délután S «rija tüzelik kl, amikor a bíród n< lelog-lalt hintó, lúneiíiánt, ló s ep.yt^ Insósi-gokat a Isgtöbbct IgérAnek kétipfnr-tlzatéa msllaft, asatltg beciárun alul Is el fofoai adni. Hsgyksnlisa, 1043. évi dec. hó 1 in. Ufók László St*l m ka-. Ttflí*lu|U, wtal SUdiiMl ^--uaii-
He kiiromlrortl. I
gtjTADT Autúbusz-mKnctrcnri
""""*" IrvéayM 1>4S. aavanlw 3-tfll a tavába! latétkadéalg.
¦•¦ykarlasm—Karubono-ZalaasalMi*
HiUAT
¦\' HM 1. N«,ykmlzia Ktzponll 3/rtll. i. SM
11.91 1. Qinbonc I. 558
19.10 é. Ziluzibír 1. IM
MngjkaataM— hurmabmrAmlr—luk.—Mhlnya— Kaposvér
7.0» 1. Nat,lcinlzii K8/.ponll izill. 1. 17.J5
7.47 1. Ihiroibiriny 1. 15.3t
KOB 1. Inki é. H.2I
1.32 1. Höliönyt köziéglláll ». 15.3*
10.» Kapoivar pu t. 1400
Sil
7.2«
8.55!
WnoyhanlKva—AlaólendHa—IWurauxvmbat
uro
18.10 17.45
18.25 20.35 21^0
4.
Na^ykanlzaa pu. Alsotendva Korona izilli Muraszombat Korona iz.
1 ». 1 10.30 1
I. 8.25
1. 8.451
12.(0 11.00
i
18 00
15.55 14.35
8 — Nafykanizia—Alielendva k0z81t csak hétköznap.
Nagykanixaa—l-etanya
NifyV.Akt. fi. Iirji,li..\'iii KOI,. Ut..;.
?
fi,10
s.-.o
6 10
7.30 7.48
8.30
? ? 1 B
-.- 18^5 1900 15.3014.10 17J0 18.35 19.15 11.2015.- 18.2« 19.25 20.05
? c Di
6.05 8.45 9.30 11.40 13.45 17.C0 «55 9.35 10.20 12.30 14 35 17.50 7.05 -.- 10.30 12.40 14.45 18,00
[Ej Ciak vasárnap él (Innepnap közlekedik.
ITI Ciak hélktznaiMksn közlekedik.
c-> Ciak hétköznapra csö hétffin, ezerdán éa pénloken.
d p. Nao^kanlzBa—Letenye közölt ciak hétköznap.
L.l.ny.
Niiyk.ntn. Klip. N.iyki.tf.« pu.
Hofherr-Schrantz gépek, íiláyitú petróleum
UNGER-ÜLLMANN BLBK
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Sholl (Azféz6k átvehetek. öolyoacaapágygk
RSIndan aaOksaa1at«l riara r«naal|a mint S kaphatók.
DRÁVAVDLGYI
jHUJMOS ARUMSZQLQáLTATO R.-T.
A ram »?111 Iák fixatéaei sr^klamáolók, hiba beje lenié uk
ixakiiepO ffe I vi légo al láa minden villamos keretesben dólelöftt 8-tól délután 18 éráig. Csangery-ut 61, telefon 294.
Zürichi hhnién a doni arcvonalról
Zürich, december 23 (Bud. Tud.) A rlo rímen ti harcokkal kapcsolatbnn n Neue rlchcr Zeitung jelenti llerlinbííl. hog>\' az idén télen indított harmadik szovjet oFfen/iva következtében a Don közéjiso\' szakaszán kifejlődött elhárító csata nem csökkenő hevességgel folytatódik. A német hadvezetőség előre látta a bolsevista támadás előkészületeit és ennek megfelelően meglette az ellenintézkedéseket, Ezzel az elhárító álló harcból máris mozgó ellentámadás lett, amely a német hadvezetőségnek lehetővé tette, hogy az átmenetileg elvesztett kezdeményezést ismét kezébe ragadja.
iPlélIilifiSEK
AwJs
Ovarmabat staralo, Mani laslét min-donss falvétat\'k Nat 30. alatt. 1911
Fflaaynak*4nanlt vezatéaéis, asak-Biában Jfrfaa, letiatólaw datalabb urat magsa ita- és egyéb . J41v*dtlemmtl azonnal felveaatlnk. Turul Bliiotltó. Lavélbenl meg-kerasés: Szombathely, Irisébat hlráivní-nt 34._3917
Kas •¦fal falvesztlnk Kiss fatelepe n, lézsébet-tér 18 3948
A»AS-VÉTKL
¦ ladarmafar vi 1 ri ti. szalongamlluri, díván, azikrány.k, vlrá|állvány, kézi mán* torlo eladó légárul I. 39a
Jókirban lavfi fédaraa keeal eladó. Klrály-ii. I. 3958
Jókiiban levo lekete n«l t«likak*<
rókával eladó. Clm a kiadóban. 3959
BÚTOROZOTT SZOBA
¦éllfakaaaa bularazolt uotx kiadó. Clm a kiadóhivatalban. »
HÁZ ÉS INOATLAN
Kar.aak ¦ város belterülelén, lehelő-Iqt adóraentea cialádl- visy kliebb bér-háaal. Clm a kiadóhivatalban. 3938
kSlSnfele
Talállak a Kalonaréten a kocaluton eay munkái-hibától. Igazolt tulajdonosa álvehell Teleki ut 85. alatl, hátul aa ml-varkiQ. *
mm
BRBDMÉtiYT
dt ti (^^g4*^o^a^ij^^ / ZALAI RŐZLOMV
politikai napilap.
Kiadja : „Kfrgaidaeágl II. T. Nagykailzia". Feleló. kiadó: Zalai Kárelv. Nyomatott : a „Klzeazdaságl 11. T. Nagakaalzia\'4
uyomüálétja^ liijykailllia. (Nyomdáírl ialai,\' Z.laJ Kaz.U/j
Filali :
BoEidfoteat : Tábori posla;..
Uggii a front...
82. ivi., ?91. sz. Nagykanizsa, 1942. d«o. 24. oaütörtök Arsi 18 fllléft*.
POLITIKAI NAPILAP
RMrzeiztőses é« kiadóhivatal: bont ö. szara. Kíerkesztöflöiil 6a kiadóhivatal! tálelo». 78. az. Htglolentk r*Brffan hátköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElŐÜxetésl ars: egy hónapra 2 penao SO fillér,,
negyedévre 7 p«na6.30 HÍIór. Egyes íreAna: hétköznap 12 Ilii., szombaton W BtL
Vigasztalás 1942 karácsonyára
Irta: P. Gulyás Gellért plébános; házfőnök
fiz idei karácsony két helyen éljük át: itthon — a családban és valahol Oroszország-bari, a szivünktől elszakított katonaiaknál: Az örömet, ami más ívek karácsonyán át és átjárta a szivünket — a bánat, fátyolozott árnyéka vonja be. Könnyeink is kicsordulnak hozzá, mivel hiányzik a családi fészekből az apa, a gyermek vagy a férj — kikkel a mis évek karácsonyain oly felolvadó szeretet-közösség-- ben éltük át a szent napok minden bensőségét, melegét, bele-csillogtaltuk egymás szemébe azok örömét. Hiányoznak ők -... távollétük . űrt hagy a lelkünkben, s ezt az ürt az értük való aggodalom tölti ki.
Mindez bármennyire sajgó is - a karácsony szent hangulatában keressünk vigasztalódást, enyhülést. Leveleikben, frontról küldőit üzeneteikben találunk eleget. íme egy-két vigasztnyuj-tó kép.
Ezl Írja dec. 5-én kelt levelében egy honvéd : *Mfl voltam el a Don-parti állásainktól 25 kw. távolságra karácsonyfáért. Bizony nagy hófúvásokon kelleti átgázolni és jól Összefagytunk. De nem baj I Az a fontos, hogy szerezni tudtunk. Igaz, rá-való még nincs, de bízunk a kis Jézuskában, Ö majd szerez. A küldött almából négy darabot erre a célra tettem félve.. ¦ Itt a kis katona családunknak hót bunkeré van. Szürke, sötét mélyükbe karácsony éjszakáján viszek egy kjs világosságot, a szivekbe pedig örömei, barázdás homlokok alá, csillogó nemekbe édes könnyet... és a jászolban fekvő kis\' Jézus békéjét. Ha külsőleg nem is, de legalább a lelkünkben álérezzük a szent békét. Minden kfs bunkerbe viszek egy szál karácsonyfa\', kis csengetyüvel a kezemen, fehér köpenyben »Mennyből az angyal... "énekszóval és utána bajtársaimnak szentképek ««t osztok. Lehet bármilyen nagy golyózápor — ami valószínű lesz is —, de ha életembe wrfil is, ezt megcsinálom. Az 1842 karácsonyát nem felejtjük
A hősök mezején egy — csak egynek — a szent tüzü lelkesedése, magyar katonához illő elhatározása;. . és mennyi lesz, mennyi hasonló angyaljárás lesz a többi szakaszoknál, ezredek-fél, a kétszáz kilométeres fronton ?! Elcsuklik a hangunk, könnytől fátyolos a szemünk, na erre gondolunk .v.fA rohan* s\'s«k alatti kömény arcú, a fegy-J*1* fogásától kérgeskezü fiaink
ac incunyire a szivx az őrzés
j gyermekei, a karácsony megihletett létekhordozói, mennyire, a szívünk szerintiek ők ! — Az itthoni Betlehemjárásnak ezer örömét mily gyermekes boldogsággal, csordulásig kiömlő bajtársi szeretettel nyujtjrtk egymásnak !.,. Nincs-e ebben valóban sok vigasztalás 1 !
Bánat-könnyeink fátyolén át is lássuk tábori Jietlehomjái\'á-sukat. Lássunk ezer leleményességgel átszőtt megnyilatkozásaiban enyhülést, megnyugvást... Olt ls a ml fiaink Ők ! Drágák, kedvesek, az itthoni családi fészeknek kedves emlékeit hordozzák. A szent karácsony isteni Kisdedének megkőszónlöi, öröVn-dalosai, jászolához itnádásra tc-térdcplÖ szentek méltó unokái ők !...
Dg más levelet is. hozott .a tábori posta. Az utánuk küldött\' forró imádságnak, az érettük felnjánloll szentmiséknek, egy. házközségi, plébániai ájtnlossá-goknak köszönetét, íís a köszönet mellé — mely ha mélyér-zésü igaz szó is : mégis csak pár sor — hazaküldték" szivük szerint egy olyan emléket, mely harcaiknak, küzdelmes, véres
csatáiknak színhelyét lesz hivatva \'megörökíteni késő\'"kanizsai unokái számára is. Hazaküldtek egy templomi1\'ikont, mely köztiszteletben álló1\' kegyképe yolt 600.000 lelket számláló városnak és nagykiterjedésű vidékének. A képet a >kanizsai honvédek az alsóplébániának küldték ajándékképpen. íme\'a levél, melyei parancsnokuk,"* irt: iEzV1 a kép (amely\'Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázolja) egy donmenti nagy város — mely igen «okat szerepelt a, Imreién jelenlésekben — egyik hajdani nagy templomának kegyképe volt. Katonáink — a\'kanizsai" honvédek mentették meg a romok alól. A köp a szétdúlt templomban egy negyedszázadon keresztül épségben niaradt. Már ez is figyelmet érdemiéi. L
A kanizsai honvédek — ezen kegyképnek méltó helyre való juttatásával — azon hálájukat is ki akarják fejezni, hogy a - kőzJchmilthrin mim#al Zalaii Közlönyből értesültünk — szent miseáhiozatot mutattak be ós templomi ájtatosságokat végeztek értünk, az itt harcoló kanizsai honvédokért.. Eddig a levél.
Drága Fiaink ! Mily érző, mily figyelmes a Ti gondolkozástoki Emléket küldtelek haza, mely
Hirek a harcterekről
Tunisz középső részében az angol—amerikai kötelékek francia parancsnokság alatt megkísérelték az előrejutást az AHasz-hegység keleti nyúlványai irányában. A tengely olt lévő nagy harci erejének elővédjei azonban mindenütt visszaverléktöket és nagy veszteségeket1 okoztak az ellenségnek. Érzékeny \'^veszteségeket szenvedtek a Mcdjcz-El-Bab felé vonuló angol erő* sitések is, amelyek megtorpanlak a német nehéztüzérség tüzében. •......
*
Zürichbe érkezett jelcn\'éN szerint Montgomery csapatai lemondtak arról a tervről, hogy a tengerparton, Sirtóu át, nyomuljanak előre Misurata felé. •
Az angol hírszolgálat jelentése szerint Francia-Nyugat-Afrikába, Dakarba amerikai csapatok érkeztek. •
Tegnap a késé esti órákban néhány brit bombázó zavaró támadásokat intézett Nyugat-Németország ollen, a támadások azonban határt- , (alánok maradtak. A szórványosan
ledobott gyújtóbombák lényegtelen épületkárokat okoztak.
*
Magyar katonai köröktói kapott tájékoztatás szorint mind töbh jel mutat arra, hogy a szovjet hadne-regnek a Don mentén megkísérelt nagy támadása az ollonség igen súlyos resztoségei mollott -már túljutott hevességének gyújtópontján én szemmel láthatólag veszít erejéből. A bolsevista tömogtámadés hullámai gyongülöbon. vannak éa egymna után törnek meg a német és szö-vetsógos csapatok olháritó tüzében. Mini magyar katonai (körökben kijo-lontik, a honvéd hadaorog -védosza-* kaszát nem érintette a szovjet tárnádéit. A magyar csapatok arcvonalán nyugalom van, csupán járőreink tövékonyködnek a foldorités folyamatosságának biztosítása céljából. A hómórsóklot egyébként a fagypont körül mozog.
Csangkájsek feleségének amerikai útjával kapcsolatban \'amerikai körökben késtégfelcnuek tartják, hogy ¦ a tábornok\' feleségének nem lehet más célja, mint az uj \'és sürgős felszólilás% hogy az amerikai kormány hatályossá tegye- Kina megsegítését.
beszédes tanuja legszebb kincseteknek, - az islentclcnségek, a teinplomromhoiások földjén is — híven ápolt biteteknek, vallás-tokhoz1 való hűséges ragaszko-dástökriák. Emléket adtok, mely* lyel bizonyítjátok, hogy tiszte* leiben tartjátok a szentet, imádkozó embertársaitok áhítatától körülrajongott Ikont Mária, az Istenanya képét...
Nincs-e-ebben ismételten vi-, gasztaló és örömteljes ? A mi kanizsai honvédcink Ikont lát--tak ezret is, jó egynéhányat küldtek is, do\'ez az Ikon olyan, mely történelemről beszél, több évszázadnak" megszentelt emlékeiben. | Kivitele (művészi.32x45 tűn*-fametszetre" van festve. A\' festmény megrongálásából is látszik, hogy gondos előkészülettel először gipsszel lett alapozva és ezen alapra festve,.eredeti bizánci stílben. Csak a keleti egyházakban látni hasonló kivitelben, az \'Istenanya ké]>éfc Minden valószínűség szerint-kolostori alkotás, kidolgozásából látni, nem kontárkezü művész munkája. A Mária arcán annyi szelídség, annyi báj, a kis Jézus tekintetében olyan égi öröní-leljesség sugárzik, hogy méltán váltotta ki milliók bizalmát.
A kép díszítésé is avatott kezekre vall. A fametszetet vörösréz, lemez fogja körül barokk kidolgozással, keleties vonásokban — ezüsttel gazdagon futtatva. Szinte vert ezüstnek látszik. A kép feje körül erősen aranyozott fénysugaras riieskoszorn van. A koszorún, a Szüzanya fője felett, korona. A gondos di-Gzités ezen vonásai csészén a templomi kegykép sajátosságaira vallanak. Jellegzetességét. — mint Ikonnak —a Szent Szűz és a kis Jézus ruházatát mintázó drágakőutánzat és kisebb-nagyobb gyöngyházszemek füzéreivel átszőIteprólékos kidolgozás adja meg. — Szakérlők véleménye szerint a kép — eltekintve kegyeleti vonatkozásaitól — egészen művészi értékű.
Ilyen emléket küldtek nekünk katonáink. Hát nem1 lehetne örömünk lelkületükben"? Hiszen azt köszönik meg, hogy imáinkkal ostromoltuk értük az eget, és a Seregek Urát, hogy oltalma^: védelmet kértünk mindegyikük\' számára. Nem találha\'nánk-e vigasztalást benne, mikor ilyen emelkedett- \'lelkiségről tesznek tanúságot a miimáinkért ?! Nemes keresztényi lelkiviláguknak\' ezen visszfényét bánatunkba be-\' lesugározzák." öröm nekünk !
1942 karácsonyán könnyes szemcink fátyolát törje át istenes magatartásuk fényességének ezen kisugárzása. Méltóan hozzájuk mi is bizakodóan imádkozzunk értük ;iz isteni Kisded jászolánál.
ZAL\'AI KÖZLÖNY
1942.id«0*íniber B4
KULCSLYUK MELLŐL
HARASZTOS FERENC
posta főfelügyelő, a nagykanizsai főposta volt kiváló főnöke, akit Budapestre helyezlek, most a magyar posta legnagyobb hivatalának, a 62-es (nyugati pályaudvar) postahivatalnak főnöke lett, nhibez közel másfélszáz tisztviselő van beosztva, Számtalan kanizsai tisztelői szívből gratulálnak a nagy előléptetéshez, amely nem más, mint nagyvonalúságának és elsőrendű munkásságának legfelsőbb helyen való elismerése-
WEINRICH VILMOS
nagykanizsai m\'. kir. vámszaki főtisztet, aki a kommün alatt a ludovikások fegyveres ellenforradalmában tevékenyen részt vett és kipróbált hazafias magatartásával és nemzeti hűségével kitűnt és fontos szolgálatot tett. a Kormányzó Ur ÖfőiiiéltósátfR a Nemzetvédelmi Kereszttel kitüntette.
*
GALOSY RAFAELL\'A
a nagykanizsai zeneiskoli növendéke, mint nz iskolánkivüli népművelés nagykanizsai német nyelvtanfolyamainak eyvik Icg-szorfalmásabb növendéke, ösz-töndiiat kapott a müncheni akadémiától s ezzel egy hónapot töltött Münchenben értékes tapasztalatokkal gazdagodva. Már a második, aki Nagykanizsáról ilv módon járt Németországban. Az első Rertin Gitta volt. Minden évben két kanizsai tanfolyam-növendék nyerheti el ezt az ösztöndijat.
*
Dr. SZŰCS LÁSZLÓ
volt kanizsai polgármesteri titkár, aki mosta hazatért Szabadka város szolgálatában áll és főispáni titkár, most a gazdasági ügyosztály vezetője lett, ami tanácsnoki ügykör. Dr. Szüe.s László, városunk szülöttjének lendületes pályafutása osztatlan őrömet vált "ki Nagykanizsán.
«
VANDRA JENŐ
áll. tanitó, a Zalai Közlöny kitűnő tollú munkatársa, most fejezte be regényét, amely a Sa-jóvidék c, felvidéki laptársunk kiadásában a következő könyvnapra jelenik meg a magyar irodalom piacán. Vandra Jenő felvidéki tanitó korában szerkesztője volt a Sajóvidéknek, ezért tartja öt mais számon a Felvidék magyar irodalmi kultúrélete.

VAJDA MARIETTA
keszthelyi irónö. aki a Zalai Közlöny hasábjain bontolt szárnyat évekkel ezelőtt, Kolozsvárott telepedik le, ahová családi szálak is fűzik. A most\' karácsonyra RudapeStcn megjelent két mesekönyve után ujabb irodalmi sikerek várnak reá Erdély kultúrájának fővárosáb.in. Pá lyafutását Zala továbbra is fi gyeleimncl kiséri ós továbbra is magáénak vallja.
Dr. STUU DÉNES
kir. törvényszéki birc), dr. 13c ke Ferenc detektív esoportveze tö-belyettes hazafias szolgálatukat befejezték és isméi átvették hivatalukat.
Viirivero szállították be Magykanlzsára a Iefenye! gazda gyilkosát
A törvényszéki orvosak ma terjesztették he a boac-JegyZökÖnyvet
Lc/enyc, december 24 Az egész község még mindig a kegyetlen gyilkosság hatása alatt áll, amit\'Máté Ferenc ho-dosányi legény követett el, aki az öt csendre intő ifjú Rácz Mihály Ietrnyci gazdát leszúrta. Nagykanizsáról törvényszéki bizottság szállt ki I.etenyére, hogy a szerencsétlen áldozat hplttes. tét fclboneolják és a vizsgálatot (megindítsák*. Di*. Knausz\'László törvényszéki bíró., dr. Desseő\'Mi-hály iárási tiszti orvos, dr. Bit-tera Béla városi orvos és dr. Rojt István törvényszéki jegyző. A boncolás megállapilolta, hogy
a szúrás hatalmas erővel történt és a szivburkot érintett*. Rácz olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy tiz percen belül elvérzett. A törvényszéki orvosok a bonc jegyzőkönyvet ma terjesztették be a törvényszékre. A halálos dráma főszereplőjét, Máté Ferenc hodosányi legényt .valamint Vlabek Pétert és egy fiatalkorú legényt a csendőrök vasraverve szállították be a nagykanizsai törvényszéki fogházba.
A garázda horvát legények áldozatát, ifj. RáczíMihálvt Óriási részvét mellett kisérték utolsó útjára.
Útban hazafslé a mentöaitóban halt mg
a za la a páti erdőben történt
Keszthrít/y derember 24 \'Saját ludósitónktóU A zalaapáti erdőben emberhal állal vég ződő szerencsét lenség tőrtént. Németh Kálmán 32 éves zalaapáti lakos testvéreivel fát ásott ki az erdőn. (Munka közben egy napy dorong Németh Kálmán fejére esett. Az eszméletét vesztett embert azonnal beszállították a
RTerencaéifeniég áldeznía
keszthelyi kórházba. Mivel az orvosok megállapilollák, hogy a szerencsétlenül járt ember a legsúlyosabb agyvérzés miatt menthetetlen, hozzátartozói Németh Kálmánt hazaszállították. Amikor a mentőautó Zalaapáti határába ért, a szerencsétlenül járt ember azautóban meghalt,
A rendőrség Őrizetbe ?elte a bnndis M,
aki „dr. Szatmáryníw-nak adta ki magát és gyanús tevékenységet fejtett k\' a várestan
után a rendő\'Ség\'gyanusnak találta személyi adatait, azokat lenyomozta és így megállapította, hogy sohasem volt dr. Szalma-ryné, haucnr az egyik helybeli munkaadó alkalmazottja, Mivel ittléte nem kívánatos, őrizetbe vették. További sorsa feleli határoznak.
Nagykanizsán volt alkalmazásban néhány hónap óta egy Szikszói Sarolta nevű nő, aki intelligens megjelenésű és rendcsen bundában járt. Szikszói egy idő óta gyanús tevékenységet fejteti ki. Mint dr, Szntm\'áry-né szerepelt, annak adta ki magát és igyekezett bizonyos körökkel kapcsolatot szerezni.\'Mi-
Keszthely telket a]áil fel polgári flalskola és levente vlzltelep celláira
Keszthely képviselőtestületének határozatai
Keszthely, december 24 (Saját tudósilónktól.) Keszthely képviselőtestülete most tartott közgyűlésén a költségvetés letárgyalása után több tclckügybcn hozott elvi határozatot.
így hajlandónak mutalkozik a község a fiúpolgári részére megfelelő telket felajánlani, ha az állani az iskolaépületet megépí-
ti. Erre ugyanis a község nem képes amugyis nagy iskolai k;-adásai miau.
A község régi területe és az u. n. apátföldi uj városrész közölt terül el a megszűnt alsótéglagyár területe, mely a hercegi uradalom tulajdona. E a 7 holdnál nagyobb térület, melynek egy részét\'már feltöltötte a község, útjában áll a rendezési
Dectmbtr- városi mozgó Szerdától-
23—26-ig _ szombatig
24-én, csütörtökön ninos előadást
Magyar filmbemutató I
JELMEZBÁL
»UFA" híradó a világ legújabb eseményeiről t
Előadások szerdán ?7 és -f-9 órakor, karácsonykor és másnapján ?3, ?5, ?7, j-9-kor
t«rv«knek. A gödrös »b«röi*r ín átvétel ére nézve most megtörtént a megállapodás ; a község a volt alsótéglagyár területét 26.000 P-ért megveszi a hercegi uradalomtól.
Még egy földterületet vesz * község a hercegi uradalomtól, még pedig a Helikon-fürdŐ é<Í Fenék-puszla közti Balatonpar-lon két és fél holdat s ezt a területet felajánlja a hopvéd\'el-mi minisztériumnak levente-vi-zitelcp részére. A terület vételára 8000 P. A honvédelmi minisztérium a felajánlott területen 800.000 P költséggel lcvente-vizitclej.>et épít.
Érdekes vállalati Jubileum a fővárosban
Olvasóinkat is érdekelni fogja, hogy a Rekord kárpitosűzem Ós bútorgyár (Budapest, V. Hol-lán-u. 31.1. amelyJhihefetlen rövid idő alatt a szakma egyik lei/nagyobb kapacitású üzemévé fejlődött és tett bizonyságot a kereszténv vállalkozás és élni. akarás tclicsitménvéről, csendes tubilcumot ünnepelt. A vállalat közismert 1197 pengős télies kombinált szobája, (egy kombinált szekrénv, egv kétszemélyes rekamié, 2 fotel, két szék és é^rv asztali, amely a Nemzetközi és Lakberendezési Vásáron olvan feltűnést keltett, az anyagdrágulás ellenére még ma is a régi áron kapható. Munkásai együtt ünnepeltek a vállalat fiatal tulajdonosával : Scheicber Andorral, aki számtalan jelét adta szociális érzékének is. Januárban jelenik metí á Rekord kárpitosüzem (Rudapest, V. Hollán-u. 31.) 6. sz. árjegyzéke, anVelyet lapunkra való hivatkozással olvasóinknak díjtalanul küldenek meg. >
ÓRÁT, "™fll," ÉKMFKT,
vlsAroljon bizalommal ieo\'M ti-ban
VÉKAftY qyula
?¦*¦"< t iri.rr.MUf, Í-..W.WI T«l. ¦ «-W.
lilénk. gum[Mly*fli«k ol«4árt*n ktwfllatk, ARANYAT
BAZflRUDYARr
Telelő. J-»5. IMt
Legszebbet :: legolcsóbban!
1942. dwwiiwr ül
iÍALÁÍ KQZLúiNV.
?zen a front...
nincs meginlülue plras betűkkel, de mégis Üt künn nekünk ünnepünk uan, mert a posta meahozta nekünk ? ml uárua-uóct lapunkat, a Zalai Közlönyt" [— „R Zalai Közlöny Jelenti bz otthont" — „Ma megérkezik ? ml újságunk, nagy üröm telik benne"
H Zalai Közlöny szerkesztőségének tábori leueleBladalabúI
kapcsolatot. Szeretettel gondolok szülővárosomra. Eb itt kétazoroson jól ősik hazai híreket olvosni. Szerkesztőség éa nyomda minden tagját üdvönlöm. Feloaégemnek kérem Átadni üdTÖalotom, ciókolom * kis fiamat, jól vagyok, na aggódjanak értem.
Szenteste... Foriyőillat a kis zalai otthonokban ... Lobognak a karácsonyfa meggyújtott gyortyacskai. Onnep van R azirokben, ünnop a lelkekben. Angyal jár hásról-háera éa hozza a messzi orosz frontról a zalai honvédek Üzenetét a karácsonyfa alá... Nincsen kedvesebb ajándék ma, mint szeretett honvéd-ttstráreink üzenete:
Tlilér Karoly honv.
Írja (Tp. 319/08): Nincs piros bellivel inojfjűlöívo a mai nap a naptárban, de itt künn nekünk mégia posta a mi kodvoa éa várva-várt ünnepünk van, mort meghozta a lapunkat, a Zalai Közlönyt. A meghatottságtól nem is tudok köszönotot mondani azoknak a kedves szóko ós barna ismerotlonoknok, akik ilyon messzire is gondolnak ránk ós minden fennakadás nélkül juttatják ol hozzánk a mi kodvos lapunkat. Hiszen Közlöny-nyol nemcsak azóra-koiáat nyújtanak, hanom elküldik hozzánk azt is, amiért mi az orosz
Susztákon harcolunk: az otthont! rémmel ée azzal a tudattal megyünk mindig elére,
esik mindig előro I —
soha nem hátra, mint ahogy apáink, nagyapáink mentők hajdan és visz-szük art a sokat szenvedett, sokszor megtépett Szűzmáriás lobongókat, mert tudjuk, hogy idehaza éppen olyan rendbon van minden, mintha otthon lennénk. Azt az acólfalat, amit drága Hazánk és a vörösök kóisé vontunk, nom törheti át Sztálin caóeseléke, mert mögöttünk állanak a mi Dobó Katicáink is, akik biztatnak bennünket az erós kitartásra, ami a végső nagy gyózolom felé vezet bennünket. Kellomos karácsonyi Ünnepeket és boldogabb újévet Kanizsa éa Zala hü magyarságának, meg azoknak a kodvos ismeretleneknek, akik olvasnivalóval látnak el bennünket.
Kardos József honv.
irja (Tp. 210/02): Hálás köszöno-temet mindazoknak a kanizsai leányoknak, akik kedves rózsaszínű lapjukkal a meesze idegonbon fölkerestek. Külön köszönotot mondok annak a szép asszonynak, akiiéi azt s> gyönyörű háborús omléklapot kap-ttm. Ürök emlékként fogom mog-érisni. A gimnázium éa a polgári iskola diákjainak is mondok köszönetet, hogy lapjukkal felkerestok. Ugy én, mint bajtársaim kórjuk a jó Istent, hogy erőben és egészségben érkezheesünk vissza, győzedelmesen, a mi szép hazánkba. Kellemes karácsonyi ünnopot minden kanizsai magyarnak, édes szüleimnek és egy Kató nevü barna kislánynak kázcsókomat küldöm.
Tánozoe Ferenc örm.
irja (Tp. 118/88): Jól vagyok, egész ftáges, a telet nagyszerűen bírjuk. Köszönöm, hogy feleségemnek lehetővé tették a TZalai Közlöny küldé-Zaét, mert a feleségem ea közöttem bizony caak » ZK tartja fenn a
Saját termésű kltflat vörös
asztali bot*
literankét l-BO ffill.
zlrt palackban, üvegftaörável kapkitó
Beleznalnal.Sugár-ut 53.
Kopási Sándor érv.
irja (Tp. 210 26): Hálásan köszönjük a tek. tízerkesitósegjiok, hogy még itt a Don partján iá naponta olvashatjuk a Zalai Közlönyt. Kérem közvetíteni üzenetemet;, örömteljes karácsonyi ünnepeket és bpl-dog ujévot kívánok Lispéro szüleimnek, testvéreimnek, Czigány Pál sógoromnak tízentadorjánra," Lukács • Sándor sógoromnak és az összes ismerőseimnek és rokonoknak, no aggódjanak, jól vágyók, ogószségos. Sánts István honv, irja (Tp. 210/26): Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kivonok a szép hazánktól messze lovó, befagyott Don partjáról Mura-koreszturra szüleimnek, feleségemnek és az ősszos ismerősöknek. Ea Eszteregnyére az apósoméknak, Vajda sógoroknak éa összes rokonaimnak. Ne aggódjanak értem, egéeeséges vagyok és nyugodt és jól érzem magamat. Kovács Ferenc po-dig üzeni Felsórajkra édesapjának. Hóréteg sógoroknak, az összes rokonságnak és ismerősöknek, hogy hála Istennők egészségos. Bátron vorjük vissza a muszkákat, hangsúlyozza Írásában. Köszönik egyben a 111. oszt. kanizsai polgárista kislányoknak, akik rájuk gondoltak é« olvasnivalót küldtek ki1 a harctérre. Mindjárt jobban érezzük magunkAt, ha egy kis hazai hirt olvashatunk.
Relter János örm.
irja (Tp. 118/05): Az orosz földön\' szolgálatot teljositó honvéd zenekar ozreddobosa ezúton küldi ugy a maga, mint bajtársai nevében bará-lainak és israorŐseinek karácsonyi és ujéví Őszinte jókívánságait.
Balogh Gyergy érv.
irja (Tp. 210/82): Kedves szüleim, mióta mi itt a muszka földön harcolunk szép hazánkórt és egy szebb jövőért az otthonmaradottakért: örömmel tesszük ée amikor megérkezik a mí újságunk, nagy Örömünk tejikv bonne, hogy mit is ir a mi kanizsai lapunk, grait mi minól nagyobb példányszámban kérünk ide-juttatni. Kérem szülőimet, tostyó--roimot, ne aggódjanak értőm, jól vagyok, sokat gondolok rójuk, csókoltatom őket. üdvözletemet küldöm a kis Baj Gyurikának, a rokonoknak, kanizsai és kiskanizsai lányoknak éa fiuknak és külön a Tóth
Mariska néninek éa a Muthet- Mariskának.
Driveoi jöiiob örm.
irja (Tp. 210/81): Bajtársi szeretettel köszönöm a Zalai Közlöny szerkesztőségének, hogy loliotővé telto az ily módon való érintkezést a front és az otthon között éa hogy olvashattuk az otthoni birokét. Ké-r«mp ukik nevemre újságokat küldtek, hogy közöljék címüket, hogy megköszönjem jóságukat. Szeretettél gondolok rájuk. Czcnem: Gyüro Istvánnak Magyar-utca 10. az. alá: jó egészségben vagyok Japjuit megkaptam, Igen köszönöm és írjon. Sebestyén István honv. ina (Tp. 201/80): Mindon ismerősömnek és jobarátomnak kellemes karácsonyi Ünnepeket és boldog ujévot kívánok pokol Oroszországból, amiből majd szebb és boldogabb érek fakadnak a mi munkánk után. Engedj;- Iston, hogy minél előbb megvalósulhasson.
Tsngerdf Pál #rm.
irja (Tp. 210/10) szép kézifostés-eol díszített lapján: Kedves lapjuk hasábjain kívánunk kellemes és boldog karácsonyi ünnopűket szüleinknek, jóbaráluinknuk és a Zalai Közlöny olvnsóinak. Knausz Jenő Miklós honv., Horváth István honv., Andor Foivnc őrr., líujnai Feronc őrm.
Dávldevlts-Ferene honv.
irja (Tp. 258.58): A mi lapunkban, a kodvos Zalai Közlönyben szorot-nénk kellemes karácsonyi ünnope-kot éa Iwldog ujévot kívánni szü-loinknok, foloségoinknok, családunknak, rokonainknak és az összes is-morósoinknok: Csöngői Pál őrm,, Dávidovi is Ferene soffőr, Míhalecz Boldizsár városi tűzoltó, Szokol Ferenc soffőr, Császár József szkv., Győré Ferenc őrv., Csöndör Kálmán tiz., Grógor Károly honv., Fe-kote György, Mráz Kálmán, Molnár István sollór, ntb.
Farkas József szkv.
írja (Tp. 210/Oii): Az orosz fronton küzdő bajtársaim nevében megkérem a tok. Szerkesztőséget, hogy a Zalai Közlöny utján juttassa kő-szönotünkot a nagykanizsai Ipartestületnek. Köszönetünket fojozzük kí a hozzánk küldött cigarettáért. Meleg szoretottel gondolunk azokra, akik a fronton küzdő honvédekre is gondolnak.
Pulay József szkv.
irja (Tp. 210/126): Nagykanizsa magyarságának! Megérkoztünk arra a helyre ,ahová rendoltok, ösoíhoz méltóan acélkaru katonák, akiknek szemük elótt csak egy cél lobog: győzni és örök ídőro iotiporni »\'vörös hordát! Tévednek, akik azt hiszik, hogy elfáradunk és mógogyszer eljön ar »1010«. Tévődnek a Tamások, akik azt hiszik, hogy mi nem tudjuk, miért vagyunk itt künn... Hát mognyugtatjuk azokat a bizonyos elemeket és Tamásokat: igonis tudjuk, miért vagyunk künn és arra kérjük a Mmdonható Istent, hogy adion erőt a bolsó front* katonáinak és kitartást a tűrni és szenvedni tudásra, mint amit nokünk megadott. Ezt üzeni a külső front a belső front katonáinak! Minden jó
PETŐ LAJOS és SAMU LAJOS
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erziébet-tér 1. Mám.
1.1.1.0 I 3M. 5ir„S„y.lm | P.lJ 5.«u.
KOIönfélo gyártmányú mezJgazdaaágl gépok. S, K. F. golyót ottpigyek. Zománoozott io*> helyek él kályhák. Épület, ét butervtialéiok. Szerazámek. Lana- él eaavoráruk. Zeméneoxott edény ét horgonyzott áruk. Háxtartáil cikkek.
ifliii.i.\'iBii.k hulctuu ünnepeket éa ui-éret! Kérem a VorflekBroszt t07«tó-eeffét, hop- ezakaazunk részére necryven darab Jézua Szitu irmot kuli leni sziveskodjék. Isten áldását kérjük az egyesület működésére.
Marozl Vilmos szkv.
irja (Tp. 118/66): üzenem az alábbi családoknak, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom. Akik nem írtak eddig, írjanak. Kivánok kollemes karácsonyi ünnepeket Kovács István lakatos, Kovács József kőfaragó, Toma-sits Gyula, Bedének István, Horváth Jenő lakatos, valamint a volt Vargacsalád minden tagjának.
Nagy Deist honv.
irja (Tp. 118/06): Hálás köszönetemet fejezem ki a magam éa bajtársam, Nagy Elek őrv. részéről annak a kedves ismeret lennek, aki eljuttatta hozzánk hűséges barátunk, a Zalai Közlöny példányszámait, ami nekünk nagyon jól esett. Mert sorai magával hozták az otthon kedves légkörét. Kérjük, hogy a jövőbon közöljo b. címét, hogy nemes cselokedotét bővebben éa azomélye-son ia majd nwgköszönhossük. ud-vözletünkot küldjük összes kanizsai ismerőseinknek. Nagy Dezső külön üdvözli a sáska testvérét és liozzá-tartozóit sokszor csókolja és boldog karácsonyi ünnepeket kivan. Tóth Jézsef szkv. irja (Tp. 217/12): A Katonaréten Kápolna-tér 18/a szám alatt lakóknak éa az összes\'ismorŐBOÍnok éa jóbarátaínak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kivan, valamint a Zalai Közlöny nyomda mindon egyes tagjának a messzi muszka földről.
Kováos József érv.
irja (Tp. 258/25): Nagykanizsa, Csengery-ut 88. sz. házban lakó feleségemnek és lakóinak kivánok kellemes karácsonyi ünnepokot és boldog ujévot és mindazoknak, akik megemlékeztek rólam és bajtársaimról a Zalai Közlöny példányainak küldésével. Vidovica Antal, Bzegvári László, Egyed Lajos. Horváth János Ceabrendek, Timar János. Bátai JÓzsof, Marlovita, Sopron, Kovaca József őrv.
¦or LajoB honv.
irja (Tp. 504/01): Kellemes karácsonyi unnepoket kivannak kanizsai és\'környéki bajtársak: Bor Lajos Nk. Teloki-ut 70. sz., Kálmán György szkv. Teleki-ut 76. sz. Varga Pctor tiz. Letonyo, Zsoldos Gyula tiz. Nk„ Mátvás László őrv. Mátyás Józsof Őrv., Németh Kálmán szítv. ltákóczi-utca 12., Virág János tiz., Szokol György, Horváth Károly szkv.. Kovács József, PothŐ Gyula tiz. Lotonye, Márton János Zala-csány, Müllor György honv., Dara János Eszteregnye, Burusán István Bigyác, Unger András szkv. Szepet-nok. i (
Bor Lajos honr. köszönetét küldi mindazoknak, akik neki újságot küldtek ós a legjobb kívánatéit küldi az ünnepekre. Csiszár István tiz. irja (Tp. 219/88): örömmel tudatom, nogy kodvea szülővárosom lapjának majdnem minden példányát megkapom. Nagyon szépen köszönöm a tek. Szerkeez tóaóg nemes fáradozását, hogy ily messzi földön id olvashatjuk az otthon történteket.
Azonnali belépésre
keretiünk kereskedelemre rátermett
tisztvisBlíaiket
öyora- 6a gépire előnyben. Ajánlatokot lényképpel él Ilietéal Igényekkel e lap kiadóhivatalába „VIMaoéa" Jeligére. *»
ZALAI KOZLONV
Mintha csak odahaza lennék.. Kimondhatatlan hálával tartozom azon honleányoknak, akik nem feledkeznek mag rólunk harcoló katonákról. P zenem kedves szüleimnek és. testvéreimnek, hála Istennek jól vagyok, kellemes karácsonyi inmepckot kívánok THdlióknok,. Széchenyléknek, Gerócaékruik, Gyulaiéknuk. Molnár Ágoston londőrfelügyolőnek, összes iöberátáimnak, ismoróayimnek -is a kanizsai honleányoknak.
Horváth I xn ro szkv.
irja (Tp. 210.74): Ózonom iainerő-seimnek, hogy tábori postaszámom 210/22-ról megráltozott 210/74-re. K6a2Önöm Vörös Józsofnénuk ,hogy elküldte nekem az annyira azorututt Zalai Kőíl\'iny példányokat. Czonom V. Erzsébetnek, hogy lapját megkaptam. Hálás szívvel gondolok rá. Kérem a jó Istent .tarlatt meg továbbra in szívű jóságál.
Qsngler Ernő honv.
irja (Tp. 291/30): KelKneo U.irá-csonyi wi boldoff ujévot kivan minden jó ismerősének és jóbarátjának az orosz frontról Gangtor Ernő fogtechnikai). Sokká olégodotlon nom főhet nálunk nz, nki uz itteni állapotokat látta. Szorzottól!
Kovács Fereno honv.
(Tp.\' 22 22) a derék som ogy azon t-míklósi honvéd irja: Karácsonynak szentestéjén gondolatom messze száll, Kossuth-szobor cinjében seép-szép karácsonyfa áll, hokem van egy karácsonyfám, a zord hidog küldte el a bunkerom ablakaim, jégvirág képébon. Gondolatban otthon járom menyasszonyom oldalán, Nézzük a azép karácsonyfát, boldogan, mint hajdanán. Istentelen muszka népség nem ismer se ünnojMt, Megzavarta gondolatom, karácsonyi ünnepet. Agytitüzzel köszöntött, mo-rengésnek vég* lelt, folytatjuk majd jövőre, do majd akkor szeretteink köróbo...
Bölosföldy István honv.
írja (Tp. 216/01): Köszönöm az ismétolt szívességét. Nehéz napjainkban is Örömünkre szolgál, na olvnshatjuk azülóvárosunk kedves napilapját. Szorotott fetoségem, (itcpanyám és tcatvóreímnok ezúton küldök" ttok-sok csókot és hz ismerőseimnek üdvözletet. Mindenkinok kívánok pgy kellemes karácsonyt és boldog ujévot. Gondoljanak reánk, magyar honvédekro, akik nem érez-, hotjúk aa otthon melegét, hnnom itt künn állunk a vártán 6a küzdünk egy szebb és boldogabb magvai\' jövőért.
Hsrváth foreno tlz.
irja íTp. 118/83): Nagyon köszön-
Íük, hogy ©gyro több és több Unlai íóclÖnv érkezik hoszánk kedves is-moróBőlítól. Olvan jó érzés itt idegenben hazai liirekot olvasni. Üze-
képkeretezés;
szentképek
legolcsóbban kapliulók
képkeretednél V« ol 4. (ax udvarban )
AJ ÁM El ÉK
ratlkOt, ,férfltéPO»i
i BAZÁR. UDVARBAN
¦ Kasztlné Hohter ínynél.
namJieleaáfioinnek Csenger.v-ut 101. pa. alá, hogy jól vagyok, njS;aggód-janak értem. Itoldog karácsonyi ünnepeket kivánok fele#égomnok, roko-naumiuk és .iHineróseünnek.
Nagy Jenő tzkv.
irja;(Tp. .219/87):
Karácsony éjjelén űrt állok a várián, Idegen, országban, orosz bércek
j ormán,
Hok. fohór hópeliely takarja, vállam A-a eióa hidegben megremeg a
{.lábam.
Mintha szívom mélyén valami ugy [fájna
Miért nincs karácsony idegen
|országba? Családi tűzhelytől messze hozott
j sorsom,
Mit csinálsz most otthon, édes kis [angyalom ?
üzen az aühüii
Ebben a rovatban mindönki teljesen díjtalanul üzenhot hozzátartozójának a harctérre. A Zalai JCóe-töny naponta indul .minden tábori postával oda, ahol a Zalai hős honvedek tartózkodnak ós mindegyik megkapja a kedv** üzenetet. Jeszenszky Elek íliclgy. 219/02
Szeretett férjem\' Kia katona fiunk mogérkozott. Mindhárman kívánunk békés, nyugalmas karácsonyi ünnepokot. Mindnyájatoknak ott a lton partján. Kérjük n Magyarok Istenét, hogy a közoJedŐ uj oaztondo hozza meg mindnyájunk imádságos óhaját: a szobb, !>oldogabb magyar jövőt. Szeretettől gondolunk Itád és csókolunk: feleséged, ErnÓ és M»g-dika.
Fülöp Qyula ksrp érm.-210/0e
Kcdvos Gyulánk I Nagyon várunk haza. Alsölondván jől vannak, Ida és Tilkó most voltak nálunk. Boldog ós szorencsés ujévot kívánunk kitartással. A miolőbbí örömteljes vi-Mzontlátásig csókolunk mindnyájan: Margit, Sáfránék és Popi.
Ágoston József honv. 210,62
Rdosapám, olvastam,\' hogy nom jöhet haza karácsonyra, de januér-baiií ugyo biztos lesz a szabadság? Hála..; iBtonnok jól vagyunk, eaak maga-hiányüik nagyon. Bíémtalan-szor osókoIJH — két gyormok* és anya.
Tóth Fereno ór.v. 218/10
Kodvos Ferí, kívánom a .jó laton-tói, hüíry a közelgő karácsonyi ünnepeket bajtársaival együtt a legjobb, eróbon ésngésxaéglwn tölteo éfl minél olóbb viszontlát hassuk egymást, : S/.orotottel; Egy barna-kislány. - f
KoinónyvAry finndor orv. <2IO/09 Kodvi\'s Laji, .lapodat megkaptam, mohot olyan nehozon vártam már, kórfok, írjál gyakrabban. Különös uiság nincs, én jól vagyokj amit Neltod í« tiszta BZiv»mboh kivánok. Kollemos karacsonvi és újévi ünnepet kívánunk ^mindnyájan. Kórom a jó! Istent, hogy niíolŐbb sositson haza a bajtársaiddal együtt, minél elóbb. várom válaszodat. Csókol szeretettel Itozika.
Dézsányi János honv.\' 263/60
Kedves Jánosom, .üzenetedet megkaptuk, nagyon örülünk, hogy jól vagy, 12 éves hátasaági évfordulónk
alkalmából Veled vagyok gondulat\'-ban, kérem * jó Istent, mgitson minél előbb haza. Milliószor csókol feloségeíl, kislányod, édesanyád, tostvéred, bógoraitf ás az összes rokonság.
EÖtvós-ter 7. szám alól
t\'zonem Szodfridt szds urnák, Caire Ferencnek, Itencs Gvörgynek, Harmati) Istvánnak, Ke le Józsefnek, Kutasi Istvánnak, Tánczos Józeof-nek, Wörös Józsefnek 219,52 és Szorccz László hdgy urnák 219/23, hogy »mint ott a hold fénye hull exuatösen a cbatatorekre, agy száll a mi buzgó imánk érettük\' fel a magas Egekbe. Kérdezzék meg a jó Jalont, mit iát, hogyha letekint a földre, Megmondja: egy nagy tomplom lett idohaza a Kárpátok völgye\'. Honleányi-szeiotúttwl az ís-morutlen, da múgis ismerős — Sarolta.
Totola József honv. 2ő4\'9Ö
Már tiz heto várunk Tőled érto-sitcst. Írjál, neluizen várjuk. To-tola-caalád Nugykanizsa, lelyki-ut 19. szám.
Stelner József 282/37 és Stelner Janó 217/85
Kodvea bátyáink, itthon mindnyájan jól vagyunk, ha Ti itthon lennétek, Bcumnj aoqi hiányozna a, mi örömünkből. Továbbra Is adjon a jó Iston egészséget ós katona-szoioncsét. A viszontlátás öröméig csókolunk: Kzekoi-es István és «r ecésB család. Nagy Tibor, Wolf hareflika.
Krausz József 217/95
Októlxír óta nem kaptunk Tőled hírt, azonnal Írjál ,mert nyugtalanok vagyunk. Itthon jél vagyunk. Csókolna\'k: szülőid.
Balogh Lajos tlz 220/01
Drága fiam: Igazán elszomorodtunk, mikor megtudtuk, hogy nem jöhetsz o szép üimopekro haza. Talán majd januárban ugyo? Mi hála Istennek jól VRgyunk, csak To olyan nagyon hiányzol. Sokszor csókolunk; neiiloid. Hugocskád Magduska, Lacika éfl Katica külön sokszor csókolnak.
Iiisyenötí német nyelvi tanfolyam
. A zalavúrmogyoi iakolánkivüh népművelési bizottság rund«tósóben 1048 február 1-én oste 7 órakor a Kozgonyi-utcai clomi iskola fszt %. aa. .tantormébon kezdők és.haladok részérő uj. uémot, nyolvtanfolyumok nyílnak meg. ííoíratkozás január 2ö-től minden hétfőn, kedden, csütörtökön •\',.< pántokon este 7 orakor ugyunott,
Válog«t«tt mérkőzés n Vflröah-eraszt javára
Szombaton, karácsony másnapján délután 2 órai kezdettel Kanizsa legjohb labdarugói kerülnek szonibe egymással a Vasul-pályán. Az öregek és fiatalok bsszecsapása sportcsemr/-gének Ígérkezik. Rclépődij nincsen, de felütfizelésekct szivesolt fogod a rendezőség a nemes célra.
Vásárlóiján
Horvdth Lpjos
Oveg- ös porcellán-k«resktdósóben
túmtiy ********* valirja Önti a- \' T«l»fon : 547.
Zöldkeresztes Egészségvédelmi -Kalendárium
(Mosó. ízletes é« tipiáló ételek k«esithetök ax állati vérfaÖl
Irta: dr UJhásy Sándor m. kir. tlszttsrvoa
Igen sok háztartásban a téli idők beálltával szokásos disznóölések során nyert állati vért csak azért fogják föl, hogy a hagyományos véres hurkát elkészíthessék. Ha pedig apró jószág, bárány vagy malac levágásara keríll a sor, az így kapott vért csak nagyon ritkán használják föl; leglöbbször a liba vagy a kacsa vérét, — ezt is csak azétt, mert az asztalhoz hívott vendég szereti és igy; kedveskedni akarnak neki, vagyaiért a család valamelyik tagjának éppen gusztusa támad hagymás zsírban kisütött vérre; egyébként a kedvenc háziállatok,— kutya, macskának képezi kedvenc falatját. — a jobbik esetben, — vagy kiöntik, elcsurgatják, Ilyen > örtUinényck között, a nagyon sok tápértékei képviselő élelmiszer a semmibe vész. Pedig minden csöppjéért kár! Bilitek valószínű-leges oka az hogy vagy idegenkednek a vértől, vagy pedig nem gondolnak a benne levő sok ériékes anyagra, melyek az emberi testnek, szervezetnek is - alkotó részei.
Néhány" évvel CzelÖtt dr; MÉSZÁROS QÁBOR, c. m. tanár, a gyulai közkórház igazgató főorvosa, ismertetőt adott ki, az állati vérnek táplálkozásra való felhasználhatóságáról. — A gondolatot telt követte és az akkori m. kir. tiszti fogorvos meg is valósította olyanképpen, hogy a vármegye által kiutalványozott csekély összeg segítségével ii. n. vérfözö tanfolyamot rendezett, hetenként egyszer, — a nagyvágást követő napon, —\'\'mikor kb. 50—60 személy részére készítettek az állati vérből különféle ételeket a tanfolyam résztvevői, s amelyeket meg is kedveltek olyannyira/, hogy saját otthonukban Is szívesen felhasználták a tanfolyamon szerzett és\'hasznos1 \'Ismereteiket. A vér olcsón, fillérekért"vásárolható, egyes vágóhidak ingyen adják, a pesti élelmiszerpiacon pl. 30. fillérért kaphaló-literenként. (Értesülésem szerint a helybeli husiparosok vágások alkalmával nyert vért elöntik.) — A • zöldkeresztes szolgálatok körében* történő tanácsadások; a védőnők tanításai és a különféle szociális főzőtanfolyamok révén, — jna már az.egész ország, — sőt megnagyobbodó!t hazánkban széltében hosszában Ismerik n vér felhasználhatóságát és az elkészítési módozatokat. Nép-honyhák, iskolák étkezési akciónak egyik gyakran szereplő élelmicikke, — a már előbb is hangoztatott gazdag, dus tápértéke miatt. —
A . különféle főzőtanfolyamokon az állall vérből négyféle ételt lehet készíteni, melyeknek leírását a mt. háziasszonyoknak, — karácsonyi ajándékul, — a következőkben Ismertetem :
Vérleves. — A. vérlepényt vagdalt hagymával lepirítjuk, vízzel feleresztjük, —tetszés \'szerint Izesit-
ÁGYTOLL OLCSÓN I
Tarkatoll 70 filter, jobb 1.(0, sztlrke vegyes 2.40, Jobb 3,—, még jobb3.M, finom aaürka 4—, Pctiéres fosztoll tlbaloll 3.50, jobb fehéres-«.50, még Jobb fehér 7.30, Idmondotl lóminéjégfl 8.S0, pehe\'yeit 10.— P-tll Maliit 5 kilét paptrziak-tsomaffolás-¦ ban, beroiBntvi, nt&nvaUal TUtvUelöknck 13»/o kedv. VARGA ANTAL Agy toltvállalata, \' \'Klskuüféletryhása, Szent fánoa-lér 36.
1942, \'d»X3cmb\'er B4
ZALAI KÖZLÖNY
lük (piros paprikával, egész borssal, ecettel, babérlevéllel.) Lehet tejfellel Is habarni vagy kevés rántással is készíteni.
Vérlassirozott. — 10-15 dkg. vérlepényt veszünk, melyet ledarálunk, zsemlemorzsával, áztatott isemlyével, tolással jól összedolgozva, (zsemlye helyeit lehel a mai szűkös viszonyok közölt pirított kenyér kockákat is használni, ugyanngy ízesítjük, mint a vagdalt husi szokták I
Vérpaprikás. — Adagonként 1/4 kg. vérlepényt,..2—2,1/2 zsírral megfelelő mennyiségű hagymával ugyanúgy készítjük el, mint a pörköltet, de paprika nélkül, s helyette törött borsot használunk.
Fölt- tészta. — 1 kg. liszthez 1—I 1/2 dl. vérsavót véve, — (tojás helyett) kevés vizet veszünk, ha a tészta azt még fölveszi, majd sajttal, darával, mákkal,, túróval szórjuk meg III. keverjük, mint a másféle kifőtt tésztákat.
Ugy érzem, hogy a mai nehéz időkben, mikor mindenben a gazdaságos beosztás és takarékosság a jelszó — ezen kis közleményemmel az Igen nagyrabecsült háziasszonyok étrendjét gazdagabbá lettem és a gondját megkönnyítettem annál Is inkább, mert a jól él ízletesen elkészített ételek nemcsak kiadós táplálékul szolgálnak a sápadt, vézna, fejlődésben lévő gyermekek részére, hanem pótolják l méregdrágán vásárolható vagy csak ritkán kapható májtéléket és így, mint vérképző szereppel, — de szívesen veszi és fogyasztja a család apraja és nagyja is egyaránt.
Barbarlts Lajos verse
a serin/ szélén
Alkonyatba hajló,
hűvös Oszt délután.
Igy kezdődhetik a semmi...
Halottas ház Ilyen talán,
ahonnét éppen most
vittek kf valakit.
fí sarokban dünnyögve lap/t
mint öreg kutya, a kályha.
Alom-balkán szól a rádió.
tiem hallgatja senki, csak
beszél bele a süket világba.
Lehet, hogy Krisztus szava szól.
De lehet, hogy a föld alól
egy Izzadt bányász beszél.
Vagy légiveszélyt mondanak,
voyy halk zene szól. Talán a nap
lehullott az éjszaka
a egy riadt hang most mondja be,
hogy Izgalomra semmi ok,
további parancsig tilos élni,
elrendelték a statáriumot...
Egyszer minden életből ennyi marad: örök csend és az örök Tilos. Addig falevelek, könnyek, szavak, rímek, sorsok, emberek, álmok hulldogálnak a semmibe...
Miért teremtette Isten a világot 7 ts miért az embert, ha amíg él, nem szabad tudni, hogy van szíve ?
¦éw- éta ¦xfllntósnapokra
(ilkaimi a]Andoknak cserepes és levágott virágokat, osokrokat
eftn óven át vehet ¦ régi
Petermann kertéazctbcn
BÚTORT
eaakHal étben,
QABOR raatiaxtaloaoál
ítélet Papin merénylőinek ügyében
Az orosz vádlottak büntetését csökkentették, a törököké változatlan marad
Ankarában befejezték a Papén nemei nagykövetjnerénylöi bünperének tárgyalásai. A ikjít szovjetoros/, vádlottat végérvényesen 16 évi\'és 8 hónapi fegyházbüntetésre ítélték, vagyis az clsfífnku bíróság által kirótt bün tetést 3 évvel és 4 hónappal
csökkentelték. A török alattvalókra kiszabolt bünlelóseket ellenben a fellebbviteli bíróság nem módosította, hanem az elsőfokú Ítéletnek megfelelően a török vádlottakat 10 évi fegyházra itélte,
NAPIREND:
Éjjoli gyógyszertári ügyelet: Ma, csütörtökön a Fokoto Sas gvógyszor-tár Fó-ut 6., pontokon a Megváltó gyógyszertár Krzsélwt-tér 21»., szombaton a Bz. Mária gyógyszortár Király-utca 40., vasárnap a Fokoto Sas gyógyszertár Fő-ut 6. szám.
Kiskanizsán az ottani gyégyazor-tár állandó ügyeletes szolgalatot tart.
Naptár: Decembor 24. Csütörtök, [lóm. kat. Adara, Éva. - Protestáns Ádám, Éva. - Izr. Teb. 16. — December 25. Péntek. Ram kat. Nagykarácsony.;- Protestáns NagykarAjBany. -Izr. Teb. 17. — Dacember Szombat. Rom. kat. István 1. vt • Protestáns István 1. - Izr. Teb. 18. — Deuombor 27. ltom. kat. Vasárnap. János apa. - Protestáns János - Izr. Teb. 19.
A GŐZFÜRDŐ karácsony olsó napján dóiig lesz nyitva, második napján égisz nap zárva, vasárnap dóiig nyitva.
Ufadjtot kér
hazulról a harciéren küzdó honvéd. Aki kiolvasta a Zalai Közlénynek ezt a példányai, a lapfejen található címke kitöltésével doNa bt egy postaládába I
Kellemes és igaz magyar karácsonyi ünnepet kíván lapunk minden előfizetőjének, olvasójának és Jóbarátjának
a zalai közlőn/
exerketitótege, kiadóhivatala éi nyomdavállalata,
— Lapunk legközelebbi száma december 28-án, hétfőn délután a rendes Időben Jelenik meg.
— (Karácsony másodünnepén országos nevfl zeneművész játszik a piarista templomban)
. Karácsony másodünnopén, szombaton, Szent István-vértana ünnepén délolótt íól Ö órai ünnopiszont-misén, amit névnapja alkalmából Harta István igazgató-házfónök celebrál, liisztriczky Kálmán, az országos novü zoneinüvész játszik. Az orgonákisérotot Uiró Béla látja ol.
— (A Zrínyi Miklós Irodalmi Kör évadnyitó llceálls előidása)
A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör elnöksége tisztolottol ezúton is meghívja varosunk közönségét karácsony harmadik napján, vasárnap délután 6 órakor a város-
háza nagytermében rendezendő évadnyitó liceális előadásra.
— (A Baross Szövetség) ozuton értositi tagjait, hogy karácsony bárom ünnepén az üzletek egész napon át zárva maradnak. Elnökség. (:)
— (Autóbusz hlr) Értesítjük a t. utaiókőzönséflet, hogy nagykanizsai me állóhelyünket 1943. január l-töl a KORONA-szálló elé helyeztük át.
MAVAUT-főnökség.
— (Nászutasoknak)
Hotel Kikelet Pécs. Kosafertes rnftffejlati üdülébely a Meoatkea. (:)
— (Adomány)
A Jézus Szivo folsótomplom bolsó borondozéséro az egyházzenei hangversenyből 1250 pengő, helyőrség tisztikara 230 P 50 fülért, Szabó Antal 110 pengét, Mária lányok, Fischol Laiosne, dr. Lukács Bé-láné, dr. Takács Zoltán, Horváth Géza 100 -100 pengőt, Béres János 80 pengőt, Déri András, Dénes-család, Öogl Mária, Fodrász-szakosztály, N. N., Yitéz Filó Foronc, özv. iSzári Györgyéé, özv. Császár Pálnó. Brand János 60—50 pengőt adományozott. Isten fizosso mogl
— (Lakóházát,)
-istállóját, gazdasági folszorolésoit, bútorzatát, csolédjoi ingóságait ogy-befoglalvá biztosíthatja, oz az áta-talánybiztositás, tűzkár ollón. Az 1867-bon alapított legrégibb magyar biztosító intézőt ,az Első Magyar Általános Biztosító Társaság helybeli fóügynükségo: Csongory-ut 2. szám alatt készséggel nyújt fölvilágosítást mindenféle biztosítási ügybon . (0
— (Felemelt büntetés) ltosonhoim Miksa kanizsai lakost
a nagykanizsai törvényszék tudva-lovóon négy hónapi fogházra itélto ol. Ogyo a táblához kofűlt, amely Iiosonhoim büntetését nyolc hónapi börtönro omolto fel.
— (A nehéz gazdasági helyzet) ée a papirhiány ollonóro íb negyven oldal torjodolombon változatlanul a régi kilencvon filléres áron jelont meg a BUVAIÍ docembori szórna, gazdag tartalommal és sok képpel a Franklin Társulat kiadásában.
Hofiierr-Schrantz gépek, wláflité petróleum
ÜNGEK-ÜJLJLMANN elek
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKE»*SÉiEN
Sholl .fázfözök átvahaJtfk. lolyáicMpagyak
M Hírfán aaűfcaéaiatét alOra rendalja waaji_klthaUk.
Jelmezbál
A híres sebész, nagysikerű bécsi előadása után két nappal hamarabb hazajön, hogy fiatal felesúgót a jelmezbálra clvihesso.
Ahogy villája kapuján l>clép, idegen férfit vesz észre, aki a kapuhoz oson. Gyanúja csak fokozódik, hogy a.\'felesége széniében nem találja meg a régi őszinteséget. A következő napok, is egyre jobban tele vannak gyanús, féltékenységre okot adó eseményekkel.
A fiatal asszonyt tényleg ostromolja a hírneves festőművész. Az asszonyka egy pillanatra meg is inog, dc ennél tovább nem megy. Hiába várja a megbeszélt randevún a művész és a férj, kinek kezében egyre világosabbak az események.
A jelmezbál sem hoz megoldást. Itt a művész véletlenül meghallja, hogy a tanár felesége már odahaza,van. Erre ál-areában, mint apacs lopózik a szobájába és a mit sem sejtő asszony önmaga védelmében lelövi, t
A férj klinikájára ikerül a sebesült, ahol megmentik. Itt maga a festőművész mondja el a tanárnak, hogy felesége\'érzéseiben nincs oka kételkedni. A hopy-end a cenzúra korlál-nies-gyéjéig nyúló csók ós kibókülés.
Ajtay sebész-tanárja szavaiban olyan éles, mint az operáló kés. Szörényi Lva a lelki vivódá-su szerepét .finoman, művészi rutinnal oldja meg. Turay szeles és friss, inig .Greguss önmagát is felülmúlja gondos alakításában.
Mozgalmas, érdekes, figyelmet lekölŐ a film, melyből az a tanulság : — a nagy szerelmek? helyett többet ér a csöndes boldogság.
Nyilt-tér.*)
Férjamért: Borgataln PAlért aemrot-?amü leletöaaaícet usin vállalok, ailöe-algáit nem tlzotam kl.
Ilirj.Mi, Palai.
*) Az e rovatban közlőitekéit «em a iEeíke,it6.ég, sem a kiadóhivatal nem vállal lelelíiiecet.
ujdonsAgi
K.>,...>,! .JlaJíkiiak
egy szép velőm- , velotjr-bársony- 6s anyag női kalap
l.c.l.aanaaha *m bfi valwatak
Rótt, LaurAnál BAZÁR-UDVAR.
cuflfamczúmn tzémkoxhalik
ZALAI KÖZLÖNY
Nyelyébeu és nevében él a nimiet
Egy latin közmondás ait mondja: „fegyvcrzsjban hallgatnak a múzsák" Lehel, hogy a muliban hallgafak, de ma a?t látjuk, hogy a múzsák nem hallgatnak. Az i ók írnak, a színészek előadnak. A festők, szobrászok is uj müveket alkotnak. Az élei nem állhat meg még a harcizajban sem, nincs abban semmi kegyelett értő, ha valaki, aki nincs a háborúban, ihhon az élei apró szépségeivel és kellemcségeive! törődik, s ezzel elviselhetőbbe teszi azt a belső íron\'ot, melynek ugyancsak gond lelj\' s az élete, s amely belső front áldozatkészsége megkönnyiii a külső front tevékenységéi is. Háborúban a természet sem pinen, sőt fokozottabb többtermelést igényelünk Szerelnénk minden fűszálnál búzát csépelni, minden ulszéli fáról nemes gyümölcsöt tépni.
Ám azért minden levékenységüuk nem merülhet ki a létfenntartás gondoskodásában, sem .it apró szórakozások élveietében, hanem komoly elmélyüléssel készülnünk kell a békére. Háborúban készüljünk a békére. Ebben a munkában nemcsak a kato n knak, politikusoknak, de minden jó magyir, gondolkodó embernek is a maga lerülttén, kö-nyezc ébtn részt kell vennie tudásával, akaraterejével és áldozatkészségével.
Magyarország helyzete roha nem vo\'t könnyű és ma is igen nehéz. Acsarkodnak ellenünk a külföldön rágalmaznak minkéi. Emlékezünk Trianon m I
Tudjuk, hogy a lriano.:i csapást, belföldről szármozott, külföldi propaganda, teméntelen hazugsága elöz\'c meg. A veszte I háboiu után, a béketárgyalások alkalmával hozzájárult ehhez, még az is, hogy annyi idegen hangzású, szóval nem magyar név fordul elő a statisztikában, mire kimondták:
Magyarországon többségben vannak a nemzctlsgirk s így leheteti megteremteni azt a szörnyű igazságtalanságot, mely hazánk 1182.870 négyzetkl!ométcrnyiter0letéböl92,833 nígyzetkileméteit hagyott meg és a 18,264.333 lélekszámú lakosságot 7,980.143-ra csökVentette. Etí az idegenhangzdsu vezetéknevekből állapították meg, pedig sokezer nem magyarhangzáíu név viselője voll Jó magvar, hűséges fia* vagy lánya a magyar hazánaV, mégis a nem magyar név volt a döntő tényező ebben a nagy pcben.
Trianon egy részét azóla átvészeltük, ujabb háborúba sodródtunk és itt van az ujabb rágalomhadjárat ellenünk,
Ez a társaság, amely a dics\'elenül elhall kisantant vándor politikusaiból áll, hatásosan dolgozik a szövetségeseknél elkntlnk.
Pénzűk van elég, ügyes, minden európai nyelven beszélő ágititoruk szintén van elég, akik ma is „tö.té-nelmi" Jogon követelnek vissza ezer éves magyar területeiét, városokat Ezért volt szükséges nemrég egy Páiizsban élőinsgyar urnak,-az első világháború elötl készült magyarországi té\'képet küldeni, hogybebzo-nyltsa francia barátainak, miszerint Szabadka, Kassa, Kolozsvár, N\'gy-várad ezelőtt is magyar városok voltak.
Gondoljunk egy kissé arra, hogy Párizs hónapok óta meg van szállva, s vannak emberek akiknek Idejük és kedvük van ottan, a magyar haza Igazságában kételkedni 1
Szóval \\lolgoznik ellenünk és hallottunk olyan térképről is, amely a
szövetségesek győzelme esetén, Magyarországot Csehországhoz rajto ja,
Ne ntvessünk rajta, bár Önkénytelenül is mosolyra huiódik az ember arca, de én még nem feltjtem el azt a (érképei, amelyei 1918 szeptemberében mutatott nevetve egy uri emb;r, hogy milye:, kíplclens-\'g íme
— Muraköz Sz- rblátioz van csatolva. —
(.) nevetett, én meg s?rva fakadtam. Az én megérzésem tolt, sajno; az igazi. Huszonhárom év keserves kínja kellett ahhoz, mig a szomszéd Muraköz fel szabadult és hála Istennek, már tlöbb is visszatértek szép magyar területek és városok
Bár mimlen reményűnk meg van arra, hogy Trianon megismétlődni soha többé nem fog, mégis gondol kodjunk a haza sorsáról. A magyar (arsadalom öntevékenysége nem lankadhat, arra a hazának állandóan Szüksége van és mindenki a maga helyén őrt állhat és lehet \'valamit a haiáért.
Vegyük először a névmagyarosítást A magyar nemzet lovagias, nem erőszakos. Nem k vetélte soha a nemzetiségektől, hogy magyarosilsák meg a nevükül. Rájuk bízta, akarják e, nem, meg voit róla győződve és mindnyájan lu íjuk, hogy igen előkelő liszstséget viselő, nem magyar-nevü, de kiváló jó magyarjaink vannak íz országban fent és lent is. Mégis, ahogy a latin közmondás tartja:
„Nomen ef omen"
„Nevébe i a végzete"
Mégis azt Jáljuk, hogy az idegen hangzású vezetéknevek mennyi bajt okoztak Trianonban. Miért nem lehetne azt a kis áldozatot meghozni a ha.-áérl hogy magyar nevet vc-gyfink ÍJ, ha egyszer magyarok vagyunk, annak valljuk magunkat írásban és szóban. A névm-igyarsitás már régcbbtií Is szokás volt Egy-időben magasan lángolt az eszme,
azlán lelohadt, napjainkban pedig halv\'nyan pls\'og, (sőt némdy helyen -visszatáncol, amint azt &i egyik képviselőnk az országgyűlés szírje előtt szóvá is tette a legutóbb.)
A magyar állam nem erőszakol senkit nevének megváltoztatására, pedig megtehetné. Végre egy államnak ne legyen annyi joga, hogy saját hazájában, magyar nevének megfelelő polgárokat nevezzen édes gyermekének ? I
Mégsem (eszi. Miért? Msrt Magyarország ezer éve él itt Dunamedencében. Idegeneknek állandóan történő beáramlása közepedé ugy a Duna völgyében, mint a Kárpát medencében megőrizte éa megfogja őrizni i olltikai felsőbbségét és nem-zclllrangjának elsőbbségét. Ez a reng a magyarság természetes, beolvasztó, viharálló erejét hitdetl. Minden magyarnak kötríessége ezl azerÖlíokoz-ni, gyarapítani, tehetségéhez képeit elősegíteni.
Járok a városban. Bárhol járok is idí\'gen, helyen érdeklődve, olvoscm a cégtáblákat, Sok sok idegen nevet olvasok.\' Az újságokban is egy nap sok idegen névvel találkozom. Pedig nem mindegy, hogy lizenötezer Kra-kovics, vagy tizenöfezdrrel több Ko váci cl-c magyar htzáb3n.
A cári Oroszországban törvény szólt arról, hogy aki az orosz nyelvit kél éven b lül meg nem tanulja,annak ki kell költözni ilyeuaz országból A magyar áltampotilika neme olyan szigorú. Századokon át éhünk együtt idegennevü és idegennyelvü állampolgárokkal, d? őnekik is meg kell érteni, hogy aM magyarföldön él, m-igyarkenyercl eszik, magyarból*, ¦vizet iszik, akit zive ideköt, az becsülje meg a magyarnevet és a \'magyarnyelvet eteen a hazában, ahol:
\'„Áldjon vagy verjen sors k«e, Mt élned éá meghalnod kell"
HUH Cxlll.
1942. Bggtofcjjg! 24
Hetilapot indított a Don-parton harcoló kanizsai honvéd-család
Lapszemle a DONPARTI JÁRŐR eddig megjelent számaiból
November közepe óta minden héten egyszer egy irógépbetüs, tábori sokszorositásu újság érkezik a Zalai Közlöny szerkesztőségébe. Donparti Járőr az újság cime, négy oldalon jelenik meg, az első szám kelte 1942 november 7. Önmaga igy jelölt meg a 2000 kilométer messzeségből érkező magyar újság kilétét: „a Nagycsalád tábori újságja".
A „Nagycsalád" a bajtársi élet és az otthon azonosságában összetört, a közös hazáért vívott hősi harcban eggyé kovácsolődott kanizsai honvédek együttesét Jelenti- Az együttes a Nagycsalád fejétől Névtelen János honvédig terjed. Az összekötő erő a fegyver és a vér testvérisége, a legszentebb magyar cél közössége az érte vállalt áldozat azonossága.
A 82 éve Őrtálló Zalai Közlöny, az itthoni nagycsalád újságja tisztelegve áll meg a donmenti vérzl-
vatarok közepette született testvére, a külalakjában tábori szürke betűk előtt.
Eddig csak a Zalai Közlöny üzent a frontra egyre hosszabb hasábokon, most pedig a front üzen haza minden héten. A front üzenete ez a kis tábori újság széles e világnak:-— a magyar gondolat nem hal meg és nem pihen soha.
A Donparti Járőr címlapján őrtálló magyar honvéd néz szemben a süvöltő hófergetéggel. Egyszerű rajz, pár vonal csupán, Olyan egyszerű, mint a kis frontujság minden szava. Csak
kevés példányban készülhet, de az a kevés kézről kézre jár, fedezékről fedezékre, állásból állásba vándorol végig a Don mentén, ahol a Nagycsalád Őrzi, védelmezi a magyar jövőt.
Első számának vezércikke \'azt mondja hogy a Don-parti Járőr
TÓTH I0ZSEF VASIEIEStEDÉSE
^^¦¦¦^¦¦¦\'¦\'¦^¦^^^¦¦•¦¦SSBSMBBS
Nagykanizsán, Erxiéaat-tér 21.
A r ° 9 1 1: Telefen i CBS.
Hothsrr-Sohrantz RyártmAnya mezőgazdasági gépeket, Klnesem zománcozott tűzhelyeket, kályhákat és haztkrtisí olkkeket
sugalmazója, étetrehlvőja maga a Nagycsalád feje,
aki mindig ott áll honvédéi mögött féllő-vigyázó szeretettel, az ércek gyilkos csatijában éppen ugy, mint csendes napok derűs perceiben. ...Mennyi, mennyi minden fér el a négy kis oldalonl-^.,
„A harcterek eseményei" rovat röviden összefoglalja a világszerte duló háború legfontosabb híreit, egy-egy tömör mondatban, Afrikától Leningrádig, Burmától Londonig.
A „Hazai hírek" rovatában ott van egy mendatban a kanizsai uj felsötemplom felszentelése Is. Ebben a rovatban legtöbb • hir a hazulról a front felé irányuló posta-forgalommal kapcsolatos, meg a hadisegélyezésre vonatkozó rendelkezésekkel, szabadságosok utazá- -sával.
„A Nagycsalád kis hírei" elm alatt olvassuk, hogy a Nagycsalád egyik sütőoszlopa két uj sütőkemencét helyezeit üzembe és
megsütötte sz egymüliomodik darab komlszkenyeret. Tekintettel a télre, a kemencéket igazi honvéd találékonysággal házakba épilették be és a házból ástak kutat is a tábori pékség számára.
Ebből a rovatból tudjuk meg, hogy Almády István festőművész, tüzér-tizedes, szabad óráiban nagyszerű front-képeket fest.
„A mi hőseink" rovatban Ilyen hireket olvasunk:
Pídmanyicki István honvéd, mesteri lövész, kimagasló bátorsággal vett részt egy orosz támadás visszaverésében, ami után golyószórója előtt 35 bolsevik! holttestét számoltak meg. Kisezüstöt kapott.
Berke János honvéd 1942 november 18-án önként jelentkezett egy feladatra, ami mindenki véleménye szerint biztos halállal járt. A lehetetlennek látszó feladatot megoldotta, átkúszott a legnagyobb tűzben egy elenséges aknazáron s megteremtette a németekkel az összeköttetést és élve került vissza.
Megemelkedik az emberben a lélek, olvasva a magyar honvéd bámulatos hősiességét, a nagyszerű zalai virtust, amit nem legendák őriznek, hanem „a front kemény, kegyetlen valósága".
Don parti féiunécMok
A „Jó tudni" rovat a frot-élet ilyenfajta ezeijó-tanácsait tartalmazza:
„A megdermedt testrészt hóval kell dörzsölni, a hirtelen meleg kinzó fájdalmakat okoz."
„A papír kitűnő hőszigetelő, kap-cának Igen jól használhatod, lábadat megóvja a fagyástól.
Ugy látszik, a szakácsok akkor éppen nem állhattak hivatásuk magaslatán, mert ezt is olvassuk: • „Jó tudni, hogy Sztálin azt Üzini a szakácsainak, minél rosszabbul főzzenek, mert ez az ö malmán hajtja a vizet."
A front derűje nagy részt foglal •1 a Don-parti Járőr minden számában „A nevető Don-part" rovatcím alatt.
Egy-két mutató belőle:
Ha szórakozott az előadó
Megszökött egy ló az egyik alakulattól. Jelentik fölfelé. A hadbiz-
UTORT
HKTTII IBIBE
tnártriá MwassissdálMa v*«y*o w«v wwWíen 1*«,«^» 14
toiság valahogy elnézi a jelentést os JÖnJön i dörgedelem : — „Je-lenlse, hogy a bőrt miért nem szolgáltatták be." Megy a jelentés postafordultavai, vagyis pontosan egy hónap múlva : „Jelentem, hogy azért nem szolgáltatuk be, mert a ló a bőrével együtt szökött meg." Dilemma
Csomagot hozóit a taboriposta. Az Őrmester lehülütt kedéllyel áll a nyitóit csomagja felett, amely pipadohánnyal összekeveri törölt tojással van tele. „Most ml a csudát csináljak ezzel a gezeinicével, vakarja a fejét töprengve — egyem meg, vagy tömjem a pipámba?" Kopácsolnak a nagyerdőn
Kopácsolás hallik a Don túlsó parijáról, a nagyerdőből. Két honvéd hallgatja „M" kanyarnál.
— Hallod-e, pajtás, - szól az egyik — kopácsolnak!
— Semmi, — legyint rá a másik — csak ippeg most i verik ki Sztálin fejéből a győzelem gondolatai,
„Könnyű filmavi"
Rejtvény-rovat és vicc — pályázaté is van a Don-parti Járőrnek. Lehet nyerni Ölvén, száz cigarettát. Illetve csak lehetett. Az utolsrt számokban már 20-30 cljaretta a díj, meg a kővetkező magyarázat: „A jutalmak árért olyan csekélyek, mert a rejtvények megfejtése könny fi feladat voli."
Könnyű feladat dermesztő hóviharában, 2000 kilométerre hazulról, szemközt az orosz géppuskákkal, Szlalm-lámpák kísérteties világításánál — betürejlvéuyt fejteni!
Ott künn ez könnyű feladat, pár cigaretta jár érte.
Ml az egész szivünket adjuk a leiadatát tsljesitó s a ma történelmi vilig-rejlvényénak megoldásáért vérző minden magyar honvédnek. Ml egy nemzet háláját és btltike elismeréséi küldjük a sors nagy kérdőjeleit bogozó honvédnik, a Nagycsalád fejétől a névtelen Jánosokig valahánynak. Isten óvja, Isten segítse őket, a Don-pari! JárÖrl s a benne lobogó Örök magyar eszményt.
m
ÜJéi használt mérlegek
,\'JS
dívaí
Izles M
ZALAI KÖZLÖNY
Hol a boldogság mostanában...!
15
Hideg tél volt. Hasonló a tavalyihoz, mikor Kárpátalja egyik kis Unkában rekedtem éjszakára. Sikerült egy kfs utánjárással Bzálludoi - szobát biztosítani éjszakára. Megkenem a tulajdonost, Illtessen bo ne legyou turkusorditó a Bzobu.
Elbeszélgetve az Időt, kllono óra \' utáu felmentem a szobámba, liogy kipihenjem- űz utazás faradságát. Első toklnietcm a kályhára esett. Közönségei Öntött vaskályha volt, nom Is nngyobbakból való. Az általán levő kis lyukon láttam a tüz tényét.
Kiraktam a zsebemből az órát. cigarettatárcát, meg u többi apró-1 ságokat. Megborzongtam. Nom a félelemtől, hanom a hidegtől. Közelebb léptem a kályhához és uieg-¦ simogattam.
Üyanus volt a hidegsége. Késflu gyújtottak be. ösztönös hlrtelenség-"c4 elhatároztam, a ládában találaté minden darab fát rárakom tt tűzre.
A fánuk- csak a bolyéi találtam meg. Üyanum fokozódott. Kinyitottam a kályhaajtót. Majd banyát -estem u csodálkozástól.
Egy árva, kta filléres gyertya égett a kályhában, hogy * fUtée i flíttslóját keltse.
Ezon ai éjszakán éreztem először, milyen kinzó fokozatai vannak a hidegnek. Gondosan begyflrtem a takarók szóiolt, magamra\'terítettem a ruhámat, a kabátomat, mégli vacogtam ós fáztam.
A kis szobában a kopott mosdón kivül, méf( egy kopottabb sezlon volt a fő bútordarab. A szekrényt a fogan pótolta. Ma sem tudom megmagyarázni az Ötletemet, de magamra húztam a sezlont azon fizikai törvény alapján, hogy a mily la melegít.
Azóta figyelőm a\' meleg termé-izeiét. Tévedés azt hlnl, hogy a meleg egyforma.
Van ágymelcg. Aki hideg (zabában bulik a paplan alá, art gyávává és óvatossá toszi a hideg. Csak laman lehet klnynjlézkodnl és birtokba venni n« ágyat. Hasonlatos ez a munka a sarki ezpedlolóhoz, ahol lépésről, — lépésre kell haladni. A* . áajymeleff. -különben "kellemes. Az arcot calpl a hideg, mlg a takarók alatt Jóleső- májuavégl az idő. Pelkeléskor ezt ott hagyni, csak az elvégzendő munka kényszeríti hatására lehet.
Van pörkölt meleg, Mikor a háziasszony-a azlvcson látott vendég tiszteletére- alaposan .megrakatla a vaskályhát, hogy az oldala belepirul, ilyenkor a levegőben ueró porezommllllárd megpörkölődik él a meleget kellemetlenné teezl. Az Ilyen szobákban eltöltött éjszaka
után biztos a meghűlés meg a
nátha.
A cserépkályha, mog a lenézett Üreg bubus áraszt átfűtött meleget. Ilyen helyen nemcsak a falak, bánom a bútorok 1b bugározzák magukból a voadógmarasztaló meleget. Hyeuholyen még a titkolódzó Is őszintébb, a morózus és Ideges ember pedig meghittebb.
A szüreti esték venyige tüzét fél melegnek novozhotnéra. A tüz felé fordulva pirulva tg az ember arca, rule a hátán végigfut a hideg. A piros lángok szeszélyesen a magasba csapnak, belenézünk a tüz ós szeretetével és a mult kihűlő szép emlékelro gondolunk.
A fény meleg tavaszi Idők Jelensége. Az utóbbi évek tarlós tolel, a nyárba nyutó tavaszai abba a hitbe ringattak, hogy az évszukok valami módon eltolódtak mdgállapi-< tott helyökről. Vglamlkor diákkoromban március lS-én kabát nélkül, csupán nemzett szalagdiszbe burkolózva Jártunk. A nap az Idei tavaszon Is csak világításra szegődött és nem melegitéere.
A perasalő meleg a nyárnak ea a női szemeknek a kiváltsága. Mintha másodmagával aütoe az égun a nap Jó szemekkel észre lehel vonni, mint áramlik a magasba ax átforrósult levegő. Ilyenkor egy napot a búzamezőn tölteni, felér az egcsa ember próbájával.
Ezenkívül van belső meleg. Amit a kis diák érez a tanéri asztal elölt, ha felelésre kiszólítják. Jóval nagyobb ez a meleg a szerelmeseknél. Nom Is tanácsolom, hogy valaki régi fajta, kónesfojŰ, konyhagyufát tegyen a zsebébe, ha szerolmes-Ha csak azért nom csolekszlk, hogy meggyőződjön érzéseinek valódiságáról.
Á szavaknak 1» van melegsége. Jóleső, megértő, megboceájtó\'melegsége Egyes emberekot, a kedves Írásokat Is melegnek tartjuk. Még a színeknél la megtaláljuk a meleg és hideg árnyalatokat.
Meleg a hideg -templom én a tél hidegében lelki melegséget áraazt aa emberiségre a karácsony szeretete. A betletieml Jászol kisdede a világ legállandóbb melegforrása.
Tegnap olyan helyen álltam meg a városban, ahonnan a-házak<tete-jére láttam rá. Sok kémény ontotta a fekete kőazénfUitöt, sok fetflzelést eláruló ssurkét. Egy darabig számoltam, azután becsültem a kémények számát. Menny! munka, menynyi pengő naponta meleggé és \'ftfettéV Országos gond lett a ttrzellő kérdése, ami sok - vexetőnek\' e»ree meleg napokat.
A haldokló Ooethe több fényt kért utol»o szavaiban. Ml élők- több meleget kérünk, de minden vonalon!
V*ndr* J*nü
KISKANIZSAI ÉLET
„Krisztus Jézus ulletet\',
örvendezzünk" hangzik az ének a keresztény
tömegek ajakán. Es amilyen sokan éneklik, éppen olyan kevesen ön-tudatosltják magukban a karácsonyi Örömnek alapját. Pedig az öntudatos lélekhez illik, hogy tudatában legyen a karácsonyi öröm okának, hogy lássa: ml jogon harsogtatja millió és millió magyar ajak — „örvendezzünk"?
Az örömnek két oka van: az egyik, amit Isleu cselekedett karácsonykor; a másik, amit Isten karácsonyi cselekedete nyomán nekünk kell megtennünk.
Mit tett az Isten ? Nagyobbat, min! amekkorát a világ teremtésekor, a vizözönnek földre bocsátásakor. Nigyebbat, mint Szodona és Gomorra tüzes, kénköves esővel való I\' elpusztításakor cselekedett. Kará-liotenykor nagyobbat tett, mint a próféták küldetése, vagy az ószövetség minden csodája. Ksrácsony
napján az Isten egyszülött Fia, az imádandó Szentháromság második személye, a Fiuisten. mint Istenember e -világra született. At első karácsonyéjjelen az ég és a féld Ölelkeztek össze egymással; karácsony napján leereszkedett az em-berekkez és felemelte magához az embereket. Hogy ez mit jelent, rádöbbenünk, ha megfontoljuk, hogy a szentek Szentje, az urak Ura, aki e\'ölt még az angyalok Is eltakarják arcukat s térdeikre roskadozva zengenek báromszoros szent szentet, — szóba állt az emberekkel. A jóságos Isten lehajolt hozzánk, kiemelt bennünket a süllyedésnek, a nyomorúságnak kínos helyzeté-böl s felemelt bennünket Magához, fogadott fiaivá telt.
Mit tegyünk ml?
Emelkedjünk fel Hozzá és vonz-xuk le Istent magunkhoz.
Ó lehajolt hozzánk, ml ragadjuk meg jóságos jobbját és emelkedjünk fel Hozzá. O maga jelölte meg a módját; megtartván mind-
azokat, amiket Krisztus tanított. Ez ax Istenhez való emelkedés-egyetlen útja. De az egyetlen lehetséges módja a karácsonyi nagy Isteni ajándék meghálálásának Is,
ö magára vette a mi testünket és lelkünket — mi vegyük magunkhoz az 0 testét és vérét. Ha akarjuk, beköltöztethetjük testünkbe és számára Örök lakást készíthetünk Neki lelkünkben a szentáldozás állal.
íme, a karácsonyi örömnek alapja: az egyik már megtörtént, a másik megtörtéoése,- megvalósulása tőlünk függ. ¦ •
P. Bánás A; Qyula.
Kiflkaalisai hírek
Kiskanizsán ezévban az éjféli szenltnlse 24-én este 7 órakor kezdődik. A -pásztormise- \'-reggel 7 Órakor, a további misarend nem változik.
A Klskanizsal Katii. Ifjúsági Egyesület karácsony másnapján esté bsráii Osszejlvettlt tart a tagok számára, amelyen tréfás és zenés számokkal szórakoztatja & vigalmi bizottság a tagokat 4s hoixitarto-zólkat.
Ugyancsak a tagjainak rendez baráti estet a Polgári .olvasókör vezetősége Szent István-este.
Vasárnap délután 4 órai -.kezdetlei a Róm. Kath. Egyházközség scgélybizottsága évi beszámoló közgyűlést tart, amelyen megjelenik dr. Krátky István polgármester Is, A gyűlés után a műkedvelő gárda bevonásával családias est lesz a tagok részére.
Vasárnap este 6 erai kezdettel tartja a Klskanizsal "Missziós Ltányegyestllet a templomtéri otthonában a karácionyfaestjét,.melyen azaretttadominyok kerülnek.\'kiosztásra. Beszédek, szavalatok és tréfás jelenetek lesznek műterén.
A tsmple-aaUér rendezést. Értesülésünk szerint «s Illetékét tényezők komolyan foglalkeznak a
kiskanixsaí templomtér rendezésével, valamint parkosításával. A közérdekű ügy leglelkesebb- harcosa, dr. Fülöp Qyörgy tervei szerint a parkosítás nagyon csinosítaná Kis-kanizsa főterét, ahol méltó elhelyezést nyerne a régi és uj világháború hősi halottainak ttrvbevttt gyönyörű emléke. Az i emlékmű hatalmas márványobellszk.
—k.-ri—1-
18«. cUcarnW 21
Nigykanlsaa megyei város polgármeslerélöl.
lliayké. 1948.
Hirdetmény.
Klztudomáiu, hogy rizst a tlnomlliit-txelvinyek elleniben lehet váBiroInl i egy rinomttsztlielvinyrt vagy 20 dkg, Unom llutct is 10 dkg. kenyerlliatet, vagy padig 10 dkg. Hitt és 20 dkg. kenyáribztet lehetett kapni. Sikerült a Közellátásügyi Mlnlitter urnát kieszközölnöm, hogy a tfnomlfixljtgynek kenyéri lati ben kiadott mennyisége után Is Idhítd tlia. F. hó 28 ikiiót kezdődő eg tehát egy flnomllszt-axelvinyie vagy 20 dkg Ilnomlíiilet át 20 dkg. kenyéillaztat, vagy pedig 20 dkg rlztt ia semmi lisztet kell kiadni. A kételkedők a í. hó 27 én eatlg a rigl rendixer ut-rlnt rlzare ?1 kenyérllsatrs beváltott II-nomlisxtsieIv>!nyeket 28-An délalőtt toron kívül elszámolni tartoznak,
Nsgykantiu, 1042 december SS.
Polgármester.
Tárgy: Hajdina vásárlása tfnonjllixt-jCgy elleniben.
Hirdetmény.
Köxludomásu, hogy ? teimelflktől stlg lehet hajdinát vásárolni, bár ex a cikk tzabad forgalomban vsn. Ennek moit s dtainóölísek Idején különösen salyos kaiét Idi uk. A helyzeten enyhítendő, a Köz-alláUsUgyt Miniszter Úrtól sikerült vArc-lotn részére 150 q hajdinát kieszközölnöm, amit 1 cukor árusítására kijelöli Ősietekben maximális árö,i hoxok forgalomba,; a 1 miniszter ur utasítása aierlnt ebbOi a bsjdlna-mennyltégból ciak ftnomllazljegy ellenében azabad vásárolni b egy Unom-lititszclvínyre 41.) dkg.-ot kell kiadni. A kereskedők a bajdinára beváltott flnom-lltzliitlvényeket piros ceiuzátal nagy ,H* bellivel megjelölni, a Ilnomlliilre vagy rizsre beváltott tzelvényektől elkülönítve kezalnf ét htllön leaiimolni tartoanak. A vámőrllire jogoiuilak ugy juthatnak hajdinához, hogy havonkánt ál családonként a kg. finomlisztet szolgáltatnak be vitéz Tóth Bála Hizlnigykereikedő Klnlzal-utcat rak-tárába s a beszolgáltatásról Itt kapott elismervény elleniben a kfiiellátáil hivatal ngvinolyin mennyiségre hajdina vásárlási atilványt állit kl a axámukri, amit b/u-melyik cukoráraidé Oclclben beválthatnék. Pslhlvom a cukor árusítását*, kijelölt kl* kereskedőket, hogy uislványalk átvétele vigalt f. kó 21-én reggel Jelentkezzenek s XQMllátáaf Hivatal llixtontályln, hogy aa árualtáa ugyanaznap délután megketdád-baisik.
. Nagykanliia, 1P42. dacember 23.
int Polgármeiter.
\' Tárgy: Tejnek iiemtxédot községekből Nagykanlxaára házakhoz ssálllláia.
Hirdetmény.
1623/ki. 1042. II. hirdetményemben közhírre tettein, hogy a nomaaádai küx-ságekban tiké tehénlarló gazdák I la-Bzolgállatandó mennyiségen felüli tejüket s az ebből kenuit termékekéi Nagykanizsán cuk az OM1K utján hozhatfák forgalomba, haeuk ai alispán ar kérelmükre u»a korlátocu alél fal ntm maaUtte Skat. Az alispán ur ma érkezeit 4077/ká. 1942. íz. rendelete szerint ezeket a kéral-mekat teljasiteni fog|i, ha a tchéntarlá «**ili» lakóhelye szerint Illetékes elöljáróig Igazolja, hogy a kérelmező a te.felei-leget eddi* ia kocsival, vagy kannával a termáléi helyin klvfll ci pedig Nagykanizsára közvetlen fagyasztók, illetve viszonteladók részeié szokta behordani. A kir-vinyt a tehintarió gazda lakúhelye szerint illalákea elöljáróságnál kell az Aliipán úrhoz címezve beadni s ha ez az elöljáróság az Igazoláson felQl véleményezi is az engedély kiadását, a kérelmet be alispán ur teljesíteni fogja. Egyben az alispán ur átmenailleg, mig a kérvények (Halt dönt, megengedte, hogy legfeljebb 1943. január 31-Tg s szomszédos községekben laké tehintartó gazdák továbbra ia behordhatják nagykanizsai fogyasztóik hazához vagy viszonteladójuk Üzletibe a tejet a erre az elöljáróságuk ideiglenes Igazolványt állit kl a számukra- Mindazok a nagykanizsai logyaszt k ás vlszonlelárualtók, akiknek a szomszédos községekből hordanak teáét, figyelmeztessék az.elmondottakra a icjeiOket,
Nagykanizsa, 1042. december ?3.
nsa PolgArmMter.
Felhívás!
Alulírott Tárul udohlviilal találtja a gazduftgt esetedet tárté Munkaadókat, Kotr líBKdflBájil csaladjaikét leu évi ll&b&r hó I lg s városi altOlitvuUI 88. B. helylisgibeii (0. II. B 1.1 baleaet-biitoettia tegett laHnlitk be.
Nagykanlisa, 18«. áeeember 23.
mi Városi Adóhivatal.
fk kész ».
, NfiflV WfiLRSZTÉKIflíÉ
i
!H4/k«. 11142.
Táw: A hlvelyealereiAriysk, s hajdina es s mák forgwl-siának saitályosáta.
Hirdetmény.
A IlBöQO/1943. K. M. randelattal ffflejR-jalint a Budapeill KOzlÖny december b-iki számában) a kormány szabályozta a bab, benó, lentie, hajdina, mák. ksserUcslllig-lürlmag, lóbab éa cirokmag, valamint sxek lermékeinek ftrgalmát. A kereakedök a 109000/1942 K. M. rsndeltt irlelmében a 2 q-án, Illetve mákból 1 q-án telili készletüket azeptambsr 18-Ig, a ttrmalAk is tarmaltstfik padig s 110900/1942. K, M. rendatel irtelmibsn a saját háztarláii izük-siilatukön fenili késxlatalkflt oklóbar 3-tg köteletek valtak bejelenteni s s bsjsltntés alá eaö készletek ugyanakkor zár alá he-lytxtattak. 1 zár aláhelyezett kásitetakst Ugy b kerasltadÖk, mint "a termelők ál tarmsltatök most Isgkásóbb dacambar Sl-li kötelesek a kijelölt cukomagvkarstkeálkntk (vttáx Tóth Béla ás a Hangya) megvételre felajánlani, kivéve a sárolt kátzletbll a vallmag céljára sstlkségas msnnyliégtt
A nem sáréit késiletekböl a togyasalák ás a termelók háitartáal áa gazdáiig! iiük-¦églatak fsdexáse cáljábál a fstiorelt (er-ménytkst akár ktreiksdötöl, akár terme-lótái nabadon vásárolhatják, de cuk any-annyll, amennyit 1943. janiul 30-lg háx* (artaiukban, llletvs gatdaságukbsn tényleg felhaaználnak. A mákot 60 kg.-ert felül, a lobbi terményt 100 kg.-oo leiül eisk szátlitáil engtáéllyal szabad szállitanl. Babot, boriét, lencsét áa hajdinát állatok takarmányoxáiira felhaainálnl tilos. A ke-retksdókst figyel mentetem, hogy s rendeletet a Budapaatl KOxlfnyban Itlisleasn olvauák el, mart számos rájuk vonatkexá randilkeiéit taitalmat. A rendelet megszegőit 0 káaaplg terjedheti slxárátial hintetik.
Nagykanizsa, 1042. december 23.
sm Polgármester.
Magyar Bank és KereÉdGliai Rt.
NAaYKANIZflAI FIÓK
Tolofoii: Ilii. eüdhl. Fd-ltt d. uziiu.
KSzponli Budapttt, V., Vilmos uisiár-ut 33. siám.
Fiókok: Bíkéiesiba, Berettyóújfalu, Uebreesii, Syűr, Klskun-fólaoyházi, Nylrigyhizi, Sopron, Szabadka, Szeged.
Af(Illáit pónilntéiitsk: Ftbtnk r. t Budapest, Bajai Magyar Bank r. t. Baja, Marosvásárhelyi Leszámltolibank r. t. Marosvásárhely, Meiö-gaidaságl Bank ás Takerékpánztár r. t. Kolozsvár, Szolnoki Magyar Bank r. t. Szolnok, Vármsgyel Takarékpánztir r. t. Szombathely, Blhtrmegyel Gazdasági Bank r. t. Nagyvárad.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
HsagyhanizíM
DRÁVAVDLGYI
villamos Áramszolgáltató r. t.
AramutámlAk ffixstAsM, raktorieAoiok. hIbasbejeienUaiek
szíiksxflirsl falvi lagosi \\am mindarc illlimoi bérdtiaben tlAlalftU m*Ml áiéluUn 1« Ai*Al0. CsangTy-ut 51, tfl#f»H 294.
AJXÁS
öyermeliat sacrato, fonni tudó mindenes felvátatlk Fő ut 30. alali. S918
Faaoynaksénank vezetitira, siak-mlban Jártas, lehetőleg Ilstalabb urat magas Ibi át egyéb Jövedelemmel azonnal (elvessünk. Turul Biztosító. Levélben! meg-keieses: Szombathely, Erssíbat kiiáiyné-nt 24. 3017
Bépéaai-h«wáo«at gaxdtslgba, kon. veneto», keruek. Clm ii kiadóban. 3M5
Téli Idényre JárdsitlaurlItcM teWaiz-nak Sugárút 2t. alatt. 3984
AaonnaU belépisis kereaak egy hentes-•¦B*del vagy egy mindenei kocsist. Simon lai van iiciiko, Ktikanlua. 3171
ADÁS-VÉTEL
Bledermeyaii\' vitrin, sxelongarntturs, díván, szekrények, virágállvány, báxl mángorló eladó. Bugár-ut I. 3948
KeweJet Istvsstlnk Ktis (ataiepen, Iássábst*táf II. m$
rényhipaMg/lt* kéizUlék - "*[>¦ dáknak Igea slsslmss — QlunU keltéi klbuxat» ksmeiával, 13-as Anaitigmáirál sllaiva, olcsón sUáó. Cimi Horlhy ,M,-ul ti., 1. emelet. 3178
Elad* 1 dib aj 10kalapácsét Mtdlcácó, M collos komplett köjárat I kövei, lakatos- ás kovács eaersxám. Hsa ti. Magyar-utca 34. 3147
Js>«asrban lavo mily gyermekksctl al a ü ti. Vnsfl v-n a oda, Csengsry-ut lü/b.
MWl
BÚTOROZOTT SZOBA
Oéllfekeéed buierosott sióba kiadó. Cím s kiaUckivaUIbsn. *
"LAKÁS, LBTHBLYI8J0
Kitixobás-konyhái lakásomat eloee-c-átknám haionlóval vagy szép, nagy egyuobái lakásul. Cxvelko Oyula, Horlhy Miklós-ut 4. 333 S
HÁZ ÉS INGATLAN
Több sáóintntes magas- át bérháiat, háihaljsL szóiét ás földeket hSseetll Papp, Telekt-ut ». Telefon ITI. 1312
Kát Kaniasa területén kisebb asaladf-Mlusas, Ichttöleg kentei, sesagvAtalre
keretek. Clm s íltdónl va tálban. , _ 3108
Kisebb nagyobb fflldekat, házhelye-ket, adómentsi magánhátakaf, bérházakat, Mólót lllandótn közvetít: Horváth, Sugárul 42. 3967
KÜLÖNFÉLE_
Márlatját. adébevaliaWAt ílkésilll, admtnltitráclóját, könyvclisát megtzervezl is bclanllja, értalmlaáQl karmány-bt«itaa«*al, O. T. I. alti. ügyelt alimeli Mit-* tLrno hllaa kiaytivlaa-txAlé, NagykanUu, Cscngtiy-ut 2., II, 1.
24
Haigsalm I Ugujabb, legszebb kéxl-munksmintákst lilénkért alőrajtel Bóhmiié, Záida utca 8. 3S5I
Oalatamhu ctsndas lártat kereiek clrks 4000 -»000 pengőig, jó lUlct. Ctm s klaáolilvatalkiu. 3M0
Klalaludy utcától Ctengsry-utl sorompó g egy ósbor keaityü alvaaaait. Megtalálója jutalom elleniben adja la Ciengery-ut 93-vagy s kiadóhivatalba. 3970
Képalt
lagoleaebbtúi keretest
Horvtilh UJoí, FS-ut 2.
MÉRLEG
fiaién méretbea Suliiért latita»
»CHOI.CZ JÁNOS I
ai«rleialha«ill«-mmur Weykejln», sVHToa-ter 30. esem. I
iL
Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság
Alapíttatott 1845-ben
®
Telefon : 31. 6a 2-61.
Drávakavics44 Kitermelő Vállalat
Nagykanizsa
Telefon: 2—61. Telefon: 2—61.
KirálY\'SörfözdG
Részvénytársaság
Telafon : 36. ém 214.
Érdekköszösséaben a
Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvénysörfözde
Részvénytársasággal
Kőbánya,,
DRAVAVOLGYI
Villamos Áramszolgáltató R.-T
«s»
Sseaksxerti felvilágosiidsok minden villamos Kérdésben, dramsscám-lák tixeíése, reklamációk, Hibajelentések:
Csengery-ui 51. sx.
Telefon : 294.
plíjilllllli!li!!ll!ll!UliíllJilU!ll»|ll
NÉPTAKARÉKPÉNZTÁR R.-T NAGYKANIZSÁN
a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leánylntézste
. betéteket a legjobban gyümölcsöztél, kölcsönöket • legelőnyösebb feltételekkel folyósít, a banküzlet minden ágával foglalkozik.
„IBUSZ" MAv. hivatalos menetjecylroda
nagykanizsai fiókja.
A „FUTURA" a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytárasága főblzományosa.
Érdekeltsége a Mezőgazdasági Értékesítő Szövetkezet.
Érdekkörébe tartozik a
MEZŐGAZDASÁGI KÖZRAKTÁRAK RT.,
mely nagykanizsai telepén mindenfajta árut tárolásra a legelőnyösebb feltételekkel elfogad.
; -m: in.i^i;!uitBaasomwini«an«wnitii:i\'j :ii :iiiiiuii<..........n........L\'ii:,i.[i;i!BHaJialjMHCiij:iiiJi.,ii::li.ii:; .11..11.....il,.....
10
HALAI K0ZI.0N\'Y
1943. i*omú»íU
MEZŐGAZDASÁGI KÖZRAKTÁRAK R.-T.
ucnuwr/sii mm
Julányoian vállal ás szakszerűen bonyolít I* mindennemű, közraktári munkákat és tengerlszárítést
ij ,
Érdekközösségben a
NÉPTflKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN
céggel,
a „Fuiura" zaiameg^ei főbisományosáva?,
mely Intézet előnyös feltételek mellett folyósít hiteleket a Mezőgazdasági Közraktárak R.-T. nagykanizsai telepe által kiállított közraktári Jegyekre is.
Iroda ós telep: Vár-ut 8. sz.
Telefon: 55. é> 176.
Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság
Alakult: 1870.
Telefon: 43. és 48.
Saját tőke: 1,500.000 P. Betétek: 3,000.000 P.
Kölcsónkíhelyezések állománya:
6,000.000 P.
El fogad betéteket kamatozás céljából takarékkönyvekre, folyó- és, csekkszámlákra..
Leszámítol váltókat és közraktári jegyéket
Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek lebonyolításával.
Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár R.-T Nagykanizsa
Érdekközösségben a Magyar Általános Hltalbankkal
ALAPÍTÁSI ÉV 18Ö8.
TELEFON 25.\' SZAM
Betéteket előnyösen kamatoztat, kölcsönöket nyújt ingatlanokra, árukra stb. kedvező fizetési feltételek mellett.
Általában foglalkozik minden takarékpénztári és banküzlettel.
0 I
iinniiiiiiiHituiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiifliiimiiiiiiüniiiHiiiiHijg
NAGYüANIZSál KÖZRARTÁRAK R.-T.
NAGYKANIZSA Üzemben: 1899. óta.
Egészséges, száraz, szellős raktárak.
Mindennemű mezőgazdasági termények
előnyös tárolása és előlegezése.
Gabona- és téngerlszárltó, mechanikai árpa-tisztító, tökmag-polírozó és egyéb gépekkel legjobban felszerelve.
Reexpedltió, — olcsó díjtételek.
S| Árverési hirdetmény.
A m. klr. nagykanlzaal állami mén-telop kat. og. lith.jiUmal képezé alwril megnevezotf heréitok" 19«. évi decem-
.ukjpaat képező íilaut __réfteL 1941. évi december hó 30 An dél.-.löli 10 órakor a méntelep laktanya-udvarán nyllvánoe árverés ut]án a legtöbbet ígérőnek el lógnak adatni.
8261. Iksz. í;i(l) 2 nevU, vörössárga, csillag, vllágoa farok- éa bekaazőrilkkel, 7 éven belga lajta herélt, . mx tkaz. .•.CIlAlTlá DE NOOAHOB nevü, sötét pej, JegyHelen, 10 éves, belga lalta heréit,
188. tkír, TÉ8ENY nevU, sárga, megnyúlt csillag, világos sörény, farok éa lábTégek, 8 éves, belga (a)ta herélt é« 2340. tkaz ÉRLV1. nevü, pejderoa, tOtolt homlok, 7 évea belga lajta herélt. Nagykanizsa, 1942. évi dcc. hó 18. v :ou Mí.iilcltppHntucsnukBÓg.
HILD
temet, exhumál, szállít. Dervallts József
M\' I TaUfoai sí»., UUii ÍM,
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAFILAI*. Klxlfa : „K»u«iiii„iil «. T. Nagy k.nliti". , l\'ololou kiadó: Zalai Kir.ly. Nyomatott: ¦ „Kfllgudaa^nl H. T. Nagykanlm"
¦ yieidajiiiau Nigyk.nl>..,«. (NyouUiatt Mai, Zalai Hánfel
évi., fisa u. Nagykanizsa, 1942. d.ó. 28. hétfő
Ara 12 líítór..
ZALÁI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
fiierkeazloaéR 6a kiadóhivatal) Főút 6. szám.
%^^i^^M.^S\'áSJÍtt Felelí! Vesztő: Bar bar Its L.|»
KlMlzatesJ ára: egy Uónapra 2 nengö 80 ÜUéa
?egyadavra 7 panRO ZO Mlttr. Egyaa aséi:i : lietkGuiup 12 IMI . aumbalOD M UH.
1 szociális állam felé
«Kz i karácsony háborús karácsony* mondotta annak időjén Ixs-mutatkozó boszédébon Kállay Miklós miniszterelnök. A háborús kormánynak-nom lohot egyéb feladata, mint & nemzet erőit Összevonni és a fliükségos helyekén a legmegfelelőbb módon tatba vetni, a bolaő rendro, a\'nép fizikai éa erkölcsi ellenálló erőjére ügyelni s ha koll, az önvé-dolem érdekében elmenni az ország tol ieaí tőké poseégónok legvégső határéig, mert ha nom igy teáz, a neműt w nagy küzdelemben elbukik U a zavar, a rabszolgaság évei követkéz nok el.
8 mégis, ha gondosan áttanulmányozzuk a moat megjelent kis könyvecskét, amely beszámol a Kállay-Icormany félosztondőa munkásságáról és politikájáról, meglep a háborún túlmenő bolsó magyar intézkedések bámulatos gazdagsága.
Akár az általános gazdaságpolitikát nézzük, s. bevonultak érdekvédelmét, a közellátást és az árjwliti-kát, a magvar gazda éa mozőgazda-sag órdekéoon hozott intézkedése-kot, a koioskodolmot és a közlekedést, az ipar és iparos problémáit, a városok és a községok ügyeit, u égészségvédo)mot, »¦ társadalom-bútositást, a gyormokvédelmot, az ONCSA és a szociális folügyolősé-Kek működését, a szociális igazgatóst, a magyar művelődés fokozását, a lélokfertozó ponyva elleni harcot, u igazságügyi reformokat," nkár a munkatervek közül az 1948-as költségvetés egészen nagyvonalú intézkedéseit, az épitkozeflokot, a beruházásokat, a fokozott szociális védőimet, megállapíthatjuk, hogy- az elmúlt évtizedben Gömbös Gyula nagyszerű, de csak lassan meginduló Nemzeti Munkaterve óta, de különösen az utóbbi óvekbon és leg-különöscbbon a legutóbbi hónapokban valami gigantikus változás történt Magyarországon és a több mint kél évtizedes mozdulatlanság után hirtelen minden mozgásba jön, más szint kap, uj róiogek\' térnek oló és uj szempontok kerülnek uralomra.
Magyarország átalakulóban van a tiociaha állam felé. A gondolkozás-mód megváltozott s a megváltozott nezetekot tettek követik.
Kállay Miklóst a háború sem tudta megakadályozni a belső, átalakító munkában,, sőt sok tékintotben eppon a háború okozta, hogy a figyelem hatványozott mértékben fordult a régobbon olhanyagolt gazdáéi, szociális és növelő munkák [oló. A nemzeti ellenállás erős és siogyoiiHulyozott népet kíván s o [élt csak a szociális igazságosság és ¦ttegyenlitea eszközével érheti el. A •Mciáliti tudat tohát megnőtt. A Whoru többtermelést kivan, az ipart tehát fokozni kell, a mozógazda-racionalizálni, korszerűsíteni. A- háború nom tür élósdieket éa zavarosban halászókat, mog koll tehát tisztítani a voszodolmos, korókkötó elomektól. Az élet-halál harcot csak öntudatos és magas erkölcsi fokon f o nemzet vívhatja mog sikeresen, okozott mértékben foglalkozni koll °hát a nép nevoléeévol éa morális l«tetának eróeitéeévol. Ellenálló
Lanyhult a vörös csapatok támadási ereje a Don és a Volga között
Rommel csapatai folytatják tervszara hadmozrJulatalkat Mlsurata felé
A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelentési szerint
s tuniszi srovenalon
karácsony másodnapján csak helyi jollogü hadmüvelotok zajlottak )o. Modjoz-El-Bab vidékén tovább tolták előre nyugati irányban a német kötelékeket. Az amerikaiak, visszavonultak a német nyomás elöl, bár igen jóf kiépített "állásaik voltak. A Medjoz-EI-Babtól kelotro lévő egész terület ezzel teljesen a tengelyhatalmak ellenőrzése alá korült. Ab Atlasz-hogy&ég koloti nynlvánvai között harcoló tongolycaapatok ki-épitotték és biztosították a néhány nappal ptzelŐít megszállt hágókat és az azokhoz tartozó hogyvonnia to-kat. A szembenálló ellenséges páncélos kötolékok képtelenek voltak a német és olasz csapatok támadó hadműveleteit Htodra yhItií. Kzzol
sikerült elzárni az ellenség elől Nyugat-Tunisz dombos vidékét.
Amerikai rettBMaépek PmrtagáUa felett
Tegnap délután 2 óra tájban északamerikai repülőgépekből álló nagyobb kötelék repült el Portugália partja mentén déli irányba. Néhány gép portugál terület íolott haladt el. Egy kétmotoros amerikai repülőgép Portugália északi részében kény szorloszállást hajtott végre. A repülőt internálták.
Darlant megülték, a merényiét ktoégerték
Az angol hírszolgálat jelentette, hogy Darlan tengernagyot, Francia-Észak-Afrika, főbiztosát docombor 24-én 15 óra után néhány porccol * főbiztosi hivatalban loIŐtték. A merénylőt, aki 20 éves fíntalembor volt, mar ki is végezték.
A honvédvezérkar
főnökének dooembor 26-án kiadott 85. számú hadijolontéeo közli:
Az elmúlt heten a magyar hadsereg arcvonalán nyugalom volt.
December hó\'21-én sopron- és
A karácsonyt ht41 jelentelek
vesz prém megyei honvédekből álló rohamkőtelék, Hegymeghy százados parancsnoksága alatt, oredményes és különösön sikeres vállalkozást hajtott végre.
Sikeres német ellent ám adáiok az orosz fronton
Berlin, december 28 A Führer főhadiszállásáról jelentették szombaton., hogy a Taroktól északra az ollensécr ismét hiába rohamozta nagv vérvoezt"*RÓK«kkol a német állásokat. Támadásai során 20 szovjet páncélon semmisült meg.
A Volga és a Don között, valamint a Don vidékén a német csapatok ellonlámadásokkal töhh bolyon visszavetették a szovjet orőkot. Negyvenkét páncélos harckocsit lőttünk ki.
A légierő erős kötolékot, valamint gyors magyar harcirepülőgépok éjjel-nappal támogatták a hadpereg harcait.
Magyar ősapátok
a Don koloti partján végrohajtott holyi olőrotörósoik során nagyszámú ellenséges\'harcállást pusztítottak el és megsomniisilotték azok legénységét. Voronyozstól északnyugatra és Kalugától nyugatra az ellenség sikeres támadásaink során súlyos veszteségeket szonvodelt. Igen sok fog-
lyot és nagymennyiségű zsákmányt ojtettünk. A Velikijo Luki-i támaszpont elkeeeredott harcban njabh ol-lenséfres támadásokat vert vissza. Az Ilmen-tótól délkoletro intézett sikertelen támadásai során az ellenség tíz páncélost vosztott.
Decombor 25-én 80 szovjoi repülőgépet lőttek le.
Líbiában
csak felderítő tevékenység folyt. íj-szaka hatáaoaan támadták Bengázi kikötőjét. A német és olasz légierő támadást intézőit Algír kik<ttőhoren-dezései, valamint algériai iepülő-torek ellen.
Erfaödfitt a A#M tevéhenyeég
Tunis Uctfi
Római december 27 Az olasz főhadiszállás 495. számú
közleményében, Bzombaton jelentet-
to, hogy a tuniszi szakaszon orós-
hödött a harci tovókonyeog. Az olasz éa német kötolékok több
összecsapás során megverték és visz-
szavotették az ellenséges csapatokat éa biztosították maguknak az állásokat, amolyokért nevos küzdolom folyt az olóző napokban.
Az olasz bomházók hatásoean támadták Algír kikötőberonclozéeoit.
40.000 tonnát tBIdtek a tenjjfr fenekére
Berlin, docombor 28 Nőmet tengeralattjárók az Atlanti óceán északi részén megtámadtak egy kisebb, de erősen biztosított hajókaravánt és torpedótalálatokkal elsüllyesztettek négy, árukkal mog-rakott koroskodolmi hajót, összoson 28.000 tonna tartalommal.
Az- Atlanti-óceán középső részén Natal és Frootown magasságában, más tengeralattjárók elsüllyesztettek továhbi hajókat, összesen 17.000 tonna tartalommal.
Ezek közül az egyik Észak-Afrikába tartó tartályhajó volt.
Ax otaaz bombmüetéSk Bone Svetelébe repUltek
A Stefani-iroda közli, hogy az olasz légi orő a mára virradóra Francia-Eszak-Afrikában ós a Föld-közi-tongor nyugati részébon igen tevékeny volt. A kedvezőtlen légköri viszonyok ollenére az olasz bomba-votók \' Bono flvezeléiw repültek, a melyeket a felhők majdnem teljesen eltakartak. Világító eszközök segítségével sikerült célpontokat találni. A ledobott bomhák kővotkez.-téhen nagy tüzek keletkeztek a parfV berendezésekben.
Cetikhont a baieevtafák támadó ercfa
Berlin, december 28 A Don és a. Volga kőzött folyó harcokról német hivatalos helyen olyan megállapítást tettek, ami arra onged következtetni, hogy a bolsevisták támadáaána> orejo a legutóbbi 24 órában csökkent. A szovjet csapatok erőfesz itéseit nagyban befolyásolja a hirtelen támadt hóvihar is.
RommcWi Mieurata Mé nyomalnah
Zürichi Jelentés szerint Itornmol csapatai Líbiában folytatják had-
rFolvtatái a 4. oldalon)
oroje csak a fizikailag ]ó kondícióban levő népnek tohet, biológiailag is oróaöó kell tenni tehát a nemzetet az egészségügy istápolására!, a ki-egyensulyozoU, lielyes életkorülmé-„rok megtoi-omtésóreI A háború inoggvorsílotta a közlekedést, az építkezési beruházások elvégzését s az orBzág hasznosításának fokozására irányuló törekvéseket. Minderre
Bzükség veit —tss szükség a legnagyobb alkotó mester.
Kállay Miklós reformjai nem tartoznak a nagy szavak birodalmába. A miniszterelnök a részlet realizálások hivo az ország szociális átalakításánál: nom a pregramlKwzódoké, hanem a fokozatos megvalósításoké, A napi események forgatagában gyakran nem vesszük óezro, hogy
miként alakul ki az apró megvalóai-tott részletekből a nagy mü, de ha igy olénk teszik összefoglalva az eredményt, mint ez A.Jus.JkÖnyv teszi, boldogan látjuk, miként ópül az egyes téglákból uz ui nagy ma-
ftyar épület s a szorgalmas tégla-íOrdás mily messzire jutott már az, áldásos munkában!..,
Zalai közlöny
1 nagykanizsai Járás laWal a harotóran Midé mM bonvédek hoKxátartazélért
Vasárnap volt az Irodalmi ts Mlvészeti Kör első UceállB tldadása
A hármas karácsonyi ünnep harmadik napján, vasárnap este 6 órakor nyitották meg a nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi es Művészeti Kör szokásos téli liceális előadás-sorozatát.
A városháza dísz termo üresen ásítozó széksorokkal fogadta a városnak ezt a közművelődési eeomá-nyét.
Kelemen Ferenc, a Kor társelnöke, akinek szívós akuratoroje ás kulturális téren egyedülállóan lóikon mimkakóazsége mindenkor * motorikus erőt jelentette a Kör életében, — mondott mognyitó beszédet. Bá-mutatott arra is," hogy a Kör idoi előadás-sorozatának célja a nemzeti lélek folrózása ós a belső front arcvonalán való fegyelmezett uorákoz-tatása.
Barbarila Lajos, a Zalai Közlöny felolós szerkesztője "Hadüzenet a szenzációnak^ cimü előadásában az újságolvasás és a belső arcvonal összelüggéseiro ós tanulságaira mutatott rá.
Szerdahelyi Oyúzóné ogy Ady ós egy Kise Menyhért költeményt adott olo. előadásában életet kapott a kot-¦tomfeiij\'ak minden Bzava, minden flzép^ógo o azok mólyórtolmü magyarsága. Az irott áa elmondott bzó nemesverotü müvészolü találkozott tízordahotymó olóadásában.
Vandra Jonő áll. tanitó, a Kör ügyeinek intézésében a lomondott Burbarits Lajos főtitkár utóda, aki a tollnak is hivatott és sokoldalú művelője. Japánról tartott rendkívül érdokes es összchasoidiiásaiban nazálisé tanulságokkal telő ismeretterjesztő előadási. Tanitó, író ós előadó szerencsében, találkozott Vandra Jenő szavaiban, amolyok a felkelő nap népének hősi lolilót tárták fel és szobásait ismertették •> hálái hallgatóság ezámáxe.
(ol)
A nagykanizsai VÖrÖakereaztert
Ha végigolvassuk harctéri: katonáink kö-sxonósoraii a nagykanizsai Vöröskereszt (ilno^aegciiti, leiietoiku nem mag halódni. Msnnyi csomagul, mennyi jzersioiajandé-kol kuiutcn si mar a frontia, a tüzvonai-ba, a vmris pokolba üciek veroskcrcs/.-leseink «a cnyiiitcuek szeretetük megnyilvánulásává, nőseink meues órait. Nem li emluve, h gy mindenkor ott láttuk ókei a sze ui.vi magyar hadifoglyok, majd a sebesüli Honvéden logadtaiaeanai a kanizsai áiiumaaun, amikor megvendégeltek ókei, eieziutck velük a Magyar Haza sze-letetst nagyon szépen es minden dicséretet erüciinueii dolgozik a nagykanizsai VuiuikiíHííi. Megérdemli, hogy a magyarság a Jcgnieastcbbiiicnőicg tániogasia io.ekve.elt, ..eiK.tuzcseLi, hiszen mind a niagjar hunveosegai szóig* ja. A belsá front jo»ago» angyalai; a Vöröskereszt hölgyei. — Mindnyájan gondoljunK a Vöioskeresztrc ea náiauól járuljunk hozzá adományainkkal a magyar katonák es Sebesült hoiúk céljait szolgáló sz*p munká-iuk sikerébe* * Wajdits-féle kányvxares-kedáabcíi kapható bdizetcai lapon vagy a Neuiasarékpciu tár ital, Knurtier OyOrgy lilkarnal adjuk la adományainkat
Saját termésű kilüuö vörös
asztali boi>
lUerenkét 1-50 fül.
zárt palackban, Uvegcscréval kapható
Buiexnuin:\\l,Sugár-ut 53.
BÚTORT
ss«ktsietbeiif OABOR mŰKaxtalOBOiai
Dr. Lontity Alán főszolgabíró
l\'öhli l-íbon volt alkalmunk beszámolni azokról a hazafias mozgalmakról, amelyeket a nagykanizsai járás községeiben dr. Lontay Alán főszolgabíró Indított meg nagy sikerrel. Most a harciéren küzdjö zalai honvédek hozzátartozóinak felsegé-lyszése érdekében inditolt széleskörű akciót, amit minden község polgársága ha-zafiaa lelkesedéssel magáévá teli. Szckér-izámra lüielőlát, babot, burgonyát és hasonló élelmié.kkckűl szállítanak be Nagykanizsára, ahol a ferences egyházközség
hazafias mozgalma i Járásban
udvarán és pincéiében tárolják. Igymás-után jöttek be a községek, Óbornak, (Jcl-se, Rigyác,\' Eazleregnye, itb. bŐkez* adakozásaikkal, hogy segítségére legyenek a harciári magyar nős katonák illhonmaradt, rászorult hezzálarlozólnak. A beérkezett adományokról legközelebb részletesen beszámolunk. Szebb karácsonyt nem Is tarthatott volna a kanizsai járás hazafias psl-gáraága, Mlnlhogy megemlékezett azok hozzátartozóiról, akik életükkel védelmezik & magyar hazát.
Lajosné osztott* szál a ZöMkéreSat jraadag- ajándék-csomagjait, moly dr. Ujházy Sándor tiszti főorvos (r dr. Székács Sándor főorvos gondos-kodásánnk órdemo.
Meghaló karácsony-estet rendeztek a nagykanizsai törvényszéki fogház
lakói a fogház kápolnájában, Ez alkalomra szépen feldíszítették a kápolnát, karácsonyfát állítottak be és áhítatos csendben gyütokoxtok ösz-szo a-i ünnepségre. Az ünnepségen megjelentek a Tcir. törvényszék, a kir. ügyészség, a kir. járásbíróság birái, a Szociális Missziótársulat főnöknője és nővórei, valamint 1\'. Gulyás Üollért foreucee plébános!
A rabok énekszámává] kozdódött az Ünnepség, & »Monnyből az an-gynl« valóban leszállt a földre, a kis kápolnába, hogy békosségot lopjon a meggyötört emberi szivekbe, r. Gulyás Üollért plébános ünnepi bőszedében n karácsony jelontŐ3i>-gót vázolta. Ezután énokseám, majd szavulat követ kőzett. Ezt kövotóíín a rabok ogy bsopörtja ós a Szent Ilona Loányktub tagjai karácsonyi jolcnetet adtak oló. Az ogyik rab köszönetet mondott az Ügyészség, a törvényszék olnökónok, valamint a fogházfolügyolőnok, amiért lohotóvi tették a szamukra, hogy ily bensőséges hangulatban ünnopolhossók meg a karácsonyi. ígéretet tett, hogy minden igyekezetükkel azon lösznek, hogy megváltozzanak és a szabad életbe kikerülve majd hasznos tagjai legyenek az embori társadalomnsk. Valamennyi rabnak kis ajándékcsomagot osztottak,ki.
A vaautl őrsóy és pályaudvari rendftraóg karflosonya
A pályaudvar csarnokában felállított »Mindenki karácsonyfája*; alatt csütörtökön a vasúti őrség a/ ottani rondórsóg ós a vasutasság bő-vonásával karácsonyfa-ünnopélyt ven dozett. Az ünnopségen megjolent a helyőrség küldöttségo, dr. Krntky István polgármester ós neje, a nagykanizsai járás levente parancsnoka, a rendórség képviseletében Márton Koronc rendőrfófolüg>-ol6, P. Gulyás Gellért plébános szerzetestársaival, a Vöröskoreezt Egyesület hölgyei, Knortzer György (titkár, a posta, aa cflztálymérnökség és a fűtőház vezetői ós küldöttség©, valamint nagyszámú vendég és utaseereg. A le-vontezenekar szobbnól-szobb dara-Irakat játszott. Szakács Lajos állomásfőnök, Bóczy Antal fiidgy* ós dr. Kiálky István polgármoster szép boszédbon méltattuk az ünnopseg jolontőségét; Az ünnepség után sze-rotet-cüomagokat osztottak ki a Vöröskereszt tagjai a vasúti Őrség tisztikara éa logunységo, a pályaudvari rondőreóg tngjai között, mig:a MAV szoretet-csomagjait Jioibola Jánosné, az osztály mérnökség vezetőjének nője osztotta ki a vasutasgj\'erhiokek között. Az állomáson éppen\' egy külföldi vonat tartózkodott, nmoly-nek utasait a Vöröskereszt s^óretet-teljeson mogTOndégelte. A külföldiek hálásan köszönték mog a niogyaroa vendégszeretetet:
Az Erzsébst-tárl internálótáborban \' is nagyon szépen sikerült karácsonyi szeretet-ürmépóly volt,* amelyen megjelent a ferences1 ¦papság, a Szociális Misszió nővérei/ Vaes tábor-gondnok, stb. A meleg\'tónusú ünnepélyen karácsonyi szavalatok, zo-neszámök ós kisebb jelenetek szerepeltek műsoron, amit » vezetőnővé)-irányitása mellett 11 kiökaniznsi Missziós líoányogyesülot kedves taff" jai adtak elő; A kis kápolnában fo\'-álütolt1 karácsonyfa gyortyagí\'iijtásft\' után felszállt a )>Monnyból az art" gyahí, béke- és boldogság költöüött az elárvult lelkekbe. A hetlohonu Kisded mindenkit átfogtJ szeretető honolt a táborban. Karácsony volt.,, a lelkekben is.
! A többi szoretói-tól népségről iioin kaptunk tudósítást,
NagTkanizsáD állandóan ellenőrzik a légoltalmi elsötétítés!
Kihágás! Ítéletek a hiányos elsötétítés miatt
Háború van és azért a légoltalmi cliö-(étiiest mindenkinek nagyon komolyan kell vennie. Egy hanyagság, egy mutasitüa adoli esetben ezren eletébe és rengeteg pusztulásba kerülhet. Ezért a kanizsai rendőrség árszemilyzets állandóan a legszigorúbban ellenőrzi a házaKiiál o légoltalmi elsöietitést. S»jiios, e tekinletuan még mindig sok a mulasztás és kennyel-iiiűség. A rendőr minden esetben azonual jelentest ttsz és a mulasztó a kihagási rendári bllntel6birá elé kerül. Vitéz dr.
Jónás Károly rendőrkapitány, büntútöbiró légoltalmlK.hagasok miatt ujakban a kö-veikezóket itélte el:
Csillag Jenőt u u, Sternberger Samut 100, Klem Persncnet 30, Horváth1 Jánsst 20, Varga Martont -0, Jancsi Lajost 20, Németh Idát 2u, Waldinger Lászlót 3tl, Farkas Virgilnél 3U, Vadas Imrét 10, «zv. lischler Miksádét 50, Vizalaky Gyulát 10, Laiko Jenoiiét 20, Vimmer Miklóst m, Trájor Jánost 30 pengő pénzbUnletésre.
Karácsonyi szeretet-ünnepségek
A fehárterembert
rendezett karácsonyi szeretet-ünnepségen megjelent dr. Hegyi Lajos főjegyző, egyházközségi vuagi olnok, dr. ilogyi Lajosné, az Úrasszonyok Mária Kongregációjának profoktuja, a Credo részéről Viczonty Árpád al-olnök, dr. Alméssy Gyula törvényszéki tanácselnök "és sokan mások.
Az ünnepélyt a kis elemi iskolás diákok karácsonyi énekszáma vezettél be, majd k\'enedy Pál elemieta karácsonyi vorset szavalt. Ünnepi beszédet P. Gulyás Gellórt plébános mondott, kifejtve a karácsonyi szeretet jeientesegét. As ünnepség végén dr. Hegyi Lajosné kiosztotta, a jelenlévő sok szegény gyermek áe Öreg között a karácsonyi aján-1 dókokat, ruhát, cipót ós más egyebet. Ab ajándékokat %a ajándékozottak hálna siavskkai köszöntik meg.
A polgári fiúiskola
bensóségos karácsony fa-ünnepélyt tartott. A tanári kar Kotting Ferenc igazgató vezetésével b a kozol félezer főnyi diákeerog áhítatos lélekkel állta körül a karácsonyfát. Az ünnepi beszédet DomihkÖ -József tanuló mondotta, Karáesonyi énekek, szavalatok és zeneszámok után a csorkészcsapat tagjai Márk Bertalan1 tanár, cserkész parancsnok betanításában hatásos betlehemes játékot mutattak bo. \'22 diák, akiknek az édesapjuk a harctéren van, a Diák-kaptúrtól szerolet-csomagot kaptak. A szegénysoréit\' diákok es az árva fiuk a cserkészcsapat, Fritz Celesztin tanárnő és mások jóvoltából pénzsegély és szoretet-csomag ajándékban részesültek. A felső osztályok növendékei lemondtak a nekik felajánlott szaloncukorról a kórházi botegek javára, akik nem lehetnek otthon karácsonykor. Az ünnepélyt megelőzőleg az wkola levente diák-
jai széthordták azt a sok-sok ajándékot, amit a testvér polgári leányiskola melegszívű leánytanulói gyűjtöttek és hordtak össze a hadbavonult édesapák gyermekei részére.
A Z01dk«r«szt
szoretet-ünnepén dr. Krátky István kormány főtanácsos, polgármoster, dr Solymár István osperes-plóbános, dr. Uoseö Mihály es dr. Ujházy Sándor tiszti főorvosok, dr. Szókács Sándor főorvos, Zsigmond József igazgató, iskola-felügyelő, dr. Paizs fcereno eljogyaŐ s a város több vo-zetó tisztviselője volt jelen. Városunk vezető hölgyeit dr. Krátky letvánné, dr. Hegyi Lajosné, Mo-randininé dr. Fodor Erzsébet, Biba Sándornó, Dénes Gizella, Mandn-kice Celeeztína főnöknő és Hol-ti Gizella képviselte.\'
A karácsonyfa gyertyáit. Krátky István dr. és Solymár István dr. gyújtotta meg, mig a gramofon a Usendes éj álűtatot keltő dallamát szórta.
Dr. Székács Sándor főorvos első gondolata a harctérnek hőseihoz vezetett, Magyar fivi karácsonyi könyörgése megindított. Dr.\' Solymár lelvén osporos-plébános ünnepi\' beszedő könnyeket fakasztott, idézte a küzdő magyar honvédokot; kik érzésben és gondoláiban velünk vaunak. Beszéde végén méltatta a Zőld-keroszt feladatát.
Vámos Marika szivbŐljŐvŐánVák üdvözlőjo után dr. Krátky1 István |K)lgármeeter megindult szavakkal kezdto beszédét. — Ugy érzem,\' a családapa minőségében kell szólanom. Azoknak a \'csatádtágjai--vari-\' nakitt, kik messze/\'kinn\';a«-\'orosz\' hómezókön harcolnak. Beszédében arra mutatott ré, — kötelességünk megmenteni a gyermeket, tnort az a magyar jövő.
Dr. Krátky Istvénné és dr. Hegyi
December var03i flOZGÖ "** ™ uM
28-in nettón
A reneszánsz szépségei , romantikája
SZERELEM A VÉRPADIG
Szereplők: Carola Höhn és Oswaldo Valenti
Remek kiaérS műsor
glOaaasok kezdete ; fs, ?7 Cet +9 órakör.
1942. december 28.
ZAI.AIKOZI.ONY.
KISKANIZSAI ÉLET
| Plander György |
A karácsonyi ünnepek alati nagy hatottja volt Kiskaniaaánnk. Plánder György kültanáceo9, polgári olvasókon disztag, Kiskunizsa egyik kóz-ííerotetben álló személyisége visszaadta nemes lelkét az örök élet Urának. Plúndor György még a különálló Kisknnizsa korúban, rátermettségével és tehetségévol Kis-ksiűzsa vozetószemélyisógénok küz-rdotto fel magát, Később is, midőn • m csatlakozás megtörtént, hosszú esztendőkön keresztül egyik leglelkesebb közéleti harcosa volt a kiskanizsai érdekeknek, mint kültaná-csos. Emléke kitöröllietotlunül fog ílni mindon kiskanizsai polgár-szivében. Vasárnap délután óriási gyá-iioló közönség részvételével helyezték Plánder György kültanácsost a kiskanizsai temetőben lévő családi tirhollbn pihenőre. A temetési szertartást P, Bánás A. Gyula nlóbií-nés végezle fényes papi segédlettel. A hivatalos város képviselőiében dr. Krátky István polgármester és dr. Hegyi Lajos főjegyző jelentek mog.
A temetést Jngor Sándor kiskanizsai temetkezési vállalkozó rendezte mindenre kiterjedő figyelőmmel és körültekintéssel. (:)
Kiskanizsai hírek
Vasárnap este évi beszámolót tartott a kiskanizsai\' ogyházközség se-gélybizottsága, amelyen P. Bánás A." Gyula elnök megnyitója után Gondán József ügyv. elnök számolt bo az éri munkásságról, majd K. Kugy László pénztári jelentősében törlesztette be az évi mérlegot, a melynek végosszego 857fi.>l-! \'pengő. A közgyűlésen jelen volt dr. Krátky István polgármester is, aki legnagyobb elismerését fojozte ki a so-. gólybizottság tisztikarának kitűnő munkásságáért. A hadbavonultak írogónyobb sorsú hozzátartozóinak seraiTOzésére még nagyobb akció indáit mog az 1043. évre. A gyűlés utáni kellemos műsoros esten mnguk a bizottsági tagok közöl 1000 pen-fíót ajánlottak tel n hiidhavoniiltnk-nak. t; \\ .
Vasárnap este volt a kiskanizsai Missziós ijoányegyo5Ülot szeretet-öniiopp, ahol sok" szegény kapott szeretet-csomagot « lelkes loány-gárda szorgalmából. A kellemes cs meghitt karácsony fa-est Czövok Magdolna szociális missziósnóvórt, » leényogyosülot vozotöjót ós a íel-¦ -kas-tisztikart dicséri.
Szombaton esto az Ifjúsági Egyesület tartott házi estet, ahol P, SolymoB Rezső elnök szeretettel snilókezolt meg a Bon partján hurcoló honvéd-tostvóroinkról. Itt is C\'üjtés történt a szegények részére.
BÚTORT HETTEIIIBE oArkii btttorwdofljibxti way*n
talpak botok kötések viaszok kesztyűk
ORÜHHUT ELEMÉR
¦uküzletében D»*k.t4i- a.
Miniszterelnöki rendelőt felemelle máiéi kezdve az njságok árát
A békebelihez kópéit 33°/o « Zalnl Közlöny slőtlseUiéntk áremelkedése
A hivatalo3 lap december 23-iki száma bán megjeleni a m. kir. miniszterelnök 7570-1942. M. B. sz rendelete, amely (. évi december 28-töl külelezó ervénnyel felemelte a napilapuk példányonkénti 6a havi előfizetési árait, tekintettel a munkabéreknek már régebben életbeléptetett felemelésére éi tekintettel a lapelóalllUshoz szBkiégcs nyersanyagok ujabb áremelkedésire
A rendelet szerint a (Óvárosi napilapok példányonkénti ára S-4 fillérrel emelkedik, a vasárnapi példányok ára pedig4-6 fillérrel.
A Zalai Közlöny, amely aí említett rendelet lí. csoportjába tartozik lap ár szempontjából, hétköznapi példány-árát változatlanul megtaitja 1? füléiben, csak a vasárnapi szám ára ie,.- íti fillér helyeit 20, fillér. A Zalai Közlöny havi elfilhelésl árát ugyanez a rendelet havi 3.20 pengőben
Örökre kitiltották Nagykanizsa város területéről
„úr. Szathmáry Dezaöné orvosnőt", a pesterzsébeti bundás nÖt
szabja meg, negyedéves elöflzeléa pedig 9 pengő 20 (illír.
A rendelet pontos betartásai súlyos büntetés szankcionálja Aki a redetellöl eltérő lapárakat állapit meg, 8.00 pengőig terjedő pénzbüntetéssel vagy kél havi, Illetve háb.-mi esetén 6 havi elzárással bűnhődik.
A Zalai Közlöm- döfi z ütése a háború elölt 2.10 pengő volt. Ai cmclkedéa tchil a moBt kiadott rendelettel 33 százalék.
Ugy hisszük, nem kell sok magyarázat ahhoz, hogy minden előlizetönk\'megértse: — ínég mindig az újság az a közszükségleti cikk, amely messze-messze elmarad! az általános áremelkedés mértékétől, hiszen alig vau még portéka, aminek a/, ára csak 33 százalékot emelkedett volna a háború éta. Ugyanakkor a lapelöállllás minden munka- éa auyag-terhe a háború éta többszöröse ennek az emelkedésnek, aminek áldozatát eddig is s tcrmdszete-seu ezután is a lapkiadó viseli.
ján örökre kilillolla Nagykanizsa város területéről, egyben értesítette l\'cslerzaébet varosát, hogy rendőri felügyelet alá helyezte.
A pesterzsébeti bundás nő már elhagyta Nagykanizsát és lilolöaégl helyire utazott, ahol rendőri felügyeld alá kerül.
Ismeretes, a kanizsai rendőrség , őrizetbe vellc -alapos gyanú alapján Szikmói Sarolla pesterzsébeti illetőségű alkalmazóiul, aki prémes bundában járt, bizonyos körökbe beftirakodolt és dr. Szath ináry Dezsóné orvosodnak adla ki magát. Miután Ittártézkodása nem kívánatos, a rendőrség a kezeiben levő adatok alnp-
Rendőri felügyelet alá helyezték a placér feleségét,
aki a rendőrlanácsos nevében ment hust vásárolni
A jó svádáju asSionyságol clöállilolták, majd a rendőrség internálta. Hodicsné nem nyugodott belü a dolgok Ilyetén gyors változatába, hanem fellebbezett a főkapitányhoz ügyvédje utján. Most érke/ell meg a főkapitány határozata, amely szabadlábra engedi ligyin llödksnél, azonban rendőri felügyelet alá helyezik.
Megírtuk, hn.y Hodlcs József Míklósní nagykanizsai pincér (elesége a Nagykani zsíiu szolgálatot (eljelltő rendőrlanácsos nevében ment hust vásárolni, ina.d amikor a hentesüzletben Uilhnngos nőt a rendőr csendre Inteltc, azzal íeuyegelle meg a rendórörszemet, hogy majd bepanaszolja iJl a rendórlanácsosuál.
, kőbldal fegyházba szállítják Ltcbtensteln Sándori,
akinek büntetését a Kúria leszállltotla
Az utóbbi csztciuiók Icgagyalurlakk szélhámosságait követte el Liclilcnstcin Sándor nagykanizsai likos, melyeknek sorozatába Zalai Közlöny annak idején részletesen Ismertette. A káilyaaszialok lovagját a nagykanizsai törvényszék Ital és fél évi (egyházra ilélte, amit a tábla nyolcévi (egyházra emelt lei. A Kurla a legutóbbi
napokban foglalkozol! Liclilensleiu lleyó-vei és hat ás fél évi fegyházra mérsékelte büntetéséi, vagyis visszaállította a Ma-kárylsnács Ítéletéi. A jogerős ítéletet legközelebb hirdetik ki Liclilenstcln előtt, iitánna elszállítják a sopronkőhidai fegyházba büntetésének letöltésére
rlofnerr-Schrantz gépek, viágitó petróleum
ÜNGKR-ÜLLMANN ELEK
vas- és műszaki kereskedésében Shell f>átfőzök átvehetők. 6o1jóícsapágyak
Mlntlsn s.OhKíat.NU *löro i-t»ndel|« roo«l kaphatók.
Vásároljon
Qveg- ás porcellánkereskedésében
Nagy választék várja Önt I Fí-ut 2. Telsfon : 647.
Erdélyi nyereménykölcsönök
hutása
1943. Január hó 2-án
Főnyeremény egymillió pengő
Kapható a Néplakarékpínitár Rt.-nál NagyksnlMÍn,
Cienoery-ut 4. 5i,
NA PIHEND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet: Ma az Igazság gyógyszertár VO-ul 1U.
Kiakanizsáu az ettani gyégyszer-tár állandó ügyeletes szolgálatét tart.
Naptári Docember 28. HéHÖ. Rótn. kat. Apróazontek. - Protestáns Kamilla. - Izr. Tob. 20.
A Ci02FÜRDŐ nyitva vftu reggel ö érátél esse 0 óráig. (Uétfé, szerda, péntek délután is kedden egész uap iiókuok.) Telefon: BBU.
— (Volt piarista diák adománya a haro-Uröl) Dr. tnm&a Gyula főhadnagy, skt tiz öv előtt érottsGxIzett a ungykaui-zsal piarista gttnn&zlunibaa és most troulszolgAltitot teljesít a keleti had-sztutérwn, 130 puugőt küldött Barta IslvAu Iguzgutó kozelhoz, hogy azt a harotét en kUzüé honvédek ülák-gyer-inttkoi közöd osszák szét. Minden dicséretnél szebben beszél —¦ a telt. ¦
— (Eljegyzés) Gsrensaér Pál leányát, Margltknt uljoKyezts T&losl Lajos. (Minden kölöa értosltös helyett.)
— (Rozinán Alajos —¦ pflspOkt tanácsos)
Régóta kísérjük figyolemmel azt a szép, nemes papi munkát, amit HomoKkomérom apostoli lelkütetíi papja, a régi, neves zalai kogyhely őre — az évek folyamán ugy «. lolkijKiszlorkodás terén, a m«<ry*r-ság frontján, mint a kegyhely f»j-lesztése érdekében kifojt, amely «liy csak\' a híveiért élő derék katolikus papi szívnek ragyogóan szép megnyilatkozása. Munkájára felfigyelt" az egyházi hatóság is és a megyéspüspök most méltó elismeréséül püspöki tanácsosa nevezte ki. Ad multos annosl
— (Eljegyzás) Herváth Iruiuska és lfj. Istenes Lajos lolyó bó 26 én, karácsony napjáu tartották eljegyzáslUcet. (Mindea külön értesítői htilyett-j
— (Halálozás) Egy áldott, asmee easry-asszony adta vissza Jóságos Teremtő-[(¦mik szép magyar asszonyi lelkét. Dr. Frltz Józselnó sz. rajki Rajky írén ny. kir. tublabiró özvegye eletének 77-ik uHZloudeJébon csoodsseu elhunyt Halalát leáuya, Krltz Celesttto kanizsai polgári leányiskolái tanáráé és kitor-]od(, i.\'10-cio rokonság gyászolja. A megboldogultat hoiuap, kedden dslutáo :j órakor Kísérik kl utolsó utoljára, pihenőhelyéhez u város közönségének uagy ós osztatlan részvéte mellett. As\' engesztelő szentmisét ugyancsak holnap regből íi or.ikor mutatják be lelkt-tldvóón a lerunoes plébániatemplom-lban.
~ (A Zalai Közlöny nyomdavállalatá-nak gyásza) Kuazonket óv óta állott a „Zttlnl Közlöny" nyomdttvállalatának HzoigAlalában l\'apszt Béla köoyvkötő. Kitiino muukaere volt, szorgalmas,- tS-rckvó, csendes, jómódom. Mfrdenkl szerette. I\'íii- liet ota\'ö is hazallas azotgá-lutol telJositett. Hirtelen jnegbetegodett és u SzuNteBtön költözőit el- az élők eurácoi. i-)ibaiaioztujíi nagy azomorusá* get okozott a Zictil Közlöny családjában. KuracsoDy másodtlnnepén kisérték kl ntoihó uijára Ott volt egy duz-szakasz — bajláraalbúl. Koporsóján rohamsisak, derekazijas oldaitegyvor. Ull voltán a kaiilzstd ii>iiiikI/ih/,uK, . könyvkötők, IsmorOuel, jóbarátat Ott ven a Zalai Közlöny szerkesztőségei kiadóhivatala, nyomdavállalata; Sokab. i akik ismerték ós Bzerettek. A ravatalozóból honvódek emeitók váltukra a koporsó! es vitték a szortarláattirembf, ahoi a iiin/sziikiin/, íb elhelyezkedett, a szertartást Kovács Sándor káplán végezte ltácz Alajos kántor segédlete, mellett. Majd megindult a gyászmenel, a koporsó után az elhunyt özvegye, lio?,/ftttirtozöl 6a a szaktársak. Honvedek vitték a koporsót pihenőhelyéig, mhilatt megszólalt a szomorú kürtjei. Az nlau, a sírnál ujabb beszenteléfi « dlazszázad tisztelgése, a ktlrtös leluvá-sa és — - toeresztették Papszt Bélát \\ iiiiiujiííhelyóro Legyen csendes éa békés pihenése.
7
41
ZALAI KÖZLÖNY\'
1942, december 26.
{Folytatá* y Yi 1 oldalról)
meaéu léteiket Butrattá! nrtifatra. Miaiurftta feli. <
Kairói jelentés szerint égy de-gauilisi* francia oszlop elérte Foz zam térségét és mar érintkezésben van sz olasz én német kölolékekkol.
De Gaulle Darlart megkerüli eével érintkezésben volt
Zürichi jelentés szerint most, Darlan halála után tűnt ki, hogy ds Gaulle, Darlan megkeni lésóvol érintkozénbon volt GirauH-ra]. Londonban ugy tudják, hogy do Gaulle hajlandó együttműködni Giraud-val. A szövetségesek támogatásávnlfoly-tatni kivonja a harcot Tíszak-Afrika felszabadításáért.
Ohmz torpedóveték támadása
Ugyancsak a mára virradóra egy olasz torpedóvető-járőr Francia-Észak-Afrika nyugati partvidékén angol—amerikai hajókaravánt támadott meg. Az erős elhárító lün és í- sürü felbök ellenévé az olnsz torpedóvető repülőgépek egéazuii közel mentek a hajókhoz és elaüllyeaí-tettek egy középnagyságú ellenséges gőzöst. Ugyanukkor olasz" repülők •háláltuk egy körülbelül Ötezer tonna viakiazori tárni hnjót ét sulyöi-an megrongálták. Az olanz gépek a heve* légvédelmi tüa ellenére i« sértetlenül térlek vissza támaszpontjukra;
Mély fájdalommal Jelentjük, hogy h legjobb anyn, nagyanya, dédanya, testvér és rokon
ÉIJÉÉIIÉI
életének 82-ik évében hosszú, kínos szenvedés után folyó hó 26-án elhunyt.
Drága halottunk földi maradványát folyó hó 28-án, délután 3 órakor temettük.
Emlékét Örökké Arizol fogjak I
Gyászolják: öiv. itr. Havai Jóiicfnc leánya; Havai Hoaa é« Botlika térj Ctoi* Uulo>« és Cro.í Utxló unokái; GiotK Evfka dédunokája ós a gya ¦koIo rokoaiág.
Meghívó.
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület 1943. évi január hó 7-én, hatéroratképtelenseg esetén 1043. évi január hó 15-én délután 6 órsi kérdettél a Városháza tanácstermében
évi rendes közgyűlést
tart di aUbbí tárgysoroiattal, melyre az ésszes tagok Síives megjelenését kéri
Nsgykanifsa, 1942. évi december hó 20-án
Az elnök.
Yúroyaoroxnt¦
1. Ülnöki meiDvltó.
2. Az IMI. évi zamámadasok be-motatasa, teleloa azAmadóknuk a tet-mentvény mogadisa
\' 3. Az 1943. évi tandíjak megállapítása.
4. Az 1943. évi költaégvetőflok megállapítása.
5. Üzemvezetői izerződés meghoiz 1 HZabbltáaa. \\
6. TiazUkar, valasztmAny ca nzain vlugAlóblzottság választana.
7. Esetleges indítványok. *«
Fiit* Celmthi pilfíri ilkÖJll1 tanírníl úgy a mail, valamiül ai alulírottak nevében mélységei fijdalemmal, de Isten megválloxta 1 hatatlan akara-tában való alázatos megnyugváiiaj jelenti, hogy a Itgjobh, a tegöiizellenebb édíStnya, drága Jó rokon
111.
nyűg. ktr, ltélfltábiaí blió Öívogyo
áldásos,\'nemes éleiének 77-ík évében, a haldoklók szentségével mcscrősllve. vlv/.i.-i.n.i aldoll jó lelkét Teremtőjének.
Kedves halottunk (Old! maradványait folyó Itó 29-én, kedden délután 3 árakor fogjuk a (emelő M a lo Has liánból ,i róni. kalli. egyház szertartása szerlnl Iwaientcllelnl és a családi slrbollba Örök nyugalomra helyezni.
Az engeszteld szeiilrrrlse-aldozal a megboldogul! lelkWdvécfl folyó líd 29-én, kedden reggel 9 órakor log a szcnlfercnaendlek pléhiíil.i-tcinplomá-ban a Minden balénak beinulalUlni.
Nagykanizsa, 1942. december líd 27.
Örökre áldott legyen d\'ága emlékei
ö«v. bigyeahalml Fiicker ödünoí rajkl Rajky Vilma, rajkl Rajky jea5
nyug. ezredes, raj Ül Rajkf Ferenc nyug. Máv. fiilelügyelő unokaleitvérel; dr. rajkl Rajky Díaei orr-, gége-, flllsj). Olba-oivoi zászlós, át dajkl Rajky Uixló fölilm. min. (ognliiinzí hiiszfliIoliadiia<.;y, br. SjilÉnyl Cíiíní rajkl Rajky Hirla, dr. Hayor Ferencné rajkl Rajlty Allce uunokatfecsef, illetve bugái és a jryiuoU rokoniig.
F\\ Közgazdasági Részvénytársaság; Igazgatósága, felügyelőbizottsága, tlszt-vlselőkara és a nyomdaszemélyzet nevében mély fájdalommal tudatja, hogy vállalatunknak 16 éven át volt ügybuzgó, fáradhatatlan munkása
Papszt Béla
könyvkötő
életének 52-Ík évében, a Hazának szántéit szolgálati ideje alalt, folyó hó 24-én rövid ideig tarló súlyos betegség után váratlanul elhunyt.
Szorgalmas, váilalalunkkal együttérző jó alkalmazottunk volt. Emiékét hálás kegyelettel fogjuk megőrizni. \\
Nagykanizsa, 1942. december 28.
Nyugodjék békében!
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Nagykanizsa
DRÁVAVŰLBYI
jjjUjjMQS ARflMSZQLQfllTflTÓ R. T.
Aramazémlék fixtttétse, reklwméosók, hibabejelentések
izakazerO felvilágosítée minden villamos kérdésben tlóleloti 8-461 délután 18 éréig. Csengsry-ut 51, tgjfjén 294.
- (Zsírt hilmoíett) Havai Mlkloa uiiitt/.nkl kereskedő, Sugár-ut ÍR. aiAm nlnttl Inkost. mórt a rnegen fedettnél nagyobb mpnoylségll zsírt halmozott Tul Haján Ferenoné lakáaán, 200 pf>Q. gdro (VAgy tlz napi alzArésra), Baján-nét indig 50 peuRA pénzbüntetéireítéllek, i\'irviicii a nálii tnlalt t kg. zsírt elkobozták.
— {Honvéd karácsony)
A külpő és belső arcronal minden harcosa és munkása a az egész, nom/.oti kör,vélemény számára készült a »Mngyar Katon&ujíág« karácsonyi száma sok érdekes, vinsía-pillantŐ s az elmúlt év eseményeit és jelenségeil kiértékelő beszámoló-raj, szöveg- én képriportokkal ¦ 8 oldalas képesmelléklettel. A 24 oldalas szám ára mindössze 20 fillér. Kapható mindenütt.
Japán bomházák megtámadták Ceankingut
.Ispán repülőgépek meglepetén-szorü támadást intéztek Csungking katonai borendozésoi ellen. A repülőtéren veszteglő 20 ellenséges gép közül tizet elpusztítottak. A japán légitámadás alkalmával ozs ellenséges légvédelem nem lépott müködésbo és egy kinaí repülőgép Bem kisé-relte meg a japán gépek üldözését.
Japán repülőgépek ma reggel iiiabb támadást intéztek Kalkutta ellen. Több helyen tüz pusztított a bombázások nyomán.
ATXÁS
Ko.at.t f.tvesxUnk Klis fit.l.p.n. liííííbd-iíi 1). IMS
A N.üvric utcai n.sdikieön.éK Imnár 1-év.l l.Iveie tsy k.ndá. <i cilki, pA.slort. J.l.ntVeinl Uhet Kllk.nfT..in. N«Lyrículc« I. .1.11. SSI7
¦•gklshalA Irinyi, aki tik.rllí.t vé->"¦/. él kl.zolKÜá.hoz I. éti. felve.i«k, Cunlk vMlimot- és ridló-sukmtel, m-völtér II. S8»4
1\'rtMil ludrt, lia.ln b.iArAnB .lonn.l felvételik. Ehreniltln Kirolyné, Horfhy M. mI 3., dlvalUilet. S977
Mreblzh.tA klIuUl.ánvt felve.iünk : Sk.rlik é. Ridlc, Hol, Horthy M,-ul I.
3*71
Hos.zu gyakorlattal blro, szaklakoUt véfjzell 11».da élli.l k.r... Clm ¦
kladírflvatalban. 3ÜÍ2
ADÁS-VÉTEL
Eladd egy Kolyó, eaapágyas lova.
UíkocBt éí egy lé Ib. Clm a kfadóhtva-l«lban. 39ÜI
Újévre dldpaotyok és balatoni halakra elolegyzélt elfogadok bolgárok helyén a piacon. 3993
P.oaany.mKlaook etadók. Petdll-ul H. 3974
BÚTOROZOTT SZOBA
Uailf.huaat\' butoroiolt azoba kiadd. Clm a kiadóhivatalban. *
Butot-oaotl aiobs Itlrddazoba-basz-nalalt.l klado. Ballhyány u. uli. 3986
KÜLÖNFÉLE_
Bataraulnék caendeatirsnak négyezer pangövel Jobb üzletbe. „Öakereaztény* lel-Igér. a kUdóhlviUlba. 3972
kérana azt a hölgyei, aki elvitte az emydmet) a Szent Imre-utcai dvoda-llnne-pélyrél, hogy adja le a klad\'hlvalalb.n.
39-70
ZALAI KÖZLŰHV
POktTIKAt NAPILAP. Kiadja: ..Kizgaidalagl H-f. Nagykaalzla". FeleK. kludó: Zalai Király. Nyomatott 1 . „KSzguri|BÍal R. T. Kagyk.nrta-
kyaaiajfaU NagytaalzaAn. líljgiadííul lolol. Zalai KaraljJ
Pelalo
Put:
fiejídfüUozat ;
évi., 293 sz. Nagykanizsa, 1948. dee. 29. kedd
Ara 12 Ittico
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség éa kiadóhivatalt Fótit 5. sz.iu gzorkeaztoaógt és kJadóhivatall telefon 78. & Megjelenik miaűsn hétköznap délután.
Felelős szerkeszti : Barbarita Lajos
k\'íiti/olilsl árs: egy hónapra a pea kő 20 fillér,
v.Ojty. dúvio 9 jjsaiid ÜU Iliiét, Eayet izarn: bltköioap 12 till, •tombattn SO Till.
Egy év mérlege
A megpróbáltatásokban gazdag, de termésben nteglehetősen szegény év végén és a talon még nagyobb megpróbáltatásuk esztendeje előtt érdemes és szükséges, hogy az 1912-cs esztendőt is áttekintsük. Igaz ugyan, hogy nehéz róla olyan mérleget készíteni, mint a békeidők éveiről, hiszen háborúban élünk és a gazdasági életnek úgyszólván az alapfogalmai is megváltoztak. A békeévekben sokféle és bőséges adat áll rendelkezésre, mely nlapot ad az összehasonlításra, ma pedig sok számadatot magasabb nemzeti érdekből titokban kell Őrizni. De megváltoztak maguk a fogalmak is, változott a kő dések fontost áginak sorrend ie. Voltak például idők, amikor legfontosabb a külkereskedelmi forgalom ^egyensúlya, illetve a minél nagyobb kiviteli fölösleg volt s a hivatalos gazdaságpolitika is elsősorban a fizetési mér leget, továbbá a nemzetközi valutapiacot volt kénytelen figyelemmel kísérni. Ma\'mcgváloznll a sorrend. Első a termelés, legfőbb kötelessége a gazdasági életnek, hogy minél inkább Önti látó, vagyis a külföldtől független legyen, kívánatos a behozatal lehető fokozása és így tovább.
De még ezen lul is eltért az 1912-es~fcszlendö az előzőktől, mert ebben az évben érezte meg gazdasági életünk és egész társadalmunk először nagyobb mértékben a háborús gazdálkodás súlyát és nehézségeit. Ezekhez még egyéb gondok is járullak, olyan gondok, amelyek.még a legzavart alánabb bók^idöhen is próbára tették volna az ország teherbírását, fegyelmét; rugalmasságát. A léi szokatlanul hosz szu és hideg volt. Az előző év őszén a koránbeköszöntő fagy, még előbb pedig az árvizek és belvizek csapása akadályozta a gazdasági munkálatok végzését. Különös szándéka volt a sorsnak azzal, hogy éppen a háborús nehézségek idején sújtotta több évben is egymásután árvízzel és szokatlanul nagy téllel a magyar gazdát. De ebben feltétlenül olyíiu körülményt kell látnunk, amely bizakodásra ad okot. Ugyanis" a természeti katasztrófák és nehézségek fokozottabb együttműködést követeltek a vezetők és vezetettek között s fokozottabb teljesítményt minden egyes embertől. Ha igazán tárgyilagosak és elfogulatlanok vagyunk, meg kell állapi-láiumk* hogy minden baj, nehézség és hiány ellenére megfeleltünk a rendkívüli idők rend-
Risevnél a német páncélosok betörtek a sioviet állásokba
A Dm középső vidékén nagyarányú német ellentáraadások vannak folyamatban
A Német Távirati Iroda a brit hírszolgálat jelentése nyomán ismerteti Hull1 északamerikai külügy miniszter kijelentését. E szerint osztja Eisenhower tábornok megelégedését Girnud tábornoknak Darlan utódjaként Francia-Észak-Afrika főbiztosává történt kinevezése felett: HtiH kijelentette, tiogy nyomatékkal kivan csatlakozni Eisenhower
Pétain tábornagy, francia államfő nyilatkozatot adott ki, a melyben ismételten a I egéréi yc-sebben állási foglalt az északafrikai hitszegő francia katonák ellen. A tábornagy nyilatkozata a következőképpen hangzik :
Mindazok a becstelen vezetők, akik Francia-Afrikái az angoloknak és az amerikíiiaki\'ak kiszolgáltatták, azt állították, hogy velem teljes egyetértésben, sőt egyenesen az én utasításomra cselekedték". Azl merik állítani, hogy legtitkosabb gondolataimat juttatják kifejezésre. Alii lásaikat a leghatározottabban megcáfolom. Én azl a parartcspt adtain nekik, hogy minden tá-mndá\'n\'ik ellenálljanak. Harcéi niok kellett volna és ehhez meg voltak az eszközeik. Ezt nem tették meg, hanem\'adott szavuk megszegésével és becsületük meg sértésével feláldozták Franciaország érdekeit.
Darlan tengernagy régi lilva-
lenére, azt a benyomást tudta kelteni, hogy törvényes hivatalt fakóról.
Ami Giraud tábornokot illeli, semmiféle kétség nem lehetséges. Ö nem\'állítja és nem is állíthatja, hogy bármiféle törvényes hatalma lenne. Tőle ésf mindazoktól, akik az ő poraiig csa alá helyezkednek, megtagadom azt a jogot, hogy hevemben beszéljenek és cselekedjenek 1« —- fejeződtek be Pétain tábornagy nyilatkozata.
Wallnce rádióbeszéde a háberu utáni „uj demokráciáról"
A Nemét Távirati Iroda az I
tábornok közléseihez és a maga nevében is kifejezésre juttatja megelégedését Giraud kinevezéséhez.
összeült a spanyol államtanács
Franco tábornok elnökletével tegnap összeült a spanyol államtanács. A tanácskozásokról még nem adtuk ki hivatalos jelentsél.
Pétain tábornagy nyilatkozata
tali tisztségére való tekintettel ismételten, ellentmondásom el-
angol hírszolgálat nyomán ismertetöt ad Wallaccnek, ¦ az Egyesült Államok alelnökének tegnap esti rádióbeszédéből. Wallacc hangoztatta, hogy az Egyesült Államok népe számára a háború leggonoszabb korszakába lépett. Németországot és Japánt világuralmi tervekkel vádolta. A mostani nemzedéknek feladata gondoskodni arról, hogy semmiféle hatalomra \'éhes -háborús uszító se tudja többé az egész világot háborúba és vóretitásba dönteni, Wállace a továbbiakban a háború titán az egész világra kiterjedő uj demokráciáról beszélt, amelynek alapelve egyebek kőzött a szabadság és az egység. Az Egyesült Nemzeteknek, szerinte, oly
gépezettel kell rendelkezniük, amellyel le lehet fegyverezni és lefegyverzett állapotban tartani azokat, akik meg akarják zavarni a békét.\'
Valószínűleg szükség lesz nemzetközi törvényszékre a vitán kérdések ol intézésem. Knnok pedig előfeltétele valamilyen világ-tanács megteremtése. Ezúttal a legteljesebb\' mértékbon biztosítani kell, liogy mog-büntossék azokat a vezető személyiségeket, akik — mint Wallnce/non-dotta — vétkesekké lettek. Biztosítani kell, hogy valamoly legyőzött nemzőt el is ismerje • Vereségét. Szukáé^ lesz majd arra is, hogy felügy olotot gyakoroljanak a német és japán iskola-rendszerek folett. Végül a fontos alap, amelyen az egész világ lakossága egyesülhet, a dolgozó osztályok biztosítása a do-prosszió és a háború ellen.
kívüli követelményeinek. Mert ha nem feleltünk "volna meg, ma nem itt állanánk.\'hanem sok-kal-sokkal alacsonyabb életszínvonalon.
Az esztendőt mindeneseire a közellátási helyzet rosszabbodása jellemezte A cséplésnél a szükségletnél jóval kevesebb kenyérgabona gyűlt he ; a háborúval kape.-olathan ellenben \'fokozott termelésre volt szükség; a háborús takarmányhiány, amely ma minden egyes országban — éa rendszerint még a hagyar helyzetnél is nagyobb mérték-bcii — érezhető \'hiányokat okozott a zsirelláfásban;\'fa külföldi nyeranyagok elmaradása a ruházati helyzetet erősen rontotta ; mindenütt észrevehető a munkaerők hiánya, stb, Mégis nagy eredményeket értünk eV-nagy eredményekre hivatkozhatunk. Ipari termelésünk ujabb tetőpontot őrt*eV mezőgazdaságunk az erőteljes fejlődés útjá-
ra lépett és szociális haladásunk elvitathatatlan. De a.legnagyobb eredmény vitán felül az, hogy Magyarországon ma még mindig jobb a helyzcl, mint csaknem minden más államban.
Az ország dolgozó társadalmának erőfeszítései o|ynn méretűek voltak, hogy .az* év végén méltán hivatkozhatunk* nagy, szinte egyedülálló eredményekre. De ma talán nem is időszerű erről beszélni, mert\'sokkal fotilosabb a jövő gondja. Hazánk sohasem volt lejjel-mézzcl folyó Kánaán, ma egyáltalán nem j\\z és még sokáig nem is lehet azzá. -Csak szerényebb életszinttel, mint Kállay Miklós miniszlcr-elnök a napokban mondotta, szerényebb ruházkodással \' és szerényebb asztalokkal lehet a jövőt biztosítani s igenis: továbbra is áldozatokat kell hoznunk ! Jobb, ha ezt nyiltan megmondjuk, amint eddig is nyíl-
tan mindig megmondották, az Illetékesek.
A mindnyájunkra kőtelező magatartást, amelytől az.elkövetkező gazdasági helyzet kizárólag függ, éppen ezért két szóban lehet összefoglalni :¦ • szerénység és takarékosság. A háborús helyzet sorsdöntő ercj-e tehát mindannyiunk kezébe\'tette le azt-a kérdést, hogy" milyen és mennyi kenyerünk, ruhánk, munkánk, megélhetésünk és boldogulásunk lesz 1943-ban. Éppen ezért az év fordulója elölt minden számadatnál fontosabb, hogy a jövő kilátásait öntudatosan szerény és Öntudatosan takarékos társadalom irányítsa, mert csak ez biztosithatja továbbra is a belső arcvonal tö-retlenségót.és vele{együtt Magyarországnak még . mindig aránylag elég jó helyzetét, ajnit mindnyájan egynkarattal nj.eg is fogunk őrizni 1
Zalai közlöny
1942. december 2y.
mußt.
NAGY ÖRÖM VOLT
u karácsonyi ünnepekben a Mednyónszky-családbun. Hazaérkezett uz orosz frontról Med-nvánszky alezredes rövid ünjie-pl szabadságra. A hűs alezredest számos tiszlelüi és bajtársai nagy szeretettel rohadtál.. •
Dr. GYARMATHY
szakorvosi Budapestről a nagykanizsai Tüdőbeteg Rendelő-intézet és a lazsnaki tbc-sza-n a tórium vezető-orvosává nevezlek ki, aki január első napjaiban már elfoglalja hivatalai.
ÖRÖK HŰSÉGET
esküdöli Szloboda József ismert jónevü nagykanizsai műszerész !1.1. Szloboda József Csáktornyái műszerész Kovács Idának. Sok boldogságot az uj párnak,
¦
Dr. BENE LASZLö
önálló müdödési körű törvényszéki jegyző lelt a nagy kanizsai törvényszéken. A fiatal jo-jogász-generáció kiváló reprezentánsa.
m
A ..FÉRFI J NTER n AI,ÖTABOR uj parancsnoka Oláh rendőr1 főfelügyelő, aki tegnap foglalta el uj állomáshelyét .Nagykanizsán. Régi, kipróbált rendőrtiszt Oláh főfelügyelő.

Dr. KÖXYI MARIA
varmegyei szociális gondozó-nővér, aki sokszor eljárt Nagykanizsán is, rendjének — az Egyházközségi Nővérek Társulatának visszahívására elhagyta Zalát. Farkas Edit, Schlachta Margit, GieszweinSán dor,~P. Bíró Ferenc nagyszerű szociális útját járta és a Karitász melegségéi vitte magával, ahol csak eljárt. Egy ragyogó, napsugaras lélek.

LAPTÁRSUNKNÁL,
a kaposvári Belső Somogy-nál- dr. Thury Zsigmond felelős szerkesztő kollégánkat, a vidéki sajtó nagyvonalú kőziró-¦ |át, igazgatósága ügyvezető igazgatóvá kinevezte.
*
A KAPITÁNYSÁG
uj fogalmazót kapott dr. Fülöp Frigyes személyében, aki január első napjaiban foglalja cl hivatalát.
Saját termésű kitűnő vörös,
asztali bor
-Herénkét l-BO ffill.
zarl palacktin, üvegesére vei kapható
BeleinaInal,Sugár-ut53.
Név- éa axOletésnapokra
alkalmi ajándéknak
osorepes ós levágott virágokat, csokrokat egeai éven át vehet a régi Peterraann kertészetben
A mggyéspüspök köszönete a Zalai Közlönynek
Főpásztor! áldását küldötte a szerkesztőség tagjainak, családjuknak és az összes alkalmazottaknak
A karácsonyi ünnepek alatt a I pik Gyula veszprémi megyés-Zalai Közlöny szerkesztősége a püspöktől, a nagy ujságir/* fö-kővetkező levelel kaptu dr. Cza- | pásztortól:
Zalai Közlöny Tekintetes Szerkai ztőtégének Nagykanizsa, Fő-ut ő. A karácsonyi ünnepeket szeret mm jelhasználni arra, hogy a Zalai Közlöny Tek. Szerkesztőségének fő pásztori köszönetemet és elismerésemet tolmácsoljam azért az ízig-vérig katolikus magatartásért, melyet a közelmúltban lefolyt templomépítéssel kapcsolatban viseltettek. Magam is olvastam a Zalai Közlönyben megjelent cikkeket, ismertetéseket. Mindez meggyőzött arról hogy a Tek. Szerkesztőség a lap hasábjain keresztül a legszentebb Cél érdekében a helyes irányban tájékoztatta a közvéleményt. Jól tudom azt, hogy amidőn a Műemlékek Országos Hí-zotlságával szinte kilátástalannak látszott a küzdelem, akkor épen a Zalai Közlöny állt ki határozottan a nemes eszme, illetve a templom újjáalakítása érdekében.
önzetlen és példaadó munkájuk nyomán áldja meg Kedves Mindnyájukat a Szent Szív! Mind a Tek. Szerkesztő Uraknak, mind pedig kedves^ családjuknak, valamint az össze* alkalmazottaknak ezúttal küldöm jöpásztori áldásomat és kívánokkeguelemteljes és boldog karácsonyt. Veszprém. 1942. éví december hó 82-én,
f \' ¦ Jóakaró ló pásztoruk
OYÜLA püspök.
Csendőrök hozták be Nagykanizsára a vináor óráit,
akit a vizsgálóbíró csalás és sikkasztás miatt letartóztatott
Horváth .Tózsef fiatal legény gondolt egy nagyot és merészet és felcsapott - - órásnak. Iparengedély nélkül járta a zalai falvakat és kidoboltattn, hogy szerény díjazásért mindenkinek megjavítja az óráját. A felhívás nem maradt eredmény nélkül, meri egyre-másra hozták Horváthoz a javítani való órákat. Az üzlet egészen szépen mJcnL volna, ha Horváth legálisan és becsülettel végezte volna. Azonban amellett, hogy nem volt jogosítványa, nem is értett hozzája, mert jöltek a panaszok, hogy
egyiket sem csinálta meg ren^ desen. A pénzt persze zsebrevágta a munkáért. Mivel több gizda óráját hiába kérje visszr Horváth nem ludta előadni, mert kezén eltűnt, feljelentették} a fnluzó ¦óráást . A csendőrök egy egész koferre való órát la-láil nála, amiket mind javítani vittek hozzája. I\'ersze csalás és sikkasztás gyanúja miatt elfogták és beszállították a kanizsai ügyészségre. A vizsgálóbíró kihallgatása után a gynnuokok alapján letartóztatásba helyezte.
Mit láttam Németországban?
Őszinte beszélgetés a berlini külföldi újságírók klubjában az Uj Európáról
írja: Anay Árpád országgyűlési képvluolö
A modell, akit riportba akarok önteni, itt ül velem szemben a kényelmes klubfotelbon. Harminchárom éves férfi, tehát fiatalnak számit. Megjelenésében jellegzetesen germánfajta. Nyúlánk, ritkás szóke-haju, borotvált arcú, rózsaszínben játszó nreszinnel.
Fiatékor* ellenére is igen magas közéleti állást tölt be. As államélet ogyik határozóan fontos szolgálatának teljhatalmú, legfelsőbb irányitója. Pályafutása tipikusan német pályafutás, a harmadik birodalom nan van több is, hozzá hasonló.
— Ke csodálkozzék rajta, hogy 88 éves koromban idáig jutottam —
mondja, — A nemzeti szocialista német birodalomban nem szokatlan, hogy* egészen fiatalemberek magas közéleti tisztséget töltenek 1». A Vezér elgondolása az, hogy minden pozícióban arra legmegfelelőbb emberek korüljenok.
— Az uj Európáról — folytatta — s benne az uj európai emberről aokat lieszélnek és írnak mostanában. Bizonyára önöknél is odahaza, Magyarországon. Pedig az uj Európát igen könnyű meghatározni. A mi felfogásunk, szerint
az uj Európa egyetlen nagy térség lesz, amolyan nagy szellemi haza.
PETŐ LAJOS és SAMU LAJOS
VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagyksnlssén, Erzsébet-tér 1. szám.
T«Ufw ; m. Mrii«y«t«i: P«U Urna.
Különféle gyártmányú mezőgazdasági gépek. S. K. F, golyós osapágyak. Zománeezott tűzhelyek éa kályhák. Épület- éa butorvasalások. Szerszámok. Lene- éa esavaráruk. Zománcozott edény és horganyzott áruk. Háztartási cikkek.
amelfban nem * kiotinyat határ-kérdések fogják játszani • fósien-pet, hanem az Ember se ennek jobb sorsa iránti állandó érdekládáit é* cselekvés... • I
Széles mozdulattal int körül az elegáns klubteremben, ahol beszélgetésünk folyik:
— Itt egy egészen érdekes világ ül együtt. Hirtelen nem is tudnám megállapítani, hányféle anyanyol-vüek az itt ülő emberek. Es mágia mindnek az a legfőbb gondja, mi lesz a jövővel? Mindnyáján
vlyan közös jövőt kívánnak, a melyben mindenki megtalálja a maga boldogulását. Nos, ez a közös szellemi törekvés, ez az egységes óhaj lesz az erodóie az uj európaiság szellemiségének. Népek és emberek lolki összefor--rottsága .közös emberi ideálok megteremtése ós az érdekükben való kitartó küzdelem: ez aa uj európai feladat, amely mindnyájunknak kötelességévé vált...
Valóban a berlini Auslnndsprosss-clubban, a külföldi újságírók fényűzően berendezett klubjában ülünk, ahol a német, magyar, szlovák, horvát, spanyol, olasz és még sok más nép újságírói és politikai személyiségei adnak ogymásnak naponta találkozót. Ebben a környezetben meg lehatott kockáztatni a követkézé kárdóst is: ¦;
,A nemzellszeelatizmus nem exportcikk"
— Mondjon nekünk arról valamit, miképon akar hatni a nemzeti szocializmus a többi európai országokra, hogy ez a közös. ugynevozot európai szellemiség kialakulhasson?
— Hát kérsm, -- hangzik az elgondolkodó válasz - a nemzeti szocializmus lónyegélwn nem exportcikk. A mi
forradalmunk nem politikailag kivan halni a többi nemzetre, hanem legelsósorban és mindenekfelett szociálisan. Mi szociális vívmányainkat szeretnők kifelé sugározni, az uj, szociálii szollemiséget, a közösség iránti ío!-tétlon odaadást és kötoleaségtudalot. Amily mértékben tanulja meg bármely nép tőlünk mindezt, olyan értókkol illeszkedik majd be az uj Európába.
Talán mosoly siklott át ajkunk szögletén, talán akaratlan kételkedés csillant meg egy pillanatra a aze-münkben, mert német barátunk
Teloíoa J-M.
Legszebbet :: legolcsóbban!
1942, december 29,
0O*an, hftnawulyoBT» íüiii előbbi gondolátftiboii\' * .következőket:
0n -mosolyog .most. Mi ozt ia tnégérntk. Önök különlogea föld-rftiüt- helyzetükben és tapasztalataik szerint ma még nom tudják egyszerre elképzelni, hogy minden "nép. megbékéljon Európában. De fusson csak ih a tőrtónotom fejlódé-séxn Előszói: városok harcoltak ádázul egymás elken, aztán ac állomok karca következett, most ixxlig vilag-részek állanak oldhatatlan gyülöíí-péiíKol és győzni vágyálmai egymással sgémben: Ez a fejlődés hozza magával annak a nagy szellemi térségnek l« kialakulását is, amolvben minden európai nép saját bőrén érzi majd A saját világrésze érdoké-bwi való kiállás szükségességét és ez a közös felelősségtudat belekényszeríti a». fityópai szellemi közösségbe még azokat is, akik ma hajlandóságot mulatnak a külön utakon való járásra. Természetes, hogy oji nem kövotkoz-hetik el máról-holnapra, de aki kivonja magát ebből a közösségből, unnak
el kell tűnnie azok közül, akik
ebben az y; A\'uréjwíoan számi-¦ tani fognak.
Beszélgető, partnerünk, az. uj európai szollom hitvallója, kömény kézzel. nyomta el szivarja csonkját n hamutartóban és omolt hangon még csak annyit mond:
-trr.Ebben az uj Európaiján hihni kolliíElébbrntóbb el kell kővétkoz-niel...
Aízal búcsúzunk el, hogy mi magyarok hiszünk az, uj európai bzoI-tüüiiség. elkövotkozésébon éa azt várjuk tője, hogy számunkra, akik minden néppoT a logteatvéribb együttműködésre és világépitésro vagyunk hajlandók, az igazságos létezést és népünk .történőim i hivatásának megfelelő becsületes elrondoző-dést hozza meg.
JOUJJtOZLÖNY
A patak vizébe fnlladt a balatonarácsl kisbíró
Balatonarács., mellett kis patak folyik. A minap gyermekek1 játszadoztak, a partjánál. Az egyjk pillanatban megrémülve futásnak eredtek. A viz ugyanis holttestet .sodort magával. Beszaladták a. faluba és fellármázták., A lakosság kiment a helyszínre és megállapította, hogy a halott azonos Szaiíö Gábor községi bíróval. \'Valószínűnek tartják,; hogy.ittas a\\lia]>otban volt és igv e^ett ibele a .patákba, s tekintve, .hogy nem, volt ereje felállni, utolérte a halál.
Káltay miniszterelnök karácsonyi cikkében elsőnek i hős magyar katonát köszöntötte:
.öleljük fiktt körül szivünk melegével" — mondotta
kesz ii. noi
bundák
, NflGV VALflSZTÉKBfllij
.tm-
Kállay Miklós miniszterelnök a kolozsvári Ellenzék karácsonyi számába cikket irt »1042\'karácsony* címmel. A, cikk a keletkezőképpen szól:
Kolozavárról küldők karácsonyi üdvözlotot, do nem csupán az erdélyieknek, hanem az egész országnak: minden rendű és rangú magyar pmlwrnok, leginkább podig azoknak, akik a legjobban érzik a mai nehéz iáék súlyát, baját. És ezek között is elsőnek Üdvözlöm a magyar katonát, akinek odakint hidegebb, havasabb és sötétebb kará-
Tliztuljon meg n nemzet, az embtr lelke egyaránt!
Dicső nemzetünk nagyszerű glóriájának éa szivünk szeretetének sugárzása olvassza ki, tüntosso el belőlünk az omberi gyarlóságot, hiszen a mai sorsdöntő időkbon még nálunk nagyobb és eresebb népek sem engedhetik meg, hogy fiaik gyar-lóak, önzők és kicsinyesek logyonek.
Tudom és nekem kell olsósorban tudnom, — hogy mennyi baj van óbbon az országban, mennyi mulasztást, a régi és a mostani idők
csonya van, mint közülünk itthon akár a legszegényebbnél is. Minden egyes karácsonyfa alól, minden egyes fűtött szobából szálljon ogv gondolat a harcoló magyar honvédok, a szövetségeseink volük együtt küzdő hősi katonái felé, őloljük körül éket a szorotot nagy ünnopón szivünk melegével 1
Mi podig, akik itthon vagyunk, üljük meg o nohéz időkbon minden eddiginél boiiHÓaégoauhlwn a ro-mónység ób a hit ünnepét s tisztítsuk meg lelkünkot a Karácsony szent Bégében.
minden napjának mennyi hibáját koll jóvátonnünk. Do ti, magyarok, nocsak azt keressétek, hogy mi a baj és a hiba a házunk táján, mórt koll és szükBéges, hogy bon-notek éljen fajtánk orojo, a becsülc-toa ember hite, az orős kitartása és a győzniakaró fanatizmusa. Ha tohát meglátjátok az itthoni bajokat gondoljátok mog, hogy másutt — majd azt mondhatnám, hogy min-donütt
Még roaizabb ¦ helyzet, mint minálunk.
fia ha észreveszitek a hibákat, ozok no csüggedést váltsanak ki belőlo-tok, hanem segitoniakarást, több munka vállalásának kötelességérze-tét és bizakodást! Mort aki nom bízik, aki nom sorakozik fol mindnyájunkkal együtt a dolgozni, javítani, a segitoniakarok közé, az útjában áll annak a töméntelen sok teendőnek, amit a mai idők kivételes oszközoivol minden áron éa mindnyájunk érdekében közösen koll ol-végoznünk.
Kolozsvár bástyáit sokszor ostromolta külső vagy belső ellenség. Amikor a bástyák mögött egységes volt a magvar, soha ellenséges erő lo nem gyózhotto, ha podig hiányzott oz az egység, olosott a vár. Hajtunk áll, tofünk függ tehát minden. Kötolosségoni ép|»n őzért, hogy a törtónolom tanulsága alapján nemzeti egységbe hívjak, kórjok min-
dönkit, aki magyar és mindenkit, aki volünk ogv üt t akarja járni a magyar jövendő útjait, mort oz s nemzet órdoko b oz az ogység egyedüli fönntartónk ós oroforráaunk. Vigyázzunk tohát a nemzet ogyí géro és bocsássuk lo a sorompókat a más utakon járók olőtt, akik azt megd önthetnék.
tehetünk ebben az országban — vagyunk is —- sokfélék, más-más hiten, más-más világnézeten lövők, különbözők lehetnek társadalompolitikai |és gazdasági nézeteink — oz ollón ón, a magyar egyéniségűt óÜB-morő magyar, nem ia szólhatok —, do vannak a történelemnek napjai, amikor mégis csak ogy és kizárólag egy akaratnak szabad érvényesülnie Ez az ogy akarat történelmünk mai. talán togzimankósabb karácsonyán — az ország:
Magyarország!...
Egy éfrel ezelőtt Indult meg a keresztény kereskedői hitelakció
Most ogv éve indította cl He-ményi-Sclmellcr Lajos pénzügyminiszter a keresztény kereskedői hitelakciót, hogy tőkéhez juttassa azokat az uj kereskedőket, akik hitelképességük bizonyos hiányossága folytán nem juthattak bankhitelhez. A hitel akció húszmillió pengős keretben indult s a szükséges tőkét három nagy pénzüntézetünk folyósította.
Az igénylések elbírálását külön bizottság végzi, amely -méltányosan vizsgálja a fedezet kér-
dését, megelégszik a megfelelő kezességgel, az áruraktár kézizálogként lekötésével, esetleg csak jelképes alakban, követelések engedményezésével. ,stb. Alaposan megvizsgálja azonban a kérelmező egyéni körülményeit, valamint azt a gazdasági célt, a melyet a hiteltel előmozdítani kivannak. A mai háborús idők ben bizonyos tőkebefektetésekés az áruhalmozások nem kívánatosak, ezért ilyen célokra nem nyújt hitelt, elutasítja a zsidó bújtatással gyanúsítható keres
kedők igényléseit is. Az év folyamán nagyobbmérvü hitelkérelmek jelentkeztek az átállított ; borkereskedelem részéről, ezért az uj keresztény borkereskedelem alátámasztására megfelelő külön keretbiztosításra; került sor, de ugyanakkor gondoskodás történt az akcióban közép-iparunk hitelellátásáról is. A felmerült igényeknek megfelelően a pénzügyminiszter néhány hónappal ezelőtt 30 millió pengőre bővítette a keresztény kereskedői hitelkeretet és két további pénzintézetet volt az akcióba. Az akció sikerét mutatja, hogy az első esztendőben 1400 keresztény kereskedőnek folyósított hitelt, mégpedig az első" félévben átlagosan 9000 pengőt, a második félévben pedig már átlagosan 13.000 pengőt. Figyelemmel volt a bizottság szociális szempontokra is, igy a négynél több gyermeket felnevelő családfők kamatterhet alacsonyabban állapitolta meg.
Az akció első évi eredményei bizonyságot tesznek arról, hogy az irányított gazdálkodás a tőkepiacon is jelentős eredményeket érhet el.
Megállapították a textiláruk határárslt
A Közellátási Hivatal a vásárlóközönség tájékoztatása céljából az alábbiakban közli egyes tcxlilnemüek határárait (első szám a belföldi, zárójelben a külföldi eredetű áruk ára) :
Gyapjeszövetek: sportszövet 30.— (50,y-) P, kamgárn 40.— (70.—), átmeneti kabátszövet 50.— (80.—), tólikabátszövet G0 (100) pengő. Pamutszövetek: lepedővászon 7.— (20.—), sifon 4.— (8.50), flanel 5.50 (9.-,! karion 5.—, inlet 3.50 (11.70), kanavász 4.— pengő. Müsely-mek : Crepe de Chine 4.50, Cre-pe Satín 6.—, Crepe Geprgette 4.50, uijabélés 5.50 .pengő. A\' Közellátási Hivatal felhívja a vásárló közönség -figyelmét arra, hogy az egyes Kereskedők által a fentiekben megadott árakat meghaladó felszámításokat a vételről kapott jegyzék és kis darab minta csatolása melleit jelentsék be. (Budapest 62. postafiók 545.) A boritokon -.fextil-árucllenŐrzós« jelzést kell alkalmazni.
December
29-30-án
vArosi mozgó
szerdán
Csak 16 éven felülleknek ! A szerelmi\'extdzis poézlse BOY CSÓK AZ ÉLET. . ¦ Egy északi szerelem története Magyar utldghtradő
giönddaok kezdete : is, ?7 és /9 órakor.
BÚTORT
¦xaktiletben. fjABOH mfiamxfsilómnál
MÉRLEG
Mlntta méretben takimrii (rallas
SCHOLCZ JÁNOS I marlefkéeiltS-meeter i
Kfljqktmhga, E8tv6>tBf 30. t%ám. |
HILD
lemet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos:
Dervallts Józssf
m lAtai m.. UMii ÍM.
1942. dwjtnbjr 29.
Kanizsa vál. Ilik—KtnlZM vál. öregek 18:4 (7:2)
Barátságon. Vozotto Pintér. Gyönyörű napsütésos karácsonymásnapi délután labdnrugógárdénk minden felsőbb felkérés, rogy vezetőségi irányítás nélkül álltok ki egvmáfl-BaLazemben, hogy « Magyar Vöröskeresztnek néhány fillért juttassanak a mérkőzés közönségénok nobí-litásából. A csekély számú közönségtől mintegy 26 pengő gyűlt ösz-sze,amit rajtunk korosztül juttatott el a derék labitarugógárdn az illoté-kes liolyre, A cselekedet mindennél szebben beszél. Tehát mogérdomli a 22 labda rugójátékos, hogy novüket a nyomtatott l«tü fémjelezze.
Két óra után néhány másodptm:-cel a következő két csapat áll szemben egymással:
Öregek: Leiikovica Sajni, Kósu
¦ Varga, Babos I., Kiss Pista — Poór I., Csáki, Farkas, P írni, VnNák.
Ifjúságink: Nagy GyŐzÓ — Völgyi, Fischor ¦-¦ Kovács. Németh 1., Csorpos — Kólómon, Frisch, vitéz Zalán, Tina, Vojnovits.
Az elttŐ félidl)Óon porcok alatt háiom góllal vezetnek az ifik, majd .7:2-68 végeredménnyel ér végot a féÜdŐ, Azonnali fordulás után az örogok szépítenek, majd a komolytalan öregek védelme motloft egymásután érik ol góljaikat a fiatalok.
Bár a gólarány kissé túlzott, hiszen az öivKok a játékidő tulnyomó részélicn folyton támadtak, mégis a fiatalok gyózolmo inogérdomolt. a mérkőzésen látszó örogok elavult védekezési módszere nemcsak fialatoknál, de ma már sehol som válik bo. az ifi csatár ugy votto át a labdát, ahoiív akarta, hiszon senki még a közelében eom volt egynek sem. Annyit azonban leszögezünk, hogy nagyon lovagján kerolok között zajlott lo\' a nemes küzdelem, amit romélünk - egy jobb időszakban ugyanilyen nemoa oélra a vi»z-hzavágiís lovagias keretei között fog lofolvni. \' jp| _—k—n—t—
Nagyvárad nyerte a Karácsonyi Kupát
A karácsonyi ünnopekbon Nagyvárad, 2, Kispest, 8. fizolnok, 4. Fei-enevnros sorrenddol Nagyvárad lett az első a labdarugótomén.
Jelvényszerző- veracny
A gimnázium tornatorméhon megtartott »MotoHz< jolvónyszorzó vor-sonyen az alábbi gimnáziumi tanulók szőrözlek jelvényt:
Ezüst jolvónyí: Erős Foroiic.
Bronz jelvényt: Bogdán Pétor, (ivoőry László, Kollár Ferenc, Padár Károly..
Vas jelvényt: Barabás László, Bertóthy Vilmos, Biró Ernő, Csanádi Ferenc, Fülöp András, Horváth István, Lánií György, N\'avra-csk-s István, Sikabonyi László, Htif-nor Józsof, Szabó Tibor.
ötévi fegyházra Ítélték a klsszenlgróti családi Irama fiszereplójét
Székely József kísszentgróli gazdálkodó a mult év júliusában fejszecsapással leütötte napái, vitéz Kemendi Györgynél, majd menyét, ifj. Székely Józsefnél pedig két fejszecsapással megsebesítette. Tettének indító oka ideiglenes nőtartás iránti per volt, amelyet Kenvsu-
diné indilolt férje ellen. A zalaegerszegi törvényszék annak idején szándékos embcrölésbun-Iclíének kísérlete miatt 3-és fél évi hörlönre Ítélte idős Székelv Józsefet.
A büntelóst u kir. tábla 5 évi fegyházra emellé fel, amit mos! a Kúria is jóváhagyott.
mwm
Fokozott mértékben iparkodjék mindenki a baromfitenyésztés eddigi kereteinek kibővítésére
A közellátásügyi minisztérium szaksajtója, a Közellátási Értesítő a baromfitenyésztés fokozása mellett tör lándzsát. Az 1939. évi statisztika szerint a magyar mezégazdaság jövedelme ebben nz utolsónak tekinthető normális esztendőben 1 milliárd 400 millió pengő volt. Ebből az összegaöl 433 millió volt az az összeg, amelyet falusi gazdaasszonyok produkállak belső kis gazdaságukban a baromfi, tojás, toll értékesitésével.
Hétszáznál több magyar faluban folyik a csendes ós eredményes felvilágosító oktató munka, inert az kétségtelen,: hogy a hábotús közellálás érdekeit szem előtt tarlva, a baromfitenyésztés fcjlcsztés\'.ricz, a tojástermclés fokozásához nemcsak a termelök érdekei \'Űződnek hanem a háborúban ál\'iö oiszág élelmiszerellátásának c ísörcndfl érdekei is. . .
A közellátásügyi minisztéiiuni állal kibocsátott új termésrendelet körültekintő módon gondoskodik arról, hogy a baromfiállomány takarmányozása ne ütközzek nehézségekbe. Mindnyájunk érdeke, hogy minél több baromfit (ártsanak a termelók és klsházlarlások egyaránt.
A háború a termelés minden területén új helyzetet teremlelt
Ez az új helyzet pedig a nagytermelőket, a kistermelőket, valamint a klsháztarlásokat új feladatok, új módszerekkel való elérésére utalja és kényszeríti. — Ha a ml baromfiállományunk korszerű termelési eszközök igénybevételével emelkedett volna, mint egyes nyugati államokban úgy most megfelelő s/ámii árut tudna a fogyasztás rendelkezésére bocsátani és ezzel a termelőknek óriási jövedelememelkedést nyújtana. Elérkezett az ideje annak, hogy gazdatársadalmunk most már megértve az Idők sürgetését, fokozott mértékben ipar-
Vásáraljon
Horváth Lajos
Üveg- ós porcellán-k eresie ed esőben
Nagy választók várja" Önt 1
FA-ut 2.
Telefon : 647.
kodjék a baromfitenyésztés eddigi kereteinek bővítésére, hiszen az értékeiitési lehetőségek olyanok, amilyenek a múltban sohasem voltak. A fö!dmlvelé«llLyi minisztérium, karöltve a közellátásügyi minisztériummal, fokozott figyelmet szentel a baromfitenyésztés fejlesztése felkarolásának. Megvalósította a keltető központokat. Különféle akciókat szervezett, a mezőgazdasági kamarák a szakegyesületek útján nagyarányú oktató, felvilágosító munkát végez. Az elmúlt esztendők külkereskedelmi adatat mindennél vllágossabban arról győznek meg bennünket, hogy a baromfitenyésztés pénzérték szempontjából is igen komoly termelési ágnak tekintendő. A btuaárak mélypontja idején volt olyan esztendő, amikor a baromfi és barofilcrinékek kiviteléből eredő bevételünk felülmúlta a búzakivltel értékét Is.
Sajnos, az utóbbi években a búza árának egyébként Örvendetes emelkedésével beállott a baroíl-tenyésztés elhanyagolása és ez-el annak mennyiségi hanyatlása fs. Most azonban senkinek sem kell magyarázni, hogy például mit Jelent a libazsír termelésének fokozása a rhai zsírszegény gazdasági helyzetben. Az Öntevékeny, becsületes háziasszonyi munka diadala lesz Ismét, ha a \'magánháztartások ott. ahol jtz adott helyzet megengedi, űjbór rátérnek a ¦ baromfitartásra, amely a legkitűnőbb értékesítési módja az ételhulladéknak és a háborús közellátás szempontjából nagyjelentőségű könyltést eredmé-ményez a hús- és zslrellátás terén...
t\\ máfravidékl erőmö épüés^
1941-lwn indult mes" Magyarország egyik legnagyobb erőmüvének, a Mátravidéki contrálénak épitésc. Azóta a munka a háborús nehézségek ellenére tervszerűen folyik és a jelek szerint 1044 elején megkezdheti működését. Eleinte csak ogycs üzemrészek kerülnek szolgálatba. Aj erőművel kapcsolatos mun-
knnlakótelep mér 1048-»» elkéa-U.
Mint ismeretes, az uj erőmű elsősorban Budapest villám önellátását lesz hívatva szolgálni-, (MVB)
Ml újság a Budapesti Élelmi-
KeroasryváHártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajlóludó-sitó fővárosi jelentése szerint december 16-tol 23-ig az élelml-szernngyvásárlelepen nz élő- és vágoltbnromfi árak változatlanok voltak. — A tojáspiacon a hatóságiing megállapított legmagasabb áruk voltak érvényben — A zöldség- és főzelékfélék piacán n paraj ára 10, u főzö-tők ára pedig 20 fillérrel emelkedett viszont n leveles, karfiol ára 30 fillérrel csökkent , kg., ként. — A gyümölcspiacon r héjasdió ára" 20 fillérrel emelkedett kfl.-ként.
Kormányrendelet az Ipari bajtárs! szolgálat továbbfejlesztéséről
Az iparügyi miniszter rendelőiét bocsátott ki a kereskfede* mi és iparkamarákban, nemkülönben nz ipartestületeknél iiiog-szervezett és jól bevált bajtársi szolgálat továbbfejlesztése érdekébon. Az iparügyi miniszter értesítette a kamarákat, hogy a hadba vonult kézmüiparosok üzemének anyaggal való ellátásai és ezáltal az üzem zavarta* lan fenntartását a következő intézkedésekkel kívánja megköny-nyileni :
" Az iparát továbbfolytató had-bavonull kézinttvesiparos üzeme részéről benyújtóit anyagigénylés! kérelmet soronkivül kell elintézni és az üzem szükségletének megfelelő igényléseket más hasonlójellegű fizetni igénylésekkel szemben első helyen kell kielégíteni. A kiutalandó anyag mennyiségél természetesen nz összesen rendelkezésre álló anyag mennyisége és a többi kéz müvesipari jellegű üzem szükségletének figyelembevételével kell megállapítani. Evégből az ilyen kérelmek külzctél föltűnd* zöld jelzéssel és badbavonull felirással kell ellátni. A hadba-vonult minőségét u községi,vagy kerületi elöljáróság állal kiállítóit bizonyítvánnyal kell igazolni.
Valódi gyulai hentesáruk
most nem gyárthatók, de eredcll recept szerint elkészlthelók mattan-háztarlásban, egész nyáron eltartható módon. Könyv mcRríndelhelö 3 pesstii előzetes bokuldéaível vagy utánvéttel
Szabó József
íutiyírtinmel Uüllnlth* «01\' ayuin.
--ÍÍAGY SZILVESZTER-EST —
disznótoros vnoaoráwal egybakStva 1 "
a MAGYAR KIRÁLY-vendéglőben.
htngttutoi etgányzeno.
nt&SSSS A Dézsi Lajos vendéglős.
1942. docember 29.
napirend:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet: Ma őrangyal gyógyszertár Deák-tér lü.
Kiekanizsán az ottani gyógyuzor-tár állandó ügyeletoa szolgálatot tart.
N»pU" December 29, Ktdd. Hóm. Ital. TumAn pk. - Protestáns Dávid. . |/r. Teb. 21.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van röggel fl órától Oflte 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután ós kedden egész nap núknek.) Telofon: 660.
Vfadgot kér
hazulról a harctéren küzdő honvéd. Akt kiolvasta a Zalai Közlönynek ezt a példányát, a tapfejen található címke kitöltésével dóSta be egy postaládába!
- (Arató Károly fűtöháil fonok — műszaki tanácsos)
Arató Károly nagykanizsai MAV
fütóháxi főnök több mint kilenc Hztondeje szolgálja városunkban u Magyar Allamvasutat. A nagyszámú kanizsai vaauínscsa Iádnak egyik fojo, aki nemcsak a MAV-nél tefje-nit elsőrendű szakto vékony ségot, a melyre illetékes helyen is felügyeltek, hanem mint az autó-körlet műszaki vizsgáztatója, ellenőri és tör-vényszéki szakértő — komoly munkát fojt ki. Nagy elfoglaltsága mellett időt szakit arra 18, hogy minden hazafias mozgalomból kivegye részét. A vasutassag rajongva sre-roti, a város én a megye közönsége előtt köztiszteletnek örvend. Nagy érőmet kellett azórt a hivatalos lap közléso, amely hírül adja. hogy Arató Károlyt MÁV műszaki tanácsossá kinevezték. Szívből gratulálunk I
— (Hljagyzca)
Pintér Erzsikét eljegyezte Skoda József. (Minden külön ertesitéa lie-Ijatt.) (:)
- (Halálozás)
Súlyos csapás érte dr. Kőnig József egészségügyi tanácsost, nagykanizsai fogorvost. Édesanyja, ozv. Kánig Frigyeimé született Putz An-na *rényokf»n éa áldásos tevókony-séglmn gazdag életének 91-ik oaz-tondojében egy jobb hazába költő-tí>,lt, Az ongosztoló szentmisét holnap, nzordán fél 0 órakor mutatják be lelkiüdvéért a Jézus Szive templomban. Míg szerdán délután 8 órakor kísérik ki pihenőhelyeié a rk. temető halottasházából.
— (Polgárist* leánykák a hadbavonultak hozzátartozóiért)
Elsős és máeodikas polgárinta leányka növendékek sokat olvastak arról, hogy a találékony szerotot mi mindent nom vitt véghez a hadbavonult honvéd iiőflök hozzátartozóiért. Fogták magukat Varga Mária, Siklósi. Rozália^ Siklósi Ilonka, QaUntaj Mária, Polai .Anna és Mayer Erzsi és színdarabot játszottuk, olyan szép volt és annyian látogatták a kedves kis műkedvelő
Dji. hasznait mérlegek
¦Iiln tiin tiphiiit.
Jiwn\'noMMllltaal.
FRANK
MÉRLEB-
üzemben
llolvöo-tőr 2/a. Telefon: 609.
SéAJjAI KÖZLÖNY
líitatorAökl rindole! felemlíti Hitéi k«xdvt az újságok árát
A békebelibe* kópwBt 38% a Zalai Közlöny •tőflaetésének áremelkedése
A hivatalos lap december 23-lkl száma l)in metjclent a m. klr. miniszterelnök 7570—1942. M. E. sz. rendelete, amely f. évi decemüer \'28-tól kötelező érvénnyel telrmclle a nnnllapok példányonkénti és havi előfizetési árait, tekinleltel a munkabéreknek már régibben életbeléptetett felemelésére és tekintettel a lapeloállításhoz szükséges nyersanyagok ujabb áremelkedésen
A rendelet szerint a fővárosi napilapok példányonkénti ára 2 -4 fillérrel emelkedik, a vaiárnapl példányok ára pedig 4 — 6 fillérrel.
A Zalai Közlöny, amely se említeti rendelet B. csoportjába tartozik lap-ár szempontjából, hétköznapi példány-árát változatlanul megtartja 12 fillérben, csak a vasárnapi szám ára lesz 16 fillér helyalt 20 fillér.-A /alai Közlöny havi előfizetési árát ugyanez a rendelet havi 3,20 pengőben
szabja meg, negyedéves előfizetés pedig 9 pengő 20 fillér.
A rendelet pontos belartását súlyos büntetés szankcionálja. Akt a redckltól eltérő lapirakat állapit meg, 8:00 pengőig terjedő pénzbüntetéssel vagy két havi, illetve liáboru esetén 6 liavl elzárással bűnhődik A Zalai Közlöny előfizetése a háború elölt 2.40 pengő volt. Az emelkedés léhát a most kiadóit rendeleltci 33 százalék.
Ugy hisszük, nem keli tok magyarázat ahhoz, hogy minden élöllzetönk megértse: — még mindig az újság az a közszllk-séslull cikk, amely messze-messze elmaradt az általános áremelkedés ménekétől, hiszen alig van még pórtéka, nmlnck az ára csak 33 százalékot emelkedett volna a háború óta. Ugyanakkor a lapelőállllAs minden munka- cs anyag-terhe a háború éta többszöröse cmick az emelkedéinck, aminek áldozatát eddig Is s természetesen ezután Is a lapkiadó viseli.
színésznők előadását, hogy az 11.50
Eengöt "jövedelmozotK Első útjuk edves tanárnőikhez vezetett, ahol
leadták a kemsményüket, továbbítás végolt. Büszkék vagyunk rátok, kedves kis magyar honleányok. Szorosaitok nagyon a hós magyar honvédeket, ami\' drága szent férfiaínkat továbbra is éa ha valahol megpillantjátok a. magyar katonát, jusson eszetekbe, hogy mi nagyon, de nagyon sokkal tartozunk nekik. Legyen a ti jelszavatok is: Mindent a hós magyar honvédokért! Isten is megáld érte benneteket!.\'..
— (A Klskanizsal Polgári Olvasókor)
1943. évi január hó 6-án, határozatképtelenség ©setén 1048. évi január hó 17-én este 7 órai kezdettel tartja tisztújító közgyűlését egyesületi székházában, melyre a tagokat tisztelettel meghivja^a.Vezetőség. (:)
— (A korpavár! áll. elemi ¦főiskola)
tanuló ifiuságe. pompásan sikerült
Íásztorjátékot rendezett Krisztus irály cimmcl, amely csupa kedvesség ós bűbáj és a szereplők derekasan kitottok magukért. Majd\' a leventeif jusógg&P honvéd karácsonyi rendezlek, amelynek műsora a szívókhoz szállott és mindenkit megragadott. A logtoljesobb olísmorés hangján emlékezünk meg róla.
— (MÁV-alkalmazolt asm fogadhat al ujévl ajándékot)
Az újév közeledtével a MÁV elnöke az ajándék elfogadásának tilalmára vonatkoaóan rondoteLot intézett a személyzet hoz. E rondolot nemcsak az ajándék kérését, hanoin annak puszta elfogadását is fegyelmi vétoégoek minősíti minden olyan e&otben, amikor ez alkalmazott hivatalos működéséért kapja. (MVS)
— (Anyakönyvi hlnek)
Nagykanizsán az elmúlt héten az alábbi anyakönyvi bejegyzések történtok: Szülelett 7 leány: Doutsch József MAV órabéréé és Horgesi Máriának rk. leánya, Major Ferenc napszámos és Varga Rozáliának rk. leánya, Méhes József m. kir. hon-vódörmoster és Hökkön Annának rk. leánya, Simongáti Károly napszámos és Manica Annának rk. leánya, Kutaoi János holyettes ut-hizlős és Bertalan Máriának rk. leánya, Büki István gazdasági cseléd éii Bagó Máriának rk. leánya, vitéz
Mátrai Lajos magánt[íztviselő és Kántor Juliannának rk. leánya. Halva született 1 fiu. — Házasságot kötött 5 pár: Pa ize Ferenc kŐzüves-sogéd ói, Andri Rozália rk., Szabó József- m. kir. csondŐrŐrmostor éa Horváth Sánta Mária rk., Hermán János MAV mozdonyvozető-tanono éa Kékkövi Ilona rk., Fazekas Miklós MAV s. tiszt ref, és Balázs Erzsébet ág. h. ov., Turi László MAV s. tiszt ós Megyeri Margit rk.
— Meghaltak 8-an: Deutsch Márton izr. 82 éves, Pongrácz Józsofnó Fuehs Mária ág. h. ov. 48 éves, Papszt Béla könyvkötő rk. 52 éves,
— (Negyven magyar film készül 1948 bánj
1942-ben a magyar filmgyárak összesen negyven filmet készítettek. Az illetékes köröknek mindon törekvése az volt, hogy * filmgyártásnak ezt a mértékát a must kövotkező évben is fönntartsa. Minden azon múlott, hogy sikerül-* külföldről a filmgyártásához megfelelő mony-nyiaégü nyersanyagot biztosítani. A most befejeződött magyar-német nyerstilmbehozalali tárgyalás azzal az erodmónnyel végződött, hogy bár a bohózatai mennyisége bizonyos inértékbon csökkenni fog, még sem kell majd a gyártás Unitul szűkebbre vonni, jövőre ugyanannyi propaganda-, oktató- éa kulturfilm készülhet, mint 1942-ben és a játékfilmek számát sem koll 40 alá csökkenteni. Az anyagmegtakaritást viszont ugy érik majd el, hogy az egyes filmekből kövesebb kópiát fognak kéeiiteni. (MVS)
— (A ÜyQmöicstermelÓk Naptára 1943. évro)
megjelent, az Északpestmegyei Gyümölcs és Szőlőtermelők Egyesülete kiadásában. (Budapest, VII., Kombach Sobostyón-u. 16. A 128 oldalas naptárban számos kép és ábra tájékoztatja a termelőket a legmodernebb eljárásokról, eszközökről, takarékos anyagfelhasználásról stb. Ára 2 pengő. (Postaköltség 12 fillér.) Beszerezhető az Egyesületnél vagy a nagyobb magkereskedésekbon.
TÓTH 10ZSEF VASKE8ESIEDÉSE I
Mewkanluén, fc>*» 4 bot-tér 91. I
A r u s t I. Telefon l sss. I
Hofheir-Soarantx gyártmányú mezlgazdtiágl sápeket. Jüaesem ¦
eománeozott tflz&elyeket, kályhákat éa aaztartáeí cikkeket |
A köteti front hírei
Zürichi jelent* sasrint a keleti hamtárről odaérkezőit lelenteoek szerint hétfőtől a kőaepBŐ Don-vidéV ken jelentós német erők nagyarányú ellentámadásban vannak, amelyet orŐB légi rajok is támogatnak. A másik erős német ellentámadást a rzsevi szakaszról jelentik, ahol a német páncélos orÓK széled fronton betörtök az ellonaéges állásokba. A Kaukázusban nagy hóviharokban heves támadások w ellentámadások váltakon nak.
Heves földrengést jeleztek a londoni és budapesti földrengésjelző Intézet készülékei
London, december 20 Az angol hírszolgálat jelenti, hogy a London melletti földrengésjelző intézet szerint. kedd e" hajnalban 4 órakor\'\'közeli főid-rengés volt Angliától mintegy 500—600 mérföldnyire, valószínűleg Izland és Skótomat* között.
A budapesti földrengés vizsgáló intézet készülékoi docembor 29-ón 4 óra 48 perckor 600—600 kilométer távolságból igon erős közeli föld-rongést jolozfok. A föld kilongóae Biula|)osten 22 percen át tartott. A műszerek legnagyobb kilengése 46 mm. volt.
Az USA állaaiadósBága
A Time című északamerikai folyó írat szerint — niint a Német Távirati Iroda jelenti — az Egyeeült Államok államadósaága november 80-án meghaladta a 100 milliárd dollárt.
Leugrott a mozgó vonatról,
t vonat karikái levágták a Ubatt
Barsai István Kaposvárról Lengyeltótiba utazott. A lengyeltóti állomáson oly szerencsétlenül ugrott Ica mozgó vonatról, hogy ti kerekek alá került, arnie-lyek bokában lovágták mind a két lábát. Barsai azonkívül súlyos belső sérüléseket is szenvedeti.
A szerencsétlenül járt \'cmfoorl a marcali kórházba "SzállítótIák, ahol ,még mielőtt megoperállak, volna, meghalt.
talpak botok kötések viaszok kesztyűk
GRÜiIHUr ELEMÉR
szaküzletében DeAkMér K.
dívát ízlés minőség/
olcsó ér
ZALAI KÖZLÖNY
1942. dacember 29.
Köszönetnyilvánítás.
Mlndnoa jébsrátnik, ismeriinek, killöiiöauii a m. )<ir. honvódaígnek, a Kö«aMta*iai Rt. igaigstóságltiak, « Zalai \'KOzHtny szerkesztőségén ok, kiad A hivatalának és nyomd asiemely-retének, kik drága Jó férjem
PapBKt Béla elhunytéval mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek én a temetésen meg-{•Untak, ezúton is hálás köszönetet mondok.
O-w. Papul Bélén*.
Nagykajűzsa megyei város poIg.tr meaterétöl.
Tárgy : Tiszti lakasok összeírása.
Hirdetmény.
*¦ A voroat artlláraeaUrl hivatal f. bA lötól kmdflíötega tiszti btwzfllléaolda aAljára Jgénybevehat-tfl JakrésaeketiHéz-ról házra Járás utján ösezelratja. Az összeíró közeg Jogosult mindon pol-tíAri lakást megtekinteni és a bérlő ró-..zérói uélkiUözhötfl lakróazekct, Illetve nobábal Igény bevétel ra-kijat Öl ül. Azon lgéaybsvételro kijelölt lakrészek (szobák),melyek edilg albérletbe kiadva nem voltak, az Igéoybevétolro kijelölés után sem ndhulök albérleti)*
TínylegM nolsátatot Uljusltfl ben-véd tisztek, tliitvlantök, közalkalmazottak lakása az ígénybevőtal alél mentes.\'
Az lgéaybuvétitlro kijelölt !azobákból bu torzstól, ágynsmUeket stb uitAvoli-iiini azlferu bllblotés terhe inul \'n! t tllot.
Akik u Igénybevételi o kijelölést bárcutly okbél magukra nAzve eérel-isesaek tartják, .a kljutóléa napjától számítolt 8 sápon boltit nálam benyújtandó. Írásba!! előtérJeaztésiel elkelnek Már most tudomására barom atoiiban a közönségnek, hogy az Ilyen eiőler-Jesztfsoknek csak a leidndekoltnbh esetben fogok holyt adni.
Nagykanizsa, 1142. deeembor 21. ío!5 l\'o\'íiArmesler,
Nagykanirsa megyvi vá\'08 polgármesterétől,
IM4/k«. 1042.
Tárgy: A Január hónapra szóló pótról eumbeazerzéBi engedélyek kiadása.
Hirdetmény.
Felhívom a palroíeusa árusításával foglalkozó összes kereskedőket, hogy a január havi petróleumbeBzerzíal engedélyért f. hó 30-án a Közellátási Hivatalba* Jelentkezzenek
Nagykanizsa, 1042. december 28. tóit Polgármester.
Tárgy: A takarmánygabonakézt-darálón. vaty tftkarmáoyíirlőgé-pen való őrlésének eltiltása, Ily gépek vásárlásának szabályozása.
Hirdetmény.
BuzAt, rozsot, kétszerest a 7590/1942, M. K. sz. rendelet értelmében kAzIda-rálón, vagy bármilyen bercndeze-U la-karmányőrlögépen akár saját, akár más részére megőrölni, darálni, vagy mis módon feldolgozni tilos. Kézldarálót, vagy takarmAnyŐrlŐgépet csak az-vásárolhat és a kereskedó Ily gépet csak annak adhat cl, akt mezőgazdasági foglalkozást llz éa azt az elöljáróság által kiállított bizonyítvánnyal igazolja. A rendelet megszegőit 6 hénnplg terjedhető elzáráasal büntetik.
Nagykanizsa, 1942. december 28. (oh Polgármester.
Hirdetmény.
Nagykanizsa ro város tulajdonát képező Rigó nevű levat 1942. december hó 30-án az állatvásár lére n tartandó nyilvános árverésen eladom.
Nagykanizsa, 1042. december 23. 4oai Polgármester.
jUTOH?
I hetiéi mm
f márkái totojwaionJáAJU) v*war. v.ir iJ.j-.v-i ráaB^wT-afH
6rAt, Éstszr ;>t,
Váilroljon blmlomnnil hiu\'Jj uír.u
VÉKÁSY B?6J3-a
fS-nt 2. jríintiUr, i\'---.II Tel, t M7. irtiiMki iuni[>4lj<ll4k tlftí iil-iu kimiiii-.lt. AHÁNYAI
u L*i»bb Btpl irta* tuiik, imy kMWtWH.
XX
Dr. Kőnlg Józsot és Körayel János mint dr. Kőnlg Józsefm. ez Vajda Valéria és KOrnyei Jánosié ei. Hollóay Paula mlut menyei, Kőnlg Valéria, Ifj. dr. KŐnIg j.\'ziar, Kőrayel Gabriella férj. Dcrde Ernőn*. KOrnyei János és KÖrnyel Alku mint unokák, Hllinsr Hedvig mint dédunoka, valamint a gyáaioló rokonság nevében Is uiéiyséj«VB fájdalommal Jelenük, hogy drága Jó Édesanyjuk, Anyo.uk, Nagyanyjuk, Dédanyja, III rokomik
özv. Kenlg Frigy esne
sjcQI. Putz Anna
áldáBoa elviének 91-lkévábon rtívld szanvodéi után. tt hal loklók szentségével megorósllvo, f. hó í* An vltszabdla jóiásos, nomes lóikét Te remtőjénok.
Drága halottunk löldi uiarad*Any«tt folyó hó 10 Ao, sserdán d u. 3 órakor Torjuk a teinntő kalottsaházából u róni. kath. ogyLáx az«r-tartása szerint beszenloKetnl és a osaládl slrboltkau örök uyugalomra helyezni.
Az engesztelő azentmlseAldosatot a magboldogult lelklQdvéért f. hó 10 án fel 9 óraker a Jézua Silvu templomban fogjuk a Mindenhatónak bsmutattatnl.
Nagykanlssa, 1942. dce tt.
Nyagodjik b«kékea. H*i^f«lláloiat4iol( mallűiéiíl karjűli.
Hofherr-Schrantz gépek, vüáfjító petróleum
UNGTCR-UTXM A NN ELEK
VAS- t.S MŰSZAKI KERESKEDÉSÉBEN Shell (ázfőzők átvehetők. eoljóiősapának-
Wlnden &iQkB«.latét nlQrw i-and»l|a .rrimit 1 kaphatók.
BÚTORAINK
közismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
Magykantasa
SS9
DRAVÁVOLBYI
WIILJIMOS ARUMSZOLGflLTATÚ R.T.
AramnxitmIAh fisotéae, rahíamAolók, híbabejelsnUBek
•isknapli lo • wi láBok > t,»b minden w i 11 a ni o ¦ kér\'desban ¦ élolfttt 8-461 délután IS éráig. Csangery-utSI, teleién 284.
Hííissii o ZiIb! Közlönyben
Özv. Hecht LajosnásE. Klrcz Glzslla és <t rokon-sáfl siomoru stivvel tudatják, hogy szerétéit jó férje és rokon
HEtHT LAJOS
daoemiter 2l-in clliunyt.
Tem.tél. december 30-án. sierdán délután 3 órakor l«si ai iir. temet6ban.
Najjykaniisa, 1942. dcc. 29.
L.gyan ildoti emléket
No karomkactl 1
Pö.ni tudd, llBils balápé.a .ionnal felvétetik. ItircuUla Káiolyni, Hoilhy M.-ut I., cUvaJtuvIV- ,ín
FSáhl luM* tt»U imonyl rigy Itlnyt b.jii<ndnclc tolves/ok. I\'crl.n D.UO l-.iíif-bat-ler 1 , I amolol (N»Lyi,.lv«i) 12
F6x„l lu.é mlnd.ne. bclíi 6n6 fel-vénlili. Eri.ebat-tér 1., tuml|ivllí «i«m.
«13
¦ •Jii-dnit a dilulinl ólikri Iclvinsl-. Hoilhy Hlklól ul 17. 4\'22
ja.daiieBlllú embcít korc.ek. Kli.lv! FII ii. 3., l.jllaő l.kí. 4031
Két Halai leiny, etylk kaiaakedeln.1 lanlolyaraot véaiett, irodában vagy Iliiéiben elhelyeakedne. Clm a aifldohlvatalb.it.
«30
Ncgy polgárit víg.clt . Ifciusxtáiiy kezdd slHKluluQtöiiöa talveuek. Papp bot-nagykercikedd, Ctengeiy ul.
ADÁS-VÉTEL
Jok.rbas lavö haiznált, mily gyer-Hiakkocalt ..vennik. CaenLary-ut S, bór-pilll._4014
~tokárban ieví lekete Mrll t*llkabát eladd. Clm a kladéhlvalalban. \'
¦ adarn dl. t.lahel* eladd. Voill-nik, Horlhy M.-ul I. 4!32
BÚTOROZOTT SZOBA
DillfakvéflO bularoeoll aioba kiadd. Clm a kliddhlvalalban. •
KÜLÖNFÉLE_
KlaaMat* Klrily.ulca .cb C,engary-ul kőzött nsgynbh . DaavaeiU part* id\'d-
ailnll vájlúnzacalJdvaL Egy ntrgíny iiiuii-.káaember veailtetlo. el. Kirem a btcaüle-tea megtalálót, id|i le 1115 jutalom <««!• ben Poltákrjoil.MillKírioi, Clírtgery-atjt
Szentképek **ír,:
nagy válajztdkban — legolosdbb
Herváthnál, Fg-ut 2.
ZULUI KŐZLÜHV
OOLITIKAI NAPILAP. Kliuljii: „Kligaidiaigl R. T. Nagykaalni". Felelte k|adó: Italai Király. Nyomatott i a „KKjaidaj^nl k. T. Haoykliiliia"
..yüMiiííjúii^ii Nflgykasiiaáfl. tNyoratuUtVtatai i\' Zalai Kárul,J
félned :-
dm:
bendloriozat : nfofl koste:
8b,*Vi.1\'294 ti. \' Nugykanlxsa, mia. ám. 80. szmrda
JE
Ar« 12 unm*.
SíöiheaitÖBCK és kiadóhivatalt Ffiut 6. wem. SierkesztösóHl és kiadóhivatali telefon 78. hz,
Felelős szerkesztő:\' ftarbarltu Lajos
Elófizotéal ára: ejy\'hónapra »\'bemre sto filier,
nofsryedívr* Op sano 20 fillér. \' Bnyei «/ám:iiétküziiap ia fili» «omb«t*ii20 nil.
izéfí íiiIbk, íBtjy éniiiii?!...
Irta! Ktleman Forouo
A táplálkoisjls nem filozófiai hanem biológiai kérdés.\'Aki azt vitatni, hogy azért élünk, hogy együnk, uz nem1-volna tisztában a táplálkozás rendeltetésével, céljával. Nem vitás ezzel szemben az, hogy táplálkoznunk kell ahhoz, hogy \'ülhessünk. Az emberi szervezet energiákat fejt ki, de egyben, energiákat is fogyaszt. .A magunkbavett ós felhasznált táplálékok bennünk energiákká alakulnak át, melyek a szervezet fennmaradását és nkeióképcsségét biztosítják. Okos táplálkozás mellett ezek az energiák egyensúlyban maradnak. Egészséges és helyes éíetfeifogásu emberek sohasem\' tévesztik cl szemük clíil ezt az alapvető jelentőségű életszabábyt
Normális időkben a józan táplálkozás s a belső energiák egyensúlyozása nem okoz különösebb gondot Ez egyszerűen háztartási probléma. A gondos háziasszony okos beosztással és némi gastronomiai érzékkel könnyen megoldja, miután. a szükséges anyagok, élelmi rik-kuk, zöldségek mindenkor rendelkezésre állanak. Acsal a a férfi tagjait a konyhaművészet kulisszatitkai1 és a beszerzés technikája nem igen érdeklik s véleményüket csak az asztalra kerülő ízes falatok felett szokták hallatni.
A, bábom azpnban ebben a kérdésben is egészen uj helyzetet teremtett. A háziasszonyok ellátási gondjai . megszaporodtak,, azonkívül valami nyugtalan tartalékolási vágy is jelentkezik sok hh\'fiznál. A probléma átkerül a biológiai vonalról a pénzügyi ázeklórba s ta táplálkozás kérdésébe h^vonja a családfőt is, aki részben mint finanóirozó, részben pedig\'mini felhajtó kénytelen kellemetlen és szokatlan szerepet vállalni. Az élelmicikkok tartalékolása különösen a jfeketo piaci;árak*"melleit elsősorban péYizügyi kérdés, mely ajzonban legtöbbször túlnő á\'ir\'blg\'ári jiáztartások .pé.nz-ügv| ,™^edn: Különösen, nehéz helyzetbe jutnak a\'fix, javadalmazásit rétegek,, amelyek már békében is valóságos egyensúlyozó művészet voltak\'a háztartás pénzügyi ii*ányilá,sának.
De az élclmid^kek\'Vfcfíiíiitása is sok utánjárást okoz, s azon \'elül egy egészért $tfpjta miva" riassági; helyesebben figyelmes-ségi \'járVányhoz* vezeteti. Az emberek ostromolják egymást különböző apró szívességekkel, amelyeknek tárgyai többnyire\'a
ílfcoronál tlreirt szovjet Hátieélos ék "keleti irányba vís\'siÉtmÉ
Heves harcok Sztálingrádtól délnyugatra
Rommol utóvédjei harcban állnak Mohfgomery csapatával
hivatalába, Darlan litodiatá, E miatt az északafrikai kérdésben
De Gaulle — londoni jeleit\' tés szerint —- hétfőn este tanácskozott Eden külügyminiszterrel arról a megállapodásról, amely esetleg Giraud tábornokkal létrejön. Londoni politikai körök szerint a megegyezés nehéz lesz, Észak-Afrikával \'
mert
esolatos kérdések rendkívül bonyolultak. Illetékes brit-politikai körökben újra felmerült a gondolat, hogy angol \'politikai megbízottat kellene kiküldeni Észak-Afrikába és nujssz^iuütiő meghatalmazásokkal, ellátni,
kap-
De Gaulle—Giraud—Catroux triumvirati.»
Svájci lapértesülés szerint az angolok azon fáradoznak, hogy triumvirátust hozzanak létre a francia ügyek vezetésére, amelynek lagja de Gaulle, Giraud és Catroux tábornok volna. A ka? lonai ügyeket Giraud tábornoknak engednék át, míg a politikai irányítást de* Gaulle és Catroux Iáinak el, akik közismerten London emberei. A svájci lapok londoni tudósítói szerint de Gaulle mindenáron ragaszkodik ahhoz,, ltogy Ö legyen az uj francia kormány feje.
Giraud tábornok egy -amerikai hírszolgálati iroda jelentése szerint hosszas megbeszélést folytatóit Eisenhowcr tábornokkal. Ugy tudják, hogy Giraudtá, bornok külön megbízottal jelöl ki, a polgári közigazgatás és az amerikaiakkal való együllniükö-dés irányítására.
Giraud tábornok valószínűleg Nougcs tábornokot bízza meg ezzel a feladattal, aki szintén Washington embere és nincs jó-viszonyban de Gaulle tábornokkal.
\' A keleti front hírei
Zürichi jotontés szerint a koleti harctérrel érkozett jolontésok szerint a Millerovo irányába olóretört nzovjot páncélon ók kénytelen volt koleti irányba visszavonulni. A szovjet most Millerovotól délnyugatra én délre próbálkozik támadással.
Rendkívül heves harcok folynak Sztálingrádtól délnyugatra.
A kotolnyikovói szakaszon, ahol a legsúlyosabb harcok vannak, a külvárosokban folyik a harc.
Az afrikai front hlrcl
RonVmel utóvédjei Buerat és Sirtc.között háromnap óta harcban állanak Monlgomcry csa-
pataival és akadályozzák előnyomul ásat.
Kairói jelentés szerint ,1 eh etsé-gesnek tartják, hogy Ronímel most már nagyobb erőkkel felveszi a harcot a brit csapatokkal.
Német vélemény Giraud kinevezéséről
A bázeli National Zeitung szerint a némot külügyi hivatal azóvivójo kijelentette, hogy Giraud ugyanaz az egyéniség, mint Darlan volt. Girajid-t az amerikaiak az angolok megkérdezéso nélkül juttatták uj
London és Washington között támadt ellentét továbbra is fannálI.
A szovjet repMIŐgépveaztmeége
Berl\'m. december SO December 20-ón — mint a Némot Távirati Iroda jelenti\' —- a* eddigi jolentésok alapján a szovjet 68 repülőgépet vonzlett, köztük 67-ot légi harcok sorén, ogyot padig a légvédelem lótt la.... -(Lj..j..
Zavaró angol berepülés Nyugat-Németország fülé
Néhány angol bombavteto^ép tegnap az esti órákban katonai szempontból ieloiitéktolon zavaró boro-¦püléat végzett Nyiigat-Nótnotoiazág fülelt. Bombáik csak- jolontóktolon kínokat okoztak lakóházakban.
Olasz légi karaván sikere a Földközi tengerén
Egy olasz légi karaván;\'.\'mely több nehéz szállítógépből állott, a Földközi-tenger középső részén igen kedvező látási viszonyok mellett nagy túlerőben levő angol vadászgép-rajt fedezeti fel. Az ellenség megtámadta az olasz légi karavánt, ez\'azonban gépfegyverlüzzel igen hatásosan védekezett. Amikor • két ellenséges repülőgép a tengerb« Zuhant, a raj többi gépe eltávozott.
A pápa fogadta a szentszék! magyar követet
XII. Pius pápa fogadta Apor Gábor báró \'szentszéki inagyar követet, aki kifejezésre juttatta a Szentatyának újévi jókívánságait.
fekelo piac rejtekhelyeiről .bújnak elő. Komoly\'hivatalvezetők, vagy a tisztviselői sors lelkiismeretes munkásai szó nélkül 1c-leszik a tollat, ha a láthatáron feltűnik egy kis fekete áru.
A sok apró szívesség és viszontszolgálatra számító kedveskedés azután ily módon a háztartás éléskamráját lassan-lassan megtölti olyan földi jókkal, amelyek normális körülmények közölt ismeretlenek voltak a .szerényebb háztartásokban s ezzel önkéntelenül is elsodorják az embert a lucullusi élet örö-nioibc.
A fogyasztás a sok tartalékolt és ajánkédozotl holmi között egyre emelkedik s az ember észrevétlenül belesodródik az epikureusí életszemléletbe, hqgy ••azért élünk, hogy jóikat
együnk*.
Valóban bizonyos abusus mutatkozik ezen a teflon. i Aj .\'táplálkozás, illetve a tartalékolás, kérdése az élet első problémái közé emelkedett, s a sokszor körmönfont kedveskedések és számító ajándékozások egyre szélesebb rétegekre terjeditek ki.
Az élelmi cikkekkel való ked.
veskedós a modern \'közgazdasági stratégia egyik leghatékonyabb eszköze lett.
Aki árut akar kapni, vagy valamilyen más célt akar elérni, annak egyszerűen meg kell töltenie egy-egy öblös bőröndiöt holmi izgató élelmi cikkekkel s — eredményt fog elérni.
A közellátási kormányzat feladata, hogy az élelmiszerellátás radikális .megszervezésével rendet teremtsen el)ben a kérdésben. . |
4
Zalai közlöny
1Ô42. december 30.
Egy csék az élet
Caak 16 éven felülieknek. Ez uuiu reklámtrükk, de valóság. Keit-lisztikus vonásai sokkalta erőteljesebb plasztik itassál domborodnak ki a tilmen, mint Szilje regényé-beu, ezért teljesen indokolt u iigy«l-inoztetée: Csak 16 éven felülieknek ! Maga a film müvéezi teljesítmény a komoly közönség részére, aki a beállításon is felül tud emelkedni «e csak a szépet és a művészit látja meg l>eiine, A mese-szöveee egyébkent M régi nótw — most észwki főidbe átültetve, északi szereplókkal, északi légkörrel.
Gazdag és szé}) u ktséré műsor.
c*)
Pedagógusok ügyeimébe 1
A Harmincadik ejtuü filmet, amely iskolai problémát tárgyal, a Tani tói Járáskor kérelmére, " Városi Mozi vezetősége !ji;í január \'2-án délelőtt 11 órai kezdettol külön előadásban mutatja be a pedagógusok éa sz iskolaügyök iránt ordok-lódók részére romién hely árak mellett. A Járáskór oluöksuge kéri a pedagógusokat, begy az országos ligyelmet ét* érdeklődést keltett Ilimet ezen előadáson nézzék meg. Erre az előadásra a jegyek a Városi Mozi pénztáránál január 2-án délelőtt lü órától válthatók. Az előadásra előjegyzéseket vitéz Kiló Ferenc igazgató elfogad.
legengedittésszíileges
érdekeltség éa munkavállalás a zsidótörvény korlátai között
A Strohmann-rend szerrel szemben hozott ujabb jogszabályok rendkívül ak.tuáMssá\'teszÍk a fenti címen megjelent munkai, amelynek szerzői dr. Groszmann frigyes és dr. Vári lJezso budapesti ügyvédek. A mű tartalmazza a megengedett és színleges iparűzéssel kapcsolatos rendeleteket. Útbaigazításokat és azok alapos és avatott magyarázatát a legújabb bírói, közigazgatást joggyakorlat kapcsán. Ismerteti az* alkalmazottak tekintetében kiadott legújabb rendeleteket, valamint azok végrehajtására kiadott utasításokat és az értelmiségi kormánybiztosság teljes gyakorlatát, ismerteti az üzlethelyiségek bérletére és áthelyezésére vonatkozó rendeleteket, végül az ügynökök jogállásának rendszeres feldolgozásai.
A munka ára 10 pengd. Megrendelhető a szerzőnél : Groszmann Frigyes, Budapest,^, VII., lirzséhel-körut 44. II. cní.
BÚTORT
¦ukUjletbeo, aABOB mfliunlBlosii&l
Saját termésű MIBnS vörös
asztali bor
Kláránkét i-80 tili.
zart palackban, HviftMrévil kapható
B»lexaalh41,Sugár-ut53.
A Kormányzó hitvese felhívással fordul a magyar társadalomhoz
A Kormányzó hitvese, vitéz nagybányai Horthy . Miklósné Szilveszter napján felhívással fordul-a magyar társadalomhoz, amelyben ű harctéren küzdő honvédeink családtagjainak támogatására megindítandó országos gyűjtés keretében ¦--adakozásra szólítja fel a magyar társadalmát. A hadban álló Magyarország Nagyasszonya nem egyszer fordult már kérő szóval a magyar társadalomhoz. Szava nyomán mindannyiszor megnyíltak a magyar szivek és a Főméllóságu Asszony jósága a könnyek áradatát törölte le a szenvedő magyar arcokról, hogy helyűkbe a boldogság és ü/. öröm mosolyát varázsolja. Legutóbb a kemény hidegben harcban álló magyar honvéd számára kéri a nemzet első asz-szonya léü meleg holmit és felhívására mintegy varázsszóra hosszú vastiti szerelvények indultuk el a keleti arcvonal felé,
megrakva puha, meleg — hidegtől biztosan óvó — felszereléssel. Ismét hallatja szavát Kormányzó Urunk hitvese. felhívással fordul a magyar társadalomhoz, kérve, hogy siessen azok családjai támogatására, akik most sokszáz kilométerre otthonuktól, fegyverrel kezükben védik ennek az országnak jelenéi és harcolják ki boldogabb jövendőjét. Afradbavonullak családtagjaiért emel szót a Töméi lúságu Asszony, szól szegényekhez és gazdagokhoz, szól minden szívhez és a magyar társadalom ezúttal is bizonyáru hivő lélekkel és áldozatos készséggel fogja kitárni szivét. A Koméi tósúgu Asszony szózala december 31-én, Szilveszter nnp-ján 18 óra 3~> perekor és néhány perccel éjiéi után hangzik el a rádióban. A Kormányzó hitvesének a gyűjtést megindító felhívásai vjtéz N\'áray Antal, a Rádió elnöke olyassá fel.
i nagyiiilzsal Vöröskereszt önkéites Ápolónői Szikosztályálak mukija
Köszönő sorok a frontról
Ferniy azdt írja:
Ezúton mondok köszönetet »X« minden tagja nevében a küldött téli cikkekért és a 4000 drb cigarettáért. Hálás szívvel gondolunk az Ápolónői Szakosztály áldott, fáradságot nem ismerő magasztos munkájúra. Ezen küldeményükkel élő jelet adták, mily szeretőt tel gondolnak ránk. Köszönetet mondok annak a sok kislánynak \'fa, akik az iskolai padok gondjai kqzt szakítottak időt maguknak a téli cikkek kötésére. Bármennyire in a kmcfíar részéről kiválóan lett legény/égem folszorolvo, a küldött téli cikkek ölósegitotték, hogy embereim téli fölszerelése még tökéletesebb legyen. Kisérje továbbra is latén áldása további munkájukat,
Dr. Kuhár szds írja:
A V. J. tiz. által küldött ajándék, téli felszerelési cikkekot és cigarettákat az adott szóbuli utasítás szerint a parancsnokság kiosztotta a nagykanizsaiak részére, moly nemes ajándékokért hálás köszönetét fejezi ki a parancsnokság ugy. a maga, mint a megajándékozottak nevében.
Fodor fhdgy irja:
A B. I. honvéd által küldött cigarettákat megkaptuk. Üzent Borbála ünnepén, védószontünk napján osztottam ki »X« tisztikarának és legénységének, egyúttal üdvözletüket is tolmácsoltam. Jóleső kötelességemnek teszek eleget, amidón megköszönöm szívességüket. Nekünk a hazától távol harcoló magyar katonáknak mindig jól ee-ik az otthoniak szeretetének megnyilvánulása
éa ui erőt merítünk belőle a további küzdelmeinkhez. Intőn áldását kórom a nagykanizsai Vöröskereszt Önkéntes Ápolónői Szakosztály minden egyes tagjára.
Ángyán hdgy irja;
M. J. szukaszvezető utján az »X« parancsnokság részére küldött 2000 darab cigarettát a jwancsnokság a tisztikar és legénység között egyenlő arányban kiosztotta. A kedves megemlékezést ugy a tisztikar,
mint a legénység minden égve* tagja héláomn küeaoni.
A Vöröskereszt köszönete:
A Nagykanizsai Vöröskereszt Önkéntes Ápolónői Szakosztálya hálásan köszöni az alant felsorolt netuoa adományokat, melyeket a drága hős honvédőinknek részben már továbbított, részben most készülő csomagokkal küldi a távoli orosz harc-mozőkre:
Szíjártó Erzsébet 20 pengő, Bo-rosy Józsefné 2 pongó és 1 pár ér-melegítő, Makoviczky Gyulanó 12 drb nyaksál, Reznicaeknő 1 pár térdmelegitö, Foneíero Biztosító tísztviselökara 3 pár érmelegitó, 1 hósapka, 1 pár kesztyű. Dunántúli Szeszgyár 10 liter pálinka, Kórházi kedvesnóvérek ti pár érmolegító, 4 darab nyaksál, Városi SzeszfŐzda 10 liter pálinka, Petormann Józsefné ü pengő, Bittnor Gizella 2 pár érmelegitó, flogo Károly Varga ülnök koszenimegváltására 2 pongó, Horváth Géza a pongó, Pittner Jó-asoí 200 drb cigaretta, dr. Krátky ístvánnó 1500 drb. cigaretta, dr. Kovács húszlóné 1400 drb cigaretta, Makoviczky Cukrászda személyzete névnapi virágmegváltás HÜ pongó. Hálával kell megemlékeznünk Xol-nay Kornél oki. bányamérnök úrról, aki ismételten a lovászi MAUKT üzemeknél »FÜ8tte!on napot« rendezett és B048 drb cigarettát, 7 c«. gyufát és 18 cs. dohányt juttatott hozzánk. Nagy köszönettel tartozunk Szabó István fodrász urnák, aki eddig már 200 pengőt juttatott cigarettára a front részére. Állami elemi iskola II. körzet igazgatójának, vitéz Filó Ferencnek nagyon köszönjük, hogy növendékoít is "belekapcsolta a téli holmik olkészité-oéhoz és 17 pór érmelegitőt, 8 darab nyakaált, 2 pár kosztyüt, 1 pár harisnyát küldtek hozzánk. Dr. iiaám Ernó törvényszéki elnök üti pengő U0 fillér, Molnár Sándor őrmester. ,20 pengó, Notre Damo leánygimnázium tanulóinak is köszönjük a nyaksálakat, amelyekkel vitéz katonáinknak nagyon nagy örömet szereztek, úgyszintén az ér-molegitóket és fülvéidőket is.
A titkos leadó nem szólalt meg többé...
Rádiós szovjatkómek nyomában
. (Honvéd haditudósító század)
Géppuskás század védi a partot és a szemben lévő szigetek gázlóit a vörösök betöréso ollón, valahol a Don mentén. . ^
Honvédeink feladatát nagyon megneliezilotte, hogy.a közelbon titkos rátjióloadóállomáa működött, a ,molynok női bemondója állandóan Ptájékoztatta a szovjot csapatokat a magyar állásokról, a géppuskák, páncéltörők elhelyezéséről. Ezzel gyakran sikerült meghiúsítania akciónkat. "-,
Minden este hallgatjuk rádión a kémnőt.\' beadójának helyét a völgy jobb oldalán emelkedő domb tetején álló\' templom környékén gyanítottuk. Ezt a terepet az oroszok géppuskával és aknavetővel annyira belőtték, hogy életveszélyes volt minden kutatás, mert a rádió-
Vásároljon
Horváth Lajos
Üveg\' ős porcellán-kereskedésében
Nagy választék várja Önti
Pöut 2.
Telefon : 647.
leadó közlésére azonnal megnyitottak a tüzet.
Éjszakánként mégis önként jelentkeztek honvédeink és átkutatták a házcsoportot. A vállalkozás egy-idoig sikertelen maradt, pedig a jelek arra mutattak, hogy a faluban két-három szovjot kém is tanyázik.
A múltkor este fél nyolckor ismét megszólalt a titkos leadó, Mar-jusa néven hívta a szovjet Iljena és Anna jelű állomásait.
— Ma elcsípjük! — ugrottunk föl vagy tizen.
Az önként jelentkezőkből hamarosan Összeállítják a járőrt. Az Pfeiffer György hadapród őrmester vezetésével indul el a kutató útra.
A nap éppen nyugovóra készül, mire leérünk a domboldalra. Most, rh i nt egy negyven méteres ny i 11 terep kóvotkozik a templomig. Szőkéivé egyenként futunk át az oro-Bzok által bolátott területen. Szerencsésen elérjük a templomot, a mely háttal éli a Don felé, így az ajtón veszélytelenül bemehetünk,
Angóra-anyáé és kotSit tarban
ffidr <5 pengőtől kapható
Róth Laura
nói kalapüzletében zzr~ Bazár-udvar FÖ-ut 8.
1«42..d«M«iber 30.
,v*dim «vose#«J*k.. ¦ Az.\'-owaetok; kéeőn Tgteek^frJMre > Aermüri h»t;- mér1 mind-nyajöíi. beat-. vagyunk, amikor éktelen* -géppuska Áv. aknatüzet zudi-.,-iaoakua. környékre.
A TOTicwa rfaJétíékon ératosan megyünk ;fel a toronyba és táveaővol kémleljük\'-a Don falsó.partját. Jöl látjuk a szoTJotakiaretök torkolattüzet és. azokat mindjárt bo in rajzoljuk térképünkre. Tüzéreink\' holnap majdvolHitózik okot.
A ítüz^kéeébbt.-olcsondeeodik. A gőtétbon hasoncauszva érjük el az o!aő házat, onnun már szabadabban mozoghatunk. Átkutatjuk a nyjomo-rueágos\' szovjot viskókat, do sem a kémnőt,-flem a-rádiót nom találjuk.
Toljesen sötét van már. Tapoga-tódzra.\'botorkálunk. Egy veií>ml)on ózonéból és bőrökből készitottl fok-holvot \'.\'találunk, ¦ gardája imogszÖ-köü.- Az. ólban borjú áll, elótto széna, .do embert sohol som találunk. Minden hiába, ezek jobban ismerik a tompot, mint mi és bújócskát játszanak Tolunk.
Hajnalig folytatjuk , a ¦ kutatást, eredménytelenül.
A.BZáztidparancsnokaágon halljuk, hogy- az orosz kémnő a kutatás itlojo alatt is folytatta a loadúst:
— Most mennek ol mellöttom az engem kutató magvar katonák — mondotta izgalomtól remegő hangon —, majdnem elfogtak!
Bojolentette, hogy másnap nővérére! együtt. Átszökik .az \'Oroszokhoz, a Don tulaó parijára.
Járőrök tartjók szemmel a »idékol és minden polgári azomélyt igazoí-¦ tatnak. Délután három óra foló két nő igyekszik az egyik horhosban a Don felé. Monokülni akarnak, amikor a honvédek megállításra kényszerítik-ókot. A zászlóalj. parancsnokságon össze-vissza hazudoznak, Azt mondják, hogy. gyári munkásnők a mór napok óta bolyonganak. A .közöli városba akartak eljutni. Végül. bevallják, hogy .mindketten tanítónők voltak ezen a .vidéken, Orosz újságok, röplapok és hatezer rubel kerül oló a táskájukból. Ta-gadják, diogy a rádíóloadóhoz bármi közük ta- volna.
ífátrakisérik őket a hadhiróaág-hoz.
Itt is -tagadtak.
Do a iitko.! Leadó.- UOUl „SZÓlaJt
¦megr.többé.
(iödéfiy Zolián h. tud.
Holnap csütörtök:
a mentők ufetpja!
Minden évben egy nap a mentőkét-ekik-léiiekneppal ¦ rendelke-lésre állanak, hogy enyhítsék a
*sienvcd<ést, hogy víssraadják az életncld a bajbajutott vagy. szeren* esetlenül járt embertestvéreket. Napyen asépen dolgoznak a nogy-kanisiaj merttők.\'okík megérdem-
\'tiki\'thogy-\'-a ¦ vítos ; kőiÖrwége a Icrjmcssíebbrrrenfilefl támogassa Őket. E:J6ben, viharban, hóban, mindenkor készek n mentők se-pitésre. Síilvesíterkor pnrsellyel járnak, •\'t\'eHrerosik •*-közönséget, iiogy \'(rlhSreíkkel, pengőikkel hoizá-
<Tárulfanek -a uyégyjterek,..segitfí orvosi icszközök stb. .elŐteremté> séhee. .-.Adjunk i, nekik jó .sérvvel, késcsíggel, hlsiien nem tudja senki,
: mit hoi a legköüeltbbi perc, mert mindnyájunkat érhet baleset! 1S1K-vesrterkor ne feledkoMÜnk ímeg ü mi derék, áldozatkész mentőinkről ! ,
ÖtORT
ÜTIIIII1E
MM btaomaleajában «aorta vagy read*rijaa Otmsmv-** W>
A betöréssel gyanúsított muraközi Isgény a honvédtörvényszék rögtöa-11« bírósága előtt
Mtaden«d(Vei ¦eismfrrV vallomását a tárgyaláson vitara ve>nta*
\'Tegnap Szombathelyen .öoz-szoült a honvédtörvényszék rögtönitélő bírósága dr. "Hresóvzy Győző ezredes elnöklete alatt A vádlott Poszove.cz. István 2*1 éves zalavári földmüveslegény volt, akit kilenc rendbeli betöréses lopással vádolt rnen a h\'on-vódügyész, akinek vádirata szerint a vádlóit a bűncselekményeket az elsötótités-alatt követ-te el két társával. A vádlott személyének érdekességet kölcsönzőit az a feltevtés, hogy ö volt egyike azoknak, akik nemrégen Cs\'áktornya és Kisszabadka kő* zött a vasúti merényletet elkövették, ez a feltevés* azonban minden bizonyíték híján teljesen megdőli. A vádirat szerint Poszovccz régebben megszökött a katonaságtól és kél társával, Jurinecz Mártonnal és Antono-vies Jánossal szeptemberben és októberben több betöréses lopást követtek el. Hármasban sorra járták,a drávamenti falvakat és mindenütt az éj sötétségének leple alatt/betörtek, gabonát és sok egyebet loptak, ami csak kezükbe került. Zsák-
mányukat átcsempészték horvát területre, és ott jó pénzen értékesítették. Kgyík ilyen éjszakai kirándulás után a morvát csend-Őrök elfogták Őket, megbont et-ték, majd horvát rendőrök a határra kisérték őket, ahol átadták a magyar hatóságoknak. Az átadás alatt a három fogoly szétfutott. Jurineczre több lövést adlak le, ezeknek\'egyike a tüdejét járta át, ugy,\'hogy vérében ösz-szeesett. Őr beszállították a csáktornyai kórházba. Poszove-rset rövidesen elfogták és átadták az illetékes hatóságnak, ahol a gyanúsított ember mindont töredelmesen beismert. Antono-vics azonban még mindig szökésben van. elfogatása órák kérdése. A röglőnitélŐ bírósági tárgyaláson nagy meglepetést keltett, hogy Poszovccz korábbi beismerő vallomását teljes "egészé-ben visszavonta. Sok tanút hallgatott ki a bíróság, de ezek egyike sem volt perdöntő, ugy, hogy a vádlott ellen nem volt bizonyíték és így Poszovecz István ügyét a rendes bíróság elé utalták!
i kornál? felemelte a badbavonnltab lioiiátarlMóIiik társadalombiztosítási szolgáltatásait
A \'Budapesti Közlöny kormányrendeletet közöl a hadbavonultak hozzátartozói társadalombiztosítási .szolgáltatásainak jelentős javításáról. A rendelet szerint a kötelezően biztosítottuk hozzátartozói járulékfizetés nélkül, azi önkéntesen biztositoltak hozzátartozói pedig a\'járuték felének megfizetése cselén megkapják a -betegségi-.segélyeket a hadbavonullak katonai szolgálatának tartama alatt.
Az . öregségi és rokkantsági biztosításban a katonai szolgálat egész időtartama joggyarapí-tónak számit, ha a járulékokat — háromévi kamatmentes részletekben is - megfizetik. Ilyen esetben a katonai szolgálat ideje akkor is igényt ad a nagyobb szolgáltatásra, ha a .megrokkanás vagy a halál még az utolsó részlet megfizetése előtt követ-
kezik be. Ilyenkor a hátralékos tartozást az államkincstár fizeti meg a biztosítóintézetnek. A hadiözvegyek és hadiárvák
FERENCJQZSEF
KESERŰVÍZ
akkor is kaphatnak járadékot, ha a biztosítottnak csak 100 heti várakozási ideje volt. Ha pedig a hősi halált halt biztosítottnak még 100 heti várakozási ideje sem volt, hátramaradottjai visz-szaknpják az utána befizetett járulékok 90 százalékát. A hősi halált halt ipari alkalmazottak özvegye korára és egészségi állapotára való tekintet nélkül járadékot kaphat akkor is, ha a biztosítottal két évnél rövidebb időt élt házasságban."
A. rendelet értelmében a Mí-tosiló intézetek a biztosítottak és családtagjaik kórházi ápolása esetén 28 napon tul az ápolás; költség 50 százalékát fizetik a kórházaknak. A rendelet lehetővé teszi, hogy a biztosjfottakcsa-ládtngjni anyaotthonban, csecsemőotthonban vagy más hasonló intézetben elhelyezést kap1-hassanak. A jövőben a keresőképes biztosítottnak mindaddig jár bkítegsegély, amíg biztosítási viszonya tart, sőt azontúl is még 13 hétig.
A háztartási alkalmazottak betegségi biztosítását a belügyminiszter a Magánalkalmazottak Bizlosiló Intézetére bizhatja. Elrendelheti a miniszter fényképes vagy fényképnélküli tagsági könyvecskék bevezetését s miniszteri biztost küldhet ki a biztosító intézetek ügyellátásának megjavítására.
Fontos kérdéseket tárgyalt le a Zsla-vármeerel Gazdasági Egyesület Igazgató-választmányi illése
A Zolavármegyei Gazkasági Egyesület tegnap dr. Tarányi Ferenc nyug. főispán, felsőházi tag elnökletével ignzgatóválaszt-mányi ülést tartott, amelyen a tisztségviselők és az egyesülethez tartozó gazdák szép számmal jelentek meg.
Dr. Tarányi Ferenc a gazda-kórdósekről, a munkáshiányról ós a gazdálkodás súlyos feladatairól beszélt. Szeretné, ha a rendeletek nemcsak .papíron volnának, meg, hanem megvolna a gyakorlati kivíhctősógük is. Az
December
városi mozgó K*dd™-.
Csak 16 éven felülieknek t A szerelmi extázis poézise \\SQY CSÖK AZ ÉLET.. . Egy észmki szerelem története Magyar világhtrmdő
glőadasnk kmtdete ?7 és ?9 Órakor-
egyesület állandóan Őrködik a gazdaérkedeken.
Asbóth Károly titkár az 1013. évi költségvetést terjesztette be, amely 16.225 pengő bevételt és kiadást irányoz elő.
A rendeletekkel kapcsoltban többen felszólaltak. A felszólalásokra adott válaszában dr. Brand Sándor alispán hangoztatta, hogy a tejügvben általános rendolkezést adott ki, hogy
a tejetek ezután Is Icy szállíthatnak, mint eddig.
Rendelkezését bejelentette a minisztériumnak is. Tudomása van arról — mondotta —, hogy egyes helyeken izgatók működtek, nkik a szerződésben kikötött nagyobb munkabérkövete-
bőrdíszmű
KASZTLNÉ HOLZER ELl.Y
BAZáR-UOVKR
FS-nt a,
ízléses kiviteli — Olcsó árakl
ZALAI KÖZLÖNY
lés renuSnyébau a muiikttaolaftt
a fakirei-malés ahbttri adásira
késztelték. Az illetékes,.főszolgabíró utján a Vizsgáját folyamatban van. A fainség.megszüntetésének céljából 120 vagon tűzifát szállíttatott Zala vármegye egyes részeibe a lakosság ellátására.
Az alispán felszólalása után elfogadták azt az indítványt, hogy felhívják a kormány figyelmét az abraklakarmány-fej-adag biztosítására.
Az egyesület álláspontja az, hogy az iparcikkek ára összhangba hozassák a terményárakkal.
Hallotta már...?
.... hogy a háború kitörésekor Angliában — amint a londoni Times egy alsóházi meg* I«pitas nyomán közölte - még 698 személynek volt joga saját ágyút tartani. E kiváltságok legnagyebb része a középkorból maradt fenn, de egyes esetekben világháborús ágyuk is voltak magántulajdonban; •
... hogy a gránát síd ai olass nyelvbőt siármasik és a gránátalmafa \' sokmagu gyümölcsétől vette a nevét;
*
... hogy a 16. és 17. században minél kisebb órák voltak divatosak 7 Gyakoriak voltak a gyűrűbe és fülbevalóba bedolgozott órák ís. X. Károly francia király frakkjának minden gombja egy-egy parányi óra volt;
*
... hogy a síovjetkonnánytól jóváhagyott nevek listájában, mélyít 1927-ben a belügyi népbie-tpsság adott ki, ilyen ¦keresetnevek* !i szerepeltek: Barricado, Rádió, Spínoia, Lincoln, Trotz (Trottkij után). Bakun (Bakunín után), Voltaire, Kolumbus, Gracc-hus, Spartacus stb. Női nevek: Barricada, Proletaria, Lunacsara, Akadémia, Darwina, Bebelina stb.; •
. ... hogy a bécsi császári és királyi udvari színház 1800-ban kiadott színházi rendje a kővctkeiŐ előírást tartalmazta:. »A belépti -dij megfizetése senkinek sem ad jogot arra, hogy a síinházban illetlen magaviseletet tanúsítson és például fütyüléssel, pisszegéssel vagy lábdobogással adjon kifejezést nemtetszésének. Aki ilyeneket elkövet, nyomban letartóztatásba kerül"; \'
*
.. ¦ hogy egy százéves illemtan a következő tanáccsal szolgált fiatal leányoknak: *Az ifjú dáma nyilvánosság előtt tartózkodik minden önállóságtól. Véleményt vagy Ítéletet nem ^nyilvánít. Egy nő-személynek airal hivalkodni, hogy betekintett a városi kölcsönkönyvtár könyvjegyzékébe, dőreséggel határos és már a nevetségesbe hajló cselekedet lenne* j
... hagy a »vÍllámgyors« gondolatok a mesék világába tartoznak? Az emberi gondolat, illetőleg az ingerközvetités sebességét pontosan mérni lehet. Átlagos sebessége vóránkint csupán 250 kilométer, míg « villámnak 300.000 kilométer megtételére psak egy másodpercre lenne szüksége.
MWDfli
nagykanizsai városi gyümölcscsomagoló egy évi tevékenysége a város közellátásának szolgálatában
1942, Jwabír 30.
Dr. Krátky István polgármester szervezte meg Nagykanizsa város
kÖzolIátásiW es ezt a szorYet oly kőrültokmtéssol hívta élőire, hogy ma már egész Dunántúlon Nagykanizsa megyei város egyike az elsőknek közollátás tokinloU\'lii\'ii. Kanizsa közellátási trendéit nagy-
addtg mintegy 35 nagyvagon
A burgonya boszorzéso H mai kórül-tnényok között nem könnyű. Számtalan nohézségot koll leküzdeni, így az elmúlt tél folyamán á városi teherautóval éa a MATEOSZ-szal 20 \'22 fokos hidegben szállítóitok lm a burgonyát és nem egyszer történt,
réfllt a városi gy ümölcacsomagoló bonvolitja le mintegy két esztendő óta a széles látókörű Sólyom Mihály személyes vozotéso alatt. Vó^zi ozt pedig á város iwlgárságának logna-gvohh megelégedésére.
Az ősz folyamán Nagykanizsa város ollátatlan lakossága részére
burgonya érkezett a városba.
hogy az autó a járatlan utakon bo-sűlycdt és éjnek időjén csípőig éré hóban kotlett az omboroknok a log-közolobbi faluig menni segítségért. Kilátási azörvünk azonban n legnagyobb nehézségüket ís loküzdötto és minden körülményük között
biztosította a város átlátását.
A burgonyát mindenkor a hivatalos árnál olcsóbban juttatta a városi gyümölcsoflomagoló a fngyasztókö-zönség rondolkozéséro. A most ór-rénybon levő burgonyaárnál négy pongőrel olcsóbban méri ki méter-mázsáját. A kiadási költségokro lw>-kalkulált néhány filléres haszonból a szegényobb népréteg részére ingyen juttatott burgonyát számtalan oeotbon. Több ízben kaptak a ltoz-gOnyi-utcaí elemi iskola szegény tanulói is ingyen burgonyát. A burgonyáéi látáson Jíivül. a tojás
ollátását is biztosi tolták a város lakossága számára ua egész téli íilÓre. Már tavasszal mogrozdték a tojás-, nak téliro való összegyűjtését hatalmas romon t-kádakba,\' Mintegy 70 métermázsa tojást tároltak ilyenformán. Kzenkivül a polgármester ínég mintegy 60 métermázsa toj.ist biztosítóit a város lakossága részére. Ugy, hogy kb. 130 q tojús állt rendelkezésára az ész folyamán a város ellátásának biztosítására A tojások megállapított fejadag szerint kerültek szétosztásra és márciusig mindönki megkapja u nmga fejadagját. Karácsonyra mindenki megkapta a maga Ünnepi pótadagját. A fogy ászt őközönség a. kor-mánvbiztossúg által megállapított árnál 30 fillérrel olcsóbb áron jutott a tojáshoz. A minimális kiadási költségből mutatkozó különbözőiét a szegény lakosság élvezte, amony-nyiben karácsony olótt 50 kg. tojus az Urleányok Kongregációja utján, 50 kg.-ot podig az ÖNCSA utján
osztottak szét toljoyon ingyen kará-eaonyi ajándékként.
A városi gyümölcscsomugoló
a város zalrollátáiát Is szolgálta
hathatósan. Sok száz métermázsa zal>ot ée árpát vásárolt fol hivatalos áron és amikor a takarmányozás körül BulyOB nehézségek morültek fol, a városi gyümölcsesomagoló akkor ís megállta holyót — és toljesi-totto szerepét.
A város ellátatlan lakossága részérő
üzembe halyezto a városi aszilódzemet és gyűmöloslz-tözdét,
amely több mint tiz héten korosz-tül működött és 30 vagonnál több szilvát dolgozott fol éjjel-nappali turnusban, 30 napszámossal, akik 7-8 pengÓ napszámol kaptak, ugy, hogy csak ezeknek a munkabéreire rövid ídón belül 15.000 pengőt íizo-tott ki. A földolgozóit gyümölcsíz nagy részét a lakosság részérő hivatalos áron mérték ki. A megmaradt mennyiséget a honvédségnek és. a hadikórházaknak utalták ki.
Így dolgozott a városi gyümölcsesomagoló a lofolyt 1942-l)en dr. Krátky István polgármester személyes irányítása mellett, míg as.Azoin ellenőrzését-dr. 1 fagyi Lajos városi föjogyzÓ.ilátta el.
Fonti^zámok, mindennél Bzobben és hangosabban beszélnok. Olyan toljositmény oz. amelyért a többi testvérvárosok irigylik — Nagykanizsát. -
Ahogy ¦ humorista látja;
A nyersanyaghiány az irodalom tükrében
i.
Építkezési anyaghiány, rézhiány, Ikaros esete a pótanyaggal
mait irodalmunkban mindenkor megtaláljuk. Máskor is volt hét sziik esztendő ée máskor is volt hét bő cszlendŐ.
A nyersanyag gt/artá voltára már a -\'Halotti beszédben1 utalás történik: v>Látjátok felééin ezömötökkél.
A nyersanyaghiány, a miianyag, a pótanyag nem mai keletű. Nyersanyaghiány és nyersanyagbÓség, áruhiány és árubőség a történelem folyamán sokszor váltakozott s mivel az irodalom mindig tükre a kornak, ennek a váltakozásnak a nyo-
-- NAGY SZILVESZTER-EST-
dii^inótoroa wao»u-íivM agybskStva
a MAGYAR KI BÁL Y-vendéglőben.
Dézsi Lajos vendéglős.
Hnag illatos
A n. é, közöaiéjj szíves támogatási.! kért
mik wpmAis*. A tért, m bitéakt sm- \' ber teste Hsa por és hrnmwcí,
A» építkezés terén mindig voltak korok, amidőn hiány állt be a nyert, anyagban. Mindenki emlékszik \'mfa Kómives Kelemenek építkezési tál, lalkozásának egészen szokatlan ét a szakmában eleddig példa nélkül álló befejezésére:
Tizenkét kómives összotanakodék. Magas Déva várát hogy fölépítenek Hogy fölépítenék fólvéka ozüstort Félvéka ezüstért, félvéka aranyért!
Hogy a vállalatba adás szabályos versenytárgyalás utján történt-s arra nézvést sajnos nincs adat, bi\', zonyos azonban, hogy
Déva városához inog is meg jelentek Magas Déva várhoz hozzá is \' íkozdotlsk
Amit raktak délig, leomlott estéra, Amit raktak estig, leomlott róggolra,
Tehát baj volt a kötőanyaggal, nem ragadt a malter. Miután ín a vállalkozás súlyos ráfizetéssel fenyegetett, sürgősen gondoskodni kellett megfelelő pótanyagokról.
Megint tanakodott tízonkét komim, Falat meg állítani hogy lesz
f lehetséges?
Míg elvégre ilyen gondolatra jötteit, Egymás kőzött szoros egyezséget
[tettek:
Figyeljük csak meg, mit eszeltek ki a jeles szaktársak: Kínok foleségo lognlőbb jön ido, Szép gyöngén fogjuk mog, dobjuk fbé a lüzbo, Keverjük a mészbo gyönge toato rhnmvét,
Azzal állítjuk mog magas Déva
[vérét.
Péchjére. KŐmives Kelemenni volt az első látogató és ő lett a pótanyag. Az egykarú feljegyzések »«¦ :»/ Déva várfalai ezek után szilárdan m egál l lak, a m i ta n u hágót anyaqigénylés szempontjából, de la-nulsággal szolgál a história arra nézve is, hogy nem jó az asszonynak folyton az ura után mászkálni.
Az anyaghiányra nézve nemcsak az épités terén találunk adatokol irodalmunkban. A legkülÓnbözÓbh szükségletekben mutatkozik. A 19. század első felében egész bhlot nagy hiányok inaltak ostarszijban. mert amiként azt Petőfi »örií/f-\'-/f bizom/itja, akkoriban meg akarta korMceolni a világot, napsugarakba fonta ostorát.
Még korábban a kenderanyai} kórul leheltek súlyos kibák. A kótil-fonóiparra semmicselre sem vetjt fényt llosvaí Selymes Péter Itl jegyzése:
Bika rugaszkodván, kötél szakad [ vala.,.
F.s mindenki emlékszik még « Ikaros fitt esetére. Az első pitét* megdöbbentő katasztrófáját i« 01 anyag tökéletlensége okozta: A büszke nap bosszús ijodton Kél, üldöz és nyilaz, Szárnvara sivit, izekre tágul, S loválík... a tüzos napsugártól Megolvadt a viasz.
Tehát rossz volt a viasz. Soft botrány volt ez akkoriban, csuníP eset volt, de persze eltussolták. Nem voli még meg a mi lapud-Mi majd odamondogattunk wí"1 egy kicsit a kormánynak ...
KISS JÓZSEF
Qtcs?n?sJ>
\\Uî. december jő.
NAPIREND:
Éjjeli gyógyazortári ügyelet: Ma a Megváltó gyógyszertár ürzsúbot-tér 21. Kém.
Kiskanizaán" az ottani gyógyszertár állandó ügyeletes szolgálatot tart.
Hietái i December 30. Szerda. Hóm. idt. Dávid. - Protestáns Zoárd. - \\u.
Tol>. 22. _
A GŐZFÜRDŐ nyitva v»n röggel 6 órától oste 6 óráig. (Hátfó, szerda, péntek dálután ás kedden egósz nap DÓknek.) Telefon: 660.
Újságot kér
{ hazairól a harciéren küldő honvéd. I Aki kiolvasta a Zalai Közlönynek í «2i a példányát, a lap/ejen talál-l ható címke kitöltésével tV»/ű ke $gy postaládába l
- (Évvég 1 hálaadd litentlsittlst)
Holnap, csütörtök oste 6\' órakor áviégi hálaadó istentisztelet a ferenceseknél, egyházazónoklat, majd a lefolyt esztendő népmozgalmi ada-lainak wzámszorü ÍHinerfetése. Istennel végezzük 1» a régi, Istennel kezdjük meg a» uj esztendőt, hogy Isten áldása legyen hazánkon, honvédőinken és rajtunk!
- (A pannonhalmi fóapát kliQmetéie)
A Kormányzó Ur Őfőméltósága Kelemen Krizostitom pannonhalmi főapátot hazafi** tevékeny kedeeéért a Magyar . Érdeméremmel tüntette ki.
- (A.helyoiái)
A földművelésügyi miniszter azonnal hatállyal Sváby holtán m. kir. gazdasági eogéd fel ügyelőt Székesfehérvárról Porlakra, Tompa György m. kir. gazdasági felügyelőt pedig Poriakról" Veszprémbe helyezte át.\'\'
- tTávházaoiág)
borecz Sándor nagykar)iztuti nói fodráaz, aki a keleti harctéren teljesiti példásan hazafias kötelességét, Ualaca Magdolnával, aki a tüake-Bzentgyörgyi jegysóségen* dolgoaik, hWháaaaságOt kötött, .Tüskeezent-íyörgyőn.
- (ÍÖÍÍ - Zrínyi Ilona áve)
Az Országon Rákóczi Szövetség "\'ég cz év májusában arra kérte Antal István nemzetvédelmi minisztert, hogy Zrínyi Ilona születésének ÜOÜ éven fordulója alkalmából készítse elő ezen nagy magyar fejedelemasszony időszerű ünneplését. <V megyei törvényhatóságok a minis Éterei nökaégtól kérték ugyanezt. Bizonyos tohát, hogy az lU48-as évben a magyar nemzet méltón \'ogja föleleveníteni ennek a magyar nagyasszonynak az emlékét, .aki három évig védte Munkács várát a hiloróvel szemben.
HAJJAJ KÖZLÖNY
Joyerős Mózes László egerszegi tűzoltó-főparancsnok három évi fegyházbüntetése
A Kúria helybenhagyta a tábla állal mérsékelt büntetést
Ismételten foglalkoztunk Mózes László zalaegerszegi tüzoltó-lobarancsnok \'ismeretes ügyeivel, ukit u zalaegerszegi törvényszék annak idején négy évj feiry. házra ítélt, mert mint a megyei tűzoltószövetség titkára, a rábízott tagdíjakból mintegy 17.000
pengőt elsikkasztott, vagyis hivatali sikkasztást követett el. Fellebbezés folytán az ügy a tábla elő került, amely három esztendei fogy házra mérsékelte Mózes László büntetését.
A Kuría ezt most jogerőre emelte.
TlziDharom csempészi fogtak el a «ravamagyaróii Határon egyitiea éjszaka a magyar határvadászok
A puazUfal határnál 10 zsák finomliszt, sokazttt csomag dohány és több zsak kukorica került a határőrség kezére
Miksavár, rdeoember 3Ü (A Zalai Közlöuy muraközi tudósítójától.) A határmenü csempészés a karácsonyt megelőző nupokban és a karácsonyi Ünnepek alatt újult erővel folyt. A határvadászok ébersége azonban igen sok csempészést megakadályozott és sok közélelmezési cikkel szerzett. Így a pttsz-tafai határrészen 10 zsák finomlisztet, föbbszáz csomag do hányt, több zsák kukoricát és egyéb gabonanemül fogtak el. A miksavári határvadászok a drávamogyoródi határrészén tizenhárom csempészt fogtak eJ egyetlen éjszaka. Közülük négy a lelsőmihályfalvai körjegyzőség területére illetékes, ezeket álkisérték a stridóvári Örsre, a többi ellen üt folytatták le az eljárást. Más napokon is foglak el csempészekel, vagy árul, főképp kukoricát, dohányt A csempészek nagy\' része ugyanis inkább elszórja csomagjai és
ugy igyekszik egérutat nyerni az üldöző határvadászok elől, akik igen gyakran térnek haza ilyen \'elhullajtott csomagok-kait.
A csempészek valamennyien azt vallják, hogy Horvátországban 1—1.5 pengőt kapnak egy kiló kukoricáért s\'a dohán\\yl is ötszörös áron tudják értékesíteni, ezért kockáztatják meg a tiltott határátlépést. A- büntetés sajnos oly csekély (30—41) pengő, yagy pár napi elzárás). Hogy- az nem tudja ökel elriasztani a jó.kereseti lelietőség-töl. Y.f. az oku például annak, hogy ürávacsány községben a kukoricatermés 40 százalékát a beszolgáltatás helyett Horvátországba csempészlek. A helyi ha1 tósagok ismeteltén egybehangzóan kérik u ^seiupószek internálását és vagyonuk \'elkobzását/ mert csak igyltehetne megszült telni u közélelmezési cikkeknek fekete-utón való külföldrevitelót.
— (Zöldkeresztfa cukorakció Muraközben)
Muraközi tudósítónktól: A Zöld-koroazles Mozgalom Muraköz™ is kiterjesztette áldásos gondoskodását ón a muraközi jogyzőségoket is bo-ronta uz ingyenes cukorakcióba, Az olsó cukomállitmány már meg is érkezeit a körorvosi azékholyekro és szétosztásuk folyamatban van. Egyelői* annyi cukor érkozott, hogy mindon szegénysorát! gyermek egy kilogramm ingyen cukrot kap. A muraközi nép nagy örömmel vette tudomása] » kormány ezirényu gondoskodását és szociális gondolkodása valló intézkedését.
— ^Muraközben U megindult a női önkéntes munkaszolgálatosok toborzása)
Muraközi tudósítónktól: A honvédelmi kormány felhívására Muraközbon is mogkozdódött az önkéntes munkaszolgálatos nők toborzása. A felhívásra nemcsak Csáktornyán, hanem a falvakban is sok lolkos muraközi leány és asszony jolentko-zík önkéntes női munkaszolgálatra, ami aztjelenti, hogy a muraközi 4-nép mindenben ki akarja vonni ró-
Ródli - Si - Korcsolya
GRÜNHUT ELEMÉR AI
szót a magyar aorsközösség mindon megmozdulásában. A muraközi nők méltók akarnak lenni * férfiakhoz, akJk közül nem egy küzd már távolkeleten a vöroe rém ellen. - (Megjárta a Muraközi gaiela) Muraközi tudósítónktól: Alaposan mogjárta a disznóöléssel Szkepics Gáspár drávamogyoródi gazda, líe nem. jelentett hízóját ugyanis, amikor lovágte, a kukoricásban rojtette el a kiolvasztott ÍJÖ kiló zsírral együtt. A csendőrség azonban feljelentésre a helyszínre ment éa a 80 kilót kitevő tiazta hust, valamint a 80 kiló zsírt elkobozta. Ezenkívül a szokásos eljárás is mogíndul Szképics ellen, aki így a disznó ol-vesütésén kívül még büntetésben is réazosül mindazért, mert nem akarta az előirt 8 kiló zsírt beszolgáltatni. Tanulságos eset arra, hogy érdemes-e »fekotén« vágni.
Albánia tiltakozik m angol-szász—szovjet tervek elten
Az albán miniszterelnökhöz szüntelenül érkeznek Albánia minden részéből táviratok, tnp&-lyekben a lakosság egyértelmű-1 leg tiltakozik az albán nép érzületéről szóló külföldi híresztelés, valamint az angolszász— szovjet tervek ellen. A tiranai lapok megállapítják, hogy. ezek a megnyilatkozások az Olaszországgal való kapcsolatok fenntartásának szükségességét ás az Albánia felosztásáról szóló tervek egyöntetű elitélesét jelentik.
Külpolitikai hírek
Roosevelt elnök tegnap megbeszéléseket folytatott két tábornokkal, uz Egyesült Államikban tartózkodó; francia északui-rikai küldöttség tagjaival.
Japán írancia-indokinni kőve-vete tegnap repülőgépen Tokióba érkezeit.

A-marokkói rádió tegnap este közölte, hogy Dakarba megérkezett a második észak amerikai küldöttség. . i.
Newyorki jelentés szerint szigorú--vizsgálatot indítottak a portiandi hajógyár ellen, amely 18 hónap alatt Lcsak nyolcat készített el a megrendelt és kifizetett 84 gőzösbál.

A Taurus expresszel Ankarába érkezeit egy angol parlamenti küldöttség, amelynek tagjai lord Teviot, Lawson és Wcdder*, brund. A küldöttség pénteken este tovább utazik Isztanbulba, január 4-én pedig elutazik Tö4 rökorsz ágból.
*
A közelkoletról érkozó jolontéeok ezer int ujabb öt évre nioghceezabbi-tották az .-1087-ben Törökország, Irak, Irán ós Afganisztán között létrejött saadabadi szerzŐdéat.
yverraktárt fedeztek fol Uruguay határának
Titkos feg; Argentína
közolóbon azon a vidéken, ahol néhány hónappal ozolótt összeesküvőét lepleztek kt. •
¦mmoMtvro
A
Hangulatos I Widáml
SZILVESZTER-EST
a KOHONA ÉTTEKMÉBEH.
Sch6n-trl6 — dliöx : Radányl Mária.
Autalranddéi : t.l.fon 30. 1011
Éjfélkor! soitmalac-aóraolásl
DlsiBÓIorus vacsorál BablevasI újév napján Is : Korhelylevea!
ZALAI &0ZLONY
1942. december 30.
Nagykanizsa nmgyel város PQlginTiesterítö!.
.id 17«,/U. 1941
losósiappan kiosztása.
A december hóneipra kapott mosÓHappant « kereskedők kőit saétoiitottam, «¦ .íniiiii.ím-i meg-keadhetŐ. A fejadagra és ae físr-sfc9 egyéb tudnivalókra vonatkozólag felhívom a kereskedők figyelmet a Zala! Köilőny nevem-bér 19-iki saarnéban köiiétett «d 1571/ké. 1942. sí. hirdetményemre. Eiuton is n legnyomatékosabban ügyeiméit etem a kereskedőket, hogy a váséírUsi könyvbe velő bc-veietéien felül kimutatást is kötelesek vreetni dátum, e vevő vr-¦elékneve, vásárlási könyvének siamo, a,, kisiolgóltntott aieopan tulye rovatokkal i, a k>mo,\'atfliha minden egyes eladási perelt . bevétetni tartóinak. Eit a kimutatást siámadáslcént be kall, majd a\'()ni a kóietlatási hivatalba,, amikór arre a kereskedőket\' fel fogom hivni.
Nagyka e, 1942. dee. 29. Mia Polpérraester.
Nagybmltw megyei vároa polgár meaterétöl.
Tárgy : Tlaitl lakások avaaelr&Ba.
HIrd«tminy.
A vAn.il izAlláamrittrl hivatal f. kő 30-tál keiáridAlgf a H./.II beizAMAanláe
t:úl|iH\'it IflDVbeVCkttt* luWú,wuk^\'. h:\\n-
rál házra JArAi , ulJAn o*iz«lrnt]a. Az
ölj-í/.ulró közeg jnjnanif iiiiiirlun pnl-
firl laktat ui«Kt<-kEnUnl é» a bartő r*-riiéníl nélkülözhet* .Ivkreueket, illetve uet)áknt liféaybevítalre ktiolölnl. Azon Igénybevételre klltlölt lakréazek (azo tiákl, melyek «-dalli albertMbe kiadva Bflin voltak, az Jaénybavételro kljorölée iiUn Hüm mlhittók nlbérlatbe
TényleRea nzoljAlatot taljoallö litn-véd tisztek, ttaztvl«o|(lk kííxn\'kHlmázottak lakása az Igény be vő (ti) nlél maritai
Az ÍK*iybiwéte!re kijelölt "szobákból amtorzntol, ARynemüeket atb altA»oll-tani izlgeru bllnletéa terhe mellett tilos.
Akik az Igén ybev ótól re kijelölést bArtnaly okbél másukra nőzve nérel-n-aanek t-.ri|Ak. a kijelölés napJAtól számított 8 napon belül nálam benyuj-\' lando IrAibeli előtér] észtem el elhalnék Már most tudómására ho/mn azonban a kÖz5nfl*Knek, bog.\' az Ilyen előier-]p«zteaeknok esak a legindokoltabb esőiben fauruk belyt adni.
Nagykanizsa. 1W2 december 21. to\'i Polgármester.
Ww* lierr-StHrantí trépek, ináiiiW pfetnrlliuiii
ÜNGBR-ÜLLMANN EliEK
¦vas és MŰSZAKI kereskedésében Shell jázlfizők átvehetők. uolyosoiapiftyak
Ulndan «j»0hMKlnl4* alflra ranelalla ma* I , aSphatéb..
Zalai
¦Znlpi
Za:
z
Kózlöny Zalai Közlöny Zalai Közlőhy Zalai Köztfiny """rlötvy Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai Köjfjny löny Zalai Közlöny \'Zajai\' Közlöny ZalaT\'KflajSriy |ii Közlöny Zalai l<M.löny ,1 rfözlöuy
i iKóziöiiy
i Kc "
\'közismerten szépek, tartósak;!: és mégis olcsók -a
KOPSTEINB UTORÜZLET
*\' Hagykonizsa \'*Ü
DRÁVAVÖLGYl
VHUMIS flRHMSZQi.GHLTnTO R T.
Arainézantlâk fixálásé, reklamációk, \' hibabejelentéaak
• «(•zirli f • I «I lago ¦ ita* minden « 111 a m o a ¦kérdésben délelett 8-lél délután IS éráig. Caentery-ut 51. jal»f»n 2»4.
Kenyvnyemda, könyvkötészet, venalezé intézet, Üzleti i könyvek "és sebezek (jyare
a „Zalai : Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk ;
mindenfele kereskedelmi,, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekéi, müveket, meghhrtkat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, ndv|egyel, falragaszokat, krírlevelekít, .röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású\' nyomtatványokat.
•| TELEF9N: 7t.\'j*
"\'"G^á^íúttk i
j üzleti könyveket, tlgyvédí naplókat, jegyzö-: ! könyveket; zsebkönyveket, bevásárlási\' kftny-\'1 veket, rajzfüzclekcf és tömböket, minta-\'1 zacskókat, zsákcéeíuIákat, náptárlömböket,\'\' fali-naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkcsztëség és --kiadóhivatal Fő-ut 5; szám alati, r
ni
BIZTOS
eroámfaiyt ceek u«y ér ol,
li.i bbxlctéscit a utpon\'i tfililu-ícr pMdanyban ineg-letcnő, messze vidéken Is el-terjtdt ZALAI KÖZLÖNY-bt-ii adta (el. Kladóliivala! PÓida. (az udvarban.) Tel. 7H
Felhívást
Alulírott városi adóhivatal felhívja a gesdasági eselédet tartó munkaadókat, hogy gaieldsági cselédjeiket 1943. évi január hó 5-ig a varost\'adóhivatal 28. st. helyi-ságébeu (O. M. B. \'I.) bnlcsothir.-toaitás végett jelentsék be.
Nagykaniisa, 1942. dee. 33. »u ^Vár^sVAdóhlVatal.
iwiimiitüii
ÁLLÁS
A Nlgyrác ulc«l HfltdjikOíőnsíe Jinait 1-í:vd1 íelvur egy kandi* ei cflk,i prtwwtoi-,. J.lent.e.ni lehet KllVmlziín. Nliyric-utcii ű. nl.ll. WSI
1 Föinl ludi, Hitt* Wnlúvótte Bionml lalvcletlk. Whrcn.lciii Kiiolyní, Horthy M.ut !.. illvaUUl\'-i. un
FAxnl tuúé mlndoiin belírónő fel-vitotlk. l\'.n.íliot-tíi 1., siiniI].wI!Mi.i,i.
4,23
HoMrti- gyrtorlattai bíró, izikUkolíl ségeelt end. ntláot fetiroB. Clm A blidohlvat.lb.il. 3SS?
\' rasaMHnar»>K<ril(-sa,B4< a|anlko-2lk lObbévei liyakorlall.l. KIU litván Potrei., u. p. ralaSralk. 4047
ADÁS-VÉTEL
likaiban levo lekile firll télikabát
eladó. Clm a tladéhlvalilban. \'
. Eay Slnaar-cyáitmányu varrógép «I* aati: KUfaTudy*;. 34. 4033
Mkarbin levo 3-4 toarSl stabil a4>a> vaaaak tzalaglürétahei, lUrgiien. I.leli wl Jinoi, Qclte. 4441
.lonalhein , --Maainczkl- •• lobbid alma kaphaló:- Klatul-u. 15., Wtlvní 1 4062
BÚTOROZOTT SZOBA
DUlMmtaf bolaroiolt uoba Uadi. Clm a kUddhlvalalbaii. \'
_kOlontéle__
¦¦••aatatt 24 én «><! balkéua vili srarvaabor kciilyll ax áljomáa kornyékén. Kéram a béeknlalee nrcgtiláldt, adja le » zalai KdzIOny kladdhtyaUKban. 4043
ZALAI ftőZLÖHT
POLITIKAI NAPILAP. Kladfa : „KSijaidalijI R.T. Hanyk.allU". Feleloa klmld : Zalai KéMly. Nyohi\'atutt : a „«0ili«iil»\'i!iul !1. T. Nagykanlru"
ayoíndéjálijifl Nasykaalieéa. (Nyom\'IMil falad i\'Zalal girala
635991
Maié:
(Ho:
Hendlokoxat
«lori posta:
Űxen a front...
M» évi., ItC. ss, Nagykanizsa, »42. dee. 81. osütörtflk
Ara 12 ititerv
ALAI KOZLO
POLITIKAI NAPILAP
Bíerk««at6»A« 6a kiadóhivatalt Fönt 6, acata. g*»rkent4*4li és kliulóhivatail islalon 78. tx MüHlöiiíiiik a**» aAtkox&ap délután.
Felelés szerkesztő : Barbarita Lajos
ttloflxetést ara: «tT hónapra • poicté 20 Illlér,
uBKV.\'ilóvra O aMKŐ 20 fillér. Rtrretasim: bétköxnapl2 nU.,«orabat»n 30 ftll.
Az uj esztendő
kisded-lépteinek topogáeát halljuk már, amint felénk közeledik gyors iramban, ám valahogy még mindig az * öregnek* a hatása alatt állunk. Ugy vagyunk vele, mint a házaspár. Sok emberi, sok gyarlóság van mindegyikben, (irrig a ihalnndók porhüvelyét birjuk) de végtére: nem tudnak egymás nélkül élni. A lefolyt régi esztendő bizony nem volt rózsásnak mondható, Sok áldozatot követelt tőlünk. Sok volt a gond, a baj, amit az általános helyzet is előidézett. De most, az ó-esztendő bucsu-zásának pillanatában, mintha el. fogódottság lenne úrrá rajtunk. Voltak olyan perceink is, amelyek derűt sugároztak, amikért áldjuk a Gondviselést, amikor éreztette velünk — hogy. virraszt felettünk, hogy gondol ránk, hogy az általa kiszabott és kimért utat járjuk, akár kényelmes, akár rögös és tövises is lc-,..gy«u,aí, -Azért a hála .érzetével emeljük fel tekintetünket az Lg felé, anwűlyel mi magyarok különösen össze vagyunk1 \'kapcsolva, mert az első nagy és szent király, István, különös rtkeg veibe ajánlotta magyar népét. Akkor, amikor országok összeomlanak, népek pusztulnak, a halál diadalmas táncát járja : Szent István országa a konszolidáció és nyugalom oázisa a véres fergeteg közepette, nemzete pedig békésen hajthatja levélórára fejét Fegyveres fiai messze ellen-földön állják a.várta tés védik kis hajlékukat, meleg családi tűzhelyüket. A bála és mélységes köszönet fohásza tör fel ma minden becsületes magyarból mindezekért, amikor istenhoz-zádpt mondunk a távozó esztendőnek és komoly várakozás-sal tekintünk a felénk közeledő ifjú 1943 felé.
Vájjon, mit hoz számunkra az uj Küldött? Mit tartogat rejtekében ? Mi van beírva a Gondviselés napiparancs könyvébe ? De szeretnők: tudni! Érthető :\'s emberileg. A ^holnap* kérdése, aggódásunk szerettein kkc! szemben, népünk sorsa (t nemzetek országútján és sok minden indokolttá is teszi a kérdőjelet. Mert húsunkba vágunk a nagy problémák. Müven megnyugtató ilyenkor a biztos tudat, hogy a Gondviselés védő, őrző, áldó keze a magyar nemzet és országa, folett, amelynek áldó;simogatását naponta éreztük a múltban, jóban-rosszban, viharban-nap-sugarb\'an, ós gmfely -megmutatta népének a kivezető utat a trianoni pusztaságböl.
Ezrei a krisztusi világnézet \'el, vzzel a ronditbeteftlen hittel ős megingiUhatatbau njj&gflfcőzŐ-
A francia csapatok Kairouantól nyugatra súlyos vereséget szenvedtek
Glraudt-t és Murphyt Is meg akarták gyilkolni
Amsterdam, dee. 31 (NTI)AzExchange Telegraph jelenti Algírból:
Gírnud tábornok újságírók előtt kijelentette, hogv Dnrlnn meggyilkolása miatt 12 embert vettek őrizetbe. Kiderült, hogy összeesküvést szőttek Darlan, Girnud és Murphy ellen, aki az Egvesűlt Államok mecbizottja. A letartóztatottak nevét nem közlik. Kettő körülük az amerikai partraszálláskor felajánlotta szolgálatait az amerikaiaknak.
Ésxaimfrihmi frení
Berlin, december 31 A\' Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti:
Tuniszban a kedvezőtlen időjárás miatt n legutóbbi napokban helyi jeiIcgü vállalkozások voltak.
A tengelyhatalmak Medjez-el-Babtól északkeletre kiigazították állásaikat. Az angol—amerikai páncélosok támadást kisé-reltck meg, dc 10 páncélosuk el-i pusztítása után visszavonultak. A tengely csapatok kezére sok zsákmány jutott.
A francia csapatok Tunisz középső részén és Kairouantól nyugatra páncélosokkal kísérleteztek, de itt \'is — bár számbeli fölényben voltak — súlyos vereséget szenvedtek. A csnia után a megvert francia csapatok egészen felbomlottak és fegyvereiket elhajigálták.
A zuhanóbombázók és harci-repülők Souk-el-KbemistÖl keletre páncélos- és gépkocsi-gyülekezéseke ttámadtak meg. Több harci kocsit elpusztítottak és sok lőszerrel megrakott jármüvet fel gyuj torták.
A repülők a tuniszi felföld déli szélen a vasúti vonalakat támadták nagy eredménnyel. Gépesített ellenséges csapatokat leptek meg és szórlak szé^ej. Tunisz északi részében a repülők telitalálatokat értek el szál-litóoszlopókban ós angol ütegállásokban. Harci repülök el-
pusztították az egyik algíri kikötő berendezését. A német vadászok légi harcban a Jegutóbbi két nap alatt 4 angol vadászgépet és 3 kétmotoros, uj mintájú vadászgépet lőttek le. Német gyalogosok is lelőttek egy angol gépet. Túlerőben levő angol vadászok megtámadtak olasz, szállító repülőgépeket, melyek saját veszteség nélkül lelőttek 2 angol vadászgépet. Erre a tóbbi visz-szafordult.
A 40 hónapia fo/yé* világ-háhara helyx*ik*fp9
A Német Távirati Iroda katonai tudósítója a világháború helyzetét vizsgálva, megállapítja, hogy a -10 hónapja folyó har-cok két rsoporlra oszthatók.
Az első csoporthoz" azok a harcok tartoznak, amelyek a tengelyhatalmak kétségtelen győzelmével zárultak. Ezek a következők : A lengyel, norvég, holland, belga és francia hadjárat, továbbá a Jugoszlávia, Görögország Ós Kréta flleni akció,
A hármasegyezményhez tartozó hatalmak sikerét jelenti a keletázsiai három csata ís, amelyekben a japánok Hongkongtól Burmáig megsemmisítő vereséget mértek az/angolokra s kivívták a tengeri\'és légi uralmat Kelet-Indiában és a Csendes; óceánon.
A második csoporthoz tartoznak azok a Piarcok, amelyek eldöntése még nem következett be. fi ilyen-nagy csata adja meg a.\'jellegét az 1943. esztendőnek. Ezek az eldöntetlen csaták a következők :
A harc.Angliáért. Ezen a téren Németország a légi fegyvernem bevetésének a taktikáját módosította. Az eddigi bombázásokat német katonai körökben csak előjátéknak tekintik.
Továbbá az afrikai .csata. 1912 végén üt az angolok és amerikaink látszólag előnyben vannak, de mivel a szicilia—tuniszi sorompó a tengely, kezén
vnn, a lielyzet itt egyensúlyba jutott.
Ezzel összefüggésben a föld-közitengerí csata ma kedvezőtlenebb Angliára nézve, mint ya-v laha, A tengeri ut továbbra ís használhatatlan és ennek döntő jelentősége a jövő évben fog megmutatkozni.
A harc az európai légi uralomért nem alakult ae ellenfél javára. Az Angliának okozott kár nyilvánvalóan nagyobb, mint az angolok Okozta pusztít tás. \' .!
A bolsevizmus .elleni csata egyelőre ahhoz az eredményhez vezetett, hogy Németország és a szövclsígesek nagyobb területét foglaltak\' cl, mint Nierhíéf-ország, Franciaország es Anglia együttvéve. A föarcvonal még mindig Pelsamniól a. Hadogn-tavon, Leningrádon, Kalinincn és Sztálingrádon átf\'aj&aukáziis északi lejtőjéig húzódik\'.- Ennek a nr^iy csatának az eddigi, lefolyása már most a tengelyhatalmak\' teljés győzelmére mutat; mert a győzelmét biztosító nyersanyagok és .élelmiszerek már a kezükbe kerüllek. >
Az utolsó a világtengereken folyó csata, amelyben kérekrn 28 millió tonna angolszász hajótér\'elsüllyesztése \' a \' háíinas-. egyezmény fölényél inutatja. Ez rzel la j veszteséggel nem tud lépést tartani az ellenfél Jiajó építése. Ez a csata az 1913. évben sem fog gyengülni. A német hajóhad egyre ujabb különleges hajókkal vesz részt ebben a csatában. Ezek a korszerű utánpótlásra\' és hajójavításira szolgáló egységek 1913-ban támaszpontjai és kiinduló bázisai lesznek a német tengeralattjáróharcnak minden világtengerön.
déssel indulunk az uj esztendő elé, bármi is legyen a sort könyvébe bejegyezve számunkra, mert tudjuk, ez a nép, ez a nenir »ct be van irva a jóságos Isten tenverébe, A magyar nép Knsz-tus-hüsége, Mária-tisztelete azok a biztos alapok, amelyekre az uj esztendőben épít és mi tudjuk, hogy ez a fundamentum a
legszilárdabb alap, amelyen a pokol minden Ördöge sem tud erőt venni.
Léjfy tehát üdvözölve, kedves uj esztendő, bármi is legyen küldetésed, a Gondviselés meghízottja vagy és mint ilyent fogadunk Téged.
A jó Isten áldása legj\'eu édes
magyar Hazánkon, szeretett drága honvéd:testvéreinJktíi, la minden hajlékán és a mijeed-vés városunkon, Nagykanizsán és minden lakóján. f >
Ezekkel a gondolatokkal, ezzel a hitvallással lépjük át az uj esztendő titokzatos küszöbét CB, li.i
A woronytszsi Madonna*)
\'Eredetileg nem is ikonnak készült. Egyszerű melegazinii olajkép\' nek szánták, ezelőtt \'?00 évvel és csak később lett belőle ikótt. Az orasst szövegből oly nehezen kibetűzhető Alexander név nem is biztos, hogy o festőt ixigy az ötvöst nevez* meg. Talán, talán (elajánlották ezt a kévét valakiért, akit \'igy hívtak és akiért akkor ép igy kellett imádkozni, könnyesen, áldozatosan, mint nekünk most, a fronton küzdő véreinkért.
\'Melegség, áhítat vette körül akkor a képet. Azután jött a pompa. Cári imádkozok, koronás fők térdeltek körülötte,. Azután ez is elmv.lt. Viharok jöttek. Trónok inogtak és koronák hullottak a törtéttetem avarára. Lassan fogyni kezdtek az imádkozok. Megint uj vihar jött. Vörös tüzek égtek a horizonton és nrrá lett a bűn. Tilos az erény, tilos az eszme, tilos a lelkek szépség igénye, már tilos maga — az Isten. A Madonna körül elfogytok egészen az imádkozok, a Madonna arca szomorú lett. Virraszt tahin t Vagy vár valakit í Ki tudja azt.
És végre nyugatról elindultak a keresztes hadak. Megint vihar jött. Romok, pusztulás, halál.
Magyar fiuk. zalai bakák, a Madonnát nem hagyták toiább. Azt megmentették éi karácsonyra hazaküldték hozzánk. A Madonna nem hiába vári.
Idegen ruhás Mária kép... ahogy elnézem, könnyes lesz o szemem,
— Üdvöztégy nálunk! — mondom bizalmasan, amikor végre magunkra maradunk. Most beszélgessünk. Ügye sokat szenvedtél nagyon és már nem bírtad nézni a bűnt, a halált? Oh. boldog vagyok; hogy szállást kereső sziveit karácsony estére m ih ozzánk talált. büszke is, hogy a fajtám erős és imádságos fajta.
A magyar Betlehem szegény az igaz. hisz vérzünk, adunk már évszázadok óta. De szállásod l^sz minden magyar lélek. A szemünk gyöngyét is összeszedjük Néked és elibéd hintjük szivünk aranyát.
Csak egycJ kérünk! A véreinkről emlékezzél fídcaanyánk! Akik Erted s ériünk az oronz pokolban harcolnak tovább ...
nemes FEKETE MARIA
ZALAI KéZLűNV
1942. december 31.
•) A woionyeul MídonnAi hói kanluat honvédcink taUltak t\\ mentettek meg a wornnye\'tl templom romiéiból ei haiakOldlék a kanluaí le (•ncet bálitoknak, »Uk • komi elaltl lobbm.tnll Medennooltiran helyeitek köilltiletene. Igy kérőit ¦ woronytid Madonna képi Nagujtenlnéra.
Ingyenes német nyelvi tanfolyam
A Mlavármegyei iskolánkivüli népművelési bizottság rendezésében 1048 február 1-én este 7 órakor a Rozfonvi-utcai elemi iskola fást 2. sz. tantermében kezdők és haladók részére uj német nyelvtanfolyamok nyitnak meg, Boiratkozás január 26-tól minden hétfőn, kedden, csütörtökön ée pontokon este 7 órakor ujryanott.
Salát termésű kltünö vörös
asztali bon
.Héránkét 1-50 fül.
xárt palackban, üvegcsercvcl kapható
Bele/n;iinrtl,Sugár-ut53.
KÉPKERETEZÉS,
szentképek
tegotcsóbban kaphatók
Rátává \' hadirokkant OaiOáiB képkeretednél íwi Fflut 4 (az udvarban\')
Téliesen kelenföldi mintára modernizálják- a nagykanizsai pályidvart
A nagykanizsai pályaudvarbővltés elsrt fázlia
Mint ismeretes, a MAV műszaki igazgatósága a múlt napokban teljesen elkészült az 1913. évi állomásbövitések munkaterveivel, amelyre több mint 5 millió pengőt állított bc a költségvetésbe. A tételek között sze-rej>el a nagykanizsai vasyti állomás bővítése, fejlesztése, mo-rlcrnizálásn, mely ügyben a i>ol-gánriester már eljárt a MAV elnökénél, aki akkor Ígéretet is tett.
A nagykanizsai pályaudvar kifejlesztése voltaképen a régi tetőzet lebontásával és.az uj tclö-zet építésével kezdődött. Iíz a provizórikus tetőzet teljesen elkészüli, most már csak csinosítása és vízhatlanná tétele van még hátra.
Az eddigi görbe vágányok helyett hosszú vágányok kerülnek lefckletésre a pályatesten, melyek lehetővé teszik hogy 60 tengelyes (30 kocsiból álló) személyvonat is indulhasson az ed-
digi 44 tengelyes (22 kocsiból áll) szerelvény helyett. Sor kerül a felvételi épület modernizálására egy emeletnek ráhuzá-sával. Uj csarnok, uj jegykiadó, a várótermek\' megnagyobbodása, stb. szerepelnek a végrehajtandó\' terveken. A felvételi épület homlokzatát is közelebb hozzák a közút \'felé. Szerepel néhány munkáslakás építése is a tervezeten, ami szociális szempontból is nagyon\'kívánatos.
Általában a nagykanizsai pályaudvar bővítésének és fcjlesz-tősének ezen első\'fázisa teljesen n kelenföldi pályaudvar mintájára történik. A második (ké-söbbeiti) fázis: a kanizsai pályaudvarnak székesfehérvári ki-járati, stb. mintám való teljesen modern átépilése. Ez azonban persze a kedvező anyagi lehetőségektől függ.
Ugyancsak az uj évben korszerűsítik a keszthelyi és csáktornyai pályaudvarokat ifi
Hlyen előnyt Jelent Nagykanizsának a tagosítás?
A trianoni megpróbáltatás után a sors mosolygós arcát mutatja Nagykanizsa felé s három olyan kimagasló sorsdöntő osomény színhelye lott és lesz Nagykanizsa, hosy ogyotlon dunántúli vávoB.aom rorsonyozhot volo. A/, első Muraköz visszacsatolása, a második az olaj föltárásai a harmadik a bokővelkozo tagosítás.
Már ugy látszott, hogy Muraköz visszacsatolásával és az olaj te rm"l essél csak a kereskedelem és ipar fog hatalmas lendülotot kapni, s a lakosság lognagvobb százalékát kitevő törpe- és kisbirtokosság a sora moatohagyermoko lesz, amikor a magyar állam elhatározta, hogy a többtermejés programját megvalósítandó — tervbeveszi Nagykanizsa tagosítását.
ötven község versenyzett ezért és ossk hatot tudnak tervezetbe vonni,
de a földművelésügyi minisztérium átlátva Nagykanizsa különleges helyzetét, messzemenő terveket óhajt végrehajtani, itt akarja mogvalósi-taní 10bb termői és i programját, a melynek olsó lépésé már rhog is történt a téli gazdasági iskola fol-óllitásával, folytatása podíg — a tagosítás.
Ml a tagosltá-?
A tagosítás a tórpo- és kisbirtokosoknak a község határában elszórtan éa felaprózva használt földjeiknek tulajdonosok szerinti ogyo-sítésoolyképon, hogy mindenki régi birtokaival egyenértékű uj földjét lehetőség szerint 1—2 tagban kapja
meg s ezáltal termelése jövedelmezőséget fokozza.
A trianoni csonkaországon 1 millió 808.267 földbirtok, illetve földbirtokos! van s obbÓl 100 holdon felüli köi\'ép- és na<rybirtí«cpk száma Í4.07Ő s\\ók hiviák os összterület •16 százalékát. Kisbirtokosok (100 holdon aluliak), szá\'/ia 1,884.102 és lb írják az Össztorj\'.lot 54 .százalékát, Az olosztna aránytalanságán a földbír tokroformok akarnak segíteni.
Tagosítás szempontjából csak a kisbirtokosok érdekelnek kiknek száma 1,884.102, tehát.
átlagban egy-egy birtokosra 46 kat. hold esik és ez1 8 darabban fekszik, vagyis a földterületek átlagos nagysága 090 négyzetei.
Kbbo a kategóriába ősik Nagykanizsa, de közelében- van önnél még rosszabb is, mort Golso községben egy-egy darab föld átlagos torüloto 144 négyszögöl. Ebből mindenki . megértheti a tagosítás szükségessé-J cét, 144 négyzetül térülőtökén nom \' lehet oredmenyoson gazdálkodni.
Tehát a gazda elaprózott birtok -részoit, kívánsága szerint valamelyik birtokteste mollott ogy-kót tagban kaphatja meg és podíg hasonló értékben, (tehát nom hasonló nagyságban) mint elaprózott földjei. Az értékmogállapítás, az olholyozkedós mind a bíróság által vozotott tárgyalások eredménye, melyen az érdekolt gazda ós a\' különböző bizottságok együttoson vesznek részt.
A tagosítás olőnyoiröl könyvekot írtak, cazdag tapasztalat áll rondol-kozesro, leszavaztattak 170 községot,
PETŐ UUOS ts SAMU LHIOS
VAS ÉS MŰSZAKI KERESKEDÉSE Nagykanizsán, Erzsébet-tár 1. szám.
Telefon : $95. . SGrgSnydm i PctS Samu.
Különféle gyártmányú mezöaazdaságl gépek. S, K. F. golyós osapágyak. Zománcozott tűzhelyek és kályhák. Épület- ós butorvasalások. Szerszámok. Lánc- és osavaráruk. Zománoozott edény és horganyzott áruk. Háztartási cikkok,
melyben tejesítést véueeUk s egyetlen egy sem volt, mely 25 száaalók-
nál kevesebb többlettermelést vallolt volna be, pedig a gaadák nem szeretnők többtermoléssol dicsokodni.
Az ogy tagban lévÓ birtok mindig a gazda szeme olótt van. min-don munkát kollÖ időbon tud olré-gozni és oz a terméseredmény fokozásával és a minőség javulásával
Megszün(oti az esetleges nyomásos nazdálkodást és moehonositja a váltógazdaságí rendszert.
Kovesohb munkával töhbot lohot termőin i,
Idömegtaksrltéat jelent,
üzemi költségek !25—40 százalékkal csökkennek. Mezőgazdasági gépoket ki lőhet használni, keskony |varcel-lókra nom érdemes votőgépot kivinni, már pedig a votőcéppol 89 k(t. vetőmagot lohot megtakarítani holdanként. Aratógépot lohot használni, nem kénvtelon a gazda aratáá időjén 18—20 órát dolgozni és a sok helyen toljesitondó aratás miatt, a bolyonként elkésett kézi aratásnál a szóm veszteség olérí «- 15—20 százalékot. Bemmi akadálya a víz rendezési kéraésnok, nom koll ogyosok érdekei miatt százaknak szenvednie, nom koll kisajátítási eljárás, ahol a a leccélszorübb, ott vozotik az árkokat. -
Öntözést leKet létesíteni, megalakult az Országos Öntözési Hivatal, melynek célja az öntözhető torülr>-tekót öntözési berondozéssel ellátni.
Tagosítatlah hatérben nagy terü-loten folyik rabi ócajidá lkod ás amiatt, mort a " községtől távolcső, vagy rossz ut mfatt nehezen inogközolit-hntö apró földecskékro gyakran év-tízed.\'kig nem körül trágya.
A tagosítás együtt jár a határrendezéssel. Egyenes mesgyék lesznek a görbék hnlyott. eltűnnek a keskeny, roaaz dÜlőutak, minden birtok utat ka)). Az utak nom a legrosszabbak, vizenyős helyen lösznek vezetve, hanem a* legjobb helyen, határaikat kővel állandósítják, ugy, hogy az utmonti gazdának nem kell fél földjét úthasználatra átengednie.
Kitűnik a sok kanyargós »8« alakú gyopss mosgyo, moly nielég-ágya a gaznak, gyomnak és kártevő rovaroknak, amelyek a szomszédos torületio íb átterjednek. Ezek a ha-tármeseyék a torülot. 4 százalékát foglalják ol, megszüntetésükkel tehát mindönkinek hasznos torüloto 4 százalékkal nó.
Férj és foloség örökölt és szorzott birtokait össze lohot hozni, testvérekét egymás mellé lehet tenni.
Talán komikusnak hangzik, do az jár legjobban, kínok csak egy hirtokrészo van. Ugyanis ha yalaki kevés pénzével ol dugott helyen vásárolt egy kis földöt, most közvetlen a város \'közelében fog hasonló értékű torülotot kapní, mert tagosításnál az az elv.
a kisbirtokok közel jutnak, a nagyok távolabb.
Külkereskedelmünkre nagy hatást gyakorol a tagosítás. Búzatermésünk kivitelo évről-óvro visszaesést mutat, ezzel szemben a mezőgazdasági kistormények — gyümölcs, zöldség, baromfi, tojás, gyógynövények, takarmány magvak exportja állandóan omolkodik.
Sok-sok olónyt lohotno még fejhozni: szövetkezetek létesítése, mu-trágva alkalmazása, állatállomány omolkedójao, irányított mozógazdo-sági termelés, mort sonkiro _ sem közömbös, hogy mit, monnyit es miiven mmóeógÜt termel. Siralmasak\' a statisztikai adatok a termés-
jUTORT
| HETTEI IMRE
/ mintáa bütoiuakmiabau vegffE yaty reedellea. reemeay g »
1942, december 3l.
Artsig \'Oh atstík.
» Difmol doluoiik. I-Jyujodl a!v,ír,.li nom zavarja, míoli mcüfioíí.i reggolia li oiyhs cs (.ijiJ.ilmjtl.in kiúrüldit.
Kollomos haihajlá:
gredményre nézve, különösen, hu összehasonlítjuk Németországgal. Például nálunk kt. buktánként uz ftlagterméa búzából 7.5 q, árpából 7,0 q, burgonyából !(5 q, őzzel mm bén Németország búzából 12.1 a, árpából 11.2 q, burgonyából tí7 q-t.termel átlagban kai, holdunkéul, padig u mi földünk, óghailatunk Jobb, mint Németországé. Tehát rab mit tonnünk.
Kérdés még ml lesz a költségekkel ? A költségüket uz állam egészben •lélegezi, azután részben megtéríti 6* a késs tagosítás után a már je-lantkezŐ többlettermésból 5 évi rész-lstben beszed i, ugy hogy többletkiadást a gazdák részére u lagosilási költség nem jelent.
Do vizsgáljuk meg, mi az a különös nagy előny, ami speciálisan Nagykanizsára vonatkozik. Ug)anis Nagykanizsának Különös helyzete ran és oz — a zöldség le rniöBztés, azaz kertészkedés.
Egéss Dunántúlon híresek a kis-kanizsaiak, do különösön a kiskaui-zeai asszonyok, hogy kiválóan értenek a kortéazkodéanoz é« zöldség-tBrmesztéshez, különösön hagynia, kápoozU és párad ÍCBom termesztés -ben felveszik a versenyt a leghíresebb bolgárokkal is.
Kis kerti földjüknek terményeivel nemcsak Nagykanizsa piacút látják el, hanem felkeresik Dunántúl majdnem valamennyi nagyvárosát. <
Est a kertészkedő hajlamot, ezt a munkaszeretetet akarja a földművelésügyi minisztérium kihasználni és kiszélesíteni oly értelemben, hogy nemcsak meghagyja mmdonkinok söldségtormoeztó terülotót, hanem, azt öntöztetni óhajtja és öntözéssel a terület nagyságát megtízszerezi és a tormóshozam átlagát pedig négyszeresére omolni.
Tagosítás folytán az Országos On-tösóhivatal közreműködésével
lehetövó válik a Prlnolpills-aal való öntözés
s az Öntözés folytán Nagykanizsának zöldségközponttá való .fejlesztem. Zöldségkonzorváló és zöldségfeldolgozó központot akar létesíteni, legalkalmasabbnak kínálkozik erro a már meglévő Pátria-pótkáviígyár, melyet csak át kell alakítani erro a célra.
Egy-ogy ember nevéhez fűződik a Bzogedi paprika, a makói hagyma, » gyulai hentesáru, etb. űzőinek megalapítása, ilyen lesz a nagykanizsai zöldBÓgközpont is, melynek káposztája, paprikája, paradicsoma, tormáta,\'hagymája, sárgarépája közmondásos lesz és meghódítja nemcsak a magyarországi piacokat, hanem kedvező vaauti fekvésénél fogva a némot, olasz, svájci és a környező államok piacait is, melyek ilyen árunál mindig behozatalra- srorul-. nak.
A Büki-réten a Mántai-patak eddig csak bajt csinált, a tagosítással •z azabályozható\' losz, sok osÓ esetében a tíz lovozotéeéro ¦ szolgál, szárazságnál öntözésre losz felhasználható.
Megszűnnek a récsei határ kÖz-e-Ubon fekvő alig megközelíthető Eékui-rétok, Kiegyótai-rétok; r«n-
KISS FATELEPEN
Ktwébrt-Ur II, Araay Jauoi-u. S.
j__^ALAÍ KöZLöm
deave lesznek az OnzLutt--, Toronyi-, Hordósi-, Nsgy sarok í-retok, melyek uiea&z* is vannak és irtéklelenek.
Van Nagykanizsán számtalan olyan gazda," kinek 10 15 holdja !í6—50 helyen van. Ez uz állapot inog fog most szűnni, mert a tagosítás altul alkalom adódik a birtokok összehozására. Ka hogy ez mind inog legyen, ez magatol a gazda-társadalomtól függ. össze kell fogni u kisgazda- túrsaduloinnuk, (\'¦lükön az értelmes és intelligens kinkaní-zsuí kisbirtokosoknak, hogy oz ne csak álom, ¦hunom valóság legyen.
Itt uz alkalom, hogy egy második Muraközt is megszerezzünk, mert
80 azázulékun lerméetöbblet a/.t ja-lanti; hogy területünket 80 ezáwdék-
kul megnöveltük.
Vigyük el a többi dunántúli város cíol ezt u tehetőséget és no járjunk ugv, mint Zuluogorszeg a vus-utjúval,JiOgy nem kellett neki vasúti fővonal s most sínyli meg az akkori rövidlátást és mnrudíságot.
ügy ahogy Muraköz visszacsatolása és az oluj föltárása fellendíti Nagykanizsán uz ipart és kereskedelmet, ugyanígy fogj> a tagosítás fellendíteni és előrevinni Nagykanizsa kisgazdáinak érdjekeit és jólétét.
K. I.
?zen ? front...
.iSzózadom neuében hálás uziuuel mondok köszönetet a Zalai Közlönynek"...
B Zalai Közlöny szerkesztőségének tábori leueleslődájából
Újesztendei lapszámunk oz. Első üdvözlésünk, olso kéxszoritásunk, minden szeretetünk: a harétéren küzdő legendás húsiossógii zalai honvédoké. A mi lelkünkből lelkeöV zolt fiainké. Az uj esztendőben még fokozottabb mértékben kívánjuk szolgálni a magyar frontot, kii-Önösen a mi zalai fiainkat ós egy kis molcg hazai napsugarat, a zalai föld molegségét, az otthon szoroUí-tét belevinni küzdelmos, nehéz éle*l tükbo. Fogadják olyan szeretettől a Zalai Közlönyt, mint amilyen testvéri szeretettől minden egyes sorunkat, minden egyes botüiikot. le-Írjük — számukra.
Óriási honvéd-postát kaptunk ismét. Nagy ünnop oz mindig a számunkra. Igyekszünk a korlátolt lapterjedelmünkhöz mérten minél gyakrabban loadni és a front éa az otthon üzonotót közvetíteni.
Aoa József fhdgy
irja (Tp. 210/17): Mindazért a sok ós kedves figyelmességért, a melyben az. elinalt évben a Zalai Közlöny az »Üzon a frontit hasábjain .bennünket és szeretteinkét részesített, századom nevében is hálás szívvel mondok köszönotot. Cserébe csupán a soha el nom muló bálunkat tolmácsolva ,kedvos mindnyájuknak kellomos és boldog uj esztendőt kíván az »X« parancsnokság. . - v Izökrönyös István szkv. írja (Tp. 216/01): 0zon.ini féleségűmnek Letonyóro, hogy jól vagyok hála istennek, amit neki is kívánok, a kis koroszt fiamat .csókold meg helvetiem nagyon sokszor. Egyúttal boldog uj évet kívánok. Szoiotettol csókol férjed.
Kenyeres László
kanizsai\' fredo-tag üzeni uz összes Credo testvéreknek, hogy télies szívből áldásos uj esztendőt kivan mindenkinek.
Oótti József szkv.
írja (Tp. 219/42): A Zalai Közlöny utján köszönöm mog húgomnak, menyasszonyomnak és a kedves is-moroaoímnok, hogy a »Z»lai Köz-
löny« minden számát elküldik nekem ide. Kórom őket, ezek után is gondol janiik reám. Édes szüleimnek Ófl testvéroímnok üzenem, hála Istennők jól vagyok, vitéz bajtársaimmá] együtt álljuk az Orosz tél és a vörös hadsereg minden mozzanatát, italai magyar honvédokhoz méltóan, Mindnyájukat szorotottol csókolja és összes kanizsai ismo-rósoit szívből üdvözli.
Tóth LajOB szkv.
irja (Tp. 210/30): Kollcmsít üimn-peket kivan a szerkesztos«íg minden topjának.
(Teljesen sorai szerint intésked-tünk. Sok szeretettel!)
Kutas! Ferenc honv.
(Tp. 25:t/J16)-ról ízléses magyar ei-morrel ékesített lovolozőlapján a Zalai Közlöny hazafias olvasó táborának és a szorkofiztéség minden tagjának boldog uj óvet kivan.
Nagy István honv.
írja (Tp. 253 41): KHerotottel vot-tük, hogy uz Önökhöz küldött lapot kőzve titotték. Nagyon^ "szépen köszönöm, hogy világtalan hadirokkant édesapámnak örömöt szőröztek/ Kellomos karácsonyi ünnepokot a szerkesztőség minden egyes tagjának. Udvarlaky Sándor fhdgy Tn. 258/01-ről írja: Kollemes .karácsonyi ünnepeket ós. boldog uj esztendőt kivunok irmon a Don méltók
Detrloh Dezaé zls
Tp. 210/86-ról irja: Kollemes és boldog karácsonyi ünnopeket éa boldog uj esztendőt kivánok mindon ísmorősömnek és mindazoknak a névtelen jótevőinknek, akik kedves lapomat mindennap\'megküldik. Fáradozásaikat ismételten hálásan kö-
Slmon Józaef örm.
irja (IV 210/28): Boldogan és Örömmel olvassa mindon zalai baka a Zalai Közlöny híreit, akük a szov-jot föld belsojébon a gyilkos orosz-szal farkasszomet nézve becsülettel és hazafias szoretettel teljesítjük &
December 3!- VÁROSI mozgó CsatörteMíl-Junuir 3-ig . vasárnapig
Irányfi lm I S . a legnagyobb magyar filmsiker
a \'harmincadik
„ufa" híradó a vildg legújabb eseményeiről
Előadások ostitörtűkön és szombaton iS, iJ, iS órakor, pénteken és vaecírnap *3, iS, p éaé9 urakor.
reánk háruló n«htz feladatot hazánk, családunk .otthonunk biBton-ságáert. Üzenem feleségemnek, anyósomnak ós kis fiamnak, hogy jól vagyok .semmi bajom nincsen, nagyon boldog ünnopoket kivánok és sok csókot u Don partról. A kis fiamra nagyon vigyázzanak. Az ösz-szes kanizsai bajtársaknak, uz Összes lakosságnak és ismerősöknek boldog íüuiüpoket. Szokotéknak Ország-ut 11. sz., uz Összes lakóknak, ukik nálunk luknak Pivárí-u. 10. szám mindenkinek üdvözletemet küldöm. CsÖndör Kálmán tzdes irja (Tp. 258/44): .Jól osó érzéssel olvastam b. lupjában, hogy ez a legszebb ünnep, a karácsony ünnepe
— a mienk. Ezt az érzést loirní,
mindon szó kovés, ezt ..... éreani
kell. Ha testben itt is koll lennem, do lélekben mindig otthon vagyok, egy édes Bzóko kislány oldalún és oly boldogan simulok hozza... Sokszor csókolom drága jó szüleimet, testvéreimet és fenti kislányt. Mindon jó ismerősömet szivbői üdvözlöm és nagyon köszönöm, hogy a Zalai Közlönyt oly szorgalmasan küldik nekem. Jól vagyok, semmi bajom, boldog uj esztendőt kivánok. Storn Sándor
Tp. 217/05-ról irja: Mi is szerotet-,tol várjuk és olvassuk az Üzen a front-ot. Üzenem Bemeimnek (Te-loki-u. 51. sz,.) legyének nyugodtak, jól vagyok, egészséges, szeretettől csókolom okot. Zsuzsának üzenem: sokat gondolok reájuk. Mindon kanizsai ísmorőst üdvözlök. A velem lovó kanizsai fiuk is mind jól vannak és üdvözlotüket küldik ék íb.
Rózsái István szkv.
lakik Nagykanizsa, Batthyány-u. 17. sz. Tp. 201/80-rŐl írja: Kollemes karácsonyt és boldog uj esstondŐt ezúton kívánok a Zalai Közlönynek és uz összos nagykanizsai jó ismerősöknek.
Császár Jenő honv.
irja (Tp. 219/04): Üzenem drága jó szülóiumuk és Csizmadia Mariskának Nagykanizsára: Jól ércem magamat, ogészsépps vagyok, ne aggódjanak értem. Üdvözlöm a nagykanizsai hazafias közönséget és sz osszon ismerősöket. Lengyel József honv. y/ irja (Tp. 217/70): Mi zalai honvédok köszönetet mondunk, hogy oly pontosan megküldik a Zalai Közlönyt, amit mi mindon porcet felhasználva órömmol olvasunk. Mi kanizsai és kiskanízsai fiuk sokat gondolunk hozzátartozóinkra.
- Háláson köszönjük ¦ város vezetőinek, hogy segítségbe részesítik őket. ígérjük, minden áldozatot meghozunk • hazáért
Külön üdvözlöm családomat, felesé-
kesz ii. noi
bundák
, NEÍGV
awujsztékbah!
ZAtAl RÓZt.óNY
xcinet, Wíi\'eimet i»«e» a w> i távolból. Jól vagyok, összes ismejré-aoimet üdvözlöm. Cdvözlöm Perjés László kertészeti intéző urat és daa-ládjét. Üdvözlőtöket küldik még a harctérrel: Szabó Dónos tiz. "jjszt-holy, péryalics László órv. Nagykanizsa, vitéz lMlusi Kutj.nu honv., lí&lovica István, Major János órv.
Vörös József honv. irja (Tp. 319 52): Üdvözletemet küldöm Keresi Saroltának. Jól érzem magam, semmi bajom nincsen, egészséges vagyok, amit Sarolta magénak i.-> szívemből kivánok. -A mit hozzám küldött, mindent megkaptam, hálás szivvol fogadtam, do milyen jól esik, hogyha egy Zalai Közlönyt kézhez kaphatok. Boldog ünnoiieket kivan Józsi: Saroltának és barátnőinek B mosssj idegonból.
A. többi honvéd-postára1 logközu-lebbi számunkban kerül sor. (B. R.)
üzen az ntthnn
libben a rovatban mindenki tel-jeno díjtalanul üzenhet hozzátartozójának a harctérre, ha a szöveget I ieküldi sze-rkesatéségünkba. A Zalai Közlönyt naponta küldjük a különböző tábori postákon a frontra, mindenüvé, ahol csak zalai honvédok tartózkodnak.
Tánozes Ferenc őrm. 118/83
Újságból olvastam az üzenetté. Nagyon széjíon köszönöm. Sok híü-rotottel gondolok rád és kérőm a Szűzanyát, hogy minél előbb aogit-sen haza gyózuison bajtársaiddal együtt. Mi jól vagyunk, egészségesek, kis fiunkkal együtt. Mindig visszavárunk és szorető csókjainkat küldjük: feleséged, Marika 6* a kis Ferike.
Nagy Qibor örv, 216/79
lÜdes apukám, elmúlt az első ka-réoaony, amit nélküled töltöttünk el, Nagyon szép karácsonyfát hozott a Jézuska. Azonkívül unvukátói, Gábor papától. Pali papától, édes
Jolántól, Mihályéktól, Csirkétől és keresztanyámtól kaptam szén ajándékot. Nem akarták, hogy crozzom hiányodat. Mindig felőled beszélgetünk anyáddal. Biztosan éroztod, hogy gondolatban mindig Veled vagyunk. Boldog uj esztendőt kivonunk, jó egészségi és katona-szerencsét. Szeretettel csókol anyuka és Tibi. Vasa bácsinak is lioldog újévet kívánunk és az nssz,*s bajtársaidnak. Az egész család és a házi-nóníék is csókolnak.
Busoh Károly fhdgy 212/30
Mi jól vagyunk, tudasson, hogy vannak Sanyi és Feri is. WollAk Jenő Nagykanizsa, Horthy Miklósul 37/a.
Tóth Jézsof szkv. 217,12
Kedvei Józsink! Rég várt üzenetedet és jókívánságaidat a Zalai Közlöny utján megkaptuk. Örülünk, hogy nincs semmi bajod. Mióta elmentél, mindig veled foglalkozunk, kérjük a Mindenhatót\', hogy hősies áldozatosságtok hazánk boldogul ásá-val az uj évben bokövetkőzzék s mielőbb egészséggel térhossotek viasza szeretteitek körébe. Mi hála Isten megvagyunk egészségesen. Sokszor csókol szerető feleséged és anyika. ¦ Nagykanizsa, Kápolna-tér 18/a szám.
Pedagógusok f Igy elmébe I
A >Hormin«*dikö eimü filmet, amely iakolai problémát tárgyal, a Tanítói Járáskor kérelmére, • Városi kloai veaetétége 1043 január 2-én délelőtt 11 órai kezdettel külóu előadásban mutetia ba a pedafóga-eok ée e* iekoleügyek irénv érdeklődik részére rendes belyérek mellett. A Jtráekör elnöksége kéri m jxjdagógusokat, hogy ac országos figyelmet ée érdeklődést keltett filmet ezen előadáson nercek meg. Erre ez előadásra a jegyek a Városi Moai pénetérénál január 2-én délelőtt 10 órától válthatók, ám elé-adéíJTS, előjegyzéseket vitáz Filé Fe-teno igazgató elfogad.
Hatvanhát pirosbetus ünnepe van az uj esztendőnek és igen hosszú farsangja
Holnap kezdődik az uj év! Nézzük meg az uj naptárt, mi van benne, mit mond az 1943-as naptár ? Pénteken kezdődik, pénteken végaődik az fuj esztendő. Cunepei is vannak szép száaiüauil az uj esztendőnek) összesen 67 pirosbetus ünnepnapot olvastunk meg, amiből kettős-ünnep mindössze hitt van. Március 14 vasárnap, 15-i.ke padig nemzeti ünnep, április 2o— 26-ra esik húsvét ünnepe,- június 13—H-én lesz pünkösd vasárnapjaié S hétföje,joktóber 31. vasárnap és november 1. Mindenszentek ünnepe és véjgül december 25—26 karácsony ünnepe.
Sajnos a kalendárium nem igen alkalmazkodik a háborús időkhöz, vagy talán a békét akarja meghozni, hogy a farsangot annyira megnyújtotta : január (i-tól március 9-ig tart. Íi3 napig.
Júniusban van a legtöbb ünnep : nyolc, igy csak sajnos 22 munkanap marad és június mellett januárban hét napot kell pihennünk. Ezzel szemben júliusban csak 4 (Vasárnap lesz ünnep. A 1 egtöMVünnep különben, hétköznapra esik és mintegy 72 munkaszünetes napja lesz az évnek, amely különben "165 napos és igy nem szökőév,
Nap- és holdfogyatkozás az 1043. évben, A február 4-iW imp fogyatkozás nálunk nem látható, ellenben jól láthatjuk majd a február 2U-Íki részleges holdfogyatkozást. Gyűrűs napfogyatkozást, amely augusztus 1 -én lesz, szintén láthatjuk, de az augusztus 15-i "részleges holdfogyatkozást uz esti órákban szabad szemmel is megfigyelhetjük.
Az 11)43. évben csillagászati szempontból az úgynevezett uralkodó bolygó a Hűld.
Zöldkeresztes Egészséf védelmi Kalendárium
CsaladvéáelSH — aépvidelem
Irta: Dr, Ujháxy Sí into r, Nagykanizsa m. kir. tlazttorvoia
A jó gazda gondozza, lelkesen ápolja a gyümölcsfa-csemetéket, hogy erős, egészséges fává nőjenek, s majd gyümölcsöt hozzanak, A már termő l\'áknt féltve őrzi, gonddal ápolja, hogy szép, egészséges gyümölcsöt hozzanak. Mint a jó gazda, a Zöld Kereszt egészségvédelmi szolgála! iz őrzi;\' gondozza, oltat, mázza, védi a magyar élet fáját, melyet a család, ezen keresztül az egyén és összességben a népesség alkotnak. Nézzük . meg ezt a védelmet, á -Zöld-kereszt* tükrében: a tanácsadásokon megjelenő terhes nőknek és szoptató anyáknak hasznos útba
igazítást, megfelelő oktatást, életmódjukra követendő utasításokat adnak ; a-kis. emberpalántákat — világrajövetelük első pillanatától kezdve — éber figyelemmel veszik körül, gondos, szakértői szemek kisérik életfolyásukat, az édesanyákat a helyes ápolásra, jó gondozásra tanítják meg és ti csecsemő Fejlődését, gyarapodását, növekedéséi időközönkénti szakszerű mérésekkel kísérik figyelemmel, s ott, ahol veszedelmet, baj Hát az orvos végy védőnő, a megkívánt szükséges segítséget azonnal meg adják.
Az 1-^6 óves gyermekek yé>
NA6T SZILVESZTER-EST
dluxwétoroa nonrinl egybakétva »•«
a MAGYAR KIRÁLY-vendéglőben.
Htnjoltt«i
vo° UmosalAtó? kórt DéZSl LSJOS MÜßS.
KERESZTÉNY
TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
cé|t. SÍPOS JÓZSEF Nagykanizsa, Fő ut 12, sz. (udvarban) Karona-azíállodAval szemben.
Legdíszesebb és legegyszerűbb temetést, (szállítást vasúton bel- és külföldre, exhumáléet a legpontosabban eszközöl. Éro-, tölgy- és fenyőkoporsók, ^különleges sirkeszoruk, selyem szemfedelek és sz összes temetkezési oikkek nagy rsktára.
TELEFON:
üzleti 387.
flakés i 2IS. MINISZTERI ENGEDÉLLYEL-
ia^. december 31
delmére irányuló bevíkonység szintén a ¦ Zöld-kereszti -es tanácsadások keretében történik, kiterjesztvén védő szárnyait a népiskolai tankötelezettség alatt állókra is, u. n. sxüxővizsgáU-tok (tbo-re), ingyenes- cukorak dók és iskolai fogászat formájában. Azt mondanom sem keli, hogy az említett cmkorakdótKui rászoruló Wrliea nők, szoptató anyák és kicsiny gyermekek is részesülnek. A felnőttek aetn mostoha gyermekei tíz egészség-védelmi szolgálatnak, mert nemcsak pályaválasztás és\'liázawtóg előtt kaphat hasznos tanácsokat, sőt vizsgálatokat, hanerni oktatást is az otthon fekvő betegek ápolására, továbbá útmutatást a nemi betegségek és gümjftkiófr eb-leni küzdelemre, aha kell, ezek gyógyításában is részesülnek-, a Zöld-kereszt, nemcsak egy^s korcsoportok, hanem a népesség szélesebb körtit. veszélyeztetü betígségek megte^özósérőf éa. leküzdéséről is gondoskodik (dif-téria ós ISrusz-elleni védőoltások, trachoma, malária, tbc. elleni küzdelem).
Ma már 775 egészségvédelmi körben történik aaanya- ós.es*-vsemjö, s ezieken/keresztül n<esa-Iád- illetőleg nővérjelem, ami azt jelenti, hogy a lakosságnak- 58 százaléka részesül\' gondozásban, ami a csccscmő-hnlálozások számának csökkenését, a difi éri a és tífusz esetek számának, hatalmas esését jelenti, de javulás észlelhető n Wc-s halálozásban is. Az állam n közegészségügyi szolgálatnak mind nagyobb\' területén ismeri el feladatául a közvetlen segítséget ós. az.anyagi, támogatás biztosítását* s így n» egészségvédelmi szolgálat fterj-lesztése halad tovább,,mert mini dr. Johan Béla. államtitkár egy. nemrégen elmondott b^zétrébwi 1 megél lapította : *az élni akaró nemzetnek fokoznia kell munkáját az uj, sarjadó életek meg-i Őrzésére, az uj generáció írceg-i mentésére.*
Az egészségvéctermi munka egyik ága, nevezetesen a thte elleni küzdelem ugy a csaloÖ, hunt az egyén ós¦ ezen kenesz-tül anépvódelem szempontjából nagy fejlődésnek indult városunkban ezelőtt három osxt«n» dővei, amikor dr. Krátky István polgármester, aki nemcsak a1 közigazgatást, de a \'kózegészséff-ügyet is-szivén\'yíseü, nemes,lelkű, fenkölt gondolkozású hitvese\', fáradságot nem\'isirrervcv társadalmi utón előteremtette a szükséges anyagi eszktaöKet\', melyekkel dr. .Tbhn államtitkár hathatós támogatása mellett a közel fekvő 20 holdas parkkal biró lazsnnki kastélyt.megvdsá* rolta, azt átépíttette," korszerűen berendeztette-és megfelelően-fel* szereltette, hogy alyban az intézetben, melyet o tüdőbSetegek
if* I — talpak ml— botok \\| — kötések Jl - vlaBzok Islri — kesztyűk
SRŰsIHUT ELEMÉR
axakusletébea DeAe>t«>\'Bá,
1042. december 31.
mekk*jíBuk neveelnstünk, Pb heij-ezést nyerjenek a szegénysorai, gyógyulást kereső betegek, akiket azért emelnek ki a hoziátartozói köréből, hogy stokszerü é« gondos .ájpolás alá k«nilve, a gyógyulás Htjára vehessék, a családot pedig a ferto-jístói megvédjék. Ez az intézet, mely 45 szobával bir, január hó kóíepc táján nyitja ínég kapuit, niely alkalomra Johan államtitkár ur is le íog jönni.
A család- ós ezen keresztül at egyén- 9 végeredményben a népesség-védelem egy gyönyört és követendő, példája áll előttünk A közegészségügy Iráni is nagy érzékkel biró melegszívű úriasszony, ki szociális gondola-lókban is gazdag, megértette az idők intíí szaval, mert drága a magyar élei; a- tüdőbaj, ezen népbetegség okozla veszély nagy és :i magyar ihalál- éles kaszája nagy sorokat, rendeket
NAPIREND:
íjjuti gyógyaeertári ügyelet: Ma a Bk. Mária frógyazeriar Kírály-uta» 40. ttiám,
Síakaníztán UZ oUyiii •rjrúgynaai
tir állandó ügyeletei szolgálatét Uri
fUaU\'t December 81. CtUKiilok. Ków. kai SzlívosAU-r. - l\'rotttslam *?\\)rttv,
ftrr* W,t. Teb.
/ja/7boldog magyar¦ uj\'évei kivan minden előfizetőjének, olvasójának és barátjának
a\' ZALAI KÖZLÖNY zierketztOsig», kiadóhivatala I éa nyomdavállalet*.
Lapunk legközelebbi száma január 2-án, szombaton délután a rendel Időben jelenik meg,
— (Jézus izls. nevének (tnnupe)
A katolikus anyasrontegyhás január 8-án, vagyis vasárnap ünnopli Jftttis szontBégoa novénok ünnepét. A nagykanizsai Credo fórfi-szorve-zet különös mologséggol üli mog, aünt az ogyeaület ogyík legnagyobb
ünmepót. »
- (Eliláptctétek a MÁV-nél)
A MAV igazgatósága Nagykeni-win a kövotkozó olŐ léptetésekét osz-Jözölte: Maróthy Oszkár fóintózót\' felügyelővé, Leborczy Károly inté-wt lé in térévé, Miksicz Ferenc fő-jaztot intézővé," Szabó Zsolt gya prnokot tisztté, Bogáti Ferenc b. hivatalnokot hivatalnokká léptette •16.
"~ (Anagykanizsai rendőrségről)
á\'fokattitány SíftbÓ III. Ferenc, ^rnai Nándor, Jákim Lánzló éa
ADÓ. m
MÉRLEG, KÖMTVE1.É9, IRODASZERVEZÉS
»>o iaptia*(»li4iM aaakáVM
Dn. KAROZAO REZSŐ
ttoagonyl-ulöíi 0.
ZAfcAI KaZLéNY
Ibol másfélezer önálló Iparos figyelt Intézik
A nagykanizsai és járáai Ipartestület egy évi munkája számokban
A n agy kanizsai városi és járási Ipartestület elnöke: Monto-vits István most adta ki jelentését a testületnek a lefolyt egy esztendei munkásságáról, összesen 86 uj IpaTJogosítványt szolgáltattak ki, uz előző esztendő 85 jogosítványával szemben. Megszűnt jogosítványok száma 32 (53). Az-emelkedés csak látszólagos, mert a 80 jogosítvány között szerepel 34 olyan légrá-di, amelyek már a " jugoszláv megszállás alatt érvényben voltuk, de most átírattuk magyar ipgosítványokra, ugy, hogy a tényleg kiadott jogosítványok száma 54. Tanoncszerződést kötöttek 220 esetben.\'Az olöző évben is ugvnnermvi volt. Szabadulás volt* 190, az elözö év 200 szabadulásával szemben. 1942--ben mestervizsgál tellek\' 139--en, 1Ü4l-ben CbT-cn. Iktatott ügyek folvószáma 2030, az előző évben is *200ü-en tolul. A testület irodája a nyersanyagok beszerzésével foglalkozott intenziven. Az iparosok bizonyos nyers anyagokat a testület \'által kiállí-
tott utalványok alapján kaptak? a kereskedőtől. Csaic egyedül a cérnából havonta több mint ?00 ilyen kiutaló utalványt állított kf az iroda. A havonta kiállított összutnlványok meghaladják az 1600 darabot. Nagyon sok felterjesztést, kérelmet, stb. adtak be nz iparosok, amit ,az iroda intézett el, ezenkívül rengeteg utánjárás, közbevetés, telefonon\' való intézkedés. Elöljáróság^ ülés 9\' esetben, gazdasági bizottsági ülés 7 esetben, közgyűlés 1 esetben volt. A harctéren1 küzdő iparoshonvédek 40 hozzátartozóját részesítették segélyezésben, ami eddig mintegy 3 ezer pengői tesz ki. Segélyt kapóit ezenkívül sok elaggott iparost árs.
A nagykanizsai városi és járási Ipartestület hivatása ma. gaslntán áll. mély együttérzéssel és kari szolidaritással végzi teendőit. Tisztviselői pedig minden dicséretet megérdemelnek. Nagyszerű munkát végeznek. A szív munkáját...
ptty. Onnepéiy után tartotta iuc# a lerftntiengvesület alakuló kőígyiné-wét. Egyesületi elnöknek ítuaemiflffcy László üzomTozMŐ bányáméYnÖkőt válaectották meg.
Intelligens magyar nék az iparvállaletehnál és Ozam éknél
Kél teste esküdött fel-a- Női Önkéntes Honvédelmi Munka*-szervezet toborzó tábora-e>mör* is jelentős eredményt\' ért- éi1. Most az intelligencia asszonyait és leányait, különösen nzo\'knl, akiknek nincs elfoglaltságuk, kívánja bekapcsolni a mozgalomba. A termelő, yjari munkából az értelmiség dolgozni akaró nÖtagjai is részesülni akarnak. Egy-egy nagy iparvállalat v;ig,y üzem keretében, mint- például raktáros vagy felügyelő, az intelligens magyar nők; ujjytüiesak kivehetik a fésűnket.
Németh VIII. József rendőröket őrmesterekké. Barna III. István, Vegrölgyi József, Tóth II. Béla, Melcher Márton próbarendőröket tényleges rendőrökké léptette elő.
— (Ma este ktzdlk meg a gyűjtést a mentők)
A mai nap a menték napja. Ezen * napon mindon évben gyűjteni szoktak denSk mentőink, hogy az így Összegyűli összegek fölhasználásával még jobban megfelelhessenek emberbaráti, segitó föladatoknak. Ma este 0 órakor kezdik meg a gyűjtést, minden nyilvános helyre elmennek, mindönkit folkerosnok. Mindenkinek kötelessége, hogy a lehetőségek szerint\' támogassa ókot adományával, merthez a csekély ál-dósat elenyésző\'iahhoz képest, amit űk< vállaltak szenvedő embertársaikén.
— (Pályázat körorvosi állásokra}
A belügyminiszter pályázatot hirdet a kiakomáromi, bántornyai, ceor-földi, damásai, murnosányi, murakirályi, murasiklósi, muraszontniá-riai, nagykapornaki, nagylongyolí, zalaogerflzogí, zalaszontgrót—zala jobbparti kőrorroai állásokra.
— (Újévkor nlaes hústalan nan)
A Magyar Távirati Iroda jolontí, hogy a közellátási miniszter fel-
függesztette a január 1-ére, pontokra érvényes hústalan napot.
— (Nászutasoknak)
Hotel Kikelet PeSti XWerteo m»<je«lati üdülóholy a Heeeetaei. (:)
— (Adomány)
A Jézus Bzíve felsőtemplom főoltárára Frk János Mozsgóról 500 pengőt, az építkozési költségekro Oozdán János 200 nongót, 219/02 tábori postává] a harctérről 107 pengőt, dr. Baj György, Szabó Antal 100—100 pengőt, N. N. 60 . pengőt adományozott. Isten fizwero meg.
— (Karáesonyfatlnnepély Kerettyén)
Nagyon szépen sikerült a/MAOUT
kultúregyesület ós a korottyoi\' MAOlvT levenleegjesülot karácsony-fa-ünnopélyo, nmolyon szép Bzám-mal vettek részt a katonaság és a vállalat alkalmazottai, lovontéi. Az ünnopélyt líuzsinszky László üzom-; vezotó bányamérnök nyitotta mog, majd több beszéd és szavalat után a MAOKT zenekara karácsonyi énekeket adott olő. Kassai László lo-venteparancsnok boszédo után a hadbayonultak és ozok hozzátartozóinak, valamint az összes vállalati gyormokek és katonaságnak megajándékozásával ért végot az ünno-
TÓTH 10ZSEF YASKE1ESIEDÉSE I
Haaykanixaán, Erx«éb*t-I«p 2a.
Arn.lt: T.leí.n l •».
Hítt.rr-S»kr»»B g7arlminju MKOiaiásiifl «6|»k«t. Unón »mA«a»U tí.kVly.k.t, k4lT«»k«t <* lU.Urtá^ Kkk^«.
ÉRTESÍTEM
ipen tisrtclt vevőimet,
ház
hagy Srztébet-tír 1. sz cmeletin I«ví dlv«táru-ker»5k«díjemet
MEGSZÜNTETTEM.
AtnidSn srives támo0«t<sukérl háMs köstönetemer fejetem ki, egyben kérem nb. adóMimet, hogy fiieté-seiket « Jővfibenis lakásomon síiveskedjenek «sfk6«ölni.
PERiLSZ DEZSŐ
65 gyermeliet ruházott fel a kanizsai Urleányok Maria Kongregációja
Hős mag^\'ar fiaink künn, áldozatos leányaink itt bonn küzdenek a szebb magyar jövőért.
Bensőséges karácsonyfa-ünnopélyt tartott az Urleányok Mária Kongregációja. Tolongtak a segélyreszoruló, főként hadbavomdt hozzátartozóínak gyermekei a fohértorom folyosóján, lio^y átvegyék, amit az áldozatos honleányi szorotot juttatott nekik. Mikor foltárult az ajtó, a foldiszilott karácsonyfa ott ragyogott a torom közepén. Do talán ennél íb csillogóbbak az öröm és hála kőny-nyoitoi a gyormokek és szülők azo- ! moi, akik megpillantják a gazdag csomagokat. A »Monnybél az an-gyalí» léjiokléf* utón P. Labancz Medárd, a Kongregáció érdemen prézese állott « karácsonyfa fé-nyéba b meghatott szavakkal be-Bzélt: i
— Ilyenkor, karácsonykor elcsitulnak bennünk óe körülöttünk a viharok. Csak egy- acsnt, felemelt érzés uralkodik bonnünk b ez: a szeretet. Ez a szeretet foledtetní tudja » akarja a kisgyermekkel, hogy háború van, hisz olyan szép ruhát, cipót kapnak, hogy a háború olótt som leliotott szohbot, többot ós jobbat kívánni. Fotomolő tudat, hogy\' mig hós magyar fiaink künn a fronton állják a vártát, a hon-loányok pedig itthon a belső fronton harcolnak a szorotot szont fegyverével. Ez biztosíték arra, hogy1 a magyar ifjunág összofogiíaa l>oldo-gabo magyar jövőt hoz.
A szavalatokkal és karácoonyi ónokszámokkal tarkított ünnopsóg után kiosztották a leányok » csomagokat. Mintegy 65 gyormek kapott cipót, vagy ruhát, ugyanannyi kalácsot, cukrot Játékot ,a]mat » egyéb karácsonyi ajándékot.
A meleg flanollruhák, cipők éa ajándékok összohozáaában hónapok óta sorénykodtok a buzgó leányok szociálisan foroncos bzívö prózoöük, P. Labancz Medárd vezetésével.
Midőn a harcoló katona Buegöny hozzátartozóit sogitotték.valóban keresztény és magyar ügynök tevtwk szent Bzolgálatot.
Ujdbaszaali aárlegefe
¦ita (tiri
JsvMíok|*IIIU««JI.
FRANK
MERLE». Oirambaa
KetvUs-tér 2li. Teláoo : S*>.
AKL.KI KÖZLÖNY.
1942. december 31.
BÚTORT
OABOR mO««Ulo»ná;
Felhívás!
Alulírott váreii adóhivatal felhívja a gaidaiági oiefédet tartó munkaadókét, hogy gdidaia\'gí o$t-lédjeíket 1943. évi január hó 5-íg • vérosí adóhivatal 28. 11. helyiségében (O. M. B. 1.) baleietbia-toiité* végett jelentsék be.
Negyksniite, 1943. dee. t3-ttu Városi Adóhivatal.
HILD
temet, exhumál, szállít.
C4ftol*i4oao« :
Darvallts József
MÉRLEG
Kindt* utreiiai luknert iavita
SCHOLCZ JÁNOS I
«érl«ckéa*lt#.raMter I
divat ízlés minőség
olcsó áp
Nagyi -in.. . i¦ lt ,;y,J! VÍr«0
polgár mes [erétől. i
31173/114!.
Tárgy: Tiaztl lakások öeazelrása.
HlrdKtmény.
A városi azálláameaterl hivatni I. hó 30-tól keitfldőU-g a tiszti beazálláaoláa •Aljára Igény be vwhető lakréezekol hasról h;Wi,i |árAa ul)áD ÓHzatratJa. Az ó.sr.ulró köteg Jogoault minden pot-girl lakást megteli In tani és a bérlő restéről nélkülözheti lakrészeket, Illetve aiobáknl l^ény be vitaira kijelölni. Azon Igénybevételre kljolölt lakreizuk (szobák), melyek ériéig albérlőibe kiadva ¦em voltak, az Igénybevételre kijelölés után sem adhaték Hlbórtelbe.
Tényleiiea szolgálatot taljealtő ben-véd Úsztuk, tisztviselők, közalkalmazottak lakán t.7. Igénybevétel alél meutM.
Az iijesybüvéUjIru kijelölt szobákból huterzalot, áKyneniltekct stt>. t!ltávell-laul ezlgeru büntetés terhe mellett tilos.
Akik az igénybevételre kljelöléet bármely okhéi magukra nézve aérel-Diinik t.rt]ák. a ktMftiés uupjától elámított 8 nnpon Imiül nálam benyújtandó li Ar.tn-11 *-lriU*r )i-sy.tAfl<ol élholUCk.
Már most tudoniáeára három aionban a közönéinek, hon., az Ilyen elóter-jesztéauktiek csak a legindokoltabb ecetben tóitok bolyt adnt. Nagykanizsa, 1S42. deeember XI.
KdBiöfittoyilvárlItág.
M1nda*oa JébaráUlak éa Isme-róeclok, kii drága Jé Ideáéivá*, Illatra rokonunk
öav. Dr. Frits JÖzisrné as. rajhi K.Jky Uim
temetéeén megjelenéaökkel vagy bármi más módon mélység SS gyászunkban etzioml sslvesek voltak, fogadják ezatoa la káláa köaxöae-tlnkét
A gyisíoló cssléet.
KoizinatnyilrAiltái.
niadaseknek, akik Méretett férjem, drága apánk Plánder György
fíldaalvee, ay- va/o»I ktltanéeeoe temetélén laemélyes meg-jelenésQkkcl mély fájdalmunkat enyhítették
Plándar-cialAd.
Kérem jegyezze elő!
Uj telefonszám:
305.
lutei Ferenc tínSF?Lltiffi
Vásároljon
Horváth Lajos wxm±;
Nagy választék várja Önt I
ca-ut 2.
Telefon > «47.
BÚTORAINK
kSzismerten szépek, tartósak és mégis olcsók
KOPSTEIN BÚTORÜZLET
SSeagykaiiiissa
MII
Polgármester,
DRÁVAVŰLGYI
jjiUjHOS hRSMSZOiGbLThTO R.-T.
hlle»l»ttjm(mnié««k
1U;:"I\'. /.tifi f<Ul«IItm0«BiItAfJ
miti «lem u 111 sa ni • ai karatémban sUImltH S-*ál eUlutám It Apáié. Cinfrtiuiwry-ui *\'e t®lttf»n 294.
Hofherr-Schrantz gépek, liligili petróleum
ÜNGBR-ÜLLMANN ELEK
VA1- cs MŰSZAKI KEREIKEBlSÉZEH
Shell gázfézők átvahaták. lelyiiMi|inak
Uln.an uOlii«irl.Mt al$ri r.n*.l|» mw*t kaillUk.
lilfiiisiii i Zfilil ICiziőnylisn
méiiiintaiK
AllAs
tf*nyv»lé*t rcndUhjzok, mírleeet kéizllek. könyvelée-e betanítok. Msroil lanár, Klrálynlca 22. 4049
(UpAsx-kevtSeeel geiduigba konvencióra karetek. Clm a klidóhlvalilbin 4QG3
¦aJAréntt kertiek déltlötlre. xt IÖ\'e, I. SD.
Sueír-4061
Keeeiel Icivesittnk H4xiíbel-lír 13.
Ktis fatelepeit,
riaierkereelieiie-eegéd a|ánlko-zJk tobbévaa tyakorlalUl. Klia litván Poi. tits, it. p. Volíőíajk. 4047
jokerben lavó tekate fArfl létikelíei ¦ ladó. Clm a kladéhlvaUlean. •
ADÁS-VÉTEL
Igy Singtr-gyiitminyu varrógép «|. •Me. KUUiMdy-u, St. 40ü
JöJtuibiii levo S—4 lóarőa aUbtl lépet voeateat axalagroréiibaz, ik/géiaa. Lln-bari Jáaoa, Oaise. 404S
Haitnllt rádió Arany jines ». 2/i. izáat eleit olcaón e>laeo. 4Ú44
íisy Jékarban lare radio elaiee. Kei-amit tir T, 40S2
Egy Jóiaroan lave aaallgand mérőt vaaaék. Hetófi-ut <o.í
Ketesekás) lakAaomat alcaarélném ha-lenlévai vagy aeé|> agyiaobáiMl nljuira. Cin: Civatké M«ralé-rs«haly, Honhy Mikiéi-n 4. 40*9
BÚTOROZOTT &ZOBA
aliateisMiett aioka konyha- éa IQrdé-iKeba-kaiutáJaHal klagé. Cím a kikéó-hivatalban, 40ti
m INGATLAN
Több agómanlas magas- éa .béihiiat, biahalyat, sióiéi éa loldaket kBaHetlt Papp, Talckt-al S. Tataion tTe. 1912
SlallareietM négy-, három- és kettő
uonás, parkaltás, tgidéazebii síép báz aladó. Clm : Dr. Kubár Olló ügyvédnél.
4046
Uj esatendóban boldog leaz, ka telket, hAatat nálam veax, de bérbudó főidet, baia t la * Mindéin kSivallt : Hor-vaiti Ugatlas-hoéa, Sigár-at 42. 4059
_KÜLÖNFÉLE
Peatékttslethea*, Isa i Iga tolván nyal, pcniea társat karaatk. Clm a kiadóhivatalban. 4114
HeMuelm I LaguJabb, leguabb kW-mtuihamlnláhal Mtérekért előrajze) Sóhmní, Zárda utía 8. 4WQ
Képeit ws:
legelesébbaa keretezi Horváth UjO«, Fő-ut 2.
Nf.gykanij.sz megyei-város polgármesterétől.
i, Ml/1041.
Tárgy: llattéUtés eUeaérzáae.
Felhívás!
A légoltalmi ház- éa háaaaoporlpa-raaunokok éa helyattaaek figyelmét felhívom, hegy minden eato a 20 érakor kaUdtá elAtétltéataeaepori]iikba tartozó összae házaknál (atcal éa udvari ablakokat, ajtőkat) ellenőrizzék, mert ha az elsötétítés a rendoletbou foglaltaknak nasa megfetaló, a hatáság a názceoportparaseaaoket, IlletSieg helyetteseket la lelelieségre vonja
Kaggka*l»a, 1*48. geeember 16.
•w Polgármester*
<tA2. j«c«m»tr 31.
Qoldog
újévei kivan ^
totnüen
vevöfének, jóbarúttánaU, ismeröséneK
a Uaross
Sxövetség nagykanizsai Kerülete !
, 1 BÉLA Virág József cipő-, url- és női-divatháza Nagykanizsa, Fö-út 3, Telelőn S-ZO. TÓTH JÚZSEF vaskereskedő NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 23. Véteásy ékszerész
(pttlcnsszky Ferenc Vlvaiárulixlet Fő-úí 14. Telefon 447. fegyver- és sporidru-kereskedés, rödló és tenylíépésxeil sxaltUxlet Szakony István Nagykanizsa OZORAI KÁROLY cukorkagyáros és déli-gyümb\'lcsnagykei\'eskedö Nagykanizsa Magyar-utca 19. sz.
RITTER / ANDRÁS cipő- és divatháza NAGYKANIZSA PÉlWiiHÉi vas-nagykereskedése NAGYKANIZSA DEÁKY FERENC url- és nöi divatáru-üzlete Nagykanizsa Erzsébet-tér 1. szám Pálcsics Ferenc ^ nagyHaniasal fonáltesíőgyár
lYS iltényi Sándor és Fia Nagykanizsa Stampf Zsigmond fűszer- és csemegekereskedéíe Nagykanizsa Lukáts László rádió-, kerékpár, foto- ós sportüzlete Nagykanizsa, Erzsébet-tér 3. Petri Yilmosné égetett szeszfélék, rum- ós likőr-kereskedö Magyar-utca 2.
Májon Testvérek iMuimiSk is atílíiiikdíikelk Nagykanizsa-Kaposvár Fe|>ér István fi/agyleanlxsa Honi és Kofái készruhakereskedük Nagykanizsa Skerlák Erzsébet és Radics Ilus
SÁFRÁN FERENC szeszecetgyára NAGYKANIZSA Horthy Miklós út 25. szám Kedves vevőimnek, jóbarátaim-nak, katona-bajtársaimnak boldog.szerencsés újévet kivánok ZSOLDOS GYULA órásmester, ékszerész és látszerész Nagykanizsa, Fö-ut 8. Hr imáik és SxaHonyi textiláru-kereskedése Nagykanizsa Erxsébeí-iér 10. «*. Mustos Ferenc papíráru-nagykereskedés NAGYKANIZSA Erzsébet-tár 4. Telefon 309.
Gábor bútor-sscalcUxlet ífjrKreft József fűszer- és vegyeskereskedése Tornyos István üveg- és porcellán-kereskedő Nagykanizsa Horthy Mlklói-ut 3. Z)ezie Mélíu iextil- éa Mvaiúru-kereskedö JVuyy Kanizsa íil-il O. (i.iim.
Na gyhaan txsa HortHy MIU1Ó3-ÚÍ 1. NAGYKANIZSA Király-utca 34.
ÁGH ÉS NÉMETH vaskereskedése NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 22 Husztf István mű»ierész:mo»tor varrógép, kerékpár, alkatrészek eladása As javítása Nagykanizsa, Erzsébet-tér 16. TÖTH JENŐ bör- és cipé8zkellék-kere8kedö Nagykanizsa, Erzsébet-tér 3-4. cfzücs ZBéía I HJiaross-altiszt
545351
18204288
4746
ZALAI X<ZL«NY\'
Boldog újévet kivan igen tisztelt vendégeinek és jóismeröseinek
Tölgyszéki Papp Béla
Központ szálló tulajdonosa
Boldog újévet kíván Igen tisztelt vendégeinek, \' jóismeröseinek és vasutas kartársainak
AUEB MÁTYÁS
korcsmáros, Szemere-utca 21.
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
özv. Kollarits Gézánó
url- és hölgyfodrász
Boldog újévet kivan kedves vevőinek
Gozdánné Bencze Teri
\' női kalapos Horthy M.-út I. Városház ópUlut
Boldog újévet kivan kedves -vevőinek, Ismerőseinek és jóbarátainak
toércxi Jóacset
Telefon 657,
Boldog újévet kivan kedves vevőinek
Szloboda József és Fia
irógépvállalata Nagykanizsa—Csáktornya
Boldog újévet kivan kedves vevőinek és ismerőseinek
Kapoli Ferenc
hunira él mémáros
Boldog újévet kivan kedves vevőinek és jóismeröseinek
Kósa Pdl
DfrdgkereslceiHÍ Hort&y Mííilú-.-.,! 2.
• Boldog újévet kíván kedves vevőinek, barátainak és jóismeröseinek
Tibetig Cajos
kötélgyártóm estei-
Boldog újévet kivan kedves vevőinek, jóismeröseinek és barátainak Horvúít) János rédló- ós vlllamosséglcikk-kereskedő Eötvös-tér 24. szám
Boldog .újévet kivan igen tisztelt vevőinek és üzletfeleinek
- Kukecz-butor üzlet
(Wildlnger Lászlón*) Eruébat-Mr 11. Tulolon 71). —--
Boldog újévet kivan tisztelt vevőinek, jóismeröseinek és jóbarátainak
Mátyás István
lómcaxdro*
Boldog újévet kivan igen tisztelt vendégeinek
Hoffer VlKtor
Korona szálloda és étterem Telefon 30.
Boldog újévet kivan igen tisztelt vendégeinek és jóismeröseinek
Szever József
vendéglős
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
Vajda étterem
tulajdonosa
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek, jóbarátainak és a sörgyár vezetőségének
KÓPIÁK MIHÁLY
„SZÉP ILONA" veraiíolJj
Boldog isjévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
Víáa Endre
vendéglős
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
Szabó Péter
vendéglős
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
Kollár György
,,Fekete sas" vendéglős
Boldog újévet kivan tisztelt vendégeinek és jóismeröseinek
Tiéssi Cafos
„Magyar király11 vendéglős
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
HORVÁTH PÁL
„LevelM csárda" kocsmáros Klnlwi-utM 21.
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóbarátainak
Hanzsér Imre
„Gondűző" vendéglős
Boldog újévet kivan igen tisztelt vendégeinek és jóismeröseinek
Vass Jóxsef
„K/s sörház" kocsmáros
Boldog újévet kivan kedves vendégeinek és jóismeröseinek
Németh János
„Vadászkürt" korcsmáros Eötvös-tér 4.
Helybeli és vidéki k. üzletfeleiknek és jóbarátaiknak boldog újévet kivannak
Gyergyák és Parragi
bőrnagykere8kedök Fő-út I. sz. Telefon 494.
Boldog újévet kíván
Flórián János
bőrkereskedő és cérna-elosztó
• Boldog újévet kivan kedves vevőinek és jóismeröseinek
Futó Károly
IjíIj\'AujosIhjiSÖ Erscaébet-ter 17. mm.
Boldog újévet kíván igen tisztelt vevőinek és jóismeröseinek
Sziklay Béla
kereskedő Nagykanizsa; Eötvös-tér 34.
Boldog újévet kivin kedves rendelőinek és jóbarátainak
Pápai István
url- és papiszabó Suuér-uí 2.
Boldog újévet kivan kedves rendelőinek, jóbarátainak és ismerőseinek
Széchenyi Lajos
lakató, és vlxver.«tékm»re!é
Kivsatltk-léí II
1942. december 31,
Boldog újévet kíván
Czanik Lajos
hatóságilag engedélyezett villanyszerelő mester
Eötvös-tér 10. Telefon 693.
Boldog újévet kivannak
MOLNÁR és TÓTH
textllkereskedők Horthy Mlklós-üt 1. sz.
Kellemes boldog újévet kívánok vevőimnek, ismerőseimnek és jóbarátaimnak
Wiederman Béla
kárpitos ós díszítő Eötvös-tér 23. si.
Boldog újévet kíván igen tisztelt velőinek és jóbarátainak
Hegedlis István
borkereskedő
— (Autóbusz hlr) Ertesitjük « t. utafókőíőnséflet, hogy nagy kaniuai megállóhelyünket 1941 i«ntiíT Mól « KORONA-iidlIÓ olc helyeslők .ít
MÁVAUT-fínöluéo
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3i.ti3/it<:.
Tárgy : A badliegélyek kltlsele-séoek Bzabáiyoz&sa.
Hirdetmény.
A harilBegdlyek kirizo lését 1948. óvl
í.Htiíir hóra a kövelkeaflképen ozabá-yozsm: \'
Junár hé 2-ín: *
a Király-utcától, Fö-uttól, Deák- ei Eötvös-tértől, valamint a Telekl-ultól északra es-3 vároaréaat>«ii lakók-;
jannár bú i a Király-utcai. FÖ-utl, DeAk-tórI, Kfll-
vös-tórl, Telekt-utl lakosok, valamint ezen utcák, Illetve toroktól délre esi városrészben lakók;
jnuuiií bő 5 éa:
a Varazsd!-utcai, Szent Flórláthtérl, Hunyiuii Url, valamint a Szépe tnakl-utcai lakók;
Jsauár UHi! a Varazsdl-utca, Szánt MórJAn-tór, Hunyadi-tőr, valamint a Szépeinek!-utcáktól délro e&Ó városban lakók részére történik a lintlIöQjídlySIdflzcióen
Január tán én 9-én az olmurailotla-kat lógja a pénztár klUMtnl,
A hadl-egélyek kiűzetésekor mlndoD segélyezett személyazonosságát a köz* ellátási hivatal által kiadott élelmeié*! lapjával Igazolni tartozik. Ezért nyomatékosan lelhlvom az érdekeltek figyelmét, hogy az élelmezési lapot okvetlent)! hoziák maguknál, mórt «uaefc hiányában a liadTsegély kifizetheti nem leez.
Nagykanlzaa, 1042. december 30. itiss Polgármester.
ZALAI KÖZLŐMY
rOUTIK-hl NAF1UIP. Eladja: „K«iguda*ÍBlR.T. NagyktiliM". FeWós kiadó: ZaUI Király. Nyomatott i a „KozgMdas-igl R. T. N*wkAul4»nH
¦ysutfjibjyi M(yUa,lz«*. jHjtundAirt talál i\' Zalai Mftjri

Insert failed. Could not insert session data.