Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlok megtekintéséhez szükséges program és útmutató A DjVu fájlok a PDF-hez hasonlóan többoldalas dokumentumok, előnyük a kisebb helyigény. (Mac verzió innen letölthető)

 
63.09 MB
2010-02-23 15:47:18
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
130
1533
Rövid leírás | Teljes leírás (1.59 MB)

Zalai Közlöny 1926. 001-025. szám január

Zalai Közlöny
Politikai napilap
66. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

POLITIKAI NAPILAP
fcMUMIMl * UMMIvaW *<n\ I MnblrMto 7% qiwk I1T. mta
Felelős nerkmU: Kcmpelea Béla
UÓSntM bt: te hía iftflw
(K B.) A magyar föld felett .nyhe tavaszi szél, rajta, a dúsan íermő rónaságokon, messze föld-'/ ről felénk rohand folyóknak ten-geiszélcsségre dagadthömpölygő árja Y tettén, talán az Idegen £.! járom alatt szenvedő testvéreinknek jéggé fjgyott könnyeiből . préselt, hideg, óriási tábiatöme-' ■ gek süvítenek és szántják végig ; a magyar álmok csillogó reményeit. A tél csikorgó hidegét egyszerre elűzte a Napnak idő-t éfőtt a földre tévedt, kelleténél f forróbb lehellcte; a Tisza vldé-f l kén pedig tajtékzó hullámok ás-v.sák kl a gazdáknak a földbe vetett kenyérmaávatt s temetik az enyészet sírjába az aratásba vetett minden reménységöket.
A tavaszi napsugár korábban gyujjotta még a fermészét ébre-' désének hajnalhasadását, mint ennek Ideje még előkezeli volna; ott tul, a Tiszaháton, má* learatta a vízár az alig hogy zsendOlésnek Indult vetést, mielőtt betakaríthatták jíolna. Pénzértékben felbecsülhetetlen károk mindenfelé: emberéleiben, vagyonban, egy jobb jövőbe vetett reménységnek szépen festett elképzelésében...
Az újév szerencséilenül, bajjal, veszedelmekkel telten köszönt reánk. Tengernyi bajunk, ezer gondunk közepette csak a Gondviselésbe vetett megingalhatallan hitünk az egyetlen oázis, melyen uj erőt gyűjthetünk küzdelmes életünk, folytatásához.
És valóban, annak a hitnek, annak a szilárd meggyőződéssé acélosodott bizalomnak kell úrrá lennie a lelkeken, hogy a megpróbáltatások csak erősítik az elszántságot s a küzdelem az a tényező, mely a lelkeket közös tevékenységre készteti s vállvetett munkával egyengeti a boldogulásnak, a céltudatos előrehaladásnak, egy szebb jövőnek útjait.
Ez az eszme, ez a törekvés irányítsa minden gondolatunkat s vezesse lépteinket. Utunkban sokszor kőbe fogjuk még ütni lábainkat, olykor talán kiserken majd belőle egy-egy vércsepp is, de ha önbizalmunk nem csökken, sőt erősbödik s a jövő, mint elérhető cél lebeg szemeink előtt,
II í í^ V szöntsük az uj jövevényt abban
J a reményteljes hitben, hogy a
hidegen kéklő ég pereméjén lábait megvetett téli szivárvány nem megközelíthetetlen tünemény, hanem cél, melyért minden erőnkből küzdenünk keli.
Vajha az újév hozzásegítene, hogy az ennek a szivárványnak szines boltozata alatt elterülő egész hazánkat egyszer már Is-nunk több"mlnt ezeréves törté- mét a miénknek mondhassuk és' nelmünknek véres emlékein, kö- I tudhassuk I
az újév — kl ludja? — miféle eredménnyel fogja még meglepni a történetírásnak sok-sok ezeréves, de lelkében örökké Ifjú krónikását...
Amikor tehát átlépjük századunk második negyedének küszöbét s gondolatban átsurra
Smith Jeremiás népszövetségi főbiztos XIX. számú jelentése
Budupcít, dccemtx/ 31
Smtlh Jeremiás népszövetségi pénzügyi főbiztos XIX. számú jelen'ése az 1925. évi november t-Tíl 30 ig lerjedö szanálási időszakról számol be. November hónapban a lekötött -íz'okterieiikér'ízembeii végösszegben némi emelkedést mulatnak s majdnem pontosan ugyanaz a Végösszeget mutatják, mint a mull év november hónapban. Arany koronában a IckőtOlt bevételek 24.1 millió Összeget eredményeztek.
Az Összes állami bevételek november hónapban a tavalyinál 216.1 milliárd paplrkorouával nagyobbak voltak. A költségvetéssel szemben 22 2 millió aranykorona emelkedési mulat az eredmény.
A decemberi előirányzat 2.821.642 aranykorona bevételi többletel vár. A decemberi kiadások közi több, mint 8 millió aranykorona szerepel dohány vásárlására, körülbelül 2 és fél millió korona a slálusrendezéssel kapcsolatos felemelt Illetmények fedezésére. A decemberi költségvetés a szqjiálásl költségvetéssel szemben 6 millió aranykoronával jobb.
A pénztlgyi helyzet teljesen kielégítő, aminek bizonyítéka az is, hogy Magyarország helyzete elsőnek hatályon kivül a valula és devizaforgalom korlátozását tartalmazó intézkedéseke!.
A Nemzeti Bank jegyforgalma és vállólárcája erós apadást szenvedeti november folyamán. Az érckészlct és a tartozások fedezeli aránya viszonylag változatlan maradi. A ka-mailáb leszállilása nem ap»6ztotla a Nemzeti Bínk érc és deviza fedezetének erősségéi,
A vidéki kamatláb összeegyeztetése a bankkamatláb színvonalával csak nehezen megy. A vidéken még
egyre igen magas kamatot követetnek, amelyet sem az: ipar, sem a mezőgazdaság hosszabb ideig nem bit el. .
Az értéktőzsde helyzete nem egészen kioléglIO.
Szemben ti 1924. évi, UXB2 millió aranykorona értéket képviselő, kimutatóit külkereskedelemmel és a január—október hónapok végével 100 ? millió aranykoronái passzívummal záródó kereskedelmi mérleggel, a most folyó eszlendö rgyüttvéve 1.156 3 millió aranykorona értékel képviselő behozatalt és kivitelt ért el és a kereskedelmi mérleg passzivuma 51 9 millió aranykoronát lelt.
A fenli számadalokból kitűnik, hogy dacára a tavalyinál sokkal jobb idei termésnek, az 1925. évi októberi kivilel ériéke nem érte el egészen az 1924. évi októberi kivitelét. Ennek az oka részben az, hogy a búzának, a húsnak, a cukornak és Magyarország még egynéhány fonlos kiviteli cikkéne^az ára az idén a'acsonyabb mint tavaly volt, másrészt az okozta ezt, hogy a kereskedelmi szerződések hiánya Magyarország és légion tosabb vevői közi Magyarország liszt' kivitele elé akadályokat gördít. A behozatal értéke októberben valamivel nagyobb voll, mint a mull évben.
A munkanélküliség valamivel emel kedclt, aminek oka a téli Időszak. Az árak indexszáma csökkent ii legalacsonyabb állást érte el, mióta az újjáépítési folyamat megindult.
A fizetésképtelenségek száma ismét emelkedett. Novemberben 53 csőd-ügy és 142 kényszeregyezség került a bíróságok elé.
A népszövetségi kölcsönszáihlán a rendelkezésre álló egyenleg 152 millió 060.562-46 aranykorona.
A nemzetgyűlés Összehívás*
Nem lehetetlen, hogy szükség lem lesz arra, hogy a pártok hívják össze a Házat, mert a házszabályok alapján a nemzetgyűlés elnökének is joga van arra. Mielőtt Szilágyi Lajos a házszabályokban előirt számü értekezést Összehívni, előbb érintkezésbe lép Scltovszky Bélával, a nemzetgyűlés elnökével, akivel közölni fogja, hogy valamennyi párt szükségesnek tartja a nemzetgyűlés összehívását.* Szükségesnek tartja ezt még az Egységes Párt Is, tehát arra fogja kérni az elnököt, hogy saját hatáskörében Is intézkedjék a nemzetgyűlés összehívásáról.
BELFÖLDI HÍREK
Az*árvIzveszedelem.B<!*tó-' csabárúl Jelentik: Gyulaváriból
érkezett jelentés szerint a helyzetben lényegesebb változás nem történt. A gálakon mindenütt folynak a védő munkálatok. Szeghalomból délben érkezeit jelentések szerint lényegesebb változás olt sincs. A fokközi hidnál tegnap este végzett gátbevágásokon keresztül a viz lassan visszafolyik a Kőrös medrébe. Magáról a Kőrösről apadást jelentenek. Szeghalomból ma délelőtt ismét nyolcvan ember ment át Vésztőre az apasztó munkálatokhoz.
Korlátozzák a postai csomag-forgalmat. A kereskedelmi miniszter az áradás okozta forgalmlakadá-lyok miatt a Mihkerik, Kötegyan, Geszt, Mezőgyón, Okiny, Sarkad-kereszlur, Sarkad és a Sarkadl Cukorgyárba szóló közönséges és értékcsomagok felvételét — a gyógyszert, oltószérumot és a hivataloknak valamint a halóságoknak szóló hivatalos csomagokat kivéve — további intézkedésig megszüntette. A kivételesen felvehető csomagok csak oly terjedelműek lehelnek, melyek zsákban továbbíthatók. Természetesen az cmtitett hivatalos csomagok is csak ugyanilyen feltételek mellett vehetők fel.
A irank-hamlsltásl flgy. Ma reggel kilenc órakor a frankhamisítás! nyomozás aktiv vezetői ujabb megbeszélésre gyűltek Össze a főkapitány szobájában. Az egész nyomozásnak ujabb lendületet adott egy távirat, amely az éjjeli órákban ér-
66. évfolyam, 1. szám
Nagykanizsa, 1926 Január 1, péntek ára 2000
WM»«8W
1928 Január I
teí* míg az amsterdami rendőrségtől. A távirat meglehetősen bő terjedelmit Jelentés, melynek tartatmát a Dyilvánosiggal semmi síin alatt sem közli a rendőrség, hanem a nyomozás érdekében igyekszik a legnagyobb titokban tartani. A táviratban három név szerepel, akiket Jankovich és fopatartott társai megnevezték, akik a pénzhamisításban tettestársai voltak és segítségére voltak a hamis bankjegyek elszállításában.
IV. Károly király koronázásának évfordulója. December 30-án volt évfordulója annak, hogy néhai IV. Károly királyt a budavári koronázó Mátyás templomban megkoronázták. Ebből az alkalomból a koronázó templomban emlékmise volt, melyei dr. Nemes Anlal püspök pontifikált.
Wolff ezredes Budapestc utazik. Bécsből jelentik: Wolff Ousz-táv ezredes, a császárhű néppárt elnöke, az osztrák legitimisták vezére január közepén Budapestre utazik, ahol tárgyalni akar a magyar legitimistákkai, elsősorban Apponyi Albert, Andrássy Gyula, Paltavkinl György és Sigray Anlal grófokkal. Wolff ezredes Budapesten nyilt színvallásra akarja kényszeritenf a magyar legitimista vezéreket és paktumot óhajt kölni velük arra vonatko-zólag, hogy ha sikerül a kicsiny Ottó restaurálása Magyarországon, ugy az uralomra jutott legitimisták hathatós támogatásban részesítsék az osztrák legitimistákat és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Olló elnyerje az osztrák császári koronát is.
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentése: CsülörtOkOn a Mmirsik-let: reggel 7 órakor +7.C, délután 2 órakor +12.7, este 9 órakor+9.4.
Felhőzet: Reggel egészen, délben és elte kevésbbé borult.
SziUrány: DNy.
Napi csapódik mennyisige: —.
A plakát-hirdetés reformja Nagykanizsán
Január elsejétől plakát és fali hirdetéseket csak a Magyar Hirdető Iroda utján lehet elhelyezni városunk utcáin
Nagykanizsa, december 31
Nagykanizsa élénk gazdasági és társadalmi életének egyik, idegenek számára is elsó tekintetre szembeötlő bizonyítéka az a larka plakát özön, amely annál nagyobb mértékben lepi el az utcákat, minél nagyobb versenyt kell kifejteniük a gazdasági élet egyes tényezőinek, hogy üzletmenetük rentabilitását biztosítsák.
Nagykanizsán azonban az utcai hirdetések kérdése sokáig, mindmáig teljesen rendezetlen volt. Jóformán oda ragasztott mindenki plakátokat, ahova akart, hogy esetleg még aznap átragassza azokat valaki más — vagy lelépjék vásott utcagyerekek.
Az eléren felmerMt sok panasz arra készlett? a város vezetőségét, hogy az üzleli érdek megvédése és az utcák rendjének és — ha szabad ezt a kifejezést Nagykanizsa utcáira alkalmaznunk — szépségének biztosítása szempontjából egyöntetűen rendezze a plakát és falra festett hirdetések kérdését.
Evégből Nagykanizsa város 1925. márciusában szerződést kötött a Magyar Hirdető Irodával, annak nagykanizsai fiókját bízván meg az említett hirdetések egyöntetű kezelésével.
A Magyar Hirdető Iroda — mint ezt lapunk más részén található hirdetményben közli — 1926 január hó 1-töl kezdődőleg érvényesili szerződés biztosította jogait s kezelésibe veszi a plakát is fali hlrdelisekel.
A várossal kötött szerződés értelmében a hirdetési-jog bérbevevője köteles 9 modern hirdeiőoszlopot és 40 hirdetőtáblát felállítani a város területén. Ezek kétharmad részét legkésőbb 1927 december 31 lg kell
felállítania. A Hirdető Iroda a buda-pesli mintájú oszlopokat már megrendelte, inig a hirdető- táblákat helybeli cégek már készítik. Ez utóbbiak különböző méretűek s a város különböző részein nyernek elhelyezést.
Január l-lől kezdve tehát villalatok, egyesületek, magánosok plakátokat vagy falrafesletl hirdetéseket csak a Magyar Hirdető Iroda itteni fiókja ,utjái? ragasztalhatnak ki a város által megállapított díjak melleit. Eszerint 48 órára (klngasztással együtt) 1000 négyzetcenti méterig 4 aranyfillér, 1000—2500-ig 8 aranyfillér, 2500—4000-ig 12 aranyfillér, 6000-ig 15 aranyfillér, 10.000 négy-zelccnlímétcrig 30, ennél nagyobb plakátoknál 40 aranyfillér fizetendő. Ha a plakátot 48 órán lul Is künn akarják hagyni, ugy naponként a díjak 25°/o-a fizetendő.
Aki jogosutallaftil-aaJakátokal ragaszt vagy ragasztat, azok ellen a rendőrség ellenőrzése alapján szigorú eljárás indul.
A Magyar Hirdető Iroda különben azt is szigorúan ellenőrzi, hogy a plakátokat idő előtt le ne léphessék, át ne ragaszthassák.
Minthogy a városi hirdetési szabályrendelet mindenkinek csak saját házán, saját üzletében vagy az előtt enged meg hirdetést, a meglévő, tűzfalakra, faláblákra lestett hirdetések tulajdonosainak is meg kell kötniük a megállapodási a Hirdető Irodával.
= Köztisztviselők és nyugdíjasok figyelmébe IA magy. Mr. államvasutak igazgatóságának rendelete értelmében a köztisztviselők és n)ug-díjasok, valamiül családtagjaik részére kiadandó uj arcképes igazolványokhoz szükséges fényképek öVixIO' i cm. nagyságban Halász Sándor fo'o-mQlcrmében (Kazinczy-u. 11) lesrál-litott árban készülnek. Telefon 356.
= Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén N igykanizsán, Fő-ut I. szám alatt megnyílik.
Megjött a városi tisztviselők státus rendelete
Az A é* B csoportokat a létszámapasztó bizottság fogja megállapítani
Nagykanizsa, december 31 Mi érkezett meg Nagykanizsára, utolsónak az összes hivatalok közül a városi közigazgatási tisztviselők és egyéb alkalmazottak lélszámviszo-nyaínak és illetményeinek, az özvegyeket és árvákat megillető ellátási dijaknak szabályozására vonalkozó belügyminiszteri körrendelet.
Eszerint a r. t. városok tisztviselői fizetés szempontjából az állami rendszerű VII—XI., rang szempontjából a VI—XI. fizetési fokozatokba tartoznak. Eszerint az illetmények szempontjából a r. t. városok tisztviselői a következőképen oszlanak meg fizetési osztályok szerint: VII. polgármester, VIII polgármester helyettes.tanács-nok, főjegyző, főügyész, főmérnök, főszámvevő,
IX. ügyv. oivos, I. aljegyző, árvaszéki ülnök, ügyész, mérnök, erdő-mester, számvevő, pénztárnok, tűzoltó főparancsnok,
X. árvaszéki Jegyző, II. aljegyző,
I. közig, fogalmazó, mérnök, orvos, levéltáros, I. erdőliszl, állatorvos, köz-gyám (ha árvaszéki előadói leendőket végez), községi bíró (jogi kép-zellséggel), alszámvevö, számellenór,
II. pénztárnok, ellenőr, tűzoltóparancsnok, Iktató, kiadó, irattáros, nyilvántartó,
XI. közgyám, községi biró, II. közig, fogalmazó, I. erdötiszl, műszaki tiszt, számliszl, adóliszt, pénztári liszt, segéd nyilvántartó, végrehajtó, szállásmester, írnok, városgazda.
A tisztviselők egyazon osztályban eltöltött 6 év után egy ízben előléphetnek a következő osztály legalacsonyabb fokozatába. Polgármester 25 évnél hosszabb szolgálattal 3 év ulán Is előléphet. Etéren a képviselőtestület, kinevezett tisztviselőknél a főispán határoz a belügyminiszter jóváhagyásával.
Gyakornokok, dijnokok, altisztek és szolgák ugyanolyan fizetést kapnak, mint a hasonló államiak.
A kis fiamhoz
Irta: Miklós Viliz
Este is reggel areocskdd ragyog rám, A képkeretből,... bátor ti komolyt Ó, merre Jársz most, elszakítva tőlem, Pribékek túsza, — drága kis fogoly ?l Vájjon hol törnek idegen beszédre, Amíg szemedben titkos tűz ragyog? És tudod-e míg mos! Is odavágni: „Nem ijedek meg, mert magyar vagyok!"
Fiacskám drága I ugye sokszor mondják ; Ne kitvesd soha, semmiben apád, Mert koldus leszel égisz Hetedben ' S az illdOzis is nyomor vár reád: Fiacskám drága I ne hallgass reájuk. Vessed jel büszkén nemes homlokod; Míg sokszor fogja bánat boronálni S talán mig vtresen Is hordozod!
De nem baj! Soha meg ne alkudj, drága, Ne menj, csak tiszta, hú lelked után! Hallgassad meg a szabad szil zúgását A Maros vízin is a Hargitán l Ugy Jő, Ugy büszke, dalos lelkll, bátor, Mert egy tündöklő szip Jáium takar, — Te sem lehetsz más, mint mindenik ősöd, Nyílt, Igaz ember, — sirig hú magyar!
A Dunántul római emlékei
(A balácal ásatások)
Irta: Dr. Szűcs Imre Ma már az egész tedományos világ ért-.sült a balácal ásatások nagyszerű eredményéről. Mi is tájékoztatni kívánjuk olvasóinkat c kutatásokról, melyek annyival is inkább érdekel-helik, hiszen a legé.lékesebb római emlékeket Vcszprémvármegychatárín, pár méterre a zalai főidtől találták és szakértők véleménye szerint ezek a telepek mélyen benyomulnak Zala-vármegye területébe is.
Magyarországon a legértékesebb és legritkább római építkezési emlékeket Baláia puszta (Vámos és Faiszt községek közöli) halárába találták. Itt ásták ki azokat a nagyértékü mo-zatktáblákat is freskókkal díszes lakásfalakat, melyekhez foghatót eddig római provinciában nem találtak, sói a fcslmények lökéletes épsége és mllvésziessége egyik-másik daiab-ban felülmúlják az e téren legnevezetesebb Pompéi-beli emlékei is.
Mindez eddig egy épületből került elő, még pedig egy császárkori nyaralóból, római villából. A nyaraló 30 helyís'ge közül é padlója mozaikkal voll burkolva. Ezek közül
keltő egyszerűbb, fehér alapon fekete, bazaltkockáklól kirakott geometriai idomok láthatók s az idomok közei a vörös sárga és zöld külömböző árnyalataival vannak kitöltve. A másik kettő azonban igen pazar színezésű, geometrikus és ornamer.lális rajzokkal beszőve s figurális madár-rajzokkal dlszílve.Ezmár nagyon értékessé és ritkává teszi e mozaikokat.
A legnagyobbat (62 négyzetméter) nemrég emelték ki s a Magyar Nemzeti Muzeutnba szállítottak, atiól méltó elhelyezést nyer. A többi mozaik, fa'feslmények és egyéb leletek a Vei-zpréinvármegyci Muzeumba kerültek s legnevezetesebb ■ incsei közé tartoznak.
Ne gondo'juk azt, hogy ezek a római emlékek csak erre a területre szorítkoznak. Egész Dunántul tele van a rómalak éleiének nymaival. Egyedül Vesrpiémvármcgyében 182 község közül már eddig 93 határá ban találtak római emlékeket, sőt 64 római telepet is megállapítottak. — Pedig ez a vi/szegény terület a Bakony és rossz lalaj/iszonyok miatt kevés'b.l .olt alkalmas településekre s csak a patakok mellett, termékeny völgyckHen g rzdálkodhatiaka rómaiak Ök sokkal jobhan szerették a sík-vidéknél is a dombos területeket s s igy pl. Zalamegyében minden bi-
zonnyal még több telepük és gazdaságuk volt.
Hogy találtak rá a balácal nyomokra? Lóczy Lajos professzor és Laczkó Uezsó (piarista c. főigazgató), a Veszpréinvármegyei Muzeum igazgatója 1893 ban geológiai kutatásaik alkalmával fedezték feí e telepei s 1904-ben az ószl szántás alkalmával fes'ctt falat vetélt fel egy ekeselt'l kezdve folyik az ásatás és ku'atás.
Megállapítást nyert, hogy egy díszes kertekkel szegélyezett villatelepről van szó, melyből eddig (7 kisebb nyaraló', 2 nagyobb s egy melléképülettel) tártak fel.
Az ásatások vezetőjének, Rhé Oyula muzeum! igazgató őrnek véleménye szerint ez a szélső ípület s még több, talán sokkal gazdagabb nyaralóra fognak ugyanitt találni. (Ezt a talaj felszíni alakulatából s külömböző tör-me'ékekhől meg lehet állapítani. Sajnos, valamikor kőbányának használnálak e területet, a föld alatt levő épületkövekel széthordva). De eddig is évekig megakadályozta egy-egy emlék napién,re hozását az-anyagiak hiánya.
így akadályozza meg a Irianonl helyzet nemcsak azt, hogy régi országnak természeti szépségeit élvezhessük, hanem még csonka hazánk kincseit sem tudjuk napfényre hozni.
1926 Január 1.
1AUI KOIUWTC
A családi pótlék és feltételei azonosak az államiakéval.
Minden tisztviselő abban a fokozatban marad, melyben e rendelet életbelépésekor tényleg van. Hogy az illető oszlályok A vagy B csoport-lába kerülnek-e, azl egyénenként bi-rália el két hónapon belül a lelszám-opasztó bizottság, mely a szükséges léiszámot is újra megállapítja. B csoportba azok kerülnek, kik jelenleg magasabb osztályban vannak, mint amit e rendelet elóir. A rendelet szerinti Illetmények 1925 jullus hó l-lól árnak.
A létszám-megállapilás ulán a megállapított létszámon belül mutatkozó üresedés engedély nélkül betölthető. A feleslegesnek bizonyuló állásokat belöllö tisztviselőket és egyéb alkalmazóinkat rendelkezési állományba kell helyezni, ha nincs más, ugyanilyen fizetési osztályú üresedés, mciy az illetővel betölthető lenne.

A kisipar helyzete
Irta: P. O).
Budapest, december 30
A ki?ipar ma a legsulyos-bb válsággal küzd. A válság oka az, liogy az Iparosság elveszítette fogyasztó-kőzünségének legnagyobb részét. — Ugyanis a kisipar fogyasztókOzfln-sége a középosztály volt, amelynek felvevőképessége azonban a súlyos gazdasági válság miatt mintegy 25 százalékra csökkent. Ezenkívül figyelembe kell venni azt is, hogy az iparosság létszáma a háború alatt és a báborut követi Időben igen |elen-lős mértékben emelkedett. A létszám emelkedése az egyes iparágakban eléri a békebeli létszám ötszörösét.
Természetes, hogy a megcsökkeni anyagi erővel rendelkező fogyaszló-közönség ilyen tekintélyes módon megnövekedeti kisiparosságot eltartani nem tud.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ország gazdasági helyzetére nézve káros a. kisiparosok létszámának emelkedése. Sőt ellenkezőleg I Mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy ez az emelkedés csak örvendetes, mert hiszen végeredményben, különösen a viszonyok javulásával, az ország gazdasági erejél növeli. Viszont annak, ki a kisiparosságot a válságból kl akarja vezetni, ezzel a ténnyel számolnia kell és ennek a körülménynek figyelembevételével kell az Intézkedéseket megtennie.
Nézetem szerint a válságból kivezető ut az, hogy a csökkent magyar fogyasztást a külföldi fogyasztással kell'pótolnunk. A kisiparnak különösen kelet feli lenne tág tere a terjeszkedésre. A keleti országokban a piac megszerzése és megtartása nem lehetetlen, tízekben az országokban a kisipar termékeinek lehet piacot teremteni.
Ezt legjobban Igazolja a bútorasztalosok szövetkezetének kísérlete. Ez a szövetkezet több száz bútorasztalost foglal magában és több külföldi állam fővárosában állított már fel üzleteket Ezeken a helyeken a magyar kisiparnak Jó hírnevet és becsületet szerzett.
E minta szerint kellene a lobbi iparágat Is megszervezni és termékeinek értékesítését lehetővé tenni. Hiszen a bútoriparon kívül még sok oly iparágunk van, melyek képesek felvenni a külföldi versenyt nemcsak árukkal, hanem minőségükkel és művészies kivitelükkel is.
Így pékiául a kárpllosipar, a cipő-ipsr, a szőrmeipar és még több olyan, amelyet felsorolhatnék azok közül az Iparaink közül, melyek kö
zül követhetnék a műbútorasztalosok példijít és átvehetnék a n.übutcr-aszt.ilosok példáját és átvehetnék az értékesítésnek ezt a bevált módját.
Nem hiszem, hogy a kormány ilyen iránju komoly akció támogatási elGl eizárkómék. Sőt bálran ál-liiliaiom azt, hogy ilyen megmozdu lás a legnagyobb megértésre és lá-mogalásra találna, ugy a kereskedelmi, mint a pénzügyi kormányzat részéről. Ma már minden józan közgazdász lisztában van azzal, hogy a kisipni válságon csakis az értékesítés lehetővé tételével és ezzel egyidejűleg munkaalkalom teremtésével lehet segíteni.
Minden más eszköz, melyei egyes apostolok hirdetnek, céltalan, mert nem nyújthat gyökeres orvoslást. Poti ikai rendszerváltozás a kisipar súlyos helyzetén javítani nem tud.
A sokszor hangoztatott sérelmek és jogos kívánságok orvoslása és teljesítése némi enyhülést hozhat, segíthet valamit, azonban gyökeres megoldási csakis az előbb vázolt utón és módon lehet elérni. Ehliez a munkához a kisiparosság egyetemes megmozdulása szükséges.
A kisiparosoknak keresni kell az egymásközötli békél és az együttes, harmónikus munkához való légkört maguknak kell megteremteniük. Ha továbbra is pártpolitika üzésével, szóihuzással dolgozik és ezen az uton keresi boldogulásának lehelőségét, akkor megmentése teljesen lehetetlen.
A kisipar élet-halál harcában észre kell térni és minden Józan kisiparosnak ki kell vennie a részét a
mentéséri folytatolt munkából. *
A cikkírónak a kisipar helyzetére vonalkozó megállapítása Nagykanizsára nézve is helytálló. Szakmák szerint szövetkezetekbe való tömörülésük azonban csak Budapesten és olyan Iparágaknál lehetséges, melyek egymagukban képtelenek felvenni a verseny! a nagyobb üzemekkel. Nagykanizsán ellenben más uton kellene az iparostársadalom fellen-dilétél előmozdítani s nézclem szerint erre a legalkalmasabb mód az összes, e tekinlelben számb3jöhelő kisiparosnak egy egyetemleges szövetkezet kebelébe való beolvasztása, mely aztán megszervezhetné a nagyobb fogyasztási piacot és létesíthetné a külfölddel való szorosabb kereskedelmi összeköltelésl, amire az elszigetelten álló egyes iparosok önerejükből képtelenek. Kisiparosainknak figyelmébe ajánljuk ezt a gondolatot; ml nem látjuk semmi akadályát sem annak, hogy ezt megvalósíthassák. A szerkesztő
SZABADALMAT
megsxcru, írtékedt minden illamban, .Feltalálók UtrouUMJáf díjtalanul kültíl:
ÁRON ÉS MOLNÁR IS"""1
BUDAPEST, VIII- JÓZSEf-KÖRÚT í SZAM
— Diák- és levente-sapkák, eredeti angol ping-pong labdák és versenyutók nagy választékban Szabi Antal fegyver- éJ sport-üzletiben.
= Sehwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Komoly cégnél
irodafőnöki
vagy
főkönyvelői
tllást- vállalok hosszú kereskedelmi,
feyM és bankpí.iksxi»»l. — Esellcg félnapra ls oJAnlkorom.
Dr. Kapczag Rez«ö
C»engery-ut Z1-*. T«l«foa KB.
Az égő Szyria
(A Zalai Közlöny alkalmi ln<c!ezAjétól) Konstantinápoly, 1925. dcc. hava
Franciaország miiididdig nagy rokonszenvnek örvendheted Szyriá-ban, mig a francia tábornokoknak nem adatott meg a lehetőség arra, hog< a szyriai lakosságon — amelynek síjátos^ága, hogy minden kormányzattal rokonszenvez, amely Öt nyugton hagyja — gyakorolhassák kor-mánysrómüvészetUket.
Miután a francia radikalisták azt hangoztatlák, hogy a szyriai ügyek nem mennek ugy, mint ahogy kellene, meit a Deyrutba küldött francia tábornokok „túlzott" kereszténybarát-politikát követnek — a francia kormány egy olyan férfiút kü'dött Szyri-ába, akitől kereszténybarát politika nem volt feltételezhető — és aki mint a radikálisok feltétlen híve volt közismert: Sarrail tábornokot
Eoník a féifiunak azonban még kevésbé volt megadva, hogy babérokat szerezzen magának Szyriában
— mint menesztett elődeinek.
Alig melegedett meg Sarrail Szyriában, megkezdődött a hauran-druzok-nak — akik a török uralom óta tényleges függetlenségnek örvendhettek — ismeretes felkelése. Mig 1921-ben a hiuranok egyházi és világi vezérei Qouraud tábornokkal egy olyan szerződés' kötöttek, mely szerint Dzsebel-Hauran egy önálló államot alkot, saját háztartási költségvetéssel, népképviselettel és külön képviselővel a szyriai kormányzatban
— aki Damaszkuszban székelt. Egy francia meghatalmazott pedig Suel-dába, az ország 1200 méter magasságú és igen nehezen megközelíthető kicsi székvárosába költözködött.
Különböző előkelő druz-családok-nak a hatalomért folyó belső harcai folytán a franciák Paulet ezredes vezetésével egy rendőrcsapatot küldtek Szyriába. Paulet ezredes katonáival végül is arra kényszeritette Pasa Alrash szultánt, hogy Transjor-ddnldba visszavonuljon, honnan szakadatlan támadásokat szervezett a franciák ellen.
1923 ban Waygand tábornok megkegyelmezett az in contumacio elitéit Pasa Atrash-nak, aki hazájába visz-szavonult.
1025. juliusában az Atrash-család tagjai között ujabb viszálykodások törtek ki. A család egyik része nagyobb függetlenséget vagy legalább a francia meghatalmazott — Corbil-let kapitánynak visszahívását követelte, mig a család másik része fran-ciabarát magatartást tanúsítóit. Az utóbbiak azonban kénytelenek voltak az algíri vadászok által megszállott sueidai citadellában oltalmat és menedéket keresni.
Egy megerősítésül kik&dött francia katona-szakaszon a druzok rajtaütöttek, ugy, hogy a franciák csak egy kis töredéke tudta Sueiddt menekülésében elérni. A nyomban kiküldött francia büntelő-expedició — amely Michaud tábornok vezénylete alatt állott — elvesztette teljes trén-jét, lőszerét, fegyverét és élelmiszerkészletét és a .legnagyobb veszteségek révén tudott csak kiindulóhe-lyére visszatérni (Folyt köv.)
NAPI HÍREK
NAPIREND
— X '
Január I, pintek
Római katolikus: U|év. Prolcslim: Újév. Izraelita: Tebclh hó 15.
Nap ke! reggel 7 óra 48 perekor, nyugszik délután 4 óra 19 perckor.
A Mária Leányok Társulatiunk karácsony: pásztorjáték-előadása a plebá-
nia kongregációs termében d.u.5 órakor. •
Mozi. Uránia: Vissza az Istenhez, dráma. Világ: Csíkágói kékjjjkáli; Coco mint fodrász; 14-ik vendég. Elóadások kezdete 3, S, 7 és 9 órakor.
Január 2, szombat
Római katolikus: Mnkár. Protestáns: Ábel. izraelita: Tebeth hó 16.
Nap kel reggel 7 óra 48 perckor, nyugszik délután 4 óra 20 perckor.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szilveszteri tigalinának második előadása a Polgári Egyletben esle 9 órakor.
Mozi. Uránia: Vissza az Istenhez, dráma. Világ: Csikágól kékszakáll; Coco mini lodrász; 14-ik vendég. Elóadások kezdete cite 7 és 9 órakor.
JANUÁR 1.
csak Jullus Caesar naplárfavltdsa (Kr. e. 46) állal vdll a polgári év kezdetévé. Az egyház csak 650. Iáján kezdi a „kiskarácsony"-! .caputannt*-nak nevezni. A régI pogányok klcsa-pongásokkal ülték meg az évfordulót. Ezen a napon tartottak a Janus-ün-nepl álarcos mulatságokat, melyet az egyház csak küzdelmes erőfeszítések ulán tudóit megszüntetni Rávennii-ban álarcos felvonulást és táncot tartottak ezen a napon s Galliában még a VI. században Is megünnepelték az év első napját. A zsinatok meglUtolták a keresztényeknek, hogy ezeken az ünnepségeken részt vegyenek, a püspökök pedig Illán iákat tartatlak a hívekkel a kicsapcngások ellensúlyozására.
Szent Ágoston írja: „Ezeken a napokon azért böjtölünk, hogy mialatt ók örvendeznek, ml érettük sóhajtozzunk". De ezeknek a kicsapongások-nak megszüntetése nem ment olyan egyszerűen és könnyen. Rómában még a VIII. században Is divatosak az éjjeli utcai táncok, Franciaországban pedig a XII. században az egy-hizbóhvató kiközösítéssel kellett megfenyíteni azokat, kik bennök rtszt-veflek, De ez sem használt. A bűnös mulatozások még a XV. században Is előfordulnak.
Talán ezeknek a szokásoknak a maradványa még, hogy napjainkban is ébren szoktuk megvárni az aj esztendőt s legtöbben igyekeznek Jókedvvel átmenni az uj évbe. Bár csak egész éven át okunk Is tenne az állandóan derüli és vidám hangulatra.
__lka
— Boldog Újévet kíván a Zalai Közlöny szerkesztősége és kiadóhivatala lapunk munkatársainak és minden olvasójának.
— Lapunk legközelebbi száma a mai Ünnepnapra való tekintettel vasárnap reggel • rendeit időben jelenik meg.
— Újévi mellékletünk. Lapunk mai számához kizárólag előfizetőink számára falinaptárt melléketank.
— Postaszolgálat újév napján. A posta u]év napján rendes szolgálatot tart, tehát a pénz-, csomag-és levélküldeményeket enapon Is kftéz-besiiyt.
írsUi KOILÖKV
1926 január I.
— A karácsonyi szünet a reálgimnáziumban. Értesítjük az intézetünkbe Járó tanulókat, hogy a karácsonyi szünet janidr hó 6 áu véget ér s az előadások Januitr 7-én, csütörtökön reggel kezdetűket veszik. Az igazgatóság.
— A megyei kSzpontl választmány az összeiró küldöttségek megalakítása céljából január 4-'n délelölt Dlést tart.
— Szolgablrák áthelyezése. A főispán Bitfás Béla dr. tb. szolgabírót Keszthelyről az alispáni hivatalhoz, Vlda Ferenc dr. Ib, szolgabírót Zalaegerszegről Letenyére helyezte át.
— Vármegyék vámszcdésl joga. A szanálás a vármegyék jövedelmi forrásait megcsonkította, terheiket viszont megnövelte. A városok kölcsönökkel segitettek magukon, azonban a vármegyék más utori kényle lenek pénzforrásokat keresni. Igy több törvényhatóság vámszedési jogot kért a kereskedelmi minisztertől, ki azt több esetben engedélyezte is, azzal a kikötéssel, hogy a befolyó jövedelmekel útépítésre fordítják. Legutóbb Somogym-gye kért vámszcdé.i jogot, amclylöl 4 milliárd bevételt vár.
— Adományok a felsőtemplom harangjaira. Tőrök Györgyné 100 ezer, Trojkó Péter 50.000. özv. Peti Jánosné, Kovács Illés 10—10000 koronái. Orgonára: Doktor 1,000.000, Eperjesy-féle hagyaték 200,000, özv. Blndinger Anlalné 35.000, özv. Hajdú Józsefié 30 000, Benczik Ferenc 25 ezer, Somogsi Oyula 25 000, Peló József, Horváth Jánosné, Oergyejó-zsefné, N. N. 10-10000 koionál. Templomi ruhákra; özv. Szilvay U-josné, özv. Blndinger Antalné, Sípos Lajos, Horváth István 50—500C0, Billner Gizella 100.000, özv. Fcrtlncz György né 20.000, Kovács Illés 15.000, Verbovecz Oyörgy 10.000, N. N. 1 drb. 5 koronás ezüstöt. Fogadják a nemesszlvü adakozók hálás köszönetét a püspöki biztosnak.
— A szerdal hetipiac árai. A nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakullak: Zöldségpiac: bab 1000—2500, mák 10 ezer, dió 4 -5000 K literenként, vöröshagyma 1000, foghagyma 1000, sárgarépa 1000, zöldség 1000 K csomónként; kelkáposzta 1000, fejes-káposzta 1000, savanyu káposzta 2000, savanyu répa 2000, burgonya 1000, karfiol 12.000 korona kilogrammonként. Gyümölcspiac: alma 4000-8000, körte 6000-10000, korona kilogrammonként. Tejpiac: tej 3500-4000, lejfel 14.000 korona literenként, turó 12.000, vaj 50000 —60.000 korona kilogrammonként; to|is darabonként 2000 korona. Húspiac : növendék marha 20—24, marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 24, hátulja 28—30, sertés 24, zsir 34, báj 28, zsirszalonna 26, fastölt sertéshús 50 —60, kolbász-félék 30 -50, ezer korona kilogrammonként. Terménypiac: buza 360—380 rozs 220—230, ten-
feri szemes 150—170, zab 210 ezer orona mélermázsánként. Baromfipiac: egy lyuk 20—30, egy pulyka 80—100, csirke 15-25, sovány kacsa 30—35, egy sovány liba 50—60, egy kövér kacsa 60—80, egy hizott liba 120—160, szopós malac 40—90 ezer korona. Takarmánypiac: széna 60—90, lóher 75—90, lucerna 80— 100, -zsuppszalma 60, alomszalma 25 ezer korona métermázsánként.
— UJ tánckurzus a Rozgonyi-ulcai Keresztény Otthonban január hó 4-én kezdődik.
Legszebb Legjobb Legolcsóbb
Harisnya Harisnya Harisnya
FONYÓ MIHÁLY ÉS TÁRSA
IcötStt, szövött és divatáruháza
Központ-szálló épület.
Kötött nöi és férfi mellények Női és férfi Pull-owerek Férfi és gyermek sweatterek Női reform-nadrágok
Selyem- és gyapju-sálok Kötött és trlcot keztyQk Női és gyermek sapkák Vadászharisnyák
Jég-soknlk
Reklám gyermek-harisnyák fekete és barna L II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX X XI.
4 6 8 10 12 14 16 18 20 24 28 ezer kor. Férfi zoeknik 7000, nöi harisnyák 15.000 IC-tól feljebb.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSAGOK:
Január 3. A kliktnfiial lljutá? ulnlel&i4áia , Rotgonyl utrtl tornilerernben dllullr 5 úrikor.
Január 3. A Kereákedelml Alkalmiröllak Sil1-VrtliBf vlKilmlmk-hirajdlk elSadáta i púlrirl i:..,-Itt nagytermében ette 9 Arikor.
Január 4. A Movaobmcrctttetjaajis elftadáta li UránUbau ette 7 Arakor Slúlt Oeraklloe: A bUnSeOk vlUx-lbin. Prceeneló í■ returrrkelá: Jovauovlti Lei: At oution ttiUlmi ei (tel árnyaival fa lerlólvel eremben A ni kullutmunkíja ollbonábtn
Január 5. Ae Evanftllkui Nóerytet tereitélye a Polgári E sí télben ette v
Január 9. Ai Ipaitettaict táncetUlye a rolzárf Exríetben eite 9 Arakor.
Január 10. Caldtion-eil a Polráil üntrlben a ptfwnta rendeeíeíben eite 9 deakoe
Január 11.......
m(t,lroio<t le . .. . _
táneetlelye a Kensna Cinét___________________
Janaár 29. A Zilnyl MiklAt Irodalmi át MQvá-airtl Kör Deák feienc eutWk-ünn^pítya.
rebmár 1. A Move limelelterjcirtll el'iJlu it Urániában eite 7 útikor (Ént dlílll: lityin |a-prek a Urvadalom anyja í Qytkorlatl náprondoeáa.
Urániában eite 7 árakor (Elek Antilla: Mll lentink a ltufyar IlJuaá^árt? A leánynevelő tpeelállt feladatait Jovanovlta Lea: Ai Ideállá Urtadaiom tugy keret,lány gouAolkoiúk nyomán^
— TOz Oyótapusztán. Szepetnek-ről jeieniik a Zalai fflzlöny-nek: December 29-én éjjel 12 óra tájban eddig meg nem állapítható módon kigyulladt Gonda Hugó gyótapusztai bérlőnek a magtár melletti pajtaépü-lete. Másf.'lóta alatt az épület és a benne lévő összes gazdasági gépek teljesen leégtek, ugy hogy csak a rozsdás vasvázák maradtak meg. A gyorsan kivonult fityehézai tűzoltóság nagyon önfeláldozó munkát végzett. A kár hozzávetőleges számítás szerint megközelíti az egymilliárd koronát. A csendőrség megindította a nyomozást. Minden valószínűség szerint gyújtogatás történt.
— Zalaegerszeg a nagykanizsai 20-as emlékműéit. Zalaegerszeg város december 30 án tartóit rendklvtlli közgyűlésén megadta a tanácsnak az indemnilás', majd u ca-szabályozási, városszépészeti ügyekkel foglalkoztak. A közgyűlés a Nagykanizsán felállítandó 20-as emlékmű céljaira 5 millió korona hozzájárulást szavazott meg.
— A Katolikus Férfillga holnap, január 2-án, szoenbaton este 7 órakor tartja rendes gyűlését, amelyen Vargha P. Tnecdorich dr. plébános fog beszédet mondani.
— Iparosifjak figyelmébe. Ipa-rosifjik kedden este 8 érakor ingyenes táncoktatást kapnak Blagusz Elek tánctanártól az Ipartestület helyiségében. Az órán minél többen jelenjenek meg az iparosifjak köréből.
— Plébániánk Hitélete. A nagykanizsai katolikus hivek havLkalau-zának folyó évi I. száma tegfrap került ki a sajtó alól. A tömör és lar-talmas,mindcnről tájékoztató lapocska bevezető cikkében Vargha P. Tneo-doiich dr. plébános két fontos problémára hivja fel a hívek figyelmét: a hitközség kérdésére és a plébániatemplom restaurálására. Egy másik cikk a gyászmiséket magyarázza. Igen aktuális a farsangi időre való tekintettel, hogyan kell jelentkezni liá-zassSgra. A n-.ptárévi, Egyesűlell, Élet anyakönyvi hirei egészitik ki a folyóirat tartalmái.
— A „Betlehemi bakter" cimü 3 felvonásos karácsonyi pásztorjáték kerül előadásra ma délután fél 5 órakor a Mária-leányok Társulatának előadásában a plébánia kongregáclós termében.
— Nagykanizsa vámszedési joga. Nagykanizsa város vámszedési |oga d-xember 31 ével lejárt. A város elkűld'e a megyéhez a jog meghosszabbítására vonatkozó kérvényt.
— A felsőtemplom 28 éven át volt hűséges Horváth-bácsija, Horváth Lajos templomszolga öregségére való tekintettel megvált állásáról.
— A december havi tűzkár-Jelentés. December hónap folyamán Nagykanizsán egyetlen tűzeset történt, a tegnapelőtt éjszakai padlástűz Qroza János bádogos Eoivös-léri műhelyében. A kár mindössze egy millió korona. Minthogy a hivatalos vizsgálat gondatlanságot látott fennforogni, a nyomozás megindult.
= Női kézimunka-tanfolyam. Mindennemű kézimunka, fehéthimzés relief festés, p;tit point, frlei, lámpa-ernyókészilés, kelim slb. tanítására növendékeket felvesz özv. dr. Orosz Mlklósné Rátz Ilona, Eötvös-tér 16.
— A szilveszteri mulatságokról lapunk vasárnapi számában közlünk részletes tudósitást.
Időjárás
A Meteorológiát Intézet jelentése szemit változékony szeles iil6 várhatói sok liclyUtt csapadékkal 4s késébb liSmllyc-déssel.
= Dr. Könlg József fogorvos (lakik: Deák-tér 7., a felsőlemptom melleit) szabadságra utazott. Újból rendel január 18-án.
— Tiszti orvosok vasúti kedvezménye. A városi tiszti orvosoktól egy évvel ezelőtt megvonták az. utazási kedvezményeket. Mint most értesülünk, ezévre újra érvényesilik arcképes igazolványaikat.
= A vendéglősök, mészárosok és pincérek tegnap tartott rendkívüli közgyűlésen elhatározták, hogy az idén is megtartják szokásos es-télyUket 1926. január hó 21-én. Már előre Is felhívjuk a n. é. közönség figyelmét e mulatságra, mely az idei szezon legsikerültebbjének ígérkezik. Bővebbet a meghívókon. \ — Uj telefonkönyvet is tartalmaz a Kémpeten Béla szerkesztésében most megjelent uj Nagykanizsai Címtár. Ára 35.000 korona. Kapható lapunk kiadóhivatalában.
— Zalavármegye átirata So-mogyvármegyéhez. Zalavármegyé-nek a nemzetgyűlési képviselői mandátumok meghosszabbítása ügyében Sjmogyvártnegj'éhez Intézett tiltakozó átiratát február 1-én tárgyalja a me-gyegyülés Kaposváron.
— A szentgróti jegyző öngyilkosságának oka. Megírtuk nemré-' giben, hogy Szlrokay György zala-szentgróii jegyző öngyilkos lelt. Az öngyilkosságot azért követte cl, mert rovancsolás alkalmával 50 millió korona hiánya mutatkozott.
— Elhalasztott sorsjegyhuzás. A Közérdekű Liga után a Falu-szövetség is elhallasztotla a mezőgazdasági sorsjegyek húzását, mely eredetileg november 14-re volt kitűzve, ezúttal már 1926. május 30-ra.
— A „Nagykanizsai Vendéglősök, Kávésok, Mészárosok, Pincérek Segélyegylete" a folyó évi Január hó 21-én a „Korona" ösz-szes termeiben szigorúan zártkörű táncestélyt fog rendezni, melyre, mint a farsang egyik legfényesebb táncestélyére már most felhívjuk a nagyközönség figyelmét. A rendezőség.
— Nagykanizsa vigalmiadé szabályrendelete. A mai nappal érvénybe lép Nagykanizsa városnak a belügyminiszter állal is jóváhagyott vigalmiadó-szabáiyrendclele, melynek részleteiből helyszűke mialt lapunk legközelebbi számában ludósimnk.
— Országosvásárok. Rábabldvég nagyközségben (Vas m.) 1926. év folyamán íz országos vásárokat a következő napokon tartják meg. Január 4-én, március 29-én, junius 28 án, október 4-én. Nagy kirakodó ló )s szarvasmarha vásár. Gabona, baromfi és élelmiszer piac. Vasútállomás Rábamolnári a Nagykanizsa —Szombathely-! vonalon, marharakodóval, a vásártértől 2 kilométer. Elöljáróság.
— Húsfeldolgozó Szemek fe-IDIvIzsgálata. A városi tisztiorvosi hivatal meglette jelentését a nagykanizsai összes .húsfeldolgozó üzemek felülvizsgálatáról. A vizsgálat mindent rendben levőnek talált.
— Schwarcz Dezső harisnyái a légjobbak.
Ajándékok az újévre legolcsóbban és a legjutáiíyosabban szerezhetők be
. . 30.000 Férfi köper alsónadrág 83.000 Férfi, női selvem >ál . . 30.000 „ fehér ing 2 gallérral 110.000 „ ' di.aí-kal^ok
Nem reklám, hanem valóság, hogy KAUFMAHM MOMÓlUi. van a legolcsóbb bevásárlási forrás
M8I hímzett ing kötények
63.000 120.000
Telefon IS7.
J
1326 Január I.
tUM SÓttöHT
MOZI
Uriinla újév napjín és szombaton: Vissza az Istenhez, mgyszctU német dráma Olaf Fjord, Mindszcnly Mária és Eduárd v. Winlersleinnel.
Világ Buslcr Kcaton szenzációs vígjátéka: Csikágől kékszakdll, 6 (elvonásban. Coco mint fodrász 2, felvonásban, 14 ik vendég, 2 felvonásos burleszk.
Uránia vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Kis lord MHry Pickforddal.
Világ vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: /I sziget réme, S ujrt Webbs mcslerdeli'ktlv kalandjai és három Fatly burleszk.
Hétfőn Move tudományos előadás: A bűnözik világa, prevenció és rc-surrekció: Szeöts Oeraldinc S. M. nővér. Az otthon hatalma a nő kullur-munkája: Jovanovics Lta S. M. nővér.
Kedd—szerda: Patagoniai alkirály Zoro Huru vígjáték világslágerc.
Csütörtök—péntek: A cárnő.
Irodalom és művészet
A Színházi Élet ünnepi köntösben szenzációs tartalommal Jelent meg. Nagy mozi, sport, és társaság rovat Darabmelléklet: iVégely Gábor nagysikerű vígjátéka : „A védtelen nő". Egyes szám ára 10.000 K. Negyedévi előfizetés! dl] 100.000 K. Kiadóhivatal: VIII. Erzsébet körot 43.
KÖZGAZDASÁG
A kisipari hitel
A magyar klr. kormány a Pénzintézeti Központ utján jelentékeny hitelkeretet állapított meg az Iparosok Országos Központi Szövetkezete és a Budapesti Kisipirl Hitet intézet számára, hogy ezzel a kézmir-ipar hiteligényeinek ellátását megkönnyítse. Ennek az akciónak igen szép sikere Is volt, mert az iparosok szívesen vették igénybe a hitelt, amely lényegesebben olcsóbb volt, mint aminőt akár a fővárosi, akár a vidéki pénzintézeteknél kaphattak.
Eredetileg az év elején a bekebelezett és kizárólagos kölcsönök kamatlába 215 százalék és kezességi kölcsönök után pedig 22'8 százalék volt, ma 14, illetve 16 százalék. Ez még mindig nem mondható túlságos alacsony kamatnsk, de tekintettel arra, hogy az Ilyen kisebb télela hitetekkel Költséges adminisztráció jár - lényegesebb kifogást tenni nem lehet.
Amit kifogásolni lehet, az az, hogy a rendelkezésre bocsátott hitelösszeg rendkívül csekély. A folyó évben Ugyanis Budapesten 443 milliárd, vidéken pedig 15 43 milliárd hitelt engedélyeztek, amely mintegy 1000 kézműiparos között oszlott meg.
Ez az utóbbi adat jelzi tulajdon-képen a hiteikerei csekílységél, mert kéiségtelen, hogy sok ezer iparosnak volna hiteligénye és megfelelő fedezet is, de nem áll e célra elegendő pénz rendelkezésre.
A kihelyezeti husz milliárdból november hó végéig 4 9 milliárd koronát vissza is fizettek. A legnagyobb összeggel szerepelnek az aszalósok, akik Budapesten 16, vidéken pedig 3;ll milliárdot veitek Igénybe. Utánuk köveikeznek a lábbeli-készítők Budapesten 3465 millióval, a vidéken 2.87 milliárddal, tgy milliárdon felüli összeggel szerepelnek a fétfiszabők, a hentesek, a mészárosok, t lakatosok és géplakatosok.
Kereskedők figyelmébe. 1926. évi január Mól a viltó-óvási határidőre vonatkozó eddig érvényben levő ama rendelkezés, — hogy a váltó óvások felvételét legkésőbben a fizetési napra következő tizenötödik köznapon kell teljesíteni — megváltozik, amennyiben az 1926. évi január l-én és ezután lejáró váltóknál az óvás legkésőbben a fizetés! napra kivetkező második köznapon veendő fel. Ha a váltó lejárata vasárnapra vagy Ünnepnapra esik — ugy a fizetés csak a legközelebbi köznapon követelhető. A vasár- és Ünnepnapok az óvásfelvéleli határidőbe sem számítandók be. Figyelem fordítandó a más helyen fizetendő váltóknak in-casso céljából kellő időben történő elküldésére Is.
TŐZSDE
A tegnapi lanyhaság után az értéktőzsde ma szilárdan nyitott. Az összes értékek tegnapi zárlali nívójuk felett indultak. A magasabb árfolyamok láttára azonban csakhamar nyereségblzlositó eladások történtek, "gy. hogy az irányzat ellanyhult. Kedvezőtlenül halottak a külföldről érkező gyengét'b hírek, valamint a három napos tőzsdeszünet. A spekuláció ennek folytán nagyfokú tartózkodást tanúsított és különösen a tőzsdeidő második felében nagy üzletit lenség uralkodott a piacon. Az ál folyamok végeredményben a nyl tási magasabb kurzusok után legnagyobbrészt tegnapi nívójukra estek vissza, csak néliiny közép bánva-papir, bankérték és iparérlek tudott némi árnyereségre szert tenni.
Zürich! zárlat
Hídi 19100). London 151000, 81718', Imivel 2342 S0, MlUno 2007 00, HjUio-l MÍOJ Dalin 123 20 Wien 7305 sotla 37750 Higt 153250 Badjpal 7t-»5, V.tí 59 50, Buk.tul 237 53. BtljrM 917 M
- A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Valaták Oavlaák
*>(«* l»at M'tvM/M iaitotia U4U n/tt
CMklw. Ir0»-ic-lli7f0 a«:(>i4 12*0-1 <<5
UUií 1ÍS0 <X(-S BnUa l/OII,
OotUt ■ akaml IU 31
Praada U. N'iaii7 ■riUMd na rm
MoUa«< M BMM .141 Vc^if 1:110 1/440
Laá mw Oixlo i«;a uus
LWi K-'-í-MCfJ Lcaio* M4.-JJ H47J0
Ura JUUao umtts
<t»M 17CIS Xtt|Ort t»7 IH7
Caatr. KUL ir(ii-i«u Piri* HU 141
Ola is.o i;«o SII0 II-7S)
fHlUCr. iP7s ima t.yu rt7-«ios
•rin b. S3J4 U4t riortw- ni-3 :nn
AotYlf MM K4 S lUJS *Ua icmi iccaj
trUku. lllll III7S ZMUk IS77S "SIS
Tcrménjrtőxsde
Ban Hluv. 76 k{-« 397.500-4000» 77 ,<■> 402500- <03 000. 78 kj-oa <05 0»- <07 <10. MJíb duninlull ti pe»l vldttl 70*Ü.O 391500—390030, 77 kj-cl
39' 500- (00 010,7« k»-oa <00.0C0 - <02500 79 kí-oa 102500-<0>0:0, rou 2<0.000-2ló030. kkirr.áiiftipi 235.000 - 2<0.(00, ■.Vlrpa 290.000—330.000, ub 230.0X1— 265 0>0, Icncul 187 SCO 190 0», reá* 600.000-610.000, kDlel 210 000 220.0K1, korpa 172 500-175.000.
Sertésvásár FeUulUl <9)0, tndvból cladatlanol vtuu aaiadl Í0M drb. Ellíruidll 13.500- 19 5 0 utdell 17000 —17J00, mdett közép 16000 -16500, kOnnya 13.000-15.000, etíréndl 6iet 17.000—17J00. míiodicndu 15.000-16500, angol lOlitó 17.000-20.000, uatoana aagyban 19500-21.00). «afi 26.500--.-,
khuaoil hul 21.000-22.000, mlonní. tél ■otía 200)0-22000. trányxat lanyha.
Szerkesztői Szenetek
Fiatalasszony. Bármennyire Is sajnáljuk, nem oszthatjuk a kérdésben elfoglalt álláspontját és nézetét. Édes anyjának vagy férje anyjának mindig az asztallón van a helye, ha külön háztartásban is él, tehát mondjuk, hogy mint vendég jelenik meg az On házában Ezen szabály alól nincs kivétel. Az a szabály, hogy a háziasszony nem adja át senkinek sem a helyét, az anyákra nem vonatkozik s csak mú rokonokra és idegenekre nézve III fenn. Hogy aztán az adott esetben hol ül? az a körülményektől lügg. Ölhet anyja jobbján vagy ha mellette előkelőbb férfiak ülnek, a Jobb oldalon üló férfi Jobbján foglal helyet Az asztal végére pedig semmi szín alatt sem kerül. Az illetőnek tehát Igaza volt, mikor helytelenítette az elültetés módját. Legfeljebb a formában tévedett, mely-lyel ennek kifejezést adott.
K. ő. Részletes bírálatot kér tőlünk beküldött hét versére. íme: elolvastuk őket s átadtuk a papírkosárnak, hogy onnét a kályhába kerüljenek. Ezzel azt is megmondtuk, hogy „költeményei" égetni való rosszak. Ami pedig a költői vénát illeti, hát azt bizony nagyitóüvcggel sem tudtuk Önben feltalálni. Pedig kerestük; 20 percig kutattunk utána. De még felcsillámlanl sem láttuk. Ideálja talán rátalál, de - bár tiszteljük mindenkinek a véleményét — ezt mégsem tartjuk magunkra nézve kötelezőnek. Hova lennénk, ha megtennőkl
Nem közölhetők: Tűzfészek, Tihanyi visszhang, Naplopó, Agathca (vers), Mfl-vészvér, Mese-mese.
KUdó: Zrínyi Nyomdaipar ós Könyr-k«fMkcdét BT. Nwkantu*
Jéték-kiállitás
Szerb Eminél Csengery-ut 6.
A legmodernebb szabadalmazott kfll- és belföldi gyermekjáték-különlegességek. Ajándéknak alkalmas olcsó dísztárgyak.
6 hónapos
varrótanfolyamra
tanuló leányokat felveaiüok. Angol ét francia
Divatszalon
Szlgrisztné Sthillerné Kazinczy-utca 15. tm
Nagy farsangi vásári
FÉRFI INGEK NŐI-HARISNYÁK ZSEBKENDŐK REFORM NŐI NADRAOOK FÉRFI KÖTÖTT MELLÉNYEK !
| ALSÓNADRÁGOK SELYEM SAWLOK FÉRFI-HARISNYAK j
BÉLELT BÖRKEZTY0K KÖTÖTT MELLÉNYEK
| BOKAVÉDŐK OYERMEK GAMASNIK NÖI KEZTYŰK |
GYERMEKHARISNYÁK SELYEM NYAKKENDŐK
í VADÁSZHARISNYÁK HALÓ INOEK NÖI ÉS FÉRFI ERNYŐ I TETRA GYERMEKKELENGYÉK
! EHRENSTEIN KÁROLY és TÁRSA j
i FÓUT II URI ÉS NÖI DIVATÁRUHÁZA TEL. 221
NSI ruhndtazok, íiírme-cilkok, gombok
I drtu AOm típusa autó nyílott karos-MiUval ü komplett ktuerclisKl AuatrO'Daimtar gyártmány, míg
Íaiancüval. I drb. Aaitttro-DarimUr 7/60 IIP lulhcnieiea kél lunoueitávat (nyílott éa caukoft) gumival, komplclt ielazeiekaael. 1 drt>. IS HP Storr gyártmányú személyautó kombiné karoa-scrtival, gumival, Idlxtrel&Kl. 1 drb. cca 1 év óta haiznilitban tévó 1 kerék-féket 4 Oléaea ■ •aonaohtl azemély-autó, ballon gumikkal, teljea lelixere-1 .'sekkel. - Teljesen u| 2 keiíktékea 4 üléses Miagomobll személyautó, ballon
Eumlldul, egy évi gyári garanciával, j. Aaatra.Da!mler éa Éafloaia. bll személy- (t teherautók
UÍEISER J. C gépgyér
Nigykanlzta.
(■légi
Apróhirdatéaak
kx »jwó*InS«Uá álla 10 ute 1000 K. A tbmuó • ■mm vaaUgaMiMtSMláM aa4 kát aaöaak uáatt-UUk. Mln<J« torihM oA MX. A kirMM «ü Mt* lU.t»48 a a torvü^TaM ho«iia«ÍMHUBk
Szőnyeg-javitó.
Mindenfajta szőnyegeket a legjobban javít kiváló szakember, házaknál. Cim: Arany Szarvas szálloda I. cm., 2. sz.
Legjobb mlnóségU kUllöldl koksz éa kováosuén. VtlMP gépgyár. 4060
PénzkSIosdnt bekebelezésre minden ömegben a Icgcl6ayö»ebbcn és leggyor-ubbin lolyóíitUt Aoxél Ignéo pénz-kölcsönközvctltő IrodiU Nagykanlzsia, P6-ut 3. «z. alatt K4ny«j:«rfc6locan kötvény okot veuek. 3550
Veszek állandóan meglepd magas áron mindenfajta vadb6HSk*«, u. m. nyul, róka, íörény, nyest, vidra >tb. Berényl Aladár Jeik-tér 4. és Bajza-utS 1. 3633
Egy Ht.r || BElflKt 8000 elafirondQ UJöUtl kor.
BRUIOSIOSJÓZSEF
(Ou«r. (Mmic< U »rrtarvhAs*U tikkek DiUUbM Sagír-nt sl je Telefon 110.
Konvenciói gipéu-kováoaot (elvesz a Homokkomároral Gazdaság. — Ugyanott konvenció} kortésx U (elvéteUk. Jelentkezés Nagykanizsán, KIstaludy-utca 27.
2 szoba, konyha és éléskamrából álló lakáaomat elcserélném a város belterületén levó ugyanolyan lakásra. — Bóvcbbet Prled ékszerésznél, Piac-tér.
Miltényi-oipöt vegyen I
Axonnal elfoglalható 2 utcai izoba, elószoba, csukott veranda és konyha. Qm a kiadóban. 4094
Egy 4 éves belga (levizsgázott) mén idó Szollva János méntalajdonosnál, Mura-
elai keresztúr.
4114
Hosszabb gyakorlatul ttglamaatarl állást keresek, égetek kör- és tábori kemencékben. Téglagyár vagy telep vezetését téjr-lagyirtássat járó Összes munkákat ls vállalom. Megkeresést „TóglamoaUH1 jeligére kiadóba kérek.
Bérbe adom április 24-tól Nemesvldon Pó utcában levó berendezett Hidat halyl-aigamet, 4 szoba, elószoba és megfelelő mellékhelyiségekből ál ó lakással vagy anélkül. Megtekinthető Druckérnél Nemesvldon, január 15 lg. 4113
Házat M*IW* H földbirtokot, kását ti vMrtcttt hSJb^'víuTalíf1 <Jík«n elönyö* ftTtételtk nutUtt H ]«tinro« UUn vth«L — B*v«tib«l DUliASZ MIKSA Magykanixaán,
Rikdcil-ntc» 28. szám alatt. 4147
Hosszú gyakorlattal bíró kéraagaatáái keres Na^récsel Uradalom, Nagyrécs<.
Háxvaxa««aak, hásiklsasszonynak
ajánlkozik helyben vagy .kórnyékre, szerény intelligens leány, kl ugy a pusztai, mint városi háztartásba, főzésbe, gyermeknevelésbe jártas. Kitűnő bizonyítványokkal. Levelet a kiadóba két .Szorgalmas* jeligére.
Xrpád-ntca 31. «. héx ataM, két szobás lakás azonnal átvehatő. Sikátor-utca 6. szám alatti hághat* la ugyanott megtudható. 4137
Vállalok mosást, vasalást, fehérnemű javítást Kloizsy-utca 5. szám U. udvar, Hercegné, 4151
ami gottgjg
1926 Január I.
A MOZI
-f— UJ
ÉVE!
Körséta az uj esztendő reprezentáló darabjai, világhiru rendezői és starjai között. ■
A mozi ma általános és komoly érdeklődés homlokterében áll. Ez az érdeklődés, még rtéhány évvel ezelőtt csak a Psylaoder szépségek után epedő bakfis ábrándokat, a detektiv-romantika zártszék-publikumát s néhány csökönyös mozinénikét tudott álíandóan fogva tartani. Ma a mozinak számbelileg jóval nagyobb értékben megközelítő tábora van, mint a színpadnak; a közönség értékesebb szórakozást Ulál benne, mint a főváros színpadainak legtöbbjén ; az írók gondolataik terjesztésének be-láttiatlan mezőit tálalják fel a filmben. Bizonyos tadpnUtayos eredwérárele>tnegrt)||zitésénck meg-bertdlbettefl és •pótoltiatterr -esrtözc a lilm s azok népszerűsítésének legjobb pedagógiai eszköze. A kulturprogramm egyik fontos támaszává először éppen Magyarország tette a filmet.
S ha mindezek az értének — nem emelnék is a komoly érdeklődés központjába a mozit, ugy oda kényszerili azt a tömegpsiche megrontásának az tömérdek lehetősége, amellyel a kellőleg nem cenzúrázott vagy lelkiismeretlenül szervírozott filmek bemutatása járhat. Ez a komoly aggódalom vitte nemrégen a mozit a nemzétgytltés eléés tárgyalja azt mind gyakrabban az újságok hasábjain s ez nyitott állandó rovatot a szüli kritika mellett a filmkritikának a folyóiratok és napilapok egy részében. Ezek a gondolatok nemcsak érthetővé, de szükségessé is teszik azt, hogy a mozi programja iránt ezok-is érdeklődjenek — akik egyéb ként nem aktiv mozilátogatók, de a mások szórakozásában valami értéket is akarnak látni. És éppen ezeknek az érdeklődőknek megnyugtatására mondhatjuk, hogy mozgószinházaink mdsorválasztásának retortal Is ugyanézen gondolatok. Stbol annyi Irodalmi, művészi szempontból komoly értákü filmet nem játszanak, — sehol annyi tudományos előadást és olyan kedvező feltótelO Ifjúsági oktató előadást nem tartanak — mint a mi mozgószinházaink. Ez — századszor Ismételjük — nem a mozgószinházak érdeme, banán a közönség érdeme.
És a jövő programja? Az a 826-os év elejének bOszkesége. Csak fotó pillantást ves-sflnk a címek és nevek sorrendjére és száz-pertes garanciái vállaUutunk arra, hogy az a lesjobb, — amit a filmszakmából össze lehetett állítani. És a kijelentés ma reklámnak látszik — az idő meg fogja mutatni, hogy őszinte valóság. Hogy a bemutatandó darabok időrendjénél maradjunk —(az Uránia programja elején
A cárnő
álL Birő Kajos és tengyetMenyhért színmüve a Paramount feldolgozásában. — Érdekes, hogy a filmnek az amerikai plakálokon is csak eeyettcn reklámja van: Lubltsch Ernő rendezése Pola Nejzri alakítása. Pedig még két erős biztosítéka van a film kvalitásának: Adolf Mcniou és Rod la Roquc játéka, akik közül az eteő nem régen Is kedves alakítást nyújtott Chaplin Bohémvér c. darabjában — Rod la Roque pedig a Tízparancsolatból ismerőse Kanizsán kb. 4000 embernek (ennyien nézték meg a Tízparancsolatot, amelyben Rod la Roque a ,rossz fiu" szerepét Játszotta).
Nagyvilági házasság
A film a Tízparancsolathoz hasonlór.n egy legenda kapcsán biblikus időket varázsol vissza a mozivászonra; ez a bibliai rész gyönyörűen színezve van.
Aki a pofonokat kapja
Leonid Andrejev vllágtiirű drámája, melyei legutóbb a Renalssance színház adott Csortos Gyulával; Csortos szerepét Laon Chaney, a Notradame toronyőr fenomenális púposa, — az Operaház fantomfának — talán még sikertllebb fantomja alakítja. Ha a filmeket irodalmi értékuk és nemes Játék művészetük szerint osztályozzuk, ugy „Aki a pofonokat kapja" a legelőkelőbb helyre tarthat igényt. Erre képesíti tartalmának és szimbólumának mélysége és Lon Qianei megkapó, mindvégig arliszlikus játéka.
BSIos&dal
Himnusz az anyai szeretetről, hármas főszerepben Jane Novak. Bizonyára nem észrevétlen a közönség előtt, hogy az érzelmek -- szivek
— filmje mennyire előtörésben van a kalaudor-szerü témák vagy operett ürességek felelt. — (Fehér apáca, Tízparancsolat, Edes anyám). A Bölcsődal teljesen az Édes anyám zsáiieréböl van véve. Megmutatja, hogy mennyire kegyetlen tud lenni az élet egy-egy emberrel szemben. Hatását csak az Édesanyám osztatlan sikerével lehet mérni.
Elsiilyedt világ
Olyan exotikum a filmek között, amely a laikust csodálkozással, a tudóst a praehisto-rikus világ megelevcnitésévcl elismeréssel tölt el. A maga idején részletesen foglalkozunk a filmmel. Egyelőre annyit, hogy Conan Doylc regénye nyomán megeleveníti a Jura, Kréta korszak fantasztikus életét. 20—40 méteres szörnyetegeit az ősgyíkokat, a Dinosaurusokat és pedig ami a filmnek tudományos értéket ad egytől-egyig hü,— a paleobiologiai követelményeknek mindenben megfelelő rekonstrukciókban. A film főszerepeit Levis Stone (Zcndai fogoly 1) és Bessi Love játsszák.
Gösta Berling
olyan nagyértékü képek egymás sorrendjében, amelyeket kikerülni sem irodalmi illetve játék-müvészeti, sem tudományos, — annál kevésbé nemes szórakozás szempontiából nem lehet. OÖsta Berling Lagerlöf Zelma Nobeldlj-nyertes regénye. A Svédországban készült film tartalom, beállítás, megjátszás szempontjából egy csodálatos üdelcvcgőiU sziget az amerikai állagfilmek, — Herccgh Ferenc szerint „gyerekes pszichologiáju" filmek közölt. Egy másvilágba, — az előttünk mindig misztikus észak-világába 1'ptOnk az első felvonással, ahol állandóan a hó fénye világit, — csillogó jégmezőkön farkascsosdákkat versenyezve száguld a szán az „északi fény" elbűvölő szint ad mindennek s a csillogó hideg kalső alatt raffiná-lallan egyszerűség, érző meleg szivek s évezredek puritán hagyományai élnek.
Hél a tenger
A gyönyörű Norma Talmadge filmje. A megelőző sok irodalmi stilusu film után teljesen „filmszerű" látványos, izgalmas, sok- benne az újszerűség. A darab clouja egy nagy tengeri viharjelenet és ezzel kapcsolatban egy összeütközés, amelyet rendkívül érdekesen, az izgalmak nagyszerű fokozásával oldott meg az operatőr.
Bánatos ucca
Hugó Bettauer neve nem áll árnyék-nél-kül — a film azonban, melyet a Freundlose 03sseból csináltak, becsületes tendenciájú s kétségtelenül hatá«>s. Szereplői nagyszerű nevek: Eszierházy Ágnes, Asta Nielsen, Tolstoj grófnő, Grete Garbó.
A rongyosok
Január közepén még Budapest játssza és február elején már itt van. Az újjáéledő magyar filmgyártás első magasraszálió fecskéje, Zilahi Lajosnak a Süt a nap Írójának eredeti szcená-riuma, amelyet Gaál Béla rendezett. Két aranyos csirkefogó drága története a film; Csortos Gyula az egyik rongyos; hallatlanul groteszk és kitűnő. Partnere Bajor Gizi. Kivülűk Kűrtliy József, Pethes Sándor, Abonyi Marianne, Gyöngyösi Erzsi, Dózsa István szerepelnek — a tőrülmetsiett magyar filmben.
Hőstenor
Henny Portén vígjátéka, az Amerika szédületes filmiparával erős versenyben álló német Westi Konzern representáló filmje.
Farkasok csodája
A legszebb filmek egyike, amelyek az idén vászonra kerülnek. Egy gyönyörű vallásos legenda köré szőtt történelmi reflexiók. A párisi nagy opera, a világ leghíresebb színháza ezzel a darabbal bocsátotta be kapuján az újkor nagyszerű feltörő művészetét : a filmet, amikor a köztársaság elnöke, miniszterek, magasrangu katonák s a művészvilág legjobb csengésű nevei előtt bemutatta a Le Míracle des Loups-t.
Az élet tékozlói
Szeretnénk minden dicsérő jelzőt erre a zseniálisan bűfejczcll filmre pazarolni. Megcsontosodott régi filmemberek, akiket már semmi sem lep meg és semmi sem hat meg filmen — összeszorult lélekkel, könnyező szemmel hagyták cl a bemutató termet. A Tízparancsolat testvérfilmje. Ugyanabból a gyárból (Paramount) került ki, — ugy az a rendező (Cecil de B. Mill) rendezte, ugyanaz a főszereplője (Rod la Roquc) s a transcendentális élet egy lenyűgözően zseniálisan sikerült érzékitése a kulmi-nációja. Ebben a kulminációban érzésünk szerint sokszorosan fclülmiilla a Tízparancsolat hatá-sá'. Tendenciája nemes, imaköny lapjaira való.
Az operaház fantomja
Éppen most larlia irgalomban Budapest moziközűnségél. A Notredami toronyőr gyára készítette. Főszereplője Lon Chanei, a színész fenomén, aki a í-antom maszkjával a púpos Quasimodu csodálalos maszkját • is felülmúlta. Két felvonása gyönyörűen szinezelt. A párisi nagy"* 'Jíera lépcsőháza Thcatr. paréval, az operabár nyüzsgő karnevalja tobzódó színekben, valóban kalcidoszkopszerü látvány. A darab nagyságát és sikerét mégis az idegeket borzongató szujelje s különösen Lon Chanei elképzelhetetlenül rut maszkja adja.
Az Uránia többi kedves darabja a Trylbi, A 2 csirkefogó (Zoro-Huru), Örök lüz (Alice Terry), Cyrano, amelynek mind a 14 felvonása gyönyörűen szinezcti, — későbben jönnek — azokról még lesz időnk írni.
Különleges helyet kell megemlékezésünkben is — érdeklődésünkben is biztosítani a Világ műsorainak, amelyek az átlagérdeklődés és publikumsiker szempontjából felülfogjjk múlni az Urániát.
Januárt egy Buster Keaton (Busztír Kilón) képpel kezdi a
Chikagói kékszakállal
amely a leghúvösebb skótokat is harsogó kacagásra készti. A Baszter Kiton vígjátékok meglepő ötletei közölt is párallanul van megrendezve az uccál eltölló menyasszony aspiránsok üldöző serege, akik melleit a hegy sziklái is üldözőbe veszik szegény kékszakáll Bastler barátunkat.
J'acouse
Abcl Ganc és Severin Mars évek előtt világhíres háborús filmje, amelynek reprise még a mai filmcsodák mellett is hihetetlen érdeklődést keltett — január elején 14 felvonásban egyszerre megy a Világban.
Dzsungel királynője
Az amerikai Svellg gyárnak két részes 14 felvonásos állalfilmje a vadonok illúzióját kelti. Cselekménye, — mint általában a dzsungel filmeké — kevés és nem fontos, felvételei azonban újdonságokban, érdekességekben gazdagok.
Barrah-Karrah
A néma vádló; kedves és hatásos kutyafilm. A mult évi Rin-tin-tiunél annyival tökéletesebb, hogy cselekményében egy pompás farkaskutyának több szerep jut.
A granádai vihariovassal
a Cowboy zsánernekegy nagyszerű Budapesten már jól ismert és hozzánk is többször visszatérő szereplője Harry Carei mutatkozik be
Rin-tin-tin
az őserdők réme; a mull év sok ember-slamál nagyobb sikert aratott kutyája uj filmben.
Nézzük meg a Niagarát édes
Várkonyi Mihálynak kedves amerikai vígjátéka. A két csirkefogó A két molnárlegény L/
Zoro-Huru Budapesten is ezután bemutatandó képei
Hándlé-hándló, mi van eladó?
Jackie Coogannak — mint mindig — könnyekig megható kedves filmje.
1926 január
ZALAI KOZtöN*
Oyőnyőrü
újévi képeslapok,
IS26.
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischeí FBlöp Fiai
könyvkeíc,kcdí,tbci1 magykamizsAn.
Vendéglő megnyitás
Kiskanizsán jan. 2-án
A Simon féle vendéglői átvettem, amelyei a magam neve alatt tovább vezetek. Kitűnő balatonvidéki borok és ízletes ételek kiszolgálása.
Szíves pártfogá'.t kér
WEISZARNOLD
v.ndéglO..
Boldog u) .évet kívánok lisztéit rendelőimnek
Papp Oszkár
ctpészmesler.
LOPOKRÓC!
kizárólagos gyári lerakat
vízmentes sátorponyvák bálázd ponyvák
olcsó
szőnyeg, matracgradli
zsineg, kötéláru, tömlő és hevederek szabó és kárpitos kellékek
nagy raktára
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
NAGYKANIZSÁN.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem az építeni ttindékoztfat «iról, hogy a ro&iz gazdasági nehézségek mellett mégis, hogy az éplté«0kc£ lehetővé tegyék, forduljanak bizalommal Iwzzám. Ugy helyben, mint vidéken és A. Balaton patton bármilyen építőst "Tiivl ré&xletf ixotésre Is elvállalom. Szivei megkeresést kér
BÖLCSFÖLDY JÁNOS
« M kixlpilétic* k«ibiBl»iUU váluUt
Nagykanizsa, Batthy&ny-«. I.
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest IcgelsőrcndU, modern, csalidl szállója, az
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
Méreékclt árak! Figyelmes kiszolgálás I Modern berendezési Központi fűtési - Melegvizszolgáltatásl -Fürdőkl — Lift! Anyugatl pályaudvar közelében
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarva* szálló épület.
Van szerencsénk a t. vásárlóközönséget értesíteni, hogy áruink már külföldről is megérkeztek és minden wéielkényszer nélkül megtekinthetők.
Kaphatók- mlndennemli harisnyák és harlsnyakDIÖnlegességek angol mellé harisnyék.
Kötött-szövött áruk u. m.:
Pull-owerek
Férfi, nöi és gyermek mellények , , . sweaterek Női- és gyermek-k.ibJtok Korctolya-dresszek VállkenJők és svealok
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtartók Bokavédők Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek.
Biztosíthatjuk a-t. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról.
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VfiSAR
1926. április 17—26.
Rendezi a Budapesti Kereskedelmi
és Iparkamara Vámszabadraktár. A legjobb
eladási alkalom. Á'u- és személyíz-illitási kedvezmények a bel- és külföldi vasutak
és hajózási társaságoknál. Vlzumkedvczmények.
Központi iroda: Budapest, V., Szemere-utca 6.
Tb. képviselet: FlKhcl Ulos könyvkereskedő, Nagykanizsa, Városhizép.
Eladó ingatlanok!
Azonnal elfoglalható 5 uobis modem hii, vcrindi. CMUdiiobi, UrdSitobi. oify kett, ItMUó, paj<», kcxti.iin 350 millió.
Elfoglalható 8 uobit modern hit. ail k<ny«-Itmacl. nagy eondoiolt kerttel, m«nékíp0k-leUil 300 m'Uló.
Tavatezal elfoglalható 4 «obii etlno* m«-Kinbii. kii udvarul 250 uilliló.
Szabad he jyen 3 boMaa titp bUtok «fJU«Ul.
txone uŐÍÓ éa «yfl»Bk*6t 130 millió. Lakást kluiibet-njgyobbJt. }ó WMpfc&t «xOO-
tüll álvítHre kerwk. ..alora príma 10 lirilL, — ul. vMclií lel* lóbb M n
Szigriszt László
Fő-ut 8. axárn (Bazár-udvar). 3ru
Boldog uj évet kívánok tiszteit rendelőimnek és jóbarátaimnak
Bagó Sándor
cipész ni esler.
Hirdetmény.
Hivatkozással Nagykanizsa város és a Magyar Hirdető Iroda 1929. márciusába köitttt plakát-hirdetésre vonatkozó szerződésére, valamin! az idevágó városi szabáiy/endelelre, kö»-hírré tesszük, hogy 1926. január 1-től kezdődőleg a szerződés adta jogunkat érvényesítem forittk és- A város területén plakát-hirdetéstbárki részéről megtiltjuk. Plakát-hirdetés, félhirdetés és más egyéb hirdetések*! a fenti szerződés értelmében kizárólag csak az alul jegyzeit cégn<* van joga vállalni. Kérjük a t. közönséget, hogr plakát-hirdetési ügyekben mindén esetben ide forduljos.
A jelenleg fennálló hirdetések- tulajdonosai 8 napon belül lelentlce*-jenek uj szerződés megkötése, végett.
Nagykanizsa, 192S. január hó 31.
Magyar Hh-detS Iroda Király-utca 40. (Hsí emelet.)
Boldog uj élvet ki vén üzletfeleinek
Szakács mflszepQzem és irógápvállalat.
A budapesti tőzsde zár ó< árfolyamai.

Nagykanizsán isméi újból megnyílt fióküzletünkhöz keresünk
ügyes kereskedőt (segédet)
mint üzletvezetőt,
ügyes elárusiténőt, ügyes kftnyvelőnőt.
Kinierilő ajánlatokat éleikor és fizetési igények megjelölésével Singer varrógép részvénytársasághoz
Budapest, Semmelwélss-utca 14. 8Z., intézendók.
íbo..riuffc —
jffmtum
Tapolcán
a város legforgalmasabb főterén (piactér)
egy nagy szép üzlet,
berendezéssel, továbbá a város legforgalmasabb utcájában egy szép
lakóház
azonnal beköltözhető elegáns háromszobás lakással, udvarral, nagy kerttel, elköltözés miatt
eladó.
Cini a kiadóhivatalban.
Ew
%
tsse
Sfif" A í
KnWvkE*C4c^ M0
SESn" íí
ttíü- £
Mieiféi BKfa m 'í
£
feT M Jt
SIMM Oyórt kór Corrta OUa 1
Putdry n
KET- ,s
ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 1.

Boldog uj évet kiván t. vendégeinek és jóbaráiainak Horváth Ferenc Vigadó vendéglős — Telekl-ut 43. 1 Boldog uj évet kiván vásárlóinak, könyvtári olvasóinak, üzletfeleinek, pártfogóinak és jóbarátainak j Horváth József könyv és papíráru kereskedés, tiirlapárusítás, kölcsönkönyvtár, m. kir. dohány és bélyeg eladás
Boldog uj évet kívánunk tisztelt vevőinknek és jóbarátalnknak Somogyi Testvérek fűszer- és csemege-kereskedők Boldog uj évet kiván t, üzletfeleinek Szabó József villanyszerelő Erzsébet-tér 1. szám (Vasember kapu alatt balra) B. Boldogabb uj évet kiván a rendelőinek és jóbarátalnak Reisz festő Kazlnozy-utca 5. Boldog uj évet kívánok összes Ismerőseimnek és Igen tisztelt vendégeinmek „Amerika" vendéglő tulajdonosa J .*■
Boldog uj évet kiván t. üzletfeleinek és jóbarátalnak Frank József mérltgkészilő Boldog uj évet kiván t. vendégeinek Szabó István uri éi női fodrász Ui é. k. Az igen tisztelt vevőinek boldog uj évet kiván Stampf Zslgrand fűszer- és cscmége-keWtcedés Boldog uj évet kíván t. vendégeinek és összes jóbarátainak Kálloyits János fodrász
Boldog uj évet kiván t. vevőinek Krausz Nándor fflszcrkereskcdő Boldog uj évet kíván t, vendégeinek és ismerőseinek Kelemen Ferenc a Polgári Egylet vendéglőse 1 1 -i t, i ■ . a Az évforduló alkalmával sok szerencsét kiván az igen tisztelt vendégeknek és ismerősöknek Waidhauser Vilmos a .Központ* kávéház főpincére Boldog uj évet kiván t. rendelőinek .és jóbarátainak Kovács Antal angol nőiszabó
Boldog uj évet kiván t. vendégeinek és jóbarátainak Kein Gyula IpartesUlcU vendéglős Boldog uj évet kiván mélyen t. vevőinek és Ismerőseinek Petrlcs György mészáros és hentes Z A L Boldog uj évet kiván t. vendégeinek és -1 összes ismerőseinek Kozma Mária .Tálos-féle* vendígtö Boldog uj évet kívánnak t. vendégeiknek és összes Ismerőseiknek Garai Testvérek (Központ szálloda)
Boldog uj évet kívánnak t. rendelőiknek és jóbarátaiknak Májon Testvérek niükőízőrflsök Boldog uj évet kíván t. vevőinek és jóbarátainak Práger Ferenc hentes éa mészáros A 1 ,Boldog uj évet kíván összes vendégeinek és ismerőseinek Czlppán István .Rádió* korcsmáros TeleVI-uí 54. szám Boldog uj évet kívánnak a m. t. vendégeknek Szever J., Potocsnyek F. az „Arany Korona'* kávéház és étterem főpincére!
Boldog uj évet kiván üzletfelelnek Qulttner Arthur villanyszerelő Csengery-ut 1. szám Boldog uj évet kiván üzletfeleinek és jóbarátalnak Stern J. Kálmán üveges Kazinczy utca 17—19 szám K ■■ 0 Boldog uj évet kíván a t. vendégeknek és összes ismerősöknek Antauer József Kaszinó vendéglős Boldog uj évet kíván nagyrabecsült vevőinek — és jóbarátalnak Köhlar Testvérek raskereskedösa cégtulajdonos Kutassy Kálmán
Az évforduló alkalmával sok szerencsét kíván az igen tisztelt vendégeknek Oláh János .Központ" kávéhíz főpincére Boldog uj évet kiván t. vevőinek, jóbarátainak és iparostársainak Adler Miksa mészáros és hentes z L ■■ Boldog uj évet kívánok t. rendelőimnek és ismerőseimnek Szekeres Dezső asztalosmester Boldog uj évet kiván jóbarátainak, szaktársainak és a vásárló közönségnek Kárlovlts György mészáros és hentes
Boldog uj évet kívánnak t, üzletfeleiknek és jóbarátaiknak Schless Testvérek könyv- és papirkereskedök Boldog uj évet kiván t. vendégeinek, jóbarátainak Wollák Jenő vendéglős 0 N Y Boldog uj ével kiván mélyen tisztelt vevőinek és összes ismerőseinek Petrlcs Gyula mészáros és hentes Boldog u] évet kíván minden jóbaráí és ismerősének Bazsó Sándor V
Boldog uj évet kiván igen tisztelt vendégeinek Márkus Sándor az „Arany szarvas" bérlője kiailMa Boldog uj évet kíván igen tisztelt vendégeinek Koll'arits Géza borbély és fodrász
Níonmtoö » Zrinji Njronidiipu és KOnyvtaatodéi R.-T.-ntt NagyUnlnán. (NyomdavM**: Otenbtó Kitolrl
66. évfolyam, 2. szám
Nagykanizsa, 1926 január 3, vasárnap
Ara 2000
ZALiI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
i» aiiMii« rí-ii i
FelcIOs szerkeszti: Kempelen Béla
eicsMüti if. Eu un uooí hm ntioa Mn------10409 law
NEMTELEN FEGYVEREK
A frankhamisítás ügye egyre élénkebben foglalkoztatja a magyar sajtót. Nem annyira magát a bűnügyet tárgyalják különböző pártállásu organumai, hanem inkább egy politikai pártnak, a fajvédő csoportnak mozgalmaival hozzák kapcsolatba. Azt a vádat, hogy a három fő-bünös korábban összeköttetésben állt a fajvédőkkel, egyre következetesebben domborítják ki, mintha ezzel a cselekmény s ennek a pártnak politikai aktivitása között összefüggést akarnának létesíteni.
Ml, kik a három megtévedt ember cselekményében nem látunk mást, mint közönséges bűncselekményt, melynek lelki rugói a m-ndenáron való könnyű pénzszerzés s az általa elérhető gondtalan élet, abból a puszta tényből, hogy a tettesek egyik vagy másik politikai párthtfe tartoztak, nem tudunk magára a pártra bármiféle elítélő vagy erkölcsi szempontból is megbélyegző következtetést vonni.
Ml az egyes pártok politikai működését mindenkor csak eihi-kai szempontokból nézzük s ha azoknak egyik-másik tagja megbotlik, nem vagyunk képesek követ dobni magára a pártra, melyhez az illetők tartoznak, hanem a tettesekre követelünk büntetést. A bíróságnak feladatát képezi aztán a bűntársaknak, ha vannak, esetleg az agent pro-vocateurőknek megbüntetése, de ha ezek politikai elvtársaik köréből is kerülnek ki,, még sem vagyunk hajlandók az illető pártot, mint egyforma politikai felfogást valló egyéneknek konglomerátumát illetni azzal a súlyos Váddal, hogy a büntettek elkövetői puszta eszközök céljaik és törekvéseik megvalósítására.
Ml minden politikai pártot mint eszmék letéteményesét tekintünk. Eszméiket illetőleg lehetnek áthidalhatatlan.ellentétek közlünk, politikai felfogásaikkal azonosíthatjuk magunkat, lehelünk velük ellentétes állásponton, sőt nemzeti szempontból károsnak vagy épen veszedelmesnek is tarthatjuk elveiket, — de egyes tagjaiknak megtéve-
lyedését még sem Írjuk számlájuk terhére, ha akár önző célok kedvéért hazudják annak a politikai pártnak hitvallását, melyhez tartoznak, akár pedig meggyőződésből vallják elveit. Az egyén cselekedete nem vethet árnyat magára a párlra s magasabb ethikai szempontok vezetnek bennünket a frankhamisítások vagy más bűncselekmények elbírálásánál Is.
Bizonyos eltévelyedett gondolkodás kell ahhoz, hogy kö zönséges bűnügy által próbáljuk meg hltelveszletlé tenni valamely politikai irányzatot s a közélet lealjasilása az az eljárás, hogy meggyőződéses embereknek tiszteletreméltó vagy akár a miénktől eltérő más forrásból fakadó világnézetét diszkreditáljuk egy-egy párt tagjainak kizárólag csak
a büntetőtörvénykönyvekbe ütköző cselekményeért.
Hogy valamely párt mennyi erkölcsi tartalommal tudja megtölteni politikai felfogását, ez a kérdés első sorban magának az illető pártnak a dolga. Ha kevés benne az ifjf.en tartalom, kevés az életereje is, mellyel síkra szállhat eszmélnek sikeres megvalósítása érdekében s előbb-utóbb hitelét veszti és magában hordozza megsemmisülésének bomlaszló csiráit. De hogy akármelyik pártnak törekvéseit egykét. tagjának közönsége's bűncselekménye után egyszerűen hitványnak tartsunk s becsteleneknek mondjuk ki mindazokat, kik akár meggyőződésből, akár pedig álarccal az arcukon színlelt képmutatással zászlói alá szegődlek, — ez ellen a mód ellen tiltakozik erkölcsi érzésűnk s benne a közélet lealjasltására irányuló konkolyhlntést látunk.
A szUnet letelte előtt összehívják a Házat
Az árviz-katasztrófa külpolitikai vonatkozása és a
frankhamisítás üg»u a parlament alé kerül Még e hónapban behozzák az egyfázisos forgalmiadót Nagyarányú adó-mérséklések
BudapeBt, Január 2
A nemzetgyűlés Összehívására megindult mozgalom m-t ujabb stádiumba jutóit. Oróf Bethlen István miniszterelnök a kora reggeli órákban megjeleni hivatalában és különböző politikusokat fogadott. Tizenegyóra tájban Apponyi Albert gról kereste fel, akivel a miniszterelnök mástélóra hosszat tanácskozott. Apponyi fél-egykor távozott a miniszterelnöktől és a beszélgetés eredményéről A következőket mondotta:
— Minthogy az árvíznek külpolitikai vonatkozásai vannak, előbb a magam részéről ismerni óhajtottam a miniszterelnök ur állásponljál. Döntés, a Ház összehívását illetőleg nem történt, előbb ugyanis szükségessé vált egjes részletkérdések tárgyalása.
— Ha a nemzetgyűlés összehívását határoznák cl és ha mindenféleképen óhajtják, hogy én szólaljak lel a kérdésben, természetesen készséggel állok a pártok rendelkezésére.
A miniszterelnök ezután három-negyedóra hosszal tanácskozott az egységes párt tagjaival, akik egyúttal az újesztendő alkalmából jókívánsá-
gaikat fejezték ki a miniszterelnöknek.
A képviselők után Almássy László kereste fel a miniszterelnököt az árvízkatasztrófa ügyében.
Az egységespárt tagjai egyébként elhatározták, hogy képviselőt JJran-dóságuk bizonyos részéi az árvlzká-rosullak részére juttatják. Ilyen módon a közadakozást a nemzetgyűlés fogja megindítani. Mindenesetre a nemzetgyűlés összehívása január 19-e előtt Jóval meg fog történni. A frankhamisítás a Ház előtt A szocialisták a nemzetgyűlésen szóvá akarják tenni az árvízkatasztrófa melleit a frankhamisítást Ügyét is. Egyfázisos forgalmiadó és adómérséklések A húsnál, lisztnél és tüzelőanyagnál behozzák januárban az egyíázi-sos forgalmiadót.
A pénzügyminiszter az apropri-ciós javaslattat kapcsolatban nagyarányú adómérsékléseket jeleni be. Az uj költségvetési február első napjaiban a nemzetgyűlés elé terjesztik. A kultuszminiszter képviselői
beszámolója Klebelsbcrg Kunó gróf kultusz-
miniszter, Komárom város képviselője, Január 17-én tartja beszámolólát, melyen részt vesz gróf Bethlen István miniszterelnök Is. A miniszterek számos képviselő kíséretében utaznak Komáromba.
A Tisza mentén megszűnt az árvízveszedelem
A Tisza-parti lakosság a háztetőkön töltötte a Szilveszteréjszakát — Minden vonalról apadást jelentenek
Mltkolcz, Jrauár 2 Éjszaka jelentik telefonon: A tisza-menli községek kritikus órákat éltek át újesztendő éjszakáján, mert a széltől felkorbácsolt hullámok átcsaplak a gátakon. A lakosság a háztetőkre menekült, mert az a veszély is fenyegetett, hogy az alulról felszakadó viz elönti a községeket Az tgén éjszakán át a községbcliek a parton dolgoztak. Virradatkor — általános megkönnyebbülésre — a Jégtorlaszok megindultak és a viz lassan apadni kezdett.
Főbírói jelentés szerint Tiszabábolnán az 1 kilométer hosszú Jégtorlasz! kikezdte és az megindult. Ma reggel a helyzcl már kedvezőbb volt, amennyiben a főbírói jelentés szerint a Tiszamentén a veszély elmúlt. Tiszaszederkénynél az apadás 4 cm., ÁroklőnSI 2 cm., Tiszaháton 12 cm. Djrozsmánál az összeköttetés megszakadt, amit valószínűleg a jégzajlás idézett elő.
Tokajból 56 cm. apadást jelentenek. A kormányzó és neje az árvíz-területen Békéscsabáról jelentik: A kormányzó ma feleségével különvonaton Békéscsabára érkezeti, hogy az ár-vtzsnjtolta területeket megszemlélje. A kormányzó és felesége mindenütt buzdító szavakat Intéztek a szerencsétlenül járt, nyomorgó lakossághoz. Megtekintenék többek között a tábori konyhát is, ahol az egybegyűlt menekültek számára [őznek. A kormányzó itt husz millió koronát adományozol!, hogy osszák szél az arra iegjobbin rászorultak közölt Majd visszatért Békéscsabára, ahol szalonkocsijában megebédelt és kél órakor tovább utazott Oyulára. A kormányzó és felesége itt is buzdiló, vigasztaló szavakkal enyhítette a kétségbeesők helyzetét és százmillió koronát oszlott szél a nyomor pilli-nalnzi enyhítésére.
XALA1 KOlLOirr
1926 Január 3
Lemondott s román trónörökös
Egy szép asszonnyal Velencébe szökött ós bejelentette a trónöröklési jogról valA lemondását
amely-
Bukarest, jaauir 2
A lapok híradása szerint Károly román trónörökös beadta lemondását. A trónörökös napikkal ezelőtt megszökött egy szép zsidó vallású asz-szonnyal. Velencében telepedlek le, honnét a trónörökös táviratilag bejelentette, hogy lemond trónöröklési Jogáról, címéről, teljesen egyszerű ember éleiét akarja élni és megfo-gadjs, hogy liz éven belül Románia területét nem lépi ál, sőt, ha a tanács ugy dönt, hogy hat év mulea sem léphet romániai lírolclre, ennek Is aláveti magát. Egyben kéri, hogy állapilsanak meg részére egy nevet, mert miután lemondod hercegi rangjáról, név nélkül nem élhet a világban. Az udvar érlhclő megdöbbenéssel fugadia a lemondási. Károly trónörökösnek Heléna görög hercegnő a felesége és egy gyönyörű kis fiu származik ebből a házasságból.
A koronatanács lefolyásáról — amelyen elfogadták Károly román trónörökös lemondását—a kővetkezőket köz'ik velünk telefonon már az éjszakai órákban: Mielőtt a koronatanács megkezdődött — reggel 9 órától délután 4 óráig — a király külön kihallgatáson fogadta azokat az államférfiakat, akiket a korónatanácson magáhazrendell.
A meghívóit államférfiak egyikemásika rá akarla venni a királyi, hogy tegyen lépéseket a trónörökös szándékának megváltoztatása érdekében, de minden ellenvetés megtört a király bajthatatlanságin. A király mélységesen szomorú volt, de kifejezést adott azon elhatározásának, hogy véget vet a helyzetnek.
A koronatanács délulán 5 órakor kezdődölt. A király szólalt fel csőnek és a következőket mondotta: — Bizonyára ismerik valameny-
nyien azt a nehéz helyzelet, ben ma mint király és apa vagyok.
— Fiam Velencéből killdőtl levelében bejelentene azon megmásíthatatlan szándékát, hogy lemond az őt mint trónörököst és a királyt család tagját megillető jogokról.
— Minden szülői fájdalmam mellett is kénytelen vagyok bejelenteni a legmélyebb szomorúsággal meg-másillntallan akaratomat, hogy Károly herceg lemondását elfogadom. Kérem önöket, hogy támogassanak bennünket abban, hogy ez az' aktus törvényes formákkal megerősítve ne keltsen semmi más visszhangot az országban.
— A dinasztia leVintélye, az ország Jövőjének és tekintélyének megóvása indítanak arra az elhatározásra amelyei fájdalommal hozok tudomásukra.
A király ezen bevezetés után, amelyet mélyen megindulva és köny-nyezve mondott — felolvasta a trónörökös levelét, amely igy szól: .Kérem Felségedet, fogadja cl usszavonhatallan lemondásomat azokról a Jogokról, amelyek mint Románia trónjának örökösét valamint a kjrályi család tagjait megilletik.
Kérem Felségedet, hogy a családi statulumok alapján állapilson meg számo.r.ra nevei, hogy külföldön élhessek.
Egyben kölelezem magamat arra, hogy liz éven kérésziül nem térek vissza az országba és Románia határát azontúl sem lépem ál az uralkodó és a kormány belegyezése nélkül."
A király ezután rámutatott arra, hogy meg keli hoznia a legnagyobb áldozatot. Azután lelszóllilolta a koronatanács résztvevőit, hogy tegyék meg észrevételeiket.
Többen felszólaltak. A lárgyalék részben igyekeztek a királyra halni, hogy tegyen lépéseket a trónörökösnél szándékának megindítására, mások pedig a ludomásvétel mellett foglaltak állást.
A király ezután könnyek között kijelentene, hogy nem lehel változtatni a helyzeten, majd incgkr.s :önte a koronatanáís tagjainak rés2vélelél.
Szilveszteri
mulatságok
Nagykanizsa, pnuir 2 Azt hittük, fásult,' szomorú ünnep lesz az idei léi Szilveszter estéje. Azt hittük, hogy az ó-év nyomaszió gazdasági helyzete ráveti árnyékát a máskor mulatozva várt uj esztendőre s elrontja sz emberek százainak nótás, táncos kedvéi az év utolsó napján, mcit amikor lapunk hasit J in 13 Szilveszter-esti müsoroa és családias mulatság hircitojvastukösszo, magunk sem hittük, hogylftok valamennyien közönségre ls találnak. — Most pedig azt kell Jelentenünk, hogy az idei Szilveszler hangulata a régi jó békeidők emlékét varázsolta vissza, ilyen vidám, hangos, derűs Szilveszler éjszakája évek óta nem volt Nagykanizsának.
Halló, Nagykanizsai A Polgári Egylet zsúfolásig telt meg csütörtök este a Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete .Halló, Nagykanizsai" cimü revüjének előadására. Az előadás valóban meg-érdemellc a hatalmas közönséget, mert változatos műsort produkált. Különösen meglepett bennünket a rendkívül Ízléses, színpompás és változatos dekoratív kiállítás, mely a revü egyes táncainak betanításával együtt Szabó István érdeme.
Az előadást Szabados Kató kedvesen előadott prológja nyitotta meg. Minden egyes számot 8 angol görl konferált be ékes rigmusokban.
Schwarz Bözsi, Bedekovics Manci, Cseh Rózsi, Rosenfeld Rózsi, Müller
Paula, Wlnkler Irma, Letzter Kató és Pollák Bözsi angol táncjelenete ulán llerrnstein Bözsi és Ri'ler Bandi rendkívül bájos ródli- láncát megújrázta a lapsvihar. Szavalat után Fürst Bözsi és Fehér István a szobalány és a huszár kedves énekes-táncos jeleneiét mulatták be. Ugyancsak meg kc'lelt ismételni Hlrschler Panni és Polgár Bözsi groteszk-táncát. — Festői hatású volt a pipacs-képlet, melyben Koszlelicz Bözsi volt a búzavirág, Weísz Vili az aratólegény, Havasi Ilus, Slern Ilus, Szabados Annus, Müller Bözsi, Cseh Ilus, Klein Rózsi, Koszlelicz Ilus és Pollák Blzsi pedig a pipacsok.
Szünet után az angol táncosnők lejtelték az első számot, majd utánuk Pulgár Bözsi, Hirschler Panni, Fehér Ilus, D.ulsch Klári, Koszlelicz Ilus, Schleslnger Juliska, Káhn Bözsi és Kohn l us japán táncot mulattak be. László József, Ardai Béla, Fenyvesi htván, Dobó György, Milhof-fer Islván, Kohn Ferenc fox-láncál Sclmarz Bözsi lánc-fantáziája követte, mely egyike voll a műsor legszebb számainak. A sok szemkápráztató szépség közül is kimagaslott a Csillogó lámpafény-jelenet, melyet Fürst Bözsi énekelt, Szatay Bözsi és Szenle Feri alakítottak és láncollak. Szaba- \ dos Maca temperamentumos láncje-lenete ulán a .Visszakérem a tandijat" cimü bohózat keríllt előadásra.
Utolsó számnak tartogatta a rendezőség a legnagyobb meglepetést, a Crocambus-torta táncos jelenetet. Mikor a hatalmas tortából kilibbent Holczer Elli, a csodálkozás morfja futott végig a termen. A cukrász Ardai Béla volt, a habok Koszlelicz Bözsi, Fehér Ilus, Persovics Irma, Herrnstein Bözsi, Vojkovlcs Olga és Neumann Margit és 7 apró kis cukrászinas. Az előadást élőkép követte az öss:cs szereplőkkel. Utána reggelig lailó tánc következett.
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET ÜNNEl'I VÉGE
Irta: Váth János
(I)
Uj halhasitó került a halásztanyára. Szőke haj, nagy kerek arc, rózsapiros ajak, kék szem és tüdőrózsa arcszín jellemezték. A viselete egészen elütött a leilei leányok inaká-sáig érő rövid szoknyájától, tneg az elöl kibuggyanhat! réklijétől. Divatos voll, de nem dámás, hanem csak.az idővel haladó. Kölényt nem ho;áott vasárnapi ruhájához; amit meg ■hétköznapokon kötött eléje, fehérlett a tisztaságtól. Azt rebesgették, minden este .újra inossa. Azonkívül tartózp, kodó voll. Nem nyelveli A kezé-ari-nál gyorsabban Járt. Szaporán és gondosan. Halpikkelytegyik se gyűjtött össze annyit, mer! csintalanság-ból még egymásra is szórták éshcli leszámoláson két-három hatossal kevesebbet kaptak az uj lánynál. Persze irigyelték ilyenkor.
— Az is ott dolgozik, — duzzogták — egyetért a felügyelővel.
Pedig ha magukba néznek, tudják, hogy velük cicáz a felügyelő legtöbbet.
A leány nem gondolt velük, járt haza. Reggel se korábban, se késve nem jött. Napközben a kis huga meg-
hozta az ebédjét s elköltötte, de soha ugy, hogy annak ne hagyott volna. Ha löbbel nem, egy szárnyal, egy darabka prószát, vagy ami éppen volt, abból. Ebédnél külön ült a többitől s ha sütött a nap, inkább a kunyhó előtt, ha meg borús volt, a hasító sarkában. A húgával is kevés szól váltott, ám melegeit kérdezte :
— Edesapárt?.
— Alszik.
— Megint rosszabbul lett ?
— Iskolába voltam... Akkor...
— Iskolába... Hagyta rá. Azután elgondolkozott mélyen. Valahová elszállt gondozó gondolattal s a szép homlokát összeráncolta. Apró, finom-ságos redök lutottsk be hajtőtől hajtőig, amilyet fátyolselyem vet rán-coláskor. Szivét összefogta a fájdalom s mélázóan megszólalt. Talán a kis leány testvérkéjéhez, vagy hogy magának.
— Édes apánk beteg nem volna, akkor mást dolgoznék. Dolgoznék akkor is. Most kényszcrszivcsséggel, akkor örömest. Nekem is volna tréfás kedvem és dévajon szórhatnék el pár krajcár érői. Az én édesapám megkeresné azl. Nem is tudom, milyen jól volnánk. Téged, talán iskoláztatnánk .. Még száz hála Isten, hogy ebbe a faluba vetődtünk... Az
a pár száz korona kegydij... az apámnak éppen elég orvosságra.
— Te Nctti I — a nagy leány ijedten kapta húgára tekitetét. —. Miért beszélsz így?
— Miért? Ma egy éve halódult édesapánk és mi halálra rémülten imádkoztuk vissza az égtől. Egy nehéz könnycseppet törült ki a szeme sarkából. — Eljöttünk, hogy varrjunk. De itt háznál varrják meg a ruhákat. Lakást a gondozásért kapjuk. Én halat hasítok, sohse hittem, hogy ilyen mesterség is van... Hogy kövessem, álmodni se mertem... És ezer hála... Megtanultam... megtanított a nyomorúság... A gyomor. Nagy ttr. Egy-két halszálkaszurás meg nem indi ja.
A kis kisleány értetlenül hallgatta a panaszszókat. Nem ismerte még az életet. „Dolgozni és éttenkední: korán dolog; abba vásitani a fogát. A maszatos kezecskéit ráér még cserepesre fújni a szél s vörüskékre szívhatja majd lizenhatcsziendös korában is a hideg. A játszótéreti, a libamezőn is kell örülni az éleinek, azután In nem is jut, ha nem is élei az élet. Ut, végig kell szenvedni. A verejtéken cljcn más. Élet ez is, csak igás és épen az élet fogja be". Ilyen nem juthatott eszébe. Elég, ha a nénje fejében kísértett
keserű megalkuvással, kibéküléssel. „Az élet jogot követel a gyomor révén a fiatalságra, szépségre, a hát-gcrincgörbitésre... lélekmegtörésrc. Letörli a mosolyt a sáros kezével s munkát kér, elvesz ingyen, mint a koldus. Dc sokszor a szájból húzza ki a falatot. Igy van — mondják kiválasztottaknál*"
A kisleány karjára fűzte ebédes kosarát. Nénje utána bámult. Üres nézéssel, meredt szemmel. Homlo-kál ráncolta a gond. Sűrűn, aprán. Egy ülőhelyében még elbámult vagy kel-három pillanatig, aztán indult a sózókádhoz. Délután abban voll soros : a hasított h :lat bele kellett forgatnia. Nyílt, sebes kezét rágta a só. Ártatlan komolysággal, gyorsan dobálta a hordóba. Bcleforgalta, meg kihajította a nagy füzkosárba. Égett kezén a munka. A piszkos orrcsavaró szagot megszokta. Igy nyárféllel tűrő, jó természel kellett hozzá. A nap meré zen vágja is sugarait s télen is szagos Ital most kétszeresen erős.
A tükrös tó bevctcllc fényét a kunyhóba is tán épen a sózókádra a ott játszatta, szaladgállalta Nelti előtt. A nedves són ragyogott, minthogyha tükörrel velctlék volna a leány elé.
(Folyt, köv.)
\m január 3.
UUI KOKLOKT
A Kaszinóban szinlén kedélyes hangulat és Ízléses rendezés icllemezlék a Siilvcszlcr-' é|i estélyi. A műsor első száma Fischer Manci, Leitner Bözsi, Gellert Bandi és Aczét György modern láncszámuk volt. Egy Karinlliy-vígjátékban dr. Láng Sábor, Hollós Maca és Blttmenschein Ferenc Ügyeskedtek. Ilolczer Rózsi és Holczer Elli ródli-táncotlejleltek. A „Házmesler és lakó" c. vigjálékban Hollós Maca, dr. Hlrschler Jenő és dr. Mc2ó Ignác tevékenykedtek. Énekszám is volt: Hollós Maca dalai. Végül Hoffer Hilda szép lánca zárta be a műsort. Közben konlerence-verseny voll, melyben Csillag Jenő, dr. Hlrschler Jenő, dr. Gyulai Béla és dr. Halász Pál veitek részi.
A műsor után következelt tánc a késő hajnali órákig tarlóit.
A Vasutas Dalkör szoboravaló és Szilveszler-esli mulatságát Léna Gyula karnagy vezetése melleit a Dalkör több dalegyvelege tette élénkké. Kudich Ella, a Dalkör voll koszorús kisasszonyának átnyújtották az érc-koszoruval ellátóit tintatartó emléktárgyat.
A „Központ"-ban szinlén hangos és vidám volt az újévre virradó Szilveszter-éj. Amikor a különböző műsoros eslék közönségének egyrésze betért a kávéházba, már mozogni is alig lehetett a hatalmas helyiségekben. Még abilliár-dokat is fehér asztalokkal látták cl, hogy mellettük foglaljon helyei az a • közönség, mely már asztalokat nem kapott. Éjfél ulán kezdetéi velte itt is a tánc 8 zongora- és cigány mellett felvállva tartott reggelig. A szó szoros érielemben eddig, reggeli 7 óráig.
Amikor hazafelé menlünk, reggel 6 óra körül, még igen sok ablakból villanyfény szűrődött ki az utcára a befüggönyözöl! ablakok mögül, jeléül annak, hogy a nagykanizsaiak magánlakásokban is vigan búcsúztak el az ó-évtől és derült hangulatban jöttek át az újba.
Bárcsak okunk és módunk is lenne az egész évben hasonló jókedvre, aminő a Siilvesler-éj mindenfelé voll.
Értesítés.
í_____________
síimet mm
(alapíttatott 1862.)
1826. óvi január hó l-én
nyílja meg
65-ik
éviársulatát
Uj könyvecskék kaphatók a Szövetkezet helyiségében: Fő ut és Sugár-ut sarkán levő Babóchay-féle ház I. emeletén
A befizetések hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9—11 óra között teljesíthetők. Az igazgatóság.

Levente Egyesület megalakulása Kis-kanizsán
Nagykanizsa, j.lmtár 2 A városi testnevelési bizottság a leslnevelési vezető javaslatára Kiska-r.izsán külön Levente Egyesület megalakulását határozta el.
E Levente Egyesület 1925. évi december lió 30-án délután 6 órakor alakult meg a kiskanízsai iskola tanácskozási termében dr. Sabján Gyula polgármester, városi testnevelési bizottsági elnök, elnöklése melleit. Ai alrkuló ülésen megjeleni a a városi lenevelési vezető is.
A megalakulás iránt Kiskanizsa polgársága Is n^gy megérlést és lelkesedést tanúsított.
Az uj egyesület címe: Nagykanizsai 111. Kerületi (kiskanízsai) Levente Egyesület.
Az alakuló gyűlés az egyesület tisztikarát a következőkben választana meg: Elnök: P. Bakoss I. Ágoston. Alelnök-. Anek György és Bagonyai László. Jegyző: Szépudvary László tanító. Pénztáros: Németh Jenő tanító. Ellenőr: Kovács Illés és Hajdú József. Könyviáros: Plander Boldizsár tanitó.
Válasz/mányi tagok: Filő Ferenc, Plander György, Hegedűs György Kelemen József, Varga Ferenc, vitéz Magyar Lajos, Knausz György, dr. Fülöp György, Horváth Ferenc, Erdélyi Józsel Győri László, Dolmányos Antal, Szomolányi Gyula, Kar-lovils László, Knausz'József, Flum-bort László, Mátés József, Karlovits Józsel, id. Mátés József. Számvizsgálók: Anek József (Szl. Rókus tér) l'app Péter, Tischler Józsel.
Ifjúsági oktatók: Siépudvary László és Plander Bjldizsár lanitók. Működő tagok (leventék) száma 450 fő.
A most megalakult Levente Egyesületlel Nagykanizsán két levente egyesület működik.
A közönség a közbiztonság szolgálatában
Az Eötvös-téri tűz tanulságai
Nagykanizsa, január 2 A nagykanizsai rendőrkapitányság közli velünk a következőket:
A kedd esli Eötvös téri tüzesei egynéhány tanulsága kikívánkozik a rendőri jelentések szürkeségéből. Kikívánkozik pedig azérl, mert Nagykanizsán nem mindig van módunk hasonló tanulságok szerzésére és azoknak a nyilvánosság elölt való elismerésére.
Hogy a lüzescl nem fejlődött épen az Eötvös-téren könnyen bekövet-keihetö katasztrófává, az a tűzoltóság gyors akcióba-lépésén kivül igen nagy részben az egészen érdektelen közönség készséges segilségének köszönhető.
|gy pildául az éjféltájban néptelen utcán az Ipartestületből hazainduló vendégek dr. Gűrtner Antal ügyvéd és Bazsó József ipartestületi elnök vezetésével egyenest a lüz színhelyére szaladtak és minden kérés nél-
kül síellek a tűzoltók segítségére s jó ideig ők maguk lállák cl a szi-vatlyu-siolgáiatot. Megjegyzésre érdemes körülmény ez Nagykanizsán, hol nem egyszer láttuk tűzvészedé-lem idején a bámészkodó tömeg teljes részvétlenségét, mikor karhatalommal kellett ácsorgó suhaucok.it a szivattyúhoz kénysreriteni.
A rendőrség szolgálatban lévő tisztviselői, mihelyt a tűzről értesültek, sietlek a tüz színhelyére. A Cenl-rál elölt álló egyik /WA-autó a siető rendőrségi emberek után robogott s önként ajánlotta fel szolgálatait, amint ezt már a kiskanízsai tüz alkalmával is tette. Ez a szolgálatkészség any-nyival is inkább megbecsülendő, mert a kiskanízsai lüz alkalmával például megtörtént, hogy az ottani környékbeli kocsik csak kathalalom-nak engedve álllak szolgáidba a vizhordáshoz.
A közveszcdelcm idején elismerést éidjmlö magalarlásl lanusitolt & posta, hol tudvalevőleg csak éjféüg van telefon-inspekció. A telefon-központ a tüz idején, éjfélkor felhívta a rendőrséget és önkénl felajánloíta, hogy ha szükség van reá a veszedelem elhárítása vagy a nyomozás érdekében, szívesen hosszabbítja meg szolgálalát éjfélen túlra is.
Ezeket a jelenségekel azérl kell külön megemlítenünk, mert a jövőre nézve mindenki megtanulhatja belőlük, hogy közveszcdclem idején a bajtól legmesszebb esők segítsége is minő lonlos lehet a veszedelem elhárítására; s hogy minden erőnek összefogása ilyen esetekben nem csak érdem, hanem emberi kötelesség is.
Építkezések a magyar városokban
Hogyan használják fel az egyes városok külföldi kölcsöneiket?
Nagykanizsa, j inuir 2
A pénzügyminisztérium felszólította a városokat, hogy sürgősen je-Icnlsék be az eddig végzeit beruházásokat. Mindegyik város arra hivatkozik, hogy a tél folyamán csak a tervpályázat kiírására térhet át, meri a munkák elvégzéséhez csak tavasszal fognak hozzá. Az egyes városok a következő nagyobb munkákat végezték:
Békéscsaba nagyarányú kövczól munkát, járdaépítést, tanyai iskolát, a városi vlllamosmü kibővítését és gőzfürdő építését tervezi. Debrecen jelentős bérházépitésekel, iparművészen iskolaépítést és a Déri-muzeum felépítését. A vágóhídon jéggyárat építtet a város. A kisebb építkezések már folynak.
Eger a vízvezetéket és a csatornázást folytatja. Esztergom vízvezetéket épit. Győr összekötő dunai hidat létesít a belső és külső városrész közöli, ezenkivtll polgári fiúiskolát, továbbá bérházakat épil. — Gyöngyös a villamosmű építéséi, vízvezetéket és csatornázást- Mtskolcz köztemetőt, járványkőrházat, zeneiskolát, vásárteret, szükséglakást, vá-
sárcsarnokot, Nagykanizsa vízvezetéket és vásárteret épitell, Pápa fürdői akar épileni. Szekszárd vizveze-lékel létesít. Szolnok fürdőt épit. Székesfehérvár - villamosmű átalakítási, jáiványkórházat és gazdasági iskolát tervez. Veszprém kórházat és vágóhidat épit.
Válópörök a mult évben
Mennyi házasságbontás történt a
lefolyt esztendőben a nagykanizsai törvényszék területén Ha végignézzünk a magyarországi válóperek statisztikáján, bizonyos megelégedéssel állapíthatjuk meg azt a tényt, hogy az országban müködö törvényszékek közül a nagykanizsai törvényszék területén történt aránylag a legkevesebb házasságbontás az elmúlt esztendő folyamán. És pedig ez a megállapítás nemcsak az 1925. esztendőre, de az előző évekre is.
Székács Pál kir. törvényszéki tanácselnök már összeállított statisztikája szerint a nagykanizsai kir. törvényszékhez körülbelül 85 házasságbontó kérvényt adtak be a műit évben Ebből jogerős birői ítélettel 52 házasság bontatott fel. 27 esetben az asszony adta be a válókeresetet, 24 esetben pedig a férj, I esetben pedig a kir. ügyészség kérle a bontást itéletileg kimondani. A bíróság mind a 27 esetben a férj hibájából, 24 esetben pedig az asszony hibájából mondta ki a válási, a kir. ügyészség megkeresésével pedig ket-lősházasság (bigámia) esete forgott fenn.
A beadott többi válókereset ügyében még nem tortént végleges blról határozat. Az asszony által beadott válókereseinél a bíróság 14 esetben a H. T. 77. §-a alapján (hűtlen elhagyás), 10 esetben a H. T. 80. a. §-a alapján (a házastársi kötelességek szándékos magaviselet által súlyosan megsértve) mondotta ki a válási ; a férj állal beadott keresetnél pedig 16 esetben H. T. 77. a. §-a, 11 esetben pedig a H. T. 80. a. §-a alapján, mig 1 esetben bigámia fennforgása miatl a vádhatóság kért bonlást.
Foglalkozás szerint a váló házastársak a földműves, kisgazda, munkás, iparos osztályból kerülnek ki, utánna jön a hivatalnoki és középosztály.
E válópereken kivül a nagykanizsai törvényszék 3 esetben gyermeket törvénylelenilett és 22 esetben gondnokság .alá helyezést rendelt el.
Kismértékben! eladás.
Elsőrendű minőségű vörös és fehér
Ujbor
K lO.ooo
Óbor
K l4.ooo
minden adóval együtt. Eladás 3 litertől kezdödöleg.
bornagykereskedő nagykanizsai pincészetében.
IALAI SÖÍLOKT
1926 Január 3.
Az égő Szyria
(A Hahi Ktelfay alkalmi ImktfjtlN) KontUnllnápoly. 1925. dcc. hava II.
Mialatt a franciák egy döntőcsa-pásra készültek a druzok ellen, ezeknek sikerüli Sueidát bevenni, azonban egy ujabb francia túlerővel szemben nem tudták sikerüket megtartani. A franciák visszafoglalták és a földdel egyenlővé lelték Sueldát. Sírral! tábornok csapatai elönyomulá-sukban véres bosszút állottak. Számtalan druz falul — amelyekben csupán nők és gyermekek maradtak vissza — összebombáztak és megsemmisítenek. A franciák kezébe kertit druz felkelő-vezérekéi a legkegyetlenebb módon megkínozták. A francia csapatok leírhatatlan kegyetlenségei a harcias druztörzseket a végsőkre kényszeritelték.
Hazájukból elűzve, a győző kegyelmére többé nem száml'.va, seregeikkel elözönlötték a széles Szyr országot, egy kegyetlenségében borzalmas guerilla-háboruban megtorlást keresve az Idegeneken.
Amikor a druzok egyik serege megjeleni Damaszkusz előtl, a francia hatósági személyek közölt olyan páni tételem tört ki, hogy az az aratok előtt sem maradhatott rcjlve. És hamar elterjedt a hir a franciák nem ok nítkOli félelméről.
A szyriai nacionalisták csoportjai pedig mindenütt minden elképzelhető helyen — a palesztinai határtól egészen Alcppólg — szövetkeztek a Alruz gucrilla-handákkal. A francia hivatalnokokat megtámadták és leöldösték. A vasúti síneket felszedték és vonatkisiklásokat produkáltak. Hidakat robbantottak (el és mlndentvelkövettck, hogy a franciák kezében levő közlekedési eszközök funkciólát lehetetlenné tegyék. Ugy, hogy a franciák a vonatokat páncél-trénucl és repülőgépekkel voltak kénytelenek fedezni.
A franciák ezzel szemben terrorral Igyekeztekbelyzetüket tűrhetőbbé tenni. Kajla Ötöllek a Damaszkusztól délkeletre elterülő falvakon, mclyek-, ben felkelők laktak és elhamvasztották azokat. Ez alkalommal számos, sagukat kétségbeesetten védő felkelik bolttalene í kertit i a franciák kezébe, akik azokat tevéiken Damaszkuszba szállították, ahol elrettentő például kiállították őket.
Azonban a franciák ezzel nem érlek célt. Mivel a megöllek közölt több ismert, közszereleinek örvendő, "tekintélyes damaszkuszi is volt, a lakosság közöli hihetetlen izgalom és IcMattUani elkeseredés ven erőt. Damaszkusz egy kfllnegyedében egy francia járőrt megtámadtak és felkoncollak. Ez volt a jel a franciák elleni általános támadásra.
A tömeg Iclülkorekedetl és legyűrte a ófrancia csendőrökéi, reml-ötökct -éa különböző -katonai ostla-gokal. 'Az> egész váróiban véresmteai karcok dúltak, amelyeken a városba időkodMn.benyomult druz bandák fe'fészt vetek.
A druzok dühe főleg az örmény negyedre irányult, mivel a falvak el-bamvaszlásánál örmény segédcsapatok különösen tevékenykedtek és a damaszkuszi bazáron a diuz falvakból elhurcolt tárgyakat örmények árusították. A szyriai keresztényeket és a zsidókat azonban nem bántották.
A franciák állal Dimaszkuszba küldőn tankok elönyomulásál a felkelők sikeresen megakadályozták és megnehezítették. Erre Sarrail tüzérség és repülők által bombáztalni kezdte a várost, ötven órán ál egylolylábin tartott a pokoli munka, amely borzalmas pusztítást vitt véghez. Több mint 25.000 gyermek és nó lelle haláUt a bombázás alatl. A híres Slmanié tűrök templom súlyosan megrongálódolt, úgyszintén az angol iskola és a Viklória-kórház is. Pótolhatatlan kárt jelent a keleti művészeti és archeológiai intézetnek elpusztítása, felbecsülhetetlen értékeivel, műkincseivel. A külföldi bittó-kosságok kára löbb mint 25 millió francia frankra lebelő.
A bombázás kétségtelenül egy bizonyos fegyverszünetei eredményezeit a felkelőkkel Damaszkuszban, de hogy meddig fog tartani, az kél-séges.
Ezzel szemben a felkelési mozgalom rohamosabban terjedi. Aleppo, Ma'ar, Hama városok ulcáln váltakozó szerencsével végződő véres harcok folytok a franciák és az arabok közöli, melyek alatl nevezell városok kigyulladlak. Egész Szyria égő boszorklnykatlanná váll.
Idegen befolyás mindeneseire hozzájárult a felkelés terjedéséhez. A druzokal Anglia befolyásolta. Hisz megállapítást nyeri az Is, hogy Mr. Moore, angol ügynök volt az előidézője az 1860 iki eseményeknek, mikor a druzok a francia befolyás alall álló katolikus maronllákal lemészárolták. A történelem megismétlődik. Noha az angol sajtó a törökök felé kiáltja a .fogjátok meg a tolvaji I*
Sarrail tábornok visszahívása azonban nem fogja tudni megakadályozni, hogy a bosszú vetése tovább keljen. Aki kardot ránt — kard állal vész el. A nyers erőszak szelleme ismét hajótörést szenvedett.
Kívánatos lenne, hogy — njlnt mindenütt — Szyriában is ennek a szellemnek uralmát felváltsa a Békülékenység, a Jóakarat szelleme.
Egy hercegi komornyik éstltkár a fiankliumlsitási flgyben. — A
franktiamisitási ügyben őrizetbe vették Kovács Oáspárl, Windlschgrálz Lajos herceg komornyikjai, ki azonban mindent tagad, bár egy üzletben reá ismernek, mini aki régebben ott egy hamis ezetfrankossal fizetett, sőt a lakásán talált ruhafélék közt az. akkor vásáiollakat is határozottan felismerték. Szombaton délu'án a hercegi tilkárság egyik alkalmazottját Is elöallllolták s kihallgatása ulán sem eresztenék még cl a rendőrség ról. Megállapítást nyert, hogy a tv.-, misitáshoz szükséges speciális papirt Németországból szállították Buda-; pestre.
NAPI HÍREK
■APIREND
Január 3, vasárnap
Róma! katolikus: Jézus sz. n. Protestáns: Benjámin. Izraelita:Tebeth hó 17.
Nap kel reggel 7 óra 4£ perckor, nyvgszjk délután 4 óra 21 perckor.
Az Oltárcgycsfllet pásztorjátéka a plébánián délután Vt5 ós este 7 órakor.
A klskonlzsai ifjúság szinielóadáu a Rozgonyi-ulcai tornateremben délután 5 órakor.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szilveszteri vigalminak harmadik előadása a Polgári Egyletben délután 5 órakor.
Mozi. Uránia: Kis lord MJIry Pick-íorddal. Világ: A sziget réme, detektív kaland és három Fiit tv burleszk. Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor.
Január 4, hétfő
Római katolikus: Titusz. Protestáns: l.eona. Izraelita: Tebeth hó l&
Nap kel reggel 7 óra 48 perckor, nyugszik délután 4 óra 22 perckor.
A Movc ismeretterjesztő előadása az j Urániában este 7 órakor. Szüts üeral- : dinc: A bűnösök világában. Prevenció és rcíurrekíió; Jovanovils Lea: Az Otthon hatalma az élet árnyaival, fertőivel szem- j ben. A nő kulturmunkája otthonában.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Ja.alr 4. A Mova liDiir.lllctJcutS tl&íjlu >1 Otlnlitaa (.1. 7 érakor SiOI. OrraUiot: A MnSi&k tiUfl&ia. I'r.yratkJ la rrtumlrli; JjiirkSvü, Ír,: Al cuhon tutilo .1 íl«t linral, >1 li t.,1úlrtl • itinbrn A hú kutlmot.nkill btlhouibin.
Január 5. Af Kvancrlikui NJtfjUl Uarllllyr ■ P^flrl Enlribt. «tl. v inkor
laanir 1 A, l?irtttts:,t lioc.nljr a P^jlrl RfjrklSta Ml. 9 iraker. »
Január 10. CaM.ton.it a Pot|l>l l'xyldb.ii a ptlMola rtndrtlMbin «Ui 8 faakor
Jankr II. A .ír,, wadlftMk, Uvbok. tnlirlrolok la pnwTl.k taxlljtnlttlnrk ,J['>*'t tinót*!/. a Kotorta öntet trtin.fbm talt 0 diakor. IUtulr Bt. A Zttojl Mikii. ttodat*! A Mtlv*-
.Mii KU D«ik « r:.»-■ '.<;•< ,'.
r.Srvir I. A Moia E. ^. r1 i .Uidiai ,,
UrloUban *,t. J ótakor (Krtl CliciW* 1 Hí^yin 1*. Ork . Ur.ad.tain anyja? OyakotUtt nJpgondotii. Ynttsn WpUliarlt f»
frbnUr L A Jínrt klr. kmt| SkautfriaH Fr,,,::,, plk.lkj. a r.tjbt 9UI,I «na(it«n.
MJrclaa I. A V.OH J.rr.M,iWM,.(l^ cu'„dl,a r-UlinUbaa ttl. 7 inkor <Hl.k Acaill.: MII UarQ. a na(yar IlJuaJe^il > A IrinynotU. tstílUli I,
Egg kutyaszobrot
lepleztek le a napokban Amerikában. A szvbor Ballot ábrázolta. Ballo volt annak a kulyafogatnak oslorhegyesc, mely a mull télen a dlflérla szérumot szállította Máskában Nome város Járvdnypusztltotlu lakossága részére. Dermesztő hidegben, süvítő szélben, hófedte, szikrázó jégmezőkön keresztül rohanta ál a kutyafogat a 600 mértföldes távolságot. Elől futott lihegve, kilógó, piros nyelvvel; szaladt a Jcutyuskák élén, neki a metsző szélnek, kavargó, c<ontfagyaszti hóviharnak. Egy páran mcgdöglötlek a vitéz kutyák közül, tüdőgyulladási kaptak, de Ballo túlélte a nagy nomel versenyfutást a halállal. Most aztán szobrot állllotlak neki a Central Parkban és az ünnepélyes szoborleleplezésen megjeleni pár száz ember és — egy kutya. A kutya maga Ballo volt, amely nemcsak kutya mivoltával tünt fel az ünneplők közöli, hanem azzal Is, hogy ő viselkedett az ünneplök között a legnyugodtabbon. Ballo nem igyekezett saját szobra leleplezésén hősnek látszani. Nincs ember, aki olyan közönyös tudott volna maradni hasonló alkalomból, mini Ballo. Ha az ő helyében egy embert ünnepellek volna, az belsőleg gratulált volna önmagának; érezte volna, hogy milyen kiváló személyiség; hogy w-lami különöst, valami nagyszerül tett, amit más talán nem leli volna meg a helyében. Ballo azonban csak nézet! maga elé és hűséges, okos kulya-
siemén látszott, hogy unja az egészet, tgy van ez a kutyákkal. A hősiességük ösztönszerű, nem kérnek és nem várnak jutalmul. Amiről érzik, hogy kötelességük, azt megteszik, az Igazi nagy cselekedetek természetes egyszerűségével. Aztán befejezettnek tartják a dolgot.
Van egy pár szép dolog, amit az ember még tanulhat a — kutyától.
— A városháza ügyforgalma.
Némi fogalmat alkothatunk magunknak a városházán lebonyolódó közigazgatási ügyforgalomról, ha tudjuk, hogy 1925-ben csupln a nagyiklató-ban 17.618 aklál iktattak. Ebben nem foglaltatnak olyan akták, melyek valamely már előbbi számhoz csatoltatnak. Állagban eszerint minden munkanapra 60—65 u( Ogydsrabesik.
— Az elmúlt év népmozgalmi statisztikája. Az 1935. év összesíteti szüleiéi i, halálozási, házasságkötési adatol újévi számunkból kiszorullak s helyszűke miatt egyik legközelebbi számunkban kerölnek közlésre.
— Az Evangélikus Nóegylet teacstélye. Lázasan .dolgoznak" a Nagykanizsai Evangélikus Nóegylel-nek fáradhatatlan tagjai a keddi lea-es é'yük sikere érdekében. Az ö mulatságuk mindenkor egyike volt a nagykanizsai estélyek legfényesebb és egyúttal legintimebb zártkörű mulatságainak, meri a rendezőségnek lelkes hölgytagjai nemcsak az előkészületek terén veszik ki a maguk munkájukat, hanem a legmesszebbmenő figyelmességgel gondoskodnak arról It, hogy akik estélyükön részt vesznek, kellemesen és otthonosan is érezzék magukat. Ennek az cslély-nek nincs szüksége arra, hogy hangos reklámmal loborozza a nagy közönséget a Polgári Egyletnek falai közé, mert |ó hírneve és hagyományos sikere már magukban véve biztosítékai annak, hogy az Idén is egyik legfényesebb és legkellemesebb eseménye lesz az e léll táno-salsonnak.
— Pásztorjáték. A nagykanizsai római katolikus Oltáregyesolet ma, vasárnap délután fél 5 és 7 órakor a plébánián pásztorjátékot rendez.
— Fegyver a gyermek kezében. Ball Józse! fonyódi pályaőr a xrötlő-hegyen lévő pincéje körűi foglalatoskodott, mikor a pince felöl hirtelen erős dörrenést hallott s ugyanakkor keztfeje lövéstől érve, vérbeborulva lehanyatlott. Nyomban a lövés ulán a pince ajtaján kiszaladt Ball József ki: fia. Valószínűleg a gyermek Játszadozott valami fegyverrel s ez okozta a könnyen végzetessé l» válható baleselet. Bali Józsefet a nagykanizsai közk&hizba szállították. Állapota sulyos.de nem életveszélyes. A csendőrség a nyomozást folytatja.
— Nyugdíjazás. Csutak Elek nagykanizsai városi szakaszvezető-főszemlészt a zalaegerszegi pénzügy-Igazgatóság 1925. december 31- ével 37 évi tényleges szolgálat után .saját kérelmére" nyugdíjazta.
» Dr. König József fogorvos (lakik: Deák-tér 7., a felsőtemplom melle.I) szabadságra utazott. Újból rendel január 18-án.
mmimw
Halló Nagykanizsa, harmadszor. A Kereskedelmi Alkalmazotlak Egyesülete nagysikerű előadását ma délután 4 órakor leszállítóit helyárakkal megisméilik. Pénztár délelőtt 11—12 óráig és délután 2 órától a Polgári Egyletben.
_ A klskanlzsal levente egyesület által december 26 án rendezett műsoros estély jövedelméhez hozzájárullak, készpénzben: BazsóJózsef, dr. Plihál Viklor, Király Sörfőzde r.t., Bogenrieder Frigyes, dr. Deutsch Miklós, Szabó Anlal 100-100.000, dr. Kiss Elemér, Millermayer Kálmán 50-50.000, Polgári Egylet vendéglőse 40.000, Weisz Ignác, RosenMd Adolf fiai 20 -20.000, Finla százados, Fercncrendi plébánia 15—15.000, dr. Tholway Zsigmond, Lac'.rcnbacber j József, L. V., POrzse Oyörgy, Siblls József, Lodner Ferenc, Ács és Oross, dr. Dómján Lajos, N. N, Krausz vaskereskedő-cég, Bmncslcs József, Gutenberg-nyomda 10—10 000, Ro-senberg, Fischer és Leilner, Sárkány Mór, Gold N., N. N. 5-5000, N; N. 3000, N. N. 1000 korona. Természetben : Matán Ödön, Kreft József, vitéz Tóth BSla, Babits Imre, Do-hánynagylőzsde, Beierl Testvérek, Q,enesLajos, Teulsch Ousztáv, Szesz-finomító Részvénytársaság, Kapoli István, Sipos Andor, S'ampf Zsigmond, Valics és Deutsch, Pátria pótkávégyár, Králky György. Az adományokért ezúton mond köszönetei az egyesület vezetősége.
— Levente-hlr. A leventék karácsonyi saűncle -után Január 17-én lesz az első oktatási óra. Ezt megelőzőleg az összes leventék megkapják az uj Igazolványokat, melyeket később-ktaétoodő napon kapnak meg a levenlék a városházán. Az oktatás újból való megkezdésére, január 17-re minden levente külön értesítést kap, melyhez a polgármester külön figyelmeztetéseket csatoltatott a leventék részére.
— Bronz, réz, ón-darabok gyűjtése. Borbély György zalaegerszegi tanár, a Csány-szoborbizottság titkára .Zalamegye tanitóihoz" címmel levelet küldött szerkesztőségünkhöz, a melyben köszönetet mond a tanítóságnak a Csány-szobor érdekében folyó gyűjtés terén kifejteit agilitásukért, ismerteti Csány Líszló mar-tiriumál, nagyságát és felhivja az össz-tanltóságol, hogy növendékeikkel szedessék össze az otlhon basz-nálallanut heverő bronz, réz, ón-tár-gyakat és 1926. májusig küldjék azt el Zalaegerszegre a szoborbizottságnak. A levelet helyszűke miatt nem áll ugyan módunkban közölni, de ezúton hozzuk a gyűjtési felhívást az érdekeli. Unitóság tudomására.
— Női kézimunka-tanfolyam. Mindennemű kézimunka, fehérhimzés relief festés, pelit point, filtt, lámpa-Cínyőkészités, kelim s.lb. tanítására növendékeket felvesz özv. dr. Orosz Miklósné Rdtz Ilona, pilvös-lér 16.
ÍRETT NYUCflTINDSAI BAWAH A LEGJOBB TAPh.Ai.EK
>C3\/ÖG3VEX3\/aC3\/S}G5\/E3C3\/ElC3VE3G
Nagy farsangi vásá-r!
FÉRFI INGEK NŐI-HARISNYÁK ZSEBKENDŐK REFORM NŐI NADRÁGOK FÉRFI KÖTÖTT MELLÉNYEK
ALSÓNADRÁGOK SELYEM SAWLOK FÉRFI-HARISNYÁK
BÉLELT BÖRKEZTYOK KÖTÖTT MELLÉNYEK
BOKAVÉDOK GYERMEK OAMÁSN1K NŐI KEZTYÜK
GYERMEKHARISNYÁK SELYEM NYAKKENDŐK
VADÁSZHARISNYÁK HÁLÓ INGEK NŐI ÉS FÉRFI ERNYŐ j TETRA GYERMEKKELENGYÉK
BP.T£LEfONt182:85M
í EHRENSTEIN KÁROLY és TÁRSA j
i FŐÚT II
URI ÉS NŐI DltfATÁRUHÁZA
TEL. 221
Nílruhídtszek, izörmc-csíkok, gombok
— Move Ismeretterjesztő előadás. Hétfőn este 7 órakor az Uránia morgóban a Move főosztálya újra felveszi az ünnepek által meg-szaki'oll előadás sorozat fonalát. Az újév első előadói a szociális misszió társulat nővérei: Szeőcs Geraldine,
központ pjlronázs szakosztály vezetője: A bünösOk világában.yod-novtes Lea\ Az otthon hatalmas —
nő kulturmunkája otthonában. Az előadásokat kedves film vígjátékok egészítik ki.
— A Keszthelyi Társaskör hangversenye. A Keszthelyi Társaskör herceg Festetics Tassilo lővédnöksége alall január 16 án saját helyiségében tartja hagyományos farsangi hangversenyét a következő műsorral : 1. Megnyílót mond dr. Szerecz Imre prém. reálgimn. tanár. 2. Dr. Tarnay Alajos zeneakadémiai tanár, zongoraművész, Chopin darabokat játszik.
3. Nagy Emil v. igazságűgyminiszter, nemzetgyűlési képviselő előadást tart.
4. Chopin :Noclurne; hegedűn játsza Bálás Böske, zongorán kiséri Bálás Ilus. 5. Keszlyüsné Balogh Margit Ural költeményeiből ad elő. 6. Magyar műdalok; előadja a szerző dr. Tarnay Alajos zeneakadémiai tanár, zongoraművész. A hangversenyt táncmulatság kövcli.
— Cserkészek fogadalomtétele.
A K. M. i. 77-es Szenl László cserkészcsapat e hó 6 án, szerdán délután léi 4 órakor a Rozgonyi-utcái levő tornaieremben újoncaival foga-dalomléteit tarl. Az ünnepi beszédet dr. Vargha P. Theodorich plébános mondja.
— Értesítés. A Kiskanizsai Polgári Olvasókör január 6-án este 6 órakor lisztujiló közgyűlési tart. A vezetőség.
— Zenekari próba. Az Irodalmi KOr zenekara hétfőn este 8•/» órakor próbál la t. A tagok pontos megjelenését kéri Ketllng.
— A „Trianon" harmadszor. A Katolikus Legényegylet Trianon cimű előadása mindkét este olyan osztatlan tetszést aratolt, hogy felmerüli többoldalról a kívánság az előadásnak harmadszor való megismétlésére. A Legényegylet, bár szerelné a közönség kívánságát honorálni, nem tudja az előadást megismételni, mert az OsszeB jelmezekel már visszaküldték a pécsi színházhoz.
- NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
= Téli sporthoz ródlik, korcso-lyák, szobatennis (Ping- Pong), rugós-torna (Exzender), szobatoma gumiból, gyürtls torna legolcsóbban kapható Szabó Anlal sportüzletében.
URANI A
Január 7-8. (c«üt5rt8k-péntek) 5, 7, 9 órakor
c
A CÁRNŐ
modern filmrege 8 fejezelben. • BIRÓ LAJOS és LENGYEL MENYHÉRT színmüve nyomán filmre irta: ÁGNES JOHNSTON és HANS KRÁLY. Rendezte: LUB1TSCH ERNÖ. |M" Paramount világattrakció. SZEREPLŐK:
Pcrligona cárnő.....................................
A kancellár..................... Adolpho Menjou
' I Rod la ROQUE
Az udva'rhölgy ^ ............Sta-ke
Az előadásokat o»»k felnőttek nézhetik meg. Kedvezmények érvénytelenek.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 7 gyermek született, ezek közül 5 fiu és 2 leány. Illés Mihálynak leánya, Márkus Jánosnak lia, Dömötör Józsefnek leánya, Jud Györgynek fia, Sebők Imrének fia. Hermán József honvédnek fia, Fábián József földművesnek fia. — Házasságot kötStl 6 pár: Aczél Jó-zs<f magánhivatalnok Fischer Erzsébetlel, Mészáros József cipészmestcr Herczeg Máriával, Kőszegi János gépkocsi vezető Dénes Terézia, Süle Ernő gazdasági ellenőr Bőjlös Katalinnal, Gödinek Ferenc cipészsegéd Modrovics Eizsébellel, Balog István kocsis Dili Máriával. — A halálozások száma 6 volt. Bicskei Kálmán 18 éves népzenész, lűdőgflmökór; Bogdán Jánosné Pinterics Anna 70 éves, tüdőtágulás; Vajda Lajos 3 napos, ránggörcs; Haspel Ferenc ácsmester 76 éves, végelgyengülés; Zimmermanu Oyörgyné Koczfán Anna 63 éves, agyvérzés; Horváth Sándor 13 napos, veleszületett gyengeség.
— Egy lövés a kertek alól. Fekete György nemesvidi fiatal földműves barátja társaságában egy ismerősünk házába Igyekeztek ünnepet köszönteni. Már a ház ajtajához értek, mikor a kertek alól egy lövés hangzott el, mely Fekele György bal alsó karját lalálta, ugy, hogy a golyó a könyOkizületben megakadt. Fekete a nagykanizsai kőzkórházban fekszik, hol a rendőrség kihallgatta. Állapota súlyos, de nem élelveszé-lyes. A csendőrség nyomoz.
— Zala múltév! útlevél forgalma. Az elmúlt 1925 évben Zalamegyében 2210 egyén kért útlevelet küllőidre. Útlevél meghosszabbítást 069 esetben kértek.
— Januári vásárok Zalában. Január 4 én Nagykapornakon, 7-én Keszthelyen (csak lovak hajthatók fel), II-én Zalalövőn, 13 án Balatonfüreden, 19-én Csesztregen, 20-án Zalaszentlászlón és 25-ép Nemessándorházán országos állat- és kirakodó vásárok lesznek.
— Megkezdte működését a kaposvári vámhivatal. Az újonnan létesített kaposvári vámhivatal tegnap reggel 8 órakor megkezdte működéséi.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Uj tánckurzus a Rozgonyi-utcai Keresztény Otthonban Január hó 4-én kezdődik.
= Köztisztviselők és nyugdíjasok figyelmébe I A magy. kir. államvasutak igazgatóságának rendelete érielmében a köztisztviselők és nyugdijasok, valaminl családtagjaik részére kiadandó uj arcképes igazolványokhoz szükséges fényképek 6'/«xÍ0V» cm. nagyságban Halász Sándor foto-matenrtében (K«zinczy-u. II.) leszállított árban készülnek. Telefon 356.
«= Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén N tgykanizsán, l'fl-ut 1. szám alatt megnyílik.
Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kl-
1ALA1 KOILOm
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal meg-fijryelö jelentése: Szombaton a hömtrsik-leT: reggel 7 órakor -I-4S.IO, délután 2 órakor +4.6, este 9 órakor +3.2.
Fethfaet: Egész nap borulL
Szélirány: DNy.
Napi csapadék mennyisége: —. *
A Meteorológiai Intézet Jelentése szerint változékony, csapadékos idö várható, hösMyedéssel
SPORTÉLET
NTE—NTSE barátságos mérkőzés. Sportegyesületeink felhasználják a szokatlanul enyhe időjárást s ma délután 2 órai kadettel a Zrínyi sporttelepen barátságos mérkőzést rendeznek. A Nagykanizsai Torna Egylel és a Transdanubia Sport Egylet csapatai lesznek az ellenfelek. A hosszú pihenő után érdeklődéssel lehel a játék eredménye elé tekinteni s különösen az NTE játékosok "mutatandó formája áll az érdeklődés középponljában; ők ugyanis rendszeres torna tréningei folytattak, az utóbbi két hétben pedig szabadtéri tréninget is, szorgalmasan készülve a bajnoki mérkőzések tavaszi fordulójára, melyben heves küzdelmeket kell majd vivniuk, hogy ősszel szerzett pontelőnyüket megtartsák s ezzel a — bajnokságot is megnyerjék. A mai mérkőzésen mulatandó formájuk tippje lehet tavaszi bajnoki mérkőzéseik eredményeinek. A meccset Kaufmann biró vezeti.
TÖRVÉNYSZÉK
A gyorsított bűnvádi eljárás alapján tárgyalt perek perrendjének ujabb szabályozása. A gyorsított bűnvádi eljárás szabályail a kormány már négy évvel ezelőtt hatályon kivül helyezte, áz akkor még el nem intézett ügyekben azonban továbbra is a régi szabályokat kellel! alkalmazni. A kormány most rendeletet adoll ki, amely szerint ezután az ilyen ügyekben is három biróból álló tanács hozza meg az Ítéletet s az ítélet ellen helye lesz a rendes per-orvoslalnak, ami eddig ki voll zárva.
1626 január 3
MOZI
Uránia vasárnap 3, 5,7 é.-. 9 órakor: Kis lord Mllry l'ickford IjI.
Világ vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: /I sziget ríme, S'uart Webbs mesterdetektiv kalandjai és három Fátly burleszk.
UJ ívben I
Uj .szerencse I
HuxA. visszavonhatatlanul 1926. január 26-in.
HÉT KILÓ SZÍNARANY
aranysorsjáték
hArom első FŐNYEREMÉNYE
I főnyeremény 4 kg •xinarany 1 nyeremény 2 kg sxlnarany 1 nyeremény I kg színarany
1 nyeremény 3 vígon — q buzj 1 nyeremény négyüléses nutomobll 1 nyeremény kereszthuros zongora 1 nyeremény teljesen felszerelt motorkerékpár
5 nyeremény teljesen felszerelt varrógép 10 nyeremény teljesen felszerelt kerékpár 200 nyeremény különféle arany és ezüst tárgy l
Egy sorsjegy Ara 10.000 korona
Uj évben! Uj szerencsel
közgazdaság
TŐZSDE
Délutáni magánforgalom
Az értékpapír piacon az egész délelölt folyamán nem fejlődőit ki üzlet. A becslési árfolyamok a következők: Magyar Hitel 300, Hazai Bank 96, Kereskedelmi Bank 850, Pesll Hazai 1815, Kőszén 2610, Salgó 390, Urikányi 1085, Fegyver 450, Danubius 4940, Rima 9050, Mfrr. 170, Állami vasul 310, Nova 244, Cukor 1385, Részvénysör 635, Juta 215, őstermelő 230.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése_
Vslollk
(■col to«l >« > -W7M MM. tIM'iO lMMO
OUJf liSO ,íSI"4
OcilK TilTimiS
.',i«U b. M'I
H-11..4 M »""
lcí »r
UT. »«.'.!«
Un jiioati
■ irt, IISHITCIt
3,1b.xtta rocsi iu ii
oli LSOtTHO
<»tl<r rr. II?7I mii
I4«> lr. »»
«MY<| U> IH'I Itut
ItM.M 'II1MIIJI
Dl.
iMbtb*
loruUp
riib
rctf l,4tU
Ilik mi
iltc-:J4'S 1M4S 1/0:6 tU 31 tilt E«
rrsro M: rtrn un*
SU;3J 1(1713
Mrtmi iái n.T MIH'l
ino n1 J'Sí nr-Mio-s •ir-s ni7> rcosj iocij
11771 ■ISII
ZBHchl zárlat
n.u 19150), London 251000, Ne.jork Ö17 25, BrUiiel 2345.00, Milano 208750, rolland 7(8 10 Berlin 123 10, Wien 73 00, •olt.: 750) P;í<« 153250. Budspeil M-SS, Varsó 59 03, 3jks tsl 240 00, Belgrád 915 Oj
Tcrxr.ér.ytőrade Buss tlissv. 76 kg-os 395.000- 397 500, 77 kg-os 403000- 402 500. 78 kg-o> 402 500- 405100. egyéb dunánloll és pest-vidéki 76 kg.-oj 393.000 - 392 500, 77 kg-oi 395 C00— 397.500, !S kg-oi 397 5ÍO-4CO.OOO 79 kg-os 10 ) 000- 402500, ross 240.000-242 503. lakstmánjáipa 235.000 -240.c00, sórárps 290.000-330 000, ssb 250.010-2Ö50 0. lengéit 185 0 0 190010, repce 600.000- 6l0.00a kólei 210 000 220 OOC, korpa 1725JO-I750X).
Seriésvásír
PelhllUl 49.0. melyból elsdsUsnul vli.sa „triJl !o»drb. Elsórendü 1S.500- 19 5 0 uedert 17 003-17.500, szeáallkoiéf 16000 -165)0. konnyfl 13.000- 15,000, ellórenda oieu 170)0-17.500. másodrendű 15.000-16 SCO, sngo lUldó 17.000—20.000, szalonna nigyban 19.500- 21.00 ). alr 26.500 - -.-, lelmioll hm 21.000 - 22.000, sislonnás léi-
sertés 20.0j0-22.000. Irányzat lanyha.
Vadárak
A vadkereskedelmi vállalatok lóit vadért Budapesten nagyban a következó d.akat fizetik: Nyul darabja 65. 00, lácán darabja IÍI000, vadliba 20000, vadkacsa 20.000, vaddi»<nó kilója 2ttOŰO, szarvas kllogrsm|a 12.000 korona. _
Oereznaárak
A szűcsök, szórmckereskedelmi vállalatok a kővetkező árakon vásárolják a ge-reznákat: fanycsl 1.000.001, kónyest 700.000, róka 250.000, vidra 900.000, vadmacska 70000, görény 140.000, borz 110,000, menyéi 30.000, mezei nyul 30.000 korona.
Hladó: Zrínyi Nyomdaipar is KBnyv-beroskadós ITT. N.UkanlO-
KISFALUDI ES KRAUSZ
Erzsébet-tér 21.
Dunántul legnagyobb diwatáruháza
az „Arany Kakas"-hoz
NAGYKANIZSÁN
Telefonszámi
374.
Pazar választék!
Eredeti angol férfi és női ruha- és Costüm-kelmék remek kivitelben és szövésekben. Farsangi divatselymek. Regenhart és Raymann damasztáruk. May és Hohlfeld-íéle rumburgi vásznak.
Schroll-féle sif fonok.
R legjobbat olcsó áron!
Haas Fülöp és Fiai soproni szőnyeggyár gyári lerakata.
Választékunk <■
legnagyobb!
Áraink a
legolcsóbbak!
Áruink a
legjobbak!
1926 l«nuár 3.
ZALAI KOZLONT
Ajándékok az újévre legolcsóbban és a legjutányösabban szerezhetők be
. . . -____on nnn rl.f- ..___„i.. A-„j.. a- QE nnn itfli ■ölnöm . 00.000
■öl hímzett ing kötények
Itslofon 167.
30.000 Férfi köper alsónadrág 65.000 Férfi, n8l selyem sál ...... 30.000 „ fehér ing 2 gallérral 110.000 „ diwat-kalapok
Nem reklám, hanem valóság, hogy KftUFMAHH MANÓM van a legolcsóbb bevásárlási lorráa
80.000 120.000
Telefon 187.
I <-K ADM «ipu»» 811,4 nyitott kA:01
JaJi ""komplett tel'zeielésset aú«tro-D»lml»' gy'ilntíny. míg ..Muciival 1 drb. Huafro-Da'mler HP hathenReres kél ka.os.erU,,]
4, í év óta haaználatb.n lévő 5 kerék, jiü., 4 nléses M»oomobll személy-ballon eumlkkal, Ic1|e. tel>zere-íwkkeL - Teljesen u| 2 kerékféke. 4 ntSea Kaoomohll személyautó. bal'on „mtkkal. » évi gyíri eanmclával
lii Auetro-DalmUr és ■Bflomo-
bll személy- és lellcrautók
WEISER J. C. gépgyár
Nagykanizsa.
Deufsohes Frftulein mit gut«m Zcugnisu oucht ab 15 Jünncr Stelle In foinea Hnus mit Kindrrximmor. Briftfc an Li«» Blttner Kisfalud! uton 17 c b. Garamvöloyl.
Egy txoba konyhás utcai Ultis tcl|cs hutorzatlal és mellékhelyiségekkel eladó. Cini a kiadóban. 6
Pápai utca 11. számú ház nagv kerttel, Förhénczi hegyen hold bxöIŐ eladó. Érdeklődni Xiskanlzsán, Pápai-u. 12. 1
Házvezct6n6nek ajánlkozik Intelligens tió azonnalra is. Clm a kiadóban. 11
ApréhiiMlatésck
yS.síriiíuKi'a's
Szőnyeg-javító.
Mindenfajta szőnyegeket a legjobban javít kiváló szakember, házaknál. Cim: Arany Szarvas szálloda I. cm., 2. sz. _
Árpádutca 31. sz. hál eladó, két szobás lakit monnal átvehető. Slkétor-ulca szám nlatlt házhely i. ugyanott megtudható. 4137
Vállalok mosási. vasalási. lehérnema la vitást Kiulzsv-utca 5. j/im II. udvar. Hcrcegné. 4151
Autóje.ltáeok, .ufócmelők, autóalkatrészek Wetser Oépgyá'. Sugár-u lb.
Legjobb minőségű kOtroMI koke» ís kotácaaaán. Wet.er gépgyár. 4060 ~ PáiBxkaio.ant bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben él legjöor-s»bban tolyósltUt Acxél lynáo pénz-kfilesGnközvetltö Irodája Nagykanizsán. Főnt 3. az. alatt KénjuorkatceOn k»t-wányekot vettek. _____3550
Veszek állandóan meglepj magas mindenfajta e.dbSrSket, u. m. nyúl. rőu, görény, nyest. vidra »lb. Bárányi Alod*!* Deák-tér 4. éi Bajia-ulca 1. 3633
ItóTOiBÖRlr
BRU NCSICS J ÓZSEF
Ifluer, cicmcK* <« efryenruhlMlt cikkek Ötletében Sutár ut 58. * Telefon 210. _
Bérbe adom április 24 tói Nemcsvldon Fó-utciban levó berendezett üzlet holyl-■óflemet, 1 szoba, előszoba és megfelelő mellékhelyiségekből ál 6 lakással vagy anél-kiiI. Megtekinthető Dtuckernél NeinovMoii, Január 15 lg.__
Miltényi-cipot vegyen!
Egy 4 éves belga (levizsgázol!) mén eladó Szoliva János ménluiajdonosnál, Mura-kercszltir. <H4
Suche für den 15. Jflnner 19?6 eln Intel-llgenles OouUches Früuleln zu 2
knaben l'/j u. SJahrig Nithercs zu crlahrcn In der hiesigen ürosstraflk.
SZABADALMAT
megszerez, értékesít minden államban, .1-íllaUlók Útmutatóját" díjtalanul küldi:
áron és molnár l'0t']tul
BUDAPEST, VIII., JÓZSEPKÓRUT 0. SZA.M
WESTEND-SZÁLLÓ
Budapest, VI. Berlini tér 3
(Nyugati pályaudvaron)
megnyílt.
Központi lütís. Melegvíz a mosdókban. Fürdők. — Lllt. Szobaárak központi füté&scl, hideg- és melegvízzel 40.000 koronától 60.000 koronáig.
Pongrác.'. Sándor 32U Igazgató._
FétH. és nól ruhancmücV, cipők, mosdóállvány, gyermekkocsi slb. eladók, dr. Fischer, Csengeil-u. 22. 5
Kazinczy-utca 15. sz. (Dobrin-
cníLfen b U t 0 T 0 k,
konyhaberendezések, föggö-nyök és egyéb tárgyak elad-' k. Megtekinthető minden délulán kit órától öt óráig.
FdzftnB ajánlkozik helyben vagy vidékre, baromfincvelést és kertgondozási Is vállal. Cim: Kossulh-tér 23. 12
F.gy cipéaz-aegéd felvétetik Károly laktanya tiszti clpészmUhciybcn.
Házvezetftnok, házikisamonyn^k ajánlkozik helyben vagy környékre, szerény intelligens Scány, kl «gy a pusztai, mint városi háztartásba, főzésbe, gyermeknevelésbe jártas Klltinó bizonyítványokkal. Levelei a kiadóba kér .Szorgalmas* jeligére.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem elhunyta alkalmával ért mély gyászunkban bármi uton, móaon igyekeztek fájdalmunkat részvétükkel enyhiteni, fogadják ezúton is hálás köszönetünket.
özv. Haspel Ferencné és családja.
6 hónapos
varrótanfolyamra
tanuló leányokat íclvcsillnk. Angol és francia
Divatszalon
Szlgrlsztné Schillerné
Kazinczy-utca 15. <l!J
[Legszebb karítsonyl ajándék
irillV gyorsvarrógépek
rllll kaphatók minden Jobb IIIA vanígíputlclben. Ahol ILalii Jk „Incs'oda direkt szállt!
, vezérképviselőség:
SZÉKELY ZOLTÁN Budapest,
VII., Akáctu-utca 34.
Tik »i >pc<iU» K^^"".
Köszönetnyllvánttás.
Mindazoknak, akik felejihetel-Icn drága jó férjem elhunyla alkalmával ért mély gyászunk-bnn bármi uton, módon igyekeztek fájdalmunkat részvétükkel enyhiteni, fogadják ezúton Is hálás köszönetünket.
özv. Hátin Barnabásné a gyászoló család nevében.
Eladó ingatlanok I
________ !, urt Wo»«-
gy rondoiott k«tt«i mclUkípüte-Ukkti SOO ralllló.
Tavatsial elfoítalható H »«oM» ciinoi bi-rinhiz, kit udvarral 250 millió.
Axonoal cltogtalliató 1 imMi oj hli • vátM
^ kóttó TO millió.
Értékes *arkl telek i váwt köx«Ub«n, Uklul átiliklthstó troitlul 60 millió, Ezyíb klictib-nagrobb bi*«k elidók.
Szabad hcrycn J holdi. «*p birtok ípOUtlel. Inonc MÓló ét gYflmJH<«ói 130 millió.
Laktat kl«bb«t-naKyobb*t, |ó ltUphfrt »xoo-■ült átvitelre kwwlt. .
Malom prima 10 jiratu. «Udó jjyóoyOra likáj-mI, vcU'.lf t«le tóbb fvi físilftckben (uethetó.
Szigriszt László
FU-ut 8. szám (Bazár-udvar). 37U
Fáj az anyaszív,
Ha gyöngye: Kis gyermeke vézna, gyönge, S azon töpreng, mit Is tegyen, Hogy a gyermek erös legyen ? Nem kell a szomszédba menni, Jó tanácsot kéregetni:
Szent M malátakávén tartsa
S piros-pozsgás lesz a gyer-„„ [mek arca,
Oyönyórfl
újévi képeslapok,
9926.
előjegyzési-, Ari isi tomb- éi ncb-
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
k6iiyvk<rc*k«ieUb<a NAGYKANIZSÁN.
Bud.pi.t, IX., Rádai-utoa 14.
Teljes anyagi garancia mellett Icéaztt elfl vldéklokoi
-- Az ujesztendőre -
való tekintettel, az férfÍkalaDOk í'!?iV|ltfítír.°k összes raktáron tévé ■ «» ■ » ■
GYENES ÉS VIDA kalapüzletében T£Zm-
Ti,szleletlel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy nagyobb mennyiségű bükk és gyertyán hasáb, valamint aprított ía és Mlalll darabos szén érkezett, amelyet a nagyérdemu közönség szíves figyelmébe ajánlok.
A rendelések azonnal eszközöl-
letnek. Tiszteletlel
RITSER MÓRNÉ
tűzifa és szén kereskedése Nagykanizsa KUtórháx udvar. — TeUloa M5.
17543-1925,
Árverési hirdetmény.
1926. évi január 7. napjának d. e. 8 órakor a helyszínén kezdődő árverésen a íel-sőerdőben levő 24 széldönlött, 29 íábon száradt, 8 drb. faragásból visszamaradt tetöfát, 6 Drméter tűzifát és 2 drb. nyárfát fogunk eladni.
Találkozás a teleki uti erdőőri laknál.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
A városi tanács.
Nigykanizsa, 1925. dec. 31.
Polgármester. >
ERDŐT
keres megvételre tölgy, gyertyán, akác vagy fenyöállománnyal és ugyanilyen kitermelt rönköt
Polgár Testvérek
fakereskedelml részvénytársaság
Budapest, V., Pox»oit»i-ul 2/b. »x.
16&1925. végrb. izám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t.-c, 102. §-a értelmében ezennel közhírré teut, hogy a lelenyel klr. Járásbíróságnak 1925. évi Pk. 6ÍM 2. számú végzése következtében Dr. Kábán Nbon bpesti ügyvéd állal képviselt Pídbusz Mú-szakl éa Olaj Kereskedelmi R T. bpesti cég lávára 18^18.440 K s Jár. erejéig Í925. évi augusztus hó 19 én loganatosllolt kl-elégllésl végrehaJUs uljln leloglalt éa 7 SOO 000 kor. becsüli kővetkező Ingóságok, u' m.: csíplőgép-gózmozdonnyal végrehaj. list szenvedtek '.'l réaze nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árveréanek a Iclenyel klr. Járásbíróság 1925-lk évi Pk. számú végzésetolylán 18,318.440 kor lőkekoveleléi, és Járulék.! és a még felmerülendő költségek erejéig, a helyszínén Csöinodérben leendő megtartására 1928. évi Január hó I4-lk napjának délelőtti II órája határ-Időül kliozellk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel Vívatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t-c. 107. és 108. § al értelmiben készpénztlzetéa mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség cselén bccsáron alul Is cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és leltllloglallafták és azokr. kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. ívl LX. L c. 102. §. értelmében ezek Imája la elrendeltetik.
Kelt Letcnyc, 1925. évi december hő 23. napján. M
» Schinledt János s. k„ klr. blr. végrehajtó. f
ZALAI KÖZLÖNY
LÓPOKRÓC!
kizárólagos gyári lerakat
vízmentes sátorponyvák bálázd ponyvák
olcsó
szőnyeg, matratgradll
zsineg, kBtéláru, tömlő es hevederek szabó és kárpitos kellékek
nagy raktára
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
NAGYKANIZSÁM.
A nagykanizsaiak találkozóhelye ■
Budapcit legeltércndu, modern, caalídl tz4lló|a. II
István király szálloda
VI., Podmaniozkytitoa 8.
Mértékeit árakl Ftaelmea ktazolgiUa I rn berendezés! Központi tfltés!
Modern ■ I
H 0
A nyugati pályaudvarközclében
- MclegvtzaxolgilUtis!. irdőkl — Lift]
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VASftlt
1988.
április 17-28.
Rendezi a Budapest! Kereskedelmi és Iparkamara
Várnszabadraktár. A legjobb eladási alkalom.
Áru- és személyszállítási kedvezmények a bel- és külföldi vasutak
és hajózási társaságoknál. V 1 z u in k e d v e z m é n y c k.
Központi iroda: Budapest, V., Szemere-utca 6. Tb. kípvtielel: Flscbel Lajos könyv-ketcakedó. Nagykanizsa, Vároahizép.
SZŐNYEG
ír árusítás
Vclour plüss cbédlószö-
nyeg 3x2 ......... 1,450.000 K-tól
SelycnilényU mokkett
scxlonlakaróim scmi. 875.000 . , Kara mini sezlontakiró,
rajttal............... 450.000 . ,
Agygarniturák......... 450 000 . .
Agyeló ............... 80.000 . .
Paptan, mindkét telén
elolt ............... 290 OW . .
Futószónyeg68an.szíles 20.500 . .
DIV ÁTSZŐHETEK
Sötétkék és fekete gyapjúszövetek ......... 70.000 K-lól
Soltis diratkclme ...... 33.000 . .
Vclour llancll ......... 25.000 . .
vászon és damaszt áru. Télikendék éa vilikendők órlisl választékban, airily- és KaxAr-utoz, .árok. BcjArat: Kaztr-u. (Pctótl-u.) 2. az.
ROSENBERG.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (a«ióti Déli Uasut)
TÉLI MENETRENDJE
1926. évi január hó l-töl
1 A vonat neme Budapestről indul Nagykanizsára érkezik E 5 1 1 3 4 5 Avonal neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik
1 2 3 4 5 Szem. v. Oyy. Szem. v. Oyv. Szem. v. 715 900 13-30 17-30 21-55 14-55 1320 2fr40 2150 4-35 Szem. v Oyv. Szem. v. Oyv. Szem. v. 0-05 850 910 1415 14-30 655 1100 17-15 1835 21-45
Balatonszent-tryflrgyröllml. Nagykanizsára érkezik
1 Vegyes 7-15' :
Wlenböl Indul Szombat-helyréi Indul iNagykanl-zsAr.1 érkezik Nagykanl-Í Szombat-ináról , helyre Indul érkezik Wicnbe 'érkezik
1 Srcin. v 2 Oyv. 3 Szem. v. 4 Szem. v. 900 9-20 1650 4-45 11-47 1453 21-33 "7'Sl 1347 1755 23-35 ! „ Szem. v Szem. v Oyv. Szem. v 500 7'TO" 6-40 937 1348 1554 17-30 20-40 ií-36 1903
Pécsről Indul Barcsról Indul Nagykanizsára érkezik Magykanl-Indul Barcsra érkezik Pécsre érkezik
1 2 3 Vegy.v. Oyv. Szem. v. 900 18-20 11-30 21-00 7-4Ó " 13-26 2315 i Szem. v. Oyv. Vegy.v. 506 14-os 1805 715 1547 2058 920 1810
- Pragerholról Indul Nagykanizsára érkezik -SlCIII. V. Vcgy. v. Oyv. von Nagykanizsáról! Pragcrtiolra Indul érkezik J j TIS— 17-00 1 22-50 22-20 ! 1-35 atok
Oyv. Végy. v. Szem. v. 3-35 6-28 4-40 ' 940 10-09 1 2001 Sinautóbufl 1
Balllonszcnli rét Indul
TAI In
autíT ' fa-:
Igjórgy
1830
zsára ■ érkezik
I I55Ö
J
I SinautS
l"(fcl érkezik
1S5Ó
Nagykanizsáról Indul
' Slnautéj IrOÓ '
Balatonszentgyörgyre érk.
Nagykanizsáról Indul
Zalacgerucg-1 Zalaatent- J Nag>;kanl- j"
I hfartHaW I zrfraTéfkezlk 5 23
Sinautó
Nagykant- . Zataszcnt-iiJnM Indul ivAnról indul
6 26
| 22-00 í 23-07
1926 január 3.'*
Bakó József és Társa
szén- és fakereskedését Tárház-utca I. ttám ts Árpád-utoa 31/a. szám
alatt megnyitotta.
Fa és »rén minden mennyiségben kapható. <
Játék-kiállítás
SZerb Emiinél Cscngeryut 6.
A legmodernebb szabadalmazott kol- és belföldi gyermekjáték-különlegességek. Ajindóknnk alkalmas olcsó dísztárgyak.
ÉRTESÍTÉS.
létesítem az építeni szándékozókat srról, hogy a rossz gazdasági nehézségek mellett mégis, hogy az épltéaflkot lehetővé tegyék, forduljanak bizalommal hozzám. Ugy helyben, mint vidéken és a Balaton parton bármilyon épitóat havi réaxletficotéaro Is elvállalom. Szíves megkeresést kér
bAlcsföldy jános
i'At LáiéjviUsI tt fciibtnUiiiit vállalat _HaptoBlw. tUttbyisy-e. 1.
Saját termésU karMMiiyl aaxtall és nehéz 917. évi termésű peoaenys bor kapható lakisomon klstélelekben (literekben Is). icw
REMETE, Suflár-ut 8. azáan.
Pillangó vedjcgyU Brázay márványszappan legjobb, legolcsóbb, legkedveltebb pipereszappan. A polgári háztartások cikke!
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHflZ
Szarvas szálló épület.
Van szerencsénk a I. vásárlóközönségei érlesilcni, hogy áruink már külföldről is megérkeztek és minden vételkényszer nélkül megtekinthetők.
Kaphatók- nlin<lennemD harisnyák és harlsnyaklilönlegességek angol mellé harisnyák.
Kötött-szövött áruk u. r
Pull-owerek
Férfi, nöi és gyermek mellények » . . swealerck NÖI- és gyermek-kábátok Korcsolya-dresszck Vállkendók és svcalok
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtartók líokavédök Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek.
Biztosíthatjuk a I. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról.
Kérjen W'
MESSMER TEflT
a legfinomabb keverék, zamalos éa használatban rendkívül kladös. Kertelt képviselet: REINITZ GYULA ÉS FfA NAGYKANIZSA. i
Gazdák és WmMM
A Magyar Távirati Iroda
nagykanizsai kirendeltsége az Okazes bet- fa küllőid!
terménytőzsdék
hivatalos itlolyaraall rádión kapja él elóllzctóf nek telefonon — percek alatt lovibbirja. --
Előfizetések Király-utca
alá küldendők. m
Budapest, VII, Rákfoi-ut 42.
Nemzett Színházzal szemben.
K«o«a
SchoUIschszóvel............K 26l500
Férll strapa-szover, 140 cm. . 89.000
Cripe de chlne, minden azlnb. . 127.000
Flanell, remek mintákban ... . 21.800
Sporl-llanelt 70 cm. széles... . 14.800
Vászon (pa-nul) ..........................11300
Mosol! ctlllton ..........................15.500
zetti ............................................19.900
Nól Ing vagy nádiig ... ... , 30.000 Bunda scal clectrlc crépe de
ctllne-nel bélelve..........3.900.000
Nót téllkabll, gyapju-velour, blberell éa etccUlc-gallíi kézelével, vtglg bélelve... .1.350.000
Nöi tíllkabit, szórmcgallérral . 850.000
Nél imabit. bélelve ..............590.000
Nót téllkabll, gyapjuvelour-
bét, vígig bélelve ..............930.000
Midi tillkabll. gyapjuvclour-
ból, végig bélelve ..............390.000
Trlké .selyem Jumper ..............98.000
Flanell-takaró ..........................95.000
Kalaigiéban, garnitúrában, pnplpnokbnn nagyválaaatéki
Mintákat vidékre készséggel küldünk 1
KéiJQk I. vevólnket, mlelótt bevislrlisall eszközölné, tekintse meg «4l«lhfair axor nélkül dúsan Iclszerell raktárunkat.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar ts Könyvkereskedés R.-T.-oál, Nagykanizsán. (NyomdiveaaáH
Ofcnbwk Károly),
66. évfolyam, 3. szám
Nagykanizsa, 1926 január 5, kedd
Ar. 1800
POLITIKAI NAPILAP
____^c-te U*4Mv»t»l IM >
hUram-ta^oa Tt. íjoab 117. aia
Felelős szerkeszti: Kempelen Béla

A TRIANONI ÁRVÍZ
Pár évvel ezelőtt egy német-gyöföleltöl tajtékzó ember esze-veszetterőszakoskodásáraa győztes nagyhatalmak képviselői megalkották a békeszerződések vezérelveit. Eszerint Németország és hü fegyvertársa, Magyarország olyan keretek közé voltak szoritandók, melyek évtizedekre meggátoljanak minden lehetőséget arra, hogy ez a letiport két ország a szörnyű Igazságtalanságok ellen fejét felemelhesse. Nem néztek sem történelmi multat, sem gazdasági vastörvényeket, legkevésbé pedig a jóságos Úristen által megteremtett földrajzi egységet; Magyarországnak csak csonka törzsét hagyták meg, hogy azzal kínlódjék az élettel, ahogyan tud. A tetejében még lefegyverezték éj. ráraktak akkora Iszonyú terheket, aminőket a legépebb nemzetek sem bírnának el. Most aztán felhördülhet Európa, amikor az őstermészet a maga spontán megnyilatkozásában mulatja meg a békecsináló embereknek azt a szörnyűséget, melyet meggondolatlanul cselekedtek.
A megcsonkított Magyarország. sőt Európa legtermékenyebb vidéke hangos az irtózatos vészkiáltástól, hogy a Tisza felé igyekvő folyók kiléptek medreikből és mérfö'dekre elöntötték a magyar Kánaánt. A szeny-nyes hullámok rohanva hordják el a verejtékező magyarok összehordott terményeit, állatalt és ezerszámra omlanak össze a viz által elsodort vidékek, az egyszerű nép békés hajlékai. Ezt a megmérhetetlen kárt és szörnyű katasztrófát nem a viz csinálta, hanem Trianon.
Épen száz évvel ezelőtt kezdődlek meg nagy Széchenyink kezdeményezésére a Tisza-szabályozási munkálatok, melyeket nyomon követi a mellékfolyók medrének regulázása Is. Nagy apparátussal dolgozó vízszabályozási és árvízvédelmi társaságok létesültek, melyek évtizedeken keresztül éber figyelemmel kisérték Magyarország folyóinak úgyszólván életműködését, egészen fel a forrásokig. És az or szág minden igénytelen folyam
őrje összekapcsolódott e társulatokkal a megfigyelés munkájában.
Ha az árvizveszedelemnek csak legkisebb lehetősége Is mutatkozott fenn az erdélyi havasokban. idelenn a Tisza, Szamos és Kőrös vidékén már hetekkel azelőtt megtették a kellő intézkedéseket a mélyebben fekvő vidékek hatóságai és lakossága.
De jött egy szörnyű agyrém, a németnek szánt visszavágás víziója, mely a határokat minden tekintet nélkül a gazdasági és természeli együvétartozásra ott állapitutta meg, ahol azt a lesben állás érdemeiben megőszült utódállamok Magyarországra éhes vágyakozása épen megjelölte. Folyamszabályozás, árvéde'em nevetségesen kis szempontok voltak ezeknek a liatár-megállapltóknak és most jön, rohan a tajtékzó ár. Meneküljön előle, aki tud.
A köznép közt már elterjedt a híre annak, hogy a románok
a m3guk területének biztosítása végett szétszakították az okku-pált területen levörgátjaikat és ezzel Magyarország területére szorították az árvizet, mely órák alatt százezer holdakat öntött el. A szörnyű katasztrófától sújtott százezrek fanláziájában megjelent egy másik kép Is, mely vigyorgó kárörömet lát a Magyarország rovására ily könnyen megszabadult románság arculatán. — Magyarországot lefegyverezték, hogy még álmában sem juthasson eszébe fegyverrel visszatörölni a békeszerződés borzasztó igazságtalanságát. A győztes nagyhatalmak népszövetségi flastromokkal akarják kiengesztelni a magyar lelkületet és keresztül vinni azt, hogy megnyugodjék a béke végzéseiben. Most azt kérdjük ezektől a nagy uraktól, mit csináljon az ország •avégből, hogy az árvlzsujtotta magyarság milliói a csapások borzalmai közepette ne átkozzák meg milliószor Trianont és azokat a kezeket, amelyek e szörnyűséget rázuditották.
Windischgraetz Lajos herceg az ügyészség fogházában
Joaay Imre országos főkapitányt felfflggeaztették állásáMI - * francia frankhamisítás! ügy szenzáció, fordulata — Rakovazky Iwán felajánlotta lemondását
Budapest, január 4. A Magyar Távirati Iroda jelenti telefonon A Hágában forgalombahozott hamis ezerfrankosok nyomozásában döntő fordulat történt. A tegnapi nap folyamán súlyos bizonyítékok kerültek a rendőrség kezébe arra vonatkozólag, hogy a frankokat Windischgrütz Lajos herceg és eddig ismeretlen társai, ugyan nem egyéni nyereségvágyból, hanem előtlük „hazahasnak vélt" indokból hamisították. A bizonyítékok folytán a rendőrség a mai napon őrizetbe vette Windischgrütz Lajos herceget. A nyomozásnak ez az iránya lehetővé tette, hogy ezt az ügyet most már rövid Idő alatt teljes egészében felderíthessék s arról néhány napon belül a közönség részletes tájékoztatást nyerjen. Ezzel az üggyel kapcsolatban a belügyminiszter Nádassy Imre országos főkapitányt állásától felfüggesztette és ellene a fegyelmi vizsgálatot elrendelte hivalall ténykedésből elkövetett mulasztások miatt, A nyomozás arra nézve, hogy a hamis frankokat mely nyomdákban készítették, eddig még döntő bizonyítékokat nem szolgáltatott és igy a belügyminiszter e tekintetben további sürgős intézkedést tett, nevezetesen elrendelte néhány olyan hivatalnok kihallgatását, kik az állami térképészetnél vannak alkalmazásban Az erre vonatkozó helyszíni vizsgálat néhány nappal ezelőtt folyamatba tétetett
{Budapest, január 4 ) A hamispénz forgalomba hozatalával gyanúsított Kovács Gáspár komornyikot és Riiia Dezső hercegi titkárt a rendőrié?
vasárnap délulán átadta a kir. Ügyész ségnek. A fegyházban klllőn-külön cellákba helyezték cl őket. Marinovlch Jenő rendöifőkapitíny megjelent
kir. ügyészségen és Sztrache főügyésszel egy óráig tanácskozott. Majd Sztrache átment az Igazság-ügyminiszterlumba, azonban Pesthy Pál igazságOgyminisztert nem találta ott. Később Sztrache főügyész utasítást adott, hogy az időközben előállított Windischgraetz Lajos hercígít ^a detektívek vigyék le a kir. ügyészség fogházába. A herceg ugyanabba a cellába került, amelyei Bentczky Ödön elhagyott.
A rendőrség ma délelőtt gyanúsítottként kihallgatta NádOssy Imre országos főkapllányt, aki ellen az a gyanú, hogy ő szerezte meg fahko-vlch Arisztidnak a külügyminisztérium futárigazolványát és az ő közbenjárására pecsételték le hiválalosan jan-kovich bőröndjét, amelyben a hamis ezerfrankosokai ville Hollandlába.
A detektívek délután házkuttalást tartottak a Retek ulcal állami térképészeli Intézetnél, mert ugy volt, hogy az intézet fgylk hivatalnoka lopla el állítólag a szükséges felszerelési tárgyakat a hamis eztrfratlko-sok előállításához. A házkutatás azonban nem járt semmi eredménnyel.
(Budapest, január 4) Rakovszky Iván belügyminiszter — állítólag — ma felajánlotta lemondását gróf Bethlen István kormányelnöknek, a miniszterelnök azonban nem fogadta et Rakovszky lemondását.
(Budapest, január 4.) A MTI jelenti nekünk éjjel • Az egyik fővárosi lap sierint a francia kormány dereat-sot intézett a magyar kormányhoz a frank hamisítások ügyében. A hitt illetékes helyen határozottan megcáfolják. A kormányhoz semmiféle demars nem érkezeit.
Az Est mai száma többek között azt Írja Windischgrütz herceg letartóztatásával kapcsolatban, hogy Te-teky Pál gróf volt miniszterelnököt is beidézték a főkapitányságra. Ez a hir is minden alapot nélkülöz.
Érzel kapcsolatban tlyetékes helyen rámulatnak arra, hogy a közönség körében a legképtelenebb hírek keringenek a fran hamisítási ügyről. Arra intik a közönséget, hogy ilyen lelkiismeretlen híreknek ne adjon hitelt, mert a félhivatalos minden legcsekélyebb dologról is részletesen informálni fogja a közönséget.
Fényűzési adók a női ruhákra.
A corki (Írországi) püspök előterjesztést tett. hogy a hölgyek fényűző ruháit a szegény-alap javára adóztassák meg.
■lüüJU KOtiOWV
A parlamenti pártok vezetői Bethlen István miniszterelnöknél
Gróf Bethlen ismertette mx inrii következtében beállott helyzetet- A politikusok a miniszterelnök óhajára eltekintettek a Ház összehívásától - A képviselők az árvízkárosultakért — Egy millió aranykorona a kisbirtokosoknak
Buijapcit, Jlnuif *
Ma délelőtt tiz órakor a miniszterelnöknél megjelent Walko Lajos kereskedelemagyi miniszler, a kül-ügyminisztérium helyettese, továbbá a parlamenti pártok vezetói, név szerint Ugrón Oábor, Peidl Gyula, Szilágyi Líjos, Rupert Rezsó, Zsilinszky Endre, Haller István, Rassai Károly, Ernszt Sándor és Vázsonyi Vilmos. A miniszterelnök a megjelentek előtt ismcrlelte az árvíz következtében beállolt helyzetet és rész-letekbemenóen azt a segitöakciót is, amelyet a kormány részben hivatalos utón, részben a társadalom segítségével kíván keresztül vinni. A miniszterelnök arra kérte a megjelent politikusokat, hogy addig, amíg azok a konkrét adatok be nem érkeznek és össze nem gyűjthetők, amelyek a román területen történtekről egy teljes képet adnak, a Ház azonnali összehívásától tekintsenek el, miután a helyzetnek megítélése, ezen adatok ismeretétől lügg. A pártok vezetői a miniszterelnök ezen Indítványához egyhangúlag hozzájárultak. Megállapodott továbbá az értekezlet abban is, hogy a pártok vezérei pártjukban indítványt fognak tenni oly Irányban, hogy a nemzetgyűlési képviselők illetményeikből lejenként ötszázezer koronát ajánlanak fel az árvízkárosultak javára. A kormány a maga részéről pedig gondoskodni fog, hogy a segitő-akciő érdekében ezen illetmény mielőbb folyóslttassék.
A kormány a Fal ószövetségnek egymillió aranykorona szubvenciói akar adni, hogy ezxel azokat a kis-
birtokosokat megsegítse, akik a földjük megszántásáról nem tudnának gondoskodni. A kisbirtokosokat Igyekezni fognak szövetségbe tömöríteni és egy-egy. szövetkezet annyi szubvenciót fog kapni, hogy a hazai gyáraknál traktorokat beszerezhessenek.
A kormány megindítja a magán-építkezést
A népszövetségi főbiztos chéien érkezik vissza Budapestre és a kormány tagjai az ő közreműködésével nyomban hozzáfognak azuj beruházási program összeállításához. — A kormány újból nagy összegei óhajt fordítani az állami lakásépitó-akció folytatására, de fontosnak tartja a magánépitkezések elősegilésél is és épen ennek érdekében 100 milliárd koronái óhajt fordítani építkezési hitel elmén a vállalkozóknak, akik közül többen kötelezettséget vállaltak arra, hogy az állam támogatása esetén építkezni fognak.
Értesülésünk szerint azonban a kormány csak akkor hajlandó a százmilliárdos hitel folyósítására, hogyha a vállalkozók legalább ugyanakkora összeget fektetnek bele az építkezésekbe.
A kormány bízik a magánépitke-zési terv föllendilésében ugy, hogy számítása szerint tavasszal nemcsak az állami építkezések indulnak meg, hanem körülbelül 200 milliárd befektetéssel a magánépitkezések Is. Ebből az összegből mintegy 400 kislakás épülhet, ami nagymértékben járulhat hozzá a lakáshiány enyhítéséhez.
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET ÜNNEPI VÉGE
Irta: Váth János (2)
Hamar vége szakadt a játéknak, mert felhők vándoroltak el a nap alatt s elfogták a sugarait. Először csak hellyel-közzel, utóbb egymást érték. A szellő megállt. Elfulladt a levegő. Az ég megdördült a távolban, visszafogott lélekzettel, de mindig erősebb szóhoz jutott. Szél támadt s hirtelen vihar jött, meghöm-pölygette a felhőket. Majd ellenkező irányú szél egy táborba verte; ahogy a juhász a nyáját. Az epezöld vizet villám clkk-cakkozta be kanyargósán, zöldes fénnyel. Egyet dörrent és leroskadt a zápor. A nyugodt víz most hánykódott és sodorta ki a nagy halászdereglyékct. Kagylót se könnyebben.
Csuromcsalakosan kerültek ki a halászok. Dolguk végeztén átöltöztek. Az öregje tűzhöz ült, a fiata-labbja a hasilók közé ment dévajkodni. Szóval; körömmel ejtettek csípést a lányokon. Vihogás, hangos nevetés töllötte meg a falatlan Ictő-épülelet. Csak a Ncttit kerülték cl. Valahogy megálljt parancsol! a szeme, az arca, pedig a neveltető mókás
legény arra kancsalilott, hogy nem szakasztott-e tréfája legalább mosolyt. Nem többet, csak egy titkolt, futó szájelhuzást. Talált. Ha vastag tréfán neveltek a többiek: egy végtelenül szánakozó alkbjggyesztésl és kedvét szegve a tréfáiénak, aki esetlenül mozgolódolt és kisomfordált a kunyhóból. Soha többel nem tréfált volna, kereste a Ián/ kedvéi. De nagyon lélszeg voll és bátortalan. A lány meg tartózkodó, nem bátorított volna rajt. Ugy leli, ahogy minden lánynak tennie kellene: „Ha akarsz, érdemelj ki." Ez a legszebb lányvonás éltette benne a lelket, az életben való hitet. Nem varródott senki nyakába, tudott dolgozni s hitt a munka erejében. Ezt táplálta a vallása és acélosra kovácsolta a lelkét, ráégelle az ap|a iránti gyöngédséget acélzománcnak, óvta a rozs-dásodástól. Könny-cső nedvesíthette, tüzes ígéret forralhatta, a zománc nem engedte a lassú égést. Ahol hogy befogía egy szcmernyil, apja tehetetlenségének látása lemosta. Ezen az acélosságon visszaverődött a leg-lüzesebb napsugár. Ugy vágott vissza, mini a simára köszörült velencei tükörből.
A napsugár nem logolt rajt... Fogolt a nyirok.
Kéknadrágos férfi! fogadolt löl a
Születési és halálozási adatok Nagykanizsán a mult évben
Az 1925. év anyakönyvének születési, halálozási és házasságkötési számadatai
Nagykanizsa, jinuir 4 Az elmull évnek anyakönyvi adataiból mindenekelőtt örvendetes tényként állapithatjuk meg, hogy Nagykanizsa város anyakönyvi mérlege a tavalyi fogyatékkal szemben az idén gyarapodási lüntet fel. Mig 1924-ben 592 születés és 631 halálozás mellel! a lakosság 39 fővel fogyott, addig 1925-ben 653 születés és 542 halálozás melleit a lakosság lélekszáma lllgyel gyarapodott.
Az 1925. év részletes anyakönyvi statisztikáját Zieger Ferenc állami anyakönyvvezető helyetles által rendelkezésűnkre bocsátott bejegyzési adatok alapján a következőkben közöljük :
Születések Az elmull 1925. évben 653 gyermek születeti, közülük 344 fíu és 309 leány. A születések száma a lakosság összes számának kb. 2 és fél százalékát teszi kL A fiuk és leányok számarányának megoszlása ezidén a leányoknak kedvezett, mert minden született 10 leányra II újszülött fiu jut.
A született gyermekek vallás szerint a következőképen oszlanak meg: római katolikus 609 (fiu 322, leány 287), ág-, h. ev. 4 (fiu 2, leány 2), református 4 (fiu 3, leány 1), Izraelita 32 (fiu 15, leány 17), görög katolikus 3 (fiu I, leány 2), mohamedán 1 fiu.
A született gyermekek 93 százatéka katolikus, 4-9 százaléka Izraelita, mlg a többi felekezetekre alig V.—1 százaléka esik.
Az 1924. esztendőben a szülelések száma ccak 592 voll, 1925-ben tehát 61-gyel több gyermek született.
halászbérlö. A nadrágot Amerikából hozta. Nem halászlegénynek szegődött, hanem a halhasllóhoz. A hal-száritás gyorsabb fogásait hozta im/
Sárai. Itthon értékesíteni akarta tu-ását s a vizbérióhöz szegődött Elég jól, jobban fizetle, mint a halászokat, hanem vasárnap elitta a jobb keresetet Hétköznap józan voll, akár a ludak s feléje se nézett a korcsmának. Hétfőn délelőtt álmosan, mámorosan telt-veit. Délben egy órát pihent s minthogyha kicserélték volna, egészen megembe-redelt. A bérlő gyanúsan nézte, de belenyugodott, hűség, becsület meg volt benne. A szomszéd telepes jobb bért ajánlóit neki, még előzetes felmo adással se fogadta el.
llélközben halrésze, kenyere kijárt, hanem a ruha szakadt, foszlott róla. Halásziárai hilták a templomba, hogy visszatartsák a korcsmától, de a ruhátlanságtól nem mehetett.
— A korcsmába nem kell ruha... Maga se tudta, hogyan, szemet
vetett Netlirc. Kendölözködölt hozzá szóval s avval meg értette. Nem rohanta meg vadmódra, hanem ellesle az alkalmat. Köztük forgott, kínálkozott elég pillanat és ugy intézte a beszédet, hogy a lánynak felelnie kellett:
— Ugy e Netta, maga a sózó ma ?
_1926 január 5
Halvaszületett 37 gyermek, 22 fiu és 16 leány. Ikerszülés 3 cselben volt, mind a 6 gyermek fiu volt. A törvénytelen születések száma 79 voll, 37 fiu és 42 leány. A házasságon kívüli születések száma tehát az összes ezivl születéseknek 12 százaléka.
Halálozások
A halálozások száma 111-gyet kisebb, mint a születéseké, összesen 542 halálozási jegyzett az anyakönyvi hivatal.
1924-ben a halálozások száma 631 voll, 89-ttl több, mini az idén.
A halálozások vallásfelekezetek és nem szerinti megoszlása a következő : elhunyl összesen 275 férfi és 267 nő. Az elhunytak 90 százaléka (252 férfi és 235 nö) római katolikus, 76 százaléka (18 férfi, 23 nő) Izraelita, 11 százaléka (I férfi és 5 nő) ág. h. ev., 0 9 százaléka (3 férfi és 2 nö) relormátus, 2 nö götög-kalolikus és I férfi mohamedán.
A csecsemőhalandóság ezévben is igen nagyarányú. Egyéves korig 102 gyermek hall meg (66 fiu és 36 leány). A csecsemőhalandóság tehát közel 16 százalék. Az újszülött fiuknak közel 20 százaléka, mlg a leányoknak II és fél százaléka halt meg egyéves korig.
Egyéves kortól 7 évesig már óriási csökkenést mutat a gyermek-halálozási statisztika. Ebben a korban 9 fiu és 9 leány halt meg. Héttől 10 éves korig az egész esztendőben csak egy fiu halott volt.
Az összes gyermek-halandóság le-hát 121, ebből 76 fiu és 45 leány.
Házasságkötések
A házasságkötési kedv csekély, csupán 3-6 százalékos csökkenést mulat a tavalyihoz képest 1924-ben ugyanis 245, a most múltévben pedig 236 házasságot kötöttek meg az anyakönyvvezető előtt
A házasságkötések 83 százaléka
— Igen.
— Először a gardát sózzuk.
A leányt megillette a nyálas hang, Kivált nagyon jólesett a svábparasztos nevének elvárosiasltása. Szinte hálás volt érte. És nem bánta, ha beszéli hozzá a sózó. Feleli rá, meg-bátrull és közlékenyebbeden. Megkérdezte :
— Miért nem jár templomba ?
— Nincs ruhám.
— Jobb keresete van mindnyájunknál ...
— Jobb.
— Hallom eltékozolja ...
— Igaz.
— Parancsoljon magának.
— Nem tudok ...
— Szeretne? ...
— Néha ugy vagyok, hogy szeretnék. Máskor meg nem bánom. De mégis szerelnék — hangolódott le.
Hallgattak.
Reggel történt ez a hét közepén. A leány finomra ráncolta homlokát s törte a fejét, azlán megszólalt:
— Ha ruhája volna, járna templomba ?
— Eljárnék.
— Ajánlok valamit ... ha kl nem nevet.
— Nem, Netta. Sokkal jobban ...
(Végc kov.)
1926 Január 5
tujá aonowr
(197 esel) római katolikusok közt (Ott létie, míg 9 3 százalék izntíK-ták házassága (22 eset). Reforrnálu-sok 8, ág. h. evangélikusok 9 esetben kötöttek házasságot.
Az anyakönyvi hivatalnál bejegyzett válások száma 25, a kötött házasságok 10 és léi százaléka. Ezzel szemben 1924 ben 34 válás volt, az akkori házasságok 14 százaléka.
Más városokban
Az 5000-rel nagyobb lélekszámú Szómba/helyeit 1925 ben sztllctlek 1009-ea, meghaltak 620 an, tehát az évi szaporodás 389 lélek. A halottakhoz számítandó míg az a 650 hósi halott Is, kiket a belügyminiszter rendelete értelmében most anyakönyveitek. Házasságra léptek 242-en, tehát csak 6 lal többen, mini Nagykanizsán. Szombathelyen az 1924. évi statisztikához képest a születések száma 17-lel löbb, a halálozások száma 17-tel kevesebb, a házasságok száma 5-tel több.
A Nagykanizsánál közel 8000 lélekszámmal nagyobb Sopron lakossága 1925 ben 230 fővel szaporodott. A születések száma 701 voll (23-mal több, mint 1924 ben), a halálozásoké 471 (180-nal kevesebb, mini 1924-ben). Házasságot 238 esetben kötöttek(35-tel kevesebbet, mini 1924 ben).
A 13 és fél ezer lakosságú Zalaegerszegen a születések száma 284, a halálozásoké 222 volt, házasságot kOtOU 85 pir.
Magyar területen apad az árviz
A hollandiai árvíz katasztrófáiig
Gyula, Jan 4. A fehér és fekete Körös közöli! árterületen semmi lényeges változás nincsen. Ha u| áradás nem következik be — reméi-helö, hogy három négy bél múlva a viz. visszatér medrébe. Ebben az esetben nincs kizárva, hogy a legtöbb vetés még menthető lesz. Az Árraentesitő Társulat bárom helyen végez átvágásokat, hogy a vizet visszavezesse. A munkálatokon a kubikosokon kivül 200 utászkatona dolgozik. A vasuli munkálatok serényen folynak. A gyűjtések a károsullak javára eddig százmillió koronánál többel eredményezlek.
Miskolczról 4—5 cm. apadást jelentenek. Többé veszedelrtnlől nem kell tartani.
Békéscsabáról jelentik telefonon: Vésztőn a helyzet Javulóban van. Ma déli 12 órakor kél és fél cenllméler apadást észlellek, aminek oka az, hogy Szakálnál a Kőrös jelentékenyen apad. Az öl bevágáson kérésziül az árterület lassan ömlik vissza a folyó medrébe.
Amsterdambői jelentik: A hollandiai árvíz kalaszlrólálls jelleget Öltött. Llmburg tartomány egész nyugati része viz alá került. A királynő férjével a tartomány kormányzója kíséretében kompokon járja be az árviz-terüleleket. A lemondott kabinet miniszterei is az árvizterfllelen tartózkodnak. A katonai halóságok valamennyi szabadságol! katonái szolgálattételre hívlak vissza.
nagyobb a behozatal a textil-áruból, utána gépekből, porcellán-árukból, vegyészeti és gyógyárukból.
A nagykanizsai vámklrendellség-nek raktárhelyiségei az ország legjobban épített vasbeton raktárai. Ugy a földszint, mint az emelet telve a legkülönfélébb árukkal.
Amikor visszatérünk, ép a Király Sörgyár embere fizetett 1100 kgr. komló után 9,300.000 korona vámdijai. A régi tarifa szerint 260 koronát fizetett volna ez után az áru után.
Bárha mielőbb elkövetkeznék az az idő, mikor nem 30 milliárd, hanem csak békebeli 3 millió korona lenne a nagykanizsai vámkirendeltség egy évi — vámbevétele.
Harminc milliárd koronánál magasabb volt a nagykanizsai vámkirendeltség mult évi bevétele
Fővámhlvatal lesz a nagykanizsai kirendeltségből A régi, elavult vámtörvények helyett uj törvény készül A nagykanizsai vámklrendeltség működése
Nagykanizsa, ianuár -t :
A nagykanizsai vámkirendellség egyike az ország legnagyobb vámhivatalainak. Száva Nándor főtanácsos vezetése alalt kilenc vámszaki liszl dolgozza fel nap-nap mellett azt a rengeteg anyagot, ami a nagykanizsai kirendeltségnél vámkezelés alákerül. És végzik munká|ukal megfeszített tevékenységgel s a hivatalos órák meghosszabbításával.
Maga a vámkezelés egyébként elavul! törvények alapján történik. Még mindig érvényben vannak az 1834/48. évi vámtörvények, amelyek a csempészésre a bolbüntetésl mondják ki, de amit gyakorlatilag természetesen nem alkalmaznak. Ugyanezek a törvények azt is előírják, hogy ha zsidó ember követi el a csempészést, az az országból kiutasítandó. • Dr. Bognár Elek kir. fővámigazgató most dolgozza ki a mai idők viszonyaihoz alkalmazott uj vámtörvénytervezetet, amely valószínűleg e hó végén vagy legkésőbb a jövő hó elején kerül a nemzelgyülés elé és a sürgősségre való tekintettel hamarosan joghatályba is lép.
Az uj vámtörvény Intézkedik inajd többek közöl! a nagyobb vámklren-deltségeknek fővámhlvatalokká való átszervezéséről is. Eszerint első helyen áll a nagykanizsai vámkiren-dellségnek fővámhivatallá való átalakulása. A fóvámhivatallá való kinevezés illetve címadományozás mindenkor felségjog volt. Törvényes király hiányában most ezt a jogot a magyar parlament fogja gyakorolni a vámtörvény letárgyalása kapcsán.
Hogy minő munkát végzeit a nagykanizsai vámkirendellség az 1925. év folyamán, mi sem bizonyilja jobban, min! az, hogy összesen 30 012,000.000 korona bevétele volt a vámkezelésből az 1924. évi 15.958,000.000 koronával szemben. Vagyis az előző év kétszereséI vételezték be.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az 1924-ik eszlendőnek kétszeres forgalmát is elérte volna, hanem jelent: a felemell vámdtjakat. Mert ha a mostani vámdijtételek melleit kétszeres lorgalmal értek volna ei, ugy nem 30, de 61 milliárd lelt volna a vámkirendeltség bevétele. De ha Ic-kinlelbe vesszük a 30 milliárdos évi bevételi, ez 100,107000 korona napi bcvélell jeleni.
A kereskedelem pangását és a forgalom hiányát a vámkirendellség is erősen érzi. Az a kereskedő, ki azelőtt tlz ládát vagy még többet hozatott be külföldről, az most három darab 5 kgr.-os csomagot hozat be. A legtöbb áru Németországból, Csehországból, Ausztriából és Olaszországból jön be Nagykanizsára. Leg-
Szoclális iskola nők részére
A magyar nő a magyar kultura
és jövő magyar nemzedékek szolgálatában
Nagykanizsa, január 4
Az egyes korszakok nemcsak a ludomány, művésze! és gazdasági élet terén idéznek elő uj.bb és ujabb irányzatot, hanem az életpályák terén is. A jelen idők szociális igényei és törekvései egy speciálisan szociális életpályát teremtetlek meg. A nevelő, laniló és tanári pályák több kevesebb önzetlenséget a közjó szemclőtt tartását kívánják. A nő alaptermészeténél fogva jobban hajlik az ilyen pályák felé, hiszen a nő lermészetes hivatása mindig másokért élni.
Ma nagyon sok nő van, aki a természetes női hivatástól: családanyal hivatástól távol marad. Ezek sorában többen vannak, akik részint az állások nehéz elnyerhelése miatt nem helyezkedtek el iskoláknál, vagy azért nem, mert nagyobb ideálizmus szunnyad bennük és valami másra vártak. Ezeknek kedvez ez az uj szociális pálya, amelyre a Szociális Missziólársulal Január 15-től, március 15 ig tartó szociális iskolájában képezi ki az ilyen hivatásos egyénéket.
Munkakörök egyelőre a falvak, mezövároskák. A hitközségek keretében szervezett állás formájában létesül ez a szociális munkakör, amelyet a szociális képesítéssel és óvónői vagy tanítónői oklevéllel bíró kültag vezel. Nyáron a gyermekmenedékhelyek, télen az iljuság és felnőttek tanfolyamait, továbbá a népnevelő előadásoka! vezeti Emelteit a szervezeit szegénytlgy és cselédmunkásvédelem irányítása is kezében van. Valóban tömör életprogram. Ehhez odaadó szív kell, a magyar fa(|i népét, hazáját mélységesen szerelő honleány kell. '
Folyamodásokat a Szociális Iskolába való felvételért Szociális Missziótársulat Országos Elnöksége, Budapest I. Krisztina-tér 125 címre kell küldeni a következő mellékletekkel: I. oklevél másolat, 2. kereszttevéi,3. lelki-vezető ajánló sorai, hogy világi apostolságra alkalmas, 4. orvosi bizonyítvány.
Az iskola tartama alatt a Budapesten való jutányos elhelyezkedésben a Szociális Misszió segít. A kiképzettek májusban elfoglalják állomáshelyüket. Javadalmuk egyelőre a kezdő tanítónői fizetés. — Az állás nyugdijképes lesz. A pályázati batáridő január 9.
Ezeket az adatokat a Szociális Missziótársulat bocsátotta rendelkezésünkre. Már régebben figyelemmel kísérjük ennek a magyar talajon nőtt ízerzetesrendnek sokoldalú működését: palronázsmunka, fogház-misszió, népgondozás, iljuságmozga-lom, gyermekvédelem stb. terén és most örömmel látjuk, bogy társadalomreformáló programjának jelentős részéi a magyar vidéknek szenteli. Reméljük, hogy a magyar vidék, igy Nagykanizsa foglalkozás nélkül maradt, kenyérkeresetre utalt női teljes megértéssel lógnak elébe sietni a Szociális Missziótársulat ezen most meginduló, de nagy Ígéreteket magában hordozó programjának.
A macskazene ,
A zenetörténelem egyik ismeretlen fejezete
Barálságos nyári éjszakákon gyakran szokott az alváshoz késztltő nyájas polgárok ablaka alalt lelhang-zani a szerelmes macskák hangversenye, ami bizony nem sorozható a Irgnagyoüb zenei élvezetek közé. — Átvitt értelemben pedig minden borzalmas és fülsértő hangegyvelegnek macskazene nevel szoktak adni. Ez az elnevezés azonban nem mondható helytállónak, mert löbb macska együttes nyávogása még nem nevezhető zenének, éppen ugy, mint több ember együttes ordítozása még nem kardal. A zene meghalározás ugyanis feltétlen a szabályszerű összhsngolásl és a zenei hangok szabályos elrendezését.
Éppen ezért többen kétségbe vonták a mecskazcne kifejezés alkalmazásának helyességél, bár elismerik, hogy maga a kifejezés ugyan régi eredetű, de az eredetileg más Jelenléssel biró elnevezés magyarázatát másban kell keresni.
A macskazene elnevezés ugylát-szik összefüggésben áll eny 1650-ben megjeleni Masurgia cimu könyvvel, amelynek szerzője Kirscher Atha-názius tudós jezsuita pap és fizikus voll, akinek az az öllele támadt, hogy a macskák nyávogásából éppen olyan vokális zenél lehet összhan-golni, mint gaz emberi hangokból. Kirscher nevéhez fűződik Jgy a maoíkaorgona elnevezés, aminek révén a macskazenét akarta megalkotni.
WM löitnwf
Természetesen Kirscher szerint Is a macskaorgona énekeseivel másként keli bánni, mint azembeii énekesekkel. Kirscher terveietc szerint béltől tizennégy macskából állana az orgona, melynek minden egyes lagja, különböző korú és nagyságú macskából állana és mindegyikei külön rekeszben zárnának el. A rekeszekből egy erre a célra szolgáló nyitáson kilógna a macskák (atka, amelyeket egymás mellé kellene két léc közé szorítva elhelyezni.
Az orgonázó művész elölt egy bil-lenlyüszerkezel volna, mely annyi billentyűből állna, mini ahány macska / van a rekeszbe elzárva. — Minden egyes billentyű összekötetésben van egy Ifiszerkezettel, melyek mindegyike egy macska farkához ér. Mikor a billentyűt lenyomják, a tűszerkezel nyomban működésbe jön, mire a macska természetesen nagyot nyávog. Az igaz, hogy egy XVIII ik századbeli, rosszmájú zenekritikus annak a véleményének adoll kifejezést, hogyha Kircher csakugyan ösz-szeállitolta ezt a ravaszul kispekulált mr cskaorgonát, akkor annak borzalmas nyávogásával, amikor csak akarta, kikergelhelle a kolostorból rektorostól együll valamennyi jezsuita pátert, mert olyan borzalmas nyávo-gásl vihetett véghez a hirhedt macskaorgona.
Azonban műértők állilása szciiut nagyon valószínűleg a tudós páler az eredetileg kigondolt orgonát nem állította össze sohasem, de a macskaorgona gondolatából keletkezett és idővel el is terjedt a macskazene elnevezés.
NAPI HIRiK
NAPIREND
Január S, kedd
Római katolikus: Árpád. Protestáns: Simon. Izraelita: Tcbctll hl) 19.
Nap kel rereel 7 óra 47 perckor, nyugszik délulán 4 ón 23 perckor.
Az Evanjzellkua Ntklfvlcl teaestélyc a Pi'girt Egyletben este 9 órakor.
Mozi. Vrinia: Patajonal alkirály. Zoro-lloro vizlilék. Előadások kezdete este 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
[antiir S. A, l[,*rt«iakl lircfllHj, a CoíkIiI
„„;;"" (. pStXS
IíikííUKí • Kü/'ul, 6»m Irrrarlbrn ,U 9 ÓMkOr.
— ....... ....... ,---<[ í, .v.qyí-
A román trónörökös ügye. —
Bukarestből jelenlik: A közvélemény! a trónörökös lemondása állandóan izgalomban tarlja, bár a sajtóban a cenzúra folytán az ügyről alig esik szó. A lemondással kapcsolatban a sajló élesen lámadja a kormányt. Az egyik lap azl Írja, hogy a trónörököst erkölcsileg akarták meggyilkolni, mert sohasem titkolta ellenszenvét a mostaui kormány ellen. A trónöröklés kérdését a kormány a IrónOrök-lésröl szóló törvény 77. § a alapján kívánja megoldani, amely kimondja, hogy a királyi hálálom joga I. Ho-hcnzollcm Károly király egyenes águ és törvényes leszármazottjára száll férfiúról-férfiura — az clsőszűlöllség rendje szerint — a női leszármazottak kivételével. Ez azt jelenli, hogy nem Miklós, hanem Mihály a trónörökös, aki még kiskorú. — A trónörököstől három levél érkezeit a slnajai kastélyba. Az egyik a királynak, a másik a királynénak, a harmadik a feleségének, — amelyben nem ad -sajnálkozásának kifejezést, de szabad kezet enged Heléna hercegnőnek, hogy telszés szerinti (ormában inditsa meg a válóport. Fel-lünő, hogy egyik levélben sem esik szó a trónörökös fiáról, Mihályról.
■=» Az u] Slnger varrógép fióküzlet január közepén Nagykanizsán, Fó-ul 1. szám alal! megnyílik.
FtDruir 1. A Km, luníííitwjMrlfl tW«déM « UriolíMo •'<• 7 Í-I.vo, (Ertl Chrliij : Hoti"> l«-ry«k , ,J„,d,lnm invji 7 OyiKorlill nípjondoili.
■"jöT/'SL air. h.«,* Sx-njUjtam ZztHUUí oiantkj* j Pola'fl eprlci '"Tf .".'
MtffluB I. A Moví i.-nr:,: 1 wW f -• Jl'< •> UriaUXn 7 inloi (O* Amlllai MU "P6"
i mieYi, (HilUeMÍ A líinyaevíWa »p«tUií f*>-,d,i,l: Jot.mvIU Ui: A, U*ilU Uiiadatcn, mjy kmuCfny ^onJoUoiik uyomín)
— Egyházmegyei hlr. Pintér József 8zalmáregyházmegyei menekült plébános, nagykanizsai hitoktató, aki a veszprémi egyházmegyében ideiglenesen alkalmaztatott, egyházmegyéjébe visszahlvatott.
— Nagykanizsa és a miskolci szlnházavatás. A szinháztalan város, Nagykanizsa vezetősége meghívót kapót! a kél éve centennáriumot ünnepeli, az Idén letjesen újjáalakított miskolci színház |anuár 9 Iki avalási ünnepségére. A városházán ez csak egy intézkedési nem igénylő akla; a kullurrzomjas közönség köréből pedig Pató Pál ur szomorú sóhajiása repül Miskolc ünneplő közönsége leié.
— Az Evangélikus Nőegylet felkéri mindazokat, kik a mai teaesléty büfféjéhez természetben hozzájárullak, adományaikat ma, kedden délután 2 órától kezdödőleg sziverődjenek felküldeni a Polgári Egylet nagytermébe. Egj ben a nőegylel vezetősége felkéri a közönségei, hogy aki a teaeslélyen részlvenni óhajt, asztalokat a délelőtt folyamán Krátky-tőzsdében, déluláil pedig a Polgári Egylet nagylermében jegyeztessen elő.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör ma, kedden délulán
6 órakor a poslapalolában választ mányi gyűlést tart, melyre ezulon hivja meg a választmány tagjai! Kör elnöksége. Tárgy: Deák Ferenc emlékünnepély rendezése.
— Adomány. Csálhy Oéza mura keresztúri apátplébános a Veszprém nOvendékpapság Pázmány-körének 500.000 koronát adományozott.
— Halálozás. Scheltenberger Mihály vendéglős, Gyöngyösmellék köz ség tekintélyes polgára, 66 éves korában elhalálozott. Temetése ma délulán fog végbemenui Gyöngyösmellé-ken. Az elhunytban Szabó Anlal nagykanizsai fegyverkereskedő édesapját gyászolja.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A Calderon estre a jegyek előre megválthatók a plébánia hivatalban, a r«/íscA-drougériaban é< Stampf lűszerkercskedésébtn. .A szentmise titka" háromszor kerül előadásra. Január 10 én délután 3 órakor Iskolás gyermekek és katonaság számára, fél 6 kor felnőttek számára mérsékeli helyárakkal (20.000, 10.000 és 5000 korona). Esle ponlosan fíl 9 órakor főelőadás zenekari és énekkari kísérettel. A szindarabol betanította Szika Imre szentdomonkosrendi áldozópap. A szinpadot .Tőke Jenő rendezi.
— Nagykanizsán 48 rádló-állo-más működik. A pécsi posta és lávirdaigazgalóság hivale-los jelenlése szerint az igazgatóság területén 210 engedélyezett rádió működik. Ezek közül Nagykanizsán 48, Zalaegerszegen 10, Kaposváron 34. Keszthelyen II készülék működik. Ezekben a számokban természetesen csak az engedéllyel működő felvevő állomások foglaltatnak.
— Báli Jövedelem után nem Jár forgalmiadó. Eddig a báli jövedelmek ulán is le kellel! róni a forgalmiadót. Mos! a közigazgalási bíróság kimondolta, hogy az alkalmi bálrendezésből eredő bevélel nem esik forgalmiadé kötelezeltíég alá. A törvény értelmében ugyanis valamely tevékenység csak akkor lekinlhelő keresel! jellegűnek és így forgalmiadó kölclesnek, ha ez a kereselszerüség állandónak és rendszeresnek lekinlhelő, vagy legalább is ebben bizonyos ismétlés mutatkozik.
— Az Evangélikus Nőegylet tea-cstélye. Ma esle tartja a Nagykanizsai Evangélikus Nőegylet a Polgári Egylet termeiben tánccal egybekötött jótékonycélu zártkörű leaestélyét. Belépőjegy ára (leával) szeméi) enként 30 ezer korona. A teaeslély iránt városszerte általános az érdeklődés az előreláthatólag egyike lesz az idei saison legfényesebb és legjobban sikerült mulatságainak.
— Az IskolánklvDlI népoktatás folyó hó 7-én, csütörtökön veszi kezdetét az Ipartestület nagytermében Az első ilyen előadást dr. Fodor Aladár főorvos tartja a „Munka higiéniája s a műhelyek higiénikus beren dezése" elmen a nagykanizsai iparosok számára. Előadását az Ipartestületi Dalárdának énekszáma előzi meg, Az előadásra, min! épen a; iparosságot a legközvetlenebbül érdeklő kérdés tárgyalására, felhívjuk az iparosság ügyeimét.
— Az Ipartestület fiatal gárdája részére Blagusz Elek táncmester ma, kedden este 9 órakor a Nagykanizsai Ipartestület nagytermében az ujabb táncokból táncórai ad.
— Megcsonkítják a vasúti kocsik berendezését. A Délivasut nagykanizsai főnöksége legnap feljelentést lel! a rendőrségen, hogy ismeretlen lettes az egyik személykocsi abLkának függönyét, egy másik vonaton pedig ugyancsak ismeretlen lettes egy személykocsi ablakának huzó-szlját levágta. A nyomozás megindult.
1926 Január 5
— Tolvaj sütemény-árus. Fekete Boldizsár, ki lopás miatt már több-Ízben büntelve volt, Márkus Károly nagykanizsai pékmesternél volt alkalmazásban, mint sűteményárus. A rendőrség elölt jól, helyesebben rosszul Ismert Fekete tegnap ^sütemény árával és egy másik alkalma-zolt nadrágjával és mellényével egyszerűen ellün! munkahelyéről. A rendőrség nyomban intézkedett, hogy feltalálás esetén őrizetbe vegyék.
— A Szanatórium-piknik. A József kir. herceg Szanatórium Egyesület helyi fiókja nagyban készülődik február első szombatján, hagyományos napján tartandó piknikjére, melynek műsorán egy országos nevű dalénekesen kivül kitűnő helyi számok is szerepelnek. A piknik, min! a mull eszlendökből arra mindenki emlékezik, a farsangi szezonnak egyik legkimagaslóbb eseménye.
A nagykanizsai vendéglősök szokásos összejövetelüket csütörtök délulán 4 órakor R.tscher Mór vendéglőjében fogják megtartani.
— Akvárium Tihanyban. A kultuszminiszter az ehónapban tartandó természettudományi kongresszussal kapcsolatban kijelentette, hogy a tihanyi kolostor alatt élettani intézet számára telkei vásárolt, melyen a főiskolások balatoni sport leiepe is elhelyezési nyer. Az élettani állomás legérdekesebb része lesz az akvárium, mely a Balalon vizi lakóinak éleiéi fogja bemutatni a kiránduló fürdővendégeknek.
— Az Ipartestületi Dalárda c hó 5-én kedden esle 7 érakor ének-próbát tart. Pontos megjelenés! kér: BOchler.
— A kiskanlzsal III. sz. postahivatal további fenntartására vonatkozó városi képviselőtestületi határozat, mely szerint Nagykanizsa város havi 500.000 koronával járul hozzá a szolgálat fenntartásából eredő költségekhez, a vármegyétől jóváhagyva visszaérkezett.
— A Halló Nagykanizsa pro-lógjál nem Szabados Kató, hanem Szabados Annus mondta.
— A decemberi drágulás 1 százalékos volt. A háború kezdete óla az átlagos drágulás 15.605 szörös.
— Megszűnt vonat Járat. A Máv igazgatósága a Tapolcáról délután 4 óra 15 perckor induló és a Budapestről Tapolcára ennek ellenvonataként érkező személyvonatokat, utashiány miatl, Január elsejével beszüntette.
— Lemondott a somogymegyel főispán. Sárkőzy György Somogy-, vármegye főispánja beadta lőispáni állásáról való lemondását.
— Olcsóbb lett a patika. A törvényhatóságokhoz megéi kezelt a népjóléti miniszter rendelete, melynek értelmében a gyógyszer, kötszer és az ezek kiszolgáltatásához szükséges edényzet árai 1926. január l-löl a nagykereskedelmi árakban beállói! változás folytán jelentékeny mértékben csökkentek. A mérséklés átlq£0-san 30 százalékos.
január 5
1ÁLÁ1 ROlIÖMt
Időjárás
A nagykanizsai meteorotogla! mcg-(k'velö Jelentése: Héttőn a hOmtrstk-)?.' „síel 7 órakor -\-42, délután 2 órakor +0 3. este 9 órakor +5.2.
FelMzct: E#ss nap borulL
Szilirány: Reggel IX délben éa este ENy.
Napi csapadék mennyisége: —. Reggel kód volL ^
A Meteorológiai Intézet Jelentése szerint változékony idő. nyugati Kelekkel, némi hósölyedéssel és helyenként esővel.
Dr. Könlg József fogorvos (lakik- Deák-tér 7., a felsőlemplom mellel!) szabadságra utazott. Újból rendel január 18-án.
_ A Zalába ölte magát. Zalaegerszegrőt jelentik: Horváth Ilona, Horváth Jenó járásbirósági iroda fő-' tiszt 24 éves leánya szerelmi bánatában a megduzzadt Zalába ölte
m-iKNAOYKANIZSAl CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Kétemeletes városi bérház. Zalaegerszeg város most épülő kétemeletes városi bérházának munkálatai annyira előrehaladtak, hogy szombaton megtartották a bokréta-Ünnepélyt is. Az épületben 12 kétszobás lakás nyer elhelyezési, elő-és lürdőszobákkal.
— Nyugalombavonult táblabíró. Szalay László táblabíró Zalaegerszegen 45 évi szolgála! ulán január 1-ével saját kérelmére nyugalomba vonult. Utódja Kováts János dr. törvényszéki bíró.
— Rokoni szeretet puskatussal. Hétlön délelőtt beszállították a nagykanizsai közkórházba Sás János orosz-tonyi lakosi, kit — amint azt kihallgatása alkalmával mondotta — a sógorai puskatussal és karókkal ugy összevertek, hogy rajta; súlyos sérüléseket ejtetlek. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. A nyomozás megindult.
— Megölte az anyósát Az elmúlt év utolsó napjainak egyikén történi, hogy Nemesvitán meggyilkolva találták lakásán Brdnit Józsefnél, Szabados József nemesvitai lakos anyósát. Az egyetlen lanu Szabados 4 éves fiacskája ugy vallolt, hogy apja karóval verte, majd megfojtotla az öregasszonyt Szabadost letartóztatták.
— Gazdasági mótorvezetői tanfolyam. 1926. január 18-tól kezdő dőleg három hetes mótorkezelöi tanfolyam lesz Keszthelyen a Mayer Testvérek gépműhelyében Sass Gábor gazdasági akadémiai tanár vezetésével, kinél január 14-lg jelentkezni lehel részvételre (a keszthelyi Gazdasági Akadémián). Részvételi dij 600.000 K, mely összeg a jelentkezéskor lefizetendő.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
A Move szociális felolvasása
A Move nagykanizsai főosztálya állal rendezeti szociális felolvasás-ciklus tegnap esti előadásán Ersl Christa szociális missziós nővér a gyakorlati népgondozásról tartott értékes előadást, mély betekintést engedve a mai magyar élet mélységébe és fekete nyomorába. Azzal kezdte, hogyha az árvizsujtolta lakosság jajveszékelését és segitségkiálltását a rádió Szilveszter-éjszakáján vigan mulató lársaságok füleibe hozta volna, váljon akkor Is kedvük let! volna ugy mulatni? Már pedig a mai magyar társadalmon ugyancsak végighömpölyög az ár — mondja. A fővárosban él a nővér. Éles megfigyelő szemmel észre ves2l az uralkodó szociális bajokai: a munkanélküliséget, a lakásnélküliségel és a löbbi — nélküliséget. Ma az a helyzet Budapesten, hogy még az éjjeli menedékhelyekbe is csak protekcióval lehet bejutni. Beszél a nagy gyermekzllllés-ről, a tüdővész pusztításáról. Mit kell tenni, hogy csökkentsük a bajt. Ulal Anglia példájára. Az angol nép-házak felállítására, ahol a munkásanya. a serdülő leány, a gyári mun-kásnő, az aggok, a betegek, az ifjúság, megtalálhatja a maga otthonát. Hivatalból, az íróasztal mellől nem lehet .szegény ügyet csinálpi" — mondja. Majd rámutatott a Szociális Missziótársulat szociális munkájára: a népgondozásra. Rendkívül fontosnak tartja a lársadalmi segílömunka melleit a hatóság segítő munkáját. A leghatásosabb segitőmunka az, ahol a társadalom és a halóság együtt működik. Az előadás előtt és utána két kedves film bővítette Chrlsta nővér előadását.
ij 1i.iV»_M>.ir ím 1 .Ki ,1 r.f i 1 r, i ii ~,i~ i —r
Magyarok győzelme Olaszországban. A Nemzeti Sport Club legénysége vasárnap délután játszott Nápolyban és erős dc szép játék ulán legyőzte a jóképességü nápolyi csapatot. A magyar fiuk tegnap Rómába utaztak, hogy szerdán hatodik mérkőzésüket játsszák olasz földön. Az eddigi öt mérkőzésből csak keltőt nyerlek.
Schlachta Margit előadásai Ka nádéban. Mint aí amerikai Kereszt jelenti, Schlachla Margit egymásután latija Kanadában angolnyelvü előadásait, még pedig feltűnő sikerrel. Legutóbb Reginában tartott előadást és szerzett becsületet a magyar névnek. Előadása után Rónai Paula nővér zongorán magyar dalokat jálszott. Az előadással kapcsolatban magyar házi' ipari kiállítást is rendeztek.
Irodalom és mfivészet
UJ Idők. Herczeg Ferenc képes szépirodalmi hetilapjának, újévi száma díszes kiállításban és gazdag tartalommal jelent meg. Ebben a számban veszi kezdetét Herczeg Ferenc regényének „A Lánszky-motor"-nak, valamint a „Szerelem" c. világhirt! regénynek közlése. Cikket: Rákosi jenő. Hegedűs Lóránd, Surányi Miklós, Lyka Károly, elbeszélést: Karinthy Frigyes, Erdős Renée, Bónyi Adorján, Maurice Prax és Falu Tamás, verset: Farkas Imre és Ko-sáryné Réz Lola, riportolt Tábor Kornél irtak ebbe a számba, amelyet szebbnél szebb művészi és időszerű képek díszítenek. Tartalmazza az Uj idők a szerkesztői üzenetek és a szépségápolás rendkívül népszerű rovatait. Előfizetési ára negyedévre 80.000 korona. Mutatványszámot dij-mentessen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
SPORTÉLET
NTE—NTSE 7:2 (2:2)
A Nagykanizsai Torna Egylet és
Transdinubia vasárnapi mérkőzése érdekes és szép küzdelmet eredményezett. A játékosokon alig lehetett észrevenni a .szesoneleje" formát, legfeljebb az iram birása az, ami egyik-másik játékosnál kivánni valót hagy hálra. Örvendetes volt azonban észrevenni azt, hojy mindkét csapat gyorsasága erősen javult az NTE-nél pedig a /aalársor összjátéka még a tavalyinál is jobb fog
lenni. , ,,
Az egész mérkőzés az NTE fölénye jegyében lelt el. Az NTE csatársora szép kombinatív támadásokat veze-tttt, akcióikat azonban nem kisérle szerencse s -a Transdanubia Kohn és Sebestyén révén lerohanásokból elért két gólját csak a félidő végén tudták Palkó és Férhezly góljaival nagynehezen egalizálni.
A második félidőben teljes fényé-ben csillogott már az NTE technikája is és Palkó (2), Dezső, Férhezty góljaival, meg egy öngól révén 1:2 arányban végződolt az év első mérkőzése, melyet nagyszámú, lelkes közönség nézett végig.
MOZI
Uránia kedden 7 és 9 órakor: Patagoniai alkirály, Zoro-Iiuru vígjáték világslágere. A film humor és mévészi kiállítás dolgában jobb a megelőző Zoro-Hutu képeknél.
Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: Ni-niche, Ossi O.walda 7 felvonásos nagyszerű vígjátéka.
Világ szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: Patagoniai alkirály — Zoro- Huru vígjáték.
Csütörtök-péntek 5, 7 9 órakor A cárnő, Biró Lijos és Lengyel Menyhért színmüve nyomán rendezte Lu-bilsch Emó, főszerepekben Pola Negri, Adolf Meniou és Rod 11 Roque.
A mozgószinházak helyárai keddtől kezdődöleg a vigalmi adóval emelkedtek.
A budapesti Tőzsde Jwlza-j«gyi*M
Vll.ták lud loat S*Ht>MííM CMkk*. lto.71 Jli;-7í ob* iiso tuti
MUf 71*07110
fn»d. •> Z7SÍ J7W MolluT bt MS701S770
Ul ZM-MII-S
Lm ieS-71-ll 1-75
Ikl SttO 2SVS
Mfcti ISSCS I7CS4
Oub.Khiu. icett icc-i Jl, le* i:s-s I7SM 1*11 cl t,. 11771 IMII Hit tr. MJ1WH7 J
Honit tar 1<UM tusi
STMIM. Ittll ISI71
Dsvtiák áwitirl.w ISS70 JS770 mxiss issmsm
Ildi. 1IM17011 l.knttl S21H2I-5
mi-mu
171 is i7sss 14s0s iius jtfltl |tMf 3s7s-1s-1s1s-u
iot:ii7Q t7ij S J7I7-S IlltriS 1117-75 ks-7smws llllt 11171 klta icou 10071
ISiUh 1s77i i1si1
Terménytőzsde
Basa Usssv. 76 kg-os 395.000- 397 510, 77 kg-os 403.000-402 500. 78 kg-os 402 505—105.500. egyéb dunántull a pestvidéki 76 kg.-os 3910)0 -392 590, 77 kg-o> 395C00— 397.500, 7B kg-os 397.5C0—-i'0.000 79 kg-oi 40 ) 000 - 402500. roas 237.500— 340 000. takarmányárpa 235000-240.COO, ■örárpa 2)0.000-430 000. ab 240 0)0-2600W, tengeri I!25'0 -187.00, 5 iepe« 600.000—610.000, kOles 210000 - 220.000, korpa 172 5T0-'
Sertésvásár
Felhajtás 49)0, melyból elsdallsnal vtsasa-ataisdt 20)0 drb. ElsótendB 18.500-195 0. uedett 17-000—17.500, szedett közép 16 000 —16 500. koonyí 13.000-rl5.000. elsórendí Utca 17.000-17.500, másodrendű 15.000-16500, angol sBIdó 17.000-20.000. sialonns
nagyban 19500-21.00). zsü 26.500--.-,
lehúzott bus 21.000—22.000, leskmnás tél-sertés 200)0-22000. Irányzat lanyha.
közgazdaság
Borvásár Badacsonyban. Badacsony hegyközség minden hónap második keddjén borvásárt tart Badacsonyban, a Hableány-szállóban. A legközelebbi vásár január 12 én lesz (vasútállomás, posta, távíró, telefon helyben). _
TŐZSDE
Az értéktőzsde ez év első üzleti napján lanyhán tendált. Az árfolyamok már nyitáskor a legutolsó zárlali nivó alatt mozogtak és miután a lőzsdeidő későbbi folyamán Bécsből Is lanyha hirek érkeztek, a kurzusok az egész tőzsdeidő végig lassan lemorzsolódtak. A spekulácó nagvfoku tartózkodása miatt a piacon az eladók vollak túlsúlyban. Az átlagos árveszteség 1—2°/o-ot tesz ki. A fixkamatozásu papírok piacán az üzlet csendes volt.
ZBricbl zárlat
rnu 198503. London 25IOJO, Newjort 517 5 Brn.iel. 2345.00. Milano 20SJ-S0. Holland 208 2Y Berlin 123 20, Wien 72«. tett? ;7750. Prága 1532 50. Uudsoest JÍ-50, r,lí> 59 50 BaUraal 237 3), Bjgrid 917 50.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és KSnjnr-kareakadAa BT. N«*»k*n(r«-
JLpróhirdatésak
JLx »prth(rd»U« dili 10 i>ö(f 1000 K. A dauxó * mJ>d«a raiUribb Jwtnból ifid ud Ut .i6oak isiiail-UUk. MUdtí további ud dlU KOK. A WfdrtW 41] dfict nxiuodd t ( tocgilal tii boxiisiimltuuk
Toljoft fürdfi-
.ioba borondoxé*ek«t legolcsóbban tsálllt éa uerel k«dv»z6 fizotéal fal-tétolekkol Wolaor G é p g y é r,
Sugir-ut ia__2212
Háxvejcotőnönek ajánlkozik IntelU-gena nó azonrulra is. Qm ■ kiadóban. 11
Veaek állandóan meglepó magaa áron mindenfajta wadbfirökat, u. m. nyul. rók«, Kötény, nyeat, vidra atb. Barényl Aladár Deák-tér 4. t» Baju-utca 1. 3633
E0yllUr IIJRQR 8000 •1*6rondQ UJDUfl kOP. BRUMC8IC8JÓZSEF
(Butr, cítratec <« cfY«nruhii«tl cikkek UiirUbsn
8a<tr «t A. TtXfon «<».
Főjcönő ajánlkozik helyben vagy vidékre, baromlineveléat éa keitgondozáal ti vállal. Clm: Kowutli-tér 23. _12
Miltényi-oipöt wegyen l
Egy 4 évea belga (levizsgázott) mén dadó Szollva János méntulajdonosnil, Mura-
keresztúr.__4114
""Arpád-utca 31. háx oladó, két szobás lakás azonnal átvehető. Sikátor-utca 6. szám alatti háxhaly la ugyanott megtudható.__4137
Pápai utca 12. számú háx nagy kerttel, Pörhénexl hegyen '/a hold aaAltt eladó. Érdeklődni Ktslcanlzsán, Pápal-u. 12. 2
Majorgaxda, foldmivesiskolát végzett, gróíi uradalmakban szerzett hosszabb tapasztalatokkal, )ó bizonyítvánnyal állást keres. Clm: Móricz Viktor. Somogyszent-mlklós. 19
Fehérnemű javítást, ruhaaUklUst legolcsóbban vállalok, háznál, házooklvtü. — Őgyes, Idósebb aaactaloat ládakészl-téshez keres Pátria Pólkivégyár. 26
Egy borbély-••géd és tanonc azonnal kivétetik. Cím a kiadóban._ 27
Játék-kiállitás
Szerb ErnSnál csengery-ut &
A legmodernebb szabsdslmszoU kai- és bellokll gyermekjáték-kOkJnlegességek. Aj*nd*kn»k alkuim.u olcsó dlssUtgyak.
IAIA1 töXlOtl
1926 Január 5.
Bakó József és Társa
szén- és fakereskedésél Tárház-uioa I. szánt és Árpád-utca 31/a. szám
alatt megnyitotta. Fa é* szén minden mennyiségben knphntó. 4
Huán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
MM925. végrti. SZÍT.
Árvsrési hirdetmény.
Alulírott blróiigl végrehajtó ai 1SS1. <vi LX. t.-c. 102. §-a élteimében ezennel köz-hírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Jiris-bíróágnak 1925. évi Pk. 6512. szimu vég-rísc következtében Dr. Balázs Zsigmond ügyvéd illat képviselt Kohn Sindor és I. Javára 6.108.000 k a jár. ereiéig 1925. évi december hó 5-én loganatoslloll kielégítési végrehajt.!* utján le- és lelulloilall és t5.OXl.OCO kor. becsüli következó Ingósi-gok. u. m.: ló. tehén, benzinmotor cséplő vet, hordók és borok stb. nyilvános árverésen eladalnik.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság I925-Ik évi Pk. &542. száma végzése folvtin 6.I08.C00 kor tőkekövetelés, ennek 1925. évi október hó 3. napjától Járó havi IW/o kamatai, ufh vállódl| és
eddig 1,681.600 kot. bíróilag már ntegálll-pltolt költségek erejéig Újudvar községben 17. sx. a. leendő megtartására 1926. évi január hó 16-lk napjának délelótti 10 órája halirldóol kitöretik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megiegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok az IMI. évi LX. t-e. 107. éa 108. §-al értelmében készpénzllzelés mellett, a legtöbbet Igérónek, szikség cselén bccsáron alul Is el logoak adatoL
Amennyiben az elárverezendó Ingóságokat mások Is le- és l'laUogtalultik és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881: évi LX. L-c 102. értelmében ezek Javára ls elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán. 1925. évi december hó 29. napján.
Hain Oyula s. k.,
>1 kir. Ibtróságl végrehajtó.
A nagykanizsaiak találkozóhelye ■
Budapest IcgeJsórcndO, modern, családi szillója, az
István király szálloda
VI., Podmanlezkyiitca 8.
Mírsákell árakl Figyelmes kiszolgálás I Modora Sorondoréal Közponll latétI - Meltgvlzaxol gáltatás I. FQrdókl — Llftl
A nyugati pályaudvar közelében
uivsu
SZŐNYEG
msi árusítás
Vciour plüss ebéiilőszó-
nyeg 3X2 ......... 1,450.000 K-tót
Selyemfényű mokkett
sozlontaklróam. hvMsu 875.000 . . Karamáni sczlonlakaró,
, rojtlal.:..........................45Ű.Ű00 . .
Agygarnlturák..................-150.000 . .
Agyeló ..............................80.000 . .
l'aplao, mindkét telén
clott ..............................290 000 . .
Fulószónyeg68 cm. széles 29.500 . .
DIVATSZÖVETEK
Sötétkék és fekete gyapjúszövetek ..................70.000 K-161
Sotlls dlvatkclme ............33.000 . ,
Vciour flanelt ..................25.000 . .
vA?*on és damaszt Aru.
Télikondók ét vállkendók óriási választékban. Király- «. Ksaztái-utca aarók.
Bejárai: Kazár-u. (Pelólt-u.) 2. sz.
ROSENBERG.
Hirdetések
felvétetnek.
tDuna-Sxáva-Adría Vasúttársaság (azcMtt Báli Vasút)
TÉLI MENETRENDJE
1926. évi január hó Mftl
a Nagykanizsára étkező és induló személyszállító vonatokról.
A vonat neme
Szem. v. Oyv. Siem. v. Oyv. 5* Sicm. v.
I
Budapestről Indul
715 14-55
frOO1) I 13-20
13-30 1 20-40 1730 2150
21-55')*) i 4-35
Nagy kani-, uira érkezik
BaJatotment- ] Nagykanl-röl ind. zsára érkezik 15 715
*7" Szem. v.:
indul érkezik
2 Oyv.
3 Szem. v.i 9-20 Szem. v. II 1650')
TE!m
9001)') 11-47 13-17
- ---- .i n.B
23-35
,1 1+53 ;, . 21-33 !l
Pécsről Indul
Barcsról indul
Végy! v Oyv.
> 1 _■
»IX/),I 11-30 18-201)1 21 00
Nagykani zsira érkezik
-fST
2315
"T Oyv.
l'ragerhoti... Indul
l'vv. 7
Vegy.v.
3-35-)
4-40 1609
Nagyítani-zsira érkezik
S-2S 9-40 201H
A vonat | Nagykanlzsá-neme ról Indul
1 Szem
2 Oyv. 31 Szem. v. 4 Oyv. 1415')
5lStem-rJ 14-30
(K»'» 6-50
9-10
Budapestre érkezik
6-55 1100 1715 1835 21-45
t
igykanl-ü Szombat i s-
zsáról helyre íl™^
. Indul érkezik I Szem. v 5-OCV 7-lff I ll'W Szem. v. 640 9-37 -
31 Oyv. 13-48:0')i 15-51 I
Szem. v.j 17-30 20-40
19-08

I] Szem.
2 Oyv.
3 Vcgv.
m. v.jt í.v.l
BSESf Gjj^i
j" ~7i3 :—555"
14-051) 1547 ----
1805 2058
18-10
I' Szem. v. 2 Vegy.v. I 3; Oyv.
Sinautóbui
; ról indul T Sinautó ; ' 18-30
Balatonszentgyörgy
[Nagykanizsáról | Indul
'515 I
17-00
22-201) I ■ tok
Pragcrholra érkezik
=fiS™
22-50 1-35
érkezik
19-20
Gyékényesről indul
Nagykanizsáról Balatonszcnl-indul györgyre érk.
.Nagy kani-zsira érkezik 1605 | I Sinautó
S15SIW---17 00 "

Nagyksnlzsílról Gyékényesre indul érkízik
Zalaszent- I Nsgykanl- j Nagykanl- Zataszcnl- Zalaegerszeg-101 Indul ívinról indul zsira érkezik | ' .. —■
5-23
T
zsiról Indul ivinról Indul re érkezik
625
22-00
23-07
■) Zalaegerszeg - Budapesti közveUen kocsi II. és III- oszillyal 5 ,.'.!•, " '"• közvetlen kocsi Budapest-Barcs között 11I—ül- OÍZI. közvetlen kecii Pécs-Wien S. B., egy l-tl-III. oszl.
közvellen kocsi Zagreb-Wien S. B. között >) II—III. oszt. Budapest-Zalaegerszeg közölt közvetlen kocsival »l -II. oszt. Nagykanizsa-Pécs közvetlen kocsival J ll-lll. oszl. Pécs—Wieu ét egy l-ll-lll. oszl. Zagreb-Wien közv. kocsi r> I-1L oszl. közvetlen és egy hálókocsi Budapcst-Triestbe, egy l-ll-lll. oszt. Budapest—Róma közvellen koctlval.
Asztalosok, bútorkereskedők, üvegesek, autó- és kocsigyártók figyelmébe!
Tükör, tükőrüveg, autósaélvédó Ovcg, kocsltlblik. rézbcloglall csiszolt avegek éa mlnocnnema Ublallvegek sima és csiszolt kivitelben. Pontosan, gyorsan, legolcsóbban. Jó] csomagolva szlllit
KILTZ JAKAB és TÁRSA
üvcgcslszoldz. ét lükörgjár
Budapest, V1IL ker„ Práter-utca 84. sz. Telefon: József 54—76.
Árverési hirdetmény.
Két darab kézi színapnós adatik el nyilvános árverésen 1926. évi január hó 15-én d. e. 10 órakor Ungjakabfa j)uszlán. — Bővebbet dr. Balázs Zsigmond ügyvédnél.
Mii ísíwékIÍSÉ ügyeimé!
A Magyar Távirati Iroda
nagykanizsai kirendeltsége az összes bel- és klillöldl
terménytőzsdék
hivatalos idolyamall rádión kapja ét elóllzetólnek lelelonon — percek alatl továbbítja. —
Elóflzefések Király-utca 40. sz. alá küldendők.
Oyönyörü
újévi képeslapok,
1926.
előjegyzési-, órlist lomb- és zseb-
NAPTÁRAK
nagy vilasztékban kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
kSarvkzrcikcdésébca Í
nagtxanizsAh.
Hirdetmény.
Zalaegerszeg közelében, üzemben levő vízimalom eladó. A
malomhoz lakás, 3 és fél hold fold tartozik. — Bővebb felvilágosítás kapható dr. Lakó Imre ügyvédnél, Letcnyén (Zalamegye).
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR
1926. áprtlfe 17-26.
Rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Vámszabad raktár. A legjobb eladási alkalom.
Áru- és személyfzállitásl kedvezmények a bel- és külföldi vasutak
és hajózási társaságoknál Vizűm kedvezmények.
Központi iroda: Budapest, V., Szemere-utca 6. Tb. képviselet: Fischel Laloa könyvkereskedő, Nagykanizsa, Városházép.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a következők :
lioji Wsk Kin. HU. St'.iitox
ŰNMtoh.
Ot-M. kénk CHili. Hll btkvutli rNáWWkw V«*M Hír*, ui |. k.
KSap Miltoa Virosl ktik
ml ta. U'Myhcal ritl'Ml
Bsiip.tU Haapida /
tíKmtom y vnuiu
rorökuta'a. U. Duil'ii
IUBT1>
StwJi MŰM
flMtUf.
lltM.ill
KoM K6W 04.1 Dratcfc*
Mijaaili
JuTíailii
Urlkásyl
tUral
lUfttiMia OitixSita
KUvt
Oáai-D.í-
0«M vot
Moltui
KflkM
Ki ti" Mái Mg«(««
Márta*
VirtCfu
sati
Wriir*«» "
aw. |N>y. m<- -
KHl^tk Cof«. -
MOTia^Ct- StS
ÖKtoUSI III
S«4ll*44k
ntjiiHéMt 110
ZÜWUUM —
S3£S
Kkrto*
v»tjir*r
Kí!"
HM|. miUlfji
Njrömátott ■ Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nil, Nagykanizsán. (Nyomdavna*: OfentMck Károly).

66. évfolyam, 4. szám
Nagykanizsa, 1920 Január 8, szerda
Ara 1800 k*MM
POLITIKAI NAPILAP
«• Hattbtvaal PS-at i MMiM-rSün n, njOTBii 117. atfs
Felelős szerkeszti: Kempelen Béla
DMaaltai Úi: MrUa am
Kiíza Ma_______ 90.000
KALANDOROK
Bármennyire is közönséges bűntény a frankhamisításoknak az ügye, hullámai messze kicsaplak csonka országunknak esemény-medréből s egész bátran állithatjuk róla, hogy nemzetközi botránnyá dagadt. Az eddigi nyomozás eredményeképen egy herceg Is ül az ügyészség fogházában s valami, eddig még nem egészen tisztázott, legalább a nyilvánossággal hivatalosan még nem közölt kapcsolatánál fogva állásától felfüggesztették az országos főkapitányt is. A letartóztatott főúr ,.politlkum"-mal védekezik s a bankóhamisitást „hazafiasnak vélt" Indokokkal magyarázza. De — kérdjük — lehet-e közönséges pénzhamisítást hazafias indokokból elkövetni s elkövetheti e azt egy Windlschgrütz herceg, a gazdag mágnás, Magyarország egykori közélelmezési minisztere? És hogyan lehetséges az, hogy az államrendészetnek a belügyminiszter ulán legelső hatalmi tényezője akár tudatosan, akár a kellő elővigyázat elmulasztása által fedezze ezt a maga nemében páratlan bűntényt. Hová sülyedt a közélet erkölcsi színvonala, hogy ebben az agyongyötöri és épen csak hogy lábbadozó országban még mindig akadnak kalandorok, kik még bűntény árán is beteg politikai fantáziáiknak lázas hevületében hivatottnak érzik magukat arra, hogy az eszközök minden megválogatása nél-kül gyógykovácsul tolják fel magukat egy európai konstelláció megváltoztatására. Miféle agyrém az, mely idegen ország bankjegyének közönséges hamisításával akarja császármetszésként helyreállítani ennek a koldusországnak szánalmasan nyomorult gazdasági egyensúlyát s egy szövetkezett bünlársaság ulján akarja idő előtt megérlelni azt a gyümölcsöt, melyet kell, hogy az Igazság diadala egyszer úgyis megérleljen a számunkra.
Szeretnők hinni, hogy az ország józan polgársága a legeré-lyesebben fogja egyszer s mindenkorra visszautasítani az efféle kalandorpolitikát s az esemé-
nyeken való nyugodt felülemelkedésével börlönt követel a tettesekre, hordozzanak azok bár rongyokai testükön vagy bíborpalástot hercegi koronával fedett címerük körül. A hazának olyan államférfiakra van szüksége, kik nyugodt mérséklettel, éles politikai előrelátással, a külpolitikai viszonyok gondos mérlegelésével s a leltek idejének megérzésével intézik az ország ügyeit. Nem vagyunk rászorulva arra, hogy külső politikai kalandorok, még a leghazafiasabbnak vélt indokokból is, mellékkormányzati tevékenységet fejtsenek ki s elvárjuk, megköveteljük a kormánytól, hogy kérlelhetetlen kíméletlenséggel fog lecsapni mindazokra, kik ennek a nyomorult-ságából alig hogy kissé magához tért országnak teljes romba-döntését eredményeznék. Meg kell mutatnia Bethlen miniszterelnöknek, hogy erős a keze olt, ahol sújtania kell s az igazságszolgáltatás egyszer s mindenkorra ártalmatlanná fogja tenni azokat, kik bármiféle merénylet formájában az ország éleiére törnek.
Ennek az országnak békés nyugalomra, polgárainak vállvetett munkájára, a közállapotok nyugodlságában gyökeredző egyetértésre, egy jobb jövő reményébe vetett hilből fakadó lemondásra, ha kell: nélkülözésekre és vértanúi szenvedésekre van szüksége. De hogy pucs-csókkal, hazafiasnak vélt mártl-romsággal, állandó nyugtalanko-dással és erőszakos fegyverekkel Igyekezzenek egyesek zavart csinálni s a politika küzdőierét puskalövésekkel riaszlgalni, kinn, az ország határain belül a józan társadalom részéről irányában joggal elvárható bizalmat lelohasztani, — ez ellen az eljárás ellen a leghatározottabban lllta-kozunk és máglyákat szerelnénk gyújtani azok számára, kik eiíen-ségei a nyugodt konszolidációnak s csatakiáltásokkal fenyegetik ellenségeinket akkor is, mikor minden törekvésünk csak a békés fejlődés előmozdítására irányul.
Hazafias céloknak csak tisz-
tességes és becsületes eszközei lehetnek. A hagyományos magyar becsületesség undorral utasítja el magától a becstelen fegyvereket és börtönt kiált azokra, kik mérgező nyilakkal támadnak rá erre a magyar becsületességre.
A pénzhamisítás a legközönségesebb és legundoritóbb bűncselekményeknek egyike, mely még a legnemesebb hazafias törekvéseknek sem lehet meg-bocsájtható eszköze, meri aljas fegyverek nem méltók egy lovagias nemzet felfogásához és küzdelméhez.
A botrányosan csúnya ennek a bünügynek hullámai — reméljük — megtörnek majd a magyar társadalom visszautasításán
s nem fognak külpolitikai bonyodalmakat maguk után vonni. A kormány — hisszük és elvárjuk tőle — kérlelhetetlen szigorral csap le azokra, kik a maguk elvakult rövidlátásukban súlyos bel- és külpolitikai következrrié--nyeknek tették ki az országot és szigorú példaadással el íogja venni egyszer s mindenkorra azoknak kedvét, kik botor és a .józan észlöl messzire eltávolodott agyrémeiktől hajtva a legkomolyabban veszélyeztetik egy nemzetnek életbenmaradását és jövendő fejlődésének reményeit.
Immár legyen vége a kalan-dorpolltikának s haladjunk a nyugodt fejlődés utján^mely egyedül hozhat még jövőt a számunkra. (K. B.)
liádosy országos főkapitányt letartóztatták
Pénzhamisítás bűntettében való bOnsegéd részesség címén a késft esti érákban hirdették ki Ntdosy Imre előtt az előzetes letartóztatásról szóló végzést A frankhamisítási ügy ujabb fejleményei
Az egész ország közvéleménye fe- nagyobb részt a kés5°csli, sőt éjféli szilit figyelemmel várja a frankha- lelifon-ludósitásaink alapján a kö-miiiiási ügy óránként szenzációkat vetkezőkben számolunk be az Ugy, ígérő fordulatait. A ma délutáni és legújabb fordulatairól.:
Lapzártakor a kővetkező telefonértesítést kaptuk Budapestről: Az esti órákban a kir. ügyészség elnöke magához idézte Nádosy Imre országos főkapitányt és a frarikhamisilási ügyben kihallgatta. Kihallgatása a késő esti órákban ért végei és annak befejeztével a kir. ügyész Nádosy Imrét előzetes letartóztatásba helyezte. — Az előzetes letartóztatást a kir. ügyész az 1921. évi XXIX. t. c. 5. §ának 2. bekezdésében gyökerező hatáskörben a büntető perrendtartás 141. § ának 2. pontja alapján pénzhamisítás bűntettében való bünsegédi részesség miatt rendelte el.
fenekű bőröndöt rendelte az egyik Horthy-uti bőrönd03 cégnél Marsov-szkyék számára. A nála tartolt ház-
Budapest, Jaitulr 5 A budapesti főkapitányságon ma délelőtt őrizetbe vették Olchvdry Jenő nyugdíjast, a Hamburgban letartóztatott Olchváry ÖJön fivérét. Olchváry Ödönnél 105 darab hamis ezerfrankost laláilak, továbbá egy Bécsben feladott sürgönyt, amelyet fivére, Otchvdry Jenő nyugdíjas küldött neki.
A hamburgi rendőrség sürgöny-értesitése alapján a budapesti államrendőrség- még tegnap előállította azt az Olchváry Jenőt, akit ma őrizetbe is vettek.
A távirat, amelyei fivérének küldöli, a következő szövegű: — Baj van, vigyázz I Örizelbe vetle a rendőrség Wink-ter István Jogszigorlót is, aki a dupla-
kutatás alkalmával a rendőrség levelet talált, melyben Rába Dezső figyclmezleti, hogy vigyázzon, ne utazzon el, mert baj van, a rendőrség már nyomukban van-Ennek alapján azután Winklert letartóztatták.
Nádosy beadta lemondását Wlndisehgraelz Lajos herceget ma" délben Szlrache főügyész utasítására kél fegyveres fogházőr felkisértp az Ügyészségre, ahol Sztrache főügyész és Makay ügyészségi irtelnOk- megr -kezdték kihallgatását. A bőrkabátos, vadászkalapos, elegáns herceg fegyveres őreivel élénk fellün&t kellett
UUU RÚUOKY
l§2é január 6.
a folyosók közönségénél.
Ma egyébként tanácskozások folytak az jgazságtlgyminisztéiiumban Pesthy Pál igazságügyminiszter és Sztraclte főügyész közöli, amelynek eredményeként Nádosy Imre országos főkapitányt még ma előállítják az ügyészségen. Nádosy Imre beadta lemondását a belügyminiszternek. Házkutatás Wlndischgractz
bécsi lakásán A budapesti rendőrség még tegnap intézkedcll, hogy Bécsben, Win-dischgraelz herceg Schwarzenberg-téri liz szobás lakásában házkutatást tartsanak, mert az a gyanú, hogy talán Bécsben hagyták hátra Janko-vichék azokat a hamisított bankjegyeket, amelyek a lizmillió frank elhelyezése ulán további pótlásul szolgáltak volna. Gondoskodás történt azonban arról is, hogy a székesfővárosban több Windlschgraclz Lajos herceggel közeli ismeretségben levő politikusnál házkutatás lartassék. A térképészeti hivatal három
alkalmazottja őrizetben Az eredménytelen térképészeti intézeti házkutatás után a rendőrség egész sereg tanút hallgatott ki arra vonatkozólag, hogy egy Gerő nevü állítólagos cinkografus vezette volna a nyomdai munkát, amely nyolc hónappal ezelőtt kezdődött. Este az állami térképészeti intézettől,'egy rajzolót, egy nyomdai gépmestert és egy szedőt behoztak a rendörségre és mindhármukat őrizetbe helyezték. Gertt, a dnkografíai osztály vezetőjét két detektív az éjjel behozta a főkapitányságra.
Wlndlschgr&tz kihallgatása Wtndisciitfűtz Lajos herceg állítólag már a letartóztatást követő órákban részletes beismerő vallomást tett
és elmondla, hogy tudott arról, hogy komornyikjánál hamis ezerfrankos van és ludta azt is, hogy valamilyen bűnszövetség van a háta mögött, de hogy milyen az a bűnszövetség, arról fogalma sem voll. Hogy Wlndlsch-grtltz Lajos herceg Strache lóügyész előli milyen vallomást tett, az természetesen szigorú tilók. A herceg kihallgatása negyed 2 óráig tartott. Amikor WindischgrStz herceg kijött a lóügyész szobájából, rendkívül sápadt volt.
Erős rendőri készültség Budapesten Laky Lajos delekliviönök ma délután 5 órakor mindazokat a detek-livekel, akik ebben az ügyben nyomoznak, magához rendelte. Budapest utcáin ma megerősített rendőrosztagok cirkálnak, mert azt a főkapitányság szükségesnek tartotta az esetleges utcai tüntetések) vagy esetleges összeütközések elkei ülése végeit.
Éjféli tclefonjelentések A törvényszék Kovács Gáspár és Rába Dezső ügyében Langer Endre dr. vizsgálóbírói rcndelle ki, aki a két gyanúsított kihallgatását meg is Ifezdte.
A ma Budapestre érkezett hollandi bünügyi közlöny a I lágában lefoglalt hamis frankok részletes leírását közli azzal a megjegyzéssel, hogy a hamisítványok szakemberek megtévesztésére teljesen alkalmatlanok.
Szlrache főügyész és Peslhy Pál igazságügyminiszter ma délután 5 órakor megjelentek a miniszterelnöknél. Az igazságügyminiszter a nyomozás sikere érdekében tett ujabbi Intézkedéseiről beszámolt, mlg Slrache főügyész a kihallgatás eddigi eredményeiről telt jelentést.
Ma délután Nádosy Imre országos főkapitányt felkereste dr. Erdélyi I. ügyvéd, aki hosszú tárgyalást folytatott Nádosyval.
A román extrónörökös a magyar trónon?
Diplomáciai körökben Bralianti román miniszterelnök szenzációs terveiről beszélnek
Bécs, jjnuir t
Bécsi tudósítónk jelenlése szerinl Károly román trónörökös lemondása az utódlási jogról kicsiny fia javára, Bécsben is óriási feltűnést kellett. Diplomáciai körökben utalnak arra, hogy az extrónörökös rendkivül nagy népszerűségnek örvendett az erdélyi kisebbségek körében, amit meg is érdemeit, mivel heves ellenfele volt a Bralianu-féle elnyomó politikának. A volt Irónörökös sohasem titkolta nagy szimpátiáját a kisebbségek, főként a magyarság iránt és néhány hónap előtt Bralianuval való viszonya annyira elmérgesedett, hogy a trónörökös tudtára adta Bratlanunak,' hogy nem kívánja többé látni a miniszterelnököt. Azóta a trónörökös és Bratianu valóban nem közlekedtek egymással.
A trónörökös, aki demokrata gondolkodású, hosszas megfontolás után arra a meggyőződésre julott, hogy mivel Bratianut nem tudja félreállítani, a leghelyesebb, amit tehet, ha lemond. Elhatározását közölte szüleivel, akik eleinte hallani sem akartak a lemondásról, végül azonban mégis beleegyezlek. Mária királynő ugyanis szintén belátta, hogy fia nem alkalmas a román királyság trónjára és közölte Bratianu miniszterelnökkel," hogy a trónörökös le akar mondanL Bratianu a hírt örömmel fogadta, a királynő azonban tudtára adta, hogy a trónörökös lemondásának fejében a román kormánynak keresnie kell a megegyezést és barátságot Magyarországgal, vagyis Romániának
| erős magyar orientátlóra kell töre-' kednie. A királynő ugyanis fiát, aki a román trőnről lemondott, Magyarország trónjára akarja futtatni. Bratianu a királynő kivánságát tudomásul vette és megígérte, hogy teljesíteni fogja ezt. Erre megtörtént a lemondás formális elfogadása.
Diplomáciai körökben azt beszélik, hogy Bratianu már készül erre a szenzációs akcióra és a román magyar viszonyban legközelebb mélyreható változások várhatók. Bécsi vélemények szerint Bethlen István gróf magyar miniszterelnök sem idegenkedik a magyar trónnak a román exlrónörökössel való betöltésétől. Mária királynő biztosította az akció számira az angol udvar és kormány lámogatását is.
A volt román trónörökösnek magyar királlyá való választása esetén érdekes közjogi helyzet állana elő. A Irón örököse ugyanis ugy Romániában, mint Magyarországon a négy éves Mihály herceg, vagyis a magyar király fia lenne, akinek javára a román trónról Károly trónörökös lemondott. Vagyis bizonyos idő multán mindkét ország koronája a kicsiny Mihályra szállana és igy megvalósulhatna bizonyos román politikusok régi terve: a magyar-román perszonális unió és esetleg politikai közösség a két országot egyaránt fenyegető szláv veszedelemmel szemben.
Ma a román-magyar uniót még nem látják megvalósíthatónak, mivel a msgyarság még nem heverte ki él nem felejtette el a sebeket, amelye-
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET ÜNNEPI VÉGE
Irta: Váth János (3)
— Van itt mérőpálca ... Megmérem ... hány centis ruha kell magának? Megrendeljük. Kitelik egyheti keresetéből az ára.
A lány belevörösödött ajánlatába. Megküldik nyolc nap múlva s a jö-vőhét végén kiválthatja ... Nyári cipőt kaphat a boltban.
A férfi hálásan nézett a lány nagy, okos, tiszta szemébe, aki megkezdett vallomását szerette volna befejezni. Nem merte. Most cserbenhagyta a vérébe szivődott amerikai merészsége. Félt, hogy elriasztja mellőle ezt a tiszta lelket. Estennen fogadkozott alomszalmáján, hogy vasárnap azért se megy korcsmába. Hajnalig hánykolódott zsuppján álmatlanul. 'Reggelre elszunnyadt s csak épen annyit pihent, hogy a déli alvással együtt kiheverhette álmát. Szinte szerencsés arca volt, nem látszott meg rajt se szenvedély, se álmosság, se levertség. Minthogyha lélektelen volna. Ha szikra pattant szemébe, többéi az se mondott és csak villanás-életű volt, akár a hamvadó parázs utolsó hunyoritása. A bor se látszott rajt. Erős, izmos és sokat elbírt. Pálinkát nem ivott. Se a más, de a maga tréfáján se nevetett. Csak nézett szembe a nevetőkkel. Közömbősen: ilyen is megnevettet?
Mikor felkelt, visszagondolt éjsza-
kai alhatatlanságára s kimosdotta szeméből az álmot. Szaloiinázott pálinkázás helyett, hideg vizet ivott rá és indult munkájára. Már a lány j ott volt s észrevette rajt az álmatlanságot. Bágyadtas vo'.t az arca és szemebogarába finom vérágacska futott.
— Az éjszaka nem aludtam ... Azon tépelődtem ... Netta ... már csak kimondom, kivehetné heti keresetem. Tudja, én állhatatlan természetű vagyok.
— Azt nem ... leány vagyok.
— Gondoltam — szomorodott el a sózó. — Igaza van.
Egész héten keresték, de nem találták meg a szót, amelyikkel megszólították volna egymást. Hétfőn reggel a férfi állította meg a lányt, szemrehányóan és magábaszáltóan mondta:
— Lássa, Netta, nem vette ki a keresetem.
— Maga se vette volna kii
— Igaz. Eddig eszembe se jutott, lássa! — kapott az eszéhez lázasan. Ezentúl ...
— Váltsa ki a csomagját.
— Ki, Netta.
Beszédközben körülük settenkedett, ha tehette, a tréfálózó kamasz halászlegény. — Vágyóan merült a lányba szemével s majd elepedt, hogy látta, mennyire ért a világlátott ember a lány nyelvén.
Vasárnap az uj ruhát vette magára a sózó és a kamasz halásszal
ment templomba. Istentisztelet után a kamasz unszolására bementek a korcsmába. A sózó hiába mentegetőzött pénztelenségével, fizetett he-! lyette a halász. Fukaron, de rendelt | bort bor után és utoljára még ebédet is. Evésközben aztán kiugratta titkát Addig kerülgette addig, hogy kibökte: kérje meg számára Nettát.
A sózó nagyot nézett. A sült paraszt okoskodására észbe kapott. Érezte jól, hogy köze van a lányhoz neki és a szive révén és a jövőjeért is. Ha az a lány nem lesz mellette, elzüllik. Az érzése határozottsága látássá biztosult és mégse 'merészkedett a kezére gondolni, a szájára csúszott vallomást sohse fejezte be.
Le akarta rázni megvendégelőjét, aki nem látta meg, mennyi sebet ejt hetet-havat igérésével a sózó lelkén. Utóbb pénzt ajánlott fel neki s valóságos veremben volt a sózó. — Ebéd után se tudott-tőle szabadulni és kísérte árnyékmódra.
Nettiék felé tévedtek. A lány csinosra öltözötten állt a yasrácsos vil-lakeritésnél és rákönyökölt könnyedén. A sózó se hozta zavarba és a kamaszt figyelmeztette:
— Szeretnék a lánnyal beszélni. .
Rávágta boros fejjel:
— Én is szeretnék.
— Jobb volna, nem jönnél velem.
— Mér ne mennék? Hát szé-gyölsz?
— Nem a szégyellés, de...
— Hátha nem szégyölsz, hát akkor csak menek. Aztán ott előtte megmondhatod a szivem szándékát. Azt el ne felejtsd ám, hogy három hold földje, meg kéménves háza van az apámnak. Meg azt én vagyok a legidősebb fia. Meghogy a másik testvérem csak lány, nem gyerek.
— Ezt csak te magad mondd el.
— Magam ? kérdezte bambán. — Azt tudtam, hogy a közbejárónak köll.
A sózó majd kipukkadt, de az arcán nem látszott a belső harc. Küzködött, hogy mivel riassza el kulláncsát és kitalálta módját. .Nevetségessé teszem a lány előtt".
A sózó kezet fogott a lánnyal és városiasan köszöntötte, ami jódol-gossága mellett is tetszett a lánynak. A halász nem kezelt vele. Falusiak nem szoktak fehérnéppel. Belecsontosodott basavér ez a magyar parasztban s ő is megőrizte ezt az ázsiai jellemvonást.
— Hogy, mint szolgál sz egészséged? Látom, frissen tisztelhetlek, Nelti I
A néven szólitás, tegezés fájt a lánynak, inert szégycnlette a sózó előtt és rá is támadt fölényesen:
— Ugy emlékszem, nem őriztünk együtt libát.
A halász ugyan ki nem bomlott sodrából.
— Nem. Igaz ... Hát bocsáss meg, ha a szómmal sértettelek.
A sózó szeretett volna rápiritani: „Hé, cimbora I Háztájnézőben járó-
1926 J»miár 6
*auj «atum
kel a kisantant államaitól is így Romániától is kapott. Máiia királynő azonban ugy vélekedik, hogy lia, a voll román IrónörOkös, mint magyar király okosan és népszerűen uralkodva, megteremtheti a barátságot síját országa, Magyarország és apjának birodalma, Románia közölt és előkészítheti a két állam legszorosabb szövetségét.
Diplomáciai körökben komolyan beszélnek a volt román trónörökös magyar klrály-jelöllségéról és ezért a Zalai Közlöny bécii ludósilója minden felelősséget elhárítva magáról, közli a kolportált híreket.
Előléptetett birák
Budapest, Januér S (Éjszakai telefonjelenlés.) A kor-mlnyzó az Igazságűgyminiszler előterjesztésére Kovács Oyula dr. nagykanizsai kir. járásbíróság! elnöknek, Segesdy Ferenc dr. balatonfüredi kir. járásbíróság! elnöknek, Hódossy Ernő dr. sárvári kir. járásbíróság! elnöknek, Mályusz Egyed dr. szombathelyi kir. törvényszéki tanácselnök, Szabó Pál kapuvári kir. Járásbiró-ságl elnöknek, Hcnnlg Alfréd dr. szombathelyi kir. járásbiróságl elnöknek, MddáJ Imre dr. zalaegerszegi kir. törvényszéki tanácselnöknek, Fehérpataky László dr. főügyészi címmel felruházott szombathelyi kir. ügyészségi elnöknek — a kir. ilélóblrák és kir. ügyészek részére megállapított III. fizetési csoportjellegét; Makáry Vilmos nagykanizsai törvényszéki birónak és Geyer Gyula szombathelyi törvényszéki bírónak a kir. Ilélóblrdk részére megállapított II. fizetési csoport Jellegéi adományozta.
A románok hanyagsága okozta a Fehérkörös gátszakadását
Magyar bizottság megállapítása a románok megszállta magyar határon
Budapest, januér 5
(Éjszakai telefon-Jeleiitia)
A Fehér-Kőrösnek román rés.en történt elszakadásáról, valamint a Tőz folyó átvágásáról ellentétes jelentések érkezlek. Tisztázására magyar bizottság ment át a románok állal megszállt magyar határra, amely megál'apitolta, hogy román megszállolt területen a Kő ös töltését teljesen elhanyagolták. Mióta ez a terület a román megszállók kcziikben van, a töllésl nem javították, nem erőiitették, ugy, hogy a víz egyszerűen átcsapott rajta. Igy nemcsak a román megszállta részt, de a magyar terűletet is veszélyezielték, ugy, hogy a védekezés magyar területen teljesen hiábavaló. Megállapítást létesített a magyar bizottság a román Ármente-silő Társulatokkal, hogy ezután (I) pontosan fogják közölni a vízállást a magyar hatóságokkal.
A gyulavarsányiak arra kérlék a magyar kiküldötteket, állataik takar-mányoztalása végett engedjék meg, hogy a takarmányt a hídon keresztül szállíthassák, amit a bizottság megengedett.
A Körös felső folyásán román részről 30 cm. apadást jelentenek.
Az olasz anyakirályné halála.
Marguerita olasz anyakirályné, a tragikusan végei ért Umberto olasz király özvegye, savoyai hercegnő, Ferdinánd genovai herceg és szász Erzsébet hercegnő leánya életének 75. évében Bordigberában elhunyt.
nak nem szabad a sulykot igy elló-ditania ..." Da csigavcr ilyesmihez és a helyett rákönyököli a kerítésre.
— Látja Nettl, ez a legszebb vasárnapom.
A lány nem válaszolt, hát a sózó megtoldotta:
— Maga áldoltszlvüségének köszönhetem.
— Annak is, hogy magát elém vezérelte. — Köszönje a jó Istennek.
A halász nehezen várta, mikor kerül sor a földekre, kéményes házra, meg az egytestvérűségre ... Türelmetlenségében rálépett a sózó lábára.
— Pajtás, ne tipródj a lábujjaniom I
Bösznieségról, vagy hogy magyaros nyíltságból, de kereken kimondta:
— Mondok, arról beszélj, amiben megállapodtunk.
Azzal atTább lépett, a kerítés felé. Vaskos marokra fogott egy díszes rácsfejet. Ökle bütykeire hajtotta fejéi s ugy nézett a földre; meri most jön, aminek jönni kell. Az álla Wógoll s tállottan maradt a szája. Észrevette a sózó. Nyugodt szemébe belehunyorgott a parázs és beszélt lovább. A kamasz türelmcllcnkedclt, húzogatta a lábát s a keritésmenlén zöldelő füvet simitgatta csizmája talpával. Majd sarkával kapálta, mint a ló, és tállottan bámulta a sarka vájását. A sózó fölkapta könyökét hirtelen és összecsattant a kamasz fogsora, csakúgy kaffant, akár a légy u'án kapó ebé. A lány felkacagott. Vidáman, csengőn. Gúnyosnak érezte
a halász és elordította magát büszke sértődöttséggel:
— Mit ? Te még bolondot űzöl belőlem ? Te, aki az én emberségemből ebédeltél? Te, aki megittad a boromat? Meghalsz, kutya I Belém botlottál...
Neki rohant, mint a sebzett vadkan.
A lány felsikoltott ijedelmében.
A sózó kiegyenesedett és anélkül, hogy elvörösödött volna, mondta:
— Fogd be a szád I
Toporzékolt, prüszköli a halász és
ököllel meni neki. ölre, halálra, viadalra. A hatalmas sózó marokra fogta a halász mellén a dohányt és ugy lódilolta át a kerítésen, a szomszédba.
Onnan-szilkozódott, Öltött, kiáltott.
A sózó visszafelelt nyugalmasan.
— Vhksl paraszti Nem halász, hanem paraszl I Hány vasárnap ettél-ittál az én pénzemből? Mi? Még le hányod föl a rongy ebéded?
A lány könyörögve kérte, hagyja olt. — Aztán többet szóra se méltatta s a csődülő nép elöl bemenl a kertbe. Megkérte a lány kezét...
A lány komolyan, világos felelet-várón mélyedt a szemébe:
— De csak feltétellel...
— Mindenl, Netta, mindent. Maga nélkül sohse leszek egész ember, csak akaratlan, lerongyolt csavargó.
— Egy évig ruhát, fehérnemül beszerzi és csak tájára se ntegy a kocsmának. — Ez a fellélel. Tartsa mcgl Mához egy esztendőre felesége leszek.
(Vigo.)
Calderon ünnepi-színjátéka
Nagykanizsa vasárnapi eseménye Nagykanizsa, iínuár 5 Az, ami Bajorországban Oberam-mergau a m»ga^_Risslójálékával — az nálunk Vasvár a Calderon-misz-tériumával. Fogalom. OH is — Itt is: a szereplők jobbára az iparos-társadalomból kerülnek ki. Ahogy ünnepnapot Jelent az oberammergaul egyszerű níp fenséges Játéka — ugy esemény a vasvári Katolikus Legényegylet előadása is. Es amigazober-ammergauiak Játéka a megrendítő golgotai világdrámát tárja a nézők szemei elé, Calderon ünnepi-szinjá-léka a szentmise titkainak a fátylát lebbenti fel — gyönyörködtetve, vigasztalva, tanilva és szórakoztatva.
Calderon szinjáléka keretes alkotás. A megszemélyesített Bölcsesség képekben mutatja be a tévelygő Tudatlanságnak a szentmise titkait. A bünbeesett Ádám megrázó büntuda-lától és bünbánatálól kezdve a Messiás után búsongva vágyakozó ősatyákon és az Ur jövetelét hirdető keresztelő szent Jánoson keresztül egészen a pogányokat átalakító diadalmas Krisztusig, ragyogó, színes jelenetekben vonul fel előttünk az emberiség egész történelme.
Csupa élet: mozgás — a színpad. Krisztus fenséges áldozatának egész drámája megkapóan lüktető módon indul, fejlődik és emelkedik a — kibontakozásig.
A vasárnapi Calderon-misztérium valóságos eseménye lesz Nagykanizsának. A vasvári Katolikus Legényegylet nagyban készülődik a vasárnapi hármas előadásra, amely 3, 6 és léi 9 órakor kezdődik a Polgári Egyletbea A hatalmas ünnepi színjáték rendezője Szika István domonkosrendi atya tegnap Nagykanizsára érkezeit és Vargha Teodorich dr. plébánossal megtette a szükséges előkészületeket. Az előadásokai ma-jfyarázza a rendező P. Szika, mig Vargha plébános alkalmi beszédet mond. Az esli előadás ulán bankett lesz a Polgári Egyletben.
A színjáték főszereplői Czeglédy Ilus (Bölcsesség), Puer Manci (Tudatlanság), Horváth Ferenc (Ádám), Nagy István (Mózes), Pintér József (Keresztelő szent János), Langham-mer Jenő (Krisztus), Szabó József (pogányság) Schwammer István (zsidóság), Kolász János (Saul Pál), Szalay Péter (János evangélista).
Hisszük, hogy a vasárnapi hármas előadás anyagi eredménye hatalmas lépéssel előbbre fogja vinni a plebánia-templom restaurálásának és harangbeszerzésének szent ügyét.
NAPI HÍREK
1 drb. ADM tlpuau autő nyitott karos-scrlával és komplett felszereléssel Auotro- Dalmlor gyártmány, még garanciával. 1 drb. Auatro-DaimUr 17/60 HP hathengeres két karossertával (nyitott és csukott) gumival, komplett felszereléssel. 1 drb. S6 HP Stoyr gyártmányú személyautó kombiné karos-scflával. gumival, felszereléssel. 1 drb. cca l év óta használatban lévő 2 kerék-(ékes 4 üléses Maqomobil személyautó, ballon gumikkal, teljes felizere-lésekkel. - Teljesen uj 2 kerékfékea 4 Üléses Magomobil személyautó, ballon gumikkal, egy évi gyári garanciával. Uj. Auatro-DaimUr és Magomobil személy- és teherautók
WEISER J. C. gépgyár
Nagykanizsa.
■APIREND
Január 6, szerda
Római katolikus: Vízkereszt. Protes-Utta: Hir. király, líraellta: Tebelli 20.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor, nyugszik délután 4 óra 24 perckor.
Pásztorjáték Szentferenc III. rendié is az Oltárcgylet rendezésiben délután fél 5 és 7 órakor a Kongregáció termében. .
Mozi. Uránia: Nlniclte, nagyszerű vig-látík. Világ: Palagoniai alkirály, Zoro-Huni vígjáték. Elóadások kezdete 3, 9, 7 és 9 órakor.
Január 7, csütörtök
Római katolikus: Lucián vt. Protestáns: Altilla. Izraelita: Tebeth hó 21.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor, nyugszik délután 4 óra 25 perckor.
Mozi, Uránia: A cárnő, Bíró Lajos is Lengyel Mcnyltiit színmüve nyomán. Elóadások 5, 7 és 9 órakor,
KULTURESTÉLYEK
KULTU ts MU
LATSÁGOK:
-NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Eayfílbae aata 8 6.--------, _
Januir ». Cald«ro»-«at a Pot£lrf Efyl.lb.lt a pUb*lUa r.ndtaW&ao c.U fl Ottkot .....
l.Tjir zt. A rtígykaolrul v.ndíjlirCk. kivtaok. minitek ít plncír.k i.jjfly.fy.ciíntk ilttkOrQ UtKottty. a Korona Gitaaa lotn.Ttiro ott 9 öfakor.
Jaa.ár 29. A Zrínyi Mlktda Uodalul 4a MflvÉ-aa.ll K«f DaOt F.rana nmltt-Onnapíly..
Febrttár 1. A Mova limo<ttoloil& al&dlaa aa Utk.UOan aita 7 űr,tor (Kr,t QrrlaU: Hogyan l«-ry.k a tlraa dalom anyja 1 OyakorUU trípgottdoi/a.
'■"r fb* *ár ei 'a" J 2r.t [ ktt. horaj SaaoalOrlutn Efvolllat piknikje a Pot.trl Ecvlat ftau.t trrmatbatL
«SffdErÍ7A MovTlar.oill.rJo.ti .tfadlaa aa UrinUban tata 7 órako. (El.k Antilla: Mit lasvOn* a tnaryaf tljurietrt i A l.inyntv.lél .Mílilla tal-adaUI: Jovaoovltt Ua: Aa Id.Jlta Uraadalotn tu*7 ktrttilíny goadolkoiSk ayornlnj.
— Vízkereszt vagy Három királyok napját ünnepli ma a katolikus egyház. Az Ur megjelenése ünnepének is nevezik és a parancsolt ünnepekhez tartozik. Már 361-ben olyan nagy ünnep volt Vlenneben, hogy még Julián császár, a hitehagyott sem mert elmaradni az istentiszteletről. Az ünnep alapgondolata: Krisztus összeköttetése egyházával. Az ünnep előestéjén történik a vizszen-telés (szentelt viz). A mai napon tömjént, aranyat és mirhát, úgyszintén krétát szoktak szentelni, melynek sokféle hatást tulajdonítanak. Ugyancsak a legtöbb országban a pap háztól-házra megy és megszenteli a házakat és a (áspár), M (enyhén), B (ol-dizsár) betűkkel és az évszámmal jelöli meg az ajtókat.
— Egyházmegyei hírek. A szombathelyi megyéspüspök Pápai Jinos zalaegerszegi hiloktalól Kőszegre lirdahitoklatőnak, Fehér Jánost Lentiből káplánnak Zalaegerszegre, Raffel Jenő ujmisést Lenlibt, Farkas Józsel ujmisést Egervárra és Pungor Qyör-gyöt Egyházashollósról Sárvárra rendelte káplánnak.
— Elemi Iskolák szénszünete. A nemrégi szénszünetekre emlékeztet sz egyik zalaegerszegi laptársunk híradása, mely szerint Zalaegerszegen az elemi Iskolák karácsonyi szünetét tüzelőfa hiánya miatt meg kellett hosszabbítani.
— Karácsonyi pásztorjáték. A Szent Ferenc III. rendje és az Oltáregyesület a plébánia kongregációt termében ma délután fél 5 órakor é» este 7 órakor pásztorjátékot rendez Mátés P. Hilár szenlferencrendi atya vezetése alatt.
Jt«H! ÍOKBW?
1926 Január 6.
— Nagykanizsa multhavl egészségügye. A városi tisztiorvosi hiva-lal jelentése szerint az elmúlt december hónapban Nagykanizsán a felnőttek egészségi állapota kedvező, gyermekeké elég kedvező volt. A hónap első [elében uralkodott zord s a későbbi n)irkos időjárás következtében fűként a légzőszervek, torok bántalmai jelentkeztek, felnőtteknél pedig ezeken kivül a rheumalikus bántalmak. Fertőző betegség 10 esetben fordul! elő: 6'difleritlsz és torok-gyik, 3 vörheny és' I vérhas. Törvényszéki boncolás egy volt: a ki végzett Pap Islván boncolása. Rendőri boncolás keltő voll: a sziv-szélhttdésben hirtelen meghalt Berger János géplakatos és az öngyilkos Schmidl Zsigmond városi tanácsos boncolása. Elmebetege! kellőt szállítottak el Nagykanizsáról. Halálozás 37 voll decemberben. A halál oka 11 esetben lüdő-betegtégek, 5 cselben agybetegség, 5 esetben szivbaj, 4 esetben ránggörcs, 2 esetben végelgyengülés és 2 esetben veleszolele'.t gyengeség voll.
— Rendkívüli megyei közgyűlés, Zalavármegye törvényhalósági bizottsága január 12-én kél nyugdíjazási Ugy letárgyalására rendkivOli közgyűlést tart.
—A nagykanizsai Iparostanonciskola, mini megírtuk, álköllözkMik a Rozgonyi-utcai iskola és a fémipari iskola udvari épületének egyes termeibe. Az átköltözködés terveit azonban a rajzterem butorfelszerdlé-sének kérdése keresztülhúzta. A város a karácsony előtti napokban megrendelte a szükséges székeket és asztalokat s csak ezek elkészülte után fog megoldódni az iparoslanonciskola uj elhelyezése.
— Az lskolánklvDH népművelés keretében folyó hó 6 án d.-. Vargha Theodorich háilőnök, plébános a kis-kanlzsai Templom-téri iskolában délután fél 4 órakor előadást tart a .Szellem és erkölcsi életformákról."
— Előadás az Ipartestületben. Az Ipartestületben bolnap, csütörtökön ette lét 7 órakor kezdődik meg az iskolánklvüli népművelési előadás-sorozat.rEzt az első előadást Fodor Aladár dr. fforvos tartja a munka higiéniájáról és a műhelyek higiénikus berendezéséről. Az előadás elölt az Iparosdalárda énekéi.
— A megyéspüspök Ima nyol-cadot rendelt el a keresztények egységéért. A világ püspökei kéréssel fordullak a pápához, lenné kötelező ájlalossággá a keresztények egységéért tartandó ima-nyolcadol, amely minden évben január 18 án kezdődnék és |anuár 25-én érne véget. Bár páp.i döntés e kérdésben még nem történt, de valbszinü, hogy a pápa teljesíteni fogja a világ ös--szes püspökeinek kérését. Roll Nándor dr. veszprémi megyéspüspök máris elrendelte, hogy a veszprémi egyházmegye összis templomaiban
• ez év január 18-tól 25 ig az esti óráiban nyilvános ájtatosság tartas-sék a kitett Oltáriszentség előli.
u
R
* n »•-.• v ■^L&'MiimH
N I'' BN^jNigs
1 1 BpklI^Riii't
P ' jhshí
Pl
c
r
Pl R
N
/r 0
— Az árvíz elleni védekezés. Habár Zalát az ország több részén hatalmas puszlilásokat végzett árvizek a karácsonyi ünnepek idején megkiméllék, az alispán mégis felhívta a hatóságok figyelmét az árvíz védelmi Inlézkedések megtélelére, nehogy egy esetleg Zalában Is be-kővetkező áradás váratlanul érje az egyszer már sokat szenvedelt zalai falvakat. A Zila és több zalai palak mulatóit ugyan némi, sől helyenként Jelentős áradást, anélkül azonban hogy a kiöntés komoly veszedelme fenyegette volna-a községekéi.
— Választások Balatonfüreden. A balatonfüredi előljárósági és képviselőtestületi választások alkalmával bíróvá Pállfy Zsigmondot, másod-biróvá Cs. Darab Józsefet, pénztárossá Somogyi Gyulát, közgyáinmá Haiczegh Imrét, ezeken kivül 6 esküdtet és 9 képviselőtestületi tagot választottak.
— Tűzoltók fogadalomtétele. Zalaegerszeg 9 uj lüzoltója letette a fogadalmat. A polgármestcs és a lüzollólóparancsnok beszédet intéztek hozzájuk.
— Ipartestületi székház-avatás. A balatonfüredi ipartestületi székház épiikezés! munkálatait befejezték. A napokban az ünnepélyes felavatás is megtörténik.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Az Ipartestűlet táncmulatsága. N3gy érdeklődés előzi meg az Ipartestület szombat esli láncmulatságát. Az Iparicstület mulatsága minden évben a farsang legsikerültebb mulatságai közé tartozott. Tekintettel a nemes célra, melynek jegyében a mulalságot rendezik, még nagyobb reménnyel néz az Iparicstület a mulatság elébe ugy anyrgi, mint erkölcsi siker tekintetében. U,ból felhívjuk az Ipartestület tagjainak figyelmét arra, hogy a tagok részére külön meghívót nem bocsátottak ki.
— Az Evangélikus Nőegylet teaestélye. A nagykanizsai báli-szezonnak minden évben egyik legfényesebb mulatsága volt az Evan gelikus Nőegylet teaestélye. Az idei, tegnap esti mulatság azonban előkelő fényével, vidám hangulatával, látogatottságával túltett még a ta.alyi ugyanezen a napon rendezett lea-estélyen is. Esle 9 órakor kezdett gyülekezni az elegáns közönség s 10 órára már meglellek az asztalok s a kitűnő Ízléssel dekorál! nagyteremben megkezdődött a lánc. Az Evangélikus Nőegylel leaestétye minden bizonnyal az idén is egyik legszebb emlékű estélye a nagykanizsai farsangos kedvű társaságnak.
— Halálozás. Galambos Ferenc uradalmi ispán, életének 56. évében Felsőszemenyén elhunyt. Temetése csütörtökön délelőtt lesz. «C3VEX5MEK3VEK3VE3£3víDC3VEaö/a
I Nagy farsangi vásár!
e--B
Q FÉRFI INGEK NÖI-HARlSNYÁK ZSEBKENDŐK | @ REFORM NÖI NADRÁGOK FÉRFI KÖTÖTT MELLÉNYEK 9
ö ALSÓNADRÁGOK SELYEM SAWLOK FÉRFI-HARISNYÁK fi | BÉLELT BÖRKEZTYŰK KÖTÖTT MELLÉNYEK §
g BOKAVÉDOK ' GYERMEK G >,MÁSNlk NÖÍ KEZTYÜK g I GYERMEKHARISNYÁK SELYEM NYAKKENDŐK »
VADÁSZHARISNYÁK HÁLÓ INGEK NÖI ÉS FÉRFI ERNYŐ 0 TETRA GYERMEKKELENGYÉK 0
j EHRENSTEIN KÁROLY és TÁRSA |
FŐÚT 11 URI ÉS NŐI DIVATÁRUHÁZA TEL. 221 § (d Nöl mhűditiclt, szfirm e-csikok, gombok Q
Időjárás
A nagykanizsai mettorotogiat meg. Hgyeló jelentése: Kedden a Mmérséklet: reggel 7 órakor +2.4, délután 2 órakor +7.0. este 9 órakor +4.6.
Felhilel: Egész nap borult.
Szélirány: Reggel ENy, délben és este EK.
Napi csapadék mennyisége: —. Reggel köd volt.

A Meteorológiát Intézet jelentése szeriül változékony enyhe idö virható, gyengébb éjjeli faggyal és semmi vagy kevés csapadékkal.
— A balatonfüredi hitoktató ajándéka a pápának. Kertlsz Kálmán balatonfüredi hiioklató már 30 év óla gyűjti a bibliának a világ minden nyelvén megjelent fordításait. A Szenlév alkalmával a mintegy 100 különféle nyelvű gyűjteményt a Szentatyának ajánlotta fel. Rott Nándor dr. megyéspüspök a Szenlév bezárása alkalmával nyújtotta át a Szentatyának az értékes Mialyánk-gyüjte-ményl, aki sajátkezű aláírásával ellátott fényképét küldötte Kertész Kálmánnak.
— UJ balatonparti község. A
belügyminiszter a Balalonkeresztur határához tartozó Máriatelep és Hullámtelep lakolt helyek kisközséggé alakulását niegengedle. Az uj kisközség ideiglenes neve Balatonmária.
— Balatonszemes az árvízkárosultakért A balatonszemesi Szilveszter-eslé'yen, melyet a Falu-szövelség rendezett s melyen az egész község 6zine-java résztvett közel egy millió koronát gyűjtöttek össze sz árvízkárosultak részére.
— Tömeges betörések. Kaposváron hétfőn világos nappal négy lakásba törtek be és nagyon sok ék&zert és pénzt rabollak el a leitört szekrényekből. Az ismeretlen, vakmerő bötörőket keresik.
— Kényszeregyezség. Braun Samu keszthclgi lakos saját kérelmére i nagykanizsai törvényszék elrendelte a csödönkivOll kényszer-egyezséget. A tárgyalás napja január
30. Vagyonlel ügyelő Kálmán Lajos.
— Szleberth Imre előadása az Urániában. S ieberth Imre államgépgyári felügyelő neve az Urániában múlt évben az Oiympiászióf tartott páratlan sikerű előadási ulán kedves ismerősünk. Az idén a nagy Intelligenciájú és közvetlen módom előadó a budapesti Urániábaa az előadásoknak egész sorát tartotta Nagymagyarország lovagvárairól, majd a német történelmi emlékekről. Szie-berlh Január hó 11-én, Jövő héllőna Move előadások keretében Nagykanizsán is előadást tart. Magyaro: szág lovagvárairól, az azokhoz fűződő tömérdek mondáról, legendáról. Az előadáshoz a Műemlékek Országos bizottsága bocsátja rendelkezésre művészi sziiies fényképfelvételeit
= Újdonság. Tói hetetlen acél-üveg Thernjosok érkeztek ulasoknak, vadászoknak, iskolás gyermekeknek nélkülözhetetlen, Szabó Anlal sp jit-üzletében.
— Az uj Slnger varrógép fióküzlet Január közepén N-igykanizsán, Fő-ut 1. szám alalt megnyílik.
Schwarcz Dezső cégnél uri és nöl divatárukban legszolidabb ki-sJblgálás.
1Ü26 január 6
ÍALAI RÖÍ1ÖKÍ
Keresztrejtvénymegfejtés
Nagykanizsa, január 5
Karácsonyfa keresztrejtvényünk (be-küldte ifj. Pelermann József, Nagykanizsa) helyes megfejtése a kővetkező :
I. Vizszinles sorok: 2. ürü, 3. U. S. A., 5.-én, 6. N.K. (Nagykanizsa), 8. orgánum, 9. de, 10. -at, 12. Rab, 15. Alaknanda, 19. Odera, 20. Leder, 21. Aka, 23. var, 24. Drina, 25 Di., 27. gó, 29. karácsonyfa, 34. ár, 36. hárs, 37. Bier, 38. -at, 40. álom, 42. Avis, 43. magyar levente, 48 Rio, 51. ping, 52. nasi, 53. r6l, 56. Tarcsa, 59. nő, 60. T. D. (Tőrre Della), 61. obulus, 63. Pásztorok, keljünk fel I, 66. kanál, 67. bival, 68. Oeréb, 71. index, 73. ufl, 75. jogi, 76. CCCL, 77. M. K. (Mikszáth K.), 79. inai, 81. lnárcsi, 83. póli, 85. kitolni, 87. Ince, 88. eidami, ~ vi, 91. emlékű, 93. otthoni, 94. ér, 95. lom, 98. szétrobbantás, 103. lév, 105. hivó, 108. feir, 109. Ruen, 110. Aier, 112. Az ige megtestesüli, 114. Nievo, 115. Ali, 116. égi látomása, 121. kaparj kurta!
II. Függőleges sorok: 1. Eros, 3. Ungerka, 4. Anna-bál, 5. Érd, 7. kut, II. Elek, 13. -an, 14. Adda, 15. Ada, 16. Arad, 17. Néva, 18. Aer, 22. kies, 25. Dach, 26. Irányi, 27. Oyimes, 28. OFB, 30. ár, 31. csörgők, 32. Oriente, 33. nel 34. ál, 35. rom, 38. avel 39. ti, 41. ma, 42. át, 45. anno regni, 46. vadlencse, 47. ni I, 48. Rap., 49. Irás, 50. Ocsa, 53. Rufa, 54. ölel, 55. tul, 57. Sz. N. (Székely Nándor), 58. a tag, 61. ónix, 62. B. K. V., 64. Olej, 65. übel, 69. roi, 70. Bián, 61. icce, 72. DCI, 73. unom, 74. lalls, 77. módos, 78. Klán, 79. ltel, 80. Inez, 82. Rchb., 83. piha 1, 84. Imi, 86. I. K. É. F. E., 90. il, 92. ütem, 93. Onet, 94. év, 96. óh I, 97. mi, 99. rien, 100. orgia, 101. brevi, 102. a uso, 103. te; 104. ér, 106. -va, 107. 6z. 110. al, 111. -II, 113. télies táj, 117. Oea, 118, Ua, 119. miu, 120. set.
Hibátlan megfejtés kevés volt a beérkezettek között, épen ezért a későbben érkezettek is résztvettek a sorsolásban.
A beküldő ajándékaképen kisor-soll virágkosarat V. Klári, az üveg likőrt Pulmann János, az egynegyed kg csokoládét Singcr Palkó nyerték el.

itt jelentjük be rejtvény-rovatunk kedvelőinek, hogy a keresztrejtvények rendszerei közlését beszüntettük. Akiknek rejlvényeik vannak nálunk, amennyiben jelentkeznek, visz-Makaphalják azokat. Újévi keresztrejtvényünk megfejtését a napokban
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon szaktársaim és ismerőseimnek, kik anyósom elhunyta alkalmával a temetésen résztveitek és egyébként is fájdalmamat enyhiteni igyekeztek, ragadják ez uton az én, valamint családom hálás köszönetét.
Szever József
Nagykanizsai fejtörők
Mii! tokaji—b t sz K X—t etc. y
A V •
ó 5 5 Fedák <r-g> vámszedés gf / fraíck
WF 2 TJ egy drb. íe.ooo k Ádám — " ?
Beküldési határidő: január II. Dij: egy könyv.


SPORTÉLET
Megerősödik az NTE. A Nagy kanizsai Torna-Egylet bajnok-aspiráns csapata jelentős erősítést nyer Lehoczky Imrének személyében. Nevezett Szabadka híres egyesületének, a Bácskának kapusa volt s augusztusban Játszott utoljára, tehát azonnal igazolható. Átigazolási kérelmét már be is terjesztette az NTE a szövetséghez, ahol most a kiadatási eljárás lolyik a jugoszláv szövetséggel kötött kartell érielmében.
Botrányba fulladt mérkőzés Zalaegerszegen. A Zalaegerszegi Torna Egylet és a Move Zalaegerszegi Sportegylet vasárnap „barátságos" mérkőzést tartott. A mérkőzésen a tettlegességek odáig jutottak, hogy a rendőrségnek kellett a játékot félbeszakítania. Az egyik ZTE játékos a nézők közül egy kis fiúba Is belerúgott, mire a közönség Is beleavatkozott a Játékba.
SzSE—NTE. Az a nagy érdeklődés, amely a vasárnapi NTE— Transdanubia mérkőzés iránt megnyilvánult, arra indította az NTE-t, hogy a kedvező időjárást felhasználva, vidéki ellenfelet hozasson. Választása Szombathely híres csapatára, az SzSE-re esett, amely a meghívást cl is fogadta. Vasárnap tehát olyan sporteseményben lesz része a nagykanizsai sportközönségnek, mely szezon közepén is kielégíthetné az igényeket. A nyugati és délnyugati kcrülel két vezető csapatának küzdelme mindenkor élénk érdeklődést keltett, de különösen számot tarthat erre most, amikor egyforma eséllyel mindkét egylet jogos aspiránsa kerülete bajnokságának.
Irodalom és művészet
Az Én Újságom a legelterjedtebb magyar gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos alapított az apró 4—10 éves gyermekek szórakoztatására. Oegus Ida ad útbaigazítást az apró gyermekek ta-nitgatásaihoz. Mesék, versikék, köszöntők, olvasni nem ludó kis babának. A szerkesztő és kitűnő munkatársai a nagyobb gyermekek számára Írják az Én Újságom többi részét. Negyedévi előfizetési dija 25.000 korona. Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
MOZI
Uránia szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: Ninlche, Ossl Oswalda 7 felvonásos nagyszerű vígjátéka.
Világ szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: Pútagoniat alkirály — Zoro és Huru vígjáték.
Csütörtök—péntek 5, 7 9 órakor: A cárnő, Bíró UJos és Lengyel Menyhért színmüve nyomán rendezte Lu-bitsch Ernő, főszerepekben Pola Negri, Adoll Meniou és Rod la Roque. Az előadásokat csak felnőttek nézhetik meg.
A mozgószinházak helyárai a vigalmi adóval megnövekedtek, illetve az uj helyárakban a vigalmi adó bennfoglaltatik.
KÖZGAZDASÁG
A pénzügyminiszter és a Jegybank elnökének tanácskozása
Budapest, januir 5.
Bud János pénzügyminiszter és Szabóky Alajos államtitkár, a Jegybank kormánybiztosa felkeresték Po-povils Sándort, a Nemzeti Bank elnökét és azzal másfélóra hosszat tanácskoztak a bank ezévi mérlegéről. A tanácskozáson résztvett Scho-ber Béla, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója is. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ismertette a pénzügyminiszterrel az elmúlt üzleti év eredményeit.
A magyar földhitel kölcsön Londonban. Londonból jelentik: A magyar földhitel kölcsön kibocsátásét túljegyezték.
A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma. A Magyar Nemzeti Bjnk jrgylorgalma a december 31-iki ki-mutatás szerint 37-3 millió pengővel emelkedett, míg az állami számlákról 34-9 millió pengőt utaltak ki, addig egyéb számlákra 4 9 millió pengő befizetés történt, ugy, hogy a giró-állomány 30 millió pengővel csökkent. A váltótárca állomány 9 9 millió pengővel emelkedett és az érckészlet is 0 7 milliós emelkedési tüntet fel.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde csendes volt. Nyitáskor a piacon kedvetlen hangulat uralkodott és a konlremin eladásai folytán az árfolyamok a tegnapi zárlati nívó alatt mozogtak. Intervenciós vásárlások következtében azonban az irányzat csakhamar megjavult, ugy, hogy a mai árveszteségek megtérültek, sőt egyes értékekben kisebb árnyereségek is mutatkoznak. A Qánz értékek fokoza-
* Ügyeljen bevásárlásainál
M

védjegyünkre!
Száz esztendő óla Járja ez a nóta: Sódar, kolbász, dagadó, FfiANCK-os kávé csak a jól
D. ITT O. K. 1. — V., la.
tosan emelkedő árfolyamok mellett zártak és 2% árnyereségre tettek szert. A fixkamatozásu papírok nagyfokú üzlettelenség mellett kisebb árveszteséget szenvedlek.
Zürichi zárlat
Mrla 1965 00, London 2Í0S75, Nwoík 17'25, Br'Jssel 2345.00. Milano 20Í600, Holland SOS 15, Berlin 12310. Wien 73-00, Sotta 570 00, Priga 153250 Budapest 71S5, Varaé 59 50. Bukarest 237 50. Belgréd 917 50,
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Vil ■ ták£ Davlaák
Ah* Iont HHilWiiQ Aa*Ur4 tm uac-uin
Cwklw. Iionojur-so t*lpU IM2VIK4S
DUir iscrsizcci Bölia imí irois
Dcülr PllKlá ti. 7HÍ071IW lik«« JÍJH244
V 21 37M a<itűm ni uio
ffctlí «4 kt IM70-W70 Koruk lp 171)2 1744)
Lai ttt-l-Ul-S OMIO I4MO-I4MO
Uw IMW-5JW0 Umicm MÍUM4HH
Lka 21IJ-2JU MUiao nn-bo Jtiiso
Hiilu IMM-ITOtt Krwyod 1142 -1(43
Outt.KUL ICCS4 1«« Nrit mis mi
Dia kor. 11432 \7U3 M(i »I10 3|I7-M
tri^t k. iiTto iuw ■JÓA* K4 &I 412° SO
Mt.tr. OÍO n«o Itaöc1 lm ISI08 IIIU
Norr4f bor ÍÜOJ-H&O Wt« tOOM IOOM
«»«4kw. II1CIIIIU IAIUX 11710 11420
Termény I6*«de Busa Uaaav. 78 kg-oa 400.000—102 500, 77 kg-oa 405 000—407 50O. 7« kg-oa 407,500-41004), eg.íb duninhiU éa pestvidéki 76 kg.-os 395 030—397 500, 77 kg-os 40ÍC00— <02 500, 75 kg-os 402 5C0 - 405.000 79 kg-oa -t0S00O_407.SO0. :oaa 237500-242 500, lakaimánt<rpa 235 000 240.U0T, sflrárpa 230.000—330 000. e«- 243 Ofl 260 OW, tenged 182 5'0 18500, 5 repce 600.000—610.000. kolea 210 000 220.000, korpa 172 500-175030.
Sertésvásár
Fetbaj'áa 4930. metyból eladatlanul vt.ua •aradi 2030 drb. ElaátendU IS SOO-19 5 0 szedett I7.000--I7.500. azedett közép 16000 -1650% konnya 13.000-15.000, efcsrendü üreg 17 000-17.500, miwdrtndü 15.000-16.500, angol stlldó 17.000- 20,000. szalonna
nagyban I9.500- 21.COO. zalr 26.500---
lehúzott boa 21.000—22.000, aaalonnia fél-aertéa 20.000-22.000. Irinyzal lanyha.
Szerkesztői Szenetek
Szeplő. Verse nem vers s olyan távol áll a költészettől, mint Makó — Jeruzsálemtől. Természetesen nem közöljük. Még a kezdő poéták elriasztására sem.
Egy városi képvisolő. A városi szabályrendeletek ez idő szerint nem adhatók ki. Ennek indokolását megtalálja a Címtár bevezető részének harmadik bekezdésében.
Kiadó: "Zrinyi Nyomdaipar ás Könyv-fcftrmüredéa RT Na«rvkaolv*»
Ajándékok az újévre legolcsóbban és a legjutányosabban szerezhetők be
*6i hímzett ing ... . 30.000 Férfi köper alsónadrág 65.000 Férfi, női selyem sál
V*, kötények..... 30.000 „ fehér ing 2 gallérral 110.000 ,, , divat-kalapok
T.i.t<,„ is7. Nem reklám, hanem valóság, hogy KaUFWaWH HIAM6nAL van a legolcsóbb bevásárlási forrás
60.000 120.000 Talafon 167.
ZALAI "tOttOK?
ÁprAhi.-daiéaafc
At apt&Udatta diu 10 Mte &000 K. A cliaiió a ■lataa vtiUcibb klflfcM IDŐ .«ó kit i.ónak vitait-
uu*-------- ----- ----
aij«
Taljeo «ix«exst4k(- éa fOrdö-•*oba b«Nnd**4Mk«t leeolc5<Sbb.»n "*UH ós szerel kcd»ax*-flxetéal fel-tételekkel Wela-aa» B^poyAr.
Sugái-ut 16. _2212
Legjobb minőség* külföldi koksz és kovéoiuén. Weloor gépgyár. 4060
~Oadó™egyTx2fiÖ"Wo1l 3X10 Amp. villany erő óra. egy 150 Wolt 5 Amp. vliá-Rl'ásl villanyi és egy |d állapotban levő íróasztal. — Bővebbet Zal»l Kiroly könw-nyomdájában. Erzsébet-tér 18. 33
Magyar-utca 101. számú nanv háx gazda*JgI épületekkel és nagy telekkel eladó. Bővebbet ugyanott. 18
Elsőrendű hu.fü.töl«S«t vállalok jutányos érőn. Jőzsel főherceg-utca 66. íz. 30
Míltényi-oIpSt vegyen 1
Pánxk0lce0nt bekebelezésre minden összegben a leRelónvösehben é» leggyorsabban folyódttat Aoxél Ignáo pénz-kölcsőnközvetltó Irodája NaevVanlnán. Pő-ut 3. az. alatt. Kényaxerk0lca0n kflt-vónyekot veszek. 3550
Veazek állandóan meglepő magas áron mindenfajta vadbőrflket, u. m. nvul. róka. íörénv. nyeit, vidra atb Berényl Mladár Deák.tér 4. és Bajza-utca 1. 3633
Háacvasat6n0nak a|inlkozik Intelll-gena nő azonnalra is. Ctm a kiadóban. 11
&!!£. UJBOR
BRUNCSIC8JÓZSEF
KUxtr. (Mmiji H tryc tunhizitl dkkek QiUtétxa Sugir-ut 53. ir Telefon 210.
Egy A ívet belga (levizsgázott) mén eladó Szotlva János méntulajdonosnál, Mura-kereaztur. 4114
Árpád utca 31. sz. háx eladó, két szobás lakás azonnal átvehető. Sikátor-utca 6 szám alatti házhely ia ugyanott
megludható. 4137
F6x6nA ajánlkozik helyben vagy vidékre. haromfinevelést és kertgondozást Is vállal. Clm: Kossuth-tér 23. 12
Pftrhénczl hegyent hold ax6t6 eladó. Érdeklődni Kbkanizaáa, P*pal-u. 12. 2
Ügyes, Idősebb aextaloet ládakészí-téshex keres Pátria Pótká végy ir. 26
FahérnemO Javitáit, ruhaalakltást leg-olcsóbban vállalok, háznál, házonklvül. — Hunyadi utca 37. 24
iáték-kiállitás
Szerb Eminél ca«ng«y-ut 6.
A legmodernebb szabadalmazott kUl- és bellöldl gyermekjáték-kUlóolcgességck. Ajándéknak alkalma* olcsó dísztárgyak.
Mechanikus tanonc középiskolát végzett (elvétetik Donát Ferencnél 31
KAxépiakolát végzett ügyes leány bármi lile állást keres, gépírásban la jártas. Cira a kiadóban. 32
Oaral-'itca 15. számú háx telekkel együtt, azonnal elfoglalható 2 szobás lakással eladó. 35
Elsőrendű pedigrees foxtarriar kutyák eladók. Bővebbet a kiadóban. 37
Irodai munkálatokban jártas pénxtá-ropnfit felveszünk. Köztisztviselők Szövetkezete. 38
Fényképeaigaxolványokat állami hivatalnokoknak, a miniszteri rendelet értelmében 6V»— lO'/i nagyságban, 3 darabot 25 ezer koronáért készít Pahn AdoH fényképész, Zárda-utca 2. szám. 39
Egy nftt lakótársul elvállalok. Clm a kiadóban-. 40
A város belterületén nagyobb oaaládl háx megvételre kerestetik. — Ajánlatokat hely és ár megjelölésével a kildóba kérem.
Butoroxott szobát keresek e hó 15-re, esetleg ellátással. Cltn a kiadóban. 42
Elcserélném kétaxoba-konjhás lakásomat egyszobásra. Űra: Csengery-ut 55. Gess'.er. . 43
Erzsébet-iéi* I8r szám.
Szarvas szálló épület.
Van szerencsénk a t. vásárlóközönséget érlesiteni, hogy áruink már külföldröl is megérkeztek és minden vételkényszer nélkQI megtekinthetők.
Kaphatók:
mindennemű harisnyák és harisnyakülönlegességek
ingül mellé harisnyák. Kötött-szövött áruk u. m.:
Pull-owerek
Férfi, női és gyermek mellények » » » « Évveaterek Női- és gyermek-kábátok Korcsolya-dresszek Vállkendők és svealok
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtartók Bokavédők Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek.
Biztosithatjuk a I. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról.
LÓPOKRÓC!
kizárólagos gyári lerakat
vizmentes sátorponyvák bálázd ponyvák
olcsó
szőnyeg, matratgradil
zsineg, kStéláru, tttmIA és hevederek szabó és kárpitos kellékek '
nagy raktára
H1RSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
NAGYKANIZSÁN.
SZÖVŐÜZEM C*cagery-<it 40. Készít törülközőket, pohártörlőket. vásznakat, damaszt asztal- és iey-nemüeket lenből, pamutból, kenderből, Zeugokat és slouxokat. Bérazővést, bérfelvetést (szőnyeg-szövéshez Is), bérorsózást vállal.
DtjUUoul Unit viixonixOvlit kéjluéken (felvllJ-gotltia d. a. t—4-lg. TanaI5Ití*nyt felveazl
Gazdák éi terménykereskedők ügyeimébe!
A Magyar Távirati Iroda
nagykanizsai kirendeltsége az összes bel- és külföldi
terménytőzsdék
hivatalos árfolyamait rádión kapja éa előfizetőinek telefonon — percek alatt továbbítja. —
Előfizetések Király-utca 40. sz. alá kUldendők. tSo«
Eladó ingatlanok!
Azonnal elfoglalható S nobia modem hii, veranda. ctclediivba. fOrdisic-bí, tugjr kert. UUHÓ. pajta. koolMln 350 mllHi. Elfoglalható 6 tiobil iwxJrrn hi«, ml kényelemnél. rugy goodoiott kerttel, «n«ilék<pO!í-tekkel 500 m'lllí. Tavasszal elfoglalható 4 noMi ctinot ta«-
K'inhti, kU udvarul 330 millió. Aionnal elfoglalható 2 u«Ui a) hlz * viioi , kflltó rénín 70 millió.
ferlíkes aarkl telek s vuut V&iclíbca. Likl.U átilakilbató ípfiltlt.l 00 millM. P.gy«b kbebb-ujtrobb biiak «'idók. Szabadheayen 2 boMai iz<p birtok «{Hll<ttcl.
benti'.' szötó il ifyímO!<««» 130 mUII4. Lakást klKbbíl nagyobbit, ló lelípísírt z«oo-
nall ItvíleUe keresek. Malom pritnj 10 IJralu, etidó KvönyörO Uklt-Ml. vtttU; (<!« lóbb <vl ríwUUkWn fücih«l4.
Szigriszt László
Ingatlanforgalmi <• ^píaikölcaöoköivetltó
Fö-ut 8. oxám (Bazár-udvar). sri4
Bakó József és Társa
szén- és fakeieskedését Tárház-utca I. szám és Árpád-utca 31/a. szám
alatt megnyi'olta. Fa és szén minden mennyiségben kapható. 4
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem az építeni szándékozókat arról, hogy a rossz gazdasági nehézségek melleit mégis, hogy az épitéaOket lehetővé tegyék, forduljanak bizalommal liozzám. Ugy hclvbcn, mint vidéken és a Balaton pjrlon bármilyon épitéot havi réaxtetfixetéare Is elvállalom. Szíves megkeresést kér
BÖLCSFÖLDY JÁNOS
4:«l liliépítési él kttbaolvlist vlllalat
Nagykanizsa, ÍJattbjrAny-u. 1.
A somogybükkösdl Hitelszövetkezetnél felszámolás miatt egy jókarban levő
Wertheim-kassza
eladó.
Megtekinthető SomogybtlkkSsdSn (u. p. Porok.)
1926 január 6.
Műhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadd
a város belterületén. Bővebbet: Zalai Károly,
kOnyvnyomd&JAbaa it
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
Oyönyörfl
újévi képeslapok,
1926.
Clű}esyi6>l', ódist lomb- Zfcb-
NAPTÁRAK
nagy választékban kaphatók
Fisehel Fülöp Fiai
NAGYKANIZSÁN.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamát a kővetkezők :
Uorrf kuk
r.;í&r
Ól.-M. >i«k Ot «t/. Wt laokv'f il» 'fldkHílV
Hot*. mL |.
S».-CMk Ipart, rotfitai 'H. MII.l M*gy»r-N4atl Waálot Yirod *iak
BUt.illók U T>ur4kili
a«i» ts. i
Ucűtvíroai rívíioit I
H»»»I alri
r.iii H. lat.
Mjiy.-Prasdí
Iwi-M. Cocov4ia MkáMathal íníipe.tt
K-.tllria Klflhatiloa Vtkiórla tórikix.ata. Tr. Dit.kU
MU»>
laajüt
Btoc.lml
U'MliU
Oatal Iflirviil KoM K6b. Ofi.i 0<'Kka
aípk. Ut KÍJiAa
Ka""'"
Ortkloyl
tlktuna
rflvérml ay.
PtMklIa
OMMi
PakH K»r.i
liekasna
Yualt*4 •ió*J vag. XMvf *
Oltt.Oifn 1 f«o»*
Qaac-Daa. II
Oaaa VIC 1
IMMn I
Kttaa
Ootisaaa <0 KUMttjü
Ug*«H I.
K«n»tt fa 40
Ola 4d
?4*WBT»I V
IiitfMi S NaaM IV VI kl kator
UlHk44M
Airla
AIU alttá |<
Laraala »,
MII;. 17
Su >3 KOíaU VUo*L
IMUv.i.t &
klUOTIHl jl
ínul II (MUakor
Oaonrta MIIA/co
SltlMiaaa
CltlMI

Mxfyu *c*l Um
táapi
MtdM V«fjip»r Víjűunyii Rtaa
sthía"""
Alt. gU
Aaar
PMVui
Ólatok
OUIIpar MjjoíI p.U
Ka^kokS.Cot*. -MiyliHlii a>a
OKkalaát US
Hoyü-wálM SdmtiM
lBi>iii«iC La»i<«
Taxtll
Jata
fsggZ
Káitow' Piiau'.lpar
Soóíla-
nóca
Drriw 75
K*(«U Mxlayl -
TVÖk 21
XUSaUtAk
Is tu taxin
Tililua W
ÖSUmmIA 2:4
IMI -
mmm*
SUrffla
NyonuUoíi i Zrinyi Nyomdáig ét KOuyvkeretktdés R.-T.-nAl, Na^kAnlisán. (Nyomdav«u«»: OtrnbarJi Károly),
66. évfolyam, 5. szám
. Nagykanizsa, 1926 január 8, péntek
Apa 1800
POLITIKAI NAPILAP
MMstMt 4» kl»diMD«ul f«nt ( Mmbu-TaldOD 79, qr<»4i 117. uáu
Felelős íztrkesztó: Kempclcn Béla
XMBmIU in: IoUi KUUC kanfl 1 '<----- 90.000 UH
Párisban bizalom nyilvánult] meg a magyar kormány és a magyar hatóságok iránt
A rendőrség legnagyobbrészt tisztázta már a bUnűgy részleteit — A hamis frankok a hivatalos vezetőség tudta nélkül a Térképészeti Intézetben készültek — Letartóztatták Szörtsey József kormányfőtanácsost, GerS László műszaki tanácsost is - Albrecht főherceg lemondott a TESz kormányzó elnöki tisztségéről — A hamisfrankot gyártó gépet megtalálták egy ócskavaskereskedőnél — A kliséket felolvasztották
A frankhamisítás ügyében a budapesti lapok által beígért szenzációk óriási érdeklődést váltottak kl vidéken is az egyre bonyolódó btlntlgy iránt.
A józanabb elem mindinkább belátja, hogy ebbe a közönséges pénzhamisítás! ügybe politikumot keverni nem lehet s ma már csak a szenzáció-éhség iparkodik az ilyenek kutatására, azonban annyira eredmény nélkül,, hogy Párásból érkezett jelentések szerint a francia kormány-tól is távol áll arra gondolni, hogy a magyar kormánynak része lenne ebben a közönséges, bár nagyszabású bűnügyben.
Az érdeklődés különben Nagykanizsán is a letffokra hágott. Este 10 óra tájb3n, mikor az újságok megérkeztek, valóságos életveszélyes tolongás volt minden ujságárus körül, ugy, hogy este fél 11 tájban már nem lehetett esti lapokat kapni a nagykanizsai utcákon.
A mai nap eseményeiről részletes ludósilásunk a következő: Ujabb három letartóztatás A frankbamlsitási ügyben a rendőrség ma délben ujabb három emberi tartóztatott le. Névszerint Szörtsey Józsel kormányfőlanácsost, a Nemzeti Szövetség alelnökéi, továbbá a Térképészeti Intézetnek egy Gerönevű technikai alkalmazottját és egy Audor Endre nevü fiatalembert. A rendőrség a gépek és klisék nyomán Gerő a rendőrség clőtl oly értelemben vallott, hogy megbízói azt mondták, hogy hazafias célról van szó és ezért vállalkozott arra s a térképészeti intézet egyik pincéjében rendezkedett be. Megnevezte azt a személyt, akinek a gépeket összetört állapotban átadta, ugy, hogy a gépek és klisék rövidesen a rendőrség kezébe fognak kerülni a bemondott adatok nyomán. Oeröt vallomásának meglétele ulán a rendőrség letartóztatta.
A nyomozást most abban az irányban folytatják, hogy mely Icchnikai alkalmazottak részesek a bűncselekményben. A rendőrség által letartóztatott Andor Endre beisnterle, hogy a hamis ezetfrankosok terjesztésére ő is vállalkozóit. Megbízatása azonban Jankovich Arisztid megbízatása révén tárgytalanná vált. A rendőrség azt reméli, hogy Audor Endre utján az esetleg még Budapesten levő frank-készleteket is '"ff/riy.%, ll(M,íii Párisban bizalommal várják a magyar hatóságok eljárásának eredményét Párisitől jelentik: A magyar miniszterelnök erélyes állásfoglalása a bűnösökkel szemben a legnagyobb méltányossággal találkozik és bizalmat keltett a magyar hatóságok további eljárásával szemben. A ma-gasállásu egyéneknek letartóztatása hangos cáfolatul szolgál annak a vádnak, hogy a magyar kormány politikai cél kedvéért futni engedi a bűnösöket. Szánalmas mosolygással fogadják azokat a híreszteléseket, amelyek a magyar kormányt ipar-szerű pénzhamisítóknak akarják beállítani, mert ellenkezőleg a legnagyobb bizalommal várják a magyar hatóságok gyors közbelépésének eredményét. Mert annak az. államférfinak, aki képes volt Magyarországot a legnagyobb bonyodalmakból kivezetni, nem lesz nehéz egy-két zavart csináló egyén ügyét tisztázni.
A Nemzeti Bank és a frankhamisítás Egyes lapok a frankhamisításról irt tudósításokban a Magyar Nemzeti Bankot, illetve a Nemzeti Bank nyomdáját is emlegetik. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a Magyar Nemzeti Bank a belföld, mint a külföld elöli annyira felül áll minden gyanúsításon, hogy akár ügyetlenségből, akár Iclkiismcretlenségböl eredő közlemények cáfolatára szükség nincs.
(Éjszaka étkezel! lelefonjclenlések) Cáfolatok Egyik esli lsp részlclcs tudósítást közöl Windlschgrtilznek és Nádosy-nak az ügyészségen telt vallomásáról. Strache főügyész a Magyar Távirali Iroda utján annak közlését kéri, hogy a tudósítások tartalmilag, formailag és értelmileg koholmányok, belőlük egy szó sem igaz. A bűnügy természeténél fogva a nyomozás anyagáról ezidöszerint tudósítást nem lehel adni. Az említett tudóiitások csak a közönség szcnzáció-ébségé-nek kielégítésére s amellett félreve-zelé.-ére alkalmas valótlanságok.
Albrecht főherceg nevével kapcsolatban külföldi lapokban olyan közlések Jelentek meg, mlnlha közte és Windhchgrittz közi politikai össze-költelés állt volna fenn. Albrecht főherceg a MTI utján annak köz-kéii, hogy közte ét Winiüsch-grálz közt évek óta semmilyen érintkezés nem volt.
Szörtsey József, a Magyar Nemzeti Szövetség alelnöke letartóztatása kapcsán a MNSz annak közlését kéri a MTI ulján, hogy a letartóztatottat ugy ismerik mindnyájan, mint akinek jelleméhez semmi nem férhet s nem is hiszik, hogy valami része lenne a bűnügyben. Ha mégis volna, ugy csak mint magánembernek lehet, mert a MNSz csak becsületes eszközökkel harcul céljaiéri s távol áll minden kalandos vállalkozástól. — Szörlscy különben alelnökségéröl lemondott.
A Francia Bank Budapesten tartózkodó főellenöre annak kijelentését kéri a MTI utján, hogy a Magyar Nemzeti Banknál telt látogatása csupán udvarias látogatás volt és nem függ össze a frankhamisítás! bűnüggyel.
Az előállitotttak vallomásai
Csütörtökön délelőtt előállilollák a rendőrségen Potnay Pétert, az Atlan-
tika-tröszt elnökigazgatóját, majd Andor Endrét, egy volt h. államtitkár fiát, fél 10 tájban dr. Mankovics Oyulát, a Hágában letartóztatott Man-kovics Oyörgy fivérét. Mankovics Gyulának haiísnyakészitö műhelye volt Gyórggyel együtt a Havas u'cá-ban. Hffcj^negyed 10 kor bekísérték Spannrlng László nyomdászt a Térképészeti Intézet művezetőjét.
A tegnap esfe előállított Gtrő László műszaki tanácsos, a Térképészeli Intézet egyik helyettes vezetője vallomása alapján az előállítottak őrizetbe kerültek. Valószínűnek látszik, hogy a hamis frankosokat a Térképészet! Intézetben készítették a hivatalos vezetőség teljes kijátszásával. A klisé előállításához szükséges munkákat Gerő végezte.
A Térképészeti Intézetben tartott házkutatás, mit két esetben is foganatosítottak, >£rjtnntcte. bizonyítékot nem produkált. A visszaélésben részes személyek a bűnjeleket eltüntették. Ujabb házkutatást otl nem fognak tartani.
Potnay Péter, ki az izraelita vallásról áttérve szélsőséges antiszemita leli, bevallolla, hogy Mankovics Györgynek, legjobb barátjának ő adla a duplafenekU bőröndöt, azonban nem ludla, hogy abban hamis frankokat fognak kicsempészni.
A rendőrség a délutáni órákra jóformán teljesen tisztázta a bűnügy részletelt.
*
(.Éjféli telefonjelentések) A gép és a klisék
Az esle 8 órakor őrizetbe vett Mankovics Gyula vallomásából kiderült, hogy tudott Hágában letartóztatott öccse üzelmeiről és segéd kezel nyújtott neki a bankjegyhamisi-lásban. Ű vette át a Németországból érkező papírokat Is.
A kihallgatások szakadatlanul folynak a rendőrségen. A fősúlyt Qerő és Andor vallatására fektetik.
Gerö beismerte, hogy a gép és a papit a Térképészeti Intézetben volt elrejtve s a bankjegyeket Szirák János főművezető, Kiss Lajos, Sparlits László, Hala József és Parragh Ferenc miiszerész készítenék, mely körülményt a nevezettek be is ismertek.
Gerö bevallotta, hogy a gépet egy ócskavaskereskedönek eladták. A rendőrség a kereskedőnél a gépet meg is találta. A kliséket, melyeket minden szinre 2—2 példányban készítetlek, Gerö utasítására Parragh 300 fokos hőben felolvasztotta, ugy, hogy azok teljesen megsemmisültek.
Ötezer darab hamis ezerfrankost készítettek, de ezek közül több nem sikerült. A szép példányokat Windischgrülz elvitte magával.
A rendőrség Gerö fenti bűntársait őrizetbe vette.
auuu nQjttAwr
*_
Nádosy kilépett az Országos
Kaszinóból Az Országos Kaszinó Tcleky Pál gróf elnöklésével ma este tartott ülésén ludomásul velle Nádosy Imre Írásbeli bejelentéséi, mellyel lemondott a Kaszinóban viseli igazgatói tisztségéről és kijelentette kilépéséi. Albrecht főherceg lemondott n TESz kormányzó-elnöki tisztségéről
Albrecht főherceg Baross Oáborhoz a Társadalmi Egyesületek Szövetsége elnökéhez levelel Intézett, melyben bejelenti, hogy SzSrtsey József letartóztatására való tekintettel a TESz kormányzó-elnöki tisztségéről lemondott
A miniszterelnök kihallgatáson a kormányzónál
Bethlen [sván gróf miniszterelnök, minthogy a frankhamisitási ügyben a nyomozás dönlő eredményeket produkált, kihallgatáson jelent meg a kormányzónál és részletes jelentést letl az ügy állásáról. A kormányzó megelégedéssel velte tudomásul a jelentési és abbeli reményéi fejezte ki, hogy a nyomozás halalmas munkája az ország érdekében mielőbb teljes sikerrel jár.
1 A francia kormány titkolózik
Párisból veit jelentés szerint Benols és Vldal francia rendőrblzlosok Budapestről odaérkeztek és kiküldetésük eredményéről részletes jelentést lellek. A francia rendőrség rendkivül tartózkodó a frankhamisitási üggyel kapcsolatban.
Eljárás a? alaptalan híreket terjesztő lapok és egyének ellen A közönség minden figyelmeztetés ellenére ls hitelt ad egyes szenzációhajhászó lapok és egyének közléseiből származó legvadabb híradá-
soknak is. — Épen ezért a magyar kormány tegnap elhatározta, hogy az ország reputációjának é^ a közönség nyugalmának megvédclmezésére erélyes rendszabályokhoz nyúl és a frankhamisítással kapcsolatban valótlan hireket (erjesztő lapok és egyének ellen a legkérlelhetetlenebb eljárást inditja meg. A kormány utasította illetékes közegeit, hogy a megtorló lépéseket késedelem nélkül foganatosítsák.
Nem szünetel a francia vízumkiadás
Egyes lapok közléseivel szentben való tényállás az, hogy a francia követségen az utlevél-láltamozás rendesen folyamatban van, a vizum-ki-adás beszüntetéséről szóló hirek tehát minden alapot nélkülöznek.
inV iMia'.ii'ii,-,Hn -.1- ■ ' |-| I, - ■* ■ * . T
BELFÖLDI HIREK
A lemondott román trónörökös a magyar trónon? Bukarestből jelenük a Af. T. (. utján :Márta román királynő fiának, a lemondott trónörökösnek szerelné megszerezni a magyar trónt. Ez irányban a tárgyalások megindultak. Károly trónörökös ez ügyből kifolyólag Bukarestbe utazik. A kisantant követei tiltakoznak a terv ellen.
A győri Duna-hld építése. Győrből jelentik : Ma délelőtt lartolta meg a városi műszaki bizottság a helyszíni szemlét az építendő dunai hid ügyében, miniszteri kiküldöttek jelenlétében. A tervezet ellen a szomszéd érdekeltségek kifogást nem emeltek és a bizottság igy még ma megtartja zárótanácskozását.
öngyilkos detektlv-felögyelö. Budapestről jelenlik: Nagy István d:lekliv felügyelő ma reggel leugrott a harmadik emeletről es meghall. Súlyos idegbaja miatl követte el tettél. Egyszer már megmérgezte magát, de akkor megmentették.
Árvízkárosultak segélyezése. —
Az árvízkárosultakat segélyező országos bizottság csütörtökön délután Vass József dr. népjóléti miniszter elnöklésével a törvényhatóságok és főispánok bevonásával értekezletet tartott, melyen megvitatták a vidéki segélyezés módozatait. Az egyhangúan kialakult véleményekből következtetve az akció az egész ország területén sikerrel fog Járni. Máris szünel nélkül folynak bc az önkéntes adományok a népjóléti miniszterhez. — A budapesti osztrák kövei a követség és a konzulátus nevében 3 millió koronái, a budapesti olasz követ ugyancsak 3 millió koronát adományoztak erre a célra.
KÜLFÖLDI HÍREK
Leégett egy szabadkai gőzmalom. Szabadkáról jelentik: Tegnap csle 10 óra tájban Szabadkán kigyulladt a Raicsics-féle gőzmalom. A tüz rohamos terjedése miatt nem lehetett a gőzmalom berendezését megmenteni. A tűzoltók csak reggelre ludlák a tüzel lokalizálni és lőbb millió dinár érték vált a lángok martalékává.
Páneurópai Szövetség Amerikában. Newyorki értesülés szerint Coudenhowe-Calergi gróf nagy erőfeszítéseket visz véghez Észak-Amerikában, a Páneurópai Szövetséglétrehozása ügyében. Igyekezete következtében küszöbön áll már a Pán-eurőpa Barátai Egyesületének megalapítása. Az egyesület célji Európa egységének s a háborúk kiküszöbölésének előkészítése. Az amerikai politikai élet vezérlő egyéniségei közül sokan nagy örömmel állanak a kezdeményező rendelkezésére, hogy az egyesület választmányát össze lehessen állítani. Coudonhowi-Calergl gróf hosszis eszmecserét folytatott Hughes, voll államtitkárral s más
_1926 Jinuártfi.
magas állású politikusokkal Arra törekszik, hogy már az 1926. év vé-■géig annyira készítse elő az ügyet, hogy mielőbb visszatérhessen Európába. Párisban is tanácskozásokat terveznek a Páneurópai Szövetség érdekében.
Háborús plakátok kiállítása. A londoni hadimuzeumban most nyílt meg Németország, Ausztria és Magyarország negyvenezer háborús plakátjának kiállítása. A sajtó egyértel-mllleg támadja a kiállítás rendezőit, kifejti, hogy az a gyűlölet, amely ezekről a plakátokról szól, rég kialudt már az illető nemzetek szivében és nem tartja összeegyeztethetőnek a kiállítás megrendez&ét Locarno szellemével. Minden lap egyhangúlag elismeri, hogy a legmérsékeltebb hangúak a magyar háborús plakátok.
Földrengés. San Franciscóban tegnap esle háromnegyed 10 órakor földrengés volt.
Uganda bennszülöttel püspöki székesegyházat építenek. Ajr'iká-ból jelentik, hogy Uganda bennszülöttei Rubagá-ban székesegyházat építenek, amely immáron befejezéséhez közeledik. A katedrális hossza körülbelül 85 méter lesz. Az építkezéshez másfélmillió légiára volt szükség, melyek a Fehér Atyák légiagyárában készültek és amelyeket a bennszülitek a löbb angol mérföldnyi távolságra csö építkezési helyre gyalog hordtak el. A katolikus bennszülöttek, köztük maguk a törzsfőnökök is, szinte versenyeztek egymással e nemes szolgálatban és semmi áron sem voltak kaphatók arra, hogy munkájukért bármily díjazást Is elfogadjanak. Mint építőmester egy laikus misszióstestvér szerepeli. Az uj székesegyházban mintegy 5000 ember fér el. A tetőünnepélyhez közel 12 ezren jöttek el, ugy, hogy sokan kllnnrekedtek.
AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN
Irta: Szilágyi Margit
Elhihetik nekem, hogy amikor Németh István sebesült káplár megkapta szabadságos levelét, majdnem akkorát kurjantott örömében, mint odahaza szokott lakodalmak alkalmával. De hála Istennek, abban a pillanatban, mielőtt még csak egy fél hangot is kiejtett volna a száján, eszébe jutott, hogy most k. u. k. Epidemiespitálban van. Már pedig szigorú parancs, — akárki fia elolvashatja, ha megtanult az iskolában,
— hogy még a hangos beszéd is tilos, hát még a kiabálás. Még elgondolni sem lehet, hogy mi lett volna, ha a törzsorvos ur meghallotta volna az ő örömujjongását. Még ha magyar lenne, az más, de német vagy micsoda, az meg nem érti meg az ilyesmit I De arra már igazán nem merném tűzbe tenni a kezemet, hogy ugy a szive mélyén nem-e áldotta meg azt a muszkát, ki combja tövébe küldte azt a fránya golyót. Miután pedig a törzsorvos ur sehogy sem akarta megadni a szabadságot, hát — Isten bocsássa meg bűnös lelkének — arra a gondolatra vetemedett, hogy
— ha másképp nem lehet — megszökik. Erről a szándékáról azonban csakhamar letett. Mivelhogy a törzsorvos ur mindennap délutánján, ha inspekclós, akkor még éjfélkor is, a maga személyében ügyeli
fel a betegeket. De mikor olyan szépen kérte azt a három napot, mégis csak megesett a szive rajta s aláirta az Urlaubscheint. Hadd legyen szegénynek öröme.
Csinos legény volt Németh István, meg jó is. Szerette is mindenki. A sveszterkék minden áron le akarták beszélni szándékáról. Még azt is el-áruták neki, pedig eddig ugyancsak nagy titokban tartották, hogy akkora karácsonyfát állítanak, mekkorát még
ferekkorában sem látott. De biz
csak hajlithatatlan maradt Nem akadt volna az egész országban, aki le tudta volna téríteni szándékáról. Hát még a betegek! Csak azok szomorodtak cl igazán. Hogyne, mikor esténkint olyan gyönyörűen szokott muzsikálni szájharmonikáján, hogy az embernek akkora kedve kerekedett tőle, mintha egy egész cigánybanda húzta volna a füle mögött. Igaz, hogy voltak még egy páran, kik tudtak szájharmonikával bánni, de már akkora szakértelme egyiknek sem volt, mint Németh Istvánnak. Aztán hozzáfogott szabadságos levelének olvasásához. Akárhogyan is forgatta, bizony csak rajta volt a „három nap", számmal is, betűvel is kiírva. Akkora pecsétet is nyomtak az aljára, mint egy ezüstforintos.
A többiek ki is nevették, hogy kakaskukorékoláskor kelt fel, hogy útra induljon. Hiába magyarázta nekik, hogy sok a dolga. Bár négy órára volt írva a vonat indulása, de ö már a menázsiosztás után
mindjárt kiment az állomásra. Kinn is rostokolt háromóra hosszat.
Egyedül üldögélt a váróteremben.
Elgondolkodott sorsa fordulatán. Három éve is elmúlott már, mikor először ült fel a vonatra. Akkor egyikük sem gondolta, hogy ennyi ideig tartson a háború. Azt hitték, hogy csak amolyan boszorkánytánc lesz az egész. De másképp volt az valahol megírva.
Míg ott gubbasztottak a váróteremben, vonatok jöttek-mentek. De . ejjjyik sem volt az övé. Végre aztán j megjött az ő vonatja is. A vonat tele volt szabadságolt katonákkal. Oda sántikált a vonat lépcsőjéhez. Kicsit megszeppent, mert nem tudott felszállni.
Mégegyszer megemelte a lábát, de erre aztán olyan nyilalást érzett sebesülése helyén, hogy még a csillagokat is megolvasta kínjában
Ott állt tehetetlenül a vonat lépcsője előtt. Míg kínjában az égiekkel bajlódott, a földieknél meghallgatásra talált. Észrevették s ugy segítettek rajta, hogy egy koffert tettek a lába alá. Ezen emelkedett fel a kupéba. Bent a kocsikban igen hangosan és igen vigan voltak a bajtársak. Ha fáztak pillanatra, hát ittak egy jókora kortyot a tábori kulacsból.
Németh István váratlanul érkezett haza. Édesanyjának még egy héttel előbb azt irta, hogy csak Szilveszterre kap szabadságot. Az áldott jó öreg asszony mit fog szólni, meg
fogja-e ismerni katona fiát, ha most meglátja. Hát a huga ? ó meg akkorát fog visitani örömében, nogy az ember bele is süketülhet. Már eladó sorban van; vitt is neki egy kis gyürüt. De rágondolt még egy másik lányra is, kinek szintén vitt emlékeztetőül egy háborusgyürüt sárgarézből; egy kis sziv volt ráforrasztva. Mmdakettő srapnellből készült.
Édesanyjáról sem feledkezett meg: egy kis keresztet tartogatott számára.
A vonat lassítani kezdeti; közel járt az állomáshoz.
Rég nem látott ismerős táj, szülőfalujának képe bontakozott ki a sötétségben. Senki ismerős arcot nem látott. Sántikálva, egyedül vágott neki az útnak. Aztán később egyre jobban belemelegedett a lába a gyorsabb tempóba.
Még csak a falu elején tartott, de már hallotta a kántáló gerekek énekét. Minden szavukat megértette. — Gyerekkorában ő is ezt énekelte házról-házra járva. Mindig közelebbről, közelebbről hallotta:
— Örüljetek, örvendjetek!
— E napon vigan legyetek,
— Mindnyájan vigan legyetek I
— Siessünk, ne késsünk ...
— Ugy. ugy örüljetek, vigadjatok I — mindenkinek ezt kívánta.
Amikor egészen a közelükbe ért,' szeretett volna szóba elegyedni velük. Egyiket megismerte közülük.
— Na Pista, — szólt hozzá — telik-e a tarisznya?
1926 Január 8
«AMI IOKLORT
A magyar-osztrák gazdasági tárgyalások rejtelmeiből
Bécsben az osztrák kormányt hibáztatják és a magyar kormány feltételeinek teljesítését kövelelik
Bici, jannir 7 | azonban az oszlik szociáldcmokra-
Néhány nap múlva ismét folytatódnak az Immár egy esztendő óla huródó osztrák-magyar gazdasági tárgyalások. Ebből az alkalomból az osztrák szociáldcmokrntapárl hivatalos napilapja, az „Arbclterzeiiung" rendkívül érdekes cikkben leplezi le a magyar-oszlrák gazdasági tárgyalások rejtelmeit és kimutaija, hogy a lelelósség a szerződés megkötésének eddigi meghiúsulásáért az oszlrák kormányt terheli. Az „ Arbeilcrzcituns" rámutal arra, hogy Bécsben több mint 100.000 munkanélküli van.
A munkanélküliség leküzdésének legfontosabb módszere — állapitja meg a szociáldemokrata orgánum — gazdasági szerződések kölésc. Milyen borzalmasan lassan folynak azonban a kormány tárgyalásai! A Magyarországgal való tárgyalások már sok hónapja húzódnak. A munkanélküliek sorában feltűnően nagy a munkanélküli szabók száma. Ha a kereskedelmi egyezmény a bécsi konfek-ciós ipar előtt megnyitná a magyar piacot, ugy a bécsi szabók ezrei jutnának munkához. A kereskedelmi egyezmény azonban nem készül cl és egyre több szabó veszti el munkáját.
Ezután a lap röviden megtámadja a magyar kormány kereskedelmi politikáját, amely Ausztriával szemben abban nyilvánul meg, hogy olcsó vámokai követel a magyar liszt és bor számára, azonban nem akarja mérsékelni a vámtételeket az osztrák ipar részére. A felelősség java része
Iák szerint az oszlrák kormányt terheli. A cikk erre vonatkozó szenzá elós részletei a következők? pen hangzanak :
— Az osztrák bortermelés súlyos krízisben van. A krízis elsősorban az osztrák ip\r válságának következménye, mivel az osztrák munkásuknak, alkalmazottainak és kisiparosoknak nincsen pénzük borra. Éveken ál izgatták a parasztokat a munkások „magas bérei" ellen, mostan a bortermelők érzik, hogy a munkások nyomora őket is nyomorba dön'i. Az oszlrák bortermelés válságát más körülmények fokozták. A szanálás során a bortermelésre nagy adókat vetetlek ki. Azulán a kormány kereskedelmi egyezményekel kölött O'aszországgal és Jugoszláviával és mindkét állam számára mérsékelt borbeviteli vámot biztosítóit. Ennek következményeként az olasz és jugoszláv bor Ausztriában igen olcsó és az osztrák bor eladhatatlan. A bortermelőknek tehát rosszul megy a soruk. Mosl azl halljuk, hogy a kormány Magyarország számára is meg akarja adni a mérsékeli borvámol, hogy ennek ellenében a magyar kormány az osztrák ipar részére nyújtson vámkedvezményeket. Az oszlrák bortermelők félnek, hogy ezállal a bortermelés krízise még inkább fokozódni fog.
— Ennek ellenére az oszlrák bortermelők is átérzik a kényszerítő szükségéi annak, hogy Magyarországgal kereskedelmi egyezményhez jus-
A gyermekek megálltak s szemükön rneglálszoll, hogy nem ismerik meg a katonát.
— Nem ismerlek meg ? Én vagyok a Németh Pisla.
— Azt' melyik a sok közül ?
— Melyik, a varga Németit.
Most már otthon voltak a kánlálók.
Tudlák, hogy ki ember-fiával állnak -zcntlól-szcniben. De igen üres lehelet! a tarisznyájuk vagy igen sietős a dolguk, mert „mi újság?" kérdésire már csak menet közben válaszoltak. „Menj haza majd megtudod".
- Talán a Julis férjhez n cnl ?
l-tre aztán meg éppen nem válaszoltak. 6
De hogy metil férlicz. Mióta háború van, még csak egy lakodalom sern volt.
Ott hagyták a katonát válasz nélkül. Mire szóhoz jutott volna,* már tovább énekelték : „Mennyből az au gyal ..."
Erősebben dobbant meg a szive. Szülőházának három pici ablaka hclecsillogott a havas éjszakába'. Valami forró melegség járta St egész lestél. Pár lépést ment még és már ol! állt a házuk előtt.
Átvillant emlékezésében az utolsó három év minden szenvedése, fájdalma, boldogság ulán kiapadhatatlan vágyakozása. Meglebbentette karvaly szárnyát elkövetkezendő évek minden bizonytalansága is. Mégis mit adott volna azért, ha csak egy
betekinthetett
röpke pillanatra volna az ablakon.
Gondosan be voll függönyiizve. A függöny sülét szövetén imbolygó vi lágosság lörl át Csak karácsonyfának gyertya fénye lehel.
Hiába szoritotla (Ólét szorosan az ablakhoz, egy árva hangol sem hallott. Talán mosl térdelik korul a feldíszített fát és ó érte imádkoznak, gondolta, öreg édesuiyja könnybe iKirull szemmel talán az ö helyét nézi, hol azelőtt ülni szokotl. Mennél közelebb voll azokhoz, kikel szerétéit, annáUiOrclmctleiicbb volt látni őkel. Ilugál, meg azt az ősz-hajú öregasszonyt, amint bütykös ujjával pörgeti fekete, nagyszemü olvasóját.
Olt á lt az ajtó előli, mely any|á-tól elválasztotta és ticttr merte ki-nyitani. Nem tudta, hogy mi vau rnögölte, de érezte, hogy valami rossz, félelmetes. Szivében mintha megkövesedett volna valami és húzta volna lefelé a mélységbe.
— Anyáin ! — kiáltott fel.
Mintha csak ezt a szól váriák volna; kinyílott az ajtó. Azt hitte, lioíiy rossz álmot lát. Szemei kimeredve bámullak maga elé. Apró karácsonyi gyertyák helyett kél szál halotti gyertyát látott.
Fehérre meszel! parasztszoba, középen fékeiére mázol! fakoporsóban feküdi öreg, őszhaju édes anyja, kinek utolsó kívánsága voll. hogy még egyszer lássa kitüntetéses katona-fiát ...
sunk. Felvetik azonban azl a kérdést: vájjon épen a bortermelés rovására kell ennek történnie? Hiszen Ma-gyarorsrág nemcsak bort, hanem állatot, zsirt és elsősorban lisztet akar Ausztriába exportálni. Magyarországnak a tisztvám leszállítása még sokkal nagyobb érdeke, mint a borvám mérséklése. A bortermelők ismetik az állattal és fával kereskedő, malmokkal és fűrésztelepekkel rendelkező nagyparaszlok halalmát az osztrák keresztényszocialista pártban. Ezért tehát gyanakodva kérdik : vájjon a keresztényszocialista kormány azért vásárolja meg a szegény bortermelők rovására a m3gyar kormánytól a kereskedelmi egyezményt, mert nem akarja a gazdag malom-tulajdonosok érdekeit érinteni?
—- A bortermelök ellentállása a keresztényszocialista pártban is visszhangra talál. Ottan szemére vetik Buchinger foldmivctésügyi miniszternek, hogy a Magyarországgal való kereskedelmi tárgyalások során köny-nyelmüen feláldozta az oszlrák bortermelési. Buchinger igen makacs képviselője az agrár érdekeknek. A keresztényszocialista pártban ezért mozgalom Indult meg Buchinger megbuktatására és a minisztert már a legközelebb lemondásra akarják kényszeríteni.
— Ezek a harcok a keresztényszocialista párt klubjában folynak. A Magyarországgal való kereskedelmi szerződés lélrejötte azonban nem pátlügy, hanem az oszlrák ipar, az oszlrák kereskedelem és az oszlrák munkanélküliek életérdeke.
Ezeket Írja a szociáldemokrata párt hivatalos lapja és azt ajánlja, hogy az oszlrák kormány inkább mérsékelje a vámtételeket az állatok, zsír és liszl számára, a magyar kormány ezt valószínűleg el fogja fogadni és igy az egyezmény végre létrejön. A zsir- és lisztvám mérséklése egyébként nemcsak a magyar exportőrök számára jelentene hasznot, hanem Bécs lakossága is örömmel Üdvözölné, mivel kélségkivül olcsóbbodást idézne elö a bécsi élelmiszerpiacon.
Az .Arbcitcrzeitung- végül a szerződés azonnali megkötésére hívja fel az oszlrák kormányt, mivel minden ujabb elodázás fokozná Ausztria válságát és a munkanélküliek számát.
Politikai körökben a cikk nagy feltűnési keltett, mivel a szociáldemokraták nem valami nagy barátsággal viscllclnek a magyar kormánnyal szemben. Az osztrák-magyar kereskedelmi eg>ezmény ügyében azonban mégis kénytelenek inkább a magyar, mint az oszlrák álláspontot magukévá tenni.
= Diák- és levente-sapkák, eredeti angol ping-pong labdák és versenyutók nagv választékban Szabó Antal fegyver-, és sport-üzletében.
— Az' uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén Nagykanizsán, Fó-ut r.-szám alall megnyílik.
— Scbwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Cserkészavatás
és fogadalomtétel a „Szent-László" cserkészcsapatnál
Nagykanizsa, jsnuír 7 A Nagykanizsai .Szent László" cserkészcsapatnak, amely városunk kereskedő- és iparosifjalt lömörili és a nagykanizsai Keresztény Munkásifjak Egyesületének egyilf osztálya, sok jeles teljesitményeért és cser-készmunkáiért legilletékesebb tényezők mindig a legteljesebb elismeréssel adóztak.
Ez a minden tekintetben elsőrangú formájú csapat Vizkercszt-Unnepén szép, bensőségteljes ünnepet ült: cserkészujonciinak flelOlljeinek) avatását és fogadalomlételét. És hogy mtMúre becsüli a nagykanizsai közönséf a Sient-László cserkészcsapat munkáját, azt megmutatta azzal, hogy a Rozgonyi utcai iskola tornatérnél teljesen megtöltötte és részt vett a cserkészcsalád lélekemelő ünnepélyén. Azok is, kik eleinle bizonyos vonakodó álláspontra helyezkedtek és aggályokat táplállak, őszinte szívvel örvendtek ífjaink magalarlá- I sán és kezel szorítottak az elért eredményért Málés P. Hilár szentfcrenc-rendi atyával, a Keresztény Munkás Ujak Egyesülete igazgatójával és a cserkészcsapat parancsnokával, Horváth József lanitóval.
A megjelent nagyszámú közönség soraiban oll láttuk Sabján Gyula dr. polgármestert, mint a Testvelési Bizottság elnökét, Csorba Gyula testnevelési tanácsost, Vargha Tcodorich dr. plébánost, Málés P. Hilár igaz- < galól, Bazsó József ipartestületi elnököl, Gazdag Ferenc püspöki biztost, Scodnlk Rezső miniszteri osztálytanácsost slb.
A cstrkészjelöllek Ncuwtrth cserkésztiszt vezetése alatl a nemzeti motívumokkal diszitetl dobogón állottak fel a cserkész-zászlóval. Körülöttük félkörben a cserkészcsapat egyenruhában, díszben.
Horváth József parancsnok a crcr-készjelöllckhez beszédet intézett, kifejtvén a cserkészélet jelenlöségét
Vargha P. Teodorich dr. plébános ezután ünnepi beszédet mondott. A városi ifjúság élele egészen más — mondolla, mint a falvak Ifjúságáé. A város a maga elfásull kullurájával olyan irányokba terelte az itjuságot, ami veszélybe döntölte. Az élei derűjét elvelte lőle. Mert az élet nehézségeivel elveszítette az igazi életörömöket is. Majd rámutatott az ifjúság mai lerde nevelésére A magyar ijjuságnak vissza kell adni az 6 örömeit, az 6 jókedvét, az ó tisztaságát. A magyar hazának szüksége van Ifjúsága erkölcsi erejére. Azért szükséges, hogy a magyar ifjak lelke telve legyen Haza és Islen-szereleltel.
Utána a szakaszparancsnok felolvasta a cserkésztörvényeket a jelölteknek.
Horváth parancsnok előmondja a cserkészek imádságát. Az ifjak utána mondják. Az egész terem közönsége feláll. Majd a nemzeti trikolór elölt
«_
a parancsnoknak a jelöltek leteszik
a fogadalmat. ------v
Majd Horváth parancsnok átnyújtja a jelölteknek a cserkészjelvényeket, a cserkészkalapol és cserkészbotol és kézfogással cserkészekké avatja r őket Erre mindannyian fesies vigyázz ' állásban tisztelegnek a nemzeti zászló előtt
Szavalat és a Mrgyar Hiszekegy elmondása következik ezután. Az egyik cserkész a régi cserkészlestvérek nevében üdvözli az uj cserkész-teslvéreket.
És felhangzik az ifjak ajkáról frissen, gyújtón, biztatón, a magyar nemzeti imádság: Isten, áldd meg a magyart!...
A leventefoglalkozások rendje
Nagykanizsa, január 7
A nagykanizsai leventéknek most kézbesítik ki az uj igazolványokat, a polgármester felhívásával együtt, mely szerint a leventék karácsonyi ^zünete január 17 ig tart, enapon azonban a rendes foglalkozások megkezdődnek.
Aki megkapta igazolványát s azon téves 8dat volna, jelentkezzék a városházán. Az igazolványt gondosan meg kell őrizni. Elveszett, elrongyolt igazolvány másodlatáért dijat kdl fizetni. Akinek valami foglakozást gátló betegsége van, január 12 ig jelentse azt a városházán, hol orvosilag meg fogják vizsgáltatni.
Minden levente a foglalkozásokon 2KXX) koronától egy millió korondig (erjedő pénzbírság terhe mellett részt-Venni s ott ftz oktató rendelkezéseit végrehajtani köteles, önálló keresettel nem biró leventéért a szülő, gyám vagy munkaadó felelős.
Foglalkozási idő: minden vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig és minden hónapban egy az oktató által előre kijelölt vasár- vagy ünnepnap délutánján kirándulás. A foglalkozás minden Időjárás mellett kötelező. Kirándulások csak kedvező időjárás mellett tartandók.
Foglakoztatás tekintetében a leventék csoportokba osztatnak; a csoportot az ifjúsági oktató vezeti. Minden levente tudja^ hogy melyik csoportba tartozik s ki az oktatója. Minden csoport kedvező időjárás esetén s nyáron a részére kiutalt játszó vagy sporttéien ; esői időjárás esetén vagy télen torna- vagy tantermekben gyakorol. Gyülekezést az időjárásnak és évszaknak megfelelően az oktatók s7abályozzák. Későn jövök utána gyakorolnak.
Minden levente vallása szerint minden vasár- és ünnepnap templomba tartozik menni, azonban 10 órakor már a foglalkozási helyen kell lennie. Az egyes csoportokat vallás szerint 1—1 levente vezeti templomba s onnan a gyülekezés (foglalkozás) helyére. A templomba való gyülekezés helyét' és idejét az ifjúsági oktatók állapítják meg, ők rendelik ki az osztag vezetőket is. A nagy ünnepnapokon, bár azok szün-
A
ULAl KOXiONT
1926 január 8
napok, a leventék templomba menni tartoznak. Karácsonykor és húsvétkor minden kalh. levente gyónni és áldozni tartozik, a többi vallásfeleke-zeta a saját vallása szerint. Az ifjúsági oktatók a templomba jirásl, a leventéknek a templomban való magatartását ellenőrzik s a gyónást, áldozást rendezik.
Levente foglalkozás alóli végleges felmentés csakis halósági orvosi vizsgálat alapján igazolt lesli alkalmatlanság esetében lehetséges. Más okból ily kérelem be nem adható.
Egy-egy foglalkozás alóli felmentést alaposan indokolt s szóbelileg előre bejelenle',1 esetben az oktató vagy lői-zskőnyvvezető adhat.
Minden levente azonnfl jelenteni tartozik személyi viszonyaiban beálló mir.den változást (felszabadulás, betegség, eltávozások s visszaérkezések stb.) Minden jelénlés kérelem, felszerelt kérvények idejekorán (8 nap) törzskönyvvetelőnek (Varosháza II. emelet, 31. ajtó) adar.dók be.
A levente ügyre vonatkozó esetleges más rendelkezések a Zalai Közlöny szombati számában lesznek közzétéve s Kiskanizsán a templomtéren, Nagykanizsán a városházán kifüggesztve. Minthogy ezek a rendilke-zések kötelezők, a leventék ezekről lu lomást szerezni tartoznak.
Az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság előadás-ciklusa az Ipartestületen
Nagykanizsa, január 7 A nagykanizsai Iskolánkivüli Népművelési Bizottság működéséi azzal kívánta megkezdeni Nagykanizsán, hogy az iparosság ismereteit kiszé-Icsilse, főleg azokb.m a tárgyakban, melyek az iparosságot nemcsak érdeklik, de szoros összefüggésben van iparukkal, élethivatásukkal és igy szolgálatot kiván nekik tenni. Azért rendszeres ismeretterjesztő előadásokat honosít meg. Érdeke minden iparosnak, hogy ezeken részi vegyen és az előadások tanulságát a maga javára kamatoztassa.
Az első előadás hélfón délután kezdődik pont 6 órakor az Ipartestület termében. Előadó dr. Fodor Aladár tiszti oivos, aki „A munka
Csütörtökön délután 6 órakor folytatja előadását „A műhelyben kö'e-lező Intézkcdések'-ről.
Azután rendesen minden hétfőn délután pont 6 órakor a köve kező sorrendben és látgyyal faltainak meg az előadások:
Marosi Géza felsőkereskedelmi iskolai lanár: Termelési- önkollségi-és eladási ár megállapítása.
Marosi Qéza: A kereskedelmi törvényeknek a könyvvezetésre vonatkozó fonlosabb intézkedései.
Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató: A magyar ipar történeti jelentősége, hatása a gazdasági és lársadalmi (leire.
Kaufman Lajos dr. iparbiztos: Az iparosság feltételei, iparengedélyek megszerzése, ipartestülelek.
Zlmmermann Rezső lémipari iskolai tanár: Erő és munka.
Krlzsala Ferenc kegyesrendi lanár: Mások életének, szabadságának, vagyonának tiszteletben tartása.
Iparosok táncestélye
Nagykanizsa, január 7
Az iparosok táncestélye a nagykanizsai farsangi mulatságok között mindenkor a legsikerültebb lefolyású táncmulatságok egyike szokott lenni, ame'yín a nagykanizsai iparostársadalom összessége mintegy családi ünnepnapot ül, mikor kikapcsolódnak az ellentétek és mindenki csak a jókedvnek, a békének és nemes vigalomnak áldozik. Vájjon ki felejtette volna el a múlt évi iparos tánc-estélyt, melyen nemcsak az össz-iperosság, de a nagykanizsai társadalom vezetökörei is részt vettek és részt kértek maguknak abból a pompás, derüs hangulatból, amely az egész estélyi uralta.
A vigalmi bizottság és a rendezőség az idén súlyt helyezett arra, hogy a holnap esti tánce^ély még a mult évinél sikerültebb, melegebb lónusu és lefolyású legyen é9 mindent elkövetett, hogy aki részt vesz az iparosok mulatságán — az mindenképen jól érezze magát.
A cél pedig — a legnemesebb, a legemberbarátibb, ami csak adódik. A befolyó jövedelem az elaggott és munkaképtelen Iparosok Menháza javára fog fordíttatni.
Az iparosság a maga hatalmas és imponáló szolidaritását mutassa be
higiéniája "-ról tartja első előadását.
@ Nagy farsangi vásári ;
FÉRFI INGEK NÓ1-HARISNYÁK ZSEBKENDŐK REFORM NÓI NADRÁGOK FÉRFI KÖTÖTT MELLÉNYEK
ALSÓNADRÁGOK SELYEM SAWLOK • FÉRFI-BARISNYÁK
BÉLELT BÖRKEZTYÜK KÖTÖTT MELLÉNYEK
BOKAVÉDOK GYERMEK GAMÁSNIK • NÖI KEZTYOK
GYERMEKHARISNYÁK SELYEM NYAKKENDŐK VADÁSZHARISNYÁK HÁLÓ INGEK NÖI ÉS FÉRFI, ERNYŐ \ TETRA GYERMEKKELENGYÉK -i
i EHRENSTEIN KÁROLY és TÁRSA l
i FŐÚT II URI ÉS NŐI DIVATÁRUHÁZA
azzal, hogy tömegesen részt vesz a mulatságon. Ne várjon egy iparos se külön meghívót
Az estély pont 9 órakor kezdődik a Polgári Egylet lermében. Belépll-dij 25.000 K, nem pedig 30000 K, amint ez a falragaszokon tévesen közölve volt.
A hölgyeket kéreti a rendezőség, hogy a lehelő legegyszerűbb ruhában jelenjenek meg.
TEL. 221 |
N ö I ruhndlszck, s z ő r m e-e s I ko k, g 0 m b 0 k 9
Zalai bálok 120 évvel ezelőtt
Amikor még a csárdás „nem , ' volt módi"
i Nagykanizsa, január 7
Harmincegy esztendővel ezelőtt kelt sárguló újságlap került a kezembe. Az 1800 as évek báljairól elmélkedik raji a névtelen cikkíró.
,A század elején — irja — az esztendőnek sok napján tilos volt a muzsikaszó. Annál nagyobb lüzzel mulattak az emberek farsang idején. A mostani ivadéknak (1895) fogalma sincs olyan házi mulatságokról, hosszú bálozásokról és szilaj lakmározások-ról, minők akkor voltak a kiskomá-roml és lelenyel bálok, hova nemcsak Zila-Egerszegés Nagy-Kanizsa mulatós kcd»ü közönsége járt, Inneni eljöllck Somogyból, Veszprémből is. A bálra készülődő kanizsaiak már hetekkel előbb összeállították, hogy hányan mennek, hova szállnak. A megbeszélt napon elindultdk8—10 szánon Letcnye felé, csengős lovakkal, vidám tréfák közölt. Egy paraszt-szán vezette a sori, melyen féllucal kiskanízsai legény üli, ellátva kellő számú hóhányó lapállal. Hol a nagy hó megakasztotta a szánkázást, ott a kiskanizsaiak kézrekap-lák a lapátokat és hányták a havat. Mig elkészüli az ul, a bálozók leszálllak szánjaikról s Igénybe vették a pincetokot. Közben falatoztak, mulattatták a menyecskéket és leányasszonyokat, sőt maguk is lapátolták a Itjval, hogy meg ne fázzanak. Fényes gombokkal ellátott frakk vagy mellény, cifrára kivarrva, csizma (és cilinder volt az akkori bálozók tuhája. Menüett, cepperll, svéd polka és mazur voltak a kedves táncok. Csupa gyöngéd, diszkrét mozdulatu táncok, hol a táncosnő ujjalnak hegyét fogja a lovag, pár elegáns lépés innen, pár amonnan, aztán eleresztik egymás kezél, majd ismét egymás karjiba fonódnak — s mindezek örökös mosolygás mellett történnek. A csárdás még nem volt módi s a harmincas évek után az öreg urak sokat csúfolódlak a csikós-tánc furcsaságán. >1 mulatság rendesen eltartott egy hétig. A kiskomáromi szolgabíró fegyveres pandúrokat ál-litotl az ulclk végére s karhatalommal vitette vissza azokat, kik a bál harmadik- negyedik éjjelén hazaszökni akarlak". .
Nem érdektelen talán, lu ehelyütt megemlítjük azt is, hogy Nagykanizsán 1894. január 27-én volt az első mulalság, amit villanyfény melleit tagoltak. A mulatságot a nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottak rendezték.
1928 lanuár 3
MM KÜBLÖH*
NAPI HIRIK
■APIREHD
Január 8, péntek
Római katolikui: Szörény. Protestáns: Szörény. Izraelita: Tcbcth 22. Nap kel reggel 7 óra 47 perckor,
nyugszik délután 4 óra 27 perckor. •
Mozf. Uránia: A cárnő, Biró Lajos és Lengyel Menyhért színmüve nyomán. Előadások 5, 7 és 9 órakor,
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Jattnár 0. A, IjiaeteitGIet Liocetl*!,. i Potj-lit Eírltlfccn tilt 9 árakor.
JanuU 10. Catdecoo-eil * l'oliírl CfyUlbcn a .'rM,endeiHít>en «tf 9 úr.Vftf.
JlDuif 11. A u.í'iii-". vendígtótók. kivink, mlulmok í» ptneié.k 4t.;^y.i(yl(Nr.tí airtk6rQ tloeeittlve . Koioni (luti léméiben elte 9 drakoe.
Jan.ii* 31. A Zelnyl Mlklvl liwJalml a MQví-aiett Kde Delle Ptrene .mUk-Dimepily*.
í ebrnir I. A .Move Itmereiieileiití eldadiia ae Urinlibaa elte 7 diakor lEiit Chrlila : Hofj)rjn le-pek l tinidilom anyja > OyakoeUU nipgondoiÍJ,
^rSrrláT^Ü A jijier kii tmtej Sianatdeturn EmUel piknikje a Pol;ift Egylet diaiéi lermelbe.t.
Február 33. Siudoe Erein ti .Bgvcrieayi a Ka* ulaAu
Mirctue 1. A Move lin-.erellcr;eiitó elAadiia aa Ullnliban ml. 7 diakor (Elek Antilla ; MII teavank a magyal ItJuiJgiltZ A lelnynevelíl ttterlilla lel-adatai: Jovanovlta Lea: Aj Wellll Umdiloai nagy kereutin, goodolkoiök nyomin).
A világ vége
legutolsó terminusa, — 1926. január 6. — minden veszély nélkül elmúlt felettünk. Egy filadelfial csillagász olvasta ki a jó öreg mindenségnek ezt az utolsó dátumát a csillagos ég csupa titkot rejtő magasságaibii. A jóslat azonban, mint olyan sokszor már, csütörtököt mondott.
Pedig ugyancsak sokan várták remegve a legnapt háromkirályok nap ■ ját, az utolsó napot, mikor a jóslat szerint minden összedől és tüzet szül a lábunk alatt minden talpalatnyi jóid, hogy egyetlen nagy khaosszá gomolyodjék újra a végtelen mindenség és millió darabra szélhullva tűnjék el benne a kiszolgált öreg föld-golyóbis.
És Ime, élünk f Elmúlt a kritikus vízkereszt! dátum s a rozzant földtekén minden a régiben maradi, rozsdás tengelyei körül minden forog tovább és éli a maga rongyos kis éleiét.
Nagyon kopott lehet már az a tengely: annyi bizonyos. Emellett látszik szólni az Idők sokféle jele, melyeknek sora a fejetetejére fordult Idő-Járásnál kezdődik s talán valahol■ a frankhamisítás! botrány körül gor-diusl csomóvá bogozódik.
A világvégét jelentő dátumok hosz-szu sorának azonban — hiába lélegzettünk fel ma reggelre kelve — máris ujabb prófétája akadt. Nem ilyen kategorikus pontossággal, hanem nagy óvatosan, szélesebb teret hagyva az eshetőségeknek, Róbert Reidl newyorkl természettudós böngészte kt az égi konstellációkból, hogy 1926. év folyamán „visszavonhatatlanul" vége lesz a világnak. A természet nagy búvára jó öreg jöl-dünk horoszkópján ugyancsak sötét jelekel láthatott, mert bizony még a topokban Is közzétette, hogy tudományos kutatásainak ez az, eredménye — szerinte — abszolút Óízonyosságu következtetéseken alapul.
A nagy űrben ezalalt minden kering a maga őrök pályáján tovább s a szundikáló Newton orrára esett almából kipattanó gravitációs törvény ma is épen ugy uralja az atomok mlrládjalt örökös körforgásukban, mint évmilliókkal ezelőll, mikor a teremtés nem futott még el legszebb alkotásáig: az emberig.
Az ember ugyan megéreti már azóta a .visszavonhatatlan"-nak jósolt
utolsó napra, az univerzum azonban nem adja ilyen olcsón titkait tudós urak tolla alá s egykedvűen rója tovább az évmilliós utakat. (bt)
— A Nyukosz közgyűlése. A nagykanizsai Nyukosz január 12-én délulán 4 órakor tartja évi közgyűlését a városháza kis tanácstermében. Tárgysorozat: Évi Jelentés. Választások: elnök, alelnök, (tikár, slb. Indítványok. A gyűlésre a tagokat ezúttal meghívja az Elnökség.
— IskolánkivDll népművelés Kis kanlzsán. Folyó hó 6 án nagyszámú közönség előtt tartotta meg Vargha P. Theodorich dr. házfőnök tartalmas előadását a szellemi és erkölcsi életformákról. A nép nyelvén mesteri módon ismertette az elvont témát, ugy, hogy a hallgató közönség mindvégig feszüli figyelemmel hallgatta a tanulságos előadást. Az iskol isgyer-mekek által elszavalt irredenla költemények tették változatossá a műsort.
— Iparlemondások. Az utolsó héten 4 iparlemondást, 4 iparszüne-telletést jclcntellek be az iparhatóságnak. Ezzel szemben ugyanez alatt az idő alatt 5 kérvényt adlak be uj iparengedélyért.
— Az erdő-legelő bizottság filése. Nagykanizsa képviselőtestületének erdő-legelő bizottsága apaállatok beszerzése ügyében ülést tartott a válosházán.
— Hangverseny a Kaszinóban. Sándor Ervin, a Nagykanizsán már előnyösen ismert hegedűművész január 23 án tartja hangversenyét a Kaszinóban. A kitűnő művész legutóbb Triesztben aratott szép sikereket, február 6-án pedig Budapeslen fog hangversenyezni.
J'accuse — Abel Oanc — Severln Mars szenzációs háborús filmje.
— Lugkövet evett egy kisgyermek. Szerdán délelőtt Krémer Jó-zsefné nagykanizsai lakos a piacról hazatérve a vásárolt dolgokat a konyhában az aszlalra helyezte. Négy éves Mariska kisleánya, mig anyja ruhát váltott, a piaci kosárból kivett egy darab lugkövet s azt a szájába vette. Anyja még idejében közbelépett s igy a könnyen végzetessé válható vigyázatlanság csak könnyebb égési sebekkél végződött.
— A kórházi építkezés aszta-los-munkál. A népjóléti miniszter megküldte Nagykanizsára a közkőr-ház gazdasági épületéhez szükséges asztalos és egyéb munkák terveit.
— Tflzoltó-tőmlők beszerzése. A város.a tűzoltóság kérésére tűzoltó-tömlőket szerez be. Három cégtől az erre vonatkozó ajánlatokat már bekérték.
— Szloberth Imre előadása hétfőn 7 órakor az Uránia mozgóban: Nagymagyarország iovagvárai, szincs állóképekkel.
— összeesett az utcán. Kedden esle 6 órakor Vékásy István cipészsegéd a Sugár-ut és Rozgonyi-ttlca sarkán összeesett. Eszméletlen állapotban szállították be a közkórházba.
— Schwarcz Dezsí harisnyái a legjobbak.
— A barakk-városrész világítása. A nagykanizsai barakk-városrész lakosai kérvénnyel fordullak a város vezelőségéhez utcai villanylámpák elhelyezése érdekében.
— Nagykanizsán annyi rádió van, mint egész Somogyban. Meg-Irluk, hogy Nagykanizsán 48 rádió felvevő-készülék működik. A nagykanizsai rádió-kullusz intenzitására jellemző adatként álljon itt még az is, hogy Somogyvármegye egész területén összesen 49 rádió készülék van működésben.
J'accuse — Abel Oanc — Severlnt Mars szenzációs háborús filmje.
— Fegyverviselési engedélyek revíziója- A fegyverviselési engedélyeket a belügyminiszter rendelete értelmében revízió alá veszik, mikor a fegyvereket is be kell mulatni.
— A nagykanizsai katonazenekar fenntartási költségeihez való hozzájárulás érdekében Zalaegerszeg város is átiratot kapott.
— Gyámpénztári és más városi pénzek kamatoztatása. A pénzügyminiszter a napokban körrendeletet intézett a városokhoz a gyámpénztári és egyéb városi tőkék kamatoztatásáról. A miniszter arra utasítja a városokat, hogy az említett tőkék elhelyezésénél legfeljebb csak 3 százalékkal magasabb kamatot kérjenek, mint a mindenkori váltóleszámítolás! kamatláb. Indokolásában kimondja a miniszter, hogy a városi pénzek magasabb kamatlábon való gyümöl-csöztetése a hiteléletnek reorganizálását károsan befolyásolná.
— Pengőértékfl levélbélyegek. A postavezérigazgatóság a levélbélyegeken még 1927. január 1. elölt bevezetni szándékozik a pengő érték-Jelzést, egyelőre a meglévő készlelek felülnyomásával.
= J'accuse — Abel Ganc — Severln Mars szenzációs háborús filmje.
— Fertőző betegségek a megyében. Zalában a fertőző betegségek december folyamán örvendelesen csekély számban Jelentkeztek. Mindössze 19 fertőző megbetegedés történt 13 községben.
— Szerelmi tragédia Kadar-kuton. Szűcs Rozália 18 és Tóth István 17 éves kadarkuti fiatalok szerelmesek vollak egymásba. Nemrég a fiu Lípólfira költözött. Búcsúzáskor megesküdtek, hogy aki előbb meghal, azt a másik követi a halálba. A fiu a kaposvári közkórházban fej-tífuszban meghalt. Mikor a leány ezt megtudta, pár napi töprengés után Január 3-án lugkövet ivott és nyomban a kulba ugrott. Sikerült kimenteni s kórházba szállítani, ahol élethalál közölt lebeg.
— Balatonfüred népesedés! statisztikája. Balatonfüreden 1925. évben 68 születés, 59 balálozás és 19 házasságkötés történt.
— Munkás-kitüntetés. Hegyi János csabrendeki mezőgazdasági munkást a földművelésügyi miniszter 40 éves becsületes szolgálatáért elismerő oklcvéllelés pénzajándékkal tűntetteki.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő Jelentése: Csütörtökön a hőmérséklet: reggel 7 órakor —1.2, délután 2 órakor +4.2. este 9 órakor +2.2.
Felhőzet: Egész nap borult.
Szélirány: DNy.
Nap! csapadék mennyisége: —. Reggel köd te dér volt.
.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint az időjárásban lényeges változás nem várható.
Irodalom és művészet
A Színházi Élet Terezlna száma
képekben, cikkekben és tréfákban számol be Fedák Sári uj diadaláról. Hegedűs Lóránl szindaraboi ir. Ferdinánd bolgár cár udvari szerelmi levelezője elmondja emlékeit. Képek a bécsi Ritiera előadásáról. Rolt és Stcinhardl vicclap. Mac Murray a leghíresebb filmszinésznő leleplezi önmagát a Színházi Élet londoni tudósítója előtt. Teljes darabmellékleten kivül a Színházi Élét közli Szenes Béla egyfelvonásosát a Samu-t Koltamellékletek. Mozi és sportregény. Egyes száma ára K 10.000. Negydévi előfizetési dij K 100.000. Kiadóhivatal VII. Erzsébet körút 43.
k" "HV'S, i ,1 V "■»«
MOZI
Uránia pénteken 5, 7 9 órakor: A cárnő, Biró Lajos és Lengyel Menyhért színműve nyomán rendezte Lu-bilsch Ernő, főszerepekben Pola Negri, Adolf Meniou és Rod la Roque.
Uránia ádombaton és vasárnap: J'accuse, Abel Qance világhíres háborús drámájának repnze, főszerepben Severin Mars. Nagyvilági házasság, amerikai történet szines felvételekkel. _
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai értéktőzsde egyenlőtlen irányzattal nyitott. Az árfolyamok részben legutóbbi zárlali nívójuk alatt, részben pedig felette állottak. A tőzsde- 1 idő későobi folyamán a hangulat kissé Javult, lényeges árváltozások azonban r.em állottak be. A kulisx piac mindvégig nyugodt maradt. A szén piac csendes volt. Kőszén elérte keddi zárókurzusát, gyengébb nyitás ulán. Danubius átmeneti szilárdság ulán gyengén zárt. A cukorpiacon ís aránylag gyengébb volt a hangulat. A biztosítók piacán Első Magyar P/>%-kal javult.
Z&richl zárlat
Páil, 198500. London 251000, Nirrorl 51850 Brltuel 2340.00. Milano KOI 00, holland 207 9 i. Bellin 123 25. Wien 72 95, Som í70 00. Prága 1532 50. Bndapeal 78-51, íartó 6250, Bafamt 237 50, Belgrád 887 00,
Terménytőzsde
Bu tbaav. 76 kg-o» 402 500—I05.K0. 77 kg-oa 407 500—110000. 78 kg-« 41O.OOO—412.500, eziéb dunántnll <• poat-vldtld 78 kg.-oa 397 500- 400 000, 77 kg-oa 10240C—405 C00,78 kg-os ICtS.OOO-4OT SCO 79 kg-ot 407.50?—410CG0, roaa 237.500— 242500, takarmányárpa 235.000-J50.00P, aöráipa 235.000-Í30 000, xab 24Ó0T0-260 0», tea Mit 182 5'0 185.0(0. repM
600.000—61CWŰO, kok* 210.000 - 220.000,
korpa 172.500—175000.
Sertésvisár *
rotkallia>4930, nhM alattlaul amadt 2000 dlb. tÜSnMI 1&SOO-195 0. uedell 17000-17400. sietett kisaép 16 000 -16Í00. kanári 13.00Ó-15.000. e&órendl Meg 17.000-17,500, máaodrendll 15.000-16.500, angol iMfe 17.000-20.000, aaalonna
nagytan 19.500-2t.000. aah 26.500--.-,
Mraaott hns 2t .000-22.000, aaalonnáa ttt-aorté. 20.000 —22.000. Irányzat lanyha.
Kiadó: Zrínyi Nyomitatpar ér Köayv-
hnMk set. Hairtmntaa
SALAI *OZLOm
1926 Január 8.
Alkalmi ajándékok legolcsóbban és a legjutányosabban szerezhetők be
N6i hímzett ing ... . 30.000 Férfi kSper alsónadrág 65.000 Férfi, nöl selyem sál „ kötények..... 30.000 „ fehér ing 2 gallérral 110.000 „ divat-kalapok
Nem reklám, hanem valóság, hogy KAUFMANH MANÓNÁL van a legolcsóbb bevásárlási forrás
60.000 120.000
Tatafon 167.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
AhoI to.1 XM»>M<«KI Am4«4 - H460-217S0
Ciak kor. i:n-7S 1117-7$ SalX'U 1111 S-litiS
ouit ittc'i I:UI BarUs lt<4 ITO:6
OoiUí 7IJ75 7|»7» ■akar Ml Uli3?
riaada 11 VSS 2710 Mwiil tW-MK, S
KoOa*4 irt. XW0U7U KotHihl t* 171(7*17117
Lai milO Oailo >44|| I4llf
Ura Rt'KMlMO Uaíoa I4£4XI-HIIK
Urt M7I2UI MOxao ».* tiomno
mtek • IISM-I7CII Navyork INl.'IMl
Outi.ttkai. I0C43 IOCM MrU VU V,i
Dia kor. K«7 I7SI/ Pi 4<a 11104 HiT-aS
STÜdk. 11774 ItSU f«6fla uimtiV)
Btí*x ír. n.i-t aait-t ■neoiiiH
Mocréz kot. 14476 I4IIS Wba ICÖii I0C44
S'UXt* ICCOlfüO ZStiak 11774 UII4
ii' 1 ■ w 1. swm
Aprélürdatéaak
Veszek állandóan nieglepó magas áron mindenfajta vadbörökot, n. m. nyul, róka, görény, nyest, vidra stb. Barónyl Aladár Deák tér 4. és Bajza-utca 1. 3ÓS3
PánxkAIoafint bekebelezésre mtaden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóalttat Aoxál Ignáo pénz-kölcsönközvetltá Irodája Nagykanizsán, Pó-ut 3. sz. alatt. Kónyaxarkdloaűn köt-vónyokot veszek. 3550
Arpádutca 31. sz. ház eladó, két szobás lakái azonnal átvehető. Slkátor-utca 6. szám alatti háxhely (a ugyanott megtudhat^. 4137
f 3X260 Wolt 3X10 Amp. ......... . vtlá-
Eladó ti
villany erő óra, egy 150 Wolt 5 Amp.__
e villanyóra és egy Jó állapotban Icvö Ul. — Bővebbet ZaUI Károly könyv-nyomdájában, Erzsébet-tér 18. 33
ItóTÜJBÖRlr
BRUNCSlCS JÓZSEF
Aaaar, [Hm,,, « cmDnfcJaall dU Suk.fBl s£ * T.I.Ij.
UsótcndB pííllgicíi foxtorrler kas-
kyák dadák. Bóvebbct a kiadóban. 31
Ogyes, Idósebb autaloal ládakéjjt-léihcz kertfl PálrU Pótkávégyir. J6
Fahórnvmű Javítási, mhsslakltáll legolcsóbban vállalok, híjnál. házonklvM. — Hunyadi ulca 37. 24
Uiltényi-oip&t vegyen I
Fán)tképaalgaxol>ányoka< álliml hivatalnokoknak, a mlAlsitcrl lendelet éf. leimében 6'/i—10l/J nagyságban. 3 dar.bol 15 ezer koronáért «íiiil Fahn Adolf lény. tépisj. Zárda-utca 2. jalm. 39
Elsőrendű hnafOataiéat vállalok jutányos átoo. Jttajcl fóbetcegutca 66. u. 30
Nagyszakácsiban, Háry Lajosnál egy ló llalal, jókatbsn Urlott 4 lóétól lokamóbll I darab 1070-cs csíplóvel és I lóbetfejtó leljes jó telsjerclissel azonnal eUdó. 44
■Oholynak vagy raktárjuk alkalmas helyisig kiadó Zakál Mihály vasketeske-
Jónél. 4Q
FalhlvAa I Arcképes Igazolványokhoz tillksíges fényképek koitlsilvlselóknelt, nyugdíjasoknak JuUuyos árban Zöldfakortbon kéíilttetnek. 50
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budspesl legeliórendll, modem, csjlidl siállójs, az
István király szálloda
Ifi., Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt árakl Figyelmes kiszolgálás I Modern berendezésI Központi fűtési - Melcgvizszolgáltatásl -Für dó ki — Llltl
A nyugati pályaudvar közelében
1 drb. ADM tlpuau autó nyílott karos-seriával és komplett felszereléssel Auatro-Dalmler gyártmány, még garanciával. I drb. Auatro-Da?mler 17/60 HP b:thcngeres. két karosseriával (nyitott és csukott) gumival, komplett felszerelésjel. 1 drb. 36 HP Stayr gyártmányú személyautó kombiné karosseriával. gumival, felszereléssel. 1 drb. cca 1 év óta liasználalban lévő 2 kerék-fékes 4 Üléses Magomobil személyautó, ballon gumikkal, teljes felszerelésekkel. - Teljesen uj 2 keiékfékes 4 Üléses Magomobil személyautó, ballon gumikkal, egy évi gyári garanciával. Uj, Auatro-OalmUr és Magomobil személy- és teherautók
WEISER J. C. gépgyár
Nagykanizsa. Autógumik nagy raktára.
♦Cl'
Olcsó és jó
zománcedényt, porcel-lánárut és mindennemű háztartási clkkot
Szerbnél vásárolhat
_Csenge/y-ut 6. i:»i
1926. évre
előjegyzési-, óriást lómb- éj zseb-
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
kOnrvkerMk*<j«*«t>«a NAQYKAMIZÜÁN.
Gazdák és MgyMei
A Magyar Távirati Iroda
nagykanizsai kirendeltsége ax összes bel- is külföldi
terménytőzsdék
hivatalos áilolysmalt rádión kapja és clótlzefólnek leleíonon — percek alatl továbbítja. —
Előfizetések Király-utca 40. sz. alá küldendők. !M
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VASHR
1926. Április 17-28.
Rendezi a
Budapesti Kereskedelmi
és Iparkamara Vámszabadraktár. A legjobb eladási alkalom.
Áru- és személyszállítási kedvezmények a bel- és küllőid! vasulak
és hajózási társaságoknál. Vízum kedvez m é n y e k.
KözponH iroda: Budapest, V., Szemere-utca 6.
Tb. képviselet: Fischel Lojoa könyv, ketcikedó. Nagykanizsa, Városházip.
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szillé épület.
. n, Yw*! azarencsénk a t. vásárlóközönségei érlesileni, hogy áruink már kJ1l.f8|dr® .,« megérkeztek és minden vételkényszer nélkül megtekinthelók.
Kaphatók: mlndenncmü harisnyák és harisnyakOlönlegességek angol mellé harisnyák.
KötStt-szövStt áruk u. m.:
Puil-owerek
Férfi, női és gyermek mellények . a a . swealerek Női- és gyermek-kábátok Korcsolya-dresszek Vállkendők és svcalok
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtartók Bokavédők Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek
Biztosíthatjuk a I. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról.
MUhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. Bővebbel: Zalai Károly
könyvnyomdájában j< Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
A somogybQkkősdl Hitelszövetkezetnél felszámolás miall egy jókarban levő
Wertheim-kassza
eladó.
Megtekinthető Somogybükkösdön (u. p. Porok.)
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
Kuli Ikrti kuk Kin, Mit hUÍiot Utiialt. OL-M. kank OttU. Mit
íazkvKn.
Wanpaa *ea. uLJ. k. <•{*'!'■ M^CMk ipart.
Km. ;t".ii
'••', > ir-.S: ^ .:
<c.p, Mtilof
KvMfc. a. 14]
9M«alt6k H T*kartk*t
»•*. t». U
LMMml I
rkixoti to
*0»lcr»l Ttk. —
Anal Tak. m
MokU/ IM
Mtxil tlrl 1100
LW4 M. IUL 4IS0
roaciif. >4
Min.fiiida —
117
Nyomatott a Zrinji Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanlzttn. (Nyomdav«t*:
Imi -m.
Coecorátá
B*X4»'j»tul
Badipitll
Kn»tirU
XblhaalCM
vwáu
reiOkaaMta. Tf. Dasokla
>4 aalt S«x«l*l U»iUtr. C«sa«»l
ctluvld Kohó Kto. OAat Dtauki
asr-" i
UrtUayi IC
NycsUAk Alk«a*..a
76*l'04l ar.
FraakUa
OMMia
PllUl
Mral
t«pkaa«UB UJ(S(S(tai
VualvH yas.
KíkB»« 4
0a«J. 0ipa. |
r«íjY«í 4
Oaai-Do. ||
Oaaa VB. |
K«fk««f t HkM
'jp'ák Mí,
Mxgftí M«l I
M|l Uas |
Uaapa ]
KUcin
vaxyfc*
Vigoaijít
Rmuuuii
Uk\kk
\\Onm
oSltuaa KMMard Utnmm Naau.(l U
Ofa
KJzkáajtJ
|ándi KmIlü Viki. biin
UtU
MaaMka
Uraata
Mltr.
•ar
kflimtí
VárnaI
DJliwiai
Tmá
uktruint
üikakof —
Cakóit iro
caktx U S»
CllBMT M
3.»U«I _
MapftM -
Tokaji kot —
KalksrMfc. U
Ofta. nnaati
«rr. laaí Jtf
iáit Ua4 0-
AH. |U |
Aaw —
TkOkaa t0
r (i •
Xbity _ poív
KagtarlS Cot». -
g*M»Jay»«f UJ
sandák
Rorai-.aáJW _
SrívajtiM —
T«ztli
laia llí
STJÍ^?4 r
Kuloa <s
Piaiatloar 337
WiJ-Mlí —
V.ow
SCHKIB- II
rfcca 4C
Haac- aittrlcra M
SaUra a?
Dul» 71
KaUH Maiia/I —
XSldaléUh
Docofl
OBMI |
talamalaa
T*l«.'oa
OatnatshJ I
BAKII
Mai
SrauM 3
Oy4it Mi Cocvta fi'u. Pifldy«\
□tenbask Károly),
66. évfolyam, 6. szám Nagykanizsa, 1926 január 9, szombat
-r
árm 1800
POLITIKÁI NAPILAP
Té. TíO»f> (17. Miq
Feleiős szerkeszti: Ketnpelsu Béla
SLliln'VI m; *t7 jvu XO.ŰCC koja*, H4rntt Mrt... ... ... _ . »iOOQ koiau
A kormánykeréknél
(Dr. V. A.) Régóla járja kálváriáját a magyar nemzel. Mégsem szűnnek a fájdalmak és nem kevesbednek a megpróbáltatások. Ujabb és ujabb stációkra érkezünk, ahol vagy a megcsu-foltatás, vagy a kereszt, vagy a töviskoszoru vár reánk.
Ha valamikor, egyszer megírják a magyar nemzet kálváriajárásának történetét, akkor a népek millióinak arcán gyász-köny fog ülni.
A világ minden nemzetének sajtója ma egy kérdéssel foglalkozik : a frankhamisítással; a a frankhamisításon keresztül pedig a magyar nemzeltel.
Egyelfire tények, események járják irdatlan hullámhosszban ótOlt táncukat s csak ahogy ezek az események kimerülnek s a tények zsíros falatjával jóllakik a közvélemény, csak akkor jön el majd az elmélkedés, a mérlegelés, a fontolgatás ideje.
Nekünk, magyar közvéleménynek tisztán, tisztábban kell látnunk minden közvéleménynél s épen ézért korábban, mint mindenkinek, kell az elmélkedés, a mérlegelés, a fontolgatás állapotába kerülnünk, hogy tisztán tudjuk megítélni helyzetünket s tisztán ludjunk ítélkezni mások ítélete felett is,
Bár nem a" nemzet lovagias ügye ez, csak magános kalandorok eltévelyedése, mégis az egész magyar nemzet lelkiismeretének kell tiltakoznia a bűntény felelt s az eseményekből a nemzetnek kell levonnia az összes következtetéseket a szereplők egész skálájával szemben.
Két széles vonalú skálában szellemi és anyagi bűnösök és bűnrészesek vonulnak meg s bár bünltődésük bűnösségük szerint lagozódlk: egyben mindnyájan egy közös forrás enyhetadó italára szomjasak: mindnyájan a hazafiasság álarcába öltözötten akarják félrevezetni a magyar nemzet közvéleményéti . . .
A magyar nemzet azonban szeme előtt, szive előtt, esze előtt leeresztette á sorompókat s azon a sorompón semmiféle hazug jelszóval, semmiféle hamis bankóval átjutni nem lehet. A magyar nemzet e vészter-
hes időkben a magyar nemzet hajójának fedélzetén tartózkodik s egyetlen legfőbb vágya az, hogy akik e megpróbáltatás teljes idóben a kormánykeréknél állnak, azok biztos kézzel vezessék, vezethessék révbe az ország hajóját.
Mosl is, mint a kálváriajárás annyi slációjánál, a kormánykeréknél Bethlen István áll s ez a körülmény az, amely kifelé és befelé egyaránt megnyugvást adhat.
A szellemi és anyagi bűnözőknek egyaránt el kell venniök mélló jutslmukats miután a bűnözők ezer gyökéren keresztül szívják a táperót s igy ezer oldalról veszélyeztelik az állam életét, épen ezért minden bűnö-
zés köldökzsinórját el kell vágni még pedig ugy, hogy a bűnök fattyú hajlásai is vele pusztuljanak.
Belliién Islván a nemzet kálváriajárásának véget akar velnl, A nemzettől függ, hogy áldásos munkáját a nemzet osztatlan támogatása melleit vihesse laj-. resztül.
Az árviz után még sokáig mocsarak és vadvizek lappanganak az áldott magyar földOn, de öntudatos, elszánt munkával ott is, itt is, mindenhol felcsendülhet a kultúra szava s szárnyra kelhet az élellehellete.
De ezt egész emberként mindnyájunknak akarnunk kell.
Mindannyian a fedélzeten va gyünk s mindannyiunk szeme a kormánykerékre szegeződik . . .
Befejezték a nyomozást a frankhamisitási ügyben
Francia detektívek már novemberben hamis frankok után nyomoztak Budapesten — Ujabb kihallgatások Wfndischgrfitz és Nádosy is jelentettek be felfolyamodást a letartóztató végzés ellen — A nyomozás eredményei a minisztertanács előtt Budapest, Janulr 8 1925 november végén, mikor Magyarországon még senki sem tudóit a frankhamisításról, névtelen levelek
érkeztek egy kézból a párisi és lu-dapesli rendőrkapitánysághoz. A levelek frankhamisítást jelentetlek a rendőrségnek, -mely WindischgrStz és mások vezetésével folyik a frank ntegkonlreminálására. Budapesten a rendőrség mosolygott a .mesén", majd később dcteklivet küldtek Win-dischgrátzhez, ki jót nevetett azokon s egy rövid jegyzőkönyvvel az egész .mulatságos esetei" ad acla telték.
Ugyanekkor a francia rendőrség a legteljesebb inkognitóban delek-liveket küldölt Magyarországra, kik mindent a legpontosabban kinyomoztak' s láviralban hívták tel a holland bankokai, hogyha Jankovics és társai hamis frankokkal Amsterdamba érkeznek, fogják le őket. — December 23-án ez meg is történt.
Budapesten erre már cl is felejtették az egy hónappal előbbi névtelen feljelentéseket s épen ezért jó ideig a nyomozás munkája is megakadt. A francia rendőrség pedig nem bocsátolta a nyomozás rendelkezésére adatait. Csak mikor a magyar kormány ezt erélyesen kérte, akkor végre, ezelőtt hat nappal, megküldték Párisból az összes adatokat. Egyes lapok ezt a lényl „erélyes francia demars'-ként fujrák fel, voltaképen azonban ez segítette helyes nyomokraabudapcsli rendőrkapitányságot.
Párisi jelcnlés szcrinl olt már
1924-ben tudtak Windlscbgríitz frankhamisitási terveiről.
WindischgrStz két milliárd kauciót ajánl fel
Windischgrátz Lajos herceg megbízta védőjét, járjon el rokonsága körében, hogy adjanak össze 1—2 milliárd korona kauciót, minek ellenében kérje ideiglenes szabadlábra helyezésit.
Miniszterek tanácskozásai
A miniszterelnökségen szakadatlanul folynak a tanácskozások. Ma délelőtt az igazságügyminiszler és a belügyminiszter tanácskoztak hosszasan a miniszterelnökkel. A tanácskozásba később bevonták Strache főügyészt és Marinovich főkapitányt is. Részletesen megbeszélték a nyomozás eddigi adatait s a tovább! tennivalókat.
Gerő tanácsos készítette a hamis frankok papírját
Gerő László műszaki tanácsos, a Térképészeti Intézet h. Igazgatója vallomásában elmondta, hogy a hamisításhoz szükséges papirt teljesen ö maga készitelte. Először hozattak ugyan Németországból papirt, ez azonban nem volt megfelelő. Ezután csak a papirmasszát hozatták Németországból, magát a papírt pedig vízjellel, mindennel együtt Oerö maga készitetle, amivel Magyarországon teljesen egyedülálló szaktudásának adta tanújelét.
Szabadlábrahelyezések, előállítások
Polnay Pétert, az Allanlica vezér-
igazgatóiénak gyanúba vett fiát, Man-kovich Gyulát és Hébel Jánost szabadlábra helyezték.
Vellősi Béla, Pipik Anlal és Ágoston Géza nyomdai munkásokat, kiknek jelentéktelen technikai szerepűk volt csak az ügyben, előállították.
Kívülük őrizetben vannak még Szörtsey József a MNSz alelnöke, ^ t-Gerő László műszaki tanácsos, Span-ning nyomdai művezető, ilj. Andor Endre, Virág János a Térképészeti Intézet művezetője, Kis Lajos gépmester, Hála József és Parragh Ferenc műszerészek, összesen tehát tizenegyen.
A leleplezéskor Parragh törte össze és adla el a bankjegynyomó gépet.
Korányi báró visszautazik
Párizsba Budapestről jelentik: Korányi Frigyes báró párisi magyar követ, aki családi ügyekben Magyarországra jött, holnap visszautazik állomáshelyére Párizsba.
Kihallgatták Zadravecz tábori püspököt
A mai nap folyamán a rendőrség megkezdte és előreláthatólag estig be is fejezi azokat a kihallgatásokat, amelyek a rendőri nyomozás végleges befejezéséhez még szükségesek. Kihallgatták nevezetesen Zadravecz István tábori püspököt, miután egyes jelenségekből arra lehetett következtetni, hogy a bűncselekményről Ö is tudomással bírhatott. Zadravecz püspök vallomásában előadla, hogy ö tényleg tudomást szerzett arról a célról, amellyel a terhellek védekeznek, de midőn tudomására jutott, hogy ezt a célt milyen eszközökkel szándékoznak elérni, a további közreműködést elhárította magától. — A püspök kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvet az abban foglalt vallomás illetékes megbirálása céljából áttették a püspök személyére illetékes had-birósághoz.
Gömbös Gyulát lakásán hallgatták kl A rendőrség a délelőtt folyamán tanúként kihallgatta Gömbös Oyula nemzetgyűlési képviselői, aki súlyos betegen fekszik lakásán, meri a frankhamisításokban résztvett néhány fiatalember, akikkel a múltban összeköttetésben állt és az egyik lerhelt vallomásában rá is hivalkozolt. Qöm-bös kijelentelte, hogy a frankhamisitási ügyről semmiféle tudomással sem bir és az egész ügyről csak ulólag, a hírlapokból értesült. Ujabb két őrizetbevétel a Térképészettől A rend őrség a Térképészeti Intézet egy tényleges és nyugdija? alkalmazottját ma délelőtt folyamán őrizetbe vette. A letartóztatottak kihallgatása folyamatban van. A Térképészeti Intézetnek már letartóztatott alkalmazottai ellen az illetékes hatóságok a fegyelmi eljárási megindították és őket állásuktól felfüggesztették.
JUUUU KOttOKTT
1926 Január 9
Az Iratokat holnap átteszik
az ügyészséghez Tekintellel arra, hogy az ügynek mindeddig felderítetlen részletei minden valószínűség szerint már a mai nap folyamán tisztázódást nyernek, a rendőrség az ügy összes aktáit előreláthatólag a holnapi nap folyamán a kir, ügyészséghez fogja áttenni, mely alkalommal a közönséget a bűnügy összes részieleit magába foglaló részletességgel lógja tájékoztatni.
A „Világ"-ot nyolc napra betiltották A magyar kir. belügyminiszter a .Világ" politikai napilap megjelenését nyolc napra betiltotta tekintettet arra, hogy a nevezett lap pénteki számában az ország külpolitikai életét súlyosan sértő cikket közöli. Büntető eljárás Ulain elten Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő ellen a frankhamisítással kapcsolatban a lapokban megjelent nyilatkozatai miait a büntető eljárást folyamatba tették.
WlndlschgrStz és Nádosy megnyugodtak a letartóztató végzésben
Wlndischgriitz Lajos herceg a letartóztatását elrendelő végzés kihirdetése után, kijelentette, hogy a frank-hamisitásl bünűgy mostani stádiumában a maga részéről célirányosnak tartja, hogy szabüdlábrahelyezése érdekében semmiféle jogorvoslattal ne éljeo. A vizsgálóbíró külön jegyzökönyvet vett fel arról, hogy a letartóztatásban megnyugszik és igy az Jogerőssé vált.
Nádosy országos főkapitány kihallgatása után ugyancsak jegyzőkönyvbe vétette a vizsgálóbíróval azt, hogy a letartóztatásban megnyugszik, az ellen jogorvoslattal nem kiván élni. Ez annyit jelent, hogy a herceg és Nádosy a frankhamisitási bünper nyomozati stádiumában mindvégig fogságban maradnak.
Ma megjelent az ügyészségen Nd-í/osytelesége, aki Strache Gusztáv főügyészt kereste fel dr. Erdélyi ügyvéd társaságában és beszélgetési engedélyt kért az ügyészségi elnöktől. Dr. Strache az engedélyt meg is adta. Nádosyné dr. Erdélyi kíséretében bement a fogházba, ahol dr. Kovács alelnök jelenlétében és felügyelete mellett beszélgetett letartóztatásban levő férjével.
Kihallgatások Rába Dezsőt, Wmdíschgraiz titkárát ma délelőtt féliizenket.őkor állam-rendőrségi detektívek elszállították a Markó-utcai fogházból a főkapitányságra, ahol az ujabban letartóztatottakat szembesítették, utána pedig a rendőrség által foganatosítandó házkutatásokra vitték cl, hogy Cjet-leg útmutatásokkal szolgálhasson.
Dr. Strache főügyész délben egy órakor utasítást adott arra, hogy a fogházból kisérjék eléje Windischgrűlz herceget, mert a tegnap letartóztatott terheltek vallomásai miatt kihallgatása újból szükségessé vált. Néhány perccel később már dr. Makkay Jenő ügyészségi alelnök jelenlétében részletesen kihallgatták a herceget és vallomásáról jegyzőkönyvet vetlek fel.
Minisztertanács Budapestről Jeltntik: A kormány tagjai ma délután Bethlen István gróf miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanácsra gyűltek össze, amelyen Bethlen gróf beszámolt a francia frankhamisitási ügyben lefolytatott nyomozáseddigieredményéröl.Aíflyer János föídmivelésügyi miniszter az
árvizsujtotta vidék helyzetéről referált, ugyancsak Vriss József miniszter a népjóléti tárca ügykörébe tartozó ügyeket jelentette. Majd a szőnyegen levő folyó ügyek kerültek tárgyalásra. A minisztertanács este 7 órakor ért véget.
BELFÖLDI HÍREK
Az árvizsujtotta lakosság visz-szatér otthonába. Békésc-abáról jelentik : Az árvizsujtotta vidékekről Békéscsabára menekült lakosság kezd lassanként visszatérni falujába. A segítő akciók és gyűjtések a legnagyobb mérvben folynak. Gyulán január 30 án nagyszabású cslély lesz az árvízkárosultak felsegélyezésére. Miskolcról jelentik: Az árvíz lefolyóban van, de a községek teljesen el vannak zárva, ugy hogy éhínség fenyegeti öket.
A bankjegyek felülbélyegzése. A Baross Szövetség elnöki tanácsa elhatározta, hogy feliratban kéri a pénzügyminisztertől a bankjegyeknek pcngőérléire való átbélyegzéséi, hogy ezáltal a közönség könnyebben hozzászokjék a pengőértékben való számoláshoz.
I. - J-.IM ~l l ' . ' ~ 1 * -II * I ', ~ | ' | '
Az uj vigalmiadó-szabályrendeíet
Bálokon a belépődíj egyötödrészét kell fizetni vigalmiadó fejében Nagykanizsa, január 8 Január 1 ével életbelépett, a farsangi rendezőségeknek szánt újévi ajándék gyanánt, Nagykanizsa városnak most már minden fórum által jóváhagyóit vigalmiadó szabályrendelete. A szabályrendelet nemcsak a rendezőségeket, hanem a szórakozni vágyó közönséget is érinti, ezért főbb részleteibenakövdkezőkbcn közöljük:
Nagykanizsa város a mulatságok és szórakozások után szegényügyi és népjóléti közkiadások fedezetére községi vigalmi adói szed.
Az adókötelezettség kiterjed belépődijak, szini-, kabaré-, zene-, ének-, szavalati slb. előadásra, felolvasásra, rajzolt, festőit, vetített képek, élőképek, cirkuszi vagy más mutatvány, kiállítás vagy bármiféle verseny megtekintésére, táncvigalomra, bálra, ünnepélyre, szórakozó-, mulatóhelyek, kertek látogatására. Zenés kávéházakban, vendéglőkben lia zenével (kivéve cigányzenét) tánccal, előadással szórakozást nyújtanak és ezen szórakozást belépőjegyváltáshoz, vagy belépődijfizetéshez nem kötik, szintén vigalmiadó fizetendő.
Mentes a vigalmiadó alól: A nemzeti irányú és a keresztény erkölcscsel nem ellenkező tudományos és szépirodalmi intézeteknek és egyesületeknek, iskoláknak, közművelődési, nemzetvédelmi, nevelési célokat szolgáló előadásai, felolvasásai, kiállításai, az Országos Dalosszövetség kötelékébe tartozó dalosegyesületek által rendezett saját hangversenye.
A vigalmiadó a beléptidijaknak rendesen 10 százaléka.
A közkertekben, közterületeken, vásártereken rendezett népies szórakozások belépődija utan 5 százalék, hangversenyeknek 20 000 koronáig terjedő belépőjegyei után 5 százalék, a 20.000 koronán felül 50.000 koronáig terjedők után 10 és az 50.000 koronánál magasabb árúak után 15 százalék adót kell fizetni.
Az önálló táncelőadások vagy mutatványoknál 15.000 koronáig 10,1 30.000 koronáig terjedők után 15 és a 30 000 koronánál magasabb árúak után 20 százalék adót kell fizetni.
Helyi dal- és zeneegyesületek által rendezett saját hangversenyeken tekintet nélkül azok árára 10 százalék adót kell fizetni.
Testnevelési sportversenyeken és mutatványokon 5 százalék adót kell fizetni.
Szinlársulatoknak a város közmü-velődésügyi bizottsága által megjelölt előadásai után 5, egyéb előadásai után 10 százalék adót kell fizetni.
A belépőjegyek árának 20 százalékát kell fizetni adó fejében: bálokon és táncvigalmakon, minden olyan mulatóhelyen, ahol a nézőtéren akár az előadás alatt, akár az előadás után ételeket vagy italokat szolgáltatnak ki, vagy ahol dohányozni szabad (ide nem tartozik a nézőtértől teljesen elkülönilett buffet), oly kiállításokon, melyek képző- vagy iparművészeti termékek bemutatását azok aukciószerű eladásával kapcsolják össze.
Adó alá esik a ruhatári díjnak az a része is, melv kalap, bot, esernyő, kabát ulán a 3000 koronát meghaladja; úgyszintén a program, színlap stb. ára is, ha ezek megvétele kötelező s áruk darabonként 1000 koronánál, hangversenyeken 2000 koronánál magasabb.
Oly helyiségekben, hol a szórakozást csak zene nyújtja, személyenként és esetenként 1000 korona, hol a szórakozást előadás nyújtja, 2000 korona, hol a szórakozást táncelőadás vagy mutatvány nyuHJa, személyenként és esetenként 3000 korona és bol a közönség táncolhat, személyenként és esetenként 5000 korona vigalmiadót kell fizetni.
Nagykanizsa, január 8
Mint élő-halottak jíroak köztünk — halálraítéltek, kik tehetetlenül várják sorsuknak a napok.múlásával közeledő szomorú beteljcsedését.
Sokan vannak ilyenek: a íüdő^ie-tegségek áldozatai.' Legtöbb közülük a nyomorúság jármába törve szervezte a pusztító kórt, amit épen a szegénység avat halálos Ítéletté, mert nem adja meg a módokat az ellene való védekezésre.
Ezeknek a szegényeknek megmentésén fáradozik hosszú évtized ik óta, kitartó, csendes, de annál eredményesebb munkával a József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai tüdőbeeg-gondozó intézete.
A Szanatórium Egyesület most feb-niár 6-án hagyományos piknikjét rendezi. A tegnapi értekezleten ^ szanatóriumi hölgyek közt kiosztásra kerültek a gyüjtői/ek, melyekkel' bekopogtatnak mindenhova, ahol némes sziveket, egészséggel megáldott jó embereket találnak. Azok részére kérnek ők, kik a legszerencsétlenebbek közöttünk, mert hiszen betevő falatért való munkájukat, az életükért már-már feladott küzdelmüket is a lassan ölő kór teszi meddő kínlódássá csupán.
Fogadja mindenki szivesen a gyűjtő hölgyeket s aki egészséges, akinek van miből, adjon jó lélekkel embertársai megmentéseért.
Görögország a kommunistákat elhagyott szigetre deportálja. <4/-hénfiol jelentik?- A görög rend irség legutóbb négysSáz kommunistát tartóztatott le, akiket az Aegei-tenger elhagyott szigeteire deportáltak. A Pangalosz-kormány éles harcot indított a kommunista izgatás ellen és a kommunizmus elleni küzdelemre egy államtitkári állást kreált, melynek hatáskörébe kizárólag a kommunizmus elleni védekezés tartozik.
NAPI HIRIK
■APIRERD
Január 9, szombat
Római katolikus: lulián vért. Protestáns: Marcci. Izraelita: Tcbelh kó 23.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor, nyugszik délután 4 óra 28 perckor.
Az Ipartestület tánetstélye a Polgári Egylet nagytermében este 9 órakor.
Mozi. Uránia: Nagyvilági házasság. Világ: J'accusc, Abcl G.mc, háborús drámája. Előadások este 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Január 10. Citderon-wt a Polgirl Efylelbea ■ pMbittU rtnáciHíbro ttU 9 inkor
Január 21. A n»eykanlii.il vendííWrtk. kivé»ok. méitiroauk í» pliwirek nKÍlyejuritUnek lirtkSra linertttlye a Koona i»»f<» termeiben ette 9 órakor.
Január 31. A Zrínyi Mlklói Irodalmi it Míví-uelf Kl-t Deik 1-tretx em'.Hc-ainepUye.
Február 1. A Move UmírctUrleulö etáadiu ai Uránllbm ette 7 órakoMEril Chrüti: Hőnyin legyek 1 tinadi'.om anyja > OyakorlaU ntpgoryJoiia.
Ery»<gei ntpkulturit n
február 6. A Jóiul klr. bercefl Snnatiirtum EgyeiOlet piknikje a Poljjirl Erj'*' öMXta termetben. Február 23. SiudOí Ervin hangversenye a Ka-
»j|-.óbiD.
Március I. A .Move UmercUctliuto elSadita ai Uiinllban ette 7 órakoe (Elek Atnilit: MII tegyünk a tiugyír llju»inírt? A k-lnyuevelía iDecUlll feladatai: Jovinovilt Lea: Ac Ideill* társadalom nagy kertutény itendolkoxók pyootán).
Farsang
királyfi hivatalosan bevonulását tartotta apródjaivul és ahol végigvonult és selymes palástját mutogatta — mintha egy pillanatra mosoly szállt volna a komor arcokra, mintha feledtette volna a sötét árnyakat, melyek az emberek minden lépését kisérik és görcsösen hozzászegődnek és kisimította volna a mély redőkel.
A szekrényekből előkerülnek a finom, könnyű báli cipelőcskék, a h ab-szerll ruhaköltemények, leheletszerű csipkézetek, melyek a Teremtő legszebb alkotását vannak hivatva megfelelő keretbe foglalni.
Felcsendül a hurok szívhez szóló zenéje és a forró levegójil bálteremben egybefonódnak a párok és a boldogság önfeledt derűjével találkoznak a szemek, mig pajzán Ámor tegzé-ből el-eltünnek a jól irányzott nyilak.
Ám a Ltthatatlan Is végigvonul a termeken. De ól nem zavarja meg á kicsi asszonyi szájak kínálóan piros epre, az álarcok mögül delejezőszempárok perzselő heve — őt nem téveszti meg a diszkréten alkalmazoti rizspor, az erősen ivelő fekete szemöldök. Ú tudja, hogy csak kénysze-redeltség itt — minden. Beleélés egy világba — amelytől a lélek távol áll. Hogy a mosoly sebző tövist takar, a vidámság metsző fájdalmat palástol és a látszólagos pompás hangulatból kisír a mai Idők minden keserűsége és néma szenvedés. Egymást igyekeznek szuggerálni — hogy boldogok, hogy megelégedettek és miközben könnyű léptekkel végig siklanak a fényes parkett-termen — kis fekete selyem álarcok alól titkon felhördül a jaj.
ilyen a magyar „farsang' képe...
— HivatalvLzsgálat a városházán. Zorubay Andor számvevőségi főtanácsos, a várm egyei számvevőség főnöke pénztárvizsgálatot tart a nagykanizsai városházán. A vizsgálat valószínűleg a jövő bét közepére befejeződik.
— Megyei tűzrendészet! felügyelő kinevezése. Az alispán a vármegyei tüzrendészeti felügyelői teendők ellátásával Bublcs Tivadar volt balatonfüredi főszolgabírót bízta meg.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
>
1926 január 9
SALA! KOXUMT
ml.
— Kitüntetett DV kalauz. Abbó.' az alkalomból, hogy Greti István DV tehersonalMatiz 46 évi becsületes szolgálat után nyugalomba vonult, a kereskedelmi miniszter elismerésével és díszoklevéllel tüntette ki. Tegnap délután adla át az állomás 1. osztályú várótermében a kitüntetett kalauznak Kaimár Károly DV főfelügyelő és oszlályfönökhelyéties a központi igazgatóságtól a miniszter díszoklevelét megfelelő ünnepi keretben és szép beszéd kíséretében. A szép ünnepélyen ott voltak a DV tisztikar élén Barlal Béla állomásfőnök, Baraa lenác forgalmi főnök, Schwarcz Brúnó személyzeti osztályfőtlök, stb. és a kitüntetett pályatársai. Oreci István meghatva mondott köszönetet az üzletigazgatóság leulazott képviselőjének és pályatársainak a meleg ünneplésért. Holnap 5 órai tea aCentrálban. — A mai iparos táncestély. Az idei farsangot a nagykanizsai iparos-társadalom évről-évre megismétlődő, hangulatos tánccstélye nyitja meg ma este ponl 9 órakor a Polgári Egylet termeiben. Az iparosok tánccstélye \ ízlésesen dekorált teremben a fesz-lelen jókedv és családias együttérzés legyében fog lefolyni és mindenki, iki azon részt vesz, jól fogja magát érezni. Arról értesülünk, hog/ az estély rendezősége dr, Kdllay Tibor igéretét birja, hogy ő is lejön és részt vesz az estélyen. így tehát mindenképen adva van egy felejihctlen kedves estély, amely a szórakozás meliett egy nagy szociális-karilaliv intézményt is segit teljesen befejezéshez julni, a nagykanizsai elaggott iparosok menházát. Hisszük, hogy "Nagykanizsa társadalmának minden rétege ott lesz ezen az iparos estélyen, amely az idei farsang egyik legjobban sikerült eslélyének Ígérkezik.
^Eljegyzések. Rosenzweig Miksa nagykereskedő és neje leányát Bözsi-kél (Kaposvár) eljegyezte Kovács Mihály (Nagykanizsa).
Czindris Ferenc villanyszerelő eljegyezte Gozdán Mariskát. (Minden külön értesítés helyeit.)
— Adó-alanyok és adó-tárgyak összeírása. A városi adóhivatal most végzi Nagykanizsa adó alanyainak és adó-tárgyainak 1926. évre szóló ösz-szeirását. Az összeírás rövidesen befejeződik.
— A keresztényszocialisták a házhelyhez juttatottak érdekében. A nagykanizsai keresztényszocialisták, hogy a házhelyhez jullatottakat felsegítsék a ház felépítésére, akciót indítottak megfeleli) hitel kieszközlése érdekében. Értesülésünk szerint a legközelebbi napokban a párt vezetőiégének egyik tagja Budapestre ■utazik, hogy. az illetékes körökkel ebben a fontos ügyben tárgyaljon és a szükséges hitel megszerzését kieszközölje.
— Nagymagyarország lovag-várai. Szieberlh Imre előadása hét-líra 7 órakor az Urániában, legendás idők szépségét és nagyságát varázsolja vissza gyönyörű szines képeivel és kedves, közvetlen előadómodorával. Jegyek előre biztosíthatók 5000 koronás árban.
— Nagykanizsa hozzájárulása a megyei háztartást alaphoz. Nagykanizsa város 19^6. évi hozzájárulása a vármegyetliáztarlási alaphoz a községi pótadó alapját képező állami adók és az 5'','«-os kereseli adó együttes összegének 9'ío-a, ösz-szegszerűen körülbelül 400 millió korona.
■=« Schwarcz Dezső cégnél url
^ és nőj divatárukban legszolidabb M-
j
— A városi költségvetés elkészítése. A községi költségvetések elkészítésére kitűzött január elsejei határidől nemrégiben a valula-érték megállapításának rendezéséig felfüggesztették. így a városoknak és községeknek csak február 20 ra kell papirkoronás költségvetéseiket elkészíteniük. Nagykanizsa város költségvetésének elkészítési munkálatai befejezéshez közelednek,
— UJ fürdőház Keszthelyen vasbetonból. Keszthely vezetősége megbízta Gro/fils Gábor gazdasádi akadémiai tanárt a jelenlegi korhadt szigetfürdő helyébe épilendő uj vasbeton fürdőépület terveinek elkészítésével. Ha lesz fedezet, akkor a fürdőház egy részét még az idén megépiiik.
— Katolikus Legényegylet Sze-petneken. A szepetneki Katolikus Legényegylet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta.
— Felrobbant vasúti riasztó lövedék. Zalaegerszegen Polczer Ferenc cipész 8 éves fiacskája a zala-lövői vasul mentén e^y gyufáska-lulya nagyságú vasdarabot talált, mellyel játszani kezdett s.addig ütögette, míg felrobbant s a kis fiút súlyosabban, szüleit könnyebben megsebesítette. A vasdarab valószínűleg vasúti riasztó lövedék volt. Az apa ellen gondatlanság miatt eljárás indult.
Holnap tcadélután a Centrálban.
— Munkás-kitüntetés. A föld müvetéstigyi miniszter Cseh József balatongyöröki uradalmi erdőőrnek hűséges szolgálatai elismeréséül kitüntető oklevelet és pénzbeli adományt engedélyezett.
— Keszthely a nagykanizsai 20-as emlékműért. Keszthely nagyközség képviselőtestülete 3 millió koronát szavazott meg a nagykanizsai 20 as emlékműre.
— NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ára 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Tapolca beruházási tervezete. Tapolca község képviselőles-tülelc megállapította a kölcsönből fedezendő szükséges beruházásokat. Ezek: vizvezeték 31/2 milliárd, csatornázás 6 milliárd, utburkolat 4'/» milliárd, járványkórház 130 millió, jegyzőlakások 400 millió, vágódid IVj milliárd, gőzfürdő 1/2 milliárd, városrendezési tervezel 50 millió, külső fásítás 25 millió, egy pár ló és felszerelés 25 millió, sporttelep 200 millió, Jókai liget 50 millió. A vizvezeték, csatornázás, utburkolás és vágóhíd tervei készen vannak. A képviselőtestület a 16'/a milliárdos kölcsön felvételét csak ugy hajlandó megszavazni, ha az legalább 50 éves lejáraira szól.
— Tüz. SOmegprágán 7 pajta leégett. A ttlz este fél 8 órakor Bodai József szérűskertjében keletkezelt és másnap délután 1 óráig izzott. Bodai kára magában 66 millió korona. A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozta.
— A kaposvári népszámlálás eredménye. Az 1920 évi népszámláláskor 29.502 lakosa volt Kaposvárnak, a mostani összeírás számadalai szerint 28.702. A csökkenést az okozza, hogy 1920-ban 300 katona és 800 csendőr volt Kaposváron, ma mindössze 500 ezek száma. A nők száma 10.731, a 18 éven felüli lakosság száma 9319. A 18 éven aluliak közül 4.480 férfi és 4252 nő. A házak száni'a 3002.
_ Villanytelep Somogyszllben. A 2600 lakosú Somogyszil község villanylclepe megkezdte Üzemét. Az utcákat 64, a lakásokat 800 lámpa világítja.
Időjárás
A nagykanizsai mcteorologtai megfigyelő Jelentése: Csütörtökön a hőmérséklet: reggel 7 órakor —1.4, délután 2 órakor +2.3, egte 9 órakor +0.
Felhőzet: Reggel félig borult, délben egészen borult, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel ENy, délben és este DNy.
Napi csapadék mennyisége: —. Reggel köd es dér volt.

A Meteorológiát Intézet jelentése szerint némi llflsillyedéssel változékony enyhe kló várható helyenként ssapactékkal.
— Harangszentelés. Balatoncsehi és Orda kisközségek közös templomuk részére három uj harangot szereztek be. A felszentelést ünnepélyes keretek közt tartották meg.
Utolsó keresztrejtvényünk megfejtése
Nagykanizsa, január S Szilveszteri számunkban közölt, U. I. (Nagykanizsa) által beküldött keresztrejtvényünk helyes megfejtése a következő:
Vízszintes sorok: 1. Brehtn, 2. freskók, 3. ró, 4. la, 5. lama, 6. Mond, 7. Mum, 8. Tóin, 9. ad, 10. Tisza, 11. ma, 12. kultúra, 13. al, 14. flört, 15. en, 16. R/jna kincse, 17. Oku, 18. sot, 19. sőt, 20. nos, 21.isa, 22. Ili, 23. Isler, 24. vigéc, 25. hajnala, 26. ajk.
Függőleges sorok: 1. Bróm, 2. Fram, 5. lud, 6. Mazuri tavak, 7. makaróni, 15. esőlé, 27. est, 28. molo, 29. Kant, 30. Alilla sírja, 31 dom, 32. üstökös, 33. Magnetic 34. lakos, 35. Jttslh, 36. csiga, 37. II, 38. Nju.
A beküldő ajándékaképen kisorsolt tárgyakat a következők nyerték meg: az üveg barackpálinkát a „Szilveszter" jeligéjű megfejtő (Csengery u.), az üveg bort Holmik Annus (Fő ul), a könyvel BSrdió Mihály (Magyar u.)
Irodalom és művészet
Színészek Keszthelyen. A jelenlegi Zalaszentgróton működő Thália-sztnház 10 napos szezont készít elő Keszthelyen.
Ma Este. Negyedik évfolyamába lépett a Ma Este képes heti revü, mely az eddigi három év alatt méltán hóditolta meg belső tartalmával csak ugy, mint külső kiállításával zászlaja alá a magyar családok ezreit. A negyedik évfolyam ctső száma is az eddigi gazdag és változatos szöveg és kép-tartalommal jelent meg. Mellékletben közli a Riguette cimtl operettet.
Magyar Lányok, fiatal leányok képes irodalmi lapja. Szerkeszti Tut-sek Anna. Az uj évfolyamban Gaal Mózes, Altay Margit írnak regényt. Tulsek Anna folytatja „Éviké feljegyzései "-t. Ezenkívül novellák, ver--sek, társadalmi' és ismeretterjesztő cikkek, képek és a szerkesztő üzenetei tarkítják a lapot. Előfizetési ára negyedévre 30.000 korona. Előfizetők negyedévi 20.000 koronás kedvezményes áron..szerezhetik meg a „Százszorszép Könyvekkel. Többszínű borítékkal ellátót, illusztrált kötetet kapnak a sorozat előfizetői, a Magyar Lányokkal cgyűlt negyedévre 50.000 korona, Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
SPORTÉLET
Plng-gong verseny Nagykanl-. zsán. Január 10-én délelőtt 9 órai kezdetlei saját helyiségében házi ping-pong versenyt rendez, melyre az egyesület vezetősége a Schnitzer és Göndör ékszerész-cég által adományozott 3 drb. érmet tűzi ki és pedig az I. helyezett részére nagy ezüst érmet, a II. helyezett részére kis eztlst érmei és a III. helyezett részére bronz érmet. Benevezni lehet Schnitzer és Göndör ékszerésznél és az egyesületben I0-én9óráig. Nevezési dij 10.000 korona. — Az egyesület még c hó folyamán megrendezi Nagykanizsa bajnokságáért pitig-pong versenyét s az 1. dij arany érem, II. dij ezüst érem, III. dij Bronz érem lesz. Az érmek megtekinthetők Schnitzer és Göndör ékszerész kirakatában.
SzSE—NTE. A Szombathelyi Sport Egylet vasárnapi vendégjátéka teljes bizonyossá vált, mert az NTE a téli évszak rizikója ellenére is vállalta a magas költségeket. A két bajnok-aspiráns csapat találkozása eléegyforma érdeklődéssel tekint a Nyugati és Délnyugati kerületek közönsége, meri az eredmény a két kerület erőviszonyának fokmérője lesz. Az SzSE az ebéd utáni gyorsvonattal érkezik s a mérkőzés fél 3 órakor kezdődik a sporttelepen.
Keszthely község a sportért. Keszthely község képviselőtestülete 66 millió koronát veti fel 1926. évi költségvetésbe a levente sportpály; építési költségeihez való hozzajáru lás cimén. A három következő esztendőben 54 —64 millió koronát fordít a község erre a célra, y
mozi
Világ szombat—vasárnap 7, 9, illetve 3, 5, 7, 9 órakor: J'accuse, dráma a háborús időkből 2 részben, egy előadásban. A legmegrázóbb erejű f&i, amely a világháború egyes jeleneteivel, különösen peáig az u. n. hinterland háborús psicliologiájával kapcsolatban készült. Rendezője Abel ' Ganc, aki a francia rendezők közüf egyedül emelkedett világhírnévre (X. simphonia, La Roue) főszereplője' Severin Mars, a filmvilág legnagyobb tragikus színésze. A filmet öt év után. a múlt évben vélték reprizre s háborús vonatkozásai miatt sikere vetekedett a legújabb film csodák sf-v kerével. ,
Uránia szombaton és vasárnap 7, 9, illetve 3, 5, 7, 9 órakor Nagy~j világi házasság, modern amerikai izü történet, ^smety egy legenda kapcsán bibliai íaőket varázsol vissza a mozivászonra. Ez a rész szenzációsan szép, amiben nagyrésze van a gyönyörű színezésnek.
KÖZGAZDASÁG
A magyar föidmivelés 1925. évi mérlege
Az eladó birtokok száma egyre növekszik, vóvők aJig jelentkeznek
Az Országos Mezőgazdasági Kamara összefoglaló jelentésben mutatja be az ország mult évi mezőgazdaságának mérlegét. Ebben összesűrítve és cáfolhatatlan számbeli adatokkal támogatva, megtalálja az olvasó mindazokat a panaszokat, amelyek a gazdák részéről elmúlt esztendőben elhangzottak. D^A statisztikai adatok semmi esetre sem túloznak és a gazdáknak igazat adnak. Kitűnik belőlük, hogy a mezőgazdaság komoly erőfeszítésekkel igyekszik visszatérni a békebeli termelés színvonalára. Jelentékennyel! fokozta a műtrágya"'" fogyasztást és ennek köszönhető, hogy a termés eredmények kapásokban fölülmúlják az 1911—15 évf átlagot,
A kedvező termésátlagok eredményeit aafcnban lényegesen csökkentik az értékesítési viszonyok. Nem-
EAUÜ KOUOK?
1926 Január 9.
cuk a mezőgazdasági szemes termények ára morzsolódott le, mig munkabérek nem csökkentek, a gazda ipari szükségleteinek árai pedig emelkedtek, hanem az álatárak is nagy mértékben csökkentek, a hizlalás jövedelmezősége pedig annyira megszűnt, hogy a gazdák igás állatokat visznek vágóhidra.
A termeléshez szükséges eszközök és anyagok ára az 1924 évvel szemben rosszabbodott az autonom vámtarifa immár egy esztendeje változatlanul fennálló ipari tételeinek eredményeképpen.
Az 1924. év első háromnegyedében a behozatal 474 6 millió aranykoronát tett ki, 1925. év 9. havában ez az összeg 526.1 millió aranykoronára emelkedett Az uj vámtarifa tehát nemcsak, hogy nem korlátozta a behozatalt, de a mezőgazdaság szempontjából is súlyos terheket jelentett, mert a behozatal emelkedése nagyrészben a mezőgazdasági termelésnek immár tovább nem halasztható rekonstrukciójával áll összefüggésbe.
Ha mindezeken kivül figyelembe vesszük a közterheknek növekedését, akkor nem nehéz megérteni, hogy a g8zdák jelentékeny része fokozatosan válik meg felszerelési ingóságaitól, majd pedig földjétől is. Az eladó birtokok száma egyre növekszik, vevők pedig alig jelentkeznek. Ennek eredménye a föld ára folytonos csökkenése, de nem kevésbé súlyos a haszonbérlők helyzete, ezek közül is többen hagyták el bérletüket még a lejárat előtt.
Kétszáz részvénytársaság cégjegyzését törölték Budapesten. Arra a mélyen átfogó gazdasági tisztulásra, amelyet a magyar gazdasági élet 1925-ben el kellett szenvedjen, hogy az inflációs évek kinövéseit letörje, jellemző, hogy egyedül a budapesti törvényszéknél másfél hónap alatt 200 részvénytársaság cégjegyzését törölték Ezek közölt volt 10 bank, 1 biztosító intézet, 51 ipari és 48 kereskedelmi vállalat. Egy másik éppen olyan jellemző tétel, hogy a budapesti tőzsdetagok közül 1925-ben 3000-en törölték magukat. A konjunkturális időkben 8000 látogatótól hemzsegd a budapesti tőzsde, ma a tagok száma csak 3000, de ezek közül is alig akad 300—400 látogatják a tőzsdét.
TŐZSDE
Az értéktőzsdén az Irányzat megszilárdult. Az áifolyamok már nyitáskor a tegnapi nívó felett állottak és mivel később Bétából is szilárd irányzatot jelentettek, az ámivó zárlatig további áremelkedést éit cl. A tózsdt teljesen higgadtan itéli meg a frankhamisítás révén előállott helyzetet annál is inkább, mert a londoni pénzpiac a földhitel kötvényeket több mint húszszorosán túljegyezték, bizalmának adott kifejezést. Különösen Danubius, Georgia, Salgó Ríme a vezető Wnyapapirok, Első Buda-
Epésti Gőz és Cukor voltak szilárdak, me-' lek áremelkedése 3-4 százalékot tett.
b papírokban nem volt emlitésre méltó
. A forgalom a szilárdság ellenére csak szUk keretek között mozgotL
A budapesti Töxsde deviza-jegyzése
Valuták tomi MU»MU»0
I. IIOMO-IIIMO I2CM2M 11*00 71*00 k. 2J6J 3777 M. 14410 UJM Bl»l KI 10-412'M U764U70 14444-17011 10(31-11X41 17 >21 17771 11770 11310 OitXM ko». lUtMUU |»I04 II:U
Dq vli toiiniM mto-siM ■»%<" |I14I-1S4I
KarU* IIIU IFOlg
ax-üijjas n.i •-'<« Ko>*itlf< 17*2117771 I4M6IMM UUIO.IM4U M77IOJ447M Kavytrt I fj ;|U] Wrfa 7712 2762
IMP 1U01U7-J
».«•■&» Kt-90 1I2-S0 taic« mű
ICCil 10044 1*770 1*1:0
Zflrichl Url.t
rtoli 292000, London 2511-00, Ntirjcrt 517-75, Bianel ÍÜ50.00, Milano 2C9000, Hollnni 308 OS. Bcilln 123-20. Wkn 7MS, »0tU f 67 60 PrlM 1532 50. Ht-ilapcil J8-5B, Vntíi 62-50, Bef.i<.l 237 50. Btljtií 82Í 50.
TerménjjffzKfe Brui ÜUH. 76 k8-oa 102 500—405.000 77 k«.oa <07.500--110000 78 kg-os 410.0X1—412.500. rtrtb dunántúli it peat-vtóíkl 76 k*.-os 397 500- 400 000, 77 H-o-<025ft'—-IC5Í00. ,f >e-oz 405.0W- 407 SCO 79 kt-oi 4Ű7.5O0—410CCO. IOU JS7J0G-242500, MWrraányirpa 235000 7SO.OOC, snrirpa 295 000—430 CÍO, tib 5-IÓ010-2600CÖ, l.nseM UUl 1850:0 repc e00.c00-610.000. kot.a 210.000 220.<Xy, koifi 172500-175.000.
Sertésvásir P.lhJlü, 4930, inelyWI eladatlanul vitaafr uajadt 2000 ilrb. ElA«iJa IS-SOO-195-0 uedett 17000 -17.500, izedelt lízép 16 000 —16500. könnyít 13.000-15.000. elsírendí ült! 17.000-17.500. m4Kd,t,nH 15.000-I6AOO, angol alllrtó 17.000 - 20.000, aíalonci
nagyban 19500— 21.003. rili 26 600--.-,
ítbaaoH hua 21.000-22.000. mlonnUl tél atrtí. 20 OM— 22 000. Irányát lanyha.
KUdrS: Zrloyl Nyomdaipar 4. KSnjt-k.r.ak.rtén STT N.rrvk.nlaw
Minden kOIOn értesítés helyeit.
Megtört szívvel, soha el nem mu!4 fájdalommal jelentjük, hogy Imádotl jó férjem, drlga szetefett apánk, nagyapánk, testvér és vőnk
Weisz Lázár
gazdálkodó Somogymogyc tv. b. tagja
családjának szentelt nemes életének 58. évében és 34 évi boldog házasság után január 6-án Budapesten elhunyt.
Drága halottunkat Nagykanizsára szállítjuk s ugyanott e hó 10-én (vasárnap) d. e. 11 órakor az izr. temető halottasházából kísérjük örök nyugalomra.
özv. Welsz Lázárné szül. Pollák Berta neie, Murai Ignácné szül. WcJsz Sári leánya, Murai Ignác veje, Murai Magda és Vera unokái, Welsz Miksa fivére, Pollák Ede és r.eje apósa és anyósa.
Apróhirdatéaak
** adminiaxtráeióe kezeléa egy. exerUaitéee miatt kérjQk az apróhirdetések Arát e I A r e fizetni.
a* apriklrfaU* <S1J« IC nólg 1000 K. A cl«.i<5 t aludta vtiUfabb WflWI 4114 u6 Wt sióoik uiatl* Utfk. MloJ.a l«vltol nó dija Í00 K A hli(J«44sl <!| *16r« BjH.adO a a loritlaat aJ4 hoiflultatltiUk
S ezobáa belvárosi lakás minden mellékhelyiséggel azonnal elfoglalható, niírsé-kelt lelépés, évi 500 aranykorona bér. — Szlgriizt Iroda. Fó-ut 8. 54
Bútorozott azobát keresek Fő uton vagy közvetlen kornyékén. Kempelen szer-keaztó. * 55
Évi mérleg elkészítésére, valamint délutáni könyvelésre vállalkozik mérlegképes kftnyvelft. Cim a kiadóban. ,,
Forgalmas utcában nzletholyiaég azonnal átadó. Cini a kUdóban. 57
Eladó egy 3 X 260 Wolt 3 X 10 Amp. villany erő óra, egy 150 Wolt 5 Amp. vllá-gtlájl villanyóra 6 egy Jó állapoiban levő íróasztal. — Bővebbet ZaUl Károly könyvnyomdájában, Erzsébet-tér 18. 33
Egy liter ||lRfflC?SOOO olafirendQ UJDUII koP.
URUNCSICS JÓZSEF
lOuer, (Mt»n (1 fDrcorahátiU clkkck UilrKbca Sugár-ot 93. * Tílefon 210.
EUÓrendU pedlgtces foxterrier kutyák eladók. Bővebbet a kiadóban. 37
üoaáet és lehérnemQ foltozást olcsón vállalok lakásomon Klnlzsy-utca 5. szám
II. udvar, Hercegné. 59
Veszek állandóan meglepő magas áron mindenfajta vadbftrdket, u. m. nyúl, róka, görény, nyest, vidra stb. Berónyi Aladár Deák-tér 4. és Bajza-utca I. 3633
Gyorafónykópóazetl Arcképes Igazolványokhoz szükséges fényképek köztisztviselőknek, nyugdíjasoknak Jutányos árban Zöldfakertben készíttetnek. 50
Miltényi-eipöt vegyen I
Műhelynek vagy raktárnak (alkalmas helyiség kiadó Zakál Mihály vaskereske-
döncl.
Nagyszakácsiban, Híry Lajosnál egy Jó. Kata), Jókaiban tartott 4 lóerő? lokomobll 1 derab 1070-cs cséplővel és 1 lóheifcjtő teljes Jó felszereléssel azonnal eladó. 44
Olcsó és jó
zománccdényt, porcel-'ánárut és mindennemű háztartási clkkct
Szerbnél vásáromat
Csengeiy-ut 6. ini
1926. évre
előjegyzési-, óriási tömb- és zseb-
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischel FOlSp Fiai
k0a)nrk«re«ked««ébca NAGYKANIZSÁN.
MUhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város bcltcrülelén. Bővebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában ,4 Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
A nagykanizsai kir. JárAsblróftig, mint telekkönyvi hatóság.
4756/tk. 1925. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. Schleiffer Imre ügy véd, mint Pléh Lajos követeléseinek behajtására kirendelt ügygondnok végrehajtatnak. Tóth Lajos éá neie Fcrecskó Julianna tatabányai lakós végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 72,000.000 K tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanizía r. t. városban fekvő, s a nagykanizsai 239. sztjkvben 260. hrsz. a. felvett ház. 784. sz. alatt udvar és kert ingatlanra 70,000000 kor. becsérték, mint kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1926. évi január hó 28. napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi ható-iág hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota, földszint 12. ajtó) fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható cl.
Az árvcrelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár IWo-át készpénz-ben, vagy az 1881 . LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óva-dékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147 150, 170. §§.; 1908 : XL. t.-c. 21. §.)
Az aki az ingatlanírt a kiváltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908. XL1 25. §.)
Nagykanizsa, 1925. évi október hó 31. napján.
Horváth s. k., jbiró.
A kiadmány hiteléül: Mikó s. k.,
irodafőtiszt.
Kérjen
NESSNER
TEÓT
a legfinomabb keverik, zamatos él használatban rcndklvtll kiadó:. KOrzetl képviselet: REINITZ OYULA ÉS FI'A
NAOVKANIZSA.
Varrógép eladásban
iártas, megbízható agilis
Ügynököket
keres
WEINER ÖDÖN gópkercskcdO
Főút 8. azám. ic
A tőzsde záróárfolyamai:
A«C«(-Mt3y. il
KÍ.JI 9
Uoj* link C
Karr- MÍU i t
JdtiUM *
U*i#n)t. •
OL*M. kaak II
0»u. nu. ic;
biiTVMa II
reukiui*. 21:
Ka«M I
i»ir»:li« »
M^Ca-'k Ipuk. U
F»X«tai 1
r.w. MIM 12 KlOH'XlBlI
Utp. isuai^t :
V<io«l Hü Hnw
K*ac V. Is Uk. I
K«wV 1. IÍ CUUttUk ti TUarlttt
Mv. tr 1 UpöirátoU
rÍTlroíl » kO-loTil Tik.
M«t»*4t
**« -M.
COflfVlU
Mktectaktl
AiMfcte Kliihoalcn
Ki/AriMli VlktAU
SmlWf. CMial SalMTáll
KoM
KM. WtL POMka Míg* ..II
K»nr>ílo«jl
Urilnyl |
NjAaUiJl
TMto* aj.
Fttakll*
OW>a«
PitUi
R4t*á
lupkiuu
oiartt»«
KMtut 0a«4. Otftj.
Oim-Daa. Otu VUL KoTBwr
kum
^
Maijai KII ^
vA
a«M. fa
Osttnaia 4
S.v^.i
Lljttjusa
N.null (« i
Ofk «
MM<(I |<
Vikt V»to«
UiiHMM
AáiU a::-
Unali Mik. Ili Köiull Vliod MKvucl ABtavarai Ttn.l
liUf--oAr«k
410
Cokorl^tr IJ»
(UCftií MS
M.iök. cakof 14 1Kh»k 0KC

X4-

ÍUI-C«l«».r lullol P'.pCkl Tokaji kot —
tUlkunk. I»
vnuw«(
etr- »)
u«Ó _
Alt (U _
Aiu —
p»J»iu ir
OUJWl OUJIp.i 11
Maroal fb. —
HSr it MMa
fövire*! töt U KfJÜy tat
autvii/tOt i OKkwlalt 1
SiAllȣAft
Rojal-tilltó
LaJJc""'
Tcztfl
*u
Ktrtoa
Paiaailcu s«6r6-<W4
x-:
Ham
NromatoH a Zrinyl NmmdaiDar é. Kon9vtereiiedé. R.-T.-náJ, Nagykanlssán. (Nyomdává: OitobKk KárolvV
noef. mSUlzja rs
1*1111 «
Dtnlo IS-
ManUyl —
Törtk n
KtiaoiéMfc
Dorojl —
Ónnal 146
laUtrtiiM S
Sal.lot IS
«ltra«10 311
Blrdl -
Mai ><
BrtuM 3:0
Oyöri Mr 90
Corvin 01a »'
PapWp u —
a:*" s
66. évfolyam, 7. szám
Nagykanizsa, 1926 január 10, vasárnap
2000 kwN.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
MrtwKrtt tf kWéUvalal M«l I btesbo-Tataim 7«, aywrta 117. uta
Felelős szerkeszti: Kempelcn Béla
UHU in; Ha un KLÓM M HtioM Ma-----scmoo Iras
A kormány hivatalos jelentést adott ki a frankhamisítás befejezett nyomozásáról
Letartóztatták Haits é» Kurtz tanácsosokat, a Térképészeti Intézet volt és mostani igazgatóját — Mind a hus« gyanúsítottat átadták a kir. ügyészségnek — A vizsgálóbíró megkezdte a kihallgatásokat
Budapest, január 9
A frankhamisitási ügyből kifolyólag a .Times" mai vezérclkkéban azl irja, hogy Franciaország és szomszédai a frankhamisilási ügy elbírálásánál és tárgyalásánál nem tanúsítanak tárgyilagosságot és politikumot kevernek bele. A Bethlen-kormány erélyes kézzel üldözőbe vetle a bűnösöket és a legmagasabb személyeket sem kímélte. A bűntett in-ditó okaira sokkal elfogadhatóbb a magyar kormány magyarázata, mini amit a kisantant mond, amely a Bethlen-kormányt éa a kormányzót támadja.
Haits és Kurtz tanácsosokat letartóztatták
A rendőrkapitányságon tegnap előzetes letartóztatásba helyezték Haits Lajos ny. tábornokot, vezéria-nácsost, a Térképészeli Intézet volt igazgatóját és Kurtz Sándor ny. ezredes, főtanácsost, a Térképészeti Intézet mostani igazgatóját. Mindkettőjüket késő esle szállították a Markó utcai fogházba. Haits ny. tábornok hozla össze WindischgrSlzet a kalandos lerv ügyében Kurtzzal s így mindkellen bűnpártolás címéit kerültek letartóztatásba. 4 Halász Sándort, a sárospataki Windischgiá'z vagyon kezelőjét szabadon bocsátották.
Zadravea István tábori püspök kihallgatásra jelentkezett ugyan a honvédtörvényszéken, de kihallgatása ma nem történt meg.
Szörtsey szerepére vonatkozólag kihallgatták Baross Oábor postatakarékpénztárt elnök-igazgatói, a TESz elnökét és báró Perényl Zsigmond volt belügyminisztert, a MNSz elnökét.
Már csak részleteket nyomoz a rendőrség
A 20 letartóztatott már az ügyészség fogházában van, a rendőrség a nyomozást teljesen befejezte. Most már csupán annak megállapítása végett nyomoznak, hogy hogyan szerezték az útleveleket, a rengeteg pénzt, ami a kaland finanszírozásához kelleit, hogyan dolgozlak külföldön, slb. Az összes lelartózlalot-
lakat bűnügyi nyilvántartásba vették és ujjlenyomatokat vetlek fel róluk.
A vizsgálóbíró ma délelőtt megkezdte a letartóztatottak kihallgatását. Elsőnek Olchváry Jenőt, majd Wlnkler Istvánt hallgatta ki.
Ulain WindlschgrStz védője
Windischgrűlz herceg védője, Dd-nér Béla melleit társvédői minőségben sóját kívánságára s a herceg felhatalmazására Utaln Ferenc szerepel.
A kormány hivatalos jelentést adott ki
A miniszterelnökségen délután a frankhamisilási ügyben terjedelmes és részleles hivatalos jelentést adlak ki, mely a sajtóban már napvilágot látott eseményeket és eredményeket ismerteti.
A jelentés szerint a bűncselekmény a következőképen rekonstruálható:.
A frankhamisítás eszméje Win-dischgrűlz Lajos hercegtől ered. Tervének hazafias célok hangoztatásával sikerült megnyernie Nádosy Imre országos fők-ipilányt és Gerő Lászlót.
A Térképészeli Intézetben néhány alkalmazott hozzáfogott a klisék készítéséhez. A szükséges papírost, minthogy beszerezni nem lehetett, az intézet pincéjében ö msga állította elő. Az értékesítésre váró vállalkozó egyénekel Rába vezetésével szervezték meg. A pénzek szortírozása és az értékesítés előkészületei mull év december hó Elején értek végei. WlndischgrStz 2 hónap előtt cseh állampolgárságért folyamodott
(A Zalai Közlöny bécsi tudősitő-játől) A kisantant lapjai a magyar kalandorok frankhamisilását minden áron irredenta jellegűnek akarják feltüntetni. Hogy a frankhamisitóknak mennyire nincsen közösségük semmiféle tisztességes magyar törekvésben, azt igazolja a Zalai Közlöny bécsi tudó silójának egy ma nyert érdekes értesülése. Eszerint a frankhamisiló banda feje, Windlschgriitz Lajos herceg mintegy kél hónap előtt kérvényt intézett a prágai kormányhoz és ebben magyarságát teljesen megtagadva, a csehszlovák állampolgár-
ságért fo'yamodott. Windischgraiz Lajos herceg kérvényében utalt arr?, hogy az ö családja sohasem volt magyar, nagyapja vezére volt a magyar szabadságharcot leverő osztrák császári hadseregnek és az ő családja tulajdonképen ugy került Magyarországra, hogy a császár őseinek nagy birtokokat adományozott Magyarország területén. Ez a memorandum, amelyet a csehszlovák kormány érdemileg még nem intézett el, jelenleg vagy a prágai belügyminisztériumban, vagy a pozsonyi teljhatalmú minisztériumban fekszik. Érdekesnek tartjuk Windischgraiz kérvényét ismerteim mostan, amikor a herceg és védője a frankhamisitási hazafias köntösbe akarják bujtatni, (sz. p.) A „Világ" betiltása és a demokratikus blokk
A demokratikus blokk kiküldöttei a miniszterelnöktől kövelelték a .Világ" ellen kiadóit betiltó rendelkezés visszavonását. Szóvátellék, hogy a .Szózat" cikkeivel a bűntettel feldicséri és a franciákat ellenünk hangolja. A frankhamisitási bűnügy további részleteinek felderítését kívánták. Vázsonyl Vilmos azt vitatta, hogy Zadravecz püspök polgári személy és Igy nem tartozik a katonaság alá Rupert Rezső pedig a .Magyarság" mai cikkére hivla fel a miniszterelnök figyelmét a kormányzóra lett célzásokkal kapcsolatosan.
A miniszterelnökkel folytatott tanácskozásról távozó politikusok Bethlen miniszterelnök válaszáról nem nyilatkoztak, azonban kijelentették, hogy a miniszterelnök válasza nem nyugtatta meg őket.
A budapesti napilapok szindikátusa ma beadványban fordult a belügyminiszterhez, hogy a .Világ" cimü napilap ellen kiadóit betiltását helyezze hatályon kivül. Vármegyék bizalma a miniszterelnök Iránt
Szegedről jelentik: Szeged, To-rontál és Arad egyesitett vármegyék állandó választmánya Purgly Emil főispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a január 11-én tartandó közgyűlést készítették elő. A választmányi ülésen Tarnay Ivor alispán alispán husz törvényhatósági tag aláírásával indítványt terjesztett elő, amely szerint a hé'fői közgyűlésen a frankhamisilási üggyel kapcsolatban a vármegyék törhetetlen ragaszkodásáról és bizalmáról biztosítja a miniszterelnököt. Az állandó választ-
mány egyhangúan magáévá lelte az Indítvány! és percekig éljenezte gróf Bethlen Islván miniszterelnököt.
Baranyai kisgazdák üdvözlő
távirata a kormányelnökhöz
A i'íuanyai Keresztény Kisgazda párt tepiapi ülésén meleghangú táviratban üdvözölte a miniszterelnököt azokért az erélyes inlézkedésekért, miket a frankhamisítás kapcsán a nemzet becsülele érdekében teli.
Az értékesítésre vállalkozott fiatalemberek részben az északi államokba és Hamburgba, részben pedig Olaszországba utazlak. Amikor a hírek a sajtóban megjelentek, Rába az értékesítőkhöz sürgönyöket küldött, hogy munkájukat hagyják abba és térjenek haza Ugyanakkor a Térképészeti Intézet pincéjében megsemmisítették a kliséket és összetörték a gépeket Ugyancsak megsemmisítenék a még itthon levő és a külföldön értékc.i'Mtenül maradi hamisítványokat.
A nyomozás eddigi adatai szerint semmi olyan momentum sem merült fel, amelyből arra lehelne következtetni, hogy a bűncselekmény előkészítését vagy keresztülvitelét valamely politikai párt vagy csoport, Illetve társadalmi egyesület vagy szervezel irányította vagy előmozdította volna.
A bűncselekmény egyes, egymással erre a célra szövetségbe tömörült emberek egyéni akciójának tekinthető.
A bűncselekmény lényeges részletei a nyomozás során kideriltetvén, a rendőrség az ügyiratokat az őrizetbe vett gyanúsítottakkal együtt az ügyészséghez telte át.
Vizsgálat a WlndlschgrStz kastélyban
A frankhamisítás ügyében a Win-difcbgiSlz hercegi kastélyban lefolytatott ujabb vizsgálat semmiféle ujabb bűnjelet nem szolgáltatott. A házkutatás alkalmával semmi ujabb nem került elő, mint a hercegnő böröndje.
Gyászistentisztelet Budapesten az elhunyt olasz királynőért.
Szombaton délelőtt a Szerviták templomában gyász istentisztelelet tartottak Miria olasz királynő elhunyta alkalmából. A gyászistentiszteleten megjelent József főherceg és Auguszta főhercegasszony,József ftrenc királyi herceg és felesége, Anna királyi fier-cegasszony és sokan a diplomáciai kar bál. A felálliloll katafalk mellett négy olasz katona állt őrt.
KAUi Mónaar
külföldi hírek
Bombát dobtak az u] perzsa sah elé. Bagdadból érkezeti jelentések szerint az uj perzsa sah, Rhtza khán ellen, aki csak nemrég deklarálta családját p.-rzsa urálkcdó dinasztiának, a perzsa elégületlenek bombát dobiak. A merénylet következtében az uj perzsa uralkodó mind-ki! lóból elvesztette. — Teheránban azonban egyelőre titkolják a merényletei, meri attól félnek, hogy a hir elterjedése az uj perzsa rezsim tekintélyének ártana az országban.
Görög- katolikusok és görögkeletiek verekedése Ruszlnszko-ban. A rulhén görög-katolikusok és görög-keletiek közölt éles összeütközésre került a sor az aknarahól templom birtoklása kérdésében. A csvh-szlovák hatóságok a cssndőrség támogatásával szombaton átadták a templomot a görög-katolikusoknak. Az átadáskor a görög-keleti sekrestyés felrohant a toronyba s félreverte a harangokat, amire azután többszáz fónyi görög-keleti embertömeg gyűlt össze és megtámadta a csendőröket. Hosszas kavarodás után a csendöröknek sikerüli szétverni a tüntetőket. Az átadást követő nap az összeütközés megismétlődött. A görög-katolikusok és görög-keletiek a templomot körülvevő lemelő sírkeresztjeivel mentek egymásnak és az általános verekedésben többen megsebesüllek.
A miniszterelnök Mezőhegyesre utazott. Bethlen István gróf miniszterelnök tegnap este 9 órakor Mezőhegyesre utazott, ahol vadászatokon vesz részt. A miniszterelnök hétfőn már visszatér a fővárosba.
A tőzsdetanács az árvíz-károsultakért. A tőzsdetanács január '9-én Végh Kátoly elnökletével olísl tartott és a békesmegyei árvízkárosultak segélyezésére huszonötmillió koronát szavazott mtg.
Nagykanizsa tizenegy
nemzetgyűlési választó kerületének összeíró küldöttségei
A központi választmány ülése Nagykanizsa, jinuSr 9
Nagykanizsa város központi választmánya Sabján Gyula dr. polgármester elnöklésével ülést tartóit, melyen a 11 nagykanizsai szavazó-körnek megfelelőleg az ugyanannyi összeiró küldöttségek tagjaiul a következőket választotta meg:
I. szavazókör: Rendes tagok: Tu-rek Géza elnök, Szuknay Lajos b. elnök, Tólh István szabómester tag, Kovács Ferenc pótlag. Hivatalos helyiség : Arany János-ulca 5. sz. állami elemi iskola.
II. szavazókör: Rendes tagok: Lányi László elnök, Szántó Lajos ti. elnök, Bruncsics József tag, Marlin-csevics Imre póttag. Hivalalos helyiség : Rozgonyi utca 25. sz. állami elemi iskola.
III. szavazókör: Rendes lagok: Bogenrieder Frigyes elnök, Ádám Róberl h. elnök, Szabó Kálmán tag, Hajas József póltag. Hivatalos helyiség: Arany János-utcai óvóda.
IV. szavazókör: Ründes lagok: Viola József elnök, Bryer Vince b. elnök, ifj. Orbán János lag, Bitlik Ferenc póltag. Hivatalos helyiség: Rozgonyi-utca és Hunyady-ulca sarkán lévő állami elemi iskola.
V. szavazókör: Rendes tagok: Radnai Jenő elnök, Ofenbeck Vilmos h. elnök, Irmler József tag, Kosiéin Ferenc póttag. Hivatalos helyiség: Városház, I. cm. 15. sz. szoba.
VI: szavazókör: Rendes tagok: Szabó István elnök, Rosenberg Oszkár h. elnök, D.ósy Béla tag, Sza-váry Sándor póttag. Hivatalos helyiség : Nádor utcai óvóda.
VII. szavazókör: Rendes lagok: Malán Ödön elnök, Töllösy Péter h. elnök, Orlulay Gyula tag, Sisvátl János, pótlag. Hivalalos helyiség: Tcleity ut "14. sz. állami elemi iskola.
VIII. szavazókör. Rendes lagok: P.ichla Béla elnök, Tbury Ernő h. elnök, Ansorge Antal tag,. Kolovics Ferenc póllag. Hivalalos helyiség: Tárházak, Hajcsár-ut 6. sz.
IX. szavazókör: Rendes tagok: Hajdú József elnök, Sneff László h. elnök, Graslyán István lag, Bago-nyai György pótlag. Hivatalos helyiség: Templom-lér 5. sz. állami elemi Iskola.
X. szavazókör: Rendes tagok: Mayor József tököly elnök, Knausz Kolec György h. elnök, Kovács Illés tag, Dolmányos Antal póttag. Hivatalos helyiség: Szcnlflőrián-tér 17. sz. óvőda.
XI. szavazókör: Rendes tagok: Bunczom József elnök, Kulovlcs László h. elnök (Sziget ulca), Plán-der Boldizsár tanító tag, Bolf Iván György póttag. Hivatalos helyiség: Kisrác u. 25. sz. állami elemi iskol).
A járásbíróság és telekkönyv multévl ügyforgalma
Harminchárom milliárd koronánál több volt a mult évben a jelzálog bekebelezés
Nagykanizsa, Január 9 A nagykanizsai kir. járásbíróság ma állította össze mult évi ügyforgalmát. A pontos számszerű adafok tanúskodnak arról, mily munkát végzett az elmúlt 1925 ös esztendőben a nagykanizsai kir. járásbíróság biról és tisztviselői kara, dacára a tisztviselői létszámcsökkentésnek, ami igen erősen vált érezhetővé. Az elmúlt 1925. esztendőben a
1926 Január 10
kir. járásbírósághoz 8341 uj ügy érkezeit az 1924. év 6312 ügyforgalmi darabjával szemben, vagyis 1929-el több ügydarab, mint az flöző évben, holott legalább öllel kevesebb tisztviselővel kellelt ezeket elvégeznie, mini 1924-ben. Mert mig 1924-ben a járásbíróság létszáma 5 bitóból és 15 tisztviselőből állolt, addig 1925-ben a létszám 5 bíró és 10 tisztviselő volt.
A beérkezett 8241 ügydarab a kö-vetkeíóképen oszlik meg (zárójelben az 1924. évi kimutatás hasonló adala): Peres ügy 1999 (1426)
Fizetési meghagyás 1911 (392) Vállókereset 211 (16)
Büntető Ugy 1344 (1459)
Hagyatéki ügy 578 (520)
Egyéb ügy 3598 (2499)
Csupán a büntető ügyeknél mutatkozik némi — bár örvendetes — csökkenés 115 ügydarabbal az f924. évvel szemben.
A kir. járásbíróság! lelckkönyvi hivatalhoz 6108 ügydarab érkezett az 1924. évi 4011 gyei szemben. Vagyis 2097-lel több ügydarab, mint az előző évben. Ebből az 6108 ügy-darabból 6055 nyert teljes elintézést. Azonkívül készült 1520 drb. bélyeges másolat (megrendelés). Ebből körül-belül 950/o kölcsönügyhöz.
A kir. leiekkönyvi hivatalban az elmull 1925. esztendő folyamán a következő /. tulajdonjog bekebelezések történtek: 1086 esetben visszterhes jogügylet alapján 20.867,737.630 korona vételárban, 220 cselben ingyenes jogügylet alapján; egy esel-ben árverés alapján 3,000.000 K ősz-szegben; 574 eselben öröklés vagy hagyomány, 98 esetben pedig elbirtoklás, kiigazítás, vagy kisajátítás alapján.
Eldaraboltak 211 biról határozat alapján 328 telekkönyvi részlelet 1202
A BÁLI TUDÓSÍTÓ
Irta: Péchy-llorváth Rezső (1)
— Gyere velem, BOla — kérlelte Csorba Bélát, acélos csengésű hangján Szelényi Ferenc, a rendőri riporter, amikor látta, hogy a mélázó tekintetű, csinos íiu unalmas arccal áll fel az Íróasztalától és nagy ási-tással, mintha legalább is a fél re-dakciót akarná eltüntetni szélesre kitátott szájában, a ruhafogas felé megy. — Gyere, velem, majd megvacsorázunk együtt valahol.
Csorba csendesen ingatta a fejét.
— Nem lehet, Feri — mondta — ma nem vagyok a magamé.
— Vagy ugy! — nevetett fel a rendőri riporter. — Ma ismét a régi húrokat kezded pengetni, mini mindannyiszor, ha bálba mégy. Te javíthatatlan I
— Már én csak ilyen vagyok t-mondta Csorba, szín és élet nélkül a hangjában és gyorsan belebujt a télikabátjába.
Aztán levette a fogasról a kalapját és visszaszólt a sze i ke sz tőségbe :
— Szervusztok!
És ezzel már robogott is lefelé a lépcsőkön.
Odalenn hirtelen megállt, mintha valamit odafenn- felejtett volna. De még nem tudja: mit. Egy pillanatig elgondolkodva állott a kapuban.
Majd az órájára pillantott, csettin-I tett egyet a nyelvével és meglepetten szólt:
— Mi az, már fél tiz ? De hiszen akkor ugyancsak sietnem kell, hogy idejében ott lehessek az úgynevezett mulatságon!
Sietve megindult és gyorsan szedegette a lábait. Átment a kocsiul aszfaltján a másik oldalra és ugyancsak igyekezett a lakása felé. Villamos még nem volt a városban, a bérkocsi pedig igen drága mulatság egy újságírónak, aki még hozzá báli tudósító is, ami tehát azt jelenti, hogy a lapját kellőképpen kell képviselnie a mulatságon. Ha csak azt nem akarja, hogy a többi, konkur-rens lap tudósilói szemtől-szembc lenézzék, kinevessék az egyszerűsége iniatt.
Metsző, hideg szél vágott át a széles utcán és egy pillanatra fenn a magasban siralmas hangon szólaltak meg a telefon drótjai, amint a gyorsan száguldó levegőáramlat közéjük kapott. Halkan, fátyolosan zengett a sok drót, mintha szordinót tett volna rájuk valami titokzatos, gigászi kéz. Hideg, száraz, januári este volt. Amolyan szárazon hideg, sápadran mosolygós, fagyosan merengő téli este, amely az embereket odabenn tartja a meleg otthonban vagy a kávéházak fényes termeiben.
Csorba csakhamar hazaért.
Benyitott az egyszerű, hideg le-génylakásba és gyertyát gyújtva, gyorsan vetkőzni kezdett. Hideg volt ugyan a szobában, de most Csorba oda sc hederített a barátságtalan-sálnak, amely kicsiny szobájában terjengett, hanem gyorsan vetkőzött.
Amikor készen volt a vetkőzéssel, megmosdott és aztán gyorsan szmokingba vágta magát.
Megelégedetten, öntelten mosolygott szembe sajátmagával, amikor a tükörbe nézve, az inge fényes páncéllapján, amely erősen domborodó mellén megfeszüli, megpihent a szeme.
De nem sokáig hódolt a saját testi szépségének, hanem útnak indult. A bálieremig még igen sok időt kellelt elvesztegetnie a vacsorá-lással s erre a gondolatra önkéntelenül is a boszuságnak egy árnya ült ki sötét fátyolként kipirosodott arcára.
Sielve tért be a vendéglőjébe, ahol szerény ebédjét és egyszerű vacsoráit elfogyasztani szokta. A vacsora közben mosolyt színesített az ajkára az a gondolat, hogy most mint teljesen érzéketlen és a-ieáuyok és leányos inaniák szempontjából teljese.i értéktelen fiatalember megy fel a nőegylet báljára, ahol — mint egy petrezselymet áruló leányka — unolt arccal, de nem kevesebb boszu-
sággal fogja végigülni az egész estél Akárcsak a tiszteletreméltó garde-dámok.
Mert Csorba, amellett, hogy teljes szivéből és lelkéből utálta a táncol, zy szerinte nevetséges, értelmetlen (úgrálásl, még nőgyűlölő is volt. — (Fiatal agyának minden erejével tanulmányozta az úgynevezett nőkérdés!, amelyet a kor egyik leglehetetlenebb és legigazságlalanbbb lu'zó követelésének tartott és megállapította, hogy a nők, amellett, hogy különféle nőies és nőietien eszközökkel és módokkal jogokat követelnek, már régtől fogva élveznek minden jogot, amire szükségük van. Gyűlölte őket érzékenységükért, ravaszságukért, felületességükért, divatrabságukért és azért, hogy megtagadják saját magukat és közönséges módon fogdossák maguk számára a férjet...
Erről a mélységes gyűlöletről élénken beszéllek azok a cikkei és egyéb dolgozatai, amelyeket erről a kérdésről irt s amelyek a rokonérzesü férfivilágban* mindig igen meleg fogadtatásra találtak. És bár néha a másneniüek köréből is felhangzotlak az ellenvetések, a replikák a Csorba cikkeire, 6 olyan érveket vagdosol! az illető hosszuhaju fejéhez, hogy az végre is jobbnak látta engedni és igy Csorba mindig győzedelmeskedett a „gyengébb"-nem felett, ' (Folyt. kCv.)
1926 januárjlO.
WJU BOXLOKf
[danAnbehozatalI
katasztrális hold 493 négyszögöl összterülettel, összesen 1816 darabra.
Bhlosiidsi jelzálogjog bekebelezése történt: 497 esetben váltóhite] biztosítása 16.413,605.000 K, 575 esetben egyéb hitel (kötelezettség) biztosítása 12.260.128.600 K; 97 esetben törlés 3.477,251.227 korona összeg erejéig.
Forgalmi jelzálogjog bekebelezése 80 esetben jogügylet alapján hárommilliárd 194,092. 860 K, 164 esetben törlés 617,636 447 korona Osz-szeg erejéig.
Végrehajtást jelzálogjog bekebele ■ ztse 341 esetben 1.341,191.825 K, 121 esetben törlése 562.447.630 korona összeg erejéig.
Végrehajtási Jog feljegyzése már bekebelezett biztosítéki vagy forgalmi jelzálogjogra 38 eselben 537 millió 687.098 korona erejéig. Azonkivül 27 esetben történt kikölmény bekebelezésre és 40 esetben törlésre.
Mai napig pedig már 60-nal több Ogydarab érkezeti be a telekkönyvhöz, mint az elmúlt év ugyanezen Ideje alatt.
Hangosan beszélő számok ezek a magyar bíróság és igazságügyi liszt-viselók munkateljesítményeiről.
A Calderon-miszte-rium mai előadásai
Nagykanizsa, január 9
Elérkezett a nagy nap, amikor a vallásos színjátszás világhirü darabját, Calderon misztériumát.- a szentmise tilkal-t adják elö a vasvári Kaih. Legényegylet tagjai Szika Imre do-monkosrendü atya vezetése és fó-rendezése alatt. A közönség körében az érdeklődés oly nagyfokú, hogy az esti dtszelőadásra már csak állójegy kapható. És nemcsak a katolikus közönség — de a más vallásúak is — érthetően — nagy várakozással tekintenek az előadások elé, melyek igazán nemes műélvezetet nyújtanak és egyben a szent-mise titkainak képletes magyarázatát tárják elé. Minden elismerésre érdemes az a misszió, amelyet Imre atya és a vasvári Legényegylet mqga elé kitűzött, amely csöppet sem maradt el az oberam-mergauiak érdemel mellett. És a nagykanizsai közönség bizonyára honorálni lógja ezl. A vasváriak végig iirjtk egész Dunántúl nagyobb városait és mindenütt a sajtó a legteljesebb elismeréssel adózik, ugy a tárgynak — mint a szereplőnek.
A Calderon-est kettős célt szolgál. A műélvezet mellett: a nagykanizsai plébánia templom harangjainak beszerzését és a belső-templom restaurálását. Azért, akinek módijában van és leheli, járuljon hozzá adományával és felülfizelésével ahhoz, hogy Isten dicsőségére minél előbb (elhangozzék az uj plébániai harangok ércszava. A pénztárnál és a plébánia hivatalban is lehet erre a célra felül-
ÉRETT NYUGAT IN DIAI BAN/ A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
| BP.TELEF0H:182-85B
fizetni és adományokat letenni. Minden adományt nyugtázunk lapunk hasábj tin.
A vasváriak reggel VsB órakor érkeznek a nagykanizsai állomásra, ahol Vargha P. Thcodoiicli dr. nagykanizsai plébános és Gulyás P. Gellért házfőnökhelyettes fogja őket fogadni. P. Szöka Imre domonkosrendü áldozópap — a vasváriak vezetője — a plébániatemplom Vall órás istentiszteletén a szentbeszédet is fogja tartani.
Az első előadás délután 3 órakor kezdődik iskolások részére — a Pol-gáii Egyletben.
A második előadás délután Va6 ór; kor, a nagyközönség részére. Erre az előadásra jegyek még korlátolt számban kaphatók.
A harmadik — a díszelőadás — este Va9 órakor veszi kezdetét. Erre az előadásra már csak állíjegyek kaphitók.
A két délutáni előadást zenekisé-rettel tartják, az esti előadáson a 47 tagu ének- és zenekar Rúcz János főkántor vezénylete alatt fog közre működni.
Egy egy előadás másfél óra hosz-szat tart. A rendezőség figyelmezteti a közönséget, hogy minden előadás pontosan a kitűzött időben kezdődik és az ajtókat az előadás kezdetekor bezárják.
A karácsonyi árviz kártétele a földeken
Az erdélyi erdőpusztltás még sok árvizet fog zúdítani magyar területekre Is
A mostani árviz karaktciisztikuma sokban eltér elődeitől. Mint folyam-parti lakós gyakran láttam márciusi és .zöld" áradásokat s ezek mindenikénél azt tapasztaltam, hogy veszedelmük még jóval magasabb viz-állás mellett is sokkal kisebb voll a mostaninál. Különösen a késői „zöld' áradás az, amely rengeteg kára mel letl mindig kellemes emléket hagy maga után. Ennél a víz fokozatos emelkedése sohasem éri cl azl a szédületes gyorsaságot, mint a mostaninál. Minden parii gyom és fűszál egy-egy önálló kalona, amely millió meg milliárd tagjával mérsékli az ár robbanását és szilajságát a hullámoknak. Tavasszal és nyáron a puhalöldből rengeteg iszapot visz magával a megduzzadt folyó, mély már önmagában is mérsékli rohanását, nem is beszélve arról, hogy a rétek, szántóföldek növényz.'lc felfogja a vaslag iszapot, leülepedésre kényszeríti és a következő évre már termőtalajt varázsol belőle. Most a fagyos hegy-k semmi mást nem adtak, csak vadul száguldó hullámokat, meg minden rombolásra kész jégtáblákat. A folyók nem hagylak üledékei, de magukkal sodoiták az útjukban talált fiiszántott földeklcr-
mőt.a'ajál, mint egyedül mozgóéit- I ható földet. Jaj volt az őszi szán- | lásnak, jaj a buzavetésnek, ha ut-jukba került. A Szamos, s azt hiszem a többi folyó kél partja is, ma egy nagy temető gazdasági értelemben véve, amely alatt az őszi buzaveté-sek ezer meg ezer holdjai nyugszanak ötökre elhanlolva.
A viz vagy gyökerestül, termőföldestül egyült söpörlc cl a vetéseket, vagy átló s másnap már befagyott, tócsákat hagyott hátra, amely a'alt tavaszig megfullad a buza. A gazda segltö szerepe ilyen időjárás mellett majdnem a semmivel egyen-lóérlékll, mert a visszamaradl lócsák többnyire fenékig fagytak légmentesen elzárva az alájukkerült növényzetet.
Mérhetetlen a gazdák károsodása takarmány és szalmatélékben. Nyáron még csak gondol a folyóparti ember arra, hogy kiönlhet a viz, de ősszel már nyugodt lélekkel hagyja kint téli fogyasztásra szánt takarmányát és szalmáját. Ezeket bizony el sodorta magával az áradat s ma egy kemény tél kellős közepén nagy gor dot ad mást beszerezni helyette.
A karácsonyi árviznek van még egy mindenkit érdeklő, lájó mcmen-lója. Mtrem megjósolni, hogy árvizekben ezután gyakrabban lesz részünk és viharokban, jégesőkben is. A nyáron bejártam Erdélyi. Valami rettegő szorongás szállt akkor a szivembe. Egyes helyeken már nent erdökiter-mclés, nem Is irtás, hanem erdőgyilkolás folyik. Dal-dtH a szálfa s utána nem friss sarjadzás, de kecskék, szarvasmarhák és Juhok jelennek meg a hegyoldalakon. Csak a kökény és a csipkerózsa birja még egy ideig ezl a vandalizmust. A fejsze veti, marha szánlja, juh és kecske boronálja a jövó erdeit. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem lesz tüzelő-fánk. Ez még a kisebbik baj lenne. Lesznek egyre gyorsabban rohanó patakjaink, lesznek hegyszakadásaink, eltemetett falvaink és útjaink, meg lüvetlen legelőink, jégzivalaraink. Hol a hatóság, hogy mindezeknek ulját állja egy a kivágolt erdők legeltetését nemcsak megtiltó de ha kell szuronnyal is kierőszakoló hatalmával? Nyomor a kiirtott erdők bosz-szuja. Nagy Endre dr.
- NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és nöi divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén N tgykanizsán, Fó-ut 1. szám alatt megnyílik.
= Téli sporthoz tódlik, korcSo-lyák, szobatennis (Ping Pong), rugós-lorita (Exzender), szobatorna gumiból, gyűrűs torna legolcsóbban kapható Szabó Anlal sportüzletében.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Ahol csak az nősülhet aki megölt legalább egy fehér embert
Büntető expedíció a vad törzsek ellen Abesszlnlában
(Párisi alkalmi levelezőnktől') Abesszínia tudvalevőleg a földkerekség egyetlen szinesbőrü császársága, mely fölött egyik európai hatalmasság sem gyakorol protektorátust. Uralkodó|a, kormánya és összes hivatalnokai bennszülöttek, kiknek halvány sejtelmük sincs az európai érlelembeit vett ország-Igazgatásról. Ez a körülmény az oka azután annak szomorú lénynek, hogy mig az egzotikus gyarmatokon, akármilyen vad leketék is lakják azt, a vagyon-és a személybiztonság teljes, mert az anyaország kikülönített katonasága, rendőrsége védi, addig Abesz-sziniában sem a kereskedelem, sem a farmgazdálkodás nem haladhat nyugodt és biztos mederben. De még az európaiak élete is állandóan veszélyeztetve van a szabadon portyázó vad törzsek miatt, melyek halálos ellenségei lévén az antant által támogatott uralkodónak, néha főnökeik vezetésével indítanak rablóhadjáratot a sivatagokon átvonuló karavánok ellen, csakhogy ura'kodójuk tekintélyét rontsák, no meg hogy az antanton és az európai betolakodókon bosszút álljanak.
Hiába minden bünlelő expedíció, melyei a korg^ny küld a garázdál-kodók megfctSyilésére, azok csak nem bírnak eredményt elérni, de legtöbb esetben nem is mernek a belföld sötétebb vidékeire behatolni. Ilyen megfékezhetetlen törzslakta országrész Dankália, melynek vad ada lakói véres kegyetlenséggel pusztítják el a közéjük tévedt európaiakat, de még az idegen szinesbőrűekel is. Az adák a Havas alsó folyását lakják, de állandóan nem telepednek meg, hanem hol az őserdő rengetegeiben, hol a sivatag vulkanikus sziklái közt ütnek tanyát s onnan intézik rabló-hadjárataikat az értékes holmikkal megrakódott karavánok ellen. A nomád életet azért választották, illetőleg azérl nem csoportosulnak falvakba, községekbe, hogy a nyakukra küldőit büntető expedíciók elöl idejében elmenekülhessenek s marháikat, meg rabiolt kincseiket biztonságba helyezhessék.
A vidék különben, melyen por-lyázni és elrejtőzni szoktak, egyike Abesszínia legborzasztóbb tájainak, hol a lávával teleszórt, égető fonó-sagu sivatagban napokig nem lel az utas vizel, ugy hogy az expedíciónak, mely őket üldözőbe veszi, minden állata szomjan vész.
Az adák kegyetlenkedéseinek oka vallási és családi vonatkozásokból Indul ki. Az ada férfi ugyanis csak akkor nősülhet, ha legalább hét idegen törzsbeli fekele, vagy egy fehér embert megolt és megcsonkított. A megcsonkított testrészt pedig bizonyság jeléül be kell mutatnia a menyasszony szüleinek.
Ez a szokás, hogy valamelyik fekete törzsbeli a másikat megölje, egyedülálló az összes afrikai nációk történetében. A Kongó állam belsejében, a Viktória ló környékén és Délkelet-Afrika egyes helyein megesik, hogy európaiakai virtusból megölnek, csak azért, mcrt'kzok fehérek, de, hogy fekete feketéi gyilkoljon, az
BERETVÁS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.
ÜUAl lÖítOHY
_4_-
a mai időkben sehol sem fordul elő.
Mo&t is kegyetlen gyilkosság híre érkezed a belföldről. Djnkaliból, mely az egész várost izgalomban tartja. Egy nagyobb arab karaván, mely a Havas mentén táborozott, két fehérnek irtózatosan megcsonkított hulláját fogta ki a vízből. A holttesteknek végtagjai hiányozlak, a fejbőrük le volt nyúzva s mellükön, hasukon széles, lándzsaszurás-tól eredő szakitott sebek tátongtak.
A hullák melleit egy feketebőrü alsókart is találtak, ami annak a jele, hogy az adák> a kisérő bennszülötteket is megölték. A két tetem nem lehetett régen a vizben, mert akkor a krokodilusok s a keselyük már kikezdték volna őket. Személyazonosságukat nem sikerült, megállapítani, de nagy a gyauu, hogy az egyik áldozat görög, a másik francia kereskedő, kik körülbelül két hétlel ezelőtt indultak u'nak a fővárosból a tengerpart felé, hogy a magukkal cipelt holmikkal útközben C6eieke-reskedést űzzenek.
A diplomáciai testület erélyes lépéseket tett az uralkodónál egy nagyszabású expedíció kiküldésére, melynek vezetője, bir szeiint, a francia követség attaséja lesz, egy százados, ki azt is meg fogja állapítani, hogy a szóban levő két kereskedő megérkezett-e Dzsibuliba, a tengerpartra, ahova uibaindult.
Szegedről jelentik: A Tisza árhullámai levonulóban vannak. Ma délelőtt a viz magassága 7.32. m. volt, délben pedig 7 34 métert mutatott a mérőléc. Lényeges változás nem várható. Még 10—15 centimétert áradhat a Tisza, azután a viz Szeged alatt is kulminálni fog.
hapirend
Január 10, vasárnap
Római katolikus: Vilmos pk. Protes-táns: Melánia. Izraelita: Tebcth kó 24.
Nap kel reggel 7 óra 46 perckor, nyugszik délután 4 óra 29 perckor.
Calderon-est a Polgári h'wlclben a plébánia rendezésében délután 3, 'i6 és este 129 órakor.
Mozi. Uránia: Nagyvilági házasság. Világ; l'accűse, Ábel üauc, háborús drámája. Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor.
Január II, hétfő
Római katolikus: Hygin vért Protestáns: Ágota. Izraelita: Tebcth hó 25.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor, nyugszik délután 4 óra 30 perckor.
Ismeretterjesztő előadás az Ipartestületben este b órakor (dr. Fodor Aladár: a munkáshigieniáról.
Magyarország lovngváral, Szt'ebcrlh Imre előadása este 7 órakor az Urániában.
KULTÜRESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
JanuAr 21. A n.iíykaaliMl vendéítWVk, kirítok, mészárosok és pincérek irgélytpyltUntk liitkScd tincoUIví a Kör mi óiuct tcrm<Tb.»n eite 9 úrikor.
JanuAr 31. A Zrínyi Mlklöa Iroda'mi <i .V.fivf-u«ti K&r t>tik Kercnc emUk-0nnep41y«.
Február I. A Move limtrc(ltrjrw(A tlfaillu a: UrAnliban ult 7 árakor (Erii Clulila: Hogyan le-
a UrmJalom anyja? OyakorlaU tt<t>icoadoiii. K)i*K<» nípkulluril n
Február 5. A Jóiul klr. h<r<«g Sianatí^lum EgyíiQUl plknlkjt a l'oI*irl Kncyl«( Sanci UrmrlNo.
februAr 23. Siudor Ervin Ii rogvmenye a Ka* nlniMian.
MArclua I. A Move limtr<tttrjciit& tl&iJJia aa UrinUhan <»!« 7 órakor <£l«k AinUla: MII Ugyűnk a magyar HJnUj{^rt7 A lrinynev«Ka ip«llll« f«l* adalil; iovanuviii Lm: Ai lil«llit Uriiiüiooi oa^y kcrtiiUny goodolkotók nyomlr).
Az otthoni főzés
alkonyit jósolják Amerika Jelöl a konzervativebb Európa feli is. Azt mondják, htgy az otthoni főzést teljesen fel fogja váltani a vendégtőkben való étkezés és a háziasszonyoknak nem lesz gondja sülésre, főzésre és — még leirni Is borzasztó — a mosogatásra.
Huszonöt évvel ezelőtt megjósolták ugyanezt a mai időkre, ám ugy látszik, az otlhonl főzésrőt nem tudnak olyan könnyen lemondani az emberek, latán maguk a háziasszonyok sem. Hiszen a modern technika fejlődése az otthont főzést ép ugy megkönnyíti, mint az általánosított étkezést, vendéglőkben és más közös helyeken és az otlhonl főzés nemcsak a háziassony életében fontos valami, hanem az egész csalid éleiében fontos szerepet játszik.
Szinte szimbólummá vált az otthon teritelt asztala, amelyet soha semmiféle vendéglő vagy közös étkező nem helyettesíthet és az otthon főzött ételek nemcsak azl jelentik, hogy olcsóbban és jobban tápláikozhatlk a család, hanem ezen lul jelent mást Is, többet, mint ez, jelenti a család összetartozását, jelenti a család szentségét, amikor a kenyér körül a teríteti aszlal mellett áhítattal gyűlnek egybe a család tagjai.
És a legtöbb háziasszonyés a legtöbb nnya szívesen viseli a háztartás gondját, szívesebben dolgozik a család vacsoráján, mini irodákban vagy az üzleti világban, sokun közülük nem is volnának képesek elhelyezkedni a családon kívül való munkákban és vájjon mivel löllené el idejét az a háziasszony, az a feleség és az oz anya, aki nem tud belekapcsolódni a modern asszonyok uj munkakörébe a családon kívül, ha a háztartás munkáját is elvenné tőle a megjósolt központosított étkezés. ( )
— A klr. Járásbíróság uj vezetője. Gombár Gyula nagykanizsai kir. táblabíró, az OFB'i üjyköre alól felmentetvén, Kovách Oyula dr. jirás-birósági elnök nyugalomba vonulása folytán álvette a nagykanizsai klr. járásbíróság vezetését.
— Kinevezték a letenyel második járásblrót. Több Ízben foglalkoztunk a letenyci kir. járásbiréslg-nál a biróhiány mialt fennálló lehetetlen állapotokkal. Amikor azulán az igazságügyminiszter pályázatot hirdetett végre a II. lelenyei Járás-birói állásra, tömegesen érkeztek be az ország különböző részéből a pályázatok, a kinevezés azonban mindig késeli. Már-már azt hitték, hogy a letenyci II. birő kérdése végleg lekerül a napirendről, mlg végre, hónapok multán, most megérkezett a nagykanizsai törvényszékhez a lelenyei második járásbiró kinevezése. A hirde'etl állásra 29 pályázat érkezett az ország legkülönbözőbb részeiből, igy Szolnokról, Szekszárdról, Veszprémből, Sátoraljaújhelyről, Dombóvárról, Újpestről, Szentesről, Dibrecenből, Pécsről, Balassagyarmatról, Zalaegerszegről, Nagykanizsáról, Szombathelyről, Budapestről, Szeghalomról, Nyíregyházáról slb. A pályázók közül a kormányzó az igazságügyminiszter előterjeszlésére dr. Berindán Sándor kir. pestvidéki törvényszéki titkári nevezte ki a lelenyei második járásbirói állásra, aki még ebben a h"napban elfoglalja hivatalát.
— Murgács-estély Nagykanizsán.
A szegénység nagyon sok tüdőbetegtől megvonja még a gyógykezelés lehetőségét is. Az éleinek ezekéri a szerencsélleneiért küzd évtizedek óla a Jzsef kir. herceg Szanatórium Egyesület helyi intézete. A minden évben emlékezetes farsangi eseményszámba menő Szanatórium piknik ezldén is a szokott napon, február 5-án lesz. A rendező bizottság már összeállította a megelőző műsort is, melynek legnagyobb érdeklődésre számot fartő része Murgács Kálmánnak, a magyar dal lelkes költőjének és dalosának fellépése. Murgács, a Jeles dalénekes, ki az ország minden vidékén bemutalta már művészeiét, kifogyhatatlan dalkincsének legszebb virágait hozza Kanizsára február 6 án. A mtlsoron ezenkívül a Zrinyl Miklós írod, Imi és Müvészeli Kör zenekara és egy gyermek-csoport szenzációs tinc-Jelenete szerepel.
-- Ma ötórai tea a Cenlrálban.
— UJ hitoktató Nagykanizsán. Rott Nándor dr. megyéspüspök Rud-nyánszky Miklós gelsei káplán bittanárt Nagykanizsára helyezte hitoktatóul.
— Plébánia átadás, jüngllng Zollán adminisztrátor vasárnap veszi át az újonnan létesült balatongyöröki plébániái.
— Lesz zálogház Nagykanizsán. Nagykanizsa amaritka városok cgfike, melynek évek óla nincs zálogháza. Mint most értesülünk, az iparhalósághoz kéryényt nyújtottak be zálogházi Iparengedély kiadása végeit.
_ 1926. Jaguár lú
— Buesubankett Kovách Qyula dr. Járásbíróság! elnök tiszteletére. A nagykanizsai kir. bíróságok és a kir. ügyészség tagjai Kovách Oyüla dr. járásbirósígl elnök nyu-galombavonulása alkalmából bucsu-bankettet rendeznek és ünnepélyes keretben fognak elbúcsúzni töle. A banketten a bíróság lagj^ln kivQI közéletünk kitűnősége! is részt fognak venni.
— A vigalmiadó díjtételeinek módosítása. A minisztérium utasította a városi tanácsol, hogy a vigalmiadó szabályrendeletben megbatározott díjtételeket, tekintettel a pénzértékben a megállapítás óta történt eltolódásokra, ennek megfelelően változtassa meg. Nagykanizsa város jinuir l én életbelépett vigalmiadószabályrendeletének revíziójával a legközelebbi váro3Í közgyűlés foglalkozik. A díjtételek felemeléséről Nagykanizsán nem lehet szó, mert azokat a mai pénzérték alapulvételével állapították meg.
— Az iparos-társadalom figyelmébe I Hétfőn, január I l-én este 6 órakor dr. Fodor Aladár főorvos Ingyenes Ismeretterjesztő előadási tart a munkás-higiéniáról a helybeli Iparosság részére, af> Iparosdalárda közreműködésével. Az ipartestület! székházban tartandó előadásra annyival is inkább felhívjuk az iparoskörök figyelmét, mert Nagykanizsa iparos-lársadalmának a kultúra felé való törekvéséről tesz tanúságot minden egyes iparos, ki az ismeretterjesztő előadásokat látogatja.
— Egy milliárd fogyasztáshdó-hátralék. Az adóbehajtások egyik legnehezebb lerrenuma, nem csak Nagykanizsán, hanem más városokban Is, a fogyasztásiadó. Nagykanizsán jelenleg közel egy milliárd korona fogyasztásiadé-hátralék van, melynek behajlására vonatkozólag most történ! inlézkedés.
— Nyugdíjas vasutasok arcképes Igazolványai. A nagykanizsai -állomásfónökség közli: Az összes DV. nyugdijasok arcképes igazolványaiknak 1926 ik évre való érvényesítése végett az állomás főnökségi hivatalban jelenjenek meg annál is inkább, mert az igazolványoknak folyó hó 15 ike utáni meghosszabbítása nehézségekbe fog ütközni.
— A vendéglősök, mészárosok és pincérek tancmulalsági. meghívók a mai napon mentek szél. Aki lévedésből nem kapna meghívót, de arra igényt tarl, Jelentse be bánne-lyik vendéglőben.- A jelekből ítélve ezen mulatság lesz az idei farsangnak legjobb mulatsága, melyhez Kiss Ernő híres konyhája és még híresebb pincéje is hozzá fog járulni.
— A lakosság összeírása. Nagykanizsa város lakosságának az országgyűlési választói névjegyzék Osz-szeállitásával kapcsolatos, népszám-lálásszerü öszeirása a befejezés felé közeledik, ugy hogy egy héten belül valószínűleg az összeszámlálás eredményét is nyilvánosságra hozzák.
— Városi lovak árverése. Nagykanizsa város kiöregedett lovait a napokban nyilvános árverésen eladja,
PahócTa István!
borbély és fodrász üzlete január 16-án
(szombaton)
nyilik meg
Eötvös^tér [ 29. sz. alatt!
(Szentháromság szoborral szemben).
Uj évben I UJ szerencse I
Huxás f«ltétlenOI S hót múlva.
HÉT KILÓ SZÍNARANY
aranysorsjáték
hAroh első
Főnyereménye
1 főnyeremény 4 kg axinarany 1 nyeremény 2 kg axinarany 1 nyeremény * I kg axinarany
1 nyeremény 3 vagon — 300 q búza I nyeremény négyüléses automobil 1 nyeremény kereszthuros zongora V nyeremény teljesen feluerelt motorkerékpár
5 nyeremény teljesen felszerelt varrógép 10 nyeremény teljesen felszerelt kerékpár 200 nyeremény különféle arany és ezüst tárgy i
ÍBj^o^ajegJ^r^OjOO^toroM
1926 január 16
PALAI KOUÖSY
—Az Iparusbúl. Tegnap éslc 9 órára Iparos-társadalmunk legjobbjai s a város közéletének reprezentánsai töltötték meg a Polgári Egylet szépen dekorált termeit, hogy hódoljanak a Karnevál herceg állal kél kézzel szórt farsangi örömöknek. A láncot Bozsó József ipartestületi elnök nyitotta meg O/enbeek Vilmosnéval az iparos-csárdás pattogó ütemeire. A fiatalság sietelt kövelní a jó példát s csakhamar az egész bálterem benépesedett s a rendezőség ugyancsak buzgólkodott, hogy mindenki jól érezze magát. Etéren aztán nem is volt hiány. A nagyteremben gondoskodott róla a talp alá való muzsika, a löbbi termekben pedig az asztalok körül Összeverődőit társaságok hajnalig kitartó vidám hangulata. A szépen sikerolt mulatság bizonyára jelentős összeget fog jullatni az elaggott iparosok nagykanizsai menháza céljaira.
= Ma ötórai tea a Centrálban.
— Anyakínyvl hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 4 gyermek szülelett, ezek közül 2 Hu és 2 leány: Lenkovlcs László mészáros és hentes segédnek leánya, Kovács Károly mén-telepi patkoló-mesternek fia, Gáspár József napszámosnak fii, Brodarics Kázmér napszámosnak leánya. — Házasságot kítött egy pár: Wollner Jenő déli vasúti állomáskezelő Lövőről Píczina Margittal. — A halálozások száma 7: özv. Rosenzw.'ig Gyuláné Weisz Karolina 53 éves, lüdőgümőkór; Takics Jenő szabótanonc.19 éves, genyes csonthártya-gyulladás; özv. Muraközi Lajosné Pál Mária 75 éves, végelgyengülés ; Trojkó János csizmadia 33 éves, szlvbénulás; Horváth János nyug. vasuli munkás 75 éves, végelgyengülés ; özv. Vámosi Györgyné Bogáli Mária 75 éves, szlvlzomclfajulás; Brodarics Kézmérné Wavracsics Erzsébet 42 éves Úrtitosból, elhanyagolt hnant fekvés.
— Közvetlen autójárat Kaposvár és Nagykanizsa kőzőtt. Bes-kovitz Lajos és társa kaposvári lakosoknak támadt az az életrevaló ötlete, hogy Kaposvár és városunk közölt közvetlen és gyors összeköt-telést teremtsenek. E célból egy, a modern autóépilő technika minden vívmányával ellátóit személyautóbuszt állítottak üzembe s most arra löre-kesznek, hogy a tervnek megnyerjék városunk illetékeseinek hozzájárulásit is. A terv gazdasági jelentősége nyilvánvalóvá lesz, ha meggondoljuk, twgy eddig kanizsai embernek reggel 4 órakor kellelt ulrakelnie és csak késő délután térhetett vissza Kaposvárról. A tervbeveti válalkozás Segítene ezen, mert szándéka a vállalatnak, hogy naponta járatja autó-Iát, oly módon, hogy bárki elvégezhetné dolgát kényelmesen akár itt nálunk, akár a szomszéd városban. Most már csak az volna hátra, hogy az illetékesek átlátva a terv nagy je-IcrrtBsígét egy áHandő és jó helyen levő állomást jelöljenek ki a vállalat számira.
Aki a pofonokat kapja.
Aki a cím után a darabtól triviális ízlést, cirkuszi bohóságokat vár, óriásit téved. Andrejev Lconid drámája az életnek könnyekbe markoló, rendkívül mély szatírája. Lon Chanei alakítja a tudóst, akit megcsal a felesége, kijátszott a barálja és aki felfedezi a keserű igazságot. hogy az emberek semmin sem mulatnak olyan jól, mintha egy emhertársukat megpofozzák. Van lelkiereje levonni ennek a tragikus felfedezésnek minden következményét. Bohócnak áll és abban van minden mutatványa, hogy minden este agyba-főbe pofoztalja magát; és a bárdolatlan ostol>a tömeg, amely nem veszi észre, hogy sajál sorsa pereg le előtte, halálra neveti magát ezen a brutális produkción.
Az élet még egy — és egyben utolsó leckével mutatja meg a bohócnak, — hogy nem az igazság és a tiszta ösztönök előtt tartja nyitva az utakat, hanem a szerencse és a törtelés előtt. A bohóc szerelmes lesz s bár szereimében kikacagják, — hogy megmentse a leányt, akit szeret: kiszabadítja a cirkusz oroszlánját, — amely végül őt is halálra sebzi.
Témájának és szimbólumának mélysége és a szereplők abszolút művészi játéka a legintelligensebb közönség érdeklődésérc tart igényi, bár az izgalmasság szempontjából is kiállja a versenyt. A rendezés Viktor Sjöatröm Amerikába szakadt svéd rendezőt dicséri.
— öngyilkossági kísérlet. Boro-vics Juliska 16 éves Magyar-utca 54 sz. alalt lakó leány tegnap délelőtt öngyilkossági szándékból lugkő-ol-datot ivott. Ceruzával irt kusza levelet hagyott hátra egy fiataember-nek. öngyilkosságát ugy látszik szerelmi féltékenység miall kísérelte meg, azonban csak a felét illa ki a lug-köo'datot tartalmazó borospohárnak. A mentők a kórházba szállították. Állapota nem életveszélyes.
— Tárgyalási napok a nagykanizsai bíróságoknál. A nagyka-niisai kir. törvényszéken lolyó hó 16 án szombaton kezdődik ebben az évben az első büntető fellebbviteli tárgyalás, mig a büntctölötárgyalások 18 án hétfőn veszik kezdetüket. A kir. járásbíróságoknál a büntetőügyek tárgyalásai lolyó hó 13-án veszik kezdetüket.
— Az uj hirdető-táblák. Megírtuk, hogy a Magyar Hirdető Iroda helyi fiókjának a plakát-ragasztás, utcai hirdetés bérletére vonatkozó, a várossal fennálló szerződése január elsejével életbelépett. Két minla-hir-delölábla már elkészült s azokat a a plébánia templom felé vezclö bástyafal mellen helyezték cl.
— Vitézi telek felajánlás. A kormányzó a népjóléti miniszter előterjesztésére özv. Csertőn Károlyné Sü ■ meghy Magdolna alsóbagodl lakos állal felajánlóit Söjtör község határában fekvő 10.000 négyszögöl kiterjedésű telket vitézi teleknek elfogadta.
— Fertőtlenítő Intézet építése. Kaposvár város fertőtlenítő-intézet létesítését vette tervbe.
— Kényszeregyezségek. A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré leszi, hogy Deutsch József nagykanizsai bejegyzetl cég kérelmére történt kényszeregyezségi eljárás ügyében az egyezséget jóváhagyó végzés jogerőre emelkedvén, az eljárást befejezettnek nyilvánította. Ugyancsak befejezettnek nyilvánította a törvényszék Somogyi Ferenc és Somogyi Pál (Somogyi Testvérek bej. cég) kény-szetegyezségi ügyét. Somogyiné és Stern nagykanizsai bejegyzett cég (egyedüli tulajdonosa özv. Somogyi Zsigmondné Schlesinger Melinda) és hitelezői közölt létrejött egyezséget a nagykanizsai kir* törvényszék jóváhagyta.
— Magyarország lovagvárak
Szieberlh Imre előadása héüón este 7 órakor az U'ániában : Magyarország lovagvárai. Nem jogtalanul hivatkozunk Szieberlh mull évi nagy sikerére, amelyet az Olimpíász népszerű léniája mellett is mondanivalóinak nagy intelligenciáról tanúskodó összeállítása és behízelgő előadói modorával érdemelt ki. Hétfői előadása — amelyet. Budapesten páratlan érdeklődés melleit tartott meg — irredenta estnek illő, hiszen Magyarország egykori nagyságának minden történelmi emlékét, mondáját elénk hozza. Előadásihoz a' Műemlékek orsz. bizottsága kölcsönözte szines fényképeit. Az előadás beléptidija 5000 korona.
— A folyó hó 11-re hétfőre áthelyezett rumi vásár iránt ugy gazda-, mint kereskedő körökben nagy érdeklődés mutatkozik.
j Nagy farsangi vásári
FÉRFI INGEK NŐI-HARISNYÁK ZSEBKENDŐK i REFORM NŐI NADRÁGOK FÉRFI KÖTÖTT MELLÉNYEK
j ALSÓNADRÁGOK SELYEM SAWLOK FÉRFI-HARISNYAK ]
BÉLELT BÓRKEZTYÜK KÖTÖTT MELLÉNYEK
| BOKAVÉDŐK GYERMEK GU1ÁSN1K NŐI KEZTYÜK
GYERMEKHARISNYÁK SELYEM NYAKKENDŐK
I VADÁSZHARISNYÁK HÁLÓ INGEK NŐI ÉS FÉRFI ERNYŐ TETRA GYERMEKKELENGYÉK
| EHRENSTEIN KÁROLY és TÁRSA j
FŐÚT 11 URI ÉS NŐI DIVATÁRUHÁZA TEL. 221 '
NSI ruhadlszck, szórme-cslkok, gombok
Számos női bajnál a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata végtelen nagy megköny-nycbbülést szerez. A nöorvosi klinikák bizonyítványai lanusitják, hogy a FERENC JÓZSEP-vizet az egész világon a leg|obb sikerrel alkalmazzák. Kaphaló gyógyszertárakban, drogériákban és füszerflzletekben.
— Levente. Mindazok a nagy-és kiskanizsai leventék, kik az u| igazolványokat nem kapták kézhez haladéktalanul jelenlkezzenek a városházán, mert ellenkező esetben a hiányzók kinyomozása után azokat külön-külön fogják felelősségre vonni és szigorúan megbüntetni.
— Keszthely költségvetése. Keszthely nagyközség 1926. évi költségvetés-tervezete 2.719 millió korona szükségletlel szemben 2.235 millió korona fedezetet mutat fel. A képvii<Jtiestulet a hiány fedezésére 50 százalékos pótadót szavazott meg.
— Dunántull husiparosok céhbálja. „Dunánlull Husiparosok Szövetsége" a szövetség .özvegy- és árva-segélyalapja javára 1926. január 21-én Györölt céhbált rendez, amelyen uj éleire kellik a százcsztendök előtt régi, nevezetes céhmulal$ágo-kat. A régi írásmód szerint szerkesztett, ötletes meghívót. itt közöljük: .Invitálás. Az Dunántúl való mészáros* és hentesmester uramék nemes nagy céhe, mint már is, az Dunán-tuli Husiparosok Szövetsége több dmintuli Nemes Vármegyék és Városok nemes, nemzetes és vitézlő Főespányjainak, Vtceespányjainak, Polgármestereinek, vatamént is egyéb Nóblis Nagyjóuraméknak, mint is Tiszteletbéli Fcöcéhmester és Céh-mesterek magos gráciájával az közönséges 1926-ik Esztendő Vízöntő, vagyis Januárius Hava huszonegynapján, csütörtökön való estvéli nyolc és félórakor, Szabad Királyi Nemes Gyeör városában, annak félszázesz-tendö megannyi jókedvével patinázott öreg Végadója gálántos helisé-gében, parádés táncos végasságol leszen, amellen is, az lelki és testi szemek gyönyörködletésire, nemes ifjak és hajadonok, magyar diszkon-tösökben, az .diszpalotás" szépséges magyar táncot is lejlendik. Ezen parádés láncos végasságra, az kó-perlán — kivül — már néven nevezett és hévatala, tisztsége, módi-sága szerént titulált nagyjóuramal, valamént is hetes íaméliáját illó re-verenciával meginvitáljuk, kévánván egészségbéli meg nem fogyatkozást, hogy is mindnyájan megjelenhetvén, vélünk egyetemben végadhassanak vala. Várván is pediglen Kegyelmeteket, az Nagyasszonyomék és az Leányzók, valamint is az Nagyjó-uramék udvarlására és mulattatására kiparancsolt céhbelí céhmesterek, mesterek és legények legelején, magyaros vendégszeretettel Halbrltter Káról főcélimesler, kereskedelmi tanácsos, holland kir. konzul, a győri kereskedelmi és iparkamara és a Dunániuli Husiparosok Szövetsége elnöke".
ÍALM1 SÖH.OHY
1926 január 10.
Időjárás
A nagykanizsai metcorotoglal meg-tlgyeló Jelentése: CsONMökCn a Mmér-Miel: reggel 7 órakor -0.0, délután 2 órakor -J-3A este 9 órakor +21.
Felhőzet: Egész nap borult égboltozat.
Szélirány: Reggel Iwy, délben Ny és este ENy.
Napi csapadék mennyisége: —. Reggel dér. délután 3 óra 25 perctől havas esó 3 óra 30 percig
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony tdö várható hősülyedéssel, Inkább csak keleten kevés csapadékkal (hó, esö). _
— Mozgószinházuk jövő hete olyan nagyszabású, nagysikerű és minden szempontból értékes képekből van Osszeállitva, amelyek közölt elsőséget tenni, alig lehelne. Az Uránia hétlön Szieberth Imre előadásával rendez irredenta estnek mondható ludományos estet. Kedd, szerdán Androjev Uonld szatirikus drámáját mutatja be: Aki a pofonokat kapja, Viktor SJöström rendezésében, főszerepben Lon Chanel, Norma Schearer, John Gilbert. Mctro-Gold-win film. Csütörtök, pénteken a Bölcsődal-1, a romantikus filmirodalom egy emlékezetesen szép darab-Ját, — az anyai szerelet himnuszát, amelynek sikeréi csak az Édes anyám sikere mulla felül. Hármas főszerepben Jane Nóvák szerepel. Szombaton és vasárnap a filmtechnikának hihetetlen brav.-urját az ElsUlyedt világot, a paleontologia szörnyetegeinek megelevenedését láthatjuk az Urániában: Ugyanekkor a Világmozgó egy kél részes, ugyancsak nagyszerű, izgalmas ét látványos dzsungel filmet, a Dzsungel királynőjét mutatja be.
— Keszthely tisztviselőinek karácsonyi ajándéka. Keszthely nagyközség tisztviselőinek egyhavi fizetésűk 50 százalékát most folyósították karácsonyi ajándék cimén.
— Leégett gépraktár. Csütörtökön este Kaposváron kigyulladt a felszámolás alatt álló Krausz és Negyedes malomépitó-cég gépraktára, mely teljesen elhamvadt. A kár csak gépekben 200 millió korona.
— Legelóbérek mérséklése. A városi, képviselőtestület erdő-legelő bizottsága legutóbbi ülésén a városi legelőbérek leszállítása mellett foglalt állást.'
-= Kaposvár és Nagykanizsa közötl autobusz-járatll Január 10-től kezdve Kaposvár és Nagykanizsa közötl autobtisz-járat létesül. Indulás KaposvámSI reggel 6 óra 30 perckor, érkezik Nagykanizsára 9 óra 30 perckor. Indulás Nigykámzsáról 14 óra 30 perckor, érkezik Kajxjsvárra 17 óra 30 perckor. — Közbeeső falvakba utasokat felvesz. Kényelmes kocsi, mérsékelt viteldíjak.
Árvlz-Iecsapolás a Körösök ár-ierMetén. Gyuláról jelentik: A Fekete és Fehér-Körös árviz lecsapo-lása megkezdődött. Mára -az Iteéri-zsilipct sikerült megnyitni és azonkívül a Fehér-Körös sarkadi hid mellett átvágást késziteni. A víz lefolyása már Január 7-én éjfélkor megindult, minthogy azonban ez a kél lefolyás nem elegendő, két-három napon belül megnyitják a Sra-nazug 30 méter széles átvágási is és igy a viz jelentékeny gyorsabban fog lefolyni.
SPORTÉLET
SzSE - NTE
A mai SzSE-NTE mérkőzés, mely fél 3 órakor kezdődik a Zrinyi sporttelepen, komoly feladal elé állilja a Nagykanizsai Torna Egylet csapatát.
A Szombalhclyi Sport Egylet még sohasem szenvedett vereségei az NTE-lől; az NTE még akkor is, mikor Nyugall kcrüleli beosztásában egymás ulán verte meg Dunánlul csapatait, nem vévo ki a bajnokcsapat SzAK ot sem, az SzSE-vei szemben csak eldöntetlent tudott elémi.
Ez a körülmény adja a mai mérkőzés érdekességét. Kétségtelen, hogy az NTE végre az SzSE-t Is megadásra akarja kényszetiteni, annál is inkább, mert szépséghiba lenne, ha az Idei 60 éves jubiláris évük első mérkőzéséi elvesztenék. Az SzSE viszont most is ép oly kemény dió, mint volt a múltban: egyforma eséllyel küzd a SzAK-kal a Nyugati kerület bajnokságáért.
Az NTE a délnyugati kerület bajnokságában áll vezető helyen.
A két kerület vezető csapatának küzdelme kélségkivül méltó nyitánya lesz a ju.iláris év nagyszabású programjának.
A mérkőzést Kaufman szövetségi biró vezeti.
A keszthelyi országos korcsolya versenyt és jégünnepélyt január 31 -re halasztották.
Bllllárdverseny az árvízkárosultak javára. Keszthelyen az Iparoskör rendezte a második billióid -versenyt, melynek összes nevezési dijait, 510.000 koronát az árvízkárosultak részérc adományozlak. Január 18-án a kaszinó is . billiárdversenyt rendez.
Ping pong verseny. Tegnapi számunk sportrovatában a ma pingpong versenyt rendező egyesüld neve nyomdahiba folytán kimaradt. Pótlólag közöljük, hogy a versenyt a Transdanubla Sport Egylet rendezi saját helyiségében ma délelőtt 9 órai kezdettel.
Irodalom és művészet
Divat Szalon. A Székelyné Soly-mos Bea szerkesztésében 39. évfolyamába lépett Divat Szalon uj száma a megszokott gazdag divat és szépirodalmi tartalommal, külsőleg is nagyon tetszetős kiállításban jelent meg s a legújabb tavaszi divat eredeti modelljeit közli.
TÖRVÉNYSZÉK
A tábla helybenhagyta Krausz Albert letartóztatását. Megírtuk, hogy Háry Ferenc keszthelyi gazdász gyilkosa Krau,z Albert kaposvári mathakereskedő letartóztatása ellen ügyvédje utján felfolyamodással éli és 60 - 80 millió korona biztosítékát ajánlott fel szabadlábra helyezésére. A kir. törvényszék vádlanácsa foglalkozott ezzel sz Üggyel, amely a kir. láblálroz került. A pécsi kir. ítélőtábla elutasította Krausz Albert 1 szabadlábra helyeztetése iránli ké-j relmél és Igy Krausz továbbra is
letartóztatásban maradt — bűnügyének lőtárgyalí.s'ig, amit valószínűleg a jövő hónapban fog láig^alnl a nagykanizsai .törvényszék Multchen-bacher-bünletölanácsi.
A muravldl keltő? rablógyilkosok Ugye. A muravidi kettős rabló-gyilkosság telleseinek Németh Mátyás és Kukuruzslyák J. borzalmas bűnügyében a kir. ügyészség már elkészítette á vádiratot!, amely mindkettőt előre megfontolt, szándékos rablógyilkosság bűntettével vádolja. A vádirat ellen a védők kifogásokat nyujlollak be és igy a bltnügy fő-tárgyalására március vége elölt aligha kerülhet sor. A főtárgyalás a legutolsó évek egyik legizgalmasabb és legszenzációsabb bűnügyi főlárgya-lása lesz, ugy, hogy arra a törvényszék jegyeket lesz kénytelen kiadni.
A közkórházban történt halálos baleset ügyében, amikor a ruhafacsaró gépnél egy fiatal leány halálát lette, a nyomozás teljesen btf;-jezésl nyert és az iratok már a kir. ügyészségnél vannak.
MOZI
Uránia 3, 5, 7, 9 órakor: Nagyvilági házasság, amerikai történet színes részekkel.
Világ 3, 5, 7, 9 órakor: J'accuse (Vádoilak!) Abel Oanc háborús filmje főszerepben Severin Mars.
Hétfőn 7 órakor Szieberth Imre előadása: Nagymagyarország lovagvárai, azok mondaival és legendáival. Szines vetitett kép-k.
KOZGAZDASAÜ
TÜZSDE
Délutáni magánforgalom
A magánforgalomban a barátságos hangulat ellenére sem fejlődött ki üzleti tevékenység. A spekuláció tartózkodó. Névleges árfolyamok Magyar Hitel 300, Kereskedelmi Bank 840, Pesti Hazai 1800, Hazai Bank 97, Gizella 67, Első Budapesti Oóz 117, Kőszén 26.Í0, Salgó 3j8, Biuxit 410, Fegyver 426, Djnubius 1930, Schlick 50, Rima 100, Cukor 1332, Georgia 248, Mezöhcgycsi 67, Ofa 450, Délivasut 56, Bur 200.
ZBrfcbl zárlat
Piri. 197750. Lordon 3511Í0. Newton 51775 Brbisel 2Í50.0D, Milano 2C95M, TOlsní 203 IV Berlin 123-25. Wltt, 7295 '.olts 67 50 Prágs 153250. BuCapeiI 78*55, 'sní 6550. Buksrest 23">0 >. Bel£rt< 95 *5b
Terménytőzsde
Buia Ulsav. 76 kg-oi 4125X-4I50OŰ ■rr »f-oa 417 500-420 000. 78 kg-os 410.010-422^00, evvéb dunántull fa pe.l vidéki 76 kg.-os 407 500-4100X1, 77 kg-o. 41250C-4I5C00, 7SXg-<» 415.000- 417SrO 79 kg-os 417.500— 420000, rczi 2400X1-245.00). tsksrmánvArpa 235.000 35O.0O11, Klrírpa 2J5.000—33ÓCOO. »t, 245 O'O 7600 0. lengeti IKS'.O 185 010 repce
600.000--610.cw0, köles 210000 220 00",
rotps 172 50C—1750)0.
- ' _
Sertésvásár
Fetb.1 ás 49 0. melyból elidstUnul vlmi aar.dt 20X1 drb. Klsírend'i 15.500- 19 5 0 rzedrít 17000--IV.500, szedett kfizép 16000 -16500, konnyo I3.000--15.000, etsórendt «teg 17000-17.500, másodrendű ISOM 16.500. angol sUldS 17 000- 20.000. sjalonne
nsgyben 19.500- 21.<KU nlt 26.500--.—
lehajolt hu. 21.000 - 22.000. sislonnái tél •e'tés 20 0X1-22 000 Irányzat lanyha.
Kledó: Zrínyi Nyomdaipar és Könys-kereskodás KT. Nagykanlzae
A Zalai Közlöny fejtörői
Készítette: (bl)
1.
&&&&&' '
■ C- -m C &&&&& o o
2.
m = n = o
Elseje FAU DEC.9:::
4.
ba-ba T
f • tfedáíj Sári
A r%
Megfejtési határidő: január 15. Jutalom: egy könyv.
ApróhirtiatéMk
Az admlnlsztráolós kezelés agy axorQaltóso miatt kérjük az apr-6-hlrdotdeek árát a t fi r • fizetni.
Autójavítások, autóom.ltk, autó-slkstréseek Wclsej Oípgyár, Sngár-u 18.
Legjobb mlnóségtl knlloldi koksz és kaváessaén. Wolesr gápgyár. 4060
1 szobás belvárosi lakás minden mellékhelyiséggel itonn.l elfoglalható, mérsékeli lelépés, évi 500 srsnykorons bér. — Szlgriszt Iroda. Fó-ut 8. 54
A Király-Sörfőzde Részvénytársaságnál
azonnali belépésre
irodaszolga
kerestetik.
Árpád utca 31. sz. ház sladá, kél szobás Is.kís szonnsl átveheti. Sikátor-utca 6. szá:n alsiu házhal; Is ugyanott meg'ídhstó, ,4137
PénzkaiosOnt bekebelezésre minden ÓBzegben a legekSnyösebben és leggyor-•abban lolyóslltsl Aoxél Igaáo peni-kolesonközvelltó Irodája Nagykanizsán, Fő-ul 3 sí. alatt. K«niszsr£tHos«is kat-vényskat vesiek. 3550
Elsdá egy 3 X 260 Wolt 3X10 Amp^ villany eró Ors, egy 150 Wotl 5 Amp. vllá-gliáil villanyóra és egy Jó állapotban levő íróasztal. — Bővebbet Zal.l Klroly könyvnyomdájában, Erzsébet-tér 18. 33
1 drb. ADM tlpusu sutó nyitott ksros-serIával és komplett felszereléssel Auatro-Daimlsr gyártmány, még garsnelávsl. I drb. Austro-Dalmlar
i7/60 HP hathengeres két karosseriával (nyílott és csukom gumival, komplett leluereléssel. 1 drb. SS HP Stsvr gyártmányú siemélysutó kombiné karos-scrlával, gumival, íelue/déssel. 1 drb CCS 1 év Ols használatban lévő 1 kerék-(ékes 4 üléses Magomobil személy-suto, ballon gumlkksl, teljes felszerelésekkel. - Teljesen uj 2 keréklékes 4 üléses Msgomobll jzemélyauló, ballon gumikkal, egy évi gyári gsrsnciávsl. U|, Austro-Dalmlar és Magomo-hll személy- és tebcrsulók
WEISER J. C. gépgyár
Nagykanizsa.
Autógumik nagy raktára.
' 4iir
1926 január 10.
Magyar-utca 101. számú non« háx gazdául épületekkel és nagy telekkel rl adó. Bővebbet ugyanolt. 18
Fényképaajgaxolványokat állami hivatalnokoknak, a mlnlsrWI rendelet ér (rímében 6'A—IO>/» natrvsíphan a rfar/thot 35 ezer koronáért kéizll Pahn Adolf fénv-képész. Zárda-utca 2. szám. 39
Bútorozott axohét keresek Pó u'on vagy közveüen környékén, Kempelen szer kjsztS._•___SS
Forgalmas ntcában Oxlethetylséaazon-nat átadó. Om a kiadóban. 57
Balatooberénvben, közvetlen a Balaton partián tgy 1800 néeyzetfll tertlletü, kőf.ill«| VörUlbástyázott parkban épült naey villa Penslonak nagyon alkalmas, telies berendezéssel. egy vitorlás- és e<?y evezós csónakkal ecyölt sürgősen az értékéhez mérlen nlídó. Sővebbct Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi rfrodáJa Nagykanizsán. Fő-ut 3. szám alatt. 83
Évi mérleg elkészítésére, valamint délutáni könyvelésre vállalkozik mérlegképes kSnyvelö. Cim a kiadóban. . 6I
ZALAI KÖZLÖNY
Kfllflnbeláralu butorozo'1 szoba kerestetik |ó hézlkouttal. BAvebbrt i ll.00h.in.
Trjfcoya, kevés szalmáért cserébe elviheti Klnlzslulca 31. szim alAI. 77
Zalamegyel nagyközségben, vas-ilállomís-IA1 orszsguton 3 km-re eey 70 holdas szántA (i rít és 14 hotdeMrendD hlaiflKI, a szAlA-ben rqy szén villaszerű épület &50 hl. hordával. az össze. szólAszell eszközökkel, a községben 4 szobás, vízvezetékkel. fördZS-sznbával és egyéb mellékhelvlségekbíl álló urilak. 50 drb. állalra Islálló. serlésólak. rr-apiir. külön ciclédlaklsok és cselédlslál-lókból álló birtok egvébb vá'talknzás mlalt stlrRÓsen eladó. BAvéhbet Aoxél Ignóo ineallanlorealml Irodája Nagykanizsán, PA-ut 3. sz. alatt. 31
A Katonaréten S sxobáa lakás bélbe kladA. Bóvebb felvilágosítást nvufl ugyanott Schléger. ' 86
Etcmnr-élném a város bellerlllelén levő hizmesterl lakásomat hasonló lakással. Cini a kiadóban. 89
Egy vízimalom (Turbinával) 40 hold szánté, ríl és szAIAvel sUrgAscn etadA. Bővebbel Aoxél Ignác lugallanlorgalml Irodája Nagykanlzsin, FA ul 3. sz. alall. 82
Műhelynek vagy raktárnak alkalmas helyilég kladA. BAvebbet üakál Mlhálv vaskereskedéséken. 80
Veszek állandóan meglepó magai i™ mindenlajla .adbgrtk.t, u. m. nyul. róka, göeény. nyest, vidra slb B.rényl Aladár "eák lér 4 és Bajza-utca I. 3633
és fehérnemű tollozisl olcsón vállalok lakásomon Klnlzsy-ulca 5. szám It. udvar. Hercegné. 59
Modern hi7ó- és ebédió "bütö7lelies~ió karban ejadó. Sikálor u. 16. 67
Hajdú Rémns (Molnári) 1 drb. 12 évei 'y' wén, bizonyítvánnyal eladó. 64
Eladó egy félhold .xéntóföld. AlUll-utca 15. 72
Egy elsó magyar gazdásági gépgyári gyárlminyu HP „ö.o.éplö onr-
"Itlara vaSy ej,* „ gfagip. t|adó. A gz nllura kifogástalan állapolban. Megtekint-éi megegyezés kO helA Magyatszcni-58
mlkióson^a tulajdonosnál.
""Ojohla c.alédl háaat vonnék fc.lt.a-BI.Hn. Cim a kl-adóban, 76
Miltényi-cipüt .egyen I
„ *;K«""c.lbsn, Háry L.|os»íl egy jó, . 1 > lókarban larioll 4 lóeiAs lokomobl I darab 1070-cs c.éplAvel és I IAheife|IA lCI |A leiszereléssel azonnal eladó. 44
UJBOR t°o°0
,BRUKC8ICS JÓZSEF
"""."tiijt tt crrm.lili.tl tlkkck üileiib<n gitár-.! SS. * Telelőn 210.
Oaral utca 15. számú hói leiekkel együll, azonnal elfoglalható 2 szubás lakással eladó. * 35
Mechanikus tanonc középiskolát vég-ZCII felvételik Dónál Ferencnél. 31
G>or.lényképé.*otl Arcképes Igazolványokhoz szükséges fényképek koz-mzlvlselAknek, nyugdl|aaoknak Jutányos árban Zt)ldf.k.ptk.n készíttetnek. 50
nem közönséges pörkölt árpa, hanem szakszerű csi-ráztatással táperökben dus.
A ]{öxónsé,gP8 pörkölt árpa nem tápláló.
Ilyenért kár pénzt adni 1
ErzsébeMén 18. szám.
HMtlSNYAKAZ
Szarvas szálló épület.
Van szerencsénk a t. vásárlóközönséget értesíteni, hogy áiuink már külföldről is megérkeztek és minden vételkényszer nélkül megtekinthetők.
K h tók- mlnilennomO harisnyák és harisnyakülönlegességek ' angol mellé harisnyák.
KötStt-szövStt áruk u. m.:
Pull-owerek
Féifi, női és gyermek mellények ... . swcalerek Női- és gvermek-kabátok Korctolya-dresszek Vállkendök és svealok
Nyakkendő kUlBnlegességek. ,
Biztosilhatjuk a I. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtaitók Bokavédők Kézimunka kellékek
Asztalosok, bútorkereskedők, üvegesek, autó- és kocsigyártók figyelmébe!
TükCr, tükArűveg, autószélvédó tlveg, koctllíblák, rézbcloglalt csiszolt üvegek és mlnícnnemU tíblaüvegck sima és csiszolt klvllclben. Pontosan, gyorsan, legolcsóbban. Jól csomagolva szállít
KILTZ JAKAB és TÁRSA
,71 Qvegcslszolda és tüfcőrgyár
Budapest, VIII. ker, Práter-utca 84. sz. Telefon: József M-76.
Olcsó és jó
zománcedényt, porcéi lánárut és mindennemű háztartási cikket
"""" Szerbnél vásárolhat
Csengeiy-ut 6.
NAGY ÉS VÉRTES B.T.
Budapest, V., Arany János-utca 20. AmcrikaUa owéd irodai boréndexések
MlnJnincinli IroJiI &utOf. Sajit kárplto*.tnDliclv. Otínliwrák. foleSek. nnirl<ok «tt>. KMnyöí flrctísl fellílelek. • Ki.iiutu tncjknitJjOk o»|jy keptt iltiuinunkat-
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik boldogult nöm elhalálozása alkalmából részvétüket voltak szívesek nyilvánítani, ezúton mondok hálás köszöncict.
Kreisler Albert.
Saját termésű kereoaenyi aaxtali és nehéz 917. évi termésű pecsenye bor kapható lakásomon kistélelekben (literekben Is). - mm REMETE, Sugár-ut 6. axám.
1926. évre
előjegyzési-, óriási tórab- és zseb-
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
kSorTkcre.kedésaben
NAGYKANIZSÁN.
Árverési hirdetmény.
Két darab kézi szénaprés adatik el nyilvános árverésen 1-926. évi január hó 15-én d. e. 10 órakor Ungjakabfa pusztán. — Bővebbet Dr. Balázs Zsigmond ügyvédnél.
Az ameiikai nők hibátlan, karcsú és elegáns termetének egyetlen titka az amerikai
fogyasztófüző
(Rubber reduclng corset),
mely elismerten a világ legjobb füzöjet!
Pompás alakot varázsol, amellett fogyaszt, egésznapi használatnál is kényelmes, megakadályozza a felesleges zsírrétegek lerakódását.
Fedák Sári
aki állandóan viseli az amerikai fogyasztó (Űzőt, a következőket Írja róla:
„Szeretném, ha a pesti nők állandóan hordanák ezeket a hasonlíthatatlanul nagyszerű fűzőket és az eredményt látva, örömmel, mosolyogva gondolnának reám." A New-Yorkból most érkezett ere-deli amerikai fogyasztófüző kapható csakis az egyedárusitó'nál:
ikai Divall
központi irodája
Budapest, Il/f. Zsigmond-utca 11. III. — Telefon 188-70.
Megrendelésnél kérjük a cslpőméret pontos megadását. un
Gazdasági kovácsot
keres
a Nagyrécsel Uradalom, Najgrécse.
Hirdetmény.
Zalaegerszeg közelében, üzemben levő vízimalom eladé. A
malomhoz lakás, 3 és fél hold ffild tartozik. — Bővebb felvilágosítás kaph3tó dr. Lakó Imre ügyvédnél, Letenyén (Zalamegye). i>
ELADOK egy kitűnő, jókaiban levő 2 éves Hofherr 800 dob-
s1£u cséplőt,
8 lóerős I 1IV« szmSgáz-^ku a motorral.
BAZSÓ LAJOS „
Nagykanizsa, Teleki-ut 3.
„Fiat autó 501."
szép, jókarban levő eladó Nagykanizsa. — Telefon 167.
SZÖVŐOZEM C*cngery-nt 40. Kéaxit törülközőket, poháctOrlóket, vásznakat, damaszt asztal- és ágyneműket lenből, pamutból, kenderből, Zeugokat és stouxokat. Bérszövést, bérfelvetést (szőnyeg-szövéshez Is), bérorsózást vállal.
Dijiiltnul Imit vJ»ie>n»jö»íHk<xlwíkcn<l«lvll4-SOtltit d. u. 2-4-1 f. - Taanlóleiayl felvesz i
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest legelsőrendU, modern, családi szállója, az v
István király szálloda
VI., Podmaniczky.ütca 8.
Méraékalt árakl Floyelincs kiszolgálás 1 Modern berendezési Központi fűtés! - Melcgvizszolgáltatáal-FQrcfók! — Llttl Anyugati pályaudvar közelében
ZALAI KÖZLÖNY
1926 lanuir 10.
lópokrócT
kizárólagos gyári lerakat
vízmentes sátorponyvák bálázd ponyvák
olcsó
szőnyeg, matracgradli
zsineg, kötéláru, tömlő és hevederek szabó és kárpitos kellékek
nagy raktára
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
NAGYKANIZSÁN.
Nltthelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. Bővebbel: Zalai Károly
könyvnyomdájában n
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
101—1926.
Hirdetmény.
A m kir. Népjóléti Miniszter írnak 126.500-1925. számú rendelete folytán felhívom a Nagykanizsa városban lakó hadiözvegyeket, hogy ujabbi járadékuk és nevelési pótlékuk megállapítása és folyósítása végett folyó évi Január hó 11-től január 17-Ig a városházán II. emeleten jelenjenek ineg és hozzák magukkal a gyermekek keresztlevelét.
Aki nem Jelenik meg az ösz-szeiráson, annak nyugdiját beszüntetjük.
Nagykanizsa, 1926. jan. 5. „ Polgármester,
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem n építeni szindékozékal tlrtl. hogy i rossz gazdasági nehézségek mellett mégis, hogy az JpKMIlctt lehelévé tegyék, forduljanak bizalommal hozxlm. Ugy helyben, mint vidéken és a Bstalon parton bármilyen 6plt«.t havi ré.xletflxetá.ra Is elvítlslom. Szíves megkeresést kér
BŐLCSFÖLDV JÁNOS tCM hJaiptlM ttkubioliiU.t vilUI.I
N.gykanli*., balttijriny-o. I.
Mindenféle r a*
készit
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
BömmtófRE
51ÜÖER OOVARGÓÖÉP RÉ5ZV- TÁRS.
NAGYKANIZSA. FÖ-UT 1. 1 fufe
Bll6tffliljlitiiIiliailpSrliW.il \ *
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság («zei6tt Déli Vasút)
TÉLI MENETRENDJE*
1926. évi január hó l-tül
a Nagykanizsára étkező és induló személyszállító vonatokról.
Budapestről
indul
"ris"
9-00') 1330 I7'30 21-tB'W
|íA vonat | zsára érkezik | neme
Nagykanl-
14-55 1320 20*40 21-50 4-35

[klntonszcnt Nagykaul-győrgyról ind. zsára érkezik
7-15
í'Wienból indul
Szombat-l'Nagykani. 1 helyről ' zsára inául érkezik 4-45 ?■:*.
2' Oyv. 900')') 11-47 1347
3 Szem. v. »20 14-53 || 17-55
4 Szem.v. 1650') 21-33 2335
Szem. v. , Oyv.
3 Szem. V.
4 Oyv.
Nagykanizsáról Indul
005')=) 6-50 9-10 1415') 14-30
Budapestre érkezik
6-55 1100
17-15
18-35 21-45

Nagyítani-, Szombat-zsáról , helyre
_| Indul ff érkezik
(Szem. vi 5004) :i 7-10
2 Szem.v, 640 9-37
3 | Oyv. 13-4SW 15-54
4 Szem.v.] 17-30 2IÍ40
Wienbe érkezik
"írar
1908
2tHM
Sinautóbu
WRLTER IISHTIIIFILIkl
Budapest, VIII., RAkóczy-ut 51.
Elókéult köiéphkoUI össicvont mngln-vlzsgákra, ércttségUc. vidékleket ts. — TUztvlsdóknek nagy kedvextuéoy.
Belga tenyészmén
4 éves, sárga szórü, fedeztetés! engedéllyel eladó. — Cim:
Androslcs István
V*rja«kér (Somogymegye) Vasúti állomás: Kétliely. 71
B^tonszenl^rg^r
[|Nagykanizsáról1] Pragerhofra indul | érkezik
I Szem. v.l '515 íllii
21 Végy. v. 1700 2250
3| Oyv. 22-207) | 1*35
x vonatok
I Sinautó
"18-30
étkezik
19-20
Gyékényesról indul
Zalaegeij/cg-lól Indul
Nagykani ■zsára érkezik 1530 10 0.")
"~2aínü7ciTr ; Nagyk.ttil-ivánról indul f zséra érkezik
523
625
Nagykanizsáról Balatonszent-indul JJ györgyre érk.
17 00 17-.S<
Nagyksnizsáról Gyékényesre ~> ' indul || érkezik
1 fjggn— 1 r-40 1215
.Nagvkanl- Zalaszent- Zalaegerszeg-ztAtól Indul ivánról indul re érkezik
I 23-:
x«At<
22-00 23-07
1) Zalaegerszeg Budapesti közvetlen kocsi II. és III. oszállyal
I—II. és egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Barcs közölt
II—111. oszt. közvetlen kccsi Pécs-NVien S. U.t egy I—II—111. oszt. közvetlen kocsi Zagrcb-Wi.cn S. B. közötl
«) II—III. oszt. Budapest—Zalííegerszeg közüli kiízvellcn kocsival
<■) I—II. oszl. Nagykanizsa—Pécs közvetlen kocsival
«) 11-111. oszl. Pécs—Wien és egy l-11-111. oszt. Zagreb—Wien közv. kocsi
7) I—II. oszl. közvellen és egy hálókocsi Budapest—Trlestbc, egv Ml-lll. oszl. Budapest—Róma közvetlen kocsival.
Alkalmi könyvvásár
Részvénytársaságunk könyvkereskedő osztálya olvasó közönségünk figyelmébe ajánlja a következő legújabb könyveket :
Ifjúsági iratoki
Észak csillaga irla Pohárnok Jenő.
Képekkel. Két fehér galamb irta Dénes
Gizella.
Egy királyné életééit Irta Spill-
mann S. J. Krisztus-legendák irta Rube-
nescu A. Quo-vadls? illa Sienkiewicz H. Bátran éshlvenlrtaSpillmannS.J. A puszta ház irta Dickens Ch. Az én kis hőseim irta Tevell Mihály.
A fenli müveken kívül sok ifjúsági egyéb könyvek.
Legújabb inOvaki
Megváltás Szibériából írták DeU
Adamis Oéza és Saáry Jenő. Hadifoglyok élete Szibériában
Irta Stessel Ernő. Malláth György emlékezete irta
Csernoch János. Három század Katakombákban. Képek az első keresztények életéből. Felvidéki séták irta Díváid Kornél. Gaudeamus I. Betükuriózumok. szójátékok, tréfás feladatok irta dr. Walter I. Örök dolgok — örök utak — örök források Irta Klug Ignác. Szent János (Caplstranói) élete
írta Bölcskey 0. Szent Jeromos élete irta Babura László.
Szent László király élete irta
Karácsonyi László. Tündérfa (Regény) Irta P. Pál
Ödön.
A Halál-légió szolgálatában
irta Truzsinszky I.
Ezeken kivül a Szent István könyvek számos háborús vonatkozású, történelmi, egyházi, vallásos és imakönyv.
Kaphatók •
,ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivataléban
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Telefon 78.

Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar é* Könyvkereskedés R.-T.-nü, Nagykanizsán. (NyomdzvtzjW: Obabcsk Károly).
Bd évfolyam, 8. szám
- < : ■ ■ ■
Nagykanizsa, 1926 Január 12, kedd
Ar. I8ÖU
POLITIKAI NAPILAP

Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
roantot bi; lo bód jow; iiiio« bóss-----9QM0
FÉNYES BIZONYÍTÉK
Irta: Dr. VÁkAr p. arthur
Két sarkától a két sarkáig forrong az egész világ s az Izgalmak tüzes lávája körülnyaldossa a sok vész-vihari átélt magyar földet. Nem merjük Magyarországnak nevezni ezt a kálváriás földet, mert akkor a határokon kívül rekedt magyarok azt hinnék, hogy kevés örömünkben, sok bánatunkban nem osztozkodhatnak velünk: egy anyának gyermekei!
A magyar közvélemény még sokáig nem térhet napirendre a frankhamisítás eseményei felett s épen ezért ugy érezzük, hogy minden épkézláb, lisztakopo nyáju embernek kötelessége ma a magyar közvélemény felvilágosításáról s helyes irányításáról gortdoskodttl*.-
Nemcsak a magyar vidék s a magyat emporiumok nincsenek tisztában az eseményekkel s az események kihatásaival, de maga a főváros is tanácstalanul mérlegeli az eseményeket s az események kihalásait.
Legyünk iiszlában azzal, hogy mipden ellenségünk munkában van!. ..
Legyünk tisztában azzal, hógy a magyar állam erejének kibontakozását s az utolsó évek hosz-szu munkáját csak nagyon kevés országban figyelték jóindulattal!
Legyünk tisztában azzal, hogy i magyar emigráció Koriolánu-szal bőséges hazai anyagot helyeztek el a külföldi lapokban hazájuk ellen!
Legyünk tisztában azzal, hogy a frankhamisítás szomorú tényét ugy igyekeznek ország-világ elé tárni, mint a „hivatalos" Magyarország bűnös cselekedetét!
Ezúttal azonban az igazság földre sújtja a poroszlókat és a gyűlölettől elvakult Korlolánu-szokat.
Idáig mindig az volt a nyílt és burkolt vád, hogy a magyar állam költségvetése titkolt célokat szolgáló költségvetési tételeket tartalmaz.
Épen ugy kutattak áruló ut-mutalások mellett költségvetési tételeinkben, mint ahogyan rejtett fegyverek után kutattak templomok szentélyeibén, tor-
nyaiban, kunyhókban és palotákban.
Nos, hát urak, Idegen urak és volt magyarok, a frankhamisítás ténye a legfényesebb bizonyíték amellett, hogy az államkassza oldalát hiába ostromolták kalandos célokra: a magyar állam kiközösítette és börtönbe juttatta azokat, akik bűnös manipulációval saját felelősségükre akarlak ostoba kalandba rohanni.
Azért kellelt hónapok, síit évek gondos előkészítése ulán frankhamisításra vetemedniük, — sőt talán elsősorban azért, —
mert Bethlen István kormányzata egyszer s mindenkorra lezárla előttük a lehetőségek sorompóit s céljaik között aligha volt utolsó cél Bethlen István kormányzatának megbuktatása.
Nemcsak a magyar közvéleménynek kell követnie a mVj£ar égbolton fel'.ünt csillagzatnak utmutatását, de magának a külföldnek Is.
A frankhamisítás — egyébként szomorú és fíjdalmas eseménye — fényes bizonyítékot tár az egész világ elé s e fényes bizonyíték Be'Wen politikáját méltó piedesztálra emeli s a leg-inkarnálusabb ellenségeket Is térdre kényszeríti.
Tovább nyomoznak a frank hamisítási Ügyben
WindisohgrStz uj bűntársakat nevezett meg — Két uj letartóztatással huszonhatra emelkedett a letartóztatottak száma — A rendőrség utasítást kapott a Win-disohgrtitz által megnevezettek azonalli előállítására Egész Európa tele van pénzhamisítókkal
Budapest, január 11 A frankhamisítás! bűnügynek még mindig vannak ujabb lelarlózlaloltjai. Igy tegnap előzetes letartóztatásba helyezték dr. Schwelz Tibori, áz Országos Közponli Hitelszövetkezet 26 éves lisztvise'őjél, kiről megállapították, hogy Milanóban álnéven részt vett a hamis frankok elhelyezésére irányuló kísérletekben. Schwelz csak négy napja jOtl meg Oiaszországból, hol már színién nyomozott ulána az olasz rendőrség Andor Endrével egytlit, ki azóta már itthon előbb letartóztatásba került. Az uj letartóztatott rövidesen beismerő vallomást teli.
Letartóztatták Mankovics Béla dr.-t is, a Hágában elfogod Mankovics György lestvérét, kii már kélizben előbb Is előállítottak. Tegnap ugyanis Mankovics lakásán levelel találtak, mely szerint Mankovics Béla az egyik bankban 150 darab ezerbankóst helyezett el, amit az Ugy kipattanásának napján kivett és megsemmisített.
Ezzel a kél letartóztatással a letartóztatottak száma 26 ra emelkedett.
U] tettestársak Tegnap este az igazságügyminisz-ler szobájában a bűnügyet vezető halósági személyek hosszabb tanácskozást tartottak Windischgr.Hz legutolsó vallomásával kapcsoUlban. — WindlschgrMz ugyanis utolsó mllo-
mósiban egészen uf neyeket hozott fel s egyre több olyan uj embert kever bele, kik eddig az üggyel kapcsolatban nem szerepeltek. Az első titkos megbeszélésektől az amsler-dami felfedezésig mindent elmondott. Ebben a hatodik vallomásában a herceg olyannyira szakitolt régi óvatosságával s snnyi uj adatot szolgáltatott, hogy a tanácskozáson elhatározták a nyomozás további folytatását s bár ezt a hiValatos jelentésben befejezellnek nyilvánították, a most megnevezetteket előállHják, kihallgatják, esetleg letartózlalják. Ma-rinovlch főkapitány minderre utasítást is kapoli.
Eljárás Indul Zadravecz ellen
Zadravecz püspök ellen megindult az eljárás. Zadravecz ptlspök csak azt ismerte el vallomásában, hogy tudott a készülőben levő eseményekről. A katonai ügyészség csak ezek mialt, a vallomásában kifejezésre juttatott tények mialt indilolta meg az eljárást.
A Magyar Nemzeti Szövetség és a frankhamisítás! ügy
A Magyar Nemzeti Szövetség folyó hó 10-én tartott igazgatósági ülésében egyhangúlag kőszönelét nyilvá-nilolla országos elnökének, Pcrényl Zsigmond bárónak, hogy az,cllenzéki sajtóban megjelent rágalmazó állítá-
sokkal és a közönség megtévesztését célzó fantasztikus hírekkel szemben, a Magyar. Nemzeti Szövetség álláspontját fétfias nyíltsággal és határozottsággal kifejezésre juttatta, egyben kimondotla az igazgatóság, bogy az országra zudutt szerencsétlen körülmények semmiképeti sem befolyásolják a Magyar Nemzeti Szövetség működését és működésének irányát.
Románia felé vezettek a frankhamisítás szálai
(A Zalai Közlöny bécsi tudósítójától.) Ma az a hir lerjedt el B!cs-ben, hogy a budapesti frankhamisítás szálai Romániába vezetnek. Bizonyos román politikai személyiségek állítólag szintén be vollak avalva Win-dischgrSIz üzelmeibe. Francia detektívek a hírek szrlnt már napok óla bizalmas és szigorúan titkos nyomozási folylalnok Bukarestben. A nyomozás eddigi e edménye szerint egy Motza nevű egyelemi bíllgaló bün-részesége bizonyosra vehető. A román hatóságok azonban Molzát nem metik letartóztatni, mivel az egyelemi hallgató vezére a román fascista diákságnak és egyik bizalmasa Cuza egyetemi tanárnak. Motza letartóztatása kétségkívül utcai lüntetésekre vezelne Bukarestben és Jsssyban.
Korányi visszatért Párlsba Párisból jelentik: Korányt Fiigyes biró magyar követ Itgnap megérkezett Parisba.
Pénzhamisító portugál követ A hágai poilugil követet, egy holland és egy olasz alattvalói Hágában letartóztattak hamis portugál pénz gyártása miatt. 12's mi Hó holland forint értékű hamis pénzt egy bőröndben s egy 25 millióról szóló megrendelési talállak. Rotterdamban több mint 10 millió hamis portugál pénzl foglallak le.
A spanyol pénzhamisítás ügye erélyes nyomozás alatt van, mely Berlinben, Bielefeldben és Hágában erősen halad előre.
Fonthamlsltók Bellnben Berlinből jelenlik: A rendőrség letartóztatod négy személyt, kik hamis angol ötfontosok forgalomba hozatalával foglalkoztak.
A dinár-hamisítás Belgrádi jele.ités szerint a németországi Bielefeldben megtalálták egy nyomdásznál a gépet, mellyel a hamis ezerdinárosokat gyártották. Legújabban Dulsburgban is fedeztek fel dinárhamisiló gépel.
lALAi KÓÍlONT
1926 Január 12.
belföldi hírek
Elfogták a „Pannónia" gépgyár milliárdos slkkasztólt Bővebben foglalkoztunk a Pannónia Mezőgazdasági Részvénytársaság két megszökött igazgatójának, Kovács Sándor és Fábián Oyula esetével. — A megkárosított üzletemberek feljelentésére a budapesti főkapitányság táviratilag megkereste az amerikai hatóságokai, hogy feltalálásuk esetén tartóztassák le őket. A newyorki rendőrség most táviratilag értesítette a budapesti főkapitányságot, hogy a két körözött egyéni Newyork Bro-oklyn külvárosának egyik szállodájában letartóztatták. A főkapitányság megtette a keltő intézkedéseket, hogy a kiadatási eljárás minél előbb ie-lolytattassék s Kovácsol és Fábiánt visszaszállítsák Budapestre. Nincs azonban kizárva, hogy a Kollár Ferenc ellen elkóveletl machinációk miatt Nagykanizsára is lehozzák az .igazgató ur"-at.
Kinevezték Somogy uj főispánját. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Sárközy OyOrgy So-I mogyvármegye főispánját citol az állásától, kullurszolgálatainak elismerése mellett, saját kérelmére felmentette és dr. Fischer Ferenc, Baranya* és Pécsvármegyék főispánját ezen állásban való meghagyása mellett Somogyvármegye főispánjává nevezte ki.
Zalamegyeátlrata Arad-Toron-tál törvényhatósága előtt. Áradás Torontálvármegyék mai közgyűlésén egyhangúlag bizalmat szavaztak a miniszterelnöknek. Foglalkozott ezután a közgyűlés Zalavármegye átiratával, melyben a nemzetgyűlési képviselők mandátumának meghosz-szabbitása ellen foglalt állást A torvényhatósági bizottság negyvenhit szavazattal három ellen kimondotta, hogy ezt a kérdést a napirendről le-
veszi, egyrészt meri az ügy tárgyalását nem tartja időszerűnek, miután a képviselői választás ideje még messze van és kormány-nyilatkozat ez ügyben még nem történt, másrészt mert olyan bizalommal viseltetnek a kormányclnbk személye iránt, hogy teljes megnyugvással bízzák a kérdés megoldását a miniszterelnökre, mely megoldás bizonyára a nemzet javára fog szolgálni.
Ujabb amerikai dollárkölcsön. Tizennégy nagy badeni város, köztük Freiburg és Koblenz — egy amerikai péuzcsoporttól beruházási célokra 4 5 millió dollárt veit fel. A kölcsönt január 18-án bocsátják jegyzésre. Ugyanez a pénzügyi csoport most Magyarországgal is tárgyal nagyobb dollárkölcsön ügylet tárgyában.
A pengő számítás a postán. Dr. Demény Károly államtitkárnál a posta és távírda vezérigazgatójának clnök-tésévet ma délelőtt a pengő-tarifa bevezetésévei kapcsolatban értekezlet volt, melyen az összes mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi érdekeltségek kiküldöttei résztveitek. Dr. Demény Károly államtitkár bevezető beszédoben ismertette a megjeten lekkel az értekezlet feladatát. Rámutatott arra, hogy a posta elérkezettnek látja az idót arra, hogy a közönséget a pengóértékbep való számításhoz hozzászoktassa; tekintettel arra, hogy a régi korona érték nem mind:n esetben fejezhető ki pengő-értékben. A pengödijszabásra való áttéréssel kapcsolatban a posta, távíró és teíelondijszabás Llzonyos mértékben revízió alá kerül. Részletesen ismertette ezután a portódijszabás tervezetet, amely jelentős dljleszálli-tást jelent a leveleknél is.
A Postatakarékpénztár betéti kamata. A kereskedelmi miniszter a mult év december 20 án kelt rendeletével december 25-én kelt hatállyal a postatakarékpénztári betétek kamatját TVo-ban, a különleges kamatozású betétek kamatját pedig 8 százalékban állapította meg.
kOlfAldi hírek
Liechtenstein herceg öngyilkos lett. Crázból jelentik: Liechtenstein Sándor herceg tegnap reggel mur-dorfi kastélyában főbelőlte magát. Az öngyilkosság okáról azt beszélik, hogy a herceg vagyonilag tönkrement és súlyos szívbaj kínozta. Holttestét Rossegbe szállítják és ott a családi sírboltban helyezik el örök-nyugalomra.
A francia szocialisták nem lépnek be a kormányba. Párisbót jelentik: A szocialisták nagygyűlése 1769 szavazattal 1306 ellen ugy döntött, hogy nem lép be a kormányba. Hir szerint Brland emiatt feloszlatja a kamarát.
Kislakásépités Olaszországban. Rómából jelentik: A kormány ezév nyarára 2300 lakást építtet, melyekért mindenki annyit fizet havonta, amennyi a rendes bér s igy bizonyos idő multán a lakás a bérlő tulajdonává válik.
Tizennégy ember megfagyott. Newyorki jelentés szerint az atlanti parton a viharok és fagy következtében 14 ember életét vesztelte.
Tizennégy hajó befagyott a tengeren. Hamburgi jelentés szerint 14 német ha|ó az Északi tengeren, Narvanál befagyott.
Ausztriában letartóztatták Erz-berger gyilkosát. Bécsből jelenlik: A Bad-Ausee-I rendőrség egy váltó hamisítási ügy nyomozása közben letartóztatta Erzberger volt német birodalmi miniszter gyilkosát, Schulize Henrikel. Az osztrák rendőrség a letartóztatásról értesítette a német hatóságokat.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologtal megfigyelő jelentése: Héttőn a Mmérsék-let: reggel 7 órakor -8.0, délulin 2 órakor —6JX este 9 érakor —5.8.
felhífel: Reggel borult, délben kevésbé borult, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel ENy,| délben éa este EK.
Napi csapadék mennyisége: —. .
A Meteorológiát Intézet Jelentése szerint változékony hidegebb idő várható, helyenként, Inkább csak délen havazással.
25 milliárd korona kárt okozott az árviz
A népjóléti miniszter országos gyűjtési akciója a károsultak felsegélyezésére
Budapest, Január 11
Vass József népjóléti miniszter ma magához kérette a sajtó képviselőit, hogy az árvízkárosultak felsegélyezésére megindítandó akciót velük megbeszélje. Sajnálattal állapitolta meg Vass miniszter, hogy a gyűjtést a frankhamisllásl ügy szenzációja háttérbe szorította. Arra kérte a megjelent ujságirókat, hogy kövessenek el mindent, hogy a szegény árvízkárosultak iránt a nagyközönség érdeklődéséi felkeltsék.
Kijelentette a miniszter, hogy3l.000 magyar hold területet öntött el teljesen az ár és 48.000 magyar hold területről a lakosság elmenekült otthonából. A Jövő évi termést illetőleg az ár mindamellett nom volt oly ka-taszlrófális, mini az az első napok hirei alapján mcgállapittatott, hogy az a termésre is végzetes hatással lett volna.
Az egész kár kb. 25 milliárd magyar koronára rug — mondotta a miniszter. Ezt az összeget elő kell teremtenie a gyűjtésnek.
A gyűjtési akciónak főcélja az elöntölt területű lakosságnak ruhaneművel és az állatoknak takarmánnyal való ellátása. A legnagyobb gondot kell fordítani, hogy az összedőlt 550 házat újból felépitsék.
A Bodrog összefolyásánál 11 község épülete dőli romba és 412 család vált hajléktalanná. Ezek a számok azonban nagyobbodni fognak, mert a sokat szenvedett házak ösz-szedőlnek.
Az akció pénzügyi részét bárom pénzintézet, köztük a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, azonkívül a
A BÁLI TUDÓSÍTÓ
Irta: Pécby-Horváth Rtztő < (2)
Ezeken gondolkozott a vacsorája közben és hangulata változatlanul megmaradt egész estén át. Csak egyetlenegy percre zökkent ki a hangulatából, de aztán ismét a régi lett, a fiatal sziwel csökönyös nőgyűlölő. Egy percre elsimultak a homlokának ráncai, amikor belépve a báli előcsarnokba, fülébe szállt egy Strauss-keringő, amelynek lágyan fonódó, édes dallamu akkordjai pillanatra felelevenítették elfásult, komorságba zökkent lelkét.
Éppen szünet volt.
A folyosón és a bálteremben mindenütt kipirosodott arcú párok haladtak, karonfogva, boldogan és el-palástolhatatlanul büszke arckifejezéssel.
Világosruhás, bájosan kipirult négy leány állott egymás mellett egy félreeső zugban. Bájos, de azért közna-pias arcú ifjú leányok.
Hanem azért Csorba mégis izgatott lett, amint feléjük nézett.
Vérhullám öntötte el bíborát hirtelen a sápadt arcon és a magas homlokon, aztán minden gondolkodás nélkül a csoport mellett termett.
— Csókolom a kezüket! — kiáltott már messziről és erre négy arc fordult' feléje egyszerre és négy kéz nyúlt a keze után. Három arc kö-
zömbösen, három kéz barátságosan, — de egy arc kipirultán, egy kéz pedig édes remegéssel, bizalmas, ismerős meghittséggel, ami több szokott lenni az egyszerű barátságnál.
Nyúlánk termetű, vézna leány volt ez, kedves égszinkék szemekkel és lesimított, fényes barna hajjal. Az azurszin szemeket szabályos félhold alakban árnyékolta be a keskeny, tökéletes rajzú szemöldökiv. Üde, friss jelenség volt, fehérbőrű és illa.— tosan tiszta. Zavartan bámult maga elé és egy szóval sem vett részt a társalgásban.
— Megengedik, hölgyeim, hogy a barátnőjüket néhány percre elraboljam kedves társaságuktól ? — kérdezte Csorba túlságos komolyko-dással, amint végre ó is szóhoz jutott.
— Hogyne, tessék! — hangzott egyszerre az egyértelmű engedély.
Csorba pedig a karját nyújtva a leánynak, kivezette őt az előcsarnokba.
Lágy, 'kellemes illatok lengtek a meleg, szinte fojtó levegőben s amint odabenn hirtelen felcsendült egy fülbemászó dallamu keringő, andalítóan bájos hanghullámok tették próbára az állhatatos, tánctalan ifjakat. A keringő ritmikus, lágyan hullámzó akkordjai kisérteni kezdték a füleket és alig akadt, aki eredményesen ellene tudott volna állani a csábitásnak, a kísértésnek.
Csorba szemközt ült le a leánnyal az egyik kényelmes zsöllyébe, egy buja pálma tövében. Bizonyos fájdalmas vonás rezgett halvány arcán, amikor a leány arcát kémlcive, látta, hogy heves viharokkal harcol, aipint a zene erősebb és erősebb le*z. A női hiúság és tetszvágy , szállott szembe a szerelemmel és látnivaló volt, hogy az utóbbi mindig hátrább és hátrább szorul a küzdőtérről.
— Anzsi — szól a fiu hirtelen és megfogta a leány keskeny, finom kezét — hogy kerül maga ide?
— Eresszen, Csorba, még meg-láthata valaki igy! — szabadkozott a leány. Azt hitte, hogy ezzel a kitéréssel kibúvik a felelet alól, amit a kérdésre kell adnia.
Csorba keserűen mosolygott.
— Eleresztem — mondta gyászos és fájdalmas hangon — tegyen, amit akar... Nekem most már úgyis csak másodlagos szerepem lehet magánál »—az első« táncl — ha ugyan azt lejátszani hajlandó leszek..
A leány ijedten pillantott a fiúra. Ahogy meglátta annak sápadt, szinte kétségbeesett arcát, bizonyos nemével az önvádnak, kiáltott rá:
— De, Csorba, mi a maga baja ?
— Ugyan, Anzsika — felelt Csorba — ne izgassa magát — miattam. Csak tessék tovább szórakozni, én félreállok az útból...
-- Dehát mit akar I ? — hangzott a fájdalmas kérdés.
— Semmit, Anzsi, semmit. Mert hiába is akarnék, úgysem volna semmi értelme. Mi, ugy látszik, nem tudjuk megéiteni egymást. Legalább...
— Béla... — hangzott a leány ajkáról az esdő szó, de nem tudta tovább folytatni, mert elakadt. Csak a szemeinek beszédes pillantásai mondták el azt, amit a száj elhallgatott. Azokból rezgett ki a fájdalom gyötrelme, az önvád súlya, a lélek vajúdó gyötrődése, amikkel a leány magát illette.
Csorba kíváncsian nézett a leány azurszin szemeibe.
— Nos? — kérdezte. — Nem akar arra felelni, hogy miért jötti de?
— Hát miért jön az ember bálba? — kérdezte a leány, visszaesve előbbi szerepébe. — Szinte furcsa a fülemnek, hogy éppen a maga szájából hallok ilyen különös kérdést. Nagyszerül Hát idejöttem! És mulatni akarok. Remélem elismeri a jogomat ehhez, zsarnok*" ur ? I
' — Kérem, ne nagyítson — vágott közbe idegesen Csorba. — Csak ne túlozzon, mert azt nem szeretem I Emlékezzék csak vissza, mit fogadott maga nekem. Azt, hogy lemond ezekről a táncmulatságokról. Amikor erre esküjét adta, szinte esküdni mertem volna, hogy egyszerre csak megbánja majd az elhatározását... (Vég« köv.)
1926 Január 12

Postatakarékpénztár kezeli. A miniszter kéri, hogy az árvízkárosultak részére szánt adományokat a nagyközönség ne közvetlenül az árvlzsuj-lotla vidék lakosságának, hanem a megnevezett pénzintézetek, illetve a postatakarékpénztárnak küldje be, ahonnan minden fillér a rászorultakhoz kerül egyenesen.
A végén Vass miniszter ismételten felhívta az újságírók figyelmét az árvizsujlotta vidék lakosságára és a megindított országot gyüjlési akció erőteljes támogatására.
A Calderon-est
Nagykanizsa, január II
Emlékezet óta nem nyilvánult még oly rendkívüli érdeklődés Nagykanizsán müvészelősdás vagy szinhtzl est Iránt, mint vasáinap délulá i a háromszor előadott Calderon-miszte-rium előadása iráni. Nemcsak azért, mert a legjobb hírnév előzte meg a vasváriak ideérkezését, dc főleg azért, mert Ily lémáju vallásos színmüvet, mint Calderon de la Baica világhírű misztériumát, Nagykanizsán még soha nem adlak elő. Az újszerűség Ingere az istcntiszle'et egy részének vallásos dramatizálása színpadon, oly tömegeket vonzott, hogy ugy a 3, mint a fél 6 és fél 9 órai előadások alatl a Polgári Egylet nagytermét akkora közönség töltötte meg, amilyenre Nagykanizsán még nem volt példa. Az újszerű mellett a vallásos érzület, a hit iránti szeretet voll az, amely ezreket mozgatott meg és oda vitt, hogy lássák Calderon gigászi képzeletű, szárnyaló nyelvű lanító-költeményét.
A közönség a legnagyobb vára kozással tekintett az előadások elé — és az előadások felülmúlták a közönség várakozását. Egyszerű, igény leien emberek a kis Vasvár Katolikus Legényegyletének taglal, a munka kérges kezű katonái, de amint fel lépnek a színre, hogy előadják a .Szent mise lilkaiM, levelik magukról a munkászubbonyt, a műhelyek fülledt levegőjét és vallásos lelkük minden érzésével, ünnepi hangulatával valahogy magukra öltik a meg személyesítendő történelmi alak jel legzetességelt. A vallásos érzés mü vészekké csiszolta őket. A közönség lelkének legfinomabb húrjain oly meslerí módon játszanak, hogy nem egy ízben, az érzékeny hallgatóság szemeiből könnyeket sajtolnak. Szín játszásuk nemcsak vallásos színmű vészét, dc mély vallásos misszió is egyben. Apológélikus szempontból egy ilyen előadás hatása megbecsülhetetlen. Többet ér, mint egy elö adásciklus. v ^zért nagy és fontos szolgálatot Tett Szóka Imre szent-domonkosrendű áldozár, mikor a vasvári Katolikus Legényegylcl tag játból ezt a gárdát összeállította és Calderon ünnepi színjátékát saját rendezésében betanította.
Hátul a kisteremben a 47 tagból álló ének és zenekar Rácz János a plébániatemplom főkánlorának veze-
tése alatt szolgáltatja az énekbetéle-ket és ki-érő zenét. A terem és a színpad a pompás ünnepi hangulathoz méltéan, Ízléssel és csínnal dekorálva.
Vargha P. Teodorich dr. plébános, akit a közönség hatalmas laposai fogad, bevezető beszédében ulal arra a kettős célra, mely szeme előtt lebegett, mikor a vasváriakat megkérte előadásuk megtartására. A közönségnek műélvezetet nyújtani és rámutatni arra, hogy érdemes az Egyház templomának ékességére áldozni. Nyomalékosan felkéri a katolikus hívőket, hogy a templom restaurálására legjobb tehetségük szerint adakozzanak.
Szóka Imre atya, domonkosrendi áldozár, a vasvári Kalh. Legényegylet elnöke, a színjáték törend<zője, megmagyarázza az ünnepi színjátékok mibenlétét. Maga az Egyház igyekezett dramatizálni az Egyház történetét. Igy régen a szentmisénél a kínszenvedésről szóló evangéliumnál különböző szereplőket szólaltatott meg. De a papság maga is, korhű jelmezben mondotta el azt. Ünnepi szinjilékot rendeztek a templomban az istentisztelet kapcsán is. Minden ünnepnek meg volt a maga színjátéka. Később á szabadban játszottak. A reformáció idejében azután teljesen elhalaványult ez a szokás, mig XVIII. században ismét éleire kellik. Calderon de la Darca a szenlmise titkait telte ünnepi színjátékának tárgyává. Ezt adják ók elő most a nagykanizsai közönségnek Majd megszólal a zenekar. — A lüggöny felgördül és megjelenik az emberi Tudatlanság (Puer Margit) akinek a Bölcsesség (Czegltdi Ilonka) magyarázza az ember legnagyszerűbb titkait, mig a háltérben elvonul előttünk egy-egy darab történelem. Az előadás megkezdődik.
Megjelenik az első ember primitív ruházatában Adám (Horváth József cipész), aki bűnbeesését szánja és vezekel (Conlileor), majd Mózes (Nagy István szobafestő) a tízparancsolattal, mig angyalkák hozzák u'ána a frigyszekrényt (Kirie). Felhangzik a Kirie és a Oloria szívhez szóló dallama. És közeleg az Ur uljának egycngelője Keresztelő Szent János (Pintér István lakatos). Majd előtör a Pogányság (Pap István kőműves) és a Zsidóság (Schrammer István) szelleme és ha'Cfakellnek az Üdvözítő tanaival. Később bevonul János tanítványtól (Szalai Péter ács) és angyaloktól kisérve az ÜJvözttő (Langhammer Jenő segédjegyző). A kihzlusi tanok ellenségeként csatlakozik Saul (Németh Gyula szabó) is, de az Üdvözilő szava mihamar Pállá alakilla, aki lerántja magáról a légionisták sisakját és a hivők tunikáját ölti magára. És Pál felolvassa első levéléi (Leclio), János evangclisla pedig az örömhírt (Evangélium). Majd elmondja a nicaeai hitvallás! (Credo). És térdet hajt az Üdvözilő előtt a Pogányság. Igy megy végig a játék, a szentmise minden jelképes kis ré-
szét szemlélletóleg megmagyarázva. A közönség lélegzetvisszafojtva lesi az ujabb és ujabb jelenéseket. Az áldoztató Üdvözítőt, ki tanítványait magához öleli (Communio), [majd a kereszlhordozót. Az Üdvözítő megszemélyesítője egyike a leg|obban sikerült alakításnak. Minden szereplő kitett magáért. Egész lényét ville a játékába. Szépet, meghatót és művészit produkált.
A közönség áhítatos ünnepi hangulatban hagyta el a termet és még sokáig ennek az előadásnak hatása alalt fog állami.
A vasvári szereplők mellett leg teljesebb elismerés illeti a Rácz főkántor vezetése alatl működött ének és zenekart, melynek kiváló teljesítménye nagyban emelte az előadások sikerét.
Az esti előadás ulán vacsora voll a szereplők tiszteletére, amelyen számos felköszönlő hangzott el.
Hisszük, hogy a vasváriakat még viszont fogjuk látni.
Az állandó éjjeli telefon - szolgálat
Nagykanizsa, január 11
A Nagykanizsa intenzivebb fejlődését gátló körülmények közölt legsúlyosabb, mert az egész országra általános kényszerítő erővel bír, a teljes gazdasági megkölöllség. Csak ennek köszönheii Nagykanizsa azt is, hogy amolyan falusi módra, még 1926 ban is korlátol! telefon-szolgálattal rendelkezik s este 12 óra ulán történhetik akármi, arról a mai élet-mk ez a' nélkülözhetetlen, villám gyorslábú futárja senkii nem értesít het, orvost, rendőrt, mentőt, lüzoltót nem hívhat.
Este 12 órától kezdődöleg Nagy kanizsa kikapcsolódik az ország éle-léből, elszakadt, megközelilheletlen része lesz annak. Nappal azután újra kezdjük az életet és városunk fejlett kulturális és erősen működő gazdasági életére hivatkozunk.
Ezen az anomálián óhajtolt segi teni a Zalai Közlöny szerkesztősége mikor megpendítene az éjjeli telefonszolgálat keresztülvitelének lehetőségét, -majd megirta a már ismert kérvényt Is a kereskedelemügyi mi niszterhez.
Mint most értesülünk a kérvény a legjobb uton halad a kedvező elintézés felé. A kereskedelemügyi miniszter, kihez a kérelmei Káltay Tibor dr., városunk nemzetgyűlési juttatta, a posta és távírda szakosztály vezérigazgatósága utján érdeklődött Nagykanizsa viszonyaira vonatkozólag. Dániel István postaigazgató telefonon lépclt érintkezésbe a helybeli posta-lönökséggel, honnét a szükséges információkat Thohvay Zsigmond dr. postafónök adla meg.
Értesülésünk szerint ma már egészen bizonyosra vehetjük, hogy a Zalai ' Közlöny kérelme meghozza egész Nagykanizsa közönségetek a rég óhajtóit teljes éjszakai telefon szolgálatot.
Az Irodalmi K5r kultur-programja
Megyei Deák Ferenc-emlékűnne-péty Nagykanizsán — A kultur-elóadások további sorrendje — Uj oratórium-előadás
Nagykanizsa, [anuár II
Az Idei tél gazdag kulturális programjához a Zrinyi Irodalmi és Mű-vészeli Kör a minap tartott választmányi ülésen összeállította a január —február hónapok előadás-sorrendjét A Deák-emlékünnepély Legelső helyen a Deák Ferenc emlékünnepély került megbeszélésre. Zalamegye nagy szülöttének emlékére a Kör január 31-én délután 6 órakor nagyszabású megyei Deák-emlékünnepélyt rendez a városháza közgyűlési termében. Az ünnepély szónoka F.erenczy Zoltán egyetemi tanár, a Petőfi Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság lagja. Az ünnepély műsorán ezenkívül a Kör zenekarának két száma és vitéz Nagy Győző ezalkalomra irt ódája szerepel. Az ünnepségre a megye főispánját, alispánját, a megyei előkelőségeket és a söjtöri Deák-család
tagjait is meghívják. A ünnepélyen belépődíj nem lesz.
Oratórium előadás S A Kör zenekara megkezdte a készülődést Kettlng Ferenc karnagy vezetésével egy ujabb Oratóriupi előadásra, mely a lavalyl Oratóriumelőadáshoz hasonló zenei müilvezel-ben fogja részesíteni Nagykanizsa nagyszámú zenekedvelő közönségét. Március 15 ünnepe A Kör az idén is méltóképen fogja megünnepelni március 15-iki évfordulót. Az ünnepélyt március 14-én, vasárnap esle fogják megrendezni a városháza közgyűlési termében. Az ünnepi szónok Kerkay József dr. kegyesrendi tanár lesz. Barbariis Lajos, lapunk h. szerkesztője költeményét szavalja. Amü :ort a zenekar számai leszik változatossá.
A kulturelőadások A legközelebbi kulturelöadás január 24-én lesz dr. Welwarth Dezső orvos: A csecsemő életfeltételei cimen.
Február 7-én Péezely Piroska iestö-művésznó: A képzőművészei, minta lelki étet tűkre.
Február 14 én Noll József főgimnáziumi lanár, február 21-én Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató, február 28-án dr. Gárdonyi Lajos, a Keszthelyi Hirek felelős szerkesztője tartanak előadásokat.
A további kullur-előadások programját február folyamári fogják ösz-szeállitani. Az előadásokat minden esetben ének- és zeneszámok tarkítják. Az előadásokat a városháza közgyűlési termében este 6 órai kezdettel tartják díjtalan belépéssel.
A pécsi színház bérlete. Pécsről Jelentik: A pécsi színügyi-bizottság ma ülést tartott, amelyen a színházai Asszonyi László eddigi igazgatónak adta ki további egy évre.
xmju ttit wr
1926 Január 12.
Régi magyar várak — régi magyar dicsőség
A nagykanizsai Move Ismeretterjesztő előadásciklusa
Nagykanizsa, január 11
A mult évről is legjobban ismert előadó, Szlcberth Imre tegnap ismét felolvasást tartott az Uránia-szinház-ban, melyet szép számú és válogatott közönség hallgatott végig. Szieberlh Imre témáját ezúttal nem a sport köréből vette, hanem Magyarország várait, azok dióhéjban! történetét, múltját, dicsőségét isméi tette, melynek kapcsán kitért az egyes várurak életének epizódjaira. Az illusztris előadó tömör foglalatban és kellemes előadási modorban mutatta nug hallgatóságának, a dictő magyar múltnak hány évszázados tanuját és történeti emlékét szakította el a magyar testtől Trianon vandál keze. Előadását eredeti felvételek után készült filmek kisérték.
A magyar hazafi szemével végig vezette hallgatóságát ugy a megszállott, mint a magyar impérium atott levő glóriás multu, nagy időjQ várakon : DJvaványa, melynek eredete a római időkig vezethető vissza és a mely nevét Devojna szláv istennőtől kapta állítólag. A német városok mintájára épült Pozsony vára, amely az Árpádházi királyok alatt is már nagy szerepet jáls;ott. A tok csapás és ostrom dacára megmaradt eredeti alakjában. Dílrekő vára romjai, ahol már 1584-ben nyomatta Bornemissza egyházi énekeit ItW szenvedett vereséget Ocskay biigadéros $ bécsi hadaktól. Lietava festői romjai égbenyúló, meredek sziklákon, honnan a legenda szerint Patrijc remetét a mélységbe dobták, de az egy cserjén megakadt és megmenekült. A Rózsahegy melletti Likava lovagvár romja. Nyitra vára, melyet a honfoglalásnál őseink már itt talállak. Majd egymásután jönnek a többiek: Trencsén vára, Árva vára, Murány vára, Beckó vára, honnan Stibor vajda sarcolta és zsarolta a vidék lakosságát, Zboró, stb.
A mindvégig lebilincselő, értékes témájú előad W tárogató és zeneszám bővítette.
Károlyi Mihály gróf emigráns sajtói ródája Párisban. A Zalai Közlönynek Jelenlik Pdrisból: Károlyi Mihály gróf, aki — amint ismeretes -— Prágában „Egyetértés" cimen emigráns magyar napilapot akart alapítani,^ de Veer Imrével támadt konfliktusa a terv megvalósítását megakadályozta, mostan Párisban emigráns sajtóirodát létesített, amely a Rue de Bonne 22. számú házában már meg is kezdte működését Ká-lolyi Mihály gróf a sajtóiroda utján egyrészt a párisi lapokat akarja informálni magyarországi eseményekről politikájának szellemében, másrészt a Csehsilovákiában, Romániában és Jugoszláviában megjelenő magyar lapoknak fog rendszeresen tudósításokat küldeni.
A párisi emigránsok a sajtóiroda működéséhez nagy reményeket fűznek, mert azl hiszik, hogy ennek segitségével bizonyos tekintetben befolyásra lehelnek szert egyes francia és utódállambeli magyar lapoknál.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 12, kedd
Rómftl kalollkui: Atkád vért. I'rotes-lins: Érné. Izraelita: Tcbcili kó 26.
Nap kel reegel 7 óra 40 perekor, nyuszik délután 4 éra 31 perckor.
A Nyukosz évi közgyűlése délután 4 órakor a városliáza tanácstermében.
Mozi. Uránia: Aki a pofonokai kapja. Andrejev Leonid drámája. Elóidlsok kezdete 7 éa 9 órakor.
kulturestélyek
és mulatságok:
JanuAr 21. A n^ykaaUaal kávfaok.
Ktfywltu irrmrlBeu
lének lártkOrt
M0v<-
métiiroiok plncí
•• :«»Nly« i Koraoi <—......
Január 24. A .'rlnyí Irodalmi é» MOzttaell Kir kuitur aiáadlia a viroíhíu nagyltnníban délután 4 Arakor (dr. Wclvarlh D«»»ú A ci<ci<md <!«(• WlUtcIcl)
Január M. A Zrínyi MLklfe Icodála u«tl Kör Deák Perenc emlík-flon«^ly<.
február I. A Move Uraeitilerj<ut& ek'idlu aa Urániában «iU 7 írakor (Er»l Cliriaia: Hogyan legyek a tlraadalom anv|a> OyakorlaU nípgoadoaáa. EgysJgea otpkulturll I)
Február Ö. A Jöiaet klr herceg Siasatörlan EryoDM piknikje a Polgári Egylet ínul termeiben.
Február 7. A Zrínyi trodalnfl <a MOvía/eil K&r kultur rlSa.liia a viroibáia nagyierindben délulin 0 Arakor (i'écieiy Puotka: A MpiótnOWaiel. mint ■ lelki «et tűkre)
Február U. A Zrínyi Itc-dalmi é» Múvtuetl Kör kultur-tl&adita a virosháia nagitcrmtben délutin 0 órakoe <Notl Jóaial Iftgimnáaluml lanáf előadása).
Február 21. A Zilnvl liodalml U .Vövínetl Kör jllur el&adiu a virotbáaa nagytermében .1*1 útin .'Kakor (Kelemen Fereoe U\artkj>étizUil Igaxgaló
VulturrWidiia
L A Zlinyl a várotni
tiia nagytermében délután
minc év múlva épen olyan csodálkozva fogják rovására Imi a mai kor embereinek a fantáziaszegénysé-get, mint ahogy mi rovására irjuk ezt azoknak, akik husz évvel ezelőtt agyrémnek minősítették a rádió gondolatát. __(~ró>
— A Nyukosz közgyűlése. A nagykanizsai Nyukosz ma délután 4 órakor tartja évi közgyűlését a városháza tanácstermében. Tárgysorozat : évi jelentés, elnök, alelnök, titkár, stb. választás, indítványok.
— Egyházmegyei hlr. Kiss Oyörgy káplánt Kisgörbőről a megyéspüspök Oelsére helyezte hasonló minőségben. _
falttól taerkeiilöjánek eliadásaí.
Február ZL Siudor Enln hingvuuaye a Ka-aiinóbin.
Március I. A Move UmereUrileaal« clvadisa aa UrinUban eate 7 Arakor (Elek AtnalU: Mit tegyünk a magyar ií|a»ijt<i«? A leánynevelía lOKlálla lel-adatal: JovanoviU Ua: A« Urálié UraadaJom nagy kertaatlny goodolkoiók nyomán).
Ötven év múlva
mindenkinek ép ugy meglesz a maga léghajója, mint ma már például Amerikában s a szabad vasárnap délutánokat a világ legtávolabbi sarkain fogják eltölteni: az északi póluson vagy Shanghaiban és aránylag olcsó pénzért a fél földtekét körül fogják hajózni a levegőben.
Igy mondotta ezt Anton Heinen kapitány, a hires német Zeppelin-épitő egy szenzációs intervjuban, amit nemrégiben adott.
Próféciának hangzik a kijelentés, pedig nem az, ha Jól elgondolkodunk felette, az Időt inkább túlsóknak kell találnunk, mint kevésnek. Mint egy mértani hatadvány, ugy fokozódnak fel évről évre a technika vívmányai és a tökéletesítés Irama minden téren szilaj lendülettel tör előre.
Unott dolog ma már az autóra hivatkozni, amely husz évvel ezelőtt még szokatlan fényűzési cikk, mára már lassan Európában is közszükségleti eszköz leit, mert hiszen az iram ma már sokkal gyorsabb, mint amit ez alatt a husz év alatt tapasztaltunk és az ipar sakkal tökéletesebben be van rendezkedve a tömegprodukcióra és annak elosztására, mint két évtizeddel ezelőtt képzelni is lehetett volna.
Ma már nem kell husz év ahhoz, hogy egy hasznos és szükséges dolgot mindenki számára hozzáférhetővé tegyenek, csak bizonyos előfeltételeket kell teljesíteni: kommerciálissá kell tenni a léghajót.
Heinen kapitány szerint elérkeztünk ehhez a stádiumhoz már ma is. Pár éviized alatt igen nagy fejlődés várhaló ezen a téren, hiszen csak nemrég olvastuk, hogy német kémikusok olcsó héliumtermelési metódusra jöttek rá. Rá fognak még jönni az olcsó motorokra is, fel fognak fedezni uj princípiumokat, amelyek forradalmain le fogják a problémákat egyszerűsíteni és talán huszonöt■ har-
Conan Doyle regénye
10 felv. — Főszerepben: Bessle Love, Lewis Stone, Wallace Berry
Az ősvilág szörnyetegeinek, a repülő sárkánynak, a rettenetes Brontosaurusnak, ősgyíkoknak csodálatos rekonstrukciója.
— Műkedvelő rendezőségek figyelmébe. A Műkedvelők Országos Központja, amelynek hivalalos helyisége a Színházt Élet szerkesztőségében Erzsébet-körut 43. izim alatt van, megkezdte működését. A Központ szívesen fogadja ugy a műkedvelő társaságok, mint magánosok, amatör zenekarok és dalárdák csatlakozását. Jelentkezni levélb:n is lehet. A Műkedvelők Országos /Központja mindenkinek készséggel áll rendelkezésére, előadás céljára darabokat, azoknak játszási engedélyét, jelmezeket szerez, valamint a rendezési és technikai u'asilásokkal szívesen szolgál.
— Oratórium próba. Ma este fél 9 órakor a szoprán és alt szólamoknak o.atonumi próba lesz, melyre az énekesek pontos megjelenéséi kéri Keltini! karnagy.
—Teiefonelöflzetők figyelmébe.
A kereskedelemügyi m. kir. minisztérium megbízásából Budapesten a Postás és Távíró Bank könyvkiadó és hirdetési osztálya állal hivalalos adatok alapján Összeállított és az „Atbcnacum" irodalmi és nyomdai vállalatnál nyomás alalt álló uj Országos (Interurbán) Távbeszélő Betűrendes Névsor és Szaknévsor e hó végén jelenik meg. A postahivatalok lájékozla'jlk majd az előfizetőket, hogy a könyvel náluk február hóban mely naptól kezdve lehet átvenni.
— Asztalosok panasza a hetipiac miatt. A nagykanizsai asztalosiparosokat ugylálszik kellemetlenül érintelle, hogy a város a heli-piacol központosítani s a felsölemplom eló:li terel felszabadítani akarván, innét a különféle heti-piaci árusítások színhelyét ledirigálla az Erzsébet-térre. Az aszlalosok elárgyban panasszal fordultak a városhoz elhelyezésük alkalmatlansága miatt s kérték, hogy helyezzék vissza őket volt helyükre, a Daák-térre.
— Felvágta az etőerét. Kovács János 27 éves csizmadia-segéd, valószínűleg n'unkanélkülisége felett való elkeseredésében szombaton este fél II órakor Teleky-u'ca 27. számú lakásán, a fáskamrában dlklccsel felvágta balkeze ülfcrél. Egy házban
1 lakó oü találta meg a vérző fiatal-emberi fekvő helyzetben. Mindjárt rendőri hívott, aki zsineggel elkötötte a fiatalember kezét, kit azután a mentők a közkórházba szállítottak. Állapota súlyos.
— Kéménytüz. Tegn'p délután fél 6 órakor a József fiherceg-uli laktanyában egy kémény kigyulladt. A hívásra kivonult tűzoltók segitségével a kéménytüzet sikerült nyomban ártalmatlanná lenni
— A kaposvári autóbusz nagykanizsai megállóhelye. A Kaposvár-Nagykanizsa-! autóbusz-járat vállalkozó cége Nagykanizsa város vezelőségélől 12 személyes, naponta érkező autóbusza részére a város középpontjában megállóhely kijelölését kéri.
— Leégett malom. Kerkabara-báson Pusztay József malma porig leégeti. A lUz oka ismeretien.
— Halálozás, özv. Hűvös Á-minné lolyó hó 9-én éjjel 70 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 11-én, legnap délután ment végbe nagy részvét mcllcll az izr. sirlkerlben.
~ Lon Chanel, az Operaház fantomjának és a Nutrcdami torony-érnek maszkban és iátékban utolérhetetlen alakitója az Uránia mai műsorában műélvezetet nyujió kabinet-alakítást ad. A fiim egészében is klasszissal felül áll az állagműsoro-kon tartalmának gazdagságával és szimbólumának mélységével.
— Postapalota Keszthelyen és Tapolcán. A keszthelyi régi kórház épületét, melynek anyagál a Bilatoni Muzcum építéséhez használják fel, február 1-én kezdik lebontani. Helyére a poslakincslár postapalotát épit. — Még ebben az évben megkezdik a község állal átengedett telken a ta-
, polcai postapalota építését is.
1026 lanuár 12
ísUJM KOUAMV
ft
_ Elfutott az Igazoltatás elől.
Paczollcs György nagykanizsai kereskedősegédet a kávéházban Igazollalni akarták, azonban a rendőr elől elszalad!, ugy hogy csak nehezen sikerült őt ismét utolérni. A rendőrség kihágási osztályán igazolás mcg-1150.000 koronára meg-
büntették.
— Elvágta a vonat a lábalt. Vasárnap esle 10 óra után beszálli-lollák a nagykanizsai közkórházba Barit Gizella zalaszentjakabi leányt, kit a Budapest felé haladó 235. sz. lehervonat a zalaszentjakabi átjárónál olyan szerencsétlenül ütött el, hogy a leánynak mindkét lábát elmetszette. Sérülése annyira súlyos, hogy még az éjszaka műtétet kellett rajt végrehajtani. A nyomozás megindult az-irányban, bogy a szerencsétlenség sajál vigyázatlanság vagy a mozdonyvezető gondatlanságának következ-
mélyeKeszthely multévl népesedése. Keszthelyen 1925-ben 209 születés, 175 halálozás és 75 házasságkötés történt.
_ NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
_ Schwarcz Dezső cégnél url és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
J Találtak egy kis ezüst rózsafüzért. Tulajdonosa jelentkezzék a szerkesztőségben.
= Kaposvár és Nagykanizsa között autóbusz-járat 11 Január 10-101 kezdve Kaposvár és Nagykanizsa között autóbusz-járat létesül. Indulás Kaposvárról reggel 6 óra 30 perckor, érkezik Nagykanizsára 9 óra 30 perckor. Indulás Nagykanizsáról 14 óra 30 perckor, érkezik Kaposvárra 17 óra 30 perckor. — Közbeeső falvakba ulasokat telvesz. Kényelmes kocsi, mérsékeli viteldijak.
— Schwarcz Dezaé harisnyái a legjobbak.
50.000-től - 55.0CÖ . 2.100 „ 55.000-101 - 60.000 „ 2.400 „ 66.000 K-án felül minden megkezdett 1000 K u>án heti 400 K.
Ha a kereseti adó havonként 40.000 Kt nem halad meg, a rokkanlcllátási
adó heti •10 000-től 52.000- tői ■ 76.000-lói -88.000-IŐI ■ 100.000-tői ■ 112.000-tői ■ 136 000-tól 168.000 tói 184.000-től
— — — 400 K
52 000 K-ig 800
76.000 , 1 200 „ 88 000 „ 1.600 , 100.000 „ 2.000 . 112000 . 2.400 . 136.000 . 3 600-„ 168 000 „ 4.800 , 184.000 , 6 000 „ 200 000 , 7.200 . 200.000-től — 220.000 „ 8.4C0 „ 220.000-IŐ1 — 240.00Q „ 9.600 „ 240.000 K-án felül minden megkezdett 40.000 K ulán heti 1600 Kt.
Az olcsó fa-akció
Egy kocsi fa 150.000 korona
Nagykanizsa, január II
Karácsony elölt szerkesztőségünk közvetítésével akció indult meg a kevésbbé tehetősek részére olcsó lü-zelő biztosítására. Az akció még mindig tart s újra több száz kocsira való fát sikerüli a tömeges kereslet után biztosítani.
Minden kocsi körülbelül öl métermázsa hulladékfát tartalmaz, melyben természetesen némi forgács is van, de minlcgy 80% ban darabos hulladék. A minla-rakás különben mcglckinlhctö bármikor szerkesztőségünkben. Egy ilyen kocsi fa házhoz szállilva és lerakva 150.000 korona. Megrendeléseket felvesz kiadóhivatalunk, hol a vételárt is le kell fizetni. Minden megrendelést 8 napon belül kövei a szállilás.
A tömeges kereslet igazolja, hogy ez az olcsó fa-akció olyankor jön, mikor arra nemcsak a tél miau, hanem legtöbbünk anyagi viszonyaira vaió tekinleltel is a legnagyobb szükség volt.
Február 1-én életbe lép a rokkantadó
Nagykanizsa, január 11
Bud János pénzügyminiszter kőr-rehdelelet adott kl a rokkantellátási adó életbeléptetéséről. A korrendcici elején közli a miniszter, hogy a rokkanlcllátási adóról szóló 1925. évi törvénycikknek a köz és inagán-alkalmazoltakra vonatkozó rendelkezésért a törvényben foglalt feihalal-mazás érielmében az idén február 1-vel kezdődő hatállyal fogja éleibe-léptetni és az erről szóló végrehajtási utasítást január végén adja ki.
A január 31-e után kifizetésre kerülő illelményekből és nyugdijakból a törvény szerint járó rokkanlellá-lási adót már levonják a következő télelekben:
Ha a kereseti adó hetenként i 10.000 Kt meg nem haladja, a rokkantellátási adó heti — — 100 K 10.000-161 — 13 000 K-ig 200 13.000-101 — 19.000 . 300 19,000-101 — 22.000 . 400 22.000-töl — 25.000 „ 500 25.000-töl — 28.000 . 600 28.000-tól - 34.000 . 900 34.000-től — 42.000 . 1.200 42.000 lói — 46.000 , 1.500 46 000-IÓ1 — 50.000 , 1.800
zását, kitört és védhetetlen góll lőtt.
A mezőny legjobb embere Joős, az NTE fiatal hátvédje volt, nagyszerűt produkált azonban Kohn és az itju-sági kapus Polgár is. Az SzSE-ből Horváth centerhalf és a hátvédpár játéka vivőit ki elismerést.
A Transdanubia Sportegyesület plng-gong versenye. A Transdanubia Sportegyesület által megrendezett házi ping- pong versenyére 20 nevezés történt a város számottevő játékosai közül. A versenyt nagyon sok vendég tekintette meg. A döntőbe kerüli 5 jálékos közül: I. Sós József a nagyezüsl, II. Dobó György kisezüst, III. Révész bronz érmei kapták, IV. helyezett letl Hlrschl József, V. Jós Péter. Tekinleltel az elért eredményekre és a megnyilvánult érdeklődésre az egyesület veze-lősége elhalározla az NTE-vel egy 5-ös csapatverseny rendezéséi, mely rövid idő múlva meglörlénik.
SPORTÉLET
NTE-SzSE 1:1 (1:0)
Nagykanizsa, jánu&r lt
Rendkívül heves iramú, változatos és szép küzdelem volt a vasárnapi mérkőzés. Az eredmény azonban nem fedi hűen az erőviszonyokai; az NTE megérdemelte volna a győzelmet, mert egy árnyalattal jobb volt ellenfelénél és fairabbul is játszotl, mint a szombaihclyi csapat.
Az első félidő ha'ározoll NTE fölény jegyében telt el. Az NTE támadásai sokkal veszélyesebbek és gyakoribbak voliak, mint az SzSE és a 15. percben Harangozó ideális beadásából Palkó gyönyörű fejese révén várlialailan gólbéfedményeztek, A gól ulán az SzSE1- belemenősebb játékot kezdett, az NTE azonban mégis megtartotta fölényét, de sorozatos támadásainak eredménye csak egy csomó korr.er és Dezső kapufalövése lelt.
A második félidőben mintha féltek volna az NTE játékosai közelharcba bocsátkozni az SzSE-islákkal. Teljesen egyenlő erejű ellenfelek kűzdcl-mél mutatja most a játék. A sorozatos támadások percről-percre felváltva majd a kanizsai, majd a szombathelyi kapu előtt tolytak, de csak a szombathelyieké járt eredménnyel. A 10. percben Gabsovits kihaszjiáila az NTE védelem pillanatnyi tétová-
rodaloni és művészet
Az UJ Idők legújabb számában folytatódik Herczeg Ferenc uj regénye A Lánszky motor". Elbeszélési: gróf Belhlen Margil, Szomaházy István, Pásztor József, cikkel: Karinthy Frigyes, Sztrokay Kálmán és dr. Török Frigyes, verset: Kosztolányi Dezső irt ebbe a művészi és időszerű képekkel gazdagon dlszllelt számba. Közli a lap aíonkivül a szerkesztői üzeneteket és szépségápolási. Előfizetés negyedévre 80.000 korona. Mutatványszámot díjmentesen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
MOZI
Uránia kedd—szerda 7 és 9 órakor: Aki a pofonokai kapja, Andre-jev Leonid drámája, főszerepben Leon Chanei.
KÖZGAZDASÁG
A forgalmiadé átalányozásának uj módja
Nagykanizsa, január 11
Az 1925. évi 29.500. számú pénz-ügyminlszleri rendelet 1. §-ában megjelölt azok a forgalmiadó-kötelesek, akik eddig még a rendes szabályok szerint adóztak — az 1925. évi 155.100. sz. pínzügyminiszteri körrendelet 5. §-a 2. ponlja élteimében egyezségi alapon való átalá-nyozásukat 30 nap alatt, legkésőbb január 30-ig az illetékes körzeti forgalmi adóhivatalhoz henyujtandó folyamodványban kérhetik. A 29.500— 1925. sz. pénzügyminiszteri rendelet 1. §-a ide vonatkozólag a következő rendelkezéseket tartalmazza:
1. Megengedhető az egyezségiátalá-nyozás ulján való adóztatás a kisebb terjedelmű vállalatoknál.
Kisebb terjedelmű vállalatok azok, amelyeknek teendőit a vállalkozó kizárólag a család tagjainak segítségével, bérfizetés' melled alkalmazóit SL'gédmunkaerők r.élkül látja cl.
2. Megengedhelő az egyezségi áta-lányozás utján való adóztalás akkor Is — ha a vállalkozó, esetleg családtagjainak a vállalatban való működésre alkalmatlan voltánál vagy azok akadályoztatásánál fogva, bérfizetés mellen- müködó alkalmazottakat tart, az alkalmazottak azonban az általános forgalmi adónak szabályszerű lerovása esetében szükséges könyvek és feljegyzések vezetésére megkivént képzettséggel vagy képességgel nem birnak s maga az adózó ezeknek a könyveknek és leijegyzéseknek vezetésére valamely okból ugyancsak nem közölhető.
Ebben az esetben azonban különös figyelemmel kell lenni arra, vájjon a vállalat lényleg olyan kis terjedelmű e, hogy a vállalkozó a könyvek és feljegyzések vezelésével megbízható alkalmazod tartására nem képes.
Keresked&r.^állalalnál az átalá-nyozás általába mellőzendő, ha abban kél vagy több fizetetl alkalmazod működik. Inasok, tanulók ebből a szempontból figyelmen kivül hagyhatók.
3. Megengedhelő az egyezségi áta-lányozás utján való adóztatás, ha az adózó kis műveltségénél, irás vagy olvasásban való járatlanságánál fogva a rendes könyvek vagy feljegyzések vezetésére képtelen és szakértő könyvelő alkalmazása az adózóra aránytalanul nagy megterhelési jelenlene.
4. Megengedhető az egyezségi ála-lányozás utján való adóztatás kivételesen abban az esetben, ha az előző pontokban foglalt feltélelek nem forognak ugyan fenn, de az adónak ilyen módon való lerovása az államkincstár érdeke szempontjából célszerűbbnek mutatkozik.
5. Megengedhelő végül az átalá-nyozás alapján való adóztatás általában mindazoknál az adózóknál — akik a forgalmiadót kizárólag munkateljesítmény ulán (1921: XXXIX. t-c.
§. 3. bek) tartoznak leróni a külön rendelet az adó más uton való lerovásáról nem rendelkezik.
Akiknek egyezségi átalánya dec. 31-c-elölt lejárt s továbbra Is átalányban kívánják adójukat leróni — erre vonatkozó kérvényeiket legkésőbb január 30-ig kell hogy benyújtsák az illetékes körzell forgalmi adóhivatalhoz. A később beadott kérvé-rtyeket az adóhivatalok nem veszik figyelembe.
A rendelet azonban nem vonatkozik azokra az iparosokra — akik kivetésszerü álalányozás alá esnek, nekik léhát kérvényt benyújtani sem kell.
TŐZSDE
Az értéktőzsdén az irányzat a mai napon barátságos voll. Az árfolyamok mai nyitáskor a legutolsó zárlali nívó feleli indullak és szilárdabb bécsi hirek halása alatt a vezető ér-lékek még további árnyereségre teltek szert. A lőzsdeidő második felében azonban kisebb nyereségbizlosiló eladások következtében az irányzat valamivel cllanyhuli, azonban a mai záróálfolyamok még igy is a legutóbbi zárlali nívó feleli állottak.
l«L*' KOHOWY
Zürichi zárlat
»«» 1972 00, Lcndnn 1471 00, Naww 517 75 Bitocl 2:50.00. Milano 209) 00. Hoíand K«2 . Bell" 12320 Wien 7K», SoHaí67 50 Pli»a IS3250 Budliml 7S-0S, Valló 6150. Betűm 2320). Oítfii' 917 50.
A budapesti TBiide deviza-jagyxéae
Vslalák !)• viaát
JUCQl |««t l*U»W4W tolat'4 m«7 U-47
CMkkv. »ic»i0-uiM0 fipU mi-iw
DImát 12(0 IMS B«U» IWM ITOtj
Dcüli 7ISS0 H|M BduiMt
hudi ü. VU VU Mtwai na
MoOm* Irt. munw SCH^'I* 17 i7 17 17
Ui mur OuSo
Lm K4-4IJ Uihi i-Mio latiú
Ura SS 70-31g0 MŰIM 2S77MI7
MMi IHil ITCM H»wj«rt I O HM
Outr.MWU. l«JM«ll Nrt* >711 172*
Dia Ut 177*7-1 r/io Wjl 1110)1';-*
Ndk. WU IZMK UtiU '41 (IS
Mak. n.i u i ttc IK70 II1U
aorrlx hM lU.i-t««J icc.i-tcc4'.
trMW. ZllUA íru ixoi
Terménytőzsde
Ban ttmv. 76 kg-oi 4150J0-420 W. 77 lf-« <20.000-425000. 78 ij-oi 425OJQ— 427.500, ntrtt. diminhiH és peat vidéki 76 kg.-os 410000 -4I50», 77 Ve «
l, UkanRl»T«ri
•Klirpa 295.000—330 000, m 240 0» 280 050, lengeti 182 5 0 185.0:0 rtpee 600.000-610.00, kdei 20000 -215000, iMfJ I72MO--17Í.OOO.
Scrtésváaár
roUMi'ái 49)0, oetyból eladaü.nul fltiu-auiadl 20)0 dib. ElsJrenda 18.500-19 5 0. szedett 1700)-17.500. uedeil kóiíp 16.00) —16500, kMaju 13.000—15.000. (ÍAtoJJ I7.000-I7.s00. .-lisodicnda 15.000 -16500, ingói iflldó 17.000- 20 000, ixsloima cayybin 19 500- 2I.C0). aali 26500--.-,
IcbnioH bil 21.000 - 22000, nalonnii tél. .értés 700"O- 22 000. Irfnyial Unyhc
Kiadd: Zrlayt Nyomdaipar H Kónj.-kafaákatlOa UT. N.sr.k.ulx..
Apróhirdatésak
Az apróhirdetés dija 10 suMg 5000 kor. A címszó « minden vastagabb beiaból álló szó kél szónak siámittatik. Minden további szó dija 500 K. A l)lrd«Mal dlj ctörc 1Ixetcndfi a forgalmi
a torgalmladó hozzászámttisával
Taljss vlxvaxatékl- 4» «0rd6-•xoba bsrondsxésekat legolcsóbban szállít és szerel kodvexő flxctósi fel-Utslakkal Wdier Q4pgyái
Sugárul 16. _ 221
i sportkocsi alig használt, tehér, szép nikkelezéssel eladó,
utca 15. Divatszalon.
Kazlncy^
Forgalmas utcában (UJalhalylsóg Azonnal átadó. CJm a kiadóban. 57
Kazlnczy*utca 15. sz. (Dobrin-
2&S, -bútorok,
függönyök, konyhaberendezések és egyéb tárgyak eladók. Megtekinthciő mididen délután három órától Ql. óráig.
Veszek állandóan meglepő magat áron mindenfajta vadbArAket, u. m. nyul, róka, görény, nyesi, vidra stb. Bsrónyl Aladár Deák-tér 4. és Bajza-utca 1. 3633
fliltényi-cipöt vegyen I
Eladó egy 3X260 Wc4t 3X»0 Amp. villany erő óra. egv 150 Wolt 5 Amp. világítási villanyira ts egy |ó állapotban levó
íróasztal. — Bóvebbet Zalai Károly könyv-nyomdájában, Erzsébet-tér 18. 33
Nagyszakácsiban, Háry Lajosnál egy jó, ÍUUI, Jókaiban Uxtott 4 lóerős lokomobll l darab 1070-es cséplóvel és I lóberfejtő teljes jó felszereléssel azonnal eladó. 44
Gyorsfénykópésxot I Arcképes Igazolványokhoz szükséges fényképek köztisztviselőknek. nyugdíjasoknak jutányos árban Zöldfakortbon készíttetnek. 50
Zongora röTld, kitűnő hangú eladó. Citn a kiadóban. 96
Két kis leányom mel!é jobbmodoru leányt keresek. Dr. Wolf, Sugát-ul 54. 94
Kétszobás lukast keresek bútorral vapy anélkül. Cim a kiadóban. 10J
Mindenféle
Mar
1926 január 12.
készit
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könvykötészete
Asztalosok, bútorkereskedők, üvegesek, autó- és kocsigyártók figyelmébe!
Tükör, tükörüveg, autóuélvídó ilveg, kocilllbUk, ríibclOKlall eslsiolt üvegek él mindennemű tiblaüvrgck Ilma és csiszolt klvilelbea. Pontosan, gyorsan, legolcsóbban, Jól csomagolva Kitilt
K1LT3T JAKAB és TÁRSA
»7i üvcgcsiszolda és tQkörgyár
Budapest, VIII. kcr., Práter-utca 84. sz. Telefon: József 54-76.
K0ZSÉCI TISZTVISELŐK
^crsbQsm^
l mmm:
LMé^/iy
Olcsó és jó
zománcedényt, porcéi lánárut és mindennemű háztartási cikket
C1*kls Szerbnél vásárolhat
Csengciy-ut 6. »nt
1926. évre
előjegyzést-, óriási tömb- és zseb-
naptárak
nagy választékban kaptutók
Fisohel Fülöp Fiai
UinlirMlídMb.i NAGYKANIZSÁM.
Belga tenyészmén
4 éves, sárga szőrű, fedeztetést engedéllyel eladó. — Cím:
Androsics István
Varjaskér (Somogymegye) Vasúti állomási Kéthcly. 71
eladó

egy 8f20-as DLIOUIU 6 üléses, nyitott és csu'íoII karosseiiával és kombinéeel, villanyvilágítás jkku-
mu,á,o,S síel smtaM 35 hp.
önind tó dinamó, villanyvil.tgilás-sjI, váizonclővel. MindWt au'ó átjavítva, kitűnő karban van.
Bővebbel:
Prászer és Társánál
Kaposvár, Berzseny-u. 35.
Teleion: 429.
BANGÚ iBfil SZEH1MAR1UM
Budapaat,
Telles m: . kiizll ol 6
IX., Rádul-uto* 14. ídékleket la.
Hirdessen
a
„Zalai Közlöny"-ben.
Az ameiikai nők hibáttan, karcsú és elegáns termetének egyetlen 111 k a az amerikai
fogyasztófüző
(Rubber rcducing corset),
mely elismerten a világ legjobb fűzője 11
Pompás alakot varázsol, amellett fogyaszt, egésznapi használainál is kényelmes, megakadályozza a felesleges zsírrétegek lerakódását.
Fedák Sári
aki állandóan vlaell ax amerikai fogyasztó
Inról, a kovetkeiókel l/Ja róla: .Szerelném, ha a pesii nők állandóan hordanák ezeket a hasonlíthatatlanul nagyszerű fűzőket és az eredményt látva, örömntél, mosolyogva gondolnának reám.' A New-Yorkból most érkezett ere-deli amerikai logyasztólűző kap-liaió csakis az cgyedárusilónál:
központi IrodJia Budapest, ll/f. Zsigmond-utca 11. III. - Telefon 188-70.
Megrendelésnél kérjük a cilpömérel pontos megadásit. uu
Műhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. Bővebbet: Zalai Kárply
könyvnyomdájában 14
Erzsébet-tér 18. sz. alatt
Gazdik és terraényfegrsskmiők liiiyelHtlisl
A Magyar Távirati Iroda
nagykanlzoal kirendeltsége az Összes bel- és kílloBl
terménytőzsdék
hivatalos árfolyamait rádión kapja és elóllxetólnek telefonon _ percek aUtt lovábWlla. -
Előfizetések Király-utca 40. sz. alá küldendők. i»
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamát a következők:
Fa).ar
"S"
II-JJ
v
*so
Lk/« tűk
iurr.
MtUCr| iM.itil'.
Ol M ti t
11. tt. Ilit.
rMikiui* mm*íi
ntf. ttL |. k
«»a Ua
M. ' >.k I
br' KM — hit

ÍMMN PÍ»ito*l
IM < i M.f1 »*'"
Tiurtttt
ríiC*l
tOll-J*. W-O-ití
UiiynH NtarUU
HT/
Ti. Di^Ma
i B4ar4b
a* cm
U*
C-t«i
t>Hi,L i
K-
04>L diitütf M*ZB*|H "•tt."'1
IW i>Tíi
t'iftlay
Nf««4Ak
UkiWMB
ra.fcMl »r fiukb
OJC-IBI
Pattá* Rfeal
lll^lMUI U|U(llM
VUBlfM bötl T1X-Í^Vojf
Ond. O4j»o I
(Uáj-Ott Oaii VU. M;rro.r
KUk«
Uot&t Kit MátT" 0»lí4 Hm IÁMP*
kmW
Vttx^K V>zonjjU
Xmi
RO*H<» iis kklkk |

tMüU VUJsatM ■crbi* M*
JutM U
Ut (á.
HM ,, . —
PkJhi II
(MM
SSSTr^ -
Hr 4* MM«
fítü 'M U
Xft*T *t '5
K» ^'L ** ,IS KífMfki Cofa. I Ul
ÓK>.(»at in
IdUtttl
ISS^1
Sy.'t'wa.al
Lalio
taatfl
hu
SSföíS*
Xartcs
UOrílKw
v.tri »*/
fc-
ltut miiika*
aa.
TMtt
WMHU
M
Oy&rí MM Corrla ni-Papirtf*'
:'.i -, )•' .: SUrfCa
na
i7»
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-níJ, Nagykaniitón. (Nyorad*v«rt»: Otanixck Károly*.
ft
0100230202010100
66. évfolyam, 9. szám
Nagykanizsa, 1926 január 13,. szerda
Ars 1290 krnu
ZALAI
POLITIKAI NAPILAP
kMéttnUI PJ-it I ■ TI, bjomíj 117. srtw
Felelős szerkesztő: Ktmpeltn Béla
DÓRutU tn: bí»> BO.OOS tenuí KÍIOK ._____90.W3 knoit
TRIANONI BETEGSÉG
(bl) U| járvány láza gyölri a bomlott Idegzetű, vén Európa lestél. A divatos betegség ba-clllusal csoportokban támadják meg a sok szenvedés után Immunitásukat vesztett helyeket s titokban, orvul bemarják magukat a nemesebb részekbe is. Emberi nyelven ezeket a bacil-lusokat hamisítóknak hivják s amit munkájuk termel: pénz.
Magyarországot, Portugáliát, Spanyolországot, Angliát. Svájcot, Jugoszláviát kikezdték már a baclllusok. A fertőzés nem ismer határokat, csak a napvilág az ellensége.
Frankot, fontot, dinárt és egyéb súlyos valutát lök ki mágából milliószámra az inficiált szervezet, mely lázálmában egetverő botrányokat, politikai leifordulást vizionál.
Ml most éljük a krízis napjait. Magyarország betegágya fölött, mini kaján örökösök, virrasztanak a szomszéd nációk, mint régi, öreg orvos, kinek jelenléte Í3 fele gyógyulás: a magyar életerő — és mint enyhülést hozó gyóntató pap: az élő magyar lelkiismeret.
Most, amikor csitul a láz és szemünk nyugodtabban járhat körül Európa nagy kórtermében, most a nagy szomorúságban szinte örvendve fedezzük fel egy kicsike bánatunkat. Magyar koronát senki sem hamlsit. Aki megkísérelte is, csak itthoni használatra tette. Nem vitték el mesz-sze idegenbe, mint ahogyan elvitlék a frankot, a dinárt, a fontot, meg a többieket. Miért vitték volna tépett, nimbusza-fosztott, járni tanuló, gyenge koronáinkat? Miért vitték volna nulláink hosszú hadseregét, erőtlenségünk messzehangzó szavú hírnökeit?
Sajnos, Magyarország csak mint baclllustermelő telep szerepel a most lábrakapott járvány idején és — szomorú virtus I — a ma legvirulensebb kórokozó mikrobákat termelte ki. Érthető I Megelőzőleg Magyarországon süvített keresztül a legfeketébb borzalom, Itt perzseltek halomra mindent a poklok mélyéről felcsapolt lángok. Hogy vén Európa
kiéhezett népei jóllakjanak, Magyarország testét amputálták. Most pedig a vérveszteség által elgyöngitett organizmus lassan megbosszulja magát. Az eredmény itt van! Ott Is és mindenütt. amerre nézünk a csonka határok közt és bűnöket látunk végeszakadatlan sorokban. Bűnöket, amiket azelőtt megbámultunk ; vért, amitől máskor Iszonyodtunk; gyilkosokat, sik-kasztókat. rablókat, öngyilkosokat, hamisítókat, szélhámosokat, kiket Trianon levegője tenyésztett Magyarországon. Az a Trianon, amelyik most világbotrányt keres Európa erjedésének lázálmai mögött s médiumnak a leggyötörtebbet, a mesterségesen teeyöngitett Magyarországot választotta.
Most ide figyel az egész világ. Egy-két éhes nemzet Oli
körülöttünk a conslliumot s tel- ; hetetlenségűkben legjobban sze- I retnék talán ugy kezelni Magyarország Trianonból fakadt betegségét, hogy egyszerűen kiirtják a beteg szervezetet, ahelyett, hogy meggyógyítanák azt.
De Európa nagyobb és erősebb közvéleménye részvéttel és megértéssel fordulJ?)énk s nem keres nemzeti kalandorokat közönséges gonosztevők bármily előkelő külszín alatt megbu|t társaságában és nem az orszá-eot teszi felelőssé a gyalázatos bűnök ttljára tévedt tagjainak bármjly végzetes botlásaiért.
Magyarország a bünők súlyát belátva, de emelt homlokkal áll Európa Ítélőszéke előtt, mikor kíméletlen útjára engedi az igazságszolgáltatást, mely egyedül hivatott a retorzióra s utoléri, kell. hogy utolérje mindazokat, kiknek bünel bűnhődést követelnek. /
Nádosy Imre országos főkapitány a frankhamisitási bűnügy főszereplője
Nádosy hivatalából szállították Windischgraetzhez a hamis frankokat — * herceg gépkocsivezetőjének szenzációs vallomása — * francia megbízottak ujabb letartóztatásokat követeltek Marinovich főkapitánytól « franciák kártérítési igényeket is támasztanak -Zadraveoz püspök ügye polgári bíróság elé keröl - A hamisfrank flgye Pestvármegye közgyűlésén
Budipcit, Január 12 | nescn szenzációs, mert aira nyújtott
A francia frankhamisitási ügyben már több izbcn hallgatták ki IWn-dlsehgrőlz Lajos herceg soffórjét. Czcglédi Istvánt, aki részletesen elmondotta a rendőrségen, hogy kiket vilt autóján ura társaságában a pénzhamisítás ideje alalt. Czeglédl igen fontos vallomásokat telt. A legfontosabbat mégis ma mondotta cl Czeg-lédi, amikor azt a meglepó kijelentést telte, hogy
* két hónappal ezelőtt egy leszögezett és gondosan becsomagolt ládát szállított Nddossy főkapitánytól gazdájának palotájába. A ládát a herceg palotájának közelében levő belügyminisztérium épülete előtt vette ái és azzal autójával az Országház-utcai hercegi palotába hajtolt, ahol a ládát Windischgrütz hercegnek adta ál, akt azt nyomban a dolgozószobájába vitette. A hercegi soflőr vallomása egye-
blztos támpontot, hogy Windlschgrtltz Lajos herceg az országos főkapitánytól kapta a hamis ezerfrankosokat.
Ugyanis a főkapitányságon az a vélemény, hogy a heiceg gépkocsivezetője által lelzelt ládában a hamis-frankok nagy száma volt becsomagolva. Ebben lehetett az a 15 000 darab hamis frank is — amelyet a herceg a bűntény kipattanása első perceiben elégetett. Ceglédi vallomása nagyjelentőségű adatot szolgállat Nádosy Imre országos főkapitánynak a francia pénzhamisítást ügyben való szerepléséről.
Az államrendőrség számos adatolt kapott arra vonatkozólag, hogy az országos főkapitány nemcsak csendes támogatója volt a frankhamisítás bűnügyének — hanem abban a főszerepet játszotta. Czcglédi vallomásából következik, hogy Nádosy Imre országos főkapi-
tány nemcsak Windischgrátz Lajos herceggel állolt összeköttetésbe, hanem kOzvellen a pénzhamisítókkal is, akik a térképészeli intézetből a hamis ezerfrankosokat egvenesen Nádosy hivatalába szállították, aki azokat WindischgrSIzhez továbbította.
Tegnap este Milánóból visszatért az egyik francia rendőrlisztviselő, aki kinyomozta llj. Andor Endre és Schwetz Tihor oltani szereplését. A francia rendőrtiszt -szerint a fiatal Andornak még egy társa járt konn Milanóban, melynek bejelentési lapiát Budapestre is hozta. A bejelentésen szereplő név azonban, álnév.
Egvébként Mankovich Béla dr. és Sehwelz Tibor dr. előli ma kihirdették az előzetes letartóztatásról szóló végzési. ^
Ma délelölt a franch megbízottak felkeresték Marinovlch Jenő főkapitányt és közölték vele azon óhajukat, hogy a remfSrsíg vegyen "alomul ' őrlzettje még néhány embert, akire a frankhamiíüát ügyében folytatott nyomozás során gvanu trrel'döll. Kijelentenék a francia rendőrség emberei. hogy mindaddig nem távoznak Budapestről, mig a rendőrség még nehánv egyént le nem tartóztat
Marinovich ttkapilány kOzOltc erre a franciákkal, hogv a magyar hatóságok mindent elkövelnek az Ugy tisztázására, de ugy látják, hogy az eddigi nyomozás szerint más egyének ellen, mint akiket már letartóztattak, semmi olyan gyanú nem merült fel, amelynek al?p|án a rendőrség felléphetne ellenük. Ezért megkérte a franciákat, hogy ad|ák ál » maeyar államrendórségpek azokat a tárgyI bizonyítékokat, amelyeknek alapján a fenli kívánságokat hangoztatják.
A francia megbizotlak erre táviratban érintkezésbe téplek a párisi rendőrfőnökséggel és felhatalmazást kérlek arra, hogy a budapesM rendőrséggel közölhessék azokat az adatokat, amelyeket a francia dclcklivck a nyomozás során megszereztek.
Egyébkénl a francia megbízottak kártérítési igényeket is támasztanak és követelik bűnügyi költségeik megtérítését. Windiscbgtáiz Lajos herceg védője tárgyalt is ebben az ügyben, a Francia Bank budapesti jogi képviselőjével, azonban megállapodásra még nem jutottak. Még az sincj) eldöntve, hogy a magyar kincstárral vagy pedig heueg Wii<c(ischgialzzel és társaival szemben támasztanak 'kártérítési követeléseket a franciák.
ZALAI KÖZLÖNY
A nemzetgyűlés január 19 iki, keddi első ülésére a különböző pártok már nagyban készülődnek. Az első ülésen mindjárt szóba fog kerülni a frankhamisitási Ugy, amely mindenesetre izgalmakat fog provokálni. A parlamenti frakciók mindeneseire várják a kormányelnOk felszólalását és megnyugtató kijelentéseit.
A katonai ügyészség Zadravecz István tábori püspök ügyében illetéktelennek mondotta ki magát és ügyéi ennek folytán a polgári bírósághoz tette át.
Pestvármegye törvényhatósága ma tartotta közgyűlését. Preszly Elemér fóispán megnyitó beszédében megemlítette a frankhamisitási ügyet Is, amely ismét kockára tette az ország becsületének Jó hírnevét. Midőn a miniszterelnök eddigi ténykedését a legnagyobb elismeréssel veszi tudomásul Pestvármegye közönsége, egyben felkéri öt, hogy kövessen el mindent Magyarország légi hírnevének visszaállítása érdekében.
BELFÖLDI HIKtK
Ismét letartóztatták a kloroformos ékszerrablót Mcginl letartóztatták Faragó Andrási, a hires kloroformos ékszerrabló!. Különböző szónyeg- és képcsalással vádolják Faragót.
Az egységes kormányzópárt nyilatkozata. Az egyik fóvarusi deli lap azon irányú kijelentésével szembea, hogy az Egységespart képviselői mozgalmit indítónak volna, hogy gróf Klebelsberg Kunó beszámolóján gróf öetíiienlstván miniszterelnök ne Jelenjen meg, a páit vezetősége részéről azl a nyilatkozatot kaptuk, hogy a Jelzett állítás teljesen alaptalan es a pártban ilyen irányú mozgalom nincs.
A Magyar Nemzeti Bank jegy-forgalma a |anuár 7-iki kimutatás szerint 32 4 millió pengővel csökkeni. — A csökkenés arra vezethető vissza, hogy egyrészt a giró-szám-lákia nagy befizetések történlek, másrészt az érckészlctben elhelyezeti devizák és valuták, valamint a válió-tárca-állomány csökkent. Amig az állami számlákra 35 5 millió pengő befizetés történt, addig egyéb számlákra I3'l millió pengő folyósillalott, ugy, bogy a giró-állomány 22*4 millió pengővel emelkedett. Az érc-készlel 3-2, a vállólárca állomány pedig 1-4 millió pengővel apadl. — Hozzájárult még a jegyforgalom változások az egyéb követelések 17-4 millió pengős és az egyéb tartozások 123 millió pengős csökkenése.
Klebelsberg miniszter a tani. tés 8 órai kezdete mellett Tegnap érkezett a főváros közoktatásügyi ügyosztályához a közoktatásügyi miniszter döntése a tanitás reggeli megkezdésének ügyében. A miniszteri határozat szerint a tanitás a főváros középiskoláiban reggel 8 órakor kezdődik, az elemi Iskolákra vonatkozólag azonban a miniszter a döntést a közoktatásügyi ügyosztályra bízza.
Az erős hideg okáról a Meteorológiai Intézet a következőket jelenti: A hidegtömeg a poláris frontról húzódott le Északoroszország leié. Hideg levegőt hozott magával. Centrumától, ahol mínua 26 fok Celsius hőmérséklet is van, hideg levegő terjeszkedik mindenfelé, de különösen délirányban. A depresszió a Balkánon óriási havazást okozott. A fagy-hullám az éjjel folyamán megérkezett Budapest fölé is, miután az ország északi részét már a tegnapi nap folyamán érintette. A hőmérséklet állandóan sülyed. A hideg előreláthatólag hosszabb ideig fog tartani.
KÜLFÖLDI HÍREK
Uj vizsgálat a Deposltenbank és Castlgllonl ügyében. Bécsből jelenti a Zalai Közlöny tudósítója : A tavaly összeomlott Deposilenbank ügyében szenzációs fordulat történi. Néhány hónap elölt az államügyészség beszüntette az eljárást ugy a Deposilenbank, mint Castiglioni ellen azzal a megokolással, hogy a bank összeomlásáért senkii sem terhel felelősség. Mostan azonban a károsult hitelezők kiküldőit bizottsága megáilapilotla, hogy a Deposilenbank még az összeomláskor sem volt passzív, sót a likvidátorok eddig 20 milliárdot kerestek, mivel a kinlevő-ségek nagy részét sikerült bebajla-niok. Az uj megállapilások eredményeként az osztrák államügyészség isméi vizsgálatot rendeli el ugy a Deposilenbank, mint Castiglioni ellen. Bécsi pénzügyi körökben az eljárás újra való felvétele óriási feltűnést keltett.
Az Eötvős-féle Inga amerikai petróleum-kutatásoknál. Az amerikai Petroleum Inslitut tudományosan megállapította, hogy az Egye-sult-Allamok területén rengeteg meny-nyiségü petróleum és egyéb égő anyag rejtőzködik a föld alatt. A kutatók becslése szerint ezeket a rejtett forrásokat egy évszázad alatt sem lehet kitermelni a mainál nagyobb mértékű fogyasztás mellett Legújabban Oklahomában végeztek kutatásokai még pedig báró Eötvös Loránd ismeri ingakészülékével, melynek használhatóságára csak most Jöttek rá az amerikalak. Eötvös ingája — mint az amerikai lapokban olvassuk — minden más eddigi készüléknél használhatóbbnak bizonyult. Az amerikai példa Franciaországban la hatott. Brillzunin, a Col*
1926 Január 13.
lége de Francé fizikatanára most az Eötvös-ingával fogja átvizsgálni Franciaország területéi.
Árvízkárok Németországban. Berlinből Jelentik, hogy a hivatalos felbecsülés szerint az árvizkárok- a rajnai tartományban 25 millió aranymárkái lesznek ki. A koblenzi kerületben az árviz következtében körülbelül 60 ezer emberre tehető a munkanélküliek száma.
Románia részt vesz a budapesti mlntavásáron. Bukarestből jelentik* A kormány elhatározta, hogy Románia részt vesz az 1926. lavaszán megtartandó budapesti és milánói nemzetközi vásárokon. A magyarországi és olaszországi román kereskedelmi attasék megbízást nyertek ennekarészvélelnek megszervezésére.
Tollakat gyártanak az aprópénzből. Bukarestből jelenlik: A rendőrprefcklurára pár nappal ezelőtt névtelen feljelentés érkezett, hogy egy kisebb rendű fémáragyár a 25 és 50 banis aprópénzből irótollakat gyári. A rendőrség megindította a nyomozást és megáilapilotla, hogy alaminium pénzből gyártolt tollakkal már az öss:ea bukaresti könyv és papirkereskedésekel elárasztották. A gyár igazgatói ellen bevezették a vizsgálatot.
Katasztrótállsárvlz Mexikóban. Newyorkbil jelentik: A nyugat-mext-kój Najarl államban az árviz husz falut elpusztított. A katasztrófa hir szerint hétszáz halálos áldozatot követeli. Közelebbi jelenlések a borzalmas árvízkatasztrófáról nem érkeztek.
József főherceg Bethlen István grófnál. József főherceg ma délelőtt B:tblen István gróf miniszterelnököt kereste fel hivatalában és rövid Ideig tartó eszmecserét folytatott a miniszterelnökkel.
A BÁLI TUDÓSÍTÓ
lrU: Péchy-llorváth Rezsó (3)
A leány ügyetlenül és erőtlenül mentegette magát:
— De hiszen, Béla — mondta — csak nem adóit hitelt azoknak a szavaknak? Csak nem hitte el, amit akkor kicsikait belőlem? Metl ha igy volna, ezen őszintén csodálkoznám. Az Ígéretet esik balga ember veszi készpénz gyanánt, dc különösen akkor nem igen veszi — de nem is veheti — komolyan, amikor leánytól hallotta. Elvégre is nem akarok a barátnőim előtt ugy feltűnni, mint akinek egy-két rongyos bálra sincsen pénze, — hisz luűja, hogy a világ elsősorban az anyagiakban keresi az okokat — dc meg Különben is olyan fiatal vagyok még, hogy csak a legnagyobb fokú önzés tilthat cl az egyedüli élvezetemtől. Tudja ntaga jól, hogy én szenvedélyes táncos vagyok, akinek nehezére esik, ha egyetlen egy turt is ülve kell eltöltenie... Fiatal vagyok még, alig vettem ki a részemet a mulatságokból, ne kívánja hát, hogy máris véglegesen bucsut mondjak azoknak...
— Bravó, Anzsil Erről ismerek magára I Nagyszerűen tud tévesen okoskodni. Csak mindennel és mindenkivel ellentmondásba keveredni, mindenkitől elvitatni az öt megillető utolsó szó lehetőségét, hogy az olcsó önzésétklelégithessetezmaga, Anz6Í.
Józan gondolkozás és helyes világ-nézlet: ez magának hekubai...
— De hál miért mindez? — kérdezte a leány, naivul és megszeppenve. — Csak nem azért, hogy Ide-jöttem a bálba? Vagy csak nem azéit, mert a fiatalságomat arra akarom felhasználni, hogy éljek is valamit?
— Dj éppen ezért, Anzsi Ezért. És semmi másért B;ismerem, hogy a legnagyobb részben én magam vagyok a hibás. Akkor, amikor észrevettem, hogy a maga szivecskéjc lelém hajlik, hogy a maga szemében és vagyok, ha nem is a leányálmainak tökéletes megtcstesülóje, dc ez a férfi, akii szerelni lud: akkor rögtön tel kellett volna hagynom a látogatásaimmal, amelyeknek — lássa — milyen veszélyes következményei lellek. Lehet, hogy én örüli vagyok és ez esetben minden szokásos társadalmi szórakozást a rögeszmém révén larlok bolondságnak, de lehet, hogy csak a végtelen pesszimizmuson hozta meg ezt az állapotot, amelyet én az előbb tarthatatlannak jellemeztem. Mindeneseire leszögezem azt, hogy nem étijük egymást. Maga tévedésben leledzik, amikor a liatalságára célozva, idejött, de én mindkettőnk ellen vétkeztem, amikor magát az engedékenysége révén eltiltottam a baloktól. Tudhattam volna, hogy a lányok olyan lerde helyzetekbe nevelik egymást a leányiskolákban, hogy
birkatürelmű legyen az a férfi, aki magához tudja minden tekintetben szelídíteni az asszonyát és le tudja rázni arról mindazokat a kacagtató, iehctellen felfogásokai, amelyekel még a hófehér leányszobából hozott magival. De én mindezt nem láttam, mindez nem jutott az eszembe azon a holdvilágos jullust estén, amikor maga feltárta előttem a szivccskéje titkát; — nem láttam, mert önző barom voltam, aki csak ...
Béla — hangzotl újra a könyörgő szó, de Csoiba alig figyelt már arra, ami körülölte történik, annyira beletüzesedett a beszédbe.
— De már levetkeztem magamról az önző ember álarcát és bármennyire fájdalmamba kerUI is majd, dc eljövök magával ide, a léha ugrálók közé, hogy velllk majmoljak, az az láncoljak, mint nevezni szokás ezt a humoros sportot. Igen, elviszem magát mindazokra a helyekre, ahol a sokai emlegetett fiatalságát élvezheti. Én ttem akarok zsarnok lenni...
— Nem logok eljönni, Béla, ha magának az fájdalmat okoz — mondta a leány, de Csoroa nem akart megnyugodni.
— Azl hittem — folytatta hévvel amikon megismertem magát, hogy végre e&y olyan lénnyel találkoztam, akinek a'-'lelkc rokon az enyémmel és akivel meleg egyetértésben fogom leélni az életemel. De csalódtam
És éppen azért !á| ez a sebző csalódás, hogy maga egy Ilyen semmiségért, egy Ilyen röhögni való komédiáért képes megszegni a nékem adott szavát...
De hirtelen félbeszakad! a tüzes beszéd. Idegen, felcsukló, bugó hangoka! hallott a leány ajkairól, ald hirtelen ráborult a zsöllyeszék támlájára és szepegve, nagy rándulásokkal, féloldalt dőlve Tekadl. Sirt.
Amig a személyét nem érte a vád, amíg a korholó szavak más irányból érték, amig a leányálmok fényes eszközét: a táncol célozta a szidalom zápor, addig — nagy megerőltetéssel — el tudta viselni a rája sulyosodó szavak áradatát. De amikor ő maga került a feddés kellő közepébe, egyszerre világos lett előtte a bűnössége, amely a szenvedélye által legyőzött szerelmi veszteségével keletkezett. Ezl már nem tudta kicsiny szive elviselni
A könnyek előtörtek és a kis női test minden érzése, minden fájdalma benne vonaglott ebben a kálváriában, amely a legelső és legmegbízhatóbb jele az őszinte bünbánatnak.
De — min! a nyári, hirtelenül érkezeit záporeső után általában — liarnar következeti a derű. És pedig Csorbának alig egy-kél szavára.
— Anzsi — szólt a fiu, aki már megbinla a Uorholást — engem egészen clkesc.it maga ezzel az ér- . zékenységével. Ne legyen érzékeny.
1926 Január 13.
ZALAI KÖZLÖNY
A NYUKOSz évi közgyűlése
Újból lovag S/.lcpnlewszky altábornagy lett az elnök
Nagykanizsa, január 12 A Nyugdíjas Katonatisztek O.szá' gos Szövetségének nagykanizsai fiókja lovag Sztepnlewsky Oyörgy altábornagy elnöklete alatt tegnap délután 4 órakor lartotla meg évi rendes közgyűlését a városháza kis tanácstermében.
Sztepnlewsky altábornagy elnöki megnyitójában melegen üdvözölte a megjelent bajtársakat és a sajió képviselőjét, amelyben a katonaság és a polgárság közötli barátságos viszony mélyítését láija. Rámutat a nyugdíjas katonatisztek nehéz helyzetére, ök azonban nem szélsőséges módon, de békés ulon és megengedett eszközökkel kívánják a nyugdíjasok anyagi problémáját megoldani — mondja. Rendíthetetlen hűséggel viseltetnek a magyar államfő Iránt és bizalommal várják azt az időt, amikor a magyar kormánynak módjában lesz a nyugdijasok helyzetén is javítani.
Ezulán Trelber Kálmán ny. ezredes, egyesületi titkár felolvasta jelentését a mult évi működésről. Az egyesületnek 1924 ben 115, 1925-ben pedig 107 rendes fizelő tagja volt Nagykanizsán. Az egyesület működése kiierjedt ugy társadalmi, mint karitatív ténykedésre. A tagok legnagyobb része nem vette igénybe a szokásos Nyukosz-kedvezményeket, ami a viszonyoknak tudható be. A beterjesztett számadásokat és költségvetést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Majd szóvá tették, hogy intézkedés történjék, hogy a Nyukosz, mint
Ne vegyen ugy a szivére mindent. Hanem igyekezzék jobb lenni és állhalatosabb az adott szó megtar-lásában.---Anzsi!
Semmi felelet.
Gyengéden felemelte a leány állál, egészen addig, amig a szemekbe, a sírástól nedves, de már mosolygásra kész kék szemekbe nézhetett. És aztán komoly hangon mondta:
— Ha nem szeretném magát, nem kérném ar.a, amire kérem. De én szeretem, mert ludom, hogy a szi-vecskéje vonzalmáról tanúskodik az a könnycsepp, ameiy itt rezeg a kezemen és azt is ludom, hogy a ha-zudolt szerelem nem fakaszt könnyekel. Hanem most ígérje meg, Anzsi, u.'oljára és ünnepélyesen, hogy n-m fog"többé bálba menni. ígéri?
Es olyan közel eme'le arcához a leány arcát, hogy az a két, rózsaszínű, forró, könnypatakoklól barázdált, pufók kis arc egészen az övéhez simult A felelet izgatóan égette az a'cát, amikor lassan, pityergősen kiszaladt a leány -száján:
— ígérem ...
Es ezl a — Terpsichore asszony rovására lelt — ünnepélyes fogadalmat kellően érvényesítenék azok a tísákok, amelyek elcsattantak s melyek meghozták minkeltöjuk számára a megnyugvást.
Győzött az igaz, őszinte szerelem : Anzsi, a szenvedélyes táncos, egész este petrezselymei árultl ...
erköfcsl testület, mindenütt elismertessék és 'cspekiállassék.
Sztepnlewsky lovag megható szavakban adózott az elhunyt Darányi és Hegedűs György tagtársaknak.
Ezután a vezetőség választására kerüli a sor. Trelber titkár elfoglaltságára való tekintettel lemond tisztéről és a legnagyobb kapacitálás melleit sem hajlandó azt tovább megtartani. Majd az elnök és kél alelnök Is beadja lemondását, miután megbízatásuk lejárt. A közgyűlés egyhangúlag a legnagyobb lelkesedéssel elnökké újból Siiepniewsky lovag altábornagyot,alelnökökké pedig Bodó és Gyurocsnik Mihály ny. ezredeseket választolta. A titkári állást mindaddig Trelber ny. ezredes tölil be, mig alkalmas titkári bajtársat betanítanak a titkári teendőkre.
Több belső ügy elintézése ulán lovag Szicpniewsky altábornagy a közgyűlést esle 7 óra ulán bezárta.
Vássony Emil öngyilkossága
Nagykanizsa, január 17
Vássony Emil somogyszentmiklósi bérlő, a nagykanizsai uritársadalom által közbeesőit egyéniség — december 11-én délelőtt 10 órakor somogyszentmiklósi lakásában saját fegyverével főbelőlte magát. A jól irányzóit golyó azonnal végzett az életerős, mindössze 49 éves emberrel.
Két levelet hagyott hátra, az egyik a székesfővárosban lakó nővérének, a másik Sabján Oyula dr. polgármesternek szólott. A polgármesterhez Irolt levelében érzékenyen búcsút vesz ' tőle és bocsánatot kér tettéért.
Az öngyilkosság hire pillanatok alalt elterjedi a községben és Blaskó Antal községi jegyző a körorvossal nyomban kiszálllak a lelt színhelyére, ahol az esetről jegyzökönyvet vettek fel és jelentették a csurgói főszolga-bírónak, aki megadta az engedélyt a tragikus módon elhunyt Vássony Emil eltemelésére. Miután az öngyilkosság esete minden kétséget kizárólag megállapilásl nyeri, a kaposvári kir. ügyészség mellőzte a holttest felboncolását.
Az elhunyt temetésének ideje — amikor a sorokai írjuk — még bizonytalan, de valószínűleg a mai na-
pon fog megtörténni, mert csak Vássony Budapesten lakó nővérének megérkezését várják be.
Vás60ny Emil a Keglevich gróf Somogyszentmiklósi birtokát birta bérbe. Nagyon sokat szenvedett idegessége miatt. Idegei az utóbbi időben annyira f.l voltak dúlva, hogy barátai körében is aggodalmat kellett.
A mull bét péntekén még Nagykanizsán találkozott dr. Sabján Oyula polgármeslerrel, akinek ugyancsak elpanaszolta, hogy Idegrendszere felmondta a szolgálatot és nem tud az öngyilkosság gondolala alól szabadulni. A polgármester még vigasztalta. Senkisem vette komolyan sötét gondolatait, mert muló melanchóliá-nak lekintelték.
Idegességéhez nagyban hozzájárult ama körülmény is — hogy a mult év októberében lejárt a bérleti szerződése és a birtoklulajdonos gróf Keglevich nem újította azt meg vele.' Elhelyezkedési kísérletei meddők maradtak. Lakását is csak a gróf előzékenységéből bírta.
Miután halálának okát nem jelölte meg, az adott ténykörülményekből meg lehel állapítani, hogy ugy betegsége — mint a bizonytalan jövő mindjobban fojtogató réme adta kezébe a gyilkos fegyvert.
Nem akart, nem tudott megbirkózni az „Élef-tel és Inkább a halál! választotta.
Kiterjedt előkelő rokonsága, számtalan jóbarálai és ismerősei megdöbbenve állják körül ravatalát Temetése a nagykanizsai társadalom tömeges részvételével fog megtörténni.
A késő esti órákban kapjuk az értesítést, hogy a temetés ma délután 3 órakor fog Somogyszentmiklóson végbemenni.
A választói névjegyzék kiigazítása
Január 20 lg lehet kérni a választól névjegyzékbe való felvételt Nagykanlzaa, Január 12 Nagykanizsa város közponli választmánya ülést tartott, melyen a nemzetgyűlési választói névjegyzék kiigazítását tárgyalták.
Mindazok a választójoggal bíró polgárok, kik a névjegyzékből kimaradtak, a városi tanácsnál kérhetik abba való (elvételüket. A kérelmet hivatalos számláló-lapon kell elöter-
1 Hagy farsangi vásári
| FÉRFI INGEK NÖI-HARISNYÁK ZSEBKENDŐK 0 REFORM NÖI N.ADRÁGOK FÉRFI KÖTÖTT MELLÉNYEK !
fi ALSÓNADRÁGOK SELYEM SAWLOK FÉRFI-HARISNYÁK j @ BÉLELT BÓRKEZTYOK KÖTÖTT MELLÉNYEK
| BOKAVÉDŐK GYERMEK G \MÁSNIK NÖI KEZTYÜK | fi OYERMEKHARISNYÁK SELYEM NYAKKENDŐK
@ VADASZHARISNYAK HALÓ INGEK NŐI ÉS FÉRFI ERNYŐ i @ TETRA GYERMEKKELENGYÉK
jeszteni, amil az iktatóban adnak s olt kell benyújtani is. A kérelem benyújtásának halárideje január 20.
Akik a számlálóiapol bármi okból nem tudják sajálkezüleg aláírni vagy távol vannak Nagykanizsáról, azok helyett a viszonyait ismerő hozzátartozó. munkaadó, alkalmazóit vagy szomszéd is kitöltheti és aláírhatja azt. Ezt a körülményt és annak okát azonban a számlálólapon fel kell tűntetni.
Aki akár saját személyére, akár másra nézve ludva valótlan adatokat Ir be a számlálólapra, szigorú büntetésben részesül.
| EHRENSTEIN KÁROLY és TÁRSA j
| FŐÚT II URI ÉS NŐI DIVATÁRUHÁZA TEL. 221
Q Nólruliadlszek, szőrme-csíkok, gombok t
ÍQASQASQIVEXSnEXa/ieXSIlSCZA^
Egészség a lakásban és a műhelyben
Megkezdődött az Ismeretterjesztő előadások sorozata az Ipartestületben y Nagykanizsa, Január 12
Egészséges lakásviszonyokat! — ezzel fejezte be ma esti előadását dr. Fodor Aladár főorvos az Ipartestületben. A munkáshigiénia követelményeinek egymásután való felsorakoztatásában legelsőnek és legfontosabbnak tüntette fel a lakás, a műhely egészséges voltát s ezt az éleiből vett példákkal telte szemléltetővé. Világos, kitűzött célját elért előadás volt, mely nem fárasztott, de annál jobban hallgatósága lelkébe véste az egészség alapvelő követelményei!. Ilyen könnyed köntösbe bu|tatott, komoly tartalmat rejtő előadásnak képzeljük az Ipartestület Ismeretterjesztő ciklusának további előadásait is.
Az Ipartestület emeleli kél helyisége zsúfolásig megtelt esle 8 órára, mikor Bazsó József Ipartestületi elnök az előadást megnyitotta. Az előadás befejeztével Eberhardt Béla reál-gimnáziumi igazgató, az iskolánkivűll népművelési helyi bizottság elnöke ismertette az előadások célját és fontosságát épen az iparostársadalomra nézve. Kifejtette az oktató program további terveit, a később rendezendő tanfolyamokat és buzditotla az iparosságot az ilyen könnyedén elsajá-llthatóismerelek befogadására s azoknak az éleiben való gyűmölcsözte-tésére.
Bazsó József ezután megköszönte az előadónak az általa szerzett kellemes és felette hasznos órát.
A mai ismeretterjesztő előadás legmegkapóbb mozzanata volt, mikor Eberhardt Béla kérdésére a megjelent nagyszámú iparosság közfelkiáltással ugy foglalt állási, hogy ezeket az előadásokat rendszeresítsék, sőt olyan hangokat is hallottunk, melyek heti kél előadást kívánlak.
A megjeleni iparosság elhatározta, hogy ezután mindig cslllörlOkón este 8 órakor tarlják az előadásokat.
A szépen sikerüli ciklus-nyitó előadást az Ipartestületi Dalárda Büehler Mór karnagy vezénylete melleit énekszámokkal fejezte be, melyek kedvesen kcrelezlék az iparosság első kiillurestélyének hangulatát.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 13.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Január 13, szerda
Római katoliku*: Veronika. Protestáns: Vidor. Izraelita: Tcbclh kó 27. Nap kel reggel 7 óra 45 perckor,
nyugszik délután 4 óra 33 perckor. •
Mozi. Uránia: Aki a pofonokat kapja, Andrejev Leonid drámája. Világ: Des-perado (A gyáva hős) kalandor dráma, őfensége civilben, romantikus vígjáték. Előadások kezdete 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Jaaaár 14. lun«mtrr|MitA tlAadit mi IpaiUstn. Irtbaa tata * (átkot (dr. Fodor Alidir: A spoit hl-gl4ai4Ja. íI«!dicbU>.)
Január 17. Ai lírarlita JAlttony Nűrgylrt Hoc-(•I (xybak&tótt lti<3<lalJn|» * KaidiiA factjrtaáfalbra délután S ódkor.
Január 21. A nacykaatnal r»twJ<*l4tók. kivhok. mészárosok t* plncmk a*c<lytKylcUntk lártfcftcQ UncoUlyc ■ Ko<ooi du«i NrmtTben «ste 9 Arakor.
Január 24. A /rlnvl Irodalmi «« MOvfexatl KAr kulturrWadiu a vlroih'/a n«gyt«rnWb<n dflulin « Arakor <dr. Wrlwsrth D«»A: A ti««m6 4Ut-
Jaouár 31. A Zrínyi MIklA« Irodalmi tt Mivt-u«tf Kör Dtík ftrtne t»tfk.0narp4ly» Mit • órakor é vlrothi/i narvturoíbfii.
FabnUr 1. A Movr Um«(«tUf)*ut4 »IAidiu ai Urániában nU 7 Arakor (TjiI ÖrUlj: Hogyan la-ryak a tirvKUIom tarja > OyakorlaU népgondojii.
r«br«lí?kfe,A4i2rMf klr. h«c«g SianatArtuni esraaUct piknikje a Polgárt En-ld Oisici termeiben.
Február 7. A Zrínyi Irodalmi ét MOvíuttl K<X kaltnr-tlöadáta a riroshlia niíytrrmítxo dtlutin 8 Arakor (Ncicly l'irotka: A kcp/C.ir.Uv4ii»t. mint a
Itlld íi.t loviti
Február 14. A Zrlnvl Irodalmi ét MOWsrtlI KAf kaltor-tlAadisa a vároabára nagrlrrmíNn délutln • Arakor (Soll JAj»«I lAcItaaáaluoil Unir «IAadá»t>.
Február II. A Zilnyl l.odilml tt MOWmtl K«r kultur .tóidlia a városkán nagyUr niíbeu d4lutin 6 Arakor (Krltaun Ftrrw Ukar4kp4nn4il li»ijitó
F«bru.'. ' a. A Zrlavl Irodalmi 4* MP.Wusll KAr aulUi-alAádlij a vároihán naRytrrm4b<a délután 6 Arakor (dr. Gárdonyi UK". i .Koiibrlyl lll-tk< falaifla uartiutAjéixk tlAadásat
Február Q. Sándor Errln li B|\«uni( ( Ka-
— Klslakósépltés Nagykanizsán. Most már aztán alighanem mégis csak mozog a fold. Nigykanízsa városa erős nekikészülödéssel foglalkozik a "kisiakásípitések gondolatával. Kaposvárt máris megkeresték azirányban, hogy az ott lefolyt hasonló akcióról adatokat, felvilágosításokat kérjenek. Zila városai közül utolsónak N-gykanizsa város is foganatosítja a mullévi egyik közgyűlés határozatát s talán még az idén megkezdi a kislakások épitésél. A város vezetőségének ilyen irányj akciójától sokat vár a lakásmizériák által leg|obban sújtott lakosság.
— A bérkocsi és autóforgalom szabályozása. Nagykanizsa város készülő bírkooi és autó szabályrendeletéhez bekírle több város hasonló szabályrendeletét és árszabását, ami Budapestről tegnap meg is érkezett. A város a beérkező minták alapján dolgozza lel a helyi viszonyoknak megfelelő bérkocsi és autó szabály-rendelelet.
— Letartóztatták a Zalavármegye főszerkesztőjét A zalaegerszegi rendőrkapitányságon elözeles letartóztatásba helyezték Szekeres Mártont, a Zalaegerszegen megjelenő .Zalavármegye" cimü napilap főszer-kesztöjét. Szekeres Márton, ki ellen magár,feljelentésből és hivatalból több ügyben folyik az eljárás, december 27-én az utcán töle külön élő feleségére támadt, azt a földre lökte és bántalmazta. Egy rendőrörmestert, ki a kinos botránynak véget akart vetni, kétszer arculütött. A hatósági közeg elleni vétség miatt megindult eljárás folyamán vált szükségessé előzetes letartóztatásaiami ellen Szekeres Márton felfolyamodást jelentett be.
SUrcl.S t, A Moh kmmlLtjculS cia.Ji,. *> _ .JIW. >.<* r «,!« tEltk AaÓU: Mii l.prOnh
. mnrw lli„.l(Otí A V.ln,n,v,lí, .Meinl. 1.1-■Mi fevMCTK. U*: A. ur.111. Ilfud.loo, ucr Urtulir.j
— Az allapánné a zalaegerszegi Mansz elnöke. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége a megüresedett elnöki tisztség-e UöJy Zoltán alispár) nejét választotta meg. A Szövetség elhatározta, hogy minden tagja adakozni fog az árvizVá'osut-tak részére.
- Az 1926. évi választól névjegyzék december 31 ével lezáratván ízt felterjesztik a belügyminiszterhez, illetve egy egy példányát a kir. közjegyzőnél és a városi levéltárban helyezik el.
- Nagykanizsa Járdaburkolási szabályrendelete Nagykanizsa város tanácsa elkészítette az utburko-láti szabályrendeletei. Az elkészült tervezet már a tanács előtt fekszik, azt legközejebb ■ pénzügyi é« jogügyi bizottságok letárgyalják, azulán pedig a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlés elé keiül elfogadás végett.
— Nagykanizsa Ilimen. Az utóbbi években több oldatról fordultak Nagykanizsa városhoz olyan felhívással vagy ajá'ilalUI, brgír a város nevezetességeit Mmre vétesse. Legutóbb az Országos Koimuvcódési Tanács a Magyaromig rátoraíról ~éi történelmi nevezete stégéiről készítendő hatalmas awakáhii kérte Nagykanizsa nagyol b nyarainak, vállalatai-uk hlaur A város kérdést is inlézca e~*r». azonban egyeden gr ár vagy .í'Ij'si sem akadt, mely sierrpHotóast M volna N igykanizsa nevezetességei közöli.
A katonatemetőért
NagykADlzaa, Január 12
Zord tél szele süvít át az elhagyott katonatemetőn, 1300 hősi halott örök pihenőhelyén...
Benn a városban, fényes, kacagástól fűtött termekben tobzódik az élet. Mulatnak az emberek, örülnek, gondokat felejtenek az élők.
Emberek! A katonatemetöben megálltamunka... Nem csak a tél hidege miatt, hanem azért Is, mert kifogyott az áldozatkészség által adományozott anyagi erő. És 400 sir még mindig jeltelen maradt...
Dr. Tomis János ügyvéd, a nagykanizsai katolikus hilközség elnöke kél slrkó költségeire 250.000 koronát juttatott akciónk céljaira.
— A Nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet az idei szezonban folyó hó 17-én, vasárnap ti ríja második teadélutánját. A lánccal egybekötött délután 5 órakor kezdődik és éjjeli 12 óráig tart. Belépőjegy személyenként 10 000 korona. Ugy értesülünk, hogy az egyesü'et vezetősége a Jövedelem egy részét az árvízkárosultaknak fogja felajánlani. Tudomásunk Gzcrint nemcsak a városban, hanem az egész vármegyében ez az első társadalmi akció, mely az árvízkárosultak felsegélyezését célozza. Ez mindenesetre a vezetőség álírzö és megértő agilitását dicséri, amely megtalálja az igazi helyet, hol segítségre van 6zükség.
— Szénné égett ember. Vasárnap este a csácsi hegyen kigyulladt Falir Zsigmond fából épült hajléka. A tűzoltók nem tudták a meredek hegyoldalon felvinni az aulófecskcn-döl, így a hajlék porig leégett. Reggel a romok közt egy szénné égett holttestet találtak. Az áldozat Török Ferenc, aki valószínűleg pipával a srájában lefeküdt, elaludt, tüzet fogolt a ruhája s ettől elégett az egész hajlék'Török Ferenccel együtt.
Conan Doyle regénye
10 felv. — Főszerepben: Bessie Love, Lewls Stone, Wallace Berry
Az ősvilág szörnyetegeinek, a repülő sárkánynak, a rettenetei Brontosauiusnak, ősgyíkoknak csodálatos rekonstrukciója.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg. ügyelő Jelentése: Kedden X hőmért/kitt: reggel 7 órakor —12.5, délután 2 órakor —10.0, este 9 órakor -9.2.
FelMzei: Reggel és délben léiig tiszta este egésr. borult égboltozat.
Szilirány: Reggel K, délben és este EK.
Napi tsapadt'k mennyisége: 1.2%,. .
A Meteorológiai Intézet [elentése szerint változékony, telhös, igen hideg idó várhaló, esetleg gyenge havazással.
— Oratórium próba. Ml esle fél 9 órakor a tenor és baszus szólamnak oratoiiumi próba lesz, melyre az énekes urak teljes számú megje lenését kéri Kelting karnagy.
— Ötven év múlva cimü tegnapi első hírünkbe értelcmza/aró sajtó-hibi csúszott be. Az első mondat következőképen olvasandó: „Ötven év múlva mindenkinek ép ugy meglesz* a ni*ga lééh^jója, mint ma már például Amerikában ai autója."
— Ellőtte a lábát. Tóth István puszlamagyaródi földművest súlyos lábsérüléssel szállítottak be a nagykanizsai közkótházb3. Előadása szerint lakásában a falnak támasztól vadászfegyvete eldőlt, az csís közben elsült és a golyó átlőtte a lábát Állapota nem életveszélyes. |
- Somogyvármegye visszakéri nyugdíjazott alispánját. Somogyvármegye törvényhatósági bizottstga a megyének a státusrendezés folytán 35 évi szolgálat után nyugdíjazott 10 tisztviselője közül hélfői közgyűlésén csak Tatlián Andor alispánt kéri visszatartani állásában. Egyben kéri a vármegye, hogy a nyugdíjaztatások folytán beállolt 700 milliós köllségtöbble! fedezéséről a kormány gondoskodjék. A közgyűlés a frankhamisítás kapcsán bizalmat szavazott a miniszterelnöknek.
- Földblrtokrendezésl tárgyalás. Az Országos Földbirtokrendezö Bíróság január 20 án tárgyalja Bala-tontelle község földmegvállási ügyét.
= A Világ mozgó l mai nappal újra megkerdelie izgalmasabbcowboy kalando-, grand gignol kép-:kból összeállítóit hétköznapi előadás sorozatát. A mai előadis egy mozgalmas amerikai kalandorlilmből és egy romantikus vígjátékból áll.
— Elvesztette az emlékezőképességét. Még 1925. májusában történt, hogy Fonyódon egy 22 éves fiatalember a Balatonba esett s kimentése Után Lengyeltótiba, majd a kaposvári kórházba kelleit szállítani. Mire a fiatalember felépült, elvesztette emlékezőképességét s azt még má'g sem nyerte vissza. Mostanában Varga Lüjosné nagykanizsai asszony jelentkezett a rendőrségen, kinek szintén eltűnt hasonló korú fia, de a személyleírás ulán nem ismert fiára Most elrendelték a Molnár Gyula nevC lialalembir országos kötözését.
— Sümeg multévl népesedési adatai. Sümegen a mull évben születés 155, halálozás 112, házasságkötés 32 volt.
— Országosvisár. Balatonlüre-den ma országos állat és kirakodó vásárt tartanak.
= Találtak egy kassza- és egy lakat-kulcsot az Őrangyal gyógyszertár és a Zakál vaskereskedés közt. Átvehető a Farkas divatszalonban.
= Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepéd-Nagykanizsán, Fő-ul 1. szám alail megnyílik.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
~ Kaposvár és Nagykanizsa közöti autóbusz-járat II Január 10-IŐI kezdve Kaposvár és Nagykanizsa közölt autóbusz-járat létesül. Indulás Kaposvárról reggel 6 óra 30 perc<or, érkezik Nagykanizsára 9 óra 30 petekor. Indulás "Nagyka-nizsáről 14 óra 30 perckor, érkezik Kaposvárra 17 óra 30 perckor. — Közbeeső falvakba utasokat felvesz. Kényelmes kocsi, mérsékelt viteldíjak.
— Újdonság. Törhetetlen acél-üveg Thermosok érkeztek utasoknak, vadászoknak, iskolás gyermekeknek nélkülözhetetlen, Szabó Antal sport-üzletében.
1026 lanuár 13.
ZALAI KÖZLÖNY
Elsülyedt világ
Egy csodálatos technikával
készült film ÍA Magyarság" kritikája.) Az ős-Jdí 'szörnyetegei filmen. Sokszor hallottuk már, hogy a (ilm a jövő mdvészele, amely elé alilmtechnika haladásával korlátlan lehetőségek tá-™inak E sorok irója nem tartozik a legszenvedélyesebb mozilátogatók közé de az úgynevezett tudományos filmek egyikét sem mulasztotta volna
C' v'Sígnézve Conan Doylenak i világ életéről szóló fantasztikus regényének filmjét: a tudomá-„1 hímek iránti érdeklődésével el kell ismernie, hogy ezen a téren valóban a korlátlan lehetőségek haláráig lutott el a filmművészet. Olyan miliőt tár elénk a vászon, amelynél élethübbet a legmerészebb fantáziájú őséletbuvár sem tudna rekonstruálni és ugy szerepeltetni ebben a miliőben a koreláció törvénye alapján plasztikus hűséggel rekonstruált kihall ősgyíkokat, a Dinpsaurusokat, hogy a szakember kritikus szeme sem találhat bennük lényegesebb ki-
'°8A'rold középkorának utolsó szakaszában, a jura-kréta időszak végén élt bizarr ősgyíkok egész sora vonult lel előttünk, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnünk: valóban korhű jelmezben. Elibénk lebeg az östen-gerre hatalmas árnyékot borító repülősárkány, a tarkóján roppant fejdíszt viselő Pteranodon, ott dübörög Caraegie ősgyíkjának, a Diplodocus-nak atyafia, a rettenetes Brontosau-rus A növényeken kivül megjelenik a tátongó állkapcsában éles raga-dozófogazatta! vértezett Allosauius, előbukkan apikkelytaréjos sárkánvok, a Siesosaurusok csordája és véifa-gyasztó párbajt vív a háromszarvu ősgyík, a Triceratops. Aki ismeri az ősvilágok életéről szóló modern ős-éleltanulmányi munkákat, ismerősökként köszönti az Elsülyedt világ ré-meil; egytől-egyig hü, a paleobioló-giai kovelelményeinek mindenben megfelelő rekonstrukciók lépnek a vászonra.
Nem azt kérdezzük, milyen fogásokkal sikerült ezt az első őslénytani filmet így megvalósítani, azt sem kutatjuk, hogyan és kikel vagy miket maszkírozott a rendező ősgyíkokká, csak azt állapítjuk meg, hogy minden tekintetben mesterien sikerült rég letűnt idők dübörgő óriásait élőkké varázsolnia. Talán csak egy kifogás merülhet fel: bizonyos, hogy ezek a 20—40 méteres szörnyetegek nem olyan fürgén mozoglak, mint a filmen. Otromba testüket lomha lépésben vonszolhatták csak a sok métermázsás sulyuk alatt megremegő töldön. Ettől a jövőben elkerülheiö anakronizmustól eltekintve, azonban örömmel állapítjuk meg, hogy a jövő művészete a mult birodalmát is meg-hóditolla és akit érdekelnek az évmilliók óta letűnt világok rejlelmei, az ezenlul már a mozik vásznáról is vehet paleontológiái órákat. (Ik)
irodalom és művészet KÖZGAZDASÁG
Olcsó és jó
zománcedényt, porcellánárut és mindennemű háztartási cikket
c"ldI Szerbnél vásárolhat
Csengeiy-ut 6.
-NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35-000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb ki-tzolgálás.
Élet könyve. IV. kölet. A Nemzeti Újság és az Uj Nemzedék igen hasznos kOnyvmeliéktettel kedveskedett elólizclóinek január elsején. Az Élet könyvé-nek lV-ik kötete 3 részben foglalkozik a gyáripar egyes ágazatainak népszerű ismertetésével; az elmúlt 50 év művészet történetével s a német-, orosz-, francia- és angol irodalom legutolsó félszázadával, mig a harmadik részben Budapest utmutalóját közli. A magyaros motívumokkal diszilett címlap előnyösen járul hozzá a hatalmas kötet ízléses kiállilásához.
Magyar Lányok, lialal leányok képes irodalmi lapja. Szerkeszti Tut-sek Anna. Az uj évfolyamban Gaal Mózes és Altay Margit Írnak regényt. Tutsek Anna folytatja .Éviké feljegyzéseit". Ezenkívül szebbnél szebb novellák, versek, társadalmi és ismeretterjesztő cikkek, képek és a szerkesztői üzenetek tarkiiják a lapot Elölizelési ára negyedévre 30.000 korona. A Magyar Lányok előfizetői negyedévi 20.000 koronás kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép Könyvek"-et. Havonként egy-egy gyönyörűen kiállított többszínű borítékkal ellátott, illusztrált kötelet kapnak a sorozat előfizetői. A Százszorszép regények előfizetési ára negyedévre 30.000 korona, a Magyar Lányokkal együtt 50.000 korona.
Az Én Újságom a legelterjedtebb magyar gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos alapi lott. Gegus Ida ad útbaigazítást az apró gyermekek tanitgatásaihoz. Könnyű, világos stilusban megírt kis mesék, versikék, köszöntők, ha felolvassuk a még olvasni nem tudó kis babának, játszva tanulja meg azokat. Negyedévi elölizelési dij 25.000 kor.
SPORTÉLET
A Slován Nagykanizsán, az NTE Bécsben. A becsi I. oszi. profi bajnokság második helyezeltje, a Slován intézőjének nagykanizsai üzleli ösz-szckölteléseit ügyesen kihasználta az NTE és az itf tartózkodó intézővel Pünkösd kél napjára óriási áldozattal lekötötte a csapatot. A Slován respekiábilis eredményeihez képesl (mult héteu 7:3 arányban győzött a progai Slavia fölött) respeülábílisak a feltételek is, meri nem kevesebb, mini 30 miliiő koronát kell lizetnie az NTE-nck a kél napi játékért. A meccs után C héten beiül a Slavia revansot köteles adni Bécsben az NTE-nek.
MOZI
Uránia ma szerdán 7 és 9 órakor: Aki a pofonokat kapja, Andre-jev Leonid drámája, főszerepben Leon Chanei.
Csütörtök—pintek: Bölcsódal.
Világ szerdin 7—9 órakor: Des-perado (A gyáva hős) erős kalandor dráma 7 felvonásban, Paramount-hlm, főszerepben Mary Astor, Noah Bern, Erncst Torence. Őfensége civilben, . romantikus kedves vígjáték 5 felvo- I násban, főszerepben Constance Bimei.
A vas- és fémipar statisztikája a mult évről
A magyar vas- és lémteldolgozó ipar az elmúlt 1925. esztendőben az előző jobb évekhez képest lényegesen rosszabb viszonyok közé került. A termelés a korábbi legjobb esztendő átlagához képest 33 százalékkal csökkeni, pénzben kifejezve a magyar vas- és fémfeldolgozó ipar 1925-ben 60 millió aranykoronával kevesebbet termelt, mint a megelőző legjobb esztendőben.
1924-ben 252 vas- és fémipari gyári üzem, továbbá 175 gépgyár 82.883 munkást foglalkoztatott 72 millió 106.000 aranykorona munkabért fizetett ki és 308 millió 680.000 aranykorona értékű iparcikkeket termeit. A vas- és gépgyári ipar az Összes gyáripari munkások 32.83 százalékát foglalkoztatta, az egész gyáripari termelésre eső munkabérek 38.33 százalékát fizette ki és az összes gyáripari üzemekben előállított iparcikkek 1.531.521.000 aranykoronára felvett értékéből 20.17 százalékot termelt.
A vas- és gépipar kivitele 1924. évben 52.940.000 aranykorona értéket képviselt; vagyis ez az iparág kénytelen volt évi termelésének 17.15 százalékát kivinni. Érdekes az is, hogy egymagában ennek az iparnak a kivitele az egész mezőgazdasági és ipari kivitelnek, amelynek értéke együttesen 575.009.000 aranykoronát telt ki, 9.19 százalékát jelentette. A jelenlegi Magyarország a régi belföldi fogyasztóterületnek csak egyharmadát tartotta meg, a vas- és fémleldoigozó iparnak ellenben 85 százaléka a jelenlegi Magyarország területén maradt.
Érthető ilyen körülmények között, hogy a gépgyárak ma a háború előtti normális termelésnek legfeljebb 30 százalékát érik el.
A munkáslétszám a háború utáni legmagasabb 50.284-ről a mult év végén lecsökkent 36.340-re, ami körülbelül 30 százalékos csökkenésnek felel meg.
TŐZSDE
Az értéktőzsdén a néhány napos barátságos hangulat után az irányzat ellanyhull. Nyitá>kor a piac még túlnyomóan barátságosan indult, azonban a magasabb árfolyamok csakhamar nyereséghiztositó eladásokat váltottak ki, melyeket később kontremin eladások is követtek. Zárlat elótt még a külföldről érkező lanyha hirek nyomták a piacot. A lanyhaság leginkább az utóbbi napok favorit értékeiben jutott kifejezésre, melyek átlag 1— 2'vkai gyengültek. A forgalom az egész tőzsde-idő alatt vontatott voll.
TerméaytóMde -
Sun Uiss* (6 ks-fc! 415030—417.500, n .it-ra 420.000 —422 50O. 78 kg-o« 422500 423.ÚOO. PRJÍ5 dunltilull « peit-vtdíkl 76kjr.-oi 4t0.r!00-4l2500, 77 <*-al 4150:0- 417500, ;Sk»á» 417 SJ0--420 0!0 79 kg-of 420 010 422501. roii 245 000-247 5M. ukniuiSnvaip* 23500a 250.1)00, lítJrya 2».li00-330000. ub 2450W-2600 'O. Ii.ij.-eri 1825'0 185.0 0 ttpc* 600.030-610.000. kok.' JOO.OOC-2rS.ÖOO, korpt 1750X1-177.500.
Zfirlcht xárlat
Plili 198250, London 251325, N««»«• 51775. Biuuel 2ÍSO.OO. Mllino 209V00, HollsnJ 207-: 7. Berlin 123-33, Wien 72-90 lottl?67 50 Pláji 1532 50 Budiul 72-55, VnuS 64 50. Bakiiéit 232 53, Brlg.ld 917-00,
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Vautik
fc.iolto.l M»)-M4IH
Oukkor. >101-1117
OWU IW Ilit
DoUfc M4.DIWC0
Fraidi b. zm 37(i 71iS.il In. WZIMJZI
LM IIIU4
Lm KfMOIS
Út. siíís-aw-i Kbto nwismu-s
Oult.icfcA |K3I ICC1I
ou kor, irrwinco
■tllllb. IIIUIUIO
Mii ti. tuiijii
Uccitz kir 1UII-14UI
IVMKM. IK71 11111
DtvIaAk iBiii-ii. mii mzi Wl»l(i 1111-71-1 IU-7S RwtU IWM.UCir-S Bckwui UtU-iltíO RrtMtil ílit-ilít K»p«aklp 17 W I1K»
Óulo
Firfi S.Mla
141'í MMI
iuho-MUH
U7H-MIIS
HIS IUS J7U17J9 1110)117 KVS40IS l»7l III U 10CM IKU 11711 Ulti
Serlésvásár Falbafis 4930, mtlybíl eliditluiul vImii-airidt 2050 drb. Ellít«nd«.18J00-l93C0, uedett 17000-17^00, luditt költo 16.000 -16500. kttan.ü 13.000—15.000. eliOrendí íieg 17-000—17^00, má«o<iltndu 15.000-I6.KX), angol mldó 17.000-20.000, lulonni
Mgybtn 19 500- 21.003. irir 26 500--.-,
kbuaott hal 21.000 - 22.000, lulonnii tét-lettéi 20.030 -22 000. Irinyul linybi.
Kikd6: Zrinyl NjomdnlpKT tl Könyv-VnreMkodéi RT. Nsvvknnlzo
Mti kézimunka tanfolyam.
Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt szülőket, ho*^ varró- it szabólskollmat
= művészi =
kézimunka tanfolyammal
U kibővítem, mely allulommal tanítványaim ■ saját rósxQkre dolgozhatnak.
Tanításra korülnok i Gobelin, kellm, smyrna és minden egyéb tarka-és dlszhlmzések, dtszhorgolisok, lámpa-ernyők és párnák művészi montlrozisa és tervezése. — Tea és karakterbabák, pamutvlráigok, selyemtestéi, gyöngy-hímzés slo.
A tanfolyam f. hó 15-án kezdődik, az ezen részt venni óhajtók késetnek, hogy íolyó hó 15-lg nálam jelentkezni szíveskedjenek.
Tisztelettel Wortmann Juliska Erz*4bct-tór 4. szám L emelet.
Belga tenyészmén
4 éves, sirga szdríl, fedeztetést engedéllyel eladó. — Cini:
Androsics István
Varjaskér (SomOKymcgyc) Vasúti állomás: Kéthcly. 71
101-1926.
Hirdetmény.
A m kir. Népjóléti Miniszter urnák 126.500-1925. számú rendelete folytán felhivom a Nagykanizsa városban lakó hadiözvegyeket, hogy ujabbi járadékuk és nevelési pótlékuk megállapítása és folyósítása végett folyó évi január hó 11-tői január 17-ig a városházán II. emeleten jelenjenek' Wg és hozzák magukkal a gyermekek keresztlevelét. $
Aki nem jelenik meg az ösz-szeiráson,1 adnak tfyugdiját beszüntetjük.
Nagykanizsa. 1926. jan, 5. a Polgármester,
6
ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 13.
1 drb. ADM tlpuau autó nyitott karos-serUval és komplett felszereléssel Au»tro - Unimlcr gyártmány. még garanciával. I drb. Auatro-Dalmler 7/60 HP hathengeres Kél kaiosseriával (nyílott és csukott) gumival, komptett (eltereléssel. I drb. 36 HP Stey gyárlmányu személyautó kombiné karos-seriával, gumival, felszereléssel. 1 drb. cca 1 év óla használatban lévó 2 kerék-(ékes 4 Üléses Mugomobil személyautó, ballon gumikkal, teljes (elszerelésekkel. - Teljesen uj 2 keréklékes 4 Üléses Magomobil személyautó, ballon gumikkal, egy évi gyári garanciával. 0), Auatro-DalmUr és Magomobil személy- és teherautók
WEISER Í. C. gépgyár
Nagykanizsa.
Autógumik nagy raktára.
Apróhirdetése*
Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cimszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden 'további *zó dija 500 K. A hirdatéai dij elöro f ixatondÖ a (orgalmiadó hozzászánillásival
Teljes vlxvoxotékl-. ém fdrdö-axoba borondoxé««kot legolcsóbban azálltt és szerel kedvoxS flxetéai feltételekkel Valaar Gépgyár.
Sugár-ut 16. 2212
Jókarban levő két ágy, két éjjeli szekrény eladó Kossuth-tér 21. (Kórház mellett).
Gyermek aportkooai alig használt, lehér, szép nikkelezéssel eladó, Kazlncy-utca 15. Divatszalon. 99
Keresek megvételre egy jókarban levő borfejtfigépet teljes (elszereléssel. Clm a kiadóban. 103
Veszek állandóan meglepó magas áron mindenfajta vadbfirAket, u. m. nyul, róka, görény, nyest, vidra sib. Berényl Aladár Deák-tér 4. és Bajza-utca 1. 3633
Két kis leányom mellé jobbmodoru leányt keresek. Dr. Wolf, Sugár-ut 54. 94
Miltényi-olpöt vegyen I
Zalamegyel nagyközségen, vasulállomástól orszsguton 3 km-re egy 70 holdas szántó éa rét és 14 hold elsőrendű fajszŐTS, a szőlőben egy szép villaszerű épUlet 550 hl. hordóval, az összeá szólőszetl eszközökkel, a községben 4 szobás, vízvezetékkel, fürdőszobával és egyéb mellékhelyiségekből illó urilak, 50 drb. állatra istálló, sertésólak. magtár, külön csclédlakások és cselédistál-lókból álló blrto!: egyébb vállalkozás miatt sürgősen eladó, Bővebbet Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. alatt. 81
Forgalmas utcában Qxlethelylaég azonnal átadó. Clm a kiadóban. 57
Eladó egy 3 X 260 Wolt 3 X 10 Amp. villany erő óra. egy 150 Wolt 5 Amp. vllá-
|;ltási villanyóra és egy jó állapotban levő róasztal. — Bővebbet Zalai Károly könyv-nyomdájában. Erzsébet-tér 18. 33
Pénxkóloaflnt bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aoxél Ignáo pénz-kölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. alatt. Kényaaerkfilcaön köt-
vényeket -vessek.
3550
Gyorafényképéaxet I Arcképes Igu-zolványokhoz szükséges fényképek köztisztviselőknek. nyugdíjasoknak jutányos árban Zóldfakertben készíttetnek. 50
Balatonberényben. közvetlen a Balaton pattján egy 18Ó0 négyzetül területfl, kőfallal körülbástyázott parkban épült nagy villa Penslonafc nagyon alkalmas, teljes berendezéssel. egy vitorlás- és egy evezős csónakkal együtt sürgősen az értékéhez mérten eladó. Uóvebbet Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3. szám alatt. 83
Majorgazda, foldmlveslskolát végzett, gróll uradalmakban szerzett hosszabb tapasztalatokkal, jó bizonyítvánnyal állást keres. Clm: Móricz Viktor, Somogyszenl-mlklós. 19
Egy vízimalom fTurblnával) 40 hold szántó, rét és szólóvei sürgősen eladó. Bővebbet Aoxél Ignéo lugatlanforgalml Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz. alatt 82
Nagyszakácsiban, Háry Lajosnál egy jó. Hatat, jókarban (ártott 4 lóerős lokomobll
1 darab 1070-es cséplővel és 1 lóherfejtő teljes jó felszereléssel azonnal eladó.
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYÁHOZ
Szarvas szálló épület.
Van szerencsénk a t. vásárlóközönséget értesíteni, hogv áruink már külföldről is megérkeztek és minden vételkényszer
nélkül megtekinthe'ók.
Kaohatók- mindennemö harisnyák és harlsnyakülönlcgességek angol mellé harisnyák.
Kötött-szövött áruk u. m.:
Pull-owerek
Féi fi, női és gyermek mellények „ » » „ swealerek Nöi- és gyermek-kábátok Korcsolya-dresszek Vállkendók és svealok
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtartók Bokavédők Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek.
Biztosithatjuk a t. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról.
Mindenféle
készít
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
Nagykanizsa r. t. város
központi választmányától.
347/1926. szára.
Tárgy: A választók névjegyzékének kiigazítása.
Hirdetmény.
A nemzetgyűlés tagjainak választásáról szóló 2200—1922. M. E. sz. rendelet 26. és 27. §-ai érleimében mindenki, aki a választók érvényben levő névjegyzékébe felvéve nincsen, ma^át azonban választójogosuünak tartja, a névjegyzékbe való felvételéi a városi lanácsnál kérelmezheti.
A kérelem előterjesztésére a városi tanácsnál hivatalos számlálólapok állanak rendelkezésére.
A számlálólapok köznapokon a hivatalos órák alatl, ünnepnap pedig d. e. 9—11 óráig a v. iklatóhiva-lalban adatnak ki és beszolgáltatásuk is ugyanott történik.
Felhívja a központi választmány mindazokat, akik ezen jogukkal élni akarnak, hogy vallomásukat a városi tanácslól beszerzendő számlálólapon 1926. évi január hó 20-ig szolgáltassák be.
A iz'.miálólapot sajátkezüleg magyar nyelven kell kitölteni és a vallomás helyességét sajátkezű aláírással kell megerősíteni.
Azok helyeit, akik a számlálólapot testi fogyatkozás vagy más okból sajátkezüleg kitölteni és aláírni nem képesek, valamint távol levők helyett is, a számlálólapot az illető egyén viszonyait ismerő hozzátartozója, munkaadója, alkalmaioltja, vagy szomszédja is kitöltheti. Ez esetben azonban a számlálólapot aláírni és az illető egyénhez való viszonyát, valamint a számlálólap sajátkezű kitöltésének és aláírásának akadályát feltüntetni tartozik.
Aki a vallomásban akár a sáját személyére, akár másra nézve tudva valótlan adatot szolgáltat, az erre nézve fennálló külön rendelkezések szerint büntetendő.
Kelt a központi választmánynak Nagykanizsán, 1926. évi január hó 5-én tartott ülésében.
Dr. Sabjín Gyula s. k.
J polgármester, a központi válas'tminy un elnöke.
1926. évre
előjegyzési-, óriási tömb- és zseb-
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischel FUlöp Fiai
kflny»k«f«tk«dí«<beo
NAGYKANIZSÁN.
Műhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város bellertllelén. Bővebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában 14
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután I órai záróárfolyamal a kővetkezők : Fil^r.
8C "
AiC«l-fticy-Ntial
• Jü/d Mik
Higt. KIL
J.UÍJO* Uul» I. 01-M. kiak OuV. ttlu
pe:«htuu.
StiIMM IftKV. Ml I. * '■ji.Ui
as.-Ci* r<r(il*l x»t. mű:
K6.;. J.UlK>t Vl/"*l W.k
K«»t. k li IU
f./iu a
Uf4« Für*
&<Ml
A.Ul Tik. Kbfclár
riiut •l«fl I EWt I*. BUl. < FootUfa M>K7.-Pnada
tv*: -• >BCO<í'«
C«>élc«i»»l
S-íi^clU >{ .r.rlru r tjf Ithimm Vlk'Ó.U rctfikutata. Ti. DuabU
Ci«. I V, 1
filuvtil
Ko>4 3
K,0k Oi 11
Duxfc* I
Migritll
Ul'fetetS* >1
í©"""" i Urlklijl II
Nrtra'Ak (lkiáiiva NvJrMl ay, PMOkUe 01 6»m -•-in Rlval
Si.pkiLtun
U|.<|a..n
VualiU
•iöji
Ond. Olpír
Cim-Dn. i:
0>M VUJ, I
íWV
UUr 1.1 pük MáS
Mi£JU »C*I B«'*o Hm Ump*
MM
XflíftiklBJtl
Mr««« Nm.«U U
0f«
Sitiin,»l
liUvteU

MtltMIi
»Arli 7
AfinUkj
Uxilt
Mflr. '
•m
UnH
AVawvuol
Trm«l Ki
Ciliwatm ')♦!«•» o» 411
Qwrfb M
H.iok. Mko« «a
SlCMMM M)
filclnlMer** Cil»B*r —
SuMaM —
HipMI S
NtrlM V.gyljaf
trr i«»6 Jmt ii»ó Alt. (ái Kon paök.i
Olft|»»
OU|lp*( Muotl fit.
rt*4/<-«i x* Kl'Uf
X0> fOlr. HW X*|<ivkk Coca ■liiilirrir i Óickwlmiil :
SUIIMU
ÜU
UntuiuL L.Vic.


Jtóí1""
K»«aUIM
Docotl
Oaanl I
latamiB
T«'.«fo'i
ödM««U 1
Báxdl
IM
Oyfet Cotrlo IUm Paplrlpu
lÜK'""
Nromitott ■ Zrinji Nyomdiipar éj Könyvtoeikedéí R.-T.-nlI, Nugykanizjáa (Nyoradiv^rtí: Otcnbai Károly!.
66. évfolyam, 10. szám
Nagykanizsa, 1926 január 14, csütörtök
1800 klONM

w
POLITIKAI NAPILAP
■MrkuatU* <1 kütóUvatal n-al > hhazwbaa-Yaialoa 71, uyonxU 117. ma
Felelős tzerkesztí: Kempelen Béla
NYUGVÓPONTON
A frankhamisítás botránya végre a bűnügyek rendes keretei közé terelődik. Ez az eredmény elsősorban a miniszterelnök erélyének és elhatározásának köszönhető, amellyel az első pillanattól kezdve belenyúlt ebbe a csúnya és bonyolult ügybe s személyekre való tekintet nélkül letartóztatiatta a főbllnösöket. Bizonyos, hogy egyejlen józan gondolkodású magyar ember sem örül annak a szomorú hir-hedtségnek, amely nekünk a frankhamisítás nyomán osztályrészül jutott, de minden tisztességes magyar örül annak a nyilt egyenességnek és erélynek, amellyel a miniszterelnök ebben a kérdésben rendet teremt s le akarja csapolni — hogy az ő saját szavalt használjuk — az erkölcsi fertőt.
Munkáját nem befolyásolják azok a dissonáns momentumok, melyek a vizsgálat során felmerültek s ha akadtak is iulzó hangok ugy az egyik mint a másik oldalon, melyek a maguk ideáljai számára akarták kisajátítani a frankhamisítás botrányának következményeit, megállapíthatjuk, hogy az ilyen törekvések egyrészt nagyon szórványosak voltak, másrészt tökéletesen visszhang nélkül maradtak. Az ország közvéleménye teljesen a miniszterelnök álláspontjára helyezkedett s a frankhamisítás ügyét közönséges bűnügynek tekinti, amelybe politikumot belevinni nem szabad és ilyen nem is vihető bele, mert nem is tartalmaz politikumot. Az egész józanul gondolkodó becsületes magyar sajtó ebben az ügyben egyöntetűen a miniszterelnök mögött áll s helyesli azt az eljárást, melyet követ.
De nemcsak a magyar sajtó óriási többsége fedezi a miniszterelnöknek a magatartását, hanem a vármegyék, társadalmi és erkölcsi testületek ugyancsak bizalmukról és ragaszkodásukról biztosítják a kormányelnököt.
Ez az egyöntetű megnyilatkozás legjobb jele annak, hogy a miniszterelnök nyilt, egyenes
és karakteres magatartása helyes volt s kielégíti az egész ország várakozását. Ennek az egyenességnek nemcsak ez a belpolitikai bizalomnyilvánitás volt az egyik jutalma, de még sokkal nagyobb eredményt jelent az, hogy dacára főleg Csehország részéről ellenünk megindult csúnya propagandának, az európai sajtó vezető lapjai nem hajlandók a magyar kormányt belekeverni ebbe az ügybe s olyan cikkekben foglalkoznak a frankhamisítással, amely a miniszter
elnökre nézve egyenesen hízelgők.
Most már a független magyar bíróság kezébe van letéve az egész ügy, amely a megállapított tények alapján fog Ítélni a magyar törvények szerint a bűnösök felett.
Ez a kellemetlen esemény újból bebizonyította, hogy micsoda hatalmas fix pontot jelent a magyar politika számára Bethlen István és szomorú szenzációjának ez volt az egyediili vigasztaló momentuma. Az ő politikai géniusza mindig úrrá tudott lenni a mindent elsöpréssel fenyegető hullámokon.
Kedden összeül a nemzetgyűlés
A kormány húszéves kölcsönt fog biztositanra magán-építkezések megindítására — A nemzetgyűlés napirend előtti felszólalás keretében fogja tárgyalni a frankhamisítás ügyét
néplóléli minisztérium és a pénzügyminisztérium közölt a magánípitke-
Budapeat, }anuir 13 A nemzetgyűlés az eredeti elhatározásához képest kedden lart ülést, melyen a népjóléti táica költségvetését folytatják.
A politikai közvélemény nagy érdeklődéssel tekint a nemzetgyűlés tanácskozásai elé, mtú a frankhamisítás ügye is szóba fog kerülni. A házszabályok értelmében csupán napirend előtti felszólalás formájában lehet lárgyalni ezt a kérdést és épen ezért a pártvezérek ugy az ellenzék, mint a kormánypárt részéről felkeresik a házelnököt, hogy napirend előtti felszólalásra adjun engedélyt. Scilovszky Béla, a Ház elnöke nem tartózkodik Budapesten, csupán a hét végén tér vissza. Így napirend előlli felszólalások engedélyezése le-kíntelében döntés csak a házelnök hazaérkezése utáififcrlénhetik. A miniszterelnök hétfőn tájékoztatja a pártokat a frankhamisítás! ügyről Hétfőn esle az egységespárt értekezletén Információkat fog adni a miniszterelnök mindazokról az akluá-lis kérdésekről, amelyek a nemzetgyűlés további során a napirendre kerülnek. Elsősorban is a frankhami-sitási kérdésről, a nyomozás lefolytatásáról és annak tovább várható eredményéről. Ugyancsak ebben a kéidésben fogja tájékoztatni a miniszterelnök a páilközi konferencián az ellenzéki pártok vezetőit is. A magánépitkezések szabályozása
Most folynak a tanácskozások a
zés megindítása tekintetében. A jövő héten már megjelenik az a rendelet, amely szabályozza azokat a hitel-kiutalásokat, amelyeket a kormány az építkezés rendelkezésére kiván bocsátani. Mint értesülünk, a magán-épitkezök olcsó komál mellett husz évre szóló kötc'.önt kapnak és évente 5 százalékot kell törleszteniük a kölcsönből, mely ulán a mindenkori kamatláb plus egy százalék kamatot fizetnének.
A kormány akciója az árvízkárosultakért Míss József dr. népjóléti miniszter a minisztertanács hozzájárulásával a kormányzót kérte fel az árviz-káro-sutlak segélyezésére megindítandó gyűjtési akcii fővédnökéül. Á kormányzó a fővédnöksége! elfogadta.
A lébe az árvíz-károsultak segélyezésére 250, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde 25 millió koronát adományoztak az akció céljiira.
A Itonvédfőparancsnok a miniszterelnöknél MadélelMI Jánky Kocsárd honvédfőparancsnok hosszas megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel, majd pedig Álgya Papp Sándor altábornagy kereste fel a miniszterelnököt. Álgya Papp Sándor a honvédelmi miniszter szabadságának ideje alatt a honvédelmi miniszter adminisztratív ügyeit vezeti és ilyen tlpyekben tesz jelentést a miniszterelnök iek.
iC&lMttu éta: llj] Unt W.ÖX taxMt
"iáit IV SU5M-------- X.WI kWJM
BELFALM HÍREK
Válságos Blaha Lujza állapota.
Blaha Lujza állapota, ^iely pár hó-, nappal ezelőtt aggodalomban tartotta a művésznő régi tisztelőit és barátait, de ejután eléggé megjavult, tegnap várattál válságosra fordult. Tegnapelőtt rosszullétről panaszkodott. Azonnal elhívatták háziorvosát, ki nagyfokú kimerültséget állapított meg nála. A tegnapi napon elveszítette eszméletét, melyet azóta egy pillanatra sem nyert vissza. Orvosi megállapítás szerint állapota a legnagyobb mértékben aggasztó és a katasztrófa minden pillanatban be-következhetik.
Az idén nem szabadulnak fel a lakások. Háromezer lakást építtet a koimány és a főváros 1926 ban. Csak c-zután szabadulhatnak fel a lakások.
Befagyott a Kőrösük árterülete. Gyuláról jelentik: A Pcliér és Fekete Körösök közt a vizboritolla területek keddte virradó éjszaka a 11 fokos hideg következtében befagylak, ma már pedig 10 centiméieres jég borítja az egész árterületet, ugy, hogy azon lehetővé váll a gyalog közlekedés. A Qyula és Sarkad közt január 8 óla újból felvett vasúti forgalmat meg kellett szüntetni. A vonal ugyanis csak odáig ment, ahol a víz már elborította a töllést és innét pontonokon s2áilitollák az utasokat és teherárul a sarkadi ellen-vonalhoz. Minthogy a viz befagyott, a ponlon-közlekedés megszűnt s a forgalmat ismét csak óriási kerülővel, Békéscsabán kérésziül lehet lebonyolítani. A tervezett gát-átvágásokat az ár lecsapolására befejezték s ma délulán már három átvágáson keresztül folyik vissza a Kőrösökbe a viz. Négy hét alalt körülbelül sikerülni fog az ár levezetése, kivéve egyes mélyebb fekvésű terűlelekel, melyek vizmenlesitésére külön csatornákat fognak készíteni.
A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Újvidéktől felfelé mindenütt apad, onnan lefelé még árad. Vízállása a magyar szakaszon általában közepes. Pozsonynál és Komáromnál jégzajlást észlellek. A Tisza is a magyar szakaszon végig apadó, kivéve Szolnokot, ahol a jég megállása folytán két cenliméteresáradásmutalkozik. Egyéb ként a Tisza egész vonalán a jég zajlik.
2aui kö2lönv
A külföld állásfoglalása a frankhamisitási ügyben
Csehország Jugoszláviával és Romániával tárgyal a diplomáciai beavatkozásról — A prágai intrika eddig sehol sem ért el eredményeket — Svájcban tisztán látják a helyzetet ^Budapesten csendben folyik tovább a frankhamisitási bűnügy szálának kibogozására
kézrekerilése körül, — nem tudja megakadályozni, hogy az ügy ne zavarja meg Magyarország nemzetközi összeköttetéseit és ki ne aknázzák helyzetét az ellen/elei. Ez nagy igazságtalanság Magyarországgal szemben, de a politikában gyakran az ártatlanok fizetnek a bűnösök vétkoiért... A frankhamisitási agyben külön kel] választani az igaz-, ságtói a hazugságot s még inkább a túlzásokat.
A magyarok sokszor panaszkodnak, hogy a békeszerződés őket bal-kanizálja. Ez az állítás jóval igazabb, mint ők gondolják. Borzalmas még nézni is, hogy egy nagy nyugati nép, melynek mindenkor tisztességes közigazgatása volt, most olyan eszközökhöz folyamodjék, melyekel a leg-lazább erkölcsök is elitéinek.
A frankhamisitási ügy azt bizonyltja, hogy a magyar nép vagy legalább is egy része az ulolsó 10 év eseményei következtében erkölcsileg lesüllyedi. Ez azonban érlhelő abból, hogy alig van nép, mely annyit szenveded volna évek hosszú során át, mini Magyarország ...
Illába volna a kormányt vádolni azért, ami történt.
Bethlen jóhiszeműsége kélségen felül áll s távol van attól, hogy bűntárs legyen. A magyar néppel együtt ö Is a békeszerződés áldozata. Cseh áskálódás Magyarország ellen
Londonból jelentik : Az angol sajtó ligyelemmel kiséri a kisantant ma-
Budnpcst, január 13 A frankhamisítás Európa-szerte nagy hullámokat felvert bűnügye mosl már megszabotl medrében halad tovább a hivatalos eljárások utján éa nem produkál — egyenlőre legalább — ujabb szenzációkat. A kihallgatások az ügyészségen folynak; a rendőrség pedig a nyomozás harmadik hetének végeícié, ugy látszik, már teljesen befejezte nagy munkáját. WlndlschgrStz és Nádosy késő esti kihallgatása (Éjszakai telefonjelenlés Budapest-rőt): A frankhamisítás ügyében Strachle Gusztáv főügyész az esti órákban maga elé vezettette Windischgrütz Lajos herceget és Makkay Jenő referens ügyész jelenlétében ismételten kihallgatta. A kihallgatás teljes egy óra hosszáig tartott. Ulána nyomban Nádosy Imre volt főkapitányt vezettette maga elé, kinek kihallgatása fél 9 óráig tarloll. Ez utóbbi kihallgatás különösen fontos jelentőséggel bir, mert mig Win-dischgráizet már hetedszer, Nádosyt még csak másodszor hallgatta ki a főügyész. A frankhamisítás genfi megvilágításban Genfből jelenlik: A Journal de Qeneve vezércikkben foglalkozik a frankhamisítással. A cikk többek közt a következőket tartalmazza:
A magyar kormány hiába védekezik az ellen, hogy bármiféle bünré-szesség terhelné; hiába fejti ki a legnagyobb buzgalmat a bűnösök
gatartását Magyarországgal szemben. Jól tudják, hogy a cseh sajtó, beleértve a félhivatalos P/ager Presse-t is, ujabbati Magyarorszig ellen hangolja a'közvéleményt. Jugoszlávia uctn vcszli cl a fejét, viszont a bécsi szociáldemokrata sajtó a leghevesebben támadja a magyar kormányt.
A Times bécsi tudósilója azt írja, hogy a kisantant által tervezeit diplomáciai közbelépésekről szóló hirek egyáltalában nem meglepőek, nvután a cseh sajló kezdettől fogva azon igyekezett, hogy a nemzetközi intervenció jogosságát bizonyítsa.
A cseh sajtó eleinte a franciákat igyekezett rábeszélni, hogy maga Franciaország lépjen fel követelésekkel Magyarország ellen. Mikor ez a kísérlet kudarcot vallóit, Prága a Népszövetséget akarta mozgósítani. Mosl viszont azon igyekszik, hogy erre a lépésre Bukarestet és Belgrádot vegye rá, lehetőleg francia támogatással. Bukarest tartózkodó választ adott. Belgrádban is egyelőre hűvösen fogadták, de a tárgyalások azérl folynak ezügyben.
Lengyel vélemények a magyar frankhamisításról Varsóbál jelenlik: A magyar frankhamisítás Lengyelországban nagy feltűnést és felháborodást kellelt. Ugy a nagy nyilvánosság, valamint politikai körök behatóan foglalkoznak az esettel. Mindenütt rámutatnak arra, hogy dacára a két állam közöli lévő barátságos viszonynak, nem lehet az eset felelt, amely széles körökben nagy felháborodást kellett, szó nélkül clslklanl. A lapok hangsúlyozzák, hogy a frankhamisítást nem lehet kizárólag magyar belügynek tekinteni és hogy az esetnek biztosan internacionális következményei lesznek'. A lengyel lapok kiemelik, hogy t pénzhamisítások a monarcblsta moz-
li>26 Január 14.
galom érdekében történtek és hogy mostantól kezdve egyetlen egy európai állam sem lesz biztonságban a nemzetközi pénzhamisítók ténykedése elől. Ezért mindenütt az egész ügynek tökéletes felderítéséi sürgetik. A jobb oldali lapok arra mulatnak rá, hogy a magyar frankhami-sitók elsősorban az entente államok valulái ellen intézték támadásukat. Az összes lapok nagyon behatóan foglalkoznak az esetlel és kiemelik, hogy egyelőre nem vádolják a magyar kormányt, ellenben annál hevesebben lámádják a magyar mo-narchislákat. Rámulatnak a magyar monarchisták terveire és arra, hogy ezek a magyar monarchisták kapcsolatban vannak a német és osztrák monarchistákkal. A hivatalos lengyel sajtó egyelőre nem gondol formális beavatkozásra, minthogy Lengyelország direkt nincs érdekelve, A politikai pártok vezetői azonban hangsúlyozzák, hogy Lengyelország okvektlen csatlakozni fog valamilyen fajta akcióhoz, hogy ha az internacionális méretekben fog megtörténni.
kOlfŐldi hírek
A tisztviselők leépítése Lengyelországban. Varsóból jelentik: A lengyel hivatalnokok szervezete tervezetet dolgozott ki az állami tisztviselők leépítését illetőleg. A tervezet szerint elsősorban azon tisztviselők építtessenek le, akiknek ingatlan birtokuk, házuk stb. van. Azután azon tisztviselők redukciójára kerüljön a sor, akiknek állami hiva-táluk mellett még valamilyen honorált állásuk van és valamilyen funkciót töltenek be közigazgatási hatóságoknál és pénzintézeteknél. Ezek után azon tisztviselők kerüljenek a B-listára, akik tulajdonosai vagy társ-
Könnyebb a vén hajónak szárazra jutni
Irta: Váth János
(1)
A Balatonba siető kis patak felülcsapós malma a vizfélő! háznak nézett, de a falu felé csak kunyhót mutatott. Mögötte gátba gyűjtött viz várta fizikái erejének kimutatását. Reggelente nézhette benn a kunyhó frissre mosdatott arcát, ha Tihany mögül kibukott a nap. A molnár javakorabcli ember, a«fclesége fiatal s második. Ugy mondták a falubeliek házasodáskor, hogy elment a a pataki molnár esze. A lány szegény cselédsorból emelkedett föl hozzá s eleinte becsülte is a jó-módbacsöppcnést, de később nem becsülte, vagy megbotlott, de bizony gyereke született. A gyerek kevés izgalmat teremtett a molnárcsalád-ban. Megelégedő, csicsijás lélekhul-lámzást. Néha-néha örömsugár sá-vosodott bele a pataki molnár lelkébe. Kopaszodó, deresedő * fejéhez s totyogósságához éppen illett a karjára vett!,baba —■ de nagyapásan. Mutogatta az őrlőknek és dicsekedett, hogy szakasztott az apja A jobbérzésüje ráhagyta, hadd teljék benn öröme. A vigyázatlanabbja szá-jasan vágta ki:
— Majszter ur se hiszi...
Árnyék szaladta be a homlokát és boldog hitével szemben feltámadt
a kétsége. Dc nőtt annyi lelki ereje, hogy humorrá gyúrta magáb3n és nevetve felelgette tépelődés, emész-tődés helyett:
— Félre lépett az asszony. — Hát kirúgott a hámból! — Fiatal és a gyerek elkél a háznál. Én se élek végitéletnapig. Legalább van, kire hagyjam a jószágom. Ne marakodjanak rajt irigy rokonok..
A gyerek nőtt és anyját megviselte a sugdosás és leöregedett urához. Akárhogy érzett, de iparkodott az embere kedvében járni. A molnár ráért — a legények' végeztek a malomban — s dajkálta a fiát és foglalkoztatta. Bizonyos szabadosság nevelődött bele, mert mindent megengedtek neki. Egy gyerek volt. Lehetett. Később jólesett, ha a gátból kihajtotta a libákat, mert elfogták a vizet, mikor megeresztették is a zsilipet, nem indította meg a malomkereket, mert csak ugy csurgott rá, mintha csutorából bugyborékoltalak .volna. A gyerek belegázolt a vízbe. Merészen, its segített apjának a ki-hajtásban. Halászni is együtt jártak be a Balatonba és ha nádtövön akadt az öreg horga, vetkőzött a gyerek és lebogozta a liorogostort. Sokszor több perces vizalábukással diadalmasan hozta föl:
— Itt van, apám!
Az „édest" sohsem tette hozzá, így szerette az apja és az anyja igy is szoktatta. Később csak az isko-
lábajárások szakítottak együttlétükön. A molnár megváltozott, kevesebbet . gondolt az őrlőivel és csak a szer-j zödött falui maradtak. Az előző években annyira összeszedődött, hogy észre se vette az elmaradást, sőt fia besoroztatását se, akit Sopronba vittek és ügyes gyerek volt, nem csoda, ha a kapitány megszerette s karácsonyra már egy-egy, húsvétra két-két csillaggal eresztették szabadságra. Karácsonykor egy nappal toldotta meg a szabadságot s szobafogságot kapott érte. Utána sínylette a szabad, gondtalan életét és a kaszárnyát kalitkának érezte, ajtónak rajt a parancsokat. Hanem a kulcsát, a szabadakaratot magával hordta és éjszakán is kimaradt. Fogságra Ítélték: kiszökött. Őriztették, lepedőn ereszkedett le az emeletről s ment a Fertő partjára. Hallgatta a halászbárkákon végigguruló evezők kattogását. Nézte, hallgatta a sárga lótu-szos vizcsönd éjszakás pauzáját. Nem szolgálaton volf, csak oda* szökött, amiért rapportra vitték. A kapitány haragosan orditott rá:.
— Hol volt?
— A Fertőn.
— Mit csinált?
— Semmit.
Odalépett hozzá:
— Semmit? Te is semmi vagy!
Elővette kését s maga metélte le
csillagait és tegezte, ahogy közbakákat.
Egészen csigavér vette.
— Csakhogy be nem csukatott az Öreg — morogta a szobában.
A soproni halászok ugy ismerték, hogy a tanyabelieket se jobban.
A kapitány nem nélkülözhette. Ügyes, kátonás mozdulatait száz ember Közül is kilátta. Mikor pedig vezényelt, a hadnagyokénál is töbB keménységet érzett benne. Ropogott szájában a német szó és dróton mozgott a szakasza.
Aratási szabadság előtt egyszerre kapta vissza csillagait s két hétre hazamehetett.
Az öreg molnárt meglepte, mert pünkösdi látogatáskor csillagtalan volt a fia és még kimaradást is alighogy kapott. Először lehordta a kapitány és csak akkor engedte ki, hogy az apjára hivatkozott
Kimentek a Fertőre.
Az aratási szabadságon a patak Balütonbasekélyesülésénél lábaltak be a nádas mögé. Ott himbálózott csó-nakuk majdnem megfeneklődve. Hálót vetettek és közben beszélgettek. Vontatva, kevesetszólóan, hiszen a halászás szűkszavúsággal jár.
A molnár félreköpött a vizbe. Pipájából kiverte a hamut, a csónak pereméhez kocogtatón, aztán megszuty-tyogatta, hogy szelel-e? Teletömte:
— Jóizü dohány c. A porosából a legényt is megkínáltam és dicsérte. Nem trafik, aszonta.
>
(Folyt. kör.)
1926 lanuár 14.
ZALAI KÖZLÖNY
tulajdonosai valamilyen ipartelepnek. A kormány egyelőre még nem foglalt állást a hlvatalnok-szeivezet ezen követeléseivel szemben. Alapok hangsúlyozzák, hogy az állami tisztviselők között igen nagy a száma azoknak, akiknek ezen hivatalukon kívül míg más jövedelmező foglalkozásuk is van.
A csehszlovákiai sörfogyasztás. Prágából jelenlik : A statisztikai hi-valal jelentése szerint 1925. év folyamán Csehszlovákiában 572 sörfőzdébe összesen 8 580,550 hektoliter sört gyártoltak. Ennek a mennyiségnek csak 2 százaléka lelt exportálva, mig a többil a belföldi piacon sikerült elhelyezni. A belföldi fogyasztás nagyon növekszik és minden csehszlovák lakosra 59.8 liter sör jut évenként.
Veszedelemben forog a locar-nól program. Berlinből jelentik : A sajtó élesen támadja a nagykövetek konferenciájának azt a javaslalát, hogy 75.000 embert, köztük 60.000 franciát hagyjanak a II és III. Rajnazónában. Altalános a felfogás, hogy ha ez valónak bizonyul, akkor a lo-carnói igérel beváltásáról szó sem lehet s az egész locamól program veszedelemben forog.
Bányászkatasztrófa. Londontól jelentik: Wlllbourtonban a Degoan Chlone bányatársaság egyik bányála robbanás következtében beomlott és 100 embert ellemeiell. A robbanás olyan erős voll, hogy a szállitó-hi dat messze elsöpörte. Az eltemetett bS-nyáfrcok megmentésére nincs remény Január 22-én lesz a kisantant konferencia. Belgrádból jelentik: Nlncsics külügyminiszter 15-én Ra-guzába utazik, hogy megtegye az előkészületeket a kisantant konferenciájára; amely Január 22-én 01 össze. Napirenden vannak a magyarországi események s a kisanlantnak a külföldi államokhoz való viszonya is.
Ogyvéd-szfrájk Bukarestben. Bukarestből jelentik: A bélyegillcték és gyorsított birói eljárásról szóló törvényjavaslal ügyvédi körökben olyan megütközést kellelt, hogy az ügyvédek egy kétnapos kongresszus keretében kimondották az ügyvéd-sztrájkot. Az egyesület az elnöksé gel bizta meg, hogy a sztrájkot megrendezze s annak megkezdésére az utasítási kiadja, In nem jár. eredménnyel a kormányhoz és a parlamenthez az ulolsó pillanatban benyújtóit felhívásuk.
Herczeg Ferenc színdarabja Göteborgban. Január 13-án szép sikerrel adták: elő Svédországban, Göleborgban Herczeg Ferenc „Három lestör" cimfl színdarabját.
Zalamegye közigazgatási bizottsága
üdvözölte a miniszterelnököt
A vármegye az árvízkárosultakért — A közigazgatási bizottság januári ülése
A közbiztonság Zalában
Budapest mult évi ióiüs-fo-gyasztása. Tízezer lovat emészteti meg tavaly Budapest. Érdekesnek találjuk megemlíteni, hogy a lóhus, amely békében 80 fillérbe került, ma békebeli 55 fillérnek megfelelő 8000 koronás árával jelenleg az egyetlen aranyparitáson alul álló közszükségleti cikk.
Zalaegerszeg, inuiír 13 Zalavármegye közigazgatási bizottsága Tarányi Ferenc dr. főispán elnökletével tar olt Illésén a következő javaslatot íogadla cl: Zalávármcgye közigazgatási bízott-iga, mint Zalavármegye önkormányzalának szűkebb képviselete, a mai napon iartoit rendes havi ülésében legnagyobb elismeréssel emlékezett meg Bethlen István gróf miniszterelnöknek ama hazafiúi és a nemzet érdekeinek megfelelő erélyes kormányintézkedéseiről, a melyekkel a frankhamisításnak nevezett büntető ügynek külpolitikai vonatkozásait elhárította és megtette mindazon intézkedéseket, amelyek az ország és a nemzet erkölcsi reputációja érdekében szükségesnek mutatkoztak. Az árvízkárosultak segélyezése
A főispán előadia, hogy a főispáni értekezlet halározata szerint Zilame-gyének 400 milliót kellene beszolgáltatni gyüjlés ulján, melyből a zalai árvízkárosultak is részesülnének segélyben. Javaslalára a közigazgatási bizottság elhatározta, hogy meg fogják kérni a Mezőgazdasági Kamarát idei zalai programja elhalározására s ennek költségeinek az árvízkárosultak részere való adományozására. Ez az ősszeg circa /.00 millió lenne.
A vármegyére 400 millió korona terhel hárilollak testnevelési bélyegek formájában, a városokra külön 200 milliót. A bizottság elhatározta, hogy felir a belügyminiszterhez eb bői az összegből 200 milliónak az árvizkárosuluk részére való átengedésért.
Csendőrség Murakereszturon
' A bizottság Csőtliy Géza Mura-kereszturi apái javaslalára felhatalmazta az alispánt, hogy lépjen érintkezésbe Murakereszturon csendőr-kirendeltség létesítése ügyében. Gyermekvédelem a határszélen
Ugyancsak Csőlhy Géza indítványára ugy határoztak, hogy érintkezésbe lépnek a kultuszminiszterrel a halárvidék falvaiban óvódák és nyári gyermekmenhelyek felállítása érdekében, ami a magyarosításra és gyer-mekegészségügyre rendkívül fontos kihatással lenne.
A mult évi adózás
A pénzügyigazg-nó jelenlése szerint a mull évben együttesen kezelt adókban befolyt 2,521.000 aranykorona, háiraiék 1,400.000 aranykorona. Kincstári részesedés cimén befolyt 296 700 aranykorona. Decemberben befolyt 83 millió fényűzési adó,629 millió általános forgalrniadó, 416 millió állatforgalmiadó. 1,148 millió bélyegillcték és 65 millió illeték-egyenérték. Az adóhátralék az előírásnak 44 ' százalékára szállt le. Amely községekben január végéig a kítralék nem száll le 30 százalékra, azokra kimondják az adóbehajlási felelősséget.
A zalamegyei csendőrség december hónapban 274 csethcn teljesített nyomozó szolgálatot, mindig eredményesen. A járásbíróság elé 11, a közigazgatási hatóságok elé 341 ki-igási ügy került.
A hónap folyamán tiz tüzeset voll. amelyből négyei gyújtogatás, hármat gondatlanság, kellőt gyermekek játéka idézett clö. A kár egymilliárd és 81 millió:
Egészségügy A megye közegészség-ügye, killö nősen a gyermekeknél 'december hó folyamán igen kielégítő vóit.
Erősen javult az állatcgésf^ég-ügy amennyiben a fertőzőit kföségek száma 29 (ebből ragadós izá|- és körömfájással fertőzőit község egy van)
Nagykanizsa a zalai árviz-károsultakért
Az alispán gyűjtést rendelt cl a megye területére
Nagykanizsa, január 13
Az idei tél kegyetlen pusztításokat vitt végbe csonka hazánkban. A borzalmas árviz-kataszirófák egymásl érték az ország egyes vidékein, hogy emberek ezreit tegyék földönfutóvá, nincstelenr.é és összedöntsék a szalmafedeles házacskák százait, halomra dönlsenek minden reményi, sok verejtékes munka eredményéi, a jövő évi termést, mindent, ami a föld emberének érték.
Az idén bebizonyult újra, hogy viz ádázabb veszedelem a tűznél és telhetetlenebb is.
Zafemegyc voll az első, amelyiket katasztrófális mértékben sújtottak fékevesztett viz-tömi-gck. A Zala, a Kerka és a többi kisebb patak november I2-én elhagyta medrét és cl öntötte a parlmenli községek hosszú sorát. Száz cs száz zalai gazda háza, otthona, gazdasága, földje, egészsége lelt a pusztító ár áldozala. Száz és száz kisember áll azóla is lehetet lenül, kétségbeesetten a romok felelt s hiába néz bármerre segilséget nyújtó kéz után.
Zilavármcgye alispánja egységes akció keretében óhajlja felrázni a társadalomnak eddig csak sporadikusan felengedett közönyét és Sabján Gyula dr. polgármesterhez intézett rendeletében utasítást ad a gyűjtésnek Nagykanizsán is mielőbb való megkezdésé e.
Az alispán, ki személyesen járta az árterületet a legnagyobb vesze-' delem óráiban is s azóla is figyelemmel kiséri az árvizkárosullak sorsál, felhívja Zala népéi, hogy mindenki tehetségéhez képest nyújtson segitséget azoknak, kiket a végpusztulás veszedelme fenyeget, ha a megye nemcsszivü közönsége "nem nyújtja feléjük segilő kezél. '
A Nagykanizsán lefolytatott gyüj-
té', eredményéről a polgármesternek 30 napon helül kell jelentést tennie az alispánhoz.
Adományokat elfogad és továbbit lapunk szerkesztősége is. Minden adományi nvilvánosan nyugiázunk.
A sárospataki vár —
Rákóczitól Windlschgrützlg
1709 augusztus 13-án löllöttc az utolsó napot Rákóczi Ferenc a sárospataki várban, amely ma Windischgrillz herceg tulajdona. 1711-ben elkobozták a várat, 1720-ban pedig Trautson Upót föndvarmeslcré lelt, aki a birtokol herceg Belzenheimnek adia el. Belzenheimtől kerüli a birtok herceg Windischgrillz Lajos lem-bergi hadtestparancsnokhoz, akitől fia, a most szereplő herceg örökölte azt.
Herceg Wlndtschgr/llz La|os Sárospatakon nevelkedett és a kassai pre-monlrci és a bécsi bencés gimnáziumban telte le vizsgáit Tengerészliszt akart lenni, de apla kívánságára a tüzérség szolgálatába lépett. A tüzérségiül nemsokára áttétette magát a huszárokhoz, ma|d 1905 elején világkörüli körulra indult. Japánba meni, ahol akkor javában dühöngött az orosz-japán háború. A herceg innen vbzatérve,, balkáni körulra indul és mikor á^balkánháboru kitörőben volt, orosz Igazolvánnyal a szerb hadseregnél jelenlkezell, mint önkénles. A háború nem tört ki és Windischgriitz hazatért és néhány hónap múlva megnősült. Gróf Széchenyi Bertalan leányát, Máriát vette cl Oieségtll.
A sárospataki vár 200 éven kérésziül el volt zárva a nyilvánosság elöl s csupán Windischgrillz nyitotta meg a várkertet — egy időre — a nagyközönség számára. A vár az Arpádházbcli királyoknak az Anjoui: 5ig kedvenc tartózkodási helye vult II. En;lrc ulán IV. Béla, V. István, Róbert Károly. Nagy Lajos, majd Zsigmond királyok birtokában volt a vár. Kétszázölven évvel ezelőtt erős helyőrség voll Sárospalakon, |ól fizetett hajdúk s a több ezer főre rugó gyalogságon kivül olt voll a Rákóczi szabadságharc idejében egy csapat lovas talár. Az ebben az időben készüli leltár 61 megerősített bástyáról szól s megemlíti, hogy 2 ágyú, 4038 golyóbissal, 36 tarack 527 golyóbissal, nagyszámú egyéb fegyver s végül 274 régi mázsa puskapor volt a várban.
Alispán választás Veszprémben. Veszprémből jelenti a „Zalai Közlöny- tudósítója: Bibó Klroly dr. veszprémi alispán lemondott állásáról és nyugalomba vonul. Az állás betöltésére január 14 re írtáig ki a választást, melyet azonban tegnap elhalasztottak márciusra. A veszprémi alispánságra pályáznak: dí. Szeiber-ling Rezső vármegyei árvaszéki elnök, dr. Jiprvát/T,Lajos vármegyei főjegyző és dr. Kenessey Pongrác enyingi főszolgabíró.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 14.
Nyolcszáz milliónál több kárt okoztak
Nagykanizsán az elmúlt évben a tüzesetek
— Megelőző tűzrendészei —
MHő állomások [élesítése Sok gép-kocsiszín sem felel meg tűzbiztonsági szempontból, mert mindennemű gyuléko*:y anyagokkal van telerakva, minden óvintézkedés figyclmenkivül •hagyásával.
Tűzbiztonsági szempontból a padlások kölőgc'rendáira vezetett villanyvezeték is kifogás alá esik, amennyiben a padlásokra felrakott tárgyakkal a vezetékek szigetelését könyen megsértik és igy a szigeleletlen vaslemezzel bevont tárgyak, valamint a nedvesség behatása ál'al is, rövidzárlat kövelkezhetik be és a közvetlen reá rakott gyúlékony anyagokai és lágyakat felgyújtja. Ó/atosság szempontjából a huzalok Bcrgmann-féle csőhcn vezetendők, ami a padlás-lűz lehetőségét kizárja.
Nagykanizsái — jó órában legyen mondva — az ulolsó években megkímélte a nagyobb tűzvész. Mindazonáltal a szomszéd városok és vidékek példái állandóan fokozoltabb éberségre, preventív Intézkedésekre és a tűzoltóság állandó fejlesztésére és tökéletesítésére inlenek.
A nagykanizsai tűzoltótestület Jelenlegi létszáma: 1 főparancsnok, 1 alparancsnok, 4 szakaszparancsnok, 13 hivatásos 'lűzolló, melyb'l 4 állandóan mentőszolgálatot teljesít és 19 önkéntes tüzolló. A hivatásos tűzoltókból kerülnek ki az állandó lüzőrségi szolgálatot tevők.
Mosl készül a nagykanizsai lűí-ollósig mull évi működésének statisztikája, amely szerint a 32.000 lakosú városban 1925-ben a tűzoltóság 12 esetben vonult ki. Kéménylüz voll 5 cselben
bollitllz , i
Nagykanizsa, január 13
Megelőző tűzrendészet. Érijük alatta mindazon óvintézkedéseket, melyek a tűzvész kelelkezéíénck és tovaterjedésének mesgitlásáta irányulnak.
Vannak emberek, kik liogy ne kelljen nekik a lüzollóság kivonulását megfizetni, egy kisebb tüz esetén még csak nem is értcslllk a tűzoltóságot. Valóságos csoda, hogy Nagykanizsa eddig egy nagyobb lűz-katasztrófától megmeneküli. Az emberek legtöbbje márcsak akkor értesül a tűzoltókat, ha a nagyohb arányokat öltő lűzzel nem lud megbirkózni. Pedig nem egy tüzeseinél százak vagyona és élete forog kockán és a lüzollóság gyors megérkezéié-tői függ ezrek élete és vagyona.
Alkalmunk volt több ipartelepet megtekinteni. Sajnos, legtöbb helyen a tűzbiztonsági óvintézkedéseknek még csak a nyomát sem lehetett megtalálni, sőt a város központjában is vannak tűzveszélye! műhelyek, melyekben tűz esetén ,t munkások élete is veszélynek van kitéve, meri egyes helyeken a menekülés majdnem lehetetlenné van téve.
A padlásokra gyúlékony anyagokat vagy tárgyakat felrakni szigorúan tilos. Nagy gond fordítandó a gerendára felszerelt vezelékre, amelyhez semmiféle tárgyal közelrakni nem szabad, ami egy esetleges pad-láslűzet előidézhetne. A padlásra csak olyan tárgyak felrakás^ engedhető meg, melyeke! már máshol nem lehel elhelyezni, de ezeket is a vezetéktől legalább egy méternyi távolságra.
Nagyon érezzük tgy őrtoronynak hiányát. Az éjjeli állandó telefonszolgálat remélhetőleg most már csak napok kérdése.
Egyik-másik vállalatnál, gyárnál az óvintézkedés nagyon kezdelleges és meg nem felelő; a lűzbizlo.-iségra netn adnak sokat, gyári lüzollóság szervezése pedig eddig csak három helyen történi, ahol nem rettenlek vissza az anytigi áldozatoktól és a kijelölt munkások rendszeres lüzollói oktatásban Is részesültek. A Trans-danubin, a Király-sörgyár és a Patria-pólkávégyár tűzoltóságai. A Pátriában 1924-ben előfordult tűzesetnél kiképzésüket be is bizonyították. A többi gyáraknál is csekély anyagi áldozatokkal kérésziül lehelne ezt vinni. A lüzo'llóparancsnokság a gyári lüzollóság elméleti és gyakorlati kiképzését a legnagyobb előzékenységgel magára vállalta.
A veszély és szerencsétlenségek mindennapi lehelőségének van kitéve a város közönség;:" az autóknak nyílt edényben való bmzlnlöltise állal, amely egyszer még végzetessé válik. A kellő óvintézkedésekéi nem tartják be, sőt gyakrau cigarelláznak is a töltésnél. Az automobilok megtöltéséhez zári tartályt kell használni és nagyon üdvös lenne megfelelő auló-
szénakuzaltüz szalmás házlüz cserépzslndelyes raktár,
gépekkel padláslüz szalmakuzallOz amely összesen 811.050.000 korona kárt okozott, amely kárnak nagyobb része azonban biztosítás uljáü megtérül.
A mentőtcslülel mult évi működéséről legközelebb.
Rupert Rezsó fegyelmi ügye az Ogyvédl Knmara előtt. Budapestről jelentik: A budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi választmánya ma foglalkozott Rupert Rezső nem zítgyülésl képviselő ket fegyelmi ügyével. Rupert ellen ugyanis a büntetőtörvény szék telt fegyelmi panaszt az ügyvédi és Lirúi tekintélyt mélyen sértó magatartás miatt. Ruperlnek ugy-nis — mint ismeretes — alférje lárntüi Seltadl tanácselnökkel, minek következtében az elnök Ruptrtel letartóztatta és reiidbűntelésul 8 nopi böjttel szimritoit elzárásra bilnlettc A másik fegyelmi ügy abból származón, hogy Rupert egy alkalommal kijelentette, hogy nem virlici elfo-gulallan Ítéletet estül a biróságiól mely olyan almoszférában van, hogy nem is ho'h.ii elfooitlallan Ítéletei A fegyelmi lanács Rupert kérésére kimondta a ítél ügv egvesitésél és a vizsgálatot elrendelte. '
A nagykanizsai _
uszoda kérdése
Nagykanizsa, |anttár 13 B.Sr még egészen benne vaayuak a télben s a hideg épen a legutóbbi napokban ujull erővel köszöntött be ránk, még sem Időszerűtlen m..r most foglalkozni a nyári uszoda kérdésével Ez is azok közé a kuliur-szűksíglelek közé larlozlk, melyekkel Nagykanizsa városa mind a mai napig adósa közönségének. A Principális csatornának lassan folydogáló vizét ugyan igen sok.°n felhasználják nyáron arra, hogy benne némi enyhülést keressenek a forró napok melege ellen, de ez a maga hihetetlenül primitív állapota mellett igazán nem mélló egy 32 ezer lakosságú városhoz s a Jobb ízlésű közönség nem is vállalkozik arra, hngy bokrok tövében vetkőzzék és öltözködjék az ehben az iszapos és piszkos vizhen való megfürdéséhez. Ezen a hiányon pedig igen egyszerűen tehet segíteni s miután egy megfelelő uszoda létesítése egyúttal jövedelmező vállalkozásnak Is ígérkezik, aikalmat veszünk magunknak arra, hogy annak megvalósítását már most szóvá tegyük s megbeszéltük a vele kapcsolatos részleteket. Abban a reményben tesszük, hogy ha már a vá* rosben nincs meg a hajlandóság ahhoz, hogy városi uszodát létesítsen, akad majd élelmes vállalkozó, ki azt helyette megcsinálja.
Amikor az elmúlt nyáron néhány hetet a Semmerlngen töltöttem s néhányszor bejártam a Mürz völgyét Is, szinle csodálkozva állapítottam meg, hogy ennek a kis pataknak vizét nemcsak minden, a partján elterülő falu, de még egyes ipartelepek is minő nagyszerű módon hssználják fel fürdés céljaira s minden kilométer távolságban található egy-egy uszoda, sőt csolnakázó hely la. — Mindkettőt. Igen egyszerűen hajtják végre: felduzzasztják a vizet s alatta kiszélesítik és kimélylllk n megfelelő területei, fakabinokat épilenek köré és kész a legmodernebb — uszoda.
A Principális-csatorna elegendő vizböséggel bir arra, hogy kellő felduzzasztás mellett megfelelő vízmennyiséggel liplálhatna egy kellő mérclü uszodái. ,Nem ktllcne más! lenni, mini a Na^ykanírstrúl Ki.ka nizsára vezelő ut jobboldalán egy kellő terjedelmű Icrüleie! kimélyíteni, oldal! bedeszkázni, körejt ksbínokut épiieni s az egész lelepel beiáillanl, felette pedig felgyülcmleszteni a patak vizét. — A technikai megoldás egyébként már a szakértőknek a dolga.
Mi már most — a téli hónapok kellő közepén — felvetjük a gondolatot s reméljük, hogy akad Nagykanizsán élelmes vállalkozó, ki át-h:.tva a város közönségének ebbeli igényétől, de már csak a kínálkozó üzlel szempontjából is mielőbb hozzá fog látni egy ilyen szabad uszodának létesítéséhez, elvégezvén az előfeltételéi képező munkálatokat addig, mig a terv kiviteléhez 'gyakorlatilag is hozzáfoghat.
NAPI HÍREK
KAPBREND
Január Í4, csütörtök
Római katolikus: Hilár pk. Profcs-Ur.z: Izraelita: Tebeth kó 28.
Nap kel recgel 7 óra 44 perckor, nyugs/ik délután 4 óra 34 perckor.
Ismeretterjesztő előadéa az Ipartestületben este 6 órakor ídr. Fodor Aladár: A mlllielyben kölclcxő intézkedések.
Moil. Uránia: Bfllcsódal. Iiimnus ar. anyai ítzcreUtrÓI. Előadások kezdete este 7 és 9 órakor.
KU LTU R ESTÉLYE K ÉS MULATSÁGOK:
Januir 17. A« l«r»#HU JÓCÍkony Nfegylrt Untai r«yt>ekMött (ctiUlulinJ* i Kiulnö brlylf*£clt>«n délután * őí»V©f.
JanöAr 17. Ki ÉMC vtilUU kfp«» M«UJ»» t K«r«»»U"r OUhoobin dHutin *ót«koc(Vinkoi Jtnó:
Ónntuio vizein ....... ,
JanaAr 21. A n»eyk»t»l«nl vtnd<íWi«k. UrUok. raujJroivk f» pltKÍfck Mjj<lr*<yl<l<nck lirlk&rO lincnt^lTé 1 Kof.vna fluxea Urmclbro ttlí 9 órákor, Januir W. A /rinrl lr<xJ»tml Művéu«ll Mi ku'tur tWljditi * vitosltl/á rnsytermfNo délulJn « órakor (dr. Welwaitb A <»«««mó él«<-
''"'uftnir 31. A Zrínyi MikHW líodálml f MOví-urti K*r Ocik F-re ■»<: cmtfk-D»B«píly« Mtc t óuVof vlroiMn iuio,l«mHxn.
A kétszáz éves
ember nem lesz nagy ritkaság ezer év múlva a földön — áltilja Hornéit Hart dr., a tudós szociológus s a jövő világ embere száz éves kordban még legalább olyan /ürge és életerős lesz, mint a mai idők ötven éves embere.
Tudományos alapon vezeti le ezt jóslalát Hart doktor az átlagos emberi kor/tatárnak évszázadok óta való fokozatos^növekedcséből és bár minkéi valóba'n Igen kevéssé érdekel, hogy milyen le:.z és milyen hosszú lesz az ezer év muWa élő ember élete, az ember mégis elgondolkodik ilyen fantasztikus jóslatok hallatán.
Lehet, hogy kétszáz évig Is fog élni az akkor! ember, de vaj Ion örülni fog-e hosszú éleiének a 3000-Ik esztendő földi lakosa és nem fog-e zúgolódni a hosszú éleiért, amelyben része lesz ?
Vájjon boldog lesz-e az akkori ember ? Meg fogják-e találni az emberi élet boldogságának titkát és lesznek e olyan eszközei az emberi/lelnek, melyeknek segítségével az ember kifogja tudni tölteni ezt a hatalmas kort, ezt a rengeteg évet, ami az egyes ember életéi alkotni fogja ?
Hart doktor ezeket a kérdéseket nem tárgyalja. Pedig a szociológia lenne hivatva felein! ezekre a kérdésekre Is. tatán még Inkább, mint arra. hogy milyen lesz az ember élete ezer év múlva. Mi, a ma! ember, ezt nem láthatjuk. Mi talán sajnálkozva gondolunk az eljövendő századok emberére. akinek az élete majdnem még egyszer olyan hosszú lesz. mini a miénk, hotolt nekünk, talán még ez a mai életkor Is sokszor tulhosszu-nak látszik.
— Az adófelszólamlásl bizottságok, a nagykanizsai városi és járási bizottságok befejezték munkájukat. Most jött meg az alispán rendelete, melynek értelmében a város áPtol rendelkezésre bocsátott hivatalos h lyiíégck fűtési és világítási költsége:! a megye megtéríti Nagykanizsának.
— A legközelebbi llceálls előadás. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Müveszetí Kor hccális előadás-sorozatának következő tagja dr. Weiwarlh Dezső orvos előadása a csecsemő életfeltételeiről. Az előadás janutr 24 én lesz a városháza közgyűlési termében, belépődíj nélkül.
1926 lanuAr l4._
— A tej-forgalmat szabályozd szabályrendelet. A tejüzemeket szabályozó miniszteri rendeld értelmében minden törvényhatóságnak és tendczell tanácsú városnak a lej forgalombahozatalát és tejüzemeket szabályozó szabályrendeletet kell készi-leniök. Nagykanizsa város vezetősége megkeresett több várost és kérte azok hasonló szabályrendeleteit, azonban ilyennel egyik város sem rendelkezik. Nagykanizsa tejforgalmi és tejüzem szabályrendeletének elkészítése folyamatban van.
_ iparosok ismeretterjesztő előadása. Az Ipartestület helyiségeiben ma este 8 órakor tartja meg dr. Fodor Aladár főorvos ismerct-lerjeszlS előadásának második részét, melyben a sportul és az életmentés,
elsősegély-nyújtás gyakoriali tanácsai, val foglalkozik. Előreláthatólag ezen íj, mint az első előadáson, Nagykanizsa iparos-társadalma bizonyságát fogja adni a kullura iránt érzett fogékonyságának.
— Református lelkész-avatás. A mull hónapban anyaegyházzi alakult keszthelyi református fiók-egyház Csontos Béla budapesti kálvinista segédlelkészt 5 pályázó közül egyhangúlag lelkészévé választotta. Az uj lelkész e hó végén foglalja el állását. Ünnepélyes iktatása márciusban lesz.
— Levél Canadából. Egy, karácsony elónapján feladóit levelezőlapot kézbesített tegnap reggel nekünk a posta, melyet Stockholm, Sask., Canadából irt felelős szerkesztőnknek Schlachla Margit nővér. Három hétig utazott a levelezőlap, míg eljutott hozzánk, a mi .szegény kis országunk-tű. .Ili mindem hó borit, hideg van, de a mellett állandó a verőfény"
— ltja Margit nővér és Ígéretet tesz arra, hogy „egy napon megjön az ígért cikk'-e, melyet elutazása előtt kilátásba helyezítt lapunknak. Várjuk a cikkét s bár e sorok nem jutnak el hozzá, mégis azon reményünknek adunk benne kifejezést, hogy nem tokáig fog magára váratni.
—NAOYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Országos mozinap az árvízkárosultak javára. A magyar moz-góképOzem-cngedélyesek egyesülete a belügyminiszter beleegyezésével 17-én országos mozinapol rendez a békési árviz-károsultak javára. Ezen ' napon minden jegy árához 1000 korona árvizsegélyt számítanak fel a mozgók. Az ilyen módon befolyó tereget a mozgószinbázak a maguk részéről is jelentékenyen kiegészítik. *« Uránia és a Világ mozgó abban ' szerencsés helyzetben van, hogy « emberi könyörületnek ez adóját • legnagyszerűbb filmekkel kapcsodban kérhetik. Az Uránia az El-llyedt világot, Conan Doyle regénél, az őslények ételinek mindenkit bámulatba ejtő rekonstrukcióját adja, a Világ ugyanakkor egy 14 felvonásos dzsungel filmet telve exotikum-mal, érdekes, izgalmas állatjelenetekkel. Mindkét mozgó bemutatja egyidejűleg az országos Széchenyi ünnepségek érdekes filmjét.
t ZALAI KÖZLÖNY
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentése: Szerdán a hiimérsik-la: reggel 7 órakor -11.8, délulán 2 órakor —8.1, este 9 órakor —7.1.
Fclhözel: ügész nap borult égboltozat.
Szélirány* DK.
Ntipt csapadék mennyisége: —. Reggel 8.20 perctől kezdve egész nap lassu hóesés. Reggeli hóréteg 1
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelőre még hideg idö várható a nyugati részen havazással, hófúvással, később a tagy gyengülése várható.
— Helyreigazítás. A Nyukosz évi közgyűléséről adott tudósításunkba tévedís csúszott be: alelnökök Kőháti Imre dr. ny. ezredes orvos és Cyurocsnik Mihály nyug. ezredes leltek.
Conan Doyle regénye
10 felv. — Főszerepben: Bessle Love, Lewis Stonc, Wallace Berry
Az ősvilág szörnyetegeinek, a repülő sárkánynak, a rettenetes Brontosaurusnak, ősgyíkoknak csodálatos rekonstrukciója.
— Előadás Erdély várairól. Szleberlh Imre nagyszerűen sjkerült előadását hétfőn folytatja Ejmy várai cimmel. Az előadáson az l^artcstu-leli Dalárda is közre fog müködn irredenta dalokkal.
— Murgács-estély. Az idei báli szezonban kimagasló eseménynek ígérkezik a József klr. herceg Szana tórium által február 6-án reudezend hagyományos piknik, melynek fő ne vezetessége lesz Margács Kálmán nak, az országos hirü dalköltő é előadóművésznek fellépte cigányzene kíséret mellett saját legújabb nóta szerzeményeivel. A műsor többi pontja is meglepetés számba menü ujdon ságok lesznek. — Murgácí Kálmán január 30-án Vasvárolt egy teljes estét kitöllö programmal tartja magyarnóta-cstélyét ugyancsak jótékony célra
— Vetitettképes előadás a Keresztény Otthonban. Az Ébredő Magyarok Egyesülete vasárnap dél* ulán 5 órakor a Keresztény Otthonban vetitettképes előadási rendez. Az előadást Quarnero vizein (Elszakított tengerpartunk) címen Vánkos Jenő polgári iskolai tanár, az ÉME titkára tartja. Belépés ingyenes.
— Leventék orvosi felülvizsgálata. Nagykanizsa közel 1700 leventéje közül a polgármester felszólítására eddig 72 jelentkezett tesli fogyatékosság vagy egyéb betegség címén felmentés végeit. A városi tiszti orvos állal megejtendő vizsgálatot pénteken délelőlt togják megtartani. Aki a felmentést kérők közül nem jelenik meg a felülvizsgálaton, annak később saját költségén kell orvoshoz mennie.
— Rejtvény-megfejtés. Január 6-iki számunkban közölt fejtörőink megfejlése a következő: I. Mikor lesz Nagykanizsa törvényhatósági joggal felruházott város; 2. Zalai Közlöny. A jutalmul kitűzött könyvet Kovács Manci (K;nlzsi-u.) nyerte meg.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A szerdai hetipiac árai. A nagykanizsai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac: bab 1200—2500, mák 10 ezer, dió 5000 K literenként, vöröshagyma 1000, foghagyma 1000, sárgarépa 1000, zöldség 1000 K csomónként; kelkáposzta 1000, fejeskáposzta 1000, savanyu-káposzta 2000, savanyu-répa 2000, burgonya 1000, karfiol 20.000, alma 8—12.000 korona kilogrammonként. Tejpiac: tej 4000, tejfel 12—14.000 korona literenként, turó 10.000, vaj 50.000 —60.000 korona kilogrammonként; tojás 1 drb. 1800—2000 korona. Húspiac : növendék marha 20 —24, marha eleje20, hátulja 24 -29, borjú eleje 24, hátulja 28—30, serlés 24-28, zsir 34, háj 28, zsirszalonna 26, füstölt sertéshús §0—60, kolbász-félék 30-50, ezer korona kilogrammonként. Terménypiac: buza 380, rozs 250, tengeri szemes 190, zab 210 ezer korona métermázsánként. Baromfipiac: egy tyúk 25—35, egy pulyka 60—80, csirke 20 —30, sovány kacsa 30—50, egy sovány liba 50—70, egy kövér kacsa 50—80, egy hízott liba 120—160, szopós malac 30—50 ezer korona. Takarmánypiac: széna 60—90, lóher 80-90, lucerna 70— 100, zsuppszalma 60, alomszalma 25 ezer korona métermázsánként.
— Schwarcz Dezső céjgnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
SPORTÉLET
A szombathelylek győzelme Maderlában. A SzAK murciai mérkőzése után hajóra szállt és Madeira szigetére utazott, ahol vasárnap játszotta első mérkőzését.
Ellenfele az FC Madeira volt, amelynek ccnterhalfja a SzAK voll középfedezet — a vörös Szabó.
A szombathelyi csftpal szép játék ulán 7:0 arányban (lélidő 4:0; győzött. A gólokat Takács (4), Po.hr (2) és Németh (1) lőtték.
MMDZI
Uránia csütörtök-péntek: Bölcsődal, himnus az anyai szeretetről, a szivek filmje az Édesanyám megható jeleneteivel. A darab hatalmasan kiemelkedő főszerepét Jane Novak alakítja.
Most jut eszembe...
Most jut eszembe: a frankhamisítás ügyében letartóztattak egy clnko-grafust, aki azonban minden kérdésre clnikografus feleletet adoll. •
Most jut eszembe: Wlndischgrütz a „hazafias indokok"-ról szóló mesével nevét nyugodtan Klndisch-grűtz-
re változtathatja.

Most jut eszembe: ezeket a .hazafias" indokokat a nyomozás során
— legalább Is részletekben — sl-kerültfelfedeznl. A vádlottak ugyanis annyira „hazírt-rjmzéltek, hogy minden védekezések Jias'-kőt vallott.
—•
Most jut eszembe: a kisantant szemében a budapesti Térképészeti Intézet a történtek kapcsán Rémképészeli Intézet gyanánt szerepel. *
Most jut eszembe: a Térképészeti Intézetben tartott házkutatások alkalmával ott csak kevés térkép és
még kevesebb ész találtatott. «
Most jut eszembe: a frank-ügy kapcsán Budapesten nagy tüntetések voltak. Az egész hamis-frank készletet eltüntették.

Most jut eszembe: a letartóztatottaknak az ügyészségi fogházba való szállítása után a miniszterelnök kijelentette, hogy az egész ügy olyan távol áll a kormánytól, m int
Markó Jeruzsálemtől.

Most /ut eszembe: tudom már, miért „ülnek' nagy urak a Marká-ulcal fogházban. Elfáradlak a magas .állásban",
«
Most jut eszembe: a frankhamisítás bűnösei különböző módon fogadták a letartóztatást. — Wlndischgrütz szidta a nyomozó hatóságok wtn-diszkretzióját. — Olchváry Ödön mindjárt tudta, hogy ebből nem lehet várni olchő szabadulást. — Nádosy főkapitány, miután ponl az ő esetében csalódott rendőrsége nyomozó képességeiben, lemondott minden reményéről és az állásáról.
— Kovács Gáspár belátta, hogy ő még saját szerencséjének sem kovácsa. — Szörtsey kormányfőlaná-csos krónikus gyomor-görtseire hivatkozott. Andor Endrét undor fogta el a fogház levegőjétől. — Par-ragh Ferencnek későn jutott eszébe, hogy jobb lelt volna képességeit parlaghon hevertetni. — Velossy Béla rövid, de velőss felszólításra bélabusan követte a detektivekel. Haits Lajos csak alsoffőrrel állt szóba, annak is csak annyit mondott: Haits 1 — Scharff Sándor élesen elitélte a nyomozó hatóságok laplntallanságdL — Gerő tanácsos tagadta, hogy ő lelt volna fő gerőssége az akciónak. — Rába Dezső hercegi u-rába helyezte minden reményét. — Winkler lshánt nagyon hamar sarokba szorították.
— Kurz Sándor is kurz und gul kapitulált. — Kiss Lajos kissé meglepődön és megkissérelte a tagadást. — Jankovlcs Arisztid Fa-lankovicsnak bizonyult. (bt)
A ZALAI KÖZLÖNY
Irodalom és művészet
Egy Újságíró Emlékei. Irta: Székely Sámuel. Az újesztendő egyik legérdekesebb irodalmi eseménye Székely Sámuel 256 oldalas könyve, melyben a kitűnő zsurnaliszta saját életének történelmi keretben jelentkező tontosabb eseményeit irja meg.
Az Ízléses kiállítású kötet bevezető része 37. iró ifjúságát, a régi egyetemi aula szellemére is érdekes fényt vető éveket rajzolja meg könnyed tárcastilusban, mig külföldi hirlapirósícodásának vázolásában inkább a történetírásra hajló publicista mélyebben szántó tolla érvényesül.
A Boulangerra, a Lesseps-féle Panama-botrányra és az orosz-franda szövetség létesülésérc vonatkozó fejezetek, — melyekben Székely Samu, mint ezen csémények párisi szemtanuja számol be, a legvonzóbb történelmi essayk közé sorozhalók.
A Munkácsy Mihály családi é'í magánéletét ismertető intimitások nemcsak a művészetkedvelók sorában, hanem az előkelő társadalom szélesebb köreiben is feltűnést fognak kelteni. Szenzációsan érdekes dolgokat mond cl a szerzi az 1889-iki páriái világkiállítás alkalmával Oambctta szobrának a magyarok által tőrtént megkoszorúzása körül vívott harcról, melyben a Po-lónyi Gézával szövetkezett Sipulusz és Ábrányi Emil legyőzték a koszorulctétel ellen a végsőig hadakozó Helfy Ignácot.
A szerző legizgalmasabb élménye a najjy Panama-botrányban részes Mohrenheim báró orosz nagykövet leleplezése. Bátor fellépéséért a magyar laptudósitót letartóztatják és Párisból kiutasítják.
Székely Sámuel ezután Londonba megy, majd utóbb Amerikába kerül. A két_ nagy angolszász birodal matériníi politikai, gazda-• sági é« társadalmi feljegyzései épp oly érdekesek, mint tanulságosak.
A könyv befelező része Magyarország történetének utolsó harminc évével foglalkozik, mely idő alatt a szerző közvetetlen közelségből figyelhette a magyar politika legfontosabb eseményeit. Különös érdeklődésre tárthat igényt báró Bánffy Dezsőnek egy, a szerzőhöz intézett négyoldalas levele, melyben a volt miniszterelnök megírta az annak idején nagy viharokat keltett ischli klauzula hiteles történetét.
A Wodianer F. és Fiai nyomdájából kikerült munka üolti ára 80 ezer korona. Kapható minden könyvkereskedésben.
közgazdaság
TŐZSDE
Az értéktőzsde a mai napon csendes volt. A spekuláció ösztönést sehonnan sem kapott és igy csak igen kismértékű forgalom tudott kialakulni. A kontremin néhány értékben u. m. Danubiusban, Urikánybap és Trust-ban kisebb eladásokat eszközölt, ugy hogy ezek lanyhán tendáltak. A ku-liszban Salgó és Rima szenvedett 2—3000 koronás árveszteséget, ezzel szemben a Magyar Nemzeti Bank, a bányapiacon Drasche és Beocsini a cukorpiacon Magyar cukor barátságosan tendáltak. A papírok legnagyobb része azonban a tegnapi ni-vón maradt. , <-
Zfiríchi zárlat
Ptib 1935 00, Lordon 2514 25, Newvork 51775, BiOssel 2?50 00, Milano 208900, Holland 20805. Berlin 123 30, Wien 7290, lofla <67 50. Prága 1534 00. Rjdipeil 72*50, Varsó 7100, Bokarut 232 25. Bafgrád 917 50,
Terménytőzsde
Bum Uaaav. 76 kg-oa 415000-417.500, 77 kg-oa 420.000-422 500, 78 kg-oa 422 50(5-425.Ö00, egyéb dunántull éa pestvidéki 76 kg.-oa 410.000— 412500, 77 kg-c« 415 000- 417.500.78 kg-oa 417 500-420.0:0 79 kg-oa 420000- 422500. rou 215-000-247.500, takarmányárpa 235.000-250.000, srtrfn* 295.000-330 000, zab 24Ó0» 260 000, tengeri 182 SCO -185.0(0 repce 600.000—610.000, kölea 200.000 -215.000, korpa 175000-177.500.
Sertésvásár
Felhaltál 4900, melyből eladatlanul vbaaa
■uadt 2000 drb. ElaőrendO 18.500— I95C0. szedett 17-000-17.500, axedett közép 16.000 —16.500, köonyB 13.000-15.000, elaórendB öreg 17.000—17.500, máaodrendU 15.000-16.500, angol aüldó 17.000-20.000, szalonna
nagyban 19.500-21.000. xafr 26 500--
lehuiott hua 21.000—22.000, azalonnáa fél sertés 20.000-22.000. Irányzat lanyha.
A budapesti Tőzsde
deviza-jegyzése
ValiUk
fclxct (Ml X- KKrMOiO
Cm* kor. 21M-11I7
DIUi IISa-I2S4
UodU JIJW mi
r«j«d» n. -un atii
X9U»d bt. mw-nu:
LM JUJJSJJ
II im-toc-s
LVa 3t 72-3112
Xltk. UlílSWOÜS Oxtr.KkCI. IC*2II««0 Dia kor. ITO4 17774 (itjdb. 117/0.11110 t.'ii fr. K2*-Ca>
nottit I«JS iwt
SiKUf HCíOIIIO
Oavlaák U«<«<>B WJÍ.»i'
UlX'H 2KIUI
Uuuji l«Mt' • 'C't i
kktiMi aiwv'MM
•rtjutl iitt v\\
ctno Mm üs:S bulu II0 0H:«I nimi
IKS Hü SKt-'.IM >110 311/
ir.'Wois
St0:0 2>:«0 I0USC :0M0
ir?o «»«;o
Ktsrjw*
fáril
hit*
liíJU
MWtóOH
Wtai
ZSr4->
lpróhipd«téi«k
Az apróhirdetés dija 10 szól,? 5000 kor. A címszó s minden vastagabb bcttlból álló szó két szónak számíttatik. Minden ;továbbl szó dija 500 K/A hirdetési díj elÖro f ixetcndö n forgalmiadó hozzftszámllásával
Veszek állandóan meglepő magas áron mindenfajta vadbgr&ket, u. m. nyul. róka, görény, nyest. vidra stb. Herényi Aladár Deák-tér 4. és Bajza-utca I. 3633
Két kis leányom mellé jobbmodoru leányt keresek. Dr. Wolt, Sugár-ut 54. 94
Miltényi-cipöt vegyen 1
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar ós KÖny#-k*r«ak«défl RT. Na*nrkanlz*a
Remek kényelmes
SZÁNKÓ eladó
REISZ, Kazinozy-utca 8.
Ugyanott 1 drb. faeszterga-pad vadonatúj eladó.
Forgalmas utcában Üzlethelyiség azonnal átadó. Clm a kiadóban. 57
Eladó
villany erő óra, egv 150 Wc oltási villanyóra és egy Jó állapotban levő
íróasztal. - Bővebbet ZalM K.....
nyomdájában, Erzsébet-tér 18.
3 X 260 Wolt 3 X 10 Amp.
------- - .

ZalM Károly könyv
.. 33
Gyorsfényképésxet I Arcképes Igazolványokhoz szükséges fényképek köztisztviselőknek. nyugdijasoknak Jutányos árban ZAIdfakertben készíttetnek. 50
Kádár elsőrangú szakerő állandó alkalmaztatást keres. Cím a kiadóban. 110
Kazlnczy-utca 15. sz. (Dobrin-
SIctacz„ bútorok,
fflggönyOk, konyhaberendezések és egyéb tárgyak eladók. Megtekinthető minden délután három órától öt óráig.
ELADOK egy kitűnő, Jókaiban levő 2 éves Hoíherr 800 dob-
cséplőt,
8 lóerős

LUX" motorral.
BAZSÓ LAJOS ,
Nagykanizsa, Telekl-ut 3.
Művészi kézimunka tanfolyam.
Tisztelettel értesítem a mélyedj tisztelt szülőket, hogy varró- és szabólskolámat
művészi
kézimunka tanfolyammal
Is kibővítem, mely alkatommal tanítványaim a saját részükre dolgozhatnak.
Tanításra kerülnek i Gobelin, kellm, smvrna és minden egyéb larka-és dlszhlmzések, dlszhorgolások, lámpa-ernyők és párnák művészi monllroíása és tervezése. — Tea és karakterbabák, pamutvlrágok, selyemfestés, gyöngy-hímzés stb.
A tanfolyam f. hó 15-én kezdődik, az ezen részt venni óhajtók kéretnek, hogy folyó hó 15-!g nálam jelentkezni szíveskedjenek.
Tisztelettel
Wortmann Juliska
Erzsébet-tér 4. szám I. emelet.
Olcsó és jó
zománccdényt, porccl-lánárut és mindennemű háztartási cikket
Szerbnél vásáromat
Csengeiy-ut 6.
1926. évre
előjegyzési-, óriási tömb- és zseb-
naptárak
nagy választékban kaphatók
Fischel Fülöp Fial
k0ajrvk«rc*kcd*«4bea NAGYKANIZSÁN.
MUhelynek
vígy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. Bővebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában 14
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
1926 Január 15,
Hirdessen
a -t
„Zalai Közlöny"-ben.
Mindenféle
készit
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
ELADÓ

egy 8/20-as BEtlMUJIÖ 6 üléses,
nyitott és csukott karosseriával és kombitlével, villanvvilágitás akku-
— ÍílJIaÍ35HP.
Önindító dinamó, villanyvilágítással, vászontetóvel. Mindkét autó átjavítva, kitűnő kárban van.
Bővebbet:
Prászer és Társánál
Kaposvár, Berzseny-u. 35.
Telefon: 429.
Belga tenyészmén
4 éves, sárga szőrű, fedeztetést engedéllyel eladó. — Clm:
Androsics István
Varjaskér (Somogymegye) Vasúti állomás: Kéthely. /»
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután t órai záróárfolyamai a következők :
Voji M.flr, Mit Miliőt
l4Ul* t
01. f- la 'k
Otíö. ntt.
Kc»». »iL ». V li(»Uia M.-CMÜ t?u1 t ors»l«l ftt. «H«! Kinu^NMl Itííp.
MIT. 19. , 1 UoSt»«fo«l
T6» tr-Ml s X6kinrU Tik.
aiial T(k. It
HokOr -
n««»i
Wii M. 411
roscUw »
Mj0.-PriacU
■siipuli Naaiirli KlilSat^a y
VlilárU
Tf. D«B jVU
W-xák
tauU
B*oc«Ul
b«iM(.
Silorift
KoM
XSk. OAiL
ÍUfcuk
M»|». i»pk. Alt. Xtoiim Nir/Mioajl
OÍK.,1
aik4M«««
P4rito>l cj. Fnakll* OI6MU PaUii
Itt;k»i9n
OltixkrtM
•(mi y«g.
Kökeijr
Oni. Oipo oí" víu!
X3h»«
IfjM. H . OallHfu Kí- *»b In/il U(iw
NjiwjU la
Of«
0».»faT»l
ftlirnls
s>tSd _ I
VUtL kulor
IMtMtf Oda . atbitüu
UlMtl II
Mttr. tef
i-l
»sc
sar
Marik. Mkoc ItuVflÍM
Bcr- i*>4 Juil U«*
att.
Oiat«*
OUJlpír PUiotl
Llcr UpVák
II" Ump* KMif
VÍSÍdíi
Rlai
Ickltck | V.0«a« f
ra»íf&*l aöc Sl
Kkl), *01 —
Kt*. polt *öf -
K«tU*k> Cofm. i *
B«UT(i>rad« Mi dxkwtail
SUU*4ák
*cjti-*tUU -
Seb««rU« —
T«xtll J.U IIS
orichimori 2**
oJut«t« »s Kutoa K
PtMUpw 310
•a
VfTiH*
fC" s
Haki- »ilt/»tJ»
lAn «
DÍÜIO ' "
KalaU Knri»yl -
T6rö*
mSdaUk
TaUÍOB
Öiiarwalö
Blrdl
Corvin Hl u Papblpu Htnoilpti SUiflLai
Niopatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedéi R.-T.-nál, Nagykantisín. (Nyomda: Oíarüxck Károly).
M. évfolyam, 11. szám
Nagykanizsa, 1926 január 15, péntek
Ara 1800 ker*M
POLITIKAI NAPILAP
ímikreilfit U Ml«M-,r,] rt-.l S ktombn-Tébta, n, ajcmJn 117.
Felelős jzerkeszté: Kempeiett Béla
Uíamini bt: Ü£J tóit Xi.au I
H*re« MM...----UKM I
A NAGY USZÍTÓ
A dicstelen múltjában még mindig kéjelgő Károlyi Mihály gróf ahelyett, hogy levezekelnl Igyekeznék az országon elkövetelt bűneit s minden lehető eszközt felhasználna arra, hogy expiálja nemzelrontó múltbeli ténykedéseit, „hazafiasságát" ujabb kirohanásokkal tetézi s konok makacssággal vagy éretlen korlátoltsággal tovább folytatja mesterkedéseit. Legutóbb a bécsi „Der Abend" cimü esti lapban „nyilatkozik" a frankhamisításról s a világ uraihoz intézett azzal a felhívással fejezi be szavait, hogy tegyék ártalmatlanná a „főbünösökett", Horthy kormányzót és Bethlen miniszterelnököt s Albrecht főherceggel együtt deportálják valamelyik francia gyarmatra. Aztán minden összefüggés nélkül reá tér Tisza István gróf meggyilkolására, melyről — mint mondja — csak utólag értesült s védelmébe veszi a proletárdiktatúra népbiztosait. Hogy aztán teljes legyen nyilatkozata s beteges agyműködése között az összhang, azzal fenyegetőd-zik, hogy , Magyarországon polgárháború tör ki, ha a hatalmak nem csinálnak rendet az országban.
Ml a levitézlett köztársasági elnök nyilatkozatának nem nagy súlyt tulajdonítunk. Már akkor megvolt róla a magunk véleménye, mikor beleges ambícióból a politika terén kereste érvényesülése feltételeit. Sohasem tartottuk teljesen beszámitható-nak és csak sajnálatos körülmény, hogy olyan ember, kinek agyműködése minden megnyilvánulásánál csak kóros elváltozások jelenségeit tüntették fel, mégis akliv szerepet ludott betölteni a közélet mezején. De hogy egy „politikus", kinek nem adhat eléggé liosszu életet a Mindenható, hogy a nemzet ellen elkövetett merényleteit levezekelhesse, még „számüzetésé"-ben sem szűnik meg romboló munkáját tovább folytatni s állandó uszításaival minduntalan beleharap „hazájának" testébe, — ez az eljárás már a legvakmerőbb perfidiával egyértelmű
s vagy tébolyodotlságának napnál fényesebb bizonyítéka vagy a hazaárulás példátlan gaztelte.
A legszigorúbb tárgyilagosság szemüvegén át Is vizsgálva az ő ténykedéseit, melyek történelmünknek legsötétebb lapjait képezik, egész szereplését csak kalandorpolitikának s a haza elleni merényletnek tartjuk. D'e hogy egy férfi, az ősi Károlyi-családnak egy férfikora delén álló tagja, arra vetemedjék, hogy a külföldet hívja fel beavatkozásra egy szerinte elkerülhetetlen polgárháború megelőzésére s az államhatalom legfőbb vezetőinek deportálását Indítványozza „ártalmatlanná" tételük végett, — ez az eljárás már a leggaládabb cselekedet, melyet egy született magyar ember elkövethet.
Károlyi Mihálynál ezen sem csodálkozunk. Ez az eljárás önként folyik az ő politikai múlt-
jából. Gondolkodása, ha ugyan egyáltalán még tud gondolkodni, megvan fertőzve azoktól\ beléje rögződött Ideológiáktól,'melyek úrrá lettek felette, mé>< szellemi képességével nem volK képes azokat az ész retortáján keresztül megtisztítani.
Mégis felhívjuk legújabb nyilatkozatára a kormány figyelmét. Talán módját fogja találni annak, hogy ellensúlyozza és reflektáljon reá. Nem azért, mintha csak valami súllyal is esnék a magyar viszonyok megállapításának mérlegébe az ő támadása, de meri figyelmeztetni kell a külföldi közvéleményt arra, hogy — ha már kisiklott az igazságszolgáltatásnak sújtó keze alól, — egy beteg embernek tébolydában van a helye vagy ha még mindig nem érett meg a kényszerzubbonyra, őt kellene Internálni a legmesszebb fekvő, és legkietlenebb idegen gyarmatra.
Pártközi konferencia (11 össze a Ház megnyitása előtt
A miniszterelnök már összehívta az összes pártok vezetőit — J. Smith főbiztos megérkezett Budapestre Nem napolják el a nemzetgyűlést
Budapest, január 14
A belpolitikai életben csak a frankhamisitási Qgy hullámai verik fel a karácsonyi szünet utolsó napjainak egyebekben tapasztalható teljes esemény telenségét. A demokrata ellenzék a nemzetgyűlés keddi első ülésére készül, mikor is napirend előtti felszólalásban a frankhamisitási ügyet akarják szóvátenni.
Bethlen Istyán gróf miniszterelnök pártközi konferenciára hivta össze a politikai pártok vezérfiait, hogy lehetőleg közös platlformra jusson velük a frankhamisitási ügynek a nemzetgyűlésen való pcrtraktálására vonatkozólag. A miniszterelnök ugyanis azon fáradozik, hogy lehetővé tegye *az egész ügy nyugodt letárgyalását, mert a bűnügynek a parlamentben való túlságos kiélezése csak árthatna az ország érdekeinek.
Egyes híradások szerint a nemzetgyűlés további elnapolását határozták el. A miniszterelnök, mint értesülünk, kijelentette, hogy egyáltalán nem tervezik a nemzetgyűlés elnapolását. A Ház összeülése után
folytatja karácsony előtt abbahagyott munkáját, a költségvetés tárgyalását. A költségvetés után a kormány sürgősen le fogja tárgyalni az appro-priációs javaslatot.
Miniszterek tanácskozásai
a frankügyben Ma délután a miniszterelnökségen fél kettőkor megjeleti Khuen-Héder-váry Sándor, a külügyminisztérium adminisztratív vezetője gróf Bethlen István miniszterelnöknél, fél háromkor pedig Pesthy Pál igazságügy-miniszter érkezett fel ismét a várba. Az igdzságügyminiszter már a délelőtt folyamán egyszer hosszasabban tanácskozott a miniszterelnökkel, majd az igazságügyminisztériumba ment, ahol Strache főügyésszel tárgyalt. Az igazságügy miniszter másodszori megjelenését kapcsolatba hozzák azokkal a várható intézkedésekkel, melyeket az ügyészség a nyomozás terén életfce-léptetni kíván.
Győr törvényhatósága üdvözölte a miniszterelnököt
Győrből jelenllk : Tegnap tartotta meg Győr rendes havi törvényható-
sági közgyűlését a vármegye és a város előkelőségei nagy érdeklődése mellett. A közgyűlés Kuncz Jenő dr. alispán állásába való visszahelyezése mellett foglalt állást és ebbeli határozatát felterjesztette a belügymi-liisi terhez.
Az árvízkárosultak segély-akciójáról ugy határozott, hogy részben a költségvetésben, részben gyűjtés utján biztosítja a négyszáz millió koronás segélyösszeg megszerzését.
A frankhamisitási üggyel kapcsolatban a közgyűlés kimondotta, hogy az ügy erélyes elintézésével Magyarország megtépett ió hírnevének helyreállítását reinéii. Épen ezért ebből az alkalomból üdvözlófelirattal fordul a miniszterelnökhöz, ameiy&n biztosítja, hogy törhetetlen magatartásában a vármegyét is maga mellett találj?.
A főbiztos munka programja
Smith Jeremiás főbiztos ma délelőtt Bud János péuzügyminiszlert kereste fel, akinél rövid ideig tartózkodott, nujd gróf Bethlen István miniszterelnökhöz ment, akivel hosz-gzabb ideig tartó tanácskozást folytatott. A főbiztosnak eddig még nem volt fizikailag ideje munkaprogramját véglegesen kidolgozni. Természetesen elsősorban megkezdi a minisztériumok beruházási programjának letárgyalását. Most készítik különben elő a főbiztosság mult év december havi jelentését, mely január hó végén fog megjelenni. Biharmegye bizalma a kormány iránt
Bihaxvármegye törvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlésében elhatározta, hogy gróf Bethlen István miniszterelnököt abból az alkalomból, hogy az ország jóhirét veszélyeztető és minden Jórzésü ember által elitélt frankhamisitási bűnügyet oly gyorsan és energikusan kinyo-moztatta, bizalommal, szeretettel és törhetetlen ragaszkodással üdvözli. A törvényhatósági bizottság elhatározta továbbá, hogy az árvízkárosultak javára márfélszázalékos hozzájárulás I, mintegy háromszázmillió korona segélyt adományoz és a vármegye alispánját utasitj* ezen ösz-szegnek nyolc nap alatt való folyósítására. ^
Lemondott az osztrák kormány. Bécsből jelentik: A Nemzeli Tanács mai,ülésén az elnök bejelentette a Remek-kormány lemondását. Az uj kormányt holnap választják meg.
2aLai közlöny
I52g Január IS.
A frankhamisitási Ügyben még nem rendeltek el ujabb nyomozást
Tanuként kihallgatták Borosa Gábort, a TESx elnökét A frankhamlsltáai bűnügy hat héten belül fö tárgyalásra kerül — A nyomozás kiterjesztését csak az ügyészségi vizsgálati adatai alapján fogják elrendelni
Budapest, Január U
A frankhamisítás Ügyiben a rendőrség semmiféle nyomozati intézkedést nem tett. Az ügyészségen folytatják a vizsgálatot s csak ennek alapján lehel várni ujabb nyomozás elrendelését. A nyomozás kiegészítésére vonatkozólag különben ma fontos miniszteri tanácskozások is voltak.
A rendőrség állandó permanenciája ma reggel megszűnt. Csupán egészen Jelentéktelen kiegészítési munkálatok folynak.
Nádosy Imre országos főkapitányt egy-két napon belül átviszik ta ügyészség fogházából a belügyminisztériumba, hogy ott adja át hivatala összes iratait.
A bontetötörvényszékcn Lengyel Ernő dr. vizsgálóbíró ma megkezdte a 13 terhelt kihallgatását, kiket vasárnap a rendőrségről átszállítottak az ügyészség fogházába. Akihallgatások ulán a vizsgálóbíró valameny-nylvel szemben fenntartotta az előzetes letartóztatásról szóló végzést. KI pénzelte a frankhamisítást?
A franciákat a rendőrségi nyomozás belejezése után most még fóként az érdekli, hogy a megállapításuk szerint l'/s—2 milliárdos összeget, ami a frankhamisitási manőverhez kellett, hol vették u hamisítók. Az a feltevés ugyanjj, hogy Wlndlschgrűlz vagyonából nyert volna a költséges művelet fedezetet, "megdőlt, mert Windischgrátz az utóbbi Időkben maga is súlyos anyagi gondokkal küzködött. Arra is" szeretnék a franciák kiterjeszteni a nyomozási, hogy nem voltak-e a letartóztatottakon kívül más értelmi szerzői és Irányítói a bűnügynek.
Könnyebb a vén hajónak szárazra jutni
Irta: Váth János (2)
-Én egyiket se szívelhetem. Csak akkoriban fanyaiottam rá, hogy ka-szárnyaáristomra ítéltek, unalomtöltésből szipákoltam...
— Váriunk is... Gondolom, akkor rnegent egy csillagod se volt.
— Az se baj. Nem pocskolták más piszkos embereért legalább...
— Az is igaz.
— Mert abban az altisztségben csak éppenséggel annyi a jóság, bogy kéretlen Tovább kimaradhat az emberfia.
— Te azt se elégölted meg.
— Hátha ugy elvagyok a Fertő partján, nádasán. És hiába is, biz a katonaság csak rabság. Nem szabad az ember magával.
-*■ Legalább otthun lennél üdörel
— Elfeledkezem az időről és azon magam, hogy már későn. Ha már későn, akkor hál legyen későn.
— Azért aztán csak ugy emlegetünk ittbun anyáddal, hogy a Gyuri most talán már lehet újra frájter is, vagy talán éppen káplár is... Utána meg ugy, bogy már éppen közember is.. Sohse tudjuk... Te nem irod, csak találgatjuk s az atrecodra se vezethetünk mást...
A franciáknak ilyenirányú puhatolózása a maguk szempontjából érthető, bár az ügy eddigi nyomozási adatai elég világosan tárják elénk a bankóhamisitási közönséges bűn* Ugy mozgató rugóit, inditó okait és a benne szereplő egyéneket. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége is szóba került finanszírozó és [rányitó szerv gyanánt, azonban a nyomozás máris megállapította, hogy a Tesznek vagyona nincs, a gyűjtésből befolyt 17 millió koronán Idvül. Uj hamlsfrank-terjesztőket
keresnek A rendőrség nyomozat-kiegészitö munkájának egyik jelentős aktusa a ma megindult utlevél-kutalisi munka.
főkapitányságon átvizsgálják az összes 1925. október óta beérkezett útlevél-kérelmeket, melyeknek alapján kapóit útlevelekkel bárki külföldre, különösen Olasz-, Franciaországba vagy Hollandiába utazott. így akarják kinyomozni az eddig elfogott hamisfra lik-terjesztők valószínűleg jóval nagyobb, szervezett társaságát. Másfél hónapon belül meglesz a főtárgyalás Az ügyészség a vizsgálatot mellőzve 8—10 napon belül előreláthatólag ki fogja adni a vádiratot a gyanúsítottak ellen. A főtárgyalás 6 héten belül meglesi; ha a vádiratok ellen kifogásokat nem adnak be, eseüeg előbb is.
Az ügyészség a Hágában illetve Amsterdamban letartóztatott Janko-vtts, Markovlch és Mareowszky vallomásainak másolatát mindmáig nem kapla meg a hollandiai törvényszéktől. Az ügyész most már valószínűleg diplomáciai uton fogja megke-
resni a hágai vizsgálóbírót a vallomások megküldése ügyében.
Kihallgatták Baross Oábort,
a TESz elnökét (Éjfélkor jelenlik Budapestről.) A királyi ügyészség ma délután tanuképen kihallgatta Baross Oábort, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének elnökét. A kihallgatást holnap folytatják.
Károlylék Párlsban hazatérésre buzdítják az emigránsokat
Pártsbil jelentik: A magyarországi szökevény kommunisták a francia kommunisták szakszervezetében tiltakozó gyűlést tartottak csekély számú hallgatósággal. Kovács szakosztályi elnök a frankhamisitási üggyel kapcsolatban izgató hangú beszédet mondott. Korvin-Klein és Friedmann halálára hivatkozva, bosszúra hívta tel a kommunistákat.
— Haza kell menni és, mint Rá-kosiék tették, ott kell a mai uralom megdöntésére törekedni I — mondotta.
Ezulán Károlyi Mihály szólalt fel és szidta a magyaíirszági szociáldemokratákat és az amszterdami internacionálé!. Kifejtette, hogy a szociáldemokrata munkásság minden árnyalatának közös frontot kell alakítania a mai uralom ellen. Hangoztatta, hogy a francia kormányköröket minden eszközzel fel kell világosítani a Franciaországban folyó magyar propaganda ellensúlyozása végett.
Károlyi József gróf cáfolja nagy feltűnést keltett nyilatkozatát A baloldali magyar sajtó is szenzációként tárgyalta Károlyi József grófnak, Zita királyné főudvarmesterének a Matin ma Budapestre érkezett keddi számában megjelent nyilatkozatát a frankhamisitási üggyel kapcsolatban. Az intervju szövege szerint Károlyi József gróf olyan nyilatkozatokat tett, melyek súlyos
támadásokat Jelentenek a kormányzó és a magyar nemzeti hadsereg ellen. Károlyi József gróf ma politikai barátaihoz Lequeilioba táviratot Intézett, melyben kéri őket, hogy az intervju-nak a kormányzóra és a hadseregre vonatkozó részét nevében a leg-erélyesebben cáfolják meg. Apponyl Albert grófnak is hasonló táviratot küldött, melyben kijelenti, hogy nyilatkozatát teljesen elferdítették és a francia szöveg 17.-IŐI 33. sorig terjedő részéi egyáltalában nem is mondotta.
Csehország nem tett lépéseket Magyarország ellen?
Prágából Jelentik: A cseh nemzeti szocalislák parlamenti csoportja tegnap a párt valamennyi minisztertagjának jelenlétében megbeszélés! tartott, amelyen megállapodlak abban, hogy a tizenkettes bizottság legközelebbi ülésén Benes külügyminiszter jelentést fog tenni a magyar frankhamisitási ügyről.
A Národni Politika ezzel szemben azt állitja, hogy a koalíciós pártok e!e|tetlék azt a szándékukat, hogy az első kamarai ülésen interpellációt intéznek a magyar pénzbamisitásl ügy-ben a külügyminiszterhez.
A cseh kormány félhivatalosa megállapítja, hogy valótlan az a hir, amely szerint a kisantant kormányai diplomáciai lépést tettek volna Magyarország ügyében az angol kormánynál.
Osztrák interpelláció a frank-ügyben
Bécsből jelentik: A szociáldemokrata parlamenti csoport a nemzeti tanács mai ülésén Interpellációi fog intézni a frankhamisítás ügyében a szövetségi kancellárhoz.
Haldoklik Nlkolajevtcs nagyherceg. Párlsbót jelentik: Nlkolajevtcs Miklós nagyherceg, az orosz hadsereg volt főparancsnokának állapota válságosra fordult. Az orvosok feladtak minden reményt. ?
— A nagygyakorlatokra talán firer-nck is előléptetnek. Szüretre...
Mig a rekruták be nem vonultak, addig kapott szabadságot, lehányta magáról a katonaruhát és civilbe öltözött, apjával aztán járták a színehagyott nádak világát. A dércsípte ezersziti nádban hallgató, didergetö csönd ült reggelente. Nem előzte meg Jöttüket a nádiveréb. A szél-csöndeken tépetten terjesztette fakult leveleit a vízirózsa. Csak a napsütésben mászott rá a tarka béka. — Fázósan, álomkórosan, mintha szédülne. Csobbanj is lustán csobbant a bogárság után. Aztán a felszínre se kukkant. Befúródott az iszapba, a fclkavarodollsága mutatta, hol. A keleti szellő végig hullámoztatta a szókülöfejü nádszalagot, kigyózottan cikkcakkozott útjában. A katonán is ilyenformán futhatott végig a hideg és kelletlen vetette meg a hálót, és eltűnődött a hosszú téli kaszárnya-életen. Hirtelen határozattal összeszedte készségét és kievezett a íolyó-torokhoz. — Egy nappal előbb utazott vissza a szabadságról.
Két napol csavargott a festői halásztanyán, hol a kuttyogatós tegény lányának lette a szépet. Nán köny-nyelmü bakamegszokásból, de komolyan, mert íme egy napi szabadságot adott maga-magának a tiz fölé,
A lány fogadta. Háromcsillagostól se? Ismerték apjostól már és nem nézték térdén settenkedéseit.
Hét napi egyest kapott, ami katonaéletben semmi, komiszabb is megeshet a bakagyerekkel. Terhesebbje a büntetésnek, hogy rukkolnia kellett: agyusztálni és ujóncot abrik-tclni. Utána neki vasraverés, másnak szabadság. Még liivjál: is a városba:
— Gyere öregem 1
— Hát megyek is, a rézfüttyéti
És oldallegyveresen ment. Az őrség kereste is ott találta a Fertőn, a halásztanyán. Tudták már, hol kell keresni. A kikölón üli. Mellette a lány. Lclóggatták lábukat és a viz-szinen tartották. Az ó bakkancsa épen a talpa széléig merült bele, a lány lógázva se tudta vizbe értetni. És ezen mulattak, mert z megértő sziveket sok cseprőség vidítja.
Az őrség elöl ladikba ugrott és kiáltotta:
— öregem, várjatok, megcsóna-káztatom a szeiclöm.előbb.
A káplár várt. Mit lehetett egyebet? Egyivásuak voltak. Gyusi egyet került az irtott nádak helyén s súlyom és hin'ár közi, mikor kikanyarodott szájon csókolta a lányt, aki nem akarta engedni, hát erővel foiyt le, aztán ment a patrol előtt.
— Csak kerülő uton, öregem.
Aztán ne vágj olyan szigorú képet. Mit gondoltok, mi jár ezért?
— Lefokozás mondották.
Leültették a kél napját, újra lefokozták és leszidták.
Ingre-gatyára vetközytten 01 a prics-csén. Szájában pipa s karikázza a füstöt és bölcselkedik. A többiek körülülik, akár iskolázáskor. Lelógó lábait maga alá szedi, bal karjával átöleli s jobb kezével pipáját fogja:
— Gyerekek I Én rám nem szabtak borjut.
— Ugy érted öregem — felel egy velebeli — hogy rád szabták, lszen mindég azon vagy, hogy fölvedd.
— Ertetek, öregem. Fürcrkorom-ban nem költött borjut hordanom s azon mesterkedtem, hogy kölljön.
— Valami bolondot ...
— Nem sokáig tart, higyjétek I Két hétig, vagy addig se és szabad leszek. Megint teszek valamit, valami nagy holondot. Most fötöltözködöm, aztán megnézem a rózsám. Két napja nem láttam.
— Ugy-e apám — szólt egy rek-ruta — eddig más szeretőt is választhatott.
— Né, a bundás I — agyarkodtak rá a vénebbek és kicsibe mull, hogy mejj nem csapták. A lefokozott csillapította őket és hallgattak rá.
(Vég« kóvj
1926 Január 15.
belföldi hírek
Deák Ferenc gyászünnepély. Ez év január hí I9-én lesz félszázados évfordulója, hogy a haza bölcse Deák Ferenc meghilt. Az évforduló napját gyászünnepséggel ülik meg. Értesülésünk szerint az emlékünnep napján a nemzetgyűlés és az Országos Tisza István Kór koszorút helyez Deák Ferenc sírjára.
A Lelrer-Ogy fővádlottja Bolla József. Budapestről jelenlik: Letrer Amália meggyilkolása ügyében az Ügyészség elkészüli a vádiratfal s azt Üttktie a törvényszékhez. A vádirat falta József lakatossegédei gyilkosában való bünsegédi bűnrészes-jéggel, rablás és sikkasztás bűntettével, Okollcsányl Lászlói, a villamosmüvek fötisztvlselöjét orgazdasággal és egy a Mclhosz kárára elkövetett csalással, Saguly Ferencet és Htttk Józsefet ugyancsak orgazdasággal vádolja. A főtárgyalás pár héten belül meglesz.
Községi és körorvosok országos nagy-gyülése. Budapestről Jelentik: Az Orvosszövetségbe tartozó községi és körorvosok országos nagy-gjtllésl tartottak az Orvosszövelség nagytermében. A gyűlésen dr. Kardos Sándor felcsuti orvos elnökölt. Az érdeklődés középpontjában a státus-rendezés állott. Az orvosok kérik, bogy diplomájukra való tekintettel > IX. fizetési osztály 3. fokozatából 40 évi szolgálat után necsak ugyanazon osztály 1. csoportjába, hanem a VIII. Illetve a VII. fizetési osztályokba Is bejuthassanak. Kérik a békebeli póüékok megadását s hogy ezentúl összes ügyeiket a népjóléti minisztérium Intézze. Szalay Károly dr. az egészségügy államosításiról tartott előadási.
külföldi hírek
Török, szerb, görög hatalmi blokk Anglia ellen. Londonbői jelenők : Angol politikai körökben azóta! a törők részről kiinduló törekvéseket, amelyek balkáni biztonsági P«Wuin létesítésére irányulnak, egye-"Wk manővernek tekintik. — Angóra törekvése Belgráddal és Athénnel való kereskedelmi szerződés megkötésére lulajdonképpen " lépése a törökök, arra irányuló kísérletének, hogy Jugoszláviával és Görögországgal együtt, ha-, ütai blokkol létesítsen Anglia ellen. Az angol diplomácia ügyeimét ez a törekvés nem kerülte el. Anglia ellen-Mkkhuzisa, hogy szintén egyesíteni 'Kyekszik • balkán államokat, de a 'ocarnól szerződés szellemében.
Felkelésre készül ■ román trón-«r«kös pártja. Bukarestből jelentik: A vidéken erős agitáció folyik Kd-»°ly lemondott trónörökös érdekében & a dinasztia többi tagja ellen. Hal kerületben kihirdették a kivételes állapotot. A Lupta draü lapot Bra-"snu ellen íplézetl támadása miatt, kél hónapra betiltották. A cenzúrára vonatkozó intézkedéseket lényegcsen
megszigorították.

zalai közlöny
Uszoda vagy strandfürdő?
Nagykanizsa, január 14
A Nagykanizsán lélesitendő uszoda terve a város közönsége legszélesebb rétegeiben teljes visszhangra talált Tegnap többen már a részletes tervek iránt is érdeklődtek szerkesztőségünkben. Ez a körülmény készlet bennünket arra, hogy újból foglalkozzunk a kérdéssel s hozzászólást engedjünk meg magunknak ahhoz a kérdéshez is, hogy uszoda vagy strandfürdő létesifendó-c Nagykanizsán.
Mielőtt erre a kérdésre megfelelnénk, Jöjjünk előbb tisztába néhány alapvető körülménnyel.
A kérdéses fürdő csakis a Nagykanizsa—Kiskanizsa-i ulon jobb felöl létesíthető, miután bal felöl a villanytelep duzzasztó müve áll fenn s ezen a szakaszon a legalább is 80— 100 centiméter mélységű medence vizének alsó kicresztése nem lenne lehetséges, a medence tartalmának egy részét tehát időközönként kiszivattyúzni kellene. A felső szakaszon sem Igen lehet létesíteni egy két méter mélységű medencét, mert le-neke mélyebben feküdnék, mint a minő mélyen a csatorna medre fekszik. Ha már most tekintetbe vesz-szűk továbbá a vizdusszasztással járó természetes iszaposodást, ami több kilométer hosszúságra terjed ki, de a csatorna időközönkénti kotrására a villanytelep amúgy is köte-' lezve lévén, az egész fürdő létesítése a Transdanubiával egyetértőleg lenne megoldandó. Meg vagyunk győződve róla, hogy e tekintetben a részvénytársaság el fog menni a méltányosság legvégső határáig.
Mielőtt tovább részleteznők a terv megoldási kivihetőségél, előre bocsátjuk, hogy egy uszoda létesítése legalább 500 millió koronába kerülne, míg egy strandfürdő 100 millió korona költséggel már létesíthető lenne. Ez utóbbihoz nem kellene más, mint a csatorna mentén mintegy 60 méter hosszban 10—12 méterre kiszélesíteni annak szélességét, ami körülbelül 1500 köbméter föld eltávolításának felel meg s 8—10 méler menedékes homokos-strandot kellene létesíteni hozzá. Ezzel nagyjában készen is lenne a strandfürdő. Kapcsolatos teendők lennének még a vizlcnéknek ka^Kscsal való ágyazása s a szélső paritok lejtős betonfallal való megtámasztása; kabinok felállítása s a terűjét csinosítása és körülkerítése. "
Mindezeknek a munkálatoknak költségei ma 100 millió koronára Irányozhatók elö.
Sokkal drágább ennél az uszoda létesítésének a költsége. Méreteinek legalább 20X60 méternek kell lennie, köröskörül minlegy kél méter magas betonfallal, a fenéken vízleeresztő készülékekkel s költségesebb további építkezésekkel.
Ezek után már most a szakembereknek a dolga, hogy részletesebben szóljanak hozzá a kérdéshez. Egyesületi alapon a 100 mülió korona
— hisszük — előteremthető lenne, már pedig ha napi 50 -60 látogatót számítunk 10.000 korona Jegy árral, 2 év alatt amortizálódik a befektetés.
Befejeződött a népszámlálás Nagykanizsán
Negyvennégy év alatt 900 lélekkel szaporodott Nagykanizsa lakossága — Az utolsó öt évben 1400 lélekkel csökkenés mutatkozik
Nagykanizsa, [inuár 14
A képviselőválasztás! névjegyzékek Jövőben való összeírásához szükséges népszámlálásszerü összeírás Nagykanizsán befejeződött s annak összegezett adatai ma kerültek a városi tanács elé.
Az összeirás számadatainak tanu-sága szerint Nagykanizsán 2893 ház van. Az összlakosság száma 29.020. Ebből 13.939 férfi, 12.081 nő.
Az életkor szerinti megoszlás a következő: a 18 éven felüliek száma 19 502, a 18 éven aluliak, tehát fiatalkornak száma 9518. A 18 éven felüliek közül 9109 férfi és 10.393 nő. A fiatalkorúak közül 4830 Hu és 4688 leány.
Ebből az életkor és nem szerinti megoszlásból nyilvánvalóan látszik a háborus-évek férfi-pusztitása. Mig az idősebbek közt a nők száma van túlsúlyban, mert a férfiak egy része a háború áldozatául esett, addig a háborúban részt nem veit fiatalságnál már a természetes és megszokott arány mutatkozik: a fiuk vannak csekély többségben.
Nagykanizsa összes lakossága közül nemzetgyűlési választói Joga van körülbelül 6800-nak.
A régebbi népszámlálások adatait előkeresgélve látjuk, hogy az utolsó, 1920. évi népszámlálás óta Nagykanizsa lakosságának száma 1390 lélekkel csökkent, ami a katonaság létszámának apadása, illetve a reáliskola távozásának ludható be. Az apadás 1920. óla évenként megközelíti az 1 százalékot, pontosan 5 év alalt 4 6 százalékot.
Az 1900. évi népszámláláskor 23.500 lakosa volt Nagykanizsának, amiből 650 volt a katonaság lélekszáma. 1900-tól máig eszerint városunk lakossága 5520 fővel, 23 és fél százalékkal gyarapodott.
Az 1891. évi népszámláláskor még csak 20.060 voll Nagykanizsa lakosainak szám. Ez a szám 190-ig 14 százalékkal, 1925-lg összesén 8960 lélekkel, tehát 44 6 százalékkal gya-ropodott.
Zalaegerszegen
is befejezték az 1925. évi összeírást. Ott 1279 házat számollak, melyeket összesen 11.743 lélek lakik. 1920-ban Zalaegerszegnek 1248 háza és 13.305 lakosa volt. A házak száma tehát nagyon csekély mértékben emelkedett, a lakosság száma psdig — az internálótábor likvidálásával — l3'/i százalékkal csökkent
Zalaegerszeg jelenlegi lakossága közül 7648 a 18 éven felüli és 4295 a liatalko'™.1 A férfiak száma 5600, a nőké 6343. A 18 éven felüliek közül 3439-íéifi, 4159 nő, a fiatalkorúak közül 2111 liués 2184 a leány.
NAPIREND
Január IS, péntek
Római katolikus: Pál rem. Protestáns: Lóránt Izraelita: Tcbelh kó
Nap kel reggel 7 óra 44 perckor, nyugszik délután 4 óra 30 perckor.
Mozi. Uránia: Bölcsódal, himnus az anyai szeretctról. Elóadások kezdete este 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Jaoulr 17. Ai litieliu Jótékony IWekytet ttne-£11 e«rt>ekötöll teidNiiUn|i i KeitíoZ heiyWf.it>. n diluUn Ónkor
taaiir IS. A .More IndooUane .-WMle 1 ötelor u UtlnUbin (SilcbcíUi Imre: Erdély vl/il. Ipirl..l[l!e1i d.llrde)
Jinule 17.' Ai éMK .illteti kepét HZedlii . Keie.nlny Outionben dlli.ll* SSeekoe (Vinkoe Jeni: Qtutnero .lieln
Jsnuie II. A m.yk.nii.il vendlzMeftk. kivleok. aieiilroeok í> piacink ie«élye2yl*UQ*k ilrtkd.D Uaeeetltye « Koeoni Sciiee leraeíbeo ..!< 9 úrikor.
Jsaaár ...........
■ Ni.'yl- i-..iXii,lta>in Mii 9
Jinnlr VA /itnyl l/odilnl te MCWu.ll Kflr kultur-r iSidi.T t vitoiMii dij/I.rmlben díiuiln I úrikor (de. Witwiitli DeieS: A cieeiem4 llet-lilltteM)
Janulr 23. A Mo.e lodomlnyo. elSidlei ette 7 Óéikor ee L'rlnUbin (Kii Ml,ion: Ceodlk i teeml-uet ei müve.eet kOrlSSI leld «e rnoil0iep.lt)
JsanáeSOL A Kereikedelntl Alkitmaiottlk rek-tlm-SUIi ■ Cenlrll óteitt helytelielben.
tsnolr 31. A Zetayl MÖÍöe Irodetnt le MIW-...11 K0r Delk Fireoe emllk-Ooncpeiye etle I íeikoe e elroeblie ruoleemeteiu
Buja bodza, selyemálom
Irta: OYÖKÖSSY ENDRF.
Haszontalan, buja bodza
Nő s virít az udvaromba'?
És hiába nyesem, vágom —
Kétszer kihajt minden nyáron
Haszontalan, buja álom —
Szivem selymébe pólyálom;
A gond róla le-lenyuzza
S rdteritem újra, újra I
— Városi közgyűlés. Nagykanizsa város képviselőtestülete előreláthatólag még január hónapban közgyűlésre ül össze. Ez a közgyűlés a költségvelésen kivöl több lontos szabályrendeletet és sok egyéb, a közgyűlésre már előkészített ügyet fog letárgyalni.
- Határkilgazltási tárgyalások. Tegnap délután Nagykanizsára érkezett Bődy Zoltán alispán, Brand Sándormegyei főjegyző és Ernyel J. kormánybiztos társaságában. Ez a bizottság a Magyarország és az SHS királyság közt létrejött egyezmény magánjogi kérdéseinek rendezése tárgyában tartja Nagykanizsán előzetes tájékozást szerző tanácskozásait. Az érdemleges tárgyalások mindkét állam megbizotlainak közbenjötlével a jövő hónap 20-ika táján kezdődnek.
— A Jogügyi és pénzügyi bizottság együttes alakuló ülése. Nagykanizsa város képviselőleslűle-tének pénzügyi és jogügyi bizottságai ma délután fél 6 órakor tartják a városháza tanácstermében együttes alakuló ülésüket. Az ölés táigysoro-zatán a megalakuláson kivül a dr. Králky István főjegyző állal elkészített járdaburkolási szabályrendeletnek közgyűlés elé terjesztendő Jóváhagyása szerepel.
- Közalkalmazottakfigyelmébe. A meneljegyiroda közli, hogy az arcképes Igazolványokhoz megkívánt ideiglenes, valamint állandó betétlapok az utasok kényelmére ezentúl a menet jegyirodában is kaphatók.
A zalai közlöny
— Nagykanhsa vámszedéíl Jogát Ideiglenesen meghosszabbították. Nagykanizsa város december hónap folyamán kérte az 1925. év végével lejárt kovezetvámszedési jogának további egy évre való meghosszabbítását. Az engedélyezési eljárás a minisztériumban folyamatban van. Addig is, míg ez elintézést nyer, Nagykanizsa város vámszedési jogát ideiglenesen julius l-ig meghosszabbították.
—AlegelSbér-klvetési lajstrom.
Az 1925. évi legelóbér pótösszeirási és kivetési lajstromot a városi adóhivatalban közszemlére tették ki, ahol az érdekeltek azt folyó hó 26-ig a hivatalos órák alatt betekinthetik és észrevételeiket vele kapcsolatba n megtehetik.
— A bérautó-ipar megrendsza-bályozása. Krátky István dr. főjegyző tegnap beterjesztette a személyszállító gépkocsi-ipar szabályozó szabályrendelet elkészült szövegét. A szabályrendelet a viteldíjak Időnként szükségessé váló megállapítását a városi tanács hatáskörébe utalja. A bérautók számozva lesznek. Ha valamely bérautó tulajdonos 30 napon át nem gyakorolja a szokásos bérfuvarozást, anr.ak iparengedélye érvényél veszti. A bérautók jelenlegi száma a szabályrendelet jogerőre emelkedése után előreláthatólag csökkeni fog. A helyettük kiadandó uj bérautó ipaien;»e-délyeknél elsősorban a bérkocsi-tulajdonosok jönnek tekintetbe.
— Nagykanizsa a zalamegyei mértékhitelesítői székhely. A kereskedelemügyi miniszter rendelete a mértékhltelcsltésre vonatkozólag megjelent a hivatalos lapban. A zalamegyei mértékhitelesítő hivatal székhelye Nagykanizsa. A hitelesítési időt Illetőleg a rendelet két csoportra osztja a vármegyét. Páratlan években Nagykanizsán, a nagykanizsai, keszthelyi, sümegi, tapolcai és balatonfüredi járásban, a píros számú években pedig a többi járásokban csz-k ízlik a mérlékhilclesitést a kijelölt központokban.
— Ismeretterjesztő előadás az iparosok részére. Tegnap esle tartotta meg dr. Fodor Aladár főorvos az iskolánkivtlli népművelés keretében előadását az Ipartestület nagytermében, melyet ebből az alkalomból zsúfolásig megtöltőit az iparosság. Az előadó közvetlen és mindvégig érdekes hangon szólt a sport higiéniájáról s az első segélynyújtás módjáról. Előadását a közönség állandó érdeklődéssel kisérte és több gyakorlati kérdést is intéztek Fodor főorvoshoz.
— NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ára 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Schmack mester sport-es-télye. Érdekes előadásban lesz része ma és holnap este a nagykanizsai ■közönségnek. Schmack mester a Központ kávéházban este 9 órakor anatómiai ismereteken alapuló tudományos testnevelési és izomfejlesztési előadást tart. Műsora igen változatos előadási helyez kilátásba.
— Az első rádió-bál Nagykanizsán. Január 30-án lesz az első bál Nagykanizsán, melyen a londoni Savoy-Hotel jazz-bandjának zenéjére lejtheti a táncot a farsangi jókedvű fiatalság. Ezen az estén rendezi ugyanis a Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete Nagykanizsán az első reklám-bált a Centrál összes helyiségeiben, mely alkalommat a soulerrainben hangosan beszélő rádió fogja Londonból Nagykanizsára varázsolni a legkitűnőbb és legmodernebb tánc-zenét.
Conan Doyle regénye
10 felv. — Főszerepben: Bessle Love, Lewls Stone, Wallace Berry
Az ősvilág szörnyetegeinek, a repulö sárkánynak, a rettenetes Brontosaurusnak, ősgyíkoknak csodálatos rekonstrukciója.
— Cukorcsempészek Zalában.
A pénzügyőrök az egyik Lenti körüli erdőben elfogták Nimeth János ker-kakutasi lakosi, aki másodmagával 223 kilogramm cukrot csempészet át Ausztriából. A kihallgatott csempész elmondta, hogy az elkobzott cukor sárvári gyártmány, de Auszltiábap olcsóbban leheteti megvenni azt.
— Hókaparó Nagykanizsa utcáin. Tegnap délelőtt sok bámulója akadt a Fő- ulcán végigszánkázó öicg, rozsdamaria hókaparónak, mely a város lomtárából előkerülve neki-gyürkőzött a vékonyka hórélegnek és két ló és egy kocsis asszisztálása mellett végigkapargálta a kocsiulal. Az egészben azért tartjuk ezt feljegyzésre érdekesnek, mert a primitív műveletnek Nagykanizsán annyi nézegetője akadt, mint száz évvel ezelőit az első gőzmozdonynak.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Hangverseny. Sándor Ervin hegedűművész, Hubay mester világ-hi'tü iskolájánaksegyik elsőrangú rcp-rezentása tartja egyetlen hegedüesté-lyét e hó 23 án szombaton a Casinó nagytermében. Műsorán olaszországi turnéján játszott legnagyobbsikerü darabjai szerepelnek, melynek Interpretálásával előreláthatólag .ép oly nagy sikert fog elérni, mini az olasz városban. Az estély jegyeinek elővételben való árusítása Szerbnél máris megkezdődölt.
— Zalában nem szeretnek adót fizetni. Mindenkit sújtanak a szomorú gazdasági viszonyok, de Zalára ugy látszik nagyobb súllyal nehezednek, mint más törvényhatóságokra. Ezt látszik bizonyítani az a körülmény, hogy mig Zalában 44 százalék, addig a szomszéd Somogyban csak 24 százalék az évvégi adóhátralék.
- Előadás Erdély várairól. Szleberlh Imre mult hétfőn az Urániáin a Felvidék várairól tartott hangulatos, érdekes előadását jövő hétfőn Erdély várai cimmel folytatni fogja. Ezen előadás a megelőzőktől eltérően nem 7, hanem fél 9 órakor kezdődik. Az előadáson az Ipartestületi Dalárdalrredenta dalokat énekel.
- Az egyke hazájában, a szomszéd Somogyban közel sem mulatnak fel a múltév anyakönyvi adatai olyan szaporulatot, mint azt a zalai községekben és városokban láttuk. A Nagykanizsánál alig néhány száz lélekszámmal kisebb Kaposvárolt 1925-ben csupán 34 volt a lakosság gyarapodása: 635 szülelésre ugyanis 601 halálozás esett. Nagykanizsán ezzel szemben háromszor ekkora, 111 volt a lélekszám gyarapodása, ami annyival Is érdekesebb, mert hiszen a házasodási kedv Kaposvárott erösebb lehet, lévén 1925-ben 292 kaposvári s csak 236 nagykanizsai házasság elkönyvelve a martri-culumokban.
— Iparosbálok. Keszthelyen fényesen sikerült iparosbál volt, pfe-lyen az első négyest 80, a masodikat 60 pár táncolta. A városjyezetö-sége és előkelősége majduem teljes számban volt ott a bálon, élükön Relschl Richárd nemzetgyűlési képviselővel. — Zalaegerszegen gróf Batthyány Pálné védnöklége alatt február 6-án az Ipartestület és Iparoskör rendezi meg az iparosbáll.
— Hitelszövetkezet Lentiben. A csonka alsólendval kerület nemzetgyűlési képviselője Lakó Imre dr. állal összehivolt értekezlet elhatározta Lentiben hitelszövetkezet alakítását, melynek alakuló gyűlése február 7-én lesz.
1 - Szenzációs fordulat a frankhamisítás! ügyben. Tudniillik mig a hatósági közegek a frankhamisításban nyomoztak, addig WelnerÖdön Nagykanizsán Fó-ut 8 szám alatt megnyitotta kerékpár és varrógép üzletét. Olvassa el a hirdetést.
- Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Diák- és levente-sapkák, eredclí, angol ping-pong labdák és versenyidők nagy választékban Szabó Antal fegyver- és sport-ftzletében,
1926 Január 15,
— Elsülyedt világ. Amikor le.
pereg a film, amelyei meglepetve fogadott az óilási arányokhoz sto-kott Amerika s amelyet nemrégen szinte extázisban üdvözölt London: önkéntelenül azon ut jut eszünkbe, melyei a kinematográfia negyedszi. zad alatt befutott. Negyedszázad előtt a közönség ujongott, hogy a mozivásznon lomha mozgással megindult egy tengeri hajó; esemény volt az a pár, gyorsan lepergő méter, amely a mozgást örökítette meg. Hová fej. lődölt a kinematográfia I Ma már legyőzte és maga alá rendelte a fantáziát ; megelevenili a llzezer évvel ezelőtt kihalt őskort, kiemel! annak faunáját, flóráját. A kép csodálatos és megdöbbentő; a dynasaurusok, ichliosaurusok, pterodactilusok, allo-saurusok a valóság erejével elevenednek meg, mozognak, harcbaszál-lanak egymással újra megvívják, az elsülyedt világ elfelejtett gigászi küzdelmeit. A film láttára még azon kevesek is be fognak hódolni, akik eddig bizonyos lenézéssel beszéltek a pergő celluloid szalagról. A film művészei Lewls Stone, Bessle Lowe megrázó erővel játszák meg a kalandos élményeket átélő expedíció utasait. Művészi alakitásuk még a csodálatos látnivalók mellett is hatást keltő és emlékezetet tud maradni.
— Iparostanoncok óra-mulasztásai. A városi rendőri büntetőbiré tegnap 25 nagykanizsai iparosra róll ki 25-100.000 koronás bírságot, mert tanoncaik az iparostanondskola előadásairól Igazolatlanul távolmaradtak. Tegnap ujabb 40 ilyen feljelentés érkezett. Az iparostanoncok kötelet iskola-látogatása körűi az utóbbi időben mutatkozó ez a sok mulasztás annál érthetetlenebb, mert hiszen nemrégen az összes iparostanoncok megkapták az uj ellenőrző könyvecskéket, melyekeu minden tudnivaló össze van foglalva a mesterek részére tanoncaik iskola-kötelezettségére vonatkozólag. Iparosaink önmaguk kímélése s a jövendő ipa-rosgeneráclö nevelése érdekében helyesen tennék, ha fokozottabb figyelmet fordítanának tanoncaik iskolalátogatására.
— Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén Nagykanizsán, Fó-ut 1. szám alatt megnyílik.
Blaha Lujza haldoklik. Budapestről Jelenük: Blaha Lujza állapota már orvosait is arra kéfztette, hogy minden reményről lemondjanak. A nagyasszonynak voltaképen már csak a szive működik, a|gyomra és az agya már felmondta a szolgálatot. Betegsége: végelgyengülés. Ma a déli órákban pár pillanaíra magához tért, de ez a javulás csak pillanatnyi jelentőségű.
A Márffy-ügy a Kúrián. Budapestről jelenlik : A Márffy-féle ismeretes bombapörben a Tábla tavaly ősszel megsemmisítette az elsőfoío ítéletet és Márffy Józsefet 7 évi ffi házbűntetésre Ítélte, a többi vádlottakat pedig felmentette. Az ítélet ellen Máiffy és az ügyész semmisé? panaszt Jelenteitek be, a védő egy úttal kérte Márlfy szabadlábra he-
lyezését. Az íratok tegnap a
Kúriá-
hoz kerültek s az ügyet rövidesen kitűzik tárgyalásra. A szabadlábra-helyezésről már a napokban döntenek.
1926 január IS.
zalai közlöny
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal meg. fiffvclú iolentíse: Csütörtökön a hőmér-s&ict- KBtel 7 órakor -4.8, délutón 2 órakor —2 2, este 9 órakor —2.7,
FdhSzel: Egész nap borult égboltozat.
SzMrdny: Reggel ÉK, délben É",cstcÉNy.
Napi csapódik mennyisége: 4V,'«.
Hóréteg 7 >
A Meteorológiai Intézet |elcntése szerint túlnyomóan borult itló várhstó, további hóemelkedéssel és sok helyütt csapadékkal (hó esó.) ________
CSERKÉSZ-HIREK
Öt éves a cserkészek szívet-kezete. A Magyar Cserkészek Terelő és Értékesít® Szövetkezete most töltötte be fenállásínak ötödik évét. A Szövetkezel, melyet tisztán cserkészek teremlettek meg, rövid öt év leforgása alalt virágzó vállalattá fejlődön. Nem régiben fiókot is nyitott és ma már a vidéken is számos lerakala van. A Szövetkezet Ravasz Árpád főigazgató, a Magyar Cserkész Szövetség volt elnökének vezetése alalt áll.
Makó város támogatja a cserkészeket Makó város lanácsa a makói cserkészcsapatok ez évi betu-házási költségeinek fedezéséhez 200 arany koronával járult hozzá a mult évi 100 arany koronával szemben.
A magyar ifjúsági mozgalmakról — Amerikában. Sven V. Knud-stn dán egyetemi tanár, ki jelenleg Ohioban a Yellow Springs-i egyetemen a neveléstan tanára, egyetemi előadásaiban részletesen beszámol a magyar iljusági mozgalmakról, köztük természetesen a magyar cserkész-mozgalomról is, meri, úgymond, ezek nem hiányozhatnak ott, ahol a világ nevelésügyéről van szó. Kiud-sen tanár különben cserkészliszt és a magyar ifjúsági mozgalmakra cserkészeink kopenhágai szereplése irányitolta a Ügyeimét. A világ ifjúsági mozgalmairól irt sorozatos munkája több világnyelven a közel múltban jeleni meg, s ebben a magyar ifjúsági mozgalmaknak is előkelő helyet szentel.
Zászlóadományozás. A bonyhádi 179 számú .Rákóczi" cserkészcsapatot az a kitüntetés érle, hogy Pesthy Pálné, az igazságügyi miniszter felesége, gyönyörű fehér selyemzászlót adományozott a csapatnak. A zászlót, mely egyik oldalán a magyar cimert, másik oldalán II Rákóczi Ferenc vezérlő-fejedelem képét viseli, vitéz Zerinviry János cserkészparancsnok vette át komoly cser-késztlnnepség keretében.
Török vendégek a Nemzeti Nagytáboron. A magyar királyi külügyminisztérium arról (írtesttelte a Magyar Cserkész Szövetséget, hogy Szelim Színi bej, a török közök látási minisztérium teslnevelési főfelügyelője vezetésével egy 30 fő.,ől álló török cserkészcsapat óhajtja meglátogatni a juliusban tartandó országos cserkész-táborozást. A Ma-gyár Cserkész Szövetség ugy a török, mint az egyéb külföldi vendégek fogadtatására minden előkészületet meg lett.
A ZALAI KÖZLÖNY
panaszkönyve!
Lázítás a jótékonyság' nevében
Egy a rokkantak részére árusiió j házaló uj rendszert talált kl a ; szivek és zsebek megnyitására Nagyknnlzsa, január 14 Kapluk a következő panaszos levelel :
Igenliszlelt Szerkeszti Uram! Tegnap délután beállított a lakásomra egy bőrkabátos, elegáns külscjil fiatalember. Egy koffert hozott tele szappannal, fogkefével és hasonlókkal, egy igazolványt, hogy a rokkanlak részére gyűjt és egy házalási engedélyi a várostól.
Mindezek ellenére bátorkodtam kijelenteni ismeretlen látogatómnak, hogy nem áll módomban vásárolni semmit, mert egyrészt kissé drágái: az árui, másrészt nem sokkal előbb a vakok részére házallak s azoktól vettem, harmadszor pedig — nincs pénzem.
Rendkívül elegánsan öltözött látogatóm erre kissé ingerülten j' gyeztc meg, hogy ő maga is 25 százalékos rokkr.nl s azért keresik fel épen az Intelligenciái, hogy az segítsen rajluk.
— De ma épen ennek az inlclli genciának nincs pénze — bátorkod' tam megjegyezni. — És lul vagyunk halmozva gyűjtőkkel és hasonló árusítási akciókkal.
— Hál aztán — pattant fel látogatóm és szinte fenyegető szikrákat lövell rám és házam népére haragosra gyulladt szeméből — mit csinálnak, ha odaállunk valamennyien a parlament elé és követeljük, hogy az állam tisztességesen eltartson bennünket.'?
— Minek a hivatalokban — foly latla belcvörösödve — az a sok naplopó, az a sok nagyfejű képviselői? Rólunk gondaikodjanak I
Szerencsére nem keltett ajtót mutatnom, atiéikül is megtalálta azt.
Tisztelt Szerkesztő Ur I Nem akarom én bántani a rokkantakat. Magamnak b vau emlékem a háború bál. De azl már mégis csak furcsának találom, hogy egy ép, egészséges, heteken at házalásra, tehát munkára is képes, elegáns ur, egy néhai rokkantságára hivatkozva, saját lakásomban pattogja el a maga exaltált, lázító felfogását. Aki egész nap házalni tud, testi és szellemi fogyatékossága nincs, választékosan öltözik, az dolgozni is lud akármi egyebei is. Az igazi rokkanlak számára az ilyen utak csak veszedelmet jelentenek, mert épen ellenkezőre fordítják a nagyközönségnek a rokkanlak iránt érzett szánalmát és nullára redukálják azt az áldozatkészséget, mivel a közönség, jómagam is, adózunk a rokkantaknak, ha van s ha megfelelő módon kérik azt.
A város vezetősége ilyen tanulságok után óvatosabb lehelne az Ilyen házalási engedélyek kiadásában.
Szerkesztő Ur hive: Spectator
SPORTÉLET
Zalaegerszeg győzött a dunán-tull ping-pong versenyen. A Kaposvárott lezajlott városközi pingpong verseny a dunánluli bajnokságért Kaposvár 3, Pécs 2 és Zalaegerszeg l csapata közt folyt le. Zalaegerszeg csapata elnycrle a „Du-ántul 1926. évi ping-pong bajnoka" cimet. A győztesek értékes dijakat aptak.
1*02I
Uránia péntek 7 és 9 kor: Bölcső-dal, himnus az anyai szeretetről, a szivek filmje az Édesanyám meghaló jeleneteivel. A darab hatalmasan kiemelkedő főszerepét Jane Novak alakítja. \
Szombat-vasárnap: Elsülyedl világ, Conan Doyle fanuteztikus regénye. Vasárnap mozinap^az árvízkárosultak javára.
Hétfőn Szieberlh Imre előadása Erdéiy várairól.
Sertésvásár
felhsllá. 4900. melyból eledaűsnul vtssaa- l
sanadt 20»drb. Elsőrendű 1S.SOO-19KO, .leden 17000-17.500. szeieU 16zfa 16.000 —165%, könnyít 13.00C~ltf.000. elsftrcndí Crer. 17000—17 500, ntáaódrceóa 15.000-16500, snscl saidő 17.009-20.000. szalonna
oegyban 19500- 21.C03. zelr 26EOO---.—,
kltiuolt hes 21.1.00-22.000. aiíloonáa Kísértés 20.0M-22.000. Irányzat lanyha.
r.lsdrt: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-l:s>r«ak«<tAt RT. Ksavtnntz*.
&pB°óütir>d«tés«k
Ax apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A címszó s minden vastagabb bctüból álló szó két szónak szimittatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dij előre *isetendO a forgalmladó hozzástámllásival
ValnlAV fír.vlrék
Asutr«4» ■/ÜVHJ.'JO
0«I* 210* ÜI7 j útin iii.-:M;r.-:i
bfu; I.UíMMvi
Wie ;i3X íi»:o Kiüuum:
rnttU h. 2US 2i\ű UtititJÍ
K?tt*«4 til SM»-n7.0 l7--» IJ7M
U< HiSfAi Oulo I«>Í4 14570
l«ia ICMÍ'J"
LU. wzsuv-s MUPO
I 'ti Híj
•Jwli.'tklát 1W3MCÍM u-.u 2U* üli
V>1* tv. vno-.mo :||0 3117
TfÜd U. unoma tt(4U
•»'r> u. J2VSUU KO e. 2 J <0
Harfij fcc: •lUt IK3* lOM
STWÍCT. IKt'.liliO 7UUU II;;O!U;O

KÖZGAZDASÁG
Magyarország állatállománya
A földművelésügyi minisztérium mosl tctic közzé az uj országos állat-összcirás eredményét. Eszerint sz ország területén van 1,920.036 szarvas-matlia, 875.76810,2,632.966 sertés, 1,890.511 juh, 59.831 kecske, 5039 szamár és 1787 öszvér. A tavalyi állat-ös.tztirással szemben, az cimull évben a szarvasmarhák száma 23.y85-tel, a lovak 25.997-tel, a sertések 174.960-nal, a juhok 76.356-tal, a kecskék 4431-gycl, a szamarak száma 42-vel emelkedett, az öszvérek száma ellenben 176 tal fogyott.
TŐZSDE' .
Az értéktőzsdén a két napos kedvetlen hangulatot barálságusabb irányzat váltotta fel. A külföldi tőzsdékről is barátságosabb hirck érkezick, azonban a forgalom ma is szűk kerclck között mozgott. A papírok csak kisebb nyereségre tettek szeri. A ku-liszban főleg az utóbbi napok lanyha papirjai magasabb árfolyamokon mozoglak. A fixkamatozásu papitok piacán nagytokú üzlettelenség voll
Zürichi xiiin'
:'t: t 19430;. Ioj.J-.-i- ;5I4Ó0, '.t*f-: £17 5S, unitul 2 50 OT. Milano 2087 50, t'.-v:--" 'JS10 feJi'-s 12420. V.':-,- 7299
I'.-. t67 50 l'tági 1582 59 Badaí-s IZ-Si, Vuvó 57 53. -scks.rst 23250 : 917 5j
a budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Pénsckftlesfint bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban fotyósttlat AcjcóI Ignác pénz-kölcsönközvelltő Irodája Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz. ahtt Kénya*erkölcsön kötvényeket veszek. 3550
Veszek állandóan meglepÓ ^nagas ..áron mindenfajta vadbfirflket, u. n nyul, róka, görény, nyesi, vidra slb. Borényl Aladár Deák-tér 4. és Bajza-ulca I. 3633
Két kis leányom mellé Jobbmodorss leányi keresek. Dr. Woll, Sugár-ut 54. 94
Zslsmegyel nagyközségben, vasútállomástól orszsguton 3 km-re egy 70 holdss szántó és rét és 14 hold elsőrendű fajszőló, a szóló-ben egy szép villaszerű épület &50 hl. hordóval, sz összes szótőszcll eszközökkel, > községben 4 szobás, vízvezetékkel, fürdőszobával és egyéb mellékhelyiségekből álló urilsk, 50 drb. álljlra Istálló, sertésólak, magtár, külön cselédlakások és rselédlstál-lókból állö birtok egyébb vállalkozás mlstt sürgősen eladó, Bővebbet Aozél Ignác Ingatlanforgalmi Itodája Nagykanizsán, Fiút 3. sz. alatt. 81
Rliltényi-oipöt vegyen 1
Forgalmas uleábsn Uzlethelylaég azonnal'átsdó. Clm a klsdóbsn. 57
Bcis n»sav -6 kg-o» 4IS0.1- 417-SW, 77 420.0X' -422 500. 7a kg-os
472 5dű -42S.0ÚÚ. «gíéb dnnántull és pcal vidéki 7tMq-í-o. 410.0ÖM412500, 77 SS OS 415001-417.500.ke-os 417 5X^-420.0.0 79 kü-os 4s00>J-4:2S»i. icss 245.0.**-' 247Ó0Ö. taks.o)a««rpa 235.C90 - 250.«, sörárpa 255,000—330 000, a.b 2ijOO-2600m, lenéért 180 0.0 185.1x0, repce 600.tx.0 -610.t00. köles 200.000 JlO.fcO, korpa 172500-177.500.
Balslonberényben, közvetlen a Balaton partján egy 1800 négyzetöl terlllcto, kőlallal körülbástyázott parkban épült nagy villa Pcnslonak nagyon alkalmas, teljes berendezéssel, egy vitorlás- A egy evezős esótuk* ksl együtt sürgősen az értékéhez mérten eladó. Bővebbet Acjeól Ignáo Ingaüsn-forgalmi Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3. szám alalt. _83
Kádár elsőrangú szskeró állandó alkal-maztatásl ketcs. Qm a klsdóbsn. 110
Eladó egy 3 X 239 Wolt 3X 10 Amp. villany erő ora, egy 150 Woll S Amp. világítóét Villanyira és egy |ó állspotbsn levó Íróasztal. — Bővebbet Zalai Károly könyvnyomdájában, Erzsébzl-lér 18._33
Egy vízimalom (Turbinával! 10 hold szántó, tét és szőlővel sürgőse elsdó. Bővebbel Aoaál Ignáo lugállanlorgslml Irodája Nsgykanlssán. Fő ul 3. sz. alalt. 82
Eoy állrl haaxnált 12 lóerős nyora-olaimotor 900 cséplővel, lóhetfejlóvel. kompiéit telszercléssel elsdi. Megtekinthető Vá.nosl Imrénél. I'oloskclón u. p. üdse. Ugyanott egy föszljj teljesen uj. eladó. 118
Olcsó és Jó
zománcedényt, porcellánárut és mindennemű háztartási cikket
c"k" Szerbnél vásáromat
Cscngery-ut ti. J'H
I drb. AOM típussá autó nyitott karos-serUvsl és komplett felszereléssel Austro-Dalmlar gyártmány, még garanciával. 1 drb. Auatro-Oalmler
.7/60 HP hathengeres két ksrosserlával (nyitott és csukott) gumival, komplett felszereléssel. 1 drb. 36 HP SU»r gyártmányú személyautó kombiné karosseriával, gumival, felszereléssel. 1 drb. cca 1 év óut használatban "lévő-S keték-lékes 4 üléses Maflamobil személyautó, ballon gum[k.al, télies telszere-lésekkel. - Teljesen uj 2 kctéklékes 4 üléses NUoomobll íZ:nt2iyauló. bálion
Bumlkkal, egy évi gyári garanciával, j, Auatro-ualmlar és Magosno-^ill szem%- és teherautók
üliEiSER J. C gépgyár
Nagykanizsa.
A
zalai közlöny
1926 Január 15,
Haán Oyula nagykanizsai bírósági véjrrchaltótól.
537/1925. véfjrh. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági véereha|ló az 1881. évi LX. t.-c. 102. értelmében ezennel közhírré tejzl. hnpy a naevkantzsal klr |árüs> blrősápnak 1975. évi PV 64%. számú vét?-zé«e következtében Dr. Welsz 1 akw Upvvéd által képviselt Paludl E»í-k é< Flvhl budapesti c'p lavára SxaM Va« Károlvn* nagykanizsai lakos ellen 2000.000 K * |ár ere-Jél? 1925. évi december hő 1-én foganatosított k»elée»é«l vét»reh.i|tás ul|4n le- és felUlfocUn és 5.000.000 kor ber*MI kővetkező Ingóságok. u. m.: különféle szobabútorok és Ingaóra nyilvános árverésen eladatnak.
Mrlv árverésnek a napvkunlzsal klr járás-blrő*4g WS lk évi Pk 6-196 számú végzése fofvtán 2.000000 kor tőkeköveteié*, ennek IW. évi szepl M 29 napjától Mrd havi l'^'o kamuiul. .1.000.000 tit<n I925. junlu* 22 tői szent 20 íj? havi tiy>'o. Wo váltó-dll és ed'Mg összesen R7.Í00 kor. blrőilag mir rorpjkl'apllotl költségek ereiéit*. a netán fizetett össree levonása mellett Nagykanizsán. M*pv«r-ulo 79. sr a. leendő meg-tartátára I92«. évi Január hó 22-ik nap-Iának délutáni 3 órája határidőül klIQ/e-tlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel olv nieclecvzéwel hivatnak metr. hoev az é.lnlrll l»«<\sá«ok. az IMI. évi LX. t e. 107. és 108 §al érlelméhen készriénxlizctés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szűkség cselén becsáron alul Is el fognak adatni
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és felülfoglallatták és azokra kielégítési logot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értei* méhen ezek iavára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1926. évi. január hó 9. napján.
Haán Gyula s. k.,
iu kir. Jblróságl végrehajló.
Remek kényelmes
SZÁNKÓ eladó
REISZ, Kazinczy-utca 8.
Ugyanott 1 drh. faea»zterga-pad vadonatúj eladó.
Árverési hirdetmény.
Folyó hó 20-án* d. e. ValO órakor a helybeli méntelenoszfólv laktanyájának udvarában 1 drb. herélt ló és a felgyülemlett lótrágya nyilvános árverésen el fog adatni.
Belga tenyészmén
4 éves. sárga szórtT, fedeztetés! engedéllyel eladó. — Cim:
Androsics István
Varjaskér (Somogymegye) Vasúti állomás: Kéthely. n
Haán Oyula nagykanizsai bírósági _végrehajtótól.
343/1925. végrh. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1925. évi Pk. 5063. számú végzése következtében Dr. Antal Gáspár javára 1.559.000 K s jár. erejéig 1925. évi jullus hó 25-én foganatosított kielégítési végrehal-tAs utján le- és lelülfoglalt és 23,440 000 kor. bccsOlt következő Ingóságok, u m.: köcsl. ló. szecskavágó, ebédlőberendezés, 18 uj (érllkig. 2 complcü férfiöltöny stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1925-lk évi Pk 5063. számú végzése folytán hátr.: 1.751.000 kor. tökekövetelés erejéig P*csa községben számozatlan házaknál leendő megtartására 1926. évi Január hó 18-Ik napjának délelőtti 10 órája határidőül küüzetlk és ahhoz a venni siá'ndékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t-c. 107. és 108. § al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felülfoglallallák és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1926. évi január hó 1. napján.
Haán Gyula s. k.,
Ili_ klr. jbiróságl végrehajtó.
Fegyvergyári „STEYR" kerékpár
kizárólagos árusátója.
„VICTORIft" legjobb német gyártmányú
varrógépek árai: Hosszuhajós 1,900.000 k Cenlral Bobin 2,500.000 k Sülyesztö karikahajós
3,400.000 k
Kayser ipari gépek: Balkaros cipészgép
5.000.000 k mr Eladás részleifizetésre is. "5S3
Fehér- és ajourliimzésre a varrógépen teljesen ingyen tani'ja
meg vevűil weinek mm
Varrógépjavitásokat olcsón és szakszerűen eszközlöm.
Üzletniegnyitás.
Értesítem a n. é. közönségei, hog£
mos záros- és MM
f. hó 16-án ujb-M megnyitom Eötvös-tér 1. sz. (Ba'aton-üzlettel szemben). Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását
sípos József
hentes és mészáros.
„Fiat autó 502."
szép, jókarban levő eladó Nagykanizsa. — Telefon 167.
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHIIZ
Szarvas szálló épület.
Van szerencsénk a t. vásárlóközönséget értesíteni, hogy áruink már külföldről is megérkeztek éo minden vételkényszer nélkül megtekintheiők.
Kaphatók:
mindennemű harisnyák és harlsnyakíilünlegességek angol mellé harisnyák.
Kötött-szövött áruk u. m.:
Pull-owerek
Férfi, női és gyermek mellények . . „ sweaterek Nöi- és gyermek-kábátok Korcsolya-dresszek Vállkendök és svealok
Vádász harisnyák Baby kelengyék Selyem svatok Nadrágtartók Bokavédők Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek.
Biztosithatjuk a t. vásárlóközönséget szolid és pontos kiszolgálásról,
Hangjegy újdonságok 1
Tcrczlna, Alexandra cpereltek
Wenn leli elne Ahnung halt Marié, du blsl dle schönste Frau Rs vcht dl Lőtt Illa. Sussle — Ah-há I Jet Sir ez a bébim. - Ja der Sonnenscheín I Mandoll-Mandola (Tangó) Murgáca Kálmán nótáskönyve és dalai Magyar nóták és népdalok
Fischel Fülöp Fiai
paplrlrah&iáb.a NAGYKANIZSÁN.
Pahócsa István j
borbély ás fodrász üzlete .
holnap, |
szombaton, január hó 16-án ||
nyilik meg |
Eötvös-téri
29. ss. alatti
(Szentháromság siobot ral ts szemben).
Műhelynek
vagy
ra ktá rna k
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. BÓvebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában i<
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
A budapesti töz3de záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a kővetkezők:
níj! *
Knil 9
ÜC1 tl MM ű
Ktt fci
Uiiiw.t :i
laro L •
Cl.-K. k.'-k II
orv. un. u>
f/MMUI* IU
H—u I
»(>•». »»t. ». J
i-.i .'.'•« n
I
* •«. rcui is
tt.p UhMet : Vif. tJ ¥<ta» l*trt»i
IHDI L t. lii.
K««tk. n '40
sik:M IIA* «. Twi tiriw
• '!< U. I L-«4rvi<0t1
P'•«.'.'.;t I K)k«ev«l ru.
«tui ra 11
•U^tlj
K*-ii' ** IK>
«lw» t fl'it. 411'
»0-'t4--. 1 Miju.-rrMdt
wo-n. ti
Oo'.tini't a •*.;» I • :t«>ji
SrJT.Mi 114
KvttOU s
K'.íl-v»»i,c
VfttAU «
rn-jt.uita. ti. D» i»M»
BLe>t>
Bcut! 4 • **
:«»*L»er * <
Itiurii'.
Kova » Zís. OCít
D»<;IM U
X»|f» kiyt t
kit. X'j.i.-n JS?
Náx/t.'tcryl M t*
nftiiri
áhíaiiJV 'fvluil ky. tli íVittt OIC»c« «u:«i Wlral
fup'iit.aai
Vasa.0;
t(04l v»j. Kibu.-* Ciii. nifu
fé&tU
Oni.Uta. Oii* VW. rfort.ir (Um [Ja.
Míg
Ccl».»
Ua.?,
S-t.U-i v«nr»p««
Kína
ICT**- ll
nílitsina
K&CtUajiaJ
i.lfaim
V.-Ji veti la t
Of« 4
St.kt 11
VAU k.ica
UrU T
AntafJc*
L>«aaU
XönU —
Viroal —
Ufihuil 41
llUnriMt IM
T.».t X*
CaüaccyArak
411
Cükorlptf tm
O*o»ta 149
V. njk tako< »« Ml
2lilnl«M<«t
Suli Ml —
Pi^M -
Tok«i: fco. 17
is
UJ. hiA imt Ind Alt- (i>
kir Aa •
rftriroii tf* «;irUf At
........!■■■ I
OKb«riaíl i
3,kU»4kk
07<p)BaK<i4 Piaatipv

X«l(. utUlfy'
S«Qua Daak*
K«UU MuUjl TUt*
atlf«t4l*k
OojojI
Oaiml I
lo'.Mrula
I »:.:.; r.
ö>t«ra«tt 1
Bli.lt
Btal
Biiiiól i
OtO<< bii Ojiría P.la Pipidül
Kíffí""
Nyomitott t Zrinyi Nyomdiipu íi KOayvtt.ialiedés R.-T.-nÁi, Nnsyksntain. (NyomdívrarB: OhuitcA KíiolyJ.
86. évfolyam, 12. szám
Nagykanizsa, 1926 január 16, szombat
Arat 1800 ki
POLITIKAI NAPILAP
r.uiui-Mf * UttótXvMl.i !>{.»; a 117. aal«t
Felelős szerkeszti: Kemptien Béla
x»HMUd ÍI»: Ua ;"<•<*» Hinm Ma... - ______a.OO! klnox
AZ ELPUSZTÍTHATATLAN HUNGÁRIA
Sokszor előfordul, hogy elzártságában egy magát védeni nem tudó emberre ellenségei rázudulnak s kisebbítik, gáncsolják és rágalmazzák. Végre a közvélemény megsokallva ezt a támadást, felébred a közönyéből s a saját szemével kezdi vizsgálni azt, hogy tényleg mik a rendszeres és nagyhangú gyalázkodás alapjai. Ekkor aztán kisül a megrágalmazottnak igaza s a rágalmazó alantas céljai és érdekei.
Körülbelül igy járt most a frankhamisitási üggyel kapcsolatban Csehország is.
Évek óla síppal, dobbal folytatja rágalmazó hadjáratát Magyarország ellen, amely a könyörtelen békeszerződés áldozataképen némán kénytelen ezeket elszenvedni, a visszatorlás lehetősége nélkül. A leiolyl események újra felpiszkálták Csehországnak e sohasem lankadó ösztönét s most még önmagát Is felülmulta abban, hogy a külföld, jelesen a nagyantant véleményét ellenünk izgassa. Megpróbálkozott a kisantant iűbbi államaival is, de azok hűvösen húzódnak el az együttmanövc-rezéslől.
Most aztán kezd beigazolódni, hogy az Isten nem ver bottal s az ellenünk szórt rágalmak kezdenek visszahullani a rágalmazó lejére.
Addig gyalázták Magyarországot, mig a nagyantant most már igazán saját szemeivel akar látni, ami szörnyű csapás lesz a diplomáciai furfanggal összetákolt Csehország helyzetére és jövőjére nézve.
Az angol Times hosszabb cikkel közöl, amelyben leleplezi Csehország üzelmeit. Nyilvánosságra hozza, hogy a cseh sajtó Franciaországot igyekezett rábeszélni arra, hogy lépjen fel követelésekkel Magyarországgal szemben.
Amikor ez a gondolat kudar-cot vallott, a Nemzetek Szövetségét próbálták mozgósitani.
Kiemeli ez az újság, hogy a Középeurópában állandóan konstatálható nemzeti, szociális, val-ISsi és fajgyűlölet most már fel-
ébresztette Nyugaieurópa figyelmét is. A nagyhatalmak eddig a Versailles! békével voltak elfoglalva, mert hiszen a német-francia kérdés az európai érdekek szempontjából előbbrevaló volt minden egyébnél. Mosl már, hogy ez a locarnói szerződéssel nyugvópontra jutott, több idejük és módjuk van Keleteurópa kérdéseivel is foglalkozni, melyre épen a csehek hívják fel mindegyre a figyelmet. Most már kezdik látni odakint is, hogy a trianoni békeszerződés égbekiáltó igazságtalanságokat teremtett. — Rossz gyümölcsei most mind megértek a beható tanulmányozásra. Hangoztatja a Times, hogy amint a ruhrvidéki megszállás Ideje alatt francia-német megbékélésről még beszélni sem lehetett, azonképen dőre kívánság ezt várni Európa keletén, hol Magyarország gúzsba kötve fekszik.
Kiemeli e nagy angol újság a magyar kormány okosságát és kényleien óvóintézkedéseit mindennemű esetleges puccs-lehetőségek ellen.
Amidőn elégtétellel, sőt hangos örömmel köszöntjük a legtekintélyesebb angol lop részéről e tárgyilagos megvilágítását a helyzetnek, hitünkben megerősödve várjuk a megértés további eredményeit és bizalommal tekinltink a magasságos Égre, tudva azt, hogy a világrend törvényei szerint meg fognak bűnhődni a gonoszok. Azok, akik széjjelszedtek, kifosztottak és nem tudnának nyugodni addig, amíg utolsó csepp vérünket Is ki nem innák.
Nagy elégtétellel látjuk, hogy immár saját fegyvereik által kezdenek elveszni, kik fegyvert fogtak az igazság ellen egy életképtelen, sőt torzállam rögeszméiért ; kik ezer bűnben bűnöztek az ezer éves Hungária ellen, aki volt, van és lesz!
Újból nagy eréllyel folyik a nyomozás a frankhamisítás ügyében
Baross Gábor és Zadravecz István kihallgatása újra felverte a frankhamisitási ügy hullámait — Baross Gábort szabadságolták — Magyar detektívek utaztak Párisba, hogy hazahozzák a névtelen feljelent8t, ki egyúttal bűnrészes is
Budapest, január
A frankhamisitási ügyben a nyomozás a legnagyobb eréllyel folyik.
Hivatalos kommünikét a mai nap folyamán, értesülésünk szerint, nem adnak ki.
Illetékes helyen közölték munkatársunkkal, hogy a mar'nap folyamán kihallgatták Barosi Gábori és Zadravecz püspököt, akiknek kihallgatását bizonyos vallomások tették szükségessé. Baross Gábor kihallgatásának eredményeképen a mai nap folyamán ujabb egyének kihallgatása is sorrakerül, akik ezideig nem szerepeltek.
Másfelöl Zadravecz püspök kihallgatása is . szükségessé leszi egyes egyének kihallgatását, ami már szintén folyamatban van.
Illetékes helyen ugy nyilatkoztak, hogy a bünügy felderítése már előrehaladott stádiumban van, ugy, hogy a teljes kibogozás és a rendőrt nyomozás befejezése kél napon belül várható.
Zadravecz püspök bekapcsolódása a frank-Qgybe
Dr. Dánér Béla, Zadravecz pspök ügyvédje a következő felvilágosítási adta:
— Az a tény megfelel a valóságnak, hogy a frankhamisítást' ügyre vonatkozólag tegnap este a püspököt kihallgatták. Közölhetem, hogy az llgy a püspök személyét Illetőleg teljesen tísztáződott. Bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem ludott arról, hogy hamis frankot akarlak készíteni, csupán arról volt tudomása, hogy hazafias akció készül.
— Véleményem szerint a püspök ur szerepe ebben a dulogban teljesen liszta és veszélytelen. Teljesen kizártnak tartom, hogy ellene bűnvádi eljárást indítsanak. Az eddigi kihallgatása is csak azért vált szükségessé, mert Rába titkár ellene vádaskodással lépett fel.
Vármegyék bizalma Bethlen iránt
Esztergom és Komárom egyesitelt
vármegyéit, Veszptém, Győr, Moson, Pozsony, Vas és Abaujtorna vármegyeközigazgatási és törvényhatósági bizottságai mai rendkívüli közgyűlésükön r. frankhamisilási üggyel kapcsolatban gróf Bethlen István ml-niszterelnökhöíHfciratot küldőitek, melyben hálával és köszönettel emlékeztek meg arról az emberfeletti munkáról, amelyet a frankhamisitási ügy miatt kritikus helyzetbe julolt hazánk megmentése érdekében kifejtett. A törvényhatóságok és közigazgatási bizottságok a miniszterelnököt rendithetetlen bizalmukról, tántoríthatatlan ragasíkodásukról és szeretetükről epyhangu lelkesedéssel biztosították. CUvOzlő' láviraíol küldött a ncgyatádt választókerület egysé-gcspártja is a miniszterelnöknek. Baross Oábort, a postatakarékpénztár vezérigazgatóját szabadságolták
Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter, illetékes helyről nyert információk szerint, a mai napon a postatakarékpénztárban vizsgálatot rendelt el azért, mert megállapítási nyert, hogy a Postatakarékpénztárban az ügyviteli szabályzattal ellentélesen folyósítottak kölcsönt. Baross Gáhor a postatakarékpénztár vezérigazgatója a vizsgálat tartamára szabadságra ment.
Nádosy nem mondott le állásáról
Egyes lapokban az a hír jelent meg, hogy Nádosy Imre országos főkapitány a fegyelmi vizsgálat el-ren-dclésekor lemondott állásáról. Munkatársunk kérdésére illetékes helyen azt a választ kapluk, hogy Nádosy állásáról nem mondott le, mert aki ellen fegyelmi vizsgálat rendeltetett cl, nem mondhat le atról az állásáról, amelynek kötelékéből elkövetett mulasztások és egyéb vétségek miatt fetfüggesztetett. Nádosy ellen csak a jogerős ítélet u'án folytatják le a fegyelmi eljárást.
„Egyelőre nem lehet tudni semmit" 1
(Késő esti telefonjelenlés.) Strache Gusztáv főügyész délután fél 5 órakor ment hivatalából ebédre. Kijelentette, hogy nem tudja, visszatér-e hivatalába, mert a frankhamisítási Ugy kalcidoszkopszcrüleg változó helyzeteket teremtett s ig^ egyelőre nem lehet tudni semmit.
Két magyar detektív Párisba utazott
Mint megírtuk, a frankhamisitási "gyet egy Schuiz nevü nyomdász
A zalai közlöny
1926 Január 15,
árulta ct a francia hatóságoknak és a párisi rendőrség az ó dcnunciálása alapján indította meg már tavaly a nyomozást a frankhamisítás ügyében. Erről a Schultzről kiderült, hogy a frankhamisításban, mint bűnsegéd Is résztvett.
Schullz a Térképészeli Intézet nyomdászai közt a frankhamisilási ügyben tevékeny részt is veit Először anyagi követelésekkel lépett fel Wlndischgrütz herceggel szemben, maj amikor követeléseit nem teljesítenék, akkor meni Párisba és mindent leleplezett a fróncia hatóságnak.
A budapesti rendőrség a napokban hivatalos átiratot intézett a párisi rendőrfőnökséghez, amelyben a kezei kőzi levő és súlyosan terhelő adatokra való hivatkozással, a bűnrészes Schutz letartóztatását és kiadatását kérte.
Az átiratban megjelöllc a rendőrség Schulz jelenlegi párisi tartózkodási helyét is és kérte, hogyha esetleg nem tartózkodnék a megjelölt helyen, ugy a párisi rendőrség mindent kövessen el kézrekerilésére.
A budapesti rendőrség egyúttal két deteklivet küldött kl Párisba, akiknek az a feladata, hogy a párisi rendőrségnek segitsigérc legyenek Schutz tartózkodási helyének kiku-(atásában és amennyiben a francia hatóságok is hozzájárulnak Schulz kiadatásához, ők kisérjék a foglyot Budapestre.
Minisztériumi tanácskozások Ba-ros és Zadravecz szerepe körül
A miniszterelnökségen Bethlen István grófnál egész nap folytak a tanácskozások a frankhamisilási ügygyei kapcsolatban. A tegnapi kihallgatásokról Pesthy Pál igazságügy-miniszter és Strache Gusztáv főügyész referáltak a miniszterelnöknek.
A tanácskozások tárgyát képezte Baross Oábomak és Zadravecz Istvánnak kihallgatása is.
A SZÉP
Irta: tjlKLÓS VITÉZ
Az élei célja: keresni a Szépei S a Széppel derűsebbé tenni; Uhet az élet csillogó, de mégis Csinált virág és sivár Semmi.
Az élet célja: keresni a Szépei És akkor nem lesz komor, szürke; ,4 könny sokszor virágfakaszli har-Imai
S a világ csak lelkűnk lükre.
Az élet célja: keresni a Szépei, Mert ki a Szépei már föllelte S lelkébe zárta: kisugárzik onnan És szépei tál, — mert szép a lelke!
Hogy ml a Szép? Szép, amit annak /nézünk,
Ha a jó emberek szemével látunk; Szép, ha magunknak semmit el nem Inézünk
S másoknak mindent megbocsátunk!
A lóügyész távozása ulán Wulko Lajos külügyminiszterrel, Klcbctsberg Kunó gróf kultuszminiszterrel, Álgya-Papp Sándorral, a honvédelmi minisztérium adminiszlrativ vezetőjével tanácskozol! külön-külön a miniszterelnök főként Zadravecz Islván ügyében, kinek lakására a főügyész Makkay ügyészségi alelnökkel tegnap aulón meni ki s ott 2 teljes óráig farló kihallgatási foganatosítottak. Baross Oábor postalakarékpénztári vezérigazgató, a Társadalmi Egyesületek Szövetsége elnökének tegnapi kihallgatása az ügyészségen három óra
hosszat larlott.
Baross Oábor kihallgatása főként akörül folyt, hogy hogyan juthatlak a hamisítók az 111—2 milliárdos összeghez, ami műveletük lebonyolításához kelleti. A Movc székházát nem őrzi
rendőrség (Éjfélkor jelentik telefonon.) A délutáni fővárosi lapokban megjelent hír, mintha a Move székházát rendőrség szállta volna meg, nem felel meg a valóságnak. Erre ok egyáltalán nincs.
A közigazgatás reformját tárgyalja a takarékossági bizottság
Egy törvény helyett több kisebb törvényjavaslattal reformálják meg közigazgatásunkat — A nemzetgyűlésen valészinQleg Bethlen gréf miniszterelnök ismerteti eIBször napirend előtt a frankhamisítás ügyét — A Ház elnöke hétfőre összehívta a pártközi konferenciát
Budapest, janulr 15
A ncmzelgyülésnek karácsonyi szünete után első, keddi ülése viharos lefolyásúnak ígérkezik. A frankhamisítás ügyét több oldalról is a Ház elé fogják vinni. Ezért hívta össze Scilovszky Béla házelnök Semmering-ről, hol szabadságát tölti, a párlközi konferenciát.
Előreláthatóan Bethlen István gróf miniszterelnök szólal fel elsőnek napirend előtt és ismerteti a frankhamisítás ügyét. A miniszterelnök után egy-két szónok, valószínűen egy ellenzéki és egy kormánypárti beszél. Szó van arról is, hogy gróf Apponyl Albérlet kéri az ellenzék felszólalásra, de erről még nem döntöttek.
A közigazgatási reform
A takarékossági bizotlság a nemzetgyűlés szünetét fokozott munkában töltötte. Különösen a közigazgatási reform foglalkoztatja a bizottságot.
| Rakovszky Iván belügyminiszter ugyanis a közigazgalás reformját nem egy /örvénnyel kívánja megoldani, hanem a közigazgalás egyes ágaira kilcrjcdő kisebb törvényjavaslatokban statuál reformáló intézkedéseket. Ezen Intézkedések között a legfontosabb a fellebbezési fórum-rendszer egyszerűsítése. Ezeknek a kérdéseknek le-lárgyaiására a takarékossági bizotlság külön albizottságot küldölt ki, amely az elnöki tanáccsal karöltve fogott ezeknek a munkálatoknak lefolytatásához . A bizottság ma délelőtt ülésl tartóit a lőrendiház épületében Ugrón Oábor elnökletével.
A takarékossági bizottságnak az adminisztráció leépítésére vonatkozó munkálatai még legalább két heti munkát vesznek igénybe és igy február elején kerül majd sor arra, hogy a belügyminiszter a takarékossági bizottság javaslatait a maga hatáskörében felhasználja és Intézkedéseket tegyen a közigazgatás reformját célzó
egyes törvényjavaslatok megszövegezésére.
Pártkőzi értekezlet Scilovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke ma délelölt értesítette az összes pártok vezctőll, hogy hétfőn délelölt fél II órakor a parlament elnöki fogadótermében pártközi értekezlet lesz. Ezen az ülésen beszélik meg a keddi ülés lefolyásának eshetőségeil.
A nemzetgyűlés összeférhetetlenségi állandó bizottsága január 20-án délelőtt ülést tart és Vargha Oábor nemzetgyűlési képviselőnek a belügyminisztérium részére leadott ingatlanok ügyében leli bejelentését tárgyalja.
Minisztertanács (Éjfélkor jelenlik telefonon.) A kormány lagjai Bethlen István gróf miniszterelnök elnökleiével délután 5 órától este fél 10-ig tartó minisztertanácsot tartoltak. A minisztertanács letárgyalta a takarékossági bizotlságnak a közigazgatás és igazságügyi eljárás egyszerűsilésére vonatkozó javaslatát. Ezulán a miniszterelnök tájékoztatta a minisztertanácsot a frankhamisítás ügyének jelenlegi állásáról. Végül folyó ügyeket tárgyaltak.
külföldi hírek
Az erdélyi magyarpárt az árvíz károsultakért Kolozsvárról jelentik: A Magyarpárt elnöksége felhívási bocsátod kl, amelyben lagjait az árvízkárosultak javára való adakozásra szólítja fel.
A románok letartóztatták a Bécsi Magyar UJság volt szerkesztőjét Bécsből jelentik: Halmi Józsefet, a .Bécsi Magyar Újság" volt szerkesztőjét, aki átvette a kolozsvári .Az Újság" szerkesztését, a határon a román csendőrség letartóztatta.
Könnyebb a vén hajónak szárazra jutni
Irta: Válh Jánot (3)
A lányt künn találta. Vacsorához készülődött és segít neki. Egy-ket-tőré^ leoergelik a halak pikkelyét, aztán pár darab fát hasított és tüzet élesztettek a déli parázsból. Aztán a dereglyefogó hidra ülnek, a baka lábát rányujtja egy cölöpre s ugy fekszik a hídon. Az odahajló galy leveleit tépi és a vizbe hullatja. Szórakozottan. Egyenként. A leány nézi és észreveszi a csillaghiányt. Határozatlanul ejt róla szót:
— Megint lefokozták.
— Semmi. Tudod, ugy is kivetkőzöm. Két esztendőm leszolgáltam már.
— Ha olyan könnyen ménnel
— Könnyen-e? ,
— Könnyebb c vén hajónak szá-razia menni, rúgja meg a lány.
Olt fekszik pocsolyavizcsen, iszapba merülten elöltük, hasznavehcteilcnül lék-űtöttcn. A legény kél cölöp szétsulykolt lapos fejére lép s fölemeli a vízzel telt jószágot. Tovább húzza ágyából s o^rát a hidra teszi. Nyögve, crekidüllcn, paprikavörösen tartja fél-kezével, hogy vissza ne csússzék. Hátrább lép azlán kél cölöppárral és az elölte egyenesedő két duc
végére emeli a hajófarát. Aztán bele- ' lép a dereglyébe s onnan a lány 1 mellé roskad a hidra.
Másnap jelentkezett orvosvizsgálatra és — haskéregszakadásért kiselejtezik, elbocsájtolták...
Obsitos katonakönyve kezében, szellözetlen civil gönce messzire pe nészszagosodlk, ládája — ahogy szabadságra engedett katonáké — vállán. A telepre tart s hetekig olt Ődöng. Hol halász, hol nem.
A lány is, apja is biztatják, maradjon ott és legyen fertői halász. Határozottan néz a leány szemébe s mosolygósan mondja:
— Nem lehel.
— Mért ne lehetne?
— A Fertő nem Balaton.
— Ez is viz.
— Viz..r de inkább nád^És ami nád, az nem viz; a Balaton meg csak viz.
És megirja apjának, jöjjenek föl. Már ugyan a lakodalomra is érhetnek, súlyos mcglMszélni valói vannak.
Mcgjatlek az öregek. Anyja sápítozik örömében, hogy már szabad a fia.
— Éppen nincs mii örülni. Koldusa vagyok a szabadságomnak.
És elbeszélte mikor, hogyan szakasztolta meg magát.
— Ráértél volna a házasodással, húzza félre anyja.
— Ha má koldusa vagyok, rabja is leszek szabadságomnak. Zsákolnom fiem köll, mert ott a mol-nárlegíny. Halászgalás, részkimérés ...a bajomtól clszürögcthetem a vizet 1
Ez vacsoránál történi a menyasz-szonynál. Éjszakai szállást a szom-szédéknál kaptak. Másnap a lány apja kopogtat rájuk. Darabig tipródott, krákogod, köhécselt, egyszer csak kibögte korai jövetele okát:
— A lányom egész éccakát keresztül bőgte. Oondoltam, ez igy szokás: válik a lány... De reggel az anyjukom előáll, hogy a lány nem megy uramöcsémhez, mert nem ép lest már. Világéletébe nem akar betegápoló lenni. Hiába noszitoduk, kárhoztattuk .. . aszondja meggondolta. nem bánja meg... Hál köszönöm a megtisztötelést... Egy kis főlöstökömrc 1...
— Köszönjük, majd benézünk — beszélt a legény'megütődölten. — Falatozni éppen tudunk a korcsmában is. Hanem megmondom a lányának, köszönöm a hozzám való jó szivét, vár engem otthon a Mik-lósék Marcsája...
Az öreg magyart mintha leforrázták volna, kifordult
A legénynek jólesett, meg szüleinek is, % sikerüli visszavágás, Híz tak a szabados merészségen.
(Vége.)
1926 Jaiiuir 16.
zalai közlöny
Zita királyné program m ja:
Ausztria-Magyarország restaurálása
Apponyi és Andrássy grófok ér-tesfvíst kaptak Lequeltloból, hogy magyar nemzeti Habsburg-királyságról szó sem lehet — Szenzációs fordulat előtt a legitimista politika _ ^ zalai mainy bécsi ludislUJőlil -Bécs, január 14
Wolff Gusztáv ezredes, a fekete-sárga császárhű néppárt elnöke, a budapesti Magyar Hir-lap karácsonyi számában igen érdekes nyilatkozatot tett az osztrák legitimisták terveiről és céljairól és többek .között kifejtette, hogy sem Apponyi Albert gróf, sem Andrássy Gyula gróf nem tekinthetők legitimistáknak, mivel ők a Habsburgokat a független magyar királyság trónjára akarják ültetni és megtagadják az osztrák-magyar közösséget. Az osztrák legitimisták ebben az értelemben tnár Ismételten panaszt emeltek Le-queltioban és azt kérték, hogy Zita császárnő utasítsa magyar hiveit programjuk revíziójára és x osztrák-magyar közösség elismerésére. Amint most bécsi tudósítónk értesül, Zita császárnő teljesítette az osztrák legitimisták kérését és a napokban értesítést küldött Apponyi és • Andrássy grófoknak, hogy magyar nemzeti Habsburg-ltirály-ságról szó sem lehet, mivel a dinasztia nem mondott és nem is mond le a jövőben sem az osztrák császárság trónjára való igényeiről. Ottó, a legitim örökös, át van hatva a magyar nemzeti törekvésektől és a hozzá fűzött reményeket be fogja váltani, azonban kötelességei vannak a régi monarchia többi népeivel szemben is, akiket jogara alatt akar tömöríteni. Tehát a magyar legitimisták jól tennék, ha szorosabban működnének együtt az osztrák legitimistákkal és nem tennék magukévá a dinasztia ellenes szabad királyválaszlók jelszavát a teljesen független magyar nemzeti királyságról.
Bécsi legitimista körökben most feszült izgalommal várják, hogy Apponyi és Andrássy miként fognak cselekedni. A Icqueitiol érlesités kapcsán Wolff ezredes már ismét avval a tervvel foglalkozik, hogy Budapestre utazik a magyar legil imislákkal tárgyalni.
tudósítónk szenzációs jelen-: t&ét Igazolni látszik a párisi ,U lemps' mosl ideérkezett egyik száma, "mely közti, hogy Zita császárnő a madridi topokban kommünikét tett közzé, amely szerint a Habsburg-dinasztia összes tagjatt az a cél vezeti, hogy legidősebb fia, Oltó számira megszerezzék a kettős monarchia koronáját. A legitimista politika tehát
szenzációs fordulat előd áll ugy Budu-ixslen, mint Bécsben. (A szerk.)
Megalakult az uj Ramek-kormány
Csak két uj tagja van az -uj kormánynak — Az osztrák szociáldemokraták támadásai Magyarország ellen
Bécs, [anu.tr 15 A nemzetgyűlés mai ülésén megválasztotta az uj kormányt, a már Ismeretes változtatásokkal. A kormány megválasztása mellett a keresztény szocialisták és a nagynémclek szavazlak. A kormány tagjai a szövetségi elnökhöz mentek, hogy letegyék a fogadalmat. Ramek szövetségi kancellár i fogadalom letétele után ismertctle az uj kormány programját. A választás ulSn Ramek kancellár és a miniszterek letetlék az esküt Hal-nisch köztársasági elnök kezébe. Az uj kabinet tagjai Kolimann József pénzügyminiszter és Thaler András földművelésügyi miniszter kivételével valamennyien tagjai voltak az előző kabinetnek.
Ramek kancellár nyilatkozata
A nemzetgyűlésen dr. Ramek újból megválasztott szövelségi kancellár megtette kormányának nyilatkozatát, melynek bevezetésében az ország gazdasági Ínségéről beszélt. Ennek az ínségnek leküzdése a kormánytól mindent összefogó tevékenységet kíván, hogy a népet a gazdasági élet feljavítása és a termelés előmozdítása utján megszabadítsa lőie. Kétségtelen, hogy a gazdasági probléma megoldása csupán egy európai program keretében lehetséges. Ezt azonban nem lebel bevárni és időközben nem szabad rezignációba sűlyedni A kormány, — mondolta Ramek — csupán a parlamenttel és az egész lakossággal együtt akarja feladatát teljesíteni. Mindenkinek meggyőződést kell szereznie arról, hogy min-den megtörténik fáradozásaik sikere érdekében. Magyar betöréstől félitek az osztrák szociáldemokraták Bécsből jelenlik: A nemzeli tanács mai Ülésén Ellenbr.gen szociáldemokrata képviselő a frankhamisítás ügyével foglalkozott s az osztrák szociáldemokrata párt nevében ugy nyilatkozott, hogy a szociáldemokraták meg akarják védeni az országot a magyarok támadása ellen, ennál inkább, minél kevésbbé teljesítik ezt a kötelességet cllen-párljáik. Panaszt emeli, hogy Nyugatmagyarországról Eszterházy herceg kívánságára elhelyezték az osztrák helyőrségeket, ezzel szemben a magyarok lovábbra is olt tartják fegyveres erőiket (') Hegyeshalmon közvetlen a határ mentén. Ha betörésre kerül a sor — ) mondotta EUenbogen — késő lesz minden bánat Panaszt emelt, hogy több lelkész Nyugatmagyarországua magyar szellemben uszit s ízt kívánta, hogy ez ellen a bécsi érsek haladéktalanul lépjen közbe.
Kuncsák keresztényszocialista kijelentelte,' hogy Ellenbogen állításai nem felelnek meg a valóságnak. Igy burgenlandi lelkészek nem vetlek
részt magyar területen nemzeti ünnepségeken. Ahol a hittant magyarul tanítják, ott mindent magyarul tanítanak, mert ott csupa magyarok laknak. London és az osztrák vádaskodások Londonból jelentik: A Times az osztrák képviselők magyarellenes támadásaira vonatkozólag azt Írja, hogy az osztrák vádaskodás és támadások Magyarország ellen nem szokatlanok, de szokás szerint alaptalanok.
Panaszok a nagykanizsai plakát-reform körül x
A reform hatása ma a gazdasági, társadalmi és kulturális életre Nagykanizsa, januárV.5
A Magyar Hirdető Iroda, budapesti hirdető vállalat 1925 márciusában bérbevette Nagykanizsa várostól a fali plakát-hirdetési jogot. Erre vonatkozólag a vállalat helyi fiókja 1926. január 1-én a következő hirdetményt Jelentette meg:
Hirdetmény. Hivatkozással Nagykanizsa város és a Magyar Hirdető Iroda 1925. márciusában kötött plakát- hirdetésre vonatkozó szerződésére, , valamint az idevágó városi szabályrendeletre, közhírré tesszük, hogy 1926. január 1-töl kezdődőleg a szerződés adta jogunkat érvényesíteni fogjuk és város területén a plakát hirdetést bárki részéről megtiltjuk. Plakát-hirdelés, falhirdetés és más egyéb hirdetéseket a fenti szerződés értelmében kizárólag csak az alul jegyzett cégnek van joga vállalni Kérjük a t. közönséget, hogy plakát hirdetési ügyekben minden esetben ide forduljon.
A jelenleg fennálló hirdetések tulajdonosai 8 napon belül jelentkezzenek uj szerződés megkötése véget).
Nagykanizsa, 1925. december hó 31. Magyar Hirdető Iroda Király-utca 40. (Első emelet).
A Hirdető Iroda tehát érvényesiti szerződésadta jogait. A szerződésben azonban kötelezettségeket is vállalt a Hirdető Iroda. Vállalta, hogy gondoskodik a plakátoknak kellő elhelyezéséről, tehát hirdető oszlopokai és hirdető táblákat állit fel. Szerződése azonban olyan elasztikus, hogy azok felállításába még pár esztendő Is beleteiik. Addig pedig a Hirdető Iroda a plakátokat ugyanazokra a helyekre ragassza, épen olyan rendszertelenül, ahol és ahogyan eddig voltak: a házak falaira, kerítésekre stb. A plakátok megőrzésére nézve sem törlént még intézkedés, azokat január 1. óta épugy lehasogatják, mir.t azető'.t. A különbség csupán az, bogy a hirdelő feleknek, cégeknek, társadalmi, jótékony, kulturális egyesületnek, vagyis mindenkinek fizetnie kell azért, hogy plakátja az utcán megjelcnhessék. Vagyis a Hirdető Iroda kap pénzt azért, amiért más háza falán, más kerítésén vagy miegyebén a plakátok megjelennek.
Mindezncm tűnnék annyiraszembe, ha ezek a dijak a megszokott ke.e-tek közt mozognának s ha a szerződés bizíositqtta jogok érvényesítése fejében a nagyközönség a Hir-
dető Iroda szerződéses kötelezettségeiből fakadó előnyöket is élvezhetné.
A helyzet ma az, Ingy ha valaki 2 napra el akar helyeztetni az utcán egy ujságoldai nagyságú plakátot 50 példányban, amit bármelyik nyomda szállít 60—70 ezer koronáért, akkor a Hirdető Iroda a maximális díjtételek szerinl 80.000 koronát kér a klragasztásért. — Nagyobb plakátnál cm2 és napok száma szerint többet. Ezt a maximális tarifát a város szabta meg. Az természetesen nincs benn a szerződésben, hogy feltéüe-nül ezt a legmagasabb tarifát kell alkalmazni.
Már most az egyesületek, rendezőségek, kullurelőadások intéző bizottságai, kik mindannyian sokszor nem-is anyagi, csak erkölcsi és kul-turális javak termelése céljából fáradoznak s anyagiakat is 90%-ban jótékony, üdvös célokra gyűjtenek, — mindezek hogyan csináljanak maguknak megfelelő propagandát a nagykanizsai utcákon ? A kereskedő, a gazdasági vállalatok, melyek a mai válságos időkben minden módon igyekeznek voltaképen csak vegetálni, — hogyan reklamirozzák magukat? — hogyan élénkítsék az üzleti forgalmat, ha a Hirdető Iroda a maximális tarifával fo&dja őket?
A társadalmi, kulturális és gazdasági élet színvonalának emelése, megőrzése közérdek, az egész város közönségének eminens érdeke.
Ennek a közérdeknek nevében kell felemelnünk üllakozó szavunkat a maximális tarifa alkalmazása ellen, mert senkinek nem lehet célja az amúgy is pangó társadalmi, kulturális és gazdasági élet bénítása.
A Hirdető Irodának nem az a célja — Jól tudjuk — sőt magunk is örömmel üdvözöltük Nagykanizsa hirdetésügyi viszonyainak tőle várt rendezéséi. Azonban a kivitelnek ez a módja a gyakorlatban nem válik be. Addig is, mig a jogokkal járó kötelezettségeit a Hirdető Iroda nem teljesili, szállítsa le ezeket a díjtételeket, annyival is inkább, meri tudomásunk szerint a másik szerződéses fél, a hivatalos város is csodálkozott nem csak a magas díjtételeken, hanem azon is, hogy addig, mig a régi falakra ragasztanak, miért fizettetik meg azt ilyen drágán a közönséggel.
A Hirdető iroda évi 40!) aranykoronát fizet a városnak a hirdetési jog bére fejében, ami 5.000.000 papírkorona. Ezzel szemben 20 millió évi átalányt kér a mozitól plakátragasztásért. Igaz, hogy a hirdelő oszlopok és táblák sokba kerülnek, de azok elkészítésére több éves terminusa van a Hirdelő Irodának s ha ez nem volna is, a költségeket több évre kell amortizálni.
Hiszen igaz — s ez dicséretbe ís válik a Hirdető irodának — vagyontalan egyesületeknek^ tudományos előadásoknak, jótékony akcióknak messzemenő kedvezményeket nyújt sőt egyéb üzleteket sem szalaszt el
A Kereskedelmi Alkalmazottak január hó 30-án.
A zalai közlöny
1926 Január 15,
a maximális díjszabáshoz való ragaszkodással, — mindamellett ma a maximális tarifának az alku kiindulási ponljául való használata sem helyén való. A köz érdekel azt kívánják, hogy a Magyar Hirdeti Iroda, — bár erre szerződésben gyökerezi jogalapja van, egyelőre ne Is kísérletezzek a maximális hirdetés-ragasztásl díjtételekkel. A Hirdető Iroda hozza helyre azt a hibát, amit a másik szerződő fél, a város követett el azzal, hogy jogokat adott azonnali hatállyal, mig a kötelezettségek teljesítésire messze terminusokot engedett.
Esti kapuzárás és kapualjak világítása
Készül a város rendészeti szabályrendelete
Nagykanizsa, Január IS Hiába, nagy falu ez a Kanizsai Sokszor sóhajtunk így nappal is (különösen ha a törvényhatósági jogra gondolunk), de még többször este vagy éjszaka Idején haza vagy másakárhova igyekvőben.
Nagykanizsán ugyanis, mintha csak csupa Jó ember lakná a város utcáit, a legtöbb kapu éjszakára nem csak hogy nyitva, de lárva marad s a sötét kapualjak ugy meredeznek az utcán járókelőkre már este 6 órakor is, mintha fekete mélyük ki tudja, milyen titkokat, rejtene.
Ami különben ezt illeti, hát némelyik rejt is titkokat I Ha egyebet nem, hát egy-egy felszakadt padló-darabot, egy-egy lyukat a kapualj kövezetében vagy akármit is, amin az ember este 6 írától kezdve nyugodtan kitörheti a nyaltát, legjobb esetben is orrára bukhatik az irgalmatlan sötétségben, vagy összeütheti az orrát egy láthatatlan szemközt jövővel.
Ez azonban még csak a kényelmetlen oldala a sötét kapualjaknak. A közbiztonság szempontjából azonban nem kevésbbé íontos az sem, hogy a besurranó lolva|okat szinte lessékelik befele az ilyen kapualjak,-ahol akár agyon ls lehet valakit ütni, vagy be lehet jutni az udvarba, faházba, akárhova, ahol lopni lehel valamit.
Éjszaka pedig direkt élvezet lehet tolvajnak lenni Nagykanizsán, ahol tárt kapuk várnak mindenkit, mikor az utcák már kihaltak, a házak már alszanak, csak az alkalom van ébren, hogy tolvajokat szüljön.
A nagykanizsai rendőrkapitányság már többizben foglalkozott ezzel a kérdéssel s álirt ezügyben a városhoz is, hogy készítsen szabályrendeletet, mely az utcák rendjét s ezzel a kapuzárásokat és kapualjak esti világítását is szabályozza. A város egy éve el is készítette a szabályrendelet tervezetét s azt megküldte a rendőrkapitányságnak, hogy az legye meg észrevételeit s a rendőri szempontból szükségesnek mutatkozó pótlásokat vagy javításokat javaslatba hozza.
Most azlán a rendőrkapitányság újból a városhoz fordult a szabály-
rendelet ügyében s felhívta a város figyelmét annak megalkotására. A város értesilclte a kapitányságot, hogy a szabályrendeletnek a rendőrségi javaslatok értelmében való kiegészítése és átdolgozása folyamatban van, addig is azonban, mig a szabályrendelet tető alá kerül s Jog^ erőssé válik, a rendőrség intézkedjék saját hatáskörében az említett visszásságok megszüntetésére.
A szabályrendelet a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlésen valószínűleg tárgyalásra kerül s ha elfogadják, ugy már csak a jóváhagyó fórumokat kell megjárnia, hogy Jogerőre emelkedjék. Magyar közigazgatási számítás szerint ebbe egy év is beletelhetik, azonban remélhető, hogy a rendőrkapitányság addig is véget fog vetni ennek a — bár romantikus, de a köz- és személybiztonságra határozottan káros s leg-kevésbbé sem nagyvárosias állapotnak.
A rendészeti szabályrendelet és a rendőrsíg által panasz tárgyává lett hiányosságok az ulcák tisztántartására, téli időben a hó eltakarítására, síkos járdák feihintésére ís vonatkoznak, Így remélhető, hogy" a szabályrendelet kötelezővé válása idejéig a rendőrség etéren ls saját hatáskörében rendet fog teremteni.
Zalavármegye
a „Zalai Közlöny" katona-slrok-akclójáról
A vármegye tudatában van, hogy az eszme szép s az akció a magyar nemzet hírnevének, lovaglassá-gának adja tanújelét
Nagykanizsa, január 15
A .Zalai Közlöny- szerkesztősége 1925 Juliusában a vármegyéhez fordult a katonasírok-akcíóhoz való hozzájárulásért. A kérelmei a szeptember 14-iki rendkívüli megyegyü-lés tárgyalta, melynek határozatát most kaptuk kézhez, s azt egész terjedelmében közreadjuk:
Zalavármegye törvényhatósági bizottságának Zalaegerszegen, 1925. évi szeptember 14-én tartóit rendes közgyűlése Jegyzőkönyvéből. 22316 szám. ni. 1925. Jlrv. 1672.
Tárgy : A .Zalai Közlöny" segélyakciót indított a nagykanizsai bőrj temető sírjainak karbahozatala iránt s kérte vármegyénk törvényhalósági bizottságát is, hogy e célra bizonyos segélyösszeget ajánljon fel. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés az 1925. évi augusztus I 1-iki rendkívüli ülésén a vármegyénk alispánját ha-tározalhozatal előtt bizonyos adatok beszerzésére hívta fel, ezek alapján a következőkép rendelkezik: Véghatározat
A vármegye bizottsági közgyűlése az állandó választmány javaslatának elfogadásával egyhangú — névsze-rint Ódor Oéza, Rubint Károly, dr. Thassy Krislóf, Malatinszky Ferenc, Bosnyák Oéza, Hapdlery Gusztáv, dr. Plihál Viktor, dr. Örley György, Lendvay László, Somogyi Oyula, Tolnay Kornél, Fangler Béla, Czobor
Mátyás, Szabó Károly, Bosnyák Andor, Hertelendy József, Mussel János, Reischl Richárd, dr. Lénáid János, Stefaics Aladár, Reischl Imre, Oyar-maty János, Knorlzer Oyöigy és Herczeg Mihály ,lgen"-nel történt szavazatával („nem"-met senkisem szavazott) — elhatározza, hogy a vármegyei közművelődési pótadó-alap lerhére 2,000.000 (Kellőmlliió) koronát szavaz meg.
Megokolás
A .Zalai Közlöny" szerkesztősége 1924 novemberében akciói Indított a nagykanizsai hősi temető 1200 sírjának sírkövekkel való ellátása érdekében. Eddig 80 millió koronát gyűjtött össze erre a célra, mely összeg a Zalavármegyei Gazdasági Takarékpénztárban 4 millión felüli kamalot Is hozott. A munkál nyilvános árlejtés utján két helybeli vállalkozó cemenlárugyár-cég nyerte el, melyek már meg Is kezdték a sírkövek készítését. A munkálatok folyamatban vannak s a gyűjtés tovább tart. Az eddig befolyt összeg cca 650 kőemlék felállítását fedezi, a hősi sírok száma pedig 1150.
Hogy a gyűjtés továbbra is sikerülhessen, erre példaadás végett szűk-■égesnek látta a bizottsági közgyűlést ís megkeresni.
A bizottság tudatában volt annak, hogy az eszme szép s a magyar nemzet hírnevének, lovagiasságáltak s a legyőzött ellenség megbecsülésének adja tanújelét, ha ily célokra áldoz; a volt ellenségek országainak polgársága Is különös megbecsülésben részesili a világháború hőseit; s így még ellenszolgáltató kötelezettségének is eleget tesz, ha viszonozza azoknak a mi hősi véreink emlékének megörökítése végett kifejteit fáradozását; mindezeknél fogva — anyagi teljesítőképességének jelenlegi határáig — szíves kötelességének tartotta a jelzett célra az összeg felajánlását.
Ezen véghatározatunk ellen a hivatalos lapnak megjelenéséi kövelö 8 naplói számítandó 15 napon belül a vátincgyénk alispánjánál írásban benyújtható, vagy szóval előterjeszthető felebbezésnek van helye. A lelebbezési idő leteltével végbatáro-zatunkat kormány-hatósági jóváhagyás végett fellcrjesszük.
Határozatunkat kiadjuk tudomás-vétel végett a ,Zalai Közlöny szerkesztőségének Nagykanizsán, további eljárásra vármegyénk alispánjának.
Kralt.
Kiadta: Aláírás Zalavármegye aljegyzője.
Időjárás
A nagykanizsai mcteorologlal megfigyelő Jelentése: Pinteken a Mmtrtik-lel: reggel 7 órakor -1.6, délután 2 ónkor —02, este 9 órakor+0.3.
Felhőzet: Egész nap borult égboltozat.
Szilirány: Reggel DNy, délben és este ÉK.
Napi csapadik mennyisist: 14^..
Reggel kod, hóréteg 12 ',. Délután 2 óra
10 perckor ólmos esó.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint horus, csapadékos idö várható, lagy-pontkörtlli hőmérséklettel, kétóbb változékony.
NAPR HÍREK
NAPIREND
Január 16, uxombmí
Római katolikus: Marcel vt. Protestáns: Guszláv. Izraelita: Sebat hó |. Nap kel reggel 7 óra 43 perckor
nyugszik délután 4 óra 37 perckor. •
Mozi. Uránia: EUQIvedt világ, Conan Doyle regénye nyomán. Világ: Kamh Barrah, bűnügyi történet. Előadások ktz-dete este 7 és 9 órakor.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Január 17. At Itrwltta Jólékony NÍ«*yJ»| u„c (át »»yb«kötött Ifidílulinji a KaaiUió helyUéfiltx, délután t órakor.
Január 17. Ai EME valltatt képei <:A*j|„ . Ktrtwfény Olibonbin délután Sórakor (Vánkoi Jta4 Quarr.ero vüaln
lanuár 18. A Mova ludomlnvoa dóidén rale " órákor a* Urániában (Siltbartb (Bira: Erdély várit Ipartfitólctl dalárda).
Január 21. A n.fykaaUaal v.ndéílóaök. kávátok méitirotok éi plntérak M£élyt*y1c(én«k Úrikba Unc*i(élyc a Korona óauo termeiben esle 9 ónkor
Január 23. SiDdor Ervin hmdflhingYMMaji a NieykanUtal Kaaalsóban talc 9 órakor.
Január 24. A 7jlnrl Irodalmi h MOWixatl K& kaltur elóadéia a viro-Mia nagyttrmétxn délaléi * órakor (dr. WelwirUt Dcitó: A f««*mó élit falié laki)
Január 33. A Move ludominyot elóadiia eiU ' órakor u Uri*léb»« <K«- Mérton; CaedJk a larmá ix«t éi mflvéiKl kóréból HM éi moxótéixk).
Ün«ár 30. A K««akadtlal AlkaloiaiolUk r«k •Ja a Crnlril 6iuti helyliéfreltxn.
lanuár 31. A Zrínyi Mikló* Irodalmi áa Míré ««rtl Kór DeJk r*r«n« tmlék-Onntpélya olt I órák*
a váitthája nagyuraiéban.
A divatkirálynő
cim egészen sajátos francia, még szabatosabban szólva: speciálisan párisi találmány. De politikai téren bármennyire Is nagy legyen a németekben a francia-gyűlölet, vannak dolgok, melyekben az engesztelhetetlen harag egészen az utánzásig megszelídül. Ilyen a divat Is, melyben mégis csak a párisi vezet s a németek bizony nem Igen Idegenkednek altil hogy figyelemmel kisérjék, sit talár — kövessék Is.
A párisi divat tehát tekintély és imponáló még a németek előtt Is. Sőt a divat egyszerű átvételénél még tovább is mentek: a napokban megtartották Berlinben a .dlvatklrálynő-versenyf és eredményeképen megkoronázták Jovanovlcs Szonját, egy 19 íves szerbiai születésű hajadoni, a 10. számú divathölgyet, a verseny és az ünnep szépséges dlvatktrálynőjél.
A versenyt 4000 nézi élvezte végig s elitlük vonullak fe! a berlini divatházaknak kiválogatott próba-kisasszonyai, alávetvén magukat a müvészekbil alakított zsürl szigorú itélclének.
tjám, a németek csak megmaradnak — németeknek I Átvesznek eg) francia-mintái s a maguk rendíthetetlen igazságérzetükben odaadják a szépség királynői elmei egy -szerbiai születésű nőnek.
Francia, szerb német... valahogyan nem jil illenek össze ezek a nemzetek igy egymás mellett. És mégis 4000 nézi tombolt a párisi minta szerint megrendezett berlini dtvatki-rátynő-űnnepétyen, gyönyörködlek a fejedelmi fényű és párlslasan lenge női toiletlekben s koronázták meg királynővé a szerb születésű leánykát.
Vájjon megtennék-e ezt a franciák vagy a szerbek — a németekkel szemben...? Talán meg is. Hiszen a divat ha'alma lerombol minden politikai barrlkádot. iksz
— Vármegyei főügyész választás. Csák Károly dr. Zalavármegyi főügyészének nyugalombavonulásávai az állást választás utján be fogjáli tölteni. Jelöltül Szalay Gyula dr. vármegyei másedföjegyzöt emlegetik.
— Scnwarcz Dezső harisnyái i legjobbak.
zalai közlöny
Világ-mozgó
ma (szombaton) és holnap (vasárnap)
Karrah-Barrah
(A néma vádló)
hat felvonásos bünügyt dráma, főszerepben a nagyszert! kutya: Karrah-Barrah.
Rin-tin-lin óta az elkényeztetett ember-stárokkal versenyző kedveit-ségnek Örvendenek Amerika csodálatosan idomított és csodálatos ösztönnel rendelkező kulya-starjai Karrah-Barrah a Rin-tin-lin riválisa; szerepe meglepő.
Mértföldeken ál nyomozza a gazdáját, belopódzik hozzá a szobába, leveleket csempész ki ' onnan, lefegyverzi az őröket, vízbe uszítja az intrikust, összehozza a szerelmeseket, sir, nevet, dühösködik, a szó szoros értelmében alakit a felvevő gép elölt.
11)26 január lt>._
_ A város a plébánia-templom renoválásáért A szentferencrcndi plébánia kérelemmel fordult a város vezetőségéhez, hogy járuljon hozzá a plébánia-templom harangjainak beszerzési s a templom épületének renoválási költségeihez. A város képviselőtestülete bizonyára nagyobb összeget fog erre a célra megsza--vazni, hogy a nagykanizsai társadalom áldozatkészsége mellett a hivatalos város is meghozza a maga adóját plébániánk templomának rendbehozatala és harangokkal való felszerelése érdekében.
— A megyei Deák-emlékünnepély Nagykanizsán. A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Müvészeli Kör az általa január 31-én rendezendő vármegyei Dták-cmlékünnc-pélyre, Deák Ferenc halálának félszázados évfordulóján meghívta dr. Kdllay Tibor nyug.pénzügyminisztert, Nagykanizsa város nemzetgyűlési képviselőjét, dr. Tarányi Ferenc főispánt, fíódy Zollán alispánt, Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármestert s utóbbiak utján Zalavármegye és Zalaegerszeg közönségét, valamint Söjtőr község, Deák Ferenc születési helyének elöljáróságéi A megyei Deákemlékünnepélyre az ünnepség szónokául városunkba érkezik dr. Ferenczy Zoltán egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság elnöke. Aj emlékünnepély eseményelesz Zalamegyének, mely a haza bölcsét baszkén vallja szülöttének.
— Zalamultévl Idegenforgalma. Zalavármegyében 1925. évben több mint tízezer külföldi fordult meg, kik főként Balatonfüred és Héviz lürdö-ket, valamint Sümeg és Tapolca környékét keresték fel.
— Az árvíz-károsultakért Tegnapelőtti számunkban megjelent a felhívás a zalamegyei árviz-károsul-tak felsegélyezésérc az alispán állal hivatalosan megindított társadalmi gyűjtési akció kapcsán. A szerkesztőségünkbe befutott első adomány Oláh Pálné (Kinizsy-u.) nyugdíjas vasúti altiszt nejének 50.000 koronás adománya. Ennek az adománynak nyugtázása, a csupán ngugdijból élő tisztviselő áldozatkészsége szolgáljon példaadásul mindazoknak, kikhez fel-szólílásunkat intéztük s kik bizonyára mindannyian épen igy át fogják érezni a mindenüktől megfosztott szerencsétlenek keserves helyzetéi. Ezullal ismételten csak azt kérjük : adakozzék kiki tehetsége és jó szive szerint.
— Zalamegyei átiratai Somogy állandó választmánya előtt. A Somogyvármegye évnegyedes köz-nyüléset előkeszilő állandó választmány ülésén a megyei főjegyző ja-vasolla, hogy Zalavármegyének a képviselői mandátumok meghosszabbítása ellen a megyéhez intézett átirata felelt térjenek napirendre. Az állandó választmány ezzel szentben egyhangúan kimondotta, hogy nem helyesli a mandátum meghosszabbi--lás tervét és nem segítheti elő a magyar nemzet Jogainak korlátozását. Zalantegyének másik átiratát, az adóhátralékok részletekben való fizetésére vonatkozólag, az állandó választmány ugyancsak magáévá lette.
— Schmack mester sportesté-lye. Nem mindennapi látványosságban volt része tegnap este a nagykanizsai közönségnek Schmack mester sporleslélye alkalmából. Előadása két részből állt. Az első igen érdekes rész a fizika törvényein alapuló mutatványokból állt, melyek közül főleg a kél csomag kártyának elszakítása s a vasrudból készült nyakkendő felkötése váltod ki tetszést a közönség köréből. Előadásának második része még több érdekes látványossággal szolgált a nézőknek. A Jiu-Jitsu önvédelmi módszernek bemulatása bámulatos testi ügyességéről tellek tanúságot. A hatalmas izomzatú akrobatának attrakciói a legteljesebb elismerésre érdemesek. — Mint hallottuk, a mester ma, szombaton még egy előadást tart részben uj miisorral. Holnap, vasárnap délelőlt '/a II órakor pedig a polgári iskola tornatermében ilju-sági előadást tart a sportról, a sport káros és jótékony hatásáról, a szakszerű tréningről és mindezeket bravúros és ötletes mutatványokkal illusztrálja.
— Leventék orvosi vizsgálata. Fodor Aladár dr. városi tisztiorvos legnap délelőtt cjtelle meg a városházán a betegség cimén felmentésért jelentkezett 90 nagykanizsai levente orvosi vizsgálatát. A vizsgálat eredményeképen Nagykanizsa 1600 leventéje közül 4 végleges felmentést kapott. A folyó évre 10 leventét mentettek fel, pár hónapos felmentési is több levente kapott, viszont a tavaly alkalmatlanoknak nyilvánítottak közül az idén néhányan felgyógyulva, lcventckötclesekké vállak.
— Menetrendi értekezlet Nagykanizsán. A Jugoszláv Államvasutak, a Duna—Száv<(/— Adria Vasullársaság és a Magyar/Államvasút magasrangu tisztviselőinél! részvételével, dr. Hicsz Károly Duna—Száva—Adria vasúti igazgató elnöklésével kél napos menetrendi értekezlet volt a nagykanizsai várostláza tanácstermében. Az értekezleten megbeszélték a három vasút forgalmában egyöntetűen bevezetendő nyári menetrendi változásokat s egyéb a három vasutat közösen érdeklő menetrendi kérdésekel.
— A Mura-csatorna hatósági felügyelete. Az alispán értesilette Nagykanizsa város vezetőségét, hogy a Murába torkoló határcsalorna és mellékvizei felett gyakorlandó lialó-sági felügyelettel a főszolgabírót bizla meg.
— Schwarcz Dezső cégnél uri ti női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— A közkórház 1926. évi költségvetése. A nagykanizsai közkórház 1926. évi költségvetése az alispán jóváhagyásával visszaérkezett Zalaegerszegről.
— Rokkant-Illetmények kifizetése. A nagykanizsai hadigondozottak január 18-án, 19 én és 20-án a délelőtti hivatalos órákban Jelentkezzenek a közgyámi hivatalban esedékes illetményeik felvétele végeit.
— Move hétfői tudományos előedása nem 7, hanem fél 9 órakor kezdődik. Előadó Szlebert Imre: Erdély várai. Az előadáson az Ipartestületi Dalárda irredenta dalokat énekeL
— Színpad épül Keszthelyen.
Kovács Mór, a keszthelyi mozgószin-ház tulajdonosa a mozgó épületéhez öltözőkkel ellátott szinpadot fog építtetni. Keszthelynek ez lesz az első rendes, állandó színpada.
— Zalaegerszeg egészségügyi felülvizsgálata. Hajnal Géza dr. egészségügyi főfelügyelő több napos vizsgálat után befejezte Zalaegerszeg egészségügyi berendezkedésének, kór háznak, szegényháznak, iskoláknak s egyébb középületeknek felülvizsgálatát. Sürgős teendőnek jelölle meg a vízmüvek és vágóhíd megépítését.
_ Átszökött Jugoszláviából.
Gyukics István román állampolgár Jugoszlávián keresztül útlevél nélkül Magyarországba akart szökni. Ulja egyelőre a nagykanizsai rendőrségi fogdában fejeződött be, hol utlevél-kihágásérl 8 napi elzárásra ítélték.
— Uj plébános Kerkaszentmlk-lóson. A letenyei járásbeli Kerka-szentmiklós község plébánosává a szombathelyi püspök Kóbor István szombathelyi leánygimnáziumi tanárt nevezte ki.
— Katonazenekar Kaposvárott A kaposvári gyalogezred a megyélöl állandó havi támogatást kér a szervezendő katonazenekar részére. A megye egyszersmindenkorra 10 millió koronát helyezett kilátásba.
— Rejtvény-megfejtés. A Zalai -Közlöny január 10-i számában közölt fejtörőink megfejtése a következő: 1. Fizetésemelés. 2. Molett. 3. Jó napot kívánok I 4. Baklerválasz-tás. 5. Kiskapusa. 6. Munkanélküliség. A díjul kitűzött könyvel a be-érkezeit megfejtések közül Liplák Ede (Hunyadi uica) nyerte meg.

SPORTÉLET
Klubközi plng-pong verseny.
Vasárnap délután 2 órakor a Köz-pont-kávéház éttermében tartja az NTE—Tránsdanubla SE-tel blubközi píng-pong versenyét.
Irodalom és művészet
Ma Este. Ez évi 2. száma az elmúlt hét kulturális eseményeinek képekben is gazdag Illusztrálásával a napokban hagyta cl a sajtót. A színészet újdonságainak ismertetése mellett gazdag rovatok foglalkoznak a zeneművészettel, a filmmel, a sporttal és divattal. Ara 10.000 korona.
Színházi Élet legújabb száma temérdek kép és kisebb-nagyobb közleméuy kapcsán foglalkozik az elmúlt hétnek főleg színházi eseményeivel. Ezek mellett a film, sport és divat is kelló megbeszélést találnak ez utolsó fűzetben. Ara 10.000 korona.
MOZI
Uránia szombat 7—9, vasárnap 3-33|f—9 órakor: Elslltyedt világ, Conan Doyle fantasztikus regénye.
Világ szombat 7—9, vasárnap 3—5—7—9 órakor: Karrah Barrah, bűnügyi történet, főszerepben egy nagyszerű kutya: Karrah Barrah.
Minden jegy árához 1000 korona árvíz-segélyt kérünk.
KÖZGAZDASÁG
Az ingójelzálog és a mezőgazdaság
A rövidlejáratú mezőgazdasági hitel szempontjából korszakalkotónak nevezhető az ingójelzálog tervbevett rendszeresítése. Külföldön, Németország kivételével, úgyszólván mindenhol találkozunk már az ingójelzálognak egyik-másik fajtájával. Egyik országban csak hizómarhákra, másikban csak igásjószágokra, a harmadikban gazdasági eszközökre is sze-lezhetö. Némely állam törvényhozása csak bizonyos becsértéken felüli ingókra korlátozza, pl. Anglia a liz fonton felüliekre, máshol nincs ilyen korlátozás, de nem terjed ki példáu I a függő termésre, amire nálunk a zöldhitelt veszik igénybe a nagyobb birtokosok.
Azok a tanácskozások, melyek nálunk ebben a kérdésben eddig folynak, azt a meggyőződést keltik a figyelmes tanulmányozóban, hogy az Ingójelzálog fogalmával és tulajdonképpeni céljával az érdekeltek közül is sokan nincsenek tisztában és a kormány sem döntött még, hogy milyen formában és milyen korlátok között akarja az uj jogalkotást tető alá hozni.
Az bizonyos, hogy ma, amikor az ingatlan, mint megterhelhető vagyontárgy jelentőségéből sokat veszített, amikor a múlttal szemben arra csak az érték 15—20°/o-ig lehet jelzálogos hitelt kapni, szükséges olyan fedezet keresése, amely a gazda hitelszükségletét szolgálja. Az ingójelzálog rendszeresítése tehát közérdek, viszont azonban arra kell a törvényhozásnak ügyelnie, hogy ennek révén a gazda mai személyi hitelképessége ne csökkenjen és különösen a kisbirtokos olyan lüggő helyzetbe ne jusson, ami bukását eredményezné.
A ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 15,
Semmi esetre sem volna kivánatos állapot, hogy ha a gazda olyan hitelezések esetén, amelyeknek fedezetére csak a saját megbízhatósága szolgál, a jövőben kenytelen lenne ingóságait elzálogosítani. Az ingójelzálog csak akkor hasznos, ha a ma-élvezett személyi hitelen felül is olcsó kölcsönhöz juttatja a gazdát, nem pedig akkor, ha a ma zálogadás nélkül is élvezett hitelt zálogadástól leszi függővé.
A törvényhozásnak tehát elsősorban erre kell ügyelnie és ezért kívánatos volna, ha az egész kérdést annak legapróbb részieléig a nagy nyilvánosság előtt előzetesen vitatnák meg. Mert egyik külföldről átültetett eddigi törvényünk sem váll be, amelyet a hazai viszonyoknak megfelelően át nem formállak Ebből a szempontból különösen a kisbirtokot illetően annyit nem nehéz megállapítani, hogy mig a nagybirtok az ingójelzálog révén esetleg olcsó hitelhez julhat, addig a kisbirtok ennek következtében kellő kaulélák nélkül tönkremehet. _
TŐZSDE
Az értéktőzsdén az irányzat ma szilárd voll, külföldről is szilárdabb hirek érkeztek, melyek a kontrcmint fedezési vásárlásokra késztették. A spekuláció a mai rendezési napon csak elenyésző előadásokat eszközölt, ugy hogy a nyitási árfolyamok egész zárlaüg érvényben maradlak. Danubius, Georgia, Salgó és Rima 3°,o, a vezető bányaértékek 2-3. Cukor, Izzó és Gummi pedig 3—4"/o árnyereségre tettek szert. Igen szilárd volt a Fegyver, amely 8°/Vkal javulL A forgalom a szilárdulás ellenérc is cseMly méretű volt és csaknem kizárólag az eAilitett értékekre terjedt ki.
ZíriehTiárUt rílU 1932 50, Lordon 5515 75, H«»»ort 51775 Brtmi 21-50.00. Mll.no 2090 00. Holland 208 18 Berlin 128 30. Wien 7M0. ■dk267 50. Prta 1532 50 Bod.pMt T*-80, Varad 7250, Bakuul 23050 B.líiM 91550
A budapesti T8z.de dmlia-jeojiéM
Brázay háziszappan asszonyok öröme!
Kiadós! Gazdaságos 1 Kiméli a luhátl Tisztítóé,cje páratlanI
Szerkesztői üzenetek
—tt— Elbeszélése kissé szárazan van megírva- Az efféle történetbe több élénk-séect és hangulatot kell belevinni s a cselekmény aláfestésnek Is színesebbnek kell lennie. I?y elmondva az esemény, érdektelen és épen csak viza e«y tárca tárgyának. De lehet bcIMe jó elbeszélést csinálni s hisszük hoRy kellő útbaigazítás után uj átdolgozásban sikerültebb lesz.
F. M. Hangulattöredék, melyeknek érdekes megírásához több irói készség kell. Maga a cselekmény mindennapi történet és semmi uj sincs benne. Ha pedig m áll a dolog, legalább feldolgozásának kell nagyobb irodalmi ériekkel birnia. Stílusából következtetve némi gyakorlat után telik még közölheti is egybként ügyesen forgatott tollából.
Afga. Attól függ. hogy mlnö formában és mennyiie élvezetesen tudja megírni. Látatlanban nem teszünk kőtelező ígéretet arra, hogy közölni is fogjuk. • ^^
Ktfúó: Zrinyi Nyomdaipar é» Köuy k«r*MkedAs RT. Nn*vkunlzs»
Megnyitó** , --—-- I!!
iPahótsa István;
borbély és fodrász üzlete |
Eötvös-térj Ü29. sz. alatt |
(Szentháromság szoborral szemben).
| Bubi-hajvágás |
Api*óhird*iétt»k
Ax apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A cimszó s minden vastavabb betüból álló szó két szónak számíttatik. Minden további »xó dija 500 K. A hlrd.tó.l díj .lőre f ix«tcr.d6 a forgalmiadó hozziszámltásival
Olcsó és jó
zománcedényt, porcellánárut és mindennemű háztartási cikket
Szerbnél vásáromat
Csengery-ut 6.___
Vililák
• .jolte.l kmrtrttum
r^kkof. 3109 »l17 IilpK
Duk; „ IU7-1UJ BtfUa ■
IX4U- *■ na o-7i cco Io*«.'«íl
rnuu tf 2t7í llti Prt.iisl
HoO-1 fri. mii .'I7U UílUlp
L*l IKS-Uli üttle
Lm 4IW0J Lo»<o»
LWm JMÍS-ZJ; MUiu
MMl liHl í tTOUS Ntvjrotk
OtaV.KkBL IM9VI0CCS PárU
üi» tot. 177.0 171ÍG Ptlt<
Svájci tr. I17W1»30 ixcr.i
IW«t tf. zs<«-s tan H<*»ioJ«
Korr4| k«
SrMiccf. I90674I1I:
Terménytőzsde
Vcjzek állandóin meglepó msgaj áron mindeniajta wadbőrökot, u. m. nyul, róka, Kötény, nycít. vidra stb. Borényi Aladár
W-tér 4. és Bajia-utca 1. _ 3633
—iltényi-cipftt wegyen I
Forgalmís utcában üzlethelyiség azon* nnl áudó. Clm a kiadóban.___57
Kádéi* elsőrangú szakeró állandó nlkal-msztatás' keres. Clm a kiadóban. 110
____ 7 3X260 Wolt 3X10 Amp.
villany cró óra. egy 150 Wolt 5 Amp. vlii-
Elttdó
iiuny ciu uto, tjjJ "»»■» v ----
gitasl villanyóra és egy jó állapotban levő íróasztal. — Bővebbet ZaUI Károly könyv-nyomdájában. Erzsébet-tér 18. 33
H«lyiképvi>r.!6ket é* környéki képviselőket keres angol biztosító Intézet. Megkereséseket . Előkelő' jeligére kiadóba kérünk. Mindenkinek válaszolunk._128
mosást, foltozást olcsón vállalok lakájomon. Klnlzsy-utca 5. szám II. udvar. Hercegné. >30
Dtvliák
wuniu mn.n w-s-irau-l JllWU-tG tntan IrW I7K0 l«5$ H«l_
KM-mri
IHSKtS
3110-3117 «»• 102 iw s-:» **
KOZS iccas 11770 lllto
ült* UJXAV. /O
77 ke-o» 420.000— 425 000. 78 kg-o« 422 500- 427.500. egyéb dunántul! és pe*t-vidéki 76 kg.-os 410.000- 415.000, 77 k?j>» 415 0)0—420.000, '8 kj-o» 417500-422 000 79 kg-ot 420 0J0- 425 000. 'oxi 245.0 247.500, UUioáDvirpa 235 000 -250.0^, •örárpa 2?5.000-330 000, i'.b 243 0n 2Ó00M. tengeri 180010 - 185.0:0 repce
600.000—610.000. kelet 200.000 210.000,
korpi 172'500—177.500.
Üzletmegnyitás.
Értesítem a n. é. közönséget, hogy
m\úm- és hentes üzletemet
Sertésvásár f.oulti. 4900, melyből eladatlanul vlsi.a-
•oradt 2000 drb. El^ieníü 18.500-19 5'.0, ucdelt 17000—17.500, tzedill k«ép 16.000 —16 500. könnyű 13.000—15.000, eleírendo örep 17 000—17.500, mi.odicr.dll 15.000-16500 anRol suldó 17.000 — 20 000, ualoDna
nagyban 19.500—21.000. xali 26 500--.-,
Icbniott bu. 21.000—22.000, ...Ionná. tél-■erlí. 20.000-22.000. Irányzat lanyha.
f. hó 16 án ujb'l megnyitottam Eötvős-tér 1. sz.
(Balaton-üzlettel szemben). Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását
sípos józsef
US hentes és mészáros.
— NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Belga tenyészmén
4 éves, sárga szőrű, fedeztetést engedéllyel eladó. — Cím:
Androsics István
Varjaskér (Somogymegyc) Vasúti állomás: Kéthely.
Hangjegyujdonságok:
Terczlua, Alexandra operettek
Wenn leh eine Ahnung l>.1tt Marié, du blsi dlc schonste Pr.tu Es trcht dl I»u lila. Sussle — Ah-há! Jet Sir ez a bébim. - Ja der Sonncnscheln! Mandolt-Mandola (Tangó) Murgácti Kálmán nótáskönyve és djilai B-M agyar nóták és népdalok
Fischel Fülöp Fiai
papIrAruhAzában NAGYKANIZSÁN.
Műhelynek
vagy
raktárnak
3lkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. Bővebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában n
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
BUDAPESTI NEMZETKÖZI
vásár
1928. április 17—26.
Rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Vámszabadraktár. A legjobb
eladási alkalom. Á'u- és személyszállítási kedvezmények a bel- és külföldi vasutak
és hajózási társaságoknál. Vlzumkedvezményck.
Központi iroda: Budapest, V., Szemere-utca 6.
Tb. képviselet: Ftschel Latos könyvkereskedő. Nagykanizsa, Városházép.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a kővetkezők :
13 91
CM
T
i r írso
iJo/4 K»/r. M 1 )«Iu!vx t.-.iiv '. O. H. •»»'!« Oi»V. PH-Ifl».:tl«
rtukiuo.
Ktr*M Kvr». »»«• |. * tet-'w
fc.is'fcsl *
M»<íW-N<tMt -
XOip Unitot Ottóit k*tk K'remt
K.K «. > U «J
icéik «- »<
91l1Mtt4% H VhKA/tk«*
>>««• V. '
fÍYítiyt
XtUrjMl W I
Lllll Sí. «'
Mo>L<! t
rrtm « jfc
r.ii m. ám-
tr. i.ct'»» I
Mai) ■fl»«clt
<51 10 ItVi
PjTM. U .....
<£<t.VI«|f»l
Kw»*VJ (« Ota
Rtiklajal U'ntA*
H»«ci uv
VCa. tatot l'l
Utli —
t.UJ>tl»< »10
Lm*t| •>
4Ar. I«2
lw 191

>5 n
r ioi
CnMicr«n«»
•Vnktt 03
Mindenféle
készít
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
8uiV«m I
Vli'ii!» I
raaviMfttM. Tr. [UcskU
UAayM
B«oc«UI I
Si««USi.
Iilinld Xokó Kf* Oft» Pruik f Mífuull
1
Nljlfcitóujl
JWfiS
Urlkltrl >
iUtOCQTK
riilrcU aj. trr nHI« QWmi PtiJn Rivtl
SUolttanM Óla**.-.*
VunlvM
ítiJil rtg. 0»f.' Oípt)'.
r.tr*«
0»6s-Dj« 0»K Vfcl. >-.&Ic Hl Kft hv. Ltor Uprtk iHÍ| «• M»g;it teli Bc'jt (im
Métlcs V«i7lp« I VáXOftrjil ■ <l«« . tMliaai" SctaUU
I
rsEr„
rok*JI kor
0>l. VlUaa Jul Ui«
Crt«l«t
HatotI
PJ.iiul »V •!
JkUy »!ta 71
r^^tcot.. JjJS
OKVWUVf* l?í
StAllMUk
t«/4i^iáuó a>< Mnitni —
Sin St
(ibliuC —
uUti WiO
Tcattl
fcU Jlí
OyiMuio<4 2')i
Ool4b«t«( W Kuto«
Piuotlsír 910
!>ír6 mt 17
t(ti"" . »
Dttltf —
K.uü Maií«r» -
ntex
KCI6al4I£k
tXxoií Qcnal IntorctxlM T«l«to« OiUtncM (Uxdl Böat Bmi« QjM b6< Corrlo Ml" Pipl/ip**
íÍViS^
171
liánjuk waijufc —^--
Nromalott a Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanlisiu. (Nyomdavewta: Oíca&flsk KAroly).
» ""
66. évfolyam, 13. szám
Nagykanizsa, 1926 Január 17, vasárnap
1800
POLITIKAI NAPILAP
fc HM4Mv««l M-«t > Tt, njaaJ* 117. uim
Felelős «zerkeszt4: Ktmpelen Béla
USSxtM üi: igy b6ct JO.CM I
' HJzoa Mn..........M.OOl I

SZORDINO
Már csak néhány nap választ bennünket a nemzetgyűlés uiabb megnyitásától. A pártélelet a frankhamisítás ügye tölti kl s az ellenzék soraiban egymást érik a tanácskozások a parlament legközelebbi ülésén elfoglalandó álláspontjukat Illetőleg A külföldi bankférfiaknak meghosszabbított iltmoradásuk Is idegesíti azokat a köröket, melyek szeretnek minden alkalmat felhasználni arra, hogy a kormánynak súlyosbítsák amúgy Is eléggé kényes és nehéz helyzetét.
E tekintetben két lehetőségre hivatkoznak. Vagy van politikai háltere a frankhamisításnak s tbben az esetben a külföld joggal táplál bizalmatlanságot Irányunkban vagy az egész csak pusztán egyszerű bünügy, amely esetben azonban semmi értelme sincs i kD<földi közegek bármiféle beleavatkozásának ebbe az ügybe.
Pedig akármelyik oldalról is nézzük a Irankhamisitást, abban csak közönséges bűnügyet láthatunk. Egészen mellékes dolog, hogy akiknek agyában a pénzhamisítás gondolata megszületett s azt támogatták, azoknak szemel előtt esetleg miféle utópiák lebegtek, mert az ország józan közvéleménye teljesen tisztában van azzal, hogy bűnesettel sem erkölcsi eröt, sem pedig anyagi eszközöket nem lehet • szerezni semmiféle politikai aspiráció vagy Jövőbeli ábránd megvalósítására.
Egyelőre tehát, legalább addig az időpottfig, mig nincsenek kibogozva a bűnügynek összes szálai s amig a kormány kellő erélyt mulat és tanúsít a"a, hogy a lörvénynek az egész vonalon érvényt szerez hagyják a kérdésnek külpolitikai vonatkozását figyelmen ki vúl. Mi Is követeljük a bünö sök kinyomozását és példás megbüntetésüket, de bizunk a kotmányelnöknek többször kifejezett abban a kijelentésében, hogy klmélel nélkül fog lesújtani ebben, a nemzet tekintélyét és hitelét mélyen megrendített bűnügyben mindazokra, kik annak részesei.
Amikor pedig a külföldön Is egyre szelídülnek ennek a hamisítási ügynek az első napokban természetesen érthető nagyobb hullámai s a nyugateurópai államokban Is felülkerekedik a józanabb megítélés, épen nem hazafias dolog, hogy itt benn az országban élesszük a tűzet, mely már az angoloknak és franciáknak a szemeiben is kezd lokalizálódni.
Ennek a megtépázott országnak rendre, nyugalomra és békességre van szüksége; aki igaz hazafi, az ennek a követelmény-i nek az útját egyengeti, aki pe-dig kerékkötője a konszolidálásnak, az csak ujabb és ujabb i tápot ad ellenségeinknek, melyek amúgy is felhasználnak minden elképzelhető alkalmat arra, | hogy -tűzet okádjanak felénk.
A szocialista-párt sem vesz részt a pártközi értekezleten
Március elsejére törvény lesz a valorizációs javaslatból — Csáky gróf honvédelmi miniszter szabadságáról visszaérkezett Budapestre
Budspeat. január 16
A Ház elnöke, Scllovszky Béla ál tal összehívóit pártközi konferenciát, mely hivatva lesz a pártokat közös platiformra hozni a frankhamisilási ügynek a nemzetgyűlés előtt való tárgyalását Illetőleg, polilikai körökben élénk érdeklődés előzi meg. — Ugyanezen okok következtében a parlamentnek karácsonyi szllnele ulán első, keddi uléie is előreláthatólag nagyon látogatott és zajos lefolyású lesz.
A honvédelmi miniszter visszaérkezett szabadságáról
Ma délben gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter, aki az este érkezett haza szabadságáról, megjelent gróf Bethlen István miniszterelnöknél, ulána a miniszterelnök Pcslhy Pál igazságügyminisztert fogadta, aki, mint velünk közlik, a Baross- és Zadravecz-ügyben foly-lalolt tanúkihallgatásokról referált a miniszterelnöknek.
A valorizációs javaslat március
" l-re törvény lesz Bud János pénzügyminiszter közölte a bankvezérekkel, hogy március l-ig okvetlenül törvény lesz a valorizációs javaslatból. Nem lesz tehát akadálya annak, hogy a rész-vény társaságok aranymérlegeikel sürgősen a nyilvánosságra hozzák.
A szociáldemokraták bizalmatlan
sóga a kormány Iránt
A szociáldemokrata párt parlamenti csoporljának intéző bizottsága Peidt Gyula nemzetgyűlési képviselő elnökletével ma délelőtt az Általános Fogyasztási Szövetkezet helyiségében ülést tartott. Az ülésen Farkas István Peyer Károly, Prapper Sándor és Szabó Imre nemzetgyűlési képviselők vettek riszt. A bizottság fog
talkozott az általános politikai kér désekkel és a hétfőre egybehívott pírt-közi konferenciával, továbbá a parlament keddi ülését követő magatartásával.
A párt a nemzetgyűlés által egybehívott konferencián nem vesz részi, meri a frankhamisilási ügíyel kapcsolatban a kormánnyal szemben bizalmatlansággal viseltetik.
Az inlézóbizotlság megbízta Farkas Istvánt és Peyer Károlyi, hogy a szociáldemokratapárt álláspontját a pártok ellenzéki képviselőinek szombaton este megtartandó értekezletén tolmácsolja.
A nemzetgyűlésen a párt álláspontját Peyer Károly fogja kifejteni. Farkas István indítványt és interpellációi jegyez be egy huszonötös parlamenti bizottság megválasztására.
Törvényhatóságok üdvözlik a miniszterelnököt
_ Szeged város, Baranya vármegye és Pécs szabadkirályi város közigazgatási bizottságai a mai napon tartott rendkívüli közgyűléseik határozata alapján üdvözlő táviratot küldöttek gróf Belh/enlstvin miniszterelnökhöz, amelyben egyhangú bizalmai szavaztak a miniszterelnöknek a frankhamisilási üggyel kapcsolatban kifejtett határozóit és erélyes állásfoglalásáért.
Vilma királynő ezüstlakodalma és az árvízkárosultak. Hágából jelentik: Vilma németalföldi királynő jövő hónapban üli meg ezüstlakodalmát. Ebből az alkalomból rendeletei bocsátott ki, amelyben arra kéri alattvalóit, hogy azt az összeget, amelyen neki ajándékot akarnának venni, juttassák az árvízkárosultak felsegélyezésére.
A frankhamisitők ügye -v
A főkapitányságon teljes szélcsend uralkodik — Még nem indítottak nyomozást Jankovich naplójának adatai alapján — .4 miniszterelnökségen egész nap folytak a tanácskozások
Budapest, (snuir 16 A frankhamisítás ügyében a mai nap nem szolgáltatott különös szenzációkat. A főkapitányságon a hangulat csendes, az ügyészségen folytalják a kihallgatásokat.
A miniszterelnökségen gróf Bethlen István egész nap tárgyalt az egyes miniszterekkel, Peslhy Pál igazságügyminiszterrel, Walko Lajos külügyminiszterrel, Csáky Károly honvédelmi miniszterrel.
Szlrache Guszláv főügyész ma is elreferálto oz igízságügyminisztemek a kihallgatások anyagál.
jankovich naplója A rendőrségen nagy feltűnési kellett Jankovich ezredesnek a trank-hamisitási üggyel kapcsolatban irt s mosl felfedezett naplója, melyei a hágai rendőrség megtalált nála. A francia detektívek ugyan tudtak a naplóról s annak adatairól, azonban ebből semmit sem közöltek a buda-pesli rendőrséggel, ugy, hogy az csak a fővárosi lapok közlése nyomán szerzeit erről tudomást. A rendőrség azonban ujabb nyomozást nem kezdett, mert a nyomozás munkáját ma már teljesen az ügyészség végzi s a rendőrség csak annak utasításaira jár el.
A sárospataki alagúton szöktek Wlndischgrütz herceg emberei Csehországba
Kassai jelenlés szerint Wlndischgrütz emberei a sárospataki kastély több kilométeres alagútján kérésziül szöktek útlevél nélkül Csehország területére. Az alagútnak ugyanis az egyik nyílása már cseh területen van, Borsiban, ahol az utóbbi időben csakagyan többször figyeltek meg gyanús alakokat. Az alagút kijáratát mosl csendőrök őrzik. Folyik a vizsgálat Baross Gábor ügyében Illetékes helyről közlik velünk, hogy Baross Oáfcorl saját kérésére ■szabadságolták és szabadságának tartama alatt dr. Dencz miniszteri tanácsos, helyettes vezérigazgató ve-zeli a postatakarékpénztárt. A posta-
zalai közi.ANV
takarékpénztárban semmiféle formában sem indult meg vizsgálat az intézel szabadságolt igazgatója ellen. A kereskedelmi minisztériumban már folyik a fegyelmit megelőző vizsgálat abban az irányban, hogy Baross Gábor nyújtott e a postatakarékpénztár pénzeiből olyan hileleket, ame: lyek esetleg a frankhamisitáti Ugy céljait szolgálták. A kereskedelmi minisztérium vizsgálata kizárólagosan üzem-technikai. Nem hívták haza Kánya berlini magyar követet Beavatott helyen' közlik velünk, hogy az a hir, melyszerinl Kánya Kálmán berlini köveltlnkel sürgősen hazahivták volna, alaptalan, mert semmi szüksége nem merüli fel annak, hogy a követ hazajöjjön.
belföu3s m9zek
Somogymegye u] főispánjának beiktatása. Kaposvárról jelentik: Fischer Ferenc dr. uj somogyi főispán szombaton foglalja el hivatalát. Beiktatása a február I.-i megyegyűlésen lörlénik.
Délivasutasok az árvízkárosultakért. A Duna-Száva-Adria vasúttársaság személyzete körében a békésvármegyei árvízkárosultak fcisegi-tésérc indított gyűjtés őtvenkltmiilió koronát eredményezett. Az összeget elküldték a vármegye kormánybiztosi főispánjának, aki már nyugtázta is az adományt.
Meggyilkolt főjegyző. Tálos István Tiszasüly község főjegyzőjét péntek este 6 órakor hivatali munkája közben ablakon keresztül ismeretlen tettes vadászfegyverrel agyonlőtte. A csendőrség minden intézkedést megtelt a gyilkos kézrekerité-sére.
Postamester, aki saját hlvata lába betört. Fehírdi Imre rákoshegyi postamester feljelentést tett a csendőr-
ségen, hogy éjjel ismeretlen lettesek betörlek a hivalalába és a Werlhcim-szekrényt kifosztották. A csendőrség azonban hamar kiderilette, hogy a betörési maga a poslamesler rendezte és követte el, aki aztán sirva bevallotta, hogy hónapokon keresztül dézsmálta a péuzl, amit elkártyázott. Több mint 30 milliót sikasztott igy a hivatali pénzekből. A megtévedt embert őrizetbe vették.
Blaha Lujza állapota. Blaha Lujza a nemzel nagy művésznőjének állapota változatlanul súlyos. Mély kábult álomban fekszik — amelyből a legerősebb behatásokra sem ébreszthető fel. Szívműködése igen gyenge. A szervezet szívósságától függ, hogy meddig tart még a küzdelem.
A kávésok az árvízkárosultakért Az árvízkárosultak felsegélyezésére a szilveszteri kávépótlékok eredményeként a kávésok 1030millió korondi szolgáltatlak be a népjóléti minisztériumba.
Uj kényszeregyezségi rendelet. A jövő héten meghozzák az uj kény-szeregyezségi rendeletet. Tömegesen érkeznek a kényszeregyezségi kérelmek és az uj eljárás ellen védekeznek. /tz uj rendeletnek január 1-töl visszaható ereje lesz.
kOlfőloi mirek
Népszavazás a fejedelmek vagyonának Dgyében. Berlinből jelentik: A szociáldemokralapárt választmánya elhatározta, hogy indítványozni fogja, hogy a fejedelmek kielégítése ügyében rendeljék el a népszavazást.
Sikkasztó bankpénztáros.Nagyarányú sikkasztás tartja izgalomban Bukarestet. Az Of The Angol-Román Bankban tízmillió leies sikkasztásnak jöttek a nyomára, amit Kochaler Simon, a bank pénzlárosa követett el. Letartóztatták.
1626 Január 11
A kapu-zárás rendőrségi szabályozása
A rendőrkapitányság városi szabályrendeletet pótló rendeleteket bocsát kl
Nagykanizsa, Január 16
Megírtuk, hogy t-fagykanizsa város Cgé6z éjszaka nyitva álló kapuinak, sötét kapualjainak alkonya következik és szabályrendelet fog intézkedni ezekre, valamint az ulcák téli és nyári tisztántartására vonatkozólag.
A rendőrkapitányság vezetője, Kál-nay Gyula dr. már tavaly is szorgalmazta a városnál az erre vonatkozó ' szabályrendelet elkészítéséi, az most már rövidesen közgyűlés elé is kerül, azonban jogerőre emelkedése még olyan hosszú időt vesz igénybe, hogy addig is a rendőrkapitányság rendeleti uton fogja ezeket a kérdéseket szabályozni.
A szabályrendeletet pótló rendőrkapitánysági rendeleteket már el is küldték Szombathelyre a kcrüleli főkapitánysághoz, honnét azok jóvá-hagyój'VJékkal a legrövidebb időn belül visszakerülnek.
Az egyik rendelet intézkedik a kapuknak télen este 9 órától reggel 6-ig, nyáron esle 10 órálól reggel 5 ig való zárvatartására és kapualjak, lépcsőházak világítására vonatkozólag. A másik rendelet az utcák téli és nyári takarilására, felhintésére, locsolására tartalmaz intézkedéseket.
Ezek a rendeletek a legrövidebb idő alall kötelezővé válnak és nemcsak a közbiztonság szempontjából lógnak jelentékeny szolgálatot teljesíteni, hanem olyan hiányokat szüntetnek meg, melyek Nagykanizsa r. t. város utcáin nagyon sokszor az Isten háta mögötti falvakat juttatták eszünkbe. A rendőrkapitányságnak ezek az intézkedései csak megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy rendőrségünk mindenre kiierjedő figyelme őrködik utcáink rendje, vagyonunk és személyünk biztonsága felett s hogy ez a figyelem túllépi a hivatali sablon kereteit s szabályozó kézzel nyul minden olyan kérdésbe, melyeknél 3 nagyközönség érdekében erre módja kínálkozik.
Az arany-és papirvaluták
Gassel Gusztáv professzor, a világhírű vaiatapolitikus nyilatkozata
— A Zalai Közlöny txrUnl luMsIlójUÍI — Berlin, Január 16 A világháború óta az arany megszűnt a valuta értékmérője lenni. Az uj valutákat életbeléptelő államok már nem az aranybázisból indulnak ki, hanem más relációkat alkalmaznak. Igy Auszlria a shillinget a dollár-paritáshoz hozta relációba, mig Magyarország a pengőt font-alapon léptette életbe. Cassel Gusztáv dr.,' a stockholmi egyetem tanára, a vi-lághirű valutapolitikus szintén arra az álláspontra helyezkedik, hogy az arany elvesztette régi értékmérő szerepét. Lapunk berlini tudósítója a következőkben rendkívül érdekes és tanulságos nyilatkozatot közölhet Cassel professzortól a helyes valutapolitikáról :
— A világháború — állapítja meg Cassel professzor — az összes államok valutáit megrendítette és értékűket többé-kevésbbé illuzóriussá tette. A romok eltakarítása, a gazdasági felépítés és a konszolidáció első feladata volt a valutárls szanálás, mint ez az Északamerikai Egyesült-Államokban, Angliában és Németországban történt és aminek keresztülvitele Franciaországban, Olaszországban és sok más államban, többek közötl Ausztriában és Magyarországon már szintén folyamatban van. Ez a valutárls szanálás az aranyérték alapján történik vagyis megállapítják, hogy egy kilogramm színaranyból mennyi pénzt vernek. Magyarországon például 3800 pengőt. "Eme nyers, a régi aranyértékelési elven alapuló valuta téves, mert figyelmen kivül hagyja, hogy az arany értéke a világháború óla el-
A pásztoriiu legondaja
Irta: Gyula diák Másodnap éjszakára elnyomta a fáradság mindnyájukat. Az Istenanyja lehajtotta szelíd fejét a jászol-bölcső szélére s ugy szendergett a karján. József, szegény ott aludt a lábainál; az égből jött Gyermek pedig, ökölbe szorítva rózsás kis kezeit, édesdeden pihegett a jászoban Az angyalok akkor már nem voltak olt s a fényes csillag is halványabban lángolt a rozzant kis istálló loioit A pásztorok kint aludtak a küszöb előtt a ház körül, bárányaik között.
S 'mindenki arcán boldog, fáradt mosoly játszott.
Sötét volt, éjfél után, de még pitymallat előtt s valahol akkor szólalt meg először a kakas.
Sötét volt. Csak a jászol körül derengett valami csodálatos, kékszínű fér.y. ... . , , „ Jóval éjfél után szállani kezdett a harmat. Mária és József megreszkettek láztukbau, de nem ébredtek fel. Aminthogy az alvó pásztorok is öntudatlanul húzódtak összébb szegényes rongyaikban.
Hullott a harmat és egyre dtder-gősebb idő lelt.
Ekkor sirt fel a kis Jézus. Egy darabig hangosan, keservesen sírt,
aztán csak nyöszörgött szegényke, fájdalmasan, árván.
De senki sem ébredi fel. Csak kinl a pásztorok közölt riadt éberségre az a kis árva pásztoriiu, akit ugy találtak valaha a bojtárok s maguk közötl tartván, ott csepe-redelt fel a nyájak melleit a mezőn. Mondom, ez a kis fiu fölriadt és dideregve hallgatta egy ideig a siró Jézuskát, várva, hogy felébred az anyja s elcsititja. Mária azonban, akit elcsigázott a hosszú ut s a nagy öröm, mely immár két napon át nem liagyla nyugodni, tovább aludt nagy fáradtságában. Így hát egyre csak sirt, Jézuska, a pásztorfiu meg mindjobban sajnalta. Pedig maga is ugy fázott, tiogy a foga is összeverődött. Hogyisne, egy szal viselt kis ing volt rajla, a derekán keskeny bőrszíj s a lábain lukas saruk. Reszketed, forgolódott a pisztorgyerek s most még csak azt a csodálatos, égböljövö éneket sem hallotta, mely két napon át egyre olt zengett fölöttük, szűnni nem akaró gyönyörüségképen ...
Didergett, forgolódott az Istenadta. S nézte az eget, a reszkető csillagokat.
Hanem, hogy nagyon sirt a Jézuska a Jászolban és nem csitult panaszos nyöszörgése; bál fölkelt a sötétben a pásztorgyerek s óvatosan
1 átlépkedve az alvó pásztorokat s bárányokat; lábujjhegyen besetren-
I/ÍIIOIIJ t .v-w — JJ -- Ty[--- ----
kedelt az istállóba s odasuhant az ;i Fiúcska mellé.
Jaj, bizony nagy kesciűsége volt a jászolban fekvő Gyereknek. Fázott ő is ... szegényke és rózsaszínű jéghideg kis kezeivel ijedten hadonászott.
Egy ideig csitította a pisztorgyerek, halkan, öntudatlan édességü gügyögéssel, hanem, hogy az Istenke csak egyre didergett, odalépeti az alvó Máriához s" ébresztgetni kezdte:
— Jó asszony, sir az Istenke! Kelien fel, fázik szegény I
És szelíden megrázta az isten-anyja ruháját.
Jaj, de mikor szegény annyira fáradt volt s olyan mélyen aludt.
Odament a jóságos Józsefhez is. Lehajolt hozzá s költögette.
— Keljen fel bácsi, sir a Jézuska! Takarja be még valamivel, mert nagyon fázik.
Hanem Józ6ef is tovább aludt.! A kis pásztor tanácstalanul és dideregve állott a jászol előtt s a siró mennyei csecsemőt annyira sajnálta, hogy már az 6 szája is lebiggyedt.
Megpróbálta még felkölteni Simont, az Oreg számadójuhászt, Jakabola kemény öklü bojtárt, a sánla Fülöpöt, I azlán Ábelt, Zénót meg a többieket,
de azok csak dörmögtek álmukban s aludtak tovább.
Repesve osont vissza a jászolhoz s csak álldogált dideregve nagy-nagy lehetetlenségben.
A kis Jézuska meg sirt, mert s kis kezei már egész elkékültek a nagy hidegben. És reszkettek apró lábacskái is, melyek kilátszottak a szegényes kis lakaró alól. S mikor senki sein ébredt föl, hogy segítsen; a kis didergő pásztorfiu hirtelen levetette kopottas ingecskéjét s ráteri-tette a nyöszörgő, panaszosan zokogó istenkére.
S csodák-csodája! — A fázó Jézuska nyögött még egyet-kettőt, szipogott csöndesen, aztán rámosolygott a gyerekre, gögicsélt egy darabig s végül — elaludt.
Hej, hanem a pásztorfiu most annál jobban reszketett. Fogai hangosan verődlek össze, amint ott állt pőrén a jászol mellett. Prőbált oda húzódni a csendesen kérődző tehén mellé, az alomra, ám a tehén folyton mozgolódott s majd nem agyonnyomta. Álmosan és fagyoskodva keresett egy kis szalmát, hogy azzal takarja be magái valamelyik zugban. Csakhogy nem talált egy szálot sem, meri ami volt, azt még tegnap előtt összeszedte József, hogy legyen mire fektetni a Jézuskát. (Véje kív.)
lanuár 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S i
ÉRETT NYŰG AT INDIAI BANÁN
vill a línyleges pénzértéktől és kö-"[belül 60 százalékkal maradt mö-
lőtte Vagyis egy kilogramm aranyért jelenleg 60 százalékkal kevesebb állandó értékű pénzt (ebben az esetben- dollárt) fizetnek, mint a háború előtt. Mindez pedig akkor történik, amikor a világ aranylertnelése évről-
évre csőkken. _ A legnagyobb aranytutmelés
1915 ben vo11. azóla We kevcsebb aranyat bányásznak, hololt a világ „anyszakségletének kielégítésére év-riPévre három százalékkal kellene fokozódnia az aranylermelésnek. Ha tekintetbe vesszük, hogy a jelenlegi világpiac-indexszám (amennyivel minden áru drágább a háboruelőtli árszínvonalnál) 165, akkor a világgazdaság fedezésére azonos aranyárak mellell 65 százalékkal, a 60 százalékkal csökkent aranyár melleit pedig 250 százalékkal több aranyra volna szükség, mint 1913-ban, ha az aranyvaluta nem szűnt volna meg mindenütt' és ha fel is vette az aranyvaluta nevet, azért csak papir-valula maradt, amint ez az angol valuta régi értékét helyreállító törvényből kiviláglik, amikor az aranyérmek forgalombahozatalát kizárja. Ugyancsak papirvalula az uj német birodalmi márka, hiába mondja ki a törvény, hogy mennyi aranymárkát vernek egy kilogramm színaranyból, amikor az uj aranyérmekel nem hozzák forgalomba.
— Az aranynak valutáris bázisa régebben értékálló volt. Ezt a szerepét a világháború óla, miként cm-lilellem, teljesen elvesztette és a dél-afrikai aranybányák előrelátható válsága az arany ériékének az eddiginél is nagyobb ingadozását fogja maga után vonni, ugy, hogy az aranyal nem lehet továbbra is felhasználni értékmérőnek. Az arany helyébe értékmérőként az amerikai dollár és az angol font valutához viszonyítják az összes többi valutákat, az oszlrák koronát a dollárhoz, a magyar koronát a fonthoz. Az idők . Jele, hogy ezt az alapőt a finn valutareform kifejezetten meg is állapilla, amikor kimondja, hogy az uj linn márka a dollár 39 7 ed físze (39 7 finn márka egyenlő I dollárral.) ^ — A dollár és az angol font ér-tfkét pedig a vezető amerikai és ""gól bankok, a Federal Reserve Bank és a Bank of England politikája szabja meg, amely a mindenkori áralakulásból és a nemzetközi Pénzpiac helyzetéből indul ki. E bankok egymással szoros kapcsolatban állva irányítják a világ pénzeinek értékét. Minden más jegybank e két bank,függvénye, mint ezt a .francia,
NAPIREND
Január 17, vasárnap
Római katoiikui: Antal rem. Protestáns: Antal. Izraelita: Sebal h6 2. Nap Vet reggel 7 óra 42 perekor,
nyugszik délután 4 óra 33 perckor. •
Azlzraelita Jótékony Nóegylet tánccal egybekötött tea-délutánja a Kaszinó helyiségeiben délután 5 órakor
■ -l»r~ 1*1-1- ff r iF ** " ^
országoknak is csak papirvalutájuk van. Keyncs volt az egyetlen, aki ezt az alakulást előre látta és óva intett az aranyvaluta visszaállításától, mert ez a legnagyobb gazdasági megrendülésre vezelne. A megjövendölt megrázkódtatás csak azért maradt el, mert az aranyvaluta visszaállítása is elmaradt. Mig az arany értéke nem éri el a háború clőtll szinvonalat, nem is lehet gondolni az aranyvaluta visszaállítására. Addig megmarad a papit valuta, amely kitűnően megfelel hivatásának, ha sikerül stabilizálni az árakat és megőrizni a különböző valuták közölt megállapított állandó értékel, f.x relációt. Egy ország valutájának nem lehel más célja. Mindaz, amit aranyról, ércpénzledezeliól imák, a régi iskola csökönyössége, melyen az élet, a modern gazdasági követelmények régen lultették magukat. A modern gazdaság nagyon jól meg tud lenni arany nélkül. A szabad világgazdaság a kölcsönös bizalom, gazdasági együttműködés még jobban függetlenné teszik a világgazdaságot az aranytól. Helyébe egy uj valuta lép: az egységes világforgalom pénzrendszere, amelynekalapja nem a sárga arany, hanem a munka, bizalom és együttműködés, ami nélkül hiába minden valutareform, ami nélkül nincsen gazdasági konszolidáció.
BP.TELEF0N:182:85M
épe a előadása á délu
Az É*\E vetített kér.~ --------
Keresztény Otthonban délután 5 órakor (Vánkos Jenő: Quarnero vizein.)
Mozi. Uránia: Elsülyedt világ. Cotian Doyle regénye nyomán. Világ: Karrah Barrah, bünügyi történet Előadások kezdete délután 3-5 és este 7-9 órakór.
Január I8f hétfő
Római katolikus: Piroska vt. Protestáns: Piroska. Izraelita: Sebat hó 3.
Nap kel reggel 7 óra 42 perckor, nyűg' szik délután 4 óra 40 perckor.
A MOVE tudományos előadása este Va9 órakor az Urániában (Sziebeith Imre-Erdély várai, Ipartestületi dalárda.)
SZÍNÉSZEK
némel, oszlrák és magyar valuták stabilizálására irányuló törekvéseknél is látjuk.
— A legvilágosabban gondolkodó nemzelgazdászok sem akarják észrevenni, hogy az aranyvalutának vége fe a legjobban fundált aranyvalutáju
Most jut eszembe ,..
Most jut eszembe: a Franz-malom alkalmazottai testületileg beléptek a magántisztviselők egyesületébe. .
Most jut eszembe: Sehmack-mester Centiál-béli akroluta-mutalványai kiiiönősképen schMackottak a nagykanizsai publikumnak. *
Most jut eszembe: Baross Gábor nagyon Inkonszekvens ember lehet, ha a postatakaréknál viselt vezérigazgatói állása mellett sem tudta megspórolni magának azt a kellemetlenséget, hogy belekeveredjék a frankhamisitási ügybe. Kíváncsi vagyok, mit TESz ezután ? •
Most fut eszembe: Bécsben újra megalakult a Ramek-kormány. Remek dolog lehet, hogyujramegsza vazták. .
Mosl jut eszembe: Nagykanizsára 70 vagon bazalt-kővel hozattak. Rossz nyelvek szerint a város rengeteget nazalt erre, mert egynéhány malomkő Is elég lett volna. *
jut eszembe: megint olcsóságI hullám közeledik. A Tisza es a Kőrösök partjairól mindennap árcsökkenés! jelentenek.
Most jut eszembe: a nagykanizsai kávéházakra nézve csak egy jo oldala van a hajnali 3 óráig meghosszabbított zárórának: - hogy nem kőtelező addig nydvotartan, (bl)
jönnek ismét Nagykanizsára: Thália popjai és papnői. Magának a színtársulatnak a neve is Thália s ennek a városnak falai között óhajtanak nyolc-liz estén át áldozni a vígjáték görög múzsájának.
Ha cinikusak akarnánk lenni, azt ajántanók nekik, hogy változtassák meg a nevüket s szakítsanak a komikus álarcot és boroslyánkoszorui viselő Tháliával, mert a nagykanizsai közönség nem kedveli a maszkot s a borostyánkoszoru is már régen kiment a divatból, mint a primadonnáknak kijáró tiszteletadó. A Thália szó, minden komikai vonatkozása dacára is, kissé lehangolóan hat és igen drámaias a szine. Szépszép a vígjáték, a dráma, meg a tragédia is, de a mai közönség valahogyan mégis jobban érez együtt az operettekkel, a Zerkpwitz-féle melódiareminiszcenciákkal, meg a modern táncszélsőségekkel. Mennél kevesebb a tartalom s mennél ismeretesebb dal-lammolivumok' csendülnek meg ben-nök s mennél idegcsiklandozóbb a láncuk, — annál biztosabb a hatásuk.
Feltételezzük róluk, hogy művészi ambíciójuknak egész erejét latba fogják vetni, hogy megtörjék a közönségnek a drámai előadásokkal szemben tapasztalható közönyét, de félünk tőle. hogy nehéz fába fogják vágni a fejszéjüket. Mi mindenesetre ott leszünk előadásaikon s estéről-estére statisztikát is fogunk vezetni arról, hogy hányan jelennek majd meg a rivalda előtt, de hát ezzel nem sokat lendítünk az ő sorsukon.
De ha már főleg prózával jönnek, írják kl legalább minden második esle u szinlapra, hogy csak — felnőiteknek. Ebben az esetben tíz este közül öl estén áí te'J nézőtereI remélhetnek. __iksz
— A főispán távirata a miniszterelnökhöz. Tarányi Ferenc dr.
Zala- és Vas-vármegyék főispánja a közigazgatási bizottság nevében üdvözlő táviratot küldött Bethlen István gróf miniszterelnökhöz a frankhamisitási üggyel kapcsolatban
Számos n&i bajnál a termé szeles „Ferenc József" keserűvíz használata végtelen nagy megköny-nyebhülést szerez. A nőorvosi klinikák bizonyítványai tanusiHák, hogy a FERENC JÓZSEF-vizet az egész világon a legjobb sikerrel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzjetekben.
— Megalakult a képviselőtestület pénzügyi és jogügyi bizottsága. Nagykanizsa város képviselőtestületének jogügyi és pénzügyi bizottságai Sabján Oyula dr. polgármester elnöklésével pénteken délután 6 órakor tartották alakuló ülésüket a városháza tanácstermében. A jogügyi bizottság elnökévé dr. Frled Ödönt, alelnökévé dr. Hajdú Oyulát, a pénzügyi bizottság elnökévé dr. Pllhál Viktort, alelnökévé dr. Welsz Tivadart választották.
— A nagykanizsai lakáshivatal multévl forgalma. A nagykanizsai lakáshivatal az elmúlt 1925. évben 1974 uj űgydarabot iktatott. A lakáshivatali ügyforgalom tavaly óta lényeges emelkedést mutat, mert 1924-ben csak 1308 ügyet iktattak. Az elmúlt évben 389 lákásigazolványt adtak ki, 1924-ben pedig 390 el. Az 1925. évben 39 bérletátruházás és 30 igénybevétel történt.
— Az Országos Fötdblrtokren-dező Bíróság egész Zalavármegye területére elrendelte, hogy mindazokra a birtokokra nézve, melyek a háború alatt gazdát cseréltek, amennyiben ezideig rájuk vonatkozólag a megváltási eljárás nem indult meg, azt haladéktalanul megindítsák. Az OFB felhívja az összes kiküldött bírákat, bogy ezügyben tegyenek hozzá jelentést.
— A Move Nagykanlzjpi Lövészegylet a belügyminiszter állal már jóváhagyott alapszabályait nyilvántartásba vétel céljából beterjesztette a városhoz.
Dr. Könlg József fogorvos
Deák-tér 7. (a felsólemplom mellett) szabadságáról hazaérkezve, héttőtől, folyó b£,18-ától kezdve újból rendel.
Újévben! UJ szerencse!
Huxás föltétlenül m |SvS héten
..ÉT KILO SZÍNARANY
aranysorsjáték
hArom első FŐNYEREMÉNYE
1 főnyeremény 4 kg »*lnarany 1 nyeremény 2 ka »*inarany 1 nyeremény I kg »*lnarnny
1 nyeremény 3 vagon — 300 q buza 1 nyeremény négyüléses automobil l nyeremény kereszlhuros zongora 1 nyeremény teljesen felszereli motorkerékpár
5 nyeremény teljesen íelsicwlt vmógep 10 nyeremény, teljesen felszerelt kerékpár 200 nyeremény különféle arany é» ezüst Iái
tárgy
Ep/ ■orajcqyjfcr
i 10.000 korona
Sorslegylntézóség: BUDAPEST. V., Szabadság-tér 6.
Uj évben! UJ szerencsel

A ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 15,
— Még egyszer előadják Calderon misztériumát. Tekintettel arra a körülménye, hogy rendkivü! sok ember kiszorult Calderon ünnepi színjátékának megtekintéséről,anagy-kanizsai rendezőség elhatározta, hogy a böjti időszakban — valószínűleg a jövő hó végén — iimét lehoz^tja a vasvári Katolikus Legényegyletei, hogy mégegyszer előadják a Szentmise titkait. A vasváriak második fellépése is valószínűleg ismét szép összeget fog juttatni a plébánia harang és templom renoválási alapra.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Január 21. A r-ary mészárosok tt plncfr
Január 2t. A nary*«.anlx»al vendégWtók. kávétok. ...étiiroiok ét pincérek aegílyesyUlének xiiiMrfl Uncritélyc a Korona ó»sxe» ieim/ib.-n este 9 órakor.
Január 23. Sindoe Errln besedUhingvestente a Nagykanlxul Kaulnóban tite 9 önkor
Január 24. A /rtnvl Irodaira! é» Mövíixttl Kör kulturelóadlsa * váro»hi»a nagyttrmében délotin a órakor (dr. Walvaitti D«xió: A caecatmó élet-
Január 25- A Move ludománroa elóadiia e»le 7 órakor i< Urániában (Kit Milton: Caodik a termé-ml {a mOvéaxet kC-réból átló ti moigógépek).
Január 30. A Keretkedelml AltafmaiotUk rek-llra bilji i Centi ál Httttt btlylaéjrelben.
Január 31. A Zrínyi Mlkíóí Iroda'tnl éa MOvé-u«tr K<* I>eík Ferenc iralék-iiDucpélyc ette t óra*©* a várothixa nagytermében.
Február I. A Move bmercttcrieixlfi rliVidita aa Urániában eile 7 órakor <Er»l Ch/liU : Mony*" |«"
Kck t lirttdaloa anrja? Oyakortatl népgoodoxái. yaégtt népkullurlt I) Február I. A Sxoclállx mnxió elóadita ritc 7 ónkor tt Urinlib** (Bilnóiók-vlllga: Sieóta Oeral-dlne: Aj Ottbon haitire*: Jovinevlci Lea).
Február í. A Jóiul kir. herceg SxanatóiMm EgyriOlat piknikje * Polgári Egylet fli»«ei termeiben. Február 7. A Zr.nyl Irodái ml <a MQvéazeti Kór
kullur-elóadiu a vitoihiia nagytermében délután fi órakor (PéexHy Plroaka: A képiótnflviarel. mint a lelki élet tükrei
Február 14. A Zrinrl Irodalmi éa MUvéixetl Mi kullur-elóadiaa a várwháxa tugyU-rmében délutin 6 ónkor <Noll Jóxaet lótloináxlural tanár elAadlial Február IS. Cierfcéaa elóadia aa Urinliban Február l»- A nairykanlx»tl K<revtt*ny»ro<L»:i«1a Pártnak ar iivlíkiroaulta* JavJra linccal ee>bekiti.lt mökedveM eüadiaa a Kojgoayi utfal KinalofcmSea ette 8 órakor.
Február 21. A Zrínyi Irodalmi tt .MOréweii Kir kultur eSóadiia a várojhixa nagytermében iSiluIln 6 Arakor (Kelemen Kercnc takaríkpénitirl Igazgató
elóadáaak ---7
Február 22. Torán.rtl ax Urániában. Február 28- A Zrinrl Irodalmi ét M0v*«i«ll Kór kultur-elóadáaa a vároahita nagytermében délután
URANIA
kedd-szerda 5, 7 és 9 órakor
Gosfa Berling
Lágertől Zclma Nobeldijnyertes regénye 2 rész, 12 felvonásban. Főszerepben az „Iraitiaiarvam" szereplti.
VILÁG
szerdán 7 íb 9 órakor
Boleyn Anna
_
történelmi német filmrcmek. Kendezte: Lubltach Ernö. Főszerepekben: Emil Janninga és Honn
(Repiiz film.)
« ift.ot (di. OJtd^nvl U)«*. ■ "K.tltíl.ly (l.r.V. Mt)h »lOfc««4Jíntl( .líldJl.V
Mártim 1. A Mova tararMtteílwílö (ü.di*. »« UrinUbtn »l< 7 takor (El.lc Amíll, : MH 1.,'VCnk . IDuUKrit > \ l.inyn.v«:i, t(WilU Li
tlűldált t. Url-
* ntjy.i i i;u ít... i ' rt i* Jd.1.1: Jnv.noviu i.tí: Ai M.ilít litudi k.icttny eondolk^idk orömioi
:lsi I. A Sioítllli MUtiW
Márclai 1
JbjD.
Mtrclm L Sf^ri-tlOldíi .1 I.Mnll&in.
— Cserkész-teadélután. A reálgimnázium cserkészei a mindig nagy látogatottságnak örvendő szokásos farsangi teadélulánjukat, az előző évekhez hasonlóan folyó hó 31-én délután tartják meg. Az ünnepély programja, mely kacaglató, vidám jelenetekből áll, kellemes szórakozást igér a résztvevőknek.
— A Nagykanizsai Polgári Egylet ez évi rendes közgyűlését folyó évi január hó 23-án délulán fél 6 órakor sajál helyiségében larlja meg, melyre a lagokat ezennel meghívja. Tárgysorozat: lilkári jelentés, a mult évi zárszámadások és a folyó évi költségvetés megállapítása, elnökség, választmány és számvizsgáló bizolt-ság megválasztása, netán! indítványok
— Schwarcz Dezső harisnyál a
lc^iobbak.

Sándor Ervin
hegedűművész egyetlen
hangversenye
23-án, szombaton este a KASZINÓBAN
Jegyek 20, 30, 40 ezer koronás árban Szerbnél
— Színészek Nagykanizsán.
Fodor Oszkár színigazgató Thália-szinhára 10 előadásra játszási engedélyi kért Nagykanizsa város vezetőségétől. Az engedély a közművelődési bizottság javaslata alapján fogják megadni.
— A nagykanizsai keresztény-szoclalistapárt a katasitrófális árvízkárosultak felsegitésére a Rozgony i-utcai iskola tornaiéi miben folyó évi február 16-án, húshagyó kedden esle 8 órai kezdetlel tánccal egybekötött „Uj Heródes" című 3 felvonásos műkedvelő előadást rendez. A rendezőség mindéül el fog kövelni, hogy ezen eslély rendezésével az árvízkárosult testvéreink javára a legszebb sikert érje el. A részleteket később fogjuk közölni. Elnökség.
— Csizmadia és cipész Iparosok panasza. A nagykanizsai cipész és csizmadia iparosok panaszt emellek az iparhatóságnál, hogy egyes szakmájukhoz tartozó iparosok készítményeiket nem a cipészek és csizmadiák részére kijelölt helyen árusítják hetivásárok alkalmával, hanem a zsibárusok közölt, amivel sok kárt okoznak a helykijelölést pontosan betartó lábbelikészitő iparosoknak.
A nagykanizsai Katolikus Legényegylet álarcos bálja. A
nagykanizsai Katolikus Legényegylet vigalmi bizottsága egy nagyszabású jclmez-cslély rendezésén fáradozik, melyet farsang ulolsó vasárnapjára terveznek. A jelmez-eslély művészi rendezője Mulschenbacher Edvin dr. törvényszéki lanácselnök.
— Vasutas Társaskör Keszthelyen. A keszthelyi vasulasság körében mozgalom indult meg Vasutas Társaskör alakítására, melyet valamely magánházban fognak elhelyezni. A február 2-iki vasutasbál bevétele már a vasulas-kaszinó céljiil s?ol-
Eljegyzés. KoszleUb Bözsike és Fekele Imre jegyesek.
— Mozdonyvezetők bankettje. A Mozdonyvezetők Köre a legutóbb nyugalomba vonult tizenöt mozdonyvezető tiszteletére tegnap este a Korona éttermében 150 terítékű bucsu-vacsorát rendezeti. A bankett, melyen részt vetlek a budapesti, székesle-hérvári, szombathelyi és soproni fű 6-házak kiküldöttjei «?.a déli vasul igazgatóságának képviselői is, fényes bizonyítékát szolgáltatta a vasu'asok közötti összetartásnak és együttérzésnek. Az első pohárköszöntőt Rubint Károly főfelügyelő raondla a nyugalomba vonuló mozdonyvezetőkre; uiána beszéllek még Zolldn Emil főfelügyelő (Budapest), Kolovics Ferenc, a Mozdonyvezetők Kőiének elnöke, Dominók, a Mozdonyvezetők Szövetségének elnöke (Budapest), Blazsó fő mozdonyvezető (Székesfehérvár), Sinkó fömozdonyvezeiő (Székesfehérvár), Horváth (Budapest) és Fülöp főmozdonyvezétö. Közben Rácz János főkántor vezetése alalt a Fűtő-házi Dalárda vegye6kara énekeket adott elő. A kedélyes hangulalban lefolyt bankéit a késő hajnali órákban ért véget.
— Dr> Petrlcs Józsel ügyvédi irodáját Király-utca 35. szám (Plo-szer-féle ház) alá helyezte át.
— Halálozás. Garay Sándor nyelv és zenetanár, a Keszthelyi Iparosdalkör 25 éven ál voll karnagya 76 éves korában meghall. Az Iparosdalkör, mely Oaray Sándor verelésével kél-ízben nyerte cl a Nagykanizsán tartolt megyei dalosversenyen a legelső helyezést, karnagyát saját halottjának tekinti sgondoskedik ellemelteléséről.
— A Zsófia sorsjáték húzását pénzügyminiszteri engedéllyel I. év március hó 15-ére halaszlották, amikor is. Peslvármegycbáz disziermé-ben délulán 6 órakor minden bizonnyal meg fogják tartani.
Hunyadi János
természetei kuerUvIi Kxókrckcdósnél, eméoxtéoi Kabaroknál
gyors, biztos, enyhe lutásu.
TDz a közkórházban. Tegnap este 11 órakor valószínűleg rövidzárlat folytán a nagykanizsai köz-kőiház emeleti müló-lermíben tüz keletkezett. A betegek közt a tüz hírének hallalára Igen nagy riadalom tört kl, azonban szerencsire csak a mü'őhelyisíg menyezete égett be, anélkül, hogy a teremben egyéb kárt okozott volna. A nyomban kihívóit tűzoltóságnak a könnyen végzetes katasztrófává fajulható tüzet sikerült pár perc alatt teljesen ártalmatlanná tenni.
— Szabadon bocsátották és Ismét őrizetbe vették a Zalavármegye főszerkesztőjét. Szekeres Mártont, a Zalavármegye cimü napilap letartóztatott főszerkesztőjét a zalaegerszegi törvényszék elnöke szabadlábra helyezte. Mikor azonoan el akarta hagyni a fogházat, két rendőr és egy detekliv soproni távirati megkeresésre újból őrizetbe vette. Szekeres! mosl a soproni ügyészség táviraiára Sopronba szállítják.
— A pékek rendőrségi ellenőrzése. Megírtuk annak idején, hogy a zalaegerszegi pékek tiltakoztak az ellen, hogy a rendőrség ellenőrizze műhelyeiket és működésüket. A szombathelyi kerüleli főkapitányság a panaszt elulasitotta azzal, hogy a rendőrségnek Igenis |oga van a sütemények nagyságát, minőségét, munkaidő betartását, köztisztasági és közegészségügyi viszonyait elleuőrizni-
— Vendéglősök, kávésok, mészárosok és pincérek bálja. A nagykanizsai vendéglősök, kávésok, mészárosok és pincérek segélyegylete |anuár 21-én a Korona helyiségeiben rendezi farsangi vigasságát. A mulalság, mint más esztendőkben is, a legvidámabb bálok egyike lesz Nagykanizsán.
— Vadorzók és erdóőrök harca. A szenlmihályfai Andrássy-uradalom erdejében az egyik éjszaka négy uradalmi erdőőr cirkált. Éjfél után 2 és 3 óra közt lövéseket hallottak s lesbe álltak, hogy elfogják a vadorzókat. A négy teklafalusl orvvadász lövöldözése folytán két erdőőr megsebesült. A vadorzókat a cojndőr-ség feljclentelte.
— Tapolca a hősök emlékéért Tapolca nagyközség elöljárósága a lapolcai hősi emlékmű céljaira műsoros estél rendezett, mely 17 millió korona liszla |övedelmet hozott.
— Vigyázatlan soffőr. A rendőrkapitányság kihágásí osztályán Hegyi Qyula sotfórt, aki vigyázatlan hajtás következtében autójával nekihajtoila Kazinczy uicai sorompónak, 250.000 korona pénzbírságra ítélték.
— Az uj zalaegerszegi vágóhíd kölcsönösszegből való felépilése 3 milliárd megterhelést jelent a városra nézve. A vágóhíd bevételét évi 350 millió koronára becsülik.
— Sziebert Imre második előadása hétfőn fél 9 órakor az Urániában, a mull héllő érdekes és hangulatos előadása ulán a legmelegebb siker jelében indul. Az-előadás külön értéke lesz az Ipartestületi Dalárda beleilleszkedése. Belépti iliLa 5000 korona.
lépti dija
A
lórtitniuár 11.
■ ZALAI KÖZLÖNY
Időjárás
. „„rvkanlzsal mcteorologlal mcg-* °,*tWéie: Szombaton a Mmlrslk-
Mte 9 órskor+5.0.
ffieí
. Meteorológiai Intézet |elenlése sze-ACjtod helyenkínt
NSstllyedéssel c
""""tüTaz alsópáhoki Becsnli-. cárda raktárhelyisége a
együtt ismeretlen okból ki-4I,Slötelle«n leégett. A kár % mUtió korona. _NAOYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara «n00 korona. Kapható a Zalai SjJíny kiadóhivataléban.
_ Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek „Metélt, közülük 4 fiu és 6 leány: GSipár József földművesnek fia, Etirenreich János nyűg. rendőrnek leánya, Torma Antal zenésznek le-inya. Gerencsér János földművesnek fia, Berghofcr nyomdásznál; leánya Major János földművesnek leánya! Sneff Oyörgy kőműves segédnek leánya, Gáspár Anlal napszámosnak leánya,Vmesbalozzal Miklósi Sándor városi tisztviselőnek fia Hegányi Ujos sörgyári főtisztviselőnek tia. Házasságot kötött á pár: Tamás Károly vasúti hivatalnok Zsigmond Teréziával, Magyar György villamos kocsivezető Martinecz Máriával, Kovács József földműves Kis j Katalinnal, Tornyos Ferenc városi számliszl Banekovich Lujzával. A halálozások száma 5: Nagy János kocsis, ttldógümökór. Joó János szekeresbéres 44 éves, májzsugor. Kel-ler Ignác katonai kórházi Írnok, tűdö és gégegOmökór. Matics János 55 éves, Itldó és bélgümőkór. Heinrich József I hónapos ránggörcs, Nátrán Mária 25 napos ránggörcs.
— Lugkő otthoni használata és árusítása. A lugkő árusításáról és otthoni használatáról szigorú ten-delet jelent meg ujabban. A rendelet értelmében május 1-től kezdve Iá éven aluli, vagy Ilyen korúnak látszóknak lugkövet kiadni nem szabad. Lugkövet, vagy lugkóoldatot 10 dkg-nál kisebb mennyiségben kiszolgáltatni tilos Nagyobb mennyiségben csak jól zárható tartályokban, vagy edényekben szabad forgalomba hozni. Ezekben a tartályokban halállejnek és feltűnő helyen .méreg" feliratú címkének kell lenni, amely az áru mennyiségét és foklartalmát is jelzi. Súlyos büntetésben részesül az, aki gyermekek által hozzáérhető helyen lugkövet, vagy oldatot helyez el.
— Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén Nagykanizsán, Fó-ut 1. szám alatt megnyílik.
= Téli sporthoz ródlik, korcso-lyák, szobatennis (Ping-l'ong), rugós-loma (Exzender), szobatorna gumihói, gyűrűs torna legolcsóbban kapható Szabó Antal'sportüzletében.
— Schwarcz Dezső cégnél url é« nöl divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Rézgálle beszerzésnél is fordultunk ■k bírálómmal Welnberger Kornél céghez, i^k Budapest, VI., VOrösinarty-ulca 4(i.
Ü
TŐRVÉHYSZÉK
A lolyó év első bllntető tárgyalása
A nagykanizsai törvényszéken tegnap volt az első büntetőtárgyalás ebben az évben, mely tárgyalással kezdetét vették a rendes szokásos büntetőtárgyalások — a karácsonyi szünet óta.
Két szuronyos honvéd állította elő a tárgyalásra a budapesti Margit kö uh fogházból a szökés miatt letartóztatott Tököli György (Mílns) pölrétci lakőst. Most sz volt ellene a vád, hogy a söjtöri vásáron Hojf-nuinn Mór sátrához odaküidlc öt éves fiát, hogy sapkát és többféle árul lopjon el. Ám Hollmann Mór észrevette a lopást, és a kis liut lefülelte, aki bevallotta, hogy apja küldte öl lopni.
A tegnapi tárgyaláson a törvényszék Tököli. Györgyöt a visszaeső bűnözőt hét hónapi böri^nre ítélte.
Ítélet után Tökölit visszakísérték a Margit körtiti fogházba, ahol majd a honvédliadbiróslgnál fog felelni szökéseért.
irodalom és művészet
Az újkor crkölcstürténete. Irta : Eduárd Fuchs. A közelmúlt nagy hézagpótló könyvei közöli megtaláljuk az emberiség történetével, művészetek történetével, a filozófia történetével, a zene történetével foglal-kozö nagy müveket, azonban az a könyv, amely az emberrel, mint társadalmi ténnyel foglalkozik, az hiányzik eddig. Az ember társadalmának, szokásainak és erkölcseinek megvan a maga nagyszerű történelme. Azon időponttól az emberi alkotások és az emberi élet fejlődése egy kifinomult lényt alkotott, amely lény az élet tartatna alatt egy belső éleiét él erkölcsösen vagy erkölcstelenül, álszcmér* mesen vagy szemérmesen, a társáéi lom hjsznára vagy kárára. Minden idők társadalmi berendezése nyomot-hagy az emberek legíiensőbb életének kialakulásában. A teuaisance, a nagy francia udvarol:, a frarcii forradalom és az azt követő abszolutizmus mind átformálták az egyén erkölcsi életéi, szokásait. Eduárd Fuchs: llluslrieite Sittcngeschicliléje eddig megjelent orosz, dán, svéd, holland és 6panyol nyelven. Tehát az ösz-■ szcs európai nyelveken, enielyek számba jöhetnek. Hogy franciául és angolul nem lelenl meg, annak oka az, hogy a két nemzet e nagy témáról inkább gyöngébb művel, de eredetit, mint jó német fordítást ad. Eduárd Fuchs javakorabeli íróember, aki csak írásainak él. Ezt meg kell jól jegyezni A Berlin meiletii Zehlen-dóriban lakik, sok szép villa között az egyik legszebben. Mikor a hallba lépünk szemünkbe ttlnik a sok nagy üvcgszekréiiv, amelyekben a nyugati kerámiai aikoiisuk mellett török, hindu, kina és japán kerámiai remekeket találunk. Oszlopokon, álványo-kon mázsás sulvu kinaí sárkányok, budha szobrok, f„jsnszból vagy bronzból. A fal mellett amik bútorok, amelyek inkább cgv gyűjtemény benyomását teszik. Feltárul egy antik nigy fiókos szekrény tartzlmj. Rengeteg metszet éi kép. a legrcmckehbckhöl. Elmondja az iió, ho^y a .Ka'ikalur der cmopaeischcr Vólker" kétkötetes műhöz 6800 ilyen mclszetet és képet vásárolt és szerzett össze éjiebből a két kötethez a legszebb 20w-et használta fel. Ily körülmények közölt készüli a nagy .S:t:e:iseschiclite is.
Megjelent még négy kötetben Dau-mier, azonkívül Gavzrnl metszetei ís. A háromkötetes hatalmas „Kultur und Kmistdokumcntc" és még ezenkívül igen sok hatalmas nagy munka. A mű rövidcsen el is hagyja a saj-lót, de otyan köntösben, hogy mindenkinek kedves olvasmánya lesz mindenkor és büszke lesz könyvtárának erre az uj köteteire.
Herczcg Ferenc uj regénye. llerczeg Ferenc uj regényt irt „Lán-szky-motor" címmel, amelyet folytatásokban most közöl az Uj Idők. A legujabb számban ezenkívül Rákosi Jenő, Kumlik Emil, Számadó János irtok cikkeket, elbeszélést pedig Szikra Falu Tamás és Sas Ede. Előfizetési áiak negvedévre80.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
SPORTÉLET
NTE—Transdanubía klubkOzI plng-poug verseny
A nagykanizsai Torna Egylet és a Transdanubia Sport Egylet ping-pong csapatai ma délután mérik össze erejűket. Mindkét egylet ötös csapatot tndit, így összesen 25 mérkőzés lesz. A végső eredményt a s^írzelt pontok arányában fogják számítani, egy-egy györ.elem kéj- pontot számítván. A verseny délután 2 órakor kezdődik a Cenlrál szuterén helyiségében.
Terménytőzsde Busa tíaiav. 76 kg-os 417 500- 422.500. 77 kg-oa 422,500—427.500. 78 kg-oa 425 050—430.000. etléb dunánluU és p«st-vidéki 76 kg.-os 410.000— 415.000, 77 kf-oa 415030—420.000, 7S kg-ns 417.5)0-422 000 79 Vg-Ol 420 &J0— 425 000, toas 245.000--247.W0, t.keimánv'ipa 235.000 - 250.00C, aflrlipa 245.000—330 000. «.l. 245 000-260 030, lerserl líOOtO-1820C0 repeo 600.c00-610.000. köles 200.000 - 210.000,
korpa 172-500-177.500.
Sertésvásár rtlbalUa 4930, melybit eladatlanul vhsia.
aiaiadl 2000 drb. Elsírenilll 18.500-19.5:0, Izedell 17000 -17.500, szedett f> 16.000 -16 500, konnyU 13.000-15.000. elsórendB Breg 17.000—17.500, orisodrendll 15.0M— 16500, sngol suldíl 17.000-20.000, sjalonna
ravyban t9.5CO-2l.003. xstr 26.500---.-,
labuiolt hus 21.000- 22.000, sislonnás tél-seitéi 20.000 - 22.000. Irányzat lanyha.
KladO: Zrínyi Nyondaipar ét Könjv-v— fl.tad*, PT. Narrtanto.
mozi
Uránia vasárnap 3—5—7—9 órakor: Elsülyedt világ, Conan Doyle fantasztikus regénye.
Világ vasárnap 3—5—7—9 órakor : Karrah Barrah (a néma vádló) nagyon szép és tartalmas kutyafilm, állaiszercpben Strongheart, a német vöröskereszt Amerikaba került sza-nitéc kutyája, a Rln-tln-tln alakítója.
Hétfőn l/a9 órakor Move tudományos est: Szieberth Imre: Erdély varai: Ipartestületi dalárda.
KÖZGAZDASÁG
A lengyel-gabona kivitel korlátozása. Varsóból jelentik: A belügyminisztérium javaslatára a kormány mint hírlik a közeljövőben a gabona kivitelét meg fogja tiltani. A mostani kampányban december l-ig 82000 ionná búzát exportáltak, míg a mull év ugyanezen szakában a buza kivitel csak 69.125 tonnára rugóit. Erre való tekintetlel a belföldi fogyasztás biztosítása céljából a buza kivitelét minden valószínűség szerint meg fogják tiltani.
TŐZSDE
Délutáni magánforgalom
A hangulat az egész délelőtt folyamán barátságos volt, azonban csak elvétve toriént néhány favorizált pa--púban kötés. Magyar Hitel 300, Földhiiel 2i5, Kereskedelmi Bank 842, Pesti Hazai 1800, Első Budapesti Gőz 118, Concordia 35, Kőszén 27J5, Salgó 415, llofhcrr 103, D.uiubius 1Ö75, Rima 105, Cukor 1450, Georgia 260, Mezőhegy esi 68, Izzó 750, Őstermelő 207, Hangya Ipar 36, Dílivasul 64, Ltvante 82.
Zürichi zárlat
í'átp 196203. London 751558, Newíora 517 75 limesei 2,<50.00. Mllai:o 2090 00, Moí'sod 7)815 üeritn 123-30. Wlef 72-90, So'U "67 50 Priíf 1532 50. üudapti, 78-60, 7250, 8A;ie«t 23000 3elg(iö 91550
Remek kényelmes
SZANiCO eladó
REISZ, Kazinczy-utca 8.
Ugyanott 1 drb. faeazierga-pad vadonatúj eladó.
Megnyílott
Pahócsa István!
borbély és fodrász üzlete
Eötvös-térí
29. sz. alatti
»
(Szentháromság szoborral is szemben).
Bubi-hajvágás j „Fiat autó 501."
szép, jókarban levő eladó Nagykanizsa. — Telefon 167.
FARSANGRA
M E 0 H I V Ó K CONFETTI - SZERPENTIN
COTILLON — ÁLARCOK CREPP- és SELYEMPAPÍROK PAPÍRSZALVÉTA PAPIRTÁNYÉ ROK TORTA- és SCTEMÉNY-PAPIROK
Fischel Fülöp Fiai
papirkereskedéaébcn
kaphatók.
Saját termésű kareo.onyi asxbli és nehéz 917. évf terinéstl pacaenyei bor kapható lakásomon ktstételekben {literekben Is). icm
REDIETE, SuQir-ut 8. alám.
Éitesitem a n. é. közönséget, hogy ma, vasárnap este
halpaprikás
turóstésztával.
Szives pártfogást kér
Hcufeld Dávid
tli vondóglös.
ÍERETVÁS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.
A zalai közlöny
1926 Január 15,
Api»dlilrdí»tés«k
Az apróhirdetés dija 10. szóig 5000 kor. A ciroszó s minden vastagabb belliből álló szó két szőnák számíttatik. Minden további szó dija 5C0 K. A hirdetési dlj előre flzetendfi a lorgalmladóhozzászámlUsával
Autójavítások, nutóemelfik, autóalkatrészek Welser Oépgyár, Sugár-u 16.
Legjobb minőségű költőid! koksz és kováosszén. Welser gépgyár. 4060
Jókarban levő két ágy. két éjjeli szék-rény eladó Koss»th-tér 21. (Kórház mellett).
Keresek megvételre egy jókarban levő borfejlőgépet teljes (elszereléssel. Clm a kiadóban. _103
Pénzkölcsönt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban (olyőslttat Aoxél Ignác pénz-kölcsönközvelltő Irodája Nagykanizsán, Pő-ut 3. sr. alatt Kény*^erkölcsön kötvényeket veszek. _3550
Veszek állandóan meglepő magas áron mindenfajta vadbfiröket, u. m. nvul. róka. pörény, nyest. vidra stb. Serényi Aladár Deák-tér 4. és Bajza-utca I.__3633
Miltényi-cipöt vegyen I
ÚjdonságI FigyelemI Elkészült legújabb találmányit fürdőkádam, melyet .Autókád" néveu hozok forgalomba. Előnye: kis helyen eltér. Igen kevés vízzel kényelmes fördéi. rőz a kádból nem szökik el. viz nem hul kl, Igy göxt lehet vonni, olcsó, tartós. Raktáron kapható. Megrendelhető Baksa bádogosnál, Klnlzsi-utca 21.
Forgalmas utcában üzlethelyiség azonnal átadó. Gin a kiadóban. 57
Kádár elsőrangú szakerő állandó alkalmaztatást keres. Clin iTkladóban. J10
Mosást, foltozást olcsón vállalok lakisomon. Klnlzsy-utca 5. szám II. udvar. Hercegné. _130
Helyiképvlselöket és környéki képviselőket keres angol biztosító Inl ézet. Megkereséseket .Előkelő' jeligére kiadóba kérünk. Mindenkinek vála&zotunk. 128
Eladó egy 3X260 Wolt 3X10 Amp. villany erő óra. egy 150 Wolt 5 Amp. világítási villanyóra és egy Jó állapotban levő Íróasztal. — Bővebbet ZaUI Károly könvv-nyomdájában, Erzsébet-tér 18. 33
Szép antik bútor és női s.zalon eladó. Gm a kiadóban. 105
Egy fürdőkád Kossuth-tér 5. sz. eladó.
Ujvárfalva (Somogy m.) egy 10 holdas birtok Vi hold szőlővel egy tagban, egy szobás lakásul .utányosan eladó. Bővebbet Rácz Györgynél Mlháld, (Somogy m.) 36. sz.
Mechanikus tanono azonnal (elvétetik Donát Ferencnél. 136
Rövid zongora, kltUnő hangú, eladó, ugyanott egy kályha kapható. Clm a kl-adóban. 137
Kétszobás lakást keresek bútorral vagv anélkül. Gm a kiadóban. 100
Csinos utcai egy szoba konyhás, mellékhelyiségekből álló lakás elköltözés miatt kiadó. Bővebbet Deák-tér 10. sz. alatti trafikban._ 143
Egy pianlnó bérbeadó. Csengery-ut 35.
Korcsok egy 3 vagy négy ajtós gar-derob-szekrényt. Cimet kérjük a kiadóba.
Egy szép utcai bútorozott szoba esetleg koszttal, Fő úton kiadó. Clm a kiadóban.
Uj személy- és teher-
autók. i
Használt, gyárilag teljesen javított különbozö gyártmányú személy- és teher-
autók.
CORDATIC autógummik
nagy raktára Autójavitások. Uj autómotorok, tengelyek gyártása.
Kedvező fizetési feltételek, részletfizetéssel 4Ctr
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 16.
Férjhezmenne 50 hold földbirtokkal házias, szerény Igényű hajadon. — Fénykép és elmem: „Elité" irodában, Budapest, Rikóczl-ut tizenöt.
nem közönséges pörkölt árpa, hanem szakszerű csi-ráztatással táperökben dus.
A közönséges pörkölt árpa nem tápláló
Ilyenért kár pénzt adni!
A nagykanizsaiak találkozóhelye s
Budapest legelsőrendu, modern, családi szállója, az
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
M í rsí k eIt árak! Figyelmes klszulicAIús I Modern berendezés! Központ! fűtés I - Mclcgvtziizolgáltntás! -Fürdők! — Littt*-
A nyugati pályaudvar közeliben
ELADOK egy kitűnő, jókarban levő 2 éves Hofhesr 800 ... dob-széies-- ségü
cse
8 lóerős
I ■l'Sf'Sí szivégáz-A motorral.
BAZSÓ LAJOS „
Nagykanizsa, Telekl-ut 3.
WALTER MflüftliTfltlFOLYRM
Budapest, VIII., Rákóczy-ut 51.
Előkészít középiskolai ósszevónt magán-vizsgákra, érettségire, vidékleket Is. — Tisztviselőknek nagy kedvezmény.
Erzsébet-tér 18. szám.
HflRISNYRHBZ
Szarva, szálló épiilet.
Van szerencsénk a t. vásárlóközönsége! értcsileni, hoev áruink már külf Bldröl is megérkeztek és minden vételkény.zcr nélkül megtekinthetők.
, ... mindennemű harisnyák és harlsnyakülttniegcsségek Kaphatók: anfjo| me||é hapi.nyák.
Kötött-szövőit áruk u. m.:
PÚIl-owerek
Féifi, női és gyermek mellények „' „ „ swealerek Női- és gyermek-kábátok Korcsolya-dresszek Vállkendők és svoalok
Vadász harisnyák Baby kelengyék Selyem svealok Nadrágtartók Bokavédők Kézimunka kellékek
Nyakkendő különlegességek.
Biztosíthatjuk a t. vásárlóközönsége! szolid és pontos kiszolgálásról.
BRÁZAY sósborszeszszappan zöld csomagoláshan oly népszerű, mint a hat évtizede kipróbált, kitűnő, hasznos Brázay. sósborszesz!
Olcsó és jó
zománccdényt, porcellánárut és mindennemű háztartási cikket
cs>k" Szerbnél vásárolhat
Csengery-ut 6. »?*'
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem az építeni szándékozókat arról, hogy a rossz gazdasági nehézségek, mellett mégis, hogy az építésüket lehetővé tegyék, forduljanak bizalommal hozzám. lUgy helyben, mint vidéken és a Balaton parton bármilyen építést havi részletfizetésre ls elvállalom. Szíves megkeresést kér
BÖLCSFÖLOY JÁNOS 4f(S hixtptial t* kubintirtiit vállalat
Nagykanltaa. D*HhyAny-«. I.
Belga tenyészmén
4 éves, sárga szörO, fedeztetést engedéllyel eladó. — Clm:
Androsics István
Varjaskér (Somogymegye) Vasúti állomás: Kéthely. n
RÉZGÁLIC :
l«nnill »iillitlir».
-----------v»or uvnil tJöJígyiíwí
L U o k 6 ITS-ti »g<ixb«i Vijf* ICUirrt
Carbld — Krlatályaaéda Amonlikszóda. R«MI». Nattalln, Oyerty* Oyufa 4/i köllÖMI, Ktnpor. Kíitr.d, Ríikínpor c*• »>*^^ jklcilnybtnl l«(0lc»ébb
WEINBERGERKORNÉL
DUDAPEST. VI., Vörösmarty-ntca *A.
TtUiou : 110-13. 74U. _
Helyi képviselők kerestetne k» n<
Tapolca
egyik legforgalmasabb
eladó,
azonnal beköltözhető lakással.
Cím a kiadóhivatalban,
műhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város belterületén. Bővebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában i«
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
Nagy textilgyári vállalat
kere. jó! bevezetett megbízható
képviselőt.
Ajánlatok: „TEXTIL 136" jeligére Blockner J. hirdetó Irodájába Budupo.t, IV, SommetvMlM. 4
ktlldendók.
Árverési hirdetmény.
Folyó hó 20-án d. c. ValO órakor a helybeli ménteleposztály laktanyájának udvarában 1 drb. herélt ló és a felgyülemlett lótrágya nyilvános átverésen cl fog adatni.
Hjonaíűtt l Zrinfi Njomdíipw és Könyvtaesiaüs R.-T.-jil, Najjkintoán. (Nyamdavoitf; Otenbcsk Kiroty).
86. évfolyam, 14. szám
Nagykanizsa, 1928 Január 19, kedd
Am 1800 karMM
POLITIKAI NAPILAP
. kwéűnui rs-rt I
■ 71, nrmtt 117. nla
Felelős szerkeszti: Ktmpelen Béla
iunní« »tt: I« bít. io.oo» koma
HAtr-w .. ■ — ...___K1J»3 Vn;ot *
Budapest, |snuír 18 (Éjjel jelentik telefonon.) Az egységes kormányzópárt ma esle értekezlete! tartott Eszterházy-ulcal párthelyiségében Almássy László elnöklete alatt, amelyen a kormány valamennyi tagja megjeleni. Amikor gróf Bethlen István miniszterelnök megjelent, a párttagok lelkes Ünnepléssel fogadták. ~
Az értekezletet Almdssy nyitolta meg,- aki engedélyi kért arra, hogy formaságoktól mentesentidvözölhesse és köszönlhesse a miniszterelnököt - — Az államfő, akinek hazaliui eréoyei záloga az ország fennmaradásának, valamint a kormány és az egységespárl közöli — mondotta — teljes a harmónia és ennek meg is kell maradnia. A párt tudja, hogy mit Jeleni Belhlen István gróf személye az országnak. Indítványozza, fejezze ki a párt bizalmát, őszinte szeretetéi és ragaszkodását a miniszterelnök iránt és részesilse ebben a kormányt is.
Almdssy László elnök szavai! percekig lartó éljenzés és tetszésnyilvánítás kövellc.
Ezulán Bethlen Islván gróf miniszterelnök emelkedett fel szólásra :
— Mikor négy éve nekiláttunk, bogy pártot alakítsunk és a pártol vezetó eszméket-a közönség elótl ismertté lettük, akkor az a cél lebegett eiőltunk — hogy az ország újjáépítését szolgáljuk. A párt ugy alakult meg, hogy nem válo'gatott társadalmi osztályok és néprétegek kötött, hanem mindazokat összefoglalla, okik komolyan dolgozni akarnak.
— Mikor uj megpróbáltatások elé kerQIIQnk, melyeke! nem mi idéztek elő, akkor is az Irányi! bennünket, hogy mindent az országért ts semmit az egyéni érvényesülésért. Ha keressük az ulal amelyen járnunk kell, hogy kibontakozzunk, csak egy "I lehetséges: hogy azok a sajnáia-
■ los események felderítessenek, tekintet nélkül a mellékörülményekre. A kormány ezen az állásponton állt és mos! Is.
Nincs semmi takargatni és félni valónk.
Ami! a nemzet meg ludolt menteni.
Nincs semmi takargatni és félni valónk — mondotta a miniszterelnök
Az államfő, a kormány és az egységespárt között teljes az összhang Minden! az országért és semmit az egyéni érvényesülésért — Az egységespárt bizalmat szavazott a kormányelnöknek és a kormánynak
az nem a lizikai, de az erkölcsi erő. Szükségünk van arra. hogy n külföld elölt Is helyreállítsuk n bizalmat és a bűnösöket a bíróság e!é állítsuk.
— Ezekben a nehéz percekben, amelyben a kormány a parlamenti viták alatt kerütliel', a párt őrizze meg egységéi és ne engedjétek meg, hogy a visszavonás üsse fel fejét.
Almássy László elnök ezulán határozatiig kimondotta, hogy a párt a miniszterelnököt önzetlen szeretetéről biztosítja és ugy neki, mint a kormánynak bizalmat szavaz.
A keresztényszocialisták vezetőségének értekezlete
Budapestről Jelenlik: A kerc6ztény-szoclalislapárt vezetősége ma esle Malter István eluöklele alatt értekezletei lartolt, amelyen ismertelte a párt-közi konferencia eredményét, majd a frankhamisítás ügyel, tiltakozva az ellen,, hogy a hamis frank ügyé! néhány poliiikai párt kihasználja vagy keresztény párlot belekeverjen.
Eredménytelen maradt a pártközi értekezlet
Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnökének elnökletével ma déldőtl féltizenegy órakor pártköz! értekezlet voll a képviselőház elnöki fo-gadótermé.cn, melyen a nemzetgyűlés elnökén és gróf Bethlen Islván miniszterelnökön kívül részlveltck Almássy László, gróf Apponyi Albert, Ernst Sándor, Farkas Tibor, Fiidrich István, Gömbös Oyula, Hallcr Islván, Huszár Károly. Mcskó Zollán, Németh Károly, Rassai Károly, Ugrón Gábor és Zsitvay Tibor.
Scitovszky Béla a nemzetgyűlés elnöke bejelenlelte, hogy üaál Oasz-ton a megjelenésében akadályozva van és kimentette magái, c/ulán közölte. hogy Vargha Káioly, Rupperl Rezsó, llegymegi Kiss I'ál és I'eier Károly nemzetgyűlési képviselők a konlerenciát megelőzően ót felkeresték, a hírlapokban is közzétclt levél ulján bejelentették, hogy a párlközi konferencián nem vesznek részi, külan azonban készek az elnökkel a holnapi ülés lefolytalisára vonatkozó megbeszéléseket folytatni. Scitovszky Béla sajnálkozását fejezte ki, hogy
a közérdekű konferenciáról egyes képviselők pártszemponlokhól lávol-maradnak.
Javaslatot lei! ezután arra, hogy a békési árvíz károsultak javára a képviselők illetményeikből ötszázezer koronát ajánljanak fel. A képviselők készséggel hozzájárullak.
A nemze'gvülés elnöke Ismertette ezután a párlközi konferencia összehívásának okát.
Bethlen István gróf: A parlamentben minden körülmények közt fel fogja vetni a felelősség kérdését a franknmisitási üggyel kapcsolatban. Ugv képzeli, hogy a bizonyára elhangzó interpellációkra edandó válaszok elfogadása fel fogja jogosítani a kormányt arra, hogv a megindítót! nyomozást az eddigi szellemben éz irányban folytathassa s a szükséges- intézkedéseket megtegye. A nyomozás eddigi irányávat szemben Mlnának agyán némt észrevételei, de hazafias szempontbői nem akar állást foglalni ebben az ügyben, mig a nyomozás végleges eredménye nyilvánosságra nem kerül.
Rassa Károly índitványozla-, hogy a miniszterelnök ismertesse leljes részlel ességgelafrankhamísitás ügyét.
Belhlen István gróf kijelentene, hogy mig a nyomozás be nem fejeződik, az Ogyet a parlamentben részletesen pertraklálbi nem ál! módjában.
Frledrlch! Islván javasolia, hogy alakítsanak párlközi bizottságot a frankhatnlsilási ügy előzeles megbeszélésére.
Bethlen István gróf kijclenlette,
hogv hajlandó parlamenti bizottság kiküldésére, ha az ellenzék garan-látja, hogy a frankhamisítás ügyét a parlamentben nem teszi szóvá. Ha az ellenzék ezt a javaslatot nem íogadná el, ugy csak napirendi vila vagy interpelláció kerelében lesz alkalma ezt az ügyet a Ház elé hozni, mert napirend előlli felszólalásra aligha kapnak engedélyt. ' F.znlán Oömbbs Gyula szólal! lel. Cáfolta, mintha a kormány és a fajvédők köz! valamilyen paktum jött volna léire. Csak a baloldali sajtó féktelen izgatásai tették szükségessé, hogy a párt a kormányt lámogassa. Kijelentene, hogy véleménye szerint egy eselleges miniszterelnöki enun-cií ciónak egészen rövidnek kell lenni, anélkül, hogy a részielekre kiterjeszkednék. mer! az ügy biróság előtt van s Igy a parlamentre nem tartozik.
Apponyi Albert gróf hosszabb beszédben fejlelfb ki, hogy az ország érdekében szükségesnek tartaná az ügynek a teljes nyilvánosság elől! való megvilalását.
Szilágyi Lajos felszólalása ulán a párlközi értekezlet háromnegyed 2 órakor végetért.
A párlközi értekezletről kiadott szűkszavú hivatalos jelentés szerint az összes megjelentek nyilatkozatai alap|án az a nézel alakul! kl, hogy egy megállapodás lehetősége adva van, ha ahhoz a meg nem jelent pártok is hozzájárulnak. Ecélből szűkség lesz meghallgatni még a távolmaradt pártok képviselőiI is, ami haladéktalanul megtörténik.
A hágai vallomások alapján u] letartóztatások várhatók a frankügyben
Az ügyészség még a héten hozzá akar fogni a vádirat elkészítéséhez Benőit francia rendőrtisztviselő hozta meg a hágai és hamburgi letartóztatottak vallomásait ^
vállalkozott a hamis frankoknak kül-
Budapest, január 18 Vasárnap este az ügyészség ujabb letartóztatásokat eszközöli a frankhamisítás ügyével kapcsolatban. Elővezették dr. Ferdinándy László ügyvédei, aki Wimlisebgrálznck ^zilel-
földön való terjesztésére.
Megküldték a hágai vallomásokat
Az'ügyészségen egyébként a hét közepére szeretnék befejezni a kihali-
mezési minisztersége idején titkára | gatásokat s czuuSn megkezdik a vád
voll s vele azóta is összeköttetésben voll. Ferdinándy elővezelésére Win-dischgi.ltz vallomása alapján voll szükség s rövid kihallgatása után mint letartóztatott gyauusilollat bevezetik a fogházba. Windiscbgrafz vallomása alapján egy másik fiatalember is letartóztatásba kerül, aki
írat elkészítését Élihez azonban szűkség van a hágai vallomások ismefe-lére, melynek másolali jegyzőkönyveit eddig többszöri diplomáciai megkeresésre sem küldöllék meg, sőt a megkeresésekre nem is válaszoltak. Ma délelőtt aztán megjelent a budapesti főkapitányságon André Benőit
ZALAI KÖZLÖNY
1026 Január iá.
francia rendőrtisztviselő, ki Hágából is Olaszországbői érkezeit s elhozta magával Hágából a letartóztatott Jan-kovicli, Mankovicb és Marsovszky, valamint a Hamburgban letartóztatott Olchváry Ödön vallomásait. A vallomások alapján ujabb letartóztatásokat várnak.
Házkutatások cseh területen
Kolozsvárról jelentik: Pozsonyi detektívek házkutatást larloltak Ógyal-lán és Bagotán. Jankovich Arisztid édesanyjánál, Sümegi Ernő és Feszlhy Béla ny. miniszteri tanácsos, földbirtokosnál, Baranyay Máriánál. A házkutatások eredménytelenül végződtek s igen nagy feltűnést keltettek.
Szörtsey fivérét szabadon bocsátották
Szörlsey József kormány.fótanácsos a Térképészeti Intézet, letartóztatásban lévő igazgatójának testvérét, Szörlsey Istvánt mint kémgyanust egy lepecsételt kofferrel áttoloncolták román területről s a debreceni rendőrség őrizetbe vette.
A budapesti főkapitányság intézkedésére Szörlsey Istvánért detekti-veket küldtek Debrecenbe, kik fel is vitték Budapestre, de kihallgatása eredménytelen m?radt, kiderült, hogy semmi köze sem volt a frankhamisításhoz, ezérl szabadon bocsátották.
Nádosy átadta hivatala iratait
Ma délelőtt negyed U_j5rakor Nádosy Imre országos főkapitányt Sztrache Qusztáv kir. főügyésszel egy autó a belügyminisztériumba vitte, ahol Nádosy zárt ajtók mögölt átadta Diószeghy miniszteri tanácsosnak hivatala aktáit, felvilágosításokat adott az elintézetlen és félbemaradtügyekről.
Nem tartóztatják le Zadravecz Istvánt
A vádtanács ma délben három-negyedegykor hirdette ki döntésit Zadravecz István tábori püspök Ügyében. A vádtanács az ügyész lelar-tóztatási indítványával szemben a vizsgálóbíró határozatához járult hoz-
zá, melynek értelmében Zadravecz István tábori püspök letartóztatásától eltekint, mert sem a bűnösséget beigazolva nem látja, sem pedig szökésétől tartani nem kell.
Szabadlábra-hclyezés A vizsgálóbíró ma délben szabadlábra helyezte a frankharoisitási ügyben letartóztatásba helyezeit Ferdinánd? László dr-l.
BELFÖLDI HÜSftOC
Blalta Lujza meghalt. Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya*, a 75 ik születésnapját nemrégen országraszóló ünnepeltclés közben megért nagyasszony hétfőn délelőtt II órakor elhunyt. A főváros díszsírhelyet adományozott Biaha Lujzának. A sírhely Jókai sírjától balra, szemben Ady Endre sírjával fekszik.
A Katolikus Tanitók Országos Bizottsága folyó hó 14-én tartotta ez évi első ülését Budapesten. Az ülést Öveges Kálmán szövetségi elnök nyitotta meg, mely után Kocsán Károly terjedelmes beszámolóban ismertette a szövetség akcióját az októbert közgyűlés óta. A szövetség az újra megismétlődő tanítói sérelmek ügyében részint önállóan, részint pedig a többi országos tanítóegyesületekkel cgyiltl minden eszközt felhasznált arra, hogy a tanítói jogos kívánságoknak érvényt szerezzen. Mivel pedig ezek jórészc nem teljesült, a szövetség az anyagi és erkölcsi sérelmek kérdéséi mind?.ddig/ napirenden latija, atr.ig azok megnyugtató megoldást nem nyernek. Az ülésen a következő tételeket az 1926. évi tanilógyülések tárgyalási anyagául: I. A leventenevelés helyes módjai és eszközei. 2. Hogy tegyük egységessé egyházi és nemzeti énck-oktatásunkal. 3. Az ifjúsági és tanítói könyvtárak szervezése. 4. A család és iskola együttes fetadala a gyer-I mekifjuság valláserkölcsi élete érde-! kében. 5. A kath. iskolák és tanügy j helyzete. (Sérelmek.) Több szerve-
zeti ügy letárgyalása ulán kimon-dotta a bizollság, hQgy 1927-ben tartandó III. egyetemes tanügyi kongresszuson a többi katolikus pedagógiai szervezetekkel együtt részt vesz. Végül a rendszabályok a kath. népiskolai tanlcrvrevizió és a kath. iskolák részére készülő tankönyvek ügyében foly munkálatokról tett jelentést a szövetség főtitkára.
Négy utassal a Dunába hajtott egy sofför. Budapestről jelentik: A Dunapart Döbrenlel-téri szakaszán egy részeg sofför autójával, melyben négy utas ült, vasárnap délelöll 11 órakor belerohant a Dunába. A Jeges vízből kötelekkel húzkodták kl az utasokat, három férfit, egy nőt és a soffőrt s egy közeli vendéglőben kötözték be a borzalmas zuhanás közben szerzett sebeiket. A soffórt a rendőrség őrizetbe vette. Az egyik utas, Sulal József 42 éves dohánygyári munkás, ki a zuhanás közben koponyatörési szenvedeti, estére meghall. Leányának és a másik kél utasnak állapota súlyos, de nem életveszélyes.
A tiszasölyl főjegyző gyilkosa agyonlőtte magát. Megirlúk, hogy Tálas Istvánt Tiszasüly község főjegyzőjét pénteken este hivatali helyiségében két r&íorvcr lövéssel megölték. A csendőri nyomozás csakhamar megállapította, hogy a tettes Halas József liszasülyi "gazda voll, aki cselekményének elkövetése ulán a szomszéd községben agyonlőtte magát* Halas Józsefnek ez nem az citö gyilkossága. Néhány hónappal ezelőlt ugyancsak agyonlőtte Betten-buch István gabonakereskedői. A gyilkosság után Halas eltűnt a községből és azóta a környékbeli falvakban és tanyákon bujdosott.
Országos korcsolyázó verseny. Győrből Jelentik: Az országos korcsolyázó bajnoksági versenyt a Győri Korcsolyázó Egylet rendezésében megtartják. Az elmaradásáról szóló hirek alaptalanok.
Blaha Lujza
1850—1926
A pásztorfiu legendája
IrU: Gyula diák (2)
Szomorúan ment ki az istállóból. Leheveredett Fülöp és Józsua közé s összehúzódott, mint egy kis kutya. Ám ott sem volt jobb. A föld hideg volt s a fiu reszkető testét még jobban átjárta a fagy.
Mit tegyen?
Megint fölkeli, hogy bemenjen az istállóba, olt tán mégis melegebb van. De amint nagy vigyázva előre bukdácsolt, egyszer csak megbotlott.
Két nagy kos hevert a küszöb előtt. Az egyik, amelyiken megbotlott, fölriadt, de aztán — megismerve a kis pásztort — megnyugodott s tovább kérődzött fektében.
A fiu — érezve a meleg bundái, ott maradt. Majd közelebb húzva a másik kosi is, mosl már két oldalról melengette elgémbetedelt testét. A fejét odafekteue az egyik nyakára, egymás mellé húzván a két hatalmas jószágol, odakucorodott közéjük. A hosszúszőrű, bolyhos állati irha átadta melegét a didergő pásztorliunak is.
Lassan, jóleső örömmel elaludt.
Nagykanizsa, január 18
Harmincbárom évvel ezelőtt — 1892-ben — láttam és hallottam először a régi Népszínházban a Falu rosszában. Művészetének ékkor már tetőpontján állt s neve — a Blahánt név — fogalom voll az egész országban. Huszonkét) éves korában, 1872-ben lépett fel először Budapesten s főleg attól az időponttól kezdve, mikor az 1875-ben megnyill Népszínházhoz került, dicsőséges pályafutása szinte egygyé forrott a magyar színpad ragyogó útjával.
Valami csodálatos kölcsönhatásban álllak Blaha Lujza s a Népszínház egymással. Amikor kapui megnyillak, nagyon mérsékelt volta lelkesedés iránta. De amily mértékben népszerűsíteni tudta Planquette, Hervé, Audran, Suppe, Strauss hervadhatatlan értékű opereltjeit s Csep-reghy, Tólh Ede s a többieknek népszinműveil, akképen lett az előadásoknak központjává, ragyogó csillagává s a közönség dédelgetett kedvencévé a .nemzet csalogánya" Is. A Cornevilleí harangokban, a Boc-caccíoban, a Falu rosszának Finum Rózsi, a Sárga csikó Erzslkéjének stb. szerepeiben a francia operett-klasszikusokat a maguk báj06, szinte légiesen tüneményszerű romantikus megnyilatkozásukban, a magyar népdalt pedig, a Dankó-nótákat, a magyar léleknek izzó hevületével s szivéből fakadó, álérz^sel juttatta érvényre.
Ahogyan Blaha Lujza énekelte a magyar nótákat, az már-nem is ének, hanem sóhajtás, panasz, örömökben tobzódó lelki gyönyöröknek színesen csillogó megnyilatkozásai voltak. Aztán magyar csárdásai, a magyar népiéleknek hamisítatlan zománcában való ragyogtatása, a Nagymama szerepében a finom megjátszásnak művészi tökélyre nemesedett kllcris-
Mikor fölébredt, már föntjárt a nap. Bent az istállóban még aludtak, ám az uton s a mezőn már mozdult a nyáj, az öreg Simon meg már éppen olt térdelt az alvó Isten előtt, mélységes áhítattal. Fülöp, Józsua, Jakab s a töbhiek csodálkozva dörgölték a szemüket, a pásztor-gyerek meg szégyenkezve húzódott meg a küszöb melleit.
Akkor már Mária is, József is fölébredt s örvendezve állolt az égi fiúcska körül. A pászlorgyerek is be akart osonni az imádkozó Simon mellé. Hanem akkor ráförmedt Jakab: — Mit akarsz, te kis gyalázatos! igy nem mehetsz a Jézuska bölcsőjéhez! Hol van az inged?
A fiu felelni akart, ám a félelme elfelejtette benne a szót, csak a könnyei ömlöttek kövér csöppökben.
A hangos szóra fölnézett Mária s meglátta az árván félrehúzódó, ruhátlan kis fiul. Aztán a jászolra eaelt a tekintete s észrevette a gyerek ingét a mosolyogva pihegő Jézuson. S ugyanakkor meglátta József, Simon, Fülöp s a többiek is mind.
És akkor megszólalt az Isten anyja:
— Gyere ide kis árvám. Nizd itt van az ingccskéd. Ugy-e a tied, te teritetted rá? '
A fiu félénken suhant oda.
— Nagyon fázott szegény Istenke, mondotta halkan. És senki sem ébredt föl.
A Szűzanya szemében gyémántként csillant meg két könnycsepp, a nagy, marcona férfiak pedig krákogtak, köhögtek, mert bennük is fellört a megindulás.
— Itt van az inged, gyerekem. Most már süt a nap és nem fázik
-a Jézuska. Vedd föl!
Aztán odaszólt édesdeden, szelíd szemrehányással Jakabhoz:
— Te pedig, jámbor pásztor, tudd meg, hogy az én liam nem a ruhát nézi azokon, akik hozzáközftilenek, hanem a szivet. És mindenkoron kedvesebbe^ dőlte a szegények, szűkölködők s rongyos vagy ruhátlan koldusok, mint a kincses gazdagok, mert ő legelőször is a szegényekért született embernek. Az én fiam elsőbben a szegények Istene.
— Te meg, kis fiam — fordult
I aztán a pásztorfiuhoz — most a viseli kis ingeddel egy másik, láthatatlan, mennybéli inget is magadra veszel, azt az inged, amelyet mostantól fogva minden tisztaszivü szegény ember hordani fog, csodás örökségként és öntudatlanul: a szegények ingét. Ez az ing: a reménység. A gazdagoknak legfeljebb egy tenyérnyi darabka Jut belőle, de a szegények mind hordani fogják. És ez a láthatatlan- ing nyugodtabbá teszi a lelket, puhábbá a kenyér-falatot, melegebbé a szálmavackot s édessé még a koldus életet is.
A pásztorfiu odaborult Mária lába elé, a pásztorok megcsuklottak és Jakab súlyos ökle szelíd cirógatás-sal tévedt a fiu fejére. És mind-annyiok szivébe sohasem érzett vigasztalás szállott.
Szegények, koldusok, éhezők és ruhátlanok, fájdalmasak és gondokkal gyötörtek, ha nagyon fáj a keserűség, keressétek meg, lapogassátok meg magatokon a betlehemi boj^Á tárgyerek láthatatlan ingét s könnyebbültök I ^ /
1026 Január 19.
tályosodotlsága mind glóriát vonnak neve é« » magyar színművészeiben elfoglalt helye koré. ,
Ugy emlékezem, hogy utoljára 1909-ben láttam ót Móricz Zsigmondnak Sári bíró cimü vígjátékában, melyben alakítása, a magyar léleknek i a magyar levegőnek hatalmas drámai ereje, a maga Imponálóan mélységes érzékeltetésében egyike voll művészete legkimagaslóbb eseményeinek.
A hetvenOléves nagyasszony, a „tgyar színészetnek örök büszkesége, a magyar népszínműveknek
megközelíthetetlen nőalakja, a magyar dalnak felejthetetlen „csalogánya" most olt fekszik OrOkre elnémult ajkakkal, lehunyt szemekkel, Hívén összekulcsolt kezekkel virág-erdőtől övezett ravatalágyán. Vele a színészet- történelemnek egy félévszázados múltja száll sirba s a köszönik százainak virágezrein mini tündöklő napsugár átrezzen dicsőséges pályafulásának a múllak emlékeit lelkűnkbe visszasugárzó fénye.
Blaháné nlnos többel, meghall, örökre elköltözött közülünk. Vele a népszínmű Is lekerült színpadjainkról s ulána nincs senki, ki a magyar nótákat ugy csicseregné el s a magyar néplelkel ugy tudná visszaadni a szinpadl deszkákon, mint ö tette. De a nemzet kegyeiele meg fogja őrizni emlékét az utókor számára s ha majd szobra is fogja hirdetni, a késő nemzedékek is büszkén tekintenek majd fel a magyar színészeinek balhatatlan büszkeségére.
Kempelen Béla
" Még nyár előttT felépül az aréna
A közművelődési bizottság ülése Nagykanizsa, Január tS Sabján Gyula dr. polgármester elnöklete alatt tegnap este tartotta meg a közművelődési bizottság alakuló és ennek megtörténte után első rendes ülését dr. Bariba István, Csillog Jenő, Kádár Lajos, Kelemen Ferenc, Kempelen Béla, Kelting Ferenc, dr. Vargha P. theodorich, dr. Wlnkler Ernő s mint jegyző dr. Kauf-rnm Lajos részvételével.
A bizottság elnökévé dr. Örley Oyörgyot, alelnökévé pedig dr. Szabó UM választotta meg.
Ezután véleményezés végeit a bl-M|Wg elé kerüli Fodor. Oszkárnak, 1 TMlia színház igazgatójának a váron' lanácshoz benyújtott azon "érvénye, melyben február 7-től kezűleg 10 napra játszási engedésért folyamodott.
A bizottság ugy határozott, hogy »z engedély megadását javasolja a knácsnak.
Wlnkler Ernő dr. szóvá telte egy közkönyvtár létesítésének elsőrendű lurfontosságát. Sabján Gyula dr. Polgármester felvilágosítása ulán a °>z9ttság ugy |laürozoll> hogy a polgármester mellett dr. Vargha P
zalai közlöny
Theodorich, dr. Wlnkler Ernő és Kempelen Béla személyében kűnyv-tárblzoltságot küld kl a városi múzeummal k.pcsolalos könyvtár jelenlegi állapotának megvizsgálására. E vizsgálat megejlésére halárnapul lolyó hó 20-ának délutáni Vj4 óráját nyomban ki is tűzték.
Csillag jenő szóvá teszi a nyári színkör megépítésének immár elodázhatatlan fcladalál. A kérdéshez többen szóllak hozjá, mig végül a bizottság Csillag Jenőt bizta meg az előmunkálatok foganatosításával s a terveknek egy a legközelebbi napokban összehívandó ülésen leendő bemutatásával.
Az aréna — melynek részletes tervére legközelebb visszatérünk — a Polgári Egylel melleid kis sétatéren épül fel s minden kilálás megvan arra, hogy az még az idei nyári szinisaison előli lelő alá kerül. A kivitel módozataira vonalkozó tervek a bizotlságnak legközelebbi ülésén kerülnek megvitatás alá.
Ugyancsak a legközelebbi ülésen fogja megtenni jelentését a kiküldött könyvtári bizottság is a közkönyvtár felállítására vonatkozólag.
A nagykanizsai törvényszék egy évi statisztikája
Nagykanizsa, január 18
Tegnap készült el a nagykanizsai törvényszék mult évi statisztikája, amely szerint a törvényszéknél működött 9 biró, 4 fogalmazó személyzet, 12 hivatali tisztviselő, azonkívül alkalmazásban van 4 altiszt.
A fólajstrom adatai szerint az 1925. évben a (örvényszékhez összesen 2063 (2326) ügy érkezeit. Zárójelben az 1924. év adatai foglaltatnak.
Ebből vagyonjogi, nem meghagyásra irányuló kereset 195 (225).
Váltó meghagyásra irányuló kereset 19 (3).
Házassági kereset 65 (81).
Személyállapotot tárgyaló más kereset 28 (35).
Csődügy 3 (I).
Fclebbviteli polgári per 520 (520).
Felebbvitell polgári nem peres ügy 67 (97).
Elsőfokú bűnügy 6f7 (796).
Jövedéki kihágási ügy — (—).
Fclebbviit bünűgy 287 (346).
Egyéb per és ügy 232 (218).
Kiosztásra került:
Elsőfokú per és Ugy 326 (384).
Csődügy 3 (1).
Csődönkívülí kényszercgyczség 58 (2).
Fclebbviteli polgári per 529 (533).
Fclebbviteli polgári nem peres 67 (97).
Vizsgálati ügy 35 (41).
Ebből járásbíróság teljesített 7 (16).
Elsőfokú büttügy 387 (479).
Fialalkoruakra vonalkozó ügy 144 (224). Jövedéki kihágási ügy — (-).
Felebbvileli bünügy 287 (346).
A kimutatásból kitűnik, hogy a lefolyt eszlendöben a házassági keresetnél 16-al, a vagyonjogi nem meghagyásra Irányuló kéréséinél 30-al, szcmélyállapotot tárgyaló más keresetnél 7-el, felebhvileli polgári nem peres ügynél 30-al, elsőfokú bűnügynél 149 el, fclebbviteli bűnügynél 59-el volt kevesebb, amint 1924-ben, mig csődönkívülí kéttyszeregyez-ség 56-lal, csőd 2-vel, váltómegha-gyásra irányuló kereset 16-tal és egyéb per és Ugy 24-el voll több a mull 1924. esztendeinél. A tudakozó lapok életbeléptetése óta mindössze 164 tudakozó lap kelt el.
Egyszerű, Jelenléktelennek látszó számok ezek — de aki ismeri a nagykanizsai törvényszék bírásak és tisztviselőinek munkáját — tudja, mily emberfeletti munkát jelentenek ezek : a redukált llsztvlselöi létszám melleit.
Mennyi földet vetettek be Nagykanizsán 1925-ben ?
Az elmúlt évben 712.680 káposztapalántát ültettek a nagykanizsai határban
Nagykantzaa, január 18
Nagykanizsa 1925. évi vetésterületeiről szóló kimutatás szerint városunk 29.020 lakosa közül 1463-nak van saját tulajdont képező vagy bérbevett földje. Az általuk megművelt földterület 11.003 "katasztrális hold és 78 négyszögöl. Ebből 6795 hold és 1452 négyszögöl rét, erdő, szőllő és gyümölcsös, tehát a Vetésterület 4207 hold és 226 négyszögöl volt.
Terményenként a vetésterületek nagysága a következő (kikerekítve): Öszi búzával elvetettek 955 és fél, tavaszi búzával 3 és fél, öszi rozzsal 969, tavaszi rozzsal 4, öszi árpával 12 és fél, tavaszi árpával 92, zabbal 123 és fél, csalamádéval 4 és fél, őszi bükkönnyel egynegyed, zabosbükkönnyel 47 és negyed, lóherrel 224 és egyötöd, biborherével 3 és egyharmad, lucernával 169 és negyed, tengerivel 1012, burgonyával 574, takarmányrépával 13 és léi katasztrális holdat.
A tengeri és burgonyaföldeken melléktakarmánykénl termesztett, ugy. nevezett közöttes ülletmények vetésterületének megoszlása a következő voll:
babot 1296 katasztrális holdon elveleltek 8120 litert,
mákot 174 holdon elvelettek 130 litert,
tököt 1259 holdon ültellek 142.314 fészekbe, ^
fejeskáposzlából 1153 holdon 712 ezer 680 palánlát ültetlek kl,
kettesben termesztett zöldségfélék vetésterülete 44 hold és 980 négyszögöl voll,
A vetésterület összeirási számadataiban azoknak a földje nem foglaltalik, kiknek csak rét, legelő, erdő vagy szőllő birtokuk van, azonban vetésterületük nincs.
Ezekből az adatokbői látható, hogy Nagykanizsa halárában főként kenyérmagvakat, búzát, rozsot termeltek (1932 katasztrális holdon). Ennek területnagyságától nem messze maradnak el az 1703 holdon termesztett szálas és kapás takarmány neműek.
Hogyan keletkezett a kórházi tüz
Nagykanizsa, lanuár 18 Vasárnapi számunkban néhány sorban hirt adlunk arról, hogy az éjjeli órákban tüz ütött ki a közkórházban. A tüz keletkezésének llt is az volt az oka, mint a legutóbbi tűzesetnél a József főherceg uií laktanyában : a mennyezetgerenda be volt építve a kéménybe, Itt még hozzá a kazánkéménybe. A kémény állandó melegsége átjárta lassan a téglái, elérte a gerendát, abban pár napja lappangott és gyulladásba hozta azl, majd a műtő fölött kigyulladt és három gerenda elégése ulán a meny-nyezet beszakadt A zajt meghallotta az éljell szolgálatot teljesítő Stefánia irgalmas nővér, aki erre benyitott a műtőbe és látva a veszélyt, fellármázta a személyzetet és értesítette a tűzoltóságot.
A kórház alkalmazottai vödrökkel láttak hozzá a tüz oltásához, majd a tűzoltók megérkezte ulán egy fél órán belül sikerült a tüzet teljesen eloltani.
Szerencsére és hála Stefánia Irgal-masuövér éberségének, nagyobb kár nem történt a mennyezet leszakadásán kivül, mint hogy az egyik üvegszekrény teteje betört, mert a házbeliek pillanatok alatt kiszállították az orvosi műszereket tartalmazó üvegszekrényeket és tartályokat.
A hatósági bizottság tegnap délután szállt kl a kórházba, amely megállapította a helytelen építkezést.
Az ÉMEelső felolvasó délutánja
Vánkos tanár felolvasása a Quarnero-vldékről
Nagykanizsa, Január 13 Az ÍME nagykanizsai osztálya hosszabb szünetelés után ismét, megkezdte néples felolvasó délutánjait, ami az átszervezett osztály uj kut-turprogvamjának és megclevenülő tevékenységének első megnyilvánulása volt ebben az esztendőben. — Minden, a nép széles rétegeinek ismereteit helyes mederben lejleszlcni törekvő mozgalom méltó arra, hogy támogassák. Ezt alkalmunk volt az ÉME vasárnap délutáni előadásán is tapasztalni, mert a hosszú szünetelés dacára szépszámú közönség jelent meg és hallgatta végig Vánkos Jenő nagykanizsai polgári iskolai tanár előadását a Quatneroról.
Vánkos tanár mindent összefoglaló és mindenre kiterjedő felolvasásában végig vezette hallgatóságát a Quamero. kék vizein, a szépséges
R Kereskedelmi Alkalmazottak
rádió-koncerttel egybekötött, szigorúan zártkörű álarcos és jelmezes reklám bálja a „Centrál" kávéház összes helyiségeiben,
>; január hó 30-án.
zalai közlöny
1926 JanuAr 19.
magyar Riviérán, Dalmácián — felvonultatta a nevezetesebb községeket, gyógy- és fürdőhelyeket. várakat, ismertette a nép szokásait, mi-köiben gazdag, színes, eredeti felvételekkel vetített képekben mutatta be kincses Quarnero pazar szépségeit, mintegy kirándulásra vivén hallgatóit. A népies tónusban tartott, hallgatóit mindvégig lekötő előadást a közönség zajosan megtapsolta.
A MOVE kultur-előadása
Szieberth Imre Máv főfelügyelő felolvasása a Üiagyar várakról
NagykAiiflzM, januAt 18
A MOVE nagykanizsai főosztálya állal rendszeresített ismeretterjesztő-, kultur- és szociális előadás-sorozatok oly kedveltségnek Örvendenek, a közönség annyira megszerelte őket — hogy mind több és többen látogatják. A mai előadáson már táblás ház hallgatta a Nagykanizsán előadói modora miatt már rég mcgkedj^-lt, Szieberth Imre MÁV főfelügyelő, elő-' adót, akit amikor az előadói emelvényen megjelent, a csupa urikö-zönségből álló hallgatóság lelkes tapsovációban részesített.
Szieberth — múltkori színes előadásának folytatásakép — ismét Magyarország lovagvárait ismertette kiváló előadóképességgel és élvezetes összefoglalásban. Először Visegrád, a nagytörténelmi mulíu várit mulatta be, amelybe 1082-ben Szent László Salamon királyt bezáratta. Fellegvárába a magyar koronát hozták, amelyet hosszú évtizedeken át Itt őriztek. Ili játszódott le Zách Klára és édesapja, Felicián ismeretes tragégiája. A háború előtt igyekeztek a düledező Salamontornyot építéssel megmenteni a pusztulástól. A garamvölgy közepén fekvő Saskei várát, majd Buckó rettegett rablólovag fészkét, Regislyil ismerteti. Az Esztcrbázyak tulajdonát képező Frak-nó várát, mely az ország egyik legépebb és leggazdagabb vára. A legenda szerint Szent István király már itt találta, a várat. Szálának régi lovagvár. Léka vára annak idején a templárius-rend tulajdona volt.
A zalaniegyei Szigliget vára hajdanában jelentékeny védelmi vár volL Kisfaludy 3 énekben énekli meg Szigliget várát. Ugyancsak zalai vár a következő Sümeg vára, amely 1210. elején épült. Siklós vára:Zsig-mond király itt töltötte le fogságáL Bács vára — vizivár volt, mely állítólag Kanizsa vára mintájára épült. Kanizsa vára a Dunánlul legerősebb vára voll, főleg a törökök eiieni vildő vár, míg falait lebontották és nyilt város lett. Diósgyőr vára, Fülek vára, Zólyom vára, Krasznuhorka vára, Sólyomkövár, Dcvaványavár és Vajdahunyad arany lapjait tátja a hsllgotóság elé.
Azelőadás befejezése ulánSzieberth Imrét lelkesen megéljenezték.
A szép és tanulságos előadást az Ipartestületi Dalárda ének'rámái bővítették.
• Erő és ügyesség
A japán lestnevelés két vezér-motivuma
Nagykanizsa, Januii 18
A nagykanizsai polgári iskola tornatermében a felsőkereskedelmi és polgári iskolai ifjak részére tartott vasárnap délétől! tartalmas előadást a japáif lesmevelésről Schmack mes-ler, a lapán testnevelés alapos is-,merője.
Az előadó mindenekelőtt ismertelte a bonctani értelemben vett testnevelés'. A japán erejének minden atómját ügyesen ki tudja használni. Innét volt az, hogy az orosz-japán háborúban is a jelen'éklelen kis sárga japáni felülkerekedett a nagy muszka medvén. A japánoknak megvoltak a maguk pompás lugasaik, melyeknek a háborúban is nagyszerűen hasznát vélték, főleg a közelharcokban. A japán birkózási (védelmi) módszer meg egyenesen világhírű. A japáni testnevelés az ottani Iskolákban négy éves kurzuson át kötelező.
Sportolni — anatómiai tudás nélkül — mondja Schmack mester — nem tökéletes sport. Elmondja, hogyan edzi magát mára kis japán fiu.
Magyarázatát adja, hogyan lehetséges az akrobatáknak szegeken kivert deszkákon feküdni. Majd maga is puszta tenyerével egy szeget ver bc két lécen és vaslemezen keresztül két ujjával kihúzza a fizika törvényein alapuló ügyességgel.
Bemutatja a jipán tornarendszert. A különböző gyakorlatokat — melyek az erőt, izomzatot fejlesztik és képessé teszik az embert a minden esetben kitűnően bevált önvédelemre. A japánok elsősegélynyújtását, sebesültjeinek elszállítását, hogyan kiséri bilincs nélkül a japán rendőr a foglyot, stb.
Schmack előadását gyakorlati példákkal mutatja — melyek az ifjak csodálatát váltják ki. ö maga mondja: nem bűvészmutatványok, amit bemutat, — melyek talán szenzációra tartanak igényt — hanem az emberi erő és ügyesség tökéletes teljesítményei.
Az előadás nivós, komoly és oktató keretben folyt le és méltó arra, hogy a magyar ifjúság és védelmi szerveink előtt minél gyakrabban meglartassék.
napihírek
hapiremd Január 19, kedd
Róirai katolikus: Kanul kir. Protestáns: Sára. Izraelita: Sebat hő 4. Nap kel reggel 7 óra 41 perckor,
nyugszik délután 4 óra 41 perckor. •
Mozi. Uránia: Gösta Berllng, Lager-lőf Zclma Nobel-díjnyertes regényt. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor.
Újból megkezdték a magyar-osztrák tárgyalásokat. Bécsből jelentik: Az Auszti iával folyó gazdasági tárgyalások folytatására kiküldött magyar delegáció Wodianer Rudolf rendkivüii követ és meghatalmazott miniszter vezetésével Bécsbe érkezett. A magyar delegációban képviselve van a külügyminisztérium két, a kereskedelmi minisztérium két, a íöldmivelésügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium egy-egy taggal. A tárgyalások még nia megkezdődtek a kereskedelmi szerződés megkötésére vonatkozólag) A tárgyalás még ehéten döntő eredményre vezet.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
Január 21. A aaortcaaUMl rnviáittttt, kávíaok.
Dénárotok é. pltKÍrtk .égCy.eyWM'itk ilrtWrt
UocMtély* a Kotana ö«iiti lírmrlbea «»t« » örakor.
Január 23. Sándor Ervin hecídühin^vírunyi • N»K7k">l<ul KiuHióbin «•»« » w.kor.
Január M. A /rlovl Irodalmi U MövíixeU K«r kuuSt ttóidím a vJio«1iíi» mjyímmíbío <"'»«» a órakor (dr. Wtlw.rlh Duri: A cmckhií *!«t-
''"JanuAr 23. A Move tudominyoi ilWlu eil* 7 őrikor »* UráaUbaB <KU Milton: Cao.Uk i Urmí-u«t művim! kCréNJI <114 H mo itWpt\). Január ». A Ktf»»k«<S«lnil AikaíaaxotUk rakni bilji • C«oUál JMljrWítltxa.
Január 31. A Zilnyt Miklóa Irodalmi Mí**-calf Kör DUk Ftraoc •mKk-aontHljra *«tc I Arikor yJioUiu ruiyMnnébtn. ...
Január 3t. A feilgtmnéilum (KfUiKiM* t»»-délutánja u loUatt tornitcimttxc.
VÖK
az anyósokért rajongó k—i vők szombaton a templomi harangok beszerzésére anyósból! rendeznek. A be-léplidijakat legmagasabban a „tlsz-' 3 vők' s az „agyonszeretett anyósok' részére állapította meg
rendezőség; kevesebbet Jizeinek ezeknél az „elszomorodott" s még kevesebbel a „sarokba állított vök".
,4 bál kezdetét a rendezőség azonban kissé kora időben állapította meg: esteti 7 órában. Nem tudom: nincs-e ebben Is valami szándékosság. Vagy nagyon meg akarják táncoltatni, egyszer az éleiben, az anyósokat-vagy korán akarják végéi vetni a bálnak, hogy meg ne gyűljön velük a bajuk.
Nem vagyunk hivatalosak erre a bálra, de különben sem tudnánk elmenni rá, mert kissé messze tartják tőlünk. Hkszűk azonban, hogy jól jog sikerülni s másnap .sem lesz veszedelem belőle a vökre. Kél dologra mégis kíváncsiak lennénk. Az egyik: hogyan aránylanak majd a „sarokba állított" 10 000 koronás beléplldijra kötelezett vők a 25.000 koronás „urasabb" helyre ■ igényt tarló, „tisztességes" vökhöz s hány vő veszi majd a bátorságot maginak, hogy anyósával eltáncolni merjen egy Snimmyt vagy Tangól, illetőleg minő érzésekkel fogják ezt megcselekedni... ?
Mert, hogy az anyósok kaphatók lesznek a Shlmmyre, ez iránt semmi kétségünk sincs, de hogy ennek a táncnak a folytatása otthon, másnap, családi keretek között nem-e a vőm uraknak régi módi szerint való meg-táncoltatása lesz, — ez már kérdés, melyre aligha fogunk feleletet kapni.
A k—i rendezőség a bál rendez£ sével mindeneseire tanújelét adja mejp az anyósokkal szemben Is rettenthetetlen bátorságának. Persze, könnyű ezt a bátorságot a bálteremben fitogtatni, ahol az agyonszeretelt anyósok, legalább számszerűleg, mégis csak kisebbségben lesznek a többiekkel szemben.
Talán nagyon Is kisebbségben.
Mert hátha forradalmai szítanak maguk között s tüntetőleg luvolma-radnak az — anyósok báljáról.
Az „elszomorodott" vöknek talán ez lenne a legnagyobb örömük, iksz
— A megyei igazoló választmány a d. cember 29-iki törvény hatósági bizottsági lagválasztások eredményeinek felülbírálására legnap ülést lartotL
— Képviselőtestületi bizottságok kiegészítése. A Nagykanizsa
városi képviselőtestület bizottságaiba egyes tagok helyére, kik mint viri-lisek kilépnek a bizottságokból, a legközelebbi közgyűlés elé terjesztendő tanácsi javaslat alapján uj tagokat fognak választani.
— A Magyar Városok Országos Kongresszusa január 26-án Budapesten állandó bizottság! ülést tart, melyre Nagykanizsa város is • meghívást kapott. Az ülés a betegápolási és gyermekvédelmiedé áthárításának, a városi tisztviselők státusrendezésének kérdésével Is foglalkozik.
— A megyéspüspök adománya.
Roll Nándor dr. megyéspüspök az árvízkárosultaknak 10 millió, az Országos Katolikus Szövetségnek 5 millió, a ves7prémi szenlferencrendl zárdának 2 millió, a aalaegerezegi IV. Károly király templom építésére 3 millió és missziókra 2 millió koronát adományozott.
— Nagykanizsa állami segélye a földrengés-károkért Nagykanizsa város vezetősége a nyár! földrengés ulán államsegélyért fordult a népjóléti miniszterhez. A népjóléti miniszter konkrét adatokat kér a földrengés folytán beállott károkról. A károkat a mérnöki hivatal állllja össze, azonban, minthogy nagyobb jelentőségű, a várost katasztiőfállssn érintő károk szerencsére nem történek, így az állami segélyre vajmi kevés kilátása van városunknak.
— Bontják a közkórhái tornyát. Mint megírtuk, a rendőrkapitányság felhívta a város vezetőségének figyelmét a közkóiháx tornyának életveszélyesen düledező Állapotára. A közkórház tornyának lebonlatására nézve a város megtette az intézkedéseket s a lebontás munkálatai meg lt kezdődtek.
— Egyházmegyei hírek. A toponári plébániát Kremser József ács-teszéri lelkész, a badacsonytomaji plébániát Ckapó Albert lovászpatonal plébános nyerte el.
— Egy volt kanizsai borbély ajándéka a szerb királynak. Atylmcser Pal udvari fodrász fTresujevica) aláírással Jagodinából hozott egy lapot a posta. Az „udvsi-l fodrász" azt Írja ezen szerkesztőségünknek,' hogy 6, ki valamikor Nagykanizsán és Oelsén folytatta iparát, emberi Jsajból egy képet csinált Sándor szerb királynak. A kép a királyt lovassági tábornoki egyenruhában ábrázolja. A fodrász-művész a képet elvllte Belgrádba, átadta a királynak s elismerésül egy köszönö iratot és egy albumot kapott a király -és királyné fényképével. A borbély most a királyné képét is megcsinálja, emberi hajbői.
— A sümegi nép-összeírás. Sü-_ meg összes lakossága 5509 fő (1920-ban,6260 voll). 18 éven felüli: 1534 férfi és 1806 nő, 18 éven aluli 1159 fiu és 1010 leány.
Bélyegalbum, Schaubek Pennattent-Albuin elsó (európai) kötete használt állapotban 150.000 koronáért eladó. BSvÉbbflt a sxerktaztPségbcn,
zalai közlöny
)6ráÍ3nuár ift._
. Sebes hajtás. A rendőrség ki-hárfil osztályán Bontó József kocsis!
» nem engedett sebes hajtásért ?MOOO korona pénzbirságra Kélték.
BolU titz Klskanizsán. Teg-~~ késő esti órákban Kiskanizsára 'Ztk a tűzoltókat. Belülről kigyulladt Ttueyesy Lajos kisrácutcái ve-
cveskereskedó Uzletkelyisége s a
" t iívö holmi nagy része a láncok martaléka lett. A tűzoltóság derekas munkájának köszOnhetö, hogy a, épületben, bár erősen mcgron-cálódott nagyobb veszedelem nem történt- A Wz °k4t a'ma megejtendő hivatalos vizsgálat fogja megálla-
P'1mpipal kitüntetés. A római pápa Kund Ousztáv földbirtokosnak a fajszi katolikus templom felépítése s a hitélel mélyítése körüli érdemeiért a Pius-rendet adományozta. A kitüntetéssel méltóságos cim jár. A kitüntetett evangélikus vallású, a Kund-hiibizomány majorátus ura, ki gyermekkora óta maga orgonál a hitbizományi katolikus templom istentiszteletei alkalmával.
— UJ Iskola Balatonmárián. Az újonnan községgé alakult Balalon-mária egy tantermes, tanítói lakással biró elemi iskolát építtet. A niunká-lalokraa versenytárgyalási már kiirlák.
_ Erdómérnökök bálja. Zala, Somogy, Tolna és Baranya erdő-mémökeia főiskolai hallgatók segélyezésének céljaira február 6 án a kaposvári Nemzeti Kaszinóban bált rendeznek.
— Országosvásár. Január 19-éa Cseszlregen, január 20-án Zalaszentlászlón, január 22-én Nemesviden országos állal és kirakodó vásárt tartanak.
— A keszthelyi Georglkon szak-ülése. A keszthelyi m. kir. Gazdasági Akadémia „Georgicon Gazdasági köre" január 21-én esle fél 9 órakor tartja a Bocskai vendéglő nagytermében IV. szakülését. Tárgysorozat: 1) A huesertéstenyésztésról felolvasási tart Heinz Ferenc I. é. h. 2) Praxi-banda. 3) Milyen körülmények szabályozzák az egyes állatfajok és fajtáknál az clleíésck idejét és melyek ezek az időszakok? Vitakérdés. Bevezeti Anderllk Dénes 111. é. b.
— Sümeg vlz-ellátása. Sümeg község főjegyzője több műszaki cégei keresett meg azirányban, hogy mi módon lehetne a városka vízellátását biztosítani. Régebben kezdtek egy mélykutat fumi a villanylelepen, de ölvén mélernél abbahagyták, ho-loll szakértői vélemény szerint Sümegen 150 méteren tul lehet csak elegendő vizet találni. Ennél sokk2l egyszerűbb a másik ajánlat, amely szerint a Harantban fúrandó bővizű kutakból naponként 2000 hektoliter vizel lehelne vízvezeték utján a roísz vizéről hires Sümeg lakói részére biztosítani. Ez a 3 kilométeres vízvezeték 2 milliárdba kerülne. 65 millió korona előzetes költséggel. Az ajánlattevő 2 évi olcsó hitelt hajlandó nyújtani. A köllségek egy részét a község vállalná, a többit a háztulajdonosok aránylagosat! viselnék.
= Dr. Könlg József fogorvos
Deák-tér 7. (a felsőlemplom melleit) szabadságáról hazaérkezve, liíllölől folyó.hó IS ától kezdve újból rendel
— Vők bálja. A kadarkuti vők saját ielvidilásukra s az anyósok szomoritására Nagy Djzső löjcgyzö védnöksége alatl január 23-án bált rendeznek.
— A zolamegyci rokkantak illetményei Ciliiéit a népjóléti miniszter 528 millió koronát utalt ki.
— Megfagyott. A zalaboldogfai öreghegyenen egy több hetes hullát találtak. A halolt Béres Gergely 80 éves koldus, aki a hegyen lévő kis-hajlékában megfagyott.
— Éjszakai telefonszolgálat. A Zalaegerszegen megjelenő „Zala-vármegye' cimU napilap a „Zalai Közlöny" nagykanizsai akciójára hivatkozva hasonló mozgalom megindítását sürgeti Zalaegciszegcn állandó éjjeli telefonszolgálat " kieszközlése érdekében.
— NAGYKANIZSAI CÍMTÁR. Ara 35.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Megszűnt állatbetegség. A
ragadós száj és körömfájás Zala-megye egész területén megazünl.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb ki-szolgálás.
«=. Elveszett a Fó-uttól az Eölvös-térig egy francia könyv. Megtaláló szíveskedjék' Cstngery-ul 27. Kertészékhez leadni.
— Schwarcz DezsS harisnyái s\ legjobbak
A német gazdasági helyzet
A rendkívüli pénzhiány következményei Németországban
- A Zalai Közlöny alkalmi' IcteleziJtUl -
Frankfurt, Január 16
Egyik nagy francia kereskedelmi szaklap Németország gazdasági helyzetével foglalkozik, melynek értékes fejtegetéseit a Majnt melletti Fiank-furtban megjelenő .Nachrichten aus Handel und Industrie" nyomán az alábbiakban ismertetjük. A kérdés ismertetése a honi kereskedelmi világban is a legnagyobb érdeklődésre tarthat igényt.
Közvetlen a Dawes-terv elfogadása ulán Németországban egy határozott gazdasági feléledés volt lapasztalható, amely azonban rövid idő multán egész más képnek adolt teret.
A határidöüzlclnck a nagy német tőzsdepiacokon ujból.való beveze'.ése
— semmi külön&cbb élénkséget nem idézett elő. A legjobb és legnagyobb német ériékek — nem is emlilve a részvénytársaságok nagy tömegét — mind eróseb'o árfolyamveszteséget szenvedtek. — A pénzpiacon 12%-on aluli kamatú hitel alig kapható és E 2(fio-os tf.amatu hitel nem tartozik a ritkaságok közé. Ily kamatláb nagyon csekély kete-seti lehetőséget hagy maga ulán és megmagyarázza a kedvezőtlen évzárásokat, a munkáselbocsájlisokat,-Uzenibcszüntetéseket,- a folyton szaporodó ajánlatokat üzlctfelügyeletre és a sok tizelésképtelenségei.
A passzív kereskedelmi mérleg némi javulása dacára — amelyet szeptember havában észlelni lehetett, nem szabad figyelmen kivül hagyni^ hogy az 1925. év első kilenc hónapjában a behozatali felesleg 3578 milliót lett kl az 1924 í teljes év 2700 milliójával szemben.
A német kivitel háboruelötti számának csupán 53°/o-át érte el és iparág külkereskedelmét teljesen vagy legnagyobbrészt elveszítették. Igy a vegyipar az amerikai piac számára majdnem teljesen el van zárva és a vegyipar tengerentúli összkivilele az 1913 évi 317.827 q-jávai szemben 1925 év első negyedében 17.539 q-ra csökkeni. Az automobilgyártás, amely a háború előtti 1913-ban oly produkálóképes volt — ma a legrosszabb krízisben sinylődik.
E viszonyok sem a magas adók és szociális terhek, sem pedig a magas fizetések és üzleli kiadásokkal magyarázhatók, hanem következményei a rendkívüli pénzhiánynak, amely viszont a német kereskedelmi világ az infláció előtt és uláni téves magatartásának tudható be. Hamis voll a fellevés, hogy a takaréktőke megsemmisülése és a tőkemenekülés csak átmeneti bajok lesznek, amint nem állta meg helyét az a felfogás sem, hogy az az üzemi tőke, amelyet az infláció kikerülése végett gépekbe és építkezésekbe fektetlek — újból könnyen képezhető, összehozható lesz.
De hamis volt a remény a külföld anyagi segítsége iránt is. Uj takaiék-lőkék képzéséhez évek kellenek és a gyorsan veszteit bizalmat Ismét visszaszerezni — nagyon Bokáig tart
A külföld csak egytől fél, hogy a német konkurrencia nagyon gyorsan Ismét megerősödik. Anyagi segítségét ezért csak cseppekben folyósítja és csak azon feltétel mellett lenne hajlandó nagyobb arányú finanszírozó segítségre, ha a német Iparban való saját erős részvételét kellőleg biztosítanák.
Mivel az iparába beszűrődő idegen befolyást igyekszik kikerülni, Németország a>ak nagyon lassan jöhet ismét magához és kénytelen a koncernképzésiől lemondani, hogy trösztök utján, melyeknek létalapjuk az előállítási költségek és üzleti kiadások minél alacsonyabban való. leszorítása — igen lassú tempóban isméi feiküzdje magát.
Az idegen befolyási ily módon mindenesetre kikerüli Németország, azonban évekbe kerül — mig régi jómódját, régi hatalmi állását az ipar-, ban ismét visszanyeri.
Ebből érthet mindenki, akiérteniakar.
Amerika megállapodásai hadiadósaival. Washingtonból Jelentik: A képviselőház a Romániával, Csehországgal, Lettországgal és Litvániával a hadiadísságok ügyébtn kölölt megállapodásokat ratifikálta.
Nagymennyiségű hamis dollár Newyorkban. A newyorki American General Reseive Bank értesítést küldölt a világ összes jegybankjainak, hogy az Egyesűit Államokban nagymennyiségű hamis dollárbanjcjegyet hozlak forgalomba. Több helyen hamis svájci frankokat is találtak.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentése: Hétfőn a hOmirsék-Ití: reggel 7 órakor —5.0. délután 2 őrakor -0.8, este 9 órakor +5.0.
FeUlSzet: Reggel és délben teljesen bo-nílt, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel É, dílbcn és este ENy.
NapI csapadék mennyisége: —
Hóréteg magassága 12 Esle köd.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelőre borúi, csapadékra hajló, később változékony idő enyhüléssel.
TÖRVÉNYSZÉK
Legény virtusnak fogház a vége. A mull év októberében történt, hogy Cserszegtomajon egy duhaj legénycsapat özv. Molnár Ferencné szegény hadiözvegy asszony házába este 10 órakor bcbocsájtás! kért. Az özvegy — aki három felnőtt leányával egyedül lakik — tiltakozott az ilyen szokatlan idejű látogatás ellen és kiutasította őket Ám a legények erre beverték a szegény asszony ablakát és veszélyes fenyegetésekkel mintegy arra kényszerilették, hogy az félelmében ajtót nyisson. Amikor ily módon behatollak a lakásba, szidalmakkal eltávozlak onnan. A csendőrség feljelentésére a nagykanizsai törvényszék tegnap felelősségre vonta a duhaj legényekel és magánlaksértés vélségében bűnösnek mondotla ki őket. Mind! Károlyt, Lázár Viktort és Szeles Imrét 1 — 1 hónapi, Lázár Károlyt, Kovács Ernőt és Plotár Ferencet 3—3 heti, két fiatal korul pedig 2—2 heti. fogházra Kélte, Németh Gyulát pedig felmentette. Az ítélet jogerős. A törvényszék nyomban át is adta a kir. ügyészségnek a duhajkodó legényeket a büntetés foganatosítása végeit.
mozi
Uránia kedden 5, 7 és 9 órakor, szerdán 7 és 9 órakor: Gasta Ber-ling, Lagerlöf Zelma Nobel-díjnyertes, regénye 2 rész, 12 felvonásban, svéd film, az „Iramszarvas" szereplőivel.
Világ szerdán 7 és 9 órakor: Bolyn Anna, történelmi német filmremek, rendezte: Lubilscli Ernő, főszerepben Emil Jannings és Henny Portén.
f
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudalják, hogy felejthetetlen drága fiuk és testvér
Tóth István.
gimnáziumi tanuló
rövid szenvedés ulán 1926. évi január hó 18-án, délben 12 órakor éleiének ll-ik évében az Úrban elhunyt
A megboldogult hűit telcme január hó 20-án délután 3-óra-kor fog a Petöfi-uíca 18. számú gyászházban a róm. kath. szentegyház szertartása szerint megáldatni, azulán a róm. 'kath. temetőben örök nyugalomra 'tétetni.
Nagykanizsán, 1926. évi január hó 18-án.
Örök világosság fényeskedjék neki I Tóth Béla éa neje azlil. Horváth Klára szülők, Béla. Margit testvérek
A zalai közlöny
1926 Január 15,
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Az értéktőzsdén néhány kivételes papírtól eltekintve az irányzat lanylu volt. Nyitáskor az árfolyamok még egyenlőtlenül alakultak, apapiiok nagyobb része a legutolsó zárlati hívó felett inilultak. amikor azonban a kontremin Viktória malomban óriási mennyiséget zúdított a piacra, ugy hogy a vezető malompapir árfolyama néhány perc leforgása alatt közel 8000 K-val csökkent és a piacon általános kedvetlenség kerekedett felül.
Z&Hchi zárlat r*la 194100, London 3515 78. Newjotk 51775, Bi0»»«l 235000. Milano 2090-00. Holland 30818 tíeilln 123 20. Wien 72 90, SoHa ?60 00. Prága 1532 50. Budapest 72*50, Varsó 72 50. Bakottal 230 00. Baígtád 915 50
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése _
Valuták Aacol t»«l l« Cm* kor. 2(0* 211/ oímL: II i:«s
Uottii J1J5O-71U0
Ptaacu ti. Wiaaroj KchU Irt »IUS?a74S La' llt-MI
Ura (IIHHI
Llr» HHMtt)
Ui.k< ihíis:;cuj 0*a!>.tc*m. IU2H0CIJ Dia kw. . 17710 I77ÍO Ivájd b. Uftl'l lUII'i IU1«4 Ir.
Honit ISáKMiWO IWSi llltó
UilM
Davtaák
(«S U/U |«l KIH 1i#C*5 l-M'l BMUI IHM!.IWI»S
Bak««4 IIU31
B«tM**l WJO <Ccp.«ilt» l/MO-IJ.'SO Oulo 14TO-14W0
»CKS447tS0 »7< 7MI K.«y<xk IMS UK vuu xac:»»;
fiixa MI0-ÍII7
X.4CJ DIFIIM
WcckkoU. UO'S-tl.tl WUa I0CJS «0C*S ca<Wi liílrá l»«jl »
Termé&ytőzMlc Bqix Mtaav. 76 kg-«. 417 50C-420.000. 77 \s-oa 422.500— 425.000. 78 kg-oa <525 0C0— 427.500. tgyíb dunántoll éa p*at-vidéki 76 kg.-os 410.000— 412 MO, 77 Vg-ot 4I5.0W—417 5W, n kg-os 417.5DC-4200C0 79 kg-oa 4200J0- 422Ó00. ioa 242500-245.000. takarmányárpa 235.COO-250.000, aötárw 295.000-330 000. ub 245 0W-260030. tenge/l 180(K0 182 W0 repce
600.000-610.00a Völfi 19Í.000 - 200.000,
koipa 172-500-175 00a ^
Sertéavásár
felhai'ái 4900, melyből eladatlaaoi vl»aaa-»mdt 2000 rftb. Elsőrendű 18.500- 19 5r0 szedett 17.000-17500, szedett kö»éfj 16.000 —16500. kör.uvtl 13.000-15.000. elsóíendC flret 17.000—17.500. másodrendű 15.000-16.500, angol aüldó 17.000- 20.000, sxalonns
nagyban 19500- 21.000. sslt 26500--
kfausott hua 21.000-22.000. aaaloanli IH-atrtéa 20.030-22.000. l/ánywt lanyha.
Ktodó: Zrínyi NyomtUIpar óz Köar*--kor*ifc«dá« RT. Nx^yiznl"*
Kpróhlrdatéuk
Ax apróhirdetés dija 10 szóig 5000 kor. A clmizó s minden vastagabb bétából álló szó két szónak számíttatik. Minden további azó dija 500 K. A hlrd«tésl dlj «l6rm
f Isatondfi a forgalmladóhozzászámltásával
ÜZLET-ÁTVÉTEL!
Tisztelettel értesítem a m. t. közönségei. jób.i rátái inat és Ismerőseimet, hogy helyben, KlrAly-utc-27. alatt ProQor Manakn
füszeríizletét átvettem.
Üzletemet telesen újonnan felszereltem és voaiWuval kibővítettem, Igy módomban áll a legkényesebb Igényeket Is kielégíteni
(Qixur- éa vasárukkal.
Kérrm n n. é. közönség, jóbarátalm és Ismerőseim szíves támogatását
SÁFRÁN FERENC.
FARSANGRA
m e 0 h i v ó k confetti — szerpentin
cotillon — Álarcok
crepp- és selyempapírok papírszalvéta papirtAnyérok
TORTA- ti SÜTEMÉNY-PAPÍROK
Fischel Fülöp Fiai
pűplrkcrcskedésébcn kaphatók.
MUhelynek
vagy
raktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
a város bellerlllelén. Bővebbel: Zalai Károly
könyvnyomdájában 14
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
Árverési hirdetmény.
Folyó évi január hó 25 én, hétfőn d. e. és délután néhai Vásony Emil voll somoKyszenlmik-lósi bérlő tulajdonát képező ingóságok, úgymint: bútorok, ruliílk, edények és gazdasági [elszerelések, önkéntes árverésen eladatnak.
Somogyszenlmiklós, 1926. jan. 17. ,„ Vásony örökösei.
T.ljo. .Ijr».x.tákl- ás lUrdí-uob. ber.nd.Ká.sk.t leEOlcaóbban nálllt éj ,letel kedvexö flx.táal l.l-tél.l.kk.l W.lser.Gápgyár.
sugár-m is. __ím
$e»zek áiUndó.n meglepi magai áion mlndenlajU vadbörökat, u. m. nyul. lók.. Kötény, nyetl, vldia llb. B.rányI Aladár Beák-tír 4. íi Bajaa-ntai 1.__ 3633
Forgalmas utciban nxlethalyláág azon-nal Átadó. Clm a kiadóban. 67
Kádár elsótangu szakeró állandó alkalmaztatás keres. Clm a kiadóban.__110
MiUényi-oipöi vegyen)
Eladó egy 3X260 Woll 3X10 Amp. villany etó óta, egy 150 Wotl 5 Amp. vllá-gtlAil villanyóra ti egy ]ó állapotban levö Iróautal. — líóvebbet Zalai Károly könyv-nyomdajában. Eruíbel-lír 18. 33
Klskanliaa Varazadl ul l'*b. uám alatti v.ndóolömet bitbe adom, eielleg Otítk áton li eladó. 163
Gazdák és lioelffléüe!
A Magyar Távirati Iroda
natryknnlzsnl klrendeltsógc az Oiize■ bel. i> küllöldl
terménytőzsdék
litvataloi árlolyamall rádión kapja ti elóllaetólnek telelonon — percek alatl továbbítja. —
Előfizetések Király-utca 40. sz. alá küldendők. txi
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VASÚR
1926. áprilio 17-28.
Rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Vámszabadraktár. A legjobb eladási alkalom. ,
Áru- és személyszállítási kedvezmények a liel- és külföldi vasutak
és hajózási társaságoknál. Vízum kedvezmények.
Kő7ponli iroda: Budapest, V., Szemere-utca 6.
Tb. képviselet: Fluchcl Lajos köavv-keteskedö. Nagykanlzwt, Városházep.
Olcsó és jó
zománeedényt, porccl-lánárut és mindennemű háztartási cikket
CMk" Szerbnél vásáromat
Csengeiy-ut 6. s:ii
HaAn CJyula imgykaitlzsal bírósági végrehajtótól.
453/1925. végih. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezennel Ml-hírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. |irás-bíróságnak 1925. évi Pk. 6001. számú vég. zésc következtében Dr. Kovács László ügyvéd által képviselt Krellt József nagykanizsai lakos javára Szabó István ellen 1,700000 K s Jár. erejéig 1925. évi október hó 20 án foganatosított kielégítési végrehajtás ulján le- és felülfoglalt é» 7,500.000 kor. becsült következő Ingóságok, u. m.: fotelok, asztalok. botbelyszék, olajfestmények és élő pálma nyilvános árvetésen eladatnak.
Mely árvetésnek .a nagykanizsai kir. járásbíróság 19?5 tk évi Pk. 6<X):. számú végzése lolvtán 1.700000 kor. tőkekövetelés, ennek 19Í5. évi lebruár hó I. napjától jitó 14°/o kamatai, VíVo váltódíj és eddig összesen 547.500 kor bíróilag tnár meRállapliotl költségek erejéig, a netán fizetett összeg levő nása mellett Nagykanizsán. Fó-ut 13. sz. n. leendő megtartására 1926. évi JuriuAr hó 21-ik napjának délelőtti Vsl2 órájo hatéitdóul kltüzcllk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. L-c. 107. és 108. § al értelmében keszpénzllzetés mellett, a legtöbbet Igérónek, szükség esetén becsáton alul el fogunk adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo-kat mások Is le- és felülfoglaltatták x' .-zokra kielégítési jogot nyeltek volna, ezen árvetés az 18SI. évi LX. L-c. 102. §. éttel-mében ezek jav'ára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1926. évi január hó
9' "",|4"' Haán Gyula s. k.
kit. jblróságl végrehajtó.
BorbélyaoQÓd (elvétetik Eötvös-tér 24.
Magyar-utca II. lorgalmas fQaxorQzlot
7 év óta fennálló, más vállalkozás minit átadó, esetleg bcteudeiés és áiu nélkül Is.
Mindenféle
KOZSÉCI TISZTVISELŐK ^RCYíÖpsj^íkA
•:'-' rtVIÁi
...............
f í« Onri ^
mmm^m
mmw^
Belga tenvészmén
4 éves. sárga azőrüTfedcztetéal engedéllyel eladó. — Cím:
Androslcs István
Varjaskér (Soinogymegye) Vasúti állomás: Kéihely. ri
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróArfolyamal a következők t mh'-
A*(Oi-MaE7-Maial
Uftja
K\ir. Mit. lUIO.
Itltáloí Ltuliah
Ot'M. tank «
0«t'.í. KU. 117
B««ivr(la »S
rfiKkt'.tt*. ^JK
H^il J>
UiltUta M;
M.-CmV Ipwk tl foriniMt
»«. nn^ u
Hibi-I"""1 ;
fitt J»l«ltit 3 V4ic»l k«mk
H*mi. k. át lak. »i KWH I. M
StetMtttt éa
TakuákM
M.V. lf. *
Oottiu.a l.Ií«««
gáikla«ü SdivteU Kadd Viki. kator
LMW fítá'f
készit
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
iítal T»'i. Hoktáí K4»l ** »M M. IltL 4
CwiuláM
Matxaa
Bcri.-M. O4<o:4la
SíVi..Mk4t
S.tftpun Ma.jliti
VlktóiU T6rökit«ai«. rt. DteokU
11-0 itt *
»o<il>l M
»««Lilir. I
C.»«al ti
káiiTkl
Kok A 2'
X»k. (Mii DfiKki li
Maii-
ált. Kteita V !
UtUlBjl II
(tkiuiiia
iflv4ic.il ajp.
Prtaklln
OlOftui
flIUl
fival
lupkima
'JJUjDnw
VualiM ' ai*4l V1(.
Oiii.a«9t7 f«jytx N
(Vtat-Dia. I
U»M VH. tfolkm Wm
a«iu —
itu.nu o
LiyiaU ít
Mflf. «M
Ba* \K
Miatt -
Vár^t -
Dillrt..! "
AUiarual »
Tra»t »
CakMcyánkk
Dllcakot
Cakort^M M-tií*. cab
üí1
.Hádw Vcj;tp»r
VáfOUijii
El«la>laMC*a
CliíMI —
Salául —
Pü.píkl I
Tok«|l ko« »'
NalkwMk. 11*50
Oái. VIUaai«« ■n. 7SS
2wt{ Inó M
Alt (á. I
A«« —
P>Mu I)
BSr «• iwh
Pirárixl ilr
Wfály »Ct Köb (K>i t. *0f K.^l«»kk Cog*. Rá«xviay*0f I Oxkalaát I
s au*4ák Hty«lMÍ"4 M.irttN Bvlu
i.r^iuiiíiL
Oyjp|u«oi4
Kanca Piaiut'Mr
Vagyl pm S^illaM
Hsai. n4Uáfj«
b&ri
Donlu
K.UU Maiáayl Tfaflh
Oo:otl Qiaal [nlttnxlai
C«rtla nia !'i ,.lr I n
llorjiif"
ttárn.M
Nyomato* í Zrínyi Nyomdaipar é» Könyvkereskedés R.-T.-nAl, Najcykanizííiu (Wyomdav«M»: Qíaob«fik Károly),
66. évfolyam, 15. szám
Nagykanizsa, 1926 január 20, szerda
Am 1800 tonu
POLITIKÁI NAPILAP
fa VWdMvftat M->1 » hlmtu TaWsa n, aysnif 117. idtK n»H
FelelSj szerknzW:
Kempzlen Béla —————
UMitMd fa: Ifi Mn aotw I
Kiiajl MH-----MJX1C »
A frankhamisítás Ugye
a nemzetgyűlés előtt ;
A miniszterelnök Ariisi viharok között mondotta el részletes beszámolóját — Este "<10 óráig egymást érték SZ izgalmas Jelenetek a képviselőházban — B-thlen István 1 Ki kell irtani az álhazafiak bilneitl — Össze-esküvés a maqyar nemzeti becsület ellen — A külföldi sajtó rémhírei — A miniszterelnök elvben koxzájárul a parlamenti bizottság kiküldéséhez
amely eléggé el nem ilélhe'ő esztelen bűncselekmény. Szükséges, hogy ebben az ügyben minden megtörténjék, amit a hazának mindenek feleli álló érdeke megkövetel.
Az ellenzéki képviselőknek Jiapi-rend előtti felszólalását nem engedi meg. Rupert Rezsőnek azonban sürgős interpellációja előler]esztésére az engedélyt megadta.
Bethlen István gróf minisztereinak emelkedett szólásra. A nagy zaj kö-, zepette azonban nem tud szóhoz jutni s az elnök kénytelen felfüggeszteni az ülést.
A terem közepén igen izgatott a hangulat s a kedélyeket Scitovszky elnök és Zsllvay alelnök igyekeznek csillapítani. Vázsonyl Vilmos szerint parlamenti bizottság ügyében Timkó Zoltán koronaügyész nyilatkozott szerinte a ké.ést nem lehet teljesíteni — mondja. Az izgalom csak nsgyrehezen csillapul, amikor három negyed I órakor az elnök ujbói megnyitja az ülétt.
Bethlen István gról csatlakozik az elnök szavaihoz. Ebben a percben még nem száirolhalok be a vizsgálat eredményéről, mondja, mert a a vizsgálat még folyamaiban van.
Beszédét állandó közbeszólások akasztják meg s a miniszterelnök azt csak nsgy nehezen ludj.i folytatni.
Felveti a felelősség kérdését. Közben folytonos közbeszólások hang zanak el s mikor Nádosy nevét emlegetik, a miniszterelnök kijelenti:
_ Ezek a magasállásu szentélyek közrejátszottak a cselekmény végrehajtásában.
A miniszterelnök a folytonos közbeszólások miatt csak szagaiolt mondatokban tudja beszédét folytatni. !> bíróság előtt fekvő ügyek nem tartoznak ide: — mondja — csak egy kérdés van és ez az: felelős-e és ha igen, mennyiben felelős a kormány? A kormány nevében kijelenti, hogy amint eddig, ugy ezentúl is a legnagyobb és legkönyörtelenebb energiával fogják folytatni az ügy fekte-
Budapest, Január 19 Régen tapasztalt n3gy érdeklődés előzte meg a nemzetgyűlésnek mai nnpra egybehívott ülését. A ház-nagyi hivatalt valósággal ostrom alá fogták, kik a karzatokra igyekeztek s a parlament épülete elölt Is szá-zzkra menő tömeg várla a mai ülés-ne': szenzációit. Már jóval 10 óra elölt megélénkültek a folyosók is, m.lyeken a képviselők szokatlan n.-gy számban látogatták a mai nap viihaló eseményeit.
Ezalatt fontos tanácskozások folytak .a házelnöknél. Bethlen István grAt miniszterelnök megérkezése ulán egyenesen Scitovszky Béla elnök szoM|ába ment s hosszasan tanács-körött vele.
Háromnegyed t2 óra voll, mikor az egységespárt a miniszterelnökkel az élén bevonult az ülésterembe. Dc az ülés még nem volt megnyitható, tr.eit ekkor meg az ellenzék tagjai mentek be Scltovszkyhoz, hogy tőle napirend előtti felszólalásra kérjenek engedélyi. Hosszú ideig tartott köztok a tanácskozás, amely alatt a képviselők egymás között találgat-Iák, hogy minő is lesz a mai ülés lefolyása ?
Az ellenzék, mint ismeretes, a frankhamisítás: ügyben parlamenti bizottság kiküldése mellett foglalt állást, amit a miniszterelnök csak bizonyos teltételek mellett volt hajlandó elfogadni. Tizenkettő előtt néhány perccel az a bir terjedt el a folyosón, hogy az ellenzék s a kormányelnök közölt nincs kizárva a megegyezés lehetősége. Scitovszky Béla elnök állandó összeköttetésben van gróf Bethlen miniszterelnökkel s több ízben szakítja meg az ellen zékkel való tárgyalásait, melynek eredményeképen azt a miniszterelnök beszédének elhangzása után fogják folytatni.
Az Illés megnyitása
Negyed 1 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök a nemzetgyü lés mai ülését. A frankhamisítás Trianon óla a legsúlyosabb meg-
-----v.. Ulti a »».-& b........ o' ' -ih'ticí
próbáltatás, — kezdte beszédét — rítésél. Visszautasba azt az állítást,
mintha valaki a kormányt ebben a törekvésében visszatartaná. Az Ugy politikai hátterére Is világot akar vetni, mert politikai háttere van az ügynek.
Amikor egj pillanatra elül a zaj, Bethlen minden egyes szónak külön nyomatékot adva, a következőket mondja:
— Hulljon le az álarc minden oldalon t Ha vannak titkos hatalmak, vessék le az álarcot I Hazugság az állítás, mintha ebben az ügyben kormány keze megkötve lenne. Bármily irányban Is történnék kísérlet arra nézve, hogy a közrendet rriec;-bolygassák, abban a percben ... itl a nagy zb| teljesen elnyomja Bethlen szavait.
Az egységes párt feláll, tapsol a miniszterelnöknek, csak a szélsőbal pldalon próbálnak még a képviselők rekedné kiabált torkukból zajongani.
Bethlen István gróf ezután részletesebben foglalkozik a frankhamisítás ügyével. Igen fontos a futárlga-zolvdny. kérdése. Részletesen ismerteti a kiállításuk körüli eljárást. Beszédét állandó közbcszólásokkal zavarják meg.
— December 2. vagy 3. Nádosy országos főkapitány a külügyminisztérium elnöki osztályánál Jankovich részére rendőrségi megbízatásból Svédországba és Hollandiába szóló kiküldetés céljára két alkalmi futáriga zolványt s kérte, hogy iratcsomagjait pecsételjék le. A csomagok hágai, egy másik csomag pedig a stockholmi követség címére szóllak.
A közbeszólásoknak egész özöne zudult a miniszterelnök felé erre.
Amikor Nagy Vince közbeszól, hogy hamisak a kormány kommünikéi, Bethlen miniszterelnök emelkedett hangon vágja vissza:
— Követelem a tisztelt képviselő úrtól, hogy magyarázza meg azt vádat, hogy a kommünikék hamisak lennének.'
Óriási zaj tör kl a miniszterelnök nek erre a kijelentésére.
— A Nádosy szabadságáról szóló kommüniké is hamis volt 1 — vágott közbe Drőzdy.
A nagy zajban Éhn Kálmán átszól a szocialisták felé:
— Mit fizet ezért Önöknek Benes ?
A szocialisták izgatottan felugrálnak helyeikről és öklüket rázva k'n-bálnak Éhn felé.
A franciák kollaborá
Bethlen István gróf: A ..ugyar
kormánv kész a legmesszebbmenő kollaborációra, melyet a nemzetközt jog megenged, de ezen tul menő! kollaborácMba nem megy bele. Ez is csak a rendőrségi részben lehetséges és nincs helye az ügyészségi részben. Mi figyelembe vesszük a sérteti felel s kivételesen hozzájárultunk a dologhoz. De ez a nyomozáson tul nem terjedhet. A hamisítási ügy politikai hátterének megállapítása' aMőság dolga. Teljes világosságot l&t '■■deríteni erre az ügyre, hogy a magyar közvélemény megnyugodjon az ország jő hírneve helyreálljon. Ezután foglalkozik Windiscbgia'z-cel, Nádassyval s mint tettestárssal, a szociáldemokrata munkással.
A miniszterelnöknek erre a kijelentésére megint elementáris erővel tör ki a zaj s egymást érik a közbeszólások.
— A legkülönbözőbh társadalmi állású egyének vettek részt ebben az ügyben (állandó közbeszólások). Bizonyos,, hogy voltak közöltök olyanok, kik ebból anyagi hasznot reméltek, túlnyomó részük azonban nem várt lőle ilyen hasznot. Semmi bizonyíték sincs arra, hogy bárki ís puccsot akart volna. (Viharos ellentmondások a baloldalon) Az Igazságszolgáltatás mindent kl fog deríteni.
— A tettesek vélt hazafiságából nem kérünk — folylaMa. — Azt a hazaflassdgol, mely ártatlan Idegenek óraláncát akarja feláldozni ha-zaftassdgből, elitéljük... Elitélemazokat a sajtóbeli közleményeket Is...
A miniszterelnök szaval belefúlnak a nigy zajba.
Az ülés felfüggesztése ulán a miniszterelnök a Matin- nek egyes cikkeit olvassa fel. Ezek azt irják, hogy a kormányzó nem fogadta el Bethlen lemondását; hogy legmagasabb helyről szerzett nyilatkozat szerint a kormányzó közvetlen környezete, maga Magasházy Is bele van keverve a frank-ügybe.
Felkiáltások a szociáldemokratáktól : Ezt mások is mondják I
A jobboldalon és középen óriási felzudulás és viharos jelenetek akasztják meg a beszéd folytatását.
A délutáni Dlés (Éjszakai telefonjelentéi) Szünet után lehiggadlak a kedélyek s Bethlen István gróf csendben kezdi meg beszédét.
Bethlen István gróf: Foglalkoznom kell a frankhamisítás kapcsán kOl-
zalai közlöny
jOzo januir 20.
földön megjeleni sajtóközlemények-kel, melyek tele vannak nyilt és burkolt gyanúsításokkal minden közéleti funkcionáriusunkkal szemben s melyek beavatkozásra akarják késztetni a velünk érintkezésben álló államokat. A magyar közvélemény nem tulajdonit nagy fontosságot ezeknek a hireknek, itt azonban a nemzet becsületéről és jőhirnevéről van szó.
Felolvassa az Arbeiter Zeitung közleményét, mely a kormányzó és a miniszterelnök közt ellentéteket állapit meg.^Ebben a harcban — írja a lap — Bethlen maradt felül, meri a kormányzó csak ugy engedte meg Nádosy letartóztatását, hogy Bethlen . kijelentette: ha nem tartóztatják le Nádosyt, a sajtó a kormányzó ellen fog fordulni, ellenben ha a letartóztatásnak nem áll útjába, ugy a sajtót meg fogja Jékeznl. Erre kapott a miniszterelnök felhatalmazást Nádosy letartóztatására.
Felolvassa az Arbeiter Zeitung egy másik közleményét is egy bécsi házkutatással kapcsolatban.
Bethlen István gróf: KI kell nyomozni azokat a hazaárulókat, akik ilyen ostoba tudósításokat küldenek külföldre.
Bethlen István gróf: Tovább olvas. Azt irják, hogy Wlndlschgriltz anyagilag megszorult katonatiszteket nyert meg, kik leginkább legitimisták voltak, a frakhamisitás eszméjének. Más cikk szerint az ügyben részes Vilmos volt német császár, Cuza román fajvédő vezér és a bajor horogkeresztesek Is. Egy nyilatkozat szerint a kormányzó kijelentette volna, hogy Albrechthez kell csatlakozni.
Felkiáltások s szociáldemokraták oldaláról: Mellékvágányra akarják terelni az ügyeli
Bethlen István gróf: A külföldi lapok koholmányainak egész sorát olvassa fel. Az egyik a frankhamisítást Franciaország és a kisantant ellen tervezett összeesküvésnek mi-
nősili. A Journal a Népszövetségei uszilja Magyarország ellen. A Malin azl irja, hogy a kormányzó is részes az ügyben.
Farkas fslván: Ez igaz!
A közbeszólásra óriási felzudulás következik. A kormánypárti és fajvédő képviselők ökleiket rázva kiáltják:
— Hogy mer ilyent mondani ? Oazember I
Fülsiketítő zaj közben az elnök hiába rázza a csengőt. Felszólítja Farkast, nyilatkozzék, kire értette közbeszólását.
Farkas István: A kormányzati rendszerre.
— Hitvány I Gváva I Hazudik I — röpködnek erre Farkas felé a felháborodás kitörései.
Bethlen István gróf: Folytonos zaj közben tovább olvassa a cikkeket Egyik arról szól, hogy Prónay Györgyöt, Ulain Ferencet, Gömbös Gyulát, Podmaniczky Endre bárót letartóztatták.
Felkiáltások: Kabaré ez, miniszterelnök ur I
Bethlen István gróf: Bocsánatot kérek, itt a nemzet becsületéről van szó. A külföldi lapok budapesti forrásokból irlak. Tovább olvas. Egyik lap szerint a frankhamisítás célja a csehek ellen vezetendő hadjárat finanszírozása, melyet a kabinetiroda, magasállásu lisztek, Albrecht főherceg és hivei készítettek elő.
Felkiáltások: Tiltsa be a Malinl I Tiltsa ki a külföldi lapokat!
Peldt Gyula (a miniszterelnök egy kijelentésére): Szemtelen rdgalmazá l
Erre a közbeszólásra óriási vihar tör ki isméi. Elnök felszólítja Peidlt, nyilatkozzék, kire értelte kifejezését.
Peidl Gyula: A miniszterelnökre I
A zaj cttc csak fokozódik. Hazaárulók I Hazaárulók I kiállják kórusban a szociáldemokraták felé.
Huszár Dezső: Akasztófára kell kötni őket!
A kormánypártról többen elindulnak a szociáldemokraták felé, de Belhlen visszatartja őket. Zsllvay Tibor alelnök a terem közepére siet, hogy az esetleges összeütközést megakadályozza. Elnök . Peidl Gyulát rendre, majd a Ház mentelmi elé utasilja.
Belhlen István gróf: Egyes lapok a tőlünk elszakadt magyarokat is uszítják ellenünk. Akik a külföldi lapokkal összeköttetésben állnak, adjanak le azok részére cáfolatokat. Ez kötelességük a nemzet becsülete érdekében. Folytalja a lapszemlél. A Chicago Tribüné azl írja, hogy Gömbös lázadást készített elő a vidéken.
Ezeknek a külföldre adolt ludósi-tásoknak következtében a magyar renomé szenved. A ferde hirekel felhasználó országok azt hiszik, hogy Magyarország lejáratásával sajál magukat rehabilitálják.
Ha a frankhamisítás összeesküvés, ugy ez a külföldi sajtóhadjárat egy másik összeesküvés Magyarország becsülete ellen. (Viharos taps.)
A magyar kormány kölelességc, hogy a frankhamisítást felderítse s ettől az összeesküvéstől megmentse az országot.. A frankhamisítás csak zsebeket érdekel, de ez az összeesküvés a magyar nemzet becsületére tör s ezt mindenkinek minden támadás ellen meg kell védenie.
Azt mondják, a kormányzati rendszer hibás abban, hogy ez megtörténhetett. Ismét kijelentem, hogy ez nem ellenforradalmi rendszer, hanem nemzeti alapon álló konzervatív rendszer, mely egyformán elítéli a bűncselekményeket, bármilyen indokból követték el azokat A jogrendnek, igaz, voltak hibái, ezeknek azonban megvannak az okai, — nem a kormányban, hiába igyekeznek oll keresni, hanem a for-
radalmaknak a közéletre és a külföldre gyakorolt hatásában. Az ellenforradalom a forradalom gyermeke s ezek hatásai együtt fognak végleg eltűnni.
Hogy a kormány törekvései nem mindig járnak sikerrel, ennek oka Trianonban Is keresendő.
A külső nemzetközi jogrend formailag fennáll ugyan, de nincs olyan morális bázisa, melyre szilárdan lehelne épiteni egy larlős jogrend hatalmas építményét. Lehet-e csodálkozni azon, hogy egy ország, mely kénytelen volt aláírni a trianoni békét s amely annyi szenvedésen ment át, mint kevés más ország, fellázad ez ellen a jogrend ellen ? (Zajos tapsvihar.)
Egy utunk van: ezt a jogrendel, melyet Igazságtalannak tartunk, respektálni; becsületes munkával, a magunk erejével haladni az uton, melyen kivívhatjuk az ország becsülését és tiszteletéi. Ezen az uton II kell Irtanunk az álhazaíiak bűneit, össze kell fognunk mindnyájunknak ezekben a válságos pillanatokban, mikor a nemzet becsülete forog kockán. (Hosszú, lelkes óváciő, tapsvihar.)
Bethlen István gróf miniszterelnök folytatja beszédét: Elvileg nem zárkózom el parlamenti bizottság klkQIdésé-í től, ellenben feltétlenül res-; pektálnl kívánom a magyar bíróság függetlenségét Ezzel ellenkező javaslaton kivül minden indítványt elfogadok, mely közelebb visz a célhoz. Mihelyt az ügy részletes kiderítése befejeződött, a Házat tájékoztatni fogom az eredményekrőt. (Éljenzés.) A költségvetési vita folytatása A miniszterelnök beszéde után folytatták a népjóléti tárca költség-
KOD
(Egy haditengerész naplójából)
Irta: Péchy-Horváth Rezső (1) A morlák kormányos megpörgette a kormánykereket, mire a torpedónaszád hirtelen és erélyesen szembefordult a széllel. Az első viharhullám mohón esett a hajónak, átugrotta az alacsony erkélykorlátot és dörögve vágott végig a fedélzeten. Csipös-hideg, ,jegesviz borított cl egy pillanatig mindent. Aztán az elrohanó bullám barázdájába süllyedt a naszád teste és a rézsut fekvó hajóról gyorsan rohant le a hideg tengervíz. A szél, amely sivitva, őrjöngve toporzékolt, teie niarék tajtékot kapott a levegőbe, leseperte a jomha hullámok villogó taraját és a fehér, szappanhabszerü anyagot a naszád kéményeihez paskolta.
A torpedónaszád zakatolva, lihegő dohogással küzködött a lomha, hömpölyögve suhanó viharhullámok ellenében. Esetlenül bukdácsolva, kegyetlen bakugrásokkal, ziháló gépekkel tartotta magát. A hullámok minden percben ujabb és hatalmasabb özönvizet dobtak a fedélzetre és a sustorgó, zord víztömeg ijesztő robajjal döngette végig a fedélzet páncéllemeztií, a gondosan bezáit ajtókat, a kémények ércfalát, a kor-
mányhid acéllapját és az apró jelző-árboc merev póznáját. Kegyetlenül, könyörtelenül támadtak az ostromló, éhes hullámok. Lomhán, esetlenül és szélesen hömpölyögtek, messzire elfolyó, széles hullámsorokban rohantak és mély sóhajtással, sustorgó zajlással omlottak össze, ha egyikmásik nagyobb és hatalmasabb hullám elérte és magába olvasztotta az előtte száguldót.
A tramontana sivitva hallatta szörnyű kacagását a torpedónaszád feszes acélköteleiről, amelyeken a vad, szeszélyes szél borzongató és vad skálákat cifrázott ki. A levegő éles és ózonos volt, az égen lomhán és fáradtan csomósodott néhány lilásfekete felhőgigász, amelyek egészen alacsonyan jártak. A szél néha belekapott a felhőcsomókba és hatalmas darab szennyes foszlányokat tépett le róluk, aztán heves rohammal széttépte Vágy a hullámzó viz felületére nyomia te a mocskos füst-felltőköz hasonlatos égi vaitacsomó-kat. A hatalmasra megduzzadt felhő-monstrumok kavaroglak, rohantak, forgolódtak és folyton alakot és formát változtatlak a szél kegyetlen cibálása alatt. Hol súlyos ólomszürkévé vált a színük, hol piszkos hamuszínű, majd sötétkék, aztán fe-| kete, sárgásszürke és néha egészen
fehér lett. Szünet nélkül kavarogtak óriás alakjukkal, komor színeikkel és döbbenetes formáikkal vigasztalanná és nyomottá változtatták a tenger felötetéL
A viharhullámok dörögve, jajgatva, erőteljes loccsanftssal és forráshoz hasonlatos sustorgással zajongtak. Megdöbbentő nagyságú, mélyzöld, kavargó víztömegek rohantak egymás után és az élesre kihegyesedett huilámóriások élén — amely szeszélyes alakú, művészi diszitésekhez hasonlatos görbületeket mutatott néhány pillanatig — kegyetlen élénkséggel villant meg a fehér habko-szoru. A sustorgó tajtékot a szél nyomban elkapta, a levegőbe csapta és szerteszórta, foszlányokká hasogatta a' levegőben.
A torpedónaszád kegyetlenül bukdácsolva dolgozott a megháborodott víztömeg hátán. Néha ijesztően magasra femelte fel ^oz orrát, amikor egy-egy mgyobb hullám elsuhant mellette-és ilyenkor ágaskodva fúrta az alacsony felhők felé magas kor-mányhidját, apró és kecses ágyu-tornyát, meghajlott előájbocát és három tömpe, kurta kéményét. Majd meg a hajó tatja — a puppa — került a magasba (ilyenkor kegyetlenül óriási óceánhullárn vágott végig a fedélzeten és a naszád teste a
kémények tövéig merült el a reárohanó vizben), a propellerek üresen dolgoztak, a kormánylapát acéllapja esetlenül szelte a levegőt és fényesen ragyogott fel a far széles peremén a hajónév nyolc aranyozott betűje: Anaconda.
Hirtelen elfogytak a felhők. A szél lanyhulni kezdett és erőszakos rohamai megszelídülve dudorásztak az acélkölelek között. Aztán elhallgató',t ez a zengés is, amely tanulatlan, iskolázatlan hárfamüvész ötletszerű, érzelmes játékához volt hasonlatos. A szél hirtelen elállt, megszűnt A tenger vize azért változatlan dühhel rohant ostromlásra, lankadatlan kitartással sorakoztatta fel széles hullámsorozatait, melyek himbálózva, félelmetesen hömpölyögtek. A szél zúgása, sivitása, bömbölése és jajgatása megszűnt és most annál döbbenetesebben, komolyabban és fenségesebb erővel hangzott a vizek csatázása. Égzengéshez, ágyudör-géshez hasonlatos lármával zajlott a tenger. A viharhullámok dörögve, bömbölő lármával hömpölyöglek, a csatázó víztömeget dördülve, hörögve, haragos fortyogással és hatalmas sustorgással rontottak egymásra és szünet nélküli dörgéssel és harso-gással morajlott a viharkorbácsolta tenger. (Vígc köv.)
Kttfi Január 20.
ZALAI KÖZLÖNY
vetésének karácsony elöli abbamarad! tárgyalását, melyet Temesváry Imre elóadö ismerletett.
Többek hozzászólása után. Vass lózsel dr. népjóléti miniszter expozéja elmondását az egyéb Izgalmak s az előrehaladott Idö miatt elha-
"! Legközelebbi ülés szerdán délelölt lesz. Az ülés este háromnegyed 10 árakor ért véget.
Zadravecz püspök szerepe tisztázódott
Kittos szenzációt kellett Zadravecz Islván tábori püspök nevének kolpar-lüísa a Iranküggyel kapcsolatban. Zadravecz püspök szerepe most már tel|esen tisztázódott. A Iranktlgyben történt kihallgatások alapján ugyanis az ügyészség lelarlózlatási indítványt terjeszteti a vizsgálóbíró elé, aki azonnal áttanulmányozta a Zadravecz püspökre vonatkozó ügyiratokat és ennek eredményeként egy nyolcoldatra terjedi végzésben elutasította az ügyészi indítványt és megtagadta Zadravecz István tábori püspök letartóztatását.
Lengyel Ernő dr. vizsgálóbíró végzése kimerítően foglalkozik a püspök szerepével és megállapit|a — hogy a püspök sem a hamis frankok előállításának munkájában, sem azok forgalombahozatalánál nem mükö^ dötl közre. A végzés ténymegállapítása szerint — Zadravecz püspök szerepe mindössze annyiból állott, hogy löbb — jelenleg őrizetben levő — egyéntől ünnepics esküt vett ki és pedig olyan körülmények között, hogy Ttaga sem tudta, milyen cél lebeg az esküt tevő szűkebb társaság szemel elölt.
Ezt az cskümintát, amelyről egyes lapokban annyi szó eselt — maga a püspök nyújtotta át a főügyésznek, akinek módjában volt megálla-pilani, hogy az esküt tevők csak arra letlek fogadalmat, hogy mindig hazafias célokat fognak szem előtt tartani és azokkal kapcsolatban soha semmit cl nem árulni.
A kir. törvényszék vádlanácsa a vizsgálóbíró döntését indokainál fogva helybenhagyta.
Zadravecz Islván tábori püspök jóhiszeműsége — Dánér Béla dr. ismételi nyilatkozata szerint — a szóban levő eskü kivitelénél és ártatlansága az egész frankügyben kétségtelen.
Gróf Andrássy Imrét fogvatart-ják Kassán
Kassal távirat szerint a Homon-nán őrizetbe vett Andrássy Imre grófot még mindig fogvalariják a kassai törvényszék fogházában.
A prágai rendőrség működéséről. Prágából jelentik: A prágai rendőrség bünügyi osztályánál vezetett bűnözök albumában jelenleg 39.737 bűnözőnek a fényképe található. A rendőrség dakliloskópiai osztályánál 82 812 ujjlenyomatot tartanak nyilván. Maga a prágai rendőrség a mult év folyamán 2500 dak-Itloskópiát készített és 8000 ujjlenyomatot kapott küllöldi rendőrségektől. A cigányok részére külön albumot és dakliloskópiai gyűjteményt rendezlek be. 5852 cigánynak a dakllloskópiáját tartja a prágai rendőrség nyilván.
belföldi hírek
Blaha Lujza temetése. A nagy művésznő temelésc ma délután 3 órakor lesz a Nemzeti Színház előcsarnokából. A temclésen részi vesz az a 200 cigány, kik a Városi Színház díszelőadásán játszanak s két csoportban fognak muzsikálni. Az egyik csoportot Raálcs Béla, a másikat 36-ik Rácz Laci vezeti. Horthy Miklós kormányzó nevében llarlha Richárd, a kabinetiroda főnöke l.tv-iralban fejezte ki részvétét lllaha Sándor helyettes államtitkárnak.
A hadirokkantak február 1-lg megkapják Illetményeiket. A néhány héttel ezelőtt megjelent miniszteri rendelet élteimében teleméit rokkantillelménycket a vidéki hatóságok legkésőbb lebiuir 1-éíg folyósítani fogják a januári különbözettel cgvült. Azok a hadiözvegyek, kik a hadiözvegyi járandóságra igényi tartatlak, január 31 éig jeientkeini kötelesek az illetékes elöljáróságánál.
Leégett gőzmalom. Tétről jelentik : Tegnap éjjel a Riedl és Jávorka-líle gázmalom ismeretlen okból kigyulladt és hosszú égés után teljesen a tűz martaléka lett. A kár mintegy hatmilliárd korona, amely biztosítás révén nagyrészben megtérül.
külföldi hírek
Átmeneti jellegű az uj osztrák kabinet. Bécsből jelentik lapunknak: Politikai körökben azt a hirt kolportálják, hogy 3 felfrissített Rainek-kor-niány, amelyből mindenekelőtt Mataja külügyminiszter maradt ki. csak átmeneti- jellegű és az a feladata, hogy előkészítse az uj választásokat, amelyeket Sei-pel ex-kancellár, a kormánypárt vezére a tavasz végén akar megtartani. Étiből magyarázható, hogy az uj Ramek-korniáuynak nincsen külügyminisztere, hanem Mataja resszorlját PetersésSchül-ler miniszteri osztályfőnökök fogják vezetni. Az uj földmivelés-Ugyi miniszter, Thaler, tiroli keresztényszocialista képviselő annak köszönheti meghívását az uj kormányba, hogy ígéretet tett Seipelnek arra vonatkozólag, hogy elődjével, Buchingerrel szemben nem támaszt nehézségeket a magyar agrárkövetelisek teljesítése eti és lehetővé teszi a magyar-osztrák kereskedelmi egyezmény gyors megkötését. Kollmann, batleni polgármester. aki a pénzügyminiszteri székben Ahrer dr. ulódja lett, a Seipel—Kienböck-csoporl bizalmi embere és ezért a szociáldemokrata ellenzék bizalmatlanul tekirrt működése elé. Mivel azonban az uj kormányt választási minisztériumnak tekintik. egyelőre Kollmannal szemben is várakozó álláspontra helyezkednek.
A német kormányválság, Luther kabínctalakillsi kísérlete meghiúsult. A kijelölt kancellár ma délelőtt formálisan visszaadta megbízását.
A magyar-osztrák szerződés tárgyalásai, llécsból jelentik: A
magyar-osztrák kereskedelmi szerződés megkötésére irányuló tárgyalások tegnap megkezdődvén, ma albizottságokat küldtek ki s ezek permanensen délelőtt délután üléseznek. A tárgyalások hangulata kedvező.
Majom-pör Jugoszláviában. — Belgrádból jelentik: Vranjában megismétlődik a hircs amerikai majom-pír. A város egyik tanilója ugyanis tudományos előadást tartóit az emberi származásról, amelyben a darwini elméletet fejtegette. A vranjai ortodox főpap erre följelentette a bíróságnak, amely elölt most megismételni készülnek azt a pert, amely Amerikában olyan nagy feltűnést keltett.
Emelkednek a válások New-yorkbun Is. Egy newyorki statisztika szerint 1924. év lolyamán a válásoknak száma növckcdell, mig a házasságkötések száma csökkent. 1924. év folyamán 52.254 házasságot kötöttek, 55.221 házasságkötéssel szemben 1923 ban. A válások száma 1924. év folyamán 2316 voll, mig 1923 ban csak 2115 válást mondtak ki.
Két hónap múlva szentelik fel a plébániatemplom harangjait
Nyolcszáz millióba kerül a templom restaurálása — Négy uj harangja lesz a toronynak
Nagykanizsa, január 19 Két hónap múlva, március 19-én, Szent József napján, lénycs ünnepségek közölt fognak bevonulni a plébániatemplom tornyába az uj harangok, hogy a li'boruba vitt régieknek a helyében az Ur dicsőségét zengjék.
A harangok beszerzési s a templom restaurálási költségei természetesen még távolról sincsenek együtt s ezeknek- mintegy 800 millió korona összege legnagyobb részben még tedezetlen, de nem lehet kétségünk az iráni, hogy Nagykanizsa társadalma még a legnagyobb megerőltetés árán is elő fogja teremteni a még hiányzó összegei s áldozatkészségével lehetővé fogja lenni, hogy a harangok beszerzésével s a templom restaurálásával járó kiadások sz utolsó fillérig mielőbb fedezetei nyerjenek. Evégből ínég nagyon sok millióra van szükség, dc a társadalom — s ez szilárd meggyőződésünk -teljes tudatában van az etéren mutatkozó kötelességének s vállvetett áldozatkészséggel fogja kivenni a ntaga lészét a még hiányzó összegeknek adományok utján leendő ösz-szegyüjtése körül.
A négy uj harangnak összsúlya csaknem 20 métermázsa. A Szent Józsefről nevezendő legnagyobb harang 10, az assisi Szent Ferencről nevezett harangé 5, a Szent László nevéről felszenlelcndó harangé 3 s a Szent Erzsébet r.eyet viselő harangnak a súlya 130 métermázsa. A haragok összhangzala £-durban fog megszólalni.
Valamennyit Szlezák László budapesti liarangöntó-mestcr készíti.
Ezekkel az uj harangokkal lekerül a templom tornyából az a kis ha-
rang, mely eddig pótolni igyekezett a régieknek s az ujaknak hiányát. Kívánatosnak tartanánk, ha ezt a város venné meg temetője számára, ahol annak elhelyezése vagy a kápolnára építendő uj toronyban vagy egy közelében felállítandó haranglábon lenne lehetséges.
A plébániatemplom restaurálása is megindul a legközelebbi hetekben. A belső freskófestést Lóhr Ferenc budapesti festőművész fogja végezni, ugyanaz, aki a kecskeméti templom belső disziiésél is készítette s aki ezidőszerint a budapesti fcrenciek templomának freskóit festi. Az ő neve elég garancia arra nézve, hogy a nagykanizsai plébánia templom dekoratív díszítése művészies és összhangzatos tesz a templom építésének stílusával.
A fclszcntclési ünnepély megtartását március 19-ére, Szent József napjára tervezi a plébánia hivatal. Részletei — természetesen — még nincsenek megállapítva, de hogy fényes kerelek között fog végbemenni, ez természetes dolog. Nagy ünnepe lesz ez a nap az egész városnak, melynek társadalma o&tallan tevékenységgel veszi ki a maga részét a kapcsolatos költségekből.
A jár^aburkolási
szabályrendelet
A járdaburkolás költségeit a liáz-és tel. ktulajdonosok, a fenntartási költségeket pedig bérnegyedenként a lakók, bérlők fogják megfizetni
Nagykanizsa, január 19
Nagykanizsa város képvíselőles-tülelének jogügyi é» pénzügyi bizottsága letárgyalta és csekély módosításokkal elfogadta a városi járdaburkolási szabályrendelet tervezetét, mely jóváhagyás végett a legközelebbi közgyűlés elé kerül.
A szabályrendeletet dr. Králky Islván főjegyző dolgozta ki s az három alapelven épül föl:
1. A járdák egységes program és terv szerint való megépítése a város közönségének feladata. A városfejlesztési szempontok ennek a kérdésnek ötletszerű, kinek-kinek telszés-szerinti megoldását nem engedik meg.
2. A járdaburkolási költségeket, mint más városokban is, a háztulajdonosoknak kell fizelniök, mert hiszen a járdák reájuk nézve állandó értékel, házuk értékének emelkedését is jelentik.
3. A fárda fenntartását a város közönségének kell vállalni, tehát mindenkinek, aki a járdát használja. Az ebbéli köllségck fedezésérc a város járdafenntartási járulékot léptet éleibe. Ennek alapja a házbér, illetve ingatlanjövedelem. Ez az alap szociális szempontból is a leghelyesebb, mert a lakás legtöbb cselben a vagyoni helyzetnek is fokmé.-ŐJe.
A közgyűlésre előkészilcll szabályrendelet tervezel főbb. pontjai a következők :
A Kereskedelmi Alkalmazottak SJMMf?január hó 30-án.
A ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 15,
A Járdaburkolási járulék
A városi tanács engedélye nélkül senkinek sem szabad járdaburkolatot lefektetni, vagy a burkolaton változtatni. A járdaburkolat mindig a város tulajdona. A szabályrendelet életbelépése előtt épített járdák fenntartása, mig azokat a város át nem veszi, a háztulajdonosokat terheli. Ezek anyaga átépítés esetén a (élek-tulajdonos birtokába megy át.
A járdák burkolását és ennek mód-ját a képviselőtestület határozza el.
A ház, illetve telektulajdonosok a város által lefektetett 4 méter széles járda és folyóka költségei! megtéríteni tartoznak. Ezt a járdaburkolási járulékot a város az épilés belejezé-sétól számitott 6 hónapon belül köz-adók módjára behajtja. Ha a haszonélvezet nem vagy részben nem a tulajdonosé, ugy a haszonélvezó is a tulajdonossal egyült aránylagosan fizetni tartozik. Nem fizetés esetén az .esedékes Összeggel az illető Ingatlan! lelekkönyvileg megterhelik. A város telekkönyvi biztosítás és megfelelő kamat eselén halasztást vagy részletfizetést engedhet. Ameny-nyiben a város a járdaépítést kölcsön utján fogja eszközöltetni, ugy az ingatlanok tulajdonosainak jogukban áll a rájuk eső járulékot a kölcsön feltételei szerint fizetni.
A kivetett járulékokat a mrgvei közigazgatási bizottságoz lehet meg-felebbezni. Ennek határozata, ellen panasszal lehet élni a közigazgatási bírósághoz.
j-árdafenntartási Járulék A Járdák fenntartásával Járó költségeket a város közönsége tartozik fedezni. A járdafennlartási járulék alapja a lakbér, üres telkeknél, kerteknél becslés utján megállapítandó összeg. A járulék ennek az alapnak 2°/o-a. A becstő-bizotlság a lanács egy tagjának elnöklete alatt két képviselőtestületi tagból, a műszaki la-tanácsosból és az adóhivatali főnökből áll. A becsléshez az érdekeltet Is meg kell bivni. A becslést is a közigazgatási bizottsághoz lehet megfellebbezni. A járdafenntartási járulékot az Ingatlantulajdonosok fizetik, de joguk van áthárítani a lakókra, bérlőkre stb. A járulék lakbéincgye-denként fizetendő s azt az adóhivatal veti ki, esetleg a tanács helyesbiti. Ha valaki nem fizeti meg a járulékot, olyan -jogi következményeket von maga után, mintha elmulasztja a bérfizetést.
lebontás, elemi csapás folytán megszűnt épületre nézve a járulék törlésének van helye. Tüz, földrengés stb. áltat megrongált károknál aránylagos csökkentést lehet kérni. Mentes a járulékfizetés alól az olyan ház vagy lakrész, melyet rendszerint bérbeadás utján szoktak hasznosítani, addig, mig az üresen áll. A törlési kérelmet a kár, üresedés megtörténte után 15 napon belül kell benyújtani.
A szabályrendelet életbelépése
A szabályrendelet a kormányható-sági jóváhagyásnak a városi kép-
viselőtestület közgyűlésén történt kihirdetését követő három nap múlva lép éleibe. Ez az időpont a lakások kormány-hatósági felszabadilásának ideiét meg nem előzheti.
NAPI HÍREK
Cserkészet é's pedagógia
London, január 14 Általános érdeklődésre számot tartó cserkészpedagógiai kongresszus folyt le most Londonban. E kongresszuson az angol cserkészmozgalom vezetői, valamint 18 egyetem, 6 papnevelő intézet és a velük kapcsolatos intézmények kiküldöttei vettek részt. A konferenciát Sir Eustace Percy közoktatásügyi miniszter távollétében Sir Róbert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója nyitotta meg. Ismertette a cserkészet célját s elnézést kért, hogy a közoktatásügyön formai tekintetben kívülálló ember létére a birodalomból összegyűlt pedagógiai tekintélyekének leckét ad az oktatásból. A cserkészet, mint pedagógia eszköz azonban oly elismert, hogy ez megbocsátható és végeredményben a nemzet java áll mindenki szeme előtt. .
A mai kor közoktatása a teóriák útjára tévedi; nagyon eltávolodott a gyakorlati élettől. A cserkészet oly nevelést óhajt nyújtani, mely sok esetben még az intelligenciát is képes pótolni. Ma két millió cserkész van a világon és máris eredményekről beszélhetünk. Hosszasan lehetne elmélkedni arról, hogy mi lesz, ha e szám százmillióra emelkedik. A konferencia folyamán prof.. Nunn, a londoni tanár és tanítóképzők vezetője kijelentette, hogy a felvételi vizRgáknál eddig mindig figyelembe vették, hogy az illető cserkész volt-e, vagy sem. Alkalmilag cserkészpeda-gógiai témákról előadásokat is tartottak a tanárjelölteknek, azonban a cserkészet kötelező tanítását nem szabad keresztührinuUiik.
A cserkészetnek mindenkor meg kell tartania önkéntes jellegét. Nem kivánatos, hogy a tanítással foglalkozók kisajátítsák maguknak a cserkészetet. Icely, az oxfordi egyetem tanára szerint a legtöbb pedagógiai mozgalom valami elméletből indul ki, mely a gyakorl&tban aztán nem válik be, a cserkészetben azonlian a kivitel megelőzte az elgondolást kor legnagyobb pedagógiai- mozgalmának mondja a cserkészetet Charles Fox, cambridge-i egyetemi tanár kifejezetten tiltakozott, hogy a cserkészetet tantárgynak tekintsék. Cserkészethez csak cserkészek értenek, nevetséges volna, ha ec,ben az iskola próbálná őket kioktatni. Azonban doktori és diploma dolgozatul elfogadtak már a múltban is disszertációkat e tárgykörből és 'reméli, hogy a jövőben is kapnak ilyeneket. Az egyetem természetesen helyet ad időnként C6erké^árgyu előadásoknak is, de ilyen alkalommal mindig szakembereket kér fel. Az egyes intézetek képviselői példák és esetek felsorolásával csak megerősítették az elhangzottakat, melyek ránk nézve is elég tanulságosak. K. R.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK:
JanaAr 21. A n»pvVaeli».l vtndfjfoflk. káv4«>k.
' «trt weíljrrCT'*'......
•mtiljcn
Nliykitilmi Kiiiinában rMc . ...
JinuAr 24. A /iin*l IíoUjIoiI *t m0vé»i«1l K6r kulim (lúidlu • vlrothij* r.»K>t(ttníNn dilutln » óftkor <<lr. Wclvjrtb Deiió: A t»«»tm5 4WI-4rtt««l<Q
Január 25. A Movr ludominYO* «tó»dii« *»lc 7 tojkof 11 Uriniibin <KI» Mítlon: CtodJV -----
HAPIREHD
Január 20, szerda
Hómat katolikus: Fáblin, Stb. Pro-tesllns: Fábián, Seb. Izraelita: Sebat hó 5.
Nap kel retfiel 7 rtra <0 perckor, nyugszik délután 4 óra 42 perekor.
Mozi. Uránia: UOsta Berlini, Lágertől Zclma K'jbcl - díjnyertes refténve. Vltdg: Bolyn Anna, lörlénelnii film. Előadások kezdete eslc 7 és 9 órakor.
.1.1 It niII,/„cl VGt.bi'il Hl.1. I

laiíulr 31. A Zdn.l Mlktó. I.oj.lm' I. r»l KCe D.J. P.f.nr .mlík-Jnn.pílyt t,l(ííxiin
i InUi.t ionul, imíbtn
MegyegyOlé;. Zalavármegye törvényhatósági bizottsági közgyűlése február 8-án közgyűlési larl. A meghívó legnap megél kezelt Nagykanizsára.
— A trachoma Zolamegyében.
Thassy Gábor dr. vármegyei liszti főorvos nyilatkozata szerint Zalamegyének a jugoszláv halárral szomszédos Mura-menti részein ItSbb a trachomás beteg, mint bármikor is volt. A trachomások átszöknek Jugoszláviából Magyarországra gyógykezeltetés végett, mert nekik nincsenek szemorvosaik s igy terjesztik a betegséget. A „Zalamegyei Újság" ezzel kapcsolatban sürgeti a Nagykanizsáról civil! szemkórház helyeit az itteni
közkérházban egy szemészeti osztály felállítását. A nagykanizsai iskolás-gyermekek közt nincs trachomás beteg, csak néhány golyvásat találtak az elmúlt napokban tartott vizsgálat alkalmával.
— Magyarnóta-est. Nagykanizsának a dalkultuszéri mindig lelkesedő közönségének február 6-án a magyar dal országosan Ismerlnevü költőjével és előadójával lesz módja megismerkedni. Ezen a napon rendezi ugyanis a József kir. herceg Szanatórium Egyesület műsoros piknikjét, melynek legnagyobb érdeklődésre számotlarló pontja Murgács Kálmánnak, a neves dalköilónck és dalénekesnek fellépte. A Szanatórium Egyesület fáradhatatlan a munkában, amit két éviized óta fejt ki Nagykanizsa szegénysorsban tengődő tüdőbetegeinek ingyenes Ijpzelésó'.cl épen ilyen fáradhatatlan piknikje megrendezésébe,'! is, mellyel nemcsak a nagykanizsai dalkultura és társadalmi élet ápolását, hanem tüdőbetegségek elieni küzdelmet is céljául lüzte ki.
- NAOYKANIZSAICIMTAR. Ara 36.000 korona. Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
r. Hangverseny. Sándor Ervin hegedűművész hangversenye a Ca-sinóban szombaton este fél 9 órakor; a jegyeket Szerb árusítja.
— Igazolták az uj megyeblzott-ságl tagokat. Zalavármcgye Igazoló választmánya a kapornak! választókerület kivételével, melyet lényeges eljárási szabályok- tticgsérlése miatt megscmmisiteltek, a december 29 én megválasztott megyebizoltsági tagokat Igazolta. Az uj megyebizottsági , tagok: a kerkaszentmiklősi kerületben Szarkásy László lendvaujfalusi fíerdísz, a nagykan'zsai kerületben Kaufman Lajos dr. városi aljegyző,
a lelsöszemenyci kerületben Beivel István vörcsöki Intéző, a pacsai kerülőiben Herlelendy József, a letenyci kerületben Csempesz Dénes dr. ügyvéd, az alsóbagodi kerületben Farkas ^ndrás és a ságodi kerületben l.enk J?nos zalaszentiváni körjegyző.
— Az OPB tárgyalásai. Az Országos Földbirlokrendezö Bíróság 111. tanácsa január 26-án tárgyalja Homokkomárom, Hosszúvölgy, Fűzvölgy, Kacorlak, Újudvar, Magyarszer. dalit-ly, Magyaiszenlmiklós és Bocska községek töldmegváltási ügyeit.
— A helyi keresztényszocialista-párt érlcsiti tagjait és keresztény testvéreit, hogy a párt hivatalos helyiségét helyszűke miatt naptól kezdve Fó-ut 17. szám alól (Köö-féle vendéglőből) a Keresztény Ollhonba (Rozgonji-ulca 7. szám) helyezte át.
— A Move következő tudományos előadása héllön. január 24 én este' 7 órakor: Kiss Márton kegyesrendi tanár: Csodák a természet és művészet kóréból szines állóképekkel.
A reálgimnázium "tornatanári állása. A nagykanizsai reálgimnázium tornatanári állása még mindig nem került betöltésre. A város azt ideiglenes helyettesítés utján fogja betöltetni s erre vonatkozólag az intézkedések megtörténlek.
— Az Izraelita Nőegylet teadélutánja. Szépen sikerült lánccal egybekötött leadélutánt rendezeti vasárnap a Kaszinó nagytermében a Nagykanizsai Izraelita Nőegylet az árvízkárosultak javára. Az est éjiélig tartott s hél órálól kezdve vígan folyt a tánc a teritett asztalokon belül.
— Nyugalomba vonult Járás-blrósági elnök. Segesdy Ferenc dr. balatonfüredi kir. járásbíróság! elnök 30 évi szolgálat ulán nyugalomba vonul!.
— Nagyszakácsi ujabb zalai áldozata. Huszka Lajos nemcshanyi lakos 26 éves leányát a napokban megkötözve kellett beszállítani a zalaegerszegi kórházba. A szerencsétlen leányasszony, ki szorgalmas látogatója volt annak idején Nagyszakácsinak, azóta is gyakran .látott" és ilyenkor önkívületi állapotba esett s ezeket a jeleneteket a lemplomb;.n is rögtönözve egész iskolákat csinál! a templomban való ájuldozásból. Most aztán a fiatal teremtés odáig jutott, hogylmagát Szűz Mária hozzátartozójának képzelte és dühöngő rohamai már olyan veszélyesek vollak, hogy kórházba kellet! szálliiani.
=. Dr. Petrlcs József ügyvédi irodáját Király-utca 35. szám (Plo-I szcr-Iéle ház) alá helyezte át.
ttoé január 2Ú.
Ujoi, ZapIctAI Simon, Lorllleux Ch. Tsa Bodapcst), Varga József, Brónyai Lajos, r'ilkó Ágoston (Nagyrécse), Lináaucr Ki-
„ Dr. Könlg József fogorvos
n,iit tér 7 fa felsőtemplom mellett) Kadságáról hazaérkezve, hétfőtől, folyó hó 18-ától kezdve újból rendel.
___ Levente-oktató tanfolyam pacsin. A Levente intézménynek a oacsai járásban való teljes és töké-Ijles keresztülvitele céljából Pacsán két hetes tanfolyamon levente oktatókat képeznek ki. Minden község 2-3 oktatót küldölt kiképzésre, ez oktatást Tőrök Pál járási levente parancsnok végzi.
— Magántisztviselők farsangi estélye. A Magántisztviselők Országos Egyesületének nagykanizsai cso-porija február 13-án a Polgári Egy-Itl ósszes termeiben nagyarányú műsoros farsangi estélyi rendez. A tánccal egybekötött jótékonycélu es-télyre jegyek elővételben a Harisnyaházban (Szarvas épület) kaphatók.
— Felúlílzetéselr. A nagykanizsai nyom-ílisr-hafteverfleny alkalmából a kővetkezők TOllak szívesek leltllllzetéselkket, Illetve lisiteletjegyeik megváltásával hozzájárulni a hangverseny anyagi eredményeihez: Gulen-Mtí Nyomda, italon Testviiek 200-200, Bctfennedet Frigyes, Bedekovics József 150—150 Danis Jenő (Pécs), Horváth Jó-Bll, Oszeszly M. Viktor (Csurgó), Ratlay Ferenc, Nagykanizsai Pártszervezet, Weltner Salamon. Níplakaréknénztár, Zalai Károly, Király Sörgyár, Izr. Nőegylet, N. N., Samu tértet, Zalamegyei Gazdasági Takarékpénz-lár Vida Kndre, Schtess Testvérek, Szabó Antal, dr. Nisponszky Béla, X. F.. Löbl Béla 100-100, Stltőmunkások 60 ezer, dr. Kállay Tibor, Markó_ Ferenc, BenUik
igoslon (ftagyrécsc), loljTié, Szabados Mátyás, HoHmann Her-mann, Pctresics István, Grosz Ernő, tludy érsel, Farkss Pál, IlarThos Gyula, Aczél gnje, Adlcr Miksa, Pörzse György, Plihál viklor, Gyömörey istván, Építőmunkások, dr. Prack István, Zerkowilz György, Licsár búin, dr. Kreister Albert, Funuakiaok, Oold Dezső családja, Cipészmunkások, Cseh Lajos, Knortzer György, Zollner János, Weisz Lajos vendéglős, Szabó István fodrász, Kein Gyula, Rosenfeld Adolf Fiai, Bazsó József, dr. Ney Hugó, Kálovics János, Király Sándor 50-50, Révész Lajos 40, Tlbola Jézaer, Bencze Gyula, BUchler Mór, K N., Németh Lajos, Ehrenstein Károly, Horváth Olii-ér 30-3(1, N. N. 25, Hóimig Gyula, Horváth Ltnus, Umpel N„ Fischer Benő 20-20, N. N., N. N„ GrUnleld Ignác, Kljíy Gyula 10-10, N. N. 5 ezer korona. A nyomdász-hangverseny rendezősége ezúton mond köszönetei a Zrínyi, Zalai éa Gutenberg nyomdáknak a rendezéshez sztllc-léges nyomtatványok rendelkezésre bocsátásáért.
■ízT Sz"vetség terjeszke-íése Zalában. A Falu Országos Földműves Szövetség Alsószemenyén 36, Lovásziban 54 & Lentiszombat-oelyen 59 taggal fiókot alakított.
— Mulatságok Pacsán. Január W 24-én az Iparoskör tombolya es-«ít; január 3I-én és február 2-án » kath. ifjúsági egyesület mükedve-
egybekötve táncmulatságot ren-Előadják a „leány furfang'-ot: február 7-én a tűzoltóság tartja a krungi bálját, február 14-én pollen mulatság lesz tánccal egybekötve.
Gv7„A k"tba ugrott. Nimeth hh P , p5 íves ófaidi asszonyt ^ az utcán lévő kútban holtan la-
va,Ú5Iinü5<K . A. ,éltékeny asszony bo-
^ ii. ®' Va,e° Ferencné nyi-
WöntaH '0rr6 szem-
ön™ V0" ""elmését. Farkas te oltani legény,, aki közben egyezte el magát. A szeren-S ' mindkét szeme-
P^ épolják. Az asszonyt letar-
2alai kőzi.óny
— Két postajárat Pacsán. Pa-
csa-Ztíaszentmíhály állomásról eddig naponkint egy kocsi posta bonyolította le a forgalmat. Értesülésünk szerint február 1-től az érdekeltek hozzájárulásával egy gyalog küldönc is fogja a levélpostát átszállítani.
-Schwarcz Dezső cégnél tiri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Az uj Slnger varrógép fióküzlet január közepén Nagykanizsán, Fő-ut 1. szám alalt megnyílik.
«= Remlngton írógépek raktára és képviselete, kedvező részletfizetés régi gépek becserélése Szabó Antal irogépraktárában.
— Schwarcz Dezső harisnyál a leg|obbak.
A Principálisvölgyi lecsapoló-társulat közgyűlése
Nagykanizsa, január 19
A Principálisvölgyi Lecsapoló Társulat Sabján Gyula dr. polgármcsíer elnöklete alatt tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyet választmányi ülés előzött meg.
A közgyűlésen megjelenlek többek közöl Bendekovics Sándor miniszteri tanácsos, Gyömörey István főszolgabíró, Eberhardl Béla gimnáziumi igazgató, Barloss Gyula főerdőmes-ter, dr. Vargha P. Teodorich plébános, Petrik Dozső DV. főmérnök, stb.
Dr. Sabján Gyula megnyitván az ülést, Polai József igazgató beterjesztette az 1925. évi zárszámadási, a számvizsgálói jelentést és az 1925. évi mérlegel. A jelentésekből kitűnik, hogy a társulatnak 863 millió korona bevétellel szemben 799 millió korona kiadása volt. A zárszámadásokat a közgyűlés tudomásul vette, jóváhagyta és a felmentvényt megadta.
A közgyűlés ezután megállapította a folyó évben végrehajtandó munkálatokat Elhatározták ugyanis, hogy a Principális főcsatornán folytatják a munkálatokat a Cigányároktól kez-dődőleg; ehhez hozzájön a Cigány-árok, régi vágóhidi árok, Dencsár-árok, uj vágóhidi árok, Lidai és SchSgerzkerli árok kiásása és ki-tisztilása.
E munkaprogram keresztülvitelére holdanként 208.000 K járulék-kivetés irányoztatolt elő.
Megsürgette a közgyűlés a Den-csár-átkon levő államuli híd újjáépítését, míg a DV osztályuiérnökségé-nek költségjavilási kollségmegtérités iránti kérelmét nagy részben teljesítette.
ÜZLET-ÁTVÉTELI
Tisuclettcl értesíteni a m. L közönséget, júbaiáiaimat és Israerőielmct, hogy helybsn, Király-utca 27. alatt Prafjer Mariska
fiiszerüzletét átvettem.
Üzletemet telesen újonnan felszereltein és vasáruval kibővítettem, Így módomban áll « legkényesebb Igényeket ls kielégíteni faszar* ós vasárukkal. Kérem a n. é. közönség, jóbarátalm és Ismerőseim szíves tamogaUsát
„, SÁFftÁN FERENC.
időjárás
A nagykanizsai mctcorologial megfigyelő Jelentése: Kedden a hőmérséklet: reggel 7 órakor -7.6, délután 2 órakor —2.5. este 9 órakor+5.8.
Felhőzet: Reggel kissé felhós, estére telicsen elborult égboltozat.
Szélirány: ENy.
Napi csapadék mennyisége: —
Hóréteg magassága 12 i,. Reggel köd és dér, este köd.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint jobbára borult, csapadékra hajló idő várható, enyhüléssel. <
Irodalom és mflyészeí
Irodalomtörténet A Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak Pintér Jenő szerkesztésében megjelenő ily cimü folyóiratából a napokban jelent meg annak folyó évi 1. száma. Benne Toldy Ferenc és Jókai Mór mint drámaíró nyernek részletes irodalomtörténeti megbeszélést. Kisebb közlemények, összefoglaló könyvszemle s egyéb apróbb kritikai ismertetések egészítik ki gazdag irodalmi rovatait.
mozi
Uránia szerdán TÉfct,í) órakor: Gösla Berllng, LagcrlöfZelma Nobel-dijnyertes regénye 2 rész, 12 felvonásban, svéd film, az „Iramszarvas" szereplőivel.
Világ szerdán 7 és 9 órakor: Bolya Anna, történelmi német filmrcmek, rendezte: Lubilsch Ernő, főszerepben Emil Jannings és Henny Portén.
Csütörtökön 5, 7, 9, pinteken 7 és 9 órakor: ítél [ö tenger, Norma Talmadgc látványos filmjátéka 7 felvonásban. Nőstll a nagyherceg szatirikus vígjáték 6 felvonásban, főszerepben Éva May.
KÖZGAZDASÁG
Bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a január 15-iki kimutatás szerint 16 7 millió pengővel csökkent. Mig az elmúlt üzleti héten a váltótárca-állomány 8-9 millió pengővel emelkedett, addig az éickészlet devizák és valuták eladása révén 7 2 millió pengővel apadL Az állami girószámlákra 2 millió pengő folyt be. Hozzájárult még a jegyforgalom változásához az egyéb követelések 17-1 millió pengős és az egyéb tartozások 07 millió pengős csökkenése.
Béresek és kanászok egy évi fizetése. A gazdaságokban most történtek a cselédváltozások. Hogy az újév napján megindult béresfogadásoknál mennyi bért kérnek a béresek, tájékozásul az alábbiakat közöljük: 24 éves béres évi bére 12 q buza, 1 hold kukoricaföld, vagy 12 mázsa csövestengeri, 4 q árpa, féléves süldő, 500 ezer korona, csizma bakkancs, szappan stb. 18—20 éves béres 9 q búzát, 2—3 q árpát, féj. hold kukoricaföldet, vagy 10 q csövestengerit, 500 ezer koronái, egy malacot, csizmát, bakkancsot, szappant stb. 12—14 éves kanász pedig 5—6 q búzát, 2—3 q árj>át, 5 q csövestengerit egy malacot 2—300 ezer koronát, csizmát, bakkancsot és szappant kér. Érdekes, hogy a gazdasági cselédek iránt sokkal nagyobb a kereslet, mint az ajánlkozás.
Az Idei országos tenyészállat-és gépkiállítás. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület az 1926. évi díjazással és vásárral egybekötött XXXV. országos tenyészállatkiállitást és az azzal kapcsolatos gépkiállítást március hó 19, 20 és 21-én fogja rendezni a budapesti lenyész- és haszonállatvásártelepen. A tenyész-állalkiállifásra ló kivételével felhozható bármilyen fajtájú, korú és ivam tenyészállat szarvasmarhából, sertésből, juhból, kecskéből, baromfiból és házinyúlból. Bejelentési határidő: 1926. február hó 3. Az idei XXXV. tenyészátlalkiállilás és vásár szabályzalát és a bejelentési iveket a rendező bizottság elküldötle már mindazoknak a tenyésztőknek, akik az előző kiállításokon és vásárokon résztvettek. Megkeresés esetén azonban a rendező bizottság minden érdeklődőnek készséggel megküldi ezeket a nyomtatványokat. (Budapest, IX. Közlelek-u. 8. sz.)
TŐZSDE
A tegnapi lanyha irányzat után az értéktőzsde forgalma ma barátságosabb hangulatban folyt te. Az érdeklődés előterében ma is Viktória gőzmalom részvényei állottak. Az áringadozás a Viktória részvényben mindössze 15.000 koronát tett és az árnivó az egész tőzsdeidő alatt a tegnapi nlvő felett mozgott, záróár-folyama tegnaphoz képest pedig 13.000 koronás áremelkedést tüntet lel. A kulisz vezetői értékei, továbbá Danubius és Cukor l'Voig terjedő árnyereséget ért el. Valamivel barátságosabban tendáltak a bánya papírok. A piac egyedüli lanyha papírja a Nasici volt, az is azonban alig 2 '/o-ot veszített árfolyamából.
Zarichi zárlat
Pilla 19:50J, London 25162;. Ne»yoi-51775, Bríii,el 2Í50.00. Milano 2090 00, tlolland 2CS 18 Berlin 123-30. Wlea 7290, 1OIUÍ600Í. Plága 153250. Oodiptit TS-80, Vtrió 71 50,3-jk.irit 231 50. Belgrád 917 5'j.
A budapesti Tőzsde deviza-jegyzése
Valuták Dovtaáh
Air.itC't «<(«'.?-M74CO kailvitu ma un2
Ct«* ko«. 210*31) / Ull-JlUt 5
MKU IUC1-I3M4 • e*lln OU-MTOICS
LVtUf nwniso lüuu: 317 -J 21
ftifrfj fr. MISJ/IU MUMII mi>i<i
koUaatf (iL iuuurtJ inow.'ío
Lat JIMJ2 Oulo IU30-HW0
Ura <74-411 Ua<o* KU»4474CO
Ura U7í-2t9i KtUao »7I 2U(
■teiki UMi i 170!('S 1)16 ltU
Otítr.KkU. i«m tocta P4i<» Í43C J7CO
0*a kor. 17710 I7J70 Prifi 1110 3117
U 1| tl u. U77MU.3 I«4Ci «7»UI
Klill U iiM7 i:
Wi:0l4470 Wtn 1X01 LOoi
JrUkor IIW7.1IU7 11773 IM:J
Termónytózmíí: Buu. lüaav. 7S kg-oi 417.SW—420.003, 77 Uí os 422 SOS—425.000, 7a kg-os 425 000 - 427.500. cg/éb dunántúli és pestvidéki 76 kg.-os 410.000 - 412.500, 77 kj-ol 4150>3-4I7 500, ,8 kg-os 417.5X>~4200-0 79 kg-os 420 0JÜ -422 503. oz, 242.500— 245.000. Iskarmánjsrpa 235.000 - 250.ÍW, sí.iroa 295.0CK3—330 000. «a 250 OM 260 0)0, tenged 180 0T0 1850(0. repce 600.000-610.000, köles 195 000 200.00>\ korpa 172-500-175 000.
Sertéavásár Felhajtás 2452. eielyból eladaűanal vlmv aaredt 700 dcb. Elsőrendű 18.000—18 5 0 tiedelt lo.SOO - 17000, szedett közép 160C.1 —16510, könnyű 14.000-15.000. elsőrendű öreg 17.000—17.500, másodrendű 16.000 16 500, angol süldő I3j»j0-2I.00Ó. szalonm
nagyban 20.010--.-. zilr.21 000 - 21.500,
lehatolt lu>s 20.003- 21.000, szalonnás letörlés 20.000 — 22 000. Irányzat közepes.
Klzdó: ZriLyi NjoudAtp.r és KOr.v -' kozeskodás RT. Nnftkaaltí.
ZALAI KÖZLÖNY
11-én, 21-én és 1-én különbeni felemeltadó és végrehajtás terhe mellett a forg. adóhivatal postatakarékpénztár! csekkszámlájára készpénzben befizetik.
Az átalányozott adókötelesek átalányukat havonként előre minden hónap else;én tartoznak különbeni adópótlék és végrehajtás terhe melleit ugyancsak ezen csekkszámlára készpénzben befizetni.
Az adókötelesek postai befizelési lapokkal való ellátását a forg. adóellenőrök végzik, a postai befizelési lapért az adóköteles állal darabonként 300 korona léritendő meg.
Nagykanizsa, 1926. január 19-én.
Nagykanizsai körzeti ,„ forgalmi adóhivatal.
FARSANGRA
MEOHIVÓK CONFETTI — SZERPENTIN
COTILLON - ÁLARCOK CREPP- és SELYEMPAPÍROK PAPÍRSZALVÉTA PAP1RTÁNYÉROK TORTA- és SÜTEMÉNY-PAPÍROK
Fischel Fülöp Fiai
paplrkereskéd^tében kaphatók.
Belga tenyészmén
4 éves, sárga azőrfl, tedcztetéal engedéllyel eladó. - Clm:
Androslcs István
Varjaskér (Somogymegye) Vasúti állomás: Kéthely. n
Hirdetések felvétetnek
jtóUTnZBTÉÍfiW
I NAGYKANIZSA, FÓ-UT 1. \
Miltényi-cipBt vegyen I
Klskmlzu Varazadlut lt>. szám alnltl vandéglSmct bílbe adom, eselleg orbk íron Is eladó._____
Eladó egy 3 X 260 Woll 3X'0 Amp. villany erő ót., egy 150 Wolt 5 Amp, vllá-glláll villanyóra és egy ló állapotban tevő íróasztal. — Bővebbel Zalai Károly könyvnyomdájában. Erzsébet-tér 18. j»
ElTdó" a réöefulban egy 800 □■öl axántótöld. — Bővebbet Merz Gyórgv.
Magyar-utca 23.____
_Egy keltnnei áthúzott •xalonoarni-fura. hatalmas tükörrel, nól Íróasztallal eladó Ktalaludy-u. 17/c. hizbilajilonoina ~HaliótI uaxdaaAg keres április konvenciói kerti munkást, kl gyOmOlCT'a és Hzólóojtisban jártas. _164
nem közönséges pörkölt árpa, hanem szakszerű csi-ráztatással táperőkben dus.
A kőzőiiségps pörkölt árpa
„Fiat autó 501."
szép, jókarban levő eladá Nagykanizsa. — Telefon 167.
vagy
aktárnak
alkalmas nagyobb helyiség
kiadó
város belterületén. Bővebbet: Zalai Károly
könyvnyomdájában H
Erzsébet-tér 18. sz. alatt.
Mindenféle
készít
a Zrínyi nyomda újonnan berendezett könyvkötészete
A Magyar Távirati Iroda
nagykanizsai kirendeltsége az összes bet- ís küllőid! terménytőzsdék hivatalos árlolyamall rádión kapja íi előfizetőinek telefonon — percek alatt továbbítja. —
Előfizetések Klrály-utcn 40. sz. alá küldendők. isci
Hyonutott > Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkeretkedíi R.-T.-1UU, Nagykanizsán. (NyoradivtwW: Oirabeck Károly).
06. évfolyam, 16. szám _ Nagykanizsa, 1926 Január 21, csütörtök Ara 1800 kwM
POLITIKAI NAPILAP
líöfcűístftf* U iíívOIÍVUWJ pC vii .•> yéeiUti-Yüeton Ti, -ajxmit 117. kAji
Felelős szürxeszlS: Kempfclen Béla
KürfttiOtt Aj Í; úóm 10.003 kkom Hét Ml háta— ------- — SO.OOC korcvs
PÁRTATLAN FELFOGÁS
!
A Nemzeti összetartás Köre gróí Apponyi Albertet választotta meg elnökéül. Tudvalevőleg ez a tömörülés legitimista célokat szolgál. Érthető érdeklődéssel vártuk tehát gróf Apponyi Albert elnöki beszédét, amelyet a kör közgyűlésért mon-dolt el. Ma olyan kérdés foglalkoztatja nemcsak hazánk, de az egész világ közvéleményét, amelytől jó, ha nemzetünk legbölcsebb lét fiai is nyilatkoznak.
Gróf Apponyi Albert a frankhamisítással kapcsolatban már több külföldi sajlóorganuinban hangoztatta álláspontját s az a beszéde Is, amelyet a lenti egyesületben mondott, teljesen azonos azzal s higgadtságról és komolyságról tanúskodik. Teljes tisztelettel hajija meg ez a minden pártok horizontjából magasan kinőtt férfiú fejet Belhíen István erélyes magatartása előtt s azonosítja magát azzal a jogrenddel^ mélyet a veszteti háború és^a forradalmak bonyodalmai hozlak léire.
Apponyi az ország jelenlegi jogrendi állapotát legitimista szemüvegen nézve ideiglenesnek tartja ugyan, de lörhetetlenül liive mindaddig, amig az üllo-polokon változtatni nem lehet. Féllékenyen őrködik ilyen viszonyok mellett is a tekintély csorbítatlan tiszlelelén s nem hajlandó eltűrni semmi olyan cselekedetet, amely a lehiggadt állapotokat felkavarni igyekezne.
Ez a frankhamisitási botrány mérges kigőzölgést áraszt egész társadalmunkra és közéletünkre s mélységesen sérti nemzetünk becsületét. . Ma már elkövetett bűntettel állunk szemben, lehetetlen annak visszacsinálása. Nem lehetetlen azonban a nemzet becsületének megvédése. Ezt követeli gróf Apponyi Albert és ezt a célt szolgálja minden erejével grúV'Bélhlen Istvánjaimkor könyörtelen szigorával a legszélesebbkörü tlsztitómunkát
végzi.
Nyilvánvaló, hogy ennek a frankhamisitási botránynak mesz-szenyuló elágazásai vannak, de vezessenek bármily kényes területekre, a katmány visszatart-
hatatlanul kibogozza ezí a biin-labirintust.
Egyre szélesebb hullámokat vet ma ntár nemcsak Csonka-Magyarországon, de a küifóld közvéleményében is az a hit, hosy a frankhamisitási botrány a Trianon által teremtelt egyenlőtlen elbírálásnak a következménye. Ennek a békeszerződésnek elviselhetetlen következményei lettek s ha. Európa mélyebben néz a dolgokba és keresi a Irankatnisilási botrány rugóit, olyan lélektani igazságokra fog bukkanni, amelyek mellett nem surranhat el.
Ennek hangoztatásakor pilla-
natnyilag netn akarjuk kisebbíteni a bankóhamisitók bűnét, de amikor Apponyi Albert is Trianont látja a háttérben véresen meghúzódni, ennek nagyon komoly alapjai vannak.
Magyarország,mindent el fog követni, hogy a frankhamisitási botrány szégyenétől megtisztuljon, de siessen a külföld is segítségünkre, hogy nemzetünk visszanyerje lelki tisztaságát, az igazság érvényesülésébe vetett hitét, mert amikor azt látta, hogy Kassát és Ko'ozsvárl minden jogalap nélkül el lehetett rabolni tőle, mélységesen megrendült hitében és tradicionális erkölcsi alapjaiban. Mindezt Trj^ non okozta.
Léirejőit a megállapodás az ellenzékkel
A parlamenti vizsgáló-bizottság megkezdi munkáját a frank-ügy politikai hátterének felderítésére — Az egy-séyespárt rögtönzött ülésen vette tudomásul a megállapodási -- A népjóléti miniszter kritikája a fővárosi kórházakról — A lakások felszabadulásáig emelkedni fognak a házbérek — Hitel a magánépitkezésekre
ilud.pest, január 20
A tegnapi viharos nemzetgyűlés után ma teljes szélcsendben folytatták a népjőlé'i tárca költségvetésének tárgyalását. A tegnapi izgalmas óráknak minden nyoma eltűnt a folyosókról. Csak a karzatokra igyekvő közönség várja a tegnapi nagy jeleneteknek esetleges megismétlődését.
Az Ölést 11 óra után nyitotta meg Scitovszky Béla házelnök.
A lakásépítés költségvetésének kérdéséhez elsőnek
Petrovicz Gyula szólalt hozzá s elismeréssel adózik a népjóléti miniszter személye iránt. Bírálata csak intézkedéseinek szólt s főleg azok ellen irányul!, kik azokat az 6 nevében megtették. Az állami lakásépítés drágább, mint a ntagánépitkezés — folytalja. At kell térni a magár,építkezés rendszerére. 4 százalékos záloglevelek kibocsátása utján a ma-gánépitkezés előmozdítását- szorgalmazza.
Csilléry András dr. egyes lakásépítéseknél nem látja a helyes irányt. Szükségesnek tartja, hogy a lakások megfeleljenek a közegészségi követelményeknek is. Szóvá teszi a vidéki orvosoknak a helyzetit s a vi-
déki lakásviszonyókat. A költségvetést cifogadja.
Utána Kétli Anna arra kéri a kor-' mányt, hogy a lakásoknak és üzleteknek felszabadítását olyan időpontra halassza, mikor elegendő lakás és üzlethelyiség áll már a közönség rendelkezésére.
Kiss Menyhért felszólalása után
Matasits Géza a vidéki lakásviszonyokról beszélt.
Vass József népjóléti miniszter válaszol az elhangzott felszólalásokra. Elismeri, hogy az állami építkezés drágább, mint a magánépitkezés, amiért azoknak sorozatát le fogja zárni. Sajnos azonban, a népjóléti tárca rendelkezésére, nem ált olyan összeg, hogy magánépitkezési hitelt folyósíthasson. Ellenben sikerült az összkormánynál kijárnia azt, hogy olyan hitelt bocsátottak rendelkezésére, amely támogathatni fogja a magánépitkezési, olyannyira, hogy a tavasz folyamán 15—20 bárház felépülhet a főváros területén. Nem ta-: gadja, hogy ebben az elhatározásában nagy része volt ugy a sajtóban, mini a közvéleményben clhagzstt^in-dokolt vagy indokolatlan támadásoknak, amelyek 'az állami építkezési
akciók ellen hangzottak el Bár hivatalosan állást nem foglalt eddig a lakáskérdésben, de mint magánember kijelentheti, hogy a lakások és bolthelyiségek szabadforgalmát inkább ma kell megcsinálni, mint holnap. Nem látja semmi garanciáját annak, hogyha most prolongálná ezt a terminust, jövőre, esetleg tiz éy múlva a lakók, egyszóval az érdekellek ne jönnének továbbra is ezzel a jogosnak lálszó kívánsággal. A kormány nem várhat addig, amig a magánépitkczésiakciómegkczdődik.
A lakbérek emelkedni fognak
Vass József a lakásfelszabaditás-ról beszél ezután, amely 1926-ban történik meg, de amelynek hatálya csak 1927. évi májusában kezdődik. Ó maga is azt hiszi, kogy a lakbérek a szabadforgalom első idejében fel fognak ugrani. Koncedálja, hogy nehézségek lesznek, de bizik abban, hogy ezek egy negyed után el fognak simulni. A lakbérek, amelyek moslantó! 1927. májusáig emelkedő, ben lesznek, a lakások felszabadulásakor nem fognak nagyobb ugrásokat lenni. Ami a népegészségügyet Illeti, tisztában van azzal, hogy 'a vidék lakásnyomorusága a vidéket lelte a legtöbb néppusztitó betegség gócpontjává. Sehol sincs annyi ve-nercás, annyi tbc.-s beteg, sehol sincs szükség annyira az anya- és csecsemő-védelemre, mint a falvakban. Gondoskodni kíván egy építkezési és egészségügyi szabályrendeletről, amely abban különböznék a többi szabályrendelettől, hogy azt valóban végre is fogják hajlani.
Kétli Anna az állami kislakások ügyében szólal f:l s kérdi, hogy az áliami kislakások tatarozására miért fordítanak az idén két milliárddal kevesebbet, mint tavaly.
Vass József válaszában kijelenti, hogy azért fordítanak két milliárddal kevesebbet, mert tavaly a legtöbb kislakást gyökeresen átjavították. — Amennyiben azonban szükség volna uj tatarozásra, póthilet alakjában hajlandó azt folyósítani.
Az ötödik szakasznál ismét Kétli Anna szólal fel, aki azt kérdezi a népjóléti minisztertől, hogy az állami kislakások bérci ámivclláló hatással leilznek-e 1927-ben a lakás-felszabadításkor a többi lakbérre.
Vass József erre nem tud határozott válasz! adni, sajnos, nem épülhet annyi kislakás, hogy ez a kereslc-
ZALAI KÖZLÖNY
1026 Januir 21.
tel befolyásolni fudní. Reméli azonban, hogy az állami bérek mégis zsinórmértékül fognak szolgálni a magán bérekre.
Pintér László arra kéri a minisztert, hasson oda, hogy az elmebetegek kórházi költségeit ne kebelezzék be ingatlanaikra.
Vasi József miniszter kijelenll, hogy ezt a kérdést revízió alá veszi, de abban az értelemben, ahogy ezt a képviselők kivánják, csak a jövő évi költségvetésben tud gondoskodni.
A fővárosi kórházak gazdálkodása
Kétli Anna: Az autonómiák beteg-ápolási kötelezettségének megállapítása a törvényhatóságok megterhelését Jelenti. Ha ezt sikerűi a kormányzatnak kereszlülvinnic, akkor a budapesti kórházak nem lehelnek maJcT abban a helyzetben, hogy a vidék betegeivel ízemben liberálisok legyenek a betegfelvételnél. Azlajánlja a kormánynak, hogy szedjék be az autonómiák által bevételezett betegápolás! összegeket és fedezze a kormány a kórházak kiadásait.
Propper Sándor: Az egységespárt házszabályának csődje nem engedte meg, hogy a tárca vitája hosszabbra nyúlhasson. (Zsitvay Tibor elnök Proppert Sándort ezért a kifejezésért rendreutasítja). Foglalkozik a városok kogresszusának határozatával. Megdöbbenéssel állapítja meg, hogy a kormányzat teljes nemtörődömséggel viseltetik a munkanélküliek problémájával szemben.
Zsitvay Tibor elnök figyelmezteti Proppert, >zogy eltért a tárgytól.
Propper vitatkozik az elnökkel amiért rendreutasitásban részesül.
Pintér László felhívja a miniszter figyelmét a nyilvános közkórházak orvosainak és tisztviselőinek státus-
rendezésére. Petrovácz Oyula felszólalása után
Vass József népjóléti miniszter kijelenti, hogy a költségek rajoniro-zása és beosztása a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozik és ezért legnagyobb sajnálalára nincs abban a helyzetben, hogy ezekre a felszólalásokra reflektálhasson. Ezzel szemben a betegápolási díjak megállapítása az ó rajonjába tartozik, ezért készséggel válaszol ezekre a kérdésekre. Tavaly, amikor a drigaságl indexszám 160 körül volt, megvizsgálták, hogy melyik az az összeg, amelyért elsőoszlályu betegápolást nyújthatnak a közönségnek. Azóta a drágasági indexszám 130 ra szállt le, tehát antiszociálisnak és igazságtalannak találná azl, hogy a beteg-ápolási illetékei 60 000 ről 70 ezer 1 koronára emelje fel. Amennyiben | Budapest székesfőváros kórházkeze- 1 tősége arra hivatkozik, hogy emellett a dij mellett csak deficütcl gazdálkodhat, kénytelen azt a kijelentést tenni, hogy egyszerűsítse le a jóvá-ros a kórházak gazdálkodását, legyen nagyobb figyelemmel a beszerzéseknél és akkor okvetlenül meg fogja találni azt az utal, hogy delicil nélkül dolgozhassák. Távol áll tőle, hogy Budapest székesfővárosának kórházi kezclőségél meggyanúsítsa, de neki, mint főhatóságnak, kötelessége, hogy objektív kritikái mondjon és rámulasson arra az útra, amely szerinte a deficitet cllmlnál-hatja.
A népbetegségek elleni védekezés szakaszánál Beck Lajos a venereás betegségek elleni küzdelemre hivja fel a kormány figyelmét
Kétlt Anna azt kívánja, hogy a vérbaj elleni küzdelemre előirányzott hárommilliárd helyeit tízmilliárd ko-
ronái vegyenek fel erre a célra a költségvetésbe.
Kiss Menyhért után Vass József népjóléti miniszter kijelenti, hogy az 1926—1927. évi beruházási fedezetből nagyobb összegei fog fotditani a tuberkulózis és a venereás betegségek elleni védekezésre.
Szünet után 3 órakor nyitotta meg az elnök a parlament folytatólagos ülését.
Puky Endre a közegészségügyi törvény hiányosságát teszi szóvá. Községi hozzájárulásokból vármegyei alapol kellene létesíteni. Ebből fizethetnék a községi orvosokat
Vass Józsel dr. népjóléli miniszteri státusrendezés érdekében meg-leszi a szükséges lépéseket a pénzügyminisztériumban. A vármegyei egészségügyi alap gondolatál örömmel üdvözli s reméli, hogy az rövid időn belül megoldható.
Pintér László, Kéthly Anna, Rain-prechl Antal hozzászólásai ulán
Vass József dr. kijelenti, hogy a hadirokkanlak községi orvosok állal történő felülvizsgálata ügyében már nem tesz semmit, hiszen az befejeződik. A rokkantadó növelni fogja a rokkantellátásra előirt összegeket. Reméli a közeljövőben a kérdés végleges rendezéséL
Malasils Oéza, Beck Lajos felszólalásai után Saly Endre a munkás-biztosító autonómiájának visszaállítását sürgeti.
Vass József dr.: Az erre vonatkozó törvényjavaslat tető alá hozásától függ.
Elnök a vitát berekeszti. A további (ételeket vita nélkül fogadták el s ezzel a népjóléti tárca költségvetését részieleiben is letárgyalták.
A parlamenti bizottság ne legyen precedens Szünet után elnök napirendi javaslatával szemben Farkas István java-
solta, hogy a holnapi ülés első pontjául a 25 tagu parlamenti bizottság kiküldését tűzzék ki, hogy a bizottság a frankbamlaitási ügy politikai vonatkozásait megvizsgálhassa.
Bethlen István,gróf: Az előterjesztéshez hozzájárul, de kéri a Házat, ezt a bizottságot a jövőben más ügyekben ne tekintsék precedensnek. Ö hozzájárult a bizottság kiküldéséhez, mert nem szabad elzárkózni semmi olyan lépés elől, mely az Ugy felderítését valami módon elősegilené. A létrejön megegyezés teljes mértékben biztosítja a bírói függetlenséget.
A nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadta Farkas Istyán javaslatát.
Az interpelláló képviselők egymás után kérik interpellációik elhalasztá-j sál. iqzsonyi Vilmos kijelenti, hogy a frankhamisilási ügy a Ház elölt egyáltalán nem lisztázható. Eckhardt gyerekes cselekménynek minősíti a frankhamisítást
Eckhardt Tibor 8 interpellációja elhalasztását kéri. A frankügy elintézését — mondotta — nyugodtan látja azokban a kezekben, ahol van. Tiltakozni akar a rágalom-hadjárat ellen, melyet a baloldal indít ellene s ami folytán a bűnvádi eljárást rágalmazás miatt megindította. Álláspontja az, hogy a frankhamisilási ügyet személyekre való tekintet nélkül le kell folytatni. Követeli azonban az eljárás megindítását azok ellen Is, kik a közvéleményt meghamisították. Ha Windischgrálz és Nádosy börtönben ülnek, ugy a közvélemény meghamisitóinak is olt a helyük. Tiltakozik az ellen, hogy az ÉME-nek ehhez az egész ügyhöz köze lenne. Tiztában van azzal, hogy a magyar integritás ilgyit csak mindennapi munkával, de gyerekes cselekményekkel nem lehet szolgálni. I Az egyetlen Kiss Menyhért mondja
KOD
(Bgy haditenttriu naplójából) Irta: Péehy-Horváth Rczsö P) A csillagok élénken kiragyogó, ezüstös, hideg fényét nemsokára irigyen és fátyolszerűen takarta cl a téli hajnal sürü, szürkés-piszkos köde. Alattomosan, kúszva hömpölygőit, szélesen terjengve omlott a köd és lomhán feküdt a tenger felületére, amely ugy hánykolódott éf üvöltözött, mintha sohasem akarna megnyugodni Láthatatlan és sejthetet-len irányból, ismeretlen helyről kúszott előre a ködfolyam és mint a sürü gőzpára, lepett el és nyelt magába lassan mindent. A kormányos először a hajóorr kakastarajál nem látta többé a leereszkedő sürü massza miatt, aztán — hogy ez óvatosan, de könyörtelen végzetességgel előbbre csúszott — eltllut a szemei elöl az apró jelzőárboc felkiáltójele, majd a hajóperem vaskoriálja és a három iromba vaskémény is... Mindent elnyelt, bizonytalan és vastag homály mögé rejteti az omló köd.
És nagyot rikkantva, felrivalgó sikoltással szólalt meg a torpedónaszád ködtülökjc. „Hu-u-ullh I" — ordított fel gőztüdejc minden aggodalmával a rohanó naszád és — „Hu-u-uhh I" — hujjantott egyel a kis hajó, amelynek minden egyes porcikája és alkatrésze idegeskedve,
szinte túlérzékeny emberi ideggé válva figyelt a ravasz ködre, erre a fehér füstre... „Hu-i'-uhhl" — rikkanton egyet a ködltllök újra és újra és az aggodalmasan kiszakadó jajdulásról érezni lehetett a naszád vasszivének ijedelmes, érzékeny és finom dobogását is— -
„Hu-u-uhhI" — hangzott újból... és a vetőkbe hasiló hangra mintegy kaján és ördögi módú gúnyolódásra válaszként, esetlen szörnytest keresztezte a torpedónaszád útját. Egy esetlen, sötétszürke és magas hajó: test bizonytalan körvonalai válnak ki a füstsürüségü ködből... Magas, fekete kéménye stlrU szikracsőt pöfékel és az alacsony, fehérre lestett kormányhid szélén élénken csillogva ragyog ki a ködből egy zöld jelzőlámpa pislákoló fénye...
„Hu-u-uhh!" — hasit ismét a levegőbe a torpedónaszádon. Aztán lázasan csilingel egy villamoscsengő, amely a gépházba ad jelzést és elfulladt, rémült fcang ordil a halló-csóbe: „ „
— Beide Maschine ganze Kralt rückwíirtsl...
A válasz — mint valami kegyetlen és rémes visszhang — hallatszik legott:
— Beidc Maschine gehl ganze Kralt rűckwítrts!
Aztán nyomban ádázul megremeg a dülöngélő hajólest. Reszketve, ráz-
kódva fut rajta végig valami halk, de erőteljes remegés. A hatalmas gépek háromezer lóerő borzalmas hatalmával esnek neki a csavaroknak. A naszád teste hirtelen megrázkódik, amint az ellentétes erők hatalma végigfut a hajón, hogy egy pillanat alatt megkezdjék, végigktlzd-jék és befejezzék, megnyerjék harcukat, amelytől sok ember élete és maga a hajó is függ.
Paskolva, megveszetten dolgozik a két hajócsavar. A döbbenetes erőkifejtés alatt a szilárd acéltest tétovázó mozdulatokkal táncol a hullám-tarajok élén. Szinte érezni lehet, amint a propellerek kétségbeesett munkája lassan lefogja a naszád futását és a hajó haladása lassúbb lesz...
De azért megy, megy előre a naszád. A hajólest. bukdácsolva.fúrja előre magát a zöld viharhullámokban és előtte a szürke szörny és villódzó zöld jelzőlámpája mind nagyobb lesz, hogy -pillanalról-pilla-natra megdöbbentőbben bontakozzék ki ... És vérlfagylalóan, mint maga a könyörtelen, szivnélküli, vihogó végzet...
A torpedónaszád kormányhidján az olajba áztatott kaiicsukköpenye-gekben és az övig érő viliarcsiz-mákban a két tiszt llvegesedő szemekkel tapad a szürke rémre, a szivük ijedt kalapálással ver, a lélek-
zelük fujtatva, 2ihálva dolgozik. Minden gondolatuk az, elég finom-e a naszád szerkezete, elég precizen engedelmeskedik-e a Iwfó agyának — az átnyergelő gépezetnek — az egész hajótest?... A szemük rémületes, szörnyű vívódásban mered a.gigászivá megnövekedett, emeletnyi ma-gasságuvá esetlenedett szürke rémre, az idegen hajóra... A füleikben kemény sustorgások hangosodnak, a lelkük mélyén zengő gyászinduló harsan meg és már hallani vélik a rettentő recsegést, zuhogást, ropo-gást és dörgést, aniinl a torpedónaszád acéllemezekkel borított, érc-sarkantyuvol ellátott teste nekiront és beleszalad az útját keresztező hajótestbe..,
„Hu-u-uhh !" — rikoll egy nagyot újra a hajókürt... zengése most mintha metsző gúnnyal sikoltana vagy mint valami felsivitó .harsány kacagás, amellyel halálba induló halálraítélteket gúnyolnak ki... Most... inostl...
Halk, puha, alig észrevehető döc-cenés fut végig újra a naszád testén.:. Az átnyergelő gép halalma uralma alá vetle a hajótestet és a naszád ideges remegéssel, de már lecsillapodva torpan meg a két hajócsavar rettenetes, tulfeszitctl munkájától... Éppen a másik hajó előtt... és a naszád orra éppen csak hogy érinteltc a szürke óriás vaslemezeit. I Mintha kopogtatott volna valamilyen
1926 lanuár 21.
tl interpellációját, melyben statisztikai adatokkal alátámasztva kormányintézkedést kér a munkanélküliség lehető gyors csökkentésére.
Az Interpellációt kiadták a népjóléti miniszternek. Az ülés vége este >1,8 órakor.
összeférhetetlenség A nemzetgyűlés összeférhetellen-jégi állandó bizottsága gról Széchenyi Viktor elnökletével ma délelölt Ölést tartott. A bizottság Vargha Imre nemzetgyűlési képviselő összeférhetetlenségi bejelentését tárgyalta, melyen Vargha Imre közölte, hogy i kincstár megvásárolta Szentgolt-hárdon a tulajdonát képező házat száznyolcvanmillió koronáért határrendőrségi laktanya céljaira. A bizottság mai ülésén az összeférhetetlenségi bejelentést a zsűri előtt leendő tárgyalásra, illetve Ítéletre előterjesztette.
Peldl Gyulát két napra kizárják a parlamentből
A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága ma délelőtt féltizenegy órakor Fóy Oyula elnöklete alatt ülést tartott, melyen Peldl Oyula nemzetgyűlési képviselő ügyét tárgyalta, akit a plénum a legnapi ülésen tett közbesiólásáért utasított a bizottság elé. A bizottság ugy határozott, hogy Peldl Oyulának a nemzetgyűlés üléséről két napra való kizárását indítványozza, ezzel szemben Györky Imre, Rupeit Rezső és Horváth Zoltán kisebbségi véleményt jelentettek be, melyben Jegyzőkönyvi megrovást hoznak Javaslatba.
Csütörtökön megválasztja a Ház
a vizsgáló bizottságot, melynek tizennégy kormánypárti és tizenegy ellenzéki tagja lesz. Oróf Bethlen István miniszterelnök kijelentette, hogy a bizottság rendelke-
. zalai közlöny)
gigászi, rejtelmes kapun, amely mö-göll csodálatos titkok, rejtélyes csodák várakoznak... maga a halál...
Aztán a hajótest megmozdul, ahogy-hatni kezd végre a propellerek szakadatlan, erőteljes munkája. Mind gyorsabban, mind lázasabban kezd távolodni egymástól a két hajótest, mind gyorsabban és gyorsabban kezd hátrafelé húzódni a torpedónaszád. A csavarok zurbo|va, paskolva ka-• impálnak a vízben, a felkavart viz Chéren kavarog az aranyos névbe-sora alatt és az erősebbé váló száguldás megdöngeti és végigresz-ketleU a fedélzet padlóját.
-Hu-u-uhh l« — hangzik újra. A szürke rém megkisebbedve marad a naszád orra előtt és ijesztő, Poros alakja bizonytalanná válik, amint benyeli a kavargó, füslfehér ímI.Tld jelzőlámpája szomorúan ™ódzik át a vaslag párafátyolon és 'Ovid és gyámoltalan pislákolás után
Sí! cUü!,ik- Mís csak egy-w
eiesebb vonal, sarok vagy egyéb rész idegen hajóból, aztán hir-fien ólmos köd, bizonytalan és ne-LSíU'kcsé8 borit cl mindent .. !, , rit el mindent. A torpedó-naszád lassan, óvatosan bukdácsol . -Hu-u-uhh 1- - rikoltja kö-"IHekmtócn és aggodalmasan.
____(Vége.)
zésére foi állani, nehogy a külföld azt higyje, hogy valamit is titkolni akarnak. A kormány mindent elkövet, hogy biztosilsa a bizottság működésének eredményességét.
Létrejött a megegyezés az ellenzékkel
Azok a tárgyalások, amelyek ScI-tovszky Bíla házelnök és Zsltvay Tibor alelnök közvetítésével két nap óla úgyszólván megszakítás nélkül folynak abból a célból, hogy a frankhamisitási ügynek kapcsán felmerült eltérések a kormány és a baloldali pártok közölt elintéződjenek, hir szerint ma délután egy órakor befejeződtek és megállapodás Jött létre.
A megállapodást délután félölkor véglegesítették. Hir szerint a nemzetgyűlés harminclagu parlamenti bizottságot küld ki a frankhamisítás politikai hátterének kivizsgálására, melynek a nyomozás befejezése után jogában lesz a frankhamisitási ügy aktáiba betekinteni.
A bizottság azonnal megkezdi működéséi és Jogában áll magán és politikai személyeket kihallgatni az ügyre vonatkozólag.
A baloldali blokk a bizottságban két helyet tartott fenn magának, két helyet kívánnak az ellenzéki képviselők, mig a többi helyre a kormánypárt, keresztény gazdasági párt, fajvédők és keresztényszocialisták, valamint a kormánypárton kívüliek vesznek részt. A megállapodás véglegesítése után hivatalos kommünikét adnak ki.
A megállapodás létrejötte után elmaradnak a bejegyzett Interpellációk.
A megállapodás szövege és a bizottság tagnévsora
(Éjszakai telefonjelenlés.) Az egységespírt délután 5 órakor rögtönzött értekezletet tartott, melyen gróf Bethlen István ismertette az ellenzékkel létrejött megállapodást, mely a következő:
„Egy 25 tagu parlamenti bizottság küldessék ki, hogy megvizsgálja a frankhamisilási Ugy politikai vonatkozásait.
Ecélból a bizottságnak joga van idézni azokat, kiknek felvilágosításaira szüksége van. A miniszterek is hajlandók megjelenni felvilágosítás adás végett.
A hatóság a szükséges iratokat rendelkezésre fogja bocsátani és törvényes kereteken belül megadja a szükséges felvilágosításokat. Az esetleges titoktartás alól való felmentést a kormány előzékenyen Fogja kezelni.
Ha a bizottság a letartóztatottak valamelyikét kívánja felvilágosításokén kihallgatni, vagy a bírósági iratokba betekintést szerezni, másolatokat készíteni, eziránt az igaz-ságügyminiszter utján a bitósághoz kell fordulni és az a törvényes kereteken belül a kérelmet teljesíti.
A bizottság Ülései a Ház tagjai részére sem nyilvánosak/_
A határozat ismertetése után a miniszterelnök közölte a párttal azokat a szempontokat, melyek a kormányt a megegyezés létrejötte tekintetében vezették. Kérte a párt hozzájárulását.
A képviselők helyesléssel vették tudomásul a megkötött megállapo dást s az erre vonatkozó határozathoz hozzájárultak.
A bizottságba az egyes pártok a kővetkező képviselőket Jelölték:
Egységespárt (140 tag után |elöl 14-et): Zíitvay Tibor, Almássy László, Berky Oyula, Bessenyei Zeno, Erdélyi Aladár, Erödi-Hanach Tihamér, Hajós Kálmán, Nemes Bertalan, Eőrlfy Imre, Platthy György, Herczeg Béla, gróf Szapáry Lajos, Rubinek István és dr. Szabó Sándor.
Keresztény Gazdasági Párl (22 tag közül 2 jelölés): Wolff Károly és Varga Oábor.
Keresztényszocialista párt (6 tagból I jelölt): Haller István.
Szociáldemokrata párt (24 tagból 2 jelölt): Peyer Károly, Qyörky Imre.
Kossuth-párl (6 tagja kftí i jelölt) Ruppert Rezső.
Fajvédő-párt (8 tagja közül 1 jelölt) : Eckhardt Tibor.
Demokrata-párt (5 tag közül I jelöli): Vázsonyi Vilmos.
Kispolgári párt (6 lag közül I jelűit): Hegymegi-Kiss Pál.
Pártonkivüllek (27 tagból 2 Jelölés): Lapzártáig konkrét jelölés nem történt. Valószínűleg Pallavicini Oyörgy és Rassay Károly.
belfAldi hírek
Letartóztatás a frankhamisítás ügyében. Budapestről jelentik: Ma delelött az ügyészségről utasítás érkezett a főkapitányságra, hogy állítsák elő Stitz János budapesti mérnököt, aki az ügyészségi adatok szerint tudomással bírt a frankhamisitási ügyről, sőt őt is felkérték arra, hogy csatlakozzék a hamisfrankter-jesztókhöz. Délben előállították a főkapitányságra Stllz Jánost, akinek előállítása és kihallgatása azonban a legnagyobb titokban történt. Délben egy órakor meghozták a döntést: a rendőrség Stllz János előtt kihirdette az előzetes letartóztatásról szóló végzést.
Blaha Lujza temetése. Tegnap délután inpozáns módon, a szeretetnek és gyásznak ritkán megnyilvánuló Osszeforrottságában ment végbe Blaha Lujza temetése. Már a kora reggeli órákban ezren és ezren zarándokoltak az elhalt nagyasszonynak a Nemzeti Színház előcsarnokában felállított ravatalához s azt a koszorúknak megszámlálhatatlan sokasága borította. A temetésen részt vett gróf Ktebelsberg Kunó kultuszminiszter is. A kerepesi-uti temetőben Jókai Mór sirja közelében helyezték őrök nyugalomra.
A német kormány Hindenburg tekintélye révén mégis megalakult. Az elnök tegnap magához kérette a középpártok vezetőférfiait s rámutatott a megegyezés kötelességére. A demokrata párt Koch-ot elejtette s a bajor néppárt elfogadta az általuk javasolt Kalz minisztereégét.
A nyilvános könyvtár kérdése
Nagykanizsa, január 20
A városi közművelődési bizottság legutóbb tartott ülésében — mint erről a körülményről már hírt adtunk— egy könyvtári albizottságot küldött ki, mely nyomban elhatározta, hogy a városi muzeumot a mai napon megszemléli s javaslatot tesz arra nézve: mlképen és mikor lehelne a vele kapcsolatos könyvtárt a közhasználatnak átadni ?
A bizottság: dr. Vargha P. Teodo-rich, dr. Winkler Ernő és Kempelen Béla dr. Sabján Oyula polgármester vezetése és Sólonyl István kegyes-rendi tanár, ideiglenes muzeumi őr kalauzolása mellett beható szemlét tartott a piarista-gimnázium épületében elhelyezett városi muzeumban s eljárása eredményeképen felkérte dr. Winkler Ernőt a könyvtár katalogizálására vonatkozó rendszernek kidolgozására s annak a bizottság tagjaival leendő közlésére.
A múzeum könyvtárának gazdagsága megleple a bizottság tagjait Benne főleg a történelem s a szociológia vannak bőségesen képviselve, de gazdag szépirodalmi munkákban és lexikonokban is. A könyveknek legnagyobb része szekrényekben már lajstromozva van, de-generális katalogizálásuk még feldolgozásra vár. Úgyszintén elkészítendő hozzájuk a szakkatalógus is.
A bizottság — mihelyt a katalogizálás munkájával elkészül Sólonyi István tanár, akit az egész könyvtári anyag gondos és szakavatott rendezéséért csak elismerés illet meg — javasolni fogja, hogy az bizonyos napokon átadassák a közhasználatnak.
Mi a magunk részéről célszerűnek tartanók a könyvtárnak a mostanában zeneiskola számára átalakított szomszédos épületbe való átköltöztetését, de tekintve ennek az épületnek kisebb szobákra történt tagozódottsá-gát, kívánatosnak tartanók, hogy a jelenlegi hatalmas méretű könyvszekrényeit helyett a város üvegaj-tóju és tárható keskenyebb könyvszekrényeket készíttessen s a nyilvánosság számára való megnyitása előtt a közművelődési bizottság vegye vizsgálat alá a könyvtár elkészítendő katalógusát a tekintetben, hogy minő könyvekkel kellene még annak állagát bőviteni. Ugyanis feleslegesnek tartjuk, hogy a könyvtárban például az Egyetemes Regénytárnak talán 70—80 kötete is helyet foglaljon s vannak benne kiselejtezésre alkalmas még egyéb könyvek is. Igy beszerzendők lennének esztétikai, technikai és általános művelődéstörténeti mpnkák, aminőkben a könyvtár jelenleg nagy szegénységet tüntet fel.
Itt az ideje, hogy végre Nagykanizsa városa is megnyissa könyvtárának ajtaját a nagyközönségnek azon egyénei előtt, kik ismereteiket
A Kereskedelmi Alkalmazottak január hó 30-án.
A
ZALAI KÖZLÖNY
1926 Január 15,
bővíteni s a könyviárban esetleg egy vagy más irányban kultúrtörténeti kutatásokat Is végezni óhajtanának.
A bizottság megkezdte működését s reméljük, hogy jav