Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
10.45 MB
2010-02-24 16:10:08
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1053
8048
Rövid leírás | Teljes leírás (1.7 MB)

Zalai Közlöny 1926 272-296sz december

Zalai Közlöny
Politikai napilap
66. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

06. évfolyam, 272. szám
Nagykanizsa, 1928 december 1, szerda
Ar. 2000
korona


POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
: llicytsbu 71 uta
üttnUH irt ejy aOOOO kaniaa

Mit akarunk?
Irta: Schandl Károly dr, földmivelésügyi államtitkár
December második hetében ország-gyűlési képviselőket választunk Sokan azt hiszik, hogy a képviselőválasztás most is csak politika, pedig halálosan komoly a dolog. Nem babra megy a játék. Nyolcmillió magyar ember kenyeréről, életéről van szí.
Bethlen Istvánt a jó Isten küldte ennek a szegény népnek, hogy ;a sok csapis után a megélhetés útjára vezesse. Ha egyes politikai csoportok még kivtll is vannak Bethlen pártján,- lelkiismeretükből késztetve támogatják és maholnap minden józan és Önzetlen polgára ennek az országnak abban az egységes táborban lesz, amelynek veiére Bethlen István.
Nem akarunk löbbi felfordulást. Elég volt a forradalmakból. Nagyon lyukesze van annak, akt már elfelejtette, miiyen világ volt, mikor a forradalmi politikusok vjlak a kormányon. Soká koldul még a migyar attól, hogy az októberi forradalom urai a nyakunkra ültek. Se Tri inon, se a vörös uralom nem jö t volna, ba 1918-ban kormányra nem jutnak azok a politikusok, akik ma kevés cégváltoztatással újból agitálnak a nemzeti egység ellen. Minden nyomorúságunk : pénzromlás, drágaság, munkanélküliség, uzsora, tdósság és lorgatmlzdó elmarad, ha derék katonáink dicső győzelmét pár nap alatt meg nem semmisiti az oklóberi forradalom. Ez tette beteggé az országot.
Bolond ember, aki olyan kocsisra bizza a gyeplőt, aki egyszer már a szakadékba vf\'te a szekeret gazdás-tól egytl\'t. Nem is hisszük, hogy akad okos ember, aki feltll a ludasoknak, akármilyen áldemokráciát és balfogást hangoztatnak is. Ds bolond ember az is, aki a gyógyító orvost szidja, ahelyett, aki a bajt okozta neki Már pedig ugy áll a dolog, hogy hat év óta Bethlen István gyógyítja az országol abból a sok bajból, amit a baloldali gáncsolók szereztek neki.
Mi azl akarjuk, hogy az ország gyógyítása teljes sikerrel járjon. Az oiszág nagyon beteg volt. Egy beteg sem csókolja meg az orvos kezét, mikor operálják. Nem csoda, ha Bethlen Istvánt se dicsérték sokan, mikor átmenetileg nehéz áldozatokat követelt az ország polgáraitól. Ezt használják ki éppen azok, akiknek hallgatás lenne a dolguk, mert ludasok a sok bajban. De végül is Bethlennek lett igaza: az ország gyógyítsa sikerrel járt. Ezt ma már az egész világ, de a külföld is elismeri. Az országban pedig egyre nágyobb népszerűség övezi, a legegyszerűbb
/ „A zsidóság a maga érdekében cselekszik — ha a kereszténység mellé áll"
földinivelö nép körében is Bethlen
Keresztül akarjuk vinni az adózás terén a mérsékléseket s az aránytalanságok mielőbbi kiküszöbölését. Azt akarjuk, hogy a földművelő kisemberek meglarth-issák a nekik juttatott földet, azokon eredményesen
gitott ablakokkal fogadta a lelkesen éljenző városka közönsége. Esle 7 órakor tartotta meg óriási számú hallgatóság elölt programmbeszédét a népszerű miniszter.
Istvánt, aki megmentette azországo\' g"azd)lío3háss7nait\'\' s " hlzheiyeliien \' ren^k^mefegTga\'dlaTáTéíl01-és benne a becsü\'etes munkából élő * „több M^fd kUelenfeíte. hlgy nem "d
árkusos Ígéreteket, min/ahogy most a jelöllek tesiik. meri a sok ígérgetésnél sokkal többet ér a munka. Az a vé\'eménye, hogv mindenkinek a szavazása : meggyőződése legyen. A miniszter szavait szűnni nem akaró tapsvihar fogadta.
; munkából élő emberek millióit a biz\'os pusztulástól.
Azt akarjuk, hogy e: a kenyér politika nyugodtan folytatódjék. Azt akarjuk, hogy a fölfordul isok keserves nyomait mielőbb heverje ki ez a szegény ország. Azt akarjuk, hogy rend, béke és igazság uralkodjék az egész országban. M.ndenki teliesits: kötelességé\', mint az a szán\'ó-vdő, aki a barázdában fogja az eke-szarvát. Azt akarjuk, hogy a földművelő és iparos olcsóbb és többéves lejáratú hite\'hez jusson. Keresztül akarjuk vinni az adózás terén a mérsékléseket s az aránytalanságok mielőbbi kiküszöbölését. Azt akarjuk, hogy a földművelő és iparos olcsóbb és többéves lejáratú hitelhez jusson.
mielőbb építkezhessenek.
Mit akarunk ? Art akarjuk, hogy az országa gyóg>ulás utján haladjon előre és hovatovább minden becsületes magyar család élvezhesse nemcsak a mindennapi kenyeret, de a boldog tűzhely melegét is. — Azt akarjuk, hogy a boldog magyarok milliói újból egyesülhessenek srent egységben s kilváriás uljuk muliá-vai feltámadásukra ragyogjon Szent István koronája.
Aki gyermekeit szereti és nem akarja, hogy egy ujabb megrázkódtatás az ó sorsukat is megpec-ételje, az velünk tart és mindent elkövet, h *gy a nemzeti egvség döntő győzelmet arasson a decemberi választásokon 1
Dr. Vasa mlniajttor nagy boaaádo Celldömölkön — A dacombor 8-ík! vátaaxtáaok — A aaoctaltattk Igen kevési\' i:!^ráat tudtak atereani
A népjóléti miniszter Zalamegye községeiben
Budapest, november 20
December nyolcadikán 98 választókerületen lesznek választások. A pestkörnyéki kerületekben az Egységespárt ajánlási iveit 26074, a Keresztény Oizdisági Partéi 6305, a fajvédőkét 8488, a demokratákét 7119 ajánló Irta alá. A szociáldemokratákét 6083 válás \'.tó irta alá Feltűnést keltett, hogy a szocialisták aránylagosat) igen kevés aláírást tudtak gyűjteni. ^
Vass miniszter Celldömölkön támogatja Szombati\'.
Sümeg, november 30 Dr. Vass Józiel népjóléti miniszter ma reggel C-.lldömölkrc érkezett, ahol Szombati Kálmán keresztény plrti képviselőjelölt támogatására hosszabb beszédet mondott. Beszédében cgye\'ér-tésre szólította fal 3 választópolgárokat. Igyensulyozza mindéi felekezet az együttműködést. Felhívta a zsidóságot a nemzeti politika támogatására. Ellenkező esetben a zsidóság passzivitásával maga rekeszti ki magát a magyarságból s igy a zsidósig a maga érdekében cselekszik, lu a kereszténység mellé áll. Zsidó politika nincs, mert lu volna, akkor szembetalálná magit a nemzettel.
A zsidóság helye a nemzeti politika mellett van.
A miniszter ezután visszalépésre hívta fel az ellenjelöltet, a kerület békéje érdekében, mivel a kortes-harcok alatt a felekezeti érzékenység kiéleződött. Visszautasította azt a koitesállitást, hogy Bethlen István gróf miniszterelnökkel s.emben külön píriot szervez. Ez az állítás egyszerű ostobtság.
Politikája és törekvései elválaszthatatlanok Bethlen István gróf miniszterelnöktől.
A közönség lelkes ünnep\'ésben részesítette a minisztert, aki innen J inosházára, majd pedig á zalamegyei Rigyác községbe ment és itt is beszéd"! mondott. Felszólalt a miniszter Ukk községben is, ezután Csab-rendeket látogatta meg. Mindenütt néhány lelkes szóval kitartásra és a korrrány támogatására buzdította a válaszlókat. Csabren\'dckröl Sümegre utazott vissza.
Vass miniszter prograntmbeszéde Zalaszentgróton
Zalaegerszeg, november 30. (Éjszakai rádiójelentés) Vass József dr. népjóléti miniszter Mihild község-bei telt látogatása\' után Sehneller esperes kíséretében nta este Zala-szentgrétra érkezeti, ahol diadalkapuval, fiklyásmen.-ltet és kivilá-
Bethten István a magyarság
cselekvő akarata — folytat\'a
beszédét — és a jövó reménysége.
Végül a miniszter kitartásra hívta fel a választókat, akik nagy örömmel ünnepelték Vass Józsefet, aki a programmbeszéd után a Károlyi-kastélyba ment.
Negyven korüt\'-tbe,. egyhangú jelölés
Eddig az ország összes kerületei közül 40 kerűleib.n egyhingu a |e-jölés. A 40 egyhangú jelölt közül 39 cgységespárii és egy keresztény gazdasági szociális párti.
Egyhangúan jelölték többek közi:
Bethlen Islván gróf miniszterelnököt Szécsényben,
Prinay államtitkárt Kiskunhalason,
Bud János pénzügyminisztert Rétságon,
Walko Lilos külügyminisztert Baján,
Klebelsberg Kuno kultuszminisztert Komáromban,
Sztranyavszky államtitkárt Salgótarjánban.
Csdky Károly honvédelmi minisztert, Mayer János földmivelésügyi minisztert, Nagy Emii v. igazságügy-minisztert és az Egységespárt több jelöltjét.
FIU Artúrt Soroksáron megválasztják
Soroksáron dr. Fitz Artúrnak, aki a tavalyi választáson a letenyei kerületben is fellépett, de kisebbségben maradt, most 4089 ajánlási aláírása van az ivein. Ez biitosilja, hogy mint az Egységespárt kiváló l»littkusa, megválasztják.
Koncentrációs kabinet készül Jugoszláviában
Belgrád, november 30. (Éjszakai rádiójelenlés.) Politikai kOrOJjbeirSzí-^ leskörü koncentrációs kabinetről beszélnek. Radics személye állandóan szerepel a kombinációkban.
a
ZALAi K02L0NY
1926 december 1.
Hajsza egy nagykanizsai rendőrfogalmazó ellen
A Tizsgálat teljesen tisztázta a rendér-togalmazót, aki erre a hajsza megindítóit hivatalból feljelentette
Nagykanizsa, november 30
Andrl Gyula és tírsa annak idején a Keresztény Társis Temetkezési Egylet közgyűléséből kifolyólag, ahol egy kistöreJék felborilani igyekezett a rendel — (eljelentettek a közgyűlésre kirendelt rendőrtiszt-viselőt dr. Nagy Jenő rendörfogal-mazől, a bűnügyi osztály helyettes vezetőjét, hogy az hivatalos li .lat-mával visszaélve, a g> ülés elnökével Faludy Géztval összejitszv:, előre meghatározták, hogy kiket kelljen kivezettetnie és ilyentormán vissziéit hivatalos hatalmával. A nagykanizsai kapitányság vezetője dr. Kálnay Gyula allamrendőrségi főtanácsos a feljelentésre azonnal, úgyszintén a kerületi főkapitányság is, trélyes vizsgálatot indított a feljelentett rendőrtiszt ellen.
Egy másik eselben egy rendőr jelentést lett dr. Nagy Jenő rendőr-fogalmazónak, Ingy hallotta, mikor Illés Sándor nagykanizsai lakói gyűlésre liivta össze az embereket. Dr. Nogy ludva azt, hogy gyQ\'ísre nincs engedély, az ügyet lefolytatta és e célból a fennálló rendelkezések szerint is Illés Sándort kihallgatás végeit visszatartotta. Illés erre dr. Nagy Jenőt a nagykanizsai kir. ügyészségen személyes szabadság megsértése miatt feljelentene.
Mindkét estiben a lefolytatott vizs-gálát fényesen tisztázta dr. Nagy Jenő (tllarnrendőrségi fogalmazót, amennyiben megállapítási nyert, hogy a rendőrtisztviselő teljesen szabályszerűen járt el.
Dr. Nagy erre a feljelentés ellen meglette hívásiból n büntető te.jelentéit. Most tárgyalta mindkét ügyet dr. Horváth Tivzdír kir. járásbirósági büntetöniró, aki a lefolytatott bizonyítási eljárás befejezése után ugy Andrl Gyulát és öt társait mint Illés Sándirt egyenkint és fejenkint hitó-ság ciőtii rágalmazás miatt 300— 300.000 korona péuzbüntelésre ítélte.
Felhívás az összes nyugdijasok és nyugdíjas özvegyekhez!
Nagykanizsa, november 30
/t Nyugdijasok O s;ágo~. Szövetségének helyt osztálya egy ktlldöllsé-get menesztet a mull vasárm-p délelőtt, városunk egysigespUII képviselő-jelöltjéhez, dr Kátlay Tibor v. miniszter úrhoz és meghal gatv in a nyűg dijasok éi nyugdijus özvegy k sérelmei tárgyában telt nyilatkozatait, az ezen nyilatkozatukban foglaltakat megnyugvással vei/e tudomásul és ennek utópián meg van a bizottságban minden remény arra nézve, hogy isméit sérelmeink megszüntetése érdekében dr. Kállay Tibor mindent el fog követni az illetékes kormányhatáságokndl.
Felhívjuk tehát az összes nyugdíjasokat és özvegyeket, hogy a folyó hó 10 én I,irtandó orsz képviselőválasztás alkalmával ügyünk hathatós pártfogó/át, dr. Kállay Tibor ural szíveskedjenek bizalmuk és szavazataikkal támogatni.
Eg)b:n arra Is felhívjuk az összes vasutas is egyéb nyugdíjas közalkalmazottakat és özvegyeket, hogy amennyiben még a NyOSi helyi o«-lalyának tagjaiként nem jelenítenek, a hinap elsi és második vasá\'nop-ján, vagyis december 5 én és 12 én délelőtt 9—12 óra közölt jelentkezzenek Nagy IJijos nv á(l. lanitó lakásán (Sugár u. ■13. sz. emelet) és az ez évi lagdijakat (5Ű0Cl\'kO!.) fizessék be.
A nyugdíjas-osztály elnöksége.
Avapeacu a román hadsereg főparancsnoka?
Bukarest, novemb:r 30 (Éjszakai rádiójelenlés) Egy belgrádi lap ugy tudj*, hogy Mircseszku hadügyminiszter azért utazott külföldre, hogy a hads:reg felen a legfőbb parancsnokságot Avareieu miniszterelnök vehesse ál, akinek szándéka bármiféle Karoly puccsot fegyverrel is letörni.
Karácsonyi és újévi
aj ndékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás, éks/erés/ ós látszcrcs/ncl
Nagykanizsa, Csengery-ut sarok.
Brilliáns ékszer, k. Of \'k, arany ós ctnst ékszerárnak. Valódi berndorfi cvö*f-zkö ök. JtfTfyirÜ. eljejjíiési és esiftíi ajtodtkok.
Nagyon szolid árak ! Elsőrangú sxakQzlet 1 ««»
Hogyan akart két pacsatiittösi asszony egy férjet szelídre varázsolni
Hogyan csapják be még mindig1 Pacsa vidékén a hiszékeny polgárokat
Nagykanizsa, november 30
Példá\'lar.ul álló elniar«doltslg fs szinte emberhez nem mélió ku\'tu-rálatlanságáról tesz ti nuságol az alábbi esel, amely talán könnyen magyarázatai ad arra a sokszor felvetett kérdésre, hogyan lehetséges, hogy PíCwvidékén minden széllel bélelt ember bá ójába tudja keríteni a jobb sorsra érdemes, becsületes, de a felvilágoscdoltságtól messzire esett, egyszerű polgáremberekéi, akik a falusi emberek hiszékenységével rulul visszaélve, tudatlanságukat a saját javukra kamatoztatják. _
Az esel szinte döbbenetes és lerántja arról a szellemi sötétségről a fátylat, melyben még ma Is egyes rétegek és emberek sínylődnek, akikhez mé%; mindég nem ért cl a mai század felvilágosító napsugara. És akik embertársuknak ezen szellemi hátramaradotlságát a saját egyéni céljaikra-akarják kihasználói, azok nem kevésbé bűnösek, mint az az útszéli betyár, aki a fjtörzs irfgöit lesi fclhutoit ravasszil a gyac,u.lat;ul közeled) várdorL
Lakik Pacsatuttós községben egy asszony, aki ugylátszik panaszkodhatott valaki előli az urára, hogy igen keméry, szűk szavú e.nbir, aki nem tudja megérteni, hogy az asz-szony, ha polgári szoknyát is h • d | magá^, bizony cssk asszony, az | ötök asszony, akit babusgatni iliik olykor a komoly férjének É-t meglehet az is, hogy a fé-j kissé kemény és mokány B rci, aki melegszívű és szentimentális menyecské jé vei svemben tut komor. Mert október valamelyik nepjln beállítottak a szerelmes szivű mjg/ar me.iyíctké-hez Egyed Biláné és Kemset Jó zsefné nevü ugyanott a faluban lakó as;zon)ok, ;.kik nsgy fontoskodva és : ravasz szemrebbenéssel előadták, i
hogy bizony ók tudnak egy olyan szert, amely a nyers férjet inegsze-liditi és szerelemre lobbantja.
A menyecskének kapóra jött a két asszony. Beszédbe elegyedett velük és akkor Kcmseiné elmondotta, hogy ó saját férjél is így varázsolta szelídebbé, hogy megfőzött ezt, azt és annak levét megitatta vele. Egyedné is valami drasztikus szert ajánlott.
Mir.dketcő azonban egy volt abban, hogy segit az asszonyon, ha fáradságát honorálja.
Az asszony, aki ugylálszik szereti az urát, ráállott a dologra és sokféle ételnemüt, élelmiszert, tyúkot adoll a két varázslónőnek, akik a szerelmes asszonyt alaposan kihasználták.
Amikor aztán végre kinyílott a menyecske szeme és lálla, hogy a két asszgny mlul becsapta, feljelen, tette őket.
Dr. Almássy Oyu\'a bíró tegnap foglalkozott ezzel az üggyel és Egyednél 4 hónapi, Kemseinél 3 heti fogházra ilélle c-alás miatt, jogerősen.
A törvényszék igy a két varázsló nőt megakasztotta asszonyboldogitó missziójában. A menyecske pedig még mindig vátja, hogy firje meg-szelidü\'jön...
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és ujívrc! Fáradjon bt (leletembe, hol mindennemű kíxliiiunkihOl valA anyagot ís kelléket óriási választékban kaphat, melyekből sajátkczUleg sxithcli A legszebb Cs tcgo.\'caóbb
ajándékot! j No mulassza cl vjváfnapi kirakataimat megteklntoni I
REIHJTZ BÉLÁMÉ
kisírnunk* krrctktdítc í» clftnyoniilája NAGYKANIZSA, OEÁK-TÉR I.
Wijtflts ii-jvVítíike^éi nulirtt. . Tclrfoa MJ.
Két napig a Polgári Egylet lesz a világ közepe
Aki nem hiszi el. szánja rá azt a két napot él győződjék meg róla
Nagykanizsa, novenibír 30
Minden évben grandiózus valami szokott lenni a Keresztény Jótékony Nőegylet kétnapos karácsonyi és Mikulás vására, de az idén az előkészületek még nagyobbat Ígérnek.
Először is
nagy népvándorlás lesz, arr.i megindul Nagykanizsa les-távolabbi utcáibál is szombaton délután a Polgári Egylet felé és hétfőn reggel visszafelé. A népvándorláshoz nélkülözhetetlen
sátortábor is már készülőben van a Polgári Egylet termeiben. A sátrakban a törzsfőnöki szerepet az Egyesület háziasszonyai, a sorkatonaságot az Egyesület házikisasszonyai, a nép* felkelő tömegeket a vendégek fog|ák képviselni. Bülfé\'őt a zsákbamacskáig, karácsonyfa dísztől a tormás-virsliig, csapwéklöl a perecesinasig, gyermekjátékoktól az élőbibi-kiálli-lásig lesz iil minden, amit szem, száj és szív kívánhat magának és szerelteinek.
Szombaton délután kabaré
lesz, melyen Katlauer állatorvos éne-kel, Urbin Gyula u|iágíró ko\'légánk kuplézik, Herjaveez János orvoslan-hallgató monologizál, a Preszler-nővérkék, Krátky Baba, Bőlcsfötdy Sáti és Büchler Manci htroa tánc-számot mulatnak be.
Vasárnap délelőtt pedig matiné
gondoskodik különös műélvezetről. Ennek a műsorát egyelőre még hétpecsétes titokként őrzi a rendezőség.
Vasárnap délután
jön a Mikulás és a kisgyermekeknek ott a helyszínen kiosztja az sjindékokit. A rossz gyermekek részére bejelenlelte személyes megjelenését a I krampusz bácsi
is, aki — ugy ludjuk — egy-kél felntt\'ct is a ,rossz" osztályzattal irt be fekete könyvébe és azoktól sem fogja kímélni a virgácsot. Mindkét tekintélyes ajándék-osztó, Miku. lás bácsi is, meg a krampusz is, szívesen Jözvelitik a szülök aján dékail, ha eihozzák ide azokat a gyermekekkel egvüil.
Belépődíj mindössze 5000 korona lesz. A vásár minden haszna a mezítlábas iskolá,gyermekik feliuházása és a szegények karácsonyi cllá\'ása céljait szolgálja.
, Vasárnap a játékáruüzle-
1 tek délig nyitva tarthatnak
Budapest, november 30. (Éjszaka! rádiójelenlés.) A kereskedelmi miniszter rendelettel megcngcd.e, hogy december 5-én, vnsirnap a |4tékáru, írószer és pjpirkeresüedések di.li tizenkét óráig nyitva tailhitnak.
1926 december 1.
EAI-AI KOKLONT
s
Nagy népgyűlés és a programm-körut befejezése a kiskomáromi kerületben
Ezerfőnyi tömeg elöli beszéltek a kanizsai szónokok Galambokon — Impozáns tjintetés az egységespárt /elölt/e mellen — ..Ne húzzuk szít a magyart, hanem közösen a kormányt támogatva építsük fel Nagy-Magyarországot r — A foldmives tarsadalom önmagára talált és nem ül fel könnyelmű jelszavaknak
Paktumot akar az ellenjelölt, de nem álltak szóba vele
Oalambok, november 30
(Kiküldölt tudósítónktól) A kiskomáromi választókerülel egyik legtöbb szavazót Jelentő nagyközségében : Oalambokon, vasárnap délután a község polgárságának kívánságára a OyömOrey-piri népgyűlést rendezett, mely méltó bizonyítéka volt annak, hogy Oyömörey István ebból a választásból óriási sutvazat-többséggel fog kikerülni. Megmutatta ez az egy népgyűlés, melyen a jelölt maga nem Is szólalt fel, bogy a kerület józan, komoly, bazafiasan ónö foldmives társadalma, milyen lelkesedéssel lömörűl a kibontott nemzeti srintl zászló ali.
Vasárnap délulán négy érára az iskola udvar szorongásig megtelt feketébe öltözött polgárokkal, asszonyokkal, ott volt a község apraja-nagyja. Olyan hatalmas tömeg gyöll égybe, amilyenre nem volt még példa Oalambokon. Ezer főnyi lehetett a megjelenlek száma. A szoknék bizonyult iskola udvar mellett az utcára szorult többszáz ember.
Mikor Oyömörey István autóján megérkezett kíséretével Nagykanizsáról, a templom elótt csoportokba veródölt emberek lelkes éljenzésben törtek ki. Pár perccel később, már Bencie János községi biió megnyitotta a gyűlést.
Elsőnek Sitonyl József nagykanizsai kegyesrendi glmn. tanár lépett
Itt a Mikulás!
Mikulások találkozóhelye a
Cukorka Királynál,
mert legszebb és legjulányosabb
■bevásárlási forrás. Tessék meggyőződni!
Heffer Gyula.
az emelvényre és többek között ezeket mondotta:
— Magyar Testvéreim I Qjlain-bokiak I Ma egy hele, mint prediki-tor állottam előttetek, most mint szónok jöttem közétek, hogy megmondjam nektek, hogy ne legyen köztelek egyenetlenség. He húzzatok széj[el, hanem fogjatok össze és erős szívvel, etós lélekkel dolgozzatok, kűzdjclek a nagy nemzeti ideálokért.
Akt pedig közétek Jfln, mint jelölt, annnk nem lehet más ideálja, mintáz Isten, Haza,
Király szeretete. Ezután részletesen beszélt a forradalomról, melyet a széthúzás, egyenetlenség és a konkoly hintók dobtak a magyar nép lelkébe és amely rettenetesen megbosszulta magát, mert annak köszönhetjük, hogy Magyarországnak csak az egyharmad részét hagyták meg. Ha azt akarjuk, hogy most romjaiból újra feltámasz-szuk, akkor össze kell fogr.unk és a kormányt támogatva, kéz a kézben kell azon az uton haladnunk, mely a józan, okos, meggondolt politikát hirdeti, ellentétében a népámilással, amellyel most is meg akarják nyerni maguknak a népet. Én nem vagyok semmilyen párti, de magyar párti vagyok és Ilyennek kell lenni minden be csQlctes magyar földmlvesnek. A magyar ember pedig belálj), hogy hiu országol egészen agyonverték, legázolták és most tele vagyunk adóssággal. Ki kell ezeket fizetnünk és ezért kér a haza mindenkitől áldozatot. Vannak aztán olyanok, akik ezt felhasználják arra, hogy ezzel izgassanak és ezzel ujabb veszedelembe döntsék az országo1. Félre az ifyen emberekkel I Oalambok község népe vallásos, szereti hazáját és mindig királybü volt, azért nem is lehet máshol a helye, mint olt, ahol Oyömörey István feltartja a magyar
nemzeli zászlót, melyet diadalra fog vinni.
Hatalmas éljenzés reszkettette meg a levegőt és a szónok viharos éljenzése mellett, mini a szétzúzás hallatszott:
— Éljen Oyömörey hívón! Éljen Gyömörey István I — Nem egyszer, nem kétszer, hanem százszor és megszámlálhatatlanszor.
Másodiknak Urbón Oy.uta beszélt. Lendületesen, fiala\'os hévvel, egészen magával ragadta a hallgatóságot. Hangja a széles községben messze csengett és mondatai nyomán Ismételten felzúgott O/ömörey István éljenzése és elkeseredetten abcugolták az ellenpárt jelölt|ét.
— Iit nem arról van szó, — mon-dolia többek kOzötl — hogy Gyömörey I .Iván személye győzzön, hanem arról, hogy
a magyar uj a megtalálja magát ós öntudatra eszméljen és elforduljon a népáml-tóktól, akik r népnek n. nyomorúságából tökét csinálnak maguknak és az adókkal, földreformmal Izgatva igyekeznek az 1919. után visszatért nyugalmas állapotokat felkavarni.
Oyömörey István és kiséiete, amerre jár, azt a szerepet lölli be, mint azok a papok, akik missziósok gyanánt elmennek a világ minden részébe és terjeszti az egy Igaz Isten imádatát. Azzal izgat a .másik\' jelölt, hogy a földel, amit a földreform utján koptak az emberek, azt 6 adta és nekik köszönhetik.
Ez hazugság. Mert a földreform éppen olyan törvény, mint amilyen a többi más törvény, amelyei az országház csinált, hogy a háborúból hazaiért nincsteleneket földhöz juttassa. Vigyázzanak, mert cukorért, egy marék szlvará-ért, p ntlikáért, szagos víz-
ért, vagy azért, mert egyik-másik menyecskét megpör-ditik, azért magyar ember nem adja oda szavazatát
A magyar becsület ezt nem engedi meg. Lásson mindenki tisztán. He menjen a soha be nem vállható ígéretek után, hanem kövesse azt a lobogót, melyre Isten, Haza, Király van Írva. (Nagy éljenzés. Éljen Gyömörey István I)
Urbán Gyula a polgárok nagy tetszése mellett, páldákkal mutatta ki, hogy mint dolgoznak a népbolon-dilók.
— Egyik községben, ahol jártunk, — folytatta — öszbajuszu ember jöll hozzánk megrogyott térddel, könnylöl elcsukló hangon mondotta :
,Jól telték, jó uram, hogy felnyitották a szemeinket. Én Is el voltam vakítva, de most látom, hogy a sok Igérelbál semmi sem lelt és nekem és nekünk Is ott lűn a helyünk, ahol a nemzeti lobogót tartják\'.
— Másutt találkoztam két falubolondjával. Mind a keltőnek drága szivar volt a szájáb.n. „Honnan van a szivar?" — kérdeztük többen. .Drózdl ur adta\' — voll a jelelet. .Hát ha adta, ti szavazzatok csak rá, mert becsülete; magyar hazafi nem Is adja rá a szavazatát\' (Killtásoka tömegből: Aocug Drózdl I Le vele I Ne tegye ide a lábál I)
— Hát kérdezem maguktól, derék galamboki magyarok, akik reggeltől estig a földet túrják becsülettel a mindennapi kenyérért, nem-e ott van mindenkinek a helye, ahol a keresztény kisgazda, foldmives éa polgári párt jelöltje áll? El tudja adni magyar ember a szavazalát egy marék cukorért vagy szivarért ? Nem, mert egyszer el leheteti bolonditani
KÁLMÁN LEÓ
NagykonlxM, Klrály-utoa
Telelőn 310.
Doltirt, dinárt és mindenfajta Idegen
pénzt a legjobban vesz és elad. Ezüst koronákat, 10 él 50 koronás
aranyakat magas áron vásárol. HadikOlcsön- és kényszcrkölcsan-kMvé-nyekel, záloglevelekéi, valamin! helyi
részvényeket legjobban voax. Betéteket folyószámlán magas kamattal gyümölcsöztet K;2
MEGKEZDŐDÖTT
JA NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR
Singer József és Társa divatáruházában
áruk. Olcsó árak.
4
ZALAI KÖZI.ÜNí
1926 december I
a népít, egyszer voll 1919. is, de többet soha nem lesz 1
Az utolsó szavak a harsány él-jenzésbe végződtek.
Gyömörey Istvánt éltette a Wmeg, aki ezalatt az iskolában fogadta a virággal eléje járuló iskolái gyermekekel.
A harmadik szónok Zoltán Boldizsár Nagybakónak község v. bitója volt, aki példákkal igazolts, hogy
az az ellenjelólt, aki mindenfelé klkOiiüli a községeknek, hogy a népért él dolgozik, Nagybakónak községnek semmit sem tett, hanem mikor ő (a szórok) megszerezte többek közölt Nagybakóinknak a közös legelót, akkor Drózdi hozzájött és azt mondta, hogy ,Na Zoltán bátyám, ezt megcsináltuk\'\'. De én azt mondottam neki: .Nem kedves Drózdt ur, maga csak Ígérte, de nem csinálta meg, hanem én egyedül vittem kl, amit a község kapott".
A mi községünkből három tisztes polgárt akasztottak fel a vörösök, nekUnk tehát ne Is jöjjön senki nemzetközi eszmékkel. Azzal végezte beszédét, hogy minden becsOletes polgárnak kötelessége támogatni Qyö.\'nörey l-.lvánt, aki a keresztény kisgazdapártnak a jelöltje és aki 14 évig élt a járásban és ismeri annak minden lakóját. ]
Percekig tarló éljenzés közben az impozáns népgyUlésvéget ért. A három szónok, egyenként háromnegyed-órás beszéde, még azokat is kijózanította, akik ingadoztak és eddig felallek a nagyhangú ígéreteknek.
Sótonyl József lauár beszéde alatt Drózdl autója fellUnt a láthatáron néhány zalau,Uki drózdibérenc kísérete mellett, de olyan abeugolást kapott a drózdiszivart szivó és diózdi-cukrol szopogató társaság éljenzése a hatalmas Oyömörey-lábortól, hogy Drózdi tizenötéves és választójog nélküli párthívei* tanácsosnak látták odébb állni. A népgyűlés megzavarására Irányuló terv csúfosan megbukott és kis hijja, hogy a derék galambokiak nem páholták el a Zalaujlakról beautózlatott gyermeklegényeket.
A gyűlés végén az autójába beszálló Oyömörey Istvánt a falu értelmes gazdáioak nagy csoportja velte körül és blztopitotta, hogy az álhla > kibontott nemzeti zászlót a vörös
rongy melleit diadalra viszik. «
Alig llz uappal a váiaszlások előtt már tiszta képel lehet alkotni a kls-koiváromi választókerület -"hangulatáról. Bizonyomr.t vehelö, hogy Qyö-
mörey\'pártjának p\'ograininjához méi-lón, n így löt^bséggel kerül ki .1 választási küzdelemből. K!!lönb:n mint érdekes tünel jelentkezik az, hogy maguk a pesszimisták is, akik az első percekben nem mertek hinni a keresztény kisgazda, földinives és polgári párt jelöltjének győzelmében, azok is most a hangulatból ilélve egészen optimisták leltek.
Drózdl Győző már akkor számolt azzal, hogy a
kiskomáromi kerületből- kibukik, mikor a választási kampány megkezdődött.
Bit bizonyítja az is, hogy a pa-csai kerületben ii jelöl\'etle mag.lt, ahol szintén semmi komoly esélye nincs. Különösen a pacsai gvujto ga\'ás óla egészen ellene van a hangulat.
Ugyanígy áll a helyzet a többi községekben is, nem beszélve a kiskomáromi kerületnek Migyarszer* dahely, Palin, P01ö>kcfó slb. szom-
I szédos községeiről, ahol versengés folyik, hogy melyik község szivaz-zon egyhangúlag Gyömörcy melleit.
Megírtuk mir, hogy Drózdi G/öző IJIvén a kudarctól, ami a kiskomáromi kerület választóinak a kiábrándulása u in fogja érni, már mosl vissza akar lépni. Mikor a nyilvánosságra kerüli néhány szószátyár hivének fecsegése folylán, Drózdi meggondolta magit és egy másik tervhez folyamodolt. Tudomására hozla illetékeseknek, hogy hajlandó visszalépni a kiskomáromi kerDletben, ha viszont visszaléptetik Bartos Jánost a pacsai Járásban. Természetesen a mir kélszer megtett ajánlatot meg sem hallgatták.
Drózdi tehát kész a sokat hangoztatott kiskomáromi .hón szereteti magyarjai!" esetbe hagyni, ha másutt biztosítják neki a mandátumot, ami ugylátszik végeredményben minden nepbaratiágnal fontosabb.
Drózdi Győző, a cukor-árak és a földosztás
Drózdi Győző, aki nem igen lesz g >óíó vasárnap a kiskomáromi korcsma borgőzös levegőjében is cl&zdte a kormány politikáját olyan hangon bírálni, ami egyet jelent az izgatással, ezétl a jelen\'evő hatósági ellenőriő közeg többször kénytelen volt figyelmeztetni a beszéld, hogy maradj )n a tárgynál és ügyeljen a szavaira. Min\'egy száz százhúsz ember hallgatta fejcsóválva a „népve-zétt", aki élesen kikeli a cukorárak mostani emelkedése ellen és azért is a kormányt hibáztatta, de azt elfelejtette a deték kiskomáromiak-nak megmondani, hogy ő, Drózdi Győiő az egyik legnagyobb magyarországi cukorgyárnak a Hatvani Diulsch cukorgyárnak az eg^ik leginkább érdekelt igazgatósági tagja.
Földosztásról Is beszélt, de nem, sietett kijelenteni, hogy az ö néhaj száz hold prima termő földjéK fel fogja oszlatni „szereiell" ^(ásztól közöli.
Az utcáról moat nem tíeszéll, de ezelőtt 5 évvel mikor Pölösktföt/, Ki-
c riakon hokiig járlak asárba nagyban gon igér jó utakat, meg is kapta a község az ulat, mert most már nem bokáig járnak a sárban,hanem nyakig.
És igy tovább mindenütt a Láb-rándulás és az észrclérés.
Gelsén is beszéli a népvezér, de itt alig néhány ember tartotta érdemesnek meghallgatni. Most már azt mondják: jöjjön olyan ember, aki tesz és lehet is valamit a községekért, metl abból tem él meg a kerület és egy iéjftst sem megyen előbbre, ha Drózdi ur mindeaJaílj-ban megkeresztel vagy-tfzér.öt kis magyart. Az sem elég, ha valaki a láncban a választó polgárnak a leányátjálicra perdíti. Munka kell, komoly munka, aminek látszik az ^rédménye. Iskola, utak, templomok, harangok, közös legelők, földek, kevesebb adók, megéilés és szeretet az emberek közölt és végtelenül nagy hazaszerelel és nem izgatás a kormány pnlilikájt ellen, mert azzal sohasem l< j ódöll egy község, egy ország.
Befejeződöfi Gyömörey István programm-körutja
Moít pedig njzzüt Oyömörey István diadalmas/ programm köruljit, mely a mai nappal sikerekben gaz ja-gon be is feleződő t.
Hétfőn Gyömörey lilván délelőtt kilenc órakor
/ Újudvar vSlafzlói/e\'óit fejUtte ki lendületes beszéd keretében piogrammját, mely nciti a/KCnnjelmü igeietek, hanem a
tenni akitáf program.Tija. U,udvar, ól
Korpavárra ment, ahol nagy tömeg várta és éljenezte a v. föbirőt, akinek Igazságossága n oil melleite a legjobb kor-teskid^s. Két községbeii asszony szl p virágokká- gazdagította az autót, ! m jd a közíég éljenzése közben
Pallnba
vette, ahol rendkívüli fogadiafásban voll része. Jakabfy községi bíró egyszerű, szívből fakadó szavakkal köszöntötte a népszerű jelöltet, aki nagy tetszés közben mondotta el programmját Ee a község is a tiszta fehér községek közé fog tartozni.
Impozáns és szokatlanul fényes fogadtatás volt
Zalaszentbalázson, ahol di \'dalkapuval és rezesbandával várták Gyömörey felvirágozott autó-ját. Kiszállásakor szűnni nem akaró éljenzésben volt része. A község bazafiasan érző magyarsága a Himnuszt énekelte. Meglepő voll, hogy a börzönceiek már türelmetlenül a jelölt elé jöttek több szekéren énekelve faluhosszat a Gyömörey kortes* nólákat.
Bőrzöncén Oyömörey Istvánon kívül többen beszéllek, buzdítva a község hazafias válaszlóil kitartásra és további lelkes csatlakozásra. Bőrzöncére még Kacorlakról Is sokat, jöttek ál, pedig Kaco-lakon már hallották a programul beszédet.
Még Gyömörey Islván Obornakon fog] i elmondani tartalm -,s programm-beszédé! és ezzel a programm- körút végei ér es most csak a további megszervezés folyik minden egyes községben lelkes agilitással.
BiDIÓ-MÜSOR
December 1 (sterJa)
Budapest 830: A magyar rádióleadó fennállásának egyéves emlékünnepélye.
Bécs 7: Filharmónikus hangverseny.
Berlin -1: Mcdca. Gilpílxer szomorújáték. 8,30: Der Fllcger, F. Bermtnn 3 Iclv. népszínmű.
München 8.IS: Részletek Ooelhe Faust-iából
Boroszló 7.45: Sziníónlkus hangverseny.
Bern 8 :■ Hegcdühangverseny.
QyömCrcy István útját
A Corriera da la Sera Bethlen miniazterelnökr8l
Ráma, november 30. (Éjszakot rádió jelenlés) A Corrlere de la Sera vezércikkben foglalkozik gróf Bethlen István magyar miniszterelnök Ot esztendei míhödisévcl és a legnagyobb elismeréssel emlékezik meg a k> váló államfér fiúról. A mag>ar választásokkal kapcsolatban azt Írja a lap, hogy abból a kormány óriási többséggel kerül kl. Mintegy 190 maodatumról ir a lap, melyet a kor* m*.nypárt kap a választásokon.
Az albán forradalom
I befejezettnek tekinthető, j Belgrád, november 30. (Éjszakai rádió jelentés) Az -a\'bsn határról ér-! ác.ó hírek szerint az északalbAniai I fortadiiom elintézettnek tekinthető.
^ IC ^ D I címzett vendéglőmet ismét saját
I V H J IV M U kezelésembe vettem át s azt
Ezúton érlesitem igen tisztelt voUl\' vendégeimet és a nagyérdemű közön/éget, h,>j»y ff
Foszák József zenekaránal/közreműködése mellett disznótoros vacsorával egybekö.ve december 2-án Jó badacsonyi borok, ÜNNEPÉLYESEN SfflEGNYflTOVfö. Pontos kiszolgálás!
Kérem a nagyércjetníi\'közöíiség szíves pártfogását s maradiam ■V Abonnenseketf elfogadok.
mély tisztelettel
DEÁKY SÁNDOR vendéglős.
/
1926 december I,
ZALAI KÖZLÖNY
A zalaszántói gyújtogató házaspár a nagykanizsai bilntetőbiróság előtt
Az asszony volt a tettes, a férj a bűnsegéd - Mostoha-gyermekei és a .agyon miatt gyújtotta fel a harmadik feleség a férj apósának pincéjét - Az asszony mindent tagadott, de a ferje reávallott - A nő a bíróság elüti pofonra emelte kezét férjére — Az asszony levelet csempészett ki a fogházból, de elfogták
A kir. törvényszék hat évi fegyházra ítélte a gyújtogató asszonyt
Nagykanizsa, november 31 Annak idején röviden foglalkoztunk Cl/bor Kálmán és felesége, Hegedűs Mária zalaszánlói lakosok bűnügyével, akik gyujlogalás miatt kerüllek a nagykanizsai törvényszék rögtönitélő bírósága elé, mert ez év julius 30-án a zalaszánlói szöllőbe-gyen Tóth István oltani gazdának, Czibor második feleségi apjának pincéjét boszuból felgyújtották.
A staláriális bíróság, amely jelen esetben csak halálos ítéletet hozhatott volna, az ügyet áttette a rendes büntetőbírósághoz. A Mulscbenba-cher-tanács Ugnap tarlotla meg a nagyszabású bűnügyben a fc\'á.-gya-lást a közönség nagy érdeklődése mellett,
Czibor Kátmánné Hegedűs Mária az elsőrendű vádlott több mint négy hónap óta vizsgálati fogságban van, mig férjél 30 millió bizlosllék ellenében később szabadlábra enged\'ék. Az asszonyt fogházör kiséri fel a tárgyalásra.
A vádhatóságot Csillaghy Qyörgy klr. I\'gyész képviseli, akinek aszla-lán otl fekszik az a
selyempapirra írott levél, amit Czibor KálmSnné a fogházból ki akart csempészni, amelyben azt ir|a a férjének, hogy ne valljon ellene a főtárgyaláson. A fogbázó ök irgus-szeme azonban észrevette a levelet és igy a cimzell belyella kir. ügyész kspla kézhez. A levél fenlos blto-nylték a körömszakadtáig tagadó Cziborné ellen.
A vádirat indokolásában leszögezi, hogy Tóth István zalaszántói lakosnak a szöllóbegyen levő egy présházból, pincéből és egy szobából álló pincéje juliuj 30 án kigyullad\'. A nyomozás során az asszony beismerte, hogy a pincét 6 gyújtotta fel boszuból, mert Tóth István pár nap elölt durván bánt vele és férjének előbbi (második) házasságából származott gyermekei feletti apai halalmái Z-.lavármegye árvaszéke megszüntette és a kiskorú gyermekek tulajdonát képező jelentékeny Vagyon kezelésével Tólh Istvánt hizla meg.
Cziborné beismerte azt is a cser.d-«\'ök előli, hogy férje elölt ki is fel-le, hogy bármikor képes lenne Tólh pincéjét felgyujlani és hogy a kérdéses alkalommal e célra gjufát Is kéri a férjélől.
Czibor Kálmán is beismerte, hogy Syufál dobott az asszonynak azzal: — Csak gyújtsd fel 1 A keszthelyi járásbíróságnál azonban mindketten már módosították vallomásaikat, a vizsgálóbírónál szintén.
A „harmadik feleség" vallomása Czibor Kálmánné vallomásában elmondja, hogy 6 Czibomak a harmadik felesége. Az első asszonytól egy nagy fia van a férjének, aki már nős ember. A második asszonytól három gyermek születeti. Njkl is volt egy gyermeke. Nyolc évig voltak nála a második asszonytól született gyermekek. A mull évben lörlént, bogy a lába eltörölt és nem tudott dolgozni, ezért a férje és a gyermekek olyan durván bánlak vele, hogy kénytelen volt ott hagyni az urát és bárom hónapig külön laká\'.ban élt, mig meggyógyult. Ezen idő alatt azu\'án Tólh litván (i ,másc<likasz-szony" tpji) az árvaszéknél kieszközölte azt, hogy a gyermekek aző gondozásiba kerüljenek. A gyermekekkel együll az öreg egy házat és bal hold földet is kezelésbe veti, hololt ezl azelőtt ök kezelték. Ez azlán megindította a haragot közöltük.
Julius 25-én lörlént, hogy — szerinte — az öreg Tóth István minden indok nélkül arcul ülölte öt és bottal megfenyegette azzal, hogy hagyja cl a birtokot, ami nagyon elkeserítette.
Tagadja, bogy ő sít mondotta vcrtfia a férjének, hogy lel kellene gyújtani az öreg Tólh pincéjét és hogy férji ezl helybenhagyta.
Épen ebédfózésre készlllt, tűzrakáshoz kért gyufát a férjétől.. .
Dr. Mulschenbacher elnök Itt félbeszaki ji az asszonyi és f.ihivja figyelmét a csendőrök előtt lett beismerő vallomására.
Czibor Kálmánné azonban most mindent tagad. Azt állítja, hogy a konyhában lözölt, amikor egyszerre c-a\'< hal Ji a vészkiállást: — Tűz von!
Az asszony az egész tanúvallomás alatt összefüggéstelenül és zavartan beszél. Nebéz megállapítani, tettetés e illetve igyekezet a bíróság elölt az ártatlant játszani, vagy ijedelem és gyámollalanság.
U\'ána férjél, Czibor Kálmán gazdát hallga\'ják ki. Vádlott ö is, dj egyszersr.iud koronatanú. Njgyon sok filg,* altó>, mit mond ö a feleségéről. Persze, ö sem érzi magát most bűnösnek. Tagadja azi, hogy asszony i kijelentene volna c-lői c, hogy fc\'gyujija Tóth pincéjét.
Dr. Muí^benbacher ;eln*k: Miért vallotta ezl akkor a vi;sgálóbiró előli ?
Czibor Kílmán: Hál kérem, valamit csak kell mondani I
Néhány pillanatnyi belső magával küzködés után azonban annyit elismer, hogy rgy alkalommal felesége tényleg mondotta, hogy felgyújtja
Tóthot, de ezl
„csak ugy viccből" mondotta, mire ö azt felelte:
— Ezl nem szabad I Akkor fizethetsz I
Annyit azután elismer, hogy gyufát ■is" adoll neki, de ezl az asszony a tűzrakásnál használta.
Felesége — folytatja — a tűzvész alkalmával olthon volt, tehát nem gyújthatta fel a pincét.
Dr. Mulschenbacher elnök erre felolvassa a csendőrség elölt teli vallomását.
Vádlott azzal védekezik, hogy akkor félelmében vallotta ezl.
Dr. Mulschenbacher elnök erre emelkedett hangon ezt mondja neki:
— Hál akkor milyen mogyar ember maga, ha ártatlan feleségéről ilyet mer a vizsgálóbíró elölt mondani és állítani I
Mikor az asszony keie pofonra lendül
Dr. Mulschenbacher elnök ezután az asszonyi szólítja a bírósági korlát elé és szembesiti fér|ével:
— Igaz-e az, hogy felesége pénteken a lüz elölt azt mondotla magának, hogy felgyújtja Tóth paliját ? — kérdi elnök a vádlottól, \'
Vádlott (némi zavarral küzdve): Igen, hál, igen ezt mondotla.
Dr, Mulschenbacher: Mondja ezt a feleségének a szemébe.
Vádlott: \'^itGfelátszlk, hogy erejébe kerül) odafordul a feleségéhez és arcába mondja vallomását.
Az asszony férjének terhelő vallomása alalt szinte összezsugorodik, de csak egy pillanatra, mert a következő pillanatban magából kikelve felemeli kezét férjére, minthi pofon akarná ütni és valamilyen sziszegő, arliku\'állan hangok hagyják el a lesújtó tnő ajkát. Csillaghykir. ügyész észrev;szi az asszony kézmozdulatát és erélyesen rászól.
Dr. Mulschenbacher azulán leülteti a kél vádlottat.
„Ezért meg fogsz lakolni I"
Tóth István a sérteti, jómódú, magyar gazda lipusa, aki idős volta dacára még huszárnak is bálran beillene. Azi vallja, hogy amikor egysicr az asszonyt pofonütötte, az azzal fenyegette meg őt, hogy :
— .Ezért meg fogsz lakolni I"
Elmondja, hogy amikor a csendőrök az asszonyt a leli síinhelyére vitték, ott azt mondotta, hogy ő majd felépítteti a pincét, csak ne vigyék öl a birÓBághoz. Mis ellensége mini Cziborné nem volt.
Tóth Zsófia elmondja, hogy Cziborné — a harmadik asszony — a
második asszonytól született gyermekekel el akarta űzni.
Szünet után a többi lanukat hallgatják ki. Kővári László csendőrliszlhelyettes:
Czibor két akó bort Ígért neki arra az esetre, ha a
feleségét hazaengedi Simon István csendőr lényegtelen vallomása után Kiss L-.jos Zala-szántó község bírája azt mondja, hggy első kihallgatása alkalmával <3!í>orné bevallotta, hogy a gyujlo-gatásl közös megegyezéssel férjével hajtotta végre és meg is mutatta előttük, hogyan és hol gyujolta fel a pincét.
Vass Benedek, Farkas Viktor és Rujsz Lajos kihallgatása ulán a törvényszék megeskelteti a tanukal vallomásukra. Ezzel a bizonyítási elji-rás befejezési nyeri.
Csillaghy György kir. ügyész azulán megkezdi gondosan felépített, tartalmas vádbeszédét, amely mini pörölycsapás zuhan le a vádlottakra. Ezek az emberek Isten kegyelméből a statárlális bíróság halálos ítélete elől szabadultak, mondotta, most pedig folylonos ha-zudozásokkal a rendes bíróság keze alól akarnak menekülni, holott bűnösségük nyilvánvaló. Az asszonyt mint tettest, a férjet mini bűnsegédet vádolja a gyujlogalás bűntettében.
Dr. Mező Ignác és dr. Bakos Géza védők védőbeszédci és Csillaghy kir. ügyész replikája ulándélutin 2 óra már régen elmúlt, amikor dr. Mulschenbacher Edvin főlárgyalási elnOk kihirdeti a töi vényszék ítéletét, mely szerinl Czibor Kálmánnét mint teltest, férjét mini bűnsegédet mondja ki bűnösnek gyujlogalás büntettébin és ezért az asszonyt hat évi fegyházra, férjét pedig hat hónapi börtönre tlétte.
A büntetés kiszabásánál a bíróság semmiféle enyhilő körülményt nem talált, de figyelembe vette azt, hogy
egy olyan bűncselekmény, amelyért tulajdonképen most halálbüntetés jítna
a fennálló statárium szerint.
Az itélel láthatóan erósen éiintettte az asszonyt, aki görcsös sirásban lör ki. Az Ítéletet védőjé/el együtt megfellebbezi. A férfi megnyugodott az Ítéletben. A kir. ügyész Cziborné ilé-lelével szemb:n megnyugodott, mig Cziborral szemben a büntetés súlyosbítása végett fellebbezett.
Dr. Mező Ignác védő ezután Cziborné szabadlábra helyezését kéri a jogerős Héleiig — 50 millió korona biztosíték ellenében. A bíróság azonban meghosszabbítja a gyújtogató asszony vizsgálati fogságát.
A férj hazament — az asszony mögött pedig becsukódott a fogház nehéz vas;j<aja... (B. ft.)
Tűzifát és szenet
nagyban és kicsinyben
aprítva ét húshoz szállítva
Sternberger és Mráz
cégnél
vásároljon!
Széchenyi-tér 4. Tetcton 398. \'
» ZALAI KÖZLŐN*
1926 december 1.
VÁLASZTÓK FIGYELMÉBE! irja alá!
ldü Mindenki csak egs? jelöii ajánlási ivét
„ , t,K.,„, „, i, 200 aranykoronáig (2,900.000 papírkorona) terjedheti pénzbüntetéssel büntetendő,
Mert : jelölt a^lásl Ivét aláírja." (I925 évi XXVI. le. .62. §. 3 pont)
NAP! HÍREK
SAPIREMD
December I, szerda
RómM katolikus: Elle pűsp. Protea-láns: Elza. Izraelita: Kislev hó 25.
Kap kel reggel 7 óra 26 perckor nyugszik délután 4 óra 12 perckor.
Mozi. Lránla: Az erdészleány, Oeoix Jarno operettje után készült vigjáték. Eliadások: 7 is 9 órakor.
Mindazok a választópolgárok, kikel az aláirás-szedók kereslek, de nem találtak meg, vagy akikel lakás változás és egyéb okok miatt az ajánlási ivekkel felkeresni nem tudtak, úgyszintén, akik aláírásaikkal eddig bármi okból elmaradtak, szíveskedjenek az ajánlási ivet még ma este 8 óráig aláírni a Kállay pártirodában (Bazár-épület, első eme let, jobbra).
— Rendkívüli megyegyülés lesz december hó 6 án, heilöi délelőtt (él 12 órakor a v.\'r.riegyeház nagytermében. A közgyűlés csupán k(t üggyel fogialkozjk: Nagykanizsa külloldi kolcsönével és az alispán előterjesztésével a méielykór elleni védekezéshez szükséges anyagi eszközök megszavazásáról.
— A Korona éttermében minden esle a himeves Tókl Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Az Iparostanonciskola téli tanfolyamán a tanoncok száma annyira megszaporodott, hogy az eddig Összevontan tanított II—IV. osztályokat szél kellelt választani és ezzel kapcsolalban egy ui rajzosz-lályl kellelt felállítani. Az igazgató a III—IV. oszlálybsn tanítóul Németh Jenő\', az u) rajzcsoport tanítójául Óváry Józsefet bízta meg.
= A Korona éttermében minden esle a hírneves Tókl Gyula kaposvári 2enekara játszik.
= Három igaz szó: Bruncsics bora jól
— Arcképes Igazolványok érvényessége. A Déllvasull állomás-főnökség kW- A tényleges, njug-díjas közszolgálati alkalmazottak, hivatásos havidíjas katonaszemélyek, rendőrközegek, a rti. kir. állami vas-és gépgyárak hivatalnoki személyzete, úgyszintén mindezek családtagjai a kiadott MÁV. igazolványok alapján, 1927. évben, letstés szerinti kocsi osztályban ugyanolyan mérvű menel-kedvezményben részesülnek, mint amelyek ezidószerint fennállanak, ha MÁV. arcképes igazolványuk az 1926 évte szóló kékszínű betétlapunkkal van ellátva s a betétlap 3 ik oldalának 1927. évre séóló mezó|ére az 1927. évi érvényesítési bélyeg-jegyünk rá van ragasztva Megenged telelt az, hogy kivételesen az 1927. évié meg nem hosszabbiloll arcképes igazolványokba is beragasztassék az 1927. évi érvényességi bélyeg|egy. Vonalainkon az érvényesítés 1927. január 1-töl ugyanazon év december hó 31-ig foganatosúhaló.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A zalaegerszegi második templomban vasárnap volt az tltfl szentmise, mely egybe voll kölve a ferences atyák Zalaegerszegre való érkezésével.
Ez az cka
x*********** A 5 273. lapuim. \\
Olvasóink t Apróhirdetés-utalvány!
vígjik u 4. |xa«Eskiííffi
ortezék meg # viny «ii«®«>«n ..
.T i ZALAI KÖZLÖNY klid4htv* . CZl aL £ uu birtlntk Inxyen VöjN tgjr ]
utalványt. T. 16 i«rjt<lh«t6 \' 7[ apróblrdcttst.
jj. Érvíojrti: 1K7. fcbrulf t-!f. ; «;< ^^i^l-l^tut-l-f-t-M-t\'
-
Az utcák kemény grínltkóvezete minden lépésnél teljes mértékben Igénybeveszl a izcrvezetct. Oly betegségeknél pedig, amelyeknél mozgás szükséges, alig néhány lépés utín.mir r.övekvö fájdalmat érez az ember.
Epekó, vesebaj. lábfájás vagy idegességben szenvedőknek védeVexniók kel] a járás közben letlépö kíméletlen rázkódta-tásoktól. Legegysz\'rűhb és legolcsóbb eszköze ennek a P*tma.kauc®uk sarok. A P » I tn a-k p u o • u k sarok liasználala nem lényűzé!, sót az olcsóbb és tartó-. sabb a bórsaroknát. Aki Pntma-sa^- * cipóién, é\'.vezni
p;seinek jóleső rugalmas- [ !» ° » ságát és nem mond le róla többé. 3S58
A Korona éttermében minden este a himeves Tóki Gyula kaposvári zenekara jAtszi*.
— Felhívás a magyar királyi vámörséghez való belépésre. A nt. kir. szombathelyi vámfirkerüleli parancsnokságnál vámóii szolgálatra arra önként jelenlkezök felvétetnek. Felvitelre jelenlkezhelik, aki magyar állampolgár, vámőrség! szolgálatra testileg és szellemileg alkalmas, ma-gyatul tökéletesen beszél, Ír, olvas és számol, gondnokság vagy c;őd alatt nem áll, büntetlen elöéleiü, 18 évnél nem fiatalabb és 25 évrél nem idősebb, nőtlen, gyermektelen özvegy, vagy gyetmeklelen elvált. A felvételi követelményben foglaltakat okmányokkal kell Igazolni. Felvételre jelentkezők bővebb felvilágosítást a m. kir. szómba helyi vámőrkerületi parancsnokságnál kaph ima* (Kovács szálló, III. emelet, 109. számú sióba.) Af. kir. szombathelyi vámőrkerületi parancsnokság.
— Három Igaz szó: Bruncsics bora jól
— Az Izraelita Nőegylet teu-délutánja Rosenfeld Józsefnénál. Miután az első teadélu an Reichen-feld Q.ulánénál oly várakozáson felül sikerüli, az Izraelita Jótékony Nőegylet decemter 8 án délután 5 órakor második jóiékony teádé!-u ánját Rosenfeld Józsefné alelnöltnő házában rendezi.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben ;en olcsó Pum üveges, KlrAly-utca 10.
— Asszony párbaj husklopfoló-val. T. R. nagykanizsii asszonynak lovagias ügye támadt O Oy.-nével. És ohoey ez Ilyen eseteknél férfiaknál s; oltás, a molivumnái .az asz-szor.y," keresni, az ő cselükben a dtlfereuciák oka .a Kif."\'voll. T. R. fislal asszonyban annyira felülkerekedett a lovagias érzés, hogy fogott egy husklopfolót és azzal asszonytársát, különösen annak fejét ugy megpuhító ta, hogy súlyos testi sértést követeti el rajta és csak egy hajszálon mull, hogy komoly köve\'-kezményei nem leltek az asBionyi phbajnak. Dr. Horváth Tivadar bün-letőjárásbiró a harcias amazont 700.003 korona pénzbüntetésre ítélte és a büntárgyat, a husklopfolót elkobozta.
— Helyesen cselekszik, ha var -rógép-, tű-, olaj- és fonal-szükségletét nálunk fedezi. Sfoger-varrógép-alkatrészek elismerten a legjobbak 1 Singer-varrógép fióküzlet
IdAJórA*
A nagykanizsai mtteorologtal mer-tlgyetó jelentése: Kedden a Mmttsék-Itt. Reggel 7 órakor +3.8, délután J órakor +6-2. este 9 órakor +35.
Fetílrlzeí: Egész nap borült.
Szálirány: Reggel Délnyugat, délben Dél, eate DélnyugaU szél.
■V Meteorológiai Intézet jelentése szerint jobbára borús, csapadékra halló idó várható, némi hóemelkcdésscl.
— A molnári! gyilkosok elmebeli megvizsgálása befejeződött. Ismeretes, hogy a tábla elrendelte Németh Mliyás és Kukuruisnyik János molnáiii rablógyilkosok elmebeli állapotának mcgvizsgálásii. Dr. Szigelhy Károly lörvényszéki orvos most teijesitelie be orvosszakéttöi véleményé\', meljb.n vizsgálatának credm\'nyckénl Németh Mátyást teljesen épelméjünek nyilvánl ja, Kuku-ruzsnydk Jánosnak pedig clmeln\'ézet-bcli megfigyeléséi javaso\'ja.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora Jó 1
— Asáncl-gyllkosség ügyében a szombathelyi honvédtörvéuyszék vizsgálóbirája kiszállt és a két letartóztató! honvéddel véglgcsinállalta a helyszínen a vincellére való lövésekel, ugy ahogy az a gyilkosság esléjén történi. Az erről szóló ujabb jegyzőkönyvet e héten terjoztik be a honvédagy és zségnek, amely most már rövidesen elkészíti a vádiralát a két katona ellen, hogy a főlár-gyalás minél előbb megtartható legyen.
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus sjándé kot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva.
Legcélszerűbb ajándékok:
Mm iü sdnlnkik . 330.000 MII
láánlilt..... 70.000
Itiifta nini utifanUk 220.000 G!k)Mt!tll]itnftaiintit 550.000
Férfi, nói S2Övetek, kötött íruk,chiftonok. vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-neműek a legolcsóbbtól a legfinomabb kivitelig nagy választékban.
Htlttpa ijjisütü S kiil risMn.
Stern József
dlvatáruháxa Ka*inozy-utca
Városház palota.
Olcsó nagy Mikulás vásár
Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában.
December 8-ig az összes raktáron levő árukat leszállított áron árusltjuk. — Különösen kiemeljük az alábbi árukat :
Női fekete pántos és fűzős, fél 180 -200 ezer „ egész, fűzős....... 240 —260 ezer
„ barna , , ......... 260 ezer
„ fűzős és pántos, fél... 260 ezer „ egész lack, fűzős, antilop szárral 300 ezer Miltényi-cipő
Női lack, sima, pántos......... 300 ezer
. hócipő .................. 195 ezer
. sárcipő (Reithoffei) ...... 125 ezer
Uri fekete füzös fél, vegy egész 260 ezer „ barna „ „ „ * 290 ezer leghasznosabb Mikulási — Egyes visszamaradt párokat soha nem létezett olcsó áron kiárusítjuk. Vidékre utánvéttel bérmentve küldjük, a meg nem felelöt kicseréljük.
Uri bsma sportcipő............ 275 ezer
. sárcipő (R.-liholfer)........ 150 ezer
Gyermekcipők fehér varrással/só 90-100 ezer Qyermek box fekete vagy barna, fehér varrás: 100 ezer, 125 ezer, »/3i 170 ezer
lft26 december 1
ZALAI KÖZLÖNY
8
— Hány választója v n Nagykanizsának és Zalaegerszegnek.
Zalaegerszegen 3.100 an vannak fel véve a vátaszlói névjegyzékben. — Nagykanizsán 6700 választó van.
-- Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrond és diszmfiáruhizában.
— Mikor a szénakazal elvész. Öív. Szabó Józsefné zalakö.e kuli 40 éves földműves asszony takaros menyecskének, nemcsak nyelvpőrge-tyüjevan helyesen be.llesz\'ve, hanem a keze is roppant hirtelen és ba mérges, ugy szokott járni, mint mololla. Igy nemrégen történt, hogy Lutdk István o\'.lani hegyőr egy elveszett szénakazlat keresett nála. A huszáros menyecske ezen annyira f.l dühöd\', hogy maglbSI kikelve gyalázni kezdte a kötelességét tel|esltó hegyért és a kezeügyéoe esett ge-reblyéjével módfelett veszélyeztette a jámbor hegyőr szemeinek testi épségét. A hegyőr feljelentelte az asszonyi, akit a bíróság 400.000 koronára Ítélt. Peri-ze most aztán csendes és egészen kicsi lett — a kedves menyecske.
= Nem jó az Írógépe? ne költsön javításra, hanem cseréltesse be. Amit javításra fizet, azzal törleszthet egy modern uj Írógépet, Hívja fel a 91 számot, a Remitiglon gyár képviseletét, Szabó Antal fegyver és tőszerkereskedöt.
SZÍNHÁZ
A második opera-est
B;r szokatlan, de annál őrvende-tesebb az a meleg ünneplés, amiben tegnap este részesítette a Polgári Egylet nagytermét zsúfolásig megtöltőit, szép közönség az Országos Opera Slaggione eroe második kanizsai estjének közreműködőit.
Olyan művészetet hoztak ók három estére városunkba, aminőéit Budapestre szoktak feljárni azok a kevesek, kikoek az módjában áll. Olyan művészetei, aminek megismerése valóban kulturát jelenteti, nem a szó elkoptatod értelmében, hanem olyan művészeti réglókban, amelyek eddig legtöbbünknek hozzáférhetetlenek voltak.
M iscpgni Parasztbccsülite és Leon-eavallo Bajazzkja kerültek síinre a legnapi estén. A nagy opera-szerzők soha nem muló értékű müvei a Polgári Egylet csikorgó deszkíju, dísztelen színpadáról Is uj világot nyi-
II 81 Á N 9 fl Szerdán, osütörtökon m» wll I Ml 5, 7 é« a Arakor -
A legbájosabb operett-film!
AZ ERDÉSZLEÁNY
Georg Jarno régi nagysikerű operettje. — Főszerepekben: Harry Liedtke Lsa Mara
Brlliláns szereposztás, gyönyörű kiállítás. — A berlini Phöbus filmgyár excluslv filmje 7 felvonásban.
fottak meg a kanizsai p ibllkum legnagyobb része előtt. Az énekn űvészet legszebb magastágaiba emelték a kuturát szomjrzó, operettekben ki-fáadl ízlést! lelkeket és felébresztették szunnyadó igényeinkel, aminek legszebb l:nujelc, hogy sokfelől lehelet) hallani a megjegyzést: „Bir itt maradnának egy-két hélig." Ez azonban aligha lehetséges. D_> lehetséges lesz, sőt kell, hogy ugy legyen: — az uj nagykanizsai színházat, mint arról már szó is esett, ennek a Slag-gionenak vendégjátékai nyissák meg Nagykanizsa közönségének.
A mai este után félre a lekicsinylő megjegyzésekkel, hogy : nincs ehhez műértő publikum Nagykanizsán. Mert van. Nem csak műértő, hanem lelkes publikum is, amely zenét és művészeket egyaránt a taps és óvá ció orkánjával ünnepelt és még az utolsó felvonás ulán Is többször hívta a függöny elé a szereplőket.
Kármán Olzl hangja tisztán biztosan csengett, a madárdalt a Ba-Jazzok-baoJritka kifejező koloralurával énekelle. *
Szabó László érces, hatalmas terjedelmit tenorja a legmagasabb fekvésben is tökéletes volt. Tomboló sikere volt Sdrosy Andor pro\'opjl-nak a Bajaizokban Kertész Ödön, Pál Jenó, Ellner Irén, Telchmann Irén, Deminy Arthur mind migas müvés i kvalitással ismerlctlík inrg velünk a kél opera ragyigó szépségeit
Az ötlagu női Staggioue-zenekari a tetszésnyilvánítások özöne halmozta cl. A kis zenekar Dondth L. karnagy precíz vezetésével minden várakozáson felüli komoly zenei élménnyel Irple meg a közönség leg-rnüértőbb tagjai! is. (bl)
\\ FOLYÓIRAT SZEMLE
)( A Qcorglkon c heti veftrdkkébcn a \' minőségi gabonatermelésre hívja fel a magyar gazdik figyelmét Schmidt Richárd malomtulajdonos, „A cukorkartell és a gazdák" cimQ cikk feltárja a cukorgyárak kalkulációját és- horribilis nyereségeiket. E héten különösen ki kell emelnünk a világpiaci vonatkozásokat, mint: .Aromán tolásexport\', .Magyarországi kivitel Németországba", ,A buza a világpiacon* és számtalan értékes apró hir. A hazai piacról: .Szalámigyárak taktikázása és a sertésárak\', .Rendet a gabonatőzsdén\', ,A tojkérdés\'", Bethlen István gróf kijelentése: .A magyar agrártermékek piacairól\', érdekes a .Traktorral való répaszállitás\' ismertetése képekkel. Egy jó magyar gazda asztaláról sem hiányozhatik a GcnrgiVon. A lapot Tóth B. László oki. gazda szerkeszti. Kiadóhivatala : Budapest, V., Mérleg-utca 12. mutatványszámot készséggel küld. Előfizetési ára: egy évre ..300.000, félévre 162.500, negyedévre 87.500 tcorona.
)( UJ Idők. Herczeg Ferenc képes széfig irodalmi hetilapjának, az Uj Időknek eheti\' *záma Herczeg, Csathó, Szép Ernő, Somlyó Zoltán Írásait közli a szerkesztői, gasztronómiai, kertészeti, szépségápolási, üzenetek mellett. Mutatványszámot kívánatra díjmentesen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrlssy-ut 16.
)( A Képes Krónika legújabb, 48-lk száma revü-szépsége mellett Irodalmi és művészeti eseményeket hoz. Novellát és verset ad Kosáryné Réz Lola, llly János Vályi-Naiey Géza, Porgács Rezső és Kallós Oszkár tollából, komoly színházi essayt irt Kállay Miklós a meddő szinházi műsorokról, Orbók Attila .Budapesti Noteszeimen pompás, humoros Idegenvezetőt rajzol meg. Baráth Kálmán a jubiláns Huszka lenőröl ir kedves megemlékezést. Ez a színi közli Radnay 0>zkár trianoni határturájának első sorozatát, amelyben csehszlovák-magyar halárállomások képét írja le. Külön kiemelkedő cikksorozat első része az .Üzletek tudománya* cimü Casson H. N. amerikai üzletpolitikai cikke, amelynek mérhetetlen hasznát fogják látni gazdáink, kereskedőink és iparosaink. — Folytatódik 3z .öt koponya*. Shcridun világhírű regénye, majd kiegészítik a tartalmat a lap rovatai, aktuális képanyaga, a mélynyomásos melléklet és a szerkesztői posta A .Képes Krónika* ui száma is kapható mindenütt, vagy előfizethető lapunk kiadóhivatalában.
)( A Napkelet Tormay Cecil előkelő irodalmi folyóiratának decemberi száma több, mint 100 oldal terjedelemben rend-
kívül gazdag tartalommal Jelent meg. — Surányi Miklós folytatja „CsodavárOk" c. társadalmi regényét, Szabó Mária és Dal-los Sándor szenzációs erejű novellákat írtak, Ha\'sányi Kálmán pedig „Páter Benedek" cimü, Mátyás király korában játszó diámai jelenetével szerepel az uj számban. Szebbnél szebb költemények közül a folyóirat Reménylk Sándor, Mécs László, Erdélyi József és Áprily Lajos tollából s nagy feltűnést keltő cikket irt Eckhardt Sándor egyetemi tanár „Magyar liirek egy régi francia újságban* címmel, Rédeyné Hoffmann Mária tol* tatja és befejezi Ács Gedeon 48-as bujdosó napiójának közlését. Rendkívül gazdag irodalmi és kritikai szemle, bő szinházi, művészeti és zenei rovat és apró cikkek egészítik kl és teszik változatossá a „Napkelet" uj számát. Előfizetése negyedévre 5 pengő, egyes szám 2 pengő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, l, Döbrentei-utca 12. Megrendelhető bármely könyvkereskedésben.
hozöószinhAzak
Uránia szerda és csütörtök 7, 9 órakor: Az erdészledny, Oeorg Jarno operettje után készült vigiaték, főszerepben : Harry Liedtke és LU Mara.
KÖZGAZDASÁG
TÍZEK
A mai értéktőzsdén az i\'ányrat nyitáskor kedvben és ttzle-ttlen volt, amit még j\'ibbin elősegített a külföldről érkező lonyhi híiek. Kivételi képezlek az általános hangulatból egye - fivoritpapírok. Ilyenek pld. a Magyar Nemzeti Bitn, Fegyver, Ganz Ví lamos és Oumml. A Salgó 4\'\'o-os árveszteséget s?envidetl. Zártaikor az irányzat továbbra tartózkodó
HrMri lártit
Párt, 1917-50, London 2513-SO, Newvork 518 25, Brnsiel 72-10, Milano 22IÓ00, Amsterdam 207 25. Bellin 123\'/a. Wien 73-Vü Soll, 375 00. Príga 1536-00, Varsó 58-00, Budapest 72-60, Belgrád 915.00, Bukarest 280 00.
Terménytőzsde Buza tlszav. 75 kg-os 385.000—390.C00, 76 ke-o, 390.000-39S:000, 77 kj;-os 395.000 -400.000. 78 kg-oi 100 000—(02 500. egyéb 75 kg-os 375 000 - 380.000, 76 kg-os 380.000 385.COO, 77 ke-os 385 C00 390 COO 78 kg-os 390.000 -392-500. .013 297 500-300.000. laksiminyárpa 235 000- 245.000, sorirpa 325.000—365.000. zab 227 500-232.500, tengeri 6 265.050 -270 000. repce 565.000—570.000, köles 193.000- 200.000, korpa 165.000—167.500
Jómenetelü
szabóüzlet és műhely
teljes berendezéssel forgalmas helyen
eladó.
Ajánlatokat „Keszthelyi" Jeligére a kiadóhivatalba.
■9
4a
Ml
13 "3
M
Barta Miksa divatáruházában
(Nagykanizsa, Föut az Első Magyar Biztosító palota)
fl NAGY —__
KARÁCSONYI VÁSÁR
Telefon 3-23.

MEGKEZDODOTT
mélyen leszállított árakon.
Telefon 3-23.
00
f a
CU
»
aa o-
et S-
ZALAI KOZLONV
1926 december 1
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia áruházában ÍT;
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
I Legjobb minőségű „Viskafors" h A e i n ö k. — Férfi, nöi és gyermek c i p S k és háztartási cikkek
hócipők. - Fírfi. női és gyermek
legolcsóbb beszerzési forrása.

i kifelMtt TUdt intu-|HTx*»
2-3 fiatalember olcsó ís |ó ko.xtot kaphat. Cím a kiadóban. <006
VALUTÁK Lengyel 74I0-Í010 Angol 1.345700-7700 CmTi k, 2107-17 Dinit 1252-32 Dollit 71025-71325 Pranda Ir. 26I0-S6I0 Hol lanti 28460-610 Lei 369-383
Léva 513-519 Ura 3001-3064 Mitka 16918-16978 Sehlll. 10034 74 Din kor. 1897CM9030 Svájci Ir. 13740-790 Belga Ir. 9904-9945 Norvég k. 18070-130 Svéd k. 19015-75
DEVIZÁK Amitcrd. 28185-585 Belgrid 1256-6IV« Berlin 16933-1G983 Bukarest 369-379 Btttsml 9918-9948 Kopcnh 18970-19030 Osalo 18070-130 London 345/00-6700 Milano 3024-3064 Newyork 7I280-4H0 Pitls 2590-2630 Priga 21101/1 I7>/1 SioTla 513-519 Stockholm 19015 7S Varsó 78 0 8010 Wien 10048-10078 ZQrleh 13749-789
Fekete télikobát eladó Fóut 16. síim alatt. 4094
A viros köivetlen közeliben egy 40 holdas szántó ís rílból illó kltUnó mlnó-sigu birtokot 1-2 holdas parcellákban Is Igen kedvezó IHetísl Kitételek mellett eladók. Bóvcbbel Aczél Ignác Ingatlan-foigalini Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz. alatt.
O*lolh.ljl.í0 kiadó Eólvós-té( 10. alatt. Bővebbet Bedenek fűszereinél. 40y7
Eladó a gyepmesterhizi dűlőben \'A hold szántóföld. Bővebbet a kiadóban. 3-3 4018
tottnfefe
Pelbajlis 876. melyből eladatlanul vlssza-maradt 90 drb. ElsótendO 19.000—19500, szedeti 17.000-17500. szedeti közép 16.250 — 16.750, kOnnvO 15.000-l6.000. elsőrendű üreg 17.250—17.750. másodrendű 16 700-^ 16.800. angol allldó 17.000—18.500. szalonna nagyban 20500 2I.C00. sslr 22.000 - 21.500, lehúzott hus 20500—21.500. szalonná 141-sertís 19500.-21 500. Az irányzat (ártott.
Kiadja: Srlujt HTO»d«lpiir H I5ip-karakódéi HT, lígjtaiua
Egy 14 holdas Igen Jó minőségű szántó ts rétből álló birtok kl» erdóvel sürgősen nagyon olcsón és könnyű lizetésl módozatokkal eladó. Bővebbet Aoiél Ignio fn-gatlanforga\'inl Etodája Nagykanizsán, Főút 3. sz. alatt.
Nyilt-tér *)
Figyelmeztetés.
Ezúton figyelmeztetek mindenkit, hogy sem feleségemnek, sem hozzátartozóimnak ludlom és beleegyezésem nélkül semminéven nevezendő hilell vagy kölcsOnl ne adjanak, mert azokért felelősséget nem vállalok.
Nagykanizsa, 1926. nov. 30.
Rltter Károly
nyűg. pilyamestcr.
E rovat alatt köztöltékért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget
APRÓHIRDETÉSEK
Egy zaiamegyel viroí közvetlen közeliben lévő 200 holdas izintó. rét és Igen izép erdőből illó birtok, rajta a lehető leg-obti karban levő épalctekkel, teljes élő és tolt felszereléssel egyOtt, Igen kedvező flzc- j tésl (eltétetek mellett, egyéb vállalkozás miatt sürgősen eladó. Bővebbft Aczél 1q- i néo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán. Fó-ut 3. sz. alatt.
Ebódlőoxőnycoct Jó állapotban vá- . tárolnék. Árt, minőséget megjelölő ajinlatot j kiadóba kérnék. -4103
(Hlrdstássk dljs slflrs Oxstsndfl)
aí apióblrdeiéa dija 10 szóig 50 fillér. A címszó • minden vastagabb betűből ílió •xó két szónak számittatiK. Minden további >tó dija 5 fill. A hirdetés! dij slőro l(*«t«ndfi a forgalmiadé hozxásiámtiisával
Külföld; koksz és fssxén Welser gépgyár Nagykanizsa, Sugár-utS.
Háztulajdonosok figyelmébe
Mielőtt vízvezetékét SaHásáöa
Jen ajánlatot Széosonyl és Frlesz
vízvezeték felszerelési, fürdő és egészségügyi berendezési vállalatától. Részletfizetésre is. előnyös feltételek mellett._39W
Pénxkölosönt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggvor-salján Jolyóslttat Aezél Ignáo pénz-löfcaönkÖzveUtő Irodája Nagykanizsán, Y(ij ut 3. iz.-alatt. KényszerkölosOn kör vényeket vesiek. 27
Mindennemű táblaUvegek asztalosok, uradalmak és kertészek részére Jutányos árban kaphatók Stein üvegesnél, ,Vasúti-utca 17/19. / 3411
Egy 6, 3 és 1 holdas siöllőblrtol mindegyiken lakható .epltféttel inrgősen eladó. Bővebbet. Aozél IgnáaMngatlanfor-
galinl Irodájában Nagykanlz^l, Pő-ut 3. sz,
alatt. [ _f_
Szőlőbirtok eladás. Három magyu holdas szőlőbirtok, feUs\' ojlviny, felszereléssel együtt szabad kczből eladó. Bővebbet Barakk 47/b. 21 4100
!H
Nagykanizsa, Kazinczy-u. 4. udvar
Kályhák, tnkaréktüzhelyek, asztaltüz-helyek minden kivitelben, füstcsővek, menyezetnád, kátrányfcdéllemez, zománcozott edények minden minőségben, valamint az összes háztartási és egyéb vasáruk kicsinyben! eladása !• a legolcsóbb Arak mellett.
Uj helyiségünkben módunkban áll
leszállított olcsó áron
vállalni női ruhák, kobitok, estélyi ruhák, legújabb párisi és bfcsl divat szerinti varrását. — Olcsó és pontos munkát szállítunk,
Szigrisztné—Schillerné
nöi úivatsalon
Ui helyiség: F8ut IS. (ózv. Dr.Lókíné-léle házban). <o a
. Tanulóleányok még felvétetnek. -
Rózsagyár, Kaposvár.
Oyára a legmodernebb gépikkel felszerelve. - A lecjutanyosibb árak mellen vállal festést, vegytisztítás!, ágytolltlsztl-tAst, bórbutorok és bőrkabátok festését, pllssirozást, gouvt lerozast stb. h a
Egy V/z holdam keltet, akár bérbe, vagy feles mtlveléste lóleg kertésznek mái most kiadok, hogy nzl clótnunkálnl lehessen. Bővebbet Acxól Ignáo Ingatlan-forgaltnl lroóá|a, Nagykanizsán, Fóul 3. sxf alatt.__
Bútorozott stoba egy, cscllejritét úriember részére kiadó Huszll tér 3í Ugyanott házikoszt is kapható. / -4101
Egy nyolc lóerős, kifogástalan üzemképes angol gyátlmányu Hoítirír és Sehrantz-Iéle tokomobll decemtwt hó végéig eladó. Cint: Sándor-puszta gazdaságban. Murske-tesztur állomás mellett, Szobolies Intézőnél.
Lcgalkalmasafc\'*
Gramofonok
» és .lemezek
FISC&L FÜLÖP JlAH
cégnél JtspWlíik NAGYKANIZSÁN.
Ismét megérkeztek
a legújabb fazonú és szinti katonatiszti, altiszti fekete és khaki lakkbőr ernyő és rohamszijjal prima kamgarn Bocskay, csendőr, rendőr, pénzügyőr, valamint minden egyéb egyenruházati sapkák, cserkész kalapok és egyenruházati cikkek
Bruncsics József
Sugár-ut 53. Telefon 2-10.
KIÁRUSÍTOM
a raktáron levfi Ossícs
rendkívül mélyen leszállított árakon
SZERB ERNŐ
Csengery ut 6..
/^felhívom a n. é. közönség b. figyelmét, hogy a/, előrehaladott idény miatt raktáron lévő bársony és filo
KALAPOKAT
olosón kiárusítom. Alakításokat modellek után nagyon mérsékelt áron készítek. Klein Elza
nólkalxpsxalonja 4021 Erzsébet-tér 4.
Kgrbtn érttilUm i n. t. köiöniíjn. Iioxr hat bete* kalap.i*nfoly»mot nyitok dfCfmbcr l-től, melyre taol>vanyokat felvcsxck.
Már most
/
rendelje meg az 1927. évre szóié
naptárszükségletét
a Zrínyi Nyomdában,
hol legolcsóbb árban, Ízléses kiállításban kaphatók
irodai előjegyző és falinaptárak.
varp&grép
motorral és ví rrófer,ivyal
a loghaaznecobt) karócaonyi ejúncJí:k.
Elnporvairócráp ríszv.tóra
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Hatóságilag engedclyeiett 7 íves sárga r
BELGAMEN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési fellételek melleit
K L A D Ó.
Bővebbet:
Nyomatolt a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcck Károly.)
80. évfolyam, 273. szám
Nagykanizsa, 1928 december 2, csütörtök
Ara 1800 koron"


POLITIKAI NAPILAP
te II IIII I I FM Lil IWMWnW niftKy i n.
Felelős szerkesztő: Bartarits Lajos

HnM*M: H^jkjmía* Jl 1
Elituttsl irt egy kin SOJMO ka
Betiltották Drózdi Győző hetilapját
A „Magyarok Vasárnapja" veszélyeztette az ország nyugalmát
Budapest, december I (Éjszakai rMójelenlis.) A belügy-miniszter a Drózdi Qyőző szerkesztésiben megjelenő .Magyarok Vasárnapja" cimlt hetilap lovábbi megjelenését — az ország nyugalmának biztosítása céljábjl — beszüntette.
A „Magyarok Vasárnapja" eszten- l dők óta mételyezte a közvéleményt és különösen ismeretes volt véresszájú cikkeivel Zilában, ihol Drózdi kerületeiben ezerszám osztogatták éven ál ingyen a falu népe közölt, sőt az uobbi időben — bír erre kolportázs-joguk nem volt — Nigy-
kaniisán is minden hetivásáros napon nagy tömeget vonzott maga köré a Drózdl-auió és ilt is -osztogatták a lázitó hangú „újságnak* nevezeit nyomtatványt. Must aztán elérte sorta a „Migyarok Vasár-napji"-l. Régen megérdemelt sorsa ez.
i.I.II.1.ITII\'I1VI\'i*I"*------------------------------------------------------------------
Vidéken is döntő eredményekhez jutott az Egységespárt
Ahol december 10-én választanak, ott ma be kell adni az ajánlási iveket — A kormány tagjai nagy lelkesedés melleit járják programmbeszéd-körutjukat — Budapesten több Vági-pártit letartóztattak izgató röpiratoknak az országban vaió terjesztése miatt
Vass József népjóléti miniszter utja a zalamegyei községekben
Budapest, december Holnap csülörlökön jár le az, ajánlások beadásának terminusa árok-/ bin a varmegyékben, amelyek december 10 ére tűzték kl a választásokat. Előiő napon, december 9-én Kiskunfélegyháza válasz\', majd kö-velkezö napon B\'kés. Bihar, B-irsoJ, GOmör és Kishont, Csongrád, Heves, Somogy, S pron, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Zemplén vármegyék, valamint Nagykanizsa város választópolgárai járulnak a választási bi-\' zoliságok elí.
Mayer miniszter kerületében Kdlkápolna, dcember 1. (Éjszakai tidiijelentés.) Mayer János földművelésügyi mlnisilcr ma mondotta el ilt programmbeszédét. A magyar gazdák atyját mindenütt, ahol csak meglelent, diadalkapukkal és oly lelkesedéssel fogadták, amilyennel minisztert itt még igen ritkán.
Mayer miniszter kijelentette, hogy minden erejével azon lesz, hogy a magyar kÍ6gazdaoszlály az öl meg-tllelő szerepet tölthesse be.
Egységespárti programmbeszéd a bányászok között
. Pécs, dícember 1. (Éjszakai rádió\' jelentés) Oberhammer Antal, az Exységespárt jelöltje vasárnap Pécs-_ bányatelepen tartotta meg programm-\' beszédéi, ahol a lakosság túlnyomó tísze bányászokból kerül ki és ahol a löbbi jelöllek beszédeinél alig je-\'ínlek meg néhányan. A bányamunkássá!; nagy figyelemmel hallgatta Obeihsmmer Anlal ícj\'egeléseit.
Vass miniszter Zalában
Zalaszentgrót, december 1. (Éjszakai rádiójelenlés.) Dr. Vass Jóisef "\'pjoléli miniszter Zalalövöről Zíla-
esíb községbe inent, ahol kifejlelte programmj if, amely nagyjában ugyan az volt, mint amit az előző községben k:f:jlelt. Zil.ibér községben a nép diadalkapukkal fogadta a minisztert és megköszönlek neki mindazt, amit a község érdekében tett. Főleg a Zala szabályozását és hogy sok munkaalkalmat nyújtott a népnek. Vtss néplóiéli miniszter cfü törlök icggel Zalaegerszegre utazik lovább.
Tűrje, december 1. Vass József dr. népjóléti miniszter ina reggel 9 órakor Türjéu mondott programm-beszédel a nagyszámban megjelent választópolgárok eiölf. A kormány politikája — mondotta egyebek közt — arra irányul, hogy visszaállítsa Magyarország gazdasági és külpolitikai tekintélyét és ez sikerült is. Megoldásuk után a szociális reformok egész sora következik most. A kormánynak az a terve, hogy a gabonaféléket itlhon őrölteti lisztté, mielőtt küllőidre menne. Igy akarja talpraállilani a válságba jutott magyar malomipart. A miniszter hangoztatta, hogy ha lennének választók, akik ellenjelöltet kaplak, azok ne gyűlölködjenek, hanem tartsák tiszteletben egymás meggyőződését. Nem szabad egyetlen összetűzésnek sem tenni a magyarok között a választások miatt. Ajniniszfer itfég a délelőtt folyamán zíű/yá: községben mondott beszédet. Ilt beszédében hangsúlyosa, h így Zalavármcgye a mullban a felülről lövő nyomás ellenére mindenkor erőssége volt a régi néppártnak. Az idők igazolták c párt programmját, a keresztény nemzeti irányi. A választók mindenütt Iclke-kesen tüntettek mellette.
inog a talaj Szegeden Rassay lába alatt
Szeged, december I. (Éjszakai | rádiójelentés) Rassay Káro\'y sorsa S regeden úgyszólván elintézettnek tekinthető. Rassay Károly szegedi zászlóbontásával csak a szegedi zászlóbontásával csak a szegedi szo-ciálisi-ÍKAtáborái gyengítette meg, £ nélkül azonban, hogy sajál táborát szaporította voln3. Az Egységesplrl kitűnő szervezettsége bÍ2tósiija otf is az Egységespárt zászlajának fényes győzelmét.
Az utóbbi napokban a vidéken i) döntő eredményekhez jutott az Egységespárt.
Kaposvárott betörtek a Rassai-párllrodába
Kaposvár, december 1. Ma éjszaka három és négy óra közölt a kaposvári Rassai-pirt Berzsenyi-utcai párt-irodájában betöréses lopás történt. A rendőri nyomozás megállapiiot\'a, hogy az irodából egy vaskazettái és különböző iratokat loptak el. Reggel a kaposvári Jókai ligetben megutálták a vaskazellál,, de feltörve, melyben meglalalták az ajánlási iveket, számszerint öivenkellőt, amit a déletőst folyamán átadlak Rassainak. A rendőrség most kut\'a j i a letteseket, akiknek személynzonosságát még ezideig nem lehetett megállapítani, Az a vélemény alakult ki, hogy éretlen csinyrői van szó ; az sem lehelellen, hogy Rassnj nép szetüsitése érdekében követte el valami tulbuzgó kortese.
Vágiék röpiratokkal lázítanak
Budapest, december 1. A kommunista Vági-páf! ma a főváros kültelkein lázitó röpiratokat terjesztett. A rendőrség löbb lázitól őrizetbe vett.
Kállay és a szegény emberek
(bl) Szinte divattá vált a mai kor-lesvitágban, hogy azok a jelöllek, akik nem éreznek valami szilárd talajt a lábuk alalt, a szegény emberek patronusainak kiállják ki magukat és melldöngetve hirdetik, hogy a kisemberek érdek-védelmének ők a kizárólagos letéteményesei.
Aztán ha körülnézünk ezek közt a kisemberek hívatlan prókátorai közi, sokszor nagvon furcsa dolgokat tapasztalunk. Nekünk, kanizsaiaknak nem is kell messze mennünk példákén. Minden, az ismeretlenség homályából felbukkanó, vagy megfogyatkozol! reményű jelöli: szegény-páni. Ezt a szót, hogy .szegény e.nbei" ugy használják, mint a kártyás ember az i dul: — ha már más érvük nincs, akkor kijátszák ezt, számítva arra, hotiy ettől olyant kurjant ötöméberra vá\'asztó-tömeg, hogy egyszeriben elfelejti a mérleg másik serpenyőjébe dőlni a józan észnek tényekből adódó megál\'apitásait.
Mihelyt pedig benn ülnek a szegény emberek a;llJ mandátumban, rövid néhány év Icf>rgása alatta semmiből meggazdagodnak. A szegény emberek pedig búzzák tovább a maguk leihtinek Igáját, nincs aki bajaikon segítsen, mert a képviselő ural le\'jesen elfogla ja saját anyagi bázisainak megszilárdítása. Aztán mikor-a ciklus lelelik és a képviselőből újra jelölt lesz, akkor újra előkerül a szegény ember sora, a .vakulj magyal" igérelek százával teremnek és boron, cukron, szivaron veszik a voksokat, mert — csodála-losképen — a szegény emberek képviselőjének számolatlan a pénze, nem kell takarékoskodnia vele.
A „szegény ember" jelszóval indulnak ilt is, ott is eddig sohasem látott önjelöltek is, kik márkát akarnak szerezni a nevüknek. Kalandos vállalkozásukat bukásuk biztos tudatában is jó üzletnek találják, de hogy némi alapot is szerezzenek a nevük reklámozásának, hát oda fordulnak a falvak és városok szegény embereinek könnyen félrevezethető táborához és ott gyűjtenek nem is any-nyira a jelenben szükséges politikai, mini inkább a jövőben jól kamatoztatható üzleti tőkéket.
Szerencsére azonban a szegény ember sem olyan bekötött szenü, mint ahogyan az ilyen jó urak gondolják. A szegény ember jól tudja, hogy amíg a voksaira nem volt szükség, addig még egy aláírást sem kapóit volna ingyen a ma szegény-páni uraktól, akik nem is olyan régen még ott nyúzták a szegény ember bőrét, ahol épen érték. •
Nagykanizsa azok közé a.szerencsés választókerületek közi tartozik, amelyiknek polgárságát nem- lehet
ZALAI KÖZLÖNY ____1928 december 2.
VÁLASZTÓK FIGYELMÉBE! Mindenki csak egy jelölt ajánlási ivét
\' | Morf- „Kihágást követ el és 200 aranykoronáig (2,900.000 papírkorona) terjedhetőpénzb^tetésselbOntetenda írja ala ! mén. Sm a térvény tilalma ellenére két vagy több jelöli ajánlási Ivét aláirja." (1925. évi XXVI. Ic. 162. §. 3. pont.)
Kállay sohasem hirdette, hogy ő csak a szegény emberek képviselője. O frázisok helyeit, sok csalódást rejtegető Ígéretek helyeit egyszerűen, a nemes lelke sugallatát követve, a jó magyar szive parancsszavára lett meg mindenl a kisemberekéri csak ugy, mint összes lóbbi választóiért. Pedig ez nála még csak nem Is a mandátum kedvéért történik, mert hiszen az ő kanizsai mandátumát nem fe-
nyegette és nem fenyegeti semmiféle veszedelem; a kanizsai választó-polgárság, qz a választópolgárság, amelyik nem a perifériákon szívott magába politikai meggyőződést, — rendilheletellenül állott és áll ma is Kállay zászlaja alatt és senki sem vonhalji kétségbe, hogy a perifériák egyik-másik lakóját félrevezetni köny-nyü, de velük politikai sikereket legfeljebb az 1918 mintájára lehet elérni.

Érdekes számok Magyarország pénz-forgalmáról
Bud János pénzügyminiszter IV-ik jelentéséből
ellenpártokra bontani a .szegény ember" jelszavával.
Nagykanizsa jelöltje sohasem pályázóit olcsó szónoki ha\'ásokra, sohasem hajszolta a népszerűséget demagóg frázisokkal, sohasem kinálla fel programmjál sem ennek, sem annak a társadalmi rétegnek.
Kállay Tibor egész Nagykanizsa jelöltje és ebben a szegény embereké is. Akiket a politikai divat „szegény emberek" néven szerelne ki-basilani a társadalomból, azok Nagykanizsán az elmull vasárnapon mesz-szebangzó lelkesedéssel leltek tanúbizonyságot arról, hogy őket nem lehet gyanús lobogók alá loborozna
Pedig sok-ám a szegény emberi. kaniz8aiválasztókerülelben. Csakhogy az valamennyi először magyar ember, aki a hazáját nem tagadja meg kortesbeszédek paradicsomi Jólét-igér geléséért. Másodszor valamennyi becsületes ember és alig akad, aki eladja a leikéi azoknak, akik azt hirdetik, hogy „csak enni legyen, a haza sorsa nem a ml dolgunk". És csak harmadsorban szegény emberek ök, akik ha természetszerűleg Iparkodnak ls jobb anyagi helyzetbe kerülni, de aminthogy ezt csak a két kezűk munkájával Igyekeznek elérni, ugy a magyarságukat és a becsületüket még akkor sem dobják oda prédául, ha cserébe földi menyországot Ígérnének is nekik, bárhonnét
[ölt „szegénypárli" spekulánsok. «
Megható volt az elmúlt vasárnapon lálni, hogyan rótta le háláját sok nagykanizsai és kiskanizsai Igazán szegény ember Kállay Tibor iránt. Mindenolt szeretettel vették öl körűi, mindenütt olyan bizalommal fordullak hozzá, mini gyermek az édes szülőjéhez. Mert Kállay Tibor nem szavakban, nem kortesbeszédek-hen szegénypárti, hanem telteiben. 6 nem lelt gazdagabb semmivel, mióta képviselő és Európa egyik első politikusa. 0 nyugodt, gondtalan életet élhetne és ehelyett minden percnyi idejét, minden szikrányi energiáját a haza ügyének szentelte. 0 nemcsak a szegény emberek képviselője ebben a kerületben, hanem az egész kerület minden emberéé. Igazságos mértékkel osztogatla mindig, amit adni tudott és ebből nagyon sok jutott a szegény embereknek.
Tudják is ezt a szegény emberek és ezért szökött könny sokak szemébe, mikor városunk plébánosa arról beszélt vasárnap, hogy a szegény emberek sem találhatlak különb férfiút az ö vezetőjüknek, mert kevés képviselő leszi meg azt, amit Kállay megtett, hogy akármikor, akárhol, akármilyen párti és akármilyen nibáju szegény ember fordult is hozzá, ö mindig elintézte azok ügyes-bajos kérései!. A plébános szavaira kitört a lelkesedés a zsúfolt teremben és minden választópolgár Isten-áldás mellett kiáltotta:
— Ugy van! Nagyon igazi Az utcán, meg akárhol szóba állt velünk I Minden bajunkat meghallgatta, elintézte I Soh\'se csapolt be bennünket 1 Amit Ígért, azt mindig beváltotta I
Ezt a kitörést, ezt a lelkes hangulatot látták volna azok, akik országszerte a szegény emberek sorait szemelték ki métely-magvaik termőtalajául I
Pedig Kállay sohasem csinált politikát abból, hogy ö „szegénypárii".
Most lelték Miié>Bud János pénzügyminiszter IV. Jelenlését, amely a bevezetésében közli a novemberi köllségclóirányzato\', ami 9 8 millió pengó többletet ígér. A Jelen költségvetési év elsó 5 hónapjának előirányzati többlete 6 5 millió pengő.
Szeptember hónapban összesen 668 millió pengő folyl be, vagyis az eredmény 38 millió pengővel voll Jobb az előirányzatnál. A mull év szeptemberével szemben 1-3 millió pengő többlet mutatkozik. A költségvetési év első negyedévének bevételi eredménye 13 7 millió pengővel haladia meg az előirányzatot. A többlet legnagyobb része az illetékekre és vámjovedékekre esik. Az elözö költségvetési év első bárom hónapjával szemben a közigazgatás összes bevételénél 17 3 pengő az emelkedés.
Az októberi bevételek 74-7 millió pengői teliek ki. vagyis 16\'4 millió pengővel kedvezőbben alakullak az előirányzatnál. Az előirányzat szerint 6 millió pengő volt a várható bevételi löblet, az októberi lényleges bevételi többlel tehál 224 millió p.-ngöt tetl ki, ami megfelel a mult év októberi eredményének. Az Idei költségvetési évnek eddigi eredményei indilolták arra a\'pénzügyminisztert, hogy tör-Véri/javaslatot nyújtson be a nemzetgyűléshez, amellyel az állami adórendszernek úgyszólván egész területén az adólételek mérséklése és az adómentes minimumok felemelése, továbbá az illetékek csökkentése utján a gazdasági élet megerősödését kívánja anélkül, hogy ezzel az államháztartás egyensúlyának tartósságál és szilárdságát a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztetné. A Magyar Nemzeti Bank helyzetének alakulása október folyamán megteleli a várakozásnak. Az érc és devizakészlet a hó folyamán igen Jelentékeny mérvben emelkedett. A Jegyforgalom is lényeges szaporulatot mutat. Az ércfedezet emelkedett, október végén 5346 Vo-Ot tett kl.
A Postatakarékpénztárnál a belétek állománya októberben 63 milli-
árd koronával emelkedett, a belevök szánra 1670 nel növekedett. Október 27-én Írták alá a városok amerikai kölcsönét. A kölcsönkötvényeket a newyorkl tőzsdén tizenötszörösen túljegyezték. Szeptemberben a külkereskedelmi mérleg 1-5 millió aranykorona kiviteli több-leltei zárull. Az 1926. év január-szeptember hónapjaibán a behozatali többlet 81-7 millió aranykoronát lelt ki az előző év ugyanezen időszakára eső 52 5 millió aranykoronával szemben.
A nagykereskedelmi árak indexszáma október folyamán 2 5 százalékot emelkedett; az élelmezési cikkek s a mezőgazdasági termékek drágulása következtében. A létfentartásl költségek Indexszáma szintén emelkedett
2 százalékkal. Szeptemberrel szemben októberben a fizetésképtelenségi esetek
száma emelkedést mutat. A fizetésképtelenségi esetek száma 140 volt. A munkanélküliek száma tovább csökkent. A mult októberével szemben a csökkenés 15\'2 százalék. A posta és a vasutak forgalma októberben jelentős emelkedési mutat. A postán októberben kézbesítettek 31 millió 22 ezer közönséges, 1.135,012 ajánlóit, 117.467 értéklevelet, 1.110,228 csomagot, 590.908 poslaulalvanyt 87.118,858 pengó értekben. Feladlak 346.549 táviratot. A távbeszélő főállomások száma 58.478. — Rádióvevő berendezések száma 53 242. A posta bevéleli többlel 5.591.025 pengő.
Az államvasutak októberi teljesítménye 2.896,321 vonalkilométer. A szállított utasok száma 6.640.800, a szállított áruk 2.620,637 tonna, a kocsirakományok száma 162.461. A bevételi többlet 5 591,025 pengő.
A Duna-Száva-Adria Vasúttársaság októberi teljesítménye 268.347 vonatkilométer. A szállító t utasok száma387 663, a szállítóit áru 242.142 tonna. A kocsirakományok száma 16.850. Az októberi bevételi többlet 503.406.
Husz esztendő munkásságát zárta le a Szanatórium Egyesület közgyűlése
Nagykanizsa, dccemtei 1
Rendkívül élénk érdeklődés mellett tarlolla meg a József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja XX. évi közgyűlését a városháza lanácslermében. Kövesd! Boér Guszlávné elnöki megnyílója után Kádár Lajos fölilkár Ismertette az inlézmény 1925. évi egyesületi, társadalmi és Jótékonysági munkásságát, annak szociális ériékekben gazdag eredményeit.
Fodor Aladár dr. ig. főorvos orvosi jelentését olvasta fel, melyből kitűnik, hogy az inlézmény 1925-ben érte el a modem orvosi tudománynak megfelelő berendezést (Röntgen, quarz, stb.) Az 1925. évben 157 uj tüdőbeteget vell gondozásába a Szanilórlum, ezek közül legtöbb a régi betegekkel együtt egész éven át Ingyenes kezelés alatt áll. A profilaxis terén is programmtzerfl munkál fejlett U az egyesület.
Martinék József pénilári Jelentésének tudomásul vétele után a közgyűlés betöltötte a megüresedett választmányi tagsági helyeket a következőkkel :
Dr. Almásy Qyuláné, BáJer Jó-zstfné, dr. Fischer Józsefné, Fischl Ernóné, Oabsovits Komélné, Oarai Frigyesné, dr. Oártner Antalné, Kelemen Ferencné, dr. Sabján Qyuláné, Leszeinszky Szaniszlóné, dr. Sipos Zsigmondné, dr. Szabó Zsig\' mondné.
A tárgysorozat után Kádár Lajo> főtitkár meleg szavakban, az egye-sülét összessége nevében köszöntötte Boér Gusztávnál, az egyesületnek megalakulása óta élén álló el-nöknöjét a lezárt huszadik esztendő közgyűlése alkalmából. A közgyűlés felállással és lelkes éljenzéssel tantelelt a fáradhatatlan elnöknő mellett, kinek érdemei városszerte ismeretesek, kinek nemes szívénél csak s munkabírása, az önzetlen, sőt áldozatokra is mindenkor kész odaadása nagyobb. Nagyobb, fényesebb ünneplést érdemelt volna husz munkában töltőit esztendő, de Boér Ouszlávné még az elismerésnek ezt a spontán megnyilvánulását Is igyekezett munkatársaira és lelkes tag-gárdájára bárilani, hololt közludo-másu, hogy ó az intézmény lelke, amely vele harcol husz esztendő óta a szegénység legijesztőbb réme, a tüdővész ellen és amely az ö vezetésével Jutott cl odáig, hogy a magyarországi liókok közölt a legelső helyen áll és mini minla-inlézmény ismeretes.
1926 december 2
ZALUI fCű.ONV
3
Választási hírek a szomszédos kernletekből
Nagyk»nlzM, december 1 Mialatt Nagykanizsán teljes nyu-godtság Jellemzi a választások etö\'.tl hangulatot, addig a szomszédos kerületek egyik-másikából erős küzdelem hitei érkeznek. Ezekből adunk egynéhányai a következőkben. Csendben, de annál nagyobb erővel lolylk a harc a lete-
nyel kerületben A lelenyel kerületből hozzánk beérkező tudósítások nem annyira zajos, de kemény küzdelemről számolnak be. A négy jelölt mindegyike fáradhatatlanul dolgozik a mandátumért.
Somogyi Béla, a mandátum eddigi birtokosa a legbiztatóbb reményekkel, pihenés nélkül |átji embereivel a falvakat. A legeldugottabb, minden közlekedési lehetőségtől elzárt községeket lóháton keresi lel. Párthívei közül sokan vannak állandó segítségére. Ha pőtvitasztira kerül a sor, ami ezidőszerint biztosnak lilszik, az egyik jelöli feltétlenül Somogyi Béla lesz.
A ketület helyi je!öll|e Pozsogár Rezső letenyei ügyvéd, aki tavaly sikertelenül, az idén azonban annál erflsebb ellenfélként vette fel a h-r-cot Somogyi ellen.
Murakeresitur! tudósítónk jelentése szerint, ott királypárti programm ját a legnagyobb lelkesedéssel fo gadták és őt melegen ünnepelték.
Pozsogár első körútját a kerületben befejezte. Vasárnap Lelenyén, Fityeházín, Bajcsín, Murakereszluron mondta el programmbeszédél. Kü\'ö-nösen impozáns volt a letenyei, ahol az egész község képviselve volt a népgyűlésen. Hétfőn OKárcon, Borsftn, Váltóidén, Bázán, kedden BánokszenlgyOrgyön volt. Ez uKbbi községben, Pozsogár szülőfalujában érthető lelkesedéssel fog?.d ák.
Nagykanizsától Dobrovics Mi\'án Indult harcba a letenyei mandátumért, helyesebben a kerület lakosságáért. Programmja egységeppárli. Neki, mint a kerületnek rágebben mát volt képviseiöjenek, tóira eszközül elegendő, ha emlékez\'eti a kerület népét az 6 képviselősége idejére és arra a ragaszkodásra, amivei azóta is viseltettek iránta, aki mindig olyan páratlan agilitás-sal viselte szivén községei sorsát.
Laki Imre dr, az alsólendvai kerület eddigi képviselője régi kerületén kívül 48 as kisgazda programmal a letenyei kerületben is erősen szervezkedik.
A keszthelyi kerületben
Retschl Richárd győzelme az első pillanattól fogva biztosnak tekint
Drózdi Győző megfenyegette a pacsai csecidőrségei
A lökzoloabiró izgatás is.iutt feljelentette C.-ózdi Gynxöt n nagykanizsai kir. Uayéaxaágen
Pflesa, december t. . ipbb emberi kinyiden volt őrizetbe A Pringer szérűskertjében lámadt | venni. Amikor ezt Drózdi Oyözö tűz előidézése mi..(! illetve gyujto- j megtudta,\'elment a csendörségrj és
gálás gyanujt alatt letartóztatott tekintélyes pacsai gardát K. 1.-t a pacsei csendőrök vasárnap beszállították Nagykanizsára, ahol a kir. ügyészségnek áted ák. Dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök nyom bin kihallgatta a gyanúsított g.zdál, akit másnap visszaenged II falujába. A pacsai csendőrség ettől függetlenül más vágányokon a legnagyobb apparátussá loytatja nyomozását, amelyről a nyomozás sikere étdekéb n egyelőre nem közölhetünk semmi\', A csendőrség a lefolyó nyomozás alatt — szigorúan az előirt szabályokhoz és bivrn kötelességéhez —
megfenyegette a csendörőr-söt: .nem félnek, hogy magukra zúdítom a h-rom falu népét, akik kiszabadítják majd azokat az embereket, akiket a pACsai tűzeset miatt
őriznek ?" A csendötök a nagyhangú fenye ge\'ésre nem ijed\'ek meg, ellenben jelentést leltek erről a fósiolgsbiró-nak, aki az cs:let azonnal jegyző könyvbe foglalta és
Izgatás miatt feljelentette Drózdi Győzőt a nagykanizsai kir. ügyészségen. A kir. ügyészség a szükséges intézkedéseket meglette.

hető. Ó, mint a ketület eddigi képviselője, olyan közismerten hü sáfára volt a reá bízott községek érdekeinek, hogy komoly jelölt vele fel sem vehette a harcot.
Nincs is komoly ellenjelölt Kesz!-he\'yen. Föllépett ugyan Márton Jenő bérautó-fuvarozó, de őnéki nem ez lesz az első csúfos kudarca R.-Uchl R chlrddal szemben. Míg kev.\'.sbbé jöhet számításba, sőt egyenesen anekdotának kívánkozik egy Kasza nevű falusi korcsmáros jelöltsége.
Relschl Richárd vasárnap tartotta meg nagyszabású programmbeszédél Keszthelyen a „Hungária" nagytermében, amelyre nemcsak a város. de a széies vidék oly nagy szimu választóp\'.lgársága is megjelent, hogy a terem képtelen volt a felél is befogadni és így a folyosón és hl utcára künnrekedt egy nagy részük.
Bartos János nyug. főispán diadalútja a pacsai választó
kerületben Mindenfelé virág, hódolat, mély tisztelet, amellyel Bartos Jánost fogadják. A választó kerület józan gondolkodású komoly \'polgárainak sok százai szivük őrömével köszön- j lik őt.
Megun ák a D\'ózdi féle ingyen cirkuszi mutatlaló fecsegés!, jól esik nekik hallani a komoly, lörvényho- . zóhoz illő beszédet, amelyte alapi- . tani, épiteni lel-et. Az öregasszonyi \\ pletykálkodásból elég volt. Bartos Jínos nagysztrü érvekkel,
tetterővel alá\'ámaszlott programmbeszédél lel késül.cn hallgatják. Ö nem uszít, nem ígér Kánbdntv h)ncui küzd, hatcol a migyar becsületért, i a magyar gazda nyugalmáért, e szegény haza feltámadásáért és tnun kás, dolgos polgárságának jólétéért, élet- és vagyonbizions igáért.
A nurre jár — essk az elismerés hangja h -llható, rtiert segítő keze mindig ott vob, a hol b űvölt. Ö nem igér, de 6 mint az elévülhetetlen érdemeke\' szerzett mai kormányzatnak egyik bizalmi embere — tenni tud. Pacsa választó-kerület komoly polgársága érzi és lu.íja, mit nyerhet B rtussal, de mérlegre lelte azt is, hugy minő végzetes következménye lehet annak, ha a nfpbok.nditó masz-ltgolásnak felül. Jol jegyezte meg így szenlpéteturi tisztességben megőszült éidemes polgár:
„Aki akarja, hogy a 10 es forradalom ismétlődjék, dohány, cipő, liszt, mhajegyek visszajöjjenek, az c ak szavúllon a népbolondilúkra, én magyar vagyok, testestöt lelkestől Bjrtosé • Gyújtogatni, rombolni a lelkekben könnyű dolog...
A pacsai választó ketület komoly po\'gársága utálattal gondol a gyuj togatókrr, erélyesen vágja oda: elég és van ereje, erkölcsi érzése, hogy szavának érvényt szerezzen.
Folyik a küidelem, az eredmény fényes lesz, mert a j>zan értelem !eg)őzi a népbolonditást.
Majthényl Károly — Vass miniszter ellenjelöltje A ntegyei választasi hírekkel most egy ujtbn név bukk;nt fel a jelölések közölt. Ugyanis erősen tartja magát az a hir, h\'jgy u zalaszenigróti választókerületben, ahol eddig Vass József dr. népjóléti és munkaügyi minisztert jelölték, aki eddig is képviselte a kcrüictet, moft kisgazda és kisiparos programmal fellép Maj-thényi Károly ismert sümegi fórell-iskolai tanár, akinek nevét Nagykanizsán is jól ismetik. Ma|thényi fellépésit nem tartják komoly lépésnek. És mind;n remény nélkül indul a küzdelembe.
A miniszterelnök a debreceni egyetem díszdoktora
Debrecen, december 1. Bethlen István gról miniszterelnök vasárnap látogatást tett a Tisza István Tudományegyetemen, ihol páratlanul lelkes fogadtatásban részesítették. A jogi kar dékánja arra kérte Bethlent, engedje meg, hogy az egyelem díszdoktorává avassa. — Bethlen István miniszterelnök megköszönte a megtiszteltetést és arra kérte a tanári katl, hogy Tisza 1,Iván szellemében vezesse és nevelje a magyar if;uságot.
Elhalasztották a magyar-román döntőbírósági tárgyalásokat Párls, december 1. (Éjszakai rádiójelemét) A magyar romín döntőbíróságnak november 29 én kelleti volna megkezdenie Páii«ban döntő üléoCit, azonban a tárgyalások megkezdését a bitósag a román tagok „hlitelen megbetegedése" miatt de-cer. btr 15 re halasztotta el. Merénylet a prágai gyorsvonat ellen Prága, december I. A prágai gyorsvonat eiteu merényletet követtek el az éjjel. A síneken nagy vasgerendákat fokteltek keresztül, hogy kisiklassák a toiaiot. A mozdonyvezető idejében ésirevcile a merényletet és hirtelen fékezéssel elkerülte a katasztrófát.
Elfogták a bukaresti banditákat Bukarest, dec. I. A rendőrségnek sikerült elfogni azokat a banditákat, akik a Calea Dudestin bestiális kegyetlenséggel meggyilkollak egy korcsmárost és felestgil. Az áldozatoknál ugyar.is egy -zsebkendőt találtak, amelynek nyomán e\'indulva csakhamar sikerűit a banditák tartózkodási helyét kifürkészni A háznál hosszabb tüzhatc volt, amelynél egy rendőrtisztviselő cs egy detektív megsebesült, míg végre legyűrték a két tettest.
NAGY KARACSONYI VASAR
Singer József és Társa divatáruházában
tSzép áruk. Olcsó árak.
WLAI KÖZLÖNY
1926 december 2
Emberölés miatt másodszor Ítéltek el-egy keszthelyi soffőrt!
Mojsor Miklóa „második - Ai „elaS oe.tbSI" roi
kioxnbott bUntetóat moat tölti ki — Ujabb nyolc hónapot kopott óa a kocaivexctóatól egy fólótfro eltiltottak
Nagykanizsa, díccmbcr i
A nyári idjíny alalt történt, hogy Mojzcr Miklós kesilhelyi géplakatos és gépkocsivezető Keszthelyről Hévíz leié tartott társaskocsijával. Este nyolc óra körül lehetett, s ámbár erősen alkonyodott, még mindig nem volt annyira sótét, hogy a közelebbi tárgyakat az országúton, főleg jármüveket meg nem lehetett volna különböztetni. Mojzer a kanyarulatnál szembeialálla magát egy Hévíz felöl jövő autóbusszal, amelyet Kovácsi János budapesti bérautótulajdonos vezetett. Kovácsi gépjármüve szépen elhaladt Mojzcr mellett hévízi irányban, amikor Mojzer gépe egy előtte lassú lépésben haladó egyfogatú kocsiba szaladt, azt ugy fellökte, hogy a kccsi lovastól az árokszélére felborult, a kocsis Balázs János szentliszlói lakos ugy eseit az úttestre, hogy koponyaalapi törést szenvedvén, másnap meghall, mig a kocsi egyetlen utasa SztrocJi Józsefné Hamburger Ella 20 éves kar-macsi asszony, egy kereskedő fiatal felesége oly sulvos lejsérüléseket szenvedett, hogy heteken át a keszthelyi kórházban ápullák.
Mojzer Miklós sofförl a csendőrség nyomban letartóztatta és átadta a nagykanizsai kir. ügyészségnek. A törvényszék vádtanácsa azután megfelelő biztosíték ellenében szabadlábra helyezte.
időközben azonban Mojzer Miklósnak jogerős letl az első halálos gázolásból kifolyólag reá kiszabott három havi fogház büntetése, ugy hogy be kellett vonulnia büntetését kitölteni.
A második eset ügyében tegnap volt a főtárgyalás, melyre szuronyos fogházór hozta fel a fogházból Mojzer Miklósi a .száguldó halál" vezetőjét.
A vádhatóság Mojzert gondatlanságból okozott emberölés, azonkívül súlyos testisértés miatt helyezte vád alá.
Mojzcr, akinek két emberhalál terheli lelkiismeretét és kétszer sebes hajtáséit volt büntetve, egyedüli védekezése, hogy a kérdéses alkatommal annyira sötét volt, hogy nem látta az előtte túladó bérkocsit, csak az utolsó pillanatban, amikor fék^St^már hiábavaló voll.
Védekezését azonban eskü alalt megcáfolja a halál torkából megmenekült fiatal asszonyka Szlroch Józsefné, aki a földön felrengő Balázs János viaszsárga arcát is-megtudta különböztetni.
Kovácsi János budapesti autótulajdonost éa a szerencsétlen áldozat özvegyét Balázs Jánosné Nagy Rozáliát hallgatják ki ezután, mig Dr. Szlgethy Károly a boncjegyzőköny-vet olvassa fel.
Dr. Knausz László védőnek a bizonyítás kiegészítésére és helyszíni szemle elrendelése Iránti kérelmét a közvádló ellenzése után, elveti a bíróság. >
Cslllaghy György kir. ügyész vád-beszédében kifejli, hogy ma az a helyzet, hogy végrendelkezés nélkül kl sem lehet menni az utcára, nem a gépmüvek, de a soffőrök idegessége és nyugtalansága miatt. Moj-
ü«P!REMa
December 2, csütörtök
Róntnl katolikus: Bibiána vt. Protestáns: Auréllá. Izraelita: Klslev hó 26. Nap kel reggel 7 óra 27 perckor
nyugszik délután 4 óra II perckor. •
Mozi. Uránia: Az erdészleány, Oeorg
Íarno operettje után készült vígjáték. Ilöadások: 7 <3 9 ónkor.
Ártatlan pergőtüz
Nemrégiben panaszkodott a laikus küzönség elölt tartott előadásában egy neves csillagász amiatt, hogy a nagyközönség a csillagászat Iránt egészen elenyésző érdeklődéit tanúsít és figyelmét inkább a futball-mérkőzesek és egyéb sportteljesítmények kötik le.
A panusz alapos voll, a köiön*é-gel azonban nem lehetett túlságosan elitélni. meit egy futball-mérközés tagadhatatlanul Irgalmasabb, mint egy csillagászai! statisztika. Hogy azonban a csillagászainak Is vannak Izgalmasan érdekes fejezetei, amelyekkel meg letel fogni c l.dkus kö-
zönség érdeklődéit, arra most An zer egyszer már egy embert halálra . gHába kellel! menni példáért dr. Dob gázolt A foglalkozástól való ellll- : «»*■«.« oxfordi egyeemtanári-,, ,, . . , . hoz, aki megtalálla a mődját annak,
tását és súlyos büntetést kér számára. % csillagászai! témát a laikus közönséget lekötő módon tálaljon fel. A meteorokról tartott az angol \' professzor e\'dcdásl és azt fejtegette, hogy a leitegő védő burkolala nélkül a meimok százával és ezrével gyilkolnák If évről-évre az kel. Valóságos gépfegyferlüz alatt földieke, igr lövedékek százezrei huUyn-ik rá a nap minden órájábanfhasítanak tüzes csikkén! kerczVtl a tev.\'gón és égnek porrá ilatt a súrlódás és hőfejlődés miatt,
A törvényszék Mojzer Mikióit I.) gondatlanságból okozott emberölés és 2.) gondatlanságból okozott súlyos testisértés vétségében mondja ki bűnösnek és ezért őt összbünte-lésül 8 hónapi logházra és 300.000 korona pénzbüntetésre Ítélte, egyben áll a földteke, az autóvezetéstől egy fél esztendei időtartamra eltiltotta. Az áldozat özvegyét a polgári birósághoz utasította. , Csillsghy kir. ügyész a bünjetés sulyosbitása miatt megfellebbezte az ítéletet, de fellebbezett a vádlott és védője is.
A fővárosnál 234 állást töltenek be.
Iludapest, december I. (Éjszakai rádiójelentés) Sipőcz Jenő polgármester ma hirdcite ki a tanács által kiirt állásokba a pályázatot Összesen 234 /ál ás kerül betöltés alá Budapest/székesfővárosnál. A betöltendő állásokra rendkívül sok az idegen (nem (óvárosi tisztviselő) pályázó, \'noha ezeknek a pályázata nem (óg figyelembe vétetni. Hagy deficittel zárult a philadelphiai kiállitás Philadelphia, d.cember I (Éjszakái rádiójelenlés.) A nemzetközi ki állítás bezárult. A klálli-ás nagy /pérzügyi differenciákkal záru l, amit a varosnak kell led.-znie.
amit a levegő okoz. Olyan reltene tes ezeknek az égi lövedékeknek a sebessége, hogy acélernyők sem védhetnék meg tőle az emberekel sől csatahajók páncéljain is ugy hasítanának keresztül, mint egy darab vajain. Ha tehát nem lenne olyan pom pás védőburkolata a földnek a levegőben az égi meteortüz ellen, élő lények csak patkányok módjára, mélyen a fö!d alatl találhatnának me nedtket.
Ez a gondolat a holdat juttathatja eszünkbe, amelynek levegője nincs, vagy csak nagyon kevés. ^ holdtérkép talán a: éri olyan sivár és vul-k wlölcsérekkel telerakott, mert évezredek óta bombázza a pusztító égi tüz és ha ezen tíz égi hs\'en van valami élei, szükség-zerüen annak belsejében találhat menedéket. Mindez feltűnően egybevág azzal a képpel, amit 11. O Wells fantasztikus regénye a holdba juloll emberekről Hrajzol.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A polgármester hazaérkezett. Dr. Sabján Oyuia polgármester tegnap este visszaérkezeti hivatalos budapesti útjáról.
— Tantó Oyuia keszthelyi tb. főszolgabíró meghalt. Keszthely társadalmi életének és a megye közigazgatásának egyik érdemes tisztviselője, Tantó Oyuia Budapesten a
! Szent István kórházban meghalt. Halála nagy részvétet keltett megye-szerte, mert az alig 37 éves Ib. ló-biró mindenkinek becsülését és szereleiét érdemelte ki. A háború kitörése óla állolt Zalamrgye szolgálatában és ez alatt az Idő alalt a liszlviselők mintaképének bizonyult. Háborúban szerzeit betegsége vitte aránylag fiatalon slibs.
— Dr. Novai Imre megfellebbezte a közgyűlés határozatit. A város legutóbbi rendkívüli köz-gyüléi azon határozatát, hogy Novai Imre dr. városi aljegyzőt az országos egészségügyi orvosi tanács által felülvizsgáltatja és ht az tényleg hivatali szolgálatra képtelennek tarl|a, nem gördit akadályokat nyugdíjaztatása elé, dr. Novai Imre legnap hosszabb beadványban a vármegye törvény-hatói ágához megfellebbezte.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben igen olcsó Pum üvegei, Király-utca 10.
— A plébánia templom szentélye teljesen elkészült A plébánia templom szentélye most már teljesen elkészüli, ugy hogy ma csütörtökön az állványokai Is eltávolítják és a katolikus hívek a teljesen renovált iőollár és szentélyben, úgyszintén a művészi freskóban gyönyörködhetnek.
— Cserkészavatás és cserkészteadélután. Folyó hó 5-én, vasárnap délután 6 órakor a Szent László cserkészcsapat a szokásos ünnepi lagavalásál tartja a Rozgonyl-ulcaí tornateremben, utána pedig családias cserkész leadélután.
"— Az „Isten dalosalt" Nagykanizsán Is előadják. A kiskani-zsai ifjúság állal előadásra keiülö .Islen dalosai" dmü 3 felvonásos társadalmi szinmü folyó hó 18-án és 19-én a Ro/gonyi-utcai tornateremben is keiül előadásra a nagykanizsai közönség részére. 18-án szombaton délután 4 órakot, !9-én vasárnap este 8 órakor.
378. lapszám.
Olvasóink Apróhirdetés-utalvány <
■ 10 .lob Un. Uváfott <emii- 1 ; ulln ke.dVciA uiuwii.il .UI- j
vinr (Mcatbra ■ l ZALAI KÖZLÖNY kUMUv** l UU MlhlDfk n;jn kí,« <1!
■ IS siAlc icrjcdfaetA . apróhirdetést.
* Érvrojw : Im. EcbfoSi l-l*.
Olcsó nagy Mikulás vásár
MiltényE Sándor és Fia cipőáruházában.
December\' 8^g a?, összes raktáron levő árukat leszállított áron árusítjuk. — Különösen kiemeljük az alábbi árakat:
Női fekete pánlos és lüzős/lél 180 - 200 ezer „ egész, fűzős/ ... 240 - 260 ezer
. bariía , . f........ 260 ezer
, y. füzó3 és páiftos, fél... 260 ezer . ecesz lack, Itlzój.-, anlilop szárral 300 ezer
Női lack, sima, pántos..................~ 300 ezer
„ hócipő ....................................195 ezer
„ tá\'cipő (Reitholfei) ............125 ezer
Uii fekete fűzős fél, vagy egész 260 ezer
„ barna .... 290 ezer
U I bírna sportcipő............ 275 ezer
. sárcipő (Ríiihoffer)........ 150 ezer
Gyermekcipők fehér varrással 90—100 ezer Oyermek box fekete vagy barna, fehér varrás: 23,\'u 100 ezer, »/» 125 ezer, »/at 170 ezer
Miltényi-cipö a leghasznosabb Mikulás! — Egyes visszamaradt párokat soha nem létezett olcsó áron kiárusítjuk. Vidékre utánvéttel bérmentve küldjük, a meg nem felelőt kicseréljük.
IM6 december 2.
ZALAI KOZLOKY
IdajárA*
A nagtkanlzaal meteorologtal meK-rtuveló lelcnUae: Szerdin a Mmtrstí-Ír Rtcief 7 órakor +26, délután 3 "óor +3 7, este 9 órakor +33.
ftUiixei: Egésa nap borulj fs ködös.
Szturinjl Heggel Délnyugat, délben Keld, este Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet |etentése szerül Jobbára borús idö, lecsapódásokkal ís lényegtelen hóváltozással.
— Ha fáj a feje és szédül, lia leltségel, béliigalmal, gyomorégési, oldalsiurást, mellszorulást és sziv-dobogást érez, igyék minél előbb valódi „Ferenc Józstf keserüvizel. Gyomor- és bélszikorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József viz remek icrmészclalkotta hashíjló. — Kapható gyógyszertárakban, drogé-riikban és füszerüzletekben.
— A Nagykanizsai Sakk-kSr vasárnap délután fél 3 órakor a Korona éttermében tisztújító köz-gjülést (art.
— Körülbelül 100 kilométerre terjedó útszakaszt építenek meg Zalában. A vármegyének kiuUll kölcsönből a jóvó évi programm keretében körülbelül 100 kilométerre terjedő útszakaszt építenek meg. Az építés elsősorban a legelhanyagoltabb résteken történik, Igy különösen Qöcse|bín, ahol — mint ezt sokszor szóvátettük — 82 esős Idő beálltával a közlekedés lehetetlen. Érlesülésüok szerint egyelőre a következő útszakaszok kiépítéséről van szó: Bak—Söjlör—Szenlllszló—Bá-noksienlgyörgy—Becsehely szakasz, Nova-Csömödér, Nagykanizsa — Picsa, Lelenye—Murakereszlur, Ta-polca—Balatont Jred, Cseszlreg-Síé-\' csittigei, Vorhota-Nagylengyel, Csonkahegyhát— Palzsszeg—Pórszombat, Tapolca-Szigliget-Hegymagas, Zala-tgerazeg—Bazlta—Oellénháza-Lickó.
— Bélyeggyűjtők szaklapja. A tekintélyes tábort képező magyar Slalellsta-lársadalomnak egyetlen magyar nyelvű szaklapja van, az Ötvös János szerkesztésében meg|elenö ,Filatéliai Kurír-. Ai öthetenként megjelenő, tudományos alaposságú szaklap második évfolyamával már Is előkelő belyet biztosított magának u európai bélyeg-sajtóban. Gizdig eikkanyaga, bélyeg, üzleti és katalógus kritikáinak komolysága, Ifjúsági és okmánybélyeg rovata, az uj megjelenések fényképes regisztrálása, az ország minden részének bélyeg-birel, bőséges csere és hirdetés ro-<itai miatt a legszélesebb filatéliai körökben közkedveltségnek örvend, ingyen bélyegajándékkal és ingyen cserehirdeléssei együtt előfizetési 1" egy évre 60.000 K. Srerkeszlö ome: Budapest. VII. Thököly-u.
I. 6.
nap
A Pesti Hírlap a filmről:
.... Film, amelynek minden kelléke meg van ahhoz, hogy a közönség a legnagyobb élvezettel, örömmel, gyönyörűséggel nézze végig.
Egyike azon rilka filmeknek, amelyekben egyetlen részlet sincs, amely ki ne elégítene. Érdekessége a vége felé teljes izgalomig növekszik. Dimitrij Bucho-vecky rendezte pompásan. Kíméletlen összegekbe kerülhetett, csupa izeié*, elegancia, rutin és ügyesség."
— Mit tanult a nép az ellenzéki jelöltektön A .Zala-vármegye* írja : Az ellenzéki képviselőjelölteknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy kiröppentenek szájukból Idegen szavakkal körített olyan szólamokat, amelyeket a nép be nem vesz ugyan, de egylk-máilk ember megjegyez né hány siói, azokat mondatba főzi és nézetének nyilvánítására használja. Hogy milyen abszurdumok születnek Ilyenkor, azt illusztrálja a következő mondat, amelyet tegnap az egyik szomszédos község ben vágott klegy ellenzéki választópolgár: ,A kormány nem áll a politika szenzáció porondján és lekompromllt Izza a pórnépei\'. —
Ezzel Indokolta azt, hogy miért nem támogatja a kormánypárt jelöltjét.
— A keszthelyi Izr. Imaházban kedden este 6 órakor minden tekintetben szépen sikeralt gyertyagyújtás-emlékünnepély voll, melyen a betegségéből felgyógyult dr. BUchler Sándor főrabbi, egyet, msgánlanár Is részlvetl. Az ünnepet Löbl György imája nyitotta meg, majd Rosenberg György VII. glmn. tanuló Patai Józseftől, Kohn Oyörgy VIII. glmn. tanuló Ábrányi Emlllöl szavalt. Erdős István VIII. glmn. tanuló nagyhatású ünnepi beszédet mondott. Hochslődter Jenő, Rosenberg Miklós, Berger Lajos, Klein Józsel gimnazisták hegedűn, Ligeti Jenő zenetanár harmoniumon vallásos énekeket Játszottak.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmúáruhizában.
— A gő. kazánfűtők és gőz-gépkezelők nagykanizsai vizsgálóbizottsága f. hó 15 én szerdán délután 4 órako: vizsgál tart a fémipari szakiskola épületében. A a fenti bizottsághoz címzett kérvényben kell Jelentkezni, amelyhez csatolandó még a gyakorlatot igazoló, hitelesített bizonyítvány, az egy évnél nem régibb keletű erkölcsi bizonyítvány és a születési anyakönyvi kivonatja.
— Borzalmas hulla-lelet. A somogymegyel Kopárpuszlán borzalmas leletre bukkantak, n-cly minden valószínűség szerint valamely rettenetes bűntény (akar. Pukly Islván kopárpusztai lakősnak egyik krumpli-földön ásás közben ásója egy hordóba ütközött. Tovább ásva észrevette, hogy az egy körülbelül száz-ölvenlilercs bádoghordó. Mikor a hordó tetejét leverte, nagyon meg-lj:dt a látványtól ml eléje tárult. A hordóban ugyanis egy gyermek hullája volt begyömöszölve és mésszel le volt öntve. Ennek dacára a bulla már oszlásnak indult. A földmlves jelentelte az cselei - a somogyfajszi csendőrségnek, mely széleskörű nyomozási vezetett be a titokzatos bűnügyben.
iozgószinhAzak
Uránia csütörtök 5, 7, 9 órakor: Az erdészleány, főszerepben: Harry Lledtkc és Lia Mara.
Pénteken csak egy nap nagyszabású kalandorkép: A kalandor, (VI-docq) 2 részes, 16 felvonásos francia film, föftlfcpb^n René Navarrc.
SzombaT—vasárnap: Az éjféli nap.
Keszthelyi Uránia csütörtükön
csák felnőtteknek: A vlg özvegy,
Lehár Ferenc világbíró operettje 10 felvonásban.
UrioW tárlat
Pirii 1900 00. London 2SROO. N\'wvork 51825. 8rőttel 7210. MUtrvo 22IOOŰ. Amiterdim 307-30 Bellin 13330. Wien 73\'/«, Solla 375 00. Pilga 153V50. Vartó 57-50, Budapest 72-60, Belgrád 915.50. Uukaieit 375 00.
színház
Tosca
Harmadik operaest
Szerdán esle a színházban Puccini örökszép veriszllkusl muzsiká|u müve, a .Tosca" kerüli szinre, mely alkalommal a Slaggíone ismét csak megerösilelle a róla előző estéken ál alkotott véleményt. A szereplők egyenként, de maga az egész an-szamblé kilogá6talanuI szerepelt és ha objektívek akarunk lenni, nem mulaszlhiljuk el megjegyezni, hogy körülbelül horminc-negyven százalékkal nagyobb sikert Is el tudnának érni, ha a külsőségek, mint diszlet stb. megfelelők volnának. De azért igy Is élvezetes estét szerezlek a közönségnek, mely szép számmal löltölle meg a Polgári Egylet nagytermét és nem fukarkodott az elismerés látható jeleivel.
A címszerepet Lánczy Margit énekelte bravúrosan és a sok helyütt Invenciózus muzsika szépségeinek kiemelésével. Meleg tónusu, lágy, hajlékony hangja van, mely ha fent nyílott is, azérl általában magán hordja a kulturált hang összes kellékeit. Recitalivokat sok átéléssel, tisztán, érthetőn hoz. A második felvonásban az Imát gazdag színekben, áhítatosan énekelte. Játéka talán még hangjlnál Is értékesebb. A szenvedélyes, szerető asszonyt a Ural részeknél, de a nagy jelenelekben Is pompás kidolgozásban adta. Külső megjelenése felette predesztinálja Tosca eljátszására.
Cavaradosai festőt Demény Artúr énekelte lendületesen, pótolva hangbeli hiányát technikai készültségével. Nagy áriája a harmadikban sikerűit volt. — A vérszopó Scarpia rendőrfőnökül Sdrossy Andor kreálta. Hatalmas breit-barilonjának sötét színe, tartalmas reszpirádóji, egész alakja jól hatolt és határozott n.ü részi sikerre vitték alakítását.
A kisebb szerepekben Pál Jenő és Kertész Ödön illeszkedtek a művészi együtteshez.
A kis zenekar taf jal ezúttal is a helyzet magaslalán állottak Donith Lsjos karnagy gondos és mindenre kiterjedő figyelmes vezetése melleit.
U. Cy.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
Kctitheljea: ■ .ZtUI KfliU.j. kmlb.lyt IWk-klidúbtvmutua, Kl.r.lady-uU. IS. niia. — Bal** 4, HmM btiUp-Weii«nin)TMokftil Kw isiti tj^-ulii RUrcb üjilj CMajlnl*. Emil*! kIriljrnt-Uf. S,»t-Í Ut.14 SobLytiu-kcr«.k*4& V.piual-alci Ti.tlltr l\'eituc kSayvkMS ti p*pttkrrcikcdíiés<n.
Ezúton értesítem Igen tisztelt volt ^ndégei- 11 A C |f A cimzetl vendéglőmet ismét saját
met és a nagyérdemű közönséget, hogy jjWMJIVMil" W kezelésembe vettem át s azt Foszák József zenekarának közreműködése mellett disznótoros vacsorával egybekötve december 2-án
Jó badacsonyi borok. ÜNNEPÉLYESEN MEGNYITOM. Pontos kiszolgálás!
Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását s maradtam mély tisztelettel
•C Abonnenseket elfogadok. DEÁKY SÁNDOR vendéglős.
ZALAI KOZLONV
1926 december 2
BÁDIÓ MŰSOR
December 2 (csütörtök)
Budapest 9.30: Hirck, közgaidaíAR. 11: Citcnhangvcrscny. 12.75: Saboli Anna operaénclcesnö hangversenye. 4: Tündér-vásár nicscóra. 5: A m. kir. Operaház zenekariból alakult kamarazenekar hangversenye. 6.15: tlaraányi Kálmán irodalmi előadása. 6-t5: Schran:met-zene. Radosné ltock Hilda bécsi dalokat éneket. 8: Hangverseny. 9.30: Kedvező lécköri viszonyok esetén kOIIOIdl átvitel. &30: Gralonola tánczene a rádiókiállitás helyi adóállomásán.
(x) A rádló-saison tetőpontján.
A rádió iránt való érdeklődés az elmúlt hetekben egész hihetetlen mértékben megnövekedett. Ez az érdeklődés lermészeleser»*iem helyi jellegit, hanem kiterjed az egész világra. Európában, ahol az elmúlt két év alatt fejlődött ennyira a rádió, egymásután uj és uj adóállomások létesülnek. A bennünket közelebbről érdeklők: Pozsony 300 m., Klagen fúrt 272 7 m., Stuttgart-Degeslcck 379 7 m., Nápoly 333 3 m. S minden adóállomás igyekszik a lehető legjobb műsort adni. Csak azt érnők már meg, hogy a budapesti opera és mise-átvitelek kifogástalanok legyenek.
(x) A budapesti rádlóklállltást,
amely sok ujat és szépet produkált, bizonyára sokan látogatták volna a vidékről Is, ha a vasúton kedvezményes jegyeket adtak volna kl. Nem is értjük: miért lehelclt a ba-romfikiállitásou féláru jeggyel utazni és miért nem lehet a rádiókiállilásra ?
(x) Kuriózumok. Egy az Egyesüli államokban élő rádióamatőr, akinek a rádió mellett a sakk is szenvedélye volt, rövid hullámu adóvevőkészülékével egy francia ama-tőrtársával egy teljes sakk malchet játszolt le. Ml mindenre nem jó az éter? Egy másik amerikai érdekesség: egyik amerikai adóállomáson megkíséreltek egy quarleltet ugy továbbítani, hogy minden egyes hang-szer más és máshol volt, mindenütt egy-egy mikrofon, a muzsikusok fülén pedig fejhallgató, amelyen a többi zenészek Játékát haligatlák. Rádióamatőrnek érdekes kísérlet: igazi muzsikus az ilyent nem veszi komolyan.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( A Nyugat december l-l száma a következő gazdag tartalommal jelent meg: Bábits Mihály: Rtgénytöredék, Révész Béla: Fényes Adolf, Fényes Adolf: önarckép (rajz), Szomory Dezső: Levelek egy barátnőmhöz, Reichard Piroska: Vers. Kassák Lajos : Egy ember élete (regény), Lanálor Pogány Ferenc: Vers, Ignfttus : Liberáldemokrácia, Elek Artúr: Schőpflin Aladár, Móricz Zsigmond.- A költő és a kfitikus, Mohácsi Jenó: Jegyzetek Az ember tragédiájához. Komlós Aladár: Irodalmi Lexikon. Gazdag színházi és képzőművészeti és film-rovat. Egyes szám ára 20.000 korona. Negyedévi előfizetés 100.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, VII., Ilka-utca 31.
Értesítés.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy régi
péküzletemet
Klnlzsy- utca 39. szám alatt újból megnyiloltam. Szives pirifogási kér
Vugrincsics Kálmán
én t pékmester.
KÖZGAZDASÁG
Téxsit
A mai értéktőzsde barátságosan nyitott, amit a Bécsből és Beitinbő! érkező szilárd jelentések, valamint a spekuláció nagy vétel kedve is elősegített. Majdnem minden érték áremelkedést éri el. A tegnapi favorit papir a Oummi 30 ezer koronás, áremelkedést ért el, de később ezt a nyereséget a kontremin eladásai következtében elvesztette, s tegnapi nívójára esett vissza. A Nova IO\'/o nyereségre tett szert. Az áltálános javulás 4—6%-ot tesz ki kcesetltbb papírokban. A forgalom élénk, az irányzat zárlatkor is szilárd. A többi papírok is a tegnapi nívón záárlak.
I Map«<!i Téií/ia itviu-jtgyzéM
VALUTÁK Lengyel 7830-8030 Angol 1.345ÖOJ-7ÓOO Cleh k. 2107-17 Dinár 1752-52 Dollár 7:025-71325 Prancla Ir. 3623-J683 Holland 28460-610
362-3*6 513-519 3001-3C64 16918-16978 10036 76 Dán kor. 18965-19025 Svájci Ir. 13745-795 Belga Ir. 9905-9945 Norvég k. 18015-75 Svédk. 19010-70
Lel
Léva Liri Márka Sehlll.
DEVIZÁK Amiterd. 28:85-585 ltelgrád 1256-61 Berlin 16933-16983 Bukarest 36S-375 Brüsszel 9910-9940 Kopenh 18965-19025 Oailo 18015-75 London 34.\'600-{6C0 Milano 302I-306Í Newyotk 7126Ó460 Pária 2603-2630 Prága 2110 17 Szólta 513-519 Stockholm 19010 70 Varul 7830-8030 Wien 10050-10080 Zürich 13754-791
Terménytőzsde Buza Hszjiv. 75 kg oj 385.000— 390.000, 76 ki-oi 390.c00-395.000, 77 Kg-ot 395.CC0 —4OÖ.0Ű0. 78 kg-oi -100 OÜO- 402 500. egyfcb 75 kg-oi 375 000-380.1.00, 76 kg-o» 380.000 385.COO, 77k:v>»385100 390M0 78 kg-w 390.000- 392.500, rozs 295 000 -297.500, takarmányárpa 222 500-227.500. KKirpa 325.000-Ó65.U00. zab 227 500-232.503, lengeti í 265.0.0—270 000. repce 565.000—S70.000, köles 190 000 - 200 000. korpa 162500-165.000.
B«rtéSTá;ár
Felhajt** 2605, mcl/böl eladatlanul vlurt-maradi 600 drb Qrfrendu 19250—19 750, azedell 17.500—18.000. izeden közép I6AO —17.000. Vönnvll 15.000-16.000. elsófendu öreg 17.750—18.000 másodrendű 16 750— 18.500. angol suldó 17.000-18.500. saalonna nagyban 20.500 21 C00. islr 22.000 - 27.500, lehuzolt hus 2\'.000—23.000. szalonn.s tél-sertés 19.500.—21 500. Az irányzat élénk.
Kiadja: Zrlayl Hyomdalpar és f6ajr-kereskoíés ET, la^ylcuizu
APRÓHIRDETÉSEK
(Hirdatéaah dija alflra ftxatandó)
M apróhirdetés dija 10 izólg 50 fillér. A dcnizó s minden vastagabb betűből álló nó két szónak uimittatík. Minden további tző dija B fill. A hirdetési dij alór* f ixotendfi a forgalntladó bozzáizimltAsiva!
Háxtuiajdonoaok figyelmébe I
Mielőtt vízvezetékét lakásába
jen ajánlatot Sxécaenyi ős Frlcsx
vízvezeték felszerelési. ÍOrdő és egészségügyi berendezési vállalatától. Részletfizetésre is. előnyös feltételek melleit. 3984
Egy elegánsan bútorozott utcai szoba úriember részére kiadó. Bővebbet a kiadóban. __3-1 4105
Takarítónő azonnalra felvétetik Nádor-utca G.__-4114
Megbízható, erélyes. Jó igazolványokkal, 30 éves nős vincellér állást keres, január 1-én elfoglalná. Erdőőfl. vadőii, vagy más megbízható állást is. Címeket kérem a kiadóba leadni. -4111
Fiatal, ügyes bejárónőt őzv. Sáfár Ödönné, Széchenyi-tér 9. felvesz.
•4116
Durgó Ilona oki. vöröskeresztes ápolónő (műtős) magánbetegekhez Is ajánlkozik. — Cím Palin. -4041
özv. Klein Józsefné sz. Weis^ Olga mint felesége, Mihály, Klára férj. Szlgriszt Lásztóné, János mint gyermekei, özv. Weisz Miksáné mint anyósa, valamint -az egész rokonság nevében fájdalommal jelentjük, hogy áldott lelkű férjem, legjobb apa, vőm és rokonunk
Klein József
folyó évi december hó 1-én éjjeli 1 órakor hosszú szenvedés ulán életének 59-ik évében csendben elhunyt.
Drága halottunkat folyó lió 2-án, csütörtökön délután 3 órakor kisérjük örök nyugovóra a Zrinyi Miklós-utca 33. szám alatti gyászházból.
Nagykanizsa, 1926. évi december hó 1-én.
Nyugodjék békében!
Tűzifát és szenet
nagyban és kicsinyben
apritwu éa házhoz azáiiitva
Sternberger és Mráz
cégnél
vásároljon!
Széchenyi-tér 4.
Telefon 398. tcsi
Ha célszerű, olcsó és jó
karácsonyi ajándékot
ak«r venL-i, tekintse meg özv. Herrnfeld Dávidné
sajU klsziiményü
esernyőit
Erzsébet-tér 2. Blau-léle ház.
15635/1926.
Árverési hirdetmény.
Az uj vásártéren épült kantin-szobát folyó évi december hó 6-án d. e. 9 órakor a
városi gazdasági hivatalban tartandó szóbeli árverésen bérbeadjuk.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1926. november hó 27.
A városi tanács.
Legalkalmasabb
Gramofonok
és
lemezek FISCHEL FÜLÖP FIAI
cégnél kaphatók NAGYKANIZSÁN.
Felhívom a n. 6. közönség b. figyelmét, hogy az előrehaladott idény miatt raktáron lévő bársony és filc
KALAPOKAT
olcsón kiárusítom. Alakításokat modellek ulán nagyon mérsékelt áron készítek. Klein Elza
nólkalapixalonja mi Erxaébot-tér 4.
Eíytxn értcidtm i n. Mxön»f£«t, hogy hit bete» kalap-tanfolyamot nyitok dcccmbcr l-tol, melyre tanítványokat fclvcuck.
KIÁRUSÍTOM
a raktáron levA összes
rendkívül milyen leszállított £rákon
SZERB ERNŐ
Csengery ut 6.
Varrógép reklám-árak:
Hosszuhajós . . Central-bobin . . Karikahajós Kayser Férfi szabó-gép . Balkaros cipész-gép Sülyesztő . . . .
. 1,600.000 kor. . 1,950.000 kor. . 2,400.000 kor. . 3,300.000 kor. . 4,900.000 kor. 2,800.000 kor.-tól kezdve
Puoh és Waffenrad kerékpár különlegességek. Minden varrógépnél 3 évi jótállást adok.
WEINER GÉPÁRUHÁZ
NAGYKANiZSA,
m Caengery-ut 2. Első Magy. Bizt. palota.
Nyomatolt a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcck Károly.)
86. évfolyam, 274. szám
Nagykanizsa, 1928 december 3, péntek
Ara 1800
korona
9 O
POLITIKAI NAPILAP
tmhtt U Iw\'*^ i rw K aa.
ESS mn^éttmt* Il^lOmtrm. B.
Felelői szerkeszti: Bajtarito La}a»
: bcfUU 7*. ad» BttzaUtt «JJ Ura JOjOOO Uaaa«
Az ajánlások eddigi eredményei országszerte az Egységespárt jelöltjeinek biztos győzelmét igérik
Ötvenre emelk»dett az egyhangúlag választó körületek uima A népjóléti miniszter befejezte zalai diadal-utját - Csütörtökön ujabb 91 kerületben járt le az ajánlások határideje
Hivatalos számadatok a zalai és somogyi kerületek ajánlásaiból
Nagykanizsa, dccember 2 Mindazokban a megyékben, abol a választás napjál december 10-re lüiték ki, legnap déli egy óráig be kelleti adni az a|inláíi iveket. 12 vátmegyébm, 91 kerületben lOrtént meg eszerint az ajánlási ivrk benyitás* A 8 la választó kerületekkel egytttt Utt-ksrOMbm Járt-le «r ajánlási határidő.
Benyújtották euerinl az ajlnláso-kat Zala II, Somogy II, Vts 8, Veszprém 7, J-olna 7, Sopronmegye 5 kerOletében is.
Az eddig beérkezel! |elestések rz«-lint az egyhangú választások aima 15-tel felszaporodott, vagyis
50 kerületben választják meg egyhangúlag, ellenjelölt nélkül íz Egységespárt jelöltjét.
Az ujabb egyhangú választások közül megemlítjük a következőkéig Zílaszenlgrót: foss József dr., Veszprém : Vass József dr., Papa: Paupera Ferenc. Enyiog: Dréhr Imre, Kaposmérö: Tankovles János, Srombathely: foss József dr., G,5ngyös: Vass József dr. A népjóléti minisrlernek négy egyhangú mandátuma van.
Vass miniszter Zalában Vass József dr. népjó\'éli miniszter kOtutján Zalaszenlgrólról Siepclkre étkezett, ahol a község és Zilaeger-neg küldöttsége fogadta, msjj foly-litla uij.it Zalaegerszegre, ahol a város közönsége diszkapuval válta. Czobor Mityás polgármester Udvö-tólte a minisztert, mint a város díszpolgárát. A miniszter ezután Zilatát-nokra, msjd Bikkra ment, ahol Kray luván biró támogaláiára montlolt beszédet. Dilben visszatért Zalaeger-»"gre, ahol az Arany Blrány nagy-lermét zsúfolásig megtöltő közönség \'Itt reá. A minisztert a közönség hatalmas ovációban részesítette. A miniszter Itt is nagy beszédet mondott, ami utln Zalalövóre indult és
Zalícsiben a pjrloknak szólt néhány lelkes szól. Innen visszatért Ztla-egerszegre, ahol Gyömörey György fóiipln látta vendégül ebédre. Da-clraannak, hjgy Zilamegyében ro»iz időjárás voll, niiodenült nagy lelkesedéssel fogaduk a miniszteri. A miniszter dé\'u\'án bírom órakor Zd*-szentivánra utazott, ahonnan visszatéri Budapestre.
Majlhény! Károly visszalépett a zataszentgrótl kerületben
Zalaegerszeg, december 2 (Éjszakai fddtójetenlés) A zalaszenlgróti válssilókctü ctbca Vass József dr. néplóléli miniszter ellenjelöltje: Majthényl Klroly reálglmnáiiumi la-nár nem nyuj\'otia bc ajánlási iveit> Vass miniszter egyhangúlag válaizl-jik meg.
Hivatalos jelentén a zalai ajánlásokról
Budapest, december 2. (Éjszakai rddtöjelenlés) A zalamcgyei választókerületből az alábbi beérkezel! ajlu-lásolal jelentik:
Keszthely: szavazókszíma 12685. Relschl R.chltd agrár pirli, kormany-támogató 4640, ellenjelöltje Márton Jer.ő pártonkívüli, ballelé hajló 1441.
Letenye: dr. SomogyI Béla f.tj-vídö 1618. dr. Pozsogdr Rezső ker. gazdasígi pitli 2142. Dobromcs Milán egységcíp.\'rli 1456.
Pncsa: rzavaíók száma 7039 Bános János ker. gaidasSgi ptrti 3273. Drózdl Gjó ő b3loldali 2679.
Klskomárom: GyömOrey István hivat ilos egységespárti 3420, Drózdl Oyőjő 2462.
Zalaegerszeg: bitó Kray István hiva\'alos egységespátll 4007. Farkas Tibor dr. 3146
Zalabaksa: Hajós Kéltnán cgy-ségesplrti 5300, két ellenjelöltnek együtt sincs 1000
A somogyi kerületekben az ajánlások állása a követkerő :
Kaposvár: Ugrón Oibor egysége-pátti 3982, Kassay Károly 3405.
Barcs: vitéz Görgey József cry-ségespáiti 3415, Bán Ignác 1939. Dom/dn Gyula 892/
Csurgó: Éhn Kálmán Qységes-párii 7358, Hegyi Atpád 2145, Strahlendorf Henrik báró 2030.
lgal: GdIffy Dénes 4657, Haller ia\'váa 1508, Eörl\'Szabó Dezső 1499.
Tolna- megyében: Dombovár: Éry Márton egysé-gespírtl 7500, PaUavlczlnl György őrgróf 2500.
Paks: Erdélyi Aladár egységes pátll 5000, Bodor Qyörgy 2100.
Stresemann holnap érkezik Genfbo
Genf, dec. 2. (Éjszakai rddltjc-tenlésj Hivatalos jelentés szerint Stresemann dr. némelbirodalmi hül-Ogyministter Schunnford és Gaud titkárával szombaton, 4 én Genlbe érkezik a népszövetségi ülésszakra.
Genf, dec. 2. A Népszövetség pénzügyi bizottsága, melyben dr. Melchltz, a hamburgi Warbot bankház tagja képviseli Némelorstágot, ma délelőtt Clió Ízben ülésezeit a német küldöttek jelenlétében.
Genf, dec. 2 (Éjszakai rddlije-lentls) A Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága ma foglalkozott a bolgár meneküllek segélyezési ügyével.
Pdris, dec. 2. (É/szakai ridlije-lentés) Mint hirlik Chamberlain ctak szombaton utazik el Páriából és vasárnap lesz Genfben. Mint egyet lapok tudni vélik a Népszövetség decemberi ülésszaka nagyon rövid lesz és Chamberlain még december 14—15 ike elölt vissiatér Londonba.
A Jászai-hagyaték kiállítása
Budapest, dec. 2. (Éjszaka! telefon-jelentés) Az Emszt-muzeumban vasárnap, december 5-én iiyl(|4k meg Jászai Mari hagyatékából rendezett kiállítási.
Polgár és munkás
Magyarország mindig a nemes Ideálok hazája voll. A 48 as nagy idők a szabadtág, egyenlőség, testvériség Jegyében szolettek s ha voltak eredményei, ugy az eredmények az ideálok becsületes megvalósításából fakadlak. Hogy azután az eredmények kockára tétetlek, az sem a polgárság és munkásság testvéri ösz-siefogásán mull, hanem azokon a munkásvezéreken, akik a polgárság és munkásság egyetértésében hatalmi aspirációik veszélyeztetését látták.
A bukásba fulladt nagy angol szénszlráji szomorú eredményei Igy lettek megindítói egy olyan egészséges folyamatnak, amely folyamai világnézlclekct dönget, bogy összeomlott világnézeteken uj világnézetei épttij.nek fel.
A Magyarországon most folyó alkotmányos küzdelem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a polgárvág és munkásság megértése meghozza az uj nemzeti evolúciót, a polgári és munVáílársadalom Oiszefogávát. Becsületesebb nyíltsággal és férfiassággal nem nyújthatott jobbot kormány-elnök a munkásságnak, mint Ktte azt Btlhlen Islván. Hogy a munkás-vezérek féltik balalmukat és érzik a munkáttvezéri diktalura alkonyát, ml sem bizonyilji jobban, mint az a körülmény, hogy a miniszterelnök nyilatkozatait rzcrféleképen Igyekeznek félremagyarázni, hogy a munkásság szakadozó sorait újból Ossze-fi-rraszlhassák s az erőszakkal összetartott egységen Otött réseket betömhessék. A miniszterelnök szózala, nmeivel a munkássághoz Intézett, a monVáttágban visszhangra talált, rnett a munkások saját kárukon s angolországi munkáslcstvéreik példája nyomán győződtrk meg arról, hogy a gardasági szükségszerűség letompította az oszláiyhatc fegyvereit s a munkásság érdekévé lette, hogy a polgári társadalom megértését keresse s vele (gyűlt a vállvetett munkát folytassa.
A magyar munkásságot abban a téves tudatban nevelték vezérel, hogy a magyar munkás kátéja, a mindenkori kormánnyal vívandó harc és háború. Csak a gondolkozó, magával is foglalkozó s családját t$ hazáját szerető munkás lálla be azt, hogy a reá kényszeiitell harc nem vezet jóra. A tapasztalatok lassanként reávezelték a munkást arra, hogy a szakszerve/<li diktatúra a vezérek magánérdekeit szolgálja. 8 a rrunkástömegek csak arra jók és cssk addig jók, amig a hatalmi arányok pozícióikat biztosi jtk. Az országban megindult alkotó munka a legerősebb bizonyítéka annak, hogy a polgári kormányzat legfíbb gondja a munkaalkalom megteremtése s a munka biztosítása. A munkásvezérektől még nem kaptát sotra\'mUökát a munkásság, ha csak ait iwm-ne-
- ■ -
»
ZALAI KÖZLŐN*
1926 december 3.
vezlk munkáink, amely abban merült ki, faogy kell a magyait magyar ellen Izgatni.
Bethlen István miniszterelnök meg-nytlolta a magyat nemzet leghatalmasabb országui|át, amelyen a polgárság te munkásság szabad mozgása biztosítva van. Ha az országul egyik végén a polgárságot, a másik végén a munkásságot képzeljük el s tudjuk, hogy mindkél részen a magyar haza Jólétéért és boldogságáért akarnak dolgozni, akkor meg lehelünk nyugodva abban, hogy polgárság és munkásság kölcsónöten közeledvén, — egymás melleit találja magát.
Bethlen István nemzelmentö, or-szágépllö célkitűzéseiben ez a nagy gondolat is benne foglaltatik s mi-uán a polgárság nagy egyeteme Bethlen Islvánt vezérének tekinti, csak a magyar munkásságon a sor, bogy a nagy összefogás érdekében zászlót bontson, tömörüljön és folytassa u\'jll a boldogulás felé.
DillSre viszik az erdélyi magyarok sérelmeinek Ogyét
Bukarest, dec. 2. (Éjszakai rádió-Jelentés) Majláth Ouszláv gróf püspök és Gyárfás Elemér kamarai képviselő memorandumot adlak ál Avatescu miniszterelnöknek, akinél kihallgatáson jelenlek meg. A memorandum hosszasan foglalkozik a magyarság sérelmeivel es egyházi panaszokkal. Ezután Goga Oktavlan belügyminiszterrel tanácskoztak, a kivel megállapodtak, hogy a jövö héten Bucsán kisebbségi miniszterid és Ooga, Ooldls miniszterek és államtitkáraikkal értekezlet lesz, melyen mint biilik dalőre viszik a magyartág sérelmeit
Deoember 27-én kerül forgalomba a pengő pénat Budapest, decembtr 2. Popovlcs Sándor, a Nemzell Bink elnöke kijelentette, hogy december 27-én okvetlenül forgalomba hozzák a pengő-pénzt A régi bankjegyek jővö év első hónapiiiban megtörténik az átcserélés. December 27-én, az uj pénz forgalombahozataIának napján a Nemzeti Bank klsegilő pénztárakat fog felállítani, hogy az előrelátható nagy forgalmai könnyebben lebonyolíthassa.
Megakarták gyilkolni a spanyol királyt és Prino de Riverát
Pdrls, december 2. A spanyol hatóságok nagyszabású merénylettervnek jutottak nyomára, amelynek ki-vjtd^l sikerült az utolsó p:rcbeiv megakadályozni. A katalónok mf-rénylettervét egyes hirek szerint/ a véletlen, más hirek szerint árulás juttatta a halóságok tudomására. Igen sok embert letartóztatta*..
Madridi jelentés.s^erinl a\' rend\'r-ség négy szindikalisiát is\'\' letartóztatott, akinél bombákat-is kézigránátokat találtak. Ezek ff szlndikalis-ták megakarták ölni Alfonz királyi és Primo de Rlver/L
Közel négyezer aláírással adta be ajánlási iveit a Kállay-párt
A választási biztos szombaton fog érdemben nyilatkozni az ajánlásokról — Még mindig tömegesen felentkeznek az emberek a pártirodában, hogy felafánlfák szavazataikat
Nagykanizsa, december 2
Az országgyűlési képviselőválasztás elölt alig egy héttel megállapítható, hogy N.igykaniisán a választások a legsimább mederbeti fognak lefolyni. A helybeli Kállay-párt elismerésre méltó nyugalommal szervezte meg a vidéki városok közölt e\'sőnek a Kállay-pártot, melynek hivatalos neve a Polgári Egység PártjaJ
A jelölőgyülés, r. programmbeszéd és általában az egész szervezkedési mozgalom olyan precízen, imponálóan történt meg, hogy az már magiban biztosítja a párt győzelmét.
A választási törvény értelmében tegnap, csütörtökön, tehát nyolc nappal a válaszlás napjától, előre be kelleti nyújtani az ajánlási iveket. Etl a Kállay-párt már legnap megtelte, délelőtt fél tiz órakor, mikor a városházán funkdonálóválasztásl biztosnál megjelentek Knortzer György kir. kormánytanácsos, vezérigazgató, dr. Örley György, kir. közjegyző, Blankenberg Imre az OMKE elnöke, Bazsi József Ipartesö\'cil elnök, Bun-
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
Km(k«lr«* i * Ket»aj. UtilSibt tlík-kMOSmUUSja, Kl,t.!=űt-ütt« !& lila -BuJir II FiMfal nirtip iíbboailnjwkail Km-____ . ____... ........
ezom József kiskanlzsai gazdálkodó, Wdser János igazgató, Csillog Jenő, dr. Szigethy Károly orvos és Schiller József délivasuli főtiszt, akik a választási biztosnak átadlák a Kállay-párt ajánlási iveit, számszerint 230 ivei, melyen közel négyezer ajánlási aláírás van.
Az áladás után Knortzer Oyörgy pártelnök elismervényt kapott az ivektől, egyben érlesilelte a válasz-lásl biztos Béky Tamás keszthelyi járásbíróság! elnök a páilvezelősé-get, hogy az ügy érdemi részére vonatkozólag szombaton fog nyilatkozni.
Ezzel léhát az ajánlási ivek is beérkeztek a választási bii.oshoz. De mind a párt iráni való lelkesedést Igazolja az, hogy most is, mikor az ajánlási iveket már lezárták, állandóan nagy tömegben jönnek emberek a pártirodába és ha már nem írhatják Is iiá, kijelentik, hogy sza-vazatukkr.Vellítlenül győ telemre segítik a kcAiány Illusztris jelölljénsk zászlóját.
A Gyömörey-páí»t impozáns népgyiilése Zalaszentjakabon
Lelkeeen illették a U«oíle»8 Gyómörey lehánt — A fSldmlvoa térudatomra rendkívüli haliit tett, hogy mennyi egyhangú válaaxUaavana kormánypártnak — A többi kőaaégek la rendeznek haaonló ilyQtéaoket — Folyik a felwltágoaitá muaka
Nagykanizsa, december 2
Galambok választópolgáriig után most Zilaszenlfikab község polgárai is kértik/Gyömörey litvánt, hogy Zalaszenlj ikabon is rendezzen a G/Omörey párt hasonló népgyűlést, mint Oirambokon volt vasárnap.
A zalas/emjakabiak ugyanis vasárnap nagyszámban vetlek részt a galamboki nagygyűlésen és már ott kifejezték óhajukat, hogy a kanizsai szónokok olt Zilaszenljakabon is beszéljentk és mondják el mindazt, amit Galambokon olyan figyelemmel hallgatón végig a választópolgárok ezer főnyi tömege.
A zalaszenijakabiaknak kérését teljesítették és tegnap, szerdán délután Zilaszen\'jskabon is nagygyűlést tarlóit a Gyömörey-párt, mely alkalommal Urbán Oyula mondott közel egyórás beszédet.
A hűvös időjárásra való tekintettel a választópolgárok nagy tömege az iskola tágas termébe húzódott, melyet zsúfolásig meglöllölt.
Bors Laj>s tanitó néhány szóval üdvözölte a megjelenteket és kérte, hogy a kanizsai szónokot hallgassák meg. Ezulán Urbán Oyula ismét elmondotta nagyrészben azt a beszédei, mellyel Galambokon is annyira kijózanította a még mindig ingadozó választópolgárok nagy tömegét.
Beszéde alatl többször lelkes éljenzés fakadt ki a hallgatóságból, mely a lávol levő Gyömöiey István jelöllnek szólt. A beszéd végén percekig éljenezték a szónokot és OyS-mörey Istvánt, akii az egész község rendületlen bizalmáról biztosított és Ígéretet lellek, hogy a szavazásnál támogatni fogják szeretett volt fö-birájuk magasra fartőit nemzeti színű zászlóját.
A méltóságteljes keretek közöli lefolyt gyűlés után a polgárok még sokáig együtt maradtak és elbcszél-gellek a válasz\'ásl küzdelmekről.
Á\'lalános a vélemény Zalasient-jakabon, hjgy
itt Is nyotcvan-kitencven százalékban Gyömörey István nyeri el a szavazatokat.
Most Zilaszenljakab, Galambok után a többi községek is egymásután kérik a G/ömörey pártol, hogy minden községber rendezzenek hasonló gyűléseket, ahol az eddig megtévesztett és félrevezeteti polgárokat győzzék meg, hogy ma a leghelyesebb politika, ha a kormány nagy rekonstrukciós munkáját támogatják és a nemzet ellen vétkezik az, aki köm yelmüen bedobott jelszavaknak, \' vagy Utes ígéreteknek felll, e.. szélső égés baloldali párt felőlijét támogatja. v-
Megemlítendő, hogy a zalaszent-jakabi nagygyűlésen a polgároknak a szónok beszámolt arról, bogy az ország válaszlípolgársága milyen impozáns módon nyilatkozott meg a kormány jelölljei mellett és ez milyen rendkívüli balásl vállolt ki. Mintegy mementó voll a földmlves társadalomnak, hogy ill a Jelző tábla, melyre fel van írva, hogy melyik zászlói kell, hogy kövesse.
Szabad magyar kikötő Romániában?
Románia 500 millió rnérkls kölcsönt kap egy német tőkéscsoporttól — ÚJ román-magyar gazdasági tárgyalások kezdődnek Egy román bank fókokat akar felállítani magyar városokban Bécs, december 2
(A Zalai Közlöny tudósítójától) Bécsi gazdasági és diplomáciai körökben igen érdekes híreket kolpor-tálnak Románia gazdasági politikájának küszöbön álló rendszerváltozásáról. Eszerint Románia gazdaságilag Magyarország és Németország felé fog orientálódni. A román kormány már hetek óla a I gnagyobb titokban tárgyalisokat folytatolt egy német tőkéscsoporttal és a tárgyalások eredményekén! Románia meglehetősen kedvező (eléielek mellett még ebben az évben 500 millió aranymárka kölcsönl kap Németor-ból. Érzel szemben Románia feloldja a némel vagyonok szequesztrá-lásál és elintézettnek tekinti a német megszállás alatl kiadott úgynevezett germán lelek ügyéi. Végül u|ra megkezdi a berlini román államjáradékok kamatainak fizelését.
A megegyezés létrejöttében nagy része van a bukaresti némel követ-nek, akinek kezdeményezésére legközelebb fonlos kereskedelmi tárgyalások is foguak megindulni a némel gyáripar és a román Importőrök közöli.
Németországon kívül r. Bécsben elterjedt hirek szerint Románia Magyarországgal is szoros gazdasági viszonyt akar lélesiteni. Már előrehaladod stádiumban vannak a Msr-morosch, Blank & Co. bankház tárgyalásai a magyar bankvezérekkel és ezeknek következményeként a Marmoroscb-bank már legközelebb fiókokat fog létesíteni Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Makón és Siegeden.
A hivatalos román-magyargizda-sági tárgyalások megkezdése is néhány hónapon belül várható. Románia a tárgyaiások során lel fogja ajánlani Magyarországnak szabad kikötőként Oalacot, mivel szerelné Magyarország tengeri forgalmát a Fekete-tenger felé lerelni. A román kormány jelentős koncesz-sziókia hajlandó Magyarországgal szemben, ha Trieszt, Fiume vagy Spalato helyeit a Dunán könnyen megközelíthető Galacol választja szabad kikötőjévé.
1926 december 3
ZAI>I KOíLONT
8
Csak egy percre!
A holnapi nőegyletl vásárra készülődök figyelmébe
Választási Izgalmakból, féli gondok tengeréből emeljétek ki sziveteket emberek és tekintselek pillanatra ods, abol a mezítlábas gyermekek, szegény éhező emberek csoportja áll és nyissátok meg szivetekben a jó-lelkűségnek annyiszor már igénybe vett utjain hogy a Karácsonyi vásár, amll a Keresztény Jótékony Nőegylet rendez most szombaton és va sirnap, méltán szo\'gálhassa hivatását és a szent ünnepre, amit várunk most az év végén, egy falat puha kenyeret, egy kis tipegő topánkát tudjon ajándékozni az arra szoru-Htauk.
Akinek van, aki leheli, járuljon horti, hogy könnyet száríthasson ez t nemes egyesület, amelynek hölgy-tagjai olyan láradhalatlan buzgóság gjl Igyekeznek gyü|tenl, rendezni ezerféle szépet, látványost 6s mindent a jótékonyság szolgálatában.
Nehéz telünk lesz ez a mostani is. Nem is vonji senki kétségbe, hogy ahol volna, ott is csinyján kell bánni a pénzzel. De ha valahol van terített asztal, ott morzsáknak oak ii kell lennie ét szedjük ml össze ezeket a morzsákat és tegyünk még hozzá valamit, hogy számot Unhassunk a jószivQ elnevezésre él emberi humanitásra.
Most szombaton délután megnyílik a Jótékony Nőegylet szokásos karácsonyi vására, mely már tradicionálisan nagy sikerrel zajlik le minden esztendőben.
Oondoskodlak-átvezeles, szórakoztató, minden embert kielégítő, a gyermektársadalom kacagására apelláló bohóságról. Meg kell nérnl. Sokaknak kell olt lenni és ha majd zene, vidám hangulat közepette ott állunk « Polgári Egylet parkettjén, válva a következő túrt, jussanak eszünkbe i ■zegények, a mezítlábas gyermekek, •kiknek a mi szórakozásunk, sokai, nagyon sokat jelent.
December negyedike, Ötödike az ó napjuk lesz. Hisszük, hogy nem ksz anyagi eredményekben sikertelenebb, mint az eddigi évben ren óezellek.

A Keresztény Jótékony Nőegylet nem bocsátott ki külön meghivókal « vásárra. A nőegylet! hölgyek ko M<t ivet köröztek, mely a b.ontá •okit lirtalmazza. Aki az ivet léve-délből nem kópia volna tekintsen cl ettől és jelenjék meg nombalon délután 3 órakor a Póttá" Egylet nagytermében, ahol munkálkodása helyéi mindenki megtalálni. k
Miért tiltotta be a belügyminiszter Drózdi Győző lázitó hetilapját?
Izgatások, lázitások, gyanúsítások tömkelege volt a „Magyarok Vasárnapja1\' minden száma — A belügyminiszter intézkedése az egész országban Helyesléssel találkozott és megnyugvást keltett
Tűzifát és szenet
nagyban kicsin)ben aprítva éa háxhox •xállitva
Sternberger és Mráz
oignél
vásároljon!
Széchenyi tér 4.
Telefon 393. cci
Nlgykftnlzsi, december 2 Tegnapi számunkban rOvid rádió-jelentés alapján elsőnek kózoliük a m. klr. belügyminiszter rendeletét, amely betib|a Drózdl O/őzó hetilapjának : Zalában különösen terjesztett .Magyarok VasárnapJá\'-nak további megjelenését és leijeíztését. A belügymlnltzler rendelete az egész országban általános helyesléssel találkozott és mindenütt megnyugvást kelteti, mett mindenül) eho.á és amely faluba beengedték csak elégedetlenségei, békétlenséget szilolt és az óriási áldozatok árán megteremtett rendnek felbontását veszélyeztette. A belügyminiszter radikális intézkedése megszibaditotla a józan magyar népet a rendszeresített népbolondiláslól.
A hivatalos lap mai számában megjelent belügyminiszteri rendelet szövege szószetinl a következő:
.A magyar királyi belügyminiszter 273287/1926. VII. számú rendeletével a Budapesten Drózdi Oyózó felelős szerkesztésében és dr. D !nes István kiadásában megjelenő .Magyarok Vasárnapji\' cimO politikai hetilap további megjelenéséi és terjesztését az ad 5484/1914. M. E. számú rendelet és az 1920. évi VI. 1.-C- I. § ának 2. bekezdése alap|án az ország belső rendjét és közbiztonságát veszélyeztető közleményei miatt megtiltotta.
A .Megrázok Vasárnapja" cimü lap a Dénes István kiadásában megjelent .A Rög" és Drózdl Oyózó kiadásában megjelent .Magyar Ugar" cimü betiltott Időszaki sajlótermékek Irányát és tendenciáját átvéve,
állandóan az egyes társadalmi osztályok között! ellenlétet szította, a kormány is a hatóságok Intézkedéseit erőszakos és párto<kodi színben Igyekezett feltűntetni és a lelkek fonadal-mosllására törekvj irányzatával a közrendet és közbiztonságot nagymértékben veszélyeztette. Igy az 1926. évi október hó 3-án megjeleni 39 Ik számában bolsevizmus réme" cimü cikk azzal gyinuiilolla a kormányzatot, hogy „szolgabírói Önkénnyel és rideg csen-dórszuronnyal nyomja cl a parasztság és földmunkásság feltörekvő mozgalmit." Hasonló kifogás alá eseu az 1926. "évi október hó 24-1 42 szám, mely ,A nép hatalmas zöme mindig tiszta és becsületes, szorgalmas és önfeláldozó, de Iönnek a nyakára zsarnokok, néha Isién kegyelméből valóknak hirdetik magukat, néha a népfelség jogarát lobogtatják hamisan a kezükben• kitételeivel
minden tekintélyét lerombolni igyekszik.
A hatóságok tekintélyéi,-sértette
súlyosan az 1926. évi novembefh^ó 28 án megjelent 47. szám .Letai-tóztatások, gyűlés betiltások, hivatalos balalommal való visszaélések országszerte" cimü cikke Is, mely többek közöli Drózdl Qyőzőnek egy hivatalosan eljáró csendőrhöz intézett következő állítólagos kijelentéseit hozta: .Nem On rúgott bele a polgári Jogba és szabadságba, hanem az, aki magának a parancsot adta.\'
Az osztályok közötti ellentétet szította az 1926. évi október 17-én megjelent 41. szám „Van elég vadászterület\' cimü cikk, melyanagy-b:r!oko-okat azzal gyanusllja, hogy földjeiket vadász szenvedélyük érdekében parlagon hevertetik és ezzel a földmunkásságot és klsbirto-kosságol kivándorlásra kényszeritik. Hasonló irányú az 1926. évi november hó 7-én megjelent 44 szám .A százezer holdas uradalmak helyén uJ falvakat, városokat kell emelni\' cimü cikke is, mely a kormányt és a vezető társadalmi osztályokat a magyar parasztság szolgaságban tartásával, üldöztetésével és a parasztság iránti gyűlölettel vádol\'a.
/tz Országos Földbirtokrendezö Bíróságot és az ezzel kapcsolatos halósági eljárást támadta meg nem engrfl{U formában az 1926. évi no-vcmbdFM 21-1 46. szám .A mi programmunk" dmü cikke, mely azzal vádolta a blróságol, hogy a nagybirtokosok érdekében .egymásután semmisifi meg az Ítéleteket\' és azt állította, hogy tudatosan el-hanyagolták az ármegállapítást és bérbeszedéil, hogy aztán egyszerre akkora Összegeket követelhessenek, ami tönkreteszi a kisembert. Az 1926. évi november hó 28 i 47. szám. .A magyar politika fordulóponton áll* cimü cikke „sírhelye/oszlás"-mi nevezte a földblrtokreformol.
Súlyos kifogás alá esik vígul az 1926. évi november hó 14 én megjelent 45. szám, melyben az .emigránsok\' nevén ismert és nagyobbára súlyos bűncselekményekkel terheli, az országnak mérhetetlen károkat okozó társaságot .valódi magyar hazoflaknak\' nevezi.
A lap ellen ezeken kívül 19*6. évi április hó 4-lki számának „Aranyos vllézek, gyönyörű leventék" cimü cikke niatt bűnvádi eljárás Is van folyamatban.
Egytbkénl is e lap rendes hírszolgáltatással nem foglalkozik és igy
mint hírlap számba sem jöhet, de oly szaklapnak sem tekinthető, mely e téren nélkülözhetetlen volna, egész tenorja és hangja pedig olyan mely esek arra alkalmas,
hogy a főldmives munkásságot az államhatalommal szemben állandó izgalomban tartsa.
Mindezek, további megjelenéséi a közrend és állambiztonság tekintetében aggályossá teszik és Igy a lap megjelenését és tcrjesz\'ését meg kellelt tiltani".

Min.\'en további kommentár felesleges ezek ulán, amikor a belügyminiszter maga állapitolta meg a Drózdi szelleméből táplálkozó lapról mindazt, amit a Zalai Közlöny eddig is állított Drózdl „politikájáról."
Karácsonyi meglepetés dohányosok részére
Kél milliárd olgorotta fogyott • I Idén
Karácsonyi meglepeti sül a dohány-Jövedék 275 000 koronás áron rek-lámcsomagokat hoz forgalomba, amelyben 150 drb. különböző cigaretta lesz a különlegességek minden fajtája, s az általános forgalomban levő cigaretták körül a Stambul, Memphis és a Mlrjam. Ezeket a rektámcsomagokat nemcsak a különlegességi tőzsdék, hanem az Összes trafikok árusítani fogják december elsejétől kezdve.
A fogyasztás hatalmas növekedését mutatja az, hogy a dohányjöve-dék az idén két milliárd drb. cigarettát hozott forgalomba, ami a tavalyihoz képest lO\'/e-os emelkedésnek felel meg. A szivaroknál ez évben 20 millió darabbal emellek a termelési, ami részben a magyar dohányjövedék fonlos export-terveivel lügg össze. Tavaly 7 millió kilogramm pipa és clgarettá dohányt termellek, az idén ez a termés is 1 millió kilóval, léhát közel 13 százalékkal emelkedett. A termés fokozása azt is lehetővé tette a doh tny jövedéki kincstárnak, hogy kellő ideig állott, száraz, |ól szelelő árul bocsásson forgalomba.
Súlyos zavargások a bukaresti egyetemen
Bukarest, dec. 2. (Éjszakai rádió-jelentés) Ma az egyelem orvosi fakul-tusán ismét kiujuliak a zavargások. VUdescu tanár őrá|án a zsidó egyetemi hal\'gatókat véresre verték, többeket, akik nem tudlak ideiében menekülni a teremből, ledobálták a lépcsőről és kihánylák az ablakon kérésziül az u\'cára.
Itt a Mikulás!
Mikulások találkozóhelye a
Cukorka Királynál,
mert legszebb és legjutánybsabb
bevásárlási forrás. Tessék meggyőződni!
Heffer Gyula.
ZALAI KÖZLÖNY
1928 december 3
Nagykanizsa a befolyó borfogyasztási adóra bazirozza a város külföldi kölcsönét
A borfogyasztási adó az e polgármester Indítványa a
jedall adó, amely Indokolt — Dr. Sabján farosok Országos Kongresszusának ülésén
Ntgykaollaa, december 2
A Magyar Városok Országos Kongresszusának állandó bizottsága tegnap délelótl Budapesten a kózponli városháza tanácstermében az Összes városok bevonásával Ölést tarlóit, amelyen Nagykanizsa városának k\'p-vfseletében részi veit dr. Sitijén Oyula polgármester U.
Az ülésen dr. Sipicz Jenő szíkcs-fóvárosi polgármester elnökölt.
Az elnöki bejelentést k után a bizottság elsőnek tárgyalás alá vclle a miniszternek a helyhatóságok háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatot, illetve annak sérelmes inlézkcdéseit. A bizottság megállapította, hogy itt a városok autonómiájának legnagyobb mérvű megszorításáról lenne sző. Azért elhatározta, hogy feliratban fejti ki erre vonatkozólag állát pontját.
A népjóléti miniszternek a városi kórházak alkalmazottainak Illetményei és ellátási dijai tárgyában kibocsátott rendeletét illelöleg az voll az általános felfogás, hogy qualltásos orvosokat nem lehet majd kapni a kórházakhoz, ha annyira lenyomják a fizetéseket és ellátási illetményeket.
A kórházi ápolási dijak elégtelensége miatt keletkezett zárszámadási hiányok megtérítése pontjánál hosz-szabb és bebalóbb vita fejódotl ki.
Sérelmesnek tartotta a bizottság a városok részére a pénzügyminiszternek a
forgalmladó-hlvatali alkalmazottakra \' vonatkozó rendelkezését, miután a helybeli forgalmisták ismerik legjobban a helyi adózókat és azok körülményeit, viszonyait és igy ók tudnak a legtapintatosabban az adózók vegzálása és moleszlálása nélkül eljárni. Ily értelemben a bizottság felír a pénzügyi kormányhoz.
Tárgyalás alá keroll a pénzügyminiszternek az egyes adók és illetékek mérsékléséről kiadandó rendjele.
Majd a bizottság taglalnak indit-ványai kerültek sorra. Többek közölt Dr. Sabján Oyula Nagykanizsa polgármestere a következő Indítványt terjesztette elő:
Karácsonyi és újévi
ajándékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész él látszerésznél Nagykanizsa, Csengery-nl sarok.
Brilliáns ékszer.k. Órák, arany és ezüst ékszerlárgyak. Valódi berndarli cvőeszkö/Ok. JtnutoB. tijtmiii b esitiii iímim.
Nagyon exolid árak I Elafirangu axuküxlot 1 i
A m. kir.-pénzügyminiszter azt a kijelentést telte, hogy a borfogyasztási adtt leszállítja. Már pedig ez az egyedüli adó, amely indokolt. Ennek a leszállítása erősen érezhetővé válnék a városok háztartásában. Nagykanizsa városa például a külföldi kölcsönt a borfogyasztási adóra bazirozza. Indítványozza, írjon fel a kongresszus a m. kir. pénzügyminiszterhez, amelyben utalással arra, hogy a iiorfogyaszlási adó a városok egyik tekintélyes Jövedelmét képezi, arra kéri, hogy annak leszállításáról tekintsen el, vagy pedig akkor gondoskodjék
annak megfelelő pótlásáról. Az állandó bizottság egyhangúlag elfogadta dr. Sabján Oyula polgármester indítványát, majd a többi javaslatokra került sor.
A gimnázium miisoros előadása
A nagykanizsai kegyesrendi reálgimnázium ifjúsága dtcember 8-án délután 6 órakor az intézet tornatermében műsoros előadási rendez.
Műsor: a reálgimnázium zenekarának nyitánya után Billera Béla szaval. Kuruc nótákat énekel Horváth Károly a gimnázium cigány-zenekarának kíséretével. Irredenta monologot ad elő Szollár István Majd színre kerül Csörlős- Fjzekas: Silvlo kapitány, a prologust irta: Pischel Ferenc, előadja: Qolenszky
Íános. Sreieplők: Donászy Ferenc, Coch Sándor, Tólh KJroly, Scodnik Józsua, Pollak Géza, Seoeslyén József, Lindbauer Oyula, Pék Pál, Imrey Ödön, Barlhos Gyula, Szilvay László.
Az előadásra kerülő színdarab egyike a legértékesebb és leghatásosabb irredenta színmüveknek. Ennek a színdarabnak legkiemelkedőbb részét (a III. felvonást) adja \' e!ő a gimnázium ifjúsága. Ez a részlet elénk vetíti a meggyalázott Erdély egyik kis falujának uiolsó erőfeszítését és annak gyászos vér-befojtásál.
A szinmü rövid tartalma a kö vetkező:
I—II. felv.: Egy román lisztté lett székelv ilju (Király Islván, későbbi neve Silvlo kapitány) bosszúból elárulja egy székely falu összeesküvéséi, melyben rokona (Nagyszil\'g,i Ferenc) i« részt vett III. felvonás (az előadásra kerülő .rész): Hadbírósági tárgyalás, melynek lulása alatt Silvio ismét magyarrá lefz. Az összeesküvőket haliba ítélik, Silviot pedig elfogják. A darab vége azt a magasztos ériést kelti bennü ik, hogy a székely márlíro\'* vére nemetak a többi székelyt erősi i meg a magyar összetartás gondolaiáb:m, hanem még a renegátokat is megtéríti.
Helyarak: I. hely 20.000 korona II. hely 15.000 korona, állóhely 10000 korona. Az intézet a tiszta bevételt a tanulmányi kiránduláson résztvevő szegénysotsu tanulók segélyezésére fordítja; felülfizetéseket kö-szönel\'el fogad és birlapi\'ag nyugtáz. Jegyek előjegyezlielók a tanulók utján és a Teutsch-drogériában.
NAPI HÍREK
SftPIKEaB
December 3, péntek
Rónul katollkai: X. Ferenc. Protestáns: Olivia. Izraelita: Kislev I|5 2& Nap kel reggel 7 éra U perekor
nyugszik délután 4 óra 11 perckor. •
Mozi. LráMa: A kalandor (Egy vi-UghirQ kalandor ílellürtíntte). — Eladások: Vl7 és 9 érakor.
\\ Dr. Bentzik Ferenc \\
A nagykanizsai lársBdalomnak gyásza van. A mrgyarsignak egyik ha\'almas tölgye dőlt ki az élők soribál, aki messze kimagaslott a többiek közül. Mély megilletődéssel vesszük a hiil.bcgyfienMfcFcrencdr., Nagykanizsa város v. tiszti ügyésze, az ügyvédi láissdalom egyik legtekintélyesebb tagja, aki minden mozgalomból tevéken) en vel\'e ki részét és mindig az elsők között voll ott, ahol a közéri önzellenül dolgozni és cselekedői kellel\', hosszú szenvedés után áldásos életének 73 ik esztendejében elköltözött az élő\'s hónából, hogy a magyar hazáért vívott küzdelemben hösí halállal halt fiával egyesültön. A megboldogul! jelentékeny szerr p;t vitt a város életében és férfiúi és po\'gárl erényei miatt nemcsak közliszteleinek, de általános nagyrabecsülésnek és közszeretetnek örvendett. Halála nemcsak mélyen sújtott családját és kiterjedt előkelő rokonságát érinli végtelen fajdalommal, de városunk egész lársedalmát is, ahol pólolbalallan ürt hagyott msga ulán. Halála alkalmával a városi lanács a városháza ormára kitozelle a gyászlobogól. Temetése ma délután 3 órakor fog végbemenni a Teleky-uli gyászházból.
— A Szanatórium Egyesület közgyűléséről iroll tudósításunkból az újonnan megválasztott választmányi tagok névsorából sajnálatos tévedés folytán kimaradt Révész Já-nosné neve, amit ezennel pótolunk.
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándé kot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva.
Le*célwciübb ajándékok:
ftnrata ifi ahthiUk . 330.000 í tél
UziiiUk..... 70.000 „
UáijU siítíI Batrtanttk 220.000 . 6jii)Mt$Ul)iCítpí^itátt 550.000 .
Férfi, nűi szövetek, kötött iruk.chiffonok, vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-ncmUek a legolcaöbbtól a IcRÍinomabb kivitelig nagy választékban.
fitékfes whúiú 5 Ilii ftoltín Stern József
dtVDt&ruhdu
Kazinczy-utca I,
Városház palota.
— A kormányzó nevenapja alkalmából a nagykanizsai m. kir. 6. honvédgyalogezred vasárnap délelőtt pont 11 órakor az Uránia színházban Horthy-ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1 Horthy-induló. Előadja a honvéd zenekar. 2 Onnepi beszéd. Mond|a Szombalhy Pál százados. 3 Himnusz a hazáért. Előadja az ezred legénységi énekkara. Vezényli Bánáss József főhadnagy. 4 Horthy. Vály Nigy Oézától. Előadja Szép J. őrmesler. 5. Magyar feltámad is Melodráma Lengyel Gyulától. Előadja Vid-Jkovlcs Ojula szakaszvezető. Az énekbetétet az alliszt-képző-tanfolyam énekkara adja elő Lengyel Oyula karnagy vezetése alatt. 6 Magyar Hiszekegy. Előadja az ezred zenekara. Belépés díjtalan. A hazafias közönséget szívesen lál|a a rendezőség. — Héttőn délelölt 10 órakor szentmise lesz a felsővárosi templomban.
= A Korona éttermében minden este a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara játszik.
— A Polgári Egylet tagjai figyelmébe. Dr. Bentzik Ferenc voll polgári egyleti elnök s örökös tiszteletbeli tag ma délután 3 órai le-melé-ére a polgári egyleti tagok saját helyiségükből Indulnak, miért is kérem a t. tagokat a 2 és fél 3 óra közli időben gyülekezni. Knortzer Oyörgy elnök.
— A zalaegerszegi zárdaiskola terve elkészült Kolsls István műegyetemi tanár elkészítette a zalaegerszegi zárdaiskola terveli. Az Iskola eszerint barokk-stilü lenne és a frontja 93 méter bosszú lesz, ami magában is mulatja, bogy milyen impozáns épülettel gazdagodott a megyeszékhely. A terv készen van, most csak az építkezés megkezdése van bálra.
— Schwarcz Dezső harisnyái i legjobbak.
— A kórházi bizottság ülése. A város kórházi bizottsága Szlgelhy Károly elnöklete alatt ma délután fél 6 órakor a váio.háza kis tanácstermében ülést tart. A hosszabb lárgy-sor között szerepel dr. Szepessy Zoltán orvos szabadság kérelme. A kórházi orvosok és tisztviselők slátus-rendezési ügyében felirat a népjóléti miniszterhez. Pályázalokra be; éfkezettajánlalokradönlés és egyebek,
— Leforrázott gyermek. Ma
dílelőll súlyos forrázott égési sebekkel beszállították a kórházba Varga Islván barakki lakos, munkás négy-eszfaidös Józsi nevű liát. A kórház értesítésének vélele után a rendőrség a nyomozást bevezette annakmegálls-pitására, bogy a felelősség kit terhel a kisgyermek szerencsétlenségéért-A gyermek állapota Óetveszélyes.
A
Olvasóink vágják kl és ; Őrizzék meg ezt az utalványt.
V
27-1. lapszám. Apróhlrdetés-ntalfiiiJ
■tia ki»«it.i4 uJmojl" ,
vinj- dltaíwn i ZAU1 KÖZLÖNY UJMU\'X IS .iAlf lerjdbcfö
aprOhlrd.tiit.
£i.l.r«: 1927. l-U-
♦-MM-I

lft26 december 3
ZALAI KÖZLÖNY 8
Id&iérás
A nagykanizsai meteorotogial met-Hívell Mentése: Csütörtökön a hlmlrstk-U! Kegsel 7 órakor +3-8. délután 1 Síkor +5, este 9 Urakor +53.
ftrlAM: Egész nap borult.
Siilirány: Rcgttel Északkelet, délben Ésttk, este Északkeleti szél.
A Meteorológiát Intézet jelenléte szc-ttnt egyetóre ntéfi csapadékűj idő, esö vagy no várható, tiósüllycdésscl.
= Eljegyzési hlr. Okváth Ferenc folyó ho 1-én eljegyezte Somogyi Manci urleányl. (Minden külön értesítés helyeit)
— Elitéit soffórök. A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási birö-sága gyorshajtás miatt eiilélle Hor-tilh Lajos soffírl 15 napi elzárásra, 15 napra hajtástól való eltillásra és fél millió korona pénzbüntetésre. A városi főügyész fellebbezési jelenteti te az ítélet ellen. Hegyi József soffírl vigyázatlen hajtásáért ötszázezer korona pénzbüntetésre Ítélték.
— A Korona éttermében minden este a hírneves Tiki Oyula kaposvári zenekara játszik.
— A Nagykanizsai Kerékpár Egylet november 28 án |ól sikerült leidélulánl rendezeti egyleti helyi-légében. A htzlasszonyi Usztet Do-ndth Ferencné lálta el s az ó közvetlenségének, körültekintésének volt tulajdonitható, hogy a megjelent tagok oly jól érezték magukat. A teadélután keretében Klehmann Jenő, Horváth Iluska és Knausz György egy nagyon nívós, kedves 1 felvonásos színdarabot adtak elő s a megjelent tagok mulatlatisáboz nagyban hozzájárullak. Előadásukat a meg-meg ujjuló lapsvihar sokszor megszakította. így közöljük, hogyqz NKE Mikulás előtti napon (vasárijáét) este 8 órai kezdettel Isméi teaestet rendez, melyre nem csak a tagokat, banem a sportot pártoló közönséget is szívesen látják. Btléplidij nincs. — A Nagykanizsai Kerékpár Egytel alapító tagsági dija fejében Breiner Dóri 250 ezer koronát fizet, melyért ezúton is hálás köszönetéi fejezi ki az Elnökség.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata börönd és díszműáruit izában.
nap
A Magyarság a filmről:
„. . . Nem ócska sablon, amit ez a rendező csinál. DlmltrlJ Bucbovecky érti a dolgát, kitűnő alakokat válogatott ötsie, seholsem zökken, nem unalmas, — ég, rohan a film, nincs pihenés, nincs pepecselés,
Laura la Plante szuggeszliv, meleg, egyszerű és megható."
A 10! receptet tartalmazó könyvel kívánatra
ingyen is bérmentve kuldit Dr. A. OETKER, BUDAPEST, VIII., Conti-utca 25. xs
NAGYKANIZSA VÁROS KÖZÖNSÉGÉHEZI
A háborús és az azt követő évek legszomorúbb korszaka gardosigl életünknek. A nyomor kétségbeejtően utal tör magának mlndenlltl. Különösképen keresi prédáját oz értelmiségi foglalkozásúak körött s ezért keltelt megismerkednünk egy uj fogatommal, a „fi" listával. A nB\' listások, akiknek legtöbbje család-fenntarli, akiknek kötelezettségeik vannak gyermekeikkel, szüleikkel szem ben Is, akiknek egyformán okoz gondol a nyár, meg a lét, Trianon Igazi mártírjai. Erek szájába vette el má-ról-holnapra a nyomasztó gazdasági helyzet a kenyeret A megértő telkekhez fordul az elkeseredett sereg vezetősége segítségért és kér minden kit, akiben magyar szív dobog, hogy nc hagyja embertúrsál a végrom-iáshoz jutni, hanem támogassa őt abban, hogy a segélyezésüket szol gáli hangverseny Jegyeit minél nagyobb számban vásárolják meg, mert minden garas, amely ebből ered, kenyeret ad egy éhezőnek.
Az egyesület felkérésére városunkba érkezik Oláh Zoltán, a budapesti Nemzeti Színház és Molnár Dezső, a Magyar Színház művészei a hang verseny megrendezése céljdbil. A jegyek oquirátású\'iat Holló-s Ily, Uassy Béla színművészek vannak megbízva. Kérjük a n. é. közönségei, hogy azokat nemes törekvéseikben támogatni szíveskedjenek. „fl" listások orsz. egyesülete.
A csakugyan nemescélu hangverseny legmelegebb pártolására mi Is felhívjuk a város közönségét.
— Megszüntetett gondnokság alá helyezés. Pöle Anna nagykanizsai iakós gondnokság alá helyezését a nagykanizsai törvényszék jogerős Ítélettel megszüntette.
— KÉPKERETEZÉS é» üvegezésben Igen olcsó Punt üveges, Király-utca 10.
— Szállítási kedvezmény a baromfi-kiállításra. Folyó évi december hó 6—7—8 án Békéscsabán, a „D-lmagyarországi Baromfi-, faj-nyul és galambienyésztők-cgyesü-lete" által rendezendő kiállítás alkalmából a D. 5. A. vonalain a szállításnál, a kiállítási élőállatokra az előírt szállítási fettételek figyelembe vételével fuvardl|-kedvezmé.iy engedélyezteti II.
— A Korona éttermében minden este a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara játszik\'.
— Kihágási ítélet. Krollt Józsefet és feleségél, mindketten eseti állampolgárok, a nagykjnizsai rendőrség elitélt:!, mert tartózkodási engedélyük meghosszabbítását nem kérték időben, 250—250 ezer korona pénzbüntetésre.
= A Vaskapu vendéglőt tegnap eate nyitotta meg ftnnepélyes keretek közi Deáky Sándor jóhirü vendéglős. Az igazán magyaros konyha és a kilünő badacsonyi borok kedélyes hangulatban tartották együtt a szépszámú vendégeket a kéáö éjjeli órákig.
= Az Uránia mozi e\'só előadása a műsor bosszú volta miatt fél 7 órakor kezdődik.
— A gyenesdlásl gyermekrontó. Az állalias gyertesdiási korcsmárost Hlrsch Lijost, akire reábizonyult, bogy hat gyermekleánykát megrontott, a kir. törvényszék orvosa megvizsgálta és őt teljesen épelmé-jünek nyilvánította, l^y, semmi sem áll útjában, hogy elvegye méUó és példás büntetését. Hlrsch Lajorbün-ügyében d\'. Mutschenbacher Edvln kir. törvényszéki tanácselnök s fó-tárgyalást december 20 ára tűzte ki A főtárgyalás a folyó év bünügyí fó-tárgyalásainak legszenzációsabb eseménye lesz.
= A Slnger varrófény a leg praktikusabb karácsonyi ajándék, mtn-den újkori varrógépre felszerelhető, hasznos, kíméli a szemet I Kétje gyakorlati bemutatását a Singer varrógép részvénytársaságnál Njgykani-zsa, Fó-ut 1. szám.
— öngyilkosság. Dreisziger Ferenc 51 éves zalasrántói földműves az istállójában felakasztotta magái. Teltínek oka ismeretlen. Eltemetésére a kir. ügyészség megadta az engedélyi.
= Akar nagy örömet szerezni családjának ? — vegyen vagy szereltessen egy rádió-készüléket I Kitűnő készülékek és alkatrészek Szabó Antal fegyver- és lószernagykeres-kedönél kaphatók.
jó menetel 0
szabóttzlet és műhely
teljes berendezéssel forgal.t.as helyen
eladó.
Ajánlatokat „Keszthelyi" jeligére a kiadóhivatalba. m
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( A Képes Krónika legújabb számát érdekes tanulmányok és irodalmi irások teszik kiemelkedővé Pompás leirást ad Batáviáról Zboray Ernő ott élő hazánkfia, ifi. Latinák Jenő pedig a Svájci Alpcsek világáról beszél. Folytatódik Orbók Attila .Budapesti notesz\'-a, Casson „Az üzlet tudománya" cimD sorozata, Hetivásárt irt Tóth László. Novellát közöl ez a szám Losonczy Zoltán, Pásztor József és Benedek Rózsi tollából. Végül kiegészíti a nagyszerű belső tartalmat a tőbbszáz aktuális fotográfia, a mélynyomásos melléklet és a többszínű művészi cimlap. A Ké-
5cs Krónika uj száma mindenütt kapható
000 koronáérf, vagy előfizethető lapunk kiadóhivatala utján.
)( 5000 pengőt kap az a csecsemő, aki 19 6 december \'<l-én pont éjfélkor születik. A Színházi Élet részletesen közli a feltételeket. Az uj szám tartalmából kiemeljük a következő cikkeket: Miért akar szinwznó jenni Madarassy-Beck Tessza bárónő? Jön az óriási paróka. Képes bemutató Láttt\'s Juci híres karkötőiről. Nagy mozi. társaság, divat, műkedvelő rovat. Kottamelléklet. Databmelléklet: A menekülő asszony. Regénymelléklet: Szőkék előnyben. Azok, akik most egy negyedévre előfizetnek, ingyen kapják tz eddig megjelent regényfolytatások*!. Negyedéves előfizetés 100.000 korona. Egyes szám ára 10.000 korona. Kiadóhivatal VII. Erzsébet korút 29. »z-
)( Magyar Lányok fiatal lányok képes irodalmi lapja, szerkeszti Tutsck Anna. A .Magyar Lányok előfizetői 20.000 kor. kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszor szép könyvek ámü regénysorozatot. A Magyar Lányok negyedévi előfizetési ára 30.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
RÁDIÓ MŰSOR
December 3 (péntek) Budapest 930: Hirek, közgazdaság. 10: Antalffy László félkarú zongoraművész hangversenye. 12: Hirek, közgazdaság. 2 25: Sárossy Mihály a Terézköruti Szin-püd tagja énekel saját _ gitár és Polgár Tibor zongorakisérctévcl\' 4.45: Onkel Hans uémet nyelven mesél a gyermekeknek. 5.30: Galltzln-Murawlin orosz herceg előadása Dostojcvskiról francia nyelven. 7.15: Miből s kit idézek ? irodalmi rejtvényverseny.
10ZGÓSZINHÁZAK
Uránia pénteken t/«7 és 9 órakor nagyszabású kalandorkép: A kalandor, (Vidocq) 2 részes, 16 felvonásos film, főszerepben René Navirre.
Szombat-vasárnap: Az éjféli nap.
KÖZGAZDASÁG
TiXIH
A mai értéktőzsdén a szilárd irányzat tovább folytatódoil. A bécsi piac kedvező helyzete és a h lyi spekuláció ingadozása már nyitáskor magasabb árfolyamokat vetett felszínre, melyek késfbb a berlini tőzsde szilárdságira Javultak. A forgalom szem-melláihalóan megélénkült. A szilárdság legnagyobb észt az arbitrázs és a vezető helyi papinkban jutott kifejezésre, melyek áttag 2—37okal javították meg árfolyamukat. Erős érdeklődéit tanusi ott a helyi spekuláció a Gummi, Ofa és Égisz részvények iránt. A közép- és kispapírok szintén tegnapi nívójuk falé emelkedtek. Egyedül Nova volt lanyha, mely nyeieségbizlositó eladások következtében visszaesett. Ztrlatkor az irányzat tovébbra is emelkedő.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és újévre I Fáradjon be üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kallókét óriást választókban kaphat, melyekből sajátkezOleg készítheti a leooxobb és legolcsóbb ajándékot! aus Ne mulassza el vasárnapi kirakataimat megtekintenil
REIKITZ BÉLÁNÉ
kíilmunka kereskedése é* elónyomdája NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
WájdlU k0ayvk*r«k«d4* ra*D«tL - Telefon 552.
6
1
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 3
ttrMI táriil
Pirii 19ÍOOD. Lordon 251375. Newyork 5l»\'.i, Billíitl 72 20, Milano 2215 00, Amsterdam 20730, Berlin 12325. Wien 73 V«, SolU 375 00, Prága I5JÍÍO. Va/tó 57 50, Budapest 7S-60, Belgrirl 9I5.CO, Bukatcal 270 00.
i ktiijeiti T4ui* i«riii |»í7tóM
VALUTÁK Lengrel 7810-S010 Angol L115675-7675 Csent 2108-18 Dinár 1252-32 Dollár 7lftM-7l3ÍO franci* Ir. 2727-2787
Holland
Lel
Léva
LUa
Márka
28475-625 368-3S2 513-513 3017-3077 I6S13I-I6»1
SehlU. 10038 78 Dán kot. 18970-19030 Sváldtr. 13755-805 Belga Ir. B907-9947 Norvég k. 18015-75 Svéd í 19010-70
DEVIZÁK Aimteld. 285CO 600 Belgrád 1256-62 Berlin 16949-16999 Bukaretl 370-580 Brilsaael 9912-9942 Kopenh 18970-19030 Osalo 1POIS-75 London 3l.\'«;5-e675 Milano 3037-3077 Newyork 71280-480 Pária 2707-2747 Prága 2110^-171.1 SioTla 513-519 Sloekhotm 19010 70 Varsó 7840-8040 Wien 10052-10082 Zürldl 13700-800
Terménytőzsde Bula tliratf. 75 kg os 385 0OO-Ö9O.COO. 76 ke-os 390.000-395.000, 77 kg-os 395XC0 —400.000. 78 kg-os 400 000 - 402 500. egyéb 75 kg-os 375 000 - 380 COO. 76 kg-os 380.000 - 385<00, 77 ke-os385t/00 390.(00 78 kg-oa 390COO-392ÍOO. rois 295 000-ÍJ7.S00, lakarmlnylrpn 222 500-127.500, Wrirpa 325 000-á».000. aal> 227 500-232A00, lengeti i 265.0.0-270 000. repce 565JXÍ0—57Ú.WX1, köles 160.000 200.000, korpa 162500 — 185.000.
Sertáiriiár
Pelhallái 5612. rrelyból eladallanirl vltsia-rnaradi (SOO drli. Els4:en<10 18 750 19 250. szedeti 17.000—17.500 stedell közép t60:0 —17 500. könnvü 15000—15.5CO, clsdrendll oreg 17.000—17X4) másodrendű 16000— 16500. ingol aüldó 17.000—18300. szalonna
nagyban 20J00 21X00. zslr22.000 - 27.500, lehúzott l,us 21.000- 23.000. szalonnis lél-sertés20.000,—22 50CL Az Irányzat lanyha.
Kiadja: Zrínyi BjobIíIjit k Küiyr-turukoléi BT, Siijkjailxu
APRÓHIRDETÉSEK
(Hirdstéaok dija «IOro tixatondé)
Ai apróhirdeidi dija 10 sióig 50 fillér. A dostó i minden vastagabb betűből illó wó két azónak siámitUtik. Minden továbtl nxó dl (a 5 flll. A hirdatéal dlj alőr* 1 i <«Und ö «forgalmiadé bozzásxámKáaávil
Háztulajdonosok figyelmébe 1
Mielőtt MM) lakásilia Sít
Jen íJinUtül Sxéosonyi és Frlcsx
vízvezeték felszerelési. fördó és egészségügyi berendezési vállalatától. Részié lllie lésre is. előnyös feltételek mellett. 3984
IV. gimnizlsta Ham mellé keresek délutánra Instruktort ebéd, eztocna éi vacscra koszt ellenében. Cfm a kiadóban.
3-1 4139
A város köxvetlen Közelében egy 40 holdas szántó és rétből álló kltOnó mlnő-séga birtokot 1-2 holdas parcellákban Is Igen kedvező fizetési teltételek mellett eladók. Bővebbet Acxél |gnáo Ingatlan lorgalml hcwája-is\'íigykanlzsán, Pó-ul 3. sz alatt.
KQiflnbcjáratú bútorozott szoba aion-ml kiadó Deák-tér •».. emelet. 4144
Bika eladó, vöcöstarka szimmentáll raJsIéléves. Major István helyetlesblrónál, Eazteregnyín. 4110
Alulírottak a maguk, valamint a nagyszámú rokonság nevében is mély fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy szerető édesatyjuk
Dr. Bentzik Ferenc
ügyvéd, v. városi tisztiügyósz
1926. december. 2-án reggel »/<6 órakor, hosszas, példás türelemmel viselt súlyos betegség után életének 73-ik évében az Úrban megnyugodva csendesen elhunyt.
Á drága halott holtteste a gyászházban (Teleky-ut 17.) történt felravatalozása után 1926. december 3-án d. u. 3 órakor fog a róm. kath. vallás szertartása szerint beszenteltetni és a róm. kath. temetőben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni.
Az engesztelő szent-miseáldozat f. évi december hó 4-én d. e. l\'z9 órakor fog a szentferencrendiek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutattatni. Nagykanizsán, 1926. december 2.
Áldás és béke hamvaira I
Dr. Bentxik Ferenc, Bentxik Lajos, Bsntxik Mihály. Bontxik Sándor, Bentxik Ella, Bentxik
Katalin gyermekei.
Bentxik Lajoané szül. Farkaa Gixella, Bontxik Mihályné szül. Fuas Reneo, Bentxik *ándorné síül. Cséby Margit menyei, Bentxik Latlka és L-acika, Bentxik Misiké, Bentxik|Pipike, Alioaka és Edithke unokái.
PénxkölosSnt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggvcx-sabben lolyósiltat Aoxél Ignóo pén»-kölcsCnköxvetltó hódija Nagykanizsán. Pő ut 3. sz. alatt. Kénysxsrkfllos6n köt-«Anyakot veszek. 273S
Ogy elegánsan bútoroxott utcai sxoba úriember részére kiadó. Bővebbet a kiadóban. _ 3-2 4105
Egy 14 holdas Igen jó minőségű szántó és rétből Jlló birtok kis erdővel sürgősen nagyon ok»ón ét könnyű fizetési módozatokkal eladó. Bővebbet Aoxél Ignáo In-gatlanforga\'ml Irodája Nagykanlzíán, Pó-ut 3. az. alatt.
Szekeres József-utca (Katonarél) 30. számú ház szabad kézből eladó. — Bővebbet ugyanott. -1138
Egy za\'amcgycl város közvetlen közeié-ben lévő 200 holdas s/ántó. rét és igen szép erdőből álló blr\'ok. rajta a lehetó len-jobb karban levő épületekkel, teljes étó és holt (elszereléssel együtt. Igen kedvező íizetésl leltélelek mellett, egyéb vállalkozás miatt sürgősen eladó. Bővebbet Acxél Ignáo ingatlanf<XRalml Irodája Nagykanizsán. Pó-ut 3. sz. alatt.
KOxpontibank Nagykanizsa, Király-utca 34. ezostkorooákat és aranyakat magas áioa vásárol_/i-1 4141
Egy l\'/i holdas kertet,/akár bérbe, vagy leles művelésre főleg kertésznek már most kiadok, hogy azt elöirtunkálnl lehessen. Bővebbet Aoxél iQnáo Ingatlanforgalmi Irodája, Nagyka/lzsin, Főul 3. sz. alatt
Egy 5, 9 és i holdas szöllóbirtok mludegvlken lakhat^épülettel sürgősen eladó. Bővebbet Acxél Ignác ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Pó ut 3. sz. alatt.
itu bútorozott szoba Klnlzsy-utca 30. -4142
Legalkalmasabb • r
Gramofonok
és
lemezek FISCHEUFÜLÖP FIAI
cégcé^kaphalók NAGYKANIZSÁN^
ügy külön
lec. IS érc
Snllojári,
klarlo Klnlz
mm éj Baltit Pétéi
téglagyárukat
kiadják haszonbérbe. Megegyezés január hó I -lg a helyszínen:
Újudvaron.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik telej hetetlen /ó édtsznyám elhunyta és teioítiSsc alkalmával mélysíges láKjahnamat részvétükkel enyhíteni szívesek voltak, különösen 6. bonv. gy.-ezrcd tisztikarának ezúton mondok hálás koszonetet.
Molnár László.
Ha ceiszeiti, olcsó és Jó
karácsonyi ajándékot
akar veniri, tekintse meg özv. Herrnfeld Dávidné
sajtt kíszilniényU
esernyőit
Erzsébet-tér 2. Blau-léle ház.
SIN^ER
varwig-ép
motoi-ral is vörrófcnnyol o l»gh092netB«i)b
karácsonyi_ejéncték. Clnoarvorrördp rfezv.tira NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
hqaszialdsdk szövetkezete
SllltPÍST. K. VlEjJLDA-TER I. (mlíll bitlilttt 2.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagaí>big g eUórangu kivitelben, ** v
Hatóságilag engedélyezett 7 éves sárga 9
BEL6AMEN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési teltételek mellett
KLAI) Ó.
Bővebbet:
Nagy karácsonyi vásár
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
I
Ármnth Sándor és Fia áruházában udvar)
Legjobb minőségű
,Viskafors" hócipők. -- Féríl, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyoindavcacta: Ofcnbcck Károly.)
Bfl. évfolyam, 275. szám
Nagykanizsa, 1928 december 4, szombat
Ara 1800 korona

POLITIKAI NAPILAP
mm
.......... * ........... rw o.
Iwt^llUMÉkaU: tln.l.fr a. ül
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
UnMUa: l«Uai 7*. aalaa
BUaattal itI m Uri 30000 tana
Osztatlan magyar nemzet
Programmbeszédck özönvize ömlik mostanában az országon át s a vá-lasztóközönségnek nagyon résen kell lennie, hogy azok ulán induljon, amelyek érdemesek kövelésre. Amig gróf Beiblen Islván a nemzet erőit egységbe akarja tömöríteni, eddig akadnak pártok, amelyek llberá\'iz-musi, demokráciát, mások radikáliz-musl s fajvédelmet hirdelnek.
Jó lesz figyelni, nehogy ez a nem-, zelünk egységéi szélszaggami lörekvö áramlat a válasz\'ási erőpróba alalt a legkisebb sikerhez is juthasson. Ezek mögé az idegen jelszavak mögé bujtatott pregrammnk ncin a mattyar nemzet lörténelmi fejlődéséből nőitek ki, mert amikor liberálizmusról beszélünk magyar földön, akkor e6ak Széchenyi litván és. D:ák Fetenc liberálizmustra hivatkozhatunk s ezt a szabadelvüséget őszintén vallja gróf Bethlen István is. A romboló szellem, amelyik anarchiái szül, nem azonosítható Széchenyi István szellemével s lávol kell tartani magunktól ettől különöcen napjtlnkban, amikor mindenkink éreznie kell, hogy a változol! idők a vUág kerekén is fordultak egyet.
Éppen ilyen veszedelmes, de talán még aggasztóbb volna a külföldtől becsempészett radikális szellem meghonosítása, de kívánatos itz a raoi kílizmus, amelyik a közéleli erkölcstel naégek és bűnök ellen küzd lüz-zel-vsssal.
Ami a demokráciát illeli, ez olyan széles teruletekel ölel fel, amivel szemben szinlén résen kell lennünk, mert ezt az eszmét a maga szertelenségével egy inlemacionális felfogású párt vallja, amelyik a szabadság mindnyájunk állal lisztéit eszméjét szabadosságr.t hígította fel. Mennyivel ideálisabb Bethlen István politikája, amelyik a szociáldemokráciával szemben nem egyes osztályokért, hanem az egyetemes magyar érdekekért küzd.
Különösen sok vád éri a Bethlen-kormányt a jelenleg érvényben lévő válasitójog miatt, pedig ez a metódus ma leg|obban megfelel nemzetünk érdekeinek. Az a tábor, amelyik az általános és titkos választójogért lelkesedik, a legnagyobb terrorral ludj i párlerőszakával frontban tartani a munkáselemeket. Nem tehet megengedni, hogy a terror alalt élő tömegeket még inkább növelhessék az álta\'ános titkos válaszló|og időnap elólti megadásával.
Vannak, akik az ellenforradalmi idők óta egészen különös alapon értelmezik a fajvédelmet, ami ellen Szintén küzdenünk kell, meri erek az egyébként sovén felfogású honfi ■ latsaink síintén nemzeti egységünk stéiforgácsolásálioz jutnának, ha pro-gtammjuk érvényre ju\'hatna. A ma-
gyar nemzet egy és osztallat Lehetnek S\'irai közölt olyanok, akik különböző templomban áldozn.tk a közös Mennek, lehetnek társadjl-rúiag és osztály szerint különbözők, de a
Budapest, december 3
A választások eredményei már ezekben a napokban tiszta képet nyújtanak. A 254 kcrülelet közül 197-ből mér beérkeztek az ajánlások, mig 57 ke\'ületnek a sorsa bizony-tálai^ Ebtől 37 Budapestre és környékére esik, a többi 27 azokra a törvényhatósági városokta, amelyekben december 12-ike után lesznek a válasz\'ások.
Már az eddigi ajánlások eldöntötték a V\'-lus tásl harcot gráf Bethlen miniszterelnök pylltikája mellett, amely lépésről lépésre agy polltiklt, mint gazdasági téren egyaránt a konszolidációt
vetette meg az országban. Az a körülmény, hogy az ellenzék a nyílt választód kerületekben meg sem kísérelte a harcot, lehető ;é tette, hogy a kormánypárt igen nagy siámban egyhangú választással kerüljön a pirlamewbe. Eddig ötvenhat kerületben történt egyhangú választás és ebból az ötvenhatból mindössze kettő esik az ellenzékre, Apponyl Jászberényi és Sigray körmendi matfdíluma.
Az előjelekből csaknem bizonyosra vehető, hogy a kormány pártjai majdnem száztlzenkét mandátummal lesznek képviselve és az ellenzék pedig legjobb számítás sz\'.\'tiul 30—40 nél- löbb mandátumra nlht szátnilhal, melyből előreláthatóan 12—14 mandátum a szocialistákra esik.
Biztosra vérzik, hogy különösen a titkos kerületekben elképzelhetetlenül erős lesz a választási harc utolsó része, mert az ellenzék utolsó erejét megfeszítve törekszik arra, hogy a választások mérlegéi a maga javára döntse.
fő követelményben, ami őkel egy hsza gycrtneikenl egybe olvasztja, egvek kell, hogy legyenek.
Lelkünk szerint fohászkodott Vass miniszler S:ombilhelyen, amikor azt
Dr. Kállay Tibor beszéde a Józsefvárosi Egységespárt vacsoráján
Csütörtökön este a Józsefvárosi Egységes Párt 500 terítékes vacso- i rát rendezett Kállay Tibor a déli választókerület egységespárija listavezetőjének tiszteletére. A vacsorán Lengyel Endre dr.-al az élén megjelent a Józsefvárosi Kör egész vezetősége.
kérte az Ur Istentől, hogy oltalmazza meg országunkat azoklól az országultaposó d :magÓÉoktól, akik nemzetünknek nem törvényhozói, hanem hóhérai lennének.
A vacsorán az első felköszöntőt Lengyel Endre dr. mondotta, aki felszólította a Józsefváros polgárságát, hogy tömegesen csatlakozzanak Bethlen Istvánhoz. Örömmel üdvözölte Kállay Tibort, mint az Egy séges Párt vezérét és azon óhajtásának adott kifejezést, hogy a-párt lobogóját, diadalra juttassa.
A nagy tetszéssel fogadott beszéd ulán dr. Kállay emelkedett szólásra.
Már az eddigi ajánlások eldöntötték a választási harcot Bethlen politikája mellett
A kormány biztosítja az utolsó napok akciószabadságát — Rassai maga sem bizik kaposvári megválasztásában - Száznyolcvan Egységespárti mandátumra lehet számítani
digt eredményétől kijelentette, az a körülmény, hegy a pártoknak eddig is több, mint ötvenegy mandátuma van, bizalommal tölti eL Körülbelül 170-180 egységespárti mandátumra lehet számítani, a Kereszténypárt pedig, ame\'y a kormányt támogatja, körülbelül 30-35 mandátumra számithat. A baloldal léhát alig Jut többhöz, mint negyven mandátumhoz. A jelölések eddig minden zavaró incidens nélkül folytak le. Sehol semmi erőszakoskodás nem nyilvánult meg, mert természetesen maga a kormánypárt minden különbség nélkül, minden Jelöltnek biztosítja a legteljesebb akciószabad <ágot.
Abból a körülményből, hogy a kormányzat teljes agiiációszabadságot engedélyez a jövő hélre vonatkozólag, arra lehet következtetni, bogy az elkövetkező utolsó vasárnapot az Egységespárl és az ellenzék teljesen ki fogja használni Bethlen gróf miniszterelnök ezen a vasárnapon Orosházára utazik az E^ységcspárt jelöltjének támogatására.
„A keresztény nemzeti gondolat renais-sanceát nem fokossal, de kölcsönös szeretettel kell előmozdítani"
A kormányzat — értesülésünk sze-ri-it — az utolsó napok agitációját nem igyekszik befolyásolni, hanem a törvény határain belül biztosítani őhaj\'ja az akciószabadságol. Természetesen a rend fenntartására a bel-Ogymialszlériu.nból a szükséges intézkedések kimentek azzal az indokolással, hogy az ellenzék szabad mozgását mlndenhoíyan előmozdítani
Nagy étdekKdés kiséri a szegedi válasziást, ahol az eddigi jélek szerint a szocialista jelöli bukását és Klebelsberg kultuszminiszter kél mandátumhoz való ju\'ását várják. Debrecenben ugyancsak két egységespártimandátumot vesznek bizonyosra. Miskolcon a kormánypárt győzelmére számítanak. Baranya, Pécs és Sopronban ugyancsak az Egységespárttól várnak győzelmet. Kaposvárott, Orosházán és Tótkomlóson lesznek igen etös harcok. Kaposvárott már Rassay maga sem bizik megválasztásában.
Rulzlnek Islván a választások cd-
a
ZALAI KÖZLŐN?
1926 december 4.
Rohamcsapatot szervezett a külföldön a magyar kommunista-mozgalom céljaira egy veszedelmes magyar kommunista
Budapest, december 3
(Éjszakai rádiójelenlés) A budapesti rendőrség hosszú megligyelés után elfogott egy veszedelmes kommunista agilátorl. Ugyanis nemrégiben bárom kommunista agitátor Jölt Magyarországba. Névszerint GrUnhut Margit, Loslnger Mór és Czibor István. A két elóbbi még időben elhagyta az ország területét, ugy, hogy nem lehetett őket elfogni, de Cri-bort december elsején a rendőrség detektivjelnek sikerült elcsípni és átadni a kir. ügyészségnek.
Ez a Czibor a kommunizmus alalt megyei párttitkár volt Békéscsabán, majd a vOrös hadseregben politikai megbízóit. Mikor Budapestre jött agltálás céljából, — mint azt a rendőrség megállapította — a munkaközvetítő hivataloknál ődőngOII és gyakran cirkált a Keleti pályaudvar környékén, ahol a detektívek állandóan figyelték. Most a Verseny-utcában levő lakásán sikerüli elfogni. Kihallgatása alkalmával elmondta, hogy a kommunizmus bukása ulán Bécsbe szökötl, ahol az ismert nevű emigráns vezérekkel, Szendével, Oa*
ramival, Diener-Dénessel slb-vel ke-reielt és talált összeköttetést. 1925-ben áttette működési színhelyét Men-dcsba, ahol kétszázötven emberből valóságos kommunista haderőt szervezett, mely a magyar mozgalomban — melyet várt, — mint rohamcsapatot akart
szerepeltetni. Innen később Párisba meni, ahol Károlyi Mihállyal és társaival tárgyalt, akik a kommunista embert Jugoszláviába küldték, ahol szintén fontos missziót teljesíteti, mert olt Is Llnder Bála hírhedi hadügyminiszterrel tárgyalt.
Jugoszláviából hamis útlevéllel átjutott Magyarországba, ahol Oonda András névre kiállított munkakönyvvel jelentkezett a szociáldemokrata-pártoan.
December elsején fogták el és akkor kiderült még az Is, hogy a hírhedi alakot két királyi ügyészség Is körözi a kommunizmus alalt viselt dolgaiéit. Mind a balassagyarmali, mlr.d a gyulai kir. ügyészségek eló.t körözés alalt van és clórelálhatólag súlyos fegyházbűnlc és vár rá.
Nagykanizsa szinházépitési segélyének ügye a minisztériumok előtt
Dr. Kállay Tibor Interveniál a pénzügyminiszternél a 600 mtlllá korona segély kiutalása ügyében
Annak a reményének adott kifejezést, hogy a főváros Józan lakossága csatlakozni fog a párthoz, amit az eddig összegyűlt 18.000 ajánlási aláírásból is kövelkeztetni lehii. 0 itt nem akar a (óvárosban egy kü-lönilménynek vezére lenni. Ő csak a párt programmjához híven, az erők egyesítéséi tűzte ki célul, mert a keresztény nemzeti gondolat renaissan-ceát nem a fokossal, hanem a kölcsönös kereszlényi szeretettel véli előmozdítani.
A nagy tapssal fogadott beszéd ulán Vészt József rámutatott arra, hegy Bethlen István eddig még minden igérelét csendben és kelti időben beváltotta s miután a numerus claususra vonatkozólag ts oda nyilatkozott, hogy az csak egy átmeneti Intézkedés, am\'t ó mielőbb meg akar szüntetni, ennek folytán semmi ok sincs kételkedni abban, hogy azt a lehelő legrövidebb Időn belül megfogja
szüntetni. Éber bizalommal viseltelik Bethlen politikája Iránt és meg van róla győződve, hagy a magángazdaságok javulásának már meginduló folyamata csak a mai kormányzattól várható.
Dr. Kállay a kereskedelem
és Ipar helyzetéről Pénteken es\'.e az Egységespárt a Belvárosi Polgári Körben vacsorál rendezett, amelyen Hermann Miksa kereskedelmi mlnlszler és dr. Kállay Tibor is megjelent. Kállay a kereskedelem és ipar helyzetével és a kisipari s kiskereskedelmi szervezetek kiépítésének kérdésével foglalkozott.
Minisztertanács
Budapest, december 3. (Éjszakai rádiójelentés.) Ma délután 5 órakor a Vórmány tagjai gróf Bethlen islván miniszterelnök elnöklete alalt minisztertanácsot tartottak, melyen kizárólag folyó ügyekkel foglalkozott. A kormánytanács este 10 kor éri véget.
Olaszország szerződést kötött Albániával
Belgrád, december 3. (Éjszakai rádiójelenlés.) Tahu-Slylla bég Albánia belgrádi képviselője má kihallgatáson jelent meg Nincsics külügyminiszternél, akinek bejelentette hivatalosan, hogy Olaszország és Albánia szerződést kötöttek.
Franciaország a menedékjogot továbbra is fentartja
Pár is, dec. 3. A kamarában Sir-raul belügyminiszter kijelentette, hogy Franciaország a hagyományos menedékjogot továbbra is fentartja. A Franciaországban élő külföldieknek azonban kötelességük az ország törvényeit tiszteletben tartani és politikai viszályaikat nem szabad Franciaországban elinlézniok. Macia kötelezte m8gát arra, hogy nem tartózkodik a francia-spanyol haláron. Az ezredes azonban nem tett eleget ennek a kötelezettségének, hanem összeesküvést szított és ezáltal ösz-szeülkózésbe került a Irancia igazságszolgáltatással.
NagykAfllzfA, december 3
Megirluk, hogy a polgármester — miután a szinház módosított terv szerinti épitkezése messze felülmúlta a költségvetés összegéi — arra kérte a közoktatásügyi miniszteri, hogy tekintettel arra a város közönségének erejét felülhaladó áldozatokra, amit Nagykanizsa hozott a kuliura hajlékának fejépti.éséért, utallasson ki sürgősen 600 millió korona színházépítési segélyt a városnak.
Dr. Sabján Oyula polgármester budapesti blvalalos ulja alkalmával legnapelőtt eljárt a közoktatásügyi minisztériumban ez ügyben, ahal a legnagyobb készség nyilvánult meg a kérelem teljesítésére, miután maga
Nagykanizsa, december 3 J
Cserszeglomaj községben ismert ember Banicz László 73 éves öreg gazdaember, akit az egész község tisztel és becsül és ha van ember, aki azt állithalja magáról, hogy nincs ellensége — ugy az öreg Banicz László az.
November 18 án este a 73 éves
a közoktatásügyi kormányzat is r.jgy gondot fordít a vidéki színművészet kellő pártfogására; azonban kijelentenék a polgármesternek, hogy az egész ügy kedvező elinlézése most már a pénzügyminisztertől lűgg, illetve attól, hogy a pénzügyminiszter bocsát e ennyi pénzt a kultusz-kormány rendelkezésére a jelzettcélra.
Dr. Kállay Tibor v. pénzügyminiszter, aki már annyi sok városi Ogyben sikerrel és eredménnyel eljárt az illetékes tényezőknél, most ez ügyben is legközelebb interveniálni fog a pénzügyminiszternél, ugy hogy minden remény meg van arra, bogy sikerülni log a kért szlnházépl\'ési segélyt megkapni.
I ember szokásszerüen lefeküdt az istállójában levő ágyra. A másik fekhelyre pedig Baniczék fútul szolgagyereke, névszerint Keszelmann Ferenc feküdt. A házban minden lecsendesedett. Öreg Banicz László talán Jákob létrája lelől álmodbatolt, amikor a koromsötétségben lassan, óvatosan a koromsötélségben
kinyillolt az istálló ajtaja és egy fekete alak az aggastyán fekvőhelye felé tapogatózott...
Az öreg ember egyszerre csak a mellére mért hatalmas ülés fájdalomérzetére ébredi fel, de fél kábult-ságában és a sötétségben nem vett észre semmit, nem látott senkii. — Erre fel akart űlnl, de egy ujabb halatmas ülést kapott a fejére. A sötétségben pedig egy bosszús férfi hang dörmögött. Banicz a dörmögő hangban felismerte Bugovlcs Károly napszámos hangját, aki Lázár János polgárnál dolgozik — és a községben nem a legjobb hírnévvel dicse-kedhelik. Banicznak valamikor egy kis összetűzése volt Bugovicscsal, aki azóta ellenségés indulattal viseltetett iránta.
Banicz kírlelnl kezdle Bugovicsot, hogy ne üsse ót, azonban az csak tovább ütlegelte az öreget, ma|d
ágyáról a földre rántotta és
lábával a gyomrát és mellét taposta.
Közben Bugovlcs meggyújtotta az
istállólámpát és amikor ennek világánál látta, hogy Keszelmann Ferenc szolgagyerck is előjött fekhelyéről és kérlelni kezdte Bugovicsol,
ez öklével a fiúnak az arcába sújtott, majd folytatta a 73 éves öreg ember bántalmazását, míg a zajra figyelmesek lettek az épületben alvó Baniczék és segifségére siettek a súlyosan bánlalmazolt Sregnek. A hizbrliek még látták, aminl Bugovics az öreg zsebében kotorászik, de petsze hiába, mert nem talált semmil.
A gonosztevő a házbeliek láttán kereket oldott, de nem Örülhetett sokáig szabadságának, mert a héviz-szentandrásí csendőrség már másnap kézrekeritette és megvasalva hozla be a kanizsai fogházba.
Az éjszakai rablót tegnap állították bírái elé.
A tárgyaláson a tanuk és az öregember azt vallották, hogy nemcsak hogy vasvillával verte és OtOlle a Banicz Lászlót, de rákiáltott:
— Pénzt vagy élelel I és leszakította az öreg emberről a mellényét.
A közvádló rablás kisérlete bűntettében kérte öl bűnösnek kimondani, míg dr. Beck Dezső védő enyhe bűnlelést kért.
Bugovics Károlyt végül is súlyos testisértés bűntettében mondotta kl bűnösnek a büntetőbíróság és ezért ől 9 hónapi börtönre Ítélte.
A Berliner Tageblattot kitiltják Romániából
Bukarest, december 3. Az egész országban elkobozták a Berliner Tageblalt szombati és vasárnapi számát, amelyekben különböző közlemények jelentek meg a király betegségéről és a Irónválságról. Az elkobzást, melyet a legnagyobb szigoru-sággal hajtoltak végre, valószínűleg a Berliner Tageblalt kitiltása fogja kövelni.
Pénzt vagy életet!"
Éjszakai támadáa egy 73 éves caoraxrglomajl gazda ollon Almában, a saját istállójában akarták klfoaztan! Banioxt Félholtra varték a tehototlon aggaatyánt
lft26 december 23
ZALAI KÖZLÖNY 8
Ma délután kezdődik
kicsinyek és nagyok örömének két feledhetetlen napja
Nagykanizsa, december 3
Nagy események színhelye lesz 0a délután 3 órától kezdve a Polgári Egylet nagyterme. Ekkor kez-dfdik meg ugyanis a Keresztény Jílékony Nőegylet karácsonyi vásárja.
A két napot beföltó programm sz dió meglepetést a Jegypénztárnál nyujija, ahol kiderül, hogy a belépőjegy árit szokatlanul alacsanyVsszegben: 5000 koronában szabiik meg, begy mindenkinek módjábtn álljon bekukkantani a Mikulás-vásár szemet, nive\', lelket gyönyörködtelö, káprá-zalos pompájába.
A második meglepetés rnaga a terein dekoratív elrendezése, a bslalmas sátor-rengeteg lesz. Hogy senki el ne tévedjen a
vásári forgatagban, arról a Nóegylel háziasszonyai és házikísasszonyal gondoskodnak. Mert nem kis dolog lesz ám ellgazozodni aion, hogy a sok csalogató sátor kozal melyik felé igazítsa lépteit legelőször a gyanútlan látogató. Lesz ott ugyanis: bűlfé, sönlés, cukrászda, kávéház, tea, trallk, tormás-virsli és söröző, Mikulás bácsi ajándékainak posta-sátora, sok szép és olcsó Mikulás-ajándékkal, (ez a sátor kívülről hozott csomagokat Is elfogad a vásárra elhozott gyermekeknek való kézbesítés végeit. Ez esetben a csomagra fel kell Irnl sz apróság nevét, jó és rossz tulajdonságait.) pompás karácsonyfadísz-sátor, játék-sátor, kézimunka, Iparművészei, tombola, az elmaradhatatlan zsákbamacska, perecesek, mig Barbartcs Lajos szerkesztőnk erre az alkalomra — ősi szokáshoz híven trélás vásári újságot fabrikált a szl költségmentesen bocsátotta a Nőegylet jótékony céljainak szolgálalába.
Nem lesz hiány fehát semmiben. Szellemi szórakozásra Is bőven nyílik alkalom. Oondoskodik erről a szombat délután fél 6 órai kabaré, a vasárnap dílelőtt II órai matiné és a vasárnap délutáni 6 órai Mlkutds-filmnulis és kloszlds, melyeknek részleteit már Ismertettük. Ezúttal ®ár a matiné meglepetésnek szánt raüiorít Is elárulhatjuk. A kanizsai társadalom régi, közismert, kedves \'>g1», Ollop Ernő fogja művészi zongorajátékával gyönyörködtetni a közönséget. Urbán Gyula újságíró kollégánk pedig szavaló-mtlvészcte javával fog fellépni.
Természetesen nem lesz ulolsó ^tog a vasárnap délelőtti nagy virsll-tvés sem, amihez a kisérő "nél sörös-krigllk csengése fogja fcolgáltaínl.
Ami pedig vasirn, "\'\'\'"lére van ■\'látásban, azt csak az S?" meg, aki lesz.
A vásárra szánt kész élelmiszer " cüyéb adományokat sronbaton "éleiéit folyamán szíveskedjenek az
kqid ) k a Polgári E«y|c\'bt ícl
Mi igaz a Románia felől elterjedt riasztó hirekről?
Floroacis volt román leaaságQoymlnlealer nyilatkozata
Bécs, december 3
(A Zalai Közlöny külön tudósítójától) A napokbm átutazóban Bécsben tartózkodót! Florescu Jeau dr., a Bralianu kormány egyko\'i igazság-Ugyminisztere, a hatalmas román liberális párt oszlopos tagja. Fiorescu Itl tartózkodását felhasználta arra, hogy nyilatkozatot legyen közzé a romániai eseményekről és szószerinl a következőket mondolta:
— Le akarom szögezni, hogy a külföldi, főként angol és ameiikai lapokban megjelent riasztó híresztelések Romániáról nem felelnek meg a valóságnak. Különbözö, egymástól független események véletlen össze-találkozása: a királyné amerikai utazása, a voll trónörökös afférjai és a király betegsége sok alapot adlak híresztelésekre és kombinációkra.
— A legkomolyabb kérdés, amely bennünket jelenleg foglalkoztat, kétségkívül
a király egészségi állapota. Amint azonban éppen most kapott értesüléseimből kitűnik, a király álla-p>la javult és igy katasztrófától nem kell félni. A Párisból Bukarestbe hívóit tanárok bulletinjei kielégítők.
— Románia népe nagy figyelemmel kiséri az udvarnál történtekről szóló közleményeket. Azok a szen-
zációs hirek, amelyeket azonban a külföldön a Irónőrökléssel és Károly herceg afférjaival kapcsolatban terjesztenek és amelyek
polgárháború veszélyről szólanak, teljesen alaplalanok. Károly főherceg ügyét az összes felelős politikusok a trónról való lemondással lezártnak és teljesen elintézettnek tekintik. A trónról való lemondásnak további politikai következményei nem lehelnek. Ebben a kérdésben a nagy párlok: a nemzeti párt, a pjraszlpáit egyetértenek a kormánypárttal. Katonai párt nálunk nincsen. Az erről szóló nyuglalanitó híreket néhány Inlrikus terjeszti. Azinlriku-sok üzelmeinek azonban nem szabad túlságos jelentőséget tanusitanl.
— Az utóbbi időben Romár.ü külpolitikájáról la számos hamis blit lerjeszlellek. Így például
a Románia és Magyarország közötti perszonális unlo prokta múlásának hírét.
Mi igyekezünk, hogy Msgyarország és Románia viszonyát minél barátságosabbra f-Jlesszük és a nemzeti kisebbségeknek az országban minél több szabadságot biztosítsunk. perszonális unióról azonban szó sem lehet.
A Nobel-dij
A dinamit áa a foatnétkull puskapor feltalálójának 121 diját ámították kl addig
Az idei Nobel-dijakat már odaítélték a, tudósoknak és Íróknak. December 10-én fogja a svéd király a díjnyerteseknek kiosztani a világ legnagyobb kitüntetését. E\'őször történik meg, hogy olyan ember veszi át ezt a nagy kitüntetést, akinek magyarvér jolyik az ereiben. Ebből az alkalomból érdemes megemlékezni arról,, hogy miként is alapi-tolták meg a Nobel-dijat, ki is volt Nobel Alfréd, a nagynevű alapiló.
.Alapítványomnak kamatait azok között kell felosztani, akik az előző esztendőbtn az emberségnek legnagyobb hasznára v l-tak. Határozott akaratom az, hogy a dijak 1 tositásánál a nemzetiségre semmiféle tekintettel tennt nem szabad A dij- t tehát az arra Irgérdeme ebb kapja mig akár skandináviai, akár nem..."
Ezeket a szavakat Irla N .ibel Alfréd a végrendeletében, halála előtt egy esztendővel, 1895 ben. A szellemi éleinek nemcsak azért legnagyobb kitüntetése a Nobel-dij, meri a dijak nagyok, hanem azért is, mert a müveit világ elólt óriási tekintélyi jelent. A nagynevű alapitó, Nobel Alfréd 1833 október 21-én Stok-holmban síületett. N\'gy esztendős korában szülei Szent Pétervárra költöztek, ahol atyja az oio;z kormány támogatásival vasműveket alapitott. Egészen 22 éves koráig Oroszországban élt, majd atyjával együtl visszalért Slokholmbs, ahol teljesen
a kémiai tanulmánynak szentelte magát. Megkezdte korszakalkotó kísérleteit a nllroglycerinnel.
Stokholml laboratóriuma 1864-ben felrobbant, de szerencsére néki semmi baja nem tett. A robbanás uián arra törekedett, hogy a nitroglycerín rendkívüli robbanékonyságát csökkentse és szabályozza. Néhány év múlva fel Is találta a dinamitot.
Kél évvel később Franciaországban, Sevran ban laboratóriumot alapitott s ott
fellatilla a füstnélküll puskaport. Amikor azonban a francia kormány találmányával visszautasította, San Remoban állitolt fel laboratóriumot. Itt is halt meg 1896. december 10-én, Halálának évfordulójának napján osztják ki minden évben a dijakat.
Eddig összesen 121 Nobel-dijat osztottak kt.
Nobel Alfréd eredetileg 31 és fél millió svéd koronát hfgyott erre a célra. Ma összesen 30 millió 240 ezer svéd korona az alapilvány ősz-szege. Ennek az óriási összegnek a kamataiból adják ki évenként a dijakat. Az 5 dij a végrendelet inten-. ciója szerint a következő: I. A legfontosabb felfedezéséri a kémia lerén. 2. Ugyanaz a fizika, és 3. az orvostudomány, pszihologia terén. 4. Azért az irodalmi müérl, mely bármily nyelven megiiva, magas ideális tendenciájával a leginkább fellünlk. 5. Végül a béke érdekében kifejlett leghatékonyabb törekvésért. A fizika, kémia és irodalmi dijak felett az egyes svéd akadémiák döntenek, az orvosi dij felett a svéd orvos-intézet
határoz, mig a bíke-dij kiadása felett a norvég országgyűlés dönt. A dijakat nem minden esztendőben adják ki, meri csak viligjelentöségü felltdezéseket és munkákat \'jutalmaznak, ilyen pedig nem minden esztendőben akad. Az igy megmaradt dijakból különleges alapokat teremtenek, amelyeknek az a céljuk, hogy tudományos munkákat segilsencn. Az idén a nyertesek egyenként 167 ezer svéd koronát kapnak, ami tekintélyes összeg.
December 10-én a N)bel-palotá-ban ünnepélyes formák között a svéd király maga fogja átadri a kitüntetetteknek a diplomát és a 600 svéd koronát érő aranyérmei, amelynek egyik oldalán Nobel Alfréd képe van, a másik oldalát pedig allegorikus figurák díszítik. Akik a díjnyertesek közül nem jelennek meg az ünnepségen, azok helyett az Illető ország külügyi képviselője vesz! ál a dijat. Az uj Nobel dijasoknak a diploma átvételétől számított hat hónapon belül Stokholmban előadást kell tactaniok. Azok a díjnyertesek, akik at ünnepélyen megjelennek a díjkiosztás ünnepélye utáni napokban meg is szokták tartani előadásukat.
A magyarság most fokozott érdeklődéssel tekint a december 10-1 ünnepélyes díjkiosztás elé, mert most jelenik meg először magyar származású ember a nagyjelentőségű ünnepségen, mint kitűntetett. Zslg-mondy göttingai professzor tehát az első magyar, aki bevonult a Nobel-dijnyertes halhatatlanok közé.
A dán kormány demis-alója
Freidensburg (Dánia), december 3. (Éjszakai rádiójelentés) A király ma délulán fél két órakor kihallgatáson fogadia Slaunlng miniszterelnököt, aki átadta a kormány lemondását. A király a volt kormányt bizta meg az ügyek további vitelével.
Budapest kétmillió dolláros kölcsöne
Budapest, dccember 3. A főváros kölcsönügyi bizottsága elfogadta a a Rotschild-csoport ajánlatát a kétmillió dolláros kölcsön ügyében.
Német diákok budapesti tanulmányútja
Budapest, december 3. (Éjszakai rddiójetenlés.) Vasárnap 50 német diák érkezik Budapestre tanulmányul céljától.
Időjárás
A nagykanizsai mcteorologinl megfigyelő Jelentése: Pénteken z hömérsik-írf. Reggel 7 órakor 44 1, délután 1 árakor 4-3, este 9 órakor +2-7.
f-elhőzet; Egész nap borult. .Szélirány: Egész nap Északkeléi! szél.
A Meteorológiai Intézet fdenlése szerint további hősüllyedésscl csapadékos idö várható.
Takarékos férj A feleség: Édesem, nekem feltétlenül szükségem vi,n egy luhdra. A szomszédok már minden ruhámat ismerik.
A férj: Nem gondolod, hogy olcsóbb lenne, ha uj szomszédokat keresnénk.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1926 deggjgM
Kossuth Lajos és a torinói rendörfönök
Hiért rolt mcgbüulctvo a torlnoi rendőrség leje 1
Torino, 1926 november
(A Zalai Közlöny saját tudósító Jától) Az utódállamok lapjai és hatóságai határtalan gyűlölettel kezelik a háború befejezése óta a magyarságot.
Tudott dolog, hogy a küiloldi sajtó nagy része lépten- nyomon arra törekszik, hogy Magyarországot mennél jobban befekelitse, amelyhez még néhány megtévelyedett, téves elvekkel teleszippanlolt agyvelejű „emigrált álmagyar" nyújt segédkezel.
E káosz dacára tegnap oly eseményben volt részem ill Torinoban, amely bizonyítja, hogy a sok rágalom, a sok vád csak falrahányl borsó.
Torinoba érkezésem ulán első dolgom volt a .Publica Sicuiezzi" n (népbiztonsági oszlály, államrendőrség) útlevelemet láttamoztatni.
A láilamozó li-z\'viselő ne,n blrla tökéletesen a Irancia nyelvet, jómagam olaszul csak keveset érlek s igy kénytelenek voltunk Cav. dr. Labbroboz a rendőrség fejéhez fordulni, aki első sorban azt kérdezte:
— Politikai vagy körgazdasági lap munkatársa On?
— Sport, politikai és közgazdasági lapok munkalársa vagyok, — Ic-lellem.
— Ugy\'í és milyen nemzetiségű
Ön?
— Magyar vagyok I
A derüli égből ide a szobába becsapó villám nem lepell volna meg jobban, mint amikor a rendőrfőnök ezután magyar nyelven megszólalt:
— Tehát altkor ismeri Kossuth Lajost7
Pillanatokig nem blrlam válaszolni. Nem ludlam kelepce akar ez lenni, vagy komoly kérdés?
— Foglaljon helyet — folylatta nevet dr. Labbro — Lltom, hogy meglepi önt, hogy magyarul beszélek és bogy Kossuth Lajost említettem.
— Természetes, hogy meglep, felellem, miközben helyet loglallam az elegánsan bercndezcll rendőr-lőnöki szentélyben. Nem adna erről bővebb lelvilágptjtást Signor Caval-lior? \\
— Szívesen, örtt\' mint magyar hírlapiról lelléllenal érdekelni fogja ez a történet.
Mindketten rágyújtottunk egy-egy illatos lörök cigarettára s a rendőr, lőnök az alábbi történetei meséire cl.
— Hirminckét évvel ezeMlCleillt
A látható angyal /
Egy ur (a gyermekéhez): Az angyalok épvlyan láthatatlan teremtmények, akar a Uvegó. Körülöttünk vannak, mégsem táljuk ókét. Feri: De Igen, én már láttam
egy\'t-
Egy ur (kíváncsian): Hol ? Mikor ? Feri: Amikor a bácsi ablakán klugiolt és art mondta neki: .Pá angyalom".
1894. év márciurában híre Járt, hogy itt Torinoban meghall egy idegen nemzet hős kormányzója, eny generális, akit mi olaszok szabadságkereteiében és halállmcgvetö bátorságában Oaribaldinkhoi lettük hasonlóvá. Én akkoriban a gimnázium második osztályának vollam tanulója s mint minden olasz, Qirlbaldi hive.
— Természetesen kíváncsiságomat ez a hír annyira felcsigázta, hogy elhatároztam végignézem temetést. A temetés napján szülei,nnek azt mondtam, hogy ma nincs iskola s ünneplő ruhámat felvéve elmenlem a gyászszertartásra.
— A temetés a legnagyobb katonai pomplval történi, melyhez hasonlói cssk Oa\'ibaldi temetésén (állam.
— Ámde tanárom másnap azt kérdezte, bogy miéit hiányoztam ?
— Lulgl Kossuth temetésén voltam — felellem.
S aznap ne.n mehetem haza, meri a tanárom ulas.iására a pedellus este 6 óráig bezárt büntetésből.
S ugyancsak büntetésből le kellelt lmom „ötszázszor" Kossuth Lajos,
Kossuth Lajos — fejezte be előadását a rendőrfőnök.
Nos és hol lanulla meg a magyar nyelvel ?
— Másnap — folytatta ilbeszé-lését — gyermekésszel .borzasztó bosszúi" forrallam tanárom ellen. Elhatároltam, hogy csak azért is meglanulok magyarul. Mondhatom ez két év alall sikerüli is, tekintve az itteni magyar colo.nia tagjainak készségét.
— Ismerem Pelőfyl, WOrösmartyt. Sót Madack Az ember tragédiájil magyarban és olaszban olvastam.
— Azonban mutatod én Önnek ^alantil, szólt miközben titkárjának Di\' Pascalé kapitánynak csöngetell.
— Kérlek öllöz lel s rendeld ide az autómat — lordult a belépő kapitányhoz.
Mikor beszállunk az autóba, dr. Labbro a következő elmei adia meg:
.Via dei MiUe 22*
Faggatásomra, hogy hova megyünk kitérő választ kaptam. A tízperces autó ul egy háromemeletes sárga ház elölt végződött.
— Nézzen oda I — 3Zólt — Olt az első emeleten azt fiaiba Illesztett márványtáblát goiíSblom.
Egy körülbelül l\'/z négyzetméter, nagyságú márványtábla aranyozott belükkel a kővetkező felírási viselte:
VERNÁT
LUIGI KOSSUTH GIA GOVERNATORE D\' UNGHERIA CONSOLE PER LA LIBERTAI In Qaestacasa ebbe, lunga Dimora e moíi II 20 mtáza 1894.
(Kossuth La|os Magyarország voll kormányzója. A szabadság képviselője.
Ebben a házban lakotl/sokáig és ill is hall meg 1894. március 20-án.)
— Ezl a márványtáblát Torino városa és magyar colonia tagjai közösen emelték Kosuílh Lajos halála után egy évvel. A leleplezés napján az erkélyről ugy az illeni magyar állampolgárok, njinl »z olasz halóságok küldöttel beszédei intézlek a mrg|elentekhez/ adja meg a felvilágosítást dr. Labbro
— Én is/oll vollam a leleplezé-
sen, mondja a rendörfő.-.ok büszkén.
Szótlanul állunk néhány másodpercig, azután mintha csak össze-beszéllüuk volna, mindhárman levesszük kalapunkat.
E pillanatban mindannyian egyre gondoltunk.
Nagy nemzetek, nagy fiaira I
Némán nyújtom kezemet a rendőr főnöknek. Ez voll minden köszönetem, de megértettük egymást.
Azu\'án lassan inegindull velünk az zuló vissia a rendőrségre.
Reisz Ferenc
*........... i rivri\'i i i ii irn ij jijijjj^j
/
Karácsonyi gyermek-szépségverseny Nagykanizsán
Ingyen fotografál le minden gyermeket egy nagykanizsai fényképész
Nagykanizsa, december 3 ( = ) Életrevaló és Nagykanizsán eddig nem szerepelt ötlettel kiván kedveskedni egv uj nagykanizsai fényképész-cég. Szépiégversenyl rendez a nagykanizsai gyermek.k közi a karácsony és újév közöld idöbr-n. A versenyben résztvenni kívánó gyermekeket a Fahn és Társa nagykanizsai (Zirdaulca 2.) fényképez-műteremben december 5-én reggeltől kezdve december 20 ig bármikor teljesen ingyen lefényképezik. A
képek a Tolnai Világlapjában log-ugyancsak di|incnlesen megjelenni. Az ős zes képek kiállításra kerülnek Nagykanizsán Is. A szavazás a Zala! Közlöny-ben laláiható szavazólapokon történik, melyekéi a kiadóhivatalba kell beküldeni. A szavazás napjai dec. 20-tól dec. 30 ig Amelyik permek a legtöbb szavazatot nyeri, nyereményül nirgkapja sajti poriréjit életnagyságú olajfestményben.
NAPI HÍREK
■APIREÉb
Deoembvp 4, szombat
Római katolikus: Borbila vt. Protestáns: Hot bála. Izraelita: Klalev hó 29.
Nap kel reggel 7 óra 29 perekor nyugszik délulin 4 ón 10 perekor.
Nagykanizsai Keresztény Nóogy-letl Mikulás-vásár kezdete dílu!4n3 órakor. Délulin \',16 órakor kabaré.
Mozi. Uránia: Éjféli nap (A cári balkll csodaszép táncosnőjének t: f és 9 órakor.
regénye.)
A fehér aggastyán
elkeseredett küzdelme az\' Uniós széke ifjúval nem lehetett kétséges. A mosolygós szemű, hamvas arcú Ifjú végre Is a JehérhaJu aggastyán" vasmarka alatt — hátrálni voll kénytelen, mlg végre teljesen megadta magát és kivonult a porondról, a küzdés terét átengedve — a fehér-hajú aggastyánnak.
És búsan vonult kl az ifju. lehangolt, rózsás arcú mosolygós szemű kíséretével együtt és a fehérhajú öreg elküldte hírnökeit és előfulár-jalt a szélrózsa minden Irányába, hogy tudomásul adja mindenkinek az 6 közeledtét.
\' Zí mindenütt, ahol a fehérhajú ember követel megjelentek, ahol Télapó névjegyét leadta — elkomorultak cz arcok, sötétre álltak a szempillák és megfagyott a mosoly. A nincstelenség vékony ruháját keresztülfajta a szél és pirosra festette a munkában megkérgesedett kezeket.
Ott azonban, ahol számos csillár gyúlt kl és csillogóvá tette a fényes parkettet, magas kőházuk meleg kan-dallófa mellett — ünnepi fogadására készülnek Nekik a léi ujabb örömöt ad. Ok a fehérhajú aggostyán követeit tárt karokkal üdvözlik. Duruzsoló kályha álható melegénél készülnek Télapát fogadni.
Nemsokára előkerülnek a rozsdamentes korcsol) dk, az Ifjúság régóta várt öröme. A ház asszonya legújabb esté\'.yi ruháját próbálja fel, amely-Ível a táncteremben barátnőit le akarja főzni. A prémgarnllurák a fogason dagadnak és hódító kötatrn való hordásukat vár/dk. Estély, tánc, toalett, flört, jégünnepély, zsúr és mindaz, amit a fehérhajú aggastyán tarsolyában hord.
... Unt az utcdn, didergő hideg ben, esőben, sárban, meztelen lábM halad a szegénység gyermeke —1 tűzpiros orcával fetiekintve « magas kőház kivilágított, gőz párás abla-. kára... Reájuk Is gondoljatok, emberek I fr
— A megyéspüspök ZaUtOvón.
Folyó hó 1 én délu\'án Mikes János gr él megyéspüspök Rogács Ferenc dr. kanonok kíséretében megtekintette a Zalalövón épülő uj plébánia templomot. Az épilkezés előrehaladottságával s az építés gyönyörű kivitelezésével Igen mrg voltelégedve.
275. lápszám, \'Ápróhirdetés-ntalTány j
lOtfMtb B»«okWitO<l«eT»,»- ! ■Ua kOxUllJ tilmoiita elíl-
YÁnjr «JtaJUa •
ZALA! KÖZLÖNY »U44JU**-bJrklotk lágyan VOlN \'XJ tS »x<U« urJtdJrtW ■ pr6blrd«t<(l. fj vénye.: 19)7. (»br»*r J-l* frjMof.fr-tH-M1 »t < +
19*26 december 4
ZALAI KÖZLÖNY
8
_ Tanltóválasztás. A felső-szemenyei r. k. iskolaszék a Lele-nyére megválasztott Küronya Jenő kánlorlanitó helyébe Lenhartovlcs Szilvesztert választolta meg kánlor-tanitőjává. Az egyházmegyei, főhatóság a választást jóváhagyta és a kántortanítót állásában megerősítette.
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Mystery Charleston Bandra.
— Templomot és paplakot akarnak építeni az egerszegi reformátusok. A zalaegerszegi református egyházközség templom és paplak építéséi határozta el, amihez a város lámogalását kéri. A polgármester a küldöllsSg kérelmét a képviselőtestület elé fogja lerjeszleni.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó Purn üveges, Király-utca 10.
— Temetés. Csütörtökön délulán kisérték utolsó uijára Klein Józ^ei kereskedőt. A temetésen a város egész kereskedő társadalma megje-len>. Kereskedő fáról nemcsak egy régi szorgalmas és nagy szaktufásu keresifedöt, hanem egy mir.denH állal becsalt jó embert gyászaink a megboldogultban.
— Koszorú-megváltás. Ntgy-kanlzsa r. t. város llsztviselői kara dr. Bentzlk Ferenc ügyvéd, v. városi tlíziügyész (emelése kapcsán egy millió koronái adományozott koszorú-megváltás címén azonnali szétoszlás a Keresztény Jótékony Nó-egyletnek.
= A Szarvas táncestél hangulatosak és Intimek.
— Megszűnt az eljárás Rels-ner Katalin ellen. Reisner Kalailn ktskanizsal leány ellen, akit a ténykörülmények folytán azzsl gyanusi-iotlak, hogy édesapja vacsorájába mérget lelt, a törvényszék az eljárást beszüntette, miután teljes árlallan-sága bebizonyllást nyeri.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A választások tartamára bezárták a magyaróvári gazda-slgl akadémiát. A magyaróvári kerület mandátumáért két jelöli küzd: Neuberger Ferenc dr., a magyaróvári gazdasági akadémia tanára egységes-Plrti programmal és Droblllls Ernő dr. balpárti programmal. Drobilils dr. programmbeszédében a numerus clausus ellen foglalt állási, mire a gyűlésen megjelent gazdászok viharosan tüntettek a törvény melleit és olyan viharos közbekiállásokkal akadályozták Drobilllsel beszédében, h;,gy egy esetben fel kellelt a gyü-lést oszlatni. Egy másik eselben záptojással dobálták meg a szónokló D\'obililset. Miután ezeket az eseményeket sokan Neuberger Ferenc d\'. lerhére irlák, Neuberger táviraton arra kérte a földművelésügyi minisztert, hogy a választások tartamára a magyaróvári gazdasági akadémiát zár|a bc, a fiatalságot küldje szabadságra. A loldmüvelés-%i miniszter Neuberger kérését \'tljesilelte.
. = A Szarvas táncestél hangulatosak és Intimek.
Laura la Plante
az Uránia mai műsorának stárja
. . . csupa odaadás egész arca, gömbölyű, szép, köszméte szeme merő rajongás, félelem és alázat. Csupa szerelem. Tökéletes viselkedése, két udvarlója, a nagyherceg és a bankár között — megérezteti az emberrel, hogy ml ez a fogalom: illatos, érintetlen leánylélek.
— Nagykanizsai terméseredmények. Most készült el tájékoztató kimuiatása a mull gazdasági év kanizsai termésátlagairól. Eszerint öszi buza B—30, őszi rozs 7—9, tavaszi rozs 7—9, őszi áipi-8—10, tavaszi árpa 7—9, zab 9—11, csalamádé 156-176, zab-sbükköny 17—19, lóhere 22-24, biborhere 19-21, lucerna 22 -24, szemes lengeri 12— 14, burgonya 65—75, cukorrépa 142-162 métermázsa termelt állagban kat. holdanként. A szalmatermés átlaga 15 métermázsa.
= Ma és minden este tánc a SzarvasbanJWystery Charleston Bandra. y _
— Ili a Mikulás. A nagykanizsai kirakatokban elfoglalta helyét a Mikulás. Vörös fényben virítanak a kirakatok, melyek előtt már napok óla ácsorogtak a kerekre táguló szemű gyerekek, mig nem a tegnopl hideg, esős nap el nem- kergette őket. Miklós apó, a nagy. fehérszakállú aggastyán kevés helyen látható. Mintha a fósá gos Miklós püspök gyermeköröm nevenapján — ufó Ég tudja, miért ? — teljesen a torzonborz képű ördög ftékák, a virgácsos, láncos, fekete puttonyos krampuuok uralnák a helyzetei. Groteszk figuráikkal, gyermek ijesztő mumusokkal lele minden kirakat. Még Jó, hogy egyik másik mégis csak csokoládéból v-n. Ö dög hozza a cukrot, ördög szállítja a virágot és minden egyéb ojándék-tárgyat. A Miklós-püspök, a hófehér, jóságos arcú Mikulás bácsi mintha egészen visszavonult volna. Ugy látszik, nem Illik bele az ő Jámbor alakja ebbe a sok csúnya, groteszk figurával, zajos, goromba tülekedései lele világba...
= Értesítési Van szerencsém az Igen lisztéit vendégeimet értesíteni, h gy Keszthelyen, Kossulh Lajos u. 19. sz. alatti üiletemejwnegszüntetlem és Laskay Istvánnal Kossuth Lajos- u. lársullam. Kérve az igen tisztelt vendégeim szíves további lámog tá-sát. — Tisztelettel Krisiofőry Lajos fodrászmester.
r- Legalkalmasabb karácsonyi ajáudékok Szabados Kata bőrönd é6 diszinúáruh\'izában.
iozgószinházak
Uránia szombat 7, 9, vasátnap 3, 5,7, 9 órakor: Éjféli nap, a cári ballelt egy csodaszép láncosnőjének regénye 9 lilvonásban. Főszerepben Laura la Planlc. Rendező Dimllrij Buchowccky.
RÁDIÓMŰSOR
December 4 (szombat)
Budapest D. e. 9.30: Hirek, közgazdaság. 11: A rádiókiillitás stúdiójában Dem-jén Síndor dr. magyar nótákat zongorázik. 12: Hirek, közgazdaság. 12.15: Aczél Málha liangvcrscnyénckesné hangversenye a rádlókiállilás stúdiójából. 3: Hirek, közgazdaság. 4: A Szociális Missió Társulat előadása: A csodasziget. 5: Kamarazene* kar Operett-hangverseny. 6.15: Az OTT sportelőadás sorozata. 6.40: Ifjúsági előadás. .Kephatos és Prokris" Irta és felolvassa: Teöreökné Arányi Mária. 7: Vidám est a rádlóklállltis stúdiójában. 8.45: Hangverseny. Közreműködnek: Relle Gabriella, a m. kir. Operaház művésznője, Fehér Oyula, a Nemzeti Színház művésze és Koller Alfréd zenetanár (hegedű), zongorán kisér Polgár Tibor. 4.45-6.30: A rádlókiállilás helyi adóállomásán cigányzene
(x) A Budapesti\'íra) Filharmóniai Társaság december ötödikén vasárnapon tel 12 órakor rádió-koncertet tart Mozart halálának 130 ik évfordulója alkalmából. E hangversenyen M. Noszti Elza opera-énekesnő „Ave verrum corpus"-l, Weicherz Irén hegedűszólójával, va lamint a zenekar kíséretével, továbbá Mozartnak egy edJig elő nem adott soprán áriaját „Conservali fedele"-! fogja énekelni. Ez alkalommal Schubert Ágost dr. karigargató vezényel.
közgazdaság
Mit akar vásárolni a külföld Magyarországon
A magyar gazdának éppen ugy, mint a kereskedőnek fontos éideke tudni, hogy mit akar a külföld ni-lunk vásáro\'.ni. Az egyes mezőgazdasági és kereskedelmi kamarak kimutatásaiból kiderül, hogy mi iránt érdeklődnek a külföldi kereskedők.
Most a szezon idején nagy az érdeklődés libamáj iránt. E>. feltűnő Jelenség, mert a külföld eddig jóformán csak, mini pástétomot, azt is, mini strassburgi pásté omot vá sáiolta. Ma a nyers libamáj kelendő cikk különösen Németországon. A gyümölcskonzerv is nagv kelendőségnek örvend. Még Svájcból is keresnek gyümölcskonzervei, hololt a svájci konzerv gyáriás nagyon fejlett. Nyers gyümölcsöt csak akkor lehelne exportálni, ha egységes és jó fajta gyümölcsöt elsőrangú csomagolásban tudnánk szállítani. Még így is elég nagy a kereslet. Németországból érdeklődnek gyümölcs Iránt. D.lnia. Svédország, Hollandia magyarországi lóherét keres nagy mértékben. Finnországból biborhere iráni érdeklődnek.
Érdekes, hogy ujabban oly külföldi államok is érdeklődnek egyes magyar termények iránt, mely atla-mok azelőH Mmmiféle kereskedelmi nexusban sem voltak Magyarországgal, DJIamerika és Délafrika erősen érdeklődik magyar velőmagvak, aszúit-szilva éa hüvelyes termények iránt. Hollandia állandó és élénk érdeklődést lanusit burgonya, ágytoll, magvak és takarmány iránt. Az utóbbi időkben Németország és Ausztria élénk érdeklődést lanusit a magyar nyirfavesszó, meggyfa és somfa iránt. Az őszi vadász idénnyel kapcsolatban több nyugaii állam, de főleg Belgium a magyarországi nyuiprémek iránt érdeklődik. Lengyelországból zsírt, szalonnát és lökmagol keresnek.
A megélénkülő keresletet azonban csak ugy lehet komolyan kihasználni, ha a gazdák és a kereskedők ki is elégítik a külföldi igényeket. Csak elsőrendűt szabad szállítani, nehogy a bizalom megrendüljön.
Illtll
A mai értéktőzsde a rendezési nap ellenére barátságosan nyitott és az árfolyamok nyereséggel Indultak. Később azonban a külföldről érkező kedvezőtlen hírek hatása alatt, valamint a spekuláció realizáló eladásai folytán az árnyereségek lemorzsolódtak. Egyes favorit papírok ennek ellenére mégis nyereségre lettek szert. Ilyenek voltak a Oummi, Cukoripar, Danubius és Ofa. Zárlatkor az irányzat nyugodt, a forgalom az egész tózsdeidó alatt igen éléak volt.
XfcMI sáriit
Pirii 196509, London 2514\'1,!, Newyork 518\'iO. Brüssel 7210, Milano 272ÓOO. Amsterdam 20745, Berlin 123 30. Wien 73-1,\'a, Solla 375 00. Prága 153500, Varsó 57-50. Budapest 72-EO, Belgrád 915.00, Bukarest 275 00.
í kUiptiü Ttufa ferfan-jttpfat
VALUTÁK Lengyel 7810-8040 Angol I. 345675-7n75 Cseh k. 2108-18 Dinár 1252-52 Dollár 71050-71350 francia Ir. 7727-278/ Ho\'land 2S475-C75 Lel 368-462
Léva 513-519 Líra 30\'7-3077 Márka 16934-16994 Sehlll. 10038 78 Oán kor. 189/0-19030 Svájci (r. 13755-8U5 Belga Ir. 9907-9947 Norvég k. 18015-75 Svédk. 19010 70
DEVIZÁK Amsterd. 28500 60Ű Belgrád 1256-62 Berlin 16949-16999 Bukareil 370-380 Brüsszel 9912-9942 Kopenh 189\'0-19030 Oszló 18015-75 London 3(5675-6675 Milano 3017-3077 Newyork 7I2S0-489 Pírts 2707-2747 Prága 2I10\'/I-17W Szollá 513-519 Stockholm 19010 70 Varsó 7810-6040 Wien 10052-10082 Zürich 13760-800
Terménytőzsde
Buza tlszav. 75 kg-os 390.000-392.500. 76 kg-os 395.000-397.500 Z7 kg-os 400.000 -402.500, 78 kg-os 402 500 - 405.000, egyéb 75 kg-os 380 000 -3S2500, 76 kg-os 3Í5.000 -387.500. 7? kg-os 39D.C00 - 392 500 78 kg-os 392.500—395.000, rozs 297 500-300.050. takarmányárpa 222 500-227.500, sórárpa 325.000—i>65.\':<)0, zab 227.500— 232.503, tengert ó 265.0:0-270 000. repce 565 000- 570.000. köles 190.000- 200.000, korpa 162500-165.000.
BerfétTáiár
Kelhajtá* 3500. melyből eladatlanul vissza-maradt 1SC0 drb. Elsőrendű 18.750—19.250, szedett 17.000—17.500. szedeti közép 16.000 —17.500. kónnyll 15.000-15.500, elsórendll üreg 17.000—17.500. másodrendű 16 000-16 500. angol soldó 17.000—18.500. sialonia nsgybsn 20.500 21.000. zsír22.000 - 22.500, lehúzott hus 21.000—23.000, szalonnás lét-sertés 20.000.~22 500. Az irányzat lanyha.
Kiadja: irliyt Hyemdalpar ás ISijr-
kwokaáii BT, lagjkuliw^
ZALAI KOZLONV
1926 december 4
APRÓHIRDETÉSEK
(Hlrdetéaok dija előre ♦ixetendó)
Ai apróhirdetés dt-a 10 sxólg 50 fillér. A dcntzó s műiden vastagabb betübi.1 4116 sió két szónak taimitütik. Minden lovábbi •zó dij.* 5 flll. A hlrdotési dlj előre IIx• tend61 foc tfita líd6 bozzlUioltiUval
Háxtulojdonoaok figyelméből
Iliit tizieieM \\mi
jen ajinlatot Sxécscnyl ém Frieax
vízvezeték felszerelési, fürdő és egészség-Ufi>l berendezési víllalatától. Részletfizetésre is. ettnyós feltételek melleit. 39S4
IV. gimnizUU Uam mellé keresek délutánra Instruktort ebéd, czsonns és vacscra koszi ellenében. Cim a kiadóban. _S-l -1139
Központibank Nagykanizsa, Király-utca 34 ezöstkoroaikat és aranyakat magas iron vitirol. 21 4141
Egy eleginsan bútorozott utcai azoba úriember részére kiadó. Bővebbet a kiadó-ban. 3-2 4105
Balatongyörök nagyközaég határában [egy hold príma szóló föld, fele forgatva és ilzilng oltvinnyal elrakva, rajla épült kél azoba, konyha, pince, prtshiz, Istilló és pajtival eladó. Drótkerítéssel körülvéve a két udvir Alkalmas h\'elv nyog-dljiisnak. Bővebb fclvlligositist ad Lengyel Lajos malomtulajdonos Balatongyörök (Zalamegye) 4124
Tűzifát és szenet
nagyban és kicsimben
aprítva óa házhoz szállítva
Sternberger és Mráz
cégnél
vásároljon!
Sléchrnyi tér 4.
Telefon 398. «si
Mindcnoo azakáosnö jó fizetéssel felvétetik. Ugyanott e*y kG.\'ón sxot»a Irodának. ka\'.sj.uako, vagy mis hasonló célra klsdő. Cim a klatt-bac. 2-1 411$
Vörösmarthy-utca 13. szimu ház eladó.
2-1 4128
Alig haszcilt bútorok, varrógép, ház-tirUsi cikkek elköltözés miit! olcsón eladók Szeszllnomitóbin, Kirily-ulcfa. 4150
Balatonkereaztur fürdőn jó forgalmú Ot le (helyiség fürdőidéire bérbeadó. Bővebbet Pűrs! Lajos, Bs>atonke\'resztar.
3-1 4126
Szövtftanfolyam viszonszővéue, min-lis. jzq.\'Atd szövésre legmodernebb kézi-székeken. Perzuszónveg csomózis. kellm-s tó vés. SzövőQzem, Csengerj-ut 40 4115
AMarkó-ície vendéglőben
szombaton és vasárnap
nagy .
na,
melyre a tisztelt közönség bicscs pártfogását kéri
a vendéglős.
Abonnensok felvétetnek.
Értesítés!
Skopál Antal ezúton tudatja a I. vevőivel, ho?y hétfőn,
az országos vásáron
az Összes még raktáron IcvO különféle porcellán, zománc edények, képek, IDkrBk jutányos áron lesznek kiárusítva Ezenkívül" karácsonyig minden szerdán és pénteken Erzsébet-tér 14. szám alalt tart kiárusítást.
Varrógép reklám-árak:
Hosszuhajós........I,£00,000 kor.
Central-bobin........1,950.000 kor.
Karikahajós Kayser..... 2,400.000 kor.
Férfi szabó-gép....... 3,500.000 kor.
Balkaros cipész-gép.....4,500.000 kor.
Sülyesztő..... 2,800.000 kor.-tól kezdve
Puch és Waffenrad kerékpár különtegcnségek. MT Minden varrógépnél 3 évi jótállást adok. "M
WEINER GÉPÁRUHÁZ
NAGYKANIZSA,
Cscngery-ut 2. EisO Magy. Bizl. palola.
Royal Exchange Assurance Corporation
Angol Biztosító intézet zaiamegyei ffiilgynökségo
Telefon T2. szám. KESZTHELY. Alapítást év 172a
Tartalékok ö..xcgoi 15,800.000 angol font atertlnQ.
Elvállal: Tfiz-, Jég-, betöréses lopás , szavatosság-, clionnuagc-, baleset-, Qvcg- és nutó-Ssszblztosltást kar tellen klvOl t\'s igy dijakban lényegesen olcsóbb. Helyi OgynOkOkcl november l-ig bezárólag felvesz.
1925. évi díjbevételi 6,089.807 angol font.
IB
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca 11.
Telefon: Teréz 34-45.
Felvés, hirdetéseket a világ minden lapji részére.
Reklámtcj veket készit.
A gazdasági proptganda célhoz verető legalkalmasabb ós legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden Jelentősebb városában.
ffagyrabecsült Hölgyeim és Uraim 11
3 méter 140 cm. széles kllflnó minőségű férfiöltöny, v*gy felöl-tó>zövct hozzávalóval együtt, vagy 3 méter nól Vabátszövct
összesen ...... K 278.000.-
U m. szép zsebkendő 3300, Khilfon 6800. KltUnó tennlix flanelt 13.900, dlvat-flinell vaív barettet 19.800, duplaszéles nó! szövet 29.000. sebottfs szó vei 21.500. jCelyeinfényll c\'oth 19.000. HtQnő festő 12.000, 2 mfter hosszú fchérllell lepedő drbja 49.C00, piqu* törülköző 8S00, b*r-erős törülköző 11.000, pohirtorló 9800, tirtós szalrr.azsik 47 000. kltücó fehér étkező abroiz 59.000, lómlnőiétfO ke-Irngyeviszon 13.900. angin. k«n»vá«. vagy zcphlr 12.800. vlrigos vatu-pjplai 175.000.
KAPHATÓ CSAK AZ UDVARBAN.
Cim: Olcsó Maradékvásár BUDAPEST, KIRÁLY-UTCA 32.
Alapítva iy>5. Po*UI rto4tM«4k«t UlkliitniteUs.o ttijMUOnk.
Már most
rendelje meg az 1927. évre szóló
naptárszükségletét
a Zrinyi Nyomdában,
hol legolcsóbb árban, ízléses kiállításban kaphatók
irodai előjegyző és falinaptárak.
Ma, szombaton és wasárnap
disznótoros vacsora
a „Magyar Király"
vendéglőben.
Legalkólmssabb
Gramofonok
és
lemezek FISCHEL FÜLÖP FIAI
cégnél kaphatók NAGYKANIZSÁN.
Adventi sajtvásár!
Príma minOségo IrappisU 32.000,
óvári 44.000 K, magyar rmmenlhali 56.000 K. Eienkivtll legjobb minőségben mindennemű tejtermekek legolcsóbban kaphatók.
Ferenczyné, Piac-tér.
Liká*: Főút 24. szám. Tejcsernok berendezéseket legmagasabb áiban veszünk.
Ma, szombaton
e elsőrendű
n
* c Woran a
M c Kitünó pog.\'.nyvári és »
IS balatonfüredi fajborok K
■ meglepő jutányos áron! 3
m Szivcs pártfogást kér a
Wollák Jenő
< vendéglős.
A RUDOLF MOSSE R. T.
kiadásában mosl megjeleni
lapomig Kereskedelmi. Ipari ft Mmtm Cim\'ára 1926—1927-
e\'só korzcli lésre tartalmazza alsédunántuli vármegyéinek Baranya, Somogy, Tolna, Zala
teljes és leoul;
A vaskos, 386 o\'dalas nagyalakú cimlár ára 200.000 korona. Az egész címtár, amely az összes megyéken klvUl tartalmazza Budapest és kórnyéke teljes címanyagát (Összesen 2000 oldal terjedelemben) egész vászonkotésben árn 900.000 korona.
Megrendelések lapnak kiadóhivatalába küldendők.
Nyomatolt a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcck Károly.)
86. évfolyam, 276. szám
Nagykanizsa, 1928 december 5, vasárnap
ár. 2000
«e
POLITIKAI NAPILAP
».Hl<lll) fc llilgMuU Nk & K ímM>) HHWrtOlnlil; lUlfiilifr ■. JL
FeJclős szerkesztő: Barbarits Lajos
Napról-napra szaporodik az egyhangú kormánypárti madátumok száma
Az ajinsléiokril érkezeit ujabb jelentések — Andrdssy Gyula gróf nem kapott elég érvényes ajánlást Vácott — Kállay Tibor dr. tanácskozása a miniszterelnökkel az Egységespárt fővárosi terjeszkedéséről — A szociáldemokrata párt jelöltjei alig tudták összehozni az ajánlási aláirásokat
Budapeti, december 4 Az országszerte folyó választást izgalmak most mind a beérkezett és még befutó ajánlások köré csoportosulnak. Legújabb etedmények: A Bethlen.párt listáit Budapesten több mlr.t 40.000 választó Irta alá
Sopron: Hermann Miksa egys. p. 5416, Hébelt Ede sicc. 916.
Székesfehérvár: gróf Károlyi József egys. p. 4700, Rdlh Endre függ. 2800, Csontos J.\'nos ftlgg. 1240, Blasko Arlbur sioc. 2009.
Hódmezővásárhely: Egységes párti lista, melynek élén Moycr J tnos áll: 3764. Kossuth lista 1541, szoc. dem. lista 1505.
Oyfir: Egységespárli lista 2580, keresz\'ény gazd. lista 3718 (a lista é\'én gróf Zichy Jtnos), szoc. dem. lista 1602 (ilén Molosíts Géz;).
Vác: Szabóky Alajos egységes pátll 3731, Andrássy Gyula gróf 718 érvényes aláírást- Andrá.synak vasárnap délelőtt 10 óráig kell pótolnia a niányzó 95 aláírást. Tuba Károly szoc. dem. 352, pótolnia kdi 762 aláírást. — Andrássynak 1072 aláírását kelleti vlsszaulasi\'ani. Ujabb három egyhangú választás Budapest, dec. 4. (Éjszakai rádió-jelentés) Ma délben Peslmegyében ujabb hárommal emelkedett az egyhangú választások száma. Ugyanis ma dérbea 1 órakor járt le az ajár I Isi iveknek beadási haiárideje a nagykőrösi kerületben, ahol egyhangúlag gróf Ráday Gedeont jelölték, ugysiintén a pomizi kerületben Almássy Lászlót az Egységespárt ügyvezető alelnökét, valamint az albcriirsai kerület ben gróf Szopáiy Lászlót. Volameny-nyien cgységcspártiak. Fangter visszalépett u zala-
baksal kerületben (Éjszakai lelefonjelentés) A zala-baksai kerülőiben, ahol Hajós Klímán az egységes hivatalos jelöltjével szemben felléptek h\'angler fajvédő és Bucfiberger József balpárli. Hajós győzelme biztos. Ugyanis ma a választási biztos Fangler ajánló-iveit visszautasította, mert azo* nem voltak szabályszerűek. D; ugyanígy semmi esélye nincs a balpárli Buch-bergemek sem.
Kállay Tibor a miniszterelnöknél
Budapest, december 4. Gróf Bethlen Itlván miniszterelnöknél ma meg-
jelent Károlyi Imre gróf, akivel a miniszterelnök hosszabban tanácskozott. Utána a miniszterelnök Szlra-nyavszky belügyi államtitkár, dr. Kállay Tibor és Ripka Ferenc főpolgármesterrel tanácskozott.
Kállay Tibornak a miniszterelnöknél leit látogatását azzal magyarázzák, hogy ez összefüggésben van azzal a nagyszabású expanzióval, amit az Egvségespárt budapesti szer*
vezkedése körül tapasztalható.
A Kállay-párl ma nagy gyűlést tart Budapesten
BaÚapest, dec< mber 4. A Fóváfosi Egységcspátl vasárnsp délelőtt 11 órakor a légi képviselőházban választói n*gy-gyíliést tart, melyen felszólal Kállay Tibor dr., aki beszédében ki fog térni az utóbbi napok-ban lezajlott politikai eseményekre.
Letartóztatták a magyarországi anarchista-szervezet megalakítására hazaérkezett kommunistát
Budapest, december 4 A rendőrség ma bárom napi kihallgatás után letartóztatta Czlbor Mván kommunistát, akiről kiderült, hogy N intésből jött Magyarországra. Ciibor, atiaz anarchistaszervezetek-kel is összeköttetést tartott feön, a teg^cszcdelneícbb kommunisták
egyike, akit több vidéki hatóság kötöz. Budap.\'sten Oonda Jinot án!-ven bérelt hónapos szobai és a külföldön tarlózkodo kommunista szökevényeiket tartott összeköttetést. A rendőrségen telt vallomásában kijelentette, hogy a szervezet merényié-lekkel Is meg akarja valósítani terveit.
A budapesti spanyol konznl fia belehalt a minap esti verekedésben kapott sérüléseibe
ttudaptst, december 4 | Napokkal ezelőtt a Getléit-szálló közelében naps<ámosok éjjel megtámadtak több fiatalembert. Gólya Zsigmond téglával fcjbev.igla Slerstik ! János tnaganhivalalnokol, a buda-t pesli spinyol konzul fiát, akit su lyos sérüléstől vittek a klinikára. A
rendőrségnek késő b elfognia Oó-lyát s egyik társál, Horváthtol. — S erstik János ma a klinikán sérti-lésébe belehal Hilálát jelente ték a rendőrségnek, amely Gólyát és Hor válhto: gyilkosság mi itt előzetes le-lartóztatasba helyezte és átkísérte az ügyészség fogházába.
Jugoszláv-magyar-román paktum Olaszország balkáni befolyásának ellensúlyozására
Belgrád, december 4
(Éj zakai rádiójelentés) A Burádban uieglclenö Politika cimü tekintélyes politikai napilap hosszabb cikkei közöl az olasz albán szerződéssel előállott helyzettel. A lap részletesen felsorolja azokat a hátrányokat és veszedelmeket, melyeket ez a szerződés Jugoszláviára jelent. Hangsúlyozza, hogy miként nó Itália befolyása ugy Romániában, mini a batkíni államokban. Ennek ellensúlyozására a lap két magas stem-pontot tatái, mely számba jöhet.
Jugoszláviának a legszorosabb pik-lumra kell lépni Romániával és Mi gyarotszággal. Ugyanily értelemben nyilatkozott Radics a Dom c. lapban.
A román király felkelt betegágyából
Bukarest, december 4 (Éjszakai rádiójelentés.) Ferdinánd kiraty ma a rossz idő ellenére is felkelt beteg-.\'gyibói és a coreceni l.irtlrt várból beautózott Bukarestbe, thol fogadta az uj spanyol kövelet, aki ma adta át megbízó levelét.
Ujabb tűzvész pusztított Budapesten
Budapest, december 4 (Éjszakai ródlőjelentés.) Ma este Budapesten a IX ketüteiben hilalmas tűzvész pusztítóit. A Csont-utca I. szám alatt levő Gregersohn-féle óriási fatelepen támadt tüz eddig még ismeretlen okb jt, mely támogatva az erőt széltől, csakhimar lángbiboritotta az egész fatelepet. Több kerület tűzoltósága vonult ki a nagy tűzhöz és több órai megfeszített munkával sl-kerölt is éjjel II érakor a tüzet lokalizálni.
Körözik a volt osztrák * pénzügyminisztert
Bécs, december 4. Achrer volt osztrák pénzügyminiszter ellen, aki lélbillióvai megkárosította a kormányi és Cuba szigetére szökött, köröző-levelet bocsa-o\'hk ki. Újévtől pengőben számit-jáka rokkantilletményeket
Budapest, december 4. (ÉjszakaI rádiőjelenlés) A kormánylanács legutóbbi ütésének határozatából kifolyólag rendeletet ad-ak ki, hogy január elsejétől az állatni alkalmazottak és özvegyek, árvák, nyugdíjasok valamennyi illetményét pengőben kell számilani. A rendelet egyúttal részletezi az átszámításnál a fillérek értékét. Az álszámitá.i ku\'cs természetesen az, hogy 1 pengő 12 500 korona.
A külügyminiszterek Genfbe utaztak
Párls, december 4 (Éjszakai rádiőjelenlés.) Brland, Sclaio|a, Chamber-tan, Vandctwelde és Benes (aki RipicHben nyaralt) Oenfoe, a Nemzetek S".övet6égének ülésére utaztak.
Oroszország Kínán keresztül akarja felvenni a
harcot egész Európával
Berlin, d c. 4. A Ruskoje S\'ovo cimü szovjetbarát napllp szenzációs leleplezéseket közöl a szovjet diplomáciának egyik legutóbbi moszkvsi értekezlc\'éről Eszerint a szovjet politikai súlypontja a lávol Keletre és tlndiábi helyeződik á>, ahol a szev-jc\'unió felveszi a hircot Anglia és egész Európa hegemóniájával szem ■ ben Mi ugyanis Anglia Európa ura és a szovjet Kínán keresztül akar cs.pist mérni a brit világpolitikára. Egy másik cikkében a lap azt ir|t>, hogy Moszkvában már megállapodás történt a közös orosz-kinai hadvezetésre és Feng kinai generális elvállalta a forradalmi írók megszervezést Kínában. A szovjet célja, hogy Kínában megsemmisítse az angolamerikai befolyást és J .páncal szemben is bázist teremisen magának. Berlini diplomáciai körökben a chjr-bini lap leleplezései .-nagy feltűnési kellettek és egyáltalán az a vélemény alakult ki, hogy a tavasszal a szovjet tervei következtében Kina újból vétes harcok színhelye lesz.
*
ZALAI KOZLON?
1928 december 5
Mesevilág járja a Polgári Egylet emeletén
Megkezdődött u Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi nagyvásárja
Nagykanizsa, december 4
Egy darab a mesék valósággá varázsol! világáb.\'l. Tobzódó szin- és fénypomp3. amil a meghittség melege fest alá. Minden szögletet valami aranyos dcríi von ünneplőbe. A vásári zűrzavar zsongó hartg-chsosában pedig mintha jó-emberek szive dobogná:
— Jókedvű, kacagó, fényességben, lemérdek jóban bokáig járó emberek I Adjátok ennek a két vidám napnak minden pénzre váltott gyönyörűségéi azoknak, kiket a szeretet szent ünnepe előtt hideg szoba, a njomor üres asztala és a ruhátlansáp gyötrő kinja vári
Ét az emberek adnak... mindenki ad... mindenki ad keveset azért a sok szépért, ami a vásár minden órájában más formában vár reá. És a sok sok kevésből jó szivek nagy kincse lesz karácsonyia, ami sok száz könnyel fog letörölni, sok emésztő gondol fog elűzni, sok didergő, mczillábas gyermeket fog felruházni abból a pémböl, amit sokan |ó szívvel adlak, hiszen kellemes órákat kaplak érte cserébe. •
A vásár tegnap délután 3 órakor kezdődött A terem dekorációja minden eddigit felülmúl Ízléses szin és fény effektusaival, praktikus csoportosításával.
A lelkes hölgygárdl fáradhatatlanul, a kedvességben, figyelmességben kifogyhatatlanul buzgólkodott a sátrakban, mig a házikísss<zonyok fürge kis hadserege a mo\'gó bazár szerepel löllöCe be.
Délután 6 órakor po.npás n.üsoru kabaré szórakoztatta a közönséget. Herjavrcz J. kcd\'fs monologja után a lánc-számoában Krátky Baba, a kél Preszler Biba, Rűchler Manci és Bölcsföldy Sári jeleskedtek a közönség valóban nagy gyönyörűségére. Kaltouer Oyula gelsei állatorvos egy cigánybandíi élén, a huri csaknem megszólaltató érzéssel cljálszolt és énekelt magyar nótíl, Urbdn 0,ula hirlapiró-kollégánk Ollücs, közvetlen konferánsza, kuplíja és szaval,la sok kellemes és deiüt percei sic reztek a nagyszámú közönségnek.
A vásár ma. vasárnap folytatód k. Délelőtt virslizö és söröző verseny. , Dilben matiné, délutin 6 órakor-Mikulás felvanulás és kiosztás. Magá a vásár egésí napon át /art*.
A borsfai csendőrt, aki őrsvezetőjét mellbelötte, a honvédtörvényszék négy hónapi szobafogságra Ítélte
A csendőrük annyi szeszt fogyasztottak, hogy csupán köjerkólcsi-ség elleni vétségben mondottak ki bűnösnek a lövöldözi csendőrt
Nagykanizsa, dteember 4
Ez évokió\\-er5 én a b.irsf jí csend őrörstől járőrbe küldték ki Hollós őrvezető! és Horváth Slndor csend őrt. A Ciendörők éjjel egy óra Iáiban indultak el a portyázásra.-Köztien fél három óra tájban belét tek BánokszenlgyörgyCn egy veg/eske-reskedésben, ahol regg.l fj| 7 ig majdnem egy fél li\'er rumot ittak meg. Majd az ottani Hjngya-szö-vetkezelbe tériek be, ahol 2 deci likőrös pálinkát fogyasztóitok el. Ez-uláu a községben lefolytatták nyomozásukat és bilértek a Farkas-féle vendéglőbe, ahol sörözlek, majd pedig kuglizni kezdtek. A hug\'izás, ebédclés et anolt késő délutánig.
Es\'efelé elhatározták, tiogy elindulnak A korcsmáros összeszámlálta az elfogyasztott italt és élell és azi mondta Hollósnak, hogy fisse ö ki a számlál. A kiadást majd útközben eloszthatják egymással. A számla 150 000 koronát tett ki Akétcsendór a legnagyobb egyetértésben távozott a korcsmából.
Útközben H illós járőrvezelő Horváth csendőrt felszóliloita, hogy fizesse ki a reá csö részt. Ez azon
a súlyosan sébesüll közelebbi faluba
tás lámadt a csendőrök közölt. A: Mas Horváth lekapta a vállárój/a fegyverét és Hollós járőrvezelő! itín-den szó nélkül mellbe\'ölte. A^iárőr-vezetö egy bokor mellé bu(r; Társa még bárom lövést kUlrttftt utána, amelyek kö*ü az egyik/Hollós sap-kálának a ka.imáját lafálla cl.
Horváth ekkor,ugytatszik, ráeszméli arra, h.tgy mit is létl. Hivla a társát. — Gyere, pajtáit Ne haragiid|l A járórvezető «ló is jölt, amikor a társa a nyakababorull, összecsókolta és bocsánatot kéri löle. Majd Hollósl a leg-támogitla, ahol ápolás alá vették.
Ki-ben a borsai cs ndfrőrsöl a faluból, ahol a sebesüli Hilióslápc-lís alá vettek, értesítenék, mire u|abb járőrt küldtek ki a jelzett hety-e. A j\'.rör Horváihot azronnal lef.-gyve-rezle és kihallgatása utáu a szombal-hclyy honvédt.\'.rvényszék fogházába száUtloliák. A honvédílgyésziég Hor-vá-fi ellen gyilkosság kisérlele és fog-gyíemsértéscimén cmeltemega vádat.
Az ügyien most lariotiák meg a /tárgyalási a szombathelyi honvíd-\'törvényszéken. A láréyiláson Horváth védője, 3z orvosfzakéríők kihallgatását kérle, hojy be\'zámtlhaW-e *gy ol/an emb;r, aki eiész nap
ru-nol, pálinkái és 7—8 üveg sört ivolt meg.
Az orvosszakértők véleménye szerűt a sok elfogyasztott >/ sz annyira korlálozia a csendír akaratá\', hogy ne n ludla, mit cs lekszik.
A törvényszák figytlembzvéve az orvosszaté tők vé cményél, annak ellenére, hjgy az üryétz a legszi gorubb büntetést kérte, llorvá h Sándor csendőr! csupán sözerkö\'csiség ellent vétségben tnond-a ki bűnösnek és mirdössze négy hónai - közős szobafogságra Ítélte.
Az Ítélet ellen a honvédügyész fellebbezést j lentett be és igy az ügy most felkct Ut a legfelsőbb ktolai j törvényszékhez.
Fridericus-rex
Nigy Frigym közé a történelmi tartozik, akikből
legendts alakja azok nagyságok UJzé
ma|sromo\'u Időkben a némel nerajefönbizalmal
és erőt Igjcksjilcmerileni. Ezért
elivenedik tpeg Friderlcus-rex al-ikja
mlrd gyakrabban a nénet Hímeken.
Minden Ilyen film történelmi missziói
U „ , "i "L"1\' ir\'o "„"ÍJ\' lejmit, S ha ml szegény magvarok ban hallani sem akarl erről. Szóvál- ^ ,r •\'■ ■ - - ■ ■ \'
történelmi multunkba merőié nek ezt az éllé ö formáját nem ludjuk kilnsználni, — nem lévén magyar filmünk, — a megaláztatásban, meg csonkításban osztály s német nemzet feltörö dutzadó ereje adjon erőt nekünk.
A film ettől eltekintve kiforrott német meslcrmü p:-zir kiállítással, rendezéssel és az .Erdészt.dny" ensemble iával.
Mit vásároljunk karácsonyra?
A
Magyar Köztisztviselűk Fogyasztási, Termeld és Énítoilfl Szövetkezete
nagykanizsai árudájában,
ahol a legfinomabb fűszer, csemege ét ilahtuk, déligyümölcsök, szaloncukrod, karácson) fi-dis.ck slb. legelőnyösebb áron kaph ttók.
A választási harc, atanitói kar és a „Zalai Közlöny"
Nyílt lc»él a nBgvkanlxaaj iw kdrnfékl lanllil karhox
A minap megjeleni • Zalai Közlöny szerkesztőségében Filó Ferenc kiskanizsai igazgató-tani\'ó a lanitóí gyűlésen kapott megbízás folytán és tudomásomra hozta, bogv a nagykanizsai tanítóság „felh: botod tssal" tárgyalja és „i lanilóság összességére nézve sértőnek találja" a Zalai Közlöny folyó évi november 23 Iki számának
.Drózdit, az egyszerű, szegény lani ó\', a nép gyermekét, a szegény nép, a verejtékes munkájukból élő kiskotná romiak választották képviselőül..." és a november 26 Iki számnak ,...a k\'s tanttó, aki a kommün alatt a szabadszcrelmet prédikálta, mosl egyszerre annak a népnek a vezére lett.." kitételeit. .
Hogy minden további kommentálásnak elejét vegy:m, ki kell jelentenem, hogy:
1. sem az .egyszerű", sem a .szegény", sem a „kis" |etzöben sérlés nem rejlik. Egyik sem lebecsülése a tanítóság összességének, még kevésbb! azok munkásságának. Ezek a Jelzők Clupln Drózdiról, mint egyénről állapítják meg, hogy nem volt nagy kalib:rü, mint tanító, hanem egyszerű voll és kis ember volt. Az egyénnek szánt jelzők mö-göll áttalánoi tanító-kari sérelmekel keiesni helyes éilelmezés mellett nem lehel, mert
2. a Zalai Közlöny 66 éves mull-jlban tanító-ellenes tendenciát általános értelemben soha senki nem találhatóit. Sőt — és ez különösen az utóbbi évekre vonatkozik — a Zalai Közlöny a kanizsai és vidéki, legkivált a kiskanizsai tanítóság munká|ának mindig lelkeshangu elismertje s ahol erre a tanítóság mődol nyújtott: segítője is volt. önzetlenül, a népnevelés fontosságának teljes tudatában, sokszor napi anyagunk rovására is számolatlanul róttuk a sorokat a tanítói munka megérdemeli dicséretére és a nyilvánosság elöli való h morálisára. Ezzel kötelessége! véllűnk lel|esllenl. Mlnlhogy azonban a dicséreteket sem tthel általánosítani, olyan htly-zet is adódoll, amikor egy tanítóról az elismerés hang|án szölnu-ik lehetetlenség. .
3 Abban a pililikai harcban, ami ezt a .sérelmei* is felszínre vetette, a lanilóság bizonyára az általunk képviseli elvvel azorosllji magát. Ha pedig ez igy van, akkor az ellenkező elvet képviselő egyén érzékenységén ülölt sebek nem lehetnek a tanítói kar összességének sérelmei még akkor sem, ha esetleg a cikkíró (akinek a választási kampány
Barta Miksa divatáruházában
(Nagykanizsa, Főút az Első Magyar Biztosító palota)
, — A liAGY =
KARÁCSONYI VASAR
Telefon 3-23.
MEGKEZDODOTT
mélyen leszállított árakon.
Telefon 3-23.
M
i EL t»
o" »
ÉS\'
1926 december 5.
£ALAI WILÖM
alatt nappali é3 éjszakai munkaideje együttvéve naponta 14—1(3 óra), nem fejezte volna ki elfg szabatosan az egy tani óra irányuló megállapításait.
4. A lázas, mindennap ujat és ujat termelő újságíró munkának egy csekély elgondolásával éj megértésével, még ba valóban sérelemnek lálszanék is valamely elírás, akkor is felüt lehet emelkedni azon a politikai cél, és ugyanannak az újságnak a múltban számtalanszor tanúsított és a tanítóság által is elismert állátpcnlja alapos megfontolásával és egy kevés jóakaralltl.
5. KtlIOnben is „egyszerű" és „kis" munkásai vagyunx a kőznek valamennyien, kik a magunk köreiben felülemelkedhetünk az állagon, a magunk kis relációiban nagyok lehetünk, de országos politikai viszonylatban vajmi kevesen vannak közöttünk, kik az .egyszerű" (s „kis" ember fogalmán felül állanak. Drózdi .egyszerű kis lanitó" voHá-nak megállapítása pedig Ilyen összehasonlítás keretében történt. Qárdo-nyi Gézáról a vele foglalkozó irodalom nem egy esetben állapítja meg ugyanezekkel a jelzőkkel lanitó, később újságíró voltát s bizony sem a tanítóság, sem az újságírók soha nem haragudtak meg ezért.
Kötelességemnek tartottam ezeket lerögzíteni, hogy megnyugtassam a tanító-társadalmat: a politikai barc. szülte megállapításainknak nincs és nem is lehet az a szándéka, hogy a tanítói foglalkozást lekicsinyelje és a teljes tanítói kart önérzetében sértse. Hogy ez Igy van, arra legfényesebb bizonyíték a Zalai Közlöny mindenkori elismerése és támogatása, amivel a tanítói munkásságot kisérte a múltban és kisérni fogja a jövőben is.
Nagykanizsa, 1926. december 4.
Barbarits Lajos oki. gazda, felelős szerkesztő.
Borlopáson érték és szégyenében 1 MADS MiPPIf a helyszínen felakasztotta magát\'j^,,W,^,
Honiokkomároni. december -I Schmidt József migyarszcntmiklósi gazdának az úgynevezett Csinga-hegyen levó pincéje elölt ment cl hermann Ferenc 41 éves lasz\'.onyai születésű ember, gazdasági munkás. A szegény embernek — ügy látszik — kedve lámadt megkóstolni az idegen bori, bement Schmidt pincéjébe, magáfa zárta az ajtót és elkezdte Noé ppánk kedvenc italát szopogatni. Ebbm azonban megzavarták VaUki ki akarta nyílni a pincéi. Valószínűleg a lulajdonos vagy valamely hozzátartozója borért akart menni. A
hívatlan vendégként szeteplö 11 :r-mann annyira megijedt, hogy tetten érik és emiatt szegyenbe kerül, ho*y felmászott a pincében levő léinta, elővett egy a pincében található ptts-kazsinón és a létra egyik fokára felakasztotta magát.
Amikor Schmidték későbben feltörjék a pincéi és behatollak, a létráról már hidegen és élettelenül Idg-gött alá Hermann Ferenc holtteste.
Miu\'án a csendőri nyomozás két-ségenkivül megállapította az öngyil-kostágol, a kir. ügyészség megidta az engedélyt a hulla eltemettetésére.
Azonnali átvételre pályázatot irtak ki a Pécsi Nemzeti Szinház vezetésére
Az Asszonyi-társulat anyagi válságának radikális megoldása
Nagykanizsa, december I
A Pécsi Nemzeti Színháznak a nagykanizsai szezon a\'aii is már csak nehezen leplezett válsága fordulóponthoz érkezeit.
Mint a Pécsett megjelenő .Djnán-tul" itjt, a pécsi városi sztnügyi bizottság Nendtvich Andor polgármester elnöklete alatt ülést lattolt, íbogy a húzódó szinházválság ügyében véglegesen határozzon. Sajnos, a szinház íz általános gazdasági helyzettel nem tudott megbirkózni és az anyagi gondok egyre nagyobb teherrel sulyosodtak a vezetőségre.
Halász Sándor
fotómüterme
Nagykanizsa,
Kazlnczy-u. 11. Teleion 356.
Ne mulassza el megnézni a főúti kirakataimba kiállított művészi gyermekfényképeimet, amely a legalkalmasabb karácsonyi ajándékul szolgál.
A műterem egész télen át jól fűlve van.
Olcsó karácsonyi árak! I
A szinház vczelójc\' a jó tar ácsok egész özönével találkozott, de nem akadt senki, aki pénzzel is lámtjgalm tudta volna a színházat, hogy a nyomasztó leihekböl kilábaljon. Ap\'nz-hlány az egyedü i ok, nogy a lobb oldalról megkíséreli szanálás nem vezetett eredményre. A színogyi bi-zoltság misén ezekkel a nehézségekkel foglalkozott és sok felszólalás ulán nagy többséggel ugy h uározott, hogy a pécsi színházra azonnal kiírja a pályazatot. A kiírás két évre fog szólni és a szinház vezetése azonnal átveendő.
Fizetésemelésért indítottak mozgalmat a francia tisztviselők
Párls, december 4 A tisztviselők szövetségé a miniszterelnökhöz intézett levélben az élelviszonyok megdrágulására utalva kétl a fizetések megjavilását és a fokozatos fizetési skála behozatalát. A mai és holnapi napra a hivatalnokok szövetsége gyűléseket blvott egybe Toulon, Marseille, Sl. Edenne, Lyon, Strass-burg és Rogen városokba, hogy a gyűléseken nyomatékot ad|op. követeléseinek.
A megyék és városok nem szedhetnek fényűzési lakásadót
Budapest, december 4. Egy 1922. évi törvény hatalmazza fel a törvényhatóságokat arra, hogy saját háztartásuk céljaira, a kormány szabályrendelete alapján fényűzési lakásadói vethessenek ki és szedhessenek be. A belügyminiszter most az ország valamennyi törvényhatóságához körrendeletet Intézeti, amelyben közli, hogy* mai megváltozóit viszonyok következtében inkább minden vonalon az adólizelések csökkentésére kellene törekedni, ueirt tartja alkal masnak, hogy a törvényhatóságok uj adót hozzanak be. A megyei lör-
vényhatÓMgok egyáltalán nem, a városi törvényhatóságok pedig csak akkor kérhetik a szóban levő adók behozatalát, ha ennek szükségét a város háztartási helyzete alapján igazolja.
Pengttszámitás a trafikokban
Budapest, dec 4. Tömöry Kálmán h. államtitkár érlesilette a Magyar Djhányárusok Országos Szövetségéi, bogy a január elsején életbelépő pengőszámilásadohányjövedék gyártmányainak árára semmiféle befolyást nem fog gyakorolni-A dohánynemüek sem drágábbak, sem olcsóbbak nem lesznek. Olyan gyártmányok, melyeknek ára a pengöértékre átszámítva liilérlöredék volna, csak ugy Jutnak eladásra, bogy az ilyen gyártmányokból több darab lesz egy egység.
HAPIREHD
December 5, vasárnap
Római katolikus: Szabbas Protestáns: Vilma. Izraelita: Kislev hó 30.
Nap kel reggel 7 óra 30 perckor
nyugszik délután 4 óra lű perckor. •
A kormányzó névnapi ünnepélye délelölt II órakor az Urániában.
Keresztény Nőegylet! Mikulás vásár a Polgári Egyletben egész nap.
Szent László cserkészek tsgavatása és teaeatótye, délután 6 órakor a Roz-gonyi-ulcAl tornateremben
Nagykanizsai Kerékpár Egyesület teája este 8 órakor a Bárányban.
Mozi. Uránia: Éjféli nsp (A cári ballett egy csodaszép táncosnőjének regénye.) V/ltlg: Hajsza a szerencse ulán. kalanaor-történet. Elóailások: 3, 5, 7. 9 órakor.
December 6, hétfő
Római katolikus: Miklós pk. Protestáns: Miklós. Izraelita: Tebet Itó I.
Nap kel reggel 7 óra 32 perekor, nyugszik délután 4 óra 10 perekor.
MOHÁCS UTÁN — MOHÁCS ELŐTT
Nényszdz éve! Szörnyűsége Mintha most is lánggal égne S befestené az eget. Verttik mellünk: Mea culpa! De a magyar Isten tudja, Hogy feledni Is leheti
Országos gydsz! Vigasztalás, Hagy a példa mindent elás, Ami vérrel véres volt. Szónokoltunk egyetértést, Testvér, haza, békeféllésl S minden eszmél, ml most — holt.
De amint az ílnnep elmúlt, Ismét régi fegyverhez nyűtt A viduló bús magyar. Példa helyett példát teremt, S uj Mohácsnak síkjára ment ,Mely ápol és eltakar".
Ismét zúg a régi „béke". Nagy Isten, de megint kéne E népnek egy Szoltmán. Pártoskodtk, széthúz, lázit Palotától apró házig S osztozkodik a Hazán.
Mohács után uj Mohácsra Sötétedik korunk árnya, Sehol béke, szeretet. Ahány magyar, annyi tábor — Ácsoljuk már keményfából, Ácsoljuk a keresztet.
Bodrogi-Huhn Gyula
KWMWWMMMWMMWMWMWWHVAUWI
2741. lapszám, j i ápróhirdetés-ntalvány !
£ útin k&vetíeió tiámoiásu utal- ^ \'
f viay eJUníbcn i í\'
I ZALAI KÖZLÖNY kUd-lhlvi. \\ \' 5 lila bárkinek Ingyen köiól «jy j \' 15 Szólj terjedhető ] \' apróhirdetést.
: 1927. ■ február l-lf. jL \'CÍSIBÉBÍbébécébíJ \'
Nagy karácsonyi vásár!
Erxaébot-tér I. szám.\' v
WEISZFELD ÉS FISCHER divatárnházában a „Gólyához" Nagykanizsán,_
Raktáron levő összes nöi és férfi fehérnemiiek, valódi angol férfi és női szövetek, női- és gyermek-kábátok leszállított karácsonyi occassio árban bocsáttatnak áruba.
Női hímzett ingek darabja n „ bugyi „
. . 19.500 korona . . 19.500 „ Cöppeij alsónadrág
Férfi-ingek két gallérral „ hálóingek . . . . . 46.000 korona
62.000 korone 91.000 „
zalai közlöny
1928 december 5.
— A kormányzó névnapja alkalmából ma délelőtt léi 10 órakor az evangélikus, déiclótl 10 órakor pedig a Iclsótemplomban islcniisz-telei lesz. Az Uranuban délelóll 11 órakor kezdődik az ezred önképzőkörének már ismertetett müsoru Ünnepélye.
— Dr. KAIlay Tibor városunk képviselőjelöltje a barangszentelés ünnepe óta, amikor emlékezetes beszédet mor,dúlta a katolikus liil erejéről, állandó érdeklődéssel kísérte a temptomrcslauráctó menetéi. Ezt azzal is dokumentálni óhajiolta, hogy az akciót 1,500 000 korona összeggel támogatta. Ncmeslclkoségéerr ezúton is köszönetet mond a Plébános.
A Korona éttermében minden este a hírneves Tókl Gyula kaposvári zenekara Játszi".
— Szolgabírói kirendelés. A vármegye alisplnja vitéz Hunyady László tb. vármegyei főjegyzőt, szolgabírót a nagykanizsai föszolgabiró-sághoz kirendelte
— Adományok a felsótemplom orgonájára. Vetták Jánosné, Kár-lovics Latos, Hardl Oyuia, Srabó Islván IOO-IOOCOO, T. F. 60 000, Dómján Jinos 50 000, Enib:r-barál Temeikczésl Egylet, Szigeti Imre 40-40 000, HjrvAth Mária 30000, 0. J. 25000 korona. A templom felszereléséit: Horváih S. István 100.000. N. N. 70000. Horváth Islván 50000 korona, dr. K. J 3 drb kehelyianyérka aranyozását. Fogad-Iák ezúton is a nemesszivQ adakozók hálás köszönetéi a püspöki biztosnak.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora Jó!
— Cserkészavatás és tcadél-után. A nagykanizsai Szent Lttzló (77. sz.) cierkétzcsapal ma délután tartja tagavaló ünnepélyét és lea-estélyét délután 6 órakor a Rozgonyi-ulcil tornateremben.
= Személyi hlr. D:. Cs Sommer József nagykanizsai származású bu-d-pesti ügyvéd Irodáját IV. Ferenc József rakpart 27. szám (Etkű t(r sarok) alá helyezte ál. Telelontzáma József 134—74 rraradt.
£RETT NVUGATINDIAIBANÁN

BP.TElEfOH:182;85|
ÉRTESÍTÉS.
II rfagykafliziai StMel
mm
{alapítva IMI) 1927. január l én nyílja meg
66-ik évtársulatát.
Pénzünk értékének állandósdga\'nictlcil a legalkalmasabb takarékoskodás a heten kinti betizelé*
Tagjainknak kólcsónóket elónyós fettételek mellen folyósítunk.
A Pengó értékre szóló nj könyvecskék kaphatók a Szövetkezet helyiségében
Főút és Sugár-ut sarkán levő Babochay-ház 1. emeletén.
A befizetések: hótlSn, kedden, vagy astrdán dólelőtt 9—11 óra
kóxótt teljesíthetik.
Aac igazgatóság.
— A klskanlzsal ifjúság elő adásai. A kiskanizsai iljusag m.a és szerdán déluián 4 órai kezdettel adja elö 1\'. Hédly Jeromos Isten dalosai cimü színmüvét a kiskanizsai volt mozgó helyiségében. Az előadási 12-én esle 8 ónkor megismétlik Nagykanizsán, a Rozgonyi utca tornateremben.
— A Nagykanizsai Sakk-kör ma délután tel 3 órakor tartja tisztújító közgyűlését a Kironaéttermében.
— Székrekedésnél, emészlésl zavaroknál, gyomorégésnél, vírlólu\'á-soknál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferer.c József keserűvizet. A hc-oivosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József viz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságait egyesíti magában. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és lüszerüzletekben.
— Anyakönyvi hlrck. Az elir.ull héten összesen 15 gyermek szüleien. Ezek közül fiu II, leánygyer-nec 4 voll. O\'jdina Antal löldmavesnek III, Kovács Vendel ácsmesterrek leánya, C.lsiár Péter villanyszerelőnek lu, Czolfer Józsel szabómesternek leánya, T.ber Józsel magántisztviselőnek lii, Dcne Jozsel kertésznek fia, Horváth Gyöigy földművesnek lia, L(iin:z Imre m. kir. honvédnek fia, TinJer Kriíz ina cselédnek leánya, Góccz Utván gépkocsivezetőnek fia, Szem. Ilcs Kátoiy sülölanoncnak fia. Balog István kocsisnak leánya, V.dlek litván földművesnek ha (h.alv.-) Valin Mihály földművesnek fia, Varga Rozália napszámosnak fia. — Házasságot kötött egy pár : C-tsz Fe terc közs\'gi timtó Szabó Erzub:l postamesternővel Balalonszemearó\'. — A halálozások száma 11: Kovács Jlnosné Dávid Erzsébet 56 éves, méhrák ; ózv. Oodinek Józsefné Kristóf Anna 42 éves, méhrák; Plánder Mária I hónapos, hörghurut; özv. Szabados Sománé Rclch Róza 60 éveC v:rlbo!-!éle kór; Klein József keieskedó 58 e.et, vérhányás; özv. Malalics Józstf.ié Kirchfeid Anna 75 éves, aggkori végkimerulés; dr. Brnlzik Fererc ny. városi liszti ügyész 73 éves, végelgyengülés; LActi R >• zálii 38 éves munkásnó, méhkoruli lályog; Varga József 4 éves, égés; özv. Baracst Józsefné Lakatos Miria 52 éves, InsOri tályog; özv. Németh Janosn* Szecső Rozália 46 éves, szívbillentyű baj.
= Rózsa burgonya, egészséges á u, házhoz szállítva métermátkán ként 160000 korona Gyenesnél, Kazinczy-utca.
Itt a Mikulás!
Mikulások találkozóhelye a
Cukorka Királynál,
mert legszebb és logju\'ányosabb
bevásárlási lorrás. Tessék meggyőződni!
Heffer Gyula.
— Haydn .Teremtés" oratóriuma Nagykanizsán. A Zrínyi Mik ós írod ilini és Művészeti Kór azöfo\'orium-irodalom egyik legnagyszerűbb alko\'ásának llayn . Terem-lés\'-ének előadására ké.zül. A fel séges mü egész terjedelmében január 8. és 9 én keiül t>emulalásra. négy magánénekes, 80 tagu vegyeskor és ■Hl tagu zenekar közreműködéséül. Az előadás napjait az Irodalmi és Művészeti Kör városunk egész kö-zöségénck valóságos zenei ünnep napjává avatja, mtrt a mTeremtés\' a maga teljes egészében még a leg nagyobb vidéki városokban is ritkán hallható a fenséges mtl alkotója olyan zenei nyelven mondja el a világteremlésínek örök miszlrtu.nái, melyei a zenei szakértők, mint zeneileg laikusok egyaránt megértve igazi lelki gyönyört!séggelélzeiheinck.
— KÉPKERETEZÉS ts üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, Klrily-utcn 10.
— Egy havi közigazgatás n kanizsai járásban. A r-agykanizsai főszolgabírói hivatal tegnap lerjtsc-telte be jelentését a vármegye közigazgatási bizottságához a járás mull havi közigazgatásáról. — A jelentés szerint a nagykanizsai Járásban a kcwegészségügy ugy a felnőtteknél, mint a gyermekeknél jó voll Semmi-léle ferlöző betegség nem fordull elő. At állategészségügy letér. Magyarszerdahely és Ziluzcntbalázs közsígckb;n síriéspesús Allali fertőző betegség állapíttatott meg. Az előző hónapban Eszteregnyr, Klli-mán, Srepeln.-k és U|udvar községekben megállapított sertéspestis esetek még mindig fennálltnak. A személy- és vagyonbiztonság terén 5 l.tpás, ! súlyos, 4 könnyű lestl-séités büncielekmény követlelclt el. Egy öngyilkosslg, egy halálos szerencsétlenség történi. Tüzesei egyszer fo.-du\'t elő Zalakaros községben, »bol Kovács József Mátyás b>-ros pincéje kigyulladt, borprise, bora éi takarmánya 50 mi\'lló értékben elpusztult.
— A Korona éttermében min deo esle a hírneves Tókl Gyufa ka pósvári zenekara jálszik.
— A Kerékpár Egylet tea-délutánja. A nagykanizsai Kerékpár Egylet ma esle 8 órakor teaesiélyi rendez a Blrány-vendéglíhen. Vendégekéi szivesen Iá! a rendezőség.
— Vasvillával megverte az édesapját. Benki János kzcorlaki földműves 72 éves édesapját ugy fejbe ülölle vasvillával, hogy súlyos set-el ejtelt rajta. A gonosz f.ul a törvényszék fogja szülőliszlclelre meg-tinllanl.
Karácsonyi és újévi
aj ndílot mélyen leízálli ott árcn
Zsoldos Gyula
órás. éksrerési és lAtszcrésznél
Xagykaalzsa. Csengéry-ot sarok.
Brillián* éksztr.k. O\'ak, arany és ezüst éksrer.\'árgyak. V<lódi be-nd>ifi evőetzio Ok. krnifctt. b\'iwtó fa tühli ajMttd.
Nagyon axoltd óra kt ElaSningu axokUatot I <mi
Szenvedélyes sportsmann
— Miért olyan szomorú, szomszédasszony ?
— Az uram miatt. Tegnap megint olyan volt, mint egy futball labda
— Hogy érti eit ?
— Berúgva tatáiiák a kapuban.
— Somogyi Béla gyűlései — kerületében. Somogyi B :\'a, a letenyei kerület országgyűlési képviselőjelöltjének hivcl, ma vasárnap Szépeinek, Sarmás. Eaztrregnyc, Rigyác és Tói szerdahely községedben nyilvános nép^yülésekci tartanak, amelyeken Somogyi a jövő pregrammjít fogja kifejteni.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és díszműáruit ázában.
— Bővítik n Rozgonyl-utcal ovodát. A Rozgonyl-utcai óvoda tarthtiatianságat már évek óta hangoztattuk és köve-eltük a m-gfeleló renoválását és kibővítését. Most arról értesülünk, hegv a város a követel-ménye\'nck megfelelólcg rcndbehjzza és kibővíti az ovodái. A város vezetőségét a legnagyobb elismerés illeti clhitaioiásáéit, mert 80 — 120 gyermeknek egy tanteremben va\'ó elht-lyezétc lehetetlen állapot voll.
— Három Igaz szó: Bruncslcs bora jól
— Két uj artézl-kut Keszthelyen. Keszthelyen előkészületek lolynak két uj artézi kut fúrására. Az egyik a vásártéren, a másik a park közelében, a H.ncók réten lesz.
= Ne < kéménynek fűtsünk, hanem a szobának. Nagy gordiót szabadul meg, ha .Zepblr" szabadalmazol! f ilüzelésü kályhát vátárol, men egyesíti a cseiépkályba, (oly-tonégö kályha és a légfűtés előnyeit. Kóziudorásu, hogy a „Zephii" tökéletes, gazdaságos és a legtartósabb káljha. Atlípol Ingyen küld Héber Sándor kályha és lüzhelygyáros, Budapest, Vilmos császár-ul 39.
= A Korona éttermében minden este a hírneves Tókl Gyula kaposvári zerekara játszik.
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki csak praklikus ajándé kot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az Összes női- és gyermekknbá-tok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok:
Diiilis ill uírttnMl . 330.000 MII
liánUk..... 70.000 .
Uiijtj B»m utrwiüi 220.000 .
Sjiaj!rl esltÍTí trtjjíttiniü 550.000 .
Férfi, nói szövetek, kólóit Irui.chiltonok. vasinak, pargetok, kést kötények, lebér-□cmtlck a Icgolcsób\'jíól a legfinomabb kivittlig nagy rálaartékwn,
Iili&ms tirátbú S un tteldn.
Siern József
dlvatóruhixa
Kaaeincaey-utca I.
\\ VAroshAzpatota.
Önnek nincs szükséae áiiandóa„ sz,nve>i|0r, amikor k0íludom<uui
megszünteti a rendszerlnll ,e„U bajokból eredó . c, ^ ^t^
--Emésztés, zavaroknál éhgyomorra már fél pohár langyos IGMABOI kcterüv.z^endó -z érelmeszesedést.
Kapbaló kis és nagy üregben. Szélkúldési hely; IGMÁNDI kwcrtlviz torrásvéllalat KOItHrOm. Arfejyzék Isniételadóknak ktvAnatra bérmcarre
lft26 december 5
ZALAI KÖZLÖNY
8
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megtűrvén! Klcntéae: Szombaton a nómtrsek-1(1 ■ Reggel ? inkor +2 8, délután 2 Arikor +3 0, 9 órakor +21,
Srfllrany: líc^cl Kszak, délben Nyugit, tsle Északkelen stíl. felnézel: Kgész nap borult.
A Meteorológiai Intézet |elenléie íze-tini változékony Inkább csapadékos |J4 varhaló (csaó, hó mérsékelt hősQtedés).
Tévedés
Párbeszéd a rendőrségen :
— Ön elvitt egy kanalat a vendéglőből és azt mondja, hogy tévedés volt.
— Persze, hogy tévedés, mer! azt hitlem. hogy ezüst.
= Értesítés. A nagyérdemű vevó-kOzönsfg szíves tudomására tdjuk, hogy Mandler Oéza urtót — mint. bizományosunktól — gózsMődénk gyártmányainak eláiusitására vonatkozólag megbizdsunkal visszavontuk és az Erzsébet téri kenyér- kioszkunkban a kenyér és fehetsQtemény e\'-árusilásái sajlt kezeiéibe vettük, amely alkaloinból igen tisztelt vevőinknek további szives pirifogását kérjük. Király Sárgyár R.-T.
= Sehwarcz Dezső harisnyát a legjobbak.
— Akt nem jelenti be a segédjét s Inasát, megbüntetik. A kereskedelmi miniszter kimondotta, hogy a munkakönyv bemutatását és az iparossegéd alkalmazásának bejelentését elmulasztó munkaadó iparos kihágást követ el és ilyen módon lelelósségre vonható és büntethető. Kimondotta a miniszter azt is, hogy az iparosnak saját liával szemben ugy a munkaviszony, mint a munkásblztosiló pénztárba való btp jelentés Ickintetóben ugyanaz l-ÍÜ-ielezettsége van, mint bármely más muokásával szemben. így a bejelen lés elmulasztása, akkor is, ha az iparos saját liáról van szó, ugyan-olyan hátrányokkal és következményekkel Jár, mintha idegen munkását nem jelentette volna be az előirt módon. Az iparosnak tehát tanoncul szerződtetett fiát ls be kell jelenteni a munkásblztositó péiz-lárba.
= Három nap atatt készíthet gobelinképe!, ha előhúzva félig készen azt a n> aggal együtt 30 000 koronáért WalterKézimunka sza ónban megvásárolja.
— Magyaróvár város autóbuaz-Jára-tat. Nemeink * magánfelek, de a tnlósA-gok is mind lobban leli,merik ataulóbuu-liratok igen nagy fontosságát és nélkülözhetetlenségét. E téren uttö vo\'t Magyaróvár r.-t város, amely mintegy egy évvel ezelőtt Indítóira meg az elsó járatot, eló* í\'örcMk egy autóbusszal, amelyet a mai napig négyre szaporított. Valamennyi autóbusz! az AP osztrák teher.iutói>vir szállította, mert ti a gyártmány letelt meg legjobban a város álul dóin feltételeknek.
=. Választott már e*y alkalmas karácsonyi ajándékot felesége vagy gyermeke számára ? Egy Singer varrógép legkedveltebb és leghasznosabb karácsonyi alíndék. Kizaról \'g nálunk kapható: Singer vairógép részvénytársaság, Nagykanizsa Fó-ut 1 szám.
URÁNIA.
Kedden 7 és 9 órakor Szerdán 3, 5, 7, 9 árakor
jó menetein
szabóflzlet és műhely
teljes berendezéssel
forgal.nas helyen
eladó.
Ajánlatokat „Keszthelyi" jeligére a kiadóhivatalba. «e®
A SZANSZUSZI MALOM
történelmi vigjiték 10 felvonásban, rendező: Frldrlch Zelnik.
Nagy Frigyes históriai s-erepfben a hires „Fridericus re*" alakitója: Ottó GebOhr. Női főszereplő: Hanny Welsse. A tölbi szerepekben az „Erdészleány" együttese. A film kiállítás, humor, gá\'áns játék tekintetében nem marad el az Erdészleány nagy sikerétől. Oltó üebohr alakítása mtlvészUeljesitmény. |
Csütörtök—péntek
előadások 7 és 9 órakor. Mraméiiyili MoyteleiÉ.
Az Uránia mozgó közönségének december 9—10-én szenzációszámba menő meglepetéssel kodveskedik. Bemutatja a külföldön méltán feltűnést keltett Demel-féle fényilluziókat. Bőveb-bet e meglepetésről ezúttal nem irunk, legfeljebb annyit, hogy a filinjátékok keretében Alice Astor táncniiívésziiő fényhatásokkal kisért gyönyörű táncprodukciókat mutat be.
A világvárosi látványosságnak beillő est
műsora a következő:
■S-a. I. rész.
Tündérkerin^ö
Alice Astor tánckreációja.
\\ \\ ,
II. rész.
Fényjátékok
III. rész.
Fényilluziók
Látványos revü Alice Astor közreműködésével.
Óriási pók. Barlangtündér. Téli tájkép. Tavasz ébredése. Arany-Vénusz. Óriási lepke I. Óriási lepke II. Árvácska. Diszpára. Virágszobor. Világító toronyőr. Holland tulipánmezők. Oázis a Saharában. Bajadér.
Velencei gondolás. Geisha (Japánkép). Halászbástya. Halászbástya nagy Magyarországgal Megtámadt Magyarország Lángbaborult Magyarország. CsonkaMagyarországa leláncolt magyarral. Feltámadt Magyarország a békeangyallal. Hungária.
U| helyiségünkben módunkban áll
leszállított olcsó áron
vállalni női ruhák, kabátok, estélyi ruhák, legújabb párisi és bécal divat szerinti varrását. — Olcsó és pontos munkát szállítunk.
Szigrisztné—Schillerné
női divatsaton
UI helyiség: Fdul 18. (özv. Dr. Lókér.i-léle házban). »i
- Tanulóleányok még Iclvétetnck. -
= Akár nyíltan, akár titkosan választ a szórakozóhelyek közöl, az .Amerika" vendéglő óriási többséget fog kapni, mert ami |ót Igér ételekben és italokban, azt feltétlenül meg is adja t. vendégelnek.
= Rigai (v. orosz) hó és sár-clpő a legolcsóbb és legjobb nöi hócipó 210.000, női sárcipó 115.000, férfi hócipő 225 000, férli sárcipó 125.000 Szabó Antal spotlüzletében.
— Ellopták a falu pénzesládáját, de nem tudták felfeszíteni. A minap éjszaka eddig itme-rellen tettesek betörlek a liszói biró házába. A betörők oly zajlalanul dolgozlak, hogy a bázbeliek nem vették őket észre s igy történhetett meg, hogy a nehéz községi pénzesládát magukkal tudták vinni A bstörésta biró családja csak reggel vette észre. A család a betörésről azonnal értesítette a somogyszentmlklósl csend-őrséget, amelynek egyik Járőre röglön kiszállt a községbe a nyomozás lefolytatása végett. A csen dóri nyomozás félig eredménnyel is Iáit, amennyiben a csendőrség megtalálta iz elraoolt községi pénzes ládát a falu alatt, ahova a betörők elcipelték. A betörök a pénzes ládát fejszével, kalapácscsal, vésővel feszegették, de mivel nem tudták felfeszíteni, ott hagyták a falu halárában. Az alaposan összeroncsolt, de fel nem fesil\'elt ládát ma visszavitték a községi biió házába. A csendőrség Imkadallan eréllyel folytatja tovább a nyomozást.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jó I
=Tanácsadó Budapestre utazó olvasóinknak. Örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy lepjobb szöveteiről és üzleti szolidságáról világszerte közismert Semler cég, eredeti angol férfi és nöi szöveteit rendkívüli k»-rácsonyl occasslós árakon bocsátja vásárló közönsége rerd ,\'lkczésére. A nagy forgalom f.jlytán felhalmozódott minden méretű maradékait a cég Budapest, Bécsi-utca 7. szám alatti üzletében a legjutányosabb áron klárusi\'Ja. Ez alkalommal ismételten bizonyítja be az 1850 óta közbeeső-lésben álló cég, hogy mindenkor vásárló közönsége érdekelt tartja szem ilótt, mely egyúttal a Semler cég üzleti elve is. Vidéki vásárló közönség soronkivüll figyelmes kiszolgálásban részesül.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — Igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-lársaság Nagykanizsa, Fó-ut 1. •
Disznó oiésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
llterenkint 10.000 és 12.000 korona Séfpán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
J& bor, mm noha. OjöxMJAa m«gróla.
» ZALAI KÖZLŐN*
IOZGÓSZINHÁZAK
Uránia v«sátnap3, 5, 7,9 órakor: Éjfill nap, a cári ballelt egv csodj-sitp táncosnőjének regénye 9 felvonásban. Főszerepben Liura la Planle Rendező Dlrailrij Bucbcwecky.
Világ vasárnap 3, 5, 7, 9 érakor: Hajsza a szerencse után, kalandor-lőrlénet 10 felvonásban. Főszerepben Huszár Károly (Pufi).
Uránia kedden és szerdán 7-9 órakor: A szansmszl malom, lörlé neln.í vlg|áték Nagy Frigyes korából, főszerepek!) n Oitu Oebahr és Hanny Weistc. A film kiíllitásában, Isrtal-mában és játékban a némel világ-filmtk közül való.
Keszthelyi Uránia vasá napi műsora : Nanelle mindenre kész I Egy szobacica vakmerően kalandos históriája 8 fclvonátban.
KÖZGAZDASÁG
Timi
A mai értéktőzsde 82i\'irdan indult különösen nagy volt az érdeklődés cukor, bánya és téglieyári részvényekben. A Kőszén 140.000 korona nyereségre lelt szeri, de a totbl ipari érték Is szilárdan tendált. A bankok és lakarékok piaca csendes voll. A forgalom mindvégig élénk. A hangulat kialakulásahoz nagyban hozzá-jáiult a berlini és bécsi barátságos hirek. Zárlatkor Irányzat barátságos.
Pirii 207000, London 2514-00, Newyork 518\'.« Brlluel 7210, Milano 226Ó00. Amsterdam 207-30, Berlin I2327\'H. Wien 72 Va, Solla 375 00. Prlga I53S50, V.nó 57-50, Budapest 72-60, Belgrád 915.10, Suturat 130.
i kiUpstt Tíuís 4»viu-j«írtá«.
valutAk
Lengyel 7S 0-8040 Angol L 34£675-7n75 <Uehk. 21W-I8 Dlnir 1252-52 OollJi 71050713^0 frencla Ir 2727-278/ Holland 2M75-675 Lel 36*-:<M
Uva 5\'3-5l9 Ura 3017-3177 Mlrka 1693t-i6994 Schlll. 10038 78 Oin kor. 189/0-19030 Svijel Ir. 13755-805 Belga tr. 9907 9847 Korvég k. 18015-75 Svéd k. 19010 70
Londnn/3t\'675-f675 MllanV 3037-3077 Newyork 7I2SO-480
- ■ \' 2\'07-274t
— ÍUO\'í-líl/l SiA 513-519 SIOCHhnlm 19010 70
tnó 7810 8010 len 10052-1K 82 ZOrtch 13760-800
Terménytőzsde
lluu llaiav. 75 Vg-oi 390 000- 392.500 76 k^m 395.000--397 500 17 kg-os 40«M0 -402 500. 7» kg-os 402 500 -40"> 000. egyít>>/5 kg-os 380100-3*2500. 76 kgos 3S5CCO-3ÍS7500. 7/kg-os390UXI 392 5.0 78 kg-™ 3j» 500-395 0)0, rois 297 50 i ■ 3W.0U0.iía»arméiivsrpa 22?5QO- 227,500, söiarps«25,000 —365^00, lab 227 500-232 505; tengeri ó 265.0 O-270 000, repee 555 000-i7u.000, lOles 190.0CO-200 000. kojpi 162500 —>65000
v Köszönetnyilvánítás.
Mindazok, akik felejlhelelle i B jó férjem, il elve édes aty.ínk temetésén meg|elenlek és akik részvé\'kifejezésokkel enyhileKék n >gy fá|djlrounkat, ejurn is fogadjik bálás kösrnneiünket Nagykanizsa, 1926. dec. 4
őzv. Klein Józsefné I és családja.
APRÓHIRDETÉSÉÉ
(Hlrdetéaek dija előre fizetendő)
Ai apróhirdetés din «ótk 80 fillér. A Hmszó » minden vastagabb betöból álló sió két szónak számíttatik. Minden további Mó dlji 5 flll. A hirdetési dlj clör« «*etendö aforgalmladóhozzászérultísAval
Külföldi koksz é» f^avén Weieer gópojár H«o»han »«, 3ugér*u« 6. Káxtulajdonoaok fl0yelmóbo I
lldltt mrnm lakásába«
jen i|án"atot ajcécacnjl én Frloax
vízvezeték felszerelés. fürdő és egészség-Ug)l berendezési vállalatától. Részleillzetésre
is. előnyös feltételek mellett._3984
ÍV. giainázista~IUm mellé keresek délutánra inatruktort ebéd, ozionpa és vacsorá koszt ellenében. Clm
Pénxköloeönt beKcbclexesrc ÖMtegben a legelőnyösebben és leggyor-Mbban lolyósittal Aoxél Ignáo pénz-kölcaönköxveutő irodája Nagykanizsán, F6 at 3. sz. alatt Kényaxerköloaön köt-
vényeket vessek.______
Alig használt-bútorok, tartási cikkek elköltözés mjatt olcsón eladók Szeszílnomitóban, Kifílyutca._4150
Balotonkereaxiur fürdőn jó forgalmú üzlethelyiség fürdőidényre bérbeadó. Bővebbet Fuis^UJos, Baiatonkeresztur.
GyÖJc4Hjón meg és forduljon teljes bizalommal házasság Üffyben .HfcURÉKA* Budapejí; Dohány-uieaK-2-t., mert ha még eddig/nem találta meg élete párját, ugy az uton fogja megtalálni. Utólagos dUÍzáa. 3968
Hagykaniua, Kazinczy-n. 4. udvar
Kályhák, takaréktOzhelyek, nsztoltüz-helyek minden kivitelben, íüstcsővek, menyezetnád, kátrányfedéllemer, zománcozott edények minden minőségben, valamint az összes háztartási és egyéb vasáruk kicsinyben! aladáaa la a legolcsóbb árak mellett.
Autó Austro FUt 2 carosérlával, csukott és nyitott, nigyon olcsón eladó, kedvező llzdéssel Is Clm: Kauimann, Sugár-ut 50. Telelőn 329. vagy 167. 3-2 4027
Egy 14 holdaa Igen Jó minőségit szántó és rétből illó birtok kis erdővel sürgősen nagyon olcsón és könnyű lizetésl módozatokkal eladó. Bővebbet Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Főút 3. sx. alatt.

BÁDIÓJBŐSOH
December 5 (vasárnap)
Budapest 9.IS: Újsághírek, kozmetika. 10: 7.cnés nagymise a belvárosi plébániatemplomból, szentbeszédet mond Mester János dr. főiskolai lanár. 11.10: Mozart-matiné (Melles magyar vo-jósnégyes.) I : A földművelésiig)! minisztérium növényvédelmi irodájának előadása. Kukuljevic József dr. keszthelyi gazd. akadánuai tanár: .A baromfi tenyésztés idősícrtl kérdéseiről és közgazdasági jelentőségéről.\' 3: Mackó ur utalásaiból részieket olvas fel özv. Sebők Zsigmondné. 4: Kamarazene. 5.30: Gyermekelőadás. 7: a Falu Szövetség elö-adáía. 7.10: Előadás: Mikulásnapi legendák és népszokások. 8: Kiss Ferenc magyar nótákat* énekel.
KÖNYVISMERTETÉS
Henry Ford könyve « zsidóságról
Vaskos könyv jeleni meg a Stádium kiadásában. Henry Ford, az amerikai dollár milliárdos, »z autómárkájáról Ismeretes Ipar-király Irta a könyvet. Cime: ,A nemzetközi zsidóság ?" Hogy ki fordi ótla le a terjedelmes, két köteles munkát, ar rót nem szól a króniks sem a könyv lapjain, sem Ismertetésekben.
A könyv témájánál fogva nsgy érdeklődési kellelt a világ könyvpiacán, ahova minden nyelven be-vorult. Fa|védó szellemben iródoll, de bizonyára érdeklődéssel fogjak olvasni azok is, akik ellen lulajdon-képen Irányul. H. Ford felfogásával felesleges vitába sztllnunk, ehelyell 43 fejezete közül felsorolunk n?liá nyal: .Valóság e a zsidókérdés, vagy csak képzeiódés ?" „A zsidókérdés o lolyólralokban, az Irodalomban.. van-e határozott zsidó világ- programm ?". .Sión bölcseinek hirhedl jegyzökönyveiéi". ,A zsidóság és a világsajtó." ,Nemzet-e a zsidóság?" A szinház es a zsidóság". A Ilim és a zsidóság. A bolsevizmus melegágyai az Egyesüli Államokban. A nemzetközi zsidók pénzügyi tervei stb:
A könyv kri ikáját minden olvasónak saj.it lelkiismerelére blizuk. A felekezetek békességes, egymás jogait tiszteletben tarló megértéfél Henry Ford könyve semmi/setre sem mozdi\'jt eló. E\'olvasnl Melle érdekes, már c*f,k azért is, hogy lássuk : a ^vallásszabadság hazájában, ahol akárki máról holnapra uj vallást alapiihat magának és hivei-nek, Amerikában is vannak türelmetlenek.
A könyv án 5 pengő (62 500 korona) Kapható minden könyvkereskedésben. _r" .
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és újévre I FáVadjon be Oxidomba, hol mindennemű kézimunkához való anyagot éa kellókat óriAal válaaxtAkban kaphat, melyekből aajátkezQlefl készítheti a lagaxabb és legolcaóbb
ajándékod No mulaeajca el vasárnapi kirakataimat megtekinteni I
REINITZ BÉLÁNÉ
kéitmonhft k.rc.keats. í« eienyomdftja NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
W.]dll. h0oyvk.r«.k<4t* mtU.ll. - Telelőn SS2.
Kiadja: Zrtayl Hyomdalpar hl KStfi-kereskeáéi BT, HigyUaiua
Mielőtt vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁSY KÁROLY
óra ém ékaxer kirakatát,
ahol részletfizetésre Is a
legolcsóbb áfban m legszebb dolgokat kaphatja
1926 december 5.
Karácsonyi és uiéví
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kitűnő ramüu I liter {9000 korona
Fehér és vörös 1 liter 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. * Telefon 210.
Egy za amegye! viros közvetlen közelében lévő 200 holdaa tzintő. rét és igen szép erdőből álló bir ok, rajta a lehető legjobb karban levő épületekkel, télies élő is holt lelszcrelés»el egyolt, Igen kedvező fizetési feltételek mellett, egyéb vállalkozás mlalt sürgősen eladő. Bővebbet Aoxél lg. a*o ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz. alatt.
Balatongyörök nagyköaaég ha-téráb-in .\'egy hold príma szőlő föld, fele for^atv- ís tlzilng ojtvánnyal e\'rakva, rajta épQlt két szoba, konyha, pince, présház, istálló és pajtával eladó. Drótkerítéssel körülvéve a két udvar Alkalmas hely nyugdíjasnak. bővebb felvlllgositást ad Lengyel Lajos malomtulajdonos Balatongyörök (Zala-
megye.) ___^_ 4124
Ovál, kör és szegletes keretezéseket minden szín- és szélességben szakszerűen végez Stern üveges, Vasuti-utca 17/19. — Ugyanon egy tanuló fizetéssel felvétetik.
Mindenea axakócanö jó tizetéiKl felvétetik. Ugyanott ejty külön szoba Irodának, kalapszaion, vagy más hasonló célra kladi\\ Qm a kiadóban. ~ 2-1 4118
Egy IVj holdaa kertet, akár bérbe, vagy feles művelésre tőleg kertésznek már most kiadok, hogy azt előmunkálnl lehessen. Bővebbet Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Pőut 3. sz. alatt._
Egy purifikátor eladó Pölrétén KapcMüdl Istvánnál._-4106
Vörösmarlhy-utca 13. számú hé* eladó.
__2-1 4128
Egy 5, S óe I holdaa uóHöblrtok mliideeyiken lakható épülettel sürgősen eladó. Bővebbet Aoxél Ignáo fngafttnfor-galml Irodájában Nagykanizsán, Pó-ut 3. sz. alatt.__
Sxövötanfolyam kezdők részére előkészítés és vászonszövésre, vidékleknek Is. SzövőOzem, Csengery-ut 40
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felcjthelct-íen jó fiunk, i-letve testvérünk elhunyta és temetése alkalmával mélységes fájdalmunkat részvétükkel enyhitenl szívese* voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Bec ehely, 1926. dec. 4.
Kellcr Iózael
és családja.
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia áruházában 2SS
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Legjobb minősígli „Viakafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
Tűzifát és szenet
^ nagyban és kicsinkben
apritva éa házhox axállitva
Sternberger ós Mráz
oégnél
vásároljon I
Széchenyi lér 4.
Telefon 398. «M>
A viroi közvetlen közeliben csy 40 hold., jiántó il tilMl illó kltllní mtní-fíRii birtokol 1 2 lH>kl«i psicelllktMn Is Igen kedveió liléiéit Itllítelek mellen eladók. Bóvebbet «oz4l Ifnáo ln|atl<n-forgalmi liodijs NngykAnluAn, Fó-ut 3. u. •lati.
1928 december \'i.
zalai közlöny
Eladó 2400 .kötetes köícsönykönyvlár. Hívebbel * Horváth u)sigbo!tb.i. -4130
~ 8zöwfitanffol»ntn haladók fí^érc xninlás. több nytlstös és Jaquard szövésre. SzövóUzem, Cscngery-ut 40.
"Ö2 erős méhcaaléd különböző méretű kaptárokba betéteire réstben Is eladó. Hunyidl-u. 18. elsó ajtó.
Szötffitanfotyam perzsaszőnyeg csomózásra, kellm. gobelin szövésre. Szövó-
Oiem, Cacngery ul 40.__
Egy gyermak-vaaágy megvételre Ictfesictlk. ugyanott egy (eketc férfi télikabát eladó. -412S
Szőlőbirtok eladás. Három magyar holdas szőlőbirtok, fele o|tviny. felszerelései együtt szabid kézból eladó. Bővebbel Barakk 47\'b_2 2 4100
~7ar46kédak, (Hő kádak & legjobb
kivitelűéit késwn kaphatók Baksa bádogos-nil. Klpizay ulca 21. 35IÍ1
Karácsonyra mélyen leszállított áron fordítok nyakkendőket. Ugyanott porcé-liorsgasztáit éi mUstoppolást vállalok. Weltt Hermln Magyar-uto 4. -4114
Zalibin. i ... . ... é« no:t-tfHi<n:fu«i,
"" ---------- • ojho,,
____-___... _------a íp<i-
kilel Októ áibin tlitltt. - Mtebbft: DUKÁSZ MIKSA Naaykanlzaán, Rik6cxl-utca 29. axám alatt.
27X36 col naRyságu, 2 sütővel és vli-Biclegiióvet ellátott takaréktűzhely tUdó, Erzsébet-tér 11. I era. -4135
Moaéatp vasalást vállalok -lakásomon, hithoi (• megyek vasalni 60.000 K. Kinizsi-utca S. Herczegné. -4136
Egy Jókaiban Icvó gyalupad szerszámokkal egy Ott megvételre kerestetik. Rleb-oer, Klnlzty-utca 21. 21 4138
SzalowgarwHnra, snblat, (inon por-CíÜéoedényok, nagy aszparágusz, alsópáma clid). Qnii kiadóban.
Jó állapotban levó rflwld zongorát
mtgvételre keresek, Clra a kiadóban.
Eladó egy Jókarbau levó rövid bunda. Bővebbet Batlhyány-ulca 12
Egy Jókaiban levó oaarépkélyha ju-linyo« áron eladó Clm : Arany jános-u. 10
HANGSZEREK
HANGSZEREK.
Hcttinrioittk: K 85.000-1ŐI I 74.000-191 K llS.OW-tH X 510.000-töl K 350.G00 föl
stb. stb. Közvetlen szállítás a gyártási forrástól I 14.000 elismerólevóll Külön magyar oaxtály I
Képes fóárJcgyzékOnkct kívánságára díjmentesen küldjük I
MINÉL ÉS HEB0LD Hangszergyár
KLINOENTHAL 1483. SZAM, _Szászország._
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, szc-\'clett jó édesatya, nagybátya és rokon
Miifii Ferenc
azabó-meater
IW6. évi december hó 4-én délelőtt * órakor életének 84- ik évében az trban elhunyt.
A megboldogult htllt teteme december hó 5-én délután s.í4 órakor fog » róm. kath. temető halottasházából a róm. kath. szentegyház szertartása Mermt megáldatni, azután ugyanazon \'<me tőben örök nyugalomra léletni. Nagykanizsa, 1925. évi december 4.
A* örök világoacág fényeskedjék neki!
Öív. Fllszár Sándorné szül. Mlttli Anna édeslcánya. Mlttli Oyula, Sándor. Béla Cs nővérük, unokaöccse! és húga.



so

lK>gy a
Karccsory-est
u régi jólét fényében ragyogjon,\' erre nyújt módot a
TÜNDÉRVÁSÁR KARÁCSONYA
iokfélc. wárics, gyermekeket mulattató és foglal-ko/Uató páratlan olcsó kiadványaival
2500 koronától fölfelé.
Megrendelhetők ezek a képes könyvek minden jobb könyv- és pnpirkereskedesben, n Tündér* vásár árusítóinál vagy a Tündér vásár kiadóhivatalában Budapest, V., Akadémia-utca 10. tz.
Karácsonyi ajándék!
Képelt köteleztess: Stern üregesnél,
Kazinczy-utCH 17/19.
(llngcr Ullmann-ház)
Nagy választék kerctlécek, tükrök és képekben a legolcsóbb ÉraV melleit. <rc
Szelelő rosták,
szecskavágók, répavágók, kukoricamor-zsoók, darálók
minden nagyságban
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 6
CORDATIC
autógummik.
Világszabadalom I A fotótechnika csodája!
ZEPHIR
falüzelésü, légtUléses
folytonégő kályha
= FUT=
.. , egyszobAt .. ,
6 fival órán a
I esc «da«ii;o\'abb f LejblsienfVuiíbb •
.REKORD" utn h kokulOnlíia foly-kilyhJK, I«k.ríUG jlt<l)rl:. kl-iníaylolOó\'*.
Arlapot készséggel küld:
HÉBER SÁNDOR
Viljrht- \'» lOihelrfiyitoi DlM»p*i\', VI. Vilinui <>iwir-ut 39. - TtUíoe: T. 47-47. Lerakatok minden nagyobb várókban.
Ilin Imiit: LICBT8CKE1BDL PÁL.
A nagykanizsai klr. törvényszéktói
Pl. 1780/10/1920.
Hirdetmény.
A nagykanizsai klr. törvényszék közbirré teszi, hogy Nagykanizsa r. t. város közönségének kisk. Varga László és társai ellen a.köztemeló kibővítéséhez szükséges a #-3gyka-nizsai 1299 sz. l|k«Oen 1678. hríz. az u. o. 1002. sz. tjkvben 1677. tirei. sz u 0. 4784. sz. I|kvben 1676. hrsz. az u. 0.5831 sz. IJkvben 1675/b. hrsz. az u. 0. -1062. szllkv-ben 1675/a. hrsz., az u. 0. 1016. szljkvben 1674/a. hrsz. az u. 0. 4756. szljkvben 1674/b. hrsz., az u. 0. 8890. sztjkvbsn a 1673/a. és 1673/b. hrsz, az u.o. 10047. szljkvben 1672. hrsz. az u. 0. 1295. szljkvben 1671. hrsz. az u. 0.8966 szljkvben 1670. hrsz. ez u. 0. 1293. szljkvben 1669. hrsz. ai u. 0. 6031. sz.jkvtxn I668.0. hrsz. az u. 0. 8317. sz\'jkvbcn 1668/.*. hrsz az u. 0. 5607. sztjkvben 1667. hrsz. az u. o. 6734 szljkvben 1666 hr.z. az u 0. 7861. szljkvben 1665 hrsz. az u. 0. 1289. szjkvben 1664/b. hrsz. az u. o. 7536. szljkvben 1664/a. hrsz. az u. 0. 6196. szljkvben 1663 hrsz. az u. 0. 9395 sujkvben 1662 és 1661. hrsz. alatl felveti ngallanok kisajátítása végeit folyamaiba letl Iliben Nagykanizsa r. t. város képviselő-lestQletének a nagykanizsai I—V. kerlileli temeti kibővítését elhatároló és at ehhez szükséges fenti ingatlanok kisBjáliláei eljtrás u |ín való megszerzését elrendelő 54 jkv. 12602/1915. sz. véghatáro:atal Zila-vármegye törvényhatósági bholtsága a 24573/ni. 1915 jkv.\'906. s/. vég-hotarozatával jóváhagyván és a m. >ir. kereskedelemügyi miniszter 76258\'1916. I B. sz. rendeletével a kisajálildsi j \'gol enged-l^rzvén és a kiSíjiHUsi eljárást 6846/1918 I. B. sz. rendeletével e\'r^ndelvén Z^lavlr-megyekoiigazgatástbizotisága 1370— kb. 1919. sz. h itározalával a kisajátítási e\'járás lefolytatására bizottságot küldött ki és ez az 1919. évi december hó 5. napján megtartott kisajátítási eljárás alkalmával felve\'l jegyzókönybe foglalt jogerős határozatával a kisajálitási tervezetet és Osszeirásl megállapította a kisajálitási ár tekintetében azonban nem az ekkor sem az utóbb lefolytatott egyezkedési tárgyalások eredményre nem vezettek.
Ennek következtében a klr. torvényszék Nagykanizsa r. t. város kOzOnsége nevében dr. Sabján Gyula polgármester részérOl idi átlctl tárgyalási iratok, lervek ét a jogerós bizottsági határozat alapján az 1881. évi XLI: 1 c. 46. és követ § ai értelmében foganatosítandó kártalanítási eljirárt folyamaiba testi, a tárgyalásra határnapul 1926. évi december hó 24. napjának 9 óráját a birósig h\'valalos helyiségében (Erzsébet királyné-tér 9. sz. I. em. 6. ajtó) kiari, amikorra és hova Nagykanizsa r. t. város közönsége kisajálilót igazolt képviselője utján a kisajátított ingatlanok telekkönyvi tulajdonosait és mindenegyes egyébb Ikvi érdekeltel, valamint a távollevők, vagy Ismeretlen tartózkodásnak részére dr. Miiek László ügyvéd nagykanizsai lakós személyében ezennel hivatalból kirendelt gondnokot hivatalos felzeten egyénenkint külön megidézi.
A kir. törvényszék tigyelm-zlelt az érdekelteket, hogy elmaradásuk a kártalanítás tekintetében hozandó érdemleges határozatot nem gálólja és az egyéni külön értesítés elmaradása vagy a tárgyaláson ineg nem jelenés Igazolásnak nincs helye.
Nagykanizsa, 1926. nov. 9-én. Dr. Szabady Lőrinc s. k.
klr. törvényszéki tan elnök;
A kiadmány hiteléül:
Bedenek Ferenc s. k.
(P. H.) l!Od>Ig«zgató.
Legalkalmasabb
ilásaiá
Gramofonok
és
lemezek FISCHEL FÜLÖP FIAI
cégnél kaphatók NAGYKANIZSÁN.
IHa, szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
a „Magyar Király"
vendéglőben.
Karácsonyra
nagy árleszállítás!
A raktáron levő brilliáns, arany ékszereket, ezüst disz- és versenytárgyakat, ezüst evőeszközöket, mindennemű beszabályozott svájci órákat, elsőrendű kivitelben, legjulányosabb áron árusítom kedvező
részletfizetési feltételek mellet is.
Különböző tárgyak alkalmi kiárusítása. Ékszer- és órajavitások, átalakítások.
Sárga János
cs. és klr. udvari sz.llitó ékszeréss, órás és müötvös, Budapest, IV., Kigyó-u.5.
(Klotild palota) Alapítva 1 Kolou»*r 1895.
s
zalai közlöny
1926 december 5.
Royal Exchange Assnrance Corporation
Angol Biztosító Intézet zalamegyci f3ügynökséco
Telefon 72, szil.. KESZTHELY. Al.piUst év 1720.
Tartalékok fliuf|]Oi 15,800.000 anool font sterling.
Elvállal 1 Tűz-, jég-, betöréses lopás , szavatosság-, chonnuage-, baleset-, üveg- és autó-Osszblztosltást kartcllen kívül és igy dijakban lényegesen olcsóbb. Helyi OgynOköl;el november l-ig bezárólag felvesz.
1925. évi díjbevétel i 6,089.807 angol font.

Bojoe-féle kékbenzin,
füst és szagnélküli, Autóbenzin, Motorbenzin, Petroleum, Gázolaj,
Speciális autó, traktor és
motorolajok, Keni üzemolajok, Uazó kék, sárga és fekete
kocsikenőcsök, Gépzsírok, Istálló égőolaj, Carbol és kőszénkátrány. Gyári lerakat a legjulányosabb árban.
Továbbá aján\'unk fűszer és gyarmatárukat, valamint saját töltésű badacsonyi borokat, lisztekei legolcsóbb napi árakon. Adómentes benzin, gázolaj petróleum kapható
Ártner és Kelemen

* ^ Offy
SINQEf)
vara^gráp
motorral <Ss varrófiíniryol
« loghooznosabö karácsonyi ajándék. Slngervarrógép riszv.rárs. NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Zrínyi
Ma, vasárnap este
iiniivana
a
Vida vendéglőben.
A legmakacsabb
NÁTHA
is azonnal
m eg sz ü n i k,
»0ziD" orrléozűt használja!
Akkor is hordja macánál, ha nem náthás, hogy a nátha első tüneténél használhassa és megszüntesse. Hatóanyagai hónapokig
nem veszítenek. erejükből. Zsebben hordhatóI Biztos hatású! Olcsó!
Ára tokban, használati utasítással: 25.000 K, vidékre -1000 kor. portó,
utánvét 8000 kor. Kapható minden gyógyszertárban t
II* vtUhol r.rm ktpné. tordutjoo a klpviuUlhtz:
Vajaa József „fai Gyógytiertáí"
Budapest, IV. Václ-u. 34. Tel. Teréz 0-64.
Törv. védve. mi
Cipész iparosok
figyelmébe!
CipMelsótészckcl mérték után pon-losin és legolcsóbban készi ek Raktáron tarlók mindennemű
bór és cipész kellékei. Pontos és gyors kiszolgálás.
Kiváló tiszteletül Hegedűs István börkereskedó Király-utca 21.
I MMtÓBalM
téglagyárukat
kiadják haszonbérbe. Megegyezés január hó l-ig a helyszínen:
Újudvaron.
_____M
Rózsagyár, Kaposvár.
Oyára a legmodernebb gépikkel I Iszetelve. - A legjulányosibb arak mellett vállal festést, vegytisztltást, ág) (öntisztítást, bórbutorok ét bór-ksbatok festését, plissirozást, gouvrierozást
Wagyrabecs&lt Hölgyeim és Uraim!
3 méter 140 cm. széles kitűnő minőségű férfiöltöny, vagy felől-tóhzövct hozzávnlóvnl együtt, vagy 3 méter nói kabátszövet
összesen ...... K 278.000.-
U m »zép zsebkendő 3300, schilion 9800, kitűnő tennliz flaneil 13.900, dlvat-llnnell vagv barchet 19.800, dupla$zéle» nólMövet 29.000. schottls rzövet 21.500, selyemfényű c oth 19.000. kltür.ó fe»tó 12.000, 2 meier hosszú lehéiilett lepedő dib|a 49.C00, piqué tOcOIközó 8800, b-ie-erős töfülkózó 11.000, pohártörló 9800, tartós izalmarsák 47.000. kltünó fehér étkező abrosz 59.000, Jóralnőiégü ke-lengyevászon 13.900. angin, kanavátz. vagv xcphir 12.$00, virágos vatta-paplaa 175.000.
KAPHATÓ CSAK AZ PDVABBAW.
Cim: Olcsó Maradékvásár BUDAPEST, KIRÁLY-UTCA 32.
Alapltra WSö. PotUI r«-.4«ltMktl IcIkllinmtUieo UlJtsIiQnk.
konzern
teherautója
2 e* 3 tonnás gyor.teher atvaz.ik 22—2-t személyis autobuszok Bovch OnfadilóésviláKÍtás&al, Vdt M\'chelin-Cable pneunntikkai
raktáron
Kedvezd fizetési feltételek I «\'
Anstro-Daimler—1. F. - Porti
gyárt eladást központ VI. k«r., Llaxt Forono-tér 9. .X.
Tcteton: T. 5-72. tt L. 995-47.
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budsp.it legelfórcndu, modern, cutíot nittóji u
István király szálloda
VI., Podmaniozky-utca 8.
Mtriítdt ár.kl Központi tütéi, minden izobáb.n hideg is meleg folyó víz, tilt.
Szobák 40.000 kor.-tól.
Anyugati pályaudvar közelében
Hatóságilag engedélyezett 7 éves sárga r
BELGAMEN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési fettételek mellett
I<: L ADÓ.
Bővebbel:
17267—1926. |
Árverési hirdetmény.
Az alsónyiresi eidóben 50 dtb. müfénak alkalmas lábonálló tölgy-és cserlál adunk cl.
Találkozás a tölgyesben levő les-háznál f. évi december 7-én d. e. 9 órakor. Nagykanizsa, 1926. dtcember 4.
A városi tanács.
Ofenbeck Károly.)
cégnél
Nagykanizsa.
FORDSON TRAKTOROK EKÉKKEL
^azonnali szállításra kaphatók:
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyáros
„Ford" képviseletnél Telefon 250. NAGYKANIZSA Telefon 250.
POBD személy- és norstéheraiitók, alkatrészek, ruganyos homok-fnták, fedeles es nyitott kocsik raklára. Ismeri szolid kiszolgálás
Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető:
86. évfolyam, 277. szám
Nagykanizsa, 1928 december 7, kedd
Ara 1800 karon.
ZALAI EBZLONT
POLITIKAI NAPILAP v
Felelte szerkesztő: Barturih Lajos
Egyhangú választással lesz Kállay Tibor dr. Nagykanizsa képviselője
A nagykanizsai választókerület választási biztosa befejezte az ajánlási aláírások érvényesítését Hétfőn délelőtt 10 órakor megtörtént a határozat kihirdetése
Nagykanizsa, december 6 A nagykanizsai városházán öt napon keresztül lázas, éjszakába nyúló munka folyt Béky Tamás, a keszthelyi járásbíróság elnöke, a nagykanizsai választókerület választási biztosa a rendelkezésére álló aparátus-sil folytatta a benyújtott ajánlási aláírások felülvizsgálatát.
A vizsgálat ma, hétfőn délelőtt befejeződött, örley György dr. ko\'r-raányfőlanácsos, hír. közjegyző dél-delölt 10 órakor átvette a választási btetor végzését, melybea tudomáiára hozza a nagykanizsai Kállay pártnak,
hogy Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminiszter, a nagykanizsai kerület kép-viselöjelölijének ajánlásit elfogadta.
Tíz petccel 10 óra ulán megjelentek a választási biztosnál Dómján Lajos dr. ajánlásaiért. Borza Sándor és társainak vállalkozása azonban sikertelen maradt, mert a választási biztos dr. Dómján Lsjos ajánlását nem logadta el. A .párt" ugyanis 806 ajánlási aláírást hozott össze, ezek közül azonban 393\' aláírónak nincs választójogi. Minthogy, pedig az ajáolásbbz\'Nagykaniztán 670 érvényes aláírás kelleti, a válaszíá í
törvények rendelkezései értclirében az ajánlás elfogadható nem vjlt és ugyanannak a törvénynek értelmében pótlásra sem volt bocsátható.
Kállay Tibor dr. megválasztása tehát, mint azt az első pillanattól kezdve a nagykanizsai válaiztópol-gárság minden számításba eshető rétege kívánta, egyhangú lesz.
A választási elnök a keddi nap lolyamán lilragaszok ulján hozta nyilvánosságra erre vonatkozó hir-defOíény^L melynek siótuírinli szövege I punk batedik oldalán is meglalálha ó.
********...............1...............................n-rr-r*ir-i.~rr-n.~LT.*LivL\\\'.v--.T.. j
i.,
„Egyenlő jogok, egyenlő szabadságok és egyenlő lehetőségek minden magyar
ember számára"
Kállay Tibor dr. a jö»8 parlamenti ciklus programmjáról
Budapest, december 6 Vasárnap délelóit a régi képviselőházban a d;li választókerület Egysé-gespárlja nagygyűlést tartolt Gaár Vilmos dr. elnöklete alatt. Először Dán Leó fejlelte kl programrr.jál, míjd Kállay Tibor szólalt fel. A jOvő parlamenti ciklus programmját fejtene ki nagyszabású beszédben, amelyei élénk tetszésnyilvánítások szakítottak félbe.
— Az első pont — mondotta Kállay Tibor — a középosztály problémáinak megoldása. A magánalkalmazottak helyzete, a nyugdíjasok Ugye, a hadlkőlcsőnök kérdése azok a problémák, amilyeket az intelligens középosztály érdekében meg kell oldani. Az ország anyagi helyzetének javulása megengedi, hogy szociális törvényalkolások terén hathatósabban meginduljon a munka.
A nemzett jövedelemnek egyre nagyobb részéi kell szociális célóira fordítani A kormányprogrammegy ujabb ponlja • termelés szabadságának kérdése. Állam és hatóságok nem csinálhal-nak a magántermelésnek megoko-
| latlan konkurrcnciát. Megfelelő koncentrációt kell terem eni továbbá az Iparban és pénzügyekben, hogy
a hiteligények kielégítésre találjanak.
— Az állam pénzügyeinek e tekintetében valamennyien egycüétlünk, hogy az államháztartás egyensúlyát felborítani nem engedhetjük. Ez jelenti ugyan a takarékosságot, de nem jelcnli azt, bogy ejzel a kormány akcióképességél megbénítsuk.
Az adók leszállítása mellett meg kell szüntetni az adókivetések körQI tapasztalható vexaturákat. A jövő parlamenli ciklusra vár alkotmányos intézményeink kifejlesztése is. A vármegyei és városi autonómia a legbiztosabb előiskolája a demokráciának. Egyenlő jogok, egyenlő szabadságok, egyenlő lehetőségek minden magyar ember számára: ez jelcnli a visszatérést a békeállapotra.
— A kormánynak ezzel a pro-grammjával szemben az ellenfél kép-leien alkotó és produktív program-mot adni. Alkotó munkára 8: hlen
| Islván gróf egyesiletle az országol s ezért folytassa is csak ő tovább az ország munkájának vezetését.
A lelkes, zugó éljcnzéssel <s tapssal fogadott beszid után Usetty Bíla és Bohn József szólallak még fel s ki\'artásra buzdították a választókat.
Budapest, december 6. Vasárnap délu\'án a déli kerületben egy impozáns Kállay pírt! na gy-gyülésen mondolt Kállay Tibor programm-beszédit.
Kemenesalján 48-as honvédet temettek
Szombathely, dec. 6. (Éjszakai rádiójelentés) Kemenesalján ma le-mellék cl nagy közönség részvéte melleit Marton Sándor 96 éves 48-as honvédef, aki 1848 ban Bchm tábornok csapatában küzdött hősiesen. Csakkentek a fizetésképtelenségek Budapest, dec. 6. November hóban felényire csökkent a fizetésképtelenségek száma október hóhoz viszonyítva. Novemberben 54, októberben 79 kényszeregyezséget jelentettek az OHE-hcz.
Egyhangú választás
Nagykanizsán végei érlek a választás izgatni ii A kerület válaszló-poigarsága már meghozta azt a verdiktet, amit Kállay Tibor legutóbbi megérkezésekor a lelkiismeret szavára bízott. Nagykanizsa mandátumába egyhangú választással kerül be Kállay Tibor, aki ezt a kerületet az előző ciklusban is képviselte.
Ei-az ítélet a lelkiismeret ítélete volt. M\'g^twisánál számot vetett városunk polgársága az önmaga politikai érzelmeivel, az elmúlt négy és fél esztendő eredményeivel és a jövő reménységeivel. Sziv és ész, meggyőződés és józan belátás, országos ét local-pitriotízfflus egyaránt ton-letans tényezők voltak ebben a választásban. A harcból — épen ezeknek a ényezőknek erejénél fogva — minden körülmények között győztesen került volna kl Kállay Tibor zászlaja. Mégis, hogy igy történt, ez még sokkal nagyobb jelentőséget adott ennek a választásnak. Mert igy a mandátum felajánl tsával együtt Kállay Tibor kerületének bálája Is impozáns módon nyilvánult meg azért a közel öt esztendei munkáért, aminek áldásait érzi egész Nagykanizsa. A választókerület ezt a há\'át másként, mint osztatlan szeretettel, bizalommal, másként, mint a mandátum egyhangúságának biztosításával nem tudta volna dokumentálni.
Kállay Tibor büszkén fogadhalja el az egyhangú váluszlás eredményét, mcit abban reális eredmények hosszú sora nyert szerény elismerést. Nagykanizsának nincs olyan lakója, aki közvetlenül vagy közvetve ne köszönhelnc sokat Kállay-nak, mini Nagykanizsa képviselőjének. Etcn kivül is minden magyar ember köszönhet néki annyit, ameny-nyl egym-gában elegendő érdem volna ahhoz, hogy ennek a: ö segítségévet megmenteit országnak egy kis része felije forduljon minden bizalmával és szeretelével. \' Nagykanizsa választói ezt a gondolatot váltották élő valósággá, mikor Kállay Tibor mellé olyan egységben csatlakozlak, ami nem adott teret apró választási kaland-kercsé-sek csirájukban életképtelen megmozdulásainak.
Rassay Károly jóelőre látta, hogy nem lehetnek reményei ott, ahol egy kerület annyit köszönhet a képviselőjének, mint Nagykanizsán. Rassay |ől ludla, hogy Nagykanizsa azóta tör előre fejlődésében, azóta jut fok-iól-fokra helyzetének megfelelőbb szerephez a megyében és az ország városainak ranglétráján, amióta Kállay a városnak nemcsak mandátumát bírja, hanem annak szinte atyai gondviselője is. Rassay helyesen vonta le a konzekvenciákat mindezekből és meg sem kísérelte mégbontani a kerület hangulatának egységét.
Akik meg mégis megkísérelték,
ZALAI KÖZLÖN f
azok a saját kudarcaikon tapasztalhatták, hogy erőiket felülmúló vállalkozásba kezdtek, amil még annyi szavazópolgár sem helyeselt, ameny-nyl egy ajánláshoz elegendő lett volna.
Egyhangú választáson lopja tehál a nagykanizsai választókerület képviselőjévé kikiáltani Kállay Tibort Egyhangú lesz a választás amilyen egyhangú volt mindig, politikai pártállásra való tekintet nélkül az a megállapítás, hogy Kállay nemcsak legtöbbet tehet, hanem legtöbbel teli is kerületéért. Egyhangú a válsszlás annak tudatában, hogy hazája sorsára is gondoló, voksait a nemzet érdeke szempontjából is lalolgald szavazó- polgárok képviseletében csak olyan férfiú állhat ott a politika küzdőterén, akinek kezébe nyugodtan leheljük le nemcsak a magunk kis sorsál, hanem a gyötrődések len-geréből kifelé vitorlázó országunk érdekeit Is.
Fényesen demonstrálta Nagykanizsa, hogy mii Jelent városi életében, politikai hitvallásában Kállay Tibor neve s ez a demonslrácló lelkesedés ünnepévé avatja az ilélelmondás nap|át.
Egyben demonstrációja ez a választás annak Is, hogy az a lelkiismeret, amire Kállay Tibor appelláll, megvan, él és szigorú hatalom Nagykanizsa közéletében, amely — há\'a a magyarok sorsára vigyázó Halalomnak I nem ismer kíméletet, mikor ítéletet kell hoznia. Ez a lelkiismeret kimondta az elhatározó verdiktel. Az llélet a múlton alapszik és a jövőt hordja Indokolásában.
Pusztító hóviharok Európa-szerte
Budapest, december 6 Az ország sok részéből a vasárnapi napon hatalmas hóviharokat jelenlettek. A távbeszélő forgalom sok vonalon teljesen szünetel. Igy összerombolta a vihara Budapest— Bécs-i, Sopron és Oyőr körüli távbeszélő vonalakat is. Használhatatlan a Budapest—Nagykanizsa—Zágráb-! vonal is. A hófúvások több órás vonat-késéseket okozlak. Sok helyütt a távirópóznák mind a síneken feküsznek.
Bukarest, december 6. (Éjszakai rádiójelentés) A szombati nagy havas eső teljesen elzárta Bukarestet a külvilágtól. A lelefonok tönkre mentek. A vonatok, (egyikkel Mária királyné érkezett haza] Amerikából,) kél-három órás késéssel fúlnak be. Most rádióval akarták fenntartani a külvilággal az összeköttetést, de a vihar ledöntötte az adóállomás egyik árbócát.
Newyork, december 6. (cjszakai rádiójelentés) Az Egyesüli Államok északkeleti részén heves hóviharok dúltak. Newyorkban 50 centiméteres-\' hó esett. A nagy vátos egy klll*5 perifériája teljesén el van zárva a külvilágtól. Erős\'fagy kövctkezL\'ll a nagy hó után, melynek löbl/ áldozata van.
Ninosics lemondott
Belgrád, dec. 6. (Éjszakai rádió-jelentés) Nincsics külügyminiszter ma este beadia lemondását. Uzunovics egészen a lemondásáig le akarta beszélni Nincsicsel a lemondásról de nem sikerüli.
1926 december 1.

Drózdi, akit saját lapja szerint „ujjongva" fogadott a nép, még az ajánlásokat sem tudta a pacsai kerületben megszerezni
á nagy „népboldogító" 36 óra haladékot kapóit ajánlásainak pótlásira á lelenyel Tálajító-kernietben is érték meglepetések a kepviseió Jelölteket
Nagykanizsa, december 6 A választási küzdelmeknél lulaj-donképen az ajánlások beadisánál kezd kialakulni a helyzet. Most már, hogy az ajánlási Ivekel beadiák az egyes jelöllek a kerületekben, jönnek a különféle meglepetések, melyek a jelölteket érik. igy nem rilka, sől igen gyakori, hogy egyeseknek va beadott ajánlásai kőzOl sokat érvénytelenít a választási biztos, mint amelyekről kiderül, hogy az aláirók vagy nincsenek felvéve a válaszlói névjegyzékbe, sőt sokszor kiskorúak, vagy más szabálytalan módon került a nevük a névjegyzékbe.
A zalamegyei válaszlőkerülelek ajánlásainak felülbírálását a választási biztosok már elvégezték és most a helybeli nagy meglepelés ulán, beszámolhatunk a pacsai és lete-nyel kerület jelöltjeinek ajánlásairól.
igy
■ pacsai kerületben, ahol három jelölt szállt küzdelembe, Drózdl Qyőzőről, a,nép bsráljáról" dertlll kl, hogy a beadott ajánlásai közül óriási számú érvényleltn, mert Drózdl kortesel aláíratták a Drózdl iveit boldog-boldogtalannal. Különben beszéljenek maguk a számok: A pacsai kerület választási bj_\' tosa ma hirdelte ki az ajánlási/ivek felülvizsgálatát és a köveinkben állapitolta meg az érvénye/ aláírások szárnál:
Bartos János keresmény gazdasági párti, egységespárti hivatalos jelölt 3273 aláírása
közül 2136 Dómján István kisgazdának 959, Drózdl Győzőnek 629 Az összes választók száma 6931 igy Drózdi Győzőnek visszaadtak
az ajánlási iveit azzal, hogy
a hiányzó aláírásokat 36 óra leforgása alatt pótolja
Hogy ez hogyan fog megtörténni arra mindenki kíváncsi, hiszen Dródi 2676 ajánlást nyújtott be és most ha még a törvényben előirt számot sem ludla elérni, bajosan hihető, hogy 36 óra alatl eredményt tud hozni. Drózdl ugyanis, mindenkit megmozgatott, aki csak hajlott a tehcrvonalszámra oszlott ígéretekre és mosl már nem marad ember, akli eltudjon bolondllani.
A letenyel kerületben, ahol eredetileg négy jelölt Indult, szintén hozott meglepetést a válasz-lási biztos dönlése. Igy a
dr. Pozsogár Rízső beadott
2142 ujánlása. kOzül 1571 -et
dr. Somogyi nála 1619 ajánlása közül &M> ot és a
Dobrovlca Milán beadóit 1456 ajánl fsa közül 685-01 érvényesítenek.
Dr. Lakó Imre, mint ismeretes nem tudta megszerezni a szükségei ajánlásoliaí és Igy vliszalépelt.
A .lelenyel kerülelben a törvényen" előirt szükséges ajánlási szám
Ezekből a fenll számokból mosl már tiszta képet lehet alkolnl elsősorban a pacsai kerületről, ahol biztos Bartos János megválasztása. Le-tenyén pedig előreláthatólag pólvá-lasztás lesz.
A letenyei kerületből vell lelefon értesülésünk szerint a hangulal korántsem oly izgalmas, mini voll a tavalyi időközi válaszlás alkalmával és idáig nem is igen van kilátás arra, hogy nagyobb zökkenő fog beállani.
................... ..........,--,-,,,
Egy homokbányában leszakadt kő nalalra zúzott egy tizennégy éves leventét
K hatóságok snrgős beavatkoxása vehetné csak elejét a napi-renden Iíto halalos bánya-omlásoknak
/
Zalaapáti, december 6 homok-fuvarozók feje feleli, de senki sem gondolt arra.
/(Saját tudósítónktól.) Megrendítő Szerencsétlenségnek esett áldozatul a minap egy zalaapáli gyerekember, akinek halála nemcsak egy családot boritolt gyászba, hanem érzékeny vesztesége a megyeszerte ismert intenzitású zalaapáti-i levenleéletnek is.
Klelncrék egész családja el volt foglalva épülőiéiben levő kis házuk falainak felhúzásával. Oll dolgozoll a 14 éves Kletner János Is, a zala-apáti-i leventék egyik legszorgalmasabb tagja. A kis Jancsi a kOzség mc\'lelt levő homokbányából homokot hordott az édesapja szekerén az építkezéshez. A bányában, körülbelül kél méter magasságban egy kiálló homokkő meredezett. A hatalmas kő már régóla függőit olt a
----- --... kviiuuil and, hOSZV azt
eltávolítsák önnél.
A szerencsétlenség éppen akkor következeit be, mikor a kis Kletner Jancsi lapálolgalta a homokot a szekerébe. A két mázsás kő lesza-kadl, olyan szcrencséllenül, hogy a gyermekei agyonlapilolla.
A velőtrázó sikoltásra ojlarohanl emberek már csak a holttestét húzták kl a kőtömb alól, amely Kletner Jancsi gerir.coszlopál két helyen eltörte s a gyermek egész leatét borzalmasan Összeroncsolta.
A Levente Egyesület első halolt-lát impozáns temetésben részesítette Lázár Qéza oklató vezetésével á 120 főből álló levenle-csapal kisérte ki utolsó uljára a szcrencséllenül
Járt, szorgalmas leventét.
Lapunk hasábjain egymás ulán kell hirl adnunk halálos szerencsél-lenségekről, melyekel a homok- és kavics-bányák leszakadása okoz. Lehelellen, hogy erélyes intézkedésekkel ne lehetne emberéletre veszély-telenné tenni a beomlással, leszakadással fenyegető homokbányákat. A hatóságok sürgős beavatkozását most már a borzalmas halállal kimúlt emberek egész sora követeli.
i i i i ..........~ ni i\'I rwiii-wm\' iii n\'w ■ i_ H
Ujabb gyermekvonat indul kanizsai gyermekekkel Belgiumba
Nagykanizsa, december-6
A múltkori gyermektranszport után, mellyel szegénysorsu kanizsai gyermekek mentek a JOlét országába, Belgiumba most ujabb gyermekvonal indítása lelt, elhatározott dolog. Ugyanis Gazdag Ferenc püspöki biztos, aki a gyermekvonatok, Illetve a gyermekek be\'lgiuml üdültetésére a kanizsai gyermekekel előkészül most eljárta, hogy Nagykanizsáról ujabb 18 leánykát visznek ki Belgiumba. Ez az ujabb gyermekvonat Nagykanizsáról lO-éo, pénteken indul Budapestre, ahol a gyeimekeket orvosilag felülvizsgálják és három nap múlva, 13-án Budapestről elindítják Belgiumba.
Érdekei, hogy a mullkor elment gyermekek nagyrésze már mind Irt levelet haza szüleikhez és abban közölték, hogy nagyon jól érzik magukat és valamennyien már két-három kilót híztak a két héti ottlét után. Nagy megnyugvást kelthetett a szülőkben az Is, hogy a gyermekek megírták, hogy a derék belga szülők jó meleg téli ruhával látták el őket.
Perelnek Vázsanyi Vilmou „testőrei"
Budapest, december 6. Vázsonyl Vilmos védelmére annakidején, araikor ellene merényletet követlek el, a Demokratapárt két dijblrkózót szer-ződlelelt. Vázsonyi halálával a két díjbirkózó állás nélkül maradt. Először a Demokratapárthoz, később pedig Vázsonyi fiához fordullak, hogy kárpótlást kapjanak, mert a megállapodás értelmében hetenként egy millió korona fizetést\' kaptak. Ugy a Demokralapárl, mint Vázsonyi lia kérésüket visszautasította, miért is a járásbíróságon perlik a Demokrata pártot lejenként hunmillió korona kártérítésért. Az ügy iránt jogi körökben igen nagy az érdeklődés.
írógép! tekintse meg!
300.000 K havi
részletre kaphal uj, tökéletes Irógípet
íra 3,500.1X0 korona. Unlversal Műszaki Vállalat Budapest,
Hunyadi-tér 3. Megtekinthető ■ có{j utazójánál, Központ szálló 30.ajtó, 2 napig.
1926 december 7
zalai kozloot
Gyömörey Jstvánt több, mint háromezer, Drózdi Gyozot 862 választó ajánlotta a kiskomáromi választó-kerüleiben
H " tendenciózusan terjesztett kiskomAromi hir«kb8l 7
Sztranyavszky államtitkár, Patacsy Dénes, Kóródi-Katona János a kis komáromi választó-kerületben
Nagykanizsa, december Eddig a kiskomáromi kerületben szeneit személyei impresszióink alspjáu ismerteltak a kerület hangulatéi. Minden alkalommal azt irtuk, hogy a községek népe egymás ulán hagyja laképnél a szappanbu-borik-politikával félrevezetett és éve ken át tagadhatatlan .sikerrel" fanatizált tömegeket. Azt Iriuk, hogy Oyömöréyl, mint felszabadilól fogadia és kívánta képviselőjének az a kerület, amelyik ráeszmélt végre, hogy eddig vakon hagyta magát vezetni, hogy eddig odaadott hazafias érzést, egyéni becsülelet, ősi elvekel, mindent hazug igérelér*.
Ma nem impressziók alapján, nem önmagunk által megállapított lények alapjln írunk,
ha hivatalos, semmivel meg nem cáfolható, kétségbe nem vonható számok és Jelentések beszélié-
nek helyettünk. •
A klskomíroml választókerület választási bizlosa kihirdette az ajánlások elfogadásáról szóló határozatát. A választási biztos elfogadta mindkét jelölt ajánlását. Az ajánlási Iveken lévő aláírások közül azonban sokat érvénytelenítenie kelleti a fennálló törvény értelmében. Így
Gyömörey István ajánlását 3019
OrózdI Cyóző ajánlását 862
aláírással logadla el.
Hogy Diózdi Győző 2462 aláírásából majdnem csak a harmada maradi, az nem lepett meg senkit, aki Ismerte, milyen módszerrel dolgoztak az ajánlások összegyűjtésénél Drózdl kortesei. Aláiralla azokat azokat az Iveket boldog-boldogtalan : — csak aláírás legyen. Csak természles, hogy főként azok Írták alá ezeket az Iveket, kikel olt láttunk a községekben ls a gyűlések alkalmával megvonulni a kerilések árnyékában, távol a komoly válaszló-lömegeklől és onnét igyekeztek elhelyezni egyfgy éretlen közbeszólást, ami legtöbbször c-ak megbélyegezte őket a falu népe elölt, de kortes céljaik elérését egy lépissel s™ mozdította eló. Ezek n .kor-lesek", ezek az .ajánlók" kilencven százalékban lejfeles szájú, a választójog korhálárán jóval Innít botorkáló, fiatal suhancok voltak, likn.k
ajánl iveken talált száz meg száz aláírásukat Is törvényszerűen löröltc. Így járt porul Drózdl már az ajánlások körül saját korlesel lelkiisme-rellensége miatt.
Egy hivatalos Jelentés ment a minap a kerületből a belügyminiszterhez. Módunkban állott ebbe betekinteni s igy ismét a hivatalos számok erejével meggyőződést szerezni arió\', hogy a községek kö-zölt csak kevés van, ahol felesben O\'.zlik meg a hangulat Gyömörey és Drózdi között,
a legtöbb községben SO-SO>/t> az arány Gyömörey javára, sói s\'lnliszta Gyömörey községek sem tartóinak a rlikaságok közé mlg lOtPhoi Drózdl község
egy sincs. Hivatalos számok, amik nem szorulnak az újságíró toll színezésére, csak igazolják azt a mullban írottakért.
\'Van ugyan egy-két kisebb község, i\'sy Garabonc, Merenye, Kilimán, ahol a D.-ó/di-tanok felette erős gyökeret vertek, csakhogy ezekben a községekben kevés a szavazó és a komoly, önluda\'os, politikailag érelt lakosság in is Gyömörey zászlaja alatt áll.
Nagykanizsa és a klskomároml kerület hírei A kiskomáromi kerületből érkező híreket Nigykanizsán is naponta érlheiő érdeklődéssel várják. Ezt Drózdi ls észrevehilte, mert minden helivá8áros napon beszaladt a városba és itt részint az azóta betiltott .Magyarok Vasáruapjá"-t osz-togstta, részint egy bizonytalan fajsúlyú kiskanlzfai táborral csodál-tatta magát. Közben nem Icledke-zett meg arról tem, hogy hamis híreket adjon le továbbadás végeit. Ezek a hírek siárnyra kaplak a Drózdi-aulól körülvevő érellen diá-kocskák és néhiny más elvbarát jóvoltából és Nagykanizsán igyekeztek rémhirtkcl terjeszteni arról, hogy milyen abszolút biztos.győzelem vár Kiskomároaban D,ózdira.
Az érvényes ajánlási aláírások száma ezeket a hiteket alaposan megcáfolta.
Különben is ezeket a hiteket csak a pollllkal szlmpalla terjeszti. Akik a híreket elindítjuk, azok „Drózdiért drukkolnak", azok lötfll kerülnek
- ----------- *------, " , Oí\'f. iu.u ftCruiMCI
leheiell szavuk a korteskedésnél, a kl, kiket olt látunk néhanapján Ka
korcsmában a borosfiaskó mellett a kortesszivarok füstjében, de akiknek a szavazó urnáknál még csak fg/-két év múlva Itsz Joguk meg|c-letmi s Így a választási biztos a i
nizsán tüntető Drózdi-autó körül. Ennek a tudósiló-irodának működése azoi.b.-n egyáltalán nem tudja megbolygatni azt az eredményi, amii a hivatalos számok leszögezlek, meit
akihez eljutnak a hirek, azok is jól tudjak majdnem valamennyien, hogy ez a rémhír- manőver nem egyéb, mint máris kudarcot vallott kisérlel arra, hogy kanizsai hangulattal is Igyekezzenek befolyást gyakorolni a ki.Komáromi választásokra.
Csak azt felej\'lk el a cukorka és s-ivar raktár szerepet is belöllő D/ózdi auló tudósllóí, hogy Nagykanizsa nem falu, hanem város, ahol tféle eszközökkel vajmi kevés hatást lehet elérni.
A mai népgyűlések
Kórodl-Katona János volt nemzetgyűlési képviselő ma egész nap a kerületben larlózkodott és Zala-karoson, Oaraboncon, Kiskomárom-ban és Komá/vátoson nagy népgyü-léseket tartottak. Ezekről jjlentik, hogy a választópolgárok nagy tömegei körében ma már az a helyzet, hogy a hangulat leljesen Drózdi ellen nyilvánul meg.
Hogy az Egjségespárlnak és magának a kormánynak mennyire szivén fekszik a kiskomáromi kerület sorsa, azt misem bizonyltja Jobban, mint az, ááfij^az Egysígespárl kiváló vezelő emberei idejönnek a keiülelbe és beszédeket mondanak azok számára, akik még nem ábrán-dullak ki a népbolondlló politikából. Igy már tegnap, héttőn megérkezeti Nagykanizsára
Patacsy Dénes ny. honvédelmi államtitkár,
a baranyaszentlőiinci választókerület immár harmadízben egyhangúlag je
lölt, illetve megválaszt <t! kisgazda képviselője, az Egy<égespárt egyik markáns klsgazdaverére. Keddre virradó éjjel pedig a négy órakor befutó siemélyvonatlat érkeznek *jagykanizsán
Sztranyavszky Sándor belügyminiszteri Államtitkár, az országos választások főlrányltója több neves egységesplrti vezér kíséretében. Ugyancsak az éjjeli vonattal érkezik Gyömörey Q/örgy főispán is Zalaegerszegről.
Patacsy Dénes ny. államtitkár dr. Pllhdl Viktor kormánytanácsos és Gyömörey István képviselőielölt vendege, Sztranyavszky Sándor állam-llikár és az egységespirii politikusok a személyvonathoz kapcsolt szalonkocsiban töltik el az éjszaka hátralevő részéi.
Holnap, kedden reggel pedig 9 íra 10 petekor a budipesti személyvonattal Indulnak a vendégek a kiskomáromi kerületbe, Illetve a komár-városi állomátig utaznak vonattal, onnan pedig Kiskomárombi és még két községbe kocsin.
Azért kellelt így megcsinálni az odautazást, mert autó ,-al a nagy hófúvás miatt lehetetlenség országúton menni.
Sztranyavszky államtitkár, Patacsy DJnes v. nemzetgyűlési képviselő és még a politikusok közül többen Kis-komáromban és még két községben nagy beszédeket mondanak, majd a déluláni léi két órás személy vonallal visszatérnek Nagykanizsára, ahonnan ebéd ulán felutaznak a fővárosba.
A nagynevű polilikusok lálogalása elé nagy várakozással tekintenek a kiskomáromi választókerület polgárai, di ugyancsak nagy érdeklődés kiséri különösen Sztranyavszky Sándor államtitklr kanizsai uijit a kanizsai közönség is.
A kiskomáromi kerülelben rendezett nagygyűlésekről kiküldőit munkatársunk eredeti jelentése alapján szerdai számunkban közlünk részletes ludósl\'ást.
................ ..........r •ri\'i\'i-i-rrrirrirrifj-ijjULtijij
Országszerte folyamaiban van az ajánlások felülvizsgálata
Budapest, december 6 Az ország választókerületeiben még folyamaiban van a benyujiolt ajánlások felülvizsgálása. Áz egyhangú jelölési k száma 86-ra emelkedett. Érvényesi eit Jelölések: Budapest három kerületében a Polgári Egtség ajánlási ivét 52 269-en, a/Demokrata listát 28.924-en a Keresztény Gazdasági Párt\' lislájit 45 881-en, a Szociáldemokrata listákat 23 821-en, a Fajvédő lis\'ál 12 985-en, a Vági-listát 5327-cn Írták alá.
Kaposvár: Ugrón Gibor 2601, Rassay Károly 1546.
Devecser: Sehandl Károly 4520 Rupert R ..retet 036.
Csurgó: Éhn Kálmán egys., Hegyi A\'pid plk„ Slrahlendorff bárót 150 aláirásra utasították.
Szigetvár: Barla Szabó József egys. A két ellenjelöltei 468—554 aláírás pótlására utasították.
Igal: Haller Istvánt 95 aláírás pótlására u\'asitolták.
Marcali: Strausz István 3240 Badn Ignác 1700.
Balatonfüred: Héjj Imre egys,, Nagy L-jos ptk.
Tapolca: Forster Eleksgrárpárti, Terbócz Inre egysp.
Keszthely: Reischl Richárd agrp. Márton J-nS p:k.
Miskolc: Fajvédöpárt 5350 Polgári Egység 3785, Szociáldemokrata-párt 2230 ajanlást nyuj ott be.
Pécs: Egységespárt 7097_Srt>:" ciáldemokrata 24C0, Posta Sándor. 1848 ajánlást nyujolt be. í *
Debrecen: Egységespárl 12 711 (listavezető Bethlen litván) függ polg. balpárl 7450 (Hegymegl-Klss), Szociáldemokrata 5009 (Györki Imre) ajánlást nyújtott be.
Kecskemét: Zsllvay Tibor és Pékár Gyula egyhangú.
t
zalai közlöny
1928 december 7
Nyilt levél Drózdi Győző képviselőjelölt úrhoz
Volna szíves megmagyaráz\' i, miéit kéri L-l faiyó év n.arán levélben atra, liogy villa jani él a kOzviti ésr egy bizalmas UrmészelU ügyben 0 l és gróf Belhlcn Islván miniszterelnök ur közölt és miért iria pár hétre rá, hegy a dolog már tárgytalan?
Mi volt az a bizalmas természetű dologi melyiöl einliiésl telt és mely-iöI oly mélységesen hallgatott választói el6t?
Szívesen vállaltam felszólítására a közvetitést, kizáió\'ag azon önzetlen és hazaliis indokból, hogy a k rulet összes községeinek belbékéjél helyre-állitsam, mely azóla, hogy Ön a kerü\'et kép •iselöje volt f I van dúlva, nehogy magyar-magyarra, falubeli-falubelire gyilkos szemekkel nizzen.
Azt éhajtotlam elérni, hoey Drózdi ur, lehelségél, eszét jóra fordilsa a haza és a kerület Javára, mert mióta Ö a képviselője a kerületnek, parlamenti ténykedésével ezt épen nem cselekedte.
Kerületünk fekele bárány volt a nyájban, hallani sem akarlak róla, zárt ajtókra talált a kerület minden Ugye, mcit éidemlelennek lalállák, hogy vele foglalkozzanak. Megitta ennek a levét minden község. Minden polgár, de legelsősorbait szok, akik Önt megválaszlották.
Egy alkalommal a vonaton öt nel beszélgetve, kérdési lettem Önhöz, vájjon megvannak-e mé> a mészégetői Budán? Ön azt válaszolta nekem, hogy cádla azokat, mett nem volt |ó üzlet és ujságvál-lalalba fektette pénzéi, mert, amint megjegyezni méltózta\'ott: ehhez éri.
Tehát ez |obb üzlet, mint a mész-égelés. Jobb üzlet a népet n.inden-féle .p\'csékkel £s valón,.nságokkal izgatva előfizetőkre szett lenni. Papiroson nyomdafestékkel a népnek légvárakat Ígérni és elégedetlenséget szítani a szivekben. Jobb üzlet egész vidékek békéjét feldúlni akkor, midőn legnagyobb mértékben síült-ségünk van az egyetértésre az országban.
Igaz, bogy a néptéve&zléá jövedelmezőbb a mészkőfejtésnél.
Miért jár falun parasztkucsmába, csizmásan, lőcsősszekérén \'kocsikázva? Miért nem törli le a kulacs száját, midőu a szőllőben iszogatnak a választóival? Mert cz tetszik a népnek I Meghozza neki azt az áldozatot és csak később törli le a száját batiszt zsebkendőbe, mikor nem látják. Pesten meg olyan Unom ruhába jár, hogy a legfinomabb ur is elbújhat meilelte. Mi is egy kulacsból ittunk, egy csajkából ettünk huszárjainkkal a harctéren, de r.em komédiából, nem azért, hogy a nép tetszését nyerjük el, hanem meri szenvedéscinkben eggyek voltunk, együtt védtük a hazánkat, melyet Drózdi ur oly pőrére ve:kőztelcit ellenségeink elölt.
Löcsös szekérről I. osztályú fülkébe veli magát, Pesten autója várja, viszi a pompás lakáfába, melyben szerencsém volt gyönyörködni. Nem irigylem löle egyiket sem, de csak azt állapítom meg, hogy johb üzlet az újságírás, mint a mészégetés! A
megtévesztett magyarok garasából jól lehel pénzelni, a mig elégedetlen ségünket ébren luüja Isriaui. Baj volna, belátnák, hogy m p.tévesilik, meri akkor nem volna etóli;etőjc.
A parlamentben az emigráns haza árulók védelmére kel Dróidiur. Ta Ián ezek is előfizetői, vagy talán az ilyen ilífizetéseknél meg kéne jegyezni: „Felülfizetéseket nem nyugtáz a szerKest.tőség".
Hogyan kerti1 egy kalap alá és egy érdekközösségbe az emigráns hezaáruló és az érdenkezü nv.gvar parasziember, ki mindig büszkén viselte a piros fehér-zöld nemzeti szsllagot
Ö.i nagy tehetség, Drózdi ur, hogy ezl a két tényezőt egy kalap alá tudta hozni.
Egymásközti levelezésünket, miután ez nem lüok, szívesen rendelkezésére bocsátom azoknak, akikel érdekel.
Elhiheti azonban, hogy viselem annyira községünk és hazánk érdekét a síivemen, mint Ön. Politikával nem foglalkoztam soh\', de ezúttal kötelességem a tiszta igazságot megállapítani, abban a reményben, hogy kciü!etünk békéje helyre álljon, ami fotosabb mindennél. Ormánd, 1926. december 6.
Gróf Somssich Antal
Tífusz Németországban
Berlin, dec. 6. (Éjszakai rádió-jelenléi) A potsdami tifuszmegbe-legedé\'ekkel kepcsalalban a lapok azt irják e. ideig 18, mások szeiint 20 megbetegedés fordult dó. A betegség lerjesz\'é\'ét, nini megállapl-lollák nyerslej fogyasztása okozta.
A román királyt megoperálták Bukarest, dec. 6 (Éjszakai rádió jeleméi) A királyi ma Harlmann egyetemi tanár megoperálta. A beteg állapota kielégítő. Vonatkisiklás Romániában Bukarest, dic. 6. (Éjszakai rádió-jelentés) O-nlM-i és Georgini állomások kö. Olt hibás váltóállítás kö vetkeziében egy személyvonat kisiklott. Egy ulas meghalt, többen súlyosan megsebesű tek.
mpi hírek
rAdió-müsor
December I (kedd)
Budapest 930: Hitek, közgazdaság. 11.15: Melodtámák. 12: Hirek. közRazda-ság. 1\'2 25: Breucr Matlannc hcgedüjátékj. 3: Hirck, közgazdaság 4.45: A tádiókiál-lilás helyi td^állomásin fonnia.hangverseny. 7. At Operaház Sámson és l)clila előadása. 7.10: HiabovjzkvJulii etöadiía : A boldigilás művészete. 10: Cikázz
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvári
BOROK
Uterenkint 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
.Vlagyar-utca 74. Telefon: 335.
J<i bor, nem noha. Oyőiódjón mc* róla.
KtAPIREHD
December 7, kedd
Rónud katolikus: Ambrus. Protestáns: Ambrus. Izraelita: Tebet hé 7. . Nap kel reggel 7 éra "33 perckor : nyugszik délután 4 óra 10 perckor.
Mozi. Uránia: A szansxuszi malom, történelmi vígjáték Nagy Frigyes koriból. Előadások: 7 és 9 árakor.
Szezon
Kezdődik a szezon Az ehő báli kommünikék már megjelentek. J\'lzik, hogy ilt is, olt is alakulnak u rendezőségek és sorra választják meg a bálelnököket. Frakk és szmoking egyre sűrűbben kerülnek elő a szek renyekbSt, egyre több az ünnepélyes esll alkalom es észre se vesszük, ill lesz a farsang. Az idő repül alighogy furulyáztunk egyel az őszi sipon, már ilt a léi s alig, hogy egy kicsit megmelegszünk a kandallónál, ablakot kell majd nyitnunk a tavasz-rak. — Egyelőre azonban csak a téli szezon kezdődik, jókedve, fénye, bája viszont ezidén ke ve ebb, mint máskor.
Nem ig-iZ, hogy csak kitalálták és ráerőszakolták az emberre, hogy ros^z kedvűnek kell lenni. A lelkek mélyén van a baj, oll sötétült el minden az utóbbi évek alatt, fiatalokból öregek lellek, öregekből h-Aot lak. Ha igaz. hogy a háborús évek duplán számítanak, ugy a háborít utáni éveket bátran lehel egyenként néggyel szorozni. Egyetlen egy esztendő év ráncalt rajzolja fel a férfi homlokára ma és nincs mosoly és nincs napfény, mely vidámra derítse a kegyelten ráncokat. Elkényszerc detten indulunk neki a téli szezonnak, mely .sokkal több gondol jelen\', mini vidámságot. A magányos ember még csak kijelentheti zordonan, hogy nem megy sehova, de ill van u sok kedves fiatal leány, — apáknak. anyáknak igazán nem lehel szivük hozzá, hogy megfosszák őket u fiatalság örömétöt. Már pedig ezeket az örömöket a szó komoly értelmében drágán mérik ma s mig rózsaszínű tollúkben és selymekben vég\'gleng a :zőke szépség a bálte remben, a szőke szépség édes papája a lűllök és selymek számlájára gon • dol és elborul A gond mélyre ássa magái ma szivekben és mélyre ereszti nyomában gyökerét a szomorúság. Bánat lombosodik fel a szivekből, rosszkedvű gond és ugvan honnan zughalna fel a borult lúlhaláto-i égy óban jókedvű tavaszi vihar, mely az emberi szomorúságnak ezt a rengeteg erdejét letarolná?
Kezdődik a szezon. Ne Jósoljunk, talán jobb lesz minden, mini ahogy reméljük, hiszen a legnehezebbjén már lul vagyunk mindannyian De uzérl eltéved\' a boldogság a téli estéhen és sehogysem tndja megtalálni az ulal hozzánk, didergő magyarokhoz. A iá Isten mégis felgyújt mojd egyszer egy csilagol talán, hogy fényénél ránk találjon...
Endrödi Béla
— Horthy Miklós kormányzó névnapja Murakereszturon. (Saját tudósítónktól.) Murakereszturon, a liianoni Migyaiország egyik végvárában is szép fánnyel ünnepelték meg Horthy Miklós kormányzónak névnapjít. Az ünnepségen, melyen részt veit a murakereszturt értelmiség és a földműves társadalom is, vasárnap délelölt Ilt órakor kezdődőit, amikor is Csóthy Oéza apátplébános ünnepi szentmisét celebrált. Ezalkalommai izzó hazaszeretettől áthatott b;szédel Inlézett a hallgatósághoz, melyben kiemelte a vámőrség nemes és hazafias hivatását a végvárakon. Az ünnepélyes szentmise után a vámőrség llszlikara, Szeinverth Antal körjegyző, Pelhő István murakereszturt állomásfőnök és még sokan közös ebéden vettek részt, ahol Ballabenc Bertalan őrnagy méltatta lendületes beszédben a nap Jelentőségét.
A nagykanizsai törvényszék választási biztosai. A kir. tábla állal a nagykanizsai törvényszék és járásbíróságtól kirendelt választási biztosok ma érkeznek vissza kerületükből, hol az ajánlási ivek aláírásait felülvizsgálták. Mindegyikük a választás nspja előtt újból kimegy kerületébe.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
A Kerékpár Egylet teaestje. A Sluller László államrendőrtégi főfelügyelő elnöklete alatt álló Kerékpár Egylet lelkes működése és a tagok fáradhatatlan buigósága folytán az egyesület napról-napra gyarapszik, fejlődik, terjeszkedik. Taglalnak száma hitről- hétre nő. A vezetőség ragy súlyt helyez arra, bogy a (port-cél mellett a szórakozásnak is hely és Idő szoritlassék, hogy igszl barátságos és egyleti szellem hassa át a tagokat, amelyek a társadalom minden osztályából rekru-tálódik. Vasárnap este második teaestjét tartolta a Kerékpár Egylet a „Bárány" b in levő helyiségében, amelyre annyian megjelentek, bogy mind a bárom terem teljesen megteli. A háziasszonyi lisztet Donálh Károlyné és Benkes Jánosné végezték nagy kedvességgel. Ciakhimar o\'yan pompás hangulat uralkodott, hogy a tea után az ifjúság táncra perdüli és a késő éjszakai órákig együtt tafota a kedves meghitt társaságot.
A | 277. lapszám.
Olvasóink f Apróhirdetés-utalvány |
váfiiák ki és "ít 10 diribllrenklvifott «*)«<»• 3
J X. í körelW .lifflOUiU uUI" | yrizzék meg # *ioy «n<o«xo * r
a? t zalai közlöny kulivá-1
t UU báxkloek Ingyen kóiól egy $ Utalványt jt 13 »xól* terjedheti TT apróhirdetést. V ? £rvíoy»«: 1«7. («bfuir I-
í
Nagy karácsonyi vásár Armuth Sándor és Fia áruházában K
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Legjobb minőségű „Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
I
1926 december 1.
ZALAI KÖZLÖNY
T
— Anyaátorlódás miatt cikkeink egy része, Igy a vasárnapi társadalmi eseményekről szótő beszámolóink Is lopunk kővetkező számára maradlak.
A Nagykanizsai Sakk-kőr tisztválasztó közgyűlése. A Nagykanizsai Sakk-kör alapszabályait, miként már tudósítottunk róla, a belügyminiszter jóváhagyta. Az ideiglenes tisztikar megbízatása ezzel lejárván, a tagokat közgyűlésre hlvla össze, hogy a végleges tisztikart megválasszák. A közgyűlésen Igen nagy számban vetlek részt az egyleti lagok és közfelkiállással emelték határozattá az ideiglenes elnökség javaslalát, mely szerint elnökké dr. Kólnay Gyula, társelnökké Kelemen Ferenc, ügyvezető elnökké pedig Pintér Sándor, alelnökké Kts/aludl Aladár és Schwarz Olló, titkárrá Weiszfeld Ferenc, pénztárossá Schless Oyuia, ellenőrré id. Ueb Oszkár, hámaggyá BShm Józsefet választolták.
= Házi zsúr jótékony célra. Rosenfetd Józsefné, az Izr. Jótékony Nőegyiel alelnöknöje folyó hó 8 án, szerdán délulán lakásán tartandó jólékonycélu zsurján szívesen látja az Izr. Nőegyiel tiszteli tagjait és annak pártfogóit.
— A Kaszinó évi tisztújító közgyűlése. A nagykanizsai Kaszinó folyó hó 26-án délelőtt II órakor tartja meg rendes évi liszlujitó közgyűlését.
Holló Tóni közkedvelt Jazz-Band-Jával szerdától Isméi a Szarvaskávéházban hangversenyez.
— Készül a Magyar Nemes Családok A-S betfls pótkOtete. T. Cím I A Orill könyvkiadó-vállalat kiadásában 1911-től 1915-ig meglelem 9 kötet Kempelen Béla: Magyar Nemes Családok cimü munkához előkészítés alatl áll annak A-S betűs pólkölete, mely 1927. május havában fog megjelenni. Ebbe a pótkötetbe mindazok a családok felvétetni fognak, melyek az 1—IX. kötelekben hézagosabban tárgyal-latiak, azokból kimaradtak s felvételi nyernek benne az 1910 óla magyar magyar nemességre emelt vagy rangemelésben részesüli családok is. Felkéretnek az érdekellek, hogy a családjukra vonatkozólag az I—IX. kötelekben megjelent közleményt az ujabb vagy részletesebb adatokkal kiegészíteni, illetőleg a család nemességére, címerére és leszármazására vonatkozó adatokat a mű szerzőjével (lak.: Budapesl, VIII, József-körűt 2) mielőbb közölni szivesked-lenek. Kérdőivel kívánatra bárkinek küld kitöltés végett a szerző.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmOáruházában.
Tűzifát és szenet
nagyban és kicsinyben aprlt.a ó. hizhoa szállítva
Sternberger- és Mráz
oégaél
vásároljon!
Széchenyi-tér 4.
Tclcton. 398. tóSl
— A nagykanizsai Izraelita templomban vasárnap délulán 5 órakor meglarlotl vallásos délután a hivők igen nagy érdeklődése melleit folyt le. A templomavatási emléknapok hatodik napja alkalmából az ünnepély! Abramovits Márk főkántor vezette be a gyerlyagyujlással. Ezután a templomi énekkar a .Hiszekegyet", majd pedig ugyancsak a főkántor közreműködésével és vezénylése mellet! zsollárl énekel! igaz áhilatol kellő müvészeltcl. Ezután dr. Wtnkler Ernő főrabbi lépelt a szószékre és meleg elismeréssel üdvözölte dr. Kiss Arnold budai vezeló főrabbii ezen állásában ellökött negyedszázados papi jubileuma alkalmából. Dr. Kiss Arnold a chanuka-mécsesek lángjáról mint az örök isteni szellem szimbólumáról szólott, mely a ludomány, a világosság, a szerelet és hazaszeretet kiolthatatlan és mindenkor győzedelmeskedő erejét kölcsönzi mindazoknak, kik az éleibe s az örök éleibe vetett hittel, önérzetes s megalkuvást nem ismerő akarással az islcn( szellem szolgálatába szegődnek. A vallásos délután a Himnusz eléneklésével ért véget. A legközelebbi kullurelöadás folyó hó 19-én lesz, mikor is dr. Szabolcsi Lajos, az .Egyenlőség" főszerkesztője fog előadni.
— Egy szélhámos garázdálkodása Zalában. Zalamegyében az utóbbi időkben egy ismeretlen egyén szélhámos garázdálkodott, aki a Ma^r Országos Ttlzolió Szövetség kiküldöttjének adta ki magát és pénzeket vett fel, sőt nem egy helyen fogatot kért, amivel egyik községbői a másikba utazott. Az alispáni hivatal midőn értesült a csalásról, azonnal elrendelte, hogy a hatósági közegek indítsák meg a nyomozást és kerítsék kézre a veszedelmes szél-hámosL
— Holló Tóni közkedvelt Jazz-Band-Javal szerdától ismét a Szarvas-kávéhazban hangversenyez.
— Palin község ünnepe Miklós napján. Pílm község d:rék hazafias érzésű lakóssága vasárnap cmclke-d:(t hangulalu ünnepség kirelében ünnepelte meg Horthy Miklós Magyarország kormányzójának nevenapját. Vasárnap este csaknem egész Palin lakóssága összegyűli Szabó István palini gazdálkodó vendég szerelő házánál, ahol Jakab/fy Ferenc községi biró méltatta a napnap jelentőtégét. Ismertette szép beszéde keretében. Horthy Miklós kormányzó életének nagyságái és munkáját, meljet végzet Magyarországért. A lelkes közönség sokáig maradt együtt és sürün éltette a kerület közszeretetben álló jelölljél Gyömörey Istvánt.
— Felavatták a kaposvári ipa-rosszékházaL A kapjsvári iparosok egyesűit társas köre tegnap, vasárnap délelőtt avatta fel újonnan épült j székházát, fényes ünnepségek közölt, ! melyen részi vetlek a helyi előkelő- j ségeken kivül a főváros több Iparos I tekintélye. !
Id&járás
A nagykanizsai mcteorologtal meg-llgycló Jelentése: Hétlón a Mmtrsik-Iel: Reggel 7 órakor +0 3, délután 2 \'rakor +10, este 9 órakor +1-0.
Szélirány: Egész nsp Északkeleti szél.
Felhőzet: Egész nap borult.
A Meteorológiát Intézet jelentése szerint változékony, szeles idő, sokhelyütt csapadékkal (inkább havazással) és hó-süllyedéssel.
= A Polgári Egylet Mikulás-ünnepségén elveszett egy eSernyő. Becsületes megtaláló kéretik adja le azt Dr. Mutschenbacher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök kezeihez.
— Meghalt a leforrázott gyermek. Egyik múlt heti számunkban megírtuk, hogy Varga István barraki lakos, gyárimunkás négy esztendős József nevü gyermekét súlyos természeti! baleset érte. A gyermek a lakásban magára ránto\'.t egy forró vizzel telt edényt, mely borzalmasan összeégette testét. Beszállították a korházba, de mint azt akkor is megírtuk állapota annyira súlyos volt, hogy kevés reményt fűztek életben maradásához. Most a kisgyermek, szenvedett égési sebeibe belehalt. Szigorú vizsgálat folyik, hogy megállapítsák, hogy a halálos szerencsétlenségért kit terhel a felelősség.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, KlrAly-utca 10.
— Műkedvelői előadás Kisko-máromban. A kiskomáromi tűzoltók lelkes műkedvelői gárdája november 28 án nagy sikerű műkedvelői előadást rendezett. Színre került a .Sárga csikó" cimü hatásos népszínmű, melynek hálásabbnál-hálásabb szerepeiben a műkedvelők ambíciójuknak és tudásuknak legjavát adták. Az előadást végig nézte a környék és a kiskomáromi földbirtokos társadalom több neves tagja. Ugy erkölcsileg, mint anyagilag szép eredményt ho2o;t a műkedvelői előadás. A bevételt a tűzoltó zenekar hangszerbeszerzésére fordítják.
fSsííSfiP
Az utcák kemény gránitkövezete minden lépésnél teljes mértékben igénybeveszi a szervezetet. Oly betegségeknél pedig, arne-lyekitél mozgás szükséges, alig néhány lépés után már növekvő fájdalmat érez az ember.
Epekő, vcsebaj, lábfájás vagy idegességben szenvedőknek vcdckezniők kell a járás közben fellépő kíméletlen rázkódta-tásoktól. Legegyszerűbb és legolcsóbb eszköze ennek a Palma-kauc»uk sarok. A P a I m a-k 3 u c a u k sarok használata nem fényűzés, sót az olcsóbb és tartósabb a bőrsaroknál. Aki Palma-sarkot visel cipőjén, élvezni fogja lépeseinek jóleső rugalmasságát és nem mond le róla többé. jm
■OZGÓSZINBÁZAK
Uránia kedden 7, 9, szerdán 3, 5, 7, 9 órakor: a német filmgyártás egyik remeke, A szanszuszl malom töitínelmi vígjáték Nagy Frigyes korából 10 felvonásban. A film Nagy Frigyesnek egy malomtulajdonos ellen indítóit, történelmileg ismer! pőrétől szól, amely pörben a nagy császár csatát veszteit. Tömérdek humoros bonyodalom szövődik e per és a mellék epizódokként szereplő szerelmi históriák köré. A film főszerepéi a hires Frigyes alakiló, Ollo Gebühr és Hanny Weissc jilsza.
Világ csak szerdán 3, 5, 7, 9 órakor: Hegyek ördöge, egy bitor fickó kalandjai 6 felvonásban. Arizona legromantikusabb vidékén lejátszódó történet, főszerepben Jack Hoxle. . t
KÖZGAZDASÁG
TéSMI
Az irányzat a mai értéktőzsdén tovább javult, melynek oka a spe-lüdácíó további vásárlási tevékenységé oen keresendő. Dacára annak, hogy később nyereségbizlositó eladások történlek és külföldről kedvezőtlen hírek érkeztek,a tőzsde mégis megtartotta nyitási irányát. Éz az örvendetes jelenség azt bizonyilja, hogy a budapesti tőzsde önálló. A hangulat mindvégig barátságos volt, a bankpapírok is javultak.
Párta 2070 00, Undort J513-25, Newarork 5I8»,J. Brüssel 7210. Milano 2255-00, Amsterdam 207 25, Berlin 12325. Wien 73 t/s, Sotla 37500, Prága 1535-00, Varsó 57-50, Budapest 72-60, Belgrád 910.00, Bukarest 275 00.
I kmUjMti Tfotfa Mtt-tarri*
VALUTÁK Lengyel 7220-8060 Angol I. 345675-7675 Cseh k. 2108-13 Olnár 1252-32 Dollár 71050-71350 Prsucta Ir. 2727-2787 Holland 28475-625 Lel 368-382
Léva 513-519 Líra 3017-3077 Márka 16934-16994 Schlll. 10038-78 Din kor. 18970-19030 Svájci tr. 13755-805 Belga tr. 9907-9947 Norvég k. 18015-75 Svédk. 19010-70
DEVIZÁK Amsterd. 28500 600 Belgrád 1256-62 Berlin 16949-18999 Bukarest 370-380 Brüssacl 9912-9942 Kopcnb 18970-19030 Osilo 18015-75 London 345675-6675 Milano 3037-307? Newyork 71280-480 Pária 2707-2747 Prága 2110Vi-17t/z Szófia 513-519 Stockholm 19010-70 Varsó 7840-8040 Wien 10052-10082 Zürich 13760-800
Terménytőzsde
Bnza llszav. 75 kg-os 392.500-395.000. 76 kg-os 397.500-400.000 77 kg-os 400.000 —4O2.500. 78 kg-os 405.000- 407.500. egyéb 75 kg-os 3S2.500-385.000. 76 kg-os 3Í7.SOO 3EIO.COO, 77 kg-os 391.500—3941000 78 kg-os 395.000—397.500, rozs 297.500-300.000. takarmányárpa 222.500— 227.500, lórárpa 325.000—365.000, lab 227.500— 232.500, tengert ó 265.000—270.000. repce 565.000-570.000, köles 190.000-200.000, korpa 162.500-165,000.
SertéfflUár
Felhajtás 3500. melybíl eladatlanul vlstta-m.irsdt 1860 drb. ösórendo 13.750—19.250, szedeti 17.000—17.500. szedett kólép 16.000 -17.500. könnvU 15.000-15.500, elsórendu öreg 17,Ot»-l7JÓO. másodtsndll 16.000— 16.500. angol sílldó 17.000—fa^OO. szalonna nagyban 20.500 21.000. aslr22.000 - 22.500, lehúzott hus 21.000—23.000, szalonnás (él-sertés 20.000.—22 500. Az irányzat lanyha.
Kiadja: Zrínyi Hyoaialjnr és ISayy-kemkaiM W, lagjkulxu
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
(Hlr<lató««k dlj. sióra llzetondő)
Ai apojhlidclíi din 10 szóig SO f 1114 r. n citnszó ■ minden vastagabb belliből itt., nó Ut azónak szimittatik. Minden lovibbl szó dija S 1111. A hlret.ti.t dlj atgrs t tjcatondö i (OígilnUdó bozziszimlUsiva]
Háztulajdonosok (iojolmíbo I
Hflt íiiTHítíiít lakásába JBSS
len ajánlatot SzCc.cn,1 és Frlo.x
vízvezeték telszereléil, toutő és egészségügyi berendezést vállalatitól. Részlelllzclésie la. előnyös leintelek mellett. 3984
Autó Austro Fiat 2 catotérlival, csukott Cl nvllolt, nigyon olctón eladó. kedvező fizetéssel Is Cini: Kaulmann, Sngái-ul 50. Teleion 319. vagy 167. 4021
Balatonkai-asxtur fürdött ló lór-Mtaa íilelliclylség lOtdíldényrc bérbeadó. Bővebbet Fmst Lajos, listalonkeieszliii.
BalatongyAi-ók nanyköaaéfl ka. tárában |egy hold pttma szótő (Old. tele torgalva és itzilag ojlvinnyal elrakva, tajla épült kél szoba, konyha, pince, préthéz lilitló és pattival eladó. Drólkeilléssei körülvéve a két ndvsr. Alkalmat helv nyugdíjasnak. Bővebb felvIlJgosiUst ad Lengyel Lajos malomtulsjdonos lislalongyorök (ZsU-°"S>t) 1124
1328 december 7.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felej hetetlen leányom, illetve nővérünk GSdc Ilonka
elhunyta és temetése- alkalmából részvétükkel igyektztek fájdalmunkat enyhíteni. ezúton mondunk hálás köszönetet.
özv. GBde Itnréné és leányai.
Egy Jókaiban tevő gyalupad szerszámokkal egytltl megvételre kerestetik. Rleb-ner, Klnlzsy-utea 21. 2-2 4138
TótitarUara vállalunk 30 -49saatva«-martiil, esetleg 300 birkát is, több éves teles haszonra. Dr. Szabó Islván Csengerv-
»t _________tin
Magyar utca 80. sz. alatt OQ/ helyiség műhelynek, vagy lakásnak azonnal kiadó.
______ 2-1 4173
Megtakarított pinzekel Mz\'osan és ma. í gas kamattal helyezhet <1 KöxpoMibank Kálmán Lcónit Nagykanizsa. Kirilyulca 31. ___3-1 -1167
Hibás alma tOOO-ISOO koronáéit kapható Áival [UMeraalelében, Magyar-utea 25.____2-t 4172
SaJAttof-móaü vörös és t.hér u|
t*>ril tO.OOO K-étl niétl - Palza Józscí Aipidulca 19. .4109
Eladó egv gyermek vaságy és egy "igy sertését Kikóczj-Dtca 14. -4166
Köszönetnyilvánítás.
Mindazok, akik felejlhetetleit édes atyám temrtéséti niegjc-Icntek és akik részvétükkel fájdalmamat cnyhitcilék, ezutrn is fogadják hálás kösmneiemcl Nagykanizsa, 1926. dec. 6
özv. Fllszár Sándorné szül. .Mittll Anna
a legszebb ajándék I
Képes árjegyzék bétmentve.
Magyar Foto-lpar
Budapest, Király-utca 69.
1927. évi
NAPTÁRAK
mindenféle atokban és célra kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében NAGYKANIZSÁN.
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest tegelsőrendu, modem, csalidt szállója az
István király szálloda
VI., Podmaniczky-utca 8.
Mérsékelt iraki Központi fűtés, minden szobiban hideg és meleg folyó vlz. lift.
Szobák 40.000 kor.-túl.
Aayugati pályaudvar közelében/
rs
i nagykanizsai országgyűlési kcö-TiaelÖTálasitókeruleT választáji bizottságának elnöke. /
Hirdetmény
A nagykanizsai országgyűlési képvlselöválasztókerülét választási biztosától vett értesítés alapján közhírré teszem\', hogy kép viselővé egyedül
Dr. Kál/áy Tibor
nyug. m. kir*pénzügyminiszter jelöltetett.
Nagykanizsán, 1926. december hó 6-án.
Dr. I-ábián Zsigmond
__választtat bizottsági elnök. \'
I0U1 SZÖVETKEZETE!
nUKST, II. IKII^-ltl l (oditt Iritiil Iá 2.)
Teljes lakásberendezés a lep- I egyszerűbbtől a leggazdagabbig cl elsőrangú kivitelben. - u
KOGSZ PCCSI FIÓKJA.
Értesítés.
Uj őszi és téli angol axövotclnk
megérkeztek. Olcsó árak, nagy wálaaxták.
Cikkeink közül külön említést érdemelnek : választékos mintázatuknál é* meg-bizható minőségüknél fogva: férfi öltöny. felöltő, átmeneti kabát ét téli kabát szöveteink u. in.: kamgarn, whypecord, covcrcoat, venls, shet-Ifliul, dour. velour, eredeti cromb! stb. továbbá gyapjú khaki és egyenruha
szövetek és felszerelési cikkeink Francia gyártmányú selymek, ®t»ú é» gyapjú lecu|abb mintázatú n ö i divntkclrnék, ruha, pongyola,
őszi éi téli női kabátokra. Nagy választékban chiffonok, vásznak.
takarók, paplanok, damastáruk, törülközők, ktsz ruhák, kötött áruk, harisnyák, kezdve a legolcsóbb minőségtől a legfinomabb kivitelig. Elsőrendű minőség, méltányos Arak--
KOGSZ íiójt. Pécs, Király*. 22.
^Telefon 3-87.
Royal ExchangeAssurance Corporation
Angol Biztositó Intézet zalamegyei fSűgynSksége
Telefon TI. szám,/ KESZTHELY. Alapítási év 1720.
Tarlelókok flssasgo i 15,800.000 angol font sterling.
Elvóllal I TÜZ-, jég-, betöréses lopás , szavatosság-, chonnuage-, baleset-, üveg- és autó-összblztosltást kartcllcn klvfll és igy dijakban lényegesen o:cióbb. Helyi ügynököket november l-ig bezárólag felvesz.
1925. évi díjbevételi 6,089.807 angol font.
Már most
rendelje meg az 1927. évre szóló
naptárszükségletét
a Zrínyi Nyomdában,
hol legolcsóbb árban, Ízléses kiállításban kaphatók
irodai előjegyző és falinaptárak.
A nagykanizsai tílr. Járásbhósáiz mint telekkönyvi hatóság.
ötdi\'lk. 1926. szám.
árverési hirdetmény-kivonat
Kautniann Károly nagykanizsai laltój végichajlatőnak Somogyi József és neie Petó Rozália, Pető Ferenc és neje Andri Katalin végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság Széles Ferenc és neje- Andri Anna nagykanizsai lakósok u(óa[ánlata következtében az 1908: XIII. L-c. 27. 6 a értelmében ujabb árverést rendel el 11,629.350 K tőkekövetelés, ennek 1925. évi augutz-tus hó 19. napjától járó IWo kamata, 70.IS0 K óvási-, 4000 K óvás közlési-. <W, váltódij-, 4.743500 K eddig njegállapilott per- és végrehajtási és az árverési kérvényért megállapított 432.500 K költség, továbbá ugyancsak Kaulmann Károly végrehajtató javára Somogyi József és nerc l\'etó Rozália ellen 731201 K lökekövet? lés. ennek 1920 március 15-tól járó havi t-5« o kamata, 30.450 K óvási-, 4000 K óvás közlési, W/o váltódíj, 1,344.000 K, 75.000 K bejejtyzési Illeték eddig megil lytitott per- és végrehajtási is árverést kérvényén megállapított 132300 K költség, végűt ugyancsak Somogyi Józaet és neje Petó Rozália végrehajtást szenvedők ellen a csatlakozottnak kimondott Trans-danubia 1-gyesült Gőzmalmok R. T. nagykanizsai cég javára, ennek 9,845.000 kor. tőkekövetelése, ennek 1925. évi december hó 16. napjától táró havi 190. kamatai, 1,212.500 K eddig megállapítod per- és végrehajtási és az árverési kérvényért megállapított 33IJ00 K költség. Szllcs Ferenc nagykanizsai iakós Javára, ennek 16,503000 K tőkekövetelése, 17.COOOOO K tőkének 1925. november l-tftl 1926 Január 1-ig, 16500.000 K lökének pedig 1926. Január 1-tól járó havi kamata és 532 500 K eddig megállapított per- is végreh3jtáli és az árvetés! kérvényéit megállapított 835.0CO K költség behajlása végett a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa r. t. városban fekvő a a nagykanizsai 8221. sztjkvben A t 144. hrsz. a. foglalt s belsőséget képező és Somogyi Józset és neje nevén álló hlzas ingatlanra 27,500.000 K kikiáltási árban, a nagykanizsai 8370. sztjkvben A I 1-2. sorsz. s 16ÍVc 4. és 170(4. hrsz. alalt foglalt éa Petó Ferenc fa neje Andii Katalin nevén álló házas belsőségre 25.300.000 K kikiáltási árban elrendelte.
Az árverési 1926. évi december hó 18. napján délelőtt 10 órakor á telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében jogügyi palota földszint 12. ajtó) fog-
Az árverés alá kerilló Ingatlanok a kikiáltási árnál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árveiclnl szándékozók kötelesek bánatpénzei a kikiáltási ár 10-o-ál késipénzben, vagy az 1SS1 : LX. I -c- 42. §-ában meghatározón árfolyammal számított óvadék-képrs értékpanirosban a kiküldöttnél letenni. hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezésiről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni ia az át-veiési leltételeket aláiml (IS8I : LX. t.-c 147., 150, 170. §§.; 1908:XL. t.-e. 2I.§>
Az. akt az ingatlanért a kikiáltási árnál magatabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanattnyi százalékáig kiegészíteni (1908: XU. 26. 6.)
Nagykanizsa. 1926. évi október hó 30. napján.
A kiadmány hiteléül llorvith s. k., Mikó s. It.,
ktr. Ibiid. ItSí tica.tötUit.
öl
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca II. Telefon: Teréz 3t-tó.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részéri.
Reklámtervckct készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olenbcck Károly.)
90. évfolyam, 278. szám
Nagykanizsa, 1926 december 8, szerda
Ar. 2000 k.-n.
ZALAI
m m
POLITIKAI NAPILAP
i> IMMHM fht L M.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Uj idők
Irta: Sztranyavszky Sándor államtitkár
Választ a nemzet. Megmondja mit akar. Irányt S2ab. Célokat tllz ki. Eszméket dob let és temet el. Megválasztja azokat, akik a nemzeti szuverenitás közvetlen tényezőiként, éveken át a nemzet gondolkodásának, akarásának, aktivitásának reprezentánsai lesznek.
Természetesen olyanokat választ, akiknek vére egy az övével, akiknek lelkiismerete gondosan őrködik a magyar jövő sorsán.
/I demagógia ideje lejárt Ennek a sokat szenvedett kornak sok megpróbáltatáson átment emberei különbségei tudnak tenni tények és álmok, igazságok és Ígéretek között.
— Könnyebb száz palotát Ígérni, mini egy kunyhőt megépíteni\'. — régi igazság, melynek ereje ma érvényesül már. -<
Hiába, a fényes áérándok néha becsületesen elképzelt, de soha meg nem valósiiható délibábja, hasztalan a ravasz és nekünk oly idegen társadalomtudományi és politikai dogmák lidérce, a háborút járt és forradalmat megélt\' magyar tudja, hogy az clsó ködkép csupán, szép, de veszedelmes mámornak gőze. a nvlsodik nieg csalóka fény, ingó lápi tüz, mely nem kincsei takar, hanem ingoványt.
A realitásnak, a pozitívumnak mindent magával sodró ereje, a háború utáni időkben egyre hatalmasabban érvényesült. Nemcsak nálunk, de az egész világon igy van ez.
A politikai és közéleli lézengők hangos frázisai nem robbannak már. A komoly, nagy gondolatok, nagy eszmék, nagy igazságok fiirdctőinck egyre több hivük van! A politikai élet hisztériája, mely még pár évvel ezelőtt oly sok államot lelt súlyos beleggé, elmúlt. A gyógyulás lassú, de biztos. Első jele, hogy többé nem a tömeg formálja a maga képére a vezetőket, hanem az elhivatott vezetők irányítják a tömegeket, azok a vezetők, akik a reális étet s a lehetőségek gondos mérlegelése után koruk és nemzetük szellemét megértve tudnak akarni és cselekedni.
Ez az uj igazság, a háború utáni időknek ez a nagy igazsága az oka annak, hogy minden olyan ^lárt, felfogás, programm — amely nem bir reális tartalommal és nem tud a maga élére egy a kor és a nemzet szellemétől áthatott vezetót állilani — cl kell, hogy bukjék. Elbukott Európa-szerte, elbukik nálunk is.
El fog tehát bukni, minden olyan orientáció, mely abból a téves felfogásból indul ki, hogy a nemzet élete kávéházi asztalok, sötét red.ik-C1\'ók, politikai lebujokban folyik. Mert a nemzet igazi élete a falvakban lolyik, a halk harangú fehértemplomok körül, ezüst levelű jegenyék
alatt, rozsdaszin barázdák fölötti melyekből egy példátlanul dicsőséges mull emlékeként halott hösök csontjait szántja ki az eke. A nemzet igazi élele a bányákban folyik, lenn a fekete mélyben, ahol a hegyek sötétlő torka ásit és sárga arany közt széntárnák alatt, messze ágazó vaserek partján kisért a bányarém. A nemzet igazi élete a gyárakban (olyik, a füstbe boruló kémények tövében, hol érc gépek Obién izzik a munka, verejték csorogásközbcnkészülazáru. A nemzet igazi élete a kisipari műhelyekben (olyik, ahol a régi céhek nemes tradíciói étnek. A nemzet élete szolid kereskedők boltjaiban és a hivatalok asztalainál lüktet.
Ez a nemzet igazi élete. Aki nem érti meg ennek az életnek a szívdobogását. az nem érdemli meg, hogy bármily vonatkozásban részesévé legyen annak a hatalomnak, melyet ez a dolgozó, fáradó, izomszakadásig erőlködő nemzet reprezentál.
A háború utáni idők másik figyelemreméltó jelensége, a nemzett gondolat intenzitásának nagyszerű megnövekedése. Nemcsak a par lance nemzeti kormányok vézwte államokban látjuk ezt, hanem azokban az országokban is, melyekben a szocialisták vannak többségben. A .nemzetköziség" puszta ideotogia lévén — realitások és komoly eszmei tartalom nélkül — semmikép sem elegendő arra. hogy reá konstruktív elgondolásu állami élet legyen fel-épitkető Mint tagadás, mint puszta ncgáció — fegyver. A vele való iáték olyan, mint a fegyverrel való játék. Végzetes bajt okozhat akkor is, ha rossz szándék nem irányítja a kezet, amely tartja. Mint konstruktív alkotó gondolat nem állhatja meg a helyéi. A történelem, az idők, az élet legnagyobb gondolatának, leggyönyörűbb érzésének, a nemzeti gondolat-nak, a nemzeti érzésnek helyébe nem tud, nem bir más gondolatot, más eszmét, más érzést tenni. Tagadja azt, ami megvan. S olyat imputál, ami nincs meg s talán nem is lesz meg soha. De még ha meglenne is, akkor sem volna a ható ereje akkor.i, hogy — mint puszta tudományos tézis — a nemzeti érzést, ezt az élő valóságot ellensúlyozhatná. Épen a szociáldemokrata mentalitáshoz legközelebb álló francia kormányzat példája mulatja, hogy az \'internacionális gondolat mint olvad fel a szélsőséges nemzeti érzésben, tisztára nacionalista, sót kifejezetten imperialista célok szolgálatában.
A nemzeti gondolatnak ez a világ, szerte tapasztalt előretörése nem maradt hatástalan a magyar munkásságra sem. A magyar munkásság — mint önálló gazdasági és politikai faktor - ezidószerint még oly rövid életű, hogy önálló tradíciói nem alakulhattak még ki. A lóidtól alig
! hogy elszakadt ipari és gyári mun-; kásáinkban ösztönösen és elolthatat-\' tanul ég ma is a bazai rög szeretete I és hogy idegen eszmék, önző, sok-! szór lelketlen irányilók befolyása ! alatt szóval, néha tettel is megta-! gadták hazájukat, ennek oka jórész-ben a polgári társadalom nemtörődömsége, tudatlansága és velük szemben tanúsított bizalmatlansága volt. A munkások magukra hagyatva a többi társadalmi osztály részéről tapasztalt ellenszenv miatt, könnyű prédáivá leltek minden demagógiának. Ue a lelkük és a szivük mindezek dacára megmaradt magyarnak. S most amikor az államhatatom megértő, becsületes szándékkal közeledik hozzájuk, mikor súlyos helyzetükben hónuk alá nyúlva, megsegíti őket, magyar érzésük, hazafiságuk, melyet eddig a szakszervezeti terror és a rosszul értelmezett pártfegyelent az intcrnacionátizmus szük gátjai közé szorított kiárad s ledöntve minden akadályt, meg lógja találni az utat a magyar nemzeti állam nagy rezervoárjához, melynek egyik fő tápláló ereje éppen a mogyor munkásság öutudatos nemzeti érzése lesz.
A magyar munkások ép oly fanatikus katonáivá válnak majd a nemzeti eszmének, amilyen fanatikusai,! múltban a nemzetköziségnek voltak. Ennek az örvendetes átalakulásnak a jelei már mutatkoznak. Céltudatos becsületes munkával, erős akarattal, ez a lehetőség valóra lesz vállható. Nem hiszem, hogy rossz próféta vagyok, ha azt mondom, hogy a magyar munkássig már a most folyó választásokon is ráeszmél arra a nagy és meg nem másítható igazságra, hogy legelső sorban és minden fölött magyar. És ha ez igy lesz, akkor kétségkívül, az lesz Bethlen István gróf öl éves kormányzásának legnagyobb eredménye és az öt ért
sok, tudatlan és méltatlan kritikával szemben, — legnagyobb elégtétele.
Amikor a második nemzetgyűlés szerepéi és munkáját nézzük, két dologról nem szabad elfelejtkeznünk. Először arról, hogy kritizálni könnyű, alkotni nehéz és hogy különösen nálunk nagy a kritikára való haj-\' landóság. Másodszor meg arról, hogy vannak, akik azt hiszik, a méltóságot gőggel kell viselniök és gőgjükben beburkolózva, nem látják korok s idők járását, eszmék hullámzását s igy nem tudják, hogy a nemes értelemben vett konzervativizmus azonos a nemzet nagy érdekeit teljességükben felölelő lassú, de folyamatos haladással.
A kritikusoknak azt mondjuk, amit Wilde mondott nekik: .Kritizálnia csak annak szabad, aki legalább is egyenrangú szellem azzal, akit kritizál." A reakció hirdetőinek és a reakciólót félőknek pedig megmagyarázzuk, hogy Bethlen István gróf konzervativizmusa egy fegyelmezett, logikus törvények keretei közé szorított evolúció, amely befelé kultu-rát, anyagi jólétet, rendel, nyugalmat s az alkotásra hivatott nemes ener-gi4k egyesilését hozza, kifelé pedig hatalmi súlyt ad, tekintélyi biztosit s uljál egyengeti egy boldogabb jövőnek.
Ez a konzervativizmus nem a meglévő. politikai, gazdasági, társadalmi\' és halalmi erők örök életre szóló bebalzsamozása. nem egy a haladás útjába gördített szikla, melynek a történelmi osztályok szerepe ad diszt és ornamentikát, hanem egy nagy és kipróbált politikai irányzat, mondhatnám, a mai kor uralkodó eszmeáramlata, mely az állam legmagasabb érdekében a nemzeti haladás és társadalmi, problémák megoldásának szempontjából ki akarja zárni a rizikói, hogy az evolúcióból még egyszer revolució lehessen.
........***.............................. jjvj\'jjjj
Mai nappal megkezdődtek a választások
Budapest, december 7 (Éjszakai rádiójelen/és.) A választások » holnapi nappal megkezdődnek. December nyolcadikán száz-négy kerületben és a pestkörnyéki hjtromos keiülelbin 108 mjndálum felett szavaznak. A 108 kerületből egyhlngu választás lesz 53 kerületben, ahol egyszerűen csak kihirdetik a szavazás eredményét. Ezek az egyhangú szavazások a következőképen oszlanak meg: 46 egységes-, 5 keresztény- és / fajvédő párti, ötvenkilenc keiűietben szivazas tesz.
Beivatott politikai körökben az eddigi egységeipírii egyhangú választásokon kivül még 30 — 35 mm-dátumot számítanak a holnapi n p folyamán.
Erős küzde\'cure van kilátás Vácott, abol Szabőky Alajos államtitkár
áll szen.be i a szélsőséges legitimista i gróf Andrdssy Oyulával, Itt is Sza-\' bóky győzelmét veszik biztosra és ugy hiszik, hogy Andrássy nem lesz tagja az uj országgyűlésnek.
A másik kerület a Budapest-környéki, ahol az Egységespárt listavezetője Hermann Miksa kereskedelmi miniszter.
A pestkörnyéki kerületben a mull választások alkalmával az öt mandátumból 3 a szocialisták, I az egységespárt é*-T"a demokratáknak jutott. A mostani választásokon a Jelek szerint csaknem bizonvos, hogy az cgységesplil legalább 2 mandátumot kap. A többi pártoknak egyetemei számítanak. Di nincs kizárva, hogy a szociálisták és a demokraták együttesen csak egy mandátumot kapnak.
zalai közlön f
Monoton színién blzios Pakots bukása, ugvanez a helvzcl a pilis iörösvárl kerületben, ahol Páka-Pivny Béla győzelme hiilos.
Bcavalolt politikai kőinkben lud-Iák azt is. bopv a holnap eldöntésre kerülő 108 kerületben a szociálisak és a demokraták egvültr*cn nem számithalnak többre, mini 8— 10 mandátumra.
A kormánypártnak ezt a fénves győzelmi esélyeit, mini egv előkelő politikai faktor mondotta munkatársunk előli, abbm kell keresni, hogy a» ország lelkében az Egységespárt politikája erős gyökeret vert. Az embereket most elsősorban a kenyérkérdés érdekli, ezt pedig csak -.\'r kormány tudja elsősorban megoldani, mert a nemzet áll er alkalommal Bethlen István grif politikája mellé is amellett demonstrál, mikor Ilyen Imponáló többséget ad neki.
A Szent László cserkészcsapat tagavatása
NűsrykanlzM, december 1 Nagy családi ünnepe voll vasárnap este a nagykanizsai 77-es Szcnl László cserkészcsapalnaka Rozgonyi-utcai tornateremben. Hosszas szünetelés Illán ismét 26 cserkész újoncot avatott fel Horváth József cserkész-parancsnok. A cscrkészavaláson olt voll a piarista reálgimnázium cserkészcsapatának parancsnoka Krizsala Ferenc tanár, Tóth Móric szenlferenc-rendü hitlanár. Porédus Antal igazgató és mások.
A bevezető énekszám ulán, mely az ünnepségei megnyilolla, a 26 újonc a pódiumra lépett. Egy asztalon a cserkészjelvényck: a cscr-készing, kalap, jelvény, bol, síb. Majd Horváth József parancsnok megkezdene beszédét, amelyei először az ifjakhoz, majd a szülőkhöz intézett. Rámutalva a cserkészet jel-lemfijleszlésére és nevelésérc.
A függöny legördül - és néhány pillanat múlva Icljesensscrjtész formaruhába ollözöllen jelennek meg a • 26-an, akikel a közönség lelkesen megéljenez. Elsőnek az őszszakállu Mikulás-bácsi (Gráf Mátyás; üdvözli az uj cserkészeket, mini a megjelent közönséget. Majd egy kedves kis cserkész jelenetet mutatlak be, ami sok derültséget kelleti.
Ezután a 77-es cserkészek táborozás-bemutatása következeti, amely alatt dr. Kerkay József irredenta énekét adták clö.
Némi szüncl után a cserkészek teát szolgállak fel a közönségnek majd lovább folytatódon a músor szavalat, cserkész szindarab, ének — a legjobb hangulatban, egyazon gondolatok és érzéstlek családjában míg az éjszaka mindenkit hazatérésre nem késztetett.
1926 december 8.
A kiskomáromi választókerület kisgazdatársadalmának impozáns megnyilatkozása Bethlen István gróf politikája mellett
A belügyi államtitkán a gyűlölség helyébe a szerototet, békét és a nemzati össze, fogást hirdette — Patacsy Dénes kisgazdavezér szózata a föidmives osztályhoz Az Egységcspárt diadalmas útja a föld népének szivéhez — Mit tett az országért Bethlen István — Gyömörey István kerületének lelkes hangulata győzelmet jósol
Sztranyavszky államtitkár, Patacsy Dénes és Erődy-Harrach Tihamér nagy beszédei
a komárvárosi és kiskomáromi nagygyűlésen
Nagykanizsa, december 7 (Kiküldőit munkatársunktól.) Mint tegnapi számunkban közöltük, Gyömörey Mván, a kiskomáromi vá-lss\'iókciü:et egységerpárti hivaialos jelöltjének lámogatásara több neves egységespárti politikus, közluk Sztranyavszky Sándor államtilkár, az országos választások főrránvitója is le-jőlla kíslomsromi választókerületbe.
Patacsy Dánét nyűg. honvédelmi államtitkár mér hétfőn érkezeti Kanizsára, mig Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár keddre virradólag balnali 4 órakor jött meg kíséretével, kik közölt helyei foglalt Ertdy-Har-rach Tihamér, Kohut Adorján, akik valamennyien Patacsy Dénessel együtt már mcgvá\'agzrott képviselőknek tekinthetők kerületűiben, mert egyhan-gu\'ag lelöllék őkel. Zalaegerszegről megérkezel\' Gyömörey György főispán, mig N-gykanizháról részt vell a kft gyűlésen többek közölt Orley G.örgy kormáuylólanácsos, kir. közjegyző Is.
Az előkelő vendégeken kivül Getse, Gelsesziget. Bocska, Magyarszerda-. hely, Zalaszentbalázs községek koi-> döitsígei minlegy kél v3suli kocsll \' löltöitek meg.
M\'kor « szcmélyionsl hcfu\'olt a
kiskomáromi állomásra, olt mát nagy tömeg vária az előkelő vendégeket, akiket lelkes éljenzés ulán Takács István gazda, a kiskomáromi cgysé-gespárl vezetőembere üdvözöli, mire Sztranyavszky államtitkár válaszolva kijelentette, hogv Örömmel jltl ide, hogy a néptl ill is felvilágosítsa. Majd Török J Inos komárvárosi jegyző üdvözöl.e at államtitkárt. Az állomástól hoiszu kocsisor vitte a vendégekéi a közvégb.-, ahol ekkorra már zsúfolásig megleli az iskola tágas terme.
A neves politikusokat és Gyömörey l.lván jelöllel nagy lelkesedéssel éi-jenezrék meg a polgárok, miu\'án Sován Jtnos községi biró nélránv szóval megnyitotta a gyűlést. Elsőnek
Sztranyavszky államtitkár cmelkedell szólá-ra:
Polgártárs,.k.\' Szereteti Magyar Testvéreim!
— Messze utakról, messze vidékekről joilcm magukhoz, hogy hirdessem itt is ez igazságot, melyei nem is kell nekem hirdetnem, mert ajpk már bevésődlek a maayar nép lelkébe. Sokan hirdetik magukat a nép barátjának, de én azt mondom,
n . <. ? f f b°rá\'ai\' akih Hyiilölkődést hirdetnek, akik ellentéteket sz,tanok, hanem azok, akik cselekedni és dobozni akarnak ennek a szerencsétlen országnakaz érdekében Tekintsünk vissza, hogy mi volt négy év elölt ? I Nem voll békesség, nem voll szerelel \'az emiierek közölt, hanem gyűlölettel és ellenséges szem mel álluk szemben egymással. A küifjtdöii sem voll egyetlen barája sem a magyar nenizelnek. A pusztulás szélén állunk, de amióta gróf Bethlen István (N.gy éljenzés) vclte k.\'zébe az orszíg sorsának iranyiiá-sál, azólo visszatért a szeretel, az egymást megbecsü\'cs érzése él visz-
szatért a lelkek egycnsulvn. Most már azok />-, akik eddig csak gyűlöletei hirdetlek, ke.de-nek észretérni és belátják, hogy Igy nem lehet országol építeni. Kérdezem maguktül magyar lestvéreim, ki végez nagyobb rrun\'.ái, nzok-o, akik Ígérgetnek és mennyországol jósolnak, dc akik kenyeret adni nem tudnak, vagy azok-e, akik : eredménnyel dolgoznak.
* Times a magyar választásokról
London, december 7. A „Ti-nes" nagy cikkben foglalkozik a magyar választásokkal és megcáfolja azokal a hécsi híreket, mintha a választás n<-m lenne a n\'pakaralínak szabad megnyilvánulása. Gróf Bethlen István miniszterelnökről a legnagyobb elismetés liangjin nyilatkozik.
ígérni könnyű, dc eredményt adni nehezebb.
És Bethlen István gróf (É jenzés) miniszterelnök ezt a munkát vállaira. Es mindezért a nagy munkáén, mindazért a küzdelemén, amii ill bem és kint az orstágon kivtll folylaíotl a magyar nemzet lalpra állításáért, nem kér há\'ái. nim akar toszöneiei, cs ík azt kéri, h\'igv bízzék benne a magyar nép és segítse öl tovább nagy nemzeti munkájában.
— Az emberek nt.n igen szerelnek hátássk lenni, a kormány sem számit hálára, de mégis lá\'j\'ik, hogy oz egész ország hálát érez akkor, mikor most megmutatja a sok egyhangú választással, hogy egyeiéri Bethlen politikájával. Hálát éreznek most mlndizok, akiket nem vakilollak el a féktelen izgalá-sok, ígérgetések szalmaláigjj.
, ----- ----- ---------- M ■■
En Mayer János löldmivelésügyi miniszter ur (éljenzés) ne. vében is jöttén:. — 0 nem jöhetett, bár szeretelt volna de csaladt gyasza van. Kis unokája fekszik ravatalon. Az ö nevében is szólok maguhhoz és kérem, hogy azt a nehéz munkát, amibe fogotl a kormány támogassák, hogy szerencsétlen hazánkat, minél előbb talpra állithassuk. — Zalavármegyc a régi világban egyike volt azofcn-* a megyéknek, aliol a legnagyobb vall az ellenzékieskedés. Alikor azonban voll érlelnie, mert idegen kormányhatalmai érzelt .ti nép magán, de
ma a magyar nép lelkéből fakadt kormány végzi n súlyos, felelősségteljes munkát
é< most kéide/em én. ha a \'íormány küzd é< a nemzetin dolgozik,
van c helye az ellenzékieskedésnek? \\ Mi ellenzékicskcdni, ugy mini régen nem lehel, meri m;g keli éreznie ; minden magyar embernek, hogy ma ; innck az oiszágnak azok alapiljík ! meg a jovójél, akik önzetlenül, ál-
dozatkészen dolgozni akarnak. Ma kormányon lenni nem dicsőséges és élvezeits dolog, hanem áldozaihoza-tall jelent, mert dolgozni és alkotni csak minden erők larbavelésével lehet! (Nagy laps és éljenzés.)
— A munka célja pedig az ország helyrehozása, az ezer esztendős Magyarország visszaállítása. (Éljenzés.) D.\' látjuk, hogy még mindig vannak cmocrek, akik meggyanúsítani képt-sek és hinlik a gyűlölködés magvait. A nép fogékony Is etre, de ezek az idők elmultak, ma olyan időket élünk, mikor szeretet, összefogási, békét ét nem harcol, gyűlölséget hirdelüok. Én nem gyűlölködést és ellenségeskedést hirdetek, én nem akarom az ellenfél személyét bántani, bár találnék elég mondanivalót. Éa meg akarom nyerni a magyar emberek leikéi, hogy érise meg az idők szavát és álljon olyan ember mellé, aki ugyanezt hirdeti. (Felkiállások: É jen Gyömörey látván I)
— Gyömörey Istvánnak, a maguk jelöltjének nem volt szüksége arra, hogy képviselő legyen, ó a képviselőséggel gondol és súlyos köteles-ségleljesilésl vállalt magára. Ellentétben atzal,
nkl magukat csak arra használja fel, hogy a maguk vál Ion emelkedjen fel és önző célokra használja fel mandátumát, a beléje helyezett bizalmat.
N:m olyan emberekre, banem ilyen emberekre van szükségünk és van szüksége a nemzetnek. É« ilyen embert küldőit a kerületnek gróf Bethlen Isván miniszterelnök Gyömörey István személyében I
Sztranyavszky államtitkárt beszéde Illán peicckig éilcllc a h-dlgalóság. Sürün hangzott a lelkiállás:
— Éljen gróf Bethlen Istvánt Éljen Gyömörey István I
E/urán nagy ügyelem közöli Eródy Harrach Tihamér kiváló egységei-párti politikus emelkedett szólásra, aki a kővclkczóket mondotta többek közölt:
— Tiszteli polgártársak: Én is azok közül való vagyok, akit egy-hangulag küld a kerületem a parlamentbe. Az országnak a választói mir mosl kéthármad részben Bethlen Islván gróf pártjának adlak egyhangúlag mand itumot. Ez a gondolkodóba kell ijlscn mindenkit, hiszen
lia jő az ország két harmad részének a mostani kormányzat, akkor jó kell legyen a másik egyharmad-nak is
és mégis csak az kell legyen a jó politika, amit ez a kormány folytai.
— A magyar nép ludja, hogy máról holnapra nem lehet löldipa-radicsomot varázsolni a romok helyérc. Igérclicl nem lehel egy népet boldogítani, mert a Tisza Duna közöli az ilyen népbolondilókat meg sem
I&6 december 8
fcA\'LAl KOILŰNV
hallgatják, hanem .odább állj\' t mondanak neki, Most már inrgnézi a magyar, hogy igazé, amit igerés nil lehet belőle. Én büszke vagyok arra, hogy négy esztendő óla egyetlen hazuf igéret sem hagyta cl a
— Belh\'en Istvánnak meg van a képessége és olyan líilin, r.ki .dolgozni akar és lud a magyar népén. Mindig kiilizálják öl ií, mert kritizálni is könnyű, de ugy lálom az államtitkár ui Őméltósága sem jött
számat. Én most is azl mondom, • volna ide Mayer János miniszter ur hogy hazudik mindenki, aki lor.bel | helyen, hanem egy becsü\'elcs ma-jgér, mint amennyit adni lud. ; gyar embert kellene támogatni. Ma amikor az egész ország Bethlen István mellett áll, ne csúfolják meg magukat, ne legyenek maguk, akikre ujjal mutogatnak az emberek, hogy ez a kerület, vagy ez a Komár-város volt az, amelyik elfordult Bethlen István becsületes
magyar politikájától. Kérem magukat tissla szívvel all- | érdekében cselekszik. Tehát mlnd-|anak oda amellé a lobogó mellé, 1 nyájan kell, hogy mellette legyünk ahol a nemzelépilók nagy tábora i és dolgozzunk, mert van. A többség az országban Bethlen I könnyű a sebeket mutogatni, melleit áll, amellell a Bethlen, akii | azzai az ncm gyögyul meg. az egész világ Irigyel lölünk és ha ■ E,ckcl a Mbckel ,
ilyen kiváló embert küdöl .de ma- j n|0!llrii ko,má csjn^a hjnem
(í ií\'íiSif l ií . Károlyi Mihalyék 1918-ban, mikor í?fT 1^SOIií,lt mtg wl /u a \' » magyarral cldooattak a egyvert jó Istenlól is étlessse soká I (Hosszas ■ ■ ■— • \'
éljenzés és taps.)
A nagysikerű beszéd ulán Patacsy Dénes, nyug. honvédelmi államaikor, a népszerű kisgazdavezér beszéli: — Testvéreim l Eigem isabatanva-uenllórinczi kerület immár hirm-d-tzor választ meg egyhangúlag. Beszédemben nem akarok személyeskedést, de megkell mondanom, hogy az én személyemet is gyakran tette guny tárgyává és becsmérelte le Drózdl ü/öző lapja, a .Magyar Ugar\', de most is azt mondom, hogy aki egyszer hazudni mer, az többé hitelt nem nyer. Már pedig ez a lap sok mindent hazudott rólam. Azt is hazudták, hogy a kisgazda-képviselők otthagytuk Nagyatádi-Szabó Islván politikáját és elárulták öt és összefoglak a grófokkal. Igen összefogtuk egy gróffal. Ez a gróf pedig" Bethlen Islván miniszterelnök, (nagy éljenzés) aki odahriQia nagy erdélyi birtokait az oláhoknak és idejötl, hogy felépítse a rombadóit nemzetei. 0 a békét és a munkál hirdeti, aki pedig nem igy lesz, az nem az ország
aki Nagyatádit cserben hagyta, aki a kisgazda Patacsy Dénest és Mayer Jánost parasztoknak, csizmásoknak, nem parlamentbe valóknak nevezi.
— Mert, aki engemet, vagy a föld-mivelésügyl minisztert csúfolja ki, az magukat csúfolja ki és azt nem hiheti, hogy a tenyerükre veszik.
— Kérem léhát ezekulán Ö-tOket, küldjenek a parlamenlbe olyan embert, aki odavaló és megállja a helyét. Én is demokratikus gondolkozású ember vagyok, de ncm olyan Rothtensteln Mór-féle demokráciás. Ne hagyja magát lóvá lenni senki. Nem volnék ember, ha nem szerelném a fajtámat és nem mondanék Igazat, de
én mindig olyan demokráciát akarok, mely a falunak, annak társadalmának megadja a becsDIetet és a magyar embert megillető tisztességet belőle. (Éljenzés.)
— Testvéreim, ha valaki váltót ír alá, jól nérze meg a fedezetet. Én jótállóként jöllem magukhoz Gyömörey Istvánért, ö maga bevallja azt a váltót, mely a magyar becsületből fakad. Nem vigéckedem itt, hogy mandátumot kapjak, de
ncm szabad, hogy ez a kerület szégyenfoltja legyen az országnak.
Lángoló lelkesedéssel logadta a hallgatóság a szónok szavat és a beszéd végén, mikor a gyűlés véget \'rt, percekig éljenezlék a jelenlevő vendégeket, a községi bíró köszOnö
és ela>kudták a magyar hazát a cseheknek, oláhoknak és szerbeknek.
Beszélt ezután a forradalmak szerepétől, melyek romlást hozlak a ncmzelre, majd igy folytatta:
— Aztán jott Bethlen litván és sorra vette a külföldet és a mindenkitől elhagyott, letiport nemzetet elismertté telte. Ebben a nrhéz munkádban, a küllöldön a szökevények, akik emigránsoknak nevezik magukat, meg akaiták akadályozni Bethlen Istvánt és éveken kérésziül támadták. Ezeket a szökevényeket pedig innen belülről fűlik azok, akik létrának akarják felhasználni a becsületes magyar lalu társadalmát, ilyenkor a választásokon az izgalrs nagyban folyik, mert ez épen olyan, mikor egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy akó ecettel. (Nagy derültség.)
— A kormány pártjának egy mandátum nem sokat számit, de ügyel jenek arra, hogy
nz egész ország gazdatársa-dalmn magukra néz és ügyeli azl, hogy azt az embert valasszák-c meg újra,
szavai ulán az államtitkár és a több: politikusok kocsikon
átmentek Kiskomárombs, ahol a Korona emeleti nagytermébe, melyet ez alkalomra szépen feldíszítettek : egymás hegyin-hálán szorongott a temérdek nép. .Miután a vendégek elhelyezkedtek, Pujcsár Oyörgy községi biró megnyitotta népgyűlési.
Elsőnek Sztranyavszky államtitkár mondott hs\'almas beszéde\', mely zengzetes, étces O\'gánumán, mint egy lelszabídiló hangja szült az emberekhez. Felszabaditóé, akinek nípbolondílása után a lelkek felszabadítása következik.
— Zimankós, cgísrséglelcn idő ben jtmsk emberek, hogy a kötelességüket, önzetlenül, bszahasan lel lesiuék. Él is egy világító sug»n akaiok engedni a rmguk lelkébe. Én egy olyan kerflietb:n káplánt egy hangú iclöiésl, Salgótarjánból, ahonnan 1919 ben Kun BJla államfelforgató szerencsétlen politikája ki indult és altol a mostani időkig szocialista képviselő volt. Nem tudom elmondani, milyen hatással volt az rám. mikor gról Bethlen Islván! (éljenzés) a bányamunkások kalap levéve percekig ünnepelték. És mi lehel az oka annak, hogy igy megváltoztak? Az, hogy a telkekből kipusztultak « nemzetközi eszmék és vissza-
költözött a lelkekbe az Isten Imádata, a Haz.u szeretete, amelyet éteken át kiűzött onnan a ncmrclkózi demagógia. Egy nemzet, mely egészséges talán kibírja a gyűlölködést, de egy nemzet, mint a miénk, mely beteg és mosl lábba-dozik, az nem. Most a situnk szélétől csak akkor luduuk virszalán-lorogni, ha a csonka ország nyolc millió magyarja megérti egymást. Azért jöttem ide, hogy beletigyem a lelkekbe a szeretetet és megértést és kiöl.cm a IcIkekbJI a gyűlölködést, mely hamis jelszavakkal megmérgezi a lelkeket.
— A magyar nép nevében netn beszélhet más ember, mint olyan, aki megvalósítható eszméket és elveket hirdet. Figyelmeztetem önöket, hogy
nem szabad olyan embert támogatni, aki csak a romboláshoz ért és gyűlöletet szít és aki Ígéretekkel félrevezeti a népet Ncm ilyen embert, hanem olyan emb:rt kell támogatni, aki bajigér valamit az meg is tudja tartani, amil igér.
Erután Bethlen hatalmas és fel ncm (rlékethe.ő írunkásságát méltatta az államtitkár, majd igy loly-tattaj.
— És amig Bethlen dolgozott, szomorú, tfSfcy ak.sdtak olyanok is, akik innen belülről elgáncsolni szerelték volna.
— Kérdezem kedves Testvéreim, maguktól, hogy amikor kevéssel ezelőtt szocialista salgotarjini bányászok kalaplevéve ünnepelte gróf Bcihlen Istvánt, akkor hol a helye
ennek a kerület választópolgárságának ? Ott amellett, akit gról Bethlen István méltónak talált és kiszemelt, Gyömörey Islván mellett I (Percekig tarló éljenzés és taps.) Az impozáns tömegű gyűlésen beszédeket mondottak Eródt-Harrack Tihamér ée Patacsy Dénes, akinek szavai nyomán ujull erővel szakadt lel az éljenzés a/, emberek szájából.
A ntgystkcrü beszédek után Gyömörey István képviselőjelölt emelse-dett szólásra és néhány keresetlen szóval megköszönte a kerülelbe érkezett szónokok támogatását és Ígéretet tett, hogy a kerületből neki átadott zászlót diadalra viszi. Egyben kérte a Mayer János földmive-lésügyi miniszter képviseletében is megjelent Sztranyavszky államtitkárt, hogy mélységes családi gyásza felelt a kiskotnáromi kerület választó-po\'gátságának nevében fejezze kl részvétét.
Ei után a megjelent előkelőségek Péczcty László kiskomároml földbirtokos házához vonultak, ahol kedélyes uzsonnázás közben az első poharat Gyömörey István győzelmére ürilcilék.
Egy óra ötvenöt perckor a Budapest felöl Jövő gyorssal Sztranyavszky államtitkár, Gyömörey főispán,\'Eródy-llarrach Tihamér, Kohul Adorján, visszautaztak Nagykanizsára, ahol az állomáson ebédeztek, majd a három órá; pesti gyorssal visszatértek a fővárosba.
Patacsy Dénes ny. államtitkár és nagyobb kísérete délután Balaton-magyarodra mentek, ahol ugyancsak nagygyűlést tartottak.
A „Zalai Közlöny" ingyen fotografáltatja le minden előfizetője gyermekét
Gyermek-szépségverseny művészi felvételekkel
4 Nagykanizsa, december 7
Kedves meglepetéssel szolgál a .Zalai Közlöny\' karácsonyra minden előfizetőjének. Minden elölizelönk, aki egy igazoló lapért kiadóhivatalunkban jelentkezik és azzal elmegy h\'ahn és Társa Zárda-utca 6. sz. a. lévő, teljesen modern, művészi nivóra cmcil fenyképész-múlermébe, ott teljesen díjtalanul lefotografáltathatja gyermekéi, kivel részt kiván venni a kanizsai gyermekek szépségversenyén.
A gyermek-képeket csoportosítva ki fogjuk állítani egyik legforgalmasabb kirakatban. Amelyik gyermek a „Zalai Közlöny\'-ben a jövő héttől kezdve található szavazó-lapokkal a szépségverseny! megnyerni akarja, annak életnagyságú olaj-portréját fogja a Fahn és Társa cég díjmentesen megfestetni.
A lolografálás végeit mielőbb, de legkésőbb december 20-ig kell jelentkezni.
Sztranyavszky államtitkár nyilatkozata a Zalai Közlönynek
Százhetven—hetvenöt egységespárti mandátumot jósol— Az ország hangulata mindenütt nyugodt — Elismeréssel adózik a klskomá-romi kerület polgárságának öntudatos és fegyelmezett magatartásáért — Véleménye a Budapesten várható eredményekről
Nagykanizsa, december 7 Stlranyavszky Sándor belügyi állam titkárnak,azorszagos képviselőválasztások fővezérének kanizsai itt idézése méltán keltetett nsgy érdeklődési, annál is inkább, mcit személye a legutóbbi cgyhtngu jelolictésévcl az országos pahtikai élei homlokterébe kcrülL
A Zalai Közlöny munkatársának alkalma nyloti ma bcszélg- test folytatni Sztranyavszky államtitkárral a Budapest— kanizsai gyorsvonaton, ahol első osztályú fülkében fogadta munkatársunkat az államtitkár, aki a következő aktuális dolgokal mondotta a választásokkal kapcsolatban : — Az ország hangulalál leghűbben azok az egyhangú választások
• t
fejezik ki, melyek már eddig is imponáló számban nyilvánosságra kerüllek. Ezek bizonyságai annak, hogy az ország közvéleménye egységesen tömörül Bcihlen István gról nemzeli alapon álló reálpoliliká|a melleit. \'
— /I magyar társadalom minden rétege ladatára .ébredt annak, hogy jelszavakkal, könnyeima ígéretekkel nem lehet magyar jövőt megteremteni, mert itt őszinte munkára, rátermettségre van szükség.
— Méltóságodnak mi a véleménye az ország hangulatáról a választási izgalmakat illetőleg — kérdezte munkatársunk.
— Az ország hangulata egyébként i« nyugodt, menmlndtnkibU-
4
HALAI KOZLOW
1926 december 8
tns abban, hogy Bethlen István pártja a választásokból fölényes nagy többséggel kerül az u] országyülésbs és ezzel az ország közvéleménye biztosítottnak látja az újjáépítés további nagy munkáját.
Ezufán a budspes\'i választási várható eredményeket illetőleg kért nyilatkozatot munkatársunk.
— A Budapest székesfővárosi választások ugy hiszem, s:intén az ország közhangulatához megfelelően fognak lezajlani és keserves csalódást fognak hozni azoknak a szélsőségeknek, melyek azt hiszik, hogy Budapest ellentétben magával az országgal, m3 >s az övék.
— !>zámszcrint hogyan véti méltóságod az egységespárl esélyeit ?
— Véleményem szerint az Egysé gespdrt kap 170—175, a kormány-támogató kereszténypártok és pár-tanktvaitek 30 — 35 mandátumot kapnak.
— Mi íz véleménye méltóságod nak a ma látottak ulán Zalamegyét illetőleg ?
— A ma tapasztaltak megszilárdítják azt a regényemet, hogy Zalavármegye, az a régi Idők tipikus ellenzéki vármegyéje egységesen, vagy legalább is elenyésző kivétellel fog sorakozni a kormány munkája mellé. Nagy örömmel és megnyugvása! láttam a bejári kerületben a polgároknak nyugod: és öntudatos magatartását, ami bizonysága arnak, bogy itt is sikerült eloszlatnunk a frázisokkal megtévesztett hibedíl-meket.
*
Sziranyavszky államtitkár egyébként, b)r azt hiszem nir.es napi négy óra pihenője és mindennap az ország mis és más részében jár, beszédeket mond, intézi a belügyminisztériumban a választások ügytit, friss színben van, Jókedvű, lekötele zően udvarias és figyelmes minden-/ kivel szemben és a komárvárosi té kiskomáromi gazdákat egészen .elragadtatta közvdltn, meleg modorával. /
Miközben robogunk Nagykanizsa felé és cigarettAval szájába/ kitekint a hófúvástól fehér.-e /gipizelt mezőkre, biztosan az Jutott e<zébe, hogy megérdemli ez a zalai nép a fáradságot, hogy kinyissák a szemét és vezetőt adjanak/neki, mert nem is olyan rossz fa[f& nép ez.
U. Gy.
Eltalálta
Móricka azt mondja ebédnél a tatájának: /
— Tata néz} rá erre a levesre, mert nagyon .
— Na és rjllt használ az, ha ránézek?
— A máma azt mondta neked tegna, hogyha csak ránézel, kileli a hideg.
Karácsonyi gyermeksaeépség-verseny Nagykanizsán
Ingjon fotogfalál la minden oyi
.Nagykanizsa, december 7 (=) Életrevaló éj N-igykanizsin edoig nem szerepeli oileliel kivan kedveskedni egy u| nagykanizsai fényképész-cég. Szépségversenyt ten-dez a nagykanizsai gyermekek közt a karácsony és u;£v KOrOtli időben. A versenyben résztvenni kívánó gyermekeket a Fahn és Társa nagykanizsai (Zirds-ulca 2) finyképesz-míllcrembcn dreember 5-én reggel-tói ke dve december 20-ig bármikor
6ptmx
teljesen ingyen lefényképezik. A képek a Tolnai Világlapjában lógnak ugyancsak díjmentesen megjelenni. Az összes képek kiállításra kerülnek Nagykanizsán Is. A szavazd! a Zalai Közlöny-bea található szavazólapokon történik, melyeket a kiadóhivatalba kell beküldeni. A szavazás napjai december 20—30 ig. Amelyik gyermek a legtöbb szavazalol nyeri, nyereményül megkapja saját portréját életnagyságú olajfestményben.
Majd kiiér Trianonra. Trianon nem csüggeszt el bennünket: csak még nagyobb tellekre sarkal... Ausztriában pap az Államfő — folytatja, Franciaországban ügyvéd, de Magyarországon a kormányzó csak katona leliell Majd hl eljön a nagy nap — amelyéri miudannyian imádkozunk — akkor olt is leszünk mindannyian és a magyar haza teljességében isméi a miénk lesz.
Siomtwjhy- százados rövid, de jiügyaros érzéstől átitatott beszéde "nagy hatást vállolt ki a közönség soraiból.
Major tizedes Vály-Nagy Káioly költeményéi: „Miklós napján" nagy lendülettel szavalta cl.
Nagy hatást ért el Lengyel G/uli kánlor sajátszerzeményü melodrámái i: „Magyar feltámadás", melyei Vidákovlls Gyula szakaszvezető adolt elő halaimis erővel és magyaros érzéssel. Az énekbelétct Lengyel Gyula karnagy vczényletele alatt az alhszképzőiskola férfikara énekelte, mialilt a háttérben kigyulladt a vi lanylény Horthy Miklós olajfestésü képe alatt és a zászlók Összeölelkeztek.
Az ünnepély a Magyar Hiszekegy előadásával ért véget.
A honvédség Horthy-ünnepélye
NigylunizM, december 7 A honvédség legfőbb hadurának, Horthy Miklós kormányzónak névnapja alkalmából vasárnap délelőll hazafiasünncpélylrendezeltazUránia-szinházban, amely ezúttal is zsúfolásig megteli disies közönséggel. Az ünnepély — mint moden alkalommal, amikor b iziezredtrík hazafias ünnepéiyl rendez— nagy gonddal volt öiszcállilva és a !cgleljes?bö siker jegyében folyt lev-A lcrem magyaros moiivumokkal voll feldi-szllve, a darutollas\' vilézek arcán a jövő nagy gondolatának Itlzrózsája égen. /
Az ünnepély a Horlhy-indulóval vetlc/kezdetét, amit a háziezred zeriekara Weekl Gábor karmester -vezénylete ala\'-t adott elő.
Szombathy Pál százados ünnepi beszédében vázolja Horthy Miklós ifjúkorát, magasan Ívelő pályáját, amely Medua di San Giovanninál tetőfokát éne el. A flottalázadást Horthy Miklós fojtotta el. Éi amire alig voll példa, liaial volla és főleg magyar volta dacára kinevezik tengernaggyá. Szeged—Siófok—Budapest Tiszántúl Hoilhy Miklós diadalútja volt. És amikor azulán szabiddá leli a magyar haza, Horihy országlása alatt a béke és rend lelt ismét úrrá. Hit éve már, hogy Horthy Miklós kivezelle a magyar népet a Golgota u\'cájából és ráterelte arra a biztos útra, amelyen ha lalán már mi nem is, de gyermekeink bizlosan elfognak julni a magyarok Igéretföldjére. Ha megbecsüli a külföld — mondja, a kardunkat bxsülte meg. Ha reszketlek tőlünk, a kardunktól reszkettek.
Hivatalos Istentiszteletek.
A kormányzó névnapja alkalmából hélfőn a felsőtemplomban ünnepi istentisztelet volt, amelyen a honvéd tisztikar, katonaság, a hivaVjIos testületek, az ifjúság és nagyszámú közönség részt veit. Az istentiszteletet Gazdog Ferenc püspöki biztos tartotta. Az evangclikus templomban Horváth Olivér vezető lelkész tarlóit islctiliszleletel, amelyen vitéz Horváth Gyula ezredes élén a tisztikar, a hatóíáíok képviselői és az iljuság részt veit. szép számú közönséggel, i
Kolovrath gróf filmet rendezett: Práter Mici
Bemutatja az Uránia szombat és vasárnap
= Az előadásokat csak f.-lnőftek nézhetik meg.
A régi Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkedvesebo, legeriékescbb filmimatőije Kolovrath Sasdu gtóf volt, ez a bécsi mágnás, aki elsőnek emeile a tugy vona\'uság méreleiie az osztrák film gyártást s aki ma is elnöke a bécsi Sascha filmgyárnak, amelynek sludióiból kerüllek ki Kertész Mihály méltán nagynak nevezeit filmjei a Sodorna, Rabtzolga-császárnő, — az idén pedig az Aranypillangó.
Nemrégen Kolovrath gróf maga rendezett egy filmet, a Práter Micii, amely film egészen uj és egy mágnás elgondolásához mért egyéni csapásokon halad.
A film főszerepét Nita Natdi, a Póramoun\' nagyszciü slaija, a Tízparancsolat pompás alakú demi-mondja alattija, akit a film főszerepének eljátszására Kolovrath gróf áldozatkészsége hozoil Bécsbe. A f,lm ceéíz cselekménye 5 perc alail jálszédik le a bécsi Práler barlang-vasulján
A jugoszláv kormány beadta lomondáaát
Belgrád, dec. 7. A szkupstlna mai ü ése mindössze egy negyedóráig lirtott. Az elnök lelol\'-\'as a Uzono-vics miniszterelnök levelét, amelyben bejelenti azősszkotmánylcmon-disát. A levelel tudomásul vették. Utána a sekupstina bizonytalan időre elnapolta magát.
Belgrád, dcc. 7. A király újból megbízta Uzonovicsot a kormányalakítással.
Olaszország protektorátust oállalt Albánia felett
Belgrád, december 7. Az olasz-albán szerződés értelmében Olaszország prolektorátust vállalt Albánia Ideit, ami azonban sérti a jugoszláv-oiasz szerződési. Jugoszlávia orvoslásírt a Népszövetséghez log fordulni s ha nem kan igazságot ez ügyben, kilép a Népszövetségből Az eseményekkel kapcsolatban Jugoszláviában katonai átcsoportosulások lesznek szükségesek. A jugoszláv kormány hangsúlyozza a Magyarországéi Jugoszlávia közölt fennálló jiv iszonyt.
Belgrád, december 7. Jól értesült helyről nyert értesítés szerint Albániában politikai események készülnek.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
Xc.itbrtycn t i .Z.1.1 KOiWoy. kc.rlh.lyl IIU-,ii li\'.\'i:v,u!i,iin Klil.luer-ule. 13. "ia ~ BuJijr U fllcM hlrUp-l4bf.oin4njroM.llnll Koi-■\',lh Uj™ uK. Rl.i.tti O.jí\'l do&lavJrad., ErrdtNl <:ií:,cí Ur. Sr.w ullm 1 .-..1 Somai i\'.r. Titir.r Ic.r (. ri^iiiMniidnii..
Barta Miksa divatáruhazában
(Nagykanizsa, Föut az Első Magyar Biztositá palota)
r A NAGY = r r
KARACSONYI VASAR
Telefon 3-23.
IV1EGKEZDODOTT
mélyen leszállított árakon.
Telefon 3-23.
Cd
er
EL
03

o
o
o-
ej-
K-

1926 december 8.
NAPÍ HÍREK
■APIRENO
December 8, szerda
Római katolikus: Mária sz. t, Protestáns: Mária. Izraelita: Tibet hó 3.
Nap kel reggel 7 óra 1*4 perckor nyugszik délután 4 óra 09 perckor.
Reálgimnázium műsoros előadása d. u. 6 órakor az Intézet tornatermiben.
Mozi. Uránia: A s/anszuszi malom, történelmi vígjáték Nagy Frigyes korából. Viliig: Hegyek Ördöge, kalandfilm. Előadások: 3. 5, 7 és 9 órakor.
December 9, csütörtök
Római katollkui: l:our. Péter. Proles-Jns: Natália. Izraelita: Tebei hó 4.
Nap kel reggel 7 óra 35 perckor, nyug-uik délután 4 óra 03 perckor.
- Kállay Tibor a kiskanlzsal szegény iskolás gyermekekért. Mikor Kállay Tibor programm-be-szédét mondotta Kiskanizsán, Filó Ferenc elemi. iskolai igazgató kérvényt nyújtott át a képviselőjelöltnek, melyben a lyskanizsai szegény is-kolásgyermel^k felruházására inditott akcióhoz adományt kért. Kállay Tibor, ki Ilyen irányban is számtalanszor mutatta meg ncmcsszivtlsé-gét Nagykanizsa társadalmi jólékony-ságu akcióiban, nem feledkezelt el a kiskanizsai mezítlábas gyermekekről sem és 500.000 koronát küldőit azok karácsonyi felsegélyezésére. Az igazgatóság lapunk utján fejezi ki köszönetét a nagylelkű adományért. — A megyéspüspök Keszthelyen. Rott Nándor dr. megyéspüspök Keszthelyre érkezeit, ahol Festetics Tasziló beiceggel tárgyalt a karmelita rend lag|ainak letelepedése ügyében.
— Pásztorjáték. A nagykanizsai I kór. elemislái nagy eseményre készülődnek. Kumper Arlhurné, az agilitásáról közismert és azzal már sok hasznosl eredményi produkált tanítónő rendezésével nagy pásztorjátékot tanul 38 kis elemista. Nagy fába vágták a fejszéjüket az apróságok. Egy ötfelvonásos pásztorjátékot adnak eló, cime: .A megkerült gyermek." A bájos karácsonyi játék elé a felnőttek is különös érdeklődéssel lekinlenek. Az előadás december 18-án d. u. 3 órakor Jesz HJuságés másnap este 8 órakor a felnőttek \'észére a Rozgonyi-ulcai tornateremben, 10 és 5 ezer koronás hey-árakkal.
Olvasóink
27S. lapszám. $ í Apróhlrdetés-nlalvány í
zalai közlöny T
trizzále meg * váav .n,«s<» . ezl az % ZALAI KÖZLÖNY kUdiM.J. , , , , jT til» Mikinek \'üj\'.r körűi «|y
utalványt, t )5 tialn tcrjedixeló * * [i r 6 íi 1 r J e t í a t.
ir |.iK. i
[
— Kongregációt tagfelvétel.
Ma, a Szeplőtelen Fogantass ünnepin a nagykanizsai Urleányok Mária Kongregációja délután 4 órakor un-nepélyes tagfelvételi lart a plébánia templomban.
Eljegyzés. Nyerky Mariska és l\'eszlen Károly jegyesek. (Minden külön értesítés helyen).
— öreg cserkészek összejövetele. A nigykanizsai öreg cserkészek, kik Gazdag Ferenc püspöki biztos vezeiése alatt ugy testnevelési, mint szellemi téren eddig is szép ered mínyt ludnak felmutatni és nemes missziót leliesilcnek, legközelebbi összejövetelüket a szokott helyen, a Rozgonyi-u\'cai rígi ovodában csütörtök este léi 9 órakor tartják meg. Vendégeket szivesen látnak.
— KÉPKERETEZÉS és üvegeiéiben Igen olcsó Pum üveges, Király-utca 10.
— Ipartestületi elöljárósági ülés. A nagykanizsai Ipartestület tegnap este taitotta meg rendes havi elöijárósági ülését llazsó József el nöklete alatt. A felszabadult iparostanoncok segédi leveleinek kioszlási ulán Neuslcdler Jenő |egyzó benyújtotta a mull havi számadásról szóló Jelentési, amit az Ulós elfogadott és jóváhagyott Ezután több kisebb kérvényügyel tárgyalt az elöljáróság.
— A kórház karácsonyfájára gyOjUit indítottak a galamb-szivü irgalmas nővérek. Az ő emberfeletti munkájuk mellett is min den évben jut a gondoskodásból a betegek, elhagyatottak karácsonyi örömet számára. A „Zalai Közlöny" segilségükre slemaz irgalmasság földi angyalainak és ezúton kér mindenkit, kinek szivéből nem halt kl a szánalom a kórágyra számkivetett emberek iránt: adjon erre a nemes célra néhány nélkülözhető garast, hogy a szeretet nagy ünnepén a társadalom kegyeiből Jusson azoknak is egy cseppnyi az ünnep melegéből, kiket mostoha sorsuk eljegyzetl a szenvedéssel.
— A gimnázium műsoros eló-rdása ma délulán 6 órakor lesz az intézet tornatermében. A szegénysorú tanulók felscgéiyezésénck céljait szolgáló előadás műsorának gondos Összeállítása nagy sikert Ígér a szere pöknek és ujabb bizonyságot log adni a gimnáziumon belüli önképzés céltudatosságának és intenzitásának.
A Korona éttermében minden este a hírneves Tókl Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Kinevezés. Szűcs Miklós állami (Reáliskolai helyette, lanárt (Sümrg) a közoktatásügyi miniszter rcnd*s tanárrá nevezte ki.
= Mit . ad karácsonyra aján-dókba? A legrraklikusibb éí leghasznosabb a Singer varrógép, mely rég bevált jó minőségben már 20 havi részletre is kapható. Singer varrógép részvénytársaság Nagykanizsa Fó-ut 1. sz.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jó I
Nem veszélyes■■■ Férj: Nagyon beteg. Félek, hogy elkapok valamit, ha meglátogatom.
Feleség: Sose félj. /I sok mun kától Utt beteg Eziránt te immúnis vagy.
I
— Szülők figyelmébe. A szülők legnagyobb részének figyelmét mindenesetre sokszor elkerülte a közegészségügyi törvény ama rendelkezése, amely kimondja, hogy a 7 éven aluli gyermeket is keli orvosi segélyben részesíteni. Amely szülő ezt adott esetben elmulasztja, Bulyos kihágást követ cl és minden egyes alkalommal megindul az illető eilen a büntető kihágási eljárás.
= Holló Tóni közkedvelt Jazz-8and javai szerdától ismét a Szarvas-kávéházban hangversenyez.
— A m. kir. államsorsjáték sorsjegyeit a társadalom nagy szerctetlcl karolja lel, mert olcsóságával lehetővé teszi, hogy mindenki megveheti és ez állal igen soíc emberbaráti Intézmény nemes céljait elősegítheti. Az államsorsjáték jövedelmét ugyar.is az állam közhasznú és jólékonv célokra fordilla és igy mindenki aki sorsjegyet vásárol, nemcsak a maga szerencséjének esélyei! szolgálja, mert .0.0.0 koronáért több 100 millió korona készpénzt nyerhet — hanem a szegénység éa nyomorúság enyhítéséhez Is hozzájárul. Az áílanisorsjAtókot a budapesti székesfővárosi pénzügy-Igazgatóság lottóosztálya rendezi. iluzál már december 30-án.
— Végzetes szurkálás. Az Eöl-vös-lér egyik házában tegnap délelőtt egy fiatalkorú összeveszett egy kocsissal. A szóváltás hevében á fiatalkort] elővette zsebkésé: és azzal a kocsist karján ugy megszúrta, hogy nyomban kórházba kelleti szállilanl. A fiatalkorú szurkálása könnyen végzetessé válhatik.
— Háziversenyt rendez a Sakk-kör. A közgyűlés után a Sakk-kör választmánya ülést tartott, melyen háziverseny tartását határozta el. A verseny nevezési zárlala lolyó hó 10-én es\'e 6 óra, a verseny kezdele folyó hí 12-lke. A versenyen csak egyleli tagok vehelnek részi, továbbá olyanok, akik a nevezéssel egyidejűleg az egyletbe belépnek. A nevezések Bönm Jenő háznagynál a klubhelyiségben (Korona-kávéház külön terme) és Schless egyleti pínz-láros Kazinczy-utcai könyvkereskedésében eszközölhetők. A nevezéssel egyidőben egy pengő nevezési dij is lizetendő. A versenyen löbb díj kerül kiosztásra. Egy első dijat: tgy művészi szobrocskái Kelemen Ferenc társelnök adományozott.
— Holló Tóni közkedvelt Jazz-Band-javal szerdától ismét a Szarvas-kávéházban hangversenyez.
— Megszüntetik az éjjeli mula tókat. A belügyminisztérium jelentós ujiiást tartalmazó rendelkezési foga legközelebbi napokbm kibocsátani. Ugyanis az egész ország lerölelén meg lógja szüntetni az éjféli mulatókat és szigoiuan szabályozza az éjszakai élelet.
— Országos vásárok. December hó folyamán Zalavármegyében a következő helyeken fognak országos vásárokat larlani: Nován 21-én, Leicnyén 21-én, Zalasz.-n gróton 22-én és Zalaegerszegen 28-án.
— Járdák tisztántartása. A rendőrkapitányság nyomatékosan fel hívja a város háztulajdonosait, hogy a líli időjárás folyamán járdáik fo korottahbtisz\'ántart.isáraés a hó eltakarítására súlyt helyezenek, mert a rendőrórszemék u\'asi\'ást kaptak minden egyes ház járdájának sziguu ellenóizésére. Az e léren lörténl mulasztások mini kihágások büntettetnek.
TÉL VAN
Beköszönt a tél apó, Az utca sáros és fakó. Ma még itt-ott fehér az ut, /t fagyos ember — haza fut.
Beköszöntöt1 a tél apó. Fehér est... lágy, oly megkapó, hangulat... csend... bú... toll...
Ipapírt... A vers faragó — verset Ir. Beköszöntőn a léi apó. Égi pelyhe: hull a hő. Minden fehér — már itt a tél. Sok szívben bánat feketéll...
Beköszöntött a tél-apó,
Most hógolyózni lenne jó!
A toll megáll... már nincs szavam...
— Tél van II
S fanyar ízűn, árván, búsan Kikacagom önmagam /,..
Krámer Endre
= Az „Amerika" vendéglő ételei kitűnőek, borai elsórendüek, zenéje nagyszerű, árai szolidak.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmúáruhizában.
— A cserszegtomajl robbanás
— uj vágányokra terelődik. Annak idején megírtuk, hogy Csernai János 9 éves cserszcgtomaji fiúcska játék-közien egy élestöltényre teli szert és azt a tűzhely tüzébe dob\'a. A töltény felrobbant és a szilánkok a szerencsétlen fiúnak a szemébe hatoltak, ugy, hogy az mindkét szemére teljesen megvakult. A gyermek apja nem hagyla anylban a dolgot. Nagyon helyesen kutatni kezdte, hogyan keiülhetc\'t az éles töltény az ő lakásába, hogyan juthatott a gyermeke kezéhez. Erre vonatkozólag a szerencsétlen fiúcska apja most egy h itározott irányt adott a kir. törvényszék vizsgálóbirájának, amely ebben az ügytxn már ki is hallgatta a község polgárait. Az Ugy, minden valószínűség szerint érdekes fordulat előtt áll.
— A Korona éttermében minden esle a hírneves Tókl Gyula kaposvári zenekara Játszik.
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándékot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok: Binttl tii iMlUk . 330.000 I-ltl Hinniük .... 70.000 Ltáijka iiivd nuliíinibit 220.000 Sjiilltt tslilji ui^Kkiintik 550.000
Férfi, nói szövetek, kötöttáruk,ctlilfonok, visznák. pargetök, kész kötények, fehér-neműek q legolcsóbblól a legfinomabb , kivitelig nagy választékban.
üililüíes tiiuáiu í kní italitn.
Stern József
dlvatAruhóza
Kazinczy-utca I.
Városházpalota.
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia áruházában K)
Külföldi játékok 3000 koronátél kezdve.
Legjobb minőségű „Visknfors" hócipők. —— F^rfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
]
zalai közlöny
1526 december 8.
Id&Járá*
A nagykanizsai metcorologlal mea-Hgyeló Jelentése: Kedden a himrték-tct: \' Reajel 7 órakor + 1-S, déluUul 2 órakor +3 2, cate 9 órakor +2-6L
Felhőzet: Erósz nap borult.
Szilirány: ligást nap északkeleti szól. •
A Meteorológiai Intézet jelentett szerint változékony idó, helyenként kt-.\'és csapadékkal és nósaledésel.
— Siófok Szekszárd autóbuszvonal. Egy enyingi vállalkozó engedélyt kért egy Siófok-Szekszárd-i autóbusz-járat létesítésére, ami hivatva volna a rossz közlekedési vl szonyok melletl a 46 kilométeres útvonal közepéit bekapcsolni a forgalomba. Igy a tolnamegyeiek is Jelentékeny módon közelebb jutnának, különösen nyáron ál a Balaton hoz. A három érdekelt vármegye képviselői és a kereskedelemügyi miniszter kiküldöttje már foganatosították is az útvonal közigazgatási bejárását.
= A Korona éttermében minden este a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Három éves kislány öngyilkossága. A mai Időkre felette jellemző, megdöbbentő birt közöl egyik soproni laptársunk. — Szenlmárton községben egy alig 3 éves kisleány öngyilkossági szándékkal felakasztotta magát a lakásukon. A kisleány apja egy nagy nyomorban tengődő badirokkanl. A nagyapa pár nappal előbb felakasztotta magát. A leányka azóta búskomor volt s mikor levágták a zsinórról, azt mondta: .Nagyapához akartam menni a menyoror-szágba". Az allg3 éves teán/ka öngyilkossági kisérleiével\'tai.ácslalanul áll szemben a tudomány. Eddig még feltételezni nem merték, hogy egy 3 három éves kis lányban legyen annyi öntudat, akaraterő és elszántság az ilyen borzalmas lett végrehajtására.
= Három igaz szó: Bruncslcs bora Jóf
— A bacónaki hegyi tOz alkalmival a mult hónapban 4 pince, mint akkor megittuk, leégett. A tüz Wirnmer József nagykanizsai lakos pincéjében kelelkezelt és ezért ellene gondatlanság miait feljelentés folytán eljárás indult. A napokban volt ez-ügyben a jírásbirósági tárgyalás, melyen Wimmeri felmentették.
— Pályázat A badacsonytomaji r. kaih. iskolahoz egy féift osztálytanítói állásra december 22-ig pályázatot hirdetnek.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jól
Fényilluziók az Urániában
csütörtSk-péniek 7 és 9 órakor.
Minden tévedést eloszlatandó, közöljük, hogy az Uránia csütörtök—
pénteki látványossága nem film, hanem élSképek, táncjelenetok Alicc Astor tánemüvészno személyes felléptével.
A világvárosi látványosának beillő esi a velilés echnikí csodás újdonsága: soha nem látott gyönyörű szlnkompozlciók, elragadó lényjátékok és megfejthetetlen fényilluziók egy élószamokhól 4l:ó revü kertiében. Atice Astor tűndérkeringóje magában is látványosság.
MŰSOR:
I. rész II rész
Tündér keringő Fényjátékok
Alice Astor tánckreációja csodás szinzompozictók
Ili. rész. Fényi,lluziók
látványos revü 25 képben, Alice Asior közreműködésével.
— Bclratások a pécsi egyetemre. A pécsi tudományegyetem a folyó tanév II. felére szóló rendes beiratkozások 1927. évi január hó 7-tól 18 ig eszközöltetnek. Az egyetemnek ideiglenesen Sopronban működő evangélikus hiltudomáryi kara hal gatóinak beírása a kar székbe lyén fog megej\'etnl. Azok. akik nem vollak még ezen egyetemnek hallgatói, kérvényezés ulján nyert fölvételi engedély alapján 1927. évi Jinutr hó 24 lől 28-ig iratkozhatnak be. Ezek felvételi kérvényüket 1927. évi Január bó 7 ig nyujthaiják be az i\'-lelékes kar dékáni hivatalába. Az u\'ólagos beiratkozás 1927. évi ftb ruár 10-ig dékáni, aionlul lebruár 18-ig bezárólag rectori engedéllyel eszsözölhetö. Az egyetemre való felvételért, tandíjmentességért, köztisztviselői tandíjkedvezményért előterjesztendő összes kérelmek egy kellően felszereli kérvénybefoglalva, melyhez egy felzellap is csatolandó, az Illetékes kar dékáni hivatalába nyujlandó be.
ÉRTESÍTÉS.
í Itaianiziai SeaMei
(alapítva 1862.)
1927. január I én nyitja meg
66-ik évtársulatát.
Pénzünk értékének állandósiga\'mellett a legalkalmasabb takarékoskodás a hc-tenkinti befizetés
Tagjainknak kölcsönöket előnyős feltételek mellett folyósítunk.
A Pengó értékre sxótó uj könyvecskék kaphatók a Szóvetkezet helyiségében
Főuí"és Sugár-ut sarkán levő Babochay-ház I. emeletén.
A befizetések: hétfőn, kedden, vagy sxerdán délelőtt 9-11 óra köxött teljesíthetők.
Az igazgatóság.
= Nem jó az írógépe? ne költsön javiiAf ra, haneai cseréltesse be. Amit javításra fizet, azzal lörleszihct egy rm-dern uj írógépel. Hívja fel a 91 s.ánot. a Rímington gyár képviseletét, Szabó Anfal fegyver és lószcrhereskedöt.
TÖRVÉNYSZÉK
A rédicsi molnár ügyében vls major esetét állapították meg
Nagykanizsa, decembe 7
Egy Ízben már foglalkozlunk Fürst Lajos rédicsi molnár ügyével. Fürst Lajos édesapjával együtt vezeti rédicsi malmukat és emellett gabona üzlclckkal is foglalkozik. Történt, hogy FOrst 150 métermázsa gabonát kínált megvételre Luszllg Ödön nagykanizsailakarmánykercskedőnek, aki 380.000 koronás árban prompt szállításra megegyezett Fürstlel, és neki az árura 50 millió korona előlegel adott, amit Fürst kél váltóval biztosított. A szállítás kikölöll, majd meghosszabbított terminusa is elteit, Fürst Lajos azonban nem ludla leszállítani a megkölött gabonameny-nyiségel, mire Lusztig Ödön feljelentést tett a rédicsi molnár ellen. A kir. ügyészség le is lartózlalla Fürstöl, akit később biztosíték ellenében szabadlábra helyezlek.
A most megtartott második tárgyaláson bizonyítást nyert, hogy a kérdéses alkalomkor üzemzavar állott be a malomban. A gazdák megrohanták a malmöi. Elsősorban tehát óket kellelt kielégíteniük és igy lörlént, hogy a megállapított terminusra nem, csak később szállíthatta volna le Luszlig Ödönnek a gabonát.
I Dr. Mezi Ignác védelme után, a bíróság Fűrsl I.ajos rédicsi molnári felmentene az ellene emeli vád és következményei alól és indokolásában megállapította a vis majort. Az ítélet jogerős.
Néhány szó a nagykanizsai rádfó-tanf olyamról
Nagykanizsa, december 7
Nagykanizsa az első a magyar városok közül, ahol a rádió-lanfo-lyam megnyitását készítenék elő. A fémipari szakiskola igazgatósága és előadó-tanára, Zienemann Rezső gépészmérnök mindent megteltek, hogy a tanfolyamot december l-én legalább 20 hallgatóval megnyithassák. Jelentkezett pedig a megnyitó cló^ adásra összesen 8 hallgató, ugy hogy a kurzust nem is lehetett megnyi-tani. Most a 8 jelentkező vállalkozott arra, hogy ebben a nagy rádióamatőr táb rral biró városban megszerez még 12 hallgatót a tanfolyamnak. Az uj megbeszélés határnapjául a mult szombat este V28 óráját tűzték ki. Sikerült is addig ujabb 8 hallgatót toliorozni. Az előadó ez alkalommal olyan élvezetes és érdekes elméleti és gyakorlati előadást tartott, hogy az érdeklődési lanusiloll rádiósok remélik, hogy a januárban megnyitni szándékozott rádió-iskolába már löbb jelentkező is lesz, mint amennyit a rendelet minimum gyanánt előír.
■OZGÓSZINHÁZAK
Uránia szerdán 3, 5, 7, 9 órakor: a némel filmgyártás egyik legremekebb filmje: A szanszuszt malom történelmi vígjáték Nagy Frigyes korából 10 felvonásban. A film Nagy Frigyesnek egy malomlulajdonos ellen Indított, történelmileg Ismert pöré 61 szól, amely pörben a nagy császár csaiát veszteti. Tömérdek humoros bonyodalom szövődik e per és a mellék epizódokként szereplő szerelmi históriák köré. A film főszerepét a híres Frigyes alakító, Ottó Oebűbr és Hanny Weissc jllsza.
Világ ma szerdán 3, 5, 7,9 órakor : Htgyek ördöge, egy bálor fickó kalandjai 6 felvonásban. Arizona legromantikusabb vidékén lejátszódó történet, főszerepben Jack Hoxie.
Elkobozták a Népszava rendkívüli kiadását
Budapest, december 7. (ÉjszakaI rddlójetentés.) A vizsgálóbíró ma délután elkoboztatta a Népszava dmü napilap mai ingyen oszlogaiolt rendkívüli kiadását, mely négy oldalból állott és izgató szöveg mellett a címlapon Izgató ábrát hozolt. A rendőrség az összes feltalálható lapokat lefoglalta.
Btresemann tárgyalásai a belga külügyminiszterrel
Genf, dec. 7. (Éjszakai tidiije-lenlis) Slresemann ma hosszabban tanácskozott Vandervelde belga külügyminiszterrel. Slresemann a tárgyalások után kijelentette az újságíróknak, hogy Németország közvéleménye elvárja, hogy a szövetségközi ellenőrzést megszüntetik.
as £i
■3 P-> t>c
^ <0
tSs
Nagy karácsonyi vásár!
WEISZFELD ÉS FISCHER divatárnházában a „Gólyához" Nagykanizsán, fi-jffi^
Raktáron levő összes nöi és férfi fehérnemöek, valódi angol férfi és női szövetek, női- és gyermek-kábátok leszállított karácsonyi occassio árban bocsáttatnak áruba.
Nöi himzett ingek darabja . . 19.500 korona | Férfi-ingek két gallérral . . . 62.000 korona
» » bugyi n - 19.500 „ | „ hálóingek...... 91.000 „
Cöpper alsónadrág .... 46.000 korona
1926 december 8.
zalai közlöny
T
KÖZGAZDASÁG
Hím
A mai értéktőzsdén a nyitás kedvetlen volt, amit az okozott, hogy a külföldről l;lefonzavarok köictkezté-ben nem lehetett tájékozódást nyerni. A spekuláció igyekezett ezt a helyzetet hihasznátni. A tőzsdeidő további folyamán az árakban visszaesés történt. A lözsdeidő második felében az irányzat ingadozóvá lelt azonban néhány papir mind Ganz Danubius, toíábaá a Kőszén 100 korona árnyereségre tett szert. Szilárdan tendállak a tegnap gyenge bankptpirok, igy a Magyar Hitel, Kereskedelmi Bank lanyha volt a cukor a közép papírokból barátságosan tendált Oschwindt, telefon.
I kUiHltl TfeMU fertu-tstfUM
valutAk
lengyel 7810-8050 Angol L 345825-7855 Cieb k. 210811-181\'* Dinár 1252-52 Doltát 71150-71450 Prancta It. 2820-2880 H\'itLaud 28475-625
359-373 512-520 30(5-3125 16940-1)000 10040 80 Din kor. I897S-I905> Svájci tr. 13754-804 Beigi tr. 9912-99S2 Norvég k. 18ISO-230 Svíd k. 19005-125
Lel Léva
Márka
Sehitl.
DEVIZÁK
Amiterd. 28500 C00 Belgrád 1266-6 2 Bettin 16955-17005 Bukarest 3&9.37\\i BrQauel 99l7-99«b Kopenh 18985-1904^ Oilio 18160-220 London 34^825-8825 Milano 3085-3125 Newyork 71310-510 Páttl 28OO-2A40 Piági 2111* l-18Vf Stofla 5>ít5t9 Slockhotnj,15b<>5 125 Varsó /7830-8030 Wle/t 10054-10081 13762-802
I sáriit
Pitit 2032 London 1513-50. N-«rvork 518\'i Brtíiel 7210. Milano 2217-50, Anialeidan/207 25, Bellin 12325, Wien
73\'Va, Solt. 375 00. Mga 153 VÓO. Varló 57-50. Budapest 72-60, Belgrád 915.10. Bukuui 27 0 00
Terménytőzsde
Bum tliiav 75 kg oi 392.500 -395.000. 76 ng-na 397.500—100.0110 <7 kg-oi 40O.C00 -402.501;. 78 kg-oi 40Í0U0 407500. egyét) 75 igo. 3-2500 - 385COO. 7B kg-oi ; 347500 3901Ö0, 7/»-oi39l 5u0 394CCO 78 kg-oi 39S tXJO-397.500, rozs 297 500- I 3C0.00U, lattatmanyarpj 222 500- 227.500, .óilrpa 325.0«>-3®/«), ub 227 500-232 500, tengert 6 265.0.0—270 00H. tcpee 565000—.\'.70.000, kolei 190.000 - 200 000, koipa 162500—165.000.
Serténásár
Pejhajtái 2614. melybót eladatlanul vtiiza-maradt 1246 drb. Elsőrendű 1&5Ű0—19000. izeden 16.750—17.000. izeden koiíp 16.0:0 — 16.250. könnvtl 15.000—15.250. eltórendy öreg 17.250—17.500. ipáiodrendtl 16250— I6.\'00. nngolsuldó 17.000-19 000, iiatonna nagyban 20.500 21.UW.iatr22.000 - 2Í.500, lehuzoit liui 21.000- 23.000. izjlonnli Kísértés 20.000., 22.000. Az irányul vontatott.
APRÓHIRDETÉSEK
(Htrdstésofc dija slörs flzatondó)
Aj aprt hirdetés dija 10 szóig 50 fUlér. a doiizrt i minden vastagabb betűből álló aó kit szónak saámittatik. Minden további BtO díj * 5 f III. A hirdetési dlj alftra f Uatondö a lorgaloiUdó hozzJszimltásával
Külföldi koksz és faszén Wsissr gépgyér Nagykanizsa, Sugér-ut 6.
Háztulajdonosok figyelméba 1
Ildiit vízvezetékét lakásába
Jci\'i ajánlatot bzéosenyl és Frlssx
vízvezeték felszerelési, fOrdö és egészség-agyi berendezési vállalatétól. Részletfizetésre is. előnyős teltételek mellett._3984
Pénzkölcsönt bekebelezésre minden ömeg&en a legelőnyösebben és leggjjor-sabban folyóslttat Aozél lonéo pénz-kölcsőnközveUtő Irodája Nagykanizsán. Főút 3. u. alatt KényazarkAlosön köt-vényakat veszek. — 2738
szerkesztői Szenetek
K. A. Murakereszlur) Ainig bármilyen kaligrsfikus*n is. de köveikczeiesen leírja fezeket a szavakat: .meJeti. — ,álva" — .annya\' sto., addig hagyjon fel a versfara-gással. Versének poénje: .... inert magyarul volt irval* Oondolja, hogy ez .magyarul van írva* ? _—- -
U. Oy. (Budapest)- tTevél a legközelebbi napo\'<ban^nrcgy. Cserepéldinyt kapjuk és Müíottuk. I. Sorra kerül. Jambő. Az .Éjszakai rádiójelentés" lapunk közleményei előtt azt jelenti, hogy azt izerkcsztőscgünk rádióján az éjfél után I óráig terjedő időben vettük fel, vagyis az ilyen jelzési) híradásaink a legfrissebb anyag, amiről más lapok, igy a fővárosiak is, csak másnap délután hoznak hirt Nagykanizsára.
Kiadja
IJt: Zrínyi Nyo»4il)ir U Köayv-kéreikedái ET, lagykuiua
Hibás alma 1000—1500 koronáért kapható Árval fOszertületében, Magyar-utca 25. 2-2 4172
Disznó öléaekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár)
BOROK
lltcrenklnt 10.000 éa 12.000 korona SAfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telelőn t 335.
J.bor, mm noha. OyaiadJOn meg rota.
Mindennemű Ubladv.Bak aizlaloiok, uradalmak éa keltének rétiére lutányoa irban kaphatók Slern üvegeinél, Vasutl-utca 17/19. 3411
Fürdőkádak, aigkédak a legjobb kivitelben késien kaphatók Bakia bádogoa-nil. Klntuyutca 21. 3519
Magyar utca 80. u. alatt oyy b.tyt.ég műhelynek, vagy lakiinak aionnal ttladb.
2-2 4173
Megtakirttott pénzeket blz\'oian éa magái kamattal helyezhet el KSzpontibank Kálmán Leónál Nagykantzia, Király-utca 3-t.
3-2 4167
Övét, kor és szegletes keretezéseket minden sztn- és iiélességben izaknerQen végei Stern Dvegei, Vasuti-utea 17.19. — Ugyanott egy tanuló fizetéssel telvételllc.
K.rtóazt keresek ungjakabtal gazda-lágbi |anuár 1*1 fesetleg azonnali) belépésre. Pólta Fellóra]k. 3-1 4165
IJiafélévea itemenlhilt vttróilatka bika
hclyelteablrónál,
ka igaiolvlnnyii eladó Major litván lyclleablrónál, Eizleregnyén. 41 4163
Saabó-mtlhelyeinet Efltvö.-tór 10.
tiáin alá helyeztem át. Huliz Iónét szabómester. -4194
Egy jó karban levó nól fekete hosizu balndr eladó. Háhné, Klráty utej 28. II9S
Egy rövid, alig huznált firft bundabélései téllKibít eladó. Qta a kiadóban.
-1195
Kereiek egy három izobái lakáat le-tépéliel.VGm a kiadóban._-4195
Eg>\' Jókaiban levő caerópkályha Jutányos áron eladó Arany Jánoi-u. 10
HAxaladAa. Magyar-ulea 52 izámu ház nagy ken- és. iiántótotddel együtt eladó. Érdektódnt lehet NémeUl Ferencnél, Józiet lóbetceg ut 31. -4201
A legnagyobb öröm: a Jó gyermekeknek karácsony este csak akkor lehel, ha szükségletéi a
Cukorka Királynál
szerzi be, mert bámulatos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulatba ejtők. — HEFFEK GYULA Kazinczy-utca 8. <011
Hegkezdődött
az évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten olcsó karácsonyi
maradékvásár
SINGER JÓZSEF Él TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
Nagy választék angol női- és férfi-szövetek, selymek, bársonyok, plüssök, damasztok, vásznak, siffonok, sephirek, kanavásznak, ágygarniturák, berlini kendők, frissen érkezett legdivatosabb selyem-, delén-, szövet- és kashmirkendők. - Ismételten kaphatók
a nyakravaló stikkelt ternókendők.
s
ZAI.A1 KÖZLÖNY
1928 december 8
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vBrSs kilOnó zamslu 1 liter 19000 korona
Fehér és vörös 1 liter 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. # Telefon 210.
Karácsonyi és újévi
ajándékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész és látszcrészné!
Nagykanizsa. Csengery-ul sarok.
Briltiáns ékszerek. Órák, arany és ezilst ékszerlárgyak. Valódi berndorfi evőeszközök. ItljjjMi. iljiifiíii is tsklrii ijittdilult.
Nagyon axolld árak ! Elsőrangú szaküzlet I <«|
Mielőtt vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁST KÁROLY
óra és ékszer kirakatát,
ahol részletfizetésre is a
legolcsóbb árban a legszebb dolgokat kaphatja
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra é*\'újévre! Fáradjon be Oxto/cmbe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kelléket óriátii válaaxtekban kaphat, melyekból/WajátkexQleg készítheti a iegaxobb és Icqolcaóbb ajándékot! 3586 Re mulaeexa el vasárnapi kirakat almait megtekinteni!
REIKITZ BÉLÁMÉ
kiilmonVa kereskedés* és elAajromdAJa
nag/canizsa, üeák-tér i.
WíJdlUJrooyvkciftktdti melleit. . Telefon M2.
Szelelő rosták,
szecskavágók, répavágók, kukoricamor-zsolók, darálok
minden nagyságban
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 6
CORDATIC
autógummik.
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzsébet-tér I. flrl és nöi dlvatüzletében Erzsébet-tér I.
Holmár, szép zefir-ing 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér....... 8.000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „ Selyem sál...... 32.000 „
Nagykanizsa, Kazinczy-n. 4. ui
Kályhák, takaréktüzhelyek, asztal tűzhelyek minden kivitelben, füstcsövek, menyezetnád, kátrányfedéllomez, zo-. máncozott edények minden minöyéjjp ben, valamint, az összes ház taláréi és egyéb vasáruk kicainybcni eladáea le a legolcsóbb ár*Vrncllett.
2--
"\'^I rigyelem! IJÜÜÜÍ
C s o,k péntekig!
ígérkezett városunkba a
YRIROLIT"
Sparherd, kályha, cső, »tb tisztító. Minden gondos háziasszony figyelmébe ajánlja
Spiegel László és Társa.
Gyári lerakat: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 14. Kapható a piactéren.
Tűzifát és szenet
nagyban-és fiiesinyben
aprítva ca háxhox exállitva
Sternberger és Mráz
cégnél
vásároljon!
Széchenyi tér 4. _ Telefon 398. <osi
Uj helyiségünkben módunkban áll
leszállított olcsó áron
vállalni nól ruhák, kabátok, estélyi ruhák, legújabb párisi és bécsi divat szerinti varrását. — Olcsó és po.itos munkit szállítunk.
Szigrisztné—Schillerné
női divatsalon
Uj helyiségi FSut 18. (<liv. Dr.J.ókéné-féle házban). c ,
- Tanulóleányok ínég felvétetnek. -
Király-utca 39. szám alatt egy
üzlethelyiség
kirakati ablakkal kiadó és azontúl elfoglalható. Értekezés:
Sartory Oszkár utóda cégnél.
Ugyanolt használt, jó karban levő üzemképes Szántó és Beck gyártmányú egyes és kettős automata cserépgép alátétlemezekkel és egy hasonló gyártmányú kézi- és erőhajtásra berendezhető betontéglaqép olcsón eladó.
lm. tuciiyi ueza es ur. rrtea Uüon ugy a
maguk, mint a gyászoló család nevében mély fájdalommal és az Isten szent akaratában való alázatos megnyugvással közlik, hogy szereteti nígynénjOk és előbbinek nevelőanyja
özv. tisinger Henrikné
szül. Scherz Fanni
folyó hó 7-én hosszas, kinos betegség tilán 84. életévében nemes leikél vissza adta az Urnák.
Az elhunyt Ksldi maradványait folyó hó 8-án délulán \'.\'24 órakor (emeljük az Izr. lemető halottasházából.
Béke és áldás hamvaira! Emlékét szeretettel megőrizzük.
Ma, szerdán
disznótoros vatiora
a Bárány vendéglőben.
Egy adag 15.000 kor. kenyérrel.
A Kerékpár Egyesület igazolt tagjainak 20"/o engedmény.
Rózsagyár, Kaposvár.
Gyára a legmodernebb gépekkel felszerelve. - A legjulányosabb árak mellett vállal festést, vegytisztítás!, ágytolltlsztf-tást, bórbutorok és bőrkabátok festését, pllsslrozást, gouvrferozást stb. un
1927. évi
NAPTÁRAK
mindenféle alakban és célra kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkireskedésében NAGYKANIZSÁN.
Hjtésáfcilag engedélyezett 7 éves sárga
BELGAMÉN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési teltételek mellett
E-L, ADÓ.
Bővebbel:
SINQER
varisáffép
motorral é3 varrófKnnyol
a legtiüoenoiebb karácsonyi ajándék.
Slngor varrógép réazv.ríra.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, NagykanizsánTTNyomdavezetó: Ofenbcck Károly.)
N
86. évlolyam.
Rendkívüli kiadás!
Nagykanizsa, 192o december 9, csütörtök
Ara 1000
karona

POLITIKAI NAPILAP
Felelős fürkeizti: BarbartU Laku
n n« I 7«. mim
•v Un MIOOO In
A tegnapi választási eredmények
Majdnem minden kerületben győzött a kormánypárt jelöltje. — A szocialista és fajvédő ellenzéki jelöltek országszerte vereséget szenvedtek
Nagykanizsa, december .9
A tegnapi napon megkezdődtek az\' ország területén a választások. Százhárom választókerület szavazói járultak ezen a napon az nmák elé. A kerületek majdnem mindegyikében a szavazatok összeszámlálása és az eredmény kihirdetése még az esti órákban megtörtént.
A „Zalai Közlöny" az első, amelynek ezeket az eredményeket éjszakai rádló-hlrszolgálata segítségével eme rendkívüli kiadásában közölnie módjában áll.
Az eddigi választási eredmények a kormány fölényes győzelméről tanúskodnak Alig egy-két kerület van, ahol az egységespárt hivatalos jelöltje kisebbségben maradt. Az egységespárti programmal fellépett képviselőjelöltek, most már képviselők szótöbbsége minden kerületben óriási.
Részletes eredmény-jelentésünk a következő:
Budapest, december 8.
(Éjszakai rádiójelenlés: érkezett éjjel egy negyed tizenegy órakor.) A belügyminisztériumban a következő választási eredmények érkeztek be hivatalosan az egyes kerületekből:
Makó. Petrovics György hivatalos egysp. 3518, Tesziing József ptk. kin. tám. 1652. Petrovics 1866 többséggel győzött.
Elek. Rubinck István Jiiv. egysp. 2398, Hencz Károly egysp. nem hiv. 877, Rubinek István 1521 többséggel győzőit.
Hajduszóboszló. Barabás Samu hiv. egysp. 4586, dr. Dánér Béla, fajvédő 3859, Barabás Samu 727 többséggel győzött. *
Hajdúböszörmény. Ifj. Magoss György hiv egysp. 2688. Gál Mihály egysp. nent hiv. 3889. Gát .. .Mihály 1201 löbb-séggel győzött. V 1
Jászapáti. K. Petlies László hiv. egysp. 683, Hegedűs Kálmán nem hiv. egysp. 2793, Hegedűs Kálmán 2110 többséggel győzött. ,
Szolnok. Dr. Kenéz Béla hiv. egysp. 3424, Medgyesi Géza 48-as ellenz.v 1215, dr. Kenéz Béla 2209 többséggel\' győzött. v\' / /
Nagylgtnánd. Péntek Pál hiv. egysp. „6277; Csau József 48-as ellenz. 2325, Heller Ferenc Kossuth p. Péntek Pál 986 többséggel győzött.
/
Tatabánya. Kocsán Károly ker. gazd. p. 5591, Kabok Lajos szoc. dem. 2260, Kocsán Károly 3339 többséggel győzött.
Tata. Bogya János hiv. egys. 4890, Temesváry Tivadar ker. ellenz. 2764, Bogya János 2126 többséggel győzött.
Dorog. Frey Vilmos ker. szoc. 66ö» Peyer Károly szoc. dem. 1852, Frey Vilmos 4864 tftbbséggel^gyözött.
Vác. Szaboky Alajos hiv. egysp. 4735, Andrásgy-Gyula gróf leg. ellenz. 1195, Szaboky Alajos 3540 többséggel győzött.
Záhony. Szabó Zoltán hiv. egysp. 5-40, Czövek Sándor ptk. 447, Szabó Zoltán 93 többséggej,győzött.
Tarpa. Gulácsy Dezső Itiv^égysp. 1590, Kutkafalvy Miklós nem hiv. egysp. 731, Gtrfácsy Dezső 859 többséggel győzött. >
Mezőtúr. Rácz János hiv. egysp. visszalépett és igy Vértes Vilmos István egysp. egyhangúlag lett megválasztva.
Törökkanizsa./fíoító János hiv. egysp. 1364, dr. Rácz Oszkár fajvédő 419f Bodó János 945 többséggel győzött.
Garbocbogdany. Fekete Lajos abszolút többségei kapott.
Tompa. PÁutmaniczky Endre báró hiv. egys. 457, dr. Mamuschich néni hiv- egysp. 234, Podmaniczky Endre báró 223 többséggel győzött.
Nagy^entmlklós. Lakatos Gyula hiv. egysp. 451, Kiss Menyhért /67, Lakatos Gyula 284 többséggel győzött.
Bácsalmás. Alfűldy Béla dr. hiv. egysp. 3591, vitéz Kcresztényszigethy Szeifert Sándor ker. gazd. p. 809, Alföldy Béla d/. 2701 többséggel győzött.
■Jszakai rádiójelentés: érkezett éjjel fél 12 órakor.) szó. Palay Tibor hiv. egysp. 4307, Kálnoky Bedó Béla nent hiv. 1576, Patay Tibor 2731 többséggel győzött. Bla. F. Szabó Géza hiv. egysp. 3372, Navratil Dezső hiv. egysp. 907, Migray József szoc. dem. 540, F. Szabó feza győzött.
Cegléd. Erdélyi Aladár hiv. egysp. 4367, Lendvay István fajvédő 3311, Erdélyi Aladár 1056 többséggel győzött.
Gyömrő. Gróf Teteky Tibor hiv. egysp. 5886, Vass János Kossuth p. 236, gróf Telcky Tibor 5650 többséggel győzött.
Kalocsa. Szabóky Jenő hiv. egysp. 5251, Gajáry Kálmán nem hiv. egysp. 3859, Madarász Gyula fajvédő 1102. Szabóky Jenő győzött.
Kiskőrös. Meskó Zoltán hiv. egysp. 4534, Karácsony Endre nem hiv. egysp. 3730. Meskó Zoltán 804 absz. többséggel győzött.
L
m
u
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 9.
Pilisvörösváron. Weichert Miklós hiv. egysp. 4107, Poka-Phmy Béla párt. kiv. ellenz. 1181, Kruppa Dezső szoc. dem. 668. Weichert Miklós győzött.
Kunszenlmiklós. Mokcsay Zoltán hiv. egysp. 181b, Kelemen Kornél nem hiv. egysp. 2034, Héjjas Iván fajvédő 2481. Kelemen Kornél és Héjjas Iván közölt pólválasztás lesz.
Monor. Madarász Adorján nem hiv. egysp. 3100, Pa-kots József dem. 2185. Madarász 915 absz. többséggel győzött, Tura. Kálmán István Itiv. egysp. 2880, Balta Aladár dem. 2045. Kálmán István S35 absz. többséggel győzött
Soroksár. Fitz Artúr ker. gazd. p. 4967, Malasics Géza szoc. dem. 2592. „„,, n , ,
Mohács. Szaháky Alajos hiv. egysp. 3714, Prakatur-Tamás nem hiv. egysp 4007. Prakatur Tamás győzött.
Győrszentmárton. Sokorópátkai-Szabó István Inv. egysp. 0183, Csarada György fajvédő 5629. Sokorópátkai-Szabó István 554 absz. többséggel győzött.
Magyaróvár. Neuberger Ferenc dr. hiv. egysp. 4391, Drobinits Ernő dr. ptk. ellenz. 2177. Neuberger Ferenc dr. 2214 absz. többséggel győzött.
Nezsider. Erényi Károly hiv. egysp. 922, Wechller István pik. ellenz. 1176. Wechller István 254 absz. többséggel győzött.
A tegnapi egyhangú választások.
A tegnapi nap folyamán a 103 kerület közül a következő 53-ban volt egyhangú a választás:
Abádszalók. Gömbös Gyula fajvédő.
Albertirsa. Szapáry Lajos gróf egysp.
Baja. Walkó Lajos keresk min.
Balasagyarmat. Scitovszky Béla belügy, min.
Baranyaszentlőrinc. Patacsy Dénes egysp.
Battonya. Urbán Péter báró egysp.
Csenger. Szuhányi Ferenc egysp.
Dabas. Dabasi Halász Móric egysp.
Esztergom. Máléf/y Viktor ker.
Fehérgyarmat. Gaál Endre egysp.
Gáva. Csáky Károly gróf honvédelmi min.
Gödöllö. Endre Zsigmond dr. egysp.
Hajdúnánás. Madai Gyula egysp.
Hercegfalva. Farkas Elemér egysp.
Ipolyság. Ernszl Sándor keresztény gazd.
Ipolyszalka, Karafiálh Jenő^gysp.
Jákohalma. Czelller Jenő keresztény gazd. párt.
Jánoshalma. Marschail Ferenc dr. egysp.
Jászberény. Apponyi Albert gróf.
Jászladány. Nagy Emil egysp.
Kemecse. Erdőhegyi Lajos egys.
Kiskunhalas. Pránay György báró egysp.
Kiskunmajsa. Temple Rezső egysp.
Kisvártla. Mózer Ernő egysp.
Kontárom. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter.
Kunhegyes. Hcrczegli Béla dr. egysp.
Kunszentmárton. Kuna P. András egysp.
Lajosmizse. Hoffer László egysp.
Nádudvar. Petri Pál államtitkár.
Magyarboly Mándy Samu egysp.
Nagykálló. Nánássy Andor egysp.
Nagykáta. Viczián István egysp.
Nagykörös. Ráday Gedeon gróf egysp.
Nagylak. Urbanils Kálmán egysp.
Nyiradbny. Illés József egysp.
Nyírbátor. Káinoki Bcdő Sándor egysp.
Nyíregyháza. Rakovszky Iván egysp.
Pomáz. Almásy László egysp.
Regöce. Láng János ker. gazd.
Rétság. Bud János.
Salgótarján. Sztranyavszky Sándor államtitkár. Sásd. Szili Tamás egysp. Somorja. Frühwirt Mátyás ker. Szabadszállás. Váry Albert egysp. Szécsény. Bethlen István gróf. Szikszó. Farkas Géza egysp. » Szirák. Kohut Adorján egysp. Tiszaföldvár. Erődi-Harrach Tihamér egysp. Tiszalök. Szabó Sándor egysp. Torna. Puky Endre egysp. Törökszeutniiklós. Horánszky Dezső egysp. Vásárosnantény. Tomcsányi Vilmos Pál egysp. Zurány. Pintér László egysp.
Vácrátóton a csendőrökre lázították a választó-tömeget Két halottja vaa a véres összetűzésnek
Vácz, december 9. (Éjszakai rádiójelentés) Kátótról érkező hirek szerint ott nyugodtan folyt a szavazás mígnem néhány izgaló, állítólag kél volt képviselő, annyira feltüzelték a tömeg hangulatát, hogy egy ember a csendőröket, akik a rend fenntartására kivezényelve teljesítettek szolgálatot, reprodukálhatatlan szavakkal szidalmazta és a lömeget a csendőrök ellen lázitolta. Az izgága embffi őrizetbe vették. Erre néhány magáról elfeledkezett kortes a csendőrök ellen uszította a tömeget, mely ekkor már fenyegető magatartás mellett kövelelte az őrizetbe vett laziló szabadon-bocsátását. A csendőrök hovatovább szorult helyzetbe kerültek. A tömeg kővel dobálta őket és hiába voll minden csendre intés, többen a csendöröknek eslek és ki akarták csavarni kezükből a fegyvereket. A csendőrök, bár erre parsnesot nem kaplak, fegyverüket használták. Az irtózatos pánik után egy halotl és négy sebesült maradt a helyszínen. Későbbi jelentés szerint egy asszony Is meghalt a sebesültek közül. ......
A szomorú esetről azonnal jelentést tettek az illetékes fórumokhoz és máris intézkedés történt a legerélyesebb, kíméletlen vizsgálat megindítására és annak tisztázására, kellett-e, szabadott-e a czendőröknek fegyvereiket használniuk?
A belügyminiszter utasítására azonnal egy törzstiszt szállt kl a helyszínre, aki előtt szünet nélkül folynak a kihallgatások.
Pénzbüntetés terhe mellett kötelező minden szavazónak megjelennie a szavazatszedő küldöttség előtt
A hivatalos lap mai száma a belügyminiszter rendeletét közli, amelyet a pénzügyminiszterrel és az igazságügyminisz-. letrel egyetértőleg adott kl és amely az országgyűlési képviselőválasztásokon való kötelező megjelenésről és szavazásról Intézkedik.
A rendelet megállapítja, hogy a választól törvény értelmében mindazok, akik szavazási kötelezettségüket elmulasztják, Illetve a szavazatszedő küldöttségek előtt meg nem jelennek, 1 — 10 aranykoronáig terjedhető pénzbirsággal büntetendők. A rendelet ezután azokat az adminisztratív intézkedéseket tartalmazz, amelyeket a rendőrhatóságoknak kell végrehajtani a nem\'s^tvazó állampolgárokkal szemben.
A kiskomáromi kerület választópolgársága egységesen áll Gyömörey mellett a holnapi választáson.
Kiskomárom, december 8.
(Saját tudósitónk lelefonjetentése.) A Gyömörey-párt kedden és szerdán folytatta nagygyűléseit a kerület községeiben. Így kedden Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár látoga-lasa után Korodi-Kalona János és Patacsy Dénes neves politikusok tartottak a Balatonmagyaródon rendezett nagygyűlésen tartalmas beszédeket nagyszámú választó előtt. Itt Is, mint később Galambok községben a lakosság nagy lelkesedéssel éltette a kiváló egységespárti pollliku okai, különösen P-tacsiy Dénest, a népszerű kisgazdavezért, akinek beszéde valósággal írappl-rozta az embereket.
Korcdi Katona János v. nemzetgyűlés! képviselő szerdán egydül mondott nagy beszédeket Nagybakónakon, Kis és Nagyrécsén, ahol a válaszlók nagy tömege sorakozik Gyömörey István zászlója mellé és viszi azt diadalra a holnapi választáson.
Újudvar község hazafias polgársága tegnap ünnepelte Miklós napját, melyen Horthy Miklós ünnepséget rendeztek. A község jegyzőjének hazafias beszéde ulán a lelkeket annyira magával ragadta a nap jelentősége, hogy fogadalmat teltek, hogy Gyömörey István által kézbe vett nemzeli szinü zászlót, győzelemre viszik és Újudvar községe a választásokon egy emberként áll Gyömörey István mellé.
Nyomatott a Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavenlö: Ofenbeck Károly.)
68. évfolyam, 279. szám
Nagykanizsa, 1928 december 10, péntek
Ar. 1800 k\'
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszíö: Bartartts Lajos
Az ország itél
A válaszlás eddigi eredményei azt mutatják, hogy a kormány óriási arányú győzelme kétségtelen. Az a politika, amelyei Bethlen Islván őt esztendős miniszterelnöksége alatt képviselt, a társadalmi, gazdasági és pénzügyi rend megteremtése, a jogi konszolidáció megalapozása oly óriási eredmények, amelyek minden kortesnél jobban bódították meg a miniszterelnök politikájának az ország lakosságának túlnyomó többségéi.
Máris nyoicvanon felül van az egységespárii képviselők száma s az ellenzék elkeseredve panaszkodik, bQgy .terror és erőszak az okai a fényes eredménynek". Pedig nyilvánvalóan máshol kell keresni az okot, elsősorban abban a veszekedett és meggondolatlan hajszában, amelyet a frankügy alkalmával indítottak a miniszterelnöknek nemcsak politikája, de személye ellen is, holott jól tudhatták, hogy az ország józan közvé\'eménye mily mélyen etiléi] ezeket a csúf Intrikákat. Amit vetettek, azt most learathaják. A kiábrándult, a demagógiától és frá-zispuffogástól megundorodott szavazó polgárság az urnák előtt is a kormánypártnak adja a győzelem pálmáját s nem igen hisszük, hogy a titkosan szavazó kerületekben valami gyógyitó flastrom akadna erre a súlyos és megsemmlsilő vereségre.
Nézzünk hát csak szembe ezzel a lilkos szavazással. A szocialisták és rídikálisok verik a mellükéi: msjd az oltani arányszám fogj* megmutatni az ország igazi hangulatát. Szerény véleményünk szerinl B-.Ihlen egészen nyugodtan választathatott volna titkosan, többsége akkor sem lenne kevésbbé imponáló. Hiszen a lilkos kerületek ajánlási iveiről is megállapítható, bogy a szocialista és demokrata listákon az előző választás arányszámaihoz képest óiiási csökkenés mutatkozik.
Salgótarjánban balezer bányász hallgatta végig beszédét s amerre csak Járt _az országban, u\'Ja valóságos diadálünnep voll. Nem akarunk mi személyi kultuszt csinálni, nem akarunk dicsérő frázisokat puffoglalni, de meg kell mondanunk, ha valaki az utolsó öl eszlendóben Magyarországon csináll valamit, hát ez Bethlen Islván voll. Mert bármilyen ragyogó beszéd, bármilyen körmönfont ellenzéki dialektika egy jottányival sem viszi előbbre a közjói, nem segíti az élelküzdelemben az állampolgárokai, de egy okos és ügyes kormányintézkedés százezrek soisál fordítja jobb kerékvágásba.
A tettek és eredmények mindennél ékesebben szóló szava hurrogja le az ellenzék támadásait s cz viszi az urnák elölt is impozáns, ilyen mértékben talán nem is remélt győzelemre Bethlen Islván gróf politikai koncepcióját.
UtwwtaB-MrfM: Nagyfcaatiu 7S. i BMatM in KB Ura f
A pénteki választásokon az Egységespárt jelöltjei kerülnek
ki győztesen
-
Dr. Kátley Tibor nagy b<»dda b pontások gyOlAsén □ kormány eredményeiről
Budapest, december 9 A mai, pénteki njp folyamán 95 kerületben lesz választás, melyből 11 kerületben egyhangú a választás. Nagy küzdelem várható Kaposvárott, Békéscsabán, Csongrádon és Dom bovárot\'. A pénteki választások eredménye nem kétséges és kevés kivétellel az Egységespárt hivatalos Jelöltjei fognak győzni. Budapest-környéki választásoknál az Egységcspárt vezet Budapest, decemb-.r 9. (Éjszakai rddlójetentés) A Budapest-környéki választásoknál a szavazatok állása ma délután háromnegyed öl órakor az alábbi voll: Fábián 465, G im-bös 321, szoc. dem. 1136, Egységes p. 1271, Haller p. 253. Budapest U. kerületében a legtöbb ajánlás az Egységespárté Budapest, dicember 9 (Éjszakai ridiójetentés) A II. kerületben a vá laszlási biztos a M tgyarországi S;o-ciálista Munkái Párl (Vagi-párt) kivételével, valamennyi párt beadott ajánlásait elfogadta. A Demokraták ajánlása 15.375, Egységespírt 15 860. Fajvédöpárt 5272, Szoc. Dem. 9904, Ker. P. 9502. A 111. kerülelben mind az öl párl ajánlásait elfogadták. Kiskunfélegyházán Kiss István gyö.ött Budapest, december 9. (Éjszakai rádiójetentés.) Kiskunfélegyházán a szavazatok állása délután 5 órakor a következő volt :Kiss(egysp) 1718, Horváth Zoltán (Kossuth-p) 1190. Düu\'án 6 órakor: Kiss 2138, Horváth 1435 Hét órakor Kiss István 2461, Hirválh 1490, esle 9 órakot Kiss 2511, Horváth 1618, tehát Kiss Islván eg/ségespárli 970 el vezet.
Budapest, december 9. (Éjszakai ridiójetentés.) Kiskunfélegyházán a késő esli órákban hirdették ki a választás eredményéi. Eszerint Kiss István összesen 2699, H.irváth Zol-lán P\'dig 1750 szavazatot kapóit. Tehát a kerület képviseltje Kiss István egysp. leli 0-19 szótöbbséggel. A szerdai választási eredményekről csütörtökön délelőlt rendkívüli kiadásunkban számoltunk bc közön-
ségünknek. Majdnem minden kerülelben győzött az Egységespárt je-löllje. A szociáldemokrata és fajvédő ellenzéki jelöltek országszerle vereségei szen vedtek. A 103 kerület közül 53 ban egyhangú voll a választás.
Az utolsó választási eredményekről beérkezel! |elentések szerint Lo-vasberényben Simon András (egysp.), Mórott gróf Zrc/lyJános(ker. gazd. p), Válón Vusadi Balogh György, Vtl lányban Fórster Jenő (egys. p.), Pécsváradon Perlaky György (egys. p) ketült ki győztesen.
Pécsett az ellenzék képtelen volt a hiányzó ajánlásokat meg-mégszerezni
Pécs, dec. 9. (Éjszakai rádiójelenlés) A választási biztos kibirdelte az ajánlások feletti döntéséi. Eszerint a szocialistáknak és a ba\'pártnak csütörtök délig 90 illetve 918 ajánlást kellett póloini. A szocialisták be is adták a pótlásukat, de az ellenzék képtelen voll a 918 hiányzó aláírást megszerezni. A válaszlóbi-zoltság gyűlésén többen kijelentették szóval és levélben U, hogy valaki nevökel ráhamisilolia az ellenzék Iveire. Ezért bűnvádi eljárás indul a balpárt pécsi vezetői ellen.
•■(/ácrátóton a csendörök jogosan használták fegyverüket
Budapest, december 9. A Vác-rálól-i csendörfegyver használattal kapcsolatban illetékes helyen kijelentették, hogy a hatóságoknak az esethez semmi közük sem volt. Két agcnl provokatfr a tömeget fellázította s ennek következménye volt az, hogy a csendőrök a szavazó-helyiségbe erőszakosan behitoló tömeget föltartóztassák, először riasztó lövési adlak le s midőn ez nem használt s már fegyvereiket akarták elvenni tőlük, lőttek a tömegbe. Az ügyben folyik a nyomozás. A belügyminiszter\' utasította a ^lóságokat a hasonló sajnálatos események elkerülésére és a választási törvény szigorú betartására.
Budapest, december 9. A vácrálóti esettel kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy a csendőrök Jogosan használták fegyverüket.
Dr. Kállay Tibor a postások gyűlésén
Budapest, december 9. Tegnap délután a Rákőczi-uli Postás-kaszi-nóban válasitói gyűlést tartóit, melyen Kállay Tibor és Fejér Olló ny. államtitkár, a déli kerület egységespárti listájának jelöltjei szólallak fel. A kaszinó gyűlésén mintegy ezer poslatiszlviselő és tisztviselőnő vett részt. Halasy posta- és távírda főfelügyelő meleg hangon üdvözölte a képviselőjelöltekéi, majd dr. Kállay Tibor emelkedett szólásra :
— A kormány eredményei három ponlban foglalhatók össze — mondotta. — Az első: a közrend helyreállítása és biztosítása. £3 ebből a fejezetből következik a másik keltő. Azt a rendet, amelyet a kormány visszaadott az országnak, többé semmiféle lulzás nem fogja megbolygatni. A második fejezete a kormány eredményeinek az állami alkalmazottak helyzetének feljavítása, amely, ha eddig nem is sikerüli teljes mértékben; a jövőben bizonynyal meglesz. Harmadik fejezete a kormány eredményeinek a külpolitika, amely az eíöbbi eredmények segítségévei olyan külföldi kölcsönhoz jultatta az országol, amelynek nyomán megindulhatott az alkotó munka.
— Én nem mandátumért jöttem Budapestre, van már nekem mandátumom, képviselőnek tekintem én magamat már ma. Budapestre én azért jöllem, hogy a magyar egységet megteremtsem és a főváros polgárságot a diada\'mas zászló alá gyűjlscm, amely alait az ország többi polgáraival együtt küzdve haladjanak Magyarország boldogabb jövője felé.
Ezulán Fejér Olló nyug. államtitkár szólalt fel, részletesen fejtegetve a Iiszlvíselökérdé8t.
Zita királyné Párisban van
Páris, december 9. Az Europa-press pátisi tudósilójának értesülése szerint Zita királyné nébány nap óla Párisban tartózkodik. Párisi tartózkodásának politikai jelentősége nincsen és párisi útja csupán néhány függő kérdés rendezésével kapcsolatos, amelyek az annak idején eladott osztrák császári koronaékszerekre vonatkoznak. Ennek ellenére sem lehetetlen azonban, hogy a ki-rálvní az adolt körülmények közölt a Quai d\'Orsain is látogatást tesz.
ZALAI KÖZLÖN f
1926 december 10.
megrendezésében és sikerében minden eddigit felülmúlt a Keresztény Jótékony Nőegylet ezidei karácsonyi vásárja
Nagykanizsa, december !> Gondtalan, vidám mulatozás, az első zord téli nap vigaszban szürkeségében sziveket mclcgilő dciü, csupa csupa fehér kacagss és tün-dérszárnyon libbenő Órák... mindezek mOgOtt száz és száz könnycsepp ragyogása, amiket a hála sajtol a város sok száz szegényének szeméből, mikor cipőt,-ruhát kap a nincstelen, elhagyóit gyermek és teritett karácsonyi asztali a némán szenvedő nyomotuság.
Ez a Keresztény Jótékony Nőegylet. kétnapos vásárának keresztmel-szeli képe.
Hónapokig dolgozlak aNőegilel választmányinak \'hölgyei. Minden munkál nemes lelkük sugallata szerint elvégeztek. Semmit sem reslel-tek, kezdve az idománygyüjlés ház-ról-házra járásától, a tcrem-diszllés lizikai fáradalmaiig.
Ha ennyi jóságot. egyszer össze lehetne fogni egy hatalmas kézbe, aztán elültetni belőle csak atomnyit minden századik ember szivébe, akkor — azt hiszem — hamarosan meg lehetne váltani az egész világ nyomorúságát.
Nőegyletünk hölgyei: csupa lélek, csupa drága, jó sztv, szetetö gondosság. Ha mindnek aranyba véshetném a nevét, még mindig nem fejeztem volna ki az ö áldásos jóságukat, azt a lelkes összefogást, ami mindnyájukat egyként hozla össze a gyönyört! cél érdekében.
Ezidén minden eddigit felülmúló mértékben élték el a céll. A vásár sikeréhez hasonlót az elmúlt években sem erkölcsi, tem anyagi tekintetben nem találhatunk.
Vasárnap délelőtt a kedélyes virsli-zés és sörözés ulán művészi nivón álló matiné volt. Ezen Ollop Etnö, a régebbi kanizsai társaságok előtt jól ismert precizitásával és finom hangulatkifelező erejével zongoián magyar dalokat játszott. Urbán Gyula hirlapiró-kollégáiik három költeményt szavalt. Szavaló-művészete a drá-ntaiság megrázó érzékeltetésében kulminált. „A lar.u" szavalása közben komoly féilitzemckbcn csillantak meg a könnyek.
Délulán szorongásig meglelt (eremben folyt le a gyermekek és felnőttek sok örömére a Mikulás, Krampusz, angyalkák és ördögök felvonulása, a fekete könyv és arany könyv felQlvasása, amely Dlewock Juci és Büder Sándor gimn. lan. társ-szerzőségében nem kiméit sem öreget, sem fiatalt a találó, elmés és finom „kiszerkesztésben".
A vasár este 8 óráig tartott. A sátrak hosszú sotfala szinte elkápráztatta a szemet. Valahpl egy égi bazárban képzc.hetic magát -az em ber, 3hol karácsonyra készülődnek. A ragyogásból, csillogásból leginkább a hatalmas karácsonyfadísz-sátor- vette ki a részét. Ennek jutott legtöbb a csudálatból és érthetőleg a .keresletből Is. A sátor utnóic ffalser Elekné volt, aki hónapokig fáradozol! hölggyárdáj i élén, mig ezt a nöi kezek munkájának csudájaképpen létrehozta. f
A terem dekoratív rendezésétől már szólottunk, most csak annyit még róla, hogy Mailinszky Pisla müve voll, akinek többször megcsudált rendező-talentuma, csalhatatlan
Ízlése mese-kerlfé varázsolta a kopár, barátságtalan termel.
Különös elismeréssel kell rnegent líkeznünk Szabó Pistiről, aki a
szombati műsor léncszámainak be-tanilása kötül csillogtatta kreációkban kifogyhatatlan tehetségét. A vásár lezajlása után hajnalig
tarló táncmulatság következett, aminek vidám hangulata, eleven, pezsgő élele fittyet hányt a falakon kivül (omboló hófergetegnek. (bt)
■UUU.M.MWS ■■.■■■■■l-l-l-l-.................
Kállay Tibor dr. ma délután 5 órakor veszi át mandátumát Nagykanizsán
A képviselő az egyórai gyorcsal érkezik Nagykanizsára - Délután 5órakor le.z az ünnepélye, mandátum-átadás a városházán - E.te nagy bankett
Polgári Egyletben
Nagykanizsa, december 9
Nagykanizsa városa egyhangúlag küldi az uj országgyűlés épllőmun-kásai közé eddigi képviselőjét: Kállay Tibor voll pénzügyminisztert
Abból, amiben egyesek reménykedtek, hogy „Kanizsán is lesz egy kis izgalom" hal\' Islennek nem lelt semmi és a választás napján, ma, pénteken, választási izgalom, esetleg felfordulás helyeit Imponáló, méltóságteljes mandátum-átadási ünnepség lesz, melyen Kállay Tibornak nyújtja át egy város polglrsíga kép viselői megbízó levelét és küldi a január huszonharmadikán összeülő országgyűlésbe, képviselni ezt a végvárost.
Abból az alkalombél, hogy ma átveszi Kállay Tibor. Kanizsa egyhangúlag feléje nyújtott mandátumát, helye volna, hasábokai szentelni eme nagy államférfiú munkásságának, ha nem ismernénk őt. Most, hogy már öl éve a miénk volt és a város minden embete, intézményei élvezték áldásos tevékenységének gyümölcsét, erre nincs szükség.
Mi a magunk részéről a város közönségének nevében csak atra kérjük öt, viselje ezulán is azzal a szeretettel a kezébe leli mandátu mot, mint eddig és legyen ezulán is olyan jó pálrónusa e városnak, e vátos minden polgárának, lársadalmi és felekezeli különbség nélkül és a nsgy feladalot. amit reá bízott Bethlen István gróf miniszterelnök, mikor az ország polgári egységének megszervezésével bízta meg, végezze o\'.yan igaz magyar becsülettel, bogy abból haszna legyen az egyedeknek, haszna legyen a nemzetnek és has.na legyen az egyetemes emberiségnek.
Kállay Tibor eddig Is a tettek és nem a szavak embe-e volt, legyen ezulán is az és nagy képességeit a nemzet épiiö munkájában gyümö!-, csöziesse. Nagykanizsa polgársága, mely egyhangú lelkesedéssel egy emberként nyújtja át neki mandátumát, kéti, hogy az eddig taposott útjáról ne tét jen le, hanem/előre haladva azon, jáiuljon hozzá/ hogy ez a vátos elmaradottságából, szegénységéből kiemelkedjek és ezzel egyik végvárunk elnyerje/ békebeli pozícióját a magyar városok közölt.
Miután N.\'gykinizs^a egyhangú választás lesz,
itta délelőtt a választási biztos, csak egyszerűen kihirdeti az eredményt és ezzel Kállay Tlbor/dr t Nagykanizsa országgyűlési képviselőjévé\' deklarálja.
Tradicionálisán a mandátumot Ktjlltfy Tibor még n mii nap lolya-ipín\'at \\y veszi, mely ünnepélyes "keietek Jrözött tOiténik meg.
Kálin Tibor (Ir. ny. pénzügyminiszteri Nagykanizsa egyhangúlag megválasztott képviselője ma, pénteken déli t óra 20 petekor a gyorsvonattal érkezik meg kíséretével Nagykanizsáta. Fogadtatására szá-
lesz a
mosan jelennek meg az állomáson, ahova a kocsik délulán háromnegyed 1 órakor indulnak a városháza elöl. Az állomáson dr. Sabján Oyu\'a köszönti a képviselőt. A vasúti fogadtatás után ebéd a Cenlrálban lesz, ezen ts sokan vesznek részt a választópolgárok közül.
Délulán 5 órakor történik meg megfelelő ünnepies kerelek közt a mandátum átadása a városháza közgyűlési termében. Itt Fábián Zsigmond dr. választási elnök adja át a mandátumot, majd Kállay Tibor dr. mond|a el beszédét.
Este egynegyed 9 órakor nagy-sztbáíu bankéit lesz a Polgári Egy-lel emeleti termében. A banketten való részvételt még jelenteni lehel a városháza Iktatójában, a Kaszinóban, a Polgárt Egyletben, az lpatteslü
letben és a közhivatalokban kilelt aláírási iveken. Terilék ára 50.000 korona.
*
A nagykanizsai Kállay párt ezulon is felhívja Nagykanizsa válaszló-kö-zönségét, mely olyan szép tanújelét adta az egyhangú választással Kállay Tibor dr hoz való ragaszkodnának, — hogy ma Is, a fogadtatás, az ebéd a mandálum-átadás és a bankett alkalmával minél tömegesebb megjelenéssel mutassa meg, hogy szivböl fakadt lelkesedéssé álll oda Kállay Tibor dr. zászlaja alá, melyei megvédett és amely mellett kitart m ti Jen körülmények között, annál Inkább pedig akkor, amikor ünnepet: a teljes önmagára-ébredés mai szé a ünnepét üli Nagykanizsa városa.
....... -■■■■....................... ...............
Nagyszámú katonaság az olaszfrancia határon
Genf, december 9.
Az olasz kormány ujaik két ezred katonaságot rendelt az olasz-, francia határra. MlSkét ország nagyszámú katonaságot állított fel az ország határán. A fasclsta tnUlcis Nizza mellett nem la egész puskalövésnyire áll a francia. katonasággal szemben.
A londoni magyar követ tanácskozása Chamberlainnal a balkáni eseményekről
London, december 9
Magyarország londoni követe, Zichy Rubido Iván gróf, a lapok jelentése szerint 24 órán keresztül Genfben tartózkodott. A magyar követet többek között Chamberlain angol külügymi-(r is fogadta, akivel Zichy gróf hosszabb, bizalmas tanács-ko/ást folytatott. Az angol sajtó véleménye szerint Zichy gróf Chamberlain tárgyalásai a legújabb balkáni eseményekkel \'állanak összefüggésben. A ma reggeli lapok egyébként nem foglalnak állást az albán olasz szerződéssel szemben s a lapokban egy sor sem található, amely akár a hivatalos, akár az ellenzéki angol álláspontot leszögezné.
Uznnovics miniszterelnök kormányalakítási megbízatását vissza adta a királynak
Belgrád, december 9 | kérette magához, délulán pedig meg-Uzunovics,dezignált miniszterelnök ma délben visszaadta megbízatását a királynak s közölte vele, hogy az uj kormány megalakítása érdekében kifejlett fáradozása sikertelen maradi. Sándor király délben ismét Trilko-vics képviselőt, a szkupatina elnökét
kezdte a politikai pártok vezetőinek kihallgatását. Az uj miniszterelnök dezignáiását estére várják. A politikai helyzet egészen bizonytalan és a déli órákban még csak kombinációk sincsenek a miniszterelnök személyéről.
MINDEN OYERMEk AKAR.
A 104 receptet tartalmazó könyvel kívánatra. Ingyen és bérmentve küldi: Dr. A. Oetker, Budapest, VIII., Conti-utca 25.
1926 december 10 -
zalai koílont
Fényes nappal a nyilt utcán agyonszúrta egy rabbiatus férj a feleségét
Garabonc község véroa szenzációja Sós József föld-mivus kegyetlen bosazuja feleségén A gyilkon embert letartóztatták — Ma ejtik meg a törvényszéki boncolást
Kiskoinárom, dcccnibcr 9
A Kiskomárom községtől nem mesz-sze fekvő Oarabonc köiséget a választási Izgalmakon kivin ina dél óla egy szörnyű gyilkosság izgalmai tartják lázban.
Maga az eset azért kelt megdöbbenést községszerte, mert fényes nappal az utcán történt egy végzetes gyilkosság, mely gyászos befejező akkordja egy földműves családban az ember és az asszony között régóta húzódó élditlan viszálykodás-nak.
Sós Jázsef garabonci gazdálkodj, 54 éves földraives már régebb idő óla rossz családi életet élt feleségével, született Bálint Rdzália 42 . éves asszonnyal. Ec a házastársak közölt duló barag annyira feszült lett, hogy az asszony az utóbbi időben elköltözött urától és adJig is, mig a bíróság elválasztotta volna, kivitte a biró»ág által, hogy a férje neki tartásdijat fizessen.
Sós ebbe nem tudott beletörődni. Bir az*Ő rabbiátuösága kény szer itette arra asszonyát, hogy őt elhagyja, ez nem ment sehogysem a fejébe. Nehéz szívvel fizette az asszonynak a megítélt tartásdíjat és hogy ez az
anyagi teher lekerüljön a válláról, kérte az asszonyt, térjen vissza hozzá, amiről azonban az asszony hal\'ani sem akart.
Ma, csütörtökön délben fíltizenkét órakor Chrabonc község főu\'cáján a férj találkozott feleségével, kivel szóváltásba keveredett, aminek szörnyű tett lett a vége. Sós Józsif alig néhány szó után annyira felbőszült, hogy zsibkését előrántotta és a szerencsétlen asszony rrel\'ébs döf e. Ez az egy szúrás halálos vall. Borzalmas sikoltással rogyolt össze az asszony az utca sarába és mire több falubeli ember hozzáro\'jant, már halott volt.
A falu utcáján, a választások alkalmára kiiendjlt csendőr-járőr a gyilicos férjet letartóztatta. • Egyben Ki&koíjiárom u\'Ján, mivel Giratiorc köz>égben ninc* lelefon, értesítést killdlek a nagykanizsai kir. ügyészségnek, mely intézkedett, hogy holnap, píntekeu reggel kilenc órakor a vizsgálóbíró jelenlétében a hatósági törvényszéki orvosok ejtsék meg a boncolást.
A gyilkos embert valószínűleg még a mai nap f>tyamén bekísérik a kir. ügyészség foghá-á^a
A vármegye törvényhatósága hozzájárult Nagykanizsa második külföldi kölcsönéhez
i kanizsai közkórházi rész ellen beadót! fellebbezést a közgyűlés elutasította
Nagykanizsa, december 9 j
Élénk érdeklődés mellett tartotta ; meg rendkívüli közgyűlését Zilavár- 1 megye törvényhatósági bizottsága I Cyömörey György főispán elnöklete slatt. Nagykanizsáról is számosan j voltak jelen a kedvezőtlen, hideg \' időjárás dacára. A hivatalos várost . dr. Krdtky Utván főjegyző képviselte. |
A tárgysorozat első ponljikénl Nagykanizsa második kuifotdi kölcsöne szerepelt, amihez a város legutóbbi rendklvü\'i közgyűlése egyhangúlag hozzájárult, roiuián ezt kizárólag a vízvezeték és csatornázás kiépítésére fogja fordítani. A közkór-báz illető részét azonban egyest k megfellebbezték.
A törvényhatóság az állandó választmány Javaslata alapján Nagykanizsa város képviselőlcslulelénak határozatát a második külföldi kölcsönre vonatkozólag teljes egészi-ben jóváhagyta és a közkórházi rész ellen beadott fellebbezést elutasította.
A mult havi közigazgatási bizottsági ülésen —fa közgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében — felhatalmazást ed\'ük Bódy aifc pánnak 25 millió koronaerejéigjvaló „Dystol" beszerzésire, hogy az öt holdan
aluli kisgazdáknak és gazdasági cselédeknek májmélelvben levő állatait dijialanu! Ieh:ssen gyógyítani. A közgyűlés ezt tudomásul vette és Jóváhagyta.
Meging\'dle a közgyüléí, hogy a J-lvó évi rbídó és állatfgészségűgyi alap lethére ötszázmillió koronát vegyenek fel abból a célhói, h"gv a máj nélelyben szenvedő állatok tulaj donosai, akik állataikat D/stol kezelésben részesilik, az állatok számához képest állatonként Olvcuezer koronás segélyben részesüljenek.
A k«7gv(llés husz percig tartott.
Ferdinánd oláh király rövidesen lemond
Bukarest, december 9. Beavatott körökből arrfl értesUiűnk. hogy a királv lemondását a legközelebbi napokra: várják A tegnap löriént opc:\'ci-\' után az orvosok kijelelhették, hr-gy a király n#g hosszú ideig élhet, de csak akkor, ha az állam-(lgv> klói lellesen visszavonul és ha a Ifgnaeycbb nyugalomban él
Bukarest, tlec. 9 (Éjszakai rádiójelenlés) Ferdinánd kiralv állapotáról ma az alábbi hivatalos jelentési adták ki- király az éjszak igen jól icllilltc. t:tvágva erősen fokozódott. Hőméiséklcle 36 4, érverése 64. Általános állapota kiclégitő.
A pénzügyminiszter már elrendelte az adó-csökkentést
Ntigykanizga, december 9
A választási anyagtorlódás miatt egv nippal megkésve közöljük a pénzügyminiszter adómérséklési ren-d léteit, mégis közöljük azl, mert j.lenlős újításokat larlalmaz.
Az adómérséklésekről szóló és 1926. november 11-én a nemzetgyűlés elé nyújtott törvényjavaslatot a nemze\'gvülésnek időközben történt fe!o:zlatási folytán nem tárgyalhatták I.-. A javaslatol csak a jmuár 23-ére egybehívott országgyűlés fogja napirendjére lüzni Min:hogy azonban a pengőben való kötelező számi\'ás már lanuár elsejével élelb: lép, a páiztlgyminlsz\'er a törvényhozás utólagos jóváhagyását feltélelczve, több rendeletet bocsátott ki.
Az első rendelet az alkalmazottak kereseti és rokkantellátási adójának pengő\'rtékben megállapított tételei: tartalmazza. Legfontosabb rendelkezése az, hogy
az adómentes Jövedelmet az
eddigi évi 480 aranykorona értéknek megfelelő 576 pengőről évi 720 pengőre emeli fel.
Egy másik rendelet elrendeli, hogy azok kereseti, illelőleg jövedelmi és vagyonadóalapj i, akiknek 1926 évi adóalapját jogerősen 5000 aranykorona érlékrfel kisebb összegben állapították meg. illetőleg akiknek vagyona a 125009 aranykorona értéket nem haladja meg. mír 1927. évre megrögziltes\'ék. Ennek folytán, aViknek viszonyaiban váliorás nem állott be, már az 1927. évre sem kötelesek
adóbevallást adni. Ha azonban az adózó az 1926. évre |ogerő<en megállapított adóalapot bármely oknál fogva a maga részére sérelmesnek larlla, január végiig kérheti az adóalap újbóli meg-állapi\'ásái. Ebben az esetben azonban a rendes haláridőn belül szabályszerű adóvallomást köteles adni.
Eltűnt a sormási molnármester a vasárnap éjszakai hó-förgetegben
Sormás, december 9
Alighogy a tél bevonult és hűsí-ges kiséióje a hó ellepte az utakat, máris emberáldozatot követelt. És ezt az áldozatot Zilamcgyéből kövelelte.
Ugyanis vasárnap este többed magával vigan mulatozott Sormás község egyikkorcsmájában Karácsonyi János a Spitzer-léle hengermalomnak a sz:les környéken ismert mol-nármestere. Folyt a bor, tellek az órak és Karácsonyinak olyan nehéz volt a hazamenetel. .
Hatalmas hóvihar áú^ngölt az éjszakai órákban, a szél mélernyi magassígra fújta a havat az országúira, amikor Karácsonyi Jínos végre rászánta magái, hogy hazatérjen ott-
honába. Karácsonyi az áldozat szesztől felhevüllen, kissé mámoros állapotban indult ulnak a nagy hóför-gelegben.
O.thon azonban hiába váriák haza. Karácsonyi csak nem jött hara reggel, sem d Melót. Ekkor hozrá\'arlo-zói aMfdni kezdtek és érdeklődlek a korcsilSban. ahol »zt a felvilágosítást kapák, hogy Karácsonyi ínég az éjjel hazament.
A csendőrségen telt azonnali fel-jentésre, több mint kétszáz ember indult nyomban havai tisztítani, hogy megtalálják a hóban elpusztult embert azonban nem sikerült megtalálni. A rigyáci csendőrség a nyomozást a hóban el\'.üut ember Ugyé-b-n tovább folytatják.

Stresemann tiltakozott a rajnai terület szigorúbb ellenőrzése ellen
Genf, december 9 A tegn&pi tanácskozások eredménye után Jól informált körökből azt az éitesi\'ést kapjuk, hogy Sire-stmann a leghatározottabban visszautasította Btiand követelésit. Nem megy bele abba, hofy a szövetségközi katonai ellenőrzési megszűnése ulín olyan ál ellenőrzéfi módszert válasszanak, mely külörbsé-
itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a jó gyermekeknek karácsony este csak akkor lehet, ha szük>égletét a
Cukorka Királynál
szerzi be, mert bámu>3tos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék v — bámulatba ejtök. — HEFFER GYULA
Kazinczy-utca 8. «cr.»
get tesz a Ff.incíiországgal határos rajnai terület és Németország között. Stresemann tiltakozik a r.ijnai terület szigorúbb ellenőrzése ellen és hangoztatja, hogy ilyen követelés elfogadása a versaillcsi szerződésen is túlmenő kötelezettség vállalását jelentené. A német külügyminiszter kijelentette, hogy ilyen áron eláll a rajnai terület ídőelótti kiüriésének követelésétől és bevárja azt az időponti t, amikor Németország igényei .kisebb el\'enérték árán lesznek teljesíthetők. ChaT.berlaint, aki több kisebb jelentőségű pontra nézve közvetített. a környezetébín uralkodó felfogás kiélesedése arra fogji ösztönözni, hogy fokozottabb mé: lékben folytassa közveliiő akcióját.
Tárgyalások a román királyné régensségérol
Bukarest, dcc 9. (Éjszakai rádió-jelentés) A „Cuvautul" irja: Mária királyné hazatérése után azonnal megkezdték a tárgyalásokat a régen-ség, vagy régenstanács kérdésében. A lap ugy tudja, hogy arról folynak a megbeszélések, hogy Mária királyné belépjen-e a régcnslanácsba, vagy maga vegye át a régvnséget.
zalai közlöny
1926 dectmberlO
Orbán Dezső Nagykanizsán
Nnírykunlzsa, december 9
Nagykanizsa ku (urális életében is szokatlan jelentőségű killlilás nyilik meg szombaton est* a Kaszinó dísztermében. Orbán Dezső külföldön éli kiváló festőművészünk, vidiki kiállítási körútján itt Is bemutatj • ezt az anyagól, melynek legjellegzetesebb darabjai Spanyolországon, Délfranciaországban és Párisban készültek.
Akik figyelemmel kisérik Budjpest művészi életéi bizonnyal |ól ismerik Orbán Dezsői nagysikerű „Ernszl-Muzeum" i kiáliitásaiból; de még ezeknek is szenzáció lesz a nemes elmélyülése, mellyel a nagyrahivato\'.t müvészünk ezen legutóbbi müveivel aratón párisi kiállításon "oly n3gy sikert. A budapesti és külföldi sajtó egyhangúlag a ma művészete egyik legkomolyabb ériékének könyveli cl Orbán Dezsőt.
Őszintén örülünk, hogy ez a kitűnő és bcérlezetl művész elhozza képeit közénk gyönyörűségére mindazoknak, akik a legm.-gasabb művészi kuliura ínyence és akik, valljuk be, íz Nagykanizsát tátogató képkereskedők révén vajmi ritkán jutnak ahhoz, hogy komoly művészeti produkcióban gyönyörködhessenek.
A kiállilás megnyílásával kapcsolatban szombaion este 9 órakor a művész, aki különben kiváló esztétikus is .Modern művészeti törekvések" cimmel szabadelöadást tart. j Ugy a kialli\'ásra, mint az e.őidásra a belépés dijlshn.
mm hírek
i December 9, csütörtök
| Rómnl katolikus: Melkiades. Protes-: (Aris: Judit. Izraelita: Tcbct hó 5. ! Nap kel reggel 7 óra 30 perekor ; nyugszik délután 4 óra 09 perckor.
Mozi. Uránia: Fényilluziók, látványos revll 25 képben. Előadások: 7 és 9 órakor.
\\ revll
j Ei<
Utolsó óráit éli Sípos Márton a magyar uszó világrekorder
Budapest, december 9. Sípos Márton volt kesztlurV gizdász, a magyar mellúszás 24 eves viiágrekor-dere hastífusz, tudö- és agvhár ya-gyullad-is következtében utolsó óráit éli a budakeszi S7an«ióriumban.
Fényilluziók az Urániában
Az Uránia rnozgőszinház igazgató-sága, hogy közönségének a filmek mellei! mást, művészit is adjon, minden alkalmai mrgragad. Ezultal „Fényilluziók* cimtn egv modern és Kanizsán míg nem latot! újdonságot mulatlak bi-, me\'ynek kertiében egy kedves láncművésznő, Alice Aslor is szerepeli ügyesen.
A Fény illúziókat szívestn fogadia a közönség cs ha bár nem a rádió, vagy a beszélólilm rendkivüliségét adja, azért szemnek feltétlenül tetszetős és alkalmas arra, hogy nem miudeoii? pixága réven félórákra kellemes időiöjtést szerezzen.
RevU-szerüleg összeállítóit f\'ny-kompozíciók fs fényhatások, különösen pedig a hizólias érzésű közönség szivéhez oly közel á.ló irredenta fényjátékok nngy s kc-rrel v41-takozuk ekym-is ulan,
A közöllíígriek tetszeti, amit látott, sőt a Fényilluziók elölt pergő amerikai madártej izű erkölcsrajzol is elitireimcskcdte a hat felvonísor kercsz ül
A I:űii)il,uziók£t ma is bemutat ják. (_)
Rendkívüli kiadás
keretiben, minden más lapot megélőbe közöltük tegnap délelölt Nagykanizsa közönségével a szerdai, első választási nap eredményeit.
A mai napon, amikor a zalai kerületekben is lezajlanak a választások, mihelyt közlésre érdemes eredmények lesznek, nyomban a Cenlrál ablakában elhelyezett hirdető táblánkon, a végeredményeket pedig egy délután megjelenő rendkívüli kiadásban fogjuk a nyilvánosság elé bocsátani.
— Közbiztonsági Intézkedések a választások Idejére. A hílósá-gok az egész, megye területén meg-lellék a szükséges inlézkedéseket a válsszlások nyugodt lefolyásának hiztosl\'áséra. A csendörségeket mindenül! megerősilel\'ék, ezenkivül a i zalaegerszegi, lelenyel és tapolcai í kerületbe kilonaságot is vezényel- j lek. Zalaegerszegre 3 tiszl vezetésér j vei legnap éikezelt meg 56 közkatona, akik a választások idején a kerület székhelyén fojnik tartózkodni, bogv az esetleges rendzavarásokai megakadályozzák. Itt említjük mee, hogy a Inpolcai kerületben már szerdu délutántól elrendelték a szesztilalmat a \'lakosság izgatott hangulatára való tekintetlel.
— Drózdi kibukott Pacsán Drózdi Oyőzőt, mint ismerete^ a pacsai kerületben 36 órán belül 65 ajánlás- pótlására utasította a választási biztos. A 36 óra leteltével D:ózdi csak 27 ajánlást tudott pőlolni, igy kieseit a választási küidelemböl. Drózdi előzőleg még egy kélséíthe-esclt hangú táviratot intézett az Esti Kuiirhoz. Ebben bejelenti, hogy pó\'.-ajánlásaival Oalamboknál a hófúvás miatt megrekedt « aligha tud cl|u\'ni időben Pacsira Csodálatos, hogy a viharban csak Drózdi fagyott ba s a lávirstot\' el tudta küldeni, még padig Komárvároiból. No, de távirat is csak kor\'esfogás voll, meri D.ózdi eljutott Pacsára, csakhogy ajánlásai elégtelenek voltak. így bál egyik zalai kerület megszabadult D.-ózditól. Ma ugyanerre a sorsra jut Klskom \'rom is.
— Halálozás. Honfi Lőrinc Muraközből menekült nagykanizsai áll. iskolai tanító folyó lió 7-én meghalt. I Temetése 10 én délulán 3 írakor 1 lesz a r. k. tcmeiö halottasházából.
— A vármegyei árvaszéki 01-nőkl állás. A betöltés alá ketű ő megyei árvaszáki ülnöki állásra az eddig beérkezel! pályásatokon kivül pályáznak még szenei Molnár Oéza vármegyei al|egyzö és dr. Ferhács Dezső Ib. árvaszéki ülnök. Mindketten érdemes tisztviselői Zthvár-mtgyének.
— NSE tánctea. Vasárnap esle fél 8 órai kezdettel tartja az NSE láncteáját a Polgári Egylet földszinti termében.
= Holló Tóni közkedvelt jazz-Band-iaval szerdától isméi a Szatvas-kávfhtzban hangversenyez.
— Kelemen Feccnc ilccálls előadása. Napjaink Icgégelőob kérdése lesz a tárgya Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató, a Ziinyi Irodalmfés Milvészeli Kör társelnöke vasárnapi előedásának, melyet a liceális előadás sorozat keretében deccmbír 12 én délulán 6 órakor tart meg a városháza dísztermében ,Hogyan éljünk ?" cimmel. Az előadás előtt és ulán a vss- és fémmunkások dalárdája énekel Lehrmann Ferenc kainigy vezeiésével. Az előadásra belépődíj nincs.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, Király-utca 10.
— AB listások hangversenye
a Kereskedelmi Casino disziermébcn december hó 18 án, szombaton este lesz 9 órai kezdellel helybeli és fővárosi müvíszek felléptével. A rendezőség.
— Súlyosabbá vált a megblcs-kázott kocsis állapota. Megírtuk, hogy egy fiatalkorú ugy megbicskázta Szabó Vendel nagykanizsai kocsist, hogy azt sürgősen kórházba kelleti szállítani. Miulán a megkéseli S\'.abó Vendel állapota aggasztóvá vált, a nagykanizsai kapitányság szükségesnek tartotta a fiatalkorú késelő őii-zelbevélelél. Átadták a lialalkoruak bíróságának.
= A Nagykanizsái Izr. Hitközség folyó hó 19 én, vasárnap d. u. 6 órakor tartja második jólékony-célll kultur délutanlál a Kaszinó nagytermében. Jegyek Szerbnél kaphatók. Felüllizelések köszönettel fogadtatnak.
— A lefoglalt követelés. Antal Flórián ellen a Vjrosépitö R. T. végrehajtást vezetett és a bírósági végrehajtó lefoglalta egyik gyalupadját és két követelését letiltotta. Antal Flórián a letiltott követelési Kivette és saját céljaira fordilo\'.la, a gyalupadot pedig Kiskanizsára vitte, ahol dolgozott. Ezért sikkasztás miait jelentették fel. A törvényszék legnap Antal Flóriánt a sikkasztás vádja alól felmentette.
— Az első keszthelyi leány soffőr. A szombathelyi ker. auló-vezeiő vizsgán Mosonyi Rőzsl a mult héten az autóvezetésről kitűnő eredménnyel vizsgázoll, Orszolány Endre rendőrfötanácsos és Lnky Kornél műszaki főtanácsos előtt.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Néggyel több országosvásár lesz Keszthelyen. A Zalai Közlöny tudósítónk /elenti: Biztos értesülésünk van arról, hogy Keszthely nagyközségben az országos vásárok száma 4 el szaporodni fog. A vásár-napok még meghatározva nincsenek, de rövidesen azok megállapilása is meg\'öriénik.
= A Korona éttermében minden esle a hírneves Tókl Oyula kaposvári zenekara játszik.
— Az Ital áldozata. Cséplő Mihály somodori lakós alaposan felöntet a garatra. Ilyen állapotba gyalog igyekezett hazafelé. Nem vetle észre menetközben, hogy a vasúti s neken jár és igy történt a szerencsétlenség. Cséplő Mihályt a vonat merenye határában elülötte oly szerencsétlenül, hogy a beiugott embernek lábait lemetszették a vonat kerekei, azonkívül lején szenvedett életveszélyes sérüléseket. Élet-halál között fekszik a kaposvári közkórházban.
_ Halálozás. Blauhorn Nelll (Emma) folyó hó 9 én reggel 6 órakor 58 éves korában hosszas szenvedés ulán elhunyt. Temetése folyó hó 10-én délhlán 3 órakor lesz az izr. temető halollasházból. Blauhorn Szidi fehérvarrónö az elhunytban nővérét gvászolja.
— özhus. Friss lövést! kerül kimérésre, eleje I ker. 12.000, lapocka 18 000, comb 26.000. gerinc 30.000 korona nyomaték nélkül Szabó Antal vádkereskedésében.
Mielőtt vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁSY KÁROLY
óra és ékszer kirakatát,
ahol részletfizetésre is a
legolcsóbb árban a legszebb dolgokat kaphatja
A 270. lapszám. }.
Olvasóink Ápróhirdetés-ntalYány
váoiAV ki és "l 10 darab nrenMvljoU«nrml«-VágJaK Ki es oUn „Wxííu uUV-
őrizzék meg vinv tii«oíb«» *
iT £ ZALAI KÖZLÖNY kUdótatva-CII oí * tála biiklnck lojnrtn kfliöl «gy utalványt t 19 axMc icrjcdhcM \' 7? apróhirdetést. ^ tjÉrvínyea: I«7. Ccbrolr t-lj.
l 1 -(- y f f f f
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándékot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva.
Legcélszerűbb ajándékok:
Mis 1Ü üMlkik . 330.000 MII
lünhik..... 70.000 .
Lthyki sün! ^tiúnkik 220.000 . EjiilMtsIlimitítokiotika 550.000 .
Férfi, nöi szövetek, kotöttíruk.chilfonok, vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-neműek .1 tegolcsóbbtót a legfinomabb kivitelig nagy választékban.
Siltlitfcs tOfigtkiú S luri tísiltlit.
Stern József
divatáruháza
Kazinczy-utca I.
Városházpalota.
19% december 10
Idftjáró*
A nagykanizsai meteoroJogtgí megfigyelő Jelentése: Csütörtökön a hCirtéruK-kt: Reggel 7 órakor +3 9, délután 7 őrikor +44, este 9 órakor +2\'8.
Felhőzet: Reggel borult égboltozat, (télben csóvel, esté tiszta.
Szélirány: Reggel Ésrak, délben Északnyugat, este Északkeleti szél,
A Meteorológiai Intézet jelentése mc-rint egyelőre még változékony, szeles idó, helyenként csapadékkal és lényegtelen hó-viltozással.
I
ZALAI közlöny
— Kicsapott diákok betörő bandája. A napokban a burgenlandi csendőrség löbb gyanús kül sejfl fiatalember! fogolt le a polten-doifi erdőségben. A vallatásnál azután kiderüli, hogy a fiatalemberek egylől-egyig kicsapott diákok. A banda 17 tagt>ól állolt és betörésből és lolvajlásből fartotla fenn nwgil, A csendőrség mosl a banda ismeretlen tagjai után megindította a nyomozást.
= Holló Tóni közkedvelt Jazz-Bánd-jávai szerdától ismét a Srarvas-kávéházban tiang\\ersenyez.
— Titokzatos büntéoy egy faluban ? A somogymegyei Csököiy községben Ka/1 Mihály oltani hegyőrt egy kútban holtan találták meg Kezében görcsösen szorongatta fegyverét, melynek kakasa fel voll húzva. A kaposvári kir. ügyészségtől a a csendőrség értesítése ulán azonnal kiszállottak a helyszinére és most folytatják a vizsgálatot. Eddig löbb olyan ok merüli fel, melyekből arra lehet következtetni, hogy a hegyőr ittas állapotban, kezében fegyverével zuhant a kulbs, ahol halálát fulladás okozta. Az emberek fantáziája természetesen sietett kitalálni azt, hogy itt rémes bűntény történt.
— A Korona éttermében minden este a hírneves Tiki Oyuia kaposvári zeaekara Játszik.
= A budapesti idegenforgalom, mint a legutóbi kongresszuson Is megállapították a modern hoteleknek köszönheti fejlődését. Az idegen forgalmi szervek elismeréssel konstatálták, hogy a Budapesli Conttnen talszdiló európai nivó szerint újjáalakította és kibővítette helyiségeit, u8y, hogy most a lágas morin és fürdőn kívül száznyolcvan szép szoba és szolid áru uj étterem elégili ki a közönség igényeil. (Budapest, Dohány-utca 42—44 )
— Megnyílik a korcsolya-pálya. A hideg időjárás arra késztette a Nagykanizsai Korcsolya Egylet vezetőségéi, hogy minden előkészületet sürgősen megtegyen a korcsolyapálya basználatbavevésére. A korcsolya-pálya már legközelebb megnyílik. Jegyek előjegyezhetők Hiti Józsefnél.
= Igazi meglepetés karácsonyra egy Slnger varrógép motorral és varrófénnyet. Nem kell a gépet többé lábbal hajtani, nem erőlteti meg a Síemét, kényelmes, hasznos és mindenki által könnyen elérhető. Singer Vórrógép részvénytársaság Nagykanizsa Fó-ut I.
u «Á Ml A. i rsas.
WT Csak felnőtteknek 1 Kolovrath gróf filmje!
PRÁTER MICI
öt perces történet a bécsi barlangvasuton.
Főszerepben:
Nita Naidi
a Tízparancsolat megejtő szépségű deminoneije.
«" A Korona éttermében minden este a hírneves Tókl Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Rendelet iiz autók hátsó rendszámának megvilágításáról. Autó elgázolásoknál gyakran előfordult, hogy a vigyázatlan £ utó-vezető a szerencsétlenség megtörténte után a gépkocsival elrobogott és esle az autó hitsó rendszámát eloltotta, ugy, hogy nem tudták megállapítani, hogy hányas rendszáma van. Ennek megakadályozására renddel fog megjelenni, mely április elsejei hatállyal elrendeli, hogy ezulán csak olyan aulól szabad gyártani, illetve, minden aulónak ugy kell felszerelni hátul a rendszámához való világítást, hogy azt a soffőr ,ne tudja az ülőhelyéről eloltani vagy pedig az autó első nagy lámpáival együttesen lehesen csak eloltani és felgyújtani. Torábbá, lehet úgyis, hogy az au:ó hátsó rendszámának küion lámpája keli, hosv legyen, amit csak a rendszám melleit levó kapcsolóval lehet kezelni.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és díszműáruit tzaban.
sportélet
NTE vívó-tanfolyam. Kellő jelentkezés esetén at NTE tag|ai ré-S2é.e 6—8 hetes vivó-tanfoiyamoi rend;* mérsékelt részvételi dijak mellet . Jelentkezni leh :t dr. Poiiyondy titkárnál.
iozqúszinhAzas
Uránia pénteken 7 és 9 órakor: Fényilluziók. I. rész: Tüidérkeringő Alice Astor tanckreécioja. II. rész: Fényjátékok, csodái szinkonipoziciők III. rész: Fényilluzick, látványos revll 25 képb?n, Alice Astar közreműködőével.
bádiój0sor
December 10 (péntek)
Budapest 9.30 és 12: Hírek. I : tdó és vizállásienlés. 3: Ilitek. 4.15: Németnyelvű mtsedélutin. 5: Idó és vliállásielenlés. 5.(5: Cigányzene. 7.30: Irodalmi rejtvény-verseny. 8.30: Hangverseny.
Zürich 12.30: Gramaton.
Bern 5: Hangverseny.
Lipcse 12: Hangverseny. -130: Hangverseny. 8.10: Hangverseny.
Róma 5 15: Jazzband.
(x) A fémipari szakiskola rádiótanfolyamára vonatkozólag többen fordultak hozzánk azzal, hogy a tanfolyamra csak azért nem iratkoznak be, mert nem tudják annak tandij.lt, 370.000 koronát megllzelnl. Elsősorban tisztviselők és munkásoknak magas ez a tandíj, nagyon méllányos volna, ha az iskola igazgatósága esetleg kél kategóriába oszlana hallgatón ugy, hogy pl. az egyik csoport 370.000 K t, a másik (hivatalnokot, munkások slb) ennek leiéi flzelné tandijképen. Igy gyorsabb tempóban folynék a jelentkezés és előbb megkezdhetnék a tanfolyam.
(x) A rédióképtávlrás terén újra jelei,lékeny haladás észlelhető. Mindenfelé nagy szorgalommal folynak a kisérlelek s ujabban a norvég Pe-terson-nak sikerült egy kép leadót konstruálni, amellyel egy 10X10 cm-es fényképel 3 másodperc alaft le lehel adni. Az ennek felvételéhes szükséges vevőberendezés nem drágább mint egy jó háromcsöves rádiókészülék.
Uj, modern
GRAMOFONT
vegyen karácsonyra
László és Grünhutnái
Fő-ut 3. szám alatt.
--- Akar nagy örömet szerezni családjának ? — vegyen vagv szereltessen egy rádió-készüléket I Ki tűnő készülékek és alkatrészek Szabó Antal legyver- és lőszernagykeres-kedöníl kaphatók.
KÖZ6AZ0ASÁB
tinit
A mai érlék\'.őzsdén az irányzat lanyha voll. Nyitáskor bizakodó hangulattal kezdődött a tőzsde, de később a bécsi tőzsde lanyha híreire a nyereségei valorizációs spekuláció az árakat lassan lemorzsolta. Az ellanyhult irányzat, :kalönösen az arbitrázs és helyi ériékek piacán Jutott érvényre. A forgalom kisméretű volt.
A fcí<íf«»tí Ttufc Mtt-jlfyitae
vaunak
Les-gyei 1810-8050 Angol 1345825-7825 Cseh k. 2108\'.i-18i/< Dinár 1252-52 Dollár 71150-71450 Pranrla tr. 2820-2880 Holland 28475-675 Lel 359-373
Lev« 512-520 Lift 30*5-3125 Márka 16940-17000 Schlll. 10040 80 Din kor. 18975-19055 Svájci tr. 13754-804 Belga tr. 9912-9952 Norvég k. 18150-230 Svéd k. 19005-125
DEVIZÁK Amiterd. 28600.600 Belgrád 1256-62 Berlin 16955-17005 Bukarest 360-370 BrQsszel 9917-9947 Kopenh 18985-19045 Oszló 18160-220 London 34582S6Í25 Milano 3085-3125 Newyork 71310-510 Párt, 2800-2840 Prága 2lll\'.\'t-l8i/a Sroíla 513-519 Stockholm 19065-125 Vmó 7830-8030 Wien 10054-10084 Zürich 13762-802
Párta 207000, London 2512-25, Newyork 518 \',a, - Brtiittl 7210. Milano 2245-00, Amsterdam 207 20. Bellin 12317, Wien 7310, Sotla 37i<>0. Prágá 1535-00, Való 57-50. Budapest 7í^:a, Belgrád 91250, Bu karcai 25500.
Terménytőzsde
Buxa tlazáv, 75 kg-o» 391500-391.000, 76 kg-os 397^00—100.000 77 kg-os 400000 —402.500, 78 kg-os 405.000- 407.500, egyéb 75 kg-os 381500 -385.000, 76 kg-oa 387.500 -390.G00, 77 kg-os 391.500- 3SÖ100 78 kg-os 395.000—397.500, rozs 297.500-300.ÍW0, takarmányárpa 222.500-227.500, aörárpa 325.000—JS.OOO, zab 227 500-232.500, tengeri ó 265.0:0-270.000, repce 565,000—570.000, köles 190.000- 200.000. korpa 162.503—165.000.
Bi.lli.lil.
DénélTaStr
Felhajtás 5127. melyből eladatlanul vissza-maradi 1500 drb. Elsórendo 1&500-I9000, uedelt 16 750—17.000, szedett kOlép 16000 -16.250. könnyít 15.000-15.250. elsórcnda Öreg 17.250—17.500. másodrendű 16230-16500, angol suldó 17.000-19000, sa«lonu nagyban 20.500 21.000. zstr 22.000 - 21500, lehúzott hus 21.000-23.000, szalonnás télsertés 20.000.-22.000. Az Irányzat Isnytu.
Badja: Xrtayi RytBáalftr él Stwji-koniMfa K, n-fyt-i."
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen\' ajándékul karácsonyra és újévre 1 Fáradjon be Qxletembe, hol mindennemű kézimunkához való »nya(Mrt és kelléket órláal válaextákteií kaphat, melyekből aajátkexDleg készítheti a legaxebb ét legoloséM
ajándékot! Ma mulassza el vasárnapi kir** katalmat mogteklntonl I
REINITZ BÉLÁMÉ
kézimunka kereakcdlae él clőnyomdija NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
WíJdiU JrfByvkcrakcdii jadUtL - Tdrfon tOL
I
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia árobázában K;
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
cipők és háztartási cikk
Legjobb minőségű
,Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek
legolcsóbb beszerzési forrása.
>
s zalai közlöny
1926 december 10.
APBÓHIRDEfÉSEK
(Wrd.Us.fc dija st«r. »l«at«ndtS)
Ai ipróhlrdetéj dl|l 10 tuMg 50 fltlír. A dttuzó i minden vv.tuabb belllMI ilH DÓ kii uónnk uámitUtik. Minden lovibbl ttó dija 5 (ill. * tMDM dij •><<-•
" " \'»storgilmUdá boviilimlliUvl)
Háztulajdonosok flgyatmébe I
Hitt vízvezetékét lakáiála ,££
Jen a]inlatot »*íc««n»l és Frtasjr vtxvtzeték leUieretéil. ítirdS is eRÍjrtfg-Onl berendezést villáimtól. RíuletílzeKsre
is. elínyos teltttelek mellett._3984
~~Hiiotl ••rtó«t, MzilM hliUllat 120— 130 kilóig keresek megvételre. A|lrjlalokat .Hízott iertí<" leltjére t lap klidóhlva-
UUba kérek.____
Perfekt pép- gyorsírón61 Uic: Orsiig ts widdex Nagykanizsa, Erzsébetik Ift____-«£>
Kényelmet ixeretö maginoa ur rénére csinosan bútorozott utcai szoba december 15-re Vö osmarUiy-ulca 31. nim aUtt kiadó.
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi is pogányvár!
BOROK
Uterenkint 10.000 és 12.000 korona
Séfpán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon : 335.
Jóbor, ntrn nohi- OyöiWJGn me* róU.
PénzkölosAnt bekebeleznie minden baszegben a legelőnyösebben (i leggyorsabban lolyóslttat Aozél Ignáo p?tu-kölcsönk&zvetltó Irodája Nagykanizsán. Főit 3. a. alatt. Kénysxarkfilosfin köt-N«|>ktt veaick. 2738
Másféléves slementhill vöcóstarka bika Igazolvánnyal alsdó Major litván belyettesbtróaál, Éizteregnyén. 4 1 4163
Megtakarított pénzeket biztosan és ms-gas kamattal helyezhet el K5zpontibank Kálroén Leónál Nagykanizsa, Király-utca 31
3-2 4167
Egy ló karban levő női fekete hosszú banda eladó. Háhr.é, Király-utca 28. 1197
~Teleki ül 60. számú kés eladó7~ Bó-jrebbet ngyanott 3-1 4206
Jóroenetcló szabéQclet és műhely
teljes berendv^wel forgalmas helyen eladó. Ajánlatokat .Keszthelyi\' Jeligére a kiadóhivatalba.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
K**ltb«tr«a i « >ZjtUI K4xl5oy« kttilbriyl Ilók-kU4óklr*UUbaa, KUUIudy-aU* IS. uln. -Bod«y t* PlKhl blrUp-Iibliofcáay&iokoil Kot-«uth U}<*-bU*. Rltrxb Ojiti dohlnylrada. CnWM ktrályM-tar. SuM Uitlö dobJnyJru-k«r««**46 Sof-rool-ulc*. Tr«IIUí P«(«sc k&ayvk&tA éi piplrk*r«ktdé«itMa.
Hirdetések
felvétetnek.
Hatóságilag engedélyeiéit 7 éves
ísi\'ga r
BELGAMEN
120 mélermázsa búzáért kcdvezG fizetési (eltétetek melleit
E I, ADÓ.
Bővebbel:
Tűzifát és szenet
nagyban és kicsinyben
aprítva éa házhoz szállítva
Sternberge.- és Mráz
cégnél
vásároljon!
Széchcnyi iér 4.
Teleton 398. tósi
SIN^ER
va riRég-<áp
motorral é3 varrófénnyel
• logrriaoznOGObb
karácsojTyl^gíándék.
Snger varrógép nSszv.tóra NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
mmtmmmmum
A nagykanizsai m. kir. állami elemi Iskolák tanítótestületei mély fájdalommal tudaljak, hogy szeretett karlársuk
HONFI LŐRINC
I. körz. áll. tanító
hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele ulán 1926. évi december hó 7-én esle 9 órakor életének 53 ik, áldásos tanitói működésének 34 ik évében elhunyt.
Temetése folyó hó 10-én délután 3 órakor lesz i róm. kath. temető halottasházából.
Örök pihenésed legyen csendes és nyugodt!
Mindenkor szeretettel gondolunk reád!

Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hímez, ajouroz és stoppol Is. Hagy választék ipari gépekben.
Autógummi, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
He mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magy.ir Bút. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.
Karácsonyi és újévi
aj ndékot mélyen leszálliiotl áron
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész és látszcré&zncl Nagykanizsa, Csengery-nt sarok.
Bsilliáns éksz: r«.k. ó\'ak, arany és ezüst éks?erlárgyak. V,lódi be nd wfi tvöcízktt Ok. Jtflfflhtt. tíjzsjihi és eskiiíi ajMM.
Nagyon szolid árak! E\'oBrangii axnkOalctl <«»
1927. évi
NAPTÁRAK
mindenfél: alakban és célra kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében NAGYKANIZSÁN.
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECSC BÉLA
Erzsébet-tér I. nr\' ®s n°\' divatüzletébea
Erzsébet-tér I.
Holmár, szép zefir-ing 2 gallérral Fehér raye-itig 2 gallérral
Puha gallér.......
SCöpper alsónadrág . . Selyem sál......
58.000 K
69.000 „
8.000 „
43.000 „ 32.000 „
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
Rendkívüli kiadás.
66. évfolyam. a ,nrir, .
Ara 1000 korona. Péntek, 1926. december 10.
Gyömörey István a kiskomáromi, Bartos János a pacsai kerületben győzött
Egész Zalamegyében győztek az egységespárto jelöltek
Nagykanizsa, december 10.
Délután öt óra.
A választások a mai nanpal egész 2alamegyében teljes erővel megindul-ak és mint az alábbi hivatalosan beérkezett telefonjelentések igazolják a tormány, illetve a kormánytámogató lártok teljes győzelme biztos minden íerűleiben. ^
Mintha sohasem voltak volna, ugy )ltünnek a demagogok a népbolonditók
a kerületekből, ahová ezelőtt öt évvel bekerültek.
A „Zalai Közlöny" szerkesztőségének állandó délelőtti permanenciája lehetővő tette, hogy a telefonjelentések alapján elsőnek számolhatunk be nemcsak a zalamegyei kerületekben történt választásokról, illetve szavazási eredményekről, hanem az ország egyes kerületeiben történt nagyobb érdeklődésre számot tartó választási eredményekről is.
Gyömörey István győzött Kiskomáromban
A kiskomáromi kerületben Gyömörey István a szavazás utolsó negyedórájában 3025 szavazatot kapott, mig Drózdi csak 2360 szavazatot tudott összekinlódni. Igy Gyömörey István a kiskomáromi kerület megválasztott képviselőjének tekinthető többszázfőnyi többségével. 1 szavazás eredményét az előrehaladott időre való tekintettel szombaton délelőtt iirdetik ki. __
A szavazást fél 6 órakor lezárták: Gyömörey összesen 3105, Drózdi
2534
szavazatot kapott.
Bartos János győzött Pacsán
A pacsai kerületben Bartos János ker. gazd. hiv. jelölt délután fél 5 órakor 3400 szavazatot kapott, mig ellenfele számításba sem jöhető 180 szavazatot kapott. Igy ehát bár még hivatalosan nem zárták le a szavazást, de Bartos János megválasztott képviselőnek tekinthető,
Y
V i
a
rt 5\'IZl-r-MV
1926 december 10.
Reischl Richárd lett újra Keszthely képviselője
Keszthelyen Reischl Richárd agrárp. kormánytámogató délután fél öt óráig 6325 szavazatot nyert, ami ellenfele Marion 1550 szavazalával símben fölényes győzelmet jnltatott.
Az országos választásokon a szavazatok állása délután 5 órakor:
Kaposvárott, Ugrón Gábor 4196. Rassay Károly 1919
Hatvan, Szinyei Merse Jenő egysp. 1913, Budaváry Miklós fajv. 882,
Szombathely, Vass József népj. min. 3415, Kirsteier János szoc. 148.
Dombovár, Ehry Márton egysp. 3430, Pallavicini őrgróf leg. 1432.
Tokaj, Báró Maillott Nándor egysp. 2876, Lázár Miklós balp. 1154.
Eger, Gróf Klebelsberg Kunó min. 1854, Budaváry László fajv. 648.
Békéscsaba, Bud János pénzügy, min. 1298. Szeder Ferenc szoc. 640.
Bonyhád, Grátz Gusztáv egysp. 2546. Günther Péter szoc. 689.
Marcali, Strausz István ker. ell. 2638, Madarász Zsigmond 820.
A szavazatok állása után nem kétséges, hogy az egységespárt valamennyi jelöltje elnyeri a kerületekben a mandátumot.
Eredmények a zalai kerületekben
Letenyén
Pozsogár Rezső ker. gazd. p. délután 5 órakor 1052, Somogyi Béla fajvédő 861 és Dobrovics Milán 536 szavazattal küzd a mandátumért. Számszerint a legnagyobb esélyei Pozsogárnak vannak. Eredmény hirdetés csak holnap, vagy a késő éjszakai órákban lesz. mert az utak oly rosszak, hogy a futárok a szavazatokkal nem tudnak beérni Letenyére.
Tapolcán
elkeseredett küzdelem folyik Förster Elek párti és Terbocz v. föbiró között. A re kiadás lezártakor Försternek 2285, mig ellenfelének Terbocznak 1743 szavazata vari. A kilá tások szerint Förster lesz újra a képviselő.
Balatonfürede\',
Héjj Imre drr- egysp. hiv. jelöít délután 5 órakor 2856 szavazattal már a kerület megválasztott képviselőjének tekinthető, mert ellenfele Nagy Lajos csak,944/\'szavazatot nyert.
J
aksán
ugyanez a^helyzet. Hajós Kálmán egysp. hiv. p. jelöjt 2130 szavazattal győztesnek tekinthet^/ Ellenfele Buchberger délután 5 óráig csak 1929 szavazatot kapott.
Zalaegerszegen
báró Kray István egysp. hiv. jelölt másfél ezer szavazattal többségben vezet Farkas Tibor ellen. Igy Kray István győzelme sem kétséges.
Kaposváron
(Jgron Gábor délután 5 óráig 4196 szavazattal biztosan tör elő és Rassay Károly ugyancsak 5 óráig nyert 1119 szavazatával bukottnak tekinthető.
Pasics meghalt
Belgrád december 10. Pasics volt miniszterelnök Jugoszlávia legnagyobb államférfia ma reggel nyolc órakor szivszélhlidésben meghalt.

«. évfolyam, 280. szám
Nagykanizsa, 1928 december 11, szombat
krm 1800 korona
® a
sam
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Bartarlts Lajos
ttoMMi: K-®ta. 71. i BUJrtU In v kin -----
Dr. Kállay Tibor mandátum-átadásáról szóló részletes tudósítást a vasárnapi ünnepi számban közöljük !
Győztek Zalában: Gyömörey, Bartos, Kray, Csák és Reischl
Drózdi Győző végleg kibukott a parlamentből — Rassay Károly Kaposvárott vallolt kudarcot Vgr ónnal szemben Fallavlcim György sem kerül be a Házba — Nagy Vince kibukott Lázár Miklóssal együtt - Dénes István, Drózdi Győző •társszerhesztője" sem kellett a választóknak
A választások második napjának éjszaka érkezett végeredményei
Nagykanizsa, december 10
Tegnap, csütörtökön délelőtt, minden más lapot megelőzve, legelsőként értesítette a Zalai Közlöny rendkívüli kiadásban Nagykanizsa közönségét a szerdai választasi eredményekről. A 103 kerület eredményeit röviden megismélel|ük mai számunkban, hogy az eredményekről azok is részletes tájékozást nyerjenek, kik a pillanatok alatt szétkapkedott rendkívüli kiadásból arról nem értesülhetlek.
A szerdán megválasztott képviselők névsora a következő:
Abádszalók. GtJmbös Gyula fajvédő (egyhangú).
Atbertirsa. SzspSry Lajos gról egysp. (egyhangú).
Aszó. Patay Tibor egysp. 4307, Kálnoky Bedő Béla egysp. nem hlv. 1576.
Adony. CsOngedy Gyula egysp.
Baja. Walkó Lajos keresk. min. (fgyhangu).
Balassagyarmat. Scilovszky Béla belügy, min. (egyhangú).
Baranyaszenllőrlnc. Palacsy Dénes e8y»P. ("egyhangú).
Battonya. Urbán Péter báró egysp. (égy hangú),
Bia. F. Szabó Géza egysp. 3372, Navratil D.zsó nem hiv. egysp. 907, Migray József szoc. dem. 540.
Bácsalmás. Alfoldy Béla dr. egysp. 3391, Szitfert Sándor ker. gazJ. 809.
Csenger. Szuhányi Ferenc egysp. (eg\\ hangú).
Cegléd. Erdélyi Aladár egysp. 4367, Lentivay hivan fajvédő 3311.
Dabas, Dibasi Halász Móric egysp. (egyhangú).
Dorog. Frey Vilmos ker. szoc. GKW, Pcyer Károly szoc. dem. 1852.
Mándi Samu egysp. (egy-
Dunavecse. Pialthy Gjörgy egysp. t (egyhangú).
Elek, Kubinek István egysp. 2398, j Hencz Károly egysp. nem hiv. 877.
Esztergom. Mltélly Viktor ker. (egyliangflfc
Fehérgyarmat. Giál Eridre egysp. (egyhangú).
Gáva. Csáky Károly gróf honvédelmi min. (egyhangú)
Gödöllő, Endre Zsigmond dr. egysp. (egyhangú). Gorbocbogdány. Feke Lajos egysp. Gyömrő. Óról Teleky Tibor egysp. 5886, Vass Jár.os Kojf.uth p. 236. Györszentmárton. Súkorfpálkai-| Szabó Ishán egysp, 6183, Csarada György fajvédő 5629.
Hajdúnánás. Madai Gyula egysp. (egyhangú).
Hercegjalm. Farkas Elemér egysp. (egyhangú).
Hajdúszoboszló. Barabás Samu egysp. 4586, dr. Dánér Bíla favédő 3859.
Hajdúböszörmény. Gál Mihály egy-ségesp. nem hiv. 3889, ilj. Magoss György egysp. 2688.
Ipolyság Ernszl Sándor kereszt, gazd. (fgyhangu).
Ipolyszalka. Karalfiáth Jenő egysp. i (egyhangú).
Jákóhalma. C :ett!er Jenő ker. gazd. (egyhangú). ^
Jánoshalma. Marscball Ferenc dr. egysp. (egyhangú)
Jászberény. Apponyi Albert gróf ker. ell. (egyhangú).
Jászladány. Nagy Etnil egysp. (egyhangú).
Jászapáli. Hegedűs K .Imán nem hiv. egysp 2793, K. Polhcs László egysp. 683:
Kemecse. Erdőhegyi Lajos egysp. (egyhangú).
Kiskunhalas. Prónay Oyöigy bátó egysp. (egyhangú).
Kiskunmojsa. Temple Rezső egységesp. (egyhangú)
Kiskunfélegyháza. Kiss István egységesp. 2699, Horváth Zoltán Kossuth párti 1750.
Kisváida. Mózer Ernő egységesp. (egyhangú).
Komárom. Kiebelsbetg Kuno gróf kulluszmin. (rgylfórA)
Kunhegyes. H rcieglt Béla dr. egységesp. (egyhangú)
Kunszentmárton. Kuna P. András egys-p. (egyhangú).
Kalocsa. Szabóky Jenő egységesp. 5251, Otjáry Kálmán nem hiv. egységesp. 3859, Madaiász Gyula faj-véd\'t 1102.
Kiskőrös. Meskó Zyllán egységesp. 4534, Karácsony Endre nem hiv. \'■ egysp. 3730.
Kunszentmiklós. Mokcsay Zoltán egysp. 1816, Kelemen Kornél nem hiv. egysp. 2034, H.\'jjas Iván ftj-védő 2481. — Kelemen Korr.él és Héjjas Iván közölt pótválaszlá i lesz.
Lajosmizse. Koffer Liszló egysp. (fgyhangu).
Lovasberény. Simon András egysp.
Magmrboty. Mittdy Snnu egysp. (egyh-fngb).
Makó. Pctrovics Gjöigy egysp. 3518, Tesziing József plk. km. tám. 1652.
Magyaróvár. Neubcrger Ferenc dr. egysp. 4391, Drobinits Ernődr. ptk. etlcnz. 2177
Mezőtúr. R cz Jlnos hiv. egysp. visszalépett és igy Vértes ^Vilmos egysp. egyhangúlag lett megválasztva.
Mohács. Prakalur Tantás nem. hiv. egysp. 4007, Szabóky Alajos egysp. 3714.
Monor. Madarász Adorján nem
hlv. egysp. 3100, Pakots József dem. 2185.
Mátészalka. Barthos Andor egysp.
Mór. Zichy János gróf ker. gazd.
Nádudvar. Pelri Pál államtitkár (egyhangú).
Nagykálló. Nánássy Andor egysp. (egyhangú)
Nagykáta. Viczián István egysp. (egyhangú).
Nagykörös. Ráday Gedeon gróf egysp (fgyhangu)
Nagylak. Urbanits Kálmán egysp. (egyhangú).
Nezsider. Wcclitler István ptk. ellenz. 1176, Erényi Károly egysp. 922.
Nagyigmánd. Péntek Pál egysp. 6277, Csaplár Jízsef 48 as ellenz. 2325, Heller Ferenc Kossuth-p. 1068.
Nagyszentmiklós. Laka\'os Gyula egysp 452, Kiss Menyhért 167.
Nyiradony. Illés József egysp. (egyhangú)
Nyírbátor. Káinoki Bedő Sácdor egysp. (■ gyhangu).
Nyíregyháza. Rakovszky Iván egysp. (egyhangú)
Pécsvárad. Perlaky Oyörgy egysp.
Pomáz. Almisv Liszló egysp. \'
Pilisvörösvár. Weicherl Miklós hiv. egysp. 4107, Páka. Pivny Béla párt. kiv. ellenz. 1181, Kruppa Dezső szoc. dem. 668
Ötlevény. Tuti Béla ker. gazd.
Regőce. Láng janos ker. gazd.
Rétság. Bud János.
Sárbogárd. Huszár Dezső egysp.
Salgótarján. Sztranyavszky Sándor államtitkár (egyhangú).
Sdsd. Szili Tamás egysp. (egyhangú).
Siklós. Simon János egysp.
Somorja. FrüLwirí Mátyás ker. (egyhangú).
Soroksár. Filz Atlur ker. gazd. p. 4967, Malasics Géza szoc. dem. 2592.
íalal kozlönv
1926 december II.
Szabadszállás. Váry Albert egysp. (egyhangú).
Szécsény. Bilblen István gróf (egyhangú).
Szlkszá. Farkas üéza egysp. (gy-haogu)
Szlrők. Kohut Adorján egysp. (egyhangú)
Szolnok. Dr. Kenéz Bíla egysp. 3424, Medgyesy Oéza 48-as ellenz. 1215.
Szepsl. Hedry Lőrinc egysp.
Szalánla. Muszli József és Broghy Ferenc közt pólválasztás lesz.
Tiszaföldvár. Erődi-Harrach Tihamér egysp. egyhangú).
Tiszalök. Szabii Sándor egysp. (egyhangú).
Torna. Puky Endre egysp. (egyhangú).
Törökszentmiklós. Horánszky Dezső egysp. (egyhangú)
Tarpa.Qulácsy Dezső egysp. 1590, Kulkafalvy Miklós nem. hiv. egysé-
gerptrli 731.
Tatabánya. Kocsán Károly ker. gazd. 5591, Kabók Lajos szoc. demokrata 2260.
Tata. Bogya János egysp. 4890, Tcmesváry Tivadar ker. ellenz. 2764.
Tompa. Podmantczky Endre báró egysp. 457, dr. Mamuschich nem hiv. egysp. 234
Tótökkanizsa. Bodó János egysp. 1364, dr. Rlcz O-zkár fajvédő 419
Tura. Klímán István egysp. 2880, Balta Aladár 2045
Vál. Vasadi Bilogh György egysp.
Villány. Förster Jenő egysp.
Vásárosnamény. Tomcsányi Vilmos Pál egysp. (egyhangú).
Vác. Szabóky Alajos egysp. 4735, Andrássy Qyula gróf leg. ellenz. 1195.
Villány. Bleyer Jikab egysp.
Zurány. Pintér László egysp. (egyhangú)
Záhony. Szabó Zoltán egysp. 540, Ciövck Sándor ptk. 447.
A pénteki választási eredmények:
Amint előrelátható voll a zalamegyei választásokon is az egységes-párt és a mindig józanul politizáló Bgrárpárt teljes győzelmet aratott és ebben a pillanatban még nem is látni teljes egészében, hogy mii jeleni az, ha a kerületekben a demagóg politika bukása ulán a nép vezelése hazafias, egyenes gondolkodású képviselők keiébe kerül. -—/ *
A ma délután 6 órakor kiadóit rendkívüli kiadásunkban nagyjából tájékoztattuk a közönséget a zalamegyei és az országos érdekesebb választások eseményeiről.
Ezúttal a rendkívüli kiadás lapzárta ulán vett telefonjelenléseket adjuk, melyek nagyrésze már az egyes kerületekben befejeződött választások eredményéi mutalja.
Igy délután 6 óráig szerkesztőségünk telefonon az alábbi választási eredményeket kapta Zalamegyéböl:
Zalaegerszegen az egységespárt hivatalos jelöltje báró Kray István népjóléti miniszteri tanácsos, aki Farkas Tibor dr. pártonkívüli ellenzéki képviselővel szemben lépeti fcL
A választáson nem leh eleit kétséges Kray Islván győzelme, ami kitűnik abból is, hogy Kray István délután 7 órakor 3867 szavazalial bírt, mig Farkas 2849-ct kapott. Ez a helyzet már magában eldöntötte az egerszegi mandátum sorsál.
Klskomáromban mint mindenütt, reggel 8 órakor a legnagyobb rendben kezdődöd meg a szavazás. Az egyes községekben a szavazópolgárok rendben javullak, az urnákhoz és adták le szavazalaikat.
Már az első kél óra ulán kezdelt kialakulni a helyzet, mikor is Gyömörey Islván hiv. egységcB párti jelöli délelölt 10 órakor 665 szavazattal bírt, Dfózdi 219 szavazalával szemben. Fél 12 órakor a szavazatok állása a következő volt:
Gyömörey 1176 Drózdi 509 Egy órakor:
Gyömörey 1798 Drózdi 892 Fii 5 órakor:
Gyömörey 2962 Drózdl 2229 Hat órakor:
Gyömörey 3105 Drózdi 2534 Ezzel lulajdonképen a szavazás véget is ért, csupán egyes eldugot-labb községekből nem érkeztek be a pontos jelentések, azonban ezek a helyek, nemhogy rontották, hanem még jobban növelték Q/ömörey fölényét.
Tapolcán elkeseredett küzdelem folyt a mandátumért FOrster a kerület eddigi agrár párli képviselője és az egységes párti programmal fellépő nem hivatalos jelöli dr. Terbócz közölt. A szavazás eredménye a két Jelölt között este léi 8órakora kövelkezö: Förster Elek 5652 Dr. Terbócz 2036 Az eredmény kihirdetése csak a késő esti órákban várható.
Keszthelyen amint ezt előre volt látbaló a kerü let régi kipróbált képviselője Reischl Richátd, agrár párli kormánylámo galó került ki szinte megsemmisítő szavazat többséggel Mórion Jenövei szemben. Reischl ugyanis este órakor 7700 szavazattal állt a Mírto.i 1923 szavazatával szemben, mely Igen gyenge eredmény és hatalmas bukási mutál.
A kiskomáromi kerület ulán Nagykanizsán a legnagyob érdeklődést a
letenyei kerület váltotta ki, mert ugy Somogyi Béla, mint Pozsogár Rezső már másodízben állanak szemben egymással, helyzetet egyébként mutatja az este 7 órakor hozzánk beérkezett hivatalos jelentések száma is, mely sze-
rint dr. Pozsogár Rízső 1121, dr. Somogyi 8:1a dr. 890 és Dobrovics Milán 539 szavazattal áll a küzdőtéren. Miután a rendkívül tossz ulak nagyban megnehezítik az egyes községeknek az összeköttetését Lelenyé-vel, azért csak nagynehezen lehet az eredményeket megkapni, ami azt eredményezi, hogy csak a késő esti órákban lehel a mii beadotl szavazatok számaiból végleges számol kimulalni.
Ha nem fejeződik b^ a vitatás ma, holnap, szombaton folylalják és délre eredményi hirdetnek.
Nem csekély érdeklődéssel néz a a közönség a
pacsai kerület filé, ahol Drózdi rózsaszínű reményekkel indult és már arról is ál-modozoll, hogy ha a kiskomáromi kerülete mellé a pacsai kerületet is sikerül megnyernie, akkor nejének adja át nászajándékul a pacsai kerületei. A sors máskép akarta és D.-ózdi most már mandálum nélkül, busán vitorlázik „gazdagon" felvirágozod autóján az Esti Kurír re-dakciúja felé, ahol elsírja, hogy „Kiskomárom, miért szerettelek olyan nagyon ?".
Pacsán tehát csak az eddigi érdemes képviselő: Bartos János ker. gizd. párti és nem egészen komoly és súlyos elleniéi: Dómján Lijos kisgazdapárti kerüllek szembe. Este 7 órakor Barlosnak 2439 szavazala volt, Dómján Lijosnak pedig a déltől stagnáló száma, a ISO „biztatott"
Zalabaksán a helyzet az, mint Pacsán, vagyis itt is hivatalos jelolt dr. Hajós Külmán egységespárti győz, Buchberger bal-párti ellen. Hajósnak este 7 órakor 2429 szavazata volt, Buchbergerre pedig 1605 szavazat jutott csak.
BálttOnfQreden /
nem nagy Izgalmat okozott a választás, ellenben itt is az egységes párt hiv. jelöltje dr. Héjj Imre kerül kl győztesen óriási szavazat-többséggel Nogy Lajossal szemben. Ezt az állítást teljesen alátámasztja az a tény, hogy este 7 órakor veit hivatalos értesülésünk alapján Héjj Imre 2168, Nagy Lajos 955 szavazattal áll szem ben egymással.
A leghamarabb végződölt a választás a
Lenll (alsólendval) kerületben, ahol Csák Károly dr, egysp. hiv. jelölt 2299. dr. Lakó Imre 1331 szavazatot kapott, ami végleges eredmény, mert a fenli szavazat állással délután 3 órakor kihirdették dr. Csák Károly megválasztását 962 szótöbbséggel.

A fentiele szerint tiszta képet lehet alkotni arról, hogy amint most a szavazatok állanak, ugyanugy kerülnek ki győztesként a küzdelemből, elsősorban is a kormánypárt jelöltjei.
Választások az országban
Délután négy órakor az ország egyes választókerületeiben a szava-
zatok állása a kővetkező volt: Blharkeresztes
Takács Géza 1647
Szilágyi Zoltán 672
Biharnagybajom
Krüger Aladár 3183
Létay Ernő 788
Galgássy 246
Derecske
Pékár Gyula 4047
Zsilinszky F.-idre 1854
Nugyléta
Fráter Pál 755
Fráter Jenő 2070
Cséfa
Morvay Zoltán 3892
Mártonfy Béla 1702
Csepreg
Hallcr József 1334
Ftahndorfer Ignác 3038
B :rlhodeiszky J. 460
Celldömölk
Szombati Kálmán 4199
Jánossy Gábor 4914
Órlszenlpéter
Bcck Lajos 1586
5835 596
4049 1635
2909 3641
4911 2993
Tornyos Qyula 337 Pásztory István 647
Szombathely Vass Józsel Kireleier Jlnos
Vasvár Huszár Mihály lfj. Horváth
Edelény Lovász János Farkas Oyula
Devtcser Scbandl Károly - Rupperl Rezső A szavazatok végső eredményéi kihirdették délután 6 óra 10 perckor.
Békéscsaba Bud János egysp. 8284 Szeder Ferenc szoc. 1398
Nagyvázsony Jókai-ihász Miklós 5122 Zsigmond Oyula 4078 Még a következő egyhangú választásokról érkeztek hivatalos jelentések: Enying. Drihr Imre. Mezőkeresztes. Boltllk József. Mezőkövesd. Boltllk István báró. Budapest, december 10. (Érkezett este 9 órakor.) A miniszterelnökségre délután 6 óráig az alábbi választási eredmények futottak be :
Szeghalom. Tcmesváry Imre egyhangúlag lelt megválasztva. Békés Ángyán Béla Szakács Andor Gyoma Zeöke Antal Zajlha Béla
Gyula Lukács Qyörgy Schipfert
Orosháza Csizmadia András Nagy Vince
5619 2965
4182 1179
4471 3085
3419 2646
i
\\tu dsontoct 11.
zalai KOZLOHt
A nagykanizsai piacon április l-áig tilos minden gomba árulás
Szarvas
Borgulya Pál 2655
Tólh I. egytp. 2365
Aci Itlván szoc. 2125
Tótkomlós
Beilótby Károly 2499
Dénes Islván 1825
Kismarja Erödl Hatrach Bélái egyhangúlag választották meg
Edelény Lovász János 2209 Farkat Oyula 3641 Nagyszalonta (tarkadi ker.) Beiky Oyulál egyhangúlag kép-vitelővé választották.
Csongrád Schandl Károly 3780 Széchényi István 928 Lezárták > szavazást a gyomai kertllciben Ziöke Antal 4456
Zaj ha Béla 1200
ZeOke lett az országgyűlési képviselője a kerületnek.
A belügyminisztériumba délutáni 7 óráig az alábbi jelentések érkeztek. melyek végleges eredményeket i -i.. i ..i . jelentenek .
Dombovár. Éhry Márton 8133, Pallavicin! őrgróf 3817. Éhry Már-lonl 4316 szótöbbséggel a kerület megválasztott képviselőjének jelentenék ki.
Megyaszó. Szepetsy egytp. 3640, lloraky ker. gazd. p. 1758. A kerület képviselője Szepessy lett 1882 szavazat többséggel.
BUtarkereszles. Dukai-Takács Qéza hiv. egysp. 1647, Szilágyi Zollán pkiv. 672. A kerület képviselője Takács Oéza lett 975 szavazat több-
Hatvan. Szinnyel-Merse Jenó hiv. egysp. 3589, Budabázy Miklós fajv.
1562. Szlnnyey-Merse Jenő 2027 szavazat többséggel a kerület megválasztott képviselője lett.
Tótkomlós. Berthóty Károly hiv. egysp. 2909, Dínes István balpárti 1906. Berthóty Károly 1003 szavazattal győzött
Az alábbi kerületekben leiáilák • szavazási, de végleges eredményt nem hirdettek:
Paks. Erdélyi Aladár egysp. 7773, Bodor nem hiv. egysp. 2257, Slel-czer pártonkívüli 2001."
Szekszárd Dr. önfy Imre egysp. 5592, VoglelD János p rl. kiv. kisgazda 1003, Sebestyén Jenó bal párti 1924.
Bonyhád. Orálz Gusztáv dr. egy-ségespárti 8112, Oünther Péter ízoc. dem. 2102
Budapest, december 10. (Éjszakai rádiójelentés. Érkezett éjjel 1115 petekor.)
Tokaj, a szavazatok állása a lezárás előli: báró Mai Holt Nándor egysp. hiv. 4800, Lázár Miklós 20Ó0.
Sárospatak. Bessenyei Zénó egysp. bi». 3740, Tauüer Gábor párlkiv. 2600.
Nagykanizsa, december 10
Az utóbbi időkben városunkban és az ország más részeiben is gya-korian fordullak elő gombamérgezések, melyek szerencsére nálunk nem követeitek maguknak á duzaiot, de Kaposváron, mint azt a .Zalai Közlöny\' megirla, kél halálos áldozata leit a mérges gombának. Kaposváron akkoriban már rendeletileg el\'lltották a gombi árulását a
Királyhelmecz (Bodrogköz) Jsnka Károly egysp. hiv. 1389. Vígner egyspi 1323.
Megyaszi. Szepessy egy6p. hiv. 3640, Hovszky egyip. 1758.
Sátoraljaújhely. Görgey István egysp. hiv. 3683, Miklósi Lajos
párlkiv. 1068.
Sárvár. Huszár Károly k<r gaidp. egyhangúlag megválasztva.
Szentgotthárd Varga Gábor ker. gazdp. egyhangúlag megválasztva.
Pápa. Paupera Ferenc egytp. egyhangúlag lelt megválasztva.
Ugod. Jankovicb Bésán Endre gróf ker. gazdp. egyhangúlag leli megválasztva.
Zircz. Oubica Ferenc egysp egy hangulag lelt megválasztva.
Tamási D:nci Ákos 7044. Haypál István egysp. nem hiv. 2479.
Szekstárd O.lly Imre dr. 5592, VOrleln Jáno« kisg. 1103, Sebestyén Jenó 1924, 0 t\'y Imrét megvalasz-lott képviselőnek jelenlcttek ki.
Körmend. Sigray Anlal gröl egyhangúlag lelt megválasztva.
Kiszeg Lingauv Albin lelt egy haguisg megválasztva.
Tolna. Klein Anlal egysp. hiv. egyhangúlag mcgválatrlva.
Hatvan. Szinnyei Merte Jenőt vá-lasztották meg Budabázy László fajvédővel szemben.
Heves. Qltpárdy Elemér rgysp. hiv. 2748, Bazsó TiVidar párlkiv. 2291.
Pélerví\'ára. Oióf K-glevich Oyula egysp. hiv. leli megválasztva.
Kapuvár. C>ik István ker. gazdp. egyhangúlag lett megválaizlvi.
Oyönk. Pethy Pál egyhangúlag megválasztva.
Gyoma. Zeökc Anlal megválasztva.
Szentes. Szeder Ferenc Jinot dr. páttkv. kormánylámoga\'ó raegvá-lasjtvr.
Kápolna. Mayer János egyhangú tag megválasitva.
Pásztó, l/ády Bála egyhangúlag megválasztva
liiia/urnl. G\'teMJtnö egylun-i -.jl.ii! n-egvalis\'lva
Eger. Gróf Klebel.berg Kunó5232 Budaváry László 2074
öyöngyös.Vits J >zscf5630,Lenkey L-bel 2413.
Budapest, december 10. (Éjszakai rádió jetenlés Érkezeit éjjel 1130
piacon november elsejétől ápiiit elsejéig terjedő-időben. Mosl Nigy-kanizsa polgármestete Sabján Gyula dr. ad i\'t ki hasonló rendelkezést, m llyel a kanizsai piacon it megült mindé -féle gombasrulást az előfordult gombamérgi zésekre való hi vatkoz\'Si-at. A polgármester az erről I szóló rendelkezéseket megkűldntte I az államrendórséguek ét a piac renJészeti altiszteknek.
perckor) A belügyminisztériumba az alábbi valaiztáii
végeredmények
érkeztek :
Királyhelmecz. Jinka Károly 1725, Vágner Károly 1492.
Sárospatak. B ssenyey Zénó 2777, Taulfer Glbor 1288.
Sátoraljaújhely. Oörgry István 3673, Miklósi L\'-jot nemz. szoc. 1118.
Biharnagybojom. Krüger Aladár egysp. 3365, Lélay E-nö balp. 531, dr. Oailyati Stndor 356.
Derecske. Pékár Gyula egvsp. 3935, Zsilinszky Endre fajv. 2367.
Nogyléta. Fráter Jenó egytp. 2122, Fráter Pjl hiv. egysp. 784.
Cséja. Morvái Z«igmond egytp. 4264 Mártonffy Gyula 2068.
Mindszent. P-\'gány F. egyhangú.
Szentes. Szeder F. Jlnot pk. km. lám. 1307.
Hatvan. Szinnyey-Merte J-nő egy-tégetp. 3589, Márly fa|v. 1562.
Kapuvár. Csík Józtel egyhtngu.
Sopron-környék. Oslör Józtef pk. 4918 Berg- báró ker. gazd. 2606.
Megyaszó. Siepeii Géza egytp. 3640, Hovszky egvtp 1758.
Sátoraljaújhely. Olrgey hlván egysp. 3763, Mlklótl Lajos pk. 1118.
Lövi. Szercták Jenő ker. gtzd. 3299, O vös Lajos ker. gazd. 4019.
Eger. Gróf Klebe\'tbetg Kunó 5385, Budaváry László fa|védö 2144.
Tamási. Dancz Akos 7210. Haypál 2350, Szeder János 2871.
Pétervásáron a végleges eredményi még nem hirdették ki. Keglevich gróf 7336, Pióst nem hiv. egysp. 3828.
Békéscsaba. Bud Jtnos 8284, Szeder Ferenc szoc. 1398.
Gyoma. Z öke Anlal egyi-p 4454. Zajlhay B la 1278.
Tótkomlós. Ber olhy Károly 2900, D nes Islván 1906 Bertolhy 994 szótöbbséggel mtgvála-ztvi.
Zalai végeredmények
Klskomáram. a.Omörey István 3105, D ó.dt Győző 2534. Oyömörey István megválasztva 571 tzőtrbbfég gel. Holnap, tzombalon vetzi ál maiidálumát.
Letenye. Somogyi 896, Poltogár 1131, Dobrovict 539.
Tapolca. Forsler Elek 2562, dr. Terbócz 2036.
Zalabaksa Hajót Kálmán 271J,
Buchberger Józstf 1853
Zalaegerszeg. Bró Kray litván 5092, Fáikat dr. 4880.
Zalaszenlgrit. Vast József egyhangúlag.
Nagykanizsa. Kállay Tibor dr. eg/htngubg.
Alsóiéndva. Csák Károly egysp. 2299. Lakó Imre dr. dem. 1331.
Balatonfüred Héjj Imre dr. 2167, Nagy Lajos 955.
Keszthely. Relschl Rchárd 7707, Márton Jenó 1923.
Pacsa. Bar\'os János 2500, Dómján Jánot 180.
Somogyi végeredmények
Barcs. Görgey József egysp. 686 szótöbbség Bán Ignáccal(pk) szemben
Csurgó. Éhn Kálmán egysp. 800 többség Hegyi Árpáddal és Stra-lendorff báróval szembtn.
Igol. Gálily Dinét egytp. és Óry Szabó D-\'ztó pk közt pótválasztás lesz. Haller Islván ker. gazd. kiesett.
Kaposvár. Ugrón Qábor egysp. 2560 löbbtéggel győzött Rastay Károllyal szemben.
Marcali. S rautz litván pk. 6000 tzótöbbtéggel győzöd Madarász Zsigmond egysp. lelett.
gyatád. Bárány Sándor egysp. többséggel gyözle le Pelö Jenó fajvédőt.
Tab. Kálmán Jenó egysp. 344 többséget kapóit Turchányi Egon fajvédő feleli.
Tolnai végeredmények
Dombovár. Éry Márton egys. 8133, Pallavicini Oyörgy őrgróf légit. ell. 3817.
Paks. Erdélyi Aladár egyi. 7073, Bodor Károly 2257, Slelcer János pk. 2001.
Tamási. Henz Akoi egyi. 7209, Hajpái Islván egys. nem hiv. 2350.
Bonyhád. Gratz Guszláv egysé-getp. 8112, Oünther Péter tzoc. dem. 2100.
Szekszárd. Órfy Imre egyl. 5592, Vöglein Jenó 1103, Sebestyén Jenó 1924.
Háromszorosan halálra ítélt gyilkos
Stendel, decemb.-r 10. Az esküdi törvényszék Urbanizkl lengyel földművest ma gyilkosság és rablógyilkosig elkövetése miatt háromtzo-rosan Ítélte halálra. Az elitéit az Kilel felolvasásakor kijelentette, hogy az egész törvénysiékel "Sültnek és az örültek háziba valónak tartja.
Legszebb ajándék a
KÉP.
E\'edeli olajfastmányek és a
müncheni Glaspalastlnn kiá lilott eredeti rézkarcok már 40.000 koronától u(,
Szerbnél, Csengery-ut 6.
Olajfestmények részletre It.
y
ZALAI KÖZLÖNY
1926 deconbell
A gimnázium tanulóifjúságának műsoros előadása
Nagykanizsa, december 10
Szépen szikertlll előadó-déliilánt rendezett Szeplőtelen Fogantatás Ünnepén a nagykanizsai piarista reálgimnázium ifjúsága az intézet tornatermében, amely teljesen meglelt diszes és előkelő közönséggel, fele-kezeire valő tekintet nélkül. Az előadás messze kimagaslotl a növendékek állal eddig lailotl sok ünnepi és hazafias előadások közül. A műsoros előadás eíejélöl végig a ma-gyarsag gondolatában folyt le és gyönyörű bizonysága volt annak a zajtalan, csendes, de a nemzet ösz-szeségére és generációkra kiható hazafias szellemben való vezetésnek-és kullurmunkának, amit a nagykanizsai gimnázium tanári kara kifejt.
A délután Balfe: /I cigánynő c. nyilánnyal velte kezdetét, amit a reálgimnázium zenekara dr. Kerkay József lanár vezénylele alalt rutinra valló ügyességgel és muzsikáiig finomsággal adolt elő. Bittera Béla VI. o. t. Radványt Kálmánnak egy kedves költeményét szavalta meleg átérzéssel, Horváth Károly VII o. I magyar ruhában néhány kuruc nótát énekelt, rr.cgszólaltala a magyarok dicsőséges mullját. Az előadót a gimnázium .cigányzenekara" kisérle. Szoltár István III. o. t. korát messze túlhaladó érettséggel Lantos Sebestyénnek egy irredenta monológját adta elő. A műsor u\'olsó száma — a műsor leghatásosabb száma. Csörlős—Fazekas színmüvének: ,Sllvto koptlány" III. felvonásának előadása. Bevezetésül Ftschcl Ferenc VIII. o. tanulónak a színdarabhoz alkalmazott prologját Golenszky János IV. o. t. mondolla el fekete magyar ruhában. A III. felvonás — egy megrázó drámai jelenet az oláh bocskor taposta megszállt Erdélyből.
Minden ilju az ö szép, tiszta magyar lelkének egészéi vilié bele a játékába. Imrey Ödön, Pék Pál, Llndbauer Gyula különösen jók voltak. De szépen játszottak Scodnik Józsua, Koch Sándor, Pollák Géza, Tóth Károly, Sebestyén József, Do-nászy Ferenc, úgyszintén Batlhos Gyula és Stllvay László. Sok-sok \'tapsot kaptak. A sikerült rendezésért Nogy Lajos kegyesrendi tanár és Schichtanz Pál külön is elismerést érdemel.
Nagykanizsán a választási elnök kihirdette, hogy a kerület egyhangúlag ECallay Tibort válasziotta képviselőjévé
Kállay Tibor dr. még a pénteki napon átvette mandátumát
Nagykanizsa, december tv
Az országszerte minden emberr izgalomban laitó választások közepette
Nagykanizsán a legnagyobb csmd ben, de annál bensőségteljesebben, jelentőségében annál hatalmasabberő-ket reprezentálóan mult el a helyi válaszlás napja.
Kállay Tibor dr.-l, a kcrülelnck az előző ciklusra még mini pénzügyminisztert megválasztott képviselőjét ezidén egyhangúan jelőlle Nagykanizsa válaszlópolgár.ága, hogy továbbra is képviselője legyen a következő, immár országgyűlési cikluson. Oiyan megnyilvánulása volt ez a nagykanizsai választókerület bizalmának Kállay Tibor iráni, amely minden élvnél hathatósabban bizo-
Az adófelszólamlási bizottság megkezdi működését
A pénzügyminiszter dr. örley GyOrgy közjegyzőt nevezto kl a bizottaág elnökévé
Iámét gyújtogattak egy fatelepén
Budapest, decemnér-10. Újpesten tegnap este leéget a Marlin-Ganó Józsel fa- és széntelept. Rendőri vélemény szerint a telepen gyújtogatás történt. A rendőri nyomozás megindult.
njiija, hogy Nagykanizsa po\'gár-sága megtalálta Kállay Tiborban azt a képviselőt, aki hosszú idők mostoha sorsi ulán egyedüli letéteményese e vátos elkövetkező szebb jövöjínek. A mult ebéli eredményei hozták létre azt az egyhangú lelkesedést, amivel ez a város sorsát továbbra is eddig volt képviselője kezébe lelte le.
e
A nagykanizsai választás csupán annyiból állolt az egyhangú jelölés után, hogy fii Mán Zsigmond dr. választási elnök pénle\'sen reggel 8 óráttor, amikor aí ország több mint 90 ketülilében megkezdődött a szavazóknak az urnák elé vonulása, a váro.híza tanácstermében, a válasz-
tási bizottság és válaszlók Jelenlétében, a törvényszerű formaságoknak elegei teendő, kihirdette az egyhangú választás eredményéi, jegyzőkönyvbe foglalták azt, majd táviratilag értesítették a belügyminisztert, hogy Nagykanizsa r. I. város egyhangúlag Kállay Tibor dr. ny. pénzügy minisztert, eddigi képviselőjét választotta a következő országgyűlésre képviselőjévé.
Kállay Tibor dr. még a mai napon megérkezett Nagykanizsára és lelkes fogadtatás ulán .délulárt 5 órakor, a zsúfolásig megte t városi közgyűlési tereinben átvette mandátumát. Étről és az esti bankettről vasárnapi ünnepi számunkban fogunk részletes beszámolót adni.
Nagykanizsa, december 10
Néhány héltel ezelőtt a pénzügy- j miniszter rendeletet adott ki, amely- . lyel az adofelszátnolisi bizottságok ; működését fellüggesztelle. Ennek . alapjtn az orszíg egész teiülelén éppen csak megaliku t és érdemleges működésűket még meg sem kezdett adófelszólamlási bizoltságok i beszüntették munkíjukal.
Tegnap érkezeit meg Nagykanizsára a pénzügyminiszter ujabb rendelete, amely a nagykanizsai adóhivatal területére az adófelszólamli
bizottság elnökéül ör/eju}yörgy dr. kormányfőlanácsos, kir!®özjegyzöl nevezte ki. A bizo\'.tság uj elnöke a mai napon össze is hivla a nagy-, kanizsai adófelszólamlási bízottig tagjait december 14 ére.-\'Eszetlnl a biiol\'ság kedden megkezdi működését a városJjáfa kis tanácstermében, ahol mir most az adózó-polgárok .ptnaszail és felszólalásait sotr^/meghallgalják, hogy döntse-azok mikénti orvoslása felöl az (926 -28. évekre.
Orbán Dezső képkiállitása
Disznó ülésekre
n legjobb aranyhegyi c^pogányvAri
BOROK
lltcronklnt 10.000 és 12.000 korona, Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335,
Jó bor, nem noha« OjróxödJón mcgrólt.
Nagykanizsa, december 10
Megilletődéssel állunk\' meg erek elöli a képek elölt, amelyek a magyar kuliura robuszfus etej/nek pregnáns dokumenlumai. E /képek mélybe ágyazott, ragyogó, ékköves színeikkel, minden egyes képiek tipikus egyéni karekleiével egy /eruptív tempera mentum révbeérkezettségének meg nyilatkozásai.
A pálya, melyet Orbán Dezső befutott, nem v/lt olyan sima és gö-röngynélkűliY mint amilyennek látni fogják, szöx akik nem kisérték figyelemmel 0;bán Dezső húszesztendős Pályafutását. Mint a modem tötekv^k harcosa kezdett feltűnni a „Nyolcak" nevil művészcsoportban; melynek fiatalon is már igen wamollevő tagja voll. Később öröklött naturalizmusa mindinkább visz-szaterehe egy áhítatos\' művészet -szemlélethez. Mí már művészetének tc\'jessége pompásan kibontakozva ragycglatja ennek a kitűr.ő művésznek kivételes talentumát.
| A kiállítás készen várja a ma esti megnyitást. Meggyőződésűnk, hogy komoly lelkiélmény lesz mindazok számára, akik zavartalanul el tudnak merülni benne.
Most, hogy a képeket látluk, fokozott várakozással nézünk a művésznek a megnyitás alkalmával tartandó szabidelőadás elé, mert aki az ecsetnek ilyen biztoskezü mestere, bizo nyo$, hogy, ha festészetről beszél, csak nagyon érdekes dolgokat mondhat.
AVaskapu vendéglőben
szombaton és vasárnap
in,
tmlyre a tisztelt közönség becses pártfogását kéri
a vendéglős.
Abonnensek felvétetne!*.
Paaica volt szerb miniszterelnök halála
Belgrád, december 10 Paslcs Ni-kola voll miniszterelnök ma reggel nyolc óra tizenöt perckor lakásán váratlanul elhunyt. Mint a radikális párt vezére, Paslcs szakadatlanul résztvett az utóbbi napok mozgalmas politikájában- ét a tegnapi napol is ^-""kormányalakítási munkálatokkal töltötte el. A sok Izgalom ugy látszik, megártott neki, miután hosszabb betegségéből csak nemtégiben épül! fel. Pasicsot az esti órákban rosszullét fogta el és állapota óráról-órára rosszabbodott és hajnali négy óra felé már teljesen reménytelen voll. C aládja el sem mozdult ágya mellől. Pasics anélkül, bogy eszméletre lérl volna, nyolc óra tizenöt perckor meghall.
Mussolini — ■ magyar
kikötőről Róma, december 10. Mussolini egy magyar ulságírónak adolt nyilatkozatában kijelentette, hogy a magyarok számára csak a fiumei kl-köiő jöhet számilásba. Fiume közel van, Spalalo pedig messze és ha Magyarország tengerre akar kijutni, Icgtövidebb utal kell választania. A nagyhatalmak képviselőinek értekezlete Német. orazág kiküldötteivel Genf, dcc. 10. A nagyhatalmak mai tárgyalásáról, amelyen Németország részéről dr. Stresemann külügyminiszter és Schubert államtil-tilkár vett részt és amely 1 őra 20 perckor éti véget, a kővetkező köz-* lést adták ki. A hatalmaknak azok a képviselői, akik tag|ai a nag,követség értekezletének, ma délelőtt értekeztek Németország kiküldötteivel, hogy a plrisi tárgyalások alkalmával eléri eredményektől beszámoljanak egymásnak. Az általános helyzetet tekintve, megnyugtató elő-haladást állapítottak meg. A tárgyalásokat holnap délelőtt II órakor folytatják.
1926 december 11
zalai közlöny
S
NAPI HÍREK
■APIREHD
December II, szombat
Római katolikus: Damaz vért. Protei- | tlns: Árpád, líracllta: Tebet Hó 6. I
Nap kel reggel 7 óra 37 perckor! nyugszik délután 4 óra 09 perckor.
Mozi. Uránia: Kolovrath gról lilm|e: Práter Mici, őt perces történet a bécsi 1 bartangvasulor. Elóadások: 7, 9 órakor. (
Prémdivat
— Az Izr. Jótékony Nőegylet teadélutánja. Szerdán délután fényesen sikerült jótékonycélu teadél-uánt rendezeti az Izr. Jótékony Nö-egylel clnokasszonya, Rosenfeld Jó-zselné. A közel 200 főnyi diszes vendégsereg három szobát lOllölt meg. Fesztelen |ókedv, otthonos, meleg hangulat volt a Jutalma a háziak utolérhetetlen kedvességének, mellyel minden vendégük szórakoztatásáról a legteljesebb pikerrel gon-doskud ak. A lea mii tor-részét Barta Rizsi nyitotta meg, aki kedves köz-vellenséggel szavalla dr. Wlnkler Ernőné, Munkácsy Noémi hangulatos prológusát. Vajda Jolán őszinte átérzéssel Váradi versel szavalt. Ro-
Azok, akik a divatot irányítják, ugylátszlk mit sem törődnek a zsebünkkel. A drágaprém-divat, amely \' három évvel ezelőtt Indult háditá ut- i senfeld Bertt és Pauk Anni zongoraóra, nemhogy elmúlt volna, hanem \' számokkal gyönyörködtették a ven-még most tombol javában. Ma már dégeket. A mOsor után láncra per-
n!il7\'!,jknh0íy T^fíf" T i <">» « fiatalság és vacsora idő ko-dákat készítenek prémből, hanem ru- ,.„,...„ ,
hákat Is. A párisi divat jelentés az I "J"1"\' raár. amikor kellemesen elír/ toalettekről ezeket mondja:
A prém kidolgozása folyton tökéletesedik, már olyan puha prémeket és bőröket tudnak készíteni mint a selyem. Ez a prém alig vastagabb a j m /n nvei**vé«öd"ött krepdeslnnél. Épen ezérl az Ilyen la- 1 mtnnJ„ pos prémekbM kosztümöket, sőt ru < = Ma és mlnC hákat Is készítenek. Ezek a prém-kosztümök nem alaktalanok, mert
töltött órák emlékével a diszes lár-saság elhagyta a vendéglátó házal. A lea-délután ugy erkölcsileg, mint anyagilag az eléihelö legszebb ered-
ugy simulnak, mint a legvékonyahb szövet. A dlvathölgyek garderobjá-•aak elmaradhatatlan kelléke a prém-kosziüm Különösen divat a bőröv, amelyet borjubárbőt készítenek. Már a csipkét Is prémmel szegélyezik. Feltűnő, hogy soka cslpkeruha, amit
minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz-Bandjára.
— A nagykanizsai Evangélikus Nőegylet ezidén is a tradicionális napon, január 5 én rendezi meg tea-eslélyél, ami minden eszlendőben kimagasló eseménye szokott lenni a báli szezonnak. Az egyesület hölgyei
nemcsak fekete csipkéből, hanem fe- . már megkezdték körul|ukat a város-
bér, sál sötétvörös színűből ts készt- 1 |MIli hogy adományok gyűjtésével
Uruk A cslpkeruhdkon szintén sok bU(0>il>4k c8l(y ^ slk„ít, A jól4.
a prémdisz. A rojt ts divatos. A kl- ■ . / \' . ,, \' _
vágástm^ylre hegyes és általában magasztos szolgálatában
nagyon diszkrét. Van azért ferde ki- lelkes odaadással dolgozó hölgy-vágás, a válton virágdísszel. A bár- \' gárda mindenütt szives fogadtatásra
sony még mindig comme II fául, wál, mert mindenütt jól tudják, hogy egész nagy estélyi toaletteknél Is I a tM„Mlél lavcdel,n<nck rainden Nagyon divatos ismét a prémmel \' \' .
d,sziléit, sötét bársony szoknya, ami- "oroná|l sok könnyet fog felsiári-hez a felsárészt fehér vagy világos j tani a szegénység szomorú kará-laméból, vagy más hímzett anyagbői készítik. A ruha uffa szűk és hosszú. A kabáton és ruhákon art" kalmazatt nagy zseb plissztrozot vagy húzott, ugy, hogy könnyedéi
és buggyoson áll. Hogy lánckö.bet a rövid ruha alól ne lássék kl harisnya vége, a kis nadrágot c ruha anyagából készítik. Divatos eb bál a célból a csipkéből készült ix szoknyanadrág is.
Divat tehát minden, ami drága, csak az a baj, hogy az újdonságok felfedezői nem találják ki, miként lehetne az üres zsebből megvásárolni a drága holmikat.
— A Keresztény Tisztviselőnők EgyesDIete vasárnapra tervezett szórakoztató teadéluláujál közbejött akadályok mialt nem holnap, hanem jOiő vasárnap tarija meg.
— A NTE futballszakosztályának helyisége a Rózsa külön ter-^ miben ma este megnyílik.
= A Szarvas táncestél hangulatosak és Intimek.
- A— Olvasóink
vSgiik kl és ; Grizzék nlcg . ezt az utalványt.
v
2SO. lapszám : Apróhirdetés-utalvány j
\' lOdinb lljrcn Mvíjcoll tKT"*\'1\' 1 \' ulln KCvclkd\'j „áinuiiiu util- !
vi.y elknibcu i ; ZALAI KÖZLÖNY kUűötilv.. ; u)i blikln.k Issyta kOiC-1 \'il
i IS Ii6lü leriwlbctií ; ipiáMidcUit. \' éjUD]U : lvn. IttlBÍX l-lj.
csonyára.
Választási lelkiismeret
A külső városrészben járkál egy v.ksgyűjtó és nagyban gyűjti az aláiroiokat. A többek kózött bemegy egy külvárosi kereskedőhöz Is és felszálltja, hogy pártolja a pártonki-vüliség progiammját.
— Jó — mondju a kereskedő.
A voksügynök csŐkön/ös:
— Ez nem elég. Alá Is kell irnl az ivet.
A boltos ráripakodik:
— Keres maga valamit azon aláíráson ?
— jy<™ én I Lelkesedésből gyűjtöm I
— Nohát akkor nem irok alá — Jelenti ki a boltos. — Ha tudnám, tu gy keres vele, aláírnám, hadd ke ressen többet. — Olyannak, aki keres vele, már tizennyolcnuk aláirtam...
Mieiör vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁSY KÁROLY
óra és ékszer kirakatát,
ahol részletfizetésre is a
legolcsóbb árban a legszebb dolgokat kaphatja
— Slnautóbusz megálló. A 916 és 917 számú slnautóbusz vonatok Vízvár és Babócsa közt fekvő 23. számú őrháznál és Babócsa és Btrcs közöli a 28 számú őrháznál, utasok lel és leszállása céljából, további intézkedésig, feltételcsen megállanak. A meneldijak az előző állomástól illetve a következő állomásig fizetendők.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, Király-utca 10.
— Kenéstechnikai ingyenes vetitettképes előadás. Folyó hó 11-én, szombaton délután 5 órakor a fémipari szakiskolán (I. em. IV. terem) Gráf lömémök a Vacuum Oil Co. megbizotija kenéslcchnikai kérdésekről vetített képekkel kisért előadást tart. ídeklődőkel szívesen lát az igazgatóság. Belép\'dlj nincs.
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz-Bandjára.
— Rákosi pengő. A magyar pengővel egyidejűleg meg|elcnik a Rákosi pengő. Rákost Jenő öregsége napjaibin a magyar gyermekek szolgálalába adla magát. É/ente Összeszedi a gyengéket, a beteg :ket, az elhagyottakat, az árvákat, a gyámoltalanokat és viszi ókat és IdrOszti él eteti és játszik velük a balatoni Zsófia Oyermekszanitórlumokban, mert a magyar gyermekek közül most egynek sem szabad elveszni, mert a Qondvlselés őkel fogja nagy jOvö és dicső hivatás elé vizelni. A most megjelent Rákosi p:ngö Jelenti a Zsófia Oyermekszanalórium Egyesület évi tagdiját. Aki teheti egynél lObb pengőt küld a Jegyéri, melynek homlokzalán Rákosi Jenő arcképe ékeskedik és mellette áll Rikosi Jenő jelmondatát-J^Undeul a gyermeknek, mert a sfflíő neveli a gyermekei, de a ji gyermek neveli a szülőt." A" Rákosi pengő hátlapján pedig ez foglallalik: .Legborzasztóbb látvány a világon a beleg gyermek, hogy ettől megkíméltessél, segítsd azokat, akik a beleg gyermekeket segítik." Ezt a segítséget és a Rákosi pengők megrendelését kéri a Ziólia Oyermekszanatórium(Sláhly-ulca 15.) azzal, hogy 1 Rikosi pengőért legalább egy pengő az évi tagdíj
= A Szarvas táncestéi hangulatosak és intimek.
— Megjelent a népművelés kézikönyve. Hézagpótló munka hagyta cl a sajlót a napokban. .Az ismeretterjesztő előadások lélektana, módszere és eszközei\'. Minden népművelőnek nélkülözhetetlen. Az isme-rctler^sjtő előad lsok megszervezésére, rendezésére, az előadások Osz-szeállitására, felépítésére ad gyakorlati tanácsokat; foglalkozik a vetítőgépekkel és vetitésie alkalmas képekkel, rádióval. A munka irója Bene Lijos, a népművelés régi, kipróbált baicosa. A művet a Faluszövelség (Budap:st, V., Z)ltán-ulca 8.) adta ki, ahol megrendelhető. Ara 25 000 korona.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmúáruházában.
A nagykanizsai mctcorologlal mu-tlgjűló lelentáw: Pénteken iMaMÍ-U: Reggel 7 ónkor +1-7, délután 3 irakor +37, este 9 órakor +2-8.
PelMzet: Egész nap borult.
Szilirány: Reggel Északnyugat, délben Nyugat, este Északnyugat! szél.
Reggel kód és dér.

A Meteorológiai Intézet |elenté»e szerint változékony idő, helyenként csapadékkal és esetleg lióemelkedéssel.
KÁLMÁN LEÓ
agykanix»a, Klrály-utoa
Telelőn 310.
Dollárt, dinárt és mindenla)ta Idegen
pénzt a legjobban vesz és elad. Ezüst koronákat, 10 és 20 koronás
aranyakat magas áron vásárol, tladikgfc^ón- és kényszerkótesón-kötvé-nyeket, zálogleveleket, valamint helyi
részvényeket legjobban vobx. Betéteket folyószámlán magas kamattal gyümölcsöztet. 4012
- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Harmadfélévi fegyházra ítélték a merénylő erdőőrt. Kaposvárról jelentik: Az év októberében Festetich Slndor gróf böhönyel uradalmának erdőőre. Lukács Leó, valamilyen súlyos szabálytalanságot követelt el, amiért Rlclüer Qyörgy uradalmi erdőmérnök erősen megdorgálta. Az erdőör bosszul esküdött 8 miután — hogy bátorságot szerezzen — alaposan leitta magát, rálőtt a kocsin levő Richter QyOrgyre. Szerencsére a golyó cilt tévesztett és a kocsi oldalába luródolt. A merénylő erdöórt letartóztatták s a bíróság most szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt két és léi évi fegyházra Ítélte Lukács L~ót.
A B-llstás hangverseny elátt
Orvos: Tehát minden ebéd után egy gramm aszpirin.
B-llstás: Na ebből nem lesz
semmi.
Orvos: Talán nincs pénze aszpirinre ?
B-listás: Aszpirinre még volna, de ebédre nincs.
RÁDIÓ-MŰSOR
December 11 (szombat) Budapest 9.30 és 12: Hírek, közgazdaság 1: Időjárás. 3: Hirck. 4.45: Idöjá-fás. 5: Magyar est. 7.45: Ifjúsági eJ6a<lás. .Prometheus.\' Irta és felolvassa ;Teöreökné Arányi Mária. 8.30: Hangverseny. Bécs 4.15: Hangverseny. London 11: Tánc-zene. Lipcse 12: Hangverseny. 4.30: Hangverseny. 10.15: Tánczene. Rónia 5.15: Hangverseny. 9: Hangverseny Zürich 12.30: Gramofon.
Eflf jó
rádióberendezés
a legszebb karácsonyi ajándék.
László és Grünhut
Nagykanizsa, Főút 3.
s ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 11.
IOZQÓSZINHAZAK
Uránia szombat 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor c«ak felnőtteknek : Kolovrath gróf filmie: Práter Mid öt perces történet a bécsi bar-langvasulon. Főszerepben: Ni!a Naldi a Tízparancsolat megejtő szépségű deminonelje.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
KMzth«ly*a i i »Zilil KöiUay* kfiithtJyl fiók-kUdóhlviUUbío. KI»Mody-otci •«*«». — Bud»y ét Fiichl birfip-lóbl»©oiiojro»okall Ko«-«ath Lajot-ntci. Ritnch OjJ\'6 ilotiinjrinidí. IrttlUl kUilyc<-Uf. Si«t>6 UliW dohínylrn-k«r<«ktd4 SoproBl-ol««. Trtttttf P((«oc könjrrkölA (i ptpírkemktdMbcn.
KÖZGAZDASÁG
Timi
A mai értéktőzsde tekintettel a rendezési napra, vdaminl a berlini és bécsi kedvezőtlen hírekre lanyhán indull. Az általános lanyhulás 2— 3\'/o-ra tehető. Igen lanyha volt a Oummi, mely 75 000 korona ériékének l\'/g-ál vesztette. Gyengén tendált a Pesti Hazsi, Krreskedciml Bank és Izzó. Zárlatkor az irányzat kedvelten, az egész tözsdeidö folyamán a forgalom csendes volt.
A kkdumli Uu4t i«rta-io«y»*M
valutAk
Uugyel 7810-8050 Angol 1.34582Ó-7875 Cseh k. 1106\' i-181/i Dinéi 1252-52 Dollár 71150-71450 Pi.ncl. ti. 2820-2860 Holland 2M75-6Í5 Let 359-373
Léva 512-520 Liia 30;5-3125 Mírka 16940-17000 Sehttt. 100(0 80 Dán kor. 189:5-19055 Svájci tr. 13754-304 Belga tr. 9912-9952 Norvég k. 18160-230 Svéd k. 19005-125
DEVIZÁK Amitcrd. 28500 600 Belgrád 1256-62 Berlin 16S55-17C05 Bukarest 360-37Ű Brüsszel 9917-9947 Kopenh 18985-19045 Oulo 18160-220 London 345825-6825 Milano 3085-3125 Ncwyofk 71310-510 Pirii 2800-2840 Prága 2111» i lSi i Szollá 513-519 Stockholm 19065 125 Varai 7830-80(30 Wien 100S4-10Ö84 Zürich 13762-802
APBÓSIBDETÉSCI
(Hlrd>té»ok dija elóro <i*«te>nd6)
\\t apróhirdetés dija 10 szóig 50 fillér. / cldjizó s minden vastagabb bctilból illó «ó két ízt)nak számíttatik. Minden tovább) J7.Ó dija 5 fill. A hirdetési di] előre f Ixetendö n foígaltnUdó hozzászámltisfval
Háztulajdonosok figyelmébe I
lelőtt italét lakásába
len ajánlatot Bzóo.enyl cm Frio.z
vízvezeték felszerelési, (Urdi és egtszség-Ogyl berendezést vállalatától. ROzletltzeiéire is. előnyős lellttelek raetlell. \' 3964
Megtakarítói! pénzeket bt/\'ossit és magas kamattal tielyezhct el K3zpontlbank Kálmán Lcínál Nagykanizsa, Király-utca 34.
4167
Hízott ..rié.t, házilag hizlalta! 120— 130 kilóig keteaek megvételre. A|ánla(okat .Hízott sertés- |ellgére e lap kiadóhivatalába kérek.
Kényelmet szerető magános ut részére o.Inoaan bútorozott utcai szoba
december 15-re Vö.ösmarthy-utca 34. s/ira alatt kl.dó.
Teleki ul 59 siámu hilz elldtl — Bó-vebbet ugyanott. 3-2 4206
Egvexer koronáért olvashat a Szerb-léte kOIcsOnkonyvlátbi)!. Mindenki beírat, kozhallk. 4243
Kél szobás konvháríakikiTkladó január 1 re. Bővebbel Ktskanlzsán Welsz Arnold. Slmon-téle vendéglő. 4209
Egy jákarban levő virtógíp .l.dó Szem.r.-utca I. ... 4231
egy hálószoba btitor elköltözés miatt olcsóit eladó — Klrály-ulcal Szesztlnomlló.
■1236
Egy vagy két szobás Dras lakást korosok. Gregál űáspár, Rózsa-utca 23.
4237
Egypár elsőrendű anyagból készüli sárga tranda gyeplót tóazorazám, tíKteles, majdnem u| .Mayer koo.t eladó dr. t-Inus-ner Józsel, Klskomároto. -42-8
Keresek egy nagy butoroaatl.il szobát. titiu Oltó, Erzsébevtér 4. 4239
Elköltözés végett, használl bútordarabok eladók Magyar-utca 54. .4247
Egy ló hatban levő nőt lekele hosszú bunda eladó, lláhné. Király-utca 28. 4197
üirieW lártat
Párta 2fí7\'50, London 2109-50, Newyork 517-50, BtUstel 7207, Milano 2212-50, Amsterdam 206 90, Beillő 12300. Wien 731/8, Solla 375 00, Prága I532 Í0, Varsó 53-00. Budapest 72-s.s, Belgrád 912 50. Bukarest 257 50.
Terménytőzsde Buza llazav. 75 kg os 392^00- 395 000. 76 kg os 397.500-400.000 77 kg-os 400.00 -402.50C, 78 kg-os 405.000 407.500, egyéb 75 kg-os 352.500 - 385 000. 76 kg-os 387.500 3MI.OOO. 77 kg-os 391 5t0 394 C00 78 kg-os 395.000—397.500, rozs 297.500-300.W0, lakarmánvirpa 222 500—227.500, sótárpa 325.000—á65,0W, zab 227 500-232 S», lengett ó 265.0:0 -270 000. repce 565.000—570.000, köles 190.000- 200.000. korpa 162500-165.000.
Sertésváiár
Felhajtás 2076. melyből eladatlanul vissza, maradi 617 drb. Eltőrrndll 18-500—19 000, szedelt 16.750—17.000. szedeti közép 16.0.0 —16.250, könnyű 15 000-15250, eLórendu öreg 17,250—17.500, másodiendu 16 250— 16.500, angol allldó 17.0M—19.000, szalonna nagyban 10.500 21.000. islt22.000 - 22.500, lehúzott hus 21.000 -23 000. szalonnás lél-sertés20.000 - 22.000. Az irányzat lanyha.
Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar fa Kflayv-ktraludói BT, lagyluuiua
1927. évi
NAPTÁRAK
mindenféle alakban és célra kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében NAGYKANIZSÁN.
Karácsonyra
nagy árleszállítás!
A raktáron levő brilliáns, arany ékszereket, ezüst disz- és versenytárgyakat, ezüst evőeszközöket, mindennemű beszabályozott svájci órákat, elsőrendű kivitelben, legjutányosabb áron árusítom kedvező
részletfizetési feltételek mellet is.
Különböző tárgyaik alkalmi kiárusítása. Ékszer- ós órajavitások, átalakítások.
Sárga János
cs. és kir. udvari szállító
ékszerész, órás és műötvös, Budapest, IV., Kigyó-u.5.
(Klotild palota)
ÉRTESÍTÉS! =
Tisztelettel értesítjük a helybeli és vidéki vevőközönséget, hogy sikerül megkapnunk az előnyösen ismert kaposvári „Kelengye Vállalat" készítményeinek lerakatát. Ezzel kapcsolatban módunkban fog állani a m. t. közönség igényeit ugy női, férfi, gyermek fehérnemQek, mint fflggöny-és ágyteritőkben olcsón kielégíteni.
Egyben felhívjuk a m. t. közönség figyelmét arra, hogy minden, a fehérnemű cikkhez tartozókat méret szerint vállaljuk.
Dus válaszlékclísrlunk férfi és női pulioverekben, férfi, női, gyermek mellényekben és kabátokban, harisnyákban, nyakkendőkben, esernyőkben és baby-dolgokban.
E hó 12-től nagy karácsonyi vásár! Kedvező fizetési feltételek!
A nagyérdemű közönség további szíves pártfogását kérjük
FONYÓ MIHÁLY ÉS TÁRSA
Centrál-épUlet.
Royal Exchange Assurance Corporation
Angol Biztosító Intézet zalamegyei föügynöksége
Telelőn 72. szám. KESZTHEL*. Alapítást év t720.
Tartalékok Osazego ■ 15,800.000 angol font .t.rling.
Elvéital i Töi-, Jég-, betöréses lopás , szavatosság-, chonnuagc baleset-, üveg- és autó-összblztosltást kartellen klvDI és igy dijakban lényegesen olcsóbb. Helyi ügynököket november l-ig bezárólag felvesz.
1925. évi díjbevétel i 6,089.807 angol font.
JÁTÉKÁRU
ugy, mint tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Csengery-ut 6.
Ma, szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
a „Polgári Egylet" éttermében.
Szives páltfogási kér
Csukovits István
vendéglős.
Sagyrabecsöll Hölgyeim és Uraim 1
3
U. m.
méter 140 cm. széles kltünó minőségű férfiöltöny, vagy felöl-tőszovet hozzávalóval együtt, vagy 3 méter női kabátszővet összesen ...... K 278.000.—
szép zsebkendő 3300, schilfon 9800, kltünó tennlszllaneU 13.900, dlvat-flanell vagy barchet 19.800, duplaszéles nőiszövet 29.000, schottls szövet 21.500, selyemfényű c!oth 19.000, kitűnő festő 12.000, 2 méter hosszú fehérített lepedő drbja 49.C00, piqué törülköző 8S00, b^r-crűS tötülkozó 11.000, pohártörlő 9800, tartós szalmazsák 47.000. kltünó fehér étkezó abrosz 59.000, Jómlnóiégű kelengyevászon 13.900, angin, kanavá<z. vagy zephir 12.S00, virágos vatta-paplan 175.000.
KAPHATÓ CSAK AZ UDVARBAN.
Cim: Olcsó .Maradékvásár BUDAPEST, KIRÁLY-UTCA 32.
Alapítva ]8M.
Poitil «sd«:iicktl t*lkiUmcf«l*Mn Uljultűok.
Ma, szombaton 1* ri
a Wolláknál.
a legszebb ajándék 1
Képes árjegyzék bérmentve.
Magyar Foto-lpar
Budapest, Király-utca 69.
A RUDOLF MOSSE R. T.
kiadásában most megjelent
Haiiluiü Urnára 1926-1927.
első körzeti lésze tartalmazza alsódunántuli vármegyéinek Baranya, Somogy, Tolni, Zala
;! (
A vaskos, 386 o\'daljs nagyalakú cimtár ára 200.000 korona. Az egész címtár, amely az összes megyéken kivül tartalmazza Buda pest és környéke teljes címanyagát (összesen 2000 oldal terjedelemben) egész vászonkötésben ára 900.000 korona.
Hegrendelések lapnak kiadóhivatalába kiűdendök.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
04281823
68. évfolyam, 281. szám Nagykanizsa, 1928 december 12, vasárnap Ar» 2000 kor—
POLITIKAI NAPILAP
t m.
Felelős szerkesztő: Barbarttj Lajos
Kállay Tibor dr.
(bt) Négy és fél esztendővel ezelőtt már nevétől volt hangos a kálváriajáró magyar élet. Pénzügyminiszter volt akkor és keresett egy pontot, ahol meg tudja vetni a lábát, hogy a magyar gazdasági élet zátonyra futott hajóját nekiemelhesse újra a szabad vizeknek.
Miközben ezt. a hatalmas munkáját végezte, miközben zseniális elgondolásai egymás után vetették.el a később learatott gyümölcsök magvait, azonközben fordult feléje egy a gazdasági krizis minden lázát hatványozott mértékben végigszenvedett határváros bizakodása. Látta ez a város, Nagykanizsa ősi városa, hogy hiába néz könnytele szemmel az elrabolt.„gazdasági mögöttes részek" felé. Tudta már akkor, hogy az Ítélet, ami a Mura kanyargó szalagjával elszakította e város életének egyik fontos ütőerét, nem napokra, hanem hosszú időkre szól. Olyan hosszú időre, amit tűréssel, megadással, reménykedéssel kiböjtölni nem lehet, mert ez a böjt egyértelmű lenne a lassú éhenhalással.
A megcsonkított vonzás-területU határvárosok szomorú sorsának krízise felé közeledett akkor Nagykanizsa. Kétségbeesett segélykiáltásait hiába sikoltatta bele a magyar jajok zajlásába. Recsegett, ropogott köröskörül minden. Az egész ország siralmaktól volt hangos és a partikuláris panaszok hiába hördültek fel minden nap vésztjóslóbban: belevesztek azok az egyetemes katasztrófa közeledtének borzalmas orchesterébe.
Ekkor tűnt fel, mint egy óriássá magasztosult árvizi hajós, Kállay Tibor. Odaállt Bethlen István gróf heroikus küzdelmeinek legexponáltabb őrhelyére: a pénzügyi tárca élére, azzal az egyetlen programmal, hogy megmentse a magyar koronát a teljes semmivé zsugorodástól
és megmentse a majjyar
_ ........... ^ _ életet
a teljés csődbejutástóí, anTi ha megtörtént volna, egyértelmű lett volna a trianoni Ítélet titkos intencióinak teljes diadalával: Magyarország felett meghúzhatták volna a lélekharangot.
Kállay Tibor pénzügyi politikája, az ő, évek multán fényesen igazolt talentuma, a sietős alátámogatás perceiben laikusok által alig átfoghatott koncepciói megter-mették a maguk csodáját: — a magyar korona érték maradt, a magyar gazdasági élet megtalálta az archimedesi pontot s most már csak idő és józanság kérdése, hogy mikor fordítja ki tengelyéből a győzelmi mámor vak kalapácsával össze-
tákolt trianoni Ítéletet. — Nagykanizsa, mint az egyetemes depresszió egyik leg-szenvedöbb átélője, nagy hányadot kapott a pusztulás előjeleiből. Tétova multak, hosszu háborít után remélni is alig tudott már, mikor reá szakadt a végvárak sorsa. Tudta jól Kanizsa, a történelem edzette bele szinte a levegőjébe, hogy a végvárnak ugy kell állnia büszkén, rendithetetlenül, mint ledönthetetlen bércnek, amivel a villámok is hiába csatáznak. Tudta jól Kanizsa, hogy missziót teljesíteni áll itt az uj „végeken".
De Nagykanizsa lerongyolódott. Erejét vesztve, a kétségbeesés szülőanyja: a tehetetlenség által naponta véresre korbácsolva állta a vég-vártát és nem tudta, meddig bírja és nem tudta, ki, hol, mikor segiti feltámogatni a megrokkant várfalakat.
Talán az utolsó pillanat volt, mikor ennek a Prokrustes-ágyon tengődő városnak falai között megszületett a mentőötlet : — Kállay Tibort, a csodatevő pénzügyminisztert meghívni képviselőül. Hátha kicsiben Kanizsával is meg tudja ismételni azt a csodát, amiért nagyban örök időkre áldani fogja nevét a magyar történelem ?
És Kállay jött. Kállay képviselő lett. És Nagykanizsa ma uj életerőktől duzzadva áll a végen és dacol a sorsunk felett még mindig üvöltöző viharokkal.
Már maga a Kállay név ugy kapcsolódott hozzá Nagykanizsa nevéhez, hogy súlyt adott már a békeévek versenyében lemaradt, szinte elfeledett városiak — Ázsiót nyert Nagykanizsa neve az ország köztudatában és lassan feléje terelte a figyelmet ott is, ahol a figyelem nyomán a város iránti kötelességek megérzése is sarjadozni kezdett.
Aztán, amikor csitultak az országmen-tés gondjai, sorompóba állt Nagykanizsa képviselője a városáért is. Nem feledkezett el róla solía. Egyik keze a magyar gazdasági élet rendetlenül verő pulzusán pihent, mig a másikkal téglát-téglára rakott, felrázta bennünk is a jobbra érdemes sorsunk tudatát és megnyitotta előttünk a fejlődés kapuját.
A csoda Nagykanizsán is megtörtént. A bemohosodott akarásokról az ő hatalmas segitő ereje tudatában magunk vertük le az évtizedes közöny rozsdás lakatjait. Kitárult előttünk uj lehetőségek széles perspektívája. Friss, szabad levegő özönlött be lethargiás éveink közé, amik addig csak multak\' sorra, de eredményt nem
hoztak soha, ujat nem produkáltak soha, csak rozsdásodott, pusztult körülöttünk még az is, amit jobb idők hagytak reánk. Kállay Tibor nevével együtt Nagykanizsa a történelmi múltjához méltó fogadalmát irta be annaleseibe.
Most azután, tul az alapvetés legelső nehézségein, Heraklesként uj válaszúihoz értünk. Kemény munka, pihenést nem ismerő előretörés, pillanatnyi áldozatok az egyik uton. Rövid életű szóvirágok, tejbe-vajba fürdést ígérő elvek, amik olyan könnyűek, hogy senki sem fáradt el a terhük alatt: — ez a másik uton. Az első ut mögött szép és nagy célkitűzések iégső eredményei integetnek felénk. A másik útnak a végét nem mutogatja, aki reá csalogat. A másik uton a pillanatnyi jó hajszolása tiporta ki a csapát.
Nagykanizsa egy pillanatig sem állt meg a keresztúton. Visszanézett a négy és fél év alatt megtett hosszu útra, aminek minden göröngyéhez, minden töviséhez az alkotó erő büszkesége tapad és — választott. Kállay Tibor indította el ezt a várost azon az uton, Kállay Tibor gördítette félre az útból a multakból maradt s a mai idők alkotta barrikádokat, Kállay Tibor találta meg és rajzolta eli-bénk a már-már teljesen lemaradt és az uj, az igazán nagy Kanizsa közt a legrövidebb, legbiztosabb utat, Kállay Tibor mérte ki a lehetőségeket és ő fakasztott forrást a pusztaság közepén, mikor az uton anélkül elaléltunk volna.
Ezért nem állt meg Nagykanizsa most sem a keresztúton, hanem mikor országszerte megindult az uj utakat keresgélő kavarodás, Nagykanizsa akkor is szilárdan állt és hiába ostromolták a válaszutak csalóka meséivel.
Nagykanizsa megy tovább az után, aki kivezette őt a reménytelenségből. Nagykanizsa megy tovább az után, aki nem csábos tündéri szóval, nem felelőtlenül ígért jövő álomképeivel, hanem az édesapa józanságával, az édesapa múltban szerzett érdemeivel várta a válaszutnál.
Nagykanizsa megy tovább — Kállay Tibor után, a jobb, megérdeméltebb sorsa után.
Ez a válaszút volt a mostani választás, amelyben Nagykanizsa tétovázás nélkül találta meg önmagát és mandátumát odanyújtotta annak a férfiúnak, akit megtanult szeretni a múltban, akinek köszönheti,f amije a jelenben van s akinek programm-jával áll vagy bukik a város a jövőben is,
r
ZALAI KOZLONT
1926 dccember 12.
A polgári egység Ünnepe volt Kállay Tibor dr. nagykanizsai mandátum-átvétele
\'SST » rT? K^HíS
Nem tervezgetések, hanem a hirdetett program megvalósításának ideje jött el
Ntgykanlzu, december 11 Miközben országszerte választások izgalmai fűtötték a városok és falvait december tizediki péntekjének gyorsan pergő óráit, addig Nagykanizsa ünnepre ébredt ezen a pénteken. Már csütörtökön délulán háromszínű zászlókat lengelett a síéi a főbb utvonalak épületeinek ormán és az ünnep előtti esték várakozásteljes melegsége hullámzott végig az egi*sz városon.
Mert Nagykanizsán nem volt választási izgalom.
Nagykanizsa egyhangúan állt oda eddigi képviselője mellé, hogy vele harcolja tovább a városért és az országéri azt a harcol, aminek sok dicsőséges állomásán keresztül jöttei 1926. december 10. ünnepe.
A választás napján, az előirt idő pontos betartásával, pénteken reggel 8 órakor dr. Fábián Zsigmond választási elnök a városháza tanácstermében kihirdette, hogy Nagykanizsa egyhangúlag Kállay Tibort választotta országgyűlési kép viselőjévé. Eri öl felvették a jegyzökönyvei, táviratilag értesítették a belügyminisztert és ezzel a nagykanizsai választás aktusa befejeződön.
Kállny Tibor dr. érkezése A délután I óra 20 perckor befutott gyorsvonattal már meg is érkezett Kállay Tibor dr., hogy átvegye mandátumát. Vele jött Budapestről Oroszy Oéza kir. kormány-főtanácsos és dr. Kovách Oyula láblsbirő, ny. járásbirósági elnök. Fogadtatására megjeleni az. állomáson i válaszlópolgárság minden részének szine- |ava, nagykanizsaiak csakúgy, mint a kiskanizsaiak.
Zúgott, dörgött az „éljen I" percekig, mikor a képviselő kilépett vasúti kocsibői és a perronon nagy félkörben fel\'llotl választói felé sieteti.
Sabján Gyula dr. polgármester \'iövid Udvözlö szavalt is többször szakította félbe éljenzéssel az a szinte türelmetlen lelkesedés,amivel Nagy-fcanizia várla újra megválasztott képviselőjét.
Kállay Tibor dr. maga is elfogódott a fogadtatáson megnyilvánult, majdnem mar "rajongásnak nevez-hető szerelet öszinle kitörésének láttán, amikor az üdvözlésre válaszol\' megköszönve a bizalmat, amely ői újra ebbe a városba hívta. Megígérte egyúttal, hogy minden igyc kezeiével azon lesz, hogy kerül, lének az ő személyéhez fűzött rcrjiéeay. ségeit minél teljesebb sikeric/ Hídja valóra váltani.
Az ünnepélyes mandátum.átadi
Délután 5 örára\' zsúfolásig ínég telt a városháza diszes kö.\'gyOlési terme. Nagykanizsa társadj|ntánakL beleértve természetesen Kiskanizsat
is, nincs olyan része, amelyik ne lelt vo\'na képviselve a terembe cs?k alig, hogy beféri közönség soraiban. 011 voll mindenki, társadalmi, rang, állás, vallás és minden egyéb különbség nélkül, egyesülve a vá\'os ünneplő örömében, amit Kállay Tt bor mandá\'umába iktatása jelentett.
Sabján Oyula dr. polgármester vezetésével 12 tagu küldöttség meni a képviselőért. A küldöttség taglal vollak: Bazsó József, fin/rizs Zsigmond d\' Bakoss G\'za dr, tílan kenberg lmr», Bolff Oyöígy, Brod Tivzdar Hr. Dolmányos An-al, Nagy L\'|os, Szlgelhy Károv dr.. . Most hammer Jinoj, Vargha P. Th odo-rich dr.
Hussf.intirló, zajns él|cnzés fogadta a kllldöt\'síg elén a körgyü-lési lerembe lépett k.\'pjiscől. Az ovációnak őszinte, lelke- vihar.* még
akkor is larlott, mikor Fábián Z-ig- \' véseit és mielőbb sikerüljön vissza
..... . ..i,____-.-Hl. —.. . \' Atlifania d h.ltr.. títAlf nhttandl.hh
mond dr. válasrHsi emök mér pódiumra lépe\'t és krzéb.n a nrm zctlszinü szalaggal átkötött ma; di tum-levéllel meg akarta kezdeni be széd"
— Négy és fél esztendeje —
Kállay Tibor az ellenzék széthullásának okairól és a kormányzati politika gafynciáiról
mondotta a za|os ünneplés csillapultával a választási elnök — N my-kanizsa választó közönségének tobb sége Nagvméltéságodal iklatla képviselőségébe. Akkor még csak mint pénzügyminisztert Ismertük, de őt magát keveren ismerték Nagykani-zsán. Akkor talán a magas mélió Ság is, amit .betöltőit, befolyásolta a varos elhatározását. Ma azonb<n, amikor másodszor és ezúttal egy hangulag vála^z.oilj ez a kerület képviselőié"é. ma már a választás csupán Kállay Tibornak szó\', ells-\' méréséül cs megbecsüléséül annak a ! munkásságnak, >mll az ország kon ■"szolidalása, a vátos és a város pol gárahak ügyeitsen végzet1.
— Mikor czenni l átadom a választó-közönség elismerését és köszönetét képviselő mandátumai, ki vánom, hogy siker koronázza törek-
állilania a béke idők nyugodubb, gondtalanabb állapotát.
Kállay Tibor újra fa harsanó, ha lalniís éljenzés kö/epcl e átvette a mnndá\'.um levelet, majd feszült est nd-ben megkezdte beszédét.
— Hálás szívvel kö»i.önöm art a bizalmat, amivel ismét nekem ajánlották fel ennek a kerületnek mandátumát.
— Azt a programmol, inel/et a most következő országgyűlési ciklusén a kormány és az Egységes-párt megvalósítani óhajt, a választási küzdelmek során bőven kifej lelték országszerte a képviselőjelöltek. Ebből a programmból sem elvenni valóm, sem ehhez hozzálenr valóm nincs.
Most mór nem a progranyíí-beszédek, nem a tervezgetések, nem a programm-at-kotások ideje van, hanem elérkezett az az Idö/amlkor neki kell fogni a hirdetett programútok megvalósításának. — Hogy a ino&l folyó választások többséget omósitoitak 3 kormányzatnak, ebben\' elsősorban azoknak az elveknek es annak a prog-rammttak a méltánylását kell látni, amelyek irányilá/a mellett a kormány eddig is eredtr/ényes munkásságot fejteit ki és amely a következő ciklusban kerül megvalósításra. Ha nézzük azt a tömeget, amivel az újonnan ircgvafasztolt képviselők sorakoznak ;y kormányZJiton levó párt zászlaja ebben egyúttal elismerési kel/látnunk ennek a pirln-tk vezelővcge és e párt ptogramnijá nak ^tfcjc iránt.
Azonban nemcsak egy többségi biztositása volt a cél ezzel a
iasztással. / — Ha az eredményeket végig te-/kintjük.
a polgári ellenzéknek úgyszólván teljes megsemmisülése ötlik a szemünkbe. Mái ni Jbt kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel és kutatnunk annak okait.
— Ta\'án legkézenfekvőbb voln3 az az ok, hogy ez
a polgári ellenzék npn^rendel-kezelt egy összefogó gondolattal, egy m?gjeteliy szervezettséggel, aminek alaiíjan az ország azt várhatta yolna munkásságuktól, llogy annpk segítségével megvalósítható lesz az ideális parlamr.ntárizmus. / Inkább egyéniguerilla-harcokban merüli ki az 0 parlamenti tevékenységük. Szabad-csapatok módjára folytatott harcaikban netn egyszer tévesztették : szemük elől a parlamenti küzdés szabályait.
— A vereségnek oka lehetett ország többségének az a felfogása is, amit legpregnánsabban juttatóit kifejezésre Szilágyi Lajos, a polgári ellenzék egyik vezetője, a kiváló cl lenzéki politikus, akt elszakadt E párttól, amikor látta, hogy
H2 ellenzékk sukkal Inkább csak kormánybuktatásra törekszik, sem ■ mini érdemes részi venne az ország lalpraállilása érdekében folytatott nagy munkában.
— Ezek a hibák, stratégiai bo\'-lások önmagukban még nem okoz Iák volna a mBi vereséget. K\'-llett lenni egy más oknak is és ez: — a programm hiánya G azdasági szak-férfiak mulattak rá agazdastgi pro-giamm hiányosságára. Beszéllek,sakál, kiemeltek sok kérdést, amelyekre vonatkozólag azonban hiányzóit a közelebbi indokolás. Mfnl ezek a panaszok elmondhatók lettek volna kormáns párti oldalon is.
— A szabadságjogokat hangoztatták. Hiszen ezek Magyarországon nem uj, hanem régi. bevált intéz mények, melyeket csak időlegesen,
; crak átmenetileg kelleti kp_rlá!ozni.. a I rend és biztonság fenniariásá érde-
kébon olyan akciókkal szemben, melyek, ha nem is m-gértéare, de bizonyos vonatkozásban pártolásra talállak.
— Ezek az elvek benne figlal-tatnak a kormányzat, az Egységes-párt programmjában is.
Mindazokat a problémákat, amelyeket megoldandó problémaként vetett fel a közvélemény, a kormány mindezeket a következő ciklusra kitűzte megvalósítás végett.
— Amiért e ek:t míg nem valősi-to\'la ttttz a kormány, az,nem lehel oka annak, hogy ellenzékiek le-cyllnk. A ntiul: ciklusban, ámbár a kormányzat ejy pillanatig sem voll tétlenül, még n-m voltak olyan ala- \' pok, amelyekre építeni leheléit volna.
— Einek konzekvenciáiaképen lörlén\'. b( gv a v- It ellenzéki forfiak nagy lé-zc csatlakozott » kormány-ptrhoz, nen azért, min\'ha nézeteit felad\'a volna, hanem mert belátta, hogy azoknai mcgfile\'ő
reális eredményeket elérni egyedül azon az uton lehet, amelyen a kormányzat Jár.
— A legsúlyosabb oka azonbtn az ellenzék megsemmisülésének, hogy az ellenzék a maga részérJl mindig cat--séret.lukíc, elégedetlenségre
Híppelált. Sérelmekből, elégedetlen scgből akartak maguknak és pártjuknak alapikat, létjogosultságot kovácsolni. Ezért igyekeztek minél nagyobb töm gben meggyőzni az embereket arról, hogy nekik sérelmeik vannak. Pedig
rosszul számítottak azok, a kik azt hitték, hogy a magyar nemzet a nép természetéből kifolyólag még mindig sérelmi politikát folytat. A magyarság egyéni sérelmeinek helyét most az egyetemes, a nemzeti létet veszélyeztető sérelmek foglalták cl, mig az ellenzéki vezelők az egyéni sérelmekre bazirozták politikájukat. Még ha olyan veze ők lennének, akik a vérelmeket, panaszokat meg is lud-nák szüntetni, akkor sem lenne ez számukra gyümölcsöztelhelő po\'ilikai tőke, mert a sérelmek orvoslásával saját táboruk hatalmának bázisait ásnák alá: — nem lennének panaszok, nem lepnének elégedetlen emberek, ntegintc-ak nem lenne párjuk.
— Ha igy áll a helyzet az ellenzékkel .szemben s ha ezzel megokolt-nak látjuk az elkövetkező helyzetet, — ugy mis oldalról.rá kell mutatnunk arra i«, hogy minden kormányzatnak működése alatt eljön az az idő, amikor objektív kritikával kell szemb ; állania. Ha a lövő ciklusra nem látnánk oly mértékben biztosítva ezt a kritikái, mint az kívánatos volna, ugy
a kormányzat működésének helyes Irányát l<ét körülmény
garantálná. Az egyik a vezetők személyisége, kik teljes felelősségérzet melleit in-( tézis az ország ügyeit és becsület-\' beli kötelességnek tartják annak a ■ programmnak beváltását, amelyet hirdettek. A másik körülmény
1926 december.,12.
IAlAI KOILOOT
a nagy közvélemény, a vele való állandó együttműködés,
folytonos érintkezés. A megválasztott képviselőknek állandó kontaktusban kell maradniuk válaszlóikkal. Csakis ez aldkithatfa ki a programm végrehajtását garantáló közvéleményt.
— Ez az én álláspontom. Egész parlamenti működésem alatt keresni fogom az összeköttetést ennek a városnak polgárságával, hogy velck együtt formaijuk ki azt a véleményt, melynek segítségével helyes uton
kormányozhatjuk ennek az országnak sorsat.
Kállay Tibor beszéd ■ n?gy hatást kellett a hallgatóságban, am~ly fal-rcngelö éljenz^ssei juttaua kifejezésre, hogy Nagykanizsán régen elmúlt a politikai frázisok ideje. Percekig ünnepelte a válaszlók tömege a ntandáiumdl áiveit képviselő\', aki ezalkflommal elmondott beszédében is polilikai éleslátássá!, megalapoiott okfe|tésseí vllfgilotla meg választói előtt az uj orszjggyülési ciklus felé uyiló perspektívákat.
Kállay Tibor a felekezeti békéről és az integritásról
Este egynegyed 9 órakor 170 teri-lékes bankell volt a Polgári Egylet emeleli nagylermfban. E.en is olt vollak városunk társadalmának reprezentánsai mindkél városrészből és minden különbség nélkül.
Az első felkoszön:ől Sabfán Q; ula dr. polgáimcster mondotta.
— Tudtuk, — mondotta egyebek közi — hogy diadalr:: fogjuk vinni Kállay Tibor zászlaját, de győzel-münk ériékét fokozza az, hogy a polgárság hangulata ilyen impozáns egységben Ju!;al!a kifejezésre a választókerület akaratái. Hogy azonban az ellenzék nagynevű vezére sem irdull küzdelembe Nagykanizsán, annak nem a polgárság az oka, hanem Kállay Tibor egyénisége,
— Nagykanhsa mindig tudta, hogy értékes végvára ennek az országnak. Ennek tudata irányította mindig cselekedeten is De — ámbár igaz, hogy minden önmagában hordja értékét — a drágakő csak ugy lesz igrzán btcses, ha mQériö csiszoló kezebe kerül. Meg vágtok győződve, hogy Nagykanizsa akkor lesz a benne rejlő ériékek mélló hordozója, ha Killay Tibo; keze visel gondot reá.
Kállay Tibor pohárköszünlője következeti ezután. Pohérköizöniöjc elején bejelentette, hogy a válasz-
Mielőtt vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁST KÁROLY
ára él ékszer kirakatát,
ahol részletlizctésre is a
legolcsóbb árban a legszebb dolgokat kaphatja
tdsi kampány során már vagy ötven beszédei mondott, igy ezalkalommal nem .beszélni", mini inkább „elbeszélni" akar.
— Magyarországon — mondotta — mindig szokás volt sokat beszelni. Különöse n igy választások idején.
j Annál többel szerelünk beszélni, mi-| nél inkább egyöntetű a ielfogá-sunk valamiiől. En azoi.brn azt hi-\' szem, hogy a magyar, ha egyszer | valamilyen igíztígo brfogad, az : sokkal inkább tulajdonivá vaiik, sem-t hogy azt folytonosan ismételni kellene | előtti Mi mégis sokai besz-ilü\'.k, ha cgycKnünk és közós munkára indulunk.
— Kellöt mégis mrg.annl\'am a moslani választások beszédáradatából. Az egyik, hogy
a felekezeti torzsalkodás nem foglalt helyetapártok programni-jában és választási harcaiban. Választás elölt vollak, kik próbálkoztak elhinteni etércn a széthúzás ma«ai1, de a nsgyközönség köreben ezex nem találtak rezonanciára. E szempun bál nem a jelölteké, hanem a közönségé a dxséret, amely közönség mindig elismeréssel adózott, ha vaiaki azt moudia, hogy
a nagy összetartó eszmét, ami a vállá-bűn van, nem tehet a társadalmi és állami rend meg-bolygatására felhasználni.
— Másik, ami! megtanultam az, hogy még egy témája van a köz-éleinek, amivel mindig tapsot és elismerést lehet aratni:
az Integritás gondolata. Ezt még sem vette egy párt sem a váhszlási küzdelmek alatt pro-grammjába. Azért nem, inert az integritás gondolata nem lehet monopoliuma egy pártnak. A társadalom egyetemesen tudja, érzi, hogy ez a gondolat uilndm púi-
ban él és sokkal magasztosabb gondolái, semhogy az pártpolitikai vetélkedés tárgya tehessen.
— A magyar közvélemény kialakulása eszerint helyes uion halad. A közvélemény ilyclénalakulása szükséges is ahhoz, hogy a válasziasi harcok során elhangzott piogramm a következő otszaggyülési ciklus aiatl megvalósítható iegyeu.
— A közfelfogás kialakításában a váiosokuak a legjelentősebb szerep jui. Azoknak a varosoknak, mint ni az én hazám: Nagykanizsa is, melyek gazuesagi, kulturális Cs politikai érettségükkel fomos szerepet vannak hivatva betölteni az ország életeben, Javaslatainkat hozza kell járulniuk az egészséges közszellem kialaknásá-hoz, hugy annak segítségével a varos és a nemzet felvirágozzék és nagy legyen.
— Erre a közszellemre, a város fejlődésére és nagyságára emelem poharamat.
Hosszú taps és éljenzés uián liazsó József tpartoiuieti elnök a váiaszió-polgarsag neveben mondoit pohárköszöntő;. Szigelhy Károly é«es nyelven mondott koszoniovel emellc poharai a miniszterelnökre és az ó legerősebb oszopára, Kállay Tiborra. Ansorge Antal a (rrnadalom hazafias munkájára, Székely Nándor a polgári egység goiidolaiara etneile puharát. Csillag Jenő „megkötözött beszéde-teljes negyedóráig tartolla derültségben a bankett közönségéi. Nóvák János az in pon kibukott Dróidi Oyőíölöl fe leit hatásos porirét és Gyömörey István képviselet köszöntötte fel. Gyömörey István válaszában a dicsőségei választóira, a tani felébredi népére htritolla és a miniszterelnökre és a magyar jövőre emellé poharát.
A bankett meleg hanculalban lar-lolt egészen addig, mig Kállay Tibor aszlall bontva el nem búcsúzott választóitól. A képviselő még az éjszakai vonallal visszautazott Budapestre.
Átadták Reiscbl Richárd mandátumát
Keszthely, december II (Saját ladósitónk telefonjelenlése) A városhaza körgy 111*1 termében ma délután adták át ünnepélyes keletben az 5564 szótöbbséggel megválasztott Reischl Rihárd országgyűlési képviselőnek a megbizólezelet. Reischl megköszönte az immár harmadszor belíje vetett bizalmat és igérelel lelt, hogy azoknak Is akar képviselője lenni, akik nem szavaztak reá.
Faust
Minden nemzet költészetének van egy, sőt esetleg több olyan alkotása, amelyben a nemzet lelke, gondolatvilága, jelleme és érzései csodálatosan szép megörökítést nyertek. A németek gazdagok ilyen klasszikusan nagyszabasu irodalmi alkotásokban, de ezek között az alkotások kófBtt Is valósággal vezet Ooethe heroikusan nagyszerű remekműve, a Faust. Az emberi gondolkodás mélységeibe, az emberi filozófia legmagasabb régióiba vezet cl a dráma, amely azonban őszinte és emberi marad minden legendás volta ellenére is.
A németek most, amikor meg akarták mulatni, hogy a német géniusz mite képes, a Faustot vették elő. Ezt a gigantikus témát csinálta meg F. W. Murnau, aki ezzel a filmmel egy csapásra a legnagyobb filmrendezői közé emelkedett. Hallatlan energia, csodálatraméltó munkakész-ség volt szükséges ahhoz, hogy ezt a filmet ilyen lökéletes formában el-készilse valaki, de sokban hozzájárult Murnau nagy sikeréhez az Ufa áldozatkészsége és a csodálatos szerep-osz-ás, amely Emil Jannings, Gösta Eckinann, Camilla Horn és az örökké bájos Yvelte Ouilbert nevelt sora-koz\'atja rgvmás alá.
A film Goethe remekmüvét és a régi Faust-legendát nagyszerű invencióval olvasztotta egymásba. A filmet szerda—csülöitökön tűzi műsorra az Urania.
| ÉRTESÍTÉS.
I líajtöraí Segélyegylet " Itoel
lalapilva 1862.) 1927. Január 1-én nyitja meg
66-ik évtársulatát.
Pénzünk ériékének állandősága\'mellelt a legalkalmasabb takarékoskodás a he-tcnkir.ti befizetés.
Tagjainknak kölcsönöket előnyős feltételek melleit folyósítunk.
A Pengő értékre szőlő uj könyvecskék kaphatók a Szövetkezet helyiségében
Főút és Sugár-ut sarkán levő Babochay-ház I. emeletén.
A befizetések: hitfan, kedden, Jgy arerdán dél.lőtt 9-11 4PS kozStt teljesíthetők.
Az igazgatóság.
p^* Megkezdődött
az évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten olcsó karácsonyi
maradékvásár
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
zala! kfzloky
1026 december 12
Orbán Dezső előadása
Nagykanizsa, december 11
Igen előkelő és nagyszámú közönség jelenlétében nyitotta meg Orbán Dezső kiállítását a C isinoban és egyben szabadelőadást is tartott a modern művészet útjairól éttered-ményeiiól. A kiállítással hosszasabban loglatkozunk majd és ezért most csak az elóadisról szólunk, amelynek magas nívója még azokat is meglephette, akik méltán várlak sokai ettől az előadástól.
Azzal kezdte előadását a művész, hogy az eddigi müvészelmagyarázó törekvésekkel szemben ő nem annak a kimutatására törekszik, hogy egyes korok művészi alapjai miben különböznek egymástól, hanem ho*y mi a közös sajátságuk, meri c-ak igy lud a hal gatóság kezébe olyan vezérfonalai adni, mely mind<n elmúlt és elkövetkeiő kor művészetét egyetlen nézőpontból világítja meg. Beszélt azután a művészet és a természet viszonyára igen érdek-.sen lejtve ki, hogy az, hogy a festészet természclulazó tendenciájt szükségképen!, nem bizonyilhaló. Innen erednek a legmodernebb irányok abulrak! törekvései. Beszélt arról, hogy mioden uj Irány egy-egy tégla, mely önmagéban még sem épület, de együttesen fejlesztik a művésze-leket és hogy Időnként az Irányke-resések eredményeként egy összefoglaló festészet keletkezik, mely ismét a naturalizmus örökérvényű értékeiben éli ki magát és hogy most az egész világon egy ilyen összefoglaló természetre való törekvést látunk. A gyönyörű előadást a közönség lelkesen megtapsolta és utána a megnyíló kiállitás képeiben sokáig gyönyörködött.
Itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a jó gyermekeknek karácsony esle csak akkor lehel, ha szük.églcié\' a
Cukorka Királynál
szerzi be, meri bámulatos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulatba ejiök. — HEFFER GYULA
Xulnezy-utCA 8. <011
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és újévre 1 Fáradjon be Qxletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kelláket áriáéi válaextékban kaphat, melyekből aajátkexOleg készítheti a légaxebb és legoloeóbb a j á n d á k o 11 j « Ne mulaeaxa el vasárnapi kirakataimat mogtekinteni I
REINITZ BÉLÁMÉ
UxJmaalca kermtdíx e» tlónyomilája NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
WiJ4Ma Mayvk«rok«4í» m«IJ«lL - Tetaíon Ü2.
Mit tett Kállay a város és a polgárság érdekeiért?
Nagykanizsa, december 12
Mit köszönhet a város dr. Kállay Tibornak ? Alig Ingy megvalasz-totiák első alkalommal képviselőnek pénzügyminiszter korában, a vArosl vízvezeték kibővítéséhez n voll cs. és kir. közös kincstár likvid Jlás alatt álló anyagából a város részére rend kivűl előnyös áron |u\'talolt nagy mennyiségű vízvezetéki anyagot, a mit ha nem sikerüli volna közben-járása révén megszerezni, a város közönségének óriási összegeket kelleti volna firetní.
A volt 48-as közös laktsnya lel-\' szabadulván, a piarista főgimnázium Céljaira átalakitiatoti, mely intézet és rendház egvik büszkesége Nagyka nizsának, sől a Djnámulnak. Kállay. Tibor dr. a gimnázium és renJbáí á>8l*kitasához scükséges költség:ket a Pénzintézeti Központ uljin rendkívül kcJvező és előnyös feltételek mellen szerezte meg Nigykanizsá-nak, amely kölcsönösszegnek valo-rlzálatlan visszafizetése azt eied mönyezte, hegy cz egész á\'alakilási köllsfg 300 milliódba kerüli a városnak, ami egyébkén\', ha felérié-kelve kellett voma visszafizetni, bal mi\'liárd magyar koronát jelenlett volna Nagykanizsának.
A nagykanizsai iparostársadalom kérelmére Kállay Tibor eszközölte ki a kereskedelmi minisztrrnél, hogy a régi Sugár-uli honvédiakianyában egy a mai kornak megfelelő telsze-retésü és berendezésű fémipari szak-Iskola állíttassák fel, amely fokozatosan épitö és fémipari szakiskolává való kifejlesztésével a Dunámul egyetlen ilynemű intézménye és a melyuek áldásos hatása ipari, gazdasági, kereskedelmi és szociális téren néhiny év múlva lesz csak igazin tapasztalható és érezhető.
Kizárólag Kállay Tibor érdeme, hogy Klebelsberg Kunó gró! közök-larasügyi miniszter az ő intervenciójára Kiskanizsátt másfél milliárdos költséggel egy hal tantermes elemi Iskolai épületet épittcteit és lehetővé váll, hogy az ennek folytán felszabadult iskolában ovoda és egyéo közcé\'ykai szo\'gáló intézmények létesíttessenek.
Kállay Tibornak köszönhető, h.>gy Nagykanizsán az Országos Foidblr-lokrendező Biróslg a földhöz futtatónak földjeinek kat\'szl\'.ri becslesét újból elrendelte, úgy, hogy sokkalta alacsonyabb kataszteri sorozatba so rozatba soroztak és e réven sok-so\'t szegény emhernek terhein erősen klnnyitell.
Száma sincs az egyéb rlj írásoknak. inte.cioknak, arnirói a nagy nyilvánosság nem lud, legfeljebb a városi adminisztráció vc/eiói, de amelynek áldlsát az össrpotgárság érzi.
Legközelebb pedig a leőnyliceum [elépítéseié kerül sor. Hónapok kérdése, hogy a nagykanizsai szülőknek ez a régi vágya teljesül és
Nagykanizsa vá osa isinél egy nagy horderejű kulluiinlézménnyel gazdagodik. Dr. Kállay Tibor minden cl-kövei, hogy minél előbb felépüljön a leénykiképzéB és leánynevelés ezen nagyszabású, uj lipusa cs sz országban elsőnek felállított ilynemű intézménye.
£; mit mondjunk a sok száz és száz esetről, amikor egyiknek-mási-kának Nagykanizsa polgárságából, aki bármi űgyes-bajosdolgávai hozza fordult — segítségére sietelt? Dr. Kallay Tibor logadószobája mindenkor nyitva volt a nagykanizsaiak számára. Alig van e\'mbcr, aki nem fordult volna hozzá és alig van ember, aki nem tudna tőle levelei fel mutatni, amelyben arról éltesili — hogy ügyének kedvező elintézése érdekében közbenjárt, lltny octel tudank, amikor dr. Kallay révén a nagykanizsai polgár dolgában segítve lelt, amikor adórcvizió folytán könnyítettek a felszólandó polgáron, amisor a B-listára kerüli liszt-viselők ügye felülvizsgálás alá került. Dr, Kallay Tibor nemcsak népkép viselő mit — de igazi atyja kertl-tete polgárságának.
Kállay Tibor pályafutása
Nagykanizsa, december II
Nagykanizsa osztatlan szimpátiájának örvendő, immár másodízben megválasztott országgyűlési képviselője, dr. Kállay Tibor, a bites ös nemes nagykálloi Kállay-család sarja, ainely szanolcsi birtokát még a honfoglalás idején szerezte.
Dr. Kállay Tibor 1881-ben Budapesten születeti, itt is ava ták a jog tudományok doktorávi. 1902 ben a peniügyminisrtíriurn kötelékébe tépett, ahol csakhamar feltűnt tend-kivüli munkabírásával, széleskörű műveltségével, kitűnő adminisztratív tehetségével és igy önerejéből gyorsan emelkedett a hivatali rangsorban* ugy. hogy még egész fiatalon ml-niniszteri osz\'átj tanácsos, majd miniszteri tanácsos lelt. Éveken keresztül vczeile az állami költségvetés előkészületeinek mur.ká\'a\'ait s ig,-Teleszky Jánosnak és Wekerle Sándor grótnik munkatársa volt.
Részt vett a békekötés clőkészié-sínek mur,Ujában és az Állami Felszámoló Hivatal létesítésekor annak elnöke lelt államtitkári ranggal.
Amikor cz a hivatal megszűnt, visszatért a pénzügvminisztérrumba. Hegedűs Ló-Ani miniszteri távozása után gtóf Bejhlen István miniszterelnök ne\'ii ajánlotta fel a pénzügyi tárcát. Kállay Tibor a tárcát elfogadlt-.
Hjgy Kállay Tltor mily érlékel jelent a köz és politikai életre nézve, semmi sem bizonyítja jobban, hogy mindig a legkényesebb feladatok megoldásával bízták meg.
Dr. Kállay Tit-or tagja volt a béke-dclrgíciónak, mellyel együtt künn járt Neuillybcn. A delegátusaink á tat a békekonferenciának átadott. Magyarország gazdasági és pénzügyi viszonyait ismertető letjedelmes me-
morandumra, amely akkor szakkörökben fellünfsl kellell tárgyilagosságával — színién dr. Kállay Tibor gondos munkája voll.
Amikor Sir Clark a prolelárdik-laluta bukása után a négyesszövet-síg megbízlsábjl a különböző pártokkal és frakciókkal tárgyalni ki-küldelclt, hogy egy, az összes árnyalatokat kielégítő, álland-l Jellegű kormányt hozzon léire. Sir Clark dr. Kállay Tioort a pénzügyi tárca elvállalására akarta rábirni.
December 18-án pótválasztás lesz Letenyén
(Telefonjelenlés) A letenyei választáson a szavazatokat délben lezárták és kihirdették a szavazás eredményéi. Eszerint dr. Pozsogár Rezsó kapott 2512, dr. Somogyi Béla 1922 és Dobrovics Milán 1155. Miután nem sikerüli senkinek megszerezni az abszolút többséget Letenyén pólvá-lasziás lesz, melynek ide|ét decem-b;r 18 ban állapi\'olták meg.
Sipoa Márton meghalt
Budapest, december II. Siposs Márton, a magyar uszóspoit egyik kiváló büszkeiége, aki a melluszás-b n világbiiü nevel vivőit kl magá-uak, ma délelőtt hosszas szenvedés ulán a budakeszi Erzsébet Szanatóriumban agyhártyagyulladásban meghall. Mindössze 24 éves voll.
Karácsonyi és újévi
ajándékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész és litszerécznét Kagykanlssa, Csengery-ul sarok.
Brilliáns ékszerek. Órák, arany és ezüst ékszertárgyak. Valódi berndorli evőeszközök.
ItimliU. tlitatfai is tskhii íjJilüit
Nagyon exolid árak 1 EleOrangu exakQxlet I «c*l
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándé kot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott saison folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva.
Legcélszerűbb ajándékok:
Hull! síi ilitlItlUi . 330.000 I-UI
ttdntüi..... 70.000 .
Uiijki stirtl utitmtU 220.000 .
íybyM utilji trtpftckiaiUk 550.000 .
Férfi, néi szövetek, kötött Irak, chiltonok. vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-neműek a legoleáóbbtijl a leétinomabb kivitelig nagy választékban.
Kiltütjts ujttthtl S bti rtaliin
Stern Jázsef
divutúruháxa
Kazinczy-utoa I.
Városházpalota.
festőművészek képeinek kiállítása
ma délután 4 órakor nyílik meg a Polgári Egylet nagytermében.
A kiállításon: Munkácsy Mihály, Bihary Sándor, báró Mednyánszky László, Pentelei, Mészöly Géza, Rippl Rónai József, stb.
1926 dsceniher 12
/-AMI KÖZLÖNY
Se
Főbírói tisztség és mandátum
A felületes embernek talán elképzelhetetlennek tűnik fel, de aki mélyebben néz bele a két szó fogalmába, az előtt tisztán áll. hogy a főbiról tisztség és a képviselőség nagyon rokon fogalmak egymással.
Jogállamban, ahol a rend dominál, a főszolgabíró nemcsak rideg, száraz végrehajtója a közigazgatás rendelkezéséinek, hanem a nép között élő, a nép minden kívánságát ismerő, megérte megyei főtisztviselő, kinek második családját képezi a gondjaira bizott községek sokasága.
A nép állal választott képvi-selő pedig, a közigazgatási funkciók elhagyásán kivQI, ugyancsak a választó kerületének atyja, gyámolitója, ügyes bajos dolgokban tanácsadója, a tőrvényre oklató, de a törvény keretein kívül a nép minden jogos kívánságát kieszközlő mentora kell legyen.
Éj ha a kettő, tehát a közigazgatási ismeret fel nem becsülhető értéke párosul a nép bizalmával adolt mandátummal, akkor boldog lehet az a nép, melynek ilyen szerencsés választása volt.
A kiskomároml kerület népe hosszú idők folyamán megérezte, hogy ott valami nincs rendén. Lassan, nem máról holnapra, ha- | nem az évek telésének tempójában nyíltak az emberek szemei és a hályog lehullása ulán megérlelődött a gondolat a józan, komoly, hazafias földműves társadalomban, hogy más ember kell kezébe vegye annak a hétezer választót számláló kerületnek a sorsa intézését. Olyan ember, akit múltja, munkája, elhivatottsága predeszllnál a nép bizalmára.
A kerület keresett és talált | ilyen emberre GyOmőrey István főszolgabíró személyében, aki nemes versengéssel indult a küzdelembe. mert tudta, hogy itt nemcsak személye áll, vagy bukik, hanem a nemzeti keresztény gondolat újra való feléledésének, az alkotó munka megkezdésének ideje van veszélyben és ha most is ott marad ez a nép szervezetlenül, szemben a másik oldalon jól dolgozó demagógiával, akkor harmincegy község ismét öteszten-deig emészthet! magában rossz választásának minden konzekvenciáját.
Győzelem következett be, mint azt előre is lehetett látni a községek lelkes hangulatából. De azért kicsinyesség volna leszólni a küzdelem nagyságát, mert a felvilágosított emberek ezreivel •szemben ugyancsak ezrei álltak az Ígérgetésekkel, könnyelmű jelszavakkal félrevezetett embereknek.
A küzdelem meghozta a pálmát, nemcsak Gyömörey István személyének egyedül, hanem a klskomáromi kerület többségének Is, mely megmulalta. hogy mint az egész országban, itt is talaja van annak az elismerésnek, amit az ország óriási nagy többségű közvéleménye ad Bethlen István heroikus küzdelmekkel megvivoll öt esztendei munkálkodásának. Ez az elismerés pedig nein egyéb, mint hozzá állni ahhoz a Bethlen Istvánhoz, akit ma már Istentől küldött nagy államférf unak deklarál egy szenvedéseiből, keze inunkájj nyomán kievickélő nép és akiről Európa valamennyi országa a legmélióságleljesebb tisztelet hangján emlékezik meg.
Gyömörey István helyes érzékkel felcserélte a főbírói széket az országházban egy szerény hellyel, ahol azt a munkabírást, amit évtizedes közhivatali pályáján végzett, akarja folytatni. — Közkatonája lett Gyömörey István az Egységespárlnak és vezére a kiskomáromi váltszló kerületnek.
Gyömörey István a kiskomárotlii választó kerület országgyűlési képviselője 1886 január t-én született Kőszegen. Régi nemes zalai csatád sarja. Őseinek múltja a legszebb, amit magyar nemes család felmutathat.
Gimnáziumi tanulmányait Bécsben a hírneves Teréziánumban végezte, majd ugyancsak Bécsben járt kél évig az egyetemre, ahol jogol hallgatott. Két évij voll a pécsi jogakadémia hallgatója. Zalamcgye szolgálatba lépett 1909. januárjában, mítor is Balatonfüredre osztották be tb. szolgabírói minőségben.
Egy évi szolgálata ulán Zalaegerszegre vitték a központba, majd mint helyellcs szolgabíró Novára, később Nagykanizsára kerüli.
1912-ben megválasztották Nagykanizsán szolgabírónak. Szépen ívelő pályáját a háború szüneteltelle. Ugyanis 1914-ben a mozgósításkor Gyömörey István önként jelentkezett hadiszolgálatra és meg is kapla beosztását az akkor Szombathelyen állomásozó 11. közös huszárezredbe. Ezzel az ezreddel került ki 1915 májusban a harciérre, ahol egy esztendeig, mig 1916 juniusában meg nem sebesüli, egyfolytában egy évig teljesített Ironlszolgálatot. Szerénytelenség nélkül a leghösebben küzdő tisztjeink egyikének mondhatjuk őt. Hiszen rövid idő alatt már huszárfőhadnagy és egymásután nyeri el bravúros harctéri önfeláldozó munkájáért a legszebb kitüntetéseket.
Csak mikor már a sebe és a harctéren szerzel! betegsége kénysze-ritelle, hagyla olt a megye állal kért felmentése után a frontot és haza-|ötl Nagykanizsára, hogy a nagykanizsai járás vezetését átvegye, ami
1916 december 16-án lörténl meg és innen kezdve mint szolgabíró szolgálta a megye egyik járásának gondját.
A hatásköre alá tartozó községek lakosai, szigoru, de mindig feltétlen igazságos és rendkívül jószívűségért szeretetükkel vették körül mindig Gyömörey Istvánt, aki ^ forradalmak idején adta legnagyobb tanújelét annak, hogy mennyire hazali, mennyire ember és értékes tisztviselője a megyének.
Az őszirózsás forradalomkor, mikor a Kanizsához közel eső járásokban és nagyobb községekben az olasz frontról hazaözönló katonaság és a falusi csőcselék fosztogatni kezdeti, Gyömörey István megbízást kapott, hogy azonnal siessen Lelenyére, Perlakra és Csáktornyára, hokj rablások és a (osztogatások a legnagyobb mértékben dúltak. Rend helyreállítására küldték és Gyömörey István, mint tapintatos ember ezt a nagy lelelős-ségleljes munkát ugy végezte el, hogy a községek soha el nem muló ! hálát éreznek iránta. I Ebben az idóben ki it rendellék \' Csáktornyára azzal a megbízatással, hogy egészen a békekötésig vezesse a járás ügyeit, it! állomásozott léhát Gyömörey István egészen addig, mig Csáktornya Is megszállás alá került. Ám Gyömörey István, mikor a jugoszláv megszálló csapatok benyomullak Csáktornyára, még akkor sem volt ha|landó engedni és csak a súlyos kényszer ludta rávenni arra, hogy a csáktornyai járás veze-j lését otthagyja és a megszállóknak
átengedje a községei | Erről különben tanúskodik az alábbi igen érdekes, mondhatni történelmi dokumentum is, mely hiva- | tálas írása annak a nagy tragédiának, ami 1918-ban kezdődött és ami Trianont eredményezte:
dátummal. Hogy ezt mégis megtette, annak oka abban keresendő, hogy nem akarta népit akkor elhagyni, mikor annak legjobban szüksége volt vezetőre, aki hivatott is arra és aki tudja a községeket előbbre vinni, akinek van súlya és tekintélye jogos érdekeket megvédelmezni és legelsósorban ő volt aki belátta, hogy az első terv szerinti jelöltség, hogy a kerületben idegen ember legyen a jelöli, nem megfelelő eszme, mert a kiskomáromi kerületnek olyan ember kell, aki köztük él.
A kiskomáromi kerület megtalálta a köztük élő embert. Büszke lehet rája és Gyömörey István büszke lehet a győzelmére, mert nehéz harc volt, tiszta harc volt és nemzeti hi-valást teljesített Nem magának, nem egyedeknek, hanem az egész országnak.
Itten segítse Gyömörey Istvánt, hogy a személyéhez fűzött várakozásokat ereje legyen beváltani I
Jegyzőkönyv
Felvétetett Csáktornyán, 1918. évi december hó 2+-én.
luk. Berki Káré,., -----
redes ur a niegsiálló csapatok paranca-ja Gyömörey Islván a járás
Jelen alulírottak. Berkó Károly álea-.edea ur a mef "" *~l* ""*
noka letlilvja -■-•-•• - f----
vcietéaível megbUott szolgabírót, bogy a reá bizolt lárást é« fósiolgabltól hivatalt adja át
A láfái veretesevei megbízott Gyömörey Islván szolgabíró Zalavármegye nevében tiltakozik I megsiállás ellen, egyben azonban a lelhlváanak elegei tesz és a járást ét ■ \'^szolgabírói hivatalt a kenysier lotylán Perkó Károly alezredes urnák átadja.
Ezzel > Jegyzőkönyv leiolvastatván, jóváhagyva aláíratott.
Kmtt
Gyömörey IsMn ■- k. DmprUn Ptrkó ppk.
1920-ban érdemeinek jutalmazásául megválasztották Nagykanizsán főszolgabírónak és azóla, mint a város általános közszeretetben álló férfiuja, nemcsak a a gondjaira bizolt községek népével törődött, atyailag, hanem kivetle itt ebben a városban a részéi minden .társadalmi mozgalomból és ott voll mjpdenült, ahol személyével reprezentálni kellelt Zalavármcgyét.
Gyömörey Istvánt a képviselőség váratlanul érte, . mert soha sem gondolt arra, hogy "közhivatali pályáját felcserélje a képviselői man-
Hogyan járt egy szeme-nyei gazda a mararátkai országúton
Ha oigányaenészakkel
találkozik az ambar.
Nagykanizsa, december II
Galambos Ferenc alsószemenyei iSkos egyik nap a szőlőhegyről hazafelé ballagott. Tarisznyájában egy hatalmas üveg, telctöltve jóféle saját lermésu vinkóval. amit családjának a pincéjéből haza vitt. hogy legyen másnap vasárnap egy kis torok-öblogetó.
Amikor Galambos igy egyedül a murarálkai országúton haladl, eléje toppant három füstös cigányzenész, akik egy csömycföldi ünnepélyről jöttek. Amikor a három cigány meglátta a gazda tarisznyájából kikandikáló fiaskót, oda mentek hozzá és enni-inni kértek töle.
Enni való nem volt nála, a bort pedig övéinek vitte. Kérésüket tehát megtagadta. Fáraóék erre közre fogták a magyart és egy fogással kiemelték tarisznyájából a boros üveget és előre mentek, ahol néhány perc alalt üresre itták a üveget. Amikor már a fenekét látták, a három nyirettyüs vissza ment Galamboshoz és a nagybőgő vonójával fejét-arcát össze-vissza verték, ugy hogy az a legdivatosabb cherleston! járta kinjában.
A 61 éves Galambost ugy ellátta az országúton a három cigány, hogy sérülései miatt egy hónapon tul nem tudott dolgozni.
A bíróság tegnap tárgyalta ezt az esetei, amit az ügyészség rablásnak minösitelt. A törvényszék azonban lopásban és testisértésben mondotta ki bűnösnek a cigányokat és ezért Horváth József letenyei .népzenészt* 1 hónapi fogházra, 200.000 korona pénzbüntetésre és Oláh Sándort ugyanezért 2 heti fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélt, mig a harmadik Oláh István legközelebb húzza ki a lernóL _
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátóit ügynökeink uiján is — az egész világon legjobbnak elismert Slnger varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsa, Fó-ut I.
v
ZALA! KÖZLÖNY
1926 december
Jelölt-képző akadém ia
azok vigasztalására, akik öt év múlva akarják pótolni azt, ami az idén nem sikerült
Zalamegye majdnem mindegyik kerületében akadt egy-két olyan önjelölt, aki a választások Idejére falusi mezt öltött és kikiáltva magát a „szegény emberek követ jelölt/ének", nagy-hangú demagógiával igyekszik bebizonyítani, hogy egyedül a valódi, márkás ,.szegény ember\', aki megérdemli, hogy a kerület reá hízza a mandátumát. Ezek a jó urak aztán az ajánlások körül máris csúfosan felsütlek. (Lásd különösen Pacsa és Kiskomáram f)
Rengeteg sokan vannak ilyenek országszerte. Hogy öl esztendő múlva ezek a levitézlett jelölt-urak ne legyenek kénytelenek már az ajánlásaik öss?eszámtülásakor levetni a csizmát, kucsmát, bőrkabátot és nyugdíjba küldeni a szivartárcát, meg a korcsmáros krétáját, jó lenne részükre már most egy jelölt-képző akadémiái felállítani a következő lanrenddel:
Hétfő: 8 tói 9 lg: tájszMáitan, különői tekintettel, hogy a növendék hol óhojt jelölt lenni. 9-től 12-!g: árijismeret, a buza, a rozs i■ ab megkülönböztetési tana Este S tói 12-ig gyakorlati szMőgazdaságtanl kiképzés a vendéglőben.
Kedd: 8-tól 12 ig szaktanulmányok az ipar és kereskedelem köréből, elméncségek a selyem, a fűszer, n vasrács és a bútor körül. E>lc korcsmai gyakorlat.
Szerda: 8-tél 12-ig igérettan, vesd össze a helyi viszonyokkal E<te vicc tanulás sörkisé. rette! egy kiskorcsmában.
Csütörtök: 8 tói 12-ig háziverseny abból, hogy ki tud több jót mondani. kl tud uj népjóléti intézményeket k\'találni és ígérni. E-ife ugy mint fent.
Péntek: 8-tál 12-ig ellenfelkigu nyoláston, tekintet nélkül a p.ut-állásra. £%/e lávivási és távbeszédi gyakorlatok
Szombat: 8-tól 12-ig fejbtverésl elmélet, továbbá poétiku, füzeten pattogó pacsal rímekkel és kortesnúták-kai. Egste ugy, mim előbb
Vasárnap: 8-tól este 9 ig udvjr-lástan, a nőnemű vtlln<zló< meg hódításának alapismeretei, gyakorlati kiképzés az egyes lányos htizaknal, ahol azonban a mamákat kell m g-hódltoni, mert azoknak van sza vazoti joguk, meg azok nyújtanak jogalapot minél több lakzira és komaságra. Este 9 tői másnap reggelig fejbeveréstan a giukorlatban
Ime egy minta tanrend a képvise-lőakarnok tanfolyam számára. Mini a tanrendből is kitetszik, az aspiráns elsajátíthat mindent, amire csak szüksége van a választásoknál. Egy azonban ki maradt ebből a tanrendből Tanilanl kellene a történelmet is. Például a tanár urmond>iná:
\' Az országgyűlési választásokon történt, hogy Rubinek Gyulához be állított egy ismert madálum-vadász.
— Választotta n már kerületet, — szólt az önjelölt és megnevezte a legkisebb csonka-kerületet, ahol alig néhány száz választó van csupán. Rubinek gondolkodott néhány pillanatig, majd igy felelt:
— Azt nem kaphatja meg.
— Miért?
— Mert lehetetlenség Ilyen nagy képpel olyan-kis kerületet képviselni.
Az akadémián az ilyen történetekből üdvös és megszívlelendő tanácsot kérhetnének ki az önjelölt várományosok. Az alábbi történetből pedig megtanulhatnák a jelöltek azt is, hogy vannak olyan esetek is, amikor, ha nem is sok, de némi pénz is kell a választásokhoz. Ime a történet:
Az első nemzetgyűlési választások alkalmával történi: Egy kis kerület
uj szavazói igy fakadtak ki a jelöltjük előtt: r
— Persze most ml is kaptunk szavazati jogot, mert titkos a választás és egy krajcárt sem ér a szavazatijog. Nérl nem adtak akkor, amikor pénzt ért ?
Az alábbi történetekből pedig azt tanulják meg az önjelölt urak, hogy rájuk is szükség van. íme az igaz történet:
Az igali kerületben nagyatádi Szabó Istvánnak nem volt ellenjelöltje. Az igaliaknak ez nem tetszet, ezért hát beállítottak a földml-velésl miniszterhez és igy szóltak:
— Mi megválasztjuk a miniszter urat az már bizonyos, de mégis van egy hiba. Hogyan lehessen választás, ha csak egy jelölt van ? Küldjenek hát még négy vagy öt jelöltet, hogy mi Is választhassunk.
Ilyen és hasonló történeteket is illik megtanulni a jelölteknek.
A „Zalai Közlöny" ingyen fotografáltatja le minden előfizetője gyermekét
Gyermek-szépségverseny művészi felvételekkel
A gyermek képeket csoportosítva ki fogjuk állítani egyik legforgalmasabb kirakatban. Amelyik gyermek a „Zalai Közlöny"-ben a jövő héttől kezdve található szavazó-hpókkal a szépségversenyt megnyerr.i akarja, annak életnagyságú olaj-portréját fogja a Fahn és Társa cég díjmentesen megfesteni.
A fotografálás végett mielőbb, de legkésőbb december 20-ig kell jelentkezni.
Nagykanizsa, dretmber 11 I
Kedves meglepetéssel szolg.1l a 9Zalai Közlöny" karácsonyra minden előfizetőjének. Minden előfizetőnk, aki egy igazoló lapért kiadóhivatalunkban jelentkezik és azzal elmegy Fahn és Társa Zárda-utca 6. sz. a. lévő, teljesen modern, művészi nívóra emelt fényképész-míitermébe, ott teljesen díjtalanul lefotografáltathatja gyermekét, kivel részt kiván venni a kanizsaigyermekek szépségversenyén.
A kommunisták véres kegyetlenkedései Ventimigliában
A sötétség leple alatt gyilkolják le az olasz fasisztákat
A „Zalai Közlöny tudós/Iájának Jelentése
Vcntiniigün, dtetmbet 9. . (lavarlnno Hattlsta. a fasiszta mllicia ^fiatal hadnagya a Roia-hid környékén gyanús alakokat
mas módon gyilkolták meg üa1 rinna Hattista 25 éves fasiszta katonát az olasz határon Izekípódzó kommunisták. A szerencséltet! fiatalember I II lövéssel telítették (<-. A részleteket a kövelkezőjtocn siketül! megtudnom.
bstc 9 órakor a v/ntimigliai katonai parancjiiokság/kettőzöll őrszemeket állított ki./ miután bizalmas uton jelentést kapott arról, hogy az éjjel a Franciaországba szökött kommunisták irs emigráns untifaslsz-lúk valamire /készülnek.
Fél 12 ,óráig nem is történt semmi, s már ugy látszorf. hogy a tervezett betörés elmarad, amikor
gyanús alakokat vett észre. Odament és igazolásra szólilotta fel őket.
A megszólított három fiatalember útlevelükkel szabályszerűen igazolták magukat.
Gavarinno megköszönlc az iratok bemutatását s megfordult, hogy távozzék. F.kkor az egyik férfi hirtelen előugrott, botjával teljes erővel fejbevágta. ugy hogy eszméletét vesztve elterült a hidon.
Erre mindtiáiman megragadták s a Roia hid túlsó végérc vonszolták az ájult emlzcrt, ahol közvcllen közelről II lövéssel végeztek áldozatukkal.
A lövöldözésre elősiető rcndői és katonaság a lámadókat nem ti
elfogni.
A városban nagy az izgal fényes nappal igazoltatják az cm rekel s
aki nem tudja magát kellő képen Igazolni, azonnal le tartóztatják.
Levetet, táviratot cenzúráznak, vasutakat, az olasz-francia ha, kettős-kettős őrszemekkel látták A parancsnokság 10000 Ura tatmai tüzölt ki a nyomravezető s 20000 lira jutalmat a tettes vi lettesek kézrekeritőjének.
Relst Fer
VASÁRNAPI CSEVEGÉSEI
A toilette
Kedves Nagyságos asszonyc bocsásson meg, hogy bclekontárl dum toiteltkérdésébe. Állítólag, ellenségeim azt tartják rólam, értek én is hoz^á, de én bevall valamit: csupán annyi az érdeme hogy érdekel minden, ami a hölgj ket érdekli. És mi következik pbbő Ha érdekel, tehát érdeklődöm Most is beszéltem valakivel, — nem árulom cl, ki volt, — aki ke ve?, sőt talán érdekes dolgokat mÖQdotf. Most, hogy leleplezi* magam, megsúghatok egyet-m; arról, milyen ruhákat szeri In ín látni magukon Nagyságos Asszonyt a selymek, strasszkövek, csipk< tollak, és prémek fő-fő birtokos Amit itt elárulok, ne mondja meg kislányának, mert bizonyára fájd. mat okozna neki. Ugy-e mily rossz vagyok? A fájdalomtól csak kislányokat akarom megkímélni.
T)e mégse búsuljon asszonyo Talán lehet segíteni a dolgon. A hiszem, hogy emlékszik még, mily volt a tavalyi vagy az azelőtti b. ruhája. Ha már elfeledte, az annj jelent, hogy sok van, s akkor untatás felesleges is. Azért cmlitc a tavalyi báliruhát, mert nem b bármily szinü is volt, most biz nyára használható. Olyan színdús divat, hogy nem lehetett olyan bí ruhája, amely szine szerint véve n ne a legújabb divatnak számitan Ugy-e ez örvendetes? Állítólag vörös, kék és fekete tónusok a fl vatosak, de elárulhatom, hogy divatrevükön éppen annyi sárg zöld, piros, arany, ezüst és bari szinü újdonságot mutatnak, mi kéket, vöröset és feketét.
Ha jól áll, ha sikkes, ha elegái magának Asszonyom az egyem vona\'u ruha, ugy olyat csináltasso Ez a divat. De világért se köves; azt, ha nem illik. A kivágás hát1 mély, de bizonyára megborzad, \\
?
i
« 1
o I
B 1
-a |
I
Barta Miksa divatáruhazában
(Nagykanizsa, Főút az EtaS Magyar Biztosító palota)
= A NAGY — -
KARACSONYI VASAR

ÉL
Ol
o
BB O-
Telefon 3-23. f
MEGKEZDŐDÖTT
mélyen leszállított árakon.
Telefon 3-23.
L
er K-


1926 december 16
ZALAI KOIIONY 8
ide irom: mély. Nem adok tanácsol kedves Nagyságos Asszonyom. Azt be kell ismernem, hogy láttam szép mélykivágásu ruhát is. A flittcres, suhogó, lágyan omló selyem tarka csillogása valami keleties, érzéki varázst kelt. A sok-sok flitter és a strasszkő ugy ragyog, mint az ope-rettfejedelemségek udvarhölgyein szokott a rossz rendezésű régi operettekben. Tehát sok a csillogó holmi, túlontúl sok, de egy a mentőkörülmény: ez a divat. Ugy-e ugy tudta Asszonyom, sőt talán maga is kedves kisasszonyom, hogy a rojtos ruhák fognak hódítani az idei bálokon. Csak volt igy. Már a múlté a rojt, vagy legalább is délutáni ruhává degradálódott. A csipkés finom holmikat is száműzni szeretnék az ötórai teákra, de ugy-e hölgyeim, nem engedik? Mégis, ha rojtos kendő voll a multévi toileltején, azt vegye le, mert a diyat parancsolja. Helyette, ha tollboát tesz fel, legyen az akár nemes toll. akii hamis, akkor követi az utasítást. A választás sajnos nem tőlem függ. én még tanácsot sem igen adhatok. A szines rózsáról azonban ne feledkezzék meg, ha előírásos óhajt lenni. Talán szég is.
A gyöngy, — természetesen a hamis, — annyira hódit, hogy a tok-zatoskodó indiai filmek maharadzsái sem versenyezhetnek a szezon divatos hölgyeivel. Azt találja Asszonyom, hojfy ez mind nem újság? Téved, mert minden képzeletet felülmu! az, hogy mennyi hamis ékszert szerelnének viseltetni azok, akiknek ez jó üzlet. A keleti, sőt indiai jelleg nem csupán a ruhán mutitkozik, hanem máson is. Képzelje csak cl. hogy az estélyi ruhához arany vagy ezüst Iáméból készült turbánt illik viselni. Ha már ennyire benne vagyunk a rejtelmes kelet utánzásában, kár, hogy a férfiak divatja nem idomul, nem simul a keleti jelleghez. Az-tJŐ-irás szerint a kis arany redikül/— lehet email is, — nem maradhat el egy elegáns hölgy kezéből. Képzelje el Nagyságos Asszonyom, hogy ilyen gyöngyös, flittcres. strasszköves, aranyturbános, aranyretikülös társaság milyen csillogó, milyen exotikus hatást kelta báltermekfényözönében.
Hopp! Mit is irtam az elején.? A tavalyi toilett áta\'akltásáról beszéltem, ha igaz... Igen... Tehát elegáns lehet Asszonyom a régi ruhájában is. Az, a sok-sok csillogó holmi talán ném is egészen ízléses. Amit leírtam az idei divatról, az a divatcégek divatja; amil most mondok, az mindig az igazi divat. Figyeljen léhát, nem titok: A legújabb divat az, ami sikkes önnek, kedves Asszonyom. Endródi Béla
HARTPARR
az egyetlen
valóban mezőgazdasági petrolenm traktor,
meri szerkezete egyszerű!
Fordulatszáma alacsony!
Űattartíní ig^losm!
Még i. a kérje 31. sz. ábrás árjegyzékünket I
Fehér Uilmos Gépgyár R.T.
Budapemt, V., Váci-ut 80.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
A betörő mint az ifjúság kedvence.
A Literatura karácsonyi száma, amely dupla terjedelemben jeleni meg ezúttal hatalmas cikksorozatot 3zenlcl egy olyan témának, amelyet eddig az irodalomban alig alig dolgoztak még fel. Sorra veszi ez a szám az ifjúság kedvenc iróit, bz-mutalji őket iiásban és képben és főként életük furcsa rominttkus körülményei közúti. Kcves.n lesznek például, akik May Károlyról tudnák, hogy biz az ifjúságnak ez a kedvenc itója a saját ifjú éveiben betörő és tablóvezér volt és ezért hosszabb időt toliotl fegyházban.
Talán még kevesebben tudják azt, hogy Defoe valamikor pellengéren állott és büntetésből a kél fülét is levágták, valószínűleg még kevesebben, hogy a Don Klhote halhatatlan szerzője, Cihanles azonkívül, hogy egyszei U számvevőségi altiszt volt, sokszinü életp ilyá|án ik jónéhány esztendejét töltötte fogságban ét pedig bizonyos el nem számolt adóösszegek miatt. Avagy jut-e valakinek eszébe, hogy a világirodalom legszebb grcrmekntesélnck Itója, Wtl-helm llauff ő szesen csak 25 ével élt és halhatatlan müveinek egész sorát kél év alalt irta meg.
Minltgy eleven irodalmi filmben ugy perdülnek az Írók sorsa a Lile-ralurának ebben az uj füzetjében, amely Mára Ferencnek egy kedves históriájával kezdődik, amelyben a magyar humornak ez a nagymestere
fiiig kónnjek közöli félig kacagva meséli cl a maga karácsonyi tapasztalatait. Terjedelmes tudományos és zeneművészeti rovat egészili ki ezt a 80 oldalas karácsonyi számot, amely szines borítékkal és löbb mint 150 képpel diszitve jelent meg. Az ára 10.000 korona.
)( Magyar Gazda-közönség lapja. A minőségi termelés Magyarországnak, mint agrárexporlállamnak a legfőbb prob\'émája. Terménykivitelünk akadálytalan lebonyolítása és termelésünknek felvevőpiacaink követelménye alapján való gyots megszervezése érdekében indított meg már a mult héten a .Georglkon" egy rendkívül érdekes vitát az érdekellek között. E heti számában legelőkelőbb amat\'rjcink és a malmok képviselői nyilatkoznak a kérdésről. A földbérlők súlyos helyzetével foglalkozik dr. P.ttkay Béla a Földbérlők Országos Egyoülelének alelnöke. Az am.rikai gabonapoolok kartell-Jéről hoz még nagyon fonlos ránk is nagyjelentöségi cikkel és a foko^ptó világpiaci verseny ellensúlyozására felveti a dunai agrár-államok kartelilének a kérdését. Nagyon sok érdekes cikk, sok értékes apró közlemény, ..melynek mindegyike nagyfoníosággal blr a gazda részére. A lapot Tóth B. László oki. gazda szerkeszli. Mutatványszámot küld a kiadóhivalal: Budapest, V. Mérleg-utca 12. Előfizetési ára egy évre 300 000 korom.
)( Az Én Újságom a legelterjedtebb magyar gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos
alapított. Könnyű kis mesék, versikék, köszöntők, ha felolvassuk a még olvasni nem ludó babának, játszva tanulja meg azokat. A szerkesztő és kitűnő munkatársai a nagyobb gyermekek számára itják Az Én Újságom többi részét. A szcrkeszlSi üzenetek nagy segítségére van a szülőknek a gyermekek nevelésébert. Előfizetési áta negyedévre 25.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kidóhivalal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
Karácsonyra cs3k elsőrendű varrógépet, kerékpárt, vagy rádié-kénxulokot vegyünk. - Kívánságra előnyös részletfizetési teltételek.
Komét Kereskedelmi H T„ Budapest, VI., Andrttssy-ut 10. aj.s
= A Korona éttermében minden este a hírneves Tóki Gyula kaposvári zenekara játszik.
— A Singer varrófény a legpraktikusabb karí csonyi ajándék, minden újkori varrógépre felszerelhető, hasznos, kiméii a szemei! Kérje gyakoriali bemuldtasát a Singer varró gép részvénytársaságnál Nigykani zsa, Fő ut I. szám.
— Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt jazz-BandJára.
= Nem jó az írógépe ? ne költsön javításra, hanem cseréltesse he. Amit javi\'ásra fizet, azzal törleszthet egy modern uj írógépel. Hivja fel a 91 számol, a Remington gyár képviseletéi, Szabó Antal fegyver ée lŐRzerkcreskcdót.
= Három igaz szó: Bruncslcs bora jól.
= A Szarvas táncestéi hangulatosak és Intimek.
A Vaskapu vendéglőben
ma, vasárnap
Éi vacsora,
melyre a tisztelt közönség becses pátifogását kéri
A vendéglős.
Abonnenáelt felvétetnek.
t.»t.M-M 11
BSO. lapszám. \'\'. ájróbirdelés-atalvaüy
•un fc\'.TttkfiJ Mlntoiiiu
Wü«—
w
(litaéb-tll a XÖN\'Y klidóhlvi- • un«invs legyta kötOl tgy ] _ 15 nöi* lerjedhetó 2 . apróhirdetést, lérrteytt: IW7. Ití>niir l-lj.
u.
3 £
Nagy karácsonyi vásár !
WEISZFELD ÉS FISCHER divatárnházában a „Gólyához" Nagykanizsán,
Erxsóbot-tér I. sxám. ——
Raktáron levő összes női és férfi fehérnemüek, valódi angol férfi és nöi szövetek, női- és gyermek-kabátok leszállított karácsonyi occassio árban bocsáttatnak áruba.
Nő! hímzett ingek d rabja » bugyi „
. . 19.500 korona . . 19.500 „ Cöpper alsónadrág
^J Férfi-ingek kél gallérral . . . 62.000 korona
„ hálóingek...... 91.000 „
.... 46.000 korona

Önnek nincs szükségé
arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt állandóan szenvedjen, amikor köztudomásu,
___ ________________hog? a vi\'ághirtt és mindenki által legelsőnek elismeri IGMANDI keserűvíz azonaal
. hniokból credo l\'ellTlást, c.-ökkenü a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést, a rend~f.nl, tari ^""JJJ ^ínor,, niil ,a pohár langyos IGMÁHDI keserűvíz eiegeadó. -_-
K.pkaukt.éemagyavoekcn. Szétküldés!hely: iOMÁNDlkcaerlivizfort-Asvállalat Komárom. Xrj.g,,4tt.«,etei.attn.>idvin.t„.sfcJ.e<,.,e
meji
/.ALÁ\' KOZLONY
december 12.


A LEGSZEBB FILMEK HETE!
Kedden csak egy nap URANIA este fél 7 és 9 órakor
===== Harmadfélórás előadások ! ■
Pár is rejtelmei
Eugen Sue világhírű regénye 2 részben, 14 felvonásban. Főszerepben: HUGETTE DUFLD5. ===== Francia Pathe-film.
= Tartalma, szépsége, sikere vetekszik a „NYOMORULTAK-éval. =
!

Szerdán és csütörtökön URÁNIA pont 5, 7 és 9 órakor
FAUST
Göthe halhatatlan remeke után a világ legművészibb filmteljesitménye. Rendezte MURNAU
Főszerepekben: Mefisztó . . Emii Jamiánys Margaréta . . Camiiiía Hor-n
Dr. Faust . . . Göstai Eckmann
Külön zenekar az eredeti Stssérözenél jáisza
I
Pénteken csak egy nap URANIA este 7 és 9 órakor
Elszabadult a feleségem

Német szalon vígjáték. A Főszerepben :
Henny Portén
Szombaton és vasárnap URANIA 7,9,illetve3,5,7,9órakor
Keringő királynő
Vidám történet a régi jó világból :: Német remek film.
: A főszerepekben: ----
Harry Liedtke :: • Lia Mara :: Iferebes Ernő

1928 december 9
ZALAI KÖZLÖNy
S
Ön nem mos helyesen!
(=) Minden hátiasszony panaszkodik, higy a mosás „rcllenelesen drága"- Hába töri a fejét, hiába számol, mégsem jul eredményre. Ha olcsóbb gyártmányokat vásárol, akkor nem nyer semmi*, ez bizonyor, mert régi és igaz mondás, bogy olcsó húsnak hlg a leve. itt is áll az, hogy legjobb a legolcsóbb és hogy tz az egyedüli módja annak, hogy a ház kincséi: a fehérneműt helyesen kezeljük.
Az a kérdés tehát, van e mód arra, hogy a mosást olcsóbbá tegyük anélkül, hogy az hátrányára lenne a fehérneműnek. Igenis van, — sót ez a mód igen egyszerű. Nem szükséges hozzá egyéb, mini hogy a háziasszonyok egy kicsit tanuljanak és hogy szakítsanak a mosás eddigi módjával, amely laián |ó leheléit a háború előtt, de ma, a mostani drágaságban semmiesetre sem gazdaságos.
Mossunk helyesen I — ezt követelik a mai Idők!
Szakitsunk avval, bogy válogaiás nélkül használjunk mindenféle mosó-eszkőzl, szappant és szappanport. Szakitsunk avval, hogy nagyanyáink napjaiból származó mosási módszerekel haiználjuk gondolkcdis nélkül a mostani idők megváltozott viszonyai közölt is. Biionyos, hogy a a fehérnemű kezelésében a háziasszony régi megszokások rabja, éppen ezért nem ia luJJa elképzelni a mosást másképp, mint a legna-gyobbfoku szapp.\'nhasználatlal. De éppen ebben rejlik egyik főoka a mosás drágaságának. Ha a háziasz-szony Persil-1 használ, ami tudvalevően bőségesen tartalmazza a legfinomabb elosztásban a legjobb szappant, akkor minden további szappanhasználat nem egyéb, teljesen felesleges költségnél, ami emellelt nem is mozdiija elő a mosás eredményét. Könnyen meggyőződhetik erről mindenki egy cllenpróbával. Aki Persilt hasznát, annak egyedül csak Ps.-rsill kell alkalmaznia, — de természetesen a legpontosabban kell igazodnia a használati utasításhoz, mert csak igy biztosítja a Persil legjobb kihasználását é6 a lehe\'ö legeredményesebb mosást. Oyakran figyelmer. kívül hagyják azt a másik kövelel-raényl is, hogy a fehérneműi csupán egyszer kell kifőzni. A Persil használata mellett leljesen elégséges, ha a fehérneműt csupán egyszer és mindössze egy negyedóra hosszat főzik ki. Az ismételt kifőzés időveszteségei jeleni, emellett pedig — ami ma még nagyobb súllyal esik latba — jóval több tüzelőanyagot használ el.
Ez a két dolog a titka az olcsó
mosásnak; igy érhetünk el nagy
megtakarítást szénben, Időben és anyagban I
A lonlos azonban az, hegy egyszer csakugyan próbát legyünk, még pedig teljes komolysággal és minden előítélet nélkül. Arról van szó, hogy az egyik legfontosabb házi-berendezést lényegesen egyszerűbbé legyük és hogy tetemes megtakarításokat érjünk el; ez csakugyan meg
éri, hogy legalább egyszer egy kísérletet végezzünk. Igen sok példát tudnánk felsorolni arra, hogy olyan háziasszonyok, akik kezdetben makacsul lagadlák, hogy
az egyszeri kifőzés egyedül Persillel
elégséges a kifogáslalan mosás biztosítására, helyes kisérlel ulán örökre belátták tévedésüket és most valóságos elragadtatással nyilatkoznak ének az eljárásnak előnyeiről. Ami a szénhasználatot illeti, ilt is már egy elienpróba mindenkit meggyőzhet arról, hogy mennyivel kevesebb szenet kell ennél az eljárásnál fogyasztani és hogy mennyivel kevesebb igy a kiadás. Ez a nyitja annak, hogy mind több háziasszony alkalmazza éppen mosl, kizárólag a Persil-mosást Olyan mosási módszer ez, amely a legnagyobb fokban egyszerű és kényelmes, emellelt — ami ma különösen fonlos — a mosási az elképzelhető legolcsóbbá és leggazdaságosabbá teszi!
NAPI HÍREK
HAPIREMD
December 12, vasárnap
Római katolikus: Ottilia. »z. Protestáns: Gabriella. Izraelita:Tebet hó 7.
Nap kel reggel 7 óra 38 perckor nyugszik délután 4 óra 09 perekor.
Az Irodalmi Kör II. Hecális elóadiaa este 6 órakor a városházán. íKelemen Ferenc: Hogyan éljünk?)
Kongreganisták előadása este Vi7 órakor a plébánián.
NSF. tánctca este ViB órakor a Polgári Egyletben.
A kiskanizsai Ifjúság izlniclóadisa (P. Hédly Jeromos: Isten dalosai) este 8 órakor a Rozgonyi-utcai tornateremben.
Képkiállítás a Kaszinóban, egész napon át nyitva.
.Világhírű leslók kiállításiénak megnyitasa délután 4 órakor a Polgári Egyletben.
Mozi. Uránia: Kolovralti gról litmje: Práter Miét, öt perces történet a bécsi barlangvasuton. VHúg: A fekete bohóc, {Halál ösvényein) egy kalandvágyó ifjú élményei szárazon, vízen és a levegőben. Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor.
Deoember 13, hétfő
Római katolikul: Luca sz. vt. Protestáns: Luca. Izraelita: Tebet tió 8.
Nap kel reggel 7 óra 39 perekor, nyugszik délután 4 óra 09 perekor.
— A hétfői megyegyűlés. Holnap, hitlön délelőtt Zalavármegye törvényhatósági bizottsága rendes téli közgyűlését tartja Gyömörey György lőispán einöklele alatt, a melyen 106 tárgyponl kerül tárgyalás alá, igy löbbek közölt az árvaszéki ülnöki állás betóllése, amelyre legtöbb kilátása van szenczi Molnár al|egyzönek, azonkívül a közigazgatási bizollságba is öl uj tagol választanak. Nagykanizsa város hiva lalos képviseletében részi vesz dr. Sabján Oyula polgármester és dr. Krátky István főjegyző.
— A mai liceálls előadás este 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében. Az előadó Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató, a Zrínyi Irodalmi Kór társelnöke, aki jóüs-mert kellemes előadás-modorával „Hogyan éljünk?" címmel lart előadást. Ez az előadás egy előadássorozat elsó része, melyben egyelőre a táplálkozás és öltözködés esztétikai kérdéseivel foglalkozik az előadó. Az előadást a Munkásdjlárda énekszámai egészítik ki. Belépés dij-talan.
= Házasság. Ausch Ödön és Kasztl Ilus ma, vasárnap délelőtt 11 órakor tartják esküvőjüket az izraelita templomban. (Minden külön értesítés helyetl.)
— Az Urleányok Kongregációjának eucharisztikus szakosztálya ma csle fél 7 órakor a plébánia társalgójában vallásos műsoros es-lélyt rendez a szegény gyermekek karácsonyi felruházása céljaira. Belépődíj 5000 korona. Fdiülfizeléseket köszönettel fogadnak.
— Az .Isten dalosai" Nagykanizsán. A Rozgonyi-utcai tornaieremben ma este 8 órakor kezdődik a kiskanizsai ifjúságnak a III. R:nd-del együttesen rendezeti szinelőadása. Színre kerül P. Hédly Jeromos .Isten dalosai" cimü 3 felvonásos színmüve, ami már Kiskanizsáu is szép sikert aratott. Kiskanizsáu különben ma délután fél 4 órakor újra előadják a mozgó-helyiségben. Belépődíj minden előadásra 15, 10 és 5 ezer korona.
= A Korona éttermében minden este a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara játszik.
— A Keresztény Jótékony Nö? egylet kéri mindazokat, kik gyermek-• ruhákat varrlak — tekintettel a vasárnapi kiosztásra — legyenek szívesek a kész ruhácskákat dr. Pllbál-néhoz (elküldeni. Kérjük az egyesület hölgyeit, hogy november és december hónapra esedékes faadományai-kat a Teulsch-drogériáoan adják le. Az elnökség.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Temetés. Honfi Lőrinc áll. elemi iskolai ranllól nagy részvét melleit temetlék el 10 én délután. A sírnál Plander Bo\'dizsár áll. isk. tanító mondott megkapó gyász-b:szédet.
— B listás hangverseny december 18-án a.Casinoban.
— Széchenyi-vacsora a keszthelyi Társas Körben. A Széchenyi-ccntennárium alkalmából tegnap este társas vacsorát rendezett a Keszthelyi Társas Kör, amelyen Berkes Oltó elnök, a premontrei főgimnázium főigazga ója meleg szavakkai áldozott a legnagyobb magyar emlékének. maja Relschi Imre ünnepi bestédet tarlóit.
— Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmúáruházában.
— A Korona éttermében minden esle a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara Játszik.
— A „Világhírű festők kiállítása" Nagykanizsán. A Szépművészeti és Műkereskedelmi R. T. hazánk legnevesebb ilynemű vállalata ma délután 4 órakor nyílja meg világhírű festőknek 200 darab remek-müvével kiállítását a Polgári Egylet nagytermében. A kiállítást az ország minden nagyobb városában ritkán látott siker kísérte. Munkácsy Mihály, Bihari, Penlelei Molnár, báró Med-nyánszky, Mészöly, báró Halvany, R.ppl Rónai, Nyilassy, Glalz, Iványi Grütiwald, Perimutter Izsák, Vaszary, Fényes Adolf, Hermann Lipót, Glat-ler Gyula, Poll Hugó, Cserépy Árpid, Komlóssy Ede stb. Világ-márkát jclenlö festőművészek müveinek gazdag tárháza a kiállítás. Belépés díjtalan. A képek egy évi részletre is megszerezhetők.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, Király-utca 10.
—. Három Igaz szó: Bruncslcs bora Jól
— Ma Jcezdödlk a Sakk KOr háziversenye. Egy héllel ezzlőtt alakult meg joRérvényesen a Nagykanizsai Sakk Kör és ma már első háziversenye vesvi kezdetét. A nevezések igen jól sikerültek: 22 egyleti tag jelentkezett a versenyre. A versenyzőknek ez a nagy száma nem kis gondot ad a versenyinlézőségnek, amely 3 csoportba osztotta be az indulókat, ugy, hogy egy-egy cso-ponból az első és második helyezett fog a döntőbe kerülni. A verseny délután fél 3 órakor kezdődik, s az elnökség ezúton is kéri az Indulókat, hogy erre az időre pontosan jelenjenek meg a klub helyiségben.
Egy jó rádió, egy modern gramofon
a legkedvesebb karácsonyi ajándékok.
László és Grünhut
Fó-ut 3.
w
= Walter kézimunkaszalon vasárnapi kirakatai karácsonyi újdonságokkal feltűnést keltők!
— Ha fáj önnek az egyhangú választás, menjen az m Amerika" déglőbe, mert ott van lehetőség a jobonál-Jobb ételek és italok választására. Az árak nagyon szolidak.
=■ Kiváló finom tearum ananász izzel 1 liter 40.000 és 48.000 idei aratásu teák 12 féle minőségben Gyenesnél Kazinczv-ulca.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jó!
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
faj borok
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől kezdődőleg.
Leghasznosabb karácsonyi ajándék a
ILTÉNYI CIPŐ!
Utcai cipők, estélyi cipők, gyermekcipők sárcipők, hócipők nagy választékban kaphatók Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében
AUpHwa 1877-ben. a F Ő uton._Alapítva 1877-ben.
T ~~ ~~ \' \'
10
ZALAI KÖZLÖNY
1920 december 12.
— Meghűlésnél, náthánál, torok fájlnál, idegfájdalmaknál, szaggalásnál naponta fél pohár termés/e tes „Ferenc József keseiüvlz rendes gyomor és túlműködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes es megbízható. Kapható gyógyszerárakban, drogériák ban és fuszciüzletekben.
= A Szarvas táncestél hangulatosak és Intimek.
Aki gyógyulást keres szúrás, szaggatás, husogdtás, csúzos és kösz vényes bántalmak, rhruma, csontfájás elten, annak ajánljuk, hogy a valódi Krlegner Rcparator-ral tegyen kísérletet. Kapha:ó minden gyógyszertárban. Ezt a szert csakis a Kriegner gyógyszertárban Budapest Vlll/w. Calvin tér készítik. Postán 2 üveg 40.000 koronáért bérmentve száliit. Ez a régi kipróbált szer biztosan t g segíteni Önnek is. Próbálja meg I
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz Bandjára.
A 47. államsorsjáték sorsjegyet kaphatók mindenütt az országban. Égy sorsjegy ára 20.000 korona. A főnyeremény 2(i0 millió korona, jutalom 300 millió, télül i/etencsés cselben 500 millió korona készpénz Az államsorajáték húzását december 30 in a in. kir. pénzügyigazgatást ioltóo&zlálya (Budapest. IX Fóvámház) tartja meg. A lottóosztály kívánatra dijta-lanul küld játéktervet, a pénz előzetes beküldése után sorsjegyeket is. Aki ezen sorsjegyeket vásárolja nemcsak reményt vesz és lehetőséget egy nagy vagyon elnyeréséhez, hanem jótékonyságot is gyakorol.
— Rázuhant a fa. Kotnyek József tizenhárom éves somogyszent-mikiósi fiu apjának segiieti az erdón a fadöntésnél. Eközben egy lezuhanó fa elöl nem tudott kitérni időben és igy töiténl, hegy a fiúra juhant fa, mely súlyos sérüléseket ejtett rajta. Sebeivel beszállítottak a helybeli közkórházba, ahol a sebészeti osz-léKon helyezték el. A vizsgálat megindult.
«= Walter kézimunkaszalon vasárnapi kirakatai karácsonyi újdonságokkal feltűnést keltők!
Kölcsönt nyujtl
éberekre, arany éa ezüst tárgyak™
Központibank
Nagykanizsa, Király-utca 34.
_Telefon: 310.
EOZGÓSZINHÁZAK
Uránia vasírnap 3, 5, 7 és 9 órakor csa!v fclnöüekuek: Kolovra h gróf füm|e: Práter Mid öt perces tö t-=net a bécsi b rlangvasuton. Fószerepb.\'n: Ni a rsaldi a Tízparancsolat megej\'ö szépségű deminonelje.
Világ 3, 5, 7 és 9 órakor: A fekete bohóc, egy vakmerő ifjú kilarü-jai fzár^zon, vizén é* a levegőben, főí/eiepben Hány Piel.
Uránia kedden cs k egy nap Vu7 és 9 Arakor Eugen Sue regénye ut.. készült 2 részes, 14 felvonásos h/. ffí.ncia Palhé-ftlm: Pár is /éjjelinél Föszerepbe.i Hugetic Du^ok.
ERTESITES! =—
Tisztelettel értesítjük a helybe\'i és vidéki vevőközönséget, hogy sikerül megkapnunk az elűnyösen ismert kaposvári „Kelengye Vállalat" készítményeinek lerakatát. Ezzel kapcsolatban módunkban fog állani a m. t. közönség Igényelt ugy nöi, férfi, gyermek fehérriemüek, mint függöny-és ágyteritőkben olcsón kielégíteni.
Egyben felhívjuk a m. t. közönség figyelmét arra, hogy min den, a fehérnemű cikkhez tartozókat méret szerint vál aljuk.
Dus választékot tartunk férfi és nöi pulloverekben, férfi, nöi, gyermek mellényekben és kabátokban, harisnyákban, nyakkendőkben, esernyőkben és baby-dolgokban.
E hó 12-től nagy karácsonyi vásár! Kedvező fizetési feltételek !
A nagyérdemű közönség további szíves pártfogását kérjflk
FONYÓ MIHÁLY ÉS TÁRSA
Centrál.épiilet.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE A mai értéktőzsde irányzala továbbra li gyengülő voll. />z éidek-If.dís középpontjában ina is a Qummi áliott, mely tignapí 75 COO koronás veszteségét tovíbtii 100.000 koronás vesztesíggel letOlle. A kedvetlen hangulatot fokozla a külföldi gyerge tiirek és a spekulációink vá&sriatiól va-ó tartózkodása. Komolyabban estek a Kőszén, Magyar cukor, Ginz-danubius, a ir.bbi papírok csak egy árnyatattal lanyhullak. A forgatom mindvégig csendes voll.
ttrM BÍrUt
Píill 2040 00, Undon 2509-75, Ncvyoik 517-50, Brniul 72 00. Milmo 232Ó-00, Anuteidam 206 90, Berlin 123 05, Wien 7300, Sofü 375 00. Pilgj I53y00, Vu»J 57-50, Budapest 72-50, Belgrid 91250 Bukireit 25500.
Kiadja: Zriiyi Hyondidpar és YMyt^ Urokídti BT. Hifyiumixii*
i hdijutl T»«i» iflUí-KTS**
valutAk
Lenivel 7810-8050 Angol 1. A15825-7825 Ciehk. 2108\' i-181/i Dlníi 1202-02 Dollii 71150-71450 fiind! Ii 2S20-:«S0 Hullind 2S475-675 Lel 359-373-
Lcva 512-520 Llia 30*5-3125 Milkl I $040-17000 Schlll. 10040 SO Din kor. 18975-19055 Svijdlr. 13754-804 Belga Ir. 9912-9952 Norvíg k.Nl8l50-230 Svéd k. 19005-125
DEVIZÁK Amsleid. 2&W0 600 Belgrád 1756-62 IlerTln 16955-17005 Bukirríl 360-370 BHisuel 9917-9947 Kopenh 18985 19045 lizto 1*160-220 ,.ond<m 34\'825-(*2S MÍI«no 30S5-3I25 Ncw-.-otk 71.V0-510 Pirti 2800-2*49 Piigi 2III>.i.I8i i Siolla 513-519 Stockholm 19065 135 Varió 7830-8030 Wien 10054-10084 Zütlch 13762-802
Terménytőzsde
Bum fiuav 75 kg-ot 392.50<b,39i«>0.\' 76 kg-oi 397.500- -400.0t9_-írF5-o. -KKUICO -402.500. 78 kíí-of 405 060 - 107 500, ejrfb 75 Sg-ji»-aSl500 -385COO, 76 ks-oi 387 500 .390X00. 77kíos39l5CO 394 COO 78 U 305.C00—397 500, tozs 297 500-3C0.ÍI00. in»,minvii|<» 222 500 - 227.500, Kfoi4rp» 325.OCO-S65.iXO, ijb 227 500-232 500, Itngtil 6 265.0.0—270 COO. iriw 565000 - 570.000, kitó 190.000 - 200 «0, korpi 162500-165000
esc
rácson]
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA „
Erzaébet-tér I.
nri és nöi divatiizletében
Erzsébet-tér I.
/ Holmár, szépj Zefir-ing 2 gallérral 58.000 K
Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér..............8.000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „
Selyem sál............32.000 „
Magy karácsonyi vásár
/—/ Legjobb minöségíi
Mit vásároljunk karácsonyra?
A
Magyar Höztisztviseíök Fogyasztási. Termeli és Erlskeiilí Szo.elkezete
nagykanizsai árudájában,
ahol a legfinomabb ftlszer, csemege 6\' italaruk, déligyümölcsök, sz-loncukro1\', k.irácsonyfa-diszek síb. legelőnyösebb áron kaphatók.
APRÓHIRDETÉSEK
(Hirdetések dija alAre fizetendő)
Külföldi koksic é» faszén Weieer gépgyár Hagykanizsa, 8ugár-ut6.
Háztulajdonosok figyelmébe!
Mielőtt vízvezetékét lakásába
jen ajinnlot ázécsenyi és Frleaz
vlzvexcték felszeretés, íurdú és cgéjxség-0«yl bcfcndczéil vállalatától. Réuletllzelísre is előnyös feltételek mellett. 3984
McgUkMltott pénzeket btz\'oMn é» tn«-
Ím xam/ntAt helyezhet cl Kftzpontlbank álmán LeónáJ Nagykanlzia, Király-utca 34.
__ -ÍI67 hlzlatljt 120—
..„...-........atokit
.Hlzolt jertés" Jeligére e lap ktadóhlva-Ulába kérek.
Hlzntt sertéet, IMzIIng hlzlailat 12-
130 kilóig keresek megvételre. AJálRato
Kényelmit szerelő magános ur részérc csinosan bútorozott utoal szoba
december 15-rc Vö.ösmarlhy-ntca 31. $íám aUUkiadé.
Teleki\'ut 69. számú ház eladó. — Bővebbet ugyanott. 3-2 4206
Egnoxcr koronáért olvashat a Sierb-féle kölcsönkonyvtdrból. Mindenki belrat-kozhatlk. 4243
Két szobás konyhás lakás kiadó Jtnuir t-rc. Bóvfbbct Ktskanlzsán Wclsz Arnold. Simon-féle vendéglő. 4209
Qyözödjön meg
blzalomnul há/asság tieyben
és fo:dul|on teljes 0 Jeyben .HtUREKA" Budapest. Dohány-utca »-24.. mert ha még
edJIg nem találta meg élete párját, .ezen az utón ío^ja mcgUIAtnl. Utólagos dl|i«is.__3968
Autó Austro Fiat 2 carosérlíval. csukott és n\\lioit, n\'gyon olcsAn ctadó, kedvexó fizetéssel Is Cím : Knufniann. Sugár-ut 50. Telefon 329. vagy 167. 4021
., Qlökádak a legjobb
kivitelben késben kaphatók Baksa bádogosnál. Klnlzsy-utca 21. 3519
Kurtészt keresek ungjakabfal gazda-Ságba tínu.-ir l i \'esetleg azonnali) belépésre. Póit.i Pclsírajk. 3-J 4165
Pénxkóloeónt bekebclezésic minden Ömegbcn a legelőnyösebben és kggyor-v folyőslttal Aozél Ignáo pénz-kőlcsfloközvetltő Irodája Nagykanizsán. Pő-ut 3. sz. alatt. KénysserkfilosOn kötvényeket veszek. 2738
Külön bejáratú bútorozott szoba
úriembernek kiadó Batthyány-u. 19. -4233
P^íícTTöaég határában 153 kal.üötdas földbirtok tetszés sztilntl parcellikban, több évi vételár törlesztéssel szabad kézből eladó. Értekezni lehet dr. Darás László Ügyvéd Irodájában. Nagykanizsán. -42-J6
Ármuth Sándor és Fia áruházában K;
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Viskafors" hócipők. - Férfi, nfil ™«rm.i, - : p ő k és háztartási cikkek
hócipők. - Férfi, nöi és gyermek
legolcsóbb beszerzési forrása.
Í$íBSH0Z/m
ÉRFTTNYU
Al BANÁN
]
LEGJOBB TA PLAÍÉK
BP.TElEFOW»l6ag8SB
1926. decmhc 12.
. ZALAI KÖZLÖNY
Uradalmi rózsa burgonya hiihoz szállítva ICO kg. 160.000 kor. Oycnes-n*l, telefon 226.____ 4230
Másféléves slemenHull vflröst.irka bika Igazolvánnyal o\'adó AÍjJor István helycllesblrónil, Eszlcrcf-nyén. 4 1 4163
"Egy nyolc lóerős. HfogAílafan üzemképes angol gvá\'lménv" H*0irrr és Schrnnlz-féle lokomobil december hó vécéig el adó. — Cfm : Sárdor-puszta gazdaságban, Mumkereszlur állomás mellett, Szobolics Intézőnél. _ _ 4216
Karácsonyi ajándékaak Is jó ha vesz egy bérletet Deutsch Nöwérol.
hölgyfodrá\'z szalonjába, Főút \\0. -4232
Jó menelelu cukorka é* csoVo\'ádé Oz letem Nagvkanlzstn, főútvonalon családi okok miatt eUdó Bővebbet a klidóban
Disznó Slésekre
a legjobb aranyhegyi pogányvár!
BOROK
llterenkfnt 10.000 és 12.C00 korona Séfpán Józsefnél
Magyar-úlc* 74. Telefon: 335
JA bor, n»m noha. Oyfl/fldjftn me*
P«y purlflkátor
Kspcsándl Istvánnál.
eladó Pötrétén 41CG
Tanítványok (elvétetnek Biba Nrllv női-szabinál, Kazinczy utca 2. 4256
Garai-utca 17 Márna uf ház szabadkézből eladó. Bővebbel Magyar utca 1*2. alatt. 4257
Hibás alma 1000-1500 koronáért kapható Árva! faszcrtlzletcben. Magyarutca 25.
Keresek rgv nagv bulo-oiatlan f~o-bit. Ulau Oltó, Frzséhel lér 2. 4239
Fgy jókarban Ie\\ó varrógép eladó Sxomcre-utca I. ex. 4?3l
Ejry hálószoba bufr>r elköltöző* miatt olcsón eladó — Király-utcai Szejzflnomltó.
______4236
Egy vagy két sz^bls ürc» lakást korosok. Oregál Oá<pár, Rózsa utca 73 \'237
GUTH HOLD vasnylffilÉ"
Nagykanizsa, Kazinczy-u.J, advar Kályhák, takaréktüzhelyek, &«zt3ltüz-helyek minden kivitelben, fíístchuvek, menyezetnád, kátrAnyfcdéllemez, zománcozott edények minden minőségben, valamint az összes háztartási és egyéb vasáruk kicsinyben! eladása la a legolcsóbb árak mellett.
Eey tanulóleány vagy Hu felvételik Kaulmann Károly cégnél. -426S
hodaszolga vagy házniesleti állást kc-tcs magános ember azonnalra. Qm a kiadóban. -4268
Irodlstanö több évi gyakorlattal állást keres. Cini a kiadóban -4266
Bejáró talTaritónftt és Ügyes tanutóleányt felveszek, Rátz Juliska nók«zibó. Kazlnczy-u 5 - 4260
Úrilány levelezne fsmerdség hiányában korrekt urifiuvaf. f.evcleket „ValcncIa" líügére a kiadóba. 4261
Takarítónőt azonnal felveszek. Főutca 21.. udvarban. -4264
Fő-ut 8.. második emelet 0., egy utcai is udvari bútorozott szoba, íérli részére kiadó Megtekinthető 3-5 óra között -4259
A Ihjó-vendéglő udvarában egy bútorozott aroba kiadó. Azonnal elfogta haló. -425S
Xét szép utcai ezoba (írtcloU dl.at Maion) Kajlnczy-u. 15. szám alatt kiadó Ugyanott egy nagy, száraz pince szintén Nadó. -4271
Készítek uj kárpitosmunkákat és
tavltásokat pontosan rszktfzlok szoüd Arak melleit. Tisztelettel Sattler László kárpitos Magyar utca 1 l/a. -4248
JATEKBRu
«gy, mini tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Daengory-ui 6.
II
Erarsébet-tér 18. szám.
HflRISHYflHflZ
Szarva* szálló épület.
megérkeztek . legdivatosabb
Karácsonyra külföldi különlegességek
Mielőtt bevásárlásait eszközöl. é, gyózfdjon meg áruink minőségéről és áraink olcsóságáról minden vélclkényszer nélkül.
Állandóan nagy válaszlék : v,
Pullouwerek Mellények, kabátkák Svetterek
Korcsolya dressek, hósapkák Lábszárvédók, jégzoknik BSby garnitúra
Női-, férll-, gyermek-harisnyák Angol meló harisnyák Női , ftrfi-, gyermek-kesztyűk Gallérok
Selyem ós gyapjú sál Trlcó bugyik
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
B«" Címre Ügyelni!
Hn.-tn Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
431/1926. vht síim.
Árverési hirdetmény.
Aluliiotl bírósági végrehajtó az 1881. évi I.X I. e. 102 $-a értelmiben ezennel közhírre teszt, Iwgy n nagykanizsai kir. járás-bíróságnak 1926. évi P*. 6493 színin végzése következtében Dr Knvícs László ügyvéd lllst képviselt firuil Zslr\'mondfié nagykanizsai l.kos javáig 1.350.000 kor. s |lr. erejéig 1926. évi Jultu. Hó 2-án loga-natosttott kielégítést végrehajtás uljin te-és (elflttogl.lt él 15,000 000 koronára becsült következő Ingósigok, u. ro.; vas-csztergapad, husótló-gépck, cgv nagy fúrógép stb. nyilvános árveréien eladatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1926-lk évi l\'k 6493. szlmu végzése tol}Ián 1.350 000 lotona tókekövelelis
ennek |026. évi Jutíuj hó 2-tk nap|ltól jiró IWfc kamatai, WV váltódíj éj eddig összesen 190.000 koronában bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanl. zsln, Cscngcrv-ut 13 sz a, leendó megtartási™ 1926. évt december hó 15-lk napjának délclóttl 9 órája hatirldóüi Hl.izélik és ahltot a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. bogy az érinteti ingóslgok az 1881 évi LX I c 107. éa 108. § al értei-miben készpénzilzctés mellett a legtöbbet Igé\'ónek szükség esetén becsáron alul Is cl toknak ad-tnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokai mások Is le- é> lelülioglallailák és aio\'tra kielégítési Jogot nyeltek volna, ezen átverés az 1881 évt LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek |avára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1926. évt november hó 28. napján.
Haán Qyula s. k., *io kir. bir. végrehajtó.
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hímez, ajouroz és stoppol Is.
Hagy választék ipari gépekben. --i
Autógumnii, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Bizf. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.
Legszebb ajándék a
KÉP.
Eredeti olajfestmények és a
roür.che\'i Glaspalastban kiállított eredeti rézkarcok már 40.000 koronától <;,i Szerbnél, Csengery-ut 6.
Olajfestmények részletre is.
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kitűnő zamatu 1 liter 19000 korona
Fehér és vörös 1 liter 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. * Telelőn 210.
írógép! tekintsemeg!
300.000 K havi
részletre kaphat uj, tökéletes írógépet
ára 3.500 000 korona. Unlversal Műszaki Vállalat Budapest,
Hunyadi-tér 3. mcQtekinthcló --. cég ultazdjá-as*l, Kflxpont ax.Mó 30.ajtó, 2 napig.
Hirdetmény.
M. kir. Károly honvéd hktanyáhan nagyobb mennyiségit lótrágya folyó hó 19 én délelőtt 10 órakor a zászlóalj gazdasági hivatalában árverés utján a legtöbbet Ígérőnek fog eladatni.
Gazdasági hivatal.
Karácsonyi ajándék!
Képelt kereleztesse Stern Övegesnél,
Kazinczy-utca 17/19.
(Unger Ullmann-ház)
Nagy választék keretlécek, tükrök és képekben a legolcsóbb *rak mellen. «r«
Rózsagyár. Kaposvár.
Qyára a legmodernebb gép kkel felszerelve. - A legjutányos ibb Arak mellett vállal festést, vegytlsztltást, ágytolitlsztl-tást, bőrbutorok bőrkabátok festését, plisslrozast, gouvrlerozast stb. »«j
Értesitem a tisztelt közönsége, kik eddig nálam dolgozta lak, hogy Kanizsáról eltávozom. miu\'án .utódom nincs, Böaze Dániel kárpitos mestert ajánlom Zrínyi Miklósutca 22. sz.
Tisztelettel
Török Lajos
kárpitos-mester.
ía
ZALAI KÖZLÖNY
1926. december 12.
Hatóságilag engedélyezett 7 íves. sárga f
BELGAMEN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési fellélelek tncllell
É L A I) Ó.
Bővebbet:
Karácsonyra
nagy árleszállítás!
A raktáron levő brilliáns, arany ékszereket, ezüst disz- és versenytársakat, cz(J»t evőeszközöket, mindennemű beszabályozott svájci Órákat, elsőrendű kivitelben, legjutányosabb áron árusítom kedvező részletfizetési feltételek mellet is.
Különböző tárgyak alkalmi kiárusítása. Ékszer- és órajavilások, átalakítások.
Sárga János
cs. és kir. udvari szállító
ékszerész, órás és müítvös, Budapest, IV., Kigyó-u.5.
(Klotild palota)
SO

<s pé>rt drti,
1(Jj^ Karácsonyest
a régi jólét fényében ragyogjon, erre nyújt módot a
TÜNDÉRVÁSÁR KARÁCSONYA
.aaai i" ■ ■ 11 1
sokféle, színes, gyermekeket mulattató és foglal-koztató piiratlan olcsó kiadványaival
2500 koronától fölfelé.
Megrendelhetők ezek a képe* könyvek minden jobb könyv- és pnpirkereakedésbeo, a Tündér* Tásár árusítóinál vagy a Tiindérvásár kiadó-liivatalában Budapest, V., Akadémia-utca 10.
A nagykanizsaiak találkozóhelye i
Budapest legelsőrendu, modem, esalédl szállója az
István király szálloda
VI., Podmaniozky.utoa 8.
Mérsékelt iraki Központi Intés, minden szobiban hideg és meleg folyó víz, lift.
Szobák 40.000 kor.-tól.
A nyugati pályaudvar közelében
IIDIIOl. 11.11MÍ-TÜI. (raütt Iráttt lír 1.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbsg ^ elsőrangú kivitelben.
Karácsonyi ajándékok
Gyermekjátékok
Ifjúsági Iratok — Képeskönyvek — Dlszlevélpaplrok
Karácsonyfadíszek
a legnagyobb választékban a legolcsóbban vásárolhatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
Üzletében
NAGYKANIZSA, FÓ-UT, VAROSHAZPALOTA. — Kérjük a t. közönséget raktárunk megtekintésére. —
fordson TRAKTOROK lkímei
azonnali szállításra kaphatók:
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyáros
„Ford" képviseletnél Telefon 250. NAGYKANIZSA Telefon 250.
rOBD személj- és gyorsteheraolók, alkatrészek, ruganyos homok-futók, fedeles és nyitott kocsik raktára. Ismert szolid kiszolgálás.
A nagykanizsai kir. törvényszéktől
Pl. 1780/10/1920.
Hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré leszi, hogy Nagykanizsa r. t. város közönségének kisk. Varga László és társai ellen a köztér,telő kibővítéséhez szükséges a nagykanizsai 1299 sr. tjkvben 1678. brez. az u. o. 1002. sz. tjkvben 1677. hrsz. az u. o. 4784. sz. tjkvben 1676. hrsz. az u. 0.5831 sz. tjkvben 1675/b. h\'Sz. az u. o. 4062. szllkv-ben 1675/a. hisz., az u. o. 1016. szljkvben 1674/a. hrsz. az ,u. o. 4756 szijkvben 1674,\'b. hrsz.,\'az u. o. 8890. szljkvben a 1673/a. és 1673/b. hrsz, az u. o. 10047. sztjkv-ben 1672. hrsz. az u. o. 1295. szljkvben 1671. hrsz. az u. o. 8966. sztjkvben 1670. hrsz. az u. o. 1293. siljkvben 1669. hrsz. az u. o. 6031. szjkvbrn 1668/b. hrsz. az u. o. 8317. sztjkvben 1668/\'. hrsz az u. o. 5B07. sztjkvben 1667. hrsz. az u. o. 6734. szljkvben 1666 hrsz. az u o. 7861. szljkvben 1665. hrsz. az u. o. 1289 szjkvben 1664/h. hrsz. az u. o. 7536. sztjkvben 1664/a. hrsz. az u. o. 61%. szljkvben 1663 hrsz. az u. o. 9395. szljkvben 1662. és 1661. hrsz. alatt felvett ingatlanok kisajá titása végett folyamaiba tett (Ig)ben Nsgvkanizsa r. 1. város képviselőtestületének a nagykanizsai 1—V. keiületi temető kibővítését elhatározó és az ehhez szükséges fen\'i ingat tanok kisajátítási eljárás u\'ián való megszerzését elrendelő 54 jkv. 12602/1915. sz. végbatározatái Zala-vármegve törvényhatósági bizottsága a 24573/ni. 1915 jkv. 906. sr. vég-halározatával jóváhagyván és a m. kir. kereskedelemügyi miniszter 76258\'1916. I B. sz. rendeletével a kisajátítási jogol enged -lyezvén és a kissjilitási eljárást 6846/1918. I. B. sz. rendeleiével e:rendelvén Zaiavár-mcgycközigazpalási bizottsága 1370— kb. 1919. sz. határozatával a kisajátítási eljárás lefolylalására bizottságot küldött kl és ez az 1919. évi december hó 5. napján meglarlott kisajátítási eljárás alkalmával felveit [egyzökönybe foglalt jogerős határozatával a kisajátítási tervezetet és összeírást megállapította a kisajátítási ár tekintetében azonban nem az ekkor sem az utóbb lefolytatott egyezkedési tárgyalások eredményre nem vezetlek.
Ennek következtében a kir. törvényszék Nagykanizsa r. I. város
közönsége nevében dr. Sabján Oyuia polgármester részéről ide áttelt tárgyalási iratok, tervek és a jogerős bizottsági határozat alapján az 1881. évi XLI. L c. 46. és követ §-ai értelmében foganatosítandó kártalanítási eljárást folyamaiba tesri, a tárgyalásra határnapul 1926. évi december hó 24. napjának 9 óráját a bíróság hivatalos helyiségében (Erzsébet királyné-lér 9. sz. f. em. 6. ajtó) kitűzi, amikoria és hova Nagykanizsa r. t. város közönsége kisajátitót igazolt képviselője utján a kisajátított Ingatlanok telekkönyvi tulajdonosait és minden, egyes egyébb tkvi érdekeltet, valamint a távollevők, vagy ismeretien tartózkodásuak részére dr. Malel László ügyvéd nagykanizsai lakói személyében ezennel hivatalból kirendelt gondnokot hivatalos felieten egyénenkint külön megidézi.
A kir. törvényszék tigyelmcz\'eti az érdekelteket, hogy elmaradásuk a kártalanítás tekintetében hozandó éidemleges határozatot nem gálolji és az egyéni külön érlesllés elmaradása vagy a tárgyaláson meg nem jelenés Igazolásnak nincs helye.
Nagykanizsa, 1926. nov. 9-én. Dr. Szabady Lőrinc s. k.
kir. lorvényazékl tln. elnök.
A kiadmány hiteléül:
Bedenek Ferenc s. k.
(P. H.) trodalgazgató.
Szelelő rosták,
szecskavágók, répavágók, kukoricamor-zsoiók. darálok
minden nagyságban
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 6
CORDATIC
autógummik.
U| helyiségünkben módunkban áll
leszállított olcsó áron
vállalni nól ruhák, kabátok, estélyi ruhák, legújabb párisi és bécsi divat szerinti varrását. — Olcsó és ponlo, munkát szállítunk.
Szigrisztnó—Schillerné
női divatsalon
Uj helyiség: Fftui 18. (özv. Dr.Lökéné* fétc hátban). wl
- Tanulóleányok még [elvétetnek. ■
VBPlíÓgrél
"Wtorrol és varrót*..., a leghasznosabb karácsonyi ajándék.
®ng®r varrógép réazv.társ.
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
86. évfolyam, 282. szám
Nagykanizsa, 1928 december 14, kedd
Ara 1800 korona


POLITIKAI NAPILAP
IllKlUltl U II mi llll MlE toCM/MUt.MÉIi.lil ükű«.v«. n.
Felelő* szerkesztő: Bariuritj Lajos
k^Ua lí aim
U&zriói in « Un 30,000 tmmá
Folyik a szavazás a titkosan választó kerületekben
Budapesten ma kezdBdik meg a titkos szavazás — A pestkörnyéki kerületekben Eckhardt nem jutott mandátumhoz — Az ujabb választási eredmények — Eddig tiz szociáldemokrata jutott be a parlamentbe
Még harminchárom kerületnek nincs képviselője
Budapest, december 13 > Az országban folyó országgyűlési : választások során vasárnap is Ifibb [ kerületben válaszlottak: Ezeknek eredményeiről a kővetkezőket kő- I lOljük:
Budapest, december 13. (éjszakai rádiójelentés) A belügyminisztériumba esle 7 órakor érkezeit jelentések szerint a szavazatok állása a kővetkező:
Szegeden. Egységespárt Klebels-btrg Kuno gróf 4962. Balpárt Mis-say Károly 2758. Szocláldemokrata-párl Peldl Oyula 2216.
Hódmezővásárhely. Egységes-páll Mayer János 822. Függetlenségi párt Kun Béla 967. Szocialistapárt Szeder Ferenc 310.
Budapest, december 13. (Éjszakai ridiójeientés.) Szarvason a pótválasztás Borgulya Pál hiv. egységes-pirll jelöli és Tóth-PM egysp. jelöltek között decemfccp\' 17 én lesz.
Sopron. Hermán Miksa kereskedelemügyi minisz.er 7388, Hebelt Ede szoc. dem. 344 Székesfehérvár. Oiőf Káiolyl József ker. gazd. 6506. Rith Endre függ. 1133, Blasko Ailhur szoc.\' dem. 835. Karcag. Csontos Imre egységespárti 4713, P. Ábrahám D:zső ellenz. 2648, Szántó József egysp. 517. Nagykőrös. GrCf RádayGedeont egységespárti programmal cgyhsn-gulag választanáé meg.
A pestkörnyéki választás eredménye a következő: Szociáldemokrata^ 125. E<ységespárt 15 947, Demokratád 10.233, Keresztény G ;z-d«á.<i Part 7860, Fajvédők 5172 szavazatot kaplak. Megváldszloti képviselők : Hermann Miksa, Haller István, Fábián Béla, Propper SSndor és Szabó Imte.
Egyhangú pótválasztás Igalban
Az igali kerületben Gálf/y D.nes egységcspárti hivatalos jelölt 4559, Eóry-Szabö Dezső 2957 szavazatot kapót\'. Minthogy a harmadik küzdő
fél, Haller István kieseit, O lffy és Szabó között pólválasztás lett volna. Most Eöry-Szabó bejelentette visszalépését és igy a kerület egyhangú lag megválasztott képviselője Gálf/y Dénes lett.
Befejezték az abonyl választást
Abony, dec. 13. (Éjszakai rádió-Jelentés) Mini Ismeretes az abooyi képviselőválasztást december nyolcadikán feifüggesz\'ették. Most folytatták a szavazási és ma esle lezárták, majd kihirdették az eredményt, mely szerint Madarász Adorján egysp. 3685, ellenfele Neffel Gyula 3565 szavazatot kzpolt.
A zalabak:ai választókerület mandátumát lelkes ünneplések kö.-e-pettc adták át Hajós Kálmán dr.-nak, akit a kerület már hirmadizben jut taloll mandátumhoz.
Pótválasztások Dccember 16 án lesz pőtvá\'aszfás Szaldntán : Muszly István és Broghy József.
Gönczön: Nantes Bertalan és Ká-grr Józstf
Ráczkevén: Dintch ÖJön és Ud-vardy János közölt.
December 18-ín Szarvason: Borgulya Pál és Tóth Pál.
Letenyén: Somogyi Bíla és Po-zsogár Rezső.
Kunszentmiilóson: Kelemen Kor nél és Héjjis Iván kö.öll.
Kedd: Budapest választ A fővárosban a 14 iki választátokra minden előkészület megtörtént. A választatok holnap, kedden :eggel megkezdődnek. Budapesten a választás tudvalevőleg titkos. Budapest 25 képviselőt választ.
Pécs és Miskolc is kedden kezdi meg a válasz ásí, ami két napig tarl.
Az eddigi eredmények A hétfőn délig lezajlott választások eredményeképen megválasztottak 160 cgységcspirti, 25 keresztény-páni, 3 kormánytámogató és 10 ellenzéki képviselői, akik közül 7
szociáldemokrata. E\'döll léhát 212 mandltum sorsa. Httra van még 33 mandátum.
A győri választás
Győr, december 13. (Éjszakai rá diójelenlés) Az első és a hetedik körzetben Márkus Jenő listája 505, Zichy János gróf lislája 519 és Ma-lasics Géza szoc. dem. lislája 249 szavazatot kapott. Összesen leszavaztak ^7-54 en.
Meghalt Stróbl Alajos
Budapest, december 13. Liptóuj. vári Strcbl Alajos, _a szobrászati mesteriskola igazgitója, a magyar szobrászat legnag-obb nevű képviselője, a fiatal kályhás inasból a magyar képzőművészei legtekintélyesebb vezéralakjává nőit szobrászművész 70 éves korában tegnap reggel hirtelen meghaii. A halál álmában érte: szivbénulásl kapóit. Szerdán délután a Múcsarnokbíl temetik.
Megalakult az uj dán kormány
Kopenhága, dec. 13. (Éjszakai rádiójelenlés) Az uj kormány megalakult. Tag|ai a következők: Ál ant-é. földművelésügyi miniszter: Marison Mygdal, külügyminiszter: dr. L. Moltesén, pénzügy : N. Meerega-a d. igazságügy: S R)tter, kereskedelemügyi :dr.N.SIeb*ager, belűtjy dr. O. Krash, honvédet: nü^y: Broo-sen, kultusz: Brun Rasinenscnn, közoktatásügy : J Bicó, i-téizségllgy: dr. V. Ruboy és kőzmunkaügy: Siendbabl Lantig.
Megerősítik az olasz-francia határt
Páris, dec. 13. (Éjszakai rádiójelenlés ) A délkeled határvidék stratégiai megerősítésére egy Elszá-zban állomásozo vadászezredet szervezlek ál alpesi ezreddé és odakoncentrál-ták a halárvidékre, shul az o\'asz-Irancia ellentétek kirobbanása történt a venlimigllai események miatt.
A cél
Jobbról Is, balról is mind sürüb-bvn hangzik fel a kérdés: mi lesz most, hogy ez a jobb és baloldalról nem várt helyzet bekövetkezett és az ország népe kimondta a legsúlyosabb verdiktet az ellenzék felett ? De nemcsak kérdések, hanem egyenesen kérdőre vonások történnek és Bethlen l.tváo gróf szájából nyilatkozatot várnak, hogy melyik az a nagy munka, aminek elvégzésére Bethlen Istvánnak ekkora fölényes többségre van szüksége. Akik az elféle kérdőrevonásokkal állnak a nemzet elé, azok most sem tesznek egyebet, mint teltek a nemzetgyűlés U\'Olsó öl esztendeje alatt, bogy vagy gáncsollak, vagy gyaiiu6Ítoltak, vagy nagyképűen kérdeztek és mint népvezérek hivatollságol érezlek arra, hogy a Tisza—Duna köze Dunánlul nevében, de az ország valamennyi jáiásának nevében felelősségre vonják a kormányt és nem ritkán ezek a felelősségre vonások olyan mesz-szire voltak adress á\'va, bogy azok Inkább szóltak Oenfnek, Londonnak, Párisnak, mint a Buján székelő magyar királyi kormánynak.
Ml lesz most ? — iijik le a legnevesebb magyar publiciszlák nagy fajsúlyú ellenzéki lapok vezércikk margójára és mikor ezt kérdezik, nyílván megfeledkeznek arról, bogy mi voll eddig. Mert ha erről nem feledkeznének meg, akkor máris kérdési kapnának feleleteikre.
Mi lesz? — Munka leszi Semmi uj. semmi egyéb, csak munka. Ország-építés, rom-eltakarl\'ás, szélsőségek lenyesegetése, mesgye megjá-rás a magyar társadalom pénzügyi talpraállilátára, mergyejárás valamelyes okos, Józau kOlpolilikai orientációra.
Azaz semmi uj ne.n lesz, csak az öl cszlendővel ezelőtt elkezdett nagy munkának a folytatólagossága, most már azzal a biztossággal, hogy a nép Ítélt és verdiktet hozott etlenzék és kormány felelt. Előbbire marasztalót, utóbbinak fényes elégtételt a sok gáncsért, a sok személyes hajszáért és mindenért, ami a koimány konszolidációs munkájának uljába állon. Et a választás roslálás volt. Alapos rostálás és mint lá<|uk, mind fennakadt az. ami nem való a tiszta buza közé. Fennakadtak, nem egyesek, hanem egész pártok, hogy tüf-mondó s- m maradt belőlük és fflttl aVédtak ecyesek is, akiknek sajnos, pem nemzeti felada\'ot. hanem egzlsz-Icnciá\', vállalkozási és busásan kamatoztató üzletet felentett a mandátum. Legkiemelkedőbb a nép iléle-lében az, hogy eszmei magasságokba emelkedve nem mulatóit eltolódást se balra, se jobbra. A Ház baloldalán épen olyan nagytakarítást végezett. mikor az urnák elé járult, mint a Ház jobboldalán és épen ez az, ami minden lehel\'etlen mígrőkönyö-
2ALAÍ KflZLOHY
l\'926 december 14
désből fakadó rohamot, mejy a választások tisztasága ellen siói, bravúrosan visszaver.
A nép önmagára falált és sc perui kezdett. Jobbra-balra kíméletlenül, nem ellágyulva évlizedes multakon, felfelé löró magyar politikai .zsenik" elhullásán, hanem a szinliszta Igazságtól vezérelve.
Bs mosl újra beszéljünk arról, hogy ml is lesz a cél. Ha ezeket előre bocsál|uk, akkor ez a szó, hogy cél, löbbé már nem olyan értelemben zug felénk, hanem bizakodó reménységgel telll meg, hogy ha vannak Is célok, azok nagy nemzeli célok, nemzeli ideálok, amikért érdemes élni, dolgozni.
Egy cél lehel és egy cél van. Miudeneklelelt, elsősorban tovább építeni és még kisebb helyei adni azoknak,akik a küzdelemleljcs munka elé gálakai emelnek és a szabad folyási elzámi akarják. Most már hihetőleg nem is merik a frankügy és sok más egyéb magyar politikai szégyenbajsza megismétlését megkezdeni, mert látták, hogy a gátak, amikbe belé akarták hjtanl Bethlen Istvánl és munkatársait, őket magukat sodorták el kíméletlenül, mint gátbaduzzadt erő, a nemzet vélója, amit ellenük kiáltott. Ol esztendő alalt a kormány kérdezhette, mi a célja az ellenzéknek a nemzetrom-boló, idegen szájizeknek telette tetsző gáncsoskodással, most az ellenzék és a parlamentből kitessékeli hanguskudók hada, meglnl ezl kérdezi. De mig az ellenzék nem ludolt Ot éven keresztül feleletet adni, addig most a kormány helyeit a nép siet a felelettel: a cél a nemzel bol dogulása.
A cél a nemzet boldogulása és mert ennek ut|ába álltak, mosl a kínálkozó alkalommal a nép elhárítja boldogulásának uljából azl az ellenzékei, mely offenzívakban, mlkel n kormány ellen Intézett, vehemensebb volt, mint a kisantant legharciasabb állama is. öl éven keresztül az ellenzék apellált a népre, amely nem adott hangot, öt héten keresztül a kormány apellál a népre, amely most hangol ad és hangj Iban benne érzik az Igazságoszlás mélyenjáró egyenessége.
A választásokkal tagadhatatlanul egy nagy célja volt a kormánynak: megkérdezni a népet. A népnek mosl egy célja van: nem kérdezni meg az ellenzéket és egyáltalán szigorúan megrostálva engedni szóhoz julni.
Azok pedig, akik beszélni fognak, azok ne érdeklődjenek a cél iránt, hanem álljanak a cél mellé. Arra van a legnagyobb szüksége mosl a nemzetnek. Figyeli.
Keszthely koszorúja Sipos Márton koporsóján
Budapest, december 13. Óriási részvét kisérte el ulolsó ut|ára Sípos Mártont, a magyar úszó-sport-, nak világrekordot teremtett, fiatalon elhunyt büszkeségét. A koporsón olt volt Keszthely koszorúja .Sipos Marcinak, akit szerettünk..." felírással. Sipos Márton ujgyanis a ,keszt-gazdaságí akadémiáról/ került "a sport-világ érdeklődéséire)/ közép-ponljába. /
Csökkentik a Sar.r-vidéki megszállást
Berlin, december 13. (Éjszakai rádiójeleméi/\') \'Saarb/ückenből jelentik: A megszáll/csapatokat ismét csökkentik Saarb.ückenben.

Ünnepélyes keretek között vette át Gyömörey István mandátumát Kiskomáromban
A kerntot valamennyi vélaextópolgérit sxotgAlni kívánja, tokintet nSIhDI arra, Iidqi kl hová exavaxott - Pécxely Liaxló lolkee beexédet mondott — Gyömörey látván, nem a Gyömörey párté, hanem ax egéax kerületé
polgárokai, hogy ezt a kijelentésemet vigyék szét minden községbe és értessék meg az emberekkel, hogy mini eddig is közhivatali pályámon, ezuláu is, mint országgyűlési képviselő is, lelkem egész szeretetét egyenlően osztom meg mindenki kOzöll. A meggyőzés erejével akarom a még mindig tévhitbe élő embereket meghódilani annak a polí.i-kának, melynek zászlajára ncm gyűlölség és ellenségeskedés van Írva, hanem szereld ésnemzelépitö munka. Ezt vigyék szét és azt akarom, hogy mindenki, tekintet né kül arra, hogy kire adla szavazalát a választáson, jöjjön hozzám panaszával és mindenkor mindenkinek megszerzem az öt megillető törvényes jogokat.
Nigy hálást váltottak ki Oyömörey képviselő ezen szavai, melyekel a Korona nagylermében a később tartott összejövetelen csak hangsúlyozottan megismételt.
A mandátum, ladása ulán ugyanis a Korona nagytermébe gyűltek össze a lelkes válaszlók, ahol Péczely László lelkesílő szavai után Oyömörey Islván tett isméi igérelet, hogy a neki adott bizalomért kötelességé-nek- tartja a kerület min Jen polgára, ktaége érdekében teljes munkabírásai dolgozni.
Klikomárom, december 13
(Saját tudósítónktól.) Oyömörey Islván, a kiskomáromi választókerület mosl megválasztott országgyűlési képviselője szombaton délulán vette át mandátumát Kiskomáromban választóinak, lelkes demonstrációja közben.
Délulán négy órára voll kilüzve az ünnepélyes aktus a községháza tanácstermében, ahol Péczely László kiskomáromi fö\'dbírlokos, a választási bizotlság elnökének vezetésével a kiskomáromi és a szomszédos Komáiváros község válaszlói váriák. Oyömörey Islván országgyűlési képviselői. Péczely László földbirtokos lelkes m8gyar szívből fakadó beszéddel köszöntötte Oyömörey ls\'-vánl, aki a ragaszkodásnak spontán megnyilatkozása felelt meghalva vá-laszoll Péczely László üdvözlő beszédére és többek között kijelentette, hogy teljes szívvel-lélekkel azon lesz, hogy a kerűlelben a nagy megkezdett felvilágosiló munka lovább folytatódjék.
— Azt akarom, — mondotta többek közölt — hogy az ellenjelölt hívet is belátásra ébredezzenek. Épen ezért nem teszek különbséget választó kerületem polgárai között. Egyformán kedvesek nekem mind és kérem az itt Jelenlevő tiszteli válasiló-
wwéwrwiwiwniwiw^
A fasiszták különvonaton mentek át a francia határon
Kinos hp.tárincideas
Mentőn,/r!>2f> december I
Ma délután fel 7 órakor egy különvonat Intott/be Ventimigliából Menton-ba. AOiülOnvonal egy má-sodoszlályu4cocsíból és kél mozdonyból állolt/Az előre nem jelzeit vonatot u^y az állomás személyzcle mint i francia határrendőrség a leg-ib elképedéssel fogadta. R0-múlva kiderült, hogy a vonaton 13 civilben öllözötl (ateista yan, akik fegyverrel és revolverrel \'vannak felszerelve.
A városban hihetetlen pánik tört kl,
mindenki a pályaudvar elólti térre futott, ahol izgatott csoportokba verődve tárgyalták a történteket.
A határrendőrség ezalatt észbekapott
szuronyt szegezve a fascis-ták mellének kényszerltet-ték őket a vonatba visszatérni.
Az egész szerelvény csakúgy mint a mozdonyvezető olasz volt, igy a határrendőrség néhány percnyi tárgyalás ulán a mozdonyvezetői arra kényszeritellc, hogy a vonatot indítsa vissza Veniimlgliába.
Benton pályaudvarán
I A rendőrség a szerelvényt a határig kisérle.
— Kérdési inlézlem ez ügyben dr. Dabols úrhoz, a halátrendőr ség vezetőjéhez, hogy miben leli magyarázatát ennek a lurcsa és súlyos következményekkel járó in-cidesnek ?
Dr. Dubois a következő nézetének adott kifejezést.
— Valószínűnek lartom sől bizonyos, hogy a fascisták nem találták még meg a múltkori sorozatos ka-lonai gyilkosságoknak a letlesél vagy telleseil s arra számítottak, hogy a nyomozást ill folytathatják. Azonban ezt természetesen meg kellelt akadályoznom.
— Különben is-a nyomozási mi is megkezdjük ebben az ügyben, mert
tegnap este két carablnlerlt találtuk agyonlőve, ma délben pedig egy feketelngeset. Erről az esetről már jelenlést lettettem a felelles halóságomnak távirati utón.
A város csak fél 9 óra lájban nyerle vissza nyugodt képét, azonban városszerte élénken perlraklál|ák az CMItl- Relsz Ferenc
Kanizsai öreg cserkészek otthonában
Nagykanizsa, december 13
Kevesen tudják, hogy van egy kis lelkes gárda, amely az ismert cserkész-koron tul is lovább megmarad! .cserkész"-nek és énjének tovább nevelésében, testi erejének fejleszlésében, szellemi Ismereteinek gyarapításában oly eleven és figyelemreméltó munkát fejt ki, amely megérdemli, hogy a nagy nyilvánosság elölt is foglalkozzunk vele.
Nemzeti, testnevelési és kulturális szemponlok arra indították Oazdag Ferenc püspöki biztost, hogy azokból a fiatalemberekből, akik cser-késznevelésbcn részesüllek, de már kinőttek az iskola és főiskola padjaiból és mindegyik már valamely pályán helyezkedett cl, egy olyan gárdái alakit, amely kisebb számú ugyan, de mind összeválogatott elemekből áll. és férfi korában is folytatja a cserkészmunkái.
Az Önnevelésen, jellemfejlesztésen, testkultúrán kívül mindegyik még egy sajál maga választolt ágban képezi ki magát, mcglelelö szakerő tanítása mellett. Az egyik például: az elektrotechnikát, a másik a festészetet, a harmadik a rádiókészítési akarja elsajátítani, magát testileg és szellemileg kiképezni, hogy egyrészt Öntökéletesítés ulján minél jobban tudja betölteni hivatását a do\'gozó magyar társadat nban, másrészt pedig, hogy elsőrangú cserkész-tiszteket és oktatókat képezzen kl.
.Öreg" cserkészeknek nevezték el magukat ezek a lelkes, derék fiatalemberek, aklkel a magyar nemzeli gondolat hozoll össze. Parancsnokuk Gazdag Ferenc püspöki biztos minden szabad idejét ,0reg cserkészei" között tölti, akiket tegnap mi is meglátogallunk.
Olt vannak a Rozgonyi-ulcai rozoga ovoda egyik termében, ahonnan a balóság a gyermekeket kilakoltatta, mert életveszélyesnek deklarálta a helyiségei az apróságok számára. Az öreg cserkészeknek ugyanis csak ez a hely jutott nagy Kanizsa városában. D; ok a menyezelel dróttal foldozták Össze, kifestették, saját készítésű képeikkel és táblákkal laká-lyossá, olthonossá telték. Egy egész kis könyvtáruk is van már parancsnokuk nagylelkűségéből.
Itt találtuk meg őket este tél 9 órakor, amikor éppen az egyik ok-lalójuk és Kattauer segédliszt az első segélynyújtásból és élelmenlésből adoll nekik gyakorlati utmuta-tásl. Majd tornaóra, később rádió-oktatás kövc:kezelt. És igy megy ez hónapok óla, hetenként kétszer, háromszor — este, amikor a többiek már pihenésre szánják szabad idejüket. Oktatás, előadás, őrslábo-rozás, stb.
A cserkészkiképzésnek ettől az intenzív és alapos módszerétől, nagyon sokai várunk és hisszük, hogy legközelebb a nyilvánosság elölt bemutalják és bebizonyítják cserkész-ktyáloságukal.
■Csak azl nc-m tudjuk megérteni, miért jutott az öreg cserkészeknek csak az a teljesen távol álló és a hatóság állal veszélyeinek minősített kis ovodaszobácska, és ha már ez lulotl, mién akarják ismét is kila-koliatni, amikor a fémipari szakiskolában egész lermek üresen állnak és használatlanul?
— A Szanatórium Egyesület választmánya szerdán délulán 5 óra- \' kor a városházán ülést tart.
1928 december 14
ZALAI KOELONY
Négy leány meg akart halni, mert „szegény leánynak nem érdemes élni"
Kottó marói ugort l.o«, k.HS visszarettent .1 Sngyllkossigtól A kót öngyilkos leány nttapota súlyos
Szomorú életkép a szegénység tanyájából
Nagykanizsa, december 13 Megrázó, szomorú tragédia jálszó-doti le szombaton hajnalban az egyik Vörösmarty ulcal cigányzenész lakásban. Tragédia, amilyent csak a háborút veszteit ország tud (elmulatni és ha mélyebbre hatolnánk az Ugy kivizsgálásánál és a motívumot véges végig kutatnánk, ugyanarra bukkanánk, ami mlalt ma annyi szomorú, sápadt arcú embert látunk körülöttünk. A Trianon indiloita irtózatos gazdasági helyzet, az általános, szédllóen mélységű nyomoru-ág, amely mindent megbinil, minden kedélyt deprimál...
Négy fiatal cigányzenészleány a mull héten összejöll a Vflrösmarly-ulcában lakó egyik c\'gánjz\'nész karmester szegényes lakásán. A szegénység ütölle fel itt is a tanyáját, hiszen oly kevés embernek van ma mulatós kedve. Már pedig, ha nincs vigasság, ha nincs mulatós ember, a szegény cigányzcnésznek nincsen kenyere.
Valahogy ebben a hangulaibin lehetett a kis Vörösmarty-utcai cigányzenész család, shol a fialal leányok és két fialal liu is Ossze-jölt. A fiuk e\'ővetlék a száraz fát és busabbnál-busabb szép magyar nótákat varázsollak ki brtSIe.
A hegedű szivhez szóló húrjai valahogyan ugy megragadták a négy 16-17 éves leány fogékony szivét, amely ebben a korban úgyis oly könnyen hajlik az édes-bus-komorságra, hogy megeredt a könnyük és elpanaszolták egymásnak, mily szomorú a sorsa ma egy szegény leánynak, még hozzá szegény cigányze-
néd leánynak. O\'y sölélnek, oly szomorúnak lállák és feslcllék a jö-vöt, hogy mindegyik heleszuggerálla magának, hogy szegény lánynak nem érdemes ezen a világon élni.
El is határozták és meg is fog?d-ták egynusnak mind a négyen, hogv megválnak e földi kélól, ahol csak lövis és szenvedes leiem a szegény leány száméra.
Sz. R. mindjárt vá-ároll is mind a négy szá.nára \'/«—Vi.kgr. lugkö-vet, feloldolla azt tej "kátéban, fele-öntölte csészébe és K. 1 barátnöjé vei egyült elment a félreeső helyié, egy hörpinléssel felhajtotta a inaró-lugos kávét.
A kél leány irtózatos kinokat szenvedett. Borzalmasan össicégelic ókci a nagymennyiségű mérog. Amikor a másik kél leány láila a fájdalmukban vergődő, habzó szájú leányi, elment a kedvük attól, hogy ők is felhajtsák a .kávéi", inkább maradnak továbbra is szegény és dolgos ci gányzenészleányok.
A hamar segilségűl hivott mentők a kél leányt kórházba szállitolták, ahol nyomban gyomormosást végeztek rajtuk. Az orvosok megállapították, hogy a lugkómérgezésnek eddig rend kivül ritkán lap asztali súlyos esetével állanak szemben. Állapotuk reménytelen. Ki tudja, mikor e sorok nípvilágot Iáinak, a kél leány éleiben van e még.
Pedig szép az élet. Fenséges és gyönyörű, minden szenvedés és SM-^j génység mellett. És érdemes azéri* élni, érdemes azért megküzdeni. A másik kettő legalább ma már Igy gondolkodik.
zclése mellett álkullalta a terepei, mely alkalommal gyakorlatokat is feltollak, dí nem tudtak eredményt elérni,
Mig legnap rövid, szűkszavú jelentés érkezett arról Nagykanizsára, hogy a hó eltakarítása közben a szepelneki temetőben az emberek megtalálták Karácsonyi János holttestéi. A rigyáci ctend^rség járő.e
azonnal kimenl Szepelnekre, hogy a nyomozási aziránt foganatosítsa, vajon Karácsonyi János molnármester a hóförgetegcek vagy pedig bűnös emberkéz áldozala-e.
A feltevés mindenesetre az, hogy Karácsonyi a korcsmából hazafelé indulóban a rcr.dl-tivíll erős hőförge-tegben eltévesztette az utat és áldozata lett a hóviharnak.
A garafronci hitvesgyilkos a vizsgálóbíró előtt
Miért siurta szivén fclosógót Soós József? — A gyilkos férj o nagykanizsai Ugyósxsóg fogházában
A szepetneki temetőben találták meg az eltűnt sormási molnár bolttestét
A hólörgeteg vagy bnntény áldozata 7 — A rigyáci csendőrség nyomoz
Nagykanizsa, december 13 A megyeszerle lefolyt választási izgalmakban is nagy szenzációt keltei! egyik mult beli számunkban megjelent híradásunk, melyben beszámoltunk karácsonyi János sor-roási molnármester titokzatos eltűnéséről, akinek feltalálására nagy spparálussal indull meg a nyomozás.
A molnármester ellüné-i körülményei ana engednek kövelkczlclni, hogy bűntény esele nem forog fqfcn, ez teljesen nincs kizárva és azt «"k a holttest feltalálásakor lehel majd véglegesen mcgállapllani. Annyi ""y, hogy Karácsonyi János, mini azt megirluk, illuminált állapotban "Kyta el a korcsmái és mint a ki-"allgatolt tannk mondják, hazafelé "Kluli. Azon éjjel dühöngött az a
hóvihar, mely kisebb házinagasság-nyira hordta össze a havat az utakon és ebből kiindulva gondolták, hogy a molnármes\'er a hóvihar áldozata lelt.
E feltevések után a hatóságok első dolga voll, hogy az ulat megtisztítsák a hó ól és az u\'ak melletti résien is keressék1^ molnármester holttestét.
Többek közöli Gellellch Renalo ny. őrnagy belaniiolt dobermann kutyájával próbált nyo-nára julni a szerencsétlen embernek, de sikertelenül.
A hó cllakarilása sem járt eredménnyel. Vasárnap Nagykanizsáról a Szent László cserkészcsapat ölven cserkésze Horváth Józscl laniló ve-
Nagykanizsa, december 23
MogWuk, hogy Soós J zstf (Puski) gar.-bot:ci jómódú g,zd > csütörtökön szivén szúrta hitveséi, aki rövid halábusa ulán kiszenvedett. Az oroszlonyl csend 5rség azonnal leientette az eseiet a kanizsai ügyészségnek, amelynek indítványára Almássy Grfuh dr. kir. törvényszéki vizsgálóbíró, dr Országh Lajos és dr. Nis ponszky B\'la kir. törvényszéki orvosok kiszálllak a helyszínére, hagy a vizsgála\'ol megindítsák és a haló-sági boncolást megejtsék. Dr. Nís-pnnszky Béla a boncolási jegyzőkönyvei nyomban beterjesztette a kir. ügyészségnek, amely — miulán a boncolás kélségenkivül megállapította a tényállási, hogy a fér/ szivén szarta feleségét — a temetésre megadta ez engedélyi. A szerencséden áldozatni Oarabonc község polgárságinak óriási részvéle melleit temették el.
A gyilkos férjei az oroszlonvi csendőrség egy járőre a teli elkövetése ulán néhány órával elfogia és miután ugy a csendőrség, mini a vizsgálóbíró kihallgatta a lelt szintiéi,én — vasraverve behozták Nagykanizsára és átadták a kir. ügyészségnek.
Soós József — az asszonygyilkos férj elmondta, hogy nem tagadja, hogy szivén szúrta asszonyát. Amikor megkérdezték lőle, miért telle borzalmas cselekményéi — azt felelte, hogy felesége .elprédálta" minden vagyonát. Van nekik egy fiuk Budapesten — mondotta Soós — aki poslatisrt — és akit az asszony annyira szereteti, hogy mindenüket reá költötte, mindent Pestre küldött neki. A kérdéses alkalommal, amikor ö elment és a lakás zárva voll, felesége krumpliért ment, hogy azt eladja és a k-pilt pénzt fiám k küldje fel Budapestre. Ezen annyira feldühödött — fejezi be beszédit Soós József a jóinodu garabonci gazda — itogy elővette a nagy késéi és felesége szivébe mártotta.
FéiiyKépező-pép
a legszebb ajándék!
Képes árjegyzék bérmentve.
Magyar Foto-lpar
Budapest, Király-utca 69.
it&r
Ha ig«z az, amit a gvilkos garabonci polgár mondod — akkor cse-lekménve még\' súlyosabb elbírálás alá esik. Akkor a meggyilkolt asz-szony az anyii szeretetnek áldozata, aki minden fölöslegét (vermekének küldte, csak azért — hogy tisztviselői járandóságát .hazai küldeményével" kiegészítse és megtoldja.
Dr. Almássy Oyula vizsgálóbíró a tegnapi nap fo\'yamán maga elé vezettette a hilvesgyilkos embert és kihirdette elő\'le az előjeles letartóztatásról szóló határozatát.
Az Orszácjos IparecivesQ-lc» közgyűlése
Budapest, december 13. A> Országos Ipar.\'gyesolel legnan dMclíill tizenegy órakor tartotta m*t? évi rendes közqvü\'ésál Kaslap Alndár alrlnök vezrt/-cévrl M\'pnvi\'óiáhan el-pirenlái\'a Matlekovics Sándort maid hangoztatta, hngv a krrrekrdp\'mi sierz\'d\'sfV merkölásén kivol a? lőni hi\'el kérdésének m-eotdísa a legközelebbi feladat. E\'ut\'n Dálnokl Kovács Jenó igazgató terjesztette elő évi jelentéséi, amelyet elfogadlak. Maid megválasztották az egyesület u| elnnkél. Tolniív Kornél személyében. Alelnökké Hauswirt Antalt választották meg. Végül számos díszoklevelei, ezüstérmet és munkásérmei osztottak széjjel.
120 millió és öthavi fogház az Eckhardl-Feleki aajtó-pörben
Budapest, december 13, Ma lár-gy ilta n járásbíróság Eckhardl Tibor és Felek! Oéza között felmerüli sajtó utján elkövetett rágalmazás és be-csülelsériési pert, melyben a biróság Felcki Oézát öthavi fogházra, husz millió korona pénzbüntetésre és százmillió korona nem vagyoni kártérítésié ítélte. A felek felicbbczlek.
A japán császár utolsó óráit éli
Tokió, december 13. A japán császár állapota napról-napra rosszabbodik. Hiába kísérelnek meg minden! megmentésére, az orvosi ludo-máuy már tehetetlen vele szemben, — a jspán csász£r ulolsó óráil éii.
Eltemették Paaicsot
Belgrád, december 13. Pasics Miklósi, a szerb nemzcl nagy ha-lotlját, 100.000 erob.r jelenlétében helyezték a • temtOóben ravatalra, honnan szerdte-fógják n most készülő mauzoleumban»helyezni örök nyugalomra.

ZALAI KÖZLÖNY
1026 december 14
December 14, kedd
Róm«l katolikus: Nikáz vitt. Protestáns: Sziláidka. Izraelita: TeZet hó í>.
Nap kel reggel 7 óra 39 nerckor nyugszik délután 4 óra 09 perckor.
Világhírű magyar festők kiállítása a Polgári Egy let nagytermében egész nap.
Orbán Dezső klállilása a Casinoban egész nap.
Mozi. Uránia: Páris rejtelmei. 1:16-adisok: Vi7 és 9 órakor.
— Uj vármegyei aljegyző. Dr. Berta Jenő Ib. szolgáéiról, aki a nagykanizsai járás főszolgabiróságá-nál leljesilell szolgálatot, a hétfői megyegyűlésen vármegyei aljegyzővé választották. A rokonszenves fiatal megyei tisztviselőt Nagykanizsán jól és előnyösen ismerik, mini hivatalnok is feljebbvalói megbecsüléséi, a hivatali működése alall vele érintke-zelt felek tisztciciét váltotta ki. Megválasztásával a megyeközpont egy tendkivül agilis) szorgalmas, lehetséges tisztviselőt nyert.
— Nagykanizsai poéta Irodalmi sikere. A helybeli Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör állal a közelmúltban rendezett .Mohácsi gyászünnepély" alkalmával Nagy Lajos nyug. tanító is szerepeli a műsor keretében „Dil a magyar jövőről" című költeményének előadásával. Ezt a költeményt most a m. kir. honvédelmi miniszter sokezer példányban kinyomatta, mert felismerte benne a haza- és fajszerelet érzelmeinek fejlesztésére alkalmas eszközt s terjeszteni fogja az összes kullurintézetek, cserkész- és levcnlc-egyesülelek, valamint a nemzeti had-seicg lagjai közöli. Ezen elhatározásáról a miniszter tegnap értesítette Nagy Lajost és neki a költemény felajánlásáért kőszönelél nyilvánilolla.
= Halálozás. Folyó hó 12-én fél 4 órakor varosunk egv tekintélyes kereskedője: Klein Vilmos, a trifaili szénbányák képviselője, hosszu szenvedés ulán elhunyt.
■= Az Uránia megniitolla az előjegyzést a Faust előadásaira.
Kölcsönt nyújt
ékszerekre, arany és ezüsl tárgy,ikr.t
Központibank
Nagykanizsa, Király-utca 34.
Telefon: 310.
— A Piarista Diákszövetség
választmánya legnap este báró Inkey József elnöklete alatl a gimnázium lanácstermében ülést railott, amelyen az c hő végén megtartandó közgyűlésre megállapították a tárgysorozatot.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatok Vágó Endre illatszcrtárában.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet ingyenebéd akciója a mai napon megkezdődik. A tavaly télen át olyan szép sikerrel lebonyolítod akció ezidén is számos szegénysorsu, soklagu család téli garatjain iog segíteni azáltal, hogy azok, kik erre már tavaly is vállalkoztak, hetenként egy-egy napon ebédet adnak házuknál egy-egy mostohasorsu kis isko-lásgyermeknek. A Keresztény Jótékony Nőegylet ezúton bivja fel mindazokat, kiknek jó szivéből és anyagi erőiből telik még hetenként egy-egy meleg ebédre, jelentkezzenek Farkas Vilma titkárnál (Bzzár épület) és jelentsék be, hogy mely napon óhajtanak egy gyermeknek ebédel adni.
— Faust: Emil Janlnngssal.
— Kulturdélután a Casinoban. A nagykanizsai izraelita hitközség második jótékouycélu kullurdélulán-jál dr. Szabolcsi Lajos főszerkesztő közreműködésivel lolyó hó 19 én, vasárnap délulán 6 órakor a Casino nagytermében fogják megtartani. Jegyek Szerb Ernő üzletében már kapha\'ók.
— KÉPKERETEZÉS ís üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, Király-utca 10.
— B-llstások hangversenye december hó 20-án, heifőn esle léi 9 órai kezdetlel lesz megtartva a Cssino hangversenytermében. Fellépnek: F. Pásztor Irma zongoraművésznő, zenetanárnő, L, Wéber MargithegedümUvésznő,zenetanárnő, Vannay János zeneszerző, zeneiskolai igazgató, Simon Sándor operaéni kes, énekiansr, Urbán Oyula hirlapiró, Oláh Zoltán, a Nemzeli Színház tagja és Molnár D.zíő, a Magyar Színház lagja. Jegyek Szerbnél.
— Orvosok társas összejövetele. A nagykanizsai orvosok folyó hó 16 án, csütörtök este 8 órakor az Ipartestület emeleti helyiségében társas-vacsorát rendeznek.
— Faust: Emil Jannlngssaf.
— A kórházi betegek karácsonyfájára. N. N. 300.000. N, N. 200.000, Kenedi Aura 100 000 koronát. — A szegényház karácsony- 1 fájára adakoz\'ak: N. N. 300.000 koronát, N N. 50.000 koronái. Hálás köszönetet mond Mária nővér. I
— Befejezett kényszeregyezség. A nagykanizsai kir. törvényszék Qulttner Artúr nagykanizsai műszerész cég kényszeregyezségi ügyét befejezettnek nyilvánította.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten összesen 13 gyermek születelt. Ezek közül 6 liu és 7 leánygyermek. Trefeli István uradalmi kocsisnak leánya, Polgár József szabómesternek fia, Vida Rozália napszámosnak fia, Horváth Sándor sörgyári kocsisnak leánya, Gudlin Oyíirgy földművesnek leánya, Horváth István földművesnek fis, Boros Ferenc mérlegkés^lő-segédnek leánya, Kálovics József földművesnek fia, Korralics Ilona cselédnek leánya, Takács József földművesnek két fia (ikrek), Ambrus Anna cselédnek leánya, Sípos Terézia cselédnek leánya. — Házasságot kötött 2 pár: Ausch ÖJön kereskedő-segéd Kzsztl Ilonával, Sinkovics Sándor gépkereskedő Parrag Matilddal. — A halálozások száma 11 volt: Miilli Ferenc szabómester végelgyengülés; Jankovics Ferencné Polal Katalin 61 éves, hörghurut; Büki József napszámos gyomorszűkület; özv. Vajda Anlalné Horváth Rozália 75 éves, aggkor! végkimerülés; Bilog Ferenc földműves 69 éves, aggkori végkimerülés ; Polgár Jenő 1 napos, veie-szülclell gyengeség; özv. Eislnger Henrikné Sebei tz Fanni 83 éves, végelgyengülés; Oál Miklós asz\'alos-tr.ester 27 éves, tüdő és gége gümő-kór; Keszey Kornél 3 hónapos, ráng-gőrcs; Kők Rozália 1 hónapos, vele-születell gyengeség; Bolí Katalin I hónapos, veleszületett gyengeség.
= Schwarcz Dezső harisnyái a
legjobbak.
— Az NSE tánctcája. A Nagykanizsa Sport Egyesület agilis vigalmi-gárdája vasárnak elte megint megrendezte a szokásos, kithell tánc-Icáját a Polgári Egylet földszlnljén. A most vasárnapi Ica is a legteljesebb Siker, fesztelen, derűs jókedv jegyében folyt le. A legközelebbi tea, az eddigieknél nagyobb arányú, Szilveszter-este lesz.
— Mit hoz a Jézuska? Manikűr- és fésü-kazeltát, Ourrlaln Houllganl és Coly parfümöt. Óriási választék Vágó Endre illatszelárában.
— Klskanizsá) leventék lelki-gyakorfata. A kijk»nzz*zi tevnrték, számszerint ötszázén, háromnapos lelkigyakorlatot végezlek Bakoss P A;oston vezetésével.
Ma, kedden
Amerikában.
— Az „Isten dalosai" előadása. A kiskaoizsai ifjúság a ITT: Renddel
együtt Bakoss P. Ágoston Irányítása mellett Samu László gondos rendezésében előadták Hédly P. Jeromos báromfelvonásos hazafias és vallásos irányú színmüvét, a nemrégen kiadói! .Isten dalosai\'-f. A szereplők mindegyike derekasan állta a helyét. A kiskanizsai kereskedő- és Iparostanoncok, segédek, gazda-gyerekek minden elismerésre-méltó kultur-munkát végeztek. Kitűnt közülük a kis Nagy Antal, Dolmányos Oyörgy, özv. Hajdú Istvánné, Tóth Sándor, Marünecz Ferenc, Peti János, TörtJ Oyörgy, Rdcz József. Kedvesek voltak Vigh Juliska, Imrey Bözsi, Németh Juliska, Tóth Júlia. Jó volt Varga Károlyné, Bagonyal Katalin, Kálovics József, Imrei József, Nagy Oyörgy stb. A kiskanizsai fiatalság ezalkalommal ismét tanújelét adta annak, hogy hivatása magaslatán álló vezetőik segítségével a várost ls meglepő eredményeket értek el az önnevelés lerén.
— Füszcrkereskedők figyelmébe I U|boli cukoiemilés folylán kristály 18000, kocka 19.000korona klcslnybenl arakon árusítandó. Omke-Baross Szövetség füszerkereskedő szakosztálya.
— Eltűnt flu. Schindberger István magyarszentmiklósi gazdának hasonnevű 13 éves flu eltűnt hazulról. A kétségbeesett szülök fiuk eltűnését bejelentették a főszolgabírói hivatalnál.
t --- Nagykanizsa n. é. közönségéhez I Tudomásunkra julott, hogy az tquisitőrök egyes helyeken azt hango itatták, hogy B. Sándor Erzsi kamaraénekesnő Is fellép a B-llstd-sok hangversenyén. Tisztelettel kijelentjük, hogy ennek propagálására felhatalmazást nem adluok és ennél az oknál fogva az illetők — kiléptek a hangversenyrendezfiség köteléké-
I. Hazafias tisztelettel:
bői. zóség.
a Rende-
Faust: Emil Jannlngssal. — Köszönetnyilvánítás. Oyer-gyák Pal helybeli bőrkereskedő a II. kötz. (Rozgonyi-utcai) áll. elemi népiskola két szegénysorsu tanulója részére téli lábbelit vojt szivei ajándékozni. A tanítótestület ezúton fejezi ki bálás köszönetét:
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmüáruházában.
2S2. lapuim.
Apróhlrdetés-nlalráiij í
10 duit IIt.ii kl.ijwt i "r uUn kSv.U.iS aiimoxJ
>lny .licit,a \' . *
ZALAI KÖZLÖNY kUdtelv.. * UU blrklack lagry.B köiOI ... T IS móIí terjedheta * . p ró h I rd e Uíl. tívtaj*: iwz. i.bfuir 1-lf. I
tili t-rt-t-tt.t-t-ttt-fj;
festőművészek képeinek kiállítása
A kiállításon:
megnyílt a Polgári Egylet nagytermében.
Munkácsy Mihály, Bihary Sándor, báró Mednyánszky László, Pentelei, Mészöly Géza, Rippl Rónai József, stb.
I
1926 december 16
ZALAI KOIIONY 8
Időjárás
A nagykanizsai meteorologUtl mog-IleyelA jelentíse: Hétlón a Mméník-irf: Reggel 7 órakor +17, délután 2 őrikor +4-2, este 9 örakoi -t-r>.
FtlMut: Egész nap tiszta.
Szítirány: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet letentése szerint túlnyomóan száraz idő. éjeli lehűléssel reggeli ködökkel.
— Hogyan éljünk ? Ezen a címen tartotta Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató, a Ztinyi Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke, az idei második liceálls előadást, melyre zsúfolásig megtelt a városháza díszterme érdeklődő közönséggel. Kelemen Ferenc előadása kristályos stiláris szépségű, gondosan összeállítóit értekezés volt, amely bevezetésében az ember és állal választóvonalát szabta meg az ösztönös életmegnyilvánulások tudatossá való-linomulásában, amelyek az embert az élvezetekig és ízlésig Juttatták. A továbbiak során esztétikai és gyakorlati kérdéseket tárgyalt az előadó a táplálkozás és öltözködés tárgyköréből. Az előadás elsó része volt egy háromlagu előadás- ciklusnak, Az clsö ulán nagy érdeklődéssel várjuk a továbbiakat. Az előadás elölt és után a Munkásdalárda énekeli Uhr-mann Ferenc karnagy vezetésével. Az énekszámok a dalárda meglepő haladásáról lettek lanuságo1, könyed, Osszecslszolt előadásukkal, f.noman kifejezett színezésükkel, kellemes ösz-szehangollságukkal.
— öten pályáznak a pécsi színházra. Megírtuk, hogy Pécs város tanácsa december 20 i lejárattal pályázatot hirdetett a szinház uj bér-lilére. A kiirt pályázatra a következők adták be eddig ajánlalukal: Dalnoky Viktor, Oelletta Ferenc, Faragó Ödön, Tihanyi Béla és,.a Nagykanizsán előnyösan ismert Alapi Nándor Igazgató, ald- jnár haimad-izben volt társulatával Nagykanizsán. Ahogy bennünket most Pécsről ér-tesilenek — a pécsi szinház elnyerésére a legtöbb kilátása Alapi Nándor igazgatónak van, aki kultur-tnissziójával eddig bebizonyilotta, hogy milyen munkál tud végezni és aki megérdemelné azl, hogy végre állandó színházai kapjon. Az Alapi Nándorral való megoldás — a pécsi színházi probléma legszerencsésebb megoldása lenne. Ugy művészi, mint anyagi szempontból. Alapi Nindor igazgatót Nagykanizsa város színházlátogató közönsége is szívesen látná a pécsi társulat élén Nagykanizsa falai közöli.
— Világhírű magyar festők kiállítása Nagykanizsán. Hely-szűk: miatt ma csak röviden emlékezünk meg arról a Nagykanizsán még nem látott méretű és értékű képkiáilitásról, ami vasárnap nyitl . meg a Polgári Egylet nagyterméén. A kiállítás második napján mfr any-nyi kép kelt el, amire nem volt példa még városunkban. Munkácsy Mihály-lól kezde az ujabb iskolák nagynevű magyar reprezentánsaiig mindenki képviselve van ezen a monslre kiállításon, melyre Dővcbben legközelebbi számunkban térünk vissza.
= Faust: Emil Janntngssal.
— Ebzárlat Keszthelyen. A gyenesdi.is községben előfordult eb-marás folytán Keszthelyen ebzárla-tot rendeltek el.
E0Z8ÓSZINHÁZAK
Uránia kedden csak egy nap Va7 és 9 órakor Eugcn Sue regéiyo ulán készült 2 részes, 14 felvonásos hatalmas francia P.tlhé-film : Pórls rejtelmei. Főszerepben Hugette Duflos.
Keszthelyi Uránia keddi műsora: Fregoli kapitány, komédia 7 felvn-násbin. Főszertp\'ő Rrymond Qriffih.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( Kézimunka-ujság. A magyar hölgyvilágnak egyetlen kézímunka-ujsá^ja van: a „TQndéruj/ak". Ez az egy azonban vetekszik a kütfötd legnívósabb ilynemű újságjaival is Tartalm* minden egyes számban nemcsak irásos és képes magyarázatokkal regisztrálja a kézimunka ujabb és ujabb alkotásait, hanem minta mellékleteivel a legpontosabban megtanít azok készítésére. A ruházkodástól a szőnyegszövésig a kézimunka minden igát felölel? s még szépirodalmi közleményekre is jut helye. Kiállítása, kepei a nyomdatechnika remeke. Kapható a könyvkereskedésekben. Megfen < delhctó kiadóhivatalunk utján is.
)( Georglkon. A kisgazdatermékek exportképességének elősegítését minden eszközzel és a lehető leggyorsabban megoldani, erről Ir nagyon érdekes vezércikket a Georguon c heti számában Ipolyi Keller Gyula nyug. államtitkár, a Futura szövetkezet elnöke É dekes még; .A világtermés állása, Bárány professzor európai jelentőségű koncepciója : A nemzetközi politikai egyetemről, A magyar szeszipar jövője, Pulykakivitcl Angliába, Agrárkivitelünk a Statisztika tükrében és sok más érdekes cikk. A cubai cukorválság érdekes képekkel illusztrálva, valamint a Magvető ember megjegyzései a pengőről. A lapot Tóth B. László oki. gazda szerkeszti. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest V. Mérleg-u. 12. Előfizetési ára negyedévre 87.500 korona.
Az UJ Idők. Herczeg Ferenc képet szépirodalmi hetilapja 50-ik száma. Csathó Kálmán, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Pcrényi Jenő, Erdélyi József, dr. Tőrök Frigyes, Rudolph Stratz Írásait közli, továbbá a lap rendkívül népszerű rovatait: u szerkesztői üzeneteket, kertészeti, gasztronómiai és szépségápolási üzeneteket, valamint a művészi és időszerű képek gazdag sorát Ar Ui Idők előfizetési ára negyedévre G peng\') 40 fillér. Kívánatra díjmentesen küld mutatvelnyszáinot a kiadóhivatal Budapest Vfc Andrássy ut 16.
IrodalomjJJűvészet
Orbán Dezső kiállítása
Szombaton este nyílt meg a Casl-noban Orbán Dezsőnek, a magyar piktúra egyik küllöldön is jó márkát jelentő reprezentánsának kiállilása. A művész mintegy harminc képét hozta el Nagykanizsára. Legtöbbjüket külföldi utazásainak impressziói Vetették vászonra. Spanyol és francia tájak, város-részietek do ninálnak a gyüj\'eményben. Valamennyi képen egy kialakult, individuális slilus, teljesen sajítos, nagyvonatu, kemény ecsetkezelés, a színeknek jellegzetes sötétsége, markáns vonalak ülköznek eiő. Palettájáról a söté\' színek csu-dálaosan változatos tobzódása szulelik és rányomja szignaturájál ez a színkeverés minden ecyes képér-:?. Különös érdekessége Orb,n Dezső művészeiének, hogy a sivár, azt hinnők : téma nélküli épülettömböket és kolosszusokat, disz\'.elen falakat is val.mi ösztönös meglátással ugy tudja vászonra vc\'ileni, hojy azok-nik életet kölcsönöz és hálás festő-művészeti objektumokká emeli azokat.
Rajzbin, technikában az uj irányok egyes összelevő,bői egészséges, erőteljes külön modern iskolát csinált magának, amivel a mai nugyar fotóművészeiben az elsők köze futott be.
Perspektívája majdnem csalhatatlan. Az ég, a felhőzet megfestésében bravúrosan változalos szin-skálája pregnáns hangulat-kifejező. A feketén kívül a zöldéi ludja to uszlus\' erővel felrakni, amire a dus vege-lációju messze tájak ihlete tanitolta. Levegője változatos és testlelenségé-ben is reális, igazi levegő, ami sok képén minden figírális hatásnál dominálóbb. A fény eloszlásban biztos kezU, művészetének ez egyik fő erőssége.
A portré és csendéletek nem adnak az ő ecsetje alá való témákat, valahogyan nem fér bele a kicsiny voialak korlátozottabb lehetőségeibe az ö nagy dimmenziókra termeti ecsetje. (bl)
»*»■ ** 1 V ■ » * ^w - .
RÁDIÓ-MŰSOB
December 14 (kedd)
Budapest 9,30, 12 és d. u. 3: Hírek, közgazdaság. 4.15: Gyermekdalok 5: Kamarazenekar. 6.25: Magyar Hallhatatlanok XI. eslje. Lotz emlékünnepély. 7: Rádióamatőrposta. 8: Tábori Kornél. Védekezés a betörések és lopások ellen Előadás. &30 : Hangverseny. Utána cigányzene.
Bécs 11 : Népszerű zene. 4.15: Grieg hangverseny. 5.45: Asszonyoknak. 6.15: Színházi előadás. 7: Operaelőadás: A Walkür, Wagner 3 felv. operája.
Prág* II: Zene. 12.10: Hangverseny. 4 30: Beethoven-est. 8: Zene. 9: Vidám hangverseny. 10: Hangverseny.
Berlin 12.30 : Zene. 4 : Könyvzene. 4.30: Népszerű zene. 7.05: Németország és Kina előadás. 7.30: Irodalmi előadás /.55: Az angol világbirodalom krizlsr. Előadás. 8.30: Vidám énekes gyermekdarab, utána vidám dalok.
Boroszló 4 30; Zene. 6: Berlini romantikus költök. 6 50: Modern világgazdaság. 7.25: Angol lecke. 8.25: Beethoven ünnepély. 10: Rádió hírek.
KÖZGAZDASÁG
TtZlII
A mai értéktőzsdén csendes üzletmenet mellett kissé birátságos hangulat mu\'atVozott. A spekuláció lar-toz\'iodó volt, a forgalom vontatottan indult. Kétöbb gyenge hitek érkeztek kü.fiidről. A N wa 20 000 koronás nyereségre teli szert. Barátságos vol-lak a bánya és téglaipari részvények és eg/ pár vezető ipari papír. A kuüsz gyenge voli, különösen a Magyar Hitel.
Pírt, 2040 00, London 150975. Newyoik 517-50, Brttaael 7200, Milano 232IÍ00, Amiteidam 20690, Berlin 123 05, Wien 73 00. Solla 375 00. Prága 153 >-00, Varií 57-50, Budapest 72-50, Belgrád 912 50, \'iukazeil 255 00.
i VtáipwU Tfofa
VALUTÁK lengyel 7810-8050 Angol t. 315825-7825 Cietik. 2IOS\'.t-t8l/i Dinit 1252-52 Dollir 71150-71450 Pfancta Ir. 2820-2880 Holland 28475-635 Lel 359-373
Léva 512-520 Lira 30^5-3125 Mírka 169(0-17000 Schlll. 10040 80 Din kor. 18975-19055 Svájci ti. 13754-80! Belgáit. 9912-9952 Norvég k. 18150-230 Svédk. 19005-125
DEVIZÁK Antiterd. 28500 600 Belgrád 1256-62 Berlin 16955-17005 Bukaiell 360-370 Bmssael 9917-9947 Kopenh 18985-19045 Oaalo 18160-220 London 345825-6825 Milano 3085-3125 Newyotk 7131MI0 Pilla 2800-2840 Pt ága 21UVI-18V1 Szólta 513-519 Stockholm 19065 125 Varsó 7830-8030 Wien 10054-10084 Zürich 13762-802
Terménytőzsde
Buza tltzav 75 kg-os 392.500—395.000 • 76 kg-oa 397.500—100.0110. 77 kg-os 400.000 —402.500, 78 kg-os 405.080 - 407.500, egyéb 75 kg-oi 3S2.500 - 385 000, 76 kg-os 387.500 380.000, 77 kg-os 391 500 - 394.000 78 kg-os 395 WX)—397.500, tois 297.500-300.ÖÖ0, takarmányárpa 222.500- 227.500, •ortrpa 325.000—&5.000, zab 227 5Ű0-232.500, tengett 6 265.030-270.000. tepee 565,000-570.000, köles 190.000- 200.000, korpa 162 500-165.000.
BertáSTáilr
felhajtás 2076, melyből eladatlanul vtiaia-maradt 617 drb. Elsőrendű 18-500-19.050, szedett 16.750-17.000. szedett kozep 16.000 — 16.250, kőnnvii 15.000-15.250, eíaőrcndü Oreg 17.250—17.500. másodrendé 16 250-16500, angol süldő 17.000-19000, szalonna nagyban 20.500 21.000, zsír 22.000 - 22.500, lehúzott hus 21.000 -23 000, szalonnás 141-sertés 20.000.—22 000. Az irányzat lanyha.
Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar és Kínyr-kareskodái BT, Hagykulxsa
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, de kolönöien a tanítótestületnek, kik felejthetetlen jő férjem illetve édesalyánk elhunyta és temetése alkalmával a jőleső részvétnek koszorúk küldésével és a temetésen való megjelenésükkel drága halottunk iránti tiszteletüknek tfs szeretetüknek kifejezést adtak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
Öxv. Honfi LOrinonA ís gyermekei.
if
Leghasznosabb karácsonyi ajándék a
pt MILTÉNYI CIPŐ! ^m
Utcai cipők, estélyi cipők, gyermekcipők sárcipők, hócipők nagy választékban kaphatók | Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében
Alapitva 1877-ben.
a Főúton.
Alapitva 1877-ben. j
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 14.
APRÓHIRDETÉSEI
(Hlrdo
dö)
Af apróhirdetés dlla lO »x<H»- SO fillér. A dmizó i mlrden vastagabb betiibó) ÜK nó kit t/ónak síimitutik. Minden további •zó dl(a B fill. A hlMtetlal dü ciBro f Ixetondö a forgalmladó hozziszáajHásiva
Háztulajdonosok figyelméből
Hitt viivei9tékét mm Slt
Jen alinlatot Szócssnyl é» Frleaz
vízvezeték felszerelést, lurdó és egészségügyi berendezési vállalatitól. Rcszlcllizetésre Is. előnyös feltételek mellett__3984
Megtakarított pénzeket biztosan és magas kamattal helyezhet el Központlbank Kálmán Leónál Nagykanizsa, Király-utca 34.
•1167
Tanítványok felvétetnek Blba Nclly női-szabónál, Kazinczy utca 2. 4256
Autó Austro Fiat 2 carosériával, CSflkott és nvllolt, ngyon olcsón eladó, kedvező fizetéssel Is Cint: Kauhnann, Sagár-ut 50. Telefon 329. vagy 167._JW21
Fürdőkádak, Olökádak a legjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bádogot-nál. Klnluy utca 21. 3519
Uradalmi rózsa buroonva háthoz szállítva 100 kg. 160.000 kor. Gvenes-nél, telefon 226. 4230
Gelseszljjeten Holl Jánosnál 1 aleman-théll bika tenyészlgazotvánnyal eladó.
Keresek egv Ügyes 20-24 éves mol-nAracgódut azonnali betépéirc, fizetése megegyezés szerint. Kovács károly molnár Alsórajk (Zilamegye) -4273
3 lámpás rádiókészülék jutányosán eladó. Clm a kiadóban. 42f3
Egy planinót, vagy egv rövid zon-gorát keresek azonnal bélbe. Qm it kl-/ dóban. _4293
Hent\'S és mészáros Uiletbe egy Jóház-bót való IIu "anulónak felvétetik. Splerer Benedek, Cscngery-ut 62. -1238
Két axoba, konyha, előszoba mellékhelyiségekkel együtt, lelépéstel azonnal el-foglalható. Ugyonott egy Istálló is klnd*. Qm a Vladóbar. -4290
Uj hAx építők f gyeimébe I Színe* cse-fépkalyliák havi részletllze\'étrr rendtMl Nagy káiyhásmestcrnél Kc-zthcly, Lehel-utca -4292
HaAn Oyuia nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
Disznó ölésefcre
a legjobb aranyhegyi ós pogányvár!
BOROK
Iflcrenkfnt 10.000 éa 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
Jdbor, nem noha. Qyat6t»]6n meg röl*.
Hirdetmény.
Balatonmagysród község kípv. testületének 24/kgy. 1926. sz. hata-rozala értelmében ezennel közhitré lesszllk, hogy az úrbéri birlokossíg tulajdonát képező tejgyüj ó csirnok 1927. január l-töl szamitoll három évre f. hó 19-én d. u. 2 órakor a jegyzői Irodában nyilvános átverésen bérbe sdaiik.
Árveréti fellélelek ugyanoll megtudhatók.
Bjlatonmagyaród, 1926. dec. 12.
Sólonyi Károly sk. Hajdú József sk.
Jegyző. bitó.
Értesités.
ÉrteUem a n. é közönséget, Itogv özv. Frkné Csengeryut 62. szám alatti
üzletéi
átvettem c^s s»ját nevem alatt fuMatom.
Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását
Spierer Benedek
henlcs és mészáros.
Hirdetmény.
M. kir. Károly honvéd laktanyában ntgyobb mennyiségi! lótrágya folyó hó 19 én délelőtt 10 órakor a zászlóalj gazdasági hivatalában árverés utján a legtöbbet Ígérőnek fog elfdatni. , , ,
Gazdasági hivatal.
Karácsonyi ajándékok
Gyermekjátékok
Ifjúsági Iratok — Képeskönyvek — Dlazlevélpaplrok "
Karácsonyfadíszek
a legnagyob\'t vflasztékban a legolcsóbban vásárolhatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
üzletében
NAGYKANIZSA, FÓ-UT, VÁROSHÁZPALOTA. — Kérjük a t. közönséget raktárunk megtekintésére. —
118 1926. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, ho«y a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1926. évi Pk. 4684. szimu vég ztse következtében Dr. Elek Mór ügvvéd állal képviselt SchlUstcItxrg ét Schiller budapesti bej cég javára 7 9J3.400 kor. s jár erejéig 1926. évi február hó 23-An foganatosított klelégliésl végrehajtás utjár le- é* Iclülfoglatt és 7824<\\COO koronát, becsült kóvetkező Ingóságok, u m.: küldi bözó női kaUpok, díszek, tollak, sza)>g, csipke és ttztell berendezés és sióba tok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek n najjyka«.|zsal klr/járás-blrósAg 1926-lk évi Pk. 46\'4. számú vég-zése folytán 7,933.400 kor. tőkekövetelés, ennek 1925. évi «zcptcmbcr tiő 15ik ni piától járó IWo kamatai, Wjl váltódíj és eddig összesen bíróilag már /negáll«i>l-tott költségek erejéig a netán fizetett ö*z s?cg levonása melletl Nagyirsnl/An, Ka-zlnczyutca 1 s?ám alalt /íeerdó megtartására 1926. évi december hó 17-ik napjának délutáni 3 ófája hatirldóul kltOzetlk és ahhoz a vc/nl szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingósáíok az 1881. évi LX. t-c. 107. és <0S. §-.il értelmében készpénzfizetés mellen, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetéi/ becsáion alul Is cl fognak adatni. /
Amennyiben az,elárverezendő Ingóságokat mások is Ic- és felUlloglaltatták és azokra\'WllégHésl\'Jogot nyertek volna, ezen árvetés^az I88WÍ évi LX. t.-c. 102. §. értei-métán\'ezek javára Is elrendeltetik.
Kell Nagmanlzsán, 1926. évi november hó 28. himm.
Haán Gyula s. k., kir. blr. végrehajtó.
-*-
Németország leghíresebb márkájú
v^rógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hímez, ajouroz és stoppol Is. Hagy választék ipari gépekben.
Autógummi, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
ElsS Magyar Bizt. béipalola, a volt Hangya helyiségében.
ö v. Klein Vllmosné ugy a maga, mini fia Ármin, valamint azösstesro\'son.ág nevéb n mély fájd.lommal lulaiják, hogy sze-teleit jó férje, a gondos atya és jó rokon
Klein Vilmos
szénkereskedö munkás életének 74 ik évében folyó hó 12-én délután fél 4 órakor hosszas szenvedés után elhunyt. ^
Temetése folyó hó 14 én délután 3 órakor lesz az izr. temető halottashazából.
Nagykanizsa, 1926. dccember hó 13-án. Nyugodjék békében I
A nagykanizsai kir. Járáabiióaig, mint telekkönyvi hatóság.
£890 ik. 1926. szám.
árverési hirdetmény-kivonat
Csanádi János végrchajUtónak Horváth Lajosné végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1,804.000 K tőkekövetelés és járulékai behatása végett a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Hahót községben fekvő s a balión 75 sztjkvben 9l9.b. hrsz a, foglalt szántó a Gtcsehegyen ingatlannak \'/» részére 6,000.000 K, u. o. 42. sztjkvben felvett 445. hrsz. szántó a kakosmecyel dűlőben ngaUannak \'a része ÍJMOOOÖ K, u. ezen tjkvben felvett 475. hrsT? szántó * berek-tói dűlőben ingatlan u ré-zére 400.000 K. u. ezen tjkvben felveti 593. hisz. Derek ingatlan U részére 3COCOO K. az u o. 48. sztjkvben felvett 609—610/47. hrsz. (legelöl ingatlan Vo részére 200.000 K, u. azon tjkvhcn 3 sorsz. a. felvett 272/19057 ed arányú legelő Illetőség \'/« részére 10 JXXl K, ugyanazon IjkvtKn fs-lvelt 4. sorsz. 94\'I90V7 cd arányú erdő illetőség »8 részére 100.000 K, a hahóti 225. sztjkvben felvett 414. hrsz. Urkasmegyd dűlőben fekvő sz*ntó «/i» részére ÍOO.uCO K, u. a. tjkvben felvett 662. hrsz Pámcslkhegyrn levő szántó >,u részére 2 \'.COO K, u. a. tjkvben felvett 869. hrsz. öreghegyen fekvő szó ó és présház részére 700.000 K. u. a tikvben felvett 964. hisz Szenttele-ken levő szántó Via részére 200.000 K, » hahóti 341. szljkvben 1006. hrsz. a. foi:-lali Paphegyen levő rét «/i2 részére 50.0CÜ K, u. o. 780. sztjkvl>cn 855 b. hrsz Öreu-liegyen levő zóló 1 • réazé e 1,000.000 K, a hali\'ti 1119 sztjkbe i 435 hrsz. a. leivel! rét a bodonkuli rétekben V« részére 6.000.000 K és a hahcii 12 3. szljkvben 6t hrsz. a. foglalt ház, udvar és kc«t Felsőnahólon tngalian > u részére 800 00Ó K kikiáltási árban és pedig .a 75. siljkv-ben 919/b. hrsz. és az 1119 sz«jkvb<n 435, hrsz. ingatlan kivételével a többi fent elósoroli összes ingatlanokra az 54 8tk. 895. s/. végzéssel özv. Pap Benedek né szül. Horvs\'h Rozi lavára bekcblezett ft»-vegyi has\'onélve»«ti szolgalmi jogn*k fenntartásával elrendelte.
Az árverést 1926. évi december hó 30. napján délelőtt 10 órakor Hahót községházánál fogják megtartani
Az átverés zlá kerülő ingatlanok a ki-kiállási ár kéthaimadáuál alacsonyabb áron nem adhatók cl.
A/, áivc cini szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10",\'o-át készpénzben, vagy a/ 1881 :1 X. t -c 42. §-ában meg-hatáiozolt átfolyaminal számítolt óvadék-WpfR érlékpapirosban a kiküldöttnél IC; tenni, hogy a bánatpénznek előleges birói létéibe helyezéséről kiálli ott letéti ehs-mervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-\'-ertfc. feltételeket aláírni (1^81 : LX. I -C-147., l5Qr 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §> Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet telt, ha többet igérm senki sem akar, kötele* nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igérl ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (i908 : XLI. 25. «?•) Nagykanizsa, 1526. évi október hó 9.
"3pián- A kiadmány hiteléül
Gombár s. k., Mlkó & k-.
MbtiblrAJ IrodHfttl"\'
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés ítTT.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezciö; Olenoeck Károly.)
60. évfolyam, 283. szám
Nagykanizsa, 1928 december 15, szerda
ár. 2000 k.r—
a a
m m
POLITIKAI NAPILAP,
l ftm V u.
Felelős szerkesztő; Barbariü Lajos
»li . mmrn: Iwliúi n. a#a
ri&3*t*ii In i« Ün UUWO kara.
Miért most kellett választani?
Ha a volt nemzetgyűlés egyült maradhatott volna mandátumának természeles lejártáig, ugy az általános választásokra csak a jövő nyáron: 1927. junius ulán került volna sor. A felelős kormány feladata voll a mérlegelés s a cselekvés, ha akként látja a dolgokat, hogy eredményes munkát a már-már agonizálni kezdő nemzetgyűléstől a neki hátralevő nyolc hőnapon át nem várhatunk többé.
A felosztásról ugy gondolkoztak az emberek általában már október derekán, mini a legvalószínűbb lehetőség felől, ha az államfő élni ki-ván törvényes jogával. A kormány előterjesztése értelmében csakhamar jelek is voltak, amik a iordulat közeli bekövetkeztére vallottak. Igy elmaradt a kormányzói üzenet, mely a nemzetgyűlés utolsó előtti, negyedik ülésszakát berekeszti, az utolsói, az Ötödiket megnyitja. Kézenfekvő volt tehát az a következtetés, hogy Ötödik ülésszak nett) lesz.
Közben egyéb is történt még. A legfőbb bíróság kimondta a frank-ügyre vonatkozólag az utolsó szól. Res judicata vált igy belőle s ezl a mozzanatot használta fel a Bethlen-kabinet a bizalmi kérdés felvetésére az álamfő élőt\'. Felajánlotta a kabinet lemondását, azzal a kijelentéssel, hogy a legmagasabb bizalom birása nélkül az ország kormányzalára lovább nem vállalkozhalnék.
A kormányzó nem fogadta el a demissziot. Utalt a Beihlen-kabinel ötévi sikeres működéssel szerzeit érdemeire, s reményét fejezte ki, hogy az ország gazdasági szanálása után kővetkező nagy feladalok dolgában, amik a nemzet lalpraállitását célozzák, a Bcihlen kormány helyén marad s betölti további misszióját.
A nemzetgyUKs\'öl Belhlen gróf miniszterelnök immár c>upán annyit vári, hogy megalkossa a felsőház szervezetéről szóló törvényt. Az erről szóló vita lett a nemzetgyűlés hattyúdalává. A magyar parlament ezzel helyreállította az ősi országgyűlési, életbeléptelte újból a lörténelmi mul-lunkban gyökeredző kél-láblás rendszert s ezeket elvégezvén Bethlen Islván gtcf miniszterelnök, sietett felvetni a bizalmi kérdési a nemzet színe elölt is.
Javaslatára a kormányjó felosz-laita a nemzetgyűlési, elismeréssel amaz négyévi munkásságáért. De jelezte egyúttal, hogy a nemzetgyűlés helyébe or6zágayülésl hiv össze a törvény értelmében s elrendelteti mind a képviselőválasztásokai, mind a felsőházi tagokra vonatkozó intézkedésekel.
A nemzet egyeteme szólal meg mosl, kifejezve szuverén akaratát
I
arra nézve, hogy az ország sorsa ujabb öt évre ismét Belhlen kezébe telessék le, ki a megelőző luszlrum alatt teljesítette mindazt, amit a magyar államháztartás egyensúlya, pénzünk stabil értéke s a közrend helyreállítása dolgában a nemzetnek
iRérl. Teljes bizalommal néz Belhlen felé most, mikor uj kormányzati proprammöl hoz, hogy annak szellemében boldogabb uj korszakot leremlsen Magyarországon.
S hogy mentül gyorsabb ütemben dologhoz láthassunk, a választások
megtartását ugy rendelle el a kormány. hogy a nemzelgyülés feloszlatásától az uj országgyűlés összejöttéig mindössze liz hét, hetven nap leljék el. Nígy haladás ez a parlamentáris választások történetiben.

A titkosan szavazó kerületek sem váltják be a szociáldemokraták vérmes reményeit
Budapesten teljes nyugalommal megindult a választás — Mayer János és Kun BAla nyertek mandátumot, Szeder Ferenc kibukott Hódmezővásárhelyen — Klebelsberg Kunó gróf Szegeden lett képviselő — Debrecenben is vezet az egységespárti lista
A kormányzó január 29-én nyitja meg az országgyűlés uj ciklusát
Budapest, december U Budapesten ma reggel megkezdődött a szavazás. Délulán 2 óráig apró incidensektől eltekintve rendben folyik a szavazás az összes kerületekben. A déli kerületben a W-rlII párt a szavazó helyiség közelében plakátot ragasztatott ki, a plakátokat eltávolították. A szavazást ellenőrző biró kijelentésének félreértése következtében, csak azokat engedték a szavazó helyiségbe, akik szavazási igazolványt tudtak felmutatni,\'Állott ez ellenkezik az általános rendelkezéssel, miért is ezt a szabálytalanságot azonnal megszüntellék. Délután 2 órái; Budapest szavazóko-zönségének mintegy 9Va adta le szavazatit. Délu\'án 2 óra ulán élénkebb leli különösen a budai szavazó helyiségekben a forgalom I meri a tisztviselők nagy része akkor szabadul! hivatalukból. A pesli kerületekben délu\'ái 6 órára várják a tömeges szavazást, meri az üzletek és különböző üzemek 6 órakor zárnak.
Budapest, dec. 14. Budán az éj folyamán az Egységespárt plakátragasztólt verték véresre a
szociáldemokraták. A korcsmák zárva vannak.
Győrött a választás eredménye a következő: Keresztény Gazdasági Párt 4871, Polgári Egység Párt 3382, Szociáldemokratapárt 4298. Az arányszám alapján képviselők lettek Zichy János gról és Mataslcs Oéza. Hódmezővásárhelyi végeredmény Hódmezővásárhely, dec. 14. (Éjszakai rádiójelenlés.) A szavazatokat összeszámlálták. Eszerint a Mayer-lisla 3122, a Kun Béla-lista 3716,
a Sieder-lisla 2251 szavazatot kapott. Tehát a szavazatok állása szerint. Hódmezfv.\'Bárhely képviselői lellek Afoyer János tOldmlveléstlgyi miniszter és Kun Béla lapszerkesztő. Szegedi végeredmény Szeged, december 14. (Éjszakai rádlójelentés.) A választások végeredménye : az Egységesplrt 11.507, a balpárt 5906 és a szocialisták 5913 szavazatot kaptak. Ilyenformán mind a három párt egy-egy mandátumot kapóit.
Debrecenben
a szavazás a legnagyobb rendien a legtöbb kerületben már belejeződötl. A délig felbontott urnák tanúsága szerinl a kormánypárt fölényesen vezet. E rkor az összeszámolt szavazatok így állottak:
Egységespárt 1853
Hegymegi párt 785 Szociáldemokrata 588 Eredmény holnap délutánra várható. Szavazás vége ma este kilenc órakor.
Pécsett
csülöriökön délben hírdelik ki az
eredményi. III csak egységespárti és szociáldemokrata lista mérkőzik. Délután 2 óráig 5319 szavazatot adlak le.
Miskolcon is ma reggel kcidlék meg a szavazást. A szavazás lassan folyik. — 16000 szavazó knzül délulán kél óráig mindössze 2500 jeleni meg az urnák előtt. Január huszonnyolcadlkán ül
össze a képviselőház Budapest, december 14. Zsltvay Tibor házelnök kijelentette, hogy az uj képviselőház január ü8 án ül össze Apponyl Alberl gróf korelnök elnOklésével. A kormányzó ugy a felső-, mint az alsóház tagjai jelenlétében a parlament kupola csarnokában január 29-én nyílja meg az országgyűlési.
Kevés lesz a petíció A mandátumok ellen beadóit pe-tició határideje a választás napjától számított 30 nap. A petícióhoz a választók 5 százalékának, legfeljebb pedig 500 választónak aláírása szükséges. Ezidén kevés pelició van kilátásban.
A jugoszláv kormány nem tett lépéseket a Népszövetségnél az olasz-albán paktum miatt?
Belgrád, december 14
(Éjszakai rddiójeltriU\'s) A Vreme megcáfolja azokat a hircket, hogy a belgrAdi kormány az olasz—albán paktum mi tt lépéseket iett volna a Népszövetségnél. Jugoszlávia csupán körlevelet intézett egyes államokhoz.
A lap azt irja, hogy Jugoszláviának egy, a Nagykövetek Tanácsával való megállapodása miatt a Nagy-
követek Tanácsának megkérdezése nélkül nem is áll jogában az albán ügyben semmiféle lépéseket tenni. Uzunovlcs kapott megbízást
kormány-alakításra Belgrád, december 14. (Éjszakai rddiójelentés) Az udvarnál ma tovább fol^lakaklballgatások. Uzunovlcs j kihallgatása után kijelentette, hogy a I király őí bita meg kabinetalakitással.
*
Karácsonyfavásár
Nincs egészen két hét és ami v.in ugy elröpül, hogy egy-kettő itt van Karácsony Különben aki nem hinné, hogy mindjárt kopogtat ajtónkon e: a kedves, szent ünnip, az sétáljon az Erzstbei térre és látni fogja, hi uy megindullak a karácsonyi angyalok De kinőtt a karácsonyfaerdó is egv szerre a rosszal aszfaltozott járda szélén és ma már igen szép szám mai keresték fel a városi, de m g a falusi angyalok is a karácsonyfa erdői, hogy kicsinyeiknek lealkudják, amilyen olcsóra csak tehet a kriszt-klndli legszebb szimbólumát.
Négy araszos kic iny fácskátót, házmagasságú fenyőkig van itt min denféle karácsonyfa. árakat nem lehet nagyon drágátni, de lehetne talán még olcsóbb is. Ha csak ugy nem járnak ill Kanizsán is az emberek, mini tavaly Székesfehérvárén. Ott ugyanis karácsony eiőtl két héttel rengeteg karácsonyfát dobott piacra egy uradalom Egészen olcsón vesztegették darabját. Nehezen ment az eladás. Mindenki várta:
— Majd lesz olcsóbb Is.
Egy-két becsületesebb árus.fónku-ratatag figyelmeztette a vevőkel. hogy bizony nem Igen van kllálás arra, hogy még vágjanak az uradalom erdejében fenyőket, máshonnan periig nem tudnak hozni.
Az emberek természetesen legvin lellek:
— Azért beszél igy, mert jó drágára tartja
És karácsony előli négy nappal csakugyan Igaza lelt az árusnak Akik abban bizakodtak, hogy majd karácsony előtt két-három nappal olcsóbb lesz, nagyon rosszul járlak. Annyira rossinl, hogy egyáltalán karácsonyfa nélkül maradtak. Karácsony estéje elölt és a szent estén óriási tömeg valóságos fenyegető magatartás! tanúsított és még késő esle tizenegy felé Ir. alig leheléit a rendőröknek megérlelni a tömeggel, hogy bizony több karácsonyfii nem hoznak is szépen anélkül kell hazamenni Hogy aztán sokan ezt,1 meg oldhatatlannak látszó ünnepi problémát hogyan oldották meg, azt nem tudom, csilk annyit tudok, hogy kel gézengaz kölyköt a rendőrség elesl petl, amin! éppen a temetőből lopolt fenyőkkel akartak jó vásárI csinálni.
Kanizsán is megkezdődölt akará-csonyfavásJr. 11! közreadok néhány párbeszédei, ami az eladók és a vevők közölt folyt le és amiből lát haló, hogy mennyivel lehel a karácsonyfa vásárlást elintézni.
Először, akii ellestem drága, pré-mesbundás úrinő volt.
— fó, jó, negyvenezer koronát adok ezért a fáért, de többel nem
— mondotta.
A fa, mire alkudtak magasabb voll mint kél méter.
— Ötvenezerért tessék megvenni. Olcsóbban nem tudom megszámitani Nagyon sokba kerül nekünk a fuvar. Nagyon rossz az ul.
— Negyvenötöt adok, de most többet ne beszétfen!
— Hát lessék elvinni. Kész az alku és a fa, valamelyik terjedelmes erdőbbt szépen hozavrindoroiasp-izlm vagy kamrába, ahol türelmesen bevárja, mig ráaggatják a sok drága holmit.
A második párhrszéd igy ment:
— Huszonötért megveszemezt a fát.
Ez a vevő falusi voll. A /„, mil
kiválasztott szép, másfél méteres fa volt.
■— Hát nem ad harmincai ?
— Nem én.
— Hát ha nem ad, akkor elég lesz érte huszonöt ts.
Ez sem rossz alkudozás. Beh, jó volna ha néhány drágás kereskedő Is eltanulná e.l a vevőfogó módszert.
/I harmadik asszony szegény kendős 1néni v.\'lt. Olyan gyári munkásasszony féle. Mellelle kis rongyos gyerkőc.
Az asszony piciny kis fácskái választolt ki. Akkorát, mint a karom vagy annál is kisebbet. Ariiig a gyerek valumi aszalt szilvát majszolt, mit az unyja ■ táskájából halász kl az anyja alkuszik.
Itt már nem megy olyan karika-csopásszertien Itt nincsen-clyan bő-vin a pénz, mimt a falusi asszonynál, akinek tarka kendőjében meglapult összegyűrve vagy négy öl darcb százezres
— Adja Ide kérem ezt a csepp kii fát tízezerért, — szinte könyörög a szegény asszony.
-y A-\'.nyiérl éppen nem adhatom fó asszony, hiszen nekem is annyiban von
— Oí, ezt a kis fácskái ? Nem ér az többet tízezernél. De nincs Is több pénzem
— Na. ha nincs, akkor vigye. Azl hiszem, nem adtam drágán.
Nem volt. Nem Egy sovány, régi módi csaltos bőrpénz:árcából, amibe rekeszek voltak szánva a régi idők-
Nagykanizsa, december 14 Megbízható tóvárosi forrásbői vettük a hirt, hogy a ni. kii. belügyminiszter teljesítette a nagykanizsai Közművelődési Egyes.ü\'el elnökségének kérelmét és részére a mozijál-szási engedélyt megadta.
A belügyminiszter az engedélyt le is küldle a szombathelyi kerületi főkapitányságnak, amely a nagykanizsai rendőrkapitányság utján kéz-besitelte a miniszter engedélyét. A Közművelődési Evyesdlet elnöksége valószínűleg már a holnapi nap folyamán kézhez kapja a mozienge-délyl. Most már csak a szükséges lépéseket kell megtenni, hogy az Uránia r. I. mint bérlő a játszási engedély alapján a jogol gyakor-hassa. Ezek szerint Nagykanizsán most három mozi lesz, az uj, az Uránia és a Világ-mozgóképszinház és mind a hármat az Uránia r. t. igazgatja.
Három mozgóképszínház sok lesz Kanizsának Három mozgóképszínház — véleményünk szerint — azor.b n Nagykanizsa városának sok lesz. Hiszen vannak eslék, amikor a legjobb előadás mellett is alig léi ház telik meg az Urániában, részint a közönség érdeklődésnélkütisége.résziitl nzanya-giak hiánya miatt, három mozinál még egészségtelenebb lesz az állapot, a közönség megoszlódása fo\'ylán most majd még kevesebb publikum jut majd egy-egy előadásra.
aztán megindult lassan a gyerekkel, aUt kézenfogva vezetett. Mint a karácsonyfa-vásárosokkal szemben levő, csillogó játékkal leli boll kirakata elölt megáll és hosszan elnézi a drága ajándékokat, még a város zsl-vajgásából felém szűrődik u vékony hi.ngja. amint szomorú sóvárgással hajasbabákon és hintalovon futtatja szemel .-
— Na édes fiam, karácsonyfát 1 csak vettem neked, de hogy lesz is mit tenni rá, uzt csak a jó Isten tudja. Imádkozz, hegy apódnak legyen munkája a jövő héten, akkor talán kapsz le is valamit a Jézuskától. U. Cy.
Az uj városi színház és az Uránia teljesen elegendő Nagykanhsa számára.
Az uj városi színház megnyitása
Az uj nagykanizsai városi színház, amely a szépen gondozolt park közepén állva igazán diszc Nagykanizsának, a KözmüvelCdísi Egyesület egyik vezetölaglának kijelentése szerint most már feltétlenül Január 15-én kerül ünnepi megnyílásra. Az egyesüld elnöksége — miűt jelenük — a Nemzeti Színház művészeinek díszelőadásával akarja a kuliura uj bajiékát rendeltetésének átadni. Meg is kereste a Nemzeti Szinház igazgatóját, Hevesi Sándort, N igykanlzsa város szülöttét ily érlclcmben, mire Hevesi meleghangulcvélben válaszolt.
Hevesi Sándor igazgató levele
A Nemzeti Szinház európai nevű igargatója a legnagyobb örömmel hajlandó a város közönsége meghívásának eleget tenni. Hiszen a nagykanizsai állandó szinház — írja Hevesi — gye. mekkorának és serdülő ifjúságának állandó témája voll és nem is álmodolt már arról, hogy Nagykanizsának valaha állandó szin.-Itáza legyen. Boldogan és büszWn fog részt venni szülővárosa színházinak felavatásán oly módon, ahogy azt jónak és szükségesnek látják.
Azonban a Nemztli Szinház művészeivel rendezendő előadásnak megvannak a maga nehézségei. A
1926 december 15.
fogja kérni a Nemzeli Stinhiz művészeit a közoktatásügyi minisztertől és Csillag Jenő egyesületi titkárt hivatalosan felküldi Hevesi Sándor Igazgatóhoz, hogy vele együtt kölcsönösen megállapítsák a január 15 I díszelőadás és ünnepi megnyitás programmját.
A középiskolák karáoaonyi szünete
Budapest, december 14 (Éjszakai rádiójelenlés.) A kultuszminiszter a középiskolák ez idei karácsonyi szünetét december 22 ikc és január 3 ika közö\'ti időben állapította meg.
Hirtelen elhunyt államtitkár
Budapest, december 14. (Éjszakai tddiójelenlés.) Dr. Tóth Lajos, a kultuszminisztérium adminisztratív államtitkára ma délután báromnegyed 4 órakor váratlanul meghalt szlv-szélhűdésben. Az elhunyt kiváló férfiú voll, akinek hervadhatatlan érdemei vannak az egyelemek felállításának, illetve elrendezésének történetében. Több szakmunkája Is megjelent az orvosi irodalomban. Temetéséi a kultuszminisztérium rendezi.
Baloldali kortea-fogáa
Budapest, dec. 14. (Éjszakai rádió-Jelentés) A fővárosi alkalmazottak karácsonyra egy havi fizetésüket kapják. Egyes baloldali párlok lapjai azl a hírt kolporlálták, hogy a kormány nem adja meg a karácsonyi segélyt. Ezeknek a híreszteléseknek az a célja, hogy hangulatot teremtsenek számukra a moslanl választásokon. — A fővárosi alkalmazónak igenis megkapják egy havi fizetésüket, úgyszintén a nyugdijasok is karácsonyi segélyüket.
Fascista gazdák alakulnak Romániában
Bukarestből jelenük : Leszerelt katonák körében nagyarányú mozgalom indult meg nemzeli gátdák szervezésére az olaszoiszági nemzeti fascisla-gárdák mintájára. A mozgalom élén Nika Bulgaru áll, aki bizalmas értekezletre bivott össze több nacionalista politikust. Az értekezleten megalkották az alapítás tervezetét, amely megállapítja, hogy nemzeli gárda elnevezés alatt szervezetei alakítanak azzal a céllal, hogy a nemzeli fasciimus eszméje körűi csoportosítsa a leszereli katonákat.
IÁIM KÖZION?
ben a krajcártól kezdve a tízkoronás aranyig minden fémpénznek, hosz-szas keresgélés utón előkerül egy ötezer koronás és öl darab egyezer koronás. Szegény szagú, kis pintek, mely valamelyik külvárosi gerendás eduban nem Igen szaporodik, de még inkább elfogy, mini az olcsó faggyúgyertya rövid percek alatt.
A gyermek csak majszol, nem llgyel a vásárra. Azt sem veszi, észre, hogy az angyal ezúttal egy szegény, nagyon vékonypénzü prote tár asszony, aki talán a kenyértőt I vonta el most a tízezer koronát, i hogy fát vehessen.
/tz asszony hóna alá kapta a fát vtovárvn. hnítv env álra se töriék le.
színháznak a személyzete ugyanis most két színházban játszik egyszerre — állandóan. Mindamellett azonban azon lesz, hogy ez a kérdés — amennyibea úgyis csak egy napról lesz szó — kedvezően megoldassák. Mindamellett — ir|a továbbá— szükségeinek tartaná, hogy Nagykanizsa város közönsége a Nemzeti Színház művészeit a közoktatásügyi minisztertől közvetlenül Is kikérné erre az ünnepre, mert erre nézve van precedens a múltban.
A Közművelődési Egyesület elnöksége ennek alaolán most külön
A belügyminiszter megadta a mozi-engedélyt a Nagykanizsai Közművelődési Egyesület számára
A Nemzeti Szinház miivészeinek díszelőadásával nyitják meg az uj városi színházat — Január hó 15-én lesz az ünnepélyes megnyitás
1926 december 15.
£al»! köblön*
8
Kedvező stádiumba jutott a kiskomáromi villanygyár ügye
Hésisti* milliónál többet Jegyeztek le a részvényekből — A közeliimben fontos előhaladás lest ebben az ügyben A kerület országgyűlési kép-riselóje veszi kezébe a komoly megvalósítás kcrdcsct
Nagykanizsa, december 14
Beszámoltunk arról a nagyszabású tervről, amely Kiskomárom és Ku-rnárváros községekből indult ki, hogy állítsanak üzembe részvénytársasági alapon egy olyan nagy villanytelepet, mely nem csak a két község, de a kornyék valamennyi községének ludna o\'csó áramot szolgáltatni ugy világítási, mint gazdasági cé lókra. A terv, mely nagyobb ipari és és kereskedelmi fellendülést adott volna ennek a vidéknek, Kanizsán is nagy érdeklődéssel találkozott és mivel a villanytelep megépiiése és Üzembe helyezése ipari jelentőségén kívül is egy komolyabb pénzüeyi munka maguk a kanizsai és zalaegerszegi pénzintézetek is felfigyeltek az arról irotl cikkünkre és örvendetes érdeklődés nyilvánult meg a nem mindennapi terv iránt egész Zalamegyében.
A villanygyára\', mint irtuk lész-vénytársaságt alapon akaiják meg. csinálni éa meg is kezdték a részvény-jegyzéseket, mely eddig már
több mint négyszáz milliót eredményezett. Nagy előre\'.Oríssel a községek terve azonban csak most log előhaladni, hogy Gyömörey István a kerület képviselője is az étére áll és a községek érdekében agilis szervező elejével hozzálát, hogy a terv ue csak teiv, hanem komoly valóság legyen.
Mint értesülünk a villanygyár építésére szükséges éidckellsíg összehozása komolyan lial.td előre. Igen előnyös ajánlatot lett a budapesti Ganz-Dinubiusz gépgyár, amely az építkezési munkálatokat válialni annak idején, ami egymagában is nagyjelentőségű, meri ezzel biztosilva lenne, hogy a villanygyár egy modern és a vidék valamennyi községét bevonó áramfejlesztő lel.p lesz.
A Zalai Közlöny a villanygyár tervének minden ujabb fázisáról részletes beszámolót fog adni. A magunk részérói még ciak annyit, hngy OiO n-mel imánk meg akár holnap már azt, hogy a villanygyár építéséi meg ís kezdték.
Vakmerő postarablás után utazás a vonat Ütközőjén és még aznap pihenő a rendőrségi fogdában
Egy Állítólagos barcsi nyomdátiaagíd amerikai IxO váltalkoxáoa Nagykanizsa, december 14
Vakmerő postarablás történt szombaton éjjel a somogyszobi pályaudvaron, de a lettest hamarosan sikerüli kézrekerlteni.
Mikor Gyékényes félöl befutod* lomogyszobi pályaudvarra a budapesti személyvonat, a szobi postahivatal küldönce a szokásos átrakási munkálattal volt elfoglalva. Amint a postacsomagok után a pénzes levelek csomagját akarta feladni a mozgópostának, meglepetten konstatálta, kogy az, a binne levő pénzeslevehk-kel együtt M millió korona értékben
eltünl. Az. ellünl csomagot az eliü-nés elölt egy perccel tette le maga mellé a földre és fpin ezéit n.igyon vakmerőnek és icjiflycsnek látszott annak elvliele,
A kellerrctlcn felfedezés után a postakuldönc nagy lármát csapolt, de r.em biitak a vakmerő rablónak nyomára jutni. Azonnal köriáviratban érteslietlék az összes uibaeső állomásokat és kérték az uusok meg-ligyeléséi, ami szt eredményezte, hogy Kaposmérö állomáson a vasúti tisztviselő a vonal ütközőjén egy guggoló embert veti észre, dj azt mír
nem tudták elcsípni, meri a vonat lova robogod.
Táviratilag jelentenék az esetei a kaposvári pályaudvar személyzetének mely mikor a vonat beért már várta detektivekkel és rendőrökkel egytilt a vakmerő tolvajt. Az. azonban, ugy-lálszik neszét velie ann.k, hogy mi •készül ellene és még előbb az állomás előtt néhány száz méterrel le-
ugrott a mii lassiló vonalról. Egy közeli házba buji el, ahol a detek-liveknek sikerült is elfogni.
Kihallgatásakor beismerte a postalopást és még ezenkivüi három betörési. Tóth József biicsi nyomdász-segédnek mondotta magát, de most tovább folyik a nyomozás, hogy valódi kilétét megállapítsák és eddigi bonlajs\'romát össreállitsák.
Kasza, vasvilla és kuthorog — mint párbajeszköz Galambokon
A kihívó lói egyik uom<l otthagyta a viadalnál - Vádlott im aórtotl egy aacmólyben
Nagykanizsa, december 11
Ez év julius 25 én Galambok község r.^pe egy különös és nein mindennapi párbajnak voti szemi--.nuja, ami lyben a provokáló drága árat fizetett duhajkodásaérl.
Ugyanis a Szabó Imre-féle korcsmában együtt mulatott e;\'y víg társaiig, köztük Béda LSszló, Gorál Ovörgv, Horváth J.mos (Pán) és Somogyi Józsii nevű fiatat legények.
Amisor aztán este hazafelé mentek, Tóth Jáno; gatairboki asztalos utju-kat állta és garázda illóiton bílckö-tőit a biké\'i legényekbe. Horváth János étre egy karóval lejhevágia a kötekedő asztalost, aki leldubódvc befutott Furkas Józs\'l udvarába, on-nét kspAi és kaszál horott ki és azt kiabálta, hogy mindenkit levág, akit csak talál. <-s
A iegtnyek elinrncküitek a dü hongő Tö ti elöl. a* nagy lármára a község iskolájából kisícielt Somogyi Ferenc csord.ts — kezében egy jót megtermelt vasvillával, hogy megnézze mi van odakünn.
Amikor a garázda asztalos meg-látta a vasvillás Somogyit, kaszáji-val feiéje sújtott és erőien megvágta balkezét.
Somogyi öccse segítségére akait síelni bátyjának, de Tóih ennek is nekitámad, hogy — a fiatalabb Si-mog>i jubb*\'?k <ála elmenekülni. A mrgvadu t Tóth czuián e;,y Csordás nevű gazda udvaiáha ment.
Nagyban és kicflnybeti elsőrendű
faj b o ro k
kaphatók
Zerkowltz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől kezdődőlcg.
Erre Somogyi Józscl, Béda László és Q.irai György utána mentek, ösz-sretöilék Csordás házának kapuját és ajtaját, Somogyi a kul vízmerítő dorongjával ugy lejbe ülöltc Tóthlol, ho^y az szivárványt látott a csillagos égboltozaton. Béda és Oarai is segítettek ellátni az asztalos baját. Mind a hárman csépeliék aztán a földön fetrengő asztalost, akinek az ütlegelés nyomán az egyik szeme a helyszínén maradi. A hós galamboki asztalos a kanizsai kórházba keiült, ahol sokáig nyomta a párnát és egyik szemével került csak vissza ismét hösködésénck színhelyére, Galambokra.
Az eset a biióság elé kerüli, ahol Tó\'h Antal mint vadloll és sérted szcrc|>elt egy személyben. A bíróság a sok tanú kihallgatása után
Somogyi Józsslel és Béda Lászlót súlyos teslisértésérl egyenkint 4—4 hónapi fogházra, Gorái Györgyöt 7 hónapi börtönre, Tóth János asztalost 14 napi fogházra és 400 000 korona pénzbüntetésre iiélle, ellenben Horváth Jánost (Pali) felmentette. Az ítélet jogerős.
Stresemann beszámolt Hindenburgnak a genfi erodményekröf
Berlin, december 14. (Éjszakai rádiójelenlés) A birodalmi elnök ma a késő délutáni órákban fogadta Stresemann dr. külügyminisztert, aki a geuli konferenciáról délulán megérkezve, kimerítő jelentést lett. Hindenburg birodalmi elnök a genfi konferencián elért eredmények felett megelégedését felezte ki Strese-mannak.
Megkezdődött
az évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten olcsó karácsonyi
maradékvásár
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
1926 december 15.
£al»! köblön*
8
Kedvező stádiumba jutott a kiskomáromi villanygyár ügye
Hésisti* milliónál többet Jegyeztek le a részvényükből — A közeljövőben (ontos előhaladás lest ebben az ügyben A kerület országgyűlési, képviselője veszi kezébe a komoly megvalósítás kérdéséi
Nagykanizsa, december 14
Beszámoltunk arról a nagyszabású tervról, amely Kiskomárom és Ku-rnárváros községekből induli ki, hogy állítsanak üzembe részvénytársasági alapon egy olyan nagy villanytelepet, mely nem csak a két község, de a kornyék valamennyi községének tudna o\'csó áramot szolgáltatni ugy világítási, mint gazdasági cé tokra. A terv, mely nagyobb ipari és és kereskedelmi fellendülést adott volna ennek a vidéknek, Kanizsán is nagy érdekISdéssel találkozott és mivel a villanytelep megépítése és üzembe helyezése ipari jelentőségén kívül is egy komolyabb pénzüeyi munka maguk a kanizsai és zalaegerszegi pénzintézetek is felfigyeltek az arról írott cikkünkre és Örvendetes érdeklődés nyilvánult meg a nem mindennapi terv iránt egész Zalamegyében.
A viltanygyárai, mint irtuk tész-vénytársaságl alapon akaiják megcsinálni és meg is kezdték a részvény-jegyzéseket, mely eddig már
lObb mint négyszáz milliót eredményezett. Nagy előretöréssel a községek terve azonban csak most tog előhaladni, hogy Gyömörey István a kerület képviselője is az étére áll és a községek érdekében agilis szervező etejével hozzálát, hogy a terv ne csak teiv, hanem komoly valóság legyen.
Mint értesülünk a villanygyár épi-lésére szükséges éidckellsíg Összehozása komolyan hal.td előre. Igen előnyős ajánlatot telt a budapesti Oanz-Dmubiusz gépgyár, amely az építkezési munkálatokat válialná annak idején, ami egymagában is nagyjelentőségű, mert ezzel biztosítva lenne, hogy a villanygyár egy modem és a vidék valamennyi községéi bevonó áramfejlesztő lel.-p lesz.
A Zalai Közlöny a viliim-gyár tervének minden ujabb fázisáról részletes beszámolót fog adni. A magunk részéről még csak annyit, hngy ö/O n-mcl imánk meg akár holnap már azt, hogy a villanygyár épitését meg is kezdték.
Vakmerő postarablás ulán utazás a vonat Ütközőjén és még aznap pihenő a rendőrségi fogdában
Egy Allltólagoa barcsi nyomdáaxaogód amerikai 1x0 vállalkoxáoa Nagykanizsa, december 14
Vakmerő postareblis történt szombaton éjjel a somogyszobi pályaudvaron, de a teliest hamarosan si-került kéirekerlteni.
Mikor Gyékényes félól befutott* lomogyszobi pályaudvarra a budapesti személyvonat, a szobi postahivatal küldönce a szokásos átrakási munkálattal volt elfoglalva. Amint a postacsomagok utín a pénzes levelek csomagját av-arla feladni a mozgópostának, meglepetten konstatálta, kogy az, a binne levő pénzesleveh-k-kel együtt M millió korona értékben
eltűnt. Az ellünt csomagol az eliü-nés előtt egy perccel tetle Ir maga mellé a földre és fp:n ezéit nagyon vakmerőnek és icjtflycsnek látszott annak elvitele.
A kclleirctlen felfedezés után a postaküldönc nagy lármát csapolt, de r.em biitak a vakmeiő rablónak nyomára jutni. Azonnal köriáviratban értesítették az összes uibaesó állomásokat és kérték az utssok megfigyeléséi, ami azt eredményezte, hogy Kaposméró állomáson a vjsuti tisztviselő a vonal ütközőjén egy guggoló embert vett észre, dz azt mar
nem tudták elcsípni, mert a vonat tova robogott.
Táviratilag jelentették az eselet a kaposvári pályaudvar személyzetének mely mikor a vonat beért már várta detektivekkel és rendőrökkel együtt a vakmerő tolvajt. Az azonban, ugy-lálszik neszét vette ann.k, hogy mi •készül ellene és még előbb az állomás elölt néhány száz méleirel le-
ugrott a mii lassiló vonalról. Egy közeli házba bujt el, ahol a detek-liveknck sikerült is elfogni.
Kihallgitásakor beismerte a postalopási és még ezenkívül három betörést. Tóth Józscí barcsi nyomdász-segédnek mondotla magát, de most tovább folyik a nyomozás, hogy valódi kilétét megállapítsák és eddigi bünlajstromát össreátlitsák.
Kasza, vasvilla és kuihorog — mint párbajeszköz Galambokon
A kihívó tói corik aiomét otthagyta a viadalnál - Vádlott ím aórtotl egy axemólyben
Nagykanizsa, december 11
Ez év julius 25 én Galambok köz-ség r.^pe egy különös és nem mindennapi parbajnik volt szemi--.nuja, ami lyben a provokáló drága árat fizetett duhajkodásaérl.
Ugyanis a Szabó Imre-féle korcsmában együtt mulatott c;»y vig társasig, közlük Béda LSszló, Garat Oyörgv, Itorvtlth J.mos (PaiiJ és Somogyi József nevű fiatat legények.
Amisor azIAn este ha/afelé mentek, Tóth Jáno; galamboki aszlalot, uiju-kat állta és g^ráida módon belekötött a biké\'i legényekbe. Horváth János etre egy k-iróval fejhevágia a kötekedő asztalost, aki feldühödve belutoll Farkas Józs\'l udvarába, onnét k\'pAl és kaszál hu;olt ki és azt kiabálta, hogy mindenkit levág, akit csak tatát.
A legények eltnrncküilek a dü hon.nő Tö lt elöl. nagy lármára a község iskolájából kisieiett Somogyi Ferenc csord.ts — kezében egy jói megtermelt vasvillával, hogy megnézze mt van odakünn.
Amikor a garázda asztilos meg-látta a va.willás Somogyii, kaszáji-val feiéje sújtott és eiösen megvágta balkezét.
Sumogyi öccse segítségére akait sietni bátyjának, de Tóih ennek is nckttámed . hogy — a ftalalabb Si-mog>i jubb-\'?k tá la elmenekülni. A megvadít t Tóth czuián e&y Csárdás ne-.-ü gazda udvatAba ment.
N.tgyban és klcíiny^cn elsőrendű
faj b o ro k
kaphatók
Zerkowltz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől kczdödőlcg.
Erre Somogyi József, Béda László és darai György utána mentek, ösz-szetöiték Csordás házának kapuját és ajiaját, Somogyi a kul vízmerítő dorongjával ugy tejbe ülöltc Tólhtot, lwfy az szivárványt látott a csillagos égboltozaton. Béda és Oarai is segítenek ellátni az asztalos bajái. Mind a hárman csépelték aztán a földön fetrengő asztalost, akinek az ütlegelés nyomán az egyik szeme a helyszínen maradi. A hós galamboki asztalos a kanizsai kórházba kerüli, ahol sokáig nyomta a párnát és egyik szemévet került csak vissza ismét hősködésének színhelyére, Galambokra.
Az eset a biióság elé került, ahol Tó\'h Antal mint vádlott és sértett szerepelt egy személyben. A bíróság a sok tanú kihallgatása után
Somogyi Józsslel és Béda Lászlót súlyos teslisértésérl egyenkint 4—4 hcmipi fogházra, Garai Györgyöt 7 hónapi börtönre, Tóth János asztalost 14 napi fogházra és 400 000 korona pénzbüntetésre Ítélte, ellenben Hoiváili Jánost (Pali) felmentette. Az Ítélet jogerős.
Streaemann beszámolt Hindenburgnak a genfi eredményekről
Berlin, december 14. (Éjszakai rádiójelenlés) A birodalmi elnok ma a késő délutáni órákban fogadta Stresemann dr. külügyminisztert, aki a geuli konferenciáról délután megérkezve, kimerítő jelenlést lett. Hindenburg birodalmi elnök a genfi konferencián elért eredmények felett megelégedését felezte ki Slrese-mannak.
Megkezdődött
az évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten olcsó karácsonyi
maradékvásár
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
zalai koztöhy
ld26 december IS
Változatlanul életve-szélyesa két öngyilkos leány állapota
lln felépülnek Is egész éleinkre
szerencsétlenek tesznek A rendőrség folytatja a vizsgálatot — Cigányok lármás látogatása a közkórházban
Nagykanizsa, december M
Megirtuk tegnapi számunkban, hogy két cigányzenész leány Öngyilkossági szándékból marólug-oldalol Ivolt, kiket -súlyos és életveszélyes sérüli sukkéi beszálliloilak a kólházba.
Munkatársunk ma érdeklődőit a két meggondolatlan italai tciemtés állapota felöl és azt a választ kapt i, hogy a két leány állapota változatlanul súlyos és életveszélyes.
Elrettentő példa gyanánt irh iljuk meg, hogy mint kínlódik a két szerencsétlen öngyilkos-jelölt, akiknek az erős oldat egészen sebesre m irta a száját, ugy, hogy bc«zélni is csak alig éribelön tudnak.
Ha meg is maradnak, élciuk a legszánaodóbb lesz, mert a muó oldal annyira felégette torkukat, hogy nyelőcsövük teljesen összeszükül, agy, hogy mesterséges módon kell táplálékot magukhoz venni.
Naponla a kél öngyilkos leány hozzátartozói nagyszámban tesznek látogatást a kórház belgyógyászai! osztályán, ahol a leányok feküsznek. Egész tömegben tereferélnek én lármáznak nem épen illő módon a kórházi betegek csendjét zavarva. Ugy látszik, még ilyen helyen sem tudnak szordlnot tenni hangjukra és viselkedésükre.
Különben a rendőrség a leányok tragikus öngyilkossági kísérlete ügyében lovább folytatja az erélyes nyomozást és már a mai napon többekéi kihallgatlak ez ügyben.
A keszthelyi autóbusz által elgázolt biciklista maga volt oka halálának
A korókpároa bravuroakodAaal ax autóbuax olött — A Mrvényaxók Ítélete a Koaxlhely-héwlxl oraxiguton fjixoló aofldr ü0yóben
IOOO pályázat 230 fBvároai álláara
Budapest, dec. 14. Most zárták le a városhazán a pályázatot a megüresedett 230 állásra. A pályázatra több mint ezer jelentkező akadt. A választást december 30 án tartják meg és az uj tisztviselők Szilveszter napján teszik le a hivatali esküi. Gyilkos hóvihar Kanadában
London, december 14. Nyugat-Kan. dában súlyos hóvihar dühöng/ Hat ember cselt áldozatul a hidegnek, de áltól tartanak, hogy a halói-lak száma még nagyobb. A vonatok forgalma sok akadályba ütközik. — .Manitobát elkerülte a vihar. /
A közvádló megfellebbezte a bir óság felmentő Ítéletét
ben vezclle kocsiját, tehát az ő ré-í széröl nem forog fenn gondalbnság. j A tanuk cgyöntelücn azl vallják | eskil zi\'att. hogy a szóban forgó ulon i a féktől nom is lá\'halfa a mellék-| útról jövő biciklistái, aki valósággal i száguldott, mig a soffőr 8-10 ki-{ lométeres sebességgel vezeteti, csupán Fülöp csendőr iszthdyettcs val-lolta, hogy a soffőr sebesen hajlott.
Metz József kir. ügyész vádbiszé-dében megállapi ji, bogy a soífőr rem lülkölt. Ha figyeli volna, meg kellelt volna látnia a biciklista fiatal-emberi. El kell fogadnia azl, mondj t, hogy ez az autó olyan sebességgel h iladl, hogy ugyanolyan idő alalt tette meg az 50 —60 méteres utat, mint a biciklista a nyolc lépést. Bűnösnek kéri azért a soffőrt kimondani.
Mezi Ignác dr az elhunyt fiatalember édesanyjtnak képviseletében bejelenti kárigényét és a soffőrt havi 1,500 000 K járadék fizetésére kéri kötelezni.
Imrik János dr. védő keszthelyi ügyvíd ulal a közönség fegyclme-zeifcnséjére és közönyére az autókkal szebben. Nem lehet minden esetben a sotlőzt okolni a-beállotl szerencsétlenségért — mondja. A bíróság ezulán Mo \'.sár Mihály jsoffírl a vád és következményei alOl [felmentetle, mert a katasztrófát a ■ biciklista viselkedésének ludja be. 1 A felmentő ilélet ellen up.y a vádhatóság mint a sértett fellebbezett.
Nagykanizsa, december 11
E< év julius 17 én Keszthelyről Héviz felé villc autóbuszán 14 utasát Moisdr Mibály ujpcsil illetőségű gépkocsi-vezető. Fütd\'.ldény lévén, a gépkocsiktól hemzsegő országúton nem ludla máskép, csak lassitot tempóban vezetni a gépei. Mikor a levezető csatorna hidjához érkezeit, a csendőrség! otthonból egy fiatalember, Lukács Imre jöll ki kerékpárján, akinek az édesanyja a csendőr-otthon alkalmazoüja volt. Lukács — ugy lálszik virluskodásból — ál akart h\'l.d.ii az au\'óbusz előli, egy hatalmas nekilendüléssel- nekivágó!! kerékpárjával és már-már ugy látszott, hogy sikerül is bravutoskodása, amikor a 20 méte. mázsás gép:ársaskocsi elérte a kcrékplr hátsó kerekéi és azt ugy fellökte, hogy Lukács Imre Ízben repült le róla és oly szerencsétlenül esett a kikövezett ulra, hogy nyomban koponyaslapi lőrést szenvedeti és pár perc múlva otl a helyszínen meghall.
Az autóbusz soff Vjíl, Mozsdz- Mihályt feljelentenék és a kir. ügyészség gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt emelt ellene vá-dal. Egy Izbcn már tárgyalta is ezt az ügyel n törvényszék, azonban szükségesnek tartotta ujabb tanukat kihallgatni.
A soffőr legnap is ártatlanságát hangoztatta és Ismételten/hangsúlyozta, bogy a kiitikus helyen lépés
A főispán intézkedett, hogy a határszélén a statáriumot kihirdessék
gyonbiztonsság nem kielégítő a határmentén — Zalavármegye törvényhatóságának közgyűlése
J Zalaegerszeg, december 14
Zalavármcgyc lörvényhalótági bizottsága most tartotta rendes téli koz-/gyűlését Gyömörey üyörgy főispán elnöklete alalt. A közgyűlésen a me-gtebizollsági tagok nagy számban jelenlek meg. N jgykanizsáró! is majdnem az összes löivényhalósági tagok jelen voltak. A hivatalos várost dr. Sabján Gyula képviselte. Gyömörey főispán meleg szavak-
kal parenlálla el dr. Tantó Oyula szolgabitót és Csupor Lnjzs számvevőségi lanJcsosl. Brandl főjegyző az alispáni jeleniésl olvasl.i hl.
Az alispáni jelentésnél Kósa Ferenc szóvá lelte a közbiztonsági állapotokat a megye haiárszéll községeiben.
A gyakori betörések miatt a vagyonbiztonság nem kielégítő.
Az ő vidékén tizenegy betörés
történt oklőbrr havában — mondja. Nála is p:óbál\'ak bclőrni, bogy nem sikerűit, az csuptn éber kulyá|ának köszönhető. A betörők határtalan módon vakmerők. Egyes lakásokat teljesen kifosztottak.
Bődy Zoltán alispán megnyugtatja a felszólalót. Minden intézkedést megleltek, hogy a garázdálkodásnak elej: vétessék.
Igy Gyömörey György főispán már azirányban is meglette intézkedéseit, hogy ha nem javulna a helyzet, a határszélen kihirdetik a statáriumot.
Fangler Béla a megbízható polgárok részére fegyvertartási engedélyt kér. — Bődy alispán kijelenti, hogy az éjjeli őröket mindenütt fegyverrel láiják el.
Az árvaszéki ülnöki állásra — miután siencl Molnár Oíza aljegyző visszatépett — egyhangúlag dr. Per-hács Dezsőt választják meg.
A megüresedett aljegyzői állásra ugyancsak egyhangúlag dr. Berta Jenő nagykanizsai Ib. szolgabírói válaszlollák meg.. Az árvaszéki másodelnök! tisztségre Ábrahám Ernő árvaszéki ülnököt |clOII(k kl.
A Közigazgatási Bizottságba titkos szavazás utján megválaszlaltak: Cserfán Ferenc, Szentmlhátyl Dezső, Óttor Oéza, dr. Barcza László és d». Farkas Tibor.
Elhatározta a közgyűlés, hogy a Zalaszenlmihály—Fclsörajki ut kiépítésére bizonyos összeget fordít évenként és lehetővé teszi Hahót község jó közlekedését Nigykanitsa felé.
A összes ulügyi kiadások 1,380.855 peogót tesznek kl.
Malatlnszky Fetenc a balalonl kötul zalai részének kiépítéséi sürgeti. — Csák Károly dr. Zila leheleden közlekedési viszonyait leszi szóvá.
(A közgyűlés elfogad\'* az ullköll-ségvctésl, melyet Sándor Zsigmond ismertetett.
Végül dr. Berta Jcnö és dr. Perhács Dezső letették a hivatali esküt.
Karácsonyi és njévi
ajindékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész és lltazerétznél Nagykanizsa, Csengenf-ol sarok.
Brilliáns ékszerek. Orák, arany és ezüst ékszerlárgyak. Valódi beriidorfl evőeszközök. JetíUlfil. tljtipéi ti tsklrii ijiiiltol.
Nagyon axolld érakl Elaftranfla axakQxUlt Wl
lü festőművészek képeinek kiállítása
j pénteken este záródik a Polgári Egylet nagytermében.
A kiáltáson: Munkácsy Mihály, Bihary Sándor, báró Mednyánszky László, Pentelei, Mészöly Géza, Rippl Rónai József, stb.
1926 december 15
2ala1 közlöny
B
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 15, szerda
Római katolikus: Valér. Kán. Protestáns: Johanna. Izraelita: Tcbct hó 10.
Nap kel reggel 7 óra 40 perckot nyugszik délután 4 óra 09 perckor.
Orbán Dezsó kiállítása a Casinoban egész nap.
Világhírű magyar fcstók kiállítása a Polgári Egylet nagytermében egész nap.
Mozi. Uránia: Faust, Gölhe halhatatlan remeke után, zenekar kísérettel. Előadások: 5, 7 és 9 órakor.
A köd
a természet depresszió/a. Átláthatatlan tömegével ránehezedik az erdőre, mezőre, pusztaságra, városra egyaránt. Megfekszi az emberek tüdejét és közelebb rántja a sirhoz azokat, akik amugyls szenvednek Éjjel, a hajnali órákbon jön. Ne-z nélkül oson a természet mlndensége fölé és reggelre, mire a város, falu éledni kezd dermesztő álmdbíl, már raj a üt mindenen. Elzárja a tekintet szabad tágulását, de még a napol Is el próbálja nyomni, hogy a mínuszt pluszra emelő, csillogó sugarait ne engedje a földre.
Szép természeti jelenség megfi gyeinI reggelenként, kilenc óra ulán a nap küzdelmét a természet feletti hegemóniáért a köddel. Természetesen a nop mindig a győztes.
Mikor kibukkanik valahol a szentgyörgyvári begyek mögül, még teljesen láthatatlan, de félára múlva már sejteti magát és a ködön keresztül letompított matt-sárga tányérjába egészen jól be leheMiézni szabad szemmel. Ujabb fú óra és a nap előtt harciasan gomolygó köd felhők visszavonulásra hényszerülnek. Nem használ ujabbnál ujabb erőszakos rohamuk sem; a nap diad.itma san emelkedik és minden lépcsővel, amivel a hegyek mögül feljut n horizontra, tisztább, áthatóbb, melegebb lesz súgóra és délben már diadalmasan uralja a természet mlndensé-gét, száműzve a ködöt a következő nap hajnaláig.
A természet is éli a maga változatos és eseményekben gazdog életét, akár az ember. És mlnlahngy az embernek sem jut pihenésre Ideje, ha valamit Is kiverekedett, épen ugy nem pihen a természet sok min den alkotó eleme. Minden nappal uj változatok és végeredményben semmi más, mini ismétlődések a végtelenségig.
Akár az ember...
= A Korona éttermében minden esle a hírneves Tókl Gyula ka-posvári zenekara játszik.
— Címadományozás. A kor máuyzó a magyar királyi földművelésügyi miniszter előterjesztésére vizeki Tallián And jr oszlopáni földbirtokosnak, a hazai mezőgazlssíg érdekében kifejteit hasznos működéséért a magyar királyi gazdasági lőtanácsosi címei adományozta.
— Mit hoz a Jézuska? Mani-kür- és fésü-kazettát, Guerlaín, Houb:gant és Coty parfümöt. Óriást válaszlék Vágó Endre illatszelárlban.
— A Szanatórium Egyesület választmánya ma délulán 5 órakor a városháza tanácstermében Illést tarl, melyre az összes tagokat ezúton hívja meg a vereiöséj;.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó Pum üveges, Király-utca 10.
— A kórhái! betegek karácsonyfájára l.övenstein Emilué 200.000, Danek K., Néplakarékpínz lár igazgatóság 100-100 090, Mar-Ion János 55.000, özv. dr. L. E.-né, R. N,, özv. Sieinberger Vikiorné 50 - 50.000, Kollai Lsjosné, N. N. 25 -25 000, N. N. 20.000 koronát adományoztak. Az adományokéri hálás köszOnelct mond Mária nővér.
Rossz környezet
Bíró a zsebmetszóhüz:
— Magát a rossz környezet züllesztene el barátom.
— igenis kérem, mindig Itt vagyok a törvényszéken.
Ez az oka
J
SÍI 5
i ü efr. ■
Az utcák kemény gránitkővezcle minden lépésnél teljes mértékben Igénybcvcsii a 17erveidet. Oly betegségeknél pedig, amelyeknél mozgás szükséges, alig néhány lépés ulán már növekvő fájdalmat érez az ember.
Epekő, vesebaj, lábfájás vagy idegességben szenvedőknak védekerniők kelt a járís kőiben fellépi kíméletlen rázkódu-tásoktól, Legegyszerűbb és legolcsóbb eszköze ennek a Palma-kaucauk sarok. A Patma-kauoauk sarok használata ncm fényűzés, sít a/ olcsóbb éa tartósabb a bőrsaroknál. Aki Palma.sarkot visel cipőjén, élvezni fogla lépeseinek jóleső rugalmasságát és nem mond le rőfa többé. jhs
— Hirtelen halál. Büchler Samu magánzó, egy évtizedénél több ideje nagykanizsai lakos, aki a vasmegyei elszakilolt részekről kerüli városunkba, de hazája földjének megrablása miatt lelki megnyugvást találni soha nem tudott, tegnap délelőtt 11 órakor Kinizsy utcai lakásán szó nélkül Osszcesell és mire az orvos odaéri, már csak a szívszélhűdés miatt beállott halált konstatálható Az elhunytban Büchler Mór, városunk dalkullurájának önzetlen és lelkes harcosa édesapját gyászolja.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmüáruliizáb^n.
— A Hlld-féle Temetkezési Egylet alapszabályait a belügyminiszter Jóváhagyta. Módosítás lényeges tekintetben nem történik A címben a .Jótékony" szól a belügyminiszter „Önsegélyződre változtatta. Az Egylet december 5 én megkezdte működéséi.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora jól
— A „Megkerült gyermek" karácsonyi pásztorjáték előadására, amit az I. korz. elemi Iskola növendékei adiak elő december 19-én, jegyek kaphatók a rendezőnél Kum-per Arlhurné, Kinizsy-u\'ca II. sz.
— A Korona éttermében minden este a hírneves Tókl Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Bűncselekmény hljján Hers-kovlts Gyulát felmentette a bíróság. Annak idején megírtuk, hogy Spolár János míhátdl ácsmester feljelentene Herskovlls Oyula nagyka nizsaí lakost fatopás elmén. Hers-kovils már akkor hangoztatta ártatlanságát, ami a ma tartott járásbíróság! tárgyaláson Icijességgol beigazolódott. Időközben a kir. Ügyészség a vádat, lopás vétségéi leminősítette sikkasztás vétségére, mig a inai tárgyaláson az ügyészi megbízott a vádat is elejtette Herskovits ellen. A lőmagánvádló átvette a vádat, de a kir. jtrásbiró bűncselekmény hljján felmentette Hcrskovi\'s Oyulát.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatok VagóEndre inaiszerlárában.
= Házasság. Franki Rózsi és Fischer Jenő Máv. főtiszt e hi 19 én lartják esküvőjüket Letenyén. (Minden külön értesítés helyett.)
= Elveszett egy arany női karkötő óra a város belterületén. Az illetőt, ki [elvette lállák. Kéretik, hogy illő ju\'alom ellenében adja ál a kiadóhivatalban.
Disznó ülésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvárl
BOROK
literenklnt 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
Jó bor. ncm noha. Oyöxódjftn meg róla.
— Kihágás! ítéletek. A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási osztályának vezetője Albrecht József 30 éves vizvezeték.szerelöt, aki vigyázatlanságból kerékpárjával elütött egy gyermekei, 500.000 koronára, átváltoztatható 5 napi elzárásra, — Lénárt János péksegéd és csaposlegényt, mert mint külföldi, engedély nélkül tartózkodott Magyarországon, 2 napi elzárásra és 300 000 korona pénzbirságra és az országból való kiloloncolásra ítélte.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora jó I
= A karácsonyi vásáron felDI-flzettek: Elek Ernó, Koller Istvánné, dr. Tholway Zsigmond, Welser Já-nosné 100-100.000, özv. Csányi Elckné, Orbán János, Izr. Nőegylel, Szatnák Fanni 50 -50000, özv. Somogyi Oyuláné 40.000, Stern Józsefné 10 000, Lindauerné, Mayer N.,Wei-land Jánosné, N. N., N. N. 5 -5000 koronát. A felűliizelésekérl hálás köszönetét fejezi ki az elnökség.
— Előadás a városházán a gazdálkodó embereknek. Rajczy Géza az Alsódunánlull Mezőgazdasági Kamara titkára c hó 16-án dél-előli 10 órakor a városházán előadást tart a földmüvestársadalomnak az aktuálisabb gazdasági kérdésekről. Az előadáson nincs belépli-dij.
2-S8. lapszám. Apróhlrdetés-alalvány
lOdutb llrtn kl.áfoll <ryml,-alin k&v.ik.iS ulmoiiiu ut.l-
vioy *U*p4bM > ZALAI KÓZLÖNV kL<HWvi-UU Mikinek (oxj.o kOtú tsj IS (i4Ie Icrjtdbetfl npróhlrdctéit. í/víaj-t. : 1V27. Itbrulr l-l(.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és újévre! Fáradjon be üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kelléket óriási válautékban kaphat, melyekből snjátkezQlog készítheti a lagaxebb és loooloaébb ajándékot! OM Ne mulaasza el vasárnapi kirakataimat megtekinteni I
REINITZ BÉLÁNÉ
kézimunka leeretkedéte t* elónjromdftja NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
WjJdlti kftayvk«rMk«4fa mellett. - Telefon S0Z
i
4a
-o
ua
"o
CA
O . .
■a
■1
aa
Barta Mikis divatáruházában
(Nagykanizsa, Főút az Első Magyar Biztosító palota)
r = A NAGY = , F
KARACSONYI VASAR
Telefon 3-23.
SV1EGKEZDODOTT
mélyen leszállított árakon.
Telefon 3 23.
eo
i
e. »
o
cn
o.
o cn
o-
§•
Sr
1926 decembtr 15.
IrodaloirJIüvészel
Magyar festőmiivészek kiállítása a Polgári Egyletben
Nagykanizsa, december H Vasárnap délután nyiltmegaPol gári Egylet nagytermében a legna nagyobb képkiállítás, amit eddig Nagykanizsán láHunk. A 80 magyar festő közölt, kik a gyü|lemét;ycs kiállításon képviselve vannak, olt találjuk a magyar festőművészei világhírt! mestereit csak ugy, mint a pik-lura mai tekintélyes neveit és leg-ujibb beérkezettjeit.
A kétszáz kép között a legkénve sebb ízlés is dúsan válogathat. Olt találjuk Munkácsy Mihály anyai kéz-tanulmányát, Mészöly Q?za muzeális értékű Miniatűr i*\'. az Ufficibe most bejutoll nagy nvgvar les önek, Peri-mutter Izsáknak egy szobarészletét; Iványl-Grllnwald Cséplése és Horlo bágya két leg-zebb remeke a kiállításnak. Nyllassy sok színpompás képe közi messze kimagaslik tom pllott tónusaival a Vasárnap dél ulán- la. filharl a londoni ki rlli\'á\'l \' megjárt komor tónusú hu>akereszt-jei mellett tölib értékes v szitával van képviselve. Fényes Adolf képei közül a borul! ege ragadjt meg leg|obban ligyelmünkel Wpp/—Rónai hangulatos. forró Irv. göju bárányfelhőt búzatáblája. Révész Imrének, a kecskeméti művésztelep igazgatójának színfolt h.atáson épülő paraszt-portré|i, PrltiodS aktjai. Berkes moz galmas, színes ulcai z«án-r-képetnek legsikerültebbjei, Mednyánszky, Kézdl Kovács parkrészletci, Pohl Hugó Szajna parti képe, Penteleí-Molnár csendélete, Glaiz Oszkár tipusp -rtréi, Pólya Tibor falusi témái, Glaller, Kukán, Olgyay, Hatvany szebbnél szebb vásznai sorakoznak egymásután. A festmények sorát gazdag metszet gyűjtemény egészi\'i ki: rra gyar és külföldi meslenk karcai a legváltozatosabb összeállításban.
A magyar festőművészek galériájának ez az összeállítása méltán váltotta ki azt a nagy, városunkban szinte szokatlan érdeklődést, ami a kiállítás iráni nap nap után megnyilvánul. Dicséret illeti a kiállítás rendezőségéi, amién a vidéknek is módot nyújt arra, bogy megismerje a magyar piktúra élő és elhalt jeleseinek művészetét. Ezzel minlegy kul-tur-missziól is van hivatva végezni| a kiállítás, meil hiszen olyan képekel hozott, aminők Nagykanizsára enél-kül sohasem jutottak volna s igy a közönség szélesebb rélegeinek leslő • müvészeli léren lapasztalhaló hiányosabb jártasságát segili teljesebbé tenni.
A kiállítás nemcsak nagy arányainál fogva jelentős eseménye váró sunknak, hanem azért is, meri gaz-dígsága nem csak mennyiségi, ha nem minőségi is, a legnagyobb nevek sikerült összeválogatasával is ritka értéket reprezentál.
A kiállítás iránt megnyilvánult nagy érdeklődést a karácsonyi ünnepek előlii idő és az éves részlcl-fíiléle lek is indokolják. A kiállilás pénteken este zárul. (M)
ZALAI KÖZLÖNY
MOZGÓSZINHÁZAK
Uránia szerd i—csűlörlök 5, 7, 9 órakor: Fausl, monumen\'álls néni-t film, főszerepeklren: Emil Jamiings, Gösta Eckmsnn, Camil\'a Horn. Világ szr rdán csak 9 órakor Faust
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
CrV/t. . *t»«ln»ljrl Ilók-
klidúblviUlibjc, Kliti!ady-ut<4 15. ,,im. _
Bodíy ti Uniti bUUj>.|«.íjoioiiiyc.*>kBÍt Ko«. lulh Ljjo«.uUá. RkíMb Ojbtfi doliiuyáiudi, Eíuébét lurályot-Hí. Sx.W Unió dohiayi.u. krí.iksdó Soprosl-al<, TalfWf F«f«oc WnyvMtA
<« pip[/k«t»»k«dít»b«n.
KOZG/^DASAQ
tézin
A mai értéktőzsdén nyíláskor a tegnapi barái-ágos hangulat maradt érvényhen, de tekintettel arra, hogy a spekuláció vásárlásaival nem Iá mogatta, lassú á lemorzsolódf sok következtek be. Egvs papírok azonban. mint például Rima, Ofa, Pesti H.zai, átfolyamuk t megjavították, t toobi papírok nem tudták a t\'g rapi zárlali nivot nregtartani. Zár latkor a hangulat csendes.
Párls 2C67 50, Undon 251000, Newyorl 517-75. BrUssel 72 00. Milano 23GO-00, Amsterdam 207 00, Berlin 123 22, Wien 7300, Solta 375 00. Pnga 1534 00, Vnní 5750, Budapest 72-55, Belgrád 91250 Bukareit 262 SO.
i k»iaH«H Tiuia farta-lHjitM
Ö2V. Büchler Samuné sz. SInger Róza a maga, gyermekei és rokonsága nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy hőn szeretelt férje, a legjobb apa, nagyapa és rokon
Büchler Samu
életének 72-ik, boldog házasságának 47-ik évében 1926. december 14 én délelőtt 11 órakor várallanul elhynyl.
Szeretelt halottunk földi maradványait decemfier hó 16-án délután 3 órakor fogjuk az izr. temető halottasházából utolsó útjára kisérni.
Nagykanizsa, 1926. december 14.
Áldás és béke lebegjen emléke feletti
Krausz Sándorné sz. Büchler Etta, Büchler Mór. Kluger Ferenené sz.
Büchler Eugénia. Büchler ltk> ,-vermekei. Bfichler Mórné S7.. Krausz Gizella menye. Kr.uaz Sándor Kluger Ferenc vöi. Kluger Jena, Magda, Klára és Endre. Büchler Edit es Margit unokái. Özv. Welsz Jakabné sz. Büchler Komin, Büchler Ignác testvérei.
(Minden kolön értesítés helyeit.)
VALUTÁK Lengyel 7810-8050 Angol L 345850-7850 Cseh k. 2110-120 Dinár 1252-32 Dollár 713:0-71600 Pi«nela It. 2S5K-2916 Holland 28485-635\' Ld 359-373
Léva 5-3-521 Ura 3720-3280 Mária 16959-17019 Schlll. 10041 81 Dán kot. I89SO-I9ŰCO Svájci Ir. 13775-825 Belga Ir. 9018-94SS Norvég k. 18020-lŰÍ Svéd a. 19045-125
DEVIZÁK Amsterd. 28510-610 Belgrád 1257-67 Berlin/ 16974-16934 Bukateil 359-369 Bitlasiel 9923-9953 Kopcnli 18990-19050 Oizlo 18030-90 London 34S850-ÍS50 Milano 3240-3280 Newyork 71320-52" Párti 2836-2*76 Prága 2I12-I8t.\'i Srolla 514-520 Stockholm 19055 II Varsó 7830-8030 Wien 10065-1008.5 Zürich 13779-819
Terménytőzsde Buza ttazav. 75 kg-os 387.500-392.500. 76 kj-on 392.500-397.5n0 77 kg-os 397. TO -402.500. 78 kg-os 402 500 407 500. egyéb 75 kg-os 387 500 - 382.500, 76 kg-os 382 500 387.500. 77 kg-os 387 500 392 500 78 kg-os 392 500-397.500, tozs 297 500-300.000. takurmányárpa 222 500 - 227.500, tórárpa 32Ö-000-365.000, zab 227 500-232.500, tengeri i 265.0-0—270 000. re|<e 565.000—570.000, kotei 190.000- 200.000, korpa 162500-165.000
Bcrtéfráiir
Felhaltál 16B6, melytói eladatlanul vissza-maradt 480 drb. Elsérendti 18.750—19.000. szedett 16.750—17.000. szedett kozíp 16250 -16.500. könnyQ 15.000-15.500, etsérendtr Oreg 17.250—17.750. másodrendű 16 750— 17 ÓjO. angol süldő 17.500—19,500. sialonn3 nsgybnn 20.0W 21.600. zslr22.000 - 22.500, lehúzott hus 21.000 -23 000, szalonnás félsertés 19.000.—22.000. Az irányzat voniatolL
Kiadja: Zrínyi HTOndalfir él KJ(jfi-kartskédú ST, Itgyluiiiia
Itt a karácsony!
A legnagyobb öröm* a jó gyermekeknek karácsony este oak akkor lehel, ha szűk égleté\' a
Cukorka Királynál
széni h<*. mert hámut-ito& szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulatba ejiők. — HEFFER GYULA Kazlncxy-utca 8. «oti

olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kilünö zarmlu . I liter ,9000 korona
Fehér és vörös 1 liler 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. * Telefon 210.
Ma este
isiim vacsora
Raffay Ferenc ^
vendéglőjében.
Rózsagyár Kaposvár.
Oyára a legmodernebb gép kkel felszerelve. - A lefijutanyos^bb .rak mellett vállal festést, vegytlsztltást, ágvtolltlsztl-tást, bórbutorok é- bőrkabátok festését, pllsslrozást, gouvri^rozast stb. m
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzaébet-tir I.
arl és nöi divatüzletébea
Erzsébet-tér I.
Holmár, szép zefip-ing 2 gallérral Fehér raye-ing 2 gallérral
Puha gallér.......
Koppén alsónadrág . . Selyem sál . . . . .
58.000 K 69.000 „ 8.000 „ 43.000 „ 32.000 „
[
azár | uover;
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia áruházában £
- Külföldi játékok 3000 koronától kezdve. ,
Legjobb minőségű „Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
8
ZALA! KÖZLÖNY.
1928 decembc 15
APRÓHIRDETÉSEK
(Hirdotések dija olöro flzotondfi)
A> aptöhúdtlít dija 10 ttőig. 50 fillér. A dm*z£ « minden vnitagsbb bétából ilW «x«5 kél izónak számíttatik. Minden további txódlja 5 fill. A hirdotéai dij előro fixstondfi a forgalmUdéboxxiuimltíiivaJ
Vízvezeték borendezéockot és bekapcsolást a városi vlxwoxe-tékbe legolcsóbban és legjobban késxit WEISER gépgyár, Sugár-ut 16. 4254
KQItaidi koksx és faszén Wcisor gépgyár Nagykanizsa, Sugár-ut 6.
Háztulajdonosok figyelmébe I
lilítt mim mi lakásába J3SS
Jer. .|4nl.fe>t Sxéc.onyi óo Frienx
vízvezeték felszerelőit, fördő és egémég-11(01 berendezési vállalatától. Rézzlelllzelésíe Is. előnyös teltételek melleit 3Í»I
Kényelmei, szerető magános ur réizére o.fno.an bútorozott utcai aaoba
december 15-ic Vőiösraaflhy-utea 31. wim alatt kiadó.
Hlbá. alma 1000-1500 koronáért kapható Atvsl lüszctltzlelében, Manvar-utea 25. "
MA.fóMve. slemenlhitl vöröstarka bika Igazolvánnyal eladó Ma]oe István Itelyettesblrónál. Eiztcregnyén. 4 1 4163
Itagykanlzsa, Kazinczy-o. 4. udvar
Kályhák, tnkarék tűzhelyek, nszlnttüz-helyek minden kivitelben, fústcsővck, menyezetnád, kitránytedcllemez, zománcozott edények minden minőségben, valamint az összes háztartási és egyéb vasáruk ktoalnybeni etadé.a la a legolcsóbb Arak mellell.
Keresek egy nagy butorosatlen »zo-bál, ülau Olló. Erzsébet-tér 2. 4239
Egy pl.nínót, vagy egy tovid aon-tonnal \' \'
Borit ketesek azonnal bétbe. adóban.
Cint a kl-4293
lUnxköloaönt bekebelezéare minden összegben a legelőnyösebben éi leggyot-aabban fotyóslttsl Xoaél l0n*o pént-köteiönközvetltő Irodája Nagy.enliián Kőit 3. iz. alatt Kóny.i.rkölcaön kötvényeket veszek. 273a
Két a.oba, konyha, elősioba mellék-helyiségekkel egyult, leténésset azonnal el-taglalható Ugyanott egy iitáltó ti kiad*. Ctm a kiadóban. -4290
. Egy ló családból való llu tanulónak (elvétetik Hlrichl bőrkereikedéiben Király.
_ ___ 4307
5 hónapos tiszta fa] farkaakiatya "eladó. Ctm a kiadóban. 4309
A Nagykanizsai Kaszinó
folyó évi december hó 26-án délelölt Vall órakor tartja saját helyiségében
amelyre a Kaszinó t. tagjait ez utotl meghívja
N gykanizsán, 1926. évi december hó 14-én.
az elnökség.
A közgyűlés tárgyal:
1. A választmány évi jelentése.
2. A számvizsgáló bizottság jelentése.
3. A költségelőirányzat elólcijesz-tése és megállapítása.
4. A felvételi és tagsági Utj meg állapítása.
5. Elnök, alelnök, 25 választmányi tag és 3 számvizsgáló bizottsági lag válssztásci.
6. Escllcges indilványok.
Indítványok az alapszabályok 7. §-a értelmében 8 nappal a kO/gvülés előtt\'a/ elnökséghez írásban adandók be.
Karácsonyi ajándékok
Gyermekjátékok
Ifjúsági Iratok — Képeskönyvek — Dlszlcvélpaplrok
Karácsonyfadíszek
a legnagyobb választékban a legolcsóbban vásárolhatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
Üzletiben
NAGYKANIZSA, FÓ-UT, VÁROSHÁZPALOTA. — Kérjük a t. közönséget raktárunk megtekintésére. —
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hintez, ajouroz és stoppol is. Hagy választék ipari gépekben.
Autógumml, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Bizt. bérpalota, a voll Hangya helyiségében,
i
SINGER
va n96erép
motorral ée v.irróftSnnytJ
o leghaaznouobtt
Karácsonyi ajándék.
Wnger varrógép r<Sazv. Ur* NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
A nagykanizsai Piarista Dlák-rzSvetség 1926. évi december hó 29. napján d. u. 6 dr; kor évi rende* közgyűlést
lart a reálgimnázium tanácstermében s erre a tagokat ezzel a hirdetéssel hívja meg a közgyűlés.
Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Föiitkáil leienlés. 3. Költségvetés és zárszámadások lelárgva-lása, felelős számadók részére a felmentvén* megadása. 4. Uj számvizsgáló bizottság válaszlása. 5. A választmányi tagok egy harmadának klsorsolása s ezeknek újbóli, vagy ezek helyeit uj választmányi tagoknak választása. 6 A tagdijak ujabb megállapítása. 7. Ese\'leges indítványok lárgvalása, ezek a közgyűlést legalább 10 nappal megelőzőleg Írásban nyullandók be.
Nagykanizsa, 1926 december 13. A nagykanizsai Piarista Diákszövetség elnöksége.
Hatóságilag engedélyezeit 7 éves sárga
BELGAMÉN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési feltételek melleit
KLAD Ó.
Bővebbet:
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán.lNyomdavoctö: Oferu .ciHü^T
Értesítés.
Értesítem" a n. é közönségei, hogv özv. Frkllé Csengery-ut 62. szám alatti
üzletét
átvettem és saját nevem alalt
folnnlom.
Kérem a n. 6. közönség szíves pártfogását
Spierer Benedek
hentes és mészáros.
68. évfolyam, 284. azám_Nagykanizsa, 1«28 december 16, csütörtök Ara 1800 karana

POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerketóő: Bartaríts Lajo»
u^tWO. n. uém
Imolta 30000 kmaa
Quo vadfs...?
Irta: Vákár P. Arthur dr.
kormányldlanicsos
Bethlen István politikai cál|ait nem siokla piacra vinni s politikai ellenlábasainak az az egyik legnagyobb kifogásuk a miniszterelnök ellen, hogy politikájának irányát és tempóját maga szabja meg, nem közli céljait, céljainak megvalósításához szükséges eszközök megválogassál is maga végzi. Az ellenzéki kritika vádaskodó szóvirágokban éppen ezéil ne.it is fukarkodik s a .furfangossíig\', .ravaszság\', .két-sztntlség• ugy röpködnek az ajkakról, mint akácvirágzáskor az akác-lombok körül a darazsak. A miniszterelnök pedig rendületlenül megy kitűzött uiján s a támadások pergőtüzében útirányt nem változtat.
Az ellenzék, sokszor támadásaiban az elvakultság és gyűlölködés maximumáig ragadtalja magái, mig ugyanakkor a miniszterelnök a hűvös tárgyilagosság halárai között angolos hidegvérrel állja a támadá-_ sokai. Az ellenzék harcmodorának legsebezhetőbb oldala a higgadtság Jiiánya, mig ugyanakkor a miniszterelnök a nyugalom szobraként visel kidik, állja a harcol.
Az elmúlt négy és féléves parlamenti harc a rendkivüliség bélyegét hordozta magán s bár vollak kritikus pillanatok, amikor a politikai haruspexek vereséget jósollak, a miniszterelnök a jól elhelyezett aknák, csapdák közölt ugy haladl cl, mint.az aranygyaplat vivő argonau-ták a Soyiila és Ciiaribdisz közölt. Mert való igaz, hogy valamint az argouau\'áknak drága kincs volt a kezeik között levő aranygyapjú, ugy a miniszterelnöknek is drága kincs a magyar nemzet reábizo\'.t jelenje és jövendője.
Valami emberlelclil emberként kezdett kibontakozni Belliién István, akit nem rettentenek vissza az ul-jába gördülő akadályok, aki nem csak fegyverrel, de fegyver nélkül is bírja a harcot s aki akkor is megőrzi hidegvérét, amikor mások lajtékoznak s aki biztos do\'gában akkor is, amikor ellenfelei győzelmi lakomára gyülekeznek.
Ez a csodá* nyugalom először csak felfigyclésre késztette a társadalmat, a fcifigyeléshől lassanként köztudat fejlődött s végül kialakult egy néphangulai, amely, ha a ma gyar ellenzékiség törzséből nőit is hl, mégis ugyanazon a törzsön hajtott leveleket, termett virágokat és hozott érett gyümölcsöket. Az ellenzékiség igy enyhült tokonszenvvé, majd pedig megértő fegvveitársi érzéssé.
Az iménl még kér! "t lársadalom és szívesen ellenzék\'.- dó magyar nép, sokszor fordult wrntányelnökc
felé, fellelvén az ö.ök érvényű római mondást: .Quo vad.s?" A beavatatlan kétkedésével sokszor kérdezte mrgában, magától: hová megy, merre vezet uija ennek az embernek?... Aki utazni akír, az éleiéi bízza a vasul masinisztájára. Aki repülni tkar, az a repülőgép pilótá- i jára bizia éleiét. Aki alkotni akar, ;
az munkáját Isten nevével kezdi. Aki országot akar kormányozni, az a nép bizalmát vívja ki. Aki mindezzel tisztában van, áltól felesleges kérdezni: Quo vadis Domine, meri az megiamervén a célokai, megértvén a nehézségeket, megtudja választani az útirányokat is eszközöket, amely útirányban haladni — !
amely eszközökké dolgozni akar.
A magyar nemzet kormányelnö-kétől már a beleegyezés, az egyetértés készségével kérdi: Quo vadi&,
— me^J megfogamzott benne a tudat, az elhatározás, a hit, hogy ezt az embert pedig ulain követni lehel, mellette kitartani kell és benne bízni
— kötelesség I
..........................................-|.ri.ri-|-|-|.|...jV.-.a.^rL.-L-rL.^rL.Jx.J.L-J
Példátlan a győzelem, amit az Egységespárt az országban aratott
Bethlen István gráf miniszterelnök nagyszabású beszéde a küldöttségek bankettjén Zalaszenlgrát és Szombathely városok küldöttsége Vass József népjóléti miniszternél Holnap számlálják össze a fővárosi szavazatokat
Budapest, december IS
A székesfővárosi választások mai második napja is nyugalomban és teljes rendben zajiolt lé. A délu\'ánl órákban csekély érdeklődés nyilvánult meg, délu\'áo azonban már nagyobb csoportok jelentek meg az urnák elölt. A lepecsételt urnákat ma éjszaka a választási elnökségekre szállítják és holnap reggel megkezdik a lő.áiosi szavazatok összeszáríilá-lásál.
W
Bethlen István gróf miniszterelnök ma délben fogadta a szécsényi választókerület küldöttségét, mely arra kérlr, hogy a szécsényi kerületet tailsa meg a miniszterelnök, A mi* niszlerelnök megköszönte a szécsé-nyiek ragaszkodását Vs* kifejtelte, hogy a jelenlegi választás a nemzet ítélete és elismerése annak a politikának, mely minden szélstségeklől ment,
Zalaszentgrót és Szombathely küldöttsége Vass miniszternél
Budapest, dcc. 15. Dr, Vass Jó-zscl népjóléti minisiler ma fogadta y.aloszenlgrót és Szombathely kül-döltségéi. Mindkél küldöltség aira kérte a minisztert, hogy az ő városukat képviselje az országgyülisen.
Vass József miniszter mindkét küldöttséget az Országos Kaszinóban vendégül látta ebédre, hol lebb felköszöntőt mondottak a miniszterre. Vass miniszter válaszában klfejtelle, hogy nem igaz az ellenzéknek az az állítása, hogy a kormány minden eszközt felhasznált arra, hogy magának a többséget biztosítsa A nemzet — annak még ellenzéki kis tészc is — belátta, hogy az ellenzéki politikában is csak az objektív krilika
a helyes s ezért választotta Inkább , a kormány reálpolitikájál, mint az I ellenzék demagógiáját. A jövőre nézve \' ő a nemzet jó caelédje al:ar lenni. Kéri munkájának támogatását.
i A kultuszminiszter átvette Eger várt s mandátumát
Eger, december 15. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter ina délelőtt vel e át mandátumát. Az ál\'omáson a város polgármestere üdvözölle, mire a kultuszminiszter kifejtette, hogy a mostani választások eredménye azt bizonyítja, hogy az ország megelégelte a szélsőséges politikát. Az állomásról az érsekség négylovas iogalán az érseki palota udvarára hajlaton, hol a cserkészek zenekara fogadta. Az utak mentén iskolák és testületek állottak soila-lat. Majd óriási közönség Jelentőié -ben átvette megbizólevelé\'. Délulán kétszáz teritékes bankett volt.
A rétságiak Bud pénzügyminiszternél
Budapest, december 15. Bud János pém-ügymiuiszlert, a rétsági kerület, Szatmdry KtimAn ny. ezredes vezetésével küldötiségben kereste fel és kérte, hogy kcrüle\'ü.rnck manlá-tumál tartsa meg. Bud Jinos válaszában kifejtette, hogy a kerület megtartása nem rajta múlik, de mindenesetre azon lesz, hogy kérésüket teljesítse.
A miniszterelnök uagy beszéde
Budapest, december 15. Az Egy-séf.cspá::l>an fél háiomkor a szécsényi, balassagyarmati éc rétsági küldöttségek bankettje volt, amelyen Bethlen miniszterelnök, Scilovszky belügyminisz\'er és Bud pénzügyminiszter és löbbállaintiikár is részt vett.
Bethlen miniszterelnök az első po-hirköszönlöre tötffiek között a következőében válaszolt t
— Azért Ölünk ma örömünnepet, meri az Egységespáll és vele együtt a testvérpárt: a Keresztény Gazdaság! Part — amely a kormányt támogatja — győzött! Példátlan ez a győzelem, amelyet ez a két párt ebben az országban az általános választásokon aratóit. Példátlan a magyar par-iamentárizmus törlénetébeo, de még a külföldön is. Utal Nógrádmegye példájára, amely a kormánynak annyi tagjál választotta meg. Erre büszke és hálás annak a vármegye közönségének. Ma|d felemlít egy fájdalmas epizódot 1918-ból, amikor a katonák visszajöttek a frontról, közéjük furakodtak a visszavonást szl-tók és az a kis község és az a kis ház, ahol ó lakott családjával és három gyermekével — a tűz martaléka lett. És amikor látta a városba menet a lüz körűi láncoló, őrjöngő tömegei — egy egész világ omlott előtte össze.
És akkor ugy érezte, hogy uj világ feló kell törekednie, uj életet kell teremtenie e földön, hogy újból boldogság és béke fakadjon. Hal éve foglalkozik mini miniszterelnök, hogy ennek az országnak békéjét; nyugalmát, szociális megértését, gazdasági talpraállitását és politikai tekintélyét helyreállítsa. És bizonyos elégtétellel állapítja meg e napon, hogy nem élt hiába, hogy sikerült neki mégis valamit ennek a szegény országnak visszaszereznie.
A magyar intelligencia békét és nyugalmat akar. Nemzeti irányt. Azt akarja, hogy a tekintély helyreállít-
ZALAI KOZJ.ONV
Amnesztia azoknak, kik távol maradtak a szavazástól
Zalában húszezer választó nem szavazott te Zalaegerszeg, december 15 Ezzel kapcsolatban megemlítenék
A Közigazgatási Bizottság tl\'ésén Malallnszky Ferenc bizottsági tag azt az indítványt terjesztette elő, hogy a Közigazgatási Bizottság, mint olyan hívja fel a kormány figyelmét arra, hogy állaláms amnesztiában részesítse a képviselőválasztás alkalmával a szavazástál távol maradtakat.
a bizottságban, hogy Zalamegyébcn körübelül 20 ezer választópolgár nem teljesítette törvényes kötelességél s eddig alig 3 igazolta a lávolmaradisál.
Malatinszky indítványa tlgyében a bizottság csak akkor fog határozni, ha a választási elnökök meglctlék jelentésüket a lávolmaradollakról.

Hét motoros kocsit kap Zalamegye
Gyömiirey főispán megvalósítja Zala régi közlekedésügyi terveit
*
tassék, hogy a maga pozíciója ne érintessék a magyar társadalomban. Érzi, mondolla emelkedeli hangon gról Belhlen, hogy az a munkástár-sadalom, amely eddig jelszavak állal volt félrevezetve, kezd visszatérni a nemzeli láborba, amelyben helye van. A magyar társadalom egységes abban a kívánságban, hogy a kapál és kaszál ne egymás ellen fenjük, hanem arra larlogassuk, hogy learassuk az egész társadalom munkájának becsületesen mcglermő gyümölcsét.
Belhlen miniszterelnök beszédéi óriási lelkesedéssel és éljenzéssel fogadiák majd Bud miniszter be\'zéil.
A debreceni választás
Debreczen, december 15. (Éjszakai rádiójelenlés) A szavazatok állása esle 10 órakor a következő: Egységespárt 8701, balpárt 3606 és a szocialisták- 3986. A szavazatok ösz-szeszámlálását este llr. órakor abbahagyták és annak folytatását holnap reggelre halasztották. Még kilenc körzet szavazatainak összeszámlálása van hátra. A végleges eredményt holnap délelőtt tiz órakor hirdetik kl.
A jassyl postapalota égése
Bukarest, december 15. (Éjszakai rádiójelenlés.) A jassyi posiapalota második emeleten tüz ütött ki, mely pülanalok alatt lángbaborltotta az egész második emeletet és a tetőzetet. A tüzet csak ma délután sikerüli lokalizálni. A kár löbb millió leire rug. Hogy mi okozta a lüzcl, eddig iúég nem sikerült megállapítani. A poslaforgalom a megrongált berendezés miatt szünetel.
Sztranyavszky államtitkár nyilt levele
a „Sípszava" ismeretlen munkás-cikkírójához
Budapest, december 16 A .Népszava" december 14-iki számában egy közlemény jeleni meg, amelyben a szociáldemokrata párt egy névtelen miskolci „munkás" hozzája Irt levelének formájában támadást intézeti dr. Sztranyavszky Sándor belügyi államülkár ellen, miskolci beszéde alkalmából.
Dr. Sztranyavszky most a „8 Órai UJság" maí száméban hosszú cikkben válaszol a cikkírónak és kifejti, hogy Miskolcon meggyőződését hirdette és azt olyan formában tette, amely erejénél és igazságánál fogva lesújtó lehetett politikai (5ljenfeleire, sebei ejthetett azoknak sorvadásnak indult testén, de a penge, amelyei használt, ha éles is volt, tiszta volt és szennytói mentes.
Majd 10 pontban válaszol a .névtelenének minden ellene felhozott tánadására. Végül azzal záija le majdnem egyoldaloyi terjedelmű nyílt levelét, hogy a magyar munkásság sorsának jobbrafordulásán akkor is fog küzdeni, hogy ha vezéreinek ily támadásaival is kell megküzdenie
Zalaegerszeg, december IS A megyegyülés a Közigazgatási Bizoltságban Gyömörey Oyörgy főispán nagyfontosságú kijelentést telt, melyek szerint biztosra vehelő, hogy a zalamegyei közlekedési zavarokon rövidesen motoros járatok beállításával fognak segíteni.
A főispán mint mondotta már ez irányban tárgyalásokat is folylalolt, melynek az az eredménye lelt, hogy
kilátásba helyezték a Szenlgról és Zalaegerszeg közötti motorosjáratot, valamiül a megyeszékhely és Rédlcs között Indjtlna meg motoros járat. Ezekre a járatokra megye hét motoros kocsit kapna és ezzel csupán az a kikötés jár, hogy Zalaegerszegen kél motorvezelő lakásl tudjon kapni.
A főispán a terv minél hamarabb való megvalósításáért érintkezésbelépett Zalaegerszeg polgármesterével.
1926 december lé.
ítélet a maidnem végzetessé vált Magyar-utcai teherautó-karambol ügyében
Nagykanizsa, december 15
Szeplember 16-án történt, hogy a nagykanizsai Herkules-téglagyár teherautójáról a pótkocsi leszakadt és a Magyar-utca 106. számú ház elölt felszaladva a járdára, elütött egy 2 éves leánykát és egy kocsiban levő csecsemői is csak egy rendőr bátorsága menteit meg az elgázo-láslől. A kisleányt sebesülésével a mentők a kórházba szállították.
A vizsgálal megállapította, hogy Mészáros János autóvezetőnek nem volt teherautó-vezetéshez képesítése. Megállapítást nyert az is, hogy az autón kilencrendbeli fogyatékosság voll, köztük a fék is rossz állapotban voll, kiányzott az autó és pótkocsi közt az ÖS6zekőtö lánc, a taríóazeg egy zökkenőnél eltörölt és ez okozla a könnyen végzetessé válúató balesetet.
A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágásl osztályának vezetője ma tartotta meg ebben az ügyben a tárgyalást és meghozta az Ítéletet. Werthetmer )6isct gyárigazgatót, mert gondatlanság terhelte a kellő képesítéssel uem bíró soflőr félfogadása körül as mert tudott a gép rossz ál apoláról, 5 napi elzárást helyettesítő 500 000 koronára és 500.000 korona pénzbirságra. Mészáros János soffőrl, mert büntetve nem volt, pénzbirságra álvállozlatható 15 napi elzárásra és 500 000 korona pénzbüntetésre ilélte.
Beteg a némát császár
Amsterdam, dec. 15. (Éjszakai jádtőfelentés) Doombol jelenlik: Vilmos német császár hülés, influenzája miatt napok óta ágyban fekszik.
Viharos ülés a román kamarában
Bukarest, dec. 15. (Éjszakai rádiójelentés) Ma a kamara ülésén Radulescu paraszlpárti képviselő interpellálta az igazságügyminisztert a bírákkal kapcsolatban és szóvátelte, hogy mi a célja a kormánynak azokkal a bírákkal szemben, akik a választások alatt inkorektül viselkedtek. Mikor Cadalbu igazságűgymi-niszter válaszolt az inlerpelfyónak, Lupu parasztpárti vezér valamit közbe kiáltott, mire az igazságügy-miniszter ezt a kijelentést telte Lupu felé:
— Önnek igazán nincs semmi jogcíme a bírákat lámadni. Mert ön azt a megállapítást tette a múltkoriban, hogy a birák helyébe |obb volna a bukaresti pékeket Ollelnl.
Az igazságügyminisz\'ernek ezekre a szavaira Lupu izgaloilan felállott és azl kiáltotta felé:
— Magyarázza meg szavall. Nyomorult alávaló I
Erre a kijelentésre óriási vihar lámád! az ülésteremben, mely később a.közbeszólások alatt mégegy-szer megismétlődöli, mig végre any-nyira elcsendesedett, hogy az elnök bejelenthette, hogy Luput a mentelmi bizottsághoz utasította.
I.upu az ülés végén provokáltatla az igazságügyminlszlert, aki azonban hivatkozással aira, hogy mint miniszter elvi ellensége a párbajnak, megtagadta az elégtételadást.
A lovagias ügyet ezek után egyoldalú jegyzőkönyvvel fejezték be.
Ki fizesse a cechet közös mulatozásnál?
Szabómester és lakatosmester pere a járásbíróság előtt a pezsgős mulatozás után — Tragikomikus befejezés a járásbíróságon
Nagykanizsa, december 15 Ez év március havában egy szabómester és egy lakatos mester, mindketten kanizsai lakosok elhatározták, hogy görbe napol csinálnak. Még két barátjukkal együtt az egyik vendéglőben nagy mulatozásba kaptak és eközben nem igen nézték, hogy bizony milyen hatalmas ugrásokkal emelkedik a cech. A rendeléseket a vendéglőben a lakatos dirigálta, aki mikor már a hangulat a tetőpontra hágót\', pezsgőt is hozatott. És hogy , ne legyen a társaságnak 6zép aaz-szonyban se hiánya, valahonuan előkerült egy nőszemély és a vidámság teljesen uralta a helyzetet.
A szabó és a lakalosmcstérck a helyzet magaslatára emelkedtek és nem igen vetélték ügyet arra, hogy a vendéglőben elfogyasztott ital számlája már 1,660.100 koronát tesz ki.
S mint ahogyan szokás, mire a mulatságnak vége voll két barát odébb állott és a ceclí kiegyenlítése a lakatosra és a szí\\bóra várakozott. A szabó a cech felet nem volt hajlandó lizelni élvét/azzal a kifogással, hogy aki rendel/az fizessen.
A lakatos sejn jött zavarba. Nehéz szívvel leadta az 1,660.100 koronáig de m;.\'gában elhatározta, hogy ai/ínni szerelő, de lizelni kevésbé, agilis bajiján bizony behajtja a pénzt. Erre n^ve kitűnő alkalomnak találta azl, tíógy a szabó még régebben adpd neki kölcsön köiülbelűl hal-| százezer koronái.
Ugy gondolta, hogy mivel nem akart a cech kiegyenlítéséhez hozzájárulni, az adósságát nem togja n-ki megfizetni. A szabó azonbfs az ügynek Ilyetén való elintézésé be-^em volt hajlandó belemenni, sőt pénze erejéig polgári peit indított, mely ügyben ma délelőtt tartott tárgyalást-dr. Sartory Zsigmond járásbúó, ákl elölt a feleknek az emlékezetes márciusi mulatozása humoros lefolyásban elevenedett nteg.
Végül is nagynehezen a lelek megállapodtak abban, hogy a laka los megfríeti a per lárgyát képező összegéi, meri beigazolódott, hogy a rpúlalozás alkalmával a rendeléseket ő adla fel a vendéglősnek. / Az egész tárgyaláson az volt a leghumorosabb, mikor a lakatos meglátta a .Zalai Közlöny" munkatársál, amint a tárgyaláson megjelent, ijedi arccal odament hozzá is a következőket mondotta :
— Kérem, szerkeszlő ur, ne lessék megírni. Nekem egy eladó lányom van. Mégis nagyon restelleném. Ha megírja, holnap reggel, ha az egész vagyonomat ráköllöm is, de megveszem a Zalai Közlöny összes számait, hogy egy se kerüljön at emberek kezébe.
A jó üzlet reményében — ime — megírtuk.
A haragos borzalmas bosszúja
LilloJüred, dec. 15. Kovács Imréi régi haragosa, Nagy András borzai\' mas kegyetlenséggel meggyilkolta. Fölmetszene hasat és össze-vissza szurkálta, majd bevitte a házba s hogy teliének nyomait eltüntesse a halottra rágyújtotta a házat. A szomszédok a tüzel eloltották és a házban megtalálták a hullái. A csendőrök a lettest letartóztatták.
1926 december 16
ZALAI KOIIONY
8
Faust
Nagy Ufa film bemulató az Urai liban
A (óváros mozilátogató közönsége kórében valóságos forradalmai idézeti elö a némeiek ujabb, nagy f.lm. alkolása: a .Faust\'.
f-s méltán, meit Göthe balbalat-lan géniuszához nyúlni nem kis dolog volt. Az örök idóknek megiit emberi tragédia a vásznon is |ól hat. Természetesen nem tehet várni, hogy Oötb- néhol fellegclibrn, néhol a fekete Dalárdában járó bölcses-sége, mindem á fogó emberi meglátása, a költemény esimel gondolata ugy jöjjön ki, mint azt a-sorok nekünk elö látják Amit művészileg, technikailag el [ehetett érni, azt Murneau W. a bravúros renderö százslázalékig megcsinálta és isye-kezell a liz felvonásba besü\'Ufitrni, Oöihét, a Jól, a Gonoszat, É elet és Halált Még helye és Ideje maradi aira Is. hogy elrelten\'ó példa gya-cánl, megmulassa a Bűnhődést.
Igyekezett a renderö és ez sok helyen sikerült l». Nem mindenütt.
Eddig a lapok kilencven százaléka a rendezés abszolue értékét csodálta meg, liz százalék sok kifogásolni valót talált. Én is emeilé a liz százalék mellé állok. És elő-szőr: koncedálom, hogy a rendező túlságosan szubjekliv és súlyosan i xpresszionista szellemben dolgozta fii a költeményt. Mindenütt sa|áisá-eos egyénisége vonul végig és csak kevés lére! enged a Mclfszló megszemélyesítőjének is, a kitűnő Jan-nlngs-rufc, arra, hogy nagyszerű kvalitásai! érvényre hozza. Ugyanígy túlontúl sok a papirmasé-ház és nem engedi a néiöt élvezni a természet szabad, mindent gyönyötrel átfogó mindenségét. Az az érzésem, hogy az egész költemény ugy elevenedik meg előttem, mintha egy pinceablakon néznék be és dohos levegőben, pislogó gyeilyák fényénél mozognának az alakok, noha a képek tiszták és élesek Sokszor jól esik az újszerű és bizarr beállilis, de aztán, ha tok beló\'e, fáradná teszi az embert és szinle kivánko-zik az ember egy kis szabadabb tér után, mintahogyan a költemény Is száguld laponként virágos lájak-tól hegyekre, bércekre. Mindezek melleit is azonban kivételes, nem mindennapi művészi muuka. A Icg-elragadőbb a szereplök megváloga-lása.
Emil fanntngs, ha ntnt paradoxon a kifejezés .• eszményi Mefisztó. Tele-csordultig szarkaszlikus kifejezéssel, u\'ánoihatatlan brutális kedvességgel. Margit, Camllle Horn, mintha a köll-temény sorai nyomta lépne elénk. Finom, törékeny nádszál, lipikus uőke germánleány.
A címszereplő Gösla Eckmann, mint ósz tudós elsőrangú, mini ifjú Faust, tuliotlan nőies és puln. Nagyszerű alakokat adnak a Marta és a ™\'git anyja megszemélyesítői.
A zenekar ügyesen játszotta Ouo K>d Faustját. A filmnek Kanizsán is n\'g/ sikere lesz és raélián. U. Gy.
A szocialdemokrata-párt lázitó röpiratokat küldött Nagykanizsára
A helybeli szocialdemokrata-párt pénztárosa kél csomaqban t8bb száz agitáció* füzetet kapott — „Proletárok sorakozzatok!" - A röpiratokat lefoglalták a terjesztés első stádiumában — A füzetek kiadója Farkas István képviselő
A kihágást részben Nagykanizsán hoztak, a bűnügyben Budapesten hoznak ítéletet
. ---- cukorka
<&] . a
Nagykanizsa, tieeembet IS Szeptember 27-én délelőtt a Rózsa vendéglőben falatozott egy zalamc-renyei polgárember. Közben egy röp-iratol olvasgalolt, aminek külső forrná jr veszedelmesen emlékczletelt a kommün alalt vagon szám forgalomba kerltlt agitációs iratokra.
Wtrth János vendéglős figyelmes leli az elmerülve böngésző merenyel atyafira, kinek egyszer-másszor még a falatozó bicsk*|a is megállt a kezében, olyan mohón srivla magába a .lelki táplálékot*. Odament hát hozzá a vendéglős és érdeklődőit az érdekfeszítő olvasmány miiéle felól Amint a füzete! kezébe vette, gyanúja alaposra fordult. Felirata:
.Agitációs füzetek\' C\'me:
.Proletárok sorakozzatok!" Tetjedelme 16 oldal. Ára 100 (efy száz) korona. Nvomtallák a Népszava nyomdájában. írója nincs feltüntetve. Felelős kiadója Farkas István, a szociáldemokrata párt Ismert nevü v parlamenti tagja. A röpirat egyik kitétele elegendő ahhoz, hogy fogalmai alkosson magának bárki annak mi-néműsége felöl. Íz a kitétel: .... pedig a sokat gyalázoit vörös patkányok a csatorna-töltelékek, n hazátlan bitangok voltak azok, akik ezt az országot az európai kullur-nemzetek sorába emelték." Wirth János elvette a röpiratot az elölte ismeretlen merenyel polgártól, egyben utasította Csécs István nevü 43 éves báziszo\'gájit, hogy figyelje a merenyei polgári, vájjon leijtszti-e c röpiratot. Csécs István figyelése eredményes volt A bakónaki pap kocsisa a színben kocsiján piuente az ebéd fáradalmait és unaloműzőnek hasonló röpiratot olvasgatott. Csécs ártatlan képpel köic-leditt feléle és érdeklídni kezdett, miféle .újság- az, amit a polgár olvas. A poljár magyaiázat helyeit sző nélkül a mándiji belső zsfbébe nyull, ki húzott önnél egy. röpira\'ot ésáladia azt a háziszolgának.
Wtrth János ekkor a corpus de-tícli bír okab.\'.n a nndőiségre sielrlt és meglette leijeit ntését. A nyomozás azonnal a legszélesebb körben megindul! a kommunista pnip.tgar.da céijail szolgáló piszkos röjjrflok terjesztőjének kézrikeiiiésérc.
A merenyei polgár csjkha.nar a rcnd rsétfc keiül\'. 0:1 ilmo.idia,
hogy a piscon krumplit árult és a:t egy ismeretlen asszony megvette 161c. Ó a ktuirplil kocsiján vevője lakáfára siállilolta. Ol\', miközben a krumpli! lerakták, látta, hogy
vevőjének férje ládát bontogat és abban sok ujságforma füzet van. ó g.anu-ianul megkérdezte, hogy miiéle .olvasnivaló" az. Válasz helyett a ládrbonfogató féifi egy markolásnyit kivett a füzetekből és azt áladia neki. A merenyei polgár nem s.jlve, hogy a vörös eszmék felfor-gatásra buzdi\'ó. forradalmi mételyt hinlegclő propagand t-irását ktpla, zsebre lette oz Ingyen kapott olvasnivalót és dolga végeztével a Rizsába meni ebédre.
Ezen a nyomon indult el a rendőrség és kiderüli, hogy a röpiratok GrQnfeld Ignác, a helybeli szociáldemokrata párt pénztárosának elmére érkeztek. A pénz\'árós feleségének adla el krumpliját a merenyei polgár, — igy kerültük a Rózsábi a röpiratok.
Grünfeld Ignác 08 éves nagykanizsai kereskedelmi alkalmazót! a rendőrségen elmondta, hogy a röpiratokat aznap kapta postán
két csomagban, összesen 370 darabot.
A hárku\'a\'ás során a rendőrség kevés hiányával az összes röpiratokat meg is lalália és l< foglalta Orünfeld lakásán. Elmondta Grünfeld, hogy lavaly óla minden l\'yntmü küldemény az ó címére érkezik, meri a helyi pártelnök állandóan változtatja lakását, igy a p^sia nem -í^tjta meghálni. r
GrOr.fvIdnek különben egy fia a kommunizmus uián interná\'va vott, onnét megszökölt, emigrál!, inajd lavaly visszajön NrgykanizsSra. Ili rendőri felügyeld alá helyezték, azonban ez uctn konveniáit néki, mett újra csakh.iitiar nyoma veszett.
A rendöiség intézkedésére a kiskomáromi csendőrörs megindította a nyomozást, hogy hova kerültek az Erdős Józ«f merenyel gazdának adott röpintok. Tobb polgárnál találtak is belőle, ezeket, összesen tizenhárom darabot a esendőtök elkobozták.
GiünMdct a nagykanizsai rendőrkapitányság kihailgalísa után az iratokkal együtt még szepletnbcr 27 én á\'adta a nagykanizsai kir. ügyésztégnek. ^ Az ügyészség másnap, szcp tember 28 án Grllnfeldet szabadlábra helyezte és az ügyel sajtó u\'ján elkövetett izga\'ás büntette és sajlóvélség minősítéssel illetékesség chnén áttette a budapesti királyi ügyészséghez, azért, mert a röpir-.tok Budapesten, tehát a budipesli ügyészség területén készültek.
Az iralok abbéién jóitok vissza a budapesti kir. ügvészségtöl, melynek határozalál Sztrache Ousztáv kir.-flügyész irta alá. A budapeli üsyész-ség Grünfeld Ignác nagykanizsai és Erdős József zalamerenyel lakosok ell\'n fennforogni látszó sajlórendőri kihágás elbírálására a nagykanizsai rendőrkapitányságot utasította. Farkas István kiadó ellen pedig sajtó utján elkövetett izgatás büntette miatt az eljárást folyamatba tette. Így kerüli le?nap délelölt Grünfeld Ignác és Erdős József a nagykanizsai rendórkapilényság kihágásiosztály vezetőj?, Sípos Z-igmond dr. rendőr\'anácsos elé. aki Grünfetdet sajtókiháeás miall 3 millió koronára, vagy ez! helyettesilő 60 napi elzárásra, Erdős Józsefei pedig 500.000 koronára, vagy ezl helyettesítő 5 napi elzárásra ítélte. Grünfeld Ignác megfellebbezte az ítéletet, mig Erdős megnyugodott abban, bár ez utóbbi büntetése is csak ar ügy másodfokú elintézése ulán válik jogerőssé. ¥
A kanizsai vonatkozásában kihágássá törpüli esethez nem kell sok kommentárt fűznünk. Enélkül is élénk világosságot vei ez arra az átkos aknamunkára, amit még mosl is, söl különös hévvel a válaszlások elöl! folylallak azok, kik sehogyan sem tud.iak belenyugodni a mai társadalmi rendbe és szerelnék azl minden eszközzel felborítani.
A kommunizmus véres árnyai térnek vissza kísérteni a li\'okban folytatott agitáció\', munka mögött.
A tanulságot minden becsületesen érző magyar embernek le kell von-nfi. #A választások megmutatták, hogy a mag\'j%r nemzet egyeteme levonta a tanulságokat: a szociáldemokrata plrl, amelynek konyhájából ezt a féktelen hangú izgató munlá. országszerte itányiiják, a választásokon csúfos vereséget szenvedeti.
Mosi azonban továbbra résen\' kell lennie minden egyes magyar embernek is és crös kézrel, minden fegyverrel kütdcni a métely ellen, mert az .Agitációs füzetek" sáska-i j t az ezeréves magyar termés, az egész magyar haz i és megyarok százezreinek pus\'lu\'ását készi\'i elő.
Disznó ülésekre
n IctíJobb aranyhegyi pilgányvárl
B O R O SC
lltcrcnkínt 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
Jó bor. nrm noha. OyftxMJO* inejí ról».
16 ZALAI KÖZLÖNY
1920 december 12.
A pécsi kir. tábla felemelte a keszthelyi gazdász gyilkosának büntetését
Két évi bSrtönböl — három és fél évi fegyház
NAPI HÍREK
Nagykanizsa, december 15 Annak idején sokai foglalkozlunk Krausz Albert kaposvári lókereskedö bűnügyével, aki a keszthelyi „Amazonéban egy boros üveggel halálra sújtotta Háry Ferencet a Oazdasági Akadémia liatal hallgatóját.
A nagykanizsai tOivényszék Mut-schenbacher-tanácsa folyó évi már-cius 22-én meg\'arlott lötárgyalásán Krausz Albertet halál!-okozó súlyos leslisértés büntette miatt kél évi börtönre Ítélte és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését.
Afete József kir. ügyészségi alelnök a törvényszék ilélelét megfellebbezte a pécsi lábiához, amelynek bünlető-tanácsa tegnap foglalkozott Krausz Albert btlnügyévet.
Szűk szavú távirat jetenlése szerint a kir. tábla Krausz Albert bOnlelésél három és fél évi fegyházra emelte fel,
ami feltételezi, hogy a Bik. 306 §-il»n találta bűnösnek és a 91. §-l alkalmazta.
Krausz Albert és védője retnmiségi panaszt jelenteit be az Ítélet\' ellen.
UUJWAQAAIWVl\'l\'l\'l\'l\'ri\'lTl\'i\'1\'l\' *.................
Nizzában letartóztatták Kaukázus királyát, aki a háború előtt ellopta a budapesti Rottenbiller-utcát
Piri*, december 14
(A Zalai Közlöny tudósítójától) A napokban az összes francia lapokban cikkek jelenlek meg, amelyek hírül adták, hegy a nizzai rendőrség ártalmatlanná lett egy Vietor la Forge nevű szélhámost, aki Transkaukázia királyának adta ki magát és nagyszabású szélhámosságokat követett el. Csak nagyon kevesen sejlik, hogy a hangzalos Vidor la Forge
egy régi Ismerőse a magyar újságolvasó közönségnek.
Az egyik elegáns budapesti körúti kávéházban volt szolgálatban évekig Faragó Győző pincér. Sokáig szorgalmasan hordta fel a kávét, mig egyszerre nagyot és merészet gondolt, összeállott egy vállalkozó szellemű emberrel, akivel
két stráfkocsit bérelt, felfogadott 8 munkást és felszedette a Rot-tenbiller-utca burkolatát.
Országos szenzáció volt ez akkoriban, mert fényes nappal dolgoztak és a sarkokon álló rendörök elterel-lék a forgalmat a Roltenbiller- utcából, hogy a kocsik a munkát ne zavarják.
Faragó ugyan az egész flaszter-üzleten nem keresett sokat, de egy csapással világhírűvé lett. Átlitól.\'g Manolescu, a világhírű román szélhámos, aki éveken át Lahováry herceg neve alatt szédítette a világol, szintén érdemesnek tartotta őt arra, hogy néhány .üzletében" akliv szerepet Jutasson neki. Hogy Faragó hol járt az utolsó 10—15 esztendő alatt, az csak akkor fog kiderülni, ha a francia rendőrség nyilvánosságra hozza vallomását. Legutóbbi kalandjának részielei azonban a következők:
Az egyik előkelő nizzai szállodában megjelent a Iranskaukázusi király főudvarmestere és lefoglalt „Ólelségc" számára egy egész emeletet. A következő napon megjelent
a király feleségével, egy fellünö szép asszonnyal. Kél titkár és kél lakáj is volt kíséretében. A nizzai előkelőségek készpénznek vették őfelsége ama meséiéi, hogy azért van Franciaországban, mivel birodalmát az antant-hatalmak segítségével meg akarja szabadítani a bolsevisták uralmától.
Rendjeleket osztogatott, sőt egy francia polgárt kl is nevezeit pénzügyminiszterének.
A pénzügyminiszter azután kapott különféle megbízásokat őfelségéiöl, amelyek ugyan elvitlék a pénzügyminiszter ur vagyonának felét, de ennek ellenére a pénzügyminiszter vakon bízott őfelségében, aki ki|e-lentette, hogy az antanthatalmakkal való tárgyalások igen jó mederben haladnak előre.
Az újdonsült pénzügyminiszter királyának megbízásából hamarosan meg is rendelte az egyik ékszerésznél a kaukázusi királyi koronát.
Huszonnégy^drágakö ékesítene a koronát és \'az értéke meghaladta az egy millió frankot. A részié.fizetésnél az ékszerésznek némi aggodalmai vollak, mielőtt kiszolgáltatta volna a királyi koronái, de a pénzügyminiszter eloszlatta ezeket az aggodalmakaL Kisőbb az éksrcrlsz mégis megérdeklődte Párában a francia-lranskaukázusi tárgyalások menetét és ekkor kiderült az egész csalás. Kél detektív utazott erre Nizzába, akik jelentkeztek őfelségénél.
— Nem lehet őfelségét zavarni, őfelsége fontos államügjekkel van elfoglalva — állta uljukat az egyik titkár.
A két dctckliv mégis behatolt Fi-ragó szobájába és látták, hogy lény ■ leg fontos államügyekben zavariák: — a drágaköveket tördelte ki a ko rónából.
Nyomban letartóztatták és magukkal vilték< Párába.
&AP9KEND
December 16, csütörtök
Rómnl katolikus: Etelka cs.-nö. Protej-tins: Atbina. Izraelita: Tebct hó 10. Nap kel reggel 7 óra 41 perckor
nyugszik délután 4 éra 09 perekor. «
Orbán Dezső kiállítása a Casinoban egész nap.
Világhírű magyar festők kiállítása a Polgári Egylet nagytermében egész nap.
Mozl. Uránia: l-\'ausl, Göthc halhatatlan remeke után, zenekar kíséreltél. Előadások :-ö, 7 es 9 órakor.
Mit fognak táncolni a télen?
Az egyik budapesti legfőbb .lánc szakértő\' az Idei szezon táncslágereiről a következőket mondotta:
— Nemrég torlotlunk Bécsben kongresszust, amelyen „elvi jelentő ségü\' döntésekel hoztunk. Megállapodtunk abban, hogy tartózkodni fogunk a táncoknak túlságos komp\'.l-kálásátót, meil ez sok zavart oko zott. Az idei láncszezon nagyon érdekes lesz. Sok uj lánc fog divatba jönni. Igy például nagy jövőt jéso-iok a .Sholtlsh-Espanol" nak, amely minden exotikus elnevezése ellenére is Svájcból származik. A Charlston nagyon erősen tartja magát, kütö nősen azért, mert könnytn sajátítható el. Nem szabad azt hinni, hogy a Charlestont csuk gyorsan járjak. Ez tévedés Épen olyan tévedés, mint az a nézet, hogy a modern táncok erotikusak. Végeredményben a leg-konzerv.. tivebb táncot is lehet erotikus motívumokkal lűzdetnl A Charlestont kit változatban lanltjuk: egy las\'abb menetű, az Idősebb hölgyeknek és uraknak és egy gyorsabbal a fiatalság számára. Ez sem lesz na gyon gyors, körülbelül olyan lesz, mini a fox-lrolt. A bostoni az Idén nem fogják táncolni, de a tangót még igen. A fó sláger a .Chorlie-walk" lesz. amely most tomboíAme-rlkában. Ez a tánc artlszlikus, látványos és szép. Az idősek is megtanulhatják, ritmusa az Onstep-ének felel meg.
A bálozó fiatalság tehát nyugodtan tekinthet a téli S2ezon elé, mert a táncmesterek a bécsi kongresszusukon .elvi jelentőségű döntéseket" hozlak.
— Scitovszky belügyminiszter bemutatkozása a megyének — Rakovszky v. belügyminiszter búcsúja. A vármegye mai folytatólagos közgyűlésén fölolvasták Rakovszky f>án volt belügyminiszlcr búcsúzó levelét és Scitovszky Béla uj belügyminiszter leiratát, melyben kinevezését közli a vármegyével és támogatását kéri. A megye tudomásul vélte a leiratokat s az uj belügyminiszteri faliratban üdvözli.
— Zalavármegye felsóház! tagjai. Zalavármegye tudvalevően a felsőházi (örvény alapján három tagot küldhet a felsőházba (minden négy-négy országgyűlési képviselő ulán egy felsőházi tagoi). A felsőházba kikü\'.dendő három lagit Zala-vármegye január 10-iki rendkívüli közgyűlésén fogják megválasztani.
= Hegedűk 140 000 korooálól kaphatók VágóEndre ilialszerlátában.
— Törvényhatósági bizottsági tagválasztások. A megüresedett vármegyei törvényhatósági bizottsági tagsági tagok betöltésére a választás idejét december 29 ében állapították meg, amikor nyolc törvényhatósági bizottsági tagot fognak választani.
— A vármegye tisztviselői és nyugdíjasai egy havi fizetést kapnak karácsonyi ajándékul. A vármegye karácsonyi ajándékkép a tisztviselőknek egy hónapi, a nyugdijasoknak pedig félhónapi járandóságaikat adja a különféle címeken megtakarítóit összegből.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésbe! Igen olcsó Pum üveges, KlrAly-utca 10.
— Az adófelszólamlás! bizottság mflkódése. A Jövedelem, vagyon és általános kereseil adó elleni felszólamló bizottság őrley Oyörgy dr. kir. kormánytanácsos elnöklelt alatt keddtől kezdődóleg megkezdlt működését a városháza kis tanács, termében. Először a vidéki felszólamlások kerültek torra, amelyeknek letárgyalása 8-10 napig is el fog tartani, mig utánuk a helybeli lel-szólalások tárgyaltatnak le.
— Az alispán jelentése a megye közbiztonsági állapotáról. November hó folyamán a m. kir. csendőrség 364 cselben teljesíteti nyomozási a vármegye területén, a melyek közül 347 eseiben járt ketrel munkájuk. 554 kihágási esetben fejezték be a hatóságok a nyomozást a mull hó folyamán.
= Schwarcz Dezső harisnyái i legjobbak.
— B-llatások hangversenye. Kiemelkedő művészi eseménye lesi városunknak a december 20-iki, héllői B-listás hangverseny, melyen Molnár D.\'zső, a Magyar Szinbáz ét Oláh Zoltán, a Nemzeti Szinház tagján kívül a helybeli zeneiskola igazgatója és lanári kara : Lemberkovlchni Wrber Margit, Fábiánné Pászlot Irma, Vannay János, Simon Sándoi és Urbán Gyula, a Zalai Közlöny beliő munkatársa lépnek tudásuk legjavával a közönség elé.
= Hasznos karácsonyi ajándék. Írógép, Gramafon 650 ezer, fényképező gép 115 ezer, korcsolya 65 ezertől, rádió készülékek 2 milliótól, kerékpár 2>/» millió, fotball, tennis ütő Szabó Anlal sporlüzklében.
— Leventék serlegavató ünnepélye. A nagykanizsai I—II. ker. Levente Egylet választmánya elba-tározla, hogy az egylet leventéi állal folyó évben nyert serlegeket és dijakat — a versenyeken intenzive részt vett leventék meghívásával — ünnepélyes keretek közi, terlegavaió ünnepélyen veszi birtokába. Az ünnepély folyó hó 18-án délután fél 9 órakor a Polgári Egylet éttermi helyiségében lesz.
Olvasóink ií Apróhlrdetéí-ntaWiiy ,
váciák ki és "ti 10 d*/«b nyenklvSfOti 5
t .mtóvMií.auSToií""\'"!-!
Art.f^/ -- ..... __ ______ . X
víoy «lkit*b«i -i ZALAI KÖZLŐN* kUdóhtw-F UU bárkinek lojy«n .
* 15 txólg lerjodiietí apróhirdetést.
1926 decsmber l6
— A telefonközpont és a választások. Mióta a választások országszerte megindullak, a telefonközpont igénybevétele eddig nem tapasztalt méretű volt. A nap minden órájában a késő éjszakai, éjfél uláni órákig szünet nélkül csengett a le-lefonszerkesztőségfltikbena bizonyára más hivatalokban is. Percenként más és mis interurbán szám szakította léibe a helyi beszélgetéseket. És hogy a Zalai Közlöny olyan pontosan és minden más lapot, a fővárosiakat is megelőzve ludta közölni a nyilvánossággal a szavazás minden napján a hivatalos számadatokat és eredményeket, ebből az érdem igen nagy része a helybeli lelefon-közponlé. amely hihetetlen gyorsasággal és páratlan előzékenységgel állta heiyét a többnapos ostromban.
— Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmQáruházában.
— Változások a tanítói karban és Iskolaépítések. Mörk László nemesvitai tanító lemondott és a Badacsonytomaj—kisórshegyi r. k. Iskolához lávozolt. Kosaros Pál tanító eszteregnyel állásáról lemondott és a somogymiháldi községi iskolához távozott. — A tanfelügyelő jelenlése szerint Sormáson, Fityehá-zdn, Ba/csdn, Rlgyácon, Tófejen és Garabancon egy-egy uj tanterein építésére hívták fel az iskolafenntartókat, az iskolák túlzsúfoltságára való tekintettel. Lasztonyán, Marócon, Kiscsehiben és Zalaigrtcén az iskolaépítés folyamatban van. Kománároson, Zalahalápon és Dabrocon a tanfelügyelő külterületi Iskolák szervezése ügyében tárgyalt.
— Mit hoz a Jézuska? Manikűr- és fésű-kazettát, Guerlain, Houbiganl és Coly parfümöt. Óriási választék Vágó Endre illatszetárában.
— Zalamegye adóhátraléka. Zalamcgyébcn a mult évi adóhátralék összege 1,457.818 aranykorona. A folyó évi adóknak csupán 29 százalékát fizették be eddig, mig 71 százaléka, azaz 3,118.714 aranykoronával hátralékban vannak a vármegye adófizető polgárai.
— Beszerezhetnek autót a zalamegyei főblrák is. A fóbirák autóbeszerzése is szerepelt a vármegyei közgyűlés előtt. A közgyűlés kimondotta, hogy autóbeszerzés céljaira a főbiráknak hitelképen nyújtja két évi fuvarátalányukat (az 1925. átalány figyelembevételével) és pedig három éves törlesztésére. Az összeg kamalait két évig a vármegye viseli.
— A tapolcai tüdőbeteg pavilonra százmilliót adott a megye. A tapolcai községi kórház lüdőbeleg paVillonjának felépiléséhez a vármegye 100 millió korona hozzájárulást szavazott meg.
I
ZALAI KÖZLÖNY
URÁNIA.
Pénteken, csak egy nap, 7 és 9 órakor
Elszabadult a feleségem
vígjáték az asszonyi szeszélyről, főszerepekben: Henny Portén, Bruno Kasztner, Angelo Ferrari.
Szombaton 7—9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor
Keringő királynő
regényes (ürténet a régi jó világból 9 fejezetben, rendező: Fridrich Zelnik, főszereplők: Harry Liedtke, Lia Mara.
— Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, enyhe emésztésnél, anyagcser; zavaroknál, csalár.-kiülésnél és óőrviszkelésnél a természetes .Ferenc József" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működéséi, és megszabadítja a lestet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvosludomany több úttörője megállapította, hogy n Ferenc József víz abszolút megbízható hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Notorius bűnöző. A nagykanizsai rendőrségnek évek óla mindig sok dolgot ad Fekete Boldizsár többszörösen rovott mullu huszonkét éves egyén, akinek neve az elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban lapunkban majd minden esztendőben nyomtatásba kerül. Fekete Boldizsár most sem tagadta meg önmagát. Mint Márkus Károly kanizsai pékmester feljelentette, Fekete Boldizsár ezullal nemrégiben nála volt alkalmazásban -mint sütemíny kihordó. Egy napon a kihordásra kapjtl kétszázötvenezer korona értékű sütemény ulán beszedett pénzzel elfelejtett elszámolni, de elfelejtett je-lenlkezni is egyáltalán gazdájánál, Ezérl a feljelcnjés ulán a rendőrség előbb őrizelbe vetle, majd letartóztatta és álkisérte a kir. ügyészségre, a rovottmullu, javulni sohasem akaró Fekete Boldizsárl.
— Halálos szerencsétlenség a beomló homokbányában. Pintér János kaposvári napszámos Kaposvár melleit az úgynevezett Iszák-dombon levő homokbányában dol gozott. Munkája közben valamiképpen a homokbánya bcomlolt és oly nagy tömegű föld szakadi a szerencsétlen emberre, bogy teljesen eltemette és mire segítségére siettek már súlyos belső sérüléseket szenveddi, amivel még a kórházba szállítása ulán keeéssel meghalt.
— Gépjármflvesek hozzájárulása az utak fenntartásához. A
gépjármüvek megleh. s lértékbcn rongálják a közutai t, mindazonáltal nem játulnak kcllóx ppen hozzá az utak fenntartásához. Az alispán Javaslalára a megyegyül :s most azt a határozatot hozta, hogy addig is, omig megfelelő szabályrendelet készül, a gépjáiómüvek tulajdonosai a közmunkavaliság kétszeres összegét fizessék az útfenntartási alapra.
— Tűz Gellénházán. Vasárnap éjjel Oellénháza községben kigyulladt Gellén Oyörgy gazdálkodó szalmakazla, mely nagy részt el is égett. Az oltásnál derekas munkát végzett az Ifjúsági Egyesület önfeláldozó legénygárdája. A csendőri vizsgálat során felmerült az a gyanú, hogy Oellén szalmakazlál, mivel ö Kray István bárónak főkortese voil, bosszúból gyújtották fel. A nyomozás folyik ez Irányban. A kár nem sok.
— A hetipiac árai. A nagyka-nizsa hetipiac árai a következőképen alakullak ki: Zöldségpiac: bab 1600 —3000, mák 16000, dió 14.000 K kilogramonként, foghagyma 1500, vöröshagyma 1000, sárgarépa 1000, zöldség 1000 K csomónként, fejes-káposzta 200, savanyukáposzla 3000, kelkáposzta 4000, burgonya 2000, savanyurépa 2000, kaifiol 20.000 K kilónként. — Gyümölcs: alma-3— 5000, körle 5 -7000 K kilónként.— Tejpiac: lej 3—4000, tejfel 10.000 K literenként, túró 8000, vaj 50— 60.000 K kilogramonként. Egy tojás 1800 K. — Húsárak: marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 28, hátulja 36, serlés 24 —28, zsir 28 háj 28, zsirszilonna 26. ftlstölthus 40 —50, kolbászfelék 30—50 ezer korona kilogrammonként.
gfetti artrt
Pirit 205000, Uniton 2509-50, Newyork 517 l/J Bruwel 72 00. Milano 229500, Amsterdam 207 00, Berlin 123 10, Wien 731)0. SolU 375-00, Priga 1533 00, Varsé 57-50. Budapest 72-53, Belgrid 91250. Bukaiegt 270 00.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologtal megfigyelő Jelentése: Szerdán a MmérUk-Itl: Reggel 7 órakor +11, délulio 2 érakor 4-4, este 9 érakor +1.
FtlMlt!: Egész nap leihéj égboltozat.
SUUrdny: Reggel Délnyugat, délben Nyu-•
A Meteorológiai Intézet Jelentéae szerint változékony hidegebb idő, megélénkülő szelekkel és helyenkint csapadékkal.
— Pályázatok pénzügyi állásokra. A pályázók tömege jelentkezeti a pénzügyigazgatóság által hirdetett állásokra. A zalaegerszegi kataszteri fogalmazói állásra 31, a novai pénzügyi fogalmazói állásra 11, a keszthelyi forgalmiadó ellenőri állásra 21 pályázat érkezett.
— .Hangya" szeretet-csomagok. A murakereszturi .Hangya Fogyasztás és Értékesítési Szövetkezet", mint minden évben, ugy ez idén is hasznos ajándékokkal lepte meg a murakereszturi iskolás gyermekeket. A szerelelcsomagokal a héten küldték ki a tanítóknak, kik az adományozol! különféle tanszerekel jórészt még ki is osztotlák a szegény, de jóravaló murakereszturi lakósok szorgalmas gyermekei közölt. Az adományéri a kisgyermekek helyeit ezúton mond köszönetet a tantestület
IOZGÓSZINHÁZAK
Uránia csütörtök 5, 7, 9 órakor: Faust, monumentális némel film, főszerepekben: Emil Jannlngs, Qösta Eckmann, Camilla Horn.
Világ ma csülörtökőn csak este 9 órakor: Faust.
Keszthelyi Uránia csütörtöki műsora: Más asszony férie 7 felvonásos esemény egy rossz férfi és egy okos asszony ételéből.
Budapest székesfőváros — alkalmazottaiért
Karácsonyra egy havi fizetésüket kapják
Budapest, december 15. A fővárosi alkalmazónak közölt 35 milliárd korona karácsonyi segélyt oszlanak szél. Az alkalmazottak segély elmén ugyanis egy havi fizetésüket kapják — karácsonyra. A székesfőváros ily módon is akar segítségére lenni alkalmazottainak.
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondant, csokoládés, slaniolos, habsütemény, friss teasütemény legolcsóbban beszerezhető
MflKOVICZKY OlMl
Bonbon cukorkák díszdobozban, a legszebb karácsonyi ajándék.
I
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia áruházában K;
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Legjobb minőségű „Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
I
«
t
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 16.
KÖZGAZDASÁG
Szigorították a forgalmiadó ellenőrzését
Az ellenőrző közegek modorára
Is kiterjeszkedik a rendelet
Nagykanizsa, december 14
A hivatalos lap legutóbbi számáb.n rendelet jeleni meg a forgalmiadó-hivatalok működéséről. A rendelet egységesen szervezi meg a forgalmi-adó ügyviteléi. Megállapítja a kerületi rendszert s azt a hatásköri, amely a kerülelvczelőnek jut.
A rendelet szerint a forgalmiadó-hivatalok felügyeletéhez tartozik annak a vizsgálata is, hogy a forgalmi-adóhivala! személyzete hivatása ellátásához szükséges műveltséggel, szaktudással rendelkezzék.
A kerületvezetönek fontos feladata az, bogy a munkaerők, adózókkal való bánásmód és a hivatalos működésűkben tanúsítandó modor szempontjából kellő irányításban részesüljenek.
A rendcici az adózókkal szemben is szigorú inlézkcdésekct léptet éleibe. Az adófizetéseket legszigorúbban fogják ellenőrizni atekinteiben, bogy a szükséges föl|egyzésekel és könyveket vezetik e. _
TilllI
A mai értékiózfde bangulala, továbbra is barátságos vol\', söt a forgalom is megélénküli. A lözsdc csn-desen indult, később aionbsn a külföldi hirek hatása alatt a helyi spe- ! kuláció megkezdte vásárlásait. Az 1 érdeklődés középpontjában a Oumi j volt mely 130.000 korona (30%) \' nyereségre leit szert. Érdeklődés voll i még Rima, Nova és Nasici részvé- | nyékben, de a többi papirok is 1— | 2% nyereségre lellek szert. A hangulat továbbra is bizakodó.
A ij-taí-eiü TtuU itrta-j^tiUe
APRÓHIRDETÉSEK
VALUTÁK lengyel 7SI0-8050 Angol I. H6000-8000 Cseh k. 2110-120 Dlnlr 1253-33 Dollár 71300-71000 t\'rineli tr. 253S-2898 Holland 28495-645 Lel 360-374
Léva 514-522 Líra 3133-3193 Mária 16965-17025 Sebül. 10X7-87 Din kor. 18995-19075 Svijellr. 13780-810 Belga ti. 9923-0963 Nofvég k. 1 £030-110 Svéd k 19050-130
DEVIZÁK Amiletd. 28520-620 Belgrád 1257-63 Bérűn 16980-17030 Bukarest 360-370 Brtliuel 992S-995S KopenM90Ó5-19065 Osilo I8040-IC0 London 3I6000-70TO Milano 3153-3193 Newyork 71330-530 Pilis 28I8-285S Prága 2112-19 Ssorla 515-521 Stockholm 19060 130 Varsó 7830 8030 Wien 10057-10087 1 Őrleti 13769-829
Terménytőzsde
Búza üszav. 75 kg os 387.500- 392.500 K^-os 3<>2J0J-39f500 77 k£o, 3977-00
egv
382ww .uuv, ,, ng-vaoo/ rar ayz.ooo 78 kg-os 392 500-397.500, roza 305000-307.500. takarmányárpa 222ÜXI-22; 500 sórárps 325.000-365.OCO, xab 227 500-23*300, tengeit 6 265.000-270 000. repee 5l>s.000-5ro300. kolej 190.000-200.0)0 korpa 162500.-165.000 \'
Bertésrásir
felhajtás 2694. melvból eladatlanul vissza-maradt 618 drb. lílaóiendü 18.750—19 000 s«d,u,6.750-17.000. szedett közép I6.25Ó\' r^-^í?""\'\'" I5.0CO—15 Sá0..tlsórcnrfu »»£. >\'-250-17.750. másodrendé I6.7«í-I7.M0. angol aütdó 17.500^19^00, siaUnna
rugyban 20.000 21.000rulr2?.000--j&00
lehúzott hus 21.000-23 000, lialoiJBs (ÍU serlés 19.000.—72 000. Az iiány.al AnlatotL
Kiadja: Zrínyi !lyoii4»lpá/és KSiyv-kMwkaíés BT, Vitykaaliia
fHIrdotóeok dija elörc fizetendő)
Ai apróhirdetés d!|a 10 siói* 50 fillér. A tíraizó I minden vastagabb betűből átló •ló kit ttf.nlk saársiltUtlk. Minden további ■zó dija S llll. A hirdet.ul díj olór-e flset.adA a forgalmiadé hozzáuámltásával
Háxtulnjdoiso.ok figyelmébe 1
lÉtt ftnü lakásába JHSK
Jen ajínlatot Szécaonyl éa Frloaz
vízvezeték feljzereléil, fürdő és CRészség-Ugyi berendezési villalatitól. Részletfizetésre is. elónyOs feltételek mellett. 3934
Egy uj télikabát jutányosán eladó — Hűlsz József szabónál, Eötvöstér 10. 4325
Kényelmet szereló maginos ur rétiére csinoinn bútorozott utcai azoba
VOíösmarihy-utca 31. S\'iin aL.lt azonnal kiadó.
Kartéazt keresek ungjalcabtal Razda-sá^ba január l-l \'cactlcfl azonnali) belépésre. Pósta l\'clsóralk._3-t 4165
Egy pi<>ninót, vagv egy rövid zongorát keresek azonnal bérbe. Clm a kiadóban. 4208
F.gy nyolc lócrós, klfogistalan üzemképes angol gyiftminyu llofhar és Schranlr-léle lokomobil december hó végéig eladó. — Clm : Sindor-puszta gazdaságban, Murakeresztur Állomás melleit, Szoholics Intézónél. 4215
Kót azoba, konyha előszoba mellék-lielylségekkel együtt, lelépéssel azonnal elfoglalható. UgMnott egy Istálló ts kiadó.
Karácsonyi ajándékok
Gyermekjátékok
Ifjúsági Iratok - Képeskönyvek — Dlszlevélpapirok
Karácsonyfadíszek
a legint\'vr.h} választékban a legolcsóbban vásárolhatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
üzletében
NAGYKANIZSA, FÖ-UT, VAROSHAZPALOTA. — Kérjük a t. közönséget raktárunk megtekintésére. —
HARTPARR
az egyetlen
valóban mezőgazdasági petróleum traktor,
mert szerkezete egyszerű! / Fordolalsiama alacsony I
Élettartama igen kosszal
;ét lekvó henger 1
\'{HnlhtStHluMWMQ
Szántás: 3 vath ekével J*vm. Cséplés: 48"-54".6o" nyilatkozat
dobszélesséjll csép- MjMk gjwi föld-
lóvel. melyeket jáls/i JRg birtokosok
kónnyedtséggel el \'1^3 köréből I
is vontainak!
Számos elismerő
Még n;a kérje 31. sz. ábrás árjegyzékünket!
Fehér Vilmos Gépgyár R.T.
Budapest, V., Váci-ut 80.^---J
Nyomaloll a Zrínyi
JÁTÉKÁRU
ugy, mini tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Csengory-ut 6.
A RUDOLF MOSSE R. T,
kiadásában most megjeleni
Magyarország Kereskedelmi. Ipari ti Herdgazdasági (Ma 1926-1927.
első körzell része tartalmazza alsódunánluli vármegyéinek Baranya, Somogy, Tolna, Zala
leijei éi
A vaskos, 336 oldklas nagyalakú cimlár ára 200.000 korona. Az egész címtár, amely az összes megyéken kivül tartalmazza Budapest és környéke teljes címanyagát (összesen 2000 oldal terjedelemben) egész vászonkötésben ára 900.000 korona.
Megrendelések lapuik kladihlra-Ulába küldendők.
Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T,nál, Nagyfa^ (N^mdavoetfi
logyeo kap, ba levÉiilapoo !é
ár|egyzékct.
Valódi arany karóra...... 380 ezer
VaMdl „ láno ......... 100 ezer
györ,)-0:ü arany gyűrök, lOggók, karkötők, pontos zsebórák, ébteulók. Saját gyártmányt* eeilst dísztárgyak, evó-eszközök, serlegek, kosarak, stb.
SVEICZI ÓRALERAKAT
Budapest, V., Vilmos cáazár-ut 12.
Telelőn: 992-48. uts
Meghívás.
A Oarabonc és Vidéke Tejszövetkezet 1926. december 22-én d c. 10 órakor tartja ávi köz-
gyüléaét az iskolában.
Tárgy:
1. Zárszámadások megvizsgálás/. 2 Mérleg megállapítása. 3. Igazgatósági tagok választási. 4 Indítványok.
Odraboncon, 1926 december 14.
Igazgatóság.
ES VI
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V: Dorottya-utca 11 Telefon: Teréz 34-15.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámtcrvcket készit.\'
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és- legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában. ^ ^
Ofcnbeck Károly.)
66. évfolyam, 285. szóm
Nagykanizsa, 1926 december 17, péntek
Ar. 1800
korana
vm
POLITIKAI NAPILAP
l CL
li.
Felelős szakesztó: Barbarits Lajüí
OMzstMI in Ura .«U*» Ma
A Választások mérlegej A kormánypártoknak 31.373, szocialistáknak 15.869, demokratáknak 12,999, fajvédőknek 2,8ff szavazatuk van eddig Budapesten
Nemcsak nálunk Magyarországon, hanem az egész világon is minden csoda csak kél napig lart. Az első választási nap eredménye is ilyen csoda voil, meglepetést kelteti, hogy az Egvségespárton kivül csupán a Keresztény Gazdasági ős Szociális Párt tagjiiból került a parlamentbe hatalmat és erőt jelentő tábor. Az országgyűlés uj képviselőházának jóformán nem is lesz ellenzéke. Mit jelent ez az országos politika veszteség és nyereség számláján?
Az ellenzék kimaradt tagjai a mull nemzetgyűlésen jórészt egyebet sem tettek, mint személyes harcokat folytattak. Eteknek az ellenzéki férfiak-nak a távolmaradása azt jelenti, hogy a képviselőház ülései szenvedélyektől mentesebben fognak fefolyui és tiszlullabb légkör log uralkodni a Házban, ami az ország szemponiji-ból csak nyereséget jelent. Nem kell azonban a parlamentet attól félteni, hogy hiányozni fognak a tárgyilagos kritikai felszólalások, a szigorú bírálatok a szőnyegre kerülő kérdések felelt A kritikára múlhatatlanul szükség van, szüksége van erre a nemzetnek, de a kormányzatnak is.
A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt kombatláns gárdája jöhet ill elsősorban számitásba, de számítani kell azokra az egységespárli csoportokra, amelyek különböző politikai vellettást jelképeznek. El tud-|uk képzelni, sőt biztosra vesszük, hogy az úgynevezett egységcspáiti liberális frakció az érvek komoly fegyveréi fogja felvonullalni magas színvonalú beszédekb-n az egyes kérdéseknél. Azok az Egységespárton belül, akik a keresztény Magyarország szilárd elvi á!lá--pont|án állanak, bizonyára megingsttiatallanul fogják védelmezni ezeket a bástyákal.
Elvégre az országgyűlés feladata nem az. hogy kitermelje magából az ilyen szines, tarka, esetleg érdekes uj\'ágcikkekbez az anyagot, hanem hogy hiven teljesítse törvényhozói kötelességét az ország, a nemzet érdekében.
A leendő képviselőháznak a becsületes, a tisztult politikai felfogást valló férfiak gyülekezetének kell lennie s akkor nyugodtabban nézhetünk a jövő eté, amely sorsdöntő, komoly problémák megoldását hárítja az országgyűlésre. A Drózdyak, Ruperlek és Rainprechtek nélkül meg lehet a nemzet, ők csak azoknak hiányozhatnak. akiknek szivük vonzalmat és beteg lelkűk sugallatát az őszirózsás forradalom eszméi hevítik. A magyar közéleire kizáróan meglisztulást jc--lent, hogy a politika színpadáról eltűnnek a Datkánylázadás csallósai.
Adja a Gondviselés, hogy a parlament komoly férfiak munkájával olyan komoly eredményekel produkáljon, amelyekkel lerakhatjuk a jövő Magyarország fundamentumát.
Debrecenben a Bethlen-lista abszolút többséget kapott — Pécs képviselői t Oberham-mer egységespárti és Esztergályos szocialista — Héjjas Iván bekerült az országgyűlésbe — A pótválasztások eredményei — « szavazatszámlálás késő éjszaka
érkezett számadatai
Szombaton hirdetik ki a budapesti választás eredményét
Budapest, december 16. (Éjszakai rddiójelentés) Az általános választások az egész országban befejeződtek. Most már csak néhtny pólvá-lasztás van hátra és a döntés azokban a kerületekben, abol a megválasztott képviselő több mandátummal blr, afelett, hogy a képviselő kinek engedi ál mandátumát abban a kerületben, melynek mandátumát nem óhajtja megtartani.
budapesti eredmények
Budapest, december 16 (Éjszakai rddiójelentés.) A belügyminisztériumba érkezett jelentések szerint a főváros három választókerületében a szavazatok állása a következő délután 5 órakor:
Budai kerület: Ker. gazd. párt 4631, Demokrata párt 1005, Szociál-demokratapárl 1577, Egységespárt 2294.
Északi kerület: Ker. gazd. párl 2329, Dimokratapárt 4573, Egysé-gespáit 1729, Szoc\'áldemokratapárl 4238, Fajvédőpirt 537.
Déli kerület: Keresztény Gazdasági Párl 6716, Dcmokraiapárt 3162, Egységespárt 3853, Szociáldemokrata párt 5913, Fajvédőpirt 1543.
Este fél 9 órakor
Budapest, december 16. (Éjszakai rddiójelentés) A szavazatok összeszámlálása után este fél 9 órakor az alábbi számarányodat eredményezte:
Wolffpárt budai ker. 6766, északi ker. 3133, déli ker. 7240.
Egységespdrt budai kerület 3282, északi ker. 2546, dili kér. 4152.
Szociáldenlhkrata párt budai ker. 2859, északi ker. 5500 déli k. 6030.
Demokratapdrt budai ketület 1438, északi ker. 6925, déli ker. 3453.
A fajvédők a budai kerületben nem állítottak listát, északi ker. 755, déli ker. 1583.
Éjféli jelentés
Budapest, december 16. (Éjszakai
rddiöielentés.) A szavazatok összeszámolását este kilenc órakor félbeszakítottak. Eskor a szavazatok arányszámai a kövelkezőképjn oszlanak meg az egyes páttok között:
Wolffpdrt budai kerület 6757, északi kerület 3133, déli ketület 9781.
Egységespdrt budai kerület 3282, északi kerület 2546, déli kerület 5874.
Szoc. dem. pórt budai ker. 2859, északi ker. 5005, déli ker. 8005.
Demokrata párt budai ker. 1438,
északi ker. 6925, déli ker. 4536.
Fajvédő pirt északi ker. 755, déli ker. 2026.
A mai napi \'szavazatszámlálást ezzel lezárlák és holnap délelőtt folytalják. Eredmény kihirdetés minden bizonnyal szombaton délelőtt történik meg.
Gróf Zichy a győri mandátumot tartja meg
Győr, december 16. (Éjszakot rddiójelentés.) Oróf Zichy János kijelentene, hogy a móri éa győri mandátuma közül az utóbbit tartja meg.
A titkosan szavazó városokban is fölényesen győzött az egységespárti lista
Debrecen, december 16
Debrecenben délben hirdették ki a választás eredményéi, mely szerint mind a három párl 1—1 mandátumot kapott
Debrecenben Bethlen István gróf listája 11 488, a demokrata lista (Heg) megi Kiss Pál) 5181,
a szociáldemokrata (Györki Imre) 4690 szavazatot kapott.
Bár Beihlen István abszolút többséget kapott, a választási törvény idevonatkozó rendelkezése szerint csak egy mandátumot kapott. Ugyanis a választó törvény idevonatkozó paragrafusa a kisebbségeket részesili előnyben. Azonban igy óriási eredmény, hogy Debrecenben, ahol tudvalevőleg a mull választáson az egy-ségcspárt nem -jutott mandáiumhoz, abszolút többséggel győzőli; Általában q titkosan választó városok is, mint S eged, Pécs, Miskolc, Hódmezővásárhely, Debrecen, bizonyságot tettek gróf Belliién István alkotó nemzeti politikája mellett Budapest, december líí (Éjszakai rddiójelentés) A belügyminisztériumba esle nyolc órakor a következő végleges eredményeket jelentenék:
Pécs
Egységespdrt 6753 Szoc. dem. párt 5216 A választási elnök eszerint megválasztott képviselőnek jelentette ki Oberhammer Antal (egys. p.) és Esztergályos János (szoc. dem.)
Mlskolczon 6 óra 20 p. leadtak összesen 13508 érvényes szavazatot. Eoből a fajvédőkre 6741
az egységespártra 2625 a szoclállstákra 4112 szavazat jutott.
A választási elnök eszerint megválasztott képviselőknek jelentelte ki Borbily-Macky Emil (fajvédő) és Reistnger Ferenc (szoc. dem.) Pót-képviselők leltek vitéz Görgey László és Révész Mihály.
Pótválasztások: Budapest, (Éjszak)i ráoió.) A belügyminisztériumba délután fél 6 órakor a következő választási eredmények étkeztek be:
Kunszentmlklés pótválasztás: Kelemen Kornél egysp. 3028 Héjjas Iván fajvédő 3078 Igy Héjjas Iván 50 szótöbbséggel a kerület országgyűlési képviselője leli.
ZALAI KOaÖNV
1926 december 17.
Ráckeve
Dinlch Ödön egysp. h. 4078 Udvardy József egysp. 4652 Eszeiini Udvardy Józsefet választották meg képviselővé.
Budapest, dec. 16. (Éjszakai rádiójelenléi) A belügyminisztériumba
érkezeit Jelentések szerint
Szalántán a szavazatok állása a következő: Muszty Béla egysp. h. 5470 Brogly egysp. ",892
Tebát Muszty Bélát 578 szótöbbséggel képviselővé választották.
A szovjet visszaállította a ház-magántulajdont
Páris, december 16. Moszkvai Jelentés szerint Oroszországban a házakra ismét visszaállították a magántulajdont.
Amnesztia az ujságirókkal szemben
Budapest, december 16. Marsall Ferenc országgyűlési képvis:ló kijelentette, hogy több egységespárti képviselő akciót indított, hogy az ujságirókkal szemben bizonyos fokú amnesztia gyakoroltassék. A képviselők ebben az ügyben Pesthy Pál igazságügyminiszternek és Bethlen István gróf miniszterelnöknek előterjesztést óhajtanak lenni. Bizalmatlansági indítvány
a német birodalmi gyűlésen
Berlin, december 16. (Éjszakai rádlójelentés) A birodalmi gyüiés mai ülésén, melyen Stresemann dr. külügyminiszter is megjelent több minisztertársával együtt, a szociálista képviselők heves beszédek után bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen. A bizalmatlansági indítvány igy hangzik;
„A birodalmi kormány nem bírja abir. gyűlés bizalmát". Az .indítvány felett holnap döntenek. Motta lett Svájc elnöke Berlin, dec. 16. Az egyesüli szö-vetsé" gyűlése az 1927. évre elnökké Mötla eddigi alelnököt választotta. Motta már 1915-ben és 1920-ban is viselte az elnöki lisztet. Alelnökké Schulthesst, a földművelésügyi ügyosztály vezetőjét választoltán. Elfogták Kormos Géza
bankárt Budapest, dec. 16. A RothésTsa cég bankház sikkasztással vádolt budapesti (önökét, az évek óla egész Európában körözött Kormos Oézát Bécsben letartóztatták és Budapestre szálliják.
Gyújtogatás tBrtént Pestszentlörincen Budapest, dec. 16. A pestszentlőrinci fatelepen tüzet még csak ma tudták teljesen eloltani. A ládagyár teljesen leégett. Három ember kö nyeben megsebesüli. A rendőrség gyanúja, hogy gyújtogatás történt. Gyújtogatás okozta a győri szeszgyár leégését Györ, dec. 16. (Éjszakai rddlójelentés.) A leégett szeszgyár tüzvizs-gálata kétségtelenül megállapította, hogy a veszedelmes tűzet bűnös kezek okozták. A több mint négy mII-iiérdos tűzkár ügyében a nyomozást a rendőrség megkezdte. Januárban lesz Genfben Juszt Iván főtárgyalása Genj, december 16. (Éjszakai rddlójelentés) Juszt Iván (emigráns) hírlapíró bünperében a bíróság január 24-ikére tűzte ki a főtárgyalás! Qenlben.
Gyömörey főispán nyilatkozata a választásokról, a statárium életbe léptetéséről, a zala. főrendek választásáról és egyéb aktuális kerdesekről
A letenyei .il..,H. tetje.en n,llt - Fark.. Tibor petícióra gondol é.bOnwddl eljárás alati áll KUlOnvonatokat állítanak be a főrendi vála.atáora KI lep fel a ..enlorótlkeU,e,b 7 A , járatok kiböviténc - Ai or.aág k»«vál.m«n,e é. a kormán, meg von elégedve a aal.i vála.itá.okk.l
KIK LESZNEK A ZALAMEGYEI FŐRENDEK?
Nagykanizsa, december 16
Zalavármegye főispánja Gyömörey György, mint ismeretes tegnapelőtt Budapestre utazott Zalaszcnigrót küldöttségével, mely Vass József dr. népjóléti és niunkaüpyi minisztert kérte a kerület mandátumát megtartani. Gyömörey főispin ma a fővárosból a félkél órás gyorsvonattal Nagykanizsára érkezett és fogadta a Zalai Közlöny muukatársát és lőbb aktuális problémáról előzékenyen felvilágosítást adolt. Munkatársunk kérdésérc, hogy a kormány és általában fővárosi politikai körök, milyen véleménnyel vannak
a zalamegycl választásokról a főispán a következőket mondotta:
— Nagy megelégedést keltelt országszerte a zalamegyei választások eredménye. Ez a választás igazolta azt, hogy kellő felvilágosító munka után ennek a vármegyének i6 a dolgozó társadalmaan-elléa lobogó mellé sorakozik, melyet immár ötödik esztendeje Bethlen István gróf visz diadalra. Különösen a baloldali pártok teljes veresége az, ami az ország közvéleményében és elsősorban az egységespériban a nagy örömöt kivallotta .
A letenyei pótválasztással kapcsolatban a főispán ezt mondotta :
— A letenyei választás teljesen nyílt és megeafolandók azok a híresztelések, hogy a kormányzat akár egyik, akár másik párt mögé állana és támogatná. Az előjelekből Ítélve ebben a kerületben is olyan szépen zajlik le a pótválasztás, mint az általános választások egész Zalamegyében ezelőtt pár nappal. Ezekről különben elmondhatjuk, hogy
semmi néven nevezendő rendzavarás vagy egyéb olyan esemény nem fordult elő, ami a választások nyugodt lefolyását zavarta volna. A kerületek népe öniudatosan, fegyelmezetlen Járult a szavazatszedő bizottságok elé és a kirendelt kar-halatomra sebol nem volt szükség. Hogy mennyire tiszta és minden erőszakosságtól mentes volt a választás, azt az eredmények bizonyítják legjobban.
— Méltóságos uram, egyes lapokban olyan értelmű hirek jelenlek meg, hogy méltóságod fivére, Gyömörey Sándor ukki földbirtokos is fellép
a zalaszentgróti kerületben
abban az esetben, ha Vass József őexcellenciája nem tartaná meg a kerületei. Mi igaz ezekből a hírekből ?
— Erre nézve ugy pro, mint kontra korai volna nyilatkozatot tenni. Tény az, hogy a választókerület vezetőemberei, a keresmény gazdasági párti vezetők Vass József miniszter ur egyenes kívánságára abban állapodtak meg, hogy ha Vass miniszter ur nem tartja meg a kerületet, akkor a Jelölt személyében együttes megállapodást létesítenek, mely a teljes egyetértés jegyében log létrejönni. Hogy a fivérem, Gyömörey Sándor csakugyan fellép, az még a Jövó zené|e. Nem mondom, hogy nem, de azt sem mondom, hogy igen. Minden a közös megállapodástól lügg.
Ezután munkatársunk kérdést intézett Gyömörey György főispánhoz abban a jelentős kérdésben, mely a fegnapelóttfc megyegyűlésen szóba került és amelyről éppen a főispán lett nagyfontosságú nyilatkozatot. — Ugyanis
a jugoszláv határszéleken garázdálkodó és Immár nagy veszedelmet jelentő rablóbandák kipusztításáról van szó, aminek elérésére Gyömörey György főispán kilátásba helyezte, hogy felterjesztést intéz a belügy- és igazságügyminiszteihez a statárium életbeléptetése ügyében.
— Ebben a kéidésbcn, amint a megyegyűlésen már kijeleniettem, az a fellogásom, hogy amennyiben a tűrhetetlen állapotok nem fognak jóra fordulni, mondjuk két-három bélen belül, akkor csakugyan meg-leszem felterjesztésemet a belügy- és igazeágűgyminiszter úrhoz a clatá rium éleibeléplelése tárgyában.
A választásokról beszelve újra, a főispán kijelentette munkatársunk előtt, hogy azok az egyes pesti lapokban megjelent hirek, hogy az egerszegi választásokat a Farkas Tibor pártja megpe-tlclonálná, teljesen számba nem jöhelő óhaja egyeseknek, akiknek sem szavuk, sem politikai sutyuk nincs és szavazók hijján nem is komoly az egész petíció gondolata.
— Megmosolyogni való, — folytatta a főispán — hogy egyáltalán petícióról beszélnek, mikor köztudomású, hogyJ
az ellenpárt fejtette ki a legnagyobb terrort a kormánypárt jelöltjével szemben. És maga a kibukott Jelölt Farkas Tibor dr. ellen a beszédeiben telt és a kormányra nézve súlyos kijelentései miatt bűnvádi eljárás Indult meg.
Csak igy szintén nem tarlom komolynak azt a hírt sem, hogy ezek után a bukott ellenjelölt még Zala-szentgróton is kitenné magát hasonló kudarcnak. A lezajlott választási események után a közelgő nagyobb politikai aktualitásra terelődött a szó: a főrendiház tagjainak megválasztására. Ezzel kapcsolatban a főispán nagyfontosságú nyilatkozatot lett.
— Tudvalevő, — mondotta — hogy Zalamegyc a lőrenditiáz megalkotásáról szóló törvény ertelmében a zalamegycl képviselők száma ulán (négy képviselő után egy fórend) három rendes tagot és három póttagot választhal, akik képviselik a varmegyét. A három rende6 főrendiházi tagnak megválasztása a megyéből nem lesz könnyű dolog, annál is inkább, mert meg kell értetni a megye közönségével, hogy iit személyi kérdésről, egyes társadal.ri osztályok kívánságáról beszélni azzal kapcsolatban, hogy kit válasszanak főrendeknek, nem szabad és a megye, az ország érdekei ellen volna az, ha igy lenne. A főrendek meg-
választásánál a vármegye lakosságának nagy és általános nemzeli érdekeket kell szem elöli tartani.
A három embert, aki képviselje ezl az ősi multa vármegyét azok közül kell kiválasztani, akiket erre predesztinál politikai iskolázottságuk, közéleti munkásságuk, nemzeti multjuk, személyük megválasztása érdeke a megyének és használ látja annak az ország.
Tehát a főrendek megválasztása épen olyan nemzeti lelkiismereti kérdése a megye közönségének, mint azoknak a kötelességei, akiket megválasztanak. Én a magam részérói hiszem, hogy a zalamegyei főrendek személyében olyan emberek kerülnek a főrendiházba, akikre majd büszke lehet a megye.
— Különben
a főrendek megválasztását a január közepe táján össze-Blö rendkivDII megyegytllés fogja végezni
éa hogy a balatonfüredi nehezebben megközelíthető járásból is teljes számban megjelenjenek a megyebizottsági tagok a fontos gyűlésen, gondoskodom róla, hogy a rendkívüli megyegyütés napjára különvonatok Induljanak azokról a helyekről, ahonnan egyéb körülmények közöli a Zalaegerszegre való jutás több Időt vesz igénybe.
A tegnapelőtti megyegyűlésen a löispán, mint a Zalai Közlöny már megírta, bejelentelte, hogy Zalamegye több, eddig közlekedés hiányokban szenvedő vidékére motoros járatokat eszközölt ki a Mávtól. Erre nézve munkatársunknak a főispán kijelentette, hogy a motoros járatok ügyében épen ma esle fog tanácskozni a kereskedelemügyi minisztérium vasuii és hajózási osztályának kél kiküldöttjével, akikkel a nyári menetiendel állapítják meg és a motoros járatokkal kapcsolatos egyéb kérdésekről tárgyalnak.
— A motoros járatok, szám szerint hét — jelentette ki a főispán, — Zalaegerszeg —Keszthely- Tapolca— Balatonszentgyörgy- Zalaszentgrót— Tűrje és a rédicsi vonalakon fogják a közlekedést könnyíteni és ha a járatok megengedik, akkor beállítanak a Celldömölk és Zalaegerszeg között is, hogy a pesti utazást ezzel jelentősen; megrövidítsék.
*
Azzal az érzéssel bucsuzlunk el Gyömörey György főispántól, hogy személyében Zalamegye egy lelbe-csülheletlen értékű nagy tudásu embert nyert, akinek minden szava, de még inkább minden tette mulatja, hogy megyéjének él, fáradhatatlanul dolgozik és a legpontosabban tájé-kozva van a megye minden kívánságáról. Aminl pedig a benne rejlő hatalmas munkabírást, agilitást, ösz-szeludja egyeztetni a legszívélyesebb előzékenységgel és tapintatos modorával az mar magában nem mindennapi és azi hiszem botdog lenne minden újságíró, kinek feladata Gyömörey Györgyhöz hasonló lőis-pánokat meginterjúvolni. U. Gy,
I92ff december 17
ZALAI Knri.ONT
a
»Jól értesült lapok«
Nagykanizsa, december ni Különöst", a nagyrészt már lezuj-tolt választások alkutmával a kfciin ség topuszialhutta ncm egy ecetben azt, hogy milyen felületes hírszolgálattal szolgálnak a közönségnek egyes főváiosi. legkivált pedig a radikális lapok. Tuáolt dolog, hogy egyetlen baloldalt pesti esti lapnak ninc\\ külön tudósttó/a Zalamegyeben és mé-gis nyakro fóré láttunk. olvadtunk olyan jelentéseket a választást küzdelemről, melyekhez hozzá voll nóiva .kiküldött tudósítónktól". Rém hírekben aztán nem Is szűkölködtek ezek a iap,-k és voltak nup-nvp u ón ritkaszép példányit novemberi, de cemberi kacsok, ami még megesik minden /ó lapnál de az a fehlle tesség. ami az E.ti Kmir tegnapi számában megjelent cikket jellemzi, egyenesen bosszantó, vagy nevétségss igy a fenti lop ckket köziivén .Síi/ót tudósítója\' Iollóból va.shig címmel u következők•:! írja: •Statáriumot sürget az osztrák határszélen a rablóbandák miatt a zalamegyei főispán-Nagyszerű Rompás Ezt lehet nevezni kitűnő hírszolgálatnak Zalamegyének van szomszédsága Ausziriil val. Micsoda felfedezés, mert erről ml egyszerű vidékiek edd\'g sajnos nem tudtunk. Mesés, hogy az E\\ll Kurír mícscda hírforrásokkal rendelkezik. Megteszi Za\'amegyét Osztrákország szomszédjának
Ezt az egész kis Jóléite-ültséget\' csak azért tartottuk szükségesnek felemlíteni, mert amikor a kiskomó romi válasdási mozgatom és később maga a választások megkezdődtek, akkor az illető jó értesült lap min . den számában közölt cikket, amikben hot terrorról, hol Drózdl .hatalmas előretöréséről\', hol fantasztikusabb nál fantasztikusabb választást harcokról telt em\'ttést Nem egy esetben olyan részlete< tájékoioltsággal Irt le .eseményeket\', hogy az olvasó megdöbbent ezen a nagyszerű hlr-szolgálaton. Megírta, hogy nem tu
Itt a karácsony!
A legnagyobb őrOme a j6 gyermekeknek kaiácsony esle csak akkor lehet, ha szOk.égletél a
Cukorka Királynál
szerei be, mert bámulatos szép, jő é8 olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulalba ejtők. — HEFFER GYULA Kasliteay-utca 8. <«*
dom én Kiss jános Drózdi főkorles decemb.\'r nyolcadikán este husz óra tizenkilenc és fél perckor éppen tát tött ka posztót evett és akkor .meg jelentek nála a csendőrök és meri a nép jogaiért küzdő jelölt mellé ólloll, elhurcolták. És kivitték a kapun, ott X. Y. községben és a község köze pén a templomtól ötven méter és
tizenhét centiméterre le w! fánál a pesti detektívek megverték \'
Igen. ilyen .pontos\' információkkal szolgált és hogy kantjai olvasói nak külünöi örömöt szerezzen, most felülmúlja önmagái és azl Írja, hogy megyénk szomszédos Ausztriával.
Éhhez gratulálunk. Ezl iga\'án nem tudnánk níóna csinálni Figyelő.

Egy megvadult sertés halálra tépett egy fiatalembert
A fiatalember gazdájának v*dclm6rc sietett ós a megvadult Atlat Itt sebezte halálra
Naiíylunlzta, decemjer 16
Borzalmas szerencsétlenségről lu-dósil benntin<cl borsfái ludósitónk, ainfly tegnap tori m Borsfán
Ugyanis a Gyulai Géza uraság udvarán annak egyik serése ti-gnrrp valamitói me^v.idutl és a hstaTmas állal neki nk -r- mrnnl g-7d*j*nair, aki szorult helyzetében--gitség uián kiálloll.
Csecselits lsl»«n a Gvulíi gards-ság 19 éves slkrl azoujt láiva a megvadull állal letbősrlltl neki iá tnadását, vasvillával sietett gazdáf*
scgitségéie, azonban a sertés a fiatalember közelébe férkőzött és leihasi to!la ástvé\'át, hogy belső része mom-b <n kifordult és a szerencsétlen halai ember itióra\'os kinok kOzOlt rOvid idón belül kiszenveded.
A iKr-f-ii csendőrség azonnal je-l"n\'eitc az ecetet a nagvkanizs-d kir. tliivésxégn-\'k, am-ly mj-eadtr az engedély\' a szerencsétlen áldozat el-lenrelé-ére. Ma temették cl óriási résevél mellett.
Az ügyben a csendőrség megindi-tntla nyomozását.
A gyilkosságra bujtogató apa büntetését a tábla 3 évi börtönről 6 évi fegyházra emelte fel
A tábla megsemmisítette a törvényszék Ítéletét
Nagykanizsa, december 16 I Emlékezetes, hogy a nagykanizsai törvényszék Mulschenbachei- • tanácsa 1925 n vemberoben idb. , Z<ohár JáncK kürtő*-pusztai la\'<ó*:t, bünsegédi bűnrészesig miatt bárom börtönre itclte, mert bizta*ásara fia if|. Zsohár Jmos lelőtte Btksa Imrét.
A pécsi tábla most foglalkozott a ké: Zsohár ( pa »ís fiu) bJnU^yé-vl. A kir. tabla mcgfemmisiteíte a n leyfcanizsai törvényszék Ítéletét és tszmdékos emberölés bün\'eitébrn
mint felbujtót mondotta ki bünömek idb Zsohdr Jánost é« őt ezért hat évi fegyházra Az ifj. Zsohár J ónosra vonat ko/\'i itéle\'et a tábla hclyber.tnpvta.
Tegnap hirdc\'iAk ki a rabwjhíbi nitözteictt idb. Zsohdr Jáno< etö»t a tábla itétrtét, akit szuronyos fogh^ör\'í \' vezetett fel a fogházból. A vádlótól annyin megdöbbentette a tábla ité lete, hojyy s/ólni sem ludof és csak percek multán jelentette ki, h gy s«\'mtniségi panaszt jelent N: az italét ellen, »mit védrtje dr. Bakoss 04za m*s> is tett.
A sormási nioinár saját gondatlanságának lett áldozata
Kanizsán kezdte mulatozását — a szopotnoki temetőben végezte
Nagykanizsa, december 16 Karácsonyt János a tragikusan véget ért sorma>i molnármester halálai megelő.ő kötülményei most már teljesen tisztán állanak a nyo-mozá-hatósá»> elölt és kétségtelenül megállapiiható, hojy a szerencsétlen ember, aki nős és csetedos ember.
I saját gondatlanságának lett áldozata, Sikerült megállapítanunk, hogy Karácsonyi Jino3 molnármester a végzetes éjj előtt délután Nagykanizsán is muialot. Majd a Cenrál előtt állő autófuvarozókkal alkudott, mert autóval íkart hazamenni Sikerült is neki Saly gépkocsivezetővel megállapod-
nia, aki Karácsonvil\'autón ki egész Sormásig vitte, ahol a kiskorcsmá-nál Icette őt.
Karácsonyi molnár bement a korcsmába és tovább mulatott. A* korcsmáros eleinte ncm is akart neki bort kiszolgálni, mivel valószínűleg nagyon alkoho\'os állapotban volt, később azor.bvi mégis hozott neki Wbb fróccsöt. Közben a község éjieli őre felajánló*! \\ szolgálatait, hogy h»za kiséri őt, de Karácsonyi nem táeitott, tovább mulatott.
Ti/enegvóra után Karácsonyi felsze-delőzködőtt. Egyedül, az elfogyasztott ital kissé nehézzé tette járását. Igy indult hazafelé, amikor legjavában dfihöngölt a h^förgeleg és két méter mag\'sságnvm ellep\'e a hó az u\'akat. Valóságos istenki«értés volt ehhen az időben egyedül neki me^ni ar. utfak És ténvleg végletes lett K^rác<onyi számára a hazamenet. El\'év»s*?et«e az u\'at •\'s eeAsz«»n Sr.e-pe neVie m°nt, majd tovább a falu t-m-tf\'iq;, ahol "reji; végleg elhavvta é< a hó és a hideg végzeit vele Olt ta\'álták meg azután a köz ágbeliek csonttá faiívva.
E\'. Karácsonyi (ános molnármester Irapédiájának hiteles Mriénete.
A gazdasági élet
fellendítéséről és az újévkor meginduló beruházásokról folynak a tanácskozások a miniszterelnöknél
Budapett, december 16
A miniszterelnöknél ma tanácskozások voltak, amelyen oíyan megoldásokról tárgyaltak, amelyek alkalmas k I s nek a magyar gazdasági élet Aliatonos f.\'llendité*ére. A mai tanácson azokból az áltaMno? alap-i-lvekröi anicskozuk, amelyek az ipari és ga?dasági élet helyzetének feücnditésCre szolgálnak. A tanácskozásokat m^ folytatják és részt-vesínek azon Bud, Hermann és Mayer minisztereken kivül az OMGE és a 0)0Sz. vezetői is.
Mayer János földművelésügyi miniszter a mai ininiszlei tanácsról kijelentette, hogy a miniszterelnöknél gazdasági ügyben fo\'yt a tanácskozás, elsősorban a legsürgősebb beruházási kérdésekről. Megállapodás még nem történt és igy az uj brru-h ázásokról, amelyek január I-én indulnak mt-g, részleles jelentés még nem kerülhet a nyilvánosság elé.
Évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 17.
NAPI HÍREK
BAPIREHD
December 17, péntek
Róni"! katolikus: Lázár. Protestáns-Lázár. Izraelita: Tebet hó 11.
Nap kel reggel 7 óra 42 perckor nyugszik délután 4 óra 10 perckor.
Orbán Dezső kiállítása a Casinotun egész nap.
Világhírű magyar testók klállllJsJ a Polgári Egylet nagytermében egész nap
Mozi. Uránia: Elszabadult a feleségem, vigiáték az asszonyi szeszélyről. Előadások: 7 és 9 Órakór.
—- A miniszterelnök sümegi díszpolgári oklevele. Belhlen István gróí miniszterelnök a miniszterelnökségen logadla Sümeg város küldöttségét, amely átnyújtotta neki a díszpolgári oklevelet.
— Kiutalták az állami alkalmazottak karácsonyi ajándékát. A kormán) intézkedésére a pénzügyminisztériumban kiutalták az állami alkalmazottak karácsonyi ajándékát. Az ajándékban most sem egyforma arányban részesül minden állami tisztviselő Állagban 3—10 millió koronáig váltakozik az állami liszt-viselők karácsonyi ajándéka.
— A Korona éttermében minden esle a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Harminc éves szolgálati jubileum. A Duna Szava Adiia Vasúttársaság nagykanizsai füiöhazának iroda személyzele ma ünnepelte Fülöp Jenó lőmüvezctö és Gangler jános löszerlárnok 30 éves szolgalati jubileumát, mely alkalomból Rubint Károly lülőbazi főnök üdvözölte a tuhiiálókat.
— KÉPKERETEZÉS é> üvegezésben Igen olcsó PUM üvegei, Király-utca 10.
— A megyéspüspök adománya.
Dr. Roll Nándor veszprémi megyéspüspök a balatongyöröki plébánia építésére 40 millió koronát adományozod.
= Nem Jó az írógépe? ne költsön javításra, hanem cseréltesse be. Amit javilásra fizet, azzal törleszthet egy modern uj írógépet. Hívja fel a 91 számot, a Reminglon gyár képviseletét, Szabó Antal fegyver és lőszerkereskedöt.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és újévre! Fáradjon bc Üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kol!«ket óriáai választékba., kaphat, melyekből aajátkexüleg készítheti a legszebb és legolcsóbb ajándókotl jw* Ne mulaasxa ol vasárnapi kirakataimat megtaklnteni!
REINITZ BÉLÁNÉ
keilmnnka Ir. rr.it.tí >r tt ctí nyom]* Jn. NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
Wijatii kOnyvkerttkeUfa mctldt. . Telelőn 152.
— A nagykanizsai Piarista Diákszövetség 1926. évi decemtier hó 29. napján délután 6 órakor évi rendes közgyűlést tart a reálgimnázium tanácstermében s érte a tagokat ezzel a hirdetéssel hívja meg a j közgyűlés. Tárgysorozat: I. Etnöki j megnyíló. 2. Főliikári jelentés. 3. ; Köliségvelés és zárszámadások letár-! gyalása, felelős számadók részére a felmentvény megadása. 4. Uj számvizsgáló bizoltság választása. 5. A választmányi lagok egy harmadátlak kisorsolása s ezeknek újbóli, vagy ezek helyeit uj választmányi tagoknak választása. 6. A tagdíjak ujabb megállapítása. 7. Eselleges indítványok tárgyalása, ezek a közgyűlést legalább 10 nappal megelőzőleg Írásban nyújtandók be. Nagykanizsa, 1926. december 13. A nagykanizsai Piarista Diákszövetség elnöksége.
— Mit hoz a Jézuska? Maní-kür- és fésü-kazetiát, Ouerlain, Houbigant és Coty parfümöt. Óriási válaszlék Vágó Endre ilialszelirában.
— Orbán Dezső kiállítását kevesen lálogatiak, de senki sincs olyan, aki csak egyszer nézte volna meg azok közül, akik ott jarlak. Ez mutatja kulturális jelentőségét ennek a kiállításnak, mely a tömegek érdeklődését nem ludla felkelteni. — hisz nem dolgozik reklámmal, — de Kanizsa kimagasló kulturlényczői állandóan látogatják a kiállítást, só: |ó néhány kép már gazdára is laláll és igy őszinte örömünkre nébány pompts Orbán kep marad örökbecsű emlékként ennek a nagyszerű kiállításnak Nagykanizsán.
Előléptetett rendőrőrmesterek. A szombathelyi kerületi rendőrfőkapitány a nagykanizsai rendőrkapitányságnál szo\'gálatot trlicsitő Horváth Szilveszter. Baranyai nos. Gyöngy Mihály, Gyurilz Osörgy. Agg Lajos és Juhász András rendőr-őr mestereket rendőrtörzsőrmesterckké léptette elő Az előléptetett rendőrök valamennyien Herét tagjai a rendőr-legénvségnek. Érvényes az előlép e-tés 1927. január elsejétől.
— Az Izr. hitközség kultur-délutánja. A nagykanizsai izraelita hitközség második kullurdélutánját folyó hó 19-én vasárnap délután 6 órakor a Kaszinó nagytermében lart-ják. Előadó dr. Szabolcsi Laios az „Egven\'őség" főszerkesztője. Jegyek Szerb Ernőnél kaphatók
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Leventék I Felhívom a icv. lék és a cserkészek körül mindazokat, akik a városi illetve a/vármegyei versenyen a nngyk/nizsai Levente Egyesület színeiben indultak, f. hó 17-ín esle fél 8 órak/r a Köz-ponll elemi iskola tornilcrméhen okvetlen jelenjenek meg,rliogy szóm-b.aton megtartandó serleg avatásról felvilágosítást nyerjenek. — Vargha Sándor flok\'ató. /
— A Korona éttermében minden esie a hírneves\' Tóki Gyula kaposvári zenekara játszik.
— Egy valóban értékes ajándék. A napilapok és folyóiratok karácsonyi ajándékai kö\'öti szenzáció erejével hal a Tllndérujjak Magyar Kézimunka Újság ajándéka. Ez a harmadik évfolyamába lépő kézi-munkaujság rövid fennállása óla a hölgyközönség állandó érdeklődésének központjában áll és már tavalv is rendkívüli ajándékkal leple meg olvasóit. Egy előhúzott díszpárnát ad, a kidolgozáshoz szükséges gyapju-fonállal együtt, mely a lörvényszéki szakértő értékelése szerint 20 pengőt (250.000 koronát) ér. A párnál minden előfizető megkapja, aki a kiadóhivatalban (Budapest, IV., Szervita-tél 8.) 14 pengő 40 filléréri egy évre előfizet.
=" Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmúáruhizában.
— KihágásI Ítéletek. A rendőrkapitányság kihágási bírósága Rein Ernő kanizsai mészárosmeslerl, mert kulyáját nem zárta be és az igy megharap\'a Knoll Margit kanizsai lakósl 250 ezer korona fő és 250 ezer korona mellékpénzbuntelésre ítélte. — Petrics Oyörgy mészáros-mestert a rendórbíróság, mert kutyáját nem tartotta szabályszerűen zárva és az veszélyeztette az emberek tesli épiségét, 200 ezer korona pénzbün\' telésre Ítélte. — Elítélte a rendőr-hiróság Gál Rozália cselédleányt is 75 ezer korona pénzbüntetésre, mert engedély nélkül kimaradt az utcán. A cseléd leány fellebbezett.
— Bor után vérre szomjaztak. P.\'resziegen Somogyi Sándor és Horváth Oyörgy odavaló legények korcsmai borozgatás közben összeszólalkoztak, melynek hevében Horváth előkapta zsebkését és Somogyit oldalba szúrta. A szerencsét len legényt hildokolva viiték kőházba. A szurkáló legény ellen megindul! az eljárás.
= A Korona étternttben minden esle a hírneves Tiki Gyula kaposvári zenekara játszik.
Köxpontlbanle Nagykanizsa Király-utca 34. Kölcsönt nyúlt éks^ertkre, arany, ezüst tárgyakra. Legjobban vásárol ezüst koronákat és aranyakat.
Nagyszénáson propaganda beszédei/mondoti Csizmadia Sándor, a kiábrándult szociáldemokrata Né-/nánv megvcditolt fiatal munkás közbekiab-tll:
— Köpönyegforgató 1 Maga se mindig igy beszélt I Nem ezt csinálta ezelólt I
— Szamirakt — monáá Sándor bá\' az ember nem csinálhatja mindig ugyanazt. Én etetem is a csir kéket, meg le Is vágom és megeszem őket Oslóba ember, aki folyton c-uk eleti vagy levágja a csirkéket. Az igaz, liogy az u legokosabb ember, aki se nem eleti, se nem vágja a csirkét, hanem csak folyton eszi. De hál Ilyen ember ke- j vés van.
IdAJArás
A nagykanizsai meteorologtal meg-figyelő lelentése: Csütörtökön a Mmtrtik-lit: Reggel 7 órakor +1, délután 3 órakor +21. este 9 őrskor 4-07.
feíMzel Reggel és délben ktvéabbé borult, este borult.
SzStlrdnv Reggel Észak, délben Délnyugat. este Nyugat.
Reggel köd és dér.^
A Meteorológiai Intézőt lelentése aze-
rint változékony szeles idő, fagypont kö-rllli hőmérséklettel, helyenként csapadékkal.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphalok VagoEndre illaiszertárában.
— Eltűnt egy balatonfüredi üdülövendég. Kramer Bernát tekintélyes tolnai kereskedő már hosz-szabb idő óla belcgeskedelt. Orvosai tanácsára előbb a pécsi egyetemi klinikán kezeltette magát, majd Bila-tonfüredie jöll üdülni, ahol állapotában Jelentős javulás állott be. Az utóbbi napodban egyedül lelt sétákat a szanatórium kertjében és most egy ilyen séta után fedezték fel eltűnését. A csendőrség megindította a nyomozási felkutatására, de az a vélemény, hogy a szerencsétlen ember a B talonba ölte magát. Ugyanis üldözési mániában is szenvedett. — Most a Balatont kutatják, hogy nem-e akadnak nyomára.
= Az összes raktáron levő játékárut kiárusítom Kaufmann Károly.
■= A Singcr varrófény a legpraktikusabb karácsonyi ajándék, minden újkori varrógépre felszerelhető, hasznos, kíméli a szemet I Kérje gyakorlati bemutatását a Slnger varrógép részvénytársaságnál Nagykanizsa, Fó-ut I. szám.
lOZGÓSZINHiM
. Uránia pénleken 7 és 9 órakor: Elszabadult a feleségem, vigjáték az asszonyj^zeszelyröl; Főszerepekben: ..HennyPorten, Bruno Kasztner és Angelo Ferrari.
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondant, csokoládés, staniolos, habsütemény, friss teasütemény
és szaloncukoika legolcsóbban beszerezhető
MflKOVICZKY ÍM
Bonbon cukorkák díszdobozban, a legszebb karácsonyi ajándék.
******
A | 285. lapszám. Olvasóink | Apróhlrdetés-nlalyány
vágják ki és t 10 <l«iib llvcfl kivágott tormái-£ utin köveüttió ixámoxiul uUI-Őrizzék meg j vány ellenében 1
ezt az % f^V*\' KÖZLÖNY kUdóblva-
5 apróhirdetést.
Erváoytt: 1«7. február 1-lf.
TI Érvío\' *****
***********
festőművészek képeinek kiállítása
ma, pénteken este záródik a Polgári Egylet nagytermében.
A kiállításon:
Munkácsy Mihály, Bihary Sándor, báró Mednyánszky László, Pentelei ^ Mészöly Géza, Rippl Rónai József, stb.
1986 december 1?
ZALAI KÖZLÖNY
S
KÖZGAZDASÁG
A szarvasmarhák es juhok májmételykórjának orvoslása
Irta: Ellschlager Elemér járási m. kir. állalorvos
A mételykór a szarvasmarhák és juhok májábap lefolyó belső megbetegedés, amit az állatok a nedves legelökön szednek össze.
Tévedések elkerülése végeit, fel kell említeni, hogy a gazdáknál sokszor lehet haliam, hogy „milölös a marha háta" ez nem a májmélely-kór okozta betegség, hanem nyáron a marhákat kínzó, nagy" bögölylégy peléje. Ezen belék a marha hálában tavaszra egész nagy féreggé megnőnek. Ez nem belső, hanem külső bántalom és csak a bórt teszi tönkre.
A májmételykárl, a májban található májmételyek okozzák. A máj-mételyek akáclevél nsgyságu lapos, szürkésbarna férgek, melyeknek két tzivókájuk (szájuk) van mellyel az állatnak a vérét szívják, továbbá a májban mászkálva, a májat tönkre teszik, ugy annyira, hogy állatok ebbe belepusztulnak.
Nézzük most, hogyan kerülnek a málmételyek a májba.
Egy májmélely lavasszal, mikor már az állat májában kifejlődőit, petéket rak, nem kevesebbet mint 40 —50 ezret. A pelék szabad szemmel nem láthatók, csak nagyítóval. Ezek a pelék a bélsárürtléssel kijutnak a szabadba, illetve a tavaszi legeltetés alkalmával a legelőre, itt á\'nedves legelön kikelnek és kis féreggé vAltoinak át, ezek ls csak nagyitóüveggel láthatók. Ezen pici férgek addig úszkálnak, mig a legelő fűszálain látható apró fehér mocsárt csigákat megtalálják és akkor ezekbe belebújnak. A csigákban 2—4 hét alatt egy másik aldku féreggé alakulnak át. Ekkor a csigákból Ismét kibújnak és a vízben úszkálva, az uljukba akadó fűszálakon, a testükön levő nyálkás anyaggal megtapadnak és olt betokolódnak, homokszemhez hasonlókká lesznek. De nem feltétlenül kell. hogy fűszálakhoz tapadjanak, mert előfordul, hogy ezek a pici homokszerű belokolt fér-
Nagy karácsonyi! és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándékot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok:
Ktifts ili uirttnhik . 330.000 I-ttl Siiinibik . . 70.000 .
Itityki uhu uHuiUk 220.000 . Wijtit tsltlii ontattinÉik 550.000 „
Férfi, női szövetek, kotöttlnik.ctiiffonok, vásznak, pargelok, kész kötények, [eltér-neműek a legolesóbbtőt a legfinomabb kivitelig nagy választékban.
Hint trtitM S biii ital Ilit. Steril József
Idivatáruhlu Kazinczy-utoa I.
Városház palota.
gek, a pocsolya vizébsn szabadon úszkálnak.
Ha már mosl a legelő állatok ezeket a fűszálakat megeszik vagy ilyen szabadon úszkáló férgekel a pocsolya vizével megisszák, akkor fertőzték magukat.
Az állatok gyomrába jutott férgek burkát a gyomor nedve feloldja és kibújnak a pici májmélelyek, melyek a bélulján bemásznak a májba és olt a szivókájukkal vért kezdenek szívni, táplálkoznak és 3—4 hónap alatt akácfalevél nagyságú májmételyekké nőnek. Ezek ismét petéket raknak és kezdődik újból az egész folvamat.
Ha ezen a folyamaion több éven keresztül átmegy egy állat, akkor a mételyek a máját annyira tönkre teszik, hogy ez már meg nem gyógyítható.
Nézzük most, hogyan lehet az állatokon külsőleg észrevenni, hogyha mételykórossak.
Legelőször észre venni, hogy az állatok bágyadlak, étvágyuk csökkent. A lest szöiezetc fénytelen és borzait. Nemsokára soványodnak, romlanak. Ha a szempillákat félre* huzzuk látni lehet, hogy szemkö\'ő-hátlyája halvány, később egész fehér lesz. A tejelő tehenek teje kezd apadni. A borjaik satnyábbak. Az állatoknak időközönként hasmenésük van, vagy gyakran felfúvódnak. Végül ugy elgyengülnek, hogy fel sem tudnak kellnl, csonlbőrré lefogynak és néhány heti kínlódás ulán elpusztulnak. Ha az ilyen leromlóit állatokat, mázárosnál oróbáljuk értékesíteni, aí csak a bőre árát tudja megadni érte.
Nézzük most mint lehet a métely-kórt orvosolni.
A mélelykórt a „Distol\' nevű orvossággal lehet gyógyítani. A Dis-tol orvosság tokokban van elhelyezve. A Dislol a beadás ulán felszívódik a vérbe és igy a májban levő mételyeket 3—5 napalati mind megöli, clpusztiija. Ezen elpusztult mételyek a má|nól az epe uiján a bélbe jönnek és a bélsárral kiürülnek, az állat 2—3 hét alatt meggyógyul.
A Dislol nem csökkenti a tejhozamot s a tej nem káros a szopós állatokra. A vemhességre sem gyakorol a Distol semminemű káros futást.
Legalkalmasabb idő a gyógykezelésre az islállózás kezdete. Oly vidéken, ahol a mételykór évről évre fel szokott lépni, tanácsos az állatokat minden évben, a betegség bevárása nélkül, a tél elején kezelésbe venni. „
A gazda mindenképen helyesen cselekszik, ha a mételykór ellen irányutó gyógykezelésnél az állalorvos segítségét veszi igénybe, mert legtöbbször csak az állatorvos tudja a mételykórt biztosan megállapítani, illetve más betegségektől megkülönböztetni. Ha mítelykóros íllomány-ban netalán vakwrely fertőző betegség lépett fel, várjunk a Distol be-
adásával addig, mig a fertőző betegség megszűnt.
Legjobb a Distolt a reggeli órákban, az etetés előtt beadni. Ha a Dislol-tokot az állat kilökné, vagy ha tartalma a szájból kifolyna, egy másik tok beadását meg kell ismételni. A kezelést követő néhány héten át erőiakarmányt is adjunk az állatoknak.
Szarvasmarhák kezelésére szarvasmarha Dislol-tokok szolgainak. Minden megkezgetl 50 kg. testsúlyra két tok beadása s utrseges. — A szarvasmarhák kezelése négy egymást kővető napon t t.- rléoik, ezért a testsúlyuknak n. gfel.-lő Dislol-mennyiseget négy, !< li, őség szerint egyentő részre (napi adagra) elosztva a reggeli e-.etés előtt adjuk be.
Egy szarvasmarha Distol* (ok ára kb. 10.000 korona. Egy 180 kgr. suíyu növendék marhának kell 8 tok Distol, azaz 80—90.000 koronába kerül az orvosság. Egy 390 kgr. sulyu marhának kell 16 lok Dislol, ataz 160—170.000 koronába kerül az orvosság. Ha az állat testsúlyának kőiütbelül a felét vesszük, annyi ezer korona ára Distot-tok orvosság kell.
Egy harmadik számítás szerint, hogyha egy szarvasmarha teslsuly kgr-jára 500 kor. számítva, meg lehet menteni a mélelykórban való elpusztulástól, akkor ezt az áldozatot meg kell hozni minden gazdának, bármily nehezére is esik.
Egy negyedik számítás szerint, ha cgv mételykórban szenvedő marha a Dislol beadása ulán, ugyanazon takarmányon tanva, 4—6 hét alatt, kgr. testsúlyának egytized részével gyarapszik, akkor kifizette magát a gyógykezelés, illetve majdnem azt lehel mondani, hogy ingyenbe van a Distol orvosság.
Végül még fel kell említeni, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy a jövő évi ebadó és állategészségügyi alap terhére öiszAz-millió koronát vegyenek fel abból a célból, hogy a mai-mételyben szenvedő állatok tula)tiijesai (20 holdon aluliak), akik állataikat Distol-kezetésoen részesitik, az állatok számahoz képest állatonként ötvenezer koronás segélyben részesüljenek.
Ttllll
A mai értéktőzsde külföldi ösztönzés hiányában tartotlan Indult. Érdeklődés csupán a Oumi piacán voll élénkebb, mely áifolyamát 20.000 koronával megjavította. A tőzsdeidó második felében azonban a Gummi 20.000 koronás nyeresége 5000 koronára morzsolódolt le. Kisebb érdeklődés voll még a Rima, Gschwindt részvéneyk piacán, ahol is általános 4% áremelkedés volt. A tőzsdeidő második felében a realizációs eladások következtében t —2»/o árlemorzsolódás állott be. Zárlatkor a hangulat nagjon kedvetlen volt.
Karlsbadi
teás csésze
győnyürtt mintákkal
6 pár 75.000
porcellán ozsonnakészlet 6 tányérral, feltűnő szép mintázással a legalkalmasabb
ajándék 50.000, porcellán mélytányár 6, 8
és 9000 korona. Egyéb edényáru is a létező legolcsóbban
Szerb Ernőnél,
Csengery-ut 6.
I kiiapwU IM Mu-taifct
Pirii" 23SS^0, London 2610 00. Newvork 517-Vl, Brussel 7195, Milano 2375 00. Amsterdam 206 90. Berlin 12310, Wien 73ÍO, Sollfl 375 00, Príga 1533-69,- Varső 57-50. Budapest 72-55, Belgrád 91250, Bukarest 27000.
VALUTÁK Lengyel 7810-8050 Angol I. 346I50-8IS0 Cscti k. 2110-20 Dinár 1253-03 Dollit 71275-71575 Prandi Ir. 2865-2925 Holland 28500-650
3132-376 514-522 3156-3216 1959-17019 10050 90 Din kot. 18990-19070 Sváldlr. I37&5-835 Belga Ir. 9923-9963 Norvég k 17990-18070 Svédk. 19065-135
Lel
Levi
Líra
Mitki
Sehlll.
DEVIZÁK Amsterd. 28525-625 Belgrld 1257-63 Berlin 16974-17024 Bukarest 362-372 Brüsszel 9928-9968 Kopenh.19000-19060 Oszló 18000-60 London 346150-7150 Milano 3176-3216 Newyork 71330-630 Pirii 28-15-2885 Prága 2112-19 Siolta 515-521 Stockholm 19065 125 Varsó 7830-8030 Wien 10060-10090 Zürlcb 13792-832
Terménytőzsde
Buzi Uszav. 75 kg-os 390.000-395.000, 76 kg-os 397J00—402.600, 77 kg-os 402.500 —407.500, 78 kg-öa 410.000- 415.000. \'éb 75 kg-os 380.000 -385 000, 76 kg-ot \'.500 392.500, 77 kg-o» 395.000 - 400.000 78 kg-os 400.000—105.000, rozs 307.500-3I0.W0, takarmányárpa 222.500 -227.500, sör árpa 325.000-365.000, zib 227.500— 232.500, lengeti uj 197.5C0 -202.S00, repce 565X100—570.000. kölea 190.000- 200.000, korpa 162.500-165.000
Btrtétrésár
felhajíts 3346, melyből eladatlanul vlrna-maradl 563 drb. Elsőrendű 18.500— 19 00Ó, szedett 16.750-17.000. szedett VOzép 16.000 — 16.500. könnvtl 14.500—15.500, elsőrendű öreg 17.260-17-500, másodrendű 16.500— 16.760, angol sllldó 17.000—19.000, szalonna nagyban2Ü.000 21.000. zstr21.750 -22.000, lehúzott hus 21.000 -22.500. szalonnás lél-sertéa 19.000.-22.000. Az irányzat vontatott.
Kiadja: Zrínyi HyomJalpar és Kíayi-kareskeáés RT, Ia»kuliu
Karácsonyi és újévi
ajándékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órls, ékszerész és l&tszcrésznél
Nagykanizsa, Csengery-nt sarok.
Brilliáns ékszerek. Órák, arany és ezüst ékszertárgyak. Valódi bemdorfi evőeszközök.
JqjDttt. tliwtói <s esküvői íjiidiktlL
Nagyon szolid árak I Elsőrangú szakOzlot 1 4061
I Nagy karácsonyi vásár Armuth Sándor és Fia áruházában K)
I Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
I Legjobb minőségű
„Uiskaf opb\'
hócipők. - Férfi, nöi és gyermek cipók és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
I
zalai koztony
1926 december 17.
APRÓHIRDETÉSEK
(Hlrd.tis.k dija olSro lli.t.ndS)
Aj aprdhiidetél dija 10 izólg 90 fillér. A dm«ö i minden vnstaRiibb betubé] tllé né két uénak uámlltatik. Minden toi»M>l izé dija 5 flll. A hirdetési díj al<r« f txet*nda a forgalmiadé tuujisiímllíiivat
vízvezeték berendezéseket éa bekapó.olá.t a vároai vi*-vczetékbo loqoloaóbbnn éa lofl-
jobban kiült WEISER oépoy^r. Su0ir-ut 16. _
Háztulajdonosok (Igyalméba 1
Mielőtt tízreitafl lakásába £SS&
jen ajinl.itot Sxéceenyl és Frieez
vízvezeték felszerelési, fürdő és egészségügyi berendezel vállalatától. Réizletlizetésie is. előnyös feltételek mellett. 3984
Kényelmet szerető magános ur részére osinooan bútorozott utcai szoba
Vörösmarthy-utca 34. s>ám alalt azonnal kiadó.
P4nxk0loe5nt bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóslttat Aozél Ignáo pénz-kölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsán, Főnt 3. sz. alatt. Kényazerkötoafin kötvényeket veszek. 2739
Disznó olésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
lltcrenkint 10.000 és 12.000 korona Súfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon : 335.
J6 bor, nem noha. OyftzódjOn mec röla.
Másféléves slementhall vöröstarka bika igazolvánnyal eladó Major blván helye ttesblrónál, Eszteregnyén. 4163
Egy jókatban levő toltó vaskályha megvételre kerestetik. Nagykanizsai Közraktárak R. T. -4329
Karáoaonyl játékok, la építőkockák^ asztali Itársasjátékok, kugllzók, olcsón és részletre Is kapható Schiller Ferencnél, Csengery-ut 73. és Oold Ignác fuszcruile-tében, Csengery-ut 68., hol karácsonyra 1 It. 500.o rum 48.000. 60°o 58.000 korona. 4332
Öxleti berendezés, pultok stb. eladók. Clm a kiadóban. -4335
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik szeretett édesanyám elhunyta akalmával részvétükkel, vagy a temetésen való megjelenésükkel fájdalmamat enyhiteni igyekeztek, ezúton mondok bálás köszönetet.
Lörlncz György szkv.
SBNÜER
varpőg-ép
motorral és varróflánr^aí
. leghasznosabb karácsonyi ajándék.
«ngervarrögdp Mazv.tár*
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Jótállással és
legolcsóbban!
Hálók . . 4,000.000 K-tól Ebéd lök . 8,000.000 K-lól
Legelőnyösebb részletfizetési fellélelekkel mfgrendeltietólr
GÁBOR IMRE
műasztalosnál 4330
Teleky-ut 69. szám alatt.
Villanyerőre berendezett üzem.
Hatóságilag engedélyezett 7 éve« sárga
BELGAMÉN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési feltételek melleit
E I, A I) ó.
Bővebbel:
mm
Karácsonyi ajándékok
Gyermekjátékok
Ifjúsági Iratok — Képeskönyvek — Dlszlevélpaplrok Karácsonyfadíszek
a legnagyobb v; lasztikban a legolcsóbban vásárolhatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
Üzletében
NAGYKANIZSA, FÖ-UT, VAROSHAZPALOTA. — Kérjük a t. közönséget raktárunk megtekintésére. —
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szálló épület.
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzsébet-tér I.
nrl és női dlvatüzletében
Erzsébet-tér I.
Holmár, szép Zefir-ing 2 gallérral Fehér raye-ing 2 gallérral
Puha gallér.......
Köpper alsónadrág . . Selyem sál......
58.000 K 69.000 „ 8.000 „ 43.000 „ 32.000 „
Karácsonyra ™gdf« Jtoaabb" külföldi különlegességek
Mielőtt bevásárlásait eszközölné, győződjön meg áruink minőségéről és áraink olcsóságéról minden vélelkényszer nélkül.
Állandóan nagy választék:
Női-, férfi-, gyermek-harisnyák Angol melé harisnyák Női-, férfi-, gyermek-kesztyűk Gallérok
Selyem és gyapjú sál Trlcó bugyik
Pullouwerek Mellények, kabátkák Svetterek Korcsolya díessek, hósapkák Lábszárvédök, jégzoknik Bilbygarnltu.a
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
IC Címre figyelni I "SI
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hímez, ajouroz és stoppol is. Hagy választék ipari gépekben.
Autógumin!, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Bizt. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető; Ofenbeck1 Károly.)
oo. cviuijr«w»»> s.kfj. omui.
POLITIKAI NAPILAP
i«Í>
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
nMiattol ára wr Un KLOOO IMH
Az Egységespárt eddig százhatvanhét mandátumot kapott
A mai nappal az országos választások befejezettnek tekinthetők A budapesti szavazatok állása
Budapest, december 17. (Éjszakai rddiójelentés.) 0:61 Bethlen István miniszterelnök raa Wenkheim gróf birtokára utazott vadászatra, de rövid ideig marad csak ott, mert még karácsony előtt több fontos ügyet akar elintézni a fővárosban. Minisztertanács nem lesz már karácsony elölt A kormány a munkáskérdések megoldását már nagy lépésekkel megkezdette. Ugyanis mint ismeretes, a tegnapelőtti minisztertanács elhatározta a bányatársládák államosítását, ami egyik régi kivánsága volt a munkásságnak. Ezzel a miniszterelnök a Salgótarjánban tett Ígéretéi váltotta be és ezzel a kormány bebizonyította, hogy az Ígéret nem kortesfogás voll.
Különben azzal, hogy 18-áo, szombaton befejeződnek a pótválasztások, az országos választások befejezettnek tekinthetők és az u| országgyűlés január hóban mcgkezdhel! munkáját.
A választások után a pártok man-dálum-aránya eddig a következő:
Egységespárt 167, Ker. gazd. párt 26, agrár párt 3, fajvédőpárt 3, egyéb ellenzéki pártok 6. szocialistapárt 7,
demokratapárt 5. A székesfővárosi választások Budapest, december 17 (Éjszakai rádiójelenlés.) A szavazatok számaránya este hét órakor Budapesten a következő voll:
Budai kerület: Wollfpárt 17.170, Egységespárt, 4182, Demokratapárt 7656, Szociáldemokratapárt 8285.
Déli kerület: Wolffpárt 19.852, Egységespárt 12.399, Demokratapárt 10.216, Szociáldemokralapárl 16.183, Fajvédőpárt 4133
Északi kerület: Wollfpárt 6215, Egységespárt 5156, Demokralapárl 14.352, Szociáldemokralapárl 10 978, Fajvédőpárt 1532, (Écvénytele.1 volt 626 szavazat).
A szavazatok aránya este
9 órakor Budapest, december 17. (Éjszakai rddiójelentés.) Esle kilenc órakor a szavazalok számaránya a kövelkező: Budai kerület: Wollfpáit 18.325, Egységespárt 8724, Szociáldemo-
kralapárl 7949, Demokralapárl 4413.
Északi kerület: Wollfpárt 6514, Egységespárt 5355, Szociáldemokralapárl 11,190, Demokratapárt 14.788, Fajvédőpárt 1504.
Déli kerület: Wollfpárt 20.507, Egységespárt 12.828, Szociáldemokralapárl 16.704, Demokratap. 10.550, Fajvédőpárt 4.357.
A mai szavazat-számlálást ezzel lezárták. További eredményeket a holnapi összeszámolások után adnak kl.
A szarvasi pótválasztás eredménye Szarvas, december 17. (Éjszakai rddiójelentés) Este bét órakór hirdették ki a pótválasztás eredményéi, mely szerinl dr. Tóth Pál egységes-párti nem hivatalos jelölt 5590, Bor gólya Pál egységei párli 4532 szavazatot kapott. Eszerint megválasztott országgyűlési képviselő leli dr. Tóth Pál, a község vezető főorvosa.
Litvániában katonai kormány vette át a hatalmat
Bréma, december 17 | Litvániában a teljes államhatalom az uj ideiglenes kormányra\',szállt át, mely azonnal kihirdette a hadiállapotot. A kormány felszólította Sme-lona volt főnököt, hogy az államfői méltóságot vegye ál. Orlniust, az eddigi miniszterelnököt a várba internálták. Az átalakulás vérontás nélkül történt. Most mindenütt nyugatom uralkodik.
Az ,uj kormány proklamáclója
Baiin, december 17. A Berliner Tagesblait königsbeigi ludósilójának jelentése szerint, a litván katonai kormány proklamáclól bocsátott ki,
amelyben kijelentette, hogy azért volt kényszerítve a hatatom átvételére, mert az eddigi kormány el akarta árulni Litvániát Oroszországnak.
Königsberg, december 17. Kovádnál megszakadt a telefonösszeköttetés. Csak állami beszélgetést lehel folytatni.
Nincs ujabb jelentés az államcsínyről
Memel, december 17. (Éjszakai rddiójelentés) A katonai kormány államcsínyéről ujtbb hivatalos jelenlések nem érkeztek. Memel vidékén minden csendes. Hír szerintiit a katonaság csatlakozol! az államcsínyhez.
Román államsegélyt kapnak az erdélyi magyar iskolák
Bukarest, dec. 17. Csaknem féléves halogatás után az Avarescu kormány ugy látszik végre mégis megkezdi választási ígéreteinek beváltását a melyet a kisebbségi kérdés rendezése tárgyában a magyarságnak írásban tett. Biztos értesülésünk van arról, hogy a magyar felekezeti iskolák a legrövidebb idő alalt megfogják kapni államsegélyükéi, amely végre lehelövé fogja tenni ezernyi magyar tanár és lanitó emberséges megélhetését Érdekes, hogy a szászok nyolc esztendő óta mindig kaptak erre a célra féligmeddig lilkosan államsegélyt s igy az állami fizetésekkel egyenlő javadalmazást adhat-
lak tanerőknek, míg ugyanakkor a magyar tan rőknek meg kellelt elégedniük a fizetések harmadával is.
A vámhivatal pénztárából eltűnt 117 millió korona
Budapest, december 17. A keleti pályaudvari vámkirend:l\'síg pénztárából rejtélyes módon eltűnt 117 millió korona. A jelentős összeg eltűnésével kapcsolatban három alkalmazott ellen megindították a fegyelmi vizsgálatot.
Uj forradalom
Portugáliában
London, dec. 17. A lapok lisszaboni jelentése szerinl Dél-Portugáliában katonai forradalom tört ki. A lisszaboni kormány több ezredei kül-döll a lázadás elfojtására.
Szörnyű igazságtalanság
Egész Csonkamagyarországot mély megdöbbenéssel tölti el az a hir, amely Jugoszláviából érkezeit hozzánk. A magyar vasutasokat, akik már leletlék az esküt s Igy jugoszláv állampolgároknak számítanak, minden felmondás nélkül elbocsájlották az állásukból s helyükbe meneküli oroszokat tettek. MegokoléS: nem tudják az államnyelvet. Dsnootcsak az állásaikból semmizték ki ók«t, hanem rövid utón még a lakásaikból is kitelték.
Ez a minden emberi jogot és méltányosságot megcáfoló eljárás még akkor is súlyos megítélésre tarthatna igényt, ha éppen az ntóbbl időben nem kerüllek volna forgalomba M-lönbözö hirek Magyarország ás Jugoszlávia közeledéséről. A puszla erkölcsiség és emberi méltányostág szigorú szabályai szerint is a ma-
Í;yar vasutasokkal semmiképen-sem eft volna szabad ennek az atrocitásnak megtörténni, inert ez az eljárás a legmélyebben sérti azokat a; elveket, amelyek a különböző békékben a nemzeti kisebbségekre vonatkozóig le vannak fektette. Elvárjuk, hogy a magyar kormány a Népszövetség legközelebbi ülésén szóvá teszi jugoszláviai magyar testvéreink hallatlan sérelmét _ s a legilletékesebb helyen Jog reparációl kérni, azonban addig is diplomáciai képviselete utján felvilágosítást kell szereznie ennek az ügynek minden momentumáról. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi céljuk lehetett a szerbeknek ezzel a cselekedettel, amely tisztán tükrözi vissra a túlzó nacionalista szerb politika legszélsőbb törekvéseit.
Okos dolog-e jugoszláv részről éppen most ilyen Igazságtalanságokat elkövetni, amikor Jugoszlávia külpolitikai jövője az albán-olasz kölcsönösségi szerződés folylán nem éppttn a legragyogóbb igéreleket nyttltja? Ez a minősíthetetlen bánásmód nem jó vért szül Magyarországon s könnyen Jugoszlávia ellen hangolhatja az egész közvéleményt, amely pedig egész a legutóbbi napokig barátságosan gondolt a szomszédos déli államra.
Felvetjük a kérdési, vájjon ez a tett egy uj jugoszláv belpolitikának a bevezetője-e, amely sorsokon, éle-leken, családok nyomorúságán át igyekszik még í.z eddiginél Is klmé-lellenebb formában megvalósítani a nagy-szerb álmokat ?
De felvetjük azt a másik kérdést is, hogy szabad-e, okos-e éppen most ilyen politikai próbálkozást megkísérelni, amikor Genfben Európa legnagyobb államainak vezériértiai az általános kibékülés örömére mondanak ragvogőnál ragyogóbb szónoklatokat?
Éppen ezért reméljük, hogy a Népszövetség, amely legfőbb céljául a nemzetek közötti elégedetlenkedések
ZALAI KÖZ1.0NY
1926 december la
és súrlódások kiküszöböléséi Jclöllc meg, alkalmai log találni arra, hogy tekintélyével az igazságnak meglelc-löleg intézze el ezt a konfliklusl, amely semmiképpen sem szolgálja az általános kibékülés politikáiét. Nem szerelnénk a genfi intézményben csalódni s nem szeretnénk csalódni annak a közeledésnek Őszinteségében sem, amelyei magyar és szerb államlérliak kölcsönösen elismerlek. Ezért reméljük, hogy jugoszláv részről a legrövidebb időn belül olyan felvilágosításokat kzpunk, amelyek a felizgatott magyar közvélemény! megnyugtatják. Hi ez nem történik meg. Magyarország tudni fogja, bogy mit gondoljon a nagyhangú ígéretekről s majd olyan külpolitikai Irány kimunkálására fng|a lordilani erejét, amelynél nem érhetik ilyen fzomoru csalódások.
A tél alatt szünetel a templomrestauráció
A szentély teljesen készen áll A téli szünet alatt valószínűleg áz egész templomban lebontják az állványokat
Nagykanizsa, december IS Most bontottad le Falét Mihály építész a plebánlalemplom személyének állványai! és mosl már teljesen készen látható Éber Sándor művészi alkotása, Igazi gyönyörűségére a szemlélőnek. A személy teljes elkészítésével a (emplomreslauráció elérkezett a második eüppéjához. Most azulán a középsó hajó kerül sorra.
Igaz, hogy sokáig tartott, mig elértük azt, hogy a szentély elkészült, de az áldozatkész közönségei mosl százszorosan kárpótolla a művész a hosszú türelmi próbáért. Aki mosl látja a szentélyt, az türelemmel várja be már a művészeti munkák hálra-levö részének telje* befejezését Is.
A szentélyben az istentiszteletek, ugy, mint aze-ótt, ezenlul rendesen lesznek megtartva, hogy a hivők ne legyenek kénytelenek a kis mellékkápolnába beszorulni.
A hajó közepén — magyar szellemmel átitatott hatalmas Ireskó kénül ameddlj az időjárás és a hideg ezt megengedi
Éber Sándor még egy- vagy két hétig dolgozik középső freskóján és a hideg beálltával visszamegy Bajára, mig az időjárás tavasszal ismét lehetővé tészl a munka folytatását. Azonban a művész otthon nem marad tétlenül, elkészíti a többi freskók terveli éf vázlalait, ugy, hogy ami kor vissza|On — már sokkalta köny-nyebb lesz a munkája.
A templomban pedig ezalatt a padlózás készül. A szentélybe virág-diszes keramit-kockák kerülnek. És a hivóknek az istentiszteleten való zavartalan részvétét \' biztosítandó, valószínűleg lebontják a templom teljes állványozását is és tavasszal fokozott munkakedvvel és energiával Ismét megkezdődik a munka, hogy ü feltámadás nagy ünnepe teljesen kész és felszentelt templom köszöntse ■ hívőket.
Magyar útlevélre külföldi követségen további külföldi viznmol nem lehet szerezni
A belügyminiszter rendelete a kállóid! rizomszerzésró! - A köllíldre nlazó közönség a saját érdekében cselekszik, ba a rendelethez tartja maga!
Nigykanlzsa, december 17
Az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy külföldre uiazók vízumot váltottak egy külállamba Budapesten, de mikor kijutottak az országból, akkor eszükbe jutott, hogy a küiállamból tovább utazzanak.
Természetesen a külföldi képviseletek ilyen esetekben nem adnak, vagy csak nagyon indokolt esetekben adnak vízumot további külföldi utazásra.
Ennek a liclyzelnck a tisztázására a belügyminiszter most körrendeletet intézett a rcndóihalósá-gokhoz. Így a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz is, mely világosan magyarázza azt, hogy például, ha valaki Budapesten vált egy osztrák vízumot és Bécsbe utazik, de Bécsben eszébe jut és tovább akar utazni Franciaországba és a bécsi francia követségen jelentkezik vízumért, akkor olt nem kap vizumot. Nem kap vizumot pedig azért, mert a rendelet előírja azt, bogy a külföldi vízumokat már Budapesten kell beszerezni; külföldi képviseleteken csak a legritkább esetekben
adnak további külföldi államba való utazásra jogosító vizumot.
A rendelet indokolása érthető. Mert ha valaki például Budapesten kér vizumot egy ktilállamba, akkor l\'eslcn, ha az iltcló állam képviseletének információra van szüksége, érintkezést lud keresni a magyar hatóságokkal, viszont, ha az illelő egyén ellen valami kifogást tesznek kű földön és az Illetőt az oltani magyar konzulátus nem tudja igazolni, akkor minden további nélkül a kül-állam konzulja megtagadhatja a vi-zumol. Vagy ba nem is iagadja meg, de időt kér magának arra, hogy az illetőről adatokat szerezzen be, akkor ez tetemes köllséggcl jár és hosszabb időt vesz igénybe. Sőt ezt is csak a legritkább és erősen indokol! esetben leszi meg az illető állam képviselete.
Tehát a küllőidre ulazó közönség sohase számítson arra. hogy ha veti egy vizumot és kedve kerekedik tovább utazol, álkor majd ott külföldön kap vizumot. Mindenki annyi vizumot váltson, ahány államba akar utazni.
Elmeorvosok vizsgálják meg Lég-rádit, aki leharapta felesége orrát
Idillikus há»>ilat - A térj • börtönök lakója, •* •••xony míltó párja
Nagykanizsa, december 17
Ugrddi Qyörgy nagykanizsai lakos ismert alakja a törvényszéki tárgyalótermeknek. — Foglalkozására nézve cserepes lenne, de becsületes iparát felcserélte .rajzolás*-sal. Igy aztán sokszor gyűlik meg a baja a bírósággal. Vagy nyolcszor volt már eddig bünletve. Kaposváron, Pécsett, Nagykanizsán. Tegnap kivételesen nem lopásért vonták felelősségre.
Ugyanis október 15 én, amikor Ugrddi Rákóczi-utcai lakásáról a Vörösmarty utcába tartott — találkozott a tőle külön élő feleségével, Zakdr Franciskával. Amikor az asz-szony meglátta .nyugalmazott* férjét, szokásához hiven, az utcán gúnyolódni és szidalmazni kezd\'e, mire/ az egyébként 100 százalékos rokkant Légrádi Oyörgy annyira dühbe Jött, hogy szinte magánkivü/lett, odaugrott az asszonyhoz, megragadta és egy szempillantás alalt a szó szoros értelmében lehaiapta az orrát.
A segítségül hívott rendőr a cselepest előállította a kapitányságra, honnan az ügyészségre\' kerüli, mig Légrádiné Zakár Franciskát a kórházba szállították, ahol még mosl is ápolják súlyos orrscbével.
Tegnap tárgyalták ezt az ügyet a törvényszéken. Az állítólag 100 százalékos rokkant Légrádi Oyörgy elmondotta, hogyan ismerkedett meg feleségével Jugoszláviában. Mostani [elesége egy másik ember asszonya /volt odaát, amikor 6 albérlelbc meni hozzáju* lakni. Ó és az asszony mihamar megértenék egymás! és
ugy rendezték a dolgot, hogy a férj (t. I. az eredeti térj) .kettesben" étje őket. Amikor meglátszották íjagy Jelenetükéi, a férj clnáspágqjla az asszonyi, akit azután ó hazilozolt Magyarországba.
Az asszony Itt azzal hálálta meg lovagjának szolgálatát, hogy, mig ö börtönben büntetéséi töltő te, a rosga külön éleiét, éhe vigan az öccsével. Ezért válópert is indilott ellene.
Az asszony eljárása vele szemben — folytatta Légrádi — lelbábo-ritó volt. ApiiVor találkozott vele az utcán —\' öccsébe karolt és !elé|e kopve/kigunyolta őt. Hogy hogyan haiipta le az orrát, nem tudja, mert arra nem emlékszik.
Dr. Dómján Lijos védő kérelmére a bíróság elrendelte Légrádi Q/Orgy elmebeli állapotának megvizsgálását és ezért a tárgyalást elnapolta.
Lemondott a német kormány
Berlin, december 16. (Éjszakai rddiójelentés) A mai birodalmi gyűlésen a kormány ellen beadóit bizalmatlansági indítványt 249 szavazattal 171 ellenében clfogadlák és Igy a kormány még a mai nap folyamán bcadla lemondását a birodalmi elnöknek, aki a lemondást elfogadta és köszönetet mondva a kormánynak eddigi munkájáért, kérte az ügyek továbbvitelére. A birodalmi gyűlés a bizalmatlansági indítvány után délután léi öt órakor elnapolta magát 1927 január 19 ikéig. A német nemzeti pártiak a bizalmatlansági indítvány mellett szavaztak.
Egy mezőőr elfogott három autórablét
Berlin, dec. 17. A Scchausen és Slendal közölti országúton, min! is-mereles, három ember menclközben meggyilkolta egy bérautó sollőrjél és az aulól ellula|donilotla. Az Os-tenburg melletti Hindenburg város egyik mezőőre egy másik autón üldözőbe velle az elrabolt kocsit, a három tettest elfogta és még aznap éjjel beszállította a slendall fogházba. A lellesek Mascewski Ernő, és Ober Ernő berlini valamint Plate Róbert saarbrűekeni lakosok. Automobil-vásárlás űrügye alalt meg|e-lenlck egy seehausenl kereskedőnél, ahol rendelkezésűkre bocsátották a kocáit egy próba-utra. A három tettes, hír szerint, nemrégiben a Rajnavidéken hasonló bűncselekményt hajtott végre.
Százezer dollár a rákbetegség kórokozója felfedezőjének
Newyork, december 17. Az Inger-soll Rand elnökigazgatója, Saanders 100.000 dolláros dija! tűzött ki a rákbetegség kórokozójának felfedezésére vagy a betegség eredményes kezelési módjának megállapítására. Tóth államtitkár temetése
Budapest, december 17. A központi egyelem aulájából ma. lemel-lék .\'Oh Lijos kultuszminiszteri államtitkárt. A temetésen gróf Kle-belsberg Kuno kultuszminiszter vezetésével meg|elent a kultuszminisztérium küldöttsége. Jelen voltak az összea egyetemek küldöttségei is. A gyász-szertartást Ravasz László evangélikus püspök végezte.
A karácsonyi vasúti-_______forgalom
Budapest, dec. 17. A MÁV igazgatósági ezidén is megerősített szerelvényekkel és külön vonatokkal klván|a biztosítani a karácsonyi forgalom lebonyolításának zavartalanságát. Ezen célból Budapest, Milkolc, Békéscsaba, Oyőr és Székesfehérvár vonalain két egymásután Induló vonat fog dec. 23-án a közönség rendelkezésére állani.
Óriási petróleum-mezőket fedeztek fol
l-ondon, december 17. Tokiói jelentések szeiint az Osakában megjelenő .Mainiphe" cimü lap azt a szenzációs hiradás! közli, hogySak-halih szigel nyugati részében óriási petroleumlöldeket fedezlek fel, amelyek lehetővé fogják tenni, hogy a japán haditengerészet két-három éven betűt teljes petroleumszükségletét belföldi petróleummal fedezhesse s függetlenítse magát a külföldi petróleumtól. Az uj pctrolcumleiületek kitermeléséi a jövő év tavaszán kezdik meg s egyelőre napi 50 tonna termelésre számítanak, amely meny-nyiség idővel napi 300 tonnára fog emelkedni.
A japán osászár ma maghalt
Newyork, december 17. (Éjszakai rddiójelentés) Egy newyorki lapszc-rinl a japán császár ma meghall.
1928 december 18
zalai közlöny
S
Akar hires lenni?
Egy párlel reklámvállalat különös ajánlatai
Nagyon sokan vannak, akik híresek szerelnének lenni, de hiába minden igyekezetük, nem tudják nevüket a publikummal megismertetni. A hiresség felé törtető segítségére siet egy párisi reklám-vállalat, amely a legkülönbözőbb Irükkökkel akarja hirdetőit ismerité lenni. A napokban a vállalat körlevelet kü\'döit szét művészeknek és mindaioknak, akik mindenáron híressé akarnak válni. A reklámiroda ajánlatot .lesz arra, hogy a manőver feltétlenül sikerühi fog. A körlevél a következő lehetőségeket sorolja fel:
Eredménytelen öngyilkosság, érdekes búcsúlevéllel. A hilves vagy a szerető az álöngyilkos ágyára borul és Így filmezik le őket. Megtelelő díjazásért a képet a reklámiroda elhelyezi minden lapban és moziban.
Autószerencsétlenség. A vállalat jótáll, hogy semmi komolyabb baj nem esik. Valamennyi lap szenzációs riportot kap. A teljesen összetört kocsi romjait kiállítják.
Titokzatos eltűnés. Az elcsábítást a reklámintézet egyik meghízható hivatalnoka végzi s mig az eltűnte lelt fóhős a Bretagne egyik elragadó helyén nyaral két bélig, a vállalat mo^gósi\'Ja Plris rendőrségét és a riportereket. Nőknél az intézel tele-kürtöltell a világot azzal, hogy a hölgy leánykereskedök karmai közé kerüli, miáltal a hir különösen Észak-és Délamerikában teijed cl. S\'inész nőknek, kivállkép ptdig filmdivák-nak ajánlható.
Pofozkodás a parketten. Még is-meretlen láncosnönek ajánlható. Az Ismeretlen táncosoó az ismert lokál-ban összepofozkodik a rekláminlézet egyik hivatalnokával, az u;ságok tele lesznek a botránnyal s az ismeretlen táncosnőből ismert táncosnő tesz. Természetesen megtelelő díjazásért.
Féltékenységi merénylet. Szintén színésznők részére, akiket az intézet egyik embere vitriollal leönt, ugy természetesen, hogy az arcát elborító folyadék csak az ujsághasábokon lesz vilriol, a valóságban csak szí nes víz.
Ilyen és ehhez hasonló reklámot ajánl a körlevél és biztosítja a megrendelői arról, bogy a legszerényebb díjazásért dolgozik és emberei meg ■ bízhatók. A már részben ismeri személyiségeknek árengedmény! is ad.
Benedikt orvosprofesszor öngyilkossága
Budapest, dec. 17. öngyilkosságol követet el Benedikt orvos\'anár, a zsidókórház igazgatófóorvosa aszpirinnel megmérgezte magát. Az öngyilkos tanár levelet küldött a zsidó-kórházba egy barátjához, amelyben bejelentette öngyilkosságál. A levél vétele után az orvos röglön Benedikt szállására sietett, azonban már későn érkezeit. Benedikt professzor akkor már halott volt.
A rendőrség kutatása a szabadkőművesek volt otthonában
A nagykanizsai rendőrség a ,,Munka"-páholy pincéjében szekérszémra való szabadkőműves dolgokat foglalt le
Nagykanizsa, december 17
A szabadkőműves dzsungel néhány év óta elcsendesedett bagoly-huhogasa hallana hangját ismét és a királyi" művészetekben magukat töké é esitők titokzatos s/inezetü hókusz-pókusza elevenedett fel néhány órára, hogy újból vissz-száll-jon a feledés sö ét és feneketlen sirgödrébe.
A nagyk-nízsai államrendőrség c hét elején bizalmas értesítést kapott arról, hogy a Rozgonyi-utcai úgynevezett Keresztény Otthonban, amely azelőtt a nagykanizsai „Munka" szabadkőműves piholy tulajdona és székháza volt, de az első nemzeti korminy alatt a kanizsaiak a magyar gondolat szolgálatába álliot-ták — még mindig nagymennyiségű szabadkőműves dolgok, szertartási eszközök, bútorok és könyvek vannak felhalmozva és amelyek míg most is alkalmasak arra, hogy az embereket mrgmételyezzék.
A nagykanizsai kapitányság vezetője nyomban intézkedett, hogy egy rendőrtiszt vezetésé/el több detektív menjen a Rozgonyi-utcai épületbe és végig kutassa az összes helyiségekei, pincét és padl4st és ameny nyifoen a feljelentés Igaznak bizonyul, a talált tárgyakat és könyveket lefoglalja és a kapitányságnak beszolgáltassa.
A névtelen feljelentés igaznak bizonyulj. A/házkutatás nem történi hiába. A padlás és pince tele volt a legkülönfélébb szabadkömüvesi dolgokkal, melyek feltűnően tetoválva voltak a . •, □ jelvényeivel.
Igy a rendőrség kezére került az a pódium, amelyen a It (- testvérek) (= szabadkőműves) szertar tásait végezték.
A pódiumon a □ (— páholy) mester pulpitusa és a többi vezetőségi tagok fényezett, szabadkőművesen jelvényezett, fekete ülőkéje. A fekete rövid kandeláberek, melyek-
ben valamikor misztikus fényt vetetek a vakolások (= ülések) alatt a vastag gyertyák. Az egyszerű faragású faoszlopok, a „keresők" (= felvételt kérők) tábláján még benn vannak a rajzszögek, mintha csak most tépték volna le a „kere sók" neveit. A* egyik nagyobb f kete faoszlopon e«y nagy sárgaréz B betű akar valamit szimbolizálni.
Külön páho\'ymester-pálca a szabadkőműves körzővel és háromszöggel. Egy külön csomóban néhány bőrkötény, amit szertartásaikkor hasz-naltak. A páholymester kardja, mely-lyel testvérekké avatta a keresőket. Vagy husz kisebb berozsdásodott kard a tt. számára. Háromágú nehéz sárgaréz gyertyatartók. Egyszóval minden, amit nevetséges és őrült vakolásaikon használtak. A koporsót, ahová befeküdtek, nem lehetett megtalálni, ugylátszik azt a többi értékesebb és titokzatosabb szerszámaikkal együtt biztos menedékre vitték a profán szemek elöl.
Sikerű t ezenkívül nagy mennyiségű szabadkőműves kátét és tűntet lefoglalni, szertartásait, magyarázatát és tgyéb szabadkőműves könyveket a keresők, tanoncok és testvérek »zámAra.
Ugylátszik ezekre már nem marad idejük, hogy elvigyék, mert idővöz-b--n r.itették kezüket az épületre a hazafias szervezetek, melyek a destrukció boszorkánykonyhájából Keresztény Otíhon t alakítói ak. Az ottrekedt sok könyv és eszköz tegnapi napig sértetlenül tovább aludta álmát — mig a rendőrség, wctiszlitotta az épü\'eiet. W
A lefoglalt tárgyak több mint egy szekérdtrékre vaiók, melynek egyik részéi tegnap, a meglevő másik részét ma szállíttatja el a rendőrség.
A kapitányság a lelelról jekmést tett a szOTibuhelyi kerületi főkapi lányságnak, amely a lefoglalt szabadkőműves dolgok felett rendelkezni van hivatva.
Borzalmas merénylet egy 16 éves fiu ellen
Egy ember megtámadta a mezőn
Sümeg,.december 17 |
(Saját tudósítónk telefonjelentése)
Borzalmas merénylet történt a Sümegtől nem messze fekvó, mint egy kilométernyi lávolságban levő Tólváti major melleit. A gazdaság 16 éves serléspásztora Pór József gond\'alanul kihajtotta a reábizoíl sertéseket a majorból, amikor a szabad téren hozzá egy általa teljesen ismeretlen ember, kiragadta kezéből a pásztorbotot, azzal többször hatalmasan lejbeverte, majd kivette zsebéből a késéi és a fiu torkát keresztülvágd. A fiu összeesett, az ismeretlen ember lovaszököll.
Pór Józsefben reltencs sérülése
és zsebkésével átvágta a torkát
és vérvesztesége dacára volt még annyi erő, hogy bevonszolta magát a majorba, ahol nemsokára elvesztette eszméletéi, A gyorsan elöhivotl orvosi segítség annyira hozta a fiút, hogy Kovács József 1 csendőrőrmes-ter nehezen ki tudta hallgatni. A fiu elmoiftí3tt£, hogy az ismeretlen ember feléj; támadt azzal:
— No most meg kell halnod: És. zsebkésével egy pillanat alatt gígé jéi átmetsze\'te.
Pór Józsefet rendkivül súlyos sé. rillésével a sümegi kórházba szállítottak, ahol orvosai az átmetszett gége dacára bíznak abban, hogy megmenthetik az életnek. x
Azismeretlen teltest Sümeg és egész környékének csendőrsége nyomozza.
mPl HIREK
HAPIREUD
December 18, szombat
RóinM katolikus: Grácián. Protestáns: Auguszta. Izraelita: Tebet hó 12.
Nap kel reggel 7 óra 43 perckor nyugszik délután 4 óra II perexor.
Orbán Dezsó kiállítása a Casinoban egész nap.
Pásztorjáték az ifjúdnak délután 3 órakor a l%üjonyi-utcai tornateremben.
Lcvcnf -serlcgavatás este 1 j9 órakor a Polgári Egyletben.
Mozi. Uránia: Keringő királynő, regényes lorlénet a régi jó világból.
Előadások: 7 és 9 órakor.
Az égből
mintha az összes angyalok a földre szállottak volna, annyi angyalt lehet látni most az utcákon Szegény angyalt, gozdog angyalt öreget, fiatalt. Arról lehet megismerni őket, hogy egy szúrós levelii zöld fácskái szorongatnak kei ükben és mig a karácsonyfa piacról hazáig érnek, több boltba, leginkább játékos boltba betérnek... Mert nem olyan könnyű ám az angyaloknak. Ilyenkor szezonjuk van és rengeteg a dolguk. Sok emberre, de még inkább sok gyermekre kell gondoljanak Talán külön főkönyvet kell vezessenek a letör lesz tendő kötelezettségeikről Alig g\\özlk a munkát és mint sokan a 1 választások előtt felsóhajtottuk, hogy :
— Csak bár már tul lennénk, — ugy sóhajtanak mosl fel az angyalok:
— Bár csak Karácsony\' estéjén lennénk
Szóval sok a dolguk és alig-alig győzik, azért valahogy ez is elmúlik és elkövetkezik mához egy hétre a a gyertya-gyújtás napja. Mindez jó volna, — mondogatják az angyalok — csak a kis gyermekeknek ne kellene annyi feleletei adni Egyik igy kezdi:
— Ugy e, az angyalnak olyan nagy fehér szárnya van, apuka ?
A nagyobbik már okosabb:
— Ugye. anyuka,-az angyal, az is ugy néz ki, mint mi, csak mikor hozza a karácsonyfát, akkor nem látjuk ?
Hanem van olyan nebuló, aki tud már mindent és annak tehet mesélni fehérszárnyú angyalokról, feketebun-dás ördögökről, nem hisz el semmit. Bűbájos például ezt hallani:
— Hát nekem beszélhet édesapám és anyám is, én tudom, hogy tl vagytok az angyalok és ti veszitek a karácsonyfát a piacon. Hát épen azért, mert tudom, én megmondom, hogy nekem mit hozzon az angyal...
Aztán, hogy itt mit lehet tenni, hogy ki vállalkoznék meggyőzésre, az nagyon fogós valami. (Egyébként is ezt a kis totlfuttatást csak ti éven felülieknek szabad elolvasni!)
— Rendkívüli megyegyülés lesz folyó hó 21-én délelőtt 10 órakor Zalaegerszegen. A közgyűlés keletében alakítják ujjá a központi választmányt és pedig titkos szavazás utján az eddigi nyílt szavazás helyett.
A £ 286- lapszám. |
Olvasóink | Apróhirdetés-utalvány |
Vá£iák ki és "P 10 tlaxab fljren Mvigoll «symla- J .... it -Jlin kövttkeiű ixlmoiisu utal- 3
ónzzék meg t viny eti»n*t>«a a 3 ert A7 & ZAL*> KÖZLÖNY kiadóidra. fi i: Ula bárkintk Ibkt\'" «jy J utalvány!. £ 15 szóig icrjMlhctő 3 \' r upró hirdetést. 3 V jt Étvíoyu : YtV. Itbrutr l-l*. 2
&t-t-t-t-t-t t tHwmj
zala! sozlony
1826 december 18
— A csurgói választás epilógusa. A csurgói választókerületben a választások megkezdésének idején, tehál az a|ánló ivek benyújtásakor a választási bizlos konstatálta, Itogy egyes iveken 8-10 ajánló nevét ét lakását egy és ugyanazon kéz Irta be. Most a választások lezajlást után a kir. ügyészség eljárást indít a névhamiiitók ellen, egyben az ügy kivizsgálására a csurgói elóljárósá-gol kérte lel. Amennyiben mégis kiderül, hogy a többszörösen aláiró egyének meghatalmazásra cselekedtek, ugy ellenük az eljárási megszünteti a kir. ügyészt/g.
— A Szarvas táncestél hangulatosak és intimek.
— Városi közgyűlés. Nigyka-nlzsa város képvlseiótesiüle e a |Ovó hiten közgyűlést tart.
— A nagykanizsai virilisták 1927-re szóló névjegyzékét az adóhivatal összeállította és a dr. P/M Viktor kormányfólanácsos eluökleic alalt összeülő kilgaziló bizoliság dr. Prack István közigazgatási tanácsnok előadásában néhány nap múlva letárgyalja.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó PüM Öveges, Klrály-nte. 10.
— A házbérvallomáil Iveket 1927-re a városi adóhivatal csupán folyó hó 24-lg gyűjti össze. Akik addig nem nyújtották volna be, lO\'.i-os bírságol lógnak flzelnl.
— Leventc-scrlegavatás. A nagykanizsai Levente Egjlet serlegavaló vacsorája a Polgári Egylel u| alsó éttermében 18-án este fél 9 órakor kezdődik, aki ezen a nagyközönség köréből részlvenni óhajt, a városi kiadóhivatallal telefonon (telefonszám I.) közölje. A vacsora ára 20.000 korona.
— Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszműáruhazában.
— Megkapta Nagykanizsa hivatalosan a négy uj országos vásárt. Mini nemrégiben beszámoll róla a .Zalai Közlöny\', dr. Kdllay Tibor, Nagykanizsa országgyűlési képviselője a kanizsai érdekeltségek kérésére kivitte a kereskedelmi minisztériumban, hogy Kanizsa négy uj országos vásárt kapjon. Kállay Tibor Intervenciójának eredménye-képen most a megyéhez hivatalos értesítés |öll a kereskedelmi minisz-tériumbó! azzal a meghigyással, hogy a |érl hat országos vá>ár helyeit engedélyeseit négy u| vásár napjának idejét Nagykanizsának van jogában meghatározni.
— Hadirokkant-Illetmények kifizetése. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák d-cember havi illetményeit folyó hó 20, 21. és 22. napjain fizeti ki a városi közgyámi hivatal.
= Az összes raktáron levó Játék-árut kiárusítom Kaulmann Károly.
— A központi választmány
Dlése. Nagykanizsa közponli választmánya dr. Krátky István főjegyző elnöklete alalt ülést tartott, amelyen tudomásul vélték a válasziásl elnöknek a lefolyt választásról szóló jelentését. A választmány a válsszlasi jegyzőkönyv egy példányéi a városi levéltárba helyezte cl, míg a máti-kat felterjeszti a belügyminiszterhez.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatok VagoEndrc iilaiszertá\'ában.
— Szülői értekezlet. A helybeli áll. el. népiskola I. ig. körzelének tanítótestülete vasárnap délután 3 órakor a központi iskola II. leány-osziályábin szülői értekezletet tart. Piander Boldizsár a csiládi nevelés helytelenségeiről fog előadói. Az ér-lekezlclre a szülőket ezúttal tisztelettel meghívja az igazgató.
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz Bandjára.
— Dr. Mutschcnbacher lemondott a Legényegylet elnöki tisztéről. D . Mutschcnbacher Edvin, a Katolikus Legényegylet világi elnöke — értesülésünk szerint — lemondott tisztéről. A választmány azonb3n semmi körülmények közölt nem hallandó fáradhatatlan és agilis világi elnökének lemondását elfogadni.
Nagy selyem maradékvásár Klem József és Testvére cégnél.
— A llceálls előadások sorozatát a karácsonytáji jótékonysági ünnepségek eredményességének elősegítése céljából a Zrínyi Irodalmi Kör egyelő/e felfüggesztette és Január első felében fogja újra megkezdeni.
— A Ker. Jót. Nőegylet karácsonyi kiosztása. Vasárnap délulán 2 órakor a Polgári Egylet nagytermében 400 szegénynek fog karácsonyfát gyújtani a Keresztény Jótékony Nőegylet hölgy-gárdája. A kiosztás ünnepélyességéi emelni fogja dr. Vargha P. Teodoricb plébános beszéde, a gimnáziumi énekkar énekszámai és egykis leányka köszönet-mondása. A Nőegylel 400 szegényt fog adományokkal ellátni karácsonyra, köztük több mint 100 gyermekei fognak czalkalommal felruházni.
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz-Bandjára.
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondant, csokoládés, staniolos, habstítemény, friss teasütemény
és s»a\'oucukoika legolcsóbban beszerezhető
MAKOVICZKY [llMítl.
Bonbon cukorkák díszdobozban, a leRSzcbb karácsonyi ajándék.
I
— Az Izr. Jótékony Nőegylet karácsony másnapján délulán 5 órakor a Casir.óban műsoros lea délutánt rendez. A műsor után lánc lesz.
— A B-listások hangversenye héllön este lesz a Kaszinóban. A fővárosi és helyi előadó- művészek, kiknek neve a gazdag műsoron szerepel, a legjobb auspiciumokkal engednek nézni a művészi nívón álló estély elé. Egynéhány Jegy még kapható Szerbnél.
— Hibaigazítás. Zsohár János kőrös pusztai lakos bűnügyének láblai tárgyalásáról legnapi számunkban Írott cikkünkbe a védő neve tévesen került be. Zsohár védö|e nem Bakoss Géza dr., hanem Hoch Oszkár dr. voll.
— Fehér szalon-kabaré belépődíj nélkül. Az országban széliében Ismert Widovlts János szavaló, alakító is\' dalművésznek, a Nemzeti Színház voll tagjának neve, aki mö gólt több évlizedes művészi mull áll. Pihenéstelenül járja a magyar vldé ket és hordja nemes veretű, klasz-szikus művészetéi, amivel nemcsak a magyar művészet terjesztésével apostolkodik, hanem a magyar irredentát is szüntelenül ápolja. A nagy művész vasárnap esle 8 órakor humoros, fehér művész-estet rendez a Polgári Egylel éttermében. Belépődíj nincs.
— Mit hoz a Jézuska? Manikűr- és fesü-kazetiál, Guérlain, Houbiganl és Coty parfümöt. Óriási választék Vágó Endre iliatszetarában.
— A meggyilkolt sánci vincellér özvegye, Táncos Józstfné, férje tragikus halála után öt éves gyermekével, télvíz Idejére a legnagyobb nyomorúságban maradt.. A gazdaságból, ahol Táncos József szolgá-lala közben éleiét veszlelle, tl kellelt |önnie s most 67 éves apjának heti 140.000 korona napszámkereselére utalva, havi 100.000 koronás lakbér melleit tengeti éleiét A szerencsétlen sorsú asszonynak a napokban megszülelell a második gyermeke. A könyörületesség nevében lekérünk mindenkit, akinek a szegény kis árvák részére valami ruhadarabja, vagy a nyomorgó család részire bárminő adománya volna, juttassa cl ait özv. Táncos Józsefnéhez, (Kazinczy-utca 55, I. em. 2. ajló), vagy szerkesztőségünkhöz, amely minden adományi e hasábokon nyugtáz.
— A Szarvas táncestél hangulatosak és Intimek.
— Futballista műkedvelők. A zalaszemjakabi futballcsapat karácsony másnapján és szilveszterkor esle 7 órai kezdettel az oltani vendéglőben műkedvelő előadást rendez. Színre kerül Gárdonyi Géza 3 felvonásos falusi története: .A bor". Szivesz-lerkor táncmulatság következik az előadás után.
I
Időjárás
A nagykanlzaal meteorológiai mc«-l\'gyolö Jelentése: Pénteken x htmirUk-Itt: Reggel 7 órakor —6. délután í ó »kor -P l este 0 órakor -2.
FtlMzet Reggel kevésbbá tiszta, délben kissé felhői, este teljesen borult.
Szitlrúny: Egész nap Délnyugati széL
A Meteorológiai Intézel ielenléze aze-rint részben íelhfii, túlnyomóin sziraziJA, lényegtelen hóviltoziswl.
— Hivatásos tűzoltófőparancs-nokl állás. Czobor Mályás polgármester a belügyminiszterhez feller-tcsztést intézel!, amelyben a hivatásos lüzollólöparancsnoki állás megszervezésére kéri engedélyi.
= Talált tárgyak. A rendőrségre az alábbi lalál! tárgyakat szolgáltatták be, melyeke! igazolt tulajdonosaik álvehelnck: egy darab fekete szinü női rcdikül, egy darab féili nyaksál, egy dsrab fekete női rcdikül százezer koronán felüli pénzzel, egy gyermekkabálra való ször-inegallér.
— Az első Gcorglkon szakülés. A Keszthelyi m. kir. Gazdasági Akadémia .Georgikon Gjzdsságí Köre-tegnap esle fél 9 órakor tartotta a Bocskai-féle vendéglő nagytermében első idei szakülésél. .A kelevizi gazdaság juhászaiában végzett keresztezések eredményei" clmU értekezését felolvasta Lehner János III. é. h. A Praxi-banda játéka után a .Tej-szövetkezetek alakítása" cimü vitakérdést bevezette NádasJcay István II. é. h. A kérdés körül hosszas és tartalmas vila indult meg több alapos készültségre valló hozzászólással.
— A nagykanizsai temetőiföldek kisajátítási ügyében tanácskozás volt dr. Sabján polgármesternél, amelyen dr. Fábián Zsigmond liszli ügyész is részt vett. Ugyanis a város vagy 10—12 gazda birtokát kisajátította. A földek összege tárgyában azonban nem tudott velők megegy ezésre jutni. Dr. Fülöp Oyörgy az érdekelt nebány gazdával megjeleni a város polgármesterénél, hogy ez ügyben tárgyaljanak. Értesülésünk szerint a gazdák négyszögölenkínt két arany koronát kérnek a várostól. Ezzel szemben, hogy milyen ajánla-lol lesz a város, még nem tudni. Amcnyiben nem sikerül a békés megegyezés, ugy a biróság fogja megállapllani a földek árát.
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
faj borok
kaphatók
Ze rkowitz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől
kezdödölcg. Egy ügyes kádársegéd felréletlk.
Ármuth Sándor és Fia áruházában
Nagy karácsonyi vásár
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Legjobb minőségű „Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
I
1926 december IS
zalai közlöny

— Javult a kit öngyilkos leány állapota. A kél fiatalkorú ongyilkos cigányzenészleány állapota — mint a kórházból értesülünk — javult. Arról hogy tul vannak minden veszélyén, még korai volna nyilatkozni, de ha állapotukban a fokozatos |a-vulás megmarad, akkor lehel, hogy felépülnek, bár akkor sem lesz irigylésre méltó a sorsuk.
_ Schwarcz Dezső harisnyái a
legjobbak.
_ ltl. Magyar Fltatellsta Nap.
A Magyar Bélyeggyűjtő Egyesületek Szövetsége vasárnap rendezi meg a Magyar Filalellsta Napul Budapesten az Imperiál-szálló téli termében. A délelőtti programmon 6 szakirányú előadás szerepel, melyeket a magyar bélyeggytijtés legnevesebb reprezentánsai lartanak. Az előadások ulán bélyegvásár és árverés lesz. Belépő-dij nincs.
— Levente-bál. Nagy előkészű-lek folynak a Nagykanizsai Levente Egyesület vezető köreiben. A február 12-iki levente-lánceslélyre készülődnek, amit a Polgári Egyletben fognak rendezni előreláthatólag a legnagyobb érdeklődés mellett.
— Mótorkezelő-tanfolyam. A tanfolyam tárgykörei: L rész. A kisipari és mezőgazdasági benzin-, nyersolaj-, világllógáz- és generátor-gáz-mótorok, úgyszintén a közép- és nagyipari generálorgáz-, Diesel- és egyéb rendszert! nyersolajmótorok. II. rész. A személy- és teheraulomo-bilok, aulobuszok, mótoros ekék, traktorok, mótoros csónakok, vasúti mótoros kocsik stb. gépi szerkezetei. A tanlolyam 6 hélig tart. Az elméleti előadások 6 héten át, minden hétköznapon este fél 7—8-ig tartatnak. A gyakorlati oktatás az intézet gépcsarnokában összesen 5 félnapon ál, délálán 2—6-ig tart. Tandíj 20 pengő. Beiratkozni lehel: a M. Ktr. Technológiai és Anyagvizsgáló Intéz/t irodájában (Budapest, VIII., Józsel-körut 6., 1. 8.) 1927 január hó 3-tól 10-ig köznapokon délulán 12—l-ig és 5-7-ig. Vidékiek a landlj előzetes beküldésével is felvételnek; ennek megtörténte után elegendő, ha csak a tanfolyam megnyitásának napján jelennek meg. A jelentkezők kötelesek igazolni mesterségüket és foglalkozásukat. A tanfolyam kezdete 1827. január hó 10-én este fél 7 órakor az 1. em. 44. sz. tanteremben. A vizsgadíj 12 pengő.
= Mit vegyünk karácsonyra ? Légfegyver-380 ezer, flóbertek, vadászati felszerelés, Thermos, cserkész felszerelés, kuUcs, háüzsák, hó és íárcipők Szabó Anlal sporlOzletébcn.
URÁNIA.
Szombaton 7—9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor
Keringő királynő
regényes turténet a régi jó világból 9 fejezetben. Rendező: Frldrlch Zelnik. Főszereplők: Harry Liedtke, Lia Mara.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( A Nyugat karácsonyi száma megjelent. Tartalma: Karinthy Frigyes: 1:16-s zó egy készüli verskötetbe*. Szomory IJettó: Vallomásai (Levelek egy barátnőmhöz), Baita Lajos dramája. Krúdy Gyula: A fogadósné és az elvarázsolt vendégek, FUst Milán lirai essayjc, Ignotus tanulmánya : Nyelv és írás, l-rdélvi József, Gellért Oszkár és Marconnny Tibor uj versel, Kassák Lajos Önéletrajza, Lányi Viktor portréja Nagy Endréről, Kassák Lajos és Bonkáló Sándor cikkel, Schöpflin Aladár szinházi kritikái, képzőművészeti cikkek, zenei beszámolok, könyvkritikák, filmkritikák stb. A gazdag karácsonyi szám ára 20.000 korona, ingyen kapja, aki január hó 1-tól előfizet a Nyugat-ra. Előfizetési dlj: negyed évre IOO.OOj korona. Kiadóhivatal: VII., Ilka-utca 31.
>( A Képes Krónika 51-ik legújabb $záma mintegy Ízelítője a nagy karácsonyi kiadásnak. Aktuális képanyaga és tartalma felülmúlja a magyar sajtúoan eddig megjelent revüket. A vezércikk történelmi perspektívát ad az Arpádházi királyok alatt volt választásokról Folytatódik e számban Radnaí Oszkár trianoni határturájának érdekes leírása, Orbóx Attila „Budapesti Notesz-e Casson tlzlettudományi cikksorozata, Tóth László „Hetivásárt" irt. Az Irodalmi részben számos kedves elbeszélést találunk. A gazdag szám ára 8000 korona.
X Mi volt a Heifetz-eset Páholyából kire lesett? (Mert hogy leciett, az már tuti) Elmondja a Lábaw Juci.
Chopm-kotU, Fedák útban Kiss Ferencünk Hollywoodban Bob herceg darabtnclléklct Ez az uj bzlnházi Elet.
)( Zenei Szemle, mely országunk egyetlen z nci szaklapja niosi adta ki titenegyedjk évfolyamának második számit, mely csakúgy, mint az eddigiek; níndkivdl gazd»g tartalommal jelent meg. A kiváló zenei esztétikus és muzsikus Jdrossy Dezső a lap főszerkesztője és Major Ervin felelős szerkesztő ezúttal is mindenre kiierjedő gonddal állította össze a lapot. A bő tartalomból ki-\' emelkedik Szabolcsi Bcr.ee lekötően érdekes és mely tanulmánya, Kodály Zoltán Kelemen Komics balladája, melynek koltamellékletét is hozza a Szemle, továbbá Major Ervin Beethoven Budán cimmel irt komoly zenei cikke a legnagyobb muzsikusról. Ezeken kivül még számos más cikk és különböző rovatok egészítik ki a számot, mely joggal tarthat igényt a legnagyobb érdeklődésre.
)( A Tánc decemberi száma, tanár nélkül könnyen megtanulható charleslon leckét, charleston tánc-kotta slágert, rengeteg olvasnivalót és képei közöl. Ez a legels^bb kiállítású magyar képeslap, mely minden számában nagyszerű tánckotlát közöl, egész évre 50 000 K. Egy szám 5000 K. Megrendelhető A Tánc kiadóhivatalában BuJapest, VI., Sziv-utca 31.. vagy lapunk kiadóhivatala utján.
TÖRVÉNYSZÉK
§ A Teutsch cég csalója. Történt, hogy egy alkalommal beállított a nagykanizsai Teutsch Gusztáv dro-guista-céghez Felber Oéza budapesti szállítmányozási ügynök, és a budapesti Fényi és Vajda szállitmányo-zási-ház pénz felvételre logosult utazójának adta ki magát. Felber arra kérte Teulsch Gusztávot, hogy a cégnél levő nyitott számláin á conto fizetéseiül adjon neki benzinl vagy számlázza azl le a fővárosi Fenyő és Vajda cégnek, amit ö azután majd nyugtázni fog. Teulsch Gusztáv — abban a hiszeniben, hogy Felber Oéza a cég megbízottja, teljesítette kívánságát és vagy 3 millió kotona erejéig benzinl szolgáltatott neki ki. Csak később derüli ki, hogy Felbernek semmiféle felhatalmazása nem voll és hogy Teulsch Ouszlávot lévcdisbe ejtette és neki közel három millió korona kárt okozott. Felber üíza ügynököt csalás miatt feljelentenék, aki egy .más ügyből" kifolyólag most tölti ki fogházbüntetését a nagykanizsai ügyészség fogházában.
Zkrtofci iái la I
Pilis 2065-00, London 2508 75. Newyotk 517-1/1, BrtHsel 71-95, Mtlano 230000. Amsterdam 2CGS5, Betlln 1230711, Wien TS-CO. Solti 37500. Itága 1532 00, Varx) 57-50, Budapest 72-45, Belgrád 91300, Biikntest 267-03.
SPORTÉLET
(Az NSE alapszabály módosítását a belügyminisztérium jóváhagyta.) A belügyminiszter a volt Transdanubia Sporl Egyesület névváltoztatási kérelmét helybenhagyta, ugy szintén a tagsági dijaknak havi egy pengőben való megállapítását is. Az egyesület tehát a mai naptól hivatalosan is az NSE nevel jogosan használja.
(Kanizsai futball bíró előléptetése.) Spitzer Antal nagykanizsai lulballbirót a Magyar Futballbirák Testülelének minősiiő tanácsa II. fokú bitóvá léptette elő.
RÁDIÓJBŐSOR
December IS 0szombat)
Budapest 930, 12 és d. u. 3: Hirek. közgazdaság 4 : Elóadás: Semleges illi-mok jogviszonyai. 5: Kamarazenekar hang-íwsenye. 6.20: A korcsolyázásról. 7: Hiúsági clóadáe. Karácsonyi mese. 7.30: Két leány és a rádió, lilheszélís. Irta és előadja Klszety Qyuls. 8J0: Magyar est Közreműködnek : Hlr Sári zongoraművésznő, Péchv Blanka, a Magyar Színház tagja és dr. Molnár Imre. ,
Prága 11: Gramotonzene. 12.15: Déli hangverseny. 16.30: Délutáni Hangverseny.
(x) ^ rádió népszerűsődése. A magyar rádió társaság legutóbbi ülésén hathatós és széleskörű propaganda megindilását határozta el a rádió érdekében. Az ülés határozatából felterjesztést intéztek a vallás és közoktatásügyi miniszterhez, akli a rádió kulturális és nevelő hatásaira való hivatkozással a rádióügy támogatására kértek. Oróf Klebels-berg már el is intézte a kérdést és pedig az egrez vonalon kedvezően, amennyiben elrendelte, hogy az iskolákat, ba arra a költségvetésben fedezetet tud biztosítani, rádióval szereljék fel. A belügyminiszter szintén segítségére sietett a rádiónak: elrendelte, hogy a kórházakat, a gazdaköröket és a jegyzóségeket lássák cl rádiókészülékkel. A belügyminiszter egyébként ugyancsak a rádió társaság kívánságára elrendelte a rádiókészülékek kötelező összeírását, hogy az orvhallgatókat végleg kiirthassák.
(x) A rádiótechnika az orvostudományban. A modern orvostudomány a technika vívmányait mindig szolgálatába igyekszik állítani. Legújabban lontos szerepel juttat a rádiótechnikáuak is. A betegségeknél nagyon lontos szerepe van a helyes diagnózisnak. Eddig főleg hallgatással, illetőleg kopogtatással
Elsőrendű
kóser libazsir
olcsó áréit kapbató. Ugyanott libato!l és pehely. SINGER mészáros Klnizsy-utca 7. «mo
Leghasznosabb karácsonyi ajándék a
___ILTÉNY1 CIPŐ!
Utcai cipők, estélyi cipők, gyermekcipők sárcipők, hócipők nagy .választékban kaphatók
Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében
Alapitva 1877-ben. a F « uton._Alapitva 1877-ben.
állapították meg a beteg síiv vetését és nagyságát. "Ez a módszer azonban Igen nehézkes, rengeteg gyakorlatai kíván és főleg kövérem-bereknél okozott nehézségekel, mert a szivbangokat a zsírrétegek clfoglák és tompították. Azért már régóta igyekeznék a sziv összehúzódását és kitágulását, vagyis a szívizom ritmu-sál grafikai utón lerögzíteni. A emberi lestben a szívizmok ritmikus mozgását elektromos impulzusok okozzák, amelyek az agyból indulnak ki. Ezek azonban annyira gyengék, hogy felfogásuk csak abban az esetben siketül, ha azokat megfelelő erősségre fokozzuk. Mint Newyork-ból jeleolik, most a rádióiparban használatos vacuum csövei vagy elektron csövekkel oldják meg ezl a feladatol. Ezek a rendkívül érzékeny csövek a legkisebb elektromos impulzust Is tetszésszerinti fokra tudják erősíteni. Ha a szívizom összehúzódásánál fellépő feszültségi ingadozást ilyen cleklron csövekkel felfokozzuk, akkor láthatóvá lehet azokat lenni és le is lehel folografálni. A készülék neve kardiográf, ami any-nyii jelent, mint szívverés feljegyző.
(x) Országos Rádlókiállltás Győrött. A Msgyar Mérnök és Építész . Egylet Győri Osztálya, hogy a közönséggel minél jobban megszereltesse a rádiói, folyó évi d.cem-ber 18., 19., 20. és 21-én Oyőröll a Uoyd összes termeiben amatőr kiállítással egybekötött Országos Rádió kiállítást rendez. Amatőrök részvétele díjtalan. A kiállítás nvitva lesz reggel 9 órától este 11 ig. Részlvenni szándékozó amatörök ebbeli szándékukat legkésőbb f. hó IS ig jelent-,sék le Írásban az cgyesülel titkáránál Fekete Kálmán mérnöknél, Győr Rábaszabályozó Társulat épület.
i buiiHiti Wwta fcriia-|«iyiéM
valuták
Lengyel 7M0-80S0 angol 1.34g12&-8i2s Csehk. 2110-20 Dlnlf 1253-53 Dollii 71275-71575 Ptincla Ir. 2S60-2920 Holland 28500-65" Lel 363-377
Léva 513-521 Líra 3147-3207 Mtrka 16965-17025 Schlll. 10058-98 Din kor. 18990-19070 Svájci Ir. 13790-8-10 Belga Ir. 9923-9963 Norvég k 17990-18070 Svédk. 19053-133
DEVIZÁK Amstei-d. 28525 625 Belgrád 1258-63 Berlin I6!«0-I7030 Bukarest 364-37-1 Brüsszel 9978-9958 Koixnh 19000 19C60 Oulo 18000-69 London 316125-7125 Milano 31*7-3207 Nea-yoll 71330-430 Pám 28-10-2880 Prága 2112-19 Szófia 514-520 Stockholm 19065 125 Varsó 7830-8030 Wien 100W-I0095 Zorlcb 13792-832
Terménytőzsde
Búza tlszav. 75 kg-os 390000-.TOí rOO 76 kfl-o> 395.000—400.000 77\'kg-os 400.000 -405 000 7S kg-os -102 500 - 407.500, evvéb 75 kg-os 380 C00 -385 000. 76 kg-os WSOOO -3M-000, 77kg-os392.5C0 397500 78 kV-os 397 500-102.500, rozs 305.000-M7S» takarmányárpa 222.500 - 227.500, íiárpa 325 000-®i5.000, »b 227 500-232.500, lengett o| 197.500-202 500. repce 000—570.000. köles 190.000- 200.000. kotpa 162.500 -165.000.
üertérrálár
Petíiaitá* 2913. melvból eladatlsnul vlssea-maradt 560 drb. FJsórendo 18.500-I9 W szedett 16.750—17.00. sredetl közép 16.000 — I65O0. kónnvd 14.500-15.500. elsótendtl Oreg 17.250—17.500. másodtendtl 16500— 16750 angol SUtdö 17000-19000, Síalonna nagyban 2Ö.OOO 21.000. islt2l 750 27.000, lehúzott has 21.000-22 500. szalonnás tél-sertés 19.000.—22.000. Az itállyzal vonUtolL
■OZGÓSZIHHiZAK
Uránia szombaton 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor: Keringő királynő regényes történet a régi jó világból 9 fejezelben. Főszereplők Lia Mara es Harry Liedlke.
Világ csak vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor: Ralula kalandos regény 7 felv. A fjordok leánya Hlmjálék 5 felv. főszerepben: Anna Nllson.
Keszthelyi Uránia szombaton: Szoknyás vőlegény, egy vidám vőlegény szomorú kalandjai 8 felvonásban. Főszereplő Reginald Denny.
KÖZGAZDASÁG
Téxus
Az irányzat az értéktőzsdén ma tovább szilárdult. Az Uzlelidö etején a hangu\'al még tartózkodó volt és a rendezés az árfolyamokban csak kisebb eltolódást idézett elő. A spekuláció a "tjummi részvénypiacán fejlelt ki élénk tevékenységet, amely ujabb 75 000 koronával emelkedett. Ezenkívül még Gschwindl ért cl hasonló árjavufást. Meg szilárdult a Magyar Német mezö is és a tőzsde-idő második felében Danuktas>ámcly 170.000 koronával cmcIkccTett. Az emlilett papírok szilárdsága a piacok löbbi területét is kedvezően befolyásolta-úgyszintén a berlini tőzsdéről érkező szilárdabb hírek is. Zártaikor i haogulat szilárd, a forgalom élénk.
Kiadja: Zrinyl HT«»iil»«r h Kíajr-kutskeáá* RT. lagykaaiiu
apróhirdetések
Ai apróhirdetés dija 10 sióig 50 fillér. * dtnaxó » minden vastagabb betUból álló nó két uónak «Amittatik. Minden további izó dija 5 fill. A hlrdetéal díj előre I icetend ft a toigalmladó hozzá sxámltásAvni
Háztulajdonosok figyelmébe I
litt vízvezetékét lakásába JKE
len alinlatot Szécaenyi éa Frieaz
vízvezeték felszerelési. lürdó és egészségügyi berendezési vállalatitól. Részlcttlzetéare
iselónyös leltételek mellett.___3984
K5x ponti bank Nagykanizsa Királyutca 34. Kölcsönt nyu)t ékszerekre, arany, ezüst tárgyakra. Legjobban vásárol ezüst
koronákat te aranyakat. _
Kényelmet szereló magános ur részére csinosan bútorozott utcai azoba Vöíösmarthy-ulca 34. saám alait azonnal
kiadó. _
tigy ügyes klfutófiu és egy takarítónő felvétetik a Városépítőnél Transda-
nubla malom mellett.
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
M PíDüö arai meojelenlek
1 pár lérfi fekete strapacipó, szeges talppal, Irancla vagy amerikai (ormában
1950
Pengó «<\'
Legszebb ajándék a
KÉP.
Eredeli olajfestmények és a
müncheni Glaspalastban kiátlllotl eredeli réxkarook már 40.000 koronától <>n Sierbné-1, Csengery-ut 8.
Olajfestmények részletre Is.
Karácsonyra csak elsőrendű varró-yópot, kör.kp.rt, vagy r.dió-k.sxQl.kat vegyünk. - Kívánságra előnyős részletfizetési teltételek.
Komét Kereskedelmi R. T.. Budapest, VI., Andr^ssy-ut tO. «ía
Karlsbadi
teás csésze
gyönyörű mintákkal
6 Pár 75.000
porcellán ozsonnakésilet 6 tányérral, feltűnő szép mintázással a legalkalmasabb
ajándék 50.000, porcellán mélytányár 6, 8
és 9000 korona. Egyéb edényáru Is a létező legolcsóbban
Szerb Ernőnél,
Csengery-ut 6.
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
a „Magyar Király"
vendéglőben.
Karácsonyi ajándékok
Gyermekjátékok
ifjúsági Iratok — Képeskönyvek — Dlszlevélpaplrok
Karácsonyfadíszek
a legnagyobb választékban a legolcsóbban vásárolhatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
üzletében
NAGYKANIZSA, FÖ-UT, VÁROSHÁZPALOTA, — Kérjük/iX. közönséget raktárunk megtekintésére. —
41530
Föuton csinosan bútorozott utcai szoba kiadó. Cim a kiadóban. 4334
Teljesen jókarban levő zongorateritöt keresek megvételre. Clmj^kladót>an._435l Frank Imrénél Keszthelyen kaphatók a legdivatosabb és legolcsóbb nói ruháit/ és kabátok karácsonyra. -43^2
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi és pogány vii\'ri
BOROK
lltcrenkint 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Tclcloti: 335.
ja bor. nam noha. OySidajat/nea rala.
ugy, mint tavaly, az idén is le&flcsóbb
Szejrbnéf, Csengery-ut 6
71_/"__itt:
Nyomatott a Zrínyi Nyomda^fár és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető; Olenbeck Károly.)
96. évfolyam, 287. szám
Nagykanizsa, 1926 december 19. vas^.n *r, 2000
karana
POLITIKAI NAPILAP
-1 fa IIiOIii M na í u.
•—M"tr""~1rtWinlil a &
Felelői szerkeszti
A MAGYAR KÜLPOLITIKA UTJA
Irta: Dr. Walkó Lajos m. kir. külügyminiszter
A nemzetek történetében szinte püdállan veszteségek ulán, amelyeket a trianoni szerződés kövelkez\'é-ben kelleti elviselnünk, országunk helyzete és viszonya a legtöbb külföldi államhoz olyan gyökeresen vál-lozoll meg, hogy a nemzeti erők regenerá\'ása mellel! jelentékeny idö kellelf ahhoz, mig a nemzeli lélek egyensulyállspatát újból megtalálva, a külügyek terén reá háruló feladatok megoldása felé fordulhatod.
Ahhoz, hogy a nemzetek társadalmában nemzeti erőnknek és jelentőségünknek megfelelő helyűnket újból biztosíthassuk, hogy abban a nagy nemzetközi versenyben, amelyből saját kára nélkül egy nemzet sem maradhat el, ismét részt vehessünk szükségli-dk volt ahhoz, hogy mindenekelőtt is, a normális viszonyt állítsuk helyre a velünk szomszédos valamint a többi európai államokkal és hogy biztosítsuk területünk és aiok területe közölt a személyi és gazdasági forgalom kifejlődésének lehetőségét.
A szomszédos államokkal a függő kérdések egész sora várt rendezésre A legkülönbözőbb jogi, közlekedési, pénzügyi viszonyokat kellett a megváltozóit helyzettel összhangba hozni. Biztosítani kellelt a zavartalan vasúti közlekedés lehetőségéi. Rendezni kellelt az uj halár állal keilészelt törvényhatóságok és községek va-íyoni ügyeit. Megállapodásra kellett jutni a kettős adóztatás elkerülésére tj>. Az ilyen fliggő kérdések nagv-részél a mult évek során sikerüli Is megoldani. A háború előtti adósságok ügye a nagyhatalmakkal szemben rendezve van s az ennek során elért eredmények jótékonyan éreztet-lék hatásukat a küllöldi pénzügyi körök mindjobban megerősídő bizalmában nemzetünk hi\'etképességével szemben. Az úgynevezett utódállamok mindegyikével mesindultak és nagyrészt be is fejeződlek a jogi, közlekedési és pénzügyi kérdésekre vonatkozó tárgyalások. Ami még «">en a tekintetben hátra van, azt Hiszem, a közel jövőben, mielőbb, ugyancsak megoldást fog talá\'ni.
A függő kérdések rendezésével PMuiamosan a kormány elsőrangú badarának lefciutelte a gazdasági összeköttetések heiyreállifásál ugv a "pmszédá lantokkal. mint a inbhi államokkal. Az eredmény, amitcbb.-n a tekintetben (elmulathatunk, szintén ■leiégnö, mert hiszen vagy ideig e-I? K\'lleggct, vagy véglegesen, Euró ™ak szinte valamennyi államával "Mczve van. gazdasági viszonyunk.
majd arra kerül a sor, hogy a megegyezéseket a kifej ődó forgalom "P«ztalalal alapján az élet által £Ooll idényekhez alkalmazzuk. -természetű tárgyalások épen
folyamaiban is vannak a francia kormánnyal azzal a céll3l, hogy az elmúlt évben megkötött francia-magyar kereskedelmi szerződésen a szükséges módosítások megtörténjenek
A nemzetközi éleibe való bekapcsolódásunk kél előfeltétele tehát biztosítva van. Ai vannak törve azok az akadályok, amelyek a Trianont követő első években ennek ulját áll-
lák. Le vannak fektetve az alapok ahhoz, hogy a magyar munka, a magyr Iparfeodás eredményei, a magyar fizikai és stelleml erők újból besorakozzanak az értékek nemzetközi kicserélődésének természetes rendjébe.
Most azonban további feladst vár a kormán»ra, hogy az országot kiemelje a Trianon szülte egyeneilen-ség helvzeiéböl Elsősorban a ti fegyverrés kérdésémk általános rendezésére gondolok itt, amelyhez egy-
oldalúan a magunk részéről katonai erőinknek a liia.ioni szerződés értelmében végrehajtott leszerelésével mindent megleltünk.
Nemzetközi helyzetünk és viszonyaink kiépítésének munkájában a kormányt az a szempont vezeti hogy a nemzetek társadalmának életében minden vonatkozásban a teljes egyenjogúság alapján vehessünk részt s hogv újból elfoglalhassuk azt a helyet Európában, amely orszégunkat méltán megilleti
----- .„„.„ 8„„uu,u„ „,, ameiyoez egy- méltán megillet
................
A Ietenyei pótválasztásból Pozsogár Rezső került ki győztesen
Nagykanizsa, december 18 Az egész ország érdeklődése mellett e|leilék mrg ma a Ietenyei pói-válaszlást dr. Pozsogár Rezső (ker. gazdasági pirli) és dr. Somogyi Béla (fajvédő) között. Választási elnök dr. Ujfalussy Ödön kir. közjegyző voll. A szavazás nagyon lassan índu\'t és rendzavarás nélkül- f-ílyt le. Síjna, az egész nap egymásután érkezett ellentmondó jelentések miatt nem tudtuk a közönségei ugy tájékoztatni,
mint az országos válaszlások alalt és inkább beszüntettük a plakátokon való közlést, semhogy az igazságnak meg nem felelő hírekkel és számadatokkal félrevezessük a közönségei.
A késedelmes hírszolgálat annak is betudható, hogy a Ietenyei járásban alig van telefon és Igy nagy-bau megnehezítette a községeknek a főszolgabírói hivatallal valóérinlkezést
Az első megb\'zhaló és hivalalos
.értesítést délután 6 órakor kaptuk. Eszerint dr. Pozsogár Rezső 300 nil több szavazattal vezet. A másik jelentést 7 óra után kaptuk, mely szerint a kgiöbb községben a szavazás le van zárva és dr. Pozsogár 253 szavazattal vezet. Hllra van még két-három község. A szavazást 7 órakor zárták le Holnap
vasárnap hirdetik klaz eredményt, hogy dr. Pozsogár Rezsó lelt a Ietenyei kerület országgyűlési képviselője
~ ■------------------C5 nivaiaios nyel k-iü\'et országgyűlési kéoviselőte
.......................................
Budán óriási többségül a jobboldali pártok győztek
Részletes eredmények - Bethlen gróf hétfőn tér „i..z. Budapestre
Dr. Kállay Tibor a déli kerület képviselője
Budapest, december 18. (Éjszakai rádiójelenléi.) A budai választókerületben ma délután befejeztek a szavazatok összeszámlálása. Az ered mény eszerint a következő:
Wolff párt 22.662
Egységespárt 10 436 Stoc. dem. pirt 11.084 Demokratapárt 5.670 A lenti ertdnényból kitűnik, hngy Budán óriási többséggel győz tek a jobboldali pártok. A felállított tis\'ák szerint itt megválasztott képviselőknek tekinthetők: Wolff Kitoly, Kosalka János, Kontra Aladár Kereszlény £jzd:isági pártiak. Kozma Jenő egységcspárli, Pakols József balpárti é& PeldtGyul.t j
rádiójelentés) Az északi kerületben a szavazatok számaránya délután 4 órakor ez:
Dam. p. 22 066
Szcc. p. 18.\'272
Ker. gazd. p. 9 448 Egys. p. 7.936
A szavazatok teljes összeszámlálása cs.k vasárnap fejeződik be és előreláthatólag héliőn hirdetik ki a végleges eredményt. A szavazatok most már utolsó állásai foly án az északi kerület választ 3 dem., 2 szőKVdem., 2 ker. gazd. p. és 1 "egysp. képviselői.
Természetesen a számok eltolódását ínég tekintetbe lihet venni. A déli választókerületben a
szocialista, ; késő dé\'iitáni órákban a helyzet az
Mint birlik, P. idl Gyula a szegedi 1 alábbi:
mandátumát larlja meg és igyalis- i Ker. gazd. p. 26 517
Ián ulána kövc.kező Kéthly Anna lesz ! Egys. p. 16.945
a budai képviselő. ! Szoc. dem. p. 23631
Budapest, december 18 (Éjszakai 1 Dem. p. 14.261
Tehát 9 maudHám sorsa eldön-töttnek tekinthető, még pedig Igy:
a ker. gazd. p. 3, az egys. p. 2, a szoc. dem. p. 3 és a
dem. p. 1. A tizedik mandátumra egyaránt számítanak a fajvédők és a demokraták, akiknek körülbelül egyforma a szavazat töredéke. A déli választókerületben a listák szerint bekerülnek a parlamentbe:
a ker. gazd. párti Buday Dezső, Frledrleh István és Petrováez Gyula, az egységespárti Kállay Tibor dr.\' és L\'setly Béla, a szoc. párll Farkas István, Vanczák János és Kabók Lajos, a dem. párli Bródy Ernő. A 10-ik mandátumáért a fajvédő Szemere Béla és a dem. Pakols küzd. *
A déli keiülelben délután 5 órakor a szavazatok számaránya igy áll : Ker. gazd. p. 26.520 F"jv. p. 5.486
a
r/u-ai rozi/w
1926 december 19.
A mikádó utolsó óráit éli
Japán fájdalma haldokló császára felett
uu\\-uvjv. v. -l-. \'i \'i -iti\'rrr - -........................*
Aki hotelnek nevezte ki a rendőrségi fogdát és szállást kért ott éjszakára
Egy budapesti tolonc kalandos hányódása — A sár miatt visszafordult szülőfaluja határától - Ravasz trükkel akart megszabadulni a toloncolástól
Tokió. december 18 (Éjszakai riillójetenh\'s) Az ulolsó leienlés szerinl acsászlr ulolsó óiáit éli. A mikádó lesújtó íllapjtáról szóló hírek olyan mély hatással vannak a népre, hogy többen nigy bá-\' natukban öngyilkosok lettek. Igy
császár egjik ápolónője is clpuszli-totia magát. A szórakozó belyektt bezárták. A templomok állandóan zsúfolásig meg vannak lelve és az emberek buzgón imádkoznak a császár meggyógyulásáért. A kalasztróla minden pillanatban bckövclkezhelik.
Nagykanizsa, december 18 Tegnap éjjel 11 órakor a rendőrség központi ügyeletére beálliloll egy cseléd kinézésű asszony és az ügyeletes rendőrtisztnek furcsa kéiést terjesztett elő.
— Kérem szépen, — mondotta szepegő hangon — nekem nincs lakásom, tessék megengedni, bogy az éjszakái a rendőrségi fogdában löllhessem.
A rendőrtiszt a nem mindennapi kérési szokatlannak tartolta és egy percig azt bilte, bogy valami elmebeteggel van dolga, de a nő további beszéde nyomán bizonyossá váll, hogy a szokatlan és humoiral határos kérés csakugyan egy épelméjű ember kérése.
A kikérdezés soián ugyanis az asszony elmondta, hogy Kovács Emma Irénnek hívják, 34 éves cseléd és Budapestről tegnap lolóncollák közigazgatási ulon Nagykanizsára, illetve Udvard községbe. ahová való. Pisi-
ről ki van tiltva csavargás miatt, de Kanizsától is kitiltotta a rendórhitó ság még régebben különböző cseh k ményei miatt.
Vallomása után egyelőre reggelig hitelt sdtak szavainak és elhelyezték a rendőrségi fogdában, majd reggel a toloncűgyek referense elé vitték, aki csakugyan konstatálta, hcgyK;-vács Emma Irén ugyanaz a személy, aki az előtte való napon egy rendőr kiséreiében Kanizsára loloncollatolt Budapestről. I.inen egy kanizsai rendőr kísérte ki a város határáig és onnan egyedül engedték el.
Arra a kérdésre, hogy miért nem ment el falujába, azt felelte, bogy azéil, mert a falu elölt oly nagy volt a sár, hogy benne reked\'. Természetesen a rendőrség ezt a szelén) lelenségét nem méltányolta és a mai nap folyamán egy rendőrrel elkísértette egészen. Údvard községbe, ahova a tolonc levele Is szólt.
Bicikli pumpával járt bort lopni
Elfogtak egy veexodolmos tolvajt — KUlönfis olösxerutettel, ffilag bort járt lopni tgéax hordó bort elemalt egy szekérről — Kihallgatása utón átkísérték ax Ugyéexaégre
Egys. p. 16.945
Sioc. dem. p. 28 631 Dem. p. 14.259
A kélszázadik urnát megsemmisítették, mert a választási elnök elfelejtette ellátni kézjegyével.
A szavazatok állása után a megválasztott képviselők lesznek: a ker. gazd. pár tói 3, az egys. pitliól 2, a szoc. párttól 3, a dem. ptrtló. 2.
Érdekes, hogy 20—30 szavazaton mullolt, hogy a demokraták nem 2, hanem csak I mandátumát nyerjenek a fajvédők javára.
Az eredményi is holnapra várják. Az északi kerületben délután 5 órakor cz a szavazatok
állása:
Egys. p. 8407
Fajv. p. 2693
Szoc. dem. p. 18 699
Dem. p. 23.315
Ker. gazd. p. 9889
Budapest, december 18 (Éjszakai rddiójelentés.) A déli kerületben délulán felezték be a szavazatok összeszámolását, mely szerint a végleges eredmény a következő:
Ker. gazd. p. 26 701
Egys. p. 17 098
Dem. p. 14.384
Fajv. p. 5.530
Szoc. dem. pi 23.889.
Eszerint a Ker. gazd. pártnak 3, az Egys. pártnak 2, a Dem. pártnak 2, a Szoc. dem. pártnak 3 mandátum Jutott.
A fajvédők 85 szavazat hijján elettek a mandátumtól. Az eredmény kihirdetése, illetőleg a mandátumok átadása holnap, vasárnap délelóit 11 órakor történik az uj városháza erkélyétől.
*
A miniszterelnök hétfőn érkezik vissza a fővárosba
Budapest, december 18 (Éjszakai rddiójelentés.) Bethlen István gról miniszterelnök, aki a napokbin gról Weinckheim birlokára uiazotl vadászaira, előreláthatóan hétfőn érkezik
vissza a fővárosba.
*
Hermann miniszter Davosba utazott
Budapest, december 18 (Éjszakai rddiójelentés) Hermann Miksa kereskedelmi miniszter ma orvosai tanácsára üdülés céljából Davosba uiazotl. A távolléte alalt a miniszteri teendők ellátásával a kormányzó Watkó La|os külügyminiszteri bizza meg.
Van szerencsém értesíteni a n. é. közönséget, hogy a leghíresebb
svájci ápagyár
képviseletét elnyertem, amelyekért a gyárnak az egész világon levő képviseletei egyetem
legesen vállalnak jótállást. Bővebbet a falragaszok, VÉKÁSY KÁROLY
órás, ékszerész éa látszerész Föut 2. szám. Ci
NagykanlzML^ccemtxr 18
Ravasz módszerrel Üolgözó tolvajt sikerűit elfogni a rendörségnek a tegnapelőtt. Ugyanis a Kosztelic-féle borkereskedés feljelentést tett a rendőrség bűnügyi osztályán Ismeretlen tettes ellen, aki ravasz módon megdézsmálta az utcán levó bcral telt hordóit és jó néhány liter bori ellopott. A megindított nyomozás során a tolvajt sikerült elcsipní ifj. Kovács József nagykanizsai napszámos legény személyében, aki eleinte t8gadta a lopás\', de a bizonyítékok súlya alatt később beismerte és ezenkívül még több bűnügyet vállalt magára, amelyekről szintén beigazolódott, hogy ő kövclte el.
Kovács József c hónap 4-én a Kosztelicz-féle borkereskedő cégnek az utcán levő szekeréről ellopott egy tizliteres borral telt hordó\'.
Megállapítást nyert, hogy a lo\'vaj-lást egy másik társával egyetembe követte cl, akit most keres a rendör-
ség. Ugyancsak ettől a borkereskedő cégtől Kovács Józstf fényes nappal, mint az előző bűncselekményt is elkövette, egy bicik\'i pumpát oly módon alakitott ál, hogy azzal a megfúrt hordókból nagyszerűen tudta a bort kis? ivatty űzni és a magival hozott üvegekbe töltötte. Rábizonyult az is és ő is beismerte, hogy egy idegen lakásba betörést követett el. Mikor nem volt otthon senki belo-
Eredeti
angol és francia
kabátok készülnek
mérsékelt áron
Biba Nelly
női-szabó Kazinczy-utca 2. szám.
Ma, vasárnap
disznótoros vacsora
a „Polgári Egylet" éltemében.
Szíves pártfogást kér
Csukovits István
vendéglős.
pódzotl az előszobába és kézzel felfeszítve az előszoba szekrényét abból ruhát lopott.
Bűnlajstroma u\'án álkísérlék a kir. ügyészségre, ahol letartóztatásba helyezték.
Leventék serleg-avatása
Ax eddigi versenyeken nyort hat diját avatta fel a nagykanixsal levente-ifjúság
Nagykanizsa, december 18
A Nagykanizsai Levente Egyesületek eddigi munkásságuk gazdag aratását Ünnepelték a ma esii ser-legavaláson. H)t szebbnél szebb serleget és egyéb értékes dijat avattak fel egy, a Polgári Egyletben rendezett bankett keretében.
O.l vollak: Stabó Lajos dr. le-vente-egyesülei elnök, dr. Sabján Oyuia polgármester, dr. Kálnay Oyuia rendórfőianácios, Qyurocsik Mihály levente-egyesületi ügyv. atel-nön, Csorba István lestn. tanácsnok, dr. Kahán Imre, Bogenricder Frigyes, Finta Józsei, Hudy józsel, S om-baihy Pál, Oslelich R.nsto, Ungcr Utlmann Elek, Bikoss P. Ágoston, Sótonyi Jtnos, Horváth József, Szép-udv-ary László, Niezner V.ktor, a kanizsai és kiskanizsai leventék és oktatóik.
At avatás ünnepélyessége méltó volt ahhoz a magasztos gondolathoz, ami diadalt hozó teltekre serkentette a halárváros ifjúságát. Olt él ez a gondolat mindannyiunk lelke mélyén. Olihalian tűzként égő, nagy, közös reménység ez, minden igaz magyar ember minden tettének rugója. A levente-ifjai e gondolat hordozói térben és időben. A jövő letéteményesei ők, kik ezen az eslén egy asztalnál találkoztak a végső nagy győzelemnek abban az előrevetett árnyékában, amit az a hat, az ünnrpi fehér asztalon sorakozó díszes trófea jelenteti.
A pohárköszöntőkben, melyekel dr. Szabó Lajos, Bakoss P. Ágoston és Vargha Sándor mondlak, mindegyikben egy szebb, boldogabb, magyarabb és megérdemellcbb Magyarország kontuijai rajzolódtak elénk és megerősítették bennünk a hitel, hogy amíg levenlék vannak, amíg a társadalomnak a nagy levente-munkát megbecsülő tagjai vannak, addig nem veszhetik cl, addig csak előbbre Juthat igaza kivívásának utján Magyarország.
1926 december 19.
ÍALAIKOELON>
S
nak s azt mcgsétáliaiják az ilteni sc-jour alat*.
A tavali léll szezonban a prím sokkal kisebb fokú kcdvcllségnck Örvendett a női téli kábátokon, mint az idén. Az élelmes divatdiktátorok
— tekintettel meglé.ő készleteikre,
— majdnem kalegórikus imporali-vuszba foglalták a szőrmék és pré-mek szerepeltetését. Bármerre járunk, a szalonok modelljein s természetesen az elegáns világ télikabátjain oll lá\'juk a legkülönbözőbb prémeket.
Mini fellünésl kellő u|donságot jelentbeljük, hogy a bő és szűk ruhák mintegy négy éve folyó harcában a bő szabás tökéletes és teljes vereséget szenvedett. Hogy a győzelem meddig lati, azt még a legravaszabb divalstratégák sem tudják megmondani. Ezen vereség, mely a női télikabátok terén érte a harang-ioiméju és bclélekkel kombinált szabást, azl lehetne mondani, hogy eltér a szalonoknak az ősz folyamán publikált (éli modelljeitől. A szabás feljibb a lehelő legszűkebb s igy különösen alkalmas arra, hogy a női »ilhuelt elrejtettebb vonalait is
érvényre juttassa. Ez a feszes szabás a válltól kezdődik s egy jottányit sem engedve, szorosan a les hez simul. Az oroszos nyolcgombos fazon még a nyakal is átszoritja és az ujjakban is szigorúan-követi princípiumait
A kabálnyilás elhelyezésében is sok merész ercde iséget látunk, a mennyiben vannak elöl a középen függőlegen lenyúló, azaz mindig a középen maradö, valamint az egyetlen gombra járó, baloldali oldalnyílások mellett olyan szecccssziós szabások, melyeknek a jobboldalon kezdődő nyitása haránt huzédik az elülső részen s melyen a bal honalj -alatt zárul.
A szőrmék, prémek applikációjában megállapítható, hogy utcai kabátok alsó részén csak ritkán látunk prémet, vagy csak igen keskeny, szinte szerény mennyis.\'gbcn. Ellenben annál dúsabban srcr.pel a galléron s az ujjakon a p ém, sói mini a zsebek szegélye is szerepet jttszík. Sok télikabáton a bőséget csak a kézlejnél konstatáljuk, lölcséralaku és karmanlyuszcrü széles prémek alkalmazásában.
Meggyilkoltak és a vasúti sínekre helyeztek egy polgár legényt
Kcgyotlan rablógyilkosság Kiaőraön
haladó Budapest—tapolcai vonat a szerencsétlen teremtésen keresztül halad.
Kisörs, deccmbcr IH Egy bácshegyi lakls, Nagy Gyula, leánynézőbe ment Kisőrsrc, de mivel aznap nem akart még hazamenni, az éjszakát a kisőrsi szőlőhegyen töltölte. Nagy Oyulát azután másnap egy eddig ismeretlen ember megtámadta és borzasztó kegyetlen módon meggyilkolta.
Hogy a csendőrség figyelmét elterelje a gonostieltről, Nagy holttestét a vasúti\' töltésig vonszolta és ráfektette a sinekre. Valószínűleg abban a gondolatban, hogy az arra
Azonban az arra járók észre vették, leemelték a meggyilkolt ember holttestét a pályatestről és azonnal értesítették a cscndőrségct, amely Badacsonytomajból egy járőrt küldött ki.
A boncolás megállapította, hogy az áldozat halálát a fejére mért ütések okozták. A nyomozás adatai szerint valószínűleg rablógyilkosság történt.
Alitvánforradalmárok megölték Tirnius miniszterelnököt
A nyugalom az országban helyreállt - Uj kormány alakuli
Ma zárul Orbán Dezső képkiállitása
Nagykanizsa, deccmbcr 18
Orbán Dezsőnek, az uj magyar festőművészet külföldön is jóucvO jelesének kat.izsai kiállilása ma bezárul. Ezalkalommal nem mulaszthatjuk el annak Icszögczését, hogy ez a kiállítás a maga nemiben pá-rallan kulturális eseménye voll városunk műértő közönségének. Hozzá-szok unk ilt Nagykanizsán a műkereskedők állal összeálli olt, nagy nevekkel és kullur-igényeinkkel gyakorta visszaélő kiállításokhoz, melyek közt ritkán találunk a lármás reklámnak megfelelő művés2Í érlékekct. Igy érthető, hogy Orbán Dezső nem nagy terjedelmű, de annál értékesebb kiállilása nem zajos, de annál öszln-t!bb, mcgérdemellcbb sikert aratott.
Téli divatlevél Párisból
Pária, december 17
(A Zalai Közlöny levelezőjétől) Még mindig dus virágzásban vannak a Tulleriák pompás krizantémjel és őszirózsái, dacára annak, hogy már benne vagyunk a télben. A tenger közelsége hihetetlenül enyhévé teszi a francia főváros klímáját, melyet legjobban |ellcmez az a körülmény, hogy Párisban nyill jffipályák nincsenek s a Palais dc Glace mesterséges jégtükrén kivül állag csak minden 40—50 évben lehet a szabadban korcsolyázni néhány napig.
Ez a tény érdekes hatással van a női divatnak, különösen a téli szezont illető kialakulására és válloza-laira. Hazai értelemben veit női bundái csak igen keveset látunk. Itt-olt egy-egy szűcs áruház kirakatában még kutiózumképen megjelenik a női bunda, de csak a legkönnyebb fajtájú szőrméből és olcsóbb kiállításban. Inkább csak a szemnek szóló külső applikációval (belül krtpzsor-zsett, selyembéléssel), mint jó meleg szörmebéléssel vannak citálva. Sűrűn szerepel az őzbőr, a szüraérc leslelt Dyul, a csincsilla, azonban majdnem kivétel nélkül megállapítható, hogy a női bundák viselői nem franciák, hanem főként idegenek, kik a még mindig olcsó párisi árakat kihasználva, bundát vásárol-
Választások után
a legjobb minőségű fűszer-, csc
mege- és italáruk, karácsonyi cikkek zsardinclt kosarak a
Magyar m\\mm Fogyasztási. Termelő ís Érlétailí Szö etkezete
nagykanizsai árudájában ia ki
választhatók.
Bécs, december 18
B rlinból táviratozzák, hogy Litvániából, amellyel a lávbeszélő és láviró összeköttetés teljesen megszakadt, kerütő ulon a leghajmercsz-lőbb rémhírek érkeznek. Az egyik az, hogy Litvánia több helyén a lengyelek és zsidók ellen pogromot rendezlek. Varsói jelentés szerint a litván lorradalmárok erős agilációl folytatnak abbiii az irányban, hogy a felfegyverzett nép Vi na ellen nyomuljon.
Egyes hírek szerint megölték Trinius korinányelnőkőt, akit a lázadás kitörésekor letartóztattak. Könlgsberg, december 18. (Éjszakai rádiójetenlés.) Mint Kovnóból
jelenlik ma délclóll, olt leljes a nyugalom. Katonai őrjáratok cirkálnak. Déli 12 órakor az ostromállapotról szóló rendelkezéséi a kormány visz-szavonta, de az oiszág rendjének szigorlton védelméről szóló rendelet érvényben maradi. Katonai hatóságok engedélye nélkül lilos r.épgyü-léseket tartani. Izgaló röpiratokat szigorúan tilos terjeszteni. Hatóságilag ellenőrzik és megtiltották a munkabeszüntelést és az áremelésekel.
Kovno, december 18. (Éjszakai rádlójelcntés.) Slczedireusz kormánya ma visszalépet\'. Triniuaz elnök Wal-demariusz tanári bízta meg a kormányalakítással. \\V jldcmariusz elnök magának tartotta meg a külügy tárcát.
Téli népmfivelési tanfolyam leventék részére
A Nagykauizsai Levente Egyesület kiépítése
Nagykanizsa, december 19
A városi testnevelési oszlály a tél folyamán a két nagykanizsai Levente Egyesület tagjai számára a következő népművelési tanfolyamot állította be:
Nagykanizsán analfabéta tanfolyam a Kozgonyl* utcaI elemi iskolában minden hétfőn esle 6 órálól 8 óráig, minden szombaton esle 7 órától 9 óráig. A tanfolyamot Brauner Lajos iskolaigazgató vezeti.
Elemi ismereteket terjesztő tanfolyam a Rozgonyi-ulcai elemi Isko-•tíban minden kedden, pénleken és szombaton esle 6 órálól 8 óráig. Az előző tanfolyamon 11, ezen pedig 30 levcnle-hallgaló vesz részt. Ezt a tanfolyamot is Brauner Lajos igazgató vezeti.
Elemi Ismereteket terjesztő tanfolyam a központi elemi iskola épületében 30 főnyi levente hallgatóval. Minden hétfőn és pénleken esle 6 órálól 8 óráig. A tanfolyam vezetője Poleslnszky Emil iskolaigazgató.
Kiskanlzsán elemi Ismereteket terjesztő továbbképző tanfolyam minden kedden és pénteken este 90 levente hallgaíóval.„Tanfolyam vezető Fili Ferenc iskolaigazgató.
Minden tanfolyamhoz beosztott előadók — a körzethez tartozó tanítók.
A nagykanizsai Levente Egyesület választmánya ülést tarlóit, amelyen Jászay Oyurocslk Mihály nyug. alezredes, alelnök bemutatkozott és programmját kifejletté. Elhatározta a választmány, hogy egy nagyarányú taggyü|lési akciót iudit. Az egyesült a tél folyamán egy műsoros eslélyt rendez, tavasszal pedig zászlót szerez be és azl ünnepélyesen felszenteli.
Majd megalakullak az összes szakbizottságok, melyek egy-egy elnökből és több tagból állnak bizottságonként. És pedig atlétikai, torna, labdarugó, birkózó, céllövősport, kerékpározó, téli sport, erkölcsnevelő, közművelődési, ének és zene szakbizottságok.
Kiskanizsán a legközelebb alakulnak meg a szakbizottságok.
Az újonnan megalakult szakbizottságtól a Levente Egyesület hatalmas kiépítését, nekilendüléséi és virágzását várják.
Mielőtt vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁST KÁROLT
óra és ékszer kirakatát,
ahol részletfizetésre is a
legolcsóbb árban a legszebb dolgokat kaphatja
zalai közlöny
1926 december 19
NAPI HÍREK
...
aAPIREMO
December 19, vasárnap
Római katolikus: Pelágia. Prote»Un»: Vlolí. Izraelita: Tebet hó 11.
Nap kel reggel 7 óra 43 perckor nyugszik délután 4 óra II perekor.
Orbán Dezső kiállítása a Casinoban egész nap.
Előadás gazdiknak délelőtt II órakor a Rozgonyi-ulcai Iskolában.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi kiosztása délután 2 órakor a Polgári Egyletben.
Fehér kabaré-est a Polgári Egyletben este S órakor.
Pásztorjáték a Rozgonyi-utcai tornateremben este 8 órakor.
•Mozi. Uránia: Keringő királynő, regényes történet a régi jó világból. ViUig: Rjtula, kalandos regény; Fjordok leánya. Előadások: 3. 5, 7 és 9 órakor.
December 20, hétfő
Római ka toll kos: Tlmót, Maura. Pri -tcMáns: Teotil. ImeUta: Tebet hó 15.
Nap kel reggel 7 óra 44 perckor, nyugszik délután 4 óra 11 perckor.
Pásztorjáték délután 5 órakor a Roz-gonyi-utcat tornatereinben.
B-ltstái hangverseny este 9 órakor a Kaszinóban.
— A pénzügyminiszter levele NagykanLsa városához. Bud János pénzügyminiszter leiratot intézett a városhoz, melyben tudomásul ve*zi, hogy a város vezetősége a második kQiíOldi kOlcsOnt is intenciói szerint, csakis beruházásokra használja fel és ezért örömének ad kifejezést.
— Újjáalakul Nagykanizsa központi válaszmánya. A legutolsó képviselőtestületi ülésen a központi választmányt, amelynek megbízása január 1 ével lejár a 2200/1922. sz. miniszterelnöki renddel alapján újjáalakították. Időközben életbelépett ar. uj választási törvény, ugy hogy most ennek alapján — a laj&tromos szavazás szabályai szerint — kell a központi választmányt újjáalakítani. Az ezt eszközlő városi kOrgyülést értesülésünk szerint karácsony és újév közötti időazakbin fogjak összehívni.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatok VagoEndre illatszertáában.
— A Kath. Legényegylet cl-nökválsága megoldást nyert. Miu\'án a féireértéickct sikc/ült kimagyarázni, Mutstfunbacher Edvin dr. vállalta továbbra is az egyesület világi elnökségét
— Ovcdá bezárás. Diewock Júlia a szülök tudomására hozza, hogy a mums járványos fellépte miau az ovodai oktatást már december 20 án be kell szentelnie.
Csütörtökön
URANIA
Csütörtökön
TUNNEY és DEMPSEY
Izgalmas világbajnoksági küzdelme a bajnoki elmért.
135 ezer- néző elólt lefolyt párviadalnak rendkivül érdekes felvételei pompásan adják viisza a két óriás elszánt harcát a bajnokságért.
Különösen érdekes a hetedik menet, melyet lassított felvételekkel örökítettek meg.
— Kansz választmányi gyűlés. A nagyeanizsai lóivenynakó^gi vá-laSiimanyanaK m:gbizuM>a foiyo hó végével lejár, igy a „Kiusz" ide vond kozó alitpsiabaiyairiak eitelmc-ben folyó évi december hóDan u.ra kell alakulnia, ebből kifoiyótcg tci-kétotnck az újonnan megváld&ztou és a helybeli törvényhatósági valaszt-m.i yndK bcjeicntcti meghatalmazottak, Ulcive főmcgfidtalmazottuk, hogy foi>ó bo 22-én, szerdán dilu an fel 5 órakor a postapalota lOidbzinu kis tanácsiéul.éücii megtartandó váiaszt-mányi gyülé»cn valamennyien meg-jekuni szíveskedjenek. A Kan sz nagykanizsai vdlasztm. elnöksége.
— Schwarcz Dezső uarunyai a legjobbak.
— Karácsonyi ajándékot fognak kapni a zalaegerszegi városi tisztviselők és nyugdijasok. Zala-cga sz.g vüios pe .zugyi és Jogügyi b zollt^ga az 1927. éwi költségvetési taigyalások &o;án elh\'.tároztd k<rrA-CiOnyraaváro8Íliszlviselő<tt ésvár< si nyugdíjasokat u város m.gtakantott pénzéből segtlyben részesítését javasolja E? a segély a decemberi fizetés összeget tenne ki, tehát a zalaeger-s?egi tisztviselők ís nyugdíjasok karácsonyra dtcembeii fueiesükel dup Ián kapnák.
— Pályázat. A nagykanizsai járás főszolgabtrosíga pályazatot hirdet a muiakereszlu i közegészségügyi körzetbe egy koiorvosi állásia. Pályázatok a fős/olgabirósighoz nyújtandók be.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora Jó I
— Az evangélikus egyház vezetősége ezu\'on is \'uditja a hívekkel, hogy ma este 6 órakor ádventi vallásos estély lesz a íeírplumbjn.
— Elmarad az ízr. hitközség kulturdélutánja. A nagynanizsai izraeli a btiKOz&ég ina dílutanra hirdetett kulturd.\'lutánjí dr. Szabjlcsi Lajoa kOiücjött betegsíge miatt elmarad.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó PUM üveges. Király-utca 10.
— A mai pásztorjáték, amit az 1. korz. elemistákkal özv. Kumper Arihutné rendez, pásztorjátékoknál szinte szokatlan étdiaiődest vál ott ki Nagykanizsán a felnől ek kőiében is. A kinőttek részire ma este pontosan 8 ó&ckor adjlk elő a pábzlor-
i játékot a Rozgonyi-u cai torn.verem-I ben. Az előadást hé főn délután 5 . órai kezdettel megismétlik. Öyerrne-I kek részére szerdán díle\'ő.t 10 órakor m*g egy elöad.ts lesz. I = Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szaltadcs Kata bőrönd és dis.múáruhizáb.tn.
— Hadirokkant-Illetmények kl fizetése. A hadirokkantak, hadtöz-\\egytk és hadiárvá< il.ceiibcr havi
\' illetményeit folyó hó 20, 21. és 22. napjai i fizeti ki a várost közgyámi hivatal.
— Három Igaz szó: Brutfcsics bora Jó I
| - Szülői értekezlet. A helyl>«H . áll. el. népiskola I. ig. körzetének I tanítótestülete vasárnap délután 3 j órakor a központi iskola II. leAny^"\' osztályában szülői éMekczieteKtart. Plandér Boldizsár a csUádí nevelés : helytelenségeiről fíg^eíöadni. Az ér- i tekezlclre a szülőkéi ezúttal tiszte- j leltei meghívjad Igazgató.
~ Nagy/selyem maradékvásir Klein JózZff és Testvére cégnél.
Itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a jó gyermekeknek kaiácsony esle csak akkor lehet, ha szükségletét a
Cukorka Királynál
szerzi be, mert bámulatos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék —• bámulatba ejtők. — HEFFER GYULA Kazinc2y-utca 8. <w»
Ma, vasárnap
disznótoros vacsora
/
■ Bárány vendéglőben.
Egy adag 15.000 kor. Kenyáról.
A Kerékpár Egyesület iga.oll tagjainak 20\',o cngd.uény.
Karácsonyi és újévi
^jnidtkol mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás. ékszerén és lltszcrésznél Nagykanizsa, Cseagery-nl sarok.
Biilliáns ékszerek, ó\'ík. arany és eztl\'t ékszerlárgyak. V.lódi bcmdorli cvóeszkő.ők. Jnniwt. ifiunfci íj tsihii ii«tiitt
Nagyon e.otid Arak I Clvfirangu uxnküzloll <ki
— Előadás a gazdakSzSnség részére. Ma, vasainap ddeiöil 11 órakor a Ru/gonyi-ulcai iskola nagy lornacsarnokAOan a városi állatorvosok előadást fognak Isriani a gájda-kOzönség részére, Dr. Wolf Sindor m. kir. vézelő állalorvos 63 dr. Kertész Lipót városi állatorvos egy élő állati n szemléilctOleg bemuiaijlk a máj mélelykór pusz\'ilásail. E\'Oadá-suk kiterjed mindarra, amit erre vo alkozőlag a ga;daközOnségnek tudnia kell. A vároti tanács mindazon gazdák részére, akik bc\'cg állatukat a „Dislol" elnevezésit gyógyszerrel kezeltetik. 50 000 korona se-\' gél) ben részesíti. Meri nemcsak az igyed, de az egész város, a vármegye az ország érdeke, hogy a gazdi állalállománya eifis és egészséges legyen. Az előad Is leljesc-n ingyenes és minden gazda lonlos érdeke, liogy r\'. előadáson megjelenjék és a kapa\'t felvilago liláshoz cs uloaiga-Igazitáshoz lailsr mai.ál
— Eljegyzések. Uerger Erzsébet és Grünberger Emő a mai napon taríják eljegyzésüket Nagykanizsán. (Minden kühn éncsilés helyeit.)
Leteti Poulat eljegyezte Vaska István. (Minden ku Ou értesités helyeit.)
— Adományozás. Várnay Lijos nyug. nostaaliisilegy helybeli, a II. kOrz. (Rozgonyl ulcai) áll. elemi népiskolába járó szegénysorú tanuló
-fésjé\'C teljes téli Oltazelet és lábbelit vot szíves adományozni. A tanítótestület nevezel! nemcslelko adományozónak ezulon mond hálás koszönelet.
= Mielőtt karácsonyi ajándékot ve«z, látogassj meg dr. Őroszné Rótz Hona ipirntlvészell szalonját: Kazinczy-11 2 Ugyanott nli kalapok azezonvégt olcsó eladása és gyer-míkruliők végkldrusltdsa.
<=■ Három Igaz szó: Bruncsics bora jól
A 2SIT. lapizln. f
Olvasóink T. Aprűbirdelés.ulahány |
VAglAk ki és í K\' \'l.r.bllí.n Hunomon,!,. * . ■ ., T: u,Jd kOvtU.tA nlnoiltu utal. tf
őrizzék meg i ,z„, .a.ois., , *
ezt sz S ZALAI XOZtŐNY í.iíó.Iy, $
, , , C lil. Mrtúwk l.er.a SSlZJ «XT $
utalványt. í is szaik i«rj.aiiíia f VT sprablrd.i.si. J
V 1 É/ylayté: 1077. I.biuál l-lz T
Barta Miksa divatáruházában
(Nagykanizsa/ Föut a* Első Magyar Biztoaitó palota)
r 7—;: A NAGY ™
KARACSONY) VASAR
Telefon / MEGKEZDODOTT
m é I y e n leszállított árakon.
Telefon 3-23.
tS. tu
o
OQ
1926 december 19.
zalai közlöny
Épületes história az amerikai nagyfaácsitól a temetkezési vállalatig
Elolvasás után felrázandó - álmából az olvasó
Nagykanizsa, december 18
(=») Nagykanizsán az a tévhit van elterjedve, hogy a választások befejeződtek. Ezzel szemben eredeti helyszíni adatgyűjteményünk azt bizonyítja, hogy Kanizsán még csak most folynak a legizgalmasabb vá lasztások Ez kiviláglik az alábbi esetből:
Tünemény a kávéházi ablak előtt
Történetünk hőse Verebes Flórián kanizsai választó-polgár, (akf életében, legjobban a nagybácsiját választotta meg), a Centrálban Üldögélve éppen azon gondolkodott, hogy, ha szabadon választhatna, egész életéi ilyen előkelő miliőben élné le, ahol éfél, ital, szálloda, szórakozás, zene, kiszolgálás, minden világvárosi, csak éppen az árakat szabták a vidéki szűkebb zsebekhez.
Azon gondolkodott, hogy: választás is volt, karácsony is lesz, még sincs pénz... Legjobbnak látta, ha elmegy a Központi kávéházból a Király-utcai Központi Bankba, ahol Kálmán Leo, a kiapadhatatlan folyószámlák kútforrása, mindenféle pénzügyi műveletre szorulók legméltá-nyosabb pártfogója, kisegíti őt krónikussá vált pillanatnyi pénzzavarából.
Ábrándozásában egy hölgy zavarta meg. Gyönyörű bunda, volt a hölgyön. Verebes ur rögtön tudta: ez csak Löbl szűcstől kerülhetett ki, mert valósság, precíz munka és olcsó árak együtt csak ott találhatók minden elképzelhető férfi, női és gyermek szőrmeáru közt. Tudta, hogy választani is könynyebb Löblnél, mint pl. a letenyei kerületben.
Meglátni a hölgyet és megszeretni pillanat müve volt. Szaladt Verebes ur Llndauernéhoz, vett egy hatalmas szekfü-csokrot. Mikor az alkalmi és állandó szoba-virágok gyönyörű erdejét meglátta, nem tudott szóhoz jutni. Elhatározta, hogy minden karácsonyi kötelezettségét virággal fogja leróni, mert kedvesebben és olcsóbban a problémát úgysem tudja meg-óldani.
A tévirathordó is meg-jjdeitik a színen
Innen az utcára jutott. Kereste a bundás tüneményt. Ehelyett távirathordó toppant elibe. Majd összeesett örömében Verebes Flórián. Meghalt Mr. Ben de Ouz, Verebeá Ur törv. véd. amerikai nagybácsija. Hivatalos távirat. Egy millió dollár örökség. Titkosan választhat, hogy kimegy-e az örökség után farmernak, vagy itthon szándékozik-e vele uj életet kezdeni.
Szaladt Aaél Ignác pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodájába. Itt pillanatok alatt megtudta, mit ér az örökség és megtudta azt is, hogy okosabban teszi, ha itthon fekteti be a pénzét. Látta azl is, hogy pénze
csak ugy fog gyümölcsözni, ha Aaélékra bízza annak kamatoztatását és ingatlanba és egyebekbe fekteti pénzét,
Pillanat alatt világosság gyúlt a fejében. Pedig messze járt Quittner Arlhur villanyszerelő Cscngery-uti üzletétől, ahol a villamos rezsótól és vasalótól kezdve a legszebb lámpákig, ernyőkig és egyéb elektromos felszerelésekig minden található s ahová rövidzárlat és egyéb bajok cselén szoktak telefonálni.
Akit a guta kerülget
Csak ugy eszébe jutott, hogy mielőtt örömében megütné a guta, jó lenne biztosítania magát. Sietett a Király-utcába, Szigriszthez, a h\'on-aére képviselőjéhez és kötölt egy életbiztosítást. Ezt jó nyugdíj, takarék és önsegélyezési műveletnek találta, tehát biztosította magát lüz és betörés ellen is. A biztositót pedig biztosította, hogy igyekezni fog minél tovább fizetni az életbiztosítási dijait.
Ha a biztosító tudta volna, hogy Verebes ur a Vaskapu ba megy ebédelni és ott abonnáltatja magát, alighanem leszállította voina az életbiztosítás díjtételét. "Mert bizony a Vaskapu híres arról, hogy jól enni, jól inni, disznótoron nagyot mulatni, keveset fizetni cöflk ott lehet Aki pedig jól eszik, iszik, az sokáig él.
Verebes ur ezután a távirattal a kezében körútra indult, hogy sivár életét egy kissé boaranyozza. Ecélból Zsoldos aranyműves- és ékszerészt kereste fel, ahol a karácsonyi ajándéktárgyakat vásárlók tömegében szóhoz jutva egy pontos órát vásárolt, hogy mjpdig tudhassa: hányat is ütött az tea.
Az üzletből kijövet, Barta Miksa divatáruüzletének kirakata előtt, a Csengcry- és Fő-utca sarkán, ott találta szive ismeretlen bundás hölgyét, amint sóváran nézegette a divat gyönyörű kreációi és az árakat, melyek olyan mélyen le vannak szállítva karácsonyra, hogy a Icgmaga-sobb fokú érdeklődést váltják ki.
A hódítás iskolája
Figyelte Verebes ur, hova veszi útját a bájos ismeretlen. Hova is mehetett volna? A Dobrovics-házba ment a Deutsch nővérek modern nő-fodrász és manikűr szalonjába, ahol ugy találkoznak naponta elegáns hölgyeink, mint valami ötórai teán. Szívesen jár ideasszony, leány, mert ez a szépítő intézet a hódítás jól bevált iskolája.
Ennek az iskolának következő foka a Brónyaiék kalapszalonja. A férfi- és női kalapgyártás minden remeke mellett pompázó sálak kínálkoznak itt. Akinek gondokban fő a feje, Brónyai-kalapot vegyen. Aki nem akarja elveszíteni a fejét, Brónyai-kalapot tegyen rá. Aki a pénzt
is, a szépet és jót is szereli, itt egy kalap alatt mindent megtalál.
A szépséget nem elég megszerezni, azt állandóan fenn is kell tartani. Erre jó a Teuhch-drogéria. A szep-lőtől a tyúkszemig mindenre van itt medicina és a testápolás ezerféle kelékc, Ádám fiai <^Éva leányai részére.
No, de Verebes urat ne tévesszük szem elől. Izgalom fűtötte az egész napját. Mintha csak Strem Károly tűzifa- és szén nagykereskedő szállította volna a fűteni valót. Mert az köztudomásu, hogy télvíz idejét legolcsóbban és a kályha körül legkevesebb mérgelödéssel az ússza meg, akit Strem lát el tüzelővel.
Verebes ur majdnem fennakad a horgon
Verebes ur elhatározta, hogy mint rendes örököshöz illik, költekezni fog. Rózsás színben maga elé festette a jövőt. festéket persze Neu és Kiein-né\\ szerezte be. Alig fért be a jónevü füszerüzletbe, annyi volt ott a karácsonyi vevő. Mintha minden gondos és takarékos háziassszony itt adott vo\'na egymásnak találkozót
Nösülésre is gondolt Verebes ur. Jelölt — gondolta — könnyen akad ilyen választásos világban. Mégis elhatározta, hogy csak olyan nő lesz a felesége, aki divatáru-cikk szükségletét mindkettőjük részére Kauf-mann Károlynál szerzi be. Egyrészt mert ott mindent megtalál, amire szüksége lehet egy családnak, másrészt mert a pénztárca is itt bírja a legjobban.
Mielőtt azonban a nősülés terheit vállaira venné, edzeni akarta magát. Megvett Szabó Antal sport-üzletében egy rakás házi tornaszert, vadászfegyvert, hogy a doháraira vadászókkal felvehesse a harcot és egy írógépet, hogy a szerelmes leveleket is könnyűszerrel elintézhesse.
Hogy szerelmet vallani megtanuljon, este elment az &f<i|/o-ba, ahol különben is törzsvendégrvolt, mert érezte, hogy kultur-embernek kultur-szórakozás nélkül meglennie nem lehet. Az Uránia pedig filmjei össze-válogatásával minden szempontból siet eleget tenni hivatásának. (Néha a gépész is siet, de olyankor csak szólni kell!)
Az öt perc szünetben átszaladt a Szarvas kávéházba, ott is ragadt szerencsésen hajnaltájig. De nem tehetett róla. Csak az tudja, aki próbálta. Aki a Szarvasba bemegy, nehezen jön ki onnét, olyan jól érzi ott magát. A táncteák meg minden bálnál többet érnek és mégis pénzbe alig kerülnek.
Csak 16 éven felülieknek I
Hogy a házassági tervek komolyak lehettek, azt bizonyítja, hogy verebes ur a „Menyasszony" boltba, Ehrenstein Károly és Tsa céghez
sietett és ott összevásárol! mindenféle kelengye-dolgot. A legfinomab-bat vette, mert ott mást nem tartanak. Költekeznie azonban nem sikerült, mert Ehrensteinék igyekeznek mindenkit bejuttatni a házasság révébe s ezért a ceruzájuk felette vékonyan fog.
Célzatosság nélkül ment Verebes ur a „Menyasszony" boltból a „Gólyához" címzett divatáru-üzletbe, Weiszfeld és Fischer-ékhzz. Itt kábátokká!, férfi kelengyével, ruhaszövetekkel szerelte fel magát. Házasságának szőnyegen forgó kérdéséhez a szőnyegetek is itt vette meg.
Másnap nagy tettekre határozta el magát. Elment Zopletál nyirodájába és rendbehozatta magát. Kiberetválkozva, megszépítve nem ismert magára a fényes fodrász-műteremben. Most már biztosra vette, hogy nagy sikerei lesznek, s hogy azokban Zaple-tál lesz a társszerző.
Mindjárt a szomszédságban betért Petcrmannék hoz és virágot tűzött a gomblyukába, csokrot az egyik kezébe, cserépvirágot a másikba. Virágos jókedve lelt egyszeriben, mint mindenkinek, aki Petermannék szolid és gazdag választékú üzletébe belép.
Lelohadt a jókedv, mikor eszébe jutott az esküvői fekete ruhája. Hol van Kanizsán olyan szabó, aki neki kedvére valót tud csinálni és méltót a dollárjaihoz? Mentő ötlet: Bag-ladi! A legmodernebb, legkeresettebb kanizsai férfiszabó. Nemcsak a frakk, amit csinál, de a számla is mindtg testhezálló
A kikosarazott szerelmes elbujdosík
Immár nagy lábon élő -ember lévén, a lábáról is kellett gondoskodnia. Nehogy tulsok pénzének lába keljen, Argent János modern cipész-műhelyébe ment mértéket vetetni. Azelőtt nemcsak a hitelezői, hanem cipői is szorították. Most aztán szeretett volna a hitelezői ellen is Argentnál mértéket vetetni.
Másnap délután a leánykérés nem sikerült kosarat kapott. Még ebben is szerencséje volt. A kosár Feitscher Béláéktól való volt és annyira megtetszett Verebes urnák, hogy rögtön megrendelt náluk egy fonott előszoba-garnitúrát.
A kosár miatti bánatában azután elbujdosott. Kiment Amerikába... a legjobb kanizsai bufelejtető-vendég-lőbe. Még csak ott mulatott igazán, Kumin-wiá, aki a vendégek szórakoztatásának művészetében egyik legsúlyosabb egyénisége a vendéglősiparnak.
Az Amerikában ugy elázott őki-gyclmc, hogy autón kellett hazavinni. Persze Ford autó volt. Mert egyéb márka a lelkét is kirázta volna a kanizsai utakon. Bazsó József Ford-képviseletének egyik kocsija volt az, aminél gyoisabban e földön csak a dollár gurult Verebes ur zsebjeiből.
E kis intermezzo után napokig nem volt étvágya Verebes urnák. A katzeniammer napjaiban csak olyan húsfélére tudott ránézni, ami Lacken-
Leghasznosabb karácsonyi, ajándék a
ILTÉNYI CIPŐ! ^m
Utcai cipők, estélyi cipők, gyermekcipők sárcipők, hócipők nagy választékban kaphatók Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében
Alapítva 1877-ben. a Főúton. x Alapítva 1877-b.n.
zalai közlöny
1926 december 19.
bacher Rezső Erzsébettéri bódéjában látta meg az élei vásárát és aítol naponta friss marha, sertés, borjúhús és felvágottak hirdetik a Bicsérdi-lanok teljes tarthatatlanságát.
Egyhangú a választás t asszony és rádió között Mint víjlcgény kitalálta, hogy egy jó rádió jobban megfelel a háznál, mint egy asszony. Mindegyik képes szünet nélkül beszélni, de a rádió csak akkor beszél, ha ő akarja. Meg is vett részletre egy készüléket László és Grünhut-nál, sőt grammofont, meg Vampyr porszívót is vett a jó vásár feletti Örömében,
Aztán nekilátott a karácsonyi készülődésnek. Kirschner Mórnál. — összevásárolt ágyteriiőlól felüllőig, hárászkcndótól a futó szőnyegig mindent. Jutott belőle krisztkindli a bejirósasszonytól kezdve minden nőnemű ismerősének a dollár-állomány jelentékeny megfogyatkozása nálkül.
A Fix/lel-könyvesbolt kirakala elölt majd elszédült. Hát még belül! Kiállítás: ezerféle gyermekjáték, társasjáték nagyobbaknak való ajándéktárgy, családokat szórakoztató újdonságok, könyvek, kották, folyóiratok, levélpapírok. Az árunál csak a vevő több ezen a kiállításon.
Megrészegszik az ember, mint a /Iruncstcs Józsi borától, persze már amelyiktől, mert a legolcsóbblól a legdrágábbig, kocsisbortól a Villányi pezsgőig, nehéz pecscnyeborig minden van itt. Külön a betegnek, külön az egészségesnek. Külön annak, aki sokat szerel inni és külön annak, aki keveset szeret fizetni. „Herceg, hátha megjön
a tél isT Akinek egy vasa sincs, az Unger és Tóth vaskereskedésében azt is jutányosán beszerezhcl. Verebes ur itt is meg állapodolt egy tekintélyes slációra és korcsolyál veti magának, hogy ha majd clfogvnak a dollárai, meg tudjon élni a jég hálán is.
Apropo I — ütött a fejére Verebes ur és átsietett a Főnyi és Titsa kötött-szövöltám üzletébe (Ccntrál-épülct). Vett itt a korcsolyázáshoz téli alsó egy és másl. Vett pullovcrl, zoknit, esernyőt, -áétabolot, nyakkendőt. Kész gavallér voll téli dresszben, mire kijött onnét és „melegen" ajánlotta magát.
Korcsolyacipőért a Szabó clpő-üzletbe ment. Két ilyen Üzlet van, egyik a Kazinczy, másik a Főutcái fiók. Egy alma két fele. Mindegyik egyformán gazdag raktár, karácsonyi mcglepeiés-árak. Százféle báli cipel-lócske, olyan mind, mintha cukrászdában piskóta-lábakra szabták volna.
Ezekhez nem kell egyéb, csak Relnttz Béláné kézimunka szalonjának mesébe illó produktumai és a farsangon már biztosilva van a férjhezmenés. Mindennemű kézimunka, anyag és kellék kínálkozik itt karácsonyi ajándékul. És teljesen ingyen lehet — gyönyörködni a vasárnapi kirakatban.
Az olvasó hálás a telefonnak a halálhírért, ami véget veti a fonalát vesztett történetnek
Szegény Verebes urnák már káptalan voll a feje, mikor megpihent Szerb Ernő kölcsön könyvtárában. Aki ennek néhány ezer koronáért tagjai sohasem kell a fejét törnie és pénzt szórnia, ha unatkozik. Gyermekjáték, porcellán és konyhafelszc-relési cikkek bevásárlása itt egy ftist alalt eszközölhető.
No, niosl ugy jártam Verebes úrral, mint a tét*/ varrógép. Elszakadt a fonál. A történet fonala. I\'ersze-perszc. Varrógép csak Brandl-nál, a pompás, generációkat kiszolgáló, villanyra is alkalmas, hímzésre, stoppolásra is jó Pfaff gépek. Egész paff az ember, mikor a kedvező fellételeket hallja. A Pfaff-gépckct minden más varrógép felülmúlja, — de csak árban állanak felette.
A varrógép krtika különben inkább Guttentág Sári feladata lenne, a fehérnemüvarrodáé. A portéka, amit itt termelnek, jobbára „láthatatlan" ugyan, de rá leltet ismerni az utcán is a varroda kundsehaft-jaira, mert annak mindnek megelégedés ül az arcán, ha férfi, ha nő.
TyUli, a kutyafáját!
Vercbesurról megint elfeledkeztem]
Cseng a telefon az asztalomon. Hlld temetkezést váltaiul és koporsó ,raktár beszél. Siessek a temetésre... Verebes urat temetik... Meghall... Megütötte a guta a kíváncsiságtól, hogy mit akartam vele idáig. ...És miért beszéltem annyit és mindenkiről, csak arról nem, hogy vele mi lett-tehát?
Szegény Verebesnek igaza van.
De hál a Hildnek is kell élni...
Meg nekem is...
U RÁKI A.
Kedden, csak egy napig, 7 és 9 órakor
Plerret Benelt érdekes regénye,
Az óriások utja
elmü Gaumont francia film remek tlz felvonásban. Ezt a regényt a „Pesti Hírlap" most közli folytatásokban, _háront órás előadásokban.
Szerdán, csak egy napig, 6 és 9 órakor
A fejnélküli lovas
Harry Pk-I óriási kalandor filmje 3 részben és 20 felvonásban Csütörtökön, csak egy napig, 7 és 9 órakor
A tüzriadö
egy borzalmas tűzvész története az Alarm amerikai pandiuilja.-Ezc.kivtll a Dempsey és Tunney boxviadal szenzációs felvételei 2 íclvmiásban. — Rendkívül izgalmas.
VASAKNAPI CSEVEGÉSEK
Miért olyan jókedvű a tél?
Fehér Karácsony, fekete Karácsony ? Ez volt a kedves találgató problémája az embereknek a jó öreg múltban. Az utóbbi esztendők során erősen kiment a divatból ez a találgatás Nem a fehér-fekete a probléma, hanem a pénz, amellyel a Karácsonyi — még a K.rácsonyt is — ünneppé lehet lenni. A Karácsony tftjé^égé-ből elválaszthatatlan az ajándékozás, ez az igazi, szenl öröm: másoknak örömet okozni. És akkor Igazán fekete a Karácsony, ha ez az örömünk elmarod.
A természetnek Szegzett fehér-fekete kérdés különben lassanként megszűnik kérdés lenni Igazi, békebeli jó hideg, havas Karácsony emléke csak az elolvadt hóember meséjéből maradt ránk, mert a hőmérőre vala-
hogyan meleget fuj egy láthatatlan lehellel, Igar, nincs valódi telünk: az emberekkel, a,telkekkel együtt ez is megváltozott. Ám ami az idén történi, már valósággul természeti csoda, melynek okát egyelőre hiába kutatjuk.
Hol is keressük legelőször az ismeretlen hő rugói ? Olt, ahol az időjárásra vigyáznak a meteorológiai intézetben. Megkérdeztem a tudós időjósokat s azt a hivatalos felvilágosítást kaptam, ho^y nem szolgálhalnak felvilágosítással. Egyelőre ők is csak csodálkoznak, mert Ilyen no vembert és Ilyen decembert még nem ésileltek, de nem észlett a magyar meUoroligia, amióta fennáll. Ennek pedig már százharminc esztendeje. Azóta figyelik nálunk hivatalból az Időjárást s a meteorológusok szék helye a régi Időben a gellérthegyi csillagdában volt. Tizenkét év híjján megvannak a megfigyelések százhar mtne esztendőről, a tizenkét év is csak azért hiányzik, mert 18.18.ban
a Gellérthegyen nagyon meleg volt, ágyukkal lődöztek fel és az iratok egyrésze elégett.
A százharminc év alatt ilyen enyhe ősz vége és tél eleje még nem volt, de még csak hasonló sem. Ennyit tudnak a tudós időjósok, de a miért előttük is titok. A közvélemény azonban nem ált meg a titkok előtt és egy kis magyarázatért nem megy el meteorologusokhoz, sem a sóhiva-tatba, hogy hanem csinál magának magyarázatot. Igy beszélnek országszerte arról, hogy a világűrből eltűnt két csillag, ez változtatta meg az időjárást és ez az oka a mindenfelé jelentkező kitöréseknek, a tűzés vízhányók garázdálkodásának. Ml van a kél ég! eltűnttel? Ezzel a kérdéssel lámadtam meg a svábhegyi csillagvizsgálót, ahol azonban azt a választ adták, hogy az égi létszám rendben van, senki sem hiányzik a csillogok családjából. Vagyis: senki sem tudja, minek köszönhetjük at enyhe Időt. De hogy köszönhetjük, az bizonyos. Mert szép, szép a zúzmarás romantika, de sokkal praktikusabb ez a jókedvű tél, amikor aranyparitáson felül van a cipő és a lexlll és csak keserves gonddal tudjuk megvenni a szenet.
Hogy fogyatékosságát leplezze, köd-fátyollal kendőzi magát a tél. Ez a fátyol sürün üli meg a város és a mezőt, reggelenként olyan sürü, hogy az ember nem lát tovább annak az embernek az orránál, akinek a lábára tép, s a választó nem Ismeri még a saiát jelöltjét a vastag levegőben. E I különösen a titkos kerü letekben tehetett konstatálni, aho: gyakran az egyik jelőlinek Ígérték meg a voksot és a másikra adták. Egy kicsit eltévedlek a sürü ködben.
— Hasznos karácsonyi ajándék.
Itogép, Gramafon 650 ezer, fényképező gép 115 ezer, korcsolya 65 ezetlől, rádió készülékek 2 milliótól, keiékpár 2"/» millió, folball, tennis ülő Szabó Antal sporlOzletébca.
ÉRTESÍTÉS.
Szövetkezet
(alapitva 1863.) 1927. január 1 én nyitja meg
66-ik évtársulatát.
Pénzünk értékének lllanitöságalmellett .1 legalkalmasabb takirékoskodás a he-tcnkinti befizetés
Tagjainknak kölcsönöket előnyős teltételek mellett folyósítunk.
A Pengó értékre szótő uj könyvecskék kaphatók a Szövetkezet helyiségében
Főút és Sugár-ut sarkán levő Babochay-ház I. emeletén.
A befizetések: híttön, k.ddon, vagy .a.rdán délelőtt 9-11 Ara között teljesíthetők.
*z igazgatósás.
íf có
Nagy karácsonyi vásár!
ClCírnn re ncnnriD J.-.„IZ„.lí.ZV- . .........
WEIS2FELD ÉS FISCHER divatáruházában
__a ..Gólyához" Nagykanizsán, rr"íb,t-^í:
"""i™ M ""ás asLirsss sa «
?MT"Sd:b".: S/T™ I rasüs— \' -a1—
_ Cöpper alsónadrág .... 46.000 korona \' \' \' \' 000 "
1926 december 19.
zalai közlöny
Fiat, Ford, Fordson
alkatrészek nagy raktára
gyári áron
főgimnárium-nial szemben
Hajós Imre
oki. gépészmérnök
Keszthely.
Nag>ban és kicsinyben elsőrendű
faj borok
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészeteben. Eladás kicsinyben 3 litertől kczdődölcg.
Egy ügyes kádársegéd felvétetik.
— Szegény gyermekeket ruház fel az Urleányok Márla-kongregáclója. A nagykanizsai U -Icanyok Márikongregációjr az idén is több mint husz szegíny gyermeket ruház lel karácsonykor. A tagok mindegyike sajálkezűleg készíteti ci valamilyen ruhadarabot. A ruhák és egyéb sajál készítményt! ajándékok kiosztása karácsonyfa ünnepély keretében folyó hó 24 én délután fog megtörténni, amikor is dr. Burka Kelemen ferencesvikárius a Megváltó születésének emlékezetét fogja mél-latnL
— Mit hoz a Jézuska? Manikűr- és fésű-kazettát, GurMain, Houbigant és Coly parfümöt. Óriási választék Vágó Endre il>atszctárab)n.
Kiváló finom tearum ananász Ízzel I liter 40 000 és 48 000 idei aralásu teák 12 fele minőségben Gyenesnél Kazinczy utca.
— Anyakönyvi hírek. Nigyka-nizsán az elmull héien 7 gyermek született. Ezek közül 4 liu, 3 o.d.g leánygyermek volt. Gozdán István vasúti kocsirendezőnek leánya, Varga László földművesnek leánya, Hcrezeg József földművesnek fia, Molnár Jó zsel napszámosnak leánya, Károlyi Rorália szobalánynak fia, Parrag Rozália cse\'édnek fia, Komper Fe renc asztalos-mesternek La. — Ili zassógot kötött 2 pár: Szélig F.renc sű\'ö-segéd WilcseK Rozáliával, Stodi Ai.drás napszámos Pál Erzsébettel. — A halálozások száma II: SíbjSn Miria napszámos 26 éves, lüdövésr; özv. Lőrincz Sándorné Császár Miria 52 éves, agyvérömtés; Bogdin Jó-zstíoé Roltrr Alojiia 53 éves, szervi szívbaj; BOchler Samu magánzó 71 eves, szivszélh Idés; T rkícs Jinosné Vadász Anna 56 éves, agyszélhüdls ; Maiics Etelka 1 nsp -s, veleszületett gyengeség; Schwiriz József 2 napos, veleszületett gyengeség; Nagy József földműves 61 éves, smbér.u las; Csinált József kőműves 52 éves, hasibaeymáz; Parii Eresébe! nspszá mos 38 éves, méhrák; Mesterházi Terézia 19 hónapos, agyhárlyalob.
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondant, csoko\'ádé*. staniolos, hibsQtemény, íris«c teasütemény
és s. a\'oncukoik: legolcsóbban be-zerezhető
MAKQV1CZKY Ntt.
Bonbon enkorkák díszdobozban, a legszebb karácsonyi ajándék.
— Epe- és májbetcgségcknól, epekő es sárgaság eseteiben a ter-méS\'Ctes .Ferenc József" keserűvíz a hssi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolj rk, hogy az otthoni ivókura kü\'Onösen hatásos, ha a Ferenc József vizet kevés lurró viziel kevcíve. icggel éhgyomorra vesszük he. K.phitó gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-lekben.
— A sánci vincellér özvegyének az újszülött gyermek részére N. N. ruhanemül, a nagyobbik gyer mek ié..zére egy másik, magat megnevezni nem akaró jótevő egy sapkát hozott szerkesztőségünkbe.
— Aki útiköltségben utazik. Mtr község elöljáiósána megkereste Nagykanizsa városál. hogy egy móri illetőségű ember Ringhoffer Ede okleveles gazdtsz varosroi-városrii jár és továbbutazás címén uiisegélyt kér az előljárós.ígoVtól és ily tén-képen tarlja lenn magát. Mór c ől-j^rósügának leve\'e megkésetten ér! Nagykanizsára, ahol a polgármesteri hi-at-t — Ringhoffer tényleg igazolta, h\'gv állístkerc ö gazdísz — részére kiutalt utazási segélyt.
— A Katolikus Legényegylet előadása. A Katolikus Legényuvlct december 26-án ;dj \\ elő a rendkívül hmguia o; három felvonásu .Heldl-bergi diákélet"-el. Miután Urbin G.ula hírlapíró-társunk nagv elfoí-hlisága miau kénytelen volt a rendezésről leköszönni a darab dr. Mulschenbacher Edvin belsniiásában és rendelésében kerű\' előadásra. A kél lőszerepH Grav Böske (Ka ik-.) és ilj Kaltauer (a l aul herceii) a Icgénvegyleli műkedvelő gárda kél legjobb tagja.
Elsőrendű
kóser libazsir
olcsó árért kephaló. U<y.noil libától) és pehely. - SINGER mészáros
Klnizsy-utca 7. wo
— A fogház karácsonya. A
nagykanizsai kir. ügyészbég, mint minden évben ugy az idén sem felejtkezik meg azokról, akiket a földi igazságszolgáltatás büntetéssel suj\'olt és akik — mig a lársr.dr-.lom a ka-r .csonyla alatt szele teinek köriben onnep\'i a Megváltó szülelésé! — kivetve a társadalomból, a loghíz rideg cellájában kénytelenek eltölteni a szeretet ünnepéi. A kir. ügyészség etekkel a megtévedt cmbetlesivérek-kel is érezlelni akarja a betlehemi megbocsájiás melegéi és azért karácsonyfái állit\'sl a fogház kápo\'ná jában számukia és a jóvisclclücknek ryy-egy szerény ajándékot juttat. NemesszivU emberek küldjék akár pénzbeli akár természetbeni adományaikat a nagykanizsai kir. ügyész-béghez.*
— Szilveszteri ballett és mulatság. A sziiveszteresti mulatságok köít, mint minden évben, egyik legnagyobb arányú lesz a kereskedelmi alkalmazottaké. A műsoron ezidén a „Párisi baha" c. balietl, magánszámok és egy bohózat szerepel. A műsort kövelkciő vasárnap tánc nélkül megismétlik.
— Egy rendőrfelügyelő balesete. Mátyás JJnoi székestövárosi
. r.iidoifelűsyelöi a többen ismerik | Nig*kani,sán. lu járt gimnáziumba, f.vére a piarista Mnár több éven át \' tanilo\'l Nagykanizsán. Mltyás lele ségc is n?gvk«nizsai leány. Az ambíció us rí ndóif.\'lügvelőt súlyos baleset éile Budapesten. Amint motorkerék-j párján ,1 Telekytérrő\'. hiladi, egyik I villamoskocsival össze\'uközött. Mátyás hatalmas ívben kirepült az utca I kövezetére, k.r és lábtörés! szer.ve-, dett. Sut}os állapotban kórházba | szállították.
I — Választott már egy alkalmas karácsonyi ajándékot feleségi vagy gvermeke számára? Egy Singer varrógép legkedveliebb és leghisz-nosabb karácsonyi aUndék. Kizárólig nllunk kapható: Singer vairógép résivénylársasSg. Nagykanizsa Fó-ut 1 szám.
HAKT-PARR
8z egyetlen
valóban mezőgazdasági petróleum traktor,
mert
szerkezete egyszerű!
Fordulatszáma alacsony!
Élettartama igeo hossza!
Két íekvó henger!
(Ntta i btnjtfí »ot4»otw!)
Szántás: 3 vasú ekével
Cséplés: 4tf"-$1"-60" dobKélcsHégü csép-lóvel.melyeket Játszi Jcönnycdtséggel cl i$ vontatnak!
Még na kérje 31. sz. ábrAs árjegyzékünket 1
Fehér Miklós Gépgyár R-T.
Budapest, V., Uáci-ut 80,
Nagy karácsonyi| és újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándékot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott snison folytán az összes nöi- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva.
Legcélszerűbb ajándékok:
fali! tíi Itlltllkii . 330.000 UH
ütinltilt..... 70.000 „
Itiijki siBrct malttoiHlt 220.000 . 6jiijiit ütilyi cit^littiiiiillk 550.000 .
Férfi, nói szívelek, kötött inik.chillonok. vásznak. pargelok, kész kötények, tehir-nemllck .i legolcsóbbtót a legfinomabb kivitelig nagy választékban,
Íltlklfíi HjilÜlíl S kiri ital Hit
Stern József
. dliritiruliáza Kazinczy-utca 1.
Városház palota.
ld&jérSs
A nagykanizsai mctoorologlal tneB-llgyelő Jelentése: Szombaton!Mmtrttk-tel: Reggel 7 órakor -02, délulln 1 érakor +2-8. «« S órakor +24,
Felhózri: lígész nap borult.
Szélirány: Reggel én dflben Délnyugat, este Északi szél. Reggel dér.
A Meteorológia! Intézet [elentéie szerint borult, csapadékos idő virlialó, ké-sóbb hóslltycdca valószínű.
— Mulatság Keszthelyen. A
keszthelyi kereskedő ifjak egyesü-le\'e 1926 "december hó 26 este léi kilenc órai kedellet az Amazon nagytermében ReWcht Richárd országgyűlési képviselő, Béky Tamás járásbíróság! elnök, Priger Tivadir. a Kereskedők Társulata elnökének véd-I.ök-ége alatt könyvtár-alapja javára műsoros táncestélyr rendez.
Találtak egy arany karikagyűrűt. Átvehető a rendőrségen.
= 20 havi részletllzetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellálolt ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsa, Fó-ut I.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
»uJ4SlvjtiUií3. Kl«f«!u4jr-otc* IS. »««. — BuO*r Mscbl Slrfap WbUoolayc-tokoAI Ko«-•uth l.jjo« «U» Rl<r»<h OyóiA dohínviiTidi. Emébíl kltiljroí léf. Si»b-i UhW dohányím-k«i»«k«Oy Soptonl-utca. Trtincr Ftí«n< WoyvkMA
k«i»»k«ávSoptonl-iitci.Ti ti pipltkefe»k«4í«*bíD.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és újévre I Fáradjon bc üxlctcmbo, hol mindennemű kéíimunkához való anyagot és kellékei óriáai választékban kaphat, melyekból sajátkozülog készítheti a legsxobb és legolcsóbb ajándékot! stü Ne mulassza el vasárnapi kirakataimat megtekinteni I
REINITZ BÉLÁNÉ
kíilraunVa kír«»kc<3í*í t* cMajromdáJa NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR 1.
WíJJtU kiJnyvkíwkttlít m«n<lt- - Telefon 552.
--.. „ „ arrfl hoPv cvoir.or- és tHllbántalmai miatt állindóan saínve^fM, amikor köztudo»á$u,
\' t Q M AI* DI kcemstz etegendó. -
SzéfkSldésihely: ÍOMÁNDI keserDvizforrásvállalat Komárom. Aw. kivin.^ bérckor.
zalai közlöny
1926 december 19.
. l.uU u.^Anlinril ni ejlőrrmlll
— Mi a legcélszerűbb karácsonyi ajándék? A mai nehéz gazdasági viszonyok között a karácsonyi ajándék megválasztásánál nagyon kell ügyelni, hogy az praktikus és céljának megteleli legyen. A praktikus ajándékok közölt természetesen legcélszerűbb a ruhaanyag, melynek beszerzése különben is a legnagyobb gondosságot és figyelmet kivánja. Ennél még tonlosabb az a kérdés, hogy hol szerezzük be a Irglobb kelméket a legolcsóbb árak mellett. Könnyen mcgoldoliuk a kérdést azzal, ha városunk és környéke nagyrabccvüll közönsége felkelési a vilígszerie ismeri Semler-cégcl, (Budapest, V., Bicsi-u. 7. sz.) melynek folyamaiban levő karácsonyi ocassiói eladása alkalmai nyújt a legjobb békebeli minőségű kelmék rendkívüli mérsékeli aron való beszerzésére, A londoni Semler-ctg rendkívül nagy forgalma folyán felhalmozódon nagymennyiségű maradék szövetek színién a budapesti cégnél folyamatban levó karácsonyi occasiós eladás keretein belül kerülnek eladásra. V.déki vásárló közönség soronkivül a legfigyclmes.bb kiszolgálásban részesül.
•=> A Jótékonycélu államsorjáték hu.
zása\'már december Icai a székesfővárost m. kir. pénzügyigazgatásáé lolld-osztályánál (Fóvámház) Fényercmény 200 millió, Julalom 30) millió, lehtt szerencsés esetben 500 nii\'lió korona készpénz,azulin 50. \'-\'0. 10, 5 slb. milliós nyereményeket sorsolnak ki. Kgy SOIS|egy ara 20.000 korona. Kaphatók a doliánviózsdében, bank és sorsjáték Üzletben, postahivatalokban. A lottúosztály kívánatra díjtalanul küld játéktervet, a pénz elézetes beküldése útin sorsjegyeket is-
IOZGÓSZINHÁZAK
Uránia va-árnap 3.5,7, 9 ótakor: Keringi királynő regényt s történet a régi Jó világból 9 lejezetbcn. Főszereplők Lia Mara (s Hatry Liedtke.
Világ csak vasárnap 3, 5, 7, 9 írakor: Ralula kalandos regény 7 lelv. A fjordok leánya lilm|áié« 5 felv. főszerepben: Anna Nilson.
Keszthelyi Uránia vasárnapi műsora : Aulcn sierzell menyasszony. kalandos vig|átek 7 lelve násban. főszereplő : Richárd Dix.
KÖZGAZDASÁG
TiZSII
A mai értéktőzsde lovább is barátságosan indu.t, melyei nagyban elősegilelt a helyi spekuláció vásárlásai valamint a hécii és berlini barátságos hirek. Örvendetes jelenség, hogy a német poli.lkai váltság nem befolyásolta a berlini tőzsdét. A mai lavorit papír újra a Gumi leli. Nagy voll az érdeklődés n Omz- Danubiusban, mely árfolyamat 150000 koro-mval javította. Igen éléne üzlet fei-lódöll ki B;szkár, M-gyar cukor, G chwind papirokoan. A Oumii ki véve a többi papír is I— 2\'it nyereségre len szer\'. Zártaikor az irányzat lovább javuló, forgalom élénk.
RÁDIÓ MÜSOB
December 19 (vasárnap)
Budapest 9.15: Újsághírek. kozmetika. !0: Zenésmise a belvá\'osi Pléb»nlatemp-lomból. 1I.4S: Szlmlónikus hangverseny. 1: Horn János kertészeti előadása. 4 16 : Heiel László dr. (elolvasás: Rachcl sirja és Betlehem. 3: Idó és vlzjelentés. 6.t0: Sporteredmények. 7 : A m. kir. Operaház előadása. Pigaró házassága
Bécs 10: Orgonahangverfenx. I! : Szláv hangverseny. 4: Szórakoztató zene. 6.10: Szonila-esi. 8: Anton Wildgang misztikus költeménye.
Berlin 9: IslentU/Ulet 11.30: Hangverseny. 12 20: Egy optimista ts egv pe>*zi-itiisi.i Jjtéka 1.10: EI6 művészek órája. 2 30: Bélyegekről. 3 30: Gvermekeknek. 4 : Germánok világnézete. 4 30: S/órakozlató zene. 7: Korszellem és opera. 1030: Tánczene.
Boros»ló 830: Hhngvcrseny. 10: Sikk. 11 : Istentisztelet. 12: Karácsonyi történetek. 2.30 : Rejtvények. 3.15 : Mesék. 4 : Szórakoztató zene.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
H..S. (Kaposvár) A lapot mindennap rendben postára tettük. Az ottani postán kell elttiaiatlás esetén reklamálni. Legk<y-/.elclib levél megy.
K. >N. Karácsonyi szamunkhoz elteltük.
S-e. A verse gyenge. Humoros kaico-lata alkalomadtán sorra keiül.
V. V. A maga szempontjából igaza van. Tanácsot adjunk 7 Azt kell tennie, amit a salát jó érzése diktálnia sz nem diktál semmit, akkor tetjesehriiTadegy: elvégte otyan\'séilés, ami komnV-^elhalározlsokat megrendíthetne, nem lúrtém.
Párta 2072 50. London 2S0950, Newyork 517-Va, Brüaaet 7195. Milano 231000, Amsterdam 2CS93. Berlin 123 071.1. Wleu 7295, Solla 375 00. Prága 1532 50, Vatsd 57 50. Budapest 72-55, Belgrád 912 50. Bukareat 21000.
i WtW« t»vtu-|«crsáM
VALUTÁK Lengyel 7810-8050 Angrí t. 346125 8125 Caehk. 2110-20 Dinár 1253-53 Dollat 7l27.s-rt.575 Prand. Ii VM 2970 Holland \'2M00-65 • Lel J63-<77
Léva 5.3-521 Líra 31-17-3207 Mátka 16065-17025 Schlll. I0ÜS8-93 Dán kor. IÍ990 K070 Svájellt. 1371)0-84 1 Belga Ir. 9923-99W Norvéx k 17930-18070 Svéd k. 19053-131
DEVIZÁK Amslerd. 2852S-6J5 Belgrád 1258-63 Berlin 16980-IJ030 Bukarest 364-374 Biüsaecl 9928-9958 Kopenh 190)0 .9060 Osa\'o tv.00 6) London 3:6125 712: Milano 3l-.7-.j2J Newyork 7I33J-/3D Párls 2Sto/mo Piága 2/12-19 Seolla 5U-5-JO Stockholm VOOiS t?5 Varsó /78.I0-SO30 Wien !<XXVi- KX=06 Zürich / 13792-832
Terménytöz: Buza ttszav. 75 kg oa aáoOOO-SOS.i\'OO, 76 kg-os 395.000-400000//; «g-o> 400.000 - 405.000. 78 kg-os ,402 00 40/500, egyéb 75 kg-os 3SOIOO/ 3Sá000, 76 kg-oa 385 000 390.003. 77 kK;os 392 500 397 500 78 kg-os 3^7 500- 102£00, loza 30-..000-307.500. tahaimányaijta 222500 - 227 500. socárpa 325.000—36?.\'<W, zab 225.000-227.500, tengert u| 197.5:0 -202500. repce 565.000 -.S7O.000. Aolea 190.000 200 000, korpa 102.500- ItyS.OOO
í ItjoaíaiMr él Ffiyv-I BT. SatyUalzu
APRÓHIRDETÉSEK
Aa apróblrdeléa dija 10 szóig 50 (illír- A dmszö a minden vnatagano üetuból Jk nó két azónak siámittatik. Minden lovát,11 szó dija S llll. A hlrd.ló.l díj .l«r. H«.l.ndb a locgalmladó hoiaaszámllás.v.l
VÍZVEZETÉK BERENDEZÉSEKET bokspcolást iá «4ro»l «1«-voxetékbc togolcBÓbbnn és legjobban kó.iit WEISER gépgtrdr, Sugar-ut 16.
KQIMIdl koksz é« Ía«én w.l.or gópgyikr Nisgukan «•», SugUr.sal 6.
HAatutajdonosok (Igy.lnsíbo I
Mielőtt vízvezetékét lakásába ..1K:
Jen ajánlatot ttxóoscnyl Frlois*
vlxvezctéx felizereléd. lurdó és egészség-Og>l berendezési vállalatától. Réwletllzetésre 1$. elónyös (eltetelek mellett.
Kényeimet szerelő magános ur részére oalnotan bútorozott utcai szoba
Vö<ösmarUiy-utca 3t. s ám aUtt azonnal kiadd.
QyfixödjBn meg és lorduljon teljes bizalommal házasság ügyben .HEURÉKA" Budipest, Doh»ny-utca 22-2-í.. meri ha még eddig nem lalilta meg élete páriát, ugy ezen az uton fogja megtalálni. Utólagos dllizJs. 3^68
POnzkOIoaönt bekebelezésre minden Osixegben a legelőnyösebben és leggvor-ubtaa lolyóslttat Aozól Ignio pénz* kölcsönkiözvetltó Iroda Ja .S\'agy>anlz»án. Eő-al 3. sz. alatt Kényazarkölosön köt-
trónyokat vei/\'k. 2?W
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
lltcrenkint 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
.N\\agyar-utca 74. Teleton: 335.
JAbor. n»m noha. Q)r6*6<IJfig mtj rAU.
Karácsonyi játókok&i építőkockák, asztali tirsatjátekok, kugltzJ(. olcsón és részletre Is kapható Schiller Ferencnél, Csrngery-ut 73 és Oold Igntc füszeiUzle-lében, Csengi ry ut 68., hol karúcvonvr*\' 1 It 509o rum 48000, 60 a 38.000 korom. <3)2
Föuton csinosan bulocdzolt utcai szoba kiadó. Gin a kiadóban. 4334
Egy ügyes k< Ónö felvét" "
kiadóban.
kifutód
tk a Vár.
itófiu és egy takar2<
ónéi
Városépítőm
mellett.
Transda-4330
tón.
nubla mai______
Teljesén jókarban levózonooratorltöt kcr<MK megvételre. Clm a kiadóban. 4351 A C»ennery ut 66 szám alatti Tizedes ,lite ház eladó. Érdeklődni lehet dr. Kncuiz LászlO Ügyvédnél. 3319
IWólyon leszóllitott áron (ordítok nyakkendókel, üveg és poicel án ragasztást, ri.ú>toppolást W Isz Hennln, s%Vag>ar-u 4.
SCHWARZ DEZSŐ
az elsőrangú
valt ipaliilö és Wé
Ismét Kanizsára érkezik. Sxakszeiü és lelkismerctei munkára előjegyzéseket elfogad a kiadóhivatal
Vls i-vls wadászkocsl u| elsőrendű (elszereléssfl autó íö<léllel Hz millió. Bazsó kocdgyárosnál megteklníhető, ugyanolt ejjy >zán egy millióért eladó._4317
92 erős móhesaiád kUIónböző mérelU kaplirtkban betelclve. részben is eladó
Hunyady-utca 18. első ajtó._-4385
Ewy gabnafajsulymórfi — női kabátok, lerll iuhs eladó Batlhyáoy-utca 10.
Adrílíiák levele van a kiadóban. -4366 Az összes raktáron levó játékárut ki-
ármitom Ksnlmann Károly.___
Mélyen lesitllHoll áron fardfikádnk, Olökódnk a legjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bádogosnál. Klnlzsy-utca 21.
GUTH ARNOLD HlMÉ
Nagykanizsa, Kazinczy-n. 4. advar
Kályhák, tnkaréktözhelyek. asztaltüz helyek minden kivitelben, tüstcsővck, menyezetnád, kátránytcdéllcmez, zománcozott edények minden minőséeben, valamint az összes háztartási Js egy éb vasáruk klosinybonl eladása la a legolcsóbb árak mellett.
5gy rövid, a ig használt fártl bundabéléses (é.lkabái eladó. Cim a kiadóban.
József főherceg ut 2\'a. számú ház ólad ó. Értekezni lehet Dr. Kruysx László Ogyvldiiél, Nagykanizsán._ -43*3
5 és 10 kgr. postaládák eladók. — Merkly Belus gyógyszertár. -4370
Egy tejlescn uj, .sötétbarna rövid női bunda olcsón eladó. Clm Sugár ut 50.
Egy alig használt hosszú fekete télikabát eladó Hoffer szabónál. Magvarutca 4 sz. 4367
Minden szakember
járatja és olvassa a
Biztosításiéi KQzgazúasáQi Lapot.
E lap három évtizedes fönnállása
alatt bebizonyította nélkülözhetetlen és hasznos voltát.
" Az újság mindig friss, gazdag tartalmú, fontos cikkeket es értékes híranyagot tartalmaz.
E lap nélkülözhetetlen minden szakembernek.
El f izeié si ára egész évre 20 pengő. Tisztviselőknek és egyleteknek kedvezményes előfizetés.
14 A ]-p kiadóhivatala Budapest, YI„ Vőrösmarty-ntca 43.
Kiscsatádu konyha- (s vliá^kertíszettiez <116 házaspár hásmealaraek kerestetik. Kertészek előnyben részesülnek. Bővebbet Magyar-utca 4-i. 4333
i\'ilma német gyártmányú, keveset hasz. nált strapa kerékpár ok sin daűó. Teleky-ut 62. I. ajtó. 43S9
Sxántóföld a kalona-temelól tlólflben I lt>7 U-OI és a l\'ürsl légta aaln tlulíben 630 ; -01. eladó. Bővebbet Telcky ut 50.
Bejáró takaiiló.ót (elveszek, Kátz Juliska Kazlnczy-ulca 5. -1363
17.1J80/I926
Pályázati hirdetmény.
A szciiifercncrendi lemplomban ni\'gurult templom dékáni állásra pályázatot hirdetek.
A pályázók igazolni tartoznak ko-ukat, eddigi és jelcn\'egt foglalkozásukat, Iskolai kepzellséguket és erkolc i megbízhatóságukat.
Az alkalmazás szerződésen alapszik és kél hé\'rc bármelyik fel által bármikor — minden további ellátásra való igény né ktll — felmondható.
Javadalmazás havi 510000 korona.
A kérvények a v. iktatóhi rátáiban f. hó 29 élg déli 12 óráig nyújtandók be.
Nagykanizsán, 1026, évi december Ito 18-án. Polgármester.
Í
KülTfil
Legjobb minűségti „ V i ■ k aj
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Ha áruházában
i játékok 3000 koronától kezdve.
»" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
i
1926 december 19.
ZALAI KÖZLÖNY
VILLANYI
PEZSGŐK „PALACK
BOROK
jllHllli LIPPE
udvari pincészeté. 61 Villány.
Kaphatók
minden nagyobb csemegekereskedésben.
.A Tündérvásár
karácsonyi
aiándék-könyvei
Tűndcrvásár Könyvtár I„ II., III. sorozat. Kgy sorozat
10 kötet. kartonban ...........................
Ifjúsági Könyvtár, a serdtiltcbb ifjáság számára í.,
11 sorozat. Egy sorozat 5 küld, kartonban ......
8-félo Leporcllo-alakú kivágható és összerakható
gyermekjáték, (hrabja ..........
Tiinclérvásár Játékkönyve (nagy niaki .......1. ...
Tllndiirviisár Játékkönyve (kis. nlakr..............
T\'tndérvásiír Vidám Könyve 1nagy alnk) ......
Tüii\'lérvásár Festőiskolája, mappában ...___...
Tllndérvásár Varróiikolája, mappában ............
2-féle miniatllr képeskönyv darabja...............
l<H|)hatók minden jnbb könyv-, papir-, lózsdeUzIclben, tovább:. Í hzéclienyi |>:ij>ir .Teréz-köril 62), Széchenyi könyv űzletber \'IMfcnczi í.i I) és n Tllndórvásár kiadóhivatalában (Budnpcsi V \'oriilnt. Akadémia-uten 10. sziíni^
... 68.700 K
87.500 . .1.IIIMI .
12.500 -0.8S0 • 1K.750 . 10.000 10.000 . 2.500 .
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzsébet-tér I. Brl és dlTalüzlelében Erzsébet-tér I.
Holmár, szép zefip-ing 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér....... 8.000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „
Selyem sál
32.000
sÉsfeílV-4
PlHlTEFUcwM
JÁTÉKÁRU
ugy, mint tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Csengery-ut 6.
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYflHAZ
Szarvasszálló épület.
Karácsonyra ^=3f;ak,r.abba külföldi különlegességek
Mielóll bevásárlásait eszközölné, győzfdjön meg áruink minőségéről és áraink olcsóságáról minden vélclkényszer nélkül
Állandóan nagy v.tfaszték:
Női-, férfi*, gyermek-harisnyák Angol melé harisnyák Női-, férfi-, gyermek-kesztyűk Gallérok
Selyem és gyapjú sál Trlcó bugyik
Pullouwerek Mellények, kabátkák Svetterck
Korcsoljm dressek, hósapkák I.ábszérvédők, jégzoknik Biiby garnitúra
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
IC Címre ügyelni! "W
Szelelő rosták,
szecskavágók, rcpa-vágók, kukoricamor-zso ók, darálok
minden nagyságban
U/eiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 6
CORDATÍC
autógummik.
Legolcsóbb nagy-vásár
Karácsonyfadíszek Játékáruk
Diszdntwznk levélpapírokkal Képeskönyvek IfiUSági írntok Gramofonok, lemezek
és eey;b ai*ndéktftr^yak
Fischel Fülöp Fiainál
Városházpulota.
Hirdetmény.
A nagykanizsai szinhiz
nézőtéri menyezele diszitő famun. káinak végzésére versenytárgyalást hirdetünk.
Az a|«nl»\'okat folyó hó 23-án déli 12 óráig kell a városi mérnöki hivatalba benyujiani, ahol a kiírási műveiéi Is betekln\'hclő. Nagykanizsa, 1926. december 18.
nagykanizsai Közművelődési Egyesölel.
Ma, vasárnap
disznótoros vacsora
a „Magyar Király"
vendéglőben.
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hímez, ajouroz és stoppol Is. Hagy választék ipari gépekben.
Autógummi, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Bizt. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.
10
zalaiközlöny
1926 dccember 19.
Karlsbadi
teás csésze
gyönyörű mintákkal
6 pár 75.000
porcellán ozsonnakészlet 6 tányérral, feliiinó szép mintázással a legalkalmasabb
ajándék 50.000, porcellán mélytányár 6, 8
és 9000 korona. Egyéb edényáru Is a létezi legolcsóbban
Szerb Ernőnél,
7
Csengery-ut 6.
U| helyiségünkben módunkban ill
leszállított olcsó áron
vállalni nól ruhák, kabátok, estélyi ruhtk, legújabb párltl 1s bécsi divat szerinti varrását. — Olcsó és pontbf munkjt szillilunk.
Szigrisztné—Schillerné
női diwat»ailon
U| helyiség: FSut IS. (özv. Dr.Líkéné-lítc hizban). » ■
- Tanulóleányok még felvétetnek. -
Legszebb ajándék a
KÉP.
Eredeti olajfestmények és a
müncheni Glasp/dastban kiállított eredeti rézkarcok már 40.000 koronától «,«, Szerbnél, Csengery-ut 6.
Olajfestmények részletre Is.
A farsang alkalmára
a Polgári Egylet földszinti termeit, ntely igen alkalmas kisebb mulatságokra, dijtalanul felajánlom.
Csukovits István
vendéglős.
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
e!U P9pg0 árai megjelentek
1 pár férfi fekete strapacipó. szeges talppal, francia vagy amerikai formában
1950
Peagó
mm TRAKTOROK iMffi
azonnali szállításra kaphatók t
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyáros
„Ford" képviseletnél Telefon 250. NAGYKANIZSA Telefon 230.
rOBD személy- és grorsleberaatik. alkatrészek, ruganyos homok-lulók, fedeles és nyílott kocsik raktára. Ismert szolid kiszolgálás.
SIN&ER
varnóorép
motorral és varrólánnyá
. legnaozno.aDü karácsonyi ajándék.
»ng«r varrógép ríszv.tér*
NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kitíinő zamata I liter Í9000 korona
Fehér és vörös 1 liter 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. * Telefon 210.
Nagyrabecsiill Hölgyeim és Uraim!
3
méter 140 cm. széles kitűnő ml. nóségú térilóltöny. v.gy felöl, tóazövet hozzávalóval együtt, vagy 3 métcrüól fcnbAtszövet összesen K 278.000..
11 m. flip zwt.Ver.dZ, 3300, jehill&n WXQ. ktlür.G tennlu tlinetl 13.000, div:t-llanel! vagv barchet 19.800. duplajrétei nólazovcl 29.000. schotllj izövei 21.500, selyemfényű c\'olh 19.000. kllln.ú lejtó 12000. 2 mesei hOJJZu teliiillell tepedó dib|i 49.COO. pl<!JÍ Brtllkőló SSOO. " erój iMillko/ó tl.OCO. tv-liiríoiló ít_ tarlói iMlmujitk 47.000. kltllrö teher étke/ó nbrolz 39.000, lómlltólégtl ke* leagyevíjzon 13.900. ongin. jun\'r.j.z, vigy zephii 12.S00. vtrigos vallj-
paplan I7S.OOO. KAPHATÓ CSAK AZ UDVARBAN.
Cím: Olejó Marartékváaár BUDAPEST, KIRALY.UTCA 32.
Alapit.. IW Mj,
PeaUl liaJtrtl.l.l lrUu.rn.Itt.ir* IrtJrutOnk.
A nagykanizsai klr.törvényszékül
Pl. 1780/10/1920.
Hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré leszi, hogy Nagykanizsa r. 1. város közönségének kisk. Varga László és társai ellen a köztemető kibővítéséhez szükséges á nigyka-nizsii 1299 sz. tikvb.-n 1678. hri-z. az u. 0. 1002. sz tjkvben 1677. hrsz. az u. o. 4784. sz. tjkvt-en 1676 hrsz az u. 0.5831 sz. Ijkvben 1675/b. hisz. az u. o 4062. sztlkv-ben 1675/a. hisz., az u. 0. 1016. szljkvben 1674/n. hrsz. az u. 0. 4756 iz\'jkvbcn 1674\'b. hrtz., az u. o. 8S90 sztjkvb: n a 1673/a. és 1673/n hrsz , az u. o. 10047. szijkv-btn 1672 hriz. az u. 0. 1295. sztikvben 1671 hrsz. az u. 0. 8966 fztjkvben 1670. hrsz. az u. 0. 1293. sztikvben 1669 hrsz. az u. 0. 6031. szjkvhrn 166S\'o. hisz. az u. 0. 8317 sz\'jkvben 1668/\'. hrsz az u. r>. 5607. sztikvben 1667. hrsz. az u. n. 6734. szljkvben 1666 hrsz. az u o. 7861 szl|kvben 1665 hriz. az u. o. 1289 sz jkvbcn l664/<\\ hrjz. az u. o. 7536. szljkvhcn 1664\'i. hrsz. az u 0 6196. íz\'lkvbcn 1663 hrsz az u. 0. 9395 szljkvben 1662 és 1661. huz. alatt felvclt ingatlanok klsajá tilása végett folyamatba lelt ügibcn Nag\'ka izsa r. 1. város képviselő testületének a nagykanizsai I—V. kcitlldi temető klhóviiésételhatároló és az ehhez szüksége.* fenti ingat* lanok kis-jálilSsi eljirás u i\'-n való niepsz^rzését c\'rendelö 54 jkv. 12602/1915. sz. véghaláioraiat Zila-várt égve törvénvhitóságl hiioitsága a 24573/ni. 1915 jkv. 906 sz. vég-h\'tároratéval jőváhrpyván éí a m. ki\' kcrrskedct»mücyi miniszter 76258\'1916. I B. sz. rendeletével a kisajátítási jogul enged dvezvén és a kissjtllltsi eljirási 6846 1918 I. B sz. rendeletével elrendelvén Zalavai-mcgyrközigazzaláslbizoflsága 1370— kb. 1919. sz. h itározitával a kisajátítási c-jtrás lefolytatására bizotl ;ágot küldött ki és ez az 1919. "vi december hó 5. napján nieg\'arttitt kisajátítási eljárás alkalmával felve I jettyzőkonybe foglalt jogerős hatá-^rozatával a kisalátitási tervezetet és összeírást mcgállapitolta a kisajíti tási ár tekintetében azonban nem az \' ekkor sem az utóbb lefolytatott egyezkedési tárgyalások eredményre nem vezettek.
Ennek következtében a kir. törvényszék Nagykanizsa r. I. város
közönsége nevében dr. Sab|ái Oyula polgármester részérói idi átlcll t<r-gyallsl Iralok, tervek és a jogerős bizottsági határozat ;l»pjtn az 1881 évi XLI. I. c. 46. és követ § ai értelmiben fog\'na\'osltandó kártalanítási cljáránt folyamaiba leszi, a tárgyalásra határnapul 1926. évi december hó 24. napjának 9 óráját a bíróság hivatalos helyisé, gében (Erzsébet kirüyné-lér 9. sz. I. cm. 6. ajló) kitti fi, amikorrj és hova Nagykanizsa r. I. város közönsége kisajátítót igazolt képviselője uiján a kisajátított Ingatlanok telekkönyvi tulajdonosait és mindenegyes egyéhb Ikvi érdekeltet, valimini a távollevők, vagy ismeretlen tartózkodásnak részére dr. Malek László ügyvéd n«gykanizsal lakós személyében ezennel hivatalból kirendeli gondnokol hivatalos felzeten egyénenkint kttlön megidézi.
A kir. törvényszék figyelmrzieli az érdekelteket, hogy elmaradásuk a kártalanítás lekinlelében hozandó érdemleges határozatot nem gátolja és az egyéni ktllön értesítés elmaradása vagy a tárgyaláson meg nem jelenés Igazolásnak nincs helye.
Nagykanizsa, 1926. nov. 9-én. Dr. Szabady Lőrinc s. k.
klr. tórvényizikl tan elaSk.
A kiadmány hiteléül:
Bedének Ferenc «. k.
IP. H.) Irodalgjzgató.
Karácsonyi ajándékl
Képeit köteleztesse Stern üvegesnél,
Kazinczy-utca 17/19.
(Unger Ullmann-ház) Nagy válaszlék keretlécek, tükrök és képekben a legolcsóbb árak mellett. ai»
Jótállással és legolcsóbban I
Hálók . . 4,000.000 K-tól Ebédlők . 8,000.000 K-tól
Legelőnyösebb részletfizetési
t-iiiélclevkcl mrgrendelhetók
GÁBOR IMRE
műmialosnál Teleky-ut 69. szára alatt. Villanyeróie berendezett üzem.
Hatóságilag engedélyezett 7 éves
BELGAMÉN
120 métermázsa búzáért kedvező fizetési fellélelek melleit
i<:
L A I) O.
Bővebbet:
II
Nyomaton a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: OfenDcek Kátply.)
M. évfolyam, 288. szám
J
Nagykanizsa, 1028 decembtr 21, kedd \' Ara 1800 karona
• •
POLITIKAI NAPILAP
i<• H miiM mitK
fele lós szerkeszti: Barbarits Lajos
A VILÁGPIAC BIZALMA
Irla: Marschall Ferenc országgyűlési képviselő
A konszolidáció munkájának belső sikere s a belpolilikai éleiben B:lh-len Islván gróf irányának és bivei láborának ujabb megerősödése kétségtelenül jelent annyit az ország jlvöje szemponljából, mint a kűlha-lalmak bizalmának különféle jelel, a barátságos és semleges államok pénzügyi világának mind stlrabben feltűnő rokonszenve.
Anglia jóakarata, Olaszország élénkülő szlmpáliája s Amerika (Ízleli tényezőinek a bideg ész mértékével vizsgáló megilélése, ma már mini pozliiv lendítő erők jönnek számításba gazdasági fejlődésünk tekintetében. Ne becsaljuk tul, de nc Is kicsinyeijak le ezekel a jelenségeket, hanem azzal a szilárd céiluda-lossággal, a magyar társadalomnak azzal az áldozatkészségével s pénzügyi kormányzatunknak azzal a szo-lldiiásával, mely a bajok zűrzavaraiból rövid néhány eszlendö alall meg tudta teremteni a magyar pénz sta-billlásál, haladjunk előre, hogy a bizalmat külföldön megerósilsűk, ezzel növeljük a hitelviszonyok állandó javulását és itthon közgazdaságunk további feladatainak megoldása számára megalapozzuk a teljes lalpra-állás bázisát.
Nem lehet elválasztani egymástól jelenlőség, erkölcsi éB materiális horderó szemponljából az uj országgyűlésre váró komoly munkai és az idegenből, a vitá* sorsál inlézó politikai és gazdasági halalmaklól jövő nemzetközi véleménynek kihalásai!. Bizonyos, hogy az orsrág közéletén, a társadalom állásfoglalásán, a válaszlók akaralnyilvánllásán kérésziül egyforma következetességgel végigvonuló elismerésnek, mely a Bethlen kormány ujjlépilő munkásságának, becsüietes törekvéseinek és legfS ként eredményeinek szól, van annyi köze a távol Amerika pénzpiacán és döntő gazdasági köreiben szinte tüntetőleg megnyilatkozó általános bizalomhoz, mini a szanálási időszak teljesítményeinek Smilh főbiztos rendkívüli fontosságú közreműködésének és a Népszövetség támogatásának. Legutóbb Philadelphiában a neinzel-közi lakarékpénztári kongresszuson a magyar pénzügyi kormány kikül-dölljél olyan megkülönböztető figyelemmel kísérte előadásában, amely-
Hogy az amerikai bizalom nem egyedüli, arra más dokumentumunk is van. Rómából jelenlik, hogy l\'álii pénzügyi államtitkára az egyik legnagyobb olasz napilapnak olyan nyi-
laik\' zaloi lelt, hogy a magyar píriz-Ogyi rcslauráció, mind technikai, mind szociális és belpolilikai szim-pontból egy nehéz probléma briliáns megoldását jelenti Szakemb-r nyilatkozata ez, olyanl, aki a Népszövetségnek referált Migyarország gaz-datági fellendüléséről és akinek hazájában elismerten nagy tekintélye
vpo. — A nehéz probléma brilliáns megoldását, a történelmi erejű feladat derekas elvégzéséi tehát számontartják a t ülföldön; érlhelö tehát, hogy annak elismerése széles e hazában is mélló I ilejezésre jutott, amidőn a kormány a további nemzetépítő munkássághoz az ország pol-t gíraimk bizalmát kérlc.
207 kormánypárti képviselő: 38 ellenzéki
A választási mérlege — A miniszterelnök pénteken Főispánok értekezleíe a belügyminisztériumban — Az
Dudapest, december 30 Budapest székesfőváros északi választókerületében vasárnap reggel 8 órakor kezdték meg a szavazatok összeszámolásának befejező munkálalail. Leadalott 79.969 szavazat. Ebből érvényei vnlf 78.842.
Az Egységespirt 10.107, a demokraták 28 257, a keresztény gazdasági párt 12.462. a szociáldemokraták 23.695 és a fajvédők 3360 szavazatot kaplak.
Az északi kerület képviselőivé i következők választattak:
,?ossay Káro\'y (dem.). Sándor Pál (dem.), Bárczy Islván (dem),\\Peyer Károly (szoc.).Propper Sándor (szoc ). Györki I r.re dr. (szoc.), Ernszt Sándor (ker.), Csilléry András (ser), Ugrón Gábor (egys.).
E megválasztod képviselők közül a listán sorban következő javára lemondanak: U>;ron Glbor, Ernszl Sándor. Rissay Károly és dr. Györki Imre, ugy, hogy helyükben ntadá\'u-mot kapnak:
Oésl G-íza (egys.), Homonnay Tivadar (>:er). Baracs Marcell (dem), Rolhenslein Mór (szoc.)
A választás eredményéi Bódy Tivadar tegnap délben hirdeile ki.
A déli kerület választási eredményét i vasátnap délben hirdették ki a vá-| roshlza közgyűlési termében. Az
W^SztáM^u^k i ^ szavazatok partok szerin, és a pénzérték megszilárdításának i igy oszlanak meg:
Keresz\'ény gazdasági párl (Bud-i) 8769, fajvédők (Gömbös) 5530, egységespirt (Kállay Tibor) 17 093, szociáldemokrata (Faikas Islván) 23 894, lüggcilcn demokrata párt (Brcdy Et nő) 14 384. A szavazatok arányának megfe-1 lelően bárom mai.dátumot kapott a i keresztény gazdasági párl: Binlay
történelél ismertette, hogy ez a legjobb jele annak, miszerint az amerikai pénzügyi világ nagyrésibcn a volt főbiztos tájékoztatásából, de javarészben és leginkább a magyar gazdasági viszonyokról nyert bizalomkeltő megfigyelései alapján a legteljesebb rokonszenvvel kiséri gazdasági élclünk és Nemzcli Bankunk fellendüléséi, amiben támogatni és részlvenni kiván.
Dezső, Friedrlch István és Pelrovácz Gyula. Kél mandátumot kapott az egységespárt: Kállay Tibor és L\'seily Béla. Három mandátumot a szociáldemokrata párt: Faikas István, Vanczák János és Kábák Lajos. Két mandátumot a független demokrata párt: bródy Ernó és Pakols József. A hj-éJópárl nem jutott mandátumhoz.
Mivel dr. Kállay Tibor már mandátumot nyert Nagykanizsán, Usetty Béla és Fejér Olló julnak be a parlamentbe.
Az országos választás mérlege
A megválasztott országgyűlési képviselők megoszlása párt szerint a következők:
Egységcsp. 170 köz:ü< egyhangú 74 Ker. gazd. 33 . .13 Páll. korm. 3 . —
Ki-p. párt I . .1 vagyis összesen 207 mandátum, 88 egyhangú választással. Ezzel szemben ellenzékiek :
Agrárpárt Fajvédő Párt. kiv. el. Legllimisla P.jr:okon fel Függetlenségi Demokrata Szocialista
3 közlllk I egyhangú 4.2.
4 . - . 2.1. I „ 1
I . —
9 „ —
14 . —
összesen tehát 38. köztük 5 egyhangú. 2\'I5 képviselő közül tehát 93-al választottak egyhangúan.
207 kormánypárti képviselővel szemben 38 az ellenzéki képyiselők száma.
A pénzügyi tárca költségvetése
Budapest, december 20. (Éjszakai rádiójelentés) A pénzügyminisztérium-ban nrgv unka folyik. A költségvetés össteáliitásán dolgoznak. Ma délelőtt Bud pénzügyminiszter cl-nöklele alatt lanácskoiás voll a pénzügyminisztériumban, amelyen a pénzügyi tárca költségvetését tárgyalták.
tép vissza Budapestre országgyűlés összehívása
A miniszterelnök Radványba utazott
Budapest, december 20. (Éjszakai rádiójelentés) Bethlen István gróf miniszterelnök gról Wenckheim bir-tcxáról visszatért és Radványba utazott, ahonnan csak pénteken tér vis*za a székesfővárosba. A miniszterelnökhöz érkezeit azon küldöttséget, amely arra akarta kémi a kormányelnököt, hogy a legközeRbb megejtendő választásoknál azokat az egységespárli jelölteket jelöljék, akik a mostani választáson kibuktak — báró Prónay fogadia a miniszterelnök távolléiében.
Főispánok értekezlete a belügyminisztériumban
Budapest, december 20. (Éjszakai rádiójelentés) Scitovszky belügyminiszter holnapra hivta össze az ösz-szes főispánokat, akik a lefolyt.választásokról fognak beszámolni az értekezleten. Az értekezleten a gyengélkedő belügyminiszter személyesen kiván részt venni. Azon híresztelések — mintha a főispáni karb3n változások állnának be — minden alapol nélkülöznek. Nem felel meg az sem, bogy Preszty Elemér főispán állása megrendüli vol.ia, mert Héjjas Ivánl Kunszéhlmiklóson megválasztottak.
Az országgyűlés összehívása
Budapest, december 20. A magyar nemzetgyűlést feloszlató kormányzói kétirat az országgyűlést január 25 re hivla össze. Az első ülés, amely minden valószínűség szerint január 27-én lesz, mindenekelőtt a törvényhozás alsóházának formaságairól intézkedik. A gyakorlatnak megfelelően korelnököl és körjegyzőket kell delegálni, akik az ülést a tisztikar megválasztásáig vezetik. Az országgyűlés első ülésén Apponyl Albert gróf kor-clnökségc melleit a körjegyzői tisztet Héjjas Iván fogja belölleni.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 21.
I
„A kereskedő nem bazirozhatja üzletét feltevésekre"
A vádhatóság álláspontja a0» koreakodolmi porbon
Nagykanizsa, december 20
tar-
itrdekes kereskedelmi per zajlóit le a nagykanizsai (örvényszék elöli, amelynek érdekességét és elvi fontosságát a vádhalóságnjk a hitele-zési-csalási perekben elfoglalt álláspontja és fejtegetése adja.
A „Pannónia" keksz-gyár hitelezési csalás miatt feljelentette a mgy« kanizsai Somogyi Testvérek-et, mert — szerinte — szeptember 17-én árut rendellek nála, hat nappal később azonban már fizetésképtelenséget jelentetlek be. Igy — azzal érveli a keksz-cég — a Somogyi Testvéreknek már tudniok kellelt az áru megrendelésénél, hogy ezl nem fogják tudni kifizetni és tudniuk kelleti már azt, hogy fizetésképtelenséget fognak bejelenteni. Tehál kijátszották a gyárat, vagyis hitelezési csalást köveitek el.
Feljelentés folytán az ügy a nagykanizsai kir. járásbírósághoz került, ahol Somogyi Ferenc és Somogyi Pál ü Élettársak azzal védekeztek, hogy nem Is gondollak arra, hogy nem lógják tudni a számlalarlozást kifizetni, de idóközben váratlanul egy oly esemény adódott elő, hogy nem tudtak máal tenni, mini fizetésképtelenséget bejelenteni. A járásbíróság mindkettőt fel Is mentelte a hitelezési csalás vádja és következményei alól.
A járáabirósági tárgyaláson kitűnt az is, hogy Somogyiék .annyi heti koszlkamatol fizettek, bogy képtelenek vollak egyéb kötelezettségeiknek eleget tenni.
A cég ügyvédje megfellebbezte Somogyiék felmentését a torvényszékhez, amelynek fótárgyalásán a vádhatóság képviselője a következő állásfoglalását fejtelte ki:
Mindenekelőtt utalt arra, hogy fontos ügyekben fontos az Is, hogy a közönség tudomással birjon arról, hogyan gondolkodik a biróság. Ilyen eset ez Is. A kereskedő nem bazirozhatja üzletét merő Jeltevésekre. A biróság azt az álláspontot fogadta el eddig, hogy a kereskedő, még ha rendelt, vagy fogadolt is el árul, amikor már nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb kényszeregyezségbe kerül, a biróság minden egyes ilyen esetben a Bik. 360. §-ának 4. pontjában mondotta ki bűnösnek a kereskedői, ilyen eseteknél a pécsi tábla nem azt lálja, bogy ravasz fondorlattal akarta hitelképességéi megteremteni, hanem hitelezési csalásban mondotta kl ezeket bűnös-• nek. — A jogegység szempontjából azért ezt az ügyet ts a kir. ügyészséghez kéri áttenni.
Ugyanis kétségtelenül bebizonyi-lotlnak kell venni azt, bogy akkor, amikor ók ezl az árut\' vásároltak, teljesen tudatában voltak annak, hogy/ kényszeregyezség elölt állanak, vagyis
nem fogják ludni kiegyenlíteni tozásukat. A törvényszék azonban Somogyiék
felmentő ilélelét helybenhagyta, njha indoko\'ásában kimondotta, hogy teljesen aláírja a vádhalóság állal elfoglalt álláspontot, de Somogyiék esetében nem lálta a fondorlatot fennforogni és igy fel kellett őkel menteni Az Ügyész a felmentő ítélet ellen fellebb;zést jelentett be.
Ünnepélyes keretek között adták át a letenyei kerület mandátumát dr. Pozsogár Rezsőnek
Lctcnyc, december 20
(Saját tudősitónk telefonjelenlése.) Vasárnap déli féltizenkét órakor hirdette ki dr. Ujjalussy Ödön kir. közjegyző, választási bizlos a Idényei pólválaszlás eredményét. Ez alkalommal löbb ezer főre rugó tömeg 101-lölle meg Lelcnye fölerét, ahol a város lakossága a környékből bü-OzOnlOII válaszlók sokaságával vegyüli el és ünnepi hangulat áradt szerte.
Nagy érdeklődés melleit kezdette meg beszédit Ujfalussy dr. kir. közjegyző, aki kijelenletle, bogy a szombaton megtartott pólválaszláson a letenyei kerület országgyűlés! képviselőjévé 337 szótöbbséggel Pozsogár Rezső dr. letenyei ügyvédet választották meg,
akinek ezután meleg szavak kíséretében átnyújtotta a kerülel mandátumát. Lelkes éljenzés követte a választási elnök szavait, aki ulán dr. Pozsogár Rezső megválasztott országgyűlési képviselő mondott emelkedett hangú beszédet, melyben kö-szönetet mondott az iránta megnyilvánult bizalomért és igérelet lelt, hogy a pártja programm|ához méltón nemzeti és keresztény szellemben fog munkálkodni a kerület, a polgárok és a haza érdekében.
Szavait lobb Ízben dörgő éljenzés szakította létbe, majd a környékr bejött rezesbandák játszottak hazafias
dalokal és valóságos virágerdóvel borították el a népszerű képviselői.
Ezt nagymíse követte a katolikus templomban, melyet Tóth Jinos letenyei kanonok ponlifíkált fényes papi segédlettel. Mise ulán a tömeg elkísérte a képviselői lakására Délután a vidékről berándult küldöttségek ^tagjai kOzös ebédeken veitek részt. Ugyancsak a délután folyamán fogadta dr. Pozsogár a nála megjelent tisztelgő küldöttségeket, melyei az iparosok részéről Boa József ipartestületi elnök, mészáros-mester vezelelt, aki meleg szavakkal üdvözölte a megválasztod képviselőt, mire dr. Pozsogár válaszolt.
Legszebb része a mandátum átadási ünnepségnek az esll fiklyás-menet volt, mikor száz meg száz láklyás ember löbb száz főn^l tömeg és a lelenyel zenekar ílér.Wr. Pozsogár Rezső lakása elé vűwlt, ahol valamennyi ablak ki volt tárva és kl voll világítva.
Itt spontán ünneplésbenyoltrésze a képviselőnek, akihez lelkes és buzdító beszédet intézet! Tóth Jlnos letenyei kanonok, aki ulán a letenyei zenekar Horváth Rudolf karmester vezetésével a Himnuszt ját-szotli
zsogAr meghatva mondott kő-
fönelet a szűnni netn akaró demonstratív ünneplésért, majd ezuán a nagy tömeg rendben és a képviselő éltetésével szétoszlott.
Egy keszthelyi asszony lovagias védelmében kiszúrták a szemét
Nagykanizsa; december 30
Keszthelyen történt rrz eset. Szeptember 18-án esle efcy több főből álló társaság mulatott az egyik kisebb korcsmában. Köztük volt Hegedűs Sándor geszthelyi iparos-ember is. Messze éjfél ulán volt már, amikor a gyermekeivel egyedül olllton maradt/Hegedűs [elesége leikelt és elment ura ulán a korcsmába, hogy hazatérésre birja. Időközben azonban a mulató társaságnak egy/része, amely fiatalabb ipa-,(os legénycmberekből állott, a korcs-máb^r kijöttek és otl álllak meg. Ezek tanú voltak annak, hogy a férjéit aggódó asszony arra kérleli .{érjél — jojlön már haza családjához, otthonába.
A bortól már amúgy is józansá-
gukat veszteit legények a derék asszonyt kigúnyolták és hangos megifgyzéseket leltek reá. Eközben a ferj még benn volt a korcsmában.
Az éretlen élcelődést meghallotta Horváth Ferenc keszthelyi lakos, aki Hegedüséknél lakolt. Felülkerekedett benne a lovagias érzés és az asszony erélyes védelmére kell. Főleg egy Nagy Károly nevezetű legényt vont f.lclősségre, aki a leghangosabb volt. Nagy visszafeleselt Hotváthnak, aki a hangos legénykének két hatalmas pofont adolt, ugy, hogy az a földre esett. Erre aztán már karbirokra került a sor. Majd később, amikor az igy „lecsillapított" legénykélől Horváth elment, hogy Hegcdüséket hazakísérje — Nagy-Károly utátina ménl,
beléje rúgott és mielőlt még valaki megakadályozhatta volna — késével Horváth Ferencnek, a más asszonya védelmezőjének, jobb szemébe szúrt és rajta oly sérülést ejteti, hogy az orvosoknak ki kellelt venni a szem-golyóját, mert különben mindkét szemét elveszítette volna.
Tegnap voll ebben az ügyben a főtárgyalás, amelyen az eskü alatt kihallgatott lanuk mind lerhelően vallottak a vádlóit Nagy Kátoly ellen.
A biróság a bizonyítás befejezése után Nagy Károlyi — az asszony-csufoló, késelő keszthelyi legényt — nyolc hónap! börtönre Ítélte.
Az elilélt megnyugodott, a kir. ügyész sulyobitásért felcbbezetl.
b \' V Sii\'-II V J*
Elemisták pásztorjátéka
Nagykanizsa, december 20
Karácsonyi pásztorjátékban rilkán láttunk ennyire gondosan (isszetani-tott, nivós előadást, mint volt az 1. körzeti elemi iskolások vasárnap esli pásztorjátéka. Az előadás messze fjülmult minden hozzáfűzött várakozást. A Rozgonyi utcai tornatermei zsúfolásig megtöltötte a közönség, melynek soraiban ott voltak szokatlanul nagy számban városunk intelligenciájának képviselői.
Az iskolás gyermekekből összeválogatott műkedvelő gárdának nem egy lagja bilran állná meg helyét színpadi-tudásával a legelső müked ■íéíö színpadokon is. Ilyen volt különösen a kis Vlaszák Oéza a koldus, és Virág Ede a pásztor szerepében, kik olyan nyíltszíni Uptokat kaplak, hogy az Asszonyi-társulat is megirigyelhette volna. Szépen játszott az arkangyal szerepében Sípos Rózsi, Szűz Mária szerepében Dávid Mária, a pászlorgazda szerepeben Cslncsa Sándor. Nagyon sikerült volt a három pásztor: Dene Jinos, Dávid József, Klicsarlcs István, a kis pászlor-liu Katmár B:la. Jók vollak a szereplők majdnem egylől-egylg. Role-der Ilona, Schorsch Anna, a kis angyalok: Szabó liua, Pörzse Ilus, Puska Júlia, Radics Margit, Flachner Karolin, Varga Erzsi, Pulán Teri, ! Mészáros Anna, Dene Erzsébet, Faics Margit, Eltér Ilona, Nagy Mária, Farkas Kata, azután a fiu-szereplók: Dene Béla, Winkler Dezső, Herceg Károly, Horváth József, Furmen Imre, Qerócs Oyörgy, Harsányi Miklós, Horváth Károly, Major Lajos s.b.
Az öt felvonáson végig vonull egy gondos reudező kezének nyoma, özv. Kumper Arlhurné olyan eredményt produkált a sok aprósággal, ami méltán érdemli meg a legnagyobb elismerést. Fáradozászt teljes siker koronázta.
Az előadási ma, kedden délután 5 órakor harmadszor is megismétlik.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
Kciztbeljrcii : ■ .z.i.i kft.lGnv. ke.nb.lyl Mk-kLedOblvelillben. Kl.r.luily-uK. 15. uia lludiy (, Plicbl tiirlip l&bUumiayoMXnit Kei-■ uth 1 ..íj. -.tf.. Hl., ír h Oyflii doblnyliud., Erieíbel klrilynl.l.r Subó Unió doiilayifu. keee.kedSSohooI\'üIci. Tréfliét Keretit könjrkMö ti p*plikeietked*e«bee.
1926 december 21.
?ALAI KÖZLÖNY
A gyenesdiási gyermek-rontd a bilntetőbiróság előtt
Nyolc [rendbeli liliomtiprást követett el - * szörnyű cselekménysorozat az egész falu lakosságának fet-tláborodását váltotta ki
A vádhatóság a büntetés súlyosbítását kérte
Nagykanizsa, december 20
Annak idején mar foglalkozlunk azzal a bUnhalmazallal, amil a mln-den|embeii érzékéből kivetkőzött vad szörnyeteg Hirsch Lajos gyenesdiási korcsmáros elkövetett- több évch át ártatlan és gyanútlan gyermeki k ellen. Megirluk, h. gy cukorka és csokoládé ig:rgeléssei migaboi csalta a 3, 5, 8 évrs kis la usi ..sröszke fünü leánykákat és a legszörnyűbb bUnt kövotle elvelük ízemben. Bünl, amely kcgye\'lenebb a gyí kosságn.al, mert ártatlan fehér angyaikak leikéi gyilkolta meg és mérgez-e halálos, blziosan 016 méreggel és nem állotta a szentek és angyalokra va\'ó hivatkozással a gyermeKckel befonni és m igához csábítani, amint ezt a leánykák később elmondották. AdJig vetette ki hilóját a g enesdiásl korcsmából a pokol forzszülölle a fehér liliomokra, amig rajta is beteljesedett a végzet. Amikor ugyanis az egyik leányka cukrol hozott haza és édesap|a faggatni kerdie, honnét vetle a cukrot, a naiv gyermeklélek őszinteségével elmondotta apjának, hogy a .Lajos bácsf-lól kipla. És elmondotta azl is, hogy mién kapta a cukrot.
A polgárember erre mini a halálra tebzelt tigris, felhördüli apai lájdal-mában és egyenesen a csendőrőrsre sieleit. O.inét Hinch Lajoshoz, hogy felelősségre vonj). D: az emberi lene /ad mintha érezte volna vesztének közeledtél, nem volt ot.hon.
A förtelmes gazságnak híre pillanatok alatt szétterjedt a kis községben és az emberek petlraktálása nyomán egyik-másik gyermek elmondotta otthon, bogy bizony a Lajos bícsi neki is adott cukrol, csokoládét és elmondotta, hogy miért.
Uzy ez, mint a csendőrségnek alapos nyomozása azután kiderítette, hogy a gyenesdiási korcsmáros évek
óla rontotta meg a polgárok ^yer-mekeil, akik nem ludiák mitől van szó, meg nem is mertek ollhon szüleiknek szólni, hallgatásuk mialt nem derült ki semmi, mig betellett a mérlék és az örök igazság napfényre nem deritetle.
Amikor a község népe azután meg ludia a szörnyű valóságot Oyenesdiás községben a lakosság között valoságos forrongás tő t ki. A falu pol gársága megakarta lincselni a korcsmárost, akit csak az mentett meg az agyonveréstől, hogy a csendőrség pár negyedórával elóbb letartóztatta és az örsön őrizetbe vette. A feldllhödt nép bo<z-s/uszomja és érthető teliz gatotl kedélyállapota csak napok multán csendesedett le, amikor a csendőrség a liliomtipró! megvasalva szállította be a nagyka-lzsal kir.
ügyészség fogházába. A csendőrség heteken ál lartó nyomoz la ulán oly perdöntő anyagot szo\'gállatott a kir. Ügyészségnek Hirsch Lajos bűnösségére vonatkozólag és oly ténybeli bizonyítékokat arról, hogy mii követettel a gyenesdiási szörnyeteg, hogy tisztes ősz fejű kriminalisták szörnyűködve és borzadná csóválták fejüket.
A bíróság azután fenntartotta Hirsch Lajos vi\'sgálati. fogságát egészen a főlárgyalá\'ig.
A csendőrségen Hirsch Lajos ncm tagadott semmit. Beismerte azt, amit eléje tárlak és amil nem is lehetet\' volna letagadni, mert nyolc ártatlan gyermek nyilt szeme vádlóan tekintett reár.
A törvényszék vizsgálóbírója dr. Almdssy Oyula elrendelte Hirsch L-jos elmebeli állapotának megvizs gálásál. Dr. Szlgethy Lajos kir. törvényszéki orvos heteken ál tartó megfigyelés és vizsgálat után beterjesztene jelmlését, mely szerint
Hirsch Lajos rirmcsak teljesen épeintéJU, de Iskolázottságát és korát túlhaladó
szellemi fejlettségű Ilyen előzmények után került tegnap a sor a torvényszéki fölárgya-lásra, melyről bátran elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legizgalmasabb tárgyalása volt. A törvényszék égés* folyosója megleli érdeklődőkkel. Oyenesdiás körségből nem csak a sok beidézett tanú, hanem sok érdeklődő is volt jelen. Persze a sok ember közül alig tudta egy-kettő, hegy zárt tárgyalás lesz, hogy azon senki a szereplő személyeken és b rókon kivül részt nem vehet. Az első padsorokban 4. 6,
11 éves leánykák. Egyszerű falusi palgárok gyermekei. Mellettük szüleik. Dolgos, munkás, kéfgestenyerü polgáremberek. Asszonyok, édesanyák. Arcukon az elkeseredés mély barázdáival. Türelmetlenül várják a tárgyalás megkezdését.
Tu óra ulán kerül a sor Hirsch Lajosra. A bitóság: dr. Mutschen-bacher bünletóianácsa. Törvényszéki •trvosszakérlő dr. Szlgethy Károly. Védő dr. Hlrschler Jeaó. A terem ben óriási várakozás és feszültség. Véijre nyilik a teremnek a járásbíróság felé lévő ajtaja, honnan a foglyokat szokták bevezetni. Siuronyos f »gh tzőr hozza be Hirsch Lajost.
Amint szemünk v«*gig tekint rajta, valami különös megmagyarázhatatlan érzés fut végig rajtunk. Mintha ezt az arcot valahol már láttuk volna. Mephistó arc, kegyetlen arcvonásaival, cinizmusával.
Dr. Mubchenbacher elnök felveszi n3Cionáléját. 34 éves nőtlen, gyenesdiási lakos, az anyja korcsmáját vezc\'i Gyenesd<áson.
Dr. Mutschenbacher azulán a sok apróságot szólfcfc^maga elé, akik szüléinkéi tanukéin vannak beidézve. Megszeppenve, félve közelednek a „sok bácsi" felé. A birók nyájasan megnyugtatják, hogy ne féljenek semmit a „bíró bácsiktól" ezek csík kérdezni fogják őket.
Melz József kir. ügyészségi alelnök azu\'án zárt tárgyalás elrendelését kéri. A bíróság zárt tárgyalást rendel el.
ÓrAk múlnak, mig a zárt tárgyalás befejeződik és .< biróság ítélethozatalra visszavonul. Dr. Mutschenbacher kir. törvényszéki tanácselnök azután kihirdeti a bíróság Ítéletét, mely szerint a
törvényszék Hirsch Lajosi bűnösnek mondja kl nyolcrendben befejezett bűncselekményben és egyrendbeli kísérletben és ezért őt össz-bűnteté>öl hat évi fegyházra és J5t évi hivatalvesztésre ltélT>És noha a törvény erre a cselekményre 15 évi fegyházbüntetést Ir elő, a törvényszék figyelembe vette a vádlott csökkent beszámitha-tósógá és ezért csupán hat évi fegyházbüntetést szabott kt reá.
Pár pillanatig cseud. Az első aki magihoz tér — a vádlott. Fellebbezek! — rrondia az elnök felé. A véd* is f \'llebbe;eU. De felemelkedik Melz József kir. üijyész is és a büntetés súlyosbításért fellebbez. A bíróság ezután a vádlott további fogvatartását rendeli el.
Báró Korányi Frigyea nyilatkozata a magyar-francia pótegyezmény aláírása alkalmával
Pár Is, december 20. (Éjszakai rádiójelentés.) A magyar-francia pót-egyezmény megkötése alkalmával báró Korányi Frigyes párisi magyar követ a következő kijelen\'ést tette a magyar sajló képviselője előtt:
— A tárgyalások a legsimábban mentek vt^be. Az egyezmény aláírásakor a francia kormány különös el<">z<Jkenysé«ben részesített. Az operai díszelőadáson a köztársaság el-uöke a páholyába hívott meg. A francia kereskedelmi miniszter díszebédet adott tiszteletére, amelyen a miniszter nagy beszéd-t mond>tt és rámutatott a magyar-francia egyezmény kihatásaira és fontosságára.
A miniszter beszéde után Korányi Frigyes báró válaszolt: A mostani egyezmény után\'meg fog indulni a két ország között a kereskedelmi élet ét a szoros kapcsolat.
Az ebéd után báró Korányi legszívélyesebb tárgyalás keretében a magyar—francia viszonyt tárgyalták meg. A betfg Brland megbízottját küldte cl Korányihoz és általa fejezte ki örömét az egyezmény aláírása felett.
A magyar delegátusok P.irisból Prágába utaztak az eszt—magyar tárgyalások folytatására.
Évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten
olcsó karácsonyi maradékvásár
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.-
«la! kom.ow
1926 december 21
NAPI HÍREK
■APIREHD
December 21, kedd
Rónwt katolikus: Tamás ap. Protestáns: Tamás. Izraelita: Tebct hó 16.
Nap kel reggel 7 óra 45 perckoi nyugszik délután 4 óra II perckor.
Mozi. Uránia: Az óriások utja, Picr-ret Benoil érdekes regénye után. Előadások: 7 és 9 órakor.
— Petíció. A labi kerület választói nem ludoak belenyugodni abba,
bogy Turchdnyi helyett Kálmán Jenő képviselje őket az országgyűlésben és ezért petíciót akarnak benyújtani Kálmán Jenő megválasztása ellen. Karád, Zamárdi, Szárszó s\'b. községek már 25 millió koronát összeadtak a pelició költségeire. Hir szerint Turchányi, Vass miniszter megürült zalaszentgróli mandátumáért is sikra száll.
— Szilveszteri záróra, Buda-pestről jelenük: A belügyminiszter 1926. december 31-én.az ország területén levő mindennemű nyilvános étkezőhelyiség és szóiakozóbelyiség, mulatóhely, felolvasó, hangverseny és más nyilvános termek és hel> i-ségek záróráját kivételesen éjfél ulán
4 órában állapította meg.
— Karácsonyi menetrend-vál-
tozás. A karácsonyi ünnepek eló.t
csak december 23 és 24-én Nagy-
kanizsa és Barcs közötti von<lrészen
a Nagykanizsáról Barcsig közlekedő
10 óra 30 perckor induló és Nagykanizsáról Barcsra 17 órakor érkező sinau\'óbusz vonatok helyett közölt időpontokban II. és III. osztályú kocsikkal személyvonatok fognak közlekedni, amelyeken arcképes igazolványok alapján kedvezményes áru menetjegyek is érvényesek. Nagykanizsa és zákányi viszonylatban a sinauló vonatok közlekedése változatlanul marad.
— A sánc! vincellér özvegyének ujabban özv. Kovács Miktósné 50.000 koronái, Tóth János tiszthelyettes (Kóroly-laktanya) öl kiló lisztet juttatott sdományképpen, melyet szerkesztőségünk továbbit.
— Mit hoz a Jézuska? Mani-kür- és fésü-kazetiát, Guerlair, Houbiganl és Coty parfümöt. Óriási választék Vágó Endre iliatszetr.ribdn.
— Karácsonyfa kiosztás. Az erdőhivafali jegyzékbe foglalt intézmények és egyének részére szokásos karácsonyfák kiadisa a Vár udvarán folyó hó 21-én, azaz kedden történik meg. Hercegi erdőhivatal.
— Dr. Novay ügyében a vármegye feloldotta a városi közgyűlés határozatát. Megirluk, hogv dr. Novay Imre városi aljegyző ügsé-ben a város képviselőiestülele ugy bitározott, hogy az országos orvosi egészségügyi tanács által felülvizsgáltatja ís ha az tényleg minden hivatali ténykedésre alkalmatlannak találja, ug> nem gördít akadályokat nyugdíjaztatása elé. Dr. Novay Imre a városi képviselőtestület határozatát megfellebbezte a vármegye törvényhatóságához, amely legutóbbi köz-gvülésén feloldotta a városi kö:gyü-lésnek dr. Novay ügyében hozott határozatát.
Eljegyzés. Derger Erzsébet és Günsberger Ernő f. hói 9-én, vasárnap tartották eljegyzésüket Nagykanizsán. (Minden külön ériesités helyett)
— A kórházi betegek karácsonyfájára Franc* Henrik Fiai pótkávé-gyár igazgatósága, Lövenstein Emilné és özv. Gombos Istvánné 200—200 ezer, Szendrics Károly, Szabi Antal, Ármuth bízár, Bumcnscbein M*nci, N. N, Píchler Jóísef 100-100.000, Mustos kereskedő 50 000 <oronát és 18 koszorú fűgér, Pcriaki N., Bium-gartner Ignác, özv. Kovács Mikhsné, Ptczena Ilona, N. N. 50-50000 koronát, a szegényházi regényeknek Franck pfttkavegyari igazgatóság 200 000, P chler József és N. N. 50—50.000 koronát adományozak. Az adományokéri hMás köszönetet mond Mária főnöknő
— öreg-cserkészek karácsonyfája. A nagykanizsai oreg-cserkészek csüiöriökön este fél 9 órakor tartják műsoros karácsonyfa ün nepélyüket saját helyiségükben.
— Agyvértódulás, szivszoron-gás, nehez légzé*, telelemérzé*, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes „Ferenc József" keserűvíz használna által rövidesen megszünleihetők. Tudományos megállapítások megerősiiik, hogy a Ferenc József víz a makacs szík>zo-rulás mindenfíie jelenségeinél a legjobb szolgálatot leszi. Kapható gyógyszertárakban, drogériakoan és fü-. szer üzletekben.
itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a Jó gyermekeknek karácsony esle ct-ak akkor lehel, ha szük-égleié a
Cukorka Királynál
szerzi be, mert bámulatos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulatba cj\'ők. — HEFFER GYULA
KazlnC2y-utea 8. tol.
— Jótékony tea-délután. Nagykanizsán, mint megir uk, Izraelita Jótékony Leányegylet van alsluló-bm. Az egyesület megalakulása társadalmi és jótékonysági téren nyeresége lesz a városnak. A Leányegy-lel, mielótt még működését megkezdhetné, igyekszik a lárías érintkezést tagjai közt fenntartani s ecél-ból vasárnap délulán Eppinger Oyu-láék vendégszerető házukban <ea-délutánl adtak. A tea-délután meleg, vidám hangulatban vacsora-időig tartott és szerfelelt látog-itolt volt. Polgár Bözsi egy kedvcsrhumoros szaval utal, Pollák Mihály két nagyhatású irredenta költemény előadásával járult hozzá a délulán sikeréhez.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatók Vágó Endre illatszertárában.
y — Szülői értekezlet a központi Iskolában. Vasárnap délulán szülői értekezlet voll a központi elemi iskolában, amelyen nagyszámú közönség Jelent meg Elsőnek Poleslnszky Emil, a központi elemi iskola igazgatója vázolta az iskola és szülői ház együttműködésének fontosságát. Plonder Boldizsár az ő közvetlen előadó modorával, előadásának közvetlenségével lebilincselte híllgató-sftgál. A családi nevelés helytelenségeiről besrélt. A gyermeki féltékenység és gyávaság, a hazugság és tiszteletlenség, a durvaság és szere-tetlenség inditó okairó\'. Rámutatott a szülök nevelési módszerének hibáira. Majd a kipróbált nevelő mesteri kezével v.\'zolta az éd sinya túltengő szeretetének hibáit. Plander Boldizsárnak égy órás előadása uián Polesinszky Emil igazgató megköszönte ugy a magá, mint a tantestület és a szülők nevében a nagy pedagógiai érzékről és felkészültségről tanúskodó elő?dás>.
—. A Vendéglősök Szakosztálya a jövő évi iislinerési engedély illetékek kirovása tárgyában a mai napon délután 3 órakor az Ipartestület siokott helyiségében cgyü\'les értekezletet tart, amelyre salát éidekébcn minden tag annál Inkább megjelenjen, mert későbbi reklamációk figyelembe nem véletnek, Az elnökség.
— Óvoda-bezárás. A nagykanizsai ovoda-felügyelő bizottság a Rozgonyi utcai ovodában a kará-
i csooyi szűne\'et a fellépett lültő-1 miiigylob következ ében mától kezdve január 7 ig terjedő időben állapította mrg.
— Ismeri már a Syphon üveget
(200 000 kor.) mellyel 2000 ko\'onás . színsáv píiion vásarlssával készi\'hi-t j 1 liter szód.ivizet, vagy pezsgői, 1 esetleg más űdilö ilail, egyedárusiüs Szabó Anlal üzletében.
— Kendecsy Baba felbontotta
szerződését Asszonylékkal. Anagy-kanizsai színházlátogató közönség áltat is legelőnyösebben ismert Kendecsy B-tba primadonna — ahogy Pocsról jelentik nekünk — súlyos belegségérc való tekintettel, felbontotta szerződését. Kendecsy Baba — hir szerint — hosszabb időre szanatóriumba vonul. Utódjául Hajdú Ellái, a budapesti Király Szinház primadonnáját cmlcgelik, azonban szó van az újpesti szinház primadonnájáról : Biczó Magdáról is.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Tisztújítás a keszthelyi Georglkon Körben. A keszthelyi m. kir. Gazdasági Akadémia „Qeor-gikon" Köie az 1926 -27. évre a következőképen alakult meg: Elnök Kövess Fererc III. éves hallgató, titkár Okolicsányi-Wagner Jenő III. é. h, főjegyző Tompa László Ili. é. h., pénztáros Kohl Aulai III. é. h., aljegyző Hcineg Ferenc II. é. b., háznagy Tilller Dízső I. é. h. A válasz\'mány tagjai: Dinnyés Lajos, Lehner János, Kohl Antal, Mocsáry László, Okoiicsányi W\'gner Jenő, Tompa László 111. é. h., Nádsskay István, Hti-eg Ferenc II é. h., Elekes Árpid, Fi llér D.-zsö I. é. hallgatók.
= Frissen lót nyulakat leiejtve danbonkén\' 40000 koionséit kap-h tó Sz-gö Mór iiyersterraénykeres-kedönel Eö vös-lér 2.
— A pécsi színházra .pályázó bérlők szama ismét megnagyobbodott. A már közölteken kívül beid-Iák pályáz tukat még Komjáthy Béla, Marlházy Miklós, Czakó P<il és Kiss Á\'pád igazgatók. A pályázók száma eszerint 9. A pályázat kedden jár le.
— Eljárás a nem szavazó választók ellen. Kaposvárott 2351 szavazó maradt távol a szavazástól. Közülük c ak 8 igazolta a távolmaradását. A töobi ellen megindul az eljárás. .
A | 2SS. lapszám.
Olvasóink $ ipróhlrdetés-iitalTájij J
vAejik ki és it KIJ,rJb "r™ ktvJawt »ryoil.-1 ■
, . ,, ulin kúvclkciA iiimoiiiu ut.l-
orizzék meg 7 vinr .\'i.-íh,., ,
ezl az % ZALAI KÖZLÖNY kl.aöWv.. jl tat. bárkinek locycn kS.OI
utalványt. i is ../.i.. t.riMth.iA 1
v l uvtny..: hot. (rbrulr l-],. ;
\'i"t"t"l\'"l"t"t"r 11 I I\'I |* *
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
tltcrcnklnt 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 7-t. Telelőn: 335.
Ji> bot. n*m noha. OjrűiAajek meg róla.
Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza ■ " m m m v rn m
Karacsi 1 pár férfi vagy női fekete fiizös, szeges cipő 19-— Pengő reKi 1 pár barna férfi vagy női egész, fűzős cipő 24— Pengő amarai 1 pár barna vagy fekete box leányka egész fűzős cipő 31—35 14-40 Pengő
1926 december 21.
zalai közlöny
Fiat, Ford, Fordson gyári áron tt Kii? Keszthely.
Id&Járés
A nagykanizsai mctcorotoglal trcg-Hfflrelí Jelentésc: Hftfón a himtrM-lei: Reggel 7 órakor -04, délután 1 órakor +2-4, ette 9 órakor 40 7.
FtlMztt: Reggel borult, délben kevésbé borult, este borult.
SziUrdny: Egész nap Délnyugati szél.
Reggel dér volt.
A Meteorológiai Intézet |eleitlíie szerint változékony idő. sok helyűt ha»azás-sal vagy essóvel.
— Harcias amazonok. Addm Oyörgyné negyvenkilenc éves ihá-rosberényi aszszony e hónap 12-én Összeveszel! szomszédasszonyával, Jakab Józsefné odavaló földmives-asszonnyal. Ennek hevében az erő-sebb Jakabné ugy lellOkle Adámnét, hogy az eleseti és jobb combjál eltörte. A sérült asszonyt mosl szállították be a kanizsai kórházba, ahol ápolás alá vették. Állapota nem súlyos. A vizsgálat megindull.
— Országosvásárok. Vas-, Sopron-, Zala- és Vesz prém megyében az év utolsó napjain a következő helyeken lesz országosvásár: D> 1 ceraber 21-én: Lelenyén (Zste) és Csepregen (Sopron) ló-, marha- és kirakóvásár; 23-án: Szilben (Sopron) ló-, marha-, serlés-, juh- és kirakóvásár, Sajtoskálon (Sopron) ló-, marha- és kirakóvásár; 24 én : Rohoncon (Vas, megszállt) kirakóvásár ; 26-án: Senyeházán (Vas) kirakóvásár j 27-én: Enyingen (Veszprém) ló , marha- és kirakóvásár; 28-án : Zalaegerszegen lő-, matha-és kirakóvásár.
— A kiskanlzsal Levente Egyesület karácsony napján és másnapján délután 4 órai kezdetlet\' előadja a ,Felhó Klári\' cimU népszínművet a voll mozgó helyiségében.
— Nem bűntény áldozata a csökölyl hegyőr. Megírtuk, hogy a csökölyi hegyőrt, Kar! Mihályi egy kútban balva találták. Eleinte bűntényre gondoltak a nyomozó hatóságok több gyanús körülményből, de most, miután a vizsgálatot befejezték, megállapítást nyert, hogy Kari Mihály halálát ittassága okozta, illetőleg, hogy ittas állapolban beleesett a kútba. Ennek alapján minden eljárást beszüntettek.
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondant, csokoládés, slaniolos, habsütemény, friss teasütemény
és szaloncukotkt legolcsóbban beszerezhető
HAKBVICZKT OIKUI
Bonbon cukorkák díszdobozban, a legszebb karácsonyi ajándék.
— A Nagykanizsai Sakk-kör háziversenye nagy érdeklődés mellett lolyik az egyesület Itelyiségébin (Korona-kávéház) és a versenyzők igyekeznek az elődöntőben minél előbb a játszmákat Ufolytatni, metl aki a kötelező |átszmáil december 26-ig nem játsz t le, az annyi pontot vészit, ahány játszmát elmulaszl. 26 tói kezdve a döntő lesz, mely előreláthatólag januát 9-lg befejeződik. A házi mérkőzés teljes befejezése után kitűzi a kör a városi bajnoki verseny terminusál, me\'yre majd minden kanizsai sakkozó benevezhet. Az egyesület szép jövőnek néz elébe, mert már mosl 70 működő tagja van.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmúáruhizában.
— Elfogott betörők. A balatonalmádii Hingyaszövelkczelbe nemrégen betörtek és onnan többfelé árul vittek el. A csendőrség széleskörű nyomozást indított a lettesek kézrekeritése é\'dekében, mely mosl teljes eredménnyel járt, amennyiben sikerűit elfogni abelörökel kél gyáti munkás személyében, akiknél, laga-dásuk ellenére, megtalálták a lopott átuk egyrészét. Mindkeltőjüket átadták a veszprémi kir. ügyészségnek.
— Vasúti szállítási kedvezmény. A Duna—Szava—Adria Vasúttársaság igazgatósága a f. évi december hó 25, 26. és 27-én Újpesten a .Magyar Galambtenyésztik Országos Egyesülete" által rendezendő országos galamb-, fajbaiomfi-és fajnyul-klálliias alkalmából a vonalainkon való szállítás esetén, a kiállítandó élőállatokra, a magyar vasuii árudijszabás I. rész B. szakasz XXII. fejezetében megállapított fu-vatdij-kídvezmCnyl, az olt körülut feltételek betartása mellett engedélyezte. — Fenti fejezel élteimében ugyanis a kiatlitasra küldölt állatok uutn meret a tend.s dijszabásszcrü fuv rJij-t kell fizetni, inig a visszaszállítás a feladási fuvarlevél csaló-lása és a kiállítási bizottság igazolványának fciimtlatása mellett díjmentes.
MOZGÓSZINHÁZAK
Uránia kedden, csak egy napig 7 és 9 Órakor, Pietret 8:neit érdekes tegénye: Az óriások alja cimü G tu-mont ftancia film remek 10 f.lv.-ban.
SerMmtsár
Pelhaitá* t500, melyből rlsdaltaniil vl.si-s-»«ndl 993 dtb. Hltűter.dll 18750-18500. jzedrtt 16750— 17.CSO. wcdcll lU\'p I6.ÖXI — 16SCO. lfmm-11 K500- 15500. elsírendtl Öreg 17.250-17.5C0. mátodicndu 16500— 16 750. angol stlldfl 17 COO—11)000. szalonna nagyban .0000 21 COO. zsír 19 500 21.500, lehúzott hus 2\' 0)0 ?3 \'CO, izalonntí tíl-seité. 19000. HQW. Az Irányzat vonlai.41
— Még mintjlg fogságban van a fclsősegesdl csendőr, aki megölte a cigányokat. A lelsősegesdi gyilkosság ügyében uj lojdulat nem állóit még be és a gyilkos csendőr, aki agyonlöllc fíahg cigányt és feleségét, még mindig fogságban van. Székesfehérváron taitj k lógva és a bűnper iratainak áttanulmányozása után döntenek további sorsa felől.
— A marczalll állampénztár építése. A marczalii állatnpénzlár és pénzügyőri szemlészlak építése ügyében végte döntöttek Budapesten. A pénzügyminisztérium a Nagykanizsai Városépítő Rl.-gol bízta meg a munkálatokkal. A Városépítő -kö-Iclcs az építkezést 1927. julius l-ig befejezni.
BÁDIÓJIŰSOR
December 21 (kedd)
Prága 12.15: Déli hangverseny. 15.30: Délutáni hangverseny. 20.02 : Zenekari hangverseny. 71: Szórakoztató zene.
Zürich 12.30 és 13: Gramoíonzcne. 20: Olasz-eit.
Bem 13: Gramoíonzene. 16: Zenekari hangverseny. 16 15.- Előadás háziasszonyok résxére. 17 : Zenekari hangverseny. 19 30 él 20.30: Felolvasás.20.30 és 22.0b : Zenekari hangverseny.
München 12: Rídiótérképátvitel. 14.45: Egy óra az asszonyoknak. 15: A karácsonyfáról. 15.15: Népies karácsonyi dalok. 1525: Konyharcceptek. 20.15: Marcell Salzerest. 22.45: Jaztband.
Róma 17.15: Hangverseny él Jazzhand. 21 : Oermana és d\'Ary énekeinő hangversenye.
Iro(laIom_-Művészet
A B-listás hangverseny
Városunk uri közönsége teljesen megtöltötte a Cüsino diszicrmél tegnap este a B listások hangversenyére. A hangverseny előtt városszerte tapasztalt kedvezőtlen hangulat, amit az idézeti elő, hogy (nem kulaljuk most már, kinek a hibájából) Sdndor Erzsi és Medek Anna nevével légből kapott reklámot akarlak csinálni a koncertnek, — nem éiezicite hálását a hangvciseny estén. Nem érezlelte pedig azéri; mert a helyi müvész-embetek szereplése o\'yan szép műsort lóltöll kl, hogy sikerült elfeledtetniük a felelőllenűl lett ígéreteket. És habár a művészeiben nincs létjogosultsága a lokálpatriotizmusnak, mégis jllcsik megállapítanunk, Ipgyburlapesli rendezőségnek sem kell művészeket kölcsönkérnie, ha Nagvkanizsán akar rendezni valamit. Nem Sándor Erzsi művészete voll, nem a fővárosban hírnevük gyökéréi eresztett művészek voltak, de komo!y és értékes művészet volt s mint ilyen teljes sikert is aratott.
A műsor n3gyobb részét zenei számok töltötték be. Első helyen keli megemlékeznünk Fábiánná Pásztor Irma kristályos lechiikáju, a temperimrntum kellő fokát mindig eltnlaló zongorajátékáról. Az előadó t
opusok belső valőrjeil is kihozta a zongorából. Tarkán, színesen peregnek ujjt alatl a billentyűk. Minden lwignak az értelmét és érzelmi aláfestését is megjátszotta.
Az estély zenei élményeiből oroszlánrészt nyujtol! iemberkovlchné Wé-ber Margit és Vannay János. Lem-berkovichaé nem virtuóza a hegedűnek, de pteciz, nyugodt vonókezelése Öntudatos, tiszta, hibátlan játéka ciős tehetséget árulnak el. Adagioí-ban itt-ott temperamentum is meg-csillanlk, bár inkább a lírai részek az erőssége, ami különösen Hubay fonóban" cimű, pajzán, fürge ujjakal kivánó, nehéz technikájú müvében érvényesüli.
Vannay János a kiséretlel a szinl, a kotlába rejteti élelet adta a duókhoz. Invenciózus, elmélyedő zongora-kísérete az előadott darabok minden szépségét a művész intuitív erejével domborította ki.
A műsor mindkét részében a prózai sikeit Uibán Oyula aratta szavalataival. Bír nem nélkülöz némi aptó modorosságol, mégis ezek teljesen elfelejtődnek, mikor az érzel-I meket megszólaltató képességének ! széles skáláján szinte magával ra-; gadja hallgatóságát. Nem hivatásos, ! de annál értékesebb művésze az elő-i adásnak, magasan a vidéken meg-1 szokott diletnnlizmus feleli. Maetcr-; linck, Ady, Petőfi, Viradi, Bárd ver-\' sekel szavalt. „Az örült" nem is\'sza-valat.njr.ncm kiforrott drámai művészetiéi adolt, megrázó ere|U alakítás voll.
Az eslély rendezőit annyira igénybe vette a rendezés, hogy maguk csak kis részben járullak hozzá a műsorhoz. Oláh Zoltán, a Nemzeti Szinház voll tsgji egy elbeszélő költe-mínyt adott elő közvetlen, könnyed modorban. Molnár Dezső, a Magyar Szinház volt tagja kedves, szellemes konferánszával a humort képviselet teljes sikertel. (bt)
Legolcsóbb
nagyvásár
jaiékárukban
nagyvásár
képes- és mesekönyvekben
nagyvásár
ifjúsági iratokban
nagyvásár
ajándék levélpapírokban
nagyvásár
imakönyvekben
nagyvásár
képislapokban és emlékkönyvekben
nagyvásár
hegedűk és hangszer-kellékekben
Gramofonok és legújabb lemezek
Fischel Fülöp Fiai
üzletében, Városházpalcta.
Nagy karácsonyi vásár Ármutli Sándor és Fia áruházában írj
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Legjobb minőségű „Viskafors" hócipők. - Férfi, nöi és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
I
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 21
KÖZGAZDASÁG
Veszedelmesen pusztít a májmétely
A betegség leiismerése - Hogyan vedckczQnk • tertözö betegség ellen A váron az orvosáig árinak leiét megtéríti • gaedáknak - A gynnus állathoz azonnal kell orvosi hlvnl
Dr. Kertész Lajos állalorvos előadása a gazdaközönség részérc
Nagykanizsa, december 20 Szép számmal egybegyűlt gazdaközönség előli tartott előadást vasárnap délelöit a Rozgonyi-utcai tornateremben dr. Kertész Lipót városi állatorvos. A felvilágosító előadást a városi lanács rendezte a gazdák részére a mindinkább terjedő fertőző álla. ílcgség, a májmétely terjedésének megakadályozására. Az előadáson olt vollak dr. Wol/f Sándor m. kir. vezelő városi állalorvos, Fűrsl Sándor főállalorvos, dr. Kerlész Lajos és Elschléger Elemér állatorvosok.
Dr. Wolff Sándor m. kir. állatorvos üdvözölte a megjeleni gazdákat és beszédében rámutatott arre, hogy a megtartandó előadással a városi lanács az 6 érdekeiket kivínja szolgálni.
Dr. Kertisz Lajos tulán megtartotta érdekes, mindvégig könyen megérthető, népies előadását.
— A sok eső nemcsak a termést telle tönkre — kezdellc beszédéi, de a mezőre kijáró jószág egészségét is veszélyezleile. A hol a talaj vizenvös, ott szokott fellépni a májmélely. Ez a betegség elsősorban a szarvasmarhákat és birkákat támadja meg.
— A májmétely — egy élősdi, amely 2—2 5 cm. hosszú és 0\'5 cm. széles és egy ákáclevélhez hssonllt. — A májba lészkeli be magái és olt sziv|a az állal véréi. 50—100 petéi ad ki az állatban, ainint az állatból kikerül lovább terjed a betegség, amdy ma már oly veszedelmes mérveket ölt, bogy nagyon pusztítja a magyar gazda állatállományát.
Megmagyarázza, hogyan kell éleire, hegyan fejlődik lárvává. Majd kézrőlkézre adja annak ábráját a gazdáknak.
A fűre került vagy a vízbe kerüli lárvát az állat megeszi és benne fellCdik kl. Egy mélely éleién ál 350.000 utódot- is produkál. Ha a mélely beket ül a májba, ott gyula-dásl okoz. Bemutatja egy tegnap levágott beleg állal máját.
A betegség \'tünetei: az állat rokat estik, mégis mindég sovány marad, vérszegény lesz. Amitor a métely az állatba bevándorol!, kél hónap múlva vesszük csak észre a jelenségeket. A fertőzés Itggyakoribb jun us és |u\'uis hónapokban. A beteg á lat bőre kemény, fás lesz, a szőre kezd borzas lenni, fényjelen, szemei sárgások lesznek, étvágytalanság áll be, olykor hasmenés. Ekkor erősen legyengül az állal, hogy. már csak fekve eszik és rövidciierí- elpusztul.
E betegségei sikeresen- gyógyítja a ,Dis\'olmely a páfrány-gyökérnek a kivonala. A Dislol lokocskák-ban keiül forgalomba. Az orvosságot *az állat súlya szerint kell beadni — éh gyomorra. Minden 50 kgr. állat-tulyra 2 DisioMokocska esik. A/ beadás ugy történik, hogy kissé meg-zsirozzák a tokccskát. hogy köny-nyebben csuszék le. Ezután az udvaron levő egyik beteg-vállalón bemutatja, hogyan kell a beteg állatnak az orvosságot beadni.
Akinek az általa májmételyes annak „Dislol" beszerzéshez ü város
50.000 koronával hozzájárul. E(y Dislol doboz ugyanis 100000 koronába kerül. A város iehál a felél fizeti meg a gazdának. A Distol hatása igy hónap múlva már étethető és teljesen meggyógyítja a beteg állatot.
Akinek ilyen gyanús, beteg tehene van, az jeltn.se és hívja ki hozzá atónnal az állatorvost és az, Ita az állat májmételyes, bizonylatot kap az orvoslói, amelynek alapján a város neki 50 000 koronái ad a .Dislol" beszerzéséhez.
Minden gazda kötelessége, hogy azonnal vizsgáltassa meg sürgősen beleg állatát.
A gazdák melegen megköstönlék dr. Kertész állatorvos szép előadását.
(illll
A mai értéktőzsde irányzala nyi-táikor egyenetlen volt, majd a barátságos bécsi jcUn ésck hatása alail megszilárdult. Később azonban a realizációs eladások halása alatt újra ellanyhult, csuk közvetlenül a zárla; elő.l |i\\ult meg újra a lőzsde, aminek kfwciktziében egypár papir ár nyereségre tett szeri. A Ganz- Danubius 15 000 koronával javito\'ta meg árfolyaméi, a Gdmnil azonban I5.C<W koronát cselt. Javultak a vezelő bány« és Ipari papirok. Z Irtaikor á hangú lat bizakodó.
ZtofeM tárlat
Párt: 2072-50, London 2Í002b. Newynrk ál7-i,i Bmmel 72C0. Milano 232003, Amíleidam 2C690, Berlin 123 10. Wien 13 CO, Solli 375 00. Ptága 1*32-50. Verni 4/S0, Budapest 72-60, Ucljiád D12S0. Bukáteit 20500.
1 MtjMtl féíaés iniií-jaíjzé*
VALUTÁK Lengyel 7810-8050 Angol I. .MÍ925-792S Cseh k. 21C-9-19 Ulníi 1253-53 Pollai 71225-71525 Piancta Ir. 2661-2924 Holland 2P4&5-635 Let Í63-377
Léva 513-521 I Líra 3117-3207 ■ Márka I6ÍI66-I7025 Sehlll. I0LÍS-9S Din kor. IRP90-I9070 Svájci li. 13790-Í41 \' Belga Ir. 9923-99*3 Norvég V l?9\'iO-ISi\';i) Svéd k. 190S3-13]
DEVIZÁK Amiterd. 24510 610 Belgrád 1257-63 Berlin II3976-1T02I Buksiul 364-371 Brussiil 6928-995S Kopcnh 19000 19060 Ojllo 18COO-6U London 316125-7125 Milano 3167-3207 New,-0lk 71330-530 Pj.li 2&IO-2SÍO Prága 2112-19 Siolla 514 520 Stockholm 19065 125 Var>6 7330 S030, Wien 10065-100" Zürich 13792 ^32
Terménytőzsde Buta llKáV 75 kg-oi 390 000-/S95.c00, 7ó ku-ot395 000 - 400OIO II kg-oí 4OD.000 - 405.000. 18 kg-os 402 iW-40/ 500. egyeli 75 ig-os 3SO C00 385 000, 76 kg-oi 38b 000 ."-W.OOO, 77 kv.e, 392 S-M 397 530 78 ki\'-o, 3.17 500 - 402 500, l/is 30 0*1-307 SGO. laiaimányárpa 227500 - 227 SCO. iMrri.1 37.5 000—365.(^30, iali 225.1IC0--727.50J, leiigeil u| 200.0.0A205.000, i\'pce 565.000--7H.OOO, K0le> ;90 (XX)- 200 000 koipa 162500-165.000 /
Klad|a: Zrínyi Hyorjdalpar és ESajr-karukédú Hí, lagykuiua
APBÓHÍBDETÉSSK
Aj npréhirdeléi dl|a 10 udte »0 fillér. A címszó ■ minden vajtagebb bctiiból álló ■>tt ket udnale számíttatik. Minden további u4 dija 5 flll. « hirdetést dij alíra »lv.t«ndA a torgfllinladó huzxászámlláaával
Öntöde Inasokat Ilielésiel lelvesz Weisei öépgyár.__4381
Háztulajdonoaok fifjyolmébc I
leli vízvezetékét lakásába,S£
Jen ajánlatot SzácMnyi Frio»*
vízvezeték felszerelési. fürdő és egészség-Ug>l berendezési vállalatitól. Részletfizetésre is. előnyös feltételek mellett. 3984
Mélyen leszállított áron fürdőkádak, ütökádak a legjobb kivitelben késien kaphatók Baksa bádogosnál. Klnlzay-utca 21.
A Csengery ut 66. szám alatti Tizedes léle ház óladó. Érdeklődni lehel dr. Knausz László ügyvédnél._ 3340
Égy alig használt hosszú fekete télikabát eladó Hoffer szabónál, Magyarutca 4. sz. 4367
""kiváló Jó túró kllogiammonklnt 5000 korongjával kapható naponként Batthyány-utca 17. szám alatt. 4384
Nvllt-tér.*)
Jrelmeztetés.
Ezuton/értcsitjük a mélyen tisztelt eiilkct, hogy Hatczi (jegvzó) cYbccsiítatolt és viselt dolgaiért fele lösiéget nem vállalunk. A bünfenyitő elj^ás ellene megtétetett.
7 UN1VERSALE
általános biztosító társaság szombathelyi vezérügynőkségc.
•) 11 rovat alatt közlőitekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
VILLANYI
PEZSGŐK „PALACK
BOROK
■1111 UK Spí
udvari pincészc\'éfcő! Villány.
Kaphatók
minden nagyobb csemegekereskedésben.
JÁTÉKÁRU
ugy, mint tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Csengery-ut 6.
_ ««
A/ííagykanizwii VI—VII. kerületi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet
évi december hó 27-én délután 2 diakor a rác-utcai iskolában tartja meg, melyre a tisztelt Tagokat ezúton is tisztelettel meghívja
az Igazgatóság.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6677/tk. 1926. száin.
árverési hirdetmény-kivonat
Nagykanizsai Takarékpénztár R. T. vég-rehaiUtónak Mándli Józsefné sz. Furdán Rozália végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyiben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést f.OOO.OOO K tőkevövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanizsai kir járásbíróság területén levő, Zalaujlak és Nagybakónak községben fekvő s a zalaujlaki 247. sztjkvben foglalt ingatlanokból a végrehajtást szenvedő nevén álló V« részére és pedig a 226, hrsx. rét a ruzsomaföldi dűlőben 250.0C0 K, 371. htsz. szántóföld és rét a Palurét dü lőben 240.000 K. 438. Iirsz szántóföld és rét « Falurét dűlőben 220 000K, Sl3.hrsz. szántóföld a Kerékhoraszt dűlőben 250.000. K. 634. hrsz. rét a Sokkörtei dűlőben 200 000 K. 639 hrsz. rét a Sokkörtel dü-lőben 200.000 K;
a /alauiiaki 845. sztikvben foglalt s ug;> inannak nevén álló \' » rész, 180. hrsz. szántóföld és rét a Katóföld dűlőben 2.5 0.000 K és
a nagybakónaki 334. sztjkvben A + 3 sorsz. a. foglalt 1813. hrsz. ingatlannak szántóföld és erdő a Balázsmezö dűlőben, u. annak nevén álló f» részére\' 1,200.000 K, a nagybakónaki 1756 sztjkvben A f 1—2. eorsz. a. foglalt ingatlanból ugyanannatc nevén álló ®>\'« rész Illetőségre és pedie az 1791. hrsz. rét az uikula dűlőben 300.000 K, 1797. hrsx. szántóföld a Balázsmezö dűlőben l.tOOOOO K kikiáltási árban elrendelte. ___--—
Az ^rven-ít 1927. évi Január hó 10. papján délelőtt 10 órakor Zalaujlak ^községházánál, délelőtt 1 il2 órakor pedig Nagybakónak községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók cl.
Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t -c. 42. §-ában mes-hatirozoll árfolyammal számított óvadék-képes értckpapirosb.m a kiküldöttnél letenni. hegy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről .kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltéteteket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150. 170. §§.; 1908 : XL. t.-c. 21. §> Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lett, Ita többet ipérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI. 25. §.) Nagykanizsa, 1926. évi november hó 23.
A kiadmány hiteléül Horváth s. k„ Mikó s. k..
Vlf. JMtó. 4J&1 irodíliUlt\'..
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
elili Pemi árai megjelentek
1 pár férfi lekelo strapacipó, szeges talppal, francia vaxy amerikai formában
1950
-Pengó "is
Minden szakember
járatja és olvassa a
E lap bárom évtizedes fönnállása
alatt bebizonyította nélkülözhetetlen és hasznos vollál
Az újság mindig trlss, gazdag tartalmú, fontos cikkeket és értékes híranyagot tartalmaz.
E lap nélkülözhetetlen minden szakembernek.
El\' fieelt sí ára egész évre 20 pengő. Tisztviselőknek és egyleteknek kedvezményes előfizetés.
A lep kiadóhivatala Budapest, Vl„ Vörösmarty-aica 43.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavczetó: OlenDeck Károly.)
60. évfolyam, 289. szám Nagykanizsa, 1928 december 22, szerda Ara 2000 karén*
» •
POLITIKAI NAPILAP
» 11||«|>| te KMMaM na ic.
Feleli* szerkesztő: Bartarftg Lajo*
MaraWMaAe: Hnjlilrfna aaéa
UUW a™ te Wra JŰJXM kanaa
Ami legjobban fájhat
s csulos vereségei szenvedcil ellenzéknek, Apponyinak érdekes az a kijelentése, hogy az ellenzék részéről merő önámitás volna, ha vesz-leségeit csupán erőszaknak tulajdonítaná s nem volna elég Önbírálat! képessége, hogy elismerje azoknak sa|at hibáiban levő kutforrásá! is. Olyan férliu ajkáról hangzott cl ez, aki az egész magyar közvélemény sz\'rint pártokon leiül áll és nagyon sok szempontból a kormány ellenzékének tekinthető.
Keressük hát azokat a hibákat, amelyek az ellenzék vereségét determinálták. Az első és legfontosabb az, hogy az ellenzéknek tulajdonképpen nem volt egy álfogó prog-rammja, amely a nemzet szélesebb rélegeil meg tudta volna mozgatni. Soha lobban nem dokumentttódoil a szemílyeskedő ellenzéki politikának a lehelelleisége, mint éppen ebben az elszenvedett választási ve-reségben. A nemzel közvéleménye egyenesen megdöbbeni attól a haj szálól, amellyel a frankügy során Beihlen miniszlrrelnök fejét akaiták venni, megdöbbent pedig elsősorban azon, hogy ez a hajsza olyan eszközökkel és olyan módszerekkel lolyl, amelyek sokszor többet ártottak a nemzet érdekeinek, mini azoknak, akiket célba veitek.
A vereség másik lényeges oka az, hogy az ellenzék nem tudva megszabadulni a voll magyar-osz\'rák monarchia idején követelt ellenzéki politikai irányzattól, nem tudta hijó-Iából kidobálni az u. n. sérelmi poiiika maradványainak ballasztját s követelésében jórészt nyitott kapu-kai döngetett. Az emberik igen lassan lanuhtak s igy magyarázhitó, hogy az ellenzék vezérei által el* haisogott beszédek egy része igen szép hatást kelteit volna akkor, ha Migyarország még mindig a ino. narchia egy része lenne, mig igy iklualilás nélkül, terméketlen, tlies talajra hullottak az (r.ek.
Mi a tanulság mindezekből? Az, hogy az ellenzék lanuljon. Tanulja meg elsősorban, vagy helyesebben, lejtse meg, hogy miiéle ellenzéki politikát vár a magyar válaszlókö-zénség azon része, amely nem ért mindenben egyet a kormány puli-Ilkájával. Mindaddig, mig ez a sar-kiiatos pont homályban marad az ellenzék programmjában, nem te-mélhet sikert, nem remélheti, hogy A yálasztókíizönség bizalmával tiszteli meg, mert hiszen semmi céljál láija ellenzéki képviselők parlamentbe küldésének, nem remélhetvén, hogy kifejezés! adnak azok-wk az óhajoknak és vágyaknak, amelyek ma egy igazán aktuális ellenzéki polilika alapjai lehetnének.
Az ellenzék körében duló rclle-
neleB személyi elleniét és versengés,
amelyet csak igen felültiescn sikerüli elleplezni, szintén kiábrándítóiig hatolt a válaszlótfmiegre. Hozzávéve még ehhez azt, hoRy az cllen-séknek nincs egy olyan nagy hatalmas vezére még távolról sem, mint Belliién István gróf, a személyes vaiázs is hiányzott, hogy az eset-
leges érdekellentéteken túlemelkedve, egy olyan ellenzéki po\'itika alakulhasson ki, amely széles; bb tömegekéi kielégít. Elmofódolt programm, középszerű vezérek, korszerűtlen követelések: ebben foglalható össze a választási kudarc legfőbb magyarázata.
........................- - j
Főispánok értekezlete a belügyminisztériumban
Bcsxámoló a lefolyt oilaaitleokf-ól - A fola«háal tagvétaaaláaokal január 10-lg be kall fojaznl
Budapest, december 21 A belügyminisztériumban ma dél-elCtt főispáni értekezlet voll, amelyen öl lőispán kivételével az ország összes főiipánjai megielentek. Az érie\'aeiletet Scllovszky Bíla belügyminiszter hívta össze. Mivel azonban a belügyminiszter még mindig gyen-gélkcelik, a főispáni értekezleten Sztranyavszky Sándor államtitkár elnököli. j
A főispánok elsősorban beszámol tak a lezajlott orszlgos választásoktól. Szlranyavszky államtitkár kisiö-
netet mondott a főispánoknak mű kcdésűkérl, amely leglókép a fegyelem és rend megóvására irányult.
Szlranyavszky államtitkár ezu\'.én közölte a megjelent főispánokkal, hogy a feltCliízi választásokat január IO-ig be kell fejezni, ugy hogy lanuár 25 én, amikor az országgyűlés összeül, a felsőház Is megkezdhesse munkáját.
A vármegyékben csak karícsony után határoznak arról, hogy mikor lariják meg a felsőházi lagválaszló közgyűlést.
Csicserin feltűnést keltő nyilatkozata az orosz-jugoszláv közeledésről és együttműködésről
Loibüch, december 21. (Éjszakai rádiójelentés.) Egy laib.chi juguszláv lap munkatársa beszélgetést folytatott Berlinben Csicserinnel, aki löb-
lilkoza okról. Kijelen\'ettc a híres szovjet vezér, hogy az egész oiosz sajló nagy figyelemmel kiséri a jugoszláv eseményeket és nemcsak a
bek közölt kijelentene, hogy Moszk- I közeledés gondolatának vön talaja
vában igen jó véleménnyel vannak a jugoszláv politikusok áital lelt és Jugoszlávia orientációját érintő uyi
Oroszországban, hanem az együtt-működésnek is. A nyilatkozat polill kii körö!<ben nagy feltűnést kellett.
Zentán megzavarták a Magyar Párt gyűlését
zoII.Vk az eredményeket, melyei a paktummal érlek el, Sámlii beszéde alatt a terembe dobrovo\'jíc ik fura-kodlak, akik megzav írták a gyűlési, de azokal a et{ndörségiiek később mégis sikeiült elílvolüani.
Belgrád, dec. 22. (Éjszakai rá-diójelentés) Zentáról jelentik; Az Országos Magyar Párt Zentán tiagy-g) ülést tanon, melyen többek kö:ött dr. Sántha üyörgy a pírt elnöke is beszédet mondott. A szónokok vá-
r.\'.uj ■íi.\'iiviyrii~rri\'rrri*ri\'rrrrrrri-rrrr - - - ■ -»- • - it rr \', r, iv» ,
Részletek a tervezett cseh fascista puccsról
Prága, december 21. (Éjszakai j elnevezéssel sem vollak megelégedve niikje\'enlí:) A Naiodny Ojvndbotn és uralomra |ul«suk eselén az állam részleteket közöl az október 28 ikára nevét is megviliozlaiták volna U^yan-tervezeti csch fascisla pucsiól. Ebből csak tilos tett volna akkor akar né-kitűnik, hogy a fascislák löbbi kö- mci, akár m:gyar vonatkozású hclj-zöli az ország, mai Csehszlovákia ségnevekel használni.
Uzunovics viaszadta kormányalaki-táo: megbízatását
Belgrád, december 21. (Éjszakai rádiójelenlés) Uzunovics visszaadta a királynak azt a megbízatását, hogy a napy koalíció alapján alakítson kormányt. Bones külügyminiszter
távozása Prága, december 21. Prágai le-lenlés szerint Benrs csch külügyminiszter távozását befejezettnek tekintik. Uióda minden valószínűség szerint Ossuskl párisi cseh kövei lesz.
Litvániában nyugtalanító a helyzet Berlin, decembtr 21. Litvániából még mindig nagyon gyéren érkeznek hirek s ezek is ellentmondóak. Kcvnóban a forradalmi csapatok ösz-szefogdossák a régi kormány tisztviselőit. Vdnában Maiianopol felöl ágyúdörgés! hallanak. Windischgr&tz herceget
meg kell operálni Budapest, december 21. Windisch-Rrdlz Lsjos herceget ma Verebély Tibor megvizsgálta és azt kon-8lalálla, hogy a herceg, mini volt lovjstiszl, súlyos neuralgiában szenved és meg kcil operálni. Jakabházy Lászlóné bűn-pere a táblán Budapest, december 21. Az ilélő-lábla ma kezdlc tárgyalni a férjgyilkos Jakabházy Lászlóné ügyét, akit annakidején a törvényszék felmenteti. A lábla ma a tanú-kihallgatással foglalkozott és a tárgyalást holnap folytatja.
Ebéd az olasz követségen Pirandello tiszteletére
Budapest, december 21. (Éjszakai rádiójelentés) Pirandellot ma délben Dunoi di Monza olasz királyi követ lália ebéden vendégül a kövclségi palotában. Az ebédre hivatalosak voltak: Pelry Pál kultuszminiszter! államtitkár, Berzeviczy Albert a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, llellai Jenő a Magyar Színpadi Szerzők és Radó Antal a Pen-klub kép-viselelébcn. Holnap Pelry Pál állam-titkár látja vendégül Pirandello!. Davidovics kapott kabinet-alakitási megbizást Belgrád, december 21. (Éjszaka! rádiójelentés.) A király ma este Davidovics demokratavczérl koncentrációs vagy széleskörű koalíciós ka-l- binet megalakításával bizta meg.
za1ai közlöny
1928 december 22
Egy meghalni akaró fiatalasszony zokogó vallomása a kórházi ágyon
Ziefjlcr Antalné huszonhét éves aascony elmondja, miért ko-resto a halált — Elhagyta az ura, elvitték a varrógépjét, de gyermeke van és azért akar most már tovább élni és kdxdoni
Kiütötték kezéből a méreg poharat, csak felét tudta kiinni
Nagykanizsa, december 21
Végeláthatatlan menetben baltog az Ember az É\'et országútján. Némelyik könnyedén |kacagva ér célhoz, más nehéz kereszttel görnyedten roskad és bukdácsol gödrökön, árkokon át, mely, néha kíméletlen és éhes torkában elnyeli az ügyetlenül, vagy erőtlenül felette balh\'n— szirozó Embert. Vagy mások, az Élet legnyomorultabbjai, akik bemondják az ultimot és leszorulnak a sorból. Egyenleget csinálva ugy érzik, hogy tóbb a mínusz, mint a plusz és mi jöhet; a csendes elmúlás, az eltűnés, a félreállás az útból, hogy másoknak nagyobb helye legyen, hogy ne torlódjanak a szerencsétlenek az Élet országútján, csak a legjobb valami lehet.
Kereszteknél is, miket az Ember vállára rak az engesztelhetetlen Sors, nagyobb márlirum, ha valaki elveszti lelki egyensúlyát és talán gyávaságból, talán meghasonlásból, ta\'án élet-undorból menekülni igyekszik az élők közül és imbolygó télovázáfá-ban csak egyet lát, csak egy int felé csalogatón, a minden sebet behegesztő kis hant: a sí\'.
Talán ez a szegény fiatal asszony, akinek kórházi ágya mellett ülök és kérdezek, talán ez is megtorpant és megijedi az Élettől, amely néha bizony szöges korbácsával ugyancsak végig suhint emberen, gyermeken, aggon, fiataloq. És mindent, amit átélt, amit átszenvedett, egy negyven gramm aszpirin-oldattal telt pohárba akart fojtani és gyáván akart kitérni a sorból. Szerencsére, az utolsó pillanatban hat eszter.d *s gyermekének mentőangyala, aki nem akarta árván, anya nélkül ludni védencét, jóemberek személyében mentőt kü\'dött, kiütötte kezéből a méregpoharat, hogy éljen Ziegler Antalné született Nagy Verona 27 éves, férjétől különváltan élő varrónő. Éljen és küzdjön tovább a sorban, mint mindenki, akinek kálváriás az élete. Feszítse tovább az inakat és gondoljon egy ártatlan kis hat esztendős leánykára, aki a véréből van és akit az Isten nem 8kar anya nélkül hagyni ezen a szomorú világon.
Látogass az öngyilkos Asszonynál
A belgyógyászati pivillon női osztályán fekszik a fiatal, egyszaü asz-szony. A kórterem fojlón nehéz, be-tegszagu levegőjében talán ma már ő áll legközelebb az egészséghez, az Élethez. Mellette a többi ágyakon halott, fehér arcú betegek, fonnyadt tüdejü, koravénült fiatalok, sipolón köhögő öregasszonyok feküsznek. Sárgás, véres szemek, tekintetek rám szegeződnek. Nézik bennem nem
az egyént, a ki-mivol omat, hanem az Egészséget. A kinlről hozott hűvös széltől pirosra csípett arcot, a halkan is tiszta, csengő bangó* .. .
Ziegler Antalné beszél. Most már jobban van és az életveszélyen tut-
ievés érzé*e szinte eme\'i r. hangját, ;
hogy aztán téma szerint újra leszáll- j jon a mélybe és sirásra görbüli sráj- i jal folytassa a szomo\'u történetet. )
„Talán nem kellettem az uramnak"
— Az uram bádogos segéd. Három éve külön élűnk. Elhagyóit. Miért? N.rm tudom. Talán n-»m kellettem neki. . . Van egy leányunk. Most hit éves, azt is elhagyta. Az ügyvéd ... az á\'vjszék lelütotla a fizetését E >y hónapra tizenhat aranykoronát kértem. Mrgitéllék a leányka után. Nem tudtam és nem tudom ezt a kétszázburminckétezcr koronát megkeni. Dogozik, de ncin ad semmit. Egyedül nevelem. Küzköd^m. Éjszakákat varrtam á». A szemem piros \' volt. Csak a gyermekemért élek. Ha \' ő nem volna . . . Már régen... Nem ; érdemes élni annak, akinek csak . nyomorúság és kínlódás az élete ...
Szünet. Üt meg kell állni Az elkeseredett embert maró fájdalmában okosabb nem vigasztalni. Hidd élje ki magában előbb a könnyeket. Inkább az<án néhány jó szót.
— És miért nyúlt a méregpohár uán? Csendesen megéldegéllek valahogy. A gyermek is nőtt. Taton jövőre iskolába akarta adni. Nem?
— I<en, iskolába ... . Miért? Mert veszélybe került az a kis darab kenyér is. Mert sok könny sem volt e!ég. Mert cudar, nagyon cudar az élet . . .
• — Mi volt a közvetlen oka, hogy épen most? Igazán, ősprít^n beszéljen. Tárja ki a szivét és talán e?zel segítünk magán. Talán, ha valakire halni lehet, ezzel eredményt (udunk elérni.
Szomorúan legyint. Megembereli m^gát és beszél ...
Elment a varrógép kenyérre, fára!
— A nyáron nem volt varrógépem. Még miker volt elment. Kenyéré, fára. Tél voll. A nyáron egy szabómestertől vettem egyet. Ugy állapodtunk meg, hogy mivel nekem nincs készpénzem, mojd ledolgozom neki az árát, az e*y millió koronát. Varrtam is férfi munkát és szépen ment le a gépára, amellett magamnak is dolgoztam és valahogy meni.
— Nihány szí-zezer koronái igy le is törlesztettem. Most a mull hét péntekjén adott a szabómester öt zeig-nadrágot, hr-gy azokat varrjam meg szombat estére. A sok lelki-bánatom miatt, hogy a gyermekem-
nek sem tudtam még téli tuhát sze rezni, hogy a házbércmmel már má«fél hón pji adós vagyok, letörtek és bit-ony nem mentugyamunVa, mint eddig. A nadrágokkal nem tudtam elkészülni szombat estére, de azért gondol-am nem lisz baj, rmrt a szabóék csak vasárnap délután 5 órakor mennek vásárra Börzöncére és tddig elkészülök ve ük. Vasárnap reggel fppen dolgoztam, mikor eljött hoz2ám a szabó és nem szólt semmit, csak letett kétszázezer koronát és a gépet elvitte. Én teljesen megtörtem. A gondolat, hogy itt maradok az ünnepekre minden nélkül, megbolondította az eszemet és éreztem, ho^y nincs kiút m*s a nyomoiuiágbdl csak, ha elpusztítom magamat.
A gyermekért ...
— És a gyermeke? Aki ártatlan mindenben, aki most várja haza anyját és akinek nem lehet intjd azt mondani, hogy: „nincs édesanyád. Itt hagyott elment és kidobolt a világba az apldhoz, aki eddig sem törődött veled, a/, emberekhez, akiknek vaj\' kevésnek van szive, hogy a más vérét nevelje, gonduzza, kenyerei adjon." Azzal mi lesz ? Nem gondolt erre ?!
A kérdés szemrehányó volt, a felelet, amit kap\'am szónélkQli. Bűnbánó könnyek folytak le szegény asszony orcán és a kórházi gyűrött párna mohón itta be a legdrágább igazgyöngyöt.
Megvártam ismét, mig eloszlik a vér, mit a sebről feltéptem-és megnyugszik.
— Igaza van. A gyermekem ő szegény nem tehet semmiről semmi", ó érte kell élni. Hiszen ha én is itt hagyom mi lesz vele, ki törődik vele?...
— Hagy követte el?
— Vasárnap mikor elvitték a gépet és nagyon elkeseredtem. Leszaladtam a városba vettem negyven gramm aszpirint. Még előbb irtam egy levelet az uramnak, akivel most folyik 8 válópír. Mrgírlam, hogy én nem birom már ezt a sok küzdelmes nyomorúságot. Viielje a gyermekünk gondját és szeresse, mert én elemésztem magamat. Ezután hazamentem megcsináltam az oldatot, de hogy azonnal megigyam nem maradt időm, mert a jó szomszédom Buday szabó és felesége bejöttek hozzám. Látták, hogy egész délelólt sirtam és tudták, hogy valamit akarok csinálni magammal.
A méreg készen volt, amíg ők egy piiianalra elfordultak, felbajio\'tam és már felél kiittam, miker az embtí kiütötte a kezemből. Áldja meg az Isten .. Mikor magamhoz tértem, már bent voltam a kórházban. Most má\' iól vagyok. Tegnap kihallg-ilott Mátyás rendőrkapitány ur, aki megígérte, hogy nyu godjak meg, ha én megve\'.tem a .gépet, akkor azl vissza fogom kapni. Csak épen ezt szerelném. Hiszen nem is tudom, hogy a szabó miért vitte el, hiszen a nyáron ö ajánlotta,
hogy eladja nekem és dolgozzam le. Csak visszaadná.
— Persze, hogy vissza fogja adni. Lehe», hogy valami félreértés voll az egész.
— És most hol a gyermeke?
— Az édesanyámnál falun. Hiszen ha itthon lett volna, nem is tettem volna meg...
Igen. Én is azt hiszem, ha mellette lett volna a gyermeke, akkor nem bifta volna megtenni.
U. Gy.
Vasúti arcképes igazolványok érvényessége
Ntgykinlisa, december 21 A körszolgálali alkilmazotlak arcképes igazolványai 1927 évi febiuár hó 15 ike ulán n;m érvényesilhelö a DS* vonalaira 1927 évre, ha azokat a MÁV 1927 évre nem érvényesítette.
A hazai id\'gen közlekedési vállalatok személyiele és csal*dtaí|sik a rés70kre egyességsrerü zöld és piros ircképesigarolványok alapján ezldő-szerni vonalainvon bizlorito.t menet-kedvezményl 1927 évi március hó 31-ig azaz 1926 évre szóló érvé-nvesilési bélyegjegvgyel ellátóit, illetve
1926 évben kiálliloll egyességszertl arcképes iguo\'ványok alapján ls igénybe vehetik.
1927 évi január hó l-lől csak az
1927 évre szóló állandó |e?yek és az 1927 évre kiállított vagy külön érvényesítési bárcával 1927 évre érvényesíteti fehér időleges igazolványok érvényesek
Az 1926 évre szóló állandó ]e-gvek, valamint az 1927 évre szóló érvényesítési bárcával el nem látott időleges igazolványok csak ugy érvényesek az 1927 évre is, ha olyan bélyegző letyonatlal vannak ellátva, mely sierint azok 1927 évben egy bizonyos Időpontig meg vannak hosszabbítva. Kivételt képeznek a voll nemzetgyűlési képviselők 1926 évte érvényes évi szabid|egyeik, illetőleg léláru jegyváltására jogosiló időleges igazolványai, melyek meghozza! brás illetve minden formaság nélküli 1927 évi jinuár hó 25-ig érvényesek.
Az állandó jegyek és időleges igazolványok, további a munkás tanuló igazolványok mintáját 1927. évre kiadandó meneligazolyányokról szóló miniagy üjleményben közöltetnek.
A MÁV. állal személyzetünk iskolaköteles gyermekei részére 1926. évben kiadott állandó és időleges szabidjegyek egyenlőre külön érvé-nyesilés nélkül 1927. évi jabUJr 31-ig érvényesek.
Rendzavarás a kolozsvári zsidó komité bálján
Bukarest, december 21 (Éjszakai rádiójetentis.) A fílhivatilo» indtep-larea cikkel köiöl arról, hogy a ko-lozsváti zsidó komilé bá ján az egyik zsidóvezető románellcnes beszédei akart mondani és emiatl rendzavarás volt.
I6S6 december 22.
ÍÍALAI KOMLONV
Fejszével kereste igazát az erdő mélyén
Erdőlrtómnnkások harca az erdőben azért kapott két ütést a fejszével
Nagykanizsa, december 21 i Véres, fejszés verekedésben rob- | bant ki két haragos ember veszekedése kint az erdő mélyén, ahol az indulatokat fékczheteilcnül ragadják magukkal az ember áilalias Ösztönei, védeni magát; ha kell a másik legyilkolása árán is.
Ilyen dráma játszódott le Csörnye-föld községtói nem messzire egy erdöirtási munkálatnál tegnapelőtt. Vörös József erdőirtó, 60 éves napszámos munkaközben valami felett összeveszett régi haragosával Pala Jánossal, akivel néhány durva szó után összeakaszkodott és kevéssel ezután Pata a nála levő fejszét, amivel dolgozol\', sújtásra emelte, hogy Vörös Józsefet megüsse. Vörös látva a fenyegető helyzelet, ?m?nt kora engedte, oly gyorsan félreugrott a dühösen vagdalkozó Pala
— A halálos ütés elöl kitért, de
Megindult a csendőri nyomozás
elöl, de igy is elérte az a fejsze fokával és hátbavágta, majd még a karján ej ett sebet.
A garázda embert az odarohanó emberek akadályozták meg a további vérengzésben, egyben a megsebezett Vöröst bekötözték és intézkedtek, hogy Nagykanizsára szállítsák.
Ez meg is történt és tegnap Vörös Józsefet sérülésével behozták a kórházba, ahol a sebészeti osztályon helyezték el. Állapota nem életveszélyes, de súlyos. A rendőrség részéről kihallgatták a sérültet, aki előadta a tényállást, melyei jegyzőkönyvbe foglallak és ezt a jegyzőkönyvet a további nyomozás lefolytatása végeit megküldték Csörnyeföld község illetékes csendörségénck, mely a nyomozás torán fog dönteni a fejszével támadó Pata János őrizetbe vétele felől.
Rendszeres autóbusz-járat indul meg Nagykanizsa helyi forgalmának megkönnyítésére
A kereskedelemügyi miniszter öt évre adta meg az engedélyt A vasúti állomástól az Erzsébettéren át Kiskanizsáig és vissza Szakaszjegy 40 pengöfillér, vonaljegy pedig 50 pengöfillér lesz
Kiskanizsa közelebb kerül Nagykanizsához
Nagykanizsa, december 21 A városfejlesztés terén megoldásra váró sok problémák között nem utolsó helyen áll a nagykanizsai és kiskanizsai polgárság és a város környék lakósságának az a régi kívánsága, hogy részére a közlekedést megkonyitsék. Már a báboru előtt felvetődött
a lóvasut kérdése, amely azonban abbamarad. Most, hogy a város vezetősége nagy nekilendüléssel helyre hozni igyekszik a roult esztendők hézsgait és egymásután felállítja a különböző Intézményeket — ismét idŐ3zeiü a varos közlekedésének megkönnyítését napirendre tűzni.
A város közönségének mint az idegenforgalom szempontjából szükség van oly olcsó díjszabású jár-
műre, amely a legminimálisabb díjtétel mellett a közönséget
az állomásról a városba — s visszont — szállitji, minden vonat megérkezéséhez és indulásához.
Szükség van arra, hogy
Kiskanizsát közelebb hoz ák a „varosához, hogy annak tvíok kiskanizsai termelőnek megkönyilsék produktumaiknak a vf rost piacra való szal i ásái. A várossal való forgalom és szo rosatb kapcsolat, a tanítóságnak naponta Nagykanizsáról való kéisteri ki es vissza jövetel, a hivatalos vA-jossal való könyebb érintkezése. Ügyeiknek simábbv lebonvoliiAsa, a városunknak viszont a kiskanizsaiak-kai va\'ó könnyebb érintkezése, meg-
közelithelősíge, mind sürgetik ennek a problémának megoldását. Ugy?.nez áll
a. Barakk telepre, ahol nagyon sokan laknak, akik naponta kétszer be és kijönni kénytelenek, mert a váro>ban keresik kenyerüket. lit vannak munkában, hivatalban. Söigvár, közrendészeti és katonakórház, FrankkávégyAr, vágóhíd, laktanyák, Lazsnak, melyek mind a külső perifériádon vanftak, noha a közönség állandóan érintkezik ezekkel.
Egy szombathelyi rokkant százados, aki mindezeket nagykanizsai ittléte alkalmával tanulmányozta, beadványt intézett a nagykanizsai polgármesteri hivatal utjln a m. kir. kereskedelmi miniszierhez, hogy a város közlekedésének megkönnyité-tésíre éj a forgalom emelésére — fcngcdje meg neki, hogy rendszeres autóbuszjáratodat létesíthessen, szigorúan a közönség érdekét és kényelmét figyelembe véve. Egyben pontos tervvázlatát mellékelte, a járatok útirányára és megállóhelyeire, és a díjszabásra vonatkozólag.
A mult nipokoan aztán megjött a kereskedelmi miniszter leirata a városhoz, amelyben tuda\'ja, hogy Sághy Dezső ny. rokkant századosnak öt évre megadja a jogot a nagykanizsai rendszeres autóbuszjáratra^ de bizonyos kikötéseket fenntart.
Értesülésünk szerint az aulóbusz-járat megindítása már a közeli napokban megtörténik. És p.dig egyelőre :
A nagykanizsai vasulállomástól kiindulva, Kazinciy-utclo, Erzsébettéren, Király-utcán. Var uton, Országúton, Templom-téren, Szent Flóriántéren és Varazsdi-utcán át a barakk-kórháznál levő végállomásig és vissza.
Megállóhelyek lesznek Kazinczy és Kisfaludy-utca sarok, Erzsébet-féren, Központi szálloda előtt, a Vár-uton a Vásártér bejárójánál, Kiskanizsán az Ország-ut és Varazsdi ut sarkán, Templom-(ér, Szent Flórián tér, a Kisrác és Va-razsdi-ut sarkán, Fő-ut és Csengery-ut tarkán, Csengery ut és Szemere-ut sarkán, Csengery-ut és Hajcsárutca sarkán, Csengery-ut teherpályaudvar alsó bejárat és Csengery-uton a Sörgyár előtt.
A kereskedelmi miniszter kötelezte az engedményezel et, hogy a kiinduló és végállomások között
naponta legalább 17 fordulót (34 járatot) ke>l azau óbusznak rneg-icnnie, míg az Erzsé te\'-ér—Birakk kórház és Er/sCbet-tér—Ki>kani/sa Flórián tér közöui szakaszon pedig
naponta 2—2 fordulót (4 járatot) kell fenntartania.
Viteldíj
fejében a közetkezó dijak lesznek megszabva :
Szakaszjegy személyenként 40 pengöfillér, vonaljegy személyenként 50 pengőfillér.
Az Erzsébet-térről kiindulva a vasútállomás Barakk, vagy Szent Fló-rián-térig szakaszjegy, a jelzett megállóhelyektől az Erzsébet-téren tul terjedő útvonalra pedig vonaljegy kerül kiadásra. Tíz éven aluli gyermekek és tanulók minden vonalon egységesen 24 pengófillért fizetnek, míg negy éven aluliak nem fizetnek semmit sem. A kocsi belsejében cl nem helyezhető podgyász darabjáért 15 kg.-ig 10 pengöfillér, azután 20 pengöfillér számítódik fel.
Mind a város mind a közönség szempontjából csak melegen üdvözölni tudjuk a felállítás alá kerülő uj intézményt, amely évtizedes kívánságokat és követelményeket valósit meg és amitől mi nemcsak a közlekedés erős megkönnyítését, de a varos forgalmának erósebb fellendülését, élénkítését, a város környékének szorosabb egybekapcsolását és pezsgőbb, lük\'etóbb életet várunk a városban.
Jugoszláviával való kereskedelmi kapcsolatunk mélyítése
Belgrád, december 21. (Éjszakai rádlójelentés) Az Országos Magyar Kereskedő Szövetség egyik vezetője Belgrádba érkezett, ahol ipari és kereskedelmi körökben fontos látogatásokat tett. A látogatások célja: a Jugoszláviául való kereskedelmi kapcsolatok kimélyitése és a magyar kereskedők és gyárosok belgrádi ki-rándulásánok előkészítése.
A temető sírkeresztjeit lopkodta össze, hogy gyermekeinek karánosonyi
ajándékot vehessen Budapest, dec. 22. (Éjszakai rádiójelentés) A vízivárosi temetőben az éjjeli őr az estéli órákban a sírok közölt egy emberre lett figyelmes, aki zsákot cipelt hátán. Egy rendőr segítségével clőállitották a kapitányságon, ahol Rlchler Rezső lakatos segédnek mondotta magát. Azt vallotta, hogy a vas sírkereszteket lopkodta a temetőben és mint ócskavasat akarta eladni, hogy 3 gyermekének karácsonyra valami ajándékot tudjon venni, mert már régóta munkanélkdl van. Őrizetbe vették.
Évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten
M karácsonyi iraií ár
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
ZALAI KOIÍ.ÓNY
1928 december 22.
A Keresztény Jótékony
Nőegylet karácsonyi kiosztása
Nagykanizsa, december 21 Minden esztendőben nagy eseménye a társadalmi kaiiiativ működésnek a Keresztény Jótékony Nórgy. lel ünnepélyes karácsonyi kiosztás .
Eridén 100 pár cipő, 100 01 özet gyermek-ruha, 6 q liszt, I q cukor, 1 i| dara, I q bab és nagymennyiségű burgonya került kioszásn. Az élelmiszer scgéiyb:n 370 szrgény csalid részcsal!.
A kiosztás ünnepi Ijimík kozi tOrlénl meg. A nőegylet hölgyei napokig dolgozlak a Polgári Egyletben, mig Összecsomagolták a kiosztásra kerülő mindenféle holmit. A ingy-lerembcn hatalmas, csillogóra diszi-lett karácsonyfát állitotlak lel. Alatta hosszú asztalokon sorakoztak a szeretet-csomagok százai, Nagykanizsa r.emeslelkü társadalmának a Keresztény Jótékony Nőegylet munká|tval összehozott adományai.
A szegénységnek könnyeket apasztó ünnepe volt ez fgyfílül és a lelki gazdagságnak ünntpt is egyúttal, amely örülni tud a másoknak szerzett örömök, a mások homlokáról elűzött gondbarázdak felelt.
A kioszlás előtti ünnepély keretében Vargha P. Thecdorich plébános szivhezszölo szavjkbin ec>clclle a karácsonynak, mint a szeretet ünnepének jelentőségét. A gimnizlum énekkara dr. Kerkay József karnagy vezetésével karácsonyi énekeket adóit elő, Kilmlcs Erzsébet pedig a meg ajándékozott gy-itmekck százai nevében mondott köszönetet.
Ezután kezdclét vette a kiosztás. Apró örömök, száz meg száz kis karácsonyi gyertya gyűli a nyomorúság lekete árnyékában és az emberi szivek lósága ünnepi fényességeket hintegetett szerie-széjjcl. •
A Keresztény Jólékony Nöcgylel elnöksége ezúton mond köszönetet az Ipartestület cipisz-szakoszlályá-nak, amely a kiosztásra került cipők elkéaziléaével járó utánjárást magára vállalta, — a női szabók szakosztályinak, amely a mhlk legnagyobb részét ingyen clkésiiietie, — > férfi-szabik közül koönösen azoknjk, akik cziHén néhány öliöny luhit ingyen is elkészitcttek.
NA Pl HÍREK
MOPIH£RÖ
December 22, szerda
Kóma! katolikus: Zenn véli Protev- J láns: Zeno. Izraelita: Telet lió 17.
N\'ip kel reggel 7 óra 46 perekor t nyugszik délulin 4 óra II perekor.
Mozi. Uránia: A teinilktltl lova*, j tlarry Plel ónási kalandor lilni;e. líló-: adások: t> éa ír árakor.
— Hirdetéseket karácsonyi nagy terjedelmű, külön szépirodalmi melléklettel megjelenő szamunk részére pénteken délelőtt 10 óráig fogad el a kiadóhivatal.
— A honvédség karácsonya. A nagykanizsai honvédség folyó hó 24 én karácsony faünnepélyt rendez a laklauyaban. amelyen Király Lőrinc ferencsaiya ünnepi beszédet iniéz n kn\'onákhaz.
-r Karácsonyi segélyt szavazott meg Zalaegerszeg képviselőtestülete. Zilacgcrsieg várnának képviselőtestülete tegnap tartott ülésén elhatározta, hogy a váiosi tlsz\'-viselökrek karácsonyi segély cimén egy havi, a varos nyugdíjasainak és kegydiiasninak pedig egy lélhavi Járandóságukat utalja ki. Ugyancsak ezen az ülésen meleghangú köszv nelcl szavaztak és üdvözöljék Oyil-mirey Oy3:gy fóispint, aki már eddig is megmutatta, hogy a váios érdekei: mennyire a szívé i viseli és már motoros járatoknak beál ilásával segitellc a légi, sokat felpinr,szolt közlekedési ba|okon.
— Oratórium próba. Az Irodilmi és Művészeti Kör ének és zenekara ma esle fel 9 óiakor összpróbát tart, melyre az ének és zenekar tagjainak teljes számú meg jelenését UüKeltlng.
— 0 ndnokság alá helyezés. A nagykanizsai lOrvényszék |Ogcr0s Ítélettel özv. Budai JOzsel.ié Pintér Máriát gondnokság ah helyezte.
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
f a j b o r o k
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészetében. / Eladás kicsinyben 3<lltci
kczdődöleg. Egy ügyes kádársegédlelTéleUk.
— A Református NfiegyesUlct karácsony fii-ünnepélyét a rtfor-iiia.ui szttlöx gyermekei ié.~zéie deccmbcr 19 én délután 4 örokor tarlótok meg a Rozgonyl utcai iskola toinatermében. A kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt kedves és tanú sagos Unnrp:iy gazdig műsorából Lajkó Margilka, Gtubtr Ilona CS Pongráez Mana szavalaiail es a „Ferike alm.t", meg a .Takácsék karácsonyi." ci.nü gyciiiickszmmüvck előadását cniel|ük ki. Kádár Lajoa lelkész a kicsinyek a|kárOI elhangzott bibliai versek alap,ári lailoli a mai viszonyokhoz aikulmazoil bibliama-gyarázatot. A vál oratos műsor végeztével az osízcs incgieleni gyermekek felekezeti küioubs\'g nélkül kaplak édességekkel megrakoit eze-reietcsomngukat és ajándékkönyvei vagy noteszt. Az cgyhiz szegényei közöli az adományok kiosztása a karácsonyi OnDep:k elölt szintén megtörténik.
— KÉPKERETEZÉS éa üvegezésben Igen olcsó PUM üveges, Király-utca 10.
— A Szanatórium Egyesület karácsonyi kiosztása. A Jázsef kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai lióaintézete tegnap délután fíl 3 órakor tartotta meg d s-peosiirj: épületében a szokásos karácsonyi élelmiszer-kiosztást legszegényebb lOdóbccgel részérc. Boir Gusz\'ávné elnök nő a válaszlmányi hölgyekkel 10 métermázsa szenei, fejenként 2 kilogramm lisztéi ti 1 kilogramm cukrot osztó.I krVEircn kivül éven át 12 beteg részes» naponta egylilcringyenlc|-ado:i>án)ban.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora Jól
— Az 1. körz. elemisták pásztorjátékét a icndkivü^ttJgy érdeklődésre való tekintettel csü.ö,-tökön délelőtt 10 órajtor a Rozgonyi-ulcai
az >f,uság, polgári és gimnáziupti tanulók lészére megis-A megkerült gyermek\' Kurjrírer Aithurné rendezésében ez-negyedscer kerül clöidásra. Hegedűk 140 000 koronáiéi kaphatok V.<g - EnJrc iilatszettá áhan.
— Az éjjeli mulatók kitelepítése tárgyában most Ijlynak a tárgyalások a város vezelőáége és a kanizsai kapitányság vczeiője kö. zött. A város mir kijelölte azt a helyei, amelyet e cílra alkalmasnak lart.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándéeoK Szabados Kata bőrönd és díszműáruit\'zabán.
— A Katolikus Legényegylet
lelkes és sokszorosan kipróbllt műkedvelő gárdája mint mindig, czidén is kellemes meglepetést készít elő N.igykanizsa közönsége számára. Lázas szorgalommal készül a .Hel-delbergl diákilel" előad tsá a. A darab sikeréhez elsőrendű garancia npga az a tény, hogy a betanítási és icndcrést dr. MulschenbatherEA-vin törvényszéki lantcsclnök, világi elnök végzi. Ehhez já ul még az a nzcrcncsés körülmény, hogy ugy a fő, mint u mellék szerepek a kanizsai niük-dvclők színe-javának a kezében vannak. Föltétlen elég, ha esik né-htny nevel cmlilünk. Igy Kalica szerepi! Gráf BJzsike, Károly Henrikét Katlaucr Károly tőM be ; itt találjuk a kanizsai műkedvelők czermeslerét, Kl/rly I. János dr. Jullner nevelő és Thury Oyörgyöl Lulz komornyik szerepében. Az ének- és zenekar betanítását és vezetéséi Lengyel Gyula s. kántor, cgycsltlcli karnsgy végzi, amely körülmény szintén elég bizlo-siték a dir ib zenei részének a sikeréit :z. Blr a plaká\'ok kellő Időben megjelentek, czuion kü\'ön ls fel-hivjut t. olvasóink figyelmél, hogy jegysr \'.kségleiüket minél előbb biztosítsák; mivel az előadás iránt városszerte nagy az érd^lődís s igy a jegyek nagyon fogytán vannak. Előjegyzéseket ellogad Schless Testvérek papírkereskedő cég.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jól
— Frissen löt nyulakat lefe|lre darabonként 40 Ogp. koronáért kap-h dó Sztgó Mór nyeraterménykeres-kcJőrféí Eövö\'-\'ér 2.
2St>. lapszám. | Apróhirdetés-utalvány \'
Olvasóink vágják ki és órixzék meg ezt az
utalvány!. | ~ Í^Hí^t
UtlB Ví. tlicii (liooiálll uUI-
vlar tlk«4W« a ZALAI KÖZLÖNY kUA4U»»-UU biikm«k laxyco k4«44 rfy
£ é*víoyM: ftbrulr l-lf.
Itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a jó gyermekeknek karácsony este csak akkor lehel, ha szük-églelét a
Cukorka Királynál
szerzi he, mert bámulatos szép, Jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulalba ejtők. — HEFFER GYULA
Kazlnczy-utca 8. <o«t

-53
*o
cfi
o
CO o
•3
[M
\\M
Barta Miksa divatáruházában
(Nagykaniza4, Föut az Első Magyar Biztoaitó palota)
a leltár előtt nagy
CSONYI VASÁR
&
cT
tyj o-
Telefon 3-23.
mélyen leszállított árakon.
Telefon 3-23.
K S" ül
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
t
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondanl, csokoládés, sfaniolos, habsülemény, friss teasütemény
és S\'a\'oncukoikt legolcsóbban beszerezhető
makoviczky íriszéi
Bonbon cukorkák díszdobozban, a legszebb karácsonyi ajándék.
— Orvosi hlr. Dr. Czájlik Ferenc, a budapesti Szent István kórház v. orvosgyakornoka, Rozgonyi-u. 10., (dr. Schwjrz rendelőjében) rendel d. e. II—12, d. u 2-5 ig.
— Megalakult a klskanlzsai leventék dalköre. A kiskanizsai leventék a testnevelés szép elért eredményei melleit a kulturális fejlesztésükre is sok gondot fordítanak. Szinielőadásokkal szórakoztatják a derék polgárságot, most vasárnap pedig 32 belépő taggal megalakult akiskanizsai levenlékdalosköre, melynek karnagya Lencz Oyula kiskanizsai kántor. A kis dalos egyesület agilis munkakedvvel kezdte meg a próbákat és komoly lervtlk, hogy a jövő évi megyei dalosversenyen indulni is fognak.
— A Sümeg melletti gyilkos merénylet Ogyében a csendórségi nyomozás holt pontra jiitoll. Pór Józsefet a sümegi kórhárban meg-operálták és az orvosok biznak abban, hogy megmenthetik az éle\'-nek. A nyomozó csendőrség feltevése szerint az ismeretlen merinyló vagy elmebeteg ember, vagy szadista hajlamú fét fi lehetett. A csendőrség több gyanús embert őrizetbe veit és szembesítette az áldozattal, de egyikben sem tudta határozottan felismerni támadóját.
= Legkedvesebb családi szó rakozást nyújt a Décca Gramofon, 1.500,000 korona. Legújabb ének-, tánc- és zenekar-lemezek 70.000 koronától Flschel Fülöp Fiainál. Megtekinthető védkötelezettség nélkül.
Mielőtt vásárol
karácsonyi és újévi ajándékot, tekintse meg
VÉKÁST KÁROLY
ára és ékszer kirakatét,
ahol részletfizetésre is a
legolcsóbb árban a legszebb dolgokat kaphatja
— Emelkedett a posta forgalom. A nagykanizsai posta- és távírda, távbeszélés forgalma a mult év hasonló időszakához viszonyítva — erősen emelkedett. Majdnem kétszeres forgalmát érte cl a inuit év ha-sonlő idejének.
= Schwarcz Dezső harisnyái a leglobbak.
— Doktorrá avatás. Hajdú Györgyöt, dr. Kreister József Ugy-»éd fiát a szegedi egyetemeit a jogtudományok doktorává avatták.
— „Leszereltek" a kiskanizsai „öreg leventék". A kiskanizsai leventék 1905-bcli évfolyama vasárnap .szereli le". Kedves kis ünnep ség keretében búcsúztatták cl az .öreg leventéket", t«ik az iskolában gytillck Össze, In- a :3gyszámú közönség kísérte cl őket. Az újonnan alakult levente énekkar a\' Himnuszt énekelte el, majd P. fíakoss Ágosl lev. egyesületi elnök mondott lelkesítő beszédit a leventéknek. Ulána Filó Kátoly igazgató-tanító mondott beszédet, melyben felhívta a leszerelő leventék f.gyclmét, hogy bár most letöltötték a törvényes időt, azért maradjanak továbbra is buzgó tagjai a levente intézménynek és mint ptrtoló tagok, lépjenek b:: a Levente Egyesületbe. A szép szavak nem maradlak halisnükül és a leszerelt kiskanizsai leventék mind, mini pártoló tagok beléptek az egyesületbe. Ezután az iskola előtti térségen az ifjabb levernék tisztelgő elvonulást rendeztek a leszerelt leventék tiszteletére. A szép ünnepség felemelő hilással voll a nagyszámban megjelent kiskanizsai polgárokra.
— Mit-fíoz a Jézuska? Manikűr- és fesü-kazeltát, Ourrtain, Houbigani és Coly parfümöt. Ó.-iási választék Vágó Endre illatszetárábin.
— Gyermekek öröme. A nagy-ktnizsai könyvkereskedő iparnak országszerte, sőt ku földön is jó nevet csinált .Morgó, vidám medve históriája" cimO, Halász Jinőné verseivel és Rohr Károly rajzaival ellátott, elgondolásban és formlbin teljesen újszerű, ótlelcsgyermck-képeskönyv. A könyv egy ülő mackó alakú, amely a gyermekben teljes illúziót kell, ha meg vigighrgatja lapjait, laiki m.ckó-kaiandük kép:it és leírásait találja benne. A különis találmányú képeskönyvet crtével rendelik a kiadótól: a kai.i-sal Flschel cégtől az ország minden piszébe, sőt halárainkon túlra is.
= Minden gyermek és ifjú 1 e-zíbe ídjur.k kc-nyvitl L\'-gle\'l\'s.bb válasz-ék Fischel Fülöp Fiai könyv* kereskedésébe n.
— Pengő értékű postatarifatáblázatok. „A pengőértékre való áttéréssel a közönség szükségletének kielégítésére a m. kir. pénzügyminisztérium pengő-papirkorona és papírkorona pengő átszámítási-táblázatokat adoll kl, még pedig egyel ÍJzel alakjában, amelynek ára 10 titlér (1250 kor.), egyet iv alakban, melynek ára 6 fillér (750 kor.) Ezeket az álszámilásí táblázatokat a postahivatalok a mai naptól kezdve már árusítják".
— Borbélyok -zárórája. A nagykanizsai borbély-tlzletek vasárnap déle\'óti 10 óráig nyitva lesznek.
— 250.000 koronát 180.000 koronáért. Ezt a lehetetlennek látszó kedvezményt nyújtja a Tündérujjak, Magyar Kéiimunka Újság előfizetőinek. A lap előfizetési dija 14 pengő 40 fillér (180 COO korona) és minden éves előfizetőnek egy előhúzott párnát ad a kidolgozáshoz szükséges gyapjufonállal együtt, mely a törvényszéki hites szakértő véleménye szerint 20 pengőt (250.000 koronát ér. Hi ebhez a 12 páratlan bőségü lapol is hozzászámiljuk, ámulva kérdezzük, hogy a lapvállalat hogyan talá:|a meg számítását? (Kiadóhivatal: Budapest, IV., Szer-vita-tér 8.)
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jó I
— Legkedvesebb és legolcsóbb karácsonyi ajándék. !*cn tisztelt vevő közönségunkne i -es tudomására hoz, uk, hü. y sedveltség-nek Oivendő, m. .. - l.íktartalmu, Rekord elnevezésű n r sör-külöu-legességünkböl a 1 iá. utyl ünnepekre ismét forgalo ■> > tiuz\'uk ugy hotdókbao, mint pa c okbin. Kap-ható tnii:den vendé^o^-u és csemege-kereskedésben Király Sörfőzde Rl.
— Nagy tllz Kaposvár me lett. Szombatról vasárnapra virradó éjjel Kaposvár mellen, Sitwm nagyközségben hilalmas tűzvén pusztítóit, melynek három gazdálkodó pajtája, istállója és egyéb kisebb épJlcte esett áldozatul. Rengeteg takarmány égeti cl. A kár megállapítása most folyik.
Köszönetnyilvánítás.
Ezúton mondunk hálás kösrönelet mindazoknak, kik Istenben boldogult térjem, illetve édesatydnk BUchtci-Samu elhalálozása alkalmából a temetésen való megjelenésükkel, vagy bármely máa (ormiban kifejezésre Juttatott részvétükkel fájdalmunkat en,Inteni igyekeztek.
Külön köszönetet mondunk a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárdának ís a Kisdalárdának a gyászszertartáson való szíves közremüködé,ükéit.
Özv. Büchler Samuné (, psmM
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul Karácsonyra és újévre I Fáradjon be üxlotembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kelléket óriási választókban kaplut, melyekből aajátkexQlsg készítheti a legszebb és legolcsóbb ajándókotl UM Ne mulassza el va>árnapi kirakataimat megtekinteni I
REINITZ BÉLÁNÉ
kétlmaaka kereskedése es elöoyomdaja NAGYKAI^SA, DEáK-TÉR I.
Wsidfís saa,vttt(.k.ar. bi.íi.il - Telefon SSL
Idiöjáv-As
A nagykanizsai metcorologiai meg-llgyelö Jelentése: Kedden a MmtrUtelít: Reggel 7 órakor -10, díluLUi 3 órakor +2-t>, eate 0 órakor +1.
Felhóut: Reggel és délben kevésbé borult, este borult.
Szili/dny: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony idó, megélénkülő szelekkel. lagyponlkötilli hőmérséklettel és helyenként csapadékkal.
— Nagyatádi Szabó István özvegye nagybeteg. Magyarország legnevesebb kisgazda-vezérének, néhai Nagyatádi-Szabó Istvánnak özvegye súlyos betegen fekszik a pécsi egyetemi klinikán. Már évek óla súlyos gjomorbajban szenved a volt miniszter özvegye, amely most fokozottabb erővel szenvedtette nteg. Most kezelés alatt áll és remélik, hogy nem lesz komolyabb kimenetele a betegségnek.
- Mit ad karácsonyra ajándékba? A legpraktikusabb és leghasznosabb a Singer varrógép, mely rég bevált jó minőségben már 20 havi részletre is kapható. Singer varrógép részvénytársaság Nagykanizsa Fó-ut I. sz.
= Hasznos karácsonyi ajándék. Írógép, Gramafon 650 ezer, fényképező gép 115 ezer, korcsolya 65 ereitől, rádió készülékek 2 milliótól, kerékpár 2\'/« millió, folball, tennis ütő Szabó Antal sporlüzlelében.
.■si—m^i i ^s^s^^A^a^a^^a
HOZGÓSZMHÁZAK
Uránia rzerdán csak egy nipig, 6 és 9 órakor: A fejnélküli lovas, Hirry Pi»l óriási krlandor filmje 3 részbtn és 20 felvonásban.
Csütörtökön csak egy napig: A tüzriadó.
ZMU zártat
Párls 2 .9000, London 2508-25, Newyork 517\'Va, Brosiel 7195, Milano 2317-50, Amalerdam 2CÍ99, Berlin 123 15, Wlrn 73 00, Softa 375 00. Prága 1532-50, Varió 57-50, Budapest 72-35, Belgrád 91250, Bukarest 27300.
II -s « o « Na^y karácsonyi vásár ! WEISZFELD ÉS FISCHER ^ivalaruházában a „Gólyához" Nagykanizsán, frsSS^t iií íg-H. Bil hl
Raktáron levő összes nöi és férfi fehérnemtiek, valódi angol férfi és nöi szövetek, női- és gyerinek-kabátok leszállított karácsonyi occassio árban bocsáttatnak áruba.
■Kg Nöi himzett ingek d rabja . . 19.500 korona „ bugyi „ . . 19.500 „ Cöpper alsónadrág Férfi-ingek két gallérral . • . . 62.000 korona „ hálóingek...... 91.000 „ . . . 46.000 korona m W Pf li.l
8
ZALAI KöZLöNy
1926. december 25.
TÖRVÉNYSZÉK
A keszthelyi ékszerrabló perujrafelvételi kérelmét a nagykanizsai törvényszék el utasította
Nagykanizsa, december 21
N-igy [>orl vert fel az a betöréses éksierlopás ami! Rothmüller Adolf és Tauszig Izidor Keulhelyen elkövettek, akik Kövessy Géza bezárt lakásába bein toltak A bíróság Roth-müllert mint tettest 4 évi, Tauszigot mint bűnsegédet 2 évi fegyházra ilélte. Ugy Rothmüller mint Tauszig a soproni fegyházban töltik tünle tésüket.
Rothmüller Adolf ugylátszik megr unta már a szigoiu szabályok szerint berendezett zárt körű életet, mert védője dr.\' Kovács László ui|án per-ujra felvételi kérelmei adott be a törvényszékhez.
Rothmüller kérvényében arra hivatkozik, ho^y nem ó vo l a tettes, hanem Társa Tauszig Izidor; ö csak bűnsegéd. Mert mig Tauszig a műveletét végezte benn a lakásban — addig ö cvak ,f.<lazott". Erre vonat kozólag több fogolytársát mint tanút nevez meg. akik elölt Tauszig állítólag azt vallotta, hogy a betöréses lopást ő kfivette cl egyedül, Rorh-mülter csak vigyázott künn.
A nagykanizsai törvényszék tegnap foglalkozQ\'t evvel az üggyel és a per újrafelvételi kérelmét elutasította.
Karácsonyi és újévi
ajandékot mélyen leszállított áron
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész és látszerésznél Nagykanizsa, Csengery-nt sarok.
Brilliáns éksztrek. Órák, arany és ezüst ékszerfárgyak. Valódi berndorfi evőrszkö ök. Jegjgyörük. eljegyzési és tsküríi ajtai iktk.
Nagyon ssolid árak I Elsőrangú-»*aka*let I «e<
Karácsonyi és újévi ünnepekre ^
* elsőrendű tiszta g
! fajborok!
2
a házakhoz is, nagyon jó p! ° minőségű, jutányos áron. r
Szíves párifogásl kér
Wollák Jenő
;w vendéglői.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( A Növényvédelem karácsonyi száma a gyümölcsfák téli gondozásáról és téli permetezéséről ir. Cikkeket közölt a gyümölcsük koronaképzéséről, az ürge irtásáról. a mesterséges fészekod vakról, a kerítés készitéséról, a cserepes növények öntözéséről. a szóló klorozisáról Ismerteti, hogy mennyit terem és mit jövedelmez a gyümölcsös, meglanit a Crysanthemum tenyésztésére, a kerti ágyasuk kimérésére, 3 komposzttöld készítésére, a nedvet talajok lecsapolására, tervekben és képekben bemutatta a modern kertet stb A dúsan illusztrált ízléses kivitelű szaklapból a kiadóhivatal (Budapest, Földművelésügyi minisztérium) kívánatra díjtalanul küld mutatványszámot.
)( Az Uj Idők uj száma Herczcg Ferenc, Bársony István, Luigi Pirandello, Szép Ernó, Karinthy Frigyes, Amlindsen, Teres-csényi György írásait közli, valamint a lap rendkívül népszerű rovatait. Művészi és -időszerű képek gazdag sorát. Előfizetési ára negyedévre 6 pengő 40 fillér. Mutatványszámot kívánatra szívesen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrásay-ut 16. Aki niár most előfizet díjtalanul kapja a gazdag tartalmú karácsonyi számot
)( Választások után. A választásokon győztes kormánypártra minden magyar Szem várakozólag tekint. Mindenki a teremtő munka megindulását várja az uj országgyűléstől. A mezőgazdaság és pedig elsősorban a kisgazdaságok szanálása kell, hogy a legelső teendője legyen a kormánynak. Ennek módozatairól ir nagyfontosslgu vezércikket Kozma Ferenc kormányfóta-nácsos a Georgikon e heti számában. Hasznos és fontos cikkek egész sorozatát olvassuk még ugyanebben a számban. A gűmökór ellenszerének nagyjelentőségű felfedezéséről, a világpiaci helyzetről, a traktorban* okról, nagyszerű képes ismertetés a Kanadai márki buza feltalálásáról, a magyar sertésforgalomról. a buza áreséséről 1913 óta stb. Szerkeszti Tóth B Lászlő okleveles gazda, mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest V. Mérleg u. 12.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
IUsxth«Wca i i >Z4UI KöiWay. k*uth«lyl tWk-kUdöbiviUlltua, Klifaludr-ukj IS. nára. — Budir ** FlKhl hlrl«p Íóblzományoíoknil Ko»-
"~ --------- "\'ímk Ojr6*4 dobinylnrii,
Slíbó [Jti\',6 dobJnjríni-a. TrtftWr Piiiik Ud^vUIA
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki c*ak praktikus ajándé kot vásároljon hozzatanozómak. Az előrehaladott saison folytán az összes nőt és gyermekkubátok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok:
Ms díí QiKtiüü . 330.000 Mii
Itinhik..... 70.000 h
Ltaijiu szível EJlrizniiík 220.000 „ Gjásjürtuliljitrepítthiamltóli 550.000 „
Férfi, női szövetek, kötött «ruk,chiffonok, vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-nemüek a legolcsőbbtól a legfinomabb kivitelig nagy választékban.
Gtdkfes tjjrtaekaek 5 bari rfazlttn
Stern József
dlvatápuháza
Kazinczy-uftca f.
Városházpalota.
KÖZGAZDASÁG
Pusztulás fenyegeti az ország szarvasmarha tenyésztését
Irla: Kukuljevlch József dr.
keszthelyi gazdasági akadémiai tanár
Az ország minden részéből visít jóslóan hangzik (el a panasz, hogy pusztul az értékes nemzeti vagyon, a szarvasmarha, helyenként olyan erővel, hogy az á\'-lomány 30 —50% a, de még ezen felül is.iQbamosan áldbzatul esett a mélelykórnak, mely az idei különleges tavaszi és njá i esózések folytán a legelőre járó állatok közölt még nagyobb elterjed ist fog nyerni, ha ennek idejében gátat nem vetünk. A panaszok eljutottak már a löldmivelésűgyi miniszterig, aki látva azt a nagy veszélyt, mélyéhez a kór magiban rejt, sietett is-intézkedni és decemberben kell rendeletével törekszik a pusztulásnak gátat vetni, felhiva az ország összes hatóságait, bogy a védekezést azonnal foganatosítsák.
Satnos, az illetékesek részéről meglelt minden preventív intézkedés nehézségekbe fog ütközni, ha nem sietünk a felvilágosító munkával és nem válik vérévé a gazdiknak, hogy itt a takarékoskodás a legrosszabb módszer, mert ezáltal milliárdos értékek mennek veszendőbe. Mint abogy a futó tűzvésznél nem gondolkozhatunk és cselekednünk kell a leggyorsabban, ugy itt is azonnal hoz;á kell látni minden egyes embernek a vész elhárításához. A mélelykórnak — sajnos — nálunk a kisgazdák nem tulajdonítanak nagyobb jelentőségei és igy beteg állalalkat sem kezeltetik, Inkább a pusztulásnak tetzik ki.
A miniszter elrendelte, hogy nemcsak a beteg, hanem a még egészségesnek mutatkozó állatok is haladéktalanul kezelés alá veendők, mert a mételykór folytán leromlanak, seny-vességben elhullanak, a lesoványodott allatok pedig még kényszervágás utján is alig értékesíthetők. A véd-tkezés ma ép?n országunkban könnyű, mert hise a mételykór egyedüli gyógyszere, a D.stol magyar gyártmány, magyar ember találmánya, amely olyan kivá\'ó, hogy Ame-i ihában, sőt még Indiában is ezt alk*lma/2ák.
A kór oly nagy méreteket öltött, hogy a miniszter u\'asilolta a ható ságokai, hogy a szegényebb ernbe-tek: zsellérek, cselédek, napszámosok és hasonlók állatjaik az ehadó-ból, vagy más alapból veit összegek f .-Ihasználásával ingyen kezeltessék é-t ezeknek a Distol díjtalanul rendelkezésre bocsáttassák. Egyes törvényhatóságok (igy Zrlamegy.)állatorvosai felajánlották a nagy veszélyre való tekintettel, hogv ebben az évben a málelykóros állatok gyógyke- { z^lé\'éétt nem számítanak fel kezelési költséget. Maga Zalavármegye J már ezl megelőzőleg először hu-zon- \'
öl, később ölszáz milfa korona ösz-szeget szavazóit meg erre a célra, aminek baiása máris mutatkozik.
Mindenkinek erkölcsi kötelessége ezen a léten mindent elkövetni, mert bár az altat magántulajdon és azzal mindenki tetszése szerint rendelkezik, mégis az állat a nemzeti vagyon egy jelentós része, melyet pedig elkótyavetyélni vagy felesleges veszteségnek kitenni senkinek sem áll jo-gáoan.
TiZSlI
A mai értéktőzsde itányza\'a továbbra is egyenlőtlen és ingadozó volt. A bícsl töz&de kedvező irányzata után s a helyi realizációs eladások következtében nyitáskor alacsonyabb átfolyamok kerültek fel-svinre. Az érdeklődést ma Inkább csak a favorit ptpirok tud ák lekötni. A Gummi nyitáskori 40 ezer koronás árvesztesége után a tőzsdeidő későbbi folyamán nemcsak a nyitáskor szenvedett árveszteségét hozta be, hanem helyi sp.kuUciÓ3 vásárlásra 75 ezer koronás árnyereségre telt szert. Nagyobb volt az érdeklődés Városi és a Bur, valamint Krausz szesz és Goldb^rger Iram is, amelyeknek árnyeresége színién telentő-sebb volt. A piac többi te.-ülelén az irányzat csendes voll. A kulisz papírok h.\'c. i hatás alalt gyengén tendáltak.
i kaiaywU Tíz* fevtsa-teyiáM
valutAk
Lengyel 7810^050 Angol L 345925-7926 Caeh k. 2109-19 Dinár 1253-03 Dollár 71225-71526 Fr.net. Ir. 2K64 2924 Holland 2Í485-635 Lel 363*377
Léva 513-521 Líra 3117-3207 Miika 16965-17025 Schtll. 10053-93 Din kor. 18990-19070 Svájc! tr. 13790-313 Belga Ir. 9923-9963 Norvég k 179-10-18070 Svéd k. 19063-133
DEVIZÁK Amaterd. 28510 610 Belgrád 1257-63 Berlin I6976-I702S Bukarctt 364-37-1 Brüssael 9928-9968 Kopenh 19000-19060 Oaalo 18000-60 London 346125-7125 Milano 3167-3207 Newyork 71330-530 Pária 2840-2880 Prága 2112-19 Szoita 514-520 Stockholm 19065 125 Varró 7830-8030 Wien 10065-10095 Zürich >3792-832
Terménytőzsde
Buza liazav 75 kg-oi 390 000 -395.000, 76 ke-oj 395.000—WOOOO 77 kg-oi 400.000 —405.000, 78 kg-oi 402 1Ó0 - 407.500, egvíb 75 kg-oi 380 000 -385 000, 76 kg-oa 385 000 3W.OOO, 77 kg-oa 392 500 397 500 78 kg-o. 3i7 500—402.500, toza 305.000-307 500, takarmányárpa 222 500- 227,500, aoiárpa 326.000—M5.000, zab 225.000-227.500, tengeri uj 200.KÓ-205.000, repce 565 000 -57Ó.OOO, kolca 190.000-200.000, korpa 162 500-164000.
Serláfrásár
Pethaitái 4500, melybíl eladatlanul viaaia-maradi 993 drb. Elaárenda 18.750-18500, szedett 16 750—17.0)0. izedett kilép 16.000 —16500. könnvü 14.500-15.500. eUrendU öreg 17.250-I7JCO. máaodrendu 16500-16760. angolsilldó 17.000-19000, aialonna nagyban 25.000 2I.COO. isir 19500 - 21J00, lehúzott tiui 21.000 -22500. azalonnia tíl-aertés 19.000.—22000. Az irányzat vontatott
Kiadja: Jrlnyl Hyonüijar ál Iíijv ktniMli U, Ii^kuliu
Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza -
karacsi anyi rekl amarai
1 pár férfi vagy női fekete fűzős, I pár barna férfi vagy női egész, 1 pár barna vagy fekete box
szeges cipő fűzős cipő leányka egész fűzős cipő 31—35
I9-— 24— 14-40
Pengő Pengő Pengő
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
t
APRÓHIRDETÉSEK
vízvezeték berendezéseket
és bckapc»olóot a váron! vízvezetékbe IcQolosóbbnn ée legjobban készít WEISER gépgyár, Sugár-ut 16. 4254
Külföldi koksz és faszén Welser gépgyár Nagykanizsa, Sugár-ut 6.
Öntöde Inasokat fizetéssel felvesz
Welser Gépgyár._4381
Háztulajdonosok figyelméből
liitt vliíezetékÉt lakásába .r^I:
Jen ajánlatot Szécsenyi és Friesz
vízvezeték felszerelés, lurdő és egészségügyi berendezési vállalatitól. Részletllzctísrc is. előnyös feltételek melleit. 3984
KOzpontlbank Nagykanizsa. Kölcsönt nyújt ékszerekre, arany, ezüst tárgyakra és értékpapírokra Legjobban vásárol Ide-
gen pénzeket, kényszerkölcsön- és
hadlkölcsönVötvényeket.
GUTH ÜLD ngyUÉ\'
Nagykanizsa, Kaxinczy-n. 4. udvar Kályhák, takaréktüzhelyek.asztultüz helyele minden kivitelben, fűstcsövek, menyezetnád, kátrányfedéllemcz, zománcozott edények minden minőségben, valamint az összes háztartási cs egyéb vasáruk kicsinyben! eladása la a legolcsóbb árak mellett.
Mélym leszUUtott áron fürdőkádak, ülőkádak « legjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bádogosnál, Kinlzsy-utcn 21.
Másféléves slemcniftall vfköstarka bika Igazolvánnyal oladó Major István hclyettesblrónál. Eszteregnyén. 4110
E«y jó k*rb.*n tarlott PH tízes benzin motor 900-as cséplövel szabadkézből eladó. Bővebbet l\'lschtr és Leltner cégnél Nagykanizsa. Király-utca 8. 4382
Helyben 10 dtb. rőnkfo ágakkal és kitebh kidöntött fák, tűzifának is jó. 40 méter t\'«es gázcső, kúthoz való facsövek felszerelt szivattyúval, olcsón eladók Mayer festőnél. 43«8
Bádogos, vízvezeték szerelő szakmunkások és tanono (felvétetik. Szepesi. Zrínyi Miklós-utca 22. 4194
K\'sesaládu konyha- és vlrágkertészethez
, éitó házaspár házmesternek kerestclw.
I Kertészek előnyben részeiülnek. Bővebbet
i Magyar-utc* 44. _4333
j Hibás alma 1000—1500 koronáért kapható Arval fllszerüzlctébcn, Magyar-utca 25.
Pér.zkAIoaOnt oekeoelcresic aiinaer ömegben a legelőnyösebben és leggyor ubban folyóilttat Aozél Ignáo pínz-köicsönközvellló Irodája Nagykanizsán, Fő ■I 3. sz. alatt Kénysjrerkőlosőn kötvényeket veszek. 2738
Eladék 1 darab ruhaszekrény. I darab konyhaszekrény. 1 véndely sertés zsír, 2 darab nihozirltókölél. 1 drb luszlerlámpa.
1 drb éjjeUIAnipa 1 drb kézilámpa, 1 dro
nől-abat, 1 pár 39-es barna női elpÁ. 1 pár fülz csizma. Megieklnthetó 12 tői 2-lg és d. u. 5-tól 3 lg Csinyl László-utca P/c, udvarban, 2-lk ajtó..\' _ 4393
Kiváló jó turó kllogrammonklnt 5000 koronájával kaphitó naponként Batlhyánv-utca 17. szám alatt. 4384
Egy alig használt hosszú fekete télikabát eladó Hoffer szabónál. Magyarutca 4 sz. -1307
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép himez, ajouroz és stoppol is. Hagy választék ipari gépekben.
Autógummi, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Bizt. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.\'
Karácsonyi sütemény
Szükséges hozzá i 25 deka vaj, 25 deka cukor, 2 egész tojás. 50 deka liszt, egy kevés só, egy csomag dr. Oetker-
féle sütőpor. Elkészítése i A vajat, cukrot egy kis sóval és két tojással összekeverjük és lassanként a süióporral kevert lisztet liozzá-dolgozzuk. Az igy nyeri tésztát késnyélnyi vastagságra kisodorjuk, kis bádogíormákkal kiszaggatjuk és vajjal vagy viasszal kikent pléhen megsütjük. Ajánlatos a süteményt bádogdobozban t*rUnl, hogy hosszabb ideig omlós maradjon. «ao\'»
Legolcsóbb
nagyvásár
] a lékárukban
nagyvásár
kepcs- ^s mesekönyvekben
nagyvásár
ifjúsági iratokban
nagyvásár
„jándék levélpapírokban
nagyvásár
imakönyvekben
nagyvásár
hépcslapótban és emlékkönyvekben
nagyvásár
hegedűk és híngsier-kellékekben Gramofonok és legújabb lemezek
Fischel Fülöp Fiai
üzletében, Virosházpalota.
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzsébet-tér I. ort ésnoi diíatözleleben Erzsébet-téri.
Holmár, szép zefir-ing 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér....... 8.000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „ Selyem sál...... 32.000 „
Erzsébet-tér 18. szám.
HQRISNYAHflZ
Szarvas szálló épület.
megérkeztek a legdivatosabb
Karácsonyra külföldi különlegességek
MiclMt bevásárlásait eszközölné, győződjön meg áruink minőségéről és áraink olcsóságáról minden vételkényszer nélkül.
Állandóan nagy választék:
Nöi-, férfi-, gyermek-harisnyák Angol meló harisnyák Női-, férfi-, gyermek-kesztyűk Gallérok
Selyem és gyapjú sál Tricó bugyik
Pullouwerck Mellények, kabátkák Svetterek Korcsolya dressek, hósapkák Lábszarvédők, jégzoknik Baby garnitúra
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
9C Cimre ügyelni!
I
Árrauth Sándor és Fia áruházában(B"ár
uJvar)
Nagy karácsonyi vásár
Külföldi játékok 3000 koronától kezdve.
Legjobb minőségű „Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb vbeszerzésl forrása.
I
zalai közlöny
192fi december 22
Disznó ülésekre
ft legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
literenkint 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
JA bor. nrm noha. 0;í«Mj<kBtíríi».
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
sí Pencű arai megjelentek
pár (érd (ekele sírapacipó. szeges talppal, (randa vagy amerikai formában
1950
Pengő
SINGER
varnógép
motorral éa ví rrtJftSevrwi
■ l«8»mno..0b karácsonyi tpándék.
«rnsrvarr<Sg<p r<«zv.tfr»
NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
ÉWWW szövetkezete
PUKST. H. TÍUé-TÖ UEtWt Imtll th L)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig j 0* elsőrangú kivitelben. .«• 5
B
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca 11.
Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámterveket készit.
A gazdasági propaganda célhqc vezető legalkalmasabb és Jégol-csóbb módjait kidolgozza
SUJUII ni uuiguííü, _
Európa minden jelen/
ih \'vArncáhan
Társházak Európa minden jelei).
tösebb városában. _/
* gurum
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság "dótt (Déli Vasút)
MENETRENDJE
1926. évi október hó 3-tól
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban_
A vonal Budapestről Nagykani-
l! ntme indul zsára érkezik
i Szem. v. li-30 13*55
■i\' Oyv. 900\') 1320
:< Szem. v., 13-.\'50 19*55
4 Oyv. 1 17 301) 21*50
5; Szem. 1 21-3.V) 4*CO
Karlsbadi
teás csésze
gyönyörű mintákkal
6 pár 75.000
porcellán ozsonnakészlet 6 tányérral, leltünö szép mintázással a legalkalmasabb
ajándék 50.000, porcellán mélytányár 6, 8
és 9000 korona. Egyéb edényáru is a létező legolcsóbban
Szerb Ernőnél,
Csengery-ut 6.
I
A vonat J Nagykanizsá- \\\\ Budapestre neme I ról indul j érkezik
1 özem. v,
2 Qyv.
3 Szem. vJ|
4 Oyv.
51 Szem. v..
0-151) 6.45
7 00*) 1100
9-10 I lö\'40
14\'45l) I 19-10
15-00 j, 21-55
>) Gyorsvonattal egy I—II. oszt. és egy IIL oszt. közvetlen kocsi Budapesttől Sopronig, egy II—Hl. oszt. közvetlen kocái Budapest—Zalaegerszeg köiktt.
*) Gyorsvonattal egy étkező, egy I—II. oszt. és egy III. oszt. kAsi Budapest— Nagykanizsa között, eg>- hálókocsi Budapest—Venezia között, egy I—IP^Jszt. közvetlen kocsi Budapeit—Róma között és egy III. oszl. közvettca kocsi Budapest—Trieszt között.
») Személyvonatokkal eg>- 11—111. oszt. közvetlen kocsi Budapest -Zalaegerszöft\' között és egy I-II III. oszl. közvetlen kocsi Budapest—Pécs között. Kgvétyrtr.laz egész érkező szerelvény az ulolíó III. oszl. kocái kivételével iWmrity egés^\'*\' közvetlen Budapest -pécsi utasok részére egy i -II—III. oszt. kuc* vaj^
__NnfrykanU w—Hu laton Ken lg tárgyi vlszon
BaJatonszent- .Nagy kant- | f Kyörgyról ind. zsára érkezik | T "Vegyes 52S~~ \' Wö \' \\"V _A\'ag^kanizsa—Szombathely— M
S20\') 1035 I6I5>)
1 Szem. v.
2 Oyv.
3 Szem. v.\'
4 |t Szem. v. |
*) Gyorsvonatokkal c| Sopron között, egy II—lil. kötvetlen kocst Zagreb-Wici közölt. A 8 20-kor Ind. V Soprontól mint személyi Jj Személyvonatot\'
bzombat- Nagykani helyről xsára indul érkezíj
nrsf
12-15 1510 21-26 I-
gvkani- | Balatonszcnt-zsáról indul Igyörgyre tirk. Í8rtÓ 1057
viszonylatban
V,
Nagyítani- Szombat-* m. nK, Slról helyre ^"„b. indul érkezik \' "kc"k
1 r siem, vj! 4*4»>) i T8S*Í~TPsT"
2 Szem. v.. 6 55 »49 i —
3 űyv. , 14IO\') I6tt> 1 2005
4 Szem. vj 17-35 20-30 -egy III. oszl. közvetlen kocsi Budapest—
retlen kocsi Osijek—Wien S. B.. egy l-ll—III. oszt. ey 11-111 oszt. közvetlen kocsi liudzpcst—Zalaegerszeg Sopronig személy-, ooriin gyorsvonat. A 200Skor érk. [I. wienig.
Nav
Pícsról indul
1 Szem. v. 21 Oyv. 31 Sinautó 4 Szem. V.
<) Oy III. oszt. közvetl
bVienig.
11—III. oszt. közv. kocsi Budapest—Zalaegerszeg között. >kanlzsa—Barcs—Pécsi viszonylatban
IlarcsrM
" 4-ii I \'ÍTf
11-45 13-40
1520 1 17*00
20=). 2IOO 2310

ÍM ír"<" 4-30:) 6*30 1030 ] 1212 14-50 14-354) 1617 16-25 18-20
21-40
1 Szem. V.
2 Sinaulö
3 Gyv.
4 Végy. v.
ltokkal egy 11—111. oszl. közvetlen kocsi Ősiek—Wien, egy I—II. és kocsi Zagreb—Wien S. B. között. \') Személyvonatokkal egy 1—11. is III. oszt. közvetlen kocsi Nagykanizsa-Pécs, illetve Pécs—/iudapcst közolt.
Nagykanizsa— Gyékényesi viszonylatban
Gyékényesről Indul
Nagykanizsáról Gyékényesre indul érkezik
Nagykanizsára érkezik
I Sioíutö 15-40 16-15 | l Sinautó" I21» IM5
Csatlakozik a MÁV-hoz Kaposvárra, illetve Kaposvárról az mi. és KNZ. sr. vonalokhoz.
\' Nagykanizsa—Cakovect (Csáktornya) viszonylatban_
Nagykanizsáról Csáktornyára Indul étkezik
• r , .r •
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kitűnő zamatu 1 liter [9000 korona
Fehér és vörös 1 liter 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. * Telefon 210.
JÁTÉKÁRU
ugy, mint tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Csengery-ut 6.
- VILLANYI
PEZSGŐK « PALACK
borok
nitin he ián
udvari pincészetétől Villány.
Kaphatók
minden nagyobb csemege-kereskedésben.
__«u
1 Oyv.
2 Vegv. V.
3 Szeni.v
1 Szem. v.
7-20 ll-lll 18-24
1 Szem. v.
2 Szem. v.
3 Vegy.v. Oyv.
5<»s) 13-45
17-00 2220
7-i.r 15-28 20-26 010
•t Gyorsvonatokkal egy hálékocsl Hudapeal—Venezia, egv I—II. oszt. közvetlen kocsi Budapest—líóma és egy III. oszt. közv. kocsi Budapest—Trieszt közolt közlekedik.
Nyomatolt a Zrínyi Nyomdaipar ris Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Otenbeck KAroly.)
Legszebb ajándék a
KÉP.
Eredeti olajfestmények és a
müncheni Glaspalastb3n kiá\'lilott eredeti rézkarcok már 40.000 koronától <ju Szerbnél, Csengery-ut 6.
Olajfestmények részletre is.
W. évfolyam, 290. Mám
Nagykanizsa, Í626 december 23, csütörtök
Ara 1800 k«r»M
POLITIKAI NAPILAP
FelelO* szerkesztő: Barhartts Lajos
• : ünjlii I II m mim •V Un MlSOS HM
A Duna-Tisza csatorna
Kétszáz esztendő óla van napirenden a Duna—Tisza csatorna kiépítésének kérdése s kélszáz esztendő óta megszámlálhatatlan sokszor virradt lel a munkálatok megkezdésének napja, de miniba az események összejátszottak volna a csatornaépítés ellen, mindig valami nagy eseményűlötte fel fejét az ég peremén s az események hatása alatt abba kellelt hagyni a terv kiviteléi. Már törvény is vau a Duna—Tisza csalorna klépi\'éséről még a Diák Ferenci Időkből, de az 1840. évi XXXVIII. törvénycikk sem tudta -előbbre vinni a Duna-csatorna ügyét. Kgész irodalma van a csatorna nagy ügyének s bár a vélemények és ellenvélemények minden mezőnyt bejártak, egy eredmény elvítázbalallan s ez az, hogy a vélemények és ellenvélemények küzdelméből a Duna-Tisza csatorna kiépítésének szükségessége vált bizouyossá. Az építés megkezdésének útját alighanem Ausztriával való közösségünk is hátráltatta, ineti mig egyrészről nem voll kivánalos. hogy magyar terülelek erősíttessenek, másrészt az utolsó pillanatban mindig akadt egy-egy közös- ügyes kívánság, amelynek teljesítése sok magyar álomnak siijál ásta már meg. Talán ebben kell látnunk egyik lóokál annak, hogy bár törvény intézkedett a Duna—Tliza csatornáról, a klépilés ncm indulhatott meg.
A közelmúlt hónapokban egy jól szervezetinek látszó akció indult meg s ez az akció napirenden igyekszik tartani a Duna—Tisza csalorna Ogyél. Kiadványában, amelyet gróf Szapáry László Irt « melyet a szerző gröf Bethlen Istvánnak ajánl, ajánlásában Igy siói: .Magyarország miniszterelnökének, — ki a világháború és forradalmak borzalmaiból szegény hazánkat a konszolidáció és rckon-slrukdó útjára terelte és akinek hatalmas koncepciójára, alkotó erejére vir e kétszáz éves csatornaterv megvalósítása."
Való Igaz, hogy épen a világháború és - forradalmak ezer kéidést és megpróbáltatást gördítenek útjainkba, de saját gazdagodásunk és erősödésünk érdekében félre kell tennünk minden hálrállaló akadályt s hozzá kell látnunk miÁd:n..o!ya;i kérdés megoldásához, amely-a nagy magyar egyetemesség átfogó céljait szolgálják. Már pedig belső gazdasági érdekeink mellett nem vitatható el áron vitális érdek sem, amely az erdélyi és Muravidéki magyarságot a •erv. keresztülviteléhez fűzik.
Mikor e kérdési tárgyaljuk, ncm hagyhatjuk ügyeimen kívül a Duna csepeli kereskedelmi kikötőjének ügyét sem, amely világjelenségénél fogva egyenesen várva várja azt az Időt, amikor a Duna—Tiszaköze, a Tiszántúl, a Marostncnlc és a Kőrös-
vidék bekapcsolódik a csepeli kikötőbe s ezzel Budapest vllág|elentö-ségéock emelésébe. Nem erodáljuk tehát, ha a Duna—Tisza köze és a Tiszántúl magyarsága éber figyelemmel kíséri a csalorna ügyét s ha örömmel lát minden megmozdulást. Nipjaink gazdisági és szociális vonatkozásaira azért van hatással a csatorna-építés ügye, mert minimá-
lis számiiás szerint a magyar munkásság tízezreinek mintegy hat nyolc évié biztosit kenyeret.
Tisztelettel állunk meg a kélsráz esztendős terv előli s a magyar társadalom minden rokonszenve a terv uj felkarolólé s a magyar társadalom bizalma annál nagyobb, mert e lerv keresztülvitelének kérdése Bethlen Islván gróf kezébe léteteti le.
A kórházban fogtak el egy veszedelmes anarchistát
Szombathely, december 23 Huszár Károly nemzetg) ülési képviselő a sárvári kórházat látogatta meg, ahol feltűnt neki, hogy az I egyik beteg, Mondán János, kommunista-anarchista benyomlsl kelt. — Mondánt kikérdezte, aki bevallotta, hogy tényleg kommuniila és Kun
Béla megbízásából 200.000 svájci frankot hozott magival azzal a céllal, hogy a Kormányzói s egypár nagyobb ipartelepei felrobbantson. Huszár rábeszélésére elmondotta, hogy Budapesten hol szokiak a kommunisták találkozni. Mondám a szombathelyi rendőrség letartóztatta.
kftz.^
Januárban végrehajtják a bányatársládák köz pontosításáról szóló javaslatot
Budapest, december 72 A népjóléti és munkaügyi minisztériumban ma délután 3 órakor fejezték bc a bányatársládák központosításáról szóló törvényjavaslat előkészítő tárgyalásai. Dr. foss népjóléti miniszter elnöklete ala\'t részt vetlek az értekezleten Popp nép|óléil államtitkár és Sztranyavszky államtitkár a bányászok képviseletébe. Ez ügyben meghallgatták a Munkás-biztosító és Bányatársulatok véleményét is. A törvényjavaslatot minden valószínűség szerint mir janulr cley jén végre hajtják.
Petíció Héjjas Iván mandátuma ellen
Budapest, december 22 A kun-
szenlmlklósi kerületből a napokban 1000 lagu küldöttség fogja felkeresni gról Bethlen István miniszterelnököt, hogy tiltakozzék HéJJoíUhn képvi-selővé törlént megválasztása ellen. Héjjas mandátumát petícióval fogják megtámadni.
Belép
(rtpest,
ís az Egységcspártba december 22. Udvardy Jin^, a ráckevei kerület képviselője !p:tl az Egységespárlbs. szociáldemokraták főrendiházi
tagsága Budapest, december 22. A szociáldemokraták fővárosi főrendiházi tag-Jelölő bizottsága ma ugy határozott, hogy vlsszsuiasl\'la a részükre felajánlott tagsági helyet.
A katasztrófális munkanélküliség miatt sürgősen megkezdik a közmunkákat Ausztriában
Bécs/dcccmbet 32 (Éjszakai rddiójelenlél) Dr. Schörlf kereskedelmi minUzter elrendelte, hogy tekintettel az egyre súlyosodé
gazdasáRi helyzetre és katasztrófális munkanélküliségre, a jövőre tervbe vett nagy munkálatokai ír fzátlitá-sokat haladéktalanul meg kell kezdeni.
Vére^ antiszemita verekedés jgy kolozsvári bálon
8ulrarc>t, december 22
A bukatesll egyetemen u|ra zavar-gások v^lak. A zsidó egyetemi hallgatókat\' megvették. A zavargások át-terjtyitek Jassiba és Kolozsvárra is. Kolozsváron kávéházakai rombolt
gondozó Egyesület szombaton a Ntwyork kávéházban bált rendezett és ezl az alkalmat használták fel a zavargók, hogy véres verekedést , provokáljanak. Már éjiéli 12 óra volt és a párok legjavában táncollak, mikor a tüntetők megjelenlek a láthatáron és előbb botokkal, kövekkel bezúzva a kávéház hatalmas kirakat-: lábiáit, behatoltak oda és a vacsorához előkészített tányérokat, aszta-\' lokál, székeket dobáltak a láncoló pirók közé. Erre Irtózatos pánik tört ki. Többen lérliak, a bi!ozók| közül szembe í llak a diákokkal és parázs verekedés támadt, melynek több sebesültje van.
Időközben telefonon rendőr segítséget, ma|d katonai járőrt kértek, de a rendzavarásnak csak az veteti véget, mikor Pop Dtnila hadtestparancsnok maga személyesen egy század katonaság élén a helyszínére ér-ezett a rcpdörprcfeklussal. Töb-bekelJetariózlattak.
Áz események óriási izgalmai kelteitek a városba.
Gajda tábornokot > lefokozták
Prága, december 2".
(Éjszakai rádiójelentés.) A honvédelmi fegyelmi bíróság ma tárgyalta Gajda tábornok Ogyél e\'s6 fokon. A f.-gyelm! bíróság Qajdt Rezső tábornokot lefokozásra ét nyűg dijának 25«/« os elvesztésére Ítélte
össze a diákság. A rendórórjárat és kalonaslg nem merte a rombolási megakadályozni.
Bukarest, december 22. A kolozsvári zavargások tervszerűen voltak előkészilve. Ugyanis a Zsidó Atv»-
Meghalt az athéni jugoszláv követ
Belgrád, december 22. (ÉJszakc rádiójelenlés) Gavrltovtes alhénl jugc szláv követ rövid idei betegcskedé után ma meghitt.
Nem sikerült a szerb kormányalakitái Belgrád, december. 22. Dávidovh újonnan dezignált miniszlerelnötne a kormányi megalakítani nem slk< rali. Megbízását visszaadta a k rálynak.
Almássy László meg.
■ ,u* gyógyult Budapest, december 22. (Éjszaki rádiójelentés) Átmássy László, l Egységet pirt ügy vezeti alelnöl hosszas betegségéből felgyógyult i ma- először Jelent, meg az Egysége párlban, ahol lelkei óvációban n szesitelték a népszerű politikust.
8 ZALAI KÖZLöNy
1926. december 25.
Kik fizetik a legtöbb adót Zalaniegyében
Összeállították a megyei virilisták névjegyzékét
Nagykanizsa, december 23 Zalavármegye legtöbb adót fizető megyei bizottsági tagjainak névsorát az 1927-ik évre-a következőképeit állították Össze:
Festetics Tasziló hg. Keszthely 577,164.955, Kroller Miksa dr.(okl.) Zilaapáti 488,070.390, Halbik Cip-nán (oki.; Tihany 265,396.000, Spei-zer Ferenc (oki.) Nagykapornak 185 millió 211 ezer, Tarányi Ferenc dr. (oki.) Nyírlak 178,390.550, Rciscbl Richárd (oki.) Keszthely 135,867.320, Batthyány Ernő gróf (oki.) Kustány 120,756.000, Plihál Viktor dr. (oklj Nagykanizsa 115,767.810, Szenlmi-halyi Dezső (oki.) Pacsa 112,148 000, Valkó Ágoston Nagyrécse 112,038755, Malallnszky Ferenc (oki) Keszthely 104,198.32a Elek Ernő Nagykanizsa 97,478.253, Esterházy Pál gróf Síig-liget 90,810.340, Elek Oéza Nagykanizsa 89,999.053, Zerkovitz Lajos Nagykanizsa 89,020.210, Batthyány Pál gróf Zslacsány 84,736.300, Cserfán Ferenc (oki.) Nemesapáll 83 millió 951.810, Reiscbl Imre Keszthely 83,657.455, .Cserfán Elek (oki.) Duzsnak 82,915.430, Batthyány Zsigmond gróf Nova 82,719.755, HttvOs Salamon (oki.) Botla 78,785.230, Oláser Aladár dr. Lenti 72,280 000, Dervarils Ferenc ("oki.) Kilimán 66 millió 634.130, Oultmann László báró Zalabér 65,499.805, McalerházjT Jenő (oki.) Kemendollár 63,066.000, Koller István dr. (oki.) Alsórajk 62 millió 478.380, Ssüls Andor dr. (oki.) Zaiaszenliván 61,975.660,Nagy Islván (oki) Pusztamagyaród 61,828 160, Schttlz Frigyes Zalaegerszeg 61 millió 630.365, Csótby Oéza Murake-rcszlur 61,282.000, Bosnyák Géza (oki.) Misefa 56,268 000, Somsich Anlal gróf Komárváros 56,885.175, Tóth Lajos (oki.) Hegyesd 54,547.000, Skublics András (oki.) Zalaszentmi-bály 51,504.580, Barcza Uszló dr. foki.) Csaarendek 50,814.190, Károlyi György gróf Zalaszentgrót 49 millió 856000, Szép Ferenc Zalaegerszeg 48,035 310, Ajtai Kováts Barna dr. Sármellék 44,354.920, Hertelendy Ferenc dr. (oki.) Lesence-tomaj 43,252.480, Kováts Sebestyén Tibor dr. (oki.) Petrivente 42,870.000, Hoch Oszkár dr. (oki.) Nagykanizsai_ 42,661.710, Örley Oyörgy dr. (oki.) Nagykanizsa 42,282 000, Nóvák János Csapi 42,124.675, Botka Lajos (oki.) Bókaháza 41,645.450, ifj. Takács Jenő dr. Stlmeg 41,385.900, Práger Tivadar Keszlhely41,131.570, Mosonyi Arlur Zalaapáli 40,672.065, Krelsler József dr. (oki.) Nagykanizsa 39,631.560, Lőwenslcin Ignác Zalaegerszeg 39,379.440, Eilner Sándor Satomvár 38,255.455, Thassy Kristóf dr. (oki.) AlsóDagod 38 mit-- lió 403.210, Plósz Sándor dr. (oki.) Pacsa 37,654.310, Lőweoslein Jakab Zalaegerszeg 37,382243, Imreh Oyörgy (okL) Fördefölde 37,098.450,
Rubidó Zichy Iván báró Csörnye-fOld 37,341.085, Fiirsl Béla dr. (oki.) Zalaegerszeg 36,684.660, Szabó Lajos (oki.) Szenlgyörgyvár 36,073.100, Simon Géza dr. (oki.) Keszthely 35,556.900, Schmidt Olló (oki.) Póla 35,467.580, Schmidt Kőinél (oki.)
Pola 35,467.580.
Az összeállításban az .okleveles" megjelölés szerint az eddigiek közt 38-an vannak, kiknek adó|a diplomájuk miatt viliiizmus szempontjából duplán számit.
(Folytatjuk.)
Gyömörey György főispán nyilatko-zata a főispáni értekezletről, a zalai főrendiházi tagokról és a zalaszent gróti választásról
Nagykanizsa, december 27
A belügyminisztériumban Sztra-nyavszky Sándor államtitkár elnöklete alalt megtartón főispáni értekezleten részt veit Gyömörey György főispán is, aki Budapestről egy napi tartózkodásra birtokára, Celldömölkre utazott.
A ,Zalai Közlöny• szerkesztőségének tagja telefonon kérdést intézett a főispánhoz a főispáni értekezleten megvitatás alá veit tárgypon-lokra vonatkozólag.
— \'Az értekezleten, — mondotta a főispán — az uj választó névjegyzékek összeállításáról volt szó, amelyeket az országban 1927 január 8-tól kezdódóleg 25 ig be kell fejezni.
— Ugyanis a mostani választásoknál sok panasz hangzott el amiatt, hogy sokan kimaradlak a választól névjegyzékből. Ilyenformán
szükségessé vált a választók uj összeírása és uj névjegyzék kiállítása. Az 1927. évben előforduló választások már ezen uj névjegyzék alapján fognak megtörténni.
Kérdést intéztünk aziránt,
kik Zalavármegye legkomolyabb jelöltje a főrendiházi tagságra miután több név kerüli forgalomba ?
— A vármegye vezető egyéniségei megállapodlak abban, — felelte a főispán — hogy Zilavármegye részétől Malalinszky Ferencet, Bosnyák Gézát és dr. Plihál Viktort Jelölik rendes főrendiházi tagokul, mig Barlha Lászlót, Szenlmihályl Dezsői és dr. Ódor Gézát póttagokul.
— Igaz, hogy különbözö korles-kedések és kapacilációk folynak még egyesek érdekében, azonban ez nem befolyásolja ncvezeltek megválasztását. Mindenesetre a szétforgácsolódó által ü választás egyhangúsága szenved.
Hirek keringenek arról is^ miuián Mzss miniszter négy mandátumából a veszprémit larlja meg, hogy a zalaszentgrót! kerületben Oyömörey Sándor nyug. huszárőrnagy, földbirtokos fog
fellépni. Erre vonatkozólag a főispán a következőket mondotta:
— A zalaszentgróll kerület kifejezett óhaja az, hogy livérem Gyömörey Sándor vállalja a képviselői jelöltséget, a kormány azonban még nem foglalt állást ebben a kérdésben, igy |X)zlilvumot e felöl nem áll módomban mondani. Gyömörey Sándor mint a Keresztény Oazda-ságl és Szociális Párl jelöltje lépne fel a zalaszentgróll kerületben. Szó van azonban Schneller esperes-plébános fellépéséről Is.
Majd másra terelődött a beszélgetés.
Szó voll arról, hogy Vasmígyében Szombathelyen ma délelőtt dr. Tarányi Ferenc főispán által összehívóit értekezlet voll, hogy a megye részéről jelölendő főrendiházi tagválasztás egyöntetűen történhessen. Az évíatezleten olt voltak Vas-
f V
vármegye\'vezetöegyéniségci, Mikes Jár.os gróf megyéspüspök, a káptalan két legtekintélyesebb lagja, stb. — Gyömörey főispán az értekezleten megtette a ptopozicióját a főrendiházi tagságra vonatkozólag, amit az értekezlet egyhangúlag elfogadott.
Majd visszatérve a zalamegyei főrendiházi tagságra, sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy
Zalában Is miért ne lehetne ily egyöntetű, egyhangú állásfoglalás. Gyömörey György főispán holnap csütörtökön visszautazik székhelyére Zalaegerszegre, a karácsonyi ünnepeket azonban családja korében, birtokán fogja tölteni. (B. R)
csónakon átment Alsóőrsre, ahová egy mulatságba meghívták.
Már jól lehörplnteltek a balalon-melléki borocskából, mikor arra is gondollak, hogy haza kellene térni. Mikor visszaérlek a parton veszteglő Helkához, a csónakon Guszlován fel akart kapsszkodni a hajóra, hogy majd barátját is felsegítse. Eközben megcsúszol! és beleesett a vizbe a .^csónak alá. Nehéz küzködés után mégis felvergődölt a hajóra, de akkorára a szél, mely mindjobban erősödöli a Helka mellett levő csónakot odább dobla a bsnne levő kormányossal egyűlt, aki a sok ilallól egészen elbágyadt és nem tudta ml történik vele. Ouszlovánnak nehéz lévén a leje, azon nem sokat töprengett, hogy barátjával, Wilhelm kormányossal mi lesz a csónakban, felment kajüljébe és csakhamar elaludt.
Csak reggel jelentette az esclet a hajó kapitányának, aki azonnal csónakokat küldött Wilhem felkutatására, de nem bírtak nyomára jutni a szerencsétlen embernek. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányos szerencsétlenségnek esett áldozatul.
Most szombaton várallan fordulat történt ebben az ügyben, melyben mindenki meg volt győződve, bogy Wilhelm a saját Ittasságának áldozata lett és beleveszett a Balatonba, a csónakot pedig a vihar összetörte. Ugyanis a Balalonkillll-I határban Darki Mihály odavaló lakos egy gazdátlan csónokat vett észre. A csónak a part iszapjába egészen be volt ragadva és csak nagy üggyel-bijjal tudták partra vontatni és ekkor megdöbbenve ládák, hogy a csónak lenekén fekszik a napokkal azelólt eltűnt Wilhelm kormányos hullája.
Az eselet azonnal Jelenteilék a csendörségnek, mely megindította a nyomozást, de sem arra vonatkozólag, hogy bűntény történt volna, sem arra vonatkozólag, hogy szerencsétlenség áldozata lelt volna Wilhelm, nem ludlak bizonyítékot szerezni. A lelievés mindeneseire a véletlen szerencsétlenség mellett szól.
A szerencsétlen sorsú hajókormányost nagy részvét mellett temették cl ^Balatonkilitiben.
Halálos hajós-tragédia a Balatonon
Napokig hordozta egy osónak a hullámokon ogy eltűnt hajó-kormányos holttestet — A nyomozás nem tudott semmi pozitívumot produkálni — Ax alsóörsi mulatozás szomorú vóge
Balatonalmádi, december 72 (Saját tudósítónk jelenti.) Megható hajós tragédia 8zomo;u részletei tartják izgalomba a Bilalon környékének népét. Egy bajókormányosiól és a h&jójáról van szó, mely hiten megőrizte a hajókormányos holttestét, mikor az meghalt és napokig rin-
gatta a Balaton ölén, ahová a Veg-zete rendelte.
Wilhelm Péter balatonkilitii lakos már régóta teljesített szolgálatot a Balatontavi rt. Helka nevű gözö&én, mint kormányos.
A napokban egyik este Wilhelm, Guszlován István nevtl jóbarátjával
Magyar betörök PArisban
Pár is, dec. 22. (Éjszakai rádló-jelentés) A rendőrség ina letartóztatott két magyart, akik egy mozgó-fónyképszinbázba betörtek és onnan 80 ezer frankot viitek el, két cinkosuknak sikerült elmenekülni. Azt hiszik, bogy Magyarország felé vették utjukat.
Basilides Mária nagy sikere Berlinben
Berlin, dec. 22. (Éjszakai rádió-jelentés Basilides Máiia magyar operaénekesnö, a Magyar Királyi Opera tagja ma nagy sikerrel szerepelt a berlini filhar.uónikus társa-, ság karácsonyi oraióriumán^Akiváló művésznő az oratóriumban Mária szólamát énekelte.
I®6 december 23
zalai koiloot
Egy férjhezmenendő leány, akiről kiderül, hogy nincs neve
Szombathely, december 22 Még 1914-ben az cjiyik burge-landi községben egy tragikus sze ret csétlen anya eltfobta magától az ételei. Egy 10 év kőröli leány
Sermeket h igyott nnga uián. A •je már korábban elbagyt*. A faluban akkoriban azt mondiák, hogy Németországba ment munkál keresni. Az asszonyt általános részvét mellett helyezték öö< nyugalomra.
Rokonai a falubin nem voltak. Kis leánygyermekét a hatóság vct\'c párifogá-ba.
Az újságokban a falu jegyzője hirdetést lett köz?é, hogy ki venne magához egy teljesen árva leánygyermeket. A felhívásra egy z»nali vagyonos gyermektelen házaspár nrnt el az illeió faluba, hogy a gyermeket magukhoz vegyék. A jegyző erről írást adotl, amelyben fel volt lüktetve a gyermeknek vezetik és keresztneve, utasítás volt továbbá benne, hogy amennyiben a házaspár a gyermeket nem volna hajlandó tovább tartani, vigyék azt vissza a jegyzőhöz.
Multak az évek. A kis leánygyermek, akinek németes neve vol», teljesen elfelejtette anyanyelvéi, sót már a nevére sem emlékszik. Németes nevét magyar névvel c»erél-lék fel, vezetékneve pedig feledésbe ment. Nevelőszülei elvesztenék az irásl, melvet a jegyzőtől kao\'ak, de elfelejtették ann k a falu tak is a névéi, honnan a gyermekei hozták.
A kisleányból nagy leány lelt, akit megkért egy zan3ti logény. A házasságnak azonban igen n*gy akadályai vannak. A leánynak nincsen vezetékneve. Keresztneve sem az igazi. Nem tudják hol született, nem tudják hány éves, csak azi az egyet tudják, hogy római kathoiikus vallá< u és Burgenlandból vató.
Tegnap a leány nevelőanyja sorba járta a szombathelyi hivatalokat, hogy tanácsot kérjen, mitévő legyen. A hiva\'alfőnökök érdeklődésére felvilágosításképpen csak annyit tudott mondani, hogy el ludna menni abba a faluba, ahonnan nevelt leányát hozta. E«re mindenhol azt a tanácsol kapta, hogy minél előbb kérjen határátlépési igazolványt és menjen el a leáay születési helyére és lehetőleg vigye magával a leányt is. Erre annál inkább szükség van, mivel nem tudják a születési évéi. Talán a leány emlékezni fog arra a házra, ahol liktak és is túrni fog valakit, aki származásának a körülményeire világot tud vélni. ■
Az asstony ma va\'ószinüleg már u\'ban is van a burgenlandi f"\'u felé, vele megy talán a leány is Ó min-dtn bitonnyal megiHálja a temetőben édesanyja sirját is, aki sok reménységgel hozta őt vihgra, de a\'<inek a nevét szintén elfelejtette.
Gyömörey Istvántól elbúcsúzott volt járásai tisztikara
Nagykanizsa, dtcembet 22
Hogy milyen bens^ségleljes kap-csolal fűzte össze Gyömörey litvánt mint főszolgabírót járásának tisztviselő-karával, azi a ma esli bankett is megmutatta, amikor az országgyűlési képviselő voll járásának legtávolabbi községeiből Jöttek cl voll alanlasal, hogy buciul vegyenek tőle és egyultal Üdvözöljék politikai pályája küszöbén.
Meghiti, a szerelel melegével 10-szerezcll ünnepelielés voll, szinte spontán megnyilvánulása az őszinte ragaszkodásnak és 14 évi munka elismerésének.
A Korona hosszú asztalánál olt Ilitek a képviselő körUI a föbirói hivatalból dr. Líubhalmer Alán stolga-biró, dr. Berla Jenő vm. aljegyző, dr. Szabó Zsigmond járésorvos, Etl-sch ager Elemér állalorvos, Thury P.l midaföliszf, Kovács Vilmos díjnok, Simoncsics Péter hivatalszolga, a községekből pedig: dr. Láng Sándor és dr. 0 stág L jos körotvosok, dr. Kallauer Ovu\'a gelsei állalorvos, dr. Keller József garabonci orvos, Nagy Károly garabonci, Kugler Sándor sárategi, Amlmann Sándor Sor-mási, Hajdú Pál gelsei, Gyuiay István szerdahelyi, Révé\'z Lajos cszte-regnyei, Nolhnagcl Jlzsef hosszú-völgyi, viléz Horváth Sáidor korpa-vári, Szondy László zaiaszembalázsi,
Lévay Endre szepelncki, Szeiwerth Anlal murakereszlurl körjegyzők, Szil-vay Oyula kiskomáromi, Török János korrárvárosi, Sólonyi Károly magyaiódi községi jegyzők, Brand János, ulbizlos, Kósa Sándor nagybakónaki segédjegyző, dr. Csoport Dávid sormási aljegyző. Vitális Zoltán gelsei, Tihanyi Dezső szenlba-lázsi, Czigány Ferenc galamboki, Hosszú László stepelneki adóügyi jegyzők.
Az első (elköszöntöt dr. Laub halmer AHo szolgabíró mondta, majd Szabii Zsigmond dr. Járásorvot az egészségügyi lisztviselők, vitéz Itor-válh Sándor korptvári jegyző a jegyzői kaf nevében vetlek bucaut a lószolgibirótői, ilielve üdvözollék a képviselőt.
Gyömörey István majdnem köny-nyekig meghatva veit bucsul voll járási tisztikarától, melyhez 14 évi munkásság, a legnehezebb idők emlékei ftlzték. — Egyben kijelentelte, hogy csak mint tisztviselőitől vesz bucsul a megjelentektől, meri to vábtira is közluk marad s a lövőben már mint barátaitól kéri segítő munkásságukat immár a haza sorsának kiépiiése körUI vállalt feladatéhoz.
A bankéit kellemes hangulatban a kései órákig tartotta együtt a szépszámú ünneplő társaságot.
— ir|a a Központ — hogy a kívánságok teljesítve lesznek.
Lesclnszky Szanistló, akii az arc-képrs igazolványok ügyében delegált küldöttségbe beválaszlollak, referált az elélt eredményekről, melyek nem valami nagyok.
Ugyanis a kanizsai KANSz azt szerelte volna, hogy ugy mint a MAV-nál, a Délívasulnál is aszerint kapják a vasuli kedvezményt. Ezt azonban még nem ludlák keresztülvinni, épen ezért elhalátozlák, hogy memorandumot intéznek a kormányhoz, illetve a pénzügyminisztériumhoz, Kőllay Tibor dr., a város ország-gyütési képviselőjéhez és a Központhoz ez űgytvn.
Tholway Ztigmond tőli\'kár bejelentette a köztisztviselők eddigi arcképes igazolványai 0pvéh»n, hogy akik azokat az eddi«i 238 000 korona lefizetése melleit a jövő évre is meg akarják kap ti, minden ebeiben for-du\'jantk ő hozzá, mert ő ad ebben a kérdésben felvi\'ágosiiást, valamint minden ezzel kapcsolatos dologról is.
Több fonlosnbb tárgy nem lévén, elnök az (llést bezárta.
Megválasztották a helybeli KANSz tisztikarát
A vasúti arcképp, igazolványok Ugy. a választmány előtt A kormánnyal folynak a tárgyalások az anyagi helyzet megjavítása érdekében — A tagdíjak Ugye az Uléaen
Nagykanizsa, december 22 A nagykanizsai KANSz-fiók választmánya ma délután fél öl órakor a poslapilola földszinti termében ülést tartott.
A választmányi ülésen egyhangúlag a következőképen válaszloilák meg a liszlikarl: elnök lett dr. Szabfi, L-,jos. főtitkár dr. Thoiway Zsigmond postafőíclügyelő, lilkár Ágh Oyula telekkőnyvvezctő. Ezenkívül választoltak minden hivalal részéről egy-egy főmegbizoliat és a nagyobb testületek részéről egy-egy válaszlmé-nyi tagol.
A tisztújítás után löbben fe\'szó-laltak az irányban, hoíy a kanizsai KANSz Igyekezzék minél több tagot szerezni a Szövetségnek. A felszólalók
Időjárás
A nagy kanizsai meteorológiai inog-ItgycIA jelentése: Szerda a hir-MUk-lel Reggel 7 órakor -08. délután 2 érakor +2 2, este 9 drskor +02-
Felhint: Egész nap boru\'t.
Siilirűny.- XcEgel és délben Délnyugat, este Északi szél.
.
K Meteorológiai Intézet lelentése jze-rint északkeleti izelekkcl. hidegre lordutó idó válható, esetleg csapadékkal.
Itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a jó gyermekeknek katácsony esle c>ak akkor lehel, ha szük-égleté\' a
Cukorka Királynál
sz,.r/i lit", mctl látnui-itos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulaiba ejtők. — HEFFER GYULA
Kazinczy-utca 8.
a K«NSz helybeli fejlellenségél annak tudják be, hogy még most is vannak olyan do\'gok a tagdijak körül, melyekkel a tagok nincsenek tisztában és a Központ a hátralékos \'tagdijakat is egyszerre akarja beszedni a tagoktól, ami főleg a kis-fizelésü altiszteket érinti anyegilag.
Uscinszky Szaniszló a kettes számú mozgóposta igazgató} t indítványt terjeszt be, hogy a fiók kérje a Köz pontot, hogy a hátralékos lagdijtkat ne egyszerre, hanem negyedévenként vonják le, úgyszintén az elmaradt befizetéseket it ugyanígy fizethessék. Másik indítványával együ t, melyet aziránt terjeszt be, hogy a lagok fizetéséből vonják le a lagdijtkat, e\'fogadta a választmány.
Ezután az elnök ismertette a Központ löbb leiratát, melyet a fiók fel-terjesztésére knidöll le. Ennek során egyik leiratából megtudtuk, hogy a Központ • f ők néhai elnökének, Kenedi Imre dr.-nak-Nnláta f-lett mélységes részvétéi f jezi ki. Tud ttja a Központ azt is, hogy a {elterjesztett memorandumok ügyében már e\'jirlak és még e/ulán fognak fontos tárgyalásokat tartani a kormánynyal és minden lemény megvan arra,
Népvár.dorláskorabeli csontvázat találtak Szombathelyen
Szombathely, dec. 22. (Éjszakai rádiójeleméi) Nóvák Dtniel korcsmáros keltjében egy régi csontvázai ástak ki. A stombaihelyi mu-zeum egyik vezetője a csontvázról megállapitolla, hogy az a népvándorlás idejéből származik. A csontváz melleit találtak egy csanol is, amely teljesen megerősíti a felievést, hogy a csontváz a népvándorlás idejéből való.
Ostrom előtt a litván Táváros Kovnó, december 22. Az 5. gyalogezred és az 1. szárnu tüzérezred Kovnó ellen vonull. A litván szociáldemokrata párt kimondotta a sztrájkot.
Államtitkári kinevezés Budapest, december 22. Dr. Vass József népjólé i miniszter előtcjesz-téséie a kormányzó dr. Gévai-Wolff Nándor helyetles államlllkárl államtitkárrá nevezte ki. Schlachta Margit Budapestre érkezett Budapest, december 22. (Éjszakai rádiójelentés) Schlachta Margit, a Szociális Tár u\'at vezetője, aki az e.iő nemzetgyűlésnek cnyellen nt-lagja voit, n:a hosszabb amerikai tartózkodása után visszaérkezett Bu-pestre érkezett. A Keleli-pályaudva-ron ezer főnyi tömeg vir-a a kiváló itónől.
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
faj b o ro k
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől
kezdödőlcg. Egy ügyes kádársegéd felvétetik.
«
XAt.Ái KOZLONT
1928 december 23.
Falusi párbaj az árokparton és a kiskapuban
Amikor a régi haragos elégtételt ve»x magának
Zalaszabar, december 22 Brutális ir.egtámadtatásban volt része Gelencsér István jómódú, idősebb szabari gazdaemhernek. Airikor a község melleit elterülő szőllőhrgy-ről este munkája u án hazafelé (ártott, összcta\'álk020»falubelijével Fülöp János (Dóri) földművessel, aki mikor meglátta az elölte ha adó Gelencsért, u^y fellökte, hogy öt mé ternyi mélységbe leesett és sok zu-zódást szenvedeti. Gelencsér, amikor nagynehezen feltápászkodott, folytatta útját hazafelé. Amint a községbe ért, legnagyobb meglepetésére ott látta háza előtt durva támadóját Fülöp Jánost. A békés polgár mit sem törődve az előző inzultussal, az ott álló Fülöppel — bz akart menni házába. Am Fülöp János — se szó, se beszé 1 — egy karóval ugy megverte az idős Geler.csér-gazdat, hogy az testén az orvosi látklet szerint 20 napon tul gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Gelencsér István brutális támadóját azonnal feljelentette a csendőrségen, amely a nyomozást nyomban meginditotla. Fülöp János ugylátszik régi hangosa G-ílenciérnek és a véletlen összetalalkozását arra használta fel, hDgy bosszúját polgártársán kitöltse.
A csendőrség az cselről jelentest tett a nsgykaniziói kir. ügyészségnek.
A ZALAI KÖZLÖNY kapható
Ktaxtbeljrcn • , KöilOoyc ke»ith«lyl Ilik-
kUa<hUtUllbj3. KUU!bíjt.;IÍM IS iiim. -8—HKII tirup-iűtiifraiarotokaii
inUl L»;<h-j1íi. Rlm<ti Ojrírf do.\'iiayija Ji.
E/Jiítxi kfrilyal-Ur. SuM Llutó tfohinytru-kcuakojú Soptocl ntc* T««in« f<r<n( k&ayvkölA pirlikMNk^filhio
Karácsonyi és újévi ünnepekre ^
\' elsőrendű tiszta a
i fajborok;
° házakhoz is, nagyon jó " ° minőségű, jutányos áron. r
^ Szives pártfogást kér ~
Wollák Jenő
ím vendégIŐ3.
Súlyos válság előtt áll a kisantant
Mussolini csak akkor ismeri el a párisi egyezményt, ha a román kormány az albán kérdésben Jugoszláviával szemben Olaszország pártjára áll
Bécs, deccmbcr 23 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Amint ismerclcs, Olaszország mindeddig nem ra\'ifikália azt a p.*ri i egyezményt, amely Besszarábiát Románia integráns részének minősitettr. A közismert jó olasz-román viszony ellenCre Mussolini mindeddig várt arra, hogy a p4risi egyezmény elismerését értékesíthesse. Mostan be köveikezelt ez az időpont, mert amint a Zalai Közlöny bécsi tudósitéji feltétlenül beavalott diplomáciai hely ró! értesül, Mussolini junklimet teremtett az albán kérdés és a párisi egyezmény ratifikálása közölt. Mussolini bizalmasan tudtára adfa Ava rescu román miniszterelnöknek, hogy az oh.sz kormány hajlandó B-sz-szorábiu Romániához való tartozását ünnep*lyisen elismerni abban nz cse-\'bzn, ha az albán bahitf\'gl szerzőtés miatt ke-lelkeseit jugos fláv—olasz kon ! /tiktuil\'an aktív midőn 0\'atz-
ország mellé áll
A román kormány edJig nem tudott dönteni. Bukarest ugyan már régen szeretné, ha Róma ratifikálná a Besszarábiára vonatkozó páriíi egyezményt, másrészt azonban az Olaszorsz/g mellé való állás, illetőleg a Jugoszlávia ellen irányuló állásfoglalás könnyen a kisantant bom lására vezeihet, amit Avarescu Bra-tianu szemrehányásai ól félve el akar kerülni.
A Mussolini által létesített junk-tim tehát kényes helyzetet teremtett a román kormány szamára. CJDiplo-m\'ciaí körökben feszült kíváncsisággal várják, hogy a román kormány miként fogja ezt a dilemát megoldani, hiszen egyrészt nem szalaszt-hatja el a kínálkozó alkalmat a párisi egyezmény Olaszország állal való ratifikálására, másrészt nem veheti magára a kisantant felrobbantásának ódiumát.
Héthavi börtönre Ítélték a letenyei szalonok kedvencét
Fokról«fokr<» lefelé a lejlön — Ax „Igazgató ur" a máa pénxéhex nytilt
Nagykanizsa, dcccmbcr 77
S\'ép állási töltött be Kammerlo-her O\'tó f.al8Í volta d\'cto és szép jövő integetett biztatóig feléje, azonban az embereknek abból a fajtájából való, akik legjobb pozíciókban sem tudják magukat megbecsülni, akik az Élet utján megcsúsznak, megbotlanak és — ele«nek. A háború alatt dé\'ccg fchnlnagvi egyenruha fcsVjült Kammerloher Oltón ■— ma síaronyos ÍORhá/őr vigyáz reá és kopoit ruhájában, a fogság által erősen megviselt külsejével, aki Iája — nem gondolja, hogy nem is olyan régen a szalónok kedvenc embere volt.
Ma sikkasztás és csalás bűntettével y^doltan áll a törvényszék birái elölt, akik Letenye községben kiszálltak és olt folytatták le a bűnügyi tárgyalás\', nehogy a sok beidézendő tanú sok költséget okozzon az igaz-ságügyi kincstárnak.
Kammerloher Otó — a vádirat szerint a Letenye és Vidéke Hitelszövetkezet részére, az ő kezére, mint áruraklár-kezelő részére befolyt pénzekből tizenkét és fél millió koronát ; a letenyei Muravölgyi Szállítási és Iparüzemi Szövetkezet c<*g
részére, a kezére, mint üzemvezető részére befolyt pénzekből tizenegy és fél millió koronát elsikkasztott, Keszthelyen dr. Simon Gíza ügyvédet pedig azon fondorlattal becsapta, hogy a budapesti „Viktória" soffőr-kiképző iskola tanárának adta ki magát, avt mondotta neki, hogy au\'omobilja eltörött és a hiányzó alkatrészeket — várakozása ellenére
— utánvét mellett küldték cl neki Balatonszentgyörgyre, ahol autója összetörten fekszik, az alkatrészeket nem tudja kiváltani — és igy két millió koronát csalt ki erre tőle.
Kammerloher — amikor lába alatt a talaj nagyon tüzes kezdelt lenni
— mtgszökölt, dc nem mehetett el niess/ire, mert az elh-ne kiadott nyomozólevél alapján elfogták és bíróság elé állították.
A törvényszék a bizonyítás befejezésével hit hónapi bCnör.re ítélte Kammerloher!.
Luther visszaérkezett Délamerikából
Bellin, december 22 (Éjszakai rádlójetentés) Dr. Luther von biro-da\'mi kancellár ma vissziétkezeit délamrrikai u já\'ól.
NAPI HÍREK
BAPIREHS)
j December 23, csütörtök J
_ Római katolikus: Viklória. Protestáns:
Viktória. Izraelita: Tcbcl hí 18. [ Nap kel reggel 7 óra 46 perckor f | nyugszik délután 4 óra 12 perekor.
Mozi. Uránia: A lüzrladó, egy bor-zalmas tűzvész története az Alarm ame- | rikai pidintja. Elóadások: 7, 9 órakor. |
Nevetni tanitják
az embereket Moszkvában A szovjet egy uj akadémiát alapitólI, ti hol az ifjúságot megtanitják a clownok mesterségére, rögtömésekre, szellemes beszédekre, szatírákra, akrobata mutatványokra, fizikai kulturára és az tdó^zerü politikához való hozzászólásra. A cirkuszi clownok mesterségét viszi át a szovjet a pollllka arénájába, meg akorják neveltetni a népet, mely belesavanyodott a szovjet-nyomorúságba
Hasonló intézmény alakul ugyanabban az id\'bin Rámában Is — A fascisták Is létesítenek egy uj akadémiát, ahol a tehetséges fiatalok kiképzési nyernek a kormányzat művészetéből. Az ötlet az, hogy az Ifjúságból egy olyan szellemi arisztokráciát neveljenek, amely átvesrl majd a mai államférfiaktól az államvezetés! és nevelése és tud isa állal képessé leszi magát arra, hogy oz állam hajiját kormányozza.
Sok rokonkapcsolat k van a két
Stézmény: a moszkvai é; a római tzötl. A népnek ji képet kell vágnia ahhoz amit nélküle a sorsáról határoznak Mert a nép mindkét országban kl van rekesztve a törvényhozásból. A népnek azonban szabod nevelnie még akkor is, ha a szivet
fájdulom tépi.
Az olasz akadémia komoly kötelességekre neveli a fiatalságot és valószínűleg azt fogja tonitan\', hogy a politizál .shoz nem elég fekete ingesnek lenni, hanem érteni kell a kormányzáshoz is és a fiatalságot tudományszomjra fogja serkenteni.
A moszkvui akadémia azonbancl-niku<, mint maga a szovjet. A kommunisták, akik annyi port hintettek a világ szemébe, azt hirdetik, hogy cirkuszi játék kell a népnek és hogy a politika bohóckodás.
\' — Hirdetéseket karácsonyi nagy terjedelmű, külön szépirodalmi melléklettel megjelenő dámunk részére pénteken délelőtt 10 óráig fogad el a kiadóhivatal.
200. lapszám. ] t Apróhirdetés-utalvány \\
I 10 darab llv«n kivigolf cgyoiit- j \' \' olio kOvttkfjú ulmoiiiu utal- ] \' "xn « H
í kMUtri- 1 ; üú bJfkfaVk istytnlöiU tjj j IJ »zólc ferjcdhclö j. apróhlrdctéat. ][
Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza
karácsonyi reklámárai
1 pár férfi vagy nöi fekete ffizös, szeges cipő
19"—
Pengő
1 pár barna férfi vagy nöi egész, fűzős cipő
24—
Pengő
1 pár barna vagy fekete box leányka egész fűzős cipő 31—35
14-40
Pengó
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
— A „Zalai Közlöny" karácsonyi száma pénteken délután jelenik ineg s még az esle az összes előfizetőknek kikézbe-sitlk. Az ünnepi szám terjedelme 20 oldal, amit ezenkívül a Képes Krónika és Tilmlérvásár 8 oldalas képes melléklete egészít kl. A gazdag tartalmú, ünnepi szépirodalmi melléklet egyebek közt a kanizsai újságírás régi jeleseitől Is tartalmaz írásokat, akik a Zala és a Zalai Közlöny íróasztalai mellől jutottak a budapesti zsurnaliszták közé. Előkelő politikusok írásai melleit sok érdekes cikk, vers és egyéb közlemény gazdagítja karácsonyi számunk tartalmát.
— Uj kormányfőtanácsos, A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Hqnnig István mernyel kegyesrendi áldozópipnak a közélet terén szerzeit kiváló érdemei elismeréséül a m. kir. kormánylőlanáesosi elmei adományozta.
— Meghamisított ajánlási Ivek. A letenyel választási biztos, Szabatly Lőrinc dr. kir. törvényszéki tanácselnök Dobrovlcs Milán képviselőjelölt sérelmére elkövetett ajánlási ivek meghamisítása miatt feljelentést tett Ismeretlen lettesek ellen a királyi ügyészségnél.
— Adomány. Kiss Ernő vendéglős és kávés a kórházi betegek karácsonyfáiéra 100000, a fogház ke-rácsonyfájára 50.000 koronát adományozott lapunk utján.
«- Nátha ellen minden patikában kap PentaUn kűrit. Ara 16.000 K.
— A Szent László cserkészek karácsonyfa ünnepélye. A Szent Lásztt cserkészek karácsony másodnapián, vasárnap délután 5 órakor a Rozgonyl-utcal tornateremben ka-rácsonyfa-ünnepélyt tartanak.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó PUM üveget. Király-utca 10.
— Pár perces rendkívüli megyei törvényhatósági közgyűlés. Zala-vármegye törvényhatósági bizottsága tegnapelőtt délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen egyhangúlag megválasztották az u| központi választmányt. A rendkívüli közgyűlés, mely Iránt lanyha érdeklődés nyilvánult meg, alig pár percig tartott.
— Szilveszter-este. A Nagykanizsai Kerékpár Egylet Szilvesztereste műsoros estélyt rendez sa|át helyiségében, a Bárány vendéglőin. Műsor után tánc.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatók Vagú Endre illatszertáiában.
— Egy szegény Iparosnak, kit sorvaszio betegsége hosszú ideje ágyhoz kötve, teljesen munkaképlc-lenné lett, kér szerkesztőségünk ue-mes-zivü emberektől ^karácsony Un nepére természetbeni vagy pénzbeli adományt, amit ehelyütt nyugáznt fogunk.
t
— Első választási klhágásl ítéletek. A zalamegyei lezajlóit választások után többen, kik a választói törvénybe ütköző kihágásokat követlek el, a járásbíróságok elé kerülnek, melyek ítélkeznek a vétők ellen. Igy mosl elsőnek a zalaegerszegi kir. járásbíróság elé került Buchberger József és Fangler Béla, a zalabaksai kerület volt jelöltjei, akikel aztal vádoltak, hogy engedély nélkül népgyüléseket tartoltak. A kihágás bebizonyult és ezért a járásbíróság a két volt jelöllet pénzbüntetésre ítélte. Ugyancsak elitélt a járásbíróság több cseszlregi polgárt is hssonló választási kihágás miatt. Briglevics Károly dr. volt főispánt a járásbíróság hasonló vád alól, mivel az nem nyert bebizonyítást, felmentette.
— Mit hoz a Jézuska? Mani-kür- és fésű-kazettát, üuerlain, Houbigant és Coty parfümöt. Óriási válaszlék Vágó Endre illatízelárJbjn.
— Nagy lopás Barcson. Bir-cson tegnapelőtt Ismeretlen telles betört Kohn Zoltán ottani lakoshoz, ahonnan jegygyűrűt, brltllánsgyürüt és nyakláncot lopott cl. Az ékszerek értéke kitesz nyolc millió koronái.
= Nagy mQvész-estély a C:nt-rál-kávéházban Karácsony szombat ti vasárnsp|án. A világhírű Bskla-noff-duelt és Muray-duetl. Tánc-revü.
— Elveszett egy erszény Szemere-utcától Csengery-utca 54. számig csekély pénzlartalommal és két Kovács Ferenc névre szóló sertéslevéttel. A szegény szolgalegény, Piscbl Ltjos, akt elveszítette, kéri a megtalálót, juttassa el az erszényt a szerkesztőségbe.
« Férfiak részére igen praktikus ajándék egy finom töliőloll. — Kapható Flschel Fülöp Fiainál.
Az utcák kemény gránitkövezelé minden lépésnél teljes mértekben igénybeveszi szervezetet. Oly betegségeknél pedig. atne-Iveknél mozgás szükséges, álig néhány lépés után már növekvö fájdalmat érez az ember. /
Epckö, vesetáj, tlbláüs\' vagy idegességben szenvedőknek védékczniök keli a Járás közben tellépó kíméletlen rázkódta-lásoktóL Legegyszerűbb és legolcsóbb eszköze ennek a P.lma-íi.uc.uk sarok. A Palmi.kauuiuk Bárok használata nem lénytrzés, sót az olcsóbb és ónosabb a bóisaroknáí. Aki Pulmu-sarkct visel cipőjén, élvezni wgja lépeseinek jóleső irgalmasságát és nem / mond 1c róla többé. / 3Wfl
— Urológia-, vese-, hólyag- és végbélbetegeknél a természetes .Ferenc Józ6el" keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. — Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József víz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszciüzletckben.
Mit vegyünk karácsonyra ? Légfegyver 380 ezer korona, ftőber-tek, vadászati felszerelés, Thermos, cserkész-felszerelés, kulacs, hátizsák, lió- és sárcipők Szabó Antal sport-üzletében.
— Az „Esti Újság" a legfrissebb és legelevenebb déli lap, amely alig néhány héttel ezelőtt jelent meg és máris meghódította ugy a pesti utcái, mint a vidék olvasóközönségét. Az Esll Újság azonkívül, hogy a birel a leggyorsabbak, Információi a legmegbízhatóbbak, a legolcsóbb déli lap. Az Esti Újságnak Európa minden nagy városában külön munkatársai fáradoznak azon, hngy a leggyorsabban közvetiisék a magyar olvasóközönséghez a külföld eseményeit. Budapesten délben, Nagykanizsán pedig már a kora esti órákban 1000 koronáért mindenki megtudhatja az Esti Újságból a nap eseményei\', és gazdag krónikáját a magyar és a küllöldi élet mozzanatainak.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata börönd és diszmúáruhftzában.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— Községek Kongresszusa. Több ízben hírt adtunk ar;ik hogy a falvak érdekképviseleti azSvve: a Faluszövetség, u| szervezetet létesített, a Községek Kongresszusát, mely-szervezet célja-volna, hogy, mini a falvak központi képviselete,lehetővé tegye, hogy a községek fejlődését elsősorban azok Igyekezzenek irányítani és célkitűzéseiket érvényesíteni, akik.azoknak megvalósításában elsősorban érdekeltek. A Községek Kongresszusa lenne az a szerv, mely \'ármegyék, városok és községek íözötti társadalmi, kulturális ésgaz-t\'isági kapcsolatot hivatva lenne fenntartani és módot biztosítana *r a, hogy azok a közérdekű kívánságok és óhajok, me\'yek eddig a falvak vezetői részéről, mint pusztában elhangzott szavak szállottak e>, meghallgatásra találjanak illetékes lórumok elölt Is. A községek első kongresszusának összehívását a Szövetség december 8-ára tervezte, tekintettel azonban a közbejött országgyűlési választásokra, ezt ax. időpontot jövő évi január hó később megállapítandó napjára halasztotta el. A községek részéről rendkívül nagy az érdeklődés ez iránt a rendkívül nagyfontosságú kezdeményezés Iránt, melytől sok értékes és üdvös gyakorlati eredményt várnak.
= Nők öröme a szép levélpapír. Gyönyörű diszdobozok Flschel Fülöp Fiainál kaphatók.
— A házlnyulfajták bírálati szabályalt, standardjái dolgozta kl a Házinyullcnyésztők Országos Szövetsége (Pestmegye, Csillaghegy.) Mivel ez a standard fogja a tenyésztés |övő irányát megszabni, módot óhajt nyújtani a Szövetség mindenkinek ahhoz, hogy a kérdéshez hozzászólhasson. Ezért az érdeklődőknek válaszbélyeg, ellenében megküldi ezt a tervezetet. A Szövetség egyébiránt mloden bázinyultenyésztési ügyben rendelkezésére áll az érdeklödőknrk. Mindazokat, akik a házlnyultenyész-téssel foglalkozni szándékoznak, ulba-igazllással és tenyészanyaggal lát el. Biztosíték nyújtása esetén visszaszolgáltatási kötelezettség mellett is ad kl tenyészállatokat. Ezzel Is elő kívánja mozdítani a házinyultenyész-tés általános elterjedését Ezek után mindenki, akinek az udvaron csak annyi helye van, hogy ott egy méteres faládát elhelyezhet, hozzáfoghat a nyultenyésztéshez s a konyhája hulladékaiból s útszéli vagy kerti gazból, melyek réndszerint veszendőbe mennek, nemcsak családján^ hus- és prém szükségletét fedezheti, hanem a feleslegek eladásából számottevő bevételre ls számíthat.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
A Képes Krónika karácsonyi száma "ax Idei yjsígpíác szenzációja lett. Közel fél-.oref aktuális fekete és sxinesnyoniatu képcsarnoka, pompás mély és kétszinnyomásu melléklete melleit minden olyan Irodalmi és művészeti csomagot ad, amit irói tollal alkotni lehetett A vezércikk nagyszerű tanulmányt közöl a karácsony - - születéséről. Tóth László karácsonyi hetivásárt irt, Kállay Miklós nagy magyar művészetről irt esztétizáló cikket. Disxitl a szövegrészt Muszka Jenő kottája, amely a Ifajtóvadá-szat operett slágere. A cimlap Pongrácz Sarolta bárónő, festőmUvésznö remek Tie-poló — másoltát hozza, a belsó részen meg Ouido Reni világhírű római festményét. A Képes Krónilui karácsonyi száma mindenütt Kapható.
A Magyar LAnyok. Évenként nyolc regényt, számtalan szebbnél szebb novellát, üzenetet közöl. Negyedévi 30.000 koronáéit megrendelheti a lapot és a terjedelmes karácsonyi számot a lap kiadói díjtalanul teszik le a kis előfizető karácsonyfába alá. U—16 éves leányok számára. Az előfizetők 20.000 koronás áron szerezhetik meg a Százszorszép könyvek regénysorozatot, melynek minden hónapban jelenik meg egy kötete. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VI. Andrássy-ut 16.
Az Én Újságom a legelterjedtebb magyar képes gyermeklap, amelyet 37 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos alapított. Most Gaál Mózes szerkeszti ezt a kitűnő gyermeklapot és segítőtársa a szerkesztésben Gyökössy Endre. Szebbnél szebb regények, elbeszélések, versek, mesék, apró törtenetek, játékok stb. gondoskodnak a gyermekek szórakoztatásáról. Gogus Ida ad útbaigazítást az apró gyermekek taníttatásához. Negyedévi előfizetési ára 25.000 korona. A díszes karácsonyi számot díjtalanul kütdjük meg az uj előfizetőknek. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
i
Nagy karácsonyi vásár Ármuth Sándor és Fia áruházában SS
Legjobb minőségű
Kiiíföbtíi játékok 3000 koronától kezdve
Viskafors" hócipők. - Férfi, női és gyermek cipők és háztartási cikkek
legolcsóbb beszerzési forrása.
1
a ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 24
RÁDIÓ-BIŰSOB
December 23 (csütörtök)
Budapest 9.30 és 12: Hirck, közgazdaság. 1 : Kamarazenekar hangversenye 625: Komáromi János iró (elolvasása. Székely Vladimír rendőrfótanácsos előadása : Bünmozaik. 7.35: Irodalmi rejtvényverseny. 8.15: Hangverseny. Közreműködnek : Palló Imre és Fehér Ilonka hegedümüvésznó. Zongorán kísérnek Be\'g Ott6 és Polgár Tibor. Utána kedvező légköri viszonyok esetén külföldi átvitel.
Prága 1215: Déli hangverseny. 20.02: A rádió házizenekar hangversenye. 21 : Karácsonyi dalok és énekek.
(x) Uj rendeletek. A m. kir. kereskedelemügyi minisztérium ujabban két rendeletet adott ki, amelyek a rádió-amatőröket közelebbről érdeklik. Az egyik az antenna építés kérdését „szabályozza" ugy, hojjy bizonyos esetekben lehelellen helv-zelet teremt, a másik, a 135.786. számú, megszünteti a bejelentési kérvény és az engedély-okirat bélyegköteles voltát úgyszintén a kiállítási dijat ugy, bogy most csík 30.000 koronát kell a bejelentéskor fizelni (kérvény nélkü) az első hónap előfizetési dija cimén. Hogy ezt az utóbbi rendeletet milyen 87ivesen fogadják, azt meg fogja mutatni az előfizetők számának gyors szaporodása.
(x) A helybeli póstahlvatalnáJ bejelentelt rádióengedélyesek tráma elérte a /50-et. Minden remény megvan arra, hogy még ebben a saisonban elérjük a 200-a1. S ennek dacára sincs még meg a rádió-klubbunk1
Rádió, gramofon, hanglemezek
László és Grünhntnál
Főút 3.
10ZGÓSZINHÁZAK
Uránia csütörtökön, csak egy napig 7 és 9 órakor: A tüzriadó, egy borzalmas tCUvész története az Alarm amerikai pandantja. Ezenkívül a Dempsey és Tunney boxviadal szen zációs felvételei 2 felvonásban Rendkívül izgalmas.
KÖZGAZDASÁG
Tizeit
Az irányra! a mai tőzsde napon, kedvetlen volt, kéíőbb aronban a bícsi kedvező hirck hatása alatt barátságossá vált. A spekuláció való rizációs eladása következtében, az Uzleii kereslet íokozózotl. A Oummi I5 0C0 koiona nyereségre lelt szeri, Ooldberger, Magyar Német mezőgazdák, valamint a cukor, bánjlipar és tégla ipari részWnvek megszilárdullak. Egyedül a Ganz-Danubius lanyhult 40.000 koronával Zárlatkor a hangulat igen barátságos voll
Pária 2O65O0. London 2Í0925, Newvorl 517*35. Brtltacl 7195, Milano 339500, Amitcrdaui 20685. Berlin 12315. Wien 73 05, Solla 37500. Prága 1532 50, Varai 5050. Budapest 72«3, Belgrád 912 50. Bukarcat 275-00.
i kiáajMÜ Tfufa Itrita-tHyzéw
VALUTÁK Lengyel 7S05-804S Angol 1.345800-7800 Cseh k. 2109-19 Dinár 1252-32 Dollár 7122S-71525 Francia Ir. 2S2S-29I8 Holland 28470-620
Lel
Léva
Lira
Márka
Schlll.
374-388 512-520 3110-3200 16955-17015 I0ŰG0-1ŰO Dán kor. I8975-190S5 Svájci Ir. 13780-810 Belga Ir. 9912-9952 Norvég k. 17910-590 Svédk. 19035-115
DEVIZÁK Amjterd. 28495-595 Belgrád 1256-62 Berlin 16970-17020 Bukarcat 373-383 BrUssiel 9917-9947 Kopcnti 189S5-19045 Oizlo 17920-80 London 3Í580C-6SOO Milano 3IÍ0-3209 Ncwyotk 71290-490 Pária 2838-2878 Prága 211I-1271.J Szollá 513-519 Stockholm 19045 105 Varaó 7825-8025 Wien 10070-10100 Zürich 13783-823
Terménytőzsde Buza llazav. 75 kg-oa 3SOOOO-395.COO, 76 kg-o« 395.000—100.0IX). 77 kg-oa 400.000 -405.000. 78 kg-os 402.500 - 407.500, egyéb 75 kg-oa 380.000 -385.000, 76 kgo> 385.000 -390.000, 77 kg-oa 392500 - 397.500 78 kg-oa 397.500-402.500, rozs 305.000-307.500, takarmányárpa 222.500-227.500, Klrárpa 325 000-365.000, zab 225.000-227.500, tengert uj 200.000—205.000. repce 565400-370.000, kdlca 190 000--200.000. korpa 162.500—165.000.
Sertémsár
Pelhajtia 1214, metyból eladatlanul vlaaza-maradt 34 drb. Elsírendu 18.500—18.750. ízeden 17.250—17.500, azedelt kozip 16.760 17.0C0, könnyű 15.500-16.000, elérendő Öreg 17.250—17. ICO. máaodrendu 16 750— 17.000, angol soldd 17.000-20.000, jzatonna nagyban 19.000 20.000, islrll 750 - 22.000, lehúzott hua 22.000—25.500, szalonnás fél-sertés 19.000 —21.500. Az irányzat élénk.
Kiadja: Zrínyi Hyonialpar és Kéayv-kartzketléi BT, latykaiiixu
APRÓHIRDETÉSEK
Ai apróhirdetés dija 10 szóig 50 fillér. A dm«ró » minden vastagabb betűből álló nó két szónak saámittatik. Minden további szó dija 5 fill. A hirdetési dlj előre U«stendfi a forgalmiadé bozxászámltásávaJ
Öntöde inasokat fizetéssel (elvesz Weber Gépgyár. 4381
Mélyen tcszáUltott áron fürdőkádak, Qlőkédak j*fcgjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsyutca 21.
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
literenkint 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
JA bor, nem noha. OyAxödjék meg róla.
Kiváló jó turó kllogrammonklnt 9000 koronájával kapható naponként Battbyánv-utca 17. szám alatt. 4384
Bádogos, vízvezeték szerelft szakmunkások és tanono [telvétetlk. Szepesi, Zrinyi Miklós-utca 22. 43£4
Egy bútorozott sxoba a belvárosban azonnal kiadó. Cím a kiadóban. 4413
Egy özvegyasszony hézmestnrl állást keres. Cim a kiadóban
Pályázati hirdetmény.
Btíjcsa község iskolaszéke pályázatot hirdet a 11. tanítói állásra.
Határidő: 1926. évi december hó 28. ,„,
—w
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép hímez, ajouroz és stoppol is. Hagy wélasaték ipari gépekben.
Autógumml, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Ne mulassza s! saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRDHÁ2
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Bizt. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.
Legolcsóbb
nagyvásár
{atékárukban
nagyvásár
képes- és mesekönyvekben
nagyvásár
ifjúsági Iratokban
nágyvásár
ajándék levélpapírokban
nagyvásár
Imakönyvekben
nagyvásár
képeslapokban és emlékkönyvekben
nagyvásár
hegedűk és hangszer-kellékekben
gramofonok és legnjabt lemezei
Fisghel Fülöp Fiai
Üzletében, Városházpalota
ICIPOGYARRT.
1 Pgnqű árai nqjtMI
1 pár téri fekete strapacipó, szeges talppal, francia vagy \' formában
u
Pengő <m
jatekarl
ugy, mint tavaly, az idén is legolcsóbb
Szerbnél, Caeiiger y-ut
Minden szakembe
járatja és olvassa a
I
E lap három évtizedes fönnálli
alatt bebizonyította nélkülözhetetlen és hasznos volll
Az újság mindig friss, gazdag tartalmú, tont< cikkeket és értékes hiranyago tartalmaz.
E lap nélkfildzhetetlei minden -szakembernek
Elí fizetéstára egész évre20 penj Tisztviselőknek és-egyletcl -netí kedvezményes eWtlzeté
\' A lep kiadóhivatala Budapest, VI., Vörösmarty-utH
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
66. évfolyam, 291. szám
Nagykanizsa, 1928 decembtr 24, péntek
Ara 1800 k.r.n.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
kaaytataaa z*. ata
OHNM in <T kin BÜOOO
A nicareguai véres polgárháború
New-York. decemljer 23 Nicaragu&ból érkező jelentések szerint a kormányhü csapatok és a forradalmárok közölt Las P-rlas mellett heves ütközet fejlődöli ki, amelynek kimeneteiéről nem érkeztek még be megbizhaló jelentések. Ugy a kormánycsapafok, mint a forradalmárok rengeteg baloltat veszítenek.
t ii « m %i\'iwmi\' **
Hei-ozeg Fereno — a bölcsészet díszdoktora
Budapest, december 23. A budapesti Tudományegyetem bölcsészei-kara Herczeg Ferencet díszdoktor,á választotta. A díszdoktori oklevelet ünnepélyesen ma adták ál Heiczeg Ferencnek lakásán.
"Megszavazták a burgenlandi felekezeti iskolák államosítását Bécs, decembtr 23. A Nemzeti Tanács ma tartolt ülésén szavazás alá került a burgenlandi felekezeti iskolák államosításának ügye. A Nem-zJti Tanács 83 szavazattal 80 ellenében az államosítási elfogadta. Kegyelmes olmet kapott a faspicták főtitkára Róma, december 23. A mai hivatalos lap közli, hogy a fascisiák főtitkára kegyelmes cimet kapoll s rangban megelőzi az összes küllöldi követeket. A oaeh bíróságok elStt mindenki anyanyelvét
használhatja Prága, december 23. Az igazsíg ügyminiszter utasította a bíróságokat, hegy az uj nje\'.viötvény alapján az, aki igazolja, hegy a cseh nyelvel nem bírja, kihallgatok alkalmával anyanyelvét használhatja s a bíróság köteles a periratokat és tanúvallomásokat tolmács utján lefordiltatni, Illetve lefordítva icndelkezéséie bocsátani.
Memelbői kiutasított némát szerkesztők
Kónigsberg, dec. 23 fÉjszakot rádiójelenlés) Memeli jelentés szerinl a halóságok Lelbncr Róbert főszerkesztői és feleségéi kiutasították Mc-molbSI Ugyancsak cl kell hagynia Memeli ■ Marna szerkesztőnek és a Metnetlndlsehe Rundschau szerkesztőjének is. Valamennyi kiutasított-nak; kik- közölt a szerkesz őkön kívül több német állampolgár is van 1928 január elsejéig el kell utazni MéthélEBl.
A miniszterelnök holnap érkezik a fővárosba
A keltés mandálomok ügye — Megpeticlonálják Héjjas Iván mandátumát
Budapest, december 23 j a kérdésről az Egységespárt vezelö-(Éjsiakal rddiójelentés.) A kormány r ségével tanácskozott. — Különböző
tagjai a karácsonyi ünnepeket csak részben töltik vidéken. A miniszterek és igy maga grét Bethlen István kormányelnök is a karácsonyt a fővárosban tölti családja körében. Hír szerint a miniszterelnök karácsony után ismét vidékre megy vadászatra, de az Egységespárt első januári értekezletén már részt vesz és az üdvözlések fogadása után bizonyosan nagyobb beszédei mond az uj esztendőben végzendő feladatokról. A miniszterek kettős mandátuma Budapest, december 23. Bethlen István gióf miniszterelnök holnap érkezik vissza Radványból a fővárosba. A miniszterelnök a kettős mandátumok ügyével csak az ünnepek után foglalkozik, amikor erről
kombinációk merüllek lel a miniszterek kettős mandátumától is. Eiekte azonban még nem történi intézkedés. A zalaszentgróti kerület ügyé ben is csak az ünnepek után lesz döntés.
Héjjas Iván mandátumát meg-peticionálják
Budapest, december 23. A kunszentmiklósi kerület választópolgársága körében most gyűjtik az alá-i-ásókat, hogy petícióval mcgtámHd-jlk Héjjas Iván mandátumát. Szó volt arról is, hogy Kunszentmiklósról egy monstre-küldöllség fog menni Beihlen miniszterelnökhöz, azonban ezt a tervet elejtették, mert a miniszterelnök elórelá hatóan nem fogadná ezt a küldöttséget.
Oroszország katonai készülődései a határon
Berltn, december 23
Moszkvai jelenlés szerint az orosz politika egyik befolyásos szeméi) i-sége kijentetle, hogy Oroszország abban az esetben, hl Lengyelország fölvonul Lilv.\'nia ellen, nem marad tétlen.
A Lengyelország és Litvánia hllá-rán, mint megállapilotlák, Oiuiz-ország nagyarányú intézked.-sekct lesr.
Kovnói jelentés szj{int Mlkjavics litván kommunistavízér,\' akii a litván
puccs nyomán halálra kereslek, a szov|et követségre menekült. A követség körül nagy csoport verődött össze, amely követelte n konvr.u-nislavezér kiszolgáltatását. Az orosz köve.ség ezl meglegadta, mire a tö. meg megakarta ostromolni az épületet. Közben katonaság érkezeit a helyszínre és szétzavarta a támadókat. A litván forradalmi kormány tárgyalásokat kezdeti a kommunista vezér kiszolgáltatásáról.
iA\'Wi.iat-twwe\'Lru J ...................................*......
Románia nehéz helyzete az olasz-jngoszláv feszültség miatt
Belgrád, december 23 (Éjszakai rddiójelentés.) Az Odornak jelenlik Bukares bői: A ro.nán kormány igen kellemetlen helyzetben van az olasz jugoszláv feszültség miatt, mert mint ismeretes, Oissz-ország csak abban az esctbzn ismeri
el a párisi egyezményt (B-svarzbia anncxlój*), ha viszont mosi Románia nyiitan 01 tsrország mellé áll Azonban ez lehelellen annál is in<ább. inetl Avarescu közelebbről fuzionálni fog Bratlanuvulés gy Balianu nem fogja engedni a hisantan o! felrobbantani.
uo vii~»*»\'I*I*I*i*I* *\'*\'"\'"\'............
225.000 főnyi katonaság áll Nizza és Grenoble között
Piris, december 23 I gel vannak felszerelve. Más forrás-
A Liberté közlése szetint az olasz határon, Nizza és Qrenoble közöli, nagy katonai csapatösszevonások folynak. A csapatok nehéz tüzérség-
ből származó llirek szerint az olasz határon 225 000 ember van öszpoiv tositva, elismerik, hogy legnagyobb részeharcléii felszereléssel vancilálva
Schandl államtitkár tOrín-giai kitüntetése
Budapest, december 23. (Éjszakai rddiójelentés) A lüringiai Gazdasági Egyesüld Schandl Károly földmivelésügyi államtitkári a német-magyar csere gaidaif|ak ügye kötfll kifejtei! nagy és értékes munkásságáéit tiszteletbeli tagjává választolta és erről szóló ezüst érmet ma át is adták a kitüntetett államtitkárnak.
A francia tisztviselők
fizetésük hatazorosát követelik
Pdris, dec. 23. (Éjszakai rádlóje-lenlés.) A tisztviselők kongresszusa .követeli a lizetések hatszoros velo-rizációjá*. A kongresszus a vezetőket erélyes fellépésre ulasílotla és ha nem lesz meg a kívánt eredmény, akkor a tisztviselők a sztrájk fegyveréhez nyúlnak.
Agyonlőtt főpolgármester
Milánó, decenber 23. A Velllrn tar.omsnybin lekvö Calmona városkában tegnap boizaimas politikai gyilkosság történt. A városka postamestere, egy Librina nevű idősebb tisztviselő, azon való elkeseredésében, hogy néhány nap etötl minden végkielégítés nélkül elbocsátották állásából, igyonlőtle a vátos lőp.il-tzáímcslerét, Riyniondo Valrellt-t és Valcnii alpolgatincslerl. Librlnál azérl boc>áiottak el állásából, minthogy politikai nézetei álliióUR nem egyezlek a fascista elvekkel s elbocsátása Valrelli főpolgármester javaslatára történt. A gyilkosnak■sike.Olt elmenekülnie s a csendőrség ma reggelig nem tudta öt kézrekemenl. Borzalmas szenenoaátlen-ség egy francia gyárban
Páris, dec. 23. Pont a Moussou-ban, a francia vasipar központjában az egyik vasgyárban borzalmas sze-lenc-ellenség történi. A gyártelep :tl nélnny hél ót.i egy u| égetókemen-céi építenek, amely tegnap délut\'n eddig még ismeretlen okok folytán óriási robajjal beomlott s huszonöt munkást mag i alá temetett. Ma reggelig hal holites el húzlak ki a kő-törmelék alól. A súlyosan sebeiül-lek száma tizenhat. Három munkást még nem sikerült kimenteni a romok alól.
A spanyol királyné nevenapja
Madrid, eheember 23. (Éjszakai rádiójelentés) A spanyol királyné névnapja alkalmából nagyszámú és előkelő közönség jeleni meg a királyi palotában, hogy hódolatát kifejezze a királynénak, aki ez alkalomból a szegények között sok aj tn • dékol osztoll szét.
»
&ALA1 KÖZLÖNY
1926 december 24.
Györki elvtárs charlestont tanul
Az a nyill levél, melyet Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár intézeti egyik délutáni lop utján a szakszervezeti közlöny ismeretlen cikk Írójához válasz gyanánt a szélsőbaloldali újságban megjelent durva hanga támadásra, méltán teritelte le oz ismeretlenség homályában meg húzódó gyáva rágalmazót. Az egész ország polgársága csak gratulálhat a belügyi államtitkárnak, aki erélyes, de mindig az uri ízlés halárain belül, leleplezte a szakszervezeti vezérurakat, állítván róluk olyan igazságokat, amiknek fogalma nem repül el munkásság felelt nyom nélkül.
Érthető, ha Sztranyavszky államtitkár vörösposztó a szakszervezeti vezér urak szemében, hiszen ő volt az, aki már főíspánsóga alatt kiábrándította a salgólarjani bányászokat a nemzetköziség hazaromboló jelszavaiból, ő voll az, aki pőrére velköztelte a vezérurakat és kivitte a sok ezer jőből átló bányamunkásságot a szakszervezet métetyes levegőjéből. És hogy ez a nagy munka nem volt felszínes azt bizonyítja az is, hogy a salgótarjáni választókerület, melynek eddig szocialista képviselője volt, Sztranyavszky Sándor államtitkárt jelölte egyhangúlag és választotta meg a kerület országgyűlési képviselőjévé.
Fájhat ez a vezér urak, Illetőleg vezér elvtársaknak és sajog oz arcuk a mosdalástól. Azonban hogy ne érhesse az a vád Sztranyavszky Sándor államtitkárt, hogy csak személyes megbánlalása inspirálta őt arra, hogy leleplezze a munkásság nyakán ülő vezéreket, ime egy jelentéktelennek látszó kis dolgot bátorkodunk hozzá füznl az államtitkár nagy tisztító-munkájához.
Egyik fővárosi lapban ugyanis színes riport jelent meg a lánc, első sorban pedig a charlesion nagy nép-szerüsödésérői Közli a cikkiró, hogy egy előkelő budapesti belvárosi tánciskolában, kik és milyen előkelőségek járnak charlestont tanulni.
Ezek közölt a nevek között feltűnik egy név. Nem súlyával, nem közéleti kiválóságul, nem is nevének országos márkájával, hanem azzal, hogy neve a legszokatlanab-bul, a charlestont tanutók között szerepel.
Ez a név: Györki Imre, szociálista-vezér.
Hisszük, hogy ehhez nem sok kommentár kell. Mindeneseire, nem volna rossz, ha a munkások szakszervezett adójából fenntartott hivatalos sajtójuk a Népszava, feltűnő helyen lehozná a nem mindennapi szenzációi, hogy Györki Imre, a népszerű munkásvezér, akinek sem éjjele, sem nappala nincs a munkásságot nyomorító súlyos gazdasági válságok miatt, mennyire a szivén viseli a „ha ladás a korral\' cimü jelmondatot.
De rosszul mondluk: sem éjjele, sem nappala, de egy picurka nappala mégis van, hogy el tud naponta délelőtt autózni a Váci-utcai korzón [evő méregdrága tánciskolába és „haladás a korral", „éljen az általános, titkos választójogi" ,le a munkásság elnyomóival!" .éljen a nemzetközi munkásosztály!• „éljen Marx és Unln 1\' nagyhatású jelszavakkal charlestont táncol, jól átkarolva X. Y. táncmodám derekát.
Az elvtárs tehál charlestont tanul a gyűlöli burzsujok közölt, minden valószínűség szerint nem a Marseille ütemre.
Figyelő
Beszélgetés a Faluval, sodró emberáradatban
Nagykanizsa, december 23
A Jó öregei, kii az esztendő minden szakában ott láttam az -6si magyar ugaron, hol az ükapjától ráhagyott ekével a kis darab szántóföldjét túrta, gondozta, aratta a termését, ma bent a nagyváros forgatagában fedeztem fel. A hetivásáros, sodró emberáradatban majd hogy lel nem lökték. Rozzanl derekával, mint agg-tölgy imbolygott és jól láttam, mint dörmögve kászálódott ki a tömegből, hogy megpihenjen a járda szélén.
A Jó öreg, a hetvenhez, mint hatvanöthöz közelebb eső, csapzott bajszú, tisztes magyar az embertömeget nem bírja. Villámoktól, ha nyári zápor lepi meg a tarlón, nem fél. Kutyába se veszi a maró hideg szelet, ml pirosra lakkozza orcájál. De ha elölte, mögötte sipitelnek a tarka ruhákba bujt emberek és nem engedik tempós lépéséi kimérmi akkurá-tosan, mint otthon a muskátlis és őszirózsás ámbiluson, akkor dörmög és gondolja magában, mégis csak volt esze az asszonynak, hogy nem maga jött, hanem ótet küldte be a hetivásárra Kanizsára bevásá\'ni szent karácsony ünnepére.
Utána . törtem magamat és mikor épen előkaparászta ismerős cserép -pipáját, ráköszönlöttem:
— Adjon Isten, János bácsi I
— Ejnye, no né I Hát adjon isten! De régen láttam, fiatalúr) No, hogy van ? Nem igen jár most ki ml felénk a határba. Nem is érdemes. Elso-lyedunk a sárba néha.
— Majd a tavasszal meglátogatom, ha megkezdik a tavaszi azántásl. De hagyjon engem is kérdezni. Hát hogy van? Csak be-berándul Kanizsára, itt van a karácsony. Kell egy-más.
— Kell, de jobb volna, ha nem
kéne.
— ??
— Ugy gondolom, jobb volna, ha nem kéne, ha volna oution minden, ilyen öreg csontul nem kellemetes dolog bebandukolni hal kilométernyiről.
— Sok mindent veti ? Látom, leli van a táskája.
— Sok kell az asszonynak. A gyerekek már kirepültek, azér, még mindig olyan ceremóniát csinál, hogy meg karácsonyfát is akar állítani. Aztán mondtam neki, na azl mégse, hiszen tudod, hogy az idén megette a szóllőnuet a fene.
— Nem baj, lesz löbb jövőre.
— Elég baj, de azér\' legyen jövőre löbb.
— Azl mondta a nyáron, emlékszik-e Jlnos bácsi, hogy majd a lélcn, ha lesz idö, hát újságol is fog járatni. Járatja-e ?
— Nem rendesen. De vasárnapra mindig hoz a koma. Az hivatalszolga itt Kanizsán. Aztán, mindig kihozza a Zalát. Van is benne elég, hogy egy hétre kitart.
— Hogy niegy másként a sora?
— Csendesen kérem, csendcsen. Élünk, amíg meghalunk. Egyszer jobb a sors, egyszer rosszabb. Aztán ha jó, akkor is elmegyünk a -lemplomba és hálát adunk az Istennek, ba rossz, akkor is elmegyünk és áldást kérünk az istentől. Már Ö csak nem hagyja cl a szegény embert.
Csendesen ballagtunk a Teleky-ut felé. Szekerek zörögtek el mellettünk és a Já öreg János bácsi minden szekérte meg tudta mondani, kié, hová tait, kehes-e a lova.
Mikor felszuBzogtunk a Szentháromság dombra, megálltunk, az öreg kalapot emelt és meri jő melegen sütött\'-a szeszélyes decemberi nap, leüli egy kőrakás szélére.
— Nekem kell egy kis erői gyűjteni, mert cz a sok minden is nehéz, de meg nehezebb vágyok jó magam is.
Az elleti pipál ismét előkotorászta és rágyújtott. Amig pöfékeli, szó jött a politikáról. Az uri-huncutságról, ahogy találón elnevezte egy régi jó magyar azt. Gandollam, faluról, földről, gazdaságról, meg eféle egyebekről szívesen elbeszélgetek régi Öregemmel, de talán a politikában sántítani fog. Nem ugy letl. János bácsi meglepi és falusi embernél egészen ujszertlffií, tájékozva voll mindenről. Összeráncolt homlokkal ad>a le véleményéi egyről, hűmmö-getve másról. A szó ráment a vá-
lasztásra. Ennél a pontnál János bácsi azlán igazán nem rejletlc véka alá meggyőződéséi.
— Én nem akarlam szavazni menni, mert az asszony belcg volt épen aznap, de ő maga küldölt, azl mon-dotla: .E\'igy János, mert kidobol-ták, hogy aki nem szaval, azt nagyon megbüntetik. Erigy János, csak siess és ne ülj oda!*
— Hál azlán elmcnlem és én bizony leszavaltam a kormányra, mert hogy még az ükapám is mindig a kormányra szavatolt, meg bogy már én csak nem hiszek minden nép-bolonditónak. A fiatalság még lépre megy, de Ilyen vén csonl, mint én vágyok, az már nehéz dió.
— Hál jól van János bácsi, maga leszavazott a kormányra. Aztán legyen szives, mondja meg nekem, hogy miért?
— Nemcsak azért, mert az ükapám Is rá tartó-!, hanem az én szivemhez az a politika áll közelebb. Meg hogy . . .
Ennél a szónál egy lassan haladó szekérről lekiáltott János bácsi falubéli szomszédja:
— Ha síel szomszéd, elfér a szekéren, jobb, ha nem kell gyalogolni.
János bácsi felrakla magát a szekérre, de még megígérte, hogy amit el akart mondani, azt el fogja mondani legközelebb.
Elvitte a szó másik felét, de lu-dom, hogy igy akarla folytatni:
— ... én nagyrécsei vagyok és olt minden becsületes magyar ember tudta, hogy mi az okos szó.
U. Gy.
Az Ítéletidő elől menekUlt és egy száguldó szekér alá került
Nagykanizsa, december 23
Július 14 én nagy égiháború vonult végig Délzalában, ami Nagykanizsán is nagy mértékben dühöngött. A mezőn és földeken dolgozó polgárság sietve meneküli hazafelé, hogy minél előbb biztos menedék ala kerüljön.
Jankovlcs József kiskanizsai földműves is egyike voll azoknak, aki a nagy égiháború elől sielve haza igyekezett szekerével. Lovait ugy hajtotta, mintha nem szekér, de gépkocsi elé lennének fogva. Örüli szá-gu dozással váglattak haza, a biztos isiálló felé.
A lovak gazdája részint az ilélel-időben, részint a gyors iramban nem vette észre, hogy elölte Knausz István kiskanizsai földműves halad, aki gyalogszerrel igyekezett az égiháború elöl haza, otthonába. Knausz az ut egyik oldalánál ép át akart menni a túlsó oldalra, hogy a nagy esőben és viharban az egyik gabona kepébe meneküljön — amikor Jankovics lovai utolérték.
A kocsirúd fellökte Knausz Istvánt, aki a földre eseti és a száguldó szekér alá került. Érdekes — hogy a lovak elléplek a-földön fetrengő ember felett, de a kerekek bizony keresztül mentek rajta. Valóságos csoda, hogy Knausz István csupán három hélig nyomta utána az
m kiakanlaaai laton
ágyat és felépült súlyos él komoly sérüléséből.
Knausz tehát felépüli — de Jan-kovicsnak felelnie kelleti a törvény előtt. Gondatlanságból okozott súlyos lestisérlés miatt helyezték vád alá.
A tegnapi főtárgyaláson Jankovics azzal védekezett, hogy kiabált a szekér előtt áthaladó emberre, de a nagy égiháboruban az nem hallotta meg.
A tanuknak eskü alatti vallomásából a gondatlanság bebizonyítást nyert.
A bíróság Jankovics Józsefei 3 millió korona pénzbüntetésre és az összes költségek megléritésére Ítélte, de az Ítélet végrehajtását felfüggesztette. A törvényszék Ítélete jogerős.
Ne gondolkodjon azon, I
hogy mii vegyen ajándékul ■ karácsonyra és újévre 1 Fáradjon be üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kellékot óriási választékban kaphat, melyekből eojátkozUleg készítheti a legszebb és legolcsóbb ajándékotl um Ne mulassza sl vasárnapi kirakataimat megtekinteni I
REINITZ BÉLÁNÉ
kézimunka kcrc»Vcdí»e (i clónyotndája
NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
W»h»U Mcyvktxe»k«l<» catUrit. - Telefon SSt
1936 december 24
ZALAI KOII.ONY
Kik fizetik a legtöbb adót Zalamegyében
összeállították a megyei virilisták névjegyzékét
Nagykanizsa, december 23 (Folytatás) Lázár jozsel Zalascg-vár 34,398050, Rónay Pál (ckl.) Zalahaláp 34.371 540 Mussel János Zllaszenlbalázn 34 336 000, Antal Jenő Nagykanizsa 34 296 995. Olay László dr. (oki.) Sztnlgynrgyvár 33 millió 976 690, Sirlory Zsiemond dr. (oki ) Nagykanizsa 33 586 820 Berényi Béla Keszthely 33114 085. Bárczay András Zrlatárnok33,030500, Kozáry Aurél Zalabér 33012 150. Mihály OyulaZalabesenyó 52 744 190 Sebestyén Qéza G-lse 32 707.940, Parkas Tibor dr. (oki.) Sójtór 32 millió 421 420, Rónay Ernó (oki.) Zalshiláp 32,190 000, Bmsenvl László dr. Keszlhely 31.888.835, Pebm JózseIZjlaegersteg 31,420 630, Slernthal B-rnál Zaiasrentmlhály 31 millió 383.655 Stelalce Aladlr (oki.) Keszthely 31,220 620 llj. B\'kássy István Bezeréd 31,180 365, Kövess Jenó Pelsóra|k3l 023 425. Ki\'schner Mór Nogykantzsa 30.960 750 S»ub-llcs Imre Zalaegerszeg 30,595 000, Darás László dr. Nagykanizsa 30 millió 002.100, Hediy Sándor dr. (oki.) Zalahaláp 29 912 920 Welser János (okL) Nagykanizsa 29,786 260, Bogenrleder Károly Nagykanizsa 29 609000i Kolley János Qogánla 29 503 150, Bezerédy Ferenc Kíngorbö 29,207.555, Mesterházv Ferenc (okj.) Kemendollár 28,882 000, Flelner Béla Szepelk 28 274 000, Kecske-méthy László Tóle|28 199 600, Scwatc Zsigmond Tefc| 27.985000.
(Folytatlak)
Legszebb és legjobb
karácsonyi cukorkák,
fondant, ciokoládét, slaniolos, habsütemény, friss teasütemény
és sraloncukoiki legolcsóbb®!: beszerezhető
MflKQVICZKY [llSil
Boabon cukorkái! díszdobozban, a legszebb karácsonyi ajándék.
Ausztriában fogták el a böhidai fegyházból megszökött zalai elitéltet
Az osztrák halóságok tegnap adták ál a jzökilt fegyencet a magyar baláron Hegyeshalomnál
Nagykanizsa, dtcember 23 I magyar termetről átszökött Ausztriába.
Még néhai dr Kcnedi I nre ilélö-■táblai bitó bíráskodása alatt történt, hogy a nagykanizsai lörvénysiék egy Mészáros Ferenc nevű zalai embert szándikos emberölés miatt bal évi (egyházra ítélt. A büntetés kiszabás logerórc emelkedése után íz elítélt Mfsráros Ferencet büntetésének kitöltése végeit a kóhidai fegyházba szállították.
M\'száros Ferenc a fegyházból — eddig még kiderilet\'en módon — egy napon megszökött. Elfoga\'ó p 1 ráncról adtak ki ellene. Htáb] volt minden intézkr dís és kutatás, nem sikerült kézrcVeriteni. Mészáros Ferenc
Az elfogató parancsol megkapták az osztrák h*\'ó*ágok is, akik a szikon fegyenct csakhamar kézre kerítették és elfogatásáról értesítették a magyar igazségtlgyl halóságokat.
A magyar igaztágügymiujszlérium erre diplomáciai ulon Mészáros Ferenc kiadatását kérte Ausztriától. Hosszabb tárgyalások ulán végre legnap értesítés jött a wlenl Liniles-gerichl tói a nagykanizsai törvényszékhez, mely szerint az osztrák igarságügyi batóslgok legnap Hegyesbalomnál Mészáros Ferencet átadták a magyar ha\'árrendörségnek, amely lovább szálli\'otta Kéhldára.
A Sárváron letartóztatott kommunista fantasztikus élettörténete
Tagadja, hogy kommunista volna éa világjárónak mondja magát Papot kárt a szombathelyi rendőrségen ém feltárta áleto történetét A rojtólyoo embert Budapeetre elállították
Nagykanizsa, december 23
A .Zalai Közlöny\' tegnapi számában feltűnést ke\'lő helyen beszámolt arról a gyanús emberről, akit a sárvári esendő ség Huszár Károly országgyűlési képviselő jelen lése alapján őrizetbe vet\', majd behozott Szombathelyre a rendőrkapitányságra. Tegn \'p még Mond Járó* néven szerepelt az állítólagos kommunista, de az esti órAkban már az igazi nevét is sikerült megállapítani.
A rendőrkapitányságon ugyanis annyira a szivére besréllek, hogy őszinléu elmondta egész élete történetét :
— Jean de Mond az én igazi nevem, — kezdte el vallomásá* a csavargó. Evangélikus vallású, francia állampolgár vagyok. Vándor cigányok voltak a szüleim, én is az \\oham Most 38 éves vagyok. Hat éves koromban a szüleim Oroszországba kalandoztak el. Engem is magukkal vittek, közben bejártuk az öuzes . európai országokat és én meginni/
fam majdnem minden nemzetnek a nyelvét. Igy tudok jól magyarul, ro-mánu\', szlávul, németül, angolul, olaszul. Magvarul Oroszországban a h*di\'oglyoktól tanultam meg tökéletesen.
— Olt ért engem a világháború é< a forradalom. Katona nem voll C\'gánykovács voltam, de irok olvasok az összes nyelveken. Muzsikátok, költeményeket irok, tudok pálinkái, édes italokat csinálni.
Jean de Mund, hogy igazojj* tudását, egy a kihallgató rendőrtisztviselő állal megjelölt témáról rögtön komponált e^y/elég jól sikerült verset.
— Oroszefszági barangolásaim közben elfogott a hnnvágy. É i amikor a francia vöröskereszt mosikvai irodája felszólító t, nem vo!nék-e hajlandó visszatérni szülővárosomba Arfas bi, htluzás nélkül ültem vc-talrs. 0 thon azonban ncm éreztem magamat jól. E határoztam, hogy visszatérek Oroszországba. Olasz-
országon keresztül Jugoszláviába értem és a múltkori hó;ivalar alkal-máv I sikerü\'t egy óva\'l-in pillanatban a Dráván átszöknöm Magvar-országa. Nappal aludtam, /jjel pedig tovább banduVoltam, ugy (uto\'tam Sárvár határába, ahol a cfcndörök elf-.gt\'k. Ekkor az éhségtől és a sok nélkütözéMŐI már összeroskadtam.
— E\' gedjentk engem tovább n^m vagyok én rossz em^er. V «gy f diának munk\\t, megtudok én csinálni mindent.
— Hogv kommunistának mond\'am magamat? Az azért tfrlént, mert Huszár Károly azt kérdezte tőlem, nem vagyok-e holsevisia. Én rámondom, hogy igen. azután, a mikor a kihallgatások alkalmával felvetődött egy egy uj eszme, én azt tovább szőttem. Különben is nagy-zási hóbortban szenvedek. Kun Béli nak és a többi ízökevény magyar kommunistának a nevét Oroszországban mindenki ismeri. A nevüket tehát én is tudhatom.
Jean de Mord azzil végezte vallomását, hogy p\'pit kér. A kapi-t*nys1gról azonnal telefonállak az evangélikus ptlsoöki hiva\'a ba, a honnan Schöck Gyu\'a lelké-z jött hogy, J-an de Mond nuk lelki vigaszt nvujUon. A csavargó teljesen meglörl. A riikor a lelkész eltávozott sírt és megríj ugodva vette ludomá*ul a végzési, hogy a reggeli vonaihl Budapestre viszik, ahol azután véglegesen liszlázha\'ja magát.
A világjáró Jeant ma reggel vonatra is tették és ezidő\'zerint már a budapesti rendőrség-vendégszeretetét é\'vci. ^
* ZALAI KÖZLÖNY kapható
K«álth»lrt« | i
kltdünlviUllbaa, KUf.laíjr-o . _____
Budi? (* KlKhl klriáp IJtJíooiIeyMí.Voét Ko»-tuth l.sjosuka. RIhkIi Oyvió dohán yiniJi. Cfnítxl királyéi Ki. Snb4 Uiilö dehinyáru. k«r»ikoiló Sopro\'lutca. TftHlsr l\'«l#nc VOnyvkMA ti papíiVenaksdásíbso.
KÖHÖCÍ1 ILLCN


TEFl
(CUKORW
m
Évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten
M w r
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
özpont-szálló.
ZALAI KOZLONT
1926 decatnber 24
NAPI HÍREK
■APBREMD
December 24, péntek
Rónvil katolikus: Ád Éva. Protestáns: [ Adám, Éva. Izraelita: Tcbct Ivó l*J. I Nap kel reojel 7 óra 46 perckot | nyugszik délután 4 óra 13 perckor.
Kiskanizsai iskola karácsonyfa ün-[ nepélye délután 3 órakor. | Kórház karácsonyU-unncpélye dél-I után 4 órakor.
— A városi képviselőtestület Dlése. Nagykanizsa vaios képviselőtestülete folyó hó 30-m, csü\'örtokön délután ret dcs közgytilést tart.
— A virlllsek névjegyzékét kiigazító bizottság dr. Plihdl V.k or kir. kormán> főtanácsos elnflkleie alait ülést tartott, amelyen dr. Prack István közigazgatási tanácsnok beterjesztette az adóhivatal á.tal összeállított 1927. évre szóló legtöbb adót fizetők névjegyzékét. A bizottság a névjegyzék gondos álrevidiálása u án azt jóváhagyta és a legközelebbi városi közgyűlés elé terjeszti.
— Egyház! ének a Felsőtemplomban a Karácsonyi ünnepeken. Karácsony rlsó napján, szombaton délelőtt H őrekor a feUőtemplom-ban ez ünnepélyes nagymisén Urbán Oyula hirl&piró énekli effertoriumra Seiler karácsonyi egyházi énekéi. Ugyancsík karácsony másod napján, tehát vasárnap délelőtt a ll órás nagymisén is ő énekel. Mindíét a\'-kalommal Lengyel Gyula s. kántor iiséri harmóniumon.
— KÉPKERETEZÉS é» üvegedben Igen olcsó PUM üveges. Király-utca 10.
— Változatlanul meghagyja a kormány a nyugdijasok fizetésére rendelkezésre álló hitelt. A nyugdijasok illetmény fizetésére rendelkezésre álló hitelt a kormány változatlanul meghagyji akkor is, ha a nyugdijasok létszámában természetes apadás folyián csökkenés áll be. Az ilyenformán fennmaradó hilelmarad-ványokat az egyes nyugdíjas kategóriák megsegítésére óhajtja fordítani a koimány. A megsegi ésnél első sorban az 1918. év előtt nyugdíjazottak jöhetnek számításba.
= Nagy müvész-estély a C:nt-rál-kávéházban Karácsony szombat és vasárn»p|án. A világhírű Bakl.i-noff-duetlés Muray-dueU. Tánc-revü.
Doktorrá-avatás. Beusterlen Erich dr., az államtudományok doktora, ny. rendőrianácsosi, a^hclybcli kapitányság volt verCójé\', miután a pécsi tudomány egyetemen kitüntetéssel tette le a jog\'udományi szigorlatot, december 22-én a jogtudományok doktorává avatták.
— Hegedűk HOOOO koronától kaphatók V Endre illa\'szcri.Váhan.
A r 21)1. lapszám. 2
Olvasóink t Apróhirdetés-utalvány li
várják ki és it lUÓMábr.yrnkhijíOtIfirylnii. +r
, . ., t DUnkiMUti6iiicx.ji.ucU). tr
őrizzék meg f .::«c<t<a * *
ezt Ü ZALAI KÖZLÖNY kUJ-Urivi- 7
TT UU bilklnrk lu^ycn kft/öl ny TT utalványt. T is »iólc terjedheti * T apróhirdetést. V .«i ÉiWoy«»: IW7. IttauAf l-lj. 2
tri-f.ftt t
-- Dr. Novai Imre aljegyző orvosi felülvizsgálásának ügye.
Ismeretes, hogy a legutolsó várot-i közgyűlés azt határozta, hogy dr. Novai Imre vátosi aljegyzőt az országos egészségügyi orvosi tanács állal felülvizsgáltatja és ba az hivatali szolgálatra alkalmatlannak tartja, nem gördít akadályokat nyugdíjaztatása elé. Most illetékes hivatalos helyről azt 8Z érlesités: kapjuk, hogy Zalavármegye törvényhatósága teljesen akceptálta a városi közgyűlés ismert határozatát, csupán annyit változtatot azon, bogy az országos egészségügyi oivom tanáci helyett a vármegyei tiszti főorvos által rendelte dr. Novait felülvizsgáltatni.
— Mit hoz a Jézuska? Manikűr- és físü-k*zeliál. GuerUin, Höubigant és Coiy parfümöt. O/iási választék Vágó Endre iiiatszctarában.
— A fogház karácsonyi ünnepélyét ma dé után 3 órakor fogják megtarlaoi a kir. ügyészség és bíróságok tagjainak és az érdeklődő közönség részvé elével. A karácsonyfára eddig a követke.ó ado-nányok érkeztek: Bar.kegyesület 200 000, NagykanizsaiTakarékpénztár200 000, Izraelita Nőegylet 100000, Református Nőegylet 50 000, Lukács Vilmos 100 000, N. N. 100 000, Szabó Antal 100 0D0. N. N. 720 800 koronát és több kisebb nagyobb természetbeli és pénzbeli adomány, melyekért a nemes szívű adakozóknak köszönetét fejezi ki a kir. ügyészség elnöke.
— A keresztényszocialisták szórakoztató estje. A kereszlényszo-ciális\'ák szórakoztató estjüket most karácsony másodnapján vasárnap is megtartják a Keresztény Otthonban. Ez alkalommal bemutatásra kerül egy kedves kis szindarab és dr. Kerkay József piaiista tanár tart előadást aktuá\'is kérdésekről. Az estély fél kilcrc órakor kezdődik. Belépődíj nir.es. A szórakoztató estei ki-egéxzhi a tácc.
= Hasznos karácsonyi ajándék. Írógép, Gram fon 650 ezer, fényképező gép II5 ezer, korcsolya 65 ezeitól. rádió készüléke* 2 milliótó\', kerékpár 2>/« millió, fotball, tennis ülő Szabó Antal sporlüzletébeo.
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki c-ak praktikus ajándé kot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehalndott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok:
DítiIk ifi uíítlnfck . 330.000 K-ltl ui.iútí.....70.eea. .
Itáajia siörtt BitrtoiWk 220.000 . GjflajifflBljljicttpdediiJitíiü 550.000 ..
Férfi, nói szövetek, kötött Aruk. chiűonok, vásznak, parfétok, kész köténjek, fehér-neműek Icgolcsóbbtól a Ic^íu; >nul>b kivitelig nagy választékban.
HiUltipu tiyúiliuk S Kati rézlttft
Stern József
divatámbiii. Kuzinczy-utca I.
Véroshazpslota.
= Elveszett kórháztól a Felső-lemp\'omlg Siss fotóművésznek egy fesltnény is vázlat-tekercse. Minthogy a megtalálóra nézve értéktelenek, sziieskedjék lesdni azi kiadóhiva-lalunkbao.
— Kórházi betegek karácsonyfa-ünnepélye. A kanizsai lársade-lom adakozása folytán egybegyűlt adományokat a kórházi beiegek közöli pinteken délután négy órakor
osztják ki karácsony fa-tlnnrpély-Jie-
relében. Minden betegszobába 3Bn-toitak karácsonyfái, hogy a kórházba kényszerüli embcrlársalnk Is érezzék a magasztos ünnep nagy jelen\'ősé-géi és emelkedjen lelkük az Isién-hez ezen a szent ünnepen. Márta főnöknő, a buzgó kedves nővér pedig ezúton Ismétellcn köszönetet mond a kanizsai kereskedőknek és mindazoknak, kik adományaikkal hozzájárultak, hogy a betegeknek karácsonyfát állíthassanak és ajándékot oszthassanak. Egyben pedig a péntek délután 4 órakor történő karácsony fa gyertyagyújtásra mindenkit meghiv és kéti, hogy ezen felemeló aktusnál minél nagyobb számban jelenjen meg a közönség.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— öreg leventék buesuzása. A nagykanizsai leventék utolsó évfolyama is .leszereli" a napokban. Szűkebb körben, ünnepi kerelben búcsúzlak el Oeletlch R-natotól, az évfolyam lelkes, a leventék közt közszeretetnek örvendő, erélyes, de minden körülmények közt méllányos ok-tató|ától, aki ezalkalomma! rövid beszédben vell bucsul leventéitől. Beszéde ulán a Himnusz következett, majd Bíró levente társai nevében mondott köszönetet az oktatónak sok fáradozásáéit. Qelelich Renalo buz-iS\'.^szaval ezulán még a kilépő év-foly Sín fele jelentkezett, hogy továbbra is tagja marad a Levente Egyesületnek.
— Értesítési Keszthelyen Szabó János Bikaca-utcai jőhirnevü éa kitűnő borairól Ismert vendéglő- és szállodáját január 1-én átveszem. Kitűnő magyar konyha 1 Újonnan álalaklioll szálló szobák 1 Ponlos és figyelmes kiszolgálásról gondosko dom. Kérem a n. é. közönség további szives támogatását. Tompos Pál vendéglős.
— Karácsonyfa-ünnepély Kls-kanlzsán. A kiskanizsai áll. el. iskola folyó hl 24 én délután 3 órakor karácsonyfa-ünnepilyt rendez a Templom-lérl iskolában, amikor a sz\'génysorfu tanulóknak a gyűjtésből szerzett ruhák és cipók kerülnek kiosztásra. Az ünnepélyre a szülőket és lanügybaiálokal tiszteletid meghívja, az Igazgatóság.
— Tragikus szerencsétlenség. Varga Józséí pngán/szenlpéteri la-kos kinl a hegyen pinc jéuél fegyverét mulojaila Kodola Imre föid-mivesnek. A fegyver véletlenül elsült és a szerencsétlen Kodo\'ának a golyó leszakitolta jobb kezefejéi. A súlyosan sérült emberi kórházba szállították. A csendőrség megindította a nyomozást.
IdBJArAa
A aagylnnlzul mcteorologlal MOg-llgvelé Jelenléte: CsaUMOkon a nemitK*-W7 Reggel 7 órakor -38, déluUn 3 érakor —2 8. este 9 Arakor —6.
Fethtut: Reggel teljteaen bomll, dílbtn tiuta, eite tettesen bonilL
Szálirány Heggel Északkelet, délben és este t\'szaki szel.
A Meteorológiai Intézet |elej]t4*c szerint Kelet és éizskkeletl sittekkel. Igen hideg idó kisebb havaiisokkal.
Jól heras
— Kérlek szépen, én azt mondom, vedd el azt a kis leányt, az kitűnően keres
— Igen ? Mit keres ?
— Egy valakit, akt elveszi.
= Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszmüáruhtzában.
— A keszthelyi kereskedő ifjak műsoros tánceitélye. Közöltük, hogy a keszthelyi Kereskedő iljak Egyesülete karácsony másnapján, f. hó 26 án esle fél 9 órai kezdettel műsoros tánceslélyt rendez Keszthelyen, az Amazon azáHÓ nagytermében A műsor a következő: bevezető beszédet mond dr. Lukács Mihtly, az egyesület Ib. orvosa, láncokat mutat be Hersleln Bözsi, Neumark Sándor szaval, aziore kerül Szenes Béla éa Szőke Szakáll egy-egy vidám aprórága. Jegyeket előre lehet villani Frank Imre, Nádat Ignác és Fia cégeknél. Az estély Iránt nemcsak Keszthelyen, hanem a környéken is nagy érdeklődés nyilvánul meg é« igy a siker bizios.
— A meggyilkolt sánd vincellér özvegyinek Szerecz Pal kiskanizsai kereskedő 10 kgr. kenyér-lisztet, 5 kgr. finomlisztet juttatott el szerkesztőségünkbe.
— Meghalt egy százéves asz-szony. Körmend nagyközség legldő-sebo lakosa, özv. Szóllósy Józsefné, szül. Bartók Katalin életének 100-lk évében 20 án, hétlőn délután 4 óra tájban maghalt.
Karácsonykor és karácsony másnapján
GŐZFÜRDŐ
nyitva lesz.
Legbiztosabb
Kérem szépen, ezen a folyosón lakik Cibere ur?
— Igen
— Az ajtószámát nem méltóztatnék tudni megmondani ?
— Nem De rajta van az ojtáján.
üi
gramofonlemezek
érkeztek
László és Grünhnttoz
F ő u i 3. m
december 24
2ALAI KÖZLÖNY
könyvismertetés
Dersán: Vér az én véremből
(Kanizsai gimnazista versei) Fiatal, tüzes lélek kóborlásának magába szedett Impressziót rejti e kis kötet magában, melyben némely vers határozott talenlumát árulja el Írójának. Vannak eredeti gondolatai is, melyek hiven tükrözik vissza a Ma néhol túlzott modern irányzatát, de cz is nagy érdem, ha valaki mint diák már készséggel buja a mostani költőket, mert ha az élettapasztalat hijján, tollát akaratlanul is ráviszi megjárt mesgyékre, azért szépet, értékesei is alkothat, ha husz verse közül csak egy negyed része is üli meg a mértéket irodalmi szempontból. Már pedig ezl Jóindulatulag el kell könyvelnünk D.-rtán Javára. — Legjellegzetesebb tulajdonsága, ha már a elmét is nézzük, hogy bár könnyen gördülnek gondolalai, erőszakosan keresi a fogalmakkal való játékot és szinte unotlan siklik át azon, ami 8 legtisztább költői művészet és ahová a legnehezebb leszállani, nem felemelkedni; az egyszerűséghez, a közvetlenséghez. A Ma embere bár Ideszálait ezer minden szaggatja, tépi szél, minden művészeti irányban keresi az egyszerűt, a kevéssel sokat, eszményit kiadható!. Dersán még fiatal és nem lehet javíthatatlan hibának felróni, hogy verseiben szókat, fogalmakat, át nem élt (mert még fiatal és nem élhette ál) érzéseket halmoz és sokszor a vers szépen induló sorait teleaggatja rogyásig szavakkal, amik felesleges sallangok.
Mindezek ulán objektíve az a véleményünk, hogy Dersán szerény próbálkozása nem volt korai és ha nemesen letudja majd mondanivalóit egyszerűsíteni, akkor feltétlenül elismert költő lesz. Legutoljára talán a kis döcögésekei kellene hibáztatnunk verseiben, de ez .essk niHn és Idő kérdése. Ezt legyűrheti könnyen, ha pedig temperamentumával is meg-biikózik és nem akar nagyobbat, többet adni, mint amennyit tud, akkor mához egy évre, kél évre újra kirukkolhat néhány komoly versével és sikert fog aratni.
Urbán Gyula
Megjelent Az Est-Hármas-könyve
A diadalmas mosolynak, a teret és időt Áthidaló nevetésnek ajánlották a Hármai-könyv szerkesztői Az Est-lapok ez évi karácsonyi ajándékit, az ötödik Hármas-könyvet. A vá\'akozást, amellyel Az Est lapok olvasóközönsége tekintett az uj Hármaskönyv eté, a legteljesebb mértékben kielégítette a közel hatszáz oldal terjedelmei könyv minden lapja. A világirodalom halhatatlan mosoly*, kétezer esztendő ma is élő Iriss vidámsága szólal meg az ölödik Hármaskönyvben, Luklanos, llero-dotos, Rabelais, Csehov. Giiurtcüne, Tris tan Bemard, Klcist, Cervantes és Dosztojevszkij kevéssé ismert és páratlan értékű részletességgel szerepelnek a niapvar irodaion] szikrázó szellemű iróművészci la: Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, .Móricz Zsigmond, licitál Jenő, Kcjdolányi Jinos, Krúdy Oyuia, Fodor László és Stella Adorján szellemes novellái gazdagítják a Hármaskönyvet. Az uj Hármaskönyv illusztrációs anyaga a magyar karrikatura és humoros grafika eddigelé ismeretlen fejlődését tárja tel az olvasó ciött. Az üst Hárniaskönyve nem keríti a könyvpiacra és kizáróan Az Est, Magyarország, vagy a Pesti Napló előfizetése utján szerezhető meg.
10ZGÓSZINHÁZAK
Uránia pénteken nem tart előadást.
Szombaton, karácsony első napján : Bumeráng (Az ausztráliai öcskös) vidám és i/galmas kaland Cccil B. de Mill felügyelete mellett kíszült amerikai film, főszerepben: Rod la Roque, a Tízparancsolat, Aranyágy kedves férfi főszereplője.
Vasainap, karácsony másodnapján: Vén kisasszony tilka, Marlilt világhírű regénye 8 fejezetben. Főszerepben: Frida Richárd, Marcella A\'bany.
Világ 8zombiton: Villám bosszúja, kalandos történet a magas hegyek világában. Főszerepben: Art Accord.
Vasárnap: Az orgyilkos, a legfes-tőibb fil -nek egyike, az United Artibts mes\'.crfilmjí, főszerepben: Jack Pick-ford.
- Sfai* striat
Párls 2052-50, London 25100D, Ncwyork 517-25. Brüssel 7105, Milano 231000, Amsterdam 206-85, Berlin I2322U, Wien 73 05, Solla 37500. Prága 1532 50, Varsó 57-50. Budapest 72*45, Belgrád 91250, Bukarest 272 50.
A fciiki**ti Tiufa itrisa-jHT**0®
közgazdaság
A gyümölcsfák téli ápolása
Lombhullástól rűgyfakadásig leg-ellentál.óbbak a fák, ilyenkor kell tehát rejiuk mindenlele műtétét végezni. Lorobiullas után a la ágai tisztán láthatók, ilyenkor kell tenat — hacsak nincsen nagy fagy — azok koronáját megmetszeni, alakítani. A felesleges, vagy száraz hajtásokat, a beszáiadt csapokat ilyenkor kell eltávolítani a az ejtett sebeket olló-viasszal bekenni. Dzrekukra szalmából, v.\'gy forgácsból készült hernyó-övet keil kölni, amely alá a kártékony rovarok, a nagy hideg elöl meghúzódnak, s ezérl az öveket idóközön-ként összeszedve el kell égelni, hogy az odahúzódott rovarok elpusztuljanak.
A fakarbollneum használata a fagy beállta elöil, vagy kora tavasszal hatásosabb, mert nagy hidegben a folyadék hatása is kisebb, meg a kártékony paizstetvsk és gombák is ellenállóbbak. Ajánlatos különben nemcsak a törzsei, de az egész Iái is valamely fertőtlenitö anyaggal lepermetezni.
Természetes, hogy rothadt gyümölcsöktől és htrnyólészkektől is ilyenkor kell a fákat megtisztítani, a fiatal Iákat pedig nyulrágás ellen vastag szalmaréleg kOrUlkötözésével megvédenL
Mindezek után pedig a fa aljái a lombkorona- körzete alatt, 1—2 ásónyomnyira fel kell ásni 8 jól megtrágyázni nagyon éreti islállóirágyá-val, komposzttal vagy ezek hijján műtrágyákkal, melyekből minden középnagyságú fa egész korpntjának körzete ala egyenletesen kell elszórni egy kg. szuperloszfátot és egy kg. mésznitrogénl, homokon pedig ezeken kívül egy 40 százalékos kálisói is.
Aki minden ősszel vagy télen ilyen gondosan ápoljs, tisztogatja és trágyázza gyümölcsfáit, az bizton számiihat nagy gyümölcstermésekre.
TilllI
A mai értéktőzsde nyugodtan in dult, később barátságossá lett. A spekuláció tekintettel az ünnepekre nem bocsátkozott nagyobb üz\'eltkre, és a rendezési nap sem éreztette hatását. Az utolsó napok favorit papírja, a Oummi 40.000 korona veszteséget szenvedeti a tf-b^i papírokban barátságos voll a hangulat. Stiláid volt tégla, cukor, közlekedési papírok, Bauxid, Láng, Magyar Nétnet Me tógazdasági. Javult a Sa\'gó. A hangulat zárlatkor továbbra is igen barátságos volt.
VALUTÁK Lengyel 7805-8045 Angol t. 345925-7925 Csehk. 2109-19 Dinár 1252-32 Dollár 71225-71525 Piancla ti. 2451-2911 Holland 28480^30 Lel 371-385
Léva 512-520
Lira 3163-3223 Márka - 16964-17024 Schlll. 10050 90 Dán kor. 18985-19066 Svájdlr. 13780-830 Belga Ir. 9912-9952 Norvég k. 17910-990 Svédk. 19010-120
DEVIZÁK Amsterd. 28:05 605 Belgrád 125M2 Berlin 16979-17029 Bukarest 370-380 Brüsszel 9917-99-17 Kopenh 18995-19055 Oszló 1/920-80 London 3(5925-6925 Milano 3138-3223 Newyotk 71290-490 Párls Ü&1-287I Prága 2111-I27tz Szollá 513-519 Stockholm 19050-110 Varsó 7825-8025 Wien lOOŰO-lOOCO Zürich 13785-825
Terménytőzsde Búza\' űszav. 75 kg-os 390.000 - 395.000, 76 kg-os 395.000—100 000. 77 kg-os 400.000 405.000. 78 kg-os 407.500 - 412 500,
Jéb 75 kg-os 380 000 -385 000, 76 kg-os <X» 390.000. 7? kg-os 390 000 396.000 78 kg-os 397.500—402.500. rozs 305.000-307 500, takarmányárpa 222 500—227.500, sórárpa 325.000—$65.000, zab 225.000-227.500, tengert uj 200.0X1—205.000, repce 565000-570.000, köles 190.000 - 200.000, korpa 162^00—165.000.
Bertásráiár
Felhajtás 776, melyből eladatlanul vissza* maradi 187 drb. Elsőrendű 18.500-18 750, szedett 17.250—17.500, szedett kózép 16,500 — 17.000. könnyít 15.000—16.000, elsőrendű öreg 17.000—17.250. másodrendű 16.500— 16800, angol aiildő 17.000-20.000. szalonna nagyban 19.000 20.000. zslr21 750 - 22.000, lehúzott hus 22.000—Z5 500, szalonnás félsertés 19.000.—22.000. Az irányzat lanyha.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Lerván. Valamikor régen cimü versére vonatkozólag nem tudunk kritikát mondani, mert az nem vers. Rettenetesen naiv módon verssorokba tördelt rossz próza-
B. .A fenyők útja* cimü irást megkaptuk, de fel nem használhatjuk, mert azért állandó tiszteletpéldányt cimére megindítani nem áll módunkban Tiszteletpéldányt csak állandó, rendes munkatársaink kapnak. Szívesen, sót örűmmel adunk teret lapunk hasábjain helybeli tollforgatók írásainak, mert jól tudjuk, hogy a dilettáns irók munkál Is sokszor rejtenek értékeket, de az ilyen irodalmi babérokért mi anyagi áldozatot nem hozhatunk. Mi csak szívesen elősegítjük arra érdemesek tollának érvényesülését, de csak az esetben, ha ezért nem állítanak fel velünk szemben még követeléseket is.
Karácsonyi és újévi ünnepekre ^
\' elsőrendű tiszta g
FAJBOROK |
1 házakhoz is, nagyon jó p 1 minőségű, jutányos áron. r
Szíves pártfogást kér
Wollák Jenő
vendéglős.
i
Itt a karácsony!
A legnagyobb öröme a jó gyermekeknek karácsony esle csak akkor lehet, ha szük>égletél a
Cukorka Királynál
szerzi be, mert bámulatos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulatba ejlők. — HEFFER GYULA
Kazlnczy-utca 8._«si
APRÓHIRDETÉSEK
Aa apróhirdetés dija 10 szóig 50 fillér. A dmizó s minden vastagabb belliből álló sió kél szónak saáinittatik. Minden további azó dija 5 fitt. A htrd.tésl dij «l»r« f Ixetendfi a [orgalmladó hozzá számításával
Vízvezeték berendezése-
Uaá és b.kspcsolést ■ városi tkCl vixvoxctékbo legolcsóbban és legjobban készít WEISER gépgyár, 8ugár-ut 16._4254
Öntöde inasokat llzctisiel felvesz Wetser Oépgyir._ 4381
Mélyen leszállítón álon WrdSkédak, Qlökódak a legjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bídogosnSI, Klnlzsy-utca 21.
Hibás alma 1000—1500 koronáért kapintó Arval tOsjerllzletében, Magyarutca 25.______
Kiváló jó tiiró ktlogrammonkint 5000 koronájával kapiisló naponként Batlhyány-utca 17. szám alatt. 43á4
Disznó ülésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
llterenklnt 10.000 és 12.000 korona Sátrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
Jóbor, nem noha. QyfaMjtlc m«g róU.
Bádogos, vízvezeték szerelő szakmunkások és tanono felvéteük. Szepesi,
Zrínyi Miklós-utca 22._4394
Égy bútorozott szoba a belvárosban azonnal kiadó. Cim a kiadóban. 4413 Pénzkölosönt bekebelezéare minden összegben a legelónyösebben és leggyorsabban loiyóslttat Aozél lBaáo jXnx-kölcaönközvelltó Irodája Nagykanizsán. Fönt 3. sz. alatt Kényezerkölosön kötvények sA veszek._2738
Különbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadó, Batihyány-utca 19. szám atalt. 4414
Kiadja: Zrínyi Hyoadalpar é* Kftayr-karakódéi BT, Hifykaiiua
Karácsonyi sütemény
SzQkaéges hozzá i 25 deka vaj, 25 deka cukor, 2 egész tojás. 50 deka liszt, egy kevés só, egy csomag dr. Oetker-félo aütőpor.
Elkészítése i A vajat, cukrot egy kis sóval és két tojással összckeverlük és lassanként a sülóporral kevert lisztet hozzá-dolgozxuk. Az igy nyert tésztát késnyélnyi vastagságra kisodorjuk, kis bádogformákkal kiszaggatjuk és vajjal vagy viasszal kikent pléhen megsüljük. Ámulatos a süteménvt oádogdobozban tartani, hogy hosszabb ideig omlós maradjon. uoó
a
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 24
Legolcsóbb
nagyvásár
játékárukban
nagyvásár
kfpcs- és mesekönyvekben
nagyvásár
ifjúsági iratokban
nagyvásár
ajándík levélpapírokban
nagyvásár
imakönyvckbcn
nagyvásár
képeslapokban és emlékkönyvekben
nagyvásár
hegedűk és hangszer-kellékekben
Gramofonok és legújabb lemezek
Fischel Fülöp Fiai
üzletében, Városházp3lota.
Tisztelettel érlesilem a nagyérdemű közönséget, hogy a
lazsnaki vendéglőben
folyó hó 26 én 4 órai kezdettel
táncmulatságot
lattok. Enyhen k«rem a n . é. közönség szíves pár-fogását. -- Be-léptidij nincs. Jó hideg és meleg ételekről és italokról gondoskodva van- Tisztelettel
«« Varga József vendéglő*.
Karácsonyi ajándék!
Képeit kerelezlesse Stern üvegesnél,
Kazinczy-utca 17/19.
(L\'ngcr Ullminn-hiz)
Nagy választék kerctlícek, tükrök és képekben a legolcsóbb árak mellett. <KS
Értesítés.
E2uton hozom a n. é. közönség b. tudomására, hogy áron híresztelés, mioiha én Qzletemei eladtam, vagy másnak átadtam voln3,
Dem feleljen a valós
Üzletemet saját nevem alalt továb\'i folytalom s mint eddlij, ugv er.u\'án is elválla\'om p5ce-gfirtrdk és csatornák tisztítását, valamint a teherfuvarozást.
Kérem a n. é. közönség további pártfogását.
Tisztelettel
Weisz József
Nagykanizsa, Petőfi u.30.
Telefon 180.
Németország leghíresebb márkájú
varrógép újdonságai
3 évi jótállással 1,600.000 koronától kezdve.
Minden egyes varrógép himez, ajouroz és stoppol is. Nagy választék ipari gépekben.
Autógurtlmi, varrógép és kerékpár alkatrészek.
Nagy Játék vásár:
Babakocsik 68 ezer koronától kezdve. Karácsonyfadíszek igen jutányos árakon.
Me mulassza el saját érdekében — megtekinteni a kirakatomat! —
WEINER GÉPÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Csengery-ut 2.
Első Magyar Hizt. bérpalota, a volt Hangya helyiségében.
Legszebb ajándék a
KÉP.
Eiede\'.i olajfestmények és a
münche ii Glaspdastban kiá litot: ereddi rézkarcok már 40.000 Koionától 4,«, Szerbnél, Csengery-ut 6.
Olajfestmények részletre it.
SINGER
vai-Mögrép
motorral varr<5*m~a
ksrácsonyL^jándéte
tlngervomígép réazv.tár*. NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
játékáru
,, ugy, mini tavaly, az idén Is legolcsóbb
Szerbnél, Cse:igery-ut B.
___mi
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
| eltO Pensd ím meajelBatek
I 1 pár férfi fekete strapacipó, szegőn talppal, francia vagy amerikai formában
1950
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHÁZ
Szarvas szálló
épület.

megérkeztek a legdivatosabb
Karácsonyra külföldi különlegességek
Mielőlt bevásárlásait eszközölné, győzídjön meg áruink minőségéről és áraink olcsóságírói minden vételkényszer nélkül.
Állandóan nagy választék:
Pullouwerek
Női-, férfi-, gyermek-harisnyák Angol melé harisnyák NŐI , férfi-, gyermek-kesztyűk Gallérok
Selyem és gyapjú sál Trlcó bugyik
Mellények, kabátkák Svetterek
Korcsolya dressek, hősapkák Lábszárvédők, jégzokhlk BSby garnitúra
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
W Cimre ügyelni 1 "Ml
Legolcsóbban
vásárolhat
karácsonyi és újévi ajándékot
BECK BÉLA .,
Erzsébet-tér I. nrl« nöi divalözlelében
Erzsébet-tér I.
l-lolmár, szép zefir-ing 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér.......8000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „ Selyem sál...... 32.000 „
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán, (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
. \\
M. évfolyam, 292. szám Nagykanizsa, 1928 december 25, szombat Ar. 4000 k.r«n.

POLITIKAI NAPILAP
I \'"Ml l« M Lk
Felelő* szerkesztő: Barbarfts La)o»
A BETLEHEMI CSILLAG NYOMÁBAN
Gyermek szüléiéit e földre egy kis betlehemi istálló nyirkos odvában,, közel k&ezer esztendővel ezelőtt.
A hűvös éjszaka ugy feküdt rá a horizontra, mint valami nagy. fekete uszály, amit letűnt korszakok vonszolnak maguk után, hogy az ember néhányszor belé-botoljék, egyszer aztán odahulljon a semmiségbe, minden ereje, hite. álma, a vére parazsa, a sorsa minden szövevénye, a reszketése, ujjongó öröme — mindene, amije volt, egy habja legyen az elmúlás világokat nyeldeső örvényének, az éjszaka uszályáról kaján fintorral az ember felé hahotázó fekete semmiségnek.
------ — ■ "f,; ■-\'t,-\' \' " mh, 1(1
madt az égen. Évezredek embermllliói nem látták még soha Ahova fényét vetette, ott az éjszaka Ijedten huzia összébb fekete palástját. Ahova sugara eléri, ott a dermedi csend glóriás muzsikába olvadt. Ahonnan egy szem reája esett, olt megállt az idő egy pillanatra, öröktől fogva zárt kapuk lordultak ki sarkaikból és uj erők vajúdó láza vonaglott végig az időnél addig nagyobb ural nem ismert min-denségen.
A Gyermek: — egy parányi pont volt a földön.
A csillag: — egy parányi pont az égen.
A Gyermek parányi testébe belefért annyi szeretetet, hogy azzal hidat tudott verni a végtelenség partjai közé.
Az égen szikrázó pontba belefért annyi világosság,vhogy elárasztotta a világot a tér és idő örökkévalóságában.
Á Szeretet leszállt a földre, a kenyérért, csókért, koncért marakodó emberek közé. Csók nem járt előtte. Falat kenyér hiányzott a jászol-bölcsője mellől. Jártányi ereje, szólásnyl tiltatnia sem volt. Gyermek volt, aki azért-~jült igy, hogy lássuk: a Szeretet egyedül elég megfordítani a Minden céltalan rohanását. Hogy lássuk: az ember és az élet harcában a Hit 3 győzhetetlen fegyver és minden egyéb csak magyarázailanul maradt ít}" jelző, amit csonka gótiátok rakljk ie a végtelen vándorlás közben, ii>ig"áz éjszaka . fekete uszálya, a telhetetl/n semmiség/ sóira elsöpörte őket.
Irta: Barbarits Lajos
A betlehemi Gyermek, a napkeleti csillag világosságát szegezte az éjszakának és minden talpalatnyi rögöt, ahonnét az visszatakarodott, telehintett a szeffctet isteni szikrájával, aminek világot megváltó ereje onnét terebélyesedett ki a rongyos isiállónak barmok lehelletélől melengetett, ütött-kopott jászolából.
. . . Azóla az akkor még csak öntudata határán tapogatózó emberiség felserdült, a gyermekkor ösztönös erejével tágra nyitott szeme befogadta a betlehemi csillag ragyogását és emberi élete legdrágább s talán épen ezért legmélyebbre rejtett kincsét, a szeretetet is becsülni megtanulta.
S talán meri olyan ;;agy kincs cz a szerelel. inert olyan csodatévő ereje van, mert Istennek kellelt a fiát emberre adnia, hogy az ember megismerje azt, — talán ezért van annyi harc a világon élte és miaita, nevében vagy ellene.
Mélyre, amilyen mély rejtekbe csak lehetett, a szivek örökégő katlanába zári! a teremtő erő a szeretelet. Azért olyím nehéz hozzáférni. Azért van olyan/kevés belőle a világon, annál kevesebb, minél hosszabb az ut a betlehemi/jászoltól a máig, minél inkább szalad/iz ember uj Ideálok után, minél inkábp téveszti szeme elől a forrást, ahhonnét/fnindenki a szeretet bőségszarujával mtriihelné tele sorsa edényét egy életre /lég szeretet üdilő italával. /
Fáradtak Is vágjunk talán a2óla . • .
A három napkeleti király messze országok földjéről/figyelte a csillagok járását és sivatagok rémeit, fáradságot, szenvedést nem tekintve, idegen népek közt az utat rendi/heletfenül keresve indult el a világosság/fényes égi jele után, hogy eljusson a Világot megválló Szeretet betlehemi böfcsejéhez. El is jutottak oda és megtalálták, ami őszre hajló élelükből addig nfindlg hiányzott.
A inai ember, a repülőgépek, a technika Száguldó csodáinak embere ekkora utat/nem tud meglenni. A mai ember szi/e köré acélpáncélt kovácsolt a szenvedések tengerének hullámverése. Az a sincs, az isleni szikra, ami ott pihen a \'szivek legbelső 2»gában. nem tudja áttörni az ezer durvaságból, ezer szenvedésből, ezer érdek-féltésből, ezer csalódásból összefonódott páncélt.
Pedig, ha valamikor, ugy ma lenne szüksége ennek az emberiségnek, hogy utrakeljen a karácsonyi csillag után. Ma kellene minden embernek rálépni a nagy útra. Ez az ut nem Napkelet mese-orszá-gaiból a betlehemi pászlorkunyhóig vezet mérföldek százain és százain keresztül. Ez az ut mindössze csak egyik embertől a másikig, egyik tűzhelytől a másikig,, egyik szivtől a másikig, — egyik néptől a másikig vezetne.
És ezt az utat megtenni ma erőtlenek vagyunk.
Egyik embertől a másikig . . . Nagy ut ez. A .napkeleti királyokénál is sokkal nagyobb\'.
Imádkozzunk ma. emberek-!------
Imádkozzunk, liogy az islenl Gyérmek születése napján...oldja fel szivünk bilincseit és ismertesse meg velünk újra a borzalmait, vér. halál és pusztulás esztendeiben elfeledeit lanilását. Adjon annyi /erőt fáradt tagjainkba, hogy el tudjunk jutni: — egyik ember a másikhoz. Adjon erő\', hogy Napkelet három királya he-helyett a szeretet szent ünnepét millió és millió király tegye a szeretet magasztos f.igad .Imává és jöjjön el az emberek közé a megértés, a béke és harsogjon az ég felé a glória örvendező szava.
Mert királyok akarunk lenni valameny-nyieri, kik űzött vadjai voltunk a nemzetek sorsa felett dübörgő zivatarnak. A magunk ember-vollának királyai akarunk ienni, kik emelt fővel, tiszta lélekkel, a napkeleti királyok hódolásával borulhatunk le a Gyermek clőtl. Megelégedettség legyen a tömjénünk, a mult feledése a mirhánk és egymás szerelete az aranyunk.
Imádkozzunk ma emberek, hogy minden emberi szivében a szeretet koronázzon meg a zarándokúira, ami a jővő karácsonyig vezet.
Imádkozzunk, hogy a napkeleti csillagnak az ég végtelenéről elindult világossága szivünk parányi pontjára essék és aranyos glőriát fonjon olt, a betlehemi jászolból a világra szertehintett szeretetnek bennünk életre kelt kis virágja köré. *
... És legyen dicsőség a Gyermeknek. aki ezt a virágot elplántálta a földön.
És legyen békesség az embernek, akinek a végtelen két partja közt a betlehemi jászol lett a talizmánja.
»
KAIAI KÖZLÖNY
1826 decembtr 25.
Hull, hull a hó j Hétfőn Kanizsán is megjelenik a pengő
A kis városkára leszáll az alkony és mély aendlakaróval vonla be a nagy mindenséget A kicsi utcákon csak itt-ott lehetett lótni egy-egy elkésett emberi alakot tovasuhanni... Mindenki otthon volt, hpjtékában, kicsi családja körében. Dermesztő hideg volt, minden csonttá fogyott, Télapó tobzódott legjavában. És — Karácsony este volt.
Hullt, hullt a hő...
A házak kivilágított melegpárás ablakából fény és világosság áradt ki a néptelen, szűk járdáju utcákra. Hangos gyermekkocoj, élénk öröm-kifejezés, ének- és vigasság szűrődön ki Mintha a kisded Jézus házról-házra járnn és a betlehemi já szol békéjét széjjel vinné. — Csupa örömteli arc, békesség és megnyugvás. A levegőben pedig mintha ci terák csendülése melleit o szeráfok éneke hangzana... Karácsony este van...
Hull, hull a hó...
A kicsi, szűk szobában az öreg házaspár Ok Is ünneplik a Megváltó, a Szabadító születésnapját. De az ő arcukon egy sós könnycsepp gördül alá. háború előtt - hármon üllek össze Ilyenkor a karácsonyfa alatt. Ma a jiuf Szibéria hómezói takarják, az öregek előtt pedig csqk egy huszár sapka, huszár kard. Ami a fiuktól megmaradt. /íz óra tizenkettőt ketyeg 4 2 apa szemét elborítja a könny Karácsony éjfél van...
Hull. hull a hó...
A rideg kórház kemény ágyán nyugtalanul pihegnek o betegek. Láztól piros arcukon a szenvedés bélyege. Nyögés, jöjj és vergődés A kin és fájdalom ütötte föl a tanyáját. Testvérek a szenvedésben laknak itt. Bensejllkben a gyógyításban, a felépülésben való rendllhetfllen hit. Fejük fölött pedig a fekete, kámzás vigyorgó arca tűnik fel, hogy kiszemelje legfrisebb áldo.atát. Karácsony szent éjszakája van...
Hull, hull a hó...
És belepi az utakat, az országutat. Fehér lepellel borilja be a hatollak nagy városilt. a temetőt. /t nagy fehérségből csak itt-ott fekctélik ki egy kis fakereszt. Borzongató csend és némaság mindenütt Csak egy kis sírnál, egy kicsi gyermek. Dermedi kezecskéjével átöleli a fej fát, amely alatt a legnemesebb sziv fekszik, az édesanya. ,4 kicsi gyermek nem érzi a fagyot, a hideget, a hó hullását Szerető szavakat suttog n fej fára, melyet ölelget, babugat És egyre csak hull a hó... Mig teljesen befödi a fejfát, eltemeti a gyermeket. Karácsony van. III örön — olt bánat. Itt mosoly, ott derü.
Hull, hull a hó... (B. R)
Péter a városban
Péter bent járt a vJ[osban, egy tal\'cskát tol maga elölt. Vasárnap van. Péteren ünneplő köntös. Meg. látja egy ismerőse és megkérdi :
— Na Pétör, beg)öltél?
— Be.
— Hát aztán minek ?
— Csak ugy járkálni.
— Hát aztán minek a talicska ?
— Hát hogy lögyön valami a ie-zembe.
A divatos ruha
Ur : Mart, máskor jobban vigyázzon a tisztaságra. Ép most talaltam az ágyon egy pókhálót, be is dobtam 11 tűzbe.
Szobaleány: Oh, jaj, hiszen az a nagysága uj ruhája volt!
December huszonhetedikén a helybeli Nemzeti Bank is megkezdi a korona becserélését
Nagykanizsa, december 21
December 27 én a Magyar Nemzői Bank meykezdi az 5, 10, 20, 50 és 100 pengős hank|egyek foi-gaiomba ho-atalái; Ezzel egyidejű eg a N-mzeti Bank a forgalomból levő, 1923. évi maju< lió l,i kelellel ellá-lo\'t 100000 és 50 000 koronás, az 1923 évi július hr i i kelem 25 000, IOCOO, 5000. 1000. 500 és 100 koronás, valamint az 19Z0 évi jrnttar hő l-i kelellel ellátón 100, 50, 20 10, 2 és 1 koronás cimlelü slhm-j-Byeket 1926 évi december hó 27 tői kezdődőleg a forgalomból bevonja.
A bevonásra kitűzőit id^lariarn a kormány hozzájárulásával 1927, évi
I junius hó 30 ig terjed, amely idő-! pontig a behívott jegyeket, ugy mint i eddie, fizeléskép cl kell fogadni Ennélfogva a Magyar Nem eti Bink főjnl\'zeh\' és a kanizsai fiók-intézet" a be-dolt jegyekéi ugvan csak 1927. évi junius hó-3t>ig fize-lésképen vaey kicserélés végen elfogadja. Ezen idój>ont után az cm-li\'elt jegyeket a Magyar Nemzc i Bink intézetei csak kicserélés végett fogsditk cl.
1930. évi június hó 30-ával a Mji?var Nemzeti Bank bevallást kő-telezeliséce a fentemlitelt államje-evekre vonatkozólag megszűnik. — Januir 1 tői a pengőszámitás mindenkire kó\'eiezó.
Uj templom és karmelita zárda épül Keszthelyen
Öt hold helyet és egy milliárd segélyt szavazott meg a község
Keszthely, december 24 (Saját tudósítónktól) A muM héten budapesti karmelita szerzetesek jártak Keszthelyen tsrományfőnökük vjsé-reiében, hogy a városi képviselőtes lüte\'te! lárgyalásokat fotytas-inak a II. keszthelyi templom és karmeliia zárda építése felól.
A tervek megvalósításán Berkes Oltó gimn. főigazgató fáradod*.
Keszthelyre érkezeti ugyanekkor dr. Rott Nándor megyéspüspök is
dr. Wcber?W pü-pöki i\'odaigazgató-tf-1. A tanácskozások Stefaits Aladár apát plíbáno-uiá\' f »lyink.
A tervnek herceg Festetics Tasziló és a váro/i vezetőség is pírtfogója A zárdá h\'.lyéül a csütörtökön tartott képviselőtestületi közgyűlés öl holdnyi területet adott a köztemető mögöti elterülő földekből. — Itt épül fel a II. templom is. A község 1 milliárd korona segélyt szavazott meg erre a cé\'ra.
A jövő héten megkapja Nagykanizsa a második külföldi kölcsönt
Kállay Tibor eszközölte ki
H
Nagykanizsa, december 24 A belügyminisztérium illetékes ügyosztályától rra megjött a hivatalos értestiés Nagykanizsa polgármesteri hivatalához, hogy a belügyminiszter jóváhagyta Nagykanizsa város második külföldi kö\'csöné\'. Most még csuk a szükséges formalitások történnek meg és a jövő héten a város a Nemzeti Bank utján megkapja az igényelt
a kölcsön gyors kiutalását *
\\w 1,907.040 pengő
! kö\'csönt, ami dollár értékb?n <ffek ! tive 291632 dollári, azaz. 1,644 000 ! arany koronát (névértékben) jeteni.
Hogy Nagykanizsa ily .gyorsan és símén kap\'a meg második dollár-i k^lcsöni, nagyrészt dr. Kállay Tibor ; interveniálásának és dr. Sabján Gyula polgármester személyes utánjárásának köszönhe\'ő.
Nagy méa^tékben fellépett az influenza, fültőmirigylob és a bárányhimlő
A betegségek enyhe lefolyásúak - Dr. Fodor tisxti orvot nyilatkoxata a három batcgségröl Hogyan lehet védekesni a járványok ellen — Óvjuk gyermekeinket a járványoktól
Nagykanizsa, december 24 Az utóbbi idokocn rengeteg azoknak a száma, akik könfryebo lefolyású influenzában megbetegszenek. Alig van ház, ahol ne kínozna valakit a rettenetes nAtba és kitartó köhögés. Ez az influenza, mely sok tekintetben körülményeinél fogva hasonlít az emlékezetes spanyol-járványra, ha e?y-egy embernél köny-nyehb lefolyású, azért sokan panaszkodnak, különösen nők és gyermekek. hogy ;t nálhWaUAzuk is van és hogy a betegség tsjesen élvágy-talanna tes<i őkei. Ez ügyben, mivel nemcsak szór-
ványosan előforduló hü\'ésről van szó, hanem járványszeiükg fellépett betegségről, munkatársunk beszélgetést folytatott dr. Fodor Aiadár városi tiszti.orvossal, aki a következőket mondúila:
— Az inf.uenza megbetegedések csakugyan nagyszámban lépnek fel. ! Emellett pedig hleg a gyermekeknél j a bAránynimlö és a fültőmirigylob. ; Szerencsére, hogy egyik járvány sem | kövcirl magának áldozatot, de azézt a közönség a sfját jól felfogott ér-d.\'kében cselekszik, ha óvakodik a ! mostani szeszélyes időjárásban is \' meghűléstől. Különösen alulról a
J rossz c<p5 miatt történik a legtöbb meghűlés, mely aztán egyes esetekben ell*g kellemetlen lefolyású és lázzal jár. Sokakat csalódásba ejtett a mosiani szép napos tdö, de sokan meg a ködös időben nem ügyeltek céggé egészségükre. Az influenzás megbetegedéseknél, ha súlyosabb az eset, orvoshoz keli fordulni, ba enyhébb lefolyású, akkor otthon izzasztó-kúrával, aszpirinnel kell gyógyítani és óvakodni kell a huzatos szobáktól, tulhideg vutől és a felhevült állfpótban a szabadlevegóre való meneteltől.
— A fültőmirigylob megbetegedéseket baktériumok okozzák és épen ertfrt igen könnyen tovább terjed. K\'HAnösen a szájo-i keresztül való fertőzés gyakori, iehi» legokosabb, ha a betegséget megelőzendő dezin-fichlási hajtunk vígre többször, szánkat gyakran rblögeljük, valamely könnyebb fertőilenitő szerrel. Vigyázzunk a gyermekekre, hogy ne igyanak közös-n más gyermekekkel, mert ezu\'on terjed a füliőnirigylob a leghamarabb. Olyan helyeken, ahol közös ivásoknak van kWve sz ember. ott nagy gondot fordítanak az edények tisztántartására. Maga a belpgség ne-n súlyos természetű, de gyermekeknél jobban megtinyleii magát.
— A harmadik járványsz.erüleg fellép It betegség a bárány himlő, mely mind a három kanizsai körzetben az ifikohsgyermekek között elterjedt. Körülbelül hatvan-hetven azoknak a szama, akiket a szülők bejelentetlek a hatósági és magános o-voso*nak. De még egyszer ennyit lehet á be\'egok számául venni, mert sokan, igy elsősorban a szegé.iyebb néposztály körében, ahol félnek az orvosi költségektől, nem merik bejelenteni beteg gyermekeikel. Ez a P?ütök\'öl nem jó fe fogas, meit bár most szerencsére ez n betegség sem okoz komolyabb vesze detmet, azért egy esetleges súlyosabb kimenetelű járvány esetén, a hatóságoknak nincs meg a szükséges tájékozottságuk A járvány Kis-kanizsán is sok gyermeket megbetegített, de ott most már szünóben van és ujabb megbetegedést nem jelentettek.
Mozgószinházak újéve
Amilyen mirtékben belevágta magát a mozi az emberek életrendjébe, O\'yín természetes érdeklődés előzi meg egv egy szezon indulását, vagy a beálló uj esztendővel a mozi uj esztendi-jéi.
MozRÓszinházaink kőiül az Uránia hagyományosan magyar filmmel szokta megkezdeni az uj esztendőt. Ez az nyitás nz Uránia ideáljainak piognasztikonja a vergődő magyar filmgyártásnak megbecsülése akar lenni.
Ennek a programnak megvalósítása az idén elemi nehézségekbe ütközött. Eddig fnindössze két magvar filmünk van, mindaket\'ő jóval újév után fog megjeienni. Az Uránia azonban minden akadály fe\'ett magyar filmmel kezdi az újévet, január 1—2-re budapesti megjelenése előtt nem csekély áldozattal biztosítva a GtJczy István: Ördög mátkája c. színmüve után készült színmagyar filmet, melynek szereplői Somogyi Bogyó, a Nemzeii Színház tagja, Mátray Erzsi, Fenyő Emil, Szegő Endre, Ujváry Lajos, Mikó László. --- ^
Az Uránia az-ajivnek voltaképen már december 31 én - ágyat vet a kacagás, jókedv orkánjából, Szilvesz-
[926 deccmber 25
ÜALAÍ KOÍLÖNY
(er estélyin bemutatva Zoro-Huru n^k egy kolosszális filmjét a Háztűz-nézőket. A filmet újév napján a Vi lág fogja játszani.
Az uj esztendő első hónapjának ulja egyébként csupa ismerős ne vekkel a közönség kedvenceivel van kirakva. Conröd V\\idt egy rendkívül erős, játéksiilusahoz méit drámában, Putly Lia egy ugyancsak egyéniségéhez mért, izzó szenvedélyű darabban (a darab felüli); Harry Liedtke, Olga Tschehova k*ton3 darabokban, Harry Piel, a maga bravúrjaival ; egy régi, kedves, dt ugyancsak régen látott ismerősünk: Birr-bula egy szenzációs vígjátékban, Varkonyi egy szentimentális amerikai történetben, Pctrovics é8 Ariette Marscháll egy ragyogó kiállítású francia filmben, Bánky Vilma, Amerika ezidőszerinti kedvence Rónáid Kolmannal, a Fehér apáca szimpatikus férfi főszereplőjével, a szezon egyik legnagyobb filmjében: a Fekete angyalban, Rin-\'in-tin a méltán kedvelt kutyafilmeicben, Tom Mix cov^oy-lörténelekben — egyszóval keavenc ismerősök — kedvenc filmekben, olyan programmban követik egymást, hogy a közönség bugyilárisa (újév uláa ezt is viszontlátjuk) nem igen fog lélegzethez jutni.
A csákó ós kalap Ennyi pengő értékű nev Közül természetesen nehéz a legpengőbbtt kiválasztani. Talán Roda Roda ka-lonabohózala : a .Csákó és kőlapu lesz H.rryLiedtkével csOigaTsche-howával; egy pazar humoru és pazar sikerű kep, melyet Bécs és Berlin egyidóben játszott. Bed-ben egyszerre 10 mozgó játszotta, Budapesten most jeleni meg, december 25 lől kezdve pedig a Kamara, Orion és Omnia tűzi újra műsorára és majdnem ezekkel egyidőben, január 12-én jáisza nálunk az Uránia.
A Fekete angyal Komoly értékben természetesen ezt a filmet is és tömérdek más filmet, felül fog múlni a .Fekete angyal" — Bánky Vilma amerikai háborús filmje, melytói január első felében fog visszhangzani Budapest filmvilága s melyet január 26—27-en mutat be Kanizsán az Uránia,
Egynapos műsorok Mozgószinházaink, hogy példát\'a-nul gazdag és változatos programm-jukat gyorsabb tempóban változtoz-tathassák, fenntartják a hát egyes napjain az egynapos műsorok rendszerét. Hoey az egynapos műsorok nemhogy nivócsökkenést jelentenének, de nivóemelkedést jelentenek, azt az egynapos filmek programmjára veteti egvetlcn pillantás igazolja. (Forró vér Putty Liával, Elnémult hurok Varkonyival, Jeruzsálem Conrad Vddttei.)
Szkeccsek . Nem nagyon kedvelt filmfaj. Kettőt azonban nem bocsáthal ki a kezéből a Világ derűiéért aggódó igazgatóság. — Göre Oábor legfrissebb sütetű budapesti kalandjait, melyek szépen át vannak szőve irrfdínta zamattal és egy Zoro—Huru film-operettet, amelynek élő alakjai: Zoro: Mihó László, Huru: Tan?y Emil, mindent elsöprő jókedv orkánt zúdítanak Kanizsára.
mpi hírek
aa&FiREKü
December 25, szombat
Rönwl katolikus: Nagykarács. Protestáns: Karácsony. Izraelita: Tetet hó 20.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckoi nyugszik délután 4 óra 13 perckor.
Kiskanizsai leventék műkedvelő elű adása délután 4 órakor a volt mozgóban.
Mozi. Uránia: Bumeráng (Az ausztráliai öcskös) kaland. Világ: Villám bosz-s/uja. kaland-(Orlénet a magas hegyek világában, 1-lőadások: 3, 5, 7, 9 órakor,
Deceember 26, vasárnap
Római katolikus: István vért. Protestáns: István vt. Izraelita: Tcbet hó 21.
Nap kei retuel 7 ora 47 perckot, ayugszik délután 4 óra 14 perckor.
Izr. Jótékony Nőegylet teája délután 5 órakor a Casinoban. Szent László cserkészek karácsonyfa-ünnepélye délután 5 órakor a Rozgonyi utcai tornateremben.
Kuthollkus Legényegylet szinlelű-adása este 8 órakor a Polgári Egyletben.
Keresztény Szocialistán szórakoztató estje fél 9 órakor a Keresztény Otthonban.
Kiskanizsai leventék műkedvelő előadása délután I órakor a volt mozgóban.
Mozi. Uránia: Vén kisasszony titka, Marlitt világhirll regénye utin. Világ: Az orgyilkos, Űűadások: \'3, 5, 7, 9 órakor.
December 27, hétfő
Római katolikus: János ap. ev. Prn-tes\'ans: János. Izraelita: Tcbet hó 22.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor, nyugszik délután 4 óra 15 perckor.
— Lapunk következő száma
a karácsonyi ünnepek után kedden reggel a rendes időben jelenik meg.
— összes előfizetőinek és oí* vasólnak ezúton kiván kellemes karácsonyt a „Zalai Közlöny" szerkesztősége és kiadóhivatala.
— Rági kanizsai szerkesztők
Írásait foglaljak le mai ünnepi számunk hasábjainak nagy részét. Kő züliik néhányan ina is itt élnek közöltünk. Többen a fővárosi újságírásban foglalnak helyet, nem kis büszkeségére a kanizsai zsurnalisztikának, aminek Íróasztalaitól többen érkeztek be már az országds irodalmi névvel bírók soraiba. Sok név hiánytik még az ünnepi gyűjteményből. Sok volt kanizsai szerkesztőt nem talált meg a levelünk. Olyanok ls vannak, akik elfeledkeztek a karácsonyi gondok közt kérésünkről. Akik azonban itt ma találkoztak össze — e kevesek közt is: gene rációk — azok írásait fogadja szívesen olvasóközönségünk karácsonyi asztalára, ahova kedves emlékezésnek szánta azt a mai kanizsai újságíró gárda.
— Közös sirba temetik a keszthelyi kistemetó hősi halottait. A Zalai Közlöny tudósítója jelenti: A keszthelyi kistemeiőben pihenó hősi halottak marad .ányait exiumálják és közös sirba fogjak eltemetni, amit emléktáblává! jelölnek meg. A munkálatokat rövidesen megkezdik.
— A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület dreetnb-r hő 28 án delelő t 10 ór3kor Zalaegerszegen, az egyesület székházában rendes közgyűlést larl a *íwt-lke£Ő tárgysorozattal : 1. Az 1927 évi költségelőirányzat. 2. A földművelésügyi mi niszter leiratának ismertetése, amely szerint a gazdasági egyesületek tevékenységének felletiditéöe céijából segélyt utalványoz. 3. A kereskedelemügyi miniszter leirata a keskeny vágányu vasutvonalak előmunkálati engedélyének egy évre való meg hosszabitása tárgyában. 4 J^ítenies a varmegyében megalakítandó teje-lést ellenőrző egyesületeknek szervezési munkálatairól. 5. A földművelésügyi miniszter leirata az állati ojtóanyagok árának leszállításáról. 6 A földművelésügyi miniszter leirata a mételykor veszedelmének el-háriiás^\' lárgyában s ezzel kapcsolatosan\' dr. Szekeres Vince kes/.ihelyi állatorvos szakelőadása a mételykórról és az ellene való védekezőről. 7. Alsóaunániuii Mezőgazdasági Kamara megkeresése a katonaság gazdasági oktatása lárgyában. 8 Alsó-dunámuli Mezőgazdasági Kamara átirata, melyben az egyesület 15 millió kororta segélyt utalványoz. 9. Az egyesülethez erkezett előnyős gazdasági kölcsön ajánlat ismertetése. 10. OVtGE-nek a vármegye tör vény hatóiágához az egyesület anvagi segítése érdekébeni meukc/e-sísének bemutatása. 11. OMQE-nek a szántógépiulajdonosoknak Országos Szövetségbe való tömörítése tárgyában! atira-ának ismertetése. 12. A földművelésügyi minisztériumhoz kitüntetésre javasolt cselédek és munkások névjegyzékének bemutatása. 13 Tagsági ügyek. 14. Folyó ügyek, inditványok.
«= Orvosi hír. Dr. Czájilk Ferenc, a budapesti Szent István kórház v. orvosgyakornoka, Rozgonyi-u. 10. sz., rendel d. e. 14<—12, d. u. 2-5 ig.
Nem érti
Tanitó: Ez a levél hincs jói fogalmazva. Aki mással nem tudja megérlelni magát, az hülye. Megértette?
Tanuló: Nem, tanitó ur...
Nagy karácsonyi és újévi vásár!
Mindenki c>ak praktikus ajándé M vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok:
Divatú w siőnlnrtik . 330.000 I-til
BiiinM..... 70.000 ..
Uújka siöTrt uitrizrabák 220.000 .. GyinyíiücSüiyicrepáKhiirehák 550.000 ,.
Férfi, női szövetek, kötött aruk, chiffonok. vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-neműek a legolcsóbbtól a legfinomabb kivitelig nagy választékban.
Hitelképes íjyéoeksik 5 havi rtulrtre.
Ster*n József
divatáruháza
Kazinczy-utoa I.
Városhúzpalota.
NADRÁ G-SZOKNYA
őnagysága dobogó szívvel nyul a íegnjabb divatlap felé. Őszinte csodálkozással és talán egy kis fájdalommal is olvassa az ökölnyi belükkel irt hirt, hogy a legújabb divat lesz tavaszra a nadrágszoknya. Bizony aggódva néz a garderob-szekrénye felé, hogy vájjon az ott felhalmozott kincseket át lehet-e majd alakítani a divatdiktátorok parancsai szerint.
A nadrágszoknya preimerje már megvolt ezelőtt jó pár évvel. Meg is bukott Még a színpadon sem sikerült lázba hozni vele a közönséget pedig akkor a szoknyás szerepek mind nadrágosak lettek.
A divatkreátorok saját vallomásuk ueiint nem félnek áltól, hogy ez a kudarc megismétlődne. Ók ugy okoskodnak, hogy a mostani estén frizurás, cigarettázó, szmokingkabátos fiusitotl leányok, akik sportolnak már a kényelem szempontjából is el fogják fogadni a nadrágszoknyát. Hu szerint a sikkes párisi midinettek színházakban, mulatókban már nadrágszoknyában jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy tavaszra minden valamire való hölgy nadrágban fog szaladgálni.
De mit szólnak ehez a másik diktátorok — az apák és a férjek — ha még megvan a szólásszabadságuk? Az a púk és a férjek mint minden divatot ezt is szertelenségnek tartják. Csak egypáran vannak, akik reménykedve gondolnak arra, hogy hátha oly.m egyszerű és nemzetközivé válik a női divat is mint a férfiaké. Oh ezek az urok nagyon tév\'dnek! A nők nem engedik magukat uniformizálni.
Majd kitalálják a módját, hogy hogyan lehel egy kis csipkével, szalaggal diszitenl. Ilyen lesz a francia divat. Aki angol divat szerint öltözködik, annak meg nagyon egyszerű lesz a nadrágja, annyira egyszerű, hogy majd nagyon sokszor nem fogjuk tudni, hogy Jlu-e vagy lány?" a viselője.
Lesz azonban egy hasznos oldala is ennek a \'divatnak. Ami nagyon sok családi perpatvarnak, gyanúsítgatás-nak fog véget vetni. Mert nem csak a nős embereknek, de még az aszfaltbetyároknak is kunst lesz egy egy szoknya után futni. Sz. M.
— Könyöradomány gyűjtéssel szélhámoskodlk egy körözött ember. Szablás István babócsai születésű és pécsi illetőségű embert a pécsi városi tanács könyöradomány gyüjiési engedéllyel látta el. Egy legutóbb kelt rendeletével pedig a pécsi doogházba utalta be a városi tanács. Azonban Szablás könyöradomány gyűjtési engedélyével a somogyi községeket járja. A hatóságok most elrendelték Szablás kötözését azzal, hogy feltalálása esetén letartóztatandó és Pécsre szállítandó.
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
faj borok
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől
kezdódöleg. Egy ügyes kádársegéd felvétetik.
Önnek
eviibcómn. atTa. bof!lf gyomor- ós bélblntalmai miau állandóan szenvedőn, amikor kOMudoKéau milba 5»^enSÍSt:Ss>i.ttJSÍ hoi;v a vi\'á£lm(l és mindenüi által legeljek elismeri KtMMM kcKrtyiz inni
megazttnteli a rendszerint! fenti bajokból credo fejfájást, cökkenti a vérnyomást iz agyban és meggátolja az érelnesxeiedést —---— Emésztési zavaroknál éhgyomorra ntár fél pohár langyos IGMANbl keseraviz clegsodti. ---
Kapható Wö és nagy Ovcgboo. SzétkiHdési hely: 1GMÁNDI keseröviz foi rásvállalat Komárom. Arj^nAisinéteiKMtaairivánirtniMrmoinn
8 ZALAI KöZLÖNy
1926. december 25.
Fiat, Ford, Fordson
alkatrészek n f y raktára
gyári áron
főgimnáziummal szemben
Hajós Imre
oki. gépészmérnök
Keszthely.
— Szilveszter! Ez a szó mindig a jókedvet, mulaiságot és a szórakozást juttatja mindenkinek eszéb.:. Szilveszter éjszakáján mindenüM a) katom kínálkozik mulatságra, szórakozásra, de a jóked/ü emberek mégis odamennek legszivestbVn, ahol otthonos m érzik migukat, ahol eióre tudják, hogy különösebb anyagi ál-gozatok nélkül jól töltik cl a mulatságra szánt éjszakát. Ilyen hely lesz az idén is, mint már annyi eve, a Polgári Egylet nagyterme, ahol a Kereskedelmi Alkalmazó tak tartják szilveszteri mulatságukat. Az estély műsoros része nemcsak a mutatni vágyó, hanem a műértő közönség e\'Mt is a legteljesebb elismerést vaiija majd ki. Magánszamok, táncok, kuplék, cgyfelvova60s bohózat, egy felvonást kl.or.fi ballett szeepelnek a műsoron.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora jól
— A borbélyüzletek karácsony másodnapján, tehát most vasam* p a kereskedelmi miniszter rendelete alapián délig tarthitnak nyílva.
= A Szarvas táncestél hangulatosak\' és intimek.
— Félholtra verte a férjét és elítélték 8 napi fogházra. Mé * a muli év októberéb;n töriém a so-mogymegyei Németegresen, hogy Braun Ovula kovács itlas állapotban a tőle különváltan élő feleségét az utcán megleste és otl reá tám íd!. Az asszony védekezni próbált a b\'uiális ember ellen, ami nem volt könnyű dolog. A házaspár verekedése közben ért a hilyszinére az asszony testvére, Kovács Vendel, aki egy karóval ugy fejbevágta a házsártos kovácsmestert, hogy az súlyos sebből vérezve félholtan esett az. u\'ca sarába. Csak a gondos ápolás mentette meg az éleinek. Most tartott ez ügyben tárgyalást a kir. törvényszék, amely-\'a kihallgatott tanuk alapján megállapította, hogy a brutális ember jórészt maga volt okozója, hogy megverték. Ezért a bíróság az asz-szonyt nyolc napi fogházra, a bátyját, ki fegitett a féije megverésébin, két napi fogházra ítélték. Az ítélet jogerős.
= Hegedűk 140 000 koronától kaphatók VagoEndre illatszertárában.
Megkezdődött a szavazás
a gyermek-szépségversenyre
A mai napon megjelentek a Szarvas nagy kirakatában az ehelyütt már többször ismertetett gyermek-szép ségvereeny fotográfiai, amelyeket minden előfizetőnk gyermeke (12 Cves korig) részére ingyen készít ek ja nuár 6 ig bármikor a Fahn és Társa helybeli (Zá\'da u 2 fz) fényképész.
A t 2J>2. lapszám, g
Olvasóink f Apróhirdelés-ütalvány T]
vielák kl és ^ tOdarib II)r«klvitott«*ytni»-. ■ .. 1; uláa k&vcikeiö tzimoziiu uUl- T
őrizzék meg * vin* «iifi*b<n t 3 eTt k7 v- ZALAI KÖZLÖNY kúdótilvi- j Cíl 77 tiU bárkinek fogyta közöl «*> T
T 15 szdlic terJcdhcW 1f l apröhlrdcttat. TT I Énioytt: 1s-z7. lebniir J-lg.
Központi Bank és Pénzváltó Üzlet
KÁLMÁK LEÓ
Nagykanizsa, Király-u. 34. Telefonó.
Kölcsönt nyújt ékszerekre, arany, eziist tárgyakra, értékpapírokra és ingatlanokra. Legjobban vesz idegen pénzeket, ezüstkoronákat, aranyakat, kényszerköicsön- és hadikölcsönkötvényeket.
Merj takarított pénzeket jól kamatoztat és visszafizetéseket a betétekbűi felmondás nélkül eszközöl bármily összegig.
Kifizetéseket, átutalásokat ugy a bel- mint külföld bármely piacán legjutányosabban teljesít.
Tözsde-megbizásokat legjobban teljesít.
— A korházban fekvő Ziegur Anionénak K. Péczely Lásxio kiskomáromi földbirtokos 100.000 k\'r-ronát küldőit szerkesztijiégüukhöz.
Ismeri már a Syplion üveget (200 000 kor.) mellyel 2000 kororjas szénsav puron vásárlásával kirszthct 1 liier szódavizet, vagy pezsgőt, esetleg más ClditO italt, egyi\'darusitá^ Szabó Antal ü cetében.
— A gavallér feje beszorult az ablak rácson. Evjy somojy megyei községben udvarolt egy heiyke legény. A mult h2i egyik estéjén is megjelent a gavallér a leány rácsos ablaka alatt és az udvarlás hevében — csóklopási célzattal — bcdugla fejéi a rácson. Mikor aztiu távo/ni akart, sehogy sem tudta fejét a rács közül kihúzni. Végül is szégyenszemre kovácsot kellett hivatni, aki a piruljirt s/erelmes fejét njgyne-hezen kiszabadította a kellemetlen kelepcéből.
= A Szarvas táncestéi hangulatosak és Intimek.
~ Eljegyzések. Ifjú Junker Antal Marton géplakatos Nagykanizsa éf. Horváth Mariska Póiréte jegyesek. (Minden Külön értesítés helyett.)
Szalay Miria és Wagner J-jnő jegyes k.
Pa^qualeUl Mária és Bánfalvi József jegyesek. (Minden k\'Jlön ér.e-silés helyett.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul karácsonyra és ujevre! Fáradjon be üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kollóket óriási választókban kaphat, tnelyekbúi sajátkezUlcg készítheti a lugszobb és legolcsóbb ajándékot! j\'w No mulassza el vasárnapi kirakataimat megtekinteni l
REINITZ BÉLÁMÉ
kézimunka fcerc»kcd<ie *t clönyomdéja NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
WjJ.1II» k5nyvk«fc»V*d<» m*C<U. - Tclcton SJ2.
— Mit hoz a Jézuska? Manikűr- és fcsü-kazettát, Guertain, Houbigant és Coty parfümöt. Óriási választék Vágó Endre ihatfzet^ráb jn.
— Karácsonyi ajándékul a Magyarság Évkönyve kb. 4ü0 oldalnyi terjedelemben jelenik meg, s a gazdag szépirodalmi r:>zen kivüi tartalmazza mindazokat a hasznos tudnivalók :t. amelyekre az intelligens magvar középosztálynak r^ílksége van
mindennapi életben. Külön meg kell említenünk, a „Rádió Itx.kon" a „Sztkácskönyv" es „A magyar középo •ztalv jóléte és élelszinvoiala" cimü részeket, amelyek mindegyike htsznos és érdekes tanu\'mány. Az Évkönyv értéke 200 000 korona. — Csak annyi példányba jeienik meg ahiny előfizető van. mién is célszerű, fhogy a Magyarságra még ma előfizessen, a kiadóhivatalnál Budap.-st,
VIII. József körút 5
= KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó PUM üveges, Király-utca 10.
= Értesítés l Keszthelyen Szabó JAnos Bakacs-utcai jóhirnevü és kitűnő borairól ismert vendéglő- és szállodáját január 1-én átveszem. Kitűnő magyar konyha I Újonnan áralakítóit szálló szobik I Pjntos és figyelmes kiszolgál isról g -ndosko dorn. Kérem a n. é. közönség io-vábr>i szíves támogatását. Tompos Pál vendéglős.
= Húszezer korona egy sorsjegy az átlnmsorsjáték december 30-iki hu/átára. Kapható a bank és sorsjátí-k üzletben, postahivatalokban, dohánytíAsdébcn. Főnyeremény 200 millió, jutalom 3 0 millió, azután .0 millió, 20 millió, 10 millió, 5 millió, stb. stb. melyeket készpénzben fizetendó ki. Mindenki vegyen e közkedvelt állami sorsjegyekből, mert ezáltal nemcsak saját szercncséjtnek esélyeit szolgálja. Inneni számos ko/hasznu es jótékony intézmény támogatását mozdítja clö. Az államsorsjátékot a budapesti szCkes-lövArosi m, kir. Pénzügyigazgatásig lottó-osztályx rendezi.
— Nagy müvész-estély a C :nt-
rál-káveha?ban Karácsony szonbat és vaíArnap;an. A vf\'<$gbír\'i Biklí-n.off-duelits^uray-dueti. Tánc-rcvü. \'
— Kedélyes Szilveszter a Cen-trálban. G-iraiék megint valami ujat és minden eddiginél nívósabbat talállak ki közönségük szilveszteri szórakozlatására. Sikerült megnyerniük a nemrég Nagykanizsán oly ritka sikerrel vendégszerepelt Országos Opera Staggione két tagját: Ett-ner Irént és partnerét, Szabó Lászlót, akik Szilveszter-este kedélyes számokkal fognak gondoskodni a vendégek szórakoztatásáról. Szünet köz-brn pazar tűzijáték, szerencse-malac és egyéb szilveszteri móka lesz.
— Számos női bajnál a természetes „Ferenc Józstf" keserűvíz használata végtelen nagy megköny-nyebbű ést sterez. A nőorvosi klinikák tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet különösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fdszerüz\'eiekben.
= A karácsonyi ünnepeket nc tölise el má>utt, mint ^„Amerika" vendéglőben, mert ott minden szórakozást : elsőrendű ételeket, finom zamatu oorokat és kitűnő zenét élvezhet a kényelmes nagyieremben. Az árak a leh:iő legszolidabbak.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora jó I
-=* Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk a „Képes Krónikádnak pompás mélynyomásu prospaklusát, melyet, mint értékes külön mellékletet,^ csatolunk lapunk mai számához. A modern nyomda-technikának ez a sikerült terméke minden reklámnál meggyőzőbben mutatja, hogy a „Képes Krónika" valóban a legszebb magyar illusztrált hetilap, amely nemcsak kiállításának szép ségével, hanem a prospektusban is-mertetet! tartalmával is, versenytárs nélkül áll. De egyúttal a legolcsóbb is, mert az előfizetők minden héten a laphoz mellékelve kapjak a két színben nyomolt, 16 oldalas, gyönyörű „Tüodérvásárf, a gyermekeknek ezt az igazi boldogságát, amelyet tízezer és tízezer gyermek vár izgatottan minden héten. Mégis, a két lap előfizetési ára a „Tündérvá-sírral" együit 60 fillér. Magának a „Tündérvasar"-nak negyedévi előfizetési á a 1 pengő 20 fillér, egyes szám ára 10 fillér. Előfizetéseket el-f< g<da kiadóhivatal (Budapest, Aka-tíCmia-utca 10)
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz Bandjára.
=• Legalkalmasabb karácsonyi ajándékok Szabados Kata bőrönd és diszműáruh\'tzaban.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Szerencsétlenség
— Miért vagy olyan levert ?
— Egy kis szerencsétlenség éri ma: a frleségem megszökött.
— bs ezt nevezed te kis szeren-ciétltnsétnek ? Hát mit mondanál akkor nagynak ?
— Ha visszajönne.
H
OO
Cfl
eS
H
Nagy ujévi vásár!
WEISZFELD ÉS FISCHER divatáruházában a „Gólyához" Nagykanizsán, f.TA^
Raktáron levő összes női és férfi fehérnemiiek, valódi angol férfi és nöi szövetek, női- és gyermek-kábátok leszállított karácsonyi occassio árban bocsáttatnak áruba.
Női himzett ingek dirabja „ „ bugyi „
. . 19.500 korona . . 19.500 „ Cöpper alsónadrág
Férfi-ingek két gallérral „ hálóingek . . . . . 46.000 korona
62.000 korona 91.000 „
Es-S
m
m tjj
isi. aar-
1926 decemher 25
ZALAI KÖZLÖNY
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singcr varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsa, Fö-ut 1.
— A keszthelyi anyakönyvben a következő bejegyzések löriéntek november és december havában. Házasság : Egyed Ferenc rk. keszthelyi és Csizmadia Mária rk. (Felsőrajk), Németh Sándor rk. és Németh Margit rk. (Zalaegerszeg), Vantag Lajos rk. és Scabó Mária rk. (Böndöce), Hegyi Kálmán rk. és Danivas Anna rk., Laky Lajos Frigyes rk. és Hocz Julianna rk., Horváih László rk. és Kóbor Ilona rk., Benyó Lajos rk. (Kispest) és Pragaíchana Anna rk., Bödy István rk. és Kis Lidia rk., Temleitner Géza rk. (Pesterzsébet,) és Pelö Mária rk., Siombath Gyula rk. és Schwarcz Aranka izr., ValóCh j István özv. rk. és Vajlineer Terézia | özv. rk., Bentzik rk. és Btiogh Ilona rk., Vidosfalvy Ernő özv. és Acsády Mária özv., Erdős Á\'pád izr. és Gál Erzsébet hx. Halálozás-. Lukács Sándor rk. 50 éves, gyomorrák; Somogyi Géza rk. 6 hónapos, to-rokgyik; Luperspek Mária rk. 78 éves, aggykoii végkimerülés; Vas-váry Anna rk. 1 hónapos, gyenge ség; Görcsi Istvánné rk. 64 éves, szivuomelfajulás; Benyó Ferenc rk. 63 éves, érelmeszesedés; Ö/.v. Farkas Manóné izr. 54 éves, tüdővész; Gyarmaihy Lajos rk. 81 éves, aggkori végkimetülés; Horváth Anna rk. 6 hónapos, tüdőgyulladás; Vida János rk. 58 éves, gerincvelósarva-dás; Virág Sándor rk. 67 éves, szívizom elfajulás, Takács Jmos rk. 54 éves, idült hörghurut; Virág József rk. 58 éves, végbélrak! Kaposi Ferenc 38 éves, földszakadás folytán fulladás: Kovács l«én rk. 6 éves, genyvérü&ég; özv. K;nessey Józsefné rk. 86 éves, hörghurut; Kovács Vendel rk. 73 éves, szervi szivbaj; Vajda Károly rk. 53 éves, tüdőgű-kór; Somogyi L?jos rk. 10 napos, görcsök; Pál Samu rk. 87 éves, agyguta; Gyurkó Barna 76 éves, fülmirigyrák; Kuntz Henrik 87 íves, végkimerülés; özv. ErdélyiMihályné rk. 73 éves.gyomorbélhutu\'; Szilasi Anna rk. 9 éves, vérmérgezés: Barka Márton rk. 76 éves, idült hörkhurut. Születés: Herczeg Márton fia izr., Hajdinger Márton leánya rk., Litzvinyek Jákó fia rk.,Dormann Jenő leánya rk., Kertész Ilona 15 éves leánynak fia rk., Kiss Károly tia rk., Seffer József fia rk., Tollár István leánya rk., PapD Miklós leánya rk., Fanai Rozália 20 éves leánynak leánya rk., Varga Lajos lia rk., Mar-Ion Oyula fia rk, Bezerics József fia rk.,\' Somogyi Lajos fia rk., Fell-ncr Lajos leánya rk., Mihalecz Erisébe! 18 éves leánynak leánya rk., Vörös János fia rk., Nóvák János leán^ rk., Schranz József leánya rk, Szentgyörgyi Lajos fia rk.
= Három igaz szó: Bruncsics bora Jó I
— Valasztott már egy alkalmas karácsonyi ajándékot felesége vagy gyermeke számára ? Egy Singcr varrógép legkedveltebb,, és leghasznosabb karácsonyi aHridék. Kizáról ;g nálunk kapható: Singcr vairógép részvénytársaság, Nagykanizsa fö-ut 1 szám.
Bojtor József kocsigyártó üzeme
Nagykanizsa,
Telelőn 5-44. Kazinczy-utca 12—14. Telefon 5-44.
Vállalja autók, kocsik újjáalakítását. ♦
Készít és állandóan raktáron tart mindennemű uj és divatos kocsikat. — Luxus szánkók nagy választékban raktáron.
= Ma és minden este tánc a Szarvasban Holló Tóni közkedvelt Jazz-Bandjára.
— Budapestre utazók figyelmébe I A háromnegyed evszazodos muitra visszatekintő Semler cég karácsonyi ocassiós vásár.i a szokottnál is nagyobb siker legyében zajlott le. E világszerte elismert előkeló pozíciójú cíg üzletének és rak larainaK dus választékát rövid időre meghosszabbított alkalmi vasar keretében tovább aiusiija, hogy a karácsonyi ünnepe* elölt Budapestre felutazni nem tudó közönsége is részesülhessen a páratlan keovez ményü vásárlásban. Ezen meghosz-szabbitotl ocassiós eladás, amely a Semler-cég f^üzleiében (\'Budapest, Bicsi-utca 7. s/ám) folyik, legelső sorban a karácsonyi vasár nagy forgalma folytán felhilmo2Ódott minden méretű legkitűnőbb minőségű fé fi-és nőisiövet maradékok kerülnek páratlanul mérsékelt áron aoásra. A cég vidéki vásárlói a legfigyelmesebb soronkivüli kiszolgálásban részesülnek.
Ez az oka
Az utcák kemény grámtkövezete minden lépésnél teljes mértékűén igénybeveszi a szervezetet. Oly betegségeknél pedig, amelyeknél mozgás szuteéges, alig néhány-lépés után már növeJtvő fájdalmat érez az ember. /
Epekő, vesebai/lábfájás vagy idegességben szcnvedüKnek védekezniük kell a járás kó/.ben fellépő kíméletlen rá/kódta-tásoktól. Lcgce/szerübb és legolcsóbb eíz-közc ennek a Falma-kauceuk sarok.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( Megindul a Méhé»z-uj*Ag. A Vidéki Magyar Méhészegyesuleiek Országos Szövetsége tcljcsttetie a méhészegyesü-letcknek azt a kívánságát hogy az 1927. évtől kezdve a magyar méhészeknek olyan lapot adjon, amely minden tekintetben a méhészek gazdasági érdekeit szolgálja Niedermann Antal, a méhészek körében közismert szakíró, az Országos Szövetség ügyv. elnöke szerkesztése és vezetése alatt tog január 1-tól minden hónap I én megjelenni a Méhész újság diszes kiállításban 21 oldal terjedelemmel. A legnevesebb szakírók tömörültek a lap kóré, Zalavár-megye Méhészegyesülele felhívja tagjait, akik s7.V«lapot járatnak, hogy 192 . évre már a Méhész- újságra fizc/scnek eló, annál is inkább ZalavatmtfA; Méhész-egyesületének és a Szövetségnél is ez a szaklap a hivatalos közlönye. Tollforgató tagok gyakorlati cikkeiket küldjek el Niedermann Anlalhoz (Budapest II. Hunyadi János-utca 13) Az évi elóflzetésülir Í2.0UÖ kor. a Méhész-újság szerteizíŐsé-géhez Nagymarosra küldendő./\'^
.)( A ssülök figyelmébe: .A Magyar Cserkész" ifjúsági lap^gázdag karácsonyi számával lezárta ViTvIolyamat. A cserkészek egyre tejWiló, terjedelemben na-gyobbotto lanja az u) évlól kczdődóleg uj előfizetést jryit még pedig nemcsak cserkészek, bínem minden magjar ifjú szá-maia^N fiu* részéról megnyilvánult sze-teleki a lap ugy kívánja viszonozni, hogy eh/futlesl árát leszállítóim s emellett terjedelmesebb Cs nívósabb lesz, mint eddig voit. A kéthetcnkinl megjclenó lap uj példányára január l tói kezdódúlfg -1000 korona, előfizetési ára negyedévre 24.000 korona, félévre 45.000 K, egész évre 80 000 korona A lapot a Magyar Cserkész Szö-veiség adja ki; az elöiizciésl dijuk a Szövetség címére Budapest VI. Révay-utca 10 küldendők ElőfizelCse liuk számára a legszebb újévi ajándék.
)( A Sz nházl Élet karácsonyi albuma. Inczc Sándor népszerű hetilapjának a Szin-liází Eleinek karácsonyi albuma 316 oldal terjedelemben, valóságos amerikai méretben jelent meg. Az albumot Rákosi Jenő cikke vezeti be. Farkas Imre karácsonyt vciset. Nagy Endre karácsonyi konferan-szot irt. Karinthy Frigves .Igy irtok ti* sorozatának ujabb remekével szerepel: megírja, hogyan ifjúk a n>3gyar irók a karácsonyi cikket. Szenes Béla a Színházi Elet hasáb|án lediktálja u| színdarabját.
. Azulán ulnak indul az olvasó és sorra
I lát<»gntja a pesti piimadonnák lakását,
majd a világ leggazdagabb .embereinek otthonában vizitel a,Színházi Elet. A következő attrakció: Élelem első szerelme. A leghíresebb magyar színésznők, színészek, iiók elmondják kibe és mikor voltak elóször szerelmesek. Ha ebbe belefáradt az olvasó, gyors charlcsten leckét kap Latabár Kálmántól, a hölgyek pedig a Mensendick tornát lanulhatják meg képből és írásból. A tornaleeke után Szomaházy István tart előadást a Feleségképző Akadémián. A gazdag ryozirovat érdckcsnél-érdekesebb cikkekben számol be a filmvilág eseményeiről és mély nyomású képeket közöl a .Ben Hur*-ról. Sportrovat, külön gyermeklat. Három kotta dnrabmelléklet: ,A Noszty fiu esete Tóth Marival.* A rejtvényrovat szenzációja a rejtvény abc. A Színházi Étet karácsonyi albumának ára 15.000 korona Azok, akik 100.000 koronáért előfizetnek, ingyen kapják a karácsonyi számot, ajándékregényt és azokat számokat, melyekben a Szókék előnyben cimü regény folytatásai megjelentek. Kiadóhivatal: Budapest, VII. Erzsébet-körut 29. sz.
Szilveszterre újévre s
a legfinomabb fűszer, csemege és Italáruk előnyös áron a
Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, íermelö és frltailö Siö .etkezete
nagykanizsai árudájában kaphatók.
SZERKESZTŐI üzenetek
Áf^y. .Egy biztató szó az egész vi--tígon"... Bizony, ilyen bizlató szót mi is Ismerünk: — papírkosár.
U. Oy (Budapest). ígéret: szép szó...
Krlx-krax. Témája ncm a karácsonyt számha illő, de alkalomadtán okvetlenül sorra kerül.
N. B. (Veszprém) Jobbakat is kaptunk valamikor és kapunk valószínűleg a jövőben is.
B. L. A panaszt illetékes helyen szóvá tettük. Ha ezután sém nyer orvoslást, ugy foglalkozunk vele hasábjainkon i$.
B. Z. (Zalaegerszeg) Más formában már elintézést nyert. Különben is hosszadalmas.
J, M. Ncm felelősségei.
vállaljuk érte a sajtójogi
| A Palma-kauoe
I használata /(cm fényűzés,
i k a a r o k
Gyermek - szépségverseny Szavazó-Bap.
A „Szarvas" kirakatban kiílli oll képek közül szavazatomat a számú képre adom.
ÉRTESÍTÉS.
(alapítva 1862.) 1927. január 1-én nyitja meg
66-ik évtársulatát.
Pénzünk értékének állandóságatmcllett a legalkalmasabb takarékoskodás a he-tcnkinti befizetés
Tagjainknak kölcsönöket előnyös teltételek mellett folyósítunk.
A Pengő értékre szóló uj könyvecskék kaphatók a Szövetkezet helyiségében
Főút és Sugár-ut sarkán levő Babochay-ház I. emeletén.
A befizetések: hétfőn, kedden, vagy ezerdán délelőtt 9—11 óra között teljesíthetők.
Az igazgatósig.
9P.TELEFQh:182;&á^|
8
ZALAI KÖZLÖNY
1926. december 25.
MOZGÓSZINHÁZÁK
Uránia Szombaton, karácsony napján : Bumeráng (Az ausztráliai öcskös) vidatn és i?galmas kaland Cecil B. de Mill felügyelete mellett készült amerikai film, főszerepben: Red la Roque, a Tízparancsolat, Aranyágy kedves íéifi főszereplője.
Vasatnap, karácsony másodnapján : Vén kisasszony titka, Mariin világhírű regénye 8 lejeidben. Főszerepben: Frida Richárd, Marcella A-bany.
Világ szombaton : Villám bosszúja, kalandos törimet a magas hegyek világiban. Főszerepben: Art Accord.
Vasárnap: Az orgyilkos, a legfes-tőibb filmek egyike, az United Arlists mesterfilmj.-, fOozerepben: Jack Pick-forcT
Az előadások mindkét mozgóban 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek.
Keszthelyi Uránia szombati műsora : A fehér tigris, az emberi heroizmus ünnepi szépségi drámr.ja \\Z felvonasban. Foszenpben John Bar-rimore és Dojores Castello.
Vasárnapi • műsora: Luxenburg grófja, Lehár Ferenc világhitü ope-re\'tic 7 f Ivnasb-n.
KÖZGAZDASÁG
A gazdák életkora
Természetesnek találja mmdenki, hogy a szabadban fogialkozó egyének Életkora hosszabb, mint azové, akik éieiü< nagvrészet zárt helyiségekben löllik. Nag>jtbol ez igy is van, ni rt Mdgyarországon az erdészek 52-l°/o a eli tul a 60 évet, a kerteszik 51 9\'vo a, a vsd\'jrök 51*6" ö-a, ellenben a. hivatalnokoknak csak 28 6" o-a, a nyomdászodnak t! 6 . -a, leghátul pedig a mészárosok köttet-keznek 23.9%-al, akiknél bizonyára h túlzott húsfogyasztás sietteti az érelmeszesedést. A gazdák azonban
— sajaiságos módon — a körépen vrnnak s kö<ŰIÜk csupán 38.7°.\'o-a éri el a 60 Cves kon, dacára annak, hogy csakr.em mindig szabad leve gCn vannak s csupán ezt a szempontot tekintve, az erdészekkel egyenlő hosszú élettartammal kellene birmok.
Hogy mégsem igy van, annak az orvokok s/trini az az ofca, h< gy a gazda r cm egyen etcsen van meg terhelje munkával; nyári munkaja
— különösen az ara ás tartama alalt — lu etőlte ó, télen ellenben tuliok a p i enö. Azt ajánlják, hogy teieri is végezzenek több munk.\'.t a gazdák, togy s.ervezctüknck megterhelése egyenletesebb legye.i. S ebben van ik valami, mert a legtöbb gazda munkája Klen csup\'in állatainak gordozasából áll s a hai&iba
ki se megy, pedig akadna olt félen is elég sok munka.
Fagymentes időben, télen volna végezhető minden árkolás, téli mély szántás, trágyakihord.\'S, annak azonnali szétteregeiése, gyenge vetéseknek, érett istáll\'Mrágyával, vagy műtrágyákkal való felülszörása, rétek ápolása, tisztogatása, fogasohsa, műtrágyázása, gyümölcsfák hernyózása, tisztogatása, iáuyérozása stb. mind olyan munkák, , amelyek egyréstt óvják a szervezetet az eltesped<*siől, másrészt hasznothajtók is. Ma a gazda nem engedné ál magát télen a teljes semtni\'ievésnek, bizonyára meghosszabbítaná élettartamát is, amivel önmaga, családja és hazája iránti kötelességét leljesitené.
Elmaradt gazdák
Ha tudjuk azt, hogy Belgiumban, Hollandiábon, de talán Némcioi-s. ágban is alig van olyan gazda, aki terméseinek fokozására műtrágyát ne használna, akkor megl petve halljuk, hogy Magyarországon még mindig 1896 olyan község van, amelj-nek határán műtrágyát sz.-dhtó kocsi míg soha át nem gö:dillt, amelyn< k gazdái még soha műtrágyát n;m használlak.
Nagyon elszomorító jelenség ez. A világon mindenütt megfes<ilcit erővel törekszenek a gazdak na-gvobb termesek elérésére, csak épp-?n M-gyarors7ágon van még mindig 1896 olyan elmaradt község, ahol a tobb termelésnek legelemioo eszközét, a műtrágyát meg mindig nem ismerik. A Debreceni Mezőgazdasági Kamara körzetéocn 205, a Miskolci Kamara körzeiéb n 224, a Kecskeme iben 58. a Qyonben 438, o Kaposváriban 771 ll^en község van. A«.ért sokkalta löob a Dunantui — ahol pedig nagyobb mennyiségű műtrágyát hasznainak, mint az Alföldön, mert ott csupa apró község van, az Alföldön ellenben az óriási hatarral biró községek sz^ma igen nagy, s igy a sok közül hamarabb akad egy-egy ga.di, akt a mütrjk gy^zassal is megpróbálkozik. ^
Pedig ahol müiranyát nem hasz-náinok, oii az isiáliótragya teimés fokozó haásat se ludjak keilöleg méltányolni. Kcvcs és rossz i>talió-irag>át termelnek, s ennek folytan e köz.-.égek hátiratban közepes termeseit se Cinek el, meit a jo termések legeh ő fel étele a taiajok dus trágyázó tsaua. C upan a jói lapial-kozo i.öveny aühdt nagy termest, amit csak nő isiá.ló- és mütrág>á-záí-sal érhetünk el. Ahol a növény éhezik, ott a gazda se lakbat jol.
Kiadja: Zrínyi Nyomdaipar bt Könyv-kareikedáa 8T. Sa^kaiuxia
iPSOHIESETÉSEl
Egy hygienikus háztartás
egy számító vendéglős, vagy kávés sem nélkülözheti a szabadalmazott
AUTO-SYPHONT

amellyel mindenki odahaza pillanatok alatt készítheti szódavizét, ásványvizét, pezsgőjét és üdítő Italait a legtisztább szénsav hozzáadásával. - Egyedárusitó:
Szabó Antal, Nagykanizsa
(Hirdetőnek dija előre fizetendő)
<u upró.\'iiideiés dlj* iü hói,. 50 1 ilier. :ira»zó « minden vsstngabb betuboi átló •xó két szónak számíttatik. Mlr-C«n tovább! sxO dija 5 fiit. A hirdetési dlj «IÖr«*
fizetendő * lo:,íftlmladóhozzuzamitásAvai
Vízvezeték berendezése-
Kni és UekapcGÁjJlM a várot.1 Íxt/l vízvezetékbe legolcsóbban és legjobban készit WEISER gépgyár, bugár-ut 16. 4264
Öntöde inasokat Ilzctés»el (elvesz Weher Gépgyár. 4381
Külföldi koksz és faszén Welser gépgyár Nagyknnzsn, Sugar-ut 6.
Pciuköloiiónt bekebelezésre inlnoer. öitxc^cen a iet(cl&ny>.>€uben cs Icggyur uduii lutyosiuai Aczél Ignáo penx-koicsonkozvcitta Iroilaja NagyKaaiztau. fo at a. U. «UM. KenyazerkOlcsön köt-vénysksl veuen. 2í3M
KUionbcjáratu bútorozott szoba
azonnal kiadó. Batih>Sny-utca 19. szdm alalt. 4414
Keveset h..szuáil
UKI SZÁNKÓ
olcson elddó REISZ, Kazinczy-utca 8.
Méiycn leszállított iion fürdőkádak, QtOkaduK a legjobb kivitelben készen kaphatok Baksa bauogosníi, Klmzsy-utca 21.
Gyözödjön meg és iorduljon teljes biz^iuvimal lUzas^ag ügyben „llf.URHKA* Budapest. Dotiany-uiw M-2A.. meri ha meg eddig nem laiáita meg elete parjSt, ugy ezen az utón lógja megtalálni. ÚtoiagoS dlj*z4s. -V-bS
lígy G szoba és mcllcklielylségekból illó uri lakás, nagy parkban, esetleg kcri, ísiallO c» kocslwin (xaragej hasznaUtial, azonnalra kiadó. Bóvcboct: Acxél Ignác pCiuküicsón es ingatiantorgaloii truoaja, Nagykanizsán, Főút 3. sz. a«atL 4434 Máafelcvoa siemenihali vóróstarka bika tgazolvannyal eladó Major István helyettcsoirónai, bsztcrcgnyen. 4nü
Keszthelyen Lehel-utcai jó torgalmu beiendezett 4i.
fűszer*, vegyesáru üzletemet itaimeresi joggal azunnal eladom. Török Elén.
Bádogos, wizwezetek szerelő szok-rountasvK es Unonn IcIvelctiK. Szcpol, Ziluyi Muió*-u;ca 22. 4^94
tgy 40 éw óta fennálló iparvállalat, auicly iicui csjr iricgcllictcsi, de vagyon gyűjtést ls> biztosit — ci»>i<gcde» miatt, az Ingatlannal cgyuti, kedvezó tizetesl leiiéie-lek mellett c<udo. mcgbizutuai: Aezél lg-noc penZkOtCsOn cs iiiKatUniwgaiini no-daja iSagykoiiizsan, fó-ut 3. sz. alatt. 4434 melyen leszállított áron fordítok nyakkendóKct, nveg- es porcctiáa ragasziasi, múatuppoiast. Wvi.sz Hurmin, iMügyar-u. 4.
Egy bútorozott szoba a belviros ban azo.uun kiauo. Cím a kiadóban. 4413
Nagykanizsa, Kazinczy-n. 4. udvar
Kályhák, takuréktüzhelyek, asztaltiiz helyek injnden kivitelben, fiistcsövek, menyczctnácl, kálrAnyfedéllemez, zománcozott edények minden minőségben, valamint az ósszes háztartási és egyéb vasáruk kicsinyben! elndása is a Iceolcsófb árak mellett.
Eladó egy 14 holdas Igen jó mliióségli színtó és rétból álló birtok, kis cidóvel, l«<n ked ;ezó lizciésl leiteteiek inellctl. Bóvebiict Aczél Ignác pénzkölcsön Cs liigailanforga/ml irodája .Nagykanizsán, F<5-ut 3. $z. alatt. 4434
Egy özvegyasszony házmester! állást keres. Cim a kiadóban
Egy jó karban tarolt PlI tízes benzin motor 900 as coéplövcl szabadkézből eladó. Bóvehbct Plsch< r és l.citner cégnél Xagykíiilzst, Király-utca 8. 1332
Balatonedcrics községben 3 vendégszoba, konyha, istáló, mészáraik stb. mellékhelyiségekből álló Jó loigalmu vendéglömet azonnal eladom. Kiss Ignác gazdálkodó. 4424
Uj helyiségünkben módunkban áll
leszállított olcsó áron
vállalni női ruhák, kabátok, estélyi ruhák, legújabb párisi és bécsi divat szerinti varrását. — Olcsó és pontos munkát szállítunk.
Szigrisztné—Schillerné
nöi divatsalon
Uj helyiség: Föut 18. (özv. Dr.Lőkéné-félc házban). <o i
- Tanulóleányok még felvétetnek. -
A város közvetlen közelében eladó egy 40 holdas szántó és rétből álló birtok 1—2 holdas parcellákban Is 4 évi részlet-llzetésre Bővebbet Aczél Ignáo pénzkölcsön é» Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, f\'ó-ut 3 sz alatt. 4434 Háztartás minden ágában, gazdasági könyvelésben jártas, gyermekszeretö un-asszony házvezetőnőnek, anyahelyettesnek, kulctárnőnek aiánlkozik özvegy vagy magános úriemberhez, lehetőleg pusztára vagy erdőbe. Nem nagy fizetésre, nyugodt otthonra vágyik. „Sorsüldözött11 a kiadóban,
Egy keveset használt, rövid, kereszthu-ros zongora eladó Petóli-u. 36.c alatt.
Mosást, vasalást vállalok lakásomon, há»lioz megyek csak vasalni, 60.000 kor. napi díjjal. Hetczegné, Kinizsi-utca S. sz.
n-ltlii*r«Itu«l.
Micbb vlroi\' luMrJbin 40. 10. 6 ét I hold . Iclirl oluú i<Mo tl«]i>k. — B^vcbtMt: DUXAS2 MIKSA Nagykanizsán, Rákóczl-atea 29. tzájn alatt.
Elsdó egy emeletes na^y uj modern bérház nagy belsőséggel, lókebelekte-tesre nagyon alkalmas, mert már most az egéiz vételárnak a kamatai: meghozza. Bővebbet aczél Ignác pénzkolcvön és Ingatlanfotgalml Irodajaban Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz. alatt 4431
Jó háiikosxt kapható, Klxily u. 24. szám alatt. 4436
Disznó ölésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvár!
BOROK
literenkint 10.000 és 12.000 korona SAfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
Jó bor, n«nt noha. Oy6z64Jék aif róla.
Konwonciós bognár felvétetik Szent-györgynat>l belépesse), a Homokkomároml K.i<dasagban. Jelentxezés Nagykanizsán, Klstaludy-u. 27. sz. alatt. 4441
Strapa öltönyöket k7«ltek~900.000 kor. (cijebb. »aló<h angol gyapjúszövetből 1.3000.0^0 k.rónától. Fazonmunkál a lc){jutan)0>abban Hűlsz József szabómester Eötvös tér 10.
Házak, 2. 3. 4 és 5 szobás magánhazak, köztük beköHöihető lakassal, kisebb és nagyobb jövedelmező bérházak, emeletes és üzletházak, vendéglók olcsó á.baii eladók. Bóvebtict Dukász Miksa Nagykanizsán, Rákóczi-uica 29. szám.
E*y pedálos clmbwlom eladó, egy rövid zongora j>edlg megvételre kerestetik. Címeket a kiadöba. 4437
Uical nxgy lakásomat kisebbel olcse-rélném. Attila utca 45. 4438
Keveset használt kerékpár el/dó. Telekl-ut 6Z ajtó l. 4439
Üres bútorozatlan szoba kiadó. Deák-
tér 9.
Itt a karácsony!
A légnag>obb öröme a jó gyermekeknek karácsony este csak akkor lehet, ha szűk. égletéi a
Cukorka Királynál
szerzi be, mert bámulatos szép, jó és olcsó karácsonyfadíszek, cukorkák, csokoládék — bámulatba ejtők. — HEFFER GYULA Kazinczy-utca 8. <oo
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
t
Legolcsóbb
nagyvásár
jaiékárukban
nagyvásár
képes* fs mesekönyvekben
nagyvásár
ifjúsági iratokban
nagyűásár
{•jáncUk levélpapírokban
nagyvásár
imakönyvekben
nagyvásár
kepei-lapodban és emlékkönyvekben
nagyvásár
hetedük és hangszer-kellékeit ben
Gramofonok és legnjabb lemezek
Fischel Fülöp Fiai
üzletében, Városházpaluta.
Kocsifény ezö, kárpitos, szijgyá*■ tó és mázoló munkát
vállalok. Kívánatra házhoz megvek.
Mihalik Mihály
kocsifényező _Becseholy.
SZŐNYEG
Valódi szmirna-. arjjaman-. ebéd\'ú-és íulószőnycfjck. paplanok, takaró*, ágy- és asztalterítők. függönyök bámulatos olcsón Jrusittatnak.
PERZSASZŐNYEGEK!
K-tól
Gyönyörű perzsaómekotő már I.4C0.0C0 Gyönyörű német perzsaossze-
kötő már............ 450.000
4J90 Alkalmi vitel!
SCHILLINGER BÉLA
Pályázati hirdetmény.
Bajosa község iskolaszéke pályázatot hirdet a 11. tanítói állásra.
Határidő: 1926. évi december hó 28. ..„.
Te\'efon 1-34.
SZEGŐ MÓR
Telefon 1-34.
nyerstermény kereskedő, Nagykanizsa
EtitvÖK-téi* 2. SzBttthárom.r\'.g mellett
50^ 0 megtakariUsl
Megtakarítás 50°-\'i>!
Vasgerendák minden méretben kaphatók!
HBs;rnált de jókarban levő gépek és vásárik.
Vasgerendák, vasajtók, fa-on ab-tnkok, vasknp \'k, vaskerítések, vas-kapcsok. fnlkötök. tető ablakok és mindennemű építkezésekhez szükséges anygnk.
Be-zlnmotnrok. gőzlnkomobllok, köves tárcsás, hengeres kukorica-daráló\', kézi és géperóhajtásr* knko-r-camorzsnlók. kálvhák, taka\'éktíiz-hetyek, répavágók, csapágyfémeW, golyós csapágyak, gyűrűs és zsíros
kenésű csapagyak, transzmissziók, tengely-üllők, «atuk, fúrógépek és m ndt\'anemü "ühelvberendezésck.
*agy szivali. ur.iktnr. egy-két és háromhengeresszivattyukban centrifuga\'. körforgó s/árnvszlvattyuk, kézi és géperőh*jtá8tt_^
Víztartályok, ónióttvas gyári és mannetzmann csővek minden méretben. Rézrnd.\'k m\'ndcnmérctoen.Ipar-vág\'inyl kis vasúti kocsik.
Ezenkívül mindennemű vasáruk kaphatók.
Veszek
mindennemű ócska gépekét, tovhbá sárga és vörös rezet, ólmot ós horgán,hulladékot, ócskavasat, csontot és mindennemű állati bőröket
a legmagasabb napi áron.
50 . megtakarítás! - Megtakarítás 50%!
Hirdetmény
Palin község határában 153. kat. holdas földbirtok te-szés szerinti parcellákban, több évi vételár törlesztéssel szabad kézből eladó. Értekezni lehet dr. Darás László ügyvéd irodájában, Nagykanizsán. ,„.,
Tis, telepei értesl\'em a nagyérdemű kft/tv-sé. el, iinqy a
lazsnaki vendéglőben
folyó hrt 26 án 4 ^r -i keiden. I
táncmulatságot
tartok. Egyben kírcm a n é. kfl 70ns<\'g khvcs párfogását. — Be-léptidij nincs. Jó hideg és me\'cg ételekről és italokról gondoskodva van. TiR7telettcl
4<o6 Varga József vendéglőt.
Uri mellékfoglalkozás.
Állandó komoly képviselőt keres Nagykanizsa és környékérc fuvarlevél felülvizsgáló iroda. Teendője: az itteni kereskedők vasuli szállítmányaiul szóló fuvarleveleket havonta összegyűjtve, az esetleg lulfizelett fuvardíjak vi*szareklamálása céljából Irodámnak beküldeni. — Négymillió koronáig terjedő havi mellékjövedelem. Ajánlatok:
SCHAFER, Budapest, Népszinház^utca harmincegy clm alá küldendők.
El. A I)Ó! lés 2 éve. -- gyökeres
szőlőoltványok,
sima és gyökeres amerikai vadvesszök, Aramon, Portá lis, Berlaudieri és Monticola fajban. . Gyümölcsfák, akác és gledichla csemeték.
Épitkezéshex való fataxó kö.
«3» Árjegyzéket küld:
Balnál MMy. Abaujszántó.
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
elsó Penl árai

t pár férfi fekete slrapacipó, —es talppal, francia vagy amerikai formában
1950
inanyt es un
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kiiunfí zamstu I liler \'9000 korona
Fehér és vörös 1 liler 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. * Telefon 210
Vincellér, gépészkovács, fütő, bognár és gazda
felvétetik az
njnépi gazdaságban.
A RUDOLF MOSSE R. T.
kiadásában, most megjelent
Magyarország HeH ipari és Miaztófli [imára 1926—1927.
első körzeti része tartalmazza alsódunAntuli vármegyéinek Baranya, Somogy, Tolna, Zala
teljes és
A vaskos, 386 o\'dalas nagyalakú cimtár ára 200.000 korona. Az egész cirnlár, amely az összes megyéken kivül tartalmazza Budapest és környéke teljes címanyagát (Összesen 2000 oldal ler jedek\'tnbcn) eeé«z vászonkölésben ára 900.000 korona.
megrendelések lapunk kiadóhivatalába küldendők.
SIN&ER
V« PBÓgép
motorral ér, varródénrryM a leghasznosabb
karácsonyi ajándék. 8 n^sí-varrógép ritzv.Un. NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
iMlWm SZÖVETKEZETE
UHUPEST, I*. ÍIC1DÖ-TÉ81. (tuUtl Kristóf tér 2.)
Teljes lakásberendezés a leg-egyszerlibbtól a Icístazdanabbig a ^ elsőrangú kivitelben.
Minden szakember
járatja és olvassa a
E lap három év\'izedes fönnállása
alalt bebizonyít itta .lélkfllözhetellen és hasznos voltát.
Az újság mindig friss, gazdag tartalmú, fontos cikkeket és értékes hiranyagot tartalmaz.
E lap nélkülözhetetlen minden szakembernek.
El fizetési ára egész évre 20 pengő. Tisztviselőknek és egyleteknek kedvezményes előfizetés.
4-*\' A l?p kiadóhivatala Budapest, TI., Vörösmarty-ntca 43.
Fael adási hirdetmény.
A m. kir. földmivelési miniszter ur 1926. évi 24552/1.4. sz. rendeletével Esz\'eregnye község Zalavármegye Eszteregnye község halárában fekvő rendszeres gazdasági terv szerint kezelt erdejének 11. és 12. tagjában soron kivül kihasználásra engedélyezel! 24.38 k. h. falömegét kilevő 4277 drb. lulnyomrtan bükk és gyertyán törzs, amelynek összes fatöniege 2976 tö-mörköbméter tűzifára becsül-tetett. tömörköbméterenkinti 127.000 K kikiáltási ár és 1927. évi március hó 15-ig terjedő kihasználási időtartam mellett a helyszínén 1926. évi december hó 30. napján d. e. 9 órakor nyilvános szóbeli árverés utján 1—20 m - -es részletekben lábon fog eladatni.
Bánatpénz 50.000 korona.
Részletes árverési és szerződési feltételek Eszteregnye községházánál a hivatalos órák alatt megtekinthetők.
8
zalai közlöny
1926. december 25.
MIT HOZ AZ UJ ÉV??
r» •
III Erzsi
Szegő Enlre
Miki László
tani llií
ü
Január 1—2.
ORDOG MATKAJA
8 felvonásos szlnmíl.
Szereplők: Somogyi Bogyó, Mátray Erzsi, Fenyő Emil, Szegő Endre, Ujváry Lajos, Megjelenés előtt I Mlhó László. Megjelenés eiattl
Január 4.
HARRY PIEL-Gaumont-film!
Január 5—6.
Conrad Veldt
Január 6.
BIMBÜLA!
December 31. és január I.
(
Zoro—Huru:
HÁZTÜZNÉZÓK
(VILÁG)
Január 7.
Forró vér
Putty Lla
Január 8 -9
Moszkva
Wladimlr Gaidarow Orosz film!

Január 11.
Várkonyl Mihály Irene Rich
Január 12—13.
Csákó és kalap
Harry Liedtke, Olga Tseliehovu, Mindszeiity M., Roda-Roda
Január 15-16, 21-22
Fox-filmek
Cow-boy zsáner
Tom Mix Georg O\'Brien
Éjféli látogató
Január 29.
Jeruzsálem
Lagerlöf Zelma regénye Conrad Veidt
\\
FEKETE ANGYAL
a szezon egyik legnagyobb filmje Bánky Vilma Ronald Collmann
Február 1—2
PETROVICS!
Február 2.
Hat nap az apacsok közt
Harry Piel Gaumont film 1
Február 3—4
I oroszlán
Zoro-Huru!
lia
i
Mm
KARÁCSONYI melléklet
MAGYAROK KARÁCSONYA
Irta : BODÓ JÁNOS országgyűlési képviselő
A természet, a fejlődés örökszép törvényei ismét meghozták a karácsonyi, az emberi örömük boldog ünnepét, Krisztus születésének évfordulóját, A Megváltó szent karácsonyán a tökéletes nyugalmat és pihenést mutatja a sokat sanyargatott föld s a természet őszi hetvadása után ünnepi köntösben, fenséges téli szépségben húzódnak meg a magyar tarlók és a magyar barázdák.
Ahogy a megfagyott rögökben a természet parancsoló szava megnyugvásra készteli az élet erőit, épen ugy az emberiség kis családjai a csendes béke és boldogság nyugalmával ülnek össze e szent napokon. A mindennapi vesződséges élet tajtékzó, piszkos hullámaiból kiemelkedve az ég felé törnek ma az emberi gondolatok és érzések, a vallásos áhítat Isten felé fordul a hála s a köszönet imádságaival. Az ünnepi hangulat melege elfogja még a csüggedő lelkeket is és a legszegényebb hajlékban is kalács díszeleg az asztalon ... Ha csak napokra is, de a békességes, kiegyenlítő és megbékélő érzések bújnak meg a leg-vadultabb lelkekben és testvérkezet nyújt a békesség szent ünnepén ellenség az ellenségnek. A földi küzdelmek távoleső harctereiről is ma hazafelé, a füstölgő kémények felé igyekeznek a fáradt agyú és katu, otthoni és melegei kereső emberek. A legkisebb kis kunyhó is • szépséges palotája ma a leggyönyörűbb emberi közösségnek: a családnak.
Csak egy család hajléka üres a családok karácsonyán. Hiába vár a régi ház: a régi lakók nem gyűlnek össze benne. Négymillió lestvéri, magyar testvért hiába vár Magyarország, kik e békességes ünnepeken is távol a magyar otthon melegétől, idegen, ellenséges környiKibén gyújtják meg félve meggyalázott magyar karácsonyi; Mi árva, bus magyarok pedig mojj-fogyatkozottan, akik még szabaűon összegyűlhetünk a karácsonyyfb\'er-tyafényes áhitatában/^szemlíelopa-kodő könnyel szálltniK el gondolat-
KARÁCSONY
Irta: Szalay Sándor
Szellem-sötétség vészes éjszakáján, mikor a szertehuzás iílka Juli, Egység-ige egy Kisdedbe leszállván, jóit mint Igazság, Élet fénye, Ut.
Jött, mint Igazság Hitvallója: — Étet, hogy nyisson szent Egység-utut nekünk, melyen telkünk megújhodása végett mind tiszlultahb világba érhetünk.
Ővéle jóit közénk a szent Igazság, a szeretetnek teljességivel s kik Ól örök vezér-fényül fogádták : csodás, mii bennök, mint Exíniény, mivel.
Mini Megváltónk, vallot/egy szebb világol, valld, hogy emberül Jsten Fia. hogy egy velünk s/vele, kitől kiszállott s kiről igazságotAeti vollniu.
Vallván: áradé belénk cgysegludat-fény, áradt örök ogység-szellemvilág... Földön alig maradt tudattalan tény. ki nem tudná, hogy éllé, telki láng.
Igy telJ Karácsony: lélek ujhodása, mit Istennek Ember Fia hozott. .. Vattáiul lón lelkek áradása, mellyel jelölt uj élelut-nyoinot.
Aj emlxrsorsnak fényes hajnalául t lelkekben egység-tudat fakadt. \'l duló átok igy lassan lezárul. . . \'mind fénybe szállni hantnak szárnyakat.
Utat nyitott nekünk Egység-világba, mikor Ö szent Atyjához visszaszállt: jelezve, hagy mind szánhatunk nyomába, legyőzve itt sötétséget, halált. . .
Igy lett örök Isten Fiának utján uj hitnek jötte: tétek-ujhodás, mikor telkünk szeretetet tanulván, vallásunk lön Istenről vallomás.
Mi mosl a Szent-l.élek szárnyán repülve szállunk ... szállunk Egység-világ felé. hová rajongva vágy a fényestlltje. Krisztus-telek. — ki már az Istené.
ban, tul az igazságtalan határokon, elszakadt véreink csendes hajlékaiba, ahol, ha van is Krisztus ünneplés, kis kalács az asztalon, az elárvult sziv mégis panaszt hallat s a rabság fájdalmas zokogása tör ki a megkínzott telkekből.
De halvány fények csillognak a magyar sötétségben. A fekete karácsonyit magyarok az ünnepi napok előestéjén Választották meg képviselőiket az országházába. A magyar polgárság békét akar, alkotó munkát, Krisztusi szeretetben való együttműködést a nemzeti ideálokért. A magyar nép Krisztus békéjét akarja, hogy békesség legyen a füidön. A békesség ünnepének előestéjén született országgyűlés a — ° magyar ,iép lelkéből gyökerezve,
karácsony szellemében hozza meg az igazi magyar békél, a magyar törvényhozók, az alkotó munka emberei hozzák meg a testvériszerelet forró melegét, mely áthassa a magyar föld kis és nagy munkásait, aggyal és tollal dolgozóit, hogy a béke jegyében munkálkodó nemzeti és társadalmi erő nagy tettekben jusson l^ltífejezésrc s nagy tettekre ösztökéljen. Nagy idők nagy eseményeit várjuk!... Várjuk, hogy a karácsonyfák százezrei tövében burjánzó szeretet melege végig hintse téli vetéséi ezen a tengernyi vésztől végigszántott magyar ugaron s uj ériékeket termeljen minden rögön, uj, a régi alapjain sziklaszilárdan megvetett épületet állítson az évek hosszú sorának romboló munkája után magvetésre immár reményteljesen előkészített talaj fülé.
A karácsonykor újjászületett békés munka nyomán azután várjuk az igazi magyar karácsonyt, az igazi karácsonyi ajándékot: Nagymagyarországot. Mert ha a békesség ünnepe is karácsony ünnepe, a nagy magyar családnak csakis akkor jön meg az igazi karácsony, ha mindannyian: Észak, Dél, Kelet és Nyugat magyarjai erős testben és erős lélekben együtt, a Kárpátok és a magyar folyóktól őrizve, félve védett magyar hajlékban, igazi békességben gyujthatjuk meg az ezeréves magyar karácsonyfa I fényében és tündöklésében űrökké világító lángjait I
II

zalai közlöny
1926. december 25.
Egy régi kanizsai szerkesztőség emlékezete
(Hogyan készült valamikor az újság Nagykanizsán ?)
Irta: Sirám István
Hol vannak azok a régi, kedves, kicsi szer- I kesztőségek, melyekből a háború elölt való \' béke idejében vidéki költök ostromolták verseikkel és novelláikkal a fővárosi lapokat, olyan | neki lelkesedéssel, hogy a hajdani rómaiak bal- j letistáikból és catapultáikból sem tehették volna | különben, hogy aztán hónuk alá vágott nagy | csomó kézirattal évenkint egyszer-kétszer sze- | mélyesen és rohamra menjenek a főváros és a I fővárosi irodalom ellen? Talán eltűntek, talán 1 még megvannak, nem tudom. Én emlékszem és mindig sok szeretettel emlékszem egy ilyenre, amelynek tagja voltam. Rólad emlékezem, ifjúságom és tévedéseim hajléka, kicsi redakció a vasúti utcában, amelyben egykor a régi Zala készült.
Nem az a villanylámpák tömegével világított szürke szobák sorából álló szerkesztőséghivatal, amelyenben e sorokat rovom. Tiszta, derűs, í vidéki szoba. Az ablakon át beragyog a kanizsai égbolt, mely jóval kékebb mint a budapesti i és besüt a dunántuli nap, melynek áldásos i melegéből nemcsak buza dagad és szőllő gerezd | duzzad, de Berzsenyi, Himfy, Vörösmarty zengő szépségei is belőle szinesültek és tellek erővel, pompával. Ebben a kis redakcióban azonban 1 a napnak nem igen van ilyen alkotásra bizser- * gető hatalma. A szoba üres. A falon egyhangúan ketyeg az óra, ,a gummiarabicumba be-száradt az ecset s a felvágatlan levelek hatalmas Bábeltoronnyá halmozódnak az asztalon. Honleányok szive dobban bennük, aki vágyaikat és reményeiket szerelmes versekbe öntötték, lokálpatrióták keseregnek, amiért ezt vagy azt az utcát nem kövezték ki, vagy nem ugy kövezték ki, ahogy ök akarták, vagy amiért a szerkesztőség nem lépett fel a lapban kellő eréllyel a a marhavész ellen. De azoknak, akikhez a levelek intéztettek, még hirük-hamvuk se volt.
Néha megjelent a két kiadó az ajtóban. Benéztek, az órára pillantottak, amely nem en- ii gedte zavartatni magát és vigan haladt tizenegy, tizenkeltő feté és a hajukat tépték — azaz | tépték volna, ha nem lettek volna kopaszok mindketten, valószínűleg azért, mert már minden hajuk szálát kitépték az ilyen délelőtti kétségbeeséseikben. A falon nagy táblák lógtak, amelyekre fel volt irva: .Az Idő pénz! Szíves marasztalást ne tessék komolyan venni! ön sem kivétel!
— Az idő pénz! — sóhajtotta az egyik kiadó — és ők még nincsenek itt!
— Biztosan megint hajnalban feküdtek le — felelt a másik vigasztalhatatlant.
— Négy órakor van lapzárta és ök még alusznak!
— Egy betű kézirat nincs a nyomdában és ők jnég alusznak!
És kétségbeesetten távoztak Kint delet harangoztak ős a kanizsai lakásokban ebédre tálaltak. A szerkesztőséggel szemközti ^adóhivatalban a két igazgató hangosan sopánkodott. De csak egymás között. A felelős szerkesztő Nagy Samu, hallatlanul nagy ur volt. A világért nem mertek volna szólni. Emberemlékezet óta csak egyszer fordult elő ilyen. Akkor se maguk járultak Rettenetes Samu elé, hanem egyenesen erre a célra, Aradról idehozaUak még egy „ügyvezető igazgatót".
— Ez igy nem megy tovább! — mondta ez Nagynak.
— Miért nem megy ? — kérdezte ez villámló szemmel.
— Mert a lap rossz...
— Ugy ? — csatlant fel a kis, fekete ember, akinek alakja megnőtt felháborodásában. Akkor irja meg maga jobban I
Azzal összetépte az aznapi kéziratot, cézári mozdulattal a meglepett igazgató lába elé hajította és egy szarkasztikus, mefisztói mosollyal ajakán elment a Centralba. „Csicsa" — azaz Gűitler István — nagyon megijedt, hogy most neki kell majd az egészet újra megírnia és kétségbeesetten szedte fel és rjgasztotta össze a széttépett kutyanyclveket. A lap pontosan megjelent és Samu és az „ügyvezető igazgató" pezsgő mellett még a-zon éjjel kibékültek.
Legelőbb, félegy körül, Csicsa jelent meg a szerkesztőségben. Először csak egy kicsit nyitotta ki az ajtót és a nyíláson csak a fejét dugta be, bekémlelve, nincs-e már bent Samu. Mert ha véletlenül megtörtént, hogy Samu öt perccel megelőzte Csicsát, akkor ennek beléptekor levágta a tollat és kijelentette, hogy a fiatalságban nincsen semmi belátás, ő m-glett öreg ember létére (huszonnyolc éves volt) már kora hajnaltól Íróasztala mellett görnyed és Csicsa, a fiatal (huszonnégyéves volt) visszaél az ő munkakedvével és jóságával, igy nem lehel dolgozni. Ó ilyen ntódon nem is hajlandó dolgozni velünk, azzal ugy elszáguldozott a redak-cióból, hpgy egész nap nyomát se láttuk, a lapot pedTQÉrhattuk egyedül.
No, de Csicsa meg én rendszerint már előbb bent voltunk a szerkesztőségben, mint lapunk nagy felelős szerkesztője. S ha ez megjelent, többnyire a következő párbeszéd folyt le közöttünk :
— Mi újság a városházán?
— Semmi.
— Mi újság a törvényszéken?
— Semmi.
— Mi újság a rendőrségen?
— Semmi.
— Mi újság a csendőrségen?
— Semmi.
— Mi újság az árvaszéken?
— Semmi.
— Mi újság a szolgabiróságon ?
— Semmi.
— Az ördög vigye ezt a várost! — fakadt ki végül mérgesen szerkesztőnk. — Itten senkise akar lopni, rabolni, betörni! Még ilyet nem láttam! Itt mindenki becsületes ember akar lenni. Azzal persze senkisem törődik, hogy nekünk nincsen mit irni!
Gtlrtler és én bűnbánóan horgasztottuk le a •fejünket. Samu szemrehányó pillantásából világosan kiolvastuk, hogy nekünk kellett volna lopni, rabolni, betörni — akkor lenne, mit íml.
— Fehér nap! — mentegetődzött Gürtler. És le tudod, hogy Kanizsán nincsen senkinek véleménye, annál kevésbbé ellenvéleménye.
— Akkor nekünk kell csinálni a szenzációt. A jó újságíró maga csinálja a szenzáció\'.
Azzal megcsattogtatta a legnagyobbik ollót, •— mert olló nagyon sok volt a szerkesztőségben — és elkezdett a vidéki lapokban szenzációk után kutatni vele.
— Az idő pénz! — sóhajtottunk a fali táblára pillantva és követtük példáját.
A villogó ollókkal olyan pusztítást vittünk végbe a vidéki lapok tömkelegében, hogy öröm volt nézni. Reményteljes híreket szakítottunk le anyjuk kebeléről. Pompás cikkeket döftünk le, az idegen bctűerdők kellős közepén. Vadul száguldozva fe\'dulluk a legtávolabbi városok irodalmi berkeit is. És azután Vasmegye vagy Somogymegye helyett beírtuk, hogy Zalamegye, Szombathely vagy Kaposvár helyett: Nagykanizsa és készen voltunk. Előfordult néha, hogy a saját cikkünket ollóztuk igy vissza, melyet a kaposvári vagy soproni újság ugyanavval az elmés módszerrel vett át tőlünk. Hja, Istenem, gondoltuk ilyenkor, mi csak megírni vagyunk kötelesek a lapot, de nem el is olvasni. Tudhatjuk, hogy mi jelenik meg az újságban?!
En tizennyolc éves voltam és a Zala házi költője. Jogom volt minden vasárnapi számba verset vagy novellát irni, ha ennek fejében egy ripo tcikket is hozok. Minthogy pedig Kanizsán — mint említettem — sohasem történt semmi, kénytelen voltam, későbben már Nagy Andornak a szerkesztőség negyedik tagjának társaságában, minden héten valamilyen eseményt kitalálni. Egyszer egy soha nem létezett hercegnőt utaztattunk át Nagykanizsán, aki pont e Magyar-utcán vagy Kiskanizsán beleszeretett egy
nak napjainkban jött el a reakciója: a fiusitó törekvéseknek a női divatban, a női lélekben való gyors térhódítása. Mintha a férfiutói, annak megrögzött véleménye szerint, óriási értékbeli distanciával elválasztott nő ráébredt volna- arra, hogy a sokáig tűrt lekicsinylésért épen azzal tudják a legfájóbb bosszút állni, a magasabb-rendüségükel féltve őrizgető férfiakon, ha modorukban és külsejükben, ezekkel együtt életfelfogásukban is felveszik a férfi karakterisz-tikumát képező vonásokat.
A bosszú kegyetlenül sikerült.
Ma már a nő, aki férfiúi hivatást tölt be, épen nein mondható ritkaságnak. Eredmény : ! a férfi, amelyik azért becsülte le időtlen időkön : át a nőt, mert csak nő és nem alkalmas az élet ; csatáiban ugy állni a harcot, mint a férfi, — ez | a féríi rna tiltakozó memorandumokat szerkeszt i és hatalmi beavatkozást kér a férfi-iskolákat és I férfi-életpályákat elözönlő nők ellen.
A két nemnek az egyenjogúság körül vivott I harcában a női tábor most uj offenzívát kez-
I dett. Egyre jobban kiformálódik a külsejében, ! ruházatában, teste vonalaiban, modorában és | felfogásában fiusitott nő tipusa. A divat cgy-
| másután termeli e téren a legszeszélyesebb ötleteket. A háború óta hihetetlen mértékben felfokozódott a sport-kultusz a női tábort is - hatalmába ejtetie- éí" egyúttal ezer uj jogcímet szolgáltatott cíívat-ujdonságok termelésére. A j: sport-lady divattá vált s vele bevonult a mház-
II kodásba is az egyszerű vonalak technikája, a
A női „alsóbbrendüség" és a fiusitó divat
Irta : BarbarlU Lajos
Amerre csak a földön emberek élnek, az idő és a tér beláthatatlan messzeségeiben egyaránt, a földi élet ezernyi problémája között az első helyet magának az életnek megőrzése, mindjárt a másodikat pedig a nő foglalja le. Minden egyéb csak messze ezek után következik. Az élet és a nő két olyan nagyhatalom, melyek mindnyájunkat kemény harcba állítanak: — egyikünk érte harcol, másikunk ellene. Mindkettő, az élet is, a nő is, olyan, mint a virágba borult cseresznyefa-erdő, mely felett néha ólomnehéz. felhőket korbácsol a szél. A nap mindig újra kisüt, mikor a villám-ostoros, jégmagu felhők szétszakadoznak és eltűnnek a horizont alá, de a napsugár ilyenkor nem egyszer már csak virágjafosztott, uj tavaszig ^meddö vegetálásra itélt, megtépettaJombokat talál.
Nézzük csak honnét kavarognak elő ezek a viharfelhők ? Kinek a bűne, hogy a férfiemberek igen nagy százaléka napjainkban csak ugy, mint a múltban is, a nőben látja legtöbb baja okozóját ?
Egy kevéssé minden esetre Éva ősanyánkat is érheti szemrehányás azért, hogy évezredek homokórájának sok-sok lepergése sem tudta gyökeresen megváltoztatni a nő alacsonyabb-rendüségéről kialakult felfogást. A paradicsomi
almával rokon az ősi pogány mithologia Pandora-szelencéje is: — mindkettő a nőnek adja az elsőséget a bajoknak a világra szabadítása tekintetében. Ezért vezekel az egész női nem végig az emberiség történelmén. Minden bálványozás, becézés mellett is bizonyos lekicsinylés a nő osztályrésze, amit nem tud megcáfolni az sem, hogy a férfi élete célkitűzései közt a legmagasabb piedesztálra épen a nőt állította maga elé. •
Azért a nő mindig csak nő volt és sokan szeretik még ma is csak nőnek tekinteni, kinek értékegysége önmagában alig több ji semminél, kinek — bölcs férfiúi felfogás szerint — csak a férfi egyéniségén, világot forgató erején keresztül van rendeltetése, csak azon keresztül van értelme annak, hogy egyáltalában a világon
rvan. Szükség van rá. mint a puha kalácsra, ajni azonban se nem szoroz, se nem oszt az asztalunkon. Szűkség van rá, hogy legprimitívebb fokon kenyérkereső rabszolga s ettől kezdve számtalan fokozaton át a civilizált ember i| élettársa legyen.
Ez a női alacsonyabbrendüséget kifejező „csak 1 nő*4 megkülönböztetés talán az emberrel egyidős. Beidegződött az emberiség gondolkodásmódjába, kihatással volt a női psziché alakulására is, ugy hogy már-már a ttők maguk is, — ha nem is látták be, mert nem láthatták be alsóbbrendű mivoltukat, — de nem is harcoltak különösebb ! erővel az ezt hirdető közfelfogás ellen.
A sok évszázados, mondhatjuk: belenyugvás-
átcrmbrr 25.
egyszerű paraszllegénybc, máskor messze, valahol a Fokfölüön meghaladunk egy állítólag régen kivándorolt, persze sohasem létezeit nagykanizsai embert, akinek gyémántföldjeit kiskanizsai rokonai örökölték; vagy pedig valamely kanizsakörnyéki földbirtokos fiát lopattuk cl a Fekete Kézzel, aki csak nagy váltságdíj ellenében hajlandók a gyermeket visszaadni. (Erre egyszer ráfizettünk, mert a szó^anforgó földbirtokos megjelent a szerkesztöségken és felháborodva tiltakozott — nem a Fekete Kéz ellen, hanem az ellen, hogy neki gyermeke volna, amikor nőtlen I) Aztán ha versem megjelenése után másnap végigmentem ideálommal a vasárnapi korzón, azt hittem, hogy én vagyok Shakespeare vagy legalább iTGóethe. Szerkesztőm is ugy sétált fel: alá a korzón, mint Gulliver a liliputiak között. Szentül meg voltunk győződve róla, hogy Nagykanizsa a világ közepe s mi szörnyen nagy közéleti tényezők vagyunk. Minden relatív és elsősorban egy irodalmi dicsőség az. Hiába utasították tehát vissza kéziratainkat a fővárosi lapok, mi ludtuk. hogy Samu a világ legnagyobb regényírója, Csicsa a legnagyobb riportere, én pedig a legnagyobb költője. S a fővárosi lapok lidegsége miatt a kanizsai költőkön álltunk bosszul Amiket nekünk izentek a pesti lapok, ugyanolyanokat irtunk mi is a szerkesztői izenetekben azoknak, akik elmeszüleményeiket beküldték nekünk: „Verse olyan mint a tavasz : zöld\', vagy: , Novelláját méltó helyére: a papírkosárba juttattuk". Vagy: „ön szerelmes verset Irt az időjárással kapcsolatban. Elküldtük a meteorologiai intézetbe, unnak meg állapítása végett, hogy a hőről és csapadékról benne fogU.lt tényállítások mennyiben fedik a valóságot*.
Nagyon lelkesedtem az igazságért, amit mindenáron meg akartam írni és mindannyian meg voltunk győződve róla, hogy a magyar kultura vértanúi vagyunk. Különösen Gürtler érezte magát ennek.
— Hallod, hogy csikorog a reumám ? — mondta nem egyszer, orrát, fülét csavargatva és ujjait ropogtatva. Csak erőm végső megfeszítésével tudok bejárni és úgyszólván naponta kockára teszem életemet a magyar kulturáért. Pedig már régen elmehettem volna Délamerikába, ahol egy nagybácsimnak farmja van s aki rám hagyná a földeit sok ezer szarvasmarhájával együtt. De én nem tudok elszakadni a laptól és igy egész életem tragikus küzdelemben emésztődik fel: Egyik oldalon a gazdagság és a szabadság, másik oldalon a magyar kultura és irodalom. És ezt igy méltányolják, ilyen kiest .fizetéssel I Nem, ezen a hálátlan helyen nem érdemes maradni 1
Ilyenkor rendszerint nagyon elérzékenyültünk, ránéztünk a táblára, melyen ez állt: „Az Idő pénz!" és gyorsan elmentünk a Centrálba uzsonnázni.
szabad mozgást biztosító méretek és könnyü-ség. Ma már megtörténtek az"első kísérletek a férfi-ruhadaraboknak a női viseletbe való átültetésére is.
A molett szó féligmeddig ma is sértést jelent, mert hölgyeink egy része lázas igyekezettel, böjttel, citrommal, nikotinnal s a jó ég tudja még mivel nem faragják le magukról vonalaik gömbölyűségét, lévén soványnak lenni a módi. A mai időkhöz talán stílszerűen illik ez a hét szűk esztendőt eszünkbe juttató divat, de Rubens alighanem iszonyodva dobná el ecsetjét, ha meg akarná festeni a mai divat allegóriáját.
A kínai nők esete jut eszembe. Egyszer az uralkodó családnak egyik hölgytagja, hogyan, hogyan sem, elnyomorodott lábakkal jött a világra. Hogy ezt a szégyent egy vérbeli hercegnőnek ne egyedül kelljen viselnie, a királyi palotában minden újszülött leánygyermeknek mesterségesen elnyomorították a lábacskáit. Csak természetes, hogy az eltorzított női láb pár év alatt általános divat lett egész Kínában. És az is természetes, hogy a kínai férfiaknak ez volt a legeslegszebb az egész világ lábformái között. Ma pedig három dollár adót vetnek ki minden elnyomorított női lábra, hogy ezt a vandál szokást kiirtsák a divat útvesztőiből.
El lehet képzelni, hogy a konzervatív kínai divat hogyan tiltakozik ősi nemzeti szokásának eme egyszerű sulbadobása ellen.
Mi pedig, művelt Európa népei, szó nélkül törjük, hogy hölgyeink egész testüket, vele az
ZALAI KÖZLÖNY
Voltak vendégeink is a szerkesztőségben. Egyszer egy szabólegény jött be, akiről Csicsa azt irta: „Kellemetlen kalandja volt tgy vasa lattan nadrág tulajdonosának a vasárnapi korzón. Felpofozták". A szabólegény magából kikelve tiltakozott ai ellen, hogy a nadrágja vasa-latlan lett volna, amikor azon a kellemetlen kalandon átesett. A dolog többi része nem érdekelte. Mások is jöttek ügyes bajos dolgaikkal, de különösen sokat érintkeztünk a jótékony nőegyletek elnöknőivel. Mintha ma lenne, mikor Istenben boldogult Viki néni (Vidorné), Kövesdi Doernéval megjelent az ablak előtt, Vidornéról ma már elfeledkeztek Nagykanizsán, pedig nagyon sok jót tett Kanizsa szegényeinek és mindig elöl volt, amikor valamilyen<önzetlen, vagy ncincscélu \'társadalmi akcióról volt szó. — el<5l volt, nemcsak a szivével; hanem a vagyonával is. Nyáronkint, különösen vidám élet folyt a redakcióban. Ellepték a szezonra érkezett társulat színészei, színésznői, akikről még véletlenül sem irtunk soha rossz kriiikát. Voltak festőbarátaink is — Sasék — akik akkoriban egészen a természet kebelén éltek és csakis időről-időre jöttek civilizált emberek közé. Egy forró nyári délután, amikor az uborkaszezon éppen csúcspontját érte el Csicsa azzal szórakozott, hogy a nevét irta le százszor és ezerszer a kutyanyclvekre, mindig mfivésziesebb aiáka-nyaritásokkal, egyszerre csak kinyílt az ajtó és egy kecskeszakállú, hosszuhaju, szőke fiatalember lépett be.
— Diego vagyok — mondotta. — A világosságot jöttem terjeszteni Nagykanizsára.
Az első pillanatban azt hittem, hogy talán valamilyen villanygyár ügynöke áll előttünk, de aztán kiderült, hogy Diego a szellemi világosságot érti és a lelki sötétség ellen akar harcolni. Azonnal jóbarátok lettünk Dicgoval, akinek rendes, polgári neve : Ludwig Kálmán volt. Németországból jött haza, ahol megismerkedett az akkoriban kezdődő első expresszionista irodalmi törekvésekkel. Ezek hatása alatt irta első verskötetét, mely Budapesten jelent meg, ahol nem értettékmeg, — hogy is érthették volna m;g, mikor még a Nyugat is forradalmat jelentett akkoriban I? Szegény Diegot utolérte a kanizsai végzet. Mint minden messziről jött ember, ő is egyszerre hiressé lett Nagykanizsán és felvilá-gosultsága dacára beleszeretett egy kanizsai leányba. Aztán elváltak utaink és csak évek multán találkoztam vele. Nem is vele, hanem az emlékével. Ugy barátja mohdta el, hogy a krasznojarszki hadifogolytáborban a csehek agyonlőtték. Annak az újságírásnak lett áldozata, melynek a bacillusa ha egyszer belekerül a vérünkbe, nem lehet ellene védekeznünk többé. A hadifogolytáborban is lapot szerkesztett. Valami lázadás ütött ki a városban, az orosz csapatok közölt s ez jó ürügy volt a cseheknek, hogy a magyarság vezetőit, egyesületi elnökeit,
egész szervezetüket, egészségüket a divat hatalmi szavára különféle soványító tortúráknak Vfitik. alá, c^ak azért, hogy jobban álljon a rövid szoknya és az eton-frizura.
Igy gondoljuk ezt, hölgyeim, rni: férfiak. Ilyen szemmel nézzük a fiúsra soványitott hölgyeket. És ebből levonhatják a következtetést is: a bosszú megint sikeres volt, a férfinép cseppnyi örömére nem szolgál, hogy kitalálták a fiúsítást, a férfiaknak bizony cseppet sincs inyére a hülgyeknek a férfiúi magasok felé való emelkedése.
A fiúsítás azonban nem áll meg az etonfri-zuránál és alacsony sarkú cipőnél. Mig egészségügyi szempontból az orvosi tudomány két kézzel lengeti kalapját a rövid haj és rövid ruha felé, addig a divat tovább rohan a maga utján és kötelességszerűen megtermi a maga szélsőségeit is. Ma már kitalálták a női szmokingot és monoklis hölgyek arcképét hozzák a képeslapok. A szmokingos, monoklis, bodor füstfelhőket eregető, fotball-labdát rugdaló hölgynél voltaképen kész is a tabló: ^ a borotváltképü ficsúr és őnagysága közötf külalakilag megszűntek a különbségek.
A külalaki egynevezőre hozás természetesen még nem jelentené a lenézett női nem bosszu-művének teljes sikerét. A külalaki asszimilációt nyomon követi a morális téren való fiúsítás. A fius külső fius modort szül, fius szabadságjo-ok alapjait teremti meg, mig végül is Európa ölgy-tábora teljesen le fogja vetni jellemző női
á
szerkesztőit kivégezzék. Köztük öt is. összesen tizennyolc magyar lisztet.
No de hát amúgy is önkéntelenül könny gyűl az ember szemébe, ha azokra a derűs, boldog napokra gondol, amikor még a puritán Sialay Sándor irta vezércikkeit a kis redakcióban és képviselte lapunkat a sürün és minden kisebb-nagyobb alkalommal tartott óriási banketteken, — amikor a politika szomorú eseményei még nem tagolták szét a magyar társadalmat. Midőn azonban az idők vihara rácsapott a kicsi szerkesztőségre, minket már nem talált ottan. Mint említettem, a szerkesztőség és a kiadóhivatal között áthidalhatatlan szakadék tátongott. Mi azt mondtuk, hogy azért a fizetésért, amit nekünk adnak, nem érdemes többet dolgozni, a kiadók pedig azt mondották, hogy azért a munkáért, amit mi végzünk, nem érdemes többet fizetni. Igy aztán szétmentünk. Ahányan annyifelé. Nagy Samu (már egy-két évvel előbb) a Budapesti Hírlaphoz, Gürtler Fehérvárra, Nagy Andor Szegedre, én katonának. És ez a régi, kedves szerkesztőség, melyben egykor nagyratörő álmainkat szőttük, ugy integet a múltból, mint a kikötő, melyből elindulnak a hajók a tengerre, anélkül, hogy tudnák, hová fognak érkezni, fel fogják-e fedezni azt az országot, melynek térképét az ábrándok kirajzolták.

G LOBI A!
Irta: Bodrogi-Huhn Gyula
Izraelben sírás járja. Hullott rabság könnye-árja, Vártak szebb kort, jobbat, mást. Fényességes csillag fénylett, Vágyódásból reménység lett, Vártak, vártak Messiást,
S kirobban a csillag fénye, Jaj. ha lenne rabság vége, Jaj, ha lenne még csoda! És egy szegény jászol mellett Pásztor szive fénnyel tellett S felhangzott a Glória.
Végigzúgott Izraelben (Ima sem zúg ennél szebben) íme, itt az Ur Fia I S mint a végitélet árja Kunyhói-kastélyt végigjárja S cseng, zúg, harsog: Glória /
sajátosságait, eltűnik a nőnek az a tulajdonsága, amelyik öt nővé s a nővel az életet virágzó cscresznyefaerdővé teszi: a nők elveszítik nőiességüket.
No és ha pár évtized vagy évszázad multán az emberiség eljutna odáig és sikerülne általánossá tenni a tökéletesen fiusitott nő tipusát, — vájjon akkor boldogabb lenne-e a világ?
A férfi nem, mert a legszebb hiányoznék az életéből: a nő, az anya, a melegség, a szin, a szeretet. A nő sem lehetne boldog az ő átfiu-sitott mivoltában. Elveszítené azt a vonzóerőt, amivel a férfit magához tudta láncolni. A fiússá divatosodon nő és az effeminált férfi — mert hiszen az utolsó évtizedekben a férfinemen belül is megindult bizonyos fokú effeminálódási folyamat, — lassanként egészen közömbösek lennének egymásra nézve. A nő, aki azért-hódolója a divatnak, hogy hódítani tudjon, hogy tessék, hogy végelemzésbcn mint asszony teljesítse Istentől kapott hivatását, ez a nő éppen a divat szertelcnségei folytán veszítené el rendeltetése betöltésének lehetőségét. Röviden:, a nők maguk nevelnék az agglegényeket és a családi tűzhely szent melegéről csak krónikások regélnének.
És vájjon, ha valamikor csakugyan eljutna iiiáig a rozsdásodó tengelyű, vén földgolyóbis, megoldódnék-e ezzel az a kérdés, mely az egész folyamatot elindilotla? Tisztázódnék-e a férfi és a nö egymáshoz való rangbéli viszonya? Vájjon a fiusitott nö meg tudná-e cáfolni aj
4
Misztériumok
Irta: SOle Antul
Hétköznapokon kemény szivvel járjuk utainkat, mintha elbizakodott homlokunkra a kapernaumi ördöngös igéi lennének Írva:
_ Ah, mi közünk hozzád, názárelht Jézus?
S legtöbbször ugy is cselekszünk, ahogyan ezekhez a káromló szavakhoz illik, komoran, szeretetlenül. ,
Jönnek aztán ünnepek, amikor kissé magunkba szállunk. Ilyenkor érezzük, jól esik néha-néha gyermekek módjára i örvendezni, megfeledkezni a múltról, nem gondolni a jövőre, csak kedvünket lelni a pillanat játékában. Különösen igy a téli napforduló ünnepén, mikor odakünn megnövekszik a köd, a sötétség és a hideg s jobban érezzük, mint máskor, hogy egyedül vagyunk. Jó ilyenkor visz-szahuzódni hajlékunkba, cscdálkozó szemmel nézni a gyertyácskák röpke lángját, csókot adni, csókot kapni s áhítatosan hallgatni a szelid éneket, amely a názá-rethi gyermek születését hirdeti.
Az ünnep hangulata megfogja szivünket s nem gondolunk arra, hogy a röpke láng az égi tüzek jelképe, amelyek ijesztő titokzatossággal vesznek körül bennünket a mindenségben, nem jut eszünkbe, hogy a pillanatig élű csókkal hiába keressük az örökkévalóságot s hogy a zengő ének, amely áhítattal tölt el bennünket, elszáll s belevész a semmiségbe. De most nem is szabad erre gondolnunk, csak hinni kell, meg nem tántorodva, csak várni bizakodva a Megváltót, akihez csillag vezeti el azokat, akik hisznek benne s az ő szavában.
Pogány őseink szintén megünnepelték a téli napfordulót. Tüzeket raktak az éjszakában a hatalmas Napisten dicsőségére. Melegségért imádkoztak hozzá s világossákot akartak gyújtani maguk körül. Ezek a"\'\'tüzek azonban elhamvadtak s lángjuk csak a testet melegítette, fényességük pedig beleveszett a vak sötétbe. Azt a tüzet, amely a lelket melegíti a názárethi Jézus gyújtotta meg, ezelőtt kétezer esztendővel.
évszázadok állal elfogadod csak nő lekicsinyít megkülönböztetést ?
Ezekre a kérdésekre a leghatározottabb není" a válasz.
Először is semmiféle divat nem fogja soha megváltoztatni a vér pályafutását ereinkben. A fiusitás is egy darabig majd csak elbohémes-kedik a maga utján, aztán, mint mindennek, ennek is megjön a reakciója. A divat terén különösen könnyen, máról holnapra megy a visszahatás.
Tanulságul csak az marad belőle, líogy a férfiaknak kell megtanulniuk megbecsülni és tisztelni a nőiességet, nőies jellemvonásokat, nőies modort és nőies külső viseletei, akkor a nők önkéntelenül vagy akár tudatalatti, de alkotásuktól fogva beléjük öntött tetszeni vágyásukkal a nőiesség felé gravitáló divafot fognak teremteni.
A mig a férfi lebecsüli a nőt gyengébb szervezete, csekélyebb koponya-térfogata, szenzibi-lisebb idegzete és egyéb — a férfi szerint — hibája miatt, addig a nőket nem érheti teljes súllyal a vád a fiús divatért, sem annak erkölcsi badarságokat hozó következményeiért. Amiket a férfi hiányok gyanánt fedez fel a nőben, azok csak relatíve, a férfi fizikumához és lelki kompozíciójához hasonlítva hiányok és hibák. Ilyeneket azonban vice versa is épen eleget talál-
__zalai közlönv__
Születésének emlékezetét megünnepeljük esztendőről-esztendőre, megszámlálhatatlan oltáron áldozunk dicsősségének, viszünk neki aranyat, tömjént és mirhát, szivünk azonban épen olyan kemény, mint azoké.volt, akik keresztre feszítették. De most erre sem szabad gondolnunk, csak vámunk" kell őt újra meg újra, mint gyermekségünk idején. Hiszen eljön minden esztendőben hajlékunkba, szeretete örökké él s várja, míg egyszer csak megértjük születésének misztériumát.
A „Zalai Közlöny" múltjából
Irta: dr. Villinyl llcnrlk
Bálorfi Lajosnak, a .Zalai Közlöny\' szerkesztőjének 1890. ota Voltam munkatársa, hivatalos megbízás nélkül, mint amatőr. Mikor a jó öreg ur 1898 április végén elhunyt, a laptulajdonos, ifj. Wajdits József engem szemeli ki szerkesztőnek. Bilorfinak is az volt a kívánsága, hogy utóda legyek.
Sovány örökséget hagyott nekem a szerkesztő bácsi. Ö maga nagy szegénységben sínylődött. Lakást az ovodaegyesüiet adott neki az Arany János-utcai házában, a város pedig irattárren-dezönck telte meg és a szerkesztő ur a városház dísztermének egyik oldalfülkéjébcn töltötte cl napjait. Ott beszéltük meg a megírandó vezércikkek tartalmát.
Honoráriumot az öreg nem adott, de Írásaimmal mindig megvolt elégedve. Csak azl kötötte ki, hogy szeretet polgármesterét, Babáchay Györgyöt, egy szóval se,, bántsam. Telték ezt azonban mások. Hatalmas jiártszervezel alakult, a városi refompárt, amely a AJfos gyorsabb fellendítését lüzte ki célul. ..Reform minden téren\' jeligével ment bele a usz(u,ilásba és Babóchay Györgyöt, ezt a puritán jellemű, higgadt, takarékos, dc kissé nehézkes polgármestert 19 évi hivalaloskodás ulán kibuktatla a polgármesteri székből és oda Vécsey Zsigmond, 28 éves városi rendőrkapitányt ültette.
Babóchay Oyörgy bukásával Bátoríi elvesztette lába alatt a talajt. Bánkódod, tudógyulladást kapott és meghalt.
Magamrahagyottságomban az uj miliőbe nem tudtam beleilleszkedni. Társai kerestem és találtam dr. Kiss Ernő, piarista tanár személyéhen. Abban a liberális korszakban még lehetséges volt ez a koalíció is: hogy szabadelvű pSrii szövetkezzék néppártival egy lap szerkesztésére. Bennünket plágiummal nem lehet vádolni. Mi nem utánoztuk a Wekcrle, Kossuth, Zichy Aladár féle koalíciót, mert az még csak 10 évvel később alakult.
; hatunk, aminthogy például a férfi meg sem közelíti általában a nőt türelmesség, gyengédség, kézügyesség, nevelői készség és egyéb hasonló tulajdonságokban, melyek pedig bizonyára vannak olyan fontosak az életben, mint a férfi nagyobi) izomereje, konslrukcióképesebb agya vagy rettenthetetlenebb bátorsága.
A férfinek le kell tennie arról a túlhajtott büszkeségéről, mellyel a tereinlés koronája megszemélyesítőjéül egyedül önmagát tolja fel és magasan a nöi nem felett állónak, a teremtés csodájának, minden teremtett lények és dolgok, igy a többi közöd a nő abszolút urának kiáltsa ki magát. Be kell látnia, hogy a teremtés koronája az ember, értve alatta a nőt is éppen ugy. mint a férfit. Igenis : a teremtés koronája raind-i egyik, egvik a másik nélkül tökéletlen, egyik a másikat kiegészíti és együtt alkotják a teremtés harmóniáját. Egyik sem alsóbbrendű a másiknál. A maga nemében mindegyik egyformán tökéletes és egyformán tökéletlen.
Tagadhatatlan, hogy a divat szeszélyeinek árkon-bokron át követése nem a tökéletességet alkotó tulajdonságok közt esik a latba. Mindazonáltal a nő ill megnyilvánuló hibájának az emberi jellem mérlegén a férfi oldalán is meg van az cquivalense. A nő ugyanis nem l\'arl pour Tart üzi a divatot. 0 tetszeni ak,r. Ha ezt nem tudja elérni nem felelhet meg terem-
_1926. december 25.
Politizálnunk nem volt szabad. Lapunknak nem volt óvadéka, csak társadalmi és városfejlesztési téren mozoghattunk. A szerkesztésben egyikünk sem tűrte cl a másiknak önké-nyeskedését és ha egymást ilyen igyekezeten rajta értük, üzenetváltással, letompított felháborodással adluk egymásnak tudtára véleményünket. Ráértünk várni egymásnak magához-térésére. Hiszen hctcnkintcsak egyszer jelenlünk meg és szombat reggelre mindig szent volt a béke!
Vécscy Zsigmond pályája a milleneumi évben iveit a magasba. Igazi bálványa volt a közönségnek. Délceg alakján minden szem megakadt és színekben pompázó díszmagyar öltözetének sok bámulója akadt a népben. Diszmagyarban tartotta meg 1896-ban a város millenáris közgyűlését is, amelyen egyebek közt az is halá-1 rozalba meni, hogy a város sétateret létesít. Ezt .a határoz ltot 1897-ben végre is hajtották. Azóta van városi kertünk, amely ez évben 6 holdnyi területtel bővüli, a „levegőuzsorások" nagy örömére.
Vécscy Zsigmond kedvvel, szeretettel és ésszel adminisztrálta a városi, a villamos szerződés inegválioztatása. a méntelep felállítása, a Széchenyi és Kossuth-tér kikövezése az ö müve, a varos rendezeti pénzügyeit mcglámadhatatlan : akarattal védelmezte, de egyéni érzékenysége és néha önfcjilsége sokszor elleniéibe hozta egyik-másik befolyásos tényezővel. Meglehetős ; nagy elleniét lilezett közte és a városi kórház vezetősége, valaminl a ,.Zalai Közlöny" közt és ezt a viszonyt a lap 18 éven át sínylette. Emiatt ette 18 évig a mellőzés keserű kenyerét. Amiért a lap síkra szállt, azt napirendre a tanács ki nem lllzic Még az utcákat jelző táblákért és a város utcáinak rendszeres öntözéséért is évekig tartó küzdelmet kellett folytatni, mig végre ez a két elemi követelmény a városnál megfelelő | elintézést nyert.
Becsületes rezsim volt, dc nem Nevezhető a nagy városi alkotások korszakának.
A .Zalai Közlöny" tisztességes fegyverekkel | küzdött a város jóléti intézményeinek tökélete-\' sitéseért. Sajtóperünk szerkesztésem alatt nem volt, csak az volt hibánk, hogy megpillantottuk a jövőt és kívántuk a hozzá való előkészületeket.
Hálával emlékszem meg munkatársaimról: Salgo Sándor, Fehér Lipót, Nagy Samu, Süle Antal, és dr. Gilrtner Antalról, kik közül Nagy Samu és Süle Antal, mint budapesti szerkesztők a magyar hírlapirodalomnak ma is diszei, Salgó Sándor mint a „Somogyi Hirlap" szerkesztője halt meg és dr. Gilrtner Antalról tudjuk, mily tehetséges, de ellenzéki érzelmű ügyvéd. Szívesen emlékszem vissza a szerencsétlenül járt Gáspár Béla munkatársamra is, aki a lap közgazdasági irányilója volt és 1920-ban Budapesten egy éjjeli utcai táma-\' dásnak lett az áldozata.
lésétől belé oltott hivatásának. Arról azlán már igazán nem a nő tehet, hogy a férfiak csak a mesében fedezik fel a hamupipőkék gyönyörű emberi értékeit, az élei realitásában azonban sokkal szívesebben fordulnak vissza egy térdigérő szoknya után.
A férfinek tetszik a szép, de hamar megunja azt A nő ennek őrül, mert van mivel indokolnia a saját változatosság-keresését., A divat-kreátorok közönséges üzleti fogásai ils a világ felelt elvonuló morális depresszió alaposan kihasználják a férfi meg a nö eme egymást kiegészítő hibáját. A nő — mi sein természetesebb — behódol a merész ujitásj^iak; a férfi pedig — ezt is könnyű megértem — tapsol azoknak, [eltéve, hogy nem a saját felesége vagy tárcája rovására megy a dolog.
A divat tehát a férfi meg a nő közös btlne s ha a kivitelben a nagyobbik rész a nőt is illeti, az előidéző okok közöli nem kis súllyal esik latba a férfi-ízlés folytonos nyughatatlan ujalkeresése. A fius női lipus megteremtésében ezenkívül még egy férfiúi összetevő közrejátszott ! s ez a „csak nő" évszázados lekicsinylése, amely most reakciójában, bár teljesen helytelen vágányokon és teljesen ellenkező eredménnyel, a teremtés óta fennálló különbözőséggel .szemben j ajánl fel ellenbizonyítást.
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY t
A háborús években a „Zalai Közlöny" alapja erősen megingott De oly értékes emlékek fűződtek évtizedes létéhez, hogy a háború uián 1919. őszén érdemes volt halottaiból feltámasztani.
Ma a „Zalai Közlöny" fejlődő városunk egyetlen sajtóorgánuma. — Higgadt hangit kommentárja a városi, vidéki és kiválogatott országos eseményeknek. Hangadó hírláppá lett Zalavármegyében. Szenzációban nem dolgozik. A társadalom outsiderjei szeretnék, ha ámokfutó tébollyal nekirontana személyeknek és intézményeknek, de az ilyen irányú lap nem hosszú életű. A .Zalai Közlöny" azonban már 1865. év óta él és evvel is bizonyságot tesz arról, hogy helyes irányban halad.
Jégvirág
Irta: Bodrogközy Zoltán
Bolh Péter néptanítót messze a Bakonyba vetette a sorsa, pedig repülni akart ki a világba, de mit tehetett, mikor falujából még tengelyen is oly nehéz volt kijutni? Nyáron még csak hagyján, de amikor beköszöntött a tél, sarával, fagyával s méteres havával, nem volt onnan menekvés, amig a tavasz fel .nem szárította az utakat.
— Hja, nehéz az élet!... Süketek, vakok az emberek... — kiáltott fel Both Péter — itt vagyok köítük s akár ne volnék, nem vesz észre senki.
Igy morfondírozott magában Both Péter egy szigorú, téli vasárnap délután kis falujában, ahová a hír is ólomlábakon sétál. Oda még csak hagyján, eljutott hébe-korba, de onnan ki, bajos volt jönnie. Ugyan bizony ki tudott volna hát arról, hogy Bolh Péter is van a világon s hogy az ő kopott ruhájában nem közönséges embert rejtegetnek a példásan felvarrt foltok?
Bizony senki más nem tudta, mint Bolh Péter saját maga, no meg még valaki. Siheder diák volt, amikor egy vásári bódéba vetődött, ahol jövendőt jósoltak, itt egy öregasszony, — szélhámos boszorkány volt-e, vagy igazat beszélt, sokáig nem .^ehetett tudni, de tény, annyi jót olvasott WF Bolh Péter tenyeréből, hogy valóban megérte az árát, az egy hatost. Bár ez régen volt, de a jó szót sokáig eszében . tartja az ember:
— ...bár sok küzködés vár rá, fejedelmi ellenszolgáltatásban lesz része. Rengeteg vagyonra tesz szert... hircs emberré válik.
Both Péter illedelmesen elpirult ezekre a kecsegtető reményekre s mit tagadja: maga is igy képzelte az életet.
Ezzel az útravalóval meg egy rozzant kofferrel vágott neki az életnek. Az élőbbemben féltve rejtegette reménycs önbecslését, de ami már a koffert illeti, abban nem sok rejtegetni való volt, mert az az egy két szennyeskéje, amit odogyömöszölt, valóban nem sok fitogtatásra tarthatott igényL
jó pár esztendő mult el Both Péter feje fölött, a jóslásnak csak az első fele teljesedett be: a küzködés. Ez alatt épen elég ideje volt arra, hogy hite kezdjen meginogni a jóslás második részére vonatkozólag. Hite és önbecs-lésc egyre jobban kopott, csorbult, töredezett. Mikor a szomorúság már nagyon elfogta, hanyatt vágódott rozoga kanapéján s a gondolatok cigáuykerekeket hajigáltak agyában.
— - Hogyan szabadulhatnék? Kincs... vagyon... pénz — mert itt csak pénz segít, — hol vannak ? Hol keressem ? Hisz ugy belé vagyok ágyazva a nyomorúságba, mint ahogyan a Bakony sara^magába szívja a Bakony kavicsát!... Nincs m^ncxvcs... Nincs szerencse! Itt nem veszítenek e*~pénzt, nyakéket, aranyat.,. Nem lehet találni betétkönyvet, érték-papirláskát. De ha el is veszítenének, nekem
, "becsületes megtalálónak kellene lennem. Igen ! Ekkor rám mosolyognának, kezetfognának és azt mondanák: derék dolog. Ön igazi nép1-ncvelől... Talán még a vállamat téjmegve getnék. Igy van. Ma a becsületcs-epíoerl yíiég ki is nevetik. ^^
Both Péter ugy látía, kilátástalan ^soría lent a földön, mert tudta, hogy neki /becsületesnek kell lennie, de nem is tudna inás lenni. Ekkor, arra gondolt, hogy ezzel S becsületes szemével fel néz az égre, esdeklőn, jóságosan,
ugy ahogy Szúz Mária néz az emberekre u tátik idején. Both Péter kereste a legragyogóbb j1 csillagot, amikor a pattanásig fagyott -levegőn i keresztül incselkedtek, nevetgéltek reá. Ragyog- j tátva mutogatták ruhájukat, mint ahogyan j ragyog a gazdag asszonyok hajában a brilüáns.
Hívta, csalogatta Őket le az égről," hogy \\\\ ajándékozzák magukat neki. Tegyék öt bol- \', doggá, hisz a földön pénz kell... Szabadítsák !; meg, mert a fény, a csillogás, a tiszta lüz az érték, amelynek injából sunyin somfordál el ;l árnyékával a sötétség, magával vive a bor- | zasütó kttzködést.
Valamelyik csillag meg is szánta talán, hosszú csóvát dobolt ki magából s ez tüzes barázdát szakított bele a merevre fagyot: égbe. j
Both Péter megijedt, mert télen nincsen L csillaghullás. Azt hitte, rosszat kívánt és tüzes || labdákkal dobálják meg a csillagok. Beszaladt a folyosóra, amelynek párkányáról félelmében lekapott egy marék havat, jéggé gyömöszölte össze és visszadobott a csillagos £g felé. A csillagszemek elhomályosodtak, Both Péter pedig leült kályhája meilé és sírt.
Valamit tenni kell, duruzsolta a kályha: jót wigy rosszal, különben senki sem vesz észre. ,| Lásd én mind a kettőt teszem: jót is, meg rosszat is. Ha nem volnék, keresnél te is, \' mint most a boldogság\' dat. Kint hideg von, idebujyz hozzám és a dereké mat ölelgeted, mint forróvérű asszonyokat. Ugy-c, kedves vagyok neked? Engem nem dobnak ki az emberek, mint ahogyan kidobják belőlem a hamut. Pedig bendőm felemészti erdők rengetegét. Tüzem kiszívja a százados bükkfák életét, ert jét s az orkánokkal dacoló törzsek szétporladnak bennem. Rágom, emésztem, pusztítom őket. Hah, ugy-c már rossz vagyok... Hallgasd: hogyan zokognak bennem! Sírnak... pokol vagyok nekik... de neked jó, mert meleget adok. Tégy valamit!
Both Péter felrezzent. Azt hitte, hogy valóban a kályha tüze muzsikálja neki ezeket a gondolatokat, pe<Üg tulajdon agyában kergetőztek azok szédíti) iramban, ugy mint a pány-vajukat szakított mének s vágtatlak messze be a pusztaságba, az égalj* felé, ahol elnyelte őket valami: köd, por, szürkület, hóförgeteg vagy a végtelenség? Ki tudná?
Both Péter sem tudott ezekről, nem is kereste őket, mert ő tűzbe meresztett szemekkel cgyüt rohant gondolataival s nem látott mást mint tüzet s nem érzelt mást csak tüzet, tclcn melegséget, ami elöntötte a lelkéj/mint mikor nagy sebet kap a test s a gözőígő vér elönti a bórt. Fájdalom nincs mártsak lágyult édes bambaság, amely meleg s/dmelynek kell, hogy szikrája legyen.
Both Péter felfogta a .Szikrát: tenni kell valamit. Jót, vagy rosszat. A tűznek jó a viz, s a tűznek rossz a viz/Melyik az igazi? Valaki ekkor közbeszólt/
— Amelyik teremt. Amelyik megóvja a teremtést. /
Both Péier kic/apta a kályhájának ajtaját és bcléorditott a láíigok közé:
— Teremtem fogok!
Egy darai/ tuskó épp ebben a pillanatban vetett lobbot és körülötte a friss lángocskák parázna tát/cba kezdlek.
Bolh Péier megtömte pipáját, parazsat vett ki a kályhából, rátette a dohányra s az mi t tavasszar a rög, mikor vakond búvik alá, pupo-sodott./dagadt, már ki akart ugrani mint a tűzbe yüoboit bőrdarab, de Both Péter segített a bárén: egyetlen ujjmozdulatával megregulázta. Igy /izián rendben volt minden, a teremtem-vágyás nagy gondolatával elindult a sikos falusi utcán az erdészék felé. Ugyan mi tehetett olna ott mást a téli estéken, mint a többiek? (árivázolt:
parasztházacskák ugy lapultak bele a földbe, mint ahogyan a fia^tynk gugyoridik csibéi fölé, félve, hogy azt a kis meleget, amit tollai közt rejt, kifújja alóla egy kósza, kóborgó szél.
Both Péter zsebre dugott kézzel állt ablaka előtt, amelyben egy-két diót recsegtetett, amiket tegiup az érdésznétől nyert el s nézte a ködöt, amint végigfolyt az utcán s hallgatta a marhák bögését, mert a hang oly fájdalmasan kavargott ki a gőzölgő istállókból, mint amilyen fájdalmas lehetett valamikor a gályarabok jajgatása. Néha megcsörrent a jászolon a lánc s a köd a harmadik szomszéd istállójából is elhozta a hangot.
Bolh Péter nézett és -hallgatott egy darabig. Mit csinálhatott volna mást? De ezt sem sokáig, mert egyszerre észrevett, hogy hiába néz, nem lát semmit. Függönyt húzott szemei elé a köd. Ebben a pillanatban apró pattogást hallott és mintha mondta volna valaki :
— Itt vagyok! Láss meg! Én vagyok, ami után vágyakozol! Engen jósoltak meg neked I Végy észre! Egyetlen pillantás reám, egy gond-lat s már boldog emberré tettelek! Ezren és. miilióu mentek el már mellettem s nem látta senki gyönyörű szépségemet. Pedig p\'nzi lehet belőlem csinálni! Hallgasd csak : szirmaim között hogyan susog a pénz!
Boih Péter bosszúsan ágaskodotl az ablak mögött, mint aki elé állnak látványosságok ^alkalmával s már meg akarta adni magát a sorsának : nem képes ki látni a szabadba, amikor az orra e!é pdlantott.
Ebben a pillanatban bontotta ki legszebb szirmát a jégvirág. A kályhában hangosan fellobbant a tüz s követelve duruzsolta:
— Both P,\\ter, most! Tenni valamit! Jót vagy rosszat de tenni, tenni.
Az ablak táblán javában virítottak a jégvirágok. Pompásak voltak. Karcsúak, törékenyek, mint messzi délszakok pálmái, mint mohos mimózák, híívös erdők páfrányai s olyanok, amilyeneket c/nbcr még nem tört ic a galyról. ^Both Péter hirtelen ceruzái ragadott, elö-,szedte a rajztömbjét, amelybe pongyola- pitypang csokrokat, hamvas almákat és virágokat "J^zokott rajzolni. Érezte, hogy itt van a nagy pillanat s fclkiáltotlj_———--———
—■ TercmtcH^s már hozzá is kezdett tű: hcgye§^-<írűzájával a jégvirágok rajzolásához. yojTlífakat húzott, vékonyan, hajlékonyan és rájuk szegezte szemet a jégvirágokra, amelyek teljes pompájukba bontakozva, megmerevedve várták, amig a hajszálvonalak a papirosra is jégvirágokat szőitek. A jégvirágok vártak türelmesen. Nem nyíltak tovább, megpihentek, mint a modell melle megpihen, amikor a szobrász kése emlőt hasit bele a hideg agyagba.
Másnap ui jégvirágok, nyíltak s ujabbak mindennap. Both P»Stcr albuma tele volt a tél legszebb virágaival. A szerencse már ott járt a sarkában s ki hitte volna, hogy Both Péter jégvirágait fogja csodálni nemsokára a világ.
Albumát elküldte egy nagy textilgyárnak, amelyik drága pénzt fizetett minden virágszirom után. Divaihetccgasszonya ugyanis ugy rendelte, hogy a nyári ruhák jégvirág-mintákkal legyenek tcleszőve:
Amikor Both Péter pár év múlva végigsétált a Dunakorzón és látta a jégvirágos ruhákat, ezen gondolkozott :
—- Tenni valamit: jót vagy rosszat! Vájjon én jót tettcm-c, hogy észrevettem a jégvirágokat ott bent a Bakonyban ?
A házak tetejéről félelmetes jégcsapok meredtek lefelé. Olyanok voltak, mint a rozmáragyarak, vagy a templomban az orgonasipok, csak éjjen, hogy meg nem szólaltak. Beléolvadtak az ereszekbe s a nádat nyalábokban húzták lefelé. Egyszer-egyszer riadtan csipogva repült ki belőlük egy-egy dermedező veréb s neki vágódott a szalmakazalnak, amelyet a béres csuklóig döfködött a szalmahuzóhoroggal, mert téli időben gyakran kell friss alom a marhák alá.
A határt köd úszta be s a kopasz, fekete faágak vastag zúzmarába öltöztek. ^Az apró
Pirosra, sárgára
Irta: íiHASSÁNY! GYULA Pirosra, sárgára Vált már a fák lombja, SiiVÜŐ ÖS2Í SZél y Hordja egy halomba.
Egy halomba hordja, Sirl formál belőle. . S szamom felhőknek Hall reá a könnye...
Reá hall a könnye, Elsiratja szépen... ; — Vájjon, lia én is igy Meghalok, lesz, aki ■___.Mönnycl ejtsen értem?...
e
ZALAI KÖZLÖNY
1926 decimbe \'25.
A gépimádók
Irta: Huszár Károly >
Jefferson Tamás, az U. S. A. hajdani elnöke j mondotta, hogy abból, amit tud az emberiségről. bátran azt következtethetné, hogy földgo lyónk a világegyetem örültjeinek lakóhelye. Mit I mondott volna, ha ismerte volna a bolsevista Szovjet Uniót?
A bolsevista birodalom olyan, mint esy kigyulladt őrültekháza. A népbiztosok beképzelt betegek, akiknek lel!<i funkcióik meg vannak zavarva. A Szovjet népe, a nagy vörös tébolyda lakossága, áldozata a vezetők hóbortjának. I.ombroso Cesare 1876 ban megjelent és óriási feltűnést keltett könyvében azt a léteit állította fel, hogy a gonosztevők szervezete és velők született hajlamai már eleve különböznek a rendes emberek testi berendezésétől. Ezeknek az erkölcsi betegeknek nincs rendl>en az ;ij»y-beli állapotuk. A kommunista fenomének valóban olyrn lángeszű egyének, akik .«z őrület labyri\'Uusiiba tévedtek és sokkal erősebb nMuk a pyromániás ösztön, mint a logikával számoló ész. A bolsi zsenikben meg van a lánc, de hiányzik az ész. mérhetetlen dic>ősség\\ágyuk ! minden más érzést kiölt a Klkükb-V.
A cárizmus Által hajszolt népvezérek üldözési mániába estek és most ízlés józan ítélet, vagy j a nevetséges égtől való félelein nem kor\'átozza képzeletük féketelen csapon fásait. Az őrültek rajzaihoz és Írásaihoz hasonló mindaz, amit ma 1 Oroszország vezetői termelnek.
Minden téboly d.ibin vannak élőhalottak, akik „a világ ura" szerepében 1et>zelegnek maguknak, akik betegszobájuk vasrácsra mászva az ő megváltó hivatásuktól szavalnak és énekelnek. A pes i Lipótmezőn is volt egy ilyen alak aki azt indítványozta, hogy minden gazdog és tanult embernek vágák le a fejét. Az őrültek gondolataikat ugy fejezik ki. mint az ősvilág emberei és tipikus jelenség náluk a szexuális elfajulás és a morál insanity. Alkotásaikat az Ízléstelen és lehetetlen formák jellemzik. Mindent le akarnak egyszerűsíteni s mindenből elfelejtenek bi-zonyos fontos részt. Az intellektuális bolondok i fáradhatatlan szónokok, kik többnyire az ellenkezőjét bizonyitjálrtínnak. amit akarnak és ami- I bői kiindulnak. Minden hóbortjuk gyógyithatat-lan. Minden eszelókös meg van győződve nagyságáról és kiválóságáról és ez a beteges önérzet minden cselekedetükben megnyilvánul. Az őrültek folyton jóso\'nik, legjobban szere\'ik a lehe- | tétlen dolgokat: a kör négyszögüsitését, az j örökké mozgó génét és a világrend személyes kormányozását. Rögeszméik közül legjobban jellemzi őket a pOrösködési hajlam. Örökösen ! vádolnak és illetéktelenül magukat to!j\\k fel birákul. Az elmegyógyászok elölt közismert, hogy lelki betegeik, csoportokba és társaságokba verMve gyakran mega akitják „az elnyomottak klubját\'. A históriákból lu.tjuk, hogy a félbolondok fanatikus önfeláldozása és rajongása miiven döntöszerepet játszott az emberiség j történetében. Indiában, Törökországban és I Oro«zországban a bolondokat mindig megkü- L lönböztetett tiszteletben részesítették. A műveletlen embereknél néha ugy terjed az őrültség, mint a ragály. Erre számtalan példa van a letűnt századok történetében. Csak ar 1374. évi vilus-táncdűhre kell utalni, mely egyes vidékeken százezreket bolondított meg.
>4? egész Oroszország egy ilyen nagy tébolyda ! ma. melyben megtaláljuk az elmebetegségek minden szimptomáját és válfaját. A józanság j ismeretlen fogalom lett ebben a birodalomban, i
Lenin, a paralitikussá lett vezér, m*ga l-Oré gyűjtötte a dühöngő, az ördöngös, a megszállott lelkű egyéneket és az erkölcsöt és logikát sutba dobva, megbolondította a tömegei. Ugy szavalt, mintha a földgolyó lett v<i|na a pódiuma és a nép, a jámbor nép hih-tetlen naivsáegal hitt ennek a sportsapkás, degenerált kinézésű, eszeveszett demagógnak, aki ruszinéit a kintorna kellemetlenségével ismételte folyton és mégis korszakalkotó jelentőségre tett szert az emberiség politikai törtenetében.
A bolsevizmus egyenes leszármazottja az orosz szektáriusok misztikus és orgiaszlikus gondol-kozásának. A szocialista hitet terjeszt* slundis-ták, a nem imádko/ók szektája, a nyenuiljákiak.
\') A sterzó .Az én<> Oioi(orf/ág * clmII könvvéból | boci.llotl.i n .Zal.il KozlOny* rvudrlkcíóírc fonti tanul mányit, melyet ehelyütt kivon,Uoun közlünk. A \\;trk.
tébolydája*)
írszággyiilési képviselő
az Urai-vidéki nyeptatelcsik. vagyis a nem-fizetők, az öncsonkító szkoplok. a magukat tüzbe-vetők rasikálok és a többi bolond felekezetek mind előfutárai voltak már a kommunista tébolynak. A szanyinislák természetellenes kicsa-pongasainak csak folytatása a bolsevista ifjúság szervezctél>en, a Komszomolban di.atos „afrikai éjszakák" néven ismert orgiák.
A bolsevizmus lényegében csak igen csjfrijy •hányad a politika. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a bolsevizmus gyökeres, tökéletes megváltoztatása akar lenni az emberi életnek, minden alapjában, céljában és törekvésében. Uj embert és uj emberiséget akarnak a kommunisták.
A bolsevizmus nem törődik az egyénnel és az egyéniséggel, mindent alárendel a\' sokaságnak. Az egyed el kell hogy merüljön a tömegben az ö személyiségével. tömeg a fő, az a névtelen, az agy nélküli, a sziv i.élkoli, a lélek nélküli mechanikus Góliáih. amelyik ugy gerálja magát, mintha valami ősábat sítálgatn.i a nagy világvárosok körutain és gyári negyedeiben, artikulálón hangon lármá/ik, toporzékol és száguld az embertömeg nevü millió fejiI szörnyeteg. Agyontapos nur.dent, amit évezredek keverves munkáj ival abottak a legvilágosabb emberi elmék és az egész társadalom kollektív együttműködése.
A kommunizmus öntudatos lelki életet élő emberek helyett gondolkozni nem kivánó automatákat. a< cgy-vni élet szépségeiről eleve lemondó kollektív gépembereket akar nevelni, kik mechanizálják uinden életfunkciójukat, akiknek az eszük is srófra járt
A világon eddig -apasztalt nagyzási hóbortból eredő rögeszmék közül a Leniné volt a leg-fan\'asztikusabb. aki az egész emberiséget egyetlen automatává akarta alakitani.
Miként az egész emberiség gazdálkodását, ugy az egyének egész életét is mechanizálni ..xartak Leninék és a gépek-paradicsomába akarták bevezetni az emberiséget. Az embert, aki épen lelkiségével, lelkiismeretével, szellemével különbözik a barlangok medvéjétől, a pocsolyák hüllőitől, a földnek férgeitől; újból degredálni akarjak a történelem elólti nívóra, mikor gondolkodis nélkül párosodtak, ideálok ncikül veickcdtck, tudás nélkül vegetáltak és életb.\'ldogíág ncikül dőltek az árokba az elaggott ősemberek, t^.^
A bolsevizmu9paját szavai szerint nyugdijba akarja küldeni az isteneket, de uj bálványokat állit a tömeg szemei elé, mely azokat máris leborulva imádja. Az ősi bikaimádat, phallas-kultusz és bálvanyszörnyetegek helyett most a gépimádás az uj vallása a tömegnek.
A csavarok, a lendiiökerekck, a motorok, a kalapács, a sarló, a kapa és villanyt szimbolizáló abrAk olyan tiszteletnek örvendenek, mini a pogány istenek. Birtokomban van Dobnyinszki kommunista festőművésznek egy jellemző rajza, mely Látható Isten Tiszteletét\' abrázolja, hol az ezerfejü tömeg valóságos extasisban ünnepli a gépet, a kor uj bálványát.
A kommunisták fantasztikus uj ember-típus kialakítása minden emberben csak egy meghatározott számú apparátust, munkagépet lat, amely szerint Lenin is csak a 606. számú óriáscsavar volt az emberiség gépezetében.
A proletárőrület hóbortosai, a világ eszelókös uj urai a csikágói technika szédületes módszereit akarjak túlszárnyalni egy elmaradt országban, ahol az anaifabétaság a legjellemzőbb vonása a tömegnek.
Egyik fanatikus vezérük. Gasztjev, külön Jd^l.igáf alapított abbM a célból, hogy a vibjgrSí^eiK\'lmi korszakok tirága idejét megspórolhassák Krinszki, a kommunisták rnjzolója, művészileg megörökítette gépimádók templomát". Túlin, a bolsevista épit.-sz. megtervezte a III. Internacionálé üvegből való mons-struális emlékművét, amely a bábeli toronyra emlékeztei. Koroljev szobrász olyan ronda kubo-f.iturista sz^bríft állított Bdkuinnak. hogy azt a bolsi munkások huszonnégy órán belül leromboltak. Hiteles aoatok szerint még Lenin is megbotránkozott a kömmunistu művészet abnormilásuin és szélsőségein.
A bolsevizmus nem c--ak a termelési eszközöket szocializálta, hanem az érzelmeket is
I szocializálni akarja. Azt akarják, hogy a tömeg I dühe, haragja, minden szenvedélye kollektív I módon nyilatkozzék meg s ezért minden alkal-| mat felhasználnak arra, hogy a tömeget mozgassák az utcán. Monumentális szimbólumokkal akarják a nép képzeletébe vésni a forradalom emlékéi. Emlékezhetünk reá, hogy 1919-ben május elsején nálunk is vörösre mázolták egész Budapestet A bo\'scvizmusnak is megvannak a ! maga Panlheonjai és Sieges-Allee-i, bár a szobraik, amelyeket nagyjaikról készítenek, sokkal inkább hasonlítanak a hóemberekhez, mint művészi alkotásokhoz. Feltűnő, hogy a kommu-j nista emlékművek anyaga nem tartós, ugy , látszik ők maguk is érzik, h gy csak egy átmeneti hóbordivatnak a torzalkotásait készítik és monumentális S\'obraik, képeik nem .in spccic acternitaiis" készülnek j A forradalom hisztérikus vörös kacaja annak j a bolsevista szellemnek a leghívebb kifejezése, mely az orosz nép nagvobbik felét ugy kezeli, ! hogy az állandóan sirógörcsök között fetreng.
Az egész orosz ultramodern litteratura egyetlen nagy sikoly, a megkergültek, a bomlottagyuak lármás dühöngése.
Volt egy néhány évvel ezelőtt a budapesti Városligetben egy mutatványos bódé. „A dühöngök boszorkánykonyhája", hol pénzért tükröt, vázakat, fazekakat, poharakat lehetet törni. Lenin vezérkara ilyen boszorkánykonyhának tekinti nemcsak az orosz birodalmai, hanem az egész világol
Az eltűnt és elsülyedt régi Oroszország minden kulturális és művészi szépsége, székesegyházainak ékköves arany és ezüst kincse, palotáinak gazdagsága összezúzott cserepek móljára hever az eszc\'ós népbiztosok lábai elölt, de azért a népbiztosok feleségei külön drága porcelánokat készíttetnek maguknak a régi híres cári keramia-gyárban.
A bolsi archilektu>ok a követ, a téglát, a márványt „reakciós korok idejétmúlt anyagának tekinbk" \'és va-ból, betonból éi cementből terveznek mindent, de csak a gipsz és papírig, I papirniaséig ju»n-k cl s a „mozgó szobrok" és a „mechanikusan mozgó épületek" terve\'getéséig.
Amit a futurista orosz bolsi költészet produkál „a szavak chemiáju" lerén. az azulán az j őrület teljessége A költők „szóvegyészeknek* ; és mszómunkásoknak\' nevezik magukat, A vörös l poé ak minden verssora gyilkosságra való fei-bujtás. Kedny, Lenin kedves köllöje, .Mauser elvtársról" irt egy dicsőítő himnuszt, amely alatt . a terroristák puskáját kell érteni Majakovszki „150 milliós" ci\'mfl költeményében „a burzsuj ; koponyákat ajánlja hamutartónak a proletárok \' részére" és azt módja, hogy „ő csak a tömeg grammofonja".
Külön proleláregyesületek alakultak, amelyeknek a laboratóriumaikban az írók „uj szópreparátumokat\' készítenek. Ebből a hülyeségből olyan által -nos nyelvrontás lett, hogy a ellen mar Trocki is felemelte a tiltakozó szavát.
A zenét i* forradal t-osilollAk és a kommunista zenekarokban, mim közkedvelt hangszer szerepel a gózsi ), a gyári sziréni, a zakatoló gép és a géppuska ropogás.
Az atheista propagandái az ifjokoruak egyesület? végzi a nyílt utcákon. Az a vallásgyalázat. amit ezek a minden emberi tisztességből kivetkőzött ifjak művelnek, az már le sem irható boiránykozásnélkül. Külön gunyistentisztek teket tartanak a nagyobb leteken. Istent, a Boldog-! ságos Szűz Máriát és a szenteket ábrázoló bá-| bokát hordanak körül és nyílt tereken széttépik. • Orvosoktól tudom, hogy egészen hasonló felvonulásokat rendeznek az angyalföldi elmegyógyintézetben az őrüllek is.
Az uj hivatalos szülcté-i bizonyítvány blan-kettája a következő:
Mi alulírottak igazoljuk, hogy a szovjet köz-i társaságba egy uj polgár lépett be. Neve:
j ................................................tiszteletére
"\\........•;..... .............................lesz. Egy
| uj munkást üdvözlünk Benned és egyik alapi-: tóját a kommunista társadalomnak. A kommu-1 nista ideálok képrzzék egész életed tartalmát és legyél Te is egyike azoknak, akik a proletárok \' nagy ügyét diadalra viszik.
Állj u vörös zászlónk alá!
Éljen az uj forradalmár-*-- - _
Az orosz kommunista rendszer erkölcsi .\'ütlöti-ségének elijesztő bizonyítéka, hogy külön bizottságokat állítottak fel. amelyek engedélyeket
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY t
adhatnak a magzatelhajtásra. Ez is mutatja, hogy „a burzsuj szeméremérzés" hogy kiveszett a kommunista társadalomból, dc lehet-e az máskép ott, ahol a nők tízezrével lettek besorozva vörös katonáknak. Erről a tábori életről rémdolgokat irnak az oroszok. Kolontáj asszony, a szovjet diplomatanő Írja valahol, hogy a polgárháborúban 1554 női hősi halottja volt a vörös hadseregnek. Az orosz nő fanatizmusa nem ismer határt Előfordult, hogy Lenin halála után falusi anyókák gyászmisét akartak a templomokban mondatni érte. A feje tetején áll Oroszországban minden.
A névnap
Irta: Kosáryné Réz Lola
A gyerekek sugdóstak. Mikor az apjuk bejött, elhallgattak hirtelen s a gömbölyű fejüket elkapták.
— Na mi az? Mit beszélgettek? — kérdezte Sámuel.
A gyerekek összenéztek.
— Megmondjuk neki?
— Persze, hogy mondjátok meg! — biztatta őket Sámuel. A jó gyermek mindent ejtnond otthon. Az őszinte gyermexet még a hibáiéri sem büntetik ugy, mint aki Magadja, ha rosszat (ctt Vrfgv inoiuott. Ki vele tehát!
A gyerekek sunyi mosolygással hallgatták az apai prédikációt. A legkisebb az ölébe mászott, a két középső nehezen fojtotta vissza nevetést s a legnagyobbik kissé szemrehányóan igy szólt:
— Apus, te mindjárt rosszra gondolsz. Pedig mi csak azon tanácskoztunk, mit készítsünk anyusn.>k a nevenapjára.
SámuL-l szive összeszorult.
— Anyusnak? Hit...
— Igen, — szólt Gyurka, a legnagyobb, — anvusn ik holnap lesz nevenapja.
Előhozta noteszét, amiben fel voltak jegyezve a családi ünnepek s megmutatta maszatos-tintás kis mutatóujjával.
Sámuel nézte a gömbölyű, kissé görbe betűket, meg .számokat, elővette a saját jegyzőkönyvét. Nem mintha nem emlékezett volna most már nagyon pontosan a felesége ncvenapjára, hanem mert ots fel volt jegyezve az ajándék, amit vásárolt neki. Aranyóra, néh íny cserép virág, két ablakra való függöny, egy tucat harisnya, mindenféle.
Megvakarta Sámui\'l a fejét.
Őszintén szólva, kettős gondja volt. Az egyik gond a pénzre vonatozott, ami nincs... A másik gond pedig arra, hogy napok, hetek, hónapok óta alig beszéltek már egymással. Már nem is emlékeztek ra, min vesztek össze. Talán azon, hogy rántáscsomó volt a főzelékben, talán azon, nogy nem volt vasárnapra kikészítve a fehérnemű. De mind a kettőjüknek ugy tele volt a szive keserűséggel, rosszkedvvel, méreggel, tehetetlenséggel, hogy egymásra haragudtak s egyre jobban belelovalták magukat ebbe az érzésbe, — egészen a gyűlöletig.
Most Sámuelnek még egy ördög integetett a szemeibe. A féltékenység. Nem a feleségére volt féltékeny. A gyerekeire. Hogy ugy szeretik az anyjukat.
— És mit akartok anyusnak a nevenapjára készíteni ?
— Nem mondod meg?
— Nem.
— Így görbülj meg ?
— igy.
— Akkor jó. Gyere.
Odavezették nagyon óvatosan, halk léptekkel az egyik éjjeli szekrényhez. Kihúzták a fiókot.
Tarki papiroslánc karikázott onnan elő.
— Ezt a Duda csinálta, — suttogták. A legkisebb felnézett az apja arcára várakozóan :
—- Ugy-e tetszeni fog anyunak ? Ugy-c szép ? Fel lehet atasztani a falra... Edészen egyedül csináltam, ti is taptam, mell lagasztós lett a luhám...
Sámuel sutt gva szólt:
— Nagyon szép, fiacskám.
És még féltékenyebb lett, mert ő verte meg a gyereket a ragasztós ruhája miatt. S a gyerek egy szóval sem árulta el a dolgot, mert az asszony is a szobában volt. Tűrte a verést. Igy szereti az anyját.
— Ezt a Pisti irta, — suttogták tovább.
Sámuel kezébe vette a cikk-cakkosra kivágott irkalapot, óvatosan, gondosan, szép gömbölyű betűkkel volt ráírva egy köszöntő vers. Pistit egyre azért szidták, mert egy pillanatig sem tudott nyugodtan ülni, izgett-mozgott, ugrált, fütyült, soha a leckéjét, — elsőbe járt, — rendesen meg nem csinálta.
Tízszer is leirtani, amíg sikerült, — hajolt az apja füléhez Pisti, — De most aztán szép lett, ugy e?
Szép fiacskám.
Ez a gyerek tizszer leírta a verset, hogy szép legyen és nem izgett-mözgott, közben nem ugrált, nem fütyült, parancsolni tudott magának. Igy szereti az anyját.
— Micsoda dolog cz, Ilus ? Te a kalapodról levetted a szallagot ?
— Ilus bűnbánóan horgasztoUa le a fejét.
— Ne haragudj apu-;, tűpárnát akartam csinálni anyusnak, olyat, amit fel lehet akasztani a falra... rátettem a kalapra a réjíi szalagot.
— De hiszen sírtál, hogy már nagyon csúnya!
A gyermek az apjára nézett könnyes szemmel
és Sámuel elfordult. Legyőzte az ő kisleánya a most fejlődő \'hiúságot magábin, legerősebb érzését, mert igy szereti az anyját.
S végül előkerült négy vadonatúj fakanál, meg egy virágos pohárka, amire ez volt rávésve:
— Em ék.
— Pali a tizóraf pénzéből vette, suttogta Ilus megilletődötten
A legnagyobb csak pislogott. Remegett a szája, nem mert szólni.
Nem mert szólni Sámuel sem Végignézett a négy kerekfejü gyereken, amint az ágy szélén ott ült, — az áuy szélén, amint látta Őket jönni egymásután, nőni, fejlődni ..
És Sámuel szivében a féltékenység egyszerre vágyakozássá változott. Hogy őt is ugy szeressék, mint ;:z anyjukat. De vájjon szeretik-e még? Napok, hetek, hónapok óta mogorva volt. Ha haugosabban voltak, rájuk kiáltott...
Lehorgasztotta nagy szürke fejét. A gyerekek v:sszarakosgattak a fiókba mindent. Apjuk felállt.
— ötvenezer koronát én is adok anyus nevenapjára, — szolt végre. — Mit gondoltok
|, mit vigyünk?
A gverckek szinte elszédültek.
— Ötvenezer koronát! Halljátok ? ötvenezer j1 koronát!
S mind a négyen az apjuk nyakába kapasz-I kodtak nagy ujjongással.
— Csitt, — mondta Sámuel. — Meghallja ! anyusl Öltözzetek, megyünk együtt vásárolni.
Mentek.
Másnap reggel, derengő félhomályban, az j asszony látta, hogy férje ide-oda jár a szobában. || Felijedt.
— Késó van már?
— Dehogy ! Csak aludj! Mintha halk suttogást is hallott volna, dc
nagyon fáradt volt. S inert a férje ilyen kurtán felelt, most már csak azért is csendben maradt s a paplan alattt sírdogált ct;y kicsit.
Mert ime, ma van a nevenapja s a férje igy beszél hozzá... Végre felemelte a fejét. Megfordult. Felült. Elállt a szava. Az ágya mellett, úszta asztalkendővel leterítve, egy szék állott s azon csupa ajándék körülaggatva Dudu papirláncával. A gyerekek meglepetései, azonkívül borjúhús, egy kiló cseresznye, meg egy csokor virág. (Ezt vették tegnap délután közös megegyezéssel.) S az ura lehajolt hozzá, megcsókolta s igy szólt:
— Ugy-e, azért mi is szeretjük egymást, kicsikém ?
Kicsikém !
Mióta nem mondta már ki Sámuel ezt a szót $ De most kimondta. S nem is volt nehéz.
— Milyen gyönyörű névnapom van ma nekem, — folytatta az asszony a sirdogálást, — milyen gyönyörű névnapom 1
Aztán boldogok voltak.
BOLDOGSÁGKRRESÚ K
Irta: Benedek Rezsó
Pici — volt a neve. Husz évér volt és két éve, hogy asszony, de azért még mindig Picinek hívták. Anya leit, de azért továbbra is csak \'Pici maradi. Valahogyan lehetetlen volt őt nagyságos asszonynak, vagy férje .utáni nevén szolitam. Aki meg nem ismerte •— leánynak nézte. Asszonyságában is leányos marad. Az asszonvi élet nem hagyott nyomok\'t arcán, termetét nem telte teltebbé, csípőjét nem gömbölyítette. Olyan volt — mint egy üde. kedves, nyílt kérdőjel, mely fölött hiába törhették fejüket a kíváncsiak: nem voltak képesek megfejteni. Hamvas arcán egy mélabús v- nás, amelyet hiába igyekezett eltüntetni, kisimítani — mert mindig visszatért és egészséges női arcának határozottságot s komolyságot kölcsönzött. Az egész nő pedig egy öntudatlan, szent ^^Si^nyi vágy — amelynek rendkívül finom női vonalait pompásan érvényre juttatta a könnyedén leomló vékony, lenge nyári ruha.
Azok közé a nők közé tartozott, akik maguk sincsenek tisztában énjükkel, belső lelki világukkal. Akik virágok módjára élik le életüket. Kelyhüket kitárják a gyüjiő méhe előtt és a nő finom és csodás ösztönével várják az időt, mig eljön a — herceg, dc nem tudják: mit jelent a női élet. A szent asszonyiság. A kincsekben gazdag, bő gyümölcsöt termő asszonyi élet. Ismeretlen előttük a szent valóság, melyet gondos szülök féltő szeretete takart cl előttük, mig átlépik a szent Gangeszi, honnan már csak előre lehet menni, de vissza többé sohasem.
Pici asszony is valahogy u?y csöppent bele a házasságába. Maga sem tudta volna megmondani, hogy hogyan. Boldogságvárásában egyszer csak eljött — a .herceg." És ő — igent mondott. Nem tudta volna megmondani, hogy miért. Mert a mátkaság., az újdonság és az ismeretlen ingerével hat, vagy mert efőtte uj vizek és uj állomások felé viszi. Nem, nem tudott volna választ adni.
Amikor ped\'g jftttek a gratulánsok és „boldogságot" kívántak neki — Pici ezt is csak természetesnek vette. Menyasszony — és ez szokás a menyasszonynak. Nem gondolkozót tovább. Valahogyan a szülői ház szent álmában élt.
És amikor eljött a nagy nap és Pici-nek az oltár elé kellett menni — ment, ment, mint akinek akarata nincsen, aki csak azért megy, hogy menjen, aki csak azért tesz valamit, hogy tegyen, de aki cselekményének jelentőségét nem tudja felfogni, horderejét nem ismeri.
Az ?pától agyonbecézett „Pici" volt ő, aki szerette volna, ha mások helyette is gondolkodnának.
És Pici — asszony lett.
Mintha uj környezete, uj hivatása tisztábban látóvá tette vo na. Mintha zsenge és határozatlan lelkisége kiegyenesedett, határozottabbá formálódott volna.
Kezdte értékét felismerni — ahogy megismerte az Élet nagy és szent misztériumát, a Rubikon túlsó oldalát.
És egyszer csak ráeszmélt arra, hogy „a herceg" csak egy hétköznapi szürke lateiner, akit a paprikás csirke „tejfellel és nokerlivel" jobban érdekel, mint egy doromboló fiatal asszonynak toalettgondjai és aki —" hivatalból jövet, fáradtságát kiakarja pihenni.
Valahogy nagyon, dc nagyon mcgcsaltnak érezte magát Olyan\'az asszonyi élet? Ezután sóvárognak oly epedve a lányok ? És ezt „boldogságának hívják?
Valami hihetetlen sivárság költözött Pici asszony lelkébe, amelyet fiatal férjének enyel-gése és leghűségesebb odaadása nem tudott többé kitölteni. Gyermekének gügyögése tartotta fen benne a lelket, kölcsönzött erőltetett mosolyt asszonyi arcára Gyermekére pazarolta asszonyi nemes és tiszta szeretetének bőséges kincseit, amiket férjétől megvont, mert nem tudta megtalálni hozzá a lelkéhez vezető utat.
És mind, mindjobban távolodott el egymástól a fiatal asszony és a vágytól elsorvadó fiatal férj. akinek még alamizsna sem jutott a folyton égő, ki nem alvó. gyöngéd hitvesi szeretetből. Házastársak voltak ugyan a külvilág előtt, de bensejükben, érzelmileg — idegenek voltak egymáshoz. Csak a háromszor szent kapocs — a gvermek — fűzte még őket egymáshoz. Különben mindkettő a maga egyéni és külön életét élte. amelyről egyik sem számolt be a másikának.
Pedig Pici mártirnö volt. Magának és fiatal férjének mártiromságot okozott. Mert — Pici volt.
ZALAI KÖZLÖNY
1926. december 25.
Azulán rohamosan jött a íinish. A fiatal meg nem értett asszonyrejtély visszautazott szüleihez. A férj pedig bánatával ott maradt egyedül a nagy kővárosban, ahol a kövek melegebbek és érzőbbek az emberek szivénél, ahol a becsület jutalma egy durva kacaj és csak a könyöklő, gyengébbeket letipró öklöző, hangos vásári kikiáltó ér el a zsebtarisznyáig
Pici asszony régi környezetében, édesapja közelségében uj életre kelt. Lassan-lassankint visszanyelte előbbi gondatlanságát. A szülői ház régi piija visszatért orcajára és olykor örülni is tudott már az udvaron begyesen lépkedő, hol felszálló galambok szelidzenéjü bugásnak. A régi szoba, a régi kert lassan feledtették a szerinte meg nem érteit ass/i ny csalódásai:. Gyermekével versenyt futott a tágas, parkira- -zott kertben, ahol leányálmait szőtte — és bújócskát játszott kiCM fiával a szől lő lugasban, a kert lombos fái és bokrai közön.
Külseje is kedvező változáson ment keresztül. Ruhaja megfeszült telt asszonyi alakján. Homloka koriil mintha g.óriát font volna dús selymes hajkoronája, mely kioontotlan bokáig ért. Sze\'id kék szemeiből az éle; ígérete és biztatása sugárzott kifelé. Asszony volt — mint a többi egészséges, nemes asszony. Kívánatos, férjét váró, boldogsagkereső — asszony.
Asszony! Óh, ha tujűnák :z emberek, mit jelent e hét betű: asszony. Ha belemélyednének abba a szent titokzatosságba — amit asszonynak neveznek. Mert boldogság és áldás a/. asszony, \'— de kárhozol és átok is — az asz-szony. Az egyiknek üdvöt és életet ad, a másiknak gyötrelmet és halált — az asszony.
... És akkor ... akkor találkozott Pici — az Íróval, aki az emberismerők és lélekbúvárok gyors felismerésével ysz revei te a magára hagyott fiatal asszony finom ttri szépségét, felfedezte benne tisztaságos, üde asszonyi lelkének pazar kincseit - amiket kibányászni, napvilágra hozni, ékszerekké cs.nálni: feladata a férfiúnak, ha teljesen és egészében magáénak akarja nevezni asszonyát.
Rájött arra, hogy pompázó, illatos, dus gyümölcsöt termő asszonyfa, akinek leheletszerű finom törzséhez csak finom férfi kézzel lehet közeledni Akinek nemes asszonyi szivét egész teljében lehet birni — csak tudnia kell azt az érzékeny és jóságos szivet megnyerni magának.
És az iró, a meglett, komoly férfi — vállalkozott erre.
Mint a gondos ker:<SVL aki a legszebb rózsáját gondozni-ápolni Oajrarja — közeledett Piciasszony felé. Mindenekelőtt az embererekhez, a férfihez való asszonyhitet igyekezett benne feltámasztani és megerősíteni az ő nemes egyéniségével, azután hamar rávezette arra — hogy tévutakon keresi a boldogságot.
Hogy a legtisztább, leggyönyörködtetőbb boldogság — az egymásboldógitás. Olyan szó, olyan fogalom ez — mindaz Asszony. Szent és titokzatos.
És melegebb világ nyilt meg a fiatal asszony előtt. Más szemszögből né2te az életet, az embereket. A férfi és nő közötti életet, megismerte az élet igazi célját, a természetfölöttiség felé való törekvését. És tiszta, nemes asszonyisága kikristályosodott és az íróban felfedezni vélte azt a férfiút, akiért érdemes lenne élni és mindent újból, elölről kezdeni és áldozatot hozni. Mindinkább vonzódott a komoly férfihoz, aki izmos karjaival egy egész életen át megvédeni, vezetni tudja.
A férfi pedig — akinek homlokát Oiympos
istenei az ihletség olajával megkenték ugyan, de aki számára ^a való élet csak tövist és bojtorjánt teremtett, a boldogságkereső férfi érezte — miként hatalmasodik cl benne egy megnevezhetetlen érzés, amely sem az apai tanácsadó lelkiismeretes gondossága, sem az az életművész filozófiája, a védőszárnyait a nö fölé teregető férfi apáskodó vonása, de — egy sokkalta nagyobb és mélyebb érzés: a boldogsagkereső férfi legnemesebb vonzalma a boldogságkereső nő iránt.
És minél jobban okiatta az iró Pici-asszonyt az igazi életbölcseletre, az élet nagy leélésérc és reális felhasználására — annál erősebben fonódtak össze azok a finom és szent szálak — melyeknek végét lenge Ámor egy elszakíthatatlan kötelékké sodora össze.
Pici asszony — a jövőé lett. Az agyonbecézett apakánya megtalálta önmagát. Boldogan simul férjéhez, akinek egy egész nagy világ nyílik Pici asszony kék szemeibetrés telt kar jaiban megtalálta üdvét, boldogságát.
A két boldogságkercső végre megtalálta a — boldogság* it.
CéBok és eszközök
Irta: Gyarócsik Jászai Mihály
a Nagykanizsai l.cvcnte Egyesület Ugyv. alelnöke
A tönénelmi Magyarország. Ez a nagy cél.f Eszköz? Olyan nemzedék nevelése, mely testi-\' és lelki kulturáltságával c nagy célt elérni képes.
E nemzedék nevelése az iskolák és ujabban a leventeegyesületek hivatása. Mig azonban az iskolák e nevelésben csak az úgynevezett intel-lektueleknek a társadalom aránylag kevés százalékát kitevő részét részesitik, addigalevcntc-egyesületek hivatása a kívánt testi- és lel^ kuliurát a társadalom iskolánkivüli nagy tömegeinek is megadni. Azoknak a tömegeknek, amelyek nélkül a célt elérnünk lehetetlen.
Aki magyar tehát nemzetének boldogulását, naggyá tevését szivén viseli, aki azt komolyan akarja ; már pedig minden magyar, ha valóban magyar, keil, hogy komolyan akarja : legelemibb hazafias kötelességét teljesiti csupán, ha a levente intézményt, a levente egyesületeket ugy erkölcsi, mint anyagi tekintetben a legoda-adóbban támogatja és a legteljesebb nemzeli érzéssel felkarolja.
A levente intézményt a forradalmak lezajlása után következett honmentő szándékok szülték. Sok minden létesült a honmentő szándékokból, de azok egyike sem, még megközelítőleg sem annyira .célravezető és a nemzet nagyságát szolgáló, mint a levente intézmény.
Ez intézmény elnevezése is — igen találóan — a dicső magyar múltból származik. Leventék voltak a nemzet virága, büszkesége, az erkölcsileg is kimagasló ifjú vitézek, akik a hont életük feláldozásával is megvédelmezték az ellenséges veszedelmektől és gyarapították a honnak jó hírét és dicsőségéi.
A levente intézmény ma még gyenge palánta csupán, öt éve már hogy fenn áll, de még mindig nem tudott gyökeret ereszteni a magyar közönség nagy tömegeinek lelkületébe. Hála a hivatásos testnevelők és a közigazgatás erőfeszítéseinek és egypár lelkes ni3gyar áldozatkészségének, ez az intézmény mégis fejlődik. Fejlődik,, de nem abban a mértékben, miként azt a parancsoló szükség megkövetelné. Oka ennek a már említett részvétlenség ugy a nagy-
közönség, mint a leventeköteles ifjúság részéről és az anyagi eszközök elégtelensége.
Az iskolánkivüli ifjúság, azaz a leventék testnevelése országosan van megszervezve. Központi hatósága a vallás- és közoktatásügyi minisztérium kebelében működő Országos Testnevelési Tanács (0. T. T), külső szervei a vármegyénkin l működő testnevelési felügyelők és az ezeknek alárendelt városi és járási testnevelési vezetők. A közigazgatási halóságok pedig gondoskodnak arról, liogy a leventeköteles ifjúság nyilvántartassék és kő:eleztessék a testnevelésben résztvenni.
A levente egyesületek anyagi szükségletei, különösen most kezdetben meglehetősen nagyok. Viszont leventealapok még nincsenek. Minthogy pedig a levente egyesületek anyagi eszközök nélkül nemhogy a kívánt fejlődési szintre emelhetők lennének, de meg vegetálni sem képesek, minden levente egyesületnek első és legfőbb törekvése, hogy megfelelő anyagi erőforrást, egy megfelelő levente alapot teremtsen magának, amit minden magyar állampolgárnak teljes szívvel, lélekkel és erszényének megnyitásával támogatni kell.
A nevelő munkának pénzbe kerülő eszközei:
1. A sportszerek beszerzése és fentartása.
2. Spori-lerek, uszodák, korcsolyapályák stb. létesítése és fentartása.
3. Sportöltözetek beszerzése.
4. Levente otthonok létesítése.
A levente otthonnak rendeltetése a leventék számára oly helyiségeket nyújtani, melyekben nemes szórakozást találva, azokat szívesen felkeresik és ezalt. I a bajtársiasságra, az összetartásra, ü művelt társas életre neveltetnek és ezáltal élvonalnak a korcsmáktól és az ártó társaságoktól
Ezekből tehát láthatjuk, hogy a levente egyesületeknek sok pénzre van szükségük. Minthogy azl a pénzt a magok a leventekötelesek nem adh tjak össze, mert — mivel nekik nincsen — erre nem is kötelezettek; az állami támogatás pedig elenyészőin csekély, a községek és a törvényhatóságok e célra adott adományai szintén nem elegendők: az egész magyar társadalom hazafias. köteles>ége a leven\'e célok eléréséhez szükséges anyagi eszközöket biztosítani És pedig oly módon, hogy minden magyar férfi és nő, felekezet- és osztálykülönbség nélkül belép a leventeegyesületbe fizető tagul. Az önként működő és pártoló tagok cvi I pengőt, az ala-pdó tagok egyszer s mindenkoron 20 pengőt vagy 10 éven át évi 4 pengőt fizetnek.
Az egyedeknek ez 1 pengő csekélység, 2 kilogramm kenyérnek az ára. A levente egyesületnek azonban a sok egypengő sokat jelent. Jelenti életlehetőségét, jelenti a magyar ifjúság megnemesitését, testben és lélekben való megerősítését, egy oly nemzedéket, amely hivatva vari és hivatva lesz a magyarságot a népek versenyében versenyképessé tenni, e versenyben győzelemre vinni s a történelmi Nagymagyarországot újból feltámasztani.
Ezekután nemzetünk n-gysága érdekében azzal a kéréssel fordulok Nagykanizsa minden rendű és rangú, mindkét nembeli lakosához, hogy tépjenek be tömegesen a Nagykanizsai Levente Egyesület fizető tagjai sorába; akármint önként működő, akármint pártoló tagok, akik lehetik, mint alapító tagok.
Evégből taggyüjtő iveket bocsát ki a levente egyesület Minden jegyzés egy-egy csöpp ahhoz az életnedvhez, amely csonka hazánk ellasult vérkeringését újra pezsgésbe hozza.
Az Uránia karácsony utáni műsora, december 28. és 29-én
Fox-fiim ROHAND ARADAT Fox-film
Az utóbbi idők legnagyobb katasztrófája, az 1889-i árviz, mely három virágzó várost sodort el, tizenkétezer ember lelte halálát a hullámukban és tízmillió dollár vagyon pusztult el. A főszerepei Georg O\'Brien játsza megrázó realizmussal. Tízezrek halálfélelmét és idei-bontó élet-halál kOzdelmét megörökítő film.
Dec. 30. lÉLEKPUSZTITÓK Dec-30"
modern erkölcsraj/ 7 fejezetben, rendezte: Bolváry Géza, főszereplők: Kiirty Böske és Mattyasowszky Ilona.
lí)26. december 25.
2ALA1 KÖZLÖNY
Kolozsvár fekete Karácsonya
Irta: Urbán Gyula
Négy esztendő könnytengere, vérárja, beláthatatlan ÍUstölgö romok, megüszkösödött, nem házak, de országrészek, még állták gátként a Történelmi Végzet útját, még feltartóztatták a világ négy tája felöl hazánkra fogvicsoritva meredő csordák hadát, mely integritás szomjúhozott, mikor a nemzet testéből az átkos gyűlölségből fakadó, rágó szú beleásta magát forradalmi jelszavakkal a lövészárkok harcosainak lelkébe, és egy napon nyíltan felütötte fejét egy rém az országban, melynek „őszi rózsás forradalom" nevet adtak, és amely talán látszatra itt bent nem sok ember vért kívánt, de annál többet vett és vitt magának: a nemzet testét, vérét...
Az ország józan fiainak vésztjósló rettegésénél, az utcák csócselékének vad orditásánál, a front harcosainak félrevezetett békcsóvárgásánál, csak a ktll-ellenség kárörvendő tombolása volt nagyobb.
Megingott, megremegett a hatalmas monarchia és ezzel rászabadult Magyarországra Trianon bölcsője: 1918.
Soha még rettenetesebb, feketébb karácsonyt nem élt át nemzet, mióta föld a föld, mint amilyen intett feléje 1918. decemberében. A történelem homokóráján a szemek, mint zuhanó meteorok ömlöttek alá és még vizhangzolták az utcák a csatornák, fegyházak kiszabadult hitvány seregének forradalom éltetését, mikor már keleten, északon és délen a négyesztendön keresztül vitézül legyűrt ellenségnek utat nyitott a Történelmi Végzet és Magyarország büszke turul madara több sebből vérezve bent s kint a gránicon, haldokolva barbár idegen nép lábai elé hullott.
Egy maroknyi embercsapat érezte csak a borzalmas tornádó elófuvallatál, mely elsöpréssel fenyegetett egy ezer évés ahpokon nyugvó nemzetet, de ez a maroknyi tömeg, földindulás ellen egy darab téglának bizonyult és a forradalom állal útnak engedett láva, ellenséges bakkancsok, lovak képében elöntötte Szent István országának határait és átlépve azt "győzelem" ittasan nyomultak befelé. Ki feltartsa nem volt. A törvény megszűnt, a rend felborult és több mások között a Bocskayk, Bethlenek földjén. Karácsony előtt egy héttel már a Marospartján türelmetlenkedett az ellenség.
Kolozsvárott pedig a forradalom szülte nemzeti tanácsok, magyar, német, oláh fejvesztve kapkodtak s nem sok idő maradt a vihar fellegek módjára tornyosuló események megemésztésére. Olyan volt az utca, mint egy megvadított méh-raj. Egymásba ütköztek az emberek és egyik népgyűlés a másikba nyúlt.
Rendkívüli kiadások a fővárosi eseményekről, a győzelmes őszi rózsás forradalom sikeréről és a min a káoszban csak lézengtek rohantak az emberek, nem látta senki a város felett, kincses Kolozsvár felett a napot elsötétítő varjuk károgó seregét, mely lekészült csapni az oláh hadnak Marosnál várhkozó tömegében.
...Hogy is volt?! Milyen is volt?! Talán nem is jó visszagondolni rá, de talán még is. vHsdd élessze a fájó emlékezés azok szivében az irredentát, ahol ki akar szunyadni.
Gyászos, fekete karácsony köszöntött, Mátyás nagy liirü szülő városára: Kolozsvárra.
Két-három nappal a szent ünnep előtt, mint a száguldó pestisjárvány, ragadt át egyik emberről a másikra a kétségbeesés s ült ki arcokra a r<ÍMcfcé$, a félelem verejtéke: ini lesj ha az utolsiKxpagyar egyenruha is eltűnik/t városból és az éRes oláh csorda végig bömböl Mátyás király büszkén álló szobra cK város szivében.
Az oláh nemzetőrök gazságai két naiípal a megszállás előtt határtalanokká váltak/ Azon városrész magyar lakói, mcJyc< Monostornak hívnak és melyben az olál/ő/százaíék lakott, mely volt Kolozsvár lakosságából, naponta tették panaszaikat,a megismétlődj brutalitások miatt. Éjszakánként az oláh ^nemzet őrök"-nek nevezett rabíó csordák, benszülött kolozsváriakt vad lövöldözésbe kezjKck és veszélyessé
vált az utcán való járás-kelés a sötétség beál-tával. Monostoron gyermekeket vertek agyba-főbe puskatussal. Oláh haragos magyar szomszédjára uszította a fclvcgyverzett napszámos .nemzetőröket" és megkezdődött a kálváriák sorozata annak a népnek a számára, mely-tálán Magyarország legnagyobb történelmi multu kulturális értékű városát lakta.
— Fekete lesz ez a karácsony, — suttogták egymás közt az emberek és mikor 1918. december 23-án délután az ulolsó magyar csapat is eltávozott, vonaton, gyalog Nagyvárad felé, este a nem régen esett szép fehér hóra szürke ólmos cső ömlött...
...Talán a jó Isten siratta az ő igazságtalanul porbasujtott népét...
A főtéren a Szent Mihály templom tövében levő karácsonyfa piacról eltűntek az emberek és nem kellelt a fenyő, ha ingyen adták volna, akkor se.
Soha sem felejtem el. mint mondott egy ismerős, egy hófehér hajú nyugdíjas erdész, ott a karácsonyfa piacon karácsony szombatján este.
— Ügyeljetek szavanya, — mondotta fojtott keserű hangon — és tartsátok számon az idő kerekét. Ez a mai nap életemben a legutolsó nap, hogy itt magyar lobogó leng a városházán. Ez az idő ma meghal. Kolozsvárból Cluj lesz holnap és a holnapi első fekete karácsony után jön a sok, többi, amiknek végét én már nem érem meg. Talán az unokám, talán ti igen...
Szegény öreg Fcgyveresy János nyugalmazott városi erdész nem is hitte, hogy akkor milyen igazat mondott. A hafalmas 65 éves ember, aki birla még a hegyet három éjjel, három nap, ha vaddisznóra mentünk nem két, három fekete karácsonyt, de egyet sem ért meg még.
Fájó magyar lelke nem bírta el az impérium* változását és alig, félévre, hogy Kolozsvár megszűnt hivatalosan Kolozsvár lenni mcgh%. Sokat beszéllek ról3 az emberek, mert utoS^ kívánsága az volt, hogy halottak napja helyett minden karácsony estéjén gyújtsanak gyertyát sírján.
Amint esett az cső és a szép fehér csonyból, lucsko> fekete karácsony lett olyan gyorsan következett be az Óra./A nagy dátum. Kolozsvár megszállása.
Nem felvirradt, de lomhán/belc mászott a havasesővel vert város kar^ráonyszombatjának reggelébe és az utolsó ^magyar nemzetiszínű lobogók is eltűntek a házakról. Helyükre a megindu\'t önkény, vad erőszak piros-sárgakék trikolort parancsolt és a legszomorúbb aktus Kolozsvár történetében elérkezett.
Mint egv raWögyilkos kivégzéséről, ugy kellett tárgyalni Át. Haller Ousztávnak, Kolozsvár utolsó magyar polgármesterének az oláh nemzeti tanács vezetőivel a város átadásáról. Kivették a/garancia melletti Ígéretet belőle, hogy egyetlecr magyar katona sem lesz a város területén is hogy semmi sem áll útjában annak, ho-jy/ a várostól három kilométernyire levő ** níosfalva községben várakozó oláh csapatok [kezdjék „diadalmas" bevonulásukat egy :len. lefegyverzett városba, melyet elözö-mikor még csak a megszállás terv vólt [fenyegettek, hogy ágyúzni fogják, ha nem ik át.
Ágyúzni a nyilt várost. Már csak mint később: asszonyokat, gyermekeket véresre verni.
Nem volt szükség rá. Szabaddá tették az utat és a bevonulás előtt pár órával Kolozsvár oláh lakósai pillanatok alatt a város főterén oláh színekből álló drapériás diszcmel-vényt ácsoltak össze és a már előre mozgósított havasi mócok. környékbeli oláh falvak népe, nemzeti viseletben diadal ittas mámorban hömpölygött végig az utcákon.
A magyarság eltűnt az utcákról. Egy-néhány tul kíváncsi lézengett csak. A kereskedők lehúzták rolóikat. A kávéhazak bezártak. A magyarok lefüggönyözött ablakok mellett lestékaz utcán történteket és elfojtott keserűségében a magyar sírva leborult egymás vállára és valahol a vasutas negyedben egy m3gyar vasutas akit szolgálata közben, egy oláh őrmester
pofonvágott, tehetetlen dühében, arcmaró szégyenében fejbelőte magát és meghalt. Azon nap mikor meghalt Kolozsvár és feltámadt á bocskoros hordák Cluj-a (Kluzs).
A százezer lakosú város 95 százaiákos magyarságának hazafias fájdalma, a lelkekben végbemenő reszkető nemzeti tragédiák panaszát elnyomta az utcán ujjongó oláhság fülsiketítő lármája és 1918, december 24-én reggel 9 órakor egy 6 tagból oláh lovasjárőr trappolt végig a főbb utcákon, majd visszatérve Szamosfaivára jelentette, hogy az ut szabad és az oláh „elnyomottak- hódolattal és örömmel várják a diadalmas „felszabadítókat". (Azóta már ők is a pokolba kívánják őket.)
Azt leírni már most, hogy hogyan masíroztak be, hogyan defilirozott cl az oda bocskorban érkezett csorda a Mátyás szobra alatt álló csapatparancsnokság elölt, erre képtelen vagyok. Mikor láttam az volt az érzésem, hogy büszke Mátyás király, aki alatt az oláhok sok bitang gazságot véghez vittek és aki türelmesen, mozdulatlanul ült lován, ha szembe köpték is, most ezt, hogy e gyáva és százszor le-gyözött bocskoros had előtte elágáljon, nem bírja ki. érc teste megelevenedik, páncélja alatt mclkasában megindul a sziv-verés, hatalmas karját felemeli és kardjával szét üt a e bitorló náción, mely meszállás ürügye alatt jött, de már napok multán a börtönök telve voltak mártir magyarokkal a középületek magyar címerei oláh parittyák alatt törtek szét és a Ferenc József egyetem oromzatán levő Ferenc József szobor fejnélkül disztetenkedett, mert fejét leoperálta az oláh ositó adminisztráció.
Mátyás nem mozdult és.nem mozdul. Tűrte, hogy nevét piszkos kezek lekaparták és őt is eloláhositva Corvinul Matei-t írtak helyébe. Tűri, ..ogy most már nyolcadik éve forduljon ki a kalács karácsonykor a magyar szájából, ha eszébe jut e bocskoros had bejövetele Kolozsvárra.
Türi és nézi maga körül ércbcöntött büszke, dacos, síró, könyes szemekkel, hogy a nép akinek egykor ugy kereste és adta az igazságot, most igazság nélkül, Mátyások nélkül álljon a szenvedések tengerében sülyedö sziget gyanánt, melyet a nap sugára is elkerül. Türi és vár, mert érzi, hogy a keserűség poharán mégj^y-rnákúíányi hely van még.
Jje-ha egyszer a pohár kicsordul és a kezéében levő karddal újra Igazság keresésére indul a Szamos, Maros, Kőrös partján, akkor reszketni fog a föld és akkor... akkor talán lesz újra Kolozsvárot szép fonyőillatos, bcthlemes karácsony.
Addig csak feketén emlékeztet az Igazság Isten emberének megszületése a barbár 1918-iki Igazságtalanság világra jöttére
Első verseskönyvem fölött
Irta: Gács Demeter
Gondoktól megritkult hajammal évektől horgadó fejemmel, a régi rimek koszorúját megreszkető kézzel veszem fel. Hová lett boglyas biztonságom, világkuruzsló bölcsességem ? Amellyel húszéves koromban mindent elrendeztem, kimértem ? Hová lett sóvár kölyök-arcom ? Szilaj hajam bozótja vállig. . . Eget, napfényt, nőt habzsoló, vad lángom most uj szemből világit. Ó, hova tilnt a kamasz-esték csillaggal csókolózó kedve ? Sután dadogó rimek őnik egy régi könyvben eltemetve. Sután dadogó, vézna rimek. zengőbbeket százan faragtak ... De tőlem azóta se teltek s szomjasabbak és igazabbak. Rímeknek és szavaknak én is muszáj-ilgyes szakácsa lettem. De azt a dadogón is bátor, mohó suhancot elvesztettem. Gondoktól meghervadt fejemre évektől reszkető kezemmel a régi rimek koszorúját egyetlen vigaszként teszem fel.
10
ZALAI KÖZLÖNY
lé26. december 25.
Californiai levél*)
Los Angeles-Chicagoi vonat
1926. november vége.
Igen lisztéit Szerkesztő Ur 1
Már útban vagyok hazafelé. Két hét múlva, ha igaz, már az édes hazai földet taposom. És amint két éves ittlétem alalt ezerszer, ugy most ismét eszembe jut az könnyelmű igéret, amit kifelé jövet Nagykanizsán átutazva váratlan attakja folytán lettem, hogy t. i. cikket irok a „Zalai Közlöny" számára. Szegény időkoldus én (nem mintha pénzem lenne, de időm még kevesebb van!) nem tudtam ezen adósságomat megfizetni, most is csak vonaton irok, s ezért reménylem, irgalmas lesz és megelégszik egy rövidebb lélegzetű levéllel. Azért jöttünk Los Angelesbe, meri a püspök, .- aki olt dolgozó egyetlen nővérünknek, Friderika testvérnek munkáját nagyon értékesnek találta és a nemzetiségek közi elért eredményeitől egészen meg volt lepve, fiókházat kívánt ott Társaságunk számára és rendszeresitetl szociális munkát első .sorban a magyarok közt, akik itt számszerint 10.000-cn vannak. Tudtunkkal a földgolyónak Los Angeles ma a legnyugatibb pontja, hol magyarul Is tanítanak
imádkozni, irni és olvasni. Californiáról narancsligeteivel, aranyborjaival, olajforr^saival, pálmáival, örök tavaszával, csak ugy hallünk mindig, mint a földi paradicsomról. Evvel a várakozással közeledtünk ini is feléje. Chicagóból indultunk. 12 órai vonatozás után mögöttünk voltak a hatalmas Unió népes városai és a vonat néptelen sikon robogott tovább. A tenyészet is mind szegényebb lett és szemünk mást nem látott, mint végnélkűli sivatagot.
Növényzet sehol. Víz sehol. New Mexieoban nyáron hónapokig nem látnak esőt, de pár évvel ezelőtt egy hét évi csöhiány pusztította el a föld termését és az állat-állományt. A selymesfüvü Duna-Tiszaköz lakóinak arról fogalmuk s^m lehel, hogy mi a sivatag. Kevés növényzcíe^sokféle kaktuszt, mely minden szárazsággal kibírja a harcot és a magasfekvésű vidéken egy ugyanugy dacoló borokafenyőféle.
A síkot végre felváltották hegyek. Vörös sziklák egy szál fa nélkül, pázsit nélkül, kopáran, oinladékosan, érdekesen ridegé • meredezve a metszőn tiszta levegő szines hátterében.
Végre, miután a Santa Fe vonatja két és fél napot robogott velünk, elértük a Colorado folyónál Calífornia határát és az első ültetett pálmafákat. Fellélegzettünk: végre elhagyjuk a száraz sivatagot, mely ásító élettagadisával egészen ránk sulyosodott, s mosl bt lépünk a paradicsomba.
De csalódtunk. Amint a vonat elhagyta Coloradot kisérő ligeteket, újra sivatagba jutottunk. Kezdtük a dolgot nem érteni. Mind nyomasztóbbá lelt a tudat, hogy már mennyire keskenyedik a sáv a Csendes Óceán felé és még mindig a halál országában járunk. Végre a harmadik nap délután tűnt fel előbb szórványosan, majd mind sűrűbben ültetvény. Sehol sem a természetadta, mindenült emberkéz-ültette tenyészet. Este már narancsligetek közt robogott a vonat. A fák közt bolgár kertészet módjára folyt a mesterségesen oda vezetett viz. A fák földig, hajló ágakkal, a zöld levelek közt a sárga narancstermésscl. De egy lépéssel odébb, ahol nem öntöztek, ahova emberi verejték nem hullott, kopáran kevert a föld.
S mire Los Angelesbe—(Az angyalok) értünk, világos volt előttünk a helyzet: Califomiának tengerparti sávja tényleg fö di paradicsom, örök tavasszal, decemberben is nyiló rózsákkal, pálmafa alékkal, de mindezt az ember arca verejtékében harcolta ki lyjált ásiló hatalomtól : a sivatagtól. És arca verejtékében tartja tőle visszahódítva, mert amely nap megszűnik öntözni a földet, ismét elfoglalja régi birodalmát a kopár puszta.
Másnak képzeltem ezt az országot, mintamit találtunk, de nagyobbnak találtam mint hittem: nagyobb dolog kiharcolni, ami nincs, mini elfo-
• Stuchia .Margit nővér Amerikából Irl jelen levelét Kemcelen BéU. lapunk volt fele 16% sxerkesztój-licz Inti\'zte, aki közlés végett azt lapunknak átengedte.
-4 türk.
gadni, ami az ölünkbe hull. És hogy itt mekkora energiával dolgoztak, arra alig vetett valami nagyobb fényt, mint pl. az a körülmény, hogy a narancsültetvények földjéhez (minthogy a gépek és autók csaknem kizárólagos használata folytán állatállomány nincs)
a guanót az ide 38 órai vonattávolságra levő csodálatos carlsbadi cseppkőbarlangból szállították, ahol az a milliószámra tartózkodó denevérek ősi búvóhelyén méterszámra felhalmozódott. ^
Elgondolkoztam. Otthon annyi a baj "és oly soknak kell kivándorolnia, mert a hazai föld megélhetést nem nyújt. Ha akkora energiával tudnánk otthon a futóhomok megtermékenyítésének, a mocsarak lecsapolásának és egyéb megélhetési források feltárásának neki állni, mint amennyi erómegfeszitéssel itt Amerikában a kivándorlók legnagyobb része • létét megteremti, kivándorlásra nem lenne szükségünk és rövid évtized alatt újra tejjel-rnézzel folyó lenne országunk.
Utolsó amerikai benyomásom ez a nagy tanulság volt és ezt vetettem papírra a „Zalai Közlöny" olvasóinak. Igen tisztelt Szerkesztő Urat pedig arra kérem, hogy legközelebb ismerje el, hogy tartozásomat „jobb későn, mint soha" jelszóval becsületesen letöi lesztettem és tépje cl adóslevelemet.
Sok szíves Üdvözlettel, a new mexikói sivatagon visszafelé robogva, hive:
Slachta Margit testvér
KÖNYVISMERTETÉS
Az Északi Sark meghódítása
Boai Amundsen könyve
A sarkvidék fagyos hó és jégvilágában százával pusztultak cl azük a ItösOk, akik a nagy „ismeretlen" ostromára vállalkoztak. Titokzatos homály boritolta el a halál fehér birodalmát, az éjféli nap ive alatt elterülő örök-csendet. Voltak, akik borzaiinas vulkánt, mások enyhe éghajlatú, világtól elzárt szigetet, ismét mások kolosszális jéghegyeket képzellek el a Földnek eme, minden más helyénél különösebb és érdekesebb pontján. Hiszen a sarkon még az óránkat sem tudjuk használni, mert ez pont beleesik a Föld képzelt tengelyébe é$,nem forog.
A nagykőzöífc\'g soha meg nem csappanó érdeklődéssel kBérte a sarkok felfedezésének meg-megujuló kisérleteil, nagy nemzetek fiainak állandó vetélkedését.
A sarkvidéki kutatások első gyakoriali feladata volt az észak nyugati átjáró felfedezése. Mennyi áldozat, mennyi vagyon pusz ult el ebben a törekvésben. A szerencsétlen Franklin expedíció 300 embere életét áldozta, anélkül, hogy csak egy lépéssel is előbbre vilte volna a felfedezést. Később megtaálták ugyan a tengeri utat, de használhatallanul, befagyva. Az első hajó, amely keresztül tudott vágni ezen az elátkozott utón, Amundsen Gjőn liajócskája volt; ő oldotta meg ezt a 3—400 éves problémát.
Amundsen második rekordja a Déli Sark felfedezése voll. Hogy a kittlnö Scott olt veszett, annak egyik főoka epén az a lelki depresszió volt, ami elfogta, amikor emberfeletti küzdelem ulán elérve a Pólust, olt lalálta szerencsés és fürge vetélytársának zászlaját.
Harmadik és legnagyobb teljesítménye azonban az Északi Sark átrepülése volt. A Norgc léghajó pompásan előkészített és mégis páratlanul vakmerő útja koronázta meg Amundsen sikereit.
KlTmndsenék vállalkozása minden előbbi kísérlettel szemben a XX század technikájának diadalát jelenti. Utazásuk tartama alatt, majdnem megszakítás nélkül, rádió összeköttetésben álltak a világgal Amundsen előrelátása és zsenialitása átsegitetle őket a legképtelenebb veszedelmeken.
A sarki ulazások eme hősét nem gyakorlati eredményék lelkesítették. Nem aranymezőket, gyémántbányákat, uj prémvadászleruletekcl keresett. Egjesegyedül a szem cél flltöllc, nemzetének akarta megszerezni azt a dicsősséget, hogy zászlaja elsőnek lebeg a Föld legjáratla-ttabb pontján. És rközben megteremtette a felfedezések legnagyobb rekordját, amit ember vetélkedése létre hozhat.
A legfantasztikusabb kalandorregénynél érdekesebb, lélekzctfojtóbb ennek az útnak a leírása, Amundsen és társai munkája. A müveit világ tizenegy kullumyclvén egyidejűleg kerül a ka-rác-onyi könyvpiacra ez a szenzációs munka. A magyar kiadÉst Cholnoky Jenő ny. r. egyetemi tanár rendezte sajtó alá és Pantheon Irodalmi Intézet adta ki, pompás köntösben, famentes papíron, 120 fényképfelvétellel, egész vászonkötésben. Ára: 250.000 korona. Kapható minden könyvesboltban.
Nagy idők
Balassa Imre könyre
(BekiUdetett.) A szerző neve nem ismeretlen előttünk, még élénken emlékszünk a tavaly ősszel megjelent munkájára „A Magyar királytragédia, IV. Károly" cimíi kötetre.
Az előttünk fekvő könyv témája az 1848-as forradalom és annak alakjai. Alig nyílt meg a bécsi titkos levéltár, máris rengeteg okmány, rengeteg, a nagy ügyünket eláruló jelentés, került kezeink közé attól a férfiutói, aki az egész forradalom alatt Kossuth pénzügyminisztere volt, tulajdonképen azonban mindent szabotáló, az intrikák hálóját szövő osztrák kém. Orsovánál állt három uszály puskapor, amit a törökök küldtek és tízezer puska, amit az angolok küldtek. Kossuth a minisztertanácsban kérdezte Duschek úrtól, hogy mi az oka annak, hogy ezeket nem tudtuk hónapok óla átvenni. Kitudódott, az utolsó percben, hogy az arany tartalékot készakarva Pesten felejtette . és azt Windisgraetz kezére jutatta.
Mesteri tollal irja meg a szerző, hogy a budapesti Károly kaszárnyában a Lombardiából ide hozatott olasz újoncokat, a magyar újoncokkal összekülönböztették és ezen vérfürdőről jelentést\' küldtek a Bécsből is elmenekült császárnak, hogy ime Pesten lázadás töri ki, oda Fenséged nem utazhalik le, mert az élete nem volna biztonságban. Pedig a császár ide akart jönni közénk és az ügyünket kedvezően akarta elintézni
Megtudjuk a könyvből azt is, hogy az oroszok fővezére Paskievich herceg nem akart ellenünk jönni és pedig cári parancsra, mert látta, hogy a magyarok Ugye egy igaz ügy, amelynek eltip-rásához a cári hadsereg nem adhat segédkezet. Paskievich vezérlő tábornoka Panjutin tábornok diszkardot küldött Görgeynek és Görgey viszont diszpisztolyokat küldött barátsága jeléül Pan-jutinnak. Ósak a táblabirókból kinevezett tábornokok civakodásán múlott, hogy Görgey haditervét elgáncsolván, csapataink vereségről vereséget szenvedtek, holott egész hadtestek még nem avatkoztak az ütközetbe, mert a kormánytól, Görgey utasításával ellentétben, azt az utasítást kapták, hogy ne engedelmeskedjenek Görgeynek. A komáromi várban a fején megsebesült Görgey vei tudatták, hogy a fóvezérségról elmozdították és azt legnagyobb intrikusának a kezébe adták. Kossuthot állandóan heccelték azzal, hogy ha Görgeynek sikerei lesznek, a hatalom át fog csúszni annak a kezébe. Görgeyt azzal heccelték, hogy ő benne Kossulh nem bizik meg, mert színtiszta „swarzgelb tísztf\'-nek ismerik. Mikor már minden elvesze t, ki akartak békülni egymással és erre a kézfogásra az ország sorsa volt feltéve, talán még az erő koncentrálásával meg tudták volna verni Windisch-graetznek az előnyomulásban széthúzódott hadseregét, azonban az intrikusoknak sikerült ezt meghiusitaniok.
Mindezek a dolgok, amikről a mai közvélemény még nem tud, e kötetben meg van irva mesteri módon, hiteles adatok alapján és azt hisszük, hogy az „igaz" megírásával csak szolgálatot teszünk a nagy ügynek, hogy mindenki, ha visszatekint a múltba, ne csak glóriában ragyogó nemzeti hősöket lásson, hanem lássa tneg az embereket, akik hazájukat fel akarták szabadítani az osztrák járom alól, azonban nem sikerült nekik a közéjük furakodott intrikusok egyéni érdekeket, a nemzet nagy érdeke fölé helyező aknamunkája miatt.
A könyv kapható minden könyvkereskedésben és pályaudvarokon;\' megrendelhető direkt a kiadóhivatalnál: Világirodalom könyvkiadó Budapest, Magyar-u. 40. Ára: fűzve K 100.000, Diszkötésben K 125.000.
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY t
ön nem mos helyesen!
(=) Minden; háziasszony panaszkodik, hogy a >mosas „rettenetesen drága". H\'ába töri a fejét, hiába számol, mégsem jut eredményre Ha olcsóbb gyártmányokat vásárol, akkor nen nyer semmi1,.exbizonyof, mert régi és igaz mondás, bogy olcsó húsnak hig a leve. itt is áll az, hogy legjobb a legolcsóbb és hogy ez az egyedüli módja annak, hogy a:ház kincsét: a fehérneműt helye-jen kezeljük.
Az a kérdés tehát, van e mód jna, bogy a mosási olcsóbbá tegyük anélkül, hogy az hátrányára lenne a fehérneműnek. Igenis van, — töt ez a^m^d igen egyszerű. Nem szükié-ges hozzá egyéb, mint hogy a háziasszonyok eg/ kicsit tanuljanak és hogv szakítsanak a mosás eddigi módjával, amely laán jó lehetett a háború előtt, de ma, a moatani drágasagoan senmiesetíe sem gazdaságos.
Mossunk helyesen 1 — ezt követelik a mai idók 1
Szakítsunk avv.il, bogy válogatás nélkül baszoá junk mindenféle mosó-eszközt, szappant és szappinpjrt Szakiisuuk avval, hogy nagyanyaink napjaiból származó mosási módszereket ha»z >áljuk gond >lk«idas nélkül a mostani idő* megvaűozoit viszonyai közöt* is. Bizonyos, ho<y a a fehérnemű kezelé>ében a bá\'i asszony régi megszokisok rabja éppen ezért nem is tudja eiKépzelni a mosást másképp, mint a Irgn*-gyobbfoku 8zapp,<nhasznála\'tal. De ^éppen ebben rejlik egyik fóoka a mosás drágaságántk. Ha a háziasz-szony Persil-1 használ, ami luJva-levéen bö«égceen tutalmazza. a leg finomabb elosztásban a legjobb szap pant, ak>or minden további szappanhasználat nem egyéb, teljesen felesleges költségnél, -ami emellelt nem is mozdítja eló a mosás eredményéi. Könnyen meggyőződhetik erről min denki egy ellenpróbával. Aki Persih hasinál, annak egyedül csak Poreilt kell alkalmaznia, — de természetesen a legpontosabban kell igazodnia a használati utasi\'ábhoz, meit csak igy biz\'osiija a Persil legjobb ki használását és a Jehtrő fcfeeredmé-nyesebb mosást. Qyakran figyelmen ltivül hagyják azt a másik követelményt is, hogy a fehérneműt csupán egyszer kell kifőzni. A Persil használata mellett teljesen elégséges, ha a fehérneműt csupán egyszeri*mindössze egy negyedóra hosszat »fózik
ki Az ismételt kifőzés időveszteséget jeleni, emellett pedig — ami ma még nagyobb súllyal esik latba — jóval töb\'o tüzelőanyagot használ el. Ez a két dolog a titka az oícsó mosásnak; igy érhetünk el nagy megtakaritást szénben. Időben
és anyagban! A fontos azonban az, .hogy egyszer csakugyan próbát tegyünk, mé » pedig teljes komolysággal és minden előítélet nélkül. Arról van szó, hogy az egyik legfontosabb házi-berende»ést lényegesen egyszcübbé tegyük és hogy tetemes megtakati-tísokatérjünk cl; ez csakugyan meg éri, hogy legalább egyszer egy kísérletet végezzünk, igen sok példU tudnánk felsorolni arra, hogy olyan háziasszonyok, akik kezdetben makacsul tagadták, hogy
az egyszeri kifőzés egyedül Persillel
elégséges a kifogástalan mosás biztosítására, helye kísérlet után örökre belátták tév desüket és most valóságos elragadtatással nyilatkoznak enck az eljárásnak előnyeiről. Ami a szénhasználatot üleü, iit is már egy ellenpróba mindenkit meggyőzhet arról, hogy mennyivel kevesebb szenet kell ennél az eljárásnál fogyasztani és hogy mennyivel kevesebb így a kiadás Ez a nyitja annak, hogy mind több háziasszony alkalmazza éppen most, kizárólag a Persil-mosást Olyan mosási módszer ez, amely a legnagyobb fok ban egyszerű és kényelmes, emellelt — ami ma különösen fon\'os — mosást az elképzelhető legolcsóbb.* és leggazdaságosabbá teszi I
Szelelő rosták,
szecskavágók, r^pa-vágók, kukoricamor-zso ók, darálok
minden nagyságban
Weiser Gépgyár
Nagykanizsa, Sugár-ut 6
CORDATIC
autógumin ifc.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság1""" (Dél\'Vasút)
MENETRENDJE
1926. évi október hó 3-tól
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
s -n A vonat


i Szem. v.
2 Oyv.
3 Szem. v.
4 Oyv.
5 Szem. v.
Budapestről indul
li-30 »00>) 13\'50 n-3on 2l-35»j
Nagykanizsára érkezik
I3M 13-20 19*55 21-50 4-CO
Nagykanlzsá- | Budapestre ról Indul j érkezik
I Szem. V.\' 21 Oyv. .
Oyv. 5 i Szem. V.
0-15") 1 6-45
7 00*) || I1O0
C-10 : 16-40
14-45\') is-io
1500 f 21-55
i) Gyorsvonattal egy l—II. oszt, és egy HL OS2I. közvetlen kocsi Budapesttől Sopronig, egy 11—111. oszl. közvetlen kocsi Budapest-Zalaegerszeg között.
>1 Gyorsvonattal esy ítkezó. egy I—II. oszt. és egy III. oszl. kocsi Budapest-Nagykanizsa közölt, egy hálókocsi Budapesl-Venezia közölt, egy 1—11. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Róma között és egy 111, oszt. közvetlen kocsi Budapest—Trieszt között.
\') Személyvonatokkal egy 11—111. oszt. közvetlen kocsi Budapest- -Zalaegerszeg között és egy l-ll-lll. oszt. közvetlen kocsi Budapest—I\'écs közölt. Egyébként az egész érkező szerelvény az utotió III. oszt. kocsi kivételével átmegy egész Barcsig. A közvetlen Budapest-pécsi utasok részéie egy I—II—Ilt. oszt. kocsival.

Nagykanizsa—Balatonszentgyörgyi viszonylatban Balatonszent-györgyről ind.
tárgyról ind.
Vegyes- ""38" J " 1>A TI
Nagykanizsa—Szombathely-Wien S. B viszonylatban
Szo:iih.n
Nagykanl-: ára érkezik | \' 7-25
Balatonszent-
Nagykani-zsárAI indul Igyörgvre érk. .....18-10™": " 1057 —"
Wienből indul
Tt Szem. v. — iJ
2 \' Oyv. 1 »»>) ii
3 Szem. v. l 1035 !!
4 Szem. v. | 16 155) i
Szombat- Nagykani-helyrfll zsára indul érkezik
tst
1409 1800 23-55
1
12-15 i5-io i: 21-26

Szem. v. Szem. V-. Oyv. I
\'agykani- bzomoai-: zsáról helyre , indul érkezik I 4rkcz,lc
Tt»
4 Szem. v.J
-íwt-
655 9-49 14*101) 16-09 17-35 20-30
11-55 20-05
\') Gyorsvonatokkal eey I—II. oszl. és" egy III. oszt. közvetlen kocsi Budapest-Sopron közöli, egy 11-111. közvetlen kocsi Osijek—Wien S. B.. egy I-11-111. oszt. közvetlen kocsi Zagreb-Wien, rgy IMII. oszt. közvetlen kocsi Budapest—Zalaegerszeg között. A 820-kor Ind. Wienböl Sopronig személy, onnan gyorsvonat. A 2005 kor érk. Soprontól mini személyvonat, közt. Wienig.
Személyvonatokkal egy 11—111. oszL közv. kocsi Budapest—Zalaegerszeg között.
Nagykanizsa—Barcs—Pécsi viszonylatban_
NWkjnl- Barcsra \' Pécsre
érkezik érkezik
f
Pécsről indul
Barcsröl .^í™
indul
zsára érkezik
-wprir
11-45 I 1340 1520 I 17-00 21-00 2310
__indul
I) Szem. vJ—AMI Ó-Sft J *8-38~\'
2 Sinautő 10 30 1 12 12 11-50
3 Oyv. 14-350) 16-17 1825 41 Vegy.v.l 1820 21-40 -
közvetlen kocsi Ősiek—Wien, egy l—II. és
I\' Szem v. — 21; Ovv. 9-3W)!;
3 Sinautő 12-35 1 41 Szem. V. 1826\') ;
\') Gyorsvonatokkal egy II—III. oszt. III. oszl. közvetlen kocsi Zagreb-Wien S. B. között.
__ 7) Személyvonatokkal egy I—II. és III. oszt. közvetlen kocsi Nagykanizsa—Pécs,
illetve Pécs—Budapest közölt.
Á. Gyékényesről indul Nagykanl. zsára érkezik Nagykanizsáról Gyékényesre indul érkezik
t Sinautó 1540 1615 1 Sinautó 12-00 1235
Csatlakozik a MÁV-hoz Kaposvárra, illetve Kaposvárról az 1011. és 1012. sz. vonatokhoz. Nagykanizsa—Cakovecl (Csáktornya) viszonylatban
I 1 Csáktornyáról Indul Nagykani-érkezik l Nagykanizsáról indul Csáktornyára érkezik
1 Oyv. :[ ■2|| Veey.v. 3 Szem.v ! ■t h Szem. v. *— 7-20 11-10 18-24 "•"\'620 »40 13-00 , 2015 1 Szem. v 2 Szem. v 3 Vegy.v. 4 Oyv. rvuss, 1345 | 17-00 22 20 —TB--- 15-23 20-21. 010
s) Gyorsvonatokkal egy hálókocsi Budapest—Venczia, kocsi Budapest—Róma és egy III. oszL közv. kocsi Budapest—
:gy I—II. oszt. közvetlen Irieszt közölt közlekedik.
Évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
Központ-szálló.
T
ZALAI KÖZLÖNY
1926. december 25.
Erzsébet*tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szálló épület.
Újévre kUlföldi különlegességek
Mielőtt bevásárlásait eszközölné, győződjön meg áruink minőségéről és áraink olcsóságáról minden vételkér,yszcr nélkül.
Állandóan nagy válaszlék:
N6I-, férfi-, gyermek-harisnyák Angol melé harisnyék Nöi-, férfi-, gyermek-kesztyűk Gallérok
Selyem és gyapjú síi Trlcó bugyik
Pullouwcrek Mellények, kabátkák Svetterek
Korcsolya dressek, hósapkák Lábszárvédők, jégzoknik Bitby garnitúra
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
Cimre ügyelni!
Nincs gondja
leánya f é r j h ezme ne te Ié weI, gyermeke taníttatásával, ha a
NEMZETI UISÁG vagy Dl NEMZEDÉK
ulján biztosítja őket. A csekély biztosítási összeget havonként fizetheti az
előfizetési dijakkal.
Ilyen feltételek mellett csak e lapok biztosító osztályában köthet biztosítást. Rendelje meg egyik újságot s megkapja a részletes
tudnivalókat. (Budapest, Honvéd-utca 10. szám.) E páratlan feltételekre ezrével jelentkez-nek az emberek.
MINDEM GYERMEK AKAR.
A 104 receptet tartalmazó könyvet kivánatra|lngyen és bérmentveküldi: 5 j!Dr.|A. Oeiker,^Budapest, VIII., Conti-utca 25.
Legollcsóbban
vásárolhat
újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzsébet-tér I. nri és »öi italüzletében Erzsébet-tér I.
Holmár, szép zefir-ing 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér....... 8.000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „ Selyem sál...... 32.000 „
mm TRAKTOROK üffi
azonnali szállításra kaphatók:
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyáros
„Ford" képviseletnél Telefon 250. NAGYKANIZSA Telefon 250.
F0BD személy- és gyorsteherautók, alkatrészek, ruganyos homok-futók, fedeles és nyitott kocsik raktára. Ismert szolid kiszolgálás.

Azonnal
rendelje meg az 1927. évre szóló
naptárszükségletét
a Zrínyi Nyomdában,
hol legolcsóbb árban, Ízléses kiállításban kaphatók
irodai előjegyző és falinaptárak.
az egyetlen
valóban mezőgazdasági petróleum traktor,
mert
szerkezete egyszerű!
Fordulatszáma alacsony!
Élettartama igen bosszul
Két fekvő benger!
(Sím (hcQgcnl lutAinoloM,
Szántás: 3 vasú ekével Cséplés: J8"-SI".60" dobizélességli csíp-
IGvd, melyeket játszi __
kOnnyedtséjyjel cl "VIS köréből I
is vontatnak
Még II a kérje 31. sz. ábrás árjegyzékünket!
Fehér Miklós Gépgyár R.T.
Budapest, V., Váci-ut 80. ms
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Nyomatot! a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdav.áclő; Olenoeck Károly.)
96. évfolyam, 293. szánt
Nagykanizsa, 1B28 december 28, kedd
Ara 1800
k«r«fia
ZALAI IOZLONY
POLITIKAI NAPILAP
Felelj* szerkctóö: Bartnríts Laju
A PENGŐ
Irta: Schober Béla, a Migyar Nemzeti Bank vezérigazgatója
Tegnap kerültek forgalomba a pengő bankjegyek és váltópénzérmék. Ezek az uj pénzjegyek szemléltetni fogják Magyarország pénzügyi konszolidációjának betetőzését: az ara-nypn, mini értékmérőn alapuló független és szilárd magyar valuta megteremtését.
A pengőnek ez a megjelenése nagy lépési lelent állapotaink normalizálódása leié. Végét veti a milliós számok okozta sokféle kellemetlenségnek és visszásságnak. Megszűnik a hosszú számsorok Írása, mely annyi lelesleges munkát és időfecsérlést okozott. Megszűnik a milliós számok okozla bironylalansig az értékelésekben, becslésekben és számításokban. Az apró Összegben való takarékoskodás jelentőségét Is az bozzi vissza, bogy ínég annak a 10 filléresnek is értéke van, amelyéit valami hasznosat tududk megszerezni.
Ds vannak az uj pénzeftségie való tényleges áttérésnek bizonyos veszélyei is, amelyek csak tisztáin látó szemmel és a nemzeti társadalom tudatos fegyelmezettségével há-rilha\'ók el. Az árak átszámításánál könnyen felmerül a csábítás oz áraknak bizonyos ktkerekitésére. Hogy az ity praktika végeredményben célra nem vezei, világos, meri az árkép-zödésl más és sokkal hatalmasabb tényezők irányit ják. Átmenetileg azonban az ily eljirás sok visszásságnak válhat kuilorrásává. Ezért nem lehel elégné ügyeimébe ajánlani annak a kereskedőnek, iparosnak, hogy azl a véli liasznoi, amii az árak felleié kerekítésével elér, sakszorosan elveszti azon a tobhlelcn, amit ilyen felldé kerekített áruk vásárlásakor llzet, mert hiszen az emberek általában löbbsiör sicrepclnck a gardasági élében vevők, semmint vásárlók gyanant. Az elsó ellenszere tehát a felleié kerekiié* veszélyének az eladók |ózan belátása és a termelő és kcreskedőtársadalont fegyelmezettsége. Ugyanezt a fegyelmczell-séget kell atonban a fogyasztók részéről Is elvárni. A fogyasztók pisz-sziv rezihzlenciája, vásárlástól való tartózkodása a leifelé kerckilell árakkal és a (elfelé kcrekitökkel szem ben, a leghatásosabb ellenszere min dennemU drágitási törekvésnek.
D: .mégha llt-ott mutatkoznának is az Uj pénzre való áttérésiéi kapcsolatban nehézségek, ezen csodálkoznunk nem kell. Hiszen rOvid átmenetről van csuk szó, amelyen mindenképen át kellett egyszer esV nUnk. S maga a rendszabály, a péni-lorgalomnak ezekre a bevált egészséges alapjkra való bpíátfa oly^g-iz-dasági és erkölcsi előnyökkel jár, amelyek jelentős lépéssel íiioznak bennünket közelebb a béki/szíp világához. J /
A Bethlen-kormány programmja
A miniszterelnök feltOnóet kettő karácsonyi cikke
Budipeil, december V
Bethlen István gról miniszterelnök nagy (eltűnést keltő karácsonyi hírlapi cikkben ismertette a magyar kormány programjának irányát és egyes kimagasló pontjút, amelyek léire nem érthető halmozottsággal jelölik meg az ország fejlődésének utvonalát.
— Kormányzatom alalt fokozatosan megszüntettem azoknak az intézkedések legnagyobb részéi, írja, melyek a vélemény szabad nyilvánítását a háború alalt és után akadályozták. Mindenféle cenzúrái eltöröltem. Qondoskodlam a személyes szabadság teljes biztosítékairól. Megszüntettem mindenféle internálást, rendőri felügyelelel. Dc most már tovább akarok menni a szabadságjogok kiterjesztése terén.
— Programmom lelöleli az egyesületi, gyülekezési és sajtójogoknak u|abb törvényes szibályozásit. A demokrácia érdeke megkívánja, hogy a népmüvelés kiterjesztése áltsl á magy tömegek olyan kulturális srin-vonalra emelkedjenek, amelyen már minden különösebb lelki megráz-
kódlatás nélkül szlvlulják lel magukba és formálhatják át nemzeii erővé az általános válaszlói jog politikai hatását.
— A kél kamarás országgyűlés visszaátlilásával a magyar pirla-mentarizmus és a magyar közjog visszatér a magyar joglejlődés régi ösvényeire.
— Nemcsak a lör/ényhozisban, de az önkormányzati testietekben is le kell vonni azokat u konzekvenciákat, amelyek az általán s válaszlói fogtól lolynak. A törvényhatóság reformja révén a törvényhatósági közgyűlés is a társadalom egyetemének képviseletévé legyen.
— A közteherviselés enyhítésével a társadalom és^ábbaúozó közgazdasági élei seciMgére akarok sie\'ol. A szociális ÍMyényhozás terén oz aggkori biztositSh, rr.unkás|ólél! intézmények megleremlé8e, --------
— A király kérd/s megoldását azonban még nem érlelte ki az idő. Érzel a kérdéssel türelemmel kell várnunk, amig bekövetkeznek azoka teltételek, amelyek körött Magyarország szabadot} nyilváníthatja véleményéi.
A nicaraguai forradalmi csapatok tüzeléssel fogadták a partraszálló amerikai katonaságot
A: amerikai csapatok sortűzzel válaszollak
Berlin, december 27
A Wollí ügynökség jelenti: Csl-kágói jelentés/szerint az amerikai csapatokat Nikaragua fővárosában történt partra szállásuk alkalmával a nikaragtiai forradalmi csapifok tüzeléssel/ fogadiák, mire az ameri-
kai katonaság sorlüiet adót;. Számosan meghallak és megsebesültek. Valószínű, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó közölt sz ellentétek kiéleződnek, mert Mexikó Nikaragua lorrsdilrci csapalaii támogatta.
Megkezdődött az uj magyar pénzegységnek hivatalos forgalombahozatala
/A pengö-átszámltás az elsó napon nem okozott fennakadást
Budapest, december 27 A Magyar Ne-nzeii Bank vezetősége a mai napon liiva a\'osan is megkérdette az uj magyar pénzegységnek a forgalomba való szétosztását. A nagybankokat még a karácsonyi ünnepek előtt ellátták a szűk-
Nemzeti Bsnknak ugy az ércpénrek-höt, mint a bankjegyekből .hatalmas készlc\'ck állanak rendelketésre és igy egy pillanatig sem voll tenn-akadás.
A mai napíól kezdve a pengő-pénzek és az allamjegyek is fizetési
iunius 30 ig forgalomban maradnak. Julius 1-én tui senki sem köteles államjegyeket kéizpénzlizelés gyanánt elfogadni. Kivételi csak u 500 000 és 1,000000 koronás állam-legycimlelek képeznek, amelyeknek bevonásától csak később történik Intézkedés, amikor elkészülnek az ezerpengös címletek.
Juniu<30-ika után sem vesztik el érvényességüket és értéküket az állam-jegyek, csupán az a megszorítás lép életbe, hogy azoknak pengőértékre való átváltását kizárólag a Nemzeti Bank pénztárai fogják gyakorolni.
Junius 30-tól számítolt három évig a Nemieli Bank minden államjegyet pengőre vált be, a három év elteltével azonban az államjegyek érvénytelenekké vállnak.
Megállspllhaló, hogy a peogóát-számitás különösebb nehézségeket nem okozott, csupln akkor voll fenoakadás, amikor fillérekkel meg lörl számokkal kellel! számolni a kezeskedőknek ésavcvőkőzönséguek.
séges pénzkészleiekkel. A Magyar eszközt képeznek. Az államjegyek
Megalakult az Uzunovioa-kormány
Belgrád, december 27. Az Uzuno-vics-kormány megalakult és lelelte sz esküt a királynak.
Belgrád, december 27. (Éjszakai rádtólelentés ) Politikai körökben általában nem fogad|ák kedvezően az uj kormány kinevezéséi. Különösen azt hibáztatják a pártok kivétel nélkül, hogy négy tárcát parlamenten kivül álló emberrel töllöttek be, akik közölt helyei foglal egy aktív tábornok Is.
Belgrád, december 27. Perics uj külügyminiszter első feladalának le-kinti a diplomáciai kar kiegészítéséi, illetve felfrissítését, ennek alapján már január 1-ére várják az uj jugoszláv budapesti követ kinevezését is.
A warázavesazfia *zA-zadoa kutatásai eredménytelenek
Bécs, december 27. (Éjszakai rddiójelentés./ Lehwtn százados, aki varázsvesszővel kutat Schönbruno-han arany ulán, mosl isméi azzal a kéréssel fordult a kereskedelmi miniszterhez, hogy a kutatási engedélyt számára hosszabbítsa meg. Mint hirtik, a kereskedelmi miniszter a kérési nem lel|eslll és igy ása\'ásokra nem kerül sor. Lehvvin százados eddig semmiféle eredményt nem tudott elérni.
8
ZALAI KöZLöNy
1926. december 25.
& nagykanizsai Kaszinó tisztújító közgyűlése
NftXykARlzsc, december 27
A tagok nagy érdeklődése mellett tartotta meg vasárnap délelölt sték-házábau a nagykanizsai Kaszinó évi titztujiló közgyűlésit Hirschler Sándor vezérigazgató, kereskedelmi tanácsos elnöklete alalt. Hirschler lendületes elnöki megnyílója ulán
Balogh Dezső litkár, felsőkereskedelmi iskolai tanár jelentésében rámutatott arra a szellemre és irányra, mely a Kaszinóban uralkodik és amelynek folyományaképen élénk kulturális és társadalmi tevékenységről áll módjában beszámolni, noha i rossz gazdasági viszonyok itt is erősen éreztették hatásukat. Hangsúlyozza azon szellemnek ápolását és továbbfejlesztését, amely a Kaszinóban uralkodik és amelynek eredménye az, hogy a Kaszinóban tag és lag között nincs különbség.
Kegyeletes szavakkal adózik az elhunyt tagok emlékének.
\\A benyújtott zárószámadásokból kitűnik, hogy a költségvetés reáüs alapon nyugszik.
Az egész dijat fizető tagok tagsági dijat 14 pengőben (volt 160.000 K) a féldijat fizetőkét pedig 7 pengőben (volt 80000 K) állapítottak meg. — A felvételi díj minimumát 1927-re pedig 4 pengőben (eddig 30.000 K.)
A Kaszinónak jelenleg 314 egész é»98 fél tagsigi dijat fizető tagja van.
Kertész/Lajos igazgató a költségvetést terjeszti be.
A tisztikart megválasztották a következőkben : elnök: Hirschler Sándor, alelnök : Radnai Jenő, választmányi tagok: Ádám Róbert, Ba-bochay Oyörgy, Báder József, Balla János dr., Balog Dezső, Bartba István dr., Bród Tivadar dr., Blan-kenberg Imre, Halphen Jenő dr., Kaiser Ernő, Kardos József, Kaszter Miksa, Krátky István dr., Kertész Lajos, Neumann Aladár, Pongor Henrik, Rapocti Aladár dr., Rosen-leld József, Rotschild Béla dr., csapii Szommcr ignac, Steiner Zsigmond, Slrém Ignac, Tripammer Jenő, Weisz Tivadar, Zalán Gusztáv. Számvizsgálók : Biumenschein Vilmos, Kii]-min Leó, Schwarz Ottó.
A magyar kincstár nem fsleia« a tanácsköztársaság ténykedéséért
Budapest, december 27. Egy francia állampolgár a magyar kincstár ellen a nemzetek tanácsához beadvánnyal fotdulL 1919-ben az úgynevezett tanácsköztársaság idejében ugyanis Budapesten levő lakását és egy automobilját elrekvirálták. Ezért 300.000 aranyfrank kártérítési követelt. A nemzelek tanácsa az automobilért 15.000 aranyfrank kártérítést megítélt, azonban a többire vonatkozó keresetet visszautasította azzal az indokolással, bogy a magyar kincstár a tanácsköztársaság ténykedéséért nem felelős.
A pengő bevonulása Nagykanizsára
Várakozáson alul kezdődött meg a becserélés az első napon Közel félmillió pengő futott kl eddig a Magyar Nemzett Bank helybeli fiókiától — A bankokban is folyik a becserélés Sehol nem fizettek még pengővel
Még öt napig él a korona hivatalosan
Nagykanizsa, december 27
A - mai nappal, 1926 december hó huszonhetedikével elérkezett a nagy nap, melyen hivatalosan is megkezdődik a papírkorona temetése és a magyar pénzögy történetében egy uj éra kezdődik, melynek uralkodó planétája a: pengő.
Nem tekinthetjük puszlán számítási müvelelnek ezt a nagy pénzügyi aktust, melyet ez az esztendő hozott. Azzal, hogy egy nemcsak a pénztárcákba évtizedek óla beidegződött, hanem a lelkekbe is tért hódított pénzegység: a korona eltűnik a magyar pénz forgalmából, eltűnik a békebeli Nsgy-Magyarországnak is egy hatalmas alkotó tényezője, egy olyan pánzegység, melynek létezését egész emberi nemzedék élte végig. És mikor most a korona felelt mondjuk a rekviemet, lehetetlen szorongó szív nélkül gondolni arra a malira, arra a Nagy Múltra, mikor még a korona Európa egyik legbüszkébb, legmegingalhatatlanabb valutája volt és mutatta kifelé is egy súlyos történelmi tradíciókon felépült nagy nemzet kiváltságos nemzeti nagyságát.
Ma, december huszonhetedikén, mikor erszényünk sovány tartalmát, a sok zérus papirkoronákat kiönljük egy bank beváltó márvány asztalára, mintegy filmszerűen egész darab magyar történelenr|>f^g le szemünk előtt. Bár uj remén^éggel nyíljuk a pengőink számára a bugyellárist, mégis mintha a letördelt magyar határszélekkel most egy ujabb darabot adnánk oda, egy uj darabot, amihez ha sok könny, átok, panasz, keserűség is tapadt, azért kisért az minket örömmel is végig, sokakat egy egész életen át.
Ma egy uj hatalmasság, a pengő megkezdi bevonulását. Ne jósolgassunk, ne füzzünk hozzá reményeket, csak kérjük a magyarok Istenét, hogy a pengőből csak azt juttassa a magyar népnek, ami a korona pályafutásában is csak a nagyot, csak a szépet jelentette. Ne hozzon a pengő uj Trianonokat, de hozza vissza azt, amiket a korona utolsó esztendőiben kényszerültünk odaadni. És legfőké-pen hoz;g) vissza azt, ami neki, mint pénznek jalrs a megbecsülést.
A korona történetéből csak azt hozza vissza, amire ennek a nemzetnek szüksége van. Átkot, könnyet hagyjon el, ne ismertessen meg soha azzal az érzéssel, amivel sajnos, a korona négy-öt esztendővel ezelőtt oly gyakorla összehozott.
Ha a korona lezárta Magyarország pénzügyi történetének egy viharos korszakát, a pengő legyen az, amely uj, nagy korszakokat nyit és adja
Isten, ho^ váljon valóra azoknak az optimizmusa, akik a pengő mellett kardoskodtak. A pengő pedig legyen majd igaz magyar becsülettel
azok iránt, akik elindították utján. ♦
Különben a pengő hivatalos\' premierjének napján a várakozás ellenére nem volt semmi különösebb fennakadás sem a bankokban, sem az üzletekben. Aminek főleg az az oka, bogy nagy a pénztelenség és mint mondják az emberek:
— Nekem ugyau nem sok gondot okoz a pengő, mert nekem nincs mit cserélgetnem. Amit kapuk, azt úgyis pengőbe fogják kiadni.
1926 december huszonhetedikén, karácsony harmadnapján elgurult tehát a pengő, bogy ezüst fényével uj utat világítson majd a magyar pénzügy most éledő világában.
Abból az alkalomból, hogy a pengőre való átcserélés Kanizsán is megkezdődött, a Zalai Közlöny munkatársa érdekesnek tartotta, hogy a pengőpremier nevezetesebb mozzanatairól eredeti információk alapján számoljon be. Igy
Surgoth Miksa a helybeli Nemzeti Bank főnöke
a következőket mondotta :
— A Magyar Nemzeti Bank kanizsai fiókja tulajdonképen már december 23-án megkezdte a pengő kiadást. Igy ezen a napon kiadtunk a helybeli pénzintézeteknek ée a keszthelyi, zalaegerszegi, tapolcai mellék fiókoknak mintegy 230.000 pengőt átcserélés céljából, mi körülbelül megfelel négy milliárd pa-pirkoronának. A hivatalos becserélés a mai napon kezdődőit és mondhatom várokozásunkon alul maradt. Mi ugyanis számitva nagyobb for-galamra
három kasszát állítottunk fel, ahol kizárólag pengő átcseréléssel foglalkoztak, de nem volt semmi különösebb érdeklődés.
— Akik jöltek minden fennakadás nélkül becserélték pénzükeL Ennek okát abban látom, hogy hónap vége van, az embereknek most sok kiadi-suk volt a karácsonyi ünnepekre és hogy talán még sokan várnak. A mai első becserélési napon Nemzeti Bank mintegy 180.750 pengőt adott ki papír koronáért. Az egy milliós és ötszázezer koronás papircimlete-ken kívül mi a mai napon tul már nem is adunk senkinek papir koronát csak pengőt
Ami papir korona bejön a bankba azt átlyukasztjuk és felküldjük
Pestre a központba. Pengőből fémcimlet a filléres egységeken kívül csák egy pengős van, papir pengő nagyobb címletek van-
nak egészen százpengősig. Ezei peogős még nincs forgalomba. Véleményem szerint a nagyobb forgalom január elseje után kezdődik meg mikor is mindenült kötelező a pengő számítás.
A postafőnökségtől a következő nyilatkozatot kaptuk:
— A postatakarékpénztár nem csinált különösebb forgalmat pengőben az első napon, úgyszintén a többi felvételi osztályok. A postahivatal is már ezentúl csak pengővel fizet egészen junius elsejéig. Papir koronát elfogadunk, de ami bejön nálunk azt már mi többé nem adjuk ki. A kezelőszemélyzetet, levélhordókat még ellátjuk papir koronával december 31-ig azontúl már nem.
Hirschler József a BankegyesQ-let vezérigazgatója
a pengőpremier elsőnapján ezt mondotta :
— Miután mi bankok már kaptunk karácsony előtt is pengőt, a becserélést már december 24-én megkezdtük. Nagy zökkenő semmi nem fordult elő. Ma huszonhetedikén 60—70 ezer pengőt cserélt be a Bankegyesület. Szerintem nagyobb kiemelkedőbb forgalom ncrn is várható, mert nem siet mindenki egyszerre a pénzét becserélni. Január elsejéig még mindenkinek kívánságára adunk ki papir koronát, de azontúl a bankok is beszüntetik a kifizetéseket koronába és csak pengőben számolunk.
Megkérdeztük az egyik főutcái kereskedő céget is, ahol azt az in* formációt adták, hogy ma
a pengő premier napján még
egyetlen ember sem fizetett pengővel.
Végül megkérdeztem a borbélyt, hogy mint a politikai klubok pinkamesterének mi a véleménye a pengő bevonulásáról. A borbély ravasz ember. A borbély csak ennyit mondott :
— Én kérem nem bánom, ha nekem egész a beváltás utolsó napjáig tehit junius 30 ikáig tpspir koronát hoznik. de abból aztán legyen egy zsákra való.
Mikor kiindultam a borbély műhelyből Figaró inasa titokban a fülembe súgta:
— Csak ugy mondja az öreg, hogy nem bánja ha nem hoznak pengőt csak koronát. Már eddig is tele van a fiókja pengővel. Szenvedélyesen gyűjti, de ki nem adná semmi pénzért.
És nincs igaza? Nekem is van egy pengőm. Én sem adom ki semmi pénzért csak ha elfogy az utolsó tízezer koronásom is. Arra peddig azt hiszem nem sokat kell várnom. U. Oy.
Egy francia miniszter halála
Párts, dcccmb<r 27. (Éjszakai rádiójelentés) Pacher gyarmatügyi miniszter ma meghalt.
1936 december 28
r»i a Kf)Et.Om
S
Titokzatos női hullát találtak a hévizszentandrási tóban
BnlBael, anoyllkoaság vagy bOncaelokmény?
Nagykanizsa, december 77
Kovács Feicnc és Zsinki Ferenc cserszegtoma|i lakósok a hévízi ló mellell járva, annak déli csatornájában egy hullái láttak feküdni. A kél polgár azonnal acseudórségresieteil, ahol fc:fcdezéauk-t bejelentették. Az őrsparancsnok aiuián egy járón küldőit ki az csel kivizsgálása véget.
Megállapiiolták, hogy a hévízi tótól néhány lépésnyire a csatornában egy 50—60 év körüli nó fekszik a mély vizben,\'arccal lefelé. A csatorna partján jó távolságig fel volt ismerhető a tatejban a nő mindkét lába nyoma. A viz alalt, a mély iszabban — ahol a hulla feküdt — két késből eredő mély vágásit lyukat talállak, ami arra enged kövdkez-lelnl, hogy az ismeretlen nő való-
színűleg a vízbe eseti és amikor menekülni akart, kezével ezt a ki-mélyilést vágta. A partmenli láb nyomok viszont azl valószínűsítik, hogy a nő ónként ment a vizbe vagy pedig ugy tévedt oda.
A bulla személyazonosságát nem lehetett eddig megállapítani. Dr. JóbfVikior a hullavitsgálat végei a helyszínére kiszállt. A szerencsétlen áldozat vagy tizennégy nap óla lehelen a vízben.
Noha a jelenségek és az eddigi adatok szerint bűncselekmény nem látszik fennforogni, a csendőrség tovább folytatja nyomozását három irányban — baleset, Öngyilkosság vagy bűntény esete forog-e fenn.
A kanizsai kir. Ügyészség megfeleló-leg utasította az eljáró csendórséget.
zek és bankjegyek,amclieketaNem-zell Bank december hó 27-én hozott forgalomba.
A postatakarékpénztárnál és a budapesti 13 legnagyobb pénzintézetnél elhelyezel! betétek állománya 37 millió aranykoronával emelkcdctl. A lőzsdei index 20.1-ről 19 3-re csökkeni.
A külkereskedelmi mérleg októberben 13.1 millió aranykorona
kiviteli többlettel zárult s igy passzivitásunk, mely az 1926 év |anuár—szeptember hónapja ban 81.7 millió aranykorona volt, az 1926. év első 10 hónapjában 68 6 millió aranykoronára csókkent. A kivilelnél okióber hónapban emelkedett a buza és a rozs, amit szokatlan nagy mennyiséget szállítónak ki burgonyából, babból, baromfiból, disznózsírból és hushól.
A magyar nagykereskedelmi árak Indexszáma november hó lolyamán 18 046 ról 18.285 re emelkedett.
Bosszúból meggyilkoltak egy erdőört
Fél ér előtti vadorzás befejezése gyilkossággal — A kegyellen tetteseket a csendőrség letartóztatta es bekísérte a kir. úgjeszségre
Kik fizetik a legtöbb adót Zalamegyében j
összeállítottak a megyei virilisták névjegyzékét
(Folytatás) Oolicsányl Dénes Urai-újfalu 17.735.190. Berkes Róberl dr. (oki.) Tapo\'ca 27,674 510, Kovács Sebestyén Endre Budipest 27 millió 434.725, Erdős József Keszthely 27.351.395, Ouay Ouidó (oki.) Szenl-györgyvár 27 279 500. Snmogyi.OyuU Palin 27,278 995. ifi. Thassy Imre (oki.) Felsőrajk 27.101 400, Lcssner Sámuel Tapolca 26 896 775, D ui«ch Hetman Zalaegerszeg 26.726 400 Welt-ier András (oki.) Ncmesguláo 26,522.240 F.;rimos G-ra dr. (oki.) Miháiyfa 25.866".340, Lőke Árpád Taliándórftgd 25 millió 651.600, Á\'tnulh Náthán Nagykanizsa 25 millió 566890, Komlós M. Miksa Zalaegerszeg 25 420.530, Blankenberg Imre Nagykanizsa 25 135 750, CSyC-mőrey Sándor Ita 24 909 115, Po l\'.k József Nagykanizsa 24.800.075, Lukács Henrik (okt) Nogykani-sa 24 millió 545 600, Frank Manó Nagykanizsa 23,781.595, Holfm nn Bernát Nagykanizsa, 23,791 595. Ki-usz László dr. (oki) Nagykanizsa 23 millió 654.720. Farkas József Fc.sö-bagód 23,510 5 5,Tőké«l Ernó (oki.) Zdabesenyő 23 463 830 Fesiellls Sándor gróf Sojlör 23.318 755. Csik vándi Márton Zalaigrice 23 265 975, Pitflv Dénes Pölösktfő 23 millió 229.000, Ckizmazia István Sümeg 23,192 990, Csák Károly dr. (oki.) Zalaegerszeg 22 895.090. D-rvarics Ákos (oki.) Ormándiak 22 739,350, Komi Elemér gróf (oki.) Mihalyfa 22 318,544, Szentkirályi Islván (oki) Zalahosszufalu 22,172 530
Elhunyt a volt Monarchia egy kiváló politikusa
Varsó, drc. 27. (Éjszakat rádló-jclcnUs) Abrahámovics Dáv d a Hübsbu\'g Monarchiának voll kiváló politikusa az oszlrák békebeli parlamentnek egyik nagy mul\'u tagja, ma Lerrb rgtvn nyolc.ano! éves korában m-ghall.
Borzalmas családirtás
Texasban Párls, dccemfer 27. (Éjszakai rádtójctenUs) Londonból jelentik a lapoknak Ttx>s államban egy farmon, közel Texas városához egy családot átvágott nyakkal laláltak. — A tragikus sorsn családban az apa, anya és egy gyermek feküdi holtan. Valószínűnek lanják, hogy a szerencsétlen apa elmezavarában ko-veitc el szörnyű teliéi és irtotta ki családját, majd magát is meggyilkolta. Hóvihar nagy károkat okozott a volencei Lirlón Róma, dtc. 27. Az Unn pek >|jll egész Olaszországban nagy f- Iió-s/akadások voltak, min P 1 ö\'1 w Országban egészet, Firetl\'iig Itóvi har dühöngött. Velencében a vihar nagv kátokal o-ozott a Lidótt. A feltőolatzországi vonlok nagv ké sési szenvedlek.
Nagykanizsa, december 27 |
Ez év tavaszán a „Zilai Közlöny-is beszámolt arról a h. rcról, mely a slkotai, Andrássy Sándor gróf uradalmi etd íjében lolyt le Frltz György uradalmi erdőőr és négy vadorzó között.
A csendőri nyomozás megállapította, hogy a vadorzók közöli voilak : tliriti József és Svclz M.haly lekla-falusi emberek, akik a formális harcban megsebesüllek.
Most, több mint egy fél év-után Fritz György, a lelkiismeretes erdőőr áldozatul esett ennek az éjszakai harcnak.
Ugvanis a napokb n egy korcsmában a lavaszi harc két lóhöse: Hinh Józ\' t f es Sv.-lz Mihály részegen b-lrkíliö\'t a vyüwl Frilzbe, akit,
mikor az a korcsmából hazaindult, otl megtámadtak és elkapva lőle vadászpuskAjál, fcjb-.váglák vele. Ezt a gaztettel Sveiz Mihály követte el, a súlyos fcjsebtől vérző erdészre ekkor a megvadult Hirth rohant rá és egy székkel a családos embert valósággal agyon vette. A véres verekedést végig nézte a teklafilusi kisbíró is Krakenfelcz István Is, aki azonban ncm merte a kél garázda embert megfékezni, annál is inkább, mert Hinh az erdésztől elkapott puskái ráfogta és mcgfenyegéllc, ha egy lépést lesz, agyonlövi.
A kisbitó igy szaladt segítségért. Az előhívott orvos csak a beállott halált konstatálhatta.
A kél gyilkost a crcndörség letartóztatta és bekísérte a kaposvári kir. üg\\észség fogházába.
A lótfentartás! költségek Indexszáma is emelkedett október lolyamán és pedig a lakás-bétt is beleérlve,14 883-tól 15.293-ra, ami 2 8%nak felel meg.
November hó folyamán a fizetés-kép elenségl esetek száma ismét csökkent. Volt 13 csőd és 92 csődőn-kivűli kényszeregvezség.
A munkanélküliek száma körülbelül az előző havi színvonalon maradt.
A népszövetségi kölcsön számláján rendelkezésűnkre álló egyenleg 105.047.811 pengő.
A posta
november hónap folyamán 27,827.000 közönséges, 1,002 680 ajanlo\'i levelet, 112 722 értéklevelét, 1,067.317 csomagol, 577 634 drb. postautalványt kézbesített. A feladott táviratok száma 3W 640. Távbeszélő főállomások száma 58.032, a rádió-vev." berendezések száma 55.772. A posta t cvéleli löbblctc 7.541 pengő.
Vasúti forgalom
A m. kir. államvasutak november foly.\'"án 6,151 800 utast, 2450636 tonna árut «<..lgau\'tak Koc-irako-l m nv.k s\'ánta 152 881. Bcvéleli ! Wbnle.e 1.837 862 pngő.
A Duna S\'áva Adris Visuliársa-ság novemberben 381.564 ulast, 331.294 mnna árul szi \'ilo\'l, a ko-csirakominyok számi 17.429 volt Bevételi többlete 90.737 pengőre rúgott.
A postatakarékpénztárnál a takarékbetétek száma 1,259 994, a csekkszámlák száma 54.818.
Leleplezett kivándorlási iroda
Róma. december -\'7. (Éjszaki! rádlájclenlés.) A rendőrségnek -iki-rült egy titkos utazási és kivándorlási irodái leleplezni. Kiderül\', Imgy az iroda m- v szélhámosságokon éputfel 400 000 lírát csali ki hiszékeny olasz parasztoktól azzal az ürüggvel. hogy amerikai uljukról gond skidni fog. A nyomozás kiszélesítve tovább folyik. \\
1

A tél közel három százalékkal megdrágította a megélhetést
A pénzügyminiszter V-lk jelentése
Most tetlék k«z<e a tmgy.ir k.r\'oyi pénzügyminiszter V. jelenlétét, am.iy 1926. év november hónapjáról számol be. A jelentés részletezi az 1926 október hó bevételeit s kimutatja, liogy a közigazgatás összes bmtió bevétele 16 4 millió peniiővel több volt az előirányzatnál. Az 1925. évi októberi eredményt 4.7 millió pengővel niuila teilll a jelen év ok-tóberje. A legnagyobb bevételi több-let az egyencsadók rovatánál mutatkozol1, de jelentékeny a vámjo-vedek és a tárubevótelek többlete is.
A kö\'lségvetési év első négy hó-napjin.k, lehál julius—októberi id v szakn.k bevételi ttibolele 29.fi millió pengő.
Az 1926 évi novemberi bevételek 107.8 millió pengőt lellek ki. 30 5 millió pengővel kedvezőbben alakultak az előirányzatnál. Mivel már a novemberi eiőirányzal is 9.8 millió pnifcű bevételi többlelet vell számításba, n novemberi bevételi többlet tényleg 40.3 milliót tett kl. A Nemzeli Banknál az érc és devizakészlet 1.7 millió pengővel emelkedőn. A t\'nyleges é« virtuális jegy-lorgalom egyOltcsen 11 3 mil-ió r»en , gővel s\'.aporouolt. Az alap zabály-srerll
I fedezeti arány november lió , végén 52.04 százalékot lelt kl. I Elkészültek az uj pengóvaliópén-
SALAI KOri.ONY
1928 december 28
Fiat, Ford, Fordson
alkatrészek n?gy raklára
gyári áron
főgimnáziummal szemben
Hajós Imre
oki. gépészmérnök
Keszthely.
Öreg cserkészek karácsonyfaünnepélye
Nugykanlztn, dCCtmbCí V Lélekemelő, hangulatos karácsonyfaünnepélyt rendezett az öreg cserkészek csapata a Rozgonyl-u\'cai ovodában levő családlasan berendezett otthonában. Mintha Betlehem békéje, a jászol csecsemőjének szelleme szállt volna le abba a kis terembe, ahol a Megváltó születésének emlékezetét allék és bódulatukat fejezték ki a megszületett Istenember előtt.
^z öreg cserkészek ezen kedves ünnepélyén megjelentek többek közolt dr. Sabján Qyula polgármester, Flnta József, a Zrínyi Sportegylet főtitkára. Rudnyánszky Miklós hit-tanár, Deák Antal polgári iskolai tanár, Horváth József, a Szent László-csapat parancsnoka és mások.
Harsány vezényszó hangzik lel Gazdag Ferenc püspöki biztos, csa-patparanc.nok ajkáról, amikor a vendégek megjelentek: Vigyázz! és a csapat feszes vigyázz állásban tiszteli és üdvözli a megérkező vendégeket.
A kedves ünnepély a gazdagon feldíszített karácsonyfa előti folyt le. Az öreg cserkészek hangulatos karácsonyi éneke után, amit dr. Dómján Oyula dirigált — Gazdag Ferenc püspöki biztos, csapalparanc6nok magas szárnyalású beszédet mondott a Megválió születéséről, a betlehemi jászolból kiáradó vtMgbéké-rfll, mely békességi szellem előmozdítása az Oreg cserkészek törekvése, •Uk komoly missziót ülitek kl maguk elé.
Blbersek József azután a karácsonyfa alatt beszámolt az Oreg cserkészek mult évi eredményes működéséről, a csapat megalakulásától a tegnapi napig.
Saller Imre .Kicsi karácsony magyaroknak" c. költeményt 6zavalla el szép érzésteljes előadásban.
A cserkészek pedig szebbnél-szebb karácsonyi és megkapó irredenta énekeket, cserkész-duót adtak elő gitár és mandolin kísérettel.
Ebben a kedves miliőben Gazdag Ferenc csapalparancsnok teával vendégelte meg a megjelenteket, majd teához láttak az öreg cserkészek is soká együtt voltak még az égő gyerlyáju karácsonyfa előtt, honnan a betlehemi kisded szeretete áradt feléjük...
HSkPí HÍREK
| , RAPIREH0
December 28, kedd
Róin.»l katolikus: Aprószentek. Protestáns: Kamilla. Izraelita: Tehet hó 23.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor : nyugsxik délután 4 óra 15 perckor.
Mozi. Uránia; Rohanó áradat (1SS9-I áiviz, mely három virágzó várost sodort el.) Élóadiwk: 7 és í» órakor.
A kézszorítás
veszedelmes dolog, — mondotta ki a a minap két neves angol professzor valami kongresszuson. A két orvos az egyik angol egyetemen évekig folytatott kísérleteket s annak eredménye volt közös disscrtáclójuk.
Szúmos fertő:ő betegséget plántál át egyik ember a másikra a kézfő gás által és a veszedelem majdnem oly nagy c szokás következtében, mint volt abban az időben, amikor az emberek nyilvános helyeken körös törülközőt használtak .Majdnem min den tizedik embernek az a szo\'iása — mondja a két doktor, — hogy sokszor a szájába szedi az ujja he gyét. Ezeket törvénnyel keltene eltil tani a kézfogástól.
Az orvosok már sok mindenre kimondták, hogy veszedelmes.
A csókra is azt mondták, hogy terjeszti a bacillu >okat, a hölgyek ajkplrosltöjáröl azt állították, hogy mérgezést okozhat, most meg a kéz fogás veszélye bégével rlasztgatjákaz embereket.
Bizonyos egészségügyi szabályokra nem árt a közönséget figyelmeztetni és például az, hogy ma már minden embernek megvan a külön törülkö zője és ivópohara, mindenesetre hasz,- \' nos ujitás, de a kézszorltásra Is Almondani a halált, egy kissé síesze delmes kísérlet, /le orvostudománynak nem lehet a célja az/hogy ilyen felfedezésekkel riassza ez egyik, em bert a másiktól Az /em valószínű, hogy minden tizedik ember szopja az uját.
Hogyják meg/az orvos urak az emberiségnek ofzt a jó szokását, hogy a jó ismerősök kezet szorítsanak egy ■ mással és ezzel az érintkezési formával fenntartsák és ápolják a ba rátságot egymás közt. Ha a kézfogás csakugyan olyan veszedelmes volna, mint a két orvos mondja, akkor a politikusok és a közéleti szereplő tényezők nem élhetnének olyan sokáig, mert azok ugyanaak sok kezei szorítanak meg, főleg választásié tőt t. Haiiyjík meg tehát a polgároknak és a politikusoknak a kézfogást és ne riaszák az emforiséget
asonló tudományos felfedezésekkel.
— Felfüggesztették az adófelszólamlási bizottság működését. Dr. Örley Oyörgy kir. kö2jcgyiö, koimányfőtanácsos, az adófelszólamlási bizottság cir.Okc a bizottság működését további iniézkedésig fel-"fÜggC8ZtcHC.
— A kórház karácsonyfájára adakoztak: Peirtcs hentes tnet»ler 300.000, a Nagykanizsai Tikuék-penztar iga^g .lósága, özv. Vécsey Lászlóné 200 -200 000, Anyakönyvi hivatal 113.000. dr. Malek László, Rozs Mariska, Htld Etső Temetkezési Vállalat, Nóvák Jánosné két kis maisé, az Evangélikus Nőegylet, az Izraelita Nőegylet, N. N. és N. N. 100—100 000, Református Nőegylet 50 000 és N. N. 25.000, Nimelh villanyszerelő egy kis hotdó bor, egy kosár alma és aszalt szilva, Merc»feld liszt, cukor és sütemény, Valkó uraság 69 kg. liszt, Kövess földbirtokos liszt, mák és dió. — A szegényház részére: A Nagykanizsai Takcrtkpémlár 200 000, Anyakönyvi hivatal 113 000. a R.formá\'us Nőegylet. a/. Evangélikus NVgylet 50—50 000 korona. Hálás köszönetei mond Mária nővér.
— A fogház karácsonyfájára a már közölteden kiv ;i m:g ada-koz ak : Király S rfózde egy hordó sör, Transdanubia egy zsák liszt és 20 k^r. dar<«, E/angelikus Nőegylet 50.000, dr. H>ch Oszkár ügy</éd e> Weiser János mí.nök 100-100 000, N. N. 10 pengő, dr. Weisz LMos ügrvéd«J>0 000 koronát, amit ezúton nyilvan<»n megköszön a kir. ügyészség elnöke. ^___——"
— Kammerlohcr Ottót beszállították Nagykanizsára. Kammer-loher Oitotra lejtőre került vállalati igazgatói, aiiit a bíróság Letenyén ejwéli, büntetésének kitöltése végeit
sb letenyei csendőrség beszállította a nag> kanutai kir. ügyészségnek.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó PUM üveges. Király-utca 10.
— Halálozás. Llnter Pal nyug. postamester életének 72. évében e hó 19 én elhalálozott Zalaapátiban. Az elhunyt félszázadnál hosszabb ideig állott a magyar posta szolgálatában s e hosszú idő alatt, melyből 43 esztendőt töltölt ZalaopHibán, mint egyik legszorgalmasabb tisztviselő volt ismeretes.
— Az Evangélikus Nőegylet teaestélyc. Január 5 én lesz a kanizsai báli-szezon első kimagasló eseménye, az Evangélikus NCegylet hsgyományos sikerű teaestélyc a Polgári Egyl.\'t termeiben. A meghívók már szétmentek, mégis, aki tévedésből nem kapott volna s arra igényt tart, jelentkezzék az evang. lelkészi hivatalban.
— Kinevezés, A m. kir. pénzügyminiszter Klein Q>ula pénzügyőri siemlészt, a nagykanizsai városi pénzügyőri szakasz vezetőjét pénzügyőri biztossá kinevezte.
— Anyakönyvi birek. Nagykanizsán a mult héten 11 gyermek születeti, ezek közül 9 fiu és 3 leány: Árkus József sörgyári munkásnak fia, Bolf János földművesnek fia, Horváth ls>ván földművesnek fia, Proszenyák Vendel téglagyári munkásnak leánya, Tiszai József *cs-segédnek fia. Sneff Ferenc földművesnek fia, Ribner Rezső asztalos-segédnek fia. Harkány Katalin takarítónőnek leánya, Molnár József napjzámosnak fia, Ritícbcr Margit cselédnek fia, Rosta Mária nap-sz>mosnőnek leánya. — Házasságot kötött 8 pár,: Béda József földműves Galambos Rozáliával, Oyörkör. Jinos kocsis Kiss Juliannával, Zildvári Józ«ef dp5sz«segéd Perger Máriával, Otvád Ferenc villanyszerelő Somogyi Margittal, Buksz Józs-f bubéiy-rnester Po:lák Juliannával, Horváth János gőrm.ilmi gépész Tukona Annával, Weisz H vmann kereskedő segéd Hias Josefaval, Gírtner Ferenc honvéd számvevő Kaich Vdériávil — A halálozások száma ti volt: Cftv. Sneff J^zsefné Varga Erzsébet 65 éve*, bélbutul; Somogyváti Mária 4 h \'mpos, kelevénykór; Muczer Jó/s< f 1 hónapos, kelovénykór; Ká-lovicft l\'o\'.a 11 hónapos, tüdölob; vité\'. H.|tn*s/ Laj>sné Kó«a Irma 33 éves, szivbillenlyühaj; Lakaios Istvánné Docsics Mária 52 éves, méhrak
— A nagykanizsai Plarfat* Diákszövetség noln/-p, szerdán délután 6 órakor latija évi rendes közgyűlésit a gimnázium tanácstermében.
— Az NSE szllvesztercstl mulatsága előkészületei nagyban folynak. A mulatság a Polgári Egylet földszintjén lesz. A műsort meglepetésként kébziti elő a rendezőség, bogy vendégeinek soká feledhetet-
I leuré legye a szilveszterestét. A zártkörű mulatság belépődíj* 1 pengő.
Nátha ellen minden patlxában kap Penlalln kunit. Ara 16.000 K.
A | 21>3. lupszAm. \\
Olvasóink Z Apróhirdetés-utalvány j
vágják ki és j ^.ir^^i^ISTit:1 •
önzzék ineg $ víbv .iiecwun 1
• eri »7 * zalai közlöny klj<96ttlva-jt üli biiklnrk mitfcn kö/01 «gy
utalványt.,. t is icrjcdhciő
t a p ri lt I rd c lí » t.
^ J; Énlajc* : M7. ItUalx |.|t.
Szerdán reggel nyílik meg -se«\'
. RENGŐ DIVATÁRUHÁZ
a volt Szánío Salamon-féle üzlethelyiségben * Erzsébet tér, Strem és Klein ház.
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
t
ld6Járá«
A nagykanizsai mcteorologial meg-tinyflln Jelentése: Héttón a Mmtitfk-lei: Reggel 7 ónkor —6\'4, délután 1 ómkor --2ó, eale 0 ónkor -28.
PdMzet: Reggel teljlesen tinta, délben & eite borulL
Sz/lirdny: Reggel és délben t-szakkelel, este Délnyugati azét.

A Meteorológiai Intézet |elentése szerint egyelőre hideg, túlnyomóan szárai, kéióbb a fagy enyhülőivel csapadékra hajló idó várható.
— A Kereskedelmi Alkalmazottak szilveszteri műsoros estélyire oly nagy az érdeklődés, hogy a Jegyek nagy része már elővételben elkelt, miérl is az egyesület vezetősége leikéri a I. közönségei, hogy jegyét mielőbb szerezze be, a már előjegyzett jegyekel kérjük legkésőbb csOtOrtOk déli 12 óráig beváltani Főnyi Mihály és Társa kötő-szövő üzletébin Ccntrál-éptllct.
Jó üzlet Udvarló (a szerelme kisöccséhez) : Sanyika, adok neked egy pen■ gót, ha szerzel egy fürtöt a Bözsike hajábóh
Sanyika: Adjon kél pengőt és én elhozom az egészet. Tudom hova szokta éjszakára felakasztani.
— A „Heidelbergl dlákélef-et adták elő vasárnap este dr. Mut-schenbacher Edvln rendezésében a Katolikus Legényegylet műkedvelő-gárdája. A szereplők a gyér számú látogatottság ellenére is igyekeztek megállni helyüket a deszkákón. Gráf Böske kedves Katica volt. Nyillszini lapsot kapott Persovlcs Irmus. Sikerült nagynéni volt He/fer Lina. A férfiszereptök közül Fildy I. János lünt ki rutinos játékával. Kallauer Károly, Thury Oyörgy, Engelleiler Rezsó ügyesen vitték a főbb szerepeket. A zenekar jó voll. Az előadást lánc követte.
— Eljegyzések. Sprung Iduskát eljegyezte Tőke Jenő. (Minden külön értesítés helyett.)
Kukecz Annuska és Kvlcsdk Ferenc legyenek.
— Fiatalkorú, aki templomi perselyeket fosztogat Decembct hatodikán, Miklós napján a zalaka-rosi templomban észrevették, hogy egy fiatalkorú fiu a templom zárat-lan perselyébe belenyúl marokkal és egy csomó papírpénzt emel el onnan. A vakmerő tolvajt elfogták és kihallgatása után a csendőrség fel-jelenletle a nagykanizsai kir. lör-vényszék fiatalkorúak bíróságának.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Vendégmarasztaló korcsmáros, ydger Józsel komáivárosi korcsmáros e hónap egyik napján délután komárvárosi koicsmájabtn Oiz-szeveszelt egy vendégével, Arany látván kiskomáromi lakossal. Ennek hevében a korcsmáros egész szokatlan módon ugy elbánt Arannyal kogy az nyolc-liz napig gyógyuló sérülésekel szenvedett. A kiskomáromi csendőrség a korcsmárost feljelentette a kanizsai járásbírósághoz.
— Bélrenyheség, gyomor- és bélhurui, a vastagosital kezdődő megbetegedése, vakbélgyulladásra való hajlamosság esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a hasiszervek pangását. Sok évi kórházi lapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József viz használata a bél-mfiködést kitűnően szabályozta. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszctűzletekben.
— Az Izr. Jótékony Nőegylet karácsony másnapján délután 5 órakor fényesen sikerüli lánctcál rendezett a Casinoban. Mozdulni nem lehetett a teremben, ahol annyi ember emlékezet óla nem voll együtt. Holczer E\'li és Rózsi táncszámol, Acél Ferenc kuplékat adtak elő. A láncteák történetében páratlan sikerű volt ez a délután.
— Felhívás a felvidéklekhez! A felvidéki magyar sajtó ma misz-sziól tölt be. Az 1925. junius közepe óta a lőcsei 64 éves Szepesi Hiradó (ezelőtt Srepesi Hirnök— Zipser Bote) és az iglói 42 éves Szepesi Hírlap (ezelőtt Szepesi Lapok) fúziójával lokozoll mértékben óhajtja szolgálni a Felvidéken élő magyarság szent tlgyél és fenntartani továbbra is a szoros kapcsolatot a szülőföldjüktől elszakadt Zipser ek és Felvidék liánt érdeklődőd közölt. A .Szepesi Hiradó —• Szepesi Hírlap" egv ■-\'.■ szepesmegyei magyar lapok előfizetése Csonka-Magyaiországon egy negyedévre 5 20 pengő (65.000 korona.) Az előfizetés eszközölhető pénzesutalványon Förster Rezső oki. vegyészmérnök, magyarországi szerkesztőnél Budapest, VIII, Miria-u. 20. III. 26) Minden igaz felvidéki legalább előfizetésével támogassa szotólöldje magyar lapját 1
— A 77. Szent László cserkészek karácsony másnapján délután 5 óiai kezdettel kedves karácsonyfa-ünnepélyt tartottak a Rozgoyi-utcai tornacsarnokban. Ember ember há. tán tolongott a szép ünnepségen, ami a hatalmas cseikész-karácsonyla alatt a szeretet jegyében hozta össze a nagy cserkész-családot és hozzátartozóikat. A hosszú műsort P. Tóth Móric beszéde nyitotta meg. Majd 3 felvonásos pásztorjátékot, GraJ Malyinak egy hangu\'atos egyfelvonásos cserkész-színdarabját, azután egy bohózatot és sok magánszámot adtak elő. Műsor után a cserkészek kiosztották egymás közt ajándékaikat, majd kis vendégség után a fiatalság láncra perdült.
— Hirdetmény a honvédségbe való önkéntes belépésre. A honvédelmi miniszter most bocsátotta ki szokásos\'évi hirdetményét, melyben a m. kir. honvédségbe való önkéntes belépés módozatait itja elő. — Eszerint az eddigi lelléteiek mellett, minden magyar állampolgár, aki 17 évet betöltött, de a 25 ével nem haladta meg. Az önkén\'es belépés tizenkét évt szolgalma szól és a biztos megélhetést a szolgálatban biztosítják. Akiket a szolgálatból elbocsátanak, azok részére a polgári elhelyezkedő elő lesz segítve. Jelentkezni leltei taitózkodási hely szerint
illetékes főszolgabírónál, városokban a katonai előadónál és lehet a csa-piltestnél is. Az ónként belépettek az egyhavi próbaszolgálal utan a következő zsoldban részesülnek: honvéd 34 pengő (425 ezer korona), őrvezető 35 |>engó 36 lii-lér (442 ezer korona), tizedes 40 pengő 80 lillér (510 ezer korona) és szakaszvezető 43 pengő 52 fillér (544 ezer korona). A cslKdtagok után (feleség, gyermek) fejenként 12 pengő 40 lillér (155 ezer papírkor.)
— Téli csendélet a falun. Németh János és testvére Németh István kiskomáromi lakosok szóváltásból kifolyólag összeverekedtek Tibol János odavaló földmivessel, akli ugy megverlek, hogy az, az orvosi látlelet szerint liz napig gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két Néntelhel kiskomáromi cscndóiőrs verekedés, illetve lestisérlés cimén feljelentette a nagykanizsai bíróságon.
törvényszék
Zavaros csendélet az oltárcl szőllőhegyen
Tilost Oyörgy (•■lárci földműves rabbiálus természetű ember. A szőllőhegyen övéivel összeszólalkozott éa sógorát és öccsét leüléssel fenyegette. Hogy nyomatékot adjon fenyegetésének előbb egy dorongot, majd egy vasat fogott és azzal akart övéinek neki menni, ezek azonban etósebbeknek bizonyultak és Tálosi Oyöigy ruháját ktpoiollák. Az ebből keletkezeit lárma és zaj oly nagy volt, hogy az egész hegy visszhangzót! tőle. Néhány ember akkor elmen! a hegyőréri Varga Jizseféit aki a község felesketett mezőőre.
Varga csakhamar olt termelt Tálosi pincéiében és csendre inlelic a
ftázda Tálosit. Ez aunylra dühbe zla a rabbiálus embert, hogy ujabb garázdálkodásra vetemedeti. A hegyőr azonban csak tovább figyelmeztette. hagyja abba eiőszakosko-dSsait. Tálosi Oyörgy ezen annyira le háborodott, hogy karót fogott és neki meni a felesketett hegyőrnek, ingét és ruháját lelépte és csak a segítségére siető emb-rek vélték ki kezeiből a hegyőrt. A rabbiálus ember hatósági közeg elinni erőszak miatl került a törvén s ék Kayser Lek büntető-tanács- elé.
A tanuk mind telhetően vallottak a garázda ember elten. A bíróság mindössze 8 napi loghtzra és 200 ezer korona pénzbünieiésie ítélte ól,
KOZGÓSZINHÁZAK
Uránia kedden és szcidán 7 és 9 órakor: Rohanó áradat. Az utóbbi idők legnagyobb katasztrófája, az 1889-iki átviz, mely három virágzó városi sodor! el. A főszerepet Oeorg O\'Bricn jálsza megrázó realizmussal.
KÖNYVISMERTETÉS
„Köztelek Zsebnaptár" 1927.
Szilassy Zoltán, az OMOE ny. igazgatója és Buday Barna, az OMGE igazgatója szerkesztésében most bagyla cl a sajlót a .Köztelek Zsebnapiat" 1927. évi harmincharmadik kiadása, amely még az előző években meg|clcnt kötetek tartalmánál is gazdagabb anyagot foglal magában.
Az idei kiadás változatlanul közli a jól bevált naptári és feljegyzési részen kívül mindazokat a kimutatásokat, adatokat és útbaigazításokat, amelyekte a mindennapi gyakoriali éleiben szükség lehet, ezenkívül azonban a legfontosabb időszerű gazdasági kéidésckben is alapos és megbizható tájékoztatással szolgál a gazdaközönségnek.
Az üiemiani rész átdolgozását és kicseréléséi Relchenbach Béla köz-gazd. egyet. ny. r. tanár végezte el sikeresen. Egészen uj anyag Köves János dr. gazd. főtanácsos, állatorvosi főiskolai magántanárnak a védő- és gyógyilóojlások kérdéséről ir! ériékes dolgozata. Ezt a cikkel kiegészili az állatorvosok ojtási dijairól szóló miniszteri rendelet ismertetése, Billera Miklós gazd. akad. tanár a műtrágyázás helyes végrehajtására vonatkozó gyakorlati tanácsokat foglalta össze dióhéjban és az uj foszforsavtrágyák értékél vffá-gitja meg. Tury Zoltán m. kir. közigazgatási bírónak ügyes összefoglalása a földbirtok adó- és illelék-teiheiiöi értékes és megbizható tanácsadó a különféle adók szövevényes tömegében. Futó József MÁV felügyelő pedig a legújabb vasuli pengótaiifat ismeiteli. Közli Cselki István dr. ny. gazd. akad. tanárnak a helyes takarmányozás irányelveiről, Grátz Oltó dr. nak, a magyaróvári lejkisérleti állomás igazgatójának a tejgazdaságról. Számos egyéb cikk után ismerteti a zsebnaptár a vadászali tilalmakat, az állalforgalml szavatosság uj törvényes rendezéséi, valamint az uj magyar vámtarifát, az országos vásárok jegyzékéi. A gyakorlati gazdáknak nélkülözhelet-icn ez a zsebnaptár, amelynek ára bérmentes küldéssel 50.000 korona. Megrendelhető a .Pátria" könyvkereskedésében, (Budapest, IX ker. Ollói ul 25.)
= Legalkalmasabb újévi ajándékok Szabados Kata bórönd és diszmúáruhazában.
VILLANYI
PEZSGŐK PALACK
BOROK
MIMI ÜPE HERCEQ
udvari pincészetéből Villány.
Kaphatók -
minden nagyobb csemegekereskedésben.
ZALAI KÖZLÖNY
1926. december 25.
KÖZGAZDASÁG
Timi
A mai értéktőzsdén az irányzat szilárd voll. A forgalom élénk üzletmenet melleit, barátságos hangulattil indult. A spekuláció eleinte a bécsi barátságos hírek hatása alall vásárlásokat eszközölt, azonban késóhb a realizációs eladások kóvelkeztéb: n átmenetileg visszaesés lörténl. A tózsdtidó második felében azonban a berlini barátságos hírekre a lózsde megszilárdult s a spekuláció újra vásárlóit. Szilárd volt vas és gép-papírok. Az érdeklődés az eddigi szokásolt\'ól eltéröleg a kozéppipirok felé Irányult. Salgóés Fegyver 60.000 K javitoiiók árfo\'yamukat. A vasipari papírokban a forgalom élénk volt. Banya, Bank, Tégla, Láng barátságosan tendált, Gummi csendes voll. A cukoripari papirok realizációs eladások kovelkeilében élénk. Malom és faipari papirok elhanyagoltak. Zárlatkor az irányzat továbbra is sziláid, a forgalom (lénk voll.
Zfctti abW
Párti 20Í0 00, London 2510-25, Ncwyork 517 25. BrüiKl 72 00, Mllino 2330 00. Anulttdim 206 ÍW, Bellin 123-20, Wien 73 10, Solla 375 00. PiigJ 1532 50, V«r»ó 5750, Budapest 72-45, Belgrád 91250, Bukíieit 27600.
1 kUt>«tl TMaie
VALUTÁK Lengyel 7805-SOÍ5 Angol 1.345925-7025 Cseh k. 2109-19 Dlnir 1252-32 Dollii 71225-71525 Prancla li. 2S51-2911 Holland 2MS0-630 Let 371-385
Léva 512-520 Líra 3163-3213 Márka IKíöl-17024 Schlll. 10050 90 Dán kor. 18985-1906.5 Svájci Ir. 13780^30 Belga li. 9912-9952 Nocvígk. 1,910-990 Svédk. 19010-120
apróhirdetések
(Hlrdolé.ak dlj» .lóro Hi.t.ndg)
Ai aprobudetei rllja 10 >iól, 50 fillér. A cltnizO ■ minden vatlagabb betubOl allé Ró kit slOnak fiimittalik. Minden tovább* Ili dija 5 fIII. A hlrdeM.I díj aldm llxetandO a n rfalinladrt hoizáizámltáiával
Ko.xthely.n Lchel-ulcal Jó forgalmú berendezett (m
füizer*, vegyesáru üzletemet italmérési joggal azonnal eladom. Törők Etok.
Bádogos, vlxvexeték naurolfi szak-munkások es tanonc felvételik. Szepesi, Zrinyi Miklós-utca 22. 4394
T.lj*. allité. kapható riavl 600.010 koronáin Király-utca 7. se. 4158
Jó állapotban levó jégvsrem bérbe kerestetik. Kózponll Tejcsarnok, Díllvaiul. ______4464
Bármely uradalomba elhelyez munkásokat 2, 3, akár 6 hónapi munkára Is. Jelentkezni leltet llorválh Józsel voll pallérnál, Ktgyácon. 4467
DEVIZÁK Amsterd. 28S0S-605 Belgrád 1256-62 | Berlin 16979-17029 Bukarest 370-380 Brüsszel 9917-9917 Kopenh 189S5-19055 Oszló 17920-80 London 345925-6925 Mllino 3138-3223 Newyork 71290-490 Pirii 2831-2871 Priga 2111-127\'i Szollá 513-519 Stockholm 19050.110 Varsó 7875-8025 Wien ÍOOÜO-ICOCO ZOlIch 13785-825
Terménytőzsde Buz.1 llizav. 75 kg-os 39J.000-3SS.000, 76 kg-os 335.000—400.000 77 kg-oa 400.000 - 405.000, 78 kg-os 407.500 - 412.500, egyíb 75 kg-os 360.000 -385 000, 76 kg-oi 385.000 390.000. 77 kg-os 390 000 395.000 78 kg-os 397.500—402.500, rozs 305.000-307 500, takarmányárpa 222.500 - 227.500, •orlrpa 325.000-365.000, rab 225000-327.500, lengeti u| 202J-0-207.500. repce 565.0C0—570.000, kOles 190.000 - 200.000, korpa 162^00-165.003
Btritmliár
[\'elhajlás 776, melyből eladatlanul vissza-maradt 187 dib. KlsőlcndU 18500—18 750, szedeti 17.250—17.500. szcdelt közép ltl.SOO —17.000, könnvll 15.000-16.000, elsórendu öreg 17.0tt>—17.250. másodrendű 16500— 16800, angoUuldó 17.000- 20000, szalonna nagyban I9.0j» 20.COO. islr2l 750 22.000, lehúzott hus^íOOŰ- 25 500, szaionnas léi-sertés 19.000. ^MO. Az irányzat lanyha.
Kiadja: Zrtiyl flyondalpar él KSiyt karMkadai ET, Maiykanlzu
Disznó ülésekre,I
ís legjobb aranyhegyi és pogrt\'ny vári %
BOROK ,
tllcrcnkint tO.OOÍJés 12.000 koro;to Sáfpán Józsefnél
.Magyar-utca 74. Telefon/ 335.
Jó bor, n»m noha. nyfoMJtk meg róla.
Minden szakember
járatja és olvassa a
Biztosítási ós Közgazdasági Lapot.
E lap három évtizedes fönnállása
alatt bebizonyította nélkülözhetetlen és hasznos voltát.
Az újság mindig friss, gazdag tartalmú, fontos cikkeket és értékes híranyagot tartalmaz.
E lap nélkülözhetetlen minden szakembernek.
Előfizetési ára egész évre 20 pengö. Tisztviselőknek és egyleteknek kedvezményes előfizetés./ «e» A bp kiadóhivatala / Bndapest, VI., Vörösmarty-otóa 43.
A RUDOLF MOSSE R. T.
kiadásában most/megjelent
Magyarország Ken Mezőgazdasági [in
Éli!, Ipar! és ■ára 1926-1327.
első körzeti iésze tartalmazza alsódunántüli vármegyéinek Baranya, Somogy, Tolna, Zala
Iéi és
A v-iákos, 386 oldalas nagyalakú cimtár/ára 200.000 korona. Az cimtár, amely az összes -\'éken kívül taitalmavza Budapest és környéke teljes clm-agát (összesen 2000 o\'dal térelemben) egész vászonkötésben ára 900.000 korona.
Megrendelések lapunk kiadóhivatalába küldendők.
Hirdessen
a
„Zalai Közlöny"-ben.
Szép, tágas irodaholyisóg ós egy különbejiratu butoroxott szoba azonnal kiadó. Ctm .Vaskapu" vendéglő.
.Mélyen lesxilütott áron fUrdökádak, Qlökádnk a legjobb kivitelben késien kaphatók Baksa bádogjánál. Klntuy-utca 21. (
A nemespátról szövetkezet és a közbír-tokosság korcsmája nős, hétmillió korona óvadékkal rendelkező boltkezelót, Illetőleg korcsmakese lót keres. — Ajánlatok a szövetkezet igazgatőságáhozlnynjlmdók be.
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
első Peircö árai nrejjeleiM
1 pár férfi leketí strapacipó. szeges talppal, francia vagy amerikai tormában
1950
Pengó
1927. évi
NAPTÁRAK
Újévi üdvözlő kártyák JÁTÉKKÁRTYÁK
Legjobb angol\' D ca GRAMOFON és legújabb gramofonlemezck kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében.
ITALOSOK SZÖVETKEZETE
HDtfEST. IV. TtölDé-TÖ I. (cttfH IrirtiMfr 2.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig g ^ elsőrangú kivitelben. *
283/926. Iktsz.
Felhívás.
[-elhivatnak a jégszállltásával foglalkozó fuvarosok, hogy a városi közkórház jégvermének jéggel való megtöltése végett f. évi december hó 30-án déli 12 óráig a v. közkórház gondnoki irodájában jelenjenek meg.
Nagykanizsán, 1926. december hó 27-én.
Gondnoki Hivatal.
Nincs gondja
leánya f é r j h e z m e n e t e I é v e I, gyermeke taníttatásával, ha a
NEMZETI ÜISÁG vagy Dl NEMZEDÉK
utján biztosítja öke!. A\'csekély biztosítási összeget „havonként fizetheti az
előfizetési dijakkal.
IlyeiKieltételek mellett csak e lapok biztosító osztályában köthet biztosítást. \'Rendelje meg egyik újságot s megkapja a részletes
tudnivalókat. (Budapest, Honvéd-utca 10. szám.) E páratlan feltételekre ezrével Jelentkeznek az emberek.
Azonnal
rendelje meg az 1927. évre szóló
naptárszükségletét
a Zrinyi Nyomdában,
hol legolcsóbb árban, Ízléses kiállításban kaphatók
irodai előjegyző és falinaptárak.
Nyomatot! a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdav.áclő; Olenoeck Károly.)
M. Évfolyam, 294. szám
Nagykanizsa, 1928 december 29, szerda
Ara 1800 kcrraa
POLITIKAI NAPILAP
k. m. a.
Felelői szerkeszti: Barbartts Lajos
IMí.lKI in w Wra MJm 1
Petíció és bűnvádi feljelentés a zalaegerszegi választás után
Zalaegerszeg, dcccmbcr 28 Fürkas Tibor, a zalacgerszrgi kerület voll képviselője, aki Kray István báró egységeípárii jelölllel szemben a választási küzdelembe alul maradt, petícióval támadia meg Kray István báró maodálumát. Farkas Tibor a petíción felű! bünletó feljelenlést Is lett, amelyben arra hivatkozik, hogy a zalaegerszegi választókerülethez tartozó három község választási bizottságának elnökei olymódon járlak el, amelyek a bün-letőtörvínykönyvbe ütköznek. A büntetőügy iratai már a zalaegerszegi vizsgálóbíró előtt vannak, mig a peliclós iratokat csak az országgyűlés összeillése ulán fogják ben)ujlaní.
Az egyiptomi király értékes arab könyvgyűjteményt adományozott a magyar államnak
Budapest, deccmbcr 28 (Éjszakai rádiójelentés) I. Fuod egyiptomi király kormánya a magyar nemzet iránt érzeit rendkívül meleg szimpá-iájának kifejezésére egv ig\'n ériékes arab könyvgyűjteményt ajándékozott a magvar államnak. Ebben a nagy kulturális értékű gyűjteményben van a Koián egy 188 gyönyörű képpel díszített példánya is. Egyiplom gazdag ajándékát ma adta át Mohamed Suror bej Egyiptom budapesti konzulja Hóman Bllintnak a Magyar Nemzeli Muzeum főigazgatójának.
Frigyes főherceg pere Románia ellen
Párís, dcccmbcr 28
(Éjszakai rádiójelentés) A románmagyar döntőbíróság ma folytatta tárgyalásait, melyen Frigyes főhercegnek Románia ellen indított birtokperében a tárgyalási illetékességnek megállapítása szerepelt a sorrenden. A tárgyalások egész délelőtt és délután tartottak és azon Frigyes főherceg képviseletében dr. Egry Aurél udvari tanácsos Jelent meg. Román részről a döntőbíróságnak lagjai voltak Athanasovitzi ország gyűlési képviselő és Popescu a román kormány megbizotlja. Magyar részről Gajddnyi László. A rendkívül érdekes ügyben határozat csak januárban várható.
Országszerte folynak a készillődések a felsőházi választásokra
Legnagyobb a választási izgalom a kereskedelmi és ipari érdekeltségek körében
Budapest, december 28 Az országos polüikábar. a választások izgalmaínak elültével meglehetős szélcsend uralkodik. Csupán a többszörös mardá\'.umu képviselők kerületeiben indult meg az uj kortes-harc és a felsőházi választások előkészületei folynak országszerte.
A felsőházi tagok választása január 3-án kezdődik és egy hétig t8rt,ugj\', hogy az országgyűlés mindkét háza január 25-én összeülés 28-án megkezdi az érdemléges munkát.
A vármegyék és törvényhatóságok előkészületei nagyban folynak a felsőházi választásokra. A törvényhatóságok 78 rendes és 8 póttagot fog-ntk választani. A végleges jelölések még sehol sem történtek meg, Baranya kivételével, ahol Mándy Samu képviselő és Igaz Béla prelátus-kanonok a jelöltek. Mándy Samunak természetcsen megválasztása ese-
tén eddigi mandátumáról le kell mondania.
Az örököj-jogu főrer.dek 38 rendes és 38 póttagot fognak maguk közül választani. Eddig 190 örökösjogu főrend vétette fel magát a listára. Sok mágnás elvi ckokból\' nem vesz részt a felsőházi választásokban.
Január 5 én a gazdasági akadémiák tantestülee egy. 8 án az ügyvédi kamarák kél, 9-én a közjegyzői kamara egy rendes és egy póttagot válasz\'. At egyetemek és főiskolák összesen 10 tagol küldenek a felsőházba. A Tudományos Akadémia 3, a Vitézi Szék 1 tagot választ. A mérnöki kamara 3 án, a mezőgazdasági kanura még ki nem tűzött papon, a gyüje nény-egyetemen 8-án tart tdgvála62tö^g>zgyaiésl.
Legmgyobb regalom a kereskedelmi és iparkamarak választása körül nyilvánul mer.
A jövő hónapban teljesen felszabadul a Rajna-vidék a francia megszállás alól
Bécs, december 28
(Saját tudósítónktól) Berlinből érkezett jelentés szerint Anglia, Franciaország és Nímetorszíg külügymi-nisziereinek legutóbbi megbeszélése döntő elhatározásodat produkált. — Eszerir.t megállapodás történt közöttük, hogy a rajnai tartomány ka-» tonai megszállását 1927. január 31-ével teljesen megszüntetik.
Volt ugyan némi vita a megállapodás előtt a három külügyminiszter közi, d: ez nem anyagi természetű volt, h3nem a biztonság kérdése forgóit, amit kedvező mederbe terelt Stresemann azzal a kijeletiléséve\', hogy Németország a kiürítés ellenében biztonsági kompenzációkat fog nyújtani.
A megszállott német terület körülbelül 32.000 négyssögkiloméler nagyságú és hat és fél millió lakosa van. Ezen a területen van Köln, Achcn, Mainz, szóval a legnagyobb német ipari és gazdasági centrumok.
A megszálló francia csapatok létszáma még ma is több nyolcvanezernél és fenntartásuk több, mint egy negyedmilliárd aranymárkába kerül.
Nem lesz Boncs a Népszövetség főtitkára
Genf, dec. 28. (Éjszakai rádiójelentés) Azt a már többször fölbukkanó üir». ho«y a Népszövetség főtitkára Drumond lemondana és helyéi Benes kerülne, a leghatározottabban. meijcifolják. A kultuszminiszter, kinevezte az OTT tisztikarát Budopest, december 28. Klebels-berg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter az Országos Testnevelési Tanács alelnökeivé kinevezte dr. Demény Károly államtitkárt és Zuber Ferenc vmju. tanácsost ; főtitkárrá : dr. Szubovácz Imre egészségügyi főtanácsost; szakelőadókká : Kmetykó Jáno3t, Gara Ernőt és Pajor Jenőt.
Fagy-hullám vonul keresztül Európa felett
Párls, december 28
Egész Franciaországban elviselhetetlen hideg uralkodik, melynek eddig 15 emberélet esett áldozatul. A Rivkráról menekülnek az emberek.
Milano, dec 28. Az Appeninekben 3—4 méteres már a hó és a vihar még mindig tombol.
Firenze és környéke teljesen hó alatt áll. A hideg egész Északolaszországban dermesztő. Fiume hó alatt van.
Trlest, dec. 28. A bóra 1906 óla nem látott erővel dühöng.
Madrid, dec. 28 Spanyolországon eiős pusztító fagyhullám vonult át.
Bécs, dec. 28. Ausztria hó alatt van. A hideg dermesztő.
Newyork, dec. 28 A hóviharnak ilt 9 halottja és 20 sebesültje van.
Amszterdam, december 28. (Éjszakai rádiójelentés) A nagy ködben a vasúti átjáróknál a vonat halálra gázolt két fiatal leányt és egy munkást. A csatornákon korcsolyázás közben két felnőtt és 5 gyermek a jég alatt lelte halálát.
Kivégzések, uj összeesküvés, merénylet-tervek, letartóztatások Spanyolországban
Párls, december 28 Madridban 20 en bert letartóztattak, akik merényletet terveztek Alfonz király ellen. Az összeesküvés egyik külvárosból indult ki és nagyon messze ágazó voll. Legelőször is Primo de Rlverát, azután a belügyminisztert, a hadügyminisztert és a királyt akarták eltenni láb alól.
A belügyminisztert azért akarják megölni, mert baicelonai kormányzósága idején feloszlatta az ottani szociálista szakszervezeteket. — Az összeesküvésről a spanyol lapok nem írhatlak, de a direktórium nem is cáfolta meg a híreket.
Páris, december 28. Későbbi jelentés arról számol be, hogy az ösz-szeesküvőket bírói eljárás nélkül (?) Mhdrid egyik külvárosában kivégezték Verekedés a tőzsdén
Budapest, december 28. Zajos szenzációja volt ma délelőtt a budapesti tőzsdének. Maler\\me és Braun Iván tőzsdetagok — állítólag csaiádr ügyből kifolyólag — a tőzsde folyosóján összeverekedtek, ugy, hogy a közönségnek kellett szétválasztani őket. A fegyelmi eljárás megindult.
ZALAI KÖZLtjNV
1926 december 29.
Városi közgyűlés
A képviselőtestület ezévt legutolsó ülése Nagykanizsa, december 28 Dr. Sabján Oyula polgirmester Nagykanizsa város képviselőtestületéi folyó hó 30-ára, csütörtök délután 3 órára rendes közgyűlésre Összehívta.
Ezen a képviselőtestületi ülésen a tagok nagyszámban való részvétele várható. Nemcsak azért, mert ez az 1926. év utolsó közgyűlése, de mert a II tárgyponlu tárgysorozaton olyan pontok szerepelnek, mini — a belügyminiszter rendelete a központi választmány ujraalakilása tárgyában, az 1927. évi leglöbb adót fizető képviselőtestületi tagok névjegyzékének megállapítása, az országos kirakodó és állalvásárok határidejének megállapítása, Ztlavár-megye törvényhatósági bizottságának véghatározala a várost szervezeti szabályrend elet V. R.—VI. fejezetének módosítása tárgyában, slb.
Az országgyűlési képviselők választásáról szó ó 1925. évi XXVI. tc. 106. § a értelmében valamennyi központi választmányt az 19z6 év végén újra kell alakítani. A törvénycikk 17. §-ának 3-lk bekezdése szerint j központi választmányi lagok választása titkos szavazással, szavazólapok utján, tajstromosan és az országos képviseleti rendszer szerint történik.
Hir van arról is, hogy az egyik vitosilya, aki már több izben tanújelét adla szociális érzésének — a városi tisztviselők elmaradt karácsonyi segélye tárgyában interpellálni fog és állítólag azt lógja indítványozni a közgyűlésnek, hogy azt újévi ajándék cimén folyósítsák a városi tisztviselőknek.
A csütörtöki közgyűlés mindenesetre elég mozgalmasnak és élénknek ígérkezik.
Ujabb keszthelyi autóbaleset a biróság előtt
Nagykanizsa, december 28 Még ez év augusztus 15 én este tél 9 óra körül történt, hogy Kern Lajos budapesti soffőr MSría-telep-ről Keszthely felé tartott gépkocsijával, amelyben több ulas foglalt helyet, igy dr. Vén István hadbíró alezredes, Szász Ágost ny. ezredis, Alberti Jenő gazdasági akadémiai hallgató és mások. Az Idó sltét volt, amiért a gépkocsivezető reflektorái használta.
A gépjárművezető, kocsijának régi tipusa dacára erősen hajtott, erősebben amint a körülmények ezt megengedték volna. Igy azulán megesett, bogy amikor Kiskeszlhcly elé éil, nem vette észre, hogy előtte közvetlenül egy cséplőgépet szállítanak, utána pedig egy parasztszekér haladt a leglassúbb tempóban. A soffőr a gyors iramban egy szempillantás alalt észrevette az előtte cammogó kocsit, amelyhez két tartalék ló voll kötve. Az autó kerülni akart és a
gyors Iram közben felfordult.
A kocsiban levő utasok közül néhányan kifordultak az árokpartra és többé-kevésbé súlyos sérüléseket szenvedtek.
Dr. Vén István hadbíró alezredes a kocsi alá kerüli és súlyosan megsebesült a fején, a megsebesült Alberti akadémikus és egy másik utas is, mig a soflőrnek és löbb más utasnak az ijedtségen kivül más bajuk nem támadt.
D . Vén alezredes mikor felépült, a kir. ügyészségen feljelentene a gépkocsíve.etől, akit tegnap vont felelősségre a nagykanizsai törvényszék Makáry Vilmos bünlelőlanácsa.
Ai eskü alalt kihallgatott tanuk vallomása után a biróság bűnösnek mondo\'ta ki Kern Lajos budapesti sotfórt és 1,000.000 korona pénzbüntetésre itélle — figyelembe véve az enyhitő körülményeket. Az ítélet jogerős.
ULri.iin.anti" \'i................................imowwwiww
Egy keszthelyi mozdonyvezető tragikus halála szerelvényén
Eo« monrepodt o.8b«l kl»nll8 g*i h.látr* ígette - » fOtS kínnyehb íSÍ.7«b°k.t sxsnvedstt - » hi..U.án.k *ldo«.tul e.ott gípó.«t B Lengyeltótiban tömették el
Keszthely, december 28 (Saját tudósítónktól.) Megrendítő szerencsétlenségnek esell áldozatul hivatásának teljesítése közben egy lelkiismeretes keszthelyi mozdonyvezető, Sziták Pál, aki a Bjlaton-szenlgyörgy felől Somogyszobra érkező személyvonalot vezette.
A halálos tragédia részletet a következők :
Mikor ugyanis a délelőtt elindult Balatonszentgyörgy-i személyvonal beérkezett a somogyszobl vasúti állomásra, a forgalmi tiszt azt az utasítási adla Síilák Pál mozdonyvezetőnek, hogy miután az utasok kiszálllak a vonalból, a szerelvényt vezesse mellékvágányra, hogy ezzel szabaddá tegyék a pályát a Gyékényes és Kaposvár között közlekedó és nemsokára beérkező ugyancsak személyvonatnak. Sziták a kapott utasítás szerint járt el, azonban alig vezette a szerelvényt kevés távolságra, egyszerre az állomáson tartózkodók hangos segélykiáltásokra leltek figyelmesek, melyek a szerelvénytől jöttek. Ekkor már a mozdony teljességgel láthatatlanná vált a hatalmas gőztömeglöl, mely egészen beburkolta a szeretyény1.
A vasulasok sajSI életük kockáz tatásával is odarohantak a gözlől borított mozdonyhoz, ahol tartani lehetett attól, bogy a mozdony felrobban.
Mire odaértek, Szilák Pál mozdonyvezető fűtőjétől lámogatva, aki szintén súlyos égési sebekel szenvedeti, valahogy leszállott a mozdonyról, de már Jártányi ereje hijján nem bitt lábra állani többet. . ionnal beszállították a fülóvel együtt a közben induló személyvonattal Kaposvárra, ahol a közkóibátban helyezték el ökel.
Mini utóbb megállapították, a szerencsétlenséget az okozta, hogy a mozdonyon egy forrcsap megrepedt és a kiörnlö gőz égette össze a kél embert, akik mikor a veszély a legnagyobb volt, életüket kockázlatlák, csak akkor hagyták el a szerelvényt.
A súlyos égési sebeket szenvedett mozdonyvezetőt a leggondosabb ápolás sem tudta megmenteni az étetnek és másnapra nagy kínok között meghalt. A fűtő állapota nem életveszélyes. A hivatásának áldozatul esett keszthelyi mozdonyvezetőt szülőhelyén, Lengyeltótiban temették el. Keszthelyen bálra hagyott családja iránt nagy részvét nyilvánul meg.
Országos kulturális esemény lesz a nagykanizsai színház megnyitása
Kertész Róbert kultuszminisztériumi államtitkár személyesen vesz részt a nagykanizsai színház megnyitásán — Hevesi Sándor a Nemzeti Színház igazgatója fogja mondani az ünnepi beszédet
Nagykanizsa, december 28 Megírtuk, hogy Hevesi Slndor a Nemzeti Szinház igazgatói\' a nagykanizsai Közművelődési Egyesület elnökségéhez intézett levelében felemlítette azt is, hogy Nemieli Szinház művészeit a nagykanizsai színház-megnyitó díszelőadására a közo\'íla-tásügyi minisztériumtól ki kell kérni.
U^y ezl, mint a megnyitó díszelőadás összes kérdéseit letárgyalandó és elintézendő — Cdllag Jenó egyesületi titkár Budapestre u azolt, hogy kö\'.vetlenül a közoktatásügyi minisztérium illetékes ügyosztályával biztosítsa és perfektuálj) a Nemzeti
Szinház művészeinek Nagykanizsára való le|övetelét.
A közoktatásügyi minisztériumban Kertész K. Róbert államtitkár a legnagyobb előzékenységet tanúsította a kanizsai közönség kívánságát illetőleg, ugy, hogy minden formalitás és akta mellőzésével rövid uton elintézte a kérelmet, telefonon azontúl felhívta a Nemzeti Szinhtz igizgt-tóját Hevesi Sándort és közölte vele, hogy megadja az engedélyt ahhoz, hogy a Nemzeti Színház műrészei egy napos vendégjátékra Nagykanizsára leutazhassanak. Persze, a Közművelődési Egyesületnek a szin\'iáz-/
megnyitás napja előtt két héttel kell, hogy ponlosan közölje a megnyitó díszelőadás terminusát a szinház igazgatójával, hogy a művészeknek Budapestről egy napra való elvonása semmiféle zavart ne idézzen elő.-
Kertész K. Róbert államtitkár a legnagyobb örömének adolt kitejezést, hogy Nagykanizsa város kulturkö-zOnsége a miniszter intencióinak megfelelően, a magyar színmű ;észe-tel pát tolandó, a magyar kultúrának hajlékot épített és ígéretet telt arra nézve, hogy a szinházmegnyllási ünnepélyre személyesen le fog jOnní és a díszelőadáson részt venni.
Kulturális szempontból — mondotta Kertész államtitkár — országos jelentőségű esemény a nagykanizsai színházépítés és megnyitás.
Csillag Jenó titkár ezulán Hevest Sándor igazgatóval perfektuálta a megnyitó diszelóadáB és a mü-észek lejövetelének ügyéi.
A Nemzetl Színház művészei Hevest igazgató személyes veze lésével jönnek le Nagykanizsára,
ét tartják meg megnyitó díszelőadásukat, amelyen az ünnepi avaló dísz-beszédet maga Hevesi Sándor Igazgató fogja mondani.
A városi szinház megnyitása volla-képen egy hétnapos ciklus-elöadás-sal van megállapítva. Mivel azonban a Nemzeti Szinház mü /észéinek csak egy előadási van módjukban játszani, a Közművelődési Egyesület elnöksége ugy tervezi, hogy
a többi hat nap előadásainak megtartására vagy a Király Szinház, vagy a kővárosi Színház operett-együttesét kért jel.
Az ezirányu tárgyalások most vannak folyamaiban.
Egyébkén! a szinház belső berendezését a legközelebbi napokban már leszállítják, ugy, hogy miként már legutolsó alkalommal jeleztük is — a jövő hó második felében teljesen átadható lesz rendeltetésének és megkezdődhetnek a rendszeres előadások.
Az a lény, hogy a városi szinház megnyitásán a közoktatásügyi kormány képviseletében maga Kertész K. Róbert államtitkár kíván részt venni, legjobban bizonyítja, mennyire becsülik Nagykanizsa kulturközönségé-nek áldozatkészségét és mfipárlolá-sát a legilletékesebb helyen és hogy ezt az áldozatkészséget megfelelő módon viszontszolgálni fog|ák, ami legközelebb módjában is lesz a kul-lusikormbnyzakínagykanizsaileány-iskola felállítása kapcsán
Hétszázmilliárdoa ősöd
Bécs, december 28. (Síjat tudósítónktól) Az osztrák pénzvilág leghatalmasabb tag|a, Bronner Henrik 700 milliárdos passzívával csődbe kerüli. Ma már odáig Jutott, hogy a 25 százalékos kvótái sem tudja meg-fizetni hitelezőinek. Castiglioni és Bőset ulán ez allegujibb szenzációja a bécsi pénzvilágnak.
1926 december 29
MUi KOÍLONV
S
A bánsági svábokat Abessziniába akarják kitelepíteni
Bécs, dcccmber 23
(A Zalúl Közlöny tudósítójától) Bécsben a bánsági sváboknak tekintélyes egyesületük van, amelynek tagjai mind a Bánságból ideszármazott svábok. Az egyesület tagjainak száma többszázra rug és igen sokan közülök előkelő társadalmi pozíció val rendelkeznek. A bánáti svábok bécsi egyesülete állandóan fenntartja az összeköltetést Temesvárral és a Bánság többi sváb városaival és községeivel. Néh&ny év élőit a bécsi egyesület közren űködésével többszáz bánáti sváb vándorolt ki Ka nadába és a délamerikai köztársaságokba.
Most a bécsi egyesület ujobb kivándorlási akciói indított meg, melynek a/, az érd késségé, ho*y ötezer bánáti svából akarnak Abesszinabb
telepíteni- A vállakózás kezdeményezői azt igé sk, h gy
minden bevándorló száz hektár földel és három txnsziüöttet kap jobb igy ként A jobbágyik kötelesek ingyen házat épiteni a be-vándotlónak, részt venni a föld megművelésében és ezen felill még évi adót te fizetni.
Mivel igen valószínű, hogy a jóhiszemű egyesületi vezetők mögött kivándorlási ügynökök húzódnak meg, a temesvári sváb vezérek helyesen tennék, ha utána járnának a dolognak, mielőtt a toborozás megkezdődje. Bécsi lapok szerint ugyanis a terv megvalósítása már igen előrehaladott stadiumban van és a kez-demenyeíók legközelebb már elutaznak a Bánságba, hogy öss-etoboroz-z*-k a szükséges ötozer rész vevőt.
Épülnek a falusi kultunházak
A földmivclcaügyi tárca költségvetése köretében egymillió aranykoronát irányoztak elő a kulturházépitö akció támogatására
Eredményes, a falu összes társadalmi osztályait és érdekköreit egybe-fogó egyetemis népművelési, lársa-dilmi és kulturmunka végeredményben teljes sikerrel csak akkor végezhető, ha megfelelő befogadóképességű és a népművelés összes eszközeivel ellá\'Ott népház vagy kultur-ház áll rendelkezésünkre. A magyar falvak egvedűli érdekképviseleti szerve : a Fdluszövelség volt az, mely fennállásának egész idej-! alatt különösképen hangsúlyozta, szóban és írásban inmerteitc a kultúrházak felállításnak szükségességél.
A Faluszövelség propagandájának most kezd érni a gyümölcse. A kultúrházak kérdésének állandó felszínen tartása eredményezte azt, hogy mind több és löbb község (s egye-siHet keresi fel a Falus*övetséget azzal a kéréssel, hogy a kullurház felépítéséhez ulmutalásf, terveket, támogatást és köztienjárást ódjon. A Faluszövetség minden egyes esetben részleles útbaigazítással és útmutatással szolgál! a hozzáfordulóknak, legújabban pedig községfejlesztési osztálya teljesen díjmentesen késziti el a megoldás stádiumába julott kullurbázak fontos mérnöki tervrajzát és költségvetését.
A kyliurházak felépítéséhez a Szövetség \'oly módon járul hozzá; hogy a tervrajz és költségvetés ingyenes elkészítésével mentesíti a községeket a nagy összegre rugó tervező és költségvetési munkák honoráriumától.
Az tlletékes kormánytényezők a Faluszövelség töhb ízben tett felterjesztésének hatása alalt is mind nagyobb és nagyobb megértéssel viseltetnek a kulturházak le nem becsülhető jelentősége iránt.
A földművelésügyi minisztérium a beruházási kölcsönből > gy millió aranykoronái[ irányzott elő fa-.(usi kulturházak építkezésének anyagi támogatására £s\'ez akció előkészt ésével a Faluszövetségei bizla meg. Azok a községek léhát, melyek kulturházuk felépítéséhez állami támogatást akarnak kieszközölni, a Faluszövetséghez f >t-du\'janak, mely a legteljesebb mértékben szolgál információval és támogatással. Mindenekelőtt azonban a község és a lakosság hozzájárulása biztosítandó, ezután a Szövetség elkéseti a kullurház tervét és költségvetésé\', csak ez eselben ajánlatos a F.iluszövelség utján a tervvel és a költségvetéssel felszerelt kér
vényt állami kölcsön vagy segély elnyeréséi rt illetékes helyre jut\'aini. A Szövetséghez eddig biérkczett j jelentések és kérés k orvendeief. inó-] don mulatjuk, hogy a kö?sAgek vezetősége és lakossága nv\'ndenü\'t fel-
ismerte a kulturházak létesítésének
óriáni jelentőségéi és annik létn-ho-zásái n> mcs k átlami támogat* utján reméli, hanem ugy a ktaség, mint az egyes po\'gárok anyagi áidoza\'á-val is igyekszik etősrgiteni.
Szoujeio^oszország törvényesül a soknejüséget
Berlin, dcccmbtr 28 I
(A Zalai Közlöny tudósítójától) Ideérkezett rigai jelentések szeiint a szovj-tország központi végrehajtó bizottsága rendkívül heves vitát folytatott a kormánynak ama javaslatáról, hogy el kell törölni a házasságkötés anyakönyveiéire vonatkozó törvényes kötelezettséget.
A ház sságSíOvjetoroszországhan a fennálló törvények szerint igen egyszerű dol- g. Semmi egyéb nem kell hozzá, mint hogy a fe\'ek megjelenjenek a kijelölt szovjetlisztviselő előtt és bejelenlik, hogy házasságra lepnek. Ez a bejelentést hjslromba foglalja s ez a belaj^tromoíás aztán pótol minden anyakönyvet. Az elválás hasonló könnyen megy. Bármelyik fél jogosítva van ugyanígy bejelenteni válá(i szándékát, akár rögtön a belajstromozás után is. Erre a válást azonnal kimondják. Semmiféle vallomást nem kívánnak a válás okára nézve, sőt a má ik fél beleegyezése vagy hozzájárulása sem szükséges. Egyes esetekben a válást mar néhány órai házasság ulán kimondják. Akárhány férfi és nő van, akiknek egy év. dc sőt egy hónap alatt is, több törvényes házastársa volt.
A házassági lajstromozás eltörlését indítványozó töt vény javaslat körülbelül egy év előtt került a parlament elé, de a nőknek országszerte történt viharzó tiltakozása miatt visz-szavoniák. Egyidejűen azonban nagy agitációs fogtak, hogy meggyőzzék a tömegei, hogy az efféle burztoá formalitás teljesen szükségtelen, mert az együttélés maga már tényleges házasságot jelent. A elkeseredett nők vezérszónokai a most lefolyt vitában Sollz és Riezanov asszonyok voltak, akik kijelentették, hogy a törvényjavas\'at lényegében nem egyéb, mint a soknejűség hivatalos elismerése. A vidéki képviselők a leghatározottabban ellene? ték a . javasla-
tot és egyikük kijelentette, hogy az orosz népnek nemcsak stabilizált cservonecrc — cz a &zovjel pénz-egysége — de stabilizált háía«sági viszonyokra is van szüksége. A nagyméretű es heves ellenzés elleni re a lörvényjavas at az első tárgyalási stádiumokon keresztülment és a kormány el van Ív tározva és ez elhatározásának kifejezést adott, hogy a javaslatot okvetlenül törvénnyé emeli és vég^chijtja.
Rohanó áradat
Filmpremier az Urániában
Ebben a képben az amerikai ren-dezft: R-ginald B: rker ked \'ére való temát kapott, hogy az eutópai nézővel megismertesse az amerikai szédület-s filmtechnikát, mely vdó-ban e fii "ben embejfeleltit produkál és még a film-trükkök nagy részét ismerő filmkritikust is zavarba hozza és magával ragadja.
A film meséje kedves és a régi jó békevilágban pereg le. Sok fordult, kedves, szimpatikus szereplők, gyűlöletes intrikusok (csak szere-p ik szerint azok!) és kimagasló rendezések, helyszínek emelik ki ezt a filmet a megszokott és unott sablonok k^zül.
A dörgedelmes hegyi árviz rombolásához egész filmvárost kellett feláldozni, de a hatás nem maradt el. O-yan művészi és szívbe markoló reális színekkel van összeállítva az egyes jelenetek sorozata, hogv ezelőtt le a kalappal.
Ha részletezni akarnánk érdemben és megérdemelten c filmet, akkor húszszor ennyi helyre lenne szükségünk.
A szereplők: Georg 0\' Brien, az amerikai férfitipusok legdaliásabb, legszimpatikusabb példánya, mesteri alakítást ad. Játékának varázsereje, a mindig embert és nem színészt játszó közvetlenségében rejlik. Az abban a korban is történő képben a ma hölgyének ideálját rajzolja meg. A női szereplők mind a ketten kitűnőek és stílusosak.
A két pótkép pompás amerikai burleszk. U. Gy-
Évek óta nagy közkedveltségnek örvendő és elismerten
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA cégnél
ScözponS-szálló.
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 29
NAPI HÍREK
■APIREKD
j December 29, szerda
I Római katolikus: Tamás pk. Protea- ) 1 táns: Dávid. Izraelita: Tebet hó 21. f t Nap kel reggel 7 óra 48 nerckor j ; nyugszik délután 4 óra 16 perckor.
! Mozi. Uránia: Rohanó áradat {1889-1 1 | árviz, melv három virágzó várost so- j I dórt el.) Elóadisok: 7 és 9 órakor.
A zajlás közepén
Irta: Barbarits Lajos
Zengő, zajló zongorán tébolyodott kacagást, ver a Csend: az alvó partokon áll a bál. Egy dalnak születést, egy násznak búcsúztatót ezer zizegő zene muzsikál. Minden fény sokszáz darabra törve a zajló jégre száll. A zajló jég alatt, valahol.mélyen, — feketén karját kitárja a Halát... lélekharangot ráncigál.
Az alvó partokon áll a bál. Egy minden idegennek rokon a láncosára vár...
— A főjegyző visszaérkezett Budapestről. Dr. Krátky islván lő- j jegyző, aki a második külföldi köl- : csőn kiutalása végeit Budapestre utazott, tegntp este visszaérkezett Nagykanizsára.
— Apáti kinevezés. Dr. Beöthy islván sümegi esperes plébánost a veszprémi püspök Szent Egyedről nevezett címzetes apítiá nevezle ki.
— Pénzügyi kinevezések. A pénzügyminiszter Rajlkó Elemér keszthelyi pénzüg\\őri lőilszel II. oszlályu pénzügyőii felügyelővé, Mi-hátka Mihály nagykanizsaipénzügvőri biztost pénzügyőri főbiziossá, Boér Mihály zalaegerszegi, Klein Gyula nagykanizsai péizügyőrl szemlész! és Belly Ádám keszthelyi pinzügyőri főszemiészl pénzügyőri biztosokká nevezte ki.
= Schwa.cz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A ny. kir. tanfelügyelő gyásza. Hortobágyi Ágostné 47 éves korában Kaposváron elhunyt. Az elhunytban Hortobágyi Ágost ny. kir. tanfelügyelő, aki ezelőtt Zalaegerszegen teljesíteti szolgálatot, feleségét gyászolja.
— Kedélyes Szilveszter-est a Szarvas kávéházban.
— Zárva [esznek újév napján « füszerüzlctek. U|év napján, mint az érdekképviseletek közlik, minden üzlet, a lüszer-és csemege-üzleteket sem kivéve, zárva mand^/niért is a kellős -ünnepre való Winícttel ku lönosen fon\'.os, hogy a nagyközönség szükségletét idejében btszerezze.
— A Piarista Diákszövetség nagykanizsai fiók|a ma dílulán 0 Órakor tartja közgyűlését a gimnázium tanácstermében.
— Legalkalmasabb újévi ajándékok Szabados Kata bőrönd" és di8zmüáruházában.
— Megnyílt a jégpálya. Gyermekek, ifiak, Mr önek örömére: végre mrgn)ill a légpá\'ya. Minden nagyobb ünnep ég nélkül, de annál löbb résztvevővel, héifőn délulán a Korcsolya Egylet elnökségének ie-ienlélében megnyílt a jégpllva. És megkezdődön sz edző, kedves légsport, amely annyi |óle. ő örömei lelenl a mi örömleien ifjúságunknak. Kisebb-nagyobb csoportokban, az összeülő korcsolyák ecé hangjától bangossn indulnak a jégmező felé, bogy kip-rult arccal, felfrisiűlten, izmokat megerősödve térjenek vissza. Még csak a tél kezdetén vagyunk, de hosszú \'elet jősol a melcorolégia. A Korcsolyázó Egylet pedig olcsó jegyekkel li helővé akar|a lenni, hogv mindenki részt vehessen a legszebb és legegészségesebb téli rport, a korcsolyázás örömeiben. Idény-jegy felnőtteknek 100.000. di; koknak 50 000, kísérőknek 40.000 korona. Kaphaló Hild Józsi fnél. A Deák léri allé és Sipos-cég előtti |i Izólsb\'a minden nap jelezni fogja a korcsolyázóknak, mikor használható a pálva.
= Három igaz szó: Bruncslcs bora Jó I
Indok
— Meg fogok házasodni.
— Ilyen öreg létedre ?
— Igen Legalább nem lart sokáig.
Magánszámok
— Nagy az öröm Sziámban,
A napokban egy közönséges teherhordó ele/ónt, mely egy fatelepen hurcolta a vasfog rönköket, ha-misitatlan albínó csecsemőnek adott életet. Ezek az egészen fehér elefántok rendkívülien ritkák. Azok az állatok, amelyek fehér elefántokként szerepelni szoktak, csak világosabb szürke bőrük révén jutnak ehhez a meg nem érdemelt elnevezéshez. Az uj fehér eUfontot azonnal megtették Sziám Irg-főbb állami és egyházi elefántjává. Felneveltetéséről\' a legnagyobb körültekintéssel gondoskodnak s igy a szerencsés állal fehér bőre révén gondtalan és dicsőségteljes élet előtt áll Januárban a fehér elefántot Sziám királya is meg fogja tekinteni Az állam életében/ egyébként nagy szerepet játszik/a fehér elefánt. A XVI századin véres háború dult egy fehér elefánt birtokáért. A harc öljegymást követő király uralkodása alatt tartott és ezer meg ezer emberélet esett áldozatul. Ilyen harc azonban nem valószínű, hogyf még egy lesz. Az egyenlőség híva azonban gondolkozóba eshetnek ózon, hogy maga a természet milyen egyen -lőtten mértékben osztogatja a tulajdonságokat.
Nagyban és kicsi/ybcn elsőrendű
f a j b/o r o k
kafphatók
Zerkowitz Albert
_ .pincészetében. \'Efadás/íticslnyben 3 litertől
J kezdfldóleg.
Egy /üRyes kádársegéd [elvétetik. —T-
= A Ccntrál Szilveszter-estje,
ámbár az Országos Op: ra Siaggione két i p.raénekes tagja kOzhcjOti i.ka-dályok miatt nem jöhet le vendégszereplésre, mígis a legötletesebb szil.eszteii mUiotral fog gondoskodni újév-váró vendégei szórakoztatásáról.
— A Zalaország, N. Szabó Gyula ériékes munkájának folytatása januír elsején jelenik meg A nagy könyvnek ez a része is az érdekes Göcsejjel foglalkozik. A könyvben, természetes, sorra kerü\' Zila minden vidéke és igen sok családja, féiíia és ma szereplő alakja. Nagyon érdekes lesz — a többek közöli — a könyvnek az a része, mely az ősiégi zalai községeket, a zalai insurgen-Eeket, negyvennyolcakkal és a zalai garibaldislákat tárgyallj.
— Kedélyes Szilveszter est a Szarvas kávéházban.
— A vonyarcvashegyi körjegyzőséget Gyenesdlásrn tették át. A vármegye alispánja elrendelte a vonyarcvashegyi körjegyzíi székhelynek Oyenesdiásra való áthelyezését s eizel együtt a körjegyzőség nevét is ,gyenesdiisi"-ra változtatta. Az áthelyezésnek az az oka, hogy Gyeneediáson meglelt öbb helyiséget klphat a Jegyzői irodj. A rendel.t januír eise|An tép életbe.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben I Igen olcsó PUM üveges, Király-utca 10. .
— A Sümegi Polgári Kflr 60 éves jubileuma. A sttmrgi Polgári Önkíp;ő Kor j.nuár 2 ín, vasárnap üli meg fennállásinak 60 éves ju bileunát,
= Három Igaz szó: Bruncf.cs
a Párisi baba
— A balatoni fürdőtclepek villanyvilágítása. A balatoni fürdő-telepek vihanyvilágitási problémája ismét jelentős lépéssel jutott előbbre, Ugyanis ujabban ismét tiz község akar belekapcsolódni az aszófői villanytelep érdekeltségébe és Kővágótár tul is jegyezte azt a láng-
I, melytől függővé (étetett rd-a villanyvilágítás bevezetése. = Kedélyes Szilveszter-est a Szarvas kávéházban.
Értesítés, értesítem a vendéglős kanáriakat, hogy minda7ok, akik vendéglőjükben az 1927. évben zenéltetni kívánnak, f. hó 30 án, cs«:ürtökön délelőtt 10 árakor a ..Korona" vendéglőben megjelenni szíveskedjenek, ahol a zcnee\'őádási jogok képviselőjével közbenjötlön mellett kiegyezhetnek. Megjegyezni kívánom, hogy a f. évre szóló engedély december 31-én déli 12 órakor lejár. — Wollák Jenő, a szakosztály einökc
= Helyesen cselekszik, ha varrógép, ;ü-, olaj- és fonal-vzükség-letét nálunk fedezi. S/Viger-varrőgép-alkatrészek elismerten a legjobbak ! Singe;-varrógép fióküzlet.
Kis dolog
— Fs m l vegyek ntked, újévre, kis fele égem ?
— Valami egészen kis dolgot.
— Ez nagyon d\'ága tőled.
— l-gy egészen apró gyémántnyakláncot.
DRÓZDI GYŐZŐ AMERIKAI FARMER LESZ?
Ml<d azt egyes főváto l sajtóorgánumok kolpoitálják — Drózdi G)őző a két válusztckerüUtből kibukott volt képviselő, a csúfos kudarc után Urvbe veite, hogy az újvilágba költözik A hír valódiságát nincs módunkban ellenőrizni, nem is akar juk, nem is fontos, de nem It hetei-len, hogy ezzel a nagyhangú exkép -viselő csak ismét egy kis figyelmeI akar maga felé iranyitanl, mióta a pe ti lapoknak menesztett táviratok egészen bedugultak. Most tatán ismét igy próbálja mogát és neiét a köztudatba vinni. Mindenesetre, ha megy, mi csak szerencsés utat kívánunk neki uj próbálkozásához és belátjuk, hogy sokkal célravezetőbb életfeladat odaállanl az eke szarváhuz, vagy újra kis nebulókat tanítón\', most már oz angol ábécére.
— A Kereskedelmi Alkalmazottak szilveszteri műsoros es-télyére o y nagy az érdeklődés, hogy a j gye< nagv része már elővéti Iben elkelt, miért is az egyesület vezetősége felkéri a t. közönségei, hegy jegyét mielőbb szerezze be, a már e\'őjegyzeit Jegy kei kérjük lefckétóbb c-ütör.ök déli 12 ig bevallani Fonyó Mihály és Társa kötő-szövő üzletébin Central epüíet.
— Kőzmunkaváltság visszatérítés — a zalai fQrdóközségek-nek. Zaiavárir.egyc a hozzá befolyó közmu:.Kavál:ságból jelentékenyebb összegű visszatérítést nyújtott a vármegye ké» rendezett tanáctu várc-sának. A Balatoni Szövetség azt az előterjesztést tette Bődy Zoltán ^ispánhoz, kertsse a módját annak, hogy hasonló visszatérítésben a zalai fürdóközségek is részesüljenek.
= Akar nagy őrömet szerezni családján^t^^vegyen vagy szé-relteüwnrígy rádió-készüléket 1 Ki-készülékek és alkatrészek Szabó Antal fegyver- és lőszernagykeres-krdónél kaphatók.
Szilveszterkor
a Polgári Egyletben.
J$ parti
— A menyasszonyomnak hat háza van.
— És mégis varrni jár?
— Igen. Hat háza van, ahová varrni jár.
Nagy \\ újévi vásár!
Mindenki csak praktikus ajándékot vásároljon hozzátartozóinak. Az előrehaladott saison folytán az összes női- és gyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusitva. Legcélszerűbb ajándékok:
Dtolos esi szöveUohák . 330.000 K-til
Háiiruhák..... 70.000 * ..
lúiyka Htol Mltiznltik 220.000 „ Gy&ayfoiesSéljiüepdechinrtáiii 550.000 „
Férfi, női s/.övctck, kötött íruk.chiffonok, vásznak, pafgetok, kész kötények, fché(-neműek a k^olcsóbblól a legfinomabb v Kivitelig nagy választékban.
tQtclképes egyénekek 3 havi részletre.
Stem József
divatáruháxa Kazinczy-utca I.
Városh&zpatota.
1926 december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
t
— A Párisi baba színpadi Iát-ványosság.
— Karácsonyfa ünnepély Kls-kanlzsán. D cember 24 én délulán 3 órakor fényesen leldisziletl és adományokkal gazdagon megrakott karácsonyfa várta a templomtéri iskolában a szegénysorsu iskolás gyermekeket. Kipirult arccal gyülekeztek a gyermekek és alig váriák, hogy megláthassák, mit is hozott a kis Jézuska. 3 órakor vette kezdetét a lélekemelő ünnepély a karácsonyfa alalt, amelyet a gyermekek kélszó-tamu énekei és jól betanító t szavalatai lettek változatossá. Dr. Vargha P. Teodorich plébános szivhezszóló szavakkal méllatla a karácsony ünnep Jelentőségét. Ftló Ferenc igazgató záróbeszédében köszönetet mondott a Jószívű adakozóknak és hálára buzdította a tanuló ifjúságot. A Himnusz hangjai mellett éri véget az ünnepély, amelyei az adományok kiosztása követett. Kovács Irén fi. osztályos tanu\'ó meleg hangon hívta fel szegénysorsu tanutó társait az adományok átvételére. Az öröm, a megh ltottság könnyeket csali a szegény gyermekek és a nagyszámban megjelent szülők és tanügybarátok szeméből. Kiosztásra kerüli: 37 pár cipő, IS meleg ruha (trikó), 5 flu-kabái, 6 nadrág, 16 pár harisnya, 5 leánykából, 4 télisapka, 1 nagy-kendStés 20 kgr. liszt. Az adományok gyűjtésében P. Bakoss J. Ágoston lelkész vezetése mellel! a ,Rózsafüzér Társulat\' nemes szivfl asszonyai buzgólkodtak. A helybeli cipész mesterek 30 p Ír cipőt készítettek el, a munkadijat ncm fogadiák el. A karácsonyfa díszítését a tanítónők vezetése mellett a VI. leányoszlály tanulói végezték nagy szeretettel. A jószívű emberek adománya, lelkes közreműködése telte lehetővé, hogy 70 szegény gyermeket sikerült egészen vagy részben felöltöztetni, ezzel lehelövé lett téve az iskolába járásuk. Ftló Ferenc igazgató ezulon mond hálás köszönetet\' mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárullak a nemes akció keresztülviteléhez.
= Három Igaz szó: Bruncsics born jól
A
Olvasóink vágják ki és őrizzék meg ezt az utalványt.
V
»1)4. lapszlm. j
Apróhirdetés-utalvány!
10 airib [.(□ kivágott emrrr.il- 1 DtlD HOvtik,!,\'. iiltnoiim util- ] \' vir.y «:ito4bcn ■ ■
ZALAI KÖZLÖNY kl.dúMvi- _ UU bllilaík IsRyfa köifil tgy \' \' 15 »iölí terjedhető apróhirdetést, élvínyei: IN7. tebiuii 1-lj.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologl ■\' niee-Hgyeló jelentése: Kedden a h hl: Reggel 7 órakor —3-4, dé.u^.i 2 órakor —1-7, este 9 órakor —3-2.
Felhőzet: lígisz nap borult.
Sz/tlrány: Reggel Északnyugat, délben Nyugat, este Délnyugati szél.
Reggel köd.
A Meteorológia! Intézet Jelentése szerint Jobbára felhős, szeles idó, hóemel-kedéssel és csapadékkal, mely Inkább esö.
— Tavasszal megkezdik Keszthely kiépítését. Keszthely legu\'óbbi képviselőtestületi ülésén Bocskai József képviselőtestületi lag nagyszabású indítványt ler|eszlelt be, melyben a keszthelyi Bilalon-slrandfürdö modernizálását kéri. Hangsúlyozta, hogy a többi balatoni fürdők oly felkészüllen állanak ki a szezonokra, hogy ha Keszthely nem igyekszik könnyen lemarad a versenyről és már eddig elveszített sok fürdővendégen kívül a löbbi fílrdőzőket is elhódítják, akik még eddig Keszthelyen akarnak nyaralni. Indítványában többek közölt kitért arra, hogy a város illő formibsn keresse meg gróf Feslelics hercegei, hogy az úgynevezett katonakertei engedje ál a városnak villanegyed számára. Ezen a helyen csak azzal a kikö téssd adnának kl parcellákat épit-kézések.-e, ha a bérlő kötelezné magát arra, hogy o t kél éven belül szép villákat építene. Ezzel a lakáshiányon is segítve volna és szoc ális szempontból nagy Jelentőségű volna, meit olt az építkezéseknél a város iparosság sok munka alkalmat nyerne. Az indítvány sorsa elé, nagy érdeklődéssel tekint egész Keszlhely lakós-sága és általános az óhaj, ho^y az megvalósuljon.
— Utazási kedvezmény. Azon mérsékelt áru jegyet vállására jogosult utalványok, illelve fehér időleges igazolványok, amelyek a gyorsvonal IH-ik kocsiosztályában lll-ík otzlályu személyvonat! féljegy váliása melleit jogosítanak utazásra, 1927. évi január , hó 1 lől kezdve a gyorsvonal lll-ik cs:tályába való utazásra csakis sze-mélyvonati ll-ik osztályú féljegy vál-
— Részegséggel védekezik a két tcklafalusi gyilkos. Tegnapi számunkban részletesen megittuk, hogy régi gyűlöletes harag mialt Teklafalun Hírt József és Svetz Mihály odavaló lakosok bosszúból megölték Fritz György sikatapusztai uro-dalmi erdőőri. A letartóztatott gyilkosokat a kaposvári kir. törvényszék viZ9gálóbiráfa legnap kihallgatta, akik ez alkalommal azzal védekeztek, hogy ittassak voltak és önvédelemből követlék el a gyilkosságot. Ezckel az állításokat a sorban kihallgatott tanuk mind megcáfolták. A vizsgálóbíró a két elvelemült embert, akik régi bosszujukat tökölték kl egy családos emberen, letartóztatásba helyezte, ami ellen azok nem is éltek felfolyamodással.
" Modern hirdetési Iroda. Ugy a belfölden, mint a külföldön előnyösen ismerik Leopold Oyula hirdető vállalatát
Budapesten, Erzsébet-körűt 31)., telefon: József 121—55. A legnagyobb llirdetó cégek e megbízható Iroda utján eszközöltetik a/, összes hirdetéseiket, mert kiváló szakértelemmel, odaadó lelkiismeretességgel és felülmúlhatatlan pontossággal teljesíti az összes megbizásokal
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( Az Uj Idők karácsonyi száma „____„
és ttdekes tartalommal jelent meg. Tartalmazza: Rákosi Jenő, Csathó Kálmán, Juhász ü>uia, Lyka Károly, Bónyi Adorján, Karinthy Frigyes Szép Ernő, Farkas Pál, dr. Tőrök Frig>cs cs Farkas Imre irásai mellett a szerkesztői, kertészeti, gasztronómiai és szépségápolási üzenetek népszeiü rovatait, valamint a művészi és idOszerü képek gazdag sorát Előfizetés negyedévié 6 penjüő 40 fillér. Mutatványszamot klvanatra szívesen küld díjmentesen a kiadóhivatal Budapest VI. Andrássv-ut 1G.
)( UJ célkitűzések előtt a gazdatársadalom. Ezen a címen irt érdekfeszítő vezércikket gróf Almássy Imre az Orszá gos Mezőgaidasági Kamara elnöke a „Gcorgixon* karácsonyi számában. Koos
zóg«d»sA;{i Kamara igazgatja, pedig nagyon érdeKes nyilatkozatot felpa magyar borházak nagyfontosságú szerepéről akül-
tása mellett jogosítanak.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul újévről Fáradjon be üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot és kelléket óriási választékban kaphat, melyekből sajátkezOleg készítheti a legszebb és legolcsóbb ajándékotl ja* No mulassza el vasárnapi kirakataimat megtekinteni I
REINITZ BÉLÁMÉ
kézimunka kereskedése ía előnyomdája
NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
W«|dlU küuyvkereikcdéi oíHetL - Telefon 552.
földón. Az európai és amciikai ellentét kulisszák mögötti harcáról olvosunk még roppant érdekes és eddig ismeretlen részleteket a hadiadósságok *al kapcsolatban. A világpiaci értesülések minden ágrárter-niékre kiterjedő feldolgozását találja meg a lapban az olvasó. Az érdekes cikkek egész sorozata tarkítja a lapot, melyet Tóth B. László oki. gazda szerkeszt kiváló szakértelemmel. Kiadóhivatal Budapest V. Mcrleg-u, 12. Mutatványszámot készséggel küld kívánatra a kiadóhivatal
Gyermek - szépségverseny
Szavazó-lap.
A „S^arvas\' kirakatban kiillitotl képek közül szavazatomat a számú képre ado.n.
aláírás.
Panaszos levelek
A Barakk-tábor felé vezető ut
sötétsége Több Barakk-táborbeli lakóstól panasz levelet kaptunk, amelyben arról panaszkodnak, bogy amikor munkájukból — a városból — hazafelé tartanak, a Csengery-ut végétől a Barakk-tábor felé vezető ut oly sötét, hogy a járás-kelés ott biztonságosnak épen nem mondható. A Barakktábor lakóinak az a kéieíme, hogy az illetélEa tényezők gondoskodjanak arról, hogy ez az ut kellőleg kivilágitassék, mert a ;mostani állapot, különösen télen tarthatatlan. Miután a közbiztonság sürgősen megköveteli, hogy ezen az állapoton segitve legyen, ezután is felhívják a város és az államrendőrség figyelmét á rosszul kivilágított útra. A Barakk lakói — értesüiésüak szerint — küldöttségileg akarják felkeresni a hatóságokat, hogy azonnal tegyék meg sürgős intézkedéseiket és ne várják be azt, mig a sötétségben valami komoly incidens vagy baleset előadódik. Hisszük, hogy soraink az illetékes tényezőket gyors intézkedésre fogják késztetni.
■OZGÓSZIHHÁZAK
Uránia szerdán 7 és 9 órakor: Rohanó áradat. Az utóbbi idők legnagyobb kaiaszirófája, az 1889-iki árvir, mely három virágzó várost sodort el. A főszerepet Chorg O\'Brien játsza megrázó realizmussal.
KÖZGAZDASÁG
A mai értéktőzsdén a tegnapi szilárd irányzat jutoil érvényre. A spekuláció vásárlásai következtében élénk forgalommal indult, azonban egyes ériékekben realizációs eladások vollak, a többi papirokbtn áremelkedés volt. Az irányzat mindvégig barátságos, a forgalom élénk. Szilárd volt a bánya, vegyi papírok, gyenge a cukor, malom és tex il részvények, azonban ezeknél is az. árlemorzsolód s jelentéktelen voll.
Pirii 285000, Undon 250»00, Newyotk SI700. BrlUiel 71-90. Milano 235000 Amsterdam 20687M, Berlin 12330, Wien 73 05, Solla 375 00. Prága 1532 50. Virió 57 50. Budapest 72-40, Belgrád 912-00. Bukarest 2701)0.
ll k •S

2
5 a fi
PF" Nagy ujévi vásár! fff
§
WEISZFELD ÉS FISCHER divatáruházában a „Gólyához" Nagykanizsán, f.TAt\'.1^ fii
Raktáron levő összes női és férfi fehérnemliek, valódi angol férfi és női szövetek, női- és gyermek-
kábátok leszállított karácsonyi occassio árban bocsáttatnak áruba. _ =
Női hímzett ingek darabja . . 19.500 korona I Férfi-ingek két gallérral , . . 62.000 korona i>!s
„ \' „ bugyi „ . . 19.500 „ | „ hálóingek . . , -s . . 91.000 „
Cöpper alsónadrág ..... 46.000 korona
ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 29.
A Uiatwti Tfetfe fariu-lHptee
VALUTÁK Lengyel 7*10.8050 Ancol 1.3)6200-8203 CseU. J110-M Dinár 1253-SJ OűltAr 71200-7ISŰ0 Pranels Ir. J83S-3S9S Holland
Lel 3G9-3S3
Léva 513-521
Líra 3719-3279 Mária 16987-17017 Sehlll. 10050 M Dán kor. I9010 W090 Svájci Ir. 138 0 S5n Belga Ir. PTCO-ISCO Norvígk. ISMO-l-W Svídk. 19060-140
DEVIZÁK Amilerd. 28S30-MO Belgrád 1257-63 Berlin 17002-17052 Bukarest 3118-378 Brüsszel 9925-9955 Kopenh 19020- I90S0 OMlo 1S07O-I30 London 317200-7200 Milano 3239-3279 Newvork 71320-520 Párli 2818-2858 Prága 2112-18\' 3 Szollá 51-1-570 Stockholm 19070 130 Varsó 7830 8030 Wien 10069-10099 Zürich 13801-811
Terménytőzsde
Buja tlszav. 75 kg-os 390000-395.e00, 76 krr-os 395.000—KO.OOO 77 kg-os 400.000 - 405.000. 78 kg-os 40/500 - 412500, egyéb 75 kg-os 3SO.MO-38SOOO. 76 ks-oi 385.000 390.IM0. 77kg os 390 030 395.000 78 kg-os 397.500- 402.500, rozs 30V0C0 307 500, takarmányárpa 222500--227.500. sorárpa 325.000-365.000. «ab 225 000— 227.500, lengeti uj 202^00-207.500. repee 565.000- 570.000. köles 190.000- 200.0M, korp. I62.S00-165.000.
Serténiiár
Pelhajtás 1704. mctybíl eladattinul vtssai-maradi — drb. Elsórendtl 18.500—19000. szedett 17.500-18.000. siedclt koiíp 16.500 —tZ.ÜX). kőnnvtl 15.000- 16.000. eltórendu ereg 17.250--17^00. másodrendű 16500— 17.000. angol SOldő 17.000 - 20000. sralonna nagyban l5.(X» 19.500. z.lt 21 750 27.000, lehúzott hus 23.000-000. szalonnás Kísértés 19.000.—22.000. Az irányzat élénk.
Klíd]»i Zrínyi ItyOBÍilpsr és IJiyt-keretkeléi IT, ivcjlvúiu
Disznó ülésekre
■ legjobb aranyhegyi és pogányvárl
BOROK
llterenkint 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
J6 bor, nem noha. OjróiMJÍk mcj róla.
APRÓHIRDETÉSEK
(Hirdetések dlja\'elfiro fizetendfi)
A» apróhirdetés dija 10 axólg 90 fillér. A címszó ( minden vastagabb betűből illó nó két írónak iiimittatik. Minden további szó di|a 5 1111. A hirdetési dlj előre
Iizetendfi a forgalmiadéhozziszámliisával
Vizvezeték berendezése-
Upj éa bekapcsolhat a városi O.CI vízvezetékbe legolcsóbban és legjobban késxit WEISER gépgyár, Sugár-ut 16. 4254
Szép. tágas irodahelyiség és egy
kulönbejáratu bútorozott szoba azon-cal kiadó. Clm .Vasiapu* vendéglő.
Adriának levele van a kiadóban.
Pénzkfilosfint bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és !eggyc<-libban foiyósitta: Aczél Ignáo pénz-kölcsönközvetltó Irodája Nagykanizsán. Fó-ut 3. sz. alatt Kényszsrkfilcsfin kötvényeket veszek. 2738
Mélyen lezüllött irón fürdőkádak, Qlfikádak a legjobb kivitelben készen kaphatók Bakja bádogosnál. Klnizsyutca 21.
A viros közvetlen közelében eladó egy 40 holdaa szántó és rétból álló birtok 1—2 holdas parcellákban Is 4 évi részletfizetésre. Bővebbet Aozél Ignác pénzkölcsön és ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz. alatt. 4-131
A nemespát/ól szövetkezet és a közbirtokosság korcsmája nős, hétmillió korona óvadékkal rendelkező boltkezelót. Illetőleg koicsma^zelől keres. — Ajánlatok a szövetkezet Igazgatóságához nyújtandók be.
Többgyermekes cwlfd házvezetfinfit
keres. Clm a kiadóban. 44<>i
Egy 6 szoba és mellékhelyiségekből álló url lakás, nagy parkban, esetleg kert, istálló és kocsis/in (garage) használattal, azonnalra kiadó Bővebbet: Aczél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodái*. Nagykanizsán, Főül 3. sz. alatt._4434
Jő állapotban levő jégverem bérbe kerestetik. Központi Tejcsarnok,
Szilveszter estély az .L\'lolsó garasvendéglőben cigányzenével, beNptldiJ nélkül. — Szíves pártfogást kér a vendéglős.
4457
Egy 40 év óta fennálló iparvállalat, amely nem csak megélhetést, de vagyon gyűjtést Is biztosit — elöiegedés miatt, az Ingatlannal egyUtl, kedvező llzetésl feltételek mellett el.\'dó, megbízottam: Aczél ignáo pénzkölcsön és ingatlanforgalmi Irodája .Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz. alatt. 4434
Értesítés-
Van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közön véget, hogy a Hunyadiutcában a
Zöldhordóhoz
címzett koroamámat Szilveszter este megnyitom oigányzenével.
Jó boroktól, hideg ételekről és malacpecsenyéről gondoskodtam.
A nagyérdemű közönség ízives pártfogását kérve, ma-adok
tisztelettel
u:t Szabó Józsefné.
Konvencióa bognár felvétetik Szent-g)öfgynapl belépéssel, a Homoki omátoml gazdaságban. Jelentkezés Nagykanizsán, Kltfaludy-u. 27. sz. alatt. 4-141
Bádogos, vizvezeték szereifi szakmunkátok és tanono felvétetik. Szepesi. Zifnyl Miklós-utca 22. 4391
Teljes ellátás kapható havi f/10000 koronáért Király-utca 7. sz. 4t58
Nagykanizsa, Kaziiiczy-a. 4. ndvar
Kályhák, takarék t üzhelyck. a*z taltüz-hclyck minden kivitelben, fűstcsővek, menyezetnád, kátrányfedéllemez, zománcozott edények minden minőségben, valamint az összes háztartási és eg>éb vasáruk kicsinyben! eladása Is a legolesót\'h árak mellett.
Egy teljes gépész- és kovácsműhely felszerelés szabadkézből sürgősen eladó. "Balog Jusztina, Murakcresztur. Rad-
manlcshiz.__
Jólhangoll zongorámat lakásomon órákra bérbeadóm, fcitekeinl lehet Klnizsyutca 25.___«70
K-revek hivatalszolgai, píníbeszc-
dói, vagy hasonló állást. Cim a kladéban.
* 4471
Kocsibunda, láb/sáv. télikabátok és egyéb férfiöltönyök eladók. - Clm a kiadóban. ___j472
Ebédlő és háló masszív tölgy, márvánnyal eladó. Hcjválh, Kölcsey u. 3. 4473
Teljes ellátást keresek negyedik polgár Isin fiamnak szerény helyen. Ura a kiadóban. __ 4475
Kiváló Jó minősé*" turó ötezer koío-nájával, príma teavaj hatvanezer koronájával kllogrammonklnt kapható Batthyány-utca 17. szám alatt.) 44?6
Egy magánház, mely áll 4 szoba, előszoba, minden mellé-helyiségből szabadkézből eladó és elfoglalható. Bóvebbet a kiadóban. 4480
u m m ¥ m
Ujevi
olcsó borárjegyzék:
Fehér és vörös kitonö zamatu 1 liter ,9000 korona
Fehér és vörös 1 liter 12.000 korona
Bruncsics Józsefnél,
Sugár-ut 53. ■» Teleion 210.
1927. évi NAPTÁRAK
Újévi tídvözlö kártyák JÁTÉKKÁRTYÁK
Legjobb angol D ca GRAMOFON és legujabb gromofonlentezek kzphatdk
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében.
SINGER
varnógép
■x*orr«l éa vmrr&inryM a l.ghs.zno.abb
karácsonyajándék.
vorrógép réazv.tír* NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
□rdó eg>\' emeletes na^y uj modern bérház nagy belsőséggel, tőkebefektetésre nagvon alkalmas, mert már most az egész vételárnak a kamatait meghozza. Bővebbet Aczél Ignác pénzkölcsön és ingatlanforgalmi Irodájában Nsgykanlzsán, Fóut3. sr. alatu 413»
Eladó egy 14 holdas igen jó minőségit szántó és rétból álló birtok, kis erdővel, Igen kedvező fizetési feltételek mellett. Bővebbet Aozél Ignác pénzkölcsön <s Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz. alatt. 1434
Másféléves siementhall vjtöstarka bika Igazolvánnyal eladó Míjor -István helyettesblrónál, Eizteregnyén. 4110
Erzsébet-tér 18. szám.
HARISNYAHAZ
Szarvas szálló épület.
Iliáuna megérkeztek a Ujevre legdivalosabb
külföldi különlegességek
Mielőtt bevásárlásai! eszközölné, győződjön meg áruink minőségéről és áraink olcsóság/ról minden vélelkéryszer nélkül
Állandóan nagy vAlaszfék:
Női-, férfi-, gyermek-harbnyák
Angol melé harisnyák
NŐI , férfi-, gycrmek-k«szlyük
Gallérok
Selyem és gyapjú Tricó bugyik
Pullouwerek Mellények, kabátkák Svetterek Korcsolya dressek, hósapkák Lábszárvédók, jégzoknik B&by garnitúra
Nyakkendőkben nagy karácsonyi vásár.
IC Cimre ügyelni! TW
Legolcsóbban
vásórolhat
újévi ajándékot
BECK BÉLA
Erzsébet-tér I. url és nöi divalöiielében Erzsébet-téri,
Holmár, szép zefir-ing 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér....... 8.000 „
Köpper alsónadrág . . 43.000 „ Selyem sál...... 32.000 „
Állandó, éazszerQ és Ügyes
reklámozás minden gyári , kereskedelmi-, ipari-vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az éltető eleme.
Hogyan, hol é$ mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
BUDAPEST, YII., Erzsébet-komi 39.
ahol kiváló szakértelemmel több, mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel és páratlan pontossággal eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az összes budapesti, vidéki is külföldi lapokban és naptárakban.
Költségvetések és-|Telcfon| tervezetek ingyent|j. 12I-55Í
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
88. évfolyam. 295. szám Nagykanizsa, 1928 december 30, csütörtök Ara 1800 karona
NY

POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: BarbariU Lajas
A felsőházi választások végleges sorrendje
A vármegyék jannár 8, 9 és 10-én választanak
Budapest, december 29 A felsőházi választások véglege» időpontja és sorrendje a kövelkező: Január 3: Tud. Akadémia 3, mérnöki kamara 2,
január 4: szegedi egyetem 1, bánya és erdőmérnöki iskola 1, tőzsde 1,
január 5: mezőgazdasági kamarák 6, gazdosági akadémiák 1, álla\'.or-voti főiskola 1, viiéii szé\'< 1, január 6: zsidó hitkÖZRérek 2.
január 8: törvényhatóságok 76, főnemesek 38, ügyvédi kamara 2, egyetem jogi kara 1, debreceni egve-tem 1, gyűjtemény egyetem I, Zeneművészeti akadémia 1, képzőművészeti főiskola 1, kereskedelmi és ipa> kamarák 6.
január 9: közjegyzői kamara 1, orvose«yesület 1,
január 10: píesi egyelem 1 tagok választ. 9 é* 10-én folytatódnak a törvényhatósági választások.

Rendelet jelenik meg a pengő-árdrágitások megakadályozására
t I >11 «m U Ml Ml M UkK
mm^i niitiaáiÉttrfd: rr^i. a
Január 8-án megkezdik a képviselőválasztók névjegyzékének összeírását
Budapest, december 29 A belügyminiszter elrendelte a főrendiház összehívásáról szóló törvény értelmében az országgyűlési képviselőválaszlók 1927. évi névjegyzékének hivatalos összeírását, melynek megkezdésére a kormányrendelet január első napjaiban jelenik meg. A mai budapesti főpolgármesteri értekezlet eredményeké-pen a választási összeírást január nyolcadikán kezdik meg a számlálóbiztosok.
A miniszterelnök Fótra utazott Budapest, december 29. Bethlen István miniszterelnök pár napi tartózkodásra Fótra, Károlyi Sindor gróf birtokára utazott.
Hivatalos „Egységespárt" Budapest, december 29. Értesülésünk szerint a kormánypárti képviv seiők körében mozgalom indult riieg, hogy a Keresztény Nemzeti Kisgazda Földmives és Polgári Part ne vél hivatalosan is Egységespártra vá toztassák.
A komáromi uj választás Budapest, dtcember 29. Klebels-berg Kuno gróf kultuszminiszter a komáromi mandátumát nem tartja meg s igy Komáromban is uj választás lesz. A jelöllek nagy tömege jelentkezett már. Az Egységespárt a hivatalos jelölt ügyében nem döntött, mert Klebelsberg gróf kultuszminiszter csak aziírszággyülcs összehívása után mond le mandátumáról.
A Héjjas-peticló Kunszentmiklós, dec. 29. A kunszentmiklósi kerület mandátumának petició kérvényét hétszáz választó irta alá.
Felére szállítják le az adótartozások késedelmi kamatát
Budapest, december 29. A pénzügyminiszter egy memorandumra adott válaszában kijelentette, hogy töt vény javaslatot terjeszt az országgyűlés elé, mellyel az esedékességtől számított három hónapig az adótartozások után az eddigi 12 százalék helyett csak 6 százalék késedelmi kamat jár.
Budapest, december 28. A ptngő-számitasra.való áttéréssel k?pcsolat-ban egyes budapesti kereskedők árdrágításra használták f :l a* uj számítási egységet. A főkapitányságra rengeteg feljelentés érkezik naponh a pengővel üzölt árdrágilási visszaélések miatt. A rendőrség most sürü razziákkal ellenőrzi az árusító- i helyeket.
A napokban rendelet jelenik meg, \'
Berlin, dec. 29. (Éjszakai rádiójelentés) A német-olasz egyeztető es döntőbírósági szerződést nia délután 4 órakor írtak alá Rómában. A lapok upy tudják, hogy az egyezmény tartalma és kerete megfelel azoknak a döntőbírósági egyezményeknek, amelyeket Németország eddig kötölt. Azt hiszik, hogy az egyezmény, amely a locarnoi politika eredményének tekinthető a Német- és Olaszország közti feszültséget enyhíteni fogja
an:eiy szigorú rendszabályokat lépte; életbe azokkal szemben, kik az élet szükséglei cikkek árát a pengőre való vércsét indokolatlanul felemelik. Az ig^zságügyminiszter ezügyben a rendőrséggel már megállapodott. A drágítást elzárással is büntethciő kihágásnak fogják minő-i siteni. Megtorlás vár azokra is, axik I a fillérek vis^zaódisa körül igyekez-\' nek jogtalan hasznot szerezni.
Róma, dec. 29. (Éjszakai rádiójelentés) Az aláirt né:net olasz egyeztető és döntőbírósági szerződésben a felek kötelezik magukat, hogy ha a két állam között olyau esetek merülnek fel, melyeket a rendes dip lomáciai ut-m nem tudnak elintézni, akkor azokat kiegyenlítő eljárás alá bocsátják. Ha ez sem vezetne eredményre. akkor a vitás esetet döntő-birák hatáskörébe teszik ál, vagy a hágai nemzetközi törvényszéket kélik fel döntésre.
nMrdfai Ara sor Uhi SOOM km
Embereket pusztít a tél Európaszerte
, Madrid, dec. 29. A keleti spanyol tengerpart mentén óriási viharok vannak. Eddigi jelentés szerint körülbelül száz halászbárkát a vihar a nyilt tengerre sodort és ott elpusztította. Sok cmoer halálát jelentik ezzel kapcsolatban.
Páris, dec. 29 A hideg Párisban valamennyire csökkeni, a vidéken azonban még egvre tart. Párisban eddig négyen, vidékenpedlg tizenegyen haltak meg fagyás követKeztében.
Marseilles, december 29. Az Oran-ból fcrkezett Passau nevű gőzös a dühöngő vihar következtében huszonnégy órát késett. A villám több helyűit beütött a hajóba. A hajó el>ő tisztje és Öt matróza sulyo3an megscfatjesfllt.
Bukarest, Acember 29. A Fekete-tengeren óriási orkán dühöng, több helyüti viharral vegyest. A román pari közelében az Astoria személyszállító gózrts elsdlyedt, huszonkét utas a tengerbe fulladt.
Egy konstantinápolyi tanító, akinek uszássül nagy nehezen sikerült megmenekülnie, amikor parthoz érve megtudta, hogy anyja, felesége és három gyermeke a vizbefulladt, e hír hallatára revolvert rántott elő és agyonlölte mogát.
A Konstanza és Konstantinápoly között lévő uton a Protos nevü román szállítóhajó elsüllyedt és nyolc főnyi legénysége a tengerbe veszett.
A Ft keic tengeren majdnem az egész hajóforgalom szünetel.
Magyarország a Nemzetközi Jég-hockey Szövetségben
Bécs, dec. 29. (Éjszakai rádiójelentés.) Magyarországot felvették a N-íjnzetközi Jég-hcckey Szövetségbe. Ezzel most Magyarország is benevezhet a most folyó Nemzetközi Jég-hockey Bajnokságra. Emelik az olasz vámokat
Róma, dec. 29. (Éjszakai rádiójelentés) A vámtarifa bizottság mai ülésén elhatározta, hogy a kormánynak több vámáru vámjának a felemelését fogja javasolni. E vámemelés azonban azokat az- államokat, amelyekkel Olaszországnak rendes kereskedelmi szerződése van nem fogja érinteni.
Kommunistákat tartóztattak le Palermoban
Róma, december 29. (Éjszakai rádiójelentés) A Tribuna szerint Palermoban 23 kommunistát tartóztatott le a rendőrség.
Somogyi Béla, a volt letenyei képviselő belépett az Egységespártba
Budapest, december 29 t <égespártba való belépését. UgyanisÉjszakai rádiójelentés) Somogyi | csak belépett az Egysége>pártba dr. Béla dr. volt fajvédő nemzelg)ülési I Tóth Pál is, akit a szarvasi kerü-
képvíselő, aki most a választások alkalmával a letenyei pótválaszláson is elbukott, ma bejelentette az Egy-
letben választották n;cg pártonkívüli képviselőnek, de egységespárti programmal.
Tömegesen mentik fel a tanerőket Olaszországban
cí.-tk felmenteitek egy szemészeti klinikai vezető orvost is. Hir van arról is. hogy még ötven nép iskolai tínilól fog.-.ak felmenteni állásukból.
Ráma, december 19. (Éjszakai rádiójelentés.) A lapok (elemese szerint a kormány tiz középiskolai tanárt kormány ellenes magatartásuk miattfclfüggcsztett állásukból. Ugyan-
Aláirták a német-olasz egyeztető döntőbírósági szerződést *
íALAI ■«\'?.! ftS\'V
1926 december 30
Pengő átszámítási tragédia
Történik az első febonitás a kávéházi törzsasztalnál, a II-ik egy drogériában, a JII-ih a Sehwartzerban. — Idő: a jelen pillanat
A nagy nap elérkezett. A pengő, a szép fényes, kis kerek pengő, vagy mondjuk pengőeske (mert olyan kicsi) kigurult a hatalmas szoba-nagyságu bank- trewrokböl és most a szerencsések vadászhatnak rá és dörzsölhetik markukat a böröndö sök. Felvirradt a napjuk. Divatba jön a bugyelláris Felderül a nupja egy régi, szép) mcséjű, mostanában már elhanyagolt népszínműnek: A Piros bugyellárisnak is
A pengő léhát itl van. Nem titkolható el, hogy mindenki nagyobbnak várta és azok, akik látlak osztrák schillingéi, folyton azzal érvelnek, hogy: mLám csak még akkora sincs, mini az osztrák schilling?!"
Ez igaz Is. Azonban, nemcsak a pénz külalakja a fontos, hanem, hogy ml áll melleik /le osztrák schilling melleit van egy nyomasztó népszövetségi protektorátus, a mi pengőnk melleit ott van az Alfáid acélos búzája, ott van a Dunánlut és Tokaj drága bora és olt lesz...
Ott lesz majd, ami elszakadt is... •
A pengő tehát elgurult és mini közgazdasági ludósilónk jelenti, a korona pengőátszámllási táblázatokban tegnapi napon rendkívüli hossz volt. Természetes is. Most elsejével hivatalosan meghal a korona és kötelező pengőszámltás lép életbe. Nem rossz léhát, ha elseje előtt pár nappal az ember beledresszirozza magit az díszámításba, hogy ennyi meg ennyi korona hány pengő és viszont.
Milyen egyszeri is. Például, ha akarok egy egyszerű levélre tizenhat filléres bélyegei venni, akkor azért, mert ezer korona nyolc fdlér, kettő ezer tizenhat, tehát kell a bélyegért lefizetni kétezer papit koronái.
Hál nem egyszerű. És ha komplikáltabb a szám, akkor szépen előszedem a pengő korona átszámítási táblázatomat és meg van o\'.dva a gordiusl csomó. Ime egy egyszerű példa:
— Bementem egy diogériába és vásárlás ulán megkértem a pénztárt, hogy ne paplrkoronában, hanem pengőben mondja meg, mit fizetek. A számla kilett -I pengő 28 fillért.
— Tehát négy pengő 28 fillér. Egy pengő 12.500 korona, négy pengő -fy,12.500,az50 ezer, a 28 fillér 3 ezer ötszáz K. Összesen 53 ezer öl-száz korona. Hát nem egyszerű ez ?
De állhat ez fordítva, hogy — tapadjuk — paplrkoronában mond fák meg az összegei és pengővel akarok fizetni.
Pl. a fizetendő összeg 118 ezer 750 papírkorona. Ez pengőben —
— Pardon, gyerünk csak elő az átszámítási táblázattal! Igy nlI Tehát a 118 ezer papír — de mi ez?! Nem látok tiszten?. A szemem előli minden összefut h-Á korona-nullák kilépnek sorjába a táblázatból és felém tartanak. Ml ez?l Szent Is len, megőrülök I Pengó—korona ! Korona—pengő ! Már a nyakam köré lekerüllek a nullák. Fojtogatnak. Jaj I Lemondok mindenről. Alszámltásfótl Pengőről, koronáról! Ételről,./csúk ezek a nullák...
— Hop megvan ! Í18 ezer korona, az 999 999.0560 nyólcszázölven peri/ gő. Most pedig hamar elő egy csukott kocsival. Egyenesen a Sfur-cerba. (—)
AzOrszágos Dalosszövetségkebelében
duló válság késlelteti a megyei dalosszövetség felterjesztésének tárgyalását
Nagykanizsa, december 29
Mini ismeretes a nyáron Zalaegerszegen tartott harmadik zalame-gyei dalosverseny után a megyei dalosszövetség a verseny zsűrijének döntését lelviiie ai Országos Dilos Szövetség elé és kérte annakalapos indokok alapon a megváltoztatásit.
A?. Országos Dalos Szövelség most nemrégiben akart foglalkozni ezzel az üggyel, de aznem kerüli napirendre épen a Síövelség kebelében duló nagy válság minit. Ugyanis iimere-tts, hogy Kern Aurél a Szövetség ügyvezető alelnöke lemondott tisztségéről és ideiglenesen a kővetkező közgyűlésig, mig véglegesen hatá-roznak a tisztség betöltése Je\'.fl1, Gerlóczy Béla takarékpénztári vezérigazgatói bi2lák meg az ügyvezető
alelnöki tisztség vezetésével. Az Országos Szövetség ennek a kérdésnek tisztázására elnöki lanácsü\'ésl tartott, melyen a zalamegyei dalosszövetség képviseletében dr. Tholway Z.igmond poslafőnOk a dalos sző-szövelség elnöke jelent meg. Remélhető volt, h"gy az elnöki tanács foglalkozni fog a zalamegyci dalosszövetség felterjesztésével és a zstlri ítélkezéséi megváltoztatja. Azonban erre, mint munkatársunknak dr. Tholwiy kijelentene, nem kerü\'lsor, meri a Szövetség előbb a válságot akarja megoldani. Éppen ezért a zalamegyei dalosszövetség felterjesztése csak a j.muár első hetében tar-tsndó évi kőzgyütéren fog balározat-ifozalal alá kerülni.
Liliomtiprás egy csukott autóban a Keszthely—lesencetomaji országúton
Keszthely, december 29 (Saját tudósítónktól.) Csak pár napja, hogy a Keszthely-környéki emberi alakba buji fenevadat, a liliomliprást éveken keresztül lolyta-tolt Hlrschl gyenesdiási korcsmárost hat esztendei fegyházra Ítélték s ma mir ujabb Keszihely-vidékl merényletről kell beszámolnunk.
Karácsony napján déiu\'án Tapolcából Keszthely felé tartott egy Gold-schmled nevű keszthelyi fiatalember által vezeteti keszthelyi autó. Az autóban üit Fehér (W:isz) László is.
Az autó utasai Tapolca és Lescnce-toma) közt az országúton egy 13—14 év körüli kislányt láttak bandukolni, Megállították az autót és kérdezgi kezdlék a kislányt, hova való, ííova megy, mién megy. Végül is/biztatták, üljön fel hozzájuk az-^aulóba, elviszik hazáig, Lcsencelon)/jig, ahova a kislány igyekezett.
A leányka gyanullanul felszállt a csukott autóra. Csak akkor rémült meg, mikor az autó nem indult el, hanem Goldschmítd maliéje Olt és a kisleány mindm (tezionös védekezése ellenére is br^ális módon merényletet kövelett cl a gyermek ellen. Csak ezulán Indult el az aunV melyel aztán a KeszIhely-J-isénce-tomaj-i utelágazásnáU-ifíégállilollak, a gyermeket Iclelíék azzal, hogy most már n^enjen, amerre akar, nekik másaié van az uljuk az autóval.
Amim a szegény gyermek hazaért/szüleinek rosszullétről panaszkodott. Faggatni kezdlék, mi történt vele. Mikor a szülők a vadállati lel-kellenséggcl elkövetelt merényletről igy értesültek, azonnal értesítették a tapolcai csendőrőrsöl, amely kinyomozta a kél auló-ulas kilétéi, akik mindketten keszthelyiek s akiket hét-fán reggel Keszthelyen letartóztattak.
A táblabíró rágalmazója a vádlottak padján
/ -
Egy sümegi ügyvéd másodízben rágalmazta meg Gombár Gyula táblabírót Fellebbezés! mely az eljáró vezetőbírót súlyosan meggyaansilja
a helyi bizottság javaslata ellen az OFB hoz.
Dr. Kecskés vállalta a megbízatási, elkészítette a fellebbezési kérvényt, felolvasta megbízói előtt és annak rendje szerint alá is íratta velük. A fellebbezés a görbőí |egy-zőség u\'ján a nagykanizsai járásbíróság elnökéhez Gombár Qyula táblabiróhoz került, mint az OFB állal kirendeli tárgyalóbizottság elnökéhez.
Nagykanizsa, december 29 Nagygőrbő /községben az OFB által foganatosított földreform illetve kisajátítási /eljárás folyamata alatt több házhelyhez juttatott polgár nem volt megelégedve a neki juttatott házhellyel, azért megbízták Ferenczl Islvát/és Tóth Djzfió nevű ugyan-csak- házhelyhez juttatott társaikat, hogy megfellebbezzék az ottani bi-Itság javaslatát.
Ferenczi és Tólh — mint társaik megbízottai — erre elmentek dr. Kecskés Kálmán sümegi ügyvédhez, akit arra kértek, hogy szerkesszen számukra egy fellebbezési kérvényt
ugy tünteti fel ól, mintha nem pártatlanul, dc a kisajátítást elszenvedő földbirtokos, Tolnai Kornél érdekében járt volna el és annak javára döntött volna, ami, ha igaz lett volna, a biró ellen fegyelmi eljáiásl vont volna maga után.
Tegnap délelőtt foglalkozott ezzel az ügnyel a nagykanizsai törvényszék Makáry Vilmos btlnlelőtanácsa.
A két vádiolt polgár: Ferenczy István és Tóth Dezső azzal védekeztek, hogy arra nem adlak felhatalmazási az ügyvédnek — hogy Gombár táblabírót meggyanúsítsa.
D,. Kecskés nem ismeri el bűnösségéi. Az inkriminált kitételeket nem Gombár táblabírói*, de a tárgyaló-bizottság helyi tagjaira vonatkoztatta. Hi a táblabíró sértve érzi magát — ugy hajlandó tőle ünnepélyes bocsánatot kérni, de ne kívánja azt, hogy őt ismét megbüntessék, mert ebből az ügyből kifolyólag rhár egyszer meg lelt büntetve.
Gombár Gyula kir. táblabíró ezután részletesen ismerteti a nagygörből házhely-juttatás ügyét. A Tolnai-birtok 250 hold ősi birtok vo!t, amely egy uri családnak szerény megélhetést nyújt és a házigénylök kívánságára 40 hold miatt nem lehetett a 250 hold közepét megbontani. De nem is volt alkalmas házhelyekre az a löld. Azért el kellett ezt ejteni. Az Igénylőknek ezzel szemben sokkal alkalmasabb területet juttattak, amit az OFB is megtelelőnek talált. Tehát ^erormfété" részrehajlás nem történt Tolnai javára.
Csilaghy György kir. ügyész vádbeszédeben rámutatott arra, hogy Gombár G/ula táblabíró és bírói működése sokkalta magasabban áll, sem-hogy gyanúsítás hozzáférjen. Szigorú Ítéletet kér az ügyvéddel szemben, aki mir hasonló ügyben büntetve volt.. ?
A törvényszék mind a hSrom vádlottat mint teltcsfársakat mondja kl bűnösöknek felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségében és ezért Ferenczl Istvánt és Tóth Dezsőt fejenként és egyenként ,1—1 millió K fő és 500 -500.000 korona mellék, dr. Kecskés Kálmán ügyvédet pedig 5 millió fő és I millió mellék pénzbüntetésre ítélte.
Csilloghy kir. ügyész a büntetés súlyosbítása végeit fellebbezett.
Udvari gyász Bukarestben a mikádó halála miatt
Bukarest, dec 29. (Éjszakai rádiójeleméi) A hivatalos lap szerint a királyi udvar tiz napos gyászt tart a mikádó halála alkalmából.
Gombár Gyula táblabíró a fellebbezés áttekintésénél megdöbbenve olvasta, hogy a Jellebbezés súlyos gyanúsítást tartalmaz ellenei mert"
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
f a j b o r o k
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyben 3 litertől
kezdódóteg. Egy ügyes kádársegéd felvételik.
/ -.1
1926 december 30
£A1.AI KOELONi
A kormányzót jelző uj hajólobogó
Budapest, d.cember 29. Annak feltüntetésére, fco^y a kormányzó valamely uszóegységen tartózkodik, uj lobogót reudsztrcsitellek, melyet íz llleló úszóegység köteles a középső és hátsó (ti ) árbócra (elhtizni. A lobogó lehér, szélén leskeny piros-fehér-zöld báromszögekkel, középen Magyaroiszág régi kiscimere, a babérés tölgykoszoiuval.
A frank-per kúriai Ítéletének kihirdetése
Budapest, december 29 A frank-per kurtái itéleiéntk kihirdetése ja nutr hetedikén lönénik meg. A kormányzó részvét táv irata a japán császár elhunyta alkalmából Budapest, dreember 29. A kormányzó Jusirihitó j p n császár halála alkalmából melc^hingu részvét távirarot küldöli az u| jap-.n csá-száiboz. Az uj japán császár szintén táviratilag küldött köszönetet. Perzsa császárból — illat-szerkereskedö Pdrls, december 29. A detronizált p-rzsa sah illatszertár üzletel nyitott Parisban.
Belgium kereskedelmi kapcsolatot keres a szovjettel Pdrls, december 29. (Éjszakai rádiójelentés) Mint rgyik párisi lapnak jelentik B.-tgiumbó1, a belga kormány ismét komolyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy Szovfet-oroszországga! kereskedelmi kap csolstot létesiL Ennek azonban n belgák részéről az a fellételc, hogy a szovjet adja meg Belgiumnak a legtöbb kedvezményi. Botrány a bécsi nemzsti tanács utolsó ülésén Bécs, december 29 (Éjszakai rá-diójelentés) A nemzetgyűlés az idei ével rendkívül viharos üléssel fejezle be. Ugyanis az ellenzék, elsősorban a szocialisták állandóan a Zcntrall-bank ügyét firtatták és lámadiák a kormányt és Kollmann voll pénzügyminiszteri, aki a délutáni ühs folyamán válaszol! a szociálisak viharos támadásain. Mikor Kollmann azt hangoztatta, hrgy a szccialisa nagyvállalatok milyeu visszaelcsekcl köveitek el, a szocialisták padsoiat-ban kitört a botrány és rágalmazó nak nevezték a vul. pénzügyminisztert. Végül a Htz elfogadta a többségi jelentést es elvetélte az ellenzék cllcnjavoslalár. Ezeket a javaslatokat fölöslegeseknek mondották.
Megérkeztek
a püspöki urad ilmi bérpince vaci nemes kadarka és fairizling boraim.
Azonki.ül mer< ny i, sári-.hegyi kitt\'nő z .rnaiu fehér és vOrfts bor, ..nrcly ll.-kém 9 és 12.000 kr ron ». Nagyon \'ilkalrnas az újév és a farsangi ünnepekre.
Kivá\'ó \'isrtelrtlel Bruncsics József Sugár-ut 53. - Telefon 210.
y.Papám, Van Dyck Rómában a királyt és Mussolinit festi!"
Hogyan csapott bn egy párisi szélhámos egy dúsgazdag amerikait, aki nem tudta, hogy Van Dyok a XVII. században ólt
PArls, december 29
(A Zalai Közlöny tudósítójától.) A plrisi topok humoros történetet reprodukálnak, hogyan csapott be egy életrevaló párisi fiatalember egy amerikai dollármilltomos\'. Az amerikai nemrégiben étkezett Pári bi és egy alkalommal szállodíja éttermében mrgismerkedett egy fiatal pári-sival, aki mindjárt előadla nngv bá-na-á\'. Elmondotta, hrgy Von Dyck fes\'ómüvész fia s hogy apja jelenleg Rómában él, ahol az olasz kirílyt és Mussolinit festi. Jelenleg rendkívül kellemetlen helyzetben van Az elmúlt éjszaka bili míg imádoll fiatal felesége, aki szinlén műíésjfamlliá-ból származott. Apjálól már régen nem kapott p\'nzküldeményl és igy arra sincs pénze, hogy feleségéi eltemethesse.
Az amerikainak a Vm D.ck név szeget ütöll a fejébe és emlékezeti rá, hosy htlloil ilyen nevü híreit festőművészről és minthogy a fiatal ember oly meggyőzően beszélt, 011 a helyszínin atadoli neki háromezer frankot. Másnap délelölt az ifjú V.m Dyck Isméi megje ent az amerikainál és elrni\'t doiiH, bogy a tcmc\'és 12.0C0 fr-nk-a ki- Itt es nem tudj i,
honnan teremise elő a pénzt. Az amerikai nem csodálkozott azon, bogy milyen drága Párisban a temetés, hanem áladolt a fiatalembernek 20 ezer frankot azzal a kikötéssel, hogy megadj), ha apja visszaérkezik Pá-risba.
A fiatalember fedezel gvanánl átadta csekkönyvél és löbb aranygyűrűi. Néhány nappal később megszólalt az amerikai telefonja és jelentkezett Van Dfck festőn ti .ész, aki közölte az amerikaival, hogy szívesen Iá1 ja esle vacsorára. Nébány óra múlva ismét megjelent az ifjú Van Dyck és elkérte a csekkönyvet, mondván, bogy édesatyja este majd visz-sza>d]a. A jelzett helyen természetesen sem az öreg, sem a fiatal Van DjCk nem jelent meg a vacsorához és az aranygyűrűkért Mr. London Hall, az amerikai dullármltllomos a Ruc de la Pj x egyik ékszerüzletében összesen 2 50 frankot kapott.
Az amerikai a párisi törvényszéken pert indilotl ugy az öreg, mint a fiatal Van D.ck eilen, nem gnn dotva arra, hogy Anton van D.ck, a bires flamand festő 1641 ben elhalálozott.
Egy keszthelyi ügyvédi irodában felpofozták a bírósági végrehajtót
Kinos incidens egy ügyvédjelölt és a végrehajtó közölt
Nigykanlzss, december 29 Ez év nyarán lörtént, hjgy Pénzes Mihály keszthelyi kir. jírásbiró-sági végrehajtó Márton Jenő és neje keszthelyi lakosok ellen végrehajtást lüzölt ki.
A végrehajtó — nem tudni mi okból — nem várla be a végrehajtásra kitűzött pontos időt, hanem egyéb dolgai után ment. A végrehajtást szenvedő Mlrton Jenöné pedig felkenste ől és átadott neki egy öss/eget azzal, hogy azt dr. Kardos Zoltán ügyvédnek, mint a végieliaj-lalö ügyvedjAnek adja ál — hiteltörlesztés végett. Ezután a v\'-gre-hajtó kiszállt Z.laapáti községbe, ety olt foganatosítandó végrehajtáshoz.
\' A Kardos-irodából dr. Saller István ügyvédjelölt Közben elmem a vt\'grebajlóhoz, hogy vele a végrehajtás színhelyére menjen, azonban Pénzest nem találta otthon és igy vissza kr licit jönnie a végrehajtás megtartás:! nélkül. •
Atr ik* a végrehajtó Zalaapáliból vlsszair.it, bem. n- a dr. Kardos-iro-deba, hogy átadja a Marlonnétól átvett pénzt. An.i or belépeti az irodába, dr. K udos felelősségre vonta, miérl nem jelent meg a végiehajlásnill. Pénzes azl hojtti elő, hogy dr. Siller őt az időpontról nem érlcsiletlc. Az ügyvédjelölt azonban
határozottan kijelentene, hogy igenis bejelen\'eüy.jz időpontot a végre hjjlónak. ISből szóvá-lás kelet kezelt.
— Hazudik I — mondta Pénzesnek dr. Satlér.
— Maga hazudik I — rep ikázolt a végrehajtó.
— Mondj i még egyszer! — kiállót! feléje ilz ügyvédjelölt, aki! a végrehajló eljárása felháborított.
Pénzes megismételte előbbi k j;- \' leölését.
Dr. Sullér erre fclhevűlésében odaugrott a végrehajtóhoz és szó nél kűl arcuiatötte.
Pénzes Mihály az inzullus u;án eltávozott és jelenlétié az cselei a kir. járásbíróság elnökének.
Mosi volt ebben az ügyben a főtárgyalás. A vádlott ügyvédjelöltet dr. Boron Pa! ügyvád védle. *- A biioslg megállapította, hogy Pénzes a kérdéses alkalommal nem volt hivatásának jogszerű gyakoriása közben és igy dr. Stllér nem köve-tttl cl hatósági kö/eg elleni ctószak vétségét, de bűnösnek mondotta ki őt tettleges becsületsértés vétségében, az.mtiau a becbülcivédelmi törvény 18 §..-i alkalmazásával a büntetés j alól felmentette, inert a becsületsértés elkövetésére Pénzes Mihály" sértettnek kirivó viselkedése adott okot. i
A leszerelési konferencia
Páris, december 29. (Éjszakai rddlájelcntés.) Londoni forrásból származó Jelentés szerint a leszerelési konferenciát lehetséges, hogy junius-ban, de mindenesetre még a Népszövetség őszi ülésszaka előtt össze fogják hivnl.
Két összekötözött leány holttestét dobta ki a Duna W
\'\'Bécs, decemter 29 Az egyik bécsi kikölőhidnál a viz kél szorosan összekötözölt leánv holtleslét veletle ki. A rendőrség bűnügyet sejt a titokzatos hulla-lelet mögött.
Rainer Maria Rilke meghalt
Páris, december 29. Rainer Maria Rilke, a legnagyobb ntai n^met lírikus meghall 51 éves korában Montreauxban.
A román király meggyógyult és Párisba utazik
Bukarest, dec 29 A király egészségi állapota telj-sen kielégítő. Betegágyát elhacvta és dolgozószobájában rendszeresen fo\'ytalja munkáját Január eleién l\'trisba ulazík, hogv kúráját olt folytass\'. Külön törvényjavaslat készül, amely hosz-szahb lávollél ese\'érc Mtria királynéi hízza meg a király helyellefitésével.
Egy korcsolyázó urileány rianásba került a Balatonon
Balatonfüred, dec. 29 Sebeszta Kolosnak, a Nemzeti Hitelintézet volt igargaiójínak 15 éves leánya vasárnap előkelő társaságban, amely Bilalonfürcden töliöne a karácsonyt, to\'Csolyázni ment a Balatonra. A kisleány messze elkorcsolyázott a társaságtól, mikor hatalmas robbanásszerű rianással a jég megrepedt és Sebeszta Ilonka nyakig a vízbe eseti. Az éles, zajló jégdarabok közt sikerült megkapaszkodnia egy Jégtáblában. Velőtrázó fegélykiálíásalra a társaság férfitagjai odasietlek és kötelekkel kimentenék a halálos veszedelemben forgotl, télig megfagyott teányi, aki mosi betegen fekszik a kiállolt izgalmak következtében.
— Pengőben olcsóbb lett a trafik. Budapestről leientik: A magyar királyi dohin>jöved\'k 1927 január 1-től az uj dohányárakat pengőértékben állapította meg s a főbb cikkek árai a következők: Sultán tlór 100 gram 8 pengő, kiválóan fizom török 100 gram 7 pengfl 20 fillér, piir-icsin 100 gr. 8 60 f. A szivarok körül: Regálla medii 1 d-b 24 f., havanna Virginia
I drb. 20 f„ portorico spcci.ti 20 f.
A szív-atkák közül: Coronas 12 f.,
splii\' x 10 f., kliedtve 7 f., piinctsas
4 I D .tiány-.k: Leglinomabb török 100 g\'. 6 p 25 f., ftnom török 25 gr. 80 I,\' Iwce. Ovina 25 gr. 50 l„ ba k , 25 gr. 32 f. Szivarok: Roga-liiae 24 \' itabnco 17 f., britanica 20 f, cubi poitotiko IG f.citaiilos
5 I s-ivaikák: N tus 8 I, st-mbjíl-8 f., meinphis 5 és f.-l fillér,vtívílla 20 drb. 96 I, miriam 4 f, kir^\'y 3 C, sur.phonia 20 as csomagolásban 14 f
i
ZÁ1.AI KÖZLÖNY
1928 december 30
Egy megszökött tisztiszolga kalandos NAP3 HÍREK hányódása Nagykanizsától Délamerikáig
Bájfél év alalt Osszekóborolla a lélvllágot — Izgalmas menekülések országokon kérésztől a hadbírósági fogházig
MOLNÁR FERENC, A MODERN ROBINSON CRUSOE
Nagykanizsa, decembtr 29 Kalandos hányodtatáson keresztül ment katonaszökevény állolt a szombathelyi hadbíróság elöli. A za\'ame-gyel katonaszökevény, akinek története valóiággal regénybe illő, egy könnyeima ballépésének áldozala. A történet ele|e még 1924 szeptemberére nyúlik vissza. —
Molnár Ferenc zalamrgyei legény a helybeli 6. gyalogezred közlegénye 1924 szeptemberében Nagykanizsán szolgált, ahol egyik itteni löhad nagynak liszliszolgája voll. 1924 szeptember 25-én főhadnagya megbízta azzal, hogy vadászcipöjél vigye be a városba igaziltalol, ba ennek elegei lelt, visszafelé pedig hozza haza vacsoráját. Molnár Ferenc el Is indult, hogy leljesiise a parancsot. Amint a városba ért, földiekkel is-lálkozolt, akik behívták az egyik közeli korcsmába. A késő éjszakába nyulolt már a mulalásuk, amikor Molnár Ferenc észrelérl, hogy a parancs teljesítése helyen n.ég mindig a korcsmában ül, főhadnagya pedig várhalja a vacsorál. Bororás, mulatozás közben is egyszere Cniudatára ébredi teliének és ekkor hiába marasztalták földiéi, egyszerre cS3k faképnél hagyta őket. De nem a kaszárnyába, vagy a főhadnagy lakására rohant, hanem a nagykanizsai vasul állomásra, ahol már éppen indulóban voll a budapesti vonal. M;ga sem ludia mién, hova megy, csak a félelem nzte, ha|ioila.
Egyszer csak bennl voll az orsiág szivében, Budapesten, ulánna ped-.g már az aradi vonal indult el vele.\' A haláron megtorpantig/pillanatra, dc mikor érezte a félelmei és kétségbeesési, nem habozoiriöbbé. Há-tárállépés, útlevél nélkül is kérésziül ment a haláron. Aradon elfog ák, kél hónapig a börtön levegőjél szívta] dc egyszer csak megnyílóit elölte a börlön ajiaja, szabidlábra kcrtlll. Pár nap alalt már Jugoszláviában termeli, innen pedig most már a vágy űzte. Sok megpróbáltatáson, nélkülözésen kérésziül Albánlába került, majd onnan is tovább Olasz■ országba.
Molnár Ferenc, aki lalán még életében sem hallott idegen szót, egyszerre minden nációi megérleli. Tudott szerbül, horválul, beszél\' a jugoszlávokkal, mig végül az olaszokkal is csevegni kezdclt. Igazolvány nélkül, irás hiányában a szűköli magyar felkerüli egy Délamerikába induló hajóra munkásnak. És az élelmes magyar akkor, amikor legjavában folyi a rilfkabil háború és akkor, amikor a Gibraltáron keresztül irás nélkül egy áldott lelkei, de még egy csomagot sem ereszteltck keresztül,
Molnár Ferenc olt is keresztül jutott anélkül, hogy valaki is feltartóztatta volna. A tengert sohasem látott ma gyar katona so\'hetes u\'azás után kikötött Montevldeóban. A hajón any-nyira megszerették, hogy nem akarták elengedni, dc amikor meghallotta, hogy hajóját Indiába pirancsoliák és pár nap alalt cl is indul, megszökő.I a hajóról is és bclopózoit Monie-vidióba.
Hónapokon keresztül élt az idegen nemzetség körött, rosszul ment a sora, bál elhatározta, hogy uj hazáját is otthagyja. A magyar talpra-esetlség megint segilell rajla. A monlevidói kikötőben egy hajóra talán, amelyik ezuilal Svédország felé vette az u\'ját. Mini bajó.T.unkás, ide is felkerüli. Szerencsésen ki is kötött a svéd partokon, de itt sem volt mi-radása. Eszi-, Lelt- és Lilvánországokon keresztül Kownóban megállóit. A sok megpróbállak, a sok keserűség ekkor végső lépésre készlelie. Kownóban jelentkezett a magyar konzulnál és megmondotta, hogy Molnár Ferencnek hivják, rnsgyar katonaszökevény. Lelarlózlalták. 16 hónapos fogság és a kél ország közön! iratvál\'ás ulán végre ininl rab Németországba került, Németország azonra-\'i cs k azzal a feltétellel ad,a ki Molnár Ferencet a magyar katonai hatóságoknak, hogy katonai bűncselekményén, a szökésért nem üldözik és nem fogják megbtnielni. Amikor a magyar katonai hatóságok ennek a kérelemnek elegei lellek, akkor azulán Molnár Ferenc ez év májusában, másfél esztendei megpróbáltatás után hazakerült hazájába, Magyarországba és a szombathelyi honvéd ügyészség fogházába.
Molnár,Pe;$nc a napokban nem a katonai bűncselekmények miatt, hanem sikkasztás bünlelie mialt kerüli a bonvédtőrvényszék elé. Azért vonták felelősségre, mert midőn megszökött hazájából, magával vitte azo kai a pénzekel is, amiket katona társai reája bizlak, mintegy 450 ezer koronái. Azért is felelősségre vonláV, hogy hová lelte főhadnagyának a vadászcipöjél és egyéb holmikat. Molnár Ferenc miközben védekezett, újból elmondta a bíróságnak másfél-esztendei élményeit, hogyan kerün egyik helyrői a másik helyre.
Molnár Ferenc védője hangsúlyozta, hogy a vádloll úgyis lulon lul megszenvedett bűnéén, hazátlanul barangolt a legnagyobb nélkülözések és nyomorgások közöli, ezért enyhe büntetést kélt.
A honvédbiróság Molnár Ferencet sikkasztás bűntettéért K hónapi börtönbüntetésre ítélte, dc a büntetést a vizsgálati fogsággal kiiöliöimek vélte.
KAPIREHD
December 30, caütörtűk
Róma! katolikus: Dávid. Protestáns: Zoaril. Izraelita: Tetset hó 2.S.
Nap kel reggel 7 óra nerckor nyugszik délután 4 óra 17 perckor.
.Mozi. Uránia: Ulekpuszlitók, modem erkölcsrajz. Elóadiiok: 7 és 9 órakor.
Semmi zsoltár
Irta: Orosz Iván
Isten, ki utam vezéreléd, im léiden közeledem feléd. Isten, ki mindig vélem voltál dicsérjen most e semmi z,oltár. Isten, ki búban, üldözésben koiosz voltál, a kétkedésben. Viga\'z voltál a kórságunkban, ostoroztál a vigságunkban. Ha vertél Is, de segilellél, konkolyhoz butát is vetettét. Megtartottad a szép hitünket, látóvá letted vak szemünket, tavaszt hoztál, iltat-virágot. s megmutattad a boldogságot. Jó voltál, jó vagy, örök és szint, neved szivünkben békét teremt. Lá:d: térden esengek feléd, — tatén - ki inunk vezéreléd add, hogy örömünk örök legyen, hogy szivünk néked hitet legyen. Isten, ki m\'ndig vélem voltál dicsérjem most e semmi zsoltár.
— Bethlen István gróf Zala-
i egerszegdlszpolgára.Z.l.cgtiszeg i város képvi.elöie>iűlele ma délulán i közgyűlési tan, melynek legfőbb tárgypon.ja Bethlen Isiván gról miniszterelnöknek díszpolgárává. való válasz;ása.
— A főispán Keszthelyen. A „Zalai Közlöny\' tudósítója jelenti: Gyömörey Oyörgy főispán kedden hivata tjs ügyekben Keszthelyen lar-tózkr.dovt, ahol ez alkalommal a főszolgabírói hivatalban értekezlet voll.
= Kedélyes Szilveszter est a Szarvas kávéházban.
— Megye-bizottsági tagválasztás. A Berkovlcs J zsel plébános halálával megüresedett törvényhatósági bizottsági lagságol tegnap löl-töllék be Palinban választás ul|ín, ami Somogyi Oyuia földbír okos el-nöxlése melleit folyl le. A tnegűre-sedeti tagságra Gyömörey lilván országgyűlési képviselőt választották meg.
— Megérkezett a város második külföldi kölcsöne. A város m;7 sodik küfoldi koicsönénck a felerészéi a pénzügyminisztérium a Magyar Nemzeti Bink uljirt átuialla Nagykanizsa váiosának, amely tig-nzp át is velle az összegei. A város a kfpin összegei — a képviselőtestület határozata értelmében — az e*yes nagykanizsai pénzintézeteknél betétként helyette cl felhasználásáig, hogy addig is gyümölcsözzön.
Legalkalmasabb újévi ajándékok Szabados Kuta bőrönd és diszmúárultazában.
— Kinevezés. A M3gyar Nemzeti Bank főtanácsa Irgu\'olsó ülésén dr. Thatlmoyer Alajos eddigi helyettes igazgatót a Magyar Ncmzeii Bink igarga\'ójává és az üz\'eiveze-lőség tagiává kinevezte.
— Füszcrkcreskedők figyelmébe! Az u|évtöl kötelező pengö-iránvárjegyzékek példányonként 12 (1500 kor) filléréri már álvchelók Rosenfeid Adolf Fiai cégnél Fő-ut4.
— A nagykanizsai járási főszolgabírói állás betöltése a februári megyegyűlésen fog választás utján megtötténni. Nagykanizsa és a Járás lakosiágának egyöntetű kívánsága dr. Laubhaimer Alán megválasz\'ása, aki 1921. ótr szo\'gabírája ennek a járásnak s mint ilyen eddigi működésével minden érdemet meg is szerzett arra, hogy vele töltsék bc a megüresedett fósrolgabiríi székel, melynek ez\'dőszerinl ő a legko-molyab"! jelöltje.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Uj rendőrorvos. A kerületi államrendöisrgi fók pnány dr. Rácz Kálmán ny. városi tiszti főorvost Nagykanizsa város területére a rendőrorvosi leendők ellátásával meg-bizla január I. k\'zdődö ba\'állyal.
— Nagykanizsai építészmérnök sikere. Pécs stáb. kir. táros országos tervpályázatot birdcelt a Ba\'okányi liget rendelésére és strand-füidőve! krpcsrla\'os vrsreenv uszoda tervezésére, amelyen Sreghilmy BI-lint ck1. építészmérnök terve dijat nyert. A hiraló bizottság a legnagyobb elismeréssel nyiiaUozik a tervről, különösen kiemelve a szerencsés lömc-g eloszlást és a kiforrott Ízlésre valló architektonikus kiképzést.
— Kedélyes Szilveszter-est a Szarvas kávéházban.
— Elhunyt plébános. Parcsanny Henrik t-aWorfü\'ed\'clrpi beueés-pirbtnos ktiácsony-esten hirtelenül meghall.
— A városi jogügyi és pénzügyi bizottság tegnap esle ülést tartott, amelyen a mai közgyűlés elé tárgyalásra kerülő ügyek leltek megvitatva. A pénzügyi bizoilság — értesülésünk szerint — elutasítani javasolta a tisztviselők karácsonyi segélyéi. Azonban anól értesülünk, hogy el ől függetlenül, napirend előtt felszólalás történik a mai közgyűlésen a lisilviselöknek karácsonyi segély megszavazása végeit.
— Községi tisztújítás Keszthelyen. A „Zalai Közlönyt tudósítója jelenti: A keszthelyi városházán jauutr első iupiaiban tlszlulitás lesz. A váiosbiróságra már löbb Jelölt neve van forgalomban, de előrelát-haióag az eddigi vírosbiró, Reischl Imre fog győztesen kikerülni a választásból
f
£ 21)5. lapszám. $
Olvasunk t Apróhirdetés-atalvány £
Vágják ki és T, tOtfuíbllyfnVivJKcIUíymli- £ ... ,, 7 «Us k&vttWiú aiimoiitu uUI- 7
öruzék meg * viny .i!«o«*n . J e/t AZ -i. ZALAI KÖZLÖNY kUJ4Mva< £
, , , jt «•!» MiVIneh lnicy«nkö»6l igr J
Utalványt, jt tl »x4lit (erjedheti 7 r nprólilrdettit. J
V i, tniayct: IW7. IcbiuV >-\'t-2.
1956 december 30
ZALAI KOZLONY
— - Elhájasodásnál, kőszvény-nél és cukorbetegségnél a természetes .Ferenc Jőzsei" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcsere-bántalmak gyógyító eljárásainak tobh kutatója megállapította, hogy a Ferenc József viz-kuia nagyon 6zép eredményhez vezet. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A Városszépítő Egyesület Ismét megkezdi működését. Mozgalom indult meg o\'y irányban, hogy a hónapok óta stagnáló Városszépítő Egyesület ismét megkezd|e működését és az elhunyt nagynevű elnökei dr. Keneti! Imre helyére uj elnök választassák.
— Három nap alatt tU milliárdon felüli forgalom. A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjánál a pengő-premier első három napjára tiz milliárdnál sokkalta magasabb volt a forgalom.
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben igen olcsó PUM öveges, Király-utca 10.
— Pályadíjat nyert keszthelyi szerzők. A Keszthelyen élő országos hirnevü zeneszerző, Révffy G iza két levente-dal megzenésítésével pi-lyakoszotul nyert. A kitüntetett dalszövegek szerz5i dr. Gárdony! Lajos keszthelyi szerkesztő kollégánk és a nemrég elhunyt dr. Lakalos Vince premontrei tanár.
— Kedélyes Szilveszter-est a Szarvas kávéházban.
— Keresztényszocialisták Szilveszter-estje. A Nagykanizsai Keresztényszocialista Gazdasági Párt tagjai részére december 31-én este 8 órai kezdettel, a Keresztény Otthonban, a Vasutas Dalkör közreműködésével zártkörű műsoros szil-veszteresti mulatságot tart. Sdnre kerül két kétfelvonásos népszínmű, szavalatok stb. Műsor után tánc reggelig. Belépődíj nincs. Meghívókat nem küldenek szét, az idő rövidsége miatt a tagok ezúttal nyernek értesüést.
— Táncos szlnelőadás. Az lpa-rostanonclskolai Énekkar tánccal egybekötött színielőadást rendez január 2 -án és 6 án este fél 8 órai kezdettel, a Rozgonyi-utcai tornateremben.
— Az NSE szilveszteri mulatságán mutatkozik be az egyesület kebelében megalakult uj szafon-j3zz-band.
— Zárva lesznek újév napján a borbély-flzletek. Újév napján, szombaton minden borbély- és fodrász-üzlet zárva lesz. Vasárnap pedig déli 12 óráig lesznek nyitva.
— Nagycsaládu lakatos, aki egyik helybeli üzem beszünctclés következtében a nyár óta munka néllrtlt van, bármilyen foglalkozást keres, hogy öt apró gyermekekén betevő falatot tudjon adni. Cim a szerkesztőségben.
Oyérmek - szépségverseny
Szavazó-lap.
A „Szarvas\'-kirakatban kiállított képek közül szavazatomat a számú képre adom.
— A nagykanizsai háztulajdonosokat az államrendőrség kapitánysága ezúton is különös nyomatékkal figyelmezteti járdák Jokozolabb mértékben való tisztántartására, a o\'í-nak hamuval vagy fürészporral vató bebintéséce, úgyszintén a hó eltakarítására. Minden egyes rendőrőrszem jszigoru u\'asiiást kapott a járdának a hótól és légtől való tisztántartásának pontos ellenőrzésére és bejelentésére. Eddig már számos háztulajdonos fejenkint több százezer korona pénzbírsággal tett sújtva.
— Az NTE aktív tagjai. Sport férfiak, mint nők, a Korcsolyázó Egylettől kedvezményes jegyeket kap hatnak Vékássy órás-üzletében.
.. Modern hirdetési Iroda. Ugy a belföldön, mint a külföldön elönyösen ismerik l.eo|)o!d üyula hirdető vállalatát Budapesten, Erzsébet-köiul 39., telefon: József 121—55. A legnagyobb hirdető cége. c megbízható Iroda utján eszközöltetik az összes hirdetéseiket, mert kiváló szakértelemmel, odaadó lelkiismeretességgel és felülmúlhatatlan pontossággal teljesiti az összes megbízásokat
— A klskanlzsal Levente Egye-síilet szilveszteri mulatsága. A kiskanizsai Levente Egyesület folyó hő 31-én holnap este 8 órakor a volt mozi-helyiségben táncmulals\'.g-gal egybekötött Szilveszter-es\'el rendez az egyesület kebelében megalakuló \' mentőintézmény és dalárda céljaira.
— A városi nyugdíjasok és családtagjai is jogosultságot nyertek a minisztertanács határozata értelmében a vasúti arcképes igazol ványokra. A nyugdíjasok figyelmét fclblvjuk a városi tanács ezen tárgy ban kibocsátott hirdetményére, amely a városházán a tisztviselőket érdeklő közlemények tábláján függesztetelt ki.
— Sportfélszerelés egye; köz ségek Levente Egyesületének). A vái megyei lestuevelési felügyelő teg-
\\mp küldött el Komárvdros, Galam J jbok, Murakeresztur és Gelse kozsé-"gck Levente Egyesületeinek egy-egy komplett sportfelszerelést.
— Az első keszthelyi mulatság. A „Zalai Közlöny tudósítója jelenti A Keszthelyi Kereskedő Ifjak Egyesülete jólslkerült műsoros táncestélyl rendezett az Amazon zsúfolásig megtelt termeiben. A műsort dr. Lukács Mihály egyesüleli orvos nyitotta meg lendületes bevezető b.-szédévcl. — Hernstein BOzsike Nagykanizsáról nagy sikert aratott több táncszámaival, melyek az estély fénypontját képezték. Az egyesület műkedvelői Szőke Szakáll: „Vonós négyes" vígjátékát adták elő. Kitűntek játékukkal Rauch Rózsi, Ellenbogen Annus, Fischer Fióra, Ritoper László, Bognár Lajos, Treffler Ferenc. Szenes Béla „A papa" c. vigjáiékában Rád ti Imre, Vermes Klári, Fónay István, Bognár Lajos, Czimmermann Manci, Meider Mihály brillírozlak. Neumark Sándor irredenta Stavalata nagy hatást váltott ki, percekig zúgott utána a taps Műsor után vidám tancmu\'atság következett. A pompásan sikerült mulatság védnökei voltak: Reischl Richárd országgyűlési képviselő, Béky Tamás járás-birósági elnök és Prága Tivadar, a Kereskedők Társulatának elnöke.
IdSJirás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentése: Szerdán a Mmtrsék-tet: Reggel 7 órakor —1-5, délután 2 órakor —l-l, este 9 órakor ---1-4.
FelhAut .-Reggel és délben bonitl este tiszta égboltozat.;
SuUrany: Reggel Délnyugat, délben Nyugat, este Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet lelentése szerint egyelőre csapadékos, szeles fagypont feletti hőmérséklet.
— A Sakk-Kör háziversenye befejezés felé közeledik. Az előmér-közéaeket már lejátszották s a döntőre a három csoport első két helyezettje kvalifikálta magát. A cso-porlgyőztesek: és pedig az I. csoportból Böhm és Lichtensteln, a 11. csoportból KisfaludI és Wagner, a
. csoportból Szekula és Argenl, az Újév kettCs ünnepén játszák le a döntő versenyeket. A verseny-intéző-s-ig ezúton is felhivja a döntőbe ju totlakat, hogy szombaton délután 2 órára pontosan jelenjenek meg a klubhelylségban. Az egyesület választmánya legközelebbi ülésén a városi bajnoki verseny kiirása fölött log határozni.
— Piaci árak. Nagykanizsán legutóbbi hetivásáron a következő piaci árak alakultak ki; Bjb literje 1800-2000, mák 12-13.000, dió kg. 13-14.000, foghagyma koszorúja 1ÓC0, vöröshagyma 1000, zöld^ ség csomója 1500, fejcskáposzta 2000, kelkáposzta 4000, burgonya kg 2000, savanyurépa 2500, karfiol 20.000, savanyukáposztd 2500, tej literje 3 -4000, tejfel 12.000, túró kg 8000, vaj 50—60.000, wjás drb. 2000, alma Kg 5—7.000, körte 5— 7.000. Húsárak: maiba eleje 20, hátulja 24, borjú eieje 28, haiulja 32, sertés 24—28, zsír 28, háj 28, zsirszalonna 26, füstölt sertéshús 40 - 50, kolbászfélé 30-50 ezer ko rona kilogrammunkéul.
közgazdasíq
lézsii
A tegnapi szilárd hangulat a mai tőzsdén tovább folytatódolt. A azi-lárdulást elősegítette a spekuláció vásárlási kedve és a külföldi barátságos hirek. A tőzsde egész területén mindvégig barátságos volt a hangulat és élénk volt a forgalom, fcl-lanyagolt volt a Georgia és a Magyar Cukor. Lanyha egyedül a Gummi, mely átfolyamábil 40.000 koronát vesztett. Zárlatkor a hangulat szilárd a forgalom nagyon élénk volt.
Párt. 205000, London 2509-\'/», K^rjoA 517 OO, Brüuet 71-95, Mllino 2317-50, Amsterdam 206 80. Bettin 123 KW Wien 73 05. Solt. 375 00. Prága 1532-50, Vanó 57-50. Budapest 72-43, Belgrád 912 00. Bukarest 270 00.
i UJafretb Ttufa tntafr-teptoi
VALUTÁK Lengyel 7810-8050 Angiit. 316200-8200 Caeli k. 2110-20 Dinár 1253-33 Dollár 7I2M-71500 .Pranete tr. 283S-2898 Holland 28505-655 Lel 369-383
Lev. 513-521
Líra 3219-3279 Mitia 16987-17047 Sehlll. 10059 99 Dán kot. 19010-19090 Svájci tr. 13MO-8SO Belg.lt. 9920-9960 Norvég k. 18060-140 Svéd k, 19060-140
DEVIZÁK Amiterd. 2&S30-«30 Belgrád 1257-63 Berlin 17032-17052 Bukarest 369-378 Brüsszel 9925-9955 Kopenh. 19020-19080 Oizlo 18070-130 London 347200-7200 Milano 3239-3279 Newyork 71320-520 Párti 2818-2858 Prága 2I12-18\'.1 Szófia 511-520 Stockholm 19070 130 Varsó 7830-8030 Wien 10069-10099 Zürich 13801-841
IOZGÓSZINHÁZAK
Uránia csütörtökön 7 és 9 órakor csak fel nőiteknek: Lélekpusztitók, modern erkölcsrajz 7 fejezetoen. Főszereplők: Kürty Böske és Mattya-sowszky Ilona. _
Keszthelyi Uránia csütörtöki műsora : Bajadér világhírű regényes film főszereplők: KQrlby Erzsi és Mészáros Gyula.
Sertérrtsár
Felhajtás 3776, melyből eladatlanul vljsza-matadt 150D dtb. Elsótenda 18.500—19.000. szedett 17.500-18.000, .zedelt kőzín 16.5CO —17.000. könnvu 15.000—16.000. elsőrendű öreg 17.250-17.500. másodrendű 16.500— 17.000, angol suldó 17.000-20.000, szalonna nagyban 19.000 19.500. zslt21750 - 22.000, lehúzott hus 23.000 -25 000. szalonnás tél-sertés 19.000.—22.000, Az irányzat ciende..
Disznó ülésekre
a legjobb aranyhegyi és pogányvArl
BOROK
llterenklnt 10.000 és 12.000 korona Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.
JSbor, n.m noha. CyStMJíkmefrtU.
Terménytőzsde
Bura ttuiv. 75 kg-o. 387.500-392.500, 76 kg-o. 392.500—397.500 77 kg-o. 397.500 -40Í600. 78 kg-os 405.050 - 410.000, egyéb 75 kg-o. 377.500 — 382.500, 76 kg-o. 382.500 387.500,77 kg-o. 387 500- 392.500 78 kg-o. 395.000-400.000, tors 307.500-310.000, takarmányárpa 222.500-227.500, tótirpa 325.000-30.000, zab 227.500-230.000, tengett uj 202.510—207.500, repe* 565.000—670.000, köte. 190.000-200.000, korpa 162.500—165.000.
Kiadja: Zrhyl nyomdaipar h kimMii BT, Iiokuliu
apróhirdetések
(HINgtéMk dija elfire flze tendö)
Ai apróhirdetés dija 10 sxólg 50 fillér. A dmtzó i minden vastagabb betüból álló txó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 5 fill. A hirdetési dl] slftrs tixetendft a forgalmladó hoxxásxámltáiával
Mélyen leszállított áron fürdőkádak, aiökádsk a lesjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy-utca 21.
Valenciának levele van a kiadóban.
Szilveszter estély az .Utolsó garas* vendéglőben cigányzenével. beléptidli nélkül. — Sxives pártfogást kér a vendégig.
Bádogos, vixvexeték szereifi szakmunkások és tanono felvétetik. Szepesi, Zrínyi Miklós-utca 22-_4394
Kiváló jó minőségű turó ötezer koronáival, primn teavaj hatvanezer koronájával kilogrammonkint kapható Batthyány-utca 17. szám alatt. 4476
Bármely uradalomba elhelyez munkásokat 2. 3. akár 6 hónapi munkára ls. Jelentkezni lehel Horváth Józset volt pallérnál, Rlgyácon. _4467
Elsőrendű hasított bükk- é* cserfa kétéves vágású Ole 900.000 kor., métere \' 225.000 házhoz szállítva. — Minőséget Kosén thai Jakab kereskedőnél megtekinthetik (felsótcmplomnál) és ugyanott mtg-% rendelhető. 44y4

ZALAI KÖZLÖNY
1926 december 30
Ezúton hozom a n. é. közönség és nagyrabecsült vendégeim szives tudomás íra, boív vendéglőmben f. hó 31 én disznótoros vacsorával egybekötött
Szilveszter-estélyt
rendezek. Számos látogatást kér tisztelettel Slujtner József
int vendéglős.
RADIO
most megjelent képes árjegyzékünket díjtalanul kűld|ilk meg érdeklődőknek
KERTÉSZ PÁL ÉS TÁRSA
Budapest. VI., Nagymező-utca 36. szám.
A RUDOLF MOSSE R. T. kiadásában most megjelent
Magyaromig Kereskedelmi. Ipari és íeiíjaiiaiíji tim ára 1926-1927.
első körzeti része tartalmazza alsódunántuli vármegyéinek Baranya, Somogy, Tolna, Zala
A vaskos, 386 oídalas nagyalakú cimtár ára 200.000 korona. Az egész cimtár, amely az összes megyéken kivlll tartalmazza Budapest és környéke teljes címanyagát (összesen 2000 otdal terjedelemben) egész vászonkötésben ára 900.000 korona.
Hegrendelések lapunk kiadóhivatalába küldendők.
1927. évi NAPTÁRAK
Újévi üdvözlő kártyák JÁTÉKKÁRTYÁK
Legjobh angol D ca GRAMOFON
és legújabb gramofonlemezek kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében.
Értesítés.
V«n szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy a llunyadl-utca 28. szám alatt a
Zöldhordóhoz
címzett ko^oamáiijat Szilveszter este megnyitom cigányzenével.
Jő borokról, hideg ételekről és malacpecsenyéről gondoskodtam.
A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéive, maiadok
tisztelettel
Szabó Józsefné.
ümoi szövetkezete
BUDAPEST. IV. VIGADÓ-TÉKI. (eitíőlt Krislőf téf 2.)
Teljes lakásberendezés a legegyszerűbbtől a leggazdagabbig j, 0>> elsőrangú kivitelben. -
TURUL
CIPŐGYÁR RT.
elsó Penrű árai megjelentek
t pár fcrli feketo strapadpö, szeges talppal, francia vagy amerikai tormában
1950
Pengő is*
Nagykanizsai körzeti forg. adóhivataltól.
7353/926. torg. sz.
Hirdetmény.
A nagyméltóságú m. kir. Pénzügyminiszter urnák folyó évi 164.700. sz. rendelete alapján érlesilem szokat az adózókat, kikkel a 29500/925. sz. P. M. rendelet értelmében átalányuk egyességiieg állepiitaintt meg, ezen egyességi átalány érvén ve a hivatkozott 164.700/926. sz. P. M. renddel 2. § a éneimében 1927. január 1-101 1927. december 31 ig meghosszabbiilatik.
Felhívom azokat az adózókai, kik y az átalányegyesség meghosszabbítás sát ncm fogadják el, a hivalkozolí rendelet 3 alapján ezen hirdetmény megjelenéselöl számitolt napon betOl ezen elhalárofflsu-vjcat hivatalomnál Írásban jelentsék be, mely estiben arra vonatkozólag is kőtelezők nyilalkozni, tfogy a jövő naptári évben az áll. torg. adót átalányozás ulján, vagy rfedig rendes szabályok szerint / (bloc-adás kötelezettsége mellett könyvei alapján) kivánják-e leróni/ Ha azonban a leni irl haláridőn bellii az álalány-egyesség hatályánoJf tneghosszabbi-tasával szemben/nyilalkozat nent történt, ugy a fcali átalányozási időszakra a meghosszabbítást elfogadottnak kell tekintenem.
Nagykanizsa, 1926. december 29. Dr. Veszter Henrik s.k,,
«l« Itiv. töm\'ik.
Azonnal
rendelje még az 1927. évre szóló
na plá rsgükségletét
a Zrínyi Nyomdában,
íol legolcsóbb árban, Ízléses kiállításban kaphatók
ir/dai előjegyző éi falinapiárak.
Nincs gondja
leánya f é r j h e z m e n e t c I é v e I, gyermeke taníttatásával, ha a
NEMZETI ÜISÁG vagy Dl NEMZEDÉK
ulján biztositja őket. A csekély biztusitási összeget havonként fizetheti az • •
előfizetési dijakkal.
Ilyen feltételek melleit csak e lapok biztosító osztályában köthet biztosítást. Rendelje meg egyik újságot s megkapja a részletes
tudnivalókat. (Budapest, Honvéd-utca 10. szám.) E páratlan feltételekr-e ezrével jelentkeznek az emberek.
Aki igazán jól akarja magát érezni és kellemesen bevárni az újesztendő!, az jöjjön el a Telcki-utra a
VIGADÓ
vendéglőbe,
ahol nagy Szilveszteres i é I y lesz tartva disznótoros vacsorával. I:gy adag 1 pengfl kenyérrel együtt.
Szerencse malac slb.
KltOnó balatonmellék! borok
Cigányzene fogja szórakoztatni a vendégeket reggel 4 óráig.
Szives pártfogást kér
Horváth Ferenc
; vendéglős.
Pontos kiszolgálás.
REKLÁM I
Atlnndó, éexezerü és űgyea
reklámozás minden Ryárí-, kereskedelmi-, ipari-vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az éltető eleme.
Hogyan, hol és mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatinál BÜDAPEST, VD., Erzsébet-kőrcl 39.
ahol kiváló szakértelemmel több, mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiis-iiieretesséiigel és páratlan pontossiugal eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az összes budapesti, vidéki is külföldi lapokban és naptárakban,
Költségvetések és-I Telefoni tervezetek ingven l|j. I2I-55™
ZOfP
a legszebb ajándék 1
Kípes árjegyzék bérmentve.
Magyar Foto-lpar
Budapest, Király utca 69.
Minden szakember
járatja és olvassa a
E lap három évlizedes fönnállása
alalt bebizonyította nélkülözhetetlen és hasznos vollát.
Az újság mindig friss, gazdag tartalmú, fontos cikkektt és értékes híranyagot tartalmaz.
E lap nélkülözhetetlen minden szakembernek.
Elf fizetisi ára egész évre 20 pengő. Tisztviselőknek és egyleteknek kedvezményes előfizetés.
<*> A lap kiadóhivatala Budapest, TI., Vörösmarty-alca 43.

Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavcietfi; Olcnteck Károly.)
98. évfolyam, 296. szám
Nagy Kanizsa, 1928 decembtr 31, péntek
ár. 1800 kir.il.
e> te

politikai napilap
fc MIMI H* 6. u. Itttuauil: WH^ IL
Felelői szerkeszti: Barbarib Ujo»
SUfel U* egj Ur. XLUM U
A nicaraguai harcoknak az elmúlt napokban
300 halottjuk volt
Newyork, december 30. A legújabb nicaraguai jelentések szerint a kormánycsspatok és a liberális forradalmárok az elmuli napak harcaiban 300 halottat é5 500-nal löbb sebcsii.tct vesztetlek. Az ame-ikal vöröskerc.;! kél Kgély hajói küldőit le Nicaraguába a sebesüli katonák elszállítására.
Két várost pusztított el a földrengés
Guayaquil, dec. 30. A columbiai halairól érkezeit jelentések szerint a GuachocaI és Áldana városokat föld-rengís elpuszltlolla. A földrengés valószínűleg Osszclüggésbtn van a Curnbal lUihányó kitörésivel.
fi guayiquii—quifoi vasútvonal mentén lekvo Naranjilo woit a tüz raajd^un leljeMít tlbamvj4ztol-r -A kár egyuegyedmliló font sterling. A város lakosságát segilségben részesítenék.
Lázadás a szovjet ellen
Bécs, dec 30. Rigából táviratozzák, hogy Ukrainában 4s különböző orosz tartományokban, különösen a parasztság körében ntgyarányu fel kelési mozgalom van to\'yamalban, amely már súlyos harcokhoz Is ve-zetelt s felkelők és a szovjelkormány csapa\'al közölt. A lázidás oka az etvlscJhetetleuQI súlyos gazdasági helyzel.
Moszkvából és Leningrádból csa-paterősltéseket küldlck a különböző tartományokba. Mar több véres Bt-1 közetet vívtak, dc a lelefon- és távíró, összeköttetés megszakadása miatt nem lettet tudni, hogy a harcoknak eddig mennyi áldozata-van.
i l iQif ÍJ \'i . i _ * i* \' *
A miniszterelnök visszaérkezett Budapestre
A formális újévi üdvözlések ebben az évben is elmaradnak
Budnpett. december 30
Belhlen Islván lirőf ininisz.erelitOn tegnap délután Fó h ői. ahol gróf Károlyi Uszló birtokán vadászolt, Budapestre visszaérkezett.
A kormányelnök — értesülésünk szerint — megváltoztatta eredeti programmját, amennyiben előreláthatóan az újévi ünnepre nem utazik el a fővárosból, hanem az ünnep alall is az aktuális politikai kérdésekkel foglalkozik, amelyeknek eldöntése személyes jelenlétét szükaé-
I gesaé leszi.
Igy az újévi ünnep alatt östze-I állítja azoknak a köréleli férfiaknak névsorát, akikel .1 kormányzónak r. felsőházba való kinevezés végeit elő fog terjeszteni. Itl elsősorban azok a még éleiben levő főrendek jö-.nek számi\'ásha, akiket annak idején a király nevezett ki főrendiházi tagokul.
A holnap esti minisztertanács — hir szerint — elmarad.
A fornvtlis újévi üdvözlések ebben az é;ben is elmaradnak.
Megkerültek az eltűnt kunszentmiklósi -jegyzökönyvek
Bud.p.it, december 30 i tóti választásra vonatkozó összes -A tameemoiwóíi VdUaiÖiWt S |.-®t«M»>-v* te igy -zok ia, ame-
nagy szenzációja voll egyes választási jegyzökönyveknek az ellünlctése. Amikor ugyanis a választási elnök a szavazás eredményét" megaksrla állapítani, Izsák, Orgovány és Páli községekből nem kapla mrg a szavazás eredményéről felvett jegyzőkönyveket és ezért a szavazás eredményét nem ludia hivatalosan meg-állapítani.
Mosl érdekes fordulat történt ez ügyben, amennyiben a kunszenlmik-
lyek eddig hitnyoztak megkerüllek A belügyminisztériumban most nézik át a jegyzőkönyveket, ahol kijelentenék, bogy Héjjas Iván mandátumával kapcsolatban semmilélc ■eljí\'* -em lehet szó, meri a mandi\'i \' albirálására egyedül az Igazolóblzollság Illetékes. Más azonban a peticló ügye, amelyet a választók öt százaléka nyujlhal be a választás ellen, mely felett eközlgozga tási bíróság pellclós tanácsa Ítélkezik
Magyar tiltakozó jegyzék a cseh kormányhoz
Bethlen István gróf Zalaegerszeg díszpolgára
Zalaegerszeg, dec. 30. (Éjizakai rádiójelentés.) Zalaegerszeg város képviselőtestülete ma lanotl ülésén gref Bethlen István minisztereltóköl az ország lalpraállitása körül Trif.j-lett nagy munkásságának elismerésein egyhangúlag és óriási lelkesedéssel a város díszpolgárává választotta.
Függetlenségi mozgalom Montenegróban
Belgrád d cember 30 (Éjszakai rádiójelentés) Egyik belgrádi lap azt Írja, hogy Montenegróban luggcilen-ségi mozgalom Indult meg. A mozgalom Mnegy montenegrói herceg ill. (A túr nincs megerősítve.)
Budipest. december 30 Kassán a cszhek állal lelailózli-lotl Tószt ü>ula magánhivatalnok ügyében Masirevlcs pragal magyar kövei tiltakozó jegyzékei nyújtott at
a cseh kormánynak, me\'yben kilej •ette a magyar kormány azoi állás pontját, hogy ez és hasonló eielck alkalmasak arra, hogy a magyar cseh jóvlszonyl megbontsák.
Titokzatos rablógyilkosság a zalatárnoki országúton
Zal.egcrueg, december 3)
Papp Ferenc zaláHinoki lakos vásárról ment haza fiatVal. A két tlu előbbre ment. Az öreg utánuk ött.: Mikor a legények hazaéltek, egy darabig hiába várták az öregei, nem ért haza. Rosszat sejtve — mert az
oreguél nagyobb összegű pénz voll — keresésére indullak. Meg is talállák Zilalárnok halárában i-gy árokban holtan. A pénzt elraboltáK a szerencsétlen embertől. A csendőrség a nyomozási megindította a titokzatos rablógyilkosság ügyében.
Az olasz sajtó a magyar tengeri szabad kikötőről
Ráma, december 30 (Éjszakai rádiójelentés.) A Secoló cinílt tekintélyes olasz napilap terjedelmes cikkben foglalkozik Magyarország tengeri szabad kikötőiének kérdésével es fok okizerü lejtegc.és után arra a megállapításra jut, hogy.
Magy«\'0\'Síágnsk a legkedvezőbben \' az Adri 1 tengeri sz.bad kinölő, m-g pedig Fiume (Ohel elsősorban tzA-mitásba Ezt a kikötőt Mi\'gyarur-fzig számira .1 Secoló cikke a legszerencsésebb \' válas-tásnak mondja.
IV. Károly király koronázásának 10. évfordulója
Budapest, d;e. 30. Ma délelőtt a koronátó templomban IV. Károly király koronázásának 10 éves évfordulója alkalmával n8gy ünnepi Is\'en-lisztelet voll, amelyen az ország előkel\'ségei veitek részt. Orvostanár vizsgálta meg Nádosy Imrét Budapest, dec. 30. A frankperből kifolvó\'ag elitélt Nádosy Imre v. országos főkapitányt HHIIl Hümér professzor megvizsgálta, d; a nyilvánosig számára nem nyilatkozott.
Rákosi és társainak dgye ■ tábla előtt
Budapest, dec. 30. Rákosi Mátyás kommunista társainak bünpere fel-lehbeiés folytán a budapesti királyi tahitihoz kerüli. A bünper fellebbviteli tírgyalása január 13-án lesz » minden valószínűség szerint löbb
napig Ing-lartanL—.........
A kisantant Pozsonyban tarti a legközelebbi értekezletét
Prága, dec 30 A kisanlanl elha-lározia. hogy legközelebbi értekezletéi P.izaonyban fogh tartani. Pangaloez diktátort töröl-ték a görög hadseregből
Athén, dec. 30 Pangalosz voll görög diktátori közönséges sikkasztás és hazaárulás büntette mlatl eli éliék és Igy törölték a hadseregből.
* holland trénörökös-hercegnö eljegyzése llágo, dec. 30. Juliánná holland kirilji heteejnőt, trónörököst eljegyezte a svéd trónörökös mádik Ra. A Béos—budapesti kábelvonal lefektetése Bécs, december 30. (Éjszakai rádiójelentés) Egyik bécsi esti lap értesülése szerint a Bécs—Budapest-I kábelvonal lefektetett megkezdték.
Gyermekek halálos szerencsétlensége játék közben Nyíregyháza, decemher 30. (Éjszakot rádiójelentés) Tóth János gazdálkodó két gyermeke: János és Bálint, az udvaron játszadoztak. — Egyszerre a két gyermek vigyázat-lanul beleesett a kútba. A nagyobbik gyermek elmerült. A kisebbik segélykiáltását* többen odarohanlak és létrát engedve a kútba, az életveszélyben forgó kisebbik gyermek rntgincntéscre siettek, mert a na-1 gyoiibik gyermekei sajnos már csak 1 holl»n emelhették ki a vizbőt. A 1 vizsgálat megindult. Halálra itélt török banditák Konslantinápjly,jluce\'nbcr 30 Az angorai haditörvényszék 13 banditál halálra Itéll. Musitafa Kemál pisa az elitéltek közül ölnek kegyelmet adoll, nyolcat lölakasztotlak,
ZALAI KUilÜNÍ_
1Ö26 december 3l.
A kanizsai mentők Szilveszteri-gyűjtése
„Mindenkit érhet baleset I"
Nagykanizsa, december 30 Mint minden év Szilveszterén, ugy az idén is ez a nap a mentőké. Sajnos, hogy a magyar társadalom Ónként nem pártolja annyira ezl az intézményt, hogy legminimálisabb kiadásait fedezni tudná. Minden fillér, amely a nagykanizsai mernék kezébe kertll, emberek életének megmentésére fordiltalik. hogy mentőeszközeiket tökéletesebbé tegyék, hogy intéz-ményaket fejleszthessék, hofly annál jobban szolgálhassák a bajba jutott, szerencsétlenség, baleset-sújtotta közönséget.
A mentők hagyományos napján, Szilveszterkor a ml mentőink is a közönséghez fordulnak és ligyelmez-tetlk arra, hogy
.mindenkit érhet balesel !• A nagykanizsai mentők is a mai Szilveszter-napon kezdik meg gyűjtésüket, amelyet több napon át folytatnak. Fel fogják keresni a közönséget, mindenkit állás, rang és felekezeti különbség nélkül, hogy adományokat kérjenek a legnemesebb Intézmény fejlesztésére, segítségére. Aminthogy a mentők is mindenkinek segítségére sietnek, áfás, rang és felekezeti különbség nélkül. Mert ök csak a bajba jutóit, segítségre szoruló, szenvedő embertársat látják, akin segíteni, akli megmenteni, akit az életnek, övéinek, a hazának és a termelő munkának, a dolgozó társadalomnak visszaadni kell.
Csak egy jelzés, csak egy teleíon-biváa, csak egy jelenlés és perük múlva már teljes lelszereléssel kirobog a tűzoltólaktanyából a mentőkocsi, hogy a szerencsétlenség színhelyére száguldjon és segítségére legyen a szerencsétlenségei, baleseUI ért embertársnak.
Hisszük, hogy nem akad Nagy kanizsán ember, aki nem szeretettel és megériéssel nyitná meg előttük pénztárcáját és tehetsége szerint nem támogatná ezt az intézményt.
Annyi sok minden kell a nagykanizsai mentőknek. Orvosság, az első segélyezéshez szükséges sokféle műszer, segilő-eszkOz, mert nagyon sok függ az első segélynyújtás tökéletességétől. A legfontosabb pedig most egy mentő-automobil beszerzése, hogy minél gyorsabban lehessenek a szerencsétlenség színhelyén. Emberi életek függnek a mentőknek gyors megérkezésétől.
.Mindenkit érhet balesel!\' Téged, engem, mindannyiunkat — éa a mentők éjjel-nappal állandóan készenlétben állanak, várják a bivásl, hogy segítséget vigyenek a szerencsétlenség és baleset színhelyére.
Azért ma, az óesztendő bucsuzá-sakor ne feledkezzünk meg róluk, a köz áldozatos munkásairól, akiknek segítő kezeivel még mindannyian találkozhatunk ... (U. R.)
Kétszáz milliót szavazott meg a kéviselö-testület avárositisztviselőbujévi segélyére
Hegrálasztották három érre a központi választmány taglal - Btoden városi beadvány és ügyirat ntán kültin városi Illetéket kell fizelm eznlan Módosítások a szervezeti szabályrendeletben
Nagykanizsa város ezévi utolsó közgyűlése
Nagykanizsa, december 30
Valahogyan On-.epílyes hangulat veti erőt a mai képviselőtestületi ülés előtl. A városatyákat miolha uralta volna a gondolat: az év utolsó köz-gyűlése. Alig maradt ütei szék. Majdnem mindén képviselSiesIüleli tag jelen volt az év utolsó közgyűlésen.
Dr. Sabján Oyula polgármester délulán 3 órakor megnyitotta a közgyűlési.
Dr. Fülöp OyOrgy napirend előlli felszólalásában felhívja a városi tanács I. gyeimét
a kiskanizsai lecsapolatlan mocsarakra, melyek a levegőt megfertőzik és az egészségre ártalmasak. A mocsarak kitöltését kéri. Majd a Varasdi utcának a végén az országút megjavítását sürgeti.
Király Sándor műszaki tanácsnok kijelenti, hogy a kiskanizsai mocsarak lecsapolására az 1927. évi költségvetésbe a városi lanács 50 milliói fog beilleszteni. A 111. keiüieli ulkiépüé-seket iiLlóleg már megtelelő intézkedések történlek.
Ezután állérnek a napirendre. Dr. Kraiky István főjegyző ismerteti a belügyminiszternek rendeletét a központi választmány újraalakítása tárgyában. A rendelet értelmében hétfőig be kelleti adni a városhoz az ajanlatokat. Azonban szabályszerű ajánlat mindössze csak egy érkezett be, amely Bazsó József, Blinkenberg Imre, Bród Tivadar dr., Didovácz Béla, Knorlzer üyötgy, Rubini Károly, PJiMl Viktor dr., Weisz Tivadar, Anek Oyörgy, Fülöp György dr., Gár.ner Antal dr., Niusiedler Jenó képviselőtestületi tagokat ajánlja.
Miután több ajánlat nem érkezeti be, nevezetteket három évre kötponli választmányi tagokkul választja meg a közgyűlés.
Dr. Kratky István főjegyző ezután beterjeszti és felolvassa az 1927. évre megállapított
legtöbb adót fizetők névjegyzékét, melyei lapunk valamely legközelebbi számában teljes egészében közölni fogunk. Száz rendes és husz póttag.
A katonai kártalanítások megállapítására kikű dendő bizottságot Knorf-zer György, Székely Nándor és Weisz Tivadar képviselőtestületi tagokkal alakilják meg.
Uj országosvásárok A kereskedelmi miniszter az eddigi hat országos vásárhoz még 4 vásárt engedélyezett Nagykanizsának. A közgyűlés január és junius hónapok kivételével minden hó első keddjére kéri az engedélyezel! vásárok napját.
A vármegye lörvínyhitósáeinak véghalá-otala a városi szervezési szabályrendeletnek a tisztviselői lakbérekre stb. vonalkozó fejezetének módosítása térgyában — kerül ezulán tárgyalás alá.
Zalavármcgye törvényhatósági bizottság* ugyanis bizonyos módosításokat kért eszközölni. De miután a szabályrendeletbe való beillesztése nem volt szerves, az alispán előzetes hozzájárulásával olyan javasla\'o\' terjesztett elő a városi lanics, hogy vegye ludomásul a képviselőtestület a törvényhatóság véghatározatál, de a módosítóit szakaszokat vegye u|ból szabályrendeletbe.
Hosszas hozzászólások és tárgyalás u\'án a képviselőtestület a tanács javaslatát elfogadja.
A fémipari szakiskola keretében lévő építőipari tanfolyam menzájának 1926—21 é«re 7 5 millió K segélyt szavaznak meg.
A halósági bizonyítványok ulán szedendő városi dijakról szóló szabályrendelet módosítása nagyobb és élesebb vitát provokál. — Végül is a polgármcsler módosltá-
sával a tanács javaslalát fogadja el a közgyűlés, vagyis ezulán a váios külön Illetéket log szedni a bizonyítványok és beadványok ulán.
Ujévl segély
Majd Fülöp Oyörgy dr. beadványát olvassák fel, mely szerint a képviselőtestület szavazzon meg a 3 millió koronán aluli havi fizetésű tisztviselőknek, altiszteknek, nyugdijasoknak és kegydijasoknak ujévl segélyt.
Dr. Sabján ulal arra, hogy a számítások szerint ez a segély a városnak 200 millió koronába kerülne.
Az indítvány hosszas vilát provokál, amelyhez a legtöbb képviselőtestületi tag hozzászól.
Dr. Fülöp ezulán személyesen indokolj] meg javaslatát:
— Egyetlen ember sincs, aki ne adóit volna alkalmazottainak karácsonyi vagy újévi segélyt. Igazságos és méltányos — mondja, hogy a városi kis liszlviselők, alli-zlek, nyugdijasok és kegydtjasok is kapjanak. Azokról van szó, akik megérdemlik. Azokról, akik erre rá vannak ulalva és akiknek ez segítségei Jelent
A közgyűlés névszerinti szavazással egyhangúan elf gad|a dr. Fülöp Javaslatát, amit a polgármester határozottá emel.
Ma|d a többi kisebb lárgyponlok kerültek so-ra, melyeket gyorran letárgyaltak.
A polgármester végül .Boldog uj ével" kívánva a képviselőtestület tagjainak, a közgyűlési 6 órakor be-rekeszIL
Januári0-én ünnepélyes keretek között választja meg Zala három főrendjét
Előkészületek a főrendi választásokra — Különvonatokon fognak beérkezni a messzebb vidékehen lakó bizottsági tagok — A közzétett hivatalos lista teljes győzelme nem kétséges
Nagykanizsa, decembee 30
Mint elsőnek jelentettük, Zalamegyében is megkezdődlek a szervezkedések a lelsőházi láttok választására. A három hivat tlos Jelöli, mint közöltük : Bosnyák G.\'za voll lóispán, Malatinszky Ferenc és dr. Pllhál Viktor korrnányífltar,ácsos. Póttagok a listán Csólhy Géza murakereszturi spál. dr. Barcza László és Szentmihályi D;zső. A listán helyet foglaló nevek általános megelégedés! keltettek megyeszene és bizonyos a hivatalos lisla győzelme.
Vannak ugyan néhány embernek egyéni aspirációi, de ezek számba sem vehetők komolyan és egyáltalán nem veszélyeztetik a hivatalos jelöltek nagy győzelmi esélyeit. Uy vannak, akik a mandátumból kibukott Farkas Tibort szeretnék egyik főrendnek látni, aki azor;bat speciálisan zalai érdemekkel nem rendelkezik s a magyar közjogi méltósághoz még korát tekintve is érthetetlenek az aspirációi. Ez is épen olyan jámbor óhajiás, mint a többi titkos és nyílt állásfoglalás.
A főrend-választó megyegyűlési január 10 én délelőtt egynegyed 12 órakor tartják meg Zalaegerszegen, a megyeháza dísztermében, a nagy ügyhöz méltJan, fényes keret^lrkőzt.
Mint annak idején egy, a Gyömörey Oyörgy főispánnal folytatott intervjunkban közöltük, a főispán, hogy a megycbizotlsági tagok minél nagyobb számban való megjelenését biztosítsa, különvonatokat állíttat be erre a napra, hogy legmesszebb fekvő vidéktől is könnyen tudjanak beérkezni a bizottsági tagok eme szokatlanul nagyfontosságú megye-gyülésre.
A külső díszes keretek közé fog tartozni az is, hogy ez alkalommal, mint az őszi lóispáni installáción is, sokan diszmagyarbap fognak megjelenni és ezzel is emelik a gyűlés fényéi.
Ne gondolkodjon azon,
hogy mit vegyen ajándékul M~ újévre! Fáradjon bc Üzletembe, hol mindennemű kézimunkához való anyagot é* kollókot óriáei válaaxtékban kantint, melyekből aajátkexQleg készítheti a legexobb és legolcsóbb ajándékot! j\'j* No mulasaxa el vasárnapi kirakataimat megtekinteni I
REtalTZ BÉLÁMÉ
kíjltnunka kerokedtse <» eldnjromdija NAGYKANIZSA, DEÁK-TÉR I.
WiJ-JIU WayriemkeJéí atíUtt - T«t«f©n 5M-
1926 december 31.
zalai koiiony
a
Hogyan dolgozott az ellentábor a választások alatt Pacsán
Drózdl nópgyűléal kór.ínyéből, Uoy6omt,|i (oljotenlí. lati _ l»mo. rollen tattusok namlétcxö emberük növelt hnmialtott&k a kórvényra Folytatja a vUagálatot n kir. OQyóaxaég
l\'ftcsa. december 30 (Sajöl tudósítónk Mefonjclcntése) Mint a választások epilógusa, jöll most egy feljelentés a nagykanizsai kir. ügyészséghez a pacsai főszolga-biróságlél, melyben a főszolgabírói hivatal magánokiralhamisitás és hj-lóság félrevezetése miatt feljelentést tett ismeretlen lettes ellen.
Az ügy előzményei még a képviselő választás napjától visszamenőleg azokba a hetekbe nyúlnak vissza, mikor a jelöltek programm-beszédcik meglariására engedélyekel kértek a főszolgabírótól. Bartos János megválasztott országgyűlési képviselő ellenJelőlljeminlismeretesO/\'OZiíí
Győző volt. Egy alkalommal Drozdi emberei népgyűlés tartására kérlek engedélyt. Mikor a kőtelező aláírásokkal ellátott kérvényt bcnyujtollák a pacsai főszolgabírói hivatalnak, ott megállapították - és ezt később igazolta az illelő község legyzöjc is, hogy a kérvényre olyan egyének neveli hamisította ismeretlen tettes, akiket nem találtak a községben és akikiől cgyállalán nem is ludják, hogy ott valaha is léleztek voln».
Ezek szerint kétségkívül hamisítás történt, miért is a főszo\'gabiiói hí/alal feljelentést telt ismeretlen tettes ellen. A kanizsai kir. ügyészség most folytatja a vizsgálatot.
Szenzációs találmány a vonatösszeütközések és kisiklások elhárítására
(A Zalai Közlöny tudósítójától) Szenzációs találmányt szabadalmazott a minip az osztrák szabadalmi hivatal. Egy bécsi vállalkozó Drach József olyan készülékei konstruált, amely uj korszakol jelent a vaíuli közlekedés terén.
Drach találmánya megakadályozza a vasutak kisiklását és összeülközé-sét. Eddig nem sikerült feltétlenül biztos elháriló készülékel készileni, hirtelen keletkezett adadályok, a lo-komollvok Izzása, köd, hibás váltó, állítás súlyos ^alaszirófák okozói vollak. D\'ach készüléke azonban az összes előforduló veszélyek esetén feltétlen biztonsággal működik. A készülékei a sínek magasságában V lokomotivra és hátul az utolsó ko c.ira kell felszerelni. Erre a vonal minden akadály előtt egy fél kilométerrel automatikusan megáll. Az
uj lalálmlny nencsak összceülkö zésekel és kisiklásokat előz meg, dc védelmet jeleni a vasúti merényletekkel. mint a sinek felszakitásával, mesterséges torlaszokkal szemben.
A korszakalkotó találmánynak közgazdasági szempontból is nagy fontossága van. Eltekintve áltól, hogy a vasuli szerencsétlenségek világszerte évenként sok száz áldozatot követeltek, a vasuitársaságok halai-inas biztosítási összegeket vollak kénytelenek évenként fizetni kártérítés és fájdalomdíj cimén. Az uj találmány alkalmazása cselén a va-sutlársaíágok a kötőit hiztosilásokat lényegesen redukálhatják majd és a /prémiumokra fordilolt összegek javarészt- beruházásokra fordíthatják. Drach a találmányi már a többi európai államokban és Amerikában is bejelentette szabadalmazás végett.

Kik fizetik a legtöbb adót Zalamegyében
összeállították a megyei virilisták névjegyzékét
(Folytatás.) Nigy P.il (oki.) Bucsu-szenllászló 22.111000. Roter.btig Bila Keszthely 22.002 750, F.-nyvesi Simon Zilaegersz g 21.872 380. Kis-faludi Aladár Nagykanizsa 21 millió 825 835. Kishludi Oyula Nagykanizsa 21 825 835, Merkly Bellii József dr. (nkl.) Nagykanizsa 21 millió 663 290. Vénesv Károly (oki) Alsá-plhok 21.634000. Horváth Frrerc dr. (oki) Zalaegerszeg 21565 560, Hámos József Zalaislvánd 21,268 180, Gózonv István dr. (oki) Morgánv-puszla2l,027.130,SkublicsÖlön dr. (oki.) Ztlargerszcg 21 025 520, Czin-d.cr "István dr. (oki,) Zalaegerszeg 20925 110, Fábián ZsigTord űr. (oki)Nagykanizsait836240.8jzzay Józsif dr (oki.) K-S\'thcly 20 millió 735 580, W. hofsíts Oyula (oki.) Vas-vörösvár 20675 440. FtHöp J,-nő dr. (oki.) Zilacgciszeg 20 476 030 K\'sz-ter Mór Tüíkesren\'p\'u-r 20094 630. Ponco\' Henrik Nagykanizsa 19 millió 929.500, Szmudics Vtkior G rlse 19.856 690 Lukács I nre Konárváros 19842 380. Spieg I Z\'ígmond Zi\'a-egerszet 19 695 350. Ling Viimus Balatonfüred 19,589.000, Eppinger
Izsó Nagykanizsa 19,466 680, Fá-olán\'cs Errö (oki.) Orbányosfa 19.368 740, Udvírdy Jenő dr. (oki ) Zilaegrrsztg 19250825. Slrém K!-roly Nagykanizsa 18,858 120. Soflils Jenő (oki) Andráshida 18 809 110.
(Folytatjuk.)
Nagy újévi vásár
Mindenki csak praktikus ajindé kot vásároljon hozzátartozónak. Az előrehaladott salson folytán az összes női- ésgyermekkabá-tok gyári áron lesznek kiárusítva. Legcélszerűbb ajándékok: Divatos ili szövetmtiák . 330.000 K iél Hizíinhák .... 70.000 „ Uáij\'ái JflTít MlfóireMk 220.000 . 6jhrWatiljitrt?ÍKiiMka 550.000 ..
rérti, női szövetek, kötött áruk, cliilfojiok, vásznak, pargetok, kész kötények, fehér-neműek a légolcsóbbtól a legfinomabb kivitelig nagy választékban. Biltíiéfts tjjKíiiti 5 kari rfaltlrt
Stern József
dívntáruháxa Kazinczy-uica I.
VArosluí/palotn.
Halálos kazánrobbanás egy gőzmalomban
Balatonkeresztur, december 30
(Saját tudósítónktól.) B:számollunk arról a halálos szcrencséllcnsét^rM, melynek a somogyszobi vasútállomáson esett áldozatul Szilák Pál keszthelyi moídony vezető, akit a mozdonyon esőrep\'.\'dés folytán előállott gázömlés halálra égetett. Most ujabb hasonló halállsl végződött balesetről adunk birt, melyben egy gépészt a kazánrobbanás ölt meg.
Simon litván gépész egy balaton-kcrcj»zturi malomban dolgozott már huzamosabb idő óla. A napokban korán reggel, mídftn befutott a kazánba, hogy megkezdődjék a munka, egyszerre hatalnus detonáció reszkettette meg a levegőt. A malomban dilgoió emberek azonnal a kazán-
házhoz rohantak, ahol megdöbbenve látták, hogy a kazán felrobbant és átláthatatlan gőzben úszik minden. A kazánház tetőzete a nagy erejű robbanástól beszakadt és a beomló törmelék kőzöl csak a gőz eloszlása folytán tudták a súlyos sebeket szenvedett gépészt kiemelni, akinek azonban az állapota oly súlyos voll, hogy mire a kihivoít orvos megérkezett a helyszínére, kiszenvedett.
Az azonnal bevezetett csendőri njomozás most arra terjeszkedik ki, hogy a szerencsétlenség áldozatának a hibájából, vagy másnak a vétkes könnyelműségéből következeit be a katasztrófa.
Simon István gépésit nagy részvél mellett temették el.
Gazdasági háború veszéBye fenyeget Ausztria és az összes többi dunai államok között
Ax osztrák maxögaxdaaAgi minlaxtar marónylotre kásxUl Magyar-oraxAg, Jugoaxlávia, Románia ós Longyeloraxág ellon
Veszélyben Ausztria kereskedelmi szerződései ex utódállamokkal
Bécs, decemt^r 30
(A Zalai Közlöny tudósítójától.) G zvttfiági körftNben az az értesü\'é-sUnk, hogy az osztrák parasztok pressziój i alatt az osztrák kormsny oly*u intézkedésekre kistül, amelyen valófágos gazdasági merényletet jelenjenek a mezőgazdasági termékeket exportáló Magyarország, Jugoszlávia. Románia és Lengyelország ellen. Ha 3z osztrák kormány valóban végrehíj!ja a tervezett intézkedéseket, ugy ez a \'ény az érvényben levő magyar, jugoszláv és lengyel tarifális egyezmények, valatniul a Romániával fennálló kedvezményes megállapodás felbomlását jelen ené és a január 8 án kezdőduj kereskedelmi egyezmény létesítéséi célozó csehszlovák-osztrák tárgyalások ered ményc is felette kétsége*.
Az osztrák kormány elzárkózási tervel mögött Thaler Andrái mezőgazdasági miniszter, tiroli kivg^zü í á\'l. Tbaíer fejébe vette, hogy Ausztriában me^vatóii\'ji a gabonamonopóliumot í»z osztrák pa asztok érdekében. A világháború alatt Sví jc voll kénytelen bevezetni a gibonamono-pó.\'ium intéz nényéf, de ezt a te j:-sen idej-MmuUa és felesleges rendelkezést az elmúlt őiszeí megejtett népszavazás megszüntette. Toaler mostan Ausitriában akarja megváló sitani, mivel azonban az oszlrák kor mány rgyelóre a Népizöveiségtől való félelmében óvakodik uj\'a\' húzni a szomszédos agrár-állarrokka\', Tna-ler miniszter az álmenei idej rc meg szeretné tiltani a liszt behozatalát és a mezőgazdasági importot a feldolgozatlan, óröletlen nyersterményekre akarja korlátozni Ez a ter/as*on> széd-H ufódáUamok malom ipirának súlyos sérelmét jelentené. Emiét e-zete.-, hogy az oszlrák kormány már a tavalyi jugoszláv és magyar keres kedd.ni tárgyalások forán igyekezett a liszt-bevitel eié akadályokat gftr-diteni. Belgrád és Budjprst a/onban e-élyrsín ellene szegültek ennek a (érvnek és az Ausztriával való kereskedelmi szerződésekéi csak akkor irták ;ilá, amikor az osztrák kormány elejtette ezen kövcte\'ését. Kétcégta len, hogy Thaler minivter lei ve mostan lissonló tiltakozást és ellent-
állást fog kiváltani és könn;cn gazdasági háborúba sodorhatja Ausztriát az összes többi utódállamokkal. Kétségtelen, hogy ennek a gazdasági háborúnak kárát Ausztria fogja látni.
Thaler miniszter má»ik terve az, bo^y az állat-bevitelt korlátozza aszerint, hogy szüksége van-e valamelyik hónapban Ausztriának élő állatokra, avagy sem ? Ezt ugy akarja megoldani, hogy azokban a hóna-pokbau, amikor Ausztriának nincsen szüksége kü földi behozatalra, illetőleg amikor ac import sértené az oszlrák agráriusok érdekeit, az osztrák állategészségügyi hatóságok meg-áll"p: a\'iák a sertés- és marha-vészt Mdgyarouzágon, Jugoszláviában és Lengyelországba és egészségügyi okokből elrendtlnék a behozatali ti-lalmal. S/óval a hatósági állatorvosokat Thaler miniszter az osztrák p3rasz:ok diktatúrája alá akarja helyezni.
A kormánypártokban Thaler terveinek állítólag többségük van.
Az államsorsjáték húzása
Budapest, december 30. (Éjszakai rádió/elentés) Az államsorsjáté* húzását ma este ejtették meg. A 300 milliós jutalmai az 000 000 koronás nyeMné-inyel a 123.739 számú sors-j gy nyerte. Kihúzták 200 millióval a 91.779, 50 millióval 129 917, 20 millióval 143 829, 10 millióval 90 45(3, 5-5 millióval 98.816 és 188.352 számú sorsjegyeket. Ezeken kívül kihúzlak még 8750 nyereményt.
Nagyban és kicsinyben elsőrendű
f a j b o r o k
kaphatók
Zerkowitz Albert
pincészetében. Eladás kicsinyében 3 litertől kczdőllölcg.
Egy ügyes kádársegéd kivétetik. H
ZALAI KOZt.ONT
1028 decen.^r 31
NAPI HIREK
■APIREHD
December 31, péntek
Rónwl k*tollku»: Szilveszter. Protestáns: Szilveszter, izraelita: Tebet hó 26.
Nap kel reggel 7 óra 4$ perckor nyugszik délután 4 óra 17 perckor.
Ker. Szocialisták Szilveszter-eilje 8 órakor a Keresztény Otthonban.
Kerékpár Egylet Szilveszter-estje a Bárányban este 8 órakor.
Kereskedelmi Alkalmazottak Szil-ve*zter-estle 9-kor a Polgári Egyletben.
NSE Sxilveszter-estje C» órakor a Polgári Egylet földszintjén.
Mozi. Uránia: Házlüznézók, viharos komédia. Elóadások: 7 és 9 órakor.
— Hirdetéseket az ujéwi •zémba ma détután négy óráig vesz fel a kiadóhivatal.
— Hálaadás. Az óévi bálaadó istentisztelet a plébánia templombin december 31-én, pénteken este 5 órakor lesz. A szentbeszédet Vargha Tbeodorich dr. plébános fogja mondani. — A felsőtemplomban es:e 6 órakor lesz a hálaadás, melyen szentbeszédet mond Gazdag Ferenc püspöki biztos.
Homokzsák
— Az óév esti ret. hálaadó Istentiszteletet ma este 5 órakor lesz a református Imaházban (Batt-hyáuy-u. 16.).
— A Magyar Nemzeti B«nk tó-tanácsa dr. Otley Oyörgy kir. kormánytanácsos, közjegyzői, Bazsó József koctigyáros, ipartestületi elnököt és Löwenstetn Emilt, herceg Batthyányt-Slrattmann bánfapusztai bérlőjét a nagykanizsai Nemzeti Bir.k fiók vállóbirálóivá nevezte kl.
= Három Igaz szó: Bruncsl bora jó t
— A mohácsi vész évfordulója az Iskolákban. Mosi jeleni nleg kultuszminiszter rendelek, mely szerint hz iskolákban |anuár 4\'6n kell megünnepelni a mohácsi vész négyszázadot évfordulóját.
— Kedélyes Szilveszter-est Szarvas kávéházban. \'
Jó ételekről, italokról, kitünö zenéről, valamint egyéb szórakoztatásról gondoskodva van. A n. é. közönséget tisztelettel meghívj! dEAKV SANOOR vendíotó..
— Fehér arcképes Igazolványok meghosszabbítása. A Kansz nagykanizsai csopoilja távirati megkeresést intézett a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság igazgatóságához aziránt, hogy a nagykanizsai közliszt-viselök részére kiadott fehér ateképes igazolványok érvényességi tartamát 1927. évi január hó 15 ig hosszabbítsa meg indotott esetekből kifolyólag. A válasz megéikezett azzal, hogy a kérelem foganatositása adminisztratív és technikai okokból kifolyóiig\'\' teljesen kiviheletlen. Igy ezeknek a jegyeknek érvényességi halárideje december 31-vel lejár. Mindazok, kik meghosszabbilari óhajtják, avagy arra illetékesek, akik ujat akarnak kiállíttatni, Máv. ateképes igazolványhoz hasontó arcképel, valaminl 238 OOO papirkoro-nával együtt mielőbb, de legkésőbb |övő évi lartutr hó 10-ig nyújtsák be dr. Tholway Zsigmond kir. posta-főfelügyelő. Kansz tőlilkárihoz.
— Legalkalmasabb újévi ajándékok Szabados Kata bóríty és diszmüáiuhtzában. N
= Schwarcz Dezső harisnyái a legtobbik.
Magánszámok
— Vasutas/alkalmazottak és nyugdijasojr^értesittetnek, hogy az \\9.6l21.iú[és\\ idény szükséglet fedezésééi nagyobb mennyiségű kül-földJ/szén érkezett, felhívom az atra
nyjogosultakat, gondoskodjanak a
randóságuk átvételéről. Az állomásfőnök.
= A Párisi baba színpadi látványosság.
—■ A Nagykanizsai Kerékpár Egylet ma este 9 órai kezdettel sa-jat helyiségében (Bárány-vendéglő) müsoios Siilveszter-esfet rendez. — Belépődíj 10.000 korona. Az estélyen mindenkit szívesen látnak.
— Az 1926 os év építkezése a balatoni fürdőkön. Spur István balatoni kormánybiztos kijelentése szerint ebben az esztendőben négy-8zázharmincnyolcan újépületet emeltek a Bilaton pariján. A megkezdett munkát tovább fogják folytatni mindaddig, mig a Balaton fürdőhelyeit a nyugati fardók színvonalára emelik.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora jó!
r—r
— Több kanizsai korcsmárost elitéltek borhamisításért. A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási biró6ága ma tartott tárgyalásán\'né^y kanizsai korcsmárost, mert a borukat vízzel hamisitottan árulták, 30 napi elzárásra és egy-egy millió korona pénzbüntetésre ítélte. A korcs-márosokat egyben kötelezte a rendőr-biró, hogy a felmerült eljárási költségeket (hivatalos vegyvizsgálói dijakai) fizessék meg. A korcsmárosok fellebbeztek az Ítéletek ellen.
= NSE zártkörű Szilveszterestébe a Polgári Egylet föjd szinti termében. B.\'íépidij 1 pengő. Cigányzene és az Egyesület saját 6zalon Jazz-Band zenekara gondoskodik a megjelentek szórakoztatás ról. Részletes programm az estélyen.
= Kedélyes Szilveszter est a Szarvas kávéházban.
— Vándor előadásokba paciai járásban. A picsái népművelést bizottság határozata al*pj4n Lacher lózsef állatorvos, Török Oyula fő Jegyrő és Landl Ferenc vezető-tanító a pacsai járás községeiben kisgazdák részére vándor-eJŐjdásokat lartanak. Licher fóállatqrvos a pusz-li\'ó mételyliówólr^alnásik kél clő-edó^vallííerköesi és hazafias vonatkozású tárgyakról adtak elő. Legutóbb Felsőrajkon, Zdaszenimiht-lyon és Szentpéterváron vollak né pes előadások, amelyeket vetített U mozgóképekkel illusítrál\'ak.
a Párisi baba
= Szilveszter-est a .Rózsában M
— KÉPKERETEZÉS és üvegezésben Igen olcsó PUM üveges, Király-utca 10.
— A rokkantakat valószínűleg januárban felülvizsgálják. A rokkantakat és hadiözvegyeket rend-szetint minden három évben felülvizsgálják. E felülvizsgálásnak célja, hogy mindazok*!, akik a segélyre való igényjogosult igukat időközben elvesztik, a nyilvántartásból törölhessék, azokat pedig, akiknek állapota időközben súlyosbodott, a nagyobb százalékszámu rokkantak közé sorozhassák be. A legközelebbi felülvizsgálást csak 1928 ban kellene megejteni, mert akkor járna le a három év. A népjóléti kormány azonban elhatározta, hogy a felülvizsgálást soron kivül, már a jövő „ évre elrendeli és azt valószínűen míg januárban meg is fogják ejteni.
— Aki még nem volt vig temetésen, az menjen el Szilveszter ex-téjén az B Amerika"-vendéglőbe. Ott a legjobb é elek és italok mellett, vig cigányzenével temetheti el az ó esztendőt.
= Nagy Szilveszter-est a Korona összes termeiben Tóky Gyula kaposvári kitűnő zenekara játszik. Ajánlatos sszla\'t rendelni. Síives pártfogást kér Kiss Ernő vendéglős.
— Az útlevelek kiállítási dijai pengőben. A belügyminiszter újra szabályozta az útlevél kiállításának díjtarifáját. Köztisztviselők és azok hozzátartozói, továbbá mezőgazdasági munkások, napszámosok és általában a cselédek 1.09 pengőt és 16 fillér bélyegilletéket, minden más-foglalkozásu egyén 8.40 pengő; és 1.60 pengő bélyegilletéket tarlozik fizetni a jövőben az útlevél kiállításáért.
— Kedélyes Szilveszter-est a Szarvas kávéházban.
— A népjóiétl miniszter fontos rendelete a szegényQgyben. A né;>joléit miniszter a szegén) ügy rendezése ügyében rendeletet adott ki, amelyben a városokat és községeket nyi\'vánus jellegű menházak építésére utasította. A rendűid értelmében ily menház nyilvános jelleget kap, ha iegalAbb 25 ápoltat tud elhelyezni s ebben az esetben a fenntartó város vagy község az ország betegápolás alapból a kórházi költségek 50 százalékát kepjavneg visszatérítés gyanánt. Az állaim hozzájárulás teljesen elegendő ahhoz, hogy a városok és közséRek a már mindinkább lehetetlenné vált a szegényügyet rendezhessék. A rendelet vétele után a városok és községek most egymás-után-teszik meg a inenhlz felállításra szükséges intézkedéseket.
=3 Három Igaz szó : Bruncsics bora jó 1
— Ismeri már a Syphon üveget (200 000 kor.) mvjlyel 2000 ko.oti3S szénsav patron Vásárlásával készíthet 1 liler szódavize*, vagy pezsgői, esetleg más üditö italt, egyedátusitás Szabó Antal üzletében.
Szilveszterkor
a Polgári Egyletben, Pémttnyilis 7 órakor
— Nagycsaládu lakatos, aki egyik helybeli üzem beszünetetés következében a nyár óta munka nélkül van, bármilyen foglalkozást keres, hogy öt ap ó gyermekekén betevő falatot tudjon adni. Cim a szerkesztőségben.
== Helyesen cselekszik, ha varrógép, tü*, olaj- és fonal-szükség-le\'tét nálunk fedezi. Singer-vwögip-alkatrészek elismerten a legjobbak! Singer-varrógép fióküzlet.
Gyermek - szépségverseny
Szavazó-lap.
A „Szarvas" kirakatban kiálli\'ott képek közül szavazatodat a számú képre adom.
..............aláírás."............
MEGNYÍLOTT
a PENGŐ DIVATARUHAZ
a volt Szántó Salamon-féle üzlethelyiségben * Erzsébet-tér, Strem és Klein-ház.
1W6 ( ejiber 31
ZALAI XÖZLOKV
- idS]i5r-á«
A rtBíykanlzsal meteorológiai nlC[-llgyelo (vlcnlé.e: Csiitörtükön aMmírsik-la Reg*el 7 órakor -00, dílulln 2 Arakor -1-2, eslc 9 úiakor +0 8.
felMzel: Regg\'1 l|sílJ égboltozat, (14\'-ben és este borult.
Sziliránv: Rcgncl Északnyugat, ilélbfn és este Délnyugati szél.
Heggel kö<3 és elér voll.
A Meteorológiai Intézet lelenlése szerint változékony idfl, kevés csapadékkal, a szelek gyengülésével és fagypont kariili hí mérséklettel.
Egy apagyilkos íiut fel-mentettek a víd a ól. Mi is beszámoltunk arról a gyilkosságról, mely ez év októberiben hozta izgalomba Kaposméró községei, ahol Sándor Lajos lizenbét éves loldnii-ves fiu családi perpatvarból kifolyólag annyira összeverte apját, hogy az ott a helyszínen meghall. A gyil kossSg ügyét most tárgyalta a biró-sSg és a tárgyalás sotán a kihallgatott tanuk alapján, akik bizonyították, hogy a megöli, ember rabbiálus természetű volt és már egyik gyermekének a szeméi i\'i kiszúrta, miért el is ilélték, a gyilioiság vád|a alól lelmenlelték azzal az indokolással, hogy önvédelemból, öntudathn állapotban ölte meg az apját.
A gyermekszépségverseny, amit Fahn és Társa Zárda-utcai fényképész révén ingyen rendezniük a Zalai Közlöny előfizetőinek és olvasóinak, január 6 ig tart. Eddig minden gyermeki 12 éves korig ingyen lotogralálpak le. Az elsó cso port képei már megjelentek a Szarvas nagy ablakában. Szavazólap lapunk minden számában lalálhaló. Ezeket a szerkesztőségbe kell el|uilaini. Dijak: 1) életnagyságú olajportré, 2) hat darab 18X24-es aqiarell arckép, 3) 3 darab 18X24 es sqjjrell arckép.
A 101 receptet tartalmazó könyvet kívánatra ingyen és bérmentve küldi:
Dr. A. OETKER, BUDAPEST, VIII., Conti-utca 25. k;
1927. évi naptárak
Újévi Qdvözia kártyák JÁTÉKKÁRTYÁK
Legjobb angol Deca GRAMOFON
és legújabb gramofonlemezek
kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében.
TÖRVÉNYSZÉK KÖZGAJMSáQ
(§) Börtönbe kerül n sikkas tó bokónaki jegyző. Szcntruihályl László volt nagybakónaki jegyző\' tud/alevően kél izbsn hivatali sikkasztás miatt clitéliék. A törvényszék b(lnletö\'laníc?a tegnap ötsr-büntetést szabott ki S\'entmihülyi feleit. Az előző büntetések Intályon kivül helyezésével összesen egy évi i\'s tizenöt napi börtönre iiélték.
(§) A „szálguldó halál" soffőrje pernjrafelvétet kért. Mojser Miklós keszthelyi autótulajdonos és gép-rocsi vezetőt a nagykanizsai biróság ismételi halálos c\'gázofásért ludtff-levóen n.\'mrégen ujbó! elitélte. — Mojser Miklós, aki fogházbüntetését lölli a nagykanizsai kir. Ügyészség logházábn, mofet ügyvédje uján pctujraf.lvétfli kérelmet ícrjcsztcH a törvényszék elé. A törvényszék la-nácsa Mojser kérelmivel rövidesen fogl\' Ikozni fog.
(§) Szóttépte a kikézbesltett büntető-parancsot. Takács András nagykariizssi ip3rosmesteinek a ví-rosi kézbesilő t-jjy leventeügyb\'M kifolyóig bünieiőhatirozatot kézfce-sitelt. Takács — az okmányt minden szó nélkül széjjeltépte. A kézbe.si ő a széttépelt tüntetóp3rancsot felszedte és az esetet a város illetékes ügyosztályának jelcnteite, amely Takácsot ezért a kir. ügyészségen fel-ji-lentcHe. A vádhalóság Takács ellen közokirathamisitás miatt emelt vádat — a biróság a lefolytatott tárgyalás ul*n azonban hatósági közeg elleni eiőszak vétsége mi^tl mondotía ki bűnösnek és ez?rt ót 150.000 l-o oni pénzbüntetésre ítélte.
(§) A tárgyalások januári szünete. Január havában a nagykanizsai törvény .zéken a bünügyi fő?ár-gyalásokbsn (lanács és egyesbiróság) 2—3 hdes szünet áll be és csak |inuár vége felé kezdőnek meg ismét a törvényszéki elndP- által megállapított nap)kon és tanácsok által a tárgyalások.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde iránvzita továbbra is baiá\'ságos volt, a forgalom élénken indult, spekuláció és a külföldi kedvező\'" jelentések, kedve zfen befolyásolták a tőzsdét, késf bi realizációs elódások következtében al árikbin némi visszcesée volt, d* a tózsdeidő második felobin ujta megsiilárdult a hangulat. Az érdeklődés előterében, vas, s>én, téglagyár részvények voltak. Barátságos\\n lendült a cukor, malom és textil ér ékek. A ku\'isz igycnlő lcn volt, egyedül a Magyar Hitel lanyhult el. A Salgó elhanyagolt vo\'l. Zárlatig a hangulat igen baráiságos volt.
sártat
Paris: 20SOOO. London 2511\'Vi. Newyot* 617 25, Brttjjfi 72 00, Mllirno 2330 30. Ainsteid.im 2C695. Berlin 12320. Wien 73 05. Solla 372 50. Prága 1532 50, Varsó 57 50 Budapest 72-40, Btlgrád 912 50. Bu karót 270 00. _
A baÍA*%sti Tasit dwfes-terué*»
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( A N pkclet j»nuári száma most ha^yla cl a Sajtót. A Tormay Cecil szerkesztésében megjelenő előkelő irodalmi folyóirat e/zcl ötödik évfolyamába lépett s az uj szám is a megszokott rendkívül gazdag és változatos tartalommal jelent meg. Surányl Miklós folytatja A csodavárók cimü színes és mozgalmas társadalmi legényét. Uuyancfak Surányi Miklós tollából nagyszabású tanulmányt közöl az uj szám Her-ezeg Ferencről. Paj)p Viktor Beethoven magyar vonatkozásairól itt szenzációs cikket. Novellával Bibó Lajos, Gáspár Jenó és Várkonyi .Nándor, versekkel pedig Mécs LW1Ó, Reményik Sándor, Vargha Gyula, Missik Endre és Kutas Kálmán szerepelnek. Ezenkívül a megszokott gazdag kritikai rovat, továbbá színházi, zenei és művészeti szemle teszi értékessé a Nap kelet évfolyamnyitó januári számát. Mutat\' ványszániot ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest I., Döbrenlei-utca 12.
)( A Képes Któiilka újévi számával folytatja útját a mr?Mnagyobb népszerűség felé. érdekes képanyaga felöleli az aktualitások minden lényeges részét. Az irodalmi lészhen megkezdódik Kosáryné Réz Lola pompás regényforditása, folylatódu OrbOk Attila .Budapesti Nol«z"-e és N. A. Casson (IzlclIuilomAnyi cikksorozata. IV.th László az újévről ir Hetivásárt és liáió Wcrkmann Karoly Zita királyné életéről Síámol be nagy cikkben és szép fotográfiákkal. Kiegészíti ezt a számot még a báli gondokról szóló cikk és az asszonyrovat. Kapható mindenütt, uj előfizetést pedig lapunk kiadóhivatala is elfogad.
fiOZGÓSZINHÁZAH
Uránia pénteken 7 és 9 órakor: Házlüznézők, viharos komédia. Főszerepben Zoro Hutu.
VALUTÁK Lengyel 7fi0S-80« A -e-\' t- 3I6I2S-8125 Ciéhk. 2109-19 Dlr.íi 1252-32 I Dollár 71200-71500 , Fr.vielstr. 2*31-2894 Holland 28505-655 | Lei 36S-382
Léva 5.2-520
1 ira 3177-3237 Mitka 161180-17040 Sehlll. 10050-91) Uín k,>r. 19015-19095 S.álellt. 13785-835 Belgáit. 9918 9(158 Norvég k. 18015-«5 Svéd k. 19055-135
DEVIZÁK Amlterd. 28530 630 Ilelgrád 1256-62 Berlin 169US-170I5 Bukaiest 367-377 Biliasiel 9923-99i53 Kopenh 19020-190HŰ Oszló 18070-130 London 3(6125-7l25 Milano 3Í39-3279 Ncwvolk 71320-520 Pliü 28:8-2838 Ptiea 2112-18\'.} Szollá 51-1-520 SlocalKilm 1907H-130 Vatsó 7830 8030 Wien 100Ö9-ICXÍ99 Zürich 13801-811
ket
APBÖmSBSTÉSES
Az apróhirdetés dija 10 srólg BO fillér. A íimszó i minden vastagabb betűből altó ízó Uét jzőnak számíttatik Minden további (ző dija 5 fill. A hirdetési dij olöro f ixQlvndS s lofgnlrnladó hozzáviAmltisávat
Vízvezeték berendezése-
és bekapcsolást a városi vixvezctékbe logotcsóbban és legjobban készit WEISER gépgyár, Sugár-ut 16. 4254
Cca A szekér nyárfa forgáos n legtöbbet ígérőnek szabad kézből eladó. — Megtekinthető és bővebbet a Perenc-majorl gazdaságban (Potyll malom mellett).
Mélyen leszállított áron fürdfikádo^, aidkádak a legjobb kivitelben készen kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy-utca 21.
Jó állapotban levő jégverem bérbe kerestetik. Központi Tejcsarnok, Üéllvasut.
Kiváló Jó mlnóségii túré Ötezer koronájával, prima teavaj hatvanezer koronájával kllogrammonkint kapható Batthyány-utca 17. szám alatt. _ 4476
Pénxk0los6nt t>ekebelezéíre minden-ösízegben a legelőnyösebben és legfflfor-•abban lolyóslttat Aoxél Ignúo péni-kölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsán. Pő-ut 3. sz. alatt. KénysirerkolosOn köt-vényekst veszek. 2738
Bármely uradalomba elhelyez munkásokat 2, 3. akár 6 hónapi munkára ls. Jelentkezni lehet Horváth Józsel volt p*l-lérnál, Rlgyácon._4467
Elsfirsndü hasított bttkk- és cserfa kétéves vágású öle 900.000 kor., métere 225.000 házhoz szállítva. - Minőséget Rosenthal Jakab kereskedőnél megtekinthetik (felsőtemplomnál) és ugyanott megrendelhető. 4494
Terménytőzsde
Buzú tlszav 75 kg-o$ 387.500 - 392.500. 1 76 k^-os 392.500- 397.500 17 kg-os 397.500 — 402.500. 78 kg-os 40>.030 - 410.000, O-yéb 75 kg-os 377.500 382.500, 76 kg-os 3&2.S00 ?S7 500, 77 Kg-os 387 5v0 392 500 78 kg-os 3*5.000- 400.000, rozs 3G7.SO0- , 310 000. takarmányárpa V22 500- 227.500, | s.várpa 325.000—á(>5.(XX), zab 227.500- I 2-JU.WJ, teiv\'crl uj 2025 0-207.500. repce 5o5 Oi K)-..7O.000. r.ölc* 190.000-200.000, , kvrpj 162 500-165.000
Serfétráiár
Pithaltás 3635, melyből eladatlanul vfssza-maiadt 2040 drb. Elsőrendű 18.500—19,COO, szedett 17.50í—18.000, szedett közép 16.500 —l \'.OfO könnyű 15.000—16.000, elsőrendű ör:^ 17.250—17500, másodrendű I65ÜC— 17.000. angol süldó 17.000-20000. szalonna nagyban 19.000 19 500. zslr2l 750-22.000, lehúzott hus 23.000-25 000, szalonnás félsertés 19.000.—22 000. Az irányzat lanyha.
Megérkeztek |
a püspöki uradalmi bér-pit.ee váci nemes kadarka és fajrizling boraim.
Azonkívül merenyei, sárihegyi kitűnő zjniatu fehér és vöiös bor, amely It.-ként 9 és 12.000 korona. Nagyon alkalmas az újév és a farsangi ünnepekre.
Kiváló tisztelettel Bruncsics József Sugár-ut 53. - Telefon 210.
Kiadja: Zrínyi KyoicMpar és r kereskedés BT, Ba^kciiiiM
Disznó ölésekre |
a legjobb aranyhegyi és pogányvárl ■
borok
llterenkint 10.000 és 12.000 korona j Sáfrán Józsefnél
Magyar-utca 74. Telefon: 335.1
Jó bor, nem noha. OyöiíUJík meg réta. I
Bádogos, vixvexeték sxerelfi szakmunkások és tanono felvétetik. Szepesi, Zrínyi Miklós-utca 22. 4394
Egy teljes gépésx- és kovácsműhely felszerelés szabadkézből sürgősen eiadö. Balog Jusztina, Murakcresztur. Rad-manlcs-liá*. 4441
FehérnsmQ varrást elvállalok olcsón. Vitéz Kovács Utvánné, 75" o os h adl-rokkant felesége, Hunyadi utca 28. 4502
Háxisxolga, házmester lakással felvétetik Kazlnczy-utca 15. 1. em. — Ugyanott raktárnak alkalmas száraz pince kiaao.
SxiUesxter -sstély Wlnhoffer vendéglőjében cigányzenével, beléptidíj nélkül. Hideg és meleg ételek, kltünó borok. Szíves pártfogást kér a vendéglős.
Konvenciós gépésx-kovácsot Inassal felvesz a homokkomáromi gazdaság. Jelentkezés Nagykanizsán, Klsfaludy-utca 27. sz. alatt. 4505
Egy mOhelynek, raktárnak, garage-nak alkalmas telek nagy kerttel bétbeve-hetó. Bővebbet a kiadóban.;
Hölgyeknek biztos mogélhetést
nyújt szabadalmazott cikkek árusítása. — Jelentkezés délután üoldstein, Kisfaludy Sándor-utca 1. -4507
1926. El. 5/C. 2. sz.
Pályázati hirdetmény.
A vetésem alatt álló nagykanizsai kir. ügyészségnél megüresedett napibéres szolgai állásra pályázatot hirdetek. — Halátidó 2 hét.
Npgykanizta, 1926. évi december hó 30.
Dr. Szabó s. k.
kir. ügyészségi elnök.
B
ZALAI KOZLONY
1926 december 31.
Gyerünk a Kéményseprőbe
Ingyenes tombola!
Kitűnő zene és elsőrangú ételek és italok!
(KS~ Cigányzene! ~WJ
Halló! Halló!
Értessem a m. t. közönséget és nagyr.becítllt vendégeimet, ltofy I. hö 31-én disznótoros vacsora-val és cigányzenével egybekötött nagyszabású
SZILVESZTER-ESTET
rendezik Kitűnő boroki Figyelmes és pontos kiszolgálás I Becses pánfegisl kér
Markó vendéglő.
Szenzációs
SZILUéSZTER-EST! I
„[ Aki jól akar mul3lni, jöjjön || 2. el, mert vigan megyünk fz g w; ujeíztcndöbe éa több nycrc-g inénytárey ki lesz sorsolva. jO Minden vendég |j gj ingyen szá.not kap. & Szives pártfogást kér
fWollák Jenő f vendéglős. irr
É
Ezutou hozom a n. é. közönség <s nagyrafcec&üll vendégeim szives tudomásírj, hozv veedég-lömben f hó 31 Cn disznótopos vacsorával egybekö.ötl
Szilveszter-estélyt
rendezek. S<áiio^Játogat*st kér tisztelettel Slujtner József
tilt vendéglős.
WEISZ
Kiskanizsán,
Szilveszterest
um—agaaowi ur w JBM
cigányzenével, beléptidíj nélkül. — Kilünö ételek és Italokról gondoskodva van.
Értesiiés.
V/in szerencsém értesíteni .1 nagy-érdemű közönséget, hogy a Hunyadi-utca 28.-szára *:att a
Zöldhordához
elmzett korcomátr.at Sií\'víszter eitc megnyitom ci()ányzcnével.
J6 boroktól; hideg ételekről és malacpecsenyéről Rondoj&odlam
A nagyérdemű kfaűnség szíves pártfogását kérve, maradok
tisztelettel <Vi Szabó Józsefné.
lazsnaki vendéglőben.
Aki ki\'tlnö borok és ét\' I-k mellett vigan akarja b:-várni az újévei, az jöjjön t i. Sziv.s plrtfogási kér
Varga József vendéglős.
SINGER
vansögrép
motorral éti varróflírmy*
a l.gnaerno.abb karácsonyi ajándék, •ngarvorrógáp nászv.tfrs, NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
Kovách Gézáné
étkezdéje Csengery-ut 46. sz. alatt.
F.ilogadok bent étkeiőke\'. Kihordókat ju\'ányosin vállalok. AsztclUrsaságnak kívánatra ktl 1 ö n szobát adok--\'
Szerencse malac.
Szilveszter-estély
íz „Utoisógaraa" ven
c\'églóben cigányzenével, hc-léplidij nélkül. S\'ive* nár f»
gt \' ___a vendéglős.
J 0 i tH Iok és éie le*.
Legolcsóbban
vásárolhat
újévi ajándékot
BECK BÉLA „„
Erzsébet-téri. lrf é« «M dlwttlWébM Erzsébet-téri.
lloltnár, szép zefir-intj 2 gallérral 58.000 K Fehér raye-ing 2 gallérral 69.000 „
Puha gallér....... 8.000 „
KSpper alsónadrág . . 43.000 „ Selyem sá!...... 32.000 „

ahol jó zene, ital és (\'•tel mellett vígan várjuk az újévet.
Erzsébet-tér i8. szám.
HflRISNVAHflZ
Szarvas szálló épület.
megérkeztek a UjjSSWl <S legdiwatoa.-ibb
külföldi különlegességek
Miéíötl bevás3r)á«ii eszközölné, győz/djön meg áruink mmóségíról és áraink olccósóg\'ról minden vétclkényszer nélkül.
A.ljr.dóa- nagy választék:
Nói-, férfi-, gyermek-harisnyák
Angol tnclé harisnyák
Nöi , férfi-, gyermek-keszlyiili
Gallérok
Selyem és gyapjú sál Tricó bugyik
Pullouwerek Mellények, kabátkák Svetterck Korcsolya dressrk, hósapkák Lábszarvedók, j^g/oknlk Biiby garnitúra )
Nyakkendőkben nagy újévi vásár.
WT Cimrc Ügyelni!
H.i jó! akarja eitöiteri a
jöjjön cl a
„Rózsá"-ba.
Lesz ott szoba-lekevcrseny, hWa-művész, Jó bor, hideg, meleg ételek. Szives pártfogást kér
Wirth János
vendéglőt.
ÉWiWM 1FIIM
Értesítem a nagyérdemű hMgyközön-léget, hogy e\'sóraogu műhelyemben
17. január l-tfil feal feetei eöi-MMM tanfolyamDt nyitok.
melyet eiuton bátorkodom a nagyérdemű holgykózönség és a szülők b. tudomására adni. — Bővebbet az üzletben. MarsdUm kiváló tiszteieltel
ROTH LAURA
UH V&ro.tiáz-patot..
A valóji Hatschek-féle
„Eternit" pala
isméi toph sió békebeli minóíégben
Eppinger I. és Fia
des;ki, éptiletla és építőanyag keresked síben
Nagykanizsa, Deák-tér 5.
hol mindcnremtl ípitkezési anyag legolcsó\'jb árban oeszerezhető. " ■ w
Aki iga;án Jó! avarja magát érozni és kellemesen bevárni az ujesz-endöl, az jöjjön cl a Telekiutra a
VIGADÓ
vendéglőbe,
ahol nagy Szilveszter-estély lesz tartva disznótoros vacsorával. lfi{y adag I pengő kenyérrel együtt. Szerencse malac stb. Kltflnő balatonmcllékl borok Cigányzene log|a sw5r.iko.mni a vendégeket reggel 4 óráig. S:ivcs pártfo*á.l kér
Horváth Ferenc
urr vendéglői.
Pontos kiszolgálás.
Hirdetmény.
BaUtonmagyaród község képy. testűiéinek 26f*gy. 1926. sz. tiatl-rcz la értelmében ezennel közhírré tesízltk. hogv az úrbéri birtokossá tulai.tonüt képe/ő ujgyüitö cwtnuk 1027. évi Január I16 1 tői számitt\'tt liirom évi bérlete utóajlnlit követ keztibcn ulbr.l árverés M b-csát tátik január hó 9-érl délután 2 órakor :i jfgvzöi hivatalban
A .cré.,1 U,ételek ugyanott mrtí-tudnatók.
I!il!.lu)iltag)a:éd, 1926 d:c.29
SMoíyl Károly sk Hajdtt József
lcíty/0. liirrt.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar is Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofcnbeck Károly.)


Insert failed. Could not insert session data.