Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
10.45 MB
2010-02-28 14:50:28
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1038
5195
Rövid leírás | Teljes leírás (1.53 MB)

Zalai Közlöny 1929. 274-296. szám december

Zalai Közlöny
Politikai napilap
69. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

09. fyfoie«Fr. 274 ííáin
NavjytunlMa. december 1. vasárnap
Ara 16
POLITIKAI NAPILAP
SíuKcsitMg ti Uuldhlviti!: r4-ol S. udoi Kcfiltitlyf aSkklad(ihIvj|»l KojrnUi UJot-u. 32.
tosjwokttt
Felelős szerkesztő: BarbariU Lajos
ára: qjj Ura 1 fmt» M I
Emlékezés a zalai végekről
Irta: l)r. SZAIIÓ ZSIGMOND
Különös érzés fogoll el, amikor az ujjá alakult törvényhatóság alakuló közgyűlésére Zalavármegye közgyűlési termébe beléptem. A terem zsúfolva volt, sok ismerős és még több ismeretlen arc és ebben a nagy sokaságban, mely a vármegye minden rendű és rangú népéből gytllt össze, én voltam az egyetlen, aki előbb is két évtizeden tul Muraköz egyik választókerületének törvényhatósági bizottsági tagja voltam.
Muraköz megszállása után Zalavármegye törvényhatósága a jogfolytonosság elvének fentartásával érvényben hagyta a muraközi kerületekben választatott törvényhatósági bizottsági tagságot. A megszállás után még tizenegy esztendeig alig egynehány emberből álló kis csoport képviselte a megyegyűlésen Zalavármegye erőszakkal elszakított részelt Oszfiaju. törődött, muraközi menekültek voltak ezek, szomorú emberek, akik az ősi vármegye megcsonkításával keserű érzéssel lépték át a gyülésterem küszöbét. Közéjük tartoztam én is és az erősen látogatott közgyűlések zsibongó tömegében csakhamar egymásra talált az a pár muraközi menekült és amidőn egymás kezét megszorították, isinél a múltba ál modlák magukat vissza, amidőn ebben a teremben még Zalavármegye muraközi kerületeit képviselték.
Ez a kis csoport élő emlékeztetés vtyít Magyarország kegyetlen megcsonkítására. l-.lő szemrehányás egy jogtalan gyaláz,\'los békediktátuméri Az a pár, törődött öszhaju ember a legigazibb és a legkeserűbb irredenta képviselője volt AVrl amikor ezek a csendes beszédű, sorsüldözött menekül ik a terem egvik sarkában összeverődlek s akkor az arra-haladók amikor reájuk pillantottak, ráemlékeztckJMuraközre. És mindenkinek, aki közelünkbe ért. a trianoni gazság fojtogatta torkát egy megcsonkított vármegye gyűlestermében, ahol a megjelentek közül hiányzik Alsólendva, Stridóvár, Csáktornya, Perlak és l.égrád ősi magyar városok bizottsági tagjai.
Kár, hogy ez a dicsőséges múltra emlékeztető szomorú kis csoport eltűnt a vármegye gyUléstcrméből. Nagyon kár, mert olt kellene lenniök most is, mint a megcsonkított vármegye elszakított részeiből idemenekült hus vándoroknak, akik elvesztél! otthonuk utáni sóvárgó vágyódást hozlak ide a nemes vármegye gyílléstermébe. Olt kellene lenniök, amikor a vármegye főispánja, ez az erős akaratú, fajában és nemzete jövőjében sziklaszilárdan bízó zalai nemes ur, a hivő áhíta-
tával mondja cl az ülés kezdetén a magyar hiszekegyet, hogy az imádkozó bizottsági tagok pillantása odaterelődjék erre a hazátlan, kopott kis csoportra, hogy még jobban fájjon, hogy a vármegyétől gálád békediktátummal elszakították Zrinyi földjét: Muiaközl.
Mert az irredenta érzésnek mélyebbnek. és elkeseredettebbnek kell lennie a mostaninál. Reggel az első gondolatnak és este a legutolsónak is annak kell lenni, hogy a mi édes hazánk kétharmad része idegen megszállás uralma alatt nyög és hogy magyar véreink saját községükben, születésük helyén, rabszolgaságban élnek. Napról-napra fájóbbnak és kinzóbbnak kell lenni ennek az érzésnek, inert arra kell gondolni, hogy folyton pusztul a magyarság az elszakított területeken, hogy az idők múlásában folyton fogy a felszabadulásba vetett bizalom.
Minden itt élő magyar elkeseredett, engesztelhetetlen irredenta legyen, a napi gondján, a nyomoru-ságán kívül is ne gondoljon másra, mint elvesztett hazájának visszaszerzésére. Mert nem lehet ebben a csonka országban más érzés, más politikai felfogás, csak egy élő gondolat, mely ott izzék minden magyar lelkében, az elveszelt Nagy-magyarország visszaszerzése.
Az osztrák uralom alatt nyögő Lombardiában és Velencében osztrák-gyűlölő carbonari volt minden olasz hazafi. Az Italia unila megteremtése illán is bele volt oltva mélyen az olasz lélekbe a még osztrák rabságban sínylődő Islria, Trieste és Trento felszahaditási vágya. Trieste o morto, Triest vagy a halál, ezzel a jelszóval harcoltak az olaszok Doherdó lankáin. Rovetta színdarabja, a Romanticismo, talán a világ legizgatóbb színjátéka, amelyet közvetlen a háború előtt Olaszország összes színpadjain játszottak lelkeket égető, fájó irredenta érzést váltott ki minden hazáját szerető olasz lelkében és kiragadta őket a hármas szövetségből, hogy fegyverrel álljanak szembe a gyűlölt, zsarnok Ausztriával.
Az 18138 iki kiegyezés után is egy percre sem lanyhult a horvátok irredenta érzése, Fiumét és Muraközt kívánták, fanatikus erővel akaiták és ha Fiuméből ki is verte őket D\'Annunzio, az összeomlás zavaros idején, a magyarság háború utáni aléllságában, önkénytes vállalkozással elfoglalták Muraközt.
Tisztelek minden népet, amelyben az irredenta érzés szent tüze ég. Ápolni kell ezt az érzést és folyton táplálni, mint a Vesta szent tüzét. Fmlékezni kell mindig és soha sem szabad felejteni. Minden gyülekezetben emlékeztető jelnek kell állni, ^kgy soha egy pillanatra ne (ékítsük el, hogy csak egy harmadrész ország vagyunk és a gyülekezetből hiányoznak testvéreink, akik idegen
megszállás alatt senyvednek.
A zágrábi száhorban a kiegyezés után is két üres szék volt, amelyre sohasem ült le senki. Két üres szék, amely gazdáit várta. Fiume képviselőit. Mert hogy Muraköz törvényhalósági bizottsági tagjai eltűntek az ujjá
alakult\'vármegyei közgyűlésből, hagyjunk mi is három széket üresen a közgyűlési teremben Három széket, amelyeken mihamarább helyet foglalhassanak Stridóvár, Csáktornya és Légrád, Zrinyi Miklós ősi várainak törvényhatósági képviselői.

Európai háborút akar megelőzni a Revíziós Liga
Herczeg Ferenc: „Egyes előkelő külföldlek ne állitsanak elénk sorrendel a belső és külső revízió dolgában"
Rutlappxt, november :sn
Ma délelőtt ke.\'die meg a Magyar Revíziós Liga a pe-ti Vigadó nagytermében országos nyilvános igazgatói ülését, amelyen a Liga budapesti tagjain kivlll a vidéki lefülelek képviselői is nagy számban jelenlek meg.
Az O\'ésl Herczeg Ferenc, a Revíziós Liga elnöke nyitotta meg Több mint 400 000 tagja van a Ligának — mondta, — akik azonban a Ligán kivill szabadon érvényesíthetik vallási, demokrata, szocialista vagy szociáldemokrata felfogásukat, mert a Ligának egyetlen és ki/árókgos célja a revízió. Helytelenül jár el az, aki, mint a szociáldeinnkralapárt is telte, pártpolitikai felléleieket akar a Ligába való belépés elé szabni. A Liga egyáhalán nem fog\'alkozik politikával. Ugyancsak helytelen egyes előkelő külföldieknek az az eljánsa, akik sorrendel kívánnak a belső és a külső revízió tekintetében felállt tani. Aki a belső revíziót akwja, lior. oljon érle, de a sorrend önkéntes megállapításáért senki sem vállalhatja a flelösséget és aki azt leszi, akaiva nem akarva a kisantant szekerét tolja. Kiter.cediK évfordulója műit el novemb.-r 4-én annak, hogy a vil- g legigazságlalanabb és leg-einbirtelenebb békeszerződését törvénybe iktatták. I.e kell hengeríteni a magyar nép melléről a trianoni malomkövet és aki nemtörődömségével azt demonstrálja, hogy meg van elégedve a mai viszonyokkal, az méltó ugyan ellenségcink rokonszen-
vére, de nem méltó a kultúrember nevére. A mi akciónk pacifista mozgalom, eszközei és céljai egyaránt békések. Mi meg akarjuk előzni az F.urópdt fenyegető háborút. Gondoljunk csak a keleti jóvátételre és arra. hogy Prágában nni is vannak térképek forgaloinhin, ápielyekben Hadapest és a Balaton északi parija Csehországhoz tartozónak van feltüntetve, Bukarestben pedig azt hirdetik, hogy a Tiszáig kell terjeszteni a román birodalmat. A reviziósmoz-galom fegyvere az igazság, taktikája pedig a világ lelkiismeretének felébresztése.
Eckhardl Tibor ügyvezető alelnök beszédében kiemelte, hogy követelni kell a nemzeti elv érvényesülését, ami annyit jelent, hogy feltétlenül visszacsutolandók Magyarországhoz azok a területek, amelyeken kizárólag magyarok laknak. I.ehelcl\'enség és képtelen-ég, hogy a Young-egyez-mény után Magyarországgal szemben a jó\'u\'élcli kötelezettség súlyosbítására törekedj n> k.
Lakács Györ .y v b I. I., nyug. miniszter a kisebbségi jugokról beszélt Felszól ítlak meg Herkes József ev lelkész, Józan Miklós ilr., unitárius püspök és Hevesi Simon főrabbi.
A R vízió-. Liga igizga\'ó-tanácsá-nak délutáni ülésén Jancső Benedek az eidélyi ntagyaisagról, Vaszkó l\'ndre a megszállás aluli levő Felvidék magyar népének helyzetéről beszélt.
Dr. Kriiger Aladár a társadalmi szervezkedés fontosságára mutatott ra.
Felszabadult a második rajnai zóna
A megszállók bevonták a francia lobogót Két millió német állampolgár visszanyerte szabadságát Koblenz csak a megszállástól mentesült, de még mindig nem szabad varos
Németorazág külpolitikája nem rinvjatja magát illúziók han
Anehoii, november :vi A második rajnai zóna idegen megszállása ma éijel tizenkét órakor megszűnik, a kiürítési azonban már ma délután végrt hajtják. Ma estére az Archentöl Koblenzig terjedő második zónában u ár nem lesz idegen katona.
A megszálló csapatok elvonulása
Koblenz, novenihor :«) Fhrenbreinsleinban ma délelőtt IN5 órakor nagy ünnepélyességgel l>v.voniák (i francia loUofjói.
A francia lobogó bevonása után a francia csapat\' k a moseli teherpályaudvarra vonultuk, ahol részükre
a
ZALAI KOTÜONY
10 O
^Jtko^a iiLl&yL&rkék.&h\'
ráxLió-bjcun wié^. 4.Q4&M c^QAtlottak,!
Szeretnénk, Iw ön l$ egy vUígmárVás
eredeti TELEFUNKEH
rádióberendezés boldog tulajdonosa lenne és fogalmat nyerne arról, hogy 1929-ben Tetefunken mit nevez rádióvételnek.
Ebból a célból a 3-csöves „Telefgnken 10" készülékünket csövekkel (2 drb. RE Ő54, t drb. RE 124) és a közkedvelt „L 666" kónusz-hang-szóróval együtt 131-70 P helyott 100 P áron bocsájtjuk rendelkezésére.
Hangsúlyozzuk, hogy a készülék külföldi állomások hangszóró vételére is alkalmas.
Kérjük, nézie ós hallgassa meg kereskedőjénél berendezésünkét. A többit a készülékre bizzuk
Beszél az magáért!
TELEFUNKEN
a vezető világmárka
előkészített vonatokba szálltak.
12 55 órakor a csapatszáliitmány elindult Metz felé. A francia csapatuk elvonulása teljes nyugalomban tílrliínl. Egész Németország örömmámorban
Hertln, november :m Annak örömére, hogy ma éjfélkor felszabadul a második rajnai zón i, egész Németországban nagy ünnepségek lesznek. Minden templomban megkondítják a harangokai, minden nagyobb városban istentiszteletet és népünnepélyeket tartanak.
A rajnai tartomány fönöke kiált ványt intézeti a lakossághoz, amelyben rámulat arra, hogy
ma é/sxaka kétmillió német birodalmi állam/jol-gár vlssxanyerl szabadságát.
Annak a reményének adott kifejezést, hogy rövid időn bellii a harmadik zóna lakossága számára is Ütni fog a szabadulás órája.
Koblenz még nem tekinthető szabad városnak
Koblonz, núvumber :tu (Éjszakul rádiójelen/és) A lakosságnak a II. zóna kiürítése feletti örömébe üröm vegyült.
A város főpolgármestere a megszálló csapatok kivonulása után fo-gadla a sajtó képviselőit és közölte velük, hogy Tirard, a megszállott terület főbiztosa közölte l.angwerth báróval, a birodalmi főbiztossal, hogy
bár a váron a mef/.udl)d«-lóI mentesült. politikailag és /ogllag még nem tekintgető sxabadvárosnak,
A polgármester az újságírók elölt annak a reményének adott kifejezést, hogy ma d-ílulán vagy legkésőbb néhány napon belül
megérkexlk ebben ax ügyben a nagykövetek tanácsának döntése.
A mai Unneplési programon nem történik változtatás — közölte a fő-podeszta — de
Coblenxet csak a megszállástól mentesnek fog la proklamálni,
miután politikailag és j igilag nem tekintheiö szabad városnak.
Curtlus Stresemann béke-politikáját kOvetl
l\'árls, november :vi Curtius német birodalmi külügyminiszter tegnapi parlamenti felszó lalását a francia sajtó igen kedvezően fogadja. A lapok kkmelik, hogy Curtius teljes eréllyel szállt szembe a nacionalistákkal és hogy Sliese-mann békepolilikáját nemcsak követni, hanem tovább folytatni óhajlja.
Németország klllpo itikája
l\'őrls, november (Éjszakui rádió jelentés) A t.e Temps bőven foglalkozik dr. Curliiis német birodalmi külügyminiszter felszólalásával és egyeltek közöli ezeket Írja: - Cmliiis jó néinet hazafi módjára beszéli. Németország közvetlen érdekeit domborította ki, mig a nacionalisták ezzel ellentétes poli\'ikát folytatnak. Németország külpolitikája az eseményekhez igazodik — mondotta Curtius és nem ringatja magát illúziókban.
Ez a része a beszédnek figyelmet érdemel, mert ha ma Németország reálpolilikál folytai és meg akarja buktatni a nacionalisták politikáját, ugy leltei, hogy eljön az idő, mikor épen ennek az ellenkezőiét lógják tenni. Franciaországnak ezzel számolni kell és reálpolilikál kell folytatnia, nehogy meglepetések érjék.
Mlese-orsxáy
(A Kvresziány Jótiíltuny
Nőegylet haracsonyi vására)
Egyszer volt. Iiol nem volt, volt egyszer egy sáros, csunyu ország. Ugy hívták, hogy Kanizsa-ország. Ell ebben a Kanizsa-országban soksok ezer kökkudt fejit, szegény, szomorú ember. Ennek a sok sok embernek az volt a biine, hogy benne születeti a nyomorúság kellős közeliében, ahol dézsával mérték mindig a könnyet és gyüszüvel a mosolygást. Dohos pince levegő ölte a fekete ország házaiban a gyermekeket, órjitü gondok rajzollak az arcokra gyötrelmes barázdákat, a fejekre a holnap boszorkánya szórta vigyorogva az ősz derét és a szemek elölt örökkön sziille a kétségbeesés fátylát egy hatalmas, vérszívó pók, amiI ugy hívlak, hogy : Nincs.
Ennek a nagyon-nagyon szomorú országnak az égboltozatán vidám napsugarak, tarka szivárványok, imádságot furulyázó madárkák helyeit mindig gonosz, sárkányfurku, fekete felhők liuzlak keresztül. Ezek a csúf, meredt szemű szörnyetegek a világ minden tájéka felől itt dugták össze mérges tajtékot verő csőreiket efölött a reszkető, szegény kis ország fölöli és búi, baji, szenvedést okádlak le tele torokkal annak népére. Piz-eső, vér-eső, könny-eső... mindig ■indig csak szomorúság-eső, de ■ \'la... soha nem jöttek fiiss tavaszi szelek és soha-soha nem hoztak termékenyítő, jő esőket... Csak a temetőben nőtt, nőit egyre a kis huniak sora. Meri a bánatos ország felelt csatázó sárkányok lehelele megmérgezte a levegőt is. ztz apró kis életek alig ragyoglak bele csöppnyi szemek kéklő aranyát a nagy feketeségbe. mindjárt rányomta karmái homlokukra valamelyik szörnyeteg: a Nyomor, a Betegség, uz l:liség, a l\'uszliilás, a llalál. \'
De volt ebben a szornoiu országbari egy csodatevő forrás: a Szi vek Forrása. Mi niül többet menteitek belőle, annál édesebb voll a vize l:nnek a forrásnak voll egy kis tündér-regimentje, amelyik folyton vigyázott rá. Ii gy a gonosz szörnyelegek lelielíle ne érje a kristályosán ragyogó vizel .-1 regimentnek Nőegylet voll a neve. Minden katonájának páncél volt a leslén. /! nemes lélek páncélja. Ezen nem fogott a sáros, csúnya ország rozsdája, sem u sárkányok fogának csepegő mérge Réges-régen valamikor talállak rá a Szivek l\'orrásóra és azóta egyre mélyebbre ásták Csupa-csupa sziv-gö rörigyök közt bányásztak. Minden nap aj lámái nyitottak a csodálata san fakadó víznek. Közben aranyat, eziistöl, néha gyémántot lellek a sziv-rögök közölt. Es amit talállak, azt mind-mind szétosztották a kókkadt-fejll. szegény, szomorít emberek és azok ijedt szemű kicsinyei közöli.
>\\ Szivek Eortása körül minden-évben megjeleni a Tavasz is, az élet-oszlö örömek tündér-királynője. De-csak egy napra. Ragyogó, tarka köntösben jött. Olyankor jöll mindig, télvíz idején, amikor a szörnyelegek legdühöseliben Csattogtatták karmaikai a rongyos, didergő ország feleli.
Nagy, szép ünnep voll mindig a Tündérkirálynő érkezése. Amikor a szeméből az élet diadalmas sugarát nekiszögez/e a sárkányfurku hadnak, akkor felzengeti egy napon a levegőben a Jóság kórusa és a temérdek fáradt ember, alamizsna elé nyújtott /,.\'\'\'/i\'/, a hála örömére tárult s:iv-vel, meleg etet. meleg szoba, meleg ruha gyönyörűségével elindult végte-
len sorban a Szivek Eorrása felé Olt a tündér-regiment minden kézbe adott valamit, minden szívnek osztott pár csepp nyugalom irt. nrnden homlokon elsimított pór keserű redőt.
Igy ment ez évről-évre a szomorúság országában
l:s jó volt. hogy igy voll.
Mert ha nem lett volna kiapadhatatlan a Szivek Eorrása, ha m m lett volna végtelen a jóságos tündérregiment lelkében az őrlálló erő. okkor. okkor a sáros, kicsi ots. á-got talán el is temette volna már a felelte csatázó viharok forgószele.
Pe a Szivek Eorrása egyre buzog, egyre kínálja hús álmait messze óperenciákról . boldog, szép országról. ahol igazi aranyul vei a földbe, szívbe a nap millió sugara . ahol igazi reménység ragyog a gyermekszemek kékje möglll . oliol igazi derű melege similia mosolyra az arcokai .. ahol oz élet vetésén a Halál helyeit emberek aratnak.
Rfirharll* l\'.uluit
*
Tchiihp délután nyílt meg a Keresztény Jótékony Nficlíylet kétnapos karácsonyi vására a Polgári Kgylet emeleti termeiben.
Kizviintelü a meuállapltáa. hogy a nfieií.vlell vi\'isAr dekoratív moRrenilózé sóvi\'l Pnbrovicx Milán önmagát multa leiül, HéMbcn valamikor voll az utolsó nfl-rirvletl ha zár amit az Ideihez hasonlítani lehetne kiállításának rendkívül ízléses ós amellett az eddigieknél sokkal praktikusabb. levegősebb, szemkápráztató pompájában.
A torom közepén gigászi méretű /.oro-Huni pár veri a fejét a monnyo-zetbo. I(Adózni is kész hangulat. (Fekete László iir.-ri sikerült munkája.)
Köröskörül a sátrak. Az ldón először: a vihi^os-\'itiior. Ku\'v szó vnu rá : gvö-nyöril. Kj;y egész. pittoreszk kirtllit\'ás A karácsonyi diszek sátora mól ló vizavija,
csupa ragyogás ós ízlés. A Mikulás-sátor nem kevésbbé. Nagy forgalomra készült íel a szerfelett vidám, de nem kevésbé hasznos harcász-sátor. Aztán a báli arzenál konfettivel, miegyébbel gazdagon rakva. Az ajandek-sátor tele csalogató ezerféle széppel, jóval. A jósnő sátra az előcsarnokban már a mognvltáskor nagy ostrom alatt állott. A büj/é, a cukrászda, a .sántés* gazdagon roskadozik és páratlan izlésü elrendezésbon szinte maga-magát kínálja. Es a fiatalság „kis kedve", a vásár velencei tnr-kaságu szenzációja: a szalon-bari Külön zenekarral és a külön, drága, aranyos vidámságával! Innét kerül ki a vasárnap déli matiné is, nagyszerű műsorral és katonazenével.
Meg ami Igy hirtelenében még bizonyára a toll hegyében maradt .. Mint pl. a/, a csudálatosan szép és aprólékosság^ tökéletes magyar-szoba, ami kisorsolásra kerül. Meg a bámulatosan finom, poétikus munka: a Hófehérke, édes kis törpéivel, madaraival, pompás faunájával és flórájával. Meg minden
És ma este a bál, ami az utolsó felvonás leszen!
fa mindez nem kerül többe 40 fillérnél : ennyi a belépődíj. Mese-Ország .
— Ha olrsón jót < kar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa a Nemzeti Újságot és UJ Nemzedéket
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
VÉKÁSSY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fő-ut 2.
1929. december 1.
ZALAI KŐZLÖPíY
A Bécsbe szökött, majd Magyarországnak kiadott Rácz Jánost két és fél évi fegy-
házra ítélték
Nagykanizsa, november "Hl Ma holnap külön rovatot leszünk kénytelenek nyitni a „hírnévre" szert lett nagykanizsai dologkertllö pincér Rácz János számára, akit a zalai btlnUgyi hatóságok már igen jól ismernek.
Rácz János a földbirtokos, tőkepénzes, majd főhadnagy és legutóbb „Ügyvéd" —a mint azt annak idején megírtuk — Esztergáty községbe ment Mindszenti Jánosnéhoz, akinek a férje történetesen akkor a nagykanizsai Ügyészség fogházában töltötte ki büntetését a mit a bíróság reá kiszabott.
Rácz János ügyvédnek adva ki magát azt beszélte az asszonynak, hogy neki módjában van megvesztegetni a pécsi hibla egy bíráját, aki majd felmenti a törvényszék állal elitéit nrit és akkor az kiszabadul a fogházból, f\'ersze mindezt illő „áron". De Rácz két legyet akart egy-csapással megfogni. Miközben a pénz kérdését bonyolította le, egyben arra vetette szeméi, hogy a jómódú gazda-ház leányát feleségül kérje. Valószínűleg itt is az volt a terve mint zalai mennyasszonyával, akit hosszu ideig pumpolt és szipolyozott ki, mig nem a rendőrség nagykanizsai működése miatt reá tette kezét és megszabadította a hiszékeny, de gazdag nőt, akit Rácz menyasszonyává lett.
A dolog persze csakhamir kiderült Esztergályban és miután Ráczot más ügyészségek is keresték (igy kormányzó sértés miatt a pécsi ügyészség is) a jogi következmények elől Bécsbe szökött, de Ausztria rövidesen kiadta a neki sem kívánatos elemet és igy került Rácz Pécsre, ahol ma tárgyalták le Ügyét és bün-
Van szerencsém a t. vevőközönség tudomására hozni, hogy a Közraktártól megvett
kötött-árut
mélyen leszállított árak mellett Királyutoa 34. tz. alatt lewö üzletemben
még árusítom.
Weisz Adolf.
és
cselekményeinek sorozatáért két jél esztendei fegyházzal sújtotta.
Az Ítélet jogerős.
Rácz János a „köp nicki" most egyelőre szünetelteti iparát. A menyasszonyok is békén maradnak tőle.
Két és fél esztendőre.
= Az összes pesti lapok kaphatók a Htrschtcr tőzsdében, Fó-ut.
Megsemmisített törvényhatósági válassetpisote Zalában
Újra választ két kerület és az ügyvédi kamara
kerület
Zaliu\'gers/.eg, november 30 A főispán elnöklete alatt pénteken tartotta ülését a vármegye igazoló választmánya, amelyen a választott törvényhatósági bizottsági tagok, úgyszintén a/, érdekképviseleti és vallásfelekezet! kiküldöttek megbízását igazolták.
Zala 22 választókerületéből hét kerület eredményét megfellebbezték és pedig az alsóbagodi, alsólendvai, bocföldei, sümegi, hahóli kerületből
Singer dtivaiáru-fiás Karácsonyi vásárának sikerét már esideig is sok ssáz vevő igazolja
VÁROSI MOZGÓSZINHAZ
December 2. és 3-án (hétfő, kedd)
Chicago leánya
ligy bukott angyal története 7 felvonásban.
Főszereplők:
Clara Bow, Richárd Arlen
1 — I, mig az alsópáhoki ellen 2 fellebbezés van.
A zalaszentiváni kerületből pedig csak egy személy ellen adlak be fellebbezést.
Az érdekképviseleti választások közül megfellebbezték az ügyvédi kamara választását, amely ellen dr. Csány Pál tapolcai ügyvéd adott he fellebbezést és a kereskedelmi és iparkamara választását, amit Weiser János nagykanizsai gyáros fellebbezett meg.
Az adatok ismertetése után az igazoló választmány az alsólendvai kerület választását egészében megsemmisítette a választás titkosságának megsértése miatt. Ugyancsak megsemmisítették a Iwcfötdei kerület eredményét. Hasonló sorsa jutott az ügyvédi kamarai érdekképviseleti választás.
Mindhárom esetben uj választást rendelt el a bizottság.
A többi fellebbezéseket az igazoló választmány elutasította és a megbízásokat igazolta.
egjgdj
ZSEBLÁMPAELEM „ NAGY FÉNYERŐVEL LEGTOVÁBB VILÁGIT
A keleti jóvátétel
kérdésében tárgyalt Mlronescu és Spalalkovlcs Párlsban
Párls, novombor 30 Az a megbeszélés, amelyet Miro-nescu román külügyminiszter és Spa-laikovics párisi jugoszláv követ tegnap lirianddal folytatott, a Havas iroda közlése szerint az álengedett javak és a keleti jóvátételek kérdésével állott összefüggésben.
Magyar Távirati B.-T. és Magyar Hirdető B.-T.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. sz. alól irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
I. em. helyezte át.
A karácsonyi vásár megkezdödötty
melynek keretében a téli árukat mélyen leszállított árban árusítom.
QivatflaneBlok, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségö batisztsifonok, színes batisz-tok, vásznak, kanavásznak, la puplinok és zeflrek, ágy- és asztalgarniturák, damaszt és frotler törülközők stb.
választékban és legolcsóbb árban
nagy
KORÉIN JENŐ Menyasszony divatáruháza/afl,!ír^^
tér i.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
Halálos gyermek-tragédia Kiskanizsán
Két játszadozó testvér közül az egyik belefulladt egy 70 centiméter mély patakba
Nagykanizsa, november 30 Tegnap délután mejjrcndilfi gyer-mtikltagtídia történt Kiskanizsan, mely nek egy ártatlan kisliu esett áldozatul.
Kunics József, kiskanizsai, KOrmös-utca szám alatti földmives napokkal ezelőtt Veszprémbe utazott, ahol egy erdőkitermelésnél vállalt munkát. Felesége itthon maradi is gondját viselte a 6 éves Józsefnek és a 4 éves Boldizsárnak.
Tegnap délután az édesanya elment hazulról dolgozni és erre az iilOrc a lakásban hagyta a két gyermekei. Ugy számított, hogy délután 3 órára hazaérkezik.
Józsika és a kis Boldi fogták magukat és felhasználták az aranysza-hadságot. Mindcnekelótl kimentek a Szepetneki-ulra, majd kedvük kere-
kedett és letérve az útról, az olt folydogáló patakhoz mentek játszani. Ebben a patakban kflrlllhcllll 70centi-méternyi víz van, mag.i a part egy méler meredek.
Halászgatni kezdtek megfeneklett vasfazekak, Üvegek ulán és eközben lörlént, hogy a hat éves Jóska egy vasedényt akarva kiemelni a vizbői, a sáros parton megcsúszott és hassal bevágódott a vízbe. Az esés annyira megijeszlcttc a kisfiúi, hogy lélekjelenlétét teljesen elveszlette. Pillanatok alatl fuldokolni kezdett és nem volt ereje, hogy felálljon, pedig ezzel megmenlhette volna magát. Kunics Jóska olt lelte halálát a szennyes kis árok vizében.
A kis öcsiké megrémülve szaladt haza, ahova inlr hazaérkezeit az
anyja. A szerencsétlen anya kélsérjhe-esellen szaladl ki a patakhoz, ahol akkor már Cziegter Kerenc hentestanonc belegázolt a vizbe és a gyermeket kiemelte - holtan.
Kunicsné, mikor holtan kapla visz-s/a kisli.\';l, elájult a fájdalomtól.
A rendórség megindította a nyomozási, hogy megállapítsa, kii lerhel
a felelősség.
MeggyiSScolta a gazdáját, aztán megszökött
Nagykanizsa, november 30 A Zalamegye bllylények krónikája ismét gazdagodott. Kiskutas község úgynevezett Cigányhegyéri a szőlőben Hegyi József 44 éves jómódú gazdát kocsisa, löbb késsznrással agyonszúrta.
Hegyi ine»dor;>álla kocsisál, aki sokat ivóit. Emijit a gyilkos ember ulánalopódzott és egy észrevétlen pillanatban kését többször belémártotta a mitsem sejlő g.izdába. Egyik szúrás a szivei érte és rögtöni halált okozott. A gyilkos teliének elköve-
tése illán megszökött. A csendőtség rnegyeszerle körözi.
Megjött
nöi-Jazz
az
Avainy kalitkába
69»/
tmmmmmmmmmmmm*—- -
Kérjen rádió-kereskedőjétöl leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett
PHILIPS RÁDIÓ
Byrd átrepülte a Déli Sarkot
Newyork. november 30 tlyrd ezredes legnap átrepüli a Déli Sark fölöll. Középeurópai időszámítás szerint pénteken reggel fél négy órakor startolt az expedíció Iit:le-arneric.ii bázisáról és hirom társával 18 órás ulal leli ineg
Értékes karácsonyi ajándék
■ „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének
Vigyázat I •«
Cukorka király
mmmmamammmmmy^ Kazlncxy-u. 8.
Tlsrtelctlel értcsilcm n nagyérdemű kö-
liogy a MiHulái-áruim oly gyönyörű kivitelben, amilyen még nem voil éí olcsók I Érdemei mrKlckintrrri, vétel kötelezettség nélkül. Strthnfer, Lukács és Koestlin Mikulások és desszertek csoda kivitelben kaphatók, szolid árakon.
Thzteiettd Heffer Gyula.
Legszebb ajándék
batásu rmlvészt olajszlr.nyomalu lénykép. u|donság FITOS GYULA müior-mc-böl (Kazlnczy-u. 3.) Amennyiben a képeket saját mnfiom feéesitem,
egy uj lecbnlkal eljárás alapjtn módomban áll a leheti legtökéletesebb színezést előállítani .1 legjutányosabb árban.
Felhívom a m. t. közönség figyelmét a korzén levő kirakatomra.
Eati felvitelek • illnnyfénynól.
W06
Nagykanizsa, november 1U Karácsonyra ajándékkal óhaj tunk kedveskedni a „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének. Olyan ajándékot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi lapok adtak olvasó-táboruknak.
Ez az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve.
Harmadtélszáz oldalas, művészi címlappal ellátott könyv lesz ez. Benne a naptártói a vásárokig, a bélyegilletékektől a név napokig, a szakácskönyvtől a köz-Jgazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
át az olvasónak naponta szüksége lehet Mindez csak a kisebbik része tesz a képekkel tarkított, vaskos könyvnek, tt nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, színes Írást tartalmaz
A könyvet minden előfizetőnk, helybeli és vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
fíki december 24-ig belép előfizetőink sorába, az Is megkapja a szenzációs ajándékot: Karácsonyi Könyvünket.
Figyelem! üti ax alkalom I
AKMUTH SÁNDOR ÉS HA
bazárüzletéhen, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár küimidi és beifoidi játékokban.
Múoipökho, cipőkben nagy válaszlék. Szebbnél-szebb tárgyakból ktllön 96 filléres osztály.
RyermekkocBik.
Telefon i 571.
Képkeretezés.
Bndape.il, V , Lipól-körut 29.
Megbízható gyűjtőknek sziveién küld olcsó és szép választékokat európai és tengerentúlt bélyegekből. Gobát és Noltsch-nltiumok, Filatéliai Kurir és Flla-tetisták Lobogója eredeti áron; Zumsteln .1 legjobb Európa-katalógus P 4 90, Jókaisor P 1 80, réznyomatos jótékonysági sor P 2 —, sportsor P t 50, sporl-klssor öltéle P 150, Szovjet komplett 50 fillér, Tanács komp éit 50 tilt, Románia Erdély bekebelezésére komplett P 1 50, SvalC Pro Juvenlule 1928. komplett P l\'50 és még reng\'tek» gyönyörű sor hasonló olcsó árban. Portó külön, pénz előre.
Í8OT
Szenzáció
lesz a „Zalai Közlöny"
Karácsonyi Könyve.
M női- m lói
Tekintettel n szombati é« vafár api nagy Idegenforgalomra, a gór- és kádfürdő
szombaton reggel 5 órától, vasárnap pedig már 4 órától
nyitva és a Jelzett idóre kellemesen flítve van. — A iftbbl napokon reggel 6 órakor nyitás*
TÓTH ÉS TÁRSA
fiirilő-tulajdonotok
Nagykanizsa, Klslalndy 8ándor-u. 4.
1992. december 1.
SJKLA1 KOZLONV
NAPI HÍREK
NAPIREND
December I, vasárnap
Róm. katolikus: Ellg. — Protestáns: Elza. Izraelita: Mark hó 28.
Karácsonyi vásár a Polgári Egyletben egész nap.
20-as matiné d. c. fél 11 órakor a Városi Színházban.
Fnragó-képklállltás a Rozgonyl-utcal Iskolában egész nap.
Ref. Nőegylet Ünnepélye d. u. 5 órakor a poMil iskolában.
Városi Mozgó. .Bűnösök kikötője* filmregény „A néma sikoly\', dráma egy hontalan tengeiész életéből.
Uránia Mozgó. .A nagy kérdőjel", jzenzáclós detektivdráma. „Leánykám* (My Baby) filmreg\' ny.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Nctimann-léle .Fekete sas" gyógyszertár.
(jőzfilrdö nyitva reggel (j órilól e«le 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délutJm é« kedden egész nap nőknek).
December 2, hétfő
Kómát katolikus : Biblana. Protest.: Auréllá. Izraelita: Mark hó 29.
Városi Mo>gó. .Chicago leánya*, egy bukott angyal története. Szenzációs kiegészítő műsor.
Ma : 20-as matiné
Reggel 9 drokor 20-us mise
NaKykanizKii, n< J vrm Iht :tn
F.lökclö vendégei érkeztek ma Nagykanizsának : vitéz Szepessy-llugsclt Aladár altábornagy és Slivoy István altábornagy, a 20. honvédgy.ilog-ezred volt parancsnokai. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör 20-as napjára érkeztek Nagykanizsára, hogy résztvegyenek a dicső háziezred emlékének megörökítését elösegilő (Innepségeken.
Tegnap, szombaton este 8 órakor bajtársi összejövetel volt a Koronában, ahol egyúttal a szobor-bizottság tartott értekezletet a májusi leleplezési ünnepség dolgában.
Ma, vasárnap délelőtt !) órakor 20-as mise lesz a szentíercncrendl plébánia-templomban. A 20-as matiné pontosan délelrtlt \'üli órakor kezdődik a Városi Színházban. Ünnepi szónok Reischt Richárd országgyűlési képviselő.
Utána a volt 20-as vendégek megtekintik a Keresztény Nőegylet karácsonyi vásárát és Faragó Márton volt 20-as tart. lőhadnagy, festőművész ugyanekkor megnyitó képkiálli-tását.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
/I napoKban xúrul
a Zalai Közlöny amatőr fénykép-pályázata
Nagykanizsa, november 27 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázatát rövidesen lezárjuk és a zsűri meg fogja hozni Ítéletét a dijak odaítélésére vonatkozólag. Epen ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét, hogy most már a legrövidebb időn belül nyújtsák be a pályázatni szánt képeikel.
D i j a k i
I. dij 1 drb. „Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat Icn-§.S!S. csévél 6x9 cm. nagyságú rollfilmhez értéke 70 P
_II. „ I „ ..Agfa" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, ~" v zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép disz-
album értéke .................... 25 P
-i p i,l. „ utalv. 10\'— pengő értékű „Agfa" fotócikk vásárlására, iS-2" Szabó Antal sporlllzletében.
További legjobb 10 amateur lapunkban a zsilri dicséretében részesül.
Személyi Itir. P. Vinkovils Viktorin, a ferencreudiek tartományfőnöke és P. Deák Szulpic városi plébános tegnap Nagyatádon tartózkodtak.
A rendőrségről. Dr. I\'etrics László rendőrlogalnnzó a mai nappal betegszabadságra ment.
Ma este kezdődik az Itmna-culata-liét. A december 8-án végbemenő Immaciilata világ-ünnepélyt bevezető egyhetes ájtatosság ma este 6 órakor kezdődik a plébánia templomban. i\\t ünnepi istentiszteletet, majd a hitszónoklatol P. Deák Szulpic plébános végzi papi segédlettel.
— Doktorrá-avatás. itirseh I ászló: llirseh Oszkár nagykanizsai keres kedő fiái, a firenzei közgazdasági egyetemen e hó 18-án doktorrá avallák. — Ugyancsak most adta ki a párisi tudományos akadémia Hoch József dr. vegyészdoktori dissertá-cióját. Családi kapcsolatainál fogva dr. Hoch József, a Sorbonne egyelem assistense is nagykanizsai.
— Elhunyt plébános. Iker István szécsiszigeti plébános, Szombathely egyházmegyei áldozópap 5fi éves korában a zalaegerszegi kórházban hosszú szenvedés után meghalt.
Károli Gáspár és Szá9z Károly centcnnárluma. A nagykanizsai Református Nőegylet december 1-én, vasárnap este 5 órakor a Zrínyi Miklós állami polgári fiúiskola emeleli rajztermében tartja jótékony-célu műsoros szeretetveudégségét, amelynek keretében ünnepli á nagy bibliafordító, Károli (jiáspár \'születésének 400-ik és a kOltÖRÜspökSzifsz Károly születésének 100-ik évfordulóját. Az ünnepi előadási Kádár Lajos ref. lelkész I rtja. Szász Károly költeményeiből szavalnak (Irnber Ilonka és l.ajkó Ilonka. A műsor után teázás.
|<l/r> Ml \\ l\'i A iifniiclól tflrv védett \' 1 jIvi 1 . \\ l\\ . -Ámor Sl«r- j(jr,11141-
- un .iiinn.l lllindóin
tcljrl ImpotcncIJnil H \' (S.rn medicina I) lll„.,iíll; umnutát. niv.iil ti.kl.p mJltilliiY.I. NI llll.i p^u.ntly.^ (tunéh.n dl.ki.ltn kiild:
KKLKTI J. orvot.rbéiirll mú.Kixyir lludanest, Nlöft S.-utca 17. Aljp 1.178. 1053
a TURUL cipőgyár
elismerten legjobb minőségű cipői megvédik Önt a nedves időjárás okozta kellemetlenségektől.
Ajánlja ■
Női csattos posztócipóit............ ... P 12-—
Férfi csattos posztócipóit ......... ... P 14\'50
Házicipőket teveszőrből..............................P 6-50 8\'50-lg
Fekete és barna női egész cipőket ..........P 19-50—24\'50-lg
Színes és fekete női pántos cipők i
35, 36, 40, 41, 42 számban P 12-50—17-lg. Gyermekcipők P 10— 1980-lg. Nöí hócipők 9\'80-tól. Kői és férfi sárcipők.
Szigorúan szabott árak! Szolid kiszolgálás!
December BÜVVÖSÖk
kikötője
Tasárnnn Filmregény 6 Iqcztlben. t aaaraap F4m Madj;e Bel|,my ^
Don Terry.
A néma sikoly
7 fejezet egy hontalan tengerész életéből.
Chicago leánya
Egy bukott angyal története
7 felv. Főszereplők : Claru Bow, Richárd Arlen.
December
2
Hétfő
KIEGÉSZÍTŐ MŰSOR.
URÁNRA^ MOZI
A nagy kérdőjel
Vasárnap S/cnz<iclős detektlvdráma f^^^^L 7 felv. Fősz.: Marcellyne t^^^BB^^B Day éi Lawrence Oray.
Leánykám (MyBaby)
Filmregény az amerikai szlnészéletből 6 felvonásban
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Szombaton » hómér-stk.eí: Ke^gel 7 órak -r -f4ó, díluü i 7 urako; +92. este 9 őrakor -+-f>\'4.
Felhőzet: Reggel boiult, délben tiszta, este felhős ógbolíozat.
Szélirány: Reggel és délben dél, este délkeleti s/él.
(Éjszakai rádiójelentés) A Meteoroió-glai Intúxet c*lu 10 órakor je-•eníic időjárásban lényeges változó* nem vérható.
Ma va&árnap este
disznótoros vacsora
a Markó-féie vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
Margit fürdő
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig ™
Márvány kádfürdő fűtéssel P 150 10 jegy vitelnél......P I —
Igénybevehctik egyesületek, vállalatok
Tyukszemvágás......P — 40
Maszirozás ........P-30
KAUFMANN KÁROLY
uri és női divatáruháza
legolcsóbb és legnagyobb!
Nagy választék férfi kalapokban, kesztyűKben, gyermek-kelengyékben s az összes divatárukban. — Nagy s», raktár egyenruházati cikkekben és gyermekkocsikban. — Szőrmeáruk.
Erzsébet-tér I. Kérem ■ címre Ugyeinii Telefoni 372.
-M.Ai «OZL0P*Y
"•\'ü. december ).
Legfinomabb
tea-süteményebböl
nagy váLaszték a
Kertész cukrászdában.
Városi lcöxayUlés
Nagykanizsa, novembor :mi
Dr. Krdlky Islván polgármester-helyettes-főjegyző a városi képviselő-testületet a jövő hét közepe táján ujabb közgyűlésre hívja össze. Szükségessé teszi a városi közgyűlés megtartását a megalkotott nyugdijszabály-remlelet, a nyugdijasok karácsonyi segélye és főleg az aszfa|lburkolás ügye, azonkívül több más ügy, amiket az egyes referensek most állítanak be a közgyűlés tárgysorozatába. Természetesen ez a közgyűlés még mindig nem a jelenlegi képviselőtestület ntnlsó Ülése.
Az
l\'RÓBÜ
város ott lesz
ma eyésx nap
a Keresztény Jótékony Nőegylet
Karácsonyi Vásárán!
— Dömötör főbiztos állapota javul. A Kinizsi-utca 31. sz. alatti pénzügyőri biztosi kerületi irodából súlyos agyvérzéssel a nagykanizsai kórházba beszállítóit Dömötör főbiztos állapotában némi jivulás mutatkozott, ugy, hogy orvosai bíznak abban, hogy sikerül öt megmenteni az éleinek. Mindazonáltal állapota rendkívül súlyos. Eszméiellenségéből többször magához tér. Gyógyulása hosszú időt (og igénybe venni.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
— Minden előfizetőnk a
„Zalai KOxWny" nyonytírU Karácsonyi Künyvé! kap/a ufdniMkiil.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenüttI
Főraktár:
Király-utca 21.
Elhatároztuk,
hogy összes áruinkat szokolt olcsó arainknál iV olcsóbba a, le-szállított árakon árusítjuk készpénzfizetés melleit.
Újonnan érkezett kötött férfi, női és győrinek meüények,. kabátok, mackórubák, lélekmelegitök, gyapjú-, flór-, selyem- és pamut-harisnyák, kesztyűk, férfi, nöi és gyermek-trikók,, gyapjú és selyem sálak, vékony léli alsóiugek és nadrágok, hör--sapkák, szövet- és kötött-sapkák, ingek, gallérok, nyakkendők, zsebkendők, alsónadrágok.
Eaöernyök, botok, nadrágtartók. Házi- és gyermekcipők, női posztócipök, gummitalpu cipők. Női kézitiskák. pénztárcák, szalagok, csipkék slb. stb. mélyen ieszáUitott árakon.
91
Elefánt
él
divat- és rövidáru kereskedés.
Nagykanizsa, Piactér. Adóhivatallal szentben.
KŐI angolszera léli harisnya.
Slesdószappan 40 fill. helyett 35 fill-
IOH
Italmérök figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre a korlátolt kimérökre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az italmérő helyisig minden szobdjdra egy-egy példányi beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások
* A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező llzetésl feltételek mellett Bartánál.
= Ma és minden este elsőrangú jazz-band a Korona kávéházban.
Ma nyilih mcQ
l artt(i<1 Márton KópUldllltilsa
Nagykanizsa, november 30 A megszállt Alsólendváról Nagykanizsára származott l-\'urugii Márton festőművész képkiállitása a Zrinyi Mikiik Irodalmi és Művészeti Kör II. tárlata. A nagy kvalitásokat hordozó művész tárlata ma, vasárnap délelőtt nyílik meg, k pcsolalban az Irodalmi Kör \'JO-us nap-jávai, minthogy a kilünö művész maga is a nagynevű volt kanizsai ezred tartalékos föhadn.igya
A kiállítás a Kozgonyi-utcai iskola tornatermében egész, napon át nyitva van. Megtekintése díjtalan.
aSINGER varrógépek
nfairsA LEGJOBBAK !
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-varmegye egész területére dijmente hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Üzletmegnyitás.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Nagykanizsán, Erzsébet-tér 22. sz alatt, a piac átellenében levő Strém és Klein-féle üzlethelyiségben
fűszer-, gyarmatáru- és csemege-kereskedést
nyitottam és azt minden a szakmába tartozó árucikkel dúsan felszereltem. A n. é. közönség szíves pártfogását kérve vagyok
58i2 kiváló tiszteletid Stroch Pál.
AtlíQ ÖN ALSZIK A
DOLGOZIK
E*o:iolAd6t h«il»«ltrt.
frrYlif, fyori, hí/tó*! -I try prótacso<i>i4:oUi14 Ilii\' rfil "Wtnrfiil Óul rnil t
— MIssziós-hirek. A Szent Ilona Lednyklub december 4-én délután fi órakor tarlja Mikulás-estjét a szokásos tedval kapcsolatosan a Misz-sziősház nagytermében. Az est fénvét emeli Dedk Istvánné polgári iskolai tanárnő előadása, Szent Miklós püspökről. A Leányklub tagjai ez alkalommal minden vendég számára kedves Mikulás-meglepetést szánnak. A vezetőség ezúton hivja meg szeretette) az érdeklődőket. Külön meghívókat nem küldenek. — Ugyancsak ez alkalommal lesz a Missziós-ház nagytermében az első Mikulds-vdsdr, melynek keretében két darab művészi módon felöltöztetett haha keríti kisorsolásra. Jegyek a Missziós-háiban kaphatók. A vásáron a változatosan szép alkalmi dolgokon kívül a szokásos kis fehér Mikulások is kaphatók. — A Missziósház fogházi programján az elmúlt vasárnap Celestine S. M. főnöknő tartott előadást a raboknak az utolsó Ítéletről. Ma Dedk István polgári isk. tanár tart előadást történelmi témáról. — A Lednyklub tagjai részére hétfőn délután Krizsala Feienc kegyesrendi tanár folytatja előadás-sorozatát a missziós klub-leányok napi programjáról és Kerezsy Oéza polg. iskolai tanár ad elő a természettan tárgyköréből. Kezdődik (> órakor.
Reklám árak
1 liter kilünö minőségű balatoni rizling...... P 1-—
1 nagy üveg konyak ... P 3\'50 1 nagy doboz szardínia szálkamenles ... ...... P — 96
1 kg. teljes zsíros trappistasajt ......... ... P 2-20
1 liter tearum......... P 3 80
\'/< kg. Matagalpa pörk. kávékeverék......... P 2-50
Pekkarek teák, tea-sütemények, déligyümölcsök nagy választékban
kaphatók
fflnszel és Frledentbal
csemegekereskedésében.
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vallalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
HILD ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszálhtások bel- és külföldre bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Díszes nyitott és üveg halotlaskocsik NAGYKANIZSÁM ALAPÍTÁSI ÉV 1881. NABT RAKTÁR érc, imitatió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk,\' szalagok slb. Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon
ÜZLETHELYISÉG ÉS IRODA MŰHELY ÉS RAKTÁRAK Deák Perenc-lér 3 síim Király-utca 4. síim TELEFON SZÁM: 269. TELEPON SZÁM : 120.
SÜRGONTCIMI HILD NAGYKANIZSA Folyúiitmh ii Anj[űl Mi£yif Bank N.^ykinlml Plókllnil
Ugyanitt a Néhai Hild István Emlékére Alapított Temetkezési Egylet irodahelyiséae ahol tagokat 6S éves korig felveszünk és ■ legmagasabb temetkezési segélyt nyujtjuk i
1929. december 1.
ZALAI KŐZLÖPíY
STAMPFnál
Mikulásra
alkalmas ajándékok:
1 doboz \'/2 kg. Dessert 4-—
1 üveg 1 II. krémlikőr 4-40
1 „ \'>■\' „ 2-50
1 „ 1/4 „ 1-60
1 „ Vio „ konyak . 3-50
1 „ 3\'Adl. „ 2 40
1 „ 1 It. rum . . 3-50
1 „ 1/2 „ >■ • . 2 —
Tekintse meg az olcsó kirakat árakat I
összlóncgyakorlat. Ma és
minden vasárnap a Polgári ügyletben Ossztáncgyakorlalot (vendég-esté\'yl) tartok, lílagusz Elek.
— A második „Családi Délután" A Missziósház veretősége folyó hó 5-én délután 4 órakor Mikulás ünnepéllyel kapcsolatosan lartja saját nagy termében a második családi délutánt, mely alkalommal a Napközi Ollhon gyermekei ismét szép kis műsorral kedveskednek a vendégeknek. A vezetőség ezúton szeretettel meghívja a nemesszivtl gyermekbarátokat és a szdlókcl. lielépődij nines, Önkéntes szeretet-filléreket azonban a Napközi Ollhon céljaira hálás köszönettel fogadnak.
Házasság. Újhelyi Szerénke és Mátyásy Andor december 8-án tartják eskllvójtlket Budapesten. Minden külön értesítés helyeit).,
Legjobban vesz!
idegen pénznemeket, dollár, dinár, schilling slb.
EzUstkoronákal, aranyakat, sorsjegyeket, kényszerkölcsön-kötvé-nyeket és nagykanizsai pénz intézetek részvényeit.
Megtakarított pénzeket biztosan és magas kamattal
gyümölcsöztet.
Előnyösen nyújt kölcsönöket clsőhelyü bekebelezéssel
KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa,
Klrály-utci 34.
Byomor- éj bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, félbOfOgésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1 2 pohár természetes „Ferenc József" keserüviz alaposan kilisztitja az emésztóutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizel még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
— Balaton vármegyét akarnak szervezni ? l-\'lirdöllgyi körökben felmerüli a terv a Balaton vármegye létesítésére, amely a Balaton nyolc járásából, körülbelül 300 községből állana. A tervet azzil okolják meg\' hogy ii balalonmenli megyék nem fordítanák akkora áldozalkészségelfii Dalatonvidék fellendítésére, mint az kívánatos s ezért van szükség az egész Balatonvidéknek egy közigazgatási területbe tömörítésére.
Egy gazdatiszt tragédiája Lesenceíslvánd zalamegyei községben epilepsziás görcsökben összeesett és meghalt Ringhoffer litulre, 34 éves állásnélküli gazdaliszt. — Ringhoffer sok hányódás után kerüli a községbe, ahol azonban nem tudott elhelyezkedni. Betegségét (okozta, hogy felesége elhagyta és így egyedül maradván nem tudott megbirkózni a nyomorral. A község költségén lemellék cl a szerencsétlen emberi.
Ma és minden este elsOrangu jazz-band a Korona kávéházban.
— Elfogtak egy szélhámost. A
gyóri rendőrség elfogott egy fiatalkorú szélhámost, akiről megállapították, hogy Vas- és Zalamegye :öbb helyén megfordult és szélhámosságával alaposan megkárosította elsősorban a vendéglőket és főpin-cérekct. A jó fellépésű, elegáns fiatal fiu előkelő dzsentri család gyermekének mondotta magát és egy Ízben egyik szombathelyi hotelben napokon ál nagyúri életei élt, majd amikor tekintélyes összegre rugotl a költke-zése, angolosan meglépett. A győri rendőrség egy ügyből kifolyólag máris a győri járásbíróság elé állította. Ha büntetését kitöltötte előbb Szombathelyre, majd Zalamegyébe hozzák bűncselekményeinek színhelyére.
OLLESCHRU
. GYOGYHUVELY fef
■ -32fillér
— Ingyen ágynemű készletet
ad minden előfizetőjének a „Ttlndér-ujjak\' Magyar Kézimunka Újság. Négy előrajzoll vánkos-luizat ez az ajándék, amit mindenki megkap, ha december 1. — január 31. közti időben beküldi évi 14 pengő 40 filléres előfizetési összegéi a TUndérujjak-ra. Aki 10 uj előfizetőt gydjl, 6 lepedőre való vég vásznat kap ajándékul. Az előfizetés bármely könyvkereskedésben vagy kézimunka-Üzletben eszközölhető, előfizetés-gyűjtés esetén pedig csakis közvetlenül a kiadóhivatal ulján (Budapest, IV., Szervita-tér 3.).
- Teljesen ingyen
clötlxcÉtinh a páratlan aaxday tartalmú Kardcaonyl Könyvünket, mini a „r.atal Köxltiny" a/dnaekúl.
= Egyetlen kulturembernek s így Önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Golit Palaha elemmel felszerelt zseblámpa.
Én nem ftirde/eh sokat, mert a sok adminisztráció drágítl
Helyette igen llsilelt vevőimet a legnagyobb midikben kielégítem, melyet
BUTORTELEPENI
Jó hírneve bizonyít. Hitel képe* egyéneknek kéaipéniArbon nyújtok hitelt. Jó minőségű hálóexobák már P 350-161 ebédifik P 630-tfil
Saját kárplto ■műhelyemben a legoloaébb éa legjobb munkát kéexltem.
Sxéltely Vilmos buíor/elepe Nagykanizsa,
Kaxlncxy-uica 4. 4ÖI5
— Sakk hírek. A Nagykanizsai Sakk Kör 1929-es bajnoki versenyének döntőjében a következő eredmények voltak, kedden: Szekulja nyert Pintér ellen, dr. Makó nyert König Z. ellen, dr. Lichtensteín nyeri Böhm ellen, Weiszfeld—Sárossy játszma remis volt, szerdán: dr. Makó megnyerte a Szekulja elleni függő jálszmát és dr. Lichtensteín nyert König Z. ellen megismételt játszmában, csütörtökén : Böhm nyert Szekulja ellen, Pintér nyert dr. Makó ellen, Sárossy nyert Argent ellen, Weiszfeld—Lichtensteín dr. játszma függőben maradt. A bajnokság állása a következő: Sárossy 5>/a, Böhm és dr. Makó 4, Weiszfeld és Pintér 3\'/a, dr. Lichtensteín 3, Argent P/2, KOnig Z. és Szekulja I pont. Ma vasárnapra a következő játszmákat sorsolták ki: dr. Lichtensteín— Argent, Szekulja—Weiszfeld, dr. Makó—BOhm, KOnig Z.—Pintér. Sárossy szabadnapos.
= Védekezés a nikotin mérgező hatóim ellen. Villámgyorsan terjed a lilro annak. hogy n magyar clgarettahllvely-gyárlás szenzációja: az Ollpsrliau-hu-vely olyan speciális módon előállított és szabadalmazott vattával van ellátva, amely !K»\'n-ban távolítja cl a nikotin mérges anyagait, .ló a híre. Jó az Izo, Illatos, kellemes a füstje.
«=■ Három fokozat van: jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
— Szenzációs ajándék
Ic&m a „Zalai Köxlttny Karácsonyi KUnyvc mlndan elöflxctöftnclt.
100)
Kereskedelmi Alkalmazottak
tánc-teája
saját helyiségükben este 9 órai kezdettel.
10 ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
— Az első rendőrségi rádióleadó. A szombathelyi rendőrség az elsők kfizfllt áll, ahol a belügyminisztérium intézkedéséhez hiven rádió leadóállomást szerelnek fel. A leadó állomás szerelését már megkezdték a szombathelyi főkapitányság épületében. A leadó állomás egyelőre csak Morse rendszerű leadásokat fog közvetíteni szakképzett tisztviselők keze alatt.
= Árban, minőségben választékban B a r t a szonyegraktára szenzációs.
= A londoni automobllklAIIHás. Október 17-tól 211-1R tartott u világhírű Olymptu Show kiállítás, ahol a Mercedes-Benz márkák az összegyűlt előkelő nemzetközi közönsóg legteljesebb elismerését vívták kf. A londoni lapok oda nyilatkoztak, hogy a .Mercedes-Benz a világ legbiztosabb autója".
/ÍÉ$HáMS0S»88 6YÓ6Y»II£^ ^ \\^SAYOlOÓ.VtI£iriM*JTÓ
— Közgyűlés. Ma délután 2 órakor a Kiskanizsai Polgári Lövész Egyesület közgyűlést tart. Ha a tagok kellő számban nem jelennek meg, akkor december 8-án délután 2 órakor lesz megtartva.
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér _ literenkint
asztali DOl 1928-as P —-66, 1927-es P —*8(i fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 literen felül, viszonteladóknak P —-40, illetve P — 60 filléres 6266 árat számítok.
BÖHM JENŐ, Batmyáiiy-utca 10.
Forgalomba került
a legújabb gyártási technika terméke
tzuj.vos ÚJLAKI AMementpala
Aki egyszer használta, mindenkinek ajánlja.
A **»-08 Újlaki Asbestcementpala
minőségileg felülmúlhatatlan,
A ♦"♦-os üjlaki Asbestcementpala
tartóssága korlátlan,
A *%-os Újlaki Asbestcemeolpala
tűznek, fagynak, viharnak tökéletesen ellentáll,
A *Vos Újlaki Asbestcementpala
szinhatá-a minden színben gyönyö-rllen érvényesül.
Árajánlattal és íedési költségvetéssel szolgál:
„Nagybátony-Ujlaki" Egyesült Iparművek R.-T. Budapest
vezérképviselete:
Dokász Ferenc oki. gépészmérnök
deszka-, épületía- és építési 8781 anyagkereskedése
Nagykanizsa, Magyar-utoa 108.
Tipp-szelvény
ím-
eredmény:.
NÉPTAKARÉKPÉNZTÁR RÉJZVÉNYTÍRSAJÍG
NAGYKANIZSÁM,
A PESTI MAGYAB KERESKEDELMI BANK
LEÁNYINTÉZETE
A legolcsóbb feltételek mellett folyósít váltókölcsönöket. Betéteket legelőnyösebben gyümölcsöztet.
Foglalkozik a banküzlet minden ágával.
SPORIÉLEI
Wclnbardl Kovács Janxsó
StutHín t\'dmoi Bnss
Bures Holcxbauer Borbély Sxlaöovila Tárnok
Bakonyi Kelemen Scfjusíor Mészáron II. Horváth Scbmldt Babos
Uéder Böljm
Bácsay
Nagykanizsa, november 311 Végre itt van a nap, mikor kél minden lelkesedéssel telitett együttes a küzdőtérre lép és a lázas előkészületek eredményeképen megütközik a bajnoki pontokért.
A mai mérkőzést eddig minden oldalról megvilágítottuk, de szándékosan nem beszéltünk az esélyekről. Most röviden elmondjuk erről is véleményünket:
— Mindent egybevéve, a Sabária összeszokottság és technikai tudás tekintetében is jobb, mint a Zila-Kaniz^a. Erre elég magyarázat, hogy eltekintve, hogy több válogatottal rrndclkezik, maga a csapat tulajdonképen első osztályú együttes és a „nagy" kék-sárga csapatból\'a játékosok zöme ma is őrhelyén van. A papírformát nézve, ez is a szombathelyiek felé billenti a mérleget. Viszont! A mérkőzés Nagykanizsán kerül lejátszásra. A Sabária erre a meccsre egy bombaszerüleg kirobbant vereséggel, a Kanizsa egy biztos győzelemmel tarsolyában indul. Igy tehát az az előny, ami a papírforma szerint áll fenn a Sabária javára, a honi pályával, a Zala-Kanizsa együttesének megfogadott lelkes kUzdeni-akarásával és a műit vasárnapi ered-
ményekkel — egalizálva van.
Tehát a közönség elölt két egyforma esélyekkel induló csapat indul a labdáért. Az eredmény valószínűleg eldöntetlen lesz. Természetesen a pillanatnyilag is jobb csapat minimális gólaránnyal a maga javára végezhet. Hogy ez melyik csapat lesz, azt jósolni vakmerőség volna. Kettő-egyre győzhet a Zala-Kanizsa is, de ugyanígy nyerhet a Sabária is. A küzdelem léhát teljesen nyílt.
Ezekután a Zala-Kanizsa legénységén a sor, hogy a mutatkozó lokális előnyt kihasználja. Nincs okunk, hogy ne bízzunk a csapatban és hisszük, hogy a küzdelem kemény, férfias, de fair küzdelem lesz.
A kanizsai közönség pedig szívben legyen együtt a csapattal. Buzdítsa kifogyhatatlanul, de tartózkodjék akár az ellenfél, akár a birót sértegető megjegyzésektől és ezzel is mutassa meg, hogy nem oknélkül viseli a komoly és megfontolt jelzőt.
Még annyit, hogy a meccs előtt a Zala-Kanizsa virágcsokorral kedveskedik a Sabáriának és azt Urbán Gyula hírlapíró kolégánk, lapunk sport rovatvezetője nyújtja át a vendégcsapatnak.
olvasható névaláírás.
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül fizet 23 P-t Havi részlet 21 P
Ez kell Önnek, ezért a Philips-gyár és cégem garantiát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszerit felvilágosítás.
$*akA Antal fegyver-\' Iöszer~és
MQUW MIIICH sportárunagykereskedés l idió- és gramofon-osztálya.
A mai futballprogram
/. liga:
Kispest— Attila.
Ferencváros—Nemzeti.
Budai 33.—lIL-ker.
Hungária -Bocskay.
Újpest—Bástya. ■ Pécs-Baranya—Somogy.
//. liga:
Terézváros—Rákospalota.
Turul—Vasas.
VAC-BAK.
Megyer—Soroksár.
Kossuth—Józsefváros.
(A Sabária) mii (télutón fíl ijettókor órkez.ik drukkéi-tábora kíséretében. A csapa! felöltözve, meccsre készen érkezik óh az állotnáHról egyenesen a pályára viszi őket az autóbusz. A Sabária egész vezetősége itt lesz Nagykanizsán.
(AJándékevOjtésDnk során ma //«//-mann Kálmán lotkes drukkerünk II tloboz cigarettát helyezett kilátásba a Zala-Kanizsa együttesének, ha g.vöz. hl Hn/er Viktor, vasúti vendéglős 111 liter forralt borral jutalmazza a csapatot, ha győztesen hagyja el a pályái. Pap/} József Tolckl-ulcnl fUszerkereskedő 11 doboz Vaneoa-kekszel ajánlott fel a Zala-Kanizsa legénységének, ha győz. Kkv lelkes drukker, aki megkért a nevének elhallgatására, kedves meglepetésben akarja részesíteni a legénységet, ha győz.
Patkány, gtr. mnii;trirtö „Batlnol"
Bitloi htla.u lr(A»i<r, n.cly fcrtóióbeltgtí ptlnl.M ii illelA itl.lfa] Wílié é.eyftke-rcten kiirtja. SilfO-tuin tudománym tli iion elóíllltva. Mi. 11-latia. rmbenc áitilmit. lati\' .KUSSIN- sváb, rwsinl, c.Mány, poloska fi hanuyalrtó íierek N.plirb.n utinvtítel ti*llll|a: Hlllaol Laboratórium Hodapol, VII., MurAnyl-ulca 3S. <693
A bndapestl Tőssde iteTtza-leíryés*
valuták
Aai/ol I. 27*75-27\'90 Belga fr. 79-60-80 00 Cseh k. 16*85-16-95 Dánk. 152-70-15330 Dinár 10.00-10-08 Dollár 568-30-570-30 Francia f. 22-45-22 75 Holl. 2/9-75 230-75 Lengyel 63-80-M10 Len 3*37-3*41 Lev« 4-10-4-15 Líra 29 65-2 f 95 Márka 136 35-136 95 Norvég 152 65-153 25 Sebül. 80-10 80 50 Peseta 78-40-79-40 Svá|ci I. 110-80 III 30 Svédk. 153*25-153 85
DEVIZÁK Árast. 230*07-230*77 Belgrád 10*10-10*13 Berlin 136*50-136-90 Brüsszel 7SC77-80 02 Devizalei 3*39-3*41 Kopenh.152 90 153*30 London 27-82 27*90 Madrid 78*70-79*40 Milano 29*85-29*95 Newyork 570*30-1-90
Oszló 152-85-153-25
Pária 22*46-22 53
Prága 16*91-16*96
Sxofla 4*10-4*13 Stockh. 153*45-153 85
Varsó 63*92-64*12
Wien 80-26-80*51 Zürich 110*72-111*02
Naponta adjon növendékét hlzóáltatalnak

FUTOR
éé
szénsavas takarmánymeszet.
A „FUTOR* növendékállatoknál a csontképződést elősegíti, hízásra
Síáffií, étvágygerjesztőd
A „FUTOR" nem orvosság, hanem a legfínomabban őrlőt t mészsOtáp, amely az állatok szervezetében Igen könnyen felszívódik, s amelyet az állato< aro-matikus anyagtartalmánál íogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhizlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. 1 cca »/a kg-os próhadoboz ára 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nAv4nyvMő<zer«k kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melletL Telelőn: 130.
1929. december 1.
ZALAI KŐZLÖPíY
KÖZGAZDASÁG
A murakereszturi vámhivatal a folyton emelkedő export mellett az import állandó csökkenését jelenti
Magyar export Murakeresztaron át Indiáit — Mit viszünk ki , is mit hozunk be Nagykanizsán keresztül ?
irányilva, de a tiszántúli nagy városokba is megy belőle
— Az élőállat exportja is szépen áll. Nem egy nap van olyan, mikor 25—10—40 vagon élőállat megy ki Olaszországba. Igen szép tétel vasárut visznek ki az országból. Rendeltetési helye ezeknek főleg a tengerentúli államok, gyakra India. Nemrégiben bonyolódott le a Máv. gépgyárinak hatalmas mozdony exportja Indiába, amikor nem kevesebb, mint 500 magyar mozdonyt vittek ki az ecélra épitet speciális vagonok. Rengeteg magyír cukrot exportálnák tengerentúlra Ezzel szemben legfőbb importcikkünkből a fából is csak mérsékelt menyiség kerül be az országba Jugoszláviából. Főleg a vasutak fa-szttkségleteit importálják. A magán kereskedelem fa-impor\'ja nem a tavalyi. Igaz, hogy ezt a rendkívüli enyhe időjárással is lehel magyarázni.
A kép tehát, amit exportunkról és importunkról kapunk elég biztató. Viszont nem kell elfelejteni, hogy Magyarország behcatali kapui a szűkre zfugoritott országnak nyugati, északi és kele i részein vannak. Ilo^y teljes megnyugtató képet kaphassunk, ahoz a többi h ilárállonúsok adataira volna szükségünk.
Nagykanizsa, november 1)0 Külkereskedelmi mérlegünk sokat felpanaszolt passzivitására vonatkozólag ma igen jó hiieket kaptunk a murakereszturi vámhivataltól, ahol az ország kivitelének és behozatalának jelentős hányada bonyolódik le.
Kétségtelen, hogy egy határmenti vámhivatal adatai még elégtelenek ahoz, hogy kü kereskedelmünk pasz-szivitásának kedvezőbbre fordulását lássuk, azért még sem érdektelenek azok a Síámok, amelyek egy ilyen hivatal életét tárják az olvasó elé.
A murakereszturi vámhivataltól kapott információnk szerint ezen a határállomáson a kivitel örvendetes emelkedéséről és a behozatal még nagyobb örömmel regisztrálható csökkenéséről számolhatunk be.
A Nyírségből irányított burgonya nagy mennyiségben megy Olaszországba, mond|a informátorunk. Naponta a 40—50 vagont is eléri az a burgonyamennyiség, ami itt átszalad. Ez azonban természetesen cs?k a détivasut forgalmát jelenti és azt is egyedül Olaszország felé.
— Ezzel a jelenlős kivitellel szemben naponta 1—2 vagon narancs, citrom fut be országunkba. Ez a kvantum elsősorban a fővárosba van
Gyümölcsfavédelml tanfolyamok Zalamegyében
Megintik, hogy az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara rendezésében a télen gyümölcf,(védelmi tanfolyamok lesznek Zalatnegyében. A Kamara most állapította meg a tanfolyamok időpontját. A Kamara 8 gócpontban rendez tanfolyamot a következő sorrendben: december 3-tól 7 ig Balatonfüreden (beosztott községek Aszófő, Bala\'onarács) éi Gyenesdiáson (Vonyarcvashegy, Balatongyörök), december 10-tól H-ig Cserszegtomajon (Rezi) és Csopakon (Balatonkövesd, Hálóznak), december 16-tól 20-íg Lovason (Alsóörs, Felső-őrs), februárban Nemespécselyen (Ba-latonszóllós, Nagypícsely, Vászoly), Msódörgicsén (Akaii, Felsődörgicse, Kisdflrgicse) és Zalakoppányban (Be-zeréd, Kallósd, Gytlrüs, Barátsziget).
TŐZSDE
A mai egyórás tőzsde lanyha irányzattal nyitott. A jobb berlini hirek a spekulációt vételekre készlelték, ami az árfolyamok szilárdulását eredményezte ugy, hogy végeredményben a tegnapi záró árfolyamok nagyjából megmaradtak. A forgalom néh.iny helyi papir kivételével csekély volt A fixkamatozásu papírok piaca üz-lettelen és változatlan. A devizapiac forgalom nélkül változatlan.
Torra ésyliitfa
Buza 10-15 fili, rozs 20ftll. emelk.
Huza IIuk //.ci 23 4V-2185 7 -ai
23 75 -24 05, 79 ei 24 00-24 40. 80 as
24 30—24 55, dunánt 77-el 22 00 -22 25, 78-as 22 2S—22 45, 79es 22 50 -22 70, 80 as 22-80 -22 80, rozs 15 85-15 75, Iák árpa 16 30-15\'^ sörárpa 1750-1»00, ub 13 50 -14 00, tengeri tizt. 13 85-14 00, dunántúli 13 65 1 3 80, repce 53 00-54-00 korpa 9 65 9 90.
KM)t: Minid Myoata tt Upkladó Vállalat, ligrkulisái.
Felelős kiadó: Zalai Károly, latenrfcea telefon, Nacykanlasa 78. II
Zürichi zárlat
Párti 20-29U, London 2S I2"i, Newyork 11515 Brtliiel 7206, Milano 28P6\'/i, vtadrtd 7130, AmiW-lam 207 821/\'. Berlin 123 28\'/! Wien 72 501/1, Solla 3-72. Prága 1527\'ÍJ, VlíV, 5700 Budapest •O-tlll Belgrád 9-12\',i, Bukirev 307.
APRÓHIRDETÍSEK
As ipióhíróetéeck dl fa 10 uAI. •• flIM*. Mladea to»ábW nii dija ■ fiit. Vasér- ét ianepoaj) 10 uólf flllór, mlndea további at> dija • flll. Szerdán ét pén-tekea 10 szőte 10 IMIér, mindéi további azó di|a • flll. CJmsaó • mlndea vtsta-gabb betűből álló szó kél szómk számíttatik. Altéit keresőknek 501/1 engedmény.
Hirdetések B (fit) pipgA fliixsgan alul ■ lalaaligié ktayiatáa, ezámlázáe elkeralóM •égett előre ftaitiiáák
Kereeek i várót belterületén 1 szobi, konyha, előszobái llkáflt Január L - érc — Cim a kiadóban. 5990
Sugár ul 28. azám atalt f-zoba konyhái lakás garággal azonnal kiadó.
Waetell Károly épület , mUbád .|;..i, vízvezeték éi csatornázási vállalata, bivállil minden e azskmábi vágó uj munkát és javítást. Pontot kiszolgálás, olcsó ánk. Erzeóbet-tór II. — T(r»án|iaák mellett. 5"06
Bérautó csukott, megbízható és legolcsóbb Deutsch Telefon 410. 590J
PóazkSIoelnt bekebelezésre mhdea
flssregberi ■ legelőnyösebben és légkor-■abban to\'yósltlal Aoxál tynáo penz-kAlcsOnkO\'velllA Irodája Nagykanizsán, Kazlnciy-mca 2. azáa. 4925
Fs|llszla nemei (harzl) kanári madarak |utányos áron eladók Eötvös-tér 33 szám. 5613
Ivott már ön 1929-ea aranyhegyi bort?
ha nem, ugv izlcllc meg Sáfrán aranyhegyi borait. 1 liter, /árt palackban, tlvegcierével
aO-SS fillér éi ó S6 tttlér Séfrén Józeef, Magyar-u. 74.
Legjobb csukott bérautók Kautmann Manónál rendelhetők. Telelőn 167. vagy 571. Oirsge: Nador-u. 6. 5862
Kitűnő házlkoezt ksphst.S Sugár-ut 18. szám a lati Molnárnál. 5961
Forgetmaa Orlelház ptao kflzité-
ben, ma, vállalkozás miatt eladó. Cim a kiadób n. 5758
Abonnenaek lelvétetnek Sugár-ut 18. srám alatt Molnárnál. — Kívánatra házhoz nállllva. 59\'2
GyönyörQ bútorokat kevés pénzért csak Koó Kálmán mObutoresztalos ..bulor-raklárában válérolhat, Magyar u. 8. 5847
Sugár-ul 32. sz. ház, kedvelő fizetést tel télelek mellett azonnal eladó. Bővebbet Kautmann Károly cégnél. Telefon 3:2. 5960
Heeznált azönyeg eladó Csengery-
ut 22, jobbra ellő ajtó. -5954
Klabagolén egy 3 holdsi tzólö, rét él izéntóból álló birtok, ra|ta cserepes épülettel, Alizéi berwduéuel együtt ked-vcíó flzelésl feltételekkel eladó Bővebbet: Aoaél Ignéo ingatlanforgalmi él pénz-ktSIcsAnkfizvellló lrodá|a Nagykanlzii, Ka-zlnczy-utca 2. 5505
Vadbőröket,
mézet, áaflollai, vaui ém fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát és Fiai
Erzsébet-tér IS. mt
Klekanlaaén 2 szobái, mellékhelyl-ségehból álló lakóház, Istálló, pi|ts és nagy kerttel eladó. Bővebbet : Aczél Ignác ingatlan\'orgalml és pénzkolcsftnkozvetitó Irodája, Nagykanizsán, Kizlnczy-u. 2 5725
Bei*r* tSaSnA ajánlkozik I tah házakhoz. Ozv. Dancsllovics Jánosné, Petóft-ut 16., ajtó 7 . 5953
Szépen bútorozott szobi egy ur réizére kiad*. — Blumenscheln, Zrínyi Miklós-utca 40. 5940
Egy tenyéaxblka eladó Beke Istvánnál, Somozymiháld. 5935
Két jókarban levő Ford autó Iparengedéllyel együtt, mérsékelt áron és kedvelő tize téti feltételekkel eladó. Ugysnott szőlőbirtok ii eladó Hunyidl utca 3a 5892
A szentmiklósi utón, i barakkok mellett, egy 2 holdas eaántófSId (lóhere éi rozzsal bevetve) sUrgf.sen eladó. Bővebbet Aoaél Ignéo Ingi\'tantorgitmi és pénz-kölciSnkfizvelltő Irodája Nigykantziáo, Ki zlnczy-utca 2. 5506
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon t B9B.
Benoze
Lakás Csengery-ut 27/h. szám
aoái
Ttlelon-rlndeliteket 5 litertől kasdve káihos ixállltok.
Eötvös tér 18. izém alatti háznak felerésze eladó. Bővebbel : Aoaél Ignéo
ingatlanforgalmi és pénzkö\'csOnkOzvetitő irodája Nagykanizsa. Kazlnczy-u. 2. 5377
Haléleeet miatt a következő Ingóságok eladok ■ 2 hálószoba, egy ebédlő-és konyhsbutorok, konyhaedényei, zsiros-séndely, egy dsrab homokfutókocsi, ket\'ö-pár lószerszám és kncitbundék. — Cim : Blumentcheln, Zrínyi Mlklői-u. 40. 5991
Misznilt térit télikabát 30 pengőért eladó Kitfaludy-u. 28. -5996
HAaeladée. Csengery ut és Sieoiere-ulcs sarkán levő, üzletnek is slkalmss B ach féle héz, azonnal beköliözhető hí r .mszobás Ukáisal elsdó. Bővebb felvllá-gosltái kapható e Isp kiadóhivatalában.
-5998
Katonaréten, Tavasz-utca kilenc száruu lakóhíz azonnal eladó. Érdeklődni lehet Szabadhegyen. 5992
FQréexpor-kéUhét megvételre keresek. Qjenes Lajos, Kailnczy u 1. 6003
HAzak 6, 5, 4 és 3 szobái magénhA-zak, tobb nagyobb és klHebb Jövedelmező bérházak kerttel, üzletházak, Birtok, egerszegi járáiban 130 hold szép url-lakkal, Kaalzaa halárában, 10, R, 4 él 2 hold kllünő birtok. Szőlőbirtok Szent-györgyvári él bsgolai hegyen 5. 4, 3, 2 és 1 hold szép pincével, felszereléssel, Filr-hénoen 4 és 2 hold pincével, felszereléssel, Klakanlzaán több kisebb ház kert és Istállóval, Bogláron 3 szobás villa, Földváron 4. sz. villa, Mária-telepen 3 szobás villák szép nagy belsőségekkel berendezéssel oloeó árban eladok. Bővebbet Uukász Miksa, Nagykanizsa, Bzemero-u. 3 sz. 5983
16 éves falusi leány elmenne gyermekek mellé. Rákóczi utci 83. -5985
■alam-árverée. Plller-félc 5 járatú mode.n vízimalom Csepregcn (Sopron-megye) december 14-én bir l árverésen eladásra kerül. A malom Iparvágány melleit teluzlk, deszksmetszővel, lakóházzal és cca 10 hold leiekkel. Bővebbel Dr Weder Oyula Ügyvédnél, Szombithely. 5970
Bajáttermáafl bonlmal olcsón, kicsinyben kimérem. Vlncza József, József főherceg ul 53. 5920
Kiadó uj, egyszobás udvsrl lakás mellékhelyiségekkel Attila-utca 17. 5981
Jóssef főherceg ut 31. sz ház szép kerttel, szabadkézből eladó ugyanott.
Príma i utca 17a.
Bővebbel 5982
ertáa eladó Vörösmarty-5984
1 hold izántó, két hold szótő és dtóla padlók eladók lürgőien üaray u 25. 5986
Egy utcai is eg kisdó üaray-u. 27
udvari lakáa azonnal 5987
HallóI Figyelem I Hallói
Ma vasárnap
c Is \'.rendű
disznótoros vacsora
a Kfsplpa vendéglőben, fánkkal. Zenél izolgáltsl|a Foszák Feri közkedvelt clgánypriinái él Pécil Miryke
mini enekeanő szórskozlalja kedvei vendégeimet. — Kitűnő lajborok él
édesmust kapható. Szíves pái tfogáit kér
Mátés Mihály
5958 " Ktsolpa tulajdonosa.
a legolcsóbbtól a tegflnomibblg, nagy választékban — Mindennemű férfi él nél eepkák, kalapkallékek nagy tjjs vílaiztéku eladísa.
Alakltísokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Kétezobáe lakit mellékhelyiségekkel kiadó, azonnal elfoglalható. — Huizly-tér 7 . 6004
Különféle
1. oszt. gyümölcsfa csemeték, nagy mennyiségben kaphatók, ugyanolt 1. oszt. gyökeres 15.000 drb. i p á r i a eladó 1000 drb.-ként 40 — P ért a
Zalaapáti Gazdaság Intézdaégénél. 57M
25232—1929.
Árverési hirdetmény.
A város erdei ftlzfatelepeinek flizvesszötermését december hó 2-án még pedig:
1. az alsóerdön d. e. 9 órakor 3. a felsőerdőn d.e. 10 órakor 3. az alsónyiresen d. e. II órakor a helyszínén megtartandó árverésen eladom.
Nagykanizsán, 1929. november hó 29-én.
omi Polgármester.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
24532/1929. szám.
Hirdetmény.
Felhívom mindazakat, akik az 1930. évben elfogyasztandó bor mennyisége után fizetendő borfogyasztási adóra nézve átalányban ki óhajtanak egyezni, hogy az átalányegyezség megkötése végeit legkésőbb 1929. évi december hó végéig a városi számvevőség jövedéki osztályában naponkint d. e. 9 órától 12 óráig annál is inkább jelenjenek meg, mert ezen időn tul átalány egyezség nem köthető és a beraktározandó bor után járó borfogyasztási adó a beraktározás előtt 6 órával előbb a város javára befizetendő lesz.
Nagykanizsa, 1929. november 6.
«« Polgármester.
25243/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
József főherceg laktanyai kutak karbantartási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytár gyalást hirdetek.
Az ajánlatokat 1929. évi december hó 5-én déli 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójában kell beadni. Ugyanott a kiírási müveletet hétkfiznapo-kon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és I P ártérités ellenében beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1929. évi november hó 20-án.
Polgármester.
25817—1929.
Hirdetmény.
December hó 5-én d. e. 9 órakor az alsóerdei lesháznál kezdődő árverésen széldöntött fákat tövön eladok.
Nagykanizsán, 1929. november hó 29-én.
«„ Polgármester.
20545—1929.
Bérbeadási hirdetmény.
F. évi december hó 3-án d. e. 9 órakor a Teleki-ut 70 sz. alatti ingatlant a helyszínen 1 évre bérbeadom.
Nagykanizsán, 1929. november hó 29-én.
5K,j Polgármester.
20075—1929.
Bérbeadási hirdetmény.
December hó 3-án d. e. 11 órakor a Dencsár-csatorna jobb és baloldalán lévő réteket a 115. szánni őrháznál árverés utján 6 gazdasági évre bérbeadom.
Nagykanizsán, 1929. november hó 29-én.
„c. Polgármester.
Megérkezett A E fi írógép
az M b legújabb modellje,
mely az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja, Bármely rendsgerü i r 6 g é pet becserélek Kedvező részletfizetési feltételek. AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vallalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Nagyka
■iak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniczky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezel! elsőrangú családi szálloda. Minden szobában kózponli fűtés, hideg, meleg folyóvíz és lelefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászterem. A keleti pályaudvartól közvetlen víllamosösszekötletés 2-es és 46-os kocsikkal.
ÓteftnLsjlG
szenzációs cikksorozatát
Mindennap egy teljes nagy riport.
Hires kalandok, szerelmek, büneietek.
Minden rikkancsnál és minden trafikban kapható.
Tűzifa ésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
des/.ba. épütetta, més/, cement és egyéb épllkezébl anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmosó, vegyilsztltó, ruhafestő ■ (lombithrlvi olts. IparkUlllliion ai«ny*\'< uimtl klIUutctvt
NAGYKANIZSA
üyfljtőtelcp t Oyártelep i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit feslet vagy tisztittat. Győződjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. • folérhetetlen fényű gallértlsztitás I tisztit! 3i n Pllsséroz I
Zsák,
ponyva, zsineg,
Utakat, utltakaró legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
wrógép a legszebben tini varrógép i legszebben bimei! (airigipalegsiebbeislopptll
lizérl válasszon „Pfaff"-otl
Iois7.ii lejáratú ríwletllzetés mellett beszerezhető <5&
Deák-tér 2. a felsótemplomnál
fehérnemű és hQr/s ^oppolás. varrás
\'G£* VARRÓGÉP RÉSH\'"^\' Fióküzlete: NAGYKANIZSA Fö-ut 1.
Értesítés!
Qyárl házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gazdáknak, hogy a szükséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék és ezáltal a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá tehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint min drn olyan gazda, aki ezt igényli, a képeket 6-tól 24 havi kamatmentes hitelre beitzerezheti, úgymint r4p«-vágó, nzeoakavágó, tengeri-daráló, tengerlmorxsoló, vetfi-gépok stb minden olyan mezőgazdasági gep, ami a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gépek szivén megtekintését, minden véteTköte-lezetlség nélkül.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samuné
a Welaz Manfréd Acél éa fémművel R.T. mezőgazdasági gépoaztályának bizományosa vas-, mBszakl-, varrógép- éa kerékpár-kereakedéa
ui2 Kitkomárom.
Kováid Péter és Fia
budapesti festAgyár
lest, tisztit é« plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
s„„ Csengery-ut 5.
NAGYKANIZSAIAK
kedveli találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baro«s-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi lütés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári Arak.
E lapra hivatkozóknak 200,o engedmény. Testvérvállalgt:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
Holnap reggel I pont 9 órakor
l kezdjük meg
az eladást.
MAGYAR
S NAGYKANIZSA g Főút 6.
ía
V ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg-magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
m i t,
i§r f
I fear -
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi -utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva : 1887-ben.
Nyomatolt a Dél zalai Nyomda é6 Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető .• Zalgi Károly 1
69. évfolyatr, 275 uím
Nagyks«.sijs»: ltfiü december 3 kedd
Ara 14 Hllér
ZALAI KOZLONT
SiotiMilMt: <* kljdóhlvim : ró ut 5. «xim.
Kcwthítyl ttekkladóhlioual Kossuth U|i»u. 3Z
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts I^jos
fa: tokla I pva* m I
Polgármester-választások
Debrecenben és Pécsett
Budapest, december 2 Debrecenben ma délelőtt a város törvényhatósági bizottsága a város polgármesterévé egyhangúlag dr. Vésáry Istvánt, az eddigi polgármestert választotta meg
Póc«, december 2 Pécs város közgyűlése közfelkiáll-tással ugyancsak volt polgármesterét, Nendtwich Andor dr.-t választotta
"\'fi-.---L-■-.-.--n-n-1.-.n - n -
Tizezer munkás
jut munkához a megindítandó közmunkáknál
Budapest, december 2 Holnap délelölt konferencia lesz a földmivelésügyi minisztériumban; ahbl elsősorban a vízszabályozási és ár-mentesitési közmunkák megindításáról döntenek. E munkák során H -10 ezer mezőgazdasági munkás jut munkához. A kereskedelemügyi minisztérium rövidesen meginditja az ut-épitési munkálatokat is itt is igen sok munkás talál foglalkozást.
A Röser-bizonyitványok
ügyelnek ujabb tömege kerül az ügyészségre
Budapest, december 2 A Röser-féle hamisított érettségi bizonyítványok ügyében a rendőrségen még ujabb nyomozások folynak és az eddig lenyomozott tlgyek nagy tömege ismét álkerUI az Ügyészségre. A rendőrség eddig 120 ügyel küldött át az ügyészségre, a törvényszék azonban „csak" f>7 ügylwri látott bűncselekményt fennforogni, ezért csak ezek ellen emel vádat. A fii személy közöli igen sok az tlökelö főtisztviselő.
Az olasz királyi pár meglá togatja a Szentatyát
Kóma, december 2 (Éjszakai rtldiójelentés) Az olasz királyi pár december 5-én látogatja meg a pápát a Valikánban. Ui|ára az uralkodót Grandi külügyminiszter, több magasrangu személyiség, főnemesek slh. kisérik el.
A honvédelmi miniszter Szombathelyen
Szombathely, december 2 Gömbös Gyula honvédelmi miniszter ma több magasranuu minisztériumi tisztviselő kiséretcíen Szombathelyre érkezett. Az állomáson a miniszteri a polgári és katonai hatóságok vezetői fogadták. A miniszter az állomásról a vegyes dandárpa-rancsnokságra hajtatott, majd a tiszti-kaszinóban ebéden vett részt. Délután megtekin\'ette Szombathely in tézményeit.
Jugoszláv banditák betörtek két Zalamegyei határszéli községbe
Tegnap éjjel kifosztottak egy reszneki kereskedőt A rablók katonafegyverekkel lőttek az éjjeli őrökre
Zalaegerszeg, december 2 (Éjszakai rádiójelenlés) Az örségben minap lörlénl veszedelmes rabláshoz hasonlóan most Zalamegye két halárszéli községében jelentkeztek a banditák. Szombaton éjszaka Lendvaszenljakab/a községben a bíróhoz akartak betörni, de a bíró észrevette a banditákat és fegyverrel elriasztotta őket. Tegnap éjjel pedig Résznek községben f\'<Isztori Sándor kereskedő üzletét fosztották ki. A
kereskedő éjjeli álmából riadt fel a rablók munká|ára, a közben odaérkező éjjeli őrökkel el akarta fogni a banditákat, de azok kalonafegy-verből három lövést adtak le rájuk. A lövések zajára egy-kettőre talpon volt az egész falu, de ekkorra a banditák már egérutat nyertek. Minden feltevés amellett szól, hogy az Örségben garázdálkodott jugoszláv banditák törtek be a két zalamegyei községbe.
Kötél általi fioláira líéltéK a családirtó Sebők Pált
Budapest, december 2 A budapesti honvédlorvényszéken ma dr. Itiró Aladár alezredes hadbíró kihirdette Sebők Pál tizedes bűnügyében az ítéletet. A bíróság Sebők Pált, aki ezév áprilisában Kelenföldön feleségél, apósát: Kovács Jánost és anyósát szolgálati fegyverével agyonlőtte, h Unni rendbeli közönséges gyilkosság büntette miatt
lefokozásra, érdemrendjeinek elvesztésére és a hadseregből való kicsa-patás mellett kötéláltali halálra Ítélte.
Sebők Pál a legnagyobb nyugalommal fogadta a halálos ítéletet. Egyetlen arci/ma sem rándult meg. Megállapította a bíróság, hogy a gyilkos előre megfontoltan, hidegvérrel követte el borzalmas cselekményét. Az elitéit és a védő fellebbeztek
A legnagyobb embertelenség Magyarországtól jóvátételt követelni
Írja a hollandi sajtó a keleti jóvátétel kapcsán
Mugvarorsxófi bőségesen lerótta a lóuátéleleh kö-telexelíségeti.
Hága. december 2 A „Der Maashode" cikket közöl a magyar jóvátételről. A lap szerint eddig c-upán azt hangoztattak, hogy Magyarország miatt maradt eredménytelen a keleli jóvátételi konferencia, azonban figyelembe kell venni, hngy a csehek, o románok és a szerbek nagyobb területeket szálltak meg. mint szabiul lelt volna.
Természetes hogy Magyarország nem engedi magát háromszor is lenyúzni legnagyobb embertelenség jóvátételi követelni Magyarországtól, amikor területének kétharmad részét elszakították, végigszenvedte a román inváziói és IfW-ig jóvátételt vállalt.
A nyugati civilizáció addig terjedt, ameddig a magyar katolicizmus uralma
A Magyar Revíziós Liga igazgatótanácsa vasárnap folyla\'ta ulé<él a Vigadóban. Ilalter István Trianon és a katolicizmus címen tartott beszédet.
— Ves/tett ebben az országban mondotta mindenki és legtöbbet vesztett a katolicizmus, ame.y évszázadokon át Emópi védőbástyája volt. A nyugati civilizáció addi1 terjedt, ameddig a magyar katolicizmus uralma.
Az Aldunánál ér: véget a katolicizmus és olt volt a kullur-i határa is. 1920-ban, mikor az állítólagos civilizáció győzött, e/t a h rimát is szétszakították.
— Négy püspökséget teljesen elszakított Trian -u, öt nagyobbrészt elveszett, hat ir.cgcsonkult és cs:k
három iniéger Háromezerháronts/áz plébániából 1342 m .radt
- A megszállott területeken élfi katolikusság állandó veszedelemben van, a gyermekeket elszakítják az Egyháztól, az iskolákat vagyon nél-ktl "ii tarthatják fenn Eel kell hívni U\'.\'ima figyelmét arra, hogy a magyar katolicizmus veszedelme egyszersmind az egyetemes katolicizmus veszedelme is.
Most, amikor a pápai diplomácia visszanyerte akciószabadságát, mindent el keli hogy kövessen védelmünkre. f:n hiszem, hogy a magyar katolikusság sebei részvétre fogják indítani a világ katoíikussúgái és a nyugati civilizáció halára ezután is a magyar halár lesz.
Délnyugati Bál
Szombaton este 10 órakor kezdődölt és vasárnap reggel fél hét órakor végződött a Délnyugati Bál. Ennél löbbet szinte nem is kellene irni, hogy a sikerről beszámoljunk.
A Délnyugati Bál előkészítésének munkálatai hosszú heteket vettek igénybe. A rendező nagykanizsai és marcali izr. leányegyletek és a MIEPIIOE pécsi fiókja sem fáradsá gol, sem költséget nem kíméltek a nemes cél érdekében. Ez a nemes cél pedig az volt, hogy egy fényes bál keretében összehozzák három vármegye uri publikumát és ennek a ritkán látott találkozónak tiszta jövedelmét a pécsi zsidó menza és az izr. leányegylet karitatív céljaira juttassák.
A kitűzött cél nagyszerűen sikerült. Bár sokan a rossz időjárás miatt nem jöhettek be a vidékekről, így is a Kaszinó termei zsúfolásig megtellek és szinte elámult az ember, mikor a legszinpompásabb képet megpillantotta.
Már a lépcsőcsarnoktól kezdve a bálterem ajiajáig örökzöldek díszítették a folyosókat. Mindenütt frakkos, szmokingos fiatalság. A sorra érkező autók, pompás fogatok közönségét a bálrendezök lekötelező szivélyes-séggel fogadták és kalauzolták a nappali fényárban uszó teremben, ahol Vadas Lajcsi cigány zenekara és a pécsi University Hoys jazz-bandje várta a tánc kezdetét.
„Hej zsidó lány, zsidó lány!"-ra kapott iá a cigánybanda és a következő párok megnyitották a tánco:: Dr. Rotuchild Béláné — BíIor Dtzifl, t-\'jiMl Annus — dr t.ftir László, Szabados KiU OUnsbrrgcr István, S/rkticn knzsl — Ra|ki István, Dtnlsrtl Klitil IkitdscIimWI Jtníl, Hrjn.ll Hetis - lifllim Pál, S/iii|.\' Márta Fiánk István, majd az egész terem közönsége táncra perdült és a két zenekar pompás játékára reggelig tartott a tánc kitűnő hangulatban, kifogyhatatlan jókedvben.
Somogy, Baranya, Vas és Zala-megyék ideseregletl vendégei meleg barátságot pecsételtek meg a Délnyugati Bál felejthetetlen mulatságán. A hölgyek elismerő okiratot és csinos táncrendet, a férfiak a hölgyek mindennél többetérő mosolyát kapták ajándékul.
A bál legnagyobb szenzációja kétségtelenül a hölgyek páratlan elcgánciája vo\'t Az újra divatos egész hosszú, lökni*, csipkékkel gazdagított se.yi in toalettek sokféle színe a Gellért, vagy a Hungária nagy bá\'jait juttatták eszünkbe.
Mindent összegezve a Délnyugati Bál remekül sikerült Ebben a két leányegylet teljes vezetősége, de különösen dr. Rotschild liéláné, Rajki István és Gohlschmidt Jenő agilitása érdemel kitüntető dicséretet. A hál a legnemesebb cél" ielenlös anyagi eredményt ts tudott elérni.
ZALAI KÖZLŐNr
A nagykanixsai ífusxas Ünnep
Reischl Richárd: „Dőljenek
Nagykanizsa, december 2
Az „Ismeretlen Kalona" emlékműve körül felsorakozik az (lnneplö közönség. Mikor az emlékműre ráhelyezik a pálmaágai, megperdülnek a dobok és tiszlelgésrc meghajtják az ezredzászlókal. Jól öltözött hadiözvegyek és hadiarvák szemeiben felcsillan a könny hazájukért elesett szeretteikre való kegyeletes emlékezésnél. De a fájdalmai megédesíti az öntudatos büszkeség, hogy a távoli harctéren ismeretlen sírban porló férj vagy teslvér győzedelmes harcban eseit el imádott hazájáért. Így van ez a győztes államokban.
Csonkamagyarországon az eleseti hősök ünneplése szívbe markoló mélységes szomorúság. Szegénysorban élő hadiözvegyek és kopoltas ruháju hadiárvák sorakoznak fel az emlékmű körül és eleseit hozzátartozójuk megsiratását még kínosan kesetvesebbé leszi az a keserű tudat, hogy az Ismeretlen sírokban porló hősök nem nyughatnak békén a sir-göröpgyök alalt, mert imádott hazájuk kétharmadtésze elvesze t.
A hősök emléke nálunk nem a győzelmes harcok diadaloszlopa, hanem sok százezer hősi li ilott síremléke, amelyre azonban köbe vésve
ott ragyog a hitvallás : Feltámadunk ! ♦
A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör december 1-én a 20-as honvédek emlékére maiinét rendezett a Városi Színházban. A szinházlcrent zsúfolásig megteli ünneplő közönséggel é» a fej-fej melleit szorongó lömeget a kegyeletes emlékezés áhilala ülte meg Olt voll az ünnepre érkezeit vitéz Shvay István é» vitéz Szepessy-Bugsch Aladár altábornagy, a 20-asok egykori parancsnokai, a teljes honvédtisztikar és a város polgári társadalmának minden vezelő faktora.
Felhangzott a katonazenekar játéka éí a Hunyadi-induló akkordjai töltötték be a termet, aztán szélvált a függöny és dr. Tholway Zsigmond, az Irodalmi és Művészeti Kör elnöke keresetlen, szívből jövő szavakkal üdvözölte a közönségei és leikérte Reischl Richárd országgyűlési képviselőt, mint régi 20 as honvédtisztet az ünnepi beszéd megtartására.
— A mai ifjúság, amely a háború után nevelődöli — úgymond — csak a vesztett háború hátrányait szenvedi, a háboruviseltek azonban még mindig érzik a nemzetet és egyes családokat ért szörnyű csapások fájó érzését. A talárjárás, mohácsi vész, a nemzet függetlenségi harcának vérbe fojtása megelőzői voltak a világháború tragédiájának és minderre vigaszt csak az hozhat, ha rendületlenül bizunk sokat szenvedett hazánk feltámadásában. Ehhez azonban az kellene, hogy a nemzetben éljen az egyenlőség és klllelességtudás érzése, amely a lövészárkokban megvolt. Dőljenek le a társadalmi válaszfalak és izUnjön meg az erkölcsi romlás, az
le a társadalmi válaszfalak!"
egyéni ünneplés kultusza, u sok dáridó és llnnepély. Legyen meg újra a magyarban a 20 as honvédek hazaszeretete és kötelességludása, akik „dalolva menlek csataról-csatára I"
A nagyhatású emlékbeszéd ulán egy fiatal, két hónapja alakult férfikar mutatkozott be. elismerésre méltó sikerrel, majd Kumpertné Hetheck Irén hadiözvegy kél kis hadiárvával, Szollár Pisli és Polták Annussal jöll be a színpadra. Az ünnepi szónok könnyes szemekkel beszéli a háború ill élő áldozatairól és íme, már ott állt a közönség előtl a gyászoló özvegy és a kél kis hadiárva. Szívbe markoló, mélységes szomorúság (lile tneg a házat és a limanovi és a do-berdói kalonasirokból dicsőséges harc ban eleseti apák és lestvérek lehellet-szerű üdvözlete suhanl ál a zsúfolt színháztermen.
A gyászruhás özvegy azlán elszavalta Barbarits Lüjos, az Irodalmi Kör főtitkaranak költeményéi. „Hu szasok sorakoznak", ez a költemény címe. Az egész: egy igaz magyar lélekből fellörő zótfogis.
Éí amikor az eleseti hősök siránta elhalt a hadiözvegy ajakán, a közönség együtt könnyezeit a férjét sirató asszonnyal és az apjukat sirató hadi-árvákkal. Mély, hangtalan szomorúság ülte meg a term :l, amidőn a kivilágosodoll színpadon a magyar cimerl tartó kél szárnyas angyal vakító fénycsóvaba cmelie N.tgymagyar-ország térképéi, levente ifjak, cserkészek sorakoztak, magyar honvédek izmos lábai dobbanlak, magyar fegyverek emelkedtek magyar katonák kezében és íme, mindenki tudia, érezie, hogy nem kell kélségbe esni, hogy ugy lesz minden, mint régen voll, mert a szomorú jelen nem maradhat így, nem, nem, soha ! A soha el nem felejthető életképet Szépud-vary László rendezte.
Rtícz József voll 20-as honvéd, most Szombathely egyházmegyei kar-káplán, aki művészetével egyizben a szentalyál is gyönyörködtette, tárogatón játszóit kél édes-bus kuruc hallgató nótát.
Még otl vibrállak a teremben a kuruc idők lelkesítő akkordjai, amidőn vetitelt képben megjelent a vásznon a nagykanizsai 20-as honvédek
Csütörtökön lesz
Nagykanizsa, december 2 Vasárnapi számunkban beszámoltunk már ft Keresztény Julékony Nik\'xylcl Karácsonyi Vásárának külsőségeiről, azoknak nagyszerű, az eddigi vásárokat felülmúló sikeréről. Most, a vásár lezajlása után, már csak eredményükről kell beszámolnunk.
A vásáron résztv^tt a város és a vidék előkelősége, élükön Gvömörey György tőlspán neje. Búrczay Ferenc és neje. tliiUhyuny Ilona grófnő. Selley Teréz fóldblrtokosnő. /\'erezel és Bluskovích családok tagjai stb. Nagykanizsáról mondani Is felesleges mindenki ott volt.
Az a nagy-Iramú, úgynevezett „pum-polás , ami volt más eszlundőkben, — bármilyen kedves és mulatságos volt is, - az Idén nem kapott helyei a programban. Helyesen telte ezt a rendezőség, mert az előző vásárokkal szemben a közönség tcljesltő-kénessógo csökkent s ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Így elérte a rendezőség, hogy vasárnap egész nap, de különösen délután é« este, zsúfolva volt a „vásártér" és a közönség Jószántából Urilotte kl s sátrukat. Hozzászámítva ehhez a gyűjtés szép eredményét, meg lőhet állapítani, hogy a vásár \'eredménye. ha nem Is sokkal, de meghaladta a tavalyit. I\'edig tavaly nem volt ok |)anaszra, Így aztán az Idei súlyos na/.-dasági helyzetben Is biztosítottá a tár sadalom Jószlve a Keresztény Jótékony Nőegylet tfüi nyomorenyhltó programjának keresztülvitelét, a tavalyihoz hasonlóan széles keretek között.
A nagyterem Iktbrovits Milán zseniális dekoratív-rendezői készsége és oda-
1929. december j.
emlékszobra Egy ktlzdő húszas honvéd, aminl támadó mozdulattal magasba emeli puskáját és a másik, aki szuronyt szegezve tör az ellenség felé, Viharos lelkesedés éa laps fogadta az emlékmű képét.
A Himnusz eléneklésével ért véget a hazafias, szép ünnepség.
Dr. Sz. Zs.
Mikulás ünnepély
ailó nemeslclküsége folytán pompát, díszében ragyogott és csalogatta, csábította a vendégeket egész napon ál, tilí.v, hogy estefelé már mozdulni Is alig lehetett a fényesebbnél fényesebb sátrak között. A nöcgyletl vezetőség én választmány lelkes hölgy-tagjai várakozáson Is felüli eredményt produkállak sátraikban és egyéb resszortjatkban Minden kéz és minden szív a helyén volt és kitartott a posztján, hogy minél több áldás fakadjon, minél több könny felszáradjon, minél több szenvedés elcsituljon majd, amikor ugyanezek n hölgyek, ugyanez a temérdek angyali
Íöság és odaadás a báli terem parkon-írói a nyomortanyák odvaiba teszi át .Uzdőterét Amilyen lelkesedéssel dolgoztak valamennyim hölgyeink, olyan jó szívvel atlla filléreit a sok sok hasznos és bohó dolgokért a közönség.
Amíg a nagyteremben folyt a vásár, a büffe, cukrászda, borozó kiürült, addig a fiatalság a Szabit Gyuri és Dómjai} Pista vezetésével müködó nagyszerű és — meg kell hagyni — szorgalmas házi-zenekar ütemeire hódolt a tánc gyönyöreinek a ^.ilon-bar ritka Illéssel díszített, csupa hangulat, csupa színes, szép lénybe borított termében. Knnek a teremnek ragyogó szépsége Rubtnt Mausl érdeme, az ő birodalma volt ez, egyben pedig közepe az egésí vásár hangulatának.
Knnyit a két teremről.
Magtikról a terem egyes sátrairól külön-külön akarnánk beszámolni, tografusoknak kellene lennünk, nem újságíróknak. akik egy hasábon csak kl\' mert sorokban tudnak beszélni, a fotográfus mindent paplr-dnrabokra rögzítő lencséje helyett. Mlndon sátor egy-egy külön élmény, esztétikailag Is, a kézügyességtől az Iparmüvészetlg terjedő produktumaival Is. gastrono-mlal gazdagságával ls, a hölgyek találékonyságával és páratlan, mértékre nem állítható, mert egyaránt teljes értékű buzgóságával ls,
Az esti hál két teremben folyt. A biirlmu a szalon-zenekar és Szabó Antal rádiója, a nagyteremben. Fekete Laci pompás Zoro-lluru-ja körül, a kitűnő bonvM-zenekar húzta a pompásnál pompásabb tánc-slágereket. A hangulat természetesen nagyszerű volt 6s — ugyancsak természetesen a hajnal Hasadása még bekukucskált a Polgári Kgy-let vidámságtól hangos falai közé.
Ékszert, órát diszmüárut
evőeszközt
legszebbet legoloaébban
vékAssy károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fi-ut 2.
Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1830. január hó l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenkint 1 pengő. Egy havi üzletrész u án havonkint 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most Kaphatók. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
S4» Az igazgatósig.
A tavalyinál is nagyobb volt a Karácsonyi Vásár sikere
szenzációsjicsA Karácsonyi Visáraws
Kisfaludí és Krausz cégnél, Nagykanizsan.
Az év folyamán öeezegyűlemlett rengeteg mennyiaégű mara#IAbAbal •oh» eddig nem létezett selyem, azftvet, báraony, pargett, váazon, mosó stb. Illái OU6IIDIICII olcsó árakon áruaitjukl
BŰT Siessen, míg a készlet tartl "TS®
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY 7
Elutasították Grubanovich szabadlábrahelyezési kérelmét
A tabla dönt Grubanovich további sorsa felett
Nagykanizsa, december 2 A szarkácslópusztai tragédia gyilkosa, Grubanovich Gyula, védője Hajós Kálmán dr. utján felfolvamo-dást jelentett he a vizsgálóbírói letartóztatása ellen, amely (Igg/el a kaposvári törvényszék szombaton foglalkozott és a felfolyamodást elutasította. Grubanovich és védője nem nyugodott bele az elutasító végzésbe
és felfolyamodta azt a kir. Ítélőtáblához, amely ebben a napokban dönt Grubanovich szabadlábra helyezése vagy további (ogvatartása felett.
Gruhanovichot egyébként a kaposvári közkórház elmebeteg-osztályán ápolják és az orvosszakértök figyelik. Megligyelésllk eredményét legközelebb terjesztik a kir. törvényszék vizs-gálóbirája elé.
Singer áivatáru-tyás karácsonyi vásáránali: sikerét már eziáeig is sok. száz vevő igazolja
Falbontó betörök teljesen kifosztottak egy tízletet Keszthelyen
A padláson át ■ plafont kibontva elvitték egy ruhakereskedő teljes raktárát — A betöröknek nyoma veszett
Alég a próba-babákai is levetközíeiiék
Faragó Márton képkiállítás a
A Zrínyi Irodalmi és Müvinzetl Kör II. tárlata
Vasárnap délelőtt a 20 as Ünnepségekkel egyidőben megnyílt a Roz-gonyi-utcai iskola tornacsarnokában Faragó Márton volt 20-as tart. főhadnagy, festőművész képkiállilása, a Zrinyi Irodalmi és Miivészeli Kör
rendezésében.
Faragó Márton közel 100 képét állította ki. Belőlük egy tárgy körében megállapodott, de a kifejezés eszközeinek keresésében kissé nyugtalan müvészlélek bontakozik ki. Inspirációjának gyökere a természet szépségeiben van. Ábrázolás-módjának skálája az impresziónizmustól a naturalizmusig terjed. Igazi tehetséggé az előbbire predesztinálja. Szereli az erős, nagy, tömör színfoltokat, amikbe sok-zor a hidegségig keményen öltözteti még a lágyságra, tónu-sosabb, melegebb színekre kívánkozó vásznait is. Ezt a technikai merevséget néhol nehezen tudja feledlelnl szerencsés tárgy-választása, amivel a poétikus elindulási pontokat a természet térna-körél>en művészi szemmel mindig megtalálja.
Igen sikerültek nagytávlalu tájképei. A Nemzeti Szalon tárlatain is megállták helyüket széles technikájú, szép folt-hatású park- és erdő-részletei.
Szivéhez nőtt témája a Mura-menti falvacskák. Harmonikus szin-egysé gek, könnyed, biztos ecsetkezelés, finom árnyékok, dus levegő (ami sok képén hiányzik) jellemzik ezeket a vásznait. Virág és\'csendélet képei rajzbéll erősségével, szép meleg Ezineivel hatnak, Egy komor müvészlélek elmélyüléséből fakadt Golgotájának mélységes feketesége, élénk kontrasztja egyébként tarka színvilágának.
A kiállításnak vasárnap még az esli órákban is sok közönsége volt és a képek közül máris szép számmal találtak gazdára. (bl)
Mozgószlnház Cfilkágó leánya
Clara floiv-val, ezzel a rendkívül intelligens arcú, disztingvált játéku amerikai filmszinésznővel a főszerepben Adolf Zukor és l.asky urak ismét pompás filmet készítettek. Ezúttal a chikágói alvilág izgaló, a lantázla határán mozgő sötét életét vitték vászonra. Mindvégig érdekes, izgalmas meséje van a filmnek, élvezetes modern rendezésben. A kitűnő hősnőnek méltó partnerek segítenek sikerre vinni a képet. A nagy film előtt nem mindennapi érdekcs-ségü képet vetítenek az állatvilágból.
A
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
un Főraktár: t
.WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
Keszthely, december 2
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Pár napi szünet után ismét hallat magáról a keszthelyi betörések krónikája. A rövid pihenő is mintha csak azért kellett volna, hogy mára annál szenzációsabb eseményei bővüljön a keszthelyi betörések sorozata. *
Ma, hétfőn reggel, amikor Kertész Ernő keszthelyi szabó és ruha kereskedő, Kossuth Lajos-ulci és Petőfi-utca sarkán lévő üzletét kinyitotta, azt teljesen feldúlva és még teljesebben kifosztva találta. Az llziet mennyezetén hatalmas lyuk tátongott.
Ezen a nyomon elindulva csakhamar rekonstruálták a betörést.
A betörök a padláson keresztül hatoltak be az üzlelbe. Csak a viszonyokkal ismerősök lehettek, mert különben a féli,; sározallan padlás gerenda tömkelegében nem tudlak volna eligazodni A betörők a padláson áttörték a plafont, a lyukon ál, valami kfítőfékből összecsomózott kötélen leereszkedtek és ugyanazon húzkodták föl a padlásra zsáktnányukal, amivel az udvaron, a sárban talált nyomok szerint — a mellék-u ca leié elmeneküllek.
Szakériók is lehellek a betörők, mert csak olyasmit vittek el, ami érték, de azt aztán mind elvitték. I
A zeug-nadrágokat, olcsó falusi ruhafélékel ott hagyták. Elvitték azonban az összes finom bundákat, összes télikabátokat. Még a két kirakatban sem hagytak egyetlen darabol sem, pedig ott mindenből a legfinomabb csalogatta még szombaton a kund-schaflokat. A jobb kész öltönyöket tartalmazó szekrényt teljesen kiürítették. Sőt még a próbababákat is lemeztelenítették, mert azokon is mind .városi ruhák" vártak boldog tulajdonosukra.
A nagyon jól berendezett és jói-menő üzletben nem maradt egy darab ruha sem, csak a vásári és falusi portékának kegyelmeztek. Egykéi kabátot és mellényt, amit sict-lükben elhullattak, a padláson megtalállak. Találtak a padláson egy idegen kabátot is, bizonyára betörőé vol\', de nyomravezelő adatol abban sem leltek.
A kár több ezer pengő, de egyelőre felbecsülni sem lehel, mert leltár nem volt. Az üzlet nem volt biztosítva betörés ellen.
Az a feltevés alakult ki, hogy cselleg a mai zalaegerszegi vásárra vitték a betörők a zsákmányt. A tulajdonos két csendőrrel el is utazott nyomban Zalaegerszegre, de eredménytelenül.
A tellesek valószínűleg már szom-
baton délután belopóztak a padlásra és vasárnap délután láttak munkához, amikor az üzlet zárva volt és zavartalanul végezhették munkájukat.
A nyomozás teljes eréllyel folyik.
Chicago leánya
Egy bukott angyal története
7 felv. Föizercplók: Clara Bow, Richárd Arlen.
KIEGÉSZÍTŐ MŰSOR.
TUx
a Róxsa-uicában
Nagykanizsa, december 2
Szombaton é||el a Rózsa-utca 32. számú házban egy ruharaktárban tUz támadt és csakhamar nagy meny-nyiségü gyermekruha kapott lángra.
A ruharaktár Horváth István vásározó kereskedő tulajdona.
A lüzel egyik szomszéd vette észre, aki gyalog elszaladt a tűzoltókért és jelentette az esetet.
A lüzollók teljes készültséggel vonultak ki, de rövid félóra alatt eloltották a tüzel.
A kár többszáz pengői lesz ki.
A megállapítás szerint a ruharaktárban, aiiol különben varrni is szok-lak, a vaskályhában tllzet hagytak égve. Ugylálszik egy szikra kipattant és ettől tüzel fogolt a kályhától nem messze felhalmozott ruhanemű.
A tüzvizsgálalot kedden ejtik meg.
Időjárás
a nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Héílón a Mmérük-lel: Reggel 7 órakor +7-2, délután 2 órakor +11, taté 9 órakor +8-6.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat.
SzSIIrdny : Reggel dél, délben éi utc délkeleti izél.
(Éjszakai ráMJtlenUs) A Meteorolé-glal littiaal •••• 10 órakor )a-lanlli enyhe IdS vérható jelentékeny le o ma p ódé a ok nélkOI.
= ön most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni fogja, hogy Barta Miksánál vett szőnyeget.
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű balatoni rizling...... P l-—
I nagy üvig konyak ... P 3-50 1 nagy doboz szardínia szálkamentes......... P —-96
1 kg. teljes zsiros trappistasajt ......... ... P 2\'20
1 liter tearum......... P 3 80
t/4 kg. Malagaipa pörk. kávékeverék......... P 2-50
Pekkarek teák, tea-afltemányek, déligyümölcsök nagy választékban
kaphatók
Mnszel és Frledenthal
csemegekereskedésében.
_____5811
10 ZALAI KÖZLÖNY
— A magánalkalmazottak választásai előtt. Mini ismeretes, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete december 15-én lefolyó választására a különböző pártok nagyban készülődnek. Nagykanizsán a Nemzeti Párt és a mull hóban a választás tartamára alakult Demokratikus Blokk méri össze erejét. A Demokratikus Blokk ebból az alkalomból december 10-én este 8 órakor gyűlést tart a Centrál szuterénjében, amelynek szónokai az országos központ két kiküldötte: Deutsch Jenő és Kertész Miklós főtitkárok, a székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagjai.
— Teljesen ingyen
eloflxetünk a pdraílan f/axdaf/ tartalmú Kardctonyl Könyvünket, mint a „zalai Köxíöny" a/dndtkdt.
— Az Ipartestületi Dalárda e
lieli próbái elmaradnak. Legközelebbi dalóra 9-én, hélfőn esle 9 órakor.
Elfogták a klskutasi gyilkos kocsist. Jelenlelttlk, hogy Kiskulas községben Szabó János kocsis agyon-szurla gazdáját, Hegyi Józsefet. A gyilkos kocsis a tett elkövetése után megszökött, de a csendörök tegnap Pusztakáiócfán rokonainál elfogták és megvasalva behoz\'ák a zalaegerszegi ügyészség fogházába.
A legszebb szőnyegek nagy vá-asztékban, kedvező llzetésl teltételek mellett Bartánál.
— Ha olcsón Jót Var. híi -t világ eseményeiről a lepíryoiwihban teg-megblzhntóhlmn akar értesülni, lm szépirodalmi tA)ékoz.oltsAgilt aknrjn növelni. ugy olvassa u Nemzeti UJsAgot és t\'j Nemzedéket.
Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodj, sápadtság, nurigy-belegségek, bőrkiütések, kelések, furunkuíusok eseteiben a lermészeles „Ferenc lóssel" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezér-féifia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc Jóísel viz hatása mindig kitűnően beválik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogé-riákban és füszerüzletekben kapható.
— Ingyen ágynemű készletet
ad minden előfizeiőjének a „Tündér-ujjak" Magyar Kézimunka Ujstig. Négy előrajzolt vánkos-huzat ez az ajándék, amit mindenki megkap, ha december 1. — január 31. közti időben beküldi évi 14 pengő 40 filléres előfizetési összegéi a Tünilérujjak-ra. Aki 10 uj előfizetőt gyűjt, 6 lepedőre való vég vásznat kap ajándékul. Az előfizetés bármely könyvkereskedésben vagy kézimunka-üzlclben eszközölhető, előfizetés-gyűjtés esetén pedig csakis közvetlenül a kiadóhivatal utján (Budapest, IV., Szervita-tér 3.).
Kigyulladt a malom-tető.
Tudósítónk jelenti. A zalaszánlói gőzmalom gépházának teteje pénteken éjszaka kigyulladt. A tüzet valószínűleg a gépház levegő-nyílásán kipattant szikra okozta, amitől a tetőszerkezet tüzet fogott. A veszedelmet hamar észrevették, igy nagyobb részét sikerült megmenteni.
tánc-teája
4
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 3, kedd
Róm katolikus: X Ferenc Protestáns: Olívla Izraelita: Kist. hó I.
Faragó-képklAllitás „ p0igonvi ulcaf iskolában eyésí nap.
Városi Mo\'ffó. .Chicago leínya*. egy bukóit annyal történ-te. Szenzációs kiegészítő ml] (tor.
OyóKyazertérl éjjeli szolgálat: 1. hó végéig a Ncumsnn-léle .Fekete sas" gyógyszertár.
uoztürdó nyitva reggel 6 órától esir 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
— A polgármester állapota.
Dr. Sabjdn Gyula polgármester betegsége szükségessé telte, hogy néhány hélig Budapeslen gyógykezeljék. A polgármestert csütörtök óta a Rókus kórházban Illés tanár osztályán gyógykezelik és több heti otvosi kczelésie vau szüksége.
— Személyi blr. Viléz Barnabd.i István dr., Zalavármegye kir. tanfelügyelője tegnap reggel Nagykanizsára érkezett, a polgári iskolák lálogalására.
— A főjegyző Bndapesten. Dr. Krdtky István polgármesterhelyeilesfőjegyző hivatalos ügyben tegnap Budapeslen tartózkodott.
— A Szent Ilona Leányklub december 4-én délután pontosan 6 órakor a Missziósházban Mikulás ünnepélyt rendez. A Leányklub ez alkalommal meglepetéssel várja a mélyen tiszteit közönséget. Belépőjegy I pengő. Külön meghívókat nem bocsálanak ki, igy ezúton hívják meg az érdeklődőket.
P. liú /-én (szombaton)
= Eljegyzés. Kluger Arankát eljegyezte Kelemen Richárd. (Minden külön értesítés helyett).
— Szenzációs ajándék
Jeaa a „r.atal Köxlöny Kurdaonyl Könyve minden elüflxctö/enck.
Felhívás. Felhívom az érellségi vizsgát tett leventeköteles ifjakat, hogy folyó hó 5-én a városháza II. emelet 4. 6Z. szobájában a felállítandó különszakasz tárgyában tartandó megbeszélésen déli 12 órakor megjelenni szíveskedjenek Vdrosi testnevelési vezető.
— Simon Böske eljegyzése. Simon BOskét, a világhírnévre szert telt Miss Európát, dr. Simon Sándor keszthelyi járásorvos leányát eljegyezte Urammer Pál, Brammer Ödön nagykereskedő, kereskedelmi tanácsos fia.
Legfinomabb
tea-süteményekböl
nagy választék a
Kertész cukrászdában.
5 ss _ _
a Kereskedelmi Alkalmazottak
A csehek ujabb áldozatai
Kassa, december 2 A rendőrség kémkedés miatt l<-tartóztatta Arabiner Mária és Mo-sowszky Béla sátoraljaújhelyi lakosokat.
— Minden elöfizetfink a
„Zalai Köxlöny" nyönyörll A\'urdcso-nyl Könyvét kap/a a/dndéktil.
Ivott már Ön 1929-eaj aranyhegyi bort? J
ha nem, ugy Ízlelje meg Sátrán nranyhcpyl boralt. I liter, 7árt palackban, livevjcserévcl I 80 68 fillér te 6 S6 íillér | Sáfrán Jéxsef, Magyar-u. 74. |
Telcfon-rendel;iekct 5 litertől kezdve K 5930 h&.noz szállítok.
1929. december 1.
rffs ^ ^
STAMPFnéi
Mikulásra
alkalmas ajándékok:
1 doboz \'/z kg. Dessert 4 — 1 (Iveg 1 It. krémlikőr 4-40
1 „ 1/2 „ » 2\'50
1 „ „ „ 1-60
1 „ 7>o „ konyak . 3 50
1 „ 3\'/a dl. „ . 2 40
I „ 1 It. rum . . 3-50
kiptse meg az oloaó kirakat árakat 1
Letartóztatott hefcegnő
lilgn, december 2 A moszkvai cscka letartóztatta Liexwen Zsófia hercegnőt, akit a Lu-fianka börtönbe szállítottak.
saját helyiségükben este 9 órai kezdettel.
Óriási hideg
Amerikában, Ítéletidő a La Manche-csatornán
Ncwyork, december 2 A fagyhullám az Egyesült Államok északi részében alább hagyott, azonban délről ujabb fagyhulldmot jelentenek, amely Mexikóig húzódik. Az Unió déli államaiban a nagy hideg lübb haltilos áldozatot követelt.
Az óriási hideg következtében Önleyben — Virginia mellett — egy gyorsvonat sinszakadds következtében kisiklott. A szerencsétlenségnél eddigi jelenlés szerint liz ember meghalt és 26 súlyosan megsebesült.
Cherbourgból jelentik: Borzalmas szélvihar dühöng a La Manche csatorna francia partvidékén. 1000— 1400 tonnás hatalmas hajók ugy táncolnak a hullámokon, mint a dióhéjak. A halászat teljesen szünetel.
DOítmH mmimti
Bndapeit, V, Llpót-kőrnt 29.
Megbízható gyűjtőknek szívesen kaid oicsó és szlp választékokat európai és tengerentúli bélyagakbíl. Oobil és Noltsch-aloumok, Filatéliai Kurír és Flla. telistik Lobogója eredeti iron; Zumsteln a legjobb Európa-katalógus P 4 90, Jókai, sor P 180, réznyomatos jótékonyáig! sor V 2 —, aportsor P 4 50, aporl-klssor ötféle: P 1-50, Siovjet komplett 50 fillér, Tanlcs kompiéit 50 1111, Romínla Erdély bekebelezésire komplett P 1 50, Svájc Pro Juvenlule 1938. komplett P 1-50 és még rengeteg gyönyörű sor hasonló olcsó árban. Portó külön, pénz előre.
HAGY
KARÁCSONYI VÁSÁR
leszállított árakkal
Perlsz és BeckI
„HATTYÚ" DIVATÁRUHAZÁBKN
a Központ kávéházzal szemben.
III^áíds < m^S I
TIStíl(jg Egyenruházati cikkek. I
A karácsonyi vásár megkezdődött,
melynek keretében a téli árukat métyen leszállított árban árusatom.
Divatflanellak, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségű batisztsifonok, színes batlsz-tok, vásznak, kanavásznak, la pupllnok és zefirek, ágy- és asztalgarniturák, damaszt és frotier törülközők stb.
■V nagy választékban és legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ Menyaffronydivatáruháza, ag(r^r!- ^^::,fr
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY 7
SPORTÉLET
Nagy és szép küzdelem után Sabária nyerte a kanizsai derbit égy góllal
Sabária—Zala-Kanlxsa 1 : O (O : O)
Nagykaulzaa, december 2
Egész héten szeszélyes voll az időjárás, mint egy fiatalasszony. Hol derüli, hol borult. Nagy volt az aggodalom :
— Bárcsak vasárnapra |ó idő lenne, — sóhajtoztak a vezetőségi tagok. — Ha eső lesz, elviszi a kasz-szál.
Nagy eső nem voll, de reggellöl kezdve egyenletesen szilált az ólom-szürke fellegekből.
A Sabilria fél kél órakor érkezett meg a gyorssal. Ekkora már meg-Indull a népvándorlás a Zrinyi pálya felé. Mire a mulató a kettőn állott, a Iriblln szorongásig megteli, az állóhely tarka tömege felelt pedig az esernyők s/ázai terpeszkedtek.
Mindenkinek a kezében piros-fehér zászlócska voll. Közben a szombathelyi drukkerek is elfoglalták helyeiket és pár p\'rccel két óra után kifutott a Sabária kék-sárga dresszben : udvarias taps, rögtön ezután a pirosfehérek tűnnek fel — tapsvihar köszönti őkel.
A csapatok a futópályán félkörben állanak fel, melynek közepén a Sabária vezetősége, élén Kopfensteiner Manó és a Zala-Kanizsa elnöke, Melz-grr István állanak néhány drukkerrel Urbdn Gyula hírlapíró krizanlén csokorral (Idvözli a Sabáriál és elnökségét, amire válaszul Kopfensteiner Manó meleg szavak kíséretében kék-sárga selyemzászlót nyújt át a Zala-Kanizsa elnökének.
A tribünön rekord-közönség zajong és izgatottan várja a labda elindítását. Sabária kezd, de az első percek a Zala-Kanizsáé. Nagyszerű startot vesz a csapat. A Sabária némi határozatlanságot mutat, de aztán összeszedi magát és szélsői révén rapid támadásokat vezet. A nézők előtt egy lelkesebb és egy technikásabb csapat küzdelme bontakozik ki. Előbbi a Kanizsa.
Esemény azonban nem sok van, mert, bar az iram nagyszerű, a védelmek helyén vannak és a 16-oson belül egyik csapat belsői sem boldogulnak. A 13. percben Mészáros fejjel centerez, ezt kapásból Kelemen küldi tovább a balszélre, ahol Csász rajla van és süvítő bombát enged meg. A labda két-három arasszal jut a léc alá. A tribünről is egész tisztán látni, de a biró nem adja meg. A Zala-Kanizsa legénysége izgatottan reklamál, eredménytelenül.
A Sabária erősen támad, de fel tünően sokat kezelnek játékosai és igy egymásután több szabadrúgás tisztázza a veszélyes helyzeteket.
A félidő vége felé a Zala-Kanizsáé a szó és ugylálszik, hogy a szombathelyi csapat már nem bírja, de a belsők abszolút rossz formája mindent ront.
Nem lőnek kapura, dekáznak a 16-oson belül is, mig a Sabária csatárai több veszélyes labdát engednek meg. Félidő 0:0.
A közönség abban bizakodik, hogy ha a Sabáriával ki lehetett húzni a félidőt nul-nulra, akkor a következő 45 perc a miénk.
Itt ért mindenkit nagy csalódás.
A Zala-Kanizsa támadott és veszélyes helyzeteket teremtett, de hiányzott a csatársorból a biztos láb, mely be is rúgja a gólt. Bosz-
szantó voll, hogy a kitűnő Mészáros II.-öt teljesen „leégellék" szünet után, hololt ugy ment az l.-ben, mint a tank és bizonyos, hogy ha rájálszollak volna, nem ez lett volna az eredmény.
A gól, mely védhetetlen volt, igy szülelelt meg:
Buresch megszökik és villámgyorsan lefut. Centerez, ezl Tárnok kapja, akit a védelem nyugodtan hagy beadni újra és igy a labda Holczbauerhez száll, aki kapásból mesteri góll szúr a jobb felső sarokba. Bácsay több remek védése után szomorúan néz a labda után, melyet a szél gyorsaságával véghez vilt akció teremteti a hálóba. Sem ő, sem sen\'ii a világon ezt góll nem védhette volna.
Gól után a helyi csapat fokozottan összeesik és előbb Schmidl, aztán Kelemen lesz „készen", úgyhogy a Sabária teljesen tisztán játszik ellenünk és csak Bácsay és Réder nagyvonalú munkája ment.
A inérkőzé-, mindazonáltal, hogy égy nagy csalódást hozott, olyan futballt mutatott, aminőt kanizsai pályán még nem játszotlak.
A Sabária olyan stílusban, olyan páratlan ambícióval játszott, aminőt ma a vezető I. liga csapatokon kivül nem igen lehel feltalálni egyik ligában sem. Amellett, ho^y néhány emberük tökéletes labdamüvész, az egész együttes kiforrott, pompás kondícióban levő tizenegy. A nagy Sabária szelleme él a csapatban önzetlenek, kemények és amellett a lapos passzjátéknak kultiváló!.
Felesleges erőpazarlást nem láttunk náluk, de annál inkább ambicionálták a lövésekel, ugy, hogy volt olyan öt perc, mikor Bácsay 5 veszélyes labdái fogolt. Legkitűnőbb emberük: Buresch, aki a csapat kovásza, esze. Őtőle indulnak ki az akciók, ő ismerte fel legelőször a kanizsai védelem sebezhető pontjait és ő értéllé legjobban módját, hogy magára vonja a halfokat, mig..a labdát aztán köztük tovább vágta. Borbély nem klasszis ember, de lendületes, egyenletesen oszt labdákat mindkét szélre és ezzel bőven foglalkoztatta a szárnyakat. Tárnok, Holczbauer, Szla-dovits kilünö csatárok. Vámos lia-sonlilhalatlanul jobb, mint Schmidl, a szélsőhalfok közül Sárközi volt nagy, mig Bass becsülettel harcolt. A közvetlen védelemben Wcinhardl nem mindennapi kapus, de hazárdjátékos és ugylátszott, hogy nem volt labdabizlos ezen a napon. A két bekk elsőrangú munkál végzett.
A Zala-Kanizsa, egyben a mezőny legjobb embere: Bácsay volt. E vé dése után nem tulzunk, ha azt mondjuk, kevés kapus van az I. ligában, aki ugy véd. Minden labda sarkos és lapos volt, de ugy vetette rájuk magát, hogy a Sabária jálékosait szinte megbabonázta.
Utána Réder a nap hőse, aki válogatott formát dobolt ki és példáját adta az önfeláldozó, szünet nélkül dolgozó hátvédnek. Ilyen ragyogóan még nem láttuk játszani. Böhm gyenge volt és munkáját Réder végezte el helyette. A hali-sorban nagyon jól kezdett Schmidt,
de aztán visszaesett, mig Horváth végig nagyszerűen állta helyét, csupán az volt a hibája, hogy kellőleg nem fo^ta Burescht, Babo< lelkiismeretesen dolgozol!, de ezutlal is elkalandozott és a gólban is ludas, mert nem zavarta a S ibária csalárd-kai Böhmmel együtt. A csatársor leg|obb embere, mini egy nagy futballigéret, Mészáros II. volt. Ez a fiatal fin szemünk előtt bontakozik ki és meccsről-meccsre bámulatba ejli az embereket. Sajnos, a második félidőben nyugállományba helyezte Őt Kelemen és a centerhalf és nem kapotl labdát. Ulána Csász következik, aki nehéz küzdelmeket folytatott a masszív szombathelyi védelemmel és nem lehel róla, hogy nem birt velők. Schuslernek ugyanez volt a pechje, ámbár láttuk öl már agilisabban is játszani. Bakonyi jó voll. Fürgén vitte a labdái, de jó helye-zetekben elhagyta a nyugodtsága. Kelemen néhány megeresztett bombájával és kapura törésével tűnt ki.
Végeredményben azonban a csapat jól játszott és igazolta a Zalai Közlöny lippelését. Azl irtuk volt, hogy a pillanatnyilag szerencsésebb csapat minimálisan győz. Ha történetesen mi rugluk volna be a gólt, a Sabária épenugy nem tudott volna egyenlíteni, mint ahogy mi nem tudtunk a biztos kék sárga védelemmel szemben.
Nagy László biró kifogástalanul vezette a meccset!. De a meg nem adott gól a lelkén szárad.
Vasárnapi futballeredmények
/. liga: Újpest—Bástya 6:1 (4:1). Ferencváros—Nemzeti 7:2 (3: I). Hungária—Bocskay 5 :2 (3 : 0). III. ker.—Budai 33. 2:1 (I : 0). Kispest—Attila 2:1 (1:1). Somogy—P. Baranya 2:2 (1:0). Biróverés voll.
II. liga: Vasas—Turul 1:1 (0:0). Megver—Soroksár 2:2 (2:0). VAC-BAK 3:1 (1:1). Rákospalola —Terézváros 5:5(5:2) Kossuth—Józselváros 2:1 (I :0).
Amatőrök : PVSK—PíAC 20 : 0 111 Dombóvári VOGE-KTSE 2 : 1 (1:1). _
(Örömhír a Zala Kanizsában)
Kelemen Richárd, a Zala-Kanizsa FC kiváló csatára és amatőr-trénere vasárnap eljegyezte Klnger Arankái. A fulballjálékos eljegyzéséhez az egyesületen kivül a sport ársadalom több tagja gratulált.
PitUii. tf*r. üCiitfénTtt „8 a 11 n o 1"
Blito« hatiaiHrtóaiar, £ut£| köi4 éa\'^fOka-
ruan tudományoi (la- ^^W^HttW\'
íatra.tmbarrc irtaimat-Un I „RUSSIN" aváb,
ruaxnl, caótány. poloaka t% hangyalrtó sierek NapUrban utánvéttel axállltja: Rlllnol laboratórium Budapest, VII., Muráayl-ntc* 96. 4«M
Legszebb ajándék meglepő
hatású művészi olajszlnnyomntu lénykép-újdonság FITOS GYULA műterméből (Kozlnczy u. 3.) Amennyiben a képeket saját magam kéaxltam,
egy u] technikai eljárás alapján módomban Ali a lehető legtökéletesebb színezést előállítani a legjutányosabb árban. Felhívom a m. t. közönség ügyeimét a korzón levő kirakatomra.
Esti Ulw4t.Uk villanyfénynél.
•004 _ _
Figyelem I Itt az alkalom I
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárOzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuiiom és beimidi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléres osztály.
Gyermekkocsik.
T.l.looi 591.
PHILIPS
gyári
rádió készüléket
6-18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Díjtalan bemutató.
Szakszerű felvilágosítás
Szabó Antal "1 és
sportárunagykereskedés rádió- és gramofon-osztálya.
ZALAI KOZLOVY
1929. december 3.
Naponta álljon növendék éi hlzóállilalnak
„FUTOR
• é
étvágygerjesztőé
szénsavas lakarmánymeszet. A .FUTOR" növendékállatoknál csoniképzódést elősegíti, hízásra brállitoll állatoknál
A .FUTOR" i em orvosság, hanem n legfinomnbban őrlőt i mészsótáp, *mely az ál\'aiok szervrtcli ben Igen könnyen felszívódik, s amelyei az állató, oro-matíkus anyag aital < ánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTÓ R* eletése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhizln ók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. 1 cca \'/» kg-os próhadoboi ára 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszámra kBpható:
ORSZÁG JÓZSEF
míg. műtrágya, nővényvédőszerek 3ZS5 kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bitóiig mellett. Teleion: 130.
TŐZSDE
A mai tőzsdén Uzletlelenség folytan egyes helyi érietekben kisebn-nagyobb áresések fordultak elő. Az arbilrage tevékenység szlrtieielt, aminek oka főleg az, hagy wicni és genfi piacok is üzleltelenek. Az ar-bilrage értekekben mindamellett kisebb árellolódások fordultek ,n|ő. A forgalom elenyésző volt. Devizapiacon igen csekély forgalom melleit az árfolyamuk változatlanok.
Zürichi zárlat
Párli 2G28"». Un-on 25l2\'/i, Newvmi 515 C0. BrUssel 72-071/!, Milano 26! 6 Madrid 71 IS. Amsterdam 207 80. BeilIn 123 ZS Wien 72 Í0. SoHa 3*72>/t Prága 1527\' I, V. rió 57 80, Budapast 90-20 : Belgrád !)12\'.«, Bukaiea: 307>/a.
TemMrMuie
fluza 10 fiII., rozs 10 flll. emelk.
Ruza llizav. 77-ea 2355—M-9S. 7*-al 2385 24 Ifi, 79-el 34 10 -24-50, 80-n 21 40 -24 6.5, dunánl. 77-ea 22 10-23 35, 78-as 22 35-92 5\\ 7S-ei 22 60-22 80. 80 ii 22 70-22 90. tozi 1575—15 85. tik árpa 15 30—15-75, sőrárpa 17-50-19 00, ilb 13 50-14 00, tendert tlzL 13 85-14 00, dunántulll 3 65 13 80, repce 53 00-54 00 korpa 9 65 9 90.
k b\'üiriestl TÍ-r.lí dMtia-legyiíw
VALUTÁK Angol I. 27\'"5-27\'90 Belga tr >9-60-80 00 Cielt k. 16-85 16 95 Dán k. 152-70 153 30 Dinár 10 00-10 08 Dollár S68 30-570-50 Francia t. 22-45-22 75 Hol!. 2,9-/5 230-75 Lengyel 63-80-64-10 Leu 3-37-3-41 Léva 4 10-415 Líra 29 65-2 1-95 Márka I3B35-I3695 Norvég 152 65 153 25 Schlli. 80 10 80 50 Peseta ?8\'40 7940 Svájci I. 110-80 III 30 Svédk. 153 30 153 90
devizAk
Amsl. 23CHU-230-80 Belgrád 10-10-10-13 Berlin 136 52-136 92 Brilaazel 79-77-80 02 Derlzalel 3-39-3-41 Kopeab. 152 90 153 30 London 27\'82-27-ÍO Madrid 78-70-79-40 Milano 29-M-29-94 Newyork 570-30-1 90 Oailo 152 85-153-25 Pária 22-46-22 53 Prága 16 91-16-9-Szófia 4-11-4-14 Stockb. 153-50-153 90 Valló 63-92-64-12 Wien 80-26-80-51 Zürich 110-75-111-05
Jertorráiir
Felhaltál 55*9. eládaüan 1740. — Első rendű 1-40—1-41, szedett 1-26 -1-28, izeden közép 1-18-1-22, kOnnyU 1-10—1-16, l-«í rendi! öreg 1-28—1-30, ll-od rendű öreg 1-20-1 24 angol lüldó 1-40-1-66, szalonna nagvban 1-46—1-50, zsír 1-72- 1-76, hu* 1*76—1-84, szalonnái lélaertés 1-56—1-76
liidji: MImIiI RtmU ét Lapklaií Táliilat, Iinluiliiii
Felelős kiadó. Zalai Károly.
Inlf-rurhin leírton i Nagykanizsa 78. íz.
APRÓHIRDETÉSEK
Ax ipróblrfctéMk dt|a 10 sióig (• fillér, Mtedes további nö dija 9 (III. Vaaár- ét •uKpoap 10 uól( (0 fillér, minden kwábbl sió díja S flll. Szerdán és péntekéi 10 sióig (O fUlér, minden további >zó dljs • flll. Cimaaó s minden vastagabb betűből álló izó két siónak izámlt-lallk. AJ Iáit keresőknek 50M engedmény.
HlráaUssk B (01) pangá ásíngon alul a falaalagaa kányvslás, saátnlásáa alkardléao »égatt altra f I « • I « n d O k
Karaaak a várói belterületén I szoba, konyha, elószobás lakást január l-ére. — Clm a kiadóban. 5990
Halélaaal mlalt a következő lngó<á-gok atadok I 2 hálószoba, egy ebédló-és konyhibutorok, konyhaedények, ziiros-véndely. egy dirab homokfuft\'korsl, ket\'ó-oár lóizerizám és kecsibundák — Clm : Blumenicheln, Zrínyi Mlklósu 40. 5991
\' Bérautó csukott, megbízható és legolcsóbb Deulsch Talafon 410. 59CI
Waalall Kér.!, épüle!-. mübádogos, vízvezeték él ctalornázásl vállalata. Elvállal minden e izakmába vágó uj munkát és lavltlil Pon\'oi klsiolgáláa. olcsó árik. Eraaébat-tér II. — TSrsiényaiék mallall. 5906
Falllazla nemet (harzil kanéri madarak jutányos áron eladók Eötvös-tér 33. szám. 5613
Vadbfiröket,
mézet, égy tol lat, vaeat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát ét Fiai
Erisébet-tér IS. us>
Kétazobéa lakás mellékhelyiségekkel kiadó, azonnal clfoglilhltó. —. Hutziv tér 7. 6(04
Bajéré féminé rjánlkozlk l-bb há-zikhoz. özv. üancsllovici Jánosne, Petóll-ul 16.. sjlrt 7 . 5953
24 darab kamányfakéd vőröilenyő lenékkel, darabonklnt 40 hektólller eladó. Klrály-Serlólde. 5948
Egv lanféaxblka eladó Ikke litvánnál. Somoeymlháld 5935
Két valódi klaal nagy virágváza és vitrinbe viló márkái porcellán él Üveg tárgyik eladók C>engery-ut 35. 6016
Fiatal házlipár csinos egy aaaba-konyhéa lakást kerei január elsejére. Clm: Fóut 10 Deulsch Nővéreknél 6011
Eladé hái. Sugár-ulon, négyszobás modern lakással, gyön)örll parkkal, ked-veió teltételek mellett eladó. Cim a kl-adóbln 6019
Kiadó 2 izoba-konyhái lakát mellékhelyiségekkel lizenöiödikére — Nidor-utca 9 - 6022
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
_ __Síftl
Arany Jénoa-u. II. azimu ház egy uU-al háromszobás lakással, elószobávnl. rgy udvari kétszobás a egy cgysz.ibAs lakással, mellékhelyiségekkel. Istállóval, kocsiszínnel szabadkézből eladó. Ugyanott egy kocilbunda eladó. 6023
Garay-ulca 2.5. ti. j^vödclmezó ház. 2 hold szóló és I hold szántóföld sürgősen eladé. lióvcbbet a liázlu\'aldoiiosnJI Ugyanott dlóla padló is eladó 60 -i
■ótaxobéa, Vízvezetékei l.ikás kiadó azonnalra Csengery-ul 67 -60Í5
Aki jfiwfljét blzio\\itaui nkarjn. nyisson egy nagyszert! (Izletel (aranybány il. Nincs-n konkurren.Ia az égési vtrniegyében. Bővebbet Horvátit Aladár, pustresiaud, Nagykanizsa. 6027
Irógépgyár
solvens vidéki cégekkel keres ftssze-kftiletési, ujlypusu, tiszta acélból készült, hordozható formájú, de standard iiógép erősségével épüli
3. számn fflerz írógép
egyedárusilására. — Organisálor: Lukács Rezső, Budapest, V., Bálvány-utca 26.
TŰZIFÁT
tetszés szerint fűrészelve és aprilva, hasábos állapolban,
FENYŐ
kötegeli lüzifát, valamint
POROSZ TRIFAILI
szenet házhoz szálllilunk nagyban és kicsinyben :
Magyar Erdőbirtokosok Faértékesitö R T.
Fatelepe, Vár ul 3. Telelőn 1 93.
.saa
Most Fest!
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
^Ozmosó, v«0ytlsziltó, ruh«fcat0 ■ iiombitticlyl or«i. Ipar kii llllAtoa lunyéretnmd kliünt«ty«
NAGYKANIZSA
Oyajtatelcp t Gyártelep i
K&zlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tisztíttat. Győzöd|ön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit! jt»j Plisséroz I
Megérkezett
AEG ^ógép
i W ■ legújabb modellje,
mely az Összes eddigi irógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja.
Bármely rendaxrrll
írógépel beoaevélek
Kedvező rcazletfij-etcsi feltételek.
AEO Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei cgyedárusilóji:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykénlzaén, Erzaébet-tér 4. izém al«ít. L\'
a legolcsóbbtól a legllnomabblg. nagy vál.<szlékoan — Mindennemű férti ts nSI aapkék, katapkellékak nagv
mi válíozlé.ll eladása Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Kováid Péter és Fia
budapeeti featftoyér
fest, tisztit éa plisséroz
Oabérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
,,D Csengery-ut 5.
Nyomatot! a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: ^aUi Károly.)
tluán Gyula nagykanizsai blrósá<l végrehajtótól.
9332/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|ló iz 1881 évi t.X. l.-c. 102. §-a értelmében ezennel kóz-hlrré teszi, hogy a nagykanizsai kir járái-btróiágnak 1929. évi 93 -2. siámu végzése következtében Szenei Dezső Ügyvéd által kípvlsell Oil Tiadinz Cimp. javára 938 P 08 flll. s lát. ere|élg 1929. évi márclua hó 29 én luganatosltoll kielégítési végrehi|lái ulján le- és lelulloglall és I7C0 Pengőre becsUII következő Ingóságok, u. m.: 12 láda lo|ás nyllvánoi árverésen eladatnak.
Mely árvetésnek a nagykanizsai ktr. járál-blróiág 1929-lk évi 9332 számú végzése tolylán 938 P (18 llll. lókekövetelés, eddig összesen 157 P 92 llll bíróilag már meg állapított kohslgek erejéig Nagykanizsán, Erzsébet lér 22 szám alalll üzletben leendő tucglarlására 1929. évi december 6. napjának d. e. II órája halár-Időül kliuzellk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg-liogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t-c 107. és I0B §-al értelmében készpénzfizetés mellell. a legtöbbet ígérőnek, szttkség esetén becsáron alul ll et lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelüllogliltitták él azokri kielégítési Jogot nyertek volni. ezen árveréi az I88I. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi nov. bó 15. napján.
llnán Gyula s. k.
•020 kir blr. végreha|ló.
Haán (Jyula nagykanlzaal bírósági végrehajtótól.
11408/1929. vht. sz.
Árverési hirdetmény.
Alulitól! blióságl végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. S a élteimében eiennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 11408. számú végzése következtében Dr. Weisz La|oi Ügyvéd által képviselt Matosl J. Fia lavára 135 P 25 fali. s jár. erc|éig 1928. évi julius hó 30-án foganatosított klelégt-tésl végiehajlás utján le- és lelülloglalt él 3260 pengőre becsül! következő Ingóságok, u. m.: koporsók, szcinfedeiek slb. nyilvános átverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 11408 számú végzése folytán 135 pengő 25 Iliiét tőkekövetelés. ennek I9J9 évi január hó 3-lk napjától járó 100/0 kamalal, W • váltódíj és eddig összeien 58 P 80 llll. bíróilag mit megállapított kő Iségek ere-léig, Galambokon, koporsós-llzlctben leendő megtartására 1929. évi december hó 9-lk napjának délutáni 5 órája határidőül kllllzelik és ahhoz a venni izándéko/ók ezennel oly tneg-Jegyzésiel hivatnak meg. hogy at érintett Ingóságok az 1881. évi LX. l.-c. 107. és 108 § ai értelmében készpénzllzeléa melleit a legtöbbe! Ígérőnek szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kai mások is le- és fellllfoglallallák és azokra kielégítési jogot nyelek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. I. c. 102. §-a élteimében ezek |avára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 19 napján.
Haán Oyula s. k.
t.\'Wt ktr. liit. végrehalló
(lö. évfolyam, 276 wim
Nzgykastxw., 192H december 4 szerda
Ara 16 HU*\'
ZALAI KBZLONT
Sirikriil(W|j kl«MllvaUI: P6-nl 6. tilm. KmllKlyl llükklidóhlvitel Krvnulh U|ío-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos
KMfhcttri In: ec kfcl 1 r*-®* M I
Ta karéit ossúg
Irta Tormay Héla, a m. klr Postatakarékpénztár vezérigazgatója
A takarékosság lassú és fáradságos erőgyűjtés, melyre akkor van leginkább szükség, amikor az a legnehezebb. Az egyes ember is rendszerint szerencsétlenségek és sorscsapások ulán takarékoskodik a legerősebben, hogy elősegítse ugy családjának, mint saját magának újbóli felemelkedéséi. Még Inkább kötelessége a takarékosság egy oly nem-zetnek, amelyet szegénnyé tettek, megrabollak évezredes kincseitől és amelynek örökre le kellene mondania nemzeti ideáljainak megvalósításáról, ha a külföldtől végleges,pénzügyi, annak nyomán gadasági és végül politikai függésbe kerülne.
A takarékos ember élete az önmegtartóztatások sorozala, egy mindennap ismétlődő számolvclés önmagával. Az önmagunkkal való számotvetés pedig meggondoltabbá s az eredményes takarékosság józanabbá, önérzetesebbé tesz. A takarékos ember ellent tud állani a rajta jogtalanul nyerészkedni óhajlónak. Nagyobb számuk, ha nem tévednek a fukarság csúnya ösvényére, erkölcsi szempontból is kedvező.
A józan életű ember már fiatalon gondol arra, hogy a mai nap szükségletének kielégítése után egy holnap is következik és idejében félre lesz valamit. A félrelett fillérekkel megkönnyíti éleiéi, az okos gazdálkodással fokozza jövedelmét és minden erejével gyakorolja, mint józan ember a többet termelést. A takarékosság állal összegyűjtött kis tőkékből a tőkéket kezelő intézeteknél nagy lőkék gyűlnek össze s e nagy tőkék a gazdasági élet rendelkezésére bocsátva a termelést növelik és uj munkaalkalmakat teremlenek, tehát, ha egyelőre csak kis mértékben is, de előmozdítják azt, hogy a mai Magyarország löbb embernek tudjon kenyerei, megélhetést nyújtani.
Fejlesztenünk kell a sok oldalról tornyosuló nehézségek dacára is a józan és okszerű takarékosság iránti hajlamot, meri a takarékos ember, ha bajba jut, vagy súlyos sorscsapás éii, nem kerül a kényszerhelyzetéi kihasználó uzsorások karmaiba, hanem önerejéből gázol ki a bajból s túlesve azon, önmaga és embertársai előli, bccsülésben megerősödve veszi fel a további küzdelmet az életlel.
Snowden, az angol munkáspárti pénzügyminiszter a nemzetközi Uka-rékossági kongresszus megnyitó ülésén azl mondotta, hogy takarékoskodni nem egyéb, mini észszerűen költeni Ez helyes megállapítás a gazdag NagyBrittániában, de\' \'még helyesebb a mi szegény országunkban az, amiI Horlhy Miklós Magyarország kormányzója mondott egyik vidéki n-jgy avaló beszédében: — .Most olyan helyzetben vagyunk,
hogy mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy necsak külföldi kölcsönre, hanem saiát erőnkre is minél jobban támaszkodhassunk. Ehhez természetesen az is kell, hogy takarékosak legyünk. Mi nem vagyunk elég takarékosak. Vannak közöltünk
zsugoriak, fukarok, de ez nem az igazi lakari kosság. Nem kell magyar esküvőn levágni az állatok lucatjtt, meginni százlilernyi bori. Inkább adják a fialal házaspár kezébe a pénzt, hogy az életben tudjon valamit kezdeni vele."
144 halálos áldozatot követelt az amerikai fagyhullám és a borzalmas hóvihar
Nyolc gőzös 74 emberrel a tengerbe veszett — Megbénult a hajóforgalom A fagyhuliám borzalmas mérete
Ncwyork, december Az Egyesült Államok északi tartományaiban ujabb fagyhulláin lépeti fel, amelynek már eddig halvan halollja van. Az onleyi vasuli katasztrófa, amelynél a héllőre virradó éjszaka tíz utas éleiéi vesztette, szintén az óriási hidegre vezelhelö vissza, amely megrepesztette a sineket.
St. Johns, december 3 Az ujfundlandi partvidéken dühöngő hózivatar a hajóforgalmai teljesen megbénította. Az utóbbi napokban
nyolc kisebb hajó tilnl el nyomtalanul a partvidéken.
A nyolc hajónak
hetvennégy főnyi legénysége volt.
Sl. Johns kikötőjéből több hajót indilottak az eltűnt gőzösök felkutatására. a hajók azonbatt-valamennyieu eredmény nélkül térlek vissza. A nyolc eltűnt hajóról semmit sem tudnak. Ugy látszik, hogy
a gőzösök nem tudtak megbirkózni a hóviharral
és elsülyedtek. A kiküldöli segélyhajók a nyolc keresett gőzös helyeit három más hajóval találkoztak, a melyek a sziklás partvidéken zátonyra futottak. Mind a három hajó legénységét sikerült megmenteni.
Nagyon kockázatos dolog Magyarországtól ujabb áldozatot követelni — irja egy genfi lap
firrif, december II A „Journal de Geneve"-ben fíurky genfi egyetemi tanár a lap gazdasági rovatvezetője .Fizelhet-e Magyarország\'?\' cimmel cikket irt, amelyben hangsúlyozza, hogy Magyarország mostani jelentékeny, sőt
nyomasztó terheinek semminemű sulvosbbilását nem vállalja.
Nagyon kockázatos dolog egy ilyen gazdasági nehézségekkel kllzdö országtól ujabb áldozatot követelni jó vátétcl cinlén.
Ax US/l ulán Olaszország is a K.ellog-paktumra figyelmezteti Moszkvát és Pekinget
Kóma. december 3 (Éjszakai rádiójelentés) Grandi külügyminiszter ma megbeszélést folytatott Garrett amerikai nagykövetlel. A megbeszélés ulán a külügyi kormány elhatározta, hogy azonos szövegű jegyzékei intéz a pekingi és moszkvai kormányhoz, melyben felhívja a két kormány figyelmét a Kellog-paklumra. Az olasz kormány csatlakozik az Unió kormányának közvetítő akciójához és reméli, hogy Mandzsúriában békésen intézik el a vitás kérdéseket.
Kezdüdnck a hékfíiárfjyalcí-sok Kína és Orosxorsxtíq UOxOÍÍ
l.oadon, december 3 Mukdenböt jelentik: Azok a kinai delegátusok, akikéi Mukdcnböl kiküldőnek, hogy tárgyalásokat folytassanak Szovjel-Oroszország dele-
gátusaival a kclet-kinai vasutak sla-tu?kvójának ügyében, a Vladivosz-lok közelében levő Nikolszk-Us/u-rijsz.kba érkeztek, ahol a tárgyalásokat fogják tartani. Lemond a nankingl külügyminiszter
Kanghal, december 3 Vang dr. kinai külügyminiszter álli\'iV:.: azzal a gondolattal foglalkozik, hogy december végén benyújtja lemondását. A miniszteri az kedvet-lenitelle el, hogy az orosz-kinai konfliktusban löbb oldalról heves lámodások hangzottak el a nankingi kormány külpolitikája ellen.
Albrecht főherceg Parisban
Madrid, december 3 Albrecht főherceg tegnap rövid spanyolországi tartózkodása ulán Madridból Párizsba utazott.
A szlovákok a felvidéki magyarsággal akarnak szövetkezni
Prága, docomber 3 A „Slovak" szemrehányás! tesz a cseh néppártnak azért, hogy meg-hiusitolta a katolikus pártok blokkját. Ezek ulán — úja a lap — nem veheti senki rossznéven tőlünk, hogy a felvidéki őslakósok blokkjának a megteremtésére törekszünk. A felvidék életérdekei parancsolólag megkívánják az illeni őslakós pártok csoportosulását.
— Sztlllö Géza magyar képviselő ismeretes kassai enunciációja ulán arra kérjük magyar nemzetiségi polgártársainkat, hogy szövegezzék meg az általuk felvetett, úgynevezett rózsahegyi egyezményt, amellyel szerintük ki kellene egészíteni a pillsburgi szerződési. Ili a legfőbb ideje, végzi a cikk — hogy leüljünk a zöld asztal mellé.
Letartóztatták Nyíregyháza íószámvevőjét
Nyíregyháza, december 3 Szabolcsvármegye alispánja vizsgálóbizottságot küldölt ki azoknak a visszaéléseknek pontos felderítésére, amelyeket a nyíregyházai városházán Pivnyik Gyula főszámvevő és az időközben öngyilkossá lelt Batta Gyula házipénztár-ellenőr elkövetlek. A vizsgálat alapján Pivnyik főszámvevő! a közgyűlés felfüggesztene állásától, a rendőrség letartóztatta és áladla az ügyészségnek.
A birói eljárás
egyszerűsítése, gyorsítása és olcsóbbátétele szőnyegre kerül
Budapest, dccomber 3 Zsitvay Tibor igazságügyminiszler kijelentette, hogy az okirali kényszerről izóló javaslatra vonatkozólag várja az ügyvédi kamara és a jegyzők országos egyesületének megnyilatkozásait, amelyeket komoly megfontolás tárgyává kivún lenni. Kijelentette még a miniszter, hogy foglalkozik a birói eljárás egyszerűsítésének, gyorsításának és olcsóbbátélelének kérdésével is.
A szokolegyesöleteket
is betiltja a jugoszláv diktatúra
Belgrád, december 3 A közeljövőben megszűnnek a különböző szokolegyestllelek, hogy helyet adjanak egy uj állami felügyelet alatt álló lornásszövelségnek. amely teljesen állami felügyelet és vezelés melleit fog működni. A tor-násszövetség célja lulajdonképen mindennemű szeparatista mozgalom csirájában való megbénítása.
zalai fOnnm
10$". december 4.
A Csillagbörtön Kanizsai lakója volt a keszthelyi falbontó betörő
Gyalog liítt Budapestről KesxiOelyre — Egymaga fosxtoíta kl ax Uxletet — // sxentgyörgyvárl polgárok fogták el t)unc.utság ut/án — Megvan ax elrabolt portéka
Keszthely, december :i
(Sajill tudósítónk tetefunjelcnlése) Egész Keszthelyt izgalomban cs forrongásban tartotta az a példatlanul vakmerő betörés, amit hétfőn reggel fedeztek fel Kertész Ernő főutcái szabó üzletében. Mint tegnap jelentettük, ismeretlen falbontó betörők, a padlásról a plafont kibontva, kertész (Izlelét a szó szoros értelemben teljesen kifosztották, csak pár silány ruhadarabot hagytak olt.
Mára kiderült, hogy a nagy sliitl betörést, bármily hihetetlenül hangzik is, egy ember követte el. akit már el is foglak.
Hétfőn ugyanis az aisópáhoki szőllőhegyekben egy züllött kinézésű fiatalember újdonatúj férfi ruhane-müeket árult, szokatlanul potom-pénzen. Egy 200 pengős télikabátot csak agy 30 pengőért adott tovább. Még aznap este a somszéd Szentgyörgyváron tünl fel az idegen és kínálgatta a portékáját. A községi korcsmában is ugyanezt tette, — vesztére. Itt ugyanis olyan község-beliek is borozgatlak, akik délelölt Keszthelyen voltak és hallottak már a ruhás bolt kifosztásáról. Az idegen épen ezekhez fordult.
— Van-e borbély a községben ? — kérdezte,
— Hogyne volna I — felellek az atyafiak, — jöjjön csak velünk Szívesen elvezetjük.
El is vezették. De nem a borbélyhoz, hanem a községházára. Az idegen mit sem sejtve követte őket. Ott aztán már jó kézben volt a jómadár. A szigora községi biró nyomban megkötöztette, fegyveres őrséget állított melléje és ériesitette a keszthelyi csendőröket a nagyszerű fogásról. Egy járőr azonnal kiszállt autón Szenlgyörgyvárra és a gyanús idegent este II órakor bevitték Keszthelyre.
Ma reggel aztán töredelmes vallomása folytán kiderült minden. A szentgvörgyváriak valóban a keszthelyi falbontó betörőt fogták cl.
A betöröt Andor Jánosnak hivják. Asztalos-segéd. Nagykanizsán született. Hasonló természelö bűncselekményekért II l/a évet illt már. — Csak a napokban, november 22-én szabadalt a szegedi Csillag-börtönből. Szegedről Budapestre ment és onnét szombaton gyalog ment le Keszthelyre, egy fillér nélkül.
Keszthelyen azonnal „munka" után nézett. Gyakorlott szeme csakhamar megtalálta a jó alkalmat, Kertész Ernő üzletéi. Szombaton estefelé belopózott az udvarra, kikémlelte a helyi viszonyokat, késő
este felbujt a padtá-ra és ott töltötte az éjszakát A ruhaszári:ó kötelekből hágc-ót csinált, aztán ol\' a padláson átaludta az éjszakái. Va-sártnp, mikor az üzletet be/árlák és a déli harangszó megkondu l, hozzálátott a plafon kibontásához. A harangszóval gondolta leplezni a műveletével járó zaji. Ez sikerüli is néki. A vágott lyukon, a hágcsó segítségével leereszkedett és az tíz-leiben egész délután nyugodtan
„dolgozott", válogalta az árul. Mikor beesteledett, felhúzta a kél hala inas bá\'áha kötöli zsákmányt a padlásra, az egyik bálát a vállán cipelve átmászott a szomszéd ház udvarába és onnét elindulva a Deák Ferenc utcán át útnak eredt. A hévízi gálcsatorna melleit, a régi us/tató hclvén lévő kis tri.iior egyik szalmakazlába rejtette a bálát, aztán visszament a másikért és elvitte azt is Innét került aztán hétfőn Alsópáhok szőlőhegyeibe.
Minthogy sehogyan sem tudták elképzelni, hogy a nagyarányú és fáradságos betörést egy ember kö-velte volna el, ma délelőtt a csendőrök kivitték Andor Jánost a helyszínre és olt az egész betörést újra eljálszatlák vele.
Az elrabolt ruhaneműkéi csekély hiányával a major szalmakazaljában megtalálták.
Meghátrált a „Zalai Köxlöny" ellen indított saftóperében
a lábatlan világjáró, aki mindkét lábát is egy sajtópere miatt veszítette el — A nemzetgyalázó ál-hadirokkant kalandjai a házmesterségtől az uszó-rekordig
Scfjadl
tanácselnök ,.élö lelkiismeretének\' kanlxsal kirándulása
Nagykanizsa, december .1 Még a nyáron történt, lv- v egy tolókocsiban lábatlan, öreg vi gjáró járta a kanizsai utcákat Bekocfkázolt a Zalai Közlöny nyomdájába is, ahol „egy szerkesztőt" hivatott magához. „Egy szerkesztő" meg is jeleni és érdeklődni kezdett az öreg rokkant kdéte és sorsa felöl. Korom József — ő volt a lábatlan világjáró - helyke, majd goromba válaszokat adott, mint kiderült, afeletti méltat-lankodásában, hogy akatll egy újságíró, aki az ő nevét és „hadirokkant" voltát nem ismeri és világjáró-sikereit nem hallolta. Elkeseredésében rövidesen odáig merészkedett, hogy otrombán szidni kezdte a magyarországi közállapotukat és magasztalni a külfö\'di erkölcsöket. Mikor aztán Magyarországot egyre-másra tűrhetetlenül durva jelzőkkel kapcsolatban emlegette, az .cgv szcrkcszlö" ki-dobla öt a redakcióból, másnap pedig cikket irt a Zalai Közlöny-ben, amelyben a rendőrség figyelmét fel-
hívta a világjárók koldulási engedélyeinek óvatosabb kiadására.
Korom József a cikk miatt, rágalmazás és becsületsértés címén beperelte Harbarits Lajos felelős szerkesztői, a cikk Íróját. Egvben 2000 pengő kártéritést követelt. Utó\'ibit minden bizonnyal azért, mert ezt a „csekély" összeget a cikk hatása iniall nem tudta összekoldulni levelezőlapjaival Nagykanizsán.
Hogy a cikk öl egyenesen nemzet gvalázással vádolta meg, az nem fájt Korom Józsefnek feljelentésében. Csupán csak egy moidatot inkriminált. ezt: „ű hófenér szakállalalt az internacionális vörös pokol szikrái sziporkázzák a magyar gyűlöletet." Becsületében pedig azért érezte sértve magát, mert a cikk öt „öreg világcsavargó"-ként aposztrofálta.
Ez volt a vád. Mögölle csillogott a 2000 pengő kártérítés, a mai sailó-per divatos világ mentalitásának igen tipikus szimbóluma.
A vád-emelés után kezdtü ik
Figyelem! Itt az alkalom!
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuimuii éS beimidi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléres osztály.
Gyermekkocsik.
Telefoni BBI.f
Képkeretezés.
Utálta nézni, ki is az a Korom József lábatlan világjáró?
Először is kiderült, hogy Korom József egyáltalán nem hadirokkant, bár ö egyre azl emlegette, hogy „Doberdónát, mikor 17-ben futballoztunk" vesztette el mindkél lábát.
Ellennen Korom József épen egy sajtópernek- köszönheti mindkét lába elvesztését.
Korom József ugyanis valamikor házmester volt Budapesten. Volt ekkor valami kellemetlen ügye, ami miatt belekerült az újságokba. Mit lelt erre Korom József ? Beperelte az újságírót és főként kártérítést követelt. Mikor aztán ment a sajtóper tárgyalására, fatális vételien folytán pont akkor elütötte egy villamos. Igy vesztette el Korom József mindkét lábát és a kártéritést is, mert az újságírót felmentették.
Mikor Korom lábatlanul kikerült a kórházból, csináltatott magának egy tolókocsit és világkörüli útra indult. Ez volt 1928. .szeptember 1-én. Scliadl tanácselnöknek pedig, aki perében az ujHágirót felmentette, minden külföldi városból egy-egy nyílt anzixot küldőit, amelyekben .Korom József, az élei megnyomorított poiszeme" állandó aláírással, Schadll vádolta szomorú sorsáért. Akkoriban nagy feltűnést kellettek a tanácselnöknek cimére rendszeresen érkező, „lelkiismereti vád"-nak szánt anzixok, úgyannyira, hogy a fővárosi lapok hasábos riportokat írtak Schadl titokzatos „vádlójáról."
Világjáró utja közben szerzett tapasztalatait verses-regényben készül megírni most öreg Koiom József. De készült ennél vakmerőbbre is: térden felül hiányzó két lábával át akarta aszni 192!) júliusában a kecskeméti Szék-tót. A rekord azonban nem sikerült, mert mikor a produkcióhoz a rendőrségen engedélyt kéri, kiderült, hogy körözés alatt áll és letartóztatták.
Ennek az ügyének rendezése után belefeküdt a Zalai Közlöny ellen indító t sajtóperébe. Csiklandozta tenyerét a reménybeli 2000 pengő kártérilés. Annyira csiklandozta, hogy októberben, a vádtanácsi tárgyalásra,
Mindenütt kaphatói
Termelt:

Magy.
Tejszövetkezet! Központ
Budapest. I„ Horthy Mlklós-ut lttt-121
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
vékAssy károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fő-ut 8.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
KARÁCSONYI VÁSÁR
Egyedül az árak hirdetése semmit sem jelent. ^ Önnek meg kell győződnie áruink jó minőségéről, hogy jutányos árainkat felismerje. Raktáron tartunk női és férfi fehér-nemüeket, selymeket, bársonyokat, ágy-, kávés- és étkészleteket, függönyöket, paplanokat, takarókat és ugy futó, mint nagy szőnyegeket a legolcsóbb áraktól a legfínomabbig.
ZALAI KÖZLÓNV
Orammofonnal kísért liceális előadást
tart vasárnap vitéz dr. Barnabás kir. tanfelügyelő
A magyar dal országos körű/fának xalal program/a
Nagykanizsa, december 3
A magyar dal-flóra megörökítésére, a dal-kullura (erjesztésére a kultuszkormány grammofon lemezekre vetette fel a mull és jelen magyar dal-kincsének legjellegzetesebb, legszebb darabjait és azokat a dal országos kullur-propagandájának szolgálataiba állította.
Zalavármegye \\ grammofont kapott, 90 lemezzel. A dal-lemezekhez vitéz dr. Barnabás István, kir. tanfelügyelő több előadás-szöveget irt és ezek alapon a vármegye téli népművelési programjában, megyeszerle 35 --10 elöadast szándékozik tartani. Ehhez fog kapcsolódni késöbl) a minisztérium állal mar munkiba vétetett II. dal-lemez sorozat kapcsán egy ujabb előadás-periódus Az uj sorozat lemezeihez, vitéz Barnabás tanfelügyelő javaslalára, a minisztérium már magyarázó előadásokat is fog íratni és a lemezeket ezekkel együtt fogjak országszerle a népművelés szolgálatába állítani.
A tanfelügyelő első előadását Za-
laegerszegen tartotta meg. Kövelkező két előadasa Nagykanizsán lesz. — Szombaton, december 7-én Kiskani-zsán tartja meg elöadjsát az I. sorozat 90 lemezéből valogalolt dalanyaggal, vásárnap délután pedig Nagykanizsai! a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör liceális előadásai tartja. Ez a liceális előadás kivételesen fél ö órakor kezdődik a városháza dísztermében. Hogy a program -fio.>z-szura ne nyúljon, a Kör elnökségé kísérő niUsort nem állított be, mert hiszen azt a dal-lem.zek bőségesen pótolják. Belépődíj nincs.
A minisztérium rendelkezése szerint azokban a közbégekben, ahol dalárdák vannak, egy-egy grammofont, a szükséges lemezekkel 2—2 hónapra ki lehet a dalardaknak kölcsönözni, hogy a nekik tetsző dalokat megtanulhassák. A Zalaegerszegi Vcgycshar maris sok szép magyar dallal bővítette ilytnődon repertoárját.
A szombat-vasárnapi kei előadás a nagykanizsai hcealis-éiel egyik legkimagaslóbb es legszebb eseménye lesz.
Singer divatáru-í}áx Karácsonyi vásárának sike-réi már eszideig is sok sxász vevő igazolfa
Zsebmetsxök dolgosztak; a kanis&sai orsxágos vásáron
Egy kiskanizsai asszony zsebét kivágták és elemelték pénzét — A detektivek hajszája megugrasztotta a tetteseket
]&2P december 4__
ahol (udvalevőleg a megjelenés nem kötelező, képes volt megint elkocsikázni Nagykanizsára és felvitetni magát a törvényszékre. A vádat ezalka-lommal is igen szigorúan és igen konokul fenntartotta és semmiképen sem volt hajlandó annak elejtésére.
Közben — ugy látszik — rájött, hogy ha a cikkíró bizonyítja, amit irt, akkor Korom József, a fyáló, igazolt nemzetgyalázás miatt abban a pillanatban lakat alá kerlllhet, inierl is jobbnak látta a tegnapi főiárgya-lásra meg sem jelenni. Levélben bejelentette a nagykanizsai kir. törvényszéknek, hogy egy esztendőre „külföldre" utazott és igy az egész Ugy elintézését rabizza a törvényszékre.
Dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök kérdésére vitéz Csiilaghy György kir. ügyész bejelentette, hogy az ügyészség nem veszi át a vád képviseletét.
tiarbarits l.ajos felelős szerkesztő bejelentette, hosy részéről ennek ellenére sincs akadálya az eljárás tovább-folytatásának.
A tanács határozathozatalra vonult vissza, majd dr. Mutschenbacher Edvin kihirdette a határozatot, mely szerint a fömagánvádló a szabályszerű idézés ellenére, de a törvényszékhez intézett levele szerint is meg nem jelenvén, ugy tekintik, hogy a vádtól elállott s ezzel a rágalmazás és becsületsértés cimén indított pert befejezettnek nyilvánilják.
Legérdekesebb pedig a dologban, hogy az egyévre külföldre utazott Korom József a főtárgyalás előtt két nappal Nagykanizsán kocsikázott. Lehet, hogy innét vetie uijál a külföldnek é^ „nem ért rá" két napot várni hónapok óta erőszakolt és levélben is sürgetett |>erének főtár-gyalására.
Hogy ezek után mutatkozhatik-e mégegyszer Korom József „hadirokkant" a nagykanizsai utcákon, azt a rendőrség megítélésére bizzuk.
Négy öngyilkos-kísérlet
B/dn sikerüli meghalnia egy disxell gaxadnah
Zalaegerszeg, december
Albert Pál 65 éves diszeli földműves valamikor jobb napokat látott gazda volt, később azonban elúszott a vagyona, aztán meg beteges is lett, ugy, hogy egészen elment a kedve az élettől. Már négyszer kísérelt meg öngyilkosságot, azonban a hozzátartozói mindig megmentették. Szombaton ismét felakasztotta magát. Ekkor végre sikerült a terve: mire a felesége észrevette, már halott volt.
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű
balatoni rizling...... P l-—
I nagy Üveg konyak ... P 3-50 1 nagy doboz szardínia
szálkamentes ... ...... P—-96
1 kg. teljes zsíros trappistasajt ............ P 2-60
\'U kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1-60 Vi kg. Matagalpa pörk.
kávékeverék......... P 2-50
Pekkarek teák, tea-Sütemények, déligyümölcsök nagy választékban
kaphatók
Hnszel és Frledenthal
csemegekereskedésében.
______MII
Nagykanizsa, december 3 A keddi országos vásáron, mely forgalomban nem sokkal emelkedett a megszokott hetivásárok fölé, a rendőrség a déli órákig nem szerzett semmiféle különösebb eseményről értesülést. Délu\'án egy ónkor aztán Tóth Antalné, kiskanizsai föld-míves asszony feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki kifosztotta a vásárban.
Tóthné a kirakodó vásárok akart valamit vásárolni. Mikor zschéhe nyúlt ijedten vette észre, hogy pénze tárcájával együtt ellürit. A zsebmel-szók észrevet entll kivágták az asz-szony egész zsebét és kiemelték a pénztárcáját.
Ezúttal azonban a zsebinetszők alaposan csalódtak, inert az asszony
pénztárcájában olyan kevés pénz volt, ami a legkisebb igényű zsebmetszőt sem elégítheti ki.
Tóthné feljelenlésére a detektívek azonnal tnegkezdiék a nyomozást, hogy a bandát — valószínűleg többen vannak — lefüleljék.
A deteklivek nyomozása a késő délutáni órákig nem jart eredménnyel. Annyit megállapítottak, hogy nem alkalmi zsebtolvajok, hanem rutini-rozott zsebmetszők dolgozlak a vásáron.
= Valódi ezüst és Berndorfi alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Gyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fö-ut 14. Biztosító palota.
»
mm
íük*yí(fl| Csak felnöttaknak I
Le a férfiakkal
(á week-end vőlegény)
Vlglaiík víligsláger 9 felv. Fótz : Elga Brlnk is Werner Futterer.
Serdülő leányok
[Erkölcsrajz a mai nagyvárosok leányainak titkos é eléről 8 felv. Főszereplők : Orcte Moaahelm, Angelo Ferrari, Arnold Korff.
Hamis pengőst
öoxíah forgalomba ISagy-Hanlxsán
Nagykanizsa, december :!
Hirl adtunk arról, hogy pár nappal ezelőtt Zalaegerszegen hamis ércpénzt hoztak forgalomba.
Most ez az eset ismétlődött meg Nagykanizsán. Az egyik nagykanizsai vállalat irodájában minap a befizetések sarán egy hamis pengős került a kasszába, melyet azonban — igen jó hamisítvány voll — nem ismertek fel.
Ugyanezen a napon délután az iroda postacsekken befizetést eszközölt és ennek során teljes jóhiszeműséggel a jó pénz közé került a hamis pengő is.
A |>ostatisztvisclő a valódi pengő- \' sök koíött azonnal felfedezte a hamis pengőst, azt visszatartotta, majd a rendörségre beszolgáltatta.
A bünügyi osztály azonnal megindította a nyomozást. Kihallgatták az irodaszemélyzetet, de nem sikerült megállapítani, hogy az irodában megfordult 50—60 ember közül ki fizetett a hamis pénzzel.
Igy tehát a rendőrség erélyesen bár, de egyelőre minden támpont nélkül nyomoz.
A hamisítvány ólomból készült Anyagától eltekintve igen sikerült utánzat és valószinü, hogy hasonlók forgalomba hozatalát másutt Is megkísérelték
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5
vese-, hólyag-,gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- é» bólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókúrára rendkivOl alkalmas. Állandóan friss töltés! Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
December
4
Sierda
ZALA! fcÖZLÖNY
1929. december 4
NAPI HÍREK
NAPIREND
Deoember 4, »*pda
Róm. katolikus: Borbála Protestáns : Borbála. Izraelita: Klil. hó 2.
Faragó-képklállltAi, a Rozgonyl-utcai Iskolában egész nap.
Városi Morgó. ,U a léiliaktaf, vígjáték vllágilJger. ,Serdülő leányok", vllágvároat erkolcsra|/
Oyózyazertárl éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Neumann-íéle .Fekete sas" gyógyszertár.
Qoifflrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, aierda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelt Jelentések: Kedden a Mmlrték-Itl: Reggel 7 órakor + ?■2, délután 1 írakor +102, este 9 órakor +8K
Felhóitt ■ Reggel éi délben borult, este tiszta égboltozat.
SzZtirűny: Egész napon át délnyugati szét.
(Éjszakai rtdiójtlrntts) A W.t.nrolé-glal laláaal ••<• 10 Arakor |«-l.ntli aa IdSJáráaban tányauaa vélto.á. aam wárhaló.
— A megyéspüspök Nagyka-
pornakon. Roll Nándor dr. veszprémi megyéspüspök a mull héten Nagy-kapornakon, a Jézustársasági atyáknál végezte évi lelki gyakorlatát.
— Uj kormányfőt^pécsos. A kormányzó dr. Uoldberger Ödön csurgói ügyvédet kormányfótanácsossá nevezte ki.
— Az Immaculata-hét alatt a
plébánia-templomban minden reggel 6 órától szentmise, majd utána hitszónoklat. Elte 6 órakor istentisztelet, utána hitszónoklat, amit P. Deák Szulpic plébános végez. Vasárnap Immaculata-Unnepén a Mária Kongregációk közös szenláldozása.
— Minden előfizetőnk ■
,,/dliil KOmlOny" í/yönyOrtt Karót mo-myl Könyvéi Mapja a/anel*ltul.
— Sümeg uj lőjegyzője. Sümeg nagyközség szombaton választotta meg u| főjegyzőjét Urassanovlls Olló eddigi helyelles jegyző személyében A közigazgatási jegyzői állásra Rózsa Ferenc mihályfai körjegyzőt választották meg. A főjegyzői állásra 3, a közigazgatási jegyzői állásra 8 pályázó volt.
■= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— Változás a nagykanizsai MTI vezetésében. A Magyar Távirati Iroda igazgatósága Szczerbowsky György nagykanizsai fiókvezetőt központi szolgálatra Budapestre rendelte és a fiók vezetésével dr. Márki Imrét, a pécsi fiók h. vezetőjét bizla meg.
— Szenzációs ajándék
« „Tata! KOxltln\\" Kardcmonyl KOnyi* minden a Iti/lzcr/i/tnrk.
Én nem hirdetek sokai, mer/| a sok adminisztráció drágít!
Helyelte igen tisztelt vevőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPEM
Jó hírneve blzonyit. Hlt.lkép.a egyéneknek k é a < p é n > t r b a n nyújtok hlt.lt. Jó minőségű h*l4»ob*k már P 390-lSI • bé.ltk P 650-101
munkát kéaxlt.m.
székely Vilmos butortclepe Nagykanizsa, Kaxlncxy-uica 4. « 6
= Házasság. Báró Kasnitz-Wein berg Rudolf voll sorhajóhadnagy és Sauerbrey Beatrix, Sauetbrey Carlos Qualemala-i konzul leánya november 17-én Berlinben tartották esküvőjüket. Tanuk voltak : Báró Rössing és báró Van Schellenbeck.
— Az oldalkocsis motorkerékpár tulajdonosokat felhívja a rendőrkapitányság, hogy kerékpárjaiknak rendszámát a kapilánys g bejelentő hivatalában 5 nap alatt jelentsék be.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
— Teljesen ingyen
clöflxctönk a páratlan (jaxduff tartalmú Karácsonyi Könyvünkét, mint a „Zalai Kttxltíny" a/öinltkilt
a Kereskedelmi Alkalmazottak
— TUz Kisszentgróton. Szombaton este hal órakor kigyulladt és leégeti Kisszenlgrót községben l\'inKr János földműves zsuppos háza. A tüz oltásánál az egész község férli lakossága dicséretes módon segitelt Mint megállapították, a tüzet a kémény beomlása okozta A kár tbbb, mint ezer pengő, melynek azonban jelentékeny része biztosítás utján megtérül.
— Ingyen matiné a Faragó kiállításon. A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kór II. tárlata, Faragó Márton festőművész képeiből, nagy érdeklődésnek örvend a Rozgouyi-ulcai iskola tornacsarnokában. A tárlat vasárnap az Irodalmi Kör matinéjával zárul. Ezen előadást tart dr. Horváth Tivadarné polg. iskolai tanárnő, szaval Dobó György és énekel a Vasutas Dalkór. Belépődíj sem a kiállításra, sem a matinéra nincs.
A tűzkárból megmentett áruk elfogylak Magydr Divatcsarnok Hó ut fi.
tánc-teája
- Elveszett a KlrAly-uteAtól Kiska-nizsálg egy patkó alakn erszény 10 pengó köriili tartaloplmal. Becsületes megtaláló adja le a Társadalom Biztosítónál vagy lapunk kiadóhivatalában.
Elsőrendű kerecsenyi
zöldlehér L- -- _ lilerenkint
asztali DOl 1928-as P—-66, 1927-es P -86 fillérért kaphaló. — Nagyobb vételnél 25 literen felül, viszonteladóknak P —-40, illetve P —-60 filléres árat számitok.
BQHM JEHÖ, BatlM-utta 10.
JSÖ*
NAGY
ÍÍ8*tyüs
KARACtONYI VASAR
leszállított árakkal
Perlsz és Beck
Wstl,"
„HATTYÚ" DIVATÁRUHAZÁBAN
a Központ kávéházzal szemben.
Egyenruházati cikkek.

— JOn a Mikulási A Keresztény Jótékony Nőegylet Mikulás-ünnepélye csütörtökön délután 4 órakor lesz a Polgári Egylet nagytermében, kedves műsor keretében. A terem flltve lesz. A nőegylet! Mikulás-sálor maradványaiból igen szép és igen olcsó ajándékok olt kaphatók lesznek. De a megcímezett csomagokban kívülről hozott ajándékokat is ugyanekkor lehet kiosztani a rendezőség utján, amely mindent elkövet, hogy se a kicsinyek, se a nagyok Mikulásörömei indiszkréciónak ne essenek áldozatul. Belépődíj 40 fillér.
— A Szent Ilona Leányklub december 4-én délután pontosan 6 órakor a Missziósházban Mikulás ünnepély! rendez. A Leányklub ez alkalommal meglepetéssel várja a mélyen tisztelt közönségei. Belépőjegy I pengő. Külön meghívókat nem bocsátanak ki, igy ezúton hívják meg az. érdeklődőket,
=■ Árban, minőségben választékban Barta szőnye^raktára szenzációs.
saját helyiségükben este 9 órái kezdettel.
Petrik Uexsö
JO éves mxolgálait Jubileuma
Nagykanizsa, december 8
Bensőséges, szép ünnepe volt hétfőn este a nagykanizsai vasulasság-nak. Petrik Dezső felügyelői a nagykanizsai osztálymérnökség vezetőjét ünnepelték abból az alkalomból, hogy elérkezell szolgálatának betöltött harmincadik évéhez.
A hivatalában, társadalmi, közélel! és hazafias munkásságában egyaránt példaként álló vezetö-tisztviselö meleg ünneplése sok és megérdemelt szeretetről tett tanúbizonyságot és megható elismerése voll munkásságából fakadó érdemeinek.
Délután szűkebb körben az osztálymérnökség liszli és segédtiszti kara ünnepelte Petrik Dezsőt. Rédei Imre főmérnök beszéde kerelében értékes ajándéktárgyat nyújtottak át. A munkások ajándékát Ansorge Antal nyújtotta át beszéd kíséretében. Az ünnepelt mindkét beszédre meg-hatoltan válaszolt.
Este 9 órakor 100 leritékes bankéit voll a vasúti vendéglőben. Megérkezett erre a budapesli igazgatóság öttagú küldöttsége, a szombathelyi, barcsi osztálymérnökségek tagjai, a vonalszakasz minden állomásáról 2—2 kiküldött, az összes pályamesteri szakaszokról I — 1 pályaőr és 1—1 munkás. — Az első felköszöntőt Vető Sándor igazgató-helyettes (Budapest) mondta, majd következtek Lauseh Károly műszaki segédtiszt, Ansorge Antal pályamester, Polónyi Géza forgalmi főnök, fíukvich Béla állomásfőnök (Balatonszentgyörgy), Horváth Olivér ev. lelkész, dr. Tholway Zsigmond postafőnök, dr. Miklós János mozgóposta-főnök, akik mind az őszinte szeretet hangjának melegségével méltatták az ünnepelt kartárs! és emberi értékeit. Petrik Dezső a
A karácsonyi vásár megkezdődött,
melynek keretében a téli árukat méüyen leszállított árban árusítom.
Divatflanellok, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségű batlsztslfonok, szines batlsz-tok, vásznak, kanavásznak, i" puplinok és /efirek, ágy- és asztalgarnlturák, damaszt és frotier törülközők stb.
WtT nagy választékban és legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ Menyasszony divatáruháza, 1
1992. december 4
ZALAI KÓZLONY
szerénység megkapó hangján mondóit köszönetet a mindenfelől feléje áradó szereidért.
Az Unneplésl kiegészilelték az igazgatóságtól és egyebünnen érkezett meleghangú táviratok.
aSINGER varrógépek
méooA( LEG<1QBBAK T
— a 20-as ünnep bevételei A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi t\'.v Művészeti Kör által december 1-én rendezett 20-as nintlnó alktilmából a 2<)-ah <»mlók• szobor Javára 520 pengő fillér jött össze. Adakoztak : Angol-Magyar Bank W). Nagykanizsai Takarékpénztár 30, Képtakarék pénztár, Nagykanizsai Bnnk-ogyesület és Délzalal Takarékpénztár, Xnlaincgycl Gazdasági Takarékpénztár, Stelner (Tanolc.zn) 20 20, .lellinok Mik-lés 25, Fonclere Biztosító Intézet, Relschl lUchard ors;. gy. képv., vitéz Shvoy István altábornagy, vitéz Szepessy Ala-UAr altábornagy, Stefales Gyula, Mester Sángor, Elek Krnő, Kiss KrnŐ, özv Bogenrieder Józseíné, Gelletich Uenató 10-10; Magyar-Francia Biztosító. Adria Biztosító, dr. Orley György, Gyömörey István, Rutich Sándor, dr. Hajdú (Jyula, Krátkv György, Csorba Istvánné, Sebestvén Géza, dr. Fülöp György, dr. Krátky István. Ádám Róbert, l\'ole-slnszky Hmll, dr Tnlwny Zttlginondné, dr. Pllhdl Viktor, Király Sándor r> fj, Metzger István 4, dr. Kaufman Lajos, Hajdú l\'ál 3 3, Brrgor Árpád, Ungár Sándor, Singer l\'ál. Dénos .Jenő, Zá-moly Jenő, Acél Jenő, dr. Kahán Imre. Blnnkenberg Imre. Gvenes Lajos 2 2, Kudnyánszky Miklós, Deák Jenő, Höhm Ignác 11 pengőt. Kisebb adományokban befolyt 137 pengő. A Zrínyi Miklós Irodalmi Kör a rendezéssel járó költségek, valamint a falragaszok és meghívók árával, 21 pengővel Járult hozzá. a nemes áldozatkészségért ezúton mond köszönetet az Irodalmi Kör elnökség*
Vigyázatl -.-
Cukorka király
í^hmmh^ Kaxlnoxy-u. S.
Tisitelettel értesítem » nagyérdemű kö-
hogy * IKolás-lriiloi oly gyönyörű kivitelben, smllyen még nem volt ét oloaékl Erdemei ncijtekinteni, vétel kötelezettség nélkül. Stühmer, Lukács és Koestlln Mikulások és desszertek csoda kivitelben knphatók, szolid árakon.
ti zieictui Heffer Gyula.
jSTI
SPORTELET
Sxombatbelyi lapvélemény a Zala-Kanlszsáról
A „Vasvármegye" szép elismerése a kanizsai profikról
Nagykanizsa, december 3 A vasárnapi Sabária—Zala-Kanizsa mérkőzésről a „ Vasvármegye" terjedelmes cikkben számol be spori-szerkeszlője tollából.
A cikk a meccs ismertetése után a Zala-Kanizsa csapatával foglalkozik és meleg hangon ir a piros-fehér együttesről. „A1 mérkőzés mindvégig heves Iramú irjn a .Vosvörmenye\', — a Játék pedig igazán nívón volt, ment minden Komolyabb durvaságoktól. A Zala Kanizsában egy Igazán elsőrangú, kemény-
kötésű együttest Ismertünk meg. amelynek minden csapatrésze nngy játékerőt képvisel. Különösen a közvetlen védelme állt feladata magaslatán, de nagyszerűen funkcionált csatársora Is, amelynek Jobbszárnyát bármelyik plsörnneu llgacsapat ls elfogadhatná. A halfsoruk-rol már netn mondhatunk ennyi Jót, pedig ezen fordult meg a mérkőzés sorsa".
A .Vasvármegye" dicsérő kritikája annál értékesebb, mert laptársunk Nagykanizsa sporljával mindig melegen, szeretettel és objektív hangon foglalkozik.
Huszonegyen találták el a Sabária—Zala-Kanizsa mérkőzés végeredményét
Három tribünjegyet sorsoltunk kl a legközelebbi bajnoki meccsre
Nagykanizsa, december S
Az őszi futballsiezonban utolsónak rendezel! tippversenyünkön rekord mezőny veti részi, amennyiben nem kevesebb, mini 979 tipp érkezeti be a Szabó Aulainál és Vékássy üzletében kilelt tippszekrényekbe, valamint postán a szerkesztőségünkbe.
A tippelők hatalmas tábora erősen szem előtt tartotta sportrovatunk véle-ménvél az eredményi illetőleg. Felerészben Sabária, Merészben Zala-Kanizsa győzelmei tippeltek minimális gólaránnyal Néhány óvatos lippelő az eldöntelleni sejtette.
Végeredményben 16 lippelő, mégpedig : Dorner György, Csarankó Mihály, líede Sándor, ifj. Ofenbeck Károly, Oalogh Sándor. Martinék Islván, Weinberger Ernő, Horváth Miklós, Angyal Endre, Kárlovlts Oyörgyné, Wilde Imre, TSrOV. Boldizsár, Ujváry Géza, Engelmann László, Csizmadia Lajos és Deutsch György pontosan eltalállák az 1 : 0-ás
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1930. január hó l-én nyitja meg
69-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenklnt I pengő. Egy havi üzletrész u ón havonklnt 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt ü 11 óra között teljesíthetők.
„„ Az igazgatóság.
végeredményt a 0:0 félidővel.
ölen csak a végeredményt találták el: Vaslagh Ferenc, Tarrodi György, Kaufer Imre, Joó Imre, ilj. Keszey József
A 18 főgyőztes közül sorsolás utján hárman: Kárlovlts Györgyné, Csarankó Mihály és Engelmann László Iribünjegyet nyertek a legközelebbi bajnoki meccsre.
Ezzel a versennyel, mely méltó befejezése voll tlpp-kampánynak, az őszi szezont lezártuk és pihenőt adunk a tavaszig lelkes tippelő táborunknak.
Legfinomabb
tea-süteményekből
nagy válaszlék a
Kertész enkrászdában.
A diadalmas viilpóló gárda gróf Klebelabergnél
Hurlapesl. december M Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter ma délelőtt fogadia a legfelsőbb elismeréssel kilünlelell magyar vízipóló csapatot. A kultuszminiszter hosszasan elbeszélgetett a kitünteletl játékosokkal.
(a Klskunlztal Lövész Egy«ület) a vasárnap elhalasztott rendes közgyűlését folyo hó 8-án tartja meg a Klska-nlzsal lövész Otthonban délután íi órai kezdettel.
Budapest, V, Llpót-körut 29.
Megbízható gyűjtőknek iziveicn kuld olcsó és szép választékokat európai és tengerentúli b*ly.a«kböl. (lobát é> Noitach albumok, Filatéliai Kurír és 1-lla-tellsták Lobogója eledelt áron; Zumsleln a leg|obb Európa-katalógus P(P, Jókai-sor P 1 80, réznyomatos Jótékonyság! sor P 2 —, sportsor P 4 50, sport-klssor Olléle P I 50, S/ovjet komplett 50 llllér, Tanács komplett 50 tlll, Románia Erdély bekebelezésére komplett P 150, Sva|c Pro Juvenlute 1W28. komplett P 1-50 és még rengete? gyönyörű sor hasonló olcaó árban. Portó külön, pénz elóre.
Még decemberben megjelenik
az ügyviteli szabályzat egyszerűsítéséről
szóló rendelet
Budapest, december :: Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár elnöklete alall ma folytának a rniniszlériumközi tanácskozásokat az állami ügyvitel egyszerűsítését és gyorsítását célzó rcndclet-tervezetről.
örffy Imre dr., a tervezel szerzője ismertette az ügyviteli szabályzat rendelkezései! és érlesülé-tlnk szerinl most már olyan gyors melleiben tárgyalják le az uj ügyviteli szabályzatot, hogy már a legközelebbi minisztertanács foglalkozhassék a kibocsátandó rendelettel.
Alkalmas karácsonyi ajándék
Kodak Brownie
fényképezőgép
23 pengő
Kodak Agfa fényképezőgép
36 pengő 60 pengő és feljebb
Friss filmek, lemezek, papírok
Amateur munkákat elvállalok
Szabó Antal ■port, rádió és
fényképészeti szaküzlet.
Az összes raktáron levő
játékárukat sií kiárusítom, \\
gyári áron
miután ezen cikket többé nem tartom.
KAUrMANN KÁRÓ LY.
10 ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
KÖZGAZDASÁG
Ax, orsxágosvásár
Nagykanizsa, december 3 A mai nagykanizsai országosvásár élénknek voll mondható. Rendkívül sok vidéki kereste fel a vásárt. Külföldi kereskedő is volt. A felhajtás főleg lovakban volt erős, de sok volt a szarvasmarha is. Az ávak tartottak voltak és sok állat cserélt gazdát. Élénk volt a felhozatal élelmi cikkekben és baromfiakban. Akiknek azonban a vásár tényleg vásór volt, azok az idegen árusok voltak. — A nagykanizsai iparosok és kereskedők részére még ez a látszólag élénk vásár sem voll vdsdr. Sőt — minden voll, csak nem vásár. Ez egyébként minden nagykanizsai vásár
egy.
re/ri
rénje.
(--) Állattenyésztői elóadá.. Dr. Vass Zoltán érásl gazdasági felügyelő tegnap délelőtt Hl órakor a nagykanizsai vásártéren előadást tartott fi gazdasági tanfolyam .33 hallgatójának az állattenyésztésről.
(-1 Apaállat vlzseálat. A Járási npa-állat vlzsgátő-hlzottság tegnap Zalakáros községben vizsgálta felill az apaállatokat
(—) Járást mezőgazdasági bizottsági ölés. A nagykanizsai Járást mezőgazdasági bizottság tolvó hó li án, pénteken délelőtt in órtik\'T ujnépl Klek Rrnrt elnöklete alatt a városháza kis tanácstermében ütést tart. 7-én, szombaton a Járási mezőgazdasági bizottság l-ele-nvt\'n tart ülést Korács-Scóestyén Miklós clnöklésével.
(—) Országos vásárok. Zala-, Vas-, Sopron- és Veszprém megy ében a következő helveken lesz országosvásár\' l)ee. Ti-én Celldömölkön (Vas) állat- és klrakóvásár, Klakomáromhan (Zala) állatvásár, l\'acsán (Zalai állat- és kirakó-vásár; li án Lentiben (Zala) és Néntet-ujváron (Van megszállt) marha- én klrakóvásár: S-án Plnkakeresztesen (Vas megszállt) klrakóvásár: 9-én Várpalotán (Veszprém) állat- és klrakóvásár, Szepetken (Zala) marha- ós klrakóvásár : 10-én Pápán (Veszprém) ló- éa marhavásár, 11-én pedig sertés-, Juh- éa klrakóvásár: 12-én Oeveeseren (Veszprém) állatvásár, Keszthelyen (Zala) állat- éa klrakóvásár: 13-áu Körmenden éa Vásárosmiskén (Vas) állat- és klrakóvásár.
Ivott már ön IB29-e« aranyhegyi bort?
ha nem, ugy iilel|c meg Síitán aranyhegyi borsit. I liter,/árt palackban, tlvegcierével
10 (t lillér éa ó 86 Iliiét Sáfrán Jéaaaf, Ragvar>ii. 74.
Naponta adjon növendék és hlzóállatainak
„FUTOR"
síénsavas lakarmánymeszet. A .FUTOR\' növendékállatoknál a csontképződést elősegíti hízásra
S,étvágygerjesztőd
A „FUTOR" i.cm orvosság, hanem a leglinomabban őrlőt l mészsOtáp, amely az állatok szervezetiben Igen Könnyen (elszivódik, s amelyet az állato< aio-matikiu anyig artaln.ánAI fogva szívesen fogyasztanak. A .F U T ü R* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A naeyhlzlatók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsftk 5() kg. (zsákkal
együtt) 1\' 10 30. I cca \'/» kg-os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben ás zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédöazerek 3MS kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bírásig melleit. Telelőn: 130.
TŐZSDE
A tőzsde a külföldi kedvezőbb hírekre, főieg a javuló berlini árfo-iyatnokta és Bécsből különöskép a lőzsdeidő mást dik felében beérkezett vételi megbízásokra kedvezően reagált. A piac javulása nemcsak a? arbilrázs ériékekben, hanem a helyi piac egyes értékeiben is kifejezésre jutott. A piac barátságos hangulatban zárt. A fixkamalozásu papírok piaca üzlettelen. A devizapiac árukínálat mellett lanyhuló. Cabel-New-yorkol 10 fillérrel alacsonyabban kö tölték.
_ ZQricbl zárlat
Pirii 30 28\'\'i, London 2512, Newyork 514-92, Brtlasel 72-03, Milano 29*95\'/j, Madrid 7115, Amsterdam 207 80. Bellii 123 28. Wien 72 50, Solla 3\'72"i. Prág» 15 27\'/!, Varsó 57-80 Budapest 90-20it Belgrád 9*12\'/s, Bultate t 3 07.
TvnitefMlMi
Btiza dt. 05 fill. emelk., rozs 05 fül. esett.
Buza tlszav. 77-es 23*55—JMS. 7S-ai 238.5 2415, 79-el 2410 21 50, 80-as 24 40-24-6.5, dunint. 77-ea 22 15 Í2 40 78-n 22 10 -22 60, \\ 79 cs 22 65-22 H.5, 80-as 22*75 - 22 95, x tozs 15-70-1580 lak árpa 15*30-15*75, sflrárpa 17*50-19 00. zab 13 50 -14 00, lengeti IszL 13 85-14 00, dunántúli 13 6.5 13 80, tepce 53 00-54-00 korpa 9 65 9 90.
A kndapeitl TSxide deviza-ír
VAI.IJTAK
Angol I. 27*75-27*90 Belga Ir. 79-60-80 00 CseTl k. 16-85-16 95 Dán k. 152*70 153*30 Dinár 10.00-1008 Dollár 568 30-570-30 francia 1.22-45-22 75 Holt. 2,9-75 230-75 Lengyel 63-80-64-10 Leu 3-37-3-41 Léva 410-415 Líra 29 65-2 <-95 Márka 136 35-136 95 Norvég 152 65 153 25 Schlll. 80-10 80 50 Peseta 78-40 79 40 Svájci I. 110-80 III 30 Svéd k. 153-30153 90 |
DEVIZÁK AmsL 230*10-230*80 Belgrád 10*10-10*13 Berlin 136*52-136 92 Brüsszel 79*77 80 02 Devizalel 3*39-3*41 Kopenb.152 90 \'53 30 London 27 82 27-i-O Madrid 78*70-79-40 Milano 2S--4-29 94 Newyork 570-30-1 90 O»xlo 152*85-153*25 Pirii 27*46-22 53 Prága 16-91-16-9\'i Szófia VI 1-4*14 Stockh. 15350-153 90 Varsó 63*92-64*12 Wien 8026-80-51 Zürich 110*75-111*05
Sertíírttti
Felhajtás 55*9, eladatlan 1"40. — Elió rendit 1*40-1*44, izedett 1*26—1*28, izedell közép 1*18—1*22, könnyű 110— IM6, l-né rendű öreg 1*28-1 30, ll-od rendű öreg 1*20—1 54 angol sUldó 1*40-1*66, azalonn! nagyban 1*46—1*50, zait 1*72- 1-76, hu. 1*76-1*84, szalonnia lé sertés 1*56—1*76.
U»á|a: Béhtlal lyoadi ét LapkitM
malit, Sagjkaoiüán.
Felelős kiadó: Zal»l Károly.
■atarnrtaa telelőn t Nurvkanlzaa 78. az. \'--"" ■—■■ .. . - ***** v .
APRÓHIRDETÉSEK
A; apfiMrdtÜMk díja 10 saóli M flIMe,
Mtaden további tzó dt)a I flll. Vaair éa 10 szóig 10 fl||4r, mindé, további nédljs ■ fiit. Srerdin ét péa. telM 10 szóig (O fillér, minden továhW Kó dija • flll. Qmszó a minden vast*, tabb bétából álló szó kéi szónak azimll-fatlk. Állást keresőknek 50a* engedmény.
HlrdaMaak 5 (öt) pangd Aaauagan • tul a falaalagaa kSnyvaléa, aaámláaia alkarOléaa «*ga(t ■ líra flxatnndAk
Karaaak a város b \'.Uillletén I szobr, konyha, elóazebás la\'. Január 1-ére. — Cim a kiadóban. 5990
Eladó ház. Sugár uton, négyszobáB modern lakással, gyönjorü psrkkal, kedvező feltételek ineí ctl eladó. Cim a kl-ídíban, 6019
Fanottbutor, virágállvány, utazó, be-váiárlo koaaiak. ruháskosarak készítése, ja-vittsa Illésnél, Erzsébet.tér 13. 6040
3 szobiból álló utcai, földszinti irodahelyiség kiadó Csengery-ul 4. 5638
HaMlaaat rnkll a lövelkerő Ingóságok eladak 1 2 hálószoba, egy ebédlő-és konyhabulotok, konjltaedények, ,sirns-v éndely, egy darab homokfitlókocsi, krl ő-pár lóizertzim és k< csrbundák. — Cim : Blumen.cheln, Ztlnyi Mlklós-u. 40. 5991
Vadbőröket,
mézet, Agytollat, vatai és femet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. 3us
rinat.Stona.it bektbe\'ezésre mladen
Caaiegtien a legelő-,vflsetiben éa legtyoc-Babban fotvóslttat »orél Ifjndo pinz-kölcsönköívelltö Irodája Nigykualasán, Kazinczy-utca 1 siáa. 4925
Lagjobb csuk\'.tt bérautók Kaulmann Manónál rcndtlhelők. Te\'elon 167. vagy 571. Oarage: Nádor-u. 6. r8i2
Forgalmat Urle ház plao kAxalé-
b.n, mái vállalkozás mlrtt eladó. Cim a kiadóbm. 5758
Sugár-ut 32. sz. ház, kedvező llzttésl hl télelek melleit azr.nnal aladó. Bóvebtel Kaulmann Kától, cégnél. Teleion 3 2. 5\'60
\'24 darab kaminffakAd vöróslmyó fenékkel, daisbonkint 40 hcklóliter eladó. Király Sertóíde. 5948
Egy lanyéaxhika elr.dó Beke litvánnál, Somo^ymiháld. 5935
Aki jAvAjit biztosítani akarja, nyisson egy nagyizctit üzletel (aranybányi). Nincsrn konkurren la ar égési Vittnegyében. Bó vcbbel Horváth Aladár, poslresland. Nagy kanlzsa. 6027
Bérautó
csukotl, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ S95.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám __S061
Kiadó 2 szoba-konyhás lakis mellék helyiségekkel tlzenölödikére — Nádor
ulca 9.___6C\'22
SaJáttarmésQ boraimat olcsón, kicsinyben .intérem. Vlncze József, József főherceg ut 53. 5920
H<«amaatart kereaek gvermektelent, esetleg egy gyermekkel. [— Szemere
utca 4 b. __ 6043
Zalában 41 hold asánló épületekkel
eladó. Tulajdonos: Siabó János Budapest, üyáli ul 17. 6044
Elegánsan bútorozott ktllöribejáratú utcai szoba 1—2 ur részére kiadó Erzsébet-tér I. II. lépcső. 6047
Linóleum,mozaikvászon,
Cooua-ezBnyeg, lábtörlők
gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEG9 cégnél.
Hirdetmény.
Ezennel közhírré tesszük, htigy a nagybakónaki legelőtársulatnak Palin határában levő 108 kat. hold
vadászterülete
10 évre terjedő időre december 8-án délután 1 órakor az iskola helyiségében bérbe adatik.
A társulat bérbeadási jogát fenntartja magának.
Nagybakónak, 1929. évi december hí^ 3-án.
Zoltán Boldizsár
JVélM/úxheleílen
minden háxjarjás kan
SINGER
VARRÓGÉP
MINDENT VARR.SrOPPOL ti HIMÍZ
Kedutzó flíatösi /altételek. Alacsony haui resiteteM
StNtCR VARftóOtP RÉSZV T*R»
Fióküzlete: ÜA8TKÜI1Z8A Fő-at 1.
Nagykanizsai Városi Kflzkórház.
303/1929. Ikt. szám.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Városi Közkórház 15 q. elsőrendű mosópor szállítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatok a v. közkórházhoz 1929. december 14-fn déli 12 óráig küldendők be. Ezen határidőn tul érkezett ajánlatok nem lesznek figyelembe véve. A szállilási feltételek a közkórháztól beszerezhetők. Nagykanizsa, 1929. december l én
Nagykanizsai Városi 6043 KOzkórház.
Kováid Péter és Fia
budapesti faiUgyár
fest, tisztit á. plissaroz
Oallérok, kézelők «s Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
í,o C»enflery-ut B.
b j rautó csukott, megbiiható és legolcsóbb Deulaüi Talafon 410. 5909
Haán Gyula nagykanlzanl blróaágl végrehajtótól.
12604*1929. vht. asám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bltósigl végreha|ló az 1881. évi LX. t.<. 102. §-a éltelmében ezennel köz-htné teszt, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1929. évi 12594. siámu végzése lövelkezlében Dr. Oyulal Béla ügyvéd által képviseli Peiendy éi Buváry Javára 380 P a fir. erejéig 1929. évi oltlóber hó lit-án loganatoaltott kielégítési végrehajlás utján le- és teltlltoglall éa 1220 Pengóte becaüll következő Ingóságok, u. m : ben ilnmotor cséplőgép s\'b nyilvános átveré-sen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járás bíróság 1929-lk évi 12591. azimu végzése folytán 389 P - flll. tökekövetelés, enn\'k 1929. évi szeptember hó 22 napjától |ír> 12o/o kamatai, 1 K,o viitódi| és eddig öbjzeaen 9. P 33 flll. bíróilag mát meg állapított költségek ereiéig Gelsén, 46. sz. alitt leendő megtartására 1929. december 6. napjinak d. u. 5 órája halár Idóul kltüzctlk éa ahhoz a venni azindékosók ezennel oly meglegyzéssel hivatnak meg-hogy az írlnlett Ingóságok as 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § af értelmében kész pénzfizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáton alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelülloglaltalták és szókra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi no*, hó 19. napián.
Haán Gyula s. k.
«»« klr. blr. végrehajtó.
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY
7
A PFAFF Yarrógépgyár
készítményeit az egész világon kedvelik, mert a PFAFF varrógépek tartósak, szépen és csendesen varrnak, Ízléses a kiállításuk
Hosszú lejáratú részletfizetés mellett i<m II beszerelhető:
Ül
ti fin ti
Deák-tér 2., a lelsötemplomuál.
Értesítés!
Ciyárl házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gazdáknak, hogy a sztlkséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélklll beszerezhessék éi e7által a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá tehessék.
A/ Ig-zgatfság határozata szerint min d-n olyan gazda, aki ezt Ijíényll a gépeket 6-tól 24 huvl kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint répa-vágó, sxaoakavágó, tengeri-daráló, tengerlmorzaoló, vető-gépek stb minden olyan mezőgazdasági gép, ami a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gépek szives megtekintését, minden vételköte-lezetts\'g nélkUI.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samuné
• Welsi Manfréd Acél ét PémmOvcl R.T. mezAgnzdMatKl géposztályának blzományoaa vaa-, műszaki-, varrógép- éa kerékpár-kereakedéa
5si2 Kitkomárom.
Autótulajdonosoknak fontos tudnivaló!
Speciális extra erős kivitelben
készült személyautókhoz
Tíresfotte
köpeny és tömlő
néhány napra megtekintés céljából I darab raktárra érkezeti.
10,5 Tekintse meg vélclkéuyszer nélkUI.
HAVAS MIKLÓS aulószakllzlct, Nagykanizsa, Deák-tér 15.
Hirdetmény.
A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter 5900/eln. 1929. N. M. M. sz. rendelet 115. §-ban biztosított jogomnál fogva a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete közgyűlési tagjainak folyó évi december 15 ére kitűzött választása a zalaegerszegi kerületi pénztár területén lebonyolító szavazatszedő küldöttségbe az 0. T. I. következő tisztviselőit jelöltem ki:
I. A zalaegerszegi szavazatszedő küldöttségbe:
elnök: Smál József íigyv. titkár h. elnök: Catomió János számvizsgáló jegyző: Lakatos József számtiszt ll. jegyző: Dolgos András ir s tiszt Szavazás helye: Ü. T. I. zalaegerszegi kerületi pénztár székháza (Petőfi Sándor-utca 30. sz.)
II. A keszthelyi szavazatszedő küldöttség:
elnök: l)r. Linzenbold István s. fogalmazó h. elnök: Szénássy Andor s. fogalmazó jegyző: Décsi Alajos kezelő h. jegyző: Osvald Lajos napidíjas Szavazás helye: Keszthely, ipartestület épülete (Kossuth Lajos-utca.)
III. A tapolcai szavazatszedő küldöttség:
elnök: Kecsey Lajos s. fogalmazó h. elnök: Dr. Molnár Béla ir. s. tiszt jegyző: Harsay László számtiszt li jegyző: Dabronyi János napidíjas Szavazás helye: Tapolca, állami polgári íiu iskola IV. oszt. tanterme (Kossuth Lajos-u. 15. sz.)
IV. A nagykanizsai szavazatszedü küldöttség:
elnök: Zachár Gusztáv s. titkár h. elnök: Nagy Kálmán számellenör jegyző: Frőlich Ferenc számellenör h. jegyző: Vidos József számtiszt Szavazás helye: Nagykanizsa, Fémipariskola, Sugár-ut.
Zalaegerszeg, 1929. november 30.
Smál s. k.
036
Ugyv. titkár.
Megérkezett A C fj irógép
az M ■ legújabb modellje,
mely az összes eddigi irógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű írógépet becserélek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
A letenyei klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6180/lk. 1929. szám.
Hirdetmény.
A lelenyel kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Alsószemenye községre nézve az 1892: XXIX. t.-c. értelmében a tényleges birtokosok tulajdonjogának a telekjegyzökönyvekbe való bejegyzése és a telekjegyzökönyvi bejegyzések helyesbítése iránti eljárás befejeztetvén, ez azzal a felszólítással tétetik közzé:
1. hogy mindazok, kik az 1886: XXIX. t.-c. 15—17. §-ai alapján, ideértve e §-oknak az 1889: XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban és az 1891: XVI. t.-c. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit, valamint az 1889: XXXVIII. t.-c. 7. §-a, az 1891 : XVI. t.-c. 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések, vagy az 1886: XXIX t.-c. 22. §-a alapján történt törlések érvénytelenségét kimutathatják, evégből törlési keresetűket hat hónap alatt, vagyis 1930. évi jttnius hó 10-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat;
2. hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t.-c. 16. és 18. §-ainak eseteiben, ideértve az utóbbi §-nak az 1889: XXXVIII. t.-c. 5. és fi. §-aiban foglalt kiegészítéseit is, a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1930. évi jttnius hó 10. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog;
3 hogy mindazok, akik a telekkönyv átalakítása tárgyában lelt intézkedések által, nemkülönben azok, az I. és 2. pontban körülirt eseteken kivül az 1892: XXIX. t.-c. szerinti eljárás és az. ezek folytán történt bejegyzések által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve érzik, ideértve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889: XXXVIII. t.-c. 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják; e fekin-tetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1930. évi június hó 10-ik napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő elmulta után az átalakításkor közbenjött téves bevezetésből származó bárminemű igényeket jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik, az emiitett bejegyzéseket pedig csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg.
Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a hitelesítő bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik.
I.etenye, 1929. évi november hó 23.
Emődy s. k., kir. járásbirósági elnök.
A kiadmány hiteléül:
Balassa Sándor s. k.
telekkönyvvezetfl.
ía___V ZALAI KÖZLÖNY_1929. december 1.
Gyermek kötények 2—10-ig drbja csak I P Schweizi sapkák minden szin P 3-20—3"80 Flanell pongyolák divatmintákban . P 6-90
Gyermekruhák.........I P-től
Női kabátok, hibás.......10 P-től
Női kabátok szőrmével......39 P J|
Női kabátok finom kivitel.....65 P-től
Gyermek kalapok........3 P
Okvetlen jöjjön el hozzánk! ¥
I
; MAGYAR :
DIVATCSARNOK

Nagykanizsa
Főút 6.
Nyomatolt a Dél zalai Nyomda é6 Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető .• Zalgi Károly 1
89 évloíy«m, 277
Nagykaülzia, f 929 december 5 csütörtök
Ara 16 Ml*\'
ZALAI HZLOHT
SurtcuUMK él kUóóhlviUI. Pó-dl 5. uim.
KwillMlyl llíkkladóhWnInl Kouuth U|<*-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
tuaxtw án: qor Mn ■ |
Első lépés
Régi kívánsága Nagykanizsának áll megvalósulás elöli.
Sok panasz hangzott már el, e hasábokon is nem egyszer (legutóbb a törvényhatósági bizottságok és a kisgyűlés megválasztása kapcsán) szóvá lellUk, hogy a nagykanizsai megyebizotlsági tagok vagy egyáltalán nem, vagy kellő szervezettség nélkül vesznek részt a vármegyei éleiben és ezen keresztül sokszor elhatározóan fontos kanizsai érdekek megvédésében.
Ahogyan igyekeztünk mindenkor ostorozni a város tekintélyes számú vármegyei képviseletének közönyét a megyei ügyek iránt, ugy örömmel regisztráljuk most azl a lényt, hogy Nagykanizsa előli végre mcgnyilt az ut ahhoz, hogy mint Zalamegye szerves része, öntudatos egységként vehessen részt a megyei éleinek mindazokban a megnyilvánulásaiban, melyek nem lehetnek közömbösek a megyei város sorsának kialakulására.
Legtöbbet azt az ellenvetés! hallottuk, hogy nincs, aki kezébe vegye az etéren is nélkülözhetetlen Irányítást, nincs tehát kezdeményező erő, ami aztán maga köré vonná és egységesítve érvényre juttatná a kanizsai energiákat. Azt mondták sokan : .elmennék én, kérem, a megyegytl-lésre, ha tudnám, mikor, mi, miért fontos és tudnám, hogy az egységes és lömeges fellépés súlyt ad a szavamnak, — ha tudnám, hogy hogyan kapcsolódik az egyes dolgokhoz Nagykanizsa érdeke és főként: ha tudnám, hogy a megyegyűlésen való részvélelemmel hozóit áldozatomnak eredménye is mulalkozik azáltal, hogy mindenkor kellő számban leszünk otl, ahol a közérdekért sorompóba kell állni".
Ez a védekezés érthető is voll. Elvégre senkinek sincs kedve eldö-cögletni magát Zalaegerszegre, pénzl adni ki ulazásra, oll tartózkodásra, fáradságot szentelni közügyeknek, itthon hagyni üzletet, hivatali, munkál, családot, — ha nem vezetheti az a tudat, hogy ugyanezt az áldozatot mások is meghozzák s igy van célja a közért hozoll áldozalnait, van remény, hogy a mandátum évei alalt eléri sikereknek egyenként talán kicsinek látszó mozaikjából kialakulhat az a régen óhajtott megyei helyzet, ami Nagykanizsát megilleti, de amiért eddig löhbel panaszkodtunk csak, mint téliünk.
A legközelebbi, hétfői megyegyü-lésre már módja van Nagykanizsa megyebizoltsági tagjainak a megyei és városi érdekek teljes ismeretében, teljes szervezettség öntudatával felvonulni és ott szavát belevetni a jövő Zalavármegye sorsának serpenyőjébe. Módol adoll erre az az ösz-szehivás, \'ami! városi és megyei közéletünk kél nagykanizsai vezelöférfia bocsáloi! ki egy értekezletre. A meg-
hívót az összes kanizsai törvényhatósági bizottsági tagok megkapták. Rajluk fordul meg tehát, hogy a szervezetlenség, mint a közöny indoka, megszűnjék.
Nagykanizsa város érdekei azl kívánják, hogy ez a kezdeményezés ne álljon meg ennél az első próbálkozásnál. Legyen ez az első lépés, amit kitartó következetességgel követ a többi. Legyen ez az első példaadás, aminek nyomán a letharglkus álom ködéi felszakadnak és friss életenergiák jótékony buzogásál indítják meg. Legyen ez a nevében is megyei várossá váll Nagykanizsa számára az önludat forrása, aminek szinén a városi közönség érdekei veinek hul-lámgyürükel, de ezek a hullámok ne Ülődjenek tompa, sűkel falak kö-veibe, hanem egy város arra hivatottjainak érdeklődése fogja fel és adja ál őkel a közélcli haló-erők gépezelének.
Nagykanizsa törvényhatósági bizottsági tagjai az uj vármegye kapunyitásánál nyissanak uj kapuka! önmaguk lelkiismeretében is és engedjék be azokon most, az uj élei alapvetésekor az uj élei pirkadásának termékenyítő sugarait. Vagy most történik ez, vagy — megint lemarad Nagykanizsa pár éviizedre.
Mindez pedig necsak ad hoc szalma láng legyen, mindez ne álljon meg az első kísérletnél, hanem ettől fogva most már mindig legyenek arra hivatott és kellőleg tájékozott vezető kezek, melyek az iniciativa gyeplőit szorosan tarlva, a porondra tudják mindenkor irányítani a Nagykanizsa megyei képviseletében szunnyadó energiákat. Ma van vezelés, van érdeklődés is és van áldozalos közszellem és lesz lelkiismeretbe ágyazott kötelességérzet, lesz öntudata, lesz bátor, egységesen feldobbanó szava a jogoknak és kívánságoknak is.
Újra választják felsőházi tagjaikat a törvényhatóságok
Január 7-481 19-ig lesznek ■ választások
Hmlapcst, november -1 (Éjszakai rádiójelentés) A közigazgatás reformjáról szóló lörvény élelbe-lépésével tudvalevőleg az összes törvényhatóságoki újra alakullak. A lörvény szerint az uj törvényhatóságok-
nak felsőházi tagjaikil és pótlagjai-kal is újra kell választaniuk.
A belügyminiszter most elrendelte, hogy a törvényhatóságokban az uj felsőházi választásokat 1930. január 7. és 15. közöli kell megtartani.
A lordok tyáza nem lelkesedik a szovjet elismeréséért
szovjetnek nincs annyi hatalma, hogy féken tartsa a III. internacionale propagandáját, ezesetben pedig nem érdemes az elismerésre. Ha viszont megtudná azt akadályozni, de nem akarja, akkor pedig céltalan olyan szerződési kötni, amelyet a másik fél nem akar betartani.
London, december 4 (Éjszakai rádiójelentés) A lordok házában Birkenheyd lord határozati javaslatot nyújtott he, amely a következőket tartalmazza:
Mondja ki a lordok háza, hogy a szovjcl-kormány elismerését nem tarlja jelenleg kívánatosnak, meri a
Botrányok sorozatába falt a német birodalmi gyűlés
A kommunisták megakadályozták a belügyminisztert beszédének elmondásában
Boriin, docemhcr I (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délután a birodalmi gyűlésen a köz-lársaság védelméről szóló törvényjavaslat tárgyalása során Severing belügyminiszter felszólalásai a kommunisták óriási kiáltozással fogadták.
Mussolini... Hóhér!... Véreb! — hangtól! a miniszter felé.
A szociáldemokraták zajosan lil-lakozlak a kommunisták viselkedése ellen. Severing a nagy viharban nem tudta beszédét folytatni. Kardorff alelnök egy kommunista képviselőt kitiltott a teremből, aki cl is lávo-zotl. Mivel a lüntelés erre még nagyobb erővel töri ki, az ülést felfüggesztették. Fél I) órakor az Illést
újra megnyitva, három képviselőt újból ki kellett tiltani a teremből. A kitiltott Jadasch, Beutling és Pafke képviselők nem engedelmeskedtek. A teremben a tiltakozás lármája óriási volt. Az elnök kihirdette, hogy mindhármukat H napra kizárták az Illésekről. A zaj csillapultává Severing belügyminiszter újból szólásra emelkedett.
l.e a munkás-gyilkossal I — kiáltotta felé teljes zűrzavar közepette KUhnen kommunista képviselő.
Mikor Kühnent is k/utasi/o/lák a teremből, az nem lett elegei a felszólításnak, ugy, hogy az ülést újra felfüggesztenék, majd Kühnent is « napra kizárták. Mikor azonban a terem elhagyására felszólították, igy feleli:
— A véreb Severingnek nem szabad szóhoz jutnia ! l.e vele l
Dörgő tapssal helyesellek a kommunisták és teljes fejellenség lelt úrrá újra a teremben, úgyannyira, hogy az ülést megint fel kelleti függeszteni. A kommunistáknak a karzat is segített a zajongásban, mire a karzatot is killritették. Ekkor a kommunista képviselők mind elhagyták a termet.
Hamis százpengőst találtak egy veszprémmegyei községben
A hamis százpengőst a Nemzeti Bank szakértől vizsgálják felUI
Veszprém, december 4 Enying község egyik üzletében legnap különféle apróságokat vásá-roll egy férli, aki százpengőssel fizetett. Az üzlet tulajdonosa csak a vásárló eltávozása ulán vette észre, hogy a százpengös hamisítvány.
Azonnal jelentette az esetet a csendőrségnek, amely nyomozási indított az ügyben és ma Budapesten a főkapitányságon beszolgáltatta a hamis százpengőst A főkapitányság bűnügyi oszlályának a pénzhamisításokkal foglalkozó szakcsoportja a legszélesebbkor!! nyomozást kezdte meg az ügyben. A hamis százpengös bankjegyei átküldték a Nemzeti Bankba, ahol szakértők vizsgálják és állapítják meg, miről lehel felismerni a hamisítványt.
a
ZALAI KOZLONV
dfccember 5
Elrendelték a belUgyminisscter kihallgatását egy sajtóperben
A miniszter maga kérte a legteljesebb bizonyítást egy ellene vádaskodó hírlapi cikkel szemben
Budapest, december 4 Szokoli Endre hírlapink a Magyarság- tan cikket irt, amelyben a Dagály rendőrlakótelep (elépítésével foglalkozott. A cikk kifogásolta a belügyminisztériumnak, de különösen Scitovszky Béla belügyminiszter intézkedéseit. A hírlapiról ma vonta felelősségre a büntelő törvényszék.
Szokoli Endre nem ismerte be bűnösségét, mert a cikkel közérdekből irta és kérte a valódiság bizonyításának elrendelését. Szokoli védője rendkívül lerjcdelmes és részletes bizonyítási indítványt telt. Azt igyekezett bizonyiiani, hogy a belügyminiszter közel 500.000 pengővel károsította meg a kincstárt azzal, hogy nem a Stabil R. T. adta meg közvetlenül a megbízást. A védő Bethlen István gróf miniszterelnök tanúkihallgatását kérte.
A védő előterjesztése után a belügyminiszter állolt fel és a következőket mondotta:
— A legteljesebb bizonyítás elrendelését kérem, mert a kérdés tisztá-
zása nemcsak közérdek, hanein az én tisztességem és becsületem kérdése is.
A törvényszék döntése igv szól:
A törvényszék elrendeli a valódiság bizonyítását arra a léuvállásra vonatkozólag, hogy Scitovszky Béla belügyminiszter hivatali hatalmával visszaélve a vei\'1 összeköttetésben volt, illetve levő Titán Fatlzem R. T. anyagi érdekeinek előmozdilása céljából, törvényes rendelkezések megszegésével, a köz kárára, a Titán ingatlanát olyan magas áron vásárolta-e meg és a kincstárra káros következményekkel járó olyan vállalkozási szerződést kötött-e, amilyent a cikk állításai megjelölnek. Elrendeli a törvényszék Scitovszky Béla belügyminiszter lanukénti kihallgatását, ellenben elutasítja a biróság a bizonyításra vonatkozó indítványoknak azt 3 részét, amely Bethlen István gróf miniszterelnök kihallgatására vonatkozik.
Ezzel az elnök a mai tár;,;. alást elnapolta.
Magyar és kinal tansscék a francia egyetemeken
A francia minisztériumok komolyan foglalkoznak a tanszékek felállítására érkezett Indítvánnyal
l\'Arls, december 4 (Éjszakai rádiójelenlés.) A képviselőház ma délutáni ülésén a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása során Bracke képviselő a keleti élő nyelvek oktatásáról szóló szakasznál kifejtette, hogy kulturális és kereskedelmi szempontból is igen fontos lenne az egyetemeken a magyar és a kinai nyelv tanítása. Mindkét népnek — mondotta Bracke —
fejlett irodalma van, melyeknek ismerete Franciaországban is helyénvaló lenne
Cheron pénzügyminiszter megígérte, hogy a kérdési a közoktatásügyi miniszterrel megfontolás tárgyává teszi.
Marraub közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy tanulmányozni fogja a kérdést. A tanszékek felállításáról külön törvényben kell intézkedni.
Ruhát, lábbelit, aratási szerződésre hitelt, az aratórésznek szövetkezeti gabonaraktárat kapnak a mezőgazdasági munkások
Budapest, december 4 A földművelésügyi minisztérium állal összeállított tervek alapján már e hét végén, vagy legkésőbb a jövő hét elején 10.000 munkás talál elhelyezést az ország különböző részeiben a haladéktalanul meginduló vízszabályozási munkálatoknál, melyek a lavaszig tartanak. Ez idő alatt csupán munkabérekre 4 millió pengőt fizetnek ki.
A tegnapi miniszterközi értekezleten elhangzottak alapján részletes tervet dolgozne k ki, hogy az arra rászoruló mezőgazdasági munkások ruha és lábbeli segélyben lészesül-hessenek.
A mezőgazdasági munkásuk részére nyújtandó hitel kérdéséről is tárgyaltak az értekezleten, hogy a mező-
gazdasági munkások a már megkötött aratási szerződések alapján teljesítendő munkára előleget kaphassanak.
Szóba került az értekezleten fiz is, hogy a földműves munkásokat is be kell kapcsolni a szövetkezeti gabonaraktárak hálózatába, hogy a felesleges aratórész értékesítése a szövetkezetek utján történjék.
Az értekezlet megvitatta a mezőgazdasági munkások szervezkedésének előmozdítását, az önsegélyezés és közös érdek megóvása alapján. Erre vonatkozólag is részletes tervel dolgoznak ki. A jövő héten tárgyalja a bizottság a fft\'dmivesinunká\'ok szociális és kulturális érdekeinek megvédésére szolgá\'ó intézkedéseket.
Remény van a nagykanizsai városffáxi Qelyxet megnyugtató megoldására
Nagykanizsa, december 4 JPikáns bonyodalmak a nagykanizsai polgármesteri szék betöltése körül" címmel hosszabb cikkben foglalkozott tegnap a Zalaegerszegen megjelenő „Zalamegyei Újság" a nagykanizsai városi liszlujitásokal megelőző különféle hírekkel, főként azokkal, amelyek már a fővárosi sajtói is megjárták a levegőben lógó fegyelmi vizsgálatokkal kapcsolatban.
A fegyelmiről elterjedt hirek tudvalevőleg arra épültek fel. hogy dr. Sabján Gyula polgármester az egyik városi közgyűlésen arra való hivatkozással kért a tisztújításig terjedő szabadságot, hogy a városi tisztviselői karban nincs meg az az összhang, ami a harmonikus együttműködést lehelövé lenné. Konkrét formában a szabadság-kérelem nem támasztotta alá ezt a mindenesetre meglepő indokolást.
Ma azután a Zalamegyei Újság
tegnapi cikke kiegészítéseként a következő liirt közli:
— A n*Kyk»ntai»l városházi hely zet.TcgnapIszámunkban foglalkoztunk azokkal a bonyodalmakkal, amelyek Nagykanizsán a polgármesteri szék betöltése kiirlll támadtak. Rrre vonatkozólag tlte(éke« belyeii azt a fel-vllágosltáHt kaptuk, hogy ezldősze-rlnt fegyelmi vizsgálatról, amelyről egy fővárosi lap tesz említést, nincs szó. A vármegye vezetősége, mtnt felügyeleti hatóság, caak a felügyeleti vizsgálatot folytatja le, mivel az. Ismeretes közgyűlésen olyan dolgok mertütek fel, melyekkel foglalkoznia kell. Ezt minden esetben hivatalból megteszi, valahányszor valamely alsó-tokn hatóságnál rendellenességet tapasztal. A megye vezetősége, értesülésünk szerint, btzlk abban, hogy a kanizsai városházi helyzetet illetőleg si-kirilt kielégítő megoldást találni is hogy ennek következtében a kanizsai közönség nyugalma is hamarosan helyreáll
Minthogy laptársunk értesülésében az „illetékes hely" alatt minden bizonnyal a vármegyeházát kell értenünk, igy a hirt autentikusnak kell elfogadnunk.
42 megyei állásra 47 pályázó van
Csendes tisztújítás lesz a vármegyénél
Zalaegerszeg, december 4
A választás alá kerülő vármegyei tisztviselői állásokra hirdetett pályázati határidő lejárl. A 42 állásra összesen 47 pályázat érkezeit be, ami azt mutatja, hogy a választásoknál a mai állapotokhoz képest eltolódások alig lesznek. Hogy több a páiyázó, mint a betöltendő ájlá-sok, annak magyarázata az, hogy rendszeresilett állásokra pályáztak a közigazgatási gyakornokok is.
Az alispáni, főjegyzői, tiszti főügyészi & árvaszéki elnöki állásra csak azok adták be pályázatukat, akik azokat az állásokat ezidőszeriut betöltik.
A föszolgahirák visszapályázi ,!< állásaikra. A többi pályázók rdciy állásaikra, vagy az esetleg megüresedő magasabb állásokra pályáznak.
Betöltésre vár 1 alispáni, 1 főjegyzői, 1 lisztl főügyészi, 1 árvaszéki elnöki, 8 árvaszéki ülnöki és 17 aljegyző — szolgabírói állás.
Az uj törvényhatósági bizottságnak tehát nem lesz olyan nagy munkája, mint azt sokan várták, mert hiszen az adott körülmények között nagyobb eltolódátok nem is következhetnek be. Csak az esetben volna nagyobb harc várható, ha löbb olyan pályázó jelentkezett volna, akik eddig nem voltak lagjai a tisztviselői karnak és azok pártot tudtak volna maguknak szervezni.
Az utolsó restauráció tehátcBendben zajlik le hétfőn, december 9-én.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
Alkalmas karácsonyi ajándék
Kodak Brownie
fényképezőgép
23 pengő
Kodak Agfa fényképezőgép
36 pengő 60 pengő és feljebb
Friss filmek, lemezek, papírok
Amateur munkákat elvállalok
Szabó Antal
fegyver, sport, rádió és fényképészeti szaküzlet.

1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY
7
Mozgószinház Hotel Imperlal
Ez az a film, amelyikei soha elfelejteni nem lehel. Ez az, amelyik l\'ola Negrit világhírű sztárrá availa s amelyben James Hall és Davidson halhatatlan sikert aratott. Ebben a filmben bontakozott ki ezeknek a művészeknek izmos tehetsége, amely a darabol olyan hihetetlen világsikerre vitte.
Hétfőn, 9-én kerül előadásra rep-rizben a Városi Színházban a „Hotel imperial". A mozi vezetősége a közönség óhaját teljesitette, amikor a filmet előadja, mert valóban sok oldalról hangzóit el a kívánság, hogy ezt a csodálatosan szép és magyar szempontból kivételesen sikerűit filmet mégegyszer láthassa Nagy\' kanizsa közönsége. Bíró Lajosnak ez a filmje az egész világon nem várt sikert hozott. Biró Laps c filmjével még az idegen nemzetek szivébe is belopta a magyarok iránt való szeretetet s a magyar hősiesség és lovagiasság iránt való hódolatot. S igazán nincs mit csodál kőzni azon, hogy épen ezért az oláh cenzúra megtiltotta a darab előadását. Biró Lajos, aki egyike a legtermékenyebb magyar Íróknak, talán egyetlen munkájába sem vilt bele annyi magyar szivet, lelkei s talán a darab nagy magyar sovinizmusa dacára is legnagyobb sikert aratta Biró Lajos összes darabjai közül, öt világrész sajtója hódolt a lengyel szobalány, a magyar huszárhadnagy, az orosz tábornok és a groteszk zsidó portás alakjának, akik ebben a filmben az igaz szerelem apothe-ozisa mellett a magyar huszár hősiességének époszát is bemulatják s egyben bepillantást engednek az orosz korrupcióba, kémrendszerbe és az orosz hadvezetőség visszataszító titkaiba. Dagadó magyar szívvel látjuk a dicsőséges magyar csapatok hősies előretörését azon az orosz fronton, ahol oly sok diadalt aratott s olyan világraszóló sikert ért el a legendás magyar hadsereg.
Hétfőn a Városi Színházban lesz ennek a csodálatosan szép filmnek a bemutatása s részünkről ismételten elismeréssel adózunk a mozi direkciójának, amely e film bemutatásával Ismét jelét adja, hogy a nemzeti érzés fejlesztése mellett kullurmitszlót is igyekszik teljesíteni.
Köszönet érlel (—)
Nyomorultak
Mit mondjunk erről a filmről ? Talán elég, ha azt mondjuk, hogy Hugó Viktor legnagyobb és legnépszerűbb munkája, amelyet hihetetlen költséggel és faradsággal és a világ legnagyobb művészetnek közreműködésével filmesítettek meg. Ez a film egyike a filmipar legnagyobb alkotásainak. Hugó Viktor ebben a munkájában vetíti elénk a „világ közepé"-nek, Párisnak alvilági éleiét. A bűnt, a nyomort, a szenvedést Egy világ-
város kloakájál tárja elénk s minden szépítés nélkül hugóviklori realizmussal láttatja velünk mindazt, ami a társadalomferlöjébentneggyülenilik.
Amit a filmen bemutatnak, az egy istenáldotta nagy írónak a meglátása, amely az emberiség bűneit ostorozni, a társadalom kinövéseit lenyesegetni s az emberiséget egy testvéri közösségbe összeolvasztani igyekszik.
Nagykanizsa, november 10 Karácsonyra ajándékkal óhaj tünk kedveskedni a „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének Olyan ajindtkot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi lapok adtak olvasó-táboruknak.
tz az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve.
Harmadfélszáz oldalas, művészi címlappal ellátott könyv lesz ez. Benne a naptártól a vásárokig, a bélyegllletékektíl a névnapokig, a szakácskönyvtől a köz Igazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
llugo Viklor nem tudja már, hogy ez a világhirtt alkotása a fi in révén nemcsak az Írni-olvasni tudó-embereknek, de a világ minden analfabétájának is közkincsévé váll, bizonyos azonban, hogy ez a film a nagy iró halhatatlanságát minden időkre biztosította.
Hétfőn mulatja be ezt a filmet az Uránia-mozi. (=»)
át az olvasónak naponta szüksége lehet Mindez csak a kisebbik része lesz a képekkel tarkított, vaskos könyvnek, fi nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, színes írást tartalmaz
A könyvet minden előfizetőnk, helybeli is vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
flkl december 24-ig belép elő fizetőink sorába, az is megkapja a szenzációs ajándékot; Karácsonyi Könyvünket.
Értesítem
a t. vevőimet, hogy m a, oaUtört AkAri friss
disznótoros
májas, véres és zsemlyés hurka kapható, ugysxintén friss felvágottak a legolcsóbb napi áron.
Adler Miksa
mo« Kazinciy-ut a 14. szám.
Caak felnőtteknek I
Le a férfiakkal
(1 week-ead tílegény)
Vígjáték világsláRer 0 felv. Főiz Kína tírlnk t$ We ner Futterer.
Serdülő leányok
Erkölcsrajz a mai nagyvárosok leányainak titkos életéről 8 felv. Főszereplők : Orate Mosiihelm, Angelo Ferrari, Arnold Korff.
— Sxeniáoiót ajándék
Ism a „Zului Köxlöny" KarácsonyI KOnyvm minden clöflxa/ő/énak.
Palota forradalom
a Hcrc»Uts<Sclmí Iskoldban
Níigykanlzsu, dceomber 4
Most tartották meg Zalaegerszegen a felsőkereskedelmi i.kolátnn a szokásos negyedévi konlerenciát, amelyen meglehetős számban osz ogatták az intőket és rovásokat, az előmenetelben meg nem telelő tanulóknak. — Főleg a harmadik évfolyamnak jutott ki belőlük.
Ezéit a harmadikasok tegnap reggel mind sötét ruhába öltöztek és a 35 diák csoportokban végig járta a Kazinczy teret és már tél 9-re járt, amikor bementek a tanterembe.
A diákok demonstrációja nagy megütközést keltelt a tanárság körében és még délelőtt kikutatták a diákok felbujtóit két diák személyében.
Kiderüli, hogy mivel az osztályból vagy 30-an intőt kaptak, gyászjelentést állítottak ki, amelyben az osztályt halottnak nyilvánították. A tanári kar a két diákot „eltanácsolta", akik az intézetet el is hagyták. Az igazgató egyben szigorúan megtiltotta a diákoknak, hogy a két eltávolított diákkal bárminemű módon érintkezzenek.
A legdrákóibb szigorúság is kevés volna ugyan az ilyen neveletlen tacskót kai szemben, mégis remélik, hogy különösebb rendszabályok nélkül sikerűi a diákságot eszére téríteni.
Legfinomabb
tea süteményekből
nagy választék a
Kertész enkrászdában.
5 ÍM____
Ékszert, órát diszmüárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
VÉKÁS SY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 2.
Singer divatárufiás Karácsonyi
reKlámclKkei :
Olcsó maradékok. Habselymek. Aranyselymek. "Patentperxsák.
Értékes karácsonyi ajándék
B „Zalai Köxlöny" minden elöfizetftjónsk
December
Csütörtök
^^^ Karácsonyi Vásár am
Kisfalud! és Krausz cégnél, Nagykanizsán.
*« 6t> folyamán AsszegyQlemlett rengeteg mennyiségű wiavaW&kAkaf soha eddig nem tálMfli selyem, szOvet, bársony, pargeti, vászon, mosó stb. III aldUClIwllCli olcsó árakon árusítjuk I
VQT Siessen, mig a készlet tartl
ZALAI KŐZLÖIÍY
TUscei ralciak
a tdxó gycretceK a Köxrak-idrah oldalában
Nagykanizsa, december l
Hajszál hijján végzetes szerencsétlenséget előzöll meg ú nagykanizsai közraktárak munkásiinak ébersége.
Kél fiatalkorú gyermek, testvérek, a Közraktárak körül hulladék fát szedegetlek, hogy hazavigyék ftlleni vele. Kílzhen a kisebbik gyerek megfázott és dideregve kérte lestvérét, rakjanak tüzel, hogy kissé felmelcged-hessék. A szót teli követle. összehordtak egy csomó elszórt papirost a Közraktárak épületének egyik sarkához és olt Itlzel raklak. S\'crencsére a munkások csakhamar észrevették a gyermekek meggondolatlan leltél és eloltották a lüzel, mielőtt az az épületben kárt leheteti volna. A munkások ébersége nagy kalaszlrólál előzött meg.
=» Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
A keszthelyi ipartestület január elsejével kilép a Zalamegyei Szövetségből
A törvényhatósági
Keszthely, deccrnbor -I (Sailíl tudósítónktól.) A Zalavár-rnegyei Ipartestületek Szövetsége előre megállapította, hogy a törvényhatósági bizottságban melyik ipartestület kap rendes és melyik pól-tagságol. Eza megállapodás igazságos volt, mert az egyes ipartestületek tagjainak számaránya volt az irányadó. Az elnökök vállalták is a paktum végrehajtását.
Megvolt a választás. Az eredményből kiderült, hogy a legtöbb ipartestület nem tarlolta be a megegyezést, hanem csak a saját jelöltjeire szavazott. Igy történi, hogy a választás teljesen felborította a megegyezést.
Nagykanizsa ós Keszthely pontosan meg is tartatták a megállapodást. Keszthelyen a hivatalos lisla kapia
választások utóhangja
a szavazatok 90 százalékát. A megállapodás meglarlasáért az voll a jutalom, hogy a keszthelyi iparosjelölt csak póttagnak került be.
Keszthely a vármegye harmadik ipartestülete: számban és súlyban is. A rendes tagságban egészen kisszámú ipartestületek megelőzik.
A keszthelyi ipartestület ebből azl látja, hogy az egyes testületek közi nincs meg az annyira szükséges együttműködés és ezért kénytelen voll levonni a konzekvenciái.
Távol áll a keszthelyi ipartestülettől, hogy az egységet meg akarná bontani, de viszont tartozik magának azzal, hogy háltérbe ne szorilsák. Ezért a legutóbbi ipaitesiülcti ülésen Meizler Károly elnök javaslalára ki-mondták, hogy a keszthelyi ipar-
1929. december S.
tesltllet Zalavármegyei Ipartestületek
Szövetségéből1930. január I-ével kitép. *
Meg tudjuk érteni a keszthelyi ipartestület nehezményezését, sőt jogos felháborodását is, azonban azzal, hogy kilép a Szövetségből, nem korrigálja a sérelmei, sőt súlyosbítja a helyzetet, amennyiben éppen az auy-nyira szükséges iparos-egységet bontaná meg. Hiszen Nagykanizsa Iparossága is kijátszva érzi magát, a nagykanizsai ipartestület azonban — nagyon helyesen I — az erők szilárdításával kívánja a hasonló eseteket a jövőben elkerülni.
Ezért hisszük, hogy a keszthelyi ipartestületnek nem ez lesz az utolsó szava, hanem meggondolja magái, meri elhatározása komoly események előidézője lehet, már pedig a zalai iparosság egységének megbontása most végzetes lenne a zalai össz-iparosságra nézve.
Kérjen rádió-kereskedöjétöl leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett
PH9LIPS RÁDIÓ
ElökésxUlei
a Ottföl megy egy UléAre
Nagykanizsa, december 4 Mini ismereles, Zalavármegye törvényhatósági bizottsága héllőn ejli meg a megyei tiszlujitásokatr Hogy Nagykanizsa tekintélyes számú törvényhatósági bizotlsági tagjainak szava a közgyűlésen kellőképen ér-vényesülhesseti, dr. Plihál Viktor és dr, Kreisler József bizottsági tagok vasárnap délelőll 11 órára, a Zila-megyei Gazdasági Takarékpénztár helyiségébe értekezletre liivlák össze a kanizsai mcgyebizotlsági tagokat.
— Ha olcsón Jót I kar, hu a világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa a Nemzeti IJjságot t-t II] Nemzedéket.
Tüzhalált balt egy magyar mérnök és felesége Amerikában
A mérnök öngyilkossági szándékból felgyújtotta magát, felesége mentés közben gyulladt meg
jlz. amerikai löxsde magyar áldoznia
Newyork, december 4 Scranton-ból jelenük: Motiska Károly pécsi szUlelésü bányamérnök, a tőzsdén ért veszteségei és állásilért való aggodalma miatt olyan búskomorságba esett, hogy a legutóbbi napokban hozzátartozói már arra gondollak, hogy szanalóriumba fogják szállítani.
Felesége éppen lemenni készll:t a pincébe, mikor az ajtót felnyitva, iszonyú látvány tárult szemei elé. Oll állt a férje, gazolinnal átitatott ruhában, amit ugyanabban a pilla-
natban gyújtott meg gyufával. Az asszony a lángba botull emberhez futott, hogy azon nyomban elfojts i a lüzel. A halálraszánt ember azon-han dulakodni kezdett az asszonnyal, miközben ennek ruhája is égni kezdett. Moliskának sikerűit leráznia feleségéi, aki égő fáklyaként rohant ki a szabadba.
Segélykiállásaira előrohanlak a szomszédok, akik a mentőket is értesítenék, ekkor azonban Motiskáné már oly súlyosan összeégett, hogy haldokolva szállították a kórházba.
A mentők az egész házal felkutatták, mig az egyik szobába zárkózol! mérnök kinos nyöszörgését meg-hallolták és rátörték az ajtót. A szerencsétlen ember ruhája teljesen leperzsclődölt a testéről, melyet iszonyúan eltorzitoltak az égési sebek.
Motiska egy órával később meghall a kórházban és ugyanolt szenveded ki másnap hilvese is.
Bndapeil, V , Llpót-körut 29.
Megbízható gyűjtőknek szívesen kuld olció dl szép választokokat európai íi tengerentúlt bélyagakbAI. (lobit éa Nollach aloumok, Filatéliai Kurir éa Filatéliai Jk Lobogója eredeti áron; Zumiteln a legjobb Európa- katalógus P 4 90, Jókaisor P I 80, réznyomatoa jólékonyságl sor P 2 —, sporleor P 4 50, sport-ktnor ölléle P I 50, Szovjet komplett 50 fillér, Tanáci komplett 50 tlll, Románia Erdfly bekcbflezísere komplett P 1 50, Svaic Pro Juvcnlute 192K. kompiéit P 150 és míg rengeteir gyönyörű sor hiaonló olció árban. Portó külön, pénz előre.
\'KOT
A karácsonyi vásár megkezdődött,
melynek keretében a téli árukat mélyen leszállított árban árusítom.
Divatflanellok, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségű batlsztslfonok, színes batlsz-tok, vásznak, kanavá.sznak, I» pupliuok és zefirek, ágy- és asztalgarniturák, damaszt és frotier törülközők stb.
nagy választékban és legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ Menyaiiionydivatáruháia,"aö(!lrtfr ^^:\\fr
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY 7
Tízezer pengővel megszökött a magyaratádi adóügyi jegyző
NAPI HIRiK
Kaposvár, december 4 Kássa János magyaratádi adóügyi jegyző különböző szabálytalanságokat követett el. Nyomozás indult meg, elö is állították a főszolgabírói hiva-
talba, ahonnan azonban egy őrizetlen pillanatban megszökött. A vizsgálat megállapította, hogy 10.000 pengő hivatalos pénzt sikkasztott. Körözését elrendelték.
/I napokban szárul a Zalai Közlöny amatőr fénykép-pályázata
Nagykanizsa, dccembor 4 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázatát rövidesen lezárjuk és a zsűri meg fogja hozni Ítéletét a dijak odaítélésére vonatkozólag. Épen ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét, hogy most már a legrövidebb időn belül nyújtsák be a pályázatra szánl képeiket.
Dijakt
I. dij 1 drb. .Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat lencsével 6X9 cm. nagyságú rollfilmhez értéke 70 P
II. . 1 . .Agfa" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép disz-album értéke .................... 25 P
III. » utalv. 10— pengő értékű „Agfa" fotócikk vásárlására, Szabó Antal sportüzletében.
További legjobb 10 amateur lapunkban a zsűri dicséretében részesül.
„Nem tadta, mit ir alá" tiz rezii gazda
Valamennyit elitélték a körjegyző megrágaltnazása miatt
B
< ►.-q
o ü S
Nagykanlzafl, december 4
Rezi község tflbb gazdája került vádlottként a nagykanizsai törvényszék elé. Hivatalból, felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt kerüllek a vádlottak padjára.
A gazdák ugyanis nyilvános árlejtésen földet vetlek haszonbérbe a községtől. Ugyanakkor Bárdió Lajos községi jegyző édesatyja, Bárdió Antal is három holdat vett haszonbérbe, ugyanazon áron, mint a községi gazdák.
A községi gazdák ez év márciusában beadványt intéztek az OFB-hoz, amelyben olyan kilételek foglaltattak Bárdió Lajos községi jegyzővel szemben, amik valódiság esetén bűnvádi és fegyelmi eljárás megindítását vonhatnák maguk után.
Igy a beadvány többek közOtt azt hangoztatja, hogy: „az elöljáróság ezen főiddel egyáltalán nem rendelkezik, csak a jegyző ur. ó adja bérbe, ő szedi a bérletel, ő szabja a bért és ugyanezen földből —a földreform utján kiadott földből öt holdat bir, de egészen biztos, hogy nem olyan uzsoraáron, mint ahogyan neklink adja.\'
Vagyis jogtalan szerzéssel és azzal vádollák, hogy mig nekik a bérlelet uzsora áron Juttatta, —■ addig 6 kevesebb bért fizet, amit természetesen, mint községi jegyző, kieszközöl.
A beadványt Pdlft József, Bakos
Sándor, Pintér Sándor, /(cs Mihály, Bődics Károly, ifj. Nagy Kálmán, Nagy Rudolf, Moór Sándor, /(cs Lajos és Pereszteti Sándor gazdák Írták alá, akiket a súlyosan megrágalmazott községi jegyző feljelentett.
A fő á\'gvalíi >n Bdrdió L|os községi jegyzőt dr. Szentgály Faúr Aurél keszthelyi ügyvéd képviselte. A sok gazda számára rövidnek bizonyult a vádlottak padja — any-nyian voltak.
A leglObben azzal védekeztek, hogy maguk sem tudták, mit irtak alá.
A törvényszék a fennforgó nyomaiékos enyhilő körülmények figyelembevételével Pálfi Józsefet, mini értelmi szerzőt 20 pengő, a többi gazdákat 10—10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Pálfi Józsefnek, Bódics Károlynak és Nagy Rudolfnak meg kell fizetniük a büntetést, mig a többieknél a törvényszék felfüggesztene azt.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelt! Jelentések i Szerdán a htmtrtík-let: Reggel 7 órakor +76, dflU\'-án 5 órakor -(-12 6. este 9 órakor +9 2.
Felhőzet: Reggel tiszta, délben felhői, este tiszta égboltozat.
Sziltrdny: Egész napon át délnyugati izél.
(Éjszakai rddtóJeteaUs) A ■•Uorolé-glal lntés«t aata 10 órakor Ja-lantl i réaabsn falhős, hatvanként kódfia, anya, túlnyomóan ■airai IdS várható.
NAPIREND
Daoambar 5, osütBrtflk
Róm. katolikus: Szsbbsi. Protestáns : Vilma. Izraelita: Kist. hó 3
Paragó-képklállltál a Rozgonyl-utcai Iskolában egész nap.
Városi Morgó. .Le « térflsklal\', vlgláték világsltgcr. .Serdülő leányok", világvárost erkölcsra|z
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: t. hó végiig a Neumsnn-féle .Fekete ass" gyógyszertár.
Uoztürdó nyitva reggel 6 Arálól este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután ás kedden egész nap nőknek).
— Zalalak a hercegprímásnál.
Serédi Juszlinián bíboros hercegprímásnak ma délelőtt zalai vendégei lesznek. Ma 10 órakor jelennek meg kihallgatáson Gyömörey Qyörgy főispán, Bődy Zollán alispán, Czobor Mályás polgármester, Pehm József apálplébános Magyarország hercegprímása előli.
— A főjegyző hivatalában. Dr. Krdtky István polgármesterhelyettes-főjegyző két napi hivatalos budapesti tartózkodása után tegnap átvette a polgármesteri hivatal vezetését. Dr. Králky útjában eljárt az egyes minisztériumokban a kövezetvám jóváhagyása, az iskolai hozzájárulások, a csalornázási szabályrendelet jóváhagyása és egyéb ügyekben is, amelyekben mind remény van a kedvező elintézésre.
— Istentisztelet a tüzérség számára. Tegnap délelőtt, Szent Porbála napján, a tüzérség védőszentjének ünnepén ünnepi istentisztelet voll a nagykanizsai plébániatemplomban reggel 9 órakor, amelyen a honvédtüzérség teljes számban megjelent élén a tisztikarral. F. Deák Szulpic plébános magasröptű gondolatokban gazdag ünnepi beszédben méltatta a tüzérség védőszentjének éleiét, majd ünnepi nagymisét tartott. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz akkordjaival ért véget.
— Kitüntetett csendőrszázados. A kormányzó Malomsoky László zalaegerszegi csendőrszázadosnak legmagasabb elismerését adla tudtul, mert saját élete kockáztatásával kimenteti a Balatonból egy fuldoklói.
— Teljesen ingyen
r)l Oflxc íöhk a páratlan 0axday Inr-talmu Kardcmony! Könyvünk*/, mini a „zalai KOxlOny" a/dndókd/.
— Háztulajdonosok figyelmébe I
December 6-án, a kormányzó névnapján országszerte \'fellobogózzák a házakal. Ezúton kérjük Nagykanizsa hazafias érzésű háztulajdonosait, hogy az idén se feledkezzenek el a lobogók kitüzeléséről.
— Kanizsai siker. A Magyar Magazin novellapályázatának nagykanizsai résztvevője is voll Dómján Gyula dr. í zemélyében, aki „Zsöllye, baloldal, IV. sor, 2. szám" című novellájával dicséretei nyert.
— Mikulás-ünnepségek. A Keresztény Jótékony Nőegylet Mikulás-ünnepsége ma délután \\ órakor kezdődik a Polgári Egylet fűtött nagytermében. Ajándékokat még iit is lehet olcsón vásárolni, de kívülről hozott és megcímzett ajándékok is kiosztásra kerülnek a kedves műsor keretében. — A Szociális Missziótársulat Napközi Otthonának Mikulása is ma délután jön, 5 órai kezdettel, az apróságok műsorával, sok szép ajándékkal. Ez lesz egyullal a II. családi délután, melyre mindenkit ezulon szereteltel hiv a vezetőség. — A Szent Ilona Leányklub Mikulásestje tegnap 6 órakor volt a Missziósházban. Igen nagy számban jöttek össze a tagok és vendégeik a szépen díszített nagyteremben, melynek színpadán a Lcányklub Mikulás-vására ékeskedett gazdagon felszerelve, de később annál teljesebben kifosztva. Deák Istvánné polg. iskolai tanárnő kedves, hangulatos előadása, egy stílusos, szép szavalat, a leányok énekkarának számai és a Mikulásapó, meg a krampusz megjelenése alkolták a műsort. A tagok és vendégek ajándékainak kiosztása sok vidámság és derűs hangulat kO/ben történt meg, 6lkerült leaest keidében.
— Véres verekedés. Szűkszavú telefonjelentés véres verekedés hirét hozta a közeli Zákányból. Rákos János zákányi lakost egy parázs verekedés hevében ugy fejbe rúgták, hogy vérző fejjel, eszméiellenül terült el. Életveszélyes állapjtban szállították be a nagykanizsai közkórházba. Amint eszméletre sikerűi téríteni, a vizsgálóbíró kihallgatja a verekedés körülményeire nézve.
Legjobb üditő ital
a közismert
üli Ilii.
Kaphat* minden füszer-<s csemagekereskedésben.
Főraktár:
ízt
Király-utca 21. -
53-ik KARÁCSONYI VÁSÁRUNK megkezdődött!
Leghasznosabb Mikulás és karácsonyi ajándék egy pár
M ILT ÉN Yl CIPŐI
BundacipA, hócipő, sárcipő, Itázi és reggeli cipők, diszpapucsok. — Poszté csattos és fűzős cipő körülbőrözve P 13--, legjobb P 16-50, teweszttr házicipő P 8\'20-tól feljebb. Hóolpft P 9-80, 10-80, 11.80 és feljebb. Qummloilimi és teljes gummioipö reklámárakon.
Női péntos és félolpft IB P-lől, féifi egész és fél 19 P-tól. <w> Gyermskoipft 19—22-ig 4 P-lől, 23—26-ig 8 P-től,. 26—29-ig IS P-től, 30—35-lg IB P-től.
ZALAI KÖZLÖNY
I9M. december 5.
Több ezer &old
bérWfc Uényaxeregyts*3égcí Kért SxeKsxórdon
Nzokszárd, december 4
Mérey Richárd és felesége, akiknek Tamási melleit van több ezer holdas földbérletük, tegnap beszüntették a fizelésekel és a szekszárdi királyi törvényszéken kényszeregyezséget kérlek.
— A Leányklub zászlót szentel.
Mint már jeleztük, a Szociális Misz-sziótársuiat Szent Ilona Leányklubja folyó hó 8-án zászlószentelési ünnepséget larL Az ünnepség reggel 7 órakor közös szentáldozással kezdődik. Majd közös reggeli után felvonulás a plébánia-templomba, hol a zászlószentelési szertartás lesz a fél II órai mise ulán. Közvetlenül a szertartás után következik a zászlószögek beverése a gyóntató szobában. A zászlóanyai tisztséget gróf Zichy Ödönné vállalta. Farkas Edith S. M. alapiló íőnöknőt az Ifjúsági Központ kiküldötte helyettesíti. A Szent Ilona Leányklub életében ez a nap határkő, honnan a kék-keresztes lobogó alatt az „Egység I Hűségi Fegyelem 1" jegyében indulnak a szociális szeretel ultöró munkájára. Az ünnepség mélló befejezéseképen délután I) órakor a Boldogságos Szűz tiszteletére ünnepi előadás lesz a Missziósház nagytermében. Belépő-dij nincs.
F. hú 7-8H (HÓmbalönj
— A magyar szobát a Nőegyleti Vásáron a 183. sz. sorsjegy nyerte meg. Tulajdonosát ezúton kérik a jelentkezésre.
— A Nagykanizsai Ipartestület
kebelében működő husipari szakosztály folyó hó 6-án, azaz pénteken, az Ipartestület tanácstermében, este 8 órakor tartja évi közgyűlését, melyen a rendes tárgysorozaton ki-vül a magánosok husvágatása, a közvágóhidi munka szabályozása és egyéb szakosztályi éredeklö fontos ügyek kerülnek tárgyalás alá. Nagykanizsa, 1929. dec. 4. Szakosztály Elnöksége.
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű
balatoni rizling...... P !•—■
1 nagy üveg konyak ... P 3-50 1 nagy doboz szardínia
szálkamentes ... ...... P—-96
1 kg. teljes zsíros trappistasajt ......... ... P 2-60
>/á kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1-60 \'/« kg. Matagalpa pörk. kávékeverék........ P 2-50
Pakkarak teák, tea-sütemények, déligyümöl-oaAk nagy választékban
kaphatók
■aszei és Friedenthal
csemegekereskedésében.
A has teltsége, májtájéki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által mcgszűnlelhelók és az agy, a szem, tüdő vagy sziv felé irányuló vérlolulások ellensulyozha-tók. üyomor- és bélspecialislak igazoljak, hogy a Fereic lóJsef vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. A Fereac József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban es fűszer-üzletekben kapliató.
— A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének önkormányzati választásával kapcsolatosan a Nemzeti Blokk folyó hó 8-án vasárnap délután 2 órakor gyűlési tart a Katholikus Legényegylet helyiségében. Budapestről lejön Kovács Gyula a Nemzeti Blokk választási intézője, a Keresztény Magántisztviselők Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke és előadási lart a magánalkalmazottak önkormányzati választásáról s kifejti, hogy miért küzd az alkalmazottak Nemzeti Blokkja.
- Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten \'J gyernieK azuielca, 4 loány, £> tlu: tlulinuiui Aulai clpolelsó-rénzKeazlió 6s Wuiuaehl Ulzellánnk rk. fia, Kujdi Gyula kóuyvkotö ea Báliul Irmának rk. leánya, Szalai .láuus vaa-utl elOIUto es Slmonka Rozáliának rk. leánya, Kelo Józaol loldmüves ós Uá-
Kereskedelmi Alkalmazottak
Véget ért
a keleti jóvátételi konferencia
l\'Arls, december I (Éjszakai rádiójelentés) Az átengedett javak és keleti jóvátételek bizottsága ma délelőll végleg befejezte munkáját.
Január 3 án kezdődik a II. hágai konlerencia
Hága, decoraber 4 (Éjszakai rádiójelentés) A hágai értekezlet elnöke ma értesítette a holland kormányi, hogy a II. hágai értekezletet január 3-ra óhajtja egybehívni.
Prágai hangok ...
l\'rága, december I A cseh sajló a keleli jóvátétel kérdésével foglalkozva nyomatékosan kijelenti, hogy a magyaroknak nem szabad megnyerniük a pert Hágában. Lehetetlenség az is, hogy Csehszlovákiának fizetési kölelezeltségeket kelljen vállalnia.
= Ma és minden este elsőrangú jazz-band a Korona kávéházban.
tánc-teája
vidovles Rozáliának rk. leánya, Nagy Oyörgy molnár 68 Flánder Rozáliának rk. leánya, Gudlln József vasul! palya-munkus ós Krisztián Juliannának rk. fia, Mefz János festomeater es Forintos Margitnak rk. 2 lia. Házasságon kivül szllletett 1 íiu. — Hulatuzas iu történt. Kálovles György földműves rk. 47 éves, Ordovies György napszámos rk. Wi éves, Varga Ferenc rk. i> honapos, Kulcsár Fái napszámos rk. 31 óves, Szili Jó-zsefnó szül. Molnár Ka.Uüin tr-sajii) reJ. &ö~óveá, Tuíiz \'Györgyné szül. Takács Rozália (Klskomaromj rk. -15 óves, Kovács Jenő rk. 4 hónapos, Mikó Mária rk. 1 eves, Tiszai Ferenc városi szegény rk. 75 óves, Major János földműves rk. 53 éves — Hazus^ot kötött ti por; Tökölyi Jenő katonazenész ós Ördög Mária rk., Froszenyák Ferenc lakalossegőd és Szakolczai Gizella rk., Lepsényi István fóldiuüvcs ós Tislér Maria rk., Nazitnger József földműves és Kerkal Margit (ozv.) rk., tíojlas György háziszolga es HerzsenyaK Maria rk.
— Minden előfizetőnk a
„Zalai Köxlöny" gyönytírU Kardc*o-myl ICOnyné/ Ica p/ci a/dndákul.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelek: öl szóló rendeletből pedig az italmcrő helyisig minden szobájára egy egy példányt beszerezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára.
— Három fokozat van: jó, jobb,
legjobb, PFAFF a legjobb!
— Utazási kedvezmények. Folyó évi december 11—-12-lkén Budapesten a Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetsége kongresszust tart. Akik ezen kongresszusra utazni szándékoznak, ő4l százalékos menetdíj-kedvezményt élveznek, ha a jegyváltásnál a rendszeresített rózsaszínű „Igazolási jogy"-ct felmutatják. Az odautazást dec. H— 12-ig, a visszautazást december 11-tői 15-lgkell megtenni. — Folyó évi december 7-től 11-ig Budapesten a Társadalmi Egyesületek Szövetsége által tartandó jubiláris nagygyűlésre utazni szándékozók 50 százalékos menetdíj-kedvezményt élveznek, ha a jegyváltásnál a rendszeresített rózsaszínű „Igazolási jegy"-et felmutatják Az odautazást dec U 11-lg, a visszautazást dec 7 -12-ig kell-megtöri hl. Tíz állömtísfónök.
Ivott már ön 1929-eaí aranyhegyi bort? j
ha nem, ugy Ízlelje meg Sífrán aranyhegyi ooialt. I liter, zárt palackban, Uvegc»er<vcl
80-68 fillér éa ó 56 fillér táfrán Jóxaef, Mogyai\'-u. 74.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baro.s-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi lütés, hideg-melegvlr. Mérsékelt polgári érak.
li lapra hivatkozóknak 200 o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
„ZALAI KÖZLÖNY"
egyes példányszámai ugy az utcai árusítódnál, mint a következő helyeken kaphatók:
Horvith Jóxaaf ulaigblzományl és dohánykísáruds, Diák-tér 15. u.. Wsn\'-enberg-ház.
Uj. Hlraohlar Mlkaa dohányárudé, Fóut 7. Korona szálloda épület.
Varga Jóia.f dohányklsáruds, Sugárul 2. Baboehay-hái.
■laa Malvin .Mikula\'-dohánykls-áruda, Sugár-ut 25. szám.
Gördg Károly dohánykisáruda, Erzaé-bei-tér, Slrem is Kleln-ház.
Saollár latvénné dohánykisáruda, Széchenyi-tér 4.
Özv. Jégár Kélménné dohánykisáruda, Teleki ut 3.
Nagy Antal dohánykisáruda, Petőfiül 44. szám
= Egyetlen kulturembernek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Gold Palaba elemmel felszerelt zseblámpa.
saját helyiségükben este 9 órai kezdettel.
KÖZGAZDASÁG
24 vagon élő állatot
szállítottak el a nagykanizsai országos vásárból
A keddi nagykanizsai országos vásár adatai csak ma kerültek számszerűleg összeállításra. Eszerint a nagykanizsai állatvásártérre több, mint 1300 marhát hajtottak fel, mig a lovak felhajtása 900-ra tehető. A vásáron sok olasz és osztrák, de másvidéki magyar állatkereskedők is megjelentek. Összesen 2-4 vagonrakomány élő állatot szállítottak el kedden Nagykanizsáról. Ezek közül Olaszországba 8, Ausztriába 4 vagon marhát exportállak, mig a többi 12 vagont részint Budapestre, részint a nagycenki cukorgyár rt. gazdaságába, a Qeorgia rl.-nak és másoknak szállították el.
Különösen az ökröknek és a linóknak volt most nagy kelele, ezekből a legtöbb cserélt gazdát. A lóvásár azonban gyenge volt.
Az árak: egy 3 éves tinó párjáért 1100 pengőt fizettek, egy jó hidegvérű muraközi lóért 500 pengőt is megadtak.
Napon la ad|on növendék is hlzóíllatalnak
II
„FUTOR
szénsavas takarniánymeazet.
A .FUTOR" növendékállatoknál > csonlkipzódést elősegiU bialara
"étvágygerjesztőd
A ,1\'UTOR* nem orvowág, hanem a leglinomabban őrlőit miazaűtip, amely as állmok szervelettben Igen könnyen felszívódik, s amelyei az illatot aro-matikus anyagiartal i.ánál lógva tzlve-
sen fogyasztanak. A .FUTOR- etetése a konyhasó etetéséi feleslegessé teszt A nagyhlzlalók, uradalmak, gssdaaágok a .FUTOR\'-l állandóan elellk. Ára: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák-40 kg. (zaákkal
együll) P Itt 30 I cca i/i kg-oa próhadobói ára 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszimra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvidöszerek nss kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telelőn: 130.
1929. december 5.
TÓZSDE
A berlini javult árfolyamok és a folytatódolt bécsi vásárlások, amelyekhez a helyi phe véleményes vásárlásai is hozzájárultak, különösen egyes arbilrage értékekben az elmúlt napokénál élénkebb forgalmat idéztek elö, ami kissé emelkedő árfolyamokat eredményezeit. A helyi piac csendesebb volt, azonban az árukínálat itt is visszahúzódott. Zárlatkor az irányzat jól tartod volt. Fixkama-lozásu papírok piaca Uzleltelen. — Devizapiacon erösebb kínálat volt Newyork kábelben és tekintettel arra, hogy a Kábel árfolyama az Összes piacokon esett, Budapesten is 20 fillérrel visszaesett.
ZtrleM sárlat
párif 3(H8V<, London 25111/j, Newyork 514*6, Brtlasel 7203. MIUno 26 94Vl, Madrid 7170, Amsterdam 50775. Berlin IVHM Wien 72 44, Softa 3 72 PrAoa I5-2SÍS, Varai 57 75 Budapest 80-20U B-IJVa, Bukarest 3 06"/i
fwiWhiíi
Buza 20 fül., rozs 15/III. emelk.
Buja tlazav. 77-ea 23-75—2615. 7»-al 24-08-24 35. 79-es 24 30 -2470. 80-ai 24 00—24-85, dunánt. 77-e« 22 35-22 60 78-as 22 60 -22«0. 79-ea 22 81-23 rt>. íó-ia 22-95-23-15. roia 1585—1600. lak. árpa 15-30—15-75, aflrárpa 17-50-1900.ub 13-40-13 80. tenoerl tszt. 13 85-1400L4unántii>l 13 65-13 80, repce 53 00-54-00 korpa 9 75 10 00.
VALUTÁK
Aanfl 27-75-27-90 Bc&afl. 79-60-80 U0 Cseri k. 16-84-16-94 Dán k. 152-70 153-30 DIaál. 10 00-10*08 DsOtrB67 95-569-95 Pttadlf. 22-45-22 75 Hotl.: 2Z9-73 230-75 Lauml 63*80-64*10 lm- 3-37-J-41 lau 410-4 15 Ura 29 65-2 -95 Márka 136 30-136-90 Nocrtg 15260 153-20 SdUtt. 80-05 80 45 (■•■te 78-95-79-95 iláüL 110-80 III 30 SlMk, 153-35 153 96
DEVIZÁK Amst. 230-05-230-95 Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-50-136 90 Brüsszel 79-77-8002 Devizalel 3-39-3-41 Kopcnh. 152 90 \'53 30 Lendon 77 81 27-80 Madrid 79-25-71! 95 Milano 29-8 >-29-93 Newyork 569 95-71-55 Oszló 152-80-153-20 Páril 22-45-22 52 Prága 16-SO 16-95 Szófia 4-11-4-14 Slockh. 153-55-153 95 Varié 63-90-64-10 Wien 80-22-80-47 ZUzlch 110-78-111 I 8
Sorteiráiíi
Faábaltia 3118, eladatlan \'60. — BM-rtatt 1-40—1-46, szedett 1-24- 1-26, szakit kflsfe P16—1*20, könnyű 1-08—1-12, l-«« rendi óreg 1-28—1-30, ll-od rendű Orec 1-16—1 22 angol stlldó 1-40-1-60, szalonna nanban 1-40—1-44, uilr 1-74—1-76, hu> 1-70—1-80, izalonnls Kísértés l-60—l-7ri.
: MlxaU Byoaáa ét LapkiUé Vállalat, lagykaalssán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Ulefon i Nagykanizsa 78. n.
APBÖHIRDETÉSEK
jyspOliiliÉáaaá c«>a 10 uói. M KIMr, Hhétm további azó dija I «T.U Vlaár- ól
. . M izótg M flIMr, rnlndu MM axó dl|a ■ fiit. Szerdán és ptm-10 sió% •• HMr, nlndea további «*ó dl|a I (ül. Clmsaó s Btadeii vaste-
pbt> betoból álló uó kél írtnak aiámlfr
WU. Állást kareaóknek 50Ws tatft dméoy.
Hlrdatéaak ■ (Bl) pangS laatsgsn alail a fataalegaa klarratáa, uémlAaéa alharflléa* >*galt a I 6 r a flsslsaálk
Bérautó csukott, megbiiható éj legolcsóbb Deutsch Telefon 410. 5909
Eladó héx. Sugár-uton, négyszobás modern lakással, gyflnyórü parkkal, ked-vcsó teltétele\'! mel.ctl eladó. Cini a kl-sdóban. 6019
■ajáttarméaB boraimat olcsón, kicsinyben kimérem. Vlncze József, Jósicf lóherceg ut 53. 592i)
Egy lanjréaablka elsdó Beke Istvánnál, Somojíymiháid. 5935
*l»*4t.2 aioba-konyhás lakás mellék-htlylaégektel tizenOlödlkére - Nádor-
ZAL^j KÖZLÖNY
Vadbőröket,
mézet, ágytollat, vacnt ém fémet \'
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét ét Fiai
Erzsébet-tér 16. xm
utca !
6022
■ étaxobáa, vlzvezetékes lakás az \'ii nalra kiadó Csengery-ut 67 6059
Disznót Alnl házakhoz megyek. Cim : Llchlfusz, Vörösmarty u. 46. -6056
3 darab jókarbsn levó sbéáltlsKék eladó Szemere utca 4/c. -6\'62
Elarfé antik m< sdó, eb\'dlótámpa (petróleum) 9 gyertystartóvsl, elöszobslámpa és folyosólámpa, konyhaasztal 2Vj méter hotsiu Zrínyi Miklós utca 48. .6063
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefont BBS.
Bencie
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
__505J
A kftirlgA flnntpek alkalmából ilinlok: MllSKOTAl.VBORT, i borok király. P 1-06 LEANVKA, knifiuöi.n finom . . . . P 1-RISLINO. rajnai lamatoa . . P -81
RIIROUNDI. vflröi pítifnyíbor . . P -84 EZERJÓ, löldleliir . . P -58
KADARKA, illlcr nrmti, rimilot . . 1- 58 lllcrtnkérit. kSk.önhorűókban, «l 10 lll.ftől I. sr-.l\' fali ulInvilUI. — Clm :
HArú ORCZY JÁNOS bo-i;*ida.iKa. Oyflngyőa
Nagykanizsai Városi Kőzkórház.
302/1929. ikt. szám.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Városi Közkórház a kórházi jégverem jéggel való megtöltésére nyilvános Írásbeli és szóbeli versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok a v. közkórház címére 1929. évi december hó 14 én déli 12 óráig adandók be.
Szállítási feltélelek a v. közkórháznál beszerezhetők.
Nagykanizsa, 1929. évi december hó 1-én.
Nagykanizsai Városi só 5 Köz kórház.
Kováid Péter és Fia
budapesti festögyér
fest, tisztit 4a plisseroz
(jallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
n, Csengery-ut 5.
Hirdetmény.
Ezennel közhírré tesszük, hogy a nagybakónaki legelőtársulatnak Palin határában levő 108 kat. hold
vadászterülete
10 évre terjedő időre december 8-án délután 1 órakor az iskola helyiségében bérbe adatik.
A társulat bérbeadási jogát fenntartja magának.
Nagybakónak, 1929. évi december hó 3-án.
Zoltán Boldizsár
6otl elnök.
Megérkezett
AEG "ögép
M ■ legújabb mod
modellje*
mely az összes eddigi írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bérmely rendszerű I r 6 gépe t becserélek
Kedvező részletfizetési feltételek.
AEO Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Naeykanizsén, Erzsébet-tér 4. szém alatt.
A letenyei kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6180/tk. 1929. szám.
Hirdetmény.
A letenyei kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Alsószemenye községre nézve az 1892: XXIX. t.-c. értelmében a tényleges birtokosok tulajdonjogának a telekjegyzfr-könyvekbe való bejegyzése és a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítése iránti eljárás befejeztetvén, ez azzal a felszólítással tétetik közzé:
1. hogy mindazok, kik az 1886: XXIX. t.-c. 15—17. §-ai alapján, ideértve e §-oknak az 1889 : XXXV11I. t.-c. 5. és 6. §-aiban és az 1891: XVI. t.-c. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit, valamint az 1889: XXXVIII. t.-c. 7. §-a, az 189Í: XVI. t.-c. 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések, vagy az 1886: XXIX t.-c. 22. §-a alapján történt törlések érvénytelenségét kimutathatják, evégből törlési keresetöket hat hónap alatt, vagyis 1930. évi junius hó 10-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat;
2. hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t.-c. 16. és 18. §-ainak eseteiben, ideértve az utóbbi §-nak az 1889: XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is, a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1930. évi junius hó 10. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog;
3. hogy mindazok, akik a telekkönyv átalakítása tárgyában tett intézkedések által, nemkülönben azok, az I. és 2. pontban körülírt eseteken kivtil az 1892: XXIX. t.-c. szerinti eljárás és az ezek folytán történt bejegyzések által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve érzik, ideértve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889: XXXVIII. t.-c. 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják; e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1930. évi junius hó 10-ik napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő elmulta után az átalakításkor közbenjött téves bevezetésből származó bárminemű igényeket jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik, az említett bejegyzéseket pedig csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg.
Egyuttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a hitelesítő bizottsiágnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetiedet a telekkönyvi hatóságnál átvehetik.
I.etenye, 1929. évi november hó 23.
Emődy s. k., kir. járásbirósági elnök.
A kiadmány hiteléül:
Balassa Sándor s. k.
tclekkönyvvezetö.
♦ ni mim Mvvhviiiviu
t
Gyermek kötények 2—10-ig drbja csak I P Schweizi sapkák mindet szin P 3-20—3-80 jk Flanell pongyolák divatííintákban . P 6"90
Gyermekruhák.........I P-től
Női kabátok, hibás.......10 P-től
Női kabátok szőrmével......39 P
Női kabátok finom kivitel.....65 P-től
Gyermek kalapok........3 P
s
I
I
Okvetlen jöjjön el hozzánk! ♦
2 MAGYAR
* DIVATCSARNOK
Nagyikanizsa
^ Főút 6.
Nyomatott a DéJzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly)
69. évlolyatn, 278 »zám
Nagykaaiiia, 1929 december 6 péntek
Ara 16 flUér
ZALAI HZL0NY
gKrt»ilö«ÍK í« kLidóíiiviUI : Pí-al 6. uim.
Korthclyl ItokMadóhtviit.il Kossuth La|oa-u. 3?.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
la : <o kán • \\
Az olasz királyi pár látogatása a Szentatyánál
Az örök város nagy esemény
Kóma, december !> (Stcfani) A királyi pár ma délelőtt Grandi kullleyininiszter és több udvari előkelőség kisérelében Vatikán városba ment. Az ulcákon sorfalai álló nép mindenütt óriási lelkesedéssel köszöntötte az uralkodó párt. Valikán város bejáratánál Seraphini kormányzó a pápai udvar magas-rangu tisztviselőjének kisérelében üdvözölte a királyi párt. Az uralkodó pár ezután áthaladt a Szent l\'éler téren, majd a Borgia udvaron és végül a San Dan>aso udvarra érkezell.
: Gaspari biboros viszonozta a
Valikán város területén a pápai gárda kivonult csapatai tiszteleglek az uralkodópár előtt, a pápai gárda zenekara pedig az olasz királyi Himnuszt játszotta. A király ezután magasrangu pápai tisztviselők kisérelében a kis trónterembe ment, ahol 11 órakor a Szent Atya is megjeleni.
Iléma, december Ti (Stefani) A királyi pár 20 percig időzött a Szent Atyánál. Ezután megtekintene a Szent Péter Icmplomot, majd újból visszalért a Quirinalba. Gasparri biboros államtitkár Horgon
látogatást a Quirlnálban
Zini-Duca nuncius kisérelében megjeleni a Quirinalban, hogy viszonozza az uralkodók látogatását. XI. Plus pápa a királyi párnak látogatásuk alkalmából ajándékol nyújtott ál.
A pápa h találkozásról
Itóma. december fi (Éjszakai rádiójelenlés.) Mini a lapok jelenük, a Szent Atya az olasz királyi pár lálogatása után környezetében kijelentelle, hogy milyen nagy elégtételt érez ezen a napon minden olasz ember.
Horthy i Nagy csalódás azt képzelni, hogy bárki is segíthet a mai bajokon
Az ifjúság ne engedje át magát szélsőségeknek .Ti vagytok a magyar reményeinek hordozói" — A magyar ifjúság hódolafa a kormányzó előtt
Hudapest, december íi (Éjszakai rádiójelentés) A főiskolai és egyetemi hallgatók az idén monstre felvonulási rendeztek a Várba, hogy hódoljanak Horthy Miklós kormányzó elölt az államfő névünnepe alkalmából. A hatalmas felvonulásban rengeteg lampion! és fáklyát vittek. A menetben több fúvós zenekar felváltva játszóit. A hódoló ifjúság ti óra ulán éri fel a Várba, ahol az Ünneplő ifjustg nevében Misángyi Vilmos müegyclemi lanár köszöntötle meleg szavakkal a kormányzót, beszéde végén Isten áldását kérte Horthy Miklós kormányzóra, mint Magyarország megmentöjére.
A kormányzó, akii a beszéd végén háromszoros dörgő éljenzés ünnepeli, — válaszában annak adott kifejezési, hogy a jövő esztendőre a monstre (elvonu-
lást hagyja el az ifjúság, meri a hideg léli hónap miatt aggódik a fiatalság egészségéért. Egy kisebb küldöttség jöjjön és keressen fel mondotta az államfő — és mondja el bajait és panaszait a magyar ifjúság nevében.
A gazdasági helyzettel foglalkozott ezután az államfő, aki hangsúlyozta, hogy
a gaxdtasáal nebéxségek okoxxák a balokat. Ex ma vllág/elenség.
Nálunk meggyötöri nemzetnél ez
fájdalmasabb jelenségekéi váll ki,
mint máshol.
Nagy csalódás axonban axt képxelni, l)Ofjy bárki Is segíthet exen bármilyen politikai ravasxsággal.
Amit a kormány megtehetett, azt meglelte és nem fér kétség az iránt, hogy ennek meglesz az eredménye.
A nemxet egységem és ha-tároxoti és nem aggasx-tantik a megbontást kísérletek.
Ezután az államfő óva inti az ifjúságot, hogy ne engedje magát idegen eszméknek és szélsőségeknek át. Az előliünk álló nagy feladatok megkövetelik, hogy egységesen kövessük a nemzeti irányt.
Senki se bocsássa lelkét drufia.
A mull nemes hagyományainak ereje kell, hogy álsegitsen benncleket a komoly időkben.
TI vagytok a magyar reményeinek hordoxól
és szivböl kivánom, hogy megtaláljátok munkálok jutaimái egy boldogabb Magyarországban !
Diadalmas éljenzés fogadia a kormányzó szavait, akit perceken át ünnepeli az ifjúság sok ezernyi tömege.
Friedric/) interpellációja a Budapesti Hírlap íizzmilliártlos Jc öles ön ér öl
A pénzügyminiszter a Pénzintézeti Központ uj feladatköréről — Oróf Bethlen a rendelkezési alapról és a Budapesti Hirlap barátainak gyűjtéséről A belügyminiszter benyuj tolta a fővárosi törvényhatóság újjáalakításának elhalasztásáról szóló javaslatot
tárgya Görgey József képviselő ösz- belügyminiszter beterjesztette sz«jerhclcllcuségi bejelentése ügyében az összeférhetetlenségi ilélobizottság tagjainak kisorsolása volt. Ennek megtörténte után Scitovszky Béla
Hudapest, december \'■> A képviselőház ma délelőtt Illési tartott, amelyen a képviselők szokatlan nagy számban jelentek meg. A mai ülés napirendjének egyetlen
a sxékes fővárosi törvényhatósági bixottság uffá-atakltásának elhalasztásáról
szóló törvényjavaslatot. Kérlc a tör-
vényjavaslat tárgyalására a sürgősség kimondását, amihez a Ház hozzájárult. Elnök ezután javasolla, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, pénteken délelőlt 10 órakor tartsa és azon a belügyminiszter állal most beterjesztett törvényjavaslatot tárgyalják.
Kabők l.ajos az elnök napirendi
indilványával szemben javasolla,
hogy a holnapi ülés napirendjére
tűzzék ki
a munkanélküliség esetére sxóló kötelexö biztosítási törvények megalkotása
tárgyában benyújtóit indítványának indokolását.
Bethlen István gróf az elnök napirendi indilványának elfogadását kérte, mert a belügyminiszter javaslatának letárgyalása igen sürgős, mivel a fővárosi választásokai december 15-ére már kitűzték.
Viharos tiltakozást váltolt ki Farkas István azon kijelentése, hogy a kormány diktatúrát csinál. A Ház többsége az elnök napirendi javaslalát fogadta el.
Bessenyey Zénó indítványt terjesztett be, hogy a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásának tartamára a Ház üléseinek ideje napi 8 órában álla-pitlassék rneg. Erre a bejelentésre
a baloldalon nagy vihar támadt,
mire az elnök az ülést felfüggesztene.
Friedrich István Interpellációja a Budapesti Hirlap ügyében
Szilnél után Friedrich István mondotta el interpellációját, melyben azt kérdezte a pénzügyminisztertől, hogy
milyen törvény alapján avatkozott bele a Pénzintézeti Központ a Budapesti Hírlap Ujságvállalat pénzügyi műveletébe és hogy az állam] pénzek folyósítása a kötelező gondossággal történt-e?
Friedrich ezután hosszasan vázolta a Budapesti Hirlap anyagi helyzetét és kimutatta, hogy különböző időpontokban körülbelül
10 milliárd korona összeget folyósított kölcsön alakjában a Pénzintézeti Központ a
vállalat részére. A kölcsön bizlosilására a vállalatnak 3 emeletes háza szolgál. Friedrich István ezután azt mondotta, hogy a Pénzintézeti Központ magán-feleknek hitell nem engedélyezhet, tehát nem a törvény alapján járt el a vállalattal szemben. A Budapesti Hirlap vállalat még más összegeket
9
ZALAI KOZLONf
1929. december 6
is kapóit. Ezekel részben a sajtó-alapból folyósították, aminsk jogosságát nem feszi bírálat tárgyává, másrészt azonban a Pcsli Hazainál levő névlelen leiétek utján nagy összegeket adtak a vállalat szanálására. Egyesek azt a kijelentést tették, hogy a Tisza-szindikátus adta öísze ezeket a tételeket. Friedrich kijelentette, hogy további adatait más alkalommal fogja előterjeszteni.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter válaszolt az interpellációra.
—■ Az inflációs időszakban, Magyarország közgazdasági életének nagy megpróbáltatásai idején keletkeztek azok az adósságok a vállalatnál, amelyek később annyira megduzzadtak. A törvényhozás szükségesnek tartotta, hogy a Pénzintézeti Központ eredeti feladatától ellérőleg azzal is foglalkozhassék, hogy bizonyos vállalatoknak\' hitelt nyújtson. Természetes, hogy a hiteleket nem Jólmenő vállalatoknak nyújtották, hanem azoknak, amelyek zavarok közé jutottak. Azért tűzték ki a Pénzintézeti Központnak ezt az uj feladatkört, hogy áthidalhassák a nehéz időket.
Kérdés, hogy megérdemelte-e a segítséget a vállalat. Kétségtelen, hogy a Budapesti Hirlap R. T. egy olyan sajtóorganumnak a kiadásával
foglalkozott, amely a magyar kuliura történetében, politikai és nemzeti életünkben hosszú időn keresztül nagy érdemeket szerzett. (Taps az\' egységespárton, zaj a szocialistáknál.) A Pénzintézeti Központ 800 ezer pengőt adott. Hiteles becslés szerint 74G.OOO pengőt ér a vállalat háza. A Pénzintézeti Központ eljárása a lörvény szigorú szabályainak megfelelöentörlénl.
Bethlen István gróf miniszterelnök válaszolt ezután Friedrich Istvánnak arra a kérdésére, hogy honnan származnak azok a pénzek, amelyeket a Pénzinlézeli Központ kölcsönén kívül a miniszterelnökségi sajtóosztály juttatott a Budapesti Hírlapnak. A kormánynak két forrás állolt rendelkezésére. Az egyik a rendelkezési alap, amelyet minden politikus felfogása szerint azért bocsátottak a kormány rendelkezésére, hogy a maga sajtópolitikáját előmozdítsa. Ebben semmi titkolni való nincs. A haloldal felháborodása tehát nem őszinle. A másik forrás gyűjtés eredménye volt. A gyűjtésről nem áll módjában elszámolást nini, erre nem is hajlandó.
Friedrich István a pénzügyminiszter válaszát nem vette tudomásul, a Ház többsége azonban tudomásul vette.
Házakat rombadöntött, gőzösöket elsülyesztett, autókat felboritott
az Anglián végigvonuló borzalmas orkán
txrndon, december r>
(Éjszakai rádiójelentés) Egész Angliát borzalmas vihar szántotta végig. Az orkán sebessége elérte a 100 mérföldet óránként. A vihar ereje autókat borított fel, házakat döntött romba, hatalmas emelődarukat zuzolt össze. Egy 2400 tonnás angol gőzös a pari menlén elsüllyedt. Eddig 5 embert sikerült megmenteni.
Rettenetes vihar szántott az Atlanti Óceánon
London, docemcer íi (Éjszakai rádiójelenlés) Az Atlanti Óceánon 16 órán át tartó gigantikus méretű vihar dühöngött. A tenger szine méterekkel emelkedett. Három angol gőzös S. O. S. jelekel adott le. Egy angol vitorlás hajótörést szenvedett. Tiz órai munka után a vitorlás öt emberét sikerült partra juttatni.
Az aj Udrzal-kablnet összetétele
Minden 17 éves csehszlovák ifjú köteles katonai kiképzesben résztvenni
Prága, december r> (Éjszakai rádiójelenlés) A cseh lapok a kinevezendő uj kormány listáját az alábbiakban közlik: miniszterelnök: Udrzal(cseh agrárpárli), külügy: Benes (nem. szoc.), belügy: dr. Stepanek (lót agrár), igazságügy: dr. Meissner (cseh szoc.), hadügy dr. Vyskvoski (cseh agrár), iskolaügy : dr. Derer (lót szoc ) népj.: dr. Czech (cseh szoc.).
A csehszlovák ifjúság háborúra nevelése
Prága, december 5 (Éjszakai rádiójelentés.) A „Na-rodny Lisly" jelentése szerint a miniszterközi értekezlet letárgyalta a csehszlovák ifjúságnak a katonai szolgálat előtti katonai kiképzésének ügyit. A lap szerint
minden 17 évet betöltött If/u köteles résztvenni ka-
tonai kiképzésben, mely a 17-lk évtől a sorozásig tart.
A 17 évnél fiatalabb, de 14 évnél idősebb ifjakat a lövészegyletekben képezik ki.
Édes Klárikám I
Nem találtalak otthon, hát ez utón közlöm Veled, hogy a jegyekei megváltottam. Ha addig nem találkoznánk, ugy hétfőn délután 5 órakor váilok oz Ulánia mozi előtt. Megnézzük Hugó Viktornak vitághirll filmjét, a „Nyomorultak" at. utána pedig elmegyünk a Városiba és végigélvezzük Biró l.ujosnak fit a felülmúlhatatlanul érdekes darabját, a „Hotel Imperial\'-t. Drága Klárikám, előre boldog vagyok s örülök a hétfői napnak. Meglátod, valóságos élmény lesz!
Apropas I Marcsiiról hallottam valami kedves pletykát, hétfőn azt is megsúgom. Az ura, szegény, majd megpukkad!
Tehát hétfőn az Urániában vártak, onnan megyünk a Városiba.
Ezerszer csókol: Gabi.
Hogyan le&etne megmenteni a Badacsonyi?
Egy 60 kilométeres másik bazalt-területre kéri áthelyezni a bánya-üzemet az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara
Magyarországot fenye getik
a pénzügyi ellenőrzés felébresztésével
Budapest, december 5 Ossuski párisi cseh követ az egyik párisi lap\'iak adott nyilatkozatában a jóvátéte\'i kérdéssel foglalkozik és a pénzügyi ellenőrzés felébresztésével fenyegeti Magyarországot.
Hudnpcst, december r> A cseh sajtó továbbra folytatji tiltakozását a csehszlovák jóvátételi kötelezettségek ellen. Az. egyik lap szerint a cseheknek is mngyar min-tara a Nem. nem, soha! jelszót kell magukévá tenni.
Nagykanizsa, december 5 Abba az országos mozgalomba, ami Herczeg Ferenc kezdeményezésére indult a Badacsony megmentéséért, a Zalát is magába foglaló Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara is bekapcsolódolt memorandumával, amit Mayer János földművelésügyi miniszterhez terjesztett. A memorandum a következőket tartalmazza:
Hazánk a trianoni békeszerződés következtében természeti kincseinek legnagyobb részét elvesztette. Ezt a súlyos veszteségei pótolni egyenlőre nem lehet mással, mint meglevő természeti kincseink fokozottabb mértékben való védelmével. Csonkamagyarország legjellegzetesebb természeti szépségét a Balaton vidéke alkotja, melynek meglevő és már fejlődésnek indult kultúrája minden szempont előtt köveleli a vidék természeli kincseinek védelmét.
Ezzel színiben a Badacsony vi-dékén
megdöbbentő rombolás
látható. A Badacsony keleti oldalát a tomaji, a nyugati oldalát a tiir-demici kőfejtő pusztítja. A Gulrcs nyugati oldalán két kőfejtő működik. A Tóti hegyet és a Szent György hegyet szintén kikezdték. Ez utóbbi hányászását azonban már szerencsére abbahagyták. A Halápol ellenben már majdnem teljesen tönkretették, ur-y hogy végeredményben már csak a Csobánc, a Hegyes és a szigligeti várhegy érintetlen.
Miután fenti vidék az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara körzetébe tartozik, többféle szempontból is arra kéri a Kamara a földművelésügyi minisztert, hogy saját hatáskörében és illetékes helyeken történő tiltakozással a természeti szépségeknek ezen vaudál módon való pusztítása megakadályoztassék. Az. egyik
az idegenforgalom, melyre nézve c vidék természeti szépségén kivül, mint különleges geologiai alkotás is igen je\'entós s melynek elpusztításával a külföldi látogatókat is végleg elveszíthetjük. Viszont a vidék mezőgazdasági terményeinek értékesítésére az. idegen forgalom növelése igen előnyös hatást gyakorolhat. Nem kell itt másra,
mint a tej, termékek, baromfi, tojás és gyümölcsfogyasztásra hivatkozni, mint az illető vidék gazdaközönsé-géuek inegélhelőségi lehetőségeire.
A másik szempont a még súlyosabb válsággal küzdő
szőlőgazdaság. A borértékesítés hihetetlenül nehéz helyzetében csakis a nemes „Typus borok" helyezhetők el. Magyarország typus borai között az első helyek egyikét a badacsonyi fajta foglalja el. E szőlő-vidék talaját pannóniai korú homokos, agyagos üledék al-kolja. Bár ilyen lalaj más helyeken is előfordul, mégsem terem rajta olyan bor, ■ mini a bazalt hegyek lankáin. Ugyanis e borok jellegzetességüket a hegy felső kúpjáról az eső állal lemosott és lehullott bazalt anyagból kapják.
A hegyek felső részét képező bazalt kúpok elpusztítása által elvész e borok jellegzetessége
s ezáltal az egész vidék ériéktelenné válik. Az úthálózat karbantartásához és fejlesztéséhez szükséges rengeteg bazalttőmeg a Badacsony vidéki kúpok teljes sértetlensége melleit is kitermelhető. A Vasvárinegyébcn fekvő Kab-hegyről nem is szólva, csupán az Agártelöt és az Apáti hegyet kell felemliteni, hol a bazalt közel 60 km.-nyi területet borit, mely tömeggel szemben a Badacsony, Gulács, Tóti-hegy, Szentgyörgy, Csobánc és Haláp egész tömege elenyé-■ szik. — Racionalitás szempontjából is helyesebb volna c nagy tömeget kitermelni e sokkal kisebb s igy hamarabb kimerülő kuphegyekkel szemben. Hogy a:inak idején a kitermelést még sem itt kezdték meg, azt a kupliegyek jobb hozzájérhelősége ■ kozta. Ma azonban más a helyzet, mert a tapolcai állomástól
a Halápig bányavasut vezet s innen az AgrártcIG már csak 5 km. Az Apáti hegy elérésére szinlén csak néhány km.-nyl vasutat kellene vezetni a monostorapáti völgybe,
miután a Tapolca és Hólyagos kö-zölli bányavasut már épülőben van. Ez a vasút már a bazalt-terület kellő
ZALAI KÖZLÖNY
Tegnap éffel Kigyulladt ax Erszsébei-iéren egyffásztetőssete
A Rózsa-utcai tüzet gondatlanság okozta
li)29 december 6__
közepébe vezetne s itt a természeti szépségek épségben tartása és a termelés racionalitása mellett a bazalt szükséglet is beláthatatlan ideig fedezhető volna.
A bazaltbányák üzemének beszüntetésével szemben felhozható az a tény, hogy ezáltal a bányák munkásainak sorsa és kenyérkereseti lehetősége
veszélybe jut. Ezt azonban minden nehézség nélkül és hosszú beláthatatlan időre bizlosilani lehet a bányák üzemének közös vállalat alakjában a Monostorapáti völgybe való áttelepítésével.
Kéri továbbá a Kamara, hogy a földművelésügyi kormány a most készalő uj erdőtörvénynek a természeti emlékek fenntartásáról szóló szakaszaiban a badacsonyi hegyvidéket is vegye védelembe és ezen törvény hatályánál fogva a mát létesült kőfejtők üzemét szüntesse be, illetőleg azok működési területét az Agrár-tetó és az Apáfi-hegy területére helyeztesse át.
Végül kéri, hogy a természeli emlékek megállapításánál és egyéb kérdések eldöntésénél a területileg illetékes kerületi mezőgazdasági kamarák kiküldött tisztviselője az Országos Természetvédelmi tanácsban rendes tagként szerepeljen.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések t CaUtöriokón a Mmér-Mlet: Reggel 7 órakor +3 2. dflutln 2 óralux +6 47este 9 órakot +5 6
Felhőzet: Reggel és délben borult, eite Úszta égboltozat.
Szillriny: Reggel észak, délben keleti este délnyugati szél.
(Éjszakai rddtóJeJentis) A Mataoroié-glal latéaat aata 10 órakor Ja-laatls snagélénkQIA déli axala\'-kal Igars anya Idő vérhaté, ké-aiU nyugat falAI aaS valóazInO.
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
laginbbit legolcsóbban
vékAssy kAroly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 2.
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű
balatoni rizling...... P I\'—
I nagy üveg konyak ... P 3\'50 1 nagy doboz szardínia
szálkamentes... ..... P—-96
I kg. teljes zsiros trappistasajt ......... ... P 2\'UO
\'/i kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1-60 \'/« kg. Matagalpa pörk. kávékeverék......... P 2-50
Pokkarek teák, tea-• Qtemények, déligyümölcsök nagy választékban
kaphatók
Hnszel és Friedenthal
csemegekereskedésében.
___MIS
Nagykanizsa, december r> Tüzriadaiom verte fel csütörtökre virradó éjszaka fél 4 órakor az Erzsébet-tér 2. sz (Mayer-féle) ház lakóit. A hatalmas ipulet földszintes udvari traktusának egyik padlásán a kéményből kipallanl szikra meggyújtotta a gerendázatot és a tető-szerkezet már nagy lánggal égett, mikor a tflzet az udvarnak egy véletlen éjszakai járókelője felfedezte és nyomban fellármázta az egész házat. A tűzoltók telefon-hivásra pillanatuk alatt a helyszínre érkeztek. Ez volt a szerencse, mert különben aligha leintett volna \'tagjobb szerencsétlen-
Nagykanizsa, november Ifi Karácsonyra ajándékkal óhaj tunk kedveskedni a „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének Olyan ajándékot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi lapok adtak olvasó-táboruknak.
Ez az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve.
Harmadféls^z oldalas, művészi címlappal wfíátott könyv lesz ez. Benne a naptártól a vásárokig, a bélyegilletékektől a névnapokig, a szakácskönyvtől a közigazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
Ivott már Ön 1929-es aranyhegyi bort?
ha nem, ugy iz\'che meg SAÍrin aranyhegyi borait. I liter, zárt palackban, üvegeseiével
•0 68 tillér és o 56 Iliiét Sáfrén Jéaaaf, Magyar-sa. 74.
Talcton-rcndeltscket 5 litertől kcidve SSMJ hiihoi szállítok.
ségnek elejéi venni. Igy is másfél órába került, mig a veszedelmes helyen támadt tüzet dr. l\'rack István ttlzoltófőparancsnok vezetésével meg tudták fékezni. A kár jelentéktelen. 3000 pengő a Rózsa-utcai tlizkár
A csütörtökön délelölt megejtett hivatalos tüzszemle a Rózsa-ulca 39. számú háznál, ahol — mint azt jelentettük —- Varga István vásározó ruharaktára kigyulladt és rengeteg kész ruha elpusztult, megállapította, hogy a tüzet a gondatlanul égve hagyott kályha okozta.
A kár 3000 pengő, ami azonban biztosítás utján megtérül.
át az olvasónak naponta szüksége lehet Mindez csak a kisebbik része lesz a képekkel tarkított, vaskos könyvnek, fí nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, szines Írást tartalmaz
f\\ könyvet minden előfizetőnk, helybeli és vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
Aki december 24-ig belép előfizetőink sorába, az is megkapja a szenzációs ajándékot: Karácsonyi Könyvünket.
Legfinomabb
tea-süteményekböl
nagy választék a
Kertész cukrászdában.
bit*__
i
Csónakázó-premier
a keszthelyi szabadfOrdőnél, karambol egy pesti fürdővendég fejével, felmentés a bíróság előtt
Nagykanizsa, december 5 Augusztus közepén történt, hogy Tivoli Ferenc zalaegerszegi városi adúliszt és Pártos Lóránt, egy előkelő fővárosi család jogász fia kirándultak a Balatonra. Útjuk Keszthelyre vezetett, ahol csónakot béreltek és messze kievezlek a Balatonba. Vasárnap lévén, számos fürdőző is voll a vízben. Az igazsághoz tartozik az is, hogy egyikük sem vezethetett volna regattát, mert az evező-kezelés tudománya még titok volt előttük.
Ahogy a rozoga csónakkal tovahaladtak, beérkeztek a szabadfürdő „territóriumába", ahol a fürdőzők lubickollak. Első csónakkirándulásuk lévén : nagy vehemenciával csapkodták a vizet az evezőkkel, mig a csónak hegyes orra egyszerre csak a vízben úszkáló Vörös István budapesti gépkocsitulajdonos fejébe nem ütközött, de ugy, hogy a hatalmas ember tnejdnem eszméletét vesztette és a vízbe esett. A megijedt ifjak beemelték az erősen sérült embert csónakjukba, kieveztek vele a vízből, majd orvoshoz mentek, aki bekötözte a sérült fejét. Vörös sérülése rövidesen meggyógyult, de még utána is gyakori fejfájásról panaszkodott. Az orvosi és gyógyköllségeket a két csónakázó viselte.
Vörös feljelentette „az első csónakázás" részeseit, kárigényt is jelentelt he. A két ifjút dr. Somossy Nándor budapesti ügyvéd védte.
Mindkettő azzal védte magát, hogy itáliai ültek a csónakban és igy nem vették észre a vizben lubickoló Vöröst.
A biróság a tanúkihallgatások után, miután Vörös sent kivánta az ifjak megbüntetését és mivel a sérülés nyolc napon belül gyógyuló voll, mindkét vádlottal szemben felmentő Ítéletet hozott.
igy végződött a két ifjú első csónakkirándulása.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa divatáru házában.
Cenvásxnak £enlepedök Damasxtasa.talnemUek DamasxííörUlköxök Centörlök Cenbatissztok Cegfobb gyártmányok Nagy válasxték
Sing Gr divatáru&ászban
Értékes karácsonyi ajándék
a „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének
ELFELEJTETT ARCOK
Dráma 10 telv. Fóazeteplők; Cllve Rraock, Mary Brlan, Olga Baktanovn és Wllltam Powell.
Billy, az ékszermentő
Burleszk.
Minden jó, ha a vége jó
Burleszk.
ZALA! KÖZLÖNY
1929. december G
Egy óra a fiatalkornak bíróságánál
A kakas-lakoma és a „kollégák" Fiatal leány, akit elsodor az élet
Nagykanizsa, december fi
Fiatalkorúak bírósága. A megszokott kép. Egy csomó fiatalkorú. A háttérben a szülők húzódnak meg, szembesítés végett. Ök azok, akik itt a szemüket földre szegezik. Fog-házör is van jelen. Az esküdtek padjain fiatal missziósuóvér, mint a mentés angyala, figyel a tárgyalás menetére: nem akad-e missziós munka, lélekmenlés, nem kell-e majd tarsolyából kieregetni a szociális gondoskodás olajcseppjeiböl. A birói székben dr. Mulschenbacher Edvin.
Az első tárgyalás.
Egy csomó fiatal legény. Sihederek. Az a vád ellenük, hogy egy asszony présházának udvarán, a szóllöhegycn, a hidasi feltörték, egy kakast kiloptak belőle, azt a maguk pincéjébe vitték, ahol mcgkoppasztolták és a konyhai szabályrendelet minden szakasza szerint megsütötték és megették.
A „főtettes" elmondja, hogy részegek voltak a jófajta musttól, elmondja, hogyan ettek a kakasból a .kollégák". Igy mondja: „a kollegák". Eközben persze kertel, kön-törfalazik, mint egy purdé, akit mézeskalácslopásou értek a vásáron. Dr. Mulschenbacher biró egy-egy jól irányított kérdéssel csakhamar kihámozza az igazságot. Itt nem lehet kertelni. Szeinbesitt egymással a „kollegákat". Mikor egy „öreg cimborát" megkérdez a biró, evett-e 6 is a csirkepecsenyéből, alig hallható megszeppent hangon azt monja, hogy csak krumplit evett, nem talált már hust a krumpli közölt, mert azt már többiek felfalták.
Miért kellett a vas, amivel az ólat felfeszítették? kérdezik ugyancsak ettől.
— Azt hittem — vászolja — hogy csak „bátorságnak" viszik.
A biró az egyikei 8 napi fogházra, egy másikat 4 napi elzárásra, egyet lü pengő pénzbüntetésre ítél, egyel próbára bocsájl, egy másikat felment.
Erre az egyiknek az anyja, ahelyett hogy megköszönne az enyhe büntetést, még nyelveskedni próbál. A bíróság nobilis. Nem veszi tudomásul az anya keiecsclését.
Még el sem hangzik az itélct, amikor a fogházör mellett megmozdul egy csinos, zöld kabátba bugyolált, 17 éves leány. Gyermek-leányka külseje van — és máris elég mozgalmas biográfiát lehetne rola irni. Az öntudatra ébredt nő kacérságával igazgatja meg ruháját, frizuráját. Tetszeni akar még itt is. Ugylátszik, részére a tárgyalás élmény. Szép akar lenni, mikor az érdeklődés központjában szerepel. Izgalmasan várja, hogy sorra kerüljön. A hátsó padokban ott III és gubbaszt két öreg, nchézsorsu, szegény szülő, akin meglátszik az
törftdötlsége. Az anya arcán egy könnycsepp gördül végig . . .
Felolvassák a leány nacionáléját. Kiderül, hogy bizony sokszor tolvajkodott. A szülei házban nincs a legjobb helyen. Visszaeső bűnöző volt — a bíróság már régebben javítóintézetbe utalta, hátha olt megjuhászodik. Az anya azonban könyörög : hatálytalanítsák a javítóba utalást, szükség vau otlhou a,leány segítségére, keresetére.
A bíróság az anya kérése elölt meghajlik. Ám a leány olyan hetyke magatartást tanúsít, oly pikirozott feleleteket ad, ugy válaszol — hogy a közönség is csodálkozva néz a leányra, aki ahelyett, hogy megalázkodna, fölényes hangot használ még a bíróság előtt is. Csak természetes, hogy a bíróság ezek után az anya minden könyörgése dacára fentartja előző határozatát: a leányt javítóba utalják, ha ugyan egyáltalán még használ ezen a szerencsétlen leányon „a javító".. .
És következik a többi fiatal bűnöző.
Elgázolt a voüat egy 17 éves leányt
A leány a „THos" uton akart keresztül menni a síneken A mozdony az elgázolás után 12 méternyire dobta a leány hulláját
Niigyknnizsa. december U
Tegnap délután ». Nagykanizsáról délután 2 óra 20 perckor induló budapcst — nagykanizsai személyvonat halálra gázolta Jakabfi Margit 17 éves leányt Zalaszenljakab állomás előtt.
A leány édesapja, Jakabfi János tekintélyes gazdája Zalaszenljakab községnek. Az eladósorban levő sflíp leánynak már az egész stafi-rungja készen volt, hogy a tavasszal férjhez adják. A sors kiszámíthatatlan akarata azonban a halál jegyesévé tette.
A szerencsétlenségnek szemtanuja
nem volt. A mozdonyvezető az utolsó pillanatban vette észre, mikor a kanyarból feltűnt a mozdonykolosz-szus, hogy a síneken valaki át akart menni. Nyomban meghúzta a féket, de amire a vonat megállott, a leány véres, összelörötl tagokkal, hatalmas koponyalöréssel holtan feküdt az árokban.
Á szerencsétlen áldozat nem került a mozdony kerekei alá, hanem a teljes sebességgel robogó gép elkapta és szétroncsolt fejjelt, mintegy 12 méternyire dobta.
A leány, mint megállapítást nyert, a szőlőhegyen levő apjának vitt ebé-
Cátomás
(Vlléx MorlOy Mlkló* kormányxó névnapjára)
A kályhában csendben izzó parázs, Csak lopva lobban néha egy-egy szikra ; 8 Idebent lassan mindent beborít Az éjnek titkos, sötét fátyola. Odakint, mintha örömmámorában Halotti tort ülne zugó vihar, Vad üvöltéssel, kaján kacagással, Füttyös Jó kedvvel mindent fölkavar. Idegtépő hangján fülembe üvölti:
„Mire vársz pajtás, m^rt nem Jössz velem ? I^Sisd,\' én mint Számum, hogyha kedvem tartja Klsöj)rök mindent, ami ellenem. Nem Ismerem ember, se Isten alkotását, Kipusztítom, ami utamba áll! Szakltad le te is rabságodnak láncát. A tétlenség megöl, előbb, mint a halál!" Igy szólt. Majd lassan elcsendesült minden, Amerre Járt, ott pusztulás honolt, És én csak néztem a vaksötétbe, .Mig lázas arcom veriték verte ...Mi az? Lidércfény, vagy csalóka álom V Őrtüzeket látok felgyúlni szerte Ameddig szemem lát végig a határon. Mintha földből nőne milliók serege, Alinak csatasorba, bilincsük letépve, Fegyveresen, csendben fenn a harcisáncon. Arcuk, mint a szobor egy pontra meredve Lesi az égboltját, ahol a nap felkél... Katakol az óra, múlnak a percek, Pirkad már a hajnal, ime: a vezér! S egyszerre harsan százezrek ajkán :
„KlJen Horthy Miklós! Ííljen a vezér!" Kürt harsan, vezényszó! Klóré! Kajla! Megindul a sereg, mint az izzó láva ! Kattog a gépfegyver, bömbölnek az ágyuk! Fut a gyáva horda, a magyar utánuk.
Nincs irgalom bennük, csak a bosszú. ..Trianont ledönljük! — harsog a Jelszó. Itt van már a tenger, amott meg a Kárpát, S mire a nap felkél, magyar zászlót lenget A hajnali szellő, merre a szem ellát. Kassa, Pozsony, Brassó Ismét a miénk lett. Bánáti rónán Is magyar kasza csengett. Boldogság és öröm az egész országban, R a nagy Isten trónján, fenn a Mennyországban Letekint a földre. Niigymngyarország\'ra, S igy szól l\'átronánknak:
„Megtért bűnös néped, áldásom reája!"
Ml az? Mintha újra vak-sötétség volna! Alomkép volt csupán, eltűnő, csalóka? Mintha tüzes vassal égetnék a testem. Kínzó fájdalmamra Irt sehol se leltem, Piszkos földi férgek undorító szája, Issza a véremet, sebeimet vájja. Tíz éve tart ez igy. s minden este kisért K vad vihar lelketrázó szava, S vájjon mikor lesz egyszer már erőm, Hogy lábam a béklyói sárba tiporja ? Istenem, hát nékünk, szegény magyaroknak, Knnyl szenvedésre sem jön fel napunk ? Minket, akik mindig e bünos Nyugatnak i\'ajzsa voltunk, csak üldöz sorunk?
Kivonult a vihar, lecsendesült minden. Látszólag aluszik, meghalt 11 nih magyar, I)c III nuijtl ft/. óra, mikor virradóm Lelépi rabláncát az acélos kar. Pattanásig hitzolt, megfeszített ijjnk, Csuk u leire várunk ; Vezérünk, terád ! Arid ti jelt és hosszúnk. Izzó haragunk Klsitnri e hitvány, gyáva hordái. Vezérünk ! az. óra pár r(i|>ke pere innlva Kiüti felettünk már az éj-felel. Árpád apánk lin. második honszerző! Készen mögötted áll n nagy magyar sereg.
1!>2!>. dec ti. B.
del és azon az átjárón igyekezett vissza a faluba, amely a sincken vezet keresztül, melyen azonban „TíIob az átjárás" feliratú tábla tiltja a járás kelést.- A tilos-ut okozta vesztét.
A szerencsétlenségről a vasutasok értesítették a leány hozzátartozóit és a kiskomáromi csendőrséget, mely azonnal megindította a nyomozást.
Az orvosrendöri hullaszcmlét dr. Laubhaimer Alán járási tb. főszolgabíró és dr. Ország Lajos h. körorvos ejtette meg a mai nap folyamán.
A kir. ügyészség kiadta a temetési engedélyt.
III. liceálls előadás
Vltéx Barnabda tanfelügyelő: a magyar dal (grammoton-klsére/íel)
Nagykanizsa, december Ti
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör III. liceális előadása vasárnap délután pontosan fél 6 órakor kezdődik a városházán. Vitéz dr. Barnabás István kir. tanfelügyelő tart előadást a magyar dalról. A ritka érdekes és élvezetes előadást 35—40 grammofon lemezen mcgörökiletl szebbnél-szebb magyar dal fogja illusztrálni. Belőpődij nincs.
Vxleiek zdrórála
a Karücmony előtt! Qetckben
Nagykanizsa, docember !i
Budapestről jelentik: A keresked. miniszter az érdekeltségek kérésére kivételesen engedélyt adott arra, hogy az üzletek december 4-töl december 24-ig bezáróan köznapokon este 7 óráig maradhatnak nyitva.
A december 22-ére eső vasárnapon az ország egész területén a nyílt árusítási üzleteket reggel 7 órától délután négy óráig lehet nyitva tartani.
A kizárólagos pálinkamérések azonban ezen a vasárnapon is az ország egész területén zárva tartandók.
A husnemllek árusítása a szóbanforgó vasárnapon a főváros területén egész napon ál tilos, vidéken pedig reggeli hét órától délelőtt tiz óráig árusítható a hus.
A halféléket, élő és leölt baromfit azonban ezen a vasárnapon az ország egész területén, a fővárost is ideértve, reggel hét órától délután négy óráig szabad forgalomba hozni.
- Teljesen ingyen
döntetönti a páratlan qaxdag tartalmú Karácsonyi Könyvünket, mint a „Zalai KUzlttny a/dnd«kd/.
Vigyázat! c
Cukorka király
Ka«lnosy-u. 8*
Tlnlelettel érleilttm ■ nagyérdemű kö-
Zöh"cyea HlkUláX-árUim S^önyörü
kivitelben, amilyen meg nem volt él oloadh 1 Érdeme* megtekinteni, vétet-kötelezettség nélkül. StOhmer, Lukica és Koestlln Mikulások és desszertek csodt kivitelben kaphatók, izolld árakon.
TI zieictiri Heffen Gyula.
1992 december 6.
zalai Köílöny
s
VÁROSI MOZGOSZINHAZ
December 6. és 7-én
Elfelejtett arcok
Dráma 10 (elvonásban. Főszereplők: Cllve Broock, Mary Brlan, Olga Baklanova, Wllllam Powell.
Kiegészítő műsor
Száz gyermeket ruházott fel a Keresztény Jótékony Nőegylet
napi hírek
NAPIREND
Daoember 6, péntek
Róm katolikus: Miklós. Protestáns : Miklós. Izraelita: Kist. Iió 4.
Faragó-képkiállítás a Rozgonyi-ulcai Iskolában égési nap.
Vároal Mo\'gó. .elfelejtett arco\'\\ dráma. .liltly az ékiíermcntó" éa .Minden |ó, ha a vége ló- vigiálékok.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. Iió végéig a Neumann-léle .Fekete sas" gyógyszertár.
tlóztllrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bétfö, szerda, péntek délután és kedden egész nap nóknek)
A kormányzó névnapja.
Csonka-Magyarország 8 millió magyarja ma második Itonszerzőjének, viléz Horthy Miklós kormányzónak névnapját ünnepeli. Ezalkalomból a nagykanizsai szenlfcrencrendi plébánia-templomban reggel 9 órakor hivatalos istentisztelet lesz, melyre a h. polgármester meghivla az összes hatóságokat, egyesületeket és testületekéi. — A háztulajdonosokat ismé-lellen kérjük, szíveskedjenek, mint minden évben, házaikai fellobogózni
— Missziós hirek. A nagykanizsai Szociális Missziólársu\'al napközi otthonában tegnap délután voll a Mikulás-érkezés végtelenül kedves ünnepe. A nagyterem megleli kipirult arcú apróságokkal, gyermekeik örömén örvendő szülőkkel. A szinpad előtt, kétoldali, a nővérek körül, áhi-latossá szeppent csendben a „nap-közista" csöppségek csücsülgellek és leslék a széllibbenő függöny csudavilágát. Mig várakozni kelleti, addig a napközi kicsi „slar"-jai szavallak. Csak ugy ragyogod az egész lerem a bálor, szép deklamálásuk nyomán. Aztán énekeli a nagykanizsai dalárdák igazi Benjáminja, a napközi csöppnyi lurkóinak „vegyeskara." Azlán jöll a Mikulás-apó. Két angyal gazdagon rakoll szánl huzolt utána. Miklós-apó szép beszédei mondoll a kicsinyeknek, majd sok-sok kedves jelenei közt kiosztották az ajándékokat. — Hétfőn a Leányklub délutánján Dartha kegyesrendi tanár tart irodalmi elő.idisl. — Vasárnap a fogházban Kerezsy Géza polgári Iskolai tanár tart ismerelterjeszlő előadást. — Az első pénteki litánia ma délulán fél 6 órakor lesz szenl-beszéddel a Missziósház kápolnájában.
A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett (Jártánál.
— Ilyen Idóben vau az ember a lé^ió-szervek megbetegedéseinek kitéve Aki naponta néhány Panllavtn-paszlltlát el-tzopogat, megelőzi a fertőzés veszélvét.
Nagykanizsa, december 5
Nem hiába végződött a mai viszonyok közt nem vári eredménnyel a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására, de — van is helye minden fillérnek a fenekellen nyomor legkiáltóbb jajiinak elcsititására. A kiosztásokon látszik csak valójában a nyomor igazi arc», amikor a város perifériáiról megindul a könyörgő kezek-szemek hosszú sora a kiosztó-liely^k felé. Mérhelellen a segítésre váró szegénység és mérhetetlen a jóság, amivel a Nőegylet hölgyei áldásos munkásságukat szembe szögezik a pusztító rémmel.
Az idei vásár szép eredményéhez méltóan kibővilellék a segélyezés kereteit is. Igy szerdán délulán a Rozgonyi-ulcai iskola emeletén 100 pár cipőt és 100 öltöny ruhát osztottak ki a szegény iskolásgyermekek között. A kiosztás elölt Filó Ferenc igazgató mondott a lelkekre ható beszédei és egy kisleány megköszönte a Nőegylet gondoskodását. A kiosz-
— A Faragó képklállltést naponta sokan látogatják a Rozgonyi-ulcai iskola lornatermében. A tárlatnak különösen a Nagykanizsán é\'ő maraközi menekültek szorgalmas látogatói, mert a művész maga is Alsólendváról meneküli éa vásznain a Muraköz sok festői részletét örökítette meg. A tárlat vasárnap dél-előli a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör műsoros matinéjával zárul. A tárlat és a matiné is díjtalan.
lásban az összes iskolák gyermekei részesüllek, sőt — az idén először a kiskanizsai iskolák tanalóinak is juttattak a ruha- és cipőadományokból.
A Nőegylet népkonyhája az Eölvös-léri helyiségben héllőn nyilikmegés ezidén bővült keretek közt tart egészen husvélig. Ha szüksége mutatkozik, a téli teázót és melegedőt is felállítják.

A Nőegylet Mikulás-délutánja csütörtökön voll a Polgári Egylet diszes nagylermében. A terem megtelt csillogó szemű gyerekekkel és — talán még csillogóbb szemű szülőkkel. A kis-angyalok karának bevonulása, Mikulás-apó (Dómján Pisla) megjelenése szorongó csendben történt meg. Kutató tekintetek furakodtak a pupozva rakott kosarak felé. Hemmert Dudus szavalala, Mikulás-apó gyer-mek-szivekliez érő beszéde után kiosztották a temérdek ajándékot, kicsinek, nagynak, érdeme szerint.
— Mikulás az ovódában. A
Nádor-ulcai ovódában rendkívül bájos, sikerüli Mikulás-ünnepséget rendezel! Kovács Györgyi h. óvónő. Az ovóda-feltlgyelőbizottság jelenvolt tagjai és a szülők elragadtatással nézték az óvódás-gyermekek meglepő szép és ügyes produkcióiból összeállított műsort.
— Minden előfizetőnk ■
„Zalai KUxIöny" gyUnyUrU Karácsonyi Könyvéi Kapja alándékul.
— Csak négy dlftérla volt novemberben Nagykanizsán. Fodor Aladár dr. városi tiszti otvos tegnap terjesztene be jelentését a polgármesteri hivatalnak az elmúlt hónap közegészségügyi állapotáról. A jelenlés szerint a felnőtteknél az egészségügyi viszonyok kedvezőek voltak. Ellenben nem voll mondható ez a gyermekeknél, ahol lorokgyik és roncsoló toroklob 4 esetben fordult elő (enyhe lefolyással). A nedves és ködös időjárás nagyban előmozdította a légzőszervek megbetegedéseit. Vörheny volt I, hasihagy-máz 2 esetben, öngyilkosság 2, súlyos szerencsétlenség 1 .elmegyógyintézetbe utalás 1 esetben voll. Az egész hónap alalt 25 haláleset fordult elő, mely számban befoglaltatnak a kórházban elhunylak is.
-= Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
— Tea-estély a Polgári Olvasókörben. Az első rendkívül sikerült tea-eslély a kiskanizsai Polgári Olvasókörben arra indította a Kör elnökségét, hogy a lea-eslélyeket a téli időszak lartamára rendszeresiti. A legközelebbi tea-eslélyl vasárnap esle Szerecz Mariska és Papp Ilus adják, amelyre Nagykanizsáról is többen kimennek.
aSINGER varrógépek
n±ats A( LEOdOBBAK !
— Vasutasok figyelmébe I Felhívatnak az összes tényleges és nyueílljasUann SzAva .Adria vasúti alkalmazottak, hogy ugy a saját, mint a családtagok ítiUi, illetve piron arcképes Igazolványaiknak az. 11)30. évre vrdó érvényesítése végett Igazol ványaikkal az álloniástőnók-ségnél Jelentkezzenek. Az állomás/önök.
— Szenzációs ajándék
Iru a „Zalai Köxlöny" Karúcmonyl Könyvo minden tsiaflMctü/étnclt.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
Ml 1 Mú,
Király-utca 21.
3»» _IV
A karácsonyi vásár megkezdődött,
melynek keretében a téli árukat mélyen leszállított árban árusítom.
Divatflanellok, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségű batisztsifonok, színes batisz-tok, vásznak, kanavásznak, 1» pupllnok és zefirek, ágy- és asztalgarniturák, damaszt és frotier törOlközök stb.
MT nagy választékban és legolcsóbb árban THJ
KORÉIN JENŐ Menyasszony di¥atáruháia,""^3!gtftL>apl-
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december ti.
ak,t„Tvi játékárukatkiárusítom,
miután ezen cikket többé nem tartom.
KAUFMAIVN KÁRÓ LY.
— Tánctea a kereskedelmi alkalmazottaknál. A nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottak eddigi láncteájuk sikere után december hóban még egy láncteái rendeznek e hó 7-én, szombaton este egyleti helyiségükben, a Cenlrál szuterén-jében. Az egyesület vigalmi gárdája a szombat esti tea előkészítésén kivül serényen munkálkodik, hogy az idei szilveszteri mulatság a tavalyiaknál ne maradjon el. A láncleára az előbbi meghívók érvényesek, akik tévedésből nem kaptak volna meghívót, kérjék az egyesület rendezőségétől.
— A felsőkereskedelmi Iskolát végzett tanuló* egyesületei Budapesten tartják 11)311. szeptember 7-tól It-lg VI. nemzetközi kongresszusukat azzal n céllal, hogy kimondjak valamennyi Ilyen egyesületnek egy vilileszövets^hen való egyesülését. Az előkészítő bizottság lelk\'érl azokat n volt kereskedelmi lakolni tn-uniókat, nklk tumilmánvnlkiit valamely, most ii trianoni határokon klviil eső intézetben végoztók, de most magyar honosok, hogy Intézetük volt tanútól szövetségének Itthon való megszervezése végett közöljék elmüket Sctuick lléla dr. udvnrl tanácsossal: Budapest, II. ker., Apostol-utca ti. szám.
— Három fokozat van: jó, jobb, legjobb, PFÁFF a legjobb I
f Jó /-én Halon)
— Uj telefonközpont a nagykanizsai járásban. Néhány héttel ezelőtt elvégezték a zalaszentbalázsi telefonközpont és a hozzátartozó telefonelőfizetők telefonjainak beszerelését és igy Zalaszentbalázs központtal uj telefonközpontja van a járásnak. Egyelőre az alábbi nyolc előfizetővel rendelkezik a központ: 1. Körjegyzőség Zalaszentbalázs, 2. Mussel-kastély,3. Plébánia, 4. Musset-szeszfőzde, 5. Körjegyzőség Magyar-szerdahely, B. Csizmadia Mihály mészáros, 7. Vassicsek Lajos sajlgyára, 8. Danics Sándor malma. A zalamegyei hiányos telefonszolgálat kiépítése Oyömörey György főispán programjának végrehajtását jelenli és örülünk, hogy a mai gyors tempójú éleinek ez a leglöbbet használt technikai vívmánya lassanként hozzáférhetővé teszi a legeldugottabb kis községet is.
— Szenzációs leleplezések a beszelő Ilimről. A rcklrtmkilrtökkel vllárrgA h\'ir sogott bcs/.élöfllm csodás technikai újdonságairól nz utóbbi Időtlen érdekes dolgok kezdenek kiderülni. Mhitlm ez a találmány nem Is lenne olyan csodálatos ós rninthu ezelőtt 20 évvel már az. öreg Kdison Is kijött volna ezzel it készülékkel, természetesen kezdetlegesebb formában. A hangosfilm titkairól lolejilezéioket hoz n \\\\nKyqr Mnuaun Mikulás-száma. A változatos szóplro-ditlml részt l-\'tirkns Imre, Tersánszky J. Jenő, \\V(illesz .lenő. Illés Kndre. Szegedi István. Krdőily Mihály stb. lilák. Itajzokkal. fényképekkel Illusztrált cikkek, versek, novellák és humoros knr-eolntok, stb.. slb. díszítik u gvönvílrüen kiállított kópés folyólralot. Hg.v pengó-ért mindenütt kapható. Mutatványszámot dljtnl.inul klllil n kiudólllvntnl : Budapest, , Sziget-utca -\'U,
— December 30-lkán tárgyalják a zlcsl rablógyilkos ügyét.
A kaposvári törvényszék bllntetó-tanácsa december 30-ikára lüzle ki Liliig Ferenc, a zicsi rablógyilkos bünpörének tárgyalását. Láng, mini annak idején megírtuk, baltacsapásokkal megölte Zics községben lláz-linger János szalócsol és feleségél.
a Kereskedelmi Alkalmazottak
— Uj kéményseprő-kerületek alakítása. A mult napokban alakult meg Nagykanizsán a Zalamegyei Kéményseprők Keresztényszocialista Egyesülete, amelyre az országos központ is lekllldötte titkárát. Annak idején megalakult ugyan már a ké-ménysepróinunkások egyesülete, azonban alaki kifogások miatt újból kellett megalakulniok. Az országos központ kiküldöttje az egyesülés célját a következőkben foglalta össze: nemzeti alapon való lömörtllés, tisztességes munkabér, önállósághoz
való jutás és a kerületek szaporítása céljából. Kustos József, a kéményseprők vezetője kifejtette, hogy Zalában 1928 han az adóhivatal kimutatása szerint — Nagykanizsái és Zalaegerszeget kivéve — 63.000-nél több a kémény. Azóta a kémények ismét megszaporodtak, miért is Zalában négy uj kerület létesitésél kérik az alispántól. A tisztújítás során elnök lelt Kustos József, titkár Dénes Géza, pénztáros Fala István, ellenőrök Szönyi Pál és Falker Lajos. A megyei szervezkedés közponlja — Nagykanizsa.
Utazási hlr. Budapest Dv. és u z Olasz-Francia Riveria kőzött Nagykanizsa, Poslumia, Milánó és Genován át folyó évi december 15-
tánc-teája
tói kezdve közvetlen gyorsvonali összeköttetés létesüli. Budapestről a 202 számú vonattal Cannesbe egy 1-só ll-ik oszlály háló, Vcnlimigliáha pedig egy I. ll-ik oszt. közvetlen személykocsi indul: december hó 15-től 1930 év január hó 30 ig helenkint 3-szor: Kedden, csütörtökön és vasárnap. E kocsik Cannes-bői, illetve Ventimigliából folyó évi december 17-től 1930 február hó l-ig helenkinl 3-szor, kedden, csütörtökön és szombaton indulnak vissza és Budapestre a 203 számú vonattal minden szerdán, pénteken és vasárnapon érkeznek meg. Budapest és Prágersko közölt az említeti vonatokkal étkező és egy III. osztályú kocsi is közlekedik. A szóban
levő nemzetközi gyorsvonatok ugy a helyi, mint a nemzetközi forgalom-bili a rendes gyorsvonali menetdíjak ellenében vehelók igénybe és azokon az összes menetdijkedvezmények érvényesek. Ez az uj összeköttetés nemcsak a bevezetésben emiilett helyekre, hanem Vencziától délre: Bologna, Firenze, Roma, Napolyba, továbbá Milánótól északra: Dél-schweizba és Milánótól nyugatra: Torino, Modane és délkeleti Franciaország állomásaira (Cshambery, Alix-Les-Bains, Annecy, Chamonix,
saját helyiségükben este 9 órai kezdettel.
Orcnoble és Lyon) is igen kedvező ulazási alkalmat nyújt Az utasnak csak egy éjjelt kell a vonatban töltenie. Az állomás főnök.
Az angol bank-kamatláb
változatlanul 5 és fél százalék marad
London, december b Az Angol Bank mai ülésén a bank-kamallábat változatlanul 5t/a°/o-ban állapította meg.
Naponta sdjon növendék éshlzóállstalnak
„FUTOR"
szénsavas lakarmánymeazet.
A „FUTOK" növendékállatoknál a cso n (képződést elősegíti hizáira
^étvágygerjesztő^
A „F U T 0 R" nem orvosság, hanem a leglinomabban őrlőtt mészsótáp, amely az állatok szervezeteben Igen nönnyen ielszivődik, s amelyet az állató* aro-matikus anyag artai.i.ánál fogva szívesen fogyasztanak. A „F U T 0 R* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszt A nagyhlzla ók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. 7sík vételnél: l zsák 50 kg. (zsákkal
együil) P 10 30. 1 cca »/* kg-os próbadoboz ára 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőezerek Sffli kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. lelelon: 130.
Figyelem! Itt az alkalom!
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárflzlelében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuiföidi és beintui játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléres osztály.
Sy.rmekkoc.ilr. T.l.fon. 53t. Képkeretedé..
____s s"
53-ik KARÁCSONYI VÁSÁRUNK megkezdődött!
Leghasznos-.ibb Mikulás és karácsonyi ajándék egy pár
IMILTÉNYI CIPŐ!
BundaoipS, hócipő, sárcipó, házi és reggeli cipők, diszpapucsok. Posztó csatlós és fűzős cipó körülhőrözve P 13--, leeiobb P 16-50. teveszőr hézicipő P 6-20-tól feljebb Hócipő P 9-80, IO 80, 11.80 és feljebb. Gummicsizma és teljes gummioip& reklámárakon
Női pántos és félcipő 16 P-töl, téifi egész és fél 19 P-től. 6Mí Gyermekcipő 19--22-ig 4 P-lől, 23—2ti-ig 8 P-lől, 26—29-ig 12 P-től, 30—35-ig 15 P-től.
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY 7
KÖZGAZDASÁG
Ha alakul meg a Baromfi-tenyésxtö Egyesület
Nagykanizsa, december .1 csin.\'ilni.
Ilyen nagyszerű alkalom a haromíi tenyésztés, mely kis befektetéssel jelentékeny jövedelmet biztosit.
Kétségtelen, Itogy a járás gazdái a gazdasági felügyelő ismertetése nyomán fel fogják tudni fogni a baromfitenyésztés jelentőségét és a já rás gazdakftzőnsége mihamar nekilát ennek az egyre izmosabban terjedő és jó hasznot adó kisebb gazdasági berendezkedésre.
A nagykanizsai mezőgazdasági bizottság ma pénteken délelőll ujnépi Elek Ernő elnöklete alalt fontos illést tart, melyen dr. i friss Zoltán gazdasági felügyelő kezdeményezésére meg fog alakulni a .Baromfitenyésztő Egyesüld".
Miután a mezőgazdasági termelés nta sehogysem rentábilis, a gazdák sürgetően utána kell nézzenek, hogy milyen alkalmak adódnak egy gazdasági udvarban, amiből pénzt lehel
Baromfitenyésztők figyelmébe I
Mayer János földmivelésügyi miniszter a gyölrődő magyar mezőgazdaság mentő munkájában kíllö nös figyelemmel fordult a baromfitenyésztés felé. — Ez a kicsinek látszó és roppantul elaprózódó állattenyésztési üzemág csudálatos értéket és kincset rejt magában, - amelyei szorgalommal, de főkép kedvteléssel és szeretettel gyönyörűen lehet kamatoztatni. — Csonka-Hazánkban a baromfiak zöme a 20 holdon aluli gazdák kezén van, következésképpen a baromfitenyésztés sikere is tul nyomólag ennek a gazdarétegnek gazdálkodásától függ.
A földmivelésügyi kormánynak ezúttal az a törekvése, hogy a nép kezén lévő és a hosszú beltenyésztés miatt meglehetősen elsatnyult tarka-barka tyukállományt jó tojó és jól hasznosítható nemes baromfival cserélje ki, vagy pedig ilyen kakasokkal átkereszlezze. E célból a vörös Rhode-lslandi és az amerikai fehér Legltorn fajtákat igyekszik minél jobban elterjeszteni. Mind a keltőnek kitűnő tulajdonságai vannak, de mi a magyar gazdaasszony gondjaira mégis csak a Rhode-lslandil bizzttk szivesebben. Részben meri jó kotló és gondozA részben pedig mert kezesebb, nem repülős és igy kevesebb vele a vesződség A Legltorn nagy ritkán, vagy pedig sohasem kollik (ezért tud sokat tojni), tehát a kis udvarokon keltetésre és csibenevelésre más tyúkot is kell mellelte tartani. Messze vagyunk még attól a világtól, amikor a kellető gépekel falvainkban széltében-Itosz-szában használják, — de meg a magyar háziasszony sok egyéb dolga és gondja melleit netn is ér rá és nincs is türelme az cfélékkel bajlódni. Ö annak örül ha az apró jószág minél kevesebb utánjárás és pepecselés nélkül feliperedik mellette s egyet térül, kettőt fordul, már is rántani való csirke váll belőle.
Egyszóval a vidéki szérűkre és udvarokra a Rhode-lslandi való, a Leghorn pedig a nagy tojástermelő üzemekbe.
I\'oponár somogymegyei község halárában a kaposvári gazdasági kamarának is van egy Rhode-lslandi baromfileiepe, amelyei arra akar fel-használni, hogy ezl a lyukfajlál a gazdakűzönség kárében megismertesse. A törzs-allományt annak idején «upa díjnyertes kiállítási példányokból vásároltuk össze, a kellető tojásokat pedig a legkiválóbb tenyészetekből vettük meg. A szépen kibővüli állomány jövő évi tojástermelése előreláthatóan nagyobb tömegű lesz, amelyet ilyformán majdcsaknem tel-
je- egészében a gazdaközönség rendelkezésére bocsáthatunk.
Akiknek tehát a jövö évi keltetési időszakban (1930 január 10—15-től) Rhode- Islundi fajlalojásokra lesz szükségük, forduljanak bizalommal hozzánk és ml az előjegyzés sorrendje szerint a kivárd időre utánvél mellett postára udjuk u tojásokat. Ezeket a külön e célra szolgáló dobozokban rázásmenles csomagolással szalllliuk.
A tenyésztojás ára a legfőbb keltetést időben (januártól áprilisig) 70-100 fillér szokott lenni drb.-ként, mi legalább az idén tavasszal 1 pengőn alul egycllen-egyet sem fizettünk. Hogy azonban a mai szük-pénzü és keserves gondokkal meg-rakódoll világban a gazdaközönségnek némi könnyebbségei nyújthassunk, a tojásokat a legkorábbi időszakban sem számítjuk 50- -f>0 füléinél drágábban. Ez. az ár, mini tenyészár, semmieselre sem magas, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a tenyészetről házitörzskönyvet vezetünk s a gyenge tojókat kiselejtezzük.
A megrendeléseket a gazdasági kamarában gyűjtjük össze (K\'posvár Deák-tér I.) és azoknak megérkezéséi levélileg haladéktalanul igazoljuk.
TtrmhajV\'iiii
fíuza Itlfill., rozs 20 fiiI. esett.
Hiiza llsz.iv 77-e* 23-61 2405. 7»-as 33 95—24 25. 7!l-cs 74 20 2110. 80 as 24 50-24 75. dunánt. 77-es 22 25 22\'0 78-as 22 50 -52 70. 79-es 72 75-22 95, 80 zis 22 85—23 05, rozs 151)5 - 15 80. lak lrp« 15 30-15 75. sörárpa 17 50 19 00. tat) 13 40 \' :< K0. tr-i-rl Hz . 13 85 -H00.itunllnl.il. 1365 1380. repr-e 5300 54-00 korrn 0 75 1000
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és I e lie r a u I ók és a NI. kir. áll. Vas-, Acél- ós Gépgyárak által gyártott
MÁVAG - MERZEDES - BEliZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja : MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Bud.p.af, IV, Viol-uto. 24
TŐZSDE
A véleményes vásárlások és a külföld érdeklődése egyes arbitrage értékek árfolyamjavulásához vezetett. A Itazii piacon is a tegnapinál élénkebb üzlet fejlődött ki és különösképp a Nemzeti Bank részvényeiben emelkedő árfolyamok mellett jelentékeny forgalom bonyolódott le. A londoni rátaleszállilás eshetőségeit a spekuláció élénken kommentálta. — Kixkamatozásu papírok piaca üzlet-leien Devizapiacon kis üzlet volt és Newyork \'árfolyama ujabb 10 fillért veszített.
Zürichi sárlat
parii 20 20\'2, London 2511, Newyork 514 40, HrUssel 72 02V>, Milano 26*93\'/l, Madrid 72 20. Amsterdam 207 671/1. Berlin 123 171/2 Wien 72 43, Solia 3 72, Práfi« 15 2S, Varsó 57 75. Budapest 90-201,1 Belgrád 9t2>/i, Bukarest 3 06\'\'t.
A bndapestl Trtzsdn derlza-jegyiÍM
VALUTÁK
Angol I. 27-*5-27-90 Belgáit 79-60-80 00 Cseh k. 16-84-16 94 Din k. 152-70 153-30 Dinár 10 00-10 08 Dollár 567-85-569*85 Prancia I. 22-45 22 75 Holl. 2,9-,\'0 230-70 Lengyel 63*801)4-10 Lcu 3-37.1-41
Léva 4 10-4 15 Líra 29 65-2+95 Márk. 136 20-136 80 Norvég 152 60 153-20 Sclllll. 80-05 80 45 Peseta 79-70 80-70 Svá|cl I. 110-80 III 30 Svéd k. 153-40 154-00
DEVIZÁK Amst. 230-00-230-70 Belgrád 10-11-10*14 Berlin 136-41-13681 Brtlsszel 79-77-80 02 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh. 152 90 153 30 London 27 81 77-89 Madrid 801X1-80 70 Milano 29-*2 29-9 i Newyork569*85-7l*45 Osztó 152-80-153-20 Pária 22-44-22 51 Prága 16-90-16-95 Szófia 4-II-4-14 Slockh. 153-62-154 02 Varsó 63-90-64-10 Wien 80*20-80-45 Zürich 110*80-111 KI
Sorté náiar
Felhailá. 3354, eladatlan 291. — Elsó lendít 1*42 -1*46. szedett 1-28 1-30. szedett kfltép 1-18-1*22. könnyű 1*10-1*14, t-ső rendű Orrg 1*28-1-30, ll-od rendű öreg 1-16 1 22 angol illldó 1*40 -t-60, szalonna nau.yhan 1*40-1*44. zsír 1*74 -1*76, hui t-7-1 1*80, szalonnás lélsertés 1-56—1-76
Szabó Antal
rádió-
PHILIPS
gyári
rádió készüléket
6 18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Díjtalan bemutató.
Szakszerű felvilágosítás
fegyver- és
sporlárunagy kereskedés és gramofon-osztálya.
— Ha ol\'SÓn Jót ,.kar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarta nö* volnl, ugy olvassa a Nemzett t\'jságot és tlj Nemzedéket.
tiltja: Mhalal SyoaU h LapUaié
Vállalat, Sigykaoluái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Intei-artsaa t«lcto,i i Nagykanizsa 78 n
APRÓHIRDETÉSEK
Az ariéUiitsMsuk «)• 10 sióig M mMr, MJade. torlbM szó (Hta I MII. Varit- ta
t« szóig fillér, mindaa további azó <U)a a MII. Szerdán éa péa-leUa 10 szóig ao HU ér, minden további szó dija a ftll. Gmsaó s minden vastagabb betObót álló szó két sutnak azámh-taUk. Állázt keresőknek 50>z« eagedméay.
Hlrdatéaak 9 (Bt) pang! áaazagan ■ tul a falaaltgei kftnyvatéa, aváinlázáa elkerüli.. »égatt :> i 6 r a I I 1 f I • a d á k
■aatall Kéralj épület . mUbádogos, vízvezeték ét csatornázási vállalata, Elvállal minden e szakmába vágó uj munkál és lavltásl Pontos kiszolgálás, olcsó átak. Eraaébat-tér II. — Törvényaxék
mattat). 5906
Bérautó r-ukotl. megbízható és leg-
olcsóbb Deutscll Telefon 410.
59&S
rajtiszta nemes (harci) kanéri madarak ]ulán>os áron eladók Iiótvós-lér 33 szám. 5613
Vadbőröket,
mézet, á g y t o 11 a t, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát é* Fiai
Erzsébet-tér 15. 3su
Férfi divnt oxtord Ingek Ic.zállllolt ár tan, tlz pengő — Kautmann Manónál. Te eloa 16/. 5862
FénztkBIaaCirt béVebelezíata mladea
Bas/egben a legeló-\'yósebben és leggvot-sabban tolyóslttat Aozél lonéo pénz-kólcsónkOzvelltó Irodája Nagykanizsán, Kazlucsy-ulc* 2. uia. 4S2S
Forgalmea Uzle hát plao kliséiében, más vállalkozás miatt eladó. Cint a kiadób.n. 5758
Eladó héx.
modem lakással, vezó teltételek t *d b-n
Sugár-utón, négyszobás gyönyörű parkkal, ked-teliell eladó. Cím a kl-6019
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefoni 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
5057
Egv tenyészbika eladó Ikkc Istvánnál. SomoKymiháld. 5935
K«r«sek 2l\'t évei fiamhoz jobb leányt. Német dónyben. — Cini ; Magyar Divatcsarnok, Főút 6. -6072
E?y soirsertós és egy I5c»ös-kocai eladó Magyar-u 60 -6073
Eladó egy 55. szému uj cilinder és egy 53-as kcménykalap. — Vörösrnarty-utca 16. -6074
ía V ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
TŰZIFÁT
tetszés szerint fűrészelve és aprilva hasábos állapotban,
FENYŐ
koiegelt tdzifát, valamint
POROSZ TRIFAILI
szenet házhoz szálllilunk nagyban és kicsinyben :
Magyar Erdőbirtokosok Faértékesitö R. T.
Fatelepe, Várut3. Teleion 1-03.
MM__
Kováid Péter és Fia
budapeatl faatftgyár
fest, tisztit «. plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítás*. Harisnya szemfelszedés és lejelés
SI0 Csengery-ut 5.
Zsák,
ponyva, zsineg,
lótakaró, utltakaró legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEQÖ cégnél. Sti\'z egésx. éleJhesi hű hará/
SINGER
VARRÓGÉP.
JC&hj&zjo /Í/ímLÁ&L. /attélbl&Jc
! r.S ririy /uj VI KGA lleJvJl.
SINGEfi VARRÓGÉP RESZV TAKS.
Flóküileto: SABTIAMZSA Fönt 1.
Mos I Fost I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vcgytlsxtltó, ruhafestő ■ ■xonibathslyl ortx. IparkUlllticon ■r«ayércoiiii*l klidntttv*
NAOYKANIZSA
üyrijtatclep i Oyirtalep i
Kazinczy-u> 8. Hunyidl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bár-p. II lestet va|íy tisztíttat. Oyózód)ón meg aialin olci6siR*ról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztlUs I Tisztit! 3IS1 Pllsséroz I
HIRDESSEN
a „Zalai KSzl5ny"-ben.
Megérkezett A C G iró9ép
az P| b legújabb modellje,
mely az összes eddigi írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tarlósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű I r 6 fl é p a t becserélek Kedvező réazletfizetéai feltételek.
/\\1:0 Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
A letenyei kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6180/tk. 1929. szám.
Hirdetmény.
A letenyei kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Alsószemenye községre nézve az 1892: XXIX. t.-c. értelmében a tényleges birtokosok tulajdonjogának a telekjegyzőkönyvekbe való bejegyzése és a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítése iránti eljárás befejeztetvén, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: a .
1. hogy mindazok, kik * 0086: XXIX. t.-c. 15—17. §-ai alapján, ideértve e §-oJcnak aF 1889 : XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban és az 1891 : XVI. t.-c. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit, valamint az 1889: XXXVIII. t.-c. 7. §-a, az 1891 : XVI. t.-c. 15. V b) pontja alapján eszközölt bejegyzések, vagy az 1886: XXIX t.-c. 22. §-a alapján történt törlések érvénytelenségét kimutathatják, evégből törlési keresetöket hat hónap alatt, vagyis 1930. évi junius hó 10-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat;
2. hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t.-c. 16. és 18. §-ainak eseteiben, ideértve az utóbbi §-nak az 1889: XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is, a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1930. t?vi junius hó 10. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog;
3. hogy mindazok, akik a telekkönyv átalakítása tárgyában tett intézkedések által, nemkülönben azok, az 1. és 2. pontban körülirt eseteken kívül az 1892: XXIX t.-c. szerinti eljárás és az ezek folytán történt bejegyzések által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve érzik, ideértve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889: XXXVIII. t.-c. 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják; e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1930. évi junius hó 10-ik napjáig bezáróldg nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő elmulta után az átalakításkor közbenjölt téves bevezetésből származó bárminemű igényeket jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik, az emiitett bejegyzéseket pedig csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg.
Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a hitelesítő bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik.
Letenye, 1929. évi november hó 23.
Emődy s. k., kir. járásbirósági elnök.
A kiadmány hiteléül:
Balassa Sándor s. k.
tclekkönyvvezelö.
PMFF
Iparban dolgozók részére
„PFAFF"
a legtökéletesebb varrógép.
Hosszú lejáratú részletfizetéssel beszerezhető:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2., a felsótemplomnál.
__III
Értesítés 1
Gyárt házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyok™, lehetővé akarja lenni a gazdáknak, hogy a szükséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék és ezáltal a termelést könnyebbé, mlg a minőséget jobbá tehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint min d-n olyan gazda, aki ezt igényli a gépeket 6-tól 24 havi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint rép«-vrtgó, ■zeosknwágó, tengeri-daráló, tongorlmorzBolö, «et6-gépek slb minden olyan mezőgazdasági gép. Aini a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gének szivén megtekintését, minden vételköte-lezetis g nélkül.
Teljes tisztelettel
öiv. Berger Samumé
a Wcltz Manfréd Acél Fémmflvel R.T. mezőgazdasági géposztályának bizományosa
Kiakomárom.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baro-s-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 200o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN.
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
Nyomatolt a Dél zalai Nyomda é6 Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető .• Zalgi Károly 1
m. évfolyam, 279 szán;
Na^ykitaízja. 1929 december 7. szombat
Ara 16 tiUér
«ü*
mm
POLITIKAI NAPILAP
Sittkoilőiéi; ét kl«<Mh lvit«l; pjni 5. uJm
K«xthcl)l flekkladóhlvaut Koaiolh U|o»-u. 32. ■WHrnniM airam^twioa
Felelős szerkesztő: Barbarlts 1ji}os uwitmm 11 i—a— MMBatMMMi—
VMixMd ára: egy Un I pta**
Békességei !
Kevés városa van a csonka országnak, amely olyan kétségbeesett erőfeszítéssel viv|a harcát 30.000 ember mindennapi életéért, mint Nagykanizsa. Az ors\'ágnak mmdenUII egyformán sújtó Trianonja melleit Nagykanizsa a maca klllbn gazdasági megcsorikllntlságál, a niag\'i külön Trianonját is szenvedi. Héroszi próbákat állt ki ez a város a történelem minden ideiében, de balsorsának pusztító csapásai mögött mindig nyomon járl a kanizsai fold újjáteremtő életereje. Ma épen az a legszomorúbb. hogy ez az életerő leesell a mérlrgről, a lassú senyvedés hovatovább korlállan iirként terpeszkedik Nagykanizsa felelt és már a maga-bizásnak sokszor csudatévő creie helyeit is egyre jobban a lemondás, magamegadás Icihargiájn költözik a lelkekbe.
A mai körülmények közön valósággal csapásként érte Nagykanizsát a közigazgatás reformja nyomán, a városi li87.lujilásokkal kapcsolatban bekövetkezett választások vihara. Hogy a körülöltünk lévő városok mindegyikénél hevesebben épen Nagy kanizsán lángollak fel a szenvedélyek a választási harcok körül, — éri helfl is. A fuldokló kapaszkodása ez a mcnlődeszka után. Csudát vár min denki a süllyedő hajón és ezért néz reszketve a kormánykerék felé Ez. a minden pórust betöllő hangulat súlyos teherként nehezedik az amúgy is megrokkant kanizsai éleire. Irigyen nézünk a közeli és távoli szomszédságokba, ahol ha kavart is valami felhői a városok fölé a válaszlások izgalma, az csak elevenséget hozott, de nem köli le a városi élei minden encrgiájál. Másult talán haszon az a kis elevenség a közfórum körül, nálunk keserves nyűg, ami óriássá magasodva, minden élet-megnyilvánulásunkra ráleritelte nyomasztó árnyékát és megbénította minden izmunkat, amivel kih !é igyekeztünk vonszolni a fojlogaló hínárból a kanizsai élet keservesen megakadt szekéréi.
Darázs-fészek letl N\'gykanizs.i, amióta a választási harcok csóvája felgyújtotta a közélel minden lerülc tél. Megbomlott a társadalmi élei nyugalma. Aggódva ülnek le egymás asztalához a kávéházakban, a báltermekben. Az utcán szorongva mennek végig egymással az emberek. Már a felekczcli békességei is kezdi megrendíteni a pártoknak egymás ellen indított pergőlüze.
Olyan ez a város egy idő óta, mintha ostromállapot volna falai közöli. Csupa ijedt arcú, kuiató tekintett! ember. Csupa kirobbanásra vá:ó feszültség. Mintha halálos erejű villamosárammal volna leülve a levegő és mindenki attól félne, lingy ak.-i a rubrikás papíron, akár a puli mo-göll, akár a parketten\', akár az ulca aszfaltján egy elhibázott mozdulatot
lesz, egy meg nem fontolt szót ejt, menten áldozatul esik a levegőben szikrázó ellentéteknek.
A legjobb barátok kerülik egymást. A legvirulensehb alkotó energiák lehetetlenül húzódnak vissza, talpalatnyi viharmenles rögöt keresve.
Hónapok óla van ez igy és hónapokig kellene még igy laitania, ha nem hallanók most, egyelőre ugyan még nem körvonalazott híré! annak, hogy a Nagykanizsa béké|ét teljesen feldűli választási harcban remény van egy olyan megoldásra, amely mint zalaegerszegi jelenlés alapján megírtuk — az egi\'sz városi kielégítő módon, nvugalmat tudna leremleni a választási háreme ővé bomlolt Nagykanizsán.
Mi, akiknek tollát és meggondolásait az első pillanattól fogva :iz a cél vezelle, hogy a gazdasági kríziséi élő városi a legsúlyosabb válságok órállnn megóvjuk az ellentétek kirubbanásávd járó megrázkódtatásoktól, csak örömmel üdvözölhetjük .\'» megoldást, amely csakugyan kielégítő moilon ludna békél hoz.nl Nagykanizsának. Mi, a város egye-lemes érdekei iránti kötelességeink komoly tudatában, kezdettől fogva ugy látluk. hogy Nagykanizsái akkor szolgáljuk ugy, ahogyan azl tőlünk kereskedő és iparos, lateiner és mezőgazda egyaránt megszokta, ha erőinket annak a békességnek szolgálatába álliljuk, amire múlhatatlanul szüksége van e városnak, ha a reá szakadt gazdasági krízist Ittl akarja élni. Ezért nem álltunk a hadakozók sorába, ezért nem nyitottuk meg hasábjainkat a pártpolitikának, ezért nem nyújtottunk segédkezet ahhoz, hogy ennek az omugv is válságokkal küzdő városnak szánandó helyzetét még jobban eltnérgesilsék. ezérl nem áll-lunk annak az áldatlan harcnak szolgálalába. amely az erőkéi elvonja a város kétségbeesett élet-halál harcának már-már utolsó nekilendülésétől.
ís ezérl üdvözöljük most örömmel és ezérl üdvözli velünk egyült felcsillanó reménységgel Nagykanizsa 30.000 polgára a békesség igéretél. Nagykanizsa 30 000 lakosa nem harcol akar. ílni akar ez. a 30.000 ember. A mindennapi falatját akarja a kálváriás sorsú város népe.
Exisjtenciák pusztulnak, (ízlelek mennek tönkre rémületes egymásutánban ebben a városban. Naponta bor-sózik végig a városon megdöbbentő inzolvenciák hire. Kiesik a kenvér száz és száz munkás családapa kezéből az összeomlások során. És vailon. hol a vége ennek a reltenetps golgolhának ? Hol és mikor log megállni a romlás lavinája Nagykanizsa felett ? Hiszen tudjuk, máshol is van ez igy.\'De tudjuk azt is, hogy ilven mértéiben nem. Hiszen szállóige ma már, hogy a csonka országnak három gazdaságilag halálraítélt városa van s ezek közül az egyik Nagykanizsa Aki beletekinlelt a kanizsai élei mélyeibe, az nem fog vitatkozni
a szállóige igazsága felelt.
Ha pedig igy van, akkor Nagykanizsa megmentésének frontjára kell koncentrálni minden erői. Akkor a pusztulás diadalulját jelenti minden, ami egy elkeseredell választási hadjárat félelmetes forgatagába sodor|a az amúgy is széthulló kanizsai élei már-már csüggedő katonáit Épen ezérl a választások izgalmainak bekén levezetése — ha az valóban kielégítő módon sikerülne — vitális érdeke ennek a városnak s ezérl kö-szönli reménykedő örömmel a hirl, ami mögötl talán a mai feldúlt helyzethói való szabadulás int felé|e.
Békesség kell ennek a városnak.
Meri élni akar. Élni és vinni tovább a nagy magyar keresztel. Békesség kell, hogy legyen holnapra falat kenyér. Békesség kell. hogy a megállt vérkeringés újra induljon, felnyíljanak a lezárt boltok, a kihűli gyárkémények újra a- munka zászlait lo-boglassák az ég felé, az elcsendesült műhelyek újra kenyeret teremjenek.
Harmincezer ember kézszorítása lesz az a békesség, akiket nem válasz! el többel pártérdek, félelem, önzés, foglalkozás, vallás és semmiféle mesterséges válaszfal. Harmincezer ember kézszorítása pedig csodát lehel ebben a haldoklásban.
És csak ez lehel csodát.

Országszerte Ünnepelték a kormányzó névnapját
Hudapest, deeemher li Nagybányai vitéz Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját ma délelőtt sokan keresték lel a királyi várpalotában. hogy névünnepe alkalmából neki jókivánalaikal tolmácsolják. A kormányzó fogadta gróf Bethlen István miniszterelnököt, báró Wlas-sics Gyulát, a felsőház elnökéi, Al-mdssy Lászlót, a képviselőház elnökéi, vitéz Gömbös Gyula honvédelmi minisztert és vitéz Jtinky Kocsárd lovassági tábornokot, a honvédség főparancsnokát, l\'eslhy I\'á\'t, az egységespárt elnökét, báró Szurmay Sándor, volt honvédelmi minisztert, Dáni Balázs nyugállományú gyalogsági tábornokot, akik a Mária Terézia-rend lovagjai, vitéz Hellebront Károly nyugállományú tüzérségi tábornokot a vitézi rend és pávai vitéz Mátyás Sándori, az Országos Testnevelési Tanács társelnökét, aki
a levente intézmény jókivánalait fejezte ki.
Miklós napjának előestélyén az ország egyetemi városaiban az egyetemek bajtársi egyesületi fáklyás disz/elvonulást rendezlek. Lelkesen éljenezték Magyarország kormányzóját és Nagymagyarországot.
Az ors/ág összes városaiban katonai zenekarok járlák körül a várost és ma reggej zenés ébresztő volt. A templomokban ünnepi istentiszteieleket tartottak, amelyeken a polgári és kalonii halóságok teljes számban jelenlek meg.
Kóma. december 0
(Éjszakai rádiójelenlés) A „Tevere* c. lap hosszabb cikkben emlékezik meg a - magyar ifjii6ág csütörtöki monslre felvonulásáról, melyei Horthy Miklós kormányzó iránt fejezték ki hódolatukal. Ez alkalommal a lap feltűnő helyen közli a kormányzó arcképét.
Viharos ülés a
Állandó vihar és sorozatos
képviselőházban
felfüggesztések között megszavazták a fővárosi mandátumok meghosszabbítását
Szabó Géza ismcrlettc a javas-
Huilapcst, deceineor li A képviselőház mai ülése iráni csak igen gyér érdeklődés nyilvánult rii" • .Mindjárt az. ülés megnyitása ulán elfogadlak \'Jiessenyey Zénónak és társainak a
8 órás ülésszak bevezetéséről szóló indítvány ,1, ni\'jd élénk házszabályvita után
a fővárosi mandátumok meghosszabbításáról
szóló egyszakaszos törvényjavaslat tárgyalását.
latol,
amelyhez
csak ellenzéki oldalról szóltak hozzá.
f\'akots József, llegyniegi-Kiss Pál, Farkas István, majd l\'ropper Sándor foglallak állási a javaslat elleh alko.mányjogi aggályokra hivatkozva.
A távollevő belügyminiszter helyeit Sztranyuvszky Sándor államtitkár kell védelmére rövid beszédben a j ivaslalna\'i. Mielóit szavazásra kerüli volna a soi, az elnök jelen-
zala/ közlom
i929. december 7
Sxekéren Járó útonállók megtámadtak és kifosztottak egy assxonyt
Rabló világ Zala közepén a pacsai vásár után
_
tette, hogy Györki Imre indítványt juttatott luzzá, amelyben kéri, bogy a házszabályok alapján
Idézzék meg Scltovszky Béla belügyminisztert még a mai ülésre és kérjenek tőle választ a fővárosi törvénnyel összefüggő egyes kérdésekről.
Miután a házszabályok értelmében az indítvány felelt vitának helye nem volt, az elnök szavazásra bocsátott.! az indítványt, amely a többség egyszerű szavazással eliitasilotl. Vihar egy papírlap hörül Rövid szünet után Usetty Béla, a közigazgatási bizottság előadója beterjesztette a bizottság jelentéséi a székesfővárosi törvényjavaslat tárgyá-ben. A szocialisták óriási lármával fogadták a bejelentést. Az elnök az állandó zajban enunciálta, hogy a Ház a jelenlést elfogadta. A lárma oly nagy volt, hogy
az elnök kénytelen volt az ülést felfüggeszteni.
Az ülés megnyitása után Peyer Károly hangoztatta, hogy a jelentést a bizottságban nem olvasták fel. tehát azt a bizottság el sem fogadhatja.
Rassay Károly: Hol a jelentés, megvan ?
Peyer Károly tiltakozott az ellen, hogy a bizottság kimondotta a sürgősséget anélkül, hogy a jelenlést ott felolvasták volna.
Rassay Károly és Györki Imre az elnöki emelvényről lehozzák a jelentést és az ellenzéki képviselők kéz-ről-kézre aitják azt.
— Puccs! Egy papírlap nem lehel jelentés !
Boltlik József a baloldal fülsiketítő lármája közben álloti fel szólásra.
— Hol a jelenlés ?... Üres papirost adtak bel — zúgott állandóan a baloldaltól. A zaj miatt az elnök az ülést
újból felfüggesztette,
majd újbóli megnyitása után Botllik József rámutatott arra, hogy a bizottság ülését csak néhány percre függesztette fel határozatképtelenség miatt és midőn az Illési újból megnyitotta, Peyer Károly nem volt jelen az ülésen. Igaz, hogy Peyer Károly előzőleg kívánta a jelenlés felolvasását, a bizottság többi tagjai azonban eltekintettek a felolvasástól. A leghatározottabban visszautasítja azt a gyanúsítást, mintha puccsszerűen járt volna el. (Helyezés az egységespárton, zaj a baloldalon) Felkiáltások: Hol a jeleulés? Usetty Béla: Itt a jelentés! (Felmutat egy iratcsomót.) Botllik József: Eljárásom minden
tekintetben korrekt, törvényes eljárás volt. A jelentés 48 óra előtt már elkészült a bizottsági lárgvalásról és az előadó azt neke " be is mutatta. Csak elvakul! szenvedély támadhat alap nélkül becsületes embert, aki megfelelően vég/i a munkál. Vannak olyan emberek, akik mindenben a piszkot keresik és a legrosszabbat tételezik fel másokról. (Helyeslés és taps az egységespárton.)
Ezután Usetty Béla szólal fel az ellenzék nagy lármája közben. Györky Imre állapozva az Usetty elölt fekvő papírcsomagot, hangosan kiáltotta az elnök felé, hogy ez nem jelentés, itt csak jegyzetek vannak. Az elnök
újból felfüggesztette az ülést. Az ülés újból való megnyitása után Scltovszky Béla belügyminiszter elmondotta a bizottsági ülés lefolyását és kijelentette, hogy a bizottság elnöke szabályszerűen járt el.
Állandó nagy zaj. Az egyik közbeszóló a belügyminiszternek legutóbb tárgyalt sajtóperére tett célzást.
Scitovszky: Ebben az ügyben meg-inditollam a sajtópert. Mig ez el nem dől, nem nyilatkozom.
Bethlen István gróf miniszi ■■■Inök : Piszkolódás ez csak ! (Folytoi >s zaj a baloldalon.)
Scitovszky: A nagyobb törvényjavaslatok benyújtásánál mindig az voll a gyakorlat, hogy ha az általános jelenlés elkészüli, a jivaslatot benyújtották. A törvényjavaslat át-szövegezése, amint ezt a bizottság módosításai megkívánják, most is készen van, itt a kefelenyonat, az egész anyig nyomdára készen. A jelenlést elkészítettük, csupán a részletes jelentés nem készült el még egészen. Mindig az volt a gyakorlat, hogy ezen a módon nyújtották be a törvényjavaslatokat, (Gunyos taps az ellenzéki oldalon.)
Usetty Béla és Györki Imié után Czettler Jenő elnök leli nyilatkozatot. 50 esztendeje az a gyakoriul — mondotta — hagy az előadó által beterjesztett jelentést az elnökség forma-szerint nem vizsgálja, hanem az elfogadja beterjesztett jelenlésnek és felteszi a kérdést határozathozatal céljából. Nincs ok rá, hogy a mai elnökség azokat a tradíciókat, amelyeket Szilágyi Dezső és Apponyi Albert gróf annak idején megteremtettek. megváltoztassa (Hosszantartó helyeslés a jobboldalon.)
Az ellenzék nyugodtan fogadia az elnök kijelentéseit. Az elnök ezután napirendi javaslatot tett. Indítványozta, hogy a Ház 10-én, ked-(t\'olytatás az. íi-ik oldalon)
Zalaegerszeg, december, ti (Saját tudósilónk telefonjelenlése) Csak a mull napokban adtunk liirl a jugoszl\'.v rablók példátlan uton-állásáról és rablótámadásáról. Ma hasonló zalai eselröl keli beszámolnunk, amely kell, hogy az illető tényezőket is foglalkoztassa és nagyobb közbiztonsági intézkedések megtételére késztesse.
özv. Salamon linréné ncmes.ipáfii lakos hétesztendős Je:iő nevű fiacskájával a pacsai országos vásárra ment, hogy olt tehenét eladja, ami sikerüli is, 350 pengői kapotl érte. Az asszony a pénzből csizmát és kabátot veit kis fiának, amiért vagy 50 jicngőt adott ki és azután a többi pénzt magához véve, gyalogszerrel visszaindullak falujukba.
Mikor már Bucsuszenllászló elé érlek, erősen sötétedni kezdett. Ékszerre azt vették észie, hogy egy szekér közeledik feléjük, amelyen kél ember volt, az egyik a bakon, a másik a kocsiban üli. A kocsin három borjú voll, ami azl a benyomást keltette\', hogy áilatkereskedök lehetnek.
Mikor a kocsi az ass ouy elé ért, az egyik férfi rászólt, hogy üljön fel, meri elfárad. A mit sem sejlő asszony gyanútlanul felüli a kocsira. Az egyik férfi mindenről kikérdezte az asszonyt, hogy hol voll, mit csinált. van-e pénze, stb.
Salamonné mindent őí/inlén megmondott neki, hogy el.idla tehenét és annak ára nála van.
Alig haladlak igy vagy egy félórát együtt, amikor a kocsi hirtelen megállt és a két férfi „Add ide a pénzedet.\'" felkiáltással nekitámadt a megrémült asszonynak, aki kétségbeesésében segítségért kiállolt, mire a feldtlliödt lámadók a nőt a gyermekkel levonszolták a kocsiról az árakba, ott erőszakoskodni kezdtek vele, betömték a száját, majd elrabolták a nála levő 300 pengő pénzét, az eladóit telién árát és a vett árukat, aztán sürgősen tovább hajtattak.
A szerencsétlen asszony órákig eszméletlenül feküdt az árokban, inig annyira magához jött, hogy haza ludia magát vonszolni, ahol még az éjszaka feljelentést fett a csendőrségen, amely nyomban a leg-erélyesebb nyomozást inditolta meg.
Az asszony szerint a két ember csak törve beszélt magyarul, nehezen, egymás közölt horvátul beszéltek.
Az összes zalai csendőrőrsök valóságos hajtóvadászatot indítottak az országul belyárjai ellen.
— Minden előfizetőnk ■
..Zalai KOxtöny" f/yőnyttrU Karácsonyi Klinyuél kapta aldndtkul.
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
VÉKÁSSY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 2.
Szenz^ci^olcsí fóaráCSOIiyÍ Má^
Kisfaludi és Krausz cégnél, Nagykanizsait.
Az év folyamán összegyülemlett rengeteg mennyiségű m arori&b nkat soha eddig nem létezett selyem, szövet, bársuny, pargetf, vászon, mosó stü. IHdfClUCSHOlldl olosó árakon árusítjuk 1
mr Siessen, mig a készlet tart! Xq
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY
7
A Balaton-vidék réme volt Andor János, a keszthelyi fosztogató
Sorozatos betöréseiért a nagykanizsai törvényszék 11 esztendei fegyházzal sújtotta — A vizsgálóbíró előtt töredelmes vallomást tett
Mozgószinház
Elfelefietí átt olt
Bemutatta a varost Mloxgó
Ez a film élőbizonysága annak, hogy filmet, színdarabot, vagy regényt lehet ugy is irni, hogy nem a szerelem körül fut a vezérfonál. Az Elfelejtett arcokban nem dominál a~ szerelem:
Egy féltékenységi gyilkossággal kezdődik a \'történél, de aztán már tlldnik benne a szerelem. Mini pilla nalnyi szikra lobban fel itt-ott, de nem időzhetünk nála, mert sokkal értékesebb mese köti le figyelmünket.
Egy szomorú férfinek szomorú története vonul el előliünk.
Felesége szeretőjét megöli, kisgyermekét elrejti az asszony elől, ő maga pedig önként adja törvény kezére magát.
Az összetörölt ember különös vágyával semmi után nem nyújtja kezét már, csak a gyermeke él lelkében, aki évek hosszú során nagy lány lett, de akinek nyomában ott van az elzüllött anya, aki zsarolni akar a — múlttal.
A filmiró nagy koncessziója révén a börtönben Ulő apa mindent megtud. Kiszabadul a börtönből és őrangyalként szegődik édes leányának nevelőapjához, mini lakáj. Eleie feláldozásával megmenti leányát a tulajdon anyja intrikái elől.
Clive Brook, ez a mélységesen komoly, intelligens filmművész eddigi sikerei között a legnagyobbat és legértékesebbet araija ezzel a filmmel. Mary Bryan üde, harmatos virág, mini a szomorú apa gyeimeke. A többiek mind nagy gonddal kiszemeli partnerek abból a hatalmas gárdából, mely rendelkezésére áll a producernek. A rendező sok uj és hatásos szin melleit is tiszta értékű képel adott a témából és gondosan ügyelt arra, hogy Clive Brock sorsának minden nüansza finoman jöjjön ki.
külön dicsérelel érdemel a katonazenekar vonósegyüllese Ahmberger vezénylete alatt a sok ériékes klasz-szikus darabért, amivel jól festették alá a kép jeleneteit. (—")
Nagykanizsa, docomber II
Andor Jánost, a keszthelyi ruha-üzlet falbontó betörőjét, miután a csendőrség befejezte a nyomozást, ma délelőtt behozták a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába. Andor tehát ismét visszakerült oda, ahol 1908-ban sorozatos lopásai és betörései miatt „biztonságba helyezték." Mert Andor Jánosról kiderüli, hogy ó voll az, akit Nagykanizsán sorozatos lopásaiért és betöréseiéri a törvényszék 11 esztendei fegyházra itcit, mely büntetésének egy részét a szegedi Csillag-börtönben töltötte le, ahonnan csak november 2ü-én szabadul! kl.
Andor János nagykanizsai sztlle-
Nagykanizua, december 0 A nagykanizsai rendőrkapitánysághoz feljelentés érkezett, hogy az adventista-szekta propagandája kezd már tűrhetetlenné válni, amennyiben nemcsak más felekezetekhez, igy elsősorban a római katolikusokhoz férkőznek és igyekeznek őket megnyerni úgynevezett „vallásuk" számára, hanem egyidőben rendkívül
tésü ember, aki valóságos réme volt a Balatonvidék villáinak és Kanizsa környéke szőlőinek, mig végre sikerült ól ártalmatlanná tenni. Ám alighogy szabadlábra került, ismét kitört belőle „a légi ember" és Keszthelyen „mestervizsgát" leli le.
A nagykanizsai törvényszék vizs-gálóbirája még a dél folyamán maga elé vezettette a javíthatatlan bűnözőt és hosszabban kihallgatta. Andor János mindent töredelmesen beismert és miként a keszthelyi csendőr-őrsön, ilt is elmondotta, hogyan bomolta ki a tetőt és hatolt be az üzletbe, melyet szinte példátlanul álló rutinnal kifosztott.
A vizsgálóbíró Andor Jánosi le-lartóziatásba helyezte.
vehemensen rávetették magukat az iskolásgyermekekre is, ugy, hogy a katolikus hitoktatóknak rendkivül vigyázniuk és őrködniük kellett, hogy mézes-mázos propaganda ne szedhessen áldozatokat az ártatlan gyermek-sereg köréből. Akkor — a hitoktatók és plébános erélyes fellépésére — mintha egy rövid időre megszűnt volna a lélek-vadászat.
Az utóbbi időben azután ismét, de most már felbuzdulva a „sikereken" — vehemensen folyik az idegenből kapóit pénznek segilő erejével a propaganda és lélekfogdosás, ugy, hogy most már illetékes helyen is szükségét látták a rendőri halóság erélyes közbelépését igénybe venni.
A rendőrkapitányság vezetője azonnal intézkedett, incgfigyeltetle az adventisták „működését", a szekta propagandáját, a könyvterjeszlésüket és egyik főemberüket beidézletle a kapitányságra, ahol részletes kihallgatás alá vették.
Ugyanis az a gyanú, hogy az idegen pénzzel dolgozó szekta-ügynökök nemcsak a vallási békét ássák alá, hanem nemzeti szempontból is kifogásolható a működésűk.
Miután a város felekezeli békéje szempontjából egy cseppet sem kívánatos szektu nemcsak Nagykanizsái szemelte ki működési centrumául, de Kiskanizsa derék kisgazdáival és asszonyaival is próbálkozik, sől a járás egy községére is kiterjeszti csápjait — értesülésünk szerint a kapitányság Kiskanizsára is kiterjesztene nyomozását.
A mai élet-halál harc mellett még az oly gondosan őrzött felekezeti béke megbontása hiányzik még Nagykanizsának. Akkor aztán tényleg sirkövet állithatunk a város (ölé...
Hugó Viktor :: Biró Lajos
Ez a két név ragyog héllőn a kanizsai mozik égboltozatán. Szinte torlódásnak tekintjük, hogy ennek a két nagy Írónak ezt a két legnagyobb alkotását egy és ugyanazon a napon kapja a kanizsai közönség. Ezek közül az egyik is elég „esemény" lett volna egy napra.
A Városi Színházban a „Hotel Im-periál", az Urániában a „Nyomorultak" kerül bemutatásra s hogy Nagykanizsa mennyire becsüli meg az ilyen örökérlékü irodalmat, azt legjobban bizonyítja, hogy a közönség mindkét mozi pénztárát valósággal ostrom alalt tartja az elővételek miatt s a kél film előadására tömegesen eszközlik az előjegyzéseket.
Ugy a . „Nyomorultak", mint a „Hotel Imperiál" elörelálhatólag zsúfolt nézőtér előtt fog leperegni, amit e kél film valóban meg is érdemel, mert mindkettő remeke a film-világirodalomnak és legbravurosabb alakítása a filmben szereplő világhírű művészeknek. )
— UJ rendszer butorváaárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő elönyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy -éven felüli lörlesztés esetén a kamatokat is megtéritjük. Kopstcln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
gyakran kelleténél jobban fűtik a lakást. Ha ilyenkor a sz.ib.id» ba jövünk, a hirtelen változó hőmérséklet gyakran okoz
meghűlést.
ógés és erős náth kéznek csakhamar. Néhány
Aspirin-
Tabletta
megelőzi a komolyabb bajokat.— Utasítson vissza pótszereket *• követeljen mindig eredeti c*omagolást, a [ B
Bayer- kereszttel. ÍbaVer
U»k n+fT«*«\'Uf*kt"J kapkatók. R^
53-ik KARACSONYI VASARUNK megkezdődött!
Leghasznosabb karácsonyi ajándék egy pár
MILTÉNYI CIPŐ!
Bundacipö, hócipő, sárcipó, házi és reggeli cf| ők, diszpapucsok. Roeztó csatlós és fűzős cipó körülbőrözve P 13-—, legjobb P 16*80, teveszőr- házicipő P 8-20 lói leijelb. Hócipő P 9-80, 10-80, 11.80 és feljebb. Gummicaizma és teljes yummioipö reklámárakon.
Női pántoa és félcipő 16 P-tól, féifi egéaz és fél 19 P-től. SOM Gyermekcipő 19—22-ig 4 P-től, 23—26-ig 8 P-től, 26—29-ig l» P-től, 30-35-ig 15 P-töl.
Meglepő olcsó árak
Singer divatáru f)áz kirakataiban.
Ma és holnap feltétlen tekintsük meg.
Nagyarányú adventista-propaganda folyik Nagykanizsán
Idegen pénzzel és idegen szellemmel dolgozik Nagykanizsán és környékén az adventista-szekta
10 ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
Nagykanizsa kereskedői és iparosai Nagykanizsa közönségéhez
Rendeléseit és vásárlásait eszközölje Nagykanizsán! A kiadandó pénz maradjon Nagykanizsán !
Nagykanizsa, december ti
Egész éven át, de különítsen a nagy ünnepek elölt, amikor még a legszegényebb ember is arra lörek-szik, hogy vásároljon valamit, a fővárosi cégek ügynökei valósággal ellepik a vidékei és elárasztják árjegyzékeikkel, különböző reklámokkal, hogy avvidéki közönség náluk szerezze be szükségleteit. Az éven ál többször megrendezed kedvezményes budapesti kirándulások, (az uli-költség megtérítése és egyébb hangzatos csábítások) mind ezl a céll szolgálják: a vidéki közönség menjen fel Budapestre, vegye meg ott, amire szüksége van.
A magyar fővárosnak ezl a for-galmi-propagandájál megtudnánk ér-leni, ha idegen-forgalom emeléséről lenne szó. Meri erre tényleg rászorulna a magyar főváros.
Azonban helytelen vágányokra terelődik a mozgalom abban a pillanatban, amikor oda irányul, bog/ a magyár vidék közönségéi szívja lel azzal a céllal, hogy az megrendeléseit és vásárlásait Hadapesten eszközölje.
Pedig csak a nagy propaganda ville bele a köztudatba azl a nagyon téves hiedelmei, hogy a budapesti kereskedelem és ipar különb a vidék kereskedelménél és iparánál. A fővárosban egyszer-kétszer megforduló vidéki vevőre azl sóznak rá Budapesten, amit akarnak, míg a helybeli kereskedőnek saját érdeke is, hogy vevőjét ugy szolgálja ki, hogy az egész éven ál kundschaflja maradjon. A százszázalékos kereskedői lelkiismeretei tehát csak olt remélheti a vásárló, ahol a keres-kodó anyagi és erkölcsi tekintetben is függ egy állandó vevő-kör iléleté-töl. Ami pedig a pesti „olcsóbb" árakat illeti: tessék cssk azokhoz hozzáadni az utazás, szállítás vagy megrendelés költségeit, — a megtakarítás csakhamar illuzórikussá válik.
Most azonban, hogy Trianon kése torkán a nagykanizsai kereskedőknek Is iparosoknak: hazafias, erkölcsi, lokálpatriótis kötelessége is minden nagykanizsainak, hogy mindennemű szükségletét Nagykanizsán rendelje meg vagy szerezze be.
Ez városi érdek, gazdasági érdek, mindannyiunk érdeke: hogy minden fillér itt maradjon Nagykanizsán, az
ittenieknek nyújtson kenyeret, segilse megéli,„lésüket, legye lehelövé, hogy adózókötelességüknek elegei tehesse nek és ezáltal mindnyájunk városi élele könnyebb legyen.
Az egykor oly virágzó nagykanizsai kereskedelemnek ma már csak roncsai maradlak meg. A műhelyek pedig siralmas képel mulatnak. Halotti csendességet. El kell, liogy pusztuljon a nagykanizsai kereskedelem, a kanizsai ipar, ha a város közönsége nem áll teljesen melléje és élet-halál küzdelmében nem támogatja, hanem még azt a keveset is, amit vesz: idegenből huzalja és idegenbe küldi pénzét.
A nagykanizsai kereskedők és nagykanizsai iparosok azérl azzal a kérelemmel fordulnak Nagykanizsa város közönségéhez, hogy vegyék figyelembe a mai súlyos helyzetüket és különösen a most közelgő karácsonyi bevásárlásaik és egyékbén^^ minden szükségletük beszerzésé^ft | eszközöljék azt a helybeli kereskedőknél is iparosoknál, akik a város terheiből becsületesen ki veszik a részüket, akik pénzükkel hozzájárulnak a városfejlődéséhez, intézmények létesítéséhez és akik most élel-hJál harcukat vívják Trianon frontján.
A leghelyesebbjés legcélravezetőbb ipar és kereskedelmi politika: a lokálpatriotizmus diktálta helyi kereskedelem és ipar pártolás.
NAPIREND
December 7, azombal
Róni. katolikus: A-nbrus. Protestáns : Ambrus. Izraelita: Klsl. hó 5.
Faragó-képklállitás a Ro\'gonyi ul.ai Iskolában c té-u n.ip.
VArotl Mo.gó. .líl\'elejlell ari-o■\', dráma. .Billy az ékszrrmentó" és .Mm-din jó. hl n vége vi^álíknk.
Oyógyszertarl éjjeli szolgálat: 1. hó végéig a Neumann.lélc .Fekete sas" gyógyszertár.
liöztürdo nyltvű rcgftel 6 ó/áiól este 6 óráig (hétlő,\' 8«:d«, I - i lei délután és kedden epés7 nap nóktlf-k)
Ba szombaton és holnap vasárnap
disznótoros vacsora
töpörtyűs pogácsával. KIIQnő pogányvárl borok, lljit Foszák József zenekara hangversenyez.
Szíves |)árll gásl kér
Perényi János
vendil|;lós.
// Kormányxó névnapja Kanlxsán
Nagykanizsa, december II Nagykanizsa hazafias közönsége is kivette a részéi a kormányzó nevenapjának inélló megünnepléséből. A város főbb utvonalain záw.lódisz jelezle az ország és a város ünnepéi. Délé öli 9 órai or hivatalos ünnepi istentisztelet voh a plébánia-templomi).n, melyet Király Lőrinc ferences aiya végzett. Az islemiszfe-lelcn olt voliak a polgári és katonai ..halóságok képviselői, a honvédség, •csendőrség, rendőrség, stb. Az istentisztelet a Himnusz Iringjatval ért véget. Utána a . nagykanizsai járás vilézci vitézi gyűlést fartoltak a városházán vitéz Radvány László járási vilézi hadnagy elnöklete alalt, majd délben bankeltre jöltck össze a vitézek, amelyen az el ő L\'iköszöntő a kormányzóra hangzóit el.
— Áthelyezés. Dr. üálffy D.zsö rendőr s. fogalmazót, aki a nagykanizsai bűnügyi osztályon teljesített szolgálatot, a belügyminiszter szolgálali érdekből Sopronba helyezte ál. — Mint érle Illünk, a bűnügyi osztályhoz, helyVe senkit sem állítanak be, noha a terhes munka feltétlenül megkívánná az áthelyezett fogalmazó pótlását.
= ön most még nem tudja, de 15 év tnttlva biztosan dicsérni lo.\'ja, hogy Bartn Miksánál vett szőnyegei.
FigyelemI itt az alkalom!
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő ut 8. szám alalt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár küimidi és belföldi játékokban.
.H&cip&hbet., cipőkben nagy válaszlék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 fillérus osztály.
Gyermekkocsik. Telefoni s í Képkeretoiéa.
December
Süombat
ELFELEJTETT ARCOK
Dráma 10-fclv. Főszereplők: CHve Broock. Mary Brlan, OI»>a Haklanova és Willlam Powell.
Billy, az ékszermentő
Burleszk.
Minden jó, ha a vége jó
Burleszk.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgvelö Jelentések] Pénteken a hőmérséklet: Wexgcl 7 órak..r +3\'2, délulán 1
rasor +11\'6. esle 9 órakor +92.
Felhőzet: Egész napon át tiszta égbol-lozil
Széltrilny: Reggel dél. délbei és esle délnyugati szél.
(Éjszakai riidióji\'lentés) A Motaaralá-giat InsAxat aw-o itl órakor Ja-luntl. méraókult éjjall InliOléaek-k«l, nnpp-.it to.ább\'-n la anya Idö vSrbBto, nyugaton aa&hHjlammal.
Llceális előadások Kiskani-
zsán. A Zrínyi Ali klós Irodalmi és Miivészeli Kör löli kullur-progra\'mját ezidén Kiskanizsára is kiterjeszti s. amennyiben eredménnyel jár, a következő években rendszeresen folytatja Az első liceális előadás vasárnap, december 8-án esle 7 órakor lesz a Polgári Olvasókör helyiségében. Az első előadó Plander Boldizsár laniló, a Kör választmányi tagja, aki „Revízió és nemzeti érzés" címen larl előadási. Megnyílót mond Anek József, a Polgári Olvasókör elnöke. Szaval Peti János levente. Énekei l.enz Gyula karnagy vezetésével a Levente Dalkör. Belépődíj nincs.
= A Kéményseprő-vendéglőben ma disznótoros vacsora. Csányl Pista kombinált zenekara hangversenyez. Ma éjjel 4-ig nyitva.
— Még két napig van nyitva a Rozgonyi-ulcai tornacsarnokban Faragó Márton festőművész szépen sikerüli kiállítása. A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör eme II. tárlalát ünnepélyes kcrelck közt zárja be vasárnap délelőlt II órakor. Belépődíj nincs. A záró-matinén özv. dr. Horváth Tivadarné polg. iskolai tanárnő előadása, Dobó 0 . örgy szavalala és Bikhtcr Mór karnagy vezetésével a Munk.lsdaldrda énekszámai szerepelnek.
- Teljesen ingyen *5«gn
alö/lxr.ftínk a páratlan uaxdag tartalmú Kardcnonyl KOnyvUnKct, mint a „falat Köxlöny" afanttéktti.
A karácsonyi vásár megkezdődött,
melynek keretében a téli árukat mélyen lesxálytott árban árusítom.
Divatf!ranellök, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségű batlsztsifonok, színes batisz-tok, vásznak, kanavásztiak, 1° puplinok és icfirek, ágy- és asztalgarniturak, damaszt és frotier törülközők stb.
MT nagy választékban és legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ Menyamony divatáruháza, 1
ZALAI KOzLONY
1992. december 7._ ,
Holnap: liceálls
cllladdst tart liarnuMx tan-fclllgycjh a magyar dalról
Nagykanizsa, december fl A nagykanizsai téli liulturprogram egyik kiemelkedő eseménye lesz vitéz dr. Barnabás Islván kir. tanfelügyelő vasárnapi előadása. A tanfelügyelő, akinek az előző években tartott előadásait is zsúfolt házak hallgalták végig Nagykanizsán, ezúttal a magyar dal bűbájos világáról tart előadást és azt grammofon-szá-mokkal illusztrálja. Belépődíj nincs. Az előadás kivételcsen délután fél 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében.
Az Urleányok Mária Kongregációja vasárnap, 8-an reggel 7 órakor szentmisén vesz részt és azon közös szentáldozáshoz járul. Mise után ünnepélyes fogaualoni-ujilás. Kérik a tagok pontos megjelenéséi. — Snnzioió* ajándék
leu a „z.alal KOxlUriy" Kurdcmonyl HOnyve minden «iftífJ*e/4j/eiiAk.
• hó Hi diaion)
Ax uf ÍO pengős
bank/egyek axeriJdn kerülnek forgalomba
Nagykanizsa december II A Magyar Nemzeti Bank főtanácsának határozata értelmében az uj 10 pengős bankjegyek december ll-én kerülnek forgalomba. A mostani 10 pengősök 1930. junius 30-ig rendes fizető eszköz gyanánt forgalomban maradnak, de attól kezdve már érvényüket vesztik. A bank 1933. junius 30 ig váltja be a régi 10 pengős bankjegyeket.
Az u| 10 pengősön Deák Ferenc képe van, hátlapján az országház. Az uj bankó szine zöld.
— A Leányklub zászlószente-lése. Holnap szenlel zászlói ünnepélyes keretek közölt a nagykanizsai Szociális Missziótársulat Leányklubja. Az ünnepség házi programja ulán a szentelés a szentfcrcncrcndi plébániatemplomban lesz, a fél II órai mise ulán. Este 6 órakor belépődíj nélküli ünnepi előadás lesz a Missziósházban.
Legfinomabb
tea-süteményekből
nagy választék a
Kertész enkrászdában.
f«_
— A Polgári Olvasókör tcadél-utánja Kiskanizsáu nem most, hanem jövő vasárnap, december 15-én lesz.
Kigyullad/
a gyorsvonat egyik kocalfd-nak /e/e/e
Nagykanizsa, december fl A ma délután fél 2 órakor Nagykanizsára érkező szombathelyi gyorsvonat cgyilí személy-kocsijának teteje. Ujnép körül, valószínűleg a mozdonyból hullott zsarátnoktól kigyulladt. A kocsi utasai, mikor a beszivárgó füstöl észrevették, meghúzták a vészféket. A vonat a nyilt pályán megállt. A jelentéktelen tüzet sikerült hamarosan eloltani, ugy, hogy a vonat csak 15 perc késési szcnvedelt.
= Saját érdekében olvassa cl Singer divatáruház hirdetését mii számunkban
a Kereskedelmi Alkalmazottak
SxélQámos
garöxddlkudlk a nagyatádi tegyxöa&g pecaétt/ÁveI
Nagyatád, december 0 A nagyatádi jegvzőség irodájából valami módon ellop\'ák a jegyzöség pecsétjét és azzal egy szélhámos Kaposváron a szélhámosságok sorozatát kövclle el A szélhámos Nagy Károly és Nagy József nevekre községi bizonyítványokat hamisit és nagyobb gabona\'ételckel ad cl. Egy kereskedőt 30 mázsa buza .eladásával" károsi\'olt meg. A rendőrség a magas lermetü, stuccolt bajuszú, sárga prémes kabátot viselő szélhámost erélyesen nyomozza, azonban az a fellevés, hogy már a megye egy másik részébe szökött.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s mcgbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányi, a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányt bj>zc-rezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fii]. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Kflzlliny nyomdában kapható.) Vendéglősök titkára.
— Harminc pengőjébe került az esz.teregnyel gazdának a sebes hajtás. Major Boldizsár esztereg nyei gazda egyik hetivásárra terményeket hnzott be, melyeknek eladása ulán a pénzből egyik korcsmában alaposan felöntött a garatra. Ilyen állapotban felült kétlovas kocsijára és őrült vágtalá6ba kezdell a legforgalmasabb utvonalakon, nem kit riadalmára a járókelőknek. A rendőr igazoltatás ulán feljelentette a részegen hajló gazdát, akit a kihágás) biró ma délelölt 30 pengő pénzbüntetésre Ítélt.
— Egyetlen kullurcmbernek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökélelcs Gold Palaba elemmel felszerelt zseblámpa.
tánc-teája
Az olasz király gyermekei a pápánál
Róma, december 6 (Éjszakai rádiójelentés) Az olasz trónörökös, Glovanna és Mária királyi hercegnők ma teszik meg első látogatásukat a pápánál.
Szenzáció
lesz a „Zalai Közlöny"
Karácsonyi Könyve.
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű
balatoni rizling............P !•—
1 nagy üveg konyak ... P 3-50 1 nagy doboz szardínia
szálkamentes..................P —-96
1 kg. teljes zsiros trappistasajt ......... ... P 2\'80
\'A kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1-60 kg. Matagalpa pörk.
kávékeverék................P 2\\50
Pekkarnk teák, tea-sütemények, déligyümfil-otök nagy választékban
kaphatók
Inszel és Friedenthal
csemegekereskedésében.
____mi»
HIRDESSEN
a „Zalai K8zlöny"-b«n.
_ B
(Folytatás ti 2-ik oldalról) den tartandó ülésén Kabók Lajos indítványát tárgyalja
a miinhanélhüliség esetére szóló biztosítás
tárgyában.
— Mi van a jelentéssel ? — hangzik fel még egyszer-kétszer a szocialisták oldaláról. D^ a napirendi indítvánnyal szemben senki sem szólal fel és igy a Ház nagy többsége azt elfogadja.
A mintegy másfél óráig farló házszabály-vita ulán az ülés fél 4 órakor éri véget.
saját helyiségükben este 9 órai kezdettel.
Gyermek-tragédiák
Agyonlőtte a kisöccsét — Elégett egy kisleány
Kger, december (i Seres József tiszafüredi lakós 9 évei fia játék közben 6 milliméteres puskával föbelőlte 21/2 éves Emil nevű öccsét. A gyermek kis testvérének vérző feje alá lányért tett, hogy az ágynemű véres ne legyen, azután szaladt segítségért. A súlyosan sérült kisgyermek állapota életveszélyes.
Nyíregyháza, december ti Karsay Oyörgy nyirmlhályfai gazda 5 éves Eszter nevű kisleánya a tűzhely körül játszadozott. A kipattant szikrától ruhája tűzet fogolt és a gyermek olyan súlyos sérülésekéi szenvedett, hogy néhány órai kínlódás után meghalt.
A szekszárdi összeomlások első halálos áldozata
Szekszárd, december ti (Éjszakai rádiójelenlés) Ma éjszaka Nagytétény és Szászhalombalta knzölt egy hajóról a Dunába ugrott Unglár János tekintélyes szekszárdi építőmester. A jómódú ember legutóbb egy fizetési kötelezettségének kellett volna eleget tegyen és Budapestre utazott, hogy pénzt szerezzen. Pénzt nem tudott szerezni és ugy látszik ez vitle rá végzetes tettére. Holttestét még nem fogták ki a Dunából.
— Ha olcsón Jót i kar, ha a világ eeeményelrfil > leggyorsabban ós legmegbízhatóbban akar értoaülni, ha szépirodalmi tájékozottságot akarja növelni, ugy olvassa a Nemzeti Újságot éi 11) Nemzedéket
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
KARÁCSONYI VÁSÁR
sM;
Egyedül az árak hirdetése semmit sem jelent. Önnek meg kell győződnie áruink jó minőségéről, hogy jutányos árainkat felismerje. Raktáron tartunk női és férfi fehér-nemüeket, selymeket, bársonyokat, ágy-, kávés- és étkészleteket, függönyöket, paplanokat, takarókat és ugy futó, mint nagy szőnyegeket a legolcsóbb áraktól a legfinomabbig.
10 ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
— Fa helyett társának lábába vágott a fejszével. Pénteken délelőtt súlyos sérüléssel beszállították (iarahonc községből a nagykanizsai kórházba Hozenstein Kálmán 24 éves gazdasági alkalmazottat. Hozensleint a rendőrség egyik liszlviselóje kihallgatta. Ennek során előadta, hogy az udvaron favágás közben Kovács l.ászló földműves véletlenül hozzá-sujtoll a fejszével és a lábába vágóit. Hozenstein sebe súlyos.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési leltételek mellett Barlánál.
= „Nekem nincs szerencsém" mondja sok eniDer meggyőződés nélkül, mert szerencséjét még nem próbálta ki. Itt az alkalom! Kevés pénzzel, szerencsés esetben 30 00(1 pengőt nyerhet. Még ma siessen és vegyen jólékonycélu Áüamsorsjegytt egész 3 pengő, fél 1.50 pengő. Húzást december 21-én feltéllcnill megtartják s önből egy csapásra gazdag ember lehel.
— Vaxutanok llgyel mibe I Felhívatnak az összes ltlny[efies ésnyufrUjtis Dnna Száva Adrin vasúti HlkalmazotUik, hogy ugy n saját, mint n családtagok zflul, ítlrtve piros arcképes Ignzolván.vn-lkrrnk a/. IIWO. évre való érvényerdtéso végett Igazolványaikkid azalloinÁsrdimk-Hógtlél Jelentkezzenek Az liltomúsjrintlk.
Megjelenik a Magyar Katolikus Lexikon
A püspöki kar, a kir. hercegi családok s mintegy ötszáz katolikus közéleli nagyság fővédnöksége és védnöksége, P. Zadravecz István püspök cenzorsága, P. Bangha Heh főszerkesztése, gráf Zichy János szerkesztőbizottsági elnöksége melleit, Alszegi Zsolt, Arlncr Edgár, Balanyi György, Baranyai Jusztin, Czupik Gyula, Dőry Eereric, Gere-vich Tibor, lladsz István tábori püspök, IványI János, Korniss Gyula, Kiihár l-\'loris, Tóth Tihamér, Pezen-
hoffer Antal, Schlllz Antal, Vécs y Aurél báró, P. Böle Kornél, Czcttler Jenő főmunkatársak, valamint kétszáz katolikus tudós és iró munkatárs közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 kötetes, Magyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus éleinek kimagasló eseménye lesz az a „Magyar Katolikus Lexikon", amelyet a magyar katolikus szellemi élet legkiválóbb irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
Nagyszerű kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak!
E kedvezmény nem vehető igénybe, csak a hirdetés megjelenésétől szá-milott nyolc napon belül. E kedvezményt csak bi\'onyos mennyiségre és bizonyos záros időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalai Közlöny olvasói részérc, ezért ajánlatos azt sürgősen igénybe venni. A „Magyar Katolikus Lexikon árai:
Ejísitill manuális kiadásban 2 kötetben 80 P Bibliái kiadásban 8 Miniben 150 P
Inaim kiadásban 8 kilctbn 400 P
A Zalai Közlöny olvasói azonban, ha a tnji-. megjelenése előtt amely féléven belül meg fog lörténni, a
könyvel megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvel 70 pengőért, a 150 pengős kiadmányt 130 pengőért, a 400 pengős sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70 pengős kiadmány megrendelése esetén 30 pengőt, a 130 pengős 8 kötet ulán 50 pengőt, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengőt, mini előzelcs megrendelési dijat küldenek bc a „Magyar Katolikus Lexikon" kiadóhivatalához: Budapest, Nádor-utca 26. A fennmaradó összeg a könyv átvélele ulán. négy egyenlő havi részletben törlesztendő.
Csak a .Zalai Közlöny" , I-ad<\' htvalaláhoí beküldött rendelés számithat c kedvezményre. Cssk «z u|ságból kivágott szelvényen rendelhető mtg I
Megrendelési izeIvÉoy
(Beküldendő a Zalai Kíilin) kiadóhiralalábm)
F.7cnnel mcg endelem a .Magyar Katolikus Lexlkon"-t . kólelhen, ..P «r sn (70. 1.10. 350.) Ezen megrendeléssel egy ideillleg bekUldöttem a M. K. Lexikon kiadóhlva\'alához Budapest,
Nsdor-U. 26......P megrendelési dijat; (70 ulán 30, 130 ulán
50, 350 után I0O l>) Nem kívánt törlendő. A Lexikon kllllség-mentesen szállítandó.
Név Clm
Foglalkozás
fl tendeló nláiráss.
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlcgü1 \'izei 23 P-t Havi t s.:let 21 P
Ez kell tfcxnek, ezért a Philips-gy ir és cégem garantiát vállal 1
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
CyakÁ Antal fegyver-, lőszer- és ilACIIJW MlltCII sportárunagykereskedés
rádió- és gramc / >n-osztálya.
SPORT ELET
Közös megegyezéssel elhalasztották a Zala-Kanizsa—Merkúr bajnoki mérkőzést
Az elhalasztást a Merkúr hérte, mivel nem tudott pályát sze. rezni vasárnapra
Merkúr nem tudott pályát szerezni a meccsre, ezért kérte a Zala-Kanizsa vezetőségét, hogy közös megegyezéssel halasszák el a meccsel egy későbbi időpontra. Ez a terminus még az őszi kampányba esik, de ha\' az időjárás elromlik, akkor a Zala-Kanizsa utolsó őszi mérkőzéséi csak a tavasszal fogja lejátszani.
A Zala-Kanizsa vezetősége méltányolta a Merkúr kéréséi és belement abba, hogy a meccset elhalasszák, de kikötötte, hogy ezért a pályaválasztói jog feladását kivánja.
Igy tehát a Zala-Kanizsa—Merkúr mérkőzés mégis Nagykanizsán kerül lejátszásra egy későbbi időpontban, melyre vonatkozólag még nem egyezlek meg.
Nagykanizsa, december ti A Zala-Kanizsa—Sabária mull heti izgalmas összecsapása után mindenki türelmetlenül várta a Zala-Kanizsa—Merkúr bajnoki mérkőzési. Ez a meccs az őszön Budapestre van kisorsolva, de amikor a Zala-Kanizsa vezetősége Böhmöt átvette a Merkúrtól, félig-meddig megállapodást lélesilelt a Merkúrral, hogy az eladja a pólyaválaszlójogot és a meccs itt kerlll lejátszásra Nagykanizsán, december 8-ikán.
Ebből a tervből egyelőre nem letl semmi, mert időközben a Merkúrnál ugy alakult a helyzet, hogy a mérkőzést mégis Pesten kellett volna lejátszani. Vasárnapra azonban a
KÖZGAZDASÁG
Gasda-kérdések
a nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság ülésén
Nagykanizsa, december ti
A nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság ma délelőtt ujnépi Elek Ernő elnöklete alatt ülést tartott a városháza kis tanácstermében, amelyre sok gazda és birtokos jölt össze a járás minden községéből.
Dr. Vass Zoltán előterjesztése alapján
megállapították ax átlagtermést,
mely szerint a kanizsai járásban az
átlagtermés katasztrális holdankint
bnza
árpa
zab
tengeri
burg.
répa
lóhere
szalma
7 mázsa, állag ára
H „
4 5 „ „
8 5 „ 55 130 20 „ 16
13 —
14 50 13
12-
3 —
4 20 7-
Ax átlagos kéxl napsxám a Járásban
síőIIő napszám állaga 3 — mezőgazdasági „ „ 2\'60 gyermek „ „ 2 30 női „ „ 1-60
fogalos „ „ 7 50
arató-rész •/» rész, cséplő rész 3% Ax ,,t:ila"-burgonya
Dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő felhívta a gazdák figyelmét az úgynevezett „Ella"-burgonyára. Azoknak a községeknek, melyek közelebb vannak a balatoni fürdőkhöz, a korai rózsa-burgonyát ajánlja.
/I buxabér a tárásban
A mgykanizsai járásban a haszonbér (buz.a-bér) 140 kgr.
Majd a felsz tp irodott mezei egerek irtását h tározták el.
Ax állattcnyésxtés Jelentősége
Dr. Vass Zoltán ezután az állattenyésztés jelentőségére hivla fel a gazdák figyelmét. Lehetőleg csak törzskönyvezett tenyészállatul szerezzenek bc a községek. Az állattenyésztésből sokkal többel pénzel-
hetnek a gazdák — mondta, mini a mezőgazdasági termelésből. 7 mázsánál a gazda csak ráfizet. Olyan vetőmagot kell beszerezni, ami 14 mázsa hozamot eredményez holdanként. Majd
a Uöxlegelök
megfelelő kezeléséről beszéli dr. Vass. Legelők nélkül egészséges, értékei állatot nem lehel nevelni. Minden rétet műtrágyával lehel javítani. A kalisó-mütrágyát ajánlja, vagy a szuperfoszfatot. A közlegelók haláról helyre kell állilani — hangsúlyozta,
A te/ olcsó ára ügyében szólallak fel ezután a gazdák, főleg azok, akik a várostól, vagy centrumtól távolabbi községekben laknak.
Elek Ernő elnök válaszolt erre » kérdésre. Utalt arra, hogy e tekintetben az egész világon van panasz. Már békében is panaszkodtak a gazdák e miatt. A gazda jelszava az legyen : a lehelő legkisebb költséggel minél több lejei produkálni 1 — Dániában, Angliában nemcsak répával és takarmánnyal tartják télen a marhákat, de marhakáposztával, aminek az az előnye, hogy még februárban lehet a mezőről szedni és a
Regedei viz
nemcsak kltünö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
jv. Főraktár: L
.WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY
7
lehén csak ugy eszi, mint a sertés
vagy
baronfi.
a baromflíenyéaxiésrtíl
larloll ezulán tartalmas és értékes előadást dr. Vasa.
Fontos a baromfitenyésztés felkarolása, mert ez az az ág, melyből a kisgazda legtöbbet Ind pénzelni. Ma amikor a tojás 16 fillér — az egyenlő 1 liter búzával. Baromfi-lenyészlésscl még a legszegényebb ember is tud jövedelmet produkálni. És mig a magyar tyúk évente 80 tojást ad, addig a fajbaromfi 150-et. Ennek az érdekében Baromfitenyésztő Egyesület alakitdsdt javasolta. Illetékes helyről Ígéretet is kapott támogatásra. Aláírási iveket bocsájtanak ki, amelyeknek beérkezése után megalakítják az egyesületet. Évi tagdíj 4 P, pártoló tagdíj 2 P. Az ivet aláirt gazdákat a jövő hónapban alakulásra össze fogják hívni.
Az ülés ínég számos egyéb tárgy i után 1 óra után ért véget.
TŐZSDE
A londoni ráta leszállításának elmaradása és ezzel kapcsolatosan a bécsi és berlini tőzsdék lanyhuló irányzata a spekulációt a rendes hétvégi eladásokra ösztönözték, aminek következtében csaknem az egész vonalon kisebb árlemorzsolódások állottak elő. A fixkamatozásu papírok piaca Uzleltelen és árnyalalilag lanyhább. A devizapiac Uzleltelen, változatlan árfolyamokkal.
Zürichi lárlnt
Párta 30 27\'/i, London 23 ll>/», Newyotk 514 M, Brttssel 72 05, Mltin.i 26 94\'/», Madrid 73 00, Amsterdam 207 70. Berlli, 123 33. Wien 7245, SolU 3\'72. Prága IS26\'l, Varsó 57 75. Budapest 90-2211 Belgrád 9 I2\'.i, Bukat esi 3 07.
TenaéiytJuát
Buza 20 fitt, rozs 25-30 flll. eselt.
Buu llizev. 77-es 23 45—23-85. 7»-as
23 75-24 05, 79-es 24 00 24 40, 80-as
24 30-24-55, dunánt. 77-ea 22 10 -22 M, 78-as 22-35 -22 50, 79-ei 32 60 -22 75, 80-as 22-70 - 22-85, roza 15 40-15 55. lak árpa 15 30-15-75, aörárpa 1750 -19 00. ub 13 40-13 80, tengeti tazt. 13-55-13 85, dunántúli 13 50 13 65, repce 53 00-54-00 korpa 0 75 10 00.
A bniapastl Tőzsde deTlza-|e!r?iéM
VALUTÁK Angol I. 37-75-37-90 Belgáit. 79-60-80 00 Caehk. 16*84-16 94 Dánk. 152-75 153-35 Dinár 10.00-10 08 Dollár 667-85-569-85 francia f. 22-45-33 7.5 Holl, 3,9 65 230-65 Lengyel 63 80-64-10 Leu 3-37J-41 Léva 410-415 Líra 29 65-2 r95 Márka 136 30 136 90 Norvég 152 (j5 153 25 Schltl. 80 05 80 45 feaela 79 85 80-85 "ájdl. 110-80 lll 30 S\'édk. 153-50 154 10
devizAk
Amat. 229-95-230-6.5 Belgrád IO-I1-IO-U Berlin 136 47-136 87 Brüsszel 79-77-80 02 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 153-95 153 35 London 27\'82-27-K) Madrid 80 15-80 85 Milano 29"3-29\'93 Newyorl 569-85 71 45 Oazlo 152 85-153 25 Pária 33-44-22-51 Prága I6-9I-I6-96 Szófia 4-11-4-14 Stockh. 153-70-151 10 Varad 63SO-64-IO Wien 80 21-80-46 Zürich 11076 111 16
r.ortn^!,,
felhaltát 1116, e adiltin 156. — lilső-W \'\'"-t-46. szedett 1-28 1-30, szedell M«ép 1*18 —1*22, köirnytl 110-IM4, l-ső «dlt Öreg 1-28-130, ll-od rendll öttc \' ">-l 22 angol süldő 1-40-1-60, szalonna ««3ba:, 1-40 I\'Í4, zstr 1-74 1-76,- hu. \' \'0—1-80, szalonnás lélscrlén 1-56-1-76.
Délzalal Ityoaia te Lapkliáó D TáUílat, SagTkaalssáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
■•\'•TiirbM telefon r N«*ykanbua 78. az.
Nyilt-tér.*)
Ezúton figyelmeztetek mihdenkit, hogy tőlem kütönváltan élő feleségemnek sem kölcsönt, sem hitelt ne adjanak, meri azokért felelősséget nem vállalok és ki nem fizetem.
Nagyrécse, 1929. december 6.
Kovács József
lOldmUvcs.
") E rovat alatt közlőitekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősségei.
Naponta adjon növendék éi hlzóállalslnak
**
FUTOR

szénsava:. lakarmánymeazet.
A .FUTOR- nOvendékállatoknál a csonlképződést elősegíti hiiáara
ÍÍ1!"^\',étvágygerjesztő^
A „l\'UTOR" i cm orvosság, hanem a lejinomabban őrlőti. mészsóláp, amrly az állatok szervezettében Igen Könnyen felszívódik, $ amelyet az állató< aro-matikus anyag artal • ánál fogva szive-
ten fogyasztanak. A .FUT O R* eletése a konyhaió etetését feleslegessé teszi A nagyhlzla ők, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR* t állandóan etetik.
Ára: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsAk 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030 1 cca \'/* kg-os próhadoboz ára 30 fillér. Kicsinybe*. és zsáksiámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőszerek 5?8S kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A biroság mellett. Telefon: 130.
APRÓHIRDETÉSEK
Az antóhtrdcáéMk dija 10 M/i| M ttWr, Minden további ató dija • flll. Vttár éa •onepnap 10 txőif SO fillér, minden további szó dija B «llt. Szerdán éa pénteken 10 Hóig (• (Illír, mindem lováhW szó dija • flll. Cnaiaó ■ minden vasla-(ahb betűből álló szó két siónak számíttatik. Alltat keresőknek SCHHa engedmény. HlrHttéaak 5 (Bt) pengA Assssgan alul M feleslege* kflnyvslés, taxátnláxás elkerűléee végeit e I S r e Illetendő*
Bérautó C\'ukott, meghijható és legolcsóbb Dcutsch. Telefon 410. 590:1
3 szobából álló utcai, loldszin I Iroda-helyiség kiadó Csengery-ut 4. 5638
f.lBdó hév. Sugáruton. négyszobás modem lakással, gyönyörű púkkal, kedvelő feliéiele< melleit eladó Cim a kiad. bin 6019
Vadbőröket,
mézet, Agytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és fiai
Erzsébet-tér IS. jm,
Egy Jókarban levő kflrf a réaa állvánnyal eladó. Rllser. Klasőrház. 6080
Kétszobás utcai lakás február l-re kledé József főherceg-ul 79. 6381
Beszálló vendéglfi mészáros-, hentes-tlzlel\'cl eladó. Cint: Dénes Pálné, Halaim.-Itlrtd 6082
Megvételre keresek egy 930 as Magyar A lanti kdrülgolyóe oeéplfiexnfa-
rén t. Oérus Kálmán, Szépéinek 6083
Bérautó
csukott, Icgmegbizhalóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 595.
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
_ StMz
Megérkezett A Cf5 időgép
az M ■ legújabb modellje,
mely az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rentlizerO iré gépet becserélek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Kováid Péter és Pia
budapesti fsstAgyár
fest, tisztit é« ptisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítási. Harisnya szemfelszedés és fejelés
„D Csengery-ut B.
Haán Gyula naftykanlzaal bírósági végrehajtótól.
12735 1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi LX. t.-c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogv a nagykanizsai klr. járás-blróságnak 1939. évi Pk. I273V siámu végiése kövelkeztében Dr. Berlin Józstf javára 600 pengő s járulékai ere|élg 1921. évi október hó 26 án foganatosított kielégítési végrehajtás ulján le- és fellllloglalt ós 27C0 pengőre becsült következő Ingóságok, u m : szobabútorok, üzleti berendezés slb nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árveréanek a nagykanizsai klr. (árásblróság 1929-lk évi Pk 12735 számú végzése folytán 600 pengő — till tőkekövetelés. ennek 1929. évi október hó 15. napiálól járó K00 kamatai. \' M váltódíj és eddig összesen 62 pengő — fillérben birói-ag már megállapított költségek erejé\'g, Nagykanizsán, Rákóczi u. 13 és 1.5. st lerndő megtartására 1929. évi december hó 9-lk napjának d. e. 9 órája határidőm kl-ttlz-tik éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX I r 107 és 108 5 al értelmében készpénztlzelés mellett a Irglöhbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul Is cl fognak adatni.
Amennyllren az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelulloglallatták és azokra Aielégltési Jogot nyeltek volns, ezen árvetés az 1881. évi I.X t. c. 102. 5. értelmében ezek la vára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929, évi nov. hó 22. napján
Haán Qyula s k.
soas klr jblr. végrehalló
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság,
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg-a*
Rózsagyárban
Kaposvárott.
Gylijtőtelep:
Nagykanizsa, Erzsébet-tér
*>\',\'!__
Mos I Kést I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmosó, vegytlsitltó, ruhafestő • »iomb«th«]yl orix. lparklillitá«oa »r»njrír«rannl klIQnlatv*
NAGYKANIZSA
Oyfljt6t«lep i Gyártelep i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 10.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tisztittat. üyőződJÖn meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztitái 1 Tisztit 1 3in Pllesérozl
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
8608\'tk. 1929 szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Lázár Józ8efné szül. Simon Katalin és Simon Juli férj Dulcs Vendciné miháldl lakósok végrehajtatóknak Marton Ohörgy galamboki lakós végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX t.-c 144., 14*. és 147. S ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 80 P tőkekövetelés, ennek 1928 évi május hó lő napjától járó 8°0 kamata, 13 P 70 fill. eddig megállani tott p\'r és végrehajlásl és az Árverési kórvényért ezúttal megállapított 17 P 62 lill. kö tség behajtása végett, a nagykanizsai Uir járásbíróság területén levő, Galambok községben fekvő, s a gahmhoki 931. sztjkv-ben felvett 123. hrsz. ház. udvar és kert Ingatlannak végrehajtást szenvedő nevén álló 9 sa-od részére 30<) P. u o. 1711. sztjkvben fcgialt 85R\'c. hrsz. Nadá\'yos dűlő-! en levő szántó végrehajtást szenvedő nevén álló égést ingatlan a 110 P, az 1Q19 szt|kvben felvett 608/a 1 hr-<z rét a ,beTső rétekben egész ingatlanra 30(1 P és u. a. tjkvben fe\'vett 772;b hrsz. rét a Horváth malomi dül\'ben egész ingat\'anra 160 P kikiáltási árban és prdig a 113 hrsz ingatlanra C. \'0 sorsz alatt a 702M«c 19"»4. sz. vé zéss\'.l Be i kő Anna ftzv. Marjon Qyörgyné javára beker>cle\'.ett ha^zonélvc7.etl szolgalmi jognak íinntartáMval.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Galambok községházánál megfartására 1929. évi december hó 16. napjának délelőtt 10 óráját tűzi kl és az árverési feltételeket az 1881 : LX. t.-c. IfO. § a alapján a következőkben állapitia meg :
Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kéth«r/nadá-ál alacsonyabb áron nem adhatók d.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni. vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. t c. 21. §)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem .ikar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Igéit .V ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908: LXI. t.-c. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 19. napján.
A kiad.nány hiteléül:
6086
Mikó s. k. főtiszt.
ía V ZALAI KÖZLÖNY_____1929. december 1.
I
Okvetlen tekintse meg
olcsó vásárunkat
Áraink beszélnek:
4fc*csak
csak
Selyem bugyi Gyapjú bugyi Női flór-harisnya csak
Női selyemharisnya csak
Schweizi sapka csak
Gyermekkötények 2-10 évig „ Gyermekruhák 2—3—4 Flanell pongyola Bársony pongyola Kascha-ruhák Blúzok Aljak
Kreppdesin ruha Kieppdesin-ruha
csak csak
250 Táncruhák
3-90 Kosztümök
2 50 Estélyi zsorzsetruhák
3"90 Nőikabátok szőrmével
320 Nőikabátok
1— Nőikabátok
450 Nőikabátok
6-90 Bundák
15\'— Szövetruhák
17*50 Mosó-ruhák
4\'— Mosó pongyolák
8\'— Hibás tavaszi kabátok
20 tói Trikóruhák
25-től Szövetruhák
csak
P 24-től
„ 29—
„ 55—
„ 28—
„ 32—
„ 47—
„ 59—
„130-tól
„ 10-től
„ 3-90
„ 3\'90
„ 10—
„ 28— q.io » " tói
Francia flanell pongyola csak P 11-
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
Nyomatolt a Dél zalai Nyomda é6 Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető .• Zalgi Károly 1
69. évfolyam 280 szám
Na^ykuaiiía, 191W december 8 vasárnap
Ara 16 Dllér
POLITIKAI NAPILAP
iurtiulMi tt kiadóhivatal: Pü-nl 5. uim.
Kmlhclyl flokkladóbtvatal Koíjuüi L«|oa-u. .12.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMAwttri ki: <oMo I F—a* Ml Ma
Bethlen: A magyar közvélemény egységesen elsöpörné azt a kormányt amely feladná a döntöbiróság elvét
A kisantant mostani követelései a békeszerződés statútumainak a megszegései
Boriin, december 7 (Éjszakai rádiójelentés) A „Germánul" c. lap budapesti levelezőjének tollából beszélgetést közöl gróf lielhlen Istvánnal.
A miniszterelnök kijelentene az interjú során, hogy Magyarország hajlandó arra, hogy a trianoni békeszerződésben vállalt kötelezettségeket végrehajtsa. De meg akarja védeni mindazon jogokat, melyeket ez a szerződés neki biztosit.
1 kisantant mostani követelései nyilvánvaló s ler-jcödés-s3c(/éscíí.
A 250. paragrafusról ki|elentcltc g:óf lielhlen, hogy az biztosítja az elsza-kilotl leiülelek magyar állampolgárainak azt a jogot, hogy
döntőbíróság eltilt peresítsék Igényeiket.
Ennek ellenére is
Igen sok sérelme van a megszállott területek magyarságának.
Abba, hogy ezt a jogát a nngyar
polgároknak akár rekotnpenzációs, akár más alapon egy kormány feladja,
még gondolni sem lcOet.
A magyar közvélemény egységesen söpörne el minden olyan magyar kormányt, mely ilyenbe bele menne.
Az interjú végén lielhlen miniszterelnök kifejletté, hogy
Magyarország békés külpolitikát ktlvet,
de nem hajlandó arra. hogy egyoldalii
kölelezettségekel vállaljon.
A minisztertanács elfogadta a közigazgatás egyszerűsítésének rendelkezéseit
Az egyes igazgatási ágakon belül különleges ügyrendet fognak megalkotni
Budapo*U, deeembor 7 A tegnapi miniszlerlanács a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló összes elvi jelentőségű rendelkezéseket elfogadta. A hivatalos óra tartamának tekintetében a rendeletler-vezcl az eddigi állapotokkal szemben semmi változást nem hoz. A reformmunkálatok azonban még nincsenek
befejezve. Az egyes igazgatjsi ágakon belül az általános ügyrend elveinek figyelembevélelével különleges ügyrendet kell megalkotni. A let vezet szerkesztési munkálatai közben a minisztertanács nem kívánt tul radikális intézkedésekkel nehézségeket okozni. Viszont a legsürgősebb intézkedéseket, ame\'yek az ü,;yuk érJemi
elintézéséhez és az Ugyiralok kezelése szempontjából szükségesek, már most meg kelleti lenni. Az egész rendelet megszerkesztésének munkája egy hónapnál rövidebb idő alalt elkészüli és a kormány összes tagjai is állandóan és behatóan foglalkoztak a kérdéssel.
A „Honvéd" magyar gőzös nagy küzdelme a viharral
az angol partvidéken
A nagy viharban eltörött a magyar hajó kormánya A „Honvéd" és legénységé megmenekült
AI borzalmas orkán miatt J-Infjlla és a Qafószlgetek Között megszakadt minden összeköttetés
London, december 7 A „Honvéd" nevű -1250 tonnás gózös, a Magyar Levantc Gőzhajó Társaság tulajdona, Selsey Bili közelében segélyjeleket adott le.
A Telconia kábelliajó segilségére sietett, de a viharos tengeren nem ludla a vontatókötelekel megerősíteni, ezért egyelőre a „Honvéd" közelében marad.
Későbbi hir szerint a „Honvéd" llttie llainpton felé sodródod és ugy látszik, meg tud birkózni a viharral.
J1 ,,Honvéd" Oáliykódása a tengeren
Ixrndon, docember 7 Két mentőhajó esle Soíeham Sel-seybe ment, hogy segítségére siessen
a „Honvéd" magyar gőzösnek, amely Selsey közelében a viharban kormányát vesztve hánykódik a tengeren. Egy kábelrakó hajó a „Honvéd" közelében tartózkodik.
Jt magyar öa/d pompásan kllxd a ví&ar ellen
London, december 7 A shorehami segélyhajó, amely a Honvéd közelében maradi, hogy szerencsétlenség esetén a legénységet kimenthesse, ma reggel visszatért és jelentette, hogy a Honvéd legénysége minden valószínűség szerint biztonságban van és pompásan kiiztí a vihar ellen.
Az angol parii halóságok szerint
ei volt a legsúlyosabb vl/yar évek óta.
A Press Associated legújabb jelentése ugy szól, hogy a „Honvéd" ma a reggeli órákban némileg el tudott távolodni a parttól és helyzete jóval megnyugtatóbb.
Óriási sebességgel száguld a pusxtlto orkán
London, december 7 (Éjszakai rádiójelenlés) Anglia part vidéMi 108 méi földes sebességgel száguldó vihar puszii\'. Egv angol gőzös elsülyedl a viharban 25 főnyi legénységét nagy nehezen sikerült megmenteni
Tiz hajóról jelezték eddig, hogy zátonyra futott. Hat hajó S. 0. S. jeleket adott le. A Honvéd nevű magyar hajó a legutolsó jelentések szerint Dowcr felé igyekszik.
A Leonardo dn Vinci olasz szállítóhajó, melv a világhírű olasz mesterek képeit szállítja Londonba egy kiállilásra (14 millió font éitékü kép v.iii a hajón), szintén veszélyes zónába kerüli és nagy nyugtalansággal várjak Londonban a hajóról érkező jelentéseket. Anglia és a hajó-szigetek között megszakadt minden összeköttetés. Franciaország felé elindult egy személyszállító hajó, de tanácsosabbnak lart.tta visszatérni. A repülőforgalom szünetel. London körül lf>0 interurbán telefonállomást tönkre teli a nagy vihar.
Horthy Miklósról
melegen ir a római sajtó
Kóma, december 7 A római .11 Piccolo" mai száma első oldalon közli névnapja alkalmából Horthy Miklós kormányzó arcképéi és a nemzeti hadsereg bevonulásának fényképeit. A képekhez ftl/ölt hosszabb cikkben felidézi a kommunizmus emlékeit és rámutat a nemzeti hadsereg megalakulásának és bevonulásán ik rendkívüli jelenlőségére. Az uj Magyarország alapjai! Horthy k -rmányzó és Bethlen István g\'óf miniszterelnök vetették meg és Horthy kormányzó bölcsesége és kemény keze jubb jövő felé ira-nyiija az országot.
Az oiasz trónörökös
és királyi hercegnők látogatásai a Vatikánban
[tfiriin, december 7 A trónörökös, valamint Uiovanna és Mária hercegnők ma látogatást teltek a Valikánban A pápa rendkívül szívélyesen fogadta a trón-öiökösl és a hercegnőket és 20 percig társalgóit velük a kis trónteremben. A lálogalók ezután Gas-parri bíboros államtitkárt kerestek fel, majd a Szent Péter bazilikába mentek.
A szovjet levetkőzteti
és kifosztja a haláron a kivándorlókat
PArls, december 7 A lapok rigai j jlentése s/.erinl egy zsidó kivándorló csoport érkezett tegnap Rigába. A csoport tagjai Szov-jeloroszországból Amerikába akarnak kivándorolni. Elbeszélésük szerint Oroszországban az utóbbi időben szokatlanul nagyszámú száműzés és kivégzés történt. Egyedül Moszkvában a szovjelfor-radalom emlékünnepén 20000 személyi tartóztatlak le. A kivándorlók elbeszélése szerint a haláron teljesen levetkőztették őket, pénzüket és értéktárgyaikat elszedték és ugy engedték ál őket a határon.
a
zalai koíxnrf
december 8.
Zalamegye kisgylllésének első Ülése
a megyei pénzek
Kanizsai ügyek
a klsgyülésben — Vita elhelyezése körül
Zalaegerszeg, november 7 (Saját tudósítónk telefonjelenlése) Zálavármegye törvényhatóságának kisgyülése ma délelőtt 10 érakor tartotta első ülését, melyen a kisgyűlés 24 tagja küzül 22 megjelent.
A Hiszekegy ulán Gyömörey György főispán üdvözölte a kisgyülésl, rámutatott annak fontos hivatására a vármegyei éleiben, amil csak ugy tud teljesíteni, ha a lagok olyan szellemet és olyan eleven élelet visznek bele, aminőt a törvény szánt a kisgyülésnek. A törvényhatósági közgyűlések tartásáról és ügyrendjéről szóló szabályrendelet javasolja évente kél (május és október), közgyűlés tartását. A kisgyűlés minden hó első csütörtökjén Ülésezik, közgyűlés esetén az előtte való napon. A megyei pénzek elhelyezése tárgyában a javaslat ugy szólt, hogy azok, mint legelőnyösebb ajánlattévőnél, a Vármegyei Bank-nál helyeztessenek el.
Gyömörey István felszólalásában annak a kívánságnak adott kifejezést, hogy
a megyei pénzeket olyan arányban, mint az egyes vidékek hitel-szükséglete kívánja, a megfelelő bonitásu többi megyei pénzintézetek között ls osszák el kihelyezésre,
hogy ezáltal az egész vármegye magán-gazdaságába bekerüljenek ezek az összegek. Statisztikai adatokat sorolt fel arra nézve, hogy miként osálik meg a hitelszükséglet a megye egyes vidékein. Az érdekes összeállításból kitűnik, hogy 1928. december 31-lkl adatok alapján
a zalai pénzintézetek összes kihelyezése 40,788.000 P volt. Ebből
21,587.852 P (53%) Nagykanizsa 7,011.359 P (19o/o) Zalaegerszeg 6,938.838 P (l7»/o) Tapolca 4,349,957 P (Wo) Keszthely
városok és az érdekkörükbe tartozó vidék pénzintézeteinek kihelyezése.
Brand Sándor hangsúlyozta, hogy a Vármegyei Bank úgyis elsősorban a községek hitel-igényeit elégili ki.
Fitner Jenő Gyömörey javaslata mellett szólalt fel. Kivánta, hogy szólítsák fel a|ánlattételre a vármegye vezető bankjait is. Az eredeti javaslatban a Vármegyei Bank favorizálását látja.
Bődy Zoltán alispán válaszában hangsúlyozta, hogy azelőtt a megyei és fővárosi bankokban helyezték el a megye pénzeit, melyek aztán / százalékkal magasabban adták ki. Ezért létesítették a Vármegyei Bank-ot. Húzzon a vármegye hasznot a pénzéből. Ha most a Vármegyei Bankból kivonják az összegekel, felfordul a helyzet és a községek igényeit nem tudja kielégíteni.
Bogyay Elemér felszólalása ulán
a kisgyűlés a javaslatot elfogadta, mely szerint a szabad betéteket 7, a löbbit 8\'A\' ra a Vármegyei Banknál helyezik el.
A ilsziutltószék elnökeiül az alispán akadályoztatása esetére Nagykanizsára Csóthi Géza mura-kereszluri apától, Zalaegerszegre dt\'. Fillöp Jenőt javasolta a kisgyűlés kiküldeni.
A kisgyűlés Székely Nándor ny. nagykanizsai városi mérnök fellebbezését a legutóbbi mérnök-választás ellep, — elutasította. Nagykanizsa képviselőlestültlének
a i>trlU»-néi>legyxék ktlga-zlló-blzoíisdgdnak kiküldése
ügyében hozott határozatát dr. Pot-scltild Béla fellebbezte meg.
A kisgyűlés ele lerjesztell elutasító javaslat után GyömOrey István szólóit fel. Rámuta\'olt arn, hogy a törvény Intenciója
a kiküldés módjának s/aMyozásá-nál lu\'ajd.mképen az, lioj. az uj törvény alapján összeülő el> \' képviselőtestület egy különleges, o törvényben szabályozott eljárástól eltérő módon alokitlussék meg. Addig tehát, mig az uj képviselőtestület össjc nem ül, a virilis névjegyzék a törvényben lefektetett elvek alapjón nem módosítható. Tehát lulajdonképen csak az tijonnan alakuló képviselőtestületnek lesz törvényes felhatalmazása arra, hogy a névjegyzék kiigazítására saját tagjai közül bizottságot küldjön kl.
Gyömörey György főispán az elhangzót! felszóMás törvény-értelmezését teljesen helyesnek jelentette ki, mire a kisgyűlés
a fellebbezésnek helyt adott
és ezzel Nagykanizsa képviselőtestületének határozatát megsemmisítette.
Községi ügyelt tárgyalása következett ezután. A kisgyü\'és ülése déli 1 órakor ért véget.
mm» u
o JC (0
flBB
■B
(0 o> i/>
X </I •<u
aj

ira —
c •SP
ÍÜ
3
-1)
T3 bó =3
C T
o
-o .c o
mm d >
mm
(0 X ra C "5
•o
■a
■ O) <u aj >

a bp
n JX •a
c ctf u ■rt >» OJ x: c \'O IV JZ
cn V) u
u
•a Q
c ■ ií.
JÉ <u a
n aj N
« S
o 0J «o <u N <
2 ü
aj o •a
a -O
.2 K
fc «
a. a
E £
■o
X>

o
E
Ju a
Három eseménye van ma az Irodalmi és Művészeti Körnek
A tanfelügyelő előadása Nagykanizsán — A Faragó képkiállítás záró matinéja Az első liceális előadás Kiskanizsán
Nagykanizsa, december 7 Az idei téli-szezon kulturális munkásságában minden eddiginél hatalmasabb lendülettel terjeszti ki működési terrénumát a Ziinyi Irodalmi és Művészeti Kör a nagykanizsai kullur-élet minden ága felé.
Ma, vasárnap, három eseménye lesz a Körnek
Délelőtt 11 órakor zárul a Roz-gonyi-utcai tornacsarnokban a Faragó képkiállítás. A tárlat matinéval zárul, melynek műsorán özv. dr. Horváth Tivadatné polgári iskolai tanárnő rwőadása, Dobó Györgv szavalata és a Vas- és Fémmunkásdalárda énekszámai szerepelnek. Belépődíj nincs.
Este i/í6 órakor vitéz dr. Barnabás István kir. tanfelügyelő tartja m"g a III. liceális előadást a magyar dalról grammofon-illusztrációkkal a városháza dísztermében. Belépődíj nincs. Este 7 órakor Kiskanizsán, a P. I-
Meglepő olcsó árait
Singer divatáruíyás Kirakataiban.
Ma nyitva es/e 9 óráig.
Feltétlen teltintsük meg.
gári Olvasókörben lesz a Kör első liceális előadása Anek József megnyitója ulán Plander Boldizsár tart előadást, Peti János szaval és a Levente Dalkör énekel. Belépődíj nincs.
ÜGYI II
Mlndcnlltt kapható!
Orsz

Magy.
Tejszövetkezet! Központ
Budapeat. I., Hnrthv Mlklóa-ut 119-121
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelenlések: Szombaton a hőmer-sfklet. Be.-acl 7 órak\' i +■)«, délután 2 órakor +12 4 este 9 órakor +99.
Felhőzet: Kgész napon it tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel dél, délben éa este délnyugati szél.
(Éjszakai rúdiójetentés) A Mataoroló-glal latésat 10 érakar )•-
lantii éj.»ak.l kAdképsAdéaaal, a MginnMi Alénkdléaa mailati még aránylag anya Idfi várható.
Ékszert, órát diszmtíárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
vékAssy károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut S.
Legszebb ajándék meglepó
hsiÍEU miivészi olajízlnnyomatu lénykép-uldonslg FITOS GYULA műterméből (Kazinczy*u. 3) Amennyiben a képeket aajét magam kéaxltam,
egy u| technikai el|írls alapjin módomban ill a lehető l-gl0*élelesebb izlne-zést előállítani a leg|uUnyosabb iiban.
Felhívom a m. l. köiönség ügyeimét a kor/ón \'evő klrskatomra
Eartl felvétel.k villanyfénynél.
1929 december Ó
ZALAI KÖZLÖNY
Húszasok sorakoznak
Irta: HAMJAMTS I.A.IO.S
Harang nem zugolt ott,
ahol eltemették.
Tán nem Is temették:
drótsövényon akadt.
ugy lakmároztak\' rajt
dögmftdarak. Testét
ólom-darazsak rágták.
vagy szétszórta tagjait
valahol egy gránát.
amint sllvöltvo csapott
riadt ember-nyáj közepébe.
Igy haltak meg a húszasok.
Kőszegre Itta vérükből magát
idegen mezők televénye.
Reszkető lelkünkből
ezer imádságunk
gyámoltalan szárnya
lilába vergődött,
nem tudott reljutnl
az egek pitvarába.
Itt maradtunk árván,
özvegyen, apátlan.
sodró vész közepén
lélekvesztő hátán.
Árva, kiesi karok
mennyi - mennyi ezre...
nincs, aki megfogja,
nincs, aki vezesse.
Drága, csöpp kis ajkak
angyal-csengő hangon
hes/élni tanultak.
de nem tudják meg soha Ián,
hogyan kell kimondani
azt, hogy „édesapám!"
Ivs nem maradi egyéb
a (iából hány édesanyának:
egy fénykép, pár levél
és örök kolonc: a bánat,
Bus százezer asszony
karját hiába tárja
soha-soha-több ölelésre.
Ajkukon ég az égi ajándék:
szerelem bíbor-virága,
mig lassan kialszik az is
és lassan leszáll a nap . hiába.
Honvédnek lenni annyi volt. mint tűzön, vizén, vészen, minden poklon és szenvedésen menni, rohanni, meghalni, hogy a haza éljen. Ou özvegynek, árvának, fiától megfosztott anyának lenni annyi, mint élo-haloltan járni. Nem várni, csak siratni az élet szent öröm-hajóit és tört derékkal, kiégett szívvel igy bandukolni a koporsóig. Knnyl temérdek áldozat fájdalmából ha máglya gyulladna kl, az eget verdesné a lángja és megmérné a mérhetetlent, az élet drága árát. Sok tarka ősz, vidám tavasz ha mind halomba gyűlne, ami halott szemek mögött, vagy sirató szivek törött cserepén elveszett örökre, akkor az egész nagy világon más sohase lenne, csak zongő tavaszok, vig szüretek csordulása minden földi élet poharába.
Ainde nem igy lett .
Csonka, koldus ország
maradt a magyar hazából.
S a húszas regimentből,
zalai föld sok szép fiából,
nézzünk körül: — mi maradt?
A sok-sok száz, kinek nevét
kőbo senki so véste,
csak élő húsba vésték bele:
anyák, fiuk, arák szivébe,
csak ott van felírva, hogy éltek.
A világ pedig forog tovább
és viszi Keresztjét
Hadur-lsten népe.
Viszi a keresztlét.
néha megáll véle.
eltűnődik sorsán.
sóhajra, nehézre
komorul az arca:
„Istenem, ha élne..."
(A legtöbbnek ez fáj,
ez nyHullik bele
szive közepébo.)
De Aztán megy tovább. nagy ut van előtti\'. Mert magyar asszony IHkét össze mégse törte, kénköves pokol sem töri soha össze, ha áldozat kell a haza szent földjének. Testvért, apát. fiút meggyászol, ha sorsa fekete lapjára ugy volt az felírva. De erős a lelke és ha kell, a karja ős ha nagyon kéne. még azl is od\'adja. Od\'adja, hogv egvszer eljöjjön az Idő, mikor kihullt vérünk, tenger szedvedésünk szent örömre válik s a meghalt hus/.asok az utolsó szálig rapportra állnak a jó Isten elébe s jelenük keményen : .Nagy Isten, most nézz le bus magyarjaidra! Most fordul a mérl-g halról át a jobbra. Most engedj ! • minket ez égi válláról .tirrrt a szent földre!
Vihszajö
Kérünk! ddel
....., vünk
Csupán csuk neved igazságot mérünk." Akkor a huszárok odafenn, idelenn újra sorakoznak. S a hősi halottak lélek-regimentje kirobog az élre s a nagy magyar ha/a leszen újra minden árvának az aoja, özvegynek a férje, fia az anyának, mátkának reménye, test vértelen, szegény, meggyötört magyarnak boldog mindensége.
vese-, hólyag-,gyomor-és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltés! ** Főraktár: "
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
CLm
haLL^a
triegv&szi
TELEFUNKEN 31 W
JOBBAT , . .! MINDIG JOBBAT I Ez a jelszó a Toletunken-laboratórlumok-ban. Pénz. Idó, fáradság nom számított akkor, mikor az ön kósziilókót terveztük
Most hogy elkészültünk volo, kérjük nézze ós hallgassa meg kereskedőjénél a „Tetofunken 31 W"-t, a legjobb 3-csóvos hálózati készüléket, melyet Toleíunken valaha gyártott. Hangoróben, hangszln«zethen. könnyű kezelhetó-^ segben és elegáns kivitelben kielégíti az On folfokozott Igenyelt Is. — Az ára olcsó, minden pengóért teljes ellonértóket adunk
— Hullámterjedelme 200-2000 m. — Az ósszes feszültségekre átkapcsolható - Vegerósitó fokozatban RES 164 d árnyékoltrácsu csó Is alkalmazható. — Finom beállítás.— Automatikus biztonsági zár— Gramofoncwtlakozás. \'IOYINARAMU HÁLÓZATHOZ .TCL.KFUMKCMJNO*
TELEFUNKEN 31 W
MODERN. MINT
HOLNAP
A pacsai iparosság nem köveit a keszthelyi példát
.Nem a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége, esak egyes Ipariestületek szegték
Nagykanizsa, december 7 A keszthelyi ipartestületnek a Zala-
vármegyei Ipartestületek Szövetségéből történi kilépésével kapcsolatban egyik zalai laptársunk azt irla, hogy hasonló mozgalom van a pacsai iparosság körében is.
Tegnap Nagykanizsán járt l.anili
Én nem j&irdetek sokat, mert a sok adminisztráció drágitl
Helyette igen tisztelt vevőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPEM
Jó hlrnevr bizonyít.
Jó minőséitU
hálószobák • bédISk
aso-tsi
>30-161
munkát káixitam.
Saékely Vilmos bu/orielepe Nagykanizsa,
Kaxlncxy-uica 4. mis
meg a választási paktumot*
Ferenc pacsai vezető-tanitó, az ottani ipartestület jegyzője, aki kijelentette, hogy a pacsai ipartestületnek a legtávolabbról sem szándéka kilépni a Szövetségből, annyival inkább sem, mert nem tartaná ildomosnak megbontani azt az egységet, aminek létrehozásában épen a pacsai ipartestületnek vezér-szerepe volt.
A törvényhatósági választásoknál eselt sérelmeket a pacsaiak is érzik, de jól tudják, hogy a paktumot nem a Szövetség, hanem csupán egyes ipartestületek szegték meg. A pacsai iparleslületnek a Szövetséghez intézett beadványában csupán az állott, hogy a pacsaiak a Pacsára elhatározott választmányi ülést az időjárás és rossz útviszonyok miatt elhalasztani vagy másutt megtartani kérik. A Szövetség már határozott Is ebben az ügyben, amennyiben az ülést márciusban fogják Pacsán megtartani.
A karácsonyi vásár megkezdődött,
melynek keretében a téli árukat mélyen leszállított árban árusítom.
Diwatflanellok, szövetek, selymek, menyasszonyi kelengyék, legjobb minőségű batisztslfonok, színes batlsz-tok, vásznak, kanavásznak, 1° puplinok és zefirek, ágy- és asztalgarniturák, damaszt és frotler törülközők stb.
Wtf nagy választékban és legolcsóbb árban
KORÉIN JENŐ Menyasszony divatáruháza,
ZALAI KÍtZt.ONY
Lezuhant a villanypóznáról egy szerelő-tanonc
Egy sümegi napszámost agyonütött a villanyáram
Nagykanizsa, december 7
Ma délelőtt snlyos szerencsétlenség érte Gödinek Kiroly 16 éves nag/ kanizsai szerelőt,moncot.
Gödinek a villanyhálózaton végzett munkálatokat. Mikor a pózna tetején dolgozott, hirtelen megszédült és lezuhant az utca kövezetére.
A mentők rendkívül súlyos állapotban szállították be a kórházba, ahol az orvosok megvizsgálták és konstatálták, hogy a fiatal fiu eltörte karját és több bordáját. Ezenkívül kisebb zuzódásokat is szenvedett.
Állapota súlyos, de remélik, hogy
nem válik életveszélyessé.
A rendőrség megindilotta a nyomozást, hogy kit terhel a felelősség a szerencsétlenségért.
Sümeg, december 7
Pap Ferenc 19 éves sümegi napszámost imiukaközbcu agyonsújtotta a villanyáram.
A fiatal munkás gépfiirésznél dolgozott, melyei villany hajlott. A vil-lanykábelt az utcáról a vjskapu felelt vezették ál. A kábel szigetelője meg volt kopva és igy az áram érintkezést talált a vaskapuval, melyei aztán l\'ap megérintett és a villanyáram agyonsújtotta.
1929. december 6.
Agyonlőtte édesanyját, axtán öngyilkos lett
Családi tragédia a Balaton parton a vagyon miatt
holt<n találták, a fiu súlyos sebében haldoklott.
Haján Józsefet egyelőre kihallgatni nem lehetett, ugy hogy a tragédia részletei még teljesen ismeretlenek.
Kaposvár, december 7 A Balaton melletti Lálráuy községben Haján József fiatal gazda régóta haragos viszonyban volt édes-ariyjiv.il, özvegy Haján Sándornéval. A vagyon fölött állandó volt, anya é<. fiu közölt a veszekedés. Péntek déielöit fél 9 órakor megjelent a liu édesanyja lakásán Valószínűleg szóváltásba keveredlek, majd Haján József revolver! rántott és egymásután két lövést telt az anyjára.
Mindkél golyó talált Amikor az anya összeesett, a fiút önmaga ellen fordította a fegyvert, a mellébe lőtt.
A lövés zajára elősiető szomszédok özvegy Bajin Sándornél már
A rendőrség betiltotta a szociáldemokraták gyűlését
Peyer Károly és társai bcjelenlet-lék, hogy a magyarországi munkásegyletek szövetsége december 9-én délel\'tt a réjji képviselőházban „A munkanélküliség és orvoslásának módj<" napirenddel nyilvános gyűlési kíván larlani. Hezzeg-Huszágh Miklós főkapitány a gyűlés megtartás,.! a közrend bizlosilása érdekében betiltotta.
Kérjen rtdió-kereskedöjétöl leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg Karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett
PHILIPS RÁDIÓ
Ha fonta* önnek, ">« hogy újszerű
oktató, foglalkoztató, mulattató
társasjátékot
ajándékozzon,
kérjen Ingyen, bérmentve árjegyzékeit
MINERVA KS
IV., Deák Ferenc-utca 21.
Halíól Figyelem i Hallói
Esténkint kellemesen szórakozhat a Wollák éttermében,
ahol az uj művésznő kellemes énekkel
szórakoztatja az igen tisztelt vendégeimet. KltOnő konyha. — Elsőrendű jó fajborok. Szolid árak I
Szives pártfogást kér Wollák Jenő vendéglős.
Margit-fürdő
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig ™
Márvány kádfürdő fűtéssel P I 50
10 jegy vételnél......Pl —
l^énybcvehellk egyesületek, vállalatok.
Tyukszemvágás......P — 40
Maszirozás........P — 30
Kinél vásároljon karácsonyra rádiót?
Nyilvánvalóan az Elektron Rádiótechnikai Vállalatnál (Bencze és Szabó) Nagykanizsa, Deák-tér 10., Felsótemplommal szemben. Miért ?
Mert ez Dujiántul legrégibb szaküzlete és városunk egyetlen ilynemű vállalata, amely szakemberek vezetése alatt áll.
Miért fontos Önre nézve, hogy a rádióját szakembereknél vásárolja meg? Azért, mert ezáltal mindig a helyes szakszerű útbaigazításokat kapja meg és abszolút nyugalomban lehet afelől, hogy szükség esetén mindig szakszerit segítségben részesilik.
Milyen feltételek mellett vásárolhatja meg rádióját? Olyan kedvező fizetési feltélelek mellett (18 hónap), hogy még a legkisebb jövedelmű egyéneknek is I Itetövé tesszük, hogy a rádió Karácsonyra ott legyen a lakásában. Keresse fel tehát cégünket és meg f"g győződni arról, hogy a kereskedői szolidság a megfelelő szakértelemmel párosul.
Elektron Rádiótechnikai Vállalat
Ügyeljen a cimrc.
Deák-téi- 10.
ügyeljen a cimre.
eiaá •
a T U R U L cipőgyár
elismerten legjobb minőségű cipői megvédik önt a nedves időjárás okozta kellemetlenségektől.
Ajánlja i
Férfi csallos posztócipőit ......... ... p 14-50
Házicipőket teveszőrből..............................p 6-50__8-50-lg
Fekete és barna női egész cipőket ..........P 19-50—24-50 lg
Színes és fekete nöi pántos cipők 1
35, 36, 40, 41, 42 számban P 12-50—17-lg.
Gyermakoipők P 10-19\'80-lg. Nöi hócipők 9-80-tól. Kői és férfi sárcipők.
Szigorúan szabott árak! Szolid kiszolgálás!
1929. december 7.
ZALAI KÖZLÖNY 7
SENKI FIA
Két árva lélek szerelme 7 könnyfakasztó és mosoly gós (elvonásban.
A BŰN VIHÁGA
AlaaVal történet 7 felvonásban.
Fósicrcpben : Nancy Caroll.
Egy apáról szól a megható történet, akinek minden kincse, életének egyetlen célja a gyermeke, egyetlen leánya. A leány boldogságának a züllés útjára siklott anya akar gátat vetni, de az apának sikeröl minden akadályt elhárítani s a leány, a féltett, dédelgetett kincs, eljut élete legfőbb céljához, egy boldog házassághoz.
Ez a film rövid meséje, melyei a rendező számtalan, szivre-iélekre appelláló finomsággal fűszerezett, olyannyira, hogy sok néző szemében felcsillant az őszinte könny.
Hugó Viktor viUghirU regenyc:
(Páris alvilága)
2 részben, 16 felvonásban. Pószereplók : Sandra Mflovanow, Gabiié! Oabrio, Jean Toulout. Kísérő műsor.
URÁNiJt MOZI
ÉJFÉLI UTAS
Marry Piel küzdelme az nutós banditák ellen. Izgalmakban és v dámságban gazdag 10felv. kalandorrcgény
Kisérő műsor: Két darab fal-rengető vígjáték.
K
eroiezc4e.se
épéit
izérólag
védjegyes HOFFSANN kerettel. Követelje üvegcsénél, kérdezőjénél a védjegyes Hoffmann keretet.
Má&odsxor törtek be egy Vetöfi-utcai mésszárostfox
Az udvari lakás ablak Idtöiése után hatolt be a kezdő betörő az üzletbe
Nnyyknnizsn, december 7 Tegnap reggelre virradóra Der-valics Perenc Petőfi utcai mészáros és hentesmestert kellemetlen meglepetés érte mikor boltját kinyitotta. A pénztár fiókja fel volt feszítve, az iratok össze-vissza dobálva, mindenütt a lázas kutatás nyoma látszott. Az egyik ablak, mely az udvarra néz, ki volt törve. Ez a kilört ablak rögtön elárulta, hagy Dervalics üzletébe az éjszaka folyamán betörési követlek el.
A lettes a kerítésen átmászva bejutott az udvarra, majd ott benyomta az egyik ablak üveget és óvatosan,
zajtalanul bemászott a boltba. Természetesen elsősorban pénz után kutatóit a betörő, de miután azt nem talált, az üzletben levő hentes árukra vetette magát és amennyit csak elbírt, annyit vitt magával, majd azon az ulon, amelyiken jött, távozott.
A károsult mészárosmester feljelentést telt a rendőrségen a betörés ügyében. A bűnügyi osztály detek-tivjei még tegnap megkezdték a nyomozást és annyit máris megállapítottak, hogy kezdő betörőről van szú. Igy azt hiszik, hogy hamar kézre tudják keríteni.
Értékes karácsonyi ajándék
a „Zalai K6zl5ny"
Nagykanizsa, november íti Karácsonyra ajándékhal óhaj tunk kedveskedni a ,,Zalai Közlöny" minden előfizetőjének Olyan ajándékot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi lapok adtak olvasó-táboruknak.
Ez az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve,
Harmadtélszáz oldalas, művészi címlappal ellátott könyv lesz ez. Benne a naptártól a vásárokig, a bélyegilletékektől a névnapokig, a szakácskönyvtől a közigazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
minden elftfizet&jének
át az olvasónak naponta szüksége lehet Mindez csak a kisebbik része lesz a képekkel tarkított, vaskos könyvnek, fí nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, színes írást tartalmaz
fí könyvet minden előfizetőnk, helybeli és vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
fí ki december 24-ig belép előfizetőink sorába, az Is megkapja a szenzációs ajándékot: Karácsonyi Könyvünket
Négy utassal ax utsxéli fának rofyant ax autó
Snlyos szerensétlenség a Balaton parton
Tapolca, december 7 Tapolca és Balatonfüred közölt súlyos autószerencsétlenség történt.
Reichenfeld Sándor budapesti textilgyáros feleségével és apósával Tapolcáról EUredre igyekezett. Alig hagyták el Ságh pusztát, mikor a gépkocsi, melyei a tulajdonos maga vezetett, megcsúszott a sáros uton és teljes sebességgel nekirohant egy hatalmas útszéli fának. Az autó első része teljesen összetörött. A bennülök valamennyien súlyos sérüléseket szenvedlek. A tulajdonos karját és bordáját tSrle. Feleségél az üveg-
szilánkok sebesítették meg, míg a soffőrnek orrcsontja törölt össze és az arcát érték, zúzódások. A gyáros apósa fején és lábán sérüli meg súlyosan.
Az uradalmi cselédség kocsin beszállította a füredi Erzsébet szanatóriumba a súlyosan sérülteket. A csendőrség a szerencsétlenség ügyében megindította a nyomozási.
= Legjobban kamatozik az a tőke, amelyet a világhírű Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gyűjt.
ZSEBIÁMPAELEM .
NAGY FÉNYERŐVEL LEGTOVÁBB VILÁGIT
Kogutowicz Károly:
Dunántul és Kisalföld Írásban és képben
Eddig ugy tudtuk, hogy a földrajz a hegyek, vizek, városok felsorolásából, statisztikai ad3tok tömkelegéből áll. Hazánkai ismertető ilyenféle Írások mindenre alkalmasak vol-lak, csak arra nem, hogy közönségünk kedvelt olvasmányaivá legyenek. Pedig egyáltalában nem állit-hatnók, hogy az olvasóközönség nem kedvelné a földrajzi irodalmat. Közismert dolog például, hogy útleírások idegen világrészekről vagy Rec-lus, Gáspár művei igen elterjedtek. Magyarországról azonban csak igen kis számú olyan könyv jelent meg, amely nyelvezeténél, anyagánál fogva számíthatott volna a müveit közönség érdeklődésére. Inkább csak Eötvös Károlyi, Bársony Istvánt, Baksay Sándori olvasták. Ennek az az eredménye lett, hogy a nagy publikum régen elfelejtve azt a sok száraz számadatot, politikai felosztást, melyet
Forgalomba került
a legújabb gyártási technika terméke
Az ui »ms ÚJLAKI Aslinmtpala
Aki egyszer használta, mindenkinek ajánlja.
A *%-08 Újlaki Asbestcementpala
minőségileg felülmúlhatatlan,
A *Vos Újlaki Asbestcementpala
tartóssága korlátlan,
A »Voft Újlaki Asbestcementpala
tliznck, fagynak, viharnak tökéletesen cllcntáll,
A *Vo8 Újlaki Asbestcementpala
szinhatá^a minden szinben gyönyörben érvényesül. Árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgál:
„Nagybátony-Ujlaki" Egyesült Iparművek B.-T. Budapest
vezérképviselete:
üukász Ferenc oki. gépészmérnök
deszka-, épületfa- és építési 378í anyagi\'creskedése
Nm;ykanixwh, Magyar-utoa 108.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
KARÁCSONYI VÁSÁR
Egyedül az árak hirdetése semmit sem jelent. ^ Önnek meg kell győződnie áruink jó minőségéről, hogy jutányos árainkat felismerje. Raktáron tartunk női és férfi, fehér-fíemüeket, selymeket, bársonyokat, ágy-, kávés- és étkészleteket, függönyöket, paplanokat, takarókat és ugy futó, mint nagy szőnyegeket a legolcsóbb áraktól a legfinomabbig.
_ZALAI KÖZLONT__
\' Ha mm iylwel Éf MibMií
hozzátartozóinak, jóismerűsének, ne mulassza el ^^ már most felkeresni, vagy telefonon bejelenteni ^^
HALÁSZ Ifllfl jjill
Telefon: 356. Kazinczy-utca II. Telefon 356. | A kaposvári országos kiállításon ezlist éremmel kitüntetve. I
J»_
még az iskola padjaiban lömtek beléje, hihetetlenül kevesel tud saját hazájáról, Magyarországról. \'
Kogutowicz professzor könyvének megjelenésével egy csapásra megváltozol! a helyzet. Ebben a könyvben csak elvélve találunk számokat, csak itt-ott a legszükségesebb geológiai aláfestést, ellenben minden jelenséget a történelmi fejlódés perspektívájában mutat be Minden közléséi olyan érdekesen, olyan élvezeles, közérlhetó nyelven adja elő, a mai jelenségek történelmi gyökereit boncolgatja ki elöltünk szakavatott kézzel, ugy, hogy a ma megismerése közben az ezeresztendős ország pompás áttekinthető képe bontakozik ki előliünk.
Aki ezl a könyvel egyszer kezébe veszi, egészen bizonyosan el is olvassa. Mert csak olyan dolgot talál benne, ami érdekli. Tömérdek hasznos, csupa uj, a mindennapi éleiben szükséges, a műveltséget feltétlenül szolgáló Ismerelre lesz szert.
Minlha exolikus tájakra, az ismeretlen legsötétebb kontinensre vezetne bennünket az iró, annyi uj, felfede-zésszerllen haló közölni valója van Dunánlul hegyeiről, vizeiről, népiről Még azt sem állíthatjuk, hogy az egyes magyar tájak leírása annak, aki ebben a tájban felnőtt, ott él, hivatásánál fogva járja azt, nem nyujl érdekeset, ujat. Egészen bizonyos, hogy eredeli geográfiai szemléleténél fogva, melyben mindig előljár a históriai fejlódés kibogozása, mig az Illető vidék lakójának is sok ujat mond.
Általában a könyv oly sok ismeretet nyújt a szövegen kivül, hogy első pillantásra mindezt át sem tudjuk tekinteni. Példaképpen utalunk a pompás színes térképmellékletre, melyek közül az egyik Dunánlul ősi
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű
balatoni rizling............P 1-—
1 nagy üveg konyak ... P 3-50 1 nagy doboz szardínia
szalkamenles..................P —-96
1 kg. teljes zsiros trappistasajt ........................P 2\'«0
\'/< kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1-60 >/< kg. Matagalpa pörk. kávékeverék......... P 2-50
Pakkarek teák, tea-aűtemények, déligyümöl-omfik nagy választékban
kaphatók
laszel és Friedenthal
csemegekereskedésében.
mii
növényi takaróját mutatja be. Órákig lehet elnézni ezt az egy térképet és az nem szűnik meg beszédesen magyarázni, hogy az ősember megjelenésekor Dunánlul egyes vidékein milyen volt az ősi tájkép. Valósággal látjuk rajla, hogyan furakodik a primiliv ember az őserdők rengetegei és a végeláthatatlan ingoványok közé. Mint vala i i érdekfeszítő film mulatja a térkép, hogy az évezredek folyamán miként zsugorodnak össze az erdőségek. A másik térkép a geologiai formációkat, a harmadik a mai nemzetiségek larka szinfolljait mulatja be stb.
A mü nagy lexicon alakú vaskos kölel, Ízléses sötétzöld vászonkötésben, gyönyörű magyaros mintájú aranyozással. Tartalma 300 nyomtatott lap 144 miivészi rajzzal, grafikonnal és térképpel. tiOpompás mélynyomása táblamelléklet 156 fényképpel. légi felvétellel, továbbá 6 szines térképmelléklet, és egy táblázat. Bízvást állithaljuk, hogy ez a magyar könyvpiacnak uz utóbbi években meg-jelen! legszebb könyve. A könyv mindenik képe a magyar táj szépségeinek, a magyar rögnek és a
magyar népnek egy-egy ujonan felfedezett értéke. Magának a nagy gonddal egybehordolt gazdag kép-gyüjleménynek egyszerű átlapozása is lebilincselő élvezel.
Szebb karácsonyi ajándékol az idén jóérzésű magyar ember nem adhat. A könyv nem is drága, minden könyvkereskedésben kapható 28 pengőért.
A Szegedi Egyetem Földrajzi Intézete érdemes feladatra vállalkozott, amikor az irodalomban mulalkozó ezl a nagy hiányt ennek a könyvnek a kiadásával pótolta. Minden érdeklődőnek készséggel áll rendelkezésre, ingyen killd prospektust és részletfizetési feltételekről szóló lájé-kozlalól. (Cim: Szegedi Egyetemi Földrajzi intézet Szeged, Szukováthy-lér 1. szám.)
/ííGH»TjtS0S»ll 0YÓ6TOhV^ * \\ SAV0lDéívÍzELITMAJTÓ ) *
^irSToi^
_1929. december 8.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Dcoembar 8, vasárnap
(Mm. katolikus: Mária f Proteilána • Máris Izraelita: Klsl. hó ü.
Faragó kiállítás ráró-mailnél* d. e. II órakor a Rozg.myl-utcdi toma-ciar-nokban.
I.eánykltib zásilójzenlelése |1 ó-a kor a szen\'ferencrendl plébánia trm-o\'o-nban, műsoros elöadiis 6 órakor a Mlsazlrtiliázban
III. Ilceátls előadás d. u. fél 6 órakor a városházin (vitéz dr. Barnabús i tanfelügyelő).
I Klskanlztán az I. llceálls elindíts
esle 7 órakor a Polgári Olvaiókörben (Ptonrfrr Boldizsár).
Váróit Mo\'gó. .Senki fia\', kél árva lélek szerelme. .A bUn virága\', alaakni történet.
Uránia Mozgó. .É|\'éll ut»«\\ Izgalmai Harry Ptel-lilm. — Kél lalrengető vígjáték.
Gyógyszertári éjjetr szolgálat: I. hó végéig a Neurnann-téle .Fekete sis" gyógy szertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától ette 6 óráig (bétfő, flierda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
December B. hétfő
Kómal katolikus. F. Péler. Proieit.: Natália. Izraelita: Kiil. hó 7.
Városi Mozgó. .Nyomorullak\' (Pá rll alvilága). Kísérő müior.
Változás az Istentiszteletek sorrendjében. A nagykanizsai plébánia templomban a vasárnapi istentiszteielek sorrendje a mai naplói kezdve a következő: Az első szentmise 6 órakor, a többiek 7, 8, 9, fél 11 és fél 12 órakor. A fél 11 órás nagy-mise elölt hitszónoklat.
— Szenzációs ajándék
\'■« a „Zalai KÖMlOny•• Kurdi io.\\1 Könyve minden elfl/Jaara/ánek.
Kozmetikus kenőcs
Szépgégápolásra, ráncmeniesitésre, visszafiatalítóira. Zsiros. Éjjeli használatra ára 4 pangó.
Dr. JUTASSY
tanár kozmetikai gyógyintézete
készítményei 38 év alatt Ismertté és közkedveltté lettek. Minden elképzelhető szépjéghiba ellen a tudomány haladása szerint folytnn javítva készítjük gyógy-.kozmetikai szereinket s azok megválasztására — valamint a kezelésre — személyesen vagy levélben díjtalanul s orvosi diszkréció mellett adunk felvilágosítást. :■: Szereink kaphatók minden gyógyszertárban, illatszcrtárban és dro gérikban. Póraktár: a-.oi
Dr. JUTASSY KOZMETIKA
Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 4. szám.
jI napokban szárul a Zalai Közlöny amatőr fénykép-pályázata
Nagykanizsa) december 4 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázatát rövidesen lezárjuk és a zsűri meg fogja hozni Ítéletét a dijak odaítélésére vonatkozólag. Épen ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét, hogy most már a legrövidebb időn bellii nyújtsák be a pályázatra szánt képeiket.
Dijaki
I. dij 1 drb. „Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat lencsével 6X9 cm. nagyságú rollíilmhez értéke 70 P
II. „ 1 „ .Agfa" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép dísz-album értéke ..................... 25 P
III. „ utalv. 10— pengő értékű „Agfa" fotócikk vásárlására, Szabó Antal sporlüzletében.
További legjobb 10 amateur lapunkban a zsűri dicsérelében részesül.
G
•o -O
-U —
,9-3
Az összes raktáron levő
játékárukat s:;;; kiárusítom,
miután ezen cikket többé nem tartom.
KAUFM ANN KÁROLY.
1929. december^
ZALAI KÖZLÖNY
Hetvenöt éve...
1854 december N at írlak Borongós ádventi idő volt, csak a sziveket IDIlőtte el valami csodálatos melegség. Mindenkinek tekintete az Örökvároson piheni, aliol a Szentatya ajkáról e napon hangzott cl a Boldogságos Szllzet életének első pillanatától Szeplőtelennek deklaráló ünnepélyes pápai nyiialkozut.
IX. Pius, a nagy reformpápa megérezte a kor igényeit. Amikor a sza-liadkőmivesség és a kezdődő szabad-civil mozgalom célladalos támadásaival az erkölcsiség szélzlllleszlésére irdnyitolta aknamunkáját, a Szentatya volt az, aki gondoskodott eszményképről a keresztény világ számára. A lelki nemesség a szivliszla-ság és a családi élei szentélye nyeri védőbástyái ezáltal.
Hetvenöt év óla azonban nagyol lendüli a világ. A kuliura és a technikai haladás mintájára haladási sírgeltek az erkölcsi felfogás terén is. Harmincöt évvel ezelőtt keresztlll-hajszoltak olyan törvényjavaslatokat, amelyeknek halasa csak most bonlakozik ki előliünk a maga teljes mivoltában. A házasság szentségéi egyszeri1 szerződésnek minősítették s rzzel megnyitották az elválások szakadatlan láncolatát. A közerkölcs meglazult s az Imrnaculáta eszménye elvesztette vonzó hatását mindkél nembeli ifjúságnál. A férfiú külön morált vallolt, eltérőt az általános erkölcsi törvényektől. Az ideális nő megszűnt és helyébe lépet a fiusi-toll nő álideálja.
És most itt állunk az erkölcsi eltolódások útvesztőiben. A csődbe jutott családi élei nem képes nemesebb gondolkozásra nevelni a fékevesztett ifjú nemzedékel.
Az erkölcsi élei ilyen lelarollságá ban köszönlöll reánk az Imrnaculáta helvenöléves jubileuma. És honnan várhalnánk napjainkban a magyar feltámadást, ha nem az Imrnaculáta égisze alall felnövekedett ifjuságlóif Csakis ez mutathat fel olyan eredményeket, amely nem csekély erkölcsi tőkét képvisel majd a szebb jövő szolgálatában. Hiszen korunkban is a legkeresettebb virág a királyi szépségben pompázó hófehér liliom. És csakis az az ifjúság lehel a jövő reménye, amelyik ilyen magasztos eszménykép szolgálatában készül jövendő nagy hivatására.
Szállóigévé váll, hogy akié az if juság, azé a jövő Viszont azt is elmondhatjuk : amilyen az ifjúság, olyan a jövő. Ha ifjúságunk tud lelkesedni fenköll eszmékért s ha érintetlen liszta szivet tud az eszmék szolgálatába állítani, ugy lehet reményünk, hogy reánk köszönt a szebb jövőnek hajnala. P. Pál
Legfinomabb
tea-süteményekből
nagy választék a
Kertész enkrászdában.
— Halálozájí. Súlyos csapás élte a köztiszteletben álló Bogenrieder-családot. Bogenrieder Ferenc, a Pa-lugyay-cég budafoki telepének igazgatója, Bogenrieder Frigyes nagykanizsai gyógyszerlártulajdonos fivére, rövid szenvedés után, pénteken délután 38 éves korában meghalt a budapesti Fasor-szanatórium-ban. Holttestét a család hazahozatja Nagykanizsára és holnap, hétfőn d. u. 3 órakor itt helyezik örök nyugalomra a családi sírboltban. A gyászistentisztelet kedden délelőtt fél 10 órakor tartalik a felső templomban.
A Leányklub zászlóizente-lése ma délelőtt lesz a szentfercnc-rendi plébánia templomban, a fél 11 órai mise után. Este 6 órakor műsoros előadás a Missziósházban.
Minden elöfizetAnk ■
,.7.atat KOxWny•• gyönyltra Kardcm.-nyl Könyvfi! kapja a/dndekul.
= Tánc est. Ma, vasárnap este 8 órakor a Kaszinóban vendégórát larlok. Külön óra egész nap. Ltábor tánctanár.
— Az Ipartestületi Dalárda hétfőn este 9 óiakor dalórát tart. Pontos megjelenést kér a Karnagy.
— Karácsonyi vásár a Missziósházban. A Mikulás és karácsonyi „portéka" vására a Missziósházban egészen ka.-ácsonyig tart. Vásárolni bármikor lehet.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
— Gyermek ajándékozási gondok nehezednek ilyenkor a szülőkre. Nem mindegy, milyen játékot adunk, gyermekeink kezébe. A helyes és újszerű játékszer megválasztásánál segítségére szolgál a Minerva Papiráruház (Budapesl, Deák Ferenc-u. 21 ) cég most megjeleni karácsonyi árjegyzéke.
minden ohányhoz
legjobb
— VaauUsok figyelmébe! Felhívatnak az tény leget és nyugdíjas Duna Száva Adria vasúti alkalmazottak, hogy ugy a saját, mint a családtagok zöld, Illetve pirut arcképes Igazolványa
Iknak az 1930. óvre valé érvényesítése végett Igazolványaikkal az állomásfőnökségnél Jelentkezzenek Az állomásfőnök.
A Nagykanizsai Takarékpénztár
Részvénytársaság
uj fiókpénziára
már most elfogad előjegyzéseket
a január 1-én meginduló
ujabb hetibetétekre.
tUx pusxílioH
egy kanlual 0u«flf«íOlObcn
N&gyk&ntzaa, december 7 Tegnap este fél 9 óra tájban Guta Antal mészárosmester, Rákóczi-utcai lakós husfűstölő|e ismeretlen okból kigyulladt és a tüz rövid idő alatt is sok füstölésre váró húsneműt és szalonnát pusztilott cl.
A tűzet Guta családja vette észre, akik fellármázták a szomszédokat és mielőtt a tűzoltók kijöttek volna a tűzhöz, sikerült azt lokalizálni.
A lüz nagyarányúnak indull és könnyen az egész ház áldozatul eshetett volna a tűznek, ha nem veszik azt észre időben.
A rendőrség a tüz ügyében bevezette a nyomozást.
fitttai, uh, waintrirtt „Batliol"
Blitoa hatiiu Irtóiiir, («rtóiób«U(ié-
>«t plántál ■■ IlUtó
állatfaj kö«4 é« «vOk«-
kllrtjs. Satfo-
rum tudományos au-pon ilóállltn. MAa állatra, •mtxrra árUlDiat-laa! .RUSSIN- ivib, r«UH(.c**táHjr,>OÍ«aka éihangyalrtá szerek Maplirbia\' utánvétttl ssillltja : R a 11 a • I Laboratórium Budapast, VII., Mariayl-ntca X. 4493
53-ik KARÁCSONYI VÁSÁRUNK megkezdődött!
Leghasznosabb karácsonyi ajándék egy pár
MILTÉNYI CIPŐ!
BundaolpA, hócipő, sárcipő, házi és reggeli cipők, diszpapucsok. Posztó csattos és fűzős cipő körülbőrözve P 13\'—, legjobb P 16-90, teveszőr házicipő P 6-20-tól feljebb. Hóoipö P 9-80, 10-80, 11.80 és feljebb. Qummiosizma és teljes gummloipö reklámárakon.
Női pántos és félcipő IB P-től, féifi egész és fél IB P-tól. •M Gyermekcipő 19-22-ig * P-től, 23_26-ig 8 P-től, 26—29-ig 12 P-től, 30-35-lg IB P-től.
Okvetlen tekintse meg
olcsó vásárunkat
Áraink beszélnek:
I
Selyem bugyi ^ csak P 250 Táncruhák P 24-től
Gyapjú bugyi r Női flór-harisnya csak » 390 Kosztümök csak „ 29 — ♦
csak n 250 Estélyi zsorzsetruhák „ 55— •
Női selyemharisnya csak n 390 Nőikabátok szőrmével „ 28—
Schweizi sapka csak n 320 Nőikabátok „ 32— s
Gyermekkötények 2-10 évig „ n 1— Nőikabátok „ 47—
Gyermekruhák 2—3—4 n 450 Nőikabátok „ 59—
Flanell pongyola n 6-90 Bundák „130 tói i
Bársony pongyola csak n 15 — Szövetruhák „ 10-től
Kascha-ruhák csak n 17-50 Mosó-ruhák „ 3-90 •
Blúzok n 4 — Mosó pongyolák „ 3\'90
Aljak n 8— Hibás tavaszi kabátok „ 10— ■
Kreppdesin ruha M 20 tói Trikóruhák „ 28— fi
Kreppdesin-ruha >1 25-től Szövetruhák q. so )> ~ tói
Francia flanell pongyola csak P 6 90
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
1929. december 8.
ZALAI KÖZLÖNY
ft
Ha
Budapestre jön,
feltétlenül
látogasson el
SW
divatházába Budapest,
IV., Kossuth Lajos-utca 9.
*
Olcsó
karácsonyi
árusítás.
*_™__I
Kálnay Gyula
rendörtötandcuo*t, a kapitány mdg tölál Budapcmtrc öelycxték át
Nagykanizsa, december 7
A belügyminiszter dr. Kálnay Gyula rendőrfőtanácsost, a nagykanizsai államrendőrség vezetőjét szolgálali érdekből Budapestre helyezte át és a Budapest-vidéki kerületi főkapitányság központi hivatalához osztotta be.
Kálnay Gyula rendőrfőtanácsos Nagykanizsán, hatodik esztendeje már, a legnagyobb megbecsülést és szeretetet élvezle.
Olyan hivatalnak élén állott 1924 augusztusa óta, mely a közbiztonság és az állam rendje felelt őrködik és ebben a minőségben Kálnay dr. a pontos, lelkiismeretes hivatalvezetőn kivül mindig ember tudott maradni abban az értelemben, mint ahogyan kevesen.
Az ő agilitása teremtette meg Nagykanizsán az azóla hatalmas munkát kifejtett Szociális Missziót. Az ő érzékeny lelke hozta létre a nagykanizsai Állatvédő Egyesületet, dalszerető kedve pedig itt létesitette Nagykanizsán az ország első rendőr-dalárdáját. De ezeken kívül még számtalan alkotás és megvalósítói! cél sikere fűződik nevéhez.
Kálnay Gyula dr. főtanácsos karrierje miniszteri titkári kórától kez-dődiki Mielőtt a pécsi kapitányság helyettes vezetője lelt volna főtanácsosi rangban, a debreceni kerületi főkapitányságnál teljesitelt szolgálatot.
Minden hivatalban rajongásig szerették pályatársai és ugyanígy sz-•• relle a közönség, akinek dulgát intézte.
Mos!, hogy Nagykanizsáról elutazik (szerdán távozik Budapestre), tisztelőinek hatalmas tábora nagyszabású bankellet akar rendezni tiszteletérc. Páratlan szerénységére jellemző, hogy Kálnay főtanácsos azt az óhaját fejezi ki barátai elölt, hogy a bankettet ne tartsák meg, hanem az őróla való emlékezése-képen jutassanak adományukat valamelyik kanta ív egyesülethez.
A legnemesebb emberi vonás szól
ebből az óhajból, de azért ugyhisz-szük, a város közelsége megtalálja a módját, hogy mikor bucsut vesz szerelelt főtanácsosától, olyan bucsut vegyen, hogy annak emléke sokáig rezonáljon Kálnay Gyula dr. főtanácsos lelkében.
Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága Weisz Tivadar elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a Központi Szeszfőzde bérbeadásának feltételeiről tárgyallak. Máris több ref-lekláns jelentkezett a bérletre. Több felszólalás után a bizottság előzetes próbafőzésben állapodott meg, annak megállapítására, hogy az üzem jelenlegi fenntartása mellett nem le-het-e az üzemköltségeket mérsékelni, A reflektánsok csak annak megállapítása ulán fogják ajánlataikat megtenni a bérbevételre vonatkozólag. Majd több kisebb ügyek kerültek letárgyalásra, melyek a legközelebbi közgyűlés elé kerülnek. Az illés esle 7 órakor ért véget,
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező llzetésl feltételek mellett Bartánál.
— A sütőipari munkaidő ellenőrzése. Dr. Krátky István polgár-mesterhelyeltes-főjí\'gy/.őnél legnap délben összejöttek a stllőiparo;ok, a sütfszakmunkások és a rendőrség képviselője, hogy a sütőipari munkaidő pontos betartásának ellenőrzését megtárgyalják, A kérdéshez ugy a mesterek mint a munkások képviselői hozzászóllak, végül is ebben állapodtak meg, hogy a rendőrség az érdekel ek bevonásával az ellenőrzési hatványozollabb mértékben fogja gyakorolni.
— A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének önkormányzati választásával kapcsolatosan a Nemzeti Blokk folyó hó 8-án vasárnap délután 2 órakor gyűlést tart a Katholikus Legényegylet helyiségében. Budapestről le|ön Kovács Gyula a Nemzeti Blokk választási intézője, a Keresztény Magántisztviselők Országos Szövelségének ügyvezető alelnöke és előadást tart a magánal-kalmaznltak önkormányzati választásáról s kifejti, hogy miért küzd az alkalmazottak Nemzeti Blokkja.
H-S-C-S
egyhengeres 28 HP nyersolajtraktor
jelenti:
a legolcsóbb üzemet, a legegyszerűbb kezelést, a legnagyobb tartósságot, a feltétlen üzembiztonságot, a legkisebb alkatrészfogyasztást.
A m. kir. FOldmivelésUgyi Ministerium 88500/1929. sz. rendelete szerint e traktor vásárlásánál 200 kat. holdon aluli gazdák 15% állami hozzájárulást kapnak s igy e támogatás figyelembevételével e traktort rendkívül olcsón Pengő 8.755-- árban vásárolhatják meg. Minden irányit felvilágosítással készséggel szolgál:
Hoilberr-Schrantz-Clayton-Schnttlewortb
Magyar Gépgyári Müvek R. T.
fiókja
Kaposvár, Főút 8. szám, vagy Heimler József, Nagykanizsa.
— A Klskanizsai Polgári Lö-vészegyesület ma december 8-án délután 2 órakor tarlja tendes évi közgyűlését. A januári Lövészbálra már nagyban folyik az elökészülödés. A derék lövészek mindent elkövetnek, hogy mindenki jól érezze azon magát. A bálra löbben bejelenlellék Zalaegerszegről ii lejöveleltlket.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmeu\'e-hen szállítunk teljes lakásberend\'., é-sekel, a következő előnyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öl pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely.

NAGY
ií^TTŰs
KflRflCSONYI VASAR
leszállított árakkal r
Perlsz és Beck
„HATTYÚ" DIVATÁRUHAZÁBAN
a Központ kávéházzal szemben.
^\'stiiöi

Egyenruházati cikkek.

Agyonnyomta a föld
Kaposfüred, december 7
Juta községben halálos kimenetelű bányabeomlás történt. Lengyel József 28 éves jutái ember feleségével és 4 éves gyermekével kocsin kiment a falu határában levő homokbányához. Alig kezdett ásni a földműves, a hatalmas homokréteg hirtelen be-omlolt és maga alá temette a fiatal férjet és a feleségét. A közelben tartózkodók a gyermek sírására leltek figyelmesek, odarohanlak a szeren-cséllenség színhelyére, de mire a férfit kiásták már halott volt. Az asszonynak nem történt baja. A gyermek a szerencsétlenség színhelyétől távolabb játszadozott.
— FelUlflzetések a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vásárán : Bárczay Ferencné grófnő 16 P 40 lillér, dr. Krátky Islván 10 P, Piala Anlalné, 8 P, idb. Knortzer György, D iroltya irg. főnöknő (Budapest), B;rtín Ágostonné, Izr. Nőegylet 5 —5 P, özv. id. Králky Jó-zsefné, Rosenfeld Józscfné, Kisfaludy Józsefné, Diewock Júlia 2—2 P. A felűlfizetésekért ezulon mond hálás köszönetet az elnökség.
Éger, nyár, bükk,
dió, kűrla, tölgy, hin stb. rónkfákat
állandóan vásárol
Foruérgyár És KeménjtuterBieló B. T.
Budapest, IX., Csont-utca 1.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1926. december
Mit vegyünk >°"
karácsonyra Jóakaróinknak 7
Útmutatót
ingyen és bérmentve küld :
VERDERBER szegedi cég
FeketesM-utca i5.
Varasdl-utca 2. szám alaltl
szabadkézből eladó.
Bővebbel:
Dr. Petrics József
ügyvéd Irodájában.
Haán Uyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól,
129461929. vht. iz.
Árverési hirdetmény.
Atulirolt bírósági végrehajtó az 1881 évi LX t.-c. 102. § a értelmében ezennel köz-hlrré teszi, hogy a nagykanizsai kir Já tásbiióságnak 1.929 évi l>«. 12146. számú végzése következtében Dr. Berlin József ügyvéd állal képviselt 1-orválh Ferrnc cs neje javára 1500 P s Jár. erejéig 1929. évi november hó 9-én foganatosított kleiégl-lést végrehailás ul|in le- ét felülfogtalt éi 1.120 pengőre becillli következő ingóságon, u. m.: benzinmotor, cséplószekrény stb. nyilvános átverésen eladatnak
Mdy átverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 12946. számú végrése folytán 1500 pengó tőkekövetelés, Wo váltódíj és eddig összesen 6^ P 24 flll. bíróilag már megállapító!! kö liegek elejéig. Galambokon. 291. sz. aall leendő megtartására 1929. évi december hó 16 Ik napjának aélel\'tt II órája határidőül KlIUzelik és ahhoz a venni szándékozók ezei nel oiy megjegyzéssel hivatnak meg. ho^y az érintett Ingóságok az 1HH1 évi LX t-c. 10\'. és 108 § ai értelmében készpénzfizetés mellett a leg\'öbbet Ígérőnek íztlkség ecetén becs-áron alul is cl fognak adatni.
Amennviben az eláiverczendó Ingóságo kat mások Is le- és fellllfoglallatiak és azokra kielégítési jogol nye lek volna, ezen árverís n 1881. évi LX. t. c. 102. § j ér-leimében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 0. napján.
Haán Gyula s. k.
sots kir. bir. végrehajtó
\\
nagykanizsaiak
kedvelt találkozóhelye
budapesti; n
VII., Bnro 8-tér 23. a Keleti pályaudvarnal.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi líltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
E lapra hl.atkozoknsk 200o enged.nény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
grosz ödön.
fehérnem üésha^
5loppolás. varrás A
FlókBilete: NAGYKANIZSA Fö-nl 1.
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deti\'ka. épületfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Kováid Péter és Fia
budapesti fentögyór
fest, tisztit é« plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
s,0 Csengery-ut 5.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (azeióu Déli Vasút)
A Nagykanizsa állomásra és állomásr. 1 érkötő és Induló vonatok
MENETRENDJE
Érvényes I92B. évi október 6-tól 1930. évi május 14-ig
Budapest—Nagykanizsa
A vonal neme Budapestről Nagykani-indul zsara érkezik Von.i nini. A vonat jHcme Nagykanizsáról indul Budapestre érkezik
irrj Szem. v. 2P4S 415 211 Szem. v. 0-25 7-42
202 Oyv. 7-18 11-30 201a Oyv. 0 IS 10-05
212 Szem. v 6-45 1.3 05 213 Szem. v. 8-50 16-00
214 Szem. v. 14 10 20-45 215 Szem. v. 14-35 20-25
204 Oyv. 1815 22 25 203 Oyv. 17-52 21-40
Budapest és Nagykanizsa kiíróit a 202. és 203. sz. gyorsvonat csak vasárnapokon kőzirkedlk.
A 204. és 201a. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa közölt étkezökocsi. Budapest—Trieste közöli közvetlen III. oszt. kocsi, Budapest Venezia között hálókocsi. Budapeit—Róma között közvetlen I—II. oszt. kocsi közlekedik.
Bulatnnszrntgyöriiy—Nagykanizsa
Balaton --zeni- l-.agjkanl- I S Nagy kani- II Ualatonszent-
\'györgyról ind. zsárn érkezik| zsárol indul Igyörgyre érk
23ti Vegyes 5-1Ö 711 | 235.»Vegyeail "" IfflT j|
Nagykanizsa—Szombathely-- Wien S. B.
Bécshói Srombil- Nigykini-indul h.lyf. érk.zik nárt éíkorik
8-20 1015 15 34
510 11-40 14-54
20-59
7 40 13-35 17-40 22-55
302 ;zerr. v 320, Szem. v .304 Oyv. 324 Szem. v.
Kigykinlrtá- S/ombtl- „ Bécsbe ról Indul helj-a.fVtíii érkezik
7-35 \' 12-10
1010 20-15
16-23 19-40
2050 -
5-30 7-18 14-23 1810
3:7 Szem. v.
301 Oyv.
311 Szem. v.
303 jjSzein. v.
ll
A 301 - 902 . 903 304. iz. közvetlen vonalok Wien S B.-Barcs közöd. E vonalokkal lovábbtllatnak : Wien—Osijek (Eszék) közvetlen I—II—III. oszt. kocsi, Wien S. B, Zagrc-b Q. K. közvetlen I II—III. oszt kocsi.
A 9H—302. és 303—904. sz. vonalokkal Praha (Prága) és SuSak közölt Bralis-lava (Pozsony) üvőr. Stombathely, Nagykanizsa, riyékéuyes és Zagrebon át közvetlen 1- L—111. oszt. kocsi közlekedik.
Nagy kan Izsa—Barcs—Pécs
TlY Tzcni v. \' 90 "> Oyv. Szem. v Szem. v.
913 915
■ Pécsről Indul
940 1321 1802
Barcsról indiil_ 4-38 11-55 15 51 20-55
Nkgykinl. nírt trkenk
6-44" 13-48 17-47 23 00
912 914 902 932
Oyv. Vegy. v.
!Higyktni/ii.;|Barcsr.i | Pécsre 1 fii lódul érkeriklérkezik rí 42 || 8-48 11-44 14-40 I] 15-40 18-00 I\' 21-35 23-34
4-41 9-35 14 05 1810
A 911-320. 311 -932 sz. vonalok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között A 9(12 -903. sz. vonalok kr,zv. gyorsvonatok Wien és Barcs között Közvetlen I-II- III. oszt. kocsikkal Osiiek- Wien és Zagreb—Wien között.
Nagykanizsa—Gyikén\\cs
Oy-kOuyci-fót Indul N.sykini-z>lí3 tik Nanvkíul ítáról Ind Oyíkíny.,. lí ífk*ilk
>hj| (i)o SVOII 1 -IU 5 l« 90íi Sinautobusz H-2 05 12 49
;K>:> Slnaul»husz 1555 16-38 9\'.\'4 Gyorsv nst 23-00 23 41
A 901 —904 sz gyorsvoi i Sasát körült Pozsony. Oyör
(ínatoknál közvetlen I—II—III. oszl. kocsik Prtha (Prágai 5r, Szombathely Nagykaniz<a, Oyékényes, Zagrebon ál.
Csánloinyariti indul higyktm. Ilin árk.iik Nagykanizsáról1 Csáktornyára \'adui érkezik
ítllb 221 223 oyv. S/.cil, \\ Szem \\ 4 32 11-05 19 35 5 ao 12-10 2108 222 224 201 Szem Szem Oyv. v- +52 6*30 v- 13 41 ,5-24 23 13 041
Közvetlen kocsik, mint a Budapest—Nagykanizsa viszonylatban közlekedő 201a ós 204-nél. A 221 -222. 223 -224. sz. vonalok közvetlen vonatok Nagykanizsa -Maribor <j. K. (Marburg) közöli.
Értesítés!
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gardáknak, hogy a szükséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék é» ezáltal a termelést könnyebbé, rnig a minőséget jobbá tehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint min den olyan gazda, aki ezt igényli a ?ép-?ket 6-tól 24 h*vl kamatmentes hitelre be>»z#rezhetl, úgymint répa-vágó, axeoakaváfló, tengeri-dardló, tangerlmorzeoló, wetfi-gópek slb minden olyan mezőgazdáig! gép. ami a gazdaságban szükséges.
Kéiem ugy az áraim, mint a gépek szivea megtekintését, minden vételköte-lezctts g nélkül.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samuné
n Welsz Manfréd Acél é> Fémmüvei R.T. mezőgazdasági géposztályának bizományosa vas-, műszaki-, varrógép- és kerékpár-kereskedés
mi? Kiakomárom.
26891 — 1929.
Árverési hirdetmény.
Folyó évi december hó 10. napjának d. e. 10 órájakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen a Petőfi-u. 3. sz. házban megürült 2 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást adok bérbe.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1929. december hó 3-án.
Polgármester.
24716—1929.
Árverési hirdetmény.
December hó 9., 10, 12., 16. és 17-én d. e. 9 órakor a katonai lövöldénél kezdődő árverésen ákác- és égerfát nagyobb mennyiségben kisebb tételekben tövön eladok.
Nagykanizsán, 1929. évi november hó 29-én. ook Polgármester.
Linóleum, mozaikvászon,
Cocus-az&nyeg, lábtörlök
ASöd gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Faeladás!
Eszteregnye község erdejében kitermelt cirka 250 öl
bükk gömbfa
DSI^BSBl^B ISaMHH
kistételekben nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek készpénz fizetés mellett eladatik. Az árverés kezdete december 9-én és december 12-én délelőtt 9 órától kezdve egész nap tart. Az eladás a helyszínen, az erdőn történik.
Az Elöljáróság.
15)29. december 8.
II
_ Adakozzunk a kórház karácsonyfájára. A szereld szent ünnepén van-e szomorúbb a kórház termeinek csendjénél? Százan és százan feküsznek a szentestén, távol szeretteiktől, a kórágyakon. Ezek karácsonyáról csak az imádságos lelkű irgalmas nóvérck végtelen szeretete gondoskodik. Gondoskodik, amig van miből, fis hogy legyen miből, arról a táisadalom jószivé-uek kell gondoskodnia, ahogy gondoskodott kérő szavunkra az előző években is. Eddig iizv. Gombos Jó-zsefné 20, Nováczky Józscfné, Ber-ger Jenőné, Peczina Kálmámié l - l pengői, a szegényház karácsonyfájára özv. Gombos józseíné 10, Ma-koviczky Gyuláné 5 pengői adományozlak. Minden adományi elic-lyült nyugiázunk.
— Befejeződött a Nagykanizsai Sakk-Kör 1929 es bajnoki versenye. A Nagykanizsai Sukk-Kár ebben az évben haimadszor rendezte meg a Kör sakkbajnoka ciméért folyó versenyéi. Az elsőt 1927-ben HU hm József, a másodikat 1928 oan Sze-kuija Jakab, a harmadikat, a mostanit Súrossy Zoltán nyerte. Sárossy a bajnokságot nyugodt és értelmes játékával, valamim nagy elméleti felkészültségével megérdemelten nyerte. A bajnokság nyilt volt még az ulolsó fordulóban is és csak az u olsó játszmában dőli el. A versenyben 25 játékos veti részi. Az elődöntőben három csoporlban küzdőitek a versenyzők. Mindegyik csopuriból három jálékos kerüli a döntőbe, melynek végleges sorrendje a következő voll: Sárossy 6Vs, tiöhm 6, dr. Makó 5, dr. Lichtenstein 4\'/z, Weiszfeid és Pintér 3>/i, Argent 3, Szekulja és KOnig Z. 2 ponttal. Weiszfeid a VII. forduló után visszalépett. Azok, kik nem jutottak be a döntőbe, vigasz-döntői játszotlak ; ezl a versenyt dr. Pottyondy József nyerte 7 ponltal. Ili említjük meg, hogy a Nagykanizsai Sakk-Kör folyó hó 8-án, vasárnap délulán 1/23 órakor választmányi, folyó hó 15-én, vasárnap délután i/>3 órakor pedig a Kör hivatalos helyiségében közgyűlést tart.
—hm—
A lótékonycéln I. Kir. Állami
SORSJÁTÉK
Főnyeremények :
30.000 20.000 15.000 10.000
pengó stb Osazesen 17.010 nyeremény.
Húzás december 21-én.
A Miller** iri Egész = S P I l\'él _ l és léi |> Kapható minden bank éi sorsjiték-üzletben, dohánytózsdékben,
postahivatalokban (o»

A kirakati áraimból külön
árengedményt V^f
nyujlokl
Az előrehaladott idényre és a karácsonyi ünnepekre való tekintettel, a raktáromon levő összes áruimat rendkívül olcsó árakért árusítom.
v>
y°S

KORZÓ DIVATÜZLET
özv. Kohn Lajosné NagykulaM.
A kirakati átaimból külön árengedményt
Ó/l\'
nyujlokl
/f//f
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1802-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
1930. junuér hó l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenkint I pengő. Egy havi üzletrész u án havonkint 5 P fizetendő. Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy sze.rdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
^ Az igazgatóság.
Figyelem I Itt az alkalom I
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuimidi és beiwidi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléres osztály.
gyermekkocsik.
Telefoni 571.
Képkeretezés.
y sí
Eternola
gramofon
G havi részletre
Legújabb
gramofonlemezek
karácsonyi ajándéknak legalkalmasabb
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádió és gramofon osztálya
Leendfl anyáknak kellő ügyeiméi ke l fordilauiok arra, hogy bélmü-ködésllk rendben legyen, ez pedig a természetes „Farenc József\' keserűvíz használata állal éihetö cl. Nő-orvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Fíreuc lézsef vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe halasa gyorsan\' és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. A Ferenc Jázsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben kapható.
= Felhívjuk olvasóink ügyeiméi Singer divaláruház második oldalon elhelyezett hirdetésére.
— Gyújtogatott a kikosarazott kérő. Schicter István drávaszentcsi molnár szerelmes volt Emberies Péter gazdájának leányába, de a család hallani sem akarl a szegény molnárról. A molnár bosszúból fel akarla gyújtani a malmot. A tüzet még idejében észrevették és a .csendőrség letartóztatta Schiclilert, akii az ügyészség kiiéilek.
- Teljesen ingyen
Bltt/lM*tUnk a páratlan naxáuj lur-lalmu Karácsony! KUnyvllnUct. mint a „Zalai KUmlöny ulándékáL
= Árban, minőségben választékban B a r t a szonyegraktára szenzációs.
= Rádiókészülék szériagyártása. Egyszerű detektoros, vagy helyivivó készülékek tömeggyártása nem tartozik a nehéz feladatok közé. Ezek a kis technikai csodáknak sorozatgyáitása olyan nagyarányú organizációs és Uzemtechnikai berendezésekel igényel, melyeket csak a nagyvonalú gyártásra beren\'aezelf üzemek közül is csak a legnagyobbak tudnak keresztül vinni. Legérdekesebb példa etre az uj „Telefunken 40", melyből a Ford-szalag 1 és fél percenkén! egy teljesen elkészüli készüléket szállít az ellenőrző helyiségekbe. Ez biztosítja a tekercsek és kondenzátoroknak azt a kinos pon>-losságu elkészítéséi, mely az állomásválasztó használatához szükséges. Minden alkatrészhez automatikus mérőberendezés tartozik, mely egyidejűleg mutalja a vizsgált darab terhelési, feszültségi és szigetelési próbája adatait. Mialatt ezt a pár sort elolvasta, elkészült egy Telc-funken 40.
A SINGER WtRQGEPEK
rrtors A LEGJOBBAK !
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Fóut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
— Hltelkrlzls és kritikus hitel. Miól.i a Nemzeti Bank beszüntette 11 autó vallok leszJmtloHiát, alig egy-két cti tud)a vevól nck azon olcsó es kedvezó részlellizciéit biztosítani, melyei eddig nyujlott. A Mercedes Bcnz automobil r t azonban, mely erós kblloldl bankosszekötletésetie támasz-k dbatik, u.yanolyan kedvezó hileltellé e-lekct-nyújt vevőinek, mint eddig, amit msnapssg alig egyket autóvallalat tud nyuftanl.
= Egyetlen kullurembernek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes üold Palaba elemmel felszerelt zseblámpa. .vait1 mtmtm
10
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 1.
AD n II I I A ■ V|"K Icukcdvellebb
U W b b M szivarkái kaphatók
kAllay tamás
kait, dohányáru különlegességek árudájában Budapest, IV., TOrr laMn-a. 4. Telefon ■ Aut. 816-58.
további R kOIOnlrge, iloliiiiytíiidíkbtn, elákelóbb illemekben, kivéhííiiVbjn. mllodikb.n. imitat&titlre-kcu vaiull iltomnokon. ni >1BUSZ< cliriult<Mi*lrfin éi a vnuu ílWeió ko<tlkb*n
Turklsh Ros\\ Tipped irózsalevélvégüj elegáns 20-aa dobozokban
Tur\'.lsh No II................ „ - 25-őt
Egyptlan No. 16................ . 25 ös
A többi ABDULLA szlvarkák, Öngyújtók és pipák, valamint mái kllll szlvarkák, azlvarok és dohányok megrendelhetők
madari KREYBIG RUDOLF
kOlf. dohányáruk. dohányzóetiköiök *i Jilékkirtyik behoxatali irodijában
(066 Budapest, V., 8as-utoa 29. I. Talefon i Lipót 963-83.
Minták él lilváil próbált ti Irodában. f(ündap»»t Si. f&v. pániOgylgaiKatóiág 33.96 /IV. ttndtlclc.)
IG ÖN ALSZIK
DARMOI
DOLGOZIK
Csokoládé* haaKajtó.
I\'.nvhc, győri, blítoi! —Eey i)fiM>aciom»eoU» 14 ílllírtri infcgyAll Onl mól I
KÖZGAZDASÁG Bezárja kapuit
az utolsó gépgyár Szombathelyen
Szombathely, december 7
Szombathely városában nagy izgalmat okozod, hogy a Pohl E. és Fiai mezőgazdasági gépgyár kénytelen (Izemét bes\'üntelni, ha nem jut forgólökéhez. A vállalatnak aktívái mintegy négy millió pengére rúgnak, mig larlozásai alig érik Ül a másfélmillió pengőt s mégis megakadt, mert az áldatlan hitelviszonyok mellett nem lud hitelt szerezni. Az utolsó gépgyár is beszünlelné ezzel üzemét Szombathelyen, amivel három;zázölven munkás- és negyven tisztviselő család, összesen ezerkétszáz ember vesztené ét kenyerét. Szomhaihely városának képviselőtestülete csüiörlöki ülésén elhatározta, hogy Tarányi Ferenc vasmegyei főispán vezetésével küldöttséget küld Bethlen István gróf miniszterelnökhöz, akilöl azt kéri, hogy legye lehelövé a gépgyár üzemének fönntartását.
(-) Bemutató szántás Keszthelyen- A Keszthelyi Gazdasági Akadémián trakloikezelő tanfolyamot tartanak, mellyel kapcsolatban löbb-téle traktorral bemutató szántási végeznek. Ezek a szántási próbák az Akadémia gazdaságának területén december 10-ike után két-három napon át folynak.
TŐZSDE
A külföldi tőzsdék jobb hírei az itteni tőzsdéi is megszilárdították, igazolván az ulóbbi napok kialakult véleményét, hogy a közönség inkább vásárlóként lép fel és a szükséges árul a napi spekuláció adja. Élénkebb üzlet fejlődött ki a Magyar Nemzeti Bank részvényeiben és a helyi piac egyes speciális papírjaiban. A forgalom a lözsdeidő alall eléggé élénk volt. A fixkamatozásu papírok piaca üzlellelen. A devizapiacon csekély üzlet mellett a New-York árfolyama 5 fillérrel csökkeni.
Zürichi íárlat
Pária 2026, London 25*1 l\'/a, Newyork 514 45, Brtissel 7202\' J, Milano 56 93\'/!, Madrid 7170, Amalerdam 207 65. Berlin 123 22, Wien 72 44, Solla 3-721\'z, Prtea 15 26\' «, Varsó 67 75 Bud.pekt 80-1711 Belgrád 9-12V1, Bukarest 3 07.
Ttniéryttiaá*
Buza — fiit., rozs 10 fiit. eselt.
Buza llizav. 77-es 2345—23\'8\\ 7»-as 23 75-24 05, 79-es 2400 -24-40, \'80-as 24-30—24-55, dunánt. 77-es 22 10-22 30, 78-aa 22-35-32 50. 79-ea 2260-22 75, SOai 22-70 - 22 85, rozi 15 30-15 45, lak árpa 15-65—16-10, sörárpa 17-50— 19 00. zab 13 40-1380, lencerl tizl 13-40-13 50, dunánlnll\'13-30-13 45, repce 52 00-54-00 korpa 9 75 10 00.
valuták
/Actl. 27-75-27-90 beljv ík 79-60-80 00 Cseh W 16-84-16 94 Dán k. 152-75-153-35 Dinár 10.00-10-08 Dollár 567 85-569*85 Piancia I. 22-45-22 75 Holl. 2Í9-65 230-65 Lengyel 63-80-W I0 Leu 3-37-3-4I Léva 410-4-15 Llia 29 65-2 1-95 Márka 138 30-136 90 Norvég 152 65 153 25 Schlll. 80-05 80 45 Peseta 79 85 80-85 Svá|d t. 110-80 III 30 Svédk. 153-50 154 10
devizák
Amst. 229-95-230-65 Belgrád 10*11-10-14 Berlin 136*47-136 87 Brllsszel 79*77-80*02 Devizalei 3*39-3-41 Kopenh. 163-95 153 35 London 27 82 27-90 Madrid 80-15-80 85 Milano 29--3 29 93 Newyork569*85-71 45 Oszló 152*85-153 25 Párls 22-44-22 51 Prága 16-91-16*96 Szófia 4-11-4*14 Stockh. 153 70-154-11) Varsó 63*90-64-10 Wien 80-21 -»0*46 Zürich 110-76-111 ■ 6
Elaája: Mlxalal íyoaái fe Lapkiadó Tállala t, Hagjkanlnán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
lolcrurímu telefoni NairvkaiilzM 78. «y.
Karácsonyi kiállítás
• „Cukorka királynéi".
Hihetetlen aiép dolgok Si|ál érdeke min-denkinek, hogy megtekintve, milyen szépek. Egyúttal tudatom vevőimmel a nagy tolongás elkcfllléae végett, aki e hó 20-lg szerzi be nálam szükségletet likóiós londám és csokoládé lliggelékek Ml, 100o engedményt adok. A szaloncukortól kilónkénti vételnél 50 o engedményt adok. ez esetben a dciscrtckből ia.
.S7I
Tisztelettel Heffer Gyula.
b A mm lilerenkint DOl 1928-as
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér asztali.
P —-66, 1927-es P *86 fillérért kaphaló. — Nagyobb vételnél 25 literen felül, viszonteladóknak P —-40, illetve P — 60 filléres árai számitok.
Bflll JENŐ, Batthyány utca 10.
Űaletmegnyitás.
Tisztelettel érlcsilem a nagyérdemű közönségei, hogy Nagykanizsán, Erzsébet-tér 22. az alatt, a piao átellenében levő Strém éaKlein-féle Üzlethelyiségben
füsxer-, gyarmatáru- és csemege-kereskedést
nyitottam és azl minden a szakmába larlozó árucikkel dúsan felszereltem. A n. é. közönség szives pártfogását kérve vagyok
sa« kiváló tisztele! el Stroch Pál.
APB0BIBDETÉSEK
Ax apróhirdetések £H|a 10 uólg M llllér, Miflden további né d))a • ff II. Vaaár tt Bnnepnap 10 azóta fillér, minden további axó dija 0 Hll. Szerdán é« pénteken 10 szóig 80 llllér, minden további azó dija 6 <111. Cimseó » ml«de« vaata-
Sabh belliból illó aio kit azótiak azimlt-itlk. Állási keresőknek 50M engedmény.
Hlrd.té.ak » {»•) peng8 «..«®B*B alul a falaalagoa kOnyvotós, .xémléseá. olkarOI*.« >égoH a I S r a fia. « a n il 6 k
Waat.lt Károly épliltt-. mtlbádogos, vízvezeték és csatornázási villalain lilvállal minden e szakmába vágó u| munkál éa Javítási. Pontos kiszolgálás, olcsó áiak. Erz.éb.t-tér II. — T»r»én»a*ék mellett. 5906
Fajllszla nemes (harzi) kanári madarak Jutányos álon eladok íiötvos-tér 33. szám. 5613
Bérautó ceukott, megbízható és legolcsóbb Deulsch T.l.fon «IO. 5909
PénxkBIoaBnt bekebetezíat. mln(e«
Seszcgben a lci\',ct<5nvÓ8ebben és leggvoc-■abban lolyóslllat Aoztél IpnAo p«nz-kölcsönkOzvetltó Irodája JítJjkWztin, Kazincíy-utca 2. eeAja, 4925
Férfi divat oxloid Ingek le«zállllolt árban. Ilz pcogó — Kaulmann Manónál. Teleion 167. 58S2
Forgalmat lllle\'lláz plao kO.etá-
ben, más vállalkozás mlatl eladó. Clm a kiadóbsn. 5758
Ivott már ön 1929-es aranyhegyi bort?
ha nem, ugv izlelle meg Sátrán aranyhegyi boralt. I liter, /ári palackban, llvegcierével
80 68 lilléi és ó 56 llllér Sátrán Jáiaaf, Magyar-la. 74.
Telafon-rendciesekel 3 litertől kezdve UKI háthoz siállltok.
Malom-árvaráa. Plller-léle 5 Járalu mode n vízimalom clsepregcn (Sopron-megye) dreember Mén bií-1 árverésen el adásra kerül A malom Iparvágány mellett lekazik, deszkamelizóvel, lakóházzal és cca 10 hold leiekkel. Bővebbel Dr. Weder Gyula Ügyvédnél, Szombathely. 5970
ByOnySrO bútorokat kevés pénzért csak Kró Kálmán műbútorasztalos bulor-raklárában vásárolhat, Magyar-u. 8. 5847
Zalában 41 hold szántó épületekkel eladó. Tulajdonos: Szabó János Budapest, üyáli ul 17. 6044
Aki jövőjét biztosítani akarja, nyisson egy nagyszerű Üzletet (aranybánya). Nincsen konkuiren la az egész varmegyében. Bővebbel Horváth Aladár, postresland, Nagy. kanlzsa. 6027
Oaray-utca 25. sz. Jővódclmezö ház, 2 hold szóló Cs I hold szántóföld allrgósen eladó. Bővebbel a háztulajdonosnál. — Ugyanoll diófa padló Is eladó. 6024
Egy Jókarban levő kArfOráaa állvánnyal eladó. Kimer, Klasörház. 6080
Vadbőröket,
mézet, ágytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernált és Fiai
Erzsébet-tér 15. yM
Megvételre kere.ek egy 930 aa Magyar Ailaml kflrOlgolyóa oaópISa.ak-rón,t. Oérua Kálmán, Szepelnek. 6083
Kétszobás utcai lakAs Icbruár l-re kiadó Józsel főherceg-ut 79. G081
Fanoltbutor, virágállvány, utazó, be-váiárlu kosaiak, rutiájkosarak készítése, ja-vil»s.i, nádszédonás Illésnél. Erzsébet iéi 13. sz. 6040
Elegánsan bútorozott klllOnbt|áralu szoba kiadó Kuály ulca 26. .6118
Háaaladáa. Csengery ut éa Szeniere-ulca sarkán levő, üzletnek Is alkalmas liiacli léle sarokhíz, azonnal elfoglalható hárontzobás lakással olcsón eladó. Clm a kiadóhivatalban. -0142
3 fiatalember részére klllönbejáratu szobái ado\'t 25 pengőért egy hóra. üoórné. Magyar-utca b. .6121
Nagykapornakon 45 éve fennálló vcgyeekaieskedés és mészátszék házzal egylllt eladó, eselleg bérbe adó. Érdek-lód ni lehel Plauder Lajosnál, Zalaszenl-|akabon. -6123
Mo.áet, vasalási olcsó árban vállalok
lakásomon. Heiczegné, Klnlzsy-u. 5. -6126
Alma moaanakl eladó Rákóczy-ulca 23. sarok -6125
Jutányo. áron megyek seitést vágni Spilálszkl József hentes, Petőfi u. 51. jz.
-6124
Bútorozott 1 szobás modern lakást, vagy teljesen elkülönített tzobál kelet Ja. nuár l-re magános lisztviselő. A[ánlatokal ármegjelöléssel „Tiszta* Jeligére a kiadóba kérek, 6127
Egyszobás lakás mellékhelyiséggel december 15 ére kiadó Qyár u. 50. -6164
Cél.x.rQ gyerm.kruháxkodáa.
Használaton kívül helyezel! url öltönyökből remek szabású gyetmekruhákat késii-tek. Mflller Káioly elsőrendű gyermekruhi szabó, Nagykanizsa, Fő-ut 19, 6122
Dlascnót filnl házakhoz megyek. Clm
Lichilu« Nándor, VCiösmarly-u. 46. -6118
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 598.
Bencie
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
aofit
* Rákóoat utoa 9. számú házba egy
ulcal szoba-konyhás lakás azonnal kiadó
-6120
Kétazobáa |ul\'al vlzvezetékes lakás kiadó Józsellóherceg-u 58\'a
Csinosan bútorozott tiszta szoba vlzveze-tékkel kiadó. Vermes, Klsfaludi-u. 17 c. emelet. -6106
Használt férfi télikabát, gveimekhó-Clfó 25-ös 4 pengőért eladó. Klsfaludí u. 28. -6107
Fflut 24. az. alatti emeletei aarokház szabadkézből aladó. Ugyanott egy I szobás konyhás lakás kiadó. 6104
Egy Hvagaa batár, parádés kocsls-öllöny és zsíros bödönyök eladók. Zrínyi Miklós-ulca 46 özv. Breuerné. 6103
Háxaladáa. Sáncban azoba-konyhás ház hozzálarlozó mellékhelyiségekkel. Is-tálló és pajtával, 320 [>öl szántó éa 336 [ ] öl rétlel együtt szabadkézből azonnal eladó. Bővebbet Navraalcs Ferencné1, Sáncban. -6105
35, 40 métermázsa laaoarnaaxéna el*
adó Sáfránnál, Magyar-utca 74. 6132
Józseffóherceg-utca 31. ház nagy kerttel aladó. Bővebbel ugyanott. 6130
Egy különllló bútorozott szoba konyhá-kladó. Klsfaludy-utca 32. 6129
BeJáránAt keresek reggeli órákia. Erzsébel-tér I. II. lépcső. -6137
Kitűnő hangú fekete Koncert planino eladó Szemere-ul 21. 613Í
Privát háznál aartéa.áoáat vállalok bármely időszakban. RákóczT-ulra 7. 6139
KotfáoemOhely falaaaraléa, egészen uj, jutányos áron eladó. Molnári, téglagyárral szemben. 6H0
Nemesilett urodaiml Ella étkazéal burgonya 100 kgr. vételnélnél házhoz szállítva 8 /0 fillér kaphaló Oyenes cégnél. 6141
Egy 16 hónapos zsemlyetarka tenyészlgazolvánnyal bíró szépen fejlett
bonyhádi bika
eladó. Megtekinthető:
Major Jánosnál
Alsópáhokon. «&\'
1Q29. december 8.
ZALAI KÖZLÖNY
IS
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosó, vcgytlsztltő, ruhafcstfl • tiombilhtlyl otn. IpukUlllUion »r«tijr4reratn«l Vllüntotvo
NAGYKANIZSA
OjflJtőlelepi Oyártetep:
Kazlnczy-u. 8. Ilunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bár-ndl leslet vagy tisztíttat. GyAzAó|fin meg átalm\' olc.ósJlgaról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás t Tisztit t srsi Plisséroz I
HIRDESSEN
■ „Zalai Közlöny "-ben.
Pasztorizált
a korai órákban házhoz szállítva egész éven át minden mennyiségben kapható.
Viizonltladóknak árengedmény.
O. M. T. K.
tej Üzeme
a vasútállomáson.
Telefon 349.
A jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és himei. Beszerezhető:
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnél.
Értesítés.
Van szerencsém kedves vendégeim és a t.\'Rözfttnég becses tudomására hozni, hogy vendéglőmet a Szemere-utca 21. szám alatti
Anyóslakbdl
a Klrály-utcal
Bárány vendéglőbe
helyeztem <1t és ezt ma, december 8-án
megnyitom.
Szives pártfogást kér
(IM Óhidy látván.

^W^IS szérum az egyetlen impregnáló szer, mellyel bárki HAH cipőjét, csizmáját egyszeri rövid kezeléssel mindenkorra vlzhatatlanná teheti. 1 pár cipó vizhatlanitási összege alig 50 fillér. Kapható: bőr-festék és szaküzletekben. — Gyárija: Bacltracli TestvérekTelitó Anyagok Gyára, Budapest, VII.Szövetség-u.36\'b
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniczky-utca 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEUST.
Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi flltés, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszekflttelé»2-es és 46-os kocsikkal.
Megérkezett ACAirógép
az M ■ legújabb mod
odellje,
mely az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű
írógépet becserélek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEG Unió Magyar Villamossági R. T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szém alatt.
Elszomorodott szívvel jelentem mind a magam, mind az alulírottak nevében, hogy szeretett férjem
Bogenrieder Ferenc
tart. tflzérföhadnagy, a Palugyay-cég budafoki telepének Igazgatója
életének 38 ik, házasságának 5-ik évében, rövid betegség után Budapesten elhunyt.
A megboldogultat folyó hó 9-én d. u. 3 órakor temetjük el a családi sírboltba, az engesztelő szent-miseáldozatot pedig kedden, folyó hó 10-én d. c. 1/2IO órakor mutatjuk be az Egek Urának a felsőlcmplomban.
Nagykanizsa, 1929. december Itó 7-én.
özv. Bogenrieder Ferencné sztll. géc/l Qéczy Julla neje. Ö/.v. Bogenrieder Józsefné édesanyja és a gyászoló Bogenrieder, Sonnlgger, dr. Sándor, Qéczy és Eperjesy családok.
Nyugodjék békében!
(Csendes részvétet kérünk.)
Esténkönt
kellemesen szórakozhatik a Polgári F.gylet éttermében Németh Dezső cigányprímás muzsikájára, ki éveken át Hévízen a Cursalonban működött. Kitűnő fajborok, ízletes ételek. Pontos kiszolgálás. Szives pártfogást kér
Szita Márton
ri| 19 vendéglós.
Jutalékos ügynökök
fdvététnek nagyobb takácsüzembe, melynek részére a községekben kenderés lenf >nalak összegyűjtését kell vállat-nlok beszövés védett. Szorgalmas munkával havi 2—300 pengó kereset Is elérhető. Csákit oly megbízható és lelkiismeretes egyének ajánlKozására reflektálunk, akik abban a körzetben, ahol dolgozni kivánnak, a gazdik körében személyes ismeretséggel és minden tekintetben szimpátiával rendelkeznek. Cim :
Versenyszövfide, Pápa. §
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
12902/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1929. évi 12902. siámu végzése következtében Dr. Hoch Oszkár ügyvéd által képviselt Spiegel Zsigmond Javára 34S P 40 flll. s Jár. erejéig 1929. évi nov. hó 7-én (oganalosltotl kielégítési végrehajtás utján le- és felUlfoglalt és 1GOO Pengőre becsllll következő Ingóságok, u. m.: 4 drb. tehén nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1929-lk évi 12902. számú végzése folytán 345 P 40 flll. tőkekövetelés, ennek 1929 évi auffuszlus hó 3 napjától |áró lOo/o kamatai, »i3°/o váltódij és eddig összesen 84 P 44 flll. bíróilag már megálla pltott köllségek erejéig Morgánypusztán, a majorban leendő megtartására 1929. december 6. napjának d. u. >/í5 órája határidőül kitllzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel olv megjegyzéssel hivatnak meg-hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek, sztlkség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felUlfoglaltalták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec hó 4. napján.
Haán Gyula s. k.
6144 klr. blr végrehajtó
Naponta ad|on növendék és hlzóállatainak
• é
..FUTOR
szénsavas lakarmánymeszel.
A .FUTOR- növendékállatoknál a csonlképződést elősegíti hizásta
ftíE,étvágygerjesztő^
A F U TOR- nem orvoasig. hanem a legfinomabban őrlőt 1 mészsótáp, amely az állatok szervezetében Igen könnyen felszívódik, s amelyet az állató < aro-matikus anyag artal.nánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhizlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan eletik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zaák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca llt kg-os próhadoboz ára 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédöszerek 5285 kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróság mellett Telefon: 130.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
13C04/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1929. évi Pk. 13004. számú végzése következtében Dr. Balázs Zsigmond ügyvéd Által képviselt Bunc/om Ferenc javára 6910 pengő s járulékai erejéig 192-\'. évi november hó 13 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felü\'foglalt és 10135 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m. : kocsid, lovak, tehenek, gépek stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. lárás ilróság 1929-lk évi Pk 13004, számú végzése folytán 6910 pengő — fill tőkekövetelés. ennek 1929. évi június hő 10. napjától járó 120.0 kamatai. \' s% viliódij és eddig ötszesen 900 pengó — fillérben bíróilag már megállapított költségek eiejé\'g, házinál, ezután a malomban leendó megtartására 1929. évi december hó 2S-lk napjának d. u. 2 órája határidőül kitllzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is cl fognak ad«tnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volni, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c 102. §. értelmében ezen Javára ts elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec. hó 5. napján.
Haán Gyula s. k.
s\'45 klr. jblr. végrehajtó.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 8
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítási
SZOMBATHELY és SOPRON
Köszegi-utoa 5. (üzlet az udvarhitn).
VárkerUlet 62.
it 1887-BEN.
Nyomatott a Dél zalai Nyomda é6 Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzlctvuu-in /alai Károly)
09. évfolyam 281 «árn NngykaaU** 10ÍW december 10. kedd Ara 16 "ller
POLITIKAI NAPILAP
SmteutM* t* tUdúhlViUl. rí-ni 5. uirn
KtMthelyt ftókkladóhlviliil Kojauth LjJw-u. 31
Felelős szerkesztő: Karba rí ts Ijijos
Ara : tgy kán 9 p—
Zalavármegye megválasztotta uf
tisztikarát
Az alispánt egyhangú lelkesedéssel választották újra — A legtöbb állást közfelkiáltással töltötték be — Csak két járás főszolgabírói széke körül volt erősebb küzdelem
Ujfaiussy Istvánt, dr. Nagy Bélát és dr. Kovilcs Jenőt választották.
Szolgablrákká
megválasztották a következőket: Melegh László (Alsólendva), Borass Dezső (Balatonfüred), dr. Barcza Béla (Keszthely), dr. Vida Ferenc (Stlmeg), dr. Forintos László (Nagykanizsa), dr Hunyadi László (Nova), dr. Schniidt István (Pacsa), dr. Fe-ht\'r János (Tapolca), dr. Balázs István (Zalaegerszeg), dr. Mesterházy Jenő (Zalaegerszeg), Székely Emil (Zala-szentgrót), Hertelendy Ferenc (Zalaegerszeg), Apáthy József (Zalaegerszeg). A megválasztottakon kivUl még 3 pályázó volt, akik kiestek.
Árvaszéki ülnökök : F.llmann Ödön, Szeliunszky Nán-
Dr. Cauböalmer Alón a nagykanizsai főszolgabíró
lósági bizottság nevében köszöntödé az alispáni, aki ezután megtartotta székfoglalóját. Igérle, hogy időt és fáradságot nem kiméivé fog ezután is megfelelni a beléje helyezeit bizalomnak.
— A megyei tisztviselők mondta — nem csak adminisztrálni vannak, nem csak a hatalmat éreztetni hanem a panaszokat is meg kell hallgatniuk. hogy orvosolhassák azokat.
F.gyhangu választások
A megyei főjegyzői tisztségre dr. Brand Sándort, főügyésszé dr. Szalay Gyulát, árvaszéki elnökké Hahn Jánost választották meg, mindhármukat egyhangúlag, mint egyedüli pályázókat.
Harc két főszolgabírói állás körül
Az alsólendvai főszolgabírói állásra 11 pályázó volt. F.zek közül <> visz-szalépett. A titkos szavazás során dr. Vizkelety Árpádot, az eddigi főszolgabírót választották meg 20,r> szavazattal, dr. Horváth Vilmos 187 szavazatával szemben.
A pacsai járás főszolgabírói székére 256 szavazattal dr. Horváth Vilmost választották meg. Az eddig volt pacsai főszolgabíró, Kende Péter 85 szavazattal kisebbségben maradt.
A többi járások főszolgablrált egyhangúlag választották. Igy megválasztották : Demeter György (Balatonfüred), Huszár Pál (Keszthely), Czigány János (l.etenye), Balogh Endre (Nova), Szilágyi Dezső (Sümeg), Polgár Ferenc (Tapolca), Skubiics Ödön (Zalaegerszeg), Laabhaimer Alán (Nagykanizsa). Schmiedt Jenő (Zalaszentgról). Másod-főjegyzővé három pályázó közül egyhangúlag dr. Thomka Jánosi, a másik másod-főjegyzői állásra 158 szavazattal vitéz dr. lierlha Jenőt választották meg dr. Bazás Béla ÍI9 szavazatával szemben.
Aljegyzőkké
dr. Búzás Bélái, dr. liődy Zoltánt,
Zalaegerszeg, december fi (Saját tudósilónk lele/onjelentése) Huszonkét esztendő óta az első, egyben az utolsó általános tisztújítás zajlott le ma délelőtt a zalaegerszegi vármegyeházán. 1907 ben volt az utolsó általános tiszlujitás és ezután nem is lesz több, mert az uj közigazgatási lörvény szerint az alispán kivételével, akinek mandátuma 10 éves, a többi megyei lisztviselóket életfogytiglanra választották.
A vármegyeháza körül már a kora reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás.
Nagykanizsa 6H megyebizottsági tagja közül 8 hljján valamennyi olt volt a restauráción, de épen igy felvonullak a megye legtávolabbi részeiből is.
A tisztújító közgyűlési a Hiszekegy-gyel nyitotta meg Gyömörey György főispán, majd Bődy Zoltán alispán beterjesztette
az egész vármegyei tisztikar lemondását, a vármegye pecsétjét átadta a főispánnak és zajos éljenzés közben elhagyta a termet.
A kijelölő választmányba a főispán Bosnyák Gézát, Malalinszky Ferencet és Plihál Viktort, a közgyűlés Kroller Miksái, Szentkirályi Dezsőt és Barcza Károlyt küldte ki.
Az alispáni székre egyeden pályázó volt: Bődy Zoltán, akii taps és éljenzés közben választoltak újra egyhangúlag Zalavármegye alispánjává. Nyomban küldőit ség ment érte, majd letette az esküt és a főispán beszédet intézett hozzá. Egyebek közt ezeket mondta :
— Puritán jellem, felekezetieske-déstől ment, mély vallásos érzés, meg nem alkuvó igazságérzet és köteles-ségludás, párosulva alapos hozzáértéssel és gazdag tapasztalatokkal, — ezek teszik alkalmassá a vezető tisztviselőket tisztségeik betöltésére. Méltóságodat ezek az erények emelték ebbe a székbe iy07-ben és ezek helyezték most oda vissza a vármegye közönségének bizalmával. Malalinszky Ferenc a törvénylia-
dor, Kádár Sándor, dr. Szele József, dr. Tivoli Elemér, Kende Péter, dr. Kelemen János, dr. Perhács Dezső.
Tiszteletbeliek
A főispán a régi tb. megyei tisztviselőket megerősítette, az ujakat pedig a következőkben nevezte ki : Szűcs Andor tb. főszolgabíró, dr. Schniidt Jenő és dr. Kaszás Károly Ib. főügyészek, dr. Sümeghy Jóiscf, dr. Jancsii Benedek és dr. Takács Zollán (Nagykanizsa) tb. várni, tiszti lőorvosok, dr. Martos István tb. járási tisztiorvos.
A választások után az összes tisztviselők
letették az esküt a főispán kezébe, aki üdvözlő beszédet intézeti az uj tisztikarhoz. A tisztikar nevében dr. Brand Sándor megyei főjegyző válaszolt az üdvözlésre.
A tlszlujitószék délután fél 3 órakor ért véget.
A vármegye régi, érdemes tisztikarát tehát a válaszlás jelentős változtatásoktól — az egész vármegye őszinte örömére — megkímélte.
„Állig fegyverkezik" és „kétségtelenül virágzik" Magyarország
Éles francia támadás Magyarország ellett a keleti jóvátétellel kapcsolatban
A kisantant egyllttesen kovácsol rendszabályokat Magyarország ellen
Budapest, december !) az oplánsok idegesítő kérdésével.
Páiisi jelentés szerint Mironescu román külügyminiszter Parisból, ahol Tartlieu miniszterelnökkel és Briand külügyminiszterrel is tárgyalt, Prágába utazik, hogy Benes cseh klil-ügyminiszlcrrel a keleti jóvátételről tárgyaljon.
A hírhez a Petit Párisién azt a megjegyzést fűzi, hogy a kérdés rendezését. amelyei egész Európa türelmetlenül vár és amebhez a hágai konferencia sikere és a Young-cgyez-mény végrehajtása fü/ödik, Magyarország •liajthatatlansága és rosszindulata akadályozza meg. Ennek következménye az, hogy Csehországot az a veszély fenyegeti, hogy 37 éven keresztül bizonyos összeget kell fizetnie felszabadítása címén. Magyarország megtagadja, hogy jóvátételeit betudják azokba a kártérilésckbe, amelyekre a magyar alattvalóknak joguk lehet; ennek következménye az, hogy Románia nem lad végezni
A közös tárgyalások eredményét közlik majd a jugoszláv kormánnyal, hogy a hozandó rendszabályokhoz szükség cselén csatlakozzék.
Lehetetlenség megengedni mondja végezetül a cikk, — hogy a magyar állam, amelynek virágzása kétségtelen és amelynek költségvetése jelenleg egymilliárd frankot ér cl és amely állam költségvetésének egyharmadát fegyverkezésekre fordítja, abba a helyzetbe jusson, hogy kötelezettségei alól nemcsak kibújhasson. hanem a szerződés rendelkezéseinek nyilvánvaló megsértését arra használja ki, hogy állig felfegyverkezzék. Olyan veszély icjlik ebben Európára nézve, amellyel sz miben a nagyhatalmak nem habozhatnak Magyarország nem akadályozhatja meg a Young Icrvezel alkalmazását és a háború felszámolását. Magyarország rosszindulatára azzal kell válaszolni, hogy e keidésl egészen egy-
ZALAI KÖZLÖNY
ViQyástaí: betörés RéssUl Nagylcanixsán !
Egy lakatos-műhelyből rengeteg tolvajkulcsot loptak az elmúlt éjszaka
Nagykanizsa, december !t Hélfőn reggel szokatlan bejelenlés érkezeti a rendőrkapitányság btln-llgyi osztályára.
Simon Oyörgy Kölcsey-utca 7. szám alall lakó lakatosmester feljelentést tett a rendörségen, hogy szombat estétől hétfő reggelig ter-jegő időben betörést köveitek el lakatosmühelyében. A betörők azonban semmiféle értékésebb holmit nem vittek cl, csupán két karika ugy ne vezeti tolvajkulcsot.
Egyik karikán ajtó és szekrény, a másikon Íróasztal tolvajkulcsok voltak, melyeket a lakatosmeslerség-nél használnak. A betörő miután az ablak betörése ultin bemászott a műhelybe, egyenesen leakasztotta a szegről a két karika tolvajkulcsot és
odébb állt.
Ebből a körülményből a rendőrség sokat következtet. Annyit kétségtelenül megállapítottak, hogy a tettes vagy lettesek az ellopott tolvaj-kulcsokat betörés céljaira vitték el. Az egyik karikán levő Werlheim-dt-kulcsokkal a legkomplikáltabb zárakat, Íróasztal fiókokai is ki lehel nyitni.
Mindezekután most a rendőrség ezúton is felhívást intéz a közönséghez, hogy saját érdekében az eddiginél fokozottabban ovakodjék a betörőktől és zárjait biztonsági intézkedésekkel lássa el.
Természetesen a rendőrség de-teklivjci lázasan keresik Simon György lakatosmühelyének hívatlan éjszakai látogait.
A böhöagei vasút, a laktanya-építkezés, I keszthelyi kilépés
foglalkoztatták a nagykanizsai Ipartestület elöljáróságát
jj_
szerűen a jóvátételi bizottság elé utalják és Magyarországot nyomatékosan felhívják, hogy hajtsa végre szigorúan a szerződést.
Budapest, december t)
A Petit Párisién cintll párizsi lap bejelentette, hogy Csehszlovákia és Románia közös eljárásban akarnak megállapodni, hogy a vállalt kötelezettségek betartására szorítsák a budapesti kormányt.
Az eljárásnak e minősítése legalább is léves, mert Magyarország vállalI kötelezettségeit mindenkor betartotta Most- olyan kísérletről van szó, amellyel arra igyekeznek bennünket kényszeríteni, hogy a békeszerződésnek reánk egyetlen kedvező szakaszáról lemondjunk.
Nagyfokú ismerethiányra vall a cseh és román érdekek összekapcsolása. Csehország és Románia érdekeit ugyanis teljesen külön kell választani, mert Csehszlovákiának semmiféle jóvátétel nem jár, erre le-hát semmiféle joga nincs. Csehszlovákiának velünk szemben csak kötelezellségei vannak, amelyek az általa is aláirt békeszerződés 250, szakasza alapján terhelik.
Képviselőtestfiietet választott Kaposvár
Győzött az egyesült polgári párt
Kaposvár, december H Kaposvárod ma folytak le a városi képviselőtestületi választások, amelyeken három párt vett részt. Hozzávetőleges számítás szerint az egyesült polgári párt jelöltjeire a leadolt szavazatok 75 százaléka, a szociáldemokrata párt jelöltjeire 15 százaléka és az ellenzéki pártok szövetségének jelöltjeire 10 százaléka esett.
Ez utóbbi két páitza leadott szavazatok száma sem voll elég arra, hogy jelölljeik közül egy is mandátumhoz jusson s igy a megválasztott képviselőtestületi rendes- és póttagok kivétel nélkül az egyesüli polgári párt kebelébe tartoznak.
Szabadlábra helyezték
Rácz Vilmos és Darvay János ügyvédeket
Budapest, december 11 A budapesti kir. Ítélőtábla ma foglalkozott Darvay János és Rácz Vilmos ügyvédek felfolyamodásával. Az Ítélőtábla ugy határozott, hogy mindkét vádlott vizsgálati fogságát megszünteti és elrendeli szabadlábrahelyezésüket abban az esetben, ha egyenként 4ÍXK) pengő óvadékot letétbe helyeznek.
Nagykanizsa, decomber 1) A nagykanizsai Ipartestület u ost tartotta december havi elöljáró-sági ülését Kiss Ernő elnöklete alalt. Supka Béla testületi jegyző a mult havi jelentését olvasta fel a testület működéséről. 575 pengő bevétellel szemben a kiadás 569 P voll. A böhönyei helyiérdekű vasút ügyét
Kiss Ernő ismét szóvá tette, Schiller városi képviselőtestületi tagnak a városi közgyűlésen telt ama kijelentése kapcsán, hogy a nagykanizsa-böhönyei összeköttetést autóbusszal kell megvalósítani, Kiss Ernő hangsúlyozta, hogy a vidék ezen részének Nagykanizsához való szorosabb bekapcsolására nem elegendő az aütóbusz, amely egyébként is korlá-lolt befogadó képességű. Sukkal komolyabb, fontosabb és mélyrehatóbb célokról nem szerepelnek itt, mintsem azokat autóbusz-forgalommal lehetne megvalósítani. Itt ugyanis arról van szó, hogy
ez a terület Nagykanizsa felé gravitáljon,
ezl pedig autóbusz-kísérletekkel nem lehet megkezdeni. Itt rendes vonatközlekedést kell létesíteni, olcsó dijakkal, rendes, akár keskeny nyomtávú legyen is ez a vasul. A cél az — hogy Nagykanizsa ujabb hál-le-
rülethez, pénzhez jusson. A nagykanizsai ipartestület mindent el fog követni a Nagykanizsa—böhönyei vasul mogvalósitása érdekében ugy a város parlamentjében, mint a kereskedelmi miniszternél. Az uj laktanya és a nagykanizsai Ipar és vállalkozás került ezulán tárgyalásra, ami élénk vitát provokált. Akkor, amikor a nagykanizsai vállalkozás, ipar és kereskedelem a maga legkétségbeeej-tőbb élet-halál harcát vivja a mindennapi kenyérért, nem lehet közömbös a felelős tényezőknek sem, hogy ha egyszer adódik munka-alkalom,
azt ne Idegenek kapják, hanem azok, akiknek életegzisztenciájuk a városhoz van kötve, akik III viselik a közterhekel és verejtékes pengőkkel hozzájárulna ennek a városnak a fenntartásához.
Több elkeseredett felszólalás után az elöljáróság egyhangúan állási foglalt amellett, hogy az uj nagykanizsai laktanya-épilkezés második jövő évi fázisánál az építkezést és az összes munkákat a honvédelmi kincstár
kizárólag nagykanizsai vállalkozóknak, Iparosoknak (Illetve kereskedőknek) juttassa.
Ez nem csupán iparos-kérdés, ez a
_1929. december IQ.
városnak egy nagyon fontos gazdasági kérdése.
A keszthelyi Ipartestület kilépését a megyei szövetségből
ismertette ezután Samu Lajos alelnök, szövetségi titkár, aki rámutat arra, amit a ,Zalai Közlöny" már egyik utóbbi számában hangsúlyozott, hogy végzetes ballépést követne el Keszthely iparossága, ha, bár jogos, de sértett önérzetből megbontaná ezt az egységet, amit a megyei szövetség oly féltő gonddal őriz. Nagykanizsa iparossága is kijátszva érzi magát és azért mégis tőrhelet-ienül ragaszkodik az egységes iparos-fronthoz, amil meg akarnak bontani.
Az elöljáróság több hozzászólás ulán elhatározza, hogy Samu Lajos alelnököt küldi kí a legközelebbi keszthelyi elöljárósági ülésre, hogy Keszthely iparosságál felvilágosítsa és a lituoll lialáiozal haldlylulunltd-sára bira.
Óriási tagdíjhátralék
Supka Béla jegyző a pénztári jelentéssel kapcsolatban rámutat a tagdíjak óriási hátralékára. Több mint 4.300 P a tagdij-háiralék, ami erősen érezteti hatását. Az elöljáróság ezúton is felhívja a tagdíjhátralékosokat, hogy e"zt a csekély összeget sürgősen egyenlítsék ki, mert néhány nap mulvá végrehajtás utján fogják behajtatni.
Majd több belső Ugy került elintézésre.
Az Illés a késő éjféli órákban ért
Legjobb üditő ital a közismert 111112.
Kapható minden fűs is csemtgekereskedésb Főraktár: Weisz Mór HagyM tértén. 1,1
Király-utca 21. u 1
véget.
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
lagazebbat legolcsóbban
VÉKÁSSY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében viaároljon. Fft-ut 9.
_____
szenzácjbs_oicsó Karácsonyi Vásár ^^
Kisfalu di és Krausz cégnél, Nagykanizsán.
maradékokat I&í&rzSSÖ
W Siessen, mig a készlet tartl
1929 december 10
ZALA! KÖZLÖNY
Egy gazdag nap
a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör életéből
Nngykanlzaa, deeomber tl Valamikor a béke nyugalmasabb éveiben fejlett ki olyan élénk és sokfelé ágazó kulturális és hazafias tevékenységet a Zrínyi Irodalmi és Miivészeli Kör, mint aminővel az idei ciklusában kapcsolódott bele Nagykanizsa éleiébe. Ha visszaemlékszUnk a forradalmas idők utáni talpraállásra, akkoriban jóformán csak hazafias Ünnepélyek rendezésében merült ki a Kör tevékenysége, mert a kultur-előadások ezután még évekig meddő próbálkozásokba fúltak. Az utolsó évek a liceális előadásoknak Kanizsán addig teljesen ismeretlen látogatottságát hozták meg. A hazafias ünnepségeknek minden alkalommal kicsi a szinház, a kullur-előadásokat látogató tömeg nagyrésze minden vasárnap kiszorul a városháza terméből.
Az idén megint további lépéseket tett a Kör vezetősége. Bekapcsolta működési körébe a képzőmiivészelek kulluráját és kiterjesztene működését Kiskanízsdra is.
Igy aztán érthető, hogy Nagykanizsa minden vasárnapja mozgalmas kulturális rendezések tekintetében.
Az elmull vasárnapon három eseménye volt az Irodalmi Körnek. A napi program délelőtt 11 órakor kezdődött a Kör II. tárlatának záró-matinéjával. Faragó Márton festőművész, a zalai művész-gárdának ez a tehetséges és fővárosi sikerekel kiérdemelt tagja, kiállításával egész héten át mozgalmassá tetle a Rozgonyi-utcai tornacsarnok képekkel benépesedett termét. Az érdeklődés letőponlját érte el a vasárnap délelőtti záró-malinén, amikor is teljesen megleli a terem látogatókkal.
Barbarits Lajos, az Irodalmi Kör fótitkára megnyitójában a házaló kép-lerjeszlés és műkereskedők vidéki garázdálkodásaira mutatott rá, egyrészt a már közmondásossá vált mü-vész-nyomor, másrészt a vidéki közönség müizlésének szempontjából.
özv. dr. Horváth Tivadarné, a nagykanizsai polgári leányiskola rajztanára, a maga rendkívül élvezetes, közvetlen modorában, szabatos, szép stílusával szabadelöadást tartott a művészi Ízlés érvényesüléséről a családi otthonban. A tudomány és művészetek költői párhuzamából kiindulva rámulalott a családi élet sokai hangoztatott fezüllésére, amiből azt a konklúziót vonta le, hogy épen a művészet, a szépség kultuszának az otthon falai közt való érvényesülése lehet az, ami a széthulló család keretei közé visszalopja a harmóniái.
Dobó György komoly elmélyüléssel, értékes és alapos kidolgozásban Ady-kölleményt szavalt. .
A Mankásdalárda Blichler Mór karnagy vézetésével nagyszerű együttesének legszebb számaiban csillogtatta egyre szélesebbre bontakozó
képességeit.
Délulán t/aG-kor volt a városházán a Kör
III. liceális előadása
Ember ember hátán szorongott még a lépcsőházban is. A szokottnál is nagyobb érdeklődés vitéz dr. Barnabás István kir. tanfelügyelőnek szólt, aki Zala kultúrájának fejlesztésén a hivatalos kötelességeken mesz-sze túlmenő lelkesedéssel és áldozatkészséggel fáradozik. Most is maga irt több szöveget a kultuszminisztérium állal készilelt grammofonlemez-\' sorozathoz és 35—40 előadásban készül szétvinni egész Zalába a magyar dal kultuszából fakadó nemzeti érzést és kulturális értékekel.
Az előadás hosszúságára való le-kinteltel a Kör a szokásos kísérő műsort nem állította be, csupán dr. Tholway Zsigmond elnök köszöntödé lelkes, meleg szavakkal a magyar dalért apostolkodó munkásságában a tanfelügyelöt.
Vitéz dr. Barnabás István előadása bevezetésében irodalmi szépséggel fejtette ki a magyar dalban rejlő nemzeti kincseink értékét és jelentőségét. Ostorozta az ál-népdalok és otromba mö-nóták, minden magyar tulajdonságot száműzött jazz-sláge-rek divatját, ami megfertőzte a magyar dal életéi és kiszorilja a magyar szívből a magyar nólafa igazi, szép terméseit. Értékes és valóban mindenki számára nagy oktatóerővel biró lanulmányának további részében, mintegy 30 szebbnél-szebb, művészi értékű grammofon-lemcz kíséretében bemulatta a magyar dal fejlődését a kuruc-nótáktól egészen Kodály modern magyar dalaiig.
A tanfelügyelő ugyanezt az előadását szombaton este
Klskanizsán is megtartotta, a Polgári Olvasókörben. A nagyszámú hallgatóság itt is, mint Nagykanizsán, lelkesen ün-
nepelte a tanfelügyelőt.
Este 7 órakor voll a Polgári Olvasókör zsúfolásig telt nagytermében az Irodalmi Kör
kiskanlzsai liceális előadássorozatának megnyitó ünnepélye.
Barbarits Lajos, az Irodalmi Kör főtitkára megnyitó beszédében méltatta azl az értékes és eredményes kultur-munkásságot, amil-Kiskanizsa esztendők óta kifejt s amire, mint erősen rakott oszlopokra akar tovább építeni az Irodalmi Kör, a Polgári Olvasókörrel karöltve, hogy kullurális téren is megszűnjék Kis-kanizsa mostohagyermeke lenni a városi életnek és hogy amikor a trianoni határon, szellemi erőinkből a magyar jövendő őrhelyét építjük, ne hiányozzék abból a kiskanizsaiak buzgó magyarsága sem.
Plander Boldizsár taniló a nép-lélekhez érő, a figyelmet végig lekötő, nagy oktató-értékű szabadelőadásában a revízió fogalmával ismertette meg hallgalóiágát. Végigvezetett a magyar történelem lapiain, a török, tatár, német veszedelmek utáni szomorú állapotokon, amikor — ha nem is ezen a néven — ugyancsak a revízió gondolata tartotta a leikel a magyarban és ez a gondolat mentette meg mindenkor a neki szánt halálos Ítélet teljesedésétől. A nagyhatású előadás ulán a közönség lelkesen ünnepelte Plander Boldizsárt, a kiskanizsai kultur-mozgalmak lelkes elöharcosát.
Peti János levente intelligenciáról tanúskodó, erölel|es, szép szavalata és l.encz Gyula karnagy vezetésével a Levente Dalkör nagyszerűen összetanult énekszámokat adott elő. Végül Anek József, a Polgári Olvasókör elnöke mondott keresetlen szavakban köszönetet az Irodalmi Körnek, kérve a kiskanizsai kullur-élet további istápolá8át.
Kizárólag felnőtteknek I
Csak egy éjszakára
Epizód a népek háborújából 8 fejezetben. George O\'Brlen ezévl legnagyobb 6lkerü films/enzációja. Partncrnöjc, a női népségben vele egyenrangú Lois Moran.
őserdők gentlemanje
Vlg|ítík 5 felvonásban.
M/lM-blrck
Nagykanizsa, december 8
A Magánalkalmazottak Biztosító Intézete f. évi december 15-iki közgyűlési tagjainak választása során a vidéki választókerület munkaadói választó csoportjában a szavazás elmarad, miután csak egy-egy ajánlási ivet nyújtottak be Budapesten a választási bizottságnál. A munkavállalók választó csoportjában két ajánló csoport, még pedig a u. n. nemzeti bokk és az u. n. demokratikus blokk ajánlott jelölteket. Ebben a választó csoportban tehát a folyó évi december 15-re kitűzött választási napon szavazás lesz.
A Nemzeti Blokk vasárnap délután tartotta gyűlését a Legényegylet nagytermében. A gyűlést Martinék Gyula banktisztviselő nyitotta meg, majd Kovács Gyula, a Magántisztviselők Szövetségének alelnöke ismertette a Nemzeti Blokk programmját és a Magánalkalmazottak Biztosító intézete önkormányzati választásával kapcsolatos ügyeket. A gyűlésen több szociáldemokrata magánalkalmazott is megjelent, akik a gyűlés összes résztvevőivel együtt élénk érdeklődéssel és helyesléssel kisérték az előadó fejtegetéseit.
Az önkormányzati választások december 15-én, vasárnap lesznek és a Nemzeli Blokk ismét az /. sorszámot kapta. Vidéki listavezetőjük: Slamler Béla magántiszlviselö.
A Demokratikus Blokk a Magánalk. Biztosító Inlézele választásaival kapcsolatban álló kérdések ismertetésére, ma (kedden) este 8 órakor értekezletet tart a Centrál suterén-helyiségében Kertész Miklós, a Magántisztviselők Orsz. Egyesületének litkára, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsági tag és Deulsch Jenő, a Keresk. 0. Egyes, titkára, szfőv. Ih. biz. tag előadást tartanak.
Legfinomabb
tea-süteményekből
nagy választék a
Kertész cukrászdában.
S-\'&S_
Menyasszonyi kelengyék, legjobb
és legolcsóbb
bevásárlási forrása
Singer divatáru&áa:.
Eegmegbisc&atóbb gyárimán yok nagy válassztékban.
----l_
ZALAI KÖZLÖNY
192Ö. december 10,
Zászlót szentelt
a nagykanizsai Leányklub
Nagykanlzaa, tleeomber t)
Nagy ünnep voli va árnap a nagykanizsai Szociális Missziótársulat l.eányklubjának, amely Magdolna kir. hercegnő fő.édnöksége al.dl dicséretre mélló buzgósággal töntö-rili a katolikus leányokai a kékkeresztes fehér lobogó alá. Ezen a napon tartották meg zászlószcntelé-sdket. A zászló nehéz fehér selyem alapon, egyik oldalán mdvészi tüfes-téscl készült Magyarország védasz-szonya képével, a másikon a kék missziós kereszttel. Budapesti apácák munkája.
A Lednyklub tagjai, elöl a cserkészekkel diszmenetben vonullak fel a plébániatemplomba. Elöl a cserkészek vezették a menetet. A fővédnök Magdolna kir. hercegnőt és a megyéspüspököl Eberlmrdl Béla kir. tankerületi ftigazgaló képviselte, aki a szép egyházi szerlarlásl végezte.
Szép volt a Lednyklub tagjainak egyszerűségében is rendkívül Ízléses uj egyenruhája: sötél-kék alj, fehér selyem-bluz, világos-kék nyakkendő.
A plébánia templomot teljesen megtöltötte a díszes, előkelő közönség. Oróf Zichy Ödönné zászló-anyái, aki más irányú elfoglaltsága miatt nem jöhetett el, Bogyay Lijosné alezredesné, a Szociális Misszió társulat elnöknője képviselte, aki gyönyörűJtosszorusleányok közepette foglalta el helyét a szentélyben.
Eberhardt főigazgató hitszónoklata vezette be a szerlarlásl, majd következeti a szenlelési aktus. Ennek végeztével a zászlószögek beverésére került sor. Majd a Leányktüb tagjai ugyancsak diszmeneiben visszavitték a felszenteli zászlót a Missziós-házba, ahol délután 6 órakor látogatott ünnepélyt rendezett a club.
Az ünnepély hangulatos Mária-énekkel vette kezdetét. Krizsala Ferenc piarista gimnáziumi tanár, a klub egyházi vezetője ünnepi beszédben méltatta a zászló jelentőségét és fejtegette a tagok kötelességeit. A terem közönsége sokáig ünnepelte a kiváló egyházi szónokot.
Klára nővér a fejedelemasszony üdvözletét tolmácsolta mint a központ kiküldötte és meleg szavakat intézett a leányokhoz. Polgár Erzsébet a „Celli bucsu" c. költeményt, Feszit Klári egy másik alkalmi költeményt szavalt meleg átérzéssel. A Leányklub énekkara ezután a Pápai himnuszt énekelte, amit a közönség állva hallgatott végig.
Mágics Mária elnöknő zászlóbeszédéhen köszönetet mondott mindazoknak, akik a Leányklubot törekvéseiben támogatják.
A bensőséges ünnepség a magyar nemzeti imádság akkordjaival zárult
napi nmwx
NAPIRFND
Dicembee 10, kedd
\'Mm kainlitíiK Mtlkl.id PrnitjfJiu Judit. l/.uti:t.i: Klsl. It« 8
VArml Mo tíá. .Csak éliz.\'k\'irs\' Mbo-us eplzrtd. „őserdőit gefitlema\' jft* viie liléit.
OyóKyizertérl éjjelt szolgálat: I.
hó végélt; .i Nruimnn féle .Pekete a*s" gyÓRyizertir.
(loztílrdé rvItVM rf^jrcl o iMtél t <\'-S í\'.ntli\' íliétfl, KzerriA, trfntel; délut»r. ii kejdrn egé-z mo nAItnrM
— Iskolalátogatás. Vitéz dr. Barnabás István, Zalavármegye kir. tanfelügyelője a mult héten a nagykanizsai polgári fiúiskolában iskolalátogatást végzett. A majd egy hétig tartó szemle alatt behalóan foglalkozott az intézel külső és belső rendjével, az. ifjúság szellemével, tanítási eredményekkel. Látogatását befejező összefoglalásában örömmel állapította meg, hogy az iskola vezetése, szellemi iránya, nivója kifogáson felül áll. Őszinte dicsérettel tüntette ki az intézel igazgatóját lelkiismeretes, pontos és az intézetet mindii; emelni akaró vezc\' éért, nemkülönben a tanári testületet a tanítás komoly értékel jelentő, nagyon sikeres eredményéért. Az elméleti oktatás eredményei mellett a gyakorlati tárgyak rajz, kézimunka, munkaleljesitményei nagy élvezelet szereztek neki. A királyi tanfelügyelő a komoly vizsgálat közben alkalmat talált arra is, hogy a magyar dalról tartoll élvezetes előadásával az ifjúságnak is örömet szerezzen. A két inlézet ifjúságának előadta a magyar nóta történetét.
— Mikulás a Ref. IfJ. Egyesületben. A nem régen megalakult egyesület Mikulás délutánt rendezett a Rozgonyi-ulcai iskolában, ahol nagy számban megjelent az ifjúság. Lulár Sándor imádságával kezdődött az ünnepélv, majd Pelrik Sasi, Komáromi Béla és Papp Géza szavallak, nagy tetszést aratva. Kádár Irénke bibliát olvasott, Csere Irénke imádkozott. Ezután Ülő Sándor sze-
mélyében megérkezett a Mikulás, kosarából sok minden előkerült, mindenki megkapta azt, amit megérdemelt. Kjső este, jó hangulatban hagyl i cl az ifjusig a helyiséget. A jól sikerült délután Flumborl lluska és Simon Lá: zló elnökök érdeme.
— A tanfelügyelő előadása Kis-kanlzsán. Annak a komoly kultur-tnissziónak során, mellyel Zal.ivár-megye tanfelügyelője a magyar dal szeretetét viss\'za ak.irja ültetni a nép szivébe: szombaton délután a kis-kanizsai Polgári Olvasókörben szólaltatta meg régi gyönyörű nóláiukat s tartotta meg azok ismertető előadását. Az Oivasóüör nagyterme zsúfolásig telt meg azzal a közönséggel, amelyiknek szivét kereste az előadó. Az első sorokai a harmadik körzet agilis tanítótestülete foglalta el, a tömöll padsorokat, állóhelyeket, folyosót, sót lépcsőket Kiskanizsi derék népe. A királyi tanfelügyelő Németh Mihály polg. isk. igazgaló és Kerezsy Géza tanár társaságában érkezett. Kovács Illés igazgató-tanító meleg szeretettel üdvözölte a királyi tanfelügyelőt, aki valahányszor látogatást tesz. szivének és erzének kincseit mindig elhozza munkatársai közé. A dalárda Lencz kántor vezetésével néhány kedves és meglepő precizitással haló énekszámmal mutatta meg, hogy a dalkullura Kis-kanizsán eleven élet A tanfelügyelő állandó figyelemtől, majd meghatottságul, majd derültségtől kiséri előadását a Polgári Olvasókör vezetősége keresetlen szavakkal köszönte meg.
— Szenzáción Ajándék
lft%x a „TataI Ktíxltfny" \'Kurdcaonyl Künyvc minden eltlflKCÍÓI^noh.
— Irodaáthelyezés. A Magyar-Francia Biztosító R. T. rt\'agvkanizsai fiókja irodáját a Néptak.irékpénzlár palotából Kölcsey-ucca 2. szám alá (Bayer Vince-féle ház) helyezte vissza.
Palliin;. tjét. BtaÍMtolftt ,,Bn 11 n o I"
Bilim hílitu Illón,{, inti, lerl&f&bclegit gd pllnlll «t ilTctó
illitfi) kft,í y-\'kt icitii kllrl|> Silgo rum liidottiiiiy\'.t >1. pori clAillllva. Mi. ál. I.lii.ciiitirne iililmit. I»n\' .HUSSIN-sváb,
rusxnl, c.űt.\'iiiy, poloska í» harntyalrtó-^rerc^
Nj|,ilit.j,i ulinvtttel itillll|i: Kati nol Laboratórium Itallapéit, VII., MurAnyl-ulca 34. H.\'il
«uo Perfekt magyar
gép- és gyorsirónö
kerestetik azonnali belépésre. Ajánlatok fizetési igényekkel Mez Vater és Fial vatró- és himzö-selycmgyár, Nagyatád küldendő.
Alkalmas karácsonyi ajándék
Kodak Brownie
fényképezőgép
23 pengő
Kodak Agfa fényképezőgép
36 pengő 60 pengő és feljebb
1 Friss filmek, lemezek, papírok
Atiialcur munkákat elvállalok
Szabó Antal S.T2™*.
fényképészeti szaküzlet.
Hivatalátadás a
rendőrségen
Kálnay dr utóda : Solymossy
Lúsxló, soproni rendőr, tanácsos
Nagykanizsa, december II
Jelentettük, hogy a belügyminiszter dr Kálnay Gyula rendőrfőlaná-csosi, a nagykanizsai államrendőrség vezetőjét a Budapest vidéki kerületi főkapitánysághoz helyezte át.
Ugyanekkor a belügyminiszter dr. Kálnay Gyula rendőrlőlanácsos utódául Solymossy László rendőrlaná-csost, a s proni államrendőrség Ite-lyeltes vezetőjét helyezte át Nagykanizsára.
Solymossy László a soproni kapitányság bünügyi osztályát vezette eddig és ebben a minőségben nemcsak kitűnő kriminalistának, hanem a közönséggel való érintkezésben a szigorú kötelességteljesítő hivatalnok melleit, népszerű embernek is bizonyult. Solymossy tanácsos az egész kciUletben a legrangidősebb tanácsos. Bizonyos, hogy Nagykanizsa város polgársága a rendőrség élére ismételten olyan vezetőt kapott, ininl a most távozó vezető, akinek érdemeit sokáig emlékezetében fogja tartani.
Egyébként a rendőrségen a hivatal átadás kedden délelőtt történik meg. A rendőrség tisztikara ez alkalommal fogadja a kapitányság uj vezetőjét. Kaluay főtanácsostól pedig a tcndőrliszlikar külön összejövetelen fog elbúcsúzni.
— Adventi hírek. A plébániatemplomban karácsonyig mindennap este ti órakor adventi istentisztelet van. — A vasárnapi Immaculata-ünneppel végei ért a plébánia-templomban tartott 8 napos lmmaculata-hét, melynek hitszónoklati ciklusát P. Deák Szulpic plébános tartotta. — P. Deák Spulpic plébános a karácsonyi-ünnepeket megelőző héten minden beteget meg fog lálogalni. Kéri ezért a hiveket, hogy betegeiket jelentsék be a plébánia-hivatalban. — P. Pulvermann Zénó ferenceslelkész vasárnap Letenye községben a III. rendi lagok felvételét, ma|d fogadalomtélelét eszközölte nagyszámú közönség jelenlétében.
— Tánctea a kereskedelmi alkalmazottaknál. Tánctea soroza-zalukban szombaton esle az utolsót rendezték a kereskedelmi alkalmazónak, egyleti helyiségükben, a Centrál szuterénjében, amit ezalka-lomra szépen feldíszítették. A fiatalság teljesen megtöltölte a termel. Az egyesület házi-jazzbandja kifogyhatatlan volt a nótákban és igy zárórakor fájó szivvel távozott a vidám közönség. A lelkes vezetőség ebben az esztendőben több teát nem rendez, ellenben nagyból készülődik, hogy az. ó-év búcsúztatására kitünö mulatság várja a publikumot.
=■ Ön most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni foi\'ja, hogy Barta Miksánál vett szőnyeget.
Vadbfiröket,
mézet, ágytollat, vjnat és fémet
legmagasabb áron vásárol
iStrém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. jm
ZALAI KÖZLÖNY_V,_«
SPORTÉLET
Vasárnapi futballeredmények
A Ferencvárost a cseh biró segítségével verte a Slávla\' — Újpest majdnem pontot hagyott Pécsen — A Sabária pompás győzelemmel verte a Kispestet
Jl II. liga batnolcl eredményei
1692. dtcembtr 10.
Mlnlsxierl elismerés
Krampatics Jóxsct nyugalomba vonul/ tanító Ünneplése
Nagykanizsa, december 0
Megható Ünnepség színhelye volt vasárnap délelőtt a Rozgonyi-utcai állami elemi iskola egyik osztályterme. Akkor nyújtották ál ünnepi keretben Krampatics József állami tanítónak a közoktatásügyi miniszter elismerő leiratát abból az alkalomból, hogy 41 évi példás szolgálat után nyugalomba vonult. Az ünnepség a szeretetnek és őszinte nagyrabecsülésnek valóban spontán megnyilatkozása volt Krampatics Józseffel szemben. Olt voltak az összes tanintézetek igazgatói, tanárai, a pap ság és nagyszámú közönség.
A Himnusz hangjai után vitéz dr, Barnabás István kir. tanfelügyelő, a közoktatásügyi miniszter képviseletében meleg elismeréssel adózott a kitüntetett Krampaticsnak, akinek átnyújtotta a miniszter elismerő leiratát.
Dr. Hajdú Qyula iskolagondnoksági elnök a gondnokság nevében köszöntötte és a szülők háláját tolmácsolta Krampaticsnak.
Kedves meglepetés volt, amikor Szekulja Jakab osztálytanító az ifjúsági kart vezette be, amely énekével a megindulás könnyeit fakasztotta az ünnepeit arcáról.
Filó Ferenc igazgató a tanítóság nevében köszöntette Krampaticsot és bucsut vett tőle.
Poiesinszky Emil igazgató a Muraközből kiüldözött tanítóság, Plander Boldizsár a Zalavármegyei Tantótes-tület nagykanizsai járásköre, Polónyi György a polgári iskolák tantestülete nevében köszöntötték kartársukat.
Krampatics József a megindulással küzdve, keresetlen szavakban mondott köszönetei mindenért. Az ő kitüntetése — mondta — a taniló-ság kitüntetése. ígéri — hogy visz-szavonultságában is lovább akar dolgozni a magyarságért.
- Teljesen Ingyen
elH/rxeMnk a páratlan QáKdag tartalmú Karácsonyi Könyvünket. mint a „Zalai Köslöny" aldndékál.
— Kerékpár-baleset a Petőfi-
utcában. Tóth István 18 éves pöt-rétei földműves legény vasárnap este Nagyrécséről kerékpáron Igyekezett a nagykanizsai vasútállomásra. Útközben, a Petőfi-utca egyik völgyén a kerékpárja felett elvesztette az uralmat és gépével együtt, erős iramban az árokba zuhant. Eszméletlenül terült el, ugy hogy a mentőknek kellett, még ekkor is eszméiellen állapotban a közkórházba szállítani. A fején szenvedett súlyos sérülést. (Itt Írjuk meg, hogy a zuhanás közben kieseti a zsebéből az órája és ott maradt a helyszínen. A becsületei megtaláló adja be azt lapunk szerkesztőségébe.)
« A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
lakaci székrekedés, vastagbélka-
tarus, gyomorbaj, puffadás, vertorló-dás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz, reggel és. este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben kapható.
— A Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetsége Budapeslen december 11 én délelőtt 10 órakor országos építőipari kongresz-szust rendez a Budai Vigadó nagytermében (II. Corvin-tér 6.). A kongresszusra utazók az ország összes vasulvonalain féláron utazhatnak Budapestre. A kongresszus tárgya: az építőipari lörvény megalkotásának sürgetése, a jogosulatlan iparűzés elleni intézkedések megvitatása, továbbá a szövetségnek a pénzügyminiszterhez felterjesztett és a tavaszi épilkezési lehetőségek megteremtését célzó konkrét javaslatának letárgyalása. A kongresszus rendezősége a kőművesmesterek számára országos tervkiállitást is rendez.
— Minden el&fizetSnk a
„Zalai Köxlöny" gyönyörű Karácsonyt Könyvül kap/a alandókul.
— Szekérkarambol lóhalállal a klskanlzsal uton. Tegnap délután súlyos és könnyen végzetessé válható szekérkarambol történt a Vár-uton Kis- és Nagykanizsa között. Hamburger József fuvaros Kiskani-zsáról a városba igyekezett egyfogatú szekerével. A malom táján előzni akarta a fuvarost egy Kálovks nevű kiskanizsai gazda. Az előzés nem sikerült és a két szekér összeütközött. A karambol kövelkeztében Hamburger leesett a szekérről, de semmi komolyabb baja nem történt. Lovának azonban a másik szekér lőcse belefúródott a szügyébe, ugy, hogy a szegény állat a karambol színhelyén kimúlt. A rendőrség bevezette a nyomozást a karambol okorójának felderítésére.
Nagykanizsa, december 0
A második decemberi vasárnapon még áll a fufballüzem, azonban legtöbb csapat már turagondjaival vagy csendes téli álmának előkészítésével van elfoglalva.
Az Újpestet Pécsen erősen megszorította a Baranya és majdnem pontjába került a lila-fehéreknek a inecsekaljai kirándulás. A Fradi prágai kirándulása kudarcot hozott, de ebben jelentős része van a Slávián kívül a cseh birónak is, akit az utolsó percben dribliztek bele a játékba a megállapodott német biró helyett.
Szombathelyen nagy esemény zajlott le. Szimpatikus klubtársunk, a Sabária teljesen igazolta azokat a kvalitásokat, melyeket előttünk mutatott meg egy héttel előtte és alaposan elpáholta a Kispestet a Magyar Kupában, ugy, hogy ezzel ki is verte a további küzdelmekből.
A II ligában a Vac pontot adott le a palotaiknak é« ezzel nyílttá vált
(Vivóverseny.) A Nagykanizsai Négyévfolyamu Felső Ker. Iskola vivó-csapala folyó hó 15-én (vasárnap) a Rozgonyi-utcai tornateremben a Pécsi Felső Kereskedelmi Iskola vivó-csapalával méri össze erejét. Városunk közönsége nagy érdeklődéssel tekint a két testvériskola versenye elé.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések r Héttón a Mmirük-let: Reggel 7 órakor +5, délután 1 órakot -(-8 5, este 9 órakor +3*.
FelMzet: Reggel és délben felhói, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel délkelet, délben észak, este délnyugati izél.
(Éjszakai rddUJctcntés) » ■ •t.oroló-gl.l Intéztet 10 érakar )•-
tanti l túlnyomóan darOlt, halyan-hint kSdfla IdS vérható, ágyékként még nappal tgan anya.
a liga 2. helyének kérdése Meglepetés számba megy a Konulh gyö-telme a Sabária verő Megyer felett.
Egyébként itt állanak az eredmények :
Slávia—Ferenváros 3:0 (1:0) Prága.
Újpest—Pécs-Baranya 4:3 (3 : 0).
Ssbária—Kispest 4:1 (2:1) Magyar Kupa.
II. liga bajnoki:
Rákospalota—VAC 1:1 (0:0).
Kossuth—Megyer 3:2 (2:2).
BAK—Terézváros 2:0 (0:0).
Vasas—Soroksár 3:2 (3:1).
Barátságos mérközét:
Hungária—Nemzeti 3:0 (1:0).
Nemzeti b)—III. ker. 1:0 0:0).
Somogy—Kaposvári Turul 5: 0
(I :0).
Amatörök:
SBTC—Domb. VOOE 4:3(1:2).
KRSC—PEAC, a pécsiek nem jelentek meg.
Kikötőbe futott a „Honvéd"
f/>ndon, december II A Lloyd Társaság legújabb jelentése szerint a „llonvéd\' gőzös Hig-ham Blght-be érkezett. (Gravesend közelében, a Themze torkolatánál).
— Ha olcsón Jót tkar, ha a világ eseményeiről a leggyorsabban ós legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa a Nemzett Újságot és U] Nemzedéket
Reklám árak
1 liter kitűnő minőségű balatoni rizling...... P 1 —
1 nagy üveg konyak ... P 3-50 1 nagy doboz szardínia
szálkamentes......... P —\'96
1 kg. teljes zsiros trap-
plstasajt ............ P 2-60
\'U kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1-60 t/i kg. Matagalpa pörk. kávékeverék......... P 2-50
Pekkarek teák, tea-sBtemények, déligyümöl-osSk nagy választékban
kaphatók
Hnszel és Friedenthal
csemegekereskedésében.
___MII
Figyelem! Itt az alkalom!
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fó-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár külföldi és belföldi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 98 filléres osztály.
Gyermekkocsik. T.f.tan, stl. Képkeretezés.
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatos és legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban Árusítom.
Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. H PV* Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
ZAI.AI KÖZLÖNY
1989. december lp,
Naponta adjon növendék él hlzóátlatainák
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR" növendékállatoknál a csontképződóst elősegíti hízásra
SÍIK. étvágygerjesztő,1,\'.\';
A „FUTOR" i cm orvosság, hanem a Itgfínomabban órlöt\' nlőszsótáp, amely az állatok szervezet ben Igen könnyen felszívódik, s amelyei az állató % a;o-matíkus anyag artaln ánál fogva szlve-
icn fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhlzlaók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsik vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együU) P 10 30. I cca \'/a kg-os próhadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, nővényvédőszerck 32&J kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telefon: 130.
TŐZSDE
A forgalom kissé élénkebb voll. Arbilrage ét lékekben a lózsdeidö első felében a szombati árfolyamoknál magasabb árakon történtek kötések és főképp a wieni arbilrage és a helybeli spekuláció fedezési vásárlásai voltak észlelhetők. A fedezések befejeztével kissé lanyhább leli a tőzsde, a zárlat azonban igy is jól lartotl volt és a zárlati árfolyamok általában a szombati nivó feleli alakullak. A fixkamatozásu papirok piaca teljesen tlzlettelen volt változatlan árfolyamokkal, devizapiac Uzlel-telen. Ncwyork-Cabel árfolyama nem változott.
Zürichi lárlat
Páris J026\'/l, London 25-12, Ntwyork 314 45, Hrllasel 72-02, Milano 26 94, Madrid 71 20, Amsterdam 207 62\'/s, Berlin 123 23. -Wien 72-44, Sotta a-Jl\'/i. Prága IS26>t, Varsó 67-75. Budapest «OI7l Belgrád 9T2\';i, Bukarest 3 Ofe\'/i
Tarra ézytéxato
Buza 20 /III., rozs 10 flll. eseti.
Buta tlszav. 77-es 23 25-23115. 7R-aa
23 50 -23 85, 79-es 23 80 -24 20, 80-as
24 10-24 35, dunánt. 77-ts 21 90---22 10, 78-as 22 15 —22 30, 79-es 22 40 -22 55, 80-as 22 50 - 22 65, roia 15 20-15 30, ük árpa 1565-16T0, sörárpa 1750-19 00, zab 13 40-13 80, tengert lazL 13 30-13 40, .lunántnli 13 20—13 35, repce 52 00-54 00 korpa 9 75 10 00.
VALUTÁK Angol L 27-75-27-90 Belga Ir 79-60-8000 Cseh k. 16-84-16 94 Din k. 152-80 153 40 Dinár 10 00-10 08 Dollár 56? 70-S69-70 Francia f. 22-45-22 75 Hol!. 2.9 65 230-65 Lengyel 63-80 64-10 Leu 3-37-J-41
Léva 410-415 Líra 29 65-2 i-95 Marka 136 30-136 90 Norvég 102 65 153 25 Scblli. 80 05 80 45 Peaela 78-05 79 05 Svájci I. 1IO-80 Hl\'30 Svédk. 153-55 154-15
DEVIZÁK AmsL 229-95-230-65 Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-47-136 87 Brüsszel 79-77-80 02 Devizalei 3-39-3-4I Kopenh. 153 00-W40 London 2782-27-90 Madrid 78-35-79 05 Milano 79-S2-79-92 Newyork569-80-7IÉ40 Oszló 152-85-153 25 Pária 22-43-22 50 Prága I6-90-I6-95 Szollá 4-11-4*14 Stockh. I53-72-154 I2 Varsó 63-90-64-10 Wien 80-20-#C-45 Ztlricb 110-76-110 U6
Sartéiráiár
Felhaltál 4856, eladatlan 856. — Első-rendU 1-42—1-46. sztdell 1-28—1-30, szedeti közép 1-18—1 -22. könnyű 1-10—1-14, l-só rendű Üreg I-28-1-30, ll-od rendű öreg 1*16—I 22 angol aUldő 1-40-1-60, szalonna nagvlian 1-40—1-44, zsír 1-74 1-76, bui 1-7(1 1-80, szalonnás lélserlés 1-56—1-76.
Eladja: Délxalal Syoada él üpklatt
Tailalul, Nafrkanlzsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
tolrrurhan leírton i Nuzvkinlua 78-
Elszomorodott szivvel jelenlem mind a magam,. mind az alulírottak nevében, hogy szeielelt férjem
Bogenrieder Ferenc
tart. tűzértóhadnagy, a P»lugyny-cég budafoki telepének Igazgatója
éleiének 38 ik, házasságának 5-ik évében, rövid betegség után Budapesten elhunyt.
A megboldogultai folyó hó 9-én d u. 3 órakor temetluk cl a családi sírboltba, az engesztelő szent-miseáldozatot pedig kedden, folyó hó 10-én d. e. \'/zlO órakor mutatjuk be az Egek Urának a felsőtemplomban.
Nagykanizsa, 1929. december hó 7-én.
Nyugodjék békében!
özv. Bogenrieder Ferencné szül. Oaramszegby Oéczy Julla neje. Özv. Bogenrieder Józsefné édesanyja és a gyászoló: Bogenrieder, Oéczy, Sonnegger, Tarján, Dr. Sándor és Eperjasy családok.
APRÓHIRDETÉSEK
As audfatidettaok dija 10 KÓb 10 KIMr, Mfcsdea további azó dija • flll. Vasár éa auepoap 10 azólf 10 fillér, tnlndaa korábbi azó dija • flll. Szerdán éa péo-Uta 10 azóta 80 fillér, minden további axó dija t Hll. Cirnssö agadén vaata-gabb betűből áűó szó kétVMak számíttatik. Alláal kareaóknek SOK* Aedmény.
Hlrdatáaak S (8t>pen08 iaua|aa alul ■ faltalagaa kSlsyvéléa, saámtáaáa alkarOUa. »éB.tl • I e r a llliltaáik
Báraulá csukott, megbliható és legolcsóbb l)eulsi.li. Talafon 410. 5900
Waatell Károly ípUlel-. mtlbádogos, vízvezeték és ciatornázásl vállalata Elvállal minden o szakmába vágó uj munkát és lavllást. Ponios kiszolgálás, olcsó árak. Eraéébét-tár II. — Törvény..ék
mailét*. 5906
Privát bíznál ..rtéavágáat vállalok bármely időszakban. RákócrT-uká 7. 6\'39
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon i 505.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
Egy kUlönilló bútorozott szoba konvhá-kladé. Klslaludy-utca 32. 6129
Butoroaolt 1 szobás modern lakást, vagy teljesen elkülönített szobát keres január l-re magános tisztviselő. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Tiszta\' Jeligére a kiadóba kérek, 6127
Csinosan bútorozott tiszta szoba vízvezetékkel kiadó. Vermes, Klsfaludi u. 17/c. emelet. 6106
Egys7obás, konyhás lakáé az összes meJlékhehiségekkel december 15-re ki adó BatthyJny-utca 26 -6158
National regiszter kassza a/onnal riadó S rmás, házszám 4. 6159
Kováid Péter és Fia
budapesti fealftpyár
lest, tisztit éa plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
5, o Csengery-ut S.
Egy 16 hónapos zsemlyelarka tenyészlgazolvánnyal bíró szépen lejlett
bonyhádi bika
eladó. Megtekinthető:
Major Jánosnál
Alsópáhokon.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytlsztltő, ruhafestő
a iiombathalyl orix. IpatklilliKton aranyértiumel kitüuUtvo
NAOYKAN1ZSA
(lyCJlőt.lep i Oyárl.l.p i
Kazinczy-ii. 8. Hunyadl-u. 19,
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy Uszlltlal. üyőződ|ön meg Araim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltAs I Tlsztltl s\'«? Pllssérozl
HIRDESSEN
a „Zalai Kfizl8ny"-ben.
Megérkezett
AEG ir*atp
W ■ \\f legújabb mod
delije,
mely az összes eddigi Írógép trtárkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban fclülmulja,
Bérmely rendez e n D Írógépet becses-élek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEG UnioJMagyar Villamossági R.T. Budapest, zalaniegyeí egyedárusitőja :
Autó ós Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Ilaán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
I2902T929. vhl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. i.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz. tilrré teszi. hogy n nagykanizsai klr |árás. olróságnak 1929. ívl I\',>902. siámu végzése ■ övelkeztében Dr. Horh Oszkár ügyvéd .Utal képviseli Spiegel Zsigmond javára 345 P 40 lm. s Jár. elejéig 1929. évi nov. hó 7-én loganatosltott kielégítést végteha|lás ut|án le- és lelulloglalt és 1CC0 Pengőre becsllll következő Ingóságok, u. m.: 4 drb. tehén nyilvános árvetésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr Járás bíróság 1929-lk évi 12902. számú végzése folytán 3-15 P 40 1111. tőkekövetelés, ennek 1929. é»l auiíusztus hó 3! nap|ától Járó 10ű/o kamalal, \',«% vállódl| és eddig összesen 84 P 44 llll. bíróilag már megálls-pltoll köllségek erejéig Morgánypuszlán, a majorban leendő megtartására 1929. december 21. napjának d. u. \'/l3 órája határ. Idólll klttlzctlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy at érinteti Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében kész-pénzllzelés mellett, a leglöbbel ígérőnek, silikség esetén becsáron alul Is el fognak adatul.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo-kai másók ls le- és lelllltoglalbitlák éi, azokra kielégítési |ogol nyertek volna, eaen árverés az 1881. évi I.X. I.-c. 102. §. éllel, mében ezek javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán. 1929. évi dec. hó .|. napján.
Haán Oyula s. k.
6iu klr. blr végrehajtó.
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi.hatóság.
9840/tkv. 1929. sz.
Árverési hirdetmény és árverési leltételek.
A Nagykanizsai Takarékpénstár R. T. végiehajtaiónak Berghotter Mária II Hot-válh Deneané végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi halóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. te. 144., 146. és 147. bal éileimében elrendeli a végrehajtást árverést 180 Pengő tőkekövetelft, ennek 1929. évi lullus hó 21. naplától járó 12% kamata. I.so.o váltódíj és 25 P 48 flll. eddig megállapított költség, továbbá 240 P tőke, ennek 1929. sug. 19. napjálól járó 120,\'n kamata, W/o váltódl| és 35 P 78 flll. ineaállapitolt pei- és végrehajtási és az árverési kérvényéit ezúttal megállapított 21 Pengó 90 fiit. köllség behs|tása végett, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa városban fekvő, s a nagy* ka izsat 1791. szt|kvben 3151. hisz. alalt lelvell szóló és pince a Cserlói pusztán vhajtást szenvedő nevén álló negyedrészére 1400 P, u. a. Ijkvben (elveit 4671. hrsz. lét a Slposdombi dűlőben u. a. nevén álló ne^ycdiészéic 400 P. u. o. 6109. sztjlvben
540. hrsz. a. foglalt rét a Gondolái dűlőben ingatlannak ugyanőt illelŐ negyedrészére 200 P, u. o. 64. sztjkvben felvett 4778/h. hrsz. rét a Siposdombl dűlőben ingall. ugyanőt Illető negyedrészére 60 P és az u o. 166. szl|k*ben 177. hrsz. alatt lelvell ház, udvar és kert Ingatlannak u a. nevén álló negyedrészére 1500 P kikiáltási árban.
A leiekkönyvi hatóság az árverésnek « kir. járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazsáttlpvi palota, földszint 8. ajtó) meg-tarlására 1930. január 7. napjának d. t. 10 órájút tűzi kl és az árverési feltételeket az 18-1 :LX t. c. 150. § a alapján a következőkben állapltja meg
Az árvetés alá kertllö imgailan a kikiáltási ár kéthmmadánil alacsonyabb áron nem adható el.
Az áivrrelni szándékozók kötelesek bá-iinlj énztil a kikiáltási ár I00\'r-át kész-pénzben, vagy az lí-81 : LX I c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számítolt óva-dékképcs ériokpaplroshan kiküldődnél letenni. bo.-y a há atpénznek előleges bírói leiéibe helyezésétől kiállítóit ellsmervényl ,i kiküldöttnek átadni és az árverési lelté-teleket aláírni. ( 881 : LX t.c 147., 150., 170. §§., 1908: Xl.l. I. c. 21. §.)
Aki az ingatlanén a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többel Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiállási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az. általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegész.lleni. (1908 : XLI. I. c. \'Z5. §.)
Nagykanizsa, 1029. évi október hó 17. napján.
■ A kiadmány hileléül: Mlkó s. k.
Iiir\'2 (atjszt.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezetőKároly)
ftö. évfolyam, 282 szám
Nagykanizsa, 1929 december 11, szerda
Ara 14 HUér
ZALAI KÖZLÖNY
Sacfteutfetr él ktodóbiviUt: Pí-ut &. aim.
Kcuttxlyl flokkladóhtvátal Kotmth U|m-u. 3Z
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ét*: c(y 1
A munkanélküliség elleni biztositás terheit gazdasági életünk nem birja el
A nyolc órás munkaidő bevezetésének a munkásság vallaná kárát
házásokat és munkaalkalmat Ígért
Budapest, december lt) nem tudná megkeresni ax A képviselőház mai ülésében Ka-
Bud miniszter beru-
bók Lajos indiványával foglalkozott, amelyei a munkanélküliség esetére való bizfositás kodifikálása érdekében nyujlott be. Kabók Lajos az állandóan növekedő munkanélküliségre való tekintettel sürgette a törvény mielőbbi beterjesztését, majd hangsúlyozta, hogy addig is átmeneti intézkedésre van szükség — gyorssegély formájában.
Dr. Vass József
népjóléti miniszter kijelentene, hogy e törvényt nem tartja most időszerűnek és megvalósíthatónak, mert
ai exxel láró meaterhe 1-tetést a aaxdaságl élei a köxelfüvtíben nem blr/a el.
Annak azonban semmi akadálya sincs, hogy a törvénytervezetet az érdekeltségekkel egyetértésben letárgyalják, hogy azután alkalmas időben a javaslatot a törvényhozás elé terjeszthessék.
Kijelentette a népjóléti miniszter azt is, bogy
elvben a nyolcórai munkaidő mellett van.
Miután ez szociális kérdés,
a mai alacsony munkabérek melle/t axonban nyolcórás munkanap bevexe-tése esetén a munkdssúg
és igy bérharcok következnének be.
A munkanélküliségei egyedül mankaulkalmak megteremtésével lehet eredményesen megoldani. A kormány minden igyekezete arra irányul. Reméli, hogy
tavassxal nagyobbardnyu épltkexése.k Indulhatnak meg,
amelyek lényeges enyhülést hoznak. Higgadtsággal és tárgyilagossággal kell ezt a kérdési kezelni — mondotta dr. Vass. — Jól tudja, hogy a nyomor felé zuhanó emberekel igen nehéz megnyugtatni, de nem is erről van szó, hanem arról, hogy ne engedjük ezeket az elkeseredett embereket olyan megnyilvánulásokhoz jutni, amelyek más hatóságokat Is erősen provokálnak. A szociálpolitika nem rendészeti kérdés, nem szabad léhát ezeket a dolgokat odáig fejlődni hagyni, hogy a rendőrség legyen kénytelen foglalkozni vele.
Bud János kereskedelmi miniszter ezután kijelentene, hogy nem a kormányon mullolt, hogy mindeddig nem lehetett olyan megfelelő államkölcsön! szerezni, amely alkalmas volna a gazdasági helyzet javítására. Lehe-
tetlen helyzet az, hogy ma, amikor vitágkrizis hatása alatt állunk, épen azoknak az államoknak teszik lehetetlenné azt, hogy gazdasági életük segítségére siessenek, amelyek a legjobban szenvedtek az elinalt évben.
Ax orsxáa még mindig nem kapta vlssxa pénx-llgyl sxuvcrénlidsdi olyan mértékben, Qogy megfelelő államkttlcsOni vehessen tel,
már pedig csak ezen az ulon lehet olyan nagyobb mértékű beruházásokat foganatosítani, amelyek munkaalkalmak nyújtásával megoldják a munkanélküliség kérdését.
Mayer János
földmivelésügyi miniszter hozzáfűzte még azt is, hogy a földmivelésügyi tárca
a fövő évben mintegy hatmillió pengőt fordít vlx-sxabdlyoxdsí munkálatokra.
Ily módon 1.660 ezer munkanapot lehet biztosítani.
A Ház ezután ugy határozott, hogy nem tűzi napirendre Kabók l.ajos indítványát. A szavazás zajo.s jelenelek közben történt. Mentelmi ügyeket tárgyaltak ezután, majd élénk napirendi vita volt. A Ház holnap a fővárosi mandátumok meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalja.
Az ülés 2 óra után véget ért.
Bethlen: Ha a hatalmak figyelembe veszik Magyarország szanálásakor tett Ígéretüket: akkor Magyarország további reparációra nem kötelezhető
1924 ben kimondották, hogy Magyarország 20 éven keresztül nem fizethet többet, mint évi tiz millió jóvátételt — A miniszterelnök a kormány álláspontjáról a jóvátétel ügyében
/1 felső focist blxalmat szavazott a kormánynak a jóvátétel
kérdésében
Budapest, december 11) A felsőház a nyári szünet után ma tartotta első plenáris üléséi Wlassics Gyula báró elnöklete alatt,
Somssieh László gróf javaslatot terjeszteti be, hogy a mezőgazdasági-haszonbérek törvényjavaslatának benyújtására március 31-ig adjanak haladékot a kormánynak. Majd megválasztották az Országos Ipartanács hal tagját.
A Szent Korona egyik őrének megválasztásáról szóló törvényjavaslat elfogadása után következett a Spanyolországgal valamint Bulgáriával kötött békéltető eljárási és választott bírósági szerződés becikkelyezésének tárgyalása.
Szterényi József báró
a jóvátételi kérdéssel foglalkozott.
S.\'inle hihetetlen — mondotta — hogy több mint 10 évvel a háború befejezése után még mindig a trianoni szellem uralkodjék az úgynevezett „győzőknél". Rámutatott arra, hogy
a cseh külügyminiszter nem átallotta kijelenteni, hogy nem ttlrhefi a trianoni békeszerződés 250. §-áriak, amely a vegyes döntőbíróságra vo-
natkozik, — fennmaradását, mert ez Csehország és a kisantant államokra kapitulációt jelent.
E rendelkezést a mi meghallgatásunk nélkül hozták és most, amikor kiderül, hogy a szakasz nemcsak formai jogot ad nekünk, hanem valóságos előnyt jelent, — nem akarják tűrni. Ennél különb cinizmus nincs.
A párisi konferenciáról szólva kijelentette, hogy ennek mindössze az volt a halásköre, hogy Magyarország tartozásait szabályozza s csak az úgynevezett „utódállamoknak" a nagyhalaimakkal szemben a jóvátételi bizottság kezelésében levő larlozásail rendezze.
— A csehszlovák sajtóiroda azl mondotta, hogy „Magyarország nagyzási hóbortban szenved", meri azt akarja, hogy ők, a győztesek, fizessenek a legyőzötteknek.
Csehország, mint győző « háborúban, (derültség) van-e ennél különb humor? Lehet-e ennél frlvolabb eljárást elgondolni nemzetközi kérdések elintézésénél? Itt Clemenceau .a hatalom jog" jelszavát akarják érvényesíteni velünk szemben. Kimutatta ezután Szterényi, hogy Magyarország mindig végrehajtotta a vegyes döntőbíróságok által terhére ho.\'ott Ítéleteket. Meggyőző erővel mutalta ki, hogy Magyarország mellett van a jog, a törvény és az etikai
igazság. Határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint a felsőház megütközéssel vesz tudomást azokról a kísérletekről, amelyek a trianoni szerződés egyetlen reánk nézve kedvező rendelkezésének megváltoztatására irányulnak.
A felsőház biztosítja a kormányt arról, hogy a magyar állampolgároknak a békeszerződésben biztosított jogai védelmében tanúsított magatartásában számithal az országgyűlés felsőházának egyértelmű támogatására. Ezután
Bethlen István gróf miniszterelnök szólalt fel. Örömének adott kifejezést, hogy a Spanyolországgal kötött döntőbiráskodási javaslathoz a felsőház egyhangúlag hozzájárult. A jóvátételi kérdés részleteiről nem akar beszélni, mert folyamatban levő tárgyalásokról van\' szó. Szükségesnek taitja azonban
*
7ALAI KOZLONV
1929. december II.
letfzögezni azokit a szempontokat, amelyek a magyar kormányt e tárgyalásokon vezérlik.
A kormány meggyőződése szerint fia 11 velünk szemben tlllá felek a trianoni szerződős intención, azokat az Ígéreteket, amelyeket Magyarország szanálása idején tettek, komolyan figyelembe veszik, akkor Magyarország további reparáció teljesítésére nem kötelezhető.
A trianoni szerződés értelmében Magyarország jóvátételének megállapításánál figyelembe veendő az ország leljesitőképessége.
1924 ben kimondották, hogy Magyarország 20 éven keresztül nem fizethet több reparáclót, mint évenklnt 10 milliót. Az ország fizetőképessége azóta rosszabbodotl.
Második tétel, hogy nem mondhatunk le a trianoni békeszerződés 250. szakaszáról, amely a megszállolt területen lévő magyarság jogait biztosítja. Ezt a kérdést nem lehet összekapcsolni a jóvátétellel.
Harmadik létei, hogy olyan általánosnak és jogosnak elismert követeléseket, amelyek nem reptráció* természetűek, sem nem ismerteitek el olyan terheknek, amelyeket az 1943-ig fizetendő annuitásokba betudhatnak. Magyarország érdekében áll, hogy ezek tekintetében financiális alapon méltányos megegyezésre jusson, ugy, hogy az ebből esetlen Magyarországra háramló terhek 1943 ulán legyenek esedékesek. A negyedik szempont az, hogy azt a következtetést, hogy azért fizessünk jóvátételi, hogy ezzel Magyarország pénzügyi függetlenségét megvásároljuk, még akkor is, ha a békeszerződés értelmében megállapítandó fizetésképesség ezt nem indokolná, ellentétben állónak vélem a békeszerződés intencióival és olyan törekvésnek tartom, mely csak Magyarország szomorú helyzetének kihasználására igyekszik és amelyhez Magyarország segédkezet nem nyújthat. A magyar kormány ezen álláspont mellett ki fog tartani a jövőben is. A nugunk részéről, mini Magyarország kormánya, a jelen pillanatban nem kérünk bizalmi szavazatot, de ha a felsőház a maga bizalmával önként megajándékoz, ez értékes erőforrás lesz a magyar kormány számára. (Taps és éljenzés).
Ezután a felsőház Szterényi József határozati javaslalát egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak elfogadták a kél nemzetközi szerződés becikkelyezését, valamint az elemi népiskolai beiratási dijak ujabb szabályozását.
A legközelebbi Illési holnap dél-delölt tartják.
Fogházra Ítélték, mert a Felvidéket megszállott területnek nevezte
ltudnpest, december 10
A kassai törvényszék Szemere Miklós gazdálkodót azért, mert a Felvidéket megszállott ter(Ilelnek ne-vleze, 15 napi elzárásra Ítélte.
á düsseldorfi bűntény
gyanúja alatt őrizetbe vettek
egy bérest
líorlln. december 10 (Éjszakai rádiójelentés) A düsseldorfi bűntény nyomozása során a rendőiség most Nislroy György 27 éves béres ulán vetette in tgál. A bérest, aki legutóbb Papendellébcn egy birtokon szolgált, Potsdam melleit egyik vendégfogadóban örizelbe vették. A rendőrség még nem hallgatta ki, hanem még ma Düsseldorfba szállilják erős fedezet alatt.
A közigazgatás
egyszerűsítéséről a kormány
kiadta rendeletét
Budapest, december In (Éjszakai rádiójelenlés) A kormány kiadta rendeletét, mely a közigazgatás u| ügyrendjét lépteti éleibe és jelentős reformok révén a közhivatalok munkáját modernizálja, meggyorsítja és olcsóbbá leszi. A rendelet, melynek b.\'tailását fegyelmi lerhe melleit követeli meg a rendelet, 1930. január l-én lép éleibe az összes közhivatalokban.
Az orkán Európa feié tart
Elérte már Németországot
lierlln, december 10 A nagy orkán elérte már Németországot. Berlinben nagy szélvihar volt éjszaka. A reklámtáblák ezrével hullollak az u cákon. A közlekedés életveszélyes voll.
Iludnpeat, december 11)
/Íz orkán folylon gyengülve Észak-Európa felé tart. Nincs azonban ok arra, hogy Magyarország lakossága aggódjon. A vihar — ha zónája érintene is bennünket — nem lesz ve-szélyes.
Csendőrkézen
egy házasságszédelgő tolvaj
Zalaegerszeg, december 1(1 Horváth Lajos házaló, aki már több Ízben voll büntetve, nemrégiben eljegyezte egy jobbmódu jánosházai gazda leányát, akinek apjától pénzt veit fel, azulán eltűnt. F.löhb Ötvösön szélhámoskodolt, majd Zalaerdődön betört Németh Islván szatócs üzletébe és azt kifosztotta.
A lopolt árul a falvakban árusította és eközben fogla el a csendőrség. Bevilték a zalaegerszegi királyi ügyészségre.
17 halott, 48 sebesfiit
a namurl vonatkatasztrófánál
Namur, december 10 Namurnél egy vonal kisiklott. A szerencsétlenségnek 17 halálos áldozata van, 48 utas pedig megsebesült. A vasúti szerencsétlenséget az idézte elő, hogy a fék elromlása miatt a mozdonyvezető nem ludla a vonal sebességét mérsékelni.
A mozdony a kisiklás közben magával rántotta a három első ko-csit, amely lele volt utasokkal. A kocsik darabokra zúzódlak. Eddig tiz holttestet szabadítottak ki a kocsik alól.
ID rsi
es
mmmm
NI
un
\'55 o
ro
rn
ot
GO
N O) n CL
J*
O
Gfl
C:
r-K
O: *
O:
n
fíh 3
C-K
fD
A Fox star leesett a trapézről a 4 ördög produkciója alatt. A cirkuszban óriási pánik tört kl, mely magával ragadta a mozi publikumát Is.
„Továbbra is dolgozni akarok járásomért, mint eddig : a törvények végrehajtásába emberi megértést és méltányosságot akaroh belevinni" —
az uj kanizsai főszolgabíró
tási emberben az a fellogás, hogy a rendeletek és törvények alkalmazását abban a szellemben végezzük el, amely szellem ízig- vérig hazafias, vallásos és emberies. Az egyszerűbb népnek lelke sokszor érzékenyebb, mint a városi emberé. Szükségesnek mutatkozik léhát ennek a tiszta szándékú polgárléleknek legelrejtettebb mélyére jutni, hogy ott megtaláljuk azl a kapcsot, mely összeköti a közigazgatás hivatalnokait a nép szeretetével. Természetesen igyekezni kell a szereletet összhangba hozni az állam legmagasabb érdekeivel és annak, lla ugy mulalkozik, alá is kell rendelni minden más dolgot. ■
— Mikor néhány mondatban üd-vözlelet küldök a város és a járás közönségének, egyúttal segítségét kérem minden igaz magyar embernek, hogy az ország nagy ügyét csekély erőnkhöz képest előre vigyük.
Ennyit mondott dr. Laubhaimer Alán föszolgjbiró. Ez^k a szavak ugyanazt a népszerű tisztviselői portrézzák meg, akinek megválasztása mindenkinek igaz örömére szolgál.
mondja Laubhaimer Alán dr.
Nagykanizsa, december Hl Kevés kineve.és kelteit eddig oly osztatlan örömet és lelkesedést, egy egész vármegyében, mint dr. Laubhamier Alánnak egyhangúlag lörlénl főbíróvá választása.
A népszerű főszolgabírói, aki már hónapok óla veze\'i a járás üiryeit lelkiismeretes munkával és a járá-laljósságának szerelele melleit, hivatalában kerestük fel és megkértük, hogy néhány mondatban üzen|-n valamit annak a közönségnek, mely tiszla szívből örvend megválaszolásának.
— Mii mondjak? — szerényke-delt dr. Laubhaimer. Ugy érzem : hosszú, lelkiismeretes munkával rászolgáltam a megye parlamentjének irányomban megnyilvánul! szimpátiájára. Nem tudok programot adni, mint főszolgabíró, meri az én jövőbeli programom, ugyanaz, ami eddig voll: továbbra is dolgozni akarok járásomért ugy, mint eddig, a törvények végrehajtásába emberi megértést és méltányosságot akarok bevinni.
Régi közigazgatási gyakorlatom alatt meg\'anultam megismerni ezt a derék becsületes zalai népet, melynek továbbra is olyan hivatalnoka akarok lenni, hogy mindenki bizalommal kopogtasson a főszolgabírói hivatal ajtaján.
- A járás népe, jól tudom, nehéz gondokkal küzd és épen iti nyilvánul meg lépten-nyomon az egyszerűbb néppel együttérz.ó közigazga-
1188611111
Mindenütt kaphatói
Orsz
Termeli:
}\\ Maey.
Tejszövetkezet! Központ
Budapest, l„ Horthy Mlklóa-ut 119-121
1928 december 11.
ZALAI KOZLÖNTí
Ékszert, órát díszműárut evőeszközt
logaxabbat legolcsóbban VÉKÁSSY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében váaároljon. Fő-ut 2.
Zalavármegye
közigazgatási bizottságának Illése Zalaegerszeg, december 111
(Saját tudósítónk tele/onjelcntése) Zalavármegye közigazgatási bizottsága Gyömörey György főispán elnöklete alatt ma délelőll tartotta havi rendes üléséi.
Napirend elólt Farkas Tibor a fiatalkornak útleveleinek kiadása körül nagyobb köriUtekintésl sürgelelt.
Bődy alispán és Hahn árvaszéki elnök válaszát a bizottság tudomásul veltc.
Gyömörey főispán üdvözöllc ezután a bizottságot, majd megalakították a különféle albizottságokat.
Bruzsa Sándor pénzügyigazgaló lelentése szerint Zala adóhátraléka 3,354.832 P (76%). Legnagyobb a hátralék (97%) a le\'enyci járásban, legkisebb (63%) a balatonfürediben. A nagykanizsai járás hálraléka 74%, a keszthelyié 67%.
Vitéz dr. Barnabás István tanfelügyelő Jelenlése szerint a beiskolázottság az utolsó kél évben 33.000 beíratott iskolakötelesről 41.000-re javult. A tavalyi helyzettel szemben is 400 fő a javulás. Ezzel szemben a szükséges 125 tanítói állás helyett csak 60-at szerveztek.
Egyéb jelenlések tudomásul vétele után az ülés déli 12 órakor végétért.
Reklám árak
1 liter kitünó minóségü
balatoni rizling............P 1 —
1 nagy üveg konyak ... P 3\'50 I nagy doboz szardínia
szálkamentes..................P —\'96
1 kg. teljes zsiros trap-
pistasajt ........................P 2-60
*/< kg. teasütemény
cukrászok remeke ... P 1\'60 \'/< kg. Matagalpa pörk.
kávékeverék..................P 2-50
Pakkarek teák, tea. afltemények, déligyümol-oaSk nagy válaaztékbsn
kaphatók
fflnszel és Friedenthal
csemegekereskedésében.
Három és fél évet kapott a kiskeszthelyi Havai-vendéglö betörője
Nagykanizsa, december 10 Csak nemrégiben adtunk liirt arról a vakmerő betörésről, amit a kiskeszthelyi Havai-féle vendéglőben Pintér Géza 31 éves állástalan pincér követelt cl. Pintér betört az éléskamrába és oll nagy pusztítást vitt végbe. Elemeit mindent, ami csak kezeügyébe kerüli, A sonkától, szalámitól a befőlles üvegig, a kávéskanáltól és edényektől az abro-S2\'g. "gy, l\'ögy a zsákmányból egy
egész uj üzletel lehetett volna berendeznie - ha esendörkézre nem kertit.
Ügyében most voll a bünllgyi főtárgyalás a nagykanizsai lörvényszék elölt. Pintér mindent beismert. Kiderült a főtárgyaláson, hogy már több Ízben voll büntetve, ami sulyosbitó-lag halolt az ilélel kiszabásánál. A biróság három és fél esztendei fegyházra itélíe Pintért, aki megnyugodott az Ítéletben és igy az jogerős.
Menyasszonyi Kelengyék legjobb
és legolcsóbb
bevásárlási forrása
Sínger divaíáruf)ázz.
Cegmegblsc&aióbb gyártmányok nagy válasxtékban.
Jl felsöxsidi sszörnyeteg továbbra is fogva marad
A tábla Is elutasította szabadlábrahelyezési felfolyamodását
Nagykanizsa, december 10 Felsőzsid lakosságát hosszabb ideje izgalomban tartja az a bűnhalmazai, amit állítólag Nyáry József 27 éves felsözsidi henlcs és mészárosmesler követeti el, akit a hévizi csendőrség nemrégen besz,ál-lilott Nagykanizsára azon gyanú alall, hogy apró leánygyermekeket igen sok esetben magához csalogatott és olyan elvelemUlt módon viselkedett azokkal szemben, amire nincs eléggé s.igoru büntetése a magyar büntetötörvénykönyvnek. A csendőrségnek óriási munkájába került, mig sikerüli olyan adatokat produkálnia — melyeket beszolgáltatott a vizsgáló hatóságnak. —
Az emlékezetes gyenesdiási „Hirschl-eset" szinte kicsiség ahhoz képest, amivel ezl a szörnyei vádolják. Az ügyben rengeleg szülő és tanú vár kihallgatásra.
Nyáry letartóztatása elleni felfolyamodását a vádtanács és a tábla is elutusitotta, a fótárgyalásig tehát fogva marad.
Nem lehelellen, hogy ebben a monslre-bünperben a nagykanizsai lörvényszék Keszthelyre száll ki és olt larlja meg a lötárgyalást.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Blzto sltó palola. Szakszerű javítások.
December
11
Szerda
A négy ördög
Hermann Bang örökbecsű
regínyt 8 le|ez«tben. Főszereplők: Janat Qaynor, Duna, Draxal, CharU* Marton, larrj Marton.
Világ sxenxácló 1
Időjárás
A nagykantzaat meteorológiai megfigyeli Jelentétek! Kedden • hőmérséklet: Heggel 7 órakor +18, délután 3 órakor +8 7. e«te 9 órakor +4 4.
Pelhőut: F.géaa napon it borult égboltozat
Szilirdny: Reggel dél, délben éa eate délkeleti HÜ.
(Éjszakai rddlijtlintisi A ■alurati-glail tntéaat aata- 10 érakar |a-lanlli nyugatról magélénkBIS apaiakkal, aafia, hU.O.obb 148 •ár-haló.
Karacsonyi kiállítás
a „Cukorka királynál".
Hihetetlen srép dolgok. Sa|ál érdeke mindenkinek, hogy megtekintse, milyen szépek. Egyúttal tudatom veVólmmel i nagy tolongás elkerülés? végett, akt e hó 20-lg szerzi be nálam szükségletet likóiós tondám él pokolidé függelékek-ból, 100o engedményt adok. A szalon cukorból kilónkénti vételnél So/o enged-ményt adok, ez cselben a desscrtekból ia.
Tisztelettel Heffor Gyula.
Az összes raktáron levő
játékárukat s£7 kiárusítom,
miután ezen cikket többé nem tartom.
KáVriHANN KAROLT.
zalai közlöny
1929. december 11
NAPI HÍREK
napirend
December II, szerda
Rnrn katolikus: Daniáz. Protestáns : Arp.ii!. Izraelita: Klsl. Iió 9.
Városi Mo\'gó. .A négy ördö^* regé-nyes lilmvállozat.
Gyógyszertári éjjeli szolgálni: I. hó végéig a Neumann féle .Fekele sis" gyógyszertár.
Oözfflrdö nyílva reggel 6 órától este 6 éráig (hétfó. szerda, péntek délulán éa kedden egész nap nóknek)
A polgármester Itthon. Dr.
Sabjdn Gyula polgármester egészségi állapotában olyan méretll javulás állolt be, hogy elhagyhalla a budapesti Rókus-kórházal és hazaérkezett Nagykanizsára. Gyógykezel telésc természetesen itthon folyta-lódik.
— Esküvő. Vönöczkl Péntek Zsuzskát december 14-én vezeti oltárhoz a budapesti belvárosi plébánia-templomban pálliszegi Pdlffy Dénes, Pállly László pölöskelói földbirlo, kos fia.
— Áthelyezés. A belügyminiszter dr. Csi\'ry Bálint rendórfőlanácsost, a kaposvári államrendőrség vezetőjét és Uzory István nyiiegyházi rendörlanácsost, az oltani bűnügyi oszlály vezelőjél kölcsönösen áthelyezte.
Temetés. A tragikus hirlelen-séggcl elhunyt Bogenrieder Ferenc tarlalékos főhadnagyol, a Palugyay pezsgőgyár Igazgatóját a város közönségének nagy részvéte mellett hétfőn délulán lemclték el a róm. kalh. sirkerlben. A végtisztességet nagy pa\'pi segédlettel P. l.ambert lerences-alya végezle. A gyászoló közönség soraiban oll voltak a város előkelőségei, a Bogenrieder-család barátai, jóismerösei. A hatalmas koszoiuk egészen elborították a fiatalon elhunyt igazgató ravatalát.
— Teljesen ingyen L
ftlUflxnttínU a pdratlan yaKdau tartalmú KarUcmonyt KOnyullnUnt. mint a „Zalai Könlöny" alándókái.
Elsőrendű kerecsenyí
zöldfcliér __ _ Mercnkinl
asztali DOl 1928-as P —-66, 1927-es P —-86 fillérért kaphaló. — Nagyobb \'vételnél 25 literen fel(ll, viszonteladóknak P --40, illetve P — 60 lllléres Mí\' árat számítok.
BÖHM JEHÖ, BallM-ulta 10.


A kira kati áraimból külön árengedményt
nyújtok!
\\v
Az előrehaladott idényre és a karácsonyi ünnepekre való tekintettel, a raktáromon levő összes áruimat rendkívül olcsó Arakért árusítom.

KORZÓ DIVATÜZLET özv. Kohn Lajosné
NagykauU**.
A kirakati áraimból külön árengedményt
<$[ n y u j I o k I

Halálos szerencsétlenség fadöntés Közben
A zuhanó fa agyonütött egy
Nagykanizsa, december in llal|fc>s s/crencséllcnség történi tegnap délulán a böhönyei erdőben fadöntés közben.
Zóka lslván 30 éves böhönyei kisgazda löbb társával fát dönlblt az erdőben.
Egy hatalmas tölgy döntésénél Zóka nem voll eléggé elővigyázatos és igy történi, hogy a lezuhanó la maga alá temette. Azonnal segitsé-gére sietlek, kihúzták, szekérre rakták, hogy bevigyék a böhönyei orvoshoz, de útközben a szerencsétlen ember kiszenvedett.
kisgazdát a böhönyei erdőben
A fiatal gazdái feleségén kivtll négy apró gyermeke gyászolja.
Érdekes, hogy a böhönyei erdőben eddig minden esztendőben voll hasonló halálos szerencsétlenség és ez mégsem szolgál okulásul, hogy a fadönlók jobban vigyázzanak lesli épségüktc.
= Néhány órán bellii fertőzés állal spanyolnálhál, loroklájást kaphatunk, vagy köhögni kezdünk. A szájon és garaton kérésziül ferlőző betegségek ellen biztos védekező szer a Pauflavin-pasztilla.
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül fizet 23 P-t Havi részlel 21 P
Ez kell Önnek, ezért a Philips-gyár és cégem garantiát vállal I
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
SraHA Antal ,esyver-\',flszer-és
liiauu Mlliai sportárunagy kereskedés rádió- és gramofon-osztálya.
A rendőrkapitányság
diutldsa mcgUexdttdöít
Nagykanizsa, dccembor in
A nagykanizsai államrendőrség hivatalainak átadása kedden délulán megkezdődött az uj vezető: Soly-mossy László rcndörtanácsos kezeibe.
Dr. Ktllnay Gyula rcndőrlőtaná-csos elsősorban az elnöki ügyosztályt adta át utódának, majd sor kerül a többi Ügyosztályok átadására is. A hivatal átadást szerdán folytalják, majd az erről felvett jegyzökönyvet szerdán délután Írják alá, mikor is jelen lesz Ferenczy Tibor dr. kerületi főkapitány is, aki a déluláni vonallal érkezik meg Szombathelytől a rendőrség megszemlélésére.
A főkapitány még szerdán csle visszautazik székhelyére: Szombathelyre.
Dr. Kdlnay Gyula rendőrfótaná-csos szerdán éjjel ulaiik a fővátoslia, hogy jelentkezzék uj szolgálali helyén. Egy-kél nap mulva azonban visszatér Nagykanizsára, ahol bucsul vesz ismerőseitől és a hivatalvezetőktől.
Azok az egyesületek ér intézmények, melyek lélrejövclelllkel Kdlnay Gyula dr. áldásos kezének köszönhetik. klllönösképen melegen akarnak elbúcsúzni a legnépszerűbb ló-tanácsostól, aki körülbelül hét-nyolc napol fog Nagykanizsán tölteni a fővárosból való visszaérkezése ulán.
— Minden elöfizetftnk a
..Zalai KOxIOny" ayönyOrU Karácsonyt KtínyvAt kapta alónaekul.
— A nagykanizsai Izr. Szentegylet az áilala fenntartott Izraelita Aggok Háza számára, amelyben jelenleg 11 aggot ápolnak, segély megszavazását kéri á várostól. A méltányos kérelem a legközelebbi közgyűlés elé kerlll.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetést feltélelek mellett Bartánál.
— A Szociális Missziótársulat szervezelének hölgyeit felkéri a ve-zelöség, hogy a naponta délulán 4 órálól kezdődő munkaórákon — tekintettel a közelgó karácsonyra — ponlosan meg|elenni siivesked|enek.
— Szenzációs ajándék
a „Tatai KOKlöny" Kardciomyl Kttnyvc mindéin cltiflMGtöltnek.
Ivott már ön 1929-et aranyhegyi bort?
ha nem, ugy Ízlelje meg Sáfrán aranyhegyi borait. 1 liter, zárt palackban, Uvegc»erével
80 68 fillér és ó 58 Iliiéi Sáfrán Jóisef, Magynr-u. 74.
Telefon-rendeléseket 5 litertől ktxdve M30 há«hox szA)Htok.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
KARÁCSONYI VÁSÁR
i tn«7
i Egyedül az árak hirdetése semmit sem jelent. ^ Önnek meg kell győződnie áruink jó Iminőségéről, hogy jutányos árainkat felismerje. Raktáron tartunk női és férfi fehér-j nemüeket, selymeket, bársonyokat, ágy-, kávés- és étkészleteket, függönyöket, paplanokat, ytakarókat és ugy futó, mint nagy szőnyegeket a legolcsóbb áraktól a legfinomabbig.
109*2 december l3<
ZALAI KÖZLÖNY
A W. Uceólls előadás
|>. DedK Sxulplc plébános
előadása
Nagykanlzsn, decorabcr 10 Régi nevezetessége Nagykanizsának, hogy gazdag és változatos históriai múltja ellenére alig-alig maradlak fenn műemlékei. Nem maradtak azért, mert Nagykanizsa sohasem valami nagy gonddal őrizte azokat. Ma is, ami műemlékünk ilt-ott akad Is, szétesik, pusziul, bitang sorsra nfaradl.
Nagykanizsa nem is ludja, milyen érivel és mennyi szépségei képvisel az a kevés műemléke is, ami megmaradt s amiről alig-alig tudunk valamit.
Ezekről a műemlékekről tart vasárnap liceális előadást P. Deák Szul-pic plébános, műemlékeink megmentésének lelkes előharcosa.
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör eme IV. liceális előadásán a Kisdaldrda énekszámai és szavalat szerepelnek. Belépődíj nincs.
— Január 9-én lesz a Vendéglős-bál. A nagykanizsai Vendéglősök, Kávésok, Szállodások, Pincérek és Mészárosok Segélyegylete. a maga nemes emberbaráll céljaira nagyszabású mulatságot rendez január 9-én, csütörtökön este, a Polgári Egylet összes termeiben. Máris hatalmas gárda serénykedik, hogy a rendezés modern elegánciáját biztosítsa.
™ Felhívjuk olvasóink figyelmét a Magyar Divatcsarnok lapunk mai számában közölt hirdetésére és olcsó áraira.
— Fuvarozók küldöttsége a városházán. A nagykanizsai fuvarozók küldöttsége járt ma a városházán, akik az illetékes ügyosztály vezetőjének elpanaszolták, hogy egy idegen fuvarozó kapta a vármegyei útikra való kavicsszállitást, akkor, mikor a nagykanizsait*\'fuvarozók munka hiányában még adójukat sem tudják megfizetni. Az ügyosztály vezetője megígérte a küldöttségnek, hogy megfelelő intézkedés céljából kivizsgálja a panaszt. Ez ügyben egyébként a mai megyegyűlésen is Interpellálni fognak.
Mit vegyünk \'»"
karácsonyra Jóakaróinknak ?
Útmutatót
ingyen és bármentve küld :
VERDERBER szegedi cég
Feketesas-utoa >5.
a TURUL cipőgyár
elismerten legjobb minőségű cipői megvédik Önt a nedves időjárás okozta kellemetlenségektől. *

Ajánlja ■
Férfi csaltos posztócipöit .........
Házicipőket teveszőrből............
Fekete és barna női egész cipőket
P 14-50
P 6\'50 - 8-50-lg P 19-50—24-50-lg
Színes és fekete női pántos cipők ■
35, 36, 40, 41, 42 számban P 12-50—17-lg.
Gyermekcipők P 10 —1980-ig. N6i hócipők 9-80-tól. Női és férfi sárcipők.
Szigornan szabott árak! Szolid kiszolgálás!
UJ9

NAGY

m »
KARACSONYI VflSRR
leszállított árakkal
Perlsz és Beck
„HATTYÚ" DIVATÁRUHAZABAN
a Központ kávéházzal szemben.
aőrdrri
Egyenruházati cikkek. fcfc1

Kinél vásároljon karácsonyra rádiót?
Nyilvánvalóan az Elektron Rádiótechnikai Vállalatnál (Bencze és Szabó) Nagykanizsa, Deák-fér 10., Felsőtemplommal szemben.
Miért?
Mert ez Dunánlul h-grégibb szaküzlete és városunk egyetlen ilynemű vállalata, amely szakemberek vezetése alatt áll.
Miért fontos Önre nézve, hogy a rádióját szakembereknél vásárolja meg?
Azért, mert ezáltal mindig a helyes szakszerű útbaigazításokat kapja meg és abszolút nyugalomban lehet afelől, hogy szükség esetén mindig
szakszerű segítségben részesilik. Milyen feltételek mellett vásárolhatja meg rádióját?
Olyan kedvező fizetési feltételek mellett (18 hónap), hogy még a legkisebb jövedelmű egyéneknek is I lietővé tesszük, hogy a rádió Karácsonyra olt legyen a lakásában. Keresse fel tehát cégünket és meg fug győződni arról, hogy a kereskedői szolidság a megfelelő szakértelemmel párosul.
Elektron Rádiótechnikai Vállalat
Ügyeljen a címre.
Deák-tér 10. Ügyeljen a cimre.
Képkiállítás
Ax Irodalmi Kör III. /áriaián Glibel Arpáú állU/a KI képel/
Nagykanizsa, december 10
A karácsonyt megelőző belekben egymás után rendezi az Irodalmi és Művészeti Kör képkiállilásait, hogy ezzel módot adjon a kanizsai mü-barátokpak a válogatásra, egyben a közönség széles rétegeit megismertesse a piktúra különféle irányaival és mestereivel.
A III. tárlat december 15-én délelőtt 11 órakor nyílik meg a Roz-gonyi-utcai tornacsarnokban. Ezen Oöbel Árpád zalaegerszegi festőművész, a budapesti Műcsarnok több szép sikerének is birtokosa, a kanizsaiak kedves ismerőse állítja ki képeit. A kiállítás művészi értékén kívül a képek olcsósága is meglepő lesz. A tárlat látogatása díjtalan.
— Motoros csendőrök a Balaton mentén. A belügyminisztérium elhatározta a közlekedési csendörörs megszervezését egyelőre próbaképen a székesfehérvári csendőrkerülelnél. Ujabban Qyőrölt is létesítettek csend-őrkerületet s itt hal főből álló mo-toikerékpáros legénység teljesít szolgálatot. A fehérvári motorkerékpáros közlekedési csendőrörsnek az utvonala Székesfehérvár, Siófok, Keszthely, Tapolca, Tihany, Balatonalmádi volt a Balaton körül, mig a győri motoros csendörörs Győr és Hegyeshalom között teljesített szolgálatot. A motoros csendőrjárőr a két útvonal után most bekapcsolta a Budapest, Székesfehérvár, Veszprém közötti országutat is.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
— Biztos és enyhe hatás előfeltétele a jó hashajlószernek. Ezért kedvelik a „Darmol"-1 s ajánlják az orvosok évtizedek óla gyermekeknek és felnőtteknek székrekedésnél egyaránt.
Ha savanyu a bora, vegyítse
RE G EDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt 1
Főraktár:
Király-utca 21.
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatos és legjobb minőségi! áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom. Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
_2*LA> KÖZLÖNY_~_
Abbaxia Palace Hotel Bellevue
Ktlleinel tín tartózkodás. — Nappali hőmíríéklct 15—20°. Megnyílás dooembor k0»sp«n. Mírafkclt karáoaonyl is ujéwl Brramamánok. Nagy Unneiélyek, Szllvesilcr-MI, un ölóral Icák. — Meleg lengtrlvizfUrdok a háztan. — Kuriane.
KÖZGAZDASÁG~ Balatoni községekből alakult meg
az első Gyümölcsfa védelmi Körzet Magyarországon
_é_
— Nagykanizsa: körözöttek végzete. A kaposvári kir. ügyészség orgazdaság miatt köröztette Kohn Miklós nagyváradi születésű embert. Kohn tegnap Nagykanizsán tartózkodott, amikor sikerült öt egy szemfüles rendőrnek elcsípnie. Autón Kaposvárra szállították, ahol átadták az ügyészségnek.
— Segíts magadon és az Isten Is megsegít. Ölbe telt kézzel hiába várja szerencséjét, kevés fáradsággal, kis pénzért egész életére boldog és megelégedetté teheti önmagát és családját. Ne mulassza el tehát a kedvező alkalmat, hanem siessen a legközelebbi dohánytözsdébe és vegyen 3 pengős jótékonycélu Államsorsjegyei. Húzás már december 21-én
— Alkulcsos betörők gróf Széchenyi tarnócal kastélyában. Hetekkel ezelőtt, mint azt jelentettük, vakmerő betörők gróf Széchenyi somogytarnócai kastélyába hatollak be és onnan többféle értékes holmit vittek el. A betöiők irtost megismételték hívatlan látogatásukat. Ezúttal az egyik éléskamrát fosztották ki. A csendőrség keresi a vakmerő betörőket.
«= Árban, minőségben választékban Bírta szonyegraktára szenzációs.
— öngyilkos tanuló. Edelényi Szabó Viktor, aki a mult évben a tapolcai polgári iskolába járt, szülei házánál Vörösberényben agyonlőtte magát.
ASINGER,VARRÓGÉPEK
wian X LEGJOBBAK I
— Felakasztotta magáL Ifj. Pécsek István alsóki lakos, 31 éves földmives öngyilkossági szándékból a kamrában nadrágszíjára és egy darab láncra felakasztotta magái. Mire rátaláltak, már nem volt benne élet. A csendőrség megállapítása szerint Pécsek már egy izben megkíséreli öngyilkosságot, de akkor megakadályozták. Most azonban észrevétlenül lopózott be a kamrába és Illókban követte el az öngyilkosságot.
— Uj rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
— Agyonlőtte magát egy zalai tüzér. Reich József 22 éves, zalamegyei szülelésü lüzérlizedes a soproni laktanyában szolgálali fegyverével a szájába lőtt, ugy, hogy azonnal meghalt. Hir szerint gyógyíthatatlan betegsége miatt dobta cl magától az élelet a fiatal kalona.
= Legjobban kamatozik az a töke, amelyet a világhírt! Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gyűjt.
Az Alsódunánltili Mezőgazdasági Kamara a Balatoni Szövetség kezdeményezésére Balatonfüred, Balafon-arács, Csopak, Balatonkövesd, Paloz-nak és Lovas községek bevonásával megalakította az első magyarországi gyümölcsfavédelmi körzetet. A körzet célja az, hogy a gyümölcsfavédelem olcsó és eredményes ellátása által elérje azt, hogy az illető községek halárában minden gazda egyöntelüen védekezzék a gyümölcsfák betegsé gel ellen. — A körzetbe 30 gazda Tépett be mintegy 5400 fával. — A Balatonfüred - vidéki üyümölcsfavé-delmi Körzet már meg is kezdette működését s gytlmölcsfavédelmi tanfolyamot végzett szakképzelt gazdák-
kal hajija végre tagjainak gyümölcsösében a téli, lavaszi és nyári faápo-lási munkákat és permetezéseket. Az első év munkáját nagyban elősegítette a földmivelésügyi minisztérium abbeli támogatása, iiogy az érdekeli községekben az Idei évben is tanfolyamokat rendez. A körzetet Faber György kamarai fogalmazó, Köpe Dezső oki. mükerlész és Fejes Béla gazdálkodó vezeti.
— Hs olcsón Jót i.kar, ha a viliig eseményeiről a leggyorsabban ós leg-lilughlzhAtóhtmn nkar értesülni, lm szépirodalmi tájékozottságát akarja nfl-velnl, ugy olviissa n Nemzeti tlJsAgot é« UJ Nemzedéket.
_192!). december li
— Traktor-tanlolyani. Az Alsó dunánluli Mezőgazdasági Kaniar, 1930. év január havában Nagykani zsán és Pécseit az oltani M. kir Állami Fémipari Szakiskoláknál trak tortanfolyamot rendez. A tanfolyan hallgatója lehel minden 18 évet betöltöd egyén, aki Iraklorok karban-tartásával, valaminl cséplószekrényel és vetőmaglisztitó gépek kezeléséve! kiván foglalkozni. — Beiratási di| és tandíj címén 15 pengőt fizetnek a tanfolyam résztvevői és a tanfolyam 3 heti időtartamára kedvezményes ellátási kaphatnak a Fémipari Szakiskolák internátusában. — Részletesebb tudnivalókat levélbeli megkeresésre készséggel közöl az Alsó-dunántuli Mezőgazdasági Kamara.
— Gazdasági munkások Jutalmazása. A földmivelésügyi miniszter a becsületes munka és hűségei szolgálat jutalmazásául az olyan gazdasági cselédeket és munkásokai, akik az egy helyen töltött hosszú szolgálatuk, illetőleg munkájuk alaUi magatartásukkal és jóravslóságukkal társaik közül kilünlek, az eddigi szokáshoz hiven a következő évben is elismerő oklevéllel és pénzadománnyal kívánja jutalmazni. Felhívta ezért a vármegye föispánjál, hogy három olyan mezőgazdasági cselédet, aki példás és hűséges viselkedése mellett legalább 25 évet löliott egy munkaadónál, illetöleg gazdaságban, továbbá három olyan gazdasági munkást, aki megbízhatósági, szorgalma és józansága által munkatársai közül kivált, hozzon kitünlf-tésre javaslatba. A jutalmazásra javaslatba hozandó egyének nevét, lakhelyét, személyi adatalt, a szolgálali viszonyok körülírása mellett legkésőbb 1930 évi február hó l-lg kell a vármegye főispánjához bejelenleni. Az előterjesztéshez csatolandó egj helyhalósági bizonyítvány, amely a kitüntetésre javaslatba hozott egyén egyhelyben való szolgálali idejének larlamát, életkorát, családi állapotát és viszonyait, valamint a muliban lezajlott rendkívüli időkben munkaadóival szemben lanusilott magatartását, nemkülönben hogy Ilyen /utalómban még nem részesült, tartalmazza.
«= Világhírre csak igazán já gyártmányok tehetnek szert. Aspirin-tablellák az eredeti „Bayer" csonia\' golásban immár 33 év óla a gyógyszerkincshez tartoznak és — amint számtalan szakvélemény igazolja — a világ összes országaiban általános kedveltségnek örvendenek Biztos és ártalmatlan szer az oly gyakran lei-lépő hüléses betegségek, az azokkal együtt járó kellemetlen melléktünetek és sokszor súlyos következményei ellenvaló védekezésre.
Vadbőröket,
mézet, ágytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 16. w
Figyelem I Itt az alkalom I
ARNIUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuimidi és bernien játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 fillére* osztály.
Gyermekkocsik. Tml%tmm, „,. Képksr.t.zés.
Én nem fiirdetek sokai, meri a sok adminisztráció dr ágiit
Helyelte Igen tlsxtelt /evőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPENI
ló hírneve bizonyít. Httatkápaa agyínaknak kiaiplniirban nyújtok hitalt. Jó minóséüll háliucbék mái P 3SI1-I4I ebérilfik P 650-tól
Saját kárpitoamOhalyamban a lagotoaobb éa lagjobb munkát káaxltam.
Székely Vilmos buíortelepe Nagykanizsa,
Kaxlncxy-uíca 4. «u
Legfinomabb
tea-süteményekből
nagy választék a
Kertész cakrászdában.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1830. január hó l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy h ti törzsbetét után hetenkint 1 pengő. Egy havi üzletrész uián havonkint 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapocti-féle ház) már most kaphatók. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
M» Az igazgatóság.
un dijims.- 11.
ZALAI KÖZLÖNY
Naponta adjon növendék ti hlzóillatalnalr
„FUTOft"
szénsavas lakarmánynie&tet. A ,P UT 0 R" növendékállaloknál a cjontképződést elősegíti, hizáira
wílS étVágygerjasziö ^
A .P U T 0 R" • cm orvosság. Inneni a legfinomabban őrlőt« mészsúláp, nmtly ix állítok szervezet ben Igen tönnyen lelizivódik, s amelyei az állató nro-mitikus anyag artal nánál fogva szive-
sen fogyasztanak. A .P U T O R\' etetése a konyhasó eteté lét feleslegessé teszi. A nagyinzla ók, uradalmak, gazdaságok a .PUTOR\'-I állandóan etetik.
Ára: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. 1 cCA \'/» kvj oa próhadoboz ára 3J fillér. Klcslriybch és zsákstámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mafi műtrágya. növényvédőazertk jias kereakedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróaig mellett. Telelőn: 130.
TÖZ i>D E
A közönség tartózkodása és a helyi spekuláció tétlensége lolytán a mai tőzsde meglehetősen llzlettelen voll. Miután a kflllöldl arbítrage Sem avatkozott be az árfolyamok alakulásába, nagyobb eltolódások nem fordultak elö. A kisebb árlemorzsolódás Inkább (Izleilelenjég következménye. A bankpapírok Iránt mutatkozol! némi érdeklődés. Zárlatkor az irányzat jól tartott. A fixpapirok piacán az irányzat llzlettelen. A devizapiacon kis Üzlet mellett az árak változatlanok.
Ztrtohl tárlat
Wrt» 30-55, London 23\'12\'/l, Ntwyor< 514 42\'/!, Hrtlaatl 72-05, Ml\'ano 26 93. Madrtd 71 50, Amaterdam 207 70. Berlh 123 23, Wien 72-42\'/!, SoHa 3-72. Práei 15 JS\'l, Varad 57 75\' ) Budapest 90-171 i Belfrtd 9-12\' 1, Bukarest 3 06Vi
Buza 25 flll., rozs 30 ftll. esett.
Bum tlizav. 77-ei 23 00 -23-40. 7S-aa 2J 30-23 00, 79-ea 23 55 23 95. SO-a. 2385-24 10, dunánt 77-ei 21 65-21 -US. 7á-aa 21 90-J2-05, 79-ea 22 15 -22 30. SO-aa 22-23 - 22 40. roza 14 90-15 00. lak árpa 15-65-1610, aOrárpa 17.50 19 00, ub 13 40-13 80. tenizeil tazt. 13 25-13 40, dunintull 13 20 -1335, repce 52 00-54-00 korpa 9 75-10 00.
i bídipeiü Tőzsde JevIza-jesyzéM
VALUTÁK Angol I. 27*75-27*90 Belet fx. 79^50-80 00 Ca«h k. 16*84-16"94 Dánk. 152*80-153 40 Uinir 10 00-10-08 Uolllr 567-70-569*70 francia 1.22*45-22 75 Holl. 219-65 230*65 t-enjyel 63B0-&1 10 Uu 3*37-3-41 Léva <10-4 15 Líra 29 65-2 1*95 Mirka 13630-13690 Norvég 152 65 153 25 ScíilU. 80-05 80 45 Peatu 78-05 79 05 Svá|dl. 110-80 III 30 Svídk. 153*55 154 15
DEVIZA K
Amat 229*95 230-M Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-47-136 87 Brtláaiel 79-77-80 02 Dtvlzjild 3-39-3*41 Kopenh.153 00-153*40 London 27-82-27*90 Madrid 78 35-79 05 Milano 79*>2-79 92 Newyork 56-1-80-7I40 Oazlo 152-85-153 25 Pária 22*43-22.50 Prága 16-90-16 95 Szófia 4*11-4*14 Stockh. 153-72-104 12 Varai 63\'90-64-lü Wien 8O-20-8T.-45 Zürich 110 76-11016
Sírtéjíiiír
Felhajlái 2018, e>datlan 127. - RIbó-rendű 1*42-1*46, azrdclt 1*28- 1*30, szedett köztp 1-18-1*22, könnyű 1*10—1-14, l-aé rendű Oieg 1-28-1*30, ll-od rendű öreg 1-16-122 angol aüldő 1--10 -1*60, szalonna »««yb«n 1*38 1*42, isir 1-74 1-76, hui 1^70—1-80, azalonráa léhtrléa 1-66—1-76.
MlnUl Hyosái m UpkUM ▼általit, Ha • \' \'
Rmkanlíiáii.
1: Za
APRÓHIRDETÉSEK
Ai aprtblrdeUaek dt)a 10 aa«g 10 fillér, Minden tovíbW azó dt)a 8 »lll. Vaaár éa •anepnap 10 arótg 80 fillér, mlndea tovíbbl uA dija • fiit. Sierdén éa pakkén 10 atótg 10 flllar, minden tovihW ui dija ( flll. Gmaió a minden vaala-gabb IwtUból álk, n;<S kei aiónak azinilt-tatlk. Állást keresőknek 50t\'. engedmtny.
Hlv-decéaak 8 (81) pangl Sn-jvag.n alul a fslóalagcs kSnyvt-ióa, wémléaáa atkarllléas vógstt ■ Un flxetendSfc
i-:-
Kllllnő niinólégtl tajailn állandóan kapható előzetes megrendelésre Sípos Andor cégnél. 6171
Kgv oaandaa, llaifa butoroaott
udvari azoba Január l-re kiadó Sugár-ut 45.
BAlyoonyDJtAk 1 H-tessígem miatt cca kétmlllós gyli|tem*nycmet éa nigy ciereárumat eladom — Pavlovsaky, Nagy-kanliaa, Póut 22,
OvfinvörO, szén válogatod falalma, Balul, Calub 5— Í0 kg. vételnél nagybani árban kapható Sipoi Andor régnél. 6170
Bérautó cukott, niegbizhaló ét leg-olcióbb ücutscb Taiafsn 410. 59W
ly én ai
Gyeneanél
aaaala caemfge-
■ uahotál
azóló kapható
Fanottbytor, virágállvány, utazó, be-váiárló-kosaiak, ruhiikoaarak kéaz.ltése, ja-vll«ia, nádizékfonál Illésnél, Erzithel tér 13 az 6010
Elsőrendű
zstrsertés
eladó
Vürüsinarty-ulcu 36. hí. alatt.
PAnxVfllosfinl bekebelezéjn aihidea
Basregben a legelónyósebben éa lef •abban lolyóalttat Aaxál tunáo kólcsOnközvetlIó Irodájk Kagjkik,—, Kazljicfy-utoa 2. UÁm* 4925
Férfi divat oxlord Ingek le<zállltolt árban. Hz pengő — Kaulmann Manónál. Telelőn 167. 5862
National regiszter kanza azonnal el-adó S vmál, házlzám 4 6159
Cgv ktltönUló bútorozott szoba konvliá. kiadó. Ktitaludy-ulca 32. 6129
„Baba-klinika" Ruck Henrik url és női fodrásznál Szombathely, Erzsébet kl-rálvné ulca 29. Minden baba egy nap átall e\'készOI. 6174
Három utcára foÁrltá* nyilóemeletes WlllO*
szabadkézből eladó. Cim a kiadóhivatalban
6 73
3 szobából álló utcai, földszinti Irodahelyiség kiadó Csengery ut 4. £638
Maffysr-Iilca 104 6z. héx nagy kerttel aladó. 6172
Eladó egy kézi hajlóm hydraullkus
olajaajloló préa, melynek leljeslló-kéoes\'égr 500 kg. kórnynmás, súlya 1000 kg. ára 2000 Pengő. Pollcrmann Pál, Szé-keifekérvár, Pálya u. 28 6169
■owóoalnaat keres a l-\'Ulőp-ma|ori gépészkovács, Sortnál mellett. 6179
Jókarban levő, kifogástalan 4-ea typuiu Sfey kooal minden elfogadható árban
eladó. Cim a kiadóban. 6182
8 éves gyermek mellé jobb nőt kara-sak. Nénidül tudók előnyben Cim a kiadóban 683
F.gvszobás lakA* rreltékhelyiséggel dc certlber 15 re klodó Uyár ul.a 50. 6184
Egv istálló 5 ló részére, esetleg mllbely-rrk Is aliahins. kiadó Klnizsi u 39 -6185
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ B95.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
Értesítés.
Miután Arany István inkei vegyeskereskedő üzletét e hó 20-án átveszem, felkérem az igen tiszteli érdekelt hitelezőket, szíveskedjenek követeléseiket e hó 15-lg velem Írásban közölni.
Tisztelettel
Sándor fmre
s„, Felsőrajk.
Kováid Péter és Fia
budapeati festögyár
fest, tisztit és pli«MPOZ
Oal.érok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
s,„ Csengory-ut 5.
JVólkülöxhele/len
minden háxixiriásluin
SINCER
VARRÓGÉP
MIN0CNT VARR STOPPOL ti HIMtZ
JCeduezó fizetesi /elteroLek. Alacsony havi rész tofk
5INOCR VARROatP RtSZV TÁn»
Flókíilele: HAUYKAMZSA Fö-nt 1.
Felelős Madó: "íalal Károly.
mlenzrbaa teleion i Najzykanlua 78. aj.
Megérkezett A E fi irógép
ax M ■ legújabb mod
modellje,
mely az összes eddigi irógép márkákat Uf^ ^ íikéletcssífíbcn, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű
iróffépei becserélek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEO Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamcgyci egyedárusitója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
A jó családapa praktikus\' karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és hímez. Beszerezhető: BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél Deák-tér 2., a felsótemplomnál.
Zsák,
ponyva, asineg,
lótakaró, utitakaró legolcsóbb
HIR8CH ÉS SZEGŐ cégnél.
Értesítési
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gazdáknak, hogy a szükséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék éi ezáltal a termelést könnyebbé, mig a mlr.öséget jobbá tehessék.
Az Igazgatóság határoiuta szerint minden olyan gazda, aki ezt igényli a gépeket 6-tól 24 hnvl kamatmentes hitelre beszwezhetl, úgymint répa-vágó, sx«oskávéséiitsngsrl-daráló, ^npcrlmorisolái vst6«
gépek atb minden olyaa mezógazdt-4 ságban szűk \'
-v l! * ?\' •
szives megtekintését, minden vételköte-
gép, ami a gazdaságban szükséges. Kérem ugy ai áraim, mint a gépek
Jezettség nélkül.
Teljes tisztelettel
ttzv. Berger Simuné
u Wclax Mawfréd Acél és Fémművel R.T. mezőgazdattc\' gépoazlAlyának bizományosa vas-, műszaki-, varrógép- és kerékpár-kereskedé*
sin Kiakomávom.
Maán Uyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
12937/1929. vht. sz.
Árverési hirdetmény*
Alulírott bírósági végrehajtó az 188L.évt LX t.-c. 102 § a értelmében ezennel *bz-hlrré teszi, hogy a nagykanizsai kir. ]á-rásbitóiágnak 1929 évi Pk. 12437 számú végzése következtében Dr. Bród Tivadar ügyvéd által képviselt Stern József és társa javára 111 -f 427 P s jár. erejéig 1929. évi november hó 9-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 1412 pengóre becsült következő ingóságok, u. ni.: cséplőgép, vendéglői tje-rendezés, bútorok, varrógép 2 drb. nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1929 évi Pk. 12937. számú végzése folytán 538 pengő tőkekövetelés.
ennek 1929, évi július hó 16. na jától járó 80o kamatai. Vs°o váltódíj és eddig összesen 127 P f>4 flll. bíróilag már megállapított költségek erejéig, Oelsén, 46 sz a\'att leendő megtartására 1929. évi december hó 14-fk napjának délután >/»4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX t.-c. 107. és 108 § ai értelmében készpénzll/.etés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becs-áron alul is el fognak adatni.
Amennviben az elárverezendő Ingóságo kat mások is le- és felUlfoglaltatták és azokra kieléeité&i Jogot nye tek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 102. § a értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 27. napján.
Haán Oyula s. k. • 163 kir. bir. végrehajtó.
8 _ ZALAI KÖZLÖNY
1929. december II.
í
Olcsó vásárunkat
okvetlen tekintse meg!
Télikabát pldssgallérral lélikabát végig bélelve Télikabát finom kivitel lélikabát fek<^ sötétkék
Finomabb * Szövetruhák Krepdesinruhák Krepdesin táncruhák Zsorzsetruhák
Estélyi zsorzsetruha kombinéval Gyermekruhák Germek-kötények csak
Virágos flanell pongyola csak
29 — 25 — 49 — 59 — 69-— 17-töl 20-tól 25-től 32-től 49.— 1 tői 1 — 6 90
Szövetruhák Schweizi sapka
csak csak
Női selyemharisnya, tiiüáHan csak
Női flórharísnya,
Selyem nadrágok Gyapjú nadrágok Gyapjuhatisnyák Batiszt kombinék Kascha-ruhák Trikó kötöttruhák Kloth kötények Bundák
Tavaszi kabátok, hibás
csak
csak csak csak csak csak csak
csak
9 — 320 3\'90 2-50 250 250
1.30
1 tilt
2\'50 1750 2590
^ tat
132-től 10—
Saját érdekében siessen karácsonyi dolgait beszerezni, mert kevés pénzért sokat vásárolhat.
MAGYAR
I DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzlelvezetft: Zalai Károly.)
69. évtolyam. 283 azásn
NagykaniiM, 1929 december 12. csütörtök
Ara 14 HUér
POLITIKAI NAPILAP
IwtmlMl é» kUASMr.Ul : Ft-wt 5. uim.
Kcaittielyl flókktadóblvatal Kossuth La|o«-u. 31
Felelős szerkesztő: Barbarlts l_aJos
nthdM ka : Cfj kén 1 |
Revolveres merénylet a párisi törvényszéken
l\'árla, december 11 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délután a párisi törvényszéken revol-veres merénylet tOrlént. Lardet a ,l.iber Parole Republlque" cimtl lap igazgatója revolverrel rálőtt Jalezs
gyárosra, akit azonban a golyó nem talált el. Ezután önmaga ellen for-ditotla a fegyvert és súlyosan meg-sebesilcltc magát. A lapigazgatói rendkívül komoly állapotban szállították el a kórházba. Lardelnek pere
volt a gyárossal, aki zsarolásért már többször beperelte a lapigazgatót és azt kétszer el is iléllék. Megállapi-totlák, hogy Lardet két lövési adoll Jalessre, és az egyik golyó a ruháját szakilolta át, a másik pedig a falba fúródott.
„Helytelen volna Hágába menni az optáns-ügy megoldásáért"
London, december 11 (Éjszakai rádiójelenlés) Az alsóház mai Illésén Wander képviselő megkérdezte Hcnderson klllllgyminisz-lerlól,
hogyan állanak az optáns-ügyl tárgyalások Magyarország és Románia között?
Henderson : Állandó érintkezésben vagyok a két érdekeli állam kormányával, de ez idő szerint nem kivd-
— mondta Henderson az angol alsóházban
nok ez ilgyben nyilatkozatot tenni.
Ezután Wander képviselő azl kérdezte, hogy
nem kellene-e ebben a kérdésben a hágai nemzetközi törvényszék véleményét kikérni,
mire Henderson a kövelkezökbcn válaszolt:
— Nem. Meg vagyok győződve róla, hogy ez helytelen politika volna.
Wander képviselő ismét a külügyminiszterhez fordult és ezúttal az osztrák Anschlassról kérdezlc meg a külügyi kormányt, hogy miként áll ez a kérdés ?
Henderson: Erről semmiféle érte -silésl nem kapott az angol kormány az érdekeltekiöl.
Wander: Ellenzi-e Anglia az osztrák és német nép egyesülését?
Henderson erre nem válaszolt.
AI belügyminiszter lemondását, gabona-kormánybixtosságot, rendőr-törvényt
követeltek az Interpelláló képviselők a Ház ülésén — A szolnoki választásról interpelláló Proppertól megvonták a szót
A huza árcsökkenése olyan világjelenségre vezelhelő vissza, amit mi elhárítani nem tudunk.
Budapest, december 11 A képviselőház mai ülésének napirendjén a székesfővárosi mandátum-meghosszabbilásáról szóló javaslat részletes tárgyalása szerepelt. A javaslatot hozzászólás nélkül elfogadták és ezzel lulajdonképpen kimerült a ház inal napirendje.
Az elnök javasolta, hogy a holnapi Illés napirendjére tűzzék ki a javaslatnak harmadszori olvusását. Az ellenzék oldalán az elnök napirendi előterjesztése nagy derültséget vállotl ki. Rövid szünet után áttértek az interpellációk meghallgatására.
13 Interpellációi legyeztek be a mai napra,
löbben azonban elhalasztanák interpellációjukat. Pakols József a
köztisztviselő-gyermekek ösztöndíjának
késedelmes kiutalása mialt interpellált a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, aki azonban nem voll jelen. Pakols ezután a
rendórlegénység fizetésének és nyugdijának rendezését sürgette.
Scltovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy a felvetett kérdési
ktllön rendőrtörvényben kívánja rendezni, az állam pénzügyi
viszonyai azonban nem teszik lehetővé azl, hogy a törvényjavaslatot már most a képviselőház elé lerjessze.
Sxó-mcgvonás a sxolnokl választások miatt
Propper Sándor a szolnoki képvi-selöleslüleli választásokkal kapcsolatos visszaélések orvoslását kérte.
SciVovs^ybeltlgyminiszler: Havalaki ugy érzi, hogy sérelem történt, éljen panaszjogával.
Propper: Tudtam, hogy az ördögöt perlem anyjánál... Az elnök Propperl rendreutasilolla, majd a szót is megvonta lőle, végül Propper! a Ház, lovábbi sérlő szavai miatt a mentelmi bizottság elé utasította.
Varga Gábor a buza sikértartalmának emelése érdekében interpellálta a belügyminiszteri,
buxakatasxter és galtona-kormány biztosság
felállítását kívánta.
Mayer János földművelésügyi miniszter ismertette a vetőmag nemesítése során eléri eredményeket é< kijelentette, hogy a gabona és liszt-kisérleli állomás hivatásának magaslatán áll. Megállapította, h ,:y a nemesített magyar buza-fajták sikértartalom szempontjából versenyeznek a iminitóba- búzával.
. Györky Imre interpellált ezután a miniszterelnökhöz, kérve őt, hogy
Mzólllsu tel lemondásra a belügyminisztert-
Ismertette azl a szerződést, amelyei a belügyminisztérium a Titán l\'a-üzemi R. 7\'.-gal kötött, a rendőrotthon számára szükséges ingatlan megvásárlásáról és az építkezés keresztülviteléről. Hangoztatta, hogy a szerződés az állami érdekek súlyos sérelmét jelenti, aminek nem lehel más következménye, mint az, hogy a belügyminiszter lemond állásáról és a folyamaiba fett sajtóperben egyenlő félként áll a bíróság elé.
Bethlen István gróf miniszterelnök
válaszában kijelentette, hogy a magyar bíróság előtt csak egyenlő Jelek vannak még akkor is, ha az egyik Jél miniszteri tisztségei visel. Az a felfogás, hogyha a kormány bármely lagjál megrágalmazták, azonnal mondjon le, igen megkönnyítené az ellenzék törekvését, mert igy bármely kormányi a maga teljes egészében a status demissionis helyzetébe kerülhelne. A kormánynak kötelessége, hogy megvizsgálja az
ügyet és ha meggyőződik arról, hogy jogcim van a gyanúsításra, ugy kényszerítse a lemondási, ellenkező esetben azonban megfelelő védelmet is biztosítani kell.
A többség a miniszterelnök válaszát tudomásul velle, az ellenzék és az interpelláló azonban nem.
örj/y Imre kért felvilágosítást arról, hogy a kormány
uíépliéml programja megváltozotl-e, mire fiad Jlnos kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy a kormány végrehajija útépítési programját. Az átkelési szakaszok építésére beérkezett ajánlatok reálisak, a külső szakaszokra vonatkozó ajánlatok azonban nem. Körülbelül 40%-kal haladják meg az ajánlatok az előirányzott összeget. Ilyen eltolódáséit a felelősségei nem viselheti, ezért
uj pályázatot Irt ki.
Az ülés i/<3 órakor végei ért.
A felsőház ülése
A gépjármű-javaslatot visszaküldik a képviselőháznak
Budapest, december 11 A felsőház mai ülésén elsőnek Somssich László gróf határozati javaslatával foglalkozott, amelyet a haszonbérleti szerződések
tárgyában nyújtott be. A felsőház korábban azt a határozatot hozta, hogy a kormány ez év végéig törvényben rendezze a kérdési. Minthogy a tárgyalások elhúzódlak, most kéri, hogy a határidőt három hónappal hosszabbítsák meg. A felsőház a javaslatol elfogadta.
A pécsi egyetem
továbbfejlesztése érdekében beérke-zett feliratok tárgyalása során több felszólalásra Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter válaszolt. A pécsi egyelem — mondta — méltó arra a segítségre, amelyet kér. A költségvetés keretében gondoskodni fog a pécsi egyelem igényeinek kielégítéséről.
A felsőház ezután hozzájárult ahhoz, hogy a feliratot kiadják a kultuszminiszternek, majd áttért a közhasználatú gépjármű vállalatokról
szóló törvényjavaslat tárgyalására. Ennek élénk vitája során a felsőház több módosítást eszközölt a javaslaton, amit igy visszaküldenek a képviselőháznak. Legélénkebb voll a vila Hadik János gróf határozati javaslala körül, amiben a minisztériumok autó-alapjait lámadia.
A közjegyzők nyugdíjintézetéről
szóló törvényjavaslatot változatlanul fogadta cl a felsőház, amely holnap délelőll 11 órakor folytatja tanácskozásait.
a
ZALAI KftZLONY
títóft decemberi
Meghalt Tóth Zoltán
a „Zala" hosszú éveken át volt szerkesztője
Nagykanizsa, dccombor 11 Lapzártakor kapjuk a szomorú hirt, hogy Tóth Zollán kollégánk, a Zala hosszú éveken át voll szerkesztője ma este meghalt.
Az ötvenes évelt taposó Tóth Zollán Sopronból csak néhány hónappal ezelőtt érkezeti vissza régi állomáshelyére, Nagykanizsára, hogy küzdelmes, hosszú ujságiró-palyájának fáradalmait itt nyugalomban kipihenje. Többször panaszkodott ugyan, hogy a kanizsai levegő nem tesz jót neki, t. i. tudótágulása és krónikus hörghurutja voll de édesanyjával együtt mégis csak itt vett fel lakást a Kisfaludy-utcában, mert sok baráti kapcsolat és egy munkával tele újságíró élet sok esztendejének emlékei fűzték Nagykanizsához.
Az utóbbi napokban Tóth Zoltán ágynak esett, üaja nem látszott komolyabbnak, hiszen a mostani ködös, nedves időjárás mellett minden házban van betege a téli meghűléseknek. Ma délután Vi3 órakor kezelőorvosát, dr. Ney Hugót sürgősen a betegágyához hívták. Tóth Zollán ekkor fulladozott és nagyfokú sziv-gyengeség kinozta. Kezelést és orvosságot kapott. Este \'/a 10 órakor újra az orvosért szaladlak. Dr. Ney Hugó azonnal kiment a beteghez, de mire odaéri, — V-j10 volt akkor — Tóth Zollán már holtan feküdt ágyában. Gyenge szive nem birta tovább a küzdelmei az influenzával.
Temetéséről még nem történt intézkedés.
Évente négy közgyűlést fog tartani Z.alamegye törvényhatósági bizottsága
Stolberg grófot 9 havi fogházra Ítélték
Wrschberft, december 11 (Éjszakai rádiójelentés) Gróf Stolberg Wernigerode Kereszlély gyilkossági pőrében, aki tudvalevően agyonlőtte édesapját, ma délután hirdette ki llönsch törvényszéki elnök az esküdtbíróság ítéletét. Eszerint az esküdtbíróság bűnösnek mondotta ki a grófot gondatlanságból okozott emberölés vétségében és ezért 9 hónapi fogházra ítélte, valamint kötelezte a költségek megtéritéséte. A 45 napi vizsgálati fogságot a bíróság beleszámította. Az ítélet kihirdetése óriási érdeklődés mellett történt meg.
Mozgószinház A négy ördög
Bemutatta a Városi Mloxgó sxertlán cs/e
Két nővérről és két fivérről szól az ének, lágy, zengő akkordokban, gyakorta szőve át a szerelem rózsaszínű tónusaival.
A trapézek világában játszódik le a mese, mely rendkívül megkapó jelenetekkel kezdődik.
Kis vándortruppbatj előltün k tárul fel az árlisták élete, mely nagyon más a rivaldák mögött, mint a reflektorok lényében.
Ebben a kis vándortruppban egy érzésnélküli komédiás négy zsenge-gyermeket sanyargat. Ahogy kipreparálja őket a nehéz kenyér katonáivá, megreszket belé az ember szive.
Van ennek a Iruppnak egy csupa-lélek, emberi jóságtól duzzadó öreg bohóca, aki megszökteti a gyermekeket a trupp gyötrelmeiből és évek hosszú során tanítja őket, amig hatalmas attrakcióként hozzák ki a számukat.
A négy ördög.
Négy repülő ember. Életükkel hajigálozó árlisták.
A hosszú, közös sors, közös életkoszt egymásfelé hajija a párokat, de ebbe az idillikus harmóniába egy időre az ötödik ördögként tllnlk tel a démon, egy Nagy Nő személyében. Akinek belelépése a kis család boldogságába csak arra jó, hogy a disszonánciál szenvedő fiatal lelkek, annál őszintébben találjanak egymásra.
Ez a Négy ördög története. Érdekes, sokszínű mese. A mindig uj cirkusz, artista-világgal, néhány remekül megrajzolt figurájával a csörgő-sipkának.
Elsőrangú rendezői munka. Szép, tiszta felvételek. És amiről legelőször kelleti volna szólni, négy kitűnő színész egybeválogatása a slágere ennek a képnek.
Két finom nő: Jenát Gaynor (a halkszavu, szenvedő, szerelmes leány-tipus leghivalollabb kreálója), Nancy Drexel, egy nyiltszemü, okos szőke lány, aztán két pompás férfi: Charles Morton és Barry Norton mindketten azon férfiszépségek fajtájából, akiknek látásán a nézőtér hölgyei epedőn felsóhajtanak :
— Nézd milyen fess, milyen gyönyörű férfi.
A film, mely Budapesten szinkronizált példányban nagy sikerrel fut, némán is sokat beszéltet magáról és táblás házzal futott le a premierjén, U. Gy.
A rendkívüli megyegyülés
Zalaegerszeg, december 11
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Zalavármegye törvényhatósági bizottsága ma tartotta rendkívüli közgyűléséi Gyömörey György főispán elnöklete alatt, amelyen mintegy 70 tag jelent meg.
A Hiszekegy elmondása után a főispán javaslatára a törvényhatóság
Vass minisztert ezüst-miséje alkalmából üdvözölte.
Majd kegyeletteljes szavakkal elparentálta Odor Géza nyug. pénzügy-igazgatói, Botka Andor dr. főszolgabírót és Gózony Istvánt, akiknek ér-
megalakltotta bizottságalt
demeit jegyzőkönyvileg örökítik meg. Népy HOxgyllléa lesx évente
Majd áttértek a napirend első pontjára: a közgyűlés számáról, Idejéről szóló szabályrendelet megalkotására, amelyre már a szombati kisgyűlés telt javaslatot.
Farkas Tibor dr. nem fogadja el ezt a javaslatot, hogy a törvényhalósági bizottság évente kétszer tartson közgyűlést. Szükséges, hogy a bizottság szorosabb összeköttetésbe keríj.\'.jön az élettel és behatóbban tudjon foglalkozni az egyes ügyekkel. Ezentúl is februárban, május-
ban, szeptemberben és deccmlíerben tartsanak" közgyűléseket;\'\'
Bődy Zollán alispán a közgyűlés megnyirbált hatáskörére való tekintettel ellenzi Farkas javaslatát, mig Koller István pártolja azt. A közgyUlés ezután
Farkas Tibor dr. Javaslatát fogadta ef.
A közgyűlés ügyrendjére vonatkozó szabályrendelet tárgyalásánál Horváth Gergely azl javasolta, hogy amennyiben szükséges, a kisgyűlés a közgyűlést megelőzően 9 órakor üljön-össze. Az indítványt a kisgyűlés elé utalták.
A megyei pénxek elhelyezésénél Szabó Károly azt kérte, hogy a megyei pénzekből a kis- és nagybirtokosok kaphassanak kölcsönt, első helyre való beláblázásra.
Bődy alispán azt válaszolja, hogy csak a gyámpénztári pénzkészletből adhatnak ilyen kölcsönt.
Hann János felszólalása után a közgyUlés elfogadta a kisgyűlés javaslatát.
Btxottaágoli
Az egyes bizottságokat a következőkben alakították meg:
Közegészségügyi bizottság: Szöls Andor dr., Batthyány Pál gróf, Balázs Béla, Kollay László dr., Hajdú Gyula dr., Slefaits Aladár, Peltm József, Csertán Ferenc, Szentmihályi Dezső, Schneller Jenő, Mala-linszky Ferenc, Kroller Miksa, Beöthy István dr., Bruzsa Gyula dr., Ud-vardy Jenő dr., Handléry Gusztáv dr., Németh János, Thassy Kristóf dr., Eitner Jenő, Jancsó Benedek dr., Horváth Gergely, ifj. Stadel János, Reischl Imre, Korniss Ernő gróf, ifj. Kozina József, Farkas Kálmán, Sper-lágh Géza, Teutsch Ousztáv, Bogen-rieder Frigyes.
Vasulügyi bizottság : Schmidt Ferenc dr., Malatinszky Ferenc, Kovács Sebestyén Tibor, Stádcl János, vitéz Bosnyák Andor, Bezerédy Ferenc, Tolnay Kornél, Roth Aurél dr., SzUls Andor, Schneller Jenő, Rubint Károly, Blankenberg Vilmos, Schwarlz Emil és Czobor Mátyás.
Tiszti nyugdíj választmány : Sperlágh Géza, Udvardy Jenfl dr., Csertán Ferenc, Fülöp Jenő, dr. Gerencsér Lajos.
Jegyzői nyugdijválaszlmdny : Sperlágh Géza, Pehm József, Hand-léry Ousztáv, Bozzay Jenő dr., Oers-ter Béla, Terstyánszky Géza, Kovács Károly, Fitos Jenő dr., Paliét János.
Testnevelési bizottság: Barcza Liszló dr., Csertán Ferenc,
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
lagazebbat lagatosóbban
vékAssy károly
ékszerész és órás üzletében váatroljon. Fft-ut 2.
A legnagyobb élmény, amit valaha mozlpubllkum átélt.
A kinematográfia csodája.
109*2 december l3<
Vitéz Bosnyák Andor, Szenlmlhályi Dezső, Sztlls Andor, ilj. Bődy Zoltán.
Napirenden szerepelt még néhány szabályrendelet módosilása és a
szarvasmarha és sertés tenyésztésről
szóló szabályrendelet újjáalakítása.
Horváth Oergely tulmagasnak tartotta az állatonkénli 70 fillért az állattenyészeti alap részére.
Bődy alispán a dijat marháknál 50 fillér és sertéseknél 10 fillérben kéti megállapítani.
Gyömőrey főispán szokatlan jelenséget lát abban, hogy egyes bizottsági tagok más nézetet vallanak a kisgylllésen és mást a közgyűlésen.
A közgyűlés végül is az alispán javaslatát fogadta cl.
A hordójelző hivatalról
alkotott szabályrendelet módosításánál az az óhaj nyilvánulI meg Nagykanizsa város részéről, hogy a hivatali adják át a városnak. Az alispán hajlandónak is mutatkozik erre, az ügy azonban a legközelebbi közgyűlés elé kerül.
A közgyűlés déli 12 órakor ért véget. _
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i Szerdán a Mmtrstk-hl: Kcfftel 7 órskoi +2-8, délután 2 ínkor +5 6, eate 9 órakor +3 2
Ftlhóul • Regjei felhőt, délben és elte llszts égboltozat.
Szélirány: Reggel északnyugat, délben és este délnyugati izél.
(Éjszaka! rddlijtltnlés) * M.t.oroló-glal ta(4a«t aa*a 10 órakar J■ -lanti, nflvakvA <alh«aattal, továbbra la aránylag anyht 146 várható, nyugatról aaóhajlammal.
A lótékonycéln I. Kir. Állami
SORSJÁTÉK
Főnyeremények :
30.000 20000 15.000 10.000
pengő stb. összesen 17.0C0 nyeremény.
Huxáa december 21-én.
A »orijegyck ára :
Egész - 3P 0 Fél - 1 éa léi P Kapható minden bank éi sorsjáték-üiletben, dohánytőzidékben,
postahivatalokban. toto
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
„„ Főraktár: ,
,WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u. 21
ZALAI KÖZLÖNY
Értékes karácsonyi ajándék
a „Zalai KSzISny" minden előfizetőjének
Nagykanizsa, novembor 16 Karácsonyra ajándékkal óhaj tunk kedveskedni a „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének. Olyan ajándékot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi lapok adtak olvasó táboruknak.
Ez az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve.
Harmadtélszáz oldalas, művészi címlappal ellátott könyv lesz ez. Benne a naptártól a vásárokig, a bélyegllletékektőí a névnapokig, a szakácskönyvtől a közigazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
át az olvasónak naponta szüksége lehel Mindez csak a kisebbik része lesz a képekkel tarkított, vaskos könyvnek, fí nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, színes írást tartalmaz
A könyvet minden előfizetőnk, helybeli és vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
flki december 24-ig belép előfizetőink sorába, az Is megkapja a szenzációs ajándékot: Karácsonyi Könyvünket.
Menyasszonyi kelengyék legfőbb és legolcsóbb
bevásárlási forrása
Singer üivatárufyáz.
Cegmegbix^atóbb gyártmán yok nagy választékban.
Borzalmas harakirit követett el férje szemeláttára egy öregasszony
Az urától kért kést, amivel a harakirit elkövette — Haldokolva szállították a kórházba
N&gykaulzjta, december 11
Páratlanul álló borzalmas esel történi tegnapelőtt délulán Zánka balatonparii községben.
A Zalamegye halárszélén levő veszprémmegyei faluban éldegélt Szabó István öreg gazdálkodó feleségével.
Az idős emberek közölt is állandó voll a veszekedés és nem egy ízben hangos kiabálás verle fel Szabóék portáját.
Tegnapelőtt délben a házaspár isméi összeveszett.
— Elemészlem magamat, vagy agyonszúrom magamat, hogy ne éljek, ha mindig ellenkezel — kiáltotta az öregasszony, mire a férje bosszantóan szóiolt vissza : Hozzam a nagy kési ?
— Hozzad a hosszú kési I — kiáltotta az öregasszony, mire a férj bement a konyhába és a leghosz-szabb disznóöló kést kivitte az así-szonynak.
— Nesze, itl van I
Szabóné pedig az ura szemeláttára, mielőtt az megdöbbenéséből magához térhetett volna, megragadta a hosszú kési és harakirit követeti el magán.
Szabó alig hiti szemének, mikor döbbenéséből magához tért. Ész nélkül rohant orvosért, a szomszédok pedig átszaladtak a vérében fetrengő asszonyhoz, hogy elsősegélyben ré-szesitsék. Szabóné azonban még ekkor is mindenkit elkergetett magától. Sőt, mikor az otvos megérkezett, még annak sem akarta engedni, hogy bekötözze. Közben azonban annyi vért veszilett, hogy eszméletét vesztelte és haldokolva szálfilották be a tapolcai kórházba.
A csendőrség a véres családi tragédia ügyében bevezette a nyomozást.
— Ha olcaón Jót .kar, ha a világ
eseményeiről a leggyorsabban éa legmegbízhatóbban akar értejtülnl, lm Hzéplrodalml tAjékozottKíigAl akarja mivel ni, ugy olvaaaa a Nemzeti tljaágot é« UJ Nemzedéket.
December
12
A négy ördög
Csütörtök llermann Hang örökbecsű regénye 8 fejezetben.
Főszereplők: Jattal Baynor, Nanoy Draxal, Gharlaa Marton, Barry Norton.
Vllágsxenxácló 1
Szemrebbenés nélkül vette tudomásul Sárdy Géza a Kúria ítéletét
Nagykftnlzaa, december 11 A törvényszék ma reggel hirdette ki a Kúria jogerős ítéletét Sárdy Oéza voll nagykanizsai járásbíróság! irodafőtiszt előtt, akit hivatali sikkasztás mialt 4 évi fegyházra ítéltek.
Amikor a fogházör bevezette a tárgyalás-terembe, minden szem reá tapadt. A nemrégen elegáns megjelenésű, mulatós-kedvű emberből megroppant fogoly lett, akii erősen megviselt a fogház.
Amikor kihirdették előtte a 4 esztendei jogerős fegyházat — szemrebbenés nélkül vette tudomásul. A lálszólagos hideg és érzéketlen külszín alól azonban a rombadölt családi tűzhely, az elvesztett nyugdíjas állás tragédiája sir fel benne.
Még egyszer körülnézett a teremben, mintha elbúcsúzna tőle, majd bezárult mögötte a kis ajtó. A szánalom érzete még sokáig ott vibrált a belelt ajtó mögött. A penilenciás ul csak most kezdődik el számára: Sopronkőhidán. .
Legfinomabb
tea-sflteményekböl
nagy válaszlék a
Kertész enkrászdában.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 12.
Halálra sajtolt
a villanyáram egy 14 éves flut
Nagykanlzaa, december 11
Zalabér községben egyik házban elszakadt a villanyvezeték, amit azonban csak másnap reggel akart a szerelő kljp-ítanl. Addig is az elszakadt drótokat a ház kerítése mellé húzta.
Ma reggel elhaladt a kerítés mellett Varga Kálmán 14 éves pakodi fiu, felkapta a drót egyik végét. — Abban a pillanatban, mikor megérintette a drótot, a fiu egyetlen sikoltással a földre zuhant. Mire odarohantak, az áram már végzett vele.
A csendőrség szigorú nyomozást indított, hogy a gyakrabban ismétlődő hasonló szerencsétlenségeknek elejét vegye.
Ismét halálos áldozatot követelt a fadöntés
Nagykanizsa, december 11
Alig két napja irtuk meg, hogy fadöntés közben halálos szerencsétlenség ért egy fiatal családapát. — Ezúttal hasonló szerencsétlenségről ^ kell ismét beszámolnunk.
Boldogasszonyfa községben, az erdőn mintegy husz munkás foglalkozott fadöntéssel. Ott dolgozott Heilmann József 6Í3 éves földmives is. Egyszerre az öreg kiejtette pipáját a földre és amint kereste, nem vette észre a már zuhanó hatalmas fatörzset, mely óriási súlyával agyon zúzta a szerencsétlen öreg gazdát. Mikor megtalálták, még görcsös ujjaiba szorította a halált okozó pipál.
A csendőrség szigorú nyomozást indított, hogy megállapítsa, kit terhei felelősség a fadöntés közben történt
halálos szerencsétlenségért.
—_■ ■■
Károly ex-trónftrökös visszatér Románlába (?)
A; Curenlul közli, hogy Károly herceg volt román trónörökös engedélyi kéri a Romániába való visszatérésre. Udvari körökben ugy tudják, hogy a Maniu-kormány teljesíteni fogja a kérést azzal a kikötéssel, hogy csak mint magánember térhet vissza hazájába és itt tartózkodni fog minden politikától.
Kifosztottak a lenti országos vásáron egy nagykanizsai röföskereskedöt
Schlézinger Miksáné kellemetlen kalandja egy vásári tolvajjal
Értesitem
a t. vevőimet, hogy m a, osQl6rtlk*n frlu
disznótoros
má|as, véres és zaemlyés hurka kipható, úgyszintén
friss felvágottak a legolcsóbb napi áron.
Adler Miksa
Kaztncry-ut > 14. szám
— Több ezer pengő értékű
Nagykanizsa, december II Schlézinger Miksa nagykanizsai röföskereskedó feleségének kellemetlen kalandja voll a lenti országos vásáron, ahol egy raffinált vásári tolvaj minden árujából kifosztotta.
Schlézingemé rőfös- és rövidáruval vett részt a lenti országos vásáron, mely azonban nem nagyon sikerűit és igy a vásár illán áruja legnagyobb részét kénytelen volt összecsomagolni. Már épen valaki után akart nézni, akivel kivilesse áruját a lenti vasútállomásra, mikor egy fiatalember ajánlkozott, hogy ő kiviszi a csomagot az állomáshoz.
Schlézingemé gyanutlanul rábizta portékáját az idegenre, akivel egyllll megindultak a vasút felé.
Útközben egy férfi — minden valószínűség szerint a fiatalember cinkostársa — megszólította Schlézingemé! és a vásár felől kérdezős-
árut lopott el a vásári tolvaj
kődött.
Amig a kereskedő felesége néhány percig beszélgetett, az árut cipelő fiatalember előbb meggyorsította lépteit, majd egy mellékuton eltűnt Schlézingemé szeme elölt.
A kereskedő felesége egy darabig követte a tolvaj .hordárt", de aztán nyoma veszett és ekkor azonnal feljelentést tett ellene a csendőrségen.
A csendőrség egy járőre azonnal végigrazziázta Lentit és a környéket, de a furfangos tolvajnak nem sikerült nyomára akadni. Nem találták azonban azt az ismeretlen férfit sem, aki Schlézingemé! megszólította az ulon és czl az idő! a tolvaj a lelt elkövetésére használta fel.
Schlézingemé kárát több ezer pengőben jelölte meg. A csendőrség most a távolabbi vidékeken nyomoz a tettesek után.
férje előtti szégyenében megfojtotta gyermekét a törvényes asszony
Nagyrócae, december 11 Egész Nagyrécse községet izgalomban lartja az az eset, ami tegnap történt és amelynek szereplőjét ma reggel Nagykanizsára vitték a csendőrök. A helivásáros napon, a forgalmas utcán két szuronyos csendőr közölt egy asszony bandukolt, hóna alatt koporsó formájú kis ládikával, amely borzalmas bűnügyének .tárgyi bizonyítékát" foglalta magában
Az exallált asszony megfojtotla gyermekét.
Kisházi Józsefné nagyrécsel asz-szony mintegy féléve Újudvar községből ment férjhez Nagyrécsére. A fiatal házasok a legjobb viszonyban éltek egymással, mig néhány nappal azelőtt a hat hónapos asszony egészséges leánygyermeknek adott életei. Erről azonban nem volt szabad tudnia törvényes férjének, az újszülött még leánykori ballépés következménye volt. A fiatal asszony szégyenében az ártatlan újszülöttet megfojtotta. A dolog azonban órák alatt kiderült és Kisháziné portáján megjelentek a csendőrök. A boldogság romjai felett kétségbeesett asszony mindent beismert, elmondotta, hogyan pusztította el gyermekét, egy szépen fejlett, egészséges leány-csecsemőt.
A csendőrök meg is találták a kis áldozatot, akiben persze már nem volt élet. Ládikát kerítettek, ebbe beletették és hóna alalt megfojtott csecsemőjével igy kellett a két szuronyos csendőr között Nagyrécséről Nagykanizsáig menni.
A kir. ügyészség indítványára a nagykanizsai törvényszék vizsgáló-birája elrendelte a kis halott felbon-colását, amit ma délután dr. Nls-ponszky Béla és dr. Ország Lajos kir. törvényszéki orvosok foganatosítottak a vizsgálóbíró jelenlétében. A boncjegyzökönyvet még a holnapi nap folyamán a vizsgálóbíró álleszi a kir. ügyészségre.
A vizsgálóbíró holnap hallgatja ki Kisházi Józsefnét és utána dönt sza-badlabra helyezése ügyében.
Clceálls előadás KisRanlxsán
A Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör II. kiskanizsai liceális előadását vasárnap, december 15-én délután 4 órakor rendezi, karöltve a Polgári Olvasókör agilis vezetőségével. Az előadást Barbarits f ajos, az Irodalmi Kör főtitkára tartja .Meddig éiilnk?" ciinmel. Szavalat és énekszámok egészítik ki a műsort. Belépődíj nincs.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 12, osdtBrtSk
Hóm katolikus: Ottltta. Protestáns: Gabriella. Izraelita: Ktsl. hó 10.
Váróit Morgó. ,A négy ótdOg\' regényes filmváltozat.
Oyógyszertári éjjelt szolgálat: I. hó végéig a Neumann-léle .Fekete saa* gyógyazertár.
OAzfflrdö nyitva reggel 6 órától eatt 6 ótáig (hétfő, szerda, pintek dílután és kedden égési nap nőknek).
— Az alispán üdvOzlése. Ai
alispáni hivatal, az árvaszék és a vármegyei számvevőség tisztikara és kezelőszemélyzete tegnap délelőtt felkereste hivatalában Bődy Zoltán alispánt, hogy újból való megválasztása alkalmából üdvözölje. A tisztviselők jókívánságait Brand Sándor dr. főjegyző tolmácsolta meleg szavakkal. Bődy Zoltán alispán meghatottan köszönte meg tisztviselőinek figyelmét, majd hosszasabban elbeszélgetett a megjelentekkel.
— Biróságl kinevezés. A kormányzó Bothár Gusztáv sárvári |á-rásbirót a sümegi járásbíróság elnökévé nevezte ki.
— Járási tisztiértekezlet. A nagykanizsai járás jegyzői kara folyó hró 17-én a főszolgabírói hivatalban járási tiszliértekezlelet tart Laubhaimer Alán dr. főszolgabíró elnöklete alalt. A járási tiszliértekezlet tárgyai: a gépjármüvek közúti forgalmának szabályozásáról kiadott belügyminiszteri rendelet végrehajtásának megbeszélése (a rendelet január 1-én lép életbe), adóügyek, aktuális köziégi ügyek. Az értekezleten az adóügyek tárgyalásával kapcsolatban résztvesz Dénes Jenő állampénztári főtanácsos is, valamint a járási szakreferensek.
— Köszönet-nyilvánítás. A Keresztény Jótékony Nőegylet vezetősége ezúton mond hálás köszönetet a város egész közönségének, mindenkinek, aki irgalmas szívvel előmozdította a karácsonyi vásár sikerét, akár adakozás, akár más-minő támogatás vagy érdeklődés által Köszönetet mond a Zalai Közlöny-nek önzeflen támogatásáért. Köszönetet mond a kiskanizsai tantestületnek és Kiskanizsa egész közönségének, akik az Eötvös-téri kétszobás nőenyleti helyiségben hétfőn megnyílt népkonyha céljaira gazdag adományt küldtek be Nagykanizsára. Az egyelőre 100 személyről (50 gyermekről és 50 aggról) gondoskodó népkonyha 5 q burgonyát, egész társzekér zöldség és főzelékfélét kapott a jószívű klskanizsaiak-tól. A jó Isten áldását kéri minden akciójának minden támogatójára a Nőegylet elnöksége.
Szenzációs olcsó
Karácsonyi Vásár
megkezdMWt
Kisfalud! és Krausz cégnél, Nagykanizsán.
Az év folyamán ffsszegyQlemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
Siessen,
maradékokat "o^^
mig a készlet tartl
„ nem létezett kon árusítjuk I
i9P2 december 12
i Diecember 23-án
f f : r v-
]CM a Élaxtuflíám Kaposváron
Nagykanizsa, december II Kaposvár városában az a hir terjedi el, hogy a városi lisztujitások december 23-án lesznek. Az egyes állásokra beadotl pályázatok halárideje december 19-én jár le. Kaposváron a jelek szerint a tisztújítás a legnagyobb csendben fog megtörténni.
mlMrirn
rlöflsétönk a páratlan paidag tartalma Karácsonyi Kanyeünkei, mint a „zalai Kömlöny alánáAkót.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet ezúton kéri tagjait, hogy november és december havi fa-adományaikat adják le a Teutsch-drogériába.
— Tea-est Klskanlzsán. A Kiskanizsai Polgári Olvasókörben vasárnap, december 15-én este 8 órakor Szerecz Mancika és Pap lluska adnak teát.
zalai kQzi Qny
s
szívű kftzttas^g előtt Hisszük, hogy. a közönség\'meg fogja ragadni\'az alkalmat, hogy a gyétmekek a gyermekekéri máskor is szívesen dolgozzanak. Kérjük a szülök és tanügy-barátok szives támogatását. Az előadásra a jegyek előre kaphatók a II. körzeli iskola igazgatójánál.
— A legszebb szőnyegek njgy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— A nagykanizsai tüdőbeteg-gondozó novemberi kimulalása szerint az intézetben az év elejétől fogva 1512, novemberben 181 betegei kezellek. A novemberben jelentkezett uj betegek száma 62 voll. Röntgenvizsgálat 11 volt a hó folyamán, váladék-vizsgálat 28. Segélyben 52 beteg részesüli, akik 886 liter tejel kaplak.
— Minden el&fizetftnk a
„Zalai Kömlöny" gyönyörű Karácsonyi Könyvét kapja a/ánáékul.
Felffyuftoííq, &áxát,
öogy mCQtcapöaaaa a bix/o-slmsl össxegct
Nagykanizsa, december 11
Laska József tekintélyes lengyeltóti polgár nagyobb összeggel tartozott egyik pénzintézetnek. Mikor az összeg kiegyenlítése sürgőssé vált, bebiztosította hiizdt 0000 pengőre, majd pár napra rá felgyújtotta.
A csendőrség a nyomozás során megállapította, hogy Laska volt a gyújtogató, aki ezt hosszas lagadás ulán be is ismerte, azonban a vizsgálóbíró előtt mindent lelagadott.
A kaposvári törvényszék tegnap lartotl tárgyalásán Laska Józsefei gyújtogatás és a biztosítási csalás büntetle miatt nyolc havi börtönre Ítélte.
Ugy az ügyész, mint az elitélt megfellebbezték az ítéletet.
Hakaci nékrekedéí, vastagbélka-taruá, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Fereno lóliel" keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József víz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat. A Ferenc lósiel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben kapható.
—\' Vasutas tűzifa Igénylők felhivatnak, hogy akik folyó fűtési évadra (1929/30. évre) az általuk kérelmezett tűzifa járandóságukat nem vélték át, azok sürgősen, de legkésőbb folyó hó 25-ig okvetlen vegyék ál, mert ezen idő ulán már nem leiz módunkban tűzifát kiszolgáltatni. Az állomásfőnök.
— Szenzációs ajándék
llu a „Zalai Kömlöny" Karácsonyi Könyve mindén elöflmotölénok.
Kérjen rádió-kereskedőjétöl leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett
PHILIPS RÁDIÓ
— Elemi Iskolások karácsonyi előadása. A gyermeki sziv melegsége fog szétsugárzani vasárnap, december 15-én délulán 4 órakor a Polgári Egylet nagytermében. A Rozgonyi-ulcai elemi iskola (II. körzet) gyermekszereplői fogják megragadni a szíveket, hogy mint az előző években, ugy az idén is segíthessenek a szeretel ünnepén a szegény gyermekeken. Ez alkalommal a szegény, gyengén fejlett, sápadl gyermekek részére, január 1-től kiosztandó tej-tizórai költségeikre akarnak egy kis fedezetet összegyűjteni a hallgatóságtól. Lázas készülődés folyik a szabad órák alatt az iskola épületében. Nagy szorgalommal tanulja és próbálja az apró gyermek-sereg azt a két kis gyermekszinmü-vel, amelyben a gyermeki sziv karácsonyi álma és vágya fog a délulán rövid Idejére testet ölteni. A műsor többi számaival is igyekezni fognak az ap/óságok leróni hálájukat a jó-
Hirdessen a Zalai Közlöny-ben
Eiernola
gramofon
6 havi részletre
Legújabb
gramofonlemezek
karácsonyi ajándéknak legalkalmasabb
Szabó Antal sportárunagy kereskedés
rádió és gramofon osztálya
— A kórház karácsonyfájához
adakozásra kérjük városunk jószívű embereil. A vasárnapi felhívásunkkal kapcsolatban nyugtázott adományok óla ujabban N. N. 20, Tólh István 5 pengőt adományoztak a kórház betegeinek karácsonyfájára. Minden adományt nyugtázunk.
— Prohiszks-nsptár. A Szociális Mlsz-szIMiirxulal kiadásában megjelent az 1930. évi Prohöszka-naphir ízléses klálll-tAsu. álló íróasztali lömb-nantár ez, Prohászka fényképével, minden nap szám-lapján egy-egy Prohászka-ldézet-tel. 2.20 P áron megrendelhető a kitvetkező elmen : Missziós Bolt Budapest, 1„ Krisztina-körűt 127.Mlnden kathollkus család otthonában disz és egész éven át lelki utmutató a Szociális Misszió Prohászka-naptára.
Vadbőröket,
mázét, ágftollat, vasat ás fámét
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. nu
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatos és legjobb minőségi! áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom. Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. |C Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
0
ZALAI KÖZLONT
1929. december 12.
Naponta adjon növendék és hlzóállatalnak
„FUTOR

-ír,étvágygerjesztőd
szénsavas takarmánymeszet. A .FUTÓ R" növendékállaloknál csontképződést elősegíti hízásra
brállilolt áll.
A .FUTOR" i cm orvosság, hanem a legtiromabban őrlOt\' mészsótáp. nmrly az állatok szervezetiben Igen könnyen felszívódik, s amelyet az á\'lato< ero-matikui anyag artaln.ánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszt. A napyhlzla\'ók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10-30. 1 cca >/t kg-os próhadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővényvédőazerek
5?85 kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bíróság melleit. Teleion: 130.
TŐZSDE
A mai tőzsde külföldi öszlönzö hírek hiányában nagyfokú Uzlellelen-ség jegyében folyl le. Az árfolyamok egészen lényegleien eltolódásokat tüntetnek fel és a berlini lanyhább árfolyamok nem gyakoroltak semmiféle befolyási. Zárlatkor az irányzat üzlcllelen. A fixpapirok piaca üzletiden és változatlan. A devizapiac színién (lzleltelen, változatlan árfolyamokkal.
ZOrlchl sárlat
Pária 20 26, London 25\'121/r, Nawyork 51445, Brtlasel 72 05, Milano 26 WVl, Madrid 71 \'55, Amsterdam 207 75, Berlin 123 22 Wien 72-42, SoHa 3 72, Prága 15-as11, Varsó —■•—, Budapest 90-171/1 Belgrád 9 I2\'/i, Bukarest 3 07.
Twatartfari*
Buza 10 fiII., rozs 10 flll. emelk.
Buza llsiav. 77-ei 23 10-23-50. 78-aá 23 40-23 70, 79-es 23 65-24 05, 80-as 23 95-2420, dunánl. 77-ea 2175-2195 78-as 2200 -2215. 79-es 22-25-22 40, 80-as 22-35 -22 50. lozá 15 00-15 10, tak. árpa I565-I610, sörárpa 17-50-19 00, zab 13-40—13 80, tengert tszL 13 35-13-50, dunántull 13-25 13 35, repce 51 00-53-00 korpa 9-75 10-00.
A budapeiti Tőzsde devlza-jegyiíte
VAI.UTAK
Angol I. 27-75-27-90 Belga Ir. 79130-80 00 Cseh k. 16-84-16 94 Dán k. 152-80 153 40 Dinár 10.00-1008 Dollár Í67-70-C69-70 Francia 1.22-45-22 75 Holl. 2,9-75 230-75 Lengyel 63-80-64-10 Leu 3-37-3-41 Léva 410-415 Líra 29 70-30 00 Márka 136 30-136-90 Norvég 152 65 153 25 Sclilll. 8005 80 45 Peseta 78 60-79 60 Svájci I. 110-80 III 30 Svéd k. 153-60 154 20
DEVIZÁK Amat. 230-02-230-72 Belgrád 10-10-10-13 Berlin 136-47-136-87 Brüsszel 79-77-80 02 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh. 153 00i53-40 London 27-82 27-SO Madrid 78-90-79 60 Milano 79-Í2-79 92 Newyork569-80-71 40 Oszló 152-85-153 25 Pário 22-44-22 51 Prága 16-90-16-95 Szófia 4-11-4-14 Stockh. I53-Í0-154-20 Varsó 63-90-64-10 Wien 80*20-60-45 Zürich 110-75-110 05
Megérkezett ACfíirógép
az M ■ legújabb modellje,
mely az összes eddigi írógép márkákat ugy ökéletessfgtien, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű i r ógépet bocserélek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEG Unió Magyar Villamossági R. T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Valialat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
APRÓHIRDETÉSEK
Az ailnáÉ Jutáiét <B)a 10 aaófa M fltMr, Madea további uó dt|a • ffiu Vaaár-ét hutepoap 10 izól* M fllléas mlndea
loaábbJ asó dija S flIU Szerdán éa pén-tekea 10 uólf (0 Hilár, minden további axó dija • MII. Clmaaó ■ nlndesi vaat*. nbb betűből álló azó két szónak aiimlt-tahk. Állást kareaóknek SOVi engedmény.
HIHaláaak B (III) pangd Ituagan alul a laUilagaa kdnyvalóa,
• aámliaái llkaHlláaa végett
• I 6 r • fixatandók
Bérautó csukott, megbízható és legolcsóbb Deutsch Tataion 410. 5909
Lagazabb karioaonyl ajóndék I
Fajtiszta nemes (harzl) kanari madarak jutányos áron eladók Eötvös-tér 33. azám. 5613
Kllllnó vadáaxkutya eladó. Cini a kiadóban. 6\'9i
ElsőrendU
zsirsertés
eladó
Vörösmarty-utca 36. sz. alatt.
Eladó egy kézi hajlású hydraullkiaa
olajaajtoló próa, melynek teljesítő-képeilége 500 kg. környomás, súlya 1000 kg. ára 2000 Pengó. Pollermann Pál, Szé. kesfehérvár, Pálya u. 28. 8M9
Jókarban levő, kilogástalan 4-es lypusu Stayr kooal minden elfogadható árban aladó. Clm a kiadóban. 6182
Serteirtsár
Felhaltás 3527, eUilillan 735. — Elsőrendű 1-40-1-47, szedett 1-28-1-30, szedett kOsép 1-18-1-24, könnyll 1-10—1-16, l-só lendü öreg 1-28—1-32, ll-od rendű öreg 1-18 1 24 angol aU\'dó 1-40-1-60, szalonna nas,nari 1-38-1-42, zsir 1-70 1-74, hui 1-70- 1-84, szalonnái lélserlés 1-66-1-76.
Kiadja: Bélulal HyoaU h Lapldidó Vállalat, Hankailsiás.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
larerurban telelőn t Nagykanizsa 78. n.
TeJssOfetkeutektAl mj termelőktől
évi kötélre VOSZek legmagasabb áron
tejet, vajat, vagy sajtot.
•\'» Tejcsarnokot bérelnék. Frledmana Líjoi, Itlipul, (irilj-ilti 27.
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ BBS.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
SOSJ
Értesítés.
Miután Arany István inkei vegyeskereskedő üzletét e hó 20-án átveszem, felkérem az igen tisztelt érdekelt hitelezőkel, szíveskedjenek követeléseiket e hó í5-ig velem írásban közölni.
Tisztelettel
Sándor Imre
0,„ Felsőrajk.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó férjem, illelvc fiam Bogenrieder Ferenc
elhunyta alkalmával a lemeté-sén megjelenni és jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton is fogadják hálás köszönetünkéi.
A gyászoló család.
A komárvárosl úrbéres erdőn
egy 6 méter hosszú, 170 cm. át-mérelü, egészséges
tölgyfa
december 22-én délelőtt 10 órakor pintér-fának önkénles árverésen eladalik.
Kiss János
Mir Komá\'város 102.
Kováid Péter és Fia
budapesti fest&gyár
fest, tisztit «a plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
„0 Csengery-ut 9.
Haán Gyula nagykan\'zsal bírósági végrehajtótól.
1287011929. vht. azám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi LX. t.-c. 102 érielmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagvkanlzsal klr. járásbíróságnak 1929. évi 17870. számú végzése következtében Dr. R»poch Aladár tlsyvéd állal képviselt Maiai Ignác |avára 400 P a Jár. ereiéig 1929. évi november hó 5-én loganaloaltott kielégítési végrehajlás ul|án le- éa telülloglall éa 2260 Pengőre becsüli következő Ingóságok, u m,-. szobabjt^rok. stb. nyllvánor árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1929-lk évi 128\'0 számú végzése lolylán 4(X) P — flll. tőkekövetelés, ennek 1923 é»l ju\'ius lló 15 napjától járó IOO/o kamatai. 1 *Vo vátlódl) éa rddlí; összesen 53 p 24 Ilit bíróilag már megállaollotl költ aégek ereiéig Nagvkanl/sán, Király-utca 30 sz. a. leendő megtartására 1929. december 16. napjának d. e. II órája határ-IdőUl kltllzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meglegyzéssel hivatnak meg, hogy az erintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. «af értelmében kész-pénzllzetés melleit, a legtöbbel ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- ós lellllloglaltatlák és azokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. élteimében ezek lavára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 27. napján.
Haán Ciyula s I llll klr blr. végrehajtó
Perfekt magyar
gép- és gyorsirónö
kerestetik azonnali belépésre. Ajánlatok fizetési igényekkel Mez Vater és Fial varró- és himző-selyemgyár, Nagyatád küldendő.
A n.gykanizsal kir Járásbíróság.
mint telekkönyvi hatóság.
9626>tk. 1929. szám
Árverési hirdetmény.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet végrehajlatónak Jambrlca Mlklóané azlll. Szedecska Julianna végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi halóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144., 141 és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverési 1600 P tőkekövetelés, ennek 1929 évi április hó 19. napjától Járó 12° o kamata, I sO.\'o váltódíj, 182 P 78 llll. eddig megállapított per éa végrehajtási éB az árverési kérvényért ezutlal megá la-pilott 60 P költaég. valamint az ezennel csallakozottnak kimondott Kremaier Ernő pacsai lakós végrehajtató 128 P 1)2 llll. tőkekövetelése éa |ár. behajtáaa végett, a nagykanizsai kir járásbíróság területén levó, Pacta községben lekvó, a a pacsai 1865. szljkvben f I. souz. 198/b. hriz. ház udvairal végrehajtást szenvedő nevén álló e^ési ingatlanra 4000 P Kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Pacsa községházinál megiarlására 1929. évi december hó 28. napjának délelőtt 10 óráját lUzi kl és az árverési feltételeket az 1881 : LX. t.-c. lí 0. § a alapján a kövelkezókben állapítja meg :
Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmad! ál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelni szándékozók kötelesek bá-natpénzul a kikiáltási ár 10°\'o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c 42. §-ában meghatározón árfolyammal számított óvadék-képes értékpnnirosban a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-verésl feltételeket aláírni (1881 ; LX. l.-c. 14/., 150, 170. §§.; 1908: XLI. l.-c. 21. §)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köleies nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Igérl ár ugyanannyi százalékáig kiegészllenl. 1908 : LXI. t.-c. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi október hó II. napján.
A kiadmány hiteiéül:
6195
Mlkó a. k. főtiszt.
Haán Gyula nagykanizsai blróiáfl végrehajtótól.
I3I66\'1929. vht. sz.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. évi LX. t.-c. 102 § a éltelmében ezennel köi-hlrré teszi, hogy a nagykanizsai kir. já-lásbiróságnak 1979 évi Pk. 13166. számú végzése következtében D-. Szabó Elemér ügyvéd állal képviselt Iparoaolf f.igy. szövelk. lavára 179 P 40 II.I. a |ár. er-|éig 1929. évi november hó 23-án loganaloaltott kielégítést végrehajtás ulján le- é< lelülloglall és 1050 pengőre becsllll kövel-kező ingóságok, u m : szobabútorok, stb. nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1929 évi Pk. 13166 számú végzése folytán 179 P 40 llll. tőkekövetelés, ennek 1929. évi aug I. napitól járó llo\'ó"w kamatai. \'/i"o váltódli éa eddig összesen 27 P 98 llll. bíróilag mir megállapított költ-aeyek ereiéig, Nagykanizsán, Főul 24. ÍZ. a alt leendő megtartására 1929. évi december hó 31-Ik napjának délulán 6 órája haláridóül killlzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, ho^y ai érintett Ingóságok az 1881. évi LX t.-c. 107. éa 108 § al értelmében készpénzüzeléa mellett a legtöbbel ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el lógnak adatni.
Ainetinviben az elárverezendő Ingóságo kat mások is le- és lellllloglallaltik é( azokra kielénitési logol nye lek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. I. c 102. § a ér-lelméhen ezek lavára la elrendeltetik
Kell Nagykanizsán, 1929. évi dtc. hó 10. napján.
Haán Gyula s. k. sisa klr. blr. végrehaltó.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
89. évfolyam. 284 szám
Nsgyií&jtUea 1929 december 13 péntek
Ara 14 HUér
ZALAI MLOOT
Sxert eMtó^ég í, UaiMilvetal: rfrol 5. uim Keszthelyi Hokktadóhlvatat Kosautfi Lj|o«-u. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: BarbarlU Lajos

Az olasz jóvátételi delegátusok a miniszterelnöknél informálódtak a magyar jóvátételi álláspont felöl
Builapcst, december 12 A keleti jóvátételi konferencia kél olasz delegátusa ma délelőtt Budapestre érkezeti, hogy a magyar kormánnyal megtárgyalják a jóvátételi kérdés egész anyagát. A két delegátusnak a mai napra még nincs hivatalos programja. Hir szerint ma délután az olasz követségen érlekez-lel voll, amelyen a kél delegátus és u olasz ügyvivő veti részi.
Bethlen gróf tanácskozásai Walkóés Wekerle miniszterekkel
Budfipent, december 12 lielhlen István gróf miniszterelnök ma a parlamentben tanácskozott Walkó Lajos külügy- és Wekerle Sándor pénzügyminiszterrel. A tanácskozást összefüggésbe hozták a a hágai konferenciával, illetve az olasz kiküldőiteknek adandó felvilágosításokkal.
Az olasz delegátusok a kormányelnöknél
Budapest, december 12 (Éjszakai rádió jelenlés) Brocchi és Buti a keleti jóvátételi bizottság olasz lag|al ma felkereslék gról fíe/Afe/i István miniszterelnököt, Walkó külügy- és Wekerle pénzügyminisztert, hogy informálódjanak a magyar álláspontról.
Romániát inkább a politikai, mint a pénzügyi szempont érdekli a jóvátételnél
Mlronescu külügyminiszter hivatalos nyilatkozata a sajtónak
l\'rága, december 12
(Éjszakai rádiójelenlés) Mironescu román külügyminiszter fogadta a bel- és külföldi sajló képviselőit és elöltük egyebek közölt ezeket mondotta :
— A hágai értekezlet kapcsán Romániái az ugynevezell keleti jóvá-teleli kérdésben a politikai szempont sokkal jobban érdekli, min! a pénzügyi szempont Nemcsak a hitelezőkre áll ez, hanem az adósokra is.
— Egyik adóssal szemben lalál-
— Ha Románia nagylelkű lenne és fizetne, akkor ezen muníciói, hadifelszerelést vesznek és készülnek várhaló eseményekre. Ennek az államnak lervén azonban állállak és nem veszik tekintetbe azokat a mesterkedésekel, melyeknek a„ a célja, hogy az államok közölt v-gyenellen-kedést szítson.
Ezután arról beszélt, hogy a kisantant egységes eljárást fog követni és azért tartózkodik Prágában, hogy megbeszélje a közös laklikát Reméli azonban, hogy kél hónap alatt mindent el lehel rendezni.
Kenéz sürgős interpellációja az utódállamok magyarságának helyzetéről
j,Az utódállamok elnyomó politikája naprólnapra erősödik"
luk magunkat a tárgyalások során, aki nem hajlandó fuetni Azt állítja, hogy a Romániát ért szenvedés és megszállás nem ér fel a földreform során kisajátítón földek értékével.
— Ezzel az állítással nem is érdemes vitatkozni. Mire való a vila és miért halasztják el a tanácskozásokai, mikor ilyen felfogásokkal állunk szemben?
— Ez az állam, ha Románia nem fizet, tovább folytat ja az agilációt, mely végül is revansra vezel.
A háború szelleme válik ismét ben tett ígéretek nem váltak
Budapest, december 12 A képviselőház mai ülésén harmadszori olvasásban is
elfogadták a fővárosi mandátum mea hosszabbításáról szóló /avaslatot.
Minthogy ezzel a mai napirend kimerüli, az elnök meglette napirendi javaslatát. Eszerint a képviselőház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tartja, amikor is Budapest székeslőváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalják.
Kenéz Béla Interpellációja Kenéz Béla mondotta el ezulán interpellációját az uiódállamok területén élő magyarság üldöztetéséről. Interpellációjában hivatkozol! arra, hogy a kisebb égek jogait szcrzO-
urrá a Népszövetségen — valóra — Bethlen István kisebbségek sérelmeiről
dések bizlositják. Ezekben
a szerződésekben az utódállamok kormányai kötelezték magukat arra, öogy a sztlbadság és Igazság elvét lógták érvényre futtatni a klsebbségöcz tartozó állampolgáraikkal szemben. Az uiódállamok azonban ezl az elvet megtagadják és a népszámlálási eredmények meghanusilásával a magyarságot a valóságosnál kisebb számúnak mulatják ki.
A cselük pl. Kassán 22vo magyarságot mulatnak ki (felkiállások : hallatlan 1). /W általános választásoknál ti szavazatoknak mégis 70 százaléka eseti a magyarságra. Ez világos igazolása a magyar népszámlálásnak. A magyarság számának lefokozá-
A magyar kisebbségek érdekéérdekes kijelentései a magyar
sál és a magyar nyelv hivatalos használatira jogosított magyar nyelvű vidékek összezsugoriláíát közvetlen iniézkedtísck szolgálják, még pedig a magyarság kiiHdOzése. kiulasildsa és az uj kerületi beosztások.
A román közigazgatásból elv számllzve
a magyar nye van.
Jugoszláviában, ahol löbb mint fiOO.OOO magyar él, egészen 1927 ig. nem sikerüli a magyarságnak egyetlen képviselőjét sem bejuttatnia az oltani kamarába. Ismertette ezulán Kenéz Béla a magyarságul báltérbe szorító cseh választási rendszert.
A román válaszlási eljárás jellemzőire Pop Csicsónak, a román kamara jelenlegi elnökének 1922.
évi válaszlások utáni nyilatkozatát
közli, mely szerint
a csendörök parancsot kaptak, Oogy löffék le azokat. akik az urnákhoz közelednek.
A magyar uralom alatt, ha egy csendőr megvert egy román választópolgári, a magyar biró 3 évre ilélte el.
Ma a román blrák Jaml-slffák meg az urnákat.
Kenéz statisztikai adatokat sorolt
fel az erdélyi kalholikus, protesláns
és unitárius egyház üldöztetéséről.
A magyar népiskolák az utódállamok területén mlndenlltt csökkentek.
A magyarság tömegének a Felvidéken egyetlen főiskolája sincs. Akkor, amikor még a honolului egyelem diplomáját is noszlrifikálják, a magyar diploma noszlrijikáldiát megtagadják.
Jugoszláviában a több mint 600 000 főnyi magyarságnak semmiféle középiskolája nincs.
Ha a nemzetek szövetsége a bűnrészességig menő részvéüensígével továbbra is tétlenül nézi a magyarság kiirtását, néhány évtized múlva csak nyomait találjuk a magyarságnak azokon a vidékeken, ahol ezer évig éli és nagy leltekkel irta be nevét a történelembe.
Romániában a magyarok kivándorlását államértlek nek, a befolyásos urak pedigfó Üzletnek tekintik.
Ezer éven ál mi voltunk őrei a nyugati civilizációnak, nem engedhetjük, hogy az utódállamok bitorolt, földje lestvéreink kinzókamrája, siralomháza és temetője legyen.
A nemzetek szövetsége hamarosan rá fog jönni arra, hogy az eddiginél alaposabban kell a kisebbség kérdésével foglalkoznia.
Kenéz Béla végül kijelentette, hogy a szenvedés és igazság nevében beszéli és a magyar feltámadás reményében várja a választ.
Bethlen István gróf miniszterelnök nyomban válaszoll az interpellációra.
— Sajnos mondotta többek közöli a miniszterelnök
az Ismertetett adatok megfelelnek a kormány \'Információinak la.
Ha a külföld ezeknek az adatoknak csak felél is elhiszi, felnyílik majd u szeme és tálja, mii követett el Trianon Magyarországgal és Európával szemben és megérti talán, hogy miért nehéz Magyarországon olyan politikái követni, amely baráti kezet nyújt
ZALAI KÖZLŐN*
1929. december l3.
4 ördög. Utolsó nap!
a szomszédoknak. A magyar nemzet nem zárkózhatik el fajleslvéreinck szenvedései elől, mert hiszen együtt éltünk még egy éviizeddel előbb, velük közös családi kötelékek fűznek bennünket össze, egy kuliurában nevelkedtünk. j Lehet-e határokat húzni egyik napról a másikra, ezek azonban nincsenek benne a lélekben, az élet erősebb, mint ezek a határvonalak, hiába való volna bármely magyar kormánynak olyan törekvése, hogy ne vegye észre azt, ami a határokon tul történik. Kenéz Béla a kormányhoz fordul azért, hogy módot keressen ennek a helyzetnek megszüntetésére:
A kormány kereste a módot 1924-ben, amikor a szanálás alkalmaval a szomszédállamokkal való barátságosabb atmoszféra meglcrcmlésén fáradozott. Mdr akkor kijelentene, hogy ennek véglegesítése csak ugy történhetik meg, ha más politika folyik a magyar kisebbségekkel szemben. Ha ezek a várakozások nem teljesülnek, kénytelenek leszünk a népszövetségnél napról-napra fokozódó erővel odahatni, hogy a kisebbségi védelem, amelyet a népszövetség biztosított, hatékonnyá váljon és valóban
védelme Is legyen. Nem ismeretlenek azok a momentumok, amelyek lehetetlenné tették a múltban azt, hogy elfekliv legyen a kisebbségek védelme a népszövetségnél.
Önmagában az a tény, hogy nincs a népszövetségnek olyan állandó bizottsága, amely a
kisebbségek helyzetét figyelemmel kisérné — olyan hiány,
amelyei jóvátenni nem tehet. De mélyebben fekvő okok is vannak. A népszövetség ezzel a kérdéssel nem foglalkozott eddig, ugylát-szik nem Is kiván foglalkozni, meri ma Is azt a háborús szellemet találjuk ott, amely a kisebbségeket oda adta más államok hatósága alá. A kormány egy alkalmai sem mulaszt el olyan irányban, hogy mindent elkövessen, hogy a népszövetségnél a kisebbségek garanciája valóban effektív legyen.
Hosszú ez a folyamat, azt hiszem azonban, hogy ha nyilvánosságra hozzuk ezeket az adatokat, amelyek bizonyilékai annak, hogy messze vagyunk még attól a békétől és békés szellemtől, amelynek uralkodnia kellene elsősorban a kisebbségi kérdés kezelése terén. Ha valóban békét akarunk, ezzel lényegesen hozzájárulunk a felvilágosításnak ahhoz a munkájához, amelynek az lesz az eredménye, hogy szívós munkával fokozatosan célhoz jutunk, mert más utat a maga részéről nem lát.
Nagy taps fogadta a miniszterelnök szavalt. A választ az interpelláló és a Ház tudomásul vette és az ülés ezzel 12 órakor végei ért.
A felsőház mai ülésén elfogadták a fővárosi mandátumok meghosszabbítását, — majd áttértek a korlátolt felelősségű társaságokról szóló törvényjavaslatra, melynek általános tárgyalását is befejezték. A részvényjog reformjának sürgetése felett napirendre tértek.
Szaporodnak a bűnjelek a düsseldorfi gyilkosságokkal gyanúsított béres ellen
Uorlln, december 12 Nestroy Qyörgy letartóztatása óta ujull erővel folyik a nyomozás a düsseldorfi tömeggyilkosságok ügyében. Neslroy ellen egyre több és löbb gyánuők merül fel és a rendőrség most már nem tartja kizártnak, hogy
a letartóztatott béres nemcsak Hahn Máriái ölte meg, hanem alaposan gyanúsítható a lobbi düsseldorfi gyilkosság elkövetésével is.
Nestroyl tegnap egész nap vallatták a rendőrfőnökségen, egyelőre azonban nem tudták vallomásra bírni.
Talállak nála többek közt egy augusztus 11-ére szóló jegyet a düsseldorfi Apollo-moziba. Hahn Máriát, mint ismeretes, auguszius 11 -én gyilkolták meg. Augusztus 11 -e óla Hahn Máriának nyoma veszett s a következő napon, auguszius 12-én Nestroy üyörgy is otthagyta a spin-
dermühlei majori. Azt mondta, hogy nem dolgozik tovább éhbérért és hogy jobb állást kapott.
Düsseldorfból Neslroy Qyörgy Ohlings rajnai városkába meni s innen vándorolt azulán Potsdamba. Közben még egyszer járt Düsseldorfban, november első napjaiban.
Miuián a hatéves Albcrmann Ger-trudot november 7-én gyilkolták meg, a rendőrség most főleg abban az irányban nyomoz, nincs-e kapcsolat a kislány meggyilkolása és Neslroy György novemberi düsseldorfi látogatása között. A berlini kihallgatásokról állandóan tájékoztatják a düsseldorfi rendőrhatóságokat is.
Ji Qivatalok összhangjáról, á közönséggel való bánásmódról, a város rendiéről és a sajtóról
nytlatKoxlU a nagylcanlxsal rendőrkapitányság u/ vexeíü/e
Az Angol Bank ismét leszállította a kamatlábat
Az Angol liank mai ülésén a bank-kamatldbat 5\'Wo-ról 5% ra szállította le.
Nagykanizsa, december 12
A nagykanizsai államrendőrség kapitányságának uj vezetője: Solymossy László rcndőrlanácsos tegnap veite át a rendőrség vezeléséf. — Ugyanakkor fogadia a rendőrség lisztikarának és összes tisztviselőinek tisztelgését, akiknek rövid beszédben vázolta azokat az irányelveket, melyeknek szem előtt tartásával fogja a kapitányság ügyeit vezetni.
Solymossy László rendőrtanácsosról abból az alkalomból, hogy Nagykanizsa egyik legszámottevőbb hivatalának élére helyezte a belügyminiszter, el kell mondani, hogy már huzamosabb idői töltött vezetői pozícióban. Nevezetesen az oláh megszállás előtt Déván megyei főjegyző volt, majd a rendőrség S\'.olgálatába lépve a menekülés után előbb Komáromban vezette a kapitányságot, majd a győri, később a soproni rendőrség bünügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki. Utóbbi állomáshelyén mint a rendőrség vezclő|é nek állandó helyeilese Is működött.
Hivatalának elfoglalása után, csütörtökön délelőtt hosszabb beszélgetés keretében nyilatkozott a Zalai Közlöny munkatársa előtt Solymossy László rendőrtanácsos. A rendőrségi kerület legrangidósebb tanácsosa Solymossy László. Javakorbeli férfi. Szigorú tekintet él cvikkere mögölt, de ha beszél a szigorúság csak-hamai előzékeny, figyelmes, udvarias hangra olvad lel.
Azt mondják, mint felettes minden kötelességet megkövetel alárendeltjeitől, de amcllclt a legteljesebbb kari harmóniának liive, mint azt maga is mondja nyilatkozatában.
— Tegnap dr. Kálnay főtanácsos úrtól véglegesen álvettem a nagykanizsai kapitányság vezetését, — mondotta Solymossy. — Az én törekvésem is arra irányul, mini azt tegnap délután a rendőrség tisztikara és tisztviselői előtt is kifejtettem, hogy a teljes összhangot megteremtsem befelé és a sikeres együttműködést biztosítsam kifelé. Tulajdonképen a harmonikus, kellemes együltmükö dés megszilárdítását kell elvégezzem a társhatóságokkal, mert tudomásom szerint is Nagykanizsa mindig az a város volt, ahol a rendőrség intézménye az állam javára és érdekében, az eredményes munka jegyéhen munkálkodott együtt a többi hdóságokkal.
— Mikor a tisztikar üdvözlését fogadtam és magam is bemutatkoz-
tam kartársaimnak, hangsúlyoztam, hogy mennyire elsőrendű dolognak tarlom, hogy a rendőrségi Ügyosztályok vezetői a jogkereső közönséggel mindig a legudvariasabban és a legelőzékenyebben foglalkozzanak. Erre különben az uj közigazgatási ügyrend is nagy sulyl fektet, mely január elsején lép éleibe és amelynek jelszavai: gyorsaság, pontosság és lelkiismeretes hivatalnoki munka.
— A tanácsos ur programja? — kérdeztük.
Egyéni programunk nekünk nincs, meri nekünk az intézmény létezése adja a programot. Mikor rend van egy városban, annak elsősorban a közönség látja felbecsülhetetlen hasznát Viszont arra kell törekednünk minden erőnkkel, hogy ez a rend ugy álljon elő, hogy a közönség abban ne lásson vegzaturát. Főfeladatunk arra törekedni, hogy elsősorban az élei és vagyonbiztonság, aztán a közlekedésügy — és az egészségügy ólyan nivón álljon, hogy panaszra senkinek se legyen oka.
— Természetesen csak. akkor tudok eredményes munkál kifejteni etéreken, ha minden társhatósággal jóviszonyban vagyok. Erre pedig garanciának érzem azt a, közigazgatásban eltöltött tekintélyes időt, ami mögöttem van. Ugy érzem közhivatali pályám alatt a gyakorlati ismereteknek azt a bőséges tárházát szereztem meg, aminek felhasználását a nagykanizsai rendőrség élén eredményesen tudom eszközölni.
Végül arról szólott Solymossy tanácsos, hogy minden törekvése arra fog irányulni, hogy a sajtóval a harmonikus együttműködési biztosítani tudja továbbra is és a közönség szócsövének munkáját a maga részéről a lehetőség keretein belül elősegítse.
Tökéletesen elégnek tartjuk a nagykanizsai államrendőrség uj vezetőjének nyilatkozatát ugy a közönségre, mint a sajtóra nézve és módfelelt örülünk, hogy a vezetői szék ismételten értékes és kiváló tisztviselőben találta meg birtokosát.
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
lafluebbet l.golosóbban
vékAssy károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. F6-ut 2.
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatos és legjobb minőségi) áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Magtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
ZALAI KOZLÖNT
Megfojtotta, majd elásta újszülött gyermekét
Vallott a nagyrécsel gyermekgyilkos anya
Nagykanizsa, december 12 A törvényszéki orvosok tegnap ooncolták fel a nagyrécsei gyilkos anya csecsemőjének holttestéi. Megállapították, hogy a gyermek élve jlill a világra és azután megfojtották. A boncjegyzökönyvet a mai napon beVrjeszlelték a törvényszék vizsgálóbírójának,
Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró
ma kihallgatta Kis/lázi Józsefnél, a kegyetlen édesanyát, aki a biió előtt is beismerte, hogy születése után megfojtotta a leánykori szerelméből fakadt gyermekét.
A vizsgálóbíró a kihallgatás után kihirdette Kisháziné előtt lelartózta-tási határozatát, amiben az asszony megnyugodott.
Olcsó Karácsonyi maradék vásár
%
Singer
divatárujáéban.
Vigyázat s dolgoznak az álkulcsos
betörők I
Tegnap már egy látogatást tettek a belörők — A rendőrség megállapította az összefüggést az álkulcs - tolvajlás és a betörés között
193P. december Í3
| Tóth Zoltán
xNeni lenget fekete zászlót egyetlen épületen sem a szél, mert aki meghalt, nem viselt semmiféle hivatalt és nem voll tagja egyik nagykanizsai testűiéinek, vagy egyesülelnek sem. Csak újságíró volt. Harminc éven keresztül Irt, szerkesztett, szolgálla páratlan becsületes egyszerűséggel a tollat, amelyre felesküdött, aztán megrokkant és most két napja, alig pár napos betegség ütán, örökre lehunyta szemelt. Halkan, csendesen távozott abból a világból, ahol annyi sebet kapott érzékeny lelke.
Asztmatikus betegsége szombaton döntötte ágynak. Eleinte még kezelő orvosai sem gondoltak súlyosabb következményekre. Kedden azonban állapota rosszabbodott, szerdán beállott a katasztrófa és este fél liz órakor bekövetkezett a halál.
Tóth Zoltán 1913-ban minta „Zala" felelős szerkesztője került Nagykanizsára s ezen állásában itt maradi eüészen a .Zala" megszűnéséig, 1922-ig. Ekkor a „Sopronvártnegyé-hez" ment, majd onnan Oyőrbe, ahol a Felsödunáhlull Hétfői Újságot alapította és szerkesztette. Mlniegy két évvel ezelőtt súlyosan megbetegedett. A gyógyulás csak nehezen ment, Úgyannyira, hogy az u|ságiró egyesület mint rokkantat, Ideiglenes nyugállományba helyezte. Ekkor visszajött Nagykanizsára, ahol egészségi állapotában javulás állott be s ahol lapalapitási tervekkel foglalkozol).
Tóth Zoltán mindössze 52 éves volt. Újságírói pályáját Szegeden kezdte, ahol dr. Balassa Ármin hires lapjának, a „Szeged és Vldéke"-nek voli munkatársa. Kitűnő írásaival egy-kettőre jó nevet szerzett magának a fiatal Tóth Zoltán. Novelláit és humoros Írásait ebben az időben szívesen vették a fővárosi lapok s jóval a harminc éven alul volt, amikor Egerbe ment felelős szerkesztőnek. Pár évi egri ujságiráskodás után azonban újra visszament\'Szegedre s onnan csak 1913-ban távozott el, amikor is Nagykanizsára jölt.
Tóth Zollán egyike voll a vidék legkitűnőbb újságíróinak. Tősgyökeres, tiszta írásaiban a nlagyar nyelv minden szépsége kifejezésre Jutott. Stilusa nemesen egyszerit, vezércikkeinek Ipgikája pedig mindig átUlö és kifejező volt. Riportjai sokszor keltettek országos feltűnést- Sikerekben és érdemekben gazdag újságírói pályájának kimagasló állomása volt Sopron, ahol régészeti cikkeivel ő indította meg azokat az ásatási munkálatokat, amelyek évezredes római építkezéseket és műemlékeket hoztak napvilágra Sopronban.
Pompás szellem és roppantul puritán lélek volt. Egyszerűsége és élei-igénytelensége már-már az aszketiz-mus határán mozgott. A bölcs ember higgadtságával nézte az életei, de szivében kimondhatatlan fájdalommal égtek az osztályigazságtalanságok.
Halála mérhetetlen csapás öreg édes anyjára, akit rajongva szeretett, de nagy veszteség érte a magyar ujságirótársadalmat Is, amely Tóth Zoltánban egyik példaadó puritán tagját vesztette el.
Temetése ma délután \' A órakor lesz a róm. kath. temetőben.\'
A SINGEK. VARRÓGÉPEK
Míora A\' LEOdOBBAK I
Nagykanizsa, december 12 Közöltük annak a tolvajlásnak részleteit, amely Simon György Köl-csey-ulca 7. szám alatti lakos műhelyében történi, mikoris a betörök semmi egyebet, csak egy garmada tolvajkulcsot loptak el.
A tettesek nyilvánvaló célja az lehetett, hogy az álkulcsok segítségé-
vel betörést kövessenek el.
Most bejelentés érkezeit a rendőrségre az első betörésről, melyet joggal az álkulc8-tolvajok munkájának tulajdonithatunk.
Az egyik Fö-ulcai üzlet tulajdonosa ma megjelent a rendőrség bűnügyi osztályán és bejelentette, hogy tegnap este, mikor hazament, laká-
»
A1 négy ördög
Hermáim öang őiökbecaü
regínye 8 fejezetben. Főszereplőt*: Janit Baynar, Ranoy Draxat, Charta* Moi-tan, Barry Norton.
VHágsstenxácló 1
sában gyanús nyomokat talált, melyekből arra következtet, hogy távolléte alatt valaki járt a lezárt lakásban.
Hirtelenében nem is tudott pontosabb adatokat adni arra vonatkozólag, hogy mi tUnt el a lakásból.
A rendőrség azonnal megindította a nyomozást és megállapította, hogy a lakásban valóban jártak idegenek, akik álkulccsal hatoltak be, majd maguk után ugyanazzal újra bezárták az ajtókat.
Ezekután az a fellevés, hogy a betörök csak azok leheltek, akik pár nappal ezelőtt Simon Oyörgy laka tosmester műhelyéből álkulcsokat loptak.
Most ezirányban folyik a nyomozás.
A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya ismétellen figyelmezteti a közönséget, hogy óvakodjék a betörőktől és a zárban alkalmazott biztosító tolókával legye lehetetlenné, hogy azt álkulccsal ki tudják nyitni.
Ilyen zárbiztositót bármelyik vaskereskedésben lehel csekély összegéri kapni. Viszont a szolgálat, amit tesz, felbecsülhetetlen, mert az álkulccsal operáló betörők ellen teljesen megvédi a lakást.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Csütörtökön a hőmérséklet: Heggel 7 órakor +2 6, délután 1 árakor +6 4, eate 9 órakor +4 8.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat.
Szélirány: Reggel és délben délnyugat, este északkeleti szél.
(Éjszakai rádiójetentisl A Meteorológiai Intézet aale 10 órakor jelenít i a nap folyamén viharáé éaaakuyuoati axelek vérhatók leoaapódéaokkal.
a TURUL cipőgyár
elismerten legjobb minőségű cipői megvédik önt a nedves időjárás okozta kellemetlenségektől.
Ajánlja ■
Férfi csatlós posztócipőit ........................P 14-50
Házicipöket teveszőrből............... P 6\'50- 8\'50-lg
Fekete és barna női egész cipőket ..... P 19\'50—24-50 lg
Színes éi fekete női pántos cipők i
35, 36, 40, 41, 42 számban P 1250-17-lg.
Gyermekcipők P 10—1980-ig. Hői hóoipők 9 80-tól. Női és férfi sárcipők.
Szigorúan szabott árak! Szolid kiszolgálás!
____M73_
«
ZALAI KÖZLÖNY
IflWdecemher 13
tfcÁSK&JVNjOt £l£A!
Rövid levélben
dús tartalom, Hogy a«« légy.
ezt idd\' fiatalon.
Az erőteljes reggeli-tea
Egy 50-os oiomag 1.— pengő ligy csésze tea csak kb. \'2 fillér.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Deoember 13, péntek
Kóm katolikus: Luca. Protestáns: Luca. Izraelita: Kint. hó II.
Városi Mo*gó. ,A nAgy ördög\' regényes filmváltozat.
Oyógyuzertárl éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Neumann-léle .Fekete sas" gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától estr
6 óráig (hétfő, szerda, nfntrk délután éa keuden egüaz nap nőknek).
P. Deák plébános
tart vasárnap liceális előadást
Mskoolmln Is lesx Ilcedlls előadd.
Nagykanizsa, dceonibcr 12 A vasárnapok kultur-előadásainsk programján december 15-én Nagykanizsán és Kiskani\'sán is lesz egy-egy liceális előadása a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Körnek.
Nagykanizsán d. u. 6- órakor a városháza dísztermében P. Deák Szulpic plébános tart előadást rendkívül érdekes és aktuális léniáról, a kanizsai pusztuló műemlékekről. Szaval Polgár Bözsi és énekel a Kisdalárda, Büchler Mór karnagy vezetésével. — Belépődíj nincs.
Kiskanizsán Barbarits Lajos, az Irodalmi Kör főtitkára tart előadást űz ember életkoráról, annak meghosszabbítására irányuló kísérletekről. Szavafat és énekszámok keretezik az előadást, amely délután 4 órakor kezdődik a Polgári Olvasókörben. Belőpődlj nincs.
— Halálozás. Dr. Tóth József zalaegerszegi törvényszéki biró hosz-szas szenvedés után 39 éves korában meghall. Az elhunyt még a harctéren szerezte betegs^ét, amely az ulóbbi időben súlyosra fordult és már nem lehetett megmenteni.
= Legjobban kamatozik az a tőke, amelyet a világhirü Pfaff varrógépeknek részletre való vásárláséval gyűjt.
— Szenzációé ajándék
Ihi a „zalai Köxlöny" Karácsonyi Könyve minden elöllxetölének.
— Ha olcsón Jót hkar, ha a világ eseményeiről a leggyorsabban ós legmegbízhatóbban akar értesülni, Ita szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa a Nemzeti Újságot éa llj Nemzedéket
Vasárnap megnyílik tíöbc.l Arpdd héphlámiúsa
Nagykanizsa, december 12 A kiváló tehetségű zaiai festőművész, Göliel Árpád képkiállitása, mint a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör III lárlala, vasárnap délelőtt II órakor nyilik meg a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban. Belépődíj nincs. _
— A kórház karácsonyfájára
nap-nap ulán gyűlnek jószivü emberek fillérei, hogy az irgalmas nővérek szerető gondoskodása a szentestén elfeledtethesse a kórágyak szenvedőivel szomorú, fájdalmas elszakadásukat a család köréből. Ma Lukács Vilmos gyógyszerész küldött 5 pengőt szerkesztőségünkbe erre a célra. Minden adományt nyugtázunk.
W
V <F
A kirakatiáraimból külön árengedményt
ny u j t o k 1

m
Sv
Az előrehaladott idényre és a karácsonyi ünnepekre való leki n teltei, a raktáromon levő összes áruimat rendbivQI olcsó árakért árusítom.


KORZÓ DIVATÜZLET
Özv. Kohlt Lajosné Nagykanl*w,
A kirakati áta ijn ból külön árengedményt
nyújtok!
<F
W/
S& ^ .A
//■///
— Missziós előadások. A Szociális Missziótársulat nagykanizsai Leányklubjif-ban hélfón d. u. Bartha István kegyestendi lanár tartott rendkívül élvezetes és nagy oktató-érlékü előadást a karácsonyi költészetről. Jövő hétfőn, december 16-án Krizsala Ferenc kegyesrendi tanár folytalja elhikai előadás-sorozatát. — A fogházban vasárnap délutSn Deák István polgári iskolai ianár larl történelmi előadást.
A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek melleit Bartánál.
— Olcsóbb a karácsonyi és ujévl üdvözlő-távirat. December 15-től 1930. január 5-ig a belföldi forgalomban és egyes külföldi országokkal karácsonyi és újévi — XLT — táviratok válthatók. A szöveget közértelmü nyelven kell szerkeszteni és a szokásos szerencse-kiváltatokon és üdvözléseken kivtll mái közleményt nem tartalmazhat. Belföldön ugy a helyi, mint a távolsági forgalomban egy szó dija 4 fillér, díjminimum 40 fillér. Bővebb felvilágosítással a felvevő postahivatalok szolgálnak.
Figyelem I Itt áz alkalom I
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárflzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár külföldi és belföldi játékokban.
Hóoipökben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön
96 filléres osztály.
Gyermekkocsik.
TeUton i SRI.
Képkeretezés.
__srv*
Börtönre ítéltek
Kaposváron egy Itaolual bltnöwbt
Nagykanizsa, deccmbor 12
Emlékezetes, hogy Dér józsef nagykanizsai csavargót, aki végiglopkodta Zalaegerszeg környékét, 8 hónapi börtönre Ítélték. Dérnek Somogyban is voltak bünel. Igy többek közölt a nyár folyamán behatol! Böröcz József balatonujlaki földbirtokos házába, ahonnét több értékes holmit elemeit. A kaposvári kir. törvényszék 6 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta Déri, aki ha Egerszegen leüli a nyolc hónapot, Kaposvárra ke rClI a fogházba.
— Borozás után megölte a szívszélhűdés. Farkas József 46 éves pacsai gazdasági cseléd a szőlőhegyen Deák Imre gazdával borozgatott. Mikor alaposan felöntött a garatra, a pince elé szénát raktak és Farkas arra feküdt le. Reggel hozzátartozói keresték Farkast, akit holtan találták meg a szénán. Mint az orvos megállapította, szívszélhűdés ölte meg. A szerencsétlen embernek kilenc árvája maradi özvegyén kivül.
— Teljesen ingyen
elöflxetönk a páratlan gaxdag tar-tnlaiu Karácsonyi Könyvünket, mint a „zalai Köxlöny" aldnaékdt.
— A Nagykanizsai Kerékpár Egylet f. évi december hó 14. napján este 8 órakor sajá! helyiségében (Magyar-u. 2. sz.) családias jellegű teaestéiyt tart.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
vese-, hólyag-,gyomor-és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánló!!
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési "" Főraktár: »•
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
Az összes raktáron levő
játékárukat ír
kiárusítom,
miután ezen cikket többé nem tartom.
KAVFMANN KÁROLY.
109*2 december l3<
ZALAI KÖZLÖNY
bSütenw
sütőporból készflinek.
Hordágyon,
gyalog cipeltek a mentők egy aérUlf munkást két kilométeren a auiöutak köxőtt
Nagykanizsa, itecomber 1?
Simon Lajos -15 éves munkás a Cserfői városi erdőben dolgozol! a Fornér-gyár fakitermelésénél. Tegnap a délutáni órákban indult onnan haza Nagykanizsára. Alig hagyla el az erdőt, a síkos ulon egyszerre megcsúszott és olyan szerencsétlenül esett el, hogy lába törölt. A mentőket délután öt órakor hivlák ki a sérülthöz. Lovaskocsival mentek ki, de olyan nehezen ludlák megközelíteni a balesel színhelyéi, hogy csak este 8 órára tudták beszállítani a munkást a kórházba. A mentők a hordággyal több mint két kilométer utat tettek meg gyalog a legrosszabb litllőalakon. Dicséretükre legyen : derekasan ellállák a sérült beszállítását.
= Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
--« Védekezés a nikotin mérgező hatása ellen. Villámgyorsan lerjed a Ilire annak, hogy a magyar cigaicttahüvelygyár-tás szenzációja: az Olleschsu hüvely olyan speciális módon előállítót! és szabadalmazott vattával van ellátva, amely 900/o-ban távolítja cl a nikotin mérges anyagail Jó a híre, jó az Ize, illatos, kellemes a füstje.
Naponta adjon növendék éa hlzóáltatalnak
„FUTOR"
szénsavas lakarmányincsxet.
A „FUTOR" növendékállaloknál a csontképződést elősegíti hizásrn
KS étvágygerjesztő^
a „FUTOR" r.em orvosság, hanem a legfinomabban őrlöti mészsótáp, nmely az állatok szervezetiben Igen >önnyen felszívódik, s amelyei az állató aro-matlkus anyag artal iánál fogva szívesen fogyasztanak. A „FUT O R\' etetése a konyhasó etetését feleslegessé leszi A na^yni/la ók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-l állandóan elélik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együit) P 10 30 1 cca \'/i kg-os próbadoboz Ara 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszámra kaphAtó:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvódőszerek sím kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. a bíróság mellett. Telefon: 130.
Csak 150 liter
sxeszc.sHalt sxabad ax lial-mórésehben tartani
Budapest, december 12
A belügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek értelmében italmérés céljaira szolgáló üzlethelyiségekben és azzal közvetlen összefüggésben álló raktárhelyiségekben szeszesitalokat összesen százötven liternél nagyobb mennyiségben tartani nem szabad.
Aki e tilalmat megszegi, vagy megszegésében bármely módon közreműködik, kihágást követ el és 200 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető.
A rendelet 1930 január 1-én lép életbe.
= Singer szőnyegei árban és minőségben utólérheteilenek. Oyári lerakat.
— Haldoklik a látrányi anya-gyilkos. Bajiiri József látrányi legény, aki erős felindulásban agyonlőne anyját, mert az nem akart neki pénzt adni, majd maga ellen forditoita a fegyvert — most haldoklik a kaposvári kórházban.
Minden előfizetftnk a
„Zalai Közlöny" gyönyörll Karácsonyt Könyvéi Kapta a/dndéltul.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héten 13 születés volt, (3 fiu és 7 leány : Farkas István kocsis ós Tizedes Krzséuetuok rk. fia, Grosszlnger Furenc kádár ós Volráb Szidóniának rk. leánya, Uozdán Antal rendőr főtörzsőrmester ós Büki Juliannának rk. fia, Kostankó László lakutossegéd és Lichtenfeld M.irgitnak izr. leánya, Stern Kálmán Üveges ós Kaufmann Jo-lónnak Izr. fia, Hiiko.s György kocsis ós Venczl Máriának halva szili, leánya, Oszwald Alajos kocsis ós \'lakács Katalinnak rk. lia, Vilesek Ferenc cipész-segéd ós Farkas Ilonának rk. leánya, Varga Ferenc földműves és Sleszlin Katalinnak rk. fia, Magyar János gyári munkás és Horváth Juliannának rk. leánya, Tóth József dohanykisárus ós Tóth Máriának rk. leánya. Házasságon kivUl szlileteti 1 fiu ós I leány. - Nolalozos 0 történt. Kuulcs József rk. 0 óves, Lázár György községi szegény (Zákány) rk. K5 óves, Pető Ilona rk. 14 napos, özv. Laski Jánosné szül. Nyakas Erzsébet rK. bt éves, Fejes Jánosné szül. Dormann Anna (Ungjakabfa) rk. 40 éves, Farragí István vasúti kalauz rk. 411 éves. iliuassatfot kötött 2 por. Pap Lalos földműves és Németh Terézia rk., Czippán Ferenc gépkocsivezető ág h. ev. és Fopesnyák Ilona rk.
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. kir. áll. Vaa-, Acél- éa Gépgyárak állal gyártott
NIÁVAG - MEHZEDES - BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Bud.P..i, iv, viot-uto.. 24
SPORTÉLET
Vivóverseny Nagykanizsán
Nagykanizsa, december 12
A nagykanizsai felsőkereskedelmi fiúiskola vivócsapata Niessner Viktor tornatanár vezetésével szorgalmasan készül a vasárnapi vivóversenyre, mikor is a kanizsai fiuk ellenfele a pécsi felsőkereskedelmi iskola vívó-gárdája lesz.
A versenyt vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban tartják meg. Belépődíj 50 és\' 20 fillér.
Az iskola igazgatósága kéri az ifjúság sportja iránt érdeklődő közönségei, hogy a vivóversenyen minél nagyobb számban jelenjen meg.
(A levente blróblzottság) közli, hogy a birótanfolyam f. hó 13-án (pénteken) este fél Bórakor a Centrál szuterénjében veszi kezdetét, melynek hallgatására engedélyt nyerlek: Jcszek József, Drimók László, Sin-xovits Sándor, Breier József, Breier Imre, Kohn Lajos, Kolm Zoltán, Ofenbeck Károly, Sajni László. — Jelentkezni még lehet Wol/ Mihály szöv. biró tanfolyamvezetőnél.
Legfinomabb
tea-süteményekből
nagy választék a
Kertész cakrászdában.
PHILIPS
gyári
rádió készüléket
6-iö havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Díjtalan bemutató.
Szakszerű felvilágosítás
Szabó Antal y e "
KÖZGAZDASÁG
( ) Gazdasági cselédek kitüntetése.
A vármegyében három olvan gazdasági cseléd, aki példás és hűséges viselkedése mellett legalább 2ö ével töltött egy munkaadónál, Illetve egy gazdaságban, továbbá 3 olyan gazdasági munkás, aki megbízhatósága. szorgalma és Józansága által munkatárs ií közül klvállw, ki lesz tüntetve. Felkérem a munkaadókat, ho^y akiknél a fent leirt kitüntetési I- méltó alkalmazott van, legkésőbb 1930. évi Január Ifi ig a kitüntetés Iránt nálam a javaslatot megtenni szíveskedjenek. Később érkező Javaslatok figyelembe vehetők nem lesznek. Polgár mester.
Karácsonyi kiállítás
■ „Cukorka királynál".
hihetetlen »zép dolgok. Saját érdeke mindenkinek, hogy megtekintse, milyen szépek. Egyuttái tudatom vevőimmel a nagy tolongás elkerülése végett, akt e hó 20-ig szerzi be nálam szükséglelet likóios fondám él csokoládé függelékekből, 100o engedményt adok. A szaloncukorból kilónkénti vételnél 5»o engrd-ményt adok. ez esetben a dessertekból is.
Ti zteiettet Heffer Gyula.
spor tár unagy kereskedés rádió- éa gramofon-osztálya.
TŐZSDE
Ma is üzlettelen volt a tőzsde, az árfolyamok lényeges változása nélkül. A spekuláció ujabb üzletekbe nem bocsátkozott. Zárlat felé, mivel az angol bankkainalláb változásiról hir nem érkezett, a tartózkodás tovább fokozódott és az üzleti tevékenység méginkább csökkent. Berlini lanyhább jelentések is hozzájárullak a tőzsdeidő végének lanyhaságához. A fixkamatozásu papírok piaca üzlettelen és változatlan, a devizapiacon a forgalom csekély. Cabel-New/ork 10 ponttal javult.
Zürichi sáriul
Pária 20-261/,, London 25 I11/!, Newvorli 514 50, Brtlasel 72 03, Milanf 26\'J3"i, Madrid 71 45, Amsterdam 207 75. Berlin 123 19. Wien 72 43. Sotta 3-72. Prá-n >6-26\'/, Varsó 57 75 Budapest BO-1712 Belgrád 9 12* 4, Bukarear 3 07
valuták
Angol I. 27-/5-27-9Ü Helga Ir. 79-1)0-80 00 Cseh k. tr<-84-t6S4 Dán k. 152-80 153 40 í Dinár 10.00-10-08 ; Dollár 567 80-Í69-80 Pianeia f. 22-45-22 75 1 Holt. 2í9\'75 230*75 Lengyel 63-80 64-10 Leu 3-37-J\'41
Léva 410-415 Ltia 29 70-30-00 Márka 136 25-136 85 Norvég 152 «> 153 25 Schlll. 80 05 80 45 PeMta 78"5 79\'»5 Svájcit. 110-75 11125 Svéd k. 153-60 154 20
devizAk
Amál. 230 02-230-72 Belgrád IO-OtlO-14 Berlin 136-4.51368) Brüsszel 7ü-77 80 02 Devizalel 3-39-3-41 Kopeuh.163 00 \'53 40 London 27 82 27-90 Madrid 79 15-79 85 Milano 29->2-29 92 Newyork569-90-7I 50 Oazlo I52-82-I53-22 Páris 22-44-22 51 Prága 16Ul-16*yti Szófia 4-11-4-15 Stocl-.ll. 153-80-154 2U Varsó 63-90-64-10 Wien 8020-W45 Zürich 110-76-111 06
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen.
AV di\'v\'afc\'i^ők^"esté!yfc\'ipő1í,c\'sportc!p?k Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében.
ZALAI KÖZLÖNY
Fájdalomtól meglört szívvel, de a jó Islen akaratában\'meg-ugodva Jetenlcm, |iogy felejthetetlen legjobb fiam
TÓTH ZOLTÁN
lapszerkesztő
rövid szenvedés után életének 52-ik évében folyó hó U-én visszaadta lelkét Teremlöjének.
Szeretett halottunkat folyó hó 13-án délután fél 4 órakor temetjük a róm. kalh. temető halottasházából.
Lelkiüdvéért az engesztelő szentmise-áldozatot a szenlferenc-rendi templomban folyó hó 14-én reggel 8 órakor mulaljuk be a Mindenhalónak.
Nagykanizsa, 1929. évi december hó 12.
Nyugodjék békében I
Özv. Tóth Pálné anyja.

B
TíméiyWiífc
Buza 20 flll., rozs 15 flll. eselt.
Iluza I Isza v, 77-es 23-90 -23-30, 7«-aa 23 21-23 50, 79-ej 23 45-2383, \' 80-aa 2375-2-100, dunánt. 77-es 21-55-21 75, 78-as 21-80—11-95. 79-es 2205-22 15, 80 as 22 15—22-30, tozi 14 85—14 95, lak lrpa 15 65-16 10, sörárpo 17-50— 19 00. zab 13 40 —\'3 80, tengeti tixL 13 35— 13-50, dnnántuli 13 35-13 35, repce 51 00-53 00 KOtpi 9 75 10 00.
Serttsvnsir
Felhajtás 3784, eladatlan 583. - Elsó-ttndll I\'40—1*47, szedett 1-28—1-30, szedett közép 1-18 —1-2-4, könnyű 1-10—1-16, l-só tendü öreg 1-28-1 S0. Il-od rerdU öreg 1-18-1 24 angol lüldó 1-40-1-60, szalonna nagyban 1-38-1-42, islr 1-70 1-74, hu. 1-70—1-84, szalonnás lélsertéa 1-66 —1-76.
Kiadja: Déiulil Nyosii «* Lapkiaíé Vállalat, Hagtkaaluía.
Felelős kiadó: Zalai Károty.
laterarbaa teleion i Nacvkanlxaa 78. n
APBöiÍBDETÉSÍÍ
Aa aneóblrdetésttk dija 10 tmüm SS ItMr,
JWssde. további uó dt)a * flll. Vasár ét ünnepnap 10 Slólf M fillér, mtndta további asó dl|a • flll. Saerdáo éa ftm-telun 10 aaólg tO WMr, irilndes toréhW sió dija • flll. Cimsaó s mladea mu gabb helűból álló sió kit arcnak számit-tttlk. Alltat karesóknok 50M engedmény.
Hlrdetáaek 5 (fit) pangfi Baaaagaa
alul ■ lalaalagos kftssyvaléa, \' uámltiáa alkarOléaa (égatt • lóra I I i • t • n á I k
1\'.:v kOIArtbojáratu tiszta, csendes bútorosait szoba Január l-re kladé. N \'vyon r lka mas magánoa nt részére.
Clm a kiad\' ban.
Vaasak vadat minden mennyiségben, a legmagasabb nnpl árért. — Sipoi Andor, Nagykanizsa. 6213
Bérautó csukott, megbiihaló ét legolcsóbb üeulscb Tataion 410. 590J
Férfi divat oxlord Ingák leazállllolt árban, tlz pengó Kaulmann ManéaAt. Telelőn 167. 58Ó2
PénxkSloaBnt bekebelezésre lafssdea
••szegben a legelőnyösebben és legfyoe-aabb.m lolyóslltal Aoxél lunáe wína-költsónkörvelltó Irodija KagykwJzsán, Kazlaciy-ulcal aaém. <N0|
Eladé egy kézi ha|lisu hydraullkua olojaajtoló pr.i, melynek leljeslió-
képestége 5C0 kg környoniás. sutya 1000 kg. Ura 2000 Pengó. Pollermann Pál, Szé-keslrbérvár, I\'álya u 28 6169
Három ulcára |aX
nyilóemeletes DCIllal
szabadkézből eladó. Cim a kiadóhivatalban
_6 ?3
KlIUnó vadászkutya eladó. Clm a kiadóban 6191
Jút>arbi>n levó, kifogástalan 4-et lypusu 8toy- kooal mi\' den cllogadbaló árban ml adó. Cim a kiadóban 6187
Liegáns bútorozol! szoba 1—2 személynek hiúdé Battbyány-u. 22 -6211
Lett nyón 40 év óla lennálló Oyergyák-félc vendéglő elköllözködés inialt szabad-kézból eladó. 6214
KtlIOnbejáralu butoroaatt utcai szoba kiadó Kislaiudy-u. 12 -6212
Vadbőröket,
mézet, ágy tollat, waaat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
S\'rém Bernát és Fiai
Erziébet-tér 15. »«
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 095.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
6061
A jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és hímez. Beszerezhető: BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél
Deák-tér Z, a feisótemplomnái.
Kováid Péter és Fia
budspeati festfiyyár
fest, tisztit éa piisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés éí lejelés
„0 Csengery-ut 5.
Linóleum, mozaikvaszon,
Cocus-szónyeg, lábtSrlök
gyári lerasata HIRSCH ÉS SZEQ:\'i cégnél.
700 darab
csak nagyban, eladó.
Cini a kiadóban.
__MIS
Moa I Fost I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOxmotd, vegytlsztltó, ruhafestő
a uoinbitbaljrl or»». lp»/klilll!i»os aranyéremmel kllOnl«tv«
NAOYKANIZSA
(),aitatet«p t Oyártclep i
Kazinczy-u. 8. Hunyadi-n. 19
Nem kell idegenbe mennie, mlelótt bármit lesiet vagy tisztittat. Oyöződjön meg áraim olc.óságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsxtltás I Tisztit I j,n Pllsséroz I
1929. december 13.
A legjobb minőségű
pécsi tojás szén,
valamint
porosz szén
és
jngoszláv
peklenicai szén
a legolcsóbb napi árban, házhoz szállítva kapható
HALICS LIPÓT
cégnél
Deák-tér 6. Telefon 49.
6TO6
SINGER
VARRÓGÉP.
Xe^v^Zű/HeíÓAi. feltálalok. Jl^cu^crtxy fxOLUÍ. t ^ i IÍ\'JaU.
SINGER VARRÓGÉP RÉSZV. TÁRS.
NAGYKANIZSA Fióküzlete: Ffl-nt 1.
Értesítés I
Oyárl házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja lenni a gazdiknak, hogy a szükséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beazerex-hessék és ezáltal a termelést könnyebbé, tnig n minőséget jobb* tehessék.
Az Igazgatóság határozata tzerinf min den olyan gazda, akj ezt igényli. a gépeket 6-tól 24 hnvl kamatmentes nitelre beszerezheti, úgymint répát-vágó, aiaoakavágó, tangerl-daráló, tangirimoriaolái wutfl-yép«k »tb minden olyan mezőgazdasági gép, nini a gazdaságban szüKségea.
Kérem ugy az áraim, mint a géprk szíves megtekintését, minden vélelköte-lezetts\'g nélkül.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samu iné
a Welsz Manfréd Acél és Fémmflvet R.T. mezőgazdasági géposztályának bizományosa vas-, műszaki-, varrógép- és kerékpár-kereskedés
5412 Kiskomárom.
Értesítés.
Miulán Arany István inkei vegyeskereskedő üzletét e hó 20-án átveszem, felkérem az igen tisztelt érdekeli hitelezőket, szíveskedjenek követeléseiket e hó 15-ig velem Írásban közölni.
Tisztelettel
Sándor Imre
m ii Felsőrajk.
Megérkezett
AEG ir*9ép
t ^ ■ \\i legújabb modellje,
mely az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
\' Bármely rendszerű
i r 6 gépe t beoeerélek
Kedvező réezlekfizetéai feltételek.
AEO Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalatnegyei egyedárusltója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Elsőrendű
zsirsertés
eladó
Vörösmarty-utca 36. sz. alatt.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető .- Zalai Károly.)
09. évfolyam, 285 síim Nagyknaliaa, I95W december 14, szombat Ara 14 Hátér
POLITIKAI NAPILAP
Bwrt.u.iíWg u kl.dóhlv«l.l: F4-o( S. «<|m. „ . \' „„^^ __.____
Kwithílyl tt\'kklid6hlv«t«l Ko.iutli LjJo«-u. 3Í. FelelŐS szerkesztő : Rurbartts Lajos VMtmtH b: wkta • ••
/I magyar sszivekj&esz:
Irta : vltéx űr. JÓZSEF FERENC tööerceg
Kedves sajátossága az angol társadalmi éleinek az, hogy mikor egy-egy jótékony intézmény létesítéséről vagy ann.ik fenntartásáról van szó, az egész társadalom összefog és saját maganak megadóztatásával biz losllja jóformán napok alatt azl, amit elérni akar.
Ha egy uj kórház épilése válik szükségessé: az angol társadalom nem vár, amíg az hivatalos ulon, hosszú huz-avona után, talán évek múlva testei fog ölteni. Valaki rendesen egy közéleti előkelőség — fényes estélyi rendez palotájában, amelyre meghívja London születési és pénz-aris/lokráciájál |Az estélyen megjehnő vendégektől a háziúr belépődíjat szed, ami teljes egészében a teivbevett jótékony intézmény létesítésére jut. Ha nem lenne jtlég, jön utána egy másik estély és azon ujabb önkénles adózás Egészen addig, mig a szükséges pénz összeadva nincsen.
Hány jótékony intézmény lélesüll igy Angliában, amelyek talán egyéb-kénl sohasem szüléitek volna meg. És mindez a jótékonyság rendszerbe foglalásával, megerőltetés, zaklatás nélkül, épen azok adományaiból, akik egy-egy dúsan teritett asztalnál a házigazda Ingyenes vendégszeretetéi élvezik.
Ez az angol példaadás jut eszembe most, amikor a TESz az erőgyűjtésre fordított első tiz év után, megszer-vezelten ék céltudatosan kezd programjának megvalósításához és az ehhez szükséges propaganda költségeit akarja a magyar társadalom adományaiból előteremteni.
Beteg és életképtelen ma ez a csonka Magyarország, igy darabokra szakilva Trianon állal ... és a TESz a békereviziól tüzle zászlajára, ébren-lartva a sor§sujtolta magyarságban a hitet és nem engedve bennünk elhomályosodni a régi haza képéi és az az ulání vágyai Külkereskedelmi mérlegünk passzív, mezőgazdasági terményeinknek nincs ára, gyáraink kéményei maholnap megszűnnek füstölögni, terjesztve a munkanélküliségei és nyomort ... és a TESz a maga gazdasági programjának gerincévé tette a magyar ipar és mezőgazdaság termékeinek intézményes propagálását és ezzel uj bizalom, hitel és jólét biztosítását. Szerlehulló, feledékeny nemzetünkben a visszafojtoll elkeseredés, a nyomasztó gazdasági pangás itt-ott már bolsevista hangokat váll ki . . . és a TESz harcra kél a lévlanok ellen, messze szétágazó szervezetével összefogja a nemzeti gondoláihoz hü magyarságot és a magyar célgondo-lal kitűzésével tarlalommal tölti meg azokat a lelkeket, amelyek eddig minden cél nélkUI, önmagukra hagyatva, árván imbolyoglak ebben a sötét magyar éjszakában. I
Erre a mindnyájunkért való munkára kér segítséget a TESz a ma-pvar társadalomtól. Csak fillérekel. De ezt a segítséget — hogy a fillérekből aranypengők legyenek ép ugy meg „karja szervezni, mint az angol hrsadalom a maga jótékonyságát. Hus/fdiéres és öivenfilléres címletű jegyeket bocsát ki, amelyekel aeivezetci révén eljut lat minden hovs|^|flol vcudégjárás, társasebéd
tánc, dáridó, lakodalom f Ivik. Mindenhová, ahol e szomorú földön emberek gondtalanul mulatnak. Emlékeztetőül, nehogy jókedvünkben elfelejtsük Trianoni, ha csak pillanatokra is, mi feledékeny magyarok.
Szép gondola! ez, érdemes arra, hogv szállóigévé váljon széles ez országban: addig, mig a régi lialá rok visszaállítva nincsenek, ne legyen egy ház sem, ahol a meghívóit vendég tányérja mellé nem tesz a háziasszony egy ilyen jegyei — és ne legyen egy vendég sem, aki nem kövcieli a háziasszonytól azl . ,
magyar hajnalhasadás érdekében 1
Szebb szokás lenne ez még az angol szokásnál i<" 011 csak egy aránylag szükkörü társadalom jótékonysága van intézményessé téve kevesek : a betegek, az elhagyaloltak érdekében, — de itt a TESz ilyen támogatásával jótékonyságot gyakorlunk mindnyájunkkal, szegény ma gyarokkal, de még inkább gyermekeinkkel szemben, akiknek egy szebb, egy jr>bb jövöl készítünk igy elő.
A magyar szivekhez szólok: hiszem, hogy nem hiába I
Sípoló, döngetft, éneklő kórusok, rakéták és égő papír-csóvák
a kommunista tüntetéstől hangos prágai képviselőházban
l\'ráKii, december KI
(Éjszakai rádiőjelenlés) A képviselőház mai ülésén a kommunisták, akik szemmcllálhalólag előnyükre akarják kihasználni a szocialisia kormányt, lármás ohslrukcióval zavariák meg Udrzal miniszterelnök kormánynyilatkozatát, ugy, hogy a beszédből egy szó\' sem lehetett érteni. A kommunisták két percig sípollak, utána pedig 10 percig ütemesen a padokat döngették, majd 10 percig kórusbafi kiabálták :
— fiijen a proletárdiktatúra I
— Éljen a világforradalom 1
A karzatról kiabáló néhány kommunista képviselői és szenátori erő-
szakkal eltávolítottak. Ezalatt a teremben az internacionálél énekelték, majd rakétákat sütöttek el és papir-csóvákat gyujlva, azokat a miniszterek padjai felé hajigálták. Egy égő csóva Henes külügyminiszter fejére esett.
Udrzal a gyorsíróknak lediktálta beszédet, aztán az ülést felfüggesztették. Megnyílás után az elnök jelenlétié, hogy 22 kommunista képviselői 10 ülésről kitiltottak és egyhavi napidijaikai megvonták. A kilil-lottak közül négyei a parlamenti őrségnek eiószakkal kellett kihurcolni a teremből. Az egyiket a padok alól huzlák elő, másikai a földön felrengve
vonszolták ki a folyosóra. A folyosón folytatták a tüntetést és meg akarták ostromolni a bejáratot. Majd az őrség erélyes fellépése után a félreeső helyekre vonultak, azonban az őrség oda is utánuk ment és valóságos kézi lusa ulán kihurcolta őkel. Egyik-másik képviselőről még a ruha is leszakadt a közelharcban, mig sikerüli őket a főépületből kiszorítani. Ekkor azlán — még mindig zajos jelenetek közt a klub-helyiségeikbe vonullak vissza és ott énekelték az internacionálél és rakétákat lövöldözlek ki a folyosóra, de további harcra már nem került sor.
A felsöQáx elfogadta a Balaton védelméről ssóló javaslatot
Gömbös miniszter megköveti
Budapest, december l:t A felsőház több kisebb jelentőségű törvényjavaslat rnelle\'t letárgyalta
a Katona! lillntetö tlirvény-htíny n reform fiiról
szóló javaslatot. A felszólalások ulán
Zsitvay Tibor igazságügyminiszter
rámutatott arra. hogy a kormány
célja a teljes jogegység biztosítása a
katonai és polgári bíráskodásban.
Ezl a céll szolgátja a javaslat, amely
törvényes módot és felhatni rnazást ad a kormánynak az októberi forradalomhoz hasonló események ntegaka dályozására.
A hűtlenség cselében indokolt a szigorúság, meri cz a legnagyobb blln, amely az egész társadalmat vcsz!-
e a felsőházat, de nem vonta idején tett kritikáját
lyczleli
OHmbOs Gyula honvédelmi miniszter kif"jlctle, hogy elsősorban katonai szempontok indokolják a jav..sla|ot, melynek célja
a hadvezetőség kezébe olyan jogszabályokat adni, nme lyekkel bármely helyzetben biztosithatja a győzelmet.
Nem lehel jogilag pontosan megvonni a határi, ahol a rendkívüli intézkedések szükségessé válnak, de ha a kormány, amely a nemzet többségének bizalmából mindig a nemzetei reprezentálja, ujy Ítéli meg a helyzelel, hogy cselekednie kell, akkor
jobb, ha korábban és többet, mint ha későn és keveset cselekszik.
vissza ellenzéki képviselősége
Oióf Széchenyi Aladár szóvátelte, hogy
Gtímbtia Gyala annalí Ideién, mint ellenzéki Uép-vlselti, a Uépvl&eltlfyöx\'ban egy Kiixttesxólds formd/íl-1> a n megsértette a felsö-fjdxat.
Günitiös (iiula honvédelmi miniszter kijelentette, hogy amit mint ellenzéki képviselő mondott, az nem tartozik a miniszterre, léhát erről a helyről lulajdonképcn nem is tud válaszolni. Amikor a képviselőházban a kultusztárca során azokra a felsőházi tagokra, akik ellenezték a kultuszminiszter programját, azt mondotta, hogy őket
politikai antikváriusoknak tartja, nem az egész felsőházra tetlc
ZALAI KÖZLONT
1929, december 14
ezt a megjegyzést. Amennyiben azonban a felsőház azonosítja magát ezzel a kijelentéssel, mint annak fiala-labb tagja,
meghajtja fejét a felsőház ősz tagjai előtt és a felsőház elnézését kéri. Kritikáját azonban nem vonhatja vissza, mert az férflatlan dolog volna.
A felsőház ezután a javaslatot részieleiben is változatlanul elfogadta. Östör Józsefnek
a Ralaton sxépségelnek védőiméről
szóló indítványának tárgyalása során Herczeg Ferenc szólalt fel, aki felháborodással emlékezeti meg arról, hogy Csonkamagyarország leggyönyörűbb részét, a Badacsonyt évtizedek óta barbár módon pusztítják a bazalt-bányászással.
F.zt a nemzeti kincset meg kell védeni. Az tlllamnak feltétlenül be kell avatkoznia a dologba, meri itt a közérdek felette áll a magántulajdon elvének.
Ilosvay Lajos csatlakozott Herczeg Ferenc fejtegetéseihez. Ugyanígy gróf Széchenyi Aladár, a Balatonig Szövetség elnöke, gróf Teleky Pál, Mala-tinszky Ferenc és gróf Esterházy Pál.
Zsitvay Tibor igazságügyminiszlcr kijelentette, hogy barbarizmusnak tart minden , olyan tevékenységet, amely a meglevő terméizeti kincseket elpusztítja, mint Igazság-Ugyminlszternek azonban védenie kell a szerzett jogokat.
Antikor ezt a kötelességet teljesíti, soha nem fogja szem elől téveszteni a felsőház állal hangoztatott elveket és minden erejével azon lesz, hogy ezeket a kormány megvalósítsa. A l, kifejtett szempontokat a maga és kormánya részéről elfogadja.
A felsőház ezzel Öslör József határozati javaslatát országos határozattá emelte. Az elnök ezután bejelentette, hogy a felsőház legközelebbi Illése előre lálhalólag csak a jövő hónapban lesz. Ezzel az Ülés véget ért.
30-40 milligramm arzén volt a tissearévi holttestekben
A tiszazugi mérgezések főtárgyalásának első napja
Szolnoki december 13 A szo\'nokl törvényszék ma kezdte meg a négy méregkeveréssel vádolt asszony btlnperének tárgyalását.
A vádlottak.
Holyba Károly né 44 éves, Sebestyén Pálné 70 éves, Lipka Pálné 60 éves és Köteles lstvánné 50 éves nagy-révi lakósok. Az ügyészi vádirat mind a négy asszony ellen gyilkosság büntette elmén emel vádat és halálbüntetést kér. Holybáné először sokáig, igen makacsul tagadott, de aztán belezavarodott a hazugságokba és beismerte, hogy Sebestyénné tanácsolta neki: tegye el az urát láb alól és kávéban beadták neki a mérget Sebestyénné tagadta ezt. Lipkáné bevallotta, hogy
Kötelesnének adott mérget, de másnak nem.
Köteles lstvánné elmondta, hogy Lipkáné ajánlotta neki: adjon be valami szert férjének, amivel meg lehel védeni a további italosságtól. Azt mondotta, hogy
férje soha többé nem fog Inni. Ó Lipkánélól el is fogadia az italt, de nem tudta, hogy abban méreg van.
Ax orvosok Ezután áttérlek a tanúkihallgatásokra. Szegedi Kálmán dr. községi
orvos elmondotta, hogy Holybánái hörghurutot állapított meg és azután a legnagyobb csodálkozással értesült arról, hogy Holyba két nap múlva meghall. Mindjárt mérgezésre gyanakodott.
A délulánl tárgyaláson dr. Gllnlz Mór ókécskei községi orvos vallotta, hogy Zsiros Györgynél nem vett észre mérgezési tüneteket.
Dr. Bulcsu Qéza községi orvos, Kötelesné első férjének, Kókai Lászlónak volt 1919-ben kezelőorvosa. Nent vette észre, hogy Kókai mérgezési tünetek között halt volna meg. Hallomása szerint a nagyrévi- bábaasszony Fazekasnénak azt mondotta, hogy olyan mérget adok kezetekbe, amilyent még az Isten doktora sem tud felfedezni. Több lanut hallgattak ki ezután, akik azt vallották, hogy Kókai László iszákos és goromba ember volt.
A csendőrök Az elnök ezután Bartók János csendőrtörzsőrmestert kérdezte meg, igaz-e, hogy a vádlottaktól fenyegetésekkel és veréssel vették ki a beismerő vallomásokat, amiket azok most mind visszavontak, épen ezzel az indokolással.
Tárgyalás késő estig
Szolnok, december II) (Éjszakai rádiójelenlés) A csendőr-(l-\'olytatáH a 3. oldalon)
Január 23 ra javasolják kitűzni a nagykanizsai képviselőtestületi választásokat
Nngyknnlz.ua, december 13 A nagykanizsai városi képviselőtestület megválasztásának terminusa körül izgalmas várakozás és találgatások fűlik a hangulatot. Épen ezért hi\'.onyára az érdekesség erejével hat az az értesülésünk, mely szerint a polgármester január 23-ban javasólja az alispánnak a városi képviselőtestületi tagok megválasztásá-
nak terminusát. Az erről ízóló aktát a.városházáról már a legközelebbi napokban beterjesztik az alispánhoz.
Miután semmi akadálya sem látszik annak, hogy a választás január 23-án legyen, valószinü,\' hogy az alispán is magáévá leszi a polgármester előterjesztését és január 23-ra rendeli el a nagykanizsai képviselőd testületi választásokat.
Iparos-küldöttség megy a polgármesterhez a további laktanya-épités ügyében
Januárban kiírják a pályázatot a laktanya építkezés második fázisára — Egy millió pengős munka, amelynek Nagykanizsán kell maradnia
séggel felkeresik a város polgár-
Nagykanlzsa. december 13 A nagykanizsai laktanya-épitkezés első fázisa befejeződött és a minisztériumban máris folynak az előkészületek a több éves építkezési programm második fázisához az árlejtés kiírására. Most egy millió pengőt tesz ki azon munkák és építkezések összege, amik árlejtés alá kerülnek.
A minisztérium, megbízható helyről veit értesüléseink szerint, a jövő hónapban írja ki az árlejtést, hogy ideje legyen a beérkező ajánlatokat mérlegelni, kellően átszámítani és azután odaítélni. Kora tavasszal, mihelyt az időjárás megengedi az építkezést, a munka ismét megindul.
A nagykanizsai iparosság, okulva a laktanya-épitkezés első fázisán, már most tömörül és megteszi a lépéseket, hogy a második építkezési évnél megmenthesse a vállalkozást és a munkát a nagykanizsai vállalkozás, Ipar és kereskedelem számára,
amely legválságosabb perceit éli napjainkban.
Lehetetlenség volna, hogy amikor a nagykanizsai vállalkozás, Ipar és kereskedelem még a közterheket sem tudja megfizetni munka és foglalkoztatás hiányában, akkor a közmunkák hatalmas összegei a városból kivándoroljanak, a nagykanizsaiak pedig csak nézzék hogyan dolgoznak idegenek a városban, melynek fenntartása és fejlődése a helybeliek pénzén történik.
Azért már most elhatározták, hogy a közeli napokban Kiss Ernő ipartestületi elnök és Samu Lajos szövetségi főtiikár vezetésével küldött-
mesterét és arra kérik, hogy kövessen el minden lehetőt, hogy a laktanya-épitkezés második fázisánál az építkezést és a munkákat csak nagykanizsai vállalkozó, Iparos és kereskedő kaphassa.
SOS — kiáltása ez a nagykanizsai iparosságnak és kereskedelemnek, amit jóindulattal és szociális gondolkodással meg lehet valósilani.
Várjuk a város vezetőségének legmesszebbmenő pártolását és intézkedését.
Mégsem 150
liter sxesxt tartfialnak ax Italmérések ben
Budapest, december 18 Scitovszky Béla belügyminiszter módosítani fogja az Italmérések szesz-készletéi maximáló minapi rendeletet olyképen, — hogy a rendelkezések csak az égetett szeszre, tehát likőrre és hasonló italokra vonatkoznak és a rendelet hatálya Budapestre nem terjed ki. A vendéglősök és korcsmárosok ugyanis nagyon sérelmezték azt a belügyminiszteri rendeletet, amely szerint az italmérések raktáraiban 150 liternél több szesz nem tartható. A rendelet módosítására löbb egységespárti képviselő érvel birták rá a minisztert.
Ékszert, órát diszmüárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
vékAssv károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 2.
Szenzációs olcsó
Karácsonyi Vásár
megkezdődött
Kisfaludi és Krausz cégnél, Nagykanizsán.
*z év folyamán Baazegyaiemlett rengeteg mennyiségű a _ _ -J X ■ . ,0h« „ddig nem létezett
selyem, sz&vet, bársony, pergett, vászon, mosó stb. IIIC9V aUCHQHal olosó árakon áruaitjukl
Siessen, mig a készlet tart! XQ
1928. december lii
ZALAI KÖZLÖNY »
Eltemették Tóth Zoltánt
Nagykanizsa, december 13
Az a megdöbbenés, amelyei Tóth Zoltán váratlan halála vállott ki városszerte, legnap a kegyelet lerovásában folytatódon és sírjánál összegyűllek mégegyszer mindazok, akiket a tisztelel s a barátság fUzölt az elhunythoz s akik a végtisztesség megadásában az újságírói tiszles^ég megbecsüléséi látták. Nagy és előkelő közönség ment ki a temetőbe, hogy bucsut vegyen attól, aki éveken át szolgálta a város és a polgárság érdekeit s akinek több évtizedes harc ulán szerzetesi szegénységben dobbant utolsót a szive.
Sírjánál olt voll osztály és felekezeti különbség nélkül a város népe. Ott volt dr., Krátky István polgármesterhelyettes, dr. Prack István tanácsnok, dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök, Melz József alelnök, dr. t.ujpczlg Anlal ny. járásbirósági alelnök, dr. Doniján Lajos és dr. Gíírlner Antal ügyvédek, Treiber Kilmán ny. ezredes, dr. Lanrenlzy Oszkár v. tb. vm. főjegyző, Szőnyi Síndor árvaszéki ülnök, Révész Lajos, a kanizsai újságírók nesztora, Székely Nándor ny. városi mérnök, Csillag Jenő igazgató, Kiss Ernő ipartestületi elnök és Samu Lajos alelnök vezetésével számos tekintélyes iparos, testületileg vettek részt a kanizsai kereskedők is, akikel Pischel Lajos, az OMKE helyi csoportjának alelnöke, az elhunyt Tóth Zoltán egykori lapkiadója vezeteti. Eljöttek a sirhoz Tóth Zollán harcos éleiének szövetségesei a nyomdászok, sok-sok asszony és leány, akik aranyos humorában valamikor annyit gyönyörködlek s lehajlott fejjel, könnyes szemmel sirja körül álltak azok a százak, akik nap-nap után olvasták újságját, örökre elpiheni agyának termékét.
A temetési szertartást P. l.ambert helyelles plébános végezte díszes papi segédlettel. A sírnál Benedek Rezső, mint legidősebb kanizsai kolléga, aki maga is együtt dolgo-zott.ialamikor az elhunyttal, búcsúztatta a nagykanizsai u|ságirók nevében. Beszéde alatt, melyben az ujságiró-sors és az újságíró-kötelességek ékesen szóló rajzát és a halott emberi és újságírói portréját ecsetelte — nem maradt szem könny nélkül. Amikor pedig kibocsátották a sirba a koporsót, silrün görgött egy-egy marék löld a koporsóra. Aki csak odafért a sirhoz, mind dobott egy darabka rögöt, vagy egy marék földet abba a sírba, amely örök békét ad Tólh Zoltánnak, a puritán, szegény ujság-iiónak.
— Szenzációs ajándék
a „ralul KöxlOny" Karácsonyi KUnyvr. minden c!ÜZI*c/ö/rtnrk.
December 21-én xárul a Zalai Közlöny amatőr fénykép-pályázata
Nagykanizsa, december -1 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázalál dec. 21-én lezárjuk és a zsllri meg fogja hozni Ítéletéi a dijak odaítélésére vonatkozólag. Épen ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét, hogy most már a legrövidebb időn belill nyújtsák bc a pályázatra szánt képeiket.
D i j a k ■
I. díj 1 drb. „Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat lencsével ti X 9 cm. nagyságú rollfilmhez értéke 70 P
II. , I „ .Agfa" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép dísz-album értéke ..................... 25, P
III. „ ulalv. 10— pengő értékű .Agfa" fotócikk vásárlására, Szabó Antal sporlüzletében.
További legjobb 10 amateur lapunkban a zsűri dicséretében részesül.
"> JS.S-
S »
-ÍJ I
Olcsó Karácsonyi maradék vásár
Sing Gr
divatáru frászban.
Egyévi börtönre Ítélték a voll tóisxerdaQelyi bírót
Váltóhamisítás a verduni belga mén miatt
Nagykanizsa, december 1.1 Androssek Istvánt, Tólszcrdahely község voll bíráját csak nemrégen itéllék el egy váltóhamisítás! ügyből kifolyólag 8 hónapi börtönre. Most ismét mint vádlott szerepolt hasonló bünllgyben.
Androssek ugyanis egy Verdun-ből származó belga mént vásárolt Siposs Gáspár gazdától és Pfeiffcr András zalai lókereskedőlől, 120 mázsa búzáért, Szepelnekcn. A vételre váltó-fedezetei adott, mely váltókon mostohaapja, idb. Varga György és rokona, Proszcnyák Rémus jómódú gazdák szerepellek.
A kaposvári takarék azonban nem fogadta el a váltókat és Sipossnak, az eladó gazdának kelleti 1300 pengői lefizetnie, aki persze az aláírókon kereste a pénzt.
Varga és Proszcnyák azt vallották, hogy ók nem Írtak alá András-seknak váltót. Androssek viszont azt
mondta, hogy mostohaapja felhatalmazást adott neki nevének aláírására.
Proszefiyák pedig kereken tagadta, hogy a váltón szereplő név az ő aláírása lenne.
Androssek ilyenformán isméi váltóhamisítás vádjával került a nagykanizsai törvényszék elé, amely egy egész délelőttöt lefoglaló tárgyaláson tárgyalta az ügyet.
A tanuk egy része tehcrmcnlesitő-Icg, egy része terhelően vallott Androssek ellen.
Németh Mihály törvényszéki hites szakértő szerint a váltókon szereplő névaláírás Androssek kezeirása.
A bíróság este 6 órakor hirdette ki Ítéletét, mely szerint folytatólagos váltóhamisítás vétségében mondotta ki bűnösnek Androssek Istvánt és ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával egy évi börtönre Ítélte.
Ugy az ügyész, mint a vádlott fellebbezett.
Csak felnőtteknek I
SVIHÁKOK
Suppó 10 felv. ftlmriportja. Főszereplők: Verebes Ernő, Szőreghy Oyula.
C A L KÍARI
Az évid legnagyobb művészi szenzációja. Főszereplők: Conrad Veldl, Lll Dagover, Werner Krausi.
Paramount Hiradó.
(h\'olytatás a 2. oldalról) törzsőrmester, valamint az Örs löbbi tagjai és más tanuk határozottan cáfolták a bántalmazásról, kényszerítésről szóló vallomásokat.
Egyik csendőr elbújt két vádlott közös cellájában
és kihallgatta, amint megegyeztek, hogy mindent bevallanak, aztán később visszavonják. Két csendőr is hallotta a vádlottak más beszélgetését, amiben egyezkedtek, hogy mit valljanak, mit ne.
Egy cigány felesége vallotta, hogy az ura egyik délután
órákig húzta Holybának,
aki igen jó kedvű volt és másnap meghalt.
A temetkezési vállalkozó szerint Holyba halála előtt pár nappal nála járt és panaszkodott, hogy
gyengének érzi magát.
Dr. vitéz Molnár Gyula főjegyző szerint a falu 70 százalékban református, de
templomba sohase járnak, annál többet korcsmába.
ztz Iskola ellen Is sok a kifogás, azelőtt jobb taniló voll.
Papp Gábor orvosszakértő szerint Holyba halálát kétségtelenül arzénmérgezés okozta. Több mint 50 boncolásnál mindig a földel is megvizsgálták, de
a talajban nem volt arzén. Kardosné (18 éve lemetlék) hullájában 30, Zsíroséban 15, Zsirosnééban 28, Pókaiéban (10 év ulán) 40 miii-gramm arzén voll. A vádlottak mindegyike teljesen beszámítható.
Dr. Kelemen ellenőrző orvos, mert az elnök nem engedett kérdést intéznie a tanukhoz, a délután folyamán visszautazott Budapestre, amiért a védő semmiségi panaszt jelentett be.
A tárgyalási az esti órákban holnapra halasztották.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen.
•210
Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében.
Hócipők, gyermekcipők, sárcipők, utcai divatcipők, estéiyi cipők, sportcipők
«
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 14.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 14, szombat
Rórn. kalolikui: NlUz. Proleséns j Szlllrd. Izraelita: Klal. hó 12.
Víroil Mo\'gó. .Svlhákok\', upcrclt .Calipail*, művészfilm Híradó.
Gyógyszertári éjjelt azolgálnt: I hó vegelg a Neumann féle „Kckele srs" gyógyazerlir.
QőzfQrdA nyitva reggel 6 Ariról un 6 óráig (bittó, uerda, pintek délutcn éa kedden egéaz nap nőknek)
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Pénteken a Mmérsék-iet: Reggel 7 órakor -+-2 4, délután 7 órakor +9 7. este 9 órakor +3 6.
Felhőzet: Reggel és délben borult, elte felhős égboltozat
Szélirány: Reggel délkelet, délben északnyugat, eate éazakl szél.
(Éjszakai rádlójelentés) A Meteorológiai Inléaat ■■*« 10 órakar ja-lanlli A azól gyen gOlóeável, változó falhSiattal, aránylag enyhe, túlnyomóan axóraz Idft várhatók.
— A kapitányság uj vezetője,
Solymossy László államrendőrségi tanácsos magánügyeinek elintézésére öl napra Sopronba utazott. Távoliéle alatt Berlóthy l.őrinc rcndőrlanácsos helyetlesili a kapitányság vezelésében.
— Halálozás. Bertalan József oki. gazda, 59 éves korában Nagykanizsán elhunyt. Ma délután 3 órakor temetik el a temető halottasházából a rcf. egyház szertartása szerint.
— Kinevezés. Ifj. Czobor Mátyási, Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester fiát a földművelésügyi miniszter segédlanárnak nevezle ki a szekszárdi áll. földmUves-iskolához.
A kiskanizsai állami elemi Iskola szokásos karácsonyi ünnepélyét december 15-én és 22-én tartja délután fél négy órakor, a Nagyrác-utcal uj iskolában. Az ünnepély műsora nagyon vállozalos és élvezetes ugy felnőtteknek, mint gyermekeknek. Az ünnepélyen szülőket, érdeklődőket és vendégeket szívesen lát a tanítótestület.
= Ma szombaton és vasárnap kitűnő disznótoros vacsora Wolláknál.
A munkanélküliek hétfőn, 16-án délelőtt 10 órakor a Fő-ut 24. sz. alalli Munkásotthon helyiségében nyilvános gyűlést tartanak, a „Munkanélküliség és az ellene való védekezés" napirenddel.
A Balaton turisztikai értékel. (Irta : N. Szabó Ovula ) Hézagpótló nagy munka. Ennek hiányát érezte minden turista, kiránduló, cserkész, iskola és nyaraló. A munka N. Szalió Gyula másféléves fárad-hatallanságának eredménye. A minden balatoni ériékre kiterjedő munka először a Balaton c. lapban jelenik meg, majd pedig könyvalakban is kiadja a Balatoni Szövetség. Ugy voll, hogy a munka már júniusban, majd októberben elkészül, de ujabb és ujabb hiányokat fedezett fel N. Szabó Gyula és ujabb és ujabb nehéz utakra kellett indulnia. Most, hogy balatoni munkáinak I. részével elkészüli, még karácsony előli hozzáfog a Zalai Évkönyv szerkesztéséhez. (A Balaton kultuszért fonlos volt, hogy előbb „A Balaton turisztikai értékei"Írja meg.) Az 1929— 1930. évi Zalai Évkönyv két kötetben jelenik meg G pengős árban a Délzalai Nyomdában Nagykanizsán. Eddig kiszedték : Malalinszky h\'erenc, Teli Anasztáz dr., Dornyay Béla dr., Nagy Lajos piarista tanár, Timdr József, l\'aisz László, t.ovassy Sándor dr. ériékes tanulmány lil. A készülő nagy könyvről íd ■ .\'M-idöre beszámolunk.
= Elsőrendű disznótoros vacsora Wolláknál, kitűnő ériek-számokkal.
— Teljesen ingyen
clüflxctönk a páratlan (jaxdat/ tartalmú Karácsonyi Könyvünket, mint a „Zalai Köxlöny" a/ándfikát.
= Ön most még nem tudja, de 15 év múlva blzlosan dicsérni fogja, hogy Barta Miksánál vett szőnyegei.
Vasárnap megnyílik Glibtil Árpád hépktálJiiása
Nagykanizsa, december 13 A kiváló tehetségű zalai festőművész, Göbel Árp4d képkiállitása, mint a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör III. tárlata, vasárnap délelőtt 11 órakor nyilik meg a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban Belépődíj nincs.
— Missziós hírek. A zyamek-ntpkonyha fenntartásához hozzájárultak novemberben : Kengyel Paula kisasszony gyűjtése 81*10, Prasszonyok Kongregációja Kii. Nemzeti Bank r>d. Iloér Ousztávné
N. N. r». Vajdlcn Afpád 8 P. Hogvay l,ajosné. S/.otnolányl Cíyul i, N. N., dr. Malek l.ászlóné, Sió Józsefné, N. N., Ilrand Jánosné. Kuliár Józsefné, l)u-kász N.. Kzemann Andorné. (íerencsér Mária, Béres .Jánosné mhnnemilvkcl, Harta Istvánné. N. N„ Horváth .Jenőm\'\', N. N., Orbán .Józsefné, özv. Bogenrloder Józsefné, dr. Malek l.ászlóné. N. N. Mrand Jánosné, Kuhár Józsefné, Sélley Teréjf, Petermann .Józsefné Mvl/n isiereket adakoztak. Amidőn mindezekért hálás köszönetet mondok, örömmel közlöm Jótevőinkkel. hogy novemberben szíves támogatásukkal lehetővé telték, hogy I480 mltifí meleg ételt és kenyeret nyújt-hallunk szegény gyermekeknek és munkaképtelen beteg öregeknek. A szent Karácsony Ünnepe már nagyon közeleg, azért isméi csak kérőleg terjesztem kezeimet kedves, megértő híveim felé, hogy minél több gyermeket és elhagyott Öreget lehessünk ezen a napon boldoggá. I\'óleg fiu-ruhácskákra volna méginagy szükség. Folyó hó 22-én, délután i órakor lesz n gyermekek kw ácson vi ünnepélye saját nagytermünkben. amely alkalommal apró ágaink ismét kedveskednek előadásukkal. Folyó hó 21-én délután órakor lesz i/ fofi/iózb.in karácsonyi ünnepélyünk A gyerm-kek karácsonyára mindenkit nagy szeretettel várunk. Mindkél nlkfl^ lommal az ünnepi beszédei ít. P. ÍMtk-Szulpie fereneremli plébános mondja. Missziós főnöknő.
Minden előfizetőnk a
„Zalai Köxlöny" r/yUnyörü Karácsonyi Könyvöt kap/a a/ándókul.
Gyenge, vagy nem tiszta a hangja a
rádióiának,
telefonáljon a 91. számra, azonnal kiildttk megfelelő
Philips csoda csövet
és ön bámulni fog a hangerőn és hangtisztaságon.
Szabó Antal
fegyver, lőszer éisportárunagykereskedés ráiíio- és gramofon-osztálya
Spiwsal-
aldor külsőleg bedörzsölve
sn es néhány
JSsmrin-
loblena. csakhamar megszüntetik
a reumatikus fájdalmakat
iJót,iu Ur.kbie k.?b»l4t
Minden magánal-kalmaxott
ax l-es lhttara axavaxxon vasttrnap
Nng.vkuttlz.tm, december 111
Vasárnap, december 15-én tartják meg a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének önkormányzati választását. Minden magánalkalmazott, pénz-intézeli tisztviselő, kereskedelmi alkalmazóit, magántisztviselő, üzemvezető, okvetlenül szavazzon le a Nemzeti Blokk l-es szdmu listájára. Aki a Nemzeti Blokk listájára szavaz, szolgálatot tesz a nemzeti és polgári gondolatnak, családjának és biztosítja a MABI egészséges fejlődését és az eddigi hibák kiküszöbölését. Nagykanizsán a szavazás a fémipari szakiskolában lesz.
= Wollák étteremben Schratt Kató énekel. Kitűnő disznótoros vacsora.
— A Nagykanizsai Kerékpár Egylet f. évi december hó 14. topján este 8 órakor sajál helyiségében (Magyar-u. 2. sz) családias jellegű leaestélyt lart.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszer-és csemegekereskedésben.
Főraktár:
f nwm
Király-utca 2). .
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
KARÁCSONYI VÁSÁR
"UZ
Egyedül az árak hirdetése semmit sem jelent. ^ Önnek meg kell győződnie áruink jó minőségéről, hogy jutányos árainkat felismerje. Raktáron tartunk női és férfi fehér-nemüeket, selymeket, bársonyokat, ágy-, kávés- és étkészleteket, függönyöket, paplanokat, takarókat és ugy futó, mint nagy szőnyegeket a legolcsóbb áraktól a legfinomabbig.
• I<#<|. december 18.
ZALAI KÖZLÖNY
AfüQ ÖN ALSZIK
mrmoi
DOLGOZIK
CsoNolAtiá* Ha»ho|t<J.
Ilnvlic, KYon, bl*lo*! — Ejjy prtjbacsom. ;jroM» 14 lilléiírl nKtfíVöíl Ont erről •
— A kórház karácsonyfájára
a Néplakarékpénztár 10, Szabó Antal fegyverkereskedő 10, Armulh bazár 5, Ács József lanlló 5 pengőt adományoztak. Amikor az irgalmas nővérek az adományokért köszönetet mondanak, egyben kérik, hogy a jószivü emberek nélkülözhető filléreikkei tegyék lehetővé a kórház betegeinek szomorú szentestéjéi felvidítani.
— Veraenylárgyalás. a nagykanizsai magyar klr. tUzér-laktanya bútorberendezésének aaéllitására folyó évi ilecem-ber 20-án 13 érakor « magyar királyi honvédelmi minisztérium II. osztályában (1. Vár, L) laz-tér 18. szám 1. emelet 51. szAin) nylIvámiK egyeégárnii írásbeli versenytárgyalás tnrtatik. Az ajánlatok kizárólag iá önköltségi árban rendel kezésre bocsAltolt ktlltaégvetós éa ajánlati lapon tehetik meg » özek, vnla-mint a réazlotes voinenytArgvulásl foltélelek esetleges felvilágosítással együtt,
naponta 13—14 óra kftzött fent megje-
........aphatók. A munkálatokat
azonnal meg kell kezdeni és 1M30. évi
Iliit helyen kaphatók, naí
március hó "l-lg feltétlenül befejezni,
— A legszebb szőnyegek nagy\' választékban, kedvező fizetési leltételek mellett Bartánál.
— Utazási hlr. A Duna-Száva-Adria Vasul a Budapeslről 21 óra 45 perckor Induló és oda 7 óra 45 perckor érkező 216-211. számú éjjeli személyvonalpárral Hudapest Déllvasut és Nagykanizsa közöli ki-sérletképen I., II. és III. osztályú hálókocsit járat. A hálókocsi Budapestről december hó 18-án, Nagykanizsáról pedig december 20-án indul először.
= önnek sok gyermeke van és kevés fizetése. Bűnt követ el 6aját maga ellen, ha minden kedr vező alkalmat nem ragad meg, hogy gyermekei jövendöjél előkészítse. Kevés befektetéssel 10, 15, 20, vagy szerencsés esetben 30.000 j>engőt nyerhet és egész éleiében áldani fogja a gondolatot, mely a szerencsés Ötlethez juttatta. Vegyen gyorsan Jótékonycélu Allamsorsjcgyet s nyereményét a karácsonyfa alá teheti, mert a húzást már december 21-én megtartják.
— Uj kényszeregyezség. A nagykanizsai kir. lörvényszék Rech nitzer József liahóli kereskedő saját kérelmére megindította a csődön-kivüli kényszeregyezségi eljárást. Vagyonfelügyelőül Román János körjegyzőt rendelte ki.
— Ha oli-aón Jót • kar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban ós legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát nkiirja nii-velul. ugy olvasna a Nemzed HJeágot és Uj Nemzedéket.
Értékes karácsonyi ajándék
■ „Zalai Kfizlöny " minden et&lizét&jének
Nagykanizsa, november Ifi Karácsonyra ajándékkal óhaj fűnk kedveskedni a „Zalai Közlöny" minden előfizetőjének. Olyan ajándékot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi tápok adtak olvasó-táboruknak.
Ez az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve.
Harmadfiiszáz oldalas, művészi címlappal ellátott könyv lesz ez. Benne a naptártól a vásárokig, a bilyegilletikektől a névnapokig, a szakácskönyvtől a közigazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
át az olvasónak naponta szüksége lehet Mindez .csak a kisebbik része lesz a képekkel tarMtott, vaskos könyvnek. P nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, színes írást tartalmaz.
f\\ könyvet minden előfizetőnk, helybeli és vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
Aki december 24-ig belép előfizetőink sorába, az is megkapja a szenzációs ajándékot: Karácsonyi Könyvünket.
Abbaxla Palace Hotel Bellevue
Krlleuiea lé II laitóakodáa. — Nappali hőmérséklet 15—20°. Maonyltéa deoembar kAxapón. Méraékell haráotenyl éa laiéwl arranzaménoki Nagy Ünnepélyek, Szilveszter-bál, H7S ötórai teák. — Meleg lengerlvizfürdók a házban. — Kurzaaa.
SPORTELET
Hftszt helyen és Nagykanizsán vannak a r legjobb zalai levente-céllövők
A vármegyei levente-céllövőveraenyek eredménye
Zalaegerszeg, dooember 13
A vármegyei testnevelési bizottság minden évben bajnoki céllövő versenyt ír ki a vármegye 11 járása és 2 városa részére, azonkívül külön a leventeegycsülctek részére. Mindkét verseny tizes csapatverseny. Az idei levente céllövő versenyek eredményei a következők :
A járások és városok versenyében I. Nagykanizsa város csapata 827 egységgel, 2. a nagykanizsai járás csapata 794 egységgel, 3. a balatonfüredi, 4. a zalaegerszegi, 5. a keszthelyi, (?. a letenyei, 7. a sümegi, 8. a tapolcai, 9. a novai járás, 10. Zalaegerszeg város, 11. a zalaszent-gróli Járás, 12. az alsólendvai járás.
Az első helyezett csapat kapta a vármegye lövészbajnoki címet, azonkívül az Esterházy vándordijat, a
csapat tagjai pedig 11 kisaranyérmet, A második helyezett csapat tagjai nagyezüst, a harmadiké kisezllsl érmet kaptak.
A csapatbajnokság kerelében döntölték el az egyéni bajnokságot. A vármegyei bajnok Tormási József keszthelyi levente leli, 10 találattal és 95 egységgel. Második lelt 10 találattal és 93 egységgel Kovács István keszthelyi levente. Harmadik Szita Ferenc cserszeglomaji levenle.
A leventeegyesülelek részére kiirt céllövő versenybe 111 egyesület nevezeit be. A verseny eredménye: 1. a keszthelyi levenleegyestllet 100 találat 910 egységgel, 2. Nagykanizsa 1—II. levenleegyesület 100 találat 870 egységgel, 3. a köveskáli levente-egyesíllet.
Az egyesületi verseny keretében
Figyelem I Itt az alkalom I
ARNIUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárQzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvatban
Nagy karácsonyi vásár kuiwidi és bciföidi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 fiiIéres osztály.
Gyermekkocsik.
Telefoni 591.
Képkeretezés.
6°sn
szintén tartollak egyéni versenyt. Ebben 1. Tölván Lőrinc lesence-tomaji levente 10 találattal és 100 egységgel, 2. Tormási János keszthelyi, 3. Molnár Lajos lesencelomaji levenle.
A kél versenyből a levente-céllövészet fejlődése állapítható meg és az is kiiünik, hogy a megyében Keszthelyen és Nagykanizsán vannak a legjobb levente céllövók.
la szombaton és holnap vasárnap
disznótoros vacsora
tOpOrtyds pogácsával. Kitűnő pogányvárl borok. IIJu Foszák József zenekara hangversenyez.
Szives pártfogást kér
Perényl János
vendéglős.
Minisztertanács
65.000 pengd mesjgaidaságl hitel i gyulakölcsín harmadik rétiéből
Budapest, decomher 13 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délulán 5 óratói este 10 ig lartó minisztertanácson Wekerle pénzügyminiszter bejelentette, hogy a svéd gyufa-köl-csOn harmadik részlete január 15-én folyósításra kerül s Így újra 65 millió pengő kerül bele mezőgazdasági hilel formájában a közgazdasági éleibe.
Viharos ölés a képviselőházban
Budapest, docehiber 13 A képviselőház ma a fővárosi javaslatot tárgyalta.
Usetty Béla a javaslat előadója folytonos közbeszólások mellett ismertette a javaslatot.
Peyer Károly inint a kisebségi vélemény előadója állandó közbeszólások és viharok közölt bírálta a kerületi beosztásokra vonatkozó rendelkezéseket, majd beszédidejének egy órával való meghosszabbítását kérte, amihez a Ház hozzájárult.
A következő szónok, Pakots József több mini egy órás beszédben bírálta a ]avaslal intézkedéseit. Beszéde közben a jobb és baloldal többször összeszólalkozott, ugy, hogy a szónok a zajos jelenelek miall alig tudta folytatni beszédét.
A képviselőház legközelebbi ülését december 17-én tarlja.
Csicserin csalódott
Nem tér többet vissza Oroszországba
Hudapest, december 13 Csicserin, volt orosz külügyi népbiztos Wiesbadenben akar letelepedni é6 nem szándékozik visszatérni Oroszországba, mert nagyon csalódott a szovjefHiralomban.
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatos és legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban Árusítom. Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 17.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A tegnapi utótőzsde szilárd hangulata ma csak a tőzsdei forgalom elején volt éreihetö. A londoni ráta leszállítása, amelyre a külföldi érték tőzsdék sem icagállak, különösebb hatást nem váltott ki. A vételkedv sem növekedett, sőt a hétvégi lebonyolítások arra mulatnak, hogy egyes papírokban inkább hosszpoziciók állanak fenn. Ezeknek a pozícióknak lebonyolítása a lözsdeidö vége felé arra vezet, hogy az árf lyamok mai legalacsonyabb nívójukon maradlak. A fixpapirok piaca (Izlcttelcn, változatlan. A devizapiac is llzlettelen.
Zftrlohl zárlat
Pirii 20-261\' , London 23*1 IV., Newv"rk 514-55, Brllssel 7205, Milann 2693>/i. Madrid 7150, Annt\'rdam 207 65. Berlin 123 20 Wien 72 41, Solla 3-72, PrAon IS 27 Varsó 57-7fi Budapest 90-ITlj Beliíiád 9 12"), Bukaresl 3 071/4
VALUTÁK
Angol I. 27*75-27-90 Belga tr. 79*60-80 00 Csen k. 1(1-84-16 94 Dán k. 152-75-153*35 Dinár 10.00-10*08 Dollár 567 80-569*80 Francia f. 22*45 22 75 Holt. 239*65 230*65 Lengyel 63-80-64-10 Leu 3*37-3*41 Léva 410-415 Ltra 29 70-3000 Márka 136 25-136 85 Norvég 132 60 153 20 Schitl. 80 05 80 45 Peseta 78 70 79*70 Svájci 1. 110-75 tlt 25 Svédk. 153*55-154 15
DEVIZÁK Araat. 229-92-230-62 Belgrád 10-11-10*14 Berlin 136-45-136 8; BrUsszel 79-75 80*00 Devizalel 3-39-3-41 Köpetül. 152-95 153 35 London 27-81-27-iW Madrid 79 00-79*70 Milano 29-X2-29*92 Newyorl. 569-90-7150 Oszló 152*77-153 17 Párta 22-44-22 51 Prága 16*91-16*96 Szófia 4-11-4-15 Stockh. 153*75-154 15 Varsó 63*90-64*10 Wien 80*20-80*45 Zürich 110*74-11106
Naponta adton növendék éahlzóállalalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet. A „FUTOR* növendékállaloknál a csoniképzódést elősegíti hizásra
ftK. étvágygerjesztőd
A .FUTOR" nem orvosság, hanem a Icglinomabban órlöti mészsótáp, amely az állatok szervezetében Igen könnyen felszívódik, s amelyet az állatom aro-matikus anyag artaln.ánál fogva izive-
sen fogyasztanak A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A tmuyhizla\'ók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik.
Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. I cca \'/í kg-os próhadoboz áia 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédőszerek mxs kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telefon: 130.
„ZALAI KÖZLÖNY"
egyes példányszámai ugv ar. utcai árusítóknál, mint a kővetkező l.elyeken kaphalók:
Horváth József ujságblzományi és dollánykisáruda, I).*áK-lér 15. sz.. Uimi ent>erg-liáz.
Ifj. Hirsohler Miksa doliinyáruda, Főul 7. Korona szálloda épület.
Varga Józeef dohányklsáruda, Sugárul 2. Baboclray-liáz.
Kiaa Malvin .Mikula " - dohánykis-áriula, Sugár-ul 25 izáni.
Görög Károly dohánykisáruda, Erzsó-bei-tér, Slrtm és Ktcin-tiáz.
Swollár lstvánné dotiáiiyklsáruda, Széchenyl-lér 4.
Üxv. Jágor Kálmánná dotlánykls-áruda, Teleki ut 3.
Nagy Antal dohánykisáruda, Pelőíi-ut 44. szám
Az órák teljesen változatlanok.
Huza llsiav. 77-es 22 <10 23*30. 7--is 23 20 -23 50, 79 es 2341-2385, 80 »s 2375-2400. dunint. 77-es 21\\5-21 75. 78-as 21*80—21-15, 79ei 22 05 -22 15. 80-as 2215-22*30. roza 14 85- 14 95 tak. árpa 15*115—16*10, sörárpa 17*50 19 00. zab 13 40—13 80, lenged tszt. 1335-13 S0, dunántúli 13*25—13 35, repce 51 00-53 00 korpa 9 75 10 00.
Surtéíráiír
Felhajtás 1467, eladatlan 180. - tlső-lendU 1-40—1-47, szedett 1-28—1*30, szedett közép 1-18—1-24, könnyű 1*10-1*16, !-s6 rendit öreg 1*28—1-30, ll-od rer.dü öreg 1-18—1 24 angol aUldö 1-40-1*60, szalonna nagyban 1*38—1*42, isit 1-70 1-74, hu-1*70—1*84, szalonnás ICIsertés 1*66-1*76.
IM|i: Békalal Syonda ét Lapktidé Vállalat, Kagykanluán.
Felelős kiadó: Zalai Károly, tflienirbsa telefon t Nagykanizsa 78. ax.
APRÓHIRDETÉSEK
A> aMíUrdetéadr dija 10 ■
■O fillér,
Máadea torábbl a6 dija t fiit. Vasár- tt (sutpup 10 szóig fillér, mtndca
további stó dija ■ Alt. Szerdán és pénteken 10 szóig (O fillér, minden további ■zó dija • <191. Cimsaó a minden vaata-
Sbb belliből álló sió két siónak számit-ik. Állást keresőknek SOM engedmény.
Hlrdetéaek B (öl) pengő öaaxegen alul a falaalsgea köny.elée, aaémláaéa elkerülés. .égett
e I 6 r s flsetendök
Bérauté csukott, megbi\'ható és legolcsóbb Dculsih Telefon 410 . S90J
3 szobából álló utcai. földszinti Irod.i-helylaég kiadó Cstngery ul 4. 6203
Jókarban levő, kifogástalan 4 es typusu Steyr kooel minden cllogadhaló árban eladó. Cini a kiadóban. 6182
ElaórendU
zsirsertés
eladó
Vörösmarty-utca 36. sz. alatt.
Hosszú férli télikabát-és gyermekszék eladó. Cim a kiadóban. 6 23
Egy szépen bútorozott kUlónbeJáralu utral szoba 15 ére kiadó. Bővebbel a kiadóban. 6225
Vadbőröket,
mézet, ágy tollai, vasat és femet
legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. »ss
Halló 1
Halló!
Rózsa vendéglőben
ma szombaton és holnap vasárnap
tarlók.
Egyben értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy a kitűnő látrányi bor is megérkezett. Az igen tiszlcll közönség b. pártfogását kérem.
Tisztelettel K o h n Imre
S2Z! vendéglős.
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefoni 595.
Bencae
Lakás Csengery-ut 27/a. szánt
KiS:
i m■ iiibbiw ifin ■■ ■! -
Halló! Figyelem 1 Ml
Szombaton és vasárnap
elsőrendű
ÜOÍI
fánkkal,
a Klsplpa vendéglőben,
hol az elismeri, népsíerll kaposvári cigányprímásunk zenekarába Pécsi Márykét, mint énekesnőt
szerzödteliük. KltUuó lajborok és édesmust kapható.
Szives pártfogást kér
Mátés Mihály
a Klsplpa tulajdonosa.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmoső, vegytlsztltó, ruhaftstfl
* noiubalb«tyl orix. lp«rklállltáion araoyiteinmtl kltOnt«tv«
NAGYKANIZSA
üyQJtötclep 1 üyárlelepi
Kazlnczy-u. 8. Hunyudl-u. 19
Netn kell idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tiszti ital. Gyözőtl|ön meg áraim otoóságAról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tlsztllt Slll Pltsséroz t
700 darab
!f
csak nagyban, eladó.
Cini a kiadóban.
HIRDESSEN
a „Zalai K8xl5ny"-ben.
Hí vegMrahaM és gőzmQfestű telepe Kaposvár.
Vegytlsztltásra és festésre elfogad férfi és női ruhákat
bármilyen mlnőségU kelméből.
UJraátfcsléste bórbuior ;knt, bőrkabátokat és végárut.
Ágy toll tisztítás huzattal egyUtt és enélkUl.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok és szőrmék tisztítása, fertőtlenítése és festése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
a legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gylljtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
______1017
öi6o Perfekt magyar
gép- és gyorsirónö
keicstetlk azonnali belépésre. Ajánlalok fizetési igényekkel Mez Vater és Fial varró- és hímző-selyemgyár, Nagyatád küldendő.
A legjobb minőségű
pécsi tojás szén,
valamint
porosz szén
és
jngoszláv
peklenicai szén
a legolcsóbb napi árban, házhoz szállítva kapható
HALlCS LIPÓT
cégnél
Deák-tér 8. Telefon 49.

Kováid Péter és Fia
budapesti fastftgyár
feat, tisztit éa plisseroz
Gal érők, kézelők és Ingek, tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
S;o Csengery-ut 5.
Megérkezett
AEG irógép
IP* ■ legújabb mod
modellje.
mely az összes eddigi irógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban fellllnuilja,
Bármely rendszerű . ■ rá gépei becserélek
Kedvezft részletfizetési feltételek.
AEG UniojMagyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Li-zsébet-tér 4. szám alatt.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzlelvtzciii: Zalai K;iroly.)
69. évfolyam, 286 szarn
NagykaaiíBii, llttfö december 15 vasárnap
Ara 16 Hllér
POLITIKAI NAPILAP
SxtiyetitMs it kk&Mvitil: rj-ot 5. ixim Kmthelyl flokklidóhlvntal Koaiuth UJo»-u. 31
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EWLhIM ára : egy kán I pcagA Hk
A. t)orváí vistum
Hetek óta nem hallunk „szavakat", nem látunk megmozdulásokat. Senki nem ágál, senki nem cikkezik és senki sem sürgeti, hogy „mentsük meg Nagykanizsát". ■ Pedig hát jól tudjuk: meg kell menteni ezt a várost, amelyben harmincezer ember már minden könnyét kisírta s most némán viseli a szenvedést.
Mi más ez, ntint lelhargia?
Sohasem kértük, hogy kivételes elbánásban részesítsenek bennünket
— pedig speciális helyzetünknél fogva ez is megilletett volna bennünket,
— ma azonban csak kivételes segii-séggei lehetne ezt a várost helyreállítani. Nem ismeijtlk a statisztikát, állítjuk mégis, hogy|Nagykanízsa a múltban nem kis százalékban vette ki részét a külkereskedelmi mérleg javításában. Kanizsa ipari és kereskedelmi kapcsolatai a távol keletre és a tengerentúlra elnyúltak s még ma is közmondásos a küllöldön az a kereskedői tisztesség és korrekt üzletvitel, amit a kanizsai ipar és kereskedelem minden időkben a legfőbb szemponljának lekinlett. Érdemek is akadnak tehát a különleges segítségre
Az általános és az egész világon uralkodó nyomasztó gazdasági helyzet sem indokolja, hogy épen Kanizsa legyen a világnak az a pontja, amelynek el kell pusztulnia. A rossz gazdasági helyzet átmeneti jellegű, annak előbb-utóbb jobbra kell fordulnia, de ha nem leszünk semmit, akkor az a harmincezer ember, aki ide Kanizsába van beleszorítva, aligha éri meg a viszonyok jobbrafordulását.
Igaz, hogy Kanizsa elveszlette hin-terlandját, igaz, hogy Horvátország nagy piaca voll ennek a városnak, de amióla a bel- és külpolitikai viszonyok konszolidálódlak, azóta már számtalanszor letl volna alkalom arra, hogy — ha politikailag nem is, de kereskedelmileg legalább részben -vissza Ichelell volna csatolni ezl a hinterlandot. Ez a visszacsatolás pedig azt jelentette volna, hogy Kanizsa különösebb megrázkódtatás nélkül megúszta volna ezt a kritikus gazdasági virvárt.
Ez a visszacsatolás pedig nem egyéb, mint megszüntetése a hoivát vízumkényszernek!
Fájdalom, a jelen pillanatban még nem beszélhetünk a politikai visszacsatolásról, de állítom, hogy kereskedelmileg — és szive szerint I — rögtön hozzánk fog tartozni a Mura köz és Horvátország jelentékeny része ! Az a portéka, amit a Muraköz és Horvátország dugva, a cekkerben, a zsebben, vagy a kabátja alalt innen kicsempész, az nem jelenti az ipáit és a kereskedelmei, aki azonban a helyzetet ismeri, tudja, hogy az ilyen „vak-forgalom" óriási ösz-szegckre rúghat s az ilyen forgalom ezt az árva Kanizsát még életre tudná
kelteni. A régi Iradiciók, a régi (ízleli összeköttetések, a rokoni és családi kapcsolatok, amelyek ezer szállal lüzik ide ezeket az országrészeket, továbbá a város földrajzi fekvése és a kedvező vasutjárás mindmind szolgálalába áll annak a nagy célnak, hogy „mentsük meg Nagykanizsái".
A minapi országos vásáron víro-sunk egyik illusztris személyisége mondta: „Ez a nép nem pusztulhat el. A háború, a forradalom és a bolsevizmus illán három kilométeres láncban minden irányból hozza a paraszt az eladó fiatal marhákat a vásárra. A nagy világégés után még mindig lucalszámra jöhet ide a talján
kereskedő, mert itt az állatállomány soha ki nem fogy. Erre csak a magyar gardaság képes I"
Szinte nincs nap, hogy Kanizsán ne volna 15—20 olasz kereskedő, akik lovakai, marhákat vásárolnak, tessék most elképzelni, hogy ha nem volna ez a költséges és körülményes vízumkényszer, hány szállodai szobát foglalnának le, hány pohár sört innának meg, hány ebédel és vacsorát fogyasztanának Kanizsán az olasz kupecek ? (A viszonosság is kövelelné, hogy az olasz vizumot megszüntessük, mert Olaszország velünk szemben már megszüntette.)
Sióval, hogy Kanizsa léíekzelhez jusson, annak fontos kelléke a vízum-
kényszer főleg a horvál vízumkényszer — eltörlése I
Nagykanizsa és Zalavármegye országgyűlési képviselői segíthetnének ennek a kérdésnek felvetésében és valami megoldásnak uthakinditásá-ban. Ha ők - mind súlyos szavú emberek egyesült erővel kérnék, ostromolnák a kormányt, hogy akár diplomáciai, akár politikai formában keressen megoldást, nem hisszük, hogy a siker elmaradna. Megérdemli ezl Nagykanizsa-harmincezer lakosa s köveleli ezl az államrezon is, hogy az országnak ez a fontos végvára, amelynek 5—600 éves dicsőséges történelme is van, ne váljék a szegénység és nyomor fészkévé I Cs—(5
/I Felvidék magyarsága vállalja a köstös Qarcot a tói néppel a cselyek ellen.
dfe kényielen lesxögexnl, sok
lUKtftpeKt, december 14 (Éjszakai rádiójelentés) A Budapesti Értesítő jelenti: a Prágai Magyar Hírlap holnapi, vasárnapi számában dr. Tarján Ödön magyar képviselő foglalkozik a s\'ziovák néppárt részéről lett ama lethivással, hogy a magyarság a szlovákokkal együttesen vegye fel a harcol a cseh centralisztikus politika ellen és alakítsa meg az „őslakos" blokkot.
Tarján cikkében megállapítja, hogy ez a Felvidék autonómiájának ki-küzdését jelenli. Ami a magyarságot illeti örömmel ragadja meg a feléje nyújtóit testvéri jobbot. Bár az
, &ogy a mullban súlyos csalódások és íámaáá-érték a sxlovákság résxéröl
öröm nem zavartalan, mert a szlovák néppárt eddigi ingadozó magatartása, a magyarság ellen intézett többszöri támadása megzavarják a helyzetet és xcscrü emlékeket idéznek a magyarságban. Hlinka legutóbb, András-napján tartott beszédében is felkínálta magát a prágai kormánynak, ahol azonban gazdasági láicát nem bíznak a szlovákokra.
Mindezek felsorolása után Tarján Ödön cikkében ugy ir, hogy - - midőn a csehszlovákiai magyarság megragadja a feléje nyújtott kezet, nem akar rekriminálni, h inem vállvetve
akar küzdeni a jövő kilátásaiért. Közösen kell a magyarságnak és a szlovákoknak programot felállítani, mely kél részből kell álljon. Az első részében a programnak meg kell állapítani számszerűleg az egész közgazdasági éleinek 11 év óla szenvedett kárát. A második rész a jövő gazdasági programja kell, hogylcgjen.
(A cikkíró erősen optimista reményekkel látja a két nép közötti közeledést, vajha ne csalódna ismé-telten a Felvidék sokat szenvedett magyarsága és egyszer már tudná kihozni magából azt a polilikai eröt, ami benne van. A szerk.)
Lipkánét kötéláltali halálra, a többi gyilkos asszonyt életfogytiglani fegyházra ítélte a
törvényszék
Az orvosszakértők minden és a bűncselekmény között
Szolnok, december l-t Az arzénmérgezéssel vádolt uagy-révi asszonyok hunperének mai tárgyalásán Holybáné és Kötelesné tegnapi védekezésüket ismételték meg. Ezután Virágli Oyula védő kérte Ballazár Dezsőnek tanukénli kihallgatását a nagyrévi vallási és lelki viszonyokról. Kérle a közigazgatás vezetőjének, továbbá a nagyrévi lelkésznek és lanilónak kihallgatását, valamint a liolybánnéra vonatkozó iratoknak az igazságügyi orvosi tanácshoz való felterjesztését. A törvényszék a védő indítványait el-
egyes esetben okozati összefüggést állapítottak meg a halál — Az ügyész fellebbezett, mert három vádlottra halál helyett fegyházat szabott ki a biróság
utasította.
Jlx Ugyésx baldlbllnlclés kísxabósóí kéri
Dr. Kronberg ügyész mondotta el ezután vádbeszédét, amelyben mind a né,;y i :dlottat gyilkosság bűntettében kérle bűnösnek kimondani és mind a négyükre halálbüntetést kért. felraen/és/ kérnek a védők
Dr. Virág Oyula védőbeszéde következett ezután. Azt fejtegette, hogy a felmerült bizonyítékok semmiképen sem elégségesek aira, hogy a törvényszék a vádlottakkal szemben teljes megnyugvással marasztaló Íté-
letet hozzon és ezért felmentést kér.
Dr. Kovács Gábor védő felmentést kér.
A vrtdlotíak drlatltinsáf/ukat (janfjoxtallók
A kir. ügyész és a védők ujabb
felszólalasa után a vádlottak az
utolsó szó jogán szólaitak fel, lloly-
báné megint csak azt hangoztatta,
annl az egész tárgyalás folyamán:
Kérem, én a méregről semmit nem
Indok, én ártatlan vagyak!
Sebestyénné, l.ipákné és Kötelesné
szintén ártatlanságukat hangoztatták.
A vádlottak felszólalása után a lör-
ZALAI KOZLONT
132S. december 15
vényszék Ítélethozatalra vonult visz-sza.
A törvénysxék Ité le te
■Szolnok, december 11 (Éjszakai rádiójelenlés) A törvényszék elnöke este fél 7 órakor óriási érdeklődés mellett hirdette ki a tiszazugi méregkeverők Ügyében az Ítéleteket.
A kir. törvényszék bllntetőlanácsa Holyba Kdrolynét 1 rendbeli gyilkosság bűntettében, Sebestyén Bá-linlnét I rendbeli gyilkosság bűntettében, mint felbujtót, iipka !\'ülnél 3 rendbeli gyilkosság bűntettében, i rendbeli gyilkosság bűntettében, mint felbujtói, 1 rendbeli gyilkossági kisérlel bünleliében, mini bűnrészest, végül Köteles Istvdnnél 1 rendbeli gyilkosság bünleliében mondotta ki bűnösnek. Ezért
a (OruényMék ; Llpka 1 \'ölnél kötélöltall Halálra. Holyba Károlynét, Sebestyén Höllninét és Köteles Istvdnnét életfogytiglani fegybdzra ítélte.
Ax ítélet Indokolása
A törvényszék terjedelmes indokolását ismertette e/.ulán dr. Fuchs tanácselnök, mely szerint
az orvosszakértók minden eg)%es esetben megdliapiloltdk az okozati összefüggés! a halál és a
bűncselekmény között. Enyhilő körülménynek vette a törvényszék büntetlen előéletüket, öreg korukat és hogy a bűncselekmény elkövetése óta már hosszú idő telt cl. A <12. szakaszt azonban a törvényszék nem alkalmazta. A vádlottak enyhítést kérlek Az Ítélet kihirdetése után az elnök kérdési intézeti a vádlottakhoz, hogy megnyugosznak-e az ítéletben.
Holybáné: Sokallom, enyhítést kérek.
Sebestyénné: Enyhítést kérek, mert nem érzem magamat bűnösnek!
Lipkdné: Ártatlan vagyok. Bűnösnek érzem magamat, de nem ennyire, fellebbezek.
Köleiesné: Sokallom a büntetést, fellebbezek
A kir. ügyész Lipkáné kötélállali halálbüntetésében megnyugodott, a többi vádlottak büntetése ellen fel-(Folytatás u 3. oldalon)
Ml It
alól
m
Mindenül! kaphatói Termeli:
Orsz. MWi Magy.
Egy kanizsai és egy kaposvári kislány esete a „Színházi É!et"-tel
Sorra kéri a vidéki szépség királynőket egy „volt tüzértiszt", aki mellesleg „500 holdas
földbirtokos" Csehszlovákiában
Tejazövetkezeti Központ
Budapest. I., Horthy Mlklóa-ut 119-121
Nagykanizsa, december 14 Nagykanizsa elöl megint elhalászott valamit a fürge Kaposvár. Egy szenzációi. Egy akkora szenzációi, hogy ma majdnem az összes fővárosi és vidéki lapok belü-rengetegében szemünkbe ötlik egy híradás, aminek a cime:
„Kaposvár Miss Magyarország jelöltlét megkérte egy csehszlovákiai földbirtokos"
Hogy ez a cím a Szinházi Élei kommünikéjének a fején kiabál, az mitsem változtat azon a — Nagykanizsára nézve borzasztóan szomorú — tényen, hogy egy kis „szerencsével" ma mindama helyeken Nagykanizsa neve szerepelhetne.
dx clsö levél
Ugy történt, hogy kaposvári laptársunk, az Uj Somogy feltűnési kellő, nagy cikkben, a lap első oldalán megirta, hogy Hoívdtli Nuci kaposvári hivatalnok-leányt levélben megkérte Boross Zoltán 29 évi földbirtokos, voll tüzértiszt, aki Csehszlovákiában lakik és 500 holdas birtokán gazdálkodik. A kaposvári kislány és a megszállt területi földbirtokos soha nem ismerték egymást, nem is tudlak egymásról. A levél igy szólt:
Horváth Etelka nagyságos urleánynak
Kaposvár
Engedje meg, hogy Ismeretlenül zavarom Ont soraimmal, de képe, mely a .Színházi l-lef 1929. novemberi számában a szépségversenyzök közölt tündökölt, annyira zsánerem, hogy nem bírom megszólaltatás nélkül.
Megírt! ugye, hogy csak ennyit Is írok : e:ég a legényéletemhól és keresem a .Boldogságom\' keresem a .Párom.\'
Magamról eyyelóre csak annyll: földbirtokos (500 hold). 29 éves - volt lüzér-llszl - vagyok.
Ila érzelmeim viszonzásra találnának ugy megígéri, hogy válaszolni tog, ugye ??
Üdvözli: lloross Zollán SajóBecke u. p. Kövecses (Gomür tn.)
Sztovenszko.
Imikor ax ölniok valóra válnak
Kaposvár szenzációja leli ettől fogva Horváth Nuci mesébe illő szerencséje. Az egész város irigylésének közepébe kerüli a kis hankhivatal-noknő, akinek addig egyszerű, csendes éleiébe egyszerre bele reflekto-rozla csalogató, színes íénycsóvait a „tündérkirályfi" csudálatos megérkezése.
Hogy mennyire komolyan vélték
Kaposvárolt a szenzációi, bizonyítja az Uj Somogy cikke, ami igy kommentálja a ritka szerencsét:
„Ez a történet nem mese, nem operett-téma: maga az élet konstruálta meg s ékesen bizonyltja, hogy az álmok is megvalósulhatnak néha s a szegény leánynak is akad szerencséje. A romantikas, de való történet..." stb.
A »Sxln0áxl Élet« meglepődik és gratulál
A kaposvári örömhírt gyorsan vitte a távíró-drót Budapestre, a „Szinházi Élei" szerkesztőségébe. Ott volt aztán még csak a gaudium! Hogyisne I A legkitűnőbb reklámanyag nevczelt sajtótermék országos propagálására 1
Kétoldalas riport íródott nyomban a kajiosvári szenzációról, a Szinházi Élei legújabb számában. Fac-simile-ben közli a riport a kaposvári lap cikkének cím-hasábját és közli újra a szerencséihozó fényképel: Horváth Nuci tiszta, szép leány-arcát. És nagy diadallal Írja a Szinházi Élei:
„ A héten meglepetéssel olvastuk a kaposvári Uj Somogy cimll napilap első oldalán a következőket: (III közli szószerinl a kaposvári cikkel, majd folytatja):
Mi a magunk részéről örülünk, hogy segilő kezel nyújthattunk a sorsnak egy szerencsés aktushoz és várjuk Horváth Nuci levelét a fejleményekről. Reméljük, hogy nem csak a.\' 500 hold fog tetszeni Nucikának, hanem a tulajdonosa is... Kivánunk minden Miss Magyarország jelöltnek egy-egy 500 holdas, 29 éves kérőt.-
Kár ax ördögöt a falra festeni
Mikor a Szinházi Élei ezt az utolsó jókívánságot betűkbe rögzilettc, bizony-bizony az ördögöt festette falra. Mert alig ért ide az clsö példánya Nagykanizsára, menten kiderült, hogy a jámbor kívánság mögött igen kézzel fogható valóság rejtőzik. Mert az 500 holdas, 29 éves kérő ugy látszik csakugyan útban van minden
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legazebbat legolcsóbban
vékAsy károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 2.
miss Magyarország jelölt felé.
Ennek bizonyságául álljon ilt az a levél, amit az egyik nagykanizsai szépségkirálynő-jelöl, B-. Margit kapott pontosan 11 hónappal ezelőtt, 1929. január 15-én, ugyancsak Csehszlovákiából. A levél igy szól:
B... Margitka nagys. urleánynak
Nagykanizsa
F.ngedje meg, hogy Ismeretlenül zavarom önt soraimmal, de képe, mely a .Színházi Élet" 1929. ujévl számában a szépségversenyzök közi t ndökllk, any-nylra zsánerem, hogy nem bírom megszólaltatás nélkül és hogy ne csak képéi lálhassam a miss Magyaroiszág közöli, de szivéhez Is szólhassak, megérd ugye, ha csak annyit liok : elég a legényeié-tcniból éa keresem a „Boldogságom* — keresem a .Párom."
Magamról Is valamit, löldblilokos, 29 éves (500 holdas), volt tüzértiszt vagyok.
Ma érzelmeim viszonzásra találnának, ugy megígéri, hogy válaszolni log ugye?
Szív. üdvözli
Sajóbecske. 1929. I. 13.
Boross ZoJtdn
u. p. Kövecses (Cjömör in.)
Szlovensíko
U. i. Egyébként (iömör vm. legdélibb részén, de a szlovenszkói oldalon lakom.
NéQa vlasxafelé la el-»Ú10eí a puska
A kjposVári és kanizsai „esetek" tehát — bizonyára nem „csudálatos véletlen" folytán — hajszálnyira hasonlítanak. Az egyik levél 1929. januárjában, a másik 1929. decemberében kelt. (A levelek dátuma közötti egy év különbség mitsem változtatott azon, hogy a levéliró 29 évesnek vallja magái.) A levelek tartalma szórói-szóra ugyanaz. („J-é-nyeges" különbség legfeljebb az, hogy a kaposvári levél végére a csehszlovákiai „kérő" kél kérdőjelei tett, a kanizsai levél végén megelégedett eggyel.) Hogy az irás egy-ugyanattól a kéztől származik, bizonyítja B... Margitnak eredetiben előttünk fekvő levele és a kaposvári levél fotográfiája, amit a Szinházi Élei közöl „tárgyi bizonyíték" gyanánt.
Hogy a tárgyi bizonyíték visszafelé sült el : — ez már aztán lehel „csudálatos véletlen".
Vagy ha nem is csudálatos, de minden esetre véletlen, amit azonban a Szinházi [.lel aligha fog \'facsimile-ben világgá harangozni.
Többet éssxel___
Hogy a kanizsai levélből nem lett a kaposvárihoz hasonló reklám-
Karácsonyra
olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatos és legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Megtekintésre vételkénynzer nélkül ajánlom. Maradékok #éL\':ron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
1928. december lii
ZALAI KÖZLÖNY .....
»
szenzáció, az a kanizsai szépségkirálynő jelöli józanabb eszejárásán fordult meg. B... Margit, aki mint kaposvári kolleginája — maga is szegény leány és hivatalban keresi a kenyerét, nem dölt be az első tekintetre is gyanús „partié"-lak. Válaszolt ugyan a leve.re (melyik leány ne válaszolna ilyen ajánlatra ?), de tartózkodóan és óvatosan. A „földbirtokos ur" mégegyszer irt, aztán
— látva, hogy a Kiszemeli áldozat kemény dió a Színházi Élei emlőin táplálkozó „erkölcsi világrend" fér-fiai számára, — elhallgatott.
Ki tudja, hánnyal próbálkozott azóta? És ki tudja hány sikerrel?
Vagy a másik lehetőség : — a nő-stllési rohamokban szenvedő csehszlovákiai „földbirtokos" nem egyéb ügyes reklámnál

Ez tehát a soronként fizetett szili-házi közvélemény szépségversenyei nek tanulsága.
Mert ha nem is tud a szóbanforgó újság a kél levél azonos eredetéről, akkor is lelkiismereti felelősség terheli (ha ugyan ma még ad valaki erre) azért, mert a józan vidéki csendhez szokott leányok százainak lelkét, leányálmait fertőzi meg a hiúság tömjénfüstjén keresztül. A szóbanforgó lapnak ez óriási üzlet. A szegény leányok pedig beleszédülnek a szépségükbe, hogy a végén oll maradjanak a lündérkirály-firól szólt, szétfoszlott álmokkal és a kaposvárihoz hasonló — talán életre szóló — keserves csalódásokkal.
Ki felelős azért, hogy Európa akármelyik szeladonja, mint egy lóver-Bcny-kalalógusban, ugy válogathat tippeket magának a magyar leányszivek közüli ? Ki felelős ezérl, ha nem azok ai.akciók, amelyek stafi-runggal, film-ajánlatokkal, világ-ünneplésekkel zökkentik ki a ma megmaradt kicsi idealizmusból becsületes családod legféltetebb virágait: a női fiatalságot.
Ha pedig a Színházi Élet tudtával, reklámnak Íródtak volna ezek a levelek, amit szinte hihetetlennek kell tartanunk, akkor a többi a magyar halóságok dolga. Ha megtudták rendizabályoznl a kirakatok képeit, közterek, szobrait, házfalak freskóit,
— ha meg tudják mérni a fUrdő-trikókal, ki tudták terjeszteni az erkölcsi gondoskodást a wcek-emlékre, evezős-sportra slb.-re, akkor az erkölcsrendészetnek az ilyen módszerű „leánykérésre" is kell legyen orvosszere.
«
Aki pedig ezek ulán is ambicionálja magának, hogy fényképe akár szépségverseny-szendén, akár slrand-meztelenül, akár lársaság-elegánsan nyomtatásban megjelenjék, — az sorsát megérdemelte. <bl)
Szenzáció
lesz a „Zalai Közlöny"
Karácsonyi Könyve.
(folytatás a 2. oldalról) lebbezett Fellebbezlek természetesen a védők is.
Az elnök végül megkérdezte Lip-kánél, hogy akar e kegyelemért folyamodni ?
Lipkáné: Igen, akarok !
Kegyelmi Itindccid alakul a lörvénysxéh
Ezulán a törvényszék kegyelmi tanáccsá alakult át, de annak döntése nem kerül a nyilvánosság elé.
Ezzcl-az aktussal a tiszazugi világszenzációvá dagadt méregkeverési bünpör első felvonása lezajlóit. A hatalmas bűncselekmény sorozat többi vádlottjai január első felében kerülnek a törvényszék elé, hogy feleljenek a bestiális módon kioltott életekért.
Bethlen István gróf
képviseli Magyarországot a hágai konferencián
Budapest, deeomlier 14
Illetékes helyen közölték, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök ezidöszerint kizárólag a jóvátételi kérdésül Joglalkozik, mert az eddigi letvek™aj|iében minden valószínűség szeri* a Young-tervvel kapcsolatos második hágai értekezleten Magyarországot a miniszterelnök maga fogja képviselni.
Görögország uj elnöke
Athén, december 14
(Éjszakai rádiójelentés) Szótöbbséggel Zaimiszl Görögország elnökévé választották.
wiegv&szi TELEFUNKEN 31 W
■* JOBBAT...! MINDIG JOBBAT l Lz a jelszó a Tolcfunken-laboratórlumoV-ban Pénz, Idó, fáradság nom némított akkor, mikor az Ön kószülókót terveztük.
Most. hogy elkészültünk vele, kérjük nézze 6s hallgassa meg korcskodójónól a „Telofunken 31 W"-t, a legjobb 3-csóvos hálózati készüléket, molyot Tolefunken valaha gyártott. Hangerőben, hangszlnuzethon, könnyű kezelhető-^ 6cgbcn és olegáns kivitelbon kloléglti az ön felfokozott Igenyelt Is. — Az éra olcsó, m.nden pengőért teljes ellenértéket adunk.
— Hullámterjedelme 200-2000 m. — Az összes feszültségekre átkapcsolható. — Végerősítő fokozatban RÉS 164 d árnyékoltrácsu cső Is alkalmazható. — Finom beálll-lés.— Automatikus biztonsági zár.— Gramofoncsatlakozás. \'EOYINARAMU HÁLÓZATHOZ •TELCPUNKSHflO\'
MODERN. MINT
HOLNAP
Betörtek Kosztelitz vendéglős lakásába
Az ablakon át bemászott a betörő a cseléd-szobába és onnét a lakásba — A tolvaj csak egy értékes órát emelt el, de
A betörő lakat alá került
másnap az öccse visszavitte
Nagykanizsa, deoember 14
Tegnapelőtt éjjel a Csengery-uti sorompó melleit, a Kosztolilz-féle vendéglőhöz tartozó lakásban vakmerő betörés történt. Ugylátszik Nagykanizsán az. utóbbi időben egyre-másra történnek a merész betörések és betörési kisérlelek.
A Cscngery-ul már teljesen csendes volt és Kosztolitz vendéglősék is már lepihenlek. Ekkor a sötétség leple alatt, egy ismeretlen alak bemászott\' az udvarba, az egyik ablak favédőjének tolóját kiforgatta, az ablakot kinyitotta és bemászott az egyik 6zobába, ahol a két cseléd mély álomba merülve aludt. A betörő a leányokat nem bántolta, hanem világosságot gyújtóit és bement a másik szobába, ahonnan a szekrényről egy nagyon értékes órát elemeit és azután más zsákmány után sem nézve, a legnagyobb csendben, azon az uton, ahogy jölt, eltávozott. Valószínű, hogy a titokzatos éjszakai látogatót vagy külső lépések zaja zavarhatta meg a továbbiakban, vagy pedig nem tartotta érdemesnek munkáját folytatni.
Reggel a család meglepetve lálta, hogy az ériékes órának már csak
hűlt helye van a szekrényen.
Kosztolitz azonnal jelentést tetl a kapitányságon, amely nyomban meginditolta a nyomozást. Sikerült is nyomot találni, amelynek alapján csakhamar sikerült megállapítani, hogy a titokzatos éjjeli látogató Nagy üyula fiatal, kanizsai legény.
Nagy tagadta, hogy bárminő része is lenne a betörésben, igy nem is
lehetett ellene bizonyilékot szerezni.
Tegnap azután a gyanusitott László nevű öccse megjelent a nyomozó hatóságok előtt és beszolgáltatta Kosztolitzék óráját azzal, hogy azt a bátyjánál találta.
Erre azután hiába volt Nagy Gyula további tagadása. A tárgyi bizonyíték és öccsének vallomása eldöntötte sorsát. A betörő Nagy Gyulát a fogházba kisérték.
Az utóbbi idők gyakran ismétlődő betöréseire tekintettel, a nagyközönség jól teszi, ha fokozottabb éberséggel őrködik minden eshetőséggel szemben.
Értékes karácsonyi ajándék
■ „Zalai Közlöny" minden felftfizatftjinek
Nngykanlzsn, november tö Karácsonyra ajándékkal óhaj tunk kedveskedni a ,,Zalai Közlöny" minden előfizetőjének. Olyan ajándékot adunk, aminőt eddig csak nagy fővárosi lapok adtak olvasó-táboruknak.
Ez az ajándék lesz a Zalai Közlöny Karácsonyi Könyve.
Harmadtélszáz oldalas, művészi címlappal ellátott könyv lesz ez. Benne a naptártól a vásárokig, a bélyegilletékektől a névnapokig, a szakácskönyvtől a közigazgatási, vadászati stb. tudnivalókig minden, amire egy éven
át az olvasónak naponta szüksége lehet Mindez csak a kisebbik része lesz a képekkel tarkított, vaskos könyvnek, fl nagyobbik része a modern magyar szépirodalom egyik legszebb regényét és temérdek elbeszélést, verset, színes írást tartalmaz.
A könyvet minden előfizetőnk, helybeli és vidéki egyformán megkapja, teljesen ingyen.
Aki december 24-ig belép előfizetőink sorába, az is megkapja a szenzációs ajándékot: Karácsonyi Könyvünket.
« ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 14.
Az ékszer jólétben diszlt, szükségben kisegít.
Mindennemű
m
szolid árakon kaphatók v Schnitzer ém Göndör ékszerkészllftknél !SI Deák-tér 15. uám.
11 millió dollárt
folyósít január 15-rc a gyufa-kölcsönböl a londoni Rothschitd-bankház
Budapest, december l-t A svéd gyufakölcsön 1931. január 15 én esedékes harmadik részletének leszámítolási végett lárgyalások indullak meg a Magyar Általános Hitelbank ulj.írt a N. M. Rolschikl & Sohns londoni bankházzal, amelynél augusztus hónapban tudvalevően a svéd gyufakölcsön jövő hónap köze pén esedékes résziele is leszámítol-latolt.
E tárgyalások eredménye alapjln a londoni Rothschild-bankház a záloglevelek vételárának 11,0-10 (XX) dollárt kitevő harmadik részletét 1930 január 15 ig, tehát egy évvel az esedékesség elölt fogji folyósítani.
Országos pénzintézeti kongresszus
Hiulnpest, december 11 A Tf.BE ma dé\'ben országos kongresszust tartott. Hegedűs Lóránt megnyitó beszédében kijeler.lette, hogy a TÉBE a gazdalársadalommal együtt akar munkálkodni. A pénzintézeteknek a nehéz gazdasági helyzet létrejöttében semmi részük nincs. Most van igazán szükség arra, hogy a kereskedelem és bankvilág megértsék egymást, amikor a jóvátétel rémét kell visszaverni
Több felszólalás után határozati javaslatot fogadlak cl, amelyben tiltakoznak a pénzintézetek éllen mind gyakrabban felhangzó uzsoravádakkal szemben. Kérik a kamalkéidés olyan szabályozását, amely általánosságban a magánjogilag megengedett kamatériéket a Magyar Nemzeti Bank mindenkori kamattételével hozza ösz-szefüggésbe.
Motorkerékpár
alkalmi eladás.
OarOlea 350ccm kevesrt hfsná\'t, üzemképes. Jó Állapotban, kedvező fizetést fettétellel
Havas autószaküzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon t>3.
r, fri
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér _ _ literenkint
asztali O O ■ 1928-as P —-66, 1927-es P - -86 fillérért ka|ihaió. — N -gyobb vételnél 25 literen felül, viszonteladóknak l> —-40, Illetve f» — 60 lllléres u" árat számítok.
BOtíM JEflO, Baííüyányutca 10.
Nagykanizsa elleni támadással sürgetik Zalaegerszeg kereskedői a vámhivatal felállítását
Nagykanizsa, december 14
Nagykanizsán 9 esztendeje működik a fővámhivalal. Sokat harcolt érte a kanizsai OMKE és a város vezetősége, amig a pénzügyminisztérium felállította. Most Zalaegerszeg kereskedői léptek akcióba, hogy városuknak vámhivatalt szerezzenek. A hivatal létesítése elvileg már elhatározott, csupán kivitele késik esztendők óta. Épen ezért a zala egerszegi OMKF.-fiók legutóbbi ülésén sok egyéb közölt ez a kérdés is szóba került. Deulsch Hermann volt a tárgy siónoka, aki bejelentette, hogy az egerszegi kereskedők szivesen gondoskodnak lakásokról azoda helyezendő vámtisztek szám ira.
Minden rendben van. Zalaegerszeg
kereskedői vámhivatalt akarnak : — ehhez joguk van, sőt elismerési ér demel, ha városuk fejlesztésén dolgoznak. Azl azonban nem tudjuk, miért lette és mire alapította az ügy szónoka, Peatsch Hormarin zalaegerszegi OMKE-tag azt a kijelentéséi, hogy „a nagykanizsai vámhivatalnál ma Is sok a súlyos tévedés és ncliéz az orvoslás".
Nagykanizsán ezf a kijelentést eleve is kétségbe vonjuk. Kívánjuk, hogy Zalaegerszeg kereskedői elérjék céljukat és megkapják a vámhivatalt. De nem volna-e helyesebb ezt ugy kiharcolniuk, hogy mellőzzék az olyan érveket, amelyek csak arra jók, hogy a szomszéd városon üssenek egyel.
Báli
selyemufdonságok nagy választék olcsó áraR
Singer
áruházban.
December 21-én stárul a Zalai Közlöny amatőr fénykép-pályázata
Nagykanizsa, december 4 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázatát dec 21-én lezárjuk és a zsűri meg fogja hozni Ítéletét a dijak odaítélésére vonatkozólag. Épen ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét, hogy most már a legrövidebb időn belül nyújtsák be a pályázatra szánt képeiket.
D i j a k i
I. díj 1 drb. „Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat lencsével fi X 9 cm. nagyságú rollfilmhez értéke 70 P
II. n I „ .Agfa" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép dísz-album érlékc ..................... 25 P
III. „ utalv. 10— pengő értékű „Agfa" fotócikk vásárlására, Szabó Antal éportUzletében.
legjobb 10 amateur lapunkban a zsűri dicséretében részesül.
ísi -A*
éfr. <
■O £2
« S További
Motorkerékpár és kocsi súlyos karambolja fiat sebesülttel
A zseblámpával világított motorkerékpár belerohant a kocsiba
Halutonkercsztur, december 14 B ilalonkercsztur közelében, a balatoni körúton súlyos kimenetelű rno-torkerékj»árszerencsétlenség történi.
Bencsik Ferenc balatonmáriai kádármester motorkerékpárjával, amelynek kosarában Kovács Ambrusné és
Szalai Gizella üllek, teljes sebességgel haladt a. balatoni főúton, Keresztúr felé. Már majdnem beértek a kis fürdőhely határába, amikor az est sötétjében rohanó kerékpár nagy robajjal egy ellőtte haladó kocsiba ütközött. Az összeütközés következ-
tében ugy a kerékpár, mint a kocsi felborult és maga alá temette a rajta illákéi.
Egy arra haladó auló szállította be a súlyosan sérüli Bencsik Ferencet, Kovács Ambrusnét, Szalai Gizellái és a kocsin ülő Horváth Jánost, Nyers istvánnét és Harmat Józsefet Balatonszentgyörgyre, ahol valamennyijüket ápolás alá vélték.
A csendőri nyomozás megállapította, hogy az amputált lábú Bencsik által vezetett motorkerékpár előtt csupán egy zseblámpa világított. A kerékpáros azt vallotta, hogy a dinamója elromlott és igy kénytelenségből világított zseblámpával. A lámpa pedig nem adott elég fényi és ennek következtében nem lálta az előtte haladó kocsit.
A szerencsétlenség ügyében megindult az eljárás.
Kilencvenezer pengő deficit
az alsó-dunántuli mezőgazdasági kamara költségvetésében
Kaposvár, december 14
Az alsóodunántuli mezőgazdasági kanura ma tartotta meg Somogy-vármegye székhelyén hagyományos évi közgyűléséi, Hoyos Miksa gróf elnökletével. A közgyűlés foglalkozott a gazdasági krízissel. Beterjesztenék a kamara jövő évi költségvetését, amely 90000 pengő deficitet mutat ki. Dlhalározták, hogy a földművelésügyi minisztertől fogják kérni enncö a deficitnek a kiutalását. A közgyűlés ezután a mezőgazdasági munkások súlyos helyzetével foglalkozott.
Németországban megszűnt a kormányválság veszedelme
Dorlln, december 14
A parlamenti válság elsimítása körül a tárgyalások a birodalmi kormány és a parlamenti pártok vezérei közölt hajnali kél óráig tartottak A tanácskozás eredményeképpen megállapodás Jött létre a pártvezérekkel, hogy ráveszik pártjukat áz éjszakai tanácskozáson kidolgozott kompromisszumos bizalmi indítvány megszavazására.
A válság ezzel elsiinultnak tekinthető. A kormánypártok ma délelőtt kilenc órakor ülnek össze, hogy állást foglaljanak a pártvezérek Indítványához. A birodalmi gyűlés döntő ülése délclóit 11 órakor kezdődik.
Vadbőröket,
mézet, égytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Stróm Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. sut
eil/n rktht-félk
PEMKTEriíl
JcukorkaI
1928. december lii
ZALAI KÖZLÖNY
»
Decemberi FORTUNA
15 I LEÁNYA
Szllvcszlaréjl történet 7 felvonásban. Főszereplők : Mary Altor éa Charles Morton (a 4 ördög főszereplője.)
Csereasszony
Kilenc keserves és küzdelmes (elvonás. Monty Banki (Pllotty) vlgjálék vlligsltrakclója.
Az ellopott
titkos szerződés
Páter Oldfleldnek a Peill Hírlap kiadásában megjeleni világhírű regénye után 10 telv.
Szenzációs klaárft műsor.
Decimber
16
mi
urAnia mozi
A páncélterem banditái
Delekllvdráma 8 falv.-ban. Irta éa rendezte : Lupu Plck.
A fekete sziklák hűse
Wlld-Wesl történet 6 lelvanáaban. A főszerepben : Rex Bell.
— Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
Karácsonyi kiállítás
a „Cukorka királynál".
Hihetetlen aiép dolgok Sa|át érdeke min-denklnek, hogy megtekintse, milyen szépek. Egyúttal tudatom vevőimmel a nagy tolongás elkerülése végett, aki e hó 20-lg szerzi be nálam szükségletét likőrös tondám és csokoládé függelékek, bői, lOo/o engedményt adok. A szaloncukorból kilónkénti vételnél 50.0 enged-ményt adok. ez esetben a deaserlekbol is.
Tírzteiettei Heffer Gyula.
-S71 _
1LUX
SZAPPANPEMEL V
CSAK K11UKN A
ZÁRT kék dobozban
Kal\'lla ló:
KIMÉRT SZAPPANFOROÁCS LUX NÉVKN VAI/Ó
ÁRUSÍTÁSA BŰNCSELKKMÉN Y!
IBudapeiti klr. büntető törvényszék U. XIV. 15680. 1926 11. sz.J
Megnyílt ax Irodalmi és MUvé-sxeii Kör III. tárlata
Göbel Árpád képk lállilása a Rozgonyi-ulcai tornacsarnokban
Nagykanizsa, december 14
Ma, vasárnap reggeltől fogva nyitva áll Nagykanizsa kullur-közönsége izámára a Zrinyl Irodalmi és Művészeti Kör III. tárlala. üöbel Árpád, a Budapestről Zalaegerszegre kerüli kitűnő festőművész képkiállilása.
Akik ismerik Göbel lanár ecsetjét — sokan vannak ilyenek Nagykanizsán, — azoknak ujai hozott témáinak változatosságában, művészeiének gyarapodásában, technikájának megállapodott finomságában. Akik nem ismerték, azok pedig sokkal többet kapnak, mint amit várlak és igaz gyönyörűséggel szemlélhetik a műcsarnoki sikerek levegőjéhez szokott
Göbel-képek nagyszerű együttesét.
A kék drapériákkal és a Peter-mann kertészet nagyszerű disz-növé-nyeivel dekorált terem maga is meglepetés lesz a látogatók izámára.
A kiállítás díjtalan. Nyitva egész egész nap.
A képek árai meglepően alacsonyak. Épen ezérl rendezte az Irodalmi Kör a III. tárlatot most, karácsony elölt, hogy a drága és múlékony értékű karácsonyi csecsebecsék helyeit ntódol nyújtson közönségünknek valóban szép és művészi értékű, amelletl állandó ajándék jti-lányos megszerzésérc.
Hóvégi vásárokat és vásári zárórát
kér a kanizsai rövidáru- és rőfös szakcsoport deputáclója a polgármestertől
Nagykanizsa, decomber 14 Törököt fogolt Nagykanizsa a vásáraival. Addig epekedtünk egy kis forgalom ulán, míg most van minden hónapban vásárunk, van is egy kis sürgés-forgás az ulcákon (bár ritkán nagyobb, — épen a gyakoriság miall — mini egy jó szerdán) — csak épen köszönet nincsen benne. Meri ezeken a vásárokon rendszerint mindenki csinál üzletet, csak a kanizsai ipar és kereskedelem nem. Minden ócska vásári bóvli —• mert olcsó — elkel ezeken a napokon a kikiáltók exolikus lármájában, csak a legális ipar és kereskedelem portáin ül a csend, az i|)aros és kereskedő nyakán a gond.
Az idegen vásátozók legkedvesebb vására mindig a kanizsai. Ezt ők maguk is állilják. Az ok: mert a kanizsai vásárok mindig elseje uláni
Figyelem I Itt az alkalom 1
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár külföldi és belföldi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy válaszfék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléres osztály.
Gyermekkocsik.
Talalom 591.
Képkeretezés.
napokon vannak, amikor még van egy kis pénz mindenki zsebében.
Ezek a vásárok havonta átlagban 10.000 pengőt visznek ki Nagykanizsáról. Ne lenne havonta országosvásár, akkor is, a szerdák és pénlekek forgalmából is, ha löbb nem, fele ilt maradna Kanizsán. Igy pedig nem marad semmi, csak a pusztuló üzleleink.
*
Ugy hisszük, ez a meggondolás vezette az OMKE-liók kebelében lennálló rövidáru és rőfös szakcsoportot, mikor egyik rendes csütörlöki ülésükön elhatározták, hogy deputá-cióbau fogják kérni a polgármesteri: — addig is, mig nem sikerill a vásárok számát csökkenteni, tegyék ál a vásárok terminusát minden hónap harmadik hétfőjére. Kérik ezenkívül azt is, hogy a vásározó árusokra épen ugy legyen kötelező az este 6 órai záróra, mint a helybeli üzletekre.
Olyan kívánságok ezek, melyeknek teljesülését elő kell mozdítania a hiv.Talos köröknek, ha azt akarják, hogy vasáraiból immár haszna is, ne csak mindig kára fakadjon a keservesen lengő-lengő kanizsai gazdasági éleinek.
— Ha olcsón Jót , kar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa n Nemzeti Újságot és UJ Nemzedéket.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 15, vasárnap
Róm. katolikus: Valérián Proleatána : Johanna. Izraellla: Kist. hó 13. .
Oőbel Árpád képklállltáan nyitva
égé*/, nap a Rozgonyl-utcal tornacsarnokban.
IV. Ilceilj* előadás d. u. 6 órakor
a városháián\'tP. Deák Sulplc)-
II llceills előadás Klakanlzaán d. u 4 órakor a Polg. Olvasókörben (Barba-rits Lajos)
Pásztorjáték d. u 4 órakor a Polg. Egyletben (II. körz. el. Isk.)
Tea estély 8 ór-kor a Klsk. Polg. Olvasókörben.
Városi Mo-gó. .Fortunaleánya", Szilvesztert történet .Cscieasszony*. víg-Játék világattrakció.
Uránia Mozgó. ,A páncélterem ban dilit", detektivdráma. .A lekele sziklák bóse\', Wlld-west történet.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Neutnann-léle .Fekete saa" gyógyszertár.
Qöztürdfl nyitva reggel 6 órá\'ól este 6 óráig {hétfő, szerda, péntek délulán és kedden egész nap nőknek).
Deoember 16, hátfft
Római katolikus: Etelka. PtoleiL: Alblna Izraelita: Klsl. hó II.
Városi Mozgó. .Az ellopott titkos szerződés\', szenzációs Ilim. — Kiséiö tntlsor.
— A főispán Budapesten.
Gyömörey György főispán pénteken Budapestre utazóit, ahonnan a héten lér vissza székhelyére.
— A Kaszinó közgyűlése. A Nagykanizsai Kaszinó december 26-án délelőtt fél 11 órakor tartja évi közgyűlését sajál helyiségében.
— Ma délután pásztorjáték. A Rozgonyi-ulcai elemi iskola növendékei ma délulán A órakor a Polgári Egylet nagytermében ismét produkálják magukat. Előadásra kerül egy karácsonyi pásztorjáték, melynek meséje csupa sziv és melegség és a közönségei elejétől végig lebilincseli, amellett, hogy erősen erkölcsi oklaló jellege vau. Aki egy végtelenül kedves délutánt akar magának és gyermekének szerezni, ne mulassza cl a mai délutáni előadáson megjelenni. A befolyó jövedelem a szegény gyermekek tejti.\'órai-akcióját fogja szolgálni.
— A munkanélküliek hétfőn, 16-án délelölt 10 órakor a Fő-ut 24. sz. alatti Munkásotthon helyiségében nyilvános gyűlést tartanak, a „Munkanélküliség és az ellene való védekezés" napirenddel.
— Felhívjuk olvasóink figyelmét a Magyar Divatcsarnok lapunk mai számában közölt hirdetésére és olcsó áraira.
a
Bankei/ea bucsuxllk
Nagylianlxsa társadalma a távoxó dr. Kdlnay Gyula rendőr főtanácsostól
Nagykanizsa, december u Mint megirtuk, a Nagykanizsáról Budapeslre áthelyezett dr. Kdlnay Gyula főtanácsos minden llnncpeltc-tést és hivatalos bucsuzlalásl elhári-toll magától azzal, hogy az e célra szánt összeget inkább a nyomor enyhítésére fordítsák Nagykanizsa város uritársadalma és az összes hivatalok vezetői mégis elhatározták, hogy azl a férfiút, aki nagykanizsai működése alalt a város közönségének osztatlan megbecsülését, szereidét és tiszteletét váltotta ki, t nemes szándékának lisztelelbenlartása mellett — bankett keretében búcsúztatják.
A bankellen mindenki részt vesz, akinek csak valami köze van Nagykanizsa közéletéhez. Ugy fogják ünnepelni a távozó dr. Kdlnay fölaná-csosl, mint még nagyon keveset, akik Nagykanizsáról elkerüllek. A bankéit december 19-én, csütörtökön este 8 órakor lesz a Polgári Egyletben.
— Pályázat Írnoki állásra. A
nagykanizsai föszolgabiróság a kis-komáromi jegyzóségen megüresedelt Írnoki állásra nyilvános pályázatot hirdet. Ajánlatok benyújtási határideje december 29. délelölt 12 óra. Az Írnok válaszlásl december 30-án ejtik meg a kiskomáromi jegyzői irodában.
«= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetést feltételek mellett Bartánál.
Tea-estély Klskanlzsán. A
Kiskanizsai I\'olgdri Olvasókör sorozatos teái során ma, vasárnap esle 8 órakor lesz a második tea-estély, Pap Ilus és Szerecz Manci rendezésében.
A SINGEK. VARRÓGÉPEK
rabois A LEGdOBBAK T
li^DFT V T/ ! A wcniidói Iflrv védeti I m\\r 1 A K ! -Ámor Star* gar.nUI-
.......Ifn azonnal fi állandóan
K". leijei impotenclioil It ! (Nem mcdicliu \') llliuitrált UmrrlelAl, orvoil izikhp méltat.iiíval. •0 Hllír póilabélycx ellenében dlikreten küld > KEI.ETI I. orvotieblixell rnfuxerKy.ir Budapest, Petőfi S.-utca 17. Alap. 1*78. 1053
Pittinj. néf, mziiqérirti „Ratlnol"
Blxtoi lialiiu Irtóíier, m«ly fertöióbctegit K*l plántil ax tlTetö állatfal Vöié éi xyfike-reaen kiirt]. Siliro ruan tudományos >1*. non tlóillllva Mi1 ál-latra, emberre irtaimat-lan! .RUSSIN- »váb. rusznl, caótány, polosku ét hangyulrtó-sicrek Napliiban utánvéttel <iállll|a: Ratlnol laboratórium Hudapest, VII., Murányi-utca 3«. 469.1
ZALAI *0ZL0N1T
1029. december 15.
II Ki
harácaonyra, vagy újévre
hozzátartozóinak, jóismerősének, ne mulassza el már most felkeresni, vagy telefonon bejelenteni
HRLASZ lOÍO fflif
Telefon: 356. Kazinczy-utca II. Telefon 356. rehélclek égést napon át a ko limesen tfllöll mfitaremben.
A kaposvári országos kiállításon ezüst éremmel kitüntetve.
Maros vize folyik csendesen . . .
Ajándékozzon hozzátartozóinak
karácsonyra
TURUL-CIPÖT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női hócipők ........................
Női pántos fekele selycmcipök ............
Cominodc-cipök .....................
Női egyes pár cipők 35, 36, 40, 11, 42 számban
P 9-80-tól
1\' 9-80
P 6-501ŐI
P 12-50-től
Turul Cipőgyár fiókja
Föut 12., a Koronával azemben.
Ma : Kél liceális
Nagytcanlxsán P. Deák Varul plc plébános, Klskanlxsdn Barbarlts t\'.afos tart előadást
Nagykanlzan, decembor 14
Ma, vasárnap két liceális előadás van a Zrinyl Irodalmi és Művészeti Kör kullur-programmján.
Nagykanizsán délulán 6 órakor, a városháza dísztermében P. Deák Szulpic plébános tart eláadást Nagykanizsa műemlékeiről, puszluló és megmenthető kanizsai kincseinkről; Polgár Bözsi szavalala, a Kisdaldrda énekszámai egészilik ki a műsort.
Kiskanizsári délulán 4 órakor, a Polgári Olvasókörben, Barbarlts Lajos, az Irodalmi Kör főtitkára tart előadási arról, hogy meddig éllek a régi emberek, meddig a maiak és hogyan próbálkoznak az élefel meghosszabbítani. Bnlf József szavalala, Pap Ilus és Szerec Manci zongoranégykezese és a Vasutas Dalkör énekszámai alkotják még a műsort.
A liceális előadásokon belépődíj nincs.
■— Tánciskola. Vasárnap esle
8 órai kezdettel a Kaszinóban össztáncot tartok. — Különóra egész nap. Szíves pártfogást kér Oábor tánctanár.
— Lövész-bál. A Kiskanizsai Polgári l.övészegyesillet 1930 január 12-én tartja a Polgári Olvasókör emeleli helyiségében nagyszabású .Lövész-bálját". Megyeszerte nagy ajt érdeklődés, már sokan bejelentenék eljövetelüket. Műsoros rész is lesz, utána lánc.

Margit fürdő
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap reggel 6-tól, esle 7 ig ™
Márvány kádfürdőfűtéssel P 150
10 jegy véleinél......Pl —
Igénybcvchctlk rgycsuletek, villalatok.
Tyukszemvágás Maszirozás . .
P - 40 , P —\'30
A KORINTHÁT
ajánljuk a mxü\\6k flgyalmél|aI
Gondoljanak gyermekeikre, adjanak nekik bőséges KorinthAt enni, akkor ígészségesek maradnak és szemlátomást erősödnek, mert ez a görög szárított szóló vlt\'amindug tápszer. Mindennemű felvilágosítást, útbaigazítást és recepteket ad a
JiGiöy Koilntha üMittlftlIMf
Budapesten, VIII., József-utca 45. szám.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
KARÁCSONYI VÁSÁR
Egyedül az árak hirdetése semmit sem jelent, s- Önnek meg kell győződnie áruink jó minőségéről, hogy jutányos árainkat felismerje. Raktáron tartunk női és férfi fehér-nemüeket, selymeket, bársonyokat, ágy-, kávés- és étkészleteket, függönyöket, paplanokat, takarókat és ugy futó, mint nagy szőnyegeket a legolcsóbb áraktól a legfínomabbig.
1929. december 15.
zalai közlöny
\\
f DOLGOZIK
/ fc- \' C wkMAMa hMKalU.
#-7 y Enyhe, íyon, blilwl—>.gy í / / Pt«»Óo™"IoÜl,41llkVSÍ f r 1_m<ay6il Ont crról I
Lemaradt ax étkexökocsi
a pénteki trle.sxtl nyomról
Nagykanizsa, dcecinber 14
Pénleken reggel 6 óra 15 perckor rendes időben indult el Nagykanizsáról a trieszti gyorsvonat, mely az itt hozzácsalolt élkezőkocsit is vitte.
Balatonszentgyörgy elölt a vasutasok észrevették, hogy az étkezőko-csinak valami defektusa van, mire Balatonszentgyörgy állomáson az élkezökocsit lecsatolták a gyorsvonatról. Így a vonal anélkül folytait,i útját a fővárosba. Az élkezökocsit kijavítása után a következő vonattal indították ulnak Budapesl felé.
— Karácsony másodnapja a Kathollkus Legényegyletben. A(
Kath. Legényegylet, mint minden évben, ez évben is Karácsony fn\'ísod-napján nagy táncmulatságot rendez saját székházának termében. A lánc-mulatság este 8 órakor kezdődik és azon bemutalásra kerül egy csoda szép pásztorjáték, mely az eddigi karácsonyi ^daraboktól jelentősen eltér. Az egyesület legjobb műkedvelői nagy szorgalommai készülnek, hogy a Karácsony másodnapi mulatság sikerét minél hathatósabban előmozdítsák.
— Legjobban kamatozik az a töke, amelyet a világhírű Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gyűjt.
i lótékonycéln & Klr. Állami
SORSJÁTÉK
Főnyeremények :
30.000 20.000 15.000 10.000
pengó stb. ösaieaen llOCO nyeremény.
Huiéa december 21-én.
A .ortj.gr.k In :
EgéiZ - 3 P II Fél - I éJ léi P Kapható minden bank- él aori)iték-tlzletben, dotiánytőzidékben,
postahivatalokban. 1030
— A kórház karácsonyfájára
beérkezett adományok: Délzalai Takarékpénztár 10, özv. Pcrlakyné 5, dr. König József 5, dr. Mcrkly-. Bellis József 5, Kollay Lajos I pengői, Transdanubia 85 kg. nullás-liszlet és 25 kg. búzadarát, Kovács Sebestyén Miklós (Bccsehely) 50 kg. lisztet, a szegényház karácsonyfájára dr. Metkly-Belus József 5, Gazdag Ferenc 5, Szabó Antal 5, dr. König József 5, Eppinger N. 2 pengőt adományoztak. Az irgalmas nővérek angyali jósága gondoskodik a szenvedés és nyomorúság elhagyatottjairól. Az ö szeretetükhöz azonban a társadalom jószi-vére van szükség s amikor a nővérek nevében az adományokat meg köszönjük, kérjük a jóembereket, vállalatokat, intézeteket: gondoljanak ezekben a napokban a kórház és szegényház szomorít lakóira.
össztáncgyakorlat. Ma és
minden vasárnap a Polgári Egyletben Ossztancgyakorlatot (vendég-estélyt) lattok. lilagusz Fjek.
Karácsonyfa-osztás. Szokásos n^őségü és datab ; zámu karácsonyfára számíthatnak mindazon intézmények és egyének, akik mull évi jegyzékünkben szerepelnek, érdeklődni lehet déielöttönkinl 351 telefonszámon, kiosztás napját Vár-kapun folyó hó 19-ike körül jelezni fogjuk. Hercegi Erdőhivatal.
— Sakk-hir. A Nagykanizsai Sakk Kör 111a vasárnap délután fél 3 órakor közgyűlést tart.
Bálok a láthatáron
Nagykanizsa, december 14 Az idei kanizsai báli-naptárnak nem sok a terminusa, de aini lesz, az nagyszerűnek Ígérkezik. Január 5-én lesz
az Ev. Nőegylet jelmezes álarcos bálja,
ami — ugy halljuk mindenünnen — tul fog lenni a tavalyin is. Az elnökség már mosl kéri a résztvenni szándékozókat, hogy lehetőleg mese-jelmezekben (Piroska, Jancsi és Juliska stb.) jelenjenek meg. A jelmezek közül a két legsikerültebb dijai nyer.
A vendéglős bál
január 9-én lesz. Nagy, elegáns bálnak Ígérkezik, aminek rendezése már nagy arányainál fogva is előre lekötve tartja az érdeklődést.
Folynak már a fővárosi programmal beközönlö
Szanatórium-piknik
előkészületei is, az idén különös fénynyel és különös jelentőséggel, hiszen ez lesz a 25-ik kanizsai Szanatórium-piknik.
Az iparos-bál
rendezősége sem marad ki a báli naptárból, sót arra készül, hogy a szezon egyik legragyogóbb farsangi eseményével lepje meg a közönséget.
Minden előfizetőnk a
„Zalai Köxlöny- uyönyörU hardc*»-nyl Könyvét kapra a/dndékul.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barfa Miksa dlvatáruliázában.
Oaletmegnyitás.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Nagykanizsán, Erzsébet-tér 22. az alatt, a piao étellenében levő Strém és Klein-féle üzlethelyiségben
fiiszer-, gyarmatáru- és csemege-kereskedést
nyitottam és azt minden a szakmába tartozó árucikkel dúsan felszereilem. A n. é. közönség szives pártfogását kérve vagyok
M12 kiváló tisztelettel StrOCh Páll.
Én nem Hirdetek sokat, mert a sok adminisztráció drágít!
Helyette igen tlsslelt vevőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyei
BUTORTELEPEM
Jó hitneve bizonyít. Hltalképaa egyéniknek klaipin.írban nyújtok hitalt. Jó mmŐ8éill hélAazobák mát P 3S0-I6I abédlAk P 630-181
Saját kérpItoamDhalyamban a lagoloaóbb éa lagjobb műnkét kéa*itam.
Sxékely Vilmos buiorielepe Nagykanlxsa,
Kaxlncxy-utca 4. kii
ZSEBLÁMPAELEM
NAGY FÉNYERŐVEL LEGTOVÁBB VILÁGIT
Védekezés a nikotin mérgező hatása ellen. Villámgyorsan terjed a híre annak, hogy a magyar cigareltahllvelygyir-las szenzációja : az OllfBchau-hüvely olyan sprciiM* módon előállított éa szabadalmasul! valtával van ellátva, amely 900/o-ban livolitja el a nikotin tnérgea anyagalt. ló a híre, |ő »s Ize, illaloa, kellemes a ftislje.
= Egyetlen kulturembernek s igy Önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Cwld Palaha elemmel felszereli zseblámpa.
RÁDIÓT
BÉULtTBE KAP
3, 6,12,18
havi részletre vásárolhatja az ország minden jobb rádiószaküzletében a
Telefongyári
rádiógyártmányokat
detektoros készüléktől a legmodernebb Qálóxatt készülékig.
Minden darabért garantálI
TELEFONGYÁR
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.
Az összes raktáron levő
fron kiárusitom,
EAUT
játékárukat
miután ezen cikket többé nem tartom.
ANN KÁROLY.
ZAl.Al KÖZLÖNY
1929. december 15.
I la
Budapestre jön,
feltétlenül
látogasson el
divatházába Budapest,
IV., Kossuth Lajos-utca 9.
Olcsó
karácsonyi
árusítás.
=. Valódi eztlst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Gyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
Gyomor-, bél- és anyagcserobeteg-Bégeknél a természetes „FerencJóziel"
keserűvíz\' az cmésztöszervek működését hathatósan előmozdítja s igy megkönnyíti, lio.\'.y a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzak, hogy a Ferenc lósief viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor-és bélszabályozó szer. A Ferenc lázief kescrllviz gyógyszerlárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
— Olcsóbb lett néhány cigaretta. A pénzügyminisztérium több szivar és cigaretta árát leszállilolla. Több luxusszivaron kivül a Portorico ára 18 fillérről 16 ra, a Millarest 17 fillérről 15-re, a Rosilál 9 fillérről
8 fillérre, a cigaretták közül a No-varát 8 fillérről 6-ra és a Levente árát 272 fillérről 2 fillérre szállilotta le a pénzügyminisztérium.
= Jelmezanyagok az összes sziliekben Singer József és Társa cégnél már kaphatók.
Teljeven ingyen
cltillMfíllinlt a páratlan uaxauu tartalma KarúLsonyl KOny i\'Unket. mint a „T.alal KOxIöny" alitnütkút.
Szekér és autó* Karambol
a Klstaludy-ulca <!» Cacngcry ui sarkán
Nagykanizsa, december 14
Könnyen végzetessé válható auló és szekérkarambolt okozott tegnap Nagykanizsán egy illas kocsis. A lejtős Kisfaludy-ulca felöl egy teli boros-hordókkal megrakott szekér haladt erős iramban a Csengery-ul felé. A kocsi bakján egy szemmel-lálhalólag illas kocsis ült.
Érlhclólcg nem lehetett ura a gyeplőnek, mert teljes erővel összeütközött egy éppen akkor a Csengcry-utca felöl arra haladó szürke gépkocsival. A boros-szekér a gépkocsi sárhányójá! leszakította és az aulót egyébként is megrongálta, aztán elvágtatott.
A rendőrség keresi a vigyázatlan kocsist.
— Versenytárgy lás eredménye. A
.lózset-laktnnyA kutjnlmik knrbnntnrtá-Kára hirdetett versenytárgyaláson a munkákat 2500 1\' értékben t-\'riesz Jenő vízvezeték-szerelő nyerte cl.
Halló I
Halló I
Ha
jól akarja magái érezni, jöjjön »
„Bárány" vendéglőbe
a vörös ördöghöz, hol jó cigányzene melleit szórakozhat.
Szives pártfogást kér Óhidy látván Vendéglős. Abonnensek (elvétetnek. ..
Felhívás. A Magyar Hirdető Iroda It. T. nagykaulr-sal tlókjn. KOtvAa-tér 18., mint Nagykanizsa megyei vAroa hirdetési Jogénak haszonbérlőié, tel-hivja a n, é. hirdető közönség figyelmét nrra. hogy nz. állandó fali hirdetések (fnlmlestvo vagy táblán) díjfizetés nIA esnek, tehAt ozok diját lefizetni, vagy n hlnletésokot eltávolíttatni szíveskedjék.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopslein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Kérjen rádió-kereskedőjétől leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett.
PHILIPS RÁDIÓ
— Szenzációs ajándék
lm a „Zalai Köxltíny Karácsonyi tCönyvc minden clUflxcttílAnck.
— Karácsonyi záróra Közhírré teszem, hogy h m. kir. keresk. miniszter urnák a nyílt árusítási Üzleteknek folyó hó 1-tól 24-lg terjedő Időbeli köznapokon ós a í. (!vi december 22-óre cső vasárnapon való nyltvatartása tárgyában kiadott 151142 XI. 1«>2«). sz. rendelete a hivatalos órák alatt a városi irattárban hetekinthető. Polgármester.
Kozmetikus kenőcs
Szépségápolásra, ráncmen\'esltésre, visszafiatalítóra. Zsiros. i:jjell hasz-náintra ára 4 pengő.
Dr. JUTASSY
tanár kozmetikai gyógyintézete készítményei 38 év alatt limeitté és közkedveltté lettek. Minden elképzelhető szépséghiba ellen a tudomány haladása szerint folytan javitva készIt,Uk gyógy-kozmetikai szereinket s azok megválasztására — valamint a kezelésre személyesen vatjv levélben díjtalanul s orvosi diszkréció mellett adunk felvilágosítást. : Szereink kaphatók minden gyógyszertárban, illaUzertárban é$ dro gériákban Főraktár: « 01
Dr. JUTASSY KOZMETIKA
Hudapeat, IV., Koistith Lftjot-UtCI 4. >iám.
A magyar Icereske-aöKböx
A TESz Ipar- és Mezőgazdaság-Pártoló Szakosztálya (IMPSzO) karácson) i akciói indított, melynek célja, ho„y a karácsonyi vásárlásoknál a fogyasztók a honi gyártmányokat részesítsék előnyben. A Szövetség minden rendelkezésre álló propagandaeszköz! felhasznál arrn, hogy a magyar közönségei azokhoz a kereskedőkhöz irányítsa, akik m-gyár áruk eladásával is foglalkoznak. — Ezért azzal a kéréssel fordulunk a magyar kereskedőkhöz, hogy közérdekű akciónkai a magyar áiuk ajánlásával lámogassák és kirakataikban lehetőleg magyar árul Is állítsanak ki, hogy a vásárlók könnyen megtalálják a magyar áruk eladási helyeit. A Szövclség kétféle, a kereskedők helyiségében vagy kirakataiban elhelyezhető feliralol nyomat és pedig :
„í:z ill mind magyar áru" és
„III magyar áru is kapható" szöveggel.
A vidéki kereskedők nyomtatványokkal való ellátására a vidéki kereskedelmi és iparkamarákat és a liuross Szövetség vidéki fiókjait kértük lel.
— Ne mulassza el megtekinteni
Sehnilzer és Göndör ékszer és óraüzletében a most érkezeti örökké járó fali- és asztali órákat, melyeket soha felhúzni nem kell.
- A Klskanlzsal Kath. lfj. Egyesület folyó hó 25-én, karácsony első napján és 29-én a Polgári Olvasókör nagytermében előadja P. Hédly jeromos „Isten dalosai\' cimü színmüvét. Az elóadás kezdete mindkét alkalommal délulán 4 órakor.
= Háziasszonyok, cukrászok, sütök öröme a Görögországból, Peloponesos vidékéről származó „Korinlha" magnélküli fekete mazsola, amely napon aszalódon, mindennemű káros vegyülettől mentes, nincsen kénezve, természetes gyümölcs, melynek 66 százaléka cukor és ezenkívül vilamin tartalma vau. A „Korinlha" mazsola gyermekeknek különösen igen fonlos lápérlékü, azonkívül sporlolóknak és nehéz leMi munkát végzőknek. A „Korinthj" mazsola olcsó, sülésnél nagy megtakarítással jár, 1 kgr. „Koriniha" mazsola használatával 6fi dgr. cukrot lehet megtakarítani. A .Korinlha" mazsola kellemes, aromatikus és ideális táplálék nyers állapotban is. A .Korinlha" mazsola kell, hogy a közönség táplalékpóllója legyen. Kérje a „Korinlha" mazsolái azon üzletben, amelyben háztartási szükségletéi beszerzi I
= A párisi autóklállitá* egéiz
közönsége egyhangúlag megállapította, hogy Mercedes-Benz gyári karosszériák nemcsak a vonalvezetés szépsége és a színezés tökéleles harmonikussága, de felszerelés é« kivitel tekintetében sem maradunk mögötte semmiben sem a legdrágább speciálkarotszériáknak.
— A Telefongyár Részvénytársaság
vIlAghlrü rádiókészülékei - még pedig detektoros készülékektől kezdve a legmodernebb hálózati készülékig — ezentúl 3, 6, 12 és 18 havi részié tűzetésre Is kaphatók. A készülékek az orszáa minden számottevő rádlókereskedőjénél megtekinthetők és s vételi feltételek ugyanott megtudhatók.
Ha savanyu i bor«, vegyitse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenüttI
Főraktár: •
if iPIffl,
Király-utca 21.
1929. december 1.1.
ZALAI KÖZLÖNY
0
SPORTÉLET
A Zala-Kanizsa játékosait kérik kölcsön I. liga csapatok téli túrákra
Bácsayt Egyiptomba viszi Újpest — Schmidt, Réder, Csász neve van a kölcsönkértek listáján
Nagykanizsa, december I I
A Zala-Kanizsa FC—Merknr mér-közés mini ismereles a pesti csapat kérésére és a kanizsai csapat hozzájárulásával a tavaszra halasztódon.
Igy eggyel kevesebb bajnoki mecs-csct játszott a csapat a rendesnél az őszi kampányban, azonban a Zrinyi pálya mégis teljesen elcsendesedett, mert az amatőrök is őszi babéraikon pihennek.
A Zala-Kanizsa is szabadságolta játékosait, akiket sajnos nem tudott ugy kielégíteni anyagilag, mint azt kellett volna. Ennek azonban sok olyan körülménye van, ami még többször fogja foglalkoztatni a klub vezetőségét.
Azok a hírek, melyek a Zala-Kanizsa FC megszűnéséről szólnak, felettébb koraiak és nem egyebek egyesek jámbor óhajtásánál.
Most az a helyzet, hogy a vezetőséget azok a kérések foglalkoztatják, melyeket több I. liga csapat vezetősége intézett a Zala-Kanizsa FC-hez.
Igy a Somogy, Pécs-Baranya, legelsősorban pedig az Újpest közölléK, hogy szívesen elvinuénck egy-egy
játékost téli túráikra.
Az Újpesttel Bácsay túrára való átengedésére vonatkozólag már léire is jött a megállapodás. A kitűnő kapus az. Egyiptomban túrázó csapatot rövidesen követi Kvasszal együtt, akit sérülése miatt nem vihetlek cl a lila-fehérek indulásukkor.
Bácsayn kivül Schmidt, Réder, Csász neve szerepel azoké közöli, akikel a másik kél clsöoszlályu csapat túrájára vinne kölcsönképen.
Ha létrejönnek a megállapodások, akkor a Zala-Kanizsa több játékosa fog sikcrl hozni az I. liga együttesében a II ligi csapatának.
(Érettségizett leventék) foglalkozása hétfőn este 8—10 óráig lesz a polgári iskola tornatermében, melyre bllntclés terhe mellett levente-sapkában tartoznak a leventék megjelenni Testnevelési vezető.
(Elmarad a vívó verseny) A nagykanizsai és pécsi felsökereske-delmisták mara tervezed vivó-verse-nyél a pécsiek, közbejött akadályok miatt, tegnap táviratilag lemondták. A verseny leli.it elmarad.
^vy
^ -r
A kirakati áraimból külön árengedményt
n y u j t o k I
s <éj. Vz.
w

v
Az előrehaladott Idényre és a karácsonyi ünnepekre való tekintettel, a raktáromon levő összes áruimat rendkívül olcsó árakért árusítom.
KORZÓ DIVATÜZLET özv. Kohn Lajosné NagyVaM***.
\\ v*.
Tjy A kirakati áraimból külön 4**oa árengedményt
"i T nyujtokl
„e- sj.\'
/>V> ^ ////
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül fizet 23 P-t Havi részlet 21 P
Ex kell önnek, ezért a Philips-gyár és cégem garantiát vállal!
Díjtalan bemutatás. — Szakszerű felvilágosítás.
SvokÁ Antal fe^vver->löszer- és
MlltCII sportárunagykereskedés rádió- és gramofon-osztálya.
minden ohányhoz
legjobb
az
Megjelenik a Magyar Katolikus Lexikon
A püspöki kar, a kir. hercegi családok , mintegy ötszáz katolikus közéleti nagyság fővédnöksége és védnöksége, P. Zadravecz Istvtln püspök cenzorsága, P. Bangha Béta főszerkesztése, gróf Zichy János szerkesztőbizottsági elnöksége mellett, Alszegi Zsoll, Arlner Edgár, Balanyi György, Baranyai Jusztin, Czapik Gyula, üőry Ferenc, Gere-vich Tibor, Haász István tábori püspök, Iványi János, Korniss Gyula, Ktlhár Floris, Tóth Tihamér, Pezen-
hoffer Antal, Schlltz Anlal, Vécs°y Aurél bárő, P. Böle Kornél, Czelller Jenő főmunkatársak, valamint kétszáz katolikus tudós és író munkatárs közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 kötetes, Magyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus éleinek kimagasló eseménye lesz az. a „Magyar Katolikus Lexikon", amelyet a magyar katolikus szellemi élet legkiválóbb irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
Nagyszerű kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak!
E kedvezmény nem vehető igénybe, csak a hirdetés megjelenésétől számított nyolc napon belül. E kedvezményt csak hi/onyos mennyiségre és bizonyos záros időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalai Közlöny olvasói részére, ezért ajánlatos azl sürgősen igénybe venni. A „Magyar Katolikus Lexikon árai:
EwuiD manuális kiadásban 2 kötetben 80 P Sibliolil kiadásban 8 kittiben 150 P
Unalmi kiadásban 8 kitilben 400 P
A Zilai Közlöny olvasói azonban, ha a mű megjelenése elölt amely féléven belül meg fog történni, a
könyvet megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvet 70 pengőéri, a 150 pengős kiadmányt 130 pengőért, a 400 pengfs sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70, pengős kiadmány megrendelése esetén 30 pengőt, a K!0 pengős 8 kötet után 50 pengőt, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengőt, mint előzetes megrendelési dij.it küldenek be a „Magyar Katolikus Lexikon" kiadóhivatalához: Budapest, Nádor-utca 2ü. A fenu-ma-adó összeg a könyv átvétele után, négy egyenlő havi részletben törlesztendő.
Csak a .Zalai Ktlzlöny" U-nd hlvata\'áhot beküldői! rendelés számilhat e
kedvezményre. C*ak az uj klvAgoll szelvényen rendelhető megl
Megrendelési szelvény
(Beküldendő a Zalai Kiiliní kiadihivalaláta)
E7Cnnel megrendelem a .Magyar Katolikus LexlUonM
kötetbe i.......I\' értan (70. 130. 350.) Ezen megrendeléssel egy-
ide Illet- beküldőtteni a M. K Lexikon kiadóhlvalaláho/. Budapest,
Nídor-u. 26.......1\' megrendelési di|»t: (70 ulán 30, 13U ulán
50, 350 után 11*1 l>) Nem kívánt törlendő. A Lexikon költségmentesen szállítandó.
Név............................................. Foglalkozás.....................
Clm.................................................................................
Kelt.......................................19.....................hó.........n.
n rendelő aláirAsa.
io
ZALAI KÖZLÖNY
1980 december 15
ADU
KARÁCí 0NY1 AJÁNDÉKOT ÚGY VÁLAttZUNKHOGY ÉVEK MÚLVA If KEDVENCÜNK MARADJON. LEPJEMEC KEDVESEIT EGY PHILIP* RÁDIÓ KOMBI NATIÓVAL PHILIP! RÁDIÓ IGAZI KAPUÍCíONyi HANGULATOT HOZ HÁZÁBA
• o • •
á!
H UÍIONÖT-TBZ EMNÉGY

MODERN VEVŐ 2514íi. a 2007íz. HANGSZÓRÓVAL.
1928. december lii
zalai közlöny
»
KOZGAZDASAG
Folyik a járásban a Baromfitenyésztők Egyesületének megszervezése
Nagykanizsa, december l-l
A járási mezőgazdasági bizottság minap lartott ülésen élénk visszhangol keltett dr. Vass Zollán gazdasági felügyelő akciója, aki a járásbari a baromfilenyészlés fokozottabb előmozdítására meg akarja szervezni az ecélra alakuló egyesületet.
Azóla egy szűkebb körű bizottság foglalkozik a kérdéssel és levéke-nyen munkálkodik az egyesület megalakulásának előkészítésében.
A Járás minden községében a jegyzők vették kezükbe a szervezkedés Irányítását. A bizottság által kibocsátott jelentkezési iveket továbbították a járás gazdaközönségéhez, hogy tájékozva legyenek a kérdésről. Eddig is már szép számmal futottak be a kitöltölt jelentkezési ivek és igy minden remény meg van arra, hogy a öaromfilenyészlök
Egyesületének nagykanizsai csoportja mihamarabb megalakulhat és megkezdheti működését.
A tervek szerint az egyesület idővel ériékesili szövetkezetté alakulna át, hogy a Icjszövetkezelekhez hasonlóan jelenlös jövedelemhez juttassák a kebelébe tömörült tagokat.
A Baromfitenyésztők Egyesülete vagy pénzbeli segélyt kap céljainak megvalósítására a földmivelésügyi minisztertől, vagy pedig fajbaromfiak kölcsönzésével vagy tojások olcsó áron való továbbításává! siet tagjainak segítségére, hogy az ujabban felkarolt és bebizonyitottan rentábilis vállalkozás minden gazda poriájára jelentős összegeket hozzon.
Ma, amikor a mezőgazdasági termelés valósággal csődöt mondóit, felettébb szükséges, hogy a gazda-közöli uj bevételi forrás után nézzen. £

"TitSE!
NAGY
■"DÓS
KARACSONYIVASAR
leszállított árakkal
Perlsz és Beck
Kötőt

,HATTYÚ" DIVATÁRUHAZABAN
a Központ kávéházzal szentben.
Egyenruházati cikkek.

Zürichi zártat
Pírla 20-261/t, London 2511, Newyork 514 45, Brtlasel 72-021/1, Milano 26 931/1, Madrid 71-50, Amsterdam 207 65, Berlin 123 20 Wien 72 41, Solla 3 72, Prága 15-27, Varsó 5772. Budapest 80-I7U Belgrád 9 12»/i, Bukaieal 3 0Wl
/t magán sertésvá-gdsok szigorítása
NagykHOlz-Htt, december 14
A városi állalorvosi hivatal vezetője, dr. Wolff Sándor m kir. fő-állatorvos, a magán sertésyágások szigorítását rendelte el. Minden egyes magánvágói, aki a kapott engedély alapján kiméri a leöli sertés felesleges részeit, a közrendészeli városi közegek ellenőrzik, hogy vajon betartja-e a feltételeket.
A kereskedelmi miniszter ugyanis > következő esetekben engedélyezi a magán „qgyének saját nevelésű állatjának húsát közfogyasztásra kimérni: 1. Kényszervágás cselén. 2. Amikor a készen érett hízott serlés helyben megfelelően nem értékesíthető és vidékre forgalmi korlátozás miatt nem szállítható. 3. Akiknek sok zsírra van szükségük és a leölt állatok húsát fogyasztani nem tudják. 4. Az uradalmak saját cselédségeinek részére.
Forgalomba került
alec»]abb gyártási technika terméke
feij.voi ÚJLAKI Asbestcementpala
Aki egyszer használta, mindenkinek ajánlja.
A «Vos Újlaki Asbestcementpala
minőségileg felülmúlhatatlan,
A ,Vos Újlaki Asbestcementpala
tartóssága korlátlan,
A *Vos Újlaki Asbestcementpala
ttlznck, fagynak, viharnak tökéletesen cllcntáll,
A «Vos Újlaki Asbestcementpala
■zinhatása minden színben gyönyörűen érvényc-slll.
Árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgai:
„Hagybátony-UJlaki" Egyesült Iparművek B.-T. Budapest
vezérképviselete:
Dukász Ferenc oki. gépészmérnök
deszka-, épülctfa- és építési 878} anyagkercskcdése
Nagykanizsa, Magyar-utoa 108.
Kinél vásároljon karácsonyra rádiót?
Nyilvánvalóan az Elektron Rádiótechnikai Vállalatnál (Bencze és Szabó) Nagykanizsa, Deák-tér 10., Felsőtemptominat szemben. Miért\'/
Mert ez Dunántul legrégibb szaküzlete és városunk egyetlen ilynemű vállalata, amely szakemberek vezetése alatt áll.
Miért fontos önre nézve, hogy a rádióját szakembereknél vásárolja meg? Azért, mert ezáltal mindig a helyes szakszerű útbaigazításokat kapja meg és abszolút nyugalomban lehel afelől, hogy szükség cselén mindig szakszerű segítségben részesítik.
Milyen feltételek mellett vásárolhatja meg rádióját ? Olyan kedvező fizetési feltételek mellett (18 hónap), hogy még a legkisebb jövedelmű egyéneknek is lehetővé tesszük, hogy a rádió Karácsonyra ott legyen a lakásában. Keresse fel tehát cégünket és meg fog győződni arról, hogy a kereskedői szolidság a megfelelő szakértelemmel párosul.
Elektron Rádiótechnikai Vállalat
Ügyeljen a cimrc.
Deák-tér 10.
Ügyeljen a cimre.
Hirdessen a Zalai Közlöny-ben
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Magykanizaai Segélyegylet Szövetkezet január hó l-én nyitja meg
1930.
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenkint 1 pengő. Egy havi üzletrész uián havonkint 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
stM Az igazgatóság.
TŐZSDE
A wieni kedvező politikai helyzet, valamint a berlini tőzsde jobb árfolyamai az illeni tőzsde hangulatát is kedvezően befolyásolták, bár nagyobb áreltolódások nem fordullak elő. A tözsdeidó végén a hangulat jóltartott. A fixkamatozásn papírok piacán csekély forgalom mellett kisebb szilárdulások fordultak elő A devizapiac tlzlettclen, változallan.
Teraáiytíwí*
Buza 15 fill., rozs 30 flll. esett.
liuia llszav. 77-ea n 75—23*15, 7*-aa 2305 -23 35, 79-ea 23 30 2370. 80-aa 23 liC-23-81. dunánt. 77-ea 2140- 2160, 78-aa 21 65 -21-80. 79-ea 21\'90-2205, 80 as 2200 - 22 15. roza 14 55-14 65, lak árpa 15-65-1610, aOrirpa 17-50-1900 rab 13 40 -13 80, tengeri taiL 13 ISIS 30, dunántull 13 00 13 20, repce 5100— 53 00 korpa 9 70-990.
1 bndai)(i»tl Tfixsde flevfaa-\'egy****
VALUTÁK
Angol I. 27-75-27-90 Belga tr. 79-60-8000 Cseh k. 16-84-16 94 Dán k. 152-75-153 35 Dinár 10.00-10-08 Dollár 567 80-569*80 francia 1.22-45-22 75 Holl. 2*9*65 230-65 Lengyel 63\'80-t>4 10 Leu 3-37-3-41 Léva 410-4*15 Líra 29 70-30 00 Márka 130 25-136 85 Norvég 152 Ü0 153 20 Schlll. 80 05 80 45 Peseln 78 70 79-70 Svájci I. 110-75 111 25 Svéd k. 153-55 154 15
dbvizAk
Amat 229-92-230-62 Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-45-136 85 Brllsíiel 79-75 80-00 Devizalet 3-39-3-41 Kopenb. 152-95 153 35 London 27-81-27-89 Madrid 79-00-79-70 Milano 29-K2-29-92 Newyork569-90-7I 50 Oszló 152-77-153-17 Párts 22-44-22*51 Prága 16*91-16-96 Szórta 4-11-4-15 Stockh. 153-75-154*15 Varaó 63-90-64-10 Wien 80*20-80-45 Zürich 110-74-111*06
UU)t: Mlnbü Uyomda h LtpkliU Táltalat, lurkanluái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telefon t Nagykanizsa 78. n.
ElsörendU
zsirsertés
eladó
Vörösmarty-utca 36. sz. alatt.
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
__SOS7

♦ Mosóruhák csak P 3\'50

Szövetruhák csak P 9*50
Női reform selyemnadrág hlb2S P Női reform gyapjunadrág lllb;\'n\'!*\'!
Női flőrbarisnya, bibatlan Női selyemharisnya, „ Női flór elsőrangú minőség Italian
Orosz gyapjukabát csak Gyermek-kötények 2—10 ÉÍÍ0 Ciík Gyermek flanell játszóruhák Hibás tavaszikabátok csak Flanell pongyola csak
2 50 . 3-50 2-50 3\'90 1-95 14-50 1 — 1-től 10 — 6 90
Krepdesinruhák P 20-tól
Estélyi rubák volt ára 120, most ,, 59 —
Nőikabátok végig bélelve csak „ 25"—
Nőikabátok bélelt, plüssgallérral „ 29"—
Finomabb nőikabát szőrmével „ 39
49
tt •• tt w
Fekete, sötétkék kabát
Szövetruhák
Kosztümök
59 55 — 17-től
>>
» 19\'
1 ♦

Ha nem volt nálunk, okvetlen jöjjön el saját érdekében, kevés pénzért sokat adunk.
Áruink jó minőségéért felelősséget vállalunk.
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.

1928. december lii
ZALAI KÖZLÖNY
»
APBÚHIRDETfiSEK
A, ,™SMrdeté«sli d<)a 10 U"lj 10 PIMr. XUajen ICfábbl 1x4 dija 5 flll. V.sáz ét íanepnap 10 azólg 80 flllár, rnlndea tofábU ató dija • flll. Szerdán éa pénteken 10 sióig (0 fillér, minden k»áhbf „ó dija • flll. Cimaaó a mindea vaata-
Stbb betűből álló azó két a zónák számit-Ük. Alláat kereaöknek ttíVa engedmény.
Hlrdaláaak B (flt) pengft Baaaagan alul a fslaalogsa k5ny»slóa, azámláaáa alkarOlóaa vógstt e I A r a I I a a t a n á i k
Bórautó caukott, megbízható és legolcsóbb Deutscli Talafon 410. 59&I
Egy kQISnbeJáratu tiszta, csendes butoroxott szoba Január l-re kiadó. Nagyon alka\'mas magónoa nfi részére. Cim a kiadóban.
Lagaaabb karácsonyi ajándók 1
Fajtiszta nemei (harzl) kanari madarak jutányos áron eladók Eőtvös-tér 33. szám.________5613
BólyaggyOjtSk I Betegségem miatt cca kétmlll ós gyűjteményemet és nagy csereárumat eladom. — Pavlovszky, Nagykanizsa, Pőut 22.
FónzklIosSnt bekebelezésre witadea
Cwzegben a legelőnyösebben éa leftror •abban lolyósltlat Aozól Ignáa péni-kölcsönközvellló Irodák Navykaafzsán, Kaiiaay-atoa 2. uím. 4824
Fórfl divat oxford Ingek le<zállltott árban, III pengó — Kaulmanu Manónál. Teleion 167. 5812
Waatall Károly épület . mllbidogos, vlsvezeték és csatornázáat vállalata Elvállal minden e azakmába vágó uj munkát és lavltáat. Pontot kiszolgálás, olcsó árak. Eraaábat-tór II. — TArxónyaxók msllatt._____ 5906
QyAnyArO bútorokat kevés pénzért csak Knó Kálmán múbutorasztslos buior-raktárában vásárolhat, Magyar u. 8. 98-17
Három utcára Ul.LX. nyíló emeletes UOI lllla
szabadkézből eladó. Cim a kiadóhivatalban
_6 73
Fonottbutor, virágállvány, utazó, be-vásártrt-lttjaarak, ruháskosarak készítése, javítása, nádsiétfonás Illésnél, Erzsébet-tér 13. az. 6040
Magyar-utca 104. az. háa nagy kernel aladó. 6172
Jókarban levó, kifogástalan VCl lypusu Stiyr kooal minden ellogadhátó árban
aladó. Cim t kiadóban. 6182
Bgy Qvagaa batár, párád\'a kocsla-öllöny éa zsiros bödőnyök eladók. Zrínyi Miklós-utca 46 Ozv. Breuerné. 6103
Latanyón 40 év óti fennálló Qyergyák-léle vendéglő elköltözködés miatt szabadkézből eladó. 6214
Elegáns bútorozott szoba 1—2 személynek kiadó Batthyány-u 22. 621]
Ivott már ön 1929-es aranyhegyi bort?
ha nem, ugy izlel|e meg Sáfrán aranyhegyi boralt. I liter, zárt palackban, üvegcserével
■0-as fillér és ó 58 Iliiét Sáfrán Jáaaaf, Magyar.u. 74.
Tat.foa-r.ndeie.ck.t 3 litertől kezdve
saw hlihoz ,íJU11tok.
Egyszobás lakás mellékhelyiséggel azonnal kiadó Gyár-utca 50 sz. -6281
Külonbcjaralu szépen bútorozni! szoba belvárosban január l-re kiadó. Bővtbbet a kiadóhivatalban. -62«0
É»l halom trágya eladó Magtar-utcá 2 szánt alall. -6243
RtlIAnbaJáratu bútorozott szobát kelesek a város belterületén Címeket a kiadóhivatalban kérek. 6245
Fórfl tóllkabát 24. gycrrnekhóclpó 3—4 évesnek -I pengőéit eladó Kisfaludy-
utca 2f. -6268
Legjobb ta|almák Calvll éa Ballal igen Jutányos árban kaphatók, mlg a készlel HM blpoa Andor oógnól.__ 6256
Sár- óa hóolpfik szakszeri! javítása kizárólag Sátrán mtíszerüzcmében, Póut 19
KQIAnbajáratu bútorozott szoba azon Ital kiadó. Knzlnczy-u. 43/c. 6272
Háaaladáa. A Csengeryutca éa Sze-mcre-utca sarkán levő, Üzletnek Is alkalmas Blach-léle sarokház, azonnal elloglal ható háromszobás jlakáissl eladó. Cim a kiadóhivatalban. _ _ -6271
Veszek vadat mlndan mennyiségben a legmagasabb napi áron. Sípos Andor, Nagykanizsán. -6265
Hajó vendéglő udvarban több autógarázs kladá. Ugyanott mosó la kapható. -6244
Finom zsirsartóa eladó Vöröimsrly-utca 17/a. -6241
Ünnepre olcsó Jóbort Vlnczénél vegyen Jözselfőherceg ulca 53. Egy liter 50 Inlor, 5 liternél 40 lillér. 6242
Száraz helyiség aatógaráxnak kiadó Sugár-ut 28 6245
Garantált Jó uraaágl ta) kannákban házhoz szállítva Január Mól kapható lite-tenklnl 30 1111. Megrendeléseket elfogad Muszel és Frledenthal. 6217
Elegánaan bútorozott kUlötrbeJá-ratu irtcst szoba úriember részére január l-ére kiadó. Nádor-ulca 9 . 6249
Privát háznál dlazaóAlóat vállalok. Kluget Simon, Magyar u. 10. 6266
Hó- óa aárolpA javlláaá! julányos áron vállalom. Peller Ferenc mechanikus üzeme, Ctengery ut 13. 6259
Na tArja a faját, hogy milyen ajándékot vegyen karácsonyra ea újévre, mert gyermekizvettert éa pullóvert már 3 pen-góírt, letnólteknek pedig már 5—6 pengőért ka? Welst Adolfnál Király-titc 34. — Siessen megtekinteni. 6264
Eladó Jókaiban levó komplett kovácsszerszám jutányos átért. Megtekinthető, Nagykanizsa, Magyar-utca 7. Nikicsernél.
6261
Elagánaan butorozot! szoba külön bejárattal egy esetleg kel ur részére jan I -rejladó^ Clm_ a kiadóban. 6262
Príma aeiroertóa eladó. Ugyanott 3 antia izék és egy pipaállvány eladó. Csányi-ulca 21. -6260
Dr lloch Oszkár ügyved Irodájában gyakorlott UgyvódjalAlt azonnali alkalmizáil nyerhet. -6256
József Főherceg-utca 1. az. ház aladó. Bővebbet Klskanlzsa, Vsrasdl-utca I. az., kis tőzsde. -6263
Haán üyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
9901/1W9. vht sz.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. évi LX. t.-c. 102 § a értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanlzssi kit. járásbíróságnak 1929. évi Pk. 9901. számú végzése következtében Dr. Rapoch Aladar llvyvéd által képviselt Ulrlch B J. javara 1200 P a Jár. erejéig 1929. évi májua hó I4*én foganatosított kielégítést végrehajtás utján le- és lelUlfoglall és 2260 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: szobabútorok, slb. nyilvános árverésen el* adatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 9901 számú végzése lolytán 1200 Pengó tőkekövetelés, ennek 1929. évi jan. 20. narjálól járó lOo.o kamatai. >/s°o váltódíj én eddig összesen 30l P 34 llll. bíróilag már megállapított kö t-ségek erejéig, Nagykanizsán, Eö-vös-tér 15. sz a\'att leendő megtartására 1929 december hó 19 Ik napjának délután t órája határidőül Kliüzetik éa althoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX I c. 10/. él 108 § ai értelmében készpénzfizetés mellett a legiöbbet ígérőnek izüksév esetén bzcs-áron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kai mások is le- és felllltogtallaiuk éa azokra kielégítési jogot nye lek volna, ezen árverés as 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 27. napján.
Haán Oyula s. k.
sjjs kir. Jbir. végrehajtó.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
11768/1929. vhl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX l.-c 102. § a értelmében ezennel közhitté leszi, hoitv a nagykanizsai kir. járás-blró\'ágnak 1929. éil 1176a izámu végzése
következtében Batlha litván ügyvéd által képviselt Sorglió Kereskedelmi R. T. Javára 136 P — llll s Jár. erejéig 1929. évi iitliua hó 15-én foganatosított kielégítési tégre-hajtiB uiján le- és felllltojlalt és 2350 P — fillére becsült következő Ingóságok, u. m.: üzleti berendezés atb. nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járás-bl-ó\'ág 1"29. évi Pk. 11768. számú végzése lolytán 135 P — flll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi december hó 19. napjától járó í<Yo kamatai, i ac o váltódll, eddig öaz-szesen 56 P 94 fillérben bíróilag már megállapított költiégek erejéig, Nagykanizsán, Erzsébet-tér 22. sz. a leendő megtartására 1929. évi december hó 20-lk napiának délutáni I órája határidőül kliüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly mrgjegyzéMel hivatnak meg, hogy az érln-tett Ingóságok ai 188\'. évi LX. t.-c. 107. és 103. § ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul ll el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fetü.foglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyeltek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t-c. 102. §-a értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi november hó 28. napján.
Haán Oyula s. k. kir. Jbir végrehajtó.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajt\'
ajtótól.
119341929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. óvl LX. t.-c. 102. §•« értelmóhén ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1924. évi 11934 számú végzése következtében dr. Bartha István ügyvéd által képviselt Fluls .lózaot éa Tsa Javára 150 P 94 flll. a Jár. erejéig 1929. évi szeptember 9-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lo- és fe-liilfoglM és 1380 pengőre becsül! következő Ingóságok, u. m.: hintó és lovak nyilvános árverésen eladatnak.
Mely Arveréanek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 19211. évi Pk. 111134. szátnu végzése folytán 160 P 94 flll. tőkekövetelés, ennek 11)29. évi február hó 3. napjától Járó 12o/o kamatai, tio/o váltó-dlj, eddig ösnzesen 57 P 78 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykanlztán, Erzuébeí-téz- 22. sz. a leendő megtartására 1929. évi december hó 20-lk napjának délulánl I órája határidőül kltüzedk éa ahhoz a vermi szándékozók oly mogjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érlntcl! Ingóságok az 1881. évi LX. l-c. 107. éa 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbből Igérónek, szükség esetéa becsaron alul Is cl fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felUlfoglaltattak és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. jj-a értelmében ezek Javára Is elrendeltellk.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi november hó 28. napján
Haán Oyula s. k.
.■m kir. Jbir. végrehajtó.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
8787/lkv. 1929. sí.
Árverési hirdetmény
is árverési lettételek.
Pósza Antal iiófokl telepi lakós végre-hsjtatónsk Falér Mihály nsgy.anlzzsl lakís végrehsjtáit szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az I8S1 : LX. t-c. 144., 146 éi 147. S al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 917 pengó hátr. lőkeköveleléi, ennek 1929. évi szeptember hó 13. naplótól |áró 6% kamata és árverési kérvényért ezultal megállapított 37 pengó köllség behsjtása végett, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa városban fekvő, s s nsgy-ksr-izsil 242. iszljkvben leivel! 629. hrsz. ház, 314. ez. a. udvar és kert ingallsnnak a végrehajtást szenvedő nevén átló fele-részére 12.000 P kikiáltási árban
A telekkönyvi hatóság az árverésnek a kir. járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota, földszint 8. ajló) megtartására 1930. Január II. napjának d. e. 10 óráját tűzi kl éa az árverési leltetelekel sz 18-1: LX t.-c 150. § a alap|án a következőkben állapítja meg
Ax árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható cl.
Az árverelni Bzándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o,o-át kész-pénzben, vagy »z 1881 : LX. t.c. 42 §-ában meghatározott árfolyammal számított óva-dékképcs értékpaplrosban kiküldöttnél letenni, ho^y a l á atpénznek előleges birói leiétbe helyezésétől kiállított elismervényt a kiküldődnek átadni és az árverési feltételekel aláírni. (\'881 : LX. t.c. 147., 150., 170. §§., 1908: XLI. t. c. 21. S.)
Aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál ntsgsaabb ígéretei le!!, ha lőbbel ígérni senki aem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénz! az általa ígért ár pgyanannyl százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. t. c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 18. napján.
Dr. Sartory s. k kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k.
6239 fóliizl.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
7318 1927. vhl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló ar. 1881. évi I.X. L-c. 102. S-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1927. évi 71110. számú vég7.ér» következtében tlr. Ilalphen Jenő ügyvéd által képviselt Hagladl tiéla Javára 136 pengő s jár. erejéig 1927. évi március hó 23-án foganalnsltott klelé-
flltéal végrohajtás utján le- és felül-oglalt és 1160 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: zongora és bútorok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nngykanlZKai kir. Járásbíróság 1027-lk évi 7310. számit végzéee folytán 136 pengó tőkekövetelés, ennek 1927. évi márcliut hó 23. napjától járó 120aj kamatai, ijoo váltódíj és a fizetett összeg levonásával eddig összesen 32 P 43 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Csengery-ut 2U. sz. a. leendő megtartására 1929. évi december hó 23-lk nanjának délulánl 5 órája lintrlr-Időüt kliüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáróQ alul is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és felUlfoglaltattak és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 18S1. évi LX. L-o. 102. g-a értelmében ezek Javára Is elrendeltellk.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi december hó r>. napján.
Haán Gyula s. k. kir. Jbir. végrehajtó.
Haán Oyula nagykanizsai blróaági végrehajtótól.
12571/1929. vht. azám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi LX. l.-c. 102. <M értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járás-bíróságnak 19J9. évi Pk. 12571. számú végzése kövelkezléiien Dr. Barlha István ügyvéd állal képviselt Frank Manó Javára 286 pengó 96 flll. s lárulékai erejéig 1929. évi október hó 17-én loganatositotl kielégítést végrehsltái utján le- és telülf-iglall is 3260 pengőre becsült kövelkező Ingóságok, u m : koporsók, kocsi slb. nyllvá-nos árverésen eladatnak.
Mery árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1929-lk évi Pk. 12571. számú végzéae folylán 286 pengó 96 till lőke-követelés, ennek 1929. évi |uljus hó
2. naplátót járó 110,0 kamalal. Vs% váltódij és eddig összesen 66 pengő 74 lillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, Oalambokon, kopursós üzletben leendő megtartására 1929. évi december hó 19-lk napjának d. u. 4 órája határidóul ki-lüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 107 és 108. s-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul Is el fognak adstnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások la le- és felülloglaltauák éa azokra Kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX t.-c. 102. §. értelmében ezen Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 28. napián.
Hain Oyula s. k. «jjo kir. |blr. végrehajtó.
14
ÍALAÍ KÖZLÖNY1
1929. december 15.
ttaán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajlótól.
13019/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-s éneimében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1929. évi 13019. siámu végzése következtében Dr. Barllia Islván ügyvéd állal képviselt Nemz. Balesel Bizl. javára 287 P 32 flll. t Jár. erejéig 192a évi november hó 13-án toganatositott kielégítési végreha|lás ut|án le- és lelltlfoglall és 22ri0 Pengóre becsüli következő Ingóságok, u. m.: szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járás bíróság 1929-lk évi 13019. számú végzése folytán 287 P 32 flll. lókekövelelés, ennek 1929. évt junius hó I. napjától járó 80/0 kamatai, \' >\'-o váltódi| és eddig összesen 88 P 81 tlll. bíróilag már megállapított kolt ségek erejéig Nagykanizsán, Király-utca 30 sz. a. teendő megtartására 1929. december 20. napiának d. u. \',«3 órája halár Időül kllüzettk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ai erintelt ingóságok ai 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. S slértclmében kész-pénzltzetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fetulloglaltalták és azokra kielégítést Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek |avára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi nov. hó 29. napján.
Haán Oyula s. k.
63is kir. Jblr. végrehajtó
A nagykanizsai ktr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
10783/tk. 1929. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Lagler Márt, mint klsk. Lagler Ferenc t. és t. gyámja sármelléki lakós végrehajtatnak Auer János csendőr tihanyi latóa végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az tsSl : LX. t.-c. 144., 146. és 147. §-al értelmében elrendeli • végrehajtási árverést 452 P tőkekövetelés, 244 P költség, 40 P tőke, ennek 1928. évi december hó 29. napjától Járó 5° o kamata, 4 P 51 tlll. kóllség, 40 P tőke, ennek 1929. évi március hó 111. napjától járó 3°/0 kamata, 4 P
01 flll. kóllség, 20 P lóké, ennek 1928. évi november hó 21. napjától járó 50 o kamata és 3 P 36 (III. költség és ai árverést kérvényért ezúttal megállapított 18 P köMség behajlása végett, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén tevő, Nagykanizsa varos-ban fekvő, s a nagykanizsai 8204. sztjkv.-ben 8015. hrsz alatt felvéti ház. 362. hrsr. alatt udvar éa kerl végrehajtást szenvedő nevén álló egész ingallanra 3200 I\' kiklál-tásl árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek a kir. Járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota, földszint 8. ajtr>) meg tartására 1929. évi december hó 27. nap Jának délelőtt 10 óráját ttlzi kl és az árverési teltételeket az 1881 : LX. t -c. tf,0 §-a alapján a következőkben állapítja meg :
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási át kélhirmarlái ál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár Wo-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meg határozott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c 147., 150, 170. §§.; 1908 : XLI. t.-c. 21. § ]
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa leért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. I.-C. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi november hó 8. napján.
A kiadmány hiteléül: Mtkó s. k. 6233 tőllszt.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
Ót uj könyv karácsonyra!
KOMÁROMI JÁNOS:
Az ősdiák
Annak a dláknsk a története, aki megszámlálhatatlan félévek ulán harmincéves korában még mindig elsőéves hallgató a budapesti egielemcn. Sztne., érdekes rajza a háború előlit diákélelnek. Ara vászonkőtésben 4-80 pengő.
ASZLÁNYI KÁROLY:
Pénz a láthatáron
.AszMnyl nagyon kulturált, nagyon szubtilis iió h egy aszkéta odajdásával műveli a humort*, állapítja meg a liatal szer/őró\', a Toll. A legamerikaibb •zellemü magyar könyv, egy AmcilkAi jirt magyartól, aki ezt klvül-bclUI Ismeri.
Ara vászonkőtésben 4-80 pengő.
KLABUND:
A szenvedély regényei
A mai német irodalom legfiatalabb nemzedékéhez tartozott iró négy lö ténelmi alak (Mobamed, Pjort, Moreau és Bracke) életének szenvedélyes drámáját eleveníti meg. Ára vászonkőtésben 4*80 pengó.
MAURICE CONSTANTIN-WEYER:
Egy férfi a múltjára borul
Az )97&. évi nagy Conc urt díjjal Jutalmazott regény, amelynek tárgya egy vasakaratu, kemény férfi kü* elme n nfiért, a boldogságért Kanada vad pusztaságában Ára vászonkötésben 4*80 pengő.
MARK TWAIN:
A titokzatos idegen
Amerika egyik legnagyobb és legegyénibb írójának halih után megjelent miivé, tele a modern kor keserű és éles kritikájával, ami\', amig élt, nem mondhatott el az akkori Amerikának. Ára vászonkötésben 4»80 pengő.
Genius kiadást
Kaphatók minden könyvkereskedésben.
Megérkezett ACfiirógép
az M ■ legújabb modellje,
mely az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely randmrll iró|)«p«t becserélek Kedvező részletfizetési feltételek.
AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója:
Hiitü és Motorkerékpár Felszerelesi Vallalat
Cégtulajdonos. hollós riikenc
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
A Nagykanizsai Kaszinó
folyó évi december hó 26-án. délelőtt fél 11 órakor tartja saját helyi-ségében •
evi ii
í
amelyre a kaszinó t. tagjait ezúton meghívja
Nagykanizsán, 1929. dec. 14.
az Elnökség.
A közgyűlés tárgyal:
1. A választmány évi jelentése.
2. A számvizsgáló bizotlság jelenlése.
3. A költségelőirányzat előterjesztése és megállapítása.
4. A felvételi és tagsági dij megállapítása.
5. Az alapszabályok módosítása.
6. Elnök, alelnök, 25 választmányi tag és 3 számvizsgáló bizottsági, tag választása.
7. Esetleges indítványok.
""indítványok sz nlapszabályok 7. § a ér-leimében 8 nappal a közgyUlés előtt az elnökséghez Írásban adandók be.
Haán Uyula nagykantaaat bírósági
végrehajtótól.
11219/1029. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi l.X. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 19211. évi II2IÜ. szóm u végzése következtében rtr. íta-poch Altldár ügyvéd által képviselt Sehnelder Sándor Javára 624„pengő 28 tlll. 8 Jár. erejéig 1929. Iiillus Itó 17-én toganatositott kielégítési végrehajtás utján le- és fclUtfuglatt és 121X1 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.i ílzlclburettdezé* ós 160 női kalap nyíl* Vánoa árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 11129. évi 11219. számú végzést folytán 024 pengő 28 fillér tőkekövetelés, ennek 1926. évt niálus hó tt-lk napjától lárő 8"/o kamatai, l/s k váltódíj és eddig örwzosen 90 nengő 78 tlllérüen bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán. Kazinczy-utca I. sz. a. leendő megtartására 1929. évi december hó 23-lk napjának délelőtti 12 órája határidőül kitüzotlk és atihoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az IMII. évt l.X. t.-c, 107. és 10b. ij-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén beceáron alul is el fog1 nak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és tetülfoglaltatták es azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. l e. 102. §-a értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1920. évt december ltó|4 napján.
Haán Oyula s. k.
• 3/ ktr. Jblr végrehajtó.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda 0 Nagykanizsa # Könyvkötészet
a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk:
"jTELEFON: 78. j"
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekel, mílveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, rOplapokai és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naplártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
1928. december lii
Árverési hirdetmény.
F. hó 18-án reggel 9 órakor az állatvásártéren a helybeli tüzér aknavető ütegtől egy darab :,crélt hidegvérű nehéz hámosló a legtöbbet ígérőnek el fog árvereztetni.
3. aknavető üteg „„ parancsnokság.
zalai közlöny
»
22040/1929.
Hirdetmény.
Folyó é^l december hó 19-én d e. 11 órakor a József főherceg laktanya melletti két szántóföldet 3 gazdasági évre a helyszínén bérbeadom.
Nagykanizsa, 1929. november 29-én.
ós. Polgármester.
7Ci|< ponyva,] ■I 9 Q H| zsinsg^
lótakaró, utltakar* leijok\'sóbb
HIRSCH ÉS SZEGŐ c^nél
fehérnemű és har/s,^ 9loppolás. varrás ^^
HA6TKAI1ZSA Fióküzlete: Fö-at 1.
Naponta adjon növendék és hizóállatainak

„FUTOR
szénsavas takarnlánynieszet. A .FUTOR" növcndékáUaloknál a csontképződést elősegíti hízásra
SSÍlöinüiétvágygerjesztö ÍS
A .FUTOR" nem orvosság, hanem a leglinomabban őrlött mészaóláp, amely az állatok szervezetiben Igen Könnyen felszívódik, s amelyet az állató* aro-matikus anyag artahiánál fogva szive-
sen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nauyhizla (Sk, uradalmak, gazdasáxok a .FUTOR\'-! állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca \'/« kg-ós próbadoboz ára 30 fillér.
Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédószerck 5iS5 kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn: 130.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSzmosó, vegyttiitltó, ruhatejtí
■ nomb.th.lyl 01,1. Ipuklífllliton at.nyéi.rain.l kllnot.tv.
NAGYKANIZSA
Oyfljtatclep i tiyártclcp:
Kazinczy.u. 8. Ilunyadi-u, 19
Nem kell idegenbe mennie, n-.lelölt Mr-mlt testet vagy tisztíttat. üyóz<M|»n meg átalm otcióságiról és ntunkínl
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltál I Tlaztllt Ji«l Pllssérozl
Pasztorizált
a korai órákban házhoz szállitva egész éven át minden mennyiségben kapható.
Viszonteladóknak árengedmény.
O. M. T. K. tejüzeme
a vasútállomáson.
Telefon 349.
A legjobb minőségű
pécsi tojás szén,
valamint
porosz szén
és
Jugoszláv
peklenicai szén
a legolcsóbb napi árban, házhoz szállitva kaphaló
HALICS LIPÓT
cégnél
Deák-tér 6. Telefon 49.
SíflS
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deatka, épQlelta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
A nagykanizsai kir. Ogyétztágtól.
1929. El. 21/C. 18.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A felügyeletem alatt álló nagykanizsai kir. törvényszéki fogház letartóztatottainak élelmezésére 1930. évi január 1-től 1930- évi március 3l-ig terjedő időre szükséges élelmiszerek — liszt, marhahús, zsír és kenyérsütésnek — szerződésileg biztosítására versenytárgyalást hirdetek.
Számmal vagy betűvel kiirt egységes áras ajánlatok zárt borítékban 1929. évi december hó 23. napjának déli 12 órájáig nyújtandók be a nagykanizsai kir. ügyészségnél (igazságügyi palota, emelet 16. ajtó).
Az ajánlatok a nagykanizsai kir. ügyészség hivatalos helyiségében 1929. évi december hó 23-án délután 3 órakor fognak felbontatni. Az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek.
Ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalástól számított 30 napig maradnak kötelezettségben.
A kiíró hivatalnak jogában áll, hogy a beérkezett ajánlatok között az ajánlatot árakra tekintet nélkül, szabadon választhasson.
Szállítási feltételek a kir. ügyészségnél a hivatalos órák alatt megtekinthetők.
Nagykanizsa, 1929. évi december hó 13-án. 6m Dr. Szabó,
klr. ügyészségi elnök.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapeat, VI. Podmaniczky-utoa 8.
Nyugdli pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerent. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszekötlelés 2-es és -16-os kocsikkal.
A jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és himez. Beszerezhető:
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél
Deák-tér 2., a felsötemplomnál.
Kováid Péter és Fia
budapesti feat&gyár
fest, tisztit plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
,,K Csengery-ut B.
Értesítés I
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gr.zdáknak, hogy a szükséges mezőgazdasági gépeiket minden megerőltetés nélkül beszerezhessék ét ezáltal a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá tehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint min-d\'n olyan gazda, aki ezt igényli, a gépeket 6-tól 24 hnvi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint répavégé, aieoakavágó, tangarl-darélé, tengerlmorxaoló, vetA-gépek stb minden olyan mezőgazdaság\' gép. flml a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gépek szivén megtekintését, minden vételköte-lezettstg nélkül.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samunó
a Welsz Manfréd Acél és Fémművel R.T. mezőgazdasági géposztályának bizományosa vas-, műszaki-, varrógép- és kerékpár-kereskedés
sí 12 Kitkomárom.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen njonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi fűtés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári árak.
E laprj hivatkozóknak 20o,o engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
ZALAI KÖZLÖNY
1929 december 15.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
Piri t
KOPSTE

írl &
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva : 1887-ben.
Nyomaloll a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évtolyam, 287 izáin
Nagykauiiaa, 1Ö2Ü december 17, kedd
Ara ] 4 li\'lér
ZALAI KAZLÜKT
Rj^rkeastiWg f. kiadóhivatal: TS-al 6. alám. Keasttidyl flokkladóhlvalal Kossuth La|o«-u. 3i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
V Un a rn*4 m I
Egységesen akarják kény szeriteni Németországot a nagyhatalmak
a Young-tervezet alkalmazására
Párls, december Ili Az angol, francia, olasz, belga és japán pénzügyi szakértők ma Páris-ban lárgyalásia (Illek össze, hogy a legújabban lélrehozotl külön megegyezésekel egységes megegyezésben olvasszák össze. A .Paris Midi" értesülése szeriül a fenli államok egységes frontot alakítanak Németországgal szemben a hágai értekezleten a Young-lerv alkalmazásának kérdésében
Somogymegye is a régi tisztikart választotta meg
Kaposvár, december Ili Ma délelölt tartatta Somogyvár-megye törvényhalósági bizottsága tisztújító közgyűlését vilézdr. Keresztes Fischer Ferenc főispán elnöklésével. Egyhangúlag válaszlollák meg újból Stephaits Pál alispánt, báró Weissenbach Iván főjegyzői, dr. Máléffy József Ib. főügyészi, dr Halmos Árpád és [lulikovszky Gusztáv másodfőjegyzőkel.
Egy hét éves gyermek borzalmas halála az autóbusz kerekei alatt
Bmlnpust, dooember Hl Ma délben a Rottenbiller- és Dem-binszky-ulca sarkán egy nagylipusu aulóbusz elülftltc Tecznár Károly hét éves iskolás fiút, aki könyvekkel a hóna alall az iskolából haza sietett. A kis tanuló koponyája oly borzalmas erővel vágódott a kövezethez, hogy koponyaalapi lőrést szenvedett, agyveleje kiloccsant és a kövclkező pillanatban már meg is hall. A hatalmas gépkocsi ezután még kérésziül gázolt a gyermeken és a leslcl borzalmasan összeroncsolta. Kendőii bizollság szállt ki a helyszínre a szerencsétlenség körülményeinek meg állapítására. A solfőrl elöállilotlák.
Uj Sziámi ikrek
l.ontlon, december Ifi Egy llssaboni kórházban Sziámi ikrek születtek, mindkettő leány és gyomor táján nőitek öss.e. A kórház vezetősége reméli, hogy sikerülni íog őket műtéttel különválasztani.
20 millió pengönyi állami munkát adnak ki karácsony előtt
Budapest, december 10 Értesülésünk szerint a kereskedelemügyi minisztériumban 20,000.000 pengőI reprezentáló építő- munka erejéig már e hét közepén megtörlénlk a döntés és azt a minisztérium még karácsony előli kiadja, liojy a munka minél előbb megkezdődhessék. A
kereskedelemügyi minisztériumban még egy nagyszabású utépitési munkálatról lolynak a tárgyalások. Ugyanis mintegy 6—700 kiloméler vármegyei ul kiépítéséről is sió van. Ez a lerv foglalkoztatja most a kereskedelemi minisztériumot, ahol a tárgyalások ebben az ügyben megindulnak.
A szovjet londoni nagykövete a jövő héten adja át megbizó levelét a walesi hercegnek
Szokolnyikov nagykövet
London, december 1(1 (Éjszakai rádiójelentés) Szokolnyi-kow orosz nagykövet ma megjeleni Hendersan külügyminiszternél, akivel egy óra hoszzat tanácskozott. Megbizó levelét még nem adta ál. A király betegsége óta még nem fo-
már tárgyalt Hendersonnal
gadoll senkit sem hasonló ügyben és igy valószínűleg a jövő hélen vagy később, az. uj orosz nagykövet a walesi hercegnek nyújtja ál megbizó levelét a király képviselőjének jelenlétében.
„ Üres és alaptalan voí1 a 10 éves várakozás, hogy Csehország is kaphat jóvátételt"
ismeri be a prágai cseh sajtó
Budapest, december 1(1 A prágai .Narodni Politika" cimü lap pesszimista vezércikket kőzöl a jóvátételről. Felrója, hogy a párisi pénzügyi megbízóitok jóvátételi kötelezettséget szeretnének a győzlek Csehországra róni, ez azonban egy
legyőzöl! állani számára felelhet csak meg. A mai helyzet azt bizonyltja, hogy miiven iires és alaptalan voll a még 1019-ből datálódó várakozás, hogy esetleg Csehszlovákia is részesedhetik a háborús jóvátételből •
Moszkva meggátolja a hazatérni akaró magyar hadifoglyok szabadulását
sikertelenné
A magyar Vöröskereszt hazaszállitási akcióját teszi a szovjet
Budapest, december Ili | a szovjetkormány A magyar Vöröskereszt lervbe vette, hogy az Oroszországban kintrekedt és hazatérni kivánó hadifoglyok hazaszállításának megkönnyítése végeit bizollságol küld ki Oroszországba. A magyar Vöröskereszt a genfi nemzetközi Vöröskereszt bizottságot kérte fel a szovjelkormánynál való közbenjárásra abban az irányban, hogy a lervbe vell bizollságnak elsősorban az Oroszországba való bculazás, azután pedig feladatának teljesítése lehelövé tétessék Mini ntosl a nemzetközi Vöröskereszt bizollság a magyar Vöröskereszt igazgatóságát értesiti.
mereven elzárkózik az elöl, hogy a kérdéses magyar Vöröskereszt bizottságot Oroszország területére bebocsássa.
A szovjetkormány a voll magyar Itadi-fog\'y >\'< kérdésének ilyen Általános jellegű kezeléséhez hozzájárulni nem hajtandó és fenn kívánja magának tartani, hogy
minden egyes eseíbea kll-Iön Kérelem alapfdn döntsön arra nézve, válton egyes voll magyar (yadl-foglyohnaRa Kluluxdslen-f/edélyí megad/a-e, vagy sem.
Szétszórtak a munkanélküli tüntetőket a fővárosban
Budapest, december 1(1 Budapesten ma délelőll 11 helyen tartottak munkanélküli gylllésekei, amelyeknek meglarlá\'át a rendőrség engedélyezte, meri a szociáldemo-kialapárt garantálta, hogy rendzavarás nem lesz. Mindamellell a Nép-szinház-ulcábtin egy kisebb tüntetésre került sor. Itt a faniunkások gyűléséről jöttek körülbelül 500-an. Ekkor idegen munkások keveredlek a tömegbe és próbállak botrányt rendezni. Ütemesen kiáltották : Munkát, kenyeret l A rendőrség azonnal olt termett a helyszínen és minden erőszakos beavalkozás nélkül szélszórta a tömegei. Három embert előállitottak.
Keresztényüldözés Oroszországban
Budapest, december 1(1 Londoni hir szerint a szovjethaló-ságok karácsony közeledtére fokozzák a kereszténység elleni hadjára-lot. A szokásos vallásellenes előadásokon és körmeneteken kívül most kizarólag vallásellenes színdarabok, filmek és balleltek előadását engedélyezték.
Halálra ítéltek egy prágai rablógyilkost
Prága, december Ili (Éjszakai rádiójelentés) Ma állült az esküdtszék előli I.ukcsics rablógyilkos, aki kegyetlenül meggyilkolta Ludmilla Helén prágai tisztviselőnőt, majd kirabolta és a hullát a Moldvába dobla. Az esküdtszék verdiklje alapján a bíróság a rablógyilkost kötéláltali halálra ítélte.
Újév után folytatódik a méregkeverési dráma a törvényszék előtt
Budapest, december III
A szolnoki törvényszék január első napjaiban kezdi tárgy ilni kél gazdag nagyrévi asszony, Földváriné Tari Julianna és Kardosné Szenzi Mária ügyét, akik ellen az a vád, hogy férjüket arzénnel megmérgezték.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelenlések: lletlőn a hőmér tok-let-. Heggel 7 órakor +5 4, dl-lután 1 őrskor -F5 4 este 9 őrakor +32.
Felhőzet. Egész napon át borult égtrol-tozst
Szélirány: Reggel 6s délben északtclc!, este délnyugati szél.
(F.jszaküi rádiöjelentis) A Mtteoroló-qíssi Inleacl eati io órakor Jeleníti éevaknyugatl légóramláe-■ al továbbra la vált xékony idö sarkaló némi os?pndékknl, eatt* vei, hóval.
« ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 14.
A HABI választás
minden érdeklődés nélkül folyt le
Nagykanizsa, december 16 Vasárnap folytak le az egész országban a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének választásai. Két kerület volt. Az egyik a főváros, a másik a vidék. Az egész országban egységes lista kerüli választásra. A mérkőzés a Nemzeti Blokk és a Demokratikus Blokk (előlijei közölt folyt le. Nagykanizsán a választási helyiség a Fémipari szakiskolában volt. A szavazás példáilan érdeklődésle-lenség melleit folyt le. összesen leadtak 195 szavazatot. F.bből 12 a Nemzeti Blokkra jutott, mig a Demokrata Blokk 183 szavazatot kapott. A szavazás titkos voll. A listán Nagykanizsáról Kremsier István kereskedő-segéd és Hantos Árpád magántisztviselő szerepelnek. Zalából ezeken kívül még egy jelölt voll a listán: Vajda Nándor zalaegerszegi kereskedő-segéd.
Somogyban
Kaposvár, december 16 Tegnap folyt le Somogyvármegyé-ben a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének közgyűlési lagválasztása. Kaposváron a Nemzeti Blokkra leadtak 49 szavazatot, a Demokrata Blokkra 68 szavazatot. A barcsi körzetben a Nemzeti Blokkra 9, a Demokrata Blokkra 12 szavazatot. — Somogymegyében a Nemzeti Blokkra 61, a Demokrata Blokkra pedig 84 szavazat esett.
Baranyában
Pécs, december 16 Tegnap folyt le a Magánalkalmazottak Bizfositó Intézetének közgyűlési tagválaszlása. Pécsett a Nemzeti Blokkra 176, a Demokrata Blokkra 330, Mohácson a Nemzeti Blokkra 24, a Demokrala Blokkra 29, Siklóson a Nemzeti Blokkra 24, a Demokrata Blokkra 42 szavazatot adtak le. Végeredményben a Demokrata Blokk 401, a Nemzeli Blokk pedig 224 szavazatot kapott.
Minden
cioflxultínk a páratlan fjaxaao tartalmú Karácsonyi KOnyt\'Unkel. mint a „Zalai Köxlöny" alóndtkál.
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
VÉKÁST KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 2.
Az OMKE és a GyOSz is csatlakozik
a nagykanizsai iparosság akciójához a laktanyai munkák ügyében — Vasárnap megy a deputáció a polgármesterhez
Nagykanizsa, december 16 Jelentettük a nagykanizsai iparosság mozgalmát a nagykanizsai laktanya-munkálatok uj árlejtésével kapcsolatban. A mozgalom célja, — mint ismeretes, — hogy a második év programjába került építkezések és munkák csak nagykanizsai vállalkozók, iparosok és kereskedők kezeibe kerülhessenek.
Az iparleslülel elnöksége egyideű-leg megkereste az OMKE és GyOSz nagykanizsai fiók vezetőségeit a
mozgalomhoz való csallakozásra.
Értesülésünk szerint ugy az OMKE, mint a GyOSz, a legteljesebb, mértékben magáévá tette a nagykanizsai ipartestület akcióját és ahhoz csatlakozott.
Az érdekeltségekből rckrutálódolt depuláció december 22-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor tiszteleg a polgármesternél, hogy legmesszebbmenő támogatását és közbenjárását kérje. A deputáció száznál több tagol fog számlálni.
Darabokra tépett a vonat Nagykanizsa— Miurakeressctur között egy 22 éves asszonyt
Öngyilkosság vagy véletlen szerencsétlenség? — Hetven méteren keresztül hurcolta a mozdony az összeroncsolt női hullát
Nagykanizsa, december 16
Megdöbbentő halálos szerencsétlenség történi vasárnap délután, melynek áldozata egy alig 22 esztendős fiatalasszony.
A szerencsétlenségről vasárnap délután fél 6 órakor sztlkszavü tele-fonjclcntés érkezeti a nagykanizsai fószolgabiróságra, melyben közölte a csendőrség, hogy Nagykanizsa és Murakereszlur közöli, Bajcsa község határában Szlavecz Istvánné, született Grabent Anna bajcsai 22 éves fiatal asszonyi a 913. számú személyvonal borzalmas módon agyongázolta.
A telefonjelentés vétele után dr.
Laubaimer Alán a járás főszolga-birája és dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos azonnal kimenlek a szerencsétlenség színhelyére, hogy megejtsék a rendőrorvosi hullaszemlét.
A 913. számú személyvonat Barcsról jön Nagykanizsára. Érkezési ideje 5 óra 47 perc. A vonat 5 óra 30 perckor hagyta el Murakereszturi és nem sokkal ezután történt a tragédia, a 101. k\'lómétcrkőnél.
Szláveczné halála a jelek szerint azonnal bekövetkezett, de annál borzalmasabb voll. A mozdony kerekei izzé-porrá tépték a fiatal asszonyt, akinek a felismerhetetlenségig összeroncsolt hulláját az elgázolás helyé-
Premier a Városi Színházban
A Magyar Rapszódia testvérfilmje
n vize folvik n
Dec. 17. Kedden Cigányzene. "Ka
Dec. 18. Szerdán OS" Cigányzene.
Előadások 5, 7 és 9 órakor.
lől mintegy 70—80 méterre lalálták meg. A fiatal asszony összetépett ruhadarabjai a sinek melleit feküdtek. A vágányok 70 méternél hosszabb távolságon viselték magukon a vérnyomokat.
A hulla rémesen megcsonkítva valósággal feldarabolva hevert a sínek melleit. Fejének háromnegyed része hiányzóit. Végtagjai cafatokban lógtak le lestérői. — Végtagjai cafatokban lógtaMe lesléről. Csak a ruhadarabjairól és hajáról ismerte meg az áldozatot Sznopek János bajcsai lakós. Ugyancsak kihallgatták Ujlaky Kálmán bajcsai földmivest, aki adatot szolgáltatott a tragédiához, ami valószínűleg siettetni fogja részletek tisztázását.
Ujlaky elmondotta, hogy vasárnap délután öt óra tájban találkozol! Szlavecz Istvánnéval, mikor az a faluha jött a mező felöl.
— Hol voltál Anna? — kérdezte tőle, mire a fiatalasszony azt felelte:
— Nagykanizsán jártam, onnan jövök haza.
— Észrevettem a fiatalasszonyon, hpgy valami nincs rendjén — vallóba Ujlaky. Erős borszagot éreztem az asszonyon és a jdrdsa sem voll valami biztos.
Szláveczné egyébként a bajcsal biró leánya, akit szépségéről kör-,nyék$zerte ismertek. Nemrégen ment férltez és a falubeliek tudomása szerint, rendes családi életet éltek, csak- az volt a baj, hogy az asszony időnkén! s?eretle a borocskát.
Nem leheletlen, hogy ittas fővel vágányokra került és igy véletlenül gázolta el a vonat. Viszont vannak, akik azl állítják, hogy a fiatal feleség ha ittas is volt, ilyen elövigyá-zatlanságot nem követhetett el, hanem bizonyosan öngyilkossági szándékból vetette magát a teljes sebességgel rohanó mozdony elé.
Az elgázolás idején teljes sötétség volt és igy sem a mozdonyvezető, sem fűtője, sem a vasutasok közül senki nem vette észre a tragédiát, ugy, hogy a személyvonal személyzete nem is tudott róla, hogy gyilkolt a mozdony.
A rendőrorvosi szemle ulán a kir. ügyészség kiadla a temetési engedélyt.
A nyomozás tovább folyik, hogy teljes fényt derítsenek a fiatalasszony tragikus halálának részleteire.
-= ftn most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni fogja, hogy Barta Miksánál vett
szőnyeget.
Szenzációs olcsó
Karácsonyi Vásár
megkezdődött
Kisfaludi és Krausz cégnél, Nagykanizsán.
---«-------V------ — —-J
Az év folyamán SaazegyQlemlett rengeteg mennyiségű aoha eddig n
selyem, szSvet, báraony, pargett, vászon, mosó stb. 11101 aUCÍKOKdl olosó árakon
W Siessen, mig a készlet tartl TSJ1
jam létezett on árusítjuk I
192(?. december 17
ZALAI KÖZLŐN*

Göbel Árpád képei
Az Irodalmi és Művészeti Kör
III. tárlata
Nagykanizsa, december 10
Göbel Árpád ké[.ei elölt megáll az ember és ugy érzi, hogy nagyot, mélyei kell lélegzenie, mint néha, mikor kormos falak, zajos, zür-zava-ros utcák közül hirtelen kiszabadulunk, egy darab zöld tavasz csen-dességébe. Feltörő nyugtalanságok nem hajszolják ecsetjét, impresz-szionista színfoltokba, rajzbéli biztonsága nem forgácsolódik az expresz-6zlonlzmus lázán. Lehiggadt müvész-ösztönei olyan utakra vezelték, ahol i lélek áhilalos idealizmusa meglévő színek és formák valóságos tartalmát önli ál a művészi inspiráció gyönyörűségével. Egészséges, erős, szinte józan Idealizmus az. övé, aminek őszinte, meleg szépségei épen közvetlenséggel találnak utat a telkekhez, anélkül, hogy a valóság lényegét intuitív elkalandozásokkal, sarlatánkodó analízisekkel igyekezne érdekesebbé lenni, mint amilyen. Ez az őszinteség és becsületesség a taitalma Oöbel művészetének, ^ a technikai biztonság, már csak ritkán megzökkenő rutin, lelkiismeretes felkészültség a jellemzői külső megnyilvánulási formáinak.
Mikor az Irodalmi és Művészeti Kör Göbel Árpádot hivta meg III. tárlalának kiállítójául, Szerencsésen esett a választása. Előző tárlatai után megint a piktúra egy más Irányát teszi hozzáférhetővé a közönség ama részének, amelynek eddig nem voll módjában lüktetőbb egymásutánban vonni az összehasonlító párhuzamokat, amik pedig lényegesen segítik elő a Kör célját: a képzőművészeti kuliura fejlesztéséi.
A tárlat kép-anyaga az utolsó pár esztendő termése. Témáit a természel adja, aminek szemléletéhez költői lendület vezeti. Előszeretettel fordul a levegő, a meleg és hideg, a fény és árnyék problémáihoz s azokat nagyszerűen oldja meg. Igy különösen a 14. sz. Balaton-kép adja visz-sza igen sikerüllen a sajátságos balatoni felhőjárás szeptemberi vízéi és levegőjét, a bennük és rajluk keresztül átértékelődő színeket és a belőlük fakadt hangulatot. A legszebb vásznai közül való a Szent-mihályhegy, erős, kifejező folt-hatásaival, témájának érdekes térbehelyezésével. Franciás könnyedséggel beállított a 17. sz. kisgyöröki Balaton-rész.
A .Téli hangulat" c. vásznán a szürke, hideg csend szinte él. Ugyanígy élő szin és melegség a nagyobb és a kisebb arató-képének napfényben izzó búzatáblája. Az „öszi hangulat Kaszaházán", a gömbösmalmi almafák, a Válicka fűzfái valamivel szélesebb ecsetkezelésükkel, dus, buja színeikkel állítanak meg. Erősen dekoratív hatású, pompás levegőjű falusi táj-részletei virágos, napfényes pompájukkal, egerszegi látképe hatalmas perspektívájával tűn-
nek ki. Horlenziás udvar-részletei is a tárlal legsikerültebb darabjai közé tartoznak szin és folt-harmóniáikkal, hangulataikkal.
Csendéletei elölt külön kell megállni. A legnagyobb mestereklől láttunk csak olyan linóm, részleteiben is annyira teljes értékű csendélet-vásznakat, mint akár az „Óra tükör
előtt", akár a boros-üvegek," akár a virágok. Az ember nem is tudja, a plaszlicitást, a fény-elosztásokat, csoportosítást, bámulatos technikai precizitást csudálja-e bennük elsősorban.
. ■ W
A tárlat egész napon át nyitva van, belépődíj nélkül, a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban.
Btíll
selyemufdonságok nagy válassziék olcsó úrak
A*
Singer
ár utyú szban.
Kerékpár elgázolt egy elemista gyermeket a városháza előtt
Izgalmas déli esemény a város legforgalmasabb pontján
A gyermek, akinek nyakán ment keresztül az első kerék, olyan gyorsan ugróit a gép elé, hogy az inas már nem fékezhetett.
Az elgázolásnak többen voltak szemtanúi, igy Krátky Györgyné is, aki azonnal odarohant és ölbekapta az elgázoll gyermeket, akii aztán aulón beszállítottak a kórházba.
Az elgázolás helyén csakhamar nagy csődület keletkezett, de miután a kerékpáros ártatlansága nyilvánvalóvá vált, a kedélyek megnyugodtak.
A kerékpárost a rendőr lcigazol-talla, de miután szerepe teljesen tisztázódott, a rendőrségről elengedték.
Szerencsére, mini a kórháztól értesülünk, a gyermek állapota nem lulyos és igy hamar felgyógyulhat.
A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
Nagykanizsa, docombor 16
Nagy riadalmat kellett hétfőn délben 12 óra tájban az a kerékpár-elgázolás, ami a városháza előtt történt, mikor az utca épen legforgalmasabb volt.
A rendőrség a lefolytatott nyomozás során a gázoló kerékpáros szerepét teljesen liszlázta és megállapította, hogy azt nem terheli felelősség.
Babali József 17 éves puszlaliszói születésű, nagykanizsai cipésztanonc, aki az Attila-utca 6. szám alatt lakik, hétfőn délben az Erzsébet-térre igyekezett kerékpáron.
Teljesen szabályszerűen haladt a városháza elölt, mikor két gyermek ment át előtte az úttesten. Az egyik gyermek: Gáspár Lajos III. elemista, megijedi egy épen akkor tülkölő autótól és és v:sszaugrolt, olyan szerencsétlenül, hogy Babali kerékpárja elgázolta.
Figyelem! Itt az alkalomI
ARNIUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kmom és beitől játékokban.
Hócip&kban, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 fiHéreB osilAly.
Gyermekkocsik.
Tataion, B»l.
Képkeretezés.
_ 5*50
i Magyar Bapssódla teslvérUmjel
Maros vize
folyik csendesen
Lll Dagover él Hans Stflve ragyogó alakítása egy u}, magyar témiju filmben, amelyben megelevenedik u|szerü, Izgalmas mese kereteben a magyar huszirgamlzonok élete.
KÍSÉRŐ MŰSOR.
Előadások 5, 7, 9 órakor kezdődnek.
Törpék orsxága a Polgári Egyletben
Elemi lakoldsok pdutor-fáiéUa ax ozmonna-le./ akció tavára
Nagykanizsa, december 16
Törpék országa és a bájos királykisasszony udvara elevenedett fel vasárnap délután a Polgári Egylet nagytermében a Rozgonyl-ulcal elemi iskolások kedves előadásában, hogy az előadás jövedelméből ingyen tej-ozsonna Jusson azoknak, akik erre rászorultak, — de nincs annyi pénzük, hogy napi két deci tejet ihassanak.
Szülők, gyermekbarátok és tanítók tömegesen keresték fel a Polgári Egyletet kicsinyeikkel. Az előadás létrehozásának érdeme Filó Ferenc igaz-galóé, a ritka agilltásu gyermekbaráté, a betanítás érdeme Gogl Mária és Kumpert Arlhurné tanítónőké. A rendezés munká|ából derekasan kivették részüket Rudnyánszky Miklós és Langauer Imre hittan-oktatók is.
Filó Ferenc Igazgató bevezető beszéde után Erdélyi Jánoska, ma|d Nagy Tusi szavallak szépen. A törpék karácsonya karácsonyi gyermekjátékban ennivalóan kedves szereplők voltak Lemberkovics Dodó és Pibi, Brassányi Zoli, Piros Laci, Kubán Gyuszi, Hollósi Józsi, Palusz István
— mint törpék, Németh leuka, Stark Manci, Pénzes Kató, Haiszer Margit, Rácz Mária, Czimmermann Gizella, Krefl Margit — mint angyalkák.
Utána Plánder Józsi szavalt sok értelemmel, Wagner Laci ügyes szavalala és helyes hangsúlyozása élénk figyelmet kelteit.
A királykisasszony karácsonyfája mesejátékban végtelenül bájosak voltak a kis szereplők. Királynő — Hor-válli Mária, királykisasszony — Horváth Gizella, udvarhölgyek : Scher-mann Gizus, Varga Mária, Berlin Gilla, Zieger Ilona, Budai Annus. Dada — Barálh Erzsébet, árvalány
— Hollósi Rózsi, testőrök: Filó Gyula és ifj. vitéz Tóth Béla, apródok koponyái József és Betlehem Gyuszi.
A sok bájos apróság alig győzte zsebrevágni és hazavinni a sok tapsot.
— Szenzációs ajándék
Idm a „Zalai Köxltíny" Karácsonyt Könyve minden clti/Jsc/ti/enck,
io
ZALAI KÖZLÖNY
1980 december 17
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 17, kedd
Róm. katolikus • LArár PrntcsUns Ulir. Izraelita: Klsl. hú IS
OObel ArpSd képklotlltásn nyitva egész nap a Ruzgonyi-uicai tornacsarnokban.
Városi Morgó. .Maros vbe (olyik csendesen", a Magyar rapszódia testvér filmje. — Kisíró níllsoi.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Neumann-léle .Fekete sss\' gyógyszerlái.
Oöz/ftrdő nyílva reggel 6 órálól eslt 6 óráig (hétlfl, szerda, pintek dflut.li. é» kedden egész nap nólrnek).
Harglíía tövében
Irta: la. SítlCS t.JCI ny. mMlnemx
Hargitta tövében vérvirágok nvilnak. Hej! nagy a Mnala olt a székely lánynak, Akár merre lépheti, tüske veri tábál, Katonának viszik ilrll nép babáját.
Messze idegenben: fíesiarábiában. Verik a kommandói a székely bakába, Am. tte nem jog rajta, akárhogy ordilja Ono, doj, Iri, palrtt, domnyezo szekulyn.
A nagy kaszárnyának rácsos ablakából Várja a hlrl Están kicsi /alltjaitól Amint Igy elméláz, szép suvárvany láttán, Fehér galamb jön a bártinyjelleg hálán
Picike csórélien van a kis levélke
5 odanyújtja F.stán remegő keiébe Üzenet hazulról, hogy már nemsokára: Magyar zászlói lilitink Hargitta ormára!
— A járási főszolgablróságról.
Zarubay Andor vármegyei számvevőségi főnők Nagy Imre számvevő ellenőr kiséreiében szombaton délelölt felülvizsgálta a nagykanizsai járási főszolgabirőság számvitelét. A számvevőségi főnök mindent a legnagyobb rendben laláll és ezért elismerését fejezte ki a tisztviselőknek.
— A DSzA Vasút uj Igazgatóhelyettese. A Duna Száva—Adria Vasultársaság igazgatótanácsa most tartott ülésén Habos Ödön délivasuti központi felügyelőt sok évi odaadó és kiválóan értékes vasuli szolgálatainak elismeréséül igazgató-helyettesé nevezte ki. Habos Ödön kitüntetése általános örömet keltett a DSzA Vasul összes tisztviselői és alkalmazottai között, mert a vasúttársaság igazgatótanácsa ezáltal is egyik általánosan ismert és szereteti főtiszlviselőjél tüntette ki.
— A soproni Rothermere-em-lékmD vasárnap történt leleplezésén Nagykanizsa is képviselve voll. — Képviselte pedig a Vasutas Dalkör
6 tagu küldöttsége. A küldöttség egy Nagymagyarország-alaku érc-koszo-rut helyezett cl az emlékművön. A szép koszorút Ansorgc Antal, Török Nándor és Moh! Ferenc készítették. A Vasutas Dalkör ezzel a szép gesztussal újból rendíthetetlen hazafiságáról leli tanúbizonyságot.
— Kálnay főtanácsos bucsu-bankettj^. a tervezett csüiOrlök helyett szombaton eslc lesz a Polgári Egyletben.
— Banketten ünneplik az uj kanizsai főszolgabírót. — Dr. Laubhaimer Alán főszolgabíróvá választása a járás jegyzői karában is osztatlan örömei kellett. A jegyzői kar a nta délelőtti tisztiértekezleten és utána a Korona étlermében tartandó banketten ünnepli az uj kanizsai főszolgabírói, akit ez alkalommal köszönt a főszolgabiróság hivatalnoki kara is.
— Papi konferencia. Csólhl Géza murakcrcszturi apil a megyéspüspök felkérésére Veszprémben a püspöki palotában előadást tartott a székcskáplalan, központi pipság és a hiltanhallgaló növendékpapok előtt a hitközségek megszervezéséről. Az autonómiai mozgalmak történetéből vett példákkal igazolta, mily fontos és mily szükséges az egyházközségek, egyházközségi képviselőtestületek és egyházközségi lanácsok megszervezése. Rámulatott egyben a szervezkedés nehézségeire s esetleges hátrányaira is. A hiUözségi szervezeteknek a hivatási többe. Vizött, hogy egyházias érzésű, önlu>: t\'os és áldozatkész katolikus társadalmat teremtsen, hogy kiépil en egy hatalmas várrendszert, mely országszerte cgyönlelüen védelmezi az Egyház és a lelkek ügyének érdekeit. Az egyházközségi autonóm szervezetek előkészíthetik az egyházmegyei és országos szervezkedést. A lebilincselő s mindvégig feszült figyelemmel meghallgatott előadásért dr. Roll Nándor megyéspüspök mondott köszönetet az előatlónak.
— A vasárnapi llceális előadások. Régen latolt olyan ostromot a kanizsai városháza, mint vasárnap csle, amikor P. Deák Szulpic plébános tar.\'otia liceális előadásál. Rang és. felekezet-különbségek nélkül zsúfolódott a díszteremben a sokszáz főnyi közönség, amely lelkes óváció-val fogadia dr. Tliolway Zsigmond elnök szavaii, melyekkel a plébánost köszönlöite. P. Deák előadásában Nagykanizsa műemlékek tekintetében ismert szegénységéi ecsetelte, majd rámutatott annak szükségességére és jelentőségére, hogy ami kevés műemlékünk van, azl legalább megbecsüljük és mentsük át az utókornak. Részletesen ismcrietle a plébánia-templom, az omladozó lazsnaki Inkey-kápolna és ugyancsak pusztuló Szem háromság.szobor hislorikumát és azok megóvásának érték-mentő kötelességéi. Az előadás nyomán az egész városra kiierjedő akció fog a plébános vezetésével megindulni a kanizsai kevés műemlék megmentésére. A Szent Ilona Leányklub sza-valógárdájának egyik legtehetségesebb tagja, Polgár Bözsi lelkes irredenta szavalaital, a Bilchler Mór karnagy vezetése alalt álló Kisdalárda gyönyörű énekszámaival egészitetle ki a műsort. — Kiskanizsán a Polgári Olvasókör terme teli meg zsúfolásig a liceális előadásra. Barbarüs Lajos, a Kör főtitkára az emberi élet tartamáról tartott populáris feldolgozásban előadást, kitérve a meg-fiatalitási és hasonló igyekvések ismertetése kapcsán arra, hogy az ember életének sajátmaga lehet ura a kiszabon lehetőségek közölt azzal, ha megtanul okosan, józanul élni. Szerecz Manci és Pap Ilus ügyes
Alkalmas karácsonyi ajándék
Kodak Browoie
fényképezőgép
23 pengő
Kodak Agfa fényképezőgép
36 pengő 60 pengő és feljebb
Friss filmek, lemezek, papírok
Amateur munkákat elvállalok
Szabó Antal sport, rádió és
fényképészeti szaküzlet.
zongora-négykezese, Bolf József leverne lelkes szavalala, a Vasutas Dalkör szép, vidám énekszámai ulán dr. Tliolway Zsigmond elnök zárta be a programot, a Riskanizsaiak hangos éljenzése melleit.
— Szűcs Laci bácsi Nagykanizsán. Pcslen valamikor aranyos humoráért szerették. Erdélyben hosszú évekig apostolkodott a magyar színművészet érdekében. Végül is az oláhok átdobták a határon az. örökké vidám, lelkes magyar-érzésű Szűcs Laci bácsit. Az öreg szinész súlyos betegségek ulán nyugdíjba került. Szinész-nyugdíj: — keserves és kevés falai kenyér. SzUcs Laci bácsi arcán azért megmaradt a derű s most kulluszminiszteri engedéllyel járja az országot, meleg-szívből fakadt irredenta-verseit terjeszti (egyik verse lapunk más helyén olvasható) és éttermekben, mozikban, színházakban számokat ad elő. Fogadják ől szívesen a kanizsaiak is, mint ahogyan az ország\' minden városában szereleltei karolták fel a régi pesti szinész-gárda ma is közszeretetnek örvendő Laci bácsiját, aki a Városi Színház előadásainak keretében lép fel.
— A kórház karácsonyfájára beérkezett mai adományok : Petrics József 20, Ádám Róbert 10, Gazdag Ferenc 5, Szabó Győző 2 pengő, Kovács Sebestyén Miklósné 2 kg. méz, Corelh Erzsébet grófnő 25 kg. alma, a szegényház karácsonyfájára Pelrics József 15, N. N. 10, Horváth István 5, Szabó Győző 2 pengő. Minden adományi nyugtáz a szerkesztőség.
— Tüzeset Bonnyán. Tegnap eddig ismeretlen okból kigyulladt a bonnyai vasútállomáson Kercsmdr János gabonaraklára, amely a benne levő 50 mm. búzával és 150 mm. tökmaggal együtt porráégelt. A tüz okának kiderítése iránt folyik a vizsgálat. A kár biztositás révén megtérül. Az eddigi jelek szerint a tüz belülről támadt az énületben.
Regedei viz I
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és cseinegeüzletben.
Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u. 21
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat-
Araimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusitom. Megtekintésre vételkényszer nélkUI ajánlom. I&Q ptg- Maradékok féláron.
„Menyasszony" cüvatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
1928. december lii
zalai közlöny
»
A SaKK Kör
llsxtullió ttffxgylllósc
Nagykanizsa, december 16
A Nagykanizsai Sakk Kör vasárnap lartolta 1929. évi rendes tisztújító közgyűlését.
Kelemen Ferenc elnöki megnyitója ulán Weiszfeld Ferenc főtitkár beszámolt a közgyűlésnek a Kör ez évi eseményeiről. Schless Gyula pénz-láros jelentéséi egyhangúlag vetlék tudomásul. A jelentésből kitűnik, hogy a Körnek már 500 pengő ér-lékü vagyona van. A kfVgyülés Abo-nyi István kormányfőlanácsosl ésdr. Kálnay Gyula rendőifótanácsost a Kör alapilása körlll kifejteit munkásságáért a Nagykanizsai Sakk Kör tiszteletbeli tagjává választolta. --
A tiszlujilás megejtése ulán az uj tisztikar a következő : F.lnök : Kelemen Ferenc, társelnök: dr. Krdlky István, űgyvezelö-elnők: Pintér Sándor, alelnök: Mayer Károly, ügyvezető alelnök: dr. Makó Gábor, főtitkár : Weiszfeld Ferenc, titkár: Böhm József, pénztáros: Schless Gyula, ellenőr: Sárossy Zollán, háznagy: Argent János, számvizsgáló bizottság tagjai: Dobrin Hugó, Pekle Olló és Tischlér József, a választmány tagjai: Barbarils Lajos, dr. Báron Pál, Ber-ger Lajos, Czoczek Imre, Btónyai La|os, Földes Dezső, dr. Halász Pál, Hritz Béla, König Zollán, id. Lieb Oszkár, Kisfaludi Aladár, dr. Lich-lenstein Sándor, dr. Polyondy József, Poór Jenő. Sternberger Oyula, Szekulja Jakab, Supka Béla, Vidos István, Surányi Lajos és Wagner Jenő.
Kelemen Ferenc elnök további szorgalmas munkára kérte fel a tagokat és miután több tárgy nem volt, be-zárla a közgyűlést —hm—
— Minden előfizetőnk ■
„Zalai Köxlöny" ijytlnyörU Karácsonyi Könyvit kap/a alándékul.
— Ha olcsón Jót \'.kar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni. ugy olvassa a Nemzeti Újságot éa IJJ Nemzedéket.
Naponta ad ion növendék és hlzóállalainak
M
„FUTOR
szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR\' növendékállatoknál a csontképzódésl elősegíti hízásra
^étvágygerjesztő\'^
A „FUTOR" nem orvosság, hanem a legtinomabban őrlőti mészsótáp, amely az állatok szervezetében Igen könnyen felszívódik, a amelyet az állató aro-matikus anyag artal nánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetese a konyhasó etetését feleslegessé teszi A na^ylmla ók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30 1 cca >/» kg-os próhadobo* ára 3) fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek &2S6 kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telefon: 130.
Ahba&ia Palace Hotel Bellevue
Kellemes téli iartóik«>dás. — Nappali hómmékict 15—20°. Megnyitás december közepén. Mérsékelt karácsonyi és újévi arratiztmánok. Nagy Ünnepélyek, Szilveszter-bál, öórai teák. — Meleg lengcrlvizfllrdók a házban. — Kurxane.
SPOR\'I ELET
A Sabária nagyszerű győzelme és a Hungária külföldi veresége a futball vasárnapi szenzációja
Athénben Újpest második győzelmét aratta — Kikapott a VAC Pontot adott le a Tural
Az abnormisan kellemes decemberi idő lehetővé telte, hogy az elmaradt bajnoki mérkőzésekel leját-szák. Igy az 1. ligában a Ferencváros—Kispest mérkőzés volt a szezonzáró, inig a II. ligában kél érdekes meccs voll, melyeknek eredményei sokat jelentenek a Zala-Kanizsa számára is.
Kél lurázó csapatunk : a III ingária és az Újpest közül csak utóbbi győzöl!, mig a Hungária nem egészen reálisan elvesztette meccsét a Nürnberg IFC ellen.
Nagy örömei kellett a II. ligában és az egész magyar fulballsporlban a Sabária második nagyszerű Magyar Kupa győzelme, mellyel ezúttal a Nemzetivel szemben bizonyította be, hogy külön1! klasszisu együtlcs, mini sok első osztályú, azonban a futballban nemcsak a tudás dönti el a hovatarlozandóság kérdését...
Fulballeredmények:
/. liga bajnoki: Ferencváros—Kispest 4:0 (2:0).
II. liga: Vasas—VAC 2:1 (0:1). Turul—BAK 1:1 (1:0).
Magyar Kupa : Sabária—Nemzeti 1:0(0:0).
Külföldön: IFC Nürnberg—Hungária 2 : 1 (2: 1).
Ujpesl—Panallnelkos 5:3 (5:1) (Athén).
A II. liga állása a szezon befejezése után a következő:
12 10 1 1 45: n 21
1. Habarta
2. Vasas 12 8
3. Turul 12 0
4. VAC re 11 0 3
5. Zala-Kanizsa II tl 1 fi. Soroksár 12 7. IIAK TK
12
4
5 2
8. Itákospalota 12 2 r>
4 1
4 1
u n i
12 3 I
1 -
(I. Merkúr lti. Megyor
11. Kossuth
12. Terézváros
13. Józsefváros
11 12
12
1 31 : 14 10
1 38:12 17
2 25:12 15 4 25:21 13
4 23:27 12
5 111:20 12 5 211:33 I) H 17:24 9 7 22 : 311 9 7 22.43 7
15:93 7
II 11:38 2
Hátralévő mérkőzések: Kossuth— VAC FC (december 22). Merkúr— Zala-Kanizsa (Február 2).
Nagykanizsa Csengery-nt 6.
Mélyen leszállított áron
nagy karácsonyi
villamos világítási és háztartási készülékekben.
Tekintse meg csillárokkal, villamos főző-, fötő-, forraló-, sütőkészülékekkel és vasalókkal dúsan felszerelt üzletünket, rendeljen porszívó, padlófenye-sitő és mosógépet, ágy , test, láb és vízmelegítőt.
Az otthonát teszi kellemessé, kényelmessé és korszerűvé, ha villanyárammal világit, f ő z, vasal, takarit és mos. A villamos háztartási készülék ma a legcélszerűbb és
legkeresettebb karácsonyi ajándék. A porszívó és padlófényesitő gépek kölcsönhasználatra is kaphatók.
Kirakatunk látványosság!
Dr. Bárány szép győzelme Franciaorszagban
Párls, december 1(1 Dr. Bárány István szombaton esle Párisban egy úszóversenyen 100 m-en 59.6 mpercel uszolt és legyőzte a franciák büszkeségéi Vandeplanque-\\ aki 1:06.4 mpes idejével misodik lelt.
Vasárnap jnár Liliében állt starthoz és ilt 100 m-en 1.00 4 mpes idővel színién első lett. Második l.esur 1.08 mperccel, mig harmadiknak egy Párisban élő magyar fiu: üyalokay 1.10 mpcel jutott be.
A két magyar úszót nagy ünneplésben részesítene a közönség.
Mi;, nér, roinMitt „Batlnol"
Blitot hitiiu Irtóuer, mtljr (crtózöbctcgié-
r«t pláalAI ii llT«l6
állatfaj kö«< éi rvökí-rum kiirtja. Silgo-
kö«i ti r
rum ludominyoi (lapon »lóéllltv« Mii illatra, ttnbtr ra irtaimat-lan I .RUSSIN" sváb, rusxnl, csótány, poloska tt hangyalrtó-srerek Napllrban Htinviltd ixillllja: Ratlnol Laboratórium Budapest, VII., Moráayi-utca <693
közgazdaság
TŐZSDE
A mai tőzsdén már az üzlcl elején érezhető voll, hogy küllőidről, különösen Bécsből löbb eladási megbízás jött. Ezen megbízások egyes ériékekben elég számottevő mennyiségre emelkedtek. Ennek ellenére az áifolyamnivó elég tartóit maradi. Zárlatkor a legalacsonyabb árfolyamokat jegyezték. A fixpapirok piaca változatlan és Uzletlelen. A devizapiacon Newyork-Cabel a fonl javuló helyzetére való tekinteltel 20 fillérrel esett.
Zürichi zárlat
Piri* 20*26Va, Lontlon 25 lO\'.\'a, Newyork 514 32\'/!, Hrüsael 72*02l/l, Milano 26 93V», .Udrld 7100, Amsterdam 207 62\'/;, Berlin 12318 Wien 72-42, Solla 3 72. Prága 15 27Vi Varsó 57 75, Budapest 90-171,2 Belgrád 912\'/t, Bukarest 3 06\'/a
Temétytíirte
Buza 05 fiit., rozs 05 flll. esett.
Buza llizav. 77-ea 22 70 -23 15, 78-aa 2300 -23-35, 79-es 23 25 -23 70, 80-aa 2355—23*8\\ dunánt. 77-ea 21 35 -21 60, 78-as 21 60 -2180. 79-el 2185 -22 05, 80 aa 21-J5-22I5. roz» 14 50-1460, lak árpa 15-65-1610, tórárpa 17*50— 19 00 zab 13 00-13 25, teneert tazl. 13 00-13 15, dunántúli 12 90—13 10, repce 5100-5300 korpa 9 70 990.
A budapesti Tőzsde deviza-jóién
VALUTÁK
Angol I. 27-75-27-90 Belga Ir. 79*60-80 00 Cseh k. 16-25-16-95 Dán k. I52-80-153 90 Dinár 10.00-10*08 Dollár 568 00-570*80 I Prancla 1.22*45-22 75 ■ Holl. 2J9-70 230-70 Lengyel 63-80-64 10 Leu 3*373*41
Léva 410-415 Líra 29*70.30*00 Mirka 136 30 136 9C Norvég 152 65 153 25 Schlll. 801080*50 Peseta 78 10-79*10 Svájci I. 110-75 11125 Svédk. 153*70-154 30
DEVIZÁK AmaL 230*00-230*70 Belgrád 10*11-10*14 Berlin 136*50-136*90 Brüsszel 79*80 80 05 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh. 153 02 153 42 London 27*81-27*89 Madrid 78*40-79 10 Milano 29-S2-29 92 Newyork569*70-7I 30 Oszló 152-85-153 25 Hárls 22*45-22-52 Práva 1691-16*96 Szófia 4*11-4*15 Stockh. 153*87-154*27 Varsó 63*90-^*10 Wien 8020-80-45 Zürich 110-78-11108
Szenzáció
lesz a „Zalai Közlöny"
Karácsonyi Könyve
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 17.
StriéfTfeár
Felhaltál H67, eladatlan 180. — Elsőrendű I-40-IM7, szedett 1-28—. 1-30, azedelt kOzép l■ 18 — I -24, kftrnyü 110—1\'16, l-»« /endu Öreg 1-28-1 30. ll-od rendű Öreg 1-18-1 24 angol sli dó 1-40-1-60, szalonna nanyban 1-38—1-42, zalr 1-70 1-74, hui 1-70-1-84, szalonnás lélsertéB 1-66-1-76.
Kiadja: Mlxalal SyoaO ét Upkirió
Vállalat, HagTkuluái.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon i Nagykanlua 78. a«.
APRÓHIRDETÉSEK
Aa apalUrdettMk dl)a 10 HÓI, II flIMv,
JKlmien további rtó dija (Ilii. Vaaár éa thmepnap 10 aaólf •• fillér, raladM további aió dija a fIH. Sterdán la pé»-tekoi 10 aiók •• fillér, minden további azó dija f flll. Clmaaó a minden vaata-
Slbb betűbót álló azó kit Ixáoak azámtt-tik. Alláal kireaóluiek SOVt engedmény.
Hlrd„U..k 5 (ót) pang* laaaagaa alul a falaalagaa kfliaywaléa, azámláiáa elkarUléaa »ég.H aldra tliflialik
KgV kSIAnbajératia tiszta, csendes bialorosott szoba |anuir l-re kiadó. Nagyon slka\'mas magánoa n6 részére. Cini a kiadóban.
Legtöbb tajalmák Calvll és Balul Igen Jutányos árban kaphatók, mig a készkl lait Sípos Andor cégnél. 6256
Sugár-ut 32. rzámu háx paiklrozott udvarral, gyümölcsös kerttel, kedvezó flzt-léal leltélelrk melletl eladó. — Bóvebbet Kautmann Károly (égnél. Telefon 372. 6295
Waatail Károly épület-, mllbádogos, vízvezeték és csatornázási vállalata. Elvállal minden e szakmába vágó uj munkát éa Javítást Pontos klsiolgáláa, olcsó áiak. Er»éb«t-tér II. - TSrwénjaaék m.It.lt. 5906
Legaxabb karAoaonyi aiándék I
Fajtiszta nemes (harxl) kanért madarak jutányos áron eladók Eótvos-tér 33. szám. 5613
Vadbőröket,
mézet, ágy tollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Az összes raktáron levő játékáruk rendkívül olcsó átban kiiiuiitia.nak Kauf-mann Károlynál. Teleion 372. 6295
Garantált |ó urasági tej kannákban házhoz szállítva január I tói kapható lite renklnt 30 flll. Megicndeléieket elfogad Muszel és Friedenthal. 62*7
Bérautó csukott, megbízható is legolcsóbb Dculscll Talefon 410. 5909
Ne törje a fajét, hogy milyen ajándékot vegyen karácsonyra es újévre, meri gyermckszvetteit é» pulióveit már 3 pengői rt, felnőtteknek jedig már 5—6 pengőért kap Welst Adolfnál Király-utca 34. — Siessen megtekinteni. 6264
Sxőrmeáruk a legnagyobb választékban 8 olcsó álban Kaufmann Károlynál. Telefon 372. 6295
Eladó Jókaiban levő komplett kovácsszerszám jutányos áléit. Megtekinthető, Nagykanizsa, Magyar-utca 7. Nikicsernél.
6261
Hibátlan, gyapjú női reform nadrágok P 3*20 kaphatók — Kaufmann Károlynál. Telefon 3/2. 6295
Pogányvár! sajátterméaU boraimat következő árakban jegyzem literenkini: 1927. évi asztali fehér 130, 1928. »l le« 60, 192**. asztali fehér 80. 1929 asitali fehér 90, btirguudi szemelt 200 fillér. Leitnoné. Csengery-ut 36. 62b6
Elegánsan butoroxott klllönbejá-ratu utcai szoba úriember részére január 1-éie kiadó. Nádor-utca 9. 6249
Eetélyl ruhadiexek, jelmez dol gok a legnagyobb választékban, a lcgu|abb mintákban Kaufmann Károlynál. Telefon 3 2. 62 5
Onnepre olcsó jóbort Vinciénél vegyen Józscffőherccg utca 53. Egy liter 50 fiiKr, 5 liternél 40 fillér. 6242
Hé- és aéroipők lego\'csóbban — Kaufmann Károlynál. Telefon 372. 6295
3 polgárit végzett fiatal leány bármilyen álléat vállal. Varrni Is tud. Ligeti, Csrn-geryut 75. -6289
Mosni ajánlkozom házakhoz, szépen, gyo\'san dolgozom. — Hotváihné, Báihory-utca 12. 6290
Aextaloatanono felvétetik Lukácsy müasztalos, Eötvös-tér 27. C29I
Jó vaealÓNÖ alánlk zik házhoz, szépen és olcsón vasal. Lakás Bagolasor 45. 6292
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon i 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
_SOS]
Értesítés.
Tisztelettel értesítem a t. vevőimet, hogy a Sternberger és Deutsch cégből Deutsch Sándor ur barátságos utón kilépett. Az üzletet saját nevem alatt vezetem tovább.
Szives támogatást kér
Sternberger Gyula
festék-kereskedó MM Erzsébet-tér 17.
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
ffizmosó, vcgytlszHtó, ruhafestő ■ ixombalhtlyl ot*i. lp*fklilllii*on ftx*ujr4r«mm«l kliOnUlv*
NAGYKANIZSA
Oyfljlötclep i Ojártclep i
Kazinczy.u. 8. Hunyadl-u. 19
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit leslet vagy tlaztittat. Oyözödjön meg áraim olcsóságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltáa I Tlaztlt I Ptfoaéroz I
Mélységes fájdalommal jelentjük, hogy a legjobb és leg-önfetáldozóbb rokon és barál
Scherz I. Mórné
szili. Kohn Fánoy
rövid szenvedés ulán, Isten akaratában megnyugodva, 1929. évi december hó Ui-án visszaadja nemes lelkét Teremtőjének.
Folyó hó 17-én délután 3 órakor kísérjük utolsó útjára az izr. lemetö halottasházából.
Nagykanizsa, 1929. december 16-án.
A gyászoló rokonság.

Kováid Péter és Fia
budapesti festftpyár
fest, tisztit éa plisseroz
Oalérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
, ,0 Caengery-ut B.
Értesítés.
Tudatjuk azokkal, akikel érdekel, hogy Kulcsár Istvánnak, Inke község 164. hrsz. alatti házát beltelek-keí egyllll, 1929 december hó 2-án örök áron megvettük. Ezen napon Kulcsár Gézának a Jelzett házban voll szalócsUzlelc megszűnik. Nevezettek esetleges tartozásaikért semmiféle szavatosságot nem vállalunk.
Kelt Inkén, I9ÍU. december hó.
Inke és vidéke „Hangya" fogyasztási éa értékeaitó szövetkezet
Holla Ciippán
egy legújabb modclltl
Ha értékes és szép ajándékot akar venni, ugy vegyen
AEG Írógépet.
Az AEB irógép az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármel, rendszerO Írógépet magsa áron becserélek. Kedvező fizetési feltételek, leszállítóit árak AEQ Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vallalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Heti
előjegyzési naptár
kapható
lapunk kiadóhivatalában.
Árverési hirdetmény.
Vb. László Imre volt nagykani-zsai kereskedő ingóságai közül a c?ődleltJr II., 13-39., 41-53. lételei alatt felveit és Nagykanizsán,-Főút 3. szám alaiti (Izlelben, majd Sugár-ul 2. szám alalli műhelyében levő áruiakiára, üzleti és műhely berendezése nyilvános árlejtésen valé eladása rendeltetett cl, amelynek fo ganatosilása a kővetkező árlejtési feltételek mellett fog eszközöltetni
1. A résztvevők zart Írásbeli ajánlatot tarloznak benyújtani és az ajánlat benyújtója tartozik az ajánlat benyújtásakor bánatpénzként a becsérték 10%-át letenni.
2. Az eladás tárgyát képező ingóságok mennyisége és minősége tekintetében a csődtömeg semmiféle szavatosságot nem vállal.
3. A tömeggondnok és a csőd-válaszlmlny egyik ajánlat elfogadásához sincs kötve, hanem az értékesítés tekinletében szabad rendelkezési jogát fenntartja.
4. Az elfogadott ajánlattevője köteles a vételárai 2 napon belül a tömeggondnok kezeihez lefizetni, az ingóságukat ugyan.izon idő alall a lömeggondnoklól átvenni, mert különben bánalpémét elveszti és az ingóságok költségére és veszélyére szabadkézből újból eladatnak.
5. A vételi illeték vevőt terheli, melyei vevő az átvétellel egyidejűleg lefizetni t rlo/ik.
,6. A zárt Írásbeli ajánlatok irodámban (Erzsébet-tér 1. sz alalt) nyújtandók be 1929. évi december hó 21-én déli li óráig, amelyeknek felbontása ugyanazon nap délután fog megtörténni Dr. Halplien Jenő ügyvéd ur, ideiglenes csőd-választmányi elnök irodájában (Er-zsébet-téi 18 ), amikor is az ajánlatok felett a csödtOmcggondnok és a csődválasztmány nyomban dönteni is fog.
7. Az áruraktár, valamint az Üzlet és műhely berendezések is csak egészben adatnak el, de amennyiben megfelelő és elfogadható ajánlat nem tétetik, ugy nyomban meg-tartatik a nyilvános verseny-árlejtés és ha ezen sem tétetne megfelelő árajánlat, ugy fenntartja a csőd-választmány a jogát arra, hogy a versenytárgyalás után nyomban bír. végrehajló közbenjöttével az ihgókal létclenkinl elárverezhesse.
Dr. Bertln Józset ügyvéd 6297 csódlömeggondnok.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi lütés, hideg-melegvíz, mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 20" o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzlelvtzciii: Zalai K;iroly.)
69. évlolynr, 288 síin.
Nagykwitzta, 19>.\\t december 18 szerda
Ara 14 rilier
ZALÁI KSZLONT
StrrkrutMt U«MhlraUI : f6 ot 6. uim
Kcsxrbelyl flókklsdúhlvaUI Kouuüi I «)c» u. 31
POLTTTKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: B«rb«rtts I jajos
WbdU ta: ihWd
A magyar kövei átadta a Szentatyának a kormányzó üdvözlő levelét, a magyar kormány legmélyebb tiszteletét és könyvafándékát
Kérjük a jó Isteni,
Magyarok hódoló tisztelgése a Szentatya előtt — Serédi bíboros: rövidítse meg a magyar nép szenvedését
Róma, december 17 Ernszl Sándor apostoli prolonotárius,
(Éjszakai rádiójelenlés) A pipa ma fogadta azt a diszküldöttséget, melyei Serédi Jusztinián dr. hercegprímás bíboros vezetell a Szentatya elé. A küldöttség hódoló lisztelgésél fejezte ki a pápa 50 éves papi j^lfuma alkalmából és annak lagiai njjkk : Papp Anlal c. érsek::Horváth Győző s. püspök, Breyer István s. püspók, Zichy János gróf, Székely Gyula apostoli kormányzó, Riharcsik Imre pápai preiálus, Berezeli Jenő fóv tanácsnok,
több mágnás és vezető katolikus személyiség.
Serédi bíboros hercegprímás üdvözlő beszédében kifejezte a küldöttség fiúi hódolatát, melyei a magyar nép rangkülönbség nélkül érez a riika örömünnepen. Ezulán felajánlotta a magyar katolikusok ajándékai: 1500 kölel könyvel, sok szenl edényt, sok ruhái, melyet azért hozlak, hogy a Szentatya juttassa azl a missziós területek népének, akik még nálunknál
is szegényebbek.
— Tudjuk, hogy a Szentatya senkit sem helyezhet előre fiai közül, — mondotta a hercegprímás — de arra kérjük u jó Istent, hogy rövidítse meg a mag)\\ir nép szenvedéséi
Ezu\'án Barcza Gvörgv vatikáni követünk átadta Horthy Miklós kormányzó sajátkezű UlvözIő levéléi és könyvajindékál, majd a magyar kormány legmélyebb lis/lelelét fejezte ki átadva a magyar korm.iny 1000 köleles könyvajándékát a „legnagyobb könyvbarálnak".
Elfogták a nagykanizsai vasnti postahivatal fosztogatóit
Présházba betörtek, a nyaralókat fosztogatták, mlg végre csendörkézre kerültek az Olaszországba kiszökni akaró legények
Nagykanizsa, december 17 Tóth Vilmos és Huszta Imre felsö-gallai legények elhatározták, hogy Somogymcgyén és Zalán át kiszöknek Olaszországba útlevél, vízum és vonat nélkUI. El is jutottak Mura-
keresztúrig, de olt nem sikerüli nekik álszökniök Erre a szőlőhegyen betörtek egy présházba, majd a nagykanizsai vasúti postahivatalban a postacsomagokat dézsmálták meg. Nagykanizsáról Zamárdiba vették ut-
jukat, ahol löbb nyaralói foszlottak ki Zamárdiban Tóth csendörkézre került, majd az ő bemondása alapján Felsőgallán elfoglak Huszta Imréi is. A lopoll holmik egy részéi megtalálták.
Erdöörök izgalmas tűzharcban agyonlőttek egy orwadászt
Egy másik súlyosan megsebesüli, a harmadikat menekülés közben fogták el — Vizsgáló-bizotlság szállt ki a véres esemény színhelyére
Kaposvár, december 17 (Saját tudósilónk telefonjelenlése) A Kaposvártól nem messze fekvő Pélerlaki-erdüben véres és halálos kimenetelű feg\\verpárbaj játszódon le vadőrök és vadorzók közöli.
Kél vadőr rendes ellenőrző körútját végezte, mikor az erdőben lövések zajára lettek figyelmes k. Amint a hang irányába menlek, egyszerre
három felfegyverzell kalonával kerüllek szembe.
A vadőrök és vadorzók közöli fegyveres harc keletkezeit.
A harcban Rostás András szakaszvezető halálos sebet kapott és pár pillanat múlva a helyszíneli meghalt.
Molnár János szakaszvezclő megsebesülve elmeneküli Bognár Feicnc szakaszvezelóvcl, aki sértetlen maradt
Utóbbit sikerült elfogni.
A halálos harc színhelyére ma háromtagú katonai bizottság szállolt ki, melyben helyet foglall Révy László dr. kaposvári ügyészségi elnök is.
A bizottság megállapi\'olta, hogy a katonák fácánokra jártak ki orv-vadászatra. A haláleset körülményeit is tisztázták. Rostás András holttestét felboncollák.
Zafos jelenetek között tárgyalták a fővárosi törvényjavaslatot a Házban
Budapest, december 17 A képviselőház ma folylatla a lö-váro6i törvény állalános vitáját.
(jróf Hunyady Ferenc azt hangoztatta, hogy a javaslat rendelkezései csökkentik a főváros autonómiáját. A törvényjavaslat a kormány bizalmatlanságának a kifejezője a fővárossal szemben.
Gáspárdy Elemér: Jogos bizalmatlanság 1 (Zaj az ellenzéken.)
Baracs Marcell 2 órás beszé Iben élesen támadta a javaslatot. Elismeréssel emlékezett meg a fővárosi adminisztráció működéséről. A kormány a javaslattal döntő és kegy-osztó szerephez akar julni a fővárosnál. (A szónok beszéde közben állandóan közbeszólások hangzanak el a bal- és jobboldalról) Felvetődik a kérdés - mondotta Baracs — mi helyesebb, türelemmel állni egy
meddőségre Ítélt küzdelmei, vagy még nagyobb türelemmel lábhoz telt fegyverrel bevárni, inig az ellenséges rendszer saját iszapjába fullad. (E kijelentésre viharos tiltakozás lámud a jobboldalon. Az elnök csak nehezen lud rendel teremteni)
Gáspárdy Elemér: A tbrvérívjivas-latot az országra nézve üdvösnek larlja.
Ez. a javaslat visszacsatolja a fővárost a nemzet testéhez.
(Nagy zaj a baloldalon.) Felkiáltások : Hál eddig hol volt ?
Gáspárdy csodálkozik azon, hogy az ellenzék olyan harcos e javaslattal szemben. (Nagy zaj.) Rassay azt kiállja : Csalás ez a javaslat 1 mire elnök rendreutasítja, úgyszintén Sándor Pált, Pakols Józsefet és Eriedrich Istvánt, akik azonosították magukat Rassay Károllyal Szűkség van erre a javaslatra, — folytatja Gáspárdy már csak azért is, mert lehetővé leszi a panamák kiirtását és hatékony ellenőrzés alá helyvzi a fő\\*iros gazdálkodását (Nagy zaj a baloldalon.) A lanács működéséről szólva Gáspárdy hangoztatja, hogy a határozatok ugy jönnek létre, hogy a tanácstagok összebeszélnek. Gáspárdy ezután a fővárosi közigazgatási és üzemi tisztviselők magas jövedelmét leszi szóvá Egy kél év clőlti kimutatási olvas f.l, amely szerinl a vá-sárpénzlár vezérigazgatójának jövedelme 200 000 pengő, az alpolgármesteré 99 000 pengő. (Zaj és ellentmondások a baloldalon ) Az elnök az állandó nagy zoj mialt az ülést leifüggeszti Gáspárdy később hasonló lármás jelenetektől kisérve folytatja beszédéi,
Bródi Ernő: El kellene csapni bennünket, ha ilyen fizetésekel megengednénk I (Zaj.)
Eriedrich Isiván hangozta\'ja, hogy az alpolgármester a pótlékukkal egy üli mindössze 3172 pengő fizetést kap, a vásárpénztár vezérigazgatója pedig 2500 pengőt.
Majd felolvasták az interpellációs könyvel, amelybe 11 interpelláció van bejegyezve.
Az ülés 2 órakor éri végei. A Ház holnap folytatja a fővárosi törvényjavaslat tárgyalasál.
Pola Negri házassági és válási komédiája
Párls. december 17
Pola Negri, az ismert fiiinszinésznö és Moltvuni herceg válópereben -mini a lapok jelenlik - váratlan fordulal történt. Amikor a biró leg-nap fellelte a szokásos kérdési, vájjon nem szeieli-e már feleségéi, általános meglcpelésie a he ccg kije-lenlettc, hogy még mindig szereti Pola Negril. A bírónak hozzáintézed hasonló kérdésére Pola Negri azl válaszolta, hogy ő is szereti férjét, csak azl kifogásolja, hogy férje ót olyan életmódra kényszerili, amely kompromittálja filmmllvésznői karrierjét. A tárgyalás azz.il végződött, hogy a házasfelek kibéküllek és lemondtak válási szándékukról.
a
zalai kozlonv
IW. december 18
IVleg kell fizetni 1928-től visszamenőleg a csatornadijakat
Az alapdijat 3, a használati dijat 6 százalékban szabta meg a miniszteri jóváhagyás — Üzletek után a használati dlj 3 százalék — Kötött lakbérnél a lakó, egyébként a háztulajdonos fizeti a csatornadijakat
A város vexettísége módot Keres a csatornadíjaic leszállítására
— Nem lehet más célja egyetlen város vezetőségének sem, — főleg ma — mint az, hogy a közterheket abban a mértékben állapitassa meg. amely mértékben ezek a közterhek a fennforgó célok megvalósítására
Nagykanizsa, december 17
A nagykanizsai csalotnadijak tengeri kígyóvá nőit Ugye végre odajutott, hogy a két esztendeje felterjesztett szabályrendeletet a belügyminiszter jóváhagyta. (A módosiloll szabályrendeletet annak idején a Zalai Közlöny főbb rendelkezéseiben közölte.)
A miniszter a csatorna-alapdíjra vonatkozólag fenntartotta a szabályrendeletnek ama rendelkezéséi, amely szerint
a csatorna-alapdíj 3 százalékban állapítandó meg.
A csatorna-használati-díjra vonatkozólag a belügyminiszter arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt a szabályrendeletben
fix Összegben kell megállapítani
és nem ugy. ahogyan ezt a szabályrendelet tervezte, hogy t. i. az az évi költségvetés tárgyalása alkalmával állapittassék meg.
A csatorna használati dijat
a belügyminiszter 6 százalékban állapította meg.
Üzletek után azonban, amelyek kizárólag irodák céljaira szolgálnak, vagy csak kereskedelmi tevékenységet fejtenek ki -, a csatorna-használati díj 3 százalék.
Itt tehát sikerre vezetett a nagykanizsai OMKE vezetőségének akciója.
Megállapítja a miniszter,\' hogy
Dr. Krátky István polgármesterit
A két évi csatornázási díjnak visszamenőleg való beszedése súlyos probléma elé állítja a város vezetőségét. Annál is inkább, meri ezzel egyideüleg az 1930. évi dijai is be kell hajtania, már pedig a mai viszonyok közölt lehetetlenség a közterhek alatt roskadozó polgárságot — háztulajdonosokat és bérlőket egyaránt — ilyen ujabb teherrel sújtani.
Felkerestük ma dr. Krátky István polgártnesterhelyedes-főjegyzői, aki a betegszabadságon levő polgármester helyett a város ügyeli intézi. Kérdéseinkre a következőkép voll szíves nyilatkozni:
— Súlyos gondját képezi a város vezetőségének, hogy a dijakat I92ti és 1929-re hogyan szedje be az arra kötelezelteklöl. A város vezetősége ugyanis teljesen tisztában van azzal, hogy a kölclezellcknek túlnyomó része nincs abban a helyzetben, hogy az egyszerre esedékessé váll kél esztendei alap és használati dijakat egyszerre fizesse ki és emellelt teljesítse az esedékessé váló más kö-lelezeliségekel is. Azérl a legközelebbi napokban összeülő közgyűlésen, amikor a képviselőtestület ezl a kérdést tárgyalni fogja,
a dijak községi adók természetével bírnak
és megállapítja azl Is, hogy ezek a dijak azokat az ingatlanokat, amelyek ulán kivetették, közvetlenül terhelik.
Nagyon fontos az a rendelkezés, mely szerint
„...a csatorna-használati dijak azokban az esetekben, ahol a bérek szabad megállapítását az érvényben levő rendeletek korlátozzák: a lakások bérlőit terhelik,
a bérlők kölelesek azoknt a városnak megfizelni." Ezeket a csatornahasználati dijakai a fizetésre kölele-zell lakostól a háztulajdonos köteles beszedni és azokat a városnak beszolgáltatni.
A lakókai terhelő csatotna-hasz-nálati dij beszedésééri és l:e zolgál-lalásáérl az ingailau tulajdonba személyesen felelős, fennmaradva visszkereseti joga a bérlővel szemben.
Azoknak a lakásoknak a bérlőire azonban, akiknek a bérei a szabadegyezkedés alapján állapillatlak meg — ez a rendelkezés nem vonatkozik. Ezek tchál csalorna-hasznMati dij fizetésére nem kölelezlelnck.
Ezeket a dijakat — tehát alapdijai és használali dijai — a megállapított mértékben
1928. január 1-től 1930. vé-végélg engedélyezte a belügyminiszter.
nyilatkozata
a vároá vezetősége megoldást fog keresni arra, hogy a csatornadíjak beszedését méltányos és Indokolt esetekben adható részletfizetési kedvezmény adása által hajtsa végre,
hogy ily módon egyrészt a teher elviselhetőbb legyen, másrészt a város háztartásának fizetőképessége a jelen súlyos viszonyok közepetle is biztosítva legyen.
— Már az 1930-i költségvetéshez fűzött polgármesteri ielenlésnél he-ielenlelle a város vezetősége, hngv a csatornamű üzemi és fenntartási költségek két esztendős számításainak eredményekén!:
mód található arra, hogy a csatornamű után fizetendő dijak valamivel alacsonyabb kulcsban állapltassanak meg.
— Indokolja ez! az a körülmény, liogv a háztulajdonosok közterhei rendkívül súlyosak, ?me!y körülmény már a pén\'ügyminiszlerl is arra in-dilolla, hogy a há\'zadó kulcsot leszállítsa, igy városunkban különösen indokolt, hogy a ház és ingallan-tulajdonosoknak — a kapcsolatos közmü erhek — mini a csalornadijak, a feltétlen szükségesség \'mérvére leszállitassanak.
feltétlenül szükségesek. ,
— A csatornadíjaknak az a ren-deltelésük, hogy a mii üzem és fenntartási költségeil fedezzék. Ha tehát a számítások alapján megállapítható az, hogy a miniszter állal jóváhagyott kulcsnál alacsonyabb kulcs melleit is biztositható a mü fenntartási ledezele: természetszerűen
örömmel fogja megtenni a város vezetősége az erre vonatkozó módosító javaslatot.
Ez a javaslat már készül és a legközelebbi napokban megtartandó közgyűlésen, a jóváhagyó miniszteri rendelet tárgyalása kapcsán módjában
lesz a közgyűlésnek ezzel Is foglalkozni.
— A csatornadijak kivetéséi csak a jóváhagyóit miniszteri rendelet alapján eszközölheti a városi adóhivatal, meri közterhekel kivetni csak miniszteri engedély alapján lehet.
— A város vezetősége minden tekintetben azon lesz, hogy
a csatornadíjakat feltétlenül leszállítsa
és ha ezt a közgyűlés elfogadja, a város vezetősége módol fog keresni arra, hogy a dijak a belügyminiszteri jóváhagyásig is az alacsonyabb kulcs szerint szedessenek be.
A legközelebbi közgyűlés, amely dr. Krátky István polgármeslerhelyel-tes szerint szombaton vagy legkésőbb hétfőn délután log összeülni — eze-kel a kérdésekel részletesen tárgyalni
fogja.
(B. R.)
IMII 1!
Mindenütt kaphatói
Termeli:
\\r
.cv
Magy.
Tejszövetkezet) KBzpont
Budapest, 1., Horthy MlklAs-ut 119-121
Uf fösszolgablráfát Ünnepelte a fúrás és a város
Nagykanizsa, december 17 A nagykanizsai járás tisztikara, jegyzötestülete, alkalmazollai, Nagykanizsa városa, tisztelőinek és barátainak serege ma délelőtt ünnepelte dr. Laubliaimer Alán főszolgabírót megválasztása alkalmából.
Kedden délelölt 9 órakor a nagykanizsai járás főszolgabiróságán Járási /lsx/fér/ekcxle« voll, melyen dr. Laubhaimer Alán főbiró elnököli. Megjelenlek a tiszfi-értckezleten dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos, dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő, Lemberkovics Alajos járási lestnevelési tanácsnok, a járás összes jegyzői, a föszolgabiróság ic\'-jes tisztikara, segédhivatali tisztviselői, alkalmazottai slb
Ez alkalommal elsőnek dr. Lévay Endre szepelneki főjegyző, a Járási
Jegyző Egyesület elnöke köszöntöfte az uj főszolgabírói. Rámulatott azokra a közismert éidemekre, melyek a ját ás élére segítették, majd hangoztatta, hogy a jegyzői kar mennyi megbecsüléssel és szeretettel veszi körül főbíráját.
A járási tisztikar nevében Szabó Zsigmond dr. vármegyei Ib. főorvos üdvözölfe a Járás uj vezetőjét. Utalt arra az együttműködésre, melyben már hosszú évek óta együtt dolgoznak a tisztikar és dr. Laubhaimer Alán és azt a reményét fejezte ki, hogy ez a munka egyszer mégis csak Nagy-Magyarország feltámadásához fog vezetni.
Dr. Krátky István főjegyző-polgár-mestcrhelyettes Nagykanizsa városa nevében tolmácsolta meleg üdvözletét az uj főbírónak Kifejtette azokat
A Városi Színházban
A
Utolsó napi
Magyar Rapszódia testvérfilmje
Dec. 18. Szerdán
CS" Cigányzene.
Előadások 5, 7 és 9 órakor.
ZALAI KOZLŐNV
)»29. december 18_
a régi, ériékes kapcsolatokat, melyek a járás és a város kOzOII fennállottak a múltban is és amelyeknek továbbfejlesztésén fognak dolgozni a jövó-ben. Dr. Laubhaimer Alánban a mintalisztviselőt állította a hallgatóság elé, akire mindenkor bllszke lehet a Járás és aki mindenkor méltó vezetője a főszolgabiróságnak.
Mindegyik Udvözlö beszéd után lelkesen ünnepelték a meghatódott főszolgabírót, aki megindulva mondod köszönetet a szeretet ilyen spontán és szivböl jövő megnyilvánulásáért.
— Nem idegenből kerültem ide — mondotta egyebek közölt — Már kilenc esztendeje, hogy a járás tisztviselője vagyok jobb és rosszabb viszonyok közölt. Ma nehéz időket élünk és sohasem váll annyira szükségessé, hogy megértéssel, méltányossággal dolgozzunk a járás népéért, mint épen ma. Progranimom, hogy a járás adminisztrációját nemcsak jelenlegi nívóján megtartsuk, hanem tovább fejlesszük a modern közigazgatás szellemében.
Perceken át ünnepefték a főszolgabírót válasza után, aki ezután a járási tiszliérfekezlelel vezette le.
A hivatali ünneplés meleg hangulata csak meghittebb, őszintébb lett a Korona fehér asztalai felett, ahol 100 teriiékes
bankért
várta az uj főszolgabírót, a járás jegyzői karát, a fószolgabiróság tisztikarát és alkalmazottait, a járás papjait, orvosait és a nagykanizsai vendégeket.
Az első felköszöntőt vitéz Horváth Sándor (Korpavár) mondta, a járási tisztikar támogatását ígérve a főszolgabíró munkásságához.
Forintos László dr. szolgabíró (Nagykanizsa) a nép szeretetére és lelkének megismerésére alapított eredményes munkásságot kívánt a járás uj vezetőjének.
Seregély István ev. lelkész (Szepet-nek) az ideális lelkű, a népnevelés érdekei iránt is fogékony tisztviselőt, a járás kultúrájának is előharcosát köszöntötte a főbíróban.
MUller Károly plébános (Bakónak) klasszikusan szellemes pohárköszöntőben a papság támogatását igéite a főbiró konstruktív munkájához.
Láng János dr. körorvos (Kisko-márom) a járás orvosai, Wolf Sm-dor dr. m. klr. állatorvos (Nagykanizsa) a járás állatorvosai, Varga Jenő irodatiszt (Nagykanizsa) a fószolgabiróság személyzete nevében mondtak felköszöntöket.
Gyömörey István országgyűlési képviselő, a járás volt főbírája, a főszolgabírónak a mai súlyos időkben betöltendő nehéz feladataira mulatott rá felköszöntőjében, amit vitéz Horváth Sándor olvasott fel, minthogy a képviselőt pár napos betegség ágynak döntötte.
Kreutzer János esperes (Gelse) a járás atyját köszöntötte a beiktatott fősfolgabiróban. Legyen atyja — mondotta — nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt. Az intelligenciát tanítsa meg

arra, hogy hatalmi vetélkedés nélkül, vállvetve \'dolgozzék a hazáért, — a néppel pedig érttesse meg, hogy az intelligencia csak javát akarja a népnek.
Dr. Laubhaimer Alán főszolgabíró válaszolt ezután az elhangzóit üdvözlésekre.
— Tudjuk jól, — mondta egyebek közt — hogy ma magyar köztisztviselőnek lenni nehéz sors és aki ezl vállalja, egyultal részi vállal abból a nemzetépítő munkából, aminek feladata elsősorban azoknak a vállán nyugszik, akik közszolgálatban vannak. Jó volna tudni, hogy a mai
állapot csak egy rossz álom. Hiába hunyjuk le szemünket, hiába fordítjuk el fejünket, — ha nem látjuk, hát érezzük azt a rettenetes csapást, amit Trianon méri rank. A harcból, amit azért folytatunk, hogy kilábaljuk a rettentő csapást, nagy rész" jut a tisztviselő-társadalomra. Minden fokozattal, ami a ranglétrán feljebb visz, nő ennek a harcnak felelőssége. Tudom, hogy nehéz feladat elölt állok, mert ma gonddal tele a nép és teljes odaadást vár tisztviselőitől.
— És amikor erről beszélek, lehetetlen, hogy ne gondoljak azokra a kiváló lőszolgabirákra, kiknek éve-
á
ken át munkatársa voltam és akiktől olyan sok érlékeset tanultam. Lehetetlen, hogy a hala és elismerés legnagyobb fokával ne adózzam Gyömörey István képviselő urnák, akinek munkássága közismert és mindig a járás érdekében álló volt. Leheleden, hogy i fájdalom igaz érzésével ne emlékezzem meg szeretett főszolgabiránkról, Botka Andorról, akit a kérlelhetetlen halál javakorában szólított el körünkből. Az ö örökükbe lépni sokat jelent, mert megmutatták az utat, melyen haladnunk kell.
— Az uj főszolgabírónak, a járás tisztviselői és jegyzői karának munkája mindig a megértés, hazafiasság, becsületesség, kötelességteljesítés és hozzáférhetetlen tisztaság jegyét kell m;igán viselnie.
Dr. Krátky István polgármesterhelyettes a jó sziv, a megértés, az életismeretek emberét, a járás népének gondos atyját köszöntötle a bankett során mindvégig melegen ünnepeli főszolgabíróban.
Egy nrl házaspár békéjét egy kirakat mentette meg
Nagykanizsa, december 17 Társasági körökben nagy feltűnést keltett, hogy az ismert szépasszony válni készül az urától. Sokan, akik jól ismerik az általánosan kedvelt házaspárt a válásról szóló híreket nem fogadták túlzott meglepetéssel. Annál nagyobb bomba volt, most, hogy a szépasszonyt férje karján látták.
— Mi lehet ennek az oka ? — tűnődtek sokan, mig végre egy szemfüles dandy megfejtette a titkot.
A szép asszony valami jelentéktelen dolgon veszett volt össze az urával, de durcáskodó természetű és nem volt hajlandó egy könnyen kibékülni, sőt hamar elszaladt egy válóper specialistához.
— Válni akarok, nem bírom az uramat — csicseregte szép szája, de az ügyvéd higgadt, meggondolt öreg jogász.
— Nó, szép asszony, hát mi is baj? — kérdezte, mire a feleség bizony alaposan bemártotta uracs-káját.
Másnap az ügyvéd magához kérette a szép asszony férjét, akit
kioktatott, hogy járjon el, ha a durcás szenyorát ki akarja békitenL
Harmadik napon a férj megleste a korzón feleségét és mikor az Vágó Endre illatszertára elStt jött el, odalépett hozzá:
— Haragszol, édes ?
— Még megszólít ?l mikor öt napja nem beszeltünk I
— Mucuska, ne haragudj, — főzte a fér] az asszonyt. — Nézz ide, Vágónál remek kirakat van. Nem hiáoa, hogy megnyerte az országos kirakatverseny harmadik diját. Válassz innen a kirakatból amit akarsz és megkapod, ha nem válunk.
Az asszony szeme felcsillant.
— Igazán ? I Nem haragszom, kedves, vedd meg nekem ezt a csodás parfőmöt...
... és már karonfogva indultak is be az üzletbe. (=»)
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legoioa&bban VÉKÁSY KÁROLY
ékszerész és órás Üzletében vásároljon. F&-ut 8.
Báli
selyemufűonságolc nagy válassriék olcsó úraK
Singer
árufiászban.
Figyelem I Itt az alkalom I
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárOzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karáosonyi vásár nnmui és belföldi játékokban.
Hócipőkben, cipókben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 fillére* osztály.
Gyermekkocsik. t.UIosi Bll. Képkeretezés.
hagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám.
Alapíttatott: 1862-ben._
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1930. január HA l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenkint 1 pengő. Egy havi üzletrész uián havonkint 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
I Az igazgatóság.
Zalai közlöny
1929. december 18
A magyar Bapsíódia leslvérfllmje!
Maros vize
folyik csendesen
Lll Dagover és H«ns Sülve ragyogó slakltísa egy uj. magyar témá|u filmben, amelyben megelevenedik ulszerll. i/g/ilmss mese keretében a magyar hiiszirgaml/oiiok élete.
kísérő műsor.
Előadások 5, 7, 9 órakor kezdődnek.
fflegölt az alkohol egy korcsmárost
Ritkaságszámba menő haláleset történt egy korcsmában
Nagykanizsa, december 17 Mohari József tekenyei korcsmárost ma reggel holtan találtán ágyában. Mivel n korcsmáros erősen al-koholisla volt és igy gyakran v.illák jelenetei családjával i-t, löbb.-n bűntényre gondollak. A kiszállott rendőrorvosi bizottság azonhtn megállapította, hogy Moliuril a hatalmas mértékben fogyaszloll alkohol ölte meg. Megállapították, h \'gy amikor már alaposan lerészegedett, még az ágyban is Ivott a magd mellé lett pálinkás üvegből, egészen addig, mig mámorában álomba merüli és többé tel sem ébredt.
Grubanovlcfr Gyulái vé-dő/e ax angyalföldi elmegyógylntéxeibe alíar/a sxálllitaínl
A kérelem ügyiben még nem döntött a törvényszék
Nagykanizsa, (locenibor 17 Dr. Hajós Kálmán országgyűlési képviselő, Grubanovich Oyula védője beadvánnyal fordult a kaposvári törvényszékhez, amelyben kéri, hogy az elmeorvosi vizsgálat lefolytatása után Grubanovich Oyulát szállítsák az angyalföldi elme- és ideggyógyintézetbe.
A kérelem ügyében még nem történt döntés.
Időjárás
(Éjszakai rádiójeleidéi) » Muleorolé-nlal Intéant aa- • 10 órakor |«-lanlli vAltozékony, |óréaal azelea tdfl vifcrható, helyenként csapa, rfé.kal éa valóaxinülag to.ábbl höaüllyedóasel.



A kitakatiáraimból külön árengedményt
n y u j t o k I
VW* W

Az előrehaladott idényre és a karácsonyi Ünnepekre való tekintettel, a raktáromon levő összes áruimat rendkívül olcsó árakért Árusítom.
%
KORZÓ DIVATÜZLET
özv. Kohn Lajosné Nagykari U*a.
A kirakati áiaimból külön árengedményt
n y u j t o k I
^ * *
t/ff* jtfftf
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefon ■ 7. szám.
Ajándékozzon hozzátartozóinak
karácsonyra
TURUL-CIPÖT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női hócipők ......................................................I> 980-tól
Női pántos fekete selyemcipők ..............................P 9-80
Commode-cipők ................................................P 6\'50-től
Női egyes pár cipők 35, 36, 40, 41, 42 számban ... P 12-50-től
Turul Cipőgyár fiókja
Főút 12., a Koronával szemben.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 18, szerda
Róm. katolikus: Orácién Protestáns: Auguszta. Izraelita: Klsl. hó 16
Göbel Árpád képklállllása nyitva egész nap a Rozgonyi-utcii tornacsarnokban.
Városi Mo\'gó. .Maros vize lolylk csendesen". • Magyar rapszódia testvérfilmje. — Kisérő műsor.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: f. hó végéig a Neumann-léle .Fekete sas" gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eatf 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután és kedden egész nop nőknek).

A ml Ma tatunkban___
Irta : ST.VC.S [Ki bdcaf •)
A mi kis falunkban nem jár magyar nóta Rémes nagy temetónk, csnf Trianon óla. Hej, torit Radomér nr, ide haltgassék most Küldjön lile tuizzilnk vagy százezer fokost Eltiltjuk a baját annak a fajzatnnk Lészen még keletje ilt a magyar dalnak. Szép székely leányok magyar táncot járnak vl mi kis falunkra szebb napok h várnak.
El Is ktltd/ilk hálánk az angol nagynrhoz. Mert hozzá.seglle a ml igazunkhoz. Nem tesz itt több boesl.nr.Jtolrinco meg Hóra Hogyha majd sor kerlll a revízióra.
\') A régebben pesti komikus, most Erdélyből klulssilotl városról virosra Irredenta verseivel jéró öten színész irta ezt a revíziós verset, jelenlez Nsgykanlzsjri jár. Fogndják jó szívvel, ahova bekopogtat I (A szerk.)
— Uj iskolaigazgató. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Landi ferenc pacsai r. kath. vezető-tanítót igazgató-tanítóvá nevezte ki.
—■ Elhunyt újságíró. A könyörtelen halál ismét belevágott az újságíró rendekbe. Ezultal egy 24 éves újságírót suhintott le kaszája. Bárd Eerenc, a Somogyi Ujstlg belső munkatársa, majd a Tolnavármegye szerkesztője hosszas betegeskedés után Budapesten meghall egy sza natóriumban. A fiatal ujságiró igen tehetséges munkása voll a tollnak. Riportjai mindig élvezetes olvasmányl adlak. Halálát özvegy édesanyja gyászolja az ujságiró társadalom nagy családjával egyetemben.
— A szombat esti Kálnay-bankett minden várakozáson felülinek Ígérkezik. Eddig is nagyon sokan jelentkeztek már, akik részt kívánnak venni annak a férfiúnak megfelelő keretben való búcsúztatásánál, aki hervadhatatlan érdemeket szerzett nagykanizsai tartózkodása alalt. A bankettre jelentkezni lehet a Polgári Egyletben Csillag házgondnoknál felfektetett előjegyzési iven.
OLCSO KARACSONYI VASÁR!!
Kérjük kirakataink megtekintését! Raktáron levő Kabátok 48pengőtől feljebb, mig a készlet tart. Not mg 1\'45, nőt bugyi V45, szines ingbugyi 2 25, színes szoknya Combinée 2 80 és feljebb. mi Szőnyegek nagy választékban raktáron.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
zalai közlŐn*
192(?. december 18
Az ékszer jólétben dlszil, szükségben klsegit.
Mindennemű
aiVMtékiNk
szolid árakon kaphatók
Sohnitzer és Göndör
ákszcrkészltőknét 635! Dsák.tár IS. alám.
— Az Izraelita Nőegylet zsurja. A nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet özv. Rosenfeld Józsefné elnöklete alatt tegnap választmányi ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy Karácsony második napján a Kaszinóban a vidékiek tiszteletére nagyszabású zsurt rendeznek. Ugyancsak elhatározták a Chanuka-ilnne-pélynek január első napjaiban való megtartását.
Tdmogaaauk ax érdemes kaníxaaí kenákadelmej és Ipari.
— Ha olcsón jót > kar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabbat^^ legmegbízhatóbban nkitr érte**^lm szépirodalmi tájékozoltíságál nkurj^iö-velnl. ugy olvassa a Ntunzcíl Újságot és UJ Nemzedéket
A SINOKRY\\KRÓGÉPEK A LEO JOBBAK !
— A kórház karácsonyfájára
egyre másra^érkeznek az adományok a szorgos irgalmasnővérekhez és a redakcióba. Több száz azonban a betegek száma, sok közöttük a gyermek is, sokra van tehát szükségük a jó nővéreknek, ha minden betegüknek csak kicsike örömet is akarnak nyu|tani a szenleslére. N. N. 5 pengőt adott tegnap a karácsonyfára és 5 pengői a kápolnára. Zer-kovitz György 20 liter bort adott. Az F.vang. Nőegylet 5 pengői adott a kórtláz, 5 pengőt a szegényház és 5 pengőt a fogház karácsonyfájára.
«= Árban, minőségben választékban B a r-t a szőnyegraktára szenzációs,
= Egyetlen kulturembernek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Gold Palaba elemmel felszerelt zseblámpa.
— Missziós kérelem. A Missziósház napközi otthonának és a fogház karácsonyára szóul élelmiszeradomá-nyokat kéri a vezetőség legkésőbb szombat eslig eljuttatni a Missziósházba.
ürísríro 1/iznk III(jon. ne klllcl-/Uk pénxUnket Idegenbe.
— Szenzációs ajándék
\'•** a „Zala! KttxIUny Karácsonyi Kmmyvc tnlndnn .eltí/JxnZZi/ének.
— Felhívjuk olvasóink figyelmét a Magyar Divatcsarnok lapunk mai számában közölt hirdetésére. és olcsó áraira.
= Legjobban kamatozik az a tőke, amelyet a világhírt! Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gyűjt.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező Hzetesl teltételek mellett Bartánál.
A kanizsai Vásárolt
lltly Zlirn dcputdcló /drr a i\'dro.-bóxán
Nagykanizsa, december 17
A nagykanizsai kirakodó vásárok redukciója, illetve a hónap elejéről a hónap utolsó hétfőjére való áttétele ügyében, mint azt már jeleztük, a nagykanizsai kereskedők és az ipartestület elnöksége tegnap délelőtt felkeiesték dr. Krátky István polgár-mesterhelyetlest Miután a deputáció előadta kívánságát, abban állapodlak meg, hogy ugy az ÖMKE mini az ipartestület vezetősége legközelebb összejönnek, hogy összeegyeztessék közös érdekeiket és a kérdés általános rendezése érdekében országos akciót indítsanak meg.
Amll l/í axerxllnk, maradjon a vórostmn.
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
= Sok gvermeknek teljesül három klvansága. Rendkívül kedves meglepetéssel szolgál az Idén tíz Kst Hármas-könyve. Pályázatot hirdet a gyermekek kö/.ött arra, mondják meg, kik szerelnének lenni. Nem mik, Imnem: kik Eh ezt értelmesen okolják meg. 85 nyertes tesz, ezek kö-z.lll az öt legjobb pályázat dija az lesz, hogy az öt első nyertes gyereknek teljesül három kívánsága. Az Est Hármaskönyve az Idén három kötetből áll. Ingyen megkapja a Pesti Napló minden előfizetője, az újonnan belépők ls. Minden előfizető részesül abban a biztosítási üzletben Is, Hmelyet h Pesti Napló részvénytársaság a Phönlx életbiztosító társasággal köiött. Knnek lényege az, hogy az előfizető halála után visszakapjak a befizetett előfizetési dijat A szenzációs és páratlanul álló amerikai méreti! szerződés a Biztosítási magánvállalatok m. ktr. Állami Kelügyeleti Hatóságának 100.568—1(129. !•\'. II. számú Jóváhagyásával Jölt léire. A Pesti Napló előfizetési árn 3 hónapra 1U-HI P. További kedvezmény, hogy annak, aki 10-811 P helyeit 12 pengőt küld be, azonnul kézbesiti a Hármaskönyvct, a blzlosi-táal kötvényt és a Kékregényeknek eddig megjelent 111 kötőiéi. Pesti Napló kiadóhivatala, Budaposl, VII., Erzsébel-körut 18—20.
— Minden előfizetőnk a
„Zalai KOxtltny" (jyUnyBrU Karácsonyt Könyvit Kapta afdndéhul.
Karácsonyi kiállítás
« „Cukorka királynál".
Hihetetlen «rép dolgok Saját érdeke mindenkinek, hogy megtekintse, milyen szé-pek. Egyúttal tudatom vevőimmel a nagy tolongás elkerülése végett, aki e hó 20-lg szerzi be nálam szükséBleift likőrös fondám éi csokoládé függelékek bői, lOO/o engedményt adok. A szalon cukorból kilónkénti vételnél 5<>o engedményt adok, ez esetben a dessertckból is.
Tisztelettel Heffer Gyula.
>471 _
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér fc^ _ lilerenkint
asztali DOl 1928-as P —-66, 1927-es P —-86 fillérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 liternél P —-60, illetve P —-80 filléres árai számítok.
BOfll JENŐ, BatlhyMa 10.
sszr__
özv. dr. Gross Dezsőné, ugy a maga, mint alulírott gyászoló család nevében fájdalommal ludatja, hogy szeretett édesanyja
öszv. Grünffut Alfrédné
axUl. Ilobrln Irén
f. hó 12-én Budapesten, a Pajor-szanatóriumban elhunyt.
Temetése a mai napon, délután 3 órakor lesz a nagykanizsai izr. sírkertből.
Nagykanizsa, 1929. december hó 17-én. Ilobrln .laques és Ilobrln Richárd fivérei, Ilobrln Jaqucsné, Ilobrln Kichárdné. özv. Ilobrln Istvánná és özv. Orllnhut Hcnrlkné sógornői, (iross Editke és I-\'lelsehnor Ronée unokái éa a gyászoló rokonság. Nyugod/ék békében I
iSS*
NAGY
KARACSONYIVASAR
leszállított árakkal
Perlsz és Beck
Kőr<j
„HATTYÚ" DIVATÁRUHAZÁBAN
a Központ kávéházzal szemben.
Egyenruházati cikkek.

PHILIPS
gyári
rádió készüléket
6-18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Díjtalan bemulató.
Szakszeri! felvilágosítás
Szabó Antal1 sy 1 ís
sportárunagykereskedés rádió- és gramofon-osztálya.
Karácsony hetében ■ sokkal nagyobb
a vajkereslet,
♦ léhát ajánlatos azt előre meg-endelni. Elfogadok előjegyzéseket príma,
♦ friss teavajra Vj kg. 1*20
Sípos Andor
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. |C Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
zalai közlöny
•_
= Eladásra bocsát Tóllmé, Kisfaludy-utca 12. némi bútort és konyhafelszerelést ma 2—4-ig.
— Kltflnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkOl legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj Üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
— Teljesen ingyen ZlZá\'L
elbrlxctönk a páratlan (/axday tartalmú Karácsonyi KtinynUnhct. mint a Zalai KöxIOny" a/ándékál.
— Megszökött egy zalaszent-grótl leány. Egy fiatalkorú zala-szentgróti iparosleány nemrégiben megszökött a szülői háztól egy siheder cigánnyal. Amikor a szülők kétségbeesett keresésére a csendőrség hazaszállította, kiderült, hogy az alig 13 éves teremlés már egy éve a könnyelműség uljára került. A csendőrség nyomozási indított annak megállapítására, kiknek van szerepük a leány romlásában. Időközben a leány iíjra megszökött s most körözik.
— A legalkalmasabb karácsonyi ajándék a mftr nem egészen fiatal asszony részére la. Igen nehéz egy Ilyen ajándékot választani. Kijön az idő, midőn a családban észreveszik, hogy anyuka olyan dolgokban, amelyek azelőtt gyönyörűséget okoztak neki, most Igazi örömet nem talál. Ékszer? Kgy szép ruha? Igen, Igen, nagyon szép, azonban magában azt gondolja: ezektől nem lehetek meglhl fiatat és szén. Kgv kényelmea szók, egy meleg rubnnarab 1 — na de Ilyent, még nem vagyok én öregasszony I Valami a háztartás részére ? Mindaz, ami kell, megvan. Anyuka érzékeny lelt éa éppen ajándékkal könnyen meg lehet őt sérteni. Kgy varrógépet kellone neki ajándékozni! Ilyon la van már? Igen, már hoaazu évek óla. Még jó szolgálatot tesz. Bizonyára I Azonban anyukának már néha-néha nehezére esik a régi gépen dolgozni. A taposás l. I. már fáradságos és anyuka szemel nem olyan jók már, mint azelőtt. A gép zakatolása szintén terhére van már. Ugy 25-30 éves varrógép már nem járhat csendesen és ezt anyuka bizony már észro-veszl. A kéztvarrás Is tárnsztja őt már. Ée épen most, amikor a háztartás már kisebb lett, anyukának egy szép munka igazán örömet okozna, tízért komolyan mondom : Kgy varrógépet kellone neki ajándékozni, egy Slnger-vnrrógéoet, villamos motorral és varrólénnyel. Talán egy „hordozható villamos Slnger-varrógépet", amely ép olyan kedves, mint praktikus Is. Kzl egy szekrényben el lehotno helyezni, nem áll Benklnek útjában éa tényleg ez az a gép, amelv kéznél van akkor, amikor tuíajdonké-peo a varrás nem okvetlenül szüksé-
f;es. Mert akkor azért varrunk, stoppo-unk és hímezünk, mert ez örömet szerez nekünk és mert táradságba nem kerti!. A helybeli Slnger fióküzlet Nagykanizsa, Kő-ut 1. bz. alatt van.
= Védekezzék spanyolnátha, torokgyulladás és meghűlés ellen Panflavin-paszlillákkal. Kiváló szaktudósok melegen ajánlják.
— UJ rendszer buiorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt jjengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
— Ne mulassza el megtekinteni Schnitzer és üűntlfír ékszer és óra-üzletében a most érkezett örökké járó fali- és asztali órákat, melyeket soha felhúzni nem kell.
Szerencsétlenség ért egy vasutast. Takács Vince tapolcai vonalfékezö a zalahalápi bánya felé indított vonatról belezuhant a sodrony-kötélpdlya vontató kerekébe Rendkívül súlyos sérüléssel beszállították a tapolcai kórházba
I<#<|. december 18.
■= Egy korcsmáros szerencséje.
Az előző 52 ik jótékonycélu állami sorsjátékon egy budapesti korcsmáros, kinek nem voll az üzleti befektetésekhez szükséges pénze, 3 pengőért vett egy darab állami sorsjegyet. Ezzel az egy sorsjeggyel megnyerte a 30.000 pengős főnyereményt és ezzel az összeggel üzle-lél ugy fellendítette, hogy ma övé az egyik legforgalmasabb korcsma. Az 53-ik jótékonycélu állami sorsjáték húzása már december 21-én lesz. Egész, sorsjegy 3 P, félsorsjegy 1 P 50 fillér. Főnyeremény 30,000 P.
TŐZSDE
A mai tőzsde meglehetősen üzlet-leien voll, ami a küszöbön álló ünnepek előrevetett árnyékának tudható be. Minimális forgalom melleit nagy-jában a tegnapi árak maradtak érvényben. A tegnap mutatkozott külföldi árukínálat ma már nem jelent-kezeit. A tőzsde tartott irányzattal zárt. A fixpapirok piaca üzletleien, de kissé gyengébb. — A devizapiac színién üzlettelen voll. Cabel-New-york 10 fillérrel olcsóbbodoll.
Zürichi zárlat
Pirii J0-2iVj, London 35 10, Newyork 514 05, Brüaael 7200, Milano 26 M2, Madrid 7135, Amslerdam 207 50. Berlin 1V3 15l/l Wien 72-39, Softa 372, Prága 15 2<i\'.a, Varsó 57-72\'/l, Budapest 10-1711 (ieigrid y l2>/(, Bukarest 3 Uti\'/l.
Tei ■Aijtfaifo
Buza 15 flll., rozs 10 flll. emelk.
Buza tlszav. 77-es 22-85-2330. 7S-is 23 15 - 23 50, 79-es 2340-23-85, 80-as 23 70-24U0, dunánt. 77-ea 2I 50—21 75, 78-as 2I-75-2I-95, 79-es 2200-22 20, 80-as 22-10-22 30, roza 14 60—U 70, lak. árpa 1566—1610, sörárpa 17-50— 19 00, zab 13 00-13 25, lengeti tazt 13 00-13 15, dunántúli 12 90 -13 10, repce 51 00-53-00 korpa 9 70 9 90.
Serttnáiár
Felhajtás 1512, eladlűan 41. - Elsőrendű 1*40—1*47, szedeti 1-28—1-30, szedett kflaép 1-18 — 1-24, könnyű MO—1-16, l-«ő rendű Öreg 1-28-1-30, ll-od rendtl óteg 1*18—I 24 angol sdldő 1-40-1-60, jzaloaná nagyban I-3Í-1-42, zsír 1-70 -1-80, Iras I 72 -1-86, szalonnás félsertés 1-60—1-7(5.
IMargit-fUrdő
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, esle 7 ig ™
Márvány kádlürdő fűtéssel P 1 50
10 jegy vételnél......P 1 —
Igénybevehctlk egyesületek, vállalatok.
Tyukszemvágás......P — 40
Maszirozás ........P — 30
Én nem Qirdetek sokat, mert \\ a sok adminisztráció drágít !\\
Helyette Igen tisztelt vevőimet a legnagyobb mérlékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPENI
ló hírneve bizonyít. Hitelképes egyéneknek kéaapáaiárban nyújtok hitelt, ló minöségll hélóeacbák mát P 3S0-ISI ebédtfik P GSO-töt
SaJAt kárp|toemQhelyemben a legotosóbb éa lagjobb munkát kéaxltam.
Sxéleely Vilmos butortelepe NafiyKanlxsa,
Kuxlncxy-utca 4. «o |

lIüOZI

fl
Nagykanizsa
Csengery-ut 6.
Mélyen leszállított áron
nagy karácsonyi
villamos világítási és háztartási készülékekben.
Tekintse meg csillárokkal, villamos főző-, fűtő-, forraló-, sütőkészülékekkel és vasalókkal dúsan felszerelt üzletünket, rendeljen porszívó, padlófénye-sltő és mosógépet, ágy, test, láb- és vízmelegítőt.
Az otthonát teszi kellemessé, kényelmessé és korszerűvé, ha villanyárammal világit, f ő z, vasal, takarít és mos. A villamos háztartási készülék ma a legcélszerűbb és
legkeresettebb karácsonyi ajándék. A porszívó és padlófényesitő gépek külcsönliasználatra is kaphatók.
Kirakatunk látványosság!
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyviz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési w" Pőraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
Az összes raktáron levő
játékárukat sií kiárusítom,
3
(KA 17 I" IMI ANN KAROLT.
S____________ss<
miután ezen cikket többé nem tartom.
1928. december lii
zalai közlöny
»
A W*«<»i díTlzs-l-rviw
valutAk
I I. 27*75-27*90 llr. 79*60-8000 _j k. 16*25-16 95 Dtak. 152*80 153 90
Dtali 1000-10*08
Uollir 567 90-569*90 Francia f. 22*45-22 75 Holl. 2/9*70 230*70 Lengyel 63 80^4-10 Uu 3-37-J41
Uvl 4*10-4*15 Líra 29 70-30*00 Márka 1363013690 Norvég 152 65 153 25 Schlll. 80*10 80*50 PeseM 78 10-79 10 Svájci 1.110*75 11125 Svéd k. 153*70-154 30
devizAk
AmaL 230*00-230- 0 Belgrád 10*11-10*14 BeiTln 136*60-136^0 Brüsszel 79*80 80 05 Devizáiéi 3*39-3*41 Kopenh. 153 02 153 42 London 27 81 2/*.".9 Madrid 78 40-79 10 Milano 2m-»2 29*92 Newyork569 60-7120 Oszló 162*85 ! 53*25 Pária 22*45-22*52 Prága 16*91-16*96 Szófia 4*11-4*15 Stockh. 153 87-154*27 Varaó 63\'90-64*10 Wien 8020-80-45 Zürich 110*78-1\' 1*08
KM)*: Mlnlti Ryoaái t» LtyUitt
Tállalat, Imkanluáa.
Felelős kiadd: Zalai Károly.
tfmrhaa telelőn i Najrvkanlzaa 78. a*.
Naponta adjon növendék és hlzóállatalnak

FUTOR
éé
szénsavas takarmánymeszet. a .FUTÓ R* növendékállatoknál a csontképződést elősegíti hízásra
EK, étvágygerjesztőd
A „FUTOR" nem orvosság, hanem a legtlnomabban őrlőtt mészsóláp, amely az állatok szervezetében Igen könnyen felszívódik, s amelyet az állató aro-matikus anyag artal i.ánál fogva tzive-
sen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhizlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-t állandóan ölelik.
Ára: I kilogrammodként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák" 6<> kg. (zsákkal
együtt) P 1030 1 cca \'/a kg-os próhadoboi ára 30 fidér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
műtrágya, növényvédőszerek 52S& kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett Telefon: 130.
1PBÓHIRDETÉSEK
M «ca<l*\'laté«ek éQa 10 nób M flIWr, fw>a kovába at> dija a Hll. Vtalr- * hweprep 10 aaólf fillér, mlndaa
tortbbl dl|a a flll. Szerdán éa péa-Mm 10 ÍZÓU 10 HIUr, minden további asó dija a «ll. Qmaaó ■ miadea vaata-
C betűből álló azó két szónak számit-Állá* kareaóknek 50M engedmény.
Hirdetések S (öt) pengfi éauagtn ■ lul a talaaUgas kSnyvelée, azámláxáa elkerOléee végett a I Ir a I i a, I•a d I k
« >ad érlékeiitéie elült kér|en tőlem á>-ajánlatot Sípos Andor, Nagykanizsa. 6307
Egy kaifinbejárutu liazta, csendes bsstoroaott szoba Január l-re kiadó. Nagyon alkalmsa mngánoa nfi részére. Cim a kiadóban.
Villanymotort 7—10 lóerőig míg. •ételre keresek. Kapoll hentes 6304
Ivott már ön 1929-es aranyhegyi bort?
ha ni\'m, ugy Iztelle meg Sálrán aranyhegyi borait. I liter, zárt palackban, üvegcserével
80 88 fillér éa ó 88 llllér Sáfrán Jéxeef, Magyar-u. 74.
Garantált Jó urasági lej kannákban házhoz szállítva Január l-tól kapható lite renklnt 30 llll. Megrendeléseket elfogad Muszel éa Frlcdenlhal 6247
Egy jó, meleg tlexta dunyhát
kereeek sürgőacn megvételre. Értesítési kérek e lap kiadóhivatalába.
■ e törje a fejét, hogy milyen ajándékot vegyen karácsonyra ea újévre, mert gyermekszvelleit és pullóveit niár 3 pengőért, lelnótkkuek pedig már 5—6 pengő-ért kap Welaz Adollnál Király-mca 34. — Siessen megtekinteni. 6264
PérakaioeBirt betrebeloéwe mMea
Ötazegben a ledetónvősehben és leggyorsabban lolyóslltal Aoxél lUnáo pénz-kölcsönközvetltó Irodája Nagykanizsán, Kazliicay-ulca 2. azám. 4925
Bérautó csukott, megbízható és legolcsóbb Deulsch Teleion 410. 5909
Férfi divat oxlord Ingek leszállllolt árban, tlz pengő — Kaulmann Manónál. Telelőn 167. 58*2
Linóleum, mozaikvászon,
Cocua-azönyeg, Iábt8rlök
mm gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Fonoltbutor, virágállvány, ulazó, be-vásárló-kosamk. ruháskosarak készítése, ia-vitása, nádszéklonás Illésnél. Erzsébet lér 13. az 6040
Vadböröket,
mézet, á g y t o BI a t, vasat és fámét
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
kerttel
6L2
r- Magyar-utca 104. sz. hé* nagy eladd.
Aextaloetanono felvétetik Lukácsy
mUasztalos, Eötvös-tér 27. C291
Cladó lókarban levő komplett kovácsszerszám jutányos árért Megtekinthető, Nagykanizsa, Magyar-utca 7. Ni kieseméi __ 6261
Ünnepre olcsó Jóbort Vinczénél vegyen Józsellőhcrceg utca 53. Egy liter 50 llll r, 5 liternél 40 llllér. 6242
Letenyén 40 év óta teinálló Oyergyák-(éle vendéglő elköllözkftdéa miatt szabadkézből eladó. 6214
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbh. Telefoni 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
SOS1
Főút 24. az. alatt szoba, konyha azonnal kla4é. 6308
KereseV egy nagy oealádot aal-lAlsaa megmunkáláeAhox. Orllr.leld Adolf Nagykanizsa, Magyar utca 25. 63I0
Jól lózó bejáréleány pár órai munkára felvételik Csengery ut 12., emelet. Jelentkezés a déli óráaban. -6311
Vennék három-, négyszobás házat. — Árajánlatokat Hunyadi-utca 22. szám alá kérem. Rlcr. *6\'15
Kováid Péter és Fia
budapesti festögyér
fest, tisztit éS plisseroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
í„o Csengery-ut 5.
a jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és hímez. Beszerezhető: BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Ha értékes éa szép ajándékot akar venni, ugy vegyen
egy legújabb modcllll
AEG Írógépet.
Az AEG íré gép az Összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mini tarlósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű írógépet magas érőn becserélek. Kedvező fizetési feltételek, leszállítóit árak AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizaén, Erzsébet-tér 4. azém alatt.
Heti
előjegyzési naptár
kapható
j^^k^unk kiadóhivatalában.
JVélk&löxheletlen
minden háxlarláitian
SINCER
VARRÓGÉP
MINDENT VARR. STOPPOL Ü HIMtZ
Kadumz.0 /laeZear* /eltctoLeh Alacsony haui nészloCk
SINOtR VARRCKUP RÉSZV TÁRS
NAGYKANIZSA Flókftxlete: F6-lt 1.
Vegytlsztltásra és lestésre elfogad (érfl és női ruhákat
bármilyen minőségű kelméből.
UJraálteslésre bőrbulorukat, bőrkabátokat és végárul.
Ágytoll tisztítás huzattal egyUII él enélktU.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkeímék, mindenféle paplanok éa szőrmék tisztítása, lerlóllenltéae éa Icstéae
Pllsséerozás és gouvréerozáa
a legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Férfi gallérok és kézalftk fényezett és modern matt módszer szerint tisztítva.
Fehérnemüek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gyüjtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi poalaépSlít.
Értesítés.
Tisztelettel értesíteni a t. vevőimet, hogy a Sternberger és Deutsch cégből Deutsch Sándor ur barátságos uton kilépett. Az üzletet saját nevem alatt vezetem tovább.
Szives támogatást kér
Sternberger Gyula
festék-kereskedő <»} Erzaébet-ter 17.
Értesítés I
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gazdáknak, hogy a szükséges mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkUI beszerezhessék é« ezáltal a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá tehessék.
A? Igazgatóság határozata szerint min drn olyan gazda, aki ezt igényli a v.-éprket 6-tól 24 h«vi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint répavágó, szeoakavágó, tengeri-daraló, tengerlmorxsoló, wetö-gópek stb minden olyan mezőgazdasági gép. «mi a gazdaságban szükséges.
Kérem uijy az áraim, mint a gépek szíves megtekintését, minden vételkötc-lezclis\'g nélkUI.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samuné
a Welsz Manfréd Acít és Fémművel R.T. mezőgazdasági géposztályának bizományosa vas-, műszaki-, varrógép- és kerékpár-kereskedéa
ssi2 Kitkomárom.
zalai közlöny
1929. december 18.

I
Mosóruhák csak P 3\'50
Szövetruhák csak P 9\'50
im arai
hibátlan rsak
Női reform selyemnadrág Női reform gyapjunadrág "\'T,"
Női flórharisnya, Hibátlan Női selyemharisnya, „ Női flór elsőrangú minőség MM
Férfi zokni csak Gyermek-kötények 2—10 ÉVlD USk Gyermek flanell játszóruhák Hibás tavaszikabátok csak Flanell pongyola csak
2 50 3-50 250 3\'90 1-95 —98 1 — 1-től 10 — 690
Krepdesinruhák
Estélyi ruhák volt ára 120, most Nőikabátok végig bélelve csak Nőikabátok bélelt, plüssgallérral Finomabb nőikabát szőrmével
Fekete, sötétkék kabát
Szövetruhák
Kosztümök
Ha nem volt nálunk, okvetlen jöjjön el saját érdekében, kevés pénzért sokat adunk.
Áruink jó minőségéért felelősséget vállalunk.
Sveiii sapka csak P 3\'20
Színes kombiné csak P 2*50
MAGYAR
DIVATCSARNOK
*
Nagykanizsa
Főút 6.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (I-\'elelős üzletvezető: *)ii Károly)---
09. évfolyam, 289 szám
Nagykauliíii, 19M december 19 csütörtök
Ara 14 Hliír
ZALAI KÖZLÖNY
tMaiaxUMf, u kiadóhivatal : Póni 5. nim.
Keaxthelyl (lókkiadóhivatal Koajirth La)oa-o. 3Z
POLITTKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
10 Ma a |
A magyar föld bafai asz; agrár-blokk
értekeszletén
A tervezet tiltakozik az állami költségvetés ötszázalékos csökkentésének a földmivelésügyl tárca keretében való keresztülvitele ellen
Budapest, decomber IH
(Éjszakai nliliójelenlés) Az egységespárt agrárblokkja ma délután Ivády Béla elnöklete alall teljes Illési tartott, melyen megjelentek Mayer János földmiveléstlgyi miniszter és államtitkára : báró Prónay György.
Az agrárblokk sorozatos értekezletein végig akar menni mezőgazdasági politikánk összes kérdéséit. A ma délutáni értekezleten a legsürgősebb feladalok kerüllek szőnyegre.
Az agrárblokk e kérdések tanulmányozására és tervezet készítésére egy 15 tagu bizollsdgol küldölt ki, mely elkészüli munkájával és annak |elentését Marschall Ferenc terjesztette elő az értckezlelen.
A blokk plénuma a tervezetet több hozzászólás után egyhangúlag elfogadta.
A tervezet megállapítja, hogy a földművelésügyi kormány akciói termelésünk előbbrevitelét szolgálták. AzojiJian ezek az akciók necsak akciók maradjanak, hanem váljanak mezőgazdasági politikánk szerves ré-
szeivé. Likvidálják az egyéni kedve-zésekel és a gazdatársadalom egyetemének érdekében általános intézkedéseket léplessen éleibe a kormányzat. Az. agrárblokk a földmive-lésUgyi lárca kiadósabb dotálását kéri és tiltakozik az ellen, hogy az 1 (jfem/ költségvetés 5 százalékos csök-ktyése esetén ezt a csökkentést mechanikusan alkalmazzák a földmivelésügyl tárcánál is. A súlyos váltótartozások helyeit hosszú lejáratú kölcsönökre van szükség. A svéd gyula-kölcsönböl löbb sürgős mezőgazdasági probléma oldandó meg. jó volna, ha a hitelt nyújtó intézetek nem vállalnák felesleges és luxus célokai szolgáló kölcsönök folyósítását.
A záloglevelek értékesítése nehezen vihető keresztül. A hizlalási hitel ériékes segítség a gazdalársadalom-nak. Intézményes megoldását sürgetik az ingó jelzálog kérdésének. F.rősen küzd a lervezet a földhitel uzsora ellen. Csak a szövetkezetek erejével lehel ezzel szembeszállani.
A kartellek ügyének elintézése, a mezőgazdasági értékesítés problémája, az export intézetek dotációjának felemelése és a mezőgazdasági kivilel erőleljes támogatása képezik a tervezel további főbb pontjait. F.gész Európában foglalkoznak a búzaár esésével. Lehelellen, hogy nálunk is ne lörlénjenek ezirányban inlézkedések. A falu lerongyolódása nagy méreteket ölt. Ezen is segíteni kell, főleg olcsó lábbeli juttatásával.
A lervezet feletti vitában elsőnek Schandl Károly nyugalmazott államtitkár az olcsóbb, jobb és löbbler-mclésről beszéli, majd Farkas Elemér, Dabasi-Hulász Móric, Rottlik József, Temple Rezső és mások szólaltak fel. Erőleljes agrárpolitikát sürgetlek valamennyien, majd Mayer János földmivelésügyi miniszternek az állami műtrágyagyárak ügyében leli válasza ulán az érlekezlel befejeződön. Az Illés bezárása elölt ugy határozol!, hogy karácsony ulán újból megtartják az agrárblokk ér-I-kezlcleit.
A belügyminiszter válaszolt Györkinek a Titán-ügyben elmondott interpellációjára
A fővárosi javaslat vitája során zajos jelenelek és lovagias ügy támadt Rassay beszéde körül — Interpelláció a kereskedelem súlyos helyzetéről
A képviselöffáx sxerdal Illése
Budapest, december 1H A képviselőház mai ülését rendkívül nagy érdeklődés melleit nyitotta meg Atmdssy László elnök. Nemcsak az üléslerem voll igen látogatóit, hanem zsúfollak vollak a karzalok is.
^ ftívdrosl íörvényfavaslat
általános vitájában elsőnek Kétly Anna szociáldemokrata szempontból támadta a javaslatol Utána Jánossy Gábor következel! Kéily Annának válaszolva kijelentette, hogy nem a javaslat forradalmasiló, hanem az olyan beszédek, mint Kétly Annáé. Jánossy Gábor Iréfákk.il füszerezelt beszéde derűs hangulatot keltelt. Végül azl a felszólilásl intézle a parlament párljaihoz, hogy karácsony küszöbén és a hágai konferencia
előestéjén, amikor az egész világgal szembe kell szállnunk, találkozzék össze valamennyi párI a hazaszeretet templomában. Ne larlsák a baloldali pártok a haladás ellenségeinek és reakciósoknak az cgységespárt tagjait, midőn mindnyájukat a magyar közélet megjavításának gondolata vezeti. A magyar közélet megtisztítása fogja lehetővé tenni, hogy tovább jussunk a magyar feltámadds felé. (Hosszantartó taps).
Rassay Károly Jánossynak azt válaszolja, hogy forduljon felhívásával a kormányhoz, hogy az vonja vissza ezl a javaslatot, amely megsemmisíti Budapest autonómiáját. Ezzel a javaslattal — mondta — bezárul az a gyűrd, amely megsemmisíti a polgári szabadságol.
Rassay lovábbi fejlegelései közben viharos tiltakozás tört ki a jobboldalon, miközben az elnök Rassayt rendre utasította.
Ezután állérlek
a;z Intcrpclldclókra.
Uegymegi-Kiss Pál írásbeli interpellációjában azt kérdezte a kereskedelemügyi minisztertől,
mikor hozza a törvényhozás elé az építkezésről szóló törvényjavaslatot.
Az interpellációi kiadták a miniszternek. (ját Jenő a magyar kereskedelem válságos helyzetéből
származó veszélyről és annak elhárításáról mondott interpellációi. Hangoztatta, hogy a fizetésképtelenségek
száma nőttön nő. Ezzel szemben a bankok jövedelme állandóan emelkedik. A kereskedők nem bírják az állami és protezsált vállalatok konkurenciáját.
Bud János kereskedelemügyi miniszter
azonnal válaszolt az interpellációra. Az utóbbi években tekintélyes összegeket fordítottak exportcélokra és ennek jó részéi a kereskedelem vetle igénybe. A fuvardíjkedvezmények, amelyek mintegy 16 millió pengőre rúgnak, színién a kereskedelem érdekeit szolgálják. Fennlarlja az érintkezési az érdekképviseletekkel és reméli, hogy a lervbe vett inlézkedések alkalmasak lesznek a kereskedők helyzetének megsegítésére. El akarja távolítani azokat az. akadályokai, amelyek az érlékesilés terén jelentkeznek és segilségére kíván sielni a kereskedelemnek a hitet lerén is. A kormány helyzetét azonban nagyon megnehezili a kereskedelmi osztály szervezetlensége.
Györky Imre interpellációjában
ÍKlölvIa a bellloynilnlsz-
lerí, bofjy t>"<jyl<> el (>elyé/,
meri a Titán részvénytársasággal kötött szerződések ulán nem való arra, hogy a belügyminiszteri székben üljön.
Scltovszky Béla belügyminiszter
azonnal válaszolt Kijelentene, hogy a rendórtclepi építkezéssel kapcsolatban nem kiván nyilatkozni, mert ez az ügy a független bíróság előtt van. A felvetett többi kérdésre egyéni lisztességének tudatában adja meg a választ. Az akció nem a belügyminisztérium és nem a rendőrség kezdeményezésére indult meg. hanem a Titán R. T. tett magánajánlatot kedvező fizetési feltételek melleit. A rendőrfőparancsnok a legnagyobb lelkiismeretességgel és tényleg atyai gondoskodással járl el eblicn a kérdésben. Kijelentette a belügyminiszter, hogy a vállalat vezérigazgatójával semmiféle baráti viszonyban nincs és a részvénytársaság sorsa teljesen érdektelen előtte. Tisztességet és becsületet meg lehet rágalmazni, elvenni azonban nem. Lemondása két tényezőtől függ. lelkiismeretétől és az illetékes tényezőktől. Lelkiismerete tiszta és nyugodt, az illetékes tényezők pedig kinyilvánítják a maguk elhatározását. Az azonban bizonyos, hogy állása nem függ Györky bizalmától. Ezl a bizalmat nem kérte,
a
ZALAi KfiZjLONY
íirfp. december 1Ü.
A.sc utasok a mozdony elé löktek egy pályaőrt
Borzalmas szerencsétlenség a zalacsányi állomáson
nem is kéri q jövőben sem. A leghatározottabban visszautasítja azonban a tisztviselői kart ért gyanúsítást. Állom a harcot fitátti erővel és teljes stabilitással — mondotta végül a belügyminiszler, akinek szavait a kormánypárton és a középen nagy tapssal fogadták.
Györky Imre viszonválasza során fenntartotta kijelentéseit. A belügyminiszter válaszát a tlibbség tudomásul vette. A szavazásnál a baloldal maradt ülve, a középen egyedül Friedrieh István nem szavazott a többséggel. Brödy Ernő
a nyíregyházai városi és megyei képviselőtestületi választások
ügyében interpellált. A belügyminiszter kijelentette, hogy a kérdés eldöntése a közigazgatási bírósághoz tartozik, ezért érdembeli választ nem adhat.
Maiasics Géza
a szervezkedő földmunkásokkal szemben ismételten megnyilatkozó állítólagos csendőri erőszakoskodások
ügyében intézeti interpellációt a belügyminiszterhez, aki kijelefilelle, hogy minden konkréi esetben megindi\'ja a vizsgálatö\'. Egyébként is rendel kizés van arról, ho^y a csendőrök a testi bántalmazásból tartózkodjanak, másrészről meg keli követelni azt is, hogy mindenki alávesse magát a törvények rendelkezéseinek.
A Ház elfogadta a belügyminiszter válaszát és ezzel az ülés fél 5 órakor véget ért.
Covaglaa Ugy
Budapest, december 18 A képviselőház mai ülésén Rassay Károly beszéde közben Botllik József közbeszólt, mire Rjssay élesen replikázott. Boltlik József Rassay Károlynak c kijelentését magára nézve sérlőnek találta, ezért megbízottai utján cléglételt kért. Rassay Károly szintén megnevezte segédeit.
S órai munUaldö
Budapest, december 18 A parlament folyosóján elterjedi hirek szerint a népjóléti kormány komolyan foglalkozik a 8 órai munkaidő kérdésének törvényes szabályozásával.
December iO-án folytai/dk a TUón-per tötárgyalásál
Budapest, december 1H Két hét előtt kezdte meg a Töreky-tanács annak a rágalmazási pörnek a tárgyalását, melyei a Titán R. T. telekeladásáról irt cikk miatt Scitovszky Béla belügyminiszter indi:ott Szokoly
Zalaegerszeg, december 18 CSaját tudósítónk telefönjelenlése) Ma reggel 6 órakor igen sok ulas tolongott, batyukkal, kosarakkal a zalacsányi állomáson, honnét a zala-szentgróti vásárra igyekeztek. Koncz János 54 éves váltóőr a tömeg közé férkőzött és figyelmeztette őket, hogy ne tolakodjanak. Nagy lármával igyekeztek a vásáros-utasok a pílyaőrt túlkiabálni, mire tumultuózus jelenetek keletkeztek. Eközben robogott
Endre hirlapitó, a Magyarság munkatársa ellen.
A perben dr. Halász Lnjos védő ké\'dmére ludv.ilévőleg terjedelmes bizonyítást rendeltek cl, melynek lefolytatását a december 30-ára kitűzőit folytatólagos főtárgyaláson kezdik meg, amikor is egész sereg tanút fognak kihallgatni.
Itt a tél
Harminc centiméteres hó Németországban
Frolhurg I. B., december 18 Az elmúlt éjszaka derült idő mellett a déli Fekete-erdő területén egé-szpii le a völgyekig és a siks\'gig erós liöinérsékietsUllyedésI hozott.
A hőmérő ma reggel a síkságon 5 fokot, a magasabban fekvő terepeken minusz 14 fokot mulatott, ami a tegnapihoz képest 10 fokos süllyedési jelent.
A havazás az utóbbi nap ikban nemcsak a mélyebb rétegeknek ho-zott hivat, hanem á magasialokon is harminc centiméterig megvastagította a hótakarót.
jáócs, dccembor 18 Tegnap egész nap langyos eső eselt, utána hirtelen szélvihar erős lehűlést hotíolt, majd este 3 órán dt hullott az első hó. Bécs ma reggelre fehér hólakaróban ébredt.
be az állomásra a keszthelyi vonal. A tolongó, kiabáló, fejétvcsztelt tömeg Koncz pályaőrt tolakodás közben a robogó mozdony elé lökte, ugy. Iiogy a keickek átmentek a szerencsétlen emberen és mindkét lábát, valamint jobb karját tőből lemetszették. A zalaegerszegi kórházba szállították, de életbenmaradásához nincs remény. A csendőrség nyomoz, hogy megállapítsa, kik lökték a pályaőrt a kerekek alá.
Még pár napig
nyitva van az Irodalmi Kör III. tárlata
Nagykanizsa,\' dccembor 18 Né^y napja vau mát nyitva a Rozgonyi utcai tornacsarnokban az Irodalmi és Művészeti Kör III. larlata Göbei Arp.ul zalai feslőmUvészünk képeiből. Az érdeklődés olyan arányban nó, amint a tárlat látogatói szétviszik az olt látottak liirét. Ennél jobb propaganda nem is kell Gübel képeinek, melyekről mindenki c<ak a legnagyobb tetszés hangján bestéi. Minden siónál többel nb>nd azonban az a körülmény, h:>gy már az első napokban Göbel egjik legrep-rezentansabo csendéiele és több más képe gazdára talált Nagykanizsán. Képvásárlás szempontjából is nagyon előnyős a tarlat, mert árai meglepően alacsonyak. A tárlat látogatása díjtalan, nyitva egész nap.
Hatvan halottja
van a felrobbant bányalégnek
London, december 18
McAllisteból jelentik, hogy a tegnapi bányalégrobtianás következtében szerencsétlenül járt bányászó1 kat, számszerint hatvanat, sikerüli megtalálni, azonban már mind a hatvanan haioltak voltak. A banyahiva-lalnokok veleinénye szerint valamennyiüket a bány.\'iban kifejlődött gázok ölték meg.
A „düsseldorfi rém"
és három sormás! elemista esete Nagykanizsa, deccmbor 18 Hétfőn délben nagy riadalmat keltett a köze\'l Sormás községben, hogy három elemista gyermek rejtélyes körülmények között eltűnt. Már előre mindenki szerencsétlenségtől vagy bűnténytől tartott.
A dolog ugy történt, hogy Kovács János sormási gazda 8 esztendős János fia reggel elment iskolába, ahonnan 11 órakor kellett volna hazajönnie. A fiúcska azonban már a tanítás befejezése elölt elttlnl az iskolából és vele együtt nyomaveszetl még két kis fiúnak, akik szintén a második osztályba jártak
A gyermekek eltü.tésél a hitoktató vette észre. Előbb csak azt hitték, hogy a gyermekek talán hazamentek vagy a mezőn koszálnak iskolakerülésből. De mikor a kélségbeesett szülők órákon ál keresték a kis fiukat és sehol sjiii akadtak rájuk, az egész községet babonás félelein szállta meg. Fantaszlikus hirek keltek szátnyra és egyes gyengébb idegze-lüek már súlyos bűntényről beszéllek.
Már esteiedéit és Kovács János gazda a másik két aggódó szülővel lázasan kutatott a közelben. Minden ismerősnél, rokonná1 bekopogtattak, de a gyetmekeknek nyoma veszeti.
Ugyanígy eredménytelen maradta határban lefolytatott kutatás is.
Ekkor többen azt tanácsolták Ko-vácséknok, hogy értesítsék a csendőrséget, ami meg is történt. A csendőrség viszont a nagykanizsai rendőrséggel közölte a három sormási gyermek titokzatos eltűnését. Hétfőn este már Nagykanizsán is mozgósítva voll az egész bűnügyi osztály. De hiába széledlek el a rendörök, detektívek a város minden irányába, a sormási gyermekekről semmi adatot nem bírtak szerezni.
Már éjfél felé jáit az idő, mikor Kovács János utolsó gondoláiként elhatározta, hogy azonnal elmegy Palinba és olt lakó rokonainál érdeklődik, hátha a gyermekek odamentek. Ez a gondolat aztán nyitjára vezetett a sormási gyermek-rejtélynek. Kovács János még az éjszaka neki-
Ékszert, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
VÉKÁSY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fö-ut 9.
Figyelem I Btt az alkalom I
ARMUTH SÁÜDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fö-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuifoui és benőim játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy válaszlék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléres osztály.
Gyermekkocsik. r.iefoni m Képkeretezés.
__\'__s-s ■
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom. Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. "Sq pgr (Maradékok féláron«
„Menyasszony divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
I9?9. december 21
zalai közlöny «
vágott a halárnak és nemsokára Pa-linba ért, ahol kereszlkomáját zör-. gelle fel.
Legnagyobb meglepetésére és örömére a három eltűnt gyermeket oll találta komájánál, amint egy ágyban, csak ugy ruhástól, egymásl átölelve, édesen aludtak.
A kis kalandvágyók még hónuk alatt szorongatták az iskolakön yve-kcl is, de a megnyugodott szülők nem zavarták fel, hanem reggel vitték őkel haza szekéren.
Igy aztán rövidesen kiderült minden. Kovács János fia és a másik két lurkó nem tanulták meg a hillan-leckél és mikor a hittanóra következeit, angolosan bucsul mondtak az iskolának. Olyan óvatosan jutottak ki a faluból a kerteken keresztül, hogy senki sem látta őket.
Útjukat egyenesen Palinba vették, ahol huncut ürüggyel állítottak be a keresztapához, aki természetesen nagy örömrtiel fogadta a gyermekeket.
Sormáson pedig már arról beszéltek, hogy a düsseldorfi rém ütötte fel tanyáját a csendes kis zalai faluban...
Ilyenformán kedden delelőt! beszüntették a nyomozást a gyermek-eltűnés ügyében.
Tüz Komárvároson és Kiskanizsán
A tüzeket még Idejében eloltották
Nagykanizsa, december 18 Tegnapelőtt éjjel hirtelen kigyulladt Komárváros községben a 155. számú telken Molnár János halvan mázsa szalmája és csakhamar nagy lánggal égett.
A tűzben elpusztult több gazdasági szerszám is, de a gyorsan kivonult komárvárosi tűzoltók elejét vették annak, hogy a lángok átcsapjanak a lakóházra és igy nagyobb tüzveszedelemtől mentették meg a községet.

Kiskanizsán Hegedűs Györgynek a Templom-téren levő trafikbódéjából tegnap éjjel fél 12 óra tájban az őrszemes rendőr füstöt látott kiszivárogni.
Gyorsan odament a bódéhoz, ahol már akkor egy fiatalember is észrevette, hogy belül tüz van. Azonnal leverték a lakatot és behatolva a bódéba, eloltották a tüzet, ami azonban igy is sok dohányárut pusztított el.
A tüz oltása közben megállapították, hogy a bódéban levő kis vaskályhában égve hagyták a tüzet és attól gyulladt meg a közelben levő papiroshalmaz.
A kár jelentős, de a bódét legalább sikerült megmenteni.
A rendőrség meginditolla a nyomozást.
— Minden előfizetőnk a
„Zalai Köxltsny" gyönyört1 Karácsonyi KönyuAI kap/a aldndCkul.
— Ha okaőn jót ■ kar. lm a viliig eseményeiről n leggyorsabban és leg-mcgblztmtóbbiin akar értesülni, lm szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa a Nemzeti Újságot és Uj Nomzedékot,
A temetőbe hordta a „vásárfiát" a keszthelyi országosvásár tolvaja
s Nagykanizsa, december 18 _ A legutóbbi keszthelyi országos vásáron történt, hogy egy Horváth István nevll keszthelyvidéki ember sorra látogatla a vásározó kereskedők és iparosok sátorait. Mindenütt alkuba bocsájtkozotl, azután anélkül, hogy veit volna valamit, lovább állt. Távozásakor minden sátorból vilt magával „egy kis emlékei", anélkül persze, hogy fizetell volna. Az egyik sátorból egy pár cipői, a másikból csizmát, ugy, hogy egész szép kis „vásárfiára" leli szeri. Amikor már
jócskán megrakodott, kiment a temetőbe, ahol a sok lopoll holmit az egyik sir mellelli bokorban rejtette el. Ennek a müvelelnek véletlenül azonban szemtanuja is akadt, ugy, hogy Horváth fél óra múlva a „vásárfiá"-val együtt a csendőrségen volt, ahol beismerte lopásai! és munkanélküliségével védekezell.
A keszthelyi csendőrök behozták Horváth István! a sokféle „vásárfiá"-val együtt Nagykanizsára, ahol a \'vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte
Báli
selyemuf donságok nagy választék olcsó árak
árulásban.
Leszállították Zalaegerszeg városi tisztviselőinek pótilletményeit
Nagykanizsa, december 18
Több ízben foglalkoztunk a Zalai Közlöny hasábjain Zalaegerszeg városnak a villany-szerződés kapcsán felmerült háztartási bajaival, amelyek —■ ugy látszott —■ komoly veszedelem elé állították a testvérvárost. Azóta sokat tanakodtak, tervezgettek a megyeszékhely városatyái, megoldási módozatokat kerestek a válság levezetésére, a költségvetés egyensúlyának megóvására.
Tegnap tartotta Zalaegerszeg város képviselőtestülete közgyűlését, amikor is a költségvetés került szőnyegre.
Nagy vitát provokált a tisztviselői pólillelmények kérdése. A pro és contra érvek akörül foroglak, hogy miérl van a polgármesternek több fizetése, mint az alispánnak, amikor vollaképen 140\'\'o-os póladóval lehelne csak a költségvetést teljesen helyrehozni. A kérdés végül is szavazásra került és ennek során elfogadlak Arvay László dr. javaslatát, amely kimondja a pólillelmények leszállítását. A pólillelmények érintetlensége melleit csak 6 szavazat
voll. A leszállítás január l-től kezdődik.
Egy 2000 pengő helyett 13.000 pengőbe került városi ulépilés hitel-túllépése Is nagy port kavart. Az izgalmas szavazás elvelelte a javaslatot, amely a polgármestert felelőssé akarta lenni a túllépésért.
Szerencsétlenség
fadöntés Köxben
Zalaegerszeg, december 18 \' (Saját tudósilónk telefonjelentése) Tűrje halárában fá! irtott Neszler Árpád oltani földműves. Munka közben egy félig már elfűrészelt fa rádölt Neszlerre, akit koponyaalapi töréssel, élelveszélyes állapotban szál-liloltak be a zalaegerszegi kórházba.
Értesítem
a 1. vevőimet, hogy m a, csütörtökön friss
disznótoros
má|as, véres és zsendyés hurka kapható, iigysilnlén friss tflvágotlak a legolcsóbb napi áron.
Adler Miksa
&tot Kazlnczy-ut a 14. szám.
Vígjáték világattrakciók I
Decemberi NE JATSZ
19 I A NÖVEL!
ClSI8rtök|
Harry Ltadtka.
A kettős női főszerepben Hilda Raalk.
Féltékeny a feleségem
Házassági bonyodalmak 7 vidám felv.-ban
Főszereplők : Janny Jugo és Baorg Alaxandar.
Városunk szereled kedvence, leányálmok hőse, Harry Liedlke uj szerepében, mint detektív mutatkozik be a Városi Színház mai műsorában. Az egvik nőt üldözve, a másik által üldöztetve 8 vidám felvonáson át látjuk Ostende káprázatos nemzetközi közönségét, a szép asszonyok eldorádóját és a minden vágyak vágyát, a játékkaszinót, ahol percek alatt szerencsék keletkeznek és szerelmek bonyolítódnak le, hogy hősünk is egy ily sötét verembe essen bele. — A műsor másik sláger-vig-jáléka a németek leglemperamentu-mosabb művésznője, Jenny Jugó, féllékenységlöl gyötörve, pokollá teszi oldalbordája éleiét, ami azonban nem zavar bennünket abban, hogy kacagjunk az egvmást kergető vidámabbnál vidámabb helyzeteken. (=)
73 éves korában nnta meg életét öreg Friskó bácsi
Felkötötte magát, mert „már eleget élt"
Nagykanizsa, december 18 Kisrécse községben mindenki ismerte Friskó Ferenc öreg gazdát, aki hetvenharmadik életévét taposta. A jókedvű, még magas korában is dolgos gazda egy idő óta búskomor lett és állandóan a halál gondolatával foglalkozott.
— Eleget éltem már, meg kellene halni, — mondogatla gyakran az öreg, de senki sem gondolla, hogy végzetes terveket forgat fejében.
Friskó gazda aztán legnap beváltotta, amire készüli.
A délelőtti órákban, valószínűleg 10 és 11 óra között, kötelet vitt ki a pajtába és olt felakasztotta magát. Hozzátartozói az ebédnél vetlék észre, hogy az öreg nem jön elő. Keresésére indullak és liollan találták meg a pajtában.
Az öngyilkosságot jelentetlék a főszolgabírói hivatalnak, ahonnan dr. Laubhaimer Alán főbíró és dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos szállottak ki a Kisrécséhez tartozó Sándormajorba, hogy a rendórorvosi hulla-szemlét megejtsék.
Az ügyészség kiadta a Emelési engedélyt.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező tlzetésl teltételek mellett Bartánál.
IO
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 25.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 19, csfltSrtSk
Róm. katolikus: Pelá la Protestáns Viola. Izraelita: Ktsl. hú 17.
Olibet Árpád kápkláttitása nyitva egéiz nap a Rozgonyl-ulcal lornacsar-nokban.
Város) Mozgó. .Ne játsi a nóvel\\ azérelml játék. .Féltékeny a feleségem", házeaságl bonyodalom.
OyÓKyizertárt éjjelt szolgálat: I.
hó végéig a Neumann-téle .Fekete sis" gyógyaiertár.
Gőzfürdő nyltia reggel 6 óiá\'ól f e 6 Aráig (héttő, szerda, péntek délül\'n éa kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentéaek: Szerdán a Mmirsfk-kt: Reggel 7 órakr.r —0 6, d\'-luián 1 órakor —0 3. eate 9 órakor —0 8.
FtlMztt: Egész napon ál borult égboltozat
SzZltrány: Egéaz napin át északkeleti azél.
(Éjszakai rádtijeUntts) A ■•taoroló-glal tatáaat aa\'a 10 órakor ja-lanti, éjjeli Ing,ok, egyébként Jobbéra rfarOII, aránylag htdr-g, túlnyomóan aaáeaa Idö várható.
— UJ plébános. Zsigmond József nemcsapátii adminiszirátort ugyanoda plébánosnak nevezte ki a veszprémi megyéspüspök.
— A nagykanizsai róm. kath. hitközség tanácsának és képviselőtestületének tagjai december 21-én, szombaton délután 5 órakor a plébánia-templom sekrestyéjében testületileg közös karácsonyi gyónást végeznek és másnap, a délelőtt 10 órai mise alatt a szentáldozáshoz járulnak.
Támogassuk ax érdemes kanlxsal kereskedelme/ és Ipari.
— Pásztorjáték lesz a Kath. Legényegyletben. Karácsony másnapján este 8 órakor az egyesület 40 tagu műkedvelő gárdája előadja a „Királyok királya" ciinü vallásos zenés misztériumot, külön erre a célra felépített színpadon, mesébe illő világítási hatások mellett. Az előadás nyilvános jelmezes főpróbája karácsony napján délulán 3 órakor lesz. Tekintettel arra, hogy a terem kis befogadóképessége mialt jegyeket csak korlátolt számban adhat ki a rendezőség, ezúton kéri fel az egyesület barátait, hogy a még meglévő jegykészletből Schlesséknél siessenek jegyeiket beszerezni.
- Teljesen ingyen
elöllxeltlnk a páratlan ffaxdar; tartalmú Kartlctonyl Könyvünket, mint a „Zalai Köxlöny" aldndtkdt.
Sxilvesxterl szárúra
Budapest, december 18
A belügyminiszter az ország területén levő mindennemű nyilvános étkező- és szórakozóhelyiség, hangverseny, egyéb előadás és táncviga-lom szilveszteri záróráját kivételesen éjfél utáni négy órában állapította meg. Közli a belügyminiszteri rendelet azt is, hogy a nyilvános he\'yi-ségekben szokásos zenélés kivételével bármilyen mutatványhoz rendőrhatósági engedély szükséges.
— A Szanatórium Egyesület
napykanizsai tüdöbeieggondozó intézetében (Királyi Pál-u. I) szombaton délután 3 órakor lesz a karácsonyi kiosztás. Ugyanekkor értekezlet lesz u piknik ügyében. A kiosztásra és az értekezletre a tagok szives megjelenését ezúton kéri az Elnökség.
— A nagyrécsei gyermek-gyilkos asszony nem Kisházi József, hanem Kisházi János felesége.
— A kórház karácsonyfájára
ma is érkezlek adományok szerkesztőségünkbe. A Református Nőegylet 12 pengőt küldött be egyenlő részben a kórház, a szegényház és a fogház karácsonyfájára. Özv. Füredi Albinné 5 pengőt küldött felerészben a kórház, felerészben a szegényház karácsonyfájára.
/Imii itt sxerxUnk, maradion a városban.
— A Napkelet u| számában Németh László befejezi „Emberi színjáték" c. társadalmi regényél, Be-czássy Judit, Bilky Qvöruy novellát és Hajnal István Zrínyi Miklós első csatázásairól töriéncti tanulmányt irt, Reményik Sándor és Gulyás Pál pedig költeményekkel szerepelnek. A rendkívül gazdag szcinlerovatban és kritikai részben Echkqrdl Sándor, Gaál István, Oenthon István, Maj-thényi György, Prahács Margit, Rédey Tivadar és mások nevével lilálko-zunk. — Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal: Budapest, I, Döbrcnlei-ulca 12.
Nagykanizsa
Cseagery-ut 6.
Mélyen leszállított áron
nagy karácsonyi
villamos világítási és háztartási készülékekben.
Tekintse meg csillárokkal, villamos főző-, fütő-, forraló-, sütőkészülékekkel és vasalókkal dúsan fel szerelt üzletünket, rendeljen porszívó, padlófenye-sitő és mosógépet, ágy , test , láb és vízmelegítőt.
Az otthonát teszi kellemessé, kényelmessé és korszerűvé, ha villanyárammal világit, f ő z, vasal, takarit és mos. A villamos háztartási készülék ma a legcélszerűbb és
legkeresettebb karácsonyi ajándék. A porszívó és padlófényesitő gépek kölcsönhasználatra is kaphatók.
Kirakatunk látványosság!
MII lesst benne?
Naptár
Illlió IjiJos regénye: „Kétlelkű szerelem"
Postai tájékoztató
Pénzügyi illetékek
Vadászali tudnivalók
Halászati tudnivalók
Az 1929. év története
■ Törvénykezési tudnivalók
Szakácskönyv
Jótanácsok háziasszonyoknak
Hasznos tudnivalók
Budapesti kalauz
Névnapok
Vásár-jegyzék
Ez mind benne lesz a Zalai Közlöny nagyszerű ajándékában — a Karácsonyi Afinyf-ben, amit minden előfizetőnk díjtalanul kap a karácsonyi. számmal együtt A könyvet dec. 24-ig belépő uj előfizetőink is megkapjak.
Vásároljunk IHOon, líe kllld-/Uk pénxUnkcl Idegenbe.
— Életunt aggastyán. Molnár János 83 éves aranyodi földművelő az istállóban felakasztotta magát. — Szenzációs ajándék
Ica* a „Zalai Köxlöny" Karác—oyl Könyve minden elö/l«e/ö/ének.
»= Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára
szenzációs.
á lótekODycela H. Kir. Állami
SORSJÁTÉK
Főnyeremények :
30.000 20.0110 15.000 lO.OOO
pengó alb. Összesen 17.0Í0 nyeremény.
Húzás december 21-én.
A *oi*]«Kyek ír.
Egész = 1P fl Fél — 1 éa léi P Kaplialó minden r>ank- és sorsjálék-Uzlctoen, dohánylózidékben, postahlvalalokban.
szenzáci6s_oiMó Karácsonyi Vájára—
Kisfaludi és Kraujz cégnél, Nagykanizsán..
ftz év folyamán összegyülemlett rengeteg mennyiségű n>ana J AkM|aa4 soha eddig nem létezett selyem, sz&vet, bársony, pargett, vászon, mosó ntb. IIICII dUCKl/lldl olcsó árakon árusítjuk I
NT Siessen, mig & készlet tart! TÜj
I9?9. december 21
— A Klskanlzsai Kath. Ifjúsági Egyesület karácsonykor, december 25., 26-án és vasárnap, 29 én színre hozza P. Hédly Jeromos, a Nagykanizsáról Amerikába kerüli ferences-atya „Isten dalosai" c. müvét az Olvasókörben, r. darab a kommün alatt játszódik le. Legérdekesebb benne, hogy a női szerepeket ugyanolyan idős asszonyok játszák, mint amit a mii előír, pld. az öreg koldusasszony szerepéi egy (>0 éves asszony játsza. A darabol P. Zénó lelkész és Kovács Illés igazgató rendezik. — A betanilást Koszeil-nár József és Samu László végzik. A táncokat Tóth János tanítja be.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten N gyermek suitetell, 7 fin és 7 leány: Proazenyák Vendel vyárlmunkás és Horváth Máriának rk.
jíj ...............
fia. Kovács Kálmán géplakatos és Val tlinger Ilonának rk. tla, Varga Ádám fodrászaegéd és Stlkel Anniinak rk.
leánya, Kiss K imán ügynök c-s llorsos Máriának rk leánya, l\'nrmcn Jenő hentes és Janrló Katalinnak halva szili, tla, dr. Knausz László Ügyvéd ós Keész Teréziának rk. fia. Szmotllcs László földműves ós Mrvlogh .lullannának rk. Ha. Kovács Imre napszámos és Marion
ZALAI KÖZLÖNY «
Egy vagont törtek fel a kanizsai pályaudvaron az elfogott felsőgallai legények
Nagykanizsa, decomber 18 A Zalai Közlöny szerda reggeli számában cikket közöltünk, melyben megírtuk, hogy elfoglak két bűnözőt V Tólh Vilmos és lluszla Imre felsőgallai legényekel, akik egyebek közölt a nagykanizsai vasúti postahivatalban is fosztogattak.
Miután a hirt a Magyar Távirati Iroda budapesti központja adta le a szokásos éjszakai rádióperiodusban és lapzárta előtl álloltunk, nem volt időnk a hir valódiságának utánajárni, annál is inkább nem, mert a MTI liirszolgálala mindenkor prcciz és megbízható.
Szerdán aztán megállapítottuk, hogy némi cl\'érés van az MTI állal leadott hir és a valóság közöli. Tény az, hogy a kél, közben elfogoll tettes Nagykanizsán is járt, azonban nem a vasúti postahivatalban fosztogatlak, hanem a pályaudvaron egy áruval
teli vagont törlek fel és onnan loptak el több mindenféléig ^gy gyll-mölcsszáritó gépeket és burgonya-zuzókal, amiket azlán értékesítettek.
A tettesek ezt be is .vallották a zamárdi csendörök elölt, pkik elfogták őket. Azt azonban nem tudták megmondani, hogy kinek adták tovább a lopott értékekei.
Most a nagykanizsai rendőrség a balatonföldvári csendőrség megkeresésére ezúton Is felhívja a közönség figyelmét arra, hogy aki a napokban egy vagy kél fiatalembertől burgonya-zuzó gépeket vásárolt, saját érdekében jelentkezzék a kapitányság bdn-ügyí oszlályán, hogy meg letessen állapítani a vagon feltörésével okozott kárt.
— Egyetlen kulturembernek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Gold Palaba elemmel felszerelt zseblámpa.
Dugulás és aranyeres bántalmak,
gyomor- és bélzavarok, máj- és lép-duzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadla „Ferenc lóz\'ef" keserűvíz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan es mindig enyhén hat. A Ferenc Jósief keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
— A löldl paradicsom szépségei, a
kis mnsamódlánvok álmainak netovábbja elevenedik meg mindenki előtt abban a szenzációs cikkben, mely a „Magyar Magazin\' karácsonyt számában bemulatja a leghíresebb magyar színésznők otthonát. Titkos Ilona, l\'óchy Krzal, Blller Irén, Somogyi Nusl, Zlluliy Irén pazarul berendezett, legkedvesebb szobái Jelennek meg az olvasó előtt. A karácsonyi szám egyébként ts lete van szenzációkkal. Romek Interjú Woronof/-val, aki öreg majmokból fiatal embereket csinál, nagyszerű etkk a csillagjóslásról, pompás novellák ós versek. Farkas Imre kedves kis operettje, a Kaszárnyaártstom és Scgesdy László Izgalmas regénye, „A szeretem ördöge" képezik a pompAs szám gortneét. Az Illusztrációs rész gyönyörű. A teliünést-keltó ünnepi szám a legfinomabb kiállításban, IIXI oldalon jeleni meg és Ara változattanul egv nengó maradt. A karácsonyi szám rnAr mindenütt kapható.
Kérjen rádió-kereskedőjétől leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett.
PHILIPS RÁDIÓ
Rozáliának rk. leánya, l\'etrlcs Mihály honvéd tiszthelyettes és Hataki Krzsé-betnek rk. IcAnya, Kortósz Vince ko dtls és llorvAlh Katalinnak halva szili, leánya, dr. Oltay I.Aszló földbirtokon ós Hetényl MArlAnak (Szentgyörgyvár) rk. leánya, Nómettl János kertész ós Ko mednár Annának rk. fia. Házasságon kívül született 1 flll és I leány. Halálozás 15 voll Kálovlcs l-Aszló földműves rk. 53 éves, Hárs Ilona (Becsehelyl rk. H hónapos, Hatvan Károlyné szili. Klöpáca Anna (Mlháltlj rk lül éves. Major János földműves rk. 7tl éves. Knausz László rk. 1 napos. Szmotllcs Julianna rk. N hónapos. MlhAlecz Mária rk. ö napos, özv. Török (iyörgynó s/.ítl. VellAk Terézia rkz 711 éves. Tóth Zoltán ujságiró rk. Wl éves, Mertálan Józsel oki. gazdatiszt rel. Ml éves, özv. Kis Józsefité szili. >lt|Jzcr Krzsóbct rk. s:i éves, Vadász Péter földműves tllagota) rk. 1(1 éves. Matyaslcs líraébel rk II éves, Oláh János fuvaros rk. I- éves. Özv. Nngv .lánosné szül. Kósa Terézia rk. lift éves. Ilil.-asságot kOliW .7 ;w lledflk István napszámos ós l\'aizs lír-zsébet rk., Hohrl József takalossegórl és Kovács Anna rk. Kocsis József napszámos ós Körniendy Anna rk.
Szenzáció
lesz, a „Zalai Közlöny" Karácsonyi Könyve.
Hirdessen a Zalai Közlöny-ben
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. szám.
— Ne mulassza el megtekinteni Schnitzer és Göndör ékszer- és óraüzletében a most érkezeti örökké járó fali- és asztali órákat, tnelyekel soha felhúzni nem- kell.
Legjobb üdítő ital ||
a közismert
Kapható minden füszer-és csemegekereskedésben.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen.
1371
Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében.
Hócipők, gyermekcipők, sárclpők, utcai divat cipők, estélyi cipők, sportcipők
zalai közlöny
132S. december 19.
Eternola
gramofon
6 havi részletre
Legújabb
gramofonlemezek
karácsonyi ajándéknak legalkalmasabb
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádi^ és gramofdn osztálya
— Hálókocsi a személyvonaton.
Folyó évi december hó 20-tól Nagykanizsa— budapesli viszonylatban a Nagykanizsáról 0 óra 25 perckor induló 211. szárnu személyvonattal és december hó 18-tól kezdve a Nagykanizsára 4 óra 15 perckor érkező 216. számú személyvonallal kisérlelképen egy I., II. és lll-ik osztályú hálókocsi fog közlekedni. A 211. számú vonalba az utasok már 22 órakor beszállhalnak, a 216. számú vonallal érkezó utasok pedig a hálókocsiban reggel 8 óráig tartózkodhatnak. A hálókocsi haszná latáért az utasok a rendes menetjegyen felül az l-sö osztálynál 9\'66, a II. osztálynál 694, a III. osztálynál pedig 5 84 pengőt tartoznak fizetni. Helybiztosítás esetén külön dij is fizetendő. A szükséges jegyek Budapesten a szokásos helyen, Nagykanizsán pedig a menel|egyirodátian válthalók. Az indulás elöli ilyen Jegy a hálókocsi kalauzánál is válthaló. A hálókocsi használatára pőljcgy váltása melleit kedvezményes áru és díjmentes jegyek is felhasználhatók. Az dllomdsfönök. — Az utazó közönség kényelmére halókocsijegyck előjegyezhetik a Nagykanizsai Takarékpénztár mencljegyiroddjdban.
Naponta adjon növendék és hlzóállatalnak

FUTOR

szénsavat* takarmánymeszet. A „FUTOR" növendékállatoknál a cson (képződést elősegíti, hízásra
ShÍIÍSS. étvágygerjesztőd
A U T 0 R* nem orvosság, hanem a legfinomabban őrlöti mészsótáp, amely az állatok szervezeteben Igen könnyen felszivt\'dik, s amelyei az állató v nro-matikus anyag artal nánál fogva szívesen fogyasztanak. A „F U T O R* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhizlalók, uradalmak, gazdaságok a .PUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30 1 cca \'/« kg-os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek Mas kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A biroság mellett. Telefon: 130.
TŐZSDE
Az előző kél tőzsdei nappal szemben az irányzat ma meglehetős barátságos hangulalban teli el. A külföldi kínálat teljesen megszűntnek látszik és ennek hatása alatt egyes papírok árfolyamai inkább szilárduló tendenciái mutatnak. A forgalom, különös tekintettel a közelgő ünnepekre és az évzárlalra, minimális voll. A fixpapirok piacán áz irányzat tlz-lellelen. A devizapiac szintén üzlet-telen. A devizajiiac szintén üzleltc-len, változatlan árfolyamokkal.
Zürichi Eárlat
Párli J0-2i\'/á, London »09\'.\'«, Newyork 51417V1, BKissel 71 97Vl, Milano 269l\'/<, Madrid 71 15, Amslerdam 207 50, Berlin 12312, Wien 72 35, SoHa 3*72\'/í, Prága I5-26S/1, Varsó 5770, Budapest 80 1711 Belgrád 9-12V4, Bukaieal 306\',s.
TernéajttiiA*
Buza 15-20 fill., rozs 30 flll. emelk.
Buza llszav. 77-es 2300-23-45. 7S-as 23-30 -23 65, 79-es 2355 2400, 80-as 2385-7415, dunánt. 77-es 2170-2195 78-as 2195—72-15, 79-es 22-20-22 40, 80-as 22-30 -22 50, toza 14 90-15 00, Uk árpa 15-65—16 Í0, lörárpa 17-50-19 00, zab 1300-13 25, tengeri tizL 13 10— IS-20, dunintuli 13 00—13 10. repce 5100-53-00 korpa 9 70 9 90.
A budapesti TflxsdB deTtza-josyzíM
VALUTÁK Angol I. 27-75-27-90 Belga Ir. /9-60-8000 Cseh k. 16-86-16-96 Dánk. 152-70-153-30 Dinár 10 00-10-08 Dollár 567 90-569-90 Pranela 1.22-45-22 75 Holt. 2.9-55-230-55 Lengyel 63-80-64-10 Leu 3-38 .1-42
Léva 4-10-4-16 Líra 29-70-30-00 Márka 136 25-13685 Norvég 152-55 153 15 Schlll. 80-10 80 50 Peseta 78 35 79-35 Svájcit. 110-75 11125 Svédk. 153-50-154-10
DEVIZÁK Amst. 229-85-230-55 Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-40-136-80 BrUsszel 79-75-80 00 Devizáid 3-40-3-42 Kopenh.152 90 153 30 London 27-80-27->8 Madrid 78 65-79 35 Milano 29->l 29 91 Newyork569-60-7I\'20 Oszló 152-75-153-15 Páris 22-42-22 51 Prága 1691-16-96 Szófia 4-11-4-15 Stockll. 153-70-154-10 Varsó 63-90-64-10 Wien 80-17-8 .-42 Zürich II0-7ÍS-H1-08
SorttlTisúr
Felhaltál 2811, eladlllan 17. - Első-rendll 1-42—1-48. szedeti 1-32—1-34. szedelt kóiép 1-26-1-28, könnyll 1-16-1-22, l-sö rendU öreg 1-32—1-34, ll-od rendll öreg l-22-t 26 angol lUldó 1-40-1-60. szalonna nagyban 1-38-1-42, zsír 1-70 1-80, hu. 1-80-1-90, izalonnál télsertés 1-60—1-78.
tuj«: Bélulil SyoMda éa üpklrié TÍUiiíf, Sagrkanlzsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
tetenrbea telelőn i Naxvkanlzjta 78. n.
APRÓHIRDETÉSEK
Ax apróhtrdeté** dl}a 10 &rMt 10 ftllár, Miaden további »xó dija 8 ffrl. VbU/■ ét ünnepnap 10 aróig 80 fillér, minden lovábbl ttó dija 0 flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig 80 fillér, minden további »xó dija 6 flfll. Gmsxó s minden vastagabb betUból Alir> tiO ket szónak awlnilt-tatik. Ál 14at Keresőknek 50°« engedmény.
Hirdetések 5 (öt) pengő összegen alul a feleslegns kfinyvolés, azámlácá* elkerOléen wégstt előre fizetendők
Sxörmeáruk a legnagyobb választékban 8 olcsó árban Kaufmann Károlynál. Telefon 372. 6295
Egy jó, meleg tinta dunyhát
keresek sürgőin megvételre. Értesítést kérek e lap kiadóhivatalába.
Hibátlan, gyapjú női reform nadrágok P 3 20 kaphatik — Kaufmann Károlynál. Telefon 3/2. 6295
Zsirsertés eladó
Vörösmarly-utca 36. szám alatt.
At összes raktáron levő játékáruk rendkívül olcsó árban kiáruiittatnak Kaufmann Károlynál. Telefon 372. 6295
A molnárl-i „Hangya" (vasút, posta, távirda Murakeresztur) keres azonnali belépésre nőtlen, szakképzett boltkezelőt. — Óvadék 600—800 pengő. Fizetés megegyezés szerint Lakás természetben, (Illéssel és világítással. Bemutatkozás saját költségéi szükséges. — Átadás még ünnepek előtt 6328
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 5B5.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szím
Estélyi ruhadlezek, Jelmez dolgok a legnagyobb választékban, a legulabb mintákban — Kaufmann Károlynál. Tele-
Ion 32. 62;15
Bérautó c-ukott, megblihaló és legolcsóbb Deulsch Telelőn 410 . 5909
Hú- él aérolpAk legolcsóbban — Kaufmann Károlynál Telelőn 3 2. 6295
Jó vaealónA ajánlkozik házhoz, izéoen és T lesón vasal. L»kás Bagolasor 45. 6292
Pogénywérl sajáltermélll boraimat következő arakban jegyzem llterenklnt: 1927. évi asztali lehér 130, 1928. lile- 60, 192". asztali lehér 80. 1929 asstall lehét 90, burgundi szemelt 200 fillér. Lellnrrné. Csengery-ut 36 6296
Vadbőröket,
mézet, ágy tollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét ós Fial
Erzsébet-tér 15. m,
Na tflrja a fejét, hogy milyen ajándékot tegyen karácsonyra es újévre, mert gyermetszvellert él pullóveri már 3 pengőért, leinőiteknek pedig már 5—6 pengőért kap Weln Adolfnál Klrály-ulca 34. — Siessen megtekinteni. 6264
Sugár ut 32. számú ház parkírozott udvarral, gyümölcsös kerttel, kedvező fizetést teltételek mellett eladó. — Bővebbel Kaufmann Károly cégnél. Teleion 372. 6295
Gróf Forgách-fáe
Füge-Nektár
édes, mint az aszú, 17 fok erős, 7 dl.-es üvegben 1 P 75 fillérért kaphaló
Molnár Ignác kereskedésében, Keszthelyen.
Kováid Péter és Fia
budapesti featögyár
fest, tisztit éa plisséroz
Qal érők, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
„o Csengery-ut 5.

MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Ha értékes éa azép ajándékot akar venni, ugy vegyen
AEG írógépet.
egy legújabb modellü
Az AEG iréigép az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű írógépet
magas áron becserélek.
Kedvező fizetési feltételek, leszállított árak AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budajiesl, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Céglulajdonos : HOLLÓS FERENC
Nagykanizaán, Erzaébet-tér 4. azám alatt.
Heti
előjegyzési naptár
kapható
lapunk kiadóhivatalában.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykauiz6án. (Felelős üzlelvezutfi: Zalai Karolv.)
69, évfolyam, 290 szám
N»gyk»aií8«. HKW> december 20 péntek
Ara 14 HUér
POLITIKAI NAPILAP
SnrtcutMs (t ktettHntal: P*-ot &. uim
Kc*xtb*lyl ftokklidóhlvaUI Kciuth UJ04-U. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarlts UJo»
EKMU ár* vtén • 1
A vlznmkényszer eltörléséréi tárgyal a kormány Németországgal
A miniszterelnök és munkatársainak utravalója az egységes-párt értekezletén a hágai ut előtt
Budapest, december 10 (Éjszakai rádiójelentés) Az cgysé gespárt csütörtök esti értekezletén, melyen megjelentek a kormány részéről gróf Belhlen István miniszterelnök, Mm József, Wekerle Sándor, Mayer János és Zsilvay Tibor miniszterek, a belügyminiszter Östör József és Farkas Elemér felszólalásaira válaszolva kijelentene, hogy a vizumkérdésben a magyar kormánynak az a felfogása, hogy annak fenntartása nem szükséges. A kormány a reciprocitás elve alapján hajiandi mindazon államokkal szemben megszüntetni a vízumkényszert, amelyek velünk szemben hasonlóképen járnak el.
Németországgal ez ügyben már folynak a tárgyalások
és remélik, hogy kedvező eredménynyel zárulnak. Egyébként 1930. január elsejétől
az idegenrendészelel lényegesen egyszerűsítik és a nem feltétlenül szükséges sallangokat elejtik. A miniszter bejelentését a párt tudomásul velte.
Ezután Jánossy Gábor a küszöbön álló
hágai tárgyalásokról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök és munkalársai súlyos feladat előtt állnak és ebben a munkájukban az egész nemzet osztatlanul mögöttük van. Azl kívánja, hogy a miniszterelnökből szólaljon meg Hágában a nemzet lelke és szeretete és a tárgyalások után diadallal térjen vissza. A párt lelkesen ünnepelte a miniszterelnököt és a minisztereket. Az értekezletet pártvacsora követte.
Osztálysorsjáték hnzása
Budapest, dccembor 11) Magyar távirati iroda: Az osztály-sorsjáték mai húzásán a kövelkezö nagyobb nyereményeket sorsollák ki: 25 000 pengőt nyert a 37.159, 15 000 pengőt a 73 266, 2000 pengőt a 25.367, 35.948, 35 979, 55.988. 1009 pengőt az 1235, 68 865, 72.355, 72.453, 73.872, 80.624 számú sorsjegy. (Minden felelősség nélkül.)
Egy vasutas idegörjitő mentési kísérlete a robogó gyorsvonat előtt egy kisgyermekért,
akinek cipője sarka a sinek közé szorult
A mozdony levágta a gyermek egyik lábát, akit elrántott a vasutas a halál torkából
Budapest, december lí) Ma a déli órákban Ecser községben a vasúti épület előtt a pályatesten kisgyermekek játszadoztak. Hirtelen feltűnt a Pest felé robogó gyorsvonat. A gyermekek leszaladlak a töltésről, de az egyik gyermeknek,
a 6 éves Kocslcska Istvánnak cipősarka beszorult a kettős sin közé és a fiúcska nem tudott elszaladni a vonat elől. A pályaudvari tisztviselő odarohant a gyermekhez és teljes erejével húzni kezdte, de eredménytelenül. Amikor a vonat már csak néhány méterre volt, a tisztviselő annyit mégis eléri,
hogy a gyermeket elhúzta a sínekről.
A vonat elrobogott éa a
gyermek lábdt a kerekek lemetaxettéK.
A mozdonyvezetőt figyelmeztették, hogy állítsa meg a gépel, de a gyors iramban száguldó vonalot megállítani már nem tudta, ö maga is rémüli szemekkel figyelte az élethalál küzdelmet, mely lejátszódott előtte.
A fiúcska a hatalmas vérveszteségtől elvesztette eszméletét. Felvették a gyorsvonatra és a Fehérkereszt gyermekkórház sebészeti osztályára vitték, ahol azonnal megoperálták. A műtét mint értesülünk — sikerrel járt és ha komplikáció közbe nem jön, megmenthetik az éleinek.
Walkó elutazott, Bethlen karácsony után megy Párisba, onnan Hágába Wekerlével
A kormány felvonulása
Budapest, december lü A képviselőház holnap karácsonyi szünetre megy, amely előreláthatólag |anuár 20-ig fog tartani. A folyosón ma arról beszéltek, hogy gróf Belhlen István miniszterelnök a karácsonyi ünnepek után Párisba, onnan Hágába utazik, hol a magyar delegátusokkal találkozik. A hágai tárgyalásokon a miniszterelnökön kivitt Walkó Lajos külügyminiszter,
a jóvátételi hadszíntérre
Wekerle Sándor pénzügyminisiter, Korányi Frigyes báró és Gajzágó László rend kívüli követ és meghatalmazol! miniszter vesznek részt.
A külügymlnlszt\'r útban van Párls felé
Budapest, december lí) Walkó Laios külügyminiszter ma éjjel Párisba utazott, ahol tájékozódni fog a jóvátétel körül felmerült legújabb kérdésekről.
Tomboló vi&ar Között tárgyalta ci Húz a fővárosi törvényjavaslatot
Csontos éles összecsapása az ellenzékkel — Propper Csontos „pedigre"-jét emlegette — A viharzó ülésen az elnök sem tudott rendet teremteni
A baloldal tovább támadta a javaslatot, melynek védelmében Csontos besxélt
Budapest, december 19 A Ház mai Illésén a fővárosi törvényjavaslat általános vitájában Brótli Ernő élesen birálla a javaslatot.
Beszéde közben ezl kiáltotta közbe Fábián Béla : Ahol nincs nyilvános-I ság, olt lopnak!
Jánossy Gábor: Tessék megmondani, hogy ki lop és az börtönbe kerül!
Bródi Ernő ezulán hosszasan foglalkozott a Hagenmacher-léle erdő-vétel ügyével, majd a javaslalnak egyes rendelkezései! birálla. Tiltakozott az ellen, hogy örökös tagokat
közfelkiáltással is lehet választani. A magyar történelemben a királyokat szokták .választani közfelkiáltással. Ugy látszik, nyáron a Rákosmezón, vagy ha télen lesz a választás, a Duna jegén fogják Petrovácz Gyulát és Fhrlich Gusztávot örökös tagokká megválasztani. (Derültség.) H ódi ezután állandó közbeszólásoktól kisérve folytatja kritikáját.
Csontos Imre : Sajnálja, hogy egyesek nincsenek tisztában azzal, hogy a kormánynak is van beleszólása abba, hogy a főváros hogyan Irányítja politikáját. Módunkban volt tapasztalni — mondotta —- a fővárosi politikát. Láttuk a román megszállás következményeit.
Az urak ebben a nagy városban
teljesen megkótyagosodtak. (Nagy zaj a baloldalon, derültség a jobboldalon.)
Bródi Ernő: Maga kótyagosodotl meg I
Csontos Imre beszéde további során élesen támadja az ellenzéket. A maguk politikája arra irányult, hogy a magyar kormányt belekeverjék a frankperbe, hogy ezzel még több ellenséget szerezzenek a nemzetnek. Éket vertek a nemzet boldogulása közé. (Óriási zaj a baloldalon, felkiállások : Hogy mer ilyet mondani!) A magyar nemzet . . . (Állandó nagy zaj.)
Propper Sándor: Ne beszéljen a magyar nemzet nevében.
Propper Sándor e kijelentésére kitör a vihar a jobb
oldalon ls. Szabó Sándor a padsorok elé megy és onnan kiáltja Propper felé: Hát maga kinek a nevében beszél ?
Az elnöh nem tudja a rendet helyreállítani
Jánossy Gábor felugrik helyéről és ugy kiállja a baloldal felé: Uraim, ilt a karácsony, legyünk békességben!
Csontos Imre több Ízben folytatni akarja beszédét, a nagy zajban azonban alig lehet hallani szavait. Budapestet nem lehet kiszakítani a nemzet lesléből. A főváros, amely mindenféle elemből áll, kell, hogy alávesse magát annak az irányelvnek, amelyei az ország népe jónak tart.
Rassay Károly: Ml az, hogy mindenféle elem Ha elnök volnék, nem tűrném, hogy igy beszéljenek az ország fővárosáról. (Állandó nagy zaj).
Bród Ernő: Talán nemesi levelel kiván ?
zalaI közlöny
4 I92J. december 31.
Propper Sándor: Jobbágy utód! Csontos Imre a nagy zajban még rOvid ideig beszél, majd hirtelen befejezi beszédét és kijelenti, hogy a javaslatot elfogadja.
Ulána Propper Sándor szólal fel: Legutóbb Hunyady gróf kelt az autonomia védelmére, ma pedig egy jobbógy ivadék ..
Propper Sándor e kijelentésére elemi erővel tör ki a vihar a jobb oldalon.
Szabó Sándor: Hallatlan, hogy mer így beszélni!
Elnök: Eddig ill soha nem voll szokásban, hogy valakinek a származását kulatlák volna. Az igazság szemponljából meg kell állapítanom, hogy Csontos Imre szabad kun ivadék.
Propper Sándor: Nem volt szándékomban Csontos Imre „pedigrése után kutatni.
Erre újból kitör a vihar. A közbeszólások özöne zudul a jobboldalról a baloldal felé.
Elnök: A képviselő urat ezért a kifejezéseért „pedlgré", amelyet illatokra vonatkozólag szoktak használni, rendreutasítom.
Baracs Marcell: Ez nem pedigré, hanem kabaré.
A vihar csak lassan Ul el. Propper azl hangoztat|a ezulán, hogy ha ez a törvény életbe lép, két ur lesz. Az egyik Allah a belügyminiszter, a másik Mohamed az ő profétája. A belügyminiszter erőlködése a demokrácia óceánjával szemben hiába való, ezt az oceáőt nem lehet kiinni.
Scitovszky Béla belügyminiszter: Megvárjuk a dagályt. Propper a javaslatot nem fogadja el. A Ház legközelebbi ülését holnap tartja a mai napirenddel. Az ülés 2 órakor éri véget.
U] belgrádi követünk
optimista hangon nyilatkozott a magyar jugoszláv közeledésről
Belgrád, december 10 (AVALAJ A , K\'reme" c. lap interjút közöl Alth Waldemárral, Magyarország újonnan kinevezeti kövelével, aki annak a reményének adoll kifejezést, hogy hozzájárulhat a magyar-jugoszláv jóviszony kifejlesztéséhez. A magyar követ hangsúlyozta
a két ország közti gazdasági kapcsolatok fontosságát
és rámutatod arra, hogy az uj jugoszláv—magyar kereskedelmi szerződés a gazdasági kapcsolatok szilárd alapja. A követ ezulán a még megoldásra váró problémákról beszélve a következőket mondotta : Kijelentem, hogy
ImimlUét orsxdgnak sulldrd elQatdroxdsa, faagy kölcsönös megegyexéssel a meg-értés szellemében old/dk meg a fUggö problémákat.
Legjobb uton halaid a megegyezés a nagykanizsai tisztújítás ügyében
A főispán ergdmányea tárgyalásokat folyta-
Nagykanizsa, december 18
Zalavármegye közigazgatási megújhodásában kétségtelenül egyik leg-fogasabb kérdésnek Indult Nagykanizsa megyei városnak most már a közeljövőben esedékes tisztujilása.
A pártokra szakadt városban úgyszólván minden élet megakadt. — A pártharcokkal szaturált közhangulat is azonban csakhamar meg látta a város lakosságinak széltagolásában rejlő veszedelmei. Mindjobban érlelődölt annak gondolata, hogy valami ulon módon helyreállítsák a város megbontott békéjét és várospolitikai harcok kiküszöbölésével elejéi vegyék annak, hogy ez az egyébként is sanyarú sorsú város egy elkeseredett korlézia pusztító hullámverésébe kerüljön.
A város lakossága örömmel hallotta a híreket, amelyek arról szóllak, hogy tárgyalások vannak folyamaiban a városi liszlujilás kérdésének békés, megnyugl. ló met:> Idására. Még nagyobb örömmel és m ;;nyug-vással velle a hirt a város lakossága, hogy ennek a városnak már-már végszükségben a békesség felé kinyújtott kezét a vármegye főispánja fogfa meg, akinek minden törekvése odairányul, hogy ezl a sokat szenvedett várost egy ujabb megrázkódtatásnak eselleg végzetes következményeitől megmentse.
*
Gyömörey György főispán legnap, szerdán Nagykanizsán tartózkodott és ilt újra tárgyalásokat folytatott az Illetékes fényezőkkel a városi liszt-ujitások ügyében
Mini értesülünk,
a főispán tárgyalásainak célja a város bel-békéjének helyreállítása.
A tárgyalások során a főispán Ismételten kijelentene, hogy semmiféle személyi érdek népi vezeti öt a kanizsai választást megelőző ténykedéseiben, csupán az lebeg szeme elölt, hogy megleremtse azt a nyugodt közhangulatot, amire, véleménye szerinl is, annyira szüksége van Nagykanizsának, hogy ma ezzel
a nyugodt közhangulattal
látja legjobban biztosítva a város érdekelt
A főispán a déluláni órákban aulón érkezeit Nagykanizsára és a késő esti órákig tanácskozott az itteni közélet vezető-férfiaival.
Mint ismeretes, a tárgyalások mos! akörül folynak, hogy a városi liszl-ujitás kérdésében olyan megegyezés jöjjön léire, amely a szemben álló és netán a legelkeseredeltebb harcra is felkészült pártok között egy békés,
mindenkit megnyugtató megoldási eredményezzen.
Értesülésünk szerinl a nagykanizsai városi képviselőválasztásokat és a tiszlujitást illetőleg a megegyezés most már a legjobb uton halad
és igy minden remény megvan arra, hogy a város egész életét fenyegető harcok, az egyes emberek szembeállítása elkerülhető lesz. Igy nem csak a város fejlődésének érdekeli sikerült biztosítani, hanem ennél pillanatnyilag fontosabbat is: — azt az atmoszférát, ami lehetővé fogja tenni Nagykanizsa számára, hogy megálljon a reá nehezedő mostani kritikus idők gazdasági veszedelmei közepeit.
Hirek a Délivasutról, melyek érdeklik a közönséget
Hálókocsik Nagykanizsa és Budapest között a személyvonatokon — A vasút felkészült a télre — Uj megállót kapnak a nyaralók Balatonkereszlur és Mérlatelep között
latonkeresztur és Máriatelep között. A Balatonnak ezen a részén olyan nagymérvű a fejlődés és évről-évre
Nagykanizsa, decomber 19
Allalános feltűnést kelleti a Zalai Közlöny egyik számában az a rövidke hir, melyben a Duna—Száva-Adria Vasultársaság igazgatósága közli az utazóközönséggel, hogy december 18, illetve 20-tól hálókocsik közlekednek Budapest és Nagykanizsa közölt a személyvonatokkal.
Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Potynyi Géza dv. forgalmifőnököt, aki a kövelkczökel mondotta :
— A Duna—Száva—Aflria Vasul-lársaság a közönség_ régóta felmerült óhajának tesz elegei, mikor ezeket a hálókocsikat forgalomba ál-liija. A hét óránál löbb .idői igénybe veyő személyvonali utazásnál igen sokan vannak, akik szívesen vennének hálókocsi jegyei, csakhogy megszokott pihenésüket ne kelljen az utazis miall feláldozniuk. A hálókocsik bevezeléséhen rendkívüli újítás lesz, hogy abban is három osztályt állit fel a vasút. Az I. osztály dija a jegyen kívül 9-66, a II. osztályé 6-94 és a III. osztályú hálókocsié 5 84 pengő lesz. Igy, mondjuk, a III. osztályú hálókocsival v?ló ulazás Budapestig mindössze 13 24 pengő lesz. A hálókocsik beállítását kifejező óhajok megnyilalkozísábál a vasút azl reméli, hogy azok járatása beválik és akkor a hálókocsi-járatok rendszeressé válnak Természetesen a hálókocsi-járatokat a Nemzetközi Hálókocsi Társaság végzi és igy már eleve bizlosilva van a közönség, hogy minden kényelme meglesz, a hálókocsikban.
Ezulán egyéb vasúti problémákra vonatkozólag kérdeztük meg a for-galniifőnőköt, aki kijelentette, hogy a vasul-igazgalóság állandóan arra törekszik, hogy az ulazó közönség érdekeit szemmel larlsa és minden lehető kívánságot honoráljon.
— Igy — mondotta a forgalmifőnök — komolyan lervbe van véve, hogy a tavasz végén a balatoni slnautóbusz számára uj megállóhelyet jelöl ki a vasutigazgalöság Ba-
olyan gyors ütemben épülnek a nyaralók, hogy ma már ugy a keresztúri, mint a máriatelepi állomás túlságosan messze esik azoknak, akiknek szőlőjük vagy nyaralójuk a két balatoni fürdő közöd van. A tervek szerint már a tavasz végén Balalon-mária és Balatonfenyves (Balatonkereszlur) közölt a 98-as őrháznál megállót létesítenek a sinaulóbusz számára.
— Még azt érdekes megírni, — közölte velünk Polónyi forgalmiló-nök, — hogy a Duna—Száva—Adria Vasút ezidén alapos előkészületeket tesz az esetleges nagy tétre. Azokon a helyeken, ahol tavaly nagy hólu-vások vollak, a műszaki szervek erős védfatykat létesileltek és minden intézkedést megtettek, hogy az első hóvihar se találja készületlenül a vasutat. A nagyobb állomásokon több hóeke van készenlétben az esetleges használatra. A tavalyi bomba-szerüleg kirobbant nagy tél bőséges tanulságokkal szolgált és nyugodtan állítom, hogy a vasutközlekedésben, bármilyen szibériai időjárás is szakadjon ránk, fennakadás nem fordulhat elő.
Bródy Sándor fiának öngyilkossága
Budapest, december 19
Newyoikban Bródy Illés festőművész, Bródy Sándor legidősebb fia, meri felesége elhagyta, karján felvágta ereit. Távirati értesítés szerint sikerült életét megmenteni.
Ékszer*, órát díszműárut
evőeszközt
legszebbet legolcsóbban
VÉKÁST KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fft-ut 2.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen.
«2»
Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében.
Hócipők, gyermekcipők, sárclpők, utcai díva tel pök, estélyi cipők, sportcipők
í tx. december \'ÍÖ
zalai közlöny
Tizenöt éve eltflnt fiat keresnek Nagykanizsán
A fiat még a mefiiállás e\'.őlt a szabadkai menhely adta kl Kanizsára lakatoitanononak, de — oyomareuett
KI tud Orohmann Hernianról?
Nagykanlzaa, december II)
A budapesti főkapitányság rendkívül érdekes ügyben kereste meg a nagykanizsai államrendőrség bünUgyi osztályát. Egy sok évvel ezelőtt eltűnt flut kutatnak, aki után Budapesten lakó nővére érdeklődik már esztendők óla.
A budapesti rendőrség értesítése szerint Grohmann Hermán kb. 24 éves, római katolikus vallású, lakalos-tanoncot még fiatal fiu korában a szabadkai állami gyermekmenhely Nagykanizsára adta ki egy lakatosmesterhez inasnak. Ez még az összeomlás előtti időkben történt. Később aztán, a megszállás aláJ«rUII Szabadkával megszakadt minftnMssze-köttetés. . *
A fiúnak él Budapesten egy nővére, Grohmann Katalin, férj. Róth Oyörgyné, aki már évek óta keresi, kutatja eltűnt testvérét, de nem talált eddig nyomára. Azt sem ludni ma már, hogy ki volt az a lakatosmester, akihei a liut Nagykanizsára hozták. Hogy tehát mi történt a gyermekkel, senki sem tudja.
Róth Oyörgyné néhány héttel ezelőtt bejelentette az esetei a budapesti főkapitányságon és kérle a nyomozás bevezetését. A fővárosi főkapitányság megkereste a nagykanizsai rendőrséget, mely ugyancsak bevezette a nyomozást. Az összes Nagykanizsán lakó lakalosmestere-ket kihallgatták, de senki nem ludott felvilágosítással szolgálni. Igy tehát a kanizsai nyomozás valószínűleg eredménytelen marad.
Mielőtt aíonban a rendőrség elküldené a nyomozás negatív eredményét Budapestre, ezúton fordul a nagyközönséghez: Jelentkezzék mindenki a rendőrségen kihallgatás céljából, aki bármilyen adatot tud Grohmann Hertnan kanizsai tartózkodásáról, vagy adatot tud szolgáltaini ama bizonyos lakatosmester személyét lllefőleg, akinél a fiu inaskpdotU
Hozzávetőleges megállapítás szerint a lakatosinas 15—16 évvel ez-előtt került Nagykanizsára és nem lehetetlen, hogy egy olyan mesteremberhez, akinek azóta megszűnt a műhelye.
— Snnzáolii ajándék
r«« a „Zajai KUmlBny" Karac»o»yl KHayua minden olöriKoíO/ónck.
Cukorka király
sinti^e,; karácsonyi
oaokolédé éa oukorkék
megtekintését, a legfinomabb deaaairtjalt éa újévi malacokat.
Tiizteiettel Heffer Gyula.
Zalavármegye ftefe/eaíe asz elöxGÍGS vixsgsílaíoi
Zalaegerszeg villamosítási
Nagykanizsa, december III Zalaegerszeg képviselőtestülete most tartotta közgyűlését, melyen napirend előtt Pehm József apátplébános szólalt fel és nagy beszédet mondolt a villamosítási üggyel kapcsolatban.
Ennek során hangoztatta a plébános, hogy mekkora érdemei vannak Zalaegerszeg fejlesztése körül Czobor Mátyás polgármesternek, akiknek jó-szándékát, bármely hibával szemben sem lehel kétségbevonni. Kifejtette, hogy mennyire szükséges és a város érdekében való, hogy ezt a kérdést a város szenvedélymentesen, higgadtan tárgyalja és várja be a megyei vizsgálat eredményét.
Majd javasolta, hogy a város feliratban kérjen a kormánytól mun-
Ugyében
kaalkalmakat a munkanélküliség enyhítésére.
A plébános beszéde rendkívül mély hatást telt a képviselőtestület tagjaira, akik osztották véleményét.
Ezulán a költségvetést tárgyalták, majd elhatározták, hogy a városi gazdaságot a jlivő év tavaszán megszüntetik.
Érdekes ezzel kapcsolatban megírni, hogy a vármegye által a villamosítási ügyben lefolytatolt előzetes vizsgálatot befejezték. A bizottság beterjesztene jelentését a megye fő-és alispánjának, akik döntenek a továbbiak felöl.
Ugyanekkor a kereskedelmi minisztérium egyik szakembere is folytat vizsgálatot, ami még eltart egy pár napig.
náii
selyemufdonságo\'k: nagy választék olcsó órak
Singer
úru frászban.
— Az Ipartestületi könyvtár
mind nagyobb igénybevételnek örvend. A könyvtár minden vasárnap 2 órától 3-ig nyitva áll a tagok rendelkezésére.
— Ha olcsón Jót akar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban ós legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarla növelni. ugy olvassa a Nemzeti Újságot és UJ Nemzedéket
Ajándékozzon hozzátartozóinak
karácsonyra
TURUL-CIPÖT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női posztó fllzős cipő bőrrel szegélyezett......... P 17 00
Női pántos cipő troőr és magas sarokkal......... P 17-00-tól
Női hócipők ........................... P 9-80-tól
Commode-cipők ........................ P 6-50-IŐI
Gyermek hócipők. — Férll hó- és sárclpők.
Turul Cipőgyár fiókja
Főút 12., a Koronával szemben.
(larokkil nőrablók)
Kát leány kalandjai a sivatag llal kOzOtt 10 fejezetben. Főszereplők : Wladlmlr Galdaroo és Dolly Davis.
CSÓKOK ISKOLÁJA
(Leckék a szerelemből)
Vígjáték 7 felvonáibao. - Póizereplök : Carmen Boni ás Mooaáry lla.
Mii lesx benne ?
Naptár
Hlbó I*njoH regénye : .Kétlelkű szerelem-
Postai tájékoztató
Pénzügyi illetékek
Vadászati tudnivalók
Halászati tudnivalók
Az 1929. év története
Törvénykezési tudnivalók
Szakácskönyv
Jótanácsok háziasszonyoknak
Hasznos tudnivalók
Budapesti kalauz
Névnapok
Vásár-Jegyzék Ez mind benne lesz a Zalai Kdl\' löny nagyszerű ajándékában — a Karácsonyi könyjz-ben, amit minden előfizetőnk díjtalanul kap a ka\' rácsonyi számmal együtt. A könyvet dec. 24-ig belépő uj előfizetőink is megkapják.
Naoykanizsai AutóbuM Vállalat
MENETRENDJE
Erzséber-tér— Vasútállomás
Oda Viasza
4-05 4-l»
5-10 5-4t
5-50 6-oo
6-«> 6-«
••7-ao 7-43
8-ao 8-40
•11-20 11-ÍS)
12-66 13-08
13-a> 13-38
13" 13-51
14-M 14-13
17-30 17-43
ol7« 17-58
20-36 20-tó
22-ts 22-ffl
22 22-58
23-50 23-58
EmébeWér-Barak
Oda | Vlaazn
OO 7-56 807
OO 10-06 10"
11-tó 11-67
0016-22 16-"
18-36 18"
•♦Jullus és augusztus
hóbin vasár és ünnepnap nem megy. • Csak vasárnap, o Feltételes menet, oo Csak piac- és ünnepnap feltételes. oooCsak ünnepnap.
zalai közlony
1929. december 20
NAPI HÍREK
NAPIREND
Deoember 20, péntek
Róm. katolikus: Tlmót Protestáns: Teofil. Izraelita: KIsl. hó 18.
Oöbet ÁrpAd képklállltása nyitva
egé«z nap a Rozgnnyi-u\'cal tornacsarnokban.
Városi Mo»gó. . Asszonyslkoly* — (Marokkói nórsblók). — .Csókok Isko-lája *, (leckék a szerelemből), vigiiték
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Neuininn-téle .Fekete s«s" gyógyszertár.
OÍzfOrdő nvitva reggel 6 órától 6 óríig (hétfó. tzerdA, péntek déluUn és kedden egész nap nflknek).
XI. Pius pápa
félszázados papi Jubileumát
Qlvatalos Istentisztelettel ünnepli Nagykanizsa
Nagykanizsa, december 18
Holnap, szombaton Ünnepli az egész katolikus világ a Szentatya 50 éves papi jubileumát. Nagykanizsa városa is kiveszi részét az ünnepből, miért is holnap reggel 9 órakor hivatalos istentisztelet lesz a plebánia-templomban, amelyen a hivatalos város és az összes hivatalok és testülelek részt vesznek. Az ünnepi islentisztelelet Király Lör\'nc plébá ■ noshelyeltes végzi, fényes papi asz-szisztenciával, mig az ünnepi liilszó-noklalol Deák Szulpic plébános mondja.
— Személyi hlr. Solymossy l.ászló rendörtanácsos, a kapitányság uj ve\' zetője, 5 napi szabadság ulán, melyet Sopronból való átköllözködésére használt fel, ma visszaérkezett Nagykanizsára és átvette az államrendőrség vezetését.
— Nagykanizsa város pénzügyi és jogügyi bizottsága hétfőn délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében együttes ülést tart, amelyen a közgyűlés elé kerülő tárgyponlo-kat fogják letárgyalni.
Támogassuk ax énlcmes kanizsai kereskedelmet és Ipart.
— A Katolikus Férfiliga tytnap,
szombaton este 7 órakor tartja szokásos havi ülését. Előzőleg délután 5 órakor szentgyónás a Férfiliga tagjai számára.
— A törvényszék büntetőtanácsa kiszállt Keszthelyre. A nagykanizsai lörvényszék bünlető-tanácsa ma kiszállt Keszthelyre, — ahol több bűnügyben főtárgyalást folytat le.

A kirakatiáraimból külön Árengedményt
n y u j t o k I

Az előrehaladott Idén/re és a karácsonyi ünnepekre való tekintettel, a raktáromon levő összes áruimat rendkívül olcsó árakért Árusítom.
KORZÓ DIVATÜZLET A, özv. Kohn Lajosné
°ef Nagy kanÚm.
o % A kirakati áraimból külön í1 Árengedményt
nyujtokl
December 21-én ssárul a Zalai KözlOny amatőr fénykép-pályázata
Nagykanizsa, december 4 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázatát dec. 21-én lezárjuk és a zsűri meg fogja hozni ítéletét a dijak odaítélésére vonalkotólag. Épen ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét, hogy most már a legrövidebb időn beiül nyújtsák be a pályázatra szánt képeiket.
Dijaki
I. dij 1 drb. .Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat lencsével 6X9 cm. nagyságú rollfilmhez ériéke 70 P
II. . 1 „ .Agfa" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép disz-
Ei album értéke ..................... 25 P
III. „ utalv. 10— pengő értékű „Agfa" fotócikk vásárlására, w-8 8 Szabó Antal sporlüzlelében.
További legjobb 10 amateur lapunkban a zsűri dicsérelében részesül.
16 pengő lefizetése mellett veheti a legszebb
karácsonyi ajándékot
3 lámpás PHILIPS rádiót hangszóróval
telepekkel, háznál felszerelve. — A havi részlet
csak 15 pengő
VVflKA Antal sportárunagykereskedés t#«iailU Hlliai legyver , lőszer- és
rádió- és gramofonosztálya.
Hirdessen a Zalai Közlöny-ben
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Csütörtökön a hőmérséklet: Reggel 7 órakor —I 6, délután 2 crakor —0 2 este 9 órakor —1-4.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat
SziUrány: Egész napon át északkeleti izél.
(Éjszakai rddlőjelentts) A Mataarolé-t)tai Intéxat asla 10 órakor ja-lassíts áaaak és éaaakkalatl lég-áramláasal hMtg IdS Kárhaté, halyassként tsavaxéa.
Göbel Árpád Képel
még Odrom napig mcgtcMInt-fyetök ax Irodalmi és Művészeti Kör III. tárlatán
Nagykanizsa, december 19
Régen volt olyan képlárlat Nagykanizsán, amelyikről egyöntetűen olyan elismerő lett volna a publikum véleménye is, mint Oöbel Árpádnak, ennek a melegszívű, erőteljes zalai feslőművésznek képeiről. Tárlala, melyre a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör hivla meg, még 3 napig marad nyilva a Rozgonyi-ulcai lorna-csarnokban, ahol vasárnap délelőtt 11 órakor műsoros záró matiné lesz. A tárlat egész nap nyitva van, látogatása díjtalan.___
— 20-asok és 48-asok köszönete. Vitéz Pacor József altábornagy meleghangú levelel intézett Tholway Zsigmond dr. postafőnökhöz, a Zrinyl Irodalmi és Művészeti Kör elnökéhez, melyben a volt 48. gyalogezred tisztikara nevében köszönetét fejezi ki a Körnek a 48-as ünnepély fényes erkölcsi és anyagi sikeréért. Ugyanilyen levélben mondott köszönetei a 20-as emlékmü-blzotlsdg a Kör állal rendezeti 20-as ünnep fényes sikeréért.
— Ékszerész és órás gyűlés. A zala megyei ékszerész és órás szakosztály a legközelebbi napokban a nagykanizsai ipartestület székházában gyűlési tart, amelyre az országos központ kiküldötte is lejön Nagykanizsára. A gyüléa főleg a luxusadó kérdésével foglalkozik.
—■ Minden előfizetőnk a
„ralal KOxltlny" qytínyBrü Karácsonyi KBnyvél nana atanáéhal.
— Napközlsták karácsonyfa-
ünnepélye. A nagykanizsai Missziósház napközi otthonának karácsonyfa-ünnepélye vasárnap, december 22-én délután 4 órakor lesz, a gyermekeit kedves műsorával. Ünnepi beszédet P. Deák Szulpic plébános mond. Brlépődij 40 fillér. — A Missziósház vezetősége ezúttal újra kéri a jó embereket, hogy főként elhasznált fiúcska ruhákkal siessenek segítségükre a nyomor apróságainak felöltöztetéséhez.
■= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban Árusítom. Megtekintésre vételkényszer nélkUI ajánlom. W Maradékok félAron.
„Menyasszony\' divatáruház
KORÉIN JENŐ -Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
I9?9. december 21
Tlsxtáxttik
a nalálos erdei párba/ részleteit
Nagykanizsa. december 10
A loponári erdőben kél erdőőr és három szakaszvezető közöli lezajlóit halálos kimeneleltl fegyverpárbaj ügyét a hatóságok tiszlázlák. Megállapítást nyert, hogy a három szakaszvezető: Molnár János, Bognár Ferenc és Rostás András rendszeresen jártak orvvadászni kalona-legy-verrel. Mikor a szerencsétlenség előli a vadörök megállásra szóliloliák fel a vadorzókat, azok lövéseket adlak le, mire az erdőőrök viszonozták a tüzelést. Megállapította a boncolás azt is, hogy Rostás András szakaszvezető mellébe négy seréi fúródott, ezek közül egy a szívbe hatolt és ez öllé meg. Rostás fegyveréből nem hiányoztak a golyók, lehál épen ő volt az, aki egyedül nem lőll az etdő-örökre. Molnár János is súlyos sérülésekel szenvedett karjin és lábán. Az erdőőröket kihallgatásuk után szabadlábon hagyták.
— Korcsolya-pálya készül a polgárlsták számára. A polgári iskolák növendékei közölt nagy az öröm. A város vezetőségének előzékenysége folytán a Fulura-lelken rövidesen megkezdik a munkákat a korc olya-pálya létesítésére, ahol a a tanári kar felügyelete melleit a növendékek minden nap délulán 2 órától fél 6 ig áldozhatnak a kellemes téli sportnak. Polónyi Oyörgy Igazgató a korcsolyázás Ideje alatl melegítőről is gondoskodik, amennyiben az egyik földszinti osztályban mindig fűlve lesz. A korcsolya-p dyál nyárra tennisz-pályává alakítják át a polgári Iskola növendékei számára.
Amit itt MeriUok, maradion a városban.
— Az elemi Iskolai kls-cserké-
szek december 22-én, vasárnip délután 4 órakor a Katii. Legényegylet helyiségében pásztorjátékot rendeznek. A műsoron karácsonyi színdarabok és karácsonyfa-ünnepély szerepelnek. Belépődíj 30 fillértől 1 pengőig.
— Népkönyvtár, rádió stb. kérelmezés! rnóaj* A közoktatásügyi ralnlBz.ter 8Í2-4/7S7--1D21I. számú rendelete szerint nz. utóbbi Időben mind tömegesei)-ben érkeznek hozzá népkönyvtár, rádió, gramofon, vetítőgép adományozása, Illetve néphá\'/. (kultúrház.) építéséhez vagy berendezéséhez szükséges állam-aogely engedélyezése tárgyában magánosok, egyesületek, olvasókörök, Iskolák, községek stb. rószóröl közvetlenül Is beadványok. Tekintettől nrrn, hogy a közvetlenül benyújtott, vagy felterjesztett kérelmeket véleménynyilvánítás és javaslattétel végett a minisztériumból n Törvényhatósági Iskolán-kívüli Népművelési Bizottsághoz küldik le h lenti rendelet alapján felhívjuk ti közönség figyelmét arra, hogy mindennemű népművelési kérvényt Bizottságunk utján nyújtson bo. Zahv,n-niexyet Iskutilnkiviili Népművelési Uiznll-SlIi\'O-
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente hen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnkénl csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat ls\'megtérltjak. Kopsteln Szombathely.
zalai közlöny «
tag Íj P 115
Szenzációs árajánlat!
hibátlan caak
hibátlan mi *t
Női reform selyemnadrág Női reform gyapjunadrág
Női flórharisnya, hibátlan
Gyermek-kötények 2—10 Íílf CUk Gyermek (lanell játszóruhák Hibás tavaszikabátok csak Flanell pongyola csak Krepdesinruhák Estélyi ruliák volt ára 120, most Nőikabátok végig bélelve csak Nőikabátok bélelt, plílssgallérral Finomabb nő kabat szőrmével
Fekete, sötétkék kabát
Szövetruhák
Szövetruhák csak
Mosóruhák csak
Kosztümök
Sveici sapka
Szines kombiné csak
Kascha ruhák
Kascha ruhák
Férfi harisnya
Férfi harisnya gyapjú csak
p 2 50
11 350
11 250
11 1 —
11 1-től
11 10 —
11 690
11 20-tól
11 49 —
n 25 —
n 29 —
V 39 —
n 49-—
ti 59 —
n 55 —
>> 17-től
>> 9-50
jt 3-50
n 19 —
a 320
n 250
M 17 50
n 25 80
n 148
ii 2 50
Ha nem volt nálunk, okvetlen jöjjön el saját érdekében, kevés pénzéri sokat adunk.
Áruink jó minőségéért felelősséget vállalunk
,hSElfl litWÉwatBPnil
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
Karácsony hetében sokltal nagyobb a vafkereslei,
♦ lehál ajánlatos azt előre megrendelni. Elfogadok előjegyzésekel prima,
♦ friss teavajra >/<kg. 1"20
Sípos Andor
Cexuöant a Óidról
és tnegfrall egy tiatal gazda
Nagykanizsa, december líl
A szerencsétlenségek gyakori krónikájában is ritka az a halálos kimeneteld baleset, amelyik tegnap történt Alsósegesd község határában.
A községbe vezető ulon van egy hid, amely mély szakadékon visz keresztül.
Bodis István fialal gazda eddig még meg nem állapított módon a hídról lezuhanl a mélységbe és életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Azonnal bcszállitolták a kórházba, ahol azonban fél éjszakai kínlódás ulán meghall.
Halálát koponyaalapi törés okozla.
— A kórház karácsonyfájára
Szabó Islvánné 5, Mirlinek nővérek 5, dr. L. E.-né 2 pengői, Szeles Pálné egy doboz cukorkái, a szegényház karácsonyfájára Marlinek Oyula 5 pengői adományoztak. A minip nyugtázott 20 i-15 P adományi nem Petrics József, hanem Petrics György adla. Kovács Sebestyén Miklósné nem 2, hanem 5 kg. mézel adott.
— Járdák és utcák tisztántartása. A téli idő beálltával a halóság ezulon is figyelmezteti a hizlulajcfó-nosokat és házmestereket a jarda és a házak kellő tisztántartására, a hó eltakarítására. A városi hatósági ellenőrző közegek, mint a rendőrőr-szemek az ellenőrzésre vonitkozóin szigorú ulasitást kaptak.
Vásároljunk titkon, ne JtUId-/lik pénzUnket Idegenbe.
— Kifosztották egy kereskedő
padlását, özv. Schön Ernőné barcsi kereskedő padlását az elmúlt éjjel ismeretlen tettesek teljesen kifosztották. A padlás-lakatot leverték, majd ezután minden feltalálhiló és elvihető holmit, elsősorban rengeteg ruhaneműt elvitlek. A kár tóbbezer pengő. A nyomozás megindult a betörök ulán.
= Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
Ha savanyu a bura, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
ii mm
Király-utca 21.
IO
zalai közlöny
1929. december 25.
lOetker
1 SÜTŐPOR
A 127 receptet tartalmazó könyvet kivánatra Ingyen és bérmentve küldi
DR. OETKER-GYÁR
Budapeit, VIII., Contt-utca 25. szám.
— A fogház karácsonya. Mini minden évben, ugy az idén is — a kir. ügyészség elnökének jóvoltából — a fogház lakóinak is kijul egy meleg fénysugár a beflehemi jászolból. December 24-én a fogház szomorú lakói között is karácsonyfa-gyujfás és karácsonyi-ünnepély lesz, amelyen részt vesznek a birák és az ügyvédi kar tagjai is.
— Teljesen ingyen
elöflxetönk a páratlan tjaxdaa tartalmú Karácsonyi Könyvünket, mint a ..Zalai Köxlöny" a/ánáékát.
= Felhívás. A Magyar Hirdeló Iroda K. T. nagykanizsai fiókja Erzsébet-tér 18., mint Nagykanizsa megyei város hirdetési jogának haszonbérlője, felhívja a n. é. hirdető közönség figyelmét arra, hogy az állandó fali hirdetések (falrafeslve vagy táblán) díjfizetés alá esnek, tehát ezek diját lefizetni, vagy a hirdetéseket eltávolíttatni szíveskedjék.
ASINGER,VARRÓGÉPEK
KÁaa A1 LEGJOBBAK I
— Több kézimunkát karácsonyra 1 Még akkor la, ha könnyen uralkodónak tartanak, kl kell mondanom: a mai asszonyoknak és leányoknak karácsonyra több kézimunkát kellene készíteni. óh, Igen Jól Ismerem ellenvetéseiket ! Nlncsén Idő I Azonban több Időnk volt nekünk régebben? Nem voltak gázkályháink, sem villanyvilágítás, még kevésbé villamossággal hajtott háztartási eszközeink. Minden munka több fáradságba korült. És mégis hosszú estéken át ültünk kézimunkáinknál, az öröm csendes előérzetével, mert örömet akartunk okozni, ön azt véli, hogy nem szükséges a régebbi évek esztelenségét megismételni, Hogy a kereset uiánl hajsza megköveteli a Jogát, hogy az általános elszegényedés érezteti befolyását, hogy nem minden asszony Iparművész. Nem mondok ellent. Ellenkezőleg. Éppen azért, mert szegények vagyunk, arra kellene ügyelnünk, hogy az ajándékok sokba ne kerüljenek, hanem azon kellene lennünk, hogy ajándékainkat saját munkánkkal értékessebbé tegyük. Nem szükséges, hogy Időt pazaroljunk. A tümunkák elkészítése ma már nem vesz annyi időt Igénybe és nem kerül annyi fáradságba, mint régebbi évek-üen. Egyéb villamos eszközök mellett a villamos Singer-varrógép is rendel-kezésiinkrr áll. Varrás- én nlmzési minták mindenütt kaphatók és így nem szükséges, hogy ml magunk művészek legyünk. A lü műnk át évszázadokon át értékesnek és szépm k tekintették, értékét és BZépségét pedig ma sem veszítette el. Hímzés- és varrásoktatást minden Slnger-üzletben, helyben Eőut 1. szám alatt lövő fióküzletben Is — teljesen költségmentesen lehet kapni. Csak Időt és fáradságot kell vennünk. Ezért újból: több kézimunkát karácsonyra !
= Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár, olcsó árakon Barta Miksa dlvatáruházában.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. szám.
Nagykanizsa Gsengery-nt 6.
Mélyen leszállított áron
nagy karácsonyi vásárt rendez
villamos világítási és háztartási készülékekben.
Tekintse meg csillárokkal, villamos főző-, fütő-, forraló-, sütőkészülékekkel és vasalókkal dúsan felszerelt üzletünket, rendeljen porszívó, padlófénye-sitő és mosógepet, ágy, test, láb és vízmelegítőt.
A/, oltljonát teszi kellemessé, kényelmessé és korszerűvé, ha villanyárammal világit, f ő z, vasal, takarit és mos. A villamos háztartási készülék ma a legcélszerűbb és
legkeresettebb karácsonyi ajándék. A porszívó és padlófényesitő gépek kölcsünhasználatra is kaphatók.
Kirakatunk látványosság!
Figyelem! Itt az alkalomI
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fó-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár kuimidi és belföldi játékokban.
Hócipőkben, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön 96 filléréé osztály.
Gyermekkocsik. T.l<fon, „„. Képkeretezés.
i kiszemelt áldozat agyonlőtte a rablót,
aki halálos ágyán bocsánatot kért tőle
Budapest, decomber Is A Nagybecskerek közelében levő Grebenclc községben Petrlcs Lázár földmives elhatározta, hogy meggyilkolja és kirabolja a dúsgazdag Sujlcs Jovan kereskedőt. Amikor éles késsel felfegyverkezve a lakásba akart behatolni, a kereskedő felébredi, felkapta vadászfegyverét és rálőtt Pel-rlcsre, akit halálosan megsebesített. Petrics Lázárt a kórházba szállították, ahol bevallotta rablógyilkossági szándékát. Bocsánatot kért Sujlcstól s azután meghalt
Vasúti katasztrófa négy halottal
Kssen, december 19 A birodalmi vasutak esseni igazgatósága közli: Ma délelölt 9 óra után egy lokomotív a nagy ködben közvetlenül Mtllheim-Eppinghoven pályaudvar elölt beleszaladt egy munkáscsoportba. A munkások közül négyen meghaltak, nyolcan pedig megsebesültek. A sebesülteket automobilon kórházba szállították.
lannár 6-án kezdődik a hágai értekezlet
t\'Arls, december 19 Sajtókörökben biztosra veszik, hogy a hágai értekezletet nem január 3-án, hanem 6-án nyitják meg. A belgáktól származó, erre vonatkozó javaslatra az érdekelt hatalmak még nem válaszoltak. Valószínű azonban, hogy a január 6-ikí időpontot lo-gadják el. A szakértők mindenesetre még január 3-án megkezdik tárgyalásaikat. >
A havazás Bulgáriában zavarokat okozott
Szófia, december 19 Az egész ország területéről havazást jelentenek, amely a közlekedésben, valamint a táviró- és távbeszélő forgalomban zavarokat okoz.
Naponta adton növendék ti hízói.tatainak
„FUTOR"
szénsavaa takarmánymeszet. A .FUTOR* növendékillatoknál • ciontképxódést elősegíti htaásra
étvágygerjesztőd
A .FUTOR" nem otvosság, hanem a teglinomsbbao örlött mésisótáp, amely ai állatok sxetveieUban Igen fcOnnyen lelazivódik, a amelyei az állalo* aro-matikua anyag irtai Inti fogva szlve-
aen fogyaaztanak. A .FUTOR\' eleleae a konyhasó etetéséi feleslegessé tesz! A nagyhlila ók, uradalmak, gaadaaágok a .FUTOR\'-! állandóan eletlk. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I csík 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca >/i kg-os próbadoboa ára 30 Iliiét.
Kicsinyben éa zsákseámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, métrágya, nóvényvédöszerek KM kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bitóaig mellett. Telelőn: 13Ü-
1929. december 25.
közgazdaság
TŐZSDE
A tőzsde ma nagyon minimális lorgalom mellett eléggé barátságos képet nyújtott. Általában valamivel szilárdabbak voltak a bank és egyéb lokális értékek, mig az arbilrázs értékekben jelentkezett némi külföldi áru egy árnyalattal alacsonyabb árfolyamokat produkált. Az üzlet általában igen minimális keretek közölt bonyolódott le, ugy, hogy már néhány kölés árfolyamváltozásokat idézett elő. A* Uzlettelenséget a küszöbön álló ünnepekkel magyarázzák. A fixkamatozásu papirok piacán az irányzat üzletleien, változatlan. A devizapiacon szintén üzleltelen irányzat melleit az árfolyamok változatlanok.
Zürichi sárlat
Párti 2025, London 2S09\'/», Newyork 314-071/1, Brflucl 71 97\'.\'l. Milano 26 9P/1, Madrid 7120, Amsterdam 207 46, Berlin 123 12. Wien 77 30, Solta 8-721/4, Prága IS 201/1, Váráé 57 75. Budapest 90-171 > Belgrád 9-12\'za, Bukarest 307\'/a.
Tii ■ésytAxife

Buza 15-20 flll., rqzs 20 fllP esett.
Búza llázav. 77-eá 22 85—23-25. 7«-as 23 15-23 45, 79-es 23 40-23M, 80-ai 23 70-23-95, dunáat. 77-es 2155-21 75 78-as 21 éO—21-95, 79-ea 22 05-22 20, 80-as 22 15 -22 30, rozá 1470—14 80, tak árpa 15 65—16 10, aörárpa 1750-1900, ub 13 00 —13 35, tengeri tszt. 13 10-1320, dunántúli 13 00 13 10, repet 51-00-53-00 korpa 9 50 9 70.
i bndipnatt Tázsde ttnvlra-l\'-rvzów
VALUTÁK Angol t. 27*75-27*90 Belga fr 7frflO-SOOO Cseh k. 16*86-16-96 Dánk. 152*70 153 30 Dinár 1000-1^08 Dollit 567 90-569-90 Prancia 1.22-45-22 76 Holl. 2.9 45 230-45 Lengyel 63*80-64-10 Leu 3-38 3-42 Léva 410-4 16 Líra 29 65-29 95 Márka 136 25-136 85 Norvégt52-55 153 15 Schill. 80-10 80 50 Peseta 78 35 79-35 Svájd I. 110-75 11125 Svéd k. 153*50-154>10
DEVIZÁK AmaL 229*75-230-45 Belgrád 10*11-10*14 Berlin 136*43-13683 Brüsszel 79*75-80 00 Devizáid 3*40-3*42 Kopeoh. 152 87 153 27 London 27 80-77*>8 Madrid 78-65-79 35 Milano 2<>*M-29-9l Newyork569-60-7|-20 Oszló 152*77 153 17 Párll 22*44-22-51 Práva 1691-16*96 Szófia «*11-4*15 Slockh. 153-70-154-10 Varáé 63-95-64-15 Wien 80-17-00-42 Ztlricb 1 lO-ÖO-l 11 10
ferttartsár
Felhajtás 2811, eladatlan 17. — Első-rendű 1-42—1-46, szedett 1*32—1-34. szedett köaép 1*26—1*28, könnytl 116-1*22, l-só rendtl öreg 1*32—1-34, ll-od rendű öreg 1*22—1 26 ingol aoldő 1-40-1*60, szalonna nagyban P38-J-42, zalr 1*70-1*80, hu< 1-80—1-90, szalonnás lélsertés 1*60—1*78.
D«4i: MnM fyoafa ét UpUWé
Tállalit, Iirhiluli.
felelős kiadó: Zalai Károly.
\'"tdirbaa telefon r Naarykanlxaa 78. a*..,
Zsák,
ponyva, zsineg,
lótakaró, utltakaró legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
ZALAI KÖZLÖNY * t
APRÓHIRDETÉSEI
Az apnShlrdetéarik dt)a 10 siót, (0 fillér, Mladen további azó dt)a S fli|. Vaair éa •onepoap 10 sióig 80 tlll4\'r, mind«« további szó dija 8 flll. Szerdán és pé»-lektn 10 sióig tO lUlár, minden további áiz) dija • Ml. Clmaxó i mladen v.sta-gabb bétából álló azó két szónak számit-lallk. Állást ktreaóknek SOM engedmény.
Hlrdeláaelr t> [51] p«nq6 Baaiegtn alul a felaalaqea kflnyvelén, axámláiáa slkarDláasvágalt • I 6 r e II a • I a n á S k
* vad értékesítése előtt k\'rlen tőlem á* a|ánlatot. Sípos Andor. Nagyksnlisa. 6307
Eqv jó, malag tla»ta dun*hál
karaiah sllrgő«-n m»p\\ételre. értesítést kérek e lap kiadóhivatalába.
Bérautó c*ukott. megbírható és legolcsóbb Deutsctl Talalon 410. 590)
Villanymotort 7—10 tóerólg mrq-•étclra keresek Kápoll hentei 6304
Kölcsey utca 19. számú kiiebb bérh*» olción aladó Msyer festőnél 6338
Egy szobsbell bútor aladó Királyutca 49 6339
Ivott már ön l929-e« aranyhegyi bort?
h. nem. ugv Iz\'elle meg Sátrán aranyhrpyl boralt. 1 liter, zárt palackban, Uveec«erévet
•0-88 fillér és ó 58 llllér Sátrán Jóvaaf, Magyar.u. 74.
Na tarja a faját, hogy milyen ajándékot vegyen karácsonvra és újévre, mert gyermei-iivettert éi pullóvert már 3 pengőért, felnőtteknek redtg már 5—6 pengő, ért kai Weliz Adolfnál Király-ulca 34. -Siessen megtekinteni. 6264
Férfi divat oxlord Ingek le-rállllolt ár han, llz pengó —\' Ksulmsnn Manónál. Telelőn 167 58^2
l.tényén 40 év óla fennálló Oyertyák-féle vendéwlő elköltOzködéi miatt izabad-kéiból eladó. 6214
Vadbőröket,
mézet, é g y t o 11 a t, vatat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét é« Fiai
Erzsébet-tér 15. usa
PénakSIoaBirt bekebelezése* atndea
Összegben a legelőnyösebben és •abban folyóslltal Aoarél Ignáo MlcsOnközvetltö Irodája Nagykanizsái Kazinczy-ulat 1
Lagaaabb karáoaonyl ajándék 1
Fsitlszta nemei (harii) kanári madarak Jutányos áron eladók Eötvös-tér 33. szám. 5613
Egy alig használt Orlczner varrógép jutányos árban elsdó. Érdeklődni Kelemen Reisí cégnél, Deák tér 9. 6142
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon ■ 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a. szám
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. kir. éli. Vas-, Acél- éa Gépgyárak állal gyártott
MÁVAG - MERZEDES - BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja : MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budanaat, IV, Váol-iatoa 24
Megjelenik a Magyar Katolikus Lexikon
A püspöki kar, a kir. hercegi családok s mintegy ötszáz katolikus közélcli nagyság fővédnöksége és védnöksége, P. Zadravecz István püspök cenzorsága, P. Bangha Béla főszerkesztése, gróf Zichy János szerkesztöbizo\'tsági elnöksége melleit, Alszegi Zsolt, Arlner F.dgár, Balanyi György, Baranyai Jusztin, Czapik Gyula, Dóry Ferenc, Gere-vich Tibor, Haász István tábori püspök, Iványi János, Korniss Gyula, Kllhár Floris, Tóth Tihamér, Pezen-
hoffer Antal, Schutz Antal, Vécs\'y Aurél báró, P. Böle Kornél, Czettler Jenő főmunkatársak, valamint kétszáz katolikus tudós és iró munkatárs közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 köletes, Magyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus életnek kimagasló eseménye lesz az a „Magyar Katolikus Lexikon", amelyet a magyar katolikus szellemi élet legkiválóbb irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
Nagyszerű kedvezmény a Zalai KOzlOny olvasóinak!
E kedvezmény nem vehető igénybe, csak a hirdetés megjelenésétől számítolt nyolc napon belül. E kedvezményt csak bi/onyoS mennyiségre és bizonyos záros időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalái Közlöny olvasói részére, ezérl ajánlatos azt sürgősen igénybe venni. A .Magyar Katolikus Lexikon árai:
[|juitl manuális kiadásban 2 kölniben 80 P I Mii hiidíibu 8 kittiben 150 P
Imiim liaiisbii 8 kllilbn 400 P
A Zalai Közlöny olvasói azonban, ha a mű megjelenése előtt amely féléven belül meg fog történni, a
könyvel megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvet 70 pengőért, a 150 pengős kiadmányt 130 pengőért, a 400 pengős sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70 pengős kiadmány megrendelése esetén 30 pengőt, a 130 pengős 8 kölel után 50 pengőt, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengőt, mint előzetes megrendelési dijat küldenek be a „Magyar Katolikus Lexikon" kiadóhivatalához: Budapest, Nádor-utca 26. A fennmaradó összeg a könyv átvétele után, négy egyenlő havi részletben törlesztendő.
Csak a .Zalai Közlöny- kiad hivatalához beküldőn rendelés számiihat e kedvezményre. C>ak az u|-ágból kivágott izélve* nyen reodrlhető meg I
legrendÉ:! szelvény
lltkMnli i Iilil Iliül) kiidihirililiki)
Ezennel megrendelem a .Magyar Katolikus Lexlkon"-t.........
kötetben, ......P árban (70. 130 360.) Eien megrendeléssel egy-
ideiüleg bekUldőttem a M K. Lexikon kiadóhivatalához Budapest,
Nádor-u. 26.......P megrendelési dijat: (70 után 30, 130 ulán
50, 350 Után l(X) P) Nem kívánt törlendő. A Lexikon költségmentesen szállítandó.
Név............................................ Foglalkozás.....................
Clm....................................................................................
Kell......................................19.....................hó.........n.
« rendelő aláírása
Heti
előjegyzési naptár
kapható
lapunk kiadóhivatalában.
raktáron^evő játékárukat frtn kiárusítom,
miután ezen cikket többé nem tartom.
KAUTMANN KÁRÓ LY.
IX ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 22.
A Jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és hlmei. Beszerezhető:
I1RANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél Deák-tér 2., > felsőtemplomnAI.
Értesítés I
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra, lehetővé akarja lenni a gazdáknak, hogy a szükséges
mezőgazdasági gépeiket
minden megerőltetés nélkül beszerezhessék é< ezáltal a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá lehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint minden olyan gazda, aki ezt igényli a gépeket 6-tól 24 havi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint répa-vágó, sxeoskavágó, tengeri-daráló, tcngerimorxeoló, vetö-gépek stb. minden olvan mezőgazdasági ({ép, ami a gazdaságban szükséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gépek szíves megtekintését, minden vételkőte-lezetlstg nélkül.
Teljes tisztelettel
özv. Berger Samuné
a Welsx Manfréd Acél és Fémm0v«l R.T. inczŐK«zdn»4ul Képositályának bizományosa vas-, músxukl-, varrógép- és kerékpár-kereskedés
mi 2 Kiskomárom.
értékéé ée ezép ajándékot akar venni, ugy vegyen
egy legújabb modellü
AEG Írógépet.
Az MEG iré gép az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tarlósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű Írógépei magas Áron becserélek. Kedvező fizetési feltételek, leszállítóit árak AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusllója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Ha a^09
gondja\'
Sannaf
-SSS
lerí"1\' I.ti «»elr Méa



ese"
PALLAD1S
könyuoixldlya Budapeti, V., Alkolmdny-u. i.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Kováid Péter és Ha
budapesti festftgyár
fest, tiastit és plisseroz
űal érők, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
„ o Csengery-ut B.
trtx eyéxc életben hí Ixarái
SINGER
VARRÓGÉP.
/kitálalok.
jUcbc&cmy ACLDÍ. r^az^s/a^. SINGER VARRÓGÉP PESZV TflRS.
NA8YKAHIZ8A rióküzlete: Fö-nt 1.
NAGYKANIZSAIAK
kedveli találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
s Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 200.o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda O Nagykan ■ „Zalai Közlöny" politikai
í Z S a Könyvkötésiét
napilap kiadóhivatala
Készítünk:
TELEFON: 78.
Gyártunki
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, tlgyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokai, árjegyzékekel, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentésekéi, névjegyei, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenfele ízléses kiállítású nyomtatványokat.
(ízleli könyvekel, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyvekel, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzetekel és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaplárakat slb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
Nyomalott a
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető ■
Zalai Károlv.)
89. évfolyam, 291 szám
NHgykaaltM, 1929 december 21. szombat
Ara 14 Hllér
zalái mm
mii
bcrktxzfcMg it kMMvttal: f6-al 5. „im
Kwzttxlyl fiokkiidóhlvilíil Kouutti l«|o»-u. 32
POLITIKAI ÍTAPILÁP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BMUU la: vtta 1 11
Mentsük meg Nagykanizsát!
Közludomásu ma már, hogy a Nagykanizsa város közelgő tisztuji-lása körül kirobbant harcok súlypontja áttevődött a békés megoldásra irányuló törekvésekre.
Az egész városta ugy hatoltak ezek a hírek, mint |ólékonv fellélegzés. Az ebből fakadt reménykedés örömmel köszöni minden megmozdulást, ami leveszi ennek a sokat szenvedő városnak amúgy is nehéz kérészijéről egy elkeseredelt választási kampány áldatlan koloncát.
Nemrégiben, amikor ugyanezen a helyen a békességért esdő harangszól kongattunk bele a város felelt tomboló lergetegbe, látnunk adatott, hogy a közvélemény hatalmas erővel vette át a békesség harangjának meglóbált kötelét. Azóla minden kanizsaiban, aki városa és önmaga érdekei! a józan előrelátás tisztult horizontján mérle le, a lelke mélyéig bocsátott gyökérrel él a vágy: va|ha el|önne mielőbb a békesség Nagykanizsa fölé. Olyan virulens tényezője lett ez a vágy a kanizsai tlszi-ujiláBl megelőző hangulatnak, hogy ma már a közvélemény követelő erejével találná szemközt magát minden kisérlel, amely arra irányulna, hogy az illetékes tényezők ebéli fáradozása elé gátat vessen
A város békességének megóvásáért indult tárgyalásokat megelőző időben az a kérdés |árta Nagykanizsán, hogy ki milyen párti és melyik pártnak ml van a fegyvertárában Ezeket a kérdéseket kíváncsiság, félelem és aggodalom fülöllék. Kíváncsiság: hogy melyik párl kerül ki győztesen ? Félelem : hogy a város megfogyatkozott életerőit epy kíméletlen választási harc nem bénítja e meg hosszú időre minden közéleli éj társadalmi alkotó munka számárt? És aggodalom: vájjon az egyénnek, a választási küzdelem sokezer frontharcos vagy névtelen katonájának nem kell-e drága árat fizetnie, amikor esetleg rá kell ébrednie arra, hogy Nagykanizsa mai helyzelében végzetes lehel, ha egyedei nem jó uton keresték városuk és benne önmaguk boldogulását?
Ezeknek a nyomasztó kérdéseknek a súlya ugy nehezedett az emberekre, családokra, társaságokra, minden foglalkozású, minden vallású és minden elvtl kanizsai polgárra, mint valami lidércnyomás. A lidérc árnyékában pedig nagy viharok magva érett és felforgatással fenyegette még azt a kevés nyugalmat is, ami a közületek éleiének nélkülözhetetlen fundamentuma.
Hogy a lidérc-sulyu kérdésekel mennyire csak a választási kortézia erőszakolta bele a város éleiébe, mi sem bizonyilja jobban, mini az a tény, hogy mihelyt a város nyugalmát célul Itlzöit mozgalom az arra leghivatottabbak bölcs elhatározásá-
val megindull, azokat a kérdésekel nyomban elsöpörte a ma már majdnem egyedül álló kérdés : sikerül-e visszaadni Nagykanizsának a békességei, a fejlődő városnak a további lendületet, az ezer baljai küzdő magánélelnek a zavartalan munka erejét?
Ahol pedig a megnyugtató megoldáson olyan kezek és főként: olyan szivek dolgoznak, mint aminők most Nagykanizsa lázas pulmsál figyelik a lelkiismeret steloskop|ával, — ahol a lidércnyomás az olajág első fel-
csillanására felszakadt az egész városi élei zsibbadt mezeiről, hogy helyet adjon a békességei szomjazók örömteli hálaszavának, — ott a siker kétséges nem lehel.
Egy város és benne tízezrek leg-vitálisabb érdekei forognak kockán s ha valaha, most egy város és benne tízezrek szavával kiáltjuk árvízi hajósaink felé:
„Adjatok nyugalmat, békét ennek a városnak I Mentsétek meg Nagykanizsát I*
Néhány hónapon belUI nem kell vizűm Ausztriába
Budapest, doeembor 20 Bécsi hir szerint tárgyalások indultak meg a magyar és osztrák kormány között az ullevél-vizum meg-
szüntetése tárgyában. A jövő év első hónapjaiban a két ország közli ula-záshoz elegendő lesz az útlevél.
Arcátlanul folyik az uszítás Magyarország ellen a cseh parlamentben
„Sztiíny" határilili csehek állandó veszedelemben vaunak a magyarok miatt
Prága, december 20 (Éjszakai rddiójelentés) Slepanek agrárpárti képviselő ma a Ház ülésén kirohanást intézett Magyarország ellen.
— Reméli, hogy a kormány — mondotta Stepanek egyebek között — kényszerileni fog|a a Duna túlsó oldalán levő ellenséget tisztességes együttélésre. Felhiv|a a figyelmet a gyakori hatdrincidensekre, amiket a magyar határőrök elkövetnek (?). Ezek az incidensek napirenden van-
nak és a csehszlovdk állampolgárok állandóan veszélyben forognak. Nem szabad engedékenynek lenni Magyarországgal szemben. Lehelellen másképen beszélni a magyarokkal, mini ököllel és kényszerrel. Lehetetlen a loyális politika Magyarországgal A magvarokat vak bosszú vezeli.
Ezután vad kirohanásában azt hozta fel, hogy a magyar-jugoszláv és ma-gyár-román haláron nem fordulnak elő incidensek, mert a románok és jugoszlávok nem hagyják magukat.
A. Képviselőház bizonytalan időre elnapolta magát
A mlnlsxterelnöK megcáfolta a jóvátétel kérdésében emlegetett . .tlilcolóxást"
Budapest, december 20 A képviselőház mai Illése tanács-kozóképtelenséggel kezdődőit Negyed órai szünet után folylallák
a fővárosi törvényjavaslat
viláját, amihez Farkas Islván és Tabódy Tibor szólallak fel, előbbi ellene, utóbbi mellette.
Hegymegi Kiss Pál, mint ennek a/, évnek utolsó szónoka felhivla a kormányt arra. hogy a karácsonvi szünet alatt vegye újból bírálat alá ezt a javaslatot és h"gyja ki belőle azokat a részeket, amelyek — szerinte -— csak mesterkedések és politikai fogások. Csak az autonómia biztosításával tudjuk — mondta — elszakítod testvéreinket meggyőzni arról, hogy ebben az országban boldogulás és szabad fejlődés van.
Napirendi vita
Ezután az elnök napirendi indítványt lett, amely szerint a Ház
tanácskozásait bizonytalan időre ha-
lassza cl és azután a fővárosi tör-vénviavaslatnt tárgyalja tovább.
Gól Jenő indítványozta, hogv a Ház már január 2-án tartson ülést.
Bethlen István miniszterelnök rámutatott arra, hogv a kormánv a mai napon meghívást kapoll Hágába a második konferenciára, amely a keleti jóvátétel kérdését lárgyalla. A megiivilás időpontla azonban nincs megállapítva, csak annyit leh>-t ludni, hogy január első felében lesz. Az is bizonytalan, hogy mennvi ideig fognak ;> tanácskozások tartani Nem tartaná helye-nek, hogv amikor a miniszterelnök, a pénzügy- és külügyminiszter távol van. a képviselőház üléseket tartson. Természetes, hogv amikor küldetésüket elvégezték, röglön kérni fogják a Ház üléseinek összehívását.
Szembe szállt ezután a miniszterelnök az ellenzéki állításokkal és hangoztatta, hopy
a kormány Igenis tájékoztatta
a közvéleményt a jóvátételi kérdésekről.
A képviselőház külügyi bizottsága több ízben foglalkozott ezzel a kéi-déssel. Az ülésen az ellenzék lagjai is jelen vannak. A bizoltságol bármikor össze lehetett volna hivni, de az ellenzék nem kérte az összehívási. A felsóházban, hol megtelelő tormában kérdési intézlek hozzá, szintén ismerlelte a jóvátételi ügyet. Ha az alsóházban a kérdés nem került szóba, ez nem annyit jelent, hogy a kormány nem leli volna hajlandó álláspontját ismerlelni,
Ezután az elnök kellemes Unni peket ki várit a képviselőknek és az ülés 2 órakor ért véget.
Minisztertanács
(Éjszakul rádiójelenlés) Ma délután a kormány tagjai gróf Bethlen István miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanácsot lartotlak, amelyen behatóan megvitatták az állami igazgatás reorganizációjáról szóló rendeletet. A minisztertanács felhatalmazást adott Bud János kereskedelmi miniszternek, hogy kit uj 1(/• lami hidnak: Az óbudai és a Borá-ros-téri hidaknak megépítésére a tervpályázatot kiírhassa. FolyóUgyek tárgyalása ulán a minisztertanács este 9 óra után ért végeL
Gyilkol a hideg
Amerikában 34 fok, Franciaországban 10 tok
Párls, december :20 Párisi és Franciaországot két imp óla hidegliullám leple el. Mig a het elején a hőmérő plus 6 (okot mulatóit, a maximum pedig 12—16 fok közöli ingadozott, addig tegnap óta a hőmérő Párisban reggel inimis 6 fokra szállolt alá. A hőmérséklet süllyedésében Bordeaux és ClermOnt Ferrand vezet 10 tok hideggel.
Newyork, december 20 Nyugalamerikában eris liideshul-lám terjed. Egyes helyeken a hőmérő minus 34 fokot mulat. A hidegnek eddig 20 halálos áldozata van.
Megjött a meghívó Hágába
Jaspar belga miniszterelnök táviratilag meghívta a magyar kormányi a január első napjaiban megnyíló hágai konferenciára. Hethlen miniszterelnök válaszánan bejelenielle, l\\ogy ó maga, Walkó külügyminiszter, Wekerle pénzügyminiszter és. b$ró Korányi Frigyes lógják Magyarországot képviselni a konferencián. Walkó Briandnál és Tardieu-nél rtteis, dii-ernber 20
Walkó l.ajos külflgyminiszler ma, pénteken reggel hosszabb Látogatást lett Briandnál.délután pedig Jd^eu miniszterelnöknél.
zalai kozlont
tsöh december 21.
Meg kell menteni a lazsnak! kápolnát az elpusztulástól
A pusztulásra ítélt lazsnak! kápolna restaurálása — A nagykanizsai róm. kath. egyházközség vegye át a kápolna gondozását — A Szentháromság-szobor is restaurálásra szorul
Nagykanizsa, december 20 Csonkamagyarországot műemlékeinek legnagyobb részétől is meg fosztotta a gyilkos trianoni kéz. — Világhíres, évszázados műemlékeink legnagyobb része megszállók kezére került, ugy, hogy elekinlelben is koldusok leltünk. Nemzeti érdek, hazafias kötelesség tehát, hogy azl a kevés műemléket, amit magunkénak vallhatunk, gondosan őrizzük, hogy a dicsőséges magyar mult emlékei! gyermekeinknek és unokáinknak átadhatjuk.
Egy ilyen nagybecsű műemlék, évszázadok palinajával bevonva, a Magyar-utca folylatásában álló lazsnaki kápolna, amelyet 1768-ban Inkey Boldizsár alispán építtetett az 1702-ben olt emelt „Három Kereszt" kápolna helyére (V. ö Barbarits: Nagykanizsa monograflája 239 oldal). Nagyhéten ugyanis ide szokolt járni a processlo és sok százan a nagypénteki éjszakát is itt töltötték. Inkey Boldizsár allípán egy fogadalmából kilolyólag építtette ezt a kápolnát, — amely egyben az ő mauzóleuma Is. Erről az Inkeyröi beszélik, hogy amikor a kápolna kupoláját szegecselték, az egyik munkás pipival a szájában dolgozott, ami Inkeyt annyra felingerelte, hogy elővelte pisztolyát és lelőtte.
Az Inkey-család a kápolna fenn-tarlására és gondozására alapítványt telt, ez azonban a devalváció folytán teljesen elenyészett. Ma tehát az a htlyzet, hogy nincsen gazdája sem a kápolnának, sem a mellette levő háznak, amely valószínűleg a kápolna-őr lakásául szolgált.
A lazsnak! kápolna kupolás épület. Mindjár! a bejárainál két barokkszobor fogadja a látogatót. Nemes veretű rokokó-stilü vasrács őrzi a külvilágtól.
A clnktorium mind a négy részén négy kis kupolás kápolna, barokk-szerű csoportok, a Megválló passziójának egyes jeleneteivel. Mind művészi értékű, homokkőből faragot!, plasztikusan szép alkotások.
A kápolna mögfltt a Kálvária. Hárombollozalos építmény. A közepén csodaszép Krisztus.
A cinktóriumban található még a borostyánnal befutott római urna (hamvveder), talapzala letöredezve, rajta restaurálás nyomaival.
Belül a mauzóleum görög kereszt alakú kupolás épilmény.
Ilt minden siralmas állapotban van. Denevérek otthona lelt. Jobbról, balra — epitáfiumok (síremlékek) állanak végig. A falakon megálla-pilhatatlan színű koszorúk. Az oltár maga rokokó-stilü, hatalmas táberná-kulummal, amelyen kiterjesztett cha-rubok állnak őrt. A főoltár háta mögölt a sekrestye. A tábernákulumban még ott a kehely és paléna — melyeket talán ötven évvei azelőtt használlak
utoljára. Az ablakok betörve. Az oszlopok csodaszépen megfaragott fejekkel: tökéletes művészi munka.
Délzalának talán egyetlen s legértékesebb műemléke, amelyről mindenki megfeledkezett, amelyre senki sem gondol, amelyei külőnósképen kellen? megbecsülnie és amelynek ma még gazdája sincsen. Pár év multán teljesen leszakad a kápolna és Délzala gyönyörű rokokó-müem-léke teljesen elpusztul.
Nagykanizsa közönségének hazafias kötelessége lenne ezt a műemlékei megmenteni a késői utódok számára. Olyan szegények vagyunk műkincsekben, hogy amink megvan és megmaradt még, azl a legnagyobb gonddal ápolni és őrizni — kötelesség.
Ez a gondolat vezérelte P. Deák Szulpic Nagykanizsa ferences-plébá-uosát, amikor a lazsnaki műemlék megmentése érdekében akciót indított, hogy a gazdátlan kápolnát átvegye a nagykanizsai róm. kath. egyházközség a maga gondozásába. I
A plébánost kulturális, hazafias és vallásos szempontok indították akciójának megindítására. Hiszen köztudomású, hogy Nagykanizsa a legszegényebb város műemlékekben és bizonyos az is, hogy a város fejlődése folyamán úgyis arra leié épül ki, a kápolna megfelelj restaurálásával léhát már most lehelne gondoskodni az oltani körzet lakosságának lelki adminisztrálásáról. És mivel a kápolna a Szenl Kereszt feltalálásáról van elnevezve, a plébános törekvése, hogy a Szent Kereszt (eltalálása emlékezetén, május havában — ugy mint ez szokásban voll régebben — a nagykanizsaiak körmenetben menjenek ki és végezzék ájlatosságait őseik és hőseik hantjai felett. Hiszen a kápolna környéke tele van még most is egykori, a törökökkel vívott ütközetekben eleseit magyar hősök sírjaival.
Ezzel kapcsolalban gondoskodásának tárgyát képezi a plébánosnak az Eötvös-téri Szentháromság-szobor megfelelő restaurallatása is.
A plébános már a legközelebbi napokban eljár ebben az ügyben az illetékes tényezőknél és az egyházközség vezetőségi trgjaival való tanácskozás után megkezdi akcióját, aminek bevezető lépése volt a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi líceális programján tartott, igen nagy sikerű előadása.
A malomban a gépszij elkapott egy mnnkást
Gyantázni akarta a szijat és eközben érte a baleset — Felelősség senkit nem terhel
zók azonnal leállították a gépel, de igy is súlyos sérüléseket szenvedett. A biztos életveszedelemből azonban megmenekült.
A telefonon értesített mentők beszállították a kórház sebészeli osztályára, ahol orvosi beavatkozás után állapota jelentősen javult.
A vizsgálat megállapította, hogy Hetyel maga volt oka balesetének és ezért senkit sem terhel felelősség.
Nagykanizsa, december 20 Tegnapelőlt csle nyolc órakor a Transdanubia Vár-uti malmában baleset történt.
Hetyel József 56 éves malommunkás munka közben meg akarta gyantázni a koplalógép szíját. A munkás nem járt el elég elővigyázatossággal a mozgásban levő gépnél és annyira ráhajolt a szíjra, hogy az elkapta. Segélykiáltásaira a közelben dolgo-
Ajándékozzon hozzátartozóinak
karácsonyra
TURUL-CIPŐT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női posztó fűzős cipő bőrrel szegélyezett Női pántos cipő Iroőr és magas sarokkal
Női hócipők ..................
Commode-cipők ...............
Qyermek hócipők.
P 1700
P 17-00-1ŐI P 9-80-tói P 6\'50-től
Férfi hó- és sárclpők.
Turul Cipőgyár fiókja
Főút 12., a Koronával szemben.
Egy félóra a nyomorúság asztalainál,
a Keresztény Jótékony Nőegylet népkonyháján Nagykanizsa, decomber 20
Napok óta valami különös karaván-járás indul meg minden délelőtt az Eötvös-tér felé. Oörnyedt \'öregek, kiknél csak a nehéz nyomoruság-szagu nagykendőik öregebbek. Virgonc gyerekek, kiknek arcára korán felrajzolta titkos pókhálóit a nincs könyörtelen vésője.
Madzag-fulu szatyrok, Csorbára vénüli kosarak, Utött-kopottan ásítozó lábasok, fazekak, ócska katona-sajka, világlátott konzerv-doboz a hónuk alall. A volt Eötvös-téri rendőr-őr-szobára igyekeznek, ahol most — a város vezetőségének jóvoltából — a Keresztény Jótékony Nőegylet népkonyhája ütött tanyát.
Megyek a karaván után. Benyitok. Iny-cslklandó gulyás-gőz párázik kifelé az ajlónwlásnál. Az előszobában már reszkelőltfzek bontogatják, ra-kogatják a-szamok csörömpölő edényeit. Gerendás, fehérre meszeli, lisztára varázsoll két Bzoba nyilik egymásulán. Egyik a konyha. Az üstben pirosan, vidáman fortyog a jó, vastag gulyás. Örömre borzolódik a paprikás lé, valahányszor a nagykanál a fenekéig kotor, hogy egyformán jusson krumplija, husa, levese Is a porciókba. (Dr. Tamás Jánosné, a szegényügyi bizottság elnöke 5 kg. hússal toldotta meg mára saját zsebéből a szegények ebédjét.) A szervírozó asztalon friss kenyér-szeletek mosolyognak. Sok egyforma, kék-zománcos tányér csörren össze a fényes-vidáman kacsintgató kanalakkal. Kóstolom a gulyást. Pompás.
Törődött, rongyos öregek, félig bénák, kiégett szeműek, ki ijedt-alá-zatosan, ki rulinos biztonsággal, sorra ülnek a kecskelábú asztalok mellé. És esznek. Csendben, szótlanul. Minlha az a tányér gulyás volna ai egész életük értelme, célja, — az a darab kenyér az egész világuk egyetlen kézzelfogható valósága.
Akiknek szivük van a jóra, jöjjenek el egyszer ide (mindenkit szívesen látnak a nőegyletl vezetőségnek minden nap itt sürgő-forgó tagjai). Itt látják meg: mit jelent enni. Et Iil tudják meg: mit jelent adni.
A másik szobában az apróságok. Ök még vidáman, hangosan csicsergő szóval fűszerezik a nyomorúságuk asztalát. A falakon táblák. Rajtuk felírva az asztali-áldás szövege, amit karban imádkoznak evés előtt, intelmek : lisztaságra, illedelemre. Terilelt asztaloknál, táguló szemekkel
Ékszert, órát díszműárut
evöeszközt
legszebbet legolcsóbban
vékAsy károly
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fft-ut S.
szenzáctós_oiosó Karácsonyi Vásár™»
Kisfalud! és Krausz cégnél, Nagykanizsán.
Az év folyamán össxegyülemlett rengeteg mennyiségű |MaP9flábAkat soha eddig nsm létszstt selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb. Ili OI O VI © 1% O VlCS I oloaó Arakon árusítjuk 1
KIÖT Siessen, mig a készlet tartl "KJ|
I9?9. december 21
ZALAI KÖZLÖNY
«
várják az oszlást. Külön asztalnál a fiuk, külön a lányok. (A teritöket Kirschner Mór adományozta.) Ma épen az öregek is mind idefelé oldalognak, a gyerekek fertályába. Mert nagy aktus napja a mai. Dr. Tamásné ilt osztja ki az általa összegyűjtött, összeszedeti léli ruhafélékéi. Még a „sipos Qyuricá"-nak is jutott egy pár fehér téli-kesztyű. Mindjárt el is ment vele, mert enni nem itl kap. Az ajtóból széles-vigyorogva lengette vissza búcsúzóra fehér-kesztytls kezél:
— Isten velük, naccságákl
Közben egyre-egyre |önnek az
ebédlő transzportok. A törz> könyvből kontrollálják, akli még nem ismernek, aztán csörögnek a kanalak, a lányérak és mire delet harangoznak, száz éhes száj rebegi hálával lele az elköszöntó dicsértesséket (ez itt a kölelező köszöntés).
Most még százennyihányan vannak. Amint a hideg zúzmarásra der-meszti a nyomorúságos odvakat, istállókat, ahol ezek az emberek laknak, — mindjárt lesznek 150-en, többen is. És ha számot velünk, bizony egyetlen adag üres leves, egy darab kenyérrel: — 8 fillérbe mindenhogyan belejön. Aztán üre< levest mégse lehel adni. Ürül tehát, veszedelmesen ürül a liszttel, zöld ség-félével, főzelék-neművel rakott kamra. És fogy a pénz. Mert sok a nyomorgó ember. Sok az éhes gyerek-száj. Elküldeni sem lehel az arra szorulót.
Hogyan is lehelne?
A minap is jött egy uj iskolásgyerek, aki nem volt még benn a törzskönyvben. Amig a nagyok tanakodtak lajt, hogy felvegyék-c, kórusban megszólaltak az asztal mellől a többi apróságok:
— Mindegyikünk ad neki a magáéból egy kanállal.. .

Jó emberek 1 Próbáljatok meg csak tizedannyira áldozatos-lelküek lenni, mini a kanál levesükel éhező társuknak felajánló nyomorullak I (bl)
December
Szombat (Barokkól nórablók)
Két leány kalandjai a sivatag fiai közeli 10 fejezetben.
Főszereplők: Vladimír Galdarov és Dolly Davis,
CSÓKOK ISKOLÁJA
(Leckék a szerelemből)
Vígjáték 7 felvonásban. - Főszereplők: Cariaaa Boni és Mooaáry lla.
= Szőnyegek nagy választékban érkeztek Barta szőnyeglera-katába.
= Legjobban kamatozik az a tőke, amelyet a vllághirO Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gyQjt.
Báli
selyemuftüonságok nagy választék olcsó árak
Singer
árulásban.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. szám.
Hirdessen a Zalai Közlöny-ben
16 pengő lefizetése mellett veheti a legszebb
karácsonyi ajándékot
3 lámpás PHILIPS rádiót hangszóróval
telepekkel, háznál felszerelve. — A havi részlet
csak 15 pengő
Antal sportárunagykereskedés JiClUU MIUCM fegyver-, lőszer- és
rádió- és gramofonosztálya.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 21, szombat
Rőm. katolikus: Tamás Protestáns: Tamás. Izraelita: Kist. hó 19.
OSbel Árpád képklállltása nyitva egé z nap a Rozgonyi uIcai tornacsarnokban.
Városi Morgó. .Asszonyslkoly* — (Marokkói nőr.iblók), — .Csókok Iskolája". (leckék a szerelemből), vlg|áték
Gyógyszertárt éjjelt szolgálat: I. hó végéig a Neumann- (éle .Fek ete sas" gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráié (hétfő, uerda, péntek délatán és kedden egész nap nőknek).
Vatikán
város szabad földjén nagy ünnepet ül ma a 72 óves pápa-király, Achilles Ratti, aki mint a katolikus egyház látható fele, XI. Pius nóven kormányozza a világ katolikusait óh őrzi a „kulcsot", moly Péterre bízatott. Ma van ötven esztendeje annak, hogy a fiatal Ratti első ízben mutatta be oltár-áldozatát az örök Főpapnak. Nagy kegyelem, ami keveseknek adatik meg, hogy elérik pappá-szenteltetósük aranyjubileumát. Olyan Idő ez az oltár óh az llr szolgálatában, amikor a Jubiláns könnyes szemmel szokott visszatekinteni a felszántott ós bevetett területre; vájjon milyen termés kelt munkája nyomán, milyen lesz az aratás ?
Achilles Rotti káplánl „közlegény"-sorban kezdte pályáját, amely csakhamar mint papneveldol <tanár folytatódott ós annyira kivált lángelméjével, hogy fokról-fokra emelkedett, majd lengyelországi nunclus lett. K» r\\ilnde-nütt, ahol Achilles Ratti megfordult ós dolgozott, tevékeny, életerős katolikus hitélet ós katolikus öntudat sarjadt munkája nyomán. A bibo\'rnokok kollégiuma csakhamar, 1022. február ft-án, öt tartotta a legméltóbbnak arra, hogy Szent Péter utóda legyen ós viselje a halász-gyűrűt.
£s Achilles llattl, mint XI. Pius, rövid pápaságának ideje alatt csakhamar sok mindent összeegyeztetett a mai korral, haladással. Csas egyből nem enged egy jottányit: percentuallter lealkudni a katolicizmusból. Kbben — kőszikla! Különös gondoskodását képezik az Irdatlan mezőnyök, a legelliagyutottabb területek, ahol a Megváltót móg nem Ismerik ós a koreszt nem ragyog móg diadalmasan.
A magyarok Iránt különös szeretettel viselteti. Ismeri a nagy magyar tragédiát, a trianoni kálváriát és sokszor bizonyította be atyai érzelmeit Irántunk, amikor pápai tekintélyével ós súlyával mellénk állt
XI. Pius pápa jubiláris ünnepét az egész katolikus világ a maga örömünnepének tekinti. Különösen illő, hogy ml magyarok, akik az évszázadok io-lyainán annyiszor éreztük a Vatikán urának baráti ós atyai kezót, most Is egyesüljünk a Szentatya mai örömnapján ós együttérzésünk ós szeretetünk klfejezóskóp szálljon fel ma a hivatalos ünnepi istentiszteleten rab-magyarok esdő fohásza az egek Urához : Tortád meg Isten Szentatyánkot, Krisztusunk helyiartójút...
— Áthelyezés. A belügyminisz-dr. Gálffy Dezső rendőr s. fogalmazót Nagykanizsáról Sopronba, onnan pedig Trenkó János rendőrfelügyelőt szolgálati érdekből Nagykanizsára helyezte át.
— Dr. Kálnay Gyula bucsu-bankettje. Ma este búcsúztatja Kanizsa társadalma a Budapestre áthelyezett dr. Kálnay Gyula államrendőrségi főtanácsost. Este 8 órakor lesz a bankét! a Polgári Egyletben.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen.
6321
Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében.
Hócipők, gyermekcipők, sárclpők, utcai dlvatcipők, estéiyl cipők, sportcipők
zalai közlöny
1929. december 21.
Ciceálls előadás
helyeit III. tárlatán rendez műsoron matinéi a Zrínyi Irodalmi KOr
Nagykanizsa, december 20
A karácsony előtti ajándék-gon-dok következtében "ermészetszerüleg igen suk a \' ilogatója az Irodalmi és Művészeti Kör III. tárlatán Oöbel Árpád magas művészi értékű képeinek. Az irodalmi Kör vezetősége most azzal honorálja a közönség érdeklődését, hogy vasárnap délelőtt 11 órakor a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban mllsoros matinét rendez. a különben szokásos vasárnap délutáni liceális előadás helyett. Belépődíj sem a tárlatra, sem a matinéra nincs. A mtlsoron dr Tholway Zsigmond elnöki megnyílója, Oöbel Árpád szabadelőadása („A művészei műhelyéből"), Dobő György szavalata (Farkas Imre: Katonatemetés) és Bilchler Mór karnagy vczeiésével a Kisdalárda énekszámai szerepelnek.
— Karácsonyi szünet az OTI-nél. Értesítjük az intézeti tagokat és azoknak igényjogosult családtagjait, hogy a kirendeltség 1929. évi december hó 24-én és 31-én délelőtt 8 órálól 12 óráig tart hivalalos óját, miért is kérjük ezen idő alatt ügyeiket elintézni, meri az ebből származó joghátrányokért a kirendeltség vezetősége felelőséget nem vállal. Társadalombiztosító kirendeltség\'»
— Karácsonyi gyorsvonat. Folyó évi december hó 26-án, karácsony másnapián Nagykanizsától Budapestig a 2U3. számú gyorsvon-d fog közlekedni Ez a vonal Nagykanizsáról 17 óra 52 perckor indul. Az állomásfőnök.
— Teljesen ingyen
olOftuotönk a páratlan gaxdaa tartalmú Karácsonyi KOnyuUnkct. mint a „Zalai KtíxlOny" a/ánáékál.
— A kórház karácsonyfájára
dr. Barla István 10, Adler M. 5 pengőt, Valko uraság 50 kg. liszté\'. N. N. 2 p-ngőt adományoztak. N. N. 2 pengőt adott ezenkívül a szegényház és 2 pengőt a fogház ka rácsonyfájira.
— "Uj távbeszélő központok. Karmacs, Kővágóörs és Zalaszántó zalamegyci, továbbá Nádasd és Szarvaskend vasmegyei községekben a távbeszélő köiponl megnyílt.
— Meghívó I A Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének helyi csoportja f. hó 22-én. vasárnap d. u. 2 órakor a Centrál souterrain helyiségében tartja újjáalakuló és tisztújító taggyűlését. A taggvűlés előadója Kertész Miklós kartárs, a Szövetség központi főtitkára. Kérünk minden kartársat és kartársnői, azokat is, kik a csoportnak még nem tagjai és akik névre szóló meghívót tévedésből nem kaplak, hogy a taggyűlésen okvetlenül megjelenni szíveskedjenek A Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének nagykanizsai csoportja.
— Barta-szónyeg a legszebb karácsonyi ajándék.
— Meghalt a zalacsányl váltóőr.
Beszámoltunk arról, hogy Koncz János 54 éves zalacsányi váltóőrt a vonalra várakozó tömeg a mozdony kerekei elé sodorta s a szerencsétlen embert elgázolla a vasuli szerelvény. Mindkél lábál és jobbkezét tőből levágták. Koncz János a nagy vérveszteség következtében a zalaegerszegi kórházban kiszenvedett.
Vasárnap megy a deputáció
a városházára a latctanya-épités Ügyében
Nagykanizsa, december 20
Megírtuk, hogy a laklanya-épilke-z.és második fázisának 1 millió pengőt kitevő munkálatai ügyében a nagykanizsai ipartestület mozgalmat indított. Holnap vasárnap délelőtt az érdekeltségek nagy küldöttsége keresi fel a polgármestert, hogy kövessen el minden lehetőt, hogy az ár-lejlés alá kerülő munkákat, illetve vállalkozást csak kizárólag nagykanizsaiak kaphassák.
Az ipartestületen kivlll részt vesz a küldöttségben az OMKE, a GyOSz, a Baross-Szövetség, a Füszerkeres-kedök Egyesülete. A küldöttség Kiss Ernő ipartestület! elnök vezetésével jfekil a polgármesterhez.
(Wllekezés fél 11 órakor délelótl az ^niteslületi székház I rmében, ahonnét előértekezlet után zár1 -or<>k-ban indul a küldöttség a v.ioshá-zára.
— Tűz Fonyódon. Nagy Géza fonyódi földműves istállója és pajtája tegnap virradóra kigyulladt. A tüzet az ottani tűzoltók és a falu lakossága csak nagy erőfeszilések árán tudta megfékezni. A csendőri nyomozás során az a gyanú merült fel, h\'igy az islállót ugy gyújtották fel. Ebben az irányban folytatják tovább a nyomozást.
Tolva/kulcsos betörök
Nagykanizsa, december 20 Kaposváron tegnap reggel a reálgimnázium IskolanzolgájH betflréut fedezett fel. Mikor ki akart-i nvitnl ftz. ajtókat, azokat, váratlanul, nyitva találta. Az. Igazgató Irodájában minden Hz.ekrénv, Iróasztal-llók kl voll nyitva. A betörök álkulcAokkal dolgoztak én éjnek ideién végezték dolgukat, azonban egyetlen pengőt sem talállak néhol
A gimnáziumban ugyanla három évvel e\'zetőtt betörést köveitek el és az. óin az. Igazgató nem hagyott soha pénzt az. Iróan-ztnl-flókokhun.
Miután Kaposváron pár nappal ezelőtt a Ih-iul-Jitc malomba. majd a Hu-zússv-jile lifnlrsUzlrlbe törtek be hasonló módon álkulccsokkal, az. a teltevés. hogy azok a betörök ope.-illnak olt, akik Nagykanizsán Simon Gyürfty lakatosmester miihelyéMI átkulcsoltál loplak rl I-lrre vonatkozó bizonyítéka még ez.ldelg nincs a kaposvári rendőrségnek, de nincs kizárva, hogy a bevezetett nyomozás fényt derít majd a tettesekre.
— Minden előfizetőnk a
„Zalai Köxlöny" t/yünyOrU Karácsonyi Könyufit kapta alánáCkal.
Központi Bank és Pénzváltó Üzlet KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa, Király-utca 34. szám.
Legjobban vesz i Idegen pénznemeket (dollár, font, dinár, stb.) Ezllst koronákat, aranyakat, kény-szerkölcsönkötvényeket, nagykanizsai pénzintézete!, részvényeit és sorsjegyeket. uu Telefor Kölcsönt nyújt ■ Ingatlanra, első hclyü bekebelezéssel. Megtakarított pénzeket biztosan és kedvező kamattal gyümölcsözlek ■ 310.
selyemharisnya hí
gg bili P11
Szenzációs árajánlat!
Női reform selyemnadrág ^ Női reform gyapjunadrág hl"l!,,1
Női flórharisnya, KMM
Gyermek-kötények 2-10 Éfl|| töl Gyermek ílanell játszóruhák Hibás tavaszikabátok Cíak Flanell pongyola csak Krepdesinruhák Estélyi ruhák volt ára 120, most Nőikabátok végig bélelve csak Nőikabátok bélelt, plüssgallérral Finomabb nő kabat szőrmével
Fekete sötétkék kabát
Szövetruhák
Szövetruhák c;ak
Mosóruhák csak
Kosztümök
Sveici sapka
Szines kombiné csak
Kascha ruhák
Kascha ruhák
Férfi harisnya
Férfi harisnya gvapju csak
• 2 50 , 3 50 , 2 50 1 — 1-töl 10 — 690 20-tól 49 — 25 — 29 — 39 — 49 — 59-55 — 17-töl 9\'50 3-50 19 — 320 250 1750 25 80 148 2 50
Ha nem volt nálunk, okvetlen jöjjön el saját érdekében, kevés pénzért sokat adunk. Áruink jó minőségéért felelősséget vállalunk
!M0 lSÍSyat.SP31D
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
I&92 december 2l
ZALAI köZlONV
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségi) áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom. Magtekintésre vételkényszer nélkUI ajánlom. PV Maradékok féláron.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
Ml lesst benne?
Naptár
Blbó I-ftjna rngéhye: „Kétlelkű szerelem"
Postai tájékoztató
Pénzügyi illetékek
Vadászati tudnivalók
Halászati tudnivalók
Az 1929. év története
Törvénykezési tudnivalók
Szakácskönyv
Jótaaácsok háziasszonyoknak
Hasznos tudnivalók
Budapesli kalauz
Névnapok
Vásár-jegyzék Et mind benne lesz a Zalai Közlöny nagyszerű ajándékában — a Karácsonyi Jkó\'nyt>-ben, amit minden elófizetónk díjtalanul kap a karácsonyi számmal együtt. A könyvel dec. 24-lg belépő uf előfizetőink Is megkapják.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli jelentések I Pénteken a Mmir-Mkt: Reggel 7 órakor -2 4, dílután 3 érikor —0 8. eate 9 órakor —1-4.
ÍfÉltzakal rádlójitcntés) A Nataaraló-■ssi IkMhI eata 10 Arakor Ja-»<ls keleti és éaaakkalatl lég. Aramláaaal agyalAra még hléag éa taslMyaméan aairai Idő várkaié.
la uonbaton él holiap vasárnap
disznótoros vacsora
töpörtyűs pogácsával. Kltflnő pogányvárl borok. Jó zene. Szíves pártfogási kér
Perényl János
•alt
vendéglós.
Figyelem I Itt az alkalom I
ARMUTH SÁNDOR ÉS FIA
bazárüzletében, Nagykanizsán, Fő-ut 8. szám alatt, az udvarban
Nagy karácsonyi vásár nainidi és belföldi játékokban.
Hóoip&kban, cipőkben nagy választék. Szebbnél-szebb tárgyakból külön BB filléres oeatály.
Oy.rn.eklcoo.lk. Tmimfo„, „,. Kipk.r.t.zé..
Nagykanizsa Csengery-nt 6.
Mélyen leszállított áron
nagy karácsonyi vásárt rendez
villamos világítási és háztartási készülékekben.
Tekintse meg csillárokkal, villamos főző-, fütő-, forraló-, Hűtőkészülékekkel és vasalókkal dúsan felszerelt üzletünket, rendeljen porszívó, padlófénye-sitő és mosógépet, ágy , test, láb- és vízmelegítőt.
Az otthonát teszi kellemessé, kényelmessé és korszerűvé, ha villanyárammal világit, f ő z, vasal, takarít és mos. A villamos háztartási készülék ma a legcélszerűbb és
legkeresettebb karácsonyi ajándék. A porszívó és padlófényesitő gépek kölcsönhasználatra is kaphatók.
Kirakatunk látványosság!
— A legalkalmasabb karácsonyi aJAn-dék a már nem egészen fiatal asszony
részére is. Igen nehéz egy Ilyen ajándékot választani. Kijön az idő, midőn a családban észreveszik, hogy anyuka olyan dolgokban, amelyek azelőtt gyönyörűséget okoztak neki, most igazi örömet nem talál. Ékszer? Egy szép ruha? igen, igen, nagyon szép, azonban magában azt gondolja: ezektől nein lehetek megint fiatal és szép. Egy kényelmes szék, egy meleg ruhadarab * — na de Ilyent, még nem vagyok én öregasszony! Valami a háztartás részére? Mindaz, ami kell, megvan. Anyuka érzékeny lett és éppen ajándékkal könnyen meg lehet ót sérteni. Egy varrógépet kellene neki ajándékozni I Ilyen is van már ? Igen, már hosszú évek óta. Még Jó szolgálatot tesz. Bizonyára! Azonban anyukának már néha-néha nehezére esik u régi gépen dolgozni. A taposás t. I. már fáradságos es anyuka szemei nem olyan jók már, mint azolőtt. A gép zakatolása szintén terhére van már. Egy 25—80 éves varrógép már nem Járhat csöndeseit és ezt anyuka bizony már észreveszi. A kézlvarrás is fárasztja őt már. És épen most, amikor a háztartás már kisebb lett, anyukának egy szép munka igazán örömet okozna. Ezért komolyan mondom: Egy varrógépet kellene neki ajándékozni, egy Slngor-varrógépet, villamos motorral és varrófénnyel, l\'a-láa egy „hordozható villamos Singer-varrógépot", amely ép olyan kodves, mint praktikus Is. Ezt egy szekrényben el lehetne helyezni, nem áll senkinek útjában és tényleg ez az a gén, amelv kéznél van akkor, amikor tulajdonképei a varrás nem okvetlenül szüksé-
f[es. Mert akkor azért varrunk, stoppo-unk és hlmeztlnk, mert ez örömet szerez nekünk és mert fáradságba nem kerül. A helybeli Slngor flóküzlot Nagykanizsa, Fó-ut 1, sz. alatt van.
TdnogaMuk az érdemes kanixsaf ksreskedelmeif és Ipari.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
a. Főraktár: L
VWEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
OLCSO KARACSONYI VASARÜ
ir
Kérjük kirakataink megtekintését! Raktáron levő Rábátok 48\'— pengőtől feljebb, mig a készlet tart Női ing 145, női bugyi 1\'45, szines ingbugyi 225, szines szoknya Combinée 2 80 és feljebb.
Szőnyegek nagy választékban raktáron.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
7ALA1 POZlONY
1V29. december 21.
„Akinek csak fájdalmaidat
eniliteffem, Aspirin tablettákat ajánlott. Én bizom benn\'ik és ezért hoztam Neked egy eredeti dobozt a gyógyszertárból."
SPORTÉLET
Az NTE korcsolyapályát
csak az erösebb hideget várják, hogy meginduljon rajtuk a jégszezon Nagykanizsa, 20
Igaz, hogy vékony .réteg, deWár leesett az első hó és ifcy a télisportok előrevetik árnyékukat. A népszerű tennisz, lutbaii után jön Nagykanizsa, |ugyszólván kizárólagosan kultivált téli-sportja : a korcsolyázás.
Az elrault tél kemény hidege ennek a szép és egészséges sportnak ujabb és ujabb hivőket szerzett. A Nagykanizsát Torna Egylet tennisz és korcsolyaszakoszlálya minden esztendőben páratlan agilitással késziti elő a téli sportot.
Ez idén sem marad el ebbeli tevékenysége a lelkes és minden elismerést megérdemlő vezetőségnek.
Az NTE vezetősége figyelemmel kisérve a kezdődő téli időjárást, minden intézkedést megtett, hogy amint a megfelelő hidegebb idő beköszönt, a korcsolyapálya megnyitása megtörténjék.
Ez Ügyben különben tegnap este értekezlet volt a tennisz és korcsolya-szakosztályban és azon megállapították az idei koresolyabérlel- és belépőjegyeket. A gazdasági viszonyokra való tekintettel a vezetőség arra az álláspontra helyezkedeii, hogy az idén a tavalyi jegyárakat mérséklik.
Bérlelek a mai naptól kezdve válthalok Vágó Endre illatszerlárában. Miulán a most megváltott |egyek, bérletek ára jelentékenyebben alatta áll a január 4-ike után éleibe lépő uj áraknak, ajihlalos, hogy mindenki, különösen a szülők gyermekeiknek előre kiváltsak bérletjegyeiket.
Az árak a korcsolyapályára a következők :
Bérlet: |anuár 4-ig kiváltva 8, diák
4, kisérő 2 P. (Később kiváltva 10,
5, illetve 2 50 P.) NTE tagoknak: január 4 elölt 6, diák 3, kisérő 1.50, (később 8, 4, illetve 2 P)
Napi jegyek: rendes 80, diák 40, ki-iérö 20 fillér, vasár- és llnnepnap 1 P, diák 50 f, kisérő 20. NTE tagoknak: 60 f, diák 30 f, vasár-és ünnepnap 80 f, diák 40, kisérő 20 f.
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
a Markó-féle vendéglőben
Rbonnensak felvétetnek.
TŐZSDE
A mai tőzsdei nap egyike volt a legüzleltelenebb napoknak Még a pénteken szokásos heti protongáció-val kapcsolatos lebonyolítások sem Idéztek elő számbavehetó forgalmat. A tőzsdei angazsmánok nagyjában lebonyolítást nyerlek és a megmaradt kis angazsmánok alacsonyabb resirttételek mellett voltak rendezhetők, ami hosszú idő óta most történt először. Ez annak a jele, hogy a minimális spekuláció inkább álá-hosBz orientálódott. A devizapiacon mérsékelt forgalom mellett Newyork árfolyama 20 fillérrel emelkedett. A flxkamatozásu papírok piacán Üzletfelén Irányzat mellett az árfolyamok változatlanok.
Zürichi sárlat
Párti 3025, London 2S09\'/a, Nawyork 51400, Brfltwl 7I97VI, Milano 2691, Madrtd7107\'/1, Amsterdam 207*321/1, Berlin 123 12, Wien 75 37, Sofla 8*72\'/«. Prága IS 281/1, Vsraó 57 70, Budapeit (O-IS Belgrád SÍ270, Bukarest 307>/(.
— .... mNpmv
Buza 20 flll., rozs 20 flll. esett.
Buaa llaxav. 77-es 22 55—23 05. I»-il 22-96-23 25, 79-es 23 20-23 60, SO-aa 2350-2375, dunánt. 77-ea 2135-2155 78-as 21-60—21-73. 79-es 2185-22 00, SO-ái 21-95- 22-10. rozs 14-50-14 60, tak. árpa 15-65-16\'10, aőrárpa 17*50-19 00. ub 13 00-13 35, tengert tiit. 13 05-1315, dunántúli 13 00 -13 10, repce 51 00-53-00 korpa 950 970.
VALUTÁK Angol I. 27-75-27-90 Belga fr. 79*60-8000 Csehk. 18-86-16-96 Dán k. 152-70-153-30 Dinár lOOO-tO-OS Dollár 568 10-570-10 Prancla 1.22-45-22 75 Holt. 2/9-45 230-45 Lengyel 63*8064-10 Uu 3\'38-3\'42
Léva 410-4-16 Líra 29 65-29-95 Márka 136 25-13685 Norvég 15260 153 20 ScbllL 80-10 8050 Ptaeta 71-25 79-25 Svájd I. 110-80 III 30 Svédk. 153-50 154-10
DEVIZÁK
Amit 229-72-230*42 Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-45-136 85 Brüsszel 79-75-80-00 DevlialeJ 3-40-3-42 Kopenb.li2 90 IS3 J0 London 27-80 27-Í8 Madrid 78 55-79 25 Milano 2SV0-29-90 Newyork569*60-7I 20 Oftzlo 162 80-153 20 Párta 22-44-22 51 Prájra 16-91-16-96 Saófla 4-11-4-15 Stockh. 153*70-154*10 Varsó 63-95-64-15 Wien 80-20-00*45 Zürich 110*82-111 12
S«rtéfTÍsár
Felhajtás 2221, eladatlan 15. — Rlaé-lendü 1-42—1*.8, szedett 1*32-1-34, azedeli kőaép 1*26-1-28, könnytt 1*16-1-22, l-«ő lendü öreg 1-32—1 34, ll-od rendtl öreg 1-22-1 26 angol atlldí 1-40-1-60, szalonna natryban 1-38—1-42, lalr 1-70-1*80, hui 1-80—1*90, szalonnás lélaertés 1*60-1-78.
Da*: MlnU Ir*afa fc U*kUM TálUUt, lurkuluái.
Felelői kiadó: Zalai Károly. t.l«narfc«a trlrtnn t Nagykanizsa 7H n.
Naponta adjon növendék és hlzóállalalnak

„FUTOR
szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR- növendékállatoknál a csonlképsődést elősegíti hliáira
Kr,étvágy gerjesztőd
A „FUTOR" nem orvosság, hanem a legfinomabban őrlőti mészsótáp. amely az állatok szervezettben Igen Könnyen felszívódik, s amelyei az állató < aro-matikui anyag artal.nánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhi/la ók, uradalmak, gazdaságok a .l\'UTOR\'-l állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zták vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. 1 cca \'/t kg-os próbadoboi ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek 93ss kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróság mellett. Telefon: 130.
APBÖHIRDETfiSEK
Ax aprfUlifcáéaalt ítja 10 aaAW M IHHt
Mladen további axó dt|a I flll. Vaaár is hutepaup 10 aaólf Htlár, mlzxtaa
további a/i dija B flll. Sierdán éa pénteki 10 alóla (O fillér, minden további nő dija • flll. Omsafl s minden vastagabb betűből állö sző kél azőnak aiámlt-tatlk. Állást keresőknek SOVs engedmény.
Hlrd.téaak S (öl) p.ngS tasaagan alul ■ falaalsoas kényv.lé., •atámláaán alkaritláaa •*»•« a I 6 r a tliataiálli
■aráoaan-ra elő|egy>és nélkül Is korlátlan mennyiségben kapható Irina, príma teaval l/a kgr. 1-20. Naranca és mandarin meglepően olcsón Oyenea Lajos csemege-Ülteiében. -6352
■ér.utó csukott, megblaható és legolcsóbb Deutsch T.l.foia 410. 5909
Eatélyl raihadlaaak, leimez dolgok s legnagyobb választékban, a legulabb mintákban — Kaulmann Károlynál, Telelőn 3 2. 6295
Villanymotort 7—10 lóerőig asiaa-vét.lra keresek. Kapoll hentes. 6304
Tojéa, Ünnepekre előjegyezhető, darabja 16 fillér — Vida tüszerüile.éban, Kazlncay-
utca 13.__6355
HA- éa aérolpSk tlegolcsóbban — Kaulmann Károlynál Telelőn 3 2. 6295
Poflányvári sajátteimésü boriimat következő Irakban jegyzem llterenklnl:
1927. évi aszlsli fehér 130, 1928. al let 60,
1928. asztali fehér 80, 1929. asslali fehér 90, burgundi szemelt 200 tlllér. Leitneiné Caengety-ut 36. 6296
Hibátlan, gyapjú női reform nadrágok P 3 20 kaphatók — Kaulmann Károlynál.
TcPlon 3/2.__ 6295
Kőlcsey-utca 19. számú kisebb bérház olcsón eladd Mayer leatőnél. 6338
Aa összes raktáron levő játákáaiak rendkívül olcsó álban kiáruiittalnak Kaulmann Károlynál. Teleion, 372___6295
3 szobiból álló utcai, löldsslnti Irada-h.lyl.ég kiadó Csengery ul 4. 6208
Sifirmsáruk a legnagyobb választékban a olcsó árban Ksulmsnn Károlynál. Telefon 372 6295
■a tarja a fajét, hogy milyen ajándékot vegyen karácsonyfa éa újévre, mert gyermekszvettert és pultóvert már 3 pengőért, felnőtteknek pedig mir 5—6 pengőért kap Welsz Adolfnál Klrály-ulot 34. — Siessen megtekinteni. 6264
Sugár-ut 32 rzámu háx parkírozott nd-varial, gyümölcsös kerttel, kedvező fizetést feltételek melleit eladó. - Bővebbet Ksulmsnn Károly cégnél Telet .n 372. 6295
V.nnék Uitell stclázslkat. Cim a kiadóban. 6350
Featt
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzraosó, vegytlsitltó, njbafcstS
NAGYKANIZSA
Oyájlótalap i Gyártelepi
Kazlnczy-u. 8. llnnyadi-u. 1)
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet vagy llszlillat. Győződjön meg áraim olcsóságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényt] gallértlaztttát I Tisztit I uu Pllssé\'OZ 1
■agy karácsonyi
sonkavásár!
Prágai módra ké«zillt saakák, lü-tőlt karaj, fflslőlt tarja atb. húsfélék, naponta \'rlaa «Irat II, p.rla.r és egyéb falvágottak
legjobb beszerzést forrása
Kazlüczy-ntca 2.
«3 <
Telefon 583.
Vadbőröket,
méznt, ágytollat, vasat éa Iámat
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát ás Fiai
Erzsébet-tér 15. hu
Kováid Péter és Fia
budapaatl fatUgyár
fest, tisztit éa plissaroz
Gallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés él fejelés
„, Csengery-ut 8.
a legolcsóbbtól a legflnomsbblg, nsgy válaazlékn.n — Mindennemű férfi és nfll «.pkak, kalapkallékak nagy .sas választékú eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Rőzsagyár Kaposvár
Vegytlsztltásra és festésre elfogad térti és női ruhákat
bármilyen minőségű kelmébőL UJraátteatésre bőrbuior <kat, bőrkabátokat
és végárut. Ágytotl tisztítás huzatul együtt és enélklll. Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplinok éa szőrmék tlsiUtása, ierlőtlenltéM és festése. Pllsséerozás és gouvréerozás a legelőnyösebb árban és legszebb klvlleiben.
Férfi gallérok és kézefBk fényezett és modern matt
módszer szerint tisztítva. FehérnemQek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nyu|l Nagykanizsa részére a gyüjtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet tárén Állami adóhivatal. Régi postaépület.
egy
legújabb modellü
Ha értékes éa azép ajándékot akar venni, ugy vegyen
AEG Írógépet.
Az AEG Írógép az összes eddigi írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű írógépet
magaa áron beoaerélek
Kedvező fizetéal feltételek, leszállított árak
AEü Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusltója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzaébet.tér 4. azám alatt.
Nyomatot! a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
89. évfolyam, 292 iiám
Nagykanizsa, li«» december 22 vasárnap
Ars 16 rtllér
ZALAI KÖZLÖNY
SwtoitMf f ktoUUrstal : PÍW 5. aám. Kcsxtbclyl HókktidóhlviUI Kcmdi U|o«-u. 3Z
POLITIKAI KAPTLAP
Felelős szerkesztő: Barfeartís Lajos
BIMM fa: C0 kfa a I
A közigazgatás reformja
Irta: örlfy Imre dr., országgyűlést képviselő
Nemrégiben, mikor a közigazgatás racionalizálásáról az egységespárlban előadást larlollam, senki sem tudta még, hogy azt egy nagyszabású kor-mányakció követi, amely ennek a rendkívül tágkörü és szövevényes problémának minden ágára kiierjed. Még kevésbé sejtette a közvélemény, hogy ez az akció erös Ulemü lesz. mely rövidesen végezni fog közigazgatásunk igen sok kiálló bajával. Ma már megjeleni a közhivalalok ügyrendjéről szóló összminiszleri rendelet, amely minden közhivalal igazgatására kiterjedőn, igen jelenlős reformokat léptet életbe.
De azt hinni, hogy a magyar adminisztráció reformja ügyrendi kér-dések szabályozásával nagyjából befejezési is nyeri, naivság volna. Ez a reform sokkal tágabb körű.
Legyünk tisztában azzal, hogy a minden közhivatalra érvényes ügyrendi szabály csak az általános Irány-MWkrer\'és "ár flgykezelés legfontosabb mozzanataira térhet ki s nem szabályozhatja a számtalan különböző közigazgatási ág különleges működését. Az általános ügyrendi kódex nem teszi fölöslegessé az egyes, nagy közigazgatási ágakra irányuló külön ügyrendi szabályok kiadását. Ellenkezőleg, valamennyi hatóságnak el kell mindent követnie, hogy az egyes Igazgatási ágaknak eljárási szabályait összeegyeztesse a mosl megjeleni flgyrend nagy elvével, mert ha ez nem történik, akkor a célt semmiképen sem érjük el.
Rendkívül nagy jelentősége van tehát annak, hogy a közhivatalnok ugy felülről, mini alulról a nagyközönség részéről megfelelő ellenőrzésben, ha szükséges lenne, határozol! irányú nyomásban részesüljenek ügyrendjeik átalakítása tekintetében. Ez azonban nem elég. Ellenőrzésre és nyomásra szükség van alekintelben is, hogy a közönségre igen nagy könnyilésekel jelentő szabályokai az egyes hivatalok lényleg végre is hajtsák. A végrehajtás ellenőrzésére annál is Inkább szükség van, mer! hiszen a dolog természeténél fogva a megjelent rendeletek csak kerelren-delkezéseket tartalmaznak, amelyeket az élet fog majd megfelelően ki-tölthetni.
A magyar tlsztviselőlársadalom dönlö fordulat elé ju! tehát. Vagy megszerzi a (egeimet ahhoz, hogy a magyar állam minden erejének megfeszítésével fokozottabb mérvben is elkövessen mindent, szociális helyzetének biztosilására, vagy pedig, amil velem egydtt senki sem akar hinni, a megjelenő rendelkezések végrehajtásának megnehezítésével olyan légkört teremt a közvéleményben, amely elsősorban ránézve lenne kedvezőtlen. Nem szabad elfeledni
ugyanis, hogy nemcsak a tisztviselők között hangzik el a megélhetési gondok panasza, hanem a ízabad társadalom minden lagjánál is. És ha ob|ekllve vizsgáljuk a helyzetet, meg kell állapitanunk, hogy az utóbbi rétegek helyzete az elmúlt esztendőben, viszonylag, a tisztviselő társadaloménál is kedvezőtlenebbre fordult.
Kérésem a magyar tisztviselőkhöz szól. Minden szabálynak van szövege és van lelke. Ezl a lelkei nézzék
és ne féljenek a felelösséglől, csak a céll nézzék, amelyet ebben a mon-dalban fejezhetünk ki: egylormán tonlos, hogy az intézkedés ne csak jó, hanem gyors, lehelőleg végleges és a gazdaságosság elvével össze-egyezlelhelő legyen. Ez legyen minden magyar tisztviselő kiskáléjának első szabálya s ha ezt követi, nagy jól cselekszik, nemcsak az állammal és mindnyájunkkal, hanem saját magával szemben is.
A kormány további Intézkedései az állami adminisztráció egyszerűsítésére
17 és fél millió pengő értékű utépitésl munka került kiadásra
Budapest, december 21
Bud János kereskedelemügyi miniszter ma délben aláirta azl az aklát, amely az utépitésl versenytárgyalással kapcsolatos döntés! tartalmazza és ezzel az aláírással ennek a nagyfzabásu munkának megkezdése aktuálissá vált. A 200 kilométeres útvonal elkészítésére 15 cég ajánlatát fogadia el a miniszter és a kiadásra kerül! munka ériéke 17 és félmillió pengő.
A mlnlaxtertanáca ax aáml-nlaxtrácló további cgysxertl-altéaét Qatároxia el
Budapest, decembor 21 A tegnapi minisztertanács az állami adminisztráció egyszerűsítése tekintetében további intézkedéseket
határozott el. Ebben az irányban maga Bethlen István gróf miniszterelnök tette meg a miniszlerfanács-ban a megfelelő javaslatokat. We-kerle Sándor pénzügyminiszter ki-lejlelte mindazokat a pénzügyi lehe tőségekel, melyek lakarékosság szí pontjából még eszközölhetők.
Intézmények egyszerűsítése,
hivatalok összevonása, osztályok megszüntetése
és hasonló intézkedések volnának azok, amelyekkel megtakarilás érhető el. Mindezeknek a változtatásoknak az előkészítésért a minisz-lerlanács ugy határozott, hogy ugyanolyan tárcaközi bizollságot küld ki, mint amilyen az Örlfy-féle ügyrendet megállapilolla.
-ne- .fc,
itt
. ffécen
Kenéz Béla visszautasítja „Népszava" reakciós vádját
«s te
■z utódállamok magyarságának pusztulásához
Budapest, december 21 (Éjszakai rádiójelentés) Dr. Kenéz Béla országgyűlési képviselő minap elmondott beszédével — melyben az utódállamok magyarságának Üldöztetéséről festett megdöbbentő képet — a .Népszava", majd ennek nyomán és a szociálista lapból ál-vell érvekkel a cseh sajló is foglalkozott. Mosl Kenéz Béla dr. nyilatkozató! leli közzé, melyben vissza-visszaulasilja a „Népszava" reakciós vádjál és a lisztességes demokrácia hívének vallja magái. A nyilalkozal-
ban megismétli azokat az adatokat, amelyek az utódállamok magyarságának szenvedéseiről szólnak. Ezeket az adatokat senki sem cáfolta meg — mondja. — Csehországban, a „demokrácia hazájában" 1928-ban 118 lapelkobzás történt. Kérdi: hányszor kobozlak el a „reakciós" Magyarországon ezen idő alall a „Népszavát" ? A lovábbiak során kiok-laija a „Népszavát" Kenéz dr., hogy ha akar, mi módon lehel segítségére az elnyomott magyar munkás\'; j.uak az utódállamokban.
Aláírták asz uj francia-magyar kereskedelmi egyezményt
A szerződés minimális vámtarifát biztosit valamennyi magyar árura — Az. uj egyezmény január 15-től életbe lép
l\'Arts, december 21 I Agence Radio a következőket jelenti: A magyar külügyminiszter tegnapi Brland, Tardieu és Walko bizalmas párisi tárgyalásaival kapcsolatban az I tanácskozásairól ugyan nem adlak
ki kommünikét, ugy látszik azonban, hogy
a Magyarország és hitelezői között leimerült vita most már a megoldás utján van.
A végleges döntés természetesen a
második hágai konferencián történik meg. Ha mégsem igy lenne, ugy Magyarország tartozásainak ügyét újból a nemzetközi Jóvátételi bizollság elé utalják.
Aláírták ax uf francia-magyar kereskedelmi axerxOáéat
Párls, december 21 A francia-magyar kereskedelmi szer ződés revíziójáról folytatott tárgyalások megegyezésre vezetlek. Az uj megegyezést ma délben írták alá és ezulán Briandhoz terjesztik aláírás végett.
a sxerxöáéa a legnagyobb kedvexményt blxtoaltta a magyar árunak
Párls, december 21 !jszakal rddtójetentés) Az ez év íemberjl 1 -ike óta Párisban folytatott magyar-francia tárgyalások a kereskedelmi szerződésről, ma egy pót-szerződés aláírásával befejezést nyerlek. A szerződés legfontosabb rendelkezése, hogy a franciák minimális vámtarifát biztosítanak valamennyi magyar származású árura. Igy a legnagyobb kedvezményt alkalmazzák velünk szemben.
Hivalalos francia részről kijelentenék, hogy a szerződés még a két állam parlamentjének ratifikálása elölt, már január 15-én alkalmazva lesz. A magyar bizollság ma el is hagyta I\'árist.
A pápa jnbileomi miséje
Kóma, december 21 (Éjszakai rüdiójelenlés) XI. Pius pápa pappá szenlelésének 50. éves jubileuma alkalmából ma ünnepi misét pontifikált, amelyen családján kívül megjelent a Vatikánnál akkreditál! diplomáciai kar is.
Megszűnik a vizám
Magyarország és Németország között
Berlin, december 21 A Magyarország és Németország közöli lo\'ylaloll vizumtárgyalások befejeződlek. A magyar megbizollak elutaztak Berlinből. Hir szerint a két ország közöli a legrövidebb időn belül megszűnik a vizűin.
IO
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 25.
Vétek György
lett ismét Kaposvár polgármestere
Kaposvár, decombor 21 Ma délelőtt tartotta Kaposvár megyei város liszlujiló ülését Slephaics Pál elnöklete alalt, amelyen egyhangúlag ismét dr. Vélek Györgyöt választolták meg polgármesterré.
Nagyobb izgalmai csak a pénzügyi tanácsnoki, az első osztályú aljegyzői, valamint a közigazgatási tanácsnoki állás betöltése kellett
A régi tisztikarból csupán hárman maradlak le, egyébként a régieket választották meg.
Ujabb
katasztrófáiig bessz
a newyorkl értéktőzsdén
Nowyork, december 21 A newyorki értéktőzsdén tegnap váratlanul ujabb kataszlrófális bessz indult meg. A spekuláció és a nagyközönség részéről is terjedelmes eladási megbízások érkeztek be, amelyek az ipari papírokban rendkívül érzékeny árveszteségeket okozlak. Egyes ipari értékkategóriákban 10— 15 pontos zuhanások voltak. U. S. Steel félóra alalt 56 millió dollár értékveszteséget szenvedett. A Standard Oil of Newyersey részvénypakettjének ériéke ugyanilyen rövid idő alatt 75 millió dollárral stillyedl. A pánikhangulat csak zárlat felé nyugodott meg, az intervenciós vásárlások azonban már nem sokat segítettek.
A tegnapi értékveszteség a newyorki tőzsdén kereken /llmillidrd dollár volt. Az októberi tőzsdekrach Idején a legnagyobb napi értékveszteség 13 milliárd dollárt lelt ki.
Vérmérgezésben halt meg az agg Loubet
Pária, december 21 A lapok montelimari jelenlése szerint Loubet volt köztársasági elnök uremiában halt meg. Már két héttel ezelőtt súlyos rohama voll, de akkor még valamennyire helyreállott. Mikor a haláltusa megkezdődölt, a betegágy mellett volt a haldoklónak egyetlen leánya és rokonsága. Loubet december 31-éli töltötte volna be a 91. évét.
— Ha ölesén jót akar. bit u világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban akar értesülni, ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ugy olvassa a Nemzeti Újságot és UJ Nemzedéket.
Borzalmas szerencsétlenség a magyaratádi malomban
A nagy lenditőkerék maga köré csavarta a molnárlegényt
hoz kapta a molnársegéd kabátját és a szó szoros értelmében magaköré csavarta a szerencsétlen embert.
A gépet leállították, de ekkor már Herk eszméletlen állapotban, összc-
Nagykanlzsa, docomber 21 A magyaratádi hengermalomban rendkívül súlyos szerencsétlenség történt, mely alighanem egy ember életébe kerül.
A malomban a gépek indítását Herk Ödön János molnársegéd végezte. Épen egyik kerékre akarta föltenni a szijal, mikor a kerék magá-
lört tagokkal lapadl a kerékre. Beszállították a kórházba, ahol élethalál között lebeg.
jlx uj tlxpengösök premierje
Sem a pénzintézetek, sem a kereskedők, sem a nagyközönség nem vett róla tudomást: hogy bemutatását üli az uj magyar tlzpengős — A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókja 30.000 darab uj 10 pengőst kapott
Nagykanizsa, december 21 Mint jeleztük, a napokban volt az uj magyar tízpengősöknek a premierje, a bemulaló-napja. Ragyogó primadonnáról, könnyed hős-szerelmesről, bájos szubreliról szokás ilyenkor külön megemlékezni, hát csak sokkalta inkább illik és kell is beszámolni a hatalmas Pénz-király Benjáminjáról — az ujlizper; ősökről.
Sajnos, az u| lizpengösökrjil. melyeknek külszine a békeidők régi pénzjegyét juttatja eszünkbe, bizony semmi jól nem írhatunk. A premier nem voll izgalmas, lázas, feszültséggel leli — amint a bemutalók szók-lak lenni. Sót — ellenkezőleg.
Alig vette valaki észre, hogy a tlzpengős Benjámin bevonulását üli magyar pénzpiacon. Pénzintézetek, takarékpénztárak alig vetlek róla tudomást. Kereskedők, üzletek, műhelyek — csodálkozva nézlek reánk, mikor a Pénz-király legújabb fiának bevonulásáról megkérdeztük őkcl. Bágyadtan mosolyogtak: „/0 pengős?" Szinte fa-gyaszlólag hatott a mosolynak ez a hidegsége, amikor szinte lamáskodva ismételték: .10 pengős?" Mintha valami távoli idegenről kérdeztünk volna.
Más alkalomkor, békeidőben, ese-
mény volt egy uj pénzjegy bevonulása. Ma irónikus, sőt szarkasztikus mosollyal fogadják: „/0 pengő?"
A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókintézete 30 000 darab 10 pengőst kapott a ..premiére" alkalmából, ami 300.000 pengőnek felel meg. A poslának és az egész környéknek a kifizelésekhez összesen felhasznált ebből 80.000 pengő értékű uj 10 pengős pénzjegyet.
Pedig arra lehetett volna számítani, hogy a központból kapott menyiség kevés lesz.
Az uj 10 pengőiről lehál mindössze a Magyar Nemzeti Bank veti tudomást és a posta, meg néhány intézmény, melyeket a jegyintézeti fiók kifizetelt De az irodákban, az intézetekben, az üzletekben — alig vetlek róla ludomást. A nagyközönség pedig: — annak nem is voll módjában megtekinteni.
Az uj 10 pengős bemutatkozása is valahogy összefügg a mi trianoni sorsunkkal, a mi magyar kereszt-hordozásunkkal.
Ha mini színdarabról, vagy szin-előadásról, vagy művészről kellene megemlékeznünk — egyeden egy szóval inlézhelnók el az uj 10 pengős premierjét: megbukott I Megbukott a részvétlenség miall.
A Nagykanizsai Takarékpénztár
nemrég megnyílt fiókpénztárában az 1930. január 1-től meginduló ujabb hetibetétcsoportra előjegyzések már momt elfogadtatnak.
A legkisebb hetibetét összege 1 pengő, amelynek ellenében megfelelő jótállással 200 pengő hetibetétkölcsön vehető fel. A hetibetétek a hét bármelyik napján fizethetők
s minden év végén liquidálhatók. Előjegyzések telefonon is eszközölhetők. — Telefonszám: 31.
Dr. Kálnay Gyula bucsu-banKeiiJe
Nagykanizsa, december 21 Bensőséges ünneplés keretében veitek bucsut a Budapestre helyezett dr. Kálnay Gyulától, a nagykanizsai rendőrkapitányság vezető főtanácsosától a kapitányság teljes tisztikara és személyzete. Bertóthy Lőrinc tanácsos bucsu-üdvözletére dr. Kálnay közvetlen bajtársias me-legséggel válaszolt. Hatesztendős együttműködés szálai fűzték össze a vezetőt kapitányságával s a búcsúvétel hangulata mulatta, hogy ezek a szálak mély lelki kapocsként maradnak meg lovibbra is.
Meghaló volt, mikor 10 gyermek, a szegénység kis mezítlábasai topogtak be a főtanácsoshoz, aki gondviselőjük volt, — hogy bucsut vegyenek tőle.
A Vasutas Dalkör és a Rendőr-dalárda Is külön telt bucsulátogalást a főtanácsosnál. Előbbi nevében Ansorge Antal elnök, utóbbi nevében Lehrmann Ferenc karnagy veitek bucsut, a dalárdák bucsu-dalaival.
l-ste 80 leritékes banketlen gyűlt össze a Polgári Egyletben a város társadalmának minden reprezentánsa. A meleg hangulalu banketten az első felköszöntőt dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök mondta, majd dr. Krdtky István polgármeslerhelyeltes a társhatóságok és a város közönsége, dr. Hajdú Oyula, a Polgári Egylet elnöke, a város társadalma, Kelemen Ferenc bankigazgató a Sakk Kör (melynek az ünnepeli alapiló-elnöke volt) nevében veitek bucsut a főtanácsostól. Dr. Rolschlld Béla és Csillag Jenő felköszöntői után dr. Kálnay Gyula keresetlen, de szívből jött szavakkal mondott Islenhozzádol a városnak.
Dr. Kdlnay Oyula még január 3-ig marad Nagykanizsán.
Hl J1
Mindenül! kaphatói
Termeli:
Orsz.
0
Magy.
Tejszövetkezet! KSxpont
Dudapest. I., Horthy Mlklós-ut 118-121
Ékszert, órát diszmüárut
evőeszközt
legszebbet Ugoloaábban
VÉKÁSY KÁROLY
ékszerész és órás üzletében vásároljon. Fő-ut 2.
Karácsonyra meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. |C Maradékok féláron.
„Menyasszony \' divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
1928. december lii
zalai közlöny
A legnagyobb világsikert elért Harry Pici Ilim I
A mester-detektív
| 10 felülmúlhatatlan izgalmai fejezet egy k kötőváros alvilágiból.
Klsérö múior.
Paramount Híradó.
■•xdata Ml 4 Arakor. GyermekalAadáa 1
Ámorexpress
Superburleszk 7 felvonásban Főszereplő: Pilottl. Három darab 2 felvonéaoa burleszk.
URÁNIA MOZI
Dráma a tangeren 9 felv. Főszerepben a Berlinben élő
bájos magyar színésznő : ■ agy Kató ÍJ Andrt Hozz
Két darab 2 falw. burleszk Brazília. Természetfelvétel.
— Italmérók figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltelekrfll szóló rendeletből pedig az llalméró helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonal I P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára.
— A Mercedea-Benz győzelme a barcelonai calllagturán. A közelmúltban megtartott barcelonai calllagturán három Mercedes-Benz kicsi Indult, melyek a Icg-hosszabb utvonalat válasilottik és a leg-Jobb Időt érték el A hegylversenyben ugyancsak Mercedes-Benz érte el a legjobb Idol. Az összes spanyol lapox a legna-
Eobb elismeréssel nyilatkoztak a Mercedes-
nz győzelméről.
Ma Kerül a stsüri elé a Zalai Közlöny amatör fénykép-pályázata
Nagykanizsa, december 21 A „Zalai Közlöny" amatőr fénykép-pályázatát a tegnapi nappal le-zárluk. A zsűri még ma meg fogja hozni iléklél a dijak odaítélésére vonatkozólag.
Dijaki
I. díj 1 drb. „Agfa" Billi fényképezőgép Doppel anastigmat lencsével 6X9 cm. nagyságú rollfilmhez értéke 70 P
II. „ 1 „ .Agía" 4 részes fényképezőgép diszállvány fémből, zománcozva és nikkelezve és 1 drb. fénykép disz-album értéke ..................... 25 P
III. „ ulalv. 10— pengő érlékü „Agfa" fotócikk vásárlására, Szabó Antal sporlüzletében.
További legjobb 10 amateur lapunkban a zsűri dicséretében részesül.
A pályázatra várakozáson felül sok kép érkezett be. A zsűri ma, vasárnap délután fél 2 órakor 111 össze Szabó Antal Főuli üzletében, hogy meghozza döntéséi. A zsűri tagjai: Göbel Árpád festőművész, Fitos Gyula fényképész, Szabó Antal fotó-kereskedő, Horváth Pál ainatőrfoiografus és Barbarits Lajos szerkesztő. Az eredményt karácsonyi számunkban közöljük.
w
Patent perzsaszőnyegek remek mintákban
Singeméi
SxéKely Vilmos butorielepe
Nagykanlstsa,
Kaxlncxy-ulca 4. sx.
Óriéai választék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitelképes egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Saját kárpitoa éa diizití műhely.
ZSEBIÁMPAELEM NAGY FÉNYE RÍ. .
LEGTOVÁBB VILÁGIT
Időjárás
A nagykanlzaal meteorológiai megfigyelő jelentések: Szombaton a hőmérséklet\'. Heggel 7 órakor —2-2, dílutin 2 órakor —0 4. este 9 órakor —1-4.
Felhőzni: Egész napon át borult égboltozat.
Szélirány: Egész napon át Északkeleti szél.
(Éjszaka! rádiójelenUs) A ■•t.oroló-(jiai InMxat aaia 10 órakar Ja-lantli fagypont kOrűll hSmóraék-lattal jóréaxt borsait IdS vórható, a délnyugati ráaaakan oaapadAk hajlammal.
, ni i. ....................
Németország holnap szavaz a Young-egyezmény felett
Boriin, december 21
Holnap lesz a népszavazás arról, hogy elfogadja-e Németország a Young-egyezményt, miután 42 millió némel választó tiz százaléka szavazás elrendeléséi k,érte.
Jtmtt Ut uerillnk, maradion a vdroultan.
Nagy
havazások Romániában
Bukarest, december 21 (Éjszakai rddlójeíentés) Romániában nagy havazások vannak. Dobrudzsában két méteres hó eselt. A vonalok sok helyen elakadtak a nagy hóban. Komoly zavarok vannak a telefon és táviratszolgálatban Is.
TdzaooaMuk ax érdemes kanlxsal kereskedelmei és Ipari.
- Teljesen ingyen tSSÜs
eiapxvtönk a páratlan gamdag tar* talmu Karácsonyi Könyvünket, mini a „Zalai Köxlöny" ajándékát.
MAKULRTUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
AQYSÁGOS A&S20NYQM......
FÉRJÉNEK ts FIÁNAK LEGSZEBB ÉS LEGERTÉKESEBB AJLAJVDÉK. PHILIPS UÁDIÓ CIKKEK......

,»w/®í«,i\'«/<M.wrf»rÉü#,ÉV5>r HAHÖ-
ir-t-te^^jfizit\'oe. tU\'i.zJr- Iffj.iaytcu\': UnirÍK
IO
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 25.
Londoni Beweiek
Első impressziók*)
London, november hó
Másfélórai hajóút után egyszerre csak felbjgott kis hajónk szirénája és jelezte, hogy befutottunk Doverbe. Egyszerre csak minden megélénkült körülöttem. Hordárok nyüzsögtek. Izgatott, hagyományos flegmájukból kivelkezelt, globetrotter angolok kapkodták fel az elmaradhatatlan gra-ntophonokat, no meg a golf-felszerelésekel. Mindenféle szinü és nemű idegen bábeli nyelvzavara olvadt össze a forgalmas kikötöviros zajában. Bizony, megvallom, nagyon vegyes érzelmekkel léptem partra; éreztem azt a meghatottságot, mely mindig elfogja, az embert, akármilyen tapasztalt utazó is, valahányszor valamely ismeretlen területre elöször teszi lábát.
Alaposan tele voltain előítéletekkel Anglia iráni; nem is csoda, hiszen a kontinensen oly rémmesék forognak közkézen a vörös John Buliról, az angol merevségről, rí degségröl, nemzeti dölyfrflfttagy a legtöbb elölt már e\'seve ellensfhves Anglia, mielőtt még\'igazában, otthonában megismerhetné.
Aggodalmaim, hál\' Isten, feleslegesnek\' bizonyultak.
Attól a pillanattól kezdve, hogy partra léptem Angliahan, az volt a benyomásom, hogy egy igazi nagy népet, valódi „grandé nation"-[ ismertem meg. Ez az érzésem mind a mai napig nemhogy megváltozott volna, de erősödött.
Megkezdődött kellemes csalódásaim sorozata a vám- és útlevélvizsgálatnál, az „immigration office"-ban, (a bevándorlási irodában) és folytatódon mindenütt, ahol eddig csak megfordultam.
A hivatalos közegek olyan loyali-lássál, megértéssel, annyira barátságosan végzik leendőiket, hogy szinte öröm, ha az embernek dolga akad velilk. Példát- vehetnének róluk a kontinens összes, mindent agyonadminisztráló bürokratii. Az angol hivatalos eljárások mindegyike gyors, pontos és amellett mégis egyszerű. Iskolapélda arranézve, hogyan kell a a nagyközönséggel bánni. Eklatáns bizonyíték, hogy udvariasság, elő-
*) Itrdés, .Józsefnek, r Keszthelyt Kereskedik társulata olnókónuk Londonban tanuló főiskolás fia Irta ezt a levelet a Zala! KOzlOny-nnk. Legközelebb Hlanken-bern Vilmos nagykanizsai OMKK elnök Londonban tanuló főiskolás Móniik nagyon órdokos levelét közöljük. (A szerk.)
zékenység és az, hogy nem ,látnak mindenkiben leuilenskcdöt, még nem jelenti a hivatalos kötelesség elhanyagolását, sőt cp ellenkezőleg: a publikumot csak őszintébbé, jobban kezelhetőbbé teszi és igy á hivatalos közegek munkája is megköny-nyebbül.
Nem kell azért hinni, hogy nem vizsgálnak meg sémit; söt nagyon is atuposan utana néznek mindennek, különösen az immigration of/ice-ban, a bevándorlási irodaban vetik alá alapos kikérdezésnek az idegent, ki hosszabb ideit; szándékozik Angliában maradni. Mindezt azért, hogy idegen munkaerők beözönlését megakadályozzák és ne növeljék az Angliában amúgy is nagy munkanélküliségei. Tartózkodási engedélyt 2 hónapnál hosszabb időre csak az kap, ki igazolni tudja, hogy nem munkából akar itt megélni (még lizetes nélkül sem szaoad állást vállalni I) es hogy a maga eltartására elégséges anyagiakkal rendelkezik.
Az első benyomásom tehát nagyon kedvező volt, de máig is intnden tapasztalaiul!) csak joboan megszerettette velem az angolokat és meggyőzőit arról, mennyire nem ismerik őket a kontinensen azok, kik néhány mogorva, rezesorru, kockás sporl-ruh ihar) utazgató öregúr után alkotnak véleményt róluk.
A larlózkodas, a merevség sehol. A „splendid isolalion" és a hires „reserve" helyen mindenütt gyermekesen vidám, mosolygó, egészséges arcokai látni s az izmosan karcsú, erőtől duzzadó, kisportolt alakok
élénken bizonyítják, hogy Angliában az „ép lenben ép lélek" nemcsak jelszó, hanem maga a megtestesült
valósag.
Kedvességük, udvariasságuk, becsületességük pedig egyenesen bámulatos. • A „palira-vevéí" fogalma egészen ismeretlen náluk. A francia előzékenység egyesült bennük a német egyenességgel, az előbbiek sunyi-saga, az utóbbiak nyersesége nélkül.
Minden dicshimnusznál ékesebben szól az a par tapasztalataimból előkapott kis epizód, melyeket, ha nem velem történnek meg, vagy ha nem szemem láttára játszódnak le, soha nem tudtam volna elhinni.
Az első eset egy autóbuszban játszódott le előttem. A kocsi zsúfolva volt (ami mellesleg megjegyezve, ritkaságszámba megy Londonban, oly mintaszerű a közlekedés) és a kalauz nem volt képes mindenhova eljutni. Egyszerre csak látom, hogy a leszállásnál minden rendll és rangú ulasok, hivatalnokok, munkásfélék, egymásut-ln nyomják a kalauz kezébe a vilcldijat, senki sem próbálta meg a minálunk oly népszerű „blit-zelésl". És erre, mit gondolnak, tisztelt olvasóim, mit csinált a kalauz? Kilyukaszlotl és eldobott ugyanannyi jegyet.
Más.
Az első napokbjn lörlént. Egy addig számomra ismeretlen vidéken kerestem egy cimel és közben eltévesztettem ez irányt. Nem találtam sehogy a keresett ulcát. Rendőr nem volt a közelben, igy tehát egy szembejövő elegáns urat szólítottam meg és tőle kértem útbaigazítást.
Az illelő ur teljes hévvel elkezdett magyarázni, én azonban nem nagyon értettem meg, be kell vallanom (fránya egy nyelv az az angol, valahogy egészen máskép beszélik itt kint, mint ahogy otthon tanítják); erre az illető a legbarátságosabban karon fogott és jóllehet addig ép az ellenkező irányba igyekezett, elvezetett a kérdezett helyre, az ötödik utcába, vagy jó ttz percnyire.
De nem kell azt gondolni, hogy csak a középosztály ily udvarias, síel ennyire az idegen segítségére. Akármelyik munkás, villamos kalauz ép ily készséggel szolgál felvilágosítással, ugyanilyen udvarias.
Ismét egy más alkalommal történt velem, hogy egy forgalmas útkereszteződésnél hirtelen nem tudtam, merre is kell mennem. Egyszerre csak egy érces hangol hallok a hátam mögött. Egy bobby volt (igy hívják London szálas rendöreil); látta határozatlanságomat, erre magától |ött oda hozzám és jóakaróan mosolyogva kérdezte, miben állhal rendelkezésemre ? Ez az angol rendőrségi
Ez a pár esel csak ugy hirtelené ben jutott eszembe élményeim tömkelegéből ; kis epizódok csupán, melyek, ugy hiszem, mi-iden Idegennel éppúgy megtörténlek, akárcsak velem; mégis ugy hiszem, teljesen elégségesek ahoz, hogy az angol nép jellemét, mivoltát akárki megértse és meg is szeresse. És midőn nap-nap után hasonlókat tapasztalok, önkénytelenül Is meggyőződéssé érlelődik bennem, hogy csak ilyen nép, mely i lelki kultura eme magas tokán áll, mely jellemét ily színvonalra emelte, alkothatta meg és lehelte az emberiség közkincsévé a Jalrplay\'ts a „gentleman" logalmaf.
Manapság otthon politikai körökben sok vita folyt a .demokrácia" jelentőségéről. Definitiók jelentek meg róla pro és kontra, magyarázgatták, keresték értelmét.
Nos, hát, én ugy hiszem, kl az angol viszonyokat ismeri, az nem szorul rá hosszadalmas körülírására ennek a fogalomnak.
Anglia társadalma uniformizálódott akkor, egy munkás, egy közrendőr adott esetben hajszálnyira a középosztálybelivel egyformán cselekszik; de nem a középosztály szellemi, lelki niveau-ja sülyedt, hanem az alsóbb néposztályok kullurája emelkedett fel a középosztályéhoz.
Erdős István
Alkalmas karácsonyi ajándék
Kodak Brownie
fényképezőgép
23 pengő
Kodak Agía fényképezőgép
36 pengő 60 pengő és feljebb
Friss filmek, lemezek, papírok
Amateur munkákat elvállalok
Szabó Antal ST"*™*.
fényképészeti szaküzlet.
OLCSO KARÁCSONYI VÁSÁR!!
Kérjük kirakataink megtekintését! Raktáron levő kabátok 48m— pengőtől feljebb, mig a készlet tart.
Női ing 1\'45, női bugyi 145, szines ingbugyi 225, szines szoknya Combinée 2 80 és feljebb. m Szőnyegek nagy választékban raktáron.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
v,cr2 december 22
Lts.LAÍ nit\'l f)NY
napi hírek
NAPIREND
Deoember 22, vasárnap
Hóm. katolikus : Zcnó. Protestáns : Zené. Izraelita: Klsl. hó 20.
Az Irodalmi Kör tárlat-záró mflliné|a d. e. It órakor a Rozgonyt-utcat> torna csarnokban.
(1(1 bet Árpád képklillllása nyitva egész nap a Rozgonyi-ulcal tornacsarnokban.
Városi Mozgó. .A meaterdetcktiv\' irgalmas film cey kikötőváros alvilágából. — Kisíró mllsor.
Uránia Mozgó. „Az égó hajó*, nagy tengni dráma. Brazillal ternt. (elvétel Kél burleszk
Oyógyazertárt éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Ncumann-féle .[-\'ekele sas" gyógyszertár.
Qözfflrdó nyitva reggel 6 óráról -rr 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nóknek).
Deoember 23, hétfft
Kómal katolikus : Viktória. Proiest.: Viktória. t>r»ellla: Klsl. hó 21.
Köve/heztí axámunlí
a keddreof/el Helyett kedden délután mcqjv.lr.nti Karácsonyt szám
Nagykanizsa, december 21
Következő számunk kedd reggel helyeiI
kedden délután
jelenik meg. Ez lesz a ZALAI KÖZLÖNY karácsonyi száma.
Idei karácsonyi számunkul büszke örömmel bocsátjuk útjára. Lapunk maga is. terjedelménél és tartalmánál fogva valóban ünnepi, és gazdag lesz.
Előfizetőink számára a karácsonyi számunkkal együtt kézbesitfetjlik a ZALAI KÖZLÖNY diszes
karácsonyi könyvét. Ezt mindenki megkapja, aki lapunknak előfizetője.
Hirdetéseket
lapunk karácsonyi számába hétfőn délután 4 óráig vesz fel a kiadóhivatal.
— Nöegyletl zsur. A nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet hagyományos karácsony másodnapi zsurja kétségtelenül ugy mint a múltban — most is nagy érdeklődésre számiihat, mert jó és olcsó ozsonnának cs kellemes szórakozásnak sok a liive. Háziasszonyaink e melleit mentesülnek áltól a gondtól, mivel is szórakoztassák ünneplő, vidéki vendégeikel? lirröl a zsur rendezősége bőven gondoskodik. — Jól enni és jói tenni kettős élvezet.
= Tánciskola. Vasárnap este 8 órai kezdettel a Kaszinóban össztáncot tartok. — Különóra egész nap. Szives pártfogást kér Oábor tánctanár.
= Legjobban kamatozik az a töke, amelyet a világhírű Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gylljt.
( /tf6HárÁS0S*8B6TÓSYvílt\\\'^
l VSáVOlDAviutTlHÍJIÓ )
I Ildi,1,6raníu
■jattét
Ml P195
Szenzációs árajánlat!
Női reform selyemnadrág hiMc^" P 2 50
Női reform gyapjunadrág h\'bám\'ó\'s\'; >> 3-50
Női flórharisnya, hibátlan >> 250
Gyermek-kötények 2—10 é»i|i tök n 1 —
Gyermek flanell játszóruhák >j 1-től
Hibás tavaszikabátok csak >> 10 —
Flanell pongyola csak » 690
Krepdesinruhák 20-tól
Estélyi ruhák volt ára 120, most >> 49 —
Nőikabátok végig bélelve csak n 25 —
Nőikabátok bélelt, plüssgallérral » 29 —
Finomabb nőikabat szőrmével ji 39 —
»l IS IS r> 49 —
i» M r» n 59 —
Fekete, sötétkék kabát n 55 —
Szövetruhák )> 17-től
Szövetruhák csak 11 9\'50
Mosóruhák csak 7) 3-50
Kosztümök n 19 —
Sveici sapka tt 320
Szines kombiné csak n 2-50
Kascha ruhák *i 17 50
Kascha ruhák n 25 80
Férfi harisnya n 148
Férfi harisnya gyapjú csak >> 2 50
nem volt nálunk, okvetlen jöjjön el
saját érdekében, kevés pénzért
sokat adunk.
Áruink jó minőségéért felelősséget vállalunk
risnyahSP25G Isi
elserangn n O\'in mlnóseg r J £U
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
RÁDIÓT
ríulctoe kap
3, 6,12,18
havi részletre vásárolhatja az ország minden jobb rádiószaküzletében
a
Telefongyári
rádiógyártmányokat
detektoros készüléhtől a legmodernebb frálószatl
készülékig.
Minden darabért garantálI
TELEFONGYÁR
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. 5M
— A kis-cserkészek pásztor játéka ma, vasárnap délután 4 órakor lesz a Kalh. Legényegylet színpadán. Az apró cserkészek karácsonyi színdarabjai bájos délutáni Ígérnek az érdeklődő közönségnek. Ugyancsak ma este tartja az Örcgcserkész-csapat szokásos karácsonyfa ünnepélyét a Legényegylet helyiségében, melyre ezúton hiv meg mindenki! a Parancsnokság.
VásároiJunUltiOon.nc UUld-JtlK pénzünket idegenbe.
— Napközisták karácsonya. A
Szociális Missziótársulat nagykanizsai Missziósházának vezelősége ma, vasárnap délután 4 órakor rendezi a Missziósház napközisiái számára karácsonyi ünnepélyéi. — AMissziós-házban karácsonyi ajándéknak igen alkalmas imakönyvek és rózsaftlzé-rek kaphatók.
— Ne mulassza el megtekinteni Schnitzer és Göndör ékszer és óra-(izletébcn a most érkezeit örökké járó fali- és asztali órákat, melyeket soha felhúzni nem kell.
Ma vasárnap este
disznótoros vacsora
a Markó-féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.

|929, december 152 ZALAI KÖZLÖNY ia
Az ékszer jólétben dlszit, szükségben kisegít.
Mindennemű
fi
szolid árakon kaphatók Sohnitzer és GOndSr ékszetkésillóknél 03ál Daák-tér IS. aiám.
Ma: matiné
ax Irodalmi és MUvésxeil Kör GObel-tdrlatön
Nagykanizsa, december 21
Ma, vasárnap esle 8 órakor zárul az Irodalmi és Művészeti Kör III. tárlatának, Göbel Árpád festőművésznek képkiállitása. A tárlat utolsó napján, ma délelőtt 11 órakor matiné lesz a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban. (Délulán nem lesz liceális előadás.) A maiiné műsorán Oöbel Árpád tart szabadelőadást „ A művészet műhelyéből" cimmel. Rövid elnöki tnegnyiló, Dobó György szavalala és Bllchler Mór ksrnagy vezetésével a Kisdaldrda énekszámai alkotják a további műsort.
— A Keresztény Jót. Nőegylet
népkonyhája céljaira dr. Karczagné 5, özv. Rotschild Jakabné 4 pengői, Sélley Teréz kél zsák burgonyái, dr. Tamás Jánosné 2 kg. rizst, 5 kg. húst, dr. Plihál Viklorné 4 I. paradicsomot, Mendekovics 45 kg. sárgarépát, Pollák István 5 kg. tarhonyát és 2 kg. rizst, Maximovics Oyörgyné 5 kg. babot, Fábián Ilona 2 I. tejfelt adakoztak, amiért ezúton mond hálás köszönetet az elnökség.
= Szőnyegek nagy választékban érkeztek Barta szőnyeglera-katába.
= Meghívói A Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének helyi csoportja f. hó 22-én. vasárnap d. u. 2 órakor a Cenlrál soulerrain helyiségében tartja újjáalakuló és tisztújító taggyűlését. A taggyűlés előadója Kertész Miklós kartárs, a Szövetség központi főtitkára. Kérünk minden karlársal és kartársnői, azokat is, kik a csoportnak még nem tagjai és akik névre szóló meghívói tévedésből nem kaptak, hogy a taggyűlésen okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. A Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének nagykanizsai csoportja.
Cukorka király
san felszereli karácsonyi
oaokoládé és cukorkák
megtekintését, a legfinomabb dessertjeit és újévi malacokat.
Tisztelettel Heffer Gyula.

A kirakati áraimból külön árengedményt
ny uJ t o kí

Az előrehaladott idényre és a karácsonyi flnnrpekre való tekintettel, a raktáromon levő összes áruimat rendkívül olcsó Arakért árusítom.
\\
KORZÓ DIVATÜZLET
özv. Kohn Lajosáé
Nugy^miiMu*.
A kirakati a i a t m b ó I k a I ö n
X nyújtok!
árc-utjedményt
/w /////
Ajándékozzon hozzátartozóinak
karácsonyra
TURUL-CIPŐT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női posztó fűzős cipó bőrrel szegélyezeti .. .. P 1700
Női pántos cipő troflr és magas sarokkal..........1\' 17\'Ofrtőt
Női hócipők ................I\' 9*80-lói
Comtnode-cipök ....... P 6 50 UÜ
Gyermek hócipők. FérII hó- és sárctpók.
Turul Cipőgyár fiókja
FSut 12., a Koronával szemben.
fiagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szám. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet SzBvetkezet 1830. január hó l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét uU\\ . hetenklnt 1 pengő. Egy havi üzletrész u án havonkint 5 P fizetendő. Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már niost kaphatók. BV Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között telieslthetők.
MM Az igazgatóság.
TISZA SZÁLLÓ
Buriayaaf, VttM Baraaa-Mr 18.
Egy pár lépés a Keleti pályaudvartól.
Kedses vidékfi venciégelnket » karA csonyi Ünnepek alkalmából ea- utón köszöntjük <9 boldog újévet kívánunk.
Kiváló tisztelettel
az lOAZOATiíSÁa.
Fentlekra hlvatlraeó látogatóinkat
árainkból 20engedményben 636*_részealtjMk.
A kormány megígérte
a sxeg^ny xatai Köxsésrelí segély&asxefféiíeh felemelését
Nagykanizsa, december 21\' Bődy Zoltán alispán hazaérkezett budapesti aljáról. Az alispán a belügyminisztériumban eljárt az elílépé-sekkel kapcsolatban az egyes megyei lisztviselők illetményrendezése\'Ügyé-ben, továbbá a klHönböző minisztériumokban a szegény zalai községek segélyezésére előirányzóit összeg felemelése ügyében tanácskozott. Az alispán kedvező Ígéretet kapott, hogy a segélyösszeget fel fogják emelni,
— Karácsonyfa-Ünnepély a kórházban. A nagykanizsai közkórház-jóságos kedvesnővérei december hó 24-én délulán 4 órakor ünnepély keretében osztják ki betegeiknek a karácsonyi szeretet-adományokat. — Az irgalmasnövérek ezúton mondanak hálás köszönetet mindazoknak a jótevőiknek, kik adományaikkal hozzájárultak a kórház szentestéjének meleggé, örömleljessé tételéhez. — Egyben ezúton meghívják a ki-oszlás ünnepélyére a kórház és a betegek Jóakaróit és jótevőit. — Ma érkezett adományok : Franck kávégyár 12, Izr. Nőegylet 8, R. K. 5, Schuhel Lajos 2, S. E. I pengő, Keresztény Jót. Nőegylet játékbabák és sütemény, Diewock Juci egy doboz cukor, a szegényház részére Franck kávégyár 12, Schuhel Lajos 2 pengő. Isten áldását kérik az adakozókra az irgalmasnövérek. — Itt emiitjük meg, hogy dr. Valkó Béla 10 pengőt küldött szerkesztőségünkbe a kórház karácsonyfájára és 10 pengőt a mentőknek.
ASINGER VARRÓGÉPEK
wéoísA LEGJOBBAK !
«=» Hálókocsi Járatok. A Nagykanizsa Budapest d. v. közötti forgalomban rendszeresített hálókocsi Járatoknál hálóhely előjegyzések és eladások az I., II., III. kocsiosztályban kizárólag a Nagykanizsai Takarék pénztár rt. Menetjegy-Irodájában eszközölhetők. A hálókocsi kalauznál vonatlndulás előtt csak az esetben lehet hálójegy Igénybevételére Jogosító Igazolványokat venni, ha a fent megnevezett iroda Ilyen hálóhelye-ket rendelkezésre tud még bocsátani. Menet jegyiroda.
— Barta-szőnyeg a legszebb karácsonyi ajándék.
Az összes raktáron levő
játékárukat sií kiárusitom,
áron
miután ezen cikket többé nem tartom.
KAUTMANN KÁRÓ LY.
1929. december 25.
ZALAI KÖZLÖNY * t
Margit-fUrdő
Csengery-ut 19.
— Nyitva mindennap ^ • reggel 6-tól, este 7 ig •
Márvány kádfürdő (ütéssel P 150 10 jegy vételnél......Pl-
Igénybcvehetlk egyesületek, vállalatok.
Tyukszemvágás......P — 40
Ma«zirozás ........P —\'30
— Élelmiszer-razziák. A nagyon bevált tej-razziák melleit a magyaróvári vegyvizsgáló-állomás mérnöke az élelmiszerek és husnemüek razziáját is megtartotta Nagykanizsán. Öt helyről festett szalámit vittek el. Az élelmiszer-razziát az összes élelmiszerekre kiterjesztik.
=— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű javltisok
— 57 százalék a pótadó Zalaegerszegen. Zalaegerszeg város képviselőtestülete, mosl tárgyalta a város költségvetését. Négy napos városi közgyűlést 57%-os pótadóval és 1%-os kereseti adó emeléssel fogadiák cl.
— Históriai tévedés. Krisztus nem karácsonykor született, ez bizonyos, mert a KIK) méter magasai) tekvő betlehemben télen nem legeltették nyájaikat a parasztok éa télvíz. Idején nem kelhetett írtra József Máriával Názáretből .Jeruzsálembe a palesztinai hegyek közé. Hogy mégis december 2f>-éri ünneplik Krisztus születését, ennek magyarázatát abban szokták keresni, hogy egyes vallások átvették egymás ezer-tartásait. December 25-ike a „Nap ünnepe", a téli napforduló emlékeztető napja voll a pogányoknál. Mint erről ls, ugy általában mindig a legaktuálisabb és legtöbb embert érdeklő kérdésről számol he a hintós Ma^üz/n,
és talán legmeglepőbb eredménye ennek a fiatal folyóiratnak a mostani, karácsonyi száma, amely többek közt Józan püspök, Itónay Márta, líovihuiua-Borsodv Béla tlr, Blbó Lajos, Szltnyay Zoltán, Nagy Kndre, Markovlts ttodlon. F.rdélyl József, I-\'eJérváry Géza báró, Bárdos Arlliur írásai mellett a Hofburg regényei szenzációs közleményeit folytatja. A Lantos Magazin havonklnl kél-Bzer Jelenik meg. Ara számonként 1 pengő. Minden Január Mg Jelentkező előfizető ajándékul egy (1X11 cm-es Koriak fényképezőgépet kap. Mutatvány számot levelezőlapon kérhet bárki a Lantos Magazin kiadóhivatalától, Budapest. IV. Múzeum krt. :t.
— Vendéglőkben tilos a rádló-IstentlszteleL A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amelyben megtiltja, hogy a korcsmákban, kávéházakban és vendéglőkben a rádiós istentiszteleteket közvetítsék.
— Egyetlen kullurembemek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Gold Pattiba elemmel felszerelt zseblámpa.
hltli}. t»tt, nciiqtrirtt „Batlnol"
Blitoi hatáau Irtótier, mtly lertóiAbetegié-
Í«l plántál ii illetA Halfaj kőié éa gyökerén kiirtja Siljro-ruan tudóin ányoa (lapon előállítva. Mát állatra, emberr* ártalmat\' lan! .RUS8IN- sváb, ruaznl, caótány, poloska éa hangyalrtóaierek Napiárban utáovéttcl aaállllja: Katlnol Laboratórium Budapcnt, VII., __Muráayl-ntca ». «93
I
Karácsonyi és újévi ajándékok,
óra, ékszer, dísztárgyak stb.
leszállított árban
kedvező fizetési feltétetek mellett is beszerezhetők.
Nagy raktár látszer cikkekben.
RABINEK DEZSŐ
ÓRÁS, ÉKSZERÉSZ ÉS LÁTSZERÉSZNÉL KAZINCZY-UTCA 3. SZ.
63 0 (postával nemben.)
I

ITTA
NAGY
KARACSONYI VASflR
leszállított árakkal
Perlsz és Beck
ITi
,HATTYÚ" DIVATÁRUHAZABAN
a Központ kávéházzal szemben.
Egyenruházati cikkek.

VSiS
Elsőrendű kerecsenyi
zöldfehér _ lilerenkint
asztali D O ■ 1928-as P —-66, 1927-es P —-86 lltlérért kapható. — Nagyobb vételnél 25 liternél P —-60, illetve P — 80 filléres árai számítok.
IM JENŐ,
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala vármegye egész területére díjmente hen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnkénl csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. KSszegl-utca 5.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykeresleedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefon i 7. szám.
Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél^ természetes „Fereno József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó-és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gyomor- és béltisztitó szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható
— Sxenzéciós ajándék
lm+M a „Tatai Ktt*lttny" Karácsonyi Könyve minden clöflmetö/énetc.
- Több ké/.ínt.inkát karácsonyra I Még akkor Is, ha könnyen uralkodónak tartanak, kt kell mondanom: a mai asszonyoknak ó« leányoknak karácsonyra több kézimunkát kellene készíteni. óh, Igen Jól ismorem ellenvetéseiket! Nlncseu idő! Azonban több Időnk volt nekünk régebben ? Nem voltak gázkályháink. sem villanyvilágítás, még kevésbé villamossággal hajtott háztartAsi eszközeink — Minden munka több fáradságba kerUlt. Ea mégis hosszú estéken át ültünk kézimunkáinknál, az öröm csendes előérzetével, mert örömet akartunk okozni, ön azt véli, hogy nem szükséges ír régebbi évek esztelenségét megismételni, Jiogy a kereset utáni hajsza megkövetelt-a Jogát, hogy az általános elszegényedés érezteti befolyását, hogy nem minden asszony Iparművész. Nem mondok ellent. Kllenkezőleg. fcppen azért, mert szegények vagyunk, arra kelione ügyqhiünk, hogy az ajándékok sokba ne kerüljenek, hanem azon kellene lennünk, hogy ajándékainkat saját munkánkkal értékessebbé tegyük. Nem szükséges, hogy Időt pazaroljunk. A Ulmunkák elkészítése ma már nem vesz annyi Időt Igénybe és nem kerül annyi fáradságba, mint régebbi évek-, ben. Kgyéb villamos eszközök mellett\' a villamos Singer-varrógép ls rendelkezésünkre áll. Varrás- és himzési minták mindenütt kanhatók és Igy nem szükséges, hogy ml magunk mtWészek legyünk. A tümunkát évszázadokon át értékesnek és szépnek tekintették, értékét és szépségét pedig ma sem veszítette el. Hímzés- és varrásoktatást minden Slnger-üzletben, helyben Főút 1. szám alatt levő fióküzletben ls — teljesen költségmentesen lehet kapni. Csak Időt és faradságot kell vennünk. Kzért uiból: több kézimunkát karácsonyra]
vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltét! 3809 Főraktár: n
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen.
JÍ^F divat cipők, estélyi cipők, sportcipők Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében.
_ZALAI KÖZLÖNY___
KÖZGAZDASÁG Stagnál az Olaszországba való állatkivitel
A tavaszra erős állat-exportot remélnek
s
Karácsonyra Szilveszterre
Zwack. GjMdt is Hqüb
likörök
mélyen leszállított árban.
Borok, pezsgők, édesmust, déli gyümölcsök, teasütemény ek, karácsony ra cukorkák, gyönyörű dessert dobozok nagy választékban. A világhírű teakanna teák összes fajai kaphatók, egy csésze kiválóan zamatos tea — 02 fillér.
Gyenes Lajos
csemegeüzletében.
MT8___
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Autó- és motorkerékpár-vadoncok
(Panaszos levél) Nag^^fzsa, december 21
Mióta városunk inrgalini vonalainak utfentét, a Korzót és a Csen-gery utat, uj, mintaszerű burkolaltal látták el, a forgalom vadoucai, a gyorshajtó autók, a molorbiciklisták és kerékpárosok kíméletlen ügetéssel és egykedvű lelkiismcrellenség-gel veszélyeztetik a közúton átkelők testi épségét. A gyorsan hajtók meglehetős kockázat nélkül, az ő részükről, nem veszik figyelembe, hogy ut- és utcakeresztezésen 40 — 50 km. sebességgel áthajtani lilos. A tülkölés, amely nem jar hajtáslassilással, hatástalan. Hol keljen át a közönség az úttesten testi épségének kockáztatása nélkül, ha nem az utkereszte-zéseken ? A biciklivadoncokról jobb nem is szólni. Ezek vad nekiira-modással egymás közt gyorsasági versenyt rendeznek. Sok esetben a kerékpáron nincs se lámpa, se csengő, kissé lurcsa kedvtelés ez egy városban, hol a forgalom, a közlekedés 5 utcára szorítkozik.
A merész rekord-kilonieterfalókal meg kell akadályozni abban, hogy az ember testének épségében köny-nyelmüen kárt tegyenek. A forgalmi rendőrség eber figyelmébe ajánljuk ezi az állapotot és ez bizonyara meg fogja találni az uj közlekedési szabályrendelet keretében a megtorláshoz szükséges jogcímei. vh.
Lófejet a lómészárszék cégtáblájára!
Egyik olvasónk Írja az alábbiakat:
„Igen tisztelt Szerkesztő Ur I Legyen olyan ,jó, irja meg nb. lapjukban, hogy mindenki helyesnek tartotta Nagykanizsán lómészárszék felállítását, de egyben helyesnek tarta-tanánk azt is, sói szükségesnek, hogy a lómészárszék cimtáblájára festesenek egy lófejel. Ezáltal az olvasni nem tudók is azonnal tudnák, hogy abban a mészárszékben lóhúst mérnek s igy senki nem esne véletlen tévedésbe sem. Tisztelettel: R. K. előfizető".
Nagykanizsa, december 21
Az örvendetesen mind nagyobb lendületei vett állat-export Zalából — főleg Olaszországba — december közepe táján érezhető slagnációt mulat. Az olasz állalkereskedők és exportőrök látogatása a zalai vásárokon és állalpiacokon is észrevehetően alábbhagyott. E jelenség részben a küszöbön levő karácsonyi ünnepekkel hozható összefüggésbe, másrészt azzal, hogy decemberben kevés a vásár és Igy az olaszok lassan cl-el maradoznak.
A tulajdonképeni export-idény január végével, február elején veszi kezdetéi, arnikoris az uradalmak és állattenyésztéssel foglalkozó gazdák
Kedvezményes fűmag
a köxlcgelAk gyspasltéséei
Az 1913. évi X. l.-c. alap|án létesült legeltetési társulatok, a birtokossági közös és a községi közlegelök, valamint összesen legfeljebb 500 kai. holdon gazdálkodó birtokosok rétjének és legelőjének gyepesítésére a földmivelésűgyi minisztérium 1930. év tavaszán is anyagi támogatási bizlosil a beszerzendő fümagvak vásárlásánál. Ezt a kedvezményt abban az alakban nyújtja
a télen ál hizlalt állataikat piacra bocsátják.
A mostani tavaszon különösen erősen nekiinduló állalkivitelt remélnek, amit sok jelenség támaszt alá. A gazdák és uradalmak fokozottabb mértékben vetették magukat az. állattenyésztésre, marhahizlalásra; az olaszok pedig előszeretettel veszik a prima magyar állatokat.
A mostani stagnáció tehát semmi más, mint az úgynevezett szezonvégi átmenet1 idő az ujabb Idényhez.
A magyar gazdaközönség, mint az állattenyésztő és hizlaló magyar uradalmak bizlató reménnyel nézhetnek a januárvégi uj kivileli idény kezdete elé.
a földmivelésűgyi minisztérium, hogy a magkereskedelmi áraknál 40 százalékkal olcsóbban ad lehe őleg hazai termésű, jó minőségű vetőmagot füvesítés céljaira.
Az igénylésekel a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőségnél kell bejelenteni. Maftánbirtokosoknak községi igazolványt kell csatolni a ké rclemhez arról, hogy összesen 500 kai. holdnál nem nagyobb birtokon gazdálkodnak. A vármegyei gazdasági felügyelőség a közbirtokosságoknál meg fogja állapítani a szük-
1929. december 22.
séges fümagkeveréket és a fűmagvetés előkészítésére, a műtrágyázásra, valamint az elvetésre vonatkozóan ulasilást ad. A megállapított fömagkeverék szabadkereskedelmi árának 60 százalékát 1930. év február 15-ik a gazdasági felügyelőséghez be kell fizetni. A fűmagot az előbb emiitett 50 százalékos árkedvezménnyel 1930. év március havában küldi szét a minisztérium akként, hogy a szállítási dijai a címzetteknek kell viselni.
A vetés sikerének biztosítása érdekében a talaj előkészítésére : műtrágyázásra és o fűmag elvetésre nézve a gazdasági felügyelőségtől nyert ulasilást pontosan be kell tartani. A gyepesítés sikerének rneg-állapilhalása végeit a kedvezményes magkiutalásban részesültek a termelési adatokat a gazdasági lelügyelö-ségrtfek megadni tartoznak.
— Minden előfizetünk a
„Zalai KöxIOny" fjyUnyörU Karácsonyi Könyvi! kapta aMndmctil.
Kozmetikus kenőcs
SzépwégApolásra, ráncmen\'csitésre, vlss/aflatalltásra. Zsíron, éjjeli használatra ára 4 pengő.
Dr. JUTASSY
tanár kozmetikai gyógyintézete
készítményei 38 év alatt hinertté ós közkedveltté lettek. Minden elképzelhető szépséghiba rüen a tudomány haladása szerint folytan javítva készít ük gyógy-kozmetikai szereinket a a/.ok ntegva lasztáfára — valamint a kezelésre személyesen vagy levélben díjtalanul s orvöíl ülszkrídó metiett adunk felvilágosítást. : : Szercink kaphatók minden gyógyszertárban, illat\'zcrl.lrhun és dro gériákban. Faraktár «oi Dr. JUTASSY KOZMETIKA
gud.peat, IV., Koisnth Lajos-utca 4. »iám.
Forgalomba került
a legújabb gyártást technika terméke
Amj.vos ÚJLAKI AMeiotpala
Aki egyszer használta, mindenkinek ajánlja.
A *Vos Újlaki Asbestcementpala
minőségileg felülmúlhatatlan,
A *%-08 Újlaki Asbestcementpala
tartóssága korlátlan, A »Vos Újlaki Asbestcementpala
tUznck, fagynak, viharnak tökéletesen cllentáll,
A *%-08 Újlaki Asbestcementpala
szinhatá<-a minden sziliben gyönyörűen érvényesül. Árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgál.:
„Nagybátony-Ujlakl" Egyesült Iparművek B.-T. Budapest
( Vezérképviseletéi v 1
Dnkász Ferenc oki. gépészmérnök
deszka-, épületfa- és épitéai anyagkereskedéae
Nagykanizsa, Magyar-utoa 10®.

iali
f f » r


II
Nagykanizsa Csengery-ui 6.
Mélyen leszállított áron
nagy karácsonyi vásárt rendez
villamos világítási és háztartási készülékekben.
Tekintse meg csillárokkal, villamos főző-, fütő-, forraló-, sütőkészülékekkel és vasalókkal dúsan felszerelt üzletünket, rendeljen porszívó, padlófénye-sltő és mosógépet, ágy , test , láb- és vízmelegítőt.
Az otthonát teszi kellemessé, kényelmessé és korszerűvé, ha villanyárammal világit, f ő z, vasal, takarít és mos. A villamos háztartási készülék ma a legcélszerűbb és
legkeresettebb karácsonyi ajándék. A porszívó és padlófényesitő gépek kölcsönhasználatra is kaphatók.
Kirakatunk látványosság!
1929. december 25.
ZALAI KÖZLÖNY * t
TŐZSDE
A mai egy órás tőzsde külföldi ösztönzés hiányában ílzlcltclcn volL A közelgő ünnepek a spekulációt is tartózkodásra készlelték és igy a spekulációs értékekben csak elvétve történi kötés. Az árfolyamok nagyjában a tegnapi nivón mozogtak. Csupán a Nemzeti Bank-részvényekben és a helyi piac egyes ipari ér-lékeiben vollak kisebb véleményes vásárlások lényegtelen áremelkedéssel. A fix és a devizapiac irányzala üzletlelen, vállozallan árfolyamokkal.
Ivott már ön 1928-aa aranyhegy\' bort?
ha nem, ugy Ízlelje meg Sátrán atanyhegyl boriit. I liter, zárt palackban, uvegcierével
80 68 Iliiét él 6 B6 Iliiét géfrán JAztef, Mayyar-u. 74.
Ttleton-rendalaseket 5 litertől kezdve UO kázhos szállítok.
Zürichi sárlat
Párls 20 25, Loniton 25 09\'/s, Newyork 514 00, Brtlssel 71 97\'/>, Milano Í6 91, Marlrtil7l 07\'/t, Amilerdam 207 32I/1, Berlin 123 12. Wien 72 37, Sotla 3-72\'/i, Práea IÍ36I/L Varsó 57 70. Budapest 90-15 Belgrád 912 70, Bukarest 3 07 \'li
Taraé* jtfasí*
Buza 10 flll., rozs 10 flll. emelk.
Búza Hsxav. 77-es 22 75—23\'IS. 7»-ea 23 05 -23 35, 79-es 23 30 -23 TO, 80*s 2360-2385, [dunánt. 77-es 21 15-21 65. 7S-as 2170—218\\ 79-ei 2195-22 10, 60-a« 22-05 -22-20, rúzs 14 60-14 70, tsk árpa 15*65—16 10, aörárpe 1750 -1900. zab 13 00 —13 35, tenged tazt. 13 05— 13 15, dunántali 13 00 -13 10, repce 5100-63 00 korpa 9 50 - 970.
1 b«bye*H Tésjits dírlsa-jegyíiM
valutAk
Angol I. 17-75-27-90 Belga fr. ;SH»-8Ű0Ű CM k. 16-86-16 96 Dán k. 162-70 16330 Dinár 10.00-10-08 Dollár 568 10-570*10 Plándal. 22*46-22 75 Hotl. 2 Z9 45 230-46 Lengyel 63*60^4-10 L-eu 3-48.141
Léva 4*10-4-16 Ura 29 65-29*95 Márka 136 26-136-65 Norvég 152 60 153 20 SchlU. 80-16 8050 Peseta 78-25 79-25 Svájd 1.1)0-80(1130 Svédk. 163-50 164*10
DEVIZÁK Amst 229-72-230-12 Belgrád 10*11-10-14 Berlin 136*46-136-85 Brüsszel 79-75-80 00 Devizalel 3-40-3-42 Kopenh. 152 90 >53 óO London 27-80 27->8 Madrid 78 66-79 25 Máhno 29- 0 29 90 Newyork 669-60-7120 Oszló 152 80-153 20 Párls 22-44-2Z51 Prága 16-91-16-96 Szólta 4-11-4-15 Stockh. 163-70-154-10 Vatsé 63-95-64*15 Wien 80-20-60-45 ZOrlch 110-Ö2-111 12
: Mhaial Vyméi ét LipktHé TiUalat, Kinkutuáa.
Felelős IdadóTzalal Károly.
Neavkenlxsa 78.
Istornrtoa telefon i
Naponta adton növendék és bizóállatalnak
FUTOR

szénsavas takarmánymeszet.
A .FUTOR\' növendékillatoknál a csontképződést elősegíti, hízásra
.^étvágygerjesztő^
A .FUTOR" nem orvosság, hanem a kgllnomabban őrlőti mészsotáp, amely áz állatok szervezetiben Igen rönnyen lelulvödlk, a amelyei az állató, aro-matlkua anyag artal inát lógva szívesen fogyaiztanak A .F U T O R\' etetése a konyhaié etetéséi feleslegessé teszi A nagyhlzla rtk, uradalmak, gazdaságok a .PUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10-30. I cc» \'/a kg-os próhadoboz árs 30 li.Jér. Kicsinyben és zsá lazámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
»«g, műtrágya, nflvényvédőszerek kereskedésében
Nagykaolzta, Erzsébet-tér 10.
A bíróság melleit Telefon: 130.
APRÓHIRDETÉSEK
áenepeep 10 szóig A fillér, minden
kwábbt uó dija a HM. Szerdán ás pée-tekén 10 ásóig M fHlér, nlndsn lováhbl né dija • MII. Címszó s minden vasts-
Kbb betűből álló sió két siónak aiámH-Ik. Állást keresőknek 50a* engedmény. Hirdetések B (Bt) pergé Seezeeen alul a felesleges kSnyeelée, számlázáé alkarlllése végett ■ llea f I z i 1 a a d I k
Tojás, Ünnepekre előjegyezhető, darabja 16 fillér -Vda fuazettlzleiében, Kazlnczy-utca 13. 6355
Bérautó csukott, megbízható éz legolcsóbb Deutscfl Telefon 410. 5909
BlWegbtzható csukott béaulót cssk sultnann Maiiénál rendeljen. Teleion 167. és 571. Oarige Nádor-u. 6 Sürgönyeim : .Autótaxi". 6862
Kiirác-utca 6. s«. alatt egy szoba-kony-liás utcai lakás mellékhelyiségekkel, sertésóllal azonnal kiadó. Bővebbet a helyszínen. -6364
Egy jókarban levő rövid vlol zongora, ugyanott e<y lehér gyermekágy eladó. Bővebbet a Kékcslllag dlvaiáruházban, Erzsébet-tér. -6369
Legszebb karáoeonyl ajándék I
Fajtiszta nemei {harzl) kanari madarak jutányos áron eladók EAtvöslér 33. szám. 561?
Villanymotort 7—10 lóerőig meg. \'*-1ra keresek. Kapoll henlei 6304
Estélyi ruhsdlszsk, |elmez dolgok a legnagyobb választékban, a legulabb mintákban — Kautmann Kától) nál. Tele-Ion 3 2. 6296
Uadbőröket,
mézet, ágytollat, vaaat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
PénxkSIosSnt bekebelezésre adudat
Beszegben a legelőnyösebben és Itegyof. Mbbáit folyósltut «a»él lanáo pint-kDleaOnkazvetltő Irodák ttaa^Wzsáa,
fculao^-mce Z száek
Hó- éi sárolpAk legolcsóbban — Ksulmann Károlynál. Telefon 3 2. 6296
••átall Károly épület-, mtlbádogM, vízvezeték éa ciilornázási vállalaia. Elvállal minden e szakmába vágó uj munkát és javítást. Ponloi kiszolgálás, olcsó áiak. Erzsébet-tér II. — Tflményezók mallstt. 5906
Ma tarja a fejét, hogy milyen ajándékot vegyen karacsonyrs ea újévre, mert gyermeiszvetteit éa pullóveit már \'3 pengőid, lelnólteknek pedig már 5—6 pengőért kap Welsz Adolfnál Klrály-uica 34. — Siessen megtekinteni. 6264
Kölcsey utca 19. számú kliebb bérház olcsón aladá Msyer leslőnél 6338
Hibátlan, gyapjú női relorm nadrá<nk P 3-20 kaphatok — Kaulmann Károlynál. Telelőn 3/2. 629j
Sugár-ut 32. rzámu ház parkírozott ud-v nsl, gyümölcsös kerttel, kedvező lize-lésl leltetelek melleit eladó. — Bővet bet Kaulmann Károly cégnél Telelőn 37Z. 1)295
Vennék Üzleti stelázslkat. Clm a kiadóban. 6350
GydnyflrO bútorokat kevés pénzért ciak Koó Kálmán műoutorasztalos bulor-
Az öiszes raktáron levő játékáruk renukivtll olció árban kiáruslltalnak Kaulmann Károlynál. Telelőn 372. 6295
Fanoitbutor, virágállvány, ulszó, bevásárló kosaiak, ruháikosarak készítése, ja-vítáaa, nádazé.fonáa Illésnél, Erzsébet-tér 13. az 6010
flz6rmaáruk a legnagyobb választékban s olcsó árban Kaulmann Károlynál. Telefon 372. 6295
Magyar.utca 104. sz. ház nagy kerttel aladá. 6172
Eladó egy rövid szőrme-bunda, egy
csipke ágyterítő Csengery-ot 10. -63il
Kllkanlzsán, Oiszágnl 63. sz. alalt utcai egyizobás lakás kiadó. 6372
Hintaló eladó Eólvös-lér 21. szám alalt. 6373
-í Egy használt olmbalmot vennék. — Clm : llotváth Jenő, Komárvároa. -6366
Egy férfiöltöny és télikabát aladá Főül 15, udvarban, máiodlk ajtó. 6366
Latsnyén 40 év óls lei nálló üyergyák-féle vendéglő elköltozködés mlett szabadkézből eladó. 6214
Fgyszobfs utcai lakás |anuár l-re kiadó Honvéd-utca 31. 6374
KQIÖnbejárstu elegáns szoba kiadó — Erzsébet-tér I. II. lépcső . -6379
Ötletes izép jslmez«k olcsón et-sdók Fekele Margitnál, Főút 22. sz. 6380
Fajgalambuk páronklnt 2, 3 pengő árban etsdók Hunyadl-ulca 13. -6382
Józsel lőherceg-ut 31. szlmu ház nsgy kerttel aladó. Bővebbet ugyanott. -63^3
Bár- éa hóolpflk azakazerU javítása klzlrólsg Sálrán múizerllremében készül Főút 19 6366
A legjobb, a legtartósabb és legtökéletesebb
REtORD gyorsmérlegről
kérjen ismertetőt
Frank mérlegkészitőnél
Eötvös-tér 5.,
ahol jótálással megrendelheti Fuohs B. R.-T. mérleggyér Budapest minden rendszerű sí i szekrényes mérlegeit is.
Megjelenik a Magyar Katolikus Lexikon
A püspöki kar, a kir. hercegi családok s mintegy ötszáz katolikus közéleli nagyság fővédnöksége ét védnöksége, P. Zaüravecz István pUspök cenzorsága, P. Bangha Béla főszerkesztése, gróf Zichy János szerkesztőbizottsági elnöksége mellett, Alszegi Zsolt, Artner Edgár, Balanyi György, Baranyai Jusztin, Czapik Gyula, Dőry Ferenc, Oere-vich Tibor, Haász István tábori püspök, Iványi János, Kornlss Oyula, Kühdr Floris, Tóth Tihamér, Pezen-
hoffer Antal, Schütz Antal, Vécsty Aurél báró, P. Böle Koméi, Czettler Jenó főmunkalársak, valamint kétszáz katolikus tudós és iró munka*-társ közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 kötetes, Magyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus életnek kimagasló eseménye lesz az a „Magyar Katolikus Lexikon", amelyet a magyar katolikus szellemi élet legkiválóbb Irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
Nagyszerű kedvezmény a Zalai KözlOny olvasóinak!
E kedvezmény nem vehető igénybe, csak a hirdetés megjelenésétől szá-milott nyolc napon belül. E kedvezményt csak bironyos mennyiségre és bizonyos záros időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalai Közlöny olvasói részére, ezért ajánlatos azt sürgősen igénybe venni. A .Magyar Katolikus Lexikon árai:
E«m1 uiiül! kliditbu 2 kititta 80 P IMI kladlikaa 8 Utitta 190 P lultii kltttlu 8 tllitka 400 P
A Zalai Közlöny olvasói azonban, ha a mö megjelenése előtt amely féléven belül meg fog történni, a
könyvet megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvet 70 pengőért, a 150 pengős kiadmányt 130 pengőért, a 400 pengős sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70 pengős kiadmány megrendelése esetén 30 pengőt, a 130 pengős 8 kötet után 50 pengőt, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengőt, mint előzetes megrendelési dijat küldenek be a .Magyar Katolikus Lexikon" kiadóhivatalához: Budapest, Nádor-ulca 26. A fenn-matadó összeg a könyv álvélele után, négy egyenlő havi részletben törlesztendő.
Csak a .Zalai Közlöny* kiad- hlvataiáhoc bektlldöll rendelés számiihat e
kedvezményre. C>«k sz uj tágból kivágott szelve-nyen rer.dclhető megl
(MUiril i Zalai Kíilim kMkiulilM
Ezennel megiendelem a .Magyar Katolikus LcxIkonM.........
köletben.......P árran (70. 130. 360.) Ezen megrendeléssel egy
lde|tllei< be küldöttem a M. K Lexikon kiadóhivatalához Budapesi,
Nádor-u. 26.......P megrendelési dijat: (70 után 30, 130 után
50, 350 után 100 P) Nem klvánl törlendő. A Lexikon költségmentesen szállítandó.
Név............................................. Foglalkozás.....................
Clm....................................................................................
Kell.......................................19.....................hó.........n.
a rendelő aláírása
Heti
előjegyzési naptár
kapható
lapunk kiadóhivatalában.
IO
zalai közlöny
1929. december 25.
„ZALAI KÖZLÖNY"
egyei példányszámai ugy az utcai árusítóknál, mtnl a kövel-kezó helyeken kaphatók:
Horváth iáxsef u]ságblzományi és dohánykisáruda, Drák-lér 15. ss., Blanenberg-ház. Ifj. Hlr.chl.r Mlkaa dohinyiruda,
Főút 7. Korona szálloda épület. Varga Jóxaaf dohányklsáruda, Sugárul 2. Babochay-ház. Klaa Malvin .ótikuta"-dohányklsáruda, Sugár-ut 35. szám. G8r«g Károly dohánykiiáruda, Brzsé-
bet-tér, Slrem és Kleln-ház. Saollár Istvánná dohányklsáruda, Széchenyi-tér 4.
özv, Jágar Kálmánná dohányklsáruda, Telekl-ut 3. Hagy Antal dohányklsáruda, Pelőfl-ut 44. szám
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Kováid Péter és Fia
budapesti featögyár
fest, tisztit éa plisseroz
Qallérok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
s, o Csengery-ut 5.
Vendéglő megnyitás
Van szerencsém a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy Oraság-ut 23. az. alatti Simon féle vendéglöt bérbe vettem, amit a mai kor Igényeinek megfeleljen vezetve, folyó hé 22-én dlexnótoroe vaoaorá* «al| olttánfxenével megnyitom.
Reggel 4 orilg nyitva.
KitUnó balatonmeilékl borok, szolid árak.
Szíves pártfogást kér
Barbarita Tóni
vendéglős.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzséber-tér— Vasútállomás
Oda Vissza
4-oö 4\'is
510 5 21
5-w 6oo
6-30 6-46
"7 30 7\'48
830 8«
•H-M 11-86
12-66 13-08
13» 13-88
13" 1361
14-06 14-18
17-80 17-48
017-M 17-68
20-38 20*48
22-tr> 22-28
22-« 22-68
23-60 1 23-58
Erzsébet-tér-Barak
Oda | Vissza
OO 7"« 8 07
ool0<*> 10"
1 1-46 11-87
oo I622 16»4
IS® 1847
••Jullus és augus/tus
nóhan vasár és ünnepnap nem megy. • Csak vasárnap o Feltételes menet, oo C»ak piac és ünnepnap feltételes. oooCsak ünnepnap.
A jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely varr, stoppol és himes. Beszerezhető:
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál.
Nagy karácsonyi
sonka vásár!
Prágai módra képűit sonkák, flUtOlt karaj, fűstölt tarja slb. húsfélék, naponta friss v irat II, parlaer és egyéb felvágottak
legjobb beszerzési forrása
Herceg EjMzy Huilrtl
Kazlam-utca 2. — Telefon 593.
U 4
Pasztorizált
a korai órákban házhoz szállítva egész éven át iítinden mennyiségben kapható,
VUmleladóknak árengedmény.
O. M. T. K. tejüzeme
a vasútállomáson.
Telefon 349.
MARKOVITS RODION:
Szibériai Garnizon
„Ez a mü a legnagyobb világsikert elért magyar könyv. A Szibériai Garnizon egyik napról a másikra európai irodalmi szenzációvá lelt és éppen most jelent meg Amerikában", Írja a legelőkelőbb amerikai magazin, a Vanity Fair. Az amerikai kiadást nyomon követi kilenc különféle ország kiadása. Ára vászonkölésben 4-80 pengő.
MARKOVITS RODION:
Aranyvonat
. A tizennégyes számú Bajkál alagutnál utolsó szálig elhullott! tizenötezer magyar az alagút védelmében. íme, egy ismeretlen részlet Szibéria magyar történelméből A Szlbétiai Garnizon világhírű szerzőiének uj regénye ez a mü. a bolsevista Oioszország hü képével. Izig-vérig hazafias könyv a szó legtisztább éitrhiiében. öiul az ember, milyen huszárosán vágják keresztül magukat a magyar fiuk a szlbírlai világban, milyen fortélyosan, milyen paraszti agyafúrtsággal. Hüszke rájuk az ember. Németh Andor. vászOnkőtésben 4\'80 P
SZUNYÁI ZOLTÁN:
Eini akarok
Tökéleles és eredeti mtlvészellel rajzolja meg a fialal szerző a mai vidéki és fővárosi középosztály társadalmi éleiének képéi, tele a legizzóbb, de mindig artisztikus finom erotikával.
A kétkötetes mü ára vászonkötésben 9 60 P
Genius kiadás
Kaphatók minden könyvkereskedésben.
István király Szálloda
Budapeat, VI. Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg lolyóviz és lelefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászterem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszekötletés 2-es és 46-os kocsikkal.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
KBnyvnyomda m „Zalai K8:
a Nagykanizsa a KBnywkBtészat
15 n y" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk:
IstEHzxasmsaaaaHMBH
TELEFON: 78. |"
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
i
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, lalinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben éf a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
1929. december 22.
Mol I I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gózmosó, vegytliztltó, ruhafestő
■ uombalbtlyl oux. IpurkUIIIHaon •rauyírommtl kiiduUlv*
NAOYKANIZSA
OyüJtflloUpi ílyártelep:
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19
Nero kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy tisztíttat. Győződön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényü gallértlsztltáa t Tisztit I 3\'U Pllaaérozl
Linóleum, mozaikvászon.
Coous-sxAnyeg, lábtSrlfik
au gyári lerakata
HIMCH ÉS SZEG^ cégnél.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
9332/im »ht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehs]ló az 1881. évi LX t-c 103. § a értelmében ezennel közhírré \'eszi, ho»v a naevkanlzaal kir. lárás-blró ágnak 92° évi 91.12. számú\' végzése következtében Szenes Dezső Ügyvéd állal képviaelt 011 Tradtig Comp lavá\'s 91* P 98 fill a |ár. ereiéig 1929. évi március hó 29-én foganatosított kielégítési vég\'e-ha|tás ulfán le- és feltllfo latt és 1700 P becsült kővetkező Ingóságok, u m : 12 láda tolás nyilvános árvcré\'en eladatnak Mely árverésnek a nsgvkanlrssl kir. lárás-bl\'ó\'ág l"29. évt Pk 9532. szánu vég. zése totytán 938 P 98 tlll. lókekóvetelés, eddig összesen 157 P 42 fillérben bíróilag már megállapított kolfégek erejéig, a fizetett Összeg levonásival Nseykanizsán. Erzsébet királyné tér 22. az. a leendő megtartásba 1929. évt december hó 24-lk napjának d e. II órála hatáldflul kliti-eiik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly mrgiegvzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok ai 188\'. évi LX t-c 107. és lOf. Sal értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron álul la el fogna\'* adatni
Amennyiben ax etárve\'rzendó Ingóságokat mások la le- éa lelu\'fnglaKstták és azokra kielégítési Jogot nvertek volna, ezen ánreréa ai 1881. évi LX. t.-c 102. §a értelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi december lan-
tié 7. napjai
Haán Oyula s. k.
kir. Jblr végrehajtó.
Haán Oyula nagykanlzaal bírósági végrehajtótól.
9790/1929. vht. aiám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. i.<. 102. ^-l értelmében ezennel közhírré teszi, hogy • nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1929. évi 9790. azámu végzése következtében Dr. Pülöp Qyfirgy ügyvéd 1IU1 képviseli Battlnger Árpid javára 800 a. kor. s Jár. ereiéig 1929. évi má|us hó 6-án togsoitosltott klelégltéal végre-
.............éa 2857
:cstllt következő Ingóaáí
-.. porral rizvIUl nvllvánm
eladatnak.
hajtás Utján le- éa lelaltoglalt lengőre becsalt következő Ingóságok, u. mi \' hordó, borral egytltt nyilvános árverésen \'.ladatnak. \'
Mely árveréanek a nagykanizsai kir. |árás bíróság 1929-lk évi 9790. azámu végzése olytán 800 a. kor tőkekövetelés,! ennek 1924. évi november hó 1. napjától |áró 8o/o kamatai, i,aa/0 váltódl| éa eddig összesen 307 P 42 fut bíróilag már megállapított költ «gek erejéig Szepetneken, Fő útra 96 slatt leendő megtartására 1980. január nó 4. napjának d. u. 3 órája határ Idóul klIUzetlk éa ahhoi a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, ™gy aa érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. fal értelmében kész-Pénzltzetés mellett, a legtöbbet ígérőnek,
adatíl8 Mtl<° btcli,on ,lul 11 " ,0K"sk Amennyiben az elárverezendő Ingóságodat mások Is le- és fclUlloglattalUk és "okra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen \'rverés az 1Í81. /vl LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek lávára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dcc hó \'7. napján.
Haán Oyula s. k. t>" kir. Jblr. végrehajtó
zala! közlöny
11
egy legújabb modellü
Ha értékes éa szép ajándékot akar venni, ugy vegyen
AEG írógépet.
Az AEQ ir/ gép az Összes eddigi irógép.márkákal ugy lökélelességbcn, mini tartósságban felülmúlja,
Bér mely rendszerű Ir 6 gépet magas áron becserélek. Kedvező fizetési feltételek, leszállított árak AEQ Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedáruéilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Híres kilaidik, szerelnek, klaescltt
ÓfevmisMj
nagysikerű és szeozéciés dkksinzili
December 24-én, a karácsonyi sziakaa és a kivetkez* napokon
X
Scharff Móricz
a liszaeszlérl nagy per koranatanaja
Huslíszt Halliszt Vérliszt Soya-dara Takarmánymész Fntor szénsavas takarmánymész Foszforos „ PEKK D. vitamin készítmény
Hámozott-zab Fénymag Édes-repce Lenmag Kendermag Salátamag Vegyes madár-eleségek Vegyes galamb-eleségek
tengeri, köles, zab, árpa, bükköny stb. stb.
kicsinyben is kaphatók i
Ország József
mag-, termény-, műtrágya- és növényvédöszerek kereskedésében
Nagykanizsa
Erzsébet-tér 10. Telefon: 130. A bíróság mellett.
fehér nemű és ha Nsny stoppolás. varrás éshj^
CÁ^GER VARBÓGÉPpfi
f/? WRRÓGÉP RtóX^\' SA8TKAB1Z8A Fióküzlete: Ftt-nt L
Férfi és nol kalapok
a legolcsóbbtól a legflnomabblg, nagy választékban — Mindennemű Mrfl és _*l sapkák, kalapkatMkak nagy 4su választékú eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Értesítés I
(Wárl házam, tekintettet a aulyos gazdasági vlizonyokrs. lehetővé skarja tenni a. gszdálfnak, hogy a szükséges mezőgazdasági gépeiket minden megerőllelás nélkUI beszerezhessék és ezáltal a termelést könnyebbé, mig a mlnöaéget jobb* tehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint min d\'n olyan gazda, aki ezt Igényli a gépeket 8-tól 24 havi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint r4|sa-• ágá, saaoskavágái taa|erl-<arálé, laagarlmsrasalá, vaiá-
flépak stb minden olyan mezőgazda sági gép, ami a gazdaságban szükséget.
Kérem ugy is áraim, mint a gépek szlvea megtekintését, minden vételköte-lezellség nélkUI.
Teljes tisztelettel
Bz». Berger Bamuné
a W<ls< Manfréd Acél és Fl.ml.il R.T. mezőgazdasági géposztályának blsomáayosa vas-, műszaki-, varrógép- ás kerékpár-kereskedés
Mii Klskomárom.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
zponii s
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi fűtés, hideg-melegvíz
Mérsékelt polgári Arak.
E lapra hivatkozóknak 200.0 engedmény. Testvérvállalat:
0STENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN.
IX
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 22.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Kere|ssen fel bennünket személyesen 1
KOPSTE
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-otca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva h 1887-ben.
Nyomalott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető ■ Zalai Károlv.)
69. évfolyam, 293 mim
Nagykanlxta, 1929 december 25. szerda
Ara 24 Hllér
ZALAI HZL0NY
gaokcaiMMg h kiadóhivatal: P«-nt 5. alám.
Kcuthclyl flokkljd6hlvat.il KouuUi La|o< u. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
□ÓAxalM ára: cfj Ma • pwgi M I
Karácsonyi béke
Irta: ár. Hóit Nándor, veszprémi pllspök
Karácsonyt a béke ünnepének szoktuk nevezni, mert e napon ünnepeljük a világ Megváltójának, kit a próféta „a békesség fejedelmének" hiv, Jézus Krisztusnak születése napját. Ez a nap fordulópont a világtörténelemben. Helyesen Írja a nemzetek apostola, szent Pál, hogy „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké." Mig körülöttünk minden változik, mig az országok határai hol kitolódnak, hol összehúzódnak, mig a társadalmi felfogások és konvenciók állandó változatai a folyton változó divatnak, addig Jézus Krisztus mindig ugyanaz. Szellemi áramlatok, legyenek azok bármilyen zengzetesek és a modern bölcseletnek bármilyen tündöklő köpenyében jelenjenek is meg, nem változtathatják meg a bethlehemi karácsonyi estnek és éjjelnek minden időkre kiható fölséges misztériumát. Jól Írja a francia iró, Taine, hogy Krisztus után már nem jön, mert nem is jöhet senki, aki jobb evangéliumot hozna az embernek. Evangélium „jó hirt" jelent, melyet az Ur Jézus nem iskolák padjain tanult, sem akadémiákon sajátított el, hanem hozta magával a mennyből. Ezért „jó hir" nekünk az ö tanítása, aminthogy öröm és allelujás boldogság az v karácsonyi megjelenése.
A bethlehemi jászolyt nemcsak angyalmosolyok tapétázzák, hanem a békességnek, az igazi békének édes fuvallata járja azt át. A jászolyban mosolygó, gő-gicsélő isteni Kisded szivének dobogásá-tól kigyulladtak a lelkek, követésre indultak a szivek és azóta folyton és állandóan növekszik azoknak tábora és száma, kik az Isteni Gyermekhez jönnek megpihenni, tanulni, megvigasztalódni, hinni, megerősödni, remélni, neki bátorodni, szerelni és ha kell, lángolni, buzdulni, lelkesedni, kitartani a vértanuságig. Igen! — mert a kincs, melyet Jézus hozott, nekünk értékesebb az egész világnál. Az emberi kultúra és tudomány — igaz — már sok mindenre adott feleletet, de az élet nagy és hatalmas problémáival szemben tehetetlen marad. A léleknek békéjét sem kényelmesen berendezett élei, sem gondtalan életstandard, sem a tudományos felkészültség, sem a technika diadalmas alkotásai nem biztosítják. Ellenben a bethlehemi isteni Kisdednél az ember megkapja és megtalálja minden nehézségre a feleletet. Jól mondotta és helyesen mondotta egy kiváló keresztény bölcselő, hogy csak
egyedül Krisztus az, aki el tudja hallgattatni a szívnek panaszait, aki olyan tanítást ad, mely mindig homogén együttesben marad az igazi tudománnyal és sohsem kerül azzal ellentétbe. Kénytelen volt az athelzmusáról és cinizmusáról ismert Renan is bevallani, hogy könnyebb volna a világot sarkaiból kiemelni, mint Jézus nevét a világból és annak történelméből kiirtani vagy kitörölni. És mindez nemcsak azért van, mert Ó a megígért Messiás, Istennek egyszülött Fia, hanem azért is, meri Ö az egyetlen és egyedüli, aki olyan evangéliumot adoll az embernek, mely korrekcióra, kiigazításra, javításra többé nem szorul. Ez érthető is, mert tökéletes egészet képez. Nem is lehet ez máskép, hiszen Istenről és Istennek .swyárúiLyan.Jszó.
öíyan jól esik azért a föld porát taposó embernek odakuporogni a bethlehemi Kisdednek jászolyához és élvezni mosolyát, elnézni hosszan és mélyen az ő tekintetét, hallgatni némaságában is ékesen szóló tanítását, elcsodálkozni és megindulni példáján ... és azután Nála megnyugodni, megvigasztalódni, megerősödni. Erre pedig mindnyájunknak nagy szüksége van.
Soha talán nem Írtak és nem beszéltek annyit a békéről, mint az utolsó tiz esztendőben. Népszövetség áll őrt a trianoni békeasztalnál, hol a békét papírra írták és paragrafusokba szedték, de nem írták be, nem is írhatták be épen azért, mert csak papirosbékét csináltak, a szivekbe. Az elmúlt tiz esztendő nem dicsekedhet azzal, hogy a folyton ajkán zengő békét meg tudta volna honosítani, mert hiszen nap-nap után látjuk és tar pasztaljuk, hogy egymásután miképen pattannak le a béke vázáról az összetartó abroncsok és miképen jutnak csődbe a békeparagrafusok.
Hiába! — békét, igazi békét Jézus hozott nekünk és addig nem lesz sem Európában, sem más földlekén tartós béke, mig azt nem a „békesség fejedelmétől" kérik és azt nent az ö szent tanítására alapozzák.
Amint az országok békéjét Krisztus és az Ő tanai biztosítják, ugy van ez az emberrel is! Krisztus szelleme hasson át bennünket és akkor tudunk egymással szemben türelmesek, elnézők lenni, tudunk egymáson segíteni, tudunk egymáshoz közelebb lépni és ugyanakkor képesek leszünk arra is, hogy mint erős egység megállhássuk helyünket minden klll- és belső ellenséggel szemben!
Ezt az erős békét adja meg mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztus!
Nagykanizsa város kölcsönei
ina : dr. Kdllay Tibor
Nagykanizsa város az utóbbi években jelentékeny beruházási tevékenységet folytatott és igen jelentékeny lépésekkel haladt előre a városfejlesztés terén. A költségvetés terhére végzett beruházások sok munkáskéznek adtak kenyeret, előmozdították a modern értelemben vett városiasodást és egy-egy követ szolgáltatlak azoknak az aspirációknak a megalapozásához is, amelyek az aulonómia egy magasabb fokozatának az elérésére irányulnak.
Kanizsának jelzet! irányú tevékenysége nem volt elszigetelt jelenség. Az elmúlt öt évnek országszerte szinte lázassá vili beruházási tevékenységében az állam járt elől. Nemcsak példái adotl, de kölcsönöket is szerzell és közvetíteti városoknak, egyházaknak, megyéknek és más közjogi testületeknek, sói magánosoknak is. E kölcsönök jelentékeny külföldi töke-beáramlás! idézlek elfl, egvben azonban természetesen az érdekelteknek jelentékeny és gyorsülemU eladósodásával is jártak.
Ugyanakkor azonban, amikor országszerle tárt kapui nyilollunk a külföldi kölcsönök be özönlésének még nem lukraliv beruházások céljaira is, a belső tőkeképződésről nem gondoskodtunk eléggé. A közterhek magassága és a mezőgazdasági termények értékesítésének világpiaci dekonjunktúrája folytán a polgárság teljesítőképessége apadóban van és annak a mérlegelése, hogy egy felveendő kölcsön tény-
leg kifizeli-e majd magát, mind komolyabb problémává válik, amelynek megoldását ezentúl remélhetőleg mindenütl igen alapos megfontolás előzi majd meg.
Az állami gazdálkodás irányára nézve a folyó évben be|clentetl változás a löbbi közületeknek is feladatává teszi, hogy az elmúlt ciklusnak az eredményei feleli szemlét tartva, teljesítőképességük kérdését ujabb mérlegelés tárgyává tegyék és a jövő feladatainak a végrehajtását ahhoz a helyzethez szabják, amely eddigi gazdálkodásuknak a következmény.e-képen kialakult.
3,230.000 P udrosl adósmdg
Kanizsának a közelmúltban letárgyalt és az 1930. évre szóló költségvetése szerint, a köllségvelé ben már eddig is szerepelt városi kölcsönöknek az állaga az 1929. év végére 3,652 600 P-vel lelt számításba véve. Ehhez az összeghez az előirányzat szerint az 1930. évben kereken 1,932.000 P jön hozzá. Ha leszámítjuk azt a 34-1.000 P-t tevő tökét, amelynek a szükségletéről az útépítési program keretében egyrészt a kereskedelmi lárca és másrészt Zalavármegye fog gondoskodni, ugy végredményben Kanizsa város adósságának az a lökeálladéka, amelynek kamaloztalásáról és törlesztéséről már az 1930. évben gondoskodni kell, a költségvetés szerint kereken 5,230.000 P lesz. Ezenkívül a
laktanya építkezéssel kapcsohfban kereken 380 000 P olyan beruházási szükséglet mutatkozik, amely érdemileg már szinlén fennáll ugyan, amelyről azonban az 1930 évi költségvetésben még nem kívánlak gondoskodni.
A város adóssága az 1913. évben 4,709234 P-t tett ki. Az ezzel való Összehasonlítás azonban egymagában ép oly kevéssé vezethet a helyzet helyes megítéléséhez, mint egymagában az sem, hogyha a kölcsön-összeget a városi vagyonnak mindig Igen külőnbözőképen értékelhető pénz-értékével állítjuk szembe. A fökérdés mindig az, hogy mit kell fizetni á felvett kölcsönökért és hogy mit jövedelmeznek a kölcsönökből eszközölt befektetések. Jövedelmezőség alatt persze nemcsak a város háztartásának a beruházásokból eredő közvetlen bevételeit, hanem annak a hatásnak az eredményeit is kell érteni, amely hatást az eszközölt létesi\'mények a lakosság gazdasági, szociális és kulturális nívójának az emelése utján a polgárság teljesítőképességére és az idegenforgalomnak az emelésére gyakorolnak.
Az Ily értelemben vett jövedelmezőséget helyesen csak maga az Illető város polgársága ítélheti meg. Épen ezérl van az, hogy a váró i gazdálkodás irányának a megállapítását mindenütt, ahol kifejlődött az alkotmányos élei, az illető városok autonom elhatározására szokták biznl. Elvégre Is legkönnyebben azokat a terhekel viseljük. amelyeket a magunk által megállapított célok eléréséért szabad akaratból vállaltunk magunkra.
A kölcsönök ler&e é* Qasxna
Kanizsa város az 1924. év óla felvett kölcsönökért az 1930. évi költségvetés szerint kereken 610000 P évi kölcsönszolgálati összeget kivánt magára vállalni. (A költségvetésileg kimutatott 655 138 P-ből ugyanis leütendő — ép ugy, amint ez fentebb a tőketartozásnak a megállapításánál is történt, — az az Összeg, amelynek fedezetét az állam, illetve Zalavármegye szolgállatja, valamint leütendő az a circa 11.000 P is, amely az egyik kölcsön szolgálatánál 12 hónapot meghaladó számú hónapnak a szükségletére lett előirányozva.) Ennek a 610 000 P-t levő összegnek kisebbik felét, nevezetesen évi 280.000 P-t a vizmü-
ZALAI
KÖZLÖNY
1929. december 25.
veknek, a csatornamüveknek és a közkórháznak kell a városi háztartás részére beszolgáltatnia; ai emli telt összegnek nagyobbik fele, vagyis kereken évi 330.000 P pedig a háztartási alap rendes bevételeiből fedezendő. Az utóbb emlitetl összeg pontosan megfelel annak a 331.544 P-t kilevő jövedelemnek, amelyet a város a maga „Ingatlan és ingó vagyon"-ának hasznosításából az 1930. évi költségvetés szerint vár. Ily beállítás szerint tehát az eddigi köl-csöngazdálkodás eredménye: részben oly befektetések, amelyek fedezetet adnak a kölcsönszolgálat felére, részben \' olyan befektetések, amelyek a város vagyonának az egész jövedelmét veszik igénybe; a közszolgáltatások ellenben megmaradnak a város folyó szükségleteinek a fedezésére.
Már ily beállítás is óvatosságra int abban a tekintetben, hogy a jövőre nézve minden nem közvellenül jövedelmező uj beruházási kölcsönnek a szolgálatára csak adóbevételi többletekkel teremthető fedezel; — ami azt jelenti, hogy Ily kölcsönök felvételéhez vagy e bevételeknek az automatikus emelkedését kell bevárni, vagy azoknak a mesterséges emeléséhez kell folyamodni. Azonban a jelzett beállítás nem is egészen helyt álló képet nyujl.
A fedelei
Eltekintve ugyanis attól, hogy az évi 610.000 P-bcn — amint emli-teltcm — kereken 380000 P-nyi, a kaszárnyaépilkezésscl kapcsolatos befektetés kamatszolgálatáról még con-doslyidás nincsen, meg kell jegyezni, hogy a városi épületek, szántók, legelők és erdők 332.000 P s jövedelme nem nettó bevétel, hanem ezzel kereken 194.000 P kiadás áll szembe/.. Megjegyzendő lovábW, hogy, h li<zla jövedelemnek számiiható 138.000 P sem szabad-bevétel olyan érielemben, mintha a köllség-vetés egyensúlya azelőlt ezen bevétel nélkUI is bl\'.tositolt lelt volna. Az 1930 évre előirányzott és kizárólag a kölcsönszolgálatok ellátásából eredő kiadási többlettel szemben tehát egyrészt más léren való kiadási redukciókra, másrészt pedig a háztartási bevételeknek mesterséges fokozására volt szükség. Hy mesterséges emelés elsősorban a kövezetvám díjtételeinek 100 százalékos növelése, aminek kapcsán a vonatkozó rovaton 63.000 P bevételi többlet
volt előirányozható; azután a várost pótadónak 5 százalékkal való felemelése, ami kereken 27.000 P többletet eredményez azzal az összeggel szemben, amely a lecsökkent pótadó alapból a régi kulcs esetében lett volna várható.
Az adózó-erőnek ezen uj Igénybevételei mellett továbbá nem hagyható figyelmen kívül, hogy a kölcsönszolgálat részbeni fedezetét nyújtó vízmüveknek és csatornamüveknek a bevételei az érdekelt lakosságnak olyan szolgáltatásaiból erednek, amely szolgáltatásokat a víz és csatornaművek létesítésére felvett kölcsönök magas kamat82ükséglele folytán kelleti a jelenlegi kiszabatban megállapítani. Az érdekelt lakósság tehát e dijakban nem csupán a használatnak a normális viszonyokhoz mért ellenértékét fizet! meg, hanem azt a többletet Is, amellyel a pénz a normálisnál drágább. Ez persze nemcsak a kanizsai csatornánál és vízműnél van igy, hanem minden ugy magán-, mint közüzemnél, amely kölcsönpénzeket vett igénybe. De ép ezérl, meri egész gazda rági életünkre nagy súllyal nehezedik a tőke drá gasága, ma még nagyobb jelentőségű, mint aminő jelentőségű egyébkor az a kérdés, hogy a (habár a polgároknak llletékszerü szolgáltatásaiból eredő, de mégis) direkt városi bevételt nyújtó Ilyen beruházások mellett marad-e, s illetve van-e elegendő expanzlvitás a polgárságnak a teljesítőképességében arra, hogy ezek mellett párhuzamosan nagyobb-arányu, nem közvetlenül jövedelmező beruházás Is ugyancsak magas kamatozású kölcsönökkel foganatosit-tasiék.
A „iempó\'-
A beruházásoknak az ulóbb jelzett osztályába sorozom azokat a különböző kulturális célú, továbbá bérház-épitési és ingatlanszerzési kiadásokat, amelyeknek együttes kölcsönszükség-letére mintegy 1,000 000 P esik a fent|elzett és 5,230.000 P-vel számított egész kanlzaai kölcsönállagból. Nem sorozom ebbe a kategóriába a vízműveknek és a csatornamüveknek együttvéve mintegy 2,170.000 P-vel felvett kölcsönszükségletén kívül sem a kaszárnyaépllkezéssel, sem a kór-házépitkezéssel, sem az útépítkezéssel kapcsolatos és eddig összesen 1,940 000 P-ben felszámított kölcsön összegeket. Nem sorozom pedig azért, mert az ily természetű és nagyobb
arányú beruházások általában mindenütt a jövő generációra Is átháruló kölcsönfelvételek utján szoktak fedeztetni és mert az i|t szóbanforgó be-fekteléseknek az időpontját is többé-kevésbbé meghatározta az a körülmény, hogy ■ városi befektetések egyéb közületelmek (az államnak és a vármegyének) Kanizsa érdekében álló olyan Jelentékeny beruházásaival állanak kapcsolatbarí, amelyeket célszerű volt sürgetni akkor, amikor az állam is a maga nagy befektetési periódusát élte. Igaz, hogy a városi beruházásoknak fentjelzett 1,100.000 P-ős kategóriájában is vannak egyes olyanok, amelyek más közületekbe-fektetéselvel kapcsolatosak és olyanok Is, amelyek direkt jövedelmet is hajlók, alig kétséges azonban, hogy egészben véve a befektetéseknek ez az aránylag kisebb lételekbőt összetevődő kategóriája mégis csak olyan, amelynél gazdaságossági szempontból kétszer is megfontolandó volt az, hogy az Idesorolt beruházások ne inkább valamivel lassúbb tempóban foganatosíttassanak- e, mint drága kamatozású és tulnyomólag függő kölcsönöknek a felvétele utján.
A kdrtdx-épUéi Ugye
Hiszen a nem ebbe az utóbbi kategóriába sorolt kőrház-épitkezés Is már a bizonytalanságnak egy elemét viszi be a városi gazdálkodásba. Tudjuk, hogy az állami költségvetésnek elhatározott redukciója folytán a népjóléti tárcától mostanában különösebb bőkezűséget várni nem lehet. Ennélfogva nemcsak hogy a hórház 1930. évi költségvetésében felvett 51 000 P-ős kamattöbbletnek a megtérítésére nem lehet számítani, hanem ugy a kanizsai, mint általában ai ország többi városi kórházainak ii arra kell elkészülve lenniük, hogy ápolási dijaikat az 1929. évi kisza-bottal ■ szemben Is redukálni lesz kénytelen a népjóléti minisztérium. Ily eljárás pedig még a városi háztartási költségvetésnek egyik fedezeti tételét képező és a kórházi üzemből illetve a betegápolási dijakból várt 20.400 P-nek a könnyű és biztos befolyását is veszélyeztetheti.
De etlői a kórház ügytől egészen eltekintve, kétségtelen előnyöket mulatott volna egy olyan megoldás, amely a nem közvetlenül jövedelmező és más közületek kanizsai beruházásaival sem kapcsolatos létesítményeket és vásárlásokat nem kivánla volna tul gjrors tempóban
Kanizsai emberek és esetek
Irt* Dr. Me/fi Ferenc Az évszázados magyar „jaj" rég hallatszott annyiszor, mint napjainkban. Közös panasza mindenkinek, hogy sok a teher, kevés a jövedelem, de emellett kinek-kinek megvan még a maga külön aja-baja. Komor felhők ülik meg a magyar láthatárt s a szomszéd-vidékről ujabb vihart jeleni a politikai — meteorologiai intézet . .. Kietlen a jelen, sivár a jövő, hagyjuk mindkettőt s inkább szálljunk vissza — hacsak rövid negyedórára is — a múltba, vetítsünk fényszórói azokra a levendulás, édes-kedves évtizedekre, amelyekről oly szívesen hisszük, hogy csak örömből, mosolygásból, ránctalan
gondtalanságból álllak .. .

• *
Hát bizony nyolcvan évvel ezelőtt sem volt minden fenékig tejföl. Kanizsáról egy hétig tartóit az ut Budáig, körülbelül ugyanannyi ideig, ha valaki Bécsbe t»rloll. Aztán azok a bakonyi betyárok sem csupán a
mesékben éllek ám. Megboldogult öregapám mesélte, hogy egy förgeteges éjszakán még Gelsén is be kopogtatott az ablakán Sobri Jóska s bizony nem azért ment oda, hogy az .Ignác bácsi"-nak nyugodalmas jóéccakát kívánjon. No aztán értékcsökkenés (devalvatio), csőd, pénzügyi összeomlás (a hetvenes években „krach" néven szidták országszerte), váltó, lejárat, jótállás, tűz, fílloxera, peronoszpora (Pölöskefőn, az én kis falumban a Bogár bácsi fenerosszporá-nak tisztelte meg), végrehajtó, adó akkor is volt, no és az angol mondásaként, amit végsőnek hagytam, pedig nem a legutolsó: volt ám akkor is — Zala-Egerszeg. Már nyolcvan évvel ezelőtt is há-zsártoskodott a két zalai város, akkor is Egerszeg kaparintotta meg, ami Kanizsának dukált volna. De be is (etették a szomszédokat az újságba Olvassuk csak el a Pesti Napló 1850. évfolyamában az ápr. 6 án Kanizsáról kelt levelet:
.Különös helyzetben vigyünk. Nem tudjuk, mit váriunk, mit rcmíl). nk. A nitt ma reméltünk és váriunk, azl a holnapi nap meghiusítja. Igy Jártunk a legközelebb megalakult zalai és somogyi
egyesült törvényszék tervével Is. Mindenki azt hitte, a miniszteri biztos által kimondatott s egy hivatalos küldöttség ls szinte bizonyságot szerzett lelóle, hogy a törvényszék Nagy Kanizsán fogja lefutni sátrát. A szállások már előre leivé-\'.ettek, a város maga 9 szobái haszonbérlett, szóval: minden előintézkedés megtétetik a törvényszék fogadására s lm egyszerre híre szárnyal, hogy a törvényszék nem Kanizsán fog összeütni, hogy az száz meg száz oknál lógva nem üthet ott össze, melyek közül mi egyel sem tudunk. Tehát a törvényszék Zala Bger-szegen fogja kezdeni mfiködésél Ideiglenesen, mig felsőbb helyről határozat nem érkezik annak u) rendezése, állandó tartózkodást helye felől. A törvényszék tisztviselői már Kineveztetlek, mint halljuk, hclyellcs elnök : Chernel, ülnökök : Farkas Károly, Kránlcz, Növik, Skubllcs üábor. Vlaslls Antal főügyész, Vlaslci lidc szolgabíró..
Egdig szól a tudósítás az egerszegi ügyről (a továbbiakban a szép tavaszi időjárásról emlékezik meg a poétikus lelkű levélíró). Azóta is sok ilyen herce-hurca volt a két testvér-város között. Tűnődöm, mi lehet ennek az oka. Talán valami ludat alatti ellentét, féltékenykedés vagv tudatos irigység? Aliopy töröm a fejem, hogy lehelne a kél hely közöli békét teremteni, ugy érzem, jó öiletet ad nekem a római törté-
nelem. Róma csak azután lépeti baráti viszonyba a szablnusokkal, amikor ifjai — egv ünnepség alkalmával — elrabolták azok leányait, hogy aztán feleségül vegyék őket. Valami ilyesfélét kellene csinálni
— persze nemesebb formában — Egerszeg és Kanizsa között Is : ösz-szepárositanl, összeházasítani a két város fiatalságát. Lakodalmak, keresztelők, sógorság, komaság .. ■ olyan szerélembe esnék ez a kél
— külön-külön igen kedves, derék — szomszéd, hogy hamarosan megépíthetnénk Kanizsán a fiók-vármegyeházát is, sőt talán még azl is megérnénk — no nem most: ugy a század derekán — hogy az eger-szegiek abba is beleegyeznének, hogy végre kanizsai ember is legyen — főispán. . .
* •
Tiz év múlva — 1860-ban -megint nagy problémája van Kanizsának : épül a budapesl—pragerhofi vasút. Napról-napra ujabb arcok a városban, annyi a munka, hogy nem is győzik, dől a pénz, de azért mosl is van panasz:
.A pályaudvarnál a raktárak felépültek
IS2P. jjcgjtbff 25
ZALAI KÖZLÖNY
foganaloiilanl. Sió sincs róla, hogy ezáltal ezeknek végleg elmaradniok avagy csak nagyon késlekedniök Is kellelt volna I Hiszen a városi költségvetés előirányzata most 13 Vos annuitásokat számit a kilátásba vett kölc-önök u\'án (és a már felveti kölcsönök annuitásai íb ilyen magas százalék összeg körűi moztífnak) a fentemiitett 1 100.000 P-ös kategóriába tartozó beruházásoknak az évi kölcsönszolgálali szükségletét tehál bátran kalkulálhatjuk 130—140.000 P-vel, amely összeg a mindenkori költségvetésekben előirányozva, 8—9 év alatt a szóbanforgó egész szükségletnek a végleges fedezését is biztosíthatta volna.
SxJIdnfabb bdxlaí I
Ily eljárás, amrly magából a költségvetésből eszközöl évente jelentéi sebb beruházásokai, szilárdabb bázisl ad a pénzügyi vezetésnek azért, mert állandóan juttathat uf munkaalkalmakat a közgazdasági életnek anélkül, hogy kölcsönökké? való telítettségnek olyan állapota következnék be, amely uj beruházásokat azután már esetleg hosszabb Időn át sem enged meg. Nem léveszlhclö szem elöl, hogy az 1930-as költségvetés az 1929. évvel szemben több apróbb befektetési kiadást elhagy, hogy e redukciókkal is segítsen helyet teremteni az uj kölcsönök annullásl szükségletének. Pedig a költségvetés iz 1929. évről 33.000 P bevételi többlelet előidéző pénztári maradványt is hoz át és amellett sok vonatkozásban a dolog természete szerint kevesebb repsraclós és fenntartási szükségletekkel kell számolnia, mint aminők majd a következő években fokozatosan jelentkezni fognak.
Ne gondoljuk, hogy a közületi beruházások ütemét azonnal és ugyanazon mérvben képes átvenni a gazdasági élet. A közgazdaság szempontúból a belső tőkeképződés a közületi beruházásokkal legalább Is egy forma fontosságú. Már pedig a tőkeképződést és az ez alapon való ma-
f;ánvállalkozásl tevékenységnek a endületét korlátozhatja az, ha a közületi beruházások tempó|a nagyobb összegeket von el a közszolgáltatásokban a polgárságnak a jövedelmeiből. Ugy látszik, hogy elsősorban az állami, de emellett kétségkívül az egyéb közterhek is országszerte Immár magasabbak, semhogy a közületek mostanában a közgazdaság természetes fejlődéséből eredő
automatikus adóbevételi többletekre számithalnának. Erre kell sajnos elkészülve lennünk Kanizsa háztartási viszonyainak az alakulásában is.
Ugy az egyenes, mint a forgalmi és a fogyasztási adók eredményei visszaesést lünlefnek fel az 1929/30. évben az 1928/29. évvel szemben a pénzügymlniszlériumnik a legutolsó kimutatása szerint. Mindez adónemeknél tehál a város sem számiihat a legközelebbi jövőben jelentősebb emelkedésre, sőt azt kell mondanom, hogy nem igen számíthat arra sem, hogy a most folyó 1929. évnek a tényleges bevételi eredményei a költségvetésileg előirányzott bevételeket el fogják érni. Ez esetben pedig nemcsak az 1930. évre kalkulál! és fentebb említett kezdő pénztári felesleg nem lesz meg, hanem talán rövidesen már föggőkölcsön felvételéhez is fog kelleni folyamodni ma-
guknak a folyó kiadásoknak a fedez-hclése céljából.
I// HölcsVnök
Hiszen azok a beruházások, aine-lyekhecwükséges kölcsönök az 1930. évre etöirányoztatlak, már majdnem mind folyamatban vannak, sőt egyesek talán befejezésükhöz is közelednek, a vonatkozó kölcsönszerződések azonban a költségvetésből kl-tünöleg még nem leltek megkötve, söl azok iráni eddig komoly tárgyalások sem igen folytak. Ez a körülmény az uj kölcsönök felvételét rendkívül sürgőssé teszi. Márpedig az eddig konlraháltkölcsönöknek 3,652.606 P-ős ál\'agából Is 646 000 P függő kölcsön volt, ami nem javitja a város helyzetéi az uj kölcsöntárgya-lásoknál.
Kedvező változást idéz majd elő, ha mielőbb sikerül egy kiadós hosz-szulejdratu kölcsönnek a felvétele.
Azonban épen, ennek a kontrahálását nehezítik a fentiekben ismertelelt viszonyok, mert általános ta-tasztalal, hogy az kap legkönnyebben és legolcsóbban pénzt, aki kamatban többet is ludna fizetni és nem az kap legkönnyebben és legolcsóbban, aki nehéz helyzeténél fogva ezt legjobban kívánhatná ma-Rának^Mindnydjan arra számítunk, hogy a pénz európaszerte olcsóbbodni fog és egyszer majd be kell állania a konverziók lehetőségének is. Ez majd uj lehetőségeket nyit meg a gazdálkodás számara és lényegesen könnyíthet nem egy magyar városnak a Kanizsáéhoz hasonló helyzetén. Egyelőre azonban mérséklet és megtartóztatás kivántalik ugy a városoknak, mint az államnak a gazdálkodásában, ha a polgárok túlterhelését megelőzendő nekik az any-nyira szükséges erőgyűjtésre időt és alkalmat kívánunk hagyni.

Balaton-vármegye és Balaton minisztérium
Irta: «fr. hdrá Wlatntlc.% Tlhnr, a Halatonl Táriaaág ornzáffoa olnttko
Budapest, december 24
Kedves Barátomnak, a Zalai Közlöny felelős szerkesztőjének szives felszólítására készséggel mondok el egyet-mást a Bala:on ügyeiről, a Zalai Közlöny karácsonyi siámában.
Ujabban felmerüli megint a régi terv, hogy a Balaton fürdő-vidék e&y közigazgatási alakulatba foglalva, külön megyévé alakitlassék. A Balaton-vármegye terve már igen régi keletű, legutóbb dr. Oroszy Géz*, volt balatoni kortnánybltlos vc\'e\'le fel az eszmét. Annak idején a Budapesti Hírlap 1923. évi április 11-ikl számában Balaton-vármegye címmel Írott cikkemben már kifejtenem határozott álláspontomat, amely az ősi történelmi beosztású vármegyék további érintetlen fentar-tásdra Irányult.
Bármennyire tetszetősnek látszik Is és talán népszerű volna ma az a gondolat, hogy egy Balaton-vármegye a régi balatoni megyékből ki-naslttassek, gyakorlatilag megoldhatatlan és egész képleien gondolatnak tartom ennek a Balaton megyének létesítését, gyakorlati hasznát pedig a közigazgatás egyszerűsítése és javítása szempontjából egyenesen tagadom
Honnan volna ez a Balaton-me-
gye székhelylleg adminisztrálandó I Talán bizony a Balaton kellő közepéről ? Meri a Balaton, Közép-Európa legnagyobb lava, már kiterjedésénél fogva sem volna egyik sarkából sem alkalmasan kormányozható, de a közepéből ép oly kevéssé. Se Keszthely, se Balatonalmádi nem volnának a kalmas székhe\'yek. Boglár és Tihany, B.-Lclle és Földvár ép oly kevéssé. Azután hátsó terület (Hintcrland) nélkül, csupán a közvetlen Balaton partokkal elképzelhetetlen volna ez a Balaton-vármegye. Már most milyen szempont szerint és meddig volna a Balaton-megye az egyes ma létező vármegyék testéből kihasítandó? Tapolca például Zalához tartoznék-e, vagy az uj Balaton-megyéhez? A kulturális határvonal sokkalta messzebb lerjed, mint a földrajzilag megállapítható határmcsgye. Igy kullurailag Veszprém és Sümeg is még Balaton mellék, hololl szigorúan földrajzilag ez nem mondható.
Nehéz kérdés volna és igazságosan meg sem állapitható, hogy melyik balatoni megye területéről, mennyi volna elvonandó az uj megye részére. Hiszen eddig három ősi vármegye Somogy, Veszprém és Zala birtokolta jogszerűen a Balatont év-
ezredes jog alapján. Sót — Mészöly Gyua előadásából tudom, — hogy annakidején Fejér- vármegye Is köveiéit egy kis sávot a Balaton melleit, de nem kapta meg.
A közigazgatás jóságának kérdése, egyáltalán nem függ öszze ezzíl az uj megyei alakulattal. Hiszen minden balatoni ember jól ludja, hogy néha egy-egy agilis és jószándéku főszolgabíró fürdőbiztosi minőségben mily kiváló szolgálatokat lehel balatoni ügyekben is a fürdőügyi közigazgatás megkönnyítése terén. Viszont hangzatos elnevezésű, de hozzáértéssel nem biró magas hivatalok (kormánybiztosságok) slb. egészen illuzóriusokká lehetik a legkitűnőbb elsőfokú Intézkedéseke! és lehetet-lenilhetik azok az expeditiv eljárást.
A Kir. Blb. (Királyi Balatoni Intéző Bizottság), mely Intézmény a népjóléti kormány jóvoltából ezi idő-szerint a legfőbb balatoni szerv magában egyesili mindhárom balatoni vármegye főispánját és alispánját, elnöke pedig Veszprém vármegye főispánja. Közigazgatásilag tehát reprezentálivabb alakulatot elképzelni sem lehel ennél a testületnél, amely azonban sajnos nem vég* reliajló, hanem csak tanácsadó szerv. Igen természetes, hogy életképes mü-
— Uji ■ Budapesti Hírlap kanicsal leveleibe jan. 24-en — a többi épületek la naponkint haladnak. A alnek Innen Pragerhollg le vannak rakva. A mozdonyok mindennap átállítják ai anyagazereket és a vaiull épületek fölszereléiére szükséges bútorokat. As Itt máködö vasúti egyének biztatása szerint márciusban meg tog a pálya nyittatni. Mások azerlnt a megnyitás még szeptemberig elhuzódhallk. ml miatt a kereskedők már Is zúgolódnak.
Husznéhány év előtt ugyancsak tevékeny volt a kanizsai képviselőtestület : derűre-borura gyártotta a szabályrendeleteket. Az egyik közgyűlésen, amikor az ulrendőri szabályrendeletet tárgyalták, a nyárra és a télre szükséges különleges in tézkedéseket vitatták. Az volt a kérdés, mlltor kezdjék ax ulcaseprést nyáron, mikor télen, hány óráig szabad az ágynemüeket szellőztetni nyáron, meddig télen s. I. t. Az egyik ügyvéd-képviselő egyre-másra jelentkezett módosításaival és amikor a hó elsöpréséről és a jég felvágásáról esett szó, Igy szónokolt:
.Netn elég kimondani, hogy a hó azonnal eltakarítandó, hanem pontosan meg kell Jelölni, hogy « hó eltakarítandó és a Jég Mvégandó tiltn reggel hétig, nyáron hat óráig.
1882. aug. 15-ét írják, fel van az egész város, az önkéntes Tűzoltó Testület zászlaját avatja, még pedig oly ünnepség keretében, amelynél szebbel keveset látott nagymultu városunk. Az ország minden részéből jöttek vendégek: 26 testület képviseltette magái mintegy 300 taggal, de többen ts eljöttek volna, ha neszéi vették volna, milyen gyönyörű 32 koszorusleányt verbuvált össze a rendezőbizottság. Akik még emlékeznek rájok, menten igazat adnak a krónikásnak, ha elolvassák névsorukat : Clemenl Mariska, Dávid Jolán, Dobrin Lottl, Orunner Mari, Halvax Marcsa, jack Marcsa, Kassay Etelka, Kellcr Marcsa, Kocsis Apttl-lonia, Kovács Etelka, Kurtz Viktória, Paycr Luiza, Pollák Marcsa, Rátz Ilona, Roscnfeld Adél, Schável Lina, Schreyer Berta, Schuszier Flóra, Sommer Málvln, Somssich Katinka, Szigritz Gizella, Szigrilz Paula, To-polics julcsa, Tóth Emma, Trcller Mariska, Tripammcr Betti, Tuboly Aranka, Vagner Aranka, Varga Magda, Vidor Szabina, Wieber Anna és Wieber Lina.
Szép leányból ma már bizonyára mindannyia előlépett kedv»e, jólelkű
nagymamává és igy bizonyára meg is bocsátják, hogy beárulluk őket — az unokáknak.
Ebben az időben történt, hogy Jászai Mari, a Nemzeti Színháznak országosan ünnepel! tragikája néhány estéli városunkban is fel lépett. Egyik alkalommal Euripidesnek örökszép tragédiáját, a Meded t adták és a címszerepei, természetesen a vendégművésznö alakította. A darab vége felé van az a jelenei, amikor Medca két gyermekével mérgezett ruhái küld vetélytársnöjének, Glau-kénak, aki férjét eltántorította tőle. Glaukél a ruhából kitörő lángok halálra perzselik. A gonoszságot megtudja a két gyermek s iszonyodva fordul el anyjától. Amikor ezt a jelenelet látta az egyik kanizsai úriasszony, hamisítatlan zsar-gónban e szavakkal adla tanújelét megbotránkozásának:
— So soil mann Kinder erziehen I
(Igy neveljen az ember gyermekeket I)
Országosan használt szállóige lelt e mondatból csakúgy, mint egyik voll tanáromnak nyelvtani szabá-
lyából. Ma már kevesen tudják, mily pompás tankönyveket irt egykori városi polgári iskolánk e nagyműveltségű tanára. Magyar nyelvtanában volt állítólag ez a mondat:
Tatik-tetik, a magyarban nem használtatik.
Van annak már tizenöt éve, vagy talán még több, hogy az egyik kanizsai tevékeny, érdenles városatya ilyenformán vitatkozott — gondolom — a városi mérnökkel.
- Én nem olvastam Ciceró-1 görögül, mint a mérnök ur, de azért van annyi józan ítélőképességem... slb.
Akkoriban sokan mosolyogtak ezen az állításon, pedig nem is egészen jogosan. Minap Cicero életrajzát olvastam s bizony ott benne van, hogy a hires szónok megírta a maga consulságának történetét, mégpedig nemcsak latinul, de görögül is. Csupán csak az a Baj, hogy ez a munka sem latinul, sem görögül nem maradt ránk. De amellett ki tudja, nem lappang-e valahol I A kanizsai levéltárban köoy* nyen rejtőzködhetlk ilyesmi...
ZALAI KÖZLÖNY
1929 decembtr 25
ködést fejthessen ki, ehhez elsősorban hatalmi felruházás kellene. A Balatoni Intéző Bizottség elnökének teljes halalmi jogkörrel kellene rendelkeznie. Nem volna szabad, hogy kiadott rendeleteit, akár az egyik, akár a másik vármegye első tisztviselője bármiféle e\'fogadható okból is egyszerűen végrehajthassa Nagy baj az is, hogy csak igen kevesek vagyunk akik a Balatont l.\'art pour L\'art szeretjük és nemcsak a Balaton egyik vagy másik helyéért, illetve türdö|cért rajongunk. A Balatont egészében kell szeretni, minden helyét egyformán. Az a bizonyos balatoni lokálpatriotizmus a megölöjc minden balatoni fejlődésnek.
Nem Balaton-vármegyére van szükség, hanem — bármilyen különösen hangzik is — a Balaton ügyének egyöntetű legfőbb központi intézésére külön országos főhatóság (minisztérium) volna létesítendő Mert ma az a lehetetlen állapot van, hogy a Balaton fürdóügyileg, műszakilag, pénzügyileg, közlekedésileg, kullttrai-lag stb. épen hat különböző minisz térlum alá tartozik. Ez az elosztott miniszteriális gondoskodás bénitj* meg oly dfcfcinetlenül a Balaton ügyének előnMtvilelét. Évek telnek befc„ mig a»halalonl beadványok egyik minisztériumb\'\'l a másikba vándorolnák át és lehet egy egy jóakaratú miniszter, aki igazán barátja a Balatonnak, egyszerűen nem csinálhat semmit a Balaton érdekében, mert a másik minisztérium, talán pusztán jogköri félékcnykcdé-ből is azl megakadályozza.
A balatoni legfőbb intézőségnek természetesen Budapesten kellene székhellyel bírni, de szezón közben májustól októberig a Balaton egyik legközpontibb fekvésű helyén kellene hivatalnak állandó tartózkodásra letelepedni és olt működni. Az Intéző-Bégnek adminisztratív ügykörrel kellene bírnia, amelyhez azonban külön műszaki hivatal is segéd szervül kapcsoltatnék. Ez utóbbinak elsősorban a balatoni kikötők felügyelőségéből, továbbá a már rendszeresített ut Igazgatási hivatalból kellene rek-rutálódnia.
Ezen központi szerv mellett a Balaton közigazgatási nagyban egyszerűsíthető volna és a helyi intézkedések könnyedséggel és célszerűen volnának foganatosíthatók. E< minden különösebb pénzügyi megterhelés nélkül is az egyes minisztériumokból kiválogatandó tisztviselőkből megszervezhető volna. Elh lyezése pedig bármelyik más minisztériummal
kapcsolatban elgondolható. «
Néhány szóban még a Balatoni Társaság legközelebb programmját kívánom ismertetni. 1930-ra tervezzük a negyedik Balatoni Képzőművészeti kiátlltásl*tiudapesten; az országos Szent Imre ünnepséggel kapcsolatban Veszprémben, az ottani Szent György kápolnához nemzeti zarándoklat megszervezését propagáljuk ; 1930 mljusában herceg Festetics Tassiló fővédnökünk 80 éves születésnapján di^ztllést tervezünk.
Hogyan ünneplik asc u/ polgármesteri Londonban
A béKe szelleme a gyöxtes Angliában\')
lantion, 1929. december
Amint uz ember a kontinens partjait elhagyja, már a hajón Angliában érai magút. Az utasok 75 százaléka angol, kik rövidszárú pipáikat szíva nézik a vizet vagy olvussák az újságjukat és ha az ember szól hozzájuk, akkor ugyan udvariusan válaszolnak, de hosszabb diskurzusba nem hajlandók bocsátkozni. Ugy-látszik nemzeti szokás ezeknél a tartózkodó modor.
Itövid 1U pere alatt eltUnnek a francia part lámpái és amennyire ki lehet uz éjszakában venni, nincs más körülöttünk, mint viz. A hajó, kis parti gőzös, erőlködve fúrja uz orrát a sötétbe. Az észuki
szél nyugtalan éjszakát itgér. *
Gyönyörű napsütéses reggel fogad Southampton-ben. Buntt-ságos ós békés kép. Az ember, ha nem látná a végtelen zöld-szinti tengert uz azurzinü éggel összefolyni, szinte a Balaton partján érezhetné magát.
A purtraszállás általános képe, lótás-futás, csomagok keresése, sürgetés, egypár türelmetlen ember veszekedik a matrózzal, aki a jegyeket ellenőrzi, majd az egész karaván megindul a vám felé.
Befordulunk egy ajtón és majdnem megállok bámulatomban. Az első „nagyszerű\'\' benyomást nyertem Angliáról. Egy közei 2 méter mágus rendőr. Ali, mint egy szobor és az annyira Jellegzetes udvarias hidegséggel világosítja fel a hozzá fordulókat. Kedvem volna az angol világbirodalom jól megtermett fiát, aki egész rneg-
Íelenésével reprezentálja Oreat irltain súlyát és hatalmát, körüljárni és minden oldalról szemügyre venni.
Az idő rövid és miután átestünk az útlevél- és vámformalitásokon, mindenki siet a készen-álló vonatba szállni. Az első, a kontinenstől elütő berendezés. A vonatokon nincs, csak első és harmadik osztály. Ez utóbbi azonban felveszi a versenyt a mi vonalaink másodfk osztályával. A mozdony Angliában nevet is visel, engem a Quen Elisabeth nevű röpített Londonba.
Békés, nyugodt tájak vonulnak el az abluk mellett. Mint otthon. EUz- és nyírfákat látok. Tehéncsorda legel a \'mezőn. Az egyhangú kép lassan álomba ringat. Mire felébredek : jobbról és balról gyárkémények meredeznek az égre, csupa gyárat látok mindenütt és ogyik helyi vonat u másik után rohan el mellettünk,
") A imtiykunlzfial OMKE cinükének, Mankenbrix Imr nek a mlnnp I.ondonl>a utazott fia (.z.Ainol bü feiillekhoii londoni UpuüztulAUilról.
telve emberekkel. Ugylátszik, közel járunk Londonhoz.
Csakugyan, lassabban megyünk már, a sínpárok megsokasodnak és 10 perc mulvu feltűnik az állomás épülete: — megérkeztünk Londonba.
*
November 9.
Minden évben ezen a napon van Und Mayor\'s show: az az újonnan megválasztott lord mayorl bemutatják a népnek. Ez rendszerint ünnepélyes, tradl-dlelonális keretek között történik. Az angol minden alkuimat megragad, hogy a tradíciókhoz való ragaszkodását megmutassa.
Már korán reggel telve vannak az utcák, melyek a show utvonalához vezetnek. Mindenki siet, hogy jó helyet biztosítson mugá-nuk. Kél egykor van az Indulás, de mái- tizenegykor milliós tömeg áll a bemutató körút mentén. Aki épkézláb ezen u napon London-bun, az mind ott van. Az üzleti forgalom megáll és a hivatalok is kiürülnek vugy két órára. A sliowt látni mindennél fontosabb.
Előző napon az újságok hasábokat irnak\' a showrói. Az újonnan megválasztott polgármester-^ ről teljes részletességgel számolnak be, mégpedig az átlagolvasó Ízlésének megfelelően, hogy ml a íoglulkozása, hol született és mik voltak a szülei? Nem felejtik cl megemlíteni, hogy ml a kedvenc étele és milyen sportot Uz? Szóval mindenki be lesz avatva a polgármester magánéletébe.
Feltűnt nekem, hogy a ,,bob-biek", ahogy u rendőröket Itt becézik, vékony kis pálcákkal jártak a máskor szokásos (inniml-bot helyett. Még nagyobbat néztem, mikor észrevettem, hogy a pálcákkal mutogattak a tömegbe. Minden intésre kis mozgolódás keletkezik, egyes személyek ki-válnuk és aztán helyreáll a nyugalom. A nézőket rendezték, a kisebbeket elitre állították, hogy senki so veszítsen a látnivalóból. Sőt az egész apró gyermekeket elvették a kísérőktől és elől állították Borba őket. A gyermekek örizetére külön rendörök voltak kivezényelve.
A show, mely tulajdonképen egy körmenet,a. üuildhallból (városháza) indul kl és oda tér visz-sza. Katonaság nyitja mog a menetet. A különféle fegyvernemek és gárdisták pompás látványt nyújtanak. Majd több neves dolog. mint a Miss England motorcsónak és a blue star autó után a városatyák követkoznek talárban és barettel. A Lord Mayor foglalkozásának megfelelően a nyomdászat fejlődését mulatják be ezután vagy tú kocsin. Vé-
gül más különféle kép után 10 lovas harsonás Jelzi a dlszhintó Jövetelét, melyet 0 fehér ló huz és a tradicionális llvrékbo \'öltözött szolgák vesznek körül. Katonaság zárja be a menetet és miután a kb. 10 különféle katonazenekar lármája elhangzik, megelégedetten oszlik fel a tömeg.
Hiába, keleten vagy nyugaton, északon vagy délen, „panem et clrcenses" még a huszadik században Is.
Igaz, a második követelménynek könnyebb megfelelni, mint az elsőnek, a munkanélküli segélyről nagy viták folynak az angol parlamentben. Ennek a megrendezése még nagyobb gondot
okoz, mint a Lord Mayor\'s show. *
A fegyverszünet megkötésének évfordulóján, nov. 11-én, egész Anglia Impozáns módon emlékezik meg a hősi halottakról. Délelőtt 11-kor (ebben az órában Írták alá a fegyverszünetet) 45 millió ember 2 percre leteszi a munkát és teljes csendben, mozdulatlanul áldoz azok emlékénok, akik átkeltek a csatornán és nem
Íöttek többé vissza. Az Ismeretlen ;atona emlékoszlopánál, a Westminsterben, a walesi herceg tett le koszorút és számtalan ember és testület adta gyászának ugyan-ily módon tanújelét. A király, tekintettel egészségi állapotára, az idén először nem jelont meg személyesen. Eddig mindig részt vett a gyászünnepélyen. Beláthatatlan sorban vonulnuk el az emberek az emlékoszlop előtt és ez a gyász nemcsuk a halottaknak szól, hunem uz egész háborúnak. Egyöntetű itt a vélemény, hogy a huszadik század legnagyobb szeréncsétlensége volt ezanégyév.
Soha még nem Írlak annyit a háborúról Angliában, mint most. A nagy lapok közlik a háborús regényeket, mint Zweig „Grtscha őrmester"-ét és llemart/ue híres müvét, melyből különben pár hónap alatt 300.000 példány fogyott el. .
Hogy mennyire a teljes béke álláspontját vallják, bizonyltja az, hogy meghívták Londonba Ilushagen kapitányt, az 1102. volt paruncsnokát, aki 62 angol és francia hajót sillyesztett cl és tömegestől tódulták az előadásaira.
Nem kivánnak ezek több háborút. Annak ellenére sem, hogy megnyerték a háborút és parányi volt a szenvedésük, más volt ellenséges országok gyötrelmeihez képest.
Uj. Blankenberg Vilmos
— Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavarmegye egész területére dljmente-hen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Snzpengőnkéni csupán öt pengő h IVI részlel fizetendő és egy éven MUli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely.
Ujesztendöre meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. Maradékok félárán.
„Menyasszony" divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér l.szám alatt, a felsőtemplora mellett.
1929. december 25.
Csillagváró nemzedék
ZALAI KÖZLÖNY * t
Irta: ír.
Vast József miniszter
Királyok, bölcsek s pásztorok szokatlan csillagot vettek észre az égboltozat rengetegében. Alacsonyan állott s rezgő, lii-vogató volt a fényessége. Bizonyosan máshol is, mások is látták. A királyi palota tetejéről tudósok vizsgálták, méregették s viasztáblákon bonyolult számításokat miveltek, hogy kiderítsék, honnan jött, merre megy s mi ereje lehet emberi sorsokra. Tudós főpapok, kor-
Imányemberek, katonák, csöpp kertjükben este pihenő iparosok, rabszolgák a küszöbön, koldusok az országúton szintén rápillantottak, talán kíváncsian, talán rémüldözve, s aztán nem törődtek vele.
TCsak a napkeleti királyok s a bethlehemi pásztorok nem nyughattak a csillag miatt. Azok messzi országból, ezek a szomszéd legelőről felkerekedtek, hogy végére járjanak a dolognak. Miért? Mert tele volt a lelkük nagy várakozással, nagy vágyakozással. Mert nem kötözte őket földhöz, kenyérhez, asszonyhoz az élet ezer köteléke. Mert ha a gondok lapátjai kegyetlen tömegben hányták is rájuk a mindennapi gondjának homokját, fölfelé vágyakozásuk parazsa nem aludt ki, s amazok az uralkodás és tudomány, emezek Isten szent egyszerűségének koronája alatt megőrizték hitük s bizakodásuk csudaváró erősségét. Mert nagy\' regula az az emberiség történetében, hogy Isten kezéből eredő s nekünk szánt minden csillag és minden fényesség sorsa itt a földön mitőlünk függ. Ha kitárjuk eléje lelkün-
A nö fiaialma
IHa: njMBaUITS cajoa
„Amit asszonyszív kigondolt és az Isten nem fordít el, az ellen védelem nics."
Jókai Mór legalábbis határozottan igy állítja. Mielőtt a következőkben leginkább érdekelt olvasóim megharagudnának, sietek hangsúlyozni, hogy a nagy mesemondó csak az asszonyszivek nek tulajdonltja ezt a varázserőt, a leányszlveket kihagyja a számításból. Hogy ebben is van némi igazság, főként ma tapasztalhatjuk, amikor a női sziveknek ez a mindenhatósága sem mindig elegendő arra, hogy a leányszlveket asszonyszívekké varázsolja.
És ezzel mindjárt el is értünk oda, amit tulajdonképen mondandó vagyok.
Hiába is tagadnók: egyetlenegy női szív erősebb tud lenni minden földi hatalomnál. A világtörténelemben épen ugy találkozunk a női szívvel, mint a napi politikában, vagy a köz- és magánélet minden terrénumán. Sőt ma már nem csak mint titkos rugó, mint szív szerepel a nő a számára évezredekon át zárt te-
ket, ha útra kelünk ragyogása nyomán, ha akaratunk kezét kinyujtjuk utána, megfényesedünk, újra születünk, csuda történik velünk, mert Isten közelségébe férkőzünk.
Megszoktuk éjszakáink csillagainak rideg és érzéktelen ragyogását. Sőt a keserves magyar éjszakákba is beleszoktunk már s tudjuk, hogy semmi sóhajtásunk, semmi gyötrődésünk nem éri el sem északon, sem nyugaton, sem délen a magasságos csillagokat. Ám a bethlehemi csillag minden esztendőben felragyog egünkön. Nem nagyon magasan. Hogy a könnybelábadt szemek is megláthassák. Nem nagyon
messze. Hogy a fáradtak is elérhessék. S nem érzéktelen hideg fényességgel. Hogy a dermedő, szegény eniberszive-ket felmelegíthesse. Bölcső és sir között keskeny gyalogút az élet, mindegyik mellé ragyogó világosságot gyújtott az Úr, hogy el ne nyeljen botorkálá-sunkban a sötétség; a sir mellé a feltámadás fáklyáját tűzte, a bölcső fölé karácsony csillagát helyezte, — csak az a kérdés, tudunk-e hitünkkel, vágyakozásunkkal, akaratunkkal királyok, tudósok, pásztorok lenni, vagy üres lelkünk tompa közönyével vállat rándítunk s nem törődünk az Ur csillagával.
Pedig az Ur bölcsessége azért gyújt nekünk csillagot s kéri hitünket, mert előbb tudja azt, aminek megismerésére
Patent perzsaszőnyegek remek mintákban
Singeméi
rüloteken, hanem nyiltsisakos versenytársa a férfinek a parlamenttől kezdve a bírói pulpitusig, az ügyvédi széktől az óceánt átszelő repülőgépig. Hovatovább odajutunk az emancipációval, hogy a nő minden lehet a férfi helyett: minlBzter és soffőr, egyetemi tanár és közlekedési rendőr (Londonban Ilyen is van már), minden lehet és ha igy megyünk tovább, lesz is minden, végül pedig csak egy nem tud lenni: — pő.
Ez pedig nagy baj lenne, mert ha nem lenne nő, a szó igaz értelmében, akkor megállna az energiák lüktető rohanása, kiesne az ember földi életének lélektani gépezetéből a nagy lendltőkerék. Akkor az alkotó munka gyönyörűsége elvesztené varázsát és talán még a világ is unottabban forogna kozmikus titkokat őrző utjain. Akkor a meddőség mocsárgőze fojtana meg minden szárnyalást, ami az embört ember fölé s ezzel az egész emberiséget egyre feljebb emeli. Ne legyünk ma már annyira naivak, hogy ne lássuk: minden-minden emberi megmozdulásban, ami akár világ-problé-mákat, akár kicsi területekre korlátozott közérdekeket visz Is előbb-
re, a legnemesebb egyéni vagy közcélú törekvések árnyékában is ott van, bármily gondosan eltakarva ls: — az egyénnek akár anyagi, akár pusztán erkölcsi felfelé törekvése. Nagy, szent emberi ösztön ez: hordozója minden evolúciónak, ami felett emberkézbe, ember-szivnek adatott az uralkodás. És ebben az örök emberi értelmezésében, hasznos önzésben a fő helyet a nő foglalja el. Nélküle csökkenik az intenzitása a földi cél-keresésnek, ellustul a hajtóerő, ami az egyéneket világokat-formáló energiák bölcs kihasználására csatarendbe állítja. Ha nincs igazi nő, nincs igazi család sem és akkor nincs földi jutalom semmiért: — nincs miért az önzés Pegazusát nyergelni egyre uj és egyre alkotó cselekvésekre. Mi lesz az élet, ha hiányzik belőle a nő szerelme, gyengédsége, anyasága, odaadó gondossága, lelki szubtilitása : a legszebb földi gyönyörűség, ami isteni rendelésből sugárzik az ember örökkön hajszolt álmai felett, mint a földi boldogság ritka glóriájának legragyogóbb drágaköve ?
Ha a nő elfelejt nő lenni, nem
bölcs Salamontól kezdve minden ember ha elég k\'.\'sőn is, ráébred, hogy e mulandó világnak s éleinek sem gazdasága, sem nyomorúsága nem tudja a lelket betölteni és kielégíteni. Jó, ha van az egyik; baj, ha van a másik; ám, nincs igazában olyan nagy különbség köztük, mert a gazdaság nagy nyomorúság lehet s a nyomorúság nagy gazdaság, csak az a kérdés, milyen szempontból nézem őket. Tudok-e mögéjük látni? Látok-e, hiszek-e, tul rajtuk más valamit, egy másik világot, Istent s az ő országát, s hiszem-e, látom-e lelkem kezeiben annak az országnak hívogató, szabadságos levelét?
Óh, ha látom, boldog vagyok s erős vagyok, vidám vagyok és megelégedett vagyok, pislogó bányászlámpám s vékonyka kenyerem mellett is, s el tudok indulni a bethlehemi csillag felé bizakodva, hittel és reménység vigadozó énekével. A magyar nemzet csákányai most olyan történelmi rétegben csattognak, amely vigasztalan, sziklás és kevés eredményt mutat szorgos munkánk után. Nem baj. A nemzetek bányájának Isten a gazdája, mérnöke, majd csak véget ér ez a réteg s a nagy Mérnök dúsabb munkahelyet s eredményesebb munkát oszt ki a szenvedő magyaroknak. Csak csillagvárók, csillaglátók tudjunk lenni s maradni, mert szívnek és nemzetnek igazi halála akkor következik el, ha hite, bizalma elhervad és karácsonya éjszakájának csillaga is kialszik.
= Legjobban kamatozik az a tőke, amelyet a világhírű Pfaff varrógépeknek részletre való vásárlásával gyűjt.
csak az omberi élet veszi el az anyagi és szellemi gazdagodás, testi és lelki nemesedés hajtóerejét itt e földön, hanem a nő is olvesziti azt a magasztos hivatását, ami őt a földi boldogság letéteményesévé, a családi oltár tüzének meleg ragyogásává, a férfi-sziv örökkön lobogó vágyakozásává tette. Vájjon Jól járnak-e ezzel a nők ? Vájjon lesz-e akkor is olyan hatalmuk, hogy amit asszonyszív kigondol, az ellen Istenen kívül nem lesz védelem ?
Okosan kell tehát használni azt a végtelen nagy hatalmat, amit női szivekbe öntött a teremtés bölcs akarata, mikor az emberiség minden küzdésének, az élet kálváriájának Jutalmául a nőt megalkotta. Viszont a férfinek is okosan kell kinyitania Pandora szelencéjét, mert abból érdemetlen kéz alatt a boldogság verőfénye helyett pusztító viharok villámai is támadhatnak.
A feladat kulcsa a nő kezében van, hiszen — mint láttuk — övé minden hatalom. A megoldás egyszerű. Knnyi az egész: a nő maradjon nő. Nem azt akarják ezzel mondani a férfiak, hogy a nő dédunyáink kiinollnos élejtj,-
ZALAI KOZLONV
1929. december 20.
Filmorsszág
Irta: V1CC4NYl ULHRIK dr.
Harmincnégy évvel ezelőtt a u milléniuml kiállítás egyik pa-víllonjában stereoszkóphoz hasonló szekrény volt kiállítva két okulárral. A készülék oldalán logantyuval kereket lehetett forgatni. Ha a néző a készülékbe tekintett, mozgó táncosnőt látott. Ez volt a Lumiére-Iéle uj találmány, a cinimatográf, u mai mozinak eredete. Ez a tökéletlen, fogyatékos forgóképmasina :t-l év óta annyira tökéletesedett, hogy ina már egy termékeny és jövedelmező iparnak és művészetnek megteremtője lett. 500 millió ember látogatja ma már az egész világon a vásznon megjelenő ábrándképeket. Pár száz művész és ötezer statiszta áll a mozi szolgálatában sok ezer munkással együtt.
A legfényesebb mozipalota New-Yorkban a Rory-mozgő, amelynek befogadóképessége :i(XX) emberre terjed. Ennek a mozgó-szlnháznak berendezését egy európai mozi se közelíti nteg.
A beszélő és hangos film feltalálása hatalmas haladást jelent fllmországban s bár még mindig hallhatók vélemények, amelyek a beszélő és hangos filmnek tökéletességét kétségbe vonják, Amerika a hangos filmnek értékét már eszkomptálta és ez a tény döntő a filmművészet fejlődésének történetében.
Hogy van-e a filmnelc tanító és erkölcmevelö hatása, erre a kérdésre egyenes feleletet adni nehéz. Van elég tanitó film és erkölesnemesltő is, van csupán szórakoztató, sőt erkölcarontó is. Tény az, hogy a filmszínház nem nevelőintézet, miként a színházban előadott minden darab sem törekszik erkölcsnemesitésre. A közönséges film megtette kötelességét, ha érdekfeszítő cselekményt művészies játékkal mutat be és szórakoztatja nézőit, anélkül, hogy izjésüket sértené.
A filmszínészet éti filmstúdiók fővárosa mindeddig Hollywood, Kaliforniában, Los Angeles mellett. Nevenngol,mivel nem régi alapítás és annyit Jelent magyarul, mint
/iiskepálma-erdő. Egy fővárosi lap helytelenül. „8zentllgol"-nek fordította. A mellette fekvő helységek nevei a spanyol alapitókra emlékeztetnek. Santa Barbara, a filmdivák nyaralóival és l\'asa-denu, Hollywoodnak egy külvárosa. Hasonlóan Culver city. Ezekben a helységekben vannak a stúdiók. A Baedekerek nem igen emlékeznek meg Hollywoodról. Az utasok, akik Hollywoodba mint látogatók érkeznek, nem is tudják, mit tekintsenek meg.
A Motion Picture* Classic\') egyik számában Hallt fíierry filmriporternő érdekesen számol be Hollywoodról. Szerinte Londonban, Párizsban egyházakat és muzeumokat keresünk, de Hollywoodban Mary Pickford-ol, Dou-glas Fairban fcs-t és Glória Sitan-son-t keressük, egy szines jelennek élő szobrait. 11a az utas, (nagyon kevesen Magyarországból) Hollywoodba ér. első gondja, hogy megfelelő szállodába térjen be. Ili ró Lajos. Vajda Ernő, Kertész Mihály, Bánki/ Vilma saját villájukban laknak, azoknak nem kell szálloda és a nagy Lasky-Zukor-nnk sem. Uisky egy volt nyitrai orvosnak unokája, Zukor
•) Ezt a havonta meejcionó folyóiratot B e c k San), infítdínnforKnlml vállalkozó küldi New-Yortk Clty-böl.
pesti származású. Ezt persze lady Bicrrtj nem tudja.
A vezető hotel az Arnbussador szálloda, a Hollywoodot Los An-geles-szel összekötő főúton fekszik. Itt költik el a löncsöt és a vacsorájukat a filmstárok, itt táncolnak a híres Cocoanul Grove zenekar hangjai mellett (Cocoanut Grove annyit jelent, mint kokusz-dió-liget) Nils Aslhor, Pola Ne.gri és .John fíarrymore itt laknak, ha filmeznek, fíreta fíarbu, aki kerüli a nyilvánosságot, heten-kint kétszer a francia-teremben ebédel. Az Ambassadorban egy Ji^oba minimum (1 dollárba, egy lunclt azonban csak 150 dollárba kerül.
A Cocoanut-tercmben a teritékért külön 1-50 dollárt kell fizetni. Az isteni Greta rendesen Lilyan Tashman és John Gilbert társaságában étkezik. Kedden és pénteken este táncolnak a Cocoanut Grove termekben. Különösen a pénteki táncestélyt látogatják a filmstárok. A los angelesi egyetem hallgatói is meghívást kapnak erre az estélyre. Sue Carol, June Collyer, Muvlan Nison, Joan Crawford, Douglas Kairbanks, Mary Plckford. Charlie Chaplin, Eleonor Boardtnan, Blllle Dóve stb. rendszerint eljönnek. Képzelhető, milyen toaletteket mutogat-
Ajándékozzon hozzátartozóinak
TURUL-CIPŐT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női posztó fűzős cipő bőrrel szegélyezett......... P 17 00
Női pántos cipő Iroőr és m jgas sarokkal......... P 17 00-től
Női hócipők ........................... P 9-80-IÓI
Commode-cipők ............ ............ P 6-50-től
Gyermek hócipők. — Férll hó- és sárclpők.
Turul Cipőgyár fiókja
Ffiut 12., a Koronával szemben.
\\
El
nak a 80,000 dollárt kereső stárok A Roosevelt szálloda uj hotel a bottlevardon épült. A filmszakma 25 hivutásos tagja lakik itt, köztük I.lly Damita, Allce Day, Ailce While, Sally O\'Neil. Ebben a hotelben szombat este táncol nak.
Aki ellátogat Hollywoodba, stúdiót is szeretne megtekinteni. — Ajánló levél nélkül ez lehetetlen, de valamelyik studiószállltóval rendbe lehet hozni az ügyet. Az bevezeti az embert, ha épen nem filmeznek. A hangos filmezést még egy légy zümmögésének se szabad háborgatni.
A látogatók a hollywoodi temetőt mind felkeresik. Ott van eltemetve Rudi Valenlino. Százával látogatják Valentlno sírját még ma is. Los Angeles-ben lakik egy fíarcs-ró\\ odaszármazott volt kanizsai felsőkereskedelmista. Neve Hofmann Sándor. Jó hírnévnek örvendő boarding-houset (penziót) tart fenn.
Filmország.... Sok megnyerő külseJU csinos arcú leánynak álmában Jelenik meg mint az ígéret löldje. De tudják meg, hogy a leányok ezrei szánalmasan sanyarú sorsban részesülnek olt. Csak azokból lesznek Illmstárok, akik a Broadway valamely neves rivaldáján tanújelét adták nagy tehetségüknek, mint pl. Johan Zita vagy Ersi Mária, magyar származású leányok.
SxUrKe órúk
Mikor az éjfél habja csillan, óruütés sajkája iilun s rossz bútorokban a halál, mint kis nyiretlyll, kornyikál
s begondolkodva ing a léha ébrenlét: érzem néha néha hogy testem szikkadt, görcsös ul, min sztlrke órák hada fut:
löttyedt batyukkal szürke órák útjukat libasorba rójják, mintha kergetnék, mind szalad, csizmáktól fény az utdari.b
s jaj kinézne az útdarabra? hátha a kék ég rászakadna ? — elbújnának, mint permeteg nyár-esőtől a gyermekek.
nek kereteit át ne merje lépni. Sem azt, hogy testi és lelki kulturáltságban maradjon a férfi mögött, mint ahogyan a vásárra baktató falusi polgár mögött három lépéssel kullog az életepárja, aki el sem tudja képzelni, hogy egymás mellett is róhatnák a göröngyös utat.
Ellenkezőleg: a nő ugy maradhat meg hivatása szerint való nőnek, ha a haladó kor élet-berendezésében, szellemi és testi kultúrájában is együtt-tartó osz-tályostársa tud lenni a férfinek. A ma férflának igenis ideálja a sportoló nő. Ideálja a nő, aki a maga lábán is meg tud állni. Ideálja a nő, aki tudatában van teljes-értékű ember-voltának és igyekszik megszerezni ennek minden feltételét. De nem ideálja a nő, aki külső és belső nőiességét levetkőzve, mindenütt megállja a helyét: népgyűlés pódiumán, futball-pályán, felhőkarcolók építő-állványain, mindenütt, csak ott nem. ahol egyedül nélkülözhetetlen, ahol pótolni nem lehet a kultura legcsudálatosabb ralfi-nériájával, a technika legtökéletesebb gépezetével sem: a családban.
Értsük meg egymást. Nem az a baj, hogy Itt Is, olt is látunk egy-egy nőt az életnek olyan posztjain, amiket férfinek szánt a teremtés, amely bizonyára nem cél és értelem nélkül alkotta meg a lérfi és a nő tesli és lelki különbözőségét. Nem az a baj, hogy ügyvéd is, gyilkos is, képviselő és szavazópolgár Is, villamoskalauz és oceánrejiülő is van már a gyengébb nemből. Az lesz csak baj, ha ezqkből a kivételes képességeket? alapuló kivételekből általános típus lesz és ez a lipus lesz a cél, ez lesz a márka és a végén, valahol pár évtized perspektívájában talán, egy egész női generáció támad, amely a nevén és anyakönyvi minősítésén kívül semmit sem őrzött meg a női tulajdonokból.
Nagyon sivár világ lenne az, kedves olvasóim. De sietek megvigasztalni mindnyájunkat: sohasem log ez a sivár világ bekövetkezni. Nem pedig azért, mert Jókai ugyan csak az Istent ismeri el hatalomnak a női akarat felett, de valójában a női akaratnak Is van egy hatalmas törvénye, aminek szükségszerűsége elöl nincs kitérő, legyen az a nő a paradi-
csom fívája, a korlátlan lehetőségek dollár királynője, pogány háremek odaliszkja vagy kannibál törzsfőnök megunt asszonya, akiből ünnepi lakoma lesz előbb-utóbb. Ezt a törvényt a Kreutzer-szonátában fogalmazta meg Tols-toj: „A nő műveltsége mindig alilioz fog igazodni, hogy mit gondolnak róla a férfiak."
íme, hölgyeim, — a férfiak ugy gondolkodnak, ahogyan nagyjában kifejtettem eddig.
Igy gondolkodnak legalább is azok a férfiak, kik a nőljen nem csak pillanatnyi örömek, könnyű szórakozások játékszerét, nem csak kalandor-virtust, nem csak vagyon tárgyat, vagy ostobán imádott bálványt látnak, hanem látják benne a saját életük betel-jesedését, a családon keresztül annak eszményi halhatatlanságát, minden élet örök és legszebb célját.
A női szivek akarata mellé itt van tehát a másik nagyhatalom: a férfiak véleménye a nőkről.
Ámde kitől függ a férfiak ebéli véleménye? Nemde: maguktól a nőktől? Nem árt tehát, ha rá mutatok arra, hogy a nők ennek a véleménynek kialakításáért nem
mindig megfelelő fegyverekkel indulnak harcba.
A női arzenálban legáltalánosabban használt fegyver a szépség. Veszedelmes fegyver ez: a hiúság az éle és az nem kopik el soha. Gondol-e azonban a ma leánya arra, hogy a női szabó, lodrász és kozmetikai szalonok minden raffinériájával tündöklő női szépség ellenkező hatást is érhet el, mint amit akart? Napóleonról Igazán nem mondhatja senki, hogy sokat filozofált volna a nő-kérdés körül, de annyit ő is megállapított, hogy „a Medici Venas szépsége csak másodrendű kellék a házassághoz." Hát még hu arra gondol a ma fiatalembere, hogy mibe kerülhet ez a másodrendű kellék ? Pedig a ma fiatal embere legelőször is erre gondol, ha egyáltalán gondolkodik. Amelyik viszont nem gondolkodik, az aligha éri meg a fáradságot. A szépségben, hölgyeim, a legszebb és felülmúlhatatlan az, amit Isten adott. Ami pedig emellett elsőrendű : a nő tartalmi értéke, lelki szépsége, jellembeli gazdagsága, — ezeket azonban semmiféle kozmetikával megszerezni nem lehet. (folyt, köv.)
1929. december 25.
ZALAI KÖZLÖNY * t
A bank és as ügyfél...
Irts: Kelemen Ferenc
A bank és ügyfeje közötti vis ony nem olyan egyszerű, mini amilyennek általában látszik. Itt nem pusztán hitelviszonyról, nem az adósnak a hitelezőhöz való magánjogi viszonyáról van szó, hanem egy olyan összekölletésről, melyet a szorosabb értelemben vett hilelfeltéleleken kivlll etikai szempontok is befolyásolnak A bank ugyan elsősorban (ízlel s igy a felekkel való viszonyát a kereske delmi érintkezés szabályai irányítják, de a bank ezenfelül közintézmény, melynek működése a közvélemény állandó ellenőrzésének yan alávetve. A banknak továbbá közgazdasági missziója van s minden régebbi pénzintézet letéteményese bizonyos régi tradícióknak, melyeknek megőrzése és ápolása etikai kötelesség. A bank és ügyfelei közöli az üzleii összeköttetés tehát sokkal mélyebb, mint a kereskedelmi életben vevő és eladó között. Amikor a bank hitelt állapit meg, akkor nemcsak mint kereskedő .csinálja meg üzletét", hanem mint közhiteli szerv missziói teljesít, beleviszi a tőkegyűjtés eleven erejét a közgazdasági élei vérkeringésébe. A nagy tőkereservoárok éltető energiája a bankokon keresztül fejti ki a maga produktív munkáját. A bank nemcsak a saját pénzéi, (ez többnyire nem sok) hanem főleg a rábizott betéteket s a neki felajánlott hiteleket osztja szét a hitclkeresök között. S ez azt a tulyos kötelezettséget rója minden bankra, hogy a hitelellátás komoly munkáját a környék lakosságának és közgazdasági viszonyainak gondos mérlegelése mellett lássa el. A bankok trésorjaiban összegyűlő tökének rendeltetése, hivatása van, az nem egyszerű portéka, melyei a vevőknek a jelentkezés sorrendjében ki kell mérni. A tőke ulja: örökös körforgás. A pénz jön és megy. Igy van ez a hitellel Is. A bank folyósítja azt a rászoruló adósnak, a hitel Így beleavatkozik a termelő munkába, megtermékenyül a közgazdasági élet egy parányi területét, azután visszavonul a bank pénztárába, hogy onnan csakhamar uj területeket keressen fel. A tőke örökös körforgása, a pénz sztlnetnélküli vándorlása : ideális pénzelosztó politika. Az adósság nem lehet egy félnél huzatposabb időre lekötött hilel, hanem egy olyan tőkesegltség, mely ha elvégezte munkáját, azonnal tovább siet uj utak, uj támogatások felé. Ez a körülmény az, mely a pénzintézeteket egyéb sekurltásl szempontokon kívül a kihelyezések állandó csökkentésére, az adósságok visszafizetésére kényszeríti. Ez a körforgás a helyesen értel-
mezett közhiteli feladat megfelelő ellátása.
Közhiteit szerepe és közintézmény jellege más snlyos feladatot is ró a bankra. Minden hivatását komolyan belöllő bank nemcsak pénzcloszló hivatal vagy hitelmcgállapitó intézet, hanem egy olyan pénzügyi szerv, amelynek a saját üzleti rayonjában közgazdasági hivatása van A bankok kötelessége a hilelelosztás üzleii, mondjuk kereskedői feladatán lul a piac hitelviszonyainak irányítása, egészséges adósi közszellem megteremtése, az általános vállalkozói szellem befolyása, józan hitelfelfogás terjesztése és az adósmorár kialakulásának elősegilése. A falu népének üzleti számitátaiba, helyes birtokpolitika irányításába, a vállalt kötelezettségek pontos teljesítésének kérdéseibe céltudatos, tervszerű munkával bele kell avatkoznia. Kötelessége visszatartani mindenkit a meggondolatlan és risiköval járó könnyelmű üzletektől s általában helyes közhiteli felfogás kialakulását elősegítenie. Ép ezért a pénztárterinek pultjain, az igazgatói szobák tanácskozó asztalain át mindig szoros kontaktust kell fenntartania magával az élettel. A bank keze rajta legyen mindig a gazdasági élet ütőerén, de állandó szoros összeköttetésben álljon ügyfeleivel is. Az ügyfeleket nem numerikusan, hanem individuálisan kell kezelnünk. Meg kell ismernünk állandó adósainkai s pénzügyi Irans-
akcióikat megértéssel, szeretettel, de az egyetemes érdekek szem előli tartásával kell lebonyolítanunk. A bank az adós állandó pénzügyi h\'iziorvosa, sőt tanácsadója legyen. A viszonynak keltőjük között őszintének kell lennie. Csak igy alakulhat ki egy olyan harmónikus és tarlós hitelviszony, amelynek eredményessége mindkét félre nézve csak üdvös lehet. Főleg a falu népével kell szeretettel, megértéssel és különösen türelmesen foglalkoznunk. Ennek a népnek közgazdasági nevelése a bankok fel-adaia. A magyar kisgazdatársadalmi osztály alapjaban véve igen konzervatív, de nem minden invenció, nem minden vállalkozó szellem nélküli tagja a közgazdasági éleinek. Ügyes jelszavaknak, hamis, csalóka Ígéreteknek sokszor könnyen felül. Jó svádáju ügynökök könnyen halalmukba kerilik. Sok példáját láttuk ennek az utóbbi években, különösen a cséplőgépek, a traktorok s legújabban a bérautók vásárlásainál, líány és hány egyszerű pár holdas kisgazda vesztette cl ilyen könnyelmű, meggondolatlan üzleteken egész vagyonát A bankok kötelessége, hogy a népet az. ilyen veszélyes kalandoktól visszatailsa.
De ügyfeleink minden ügycs-ba|os dolgát szerelettel és megértéssel kell elintéznünk. A bankok ma tele vannak síró, panaszkodó és könyörgő emberekkel. A pénzlárlermek vissz-hangzanak mély sóhajoktól. Minden pénzintézel olyan, mint egy szanatórium Beteg és lábadozó emberek járnak ki-be onnan.
A banknak ily körülmények között
a megértő orvos szerepét kell vállalnia. Scgitcni kell, aliol lehet s hitel, reményt kisugározni a sok kétségbeesett arc felé. A modern\' hitelellátás fontos tényezője lett: a pénzintézeti coneizmus. Suggcstió és auló-suggeslió egyre több szerephez jutnak a bankok manapság oly mozgalmas pénztártermeiben.
Ez a kor azopiimizmus és pessi-mizmus szilnél nélküli harcának izgalmas kora. A háború borzalmaitól megviselt tömeglélek erősen hajlamos szertelen kilengésekre. Ity időkben fokozottabb felelősség illet mindenkit, akinek kötelessége a lelkek nyugalma, a kiegyensúlyozott közhangulat, a minden szerlelenségtől mentes polgári gondolkodás felett őrködni.
A bankok feladata, hogy a közhitei és pénzügyi élet Kérdéseiben ügyfeleiket a józan és biztos középúton vezessék.
ESTELI BESZÉD
Irta: PÉCZELY PIKOSKA
llohl, örrlk szerelmem, —
Itlriö órák zengő dobogAMn
egy ember szive keres szavakat hozzád
k tépett szája tétova vontigláHHal
vajúdik: egyetlen sóhajtásban
kitárni feléd Önmaga létét.
Nyelvén multak fanyar Izével,
nilt vemhes őszök nektáru kevert százH/.Inll. édes méregeserrpé — egy ember karja tárul teléd reszkető vággyal, elérni téged.
Te, ki a létet ama sötétebb árkon lul Is fénnyel övezvo tártad elém 11 nappalok kínnal feszült húrjait halvány mosollyal megenyhítve, aü ábrándok halk dalát pengetted rajtuk, mígnem elcsitult felajzott tplkem hangja.
Mi lett vén vetem, ha nem kísér tébolyult éjekon szelíd árnyad, hűBégew vándor?
kl évezredek útját Járod kék sivatagod magányán — örök egyodlll — éa mégis, mégis mindnyájunk társa. Társam nekom U — hű vazallus, minden Idők ós multak utján.
Mert velem voltál májusi lázak lüktetésén, mikor a vén tüzes békák dalát pergette a közel berkek felöl » rohanó vérem ttllembe zúgta dobogó szivem Indulóját. ..
Te velem voltál nyári rekkenő aszott forróján, hogy szénaillat borított szazazlzl lebbenő fátylat tejem fölé, s száguldó álmok vittek osztelen uz ábráiul robogó kerekein. ,
és mikor kint, a rétek felett őazl hervadáa kopott köpenye rőtbe borult, s kifosztott dombra hullt szomorún a halotti bíbor utolsó dísze b óriás Jegenyék álltak glédába némán őrt a nagy halott mellett,
Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597, szára. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
1930. január hó l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenklnt 1 pengő. Egy havi üzletrész u ón havonklnt 5 P fizetendő. KölcsönöJ<et adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery ut
7 , dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. PV Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt ö-ll óra között teljesíthetők.
u, A* igazgatóság.
Sakt&uf Ö&zkaX Xit&dcL
cementárugyár, építési anyag kereskedés, építési vállalkozó
Király utca 39. Telefon: 362.

zalai közlöny
4 I92J. december 31.
— mint éjbe komorult királyi strázsa ha virraszt vénhedt trónusok Almán.
To volom voltál, hogy fájt mind a mult — s kék havon fekete szánnal jött ezer emlék, mig lázas homlokom ablak-Üvegén kereste hűvös, enyhítő fényed.
Hold, örök szerejmem, mit mondjpk még néked ml több lenne önmagamnál ? Hisz orcáink összenéztek sok titkos találkozón, ahol csókunknak nem volt tanuja sem, csak két fáradt szem kereste képed szemeink egybeégtek
bus vallomások lángjainál, mely pernyék fakóját hintette homlokunkra s a tó halott tükre együtt mutatta kettőnk felét, mikor belémdöbbent éjfélfdőn régi magam emberi volta — h tivornyák részeg hajnali kedvén csorbára ütött clntányér-arcod volt vétett utam hű örökmécse.
S már messze-messze mindentől, ml földi, ádáz, törtető zajos világok pislogó lángja utol sem érhet.
Oly jó tevéled suhanni eggyen, viharok csitult habja felett, hol minden kép csak messzibe tűnő, megszépült ábránd, amely elömlik égóceánod szivünk rengető gyermekmeséin.
S, ó, milyen jó hideg halottan kit rnár nem sebez va|U<ló élet inirlád tűje, s kékült arcúhoz sikoltva csendül ezüst korongod mosolygós fénye -ó, milyen jó hldeg-halottan bele kövüini hunyt krátereld ^
holt hamujába, ™
ahol üres szemünkre simul a minden-mindegy éjszínű fátylq,
S tudom, ha elfed hantom siUétj \\ te, minden Idők és minden terek néma vándora vigyázva suhansz álmaim felett.
Ce. Védekezés a nikotin mérgező ha tása ellen. Villámgyorsan- terjed * hite annak, hogy a magyar cL\'arcliahüvelygyftr Ma szenzációja : az Ollesch*u hüvely olyan speciális ír ódon előállított és szabadalmazott vattával van ellátva, amely 90<Vo-ban tivolit)í el a nikotin mérgea anyagait |ó a hire, \\ó az Ize, illatot, kellemes a füstje
Hét rabló statártálls Mvégxése a mult sszáxadban
Érdekes lelet a városi levéltárban
Nagykanizsa, december 24 A nagykanizsai városi levéltár rendezési munkálatok során érdekes régi plakátot talált Halvax Oyula ny. városi főpénztáron. A sárguló plakát több rablógyilkosnak és rablónak a cs. kir. statá-riális bíróság által való kötél általi halálra Ítélésről ad hirt, amit az Hkkori idők szokása szerint plakátokon közölték a lakossággal. Jelen esetben a hírhedt Kutyásiról és bandájának tagjairól van szó.
Az érdekes plakát szószerinti szövege a következő:
Közzététel.
U\'opold vagy Kutyást György l\'Alt-pusztal Somogymegyl születés 22 éves |{. k. nőllen kanAsz boJtAr, azért: mert több rabló eztmbora tArsasAgAban hosz-szabb Idd lartama alatt, számos gonosz-lettek végrehaJtAsAban, nevezetesen:
Mult 18(12. 6vt mArclus hó 7-én Schet-bvr Jakab Darányi; Juntus hó 7-én Kardos Mátyás Kdcsel kereskedőknek és pedig ez utóbbinál Földe Jakab meggyilkolásával párosult ktrabollatAsAhan; junlus 2f>-én Sayy BAndor Sikket; do-
fbor 18-An ürnber Józsct ós Máiuii icf ; december 10-én Parzer Stern ni Túrt lakosok klraholtatAsAban. zskés Samu foglyAr őrmester meg-(tyltkottatásában; továbbá 1HM3-Ik 6vl január hó 0-én lierrdn molnArnáll gyújtogatás elkövetésénél; és tidrinff Mihály Lukácst, Vállait József Tereslcn-löldi, Bosknvits Mátyás Szobi Uross-mann Ignác Bolhól, s Flesch Samu kereskedők, végre Január hó 24-én Zslray Zsigmond, Stén Péter és 0(11 István Peczötl lakosokon végrehajtott rablások elkövetésénél tevékenyen közremunkált;
Szui>er Jakab Ikervárt Vasmegyei szUletés és lakos, 41 éves R. k. nős szolga és Józsa Rózsi, Ottárczt szUletés és lakos, 21 éves R. k. férjezett SAnta
Forencné f. évi február 3-án gonosztevők elősegítése Által elkövetett bünteti miatt; Luther János Szilvágyi születés és ottani kanász; és FiUl\'m vagy Kopácsi JAncs vAmos csalAdf Vasmegyei születés, szabadságos katona f. évi lob-ruAr hó 22-én Balogh JAnos KustAn-szegl blrkAs bojtáron elkövetett rablAs:
Rövid György Nagyrécsei Zalamegyel szUletés, 21 éves lt. k. nőtlen szabad-sAgos katona, IMncstik Antal és A\'n-czuyi József tArsasAgAban f. évi Aprll hó 2-An Strausz JAnos és Kukéi AndrAs Csapi lakosokon végrehajtott rablás és rabló tArsnak UiricSiik AndrAs szándé\' kos megölése Által véghez vitt gyllkos-sAg; végre lxikt/ fstvAn Zalamlndszentl születés, 21 éves R. k. nőtlen, Zata-patkai földművelő, Kis IstvAn Fornok-ágl szUletés, 28 éves R. k. nőllen, Zala-lövői szolga, Ifjú Németh János /alapjukul születés és lakos, 24 éves R. k. nőllen szolga és öreg Németh JAnos Hadász! Vasmegyei születés, 30 éves nőtlen, Zatalövol kocsis azért, mert Németh DAnlel Szontpéterurl lakos kl-raboltalAsAt „megktséreltették*\': Nagy-KanlzsAn működő cs. k. rögtön bíróság Állal és pedig;
Leopold vagy Kutyást György, Szv-per Jnkab, Hali János és Józsii Rózsi I. évi mArclus 2-án t.ulher János és Fülöp vagy Kopácsi JAnos március hó l l-én, liöuUl György Aprll 13-án, Ixiky Islván, Kis Islván, Ttikdcs József, tfju s öregebb Németh János pedig május hó 7-én kőiéi állati kaldlra, s az okozott kár megtérítésére ítéltetvén, ezon Ítélet rajtuk ezen a napokon végre ls hajtatott.
KeltZ&fa-Egerszegen, 1863. évi Juntus 1.
Pirovits Károly főjegyző.
Ivott már ön 1929-ea aranyhegyi bort?
hí nem, ugy ii\'clle meg SMrán lilnyhegyl borsit. I liter, rárt p.\'icktMn, Uvegc.erévet
80 68 IlUér (9 ó 86 fillér Sifrán Jinaf, M<g,ar.n. 74.
Falevelek
Irta ; Sraudayl Oyula
Kicsi levél, sárga levél. Merre kerget, sodor a stél?... De jó lenne veled menni, S olt, ahol te
Csöndes völgyek rótt avarán Mindörökre megpihenni...
Kicsi levél, sárga levél Neked a szél miről ihesél?... Hogy oly könnyen szállsz szárnyára, Rohansz vele... Messze-messze, más hazába.., Lassú, csöndes elmúlásba ..
Kicsi levél, sárga levél Más a sorsom, mini a tiéd... Nem kelhetek alra veleé, Ha jó a szél... Nekem egyre arról beszél, Hogy a fák bus, kopár ágán Tavaszra újra lesz levél... 2.
Hullanak a falavelek Sáros ulcaszélre .. Kósza varjak tar ág hegyén, Fellegek az ég peremén, üylilnek lassan, busuli csendben A nagy temetésre ..
Kiterítve a sok halott Avar-ravatalra .. Sikoltozó őszi szelek Napnyugatról utrakelnek Búcsúzóra, siratóra, Bus halotti dalra ..
Hullanak a falevelek... A temetés népe: Tollászkodó őszi varjak Egy-egy tollal le-leszórnak Szánalomból szemfedőnek A hollak testére... Hullanak a falevelek... A sok fa elárvul .. Ószi szelek csapzott szárnyán, Varjú kántus bus sirárnán Kicsordul a felhők könye, S a holtakra ráhull...
Kérjen rádió-kereskedőjétől leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra 6-18 havi részletfizetés mellett.
PHILIPS RÁDIÓ
DOHANY-
NArváRiinn Legszebb és legér-
NAGTARUDA ^ tékesebb karácsonyi
és újévi ajéndék az uj CIGARETTA- és SZIVAR-gyüjtemény.
GARAMVÖLGYI És SZEMELŐ
N AdVlf AMI7QA pipákban és más dohAnyzó
■ ^ szerekben hagy választék i
1929. december 25.
zalai közlöny * t
■ii cVjisvns
Az Óceán parancsa
(Tengerész lázadás)
Lelkek drámája 9 felvonásban. — Főszerepben: Jacquellne Logan és Herbert Bosworth.
A miniszter ur
(Politikai hóbort)
Filmszatíra 10 maró felvonásban. — Főszerepben: Oaby Morlay és Henry Roussel.
liílílllfinílílRIlfliilifillflífí!\'!!:!*\'\'! Wl • • ■
;i)miiijiii>» ím.....................
DsfUtr
26
[sitittik
A világ legnagyobb északsarki expedíciója. A kutatók 2 évig tartó küzdelmes életének mesébcillő szépségű felvételei. Expedíciós film 6 felvonásban.
(A primadonna)
Madge Bellamy és Barry Morton gyémántfilmje 10 fejezetben.
A Brodway legnagyobb revllszinházának intimitásai. A
primadonna küzdelmei a sikerért és a szerelméért. Káprázatos-" szépségű revük, toilettek, ékszerek, nők. Háttérben a háború borzalmai.
■Mljlíiiisp . \' - .
URflNIft MOZGO Lángol
az ég
Deiente
25

Sportregény 7 felvonásban. — Főszereplők: James Murray és Helene Costello.
A sátán legényei
Vadnyugati történet a prerik világából 6 felvonásban.

Dnifcr
26
(ifitiíltt
hűtlenség ellen
Egy nehéz llzlet 7 könnyed felvonása. Főszereplők: Vera Reynolds és Harryson Fo d.
Elfelejtett asszonyok
Exotikus Haway-dráma 7 fejezetben. Főszereplők: Conway Tearle és Dorothy Sebastlan.
IO
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 25.
Tallózás félszázad előtti kanizsai njság karácsonyi számában
Nagykaulzsu, decembor 24
A ma fej lelt kulluríju közönsége a megelégedés egy jóleső nemével lapozgatja jól futöll kandallója melleit kényelmes ebédutáni szieszta közben a karácsonyi u|-ágjail. Fővárosi és vidéki szerkeszlöségek egyaránt igyekeznek „kitenni magukért" a karácsonyi számmal tarlalom és lerjedelem tekintetében.
Érdekes lesz most végigtallózni egy félszázad előtli nagykanizsai újságot.

1875. Karácsony.
A Zala „megyei érdekli, közművelődési, társadalmi és gazdasági hetilap" voll egyeden lap egész Dél-dunántulon. Szerkeszletle Hoffmann Mór polgári iskolai tanár, (Hevessl Sándornak, a Nemzeti Színház mai igazgatójának édesatyja) Kiadója Ftschet Fülöp. A szcrkeszlöség és kiadóhivatal az Újvárosház-ulca 513. sz. alalt működölt. Az előfizetési dij aránylag drága volt: egész évre 5 forinl. A lap fején olt voll a figyelmeztetés :
„Bérmentetlen levelek csak Ismert közökből fogadtatnak el".
Az akkori Idők felfogására jellemző, hogy a karácsonyi vezércikk helyéi a V* oldalas „Előfizetési felhívás" foglalta el.
„Közművelődésünk mondja n felhívás esnk nemzeti alapon fejlődhetik jogosan, azért mindig eii fogjuk hangoztatni és hlrsíntulmunk magyarost\' Itisa érdekében mindent meg fogunk tenni".
Karácson címmel Czigány Károly méltalja négy hasábon át a karácsonyi ünnepeket, amikor
„az öregek visszagondolnak a gondtalanul boldog gyermekéveikre, a gyermek pedig egyszerre Jobbnak nyájasabbnak érzi maskor*komoly szüleit, uj ruhát, puha kalácsot, puha keblet kap, mintegy zavarba Jön pici eszével s lluo bamba tekintetével inlnthu okát keresné ; míglen Idősebb testvére megfejti, hogy hát lám, Knrácsony van!"
A karácsony szimbólumáról, jelentőségéről azonban nem mond semmit az „üde bamba" tekintetű gyermeknek.
A tárcában azonban olt látjuk már Kiss Józsefnek, a neves költőnek egy kedves költeményét: „Reduktor ur" címmel.
Ugyancsak a tárcában olvasunk mulalványt dr. Dobrdnszky Péler egyetemi lanár .Emlékhangok a Székelyföldről" című müvéből.
A hírlapi polémiákat szolgál|a a Levelezés cimü rovat. „I.ÖB" ur Csáb-rendekről polémizál éppen dr. IVe/ss rabbi úrral, aki egy taniló .nem elegendő stlvegtésl képességeit" lian-gozlalla — álluinásálól való eltávozásának okául.
A hírek rovata „gazdag és változatos (Persze akkor még szabad információ voll és nem voll szükség arra, — mini ma, — hogy egy Sherlock Holmes minden trükkjét alkalmazni kellessen, mig a hírszerző újságíró a sok „fegyelmi al ni eltiltás"" és egyéb tilalomfa labiiii\'usok közöli ki lud facsarni egy au\'culikus hirl, tudósítást vagy eseményt. A „lilloll közlésről" nem is szólva.)
Kössünk egy kis csokrot mulatóba a félszázad előtli „Ivrek" rőt
(Öngyilkosság) Nagykanizsán folyó hó 22-én Stelnitz Mór kereskedésében lövő Krauu: Adolf nevezetű Inas kötél áltnl véget vetett életének. Hogy ml Indíthatta az öngyilkosságra — arról nincsen tudomásunk.
(A* első hó) Megjelent az elsí hó, de csakhamar el ls ment. Hogy tudjuk, mikor esett nátunk ez évndbnn először, feljegvozzllk, hogy nov. 21 és 22 közli éjjeleit tiirtént. Ha nem havazott volna el oly hamar érzékeny poéták alkuimat vehettek volna maguknak uz. első havat mogénokolnl. De — hol a kincs ? — Nincs I
Az esküvői hír a kövelkezőkép iródotl:
(llvmen) A nagykanizsai szép leányok közül egyel, llalnhtn Leopoldlna kisasszonyt. majnal Frankfurtba vitték. Az esküvő 21-én tartatott meg Bécsben. Frigyéhez tartós boldogságot és sok örömöt kívánunk.
A sorozatos bűnügyi eseteknek, amelyről a ma rendőri riporter 3 oldalon ál idegfeszítő ludósílásban számolna be, c-tak néhány sor jut osztályrészül, rövid hir alakjlban:
(Rablás é< gyilkosság) Zala-Kgerszeg-ről értesít bennünket egvlk t levelezőnk: a 21 és 22 közli éjjelen Szent Iván és Znla-Kgorszeg között a posta kiraboltatott. A posta kocsis megillető tt; a levolek és csomagok az Ismeretlen tettesektől felbontattak. Három ezer és néhány száz forintot tesz kl hz elrablott pénz Megjegyezzük még, hogy a klr&blott postakocsi a bécsi postával Indult Égerszög felé.
Kritikát is találunk benne. És ebben különösen tűnik lel az az ut, melyei a sajló azóla letl a magyar vidéken :
(Hangverseny A flórenczl négyes Jeán Bonkor vezetése alatt szombaton este tartotta meg meglehetős szánni vAlogatott közönség előli a mull számunkban hirdetett hangversenyét a ..Zöldfa" vendéglő nagy termében. A program minden egyes darabja, melyet a hangversenyzők ritka művészi praecl-slóvai ailtak elő, tapsokra ragadta a közönséget. Uszllnkbo Jutott Szász. Károly Ismurt versének o két sora : Négy kis hii\'hftn annyi ériés. Nem li tudom, hogv tér meg
A hangverseny másfél óráig tartott. A közönség szívesen hallgatta volna tovább Is
Recen-ió, humoreszk, vers, szer-
keszlői üzenet — persze mind á la 1875...
A mai ujságii ó-generáció tiszteletlel hajol meg az ultörők, a pionírok elöli.
Ám érdekes a hirdetési rész Is. Alig találunk helyi cégek hirdetését. Annál több a német-nyelvű hirdetés. Bécsi, birodalmi német; vegyesen. Az egyik drezdai orvos levélben gyógyítja a nehéz kórt. Egy másik „a franczla borszeszt sóval" kínálja. Olyan orvosi hirdelések is vannak, amikel ma nem bír el a nyomda-feslék. Szerencse-hirdetmény cim alatt egy hamburgi bankár 7 millió 600 ezer márkás főnyereményü sorsjegyei hirdet „a szerencse-keresőknek*. Mig egy helybeli „Csarnok" a női ruha kelmékből, pergallinlól a cérnáig és selyemszalagokig mindent 27 krajcáros árban hirdet.
Istenem I A boldog „krajcár" kora, amely nem ismerte „Trianoni" vagy „Versaillesl".
És igy lapozgatjuk tovább a többi évlolyamok négyoldalas karácsonyi számalt . . . 1876, 1877, 1878 .. .
Amikor ma, 1929 december 24 én — egy félszázaddal ulóbb — közönségünk kezébe adjuk „a karácsonyi számot", lünik csak fel igazán, menynyi mérföldet haladott a modern magyar újságírás. Mily közel férkőzött, a magyar újságíró közönsége szivéhez és mii nyújt ma a vidéki hírlapíró. Egy félszázaddal utóbb, hogy az egyik nagykanizsai lapban megjelent a hir:
(Rilke eset) A mlnnn a holybell vágó-hídon egy 7 hónapos borjut vágtak le, melynek hasában egy macska nagyságú kis borjú találtatott
Azonban Csáktornya, Perlak és az egész Muraköz akkor még mind a Zala olvasója voll ... (B. R.)
1
Takarékpénztár í
TELEFON: 31 és 261.
ALAPÍTTATOTT 1845.
Elfogad már most
TELEFON: 31 és 261. |
hetibetét előjegyzéseket
1930. évre
Fiákpénztárunknál (Csengery-ut 1., földszint), Kiskanizsai fiókunknál
MENETJEGYIRODA földszinti fiókpénztárnál.
űuübuUuuuuuuuuuuuü
48535348482348235348232353485353484823530100015323535353232353534853235323482323535353534848482353232323485323535348535353915323
01130119
|>29. december 2S
ZALAI KOZLÖNT
ii
SZOMORÚ EMBEREK KfíRÁCSONYfl..
Nagykanizsa, december 24
Karácsony ünnepén minden embernek boldognak kell lenni. A szerelel mindenki szivénél nyitott ajtóra kell találjon. És mégis — bocsássanak meg érte — elindulok ezen a szent ünnepen megkeresni azokat, akik boldogtalanok. Ne mondják rám, hogy ünne)rrontó vagyok. Isten látja lelkemet, nem akarok diszharmóniát vinni abba a boldogságos megbékélésbe, ahogyan imádságos sziviik megtelik ünnepi áhitattal. Nem akarok még egy marék követ sem keresztbe szórni azon az uton, amelyiken a templom felé viszik felnyitott lelküket, fíe szeretném kinyújtani azok felé kezemet, akik azt mondják, azt sírják karácsony ünnepén is:
— Boldogtalanok vagyunkI
Ősszekfítfí kapocs szeretnék lenni az ünneplök, a zsolozs-más szivüek és az ünnepelni nem tudók közöli. Azokat szeretném összerázni egy láthatatlan érzelmi szállal, akik a boldog emberek közöli élnek és nem tudják, hogy karácsony van. Akiknek sorsa, megcibált élete elfelejteti, hogy ma az emberek a szeretet melegében rorriulnak össze. Azokat, akik kivill esnek ezen az ünnepi melegségen, ahol telolvadnak a ragyos szivek. Azokat, akiknek lelke a gazdátlan kutya sorsát járja.
Egy nagy, nagy karácsonyfát szeretnék gyújtani ma mindazoknak, akik egyedül vannak, akik boldogtalanok. Akik beteg szivükkel tévelyegnek a xrilág-ban. Akik megtagadták az emberek szeretetei, mert nagi/ tandíjat fizettek lelkük öszinle feltárásáért.
Én magam köré szeretnék ma gyűjteni mindenkit, a halszobás lakás gazdag\'.lakójától a\'koldus vackok didergő szenvedőjéig, hogy megmondjam nekik, —- ha rászorulnak erre — emberek, ma karácsony van.
És még tovább mennék és karácsonyfám alá húznám azokat is, akik kiléptek a társadalom demarkációs vonalán. Akik mellre ejtett fejjel, sötét tekintettel nézik a világot és lázadoznak a törvény ellen, mely igazságot osztott.
Az én karácsonyfám alalt sok hely van. Én elhoznám oáa azokat a betegeket, akik kórházi ágyon, ziháló mellel a gyógyulás homokóráját lesik és köny-nyessé lett szemmel gondolnak egy messzi városba, egy távoli
vidékre, ahonnan a lelkek rádiója közvetíti a karácsonyi üzeneteket.
Kz alatt a karácsonyra alalt nem lénne rangkülönbség és én meghívnám oda az elbukott angyalokat, hogy beléjük döbbentsem :
— Tudjátok, hogy ma karácsony van Y
Én, szélese világon mindenkit meghívnék ez alá a karácsonyfa ala, akiről tudom, vagy sejtem, hogy boldogtalan. És aztán a boldogtalan emberek hosszú menetét indítanám el az Úristenhez biintiocsdnatéri, egészségért,, lélektisztulásért.
Ugy vezetném ezi a sokaságot, hogy lássák a boldogok. Lássák, hogy mennyi-mennyi boldogtalan ember jár-kél a világban, akikről nem is tudják, hogy ezeknek nincs karácsonyuk.
Ugy vinném ezt a gyászbaborult, boldogtalan légiói, mini ahogyan a temetési menetek vonulnak el az utcákon estis, öszi időben.
Mindenkitől elkérném a legőszintébb szívéi s egy nagy koporsóba raknám. Es a tömeg közelién magasra emelve vinnénk a fájó, beteg, megcsonknlt sziveket. Vinnénk, altiig a szomorúság gárdájának egyik vége a földön vonulna, u másik vége már az egei érezné látni.
Ésahogy mennénk sorba, mindenkitől megkérdezném: Miért boldogtalan karácsony ünnepén \'(
Millió és millió papírra írnám ezeket a válaszokai és a boldogok közöli kiosztanám, liogy olvassák, hogy lássák : mennyi seb, mennyi néma rájdalom lakik az emberekben és mennyi fásult sziv nem tud felmelegedni a karácsonyfák gyertyáinak lángjánál. . .
Nincs karácsonya, mert axura éskét fia elment...
Klhatározlum, hogy meginterjúvolom karácsony boldogtalanjait, pannszko-(Iáit, az életnek azon fórumán, ahol la-látom okol
Ismerik önök, azt a töpörödött, öreg anyókát, aki kopott fekete rongyokban cammog esténként a Sugár-uton végig? Htja a plébánia templomig vezet é« vissza.
Mellószogődtem, mikor kilépett a templomalton .
Nénike, kiért 6Zokott annyit Imádkozni ?
Törölt fényű szemét rém omelto:
Kiért?... A férjemért, a két fiamért, akik régen Kihagytak engemet egyedül, az emberek köiiyörilluleiwó-gére. Iparos volt a férjem. Hot segéddel Jjlrttmk vásárra. A háború elvilt mindent. Az öreget Is elsodorta nz asztmája. Két flum volt. Nagy fiuk, mint mnjíft lelkem. Az egyik még el sem hm-Hiizotl. ugy ment el. Munkai ment ki-renitl l\'ealre. Kgy hét múlva besoroztak, elvitték. Azt mondta:
- Nem Is bue«uzom édesanyám, két hónap múlva Itthon leszünk.
Két hónap .. Tizenkét éve várom. A másik flom Is katona voll. Gyenge volt szegény. leverte a spanyol. Mind i-lmontek. Minden utánuk ment Most Itt vng.vok egyedin Az emberek Jó-szive hosszabbítja meg napjaimat, meg a testvérem szeretette.
Nem voll szivein azt kérdezni etlöl a szegény asszonytól : boldog-e most, karácsonykor ?
*
A kl Muraköxt ayászol/a
Itt ül egy ur a kávéházban. Gyakran itt van esténként. Leg szebb férfikorát taposna. Jó ruhái vannak, jó jövedelme van. nagy tisztelet veszi körül. De lelkileg konszolidálutlan.
— Miért vagyok ilyen szomorú ? Mondja meg már az istonszerel niére, minek legyek vig V Hogy ott kellett hagynom szülőhazámat V Hogy nem mehettem haza halottak napján sem, gyertyát gyújtani, mert nagyon ráfizettem volna ? Látja, ezerfelé hívnak karáosonyestére és nem megyek. Itt fogok ülni, amig nyitva lesz u kávéház, aztán hazabullugok és otthon ráinszakad az egyedüllét,
Rádióamatőrök!!
László Imre rádióüzletének
csődtömegét megvettem,
az árukat üzletemben olcsón árusítom. Kaphatók félig és egészen beépített
1-6 lámpás rádiókészülékek,
lámpák, felszerelések, anódpótlók.
Diszes rádiókészülék ládák.
tvaháS Antal K\'«yver-\' lőszer~és
wAiCIW milQI sporlárunagykereskcűes rádió- és gramofon-osztálya.
az idegenkörnye/.et nyomasztó sulya. Ugy érzem nem tudok addig karácsonyt Ünnepelni, umi# nem ölelhetem szivemre azt a klcsj muraközi faiul, ahová ugy vágyom, de uková csak gondolni szabad.. Kívánnám bár. sohase jöiuie ünnep, mert u hétköznap még legyőzi ezeket a keserű érzéseket, amiket az iinnep emelkedettsége felszakít az emberben.
Egy trianoni magyttf. ez az ember Örökké békétlen sziv zakatol mellében,és nem tud megnyugodni, boldogtalan, amig hazáját vissza nem kapja.
Kést adott kezébe a „Hoőa"
A törvényszék folyosója. Egymás után kerülnek sorra a tárgyalások. „I\'oglyos nap\'.\' van ma. Amig bonn igazságot osztanak, cprylk fogollyal kint vár az őr a folyosón.
Nngybaluszu magyar ez a fogoly. A galambok! domboldalon barnult le eny-nvlre, ahol annyi Nohát hajtott fel egy-Oltében, hogy mikor összekoccant a komájával, bedöfto bicskáját annak hálába.
Mióta a csendőrök behozták, íolvton józanodik. Az a Bzurás az ö lelkét is L-matül-kasul Járta.
l-oglyokkal nem sznbad beszélni Mégis, mit mondhat ez az ember, aki bizony csak a fogház udvaráról felnyúló fenyőfának a tetejét kanja karácsonyfául megpillantásra a cellája ablakából.
Hozzá nem intézhetek kérdést. Egy ügyvédjelölt áll mellettem, annak mondom :
Hossz lehet karácsonykor a fogházban lenni.
A galamboki magyar tágramereszti szemét, mintha azt mondana:
Ki akar engem most bántani ezzel? Ilyenkor épzlk csak a foglyok, hogy mit ér a szabadság, a család, a karácsonyfa ott az asztalon és alatta az aranyozott dió. — UJrti csak rásandítok a fogolyra.
A szeme megint beszél:
Jaj. kicsi családom, ott Galambokon, milyen hitvány ember vagyok, hogy egyedül hagytalak bennetek az Ur Jézus szent ünnepére.
Nagy lélektani tanulmány ez az ember Hulézug a fülbe,\' ahogy felordít lelke a durva daróc alatt.
— Jaj, de hitvány ember vagyok I Jaj, szegény kis családom I
Nem szólhat, pedig torkán a szó. Csak a szeino repdes zavartan, hol a fegyőrre, hol rám, hol az ügyvédjelöltre.
A lélek vlvlszekclója ez a kísérlet, mikor arról beszélek ennek az embernek, hogy milyen Jó lenne otthon lenni Galambokon, a kicsi családdal.
Nem. Nem Is szabad ezt tovább csinálni. Sajnáljuk ezt a megtóvedt embert, akit moglódltott a Noha -*
És az özvegy, két fia vesztett néni a trianoni magyar, aki hazáján busul, a gatamboki föld-túró, ah! \'-óst forgatott meg komájában, mind, mind velünk jönnek a tiayy karácsonyfa alá, ahonnan hosszú menetben indulunk el az ég felé, amelynek nagy öröme telik szent karácsony lelki árváiban...
És ti boldogok, ahiknek pirosra gyul arca az örömtől a gyertyáítkák fényében, gondoljatok ma a boUlogtalanokra\'és teljék mey szivetek szeretettel, irgdlofrimal ezek iránt, mert nagy az ök árvaságuk és számukra nem állit senki karácsonyfát.
Vrbón Gyula
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
ía
ZALAI KÖZLÖNY
<U2tt. december 25
Rendkívüli városi Közgyűlés lesz szombaton
Státusba veszik a városi tiszti ügyész! állást
Nagykanizsa, december 24 Nagykanizsa város képviselőtestületének pénzügyi bizo tsága hétfőn délután tartolt ülésén — mint értesülünk — foglalkozott a városi tiszti ügyészi állásnak a státusba való felvételével A felvételt indokolja az a körülmény, hogy az eddig tisztelet-
beli dllds leendői a vdros fejlődésével kapcsolatban elődilotl ügyek folytán rohamosan felszaporodtak.
Mini hírlik, az erre vonatkozó Javaslat már a f. hó 28-átt, szombaton délután tartandó rendkívüli közgyűlés elé kerül, a csatornadíjak kérdésével együtt.
Vi&aros polgármester-választás Veszprémben
Voazprém, december 24.
(Saját tudósilónk telefonjelentése) Nagy viharok közt nagy meglepetéseket hozott a hétfőn lezajlóit veszprémi városi tisztújítás.
A polgármesteri állásra három pályázó volt: Dr. Komjáthy László eddigi polgárincsler, íierky Miklós tb. főszolgabíró, főispáni titkár és dr. Nagy László főjegyző. Az első Bcrk)
. m»juá-
sodik szavazáson Berkyl vála• Iák meg 38 szavazatta), a volt polgármester 29 szavazalával szemben. Az uj polgármester 38 éves.
szavazáson Komjáthy 32, Berky 22, Nagy 13 szavazatot kapott.
osjb/-
Az adóügyi tanácsnoki állásra Biczt Károly, aki 30 éve töllötte be ezl az állást közbecsülésben, — és dr. KOrmendy Ékes Sándor, a voll főispán lia pályázlak. A jelölő bizottság Biczit nem tartotta megfele-lőleg képesiletlnek, ezérl az elnöklő alispán Körmendy Ékesl akarta egyhangúlag megválasztollnak kimondani. Heves vihar tört ki erre, végül is a városslyák kivonul ak a le-retnböl. Az állási igy be sem töl-löllék.
A többi lisztviselöket nagyobbrészt a régiekben választották meg.
Hegvan a békés megoldás a kanizsai * tisztújítás ügyében
A főispán pénteken ismét Nagykanizsán volt és eredményes tárgyalásokat folytatott
Nagykanizsa, december 24
Városszerte élénk visszhangot keltetlek azok a híradásaink, melyek a nagykanizsai tisztújítás elkeseredettnek Ígérkező választási harcának békés megoldására vonatkoztak.
Osztatlan szimpátiával, sói örömmel fogadta a város leibolygatott közvéleménye a békesség jóslatát s ha volt itt-ott egy-két ellenkező hang, az csak személyes érzelmek és elvakult gyűlölködés visszhangja volt.
Szerencsére az ilyen visszhang tartalmánál és jelentőségénél fogva sem kelhet versenyre egy egész város egész lakosságából kiforrott közvéleménnyel. Ez a közvélemény pusztán a közösség érdekének szem előtt tartásával hozza meg Ítéletét, amely ítélet 30 000 ember lelkéből filtrálja a meggyőződések erejét Ez a meggyőződés pedig megvan Sokkal hatalmasabb méretekben van meg, semmin! a felzaklatott hetek hangulata után várni leheteti volna. Éi ez a meggyőződés tántoríthatatlan falanxban, 30.000 ember Bzavával hirdeti, hogy Nagykanizsának ma nincs előbbrevaló érdeke, mint a nyugodt atmoszféra biztosítása részint a jelen bajainak átküzdéséhez, részint a további fejlődéshez. Emellett a meg-
győződés mellet\' minden személyi érdek, mindon szubjektív érzés eltörpül.

Pénteken délulán autón Nagykanizsára érkezeti Gyömörey Oyörgy főispán és ilt u|nbb tárgyalásokat folytatott a nagykanizsai tlsitujitások békés megoldásának biztosítása érdekében. \'
Értesülésünk szerint az eddig kontúrokban megvolt terveket az uj\'bb tárgyalások folyamán sikerült konkrét mederbe hozni, amennyiben az eredeti elgondolások alapján slke rüll a megoldás módját Is ipeg-nyuglató formában megtalálni
E«el a nagykanizsai polgármesteri szék belöltése körül felmerült ellentétek kiküszöbölése most már
biztosnak tekinthető.
»
Azl a jólndu\'alot és önmagái nem kimélö láradozáBl, amit a varmegye főispánja Nagykanizsa béké|éért lanu-sitott és kifejteit, Nagykanizsa polgársága párlkülönbség nélkUI köjzö-nettel veszi ludomásul.
Tanulságnak pedig megőrzi Nagykanizsa, hogy eredmények eléréséhez nem dac és bizalmatlanság, hanem bizalom és egyetértés vezet.
A világhírű
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. kir. Ali. Vas-, Aoél- és GépgyArak által gyártott
MÁVAG - MERZEDES - BEliZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. iw, VéoUirtoi. 24
rifirl^^m
Több munkát és kevesebb vásárt Nagykanizsának 1
Ax Ipari és kereskedelmi ördekeMségrek kUltlOii-aége a vdros&áxán
Nagykanizsa, december 24
Vasárnap délben a nagykanizsai érdekeltségek hatalmas küldöttségben jelentek meg dr. Krdlky István pol-gármeslerhelyetles előtt a laklanya-épités ujabb munkái ügyében.
A küldöttségben, melyet Kiss Ernő ipartestületi elnök vezetett, részi vetlek az Ipartestület, OMKE, OyOSz, Baross Szövetség, Füszerkcreskedők Egyesülete. Miután a városháza tanácsterme szűknek bizonyult a hatalmas küldöttség befogadására, dr. Králky István a városháza közgyü lési termében fogadta az érdekeltségeket.
Kiss Ernő rámutatott arra, hogy a
laktanya építkezési munkaiatok
főrészeit idegen vállalkozók nyerték el. az ipari munkák legértékesebb részeiI is vidéki iparosok kapták, az alkalmazott munkások legnagyobb részét szinlén idegenből hozták, akiknek állandóan jutott munka, mig a helybelieket egy-két hell alkalmazás ulán minduntalan kiállították a munkából.
Ezt látva, az Ipartestület vezetősége a szükséges lépéseket már most megteszi aziránt, hogy a jövő évi építkezésnél ne csak a részletmunkáikból jusson a nagykanizsai iparosságnak, hanem a generálvállalkozó is a helybeli építőmesterekből kerüljön ki. Ehhez szükség van * város támogatására.
Egyébként elhatározták, hogy küldöttség fog menni ebben az ügy* ben a miniszterhez, melynek vezetésére a főispánt fogják felkérni. ■
Majd átnyújtja dr. Krátky István* nak az érdekeltségek erre vonatkozó memorandumát. ? •£»•
Dr, Králky István válaszában rá^ muMoll arra. hogy a vdros bajai közölt kétségtelenül legnagyobb a súlyos munkanélküliség. Épen ezéti a város vezetősége kérés nélkUI Is kötelességének érti, hogy épben az ügyben eljárjon és a munkákat lehetőleg 100 százalékig a nagykanizsaiaknak biztosítsa.
Ilt meg kell szűnni minden politikának — hangsulyozla — ilt mindenkinek össze kell fogni, hogy felhívjuk a koimány figyelmét Nagykanizsa súlyos helyzetére. Meg van róla győződve, hogy ugy a főispán,
mint a város országgyűlési képviselője és az összes tényezők segítségül lesznek a városnak ebben a fontos kérdésében.
A közszállilásl szabályrendelet — folytatta — 6 százalék eltérést enged a helyi ipar Javára. Kéri a hi lyl vállalkozókat, hogy olyan árajánlatot nyújtsanak be, amely a munkát kiadó miniszterközi bizottságnak a feladatát megkönnyíti. Majd
a vásárok kérdésére
tért át. Itt a főtörekvés — mondja, hogy a kereskedők és iparosok között mutatkozó ellentét közmegelégedésre klegyenlittessék. A kereskedőknek nem érdeke a kirakodó vásár, de az iparosnak érdeke, hogy vásárra vigye áruját.
A vásárkérdés országos szabályozására volna szükség, amit Nagykanizsáról lehetne elindítani országos mozgalommá.
Blankenberg Imre, az OMKE elnöke annak a kiváltságnak adott kifejezést, hogy álljon helyre a régi állapot: évente hat kirakodó vásár és az is a keddi nap helyett hétfőn, hogy ne rontsa et a szerdaI heti vásárt. Szerinte a helyt ipart a vásárredukciók folytán károsodás nem éri, hiszen a helyi Iparosok mindig kirakodhatnak.
Samu Lajos ipartestületi alelnök elfogadhatónak tartja, hogy 10 vásárból maradjon 6 kirakodó, a másik 4 legyen továbbra Is állatvásár.
Hoffmann Henrik á vidéki vásározók ár-rontására* mutatott rá.
Vida Lajos a vidéki vásározó kereskedőket a higiéniának betartására kéri kötelezni.. Felveti » kérdésf — hogy a vásárok redukciója folytán nem fog-e a Város forgalma csökkenni?
Dr. Kaufmann Lajos városi tanácsnok, iparbíztos megfontolandónak tartja a kérdést, hiszen minden város vívmánynak tekinti a vásárok felemélését. A cukorkaárusokat áruiknak üveg alá helyezésére fogja kötelezni.
Az értekezletté alakult deputáció végül elhalározta, hogy a különböző érdekeltségekből szűkebb körű ankét ül össze, amelyen tervezetet dol-go/nik kl a felvetett kérdések megoldására.
% V, .
OLCSÓ ÚJÉVI VÁSÁR!! ^
_ - Kér/tik kirakataink megtekintésétl
Raktáron levő kabátok 48\'— pengőtől feljebb, mig a készlet tart. Női ing V45, női bugyi 145, színes ingbugyi 225, szines szoknya Combinée 2 80 és feljebb. 8017 Szőnyegek nagy választékban raktáron.
es
divatáruháza
|929, december 25
ZALAI KÖZLÖNY
ia
Minden Qdxtulafdonos Kér&eti
az 1928-tól visszamenőleg esedékes csatorna öl/aknak kamat melletti részletfizetését
Minap., részletesen közöltük, hogy Nagykanizsán a csatornadijakai 1928-tói visszamenőleg meg kell jizélni. A hir nem voll meglepetés, mert mindenki tisztában volt azzal, hogy ezek i csatornadíjak esedékesek lesznek, csak abban volt bizonytalanság, hogy mikortól kezdödöleg. Mosl ez is fixirozva van. Más kérdés Azonban az: tnikor kell a csatornadíjakat fizetni ?
Érdeklődésünkre kompetens helyen azl az értesítést kaptuk, hogy az 1030 as csatornadijakai a közszolgáltatásokkal együtt évnegyedenkint,
A Zalai Kfizl8ny amatŐr-fénykép-pályázatának eredménye
az elsőt már legközelebbi évnegyed közepéig kell megfizetni.
Az 1928. és 1929 évi csatornadíjakra vonatkozólag a polgármester a legközelebbi közgyűlésiéi felhatalmazást fog kérni a részletfizetéssel való törlesztés kedvezményére.
A kivetés ulán a háztulajdonosnak kell kérnie a részletfizetés kedvezményét, mert lesznek természetesen olyanok is, akik a kamatok mialt nem fog|ák kívánni az elmúlt két esztendő dijainak részlet-törlesztését. A kamatok ugyanazok lesznek, mint a többi közszolgáltatásoknál.
Nagykanizsa, december 24 A Zalai Közlöny amatőr-fénykép pályázata várakozáson felüli eredménnyel zárult. Beérkezett 283 fotográfia és diapozitív, melyek minőségileg is meglepően fejlelt kanizsai amatőr-fényképészetről leltek tanúságot.
A zstlri a kővetkező tagokból á\'.lt: Göbei Árpád festőművész (Zalaegerszeg), Kelting Ferenc és Noll József rajztanárok, Fitos Qyula fényképész, Szabó Antal foto kereskedő, Horváth Antal és Barbarils Lajos amatőr-fényképészek,
A zstlri az 1. dijat, így 70 P értékű Afga fényképezőgépei a Nárcisz jeligéjű „Tavasz" cimü képnek,
a II. dijat, egy 25 P értékű fényképező állványt és egy albumot az Amatőr jeligéjű „Készülnek a kanizsai utcák" c. képnek, "Tr ftl, dijat, Mtf P értékű Agfa fofó-anyág utalványt, a Balaton jelt -\'éja 13. sz. képnek ité\'te.
SSL
A jeligés levelek felbontása után kiderült, hogy az I. di|at Hofmann Oéza, a II. dijat dr. Doniján Oyula és István, a III, dijat Danltz Sándor nyerte el.
A zsUri mUvész tagjai (maguk is mind amatör-fotogra\'usok) és hlva-lásos szakértői Is különös és egyhangú dicséretben részesítették a pályázók köztll a következő tíznek a képeit:
Szabó György, dr. Halász Pál, Brand I , Zakál Sándor, Zrinyi György, Schneeweisz Sándor, Sándor Zoltán, Garai Margit és Radnóti György é6 versenyen kivUl Barbarils Lajos felvételeit.
A dijakat Szabó Antal fényképészeli szaküzlete bocsálotla rendelkezésűnkre s azokat karácsonyeslére a nyerteseknek kikézbesitl.
KfWétk\'er® "páiyáiáidnkát csak tél) képekre hirdetjük. Annak Z6ürije a tavasszal ul össze.
—!_
Nagylcanlxs
Kaxlncscy-utca 4.
sa.
Ariéli választék a legegysztrübb bútoroktól a legfinomabb x kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitelképes egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltélelek.
-\'i Saját kárpitos áa diaxitS műhely.
II ti ,lci>/\'.i ,.J J.:\\ut , , í un\'-í | -\'- < « *
■ nil i .ji min íii. in.iniiii\' Íihm.iI

gyári
rádió készüléket
6 18 havi részletre gyári árjegyzék szerinti árban.
Díjtalan bemtilató. Szakszerű
felvilágosítás
Szabó Antal"
sportárunagykereskedés
rádió- és gramofon-osztálya.
_nij i<ij?\\ ,i T . ■ ■
minden ohónyhoz
legjobb
az
OLLESCHRU
GYOGYHUVELY 32 fillér ■-
Ingyen weetU-ena
Budapestre lt«/ elöfimo-Mnknk
Nagykanizsa, december 24
Karácsonyi ajándékul két, egyen ként kétnapos, teljesen Ingyenes week-endet sorsoltunk ki előfizetőink között. A sorsolás alapján 2—2 napra Ingyen kapnak lakást a budapesti Központi SzáUodá-ban és 2—2 napra teljes ellátást Oslende-étter-mekben
özv Nagy Károfyné (Vörösmarty-ulca 20.) és Furmen Imre (Kölcsey-utca 5.) előfizetőink. A nyertesek utalványukért jelentkezzenek a szerkesztőségben.
Malomszerencsét* lenség
a D0/Wk.r«lt .*)//<! a molndt baj-
kMén.k Odrom ultdt )«M«nirWW
Nagykanizsa, december 24
A kanizsai, magyaraládi malom-szerencsétlenségek ulán most a harmadik luíonló balesetről kapunk hir! Vizvár községből.
Serbet János 43 éves molnár munkaközben a hengermalom hajló-kerekének szíját akarta megigazítani. A szij odakapta a vigyáz Ulan munkás kezét és három ujj-d tőből leszakította.
A gépet leállították és Serbetet a legközelebbi vonatlal beszállították Nagykanizsára, ahol a kórház sebészeti osztályán vették ápolás alá. — Állapota súlyos.
111 II
Mindenütt kapltutél
WtW /TfA
Termeli;\'
Magy.
Tujiszttvetkezeti KAxpont
Budapcnt. I., Horthy MlktAi-at 118-121
Cukorkaki
^tó karácsonyi
pioliolédé és oukorkAk
megtekintését, a legílnomabTi dessertjelt éa újévi
malacokat.
TI ztclcftel
Hsffer Gyula.
Elsőrendű kerecseuyi
zöldfehér M w literenkint
asztali DOl 1928-as P—-66, 1927-es P —-86 fillérért
kapható. — N-tgyobb vételnél 25 liternél P —-60, illetve P — 80 tllléres árat szániitok.
SOBIJEHO. Baítöyányutca IS.
Éger, nyár, bükk,
dió, k6ri«, tölgy, hir> itb. r»nk(4kit
állandóan vásárol
Fornérgyár ts Kemény 1 atermelő B. T.
Budaput, IX., Csont-utci I.
14
thua KÖZLÖNY
Í92t. december 2é.
NAPIJ4IREK
— Minden olvasónknak. Üzletfelünknek és jóbardtunknak örömleli karácsonyt kivárt
a ZALAI KÖZLÖNY szerkesztősig is kiadóhivatala.
— A „Zalai Közlöny" kővetkező száma a karácsonyi ünnepek után, december 28-án reggel jelenik meg.
— Előfizetőink mai ünnepi számához csatoltan postára tettük a Zalai Közlöny diszes Karácsonyi Könyvét, mint lapunk ajándékát. Az ajándékot kizárólag csak előfizetőink számára tudtuk biztosítani, igy is igen tetemes anyagi áldozattal és azzal a reménnyel, hogy jővő ilyenkor példányonként vásárlóinknak is kedveskedhetünk hasonlóval. Aki előfizetőink közül nem kapta volna meg az ajándék-könyvet jelen lapszámunkkal együtt, haladéktalanul reklamálja meg azt az illetékes postahivatalnál.
Vendéglősök
— Karácsonyi Istentisztelet a plébánián. Ma éjfélkor ünnepi nagymise papi asszisztenciával, végzi P. Deák Szulpic plébános. A karácsonyi ünnepekben a szentmisék és a szentbeszédek sorrendje változatlan. December 27-én a nyolc órai mise után a plébános borszenlelésl végez.
— Izraelita Istentisztelet és vallásos est. December 26-án, csütörtök délután 4 órakor a kislemp-lomban c/iom/Mra-istentisztelet lesz. — Vallásos est. A nagykanizsai izr. hitközség december 28-án, szombat este fél 9 órakor a kistempldmban vallásos eslét tart. Ábrámovlls Márk főkántor, a templomi énekkar és Fehér Atlur szavalómüvész közreműködésével. — Ma este, december 24-én, keddfri a vallásos est elmarad.
Kereskedelmi
Alkalmazottak
— Az evangélikus bál, mini Ismeretes, ezidén is álarcos, jelmezes eseménye lesz a kanizs3Í farsangnak, január 5-én. A meghívók már 8zélmentek. Aki tévedésből nem kapóit volna, de arra igényt tart, forduljon dr. Krátky Istvánné elnöknő-höz, vagy az ev. lelkészi hivatalhoz. Az érdeklődés igen nagy. Ugy halljuk, a jelmezek legnagyobbrészt mesealakokat fognak ábrázolni.
MargitfUrdő
Csengery ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig ™
Márvány kádfürdő fűtéssel P 1 50
10 jegy vételnél......Pl-—
Igénybcvehetlk egyesületek, vállalatok.
Tyukszcmvágás......P —\'40
Maszirozás........P — 30
IRI
— A Kath. Legényegyletben
nagyszabású, minden eddigit felülmúló pásztorjáték lesz. Szilire kerül a „Királyok királya\' clmU zenés, énekes, 3 felvonásos misztérium és a karácsonyfa-gyűjtés keretében a ,Karácsonyéji magyar álom" ciinü melodráma. Karácsony elsőnapján délulán fél 4 órakor lesz a jelmezes főpróba, másnap este 8 órakor az előadás, utána táncmulatság.
= KI kellemesen akarja tölteni a karácsonyi ünnepeket, az Jöjjön a „Kéményseprőbe", hol minden este kitűnő cigányzene. Karácsony másnapján reggel 4-lg nyitva van.
— A tűzoltók bajtárslas vacsorája. A nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Egyesület a bajtársi szellem és együvétartozás ápolására minden karácsony másodnapján bajtársi vacsorát rendez a tűzoltólaktanyában, amelyen nemcsak a tüzoltóegyesü\'el tagjai, az önkéntes és hivatásos tűzoltók, hanem a város közéletének tényezői is megjelennek. A vacsora az idén is karácsony másodnapján este 8 órakor kezdődik a tüzőrségi lakianyában.
«■ Évzárlat alkalmával: helyes mérlegek készítésének Irányítására, hiányos könyvelések helyesbítésének, modernizálásának keresztülvitelére, elszámolások készítésére jutányos feltételek mellett vállalkozik László Vilmos, volt felsőkereskedelmi iskolai szakelőadó.
Barta-szónyeg a legszebb karácsonyi ajándék.
Táncvigalma
— Az Izr. Nőegylet hagyományos karácsony-másnapi, zsurja az idén Is igen látogatottnak és hangulatosnak Ígérkezik. Délulán 5 órakor kezdődik és tart éjfélig a Casino emeleli termeiben. Belépődíj 50 lillér.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet január II-én katonazenés teát rendez a Koronában.
= Eljegyzés. Mechner Mancikát (Nagykanizsa) eljegyezte Serényi István községi állatorvos (Szegvár). (Minden külön értesítés helyeit). ,
— A kiskanizsai Katii. Ifjúsági Egyesület f. hó 25., 26. és 29 én délután 4 órai kezdettel P. Hedly Jeromos Amerikába kerUlt ferencn-atya színmüvét, az ,lsten dalosait\' fogja előadni az Olvasókör dísztermébe n.
Tánctn
Szilveszter estélye,
•= Pogányvárl saját termésű kitűnő édes ulbor kapható lilerenkint 90 fillérért Csengery-ut 36, Leitnerné.
Az Olleschau cigarettapapír julalomakciójának legközelebbi kiosztása — amint ezt a gyár lapunkban már több Ízben közzélelte — 1930. év január közepén fog megtörténni. A kedveli cigarettapapír gyártói — érlesűlésli k szerint — ínég a legkisebb f ^yaszlóknak is, a hozzájuk bekü Jött borítólapok számának arány iban célszerű és hasznos julalomtárgyakkal kedveskednek, felhívjuk léhát Olvasóink fi,.yelmét a beküldés határidejére, nehogy az elkésve érkezeit borítólapok beküldői az őket megillető iulalomtárgyakat emialt esetleg késve kapják kézhez. A küldemények ugy, mint eddig is, a Samuni-Aliesse ré-/v. lárs. címére irányitandók, Budapest, VI. dömb-utca 32. szám.
Központi Bank és Pénzváltó Üzlet KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa, Király-utca 34. szám.
Legjobban veaz i Idegen pénznemeket (dollár, font, dinár, slb.) ■ Ezüst koronákat, aranyakal, kény-szerkölcsönkölvényeket, nagykanizsai pénzintézetei; részvényeit és sorsjegyeket. uj Talafor KSIoaSnt nyújt ■ Ingatlanra, első helyű bekebelezéssel. Megtakarított pénzeket biztosan és kedvező kamaltal gyű-mölcsözlel. i SIO.
— Országosvásár. A Nagykapornak községben 1930. évi január hó 6-ra, Vízkereszt napjára eső országos állat és kirakodó vásár, miu\'án ezen nap ünnepnap, 1930. évi január hó 13-ikl hétföl napon fog megtartalni.
— 50 főnyereményt és 180 ju-talomdljat oszt ki a Nők Újságja a Háztartás olvasói között. Többek közt egy komplelt hálószoba bútort, egy női bundát, 12 személyes por-ceilán evőkészletet, 12 személyes porcellán kávés készletet, 12 személyes evőkészletet és számos Igen értékes dijat. Mindenki nyer, aki a helyes megoldást beküldi. Feltételek a lapban. Mutatványszám díjmentes. IV., Bécsi-ulca 3. Budapest.
= Házasság. Lackenbacher Böske és Banéth Miklós 26-án d. e. 1130 órakor lartjík esküvőjüket az izraelita kistemplomban. (Minden külön értesítés helyett.)
= össztáncgyakorlat Karácsony mási. ípján és 29-én, vasárnap a Polgári Egylet földszinti tánctermében össztáncgyakorlatot tart Blagusz Elek tánctanár.

január 9-én
— A Szanatórium-piknik február 8-án lesz a Polgári Egyletben. Ez lesz a huszonötödik piknik a kanizsai fiók fennállása óta. Egyben ez a körülmény biztosítja annak a szokásosnál is nagyobb sikerét. A rendezés a jubileumnak megtelelő lesz. — llt említjük meg, hogy az Egyesület legszegényebb tüdőbetegei közt nagymennyiségű lüzelőfát és szenei, lisztet és cukrot osztolt ki a napokban. A kiosztás a hölgybizoltság jelenlétében történt, részesüli abban,a gondozóintézet 40 betege.
— Az Oltáregyesület január hó 12-én mtlsoros lea-eslél rendez a Kalh. Legényegylet termében. A gazdag műsoron P. Deák Szulpic plébános mond ünnepi beszédet.
isi
Védekezzék spanyolnátha,
torokgyulladás és meghűlés ellen Panllavin-pasztillákkal. Kiváló szaktudósok melegen ajánlják.
Mértékszerinti
gummiharisnyák,
orvosi rendeletre
has- és sérvkötők,
Hammerll kesztyűk nagy
választékban, kész fűzők. Gummiharisnyák, kesztyűk szakszerű javítása 6(i«
TíiL„i fílzöszalonjfcban
lOinne Kazlnczy-u. 15.
Időjárás
(RddlóJelenUs) « Mataorológlal la-táarat Jalaatli Továbbra la oaapa-dékoi 145 várhatói analln aaég havamáaaal, káaSbb anyhtlláa vár. hatá.
. Támogassuk ax érdemes kanlxsal Kereskedelmet és Ipart.
— A vendéglősbál a legvidámabb eseménye lesz a kanizsai farsangnak Dátum: január 9. A legkitűnőbb muzsika biztosítja a legpompásabb hangulatot Elegáns, díszes rendezés biztosítja, hogy mindenki a legszebb farsangi miliőben érezheti magát. A Polgári Egylet termeiben ezen a bálon az egész város társadalma ad találkozót egymásnak.
= Valódi ezüst és Berndorfi alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
. — 1930 Január !2-én Klskanl-zsán az Olvasókörben „Lövészbál". A kiskanizsai lövészek kérik a támogatást.
Szőnyegek nagy választékban érkeztek Barta szőnyeglera-katába.
a Wáii Egylelflen
— A kórház karácsonyfájára
Somogyi Oyuláné (Nagyrécse) 10, Hild Temetkezési Vállalat 5, Brelner Adolf (Gyékényes) 5, dr. Bród Tivadar 4, Berlin Ágostonná 3, özv. Krátky Józselné 2, Elekes Kálmánné 2, Aug-slein Józsefné 1 50 P-l adományozott (utóbbi ezenkívül a szegényháznak 1.50, missziónak 2 P-t adott). Báró inkey József egy szarvast, Brun-cslc* János 6 doboz cukorkái, Németh Oyuláné 28 liter bort, Hirsch és Szegő 30 narancsot, Ferenczi kereskedő 2 doboz, N. N. I doboz, N. N. 1 doboz cukorkát adtak. — A szegényháznak dr. Plihál Viktorné 5, Bruncslcs János 15, Hild Temetkezési Vállalat 5 pengőt, Diewock Juci 1 üveg rumot adott. Az irgalmas nővérek ezúton mondanak hálás köszönetet.
léi 9 óial kezűelte
A SINGER .VARRÓGÉPEK ntoaÁ. LEGJOBBAK !
Vadböröket,
mézet, égytollat) vasat 4a fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát é» Fiai
Erzsébet-tér 18.
1929. december 25.
zalai közlöny
* t
KÖZGAZDASÁG
Közgazdaságunk legnehezebb esztendeje
Irta: Jtiu<U Jóxaet, a Néptakarékpénztár Részvénytársaság (Nagykanizsa) Igazgatója
MlgfrfilMf
Karácsony első- és másodnapján
délig nyitva,
délután mindkét nap
zárra van.
Kisfaludy Sándor-utca 4. szám. Tóth és Társa
4117 tulajdonosok.
Bágyadt, levert, dolgozni kistélén egyéneknél a természetes „Ferenc louel" kesertlviz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó-és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc lóliel viz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gyomor- és béltisztitó szer. A Ferenc láuef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben kapható.
— Hálőkoeal Járatok. A Nagykanizsa —Budapest d. v. közötti forgalomban rendszeresített hálókocsi Járatoknál hálóhely előjegyzések éa eladások az I„ II., nf kocsiosztályban kizárólag a Nagy-. kanizsai Takarékpénztár rt. Menetlegy-Irodájában eszközölhetők. A hálókocsi kalauznál vonatlndulás előtt csak az esetben lehet hálójegy Igénybevételire Jogosító Igazolványokat vonni, ha a fent megnevezett Iroda Ilyen hálóhelyeket rendelkezésre tud még bocsátani. Menetjegyiröda. .
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héten 9 gyermek született. 5 Ilu
4 leány : Kontor Gyula cipész és Simon Máriának rk. leánya, Sáadl bajos kőműves 6a Pintér Rozáliának rk. leánya, Szmodlca Ferenc földműves és Qodlna Máriának rk. fia, Wéber UJos géplakatos és Alrnásl Borbálának rk. na, Gerencsér József lőldmllvea és Horváth Máriának rk. fia, Gáspár [jtjos cipész éa Simon Arankának rk. fia, vitéz Magyar I>a1os kőműves és Matek Borbálának rk. fia. Itltter Krnő lakatos-s.\'gód ós Pintér Máriának rk. loánya. Házasságon klvUl született i leány — Halálozás 10 történi Datder Steiánla rk. 11 hónapos, özv. Schere Mórné 87.UI. Kohn Fanni Izr. 79 évoa, Muczor György földműves rk. 68 eves, Kolonlcs Erzsé-bet rk. tí éves. Varga Ferenc földműves rk. 80 óves, Haár Ilona rk. 23 éves. Rumi Pétorné szül. Szöre*ök Julianna (Sormás) rk. 22 éve*. Nagy Jenő tavAgó rk. 71 óves, Kozma Kémuwié szili, Pro-szenyák Katalin (Tótszerdahely) rk. 44 éves; Czcne Katalin napszámos rk. flnkeyantalfa) 58 éves, — Htlzassüi:ol kötött 5 pár Deutsch Ignác hontes ós Bergsteln Stefánia Ur., Mlttkolczl József kereskedő ós Mllhotur Eraaébct Izr., Rákos Sándor napszámos és Varga Anna rk., Forberger Józaef háziszolga éa Keskeny Anna rk., Alleha Sándor vaaud segédtiszt éa Junker Hermina rk.
. Nyllt-tér.*)
F. hó 22-én az Ipartestületben tartott értekezle\'en Kertész Béla, ipar testületi atelnók ur nyilvánosan azon sértő és alaptalan vádd tl illetett, hogy én a helyi lakianya - épi-lébsel kapcsolatban a nagykanizsai iparostársaimmal szemben káros és elítélendő ténykedést fejtettem ki.
Tekintettel, hogy ezen kijelentése nagy nyilvánosság előtt lőrtént és alkalmas arra, hogy személyemet valói an vádaskodásával bizonyos körben megvelésnek tegye kl, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy én ezen érdekeimmel is ellenkező ténykedést sohasem fejtettem ki, miért is valószínűnek tartom, hogy nevezett ur ezen valótlan kijelentését, szerintem, főként személyes okokból cselekedte.
Nagykanizsa, 1929. december 24 Gróza János.
*> E rovat alatt közlöttekéil lem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal leleUsséget.
A lefolyt esztendőben jelentékenyen súlyosbodott közgazdasági helyzetünk, meri közismert belső nehézségeinket megtetézte a nemzetközi pénzviszonyoknak reánk nézve kedvezőtlen alakulása. A küfoldl fölös tőkéket magához szivta a newyorki piac és igy nekünk igen magas kamatokat kellett kínálnunk, már csak a hozzánk kihitelezett külföldi tőkék kivonásánák megakadályozása céljából Is. Ugyanezek a viszonyok lehetetlenné tették azt Is, hogy ujabb nagyobb kölcsönöket vegyünk fel és a beruházási tevékenységben is pangás állott be.
E nehéz viszonyok hálását az ország egyetlen vidéke sem kerülhette el, de érthetőleg nagyobb mértékben jelentkezik az olyan halárvidéken, mint amilyenek mi lettünk. A ml egykor virágzó piacunk fokozott .mértékben nélkülözi a széles Hnlledandol. A Kereseti lehetőségek szűk keretek közé szorulnak és kimarad a gazdasági fejlődés legfontosabb lényezője: a tőkegyarapodás. Nagykanizsán a pénzintézeteknél könyvecskékre elhelyezett takarékbetétek 1928. junius 30-tól a folyó év Június 30 ig 41 millió pengiröl mindössze 4 5 millió pengőre emelkedtek, ami azt mutatja, hogy a tőke jóformán csupán a kamattal szaporodott Ujabb mcglakarilások nem vollak elérhetők és friss tőke nem képződött.
Sovány vigasztalás, hogy a betét-szaporulat az egész országban is gyenge maradt. Az egész Dunántúlnak a takarékbetétje a mult év végén 128 millió pengő, az idén junius végén pedig kb. 138 trillió pengő voll Az emelkedés tehát nem több 10 millió pengőnél. A viszonyok rosszabbodását mulatja az hogy a mull év második felében még 13 millió pengővel növekedtek a betétek
Ugyanekkor é thelő, hogy egyre fokozódik a hil> Ikereslel és az el-ad\'sodás egyre nigyobb mérvűvé válik. A dunánluli pénzintézetek váltó- és folyószámla kihelyezése a folyó év első felében Xi8 millió pengőről 363 millió pengőre emelkedett. Tehát mig a takarékbetétek 10 millióval, addig az adósságok 25 millióval növekedtek hat hónap alatt. Az uj adósság eszerint a megtakarításoknak két és fél-zerese. Oly jelenség ez, mely mindennél beszédesebb n illuszt\'álja a nehéz gazdasági h.lyzelet.
Ilyen körülmények közöli nteg-külömböz eleit horderővel bir a pén-inlézctek mikénti tevékenysége. Köz-1" tudomásu, hogy Magyarországon a kicsiny területhez és az üzleti lehe tőségekhez képest a kelleténél löbb vidéki pénzintézet van, hiszen pél-
dául egyedül a Dunántulon 163 olyan pénzintézet van, mely a Pénz-in ézeti Központ tagja. Ehhez járulnak még az e köteléken kivül álló kisbankok és az 0. K. H. kötelékéhez laitozó nagyszámú hitelszövetkezetek. A pénzintézetek e nagy száma sem a betétbiztonság, tehát végső fokon a tőkeképződés szempontjából, sem pedig a hitelviszonyok szempontjából nem előnyös, sőt határozottan káros, mert hiszen ily sok pénzintézet éles versenyt támaszt : az egyik oldalon a betétbiztonságot semmikép sem növelő nagy betéti kamatok kínálása által, a másik oldalon pedig azáltal, hogy már csak e nagy betéti kamat és a rezsi megkereseie érdekében is olyan hajlandóságot a közönség és a gazdasági alanyok adósságainak növelésére, amely veszélyeztetni alkalmas ugy a pénzintézel mobilitását, mint az adós fél teherbíró képességét.
E nehéz visz nyok közölt a gondosan vezetett pénzintézetnek nagy e\'őrelálással, körültekintéssel és ön-meglartózlalással is kell élnie, amely utóbbi alatt különösen azl értem, hogy háttérbe kell szorítania a saját hasznának érdekét és működésében a tegfokozottabb mértékben kell érvényesíteni a piac solvensségéhez, teherbírásához és produktivitásához fűződő nagy érdekek szempontjait. Minél szilárdabb és minél mobilabb egy pénzintézet, annál biztosabb és zavartalanabb a tőkés és adós helyzete egvaránt és ugyanennek a meg-forditollja is áll.
Az utóbbi hetek nemzetközi jelenségei arra engednek következtetni, hogy az uj esztendőben enyhülni fognak gazdasági életünk nehézségei. Ezzel a bizakodással hagyjuk magunk mögölt az ó-évet, amely de sok hasznos tanulságot is nyújtott a jövőre nézve.
Szép, o\'csó és praktikus ajándék
valódi Linóleum,
& se k.ph.ló
HIRSCH ÉS SZEQÓ cégnél,
Tekintse meg Onnept kirakatunkat t
Telivér 3Ys éves
komondor kan,
apja : Pannónia Pasa, anyja: Pusztabiróné Pannónia, eladó; ára 200 P. Értekezni lehet:
Szent-Gály alezredessé sel, Keszthely, W\'-
APRÓHIRDETÉSEK
Bérautó csukott, rnegblaható Is legolcsóbb Deutsch Talafon 410. 59Ö9
Ma tarja a fajéi, hogy milyen ajándékot vegyen karácsonyra es újévre, 111 *rt gyerme szvettert és pullóvert már 3 pengőért, felnőtteknek pedig már 5—6 pengőért kap Welsz Ado\'lnál Király-utca 34. —
Siessen megtekinteni. __6264
Villanymotort 7—10 lóerőig aaaa> írótálra keresek Kapoll henlea 6304
Estélyi ruhadiaiak, Jelmez dolgok a legnagyobb választékban, a legulsbb mintákban — Kautmann Károljnál. Telefon 3 Z_______6296
■aatall Károly épület-, mübádoeos, vízvezeték és csatornázási vállalata Elvállal minden e szakmába vágó uj munkát és Javítást. Pontos kiszolgálás, olcsó irsk. Eraeébat-tér II. — Tlnta|Siék
mellett.__5908
Hé- és aárolpek legolcsóbban — Kautmann Károlynál. Telefon 3 2. 6295 3 szobiból álló utcai, löldsslntl Irada-halylaég kiadó Csengery ul 4. 6208
NnkllHlat bekebelezte! áfnfca
tőzegben s legelőnyösebbel és lefgroe-■abban folyóslttat Aoiél lo.éo páni-kölcsönkozveütő Irodája N^jkaatzsáa, KHany-Wca í mám, ■__\'
■agblxhaté csukott bérautót csak Kaulmann Nanéaál rendeljen. Telelőn 167. és 571 Qarage Nádor u. a Sürgönyeim : .Autótaxi". 6862
Fano*tbutor, virágállvány, utaló, bevásárló kosarak, luháskosarak készítése, javítása, nádsiék fonás Illésnél, Erzsébet iéi 13. sz 6040
La tanyán 40 év óta lennilló Oyergyák-féle vendéulő elköltözködés miatt szabadtérből eladó. ___6214
Háaak 6, fi, 4 is 3 szobái aa|á>ká-zak, több nagyobb ís kisebb Jövedelmeid bérhéxak kérttel, Halatháaak, Birtok, egerszrgi járásban 130 hold szép url-lakkal, Kaniaba halárában, 10, 8, 4 és 2 hold kiltlnő birtok, Saéléblrtak Szent-gjörgyvári és bagolai hegyen 5, 4, 3, 2 és 1 hold nép pincével, felszeretéssel, f»r-hánoan 4 es 3 hold pincével, felszereléssel, ■lakaalzaáa több kisebb héa kert és Istállóval. Bagláraa 3 szobá-válla, F«ld»áron 4. sí. villa, Mária* talepaa 3 szobás villák szép nagy belsőségekkel berendezéssel oloaé árbaa eladok. Bővebbet Dukisz Mlkaa, Nagykanizsa, lasasra-a. 3 sz 5983
Al összes raktáron levő Jétékáruk rendkívül olcsó árban kiáruiltlslnsk Kaul-mann Károlynál. Teleion 372.__J5293
Csengery ul 67. srámu emeletes, Jél JSvarialmaaa kérkéx, parkírozott ud var, nagy kerttel, olcáón eladó. Bővebbet ugyanott a házmesternél._-6111
Maaaaált botort, ágyto\'lat, varrógépet vesz éa elad özv. Kukeczné, Rákóczi u. 4.
______________-6415
Kölcsey-utca 19 számú Jél JOxadal-aaaxé kisebb bérház olcsón eladó, Mayer festőnél. 6411
Nlbátlaa, gyspju női reform nadrágok P 3 20 kaphatók — Kautmann Károlynál. Tel. Ion 3/2.__6295
.Hangya" s Ovetkeiethes boltoepé-lyáarék kerestetnek. Jelentkezni lehet I. hó 27 én és 28án s .Hangya" kirendeltségnél a közraktárakban (Tárház). -6419
Magyar utca 81. sz sarokház, eladó, azonnal beköltözhető érdeklődni Varasdi utca 1 sz. alatti Irallkban lehel. 6410
Ebédléberendexée, ebédtólimps, falióra. ola|feslmények eladók Dr. Papp, Erzsébet-tér 1. -6367
Bejáréné, aki tózésben Jártas, IdA. sebb házaspárhoz azonnal felvétetik. Pc-czens, Csengery-ut 63. -6402
B4 péaxkováoa felvétetik sz u|népl gazdaságban, u. p. Magyarsze\'dahely. 6400
űalat vagy Uoda-helyiségek kiadok az aj postával szemben, Kazlnczy-u. 5.
Kétaatobáa lakás az összes mellékhelyiségekkel kisdó Magyar-utca 6. 6398
•*6reeieártak a legnagyobb válasz-tékban s olcsó árban Kaulmjnn Károlynál. Teleion 3/2._6205
Sugár ul &2 siámu héa parkírozott udvarral, .gyümölcsös kerttel, kedvező fizetési leltételek mellett eladó. — Bővebbet Kaulmsnn Károly cégnél Telelőn 372. 6295
Hagykanlxaa Varazidi-ulca 4 sz. alatt egy azárai egyszobás konyhás lakás kiad ).
-6421

ZALAI KÖZLÖNY
1929.. december 38,
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jő férjem, illetve édesatyánk
KLEIN JÓZSEF elhunyta alkalmával a temetésén megjelenni és jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni szivesek voltak, ezúton is fogadják hálás köszönetünket.
A gyászoló család.
Naponta adton növendék éshllóállstalnsk
M
FUTOR
ti
^étvágygerjesztői*
szénsavas takarmánymes*et. A .FUTOR\' növendékállatoknál csontképződést elősegíti hízásra
beállított áll toknál\'
A .F U T OR* »em orvoadág, hanem a legli«ornsbban órlöh mész só táp, amely az állatok 6*eivc<etében Igen Könnyen lelszivóüik, a amelyet az állatószomatikus anyag artai i ánál fogva azive-
sen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetése a A*ató etetését feleslegessé teszt A najjÉhlzIa ók. uradjlmak, gazdaságok a „PlPrORM állandón etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 ftltér. Zsák vételnél: I zsák 50 kg. (zsákkal
együ l) P 1030. 1 eca \'/t kg-os próhadoboi ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, nővényvédóflzerek swl kereskedettében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A nitóaág mellett. Telefon: 130.
Haán Oyula nagykanizsai btrósávl végrehajtótól.
11698 1939 vhL síim.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 101. § a értelmében ezennel köi-htrré teizt, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1929. évt llfí 8. aiámu végzése következtében Dr. üarlhi látván Ügyvád által képviselt Hermann Testvérek Javára 318 P 65 tilt. i tár. ereiéig 1929. évt Auijurztus hó 21-én loganstoHtott kielégítést végrehajtás ultin le- és teloltogtalt é> 1140 pengő 21 Iliiéire becsült követkeió Ingóságok, u. m.: 15 mm tudvas itb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a tugykiinizeal kir. Járás bíróig 1929-lk évi IIMB. számú végrése lolylán SOS P 65 tlll tóvekövetelés, ennek 1928 évi szeptember 25 nap|ától |áró So.\'o kamatai, Wo váltódl| (a eddig összesen 104 I> 40 IMI blróllaz már megállapított költ ségek erejéig Klskomáromban, üzletben leendő megtartáséra 1929. évi december hó 30. napjának d. u. 3 órája hátér lilóll! kltüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy sí érinteti ingóságok aa 1881. évt LX. t.-c. 107. és 108. S-alértelmében kész pénzfizetés melleit, a legtöbbel ígérőnek, szükség esetén becslron slul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő lugóságo kai misük Is le- és felulfoglaltattik és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen érverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 11)29. évi dec hó 9. napján. H«án Oyuls s. V.
mii kir Jblr. végrehajtó
Ne felejtse el!
Jtz Olleschau
cigarettapapírok
borítólapjait a fanuir kőzep\'n meg. tartandó Jutalomklosztisra a Ssntum-Allejse ctgsrettapaplrgyir r.-t. elmére (Budapest VI, Oömb utca 3>.) Idejében beküldeni, nehogy a |utal-máiásból kimaradjon I fljft
Haán Oyula nagykanizsai bírósági véfffeHsJtótól.
933V1929. vht. síim.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló as 1881. évi LX t-c 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hovy a nagykanizsai kir. jérás-bitó-ágnak 1929. évI 9138. szému végzése kóvetlertében Dr Bartha István ügyvéd áltat képviselt Bárányi és Fröhllch javára 724 P 87 fl.l s Jár. ereiéig 1929. ért április hó 3-én foganatosított kielégítési Végrehallás utján le- és lelUlfo lati ás 2260 Pengőre becsült követkézé Ingósá-
Íok, u m : szobabútorok stb. nyilvános rverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanlrasl ktr. járás-bt óság 1929. évi Pk 9338 számú vég. zése lolytán 724 P 87 lill. tőkekövetelés, ennek 1929 évi áprt l< hó 28. nspjálót Járó —°/o kamatai, HOo váltódd, eddig Összesen 119 P 70 Iliiéiben bíróilag mér megállapított költségek ercjé\'g, a fizetett Összeg levonásával Nagykanizsád, Eötvöstér 15. szám alatt leendő megtartására 1929. évi december hó 28-lk napjának d. u. I óráji haláldóul ktuizellk és abltoz a venni szándékozók ezennel oly ntrgjegvzéseel hivatnak meg. hogy az érln lett Ingóságok sa 18S . évi LX t c 107 és 10*. § al érleltrében készpénzfizetés mellett • legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsárag alul Is el fogtu<> adatni
Amennyibe* aa elárverezendő irgóságo kat mások l> le- és feltl fogla tulák é« szókra kielégítési Jogot nyertek volnj, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-■ értelmében eiek |»ára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi december hó 4. napján.
Haán Oyula a. k. suo ktr. jblr végrehajtó.
1929. Pk. 44«. számhoz. Árve. éai hirdetmény.
Or. Kovács I.ásaló nagykanizsai flgvvéd által képviselt IJnger Ullmsnn Elek és Tólh kérelmére és lavára 813 P 07 till. követelés és járulékai erejéig, s nagykanizsai ilr. Járásbíróság I9.\'8 évi 6897/3. fszámu végzésével elrendelt kieléglltsl végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőből icíog-l.lt I86r Pengő becséitéka Ingóságokra a letenyet kir. járásbíróság fenti számú végzésével sí árverés elrendeltetvén, annak az 1908 évi XLI. I-t 20 §-a slsp|á»\\ lentirt. valamint zálog|ogpt szerzett más foglátlat k javára It t végrehajtást szen. vedő volt lakásán és Üzletében Bánok-azentgyö-gyön, a Tóth Károlyné té\'e híznál leendő megtartására hslérldílil 1930. évI Január hó 7, napjának délután 3 órája uustik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bu orok, könyvek, rádió, vasáruk burgundi mag, cement, mázsa, s mészégető* telep Iclépllménye s (gy/b Ingóságokat 4 legtöbbet ígérőnek ké-zpénzftictés ellené, ben, etet\'eg becsáron slul Is cl fogom adni.
Leten e, 19:9 évi december ho 11 é.t
Dr. Váró Pál s. k.
U90 kir. Mrósági végrehajtó.
A Naslcl Tanlngyár és Oőzfürész bornÁm/f A-Jllivannlí
r.-t. bizományi raktárában nagy mennyiségű ^ÖHIÜIIJf I d dliydyUK u. m. szlavóniai tölgy, éger, kőris, Juhar slb. érkeztek, s hogy a tiszteli asztalosmesterek és egyéb iparosoknak a megmunkálását kényelmesebbé tegyük, ezen anyagokat a FRANK ES TÁRSA gyárűzemében (Szemere-u. 2.) a hajópadló-üzentünkkel kapcsolatosan helyeztük el.
Eppinger I. és Fia, Nagykanizsa
deszka, épOletfa, léc és egyéb építkezési anyagkereskedő.
A valódi Hitschek-féle ETERNIT-PALA lerakata és képviselete. Enyvezettlemezek minden méretben és minőségben rakláron.
Bakos Jóxaef ó» Honira leánya
ugy á maguk, mint ar egész tokod-* ság nevében fájdalommal tudatják, hogy pzcretelt }ó feleség, édesanya és roko.i
Bakos lózsefoé
uU. Králl Emília
életének 72 Ik évében de ember hó 24 én éjjel 1 órakor az Urb-n elhunyt.
A megboldogultat tolyó hó 26 án délután 3 órakor klsérltlk a temető halottasházából a róm kalit, egyház szertartása szerint > helybeli iemt-tóben örök nyugvó helyére.
Az engesztelő sie< tmtse-áldosst folyó hó 27-én délelőtt 8 órakor test n ferendek p\'éb4nlt-temp:omáb-rt sz Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1929 december 23.
Ahtott Ugyan smtáksl Nyugodj bákáben I
Zrínyi Miklós-utca 47. számú házban egy igen nagy, világos szép
boroipincé
azonsaira kiadó.
Érdeklődni lehet EPPINQER I. éa FIA cégnél. mi
Még nem Késett le de siessen
clötixcinl a
RÁDIÓ ABATŐB re,
ha mint egész éves előfizető a páratlanul értékes
AJÁNDÉKRA
igényt tart.
Kérjen mutatványszámot és ajándékjegyzékel.
Rádió Amatör kiadóhivatala
Budape t, VI., Andrásiy-ut 10.
Figyelem I Nagy kereset!
Elsőrangú cikkeknek magán személyeknek vnló eladására keresünk KÉPVISELŐT minden vidéken. Ajánlatok küldendők:
Speoiéllmport R.F. Szok-lloa Aa 1 ér mm, Budapest,
Rádai-tt\'ca 9, sz. IV. emelet 5. cimre. UI,
________jfeul.\'!,,.,........
kereskedő ingóságai közül a csődleltár 1—6. tétele alatt és Nagyka. nizsán, Batthyány-utc» 3:. sz. alatt \'levő lakásberendezó* szabadkézből vagy nyilvános árverésen való eladása rendeltetett el. amely a követ-kezö árle|tési feltételek mellet! fog eszközöltetni;
1. A résztvevők záil Iráfbeli ajánlatot tartoznak bínyujtani és az ajánlat benyújtója tartozik az ajánlat benyújtásakor bánaljiénzlkénl, a becsérték 10 százalékát letenni.^. .
2. Az eladás tárgyát képező bútorok mennyisége és minősége tekintetében a csődtömeg semmiféle szavatosságot nem vállal.
3. A tömeggondnok és a csődválasztmány egyik ajánlat elfogadásához sincs kölve, hanem az értékesítés tekintetében szabad rendelkezési jogát fentartja.
4. Az elfogadott ajánlat tevője köleles a vételárat 2 napon belül a tomeggondnok kelethez lefizetni, a bútorokat ugyanazon idő alatt a tömeggondnoktól átvenni, mert különben bánatpénzét elveszti és az ingóságok költségére és veszélyére szabad kézből újból eladatnak.
5. A vételi illetéket és forgalmiadót a vevő viseli, amelyet a vevő az átvétellel egyidejűleg lefizetni tartozik.
6. A zárt Írásbeli ajánlatok Irodámban (Erzsébet-tér 1. sz. alatt) nyújtandók be 1629. évi december hó
^81-én déli 12 óráig, amelyeknek felbontása ugyanazon nap d. u. 3 órakor fog mcgtöiténni, amikor is az ajánlalok felett a csődlömeggond-nok és a csődválasztmány nyomban dönteni is fog.
7. Miután az eladó, bútorok egy teljesen uj és modern keményía ebédlő berendezést képeznek, azok csak egészben adatnak el, amennyiben megfelelő ajánlat nem tétetik, ugy nyomban megtartjuk a nyilvános versenyárleitést, avagy ha ez sem vezetne kellő eredményre, ugy fenlartom a jogot arra, hogy az ingók blr. végrehajló közbenjöllévcl adassanak el.
Miután felvagyok jogosítva a szabadkézből való eladásra is, azért ha megfelelő közvetlen és nyilvános árlejtésen kívüli ajánlat tétetik, ugy szabadkézből is a fenll feltélélekkel az ingók megvásárolhatók.
Dr. Btrtla József ügyvéd, csődtömeggomtnok
BV fényképészeti
ELLI I "lötor.m .«.
Nagykanizsa.
Tiszteletlel értesítem • nagyérdemű 10-zOnségel, hogy fányálápásxatl sssüter-
"•"••t a Szarvas szál 4 étellenében, s Köztisztviselők Szövetkezeié mellé helyeztem át. Ksricsonyl és n|«vl re\'dámár: 6 drb. levelcáft-tsp 4 P, (ínyképes Igazolványok 3 drb. t-SO és 2 P. Ambtör munkákat Jutányos árban váll.lom. Tlutelsltel
fahn József, fényképész
Gondoljon a tavalyi hóra!
Autóuira ne menjen
Hólánc nélkül!
Telsfom 63.
H
Legolcsóbban beszerezheti, vörös rézzel bevonva, rozsda kizárásával
avas Miklós \'uT&TiU**
1929. december 25.
Zalai közlöny
i*

sütőporból készülnek.
Erdős József és Társa
textiláru nagykereskedés
Legnagyobb és legolcsóbb bevásárlási forrás nílnden e szakmába vágó cikkben I
síiül
Eladás csak viszonteláruSitóknak I
Nagykanizsa, Fő-ut 8. sz.
Bazárépület. I. em. Telefon: 299.
Legjobb üdítő ital
a közismert ra
Vli
Kapható minden fűszer-és csemegekereskedésben.
Főraktár:
Király-utca 21.
Nagykanizsai Bankegyesület és
Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság
Intézeti székház Fő-ut 8.
Részvénytöke: P 500.000 Tartalék: P 300.000
Foglalkozik az összes bank- és takarékpénztári üzletek lebonyolításával. Külföldi pénznemek és csekkek adásvétele.
Hitel-levelek kiállítása.

MELCZER JAKAB
üveg-, parcellán- ás díszműáru kereskedés
Kazinczy-utca 1. szám (Vá rashíz palota)
Elsőrendű dísztárgyak, készletek, alkalmi ajándékok. Nemes porcellánok minden márkával raktáron, ólomkristályok. Mindenben óriási választék, mérsékelt árak. Képkeretezések.
is
zalai közlöny
I 1929, december 28.
MMiamiiiiiuiiiiiMUnii
MAGYAR ERDŐBIRTOKOSOK
FAÉRTÉKESITÖ Telefon: RÉSZVÉNYTÁRSASÁGA 1-39. FATELEPE
Vár-ut 3. (volt Varasdi-u.)

Legjobb minőségben szállít nagyban és kicsinyben:
TŰZIFÁT
tetszés szerint vágva vagy hasábos állapotban.
FENYŐ
kötegelt tűzifát, alá-gyujtáshoz.
POROSZ SZENET
egyéb hazai és külföldi KŐSZÉN ET.
& Arf\'. , fi\'
Nagyban ós kicsinyben elsőrangú
Uradalmi
fajbor kapható
bor- és fiordónagykeresRedése
NAGYKANIZSÁN
TECEFON: SZ.ÁMÍ.
PiNGOL-MPiGYPiRBRNK
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
FO-UT TELEFON:
4. NAGYKANIZSAI FIÓKJA 124.
Jelzálog- és váltókölcsönök, úgyszintén egyéb banküzletek előnyös és gyors lebonyolítása.
Takarék- és folyószámla betétek legjobb kamatozása.

1929. dtcembcr 25.
zalai közlöny
lO
Alapítva: MM. ^ Telefon: 10.
NGER-ULLMANN ELEK ÉS TÓTH
NAGYKANIZSA Erisébet-tér 1.


D. W. F. golyóscsapágyak, eredeti Sack-ekék, Frommer fógyverek bizományi raktára.
Korcsolyákból nagy választék.
Az összes mezőgazdasági gépek ós szerszámok.
Tűzhelyek, épület- ós butor-vasalások és háztartási cikkek legplcsóbb bevásárlási forrása.
„Jobbágy" kályhák egyed-árusitása.
Bili
HORVÁTH É 5 VAS
ÉPÍTŐMESTEREK
VÁLLALNAK MINDENNEMŰ ÉPÍTKEZÉST
NAGYKANIZSA, CSENGERY-U. 17. TELEFON: 348.
wnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn^
1 MAYER KÁROLY!
i NAGYKANIZSA
I-I
H Gyüjtötelep: Fti-ut (Korona épület). Gyár: Erzsébet-tér 2. j
I FEST | TISZTIT
i PLISSZIROZ
| MOS »
= s
IlUUUUUUUUUUUtlUUUUUUUUUUUUtfUUUUtfUUUUUUUUUUUUHUUUUUUM

Jf _^^jJBBIIUIIM^ii>wiwwnHwiifiiiiwnHHmiiiTiiiin>miniiiFTitiimiutuiniiiinii;i]iii» ..................................................................................................................................................................^^_
* Zalamegyei Gazdasági * Takarékpénztár R.-T.
PlLfíPITASI ÉV: 1896.
SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL
" Elfogad betéteket könyvecskékre és folyószámlára a legelőnyösebb kamatoztatásra.
Kölcsönöket nyújt jelzálogra, váltóra vagy egyéb biztosítékra mérsékelt kamat mellett.
A takarékpénztári- és banküzlet körébe vágó minden más ügyletet is lebonyolít a legelőnyösebb feltételek alkalmazásával.
J
ao
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 25.
Hibás tavaszi kabát csak ÍO P
Sveici sapka 3\'2Q P ^
mm
F érfi zokni, elsőrangú minőség
gyapjnselyemmel csak P 1 — Tiszta gyapja zokni legjobb csak ,, 1*40
„ férOarisnya „ „ 2 90
Férfi harisnya m» „ „ 1*48 Férfi harisnyá> gyapjú csak „ 2 50 Női reform gyapjunadrág (minden hőnek legyen) csak „ 2"50 Női reform nadrág gyapjú-
selyemmel csak ,, 3 50
Csikós selyemnadrág cs&k ,, 2 50
Selyemsál csak „ 2\'20
Kockás gyapjusél csak „ 2.90
Selyem harisnya, jó minőség „ 2 50
Selyem harisnya bevált minőség P3 — kiprób „ „ 3 90 Flór har isnya, elsőrangú csak ,, 1-98 ,, ,, legjobb ,, 2 50 Meleg gyapjuharisnya csak „ 1 50 Patent női harisnya „
»— 90
Tiszta gyapjú női harisnya „ 2 80
Tiroli nadrágok legjobb „ 6\'—
Férfi mellények, tiszta gyapjú „ 990
Gyermek-kötények csak „ 1"—
Flanell pongyola csak „ 6\'90
Gyermek flanell játszóruhák „ 1-től
Női kabátok - P 20-től
Szövetruhák, nőikabátok nagyon olcsón.
Okvetlen jöjjön el hozzánk, többet adunk, ♦ mint amit Ígérünk!
Áruink minőségéért felelünk!
MAGYAR
DIVATCSARNOK
Nagykanizsa
Főút 6.
4
1929. december 25.
zalai közlöny
* t
nlii
HERCEG ESTERHÁZY PAL
Rábaközi HusárugyAr nagykanizsai lerakatAnak föUzlete.
Cégt. LEHOOZKY JÓZSEF
Kazinczy-utoa 9. (Heroagi házban)
Fővárosi üzleti Fővárosi kiszolgálás! Olcsó árak!
Hentesáruk nagy választéka. Kü-lünleges felvágottak. Mindenkor friss disznótoros májas és véres hurka. Húsos kolbász és sUlt malac. Prágai módra készült sonkák és füstölt husáruk.
TELEFONI BBS.
TELEfONi 593.
MmkooHl Márvány crém Márvány púder Márvány szappan
használata a legjobb I
KAPHATÓ:
TEUTSCH GUSZTÁV
DROGÉRIÁJÁBAN
Angol és francia illatszerek nagy választékban!
„Jjumu-Ji
Néptakarékpénztár Részvénytársaság
CSENQERY-UT 4. N AGYKAN IZ5AN TELEFON: 126 ós 20. a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete
A legolcsóbb feltételek mellett folyósít váltókölcsönöket.
Betéteket legelőnyösebben gyümölcsöztet.
Foglalkozik a banküzlet minden ágával.
IO
zalai közlöny
BOJTOR JÓZSEF
kocsigyáros ós autójavító-üzeme Nagykanizsa, Kazinczy-utca 14.
Telefon:
A topronl jubllruml Ipar-klJIHUion iftnyércmmel kflQntdvc.
Modern, [iitött autógarázsok, kocsimosás géppel, vidékről érkező kocsik részére külön térőhelyek vannak lentartva Klstaludy-utca 7. szám alatt.
IV" Tanuljon gépkocsivezetést mert az automobilizmusé a jövő
Évek óta fennálló soffőriskolámban
állandó, szakszerű solförklképzós I Úrvezetők és hölgyek részére kllltín oktatás, gyakorlati - \'tanulás saját kocsijaimon. =-
Mérsékelt oktatási dij, mely részletekben is fizethető. Kiképzés után elősegjtem elhelyezkedósét.
Vidékiek a kiképzés Ideje alatt elsőrangú teljes ellátást nyerhetnek.
innnnnnnníinnnnfífínfinnnnft«nnnnnnnftnnnnnfíftQBnonflftflnní>Bnni
1929. december 25.
PHONIX
Biztosító Társaság
nagykanizsai vezérügynökség:
Csengery-ut I. szám alatt (udvarban I. em.
Legelőnyösebb leltételek mellett köt:
Élet Baleset Ttíz Jég
Betöréses-lopás Szavatossági
stb.
biztosításokat.
Üzletszerző tisztviselők magas jutalék és Hx-Ilzetéssel állandóan felvétetnek.
I
Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársasága
NAGYKANIZSÁN
Szeszfinomitó és szeszdenaturáló, rum-, likőr- és sósborszeszgyár, központi szeszfőzde és konyakgyár.
Legolcsóbb bevásárlási forrás!
Ujabb kitüntetések: a soproni kiállításon aranyérem, a székesfehérvári kiállításon ezüst-érem.
§
1929. december 25.
ZALA! KÖZLÖNY
A jó családapa praktikus karácsonyi ajándékul
PFAFF varrógépet
vesz, mely vart, (toppot és hímes. Beszerelhető: BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cégnél Deák-tér 2., a felaőtemplomnál.
Kováid Péter és Fia
budapesti featftgyér
fest, tisztit plisaeroz
Qal.érok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és lejelés
„a Csengery-ut B.
Értesítés I
Qyárl házam, tekintettel a súlyos ga^lasági viszonyokra, lehetővé akarja tenni a gazdáknak, hogy a szükséges
(Mx&gudatági gépeiket
miodm megerőltetés nélkül beszeres-bcwék ét ezáltal a termelést könnyebbé, mig a minőséget jobbá lehessék.
Az Igazgatóság határozata szerint min dm olyan gasda, aki est igényli a gépeket 0-tól 24 havi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint répa-*4|ó, aieoskavágó, tangari-4aráló, t«ssg«rlsMorataolóf vatö-génak slb minden olyan mezőgazdaság gép, ami a gazdaságban szüKséges.
Kérem ugy az áraim, mint a gép«k axhres megtekintését, minden vélelköte-ieaetis\'g nélkül.
Teljes tisztelttel özv. Berger Samuné
■ WclK Manfréd Acél és Fémmflv«l R.T. mezőgazdasági géposztályának bizományosa vas-, mflszakl-, varrógép- és kerékpár-kereskedés
iui Kiskomárom.
Rózsagyár Kaposvár
Vegytlsztltásra és festésre elfogad férfi ésnól ruhákat
bármilyen minőségű kelméből. UJraátíestésre bőrbutor kat, bőrkabátokat
és végárul. Ágytól! tisztítás huzattal együtt és enélkül. Függőn vök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok és szőrmék tisztítása, fertőtlenítése és festése.
Pllsséerozás és gouvréerozás a legelőnyösebb árban éa legszebb klvlle ben.
Férfi gallérok és késelAk fényezett és modern matt
módszer szerint tisztítva. FehérnemDek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb telvlllgoiitlit nyu|t Nagykanizsa részére a gyüjtőlelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
A legjobb, a legtartósabb és a legtökéletesebb a magyar gyártmányú
RECORD gyorsmérleg.
Gyártja: Fuchs 0. mérleggyár R. T. Üzemben megtekinthető és mcgrendelhclő Jótállással és\' kedvező fizetési feltételekkel
Frank mérlegkészitŐnél
• Eötvös-tér 5.,
ahol minden célra szekrényes mérlegek is kaphatók.
Ha értékes éa szép ajándékot akar venni, ugy vegyen
egy legújabb modellt)
AEG Írógépet.
Az AE6 irógép az összes eddigi irógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bér mely rendszeri! Írógépet magaa érőn becserélek. Kedvező fizetési feltételek, leszállított árak AEO Unlo Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmoső, vegytlsztlló, ruhafestő
i szombathelyi ont. Ipsrklillititon aranyéremmel kliOntttv*
N/ÍOYKANIZSA
OjrlJMIalap i Oyárulap i
K&zlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19
Nein kell Idegenbe mennie, mielőtt !.Ar mit festet vagy tisztíttat. Győződön meg á\'alm ofcóságáról éa munkám
kiválóságéról. Utolérhetetlen fényű gatlérttaztftáa 1 Tisztit I In Pllaaérozt
fi és női kalapod
a lego\'ctóbbtól a legflnomsbblg, nagy vlhiztékban — Mlndenncnü férfi él nSI aapkák, kalapkalMkak nagy
válaizlé^u eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
HIRDESSEN
■ „Zalai K8zl6ny"-ben.
Hnsliszt Halliszt Vérliszt Soyadara Takarmánymész Futor szénsavas takarmánymész Foszforos „ PEKK D. vitamin készitmény
Hámozott-zab
Fénymag
Édes-repce
Lenmag
Kendermag
Salátamag
Vegyes madár-
Vegyes galamb-eleségek
tengeri, köles, zab/ árpa, bfikköny stb. stb.
kicsinyben is kaphatók i
Ország József
mag-, termény-, műtrágya- és növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsa
Erzsébet-tér 10. Telefon: 130. A bíróság mellett.
JSélkülöxhetAÜen
nituUn há*iantá&Uui
SINGER
VARRÓGÉP
MJM0ENT VABH. STOPPOL h NiMtZ
KAdumLŐ fiiatesl faltctelmk. Alacsony havi réizlmte*£
SINOCR VA««Ó»ÍP BÉSZV TÁP3
RifiTKáHIZSi Flókfiilete: Ffl-nt 1.
la nagyka vé grehajl
tótól.
12792/1929. vhl. azám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi LX. t.-c. 102. J-a értelmében ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 19%. évi Pk. 12792. számú véglése következtében Dr. Hoch Oszkár Ügyvéd íllal képviselt Kiss Ödön • -■--
léá pengó 58 Ilii. s járulékai erejéig\' 19 évi október hó 29 én loganatoallott klelá gltésf végrehijtás utján le- é> lelüttogljll éa 3020 pengőre becsült következő Ingóságok, u m : kötőgép stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely Irveréíhek a nagykanizsai kir. járásbíróság I9Í9 IV évi Pk. 12792. uámu végzése lolyján 1-43 pengó 58 llll. tőkekövetelés és eddig öiszesen 23 P 64 hllérben blróiiag már megállapítod köllaégek erejéig, Nagykanizsán, Erzsébet tér 20. ss. s. leendő megtartására\' 1930. évi Január hó J-lk napjának d. e. 12 órája határidőül kl-lllzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX. L-c. 107 és 108 { al értelmében készpénsfixetéá mellett a legtöbbel ígérőnek szükség taetén becsáron alól Is el fognak sdatnl.
Amennyiben sz elárveresendő Ingóságokat mások la le- és lelülloglaltatták és azokra kielégítési jogol nyertek volna, ezen árverés az IMI évf LX. t.-c. 102. 5. értelmében ezeK javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec. hó 12. napján.
Haán Oyula s. k.
tm kir. jbir. végrehaltó
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
I2248/IW9. vhL sz
Árverési hirdetmény.
Alulírott blióságl végrehaltó az 1881. évi LX. L-e. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 12248. szánni végzése következtében Dr. Hoch Oazkár Ügyvéd által képviselt Oroza János és Társa laváia 200 + 227 P 12 III. s jár. erejéig 1929. évi szeptember hó 27-én lognnato-sltott kielégítést végrehajtás utján le- él lelillfoglalt és 5290 pengőre becsUII követ kező ingóságok, u ni. : szobabútorok, stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai ktr. |á-sbiróság 1929 évi Pk 12218 uámu végzése lolytán 427 P 12 fill. tőkekövetelés.
\' ">29. i.................
rásbiróság 1929 évi
ennek 1929. évi jan. 10. napától járó 100o kamatai. >/i°o váltódíj és eddig öaueseu 47 P — llll. bíróilag mlr megállapított költ. ségek erejéig, Nagykanizsán, Sugár-ut 4<Vb. szám a\'alt leendő megtartására 1930. évi Január hó 12-lk napjának délelőtti 12 órája határidőül kliüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy as érintett Ingóságok az 1881. évi LX t.-c. 107. és 1<» § al értelmében kéazpénzllzetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén toecs-áron alul is el fognak adatni.
Amenaviben az elárverezendő tngóságo Ut inliok is le. és lelulloglaltattik és azokra kielégítési logot nye tek volna, ezen árverés as 1881. évi LX. t. c. 102. 6-a értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi dec. hó II. napján.
Haán Oyula s. k.
MK kir. Jbir. végrehaltó.

ZALAI KÖZLÖNY _1929. december 25.
liflnnftnannnfínnnnnnnnnnnnnfínonnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnfínnRnfínnnnRnnnnníinnnnnnnfínnnnn»nnnnRnnnnnf|
■ ■ A/
KIRALYSORFOZDE
RÉSZVÉIiYTBRSHSÁO, NHGYKRMIZSn
TELEFON: 36, 556. TELEFON : 36, 556.
Érdekközösségben az ELSŐ MRGYflR RÉSZVÉNY-SERFŐZDE, DREHER, HRGQENMKCHER kőbányai sörfőzdékkel
Ajánlja közvedveltségnek örvend kiváló minőségű sörgyártmányait, u. m.:
Kiviteli Márciusi Király világos
Bab sötét söröket Imperátor világos és Rekord sötét
sörkülönlegességeket
A KIRALY-sör diadalmas markai Csak kanizsai sört igyunk!
flÉfuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuyuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuűtMI
Nvomaloll a D4)xaUl Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uiletvezeiö: Zalai Károly.)
W. évfolyam, 294 szám
Na^ykaalzis, 1»29 december 28 szombat
A-a 14 «llér
ZALAI MONY
■MlttulMg ta UxWnlH: PM S. aám. Kcuttnlyl flokkUdóhlvala) Ku.«utli UJm-u. 31
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajoa
«H> l|
Pártközi tárgyalások a nagykanizsai tisztújítás körül
Nagykanizsa összpolgárságának érdekel és a párt-érdekek ütköznek össze, ha a pártok elvetik a békés megoldás lehetőségét
azéil is, inert a gondolkodó, párl-hevUletektöl el nem vakított tömegek Jól ludják, hogy akármilyen harcos választás eselén is csak ezeknek az elveknek teljes érvényesülése ve-
Nagyknnljym, docernber 27 A szeretet, béke és megértés karácsonyi ünnepnapjain is zajlott a várospolitika porond|a Nagykanizsán. Sajnos azonban, a szeretel, béke és megértés ajándékával közeledö kezek tárt lelkek helyett emberi gyengék akadályaira talállak. Józan előrelátás és okos mérséklés szorongva várt Üslökö8e helyeit megint pusztító harcok kutató rellektor-fényei ostoroznak végig a város felett, mint csupa kérdőjel, amik a már-már megnyugodott kedélyeket újra a háborús félelem rémeivel népesilik be.
A pártok értekezlete Osztatlan örömmel fogadta a város lakosságának zöme a nagykanizsai tisztújítás békés megoldásáról szóló híreinket. Minden gondokkal, bajokkal küzdő kanizsai polgár asztalán külön karácsonyi örömként halott ünnepi számunk egyik cikkének az a bejelentése, hogy meglnláliák a módot, amivel a pártharcok rettegett veszedelmétől meg lehel óvni ezt a várost. A mód tehát megvolt. Csak határozni kellelt felelte.
Ezért hívták össze karácsony-más-nap|ára a váro^pollMkai párlok vezetőségeit közös értekezletre, hogy határozzanak a megtalált módozat egyöntetű elfogadása felelt.
Az értekezleten, mint értesülünk, részt vettek a Zalamegyei Nemzeti Párt, a nagykanizsai Községi Párt és a készülő Kalholikas Párt vezető tagjai. Megbeszélés tárgyát képezte, hogy hogyan lehelne a nagykanizsai tlsztujitás vihar-magjál,
a polgármester-kérdést kikapcsolni
és a városi képviselőválaszlásokra nézve a párlok közöli olyan
megegyezést létesíteni, hogy a megválasztandó képviselőtestület valóban a város egész közönségének képviselete legyen és hogy ez a választás, ami a város sorsál hosszú időre eldönteni hivatott, ne kortes-harcok lülsikelilö és vakító puskapor-gőzében, hanem elfogulatlan, nyugodt, tehát olyan atmoszférában folyjon le, amilyen szükséges ahhoz, hogy önmagunk, yei-
mekelnk és késő utódaink sorsa feleli magunk mondjunk ilélelel.
Mert ilélelel készül mondani Nagykanizsa önmaga felett. És épen ezért minden elhibázott lépésért
harmlncezerszeres a felelős sége mindenkinek, akinek kezébe adatott 30.000 ember sorsának akármilyen kicsi szála.
Nagykanizsa város uj képviselőtestületébe a város polgárságának minden rétege küldje be képviselőit. Igy leltei csak kiegyensúlyozol! és mindenfelé tekintő annak a városi autonómiának a működése. De minden egyes polgár, aki a képviselőtestületben, egy-egy kerület népének bizalmával, intéző-hatalom részesévé válik, személyi kvalitásaival teljes garanciát kell nyújtson arra nézve, hogy amikor ezrek és ezrek mindennapi élete, sorsa, kenyere, jója-rossza teleli határoz, akkor félretesz minden mellék-tekintetet és minden önérdekei és nem szolgál mást, csak a suppre-ma lex- nek mindenekre kötelező elvéi: a köz javát, a köz boldogulását.
A megegyezés létrehozásán fára-dozóknak és veltlk ;iz egész város lakosságának nem voll ésnincs is más kívánságuk a képviseiólestülcl leendő összeállilását illetőleg, csupán az, hogy az uj képviselőtestület olyan legyen, amely már összelélclében is biztosítéka Nagykanizsa város és annak minden rendű és rangú polgára jobb jövőjének. Az a kívánságuk, hogy a jövőre nézve ne csak lervek legyenek, hanem legyen abban a képviselőtestületben erő is a tervek kiviteléhez.
Ha pedig a fórumon szereplő pártok mindegyike őszintén és csupán a város javáért kivánja a listáira felvenni az arra kiszemelteket, akkor a dolgok mai állása mellett elképzelni sem leltet bölcsebb és parlamentárlsabb megoldást, mint épen azt, amellyel az egyéni és pártönzéstől mentes célok szolgálatába közös megegyezéssel kerülnek mindegyik párt arra leghivatottabbnak talált
jelöltjel. Ma már nemcsak a békességéri él a megegyezés utáni általános vágy a város közhangulatában, hanem
zeihel egy viszonylagosan jobb kanizsai élei kialakulásához. Ha pedig ezek az elvek harc nélkUI, egy város teljes felforgatása nélkül is érvényesülhetek, — erre pedig a garancia a szőnyegen forgó megoldás szerint 100%-os — akkor
bűnt követ cl városa és önmaga ellen, aki akár személyi acsarkodásból, akár a közjó fontossága mellett elenyésző momentumok kedvéért akár a harc l\'art pour l\'art szereteléért, akár talán valaminő más érdek miatt a harcot kívánja és azt segíti elő.
Hisszük, hogy Nagykanizsán nincsenek ilyenek. Sok súlyos helyzetben bizonyította be már Nagykanizsa polgársága, hogy megérelt a csonka magyar nemzet őrtálló végvár-szerepére és önmaga sorsinak inlézésére. De egy bizonyos I Ha most, ebben a sorsdöntő ólában Nagykanizsa tömegei csalódnának azokban, akiknek szava ulán indulni szoktak, akkor a közvélemény mondana azok feleli nagyon hamar teljes sulyu erkölcsi ilélelel.
Jl megegyezés akadálya pillanatnyilag a polgármester-kérdés, illetve az annak télies kikapcsolására felvetett módozat. A Községi Párt vezetői ugyanis az értekezleten pártjuktól tették függővé ejiéli elhatározásukat, meri — mini halljuk — nem talál ák elegendőnek a részükre biztosított előnyöket.
A helyzet az, hogy a megegyezés — halélre jön biztosítja a Községi Párt polgármester-jelöltjének bcjulá\'át és módot nyújt arra, hogy a niisik párt jelöltje is megfelelő méltányos rekompenzációban részesüljön. Ha ez utóbbi fájna a Községi Pártnak, ugy félő, hogy a Párt elveszítette lába alól a három eszlen-dős harcai alatt kialakult elvek fundamentumát és program|a értékének megítélésében a biztonságot. Ha ez volna az akadály, ugy nem külső persuadeálásra, hanem a Párt-
nak magának kell lenyesnie magában az ellenkezésekel.
Egy nagy tábor, kanizsai polgárok tömegei vannak a Községi Párt mögött. A Községi Párt ezeknek felelősséggel tartozik azért a programért, amelyei három éve hirdet s amely most az összpolgárság hangulatának megfelelő megoldásban érvényesülésre juthat. Ennek a programnak egyik sarkalatos tétele volt: minden személyi érdek és anta-gonlzmus teljes kikapcsolása. Felelősséggel tartozik a Községi Párl annak a tábornak, amely zászlaja alá csak Kanizsa Javáért sorakozott s amely Kanizsa javát abban látja, hogy a Község! Párt győzzön, de ne vérezzék (I a harcban a város polgársága.
Mi, akik párt-érdekeket sohasem,, szolgáltunk, de a tollúnk, a betűink,\' a városunk\' szeretettnek lelkesedésével mindig kész védelmezői vol-lunk a város minden érdekének, — mi, az össz-polgárság hangulatának objektív ismeretében féllő aggodalommal figyelmezleljük a pártok és különösen a Községi Párl vezetőit, hogy
ne jussanak ellenkezésbe táboraikkal és elveikkel,
meit a békél kínáló kéz elutasilása meg fogja bontani a tábort (ennek szimptomál máris egyre-másra jelentkeznek) és veszélyezteti a programot.
A béke -kulcsa most a Községi Párt kezében vau.
Jl Községi Párl most fogta bebizonyítani, fyogy lcor-mányképes alakulat-e.
amelynek létjogosultságát a közjóért köteles munka, a tiszta célok és indítóokok adják meg, avagy azoknak van-e Igazuk, akik a várospolitikai fenegyerekeskedés vádját szegezték neki a tiszteletreméltó intenciókkal elindult polgári tömörülésnek ? Lehetetlen, hogy a törté-nendők az utóbbiakat igazolják. — Mindegyik párl a Községi Párt kezébe lelte le most a döntés kulcsát. A Községi Párt várospolitikai létjogosultságának erőpróbája ez. Ha elhibázná a döntést, ha a békés győzelem helyeit a harcol választaná, (ami igen könnyen vezethet a Községi Párt megoszlására esetleg bukására is) akkor a Községi Párt nem kitelne löbbé alkalmas arra, hogy guvernamentális pártja legyen ennek a városnak, mert személyi hadako-
zalai közlőn*
___
zásoknak, egyéni nézőpontoknak áldozná fel ai elébe tárt lehetőségei programja érvényesítésére. Ez pedig (azonkivül, hogy súlyos, sőt végzetes taktikai hiba volna) minden, csak neír kormányzóképesség, amihez tudvalevőleg elengedhetetlen kritérium a
józan megfontoltság, a bölcs mérséklet, mint a kormányzáshoz szükséges érettség
dokumentumai. Azt mondják (hallottuk): nincs itt szó béke-bontásról. Mi is velünk az egész város népe, aki nem vesz részt az aktiv párt-élet vezetésében, — állítjuk, hogy van szó békéről és van szó harcról. A békés tehetőségek elutasításának lesz tehát ódiuma is.
Azt mondják: a szóbanforgó rekompenzáció mellett veszélyben a párt-program a város-kormányzás-ban. Ezzel szemben : nincs már vá rosl tanács, csak polgármester. És ha volna is: ott a képviselőtestület. Azért kell olyan képviselőtestület, amelyik valóban a helyén legyen.
A rekompenzáclós megoldás semmi befolyást ^mi biztosit senkinek serttr giadályt nem állit a leendő polgármester és képviselőtestületének akarata ellen. A bizonyító alkalom tehál III van. A Községi Párton fordul meg, hogyan él vele és hogyan hasznosítja ait Nagykanizsa város javára.
A üszazngl mérgezések két njabb vádlottja a törvényszék elétt
Hsolnok, augusztus 27 A szolnoki törvényszék előtt ma a tiszazugi arzénmérgezés két ujabb vádlottja állott. Takács Sándorné, aki apósa megmérgezésével és Csabat Gyuláné, aki férjének megmérgezésével volt vádolva. A tárgyalás folyamán Takács Sándorné bűnössége mellett semmi bizonyítékot nem sikerűit megállapítani, ugy, hogy a törvényizék felmentette és azonnal szabadlábra helyezte.
A nő fiatalma
Irtai BJIíHJRJ rs LAJOS (l>
hA sziv szeme nem csal" — mondja a török közmondás. Jó ezt tudni a ma serdülő fiatalságának, amely azt hiszi, hogy mentől inkább rabszolgája valaki a külső cicoinák és külső modor divathóbortjainak, annál nagyobb biztonsággal tudja révbe uttatni fiatalságát. Ideig-óráig — gazl — ezek a külsőségek is alkalmasak az érdeklődés felkeltésére. Az érdeklődés már a szeretet melegágya. De jaj I — mikor a délibáb foszladozni kezd és ott marad a helyén a rideg, puszta valóság, ami addigra rendszerint egy egész életre áll két egymáshoz kötött ember közé.
Nem Spencer rugalmasabb házasságára van szüksége az emberiségnek, hanem érzékenyebb lelkiismeretre, az emberi értékek őszinteségére. Ha ezeknek a tudala meglehelne bennünk, nem volna olyan igazság, amit ne tudnánk elviselni. Csakhogy ma az igazságok elkendőzésére használjuk folyton uj területeket hóditő kultuiánkat, ahelyett, hogy segilségé-
Csabainé, noha a vizsgálóbíró elölt bevallotta, hogy iszákos férjének borába Fazekas bábaasszonytól kapott mérget lassankint beöntölte, mire az egy hét alatt meghall — ma megtagadta a vallómást és kijelentette, hogy nem bűnös. De a törvényszéki orvos kétségkívül meg-
vei megtanulnánk a magunk és mások életének helyes értékelését, megtanulnánk, hogy minden guzsba-kötött Igazság, később keservesen bosszulja meg magát.
Mert jól mondta Wells : nAz igazság az otthon küszöbén kezdődik és — leszi hozzá cinikusan — rendszerint nem is terjed lul annak falain". Ha az igazság az otthon küszöbén kezdődik, akkor annak nem szabad olyan meglepetéseket hoznia, amik felemészthetik a fészeképiló hitet. Az otthon küszöbén belül már katasztrófa a hit megrendülése és minél rugalmasabb lenne a házasság, annál kevesebb felelősséggel indulhatna akárki, hogy élettársát esetleg beledöntse ebbe a katasztrófába.
Igen nagy tehát a nő hatalma, de százszor nagyobb lehet a bűne, ha visszaél azzal.
Hogy pedig a nő hogyan él a hatalmával, az igen n3gy mértékben függ a férfitől. Még nagyobb tehát a férfi bűne, akit isteni rendelés tett az emberi világ felelősségeinek hordozójává, ha a női lélekben rejlő hatalomnak maga adja a módot a ferde, káros irányokban való érvó-
állapitja, hogy férje holdestében arzént talállak.
A törvényszék Csibainét 15 esztendei fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte. Az ügyész a büntetés súlyosbítása miatt fellebbezett. Csahai Oyulánét lovábbra ls fogva tartották.
nyesülésre.
Mert maradjunk csak a nő halalmi arzenáljának felületi elgondolásban legtöbb fegyverénél: a szépségnél. Ki él vissza leginkább ezzel az Isteni adománnyal és ki fejleszti a nőben az amúgy is erős ösztönöket arra, hogy különféle praktikákkal Igyekezzék túltenni a természet szépségadományain? Nemde a férfi, aki előnyt ad a valóságos női szépség felett annak a szépségnek, amely üres fikciókon alapul, pénzen is megszerezhető ipari ügyesség csupán ? Itt vannak mindjárt a szépségversenyek, amiknek divatja immár internacionális szervezettséggel szedi áldozatait évről évre. Mert ne gondoljuk ám, hogy a szépségversenyek királynőinek talmi trónusához csupa rózsaszirom ut vezet. Azon az uton a csalódás tövisei meredeznek és nem csak azt sebzik vérig, aki magára vehette a rövidéletű siker aranyos palástját, hanem mindazokat is, akik résztvettek a versenyben és lemaradlak. Ezek pedig az egy-két győztes mellett ezren és ezren vannak.
Ne irigyelje senki a Simon Böskék dicsőségét. Evek óla figyelem a
_ 10a9. december 28.
házhoz a Szentestén — meglepetésül. Azonkívül süteményt, édességeket, játékokat — amit Ok maguk készítettek.
Az Izr. Nőegylet
hagyományos karácsony-másnapi tea-zsurja színes, vidám órákat hozott a Caslno falai közé. A Nőegylet hölgyei, éltlkOn Rostnftld Józsefné elnöknövel, teljes odaadásukat vetették latba a lea-eslély sikeréért és nemes fáradozásukat teljes siker koronázta. Nagyon sokan voltak a teán, díszes együttesben éa mindenki nagyszerűen érezte magát, főként persze a tán-coskedvü fiatalság. A tea anyagi sikere is Jelentékenyen mozdította elő az Izr. Nőegylet áldásos karitatív munkásságát.
Az öregcserkészek ugyancsak a Katolikus Legényegyletben ünnepelték a Megváltó születését dus karácsonyfa alatt A műsoron különféle ének- és szavalat számok szerepeltek és a kitűnő mandolln-zenekar, 28 öregcserkési az ünnep keretében telte le a fogadalmat. Az ünnep szónoka Gazdag Ferenc pUspőki biztos, az öregcser-készek parancsnoka volt.
A 77-es Szent László
cserkészek a Rozgonyi-ulcai iparostanonc iskolában rendezték meg hagyományos karácsonyfa-Unnepé-lyUket, amelyen nagyszámú közönség vett részt. A csapat tagjai ének és szavalat-számokkal szerepeltek. Dr. Dómján Oyula parancsnok gondosan felépített, szép ünnepi beszédben méltatta karácsony jelentőségét és a 77-es cserkész kötelességeit. Majd kedélyes tea, utána pedig tánc következeit.
A kiscserkészek
a Kalholikus Legényegyletben New wirth Oyörgy tanító vezetése alatt tartották meg karácsonyfa-UnnepUket. Gazdag Fetenc püspöki biztos sziv hez szóló Ünnepi beszéde ulán a kis gárda egy irredenta pásztorjátékot adott elő nagyon szép sikerrel. Elő\' adás ulán a .farkaskölykök\'-nek is részük volt karácsonyi ajindékokbam
szépségversenyek győzteseinek sorsál. A legtöbb, amit valamelyik elért, hogy filmszlnésznő lett, hivatotttág nélkül, művészi talentumok nélkül, csupán a szépségéért Hogy mit kiván a film a kevésbbé tehetséges szinésznök szépségétől, — felesleges magyarázni. Mindennap láthatjuk a mozi vásznán is valamennyien. Hogy valami nagyszerű partit csinált volna valamelyik szépségkirálynő, azt még nem hallottam. Ennek egysierű oka van. A királynő lelkét megmérgezte a nagy siker, el sem tudja képzelni többé, hogy élete régi keretei közül nyújtsa a kezét valakinek, a való élettől Is olyan ragyogást vár, mini aminővel a verseny győzelme vette körűi. Azt persze elfelejti, hogy hamis aranyfüst volt az egész, tömeg-szenvedélyekre alapított reklámja szemfüles újságoknak, színházi vagy filmvállalatoknak.
Tessék csak elképzelni, milyen mellőzöltnek, milyen csalódottnak érzi magát, mondjuk, Mlss Britannia, aki tegnap, tegnapelőtt még a világhír-név horizontján állolt, ma pedig semmivel sem több a régi vidéki kisleánynál. (V«go ki!*.)
Karácsony a kanizsai egyesületekben
Nagykanizsa, decomber 27 A karácsonyi ünnepeket megelőző napok és maguk az ünnepek, a szeretet melegségével kopogtattak a sziveken. Minden egyesület is sorompóba állt erre az időre, hogy akár a nyomorúság eljegyzetljeinek, akár tagtársaiknak juttassanak a karácsonyi szeretet melegéből.
A kórházban az áldott lelkű apácák különösen kilettek magukért, hogy a betegágyon szenvedők leikeibe belevigyét a Megváltó születésének vigaszát. Az egyik teremben összegyűltek a betegek, apácák és az orvosi kar, hogy megüljék a nagy ünnepet a hatalmas karácsonyfa alatt, amit a Jólelkek adományaiból állítottak fel. A karácsonyi énekek elhangzása után P. Deák Szulpic plébános mondott gyönyörű ünnepi beszédet. U.ána az őrangyal-gyermekek előadásában színre került .A levél a Jézuskához* cimtt kedves színdarab (újév napján délután a Legényegyletben megismétlik.) A sok beteg között ezután kiosztották az ajándékokat.
A fogház
bűnbánó lakóit is leikereste a megbocsátó Szeretet a Szociális Missziótársulat kedves nővéreinek képében. A karácsonyfa-ünnepély a kápolnában folyt le az ügyészi, biról és ügyvédi kar tagjainak részvételével, karácionyl-ének után P. Deák Szulpic plébános könnyeket-lakasztó ünnepi beszédben méltatta karácsony ünnepét. Majd a jóviseletű rabok közölt ajándékokat osztottak ki a Mis ziós-nővérek.
A Katolikus Legényegyletbe
karácsony másodnapján a hagyományos pátztorjáték előadása vonzott zsúfolt házat. JGazdag Ferenc az egyesülel egyházi elnökének rövid beszéde ismertette a pásztorjátékok történetét. Ezután az egyesület ma-kedvelői előadták Boda Károly szép karácsonyi pásztorjátékát, melynek .Magyar álom" a cime. A pásztorjáték előtt Radlcs Ilus szavalt ügyesen, majd a 3 felvonási kitevő alkalmi játékban az egyesület legjobb műkedvelői adták tudásuk legjavát. A közönség lelkesen Ünnepelte a mükedvelőgárdát a jálék írójával együtt A pásztorjátékhoz hangulatos kísérőzenét állítottak össze és kisérték a játékot Lehrmann Ferenc (hegedd) és Schless Oyula (zongora). Előadás után pompás táncvigalom kezdődött, mely a hajnali órákig szórakoztatta a fiatalságot.
A Missziósházban a kedves jó .kékfátyolos nővérek* felejthetetlen karácsony-e. tet rendeztek a kis napközisták részére. Volt ének, szavalat, majd egy rendkívül bájos életkép, amit mind a kis napközisták adtak elő. Majd ruhát, cipőt, édességeket és játékokat osztottak ki a 65 gyermek között. Az előadásra kerülő számokat Trojkó Valéria, a Napközi Olthon vezetője tanította be, mig az énekszámokat Radnal Ida.
A Leányklub lelkes gárdája nagy szociális érzésről tett tanúságot, amikor 12 nagyon szegény, sokgyermekü családnak teljesen feldíszített karácsonyfát vitt
1929. december 25.
ZALAI KÖZLÖNY
* t
VÁROSI SZÍNHÁZ
Dumas regénye filmen:
VÁROSI SZÍNHÁZ
Dac. 28*éo, asombaton B, 7 éa 9 órakor
Gróf Monté Christo
Deo. 29-én, vaaárnap 3, 5, 7 éa B órakor
A nagykanizsai Kaszinó tlsztnjitó közgyűlése
Nagykanizsa, december 27 Évtizede nem voltak annyian egyUlt a nagykanizsai Kaszinó tisztújító közgyűlésén, mint most, Karácsony másodnapján. Csakhamar kitűnt, hogy .valami készül", hogy a hivatalos listán kivQI még egy lista indul a választás elé.
Hlrschler Sándor vezérigazgató elnöki megnyitója ulán Balog Dávid főtitkár terjesztette elő évi jelentését, melyben ismertette a lefolyt egyesületi év történetét. A könyvtárosi tisztségről lemondott Neuftld Simon tanár helyébe Lázár Arfhur került. A Kaszinó taglétszáma 398.
Kertész Lajos pénztári jelenlése szerint a köl\'ségvetés-elflirányzat a jövő évre 15.753 P. Javasolja, hogy az 1914. év előtti nyugdíjas tagok a tagdijak felét fizessék, javasolja, hogy pótdijat vessenek ki a tagokra a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Javasolja, hogy 1930-ra a felvételi dlj minimuma 4 P legyen, a maximumot az elnök halározza meg.
Rajki István felszólalásában hosz-szasan méltatta Hlrschler Sándor elnök munkáját, akinek minden kereskedő él iparos köszönetét tolmácsolta a közgyűlés osztatlan és hosz-szas Ünneplése között. Majd a felszólaló rámutatott: mennyire fontos, hogy a kereskedőtársadalom is kellő számban legyen képviselve a vezetőségben.
Singer Sándor u\'all arra, hogy i kereskedők és iparosok több mint 50 százalékát képezik a Kaszinói taglétszámnak.
A közgyűlés az előbbi javaslatokat elfogadta.
Titkos szavazattal, nagy szavazat többséggel megválasztották ezután a következő tisztikart:
Elnök: Hlrschler Sándor, alelnök: Unger-Ullmann Elek.
Választmányi tagok : Ádám Róbert, Babóchay Qyörgy, Rader József, Balla János dr., Balog Dezső, Bartha István dr., Bród Tivadar dr., Blan kenberg Imre, Dukász Ferenc, Fischel Lajos, Frank Jenő, Halphen Jenő dr. Kardos József, Kaszler Miksa, Kertész Béla, Kertész Lajos, Kleinfeld Ignác, Krátky István dr, Mclczer Jenő, Práger Ferenc, Rajki István Rapoch Aladár dr., Rothschild Béla dr., Singer Sándor, Weisz Tivadar.
Számvizsgálók: Berény Árpád, Blumenschein Vilmos, Schwarz Ottó
Gyorsvonat-katasztrófa
I\'rága, december 27 A Oderberg-Prága közölt közle kedő gyorsvonat mozdonya és négy személykocsija Prerau állomáson kisiklott. A mozdony felborult, a mozdonyvezető életét vesztette, a futö és 9 utas megsebesült.
Karácsony napján megölte az édesanyját
Balatonbogl&r, december 27 Karácsony első napján Balatonbogláron Oláh Qyörgy cigánylegény ittasan tért haza. Civakodni kezdett any|ával, majd a veszekedés verekedéssé fajult és ennek hevében a
fiu kirohant a konyhába, felkapott egy kést, azzal levágta anyja ftllét és két szúrást ejlelt a szerencsétlen asszonyon, aki azonnal meghalt.
A gyilkost letartóztatták.
Patent perzsaszőnyegek remek, mintákban
Singeméi
Ismét letartóztatták Roth Bélát, a fiatal kanizsai bünözöt
Kifosztotta egy Király-utcai cipész vásáros-ládáját — A facér, fegyházviselt kereskedősegéd ujabb kalandja
Nagykanizsa, december 27
Még mindenkinek élénk emlékezetében él az a brutális lámadás, amit két évvel ezelőtt Róth Béla fiatal kanizsai kereskeJősegéd követett el volt gazdája, Kirschner Mór Fő-utl kereskedő ellen.
Róth Béla megleste volt főnökét egy este Rozgonyi-ulcai házának udvarán és hatalmas doronggal leütötte.
F.zért a bűncselekményért Róth Bélát jogerősen egy és fél évi börtönre ítélték.
Ró\'h Béla bdnletése kitöltése ulán sem tért a liszlcsséges útra Facér-kodolt és tapasztalatlan, fiatal cselédlányokkal tartatta ki magát. Családja minden közösségei megszakított a bUnös útra tért fiúval, akit el is tiltottak a szülői háztól.
A facér kereskedösegéd, aki teljesen lezüllött, most újra az ügyészség fogházának lakója és előreláthatólag Ismét bekerül valamelyik fegyintézetbe néhány esztendőre.
Érdekes előzményei vannak Róth Béla ujabb letarlóztalásának.
Mint azt a mult hónap elején megírtuk, a Király-utcában Blum Oszkár cipészmester kárára ismeretlen tettes
tolvajlást követett el. Éjszakának idején, egy országos vásárról, tele cipővel visszahozott vásáros ládát házá: nak udvarán feltörtek és abból 30 pár cipőt vittek el.
A beleken át tartó nyomozás csak lassan derített napvilágot a Királyutcai bűnügyre. Annál nagyobb szenzáció erejével hatott, mikor kétségtelenül megállapítást nyert, hogy a cipőkel Róth Béla facér kereskedősegéd lopta el.
Róth Bélát .nőjénél\' mrg is találták a detektívek és azonnal bekísérték a rendőrkapitányságra, ahol megkezdték kihallgatását.
Eleinte tagadott, majd beismerő vallomást lett. Elmondta, hogy a betörést előre elhatározta. A hajnali órákban belopódzott a csendes udvarra, ahol feltörte a vásáros ládát és két zsákot megtöltött a lopott cipőkkel. Ezután a lopott cipőkkel elment búvóhelyére, ahol állandóan rejtőzködött, a detektívek éber szeme elöl és ott átrakta egy ládába, mely kulccsal záródik, majd a ládát kicipelte az állomásra és elhelyezte i ruhatárban.
Számított arra, hogy esetleg gya-
núba veszik és el akarta rejteni a bűnjeleket.
Néhány napig vári és mikor látta, hogy nem jutott el a nyomozás őhozzája, szépen elment a pályaudvarra és bejelentve a ruhatárban, hogy „elvesztette" a beadott ládáról kapott vényt, kérte, hogy a cipővel telt ládát, mint .jogos tulajdonát" szolgáltassák ki neki. Ezt a nála levő ládakulccsal is Igazolta és ennek alapján, a szokásos jegyzőkönyv felvétele ulán meg ls kapta a ládát, mellyel — mint vallja — bejária az egész Dunántult vonaton és amíg az utolsó párig jutott, potom pénzért különféle hazugságok ürügyével árul-gatta Blum Oszkár cipőit.
Vallomása végén megjegyezte, hogy a pályaudvari ruhatárban, mikor a jegyzökönyvei felvették, még ott is hamis nevet mondott be, nehogy ráterelődjék a gyanú.
Roth Bélát több órán át tartó kihallgatása után átkísérték a kir. ügyészség fogházába, melynek falai nem Ismeretlenek előtte...
Mozgószlnház
Gróf Monté Christo
Dumát Sándor világhírű regénye
Ma, midőn az amerikai filmlnvá-zió tetőf deát érte el, a kontinens tőkeerős országai kezdenek gátat emelni az amerikai tőke térfoglalá-sának. Európa kullurája szembeszáll Amerika parvenü-gazdagságával. — Kulturfölényünket pénzzel elnyomni nem lehel. Film számára még eddig nem volt hálásabb léma, mint Dumas Sándor örökbecsű gróf Monté Chrislo-ja, mely Immár harmadik feldolgozásban kerül a közönség elé. Minden feldolgozás más perspektívából tárja elénk ezen grandiózus mesterinU belső szépségeit, tartalomdus témája tág teret hágy a rendező fantáziájának. Franciaország a békeidőben vezető szerepet vitt a kinematografiá-ban, ezen szerep, a világháború alatt a földieké másik felére került át. — Ezt a hegemóniát iparkodott most Franciaország visszaszerezni, mikor meg-lkotta a gróf Monté Christo legu|abb filmkiadását. Franciaország nagyon jól tudta, hogy csakis nemzetközi szereposzlásban nyerheti el a pálmát és igy a francia szereplőkön klvtll a német Lil Dagover és Bern-liard Götzke is vezető szerepekhez jutoltak a darabban. Ez is annak a jele, hogy a nagy ellentétek kezdenek kiegyenlítődni, ami a jobb kez-dclének jele. Természetes, hogy gróf Monté Chrislo regényét nem 1. bet öt-hat felvonásban bemutatni, tzétt a francia filmgyár két részes filmet készített 18 felvonásban, melynek lejátszási ideje több mint két óra.
E szenzációs film a Városi Mozgóban szombaton (5, 7, 9) és vasárnap (3, 5, 7, fl-kor) van műsoron. (--)
— Ha ol sén Jót akar. ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és legmegbízhatóbban nkar értesülni, ha ozéplrodalml tájékozottságát akartu nevelni, ugy olvassa a NemzeU Újságot I és Uj Nemzedéket.
4
ZALAI KÖZLÖNY
li)23. december 28.
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
NAPI HÍREK
NAPIREND Deoember 28, szombat
Róm katolikus : Apfóiz Proteslána : Kamilla. Izraelita: Klsl. hó ?6
Vároal Mozgó. Óról Monté Í\'hrlílo Dumas hírneves regénye, 2 rési egy előadásban.
Oyógyaz.rtárl éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Neumann-(éle .Fekete mi" gyógy azertir.
Oózfürdó nyitva reggel 6 órától eilt 6 óráig (hétfő, azerda, pintek déluttn éa kedden egéaz nap nóknek).
— Halálozás. A karácsony ünnepnek Is meg voll a maga halálaratása. Czinnemann Bálint, Babócsa köztiszteletben álló lakosa, éleiének 76-ik évében karácsony reggelén elhunyt Temetése tegnap délu án voll Babócsán. Czinnemann Rezső oki. gépészmérnök, a nagykanizsai állami fémipari szakiskola tanára az elhunytban édesalyjál gyászolja.
— A nagykanizsai Izraelita hitközség kistemplomában folyó évi december hó 28-án, szombaton este fél 9 órakor vallásos est lesz, melyen Abrámovics Márk főkántor, a templomi énekkar és Fehér Arlur előadóművész fognak szerepelni.
— A tűzoltó-vacsora. A bi|lár-sias szellem ápolására karácsony másnapjln jöttek össze Nagykanizsa tűzoltói a fehér asztal köré. Olt voltak dr. Krdlky István polgármesterhelyeiles, dr. Prack István főparancsnok, dr. Hajdú Gyula, Frank Jenő, Hoffmann Henrik, Koslein Ferenc, valamint a tütoltóliszlikar és a tűzoltók teljes számmal. Az első felköszöntőt dr. Prack István mondla. Beszédében kitért a lakianya sztlk voltára, melyei a közel jövőben egy kis átalakilással terjedelmesebbé, valamint laklanyaszerübbé óhajt tenni. Hangsúlyozta egy második mentőautónak szükséges voltál, melynek beszerzéséhez a város társadalmának a segítségét kéri. Dr. Králky István válaszolt az elhangzottakra és hangoztatta egy uj laktanya szükségességéi, azonban a nehéz gazdasági
viszonyok melleit ez ma nem vihető keresztül. Örömmel állapítja meg, hogy a város polgársága nyugodtan térhet pihenőre, mert jól felszerelt tüzollóság őrködik fölötte. Szépudvary László alparancsnok dr. Hajdú Gyula pátlolólagol köszöntötte fel szép, kercsellen szavakkal.Dr Hajdú Gyula válaszában megköszöule a hozzáintézett szavakat. Kilérl a pártoló-tagok csekély számára, mely egy 31.000 lakosú városban mindössze 230. Végül Hoffmann Henrik szép szavakkal köszönlólle a Testület minden lag|ál. A lársaság ai éjféli órákig voll egylllt csiládias hangulat közben.
— Iparostársaink figyelmébe I A nagykanizsai ipartestük c> folyó hó 29-én délelölt pontosan I "I órakor Spiegel Szigfrid iparkamarai elnök ur óméllósága meglátogatja, amikor is a rneg|elcnl iparodátsaink-kal tárgyalni fog az őket érdeklő ipari ügyekről. Kérjük aa igen tiszteli iparostársainkat, hogy mennél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Elnökség.
— A letenyel Iparoa Olvasókör do-
comher3l-én Haját helyiségeiben,könyvtára Javára, II órai kezdettel műsoros SzU\'/eszter-ealélyt tart dr. Váró l\'ál éa Ouzmlts I-aJos rendezésében. Előadás után tánomulatsúg.
/I mai városi Köx-gy Ülés
tdrgyaoroxaiánaH főbb ponifat
Nagykanizsa, december 27 Mini lelcnlellük, Nagykanizsa megyei város képviselőtestülete ma, szombaton délutm 3 órakor rendkívüli közgyűlési lati. Ezen 16 pontból álló tárgysorozat kerül letárgya-lásra Köztük a csatornadíjak leszállítása, — a városi tiszti ügyészi állás r Iá tusba vétele, — a nyugdij-szabály-rendelel ujjáalkotása, — a rendkívüli erdőkilermelé6ből befolyó összegeknek a vátosi házlailás céljilra való ideiglenes igénybevétele, — a ház-taitási alap ideiglenes pénztári hiányának megszünlelésére kölcsön-vé-lel más alapokból, — vátosi nyugdíjasok és kegydijisok karácsonyi í,cgély-kérelme, — behaj hatatlanná váll fogyasztási adók, ilalmérési illetékek, vágóhídi dijak törlése, — slb.
Halálozás. Schiésingcr Ignác nyűg áll L>. Sz. V. scgédliszl hosszú szenvedés ulán jobblélre szenderült. Temetése f. hó 29-én d. u. t/23 ór.rkor lesz a Cscngery-ui 31. sz. gyászházból.
— Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
A világ leglobban eller|edl regényének leggrandiózusabb II lm változata:
Oróf Monté Christo
Al.xund.r Duma* regénye 2 részben, 18 lelvonáaban. Mindkét rész egyszerre.
I. réit: A lakatlan iilget klóest II réix: Az élö bouza.
I\'ószerepben Lll D.goo.r, J.an Ajsg.la
Előadások J, 7 él 9 órakor.
— A polgári iskola dologi kiadásai és a városi háztartás.
Annak idején hosszabban foglalkoztunk a közoktatásügyi miniszter Illetékes ügyosztályán ik azzal a rendelkezésével, amely Nagykanizsa szerződése ellenére a polgári Iskolák dologi kiadásainak fedezésével is a várost terhelte meg. Nagykanizsa város háztarlását az ujabb Iskola-leher érzékenyen érintette. Az elemi iskolák fenntartásához való hozzájárulás, a gimnázium és a többi tételek amúgy Is jelentékeny összegre rúgnak a rendkívül súlyos anyagi viszonyok közöli levő városi háztartásija n. A polgári Iskolák dologi kiadásainak a vállalása ezi a terhel még jobban súlyosbította volna. Ezért a város, hivalkozással anyagi helyzetére, arra kérte a közoktatásügyi minisztert, hogy tekintsen el a város ujabb meglerhelleléséről. Dr. Králky l-lván polgármeslerhelyettes legutóbb ez ügyben is eljárt a kulluszmlnisz-lérlumbin és tárgyalásokba bocsátkozol! az illetékes ügyosztállyal. l-rlcsUlésünk szerint a tárgyalásoknak meglesz az eredménye, amennyiben a kultuszminiszter a város rendkívül nehéz anyagi helyzetére való tekintettel, olyan értelmű megoldtsra törekszik e kérdésben, hogy az a város leihtinek ujabb emelése nélkül váljék lehelövé. Mert ujabb is-kola-lerhekel Nagykanizsa városa nem bírna ki.
Rádióamatőrök 11
László Imre rádióüzletének
csődtömegét megvettem,
az árukat üzletemben olcsón árusítom. Kaphatók félig és egészen beépített
1-6 lámpás rádiókészülékek,
lámpák, felszerelések, anódpótlók.
Diszes rádiókészülék ládák.
SzaHÁ Antal fe8yver-. \'""ér- és
w Mlliai sportarunagykereskedés rádió- és gramofon-osztálya.
\'Decesber
28
Szombat
Ujesztendöre meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktílfen levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb mínőségli áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Megtekintésre vételkényszer nélkül ajánlom. Maradékok féláron.
„Menyasszony\' divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplom mellett.
í tx. december \'ÍÖ
zalai közlöny
„Boldog karácsony".
a&ogyaa a hanlxsal ulCíMc clgönyas»»onya Iclpdngalta
Nagykanizsa, docomber 27 Karácsony harmadnapján több kanizsai külvárosi lakó feljelcnlést tctl a rendörségen egy kéregető cigányasszony ellen, aki a külső perifériákon Igen sok házban megfordult és .boldog karácsonyi ünnepeket kívánt". A cigányasszonnyal volt egy fiatalkorú cigányfiú Is. Ahonnét csak eltávoztak, a lakók meglepetve látták, hogy kisebb tárgyak hiányzanak A rendörségről egy rendőr azonnal a cigányasszony felkutatására indult, akit meg is talált, majd bekísért a kapitányságra. Kiderült, hogy Kald-nyos Oyörgynének hivják. Beismerte a lopásokat, többek közölt, hogy Benedek Jánosné Petőfl-utcal lakostól Is ellopott egy vödröt. Ezt a vödröt, egyéb elrejtett aprósággal együtt megtalálták a Teleky-ut végén a mezőn elásva. A cigányasszony ellen a kihágás! bíróság indít el|árást.
A Kereskedelmi
Alkalmazottak
— A mentők szilveszteri és újévi gyűjtése. A mentők, mint ■minden évben, ez Idén Is gyűjteni fognak beszerzendő eszközeik céljaira. A közönség, mely annyi sokszor érzi a sürgős segitség eseteiben a mentő Intézményének nemes szándékú segítségét, bizonyára hozzájárul adományaival a nagykanizsai mentőállomás szereinek beszerzéséhez.
Ön most még nem ltudja, \'de IS év múlva biztosan dicsérni lopja, hogy Barta Miksánál vett szőnyeget.
1 liter balatoni rizling P !•— 1 üveg badacsonyi édes
Cablnet ............ P 2 80
1 nagy üveg Lltke-pezsgö
Creman Rose édes ... P 6-— 1 nagy üveg Törley
Reserve ............ P 7-20
1 liter tearum........P 3-80
I liter kiváló minőségű
likőr, minden ízben P 550
Oerbeaud, Stühmer, Dreher-Maul, Koestlln bonbonok, teastltemé-
nyek óriási választékban
kaphatók
Inszel és Friedenthal
csemegekereskedésében.
— A Leányklub bálja. A Szociális Missziótársulat nagykanizsai Leányklubja február 15-én rendezi zártkörű bálját a Polgári Egylet összes alsó termeiben.
— Nem kell lámpa a falusi szekerekre. A belügyminiszter uj közlekedési rendelete szerint a falusi szekereket nem kell ellátni lámpával, ezeket a szekereket 16 évnél fiatalabb ember Is hajthatja és a falusi kocsisoknak és gazdáknak nem kell személyazonossági igazolvány.
>J 6pengős télikabát
Mófus óla &a/»xolí loval
lccrUll a rendöraég keiére
Nagykanizsa, december 27
Azoknak a Jó fogásoknak sorában, melyek a nagykanizsai rendőrség legutóbbi krónikájában szerepelnek, nem érdektelen az sem, hogy egy olyan tolvaj került most hurokra, akit a tavasz óta üldöztek sikertelenül.
Dékdn La|osnak hivják az Ipsét. Huszonhárom éves, nagykanizsai születésű, lakás és foglalkozás nélküli egyén.
Dékdn Lajos ez év májusában egy költözködésnél segített és eközben
T á n o t • e
Szilveszter estélye,
egy értékes télikabátot és több kisebb elemelhetö dolgot lopott el.
A többszáz pengő értékű télikabátot egy helybeli napszámosnak adta el 6 pengőért, akinek azt mondta, hogy a kabátot sógornője kapta .ajándékba", ahol szolgál.
A költözködés károsultja feljelentést tett a rendörségen rögtön a lopás után A megindított nyomozás
során erős gyanú érlelődött meg Dékán ellen, de közben ő megszökött Kanizsáról és Igy nem tudták az ügyet befejezni.
Most egy kihágással kapcsolatban behivták a rendőrségre, ahol egyszerre elővették régi ügyét.
Néhány félóra alatt már tisztázva volt az egész tényállás. Dékán be-Ismerte a lopást és ennek alapján letartóztatásba helyezték. Legközelebbi utja az Erzsébet-téri rácsos kapun belül folytatódik.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiát megfigyelő Jelentétek t Pénteken ■ Mmér-sAlet: Reggel 7 órakor -fO-t, dílulán 1 rakó+7 4. este 9 órakor +10.
hrlhózet, Égési napon át borult égboltozat.
Szélirány: Reggel délkelet, délben éiiak, ette ésiakkeletl izél.
(Éjszakai rádlójtlrntés) a RttaaraM-glal latéatl ula 10 érakar Ja-tantli fagypo.t UrOII hl.ir.ik-latlal aak haljan oaapaéék éa •ti vagy hé várkati.
— Agyonrugta a lő. Az Almás-kereszlurhoz tarlozó Elekmajorban csikókat .törtek be\' igavonásra. Az egyik makrancos állat ugy fejbe rúgta Kovács Lajos fiatal gazdasági cselédet, hogy az holtan esett össze. A vizsgálat megindult.
— A zalaazeotlakabl Levente Egyesület december 31-én a Varga-venaóg-löben táncmulatságot tart.
— Tűz a kisszentgrótl hegyen.
A kisszentgrótl Huszonya-hegyen eddig Ismeretlen okból kigyullad! BánatI Ferenc hegyi lakóháza és teljesen porrá égett. A kár jelentékeny. A vizsgálat megindult.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZIRKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagy kereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefon ■ 7. uim.
Célszerű ha
Aspirin
mindig kéznél van.
Tabletta alakjában
kényelmesen magánál hordhatja és ezenfelül az előirt -adagolás állandóan rendelkezésére áll. ügyeljen «
0BAYER. keresztre
is az eredeti ciomagolásra, a zöld azaleggal.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési teltételek mellett Bartánál.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
Király-utca 21.
fél 9 órai kezdette
Naponta ad|oti növendék éa hlzóállatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymetzet. A .FUTOR" oOvendékáltatoknál • caontképiódéat elősegíti hitiaia
étvágygerjesztőd
A .FUTOR" nem orvoaaág, hanem a kffinomabban órtoti méattóláp, am-ty aa állatok uervuetéban Igen tönnyen lelaiivódlk, a amelyet az állató aro-mattkua anyag arUt.i.ánál fogva szívesen fofyaaztanak A .FUTOR* etetáae a konyható etetését feleslegessé teszi A nagyhuta ók, uradalmak, gaadaaágok a .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zaák vételnél: I uák 50 kg. (zsákkal
egyO I) P 10 30. 1 cca \'/i kg-os próhadoboi ita 30 fl.lér.
Kicsinyben ét zsáktzámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvádöszerck bjm kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 130.
OLCSÓ ÚJÉVI VÁSÁR!! ^
Kérjük kirakataink megtekintését! Raktáron levő Kabátok 48-— pengőtől feljebb, mig a készlet tart. Női ing 145, női bugyi 145, szines ingbugyi 225, szines szoknya Combinée 2 80 és feljebb. \'**\' Szőnyegek nagy választékban raktáron.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
zalai közlöny
1929. december 28.
Újévi ajándékul Miltényi cipőt vegyen!
„„ Posztó csattos és fűzős cipő körOlbörrel P 13-- és P 16 50
——im—mm Hócipők, aároipők, sport-, utcai- éa estélyi-cipők nagy választékban. i
KÖZGAZDASÁG
( ) A Zalavérmegyei Gazdasági Egyesület december 28-án d. e. 10 órakor Zalaegerszegen, az egyesület székházában tartja rendes közgyűlését. Tárgysorozaton szerepel egyebek közt: gabonatárházak létesítése, az egyes jogügyletek irásba-foglalásáról szóló lörvényjavaslalter-vezelre vonatkozó előterjesztés, mezőgazdasági cselédek és munkásck jutalmazása slb.
TŐZSDE
A lözsde ma is az Ünnepek előtti képet mulatta és minimális forgalom melleit nagyjában az ünnepek előtti árfolyamok maradtak érvényben és a zárlatok is ezen az árfolyamon történlek. Ugyancsak teljesen üzlettelen volt a fix kamatozású papirok és a devizapiaca is.
% Zlriohl sáriit
Kírli 20 26Vi. London 29 09\'/i, Ntwvork 514 00, Hrüttael 7198, Milano 26 9(Wi, Mr.lrld 70-0C, Amsterdam 207 55, BerHn 133 15. Wien 72 41, Solti trlVU, Prtea IS 2Tji/«, Varsó 57 75, Budapest tOlS Belgrád 9 12r/i, Bukatni 8■Vl\'ll.
Tm iaé«jUi»4»
Buza 60 flll., rozs — flll. tmelk.
Rúzs llizav. 77-ei 23 85—»7S. 78-«a 23 65-23 95, 79-es 23 95 -24-35, 80-u 21 25 -24-50, dunJnt. 77-«a 2200-22 25. 78-as 22-25 —22 4\\ 7»-es 22 50 -22 70, 80 as 2260-22 80, roia 14 60-14-70, tak árpa 15 65—1610, aörárpa 17 50 -19 00. eab 13 00-13 35, tengeri tsxt 1305-13 15. dunántutl 1300 13 10, repce 5100-5300 korpa 950 970.
A budapesti Tilsáé (•viu-jegritM
valuták
Angol I. 27*75-27-90 Belga fr. 7^60-80 00 Csen k. 16-86-16 96 Dán k. 152-70 153-30 Dinár 10 00-10-08 Dollár 568 10-570-10 Francia t. 22-45-22 75 Holt. 2J9 45 230-45 Lengyel 63-80-64-10 Leu 3-38 3-42
Léva 4 10-4 >6 Líra 29 65 29-95 Márka )3G 2>I36 85 Norvég 152 60 153 20 Schlll. 80 10 80 50 Peseta 78 25 7925 Svájci I. 110-80 III 30 Svédk. 153-50 15410
DEVIZÁK AmsL 229-72-230-42 Belgrád 10-11-10-14 Berlin U6-45-136-85 Brttsszel 79-7540-00 Devizalei 8-40-3-42 Koptak. 152 90 153-30 Lordon 17-80 77-F8 Madrid 78 55-79 25 Milano 29-. 0-29-90 Newjofk569"60-7i20 Oszló 16280-153 20 Pária 22-44-22 51 Prága 16-91-16-96 Szófia 4-11-4-15 Stockh. 153-70-154-10 Varsó 63-95-64-15 Wka 80 20-80-45 Zürich 110-82-111 12
fertttriiár
re\'hs|lás 4519, (eliJaUin 318. — Bl»ö rendű 1-42-1-48, azeilett 1-32—1-34, szedell köiép 1-26-1-28, könryfl 1I6-I-2J, l-só rendű öreg 1-32—1 34, ll-od rendű óieg 1-22—1 26 angol abldó 1-40-I-60, szalcans najyban 1-38-1 42. zalr 1-70 -1-80, hui 1-83-1-90, ír Ilonnál léi .ertéa 1-60-1-78
KMJi: Mlulal lyoafa ás U»klMUi Tillalit, linkulutL
Felelős kiadót Zalai Károly.
latrrarbaa telefon ■ Nadrkaalssa 78. sa.
Magyar Távirati R.-T. és Magyar Hirdető R.-T.
nagykar ipsai fiókja
Sugár-ut 4. sz. alól Irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
I. em. helyezte át
APRÓHIRDETÉSEI
* Iliink «*r 10 mOt H Altér, további asó dlk I Ifil. Vasár *
Ihm l« sióig N MNe, mladta mm aaó dija • Mái. Szerdán 4s eéa-fcfcca 1* ssóájv M IHMr, alndea torát*
sió «la • Ml. Clraiaó s aladsa villa gabb bétából áló aió kát náaik siámlt-MUu Állási ksnaAkosk KM* aagedmény.
NMeléssk I («) pang* Issitfis alul a feleeleaea Uapslás, aaámlá.áa elCerSláae «ágett a I * r a II...... i k
OaianUII Jó wraaágl ta) kannákban házhoz szállítva Január l-tól kaphaló llte-renklnt 30 flll. Megrendeléseket ellogad Muszel és Frledenlhsl 6133
3 szobából álló ulcsi, löldsslnti Irada-halyiaég kiadó Csengeiy ut 4. 6208
*üy J*> meleg llaata áanihál karaaak sürgősen megvétette. E<tesllést kérek e lip kiadóhivatalába.
Hé- és aárolpflk legolcsóbban -Kautmann Károlynál Teleion 3 2. 6295
Boltlaxolga, fiatal aionnalra felvétetik Muszel és Prledenlhsl csemegekereskedésében. 6474
Klámpltam előrehaladott Idény miatt elismerten Jó Izléiö nöl kalapjaimat. — Wlndlichné Révész Magdi, Erzséb\'l-
téi 20. -6475
Vad bőröket,
mizet, á g y t o 11 a t, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát éa Fiai
Erzs<bet-tér IS. ^
Eatályl ruhadlaaak, |elmez dolgok a legnagyobb v&lautékban, a legulsbb mintákban — Kaufmann Károlynál. Tele-on 3\'2. $2°tS
■ a tarja a fajét, hogy milyen ajándékot vegyen ulévre, mert gyermeilzvrttert és pullóvert mar 3 pengőéit, lelnólleknek pedig már 5—6 pengóért kap — Weliz Adolfnál Klrály-u.ca 34. — Siessen mrg tekinteni. 6264
Sugár ul 32 számú kéz parkírozott udvarral, gyQmolcsói kerttel kedvezd fizetési feltételek melleit eladó. - Bővebbet Kautmann Károly cégnél. Telefon 372. 6295
■aetell Károly épület . mtlbádogos, vízvezeték él cialornázásl vállalata. Elvállal minden e azakmába vágó uj munkát és javítást. Pontos klsiolgálás, olcsó árak. Ensábat-tir II. - Tér«ánye«ák mellett. S906
Ai öiszes riktáron levő játékéruk
rendkívül olció álban kiáruiltlatnak Kiul-mann Károlynál. Teleion 372. 6295
ivaa
féle vendét ló elköllOzködéi mUtt\'lzatad-kéiból eladó. 6214
Hibátlan, gyapjú női reform nadrágok P 3 20 kaphatók — Kaufmann Károlynál. Teltfon 3/2. 6295
Kétaaebáa lakás az ösizea mellékhelyiségekkel kiadó Magyar, utca 6 6398
és béresgazda felvétetik az ujnépi gazdaságban. Ű. p. Magyarszerdahely. »,„
•aérnsaárak s legnagyobb vá\'aiz.
lékban s o\'csó áibsn Kaufmann Károlynál. Telefon 372. 6295
Gyönyörű peraeabundámat Igen olcsón, aürgőaen eladom. Megleklnthelő bé\'lőlg. Clm a kiadóban. 6461
Eladó egy xalraartáa újévre Tavaszutca 18 ss. alatt. (Katonarét). 6462
Hárakhpa dlexnát Slnl megyek. — Llchllusi Nándor. Vörösmirty-u. 46. 6465
Két aelraertéa aladé — Magyar
ulcs 60. -6465
Egy mosómedvével bélelt utaaábanda eladó Főút 20. -646<>
Eladé s Sugár-utoo adómentes, com-loitos háa. Clm s klsdóban. 6170
FehéraaaaajavHáat jutányos áron
vállalok ollhon, esetleg házhoz is megye1*. Btlillné, Csengery-ut 13. 6172
Egy szekrény, egy ágy és egy éjjeliszekrény aladé Csengery ul 13. 6173
Mosl
Festi
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
|6xmos6, vtgytlutltó, ruhafestő
• siotnbslbélyl orti. Ipgiklállllá.on argnyéf tramsl kll(lul«tv«
• NAOYKANIZSA
OjBJtől.l.p, Oyárlcl.p i
Kazinczy-ti. 8. Hunyadl-u. 1B
Nem kelt Idegenbe mennie, mielőtt bármit leslet vagy tisztíttat. Oyózó.liön meg áraim olcsóságától és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényfl gatlértlaztllés I Tisztit I 1117 Pllsséroz I
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
Kováid Péter és Fia
budapesti fest6gyér
fost, tisztit éa plissarox
Oal érők, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és tejelés
Csengery-ut B.
Nagykanizsán, Varazsdi-utca 4. szs alatt, egy száraz egyszobás, konyhás
lakás kiadó.
Rózsagyár Kaposvár
Vegytlsztltásra és festésre elfogad férfi és nöl ruhákat
bármilyen minőségit kelméből. UJraátlotésre bórbutorokat, bór bubátokat
é» végárul. Agytoil tisztítás huzattal egyUtt ésenélklll. FUgg0n>Ök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle pAplanok éa izörmék tlsztliása, fertőtlenítése és festése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
a legelőnyösebb árban éa legsiebb kivitelben.
Férfi gallérok és kézslfik fényezett és modern matt
módszer szerint tisztítva. FehérnemQek mosása darabonként és súlyra.
Bővebb felvilágosítást nyajt Nagyksnlzss résséte s gyUJtóletep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Ré(l postaépület.
ul, ugy vegyen
AEG Írógépet.
egy legújabb modellü
Az AEG Írógép az összes eddigi Írógép márkákat S ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bérmaly rendszerű Írógépet
maga, áron becserélek.
adwezft fizetési feltételek, leszállítóit árak AEO Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei cgyedárusllója:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. széni alatt.
Heti előjegyzési és fali naptárak
olcsón kaphatók
lapunk kiadóhivatalában.
Nyomatott a Dözaial Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 295 52 ám
Nagykaalina, 1929 december 29 vasárnap
Aia 16 fill^
ZALAI KÖZLÖNY
BxsteutMg tm tMWnUI: 5. uám.
Keuthclyl flökkluMhtvital Kosiuth Ij|o»-u. SZ
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts La)os
BtflntW ta: <eUa I
Xafos városi közgyűlés a csatorna-difak és a tisztiügyéssci állás körül
Nagy vita után elfogadták a csatornadijak leszállításáról szóló javaslatot — A tlsztlügyészl állás szervezését levették a napirendről — A városi háztartás más alapokból vett kölcsö nőket átmeneti hiányai fedezésére — Segélyeket kaptak karácsonyra a nyugdíjasok
Nagykantxsa parlamentjének; rendklvUli köxgylllése
szóvita ulán Aígner
Nagykanizsa, decomber 2M
Mindkét oldalon tele padsorok várták Nagykanizsa megyei város mai rendkivllli közgyűlését. A tárgysorozat szürke szaval között egy súlyos városi közteher, egy nagy érdeklődéssel kiséri várospolitikai aklualilás és egy városhárlartási szomorú jelenség Ígérlek viharokat. A nagy viharok mégis elmaradlak s habár az ideges hangulat végig klsérle a képviselőtestület ülését, az állandó zajongáson és egy-egy kérdésnél a tömegével jelentkező szónokokon kivül a közgyűlés a szokott keretek között zajlott le.
Dr. Králky István polgármesler-helyeltes elnököli, aki a Hiszekegy elmondásával nyitotta meg a közgyűlést.
Paaauolc a Tranmdanublára
Kiss F.rnö ipartestületi elnök napirend elölt Indítványt terjeszlelt be,
hogy « legközelebbi közgyűlés foglalkozzék a város villanyvilágítási panaszaival, igy tökénl azzal, hogy a város és a Transdanubia vitás ügyeiben ne a dönlö bizottság, hanem a bíróság osszon igazságot és ezügyben a kereskedelemügyi miniszterhez (az elődjénél lörlénl sikertelen deputációzás ulán) uj küldöttség menjen. Kívánja azonkívül a Transdanubia Csengery utcai szerelő-inspekciójának visszaállítását Sérelmezi az iparosság a szerelés körül fennállóiI megegyezés felborliásál is.
Dr Krátky tslván válaszában bejelentette, hogy a város a pert már megindította a Transdanubia ellen. A kérdés különben res íudicata, amit a közgyűlés már letárgyalt Rövidesen megy egy dcputáeió a földművelésügyi és pénzügy-miniszterekhez, az majd ezt a újra a kereskedelemügyi elé viheti.
kérdésI is miniszter
A csatornadijak viharos vitája
A csalornázási szabályrendelet jóváhagyása és a csatornadijaknak ezzel kapcsolatos leszállítása igen élénk vitái váltott ki.
Király Sándor műszaki tanácsos szakszerű referátum! lényegében azl tartalmazta, amit a Zalai Közlöny hasábjain már módunkban volt nyilvánosságra hozni a szabályrendeletre és a dijakra vonatkozólag. A belügyminiszter az alapdijakat évi 3, a használati dijakat lakásoknál 6, Üzleteknél, irodáknál 3 -b.m Ingyla jóvá, amit 1928-tól visszamenőleg kell megfizetni. A város vezetősége maga is látta az uj közteher tarthatatlanságát és ezért Hemmert Károly főszámvevő 9-féle megoldási dolgozoll ki arra vonatkozólag, hogy hogyan lehelne a csatornadijakat a csatomamü-köllségvclés egyensúlyának biztosítása melleit leszállítani. Az alternatívák közül a polgármesler azt Javasolla elfogadásra, hogy az alapdíj 3%, a használati díj lakásoknál 4\'V, üzleteknél és Irodáknál 3\'o legyen. Oozdán Kátoly kifogásolta, ltogy a csatornázatlan utcáknak is kell
fizetniük a csatornadijai.
Dr. Barlha István indítványozta, hogy az üzlelek, irodák használati diját 2százalékra csökkentsék és az igy következő hiányt pólolják azzal, hogy a lakásokéi fél százalékkal magasabban, 4 és fél százalékban állapilsák meg.
Dr. Villányi Henrik kérle, hogy a csalornadij-szabálytcndcletel nyomassák ki az érdekellek számira. Králky István dr. bejelentette, hogy ez amúgy is tervbe vau véve.
Kiss Ernő indilványozta, hogy a kereskedők üzleteinek mintájára az Iparos-műhelyek Is csak 3 százalék használati dijat
fizessenek. Králky István hangsulyozla, hogy a belügyminiszler ezl a 3Vo-ol kizárólag kereskedelmi üzletekre szabta meg, ezl lehál csak szabályrendelet-módosítással lehet megoldani. Ezl azonban egy következő közgyűlésre kell halasztani, mert rendkívül fontos város-érdek, hogy a szabályrendelet életbeléptetése elé most ne gördüljenek akadályok.
Hosszabb Géza
egy százalék alapdijat kíván a csatornázatlan utcáknak.
Szavai zajba fúlnak, csak dr. Frled Ödönnel felcsattanó heves vilája harsog ki a hang-kaoszból, ami feleli sok a dolga az elnöki csengőnek.
Dr. Krátky Islván a zaj csillapultával sine ira et siudio megítélésre és a város egyetemes érdekeinek szem elóltturlásáruMii a képviselőtestületei Ujváry Oéza : A szabályrendelet elfogadásakor nem mondom, hogy becsaplak, de félrevezettek bennünket. (Elnök erélyesen rá-csengel. Nsgy zaj ) Az alapdíj tulajdonképm nem 3, hanem l2\'vo, mert nem az adóalap, hanem a nyers házbér-jövede-lem ulán vetellék ki. A kereskedők kívánsága igazságtalan Nekik jövedelmük van a helyiségeikből és kevesebbet fizetnek, a szegény ember meg csatornát sem kap, mégis többel fizessen ? Ezl meg kell szünlclni.
A nagy hangzavarban szónokok állnak fel és ülnek le szó nélkül, majd dr Weisz Lajos hangsúlyozza, hogy
300 üzletnek nem lehet előnyt biztosítani 4000 lakással szemben ugy, hogy azok dijainak leszállítását ente/ek felemelése árán eszközöljék. Indítványozza, jelöljenek ki a polgármester mellé egy bizottságot, amely az 1928-tól visszamenőleges díjfizetések tekintetében a részlet és halasztási kedvezmények kérelmei felelt döntyí fog.
Dr. Rolschlld Béla konkrél számokkal bizonyította, hogy évi 4000 P löbblelet /elenl mindössze a kereskedőknek, ha nem 2, hanem 3\'V-ot fizetnek Ebből egy üzlelrc 20 vagy
A városi tisztiügyészi állás
Állandó ideges zijongás közben olvasla fel dr. Novai Imre aljegyző, dr. Fábián Zsigmond városi tiszli ügyész tevelét\', melyben bejelenti, hogy 5 évi működés ulán inegbiza-t .sa a lisztujilással IcjSrl. Helyesnek tartaná az eddig tiszteletbeli állás
még kevesebb pengő Jut, azt is azonban álhárilják a vevőkre.
Rlankenberg Imre: A belügyminiszter intenciója, ltogy a kereskedők 3°,Vot fizessenek, mig a lakók 6"r-ot. Ha tehát a lakókét 4\'Vra szállítjuk, ugy a kereskedőkét 2°/o-ra kell szállítani.
Dr. Frled ÖJön: Nem leltet ezl a kérdést minden foglalkozási ág kedve szét int külön-külön szabályozni.
Döbrovits Milán örömének ad kifejezést, hogy az eredetileg 11 %-ot 7, illetve kereskedőknél 6%-ra redukálni sikerűit. Indilványozza, hogy csatornázatlan utcákban az alapdijat 2 és fél százalékra szállítsák, üresen álló helyiségek ulán csak az esedékes dijak <>0 százalékát kelljen megfizetni, az 1928—29. évi hátralékokat 2 évi részletre, csupán 1930 tói esedékes kamallal lehessen fizetni és hogy a vdros évenként kimutatásban közölje a háztulajdonosokkal, kitől mennyi csalornadijal kell beszedniük. (Zajos helyeslés.)
Dr. Krátky István:
A csatornázatlan utcák kívánsága szociális szempontból helyes, azl megfontolás tárgyává lehet tenni. A kereskedők indítványával kapcsolatban kijelenti, hogy a miniszter nem állapított meg atányt a szabályrendeletben, egyéhkénl szociális szempontból sem volna helyes 4000 lakást terhelni súlyosabban 3—400 ll.lel és iroda c;ekély mentesítéséért. A 2 évi sészlet ügyében, minthogy a- dijak közadó természetűek, a pénzügyi hatóságokkal fog a város érintkezésbe lépni. A város, ahol cxisten-ciális kérdés indokolja, a legmesszebbmenő méltányosságot fogja tanúsítani. Az üres helyiségekre, valamint a kereskedők, ipirosok kívánságaira csak módosítással lehel megnyugtató megoldási találni, azérl ezek érdemi tárgyalását későbbi közgyűlésre kell halasztani. A kedvezmények dolgában véleményező bizottság kiküldéséi helyesnek larlja.
A közgyűlés ezulán
egyhangúlag elfogadta a polgármesteri javaslatot.
újból való megszervezését és vá\'asz-lás uljin való betöltését, amit a megsokasodott ügyészi munka indokolna. Az ehhez füzőll polgármesteri indítvány alapos részletességgel tárta fel az ügyészi munkakör meg-gyarapodásit a n.egszünlctés idején
ZALAI K0ZLONT
Ujváry Géza: Aki nincs megelégedve az állásával és fizetésével, mondjon le. Nagykanizsa 38 ügyvédi; Örömmel kap rajta. (Derültség ) Ujnépi Elek Ernő: Nagykanizsa háztartásának mai, legkevésbbé rózsás viszonyai és az általános gazdasági helyzet mellett igen takarékosnak kell lennie. Ezért a szervezést időszerűtlennek tartja.
Dr. Krátky István: Miiek kép viselő ur szavaira ünnepélyesen kijelentem, hogy az állás megszüntetésében részem nem voll. az ügyészi állásra nem akartam és ma sem akarok reflektálni. A névszerinti szavazásbin a képviselők Jelentősen nagy
része tartózkodott a szavazástól,
igy 47 szóval 2 ellen a kérdést levették a napirendről. A következő lá.gyponl:
A vdroal nyuoOlfszahaiy-rendele/ ulfdalKotaaa.
A mai nyugdijszabályrendelet 1914 bői való. Azóta rengeteg módosításon ment át. Időközben a vármegye rájött arra, hogy tévesen hagyta jővd: hogy a háború alatt teljesített polgári szolgálat is duplán számítódik. Ezt a közigazgatási bíróság is hatálytalanította. A város ezek után most uj nyugdljszabályrcndelelet alkotott, amit a közgyűlés vlla nélkül elfogadott.
Kölcsön az erdőkitermelésből a háztartási alapnak
Dr. Kaufman Lajos tanácsos elő adja, hogy miután
a háztartási alapnak hiányai vannak a csatornadíjak be nem llzetése folytán,
a polgármesteri javaslat kéri a közgyűlést, hogy az eidőkitermelésből befolyt 146 000 pengői adja kölcsön a háztartási alapnak megfelelő kamat melleit.
A közgyűlés a kölcsönt ni gsza-vazla.
Méaegyíxer a Sdxfaridal alap
Hozzájárul a képviselőtestület ahhoz is, hogy más alapokról is ösz-szesen 16.400 P kölcsön vétessék a háztartási alapba.
A nyugdíjasok karácsonyi segélye
hosszabb vllát provokált. Dr. Krátky melegen pártolja a városi nyugdija
sok és kegydijasok karácsonyi segély iránti kérelmét. Dr. RotschUd Béla, Ujváry Géz i és Dobrovles Milán szintén javasolják megtdni, egyesek ellenzésével szemben. A közgyűlés végűi is megszavazza a kérelmet.
Rácz Jtnos és Lenez Gyula kántorok hasonló kérőimét a közgyűlés elutasítja.
- Gondosabb ellenőrzést I Hosszabb vita és felszólalás voll a behajthatatlanná vált fogyasztási adók, ilalmérési illetékek, vágóhidi dijak törlése körül. A felszólalók szigorúbb kezelési és gondosabb ellenőrzést követeltek. Végül is törlik a behajthatatlan összegeket.
Ma|d több kisebb Ugy letárgyalása ulán a közgyűlés háromnegyed 8 órakor véget ért.
ablakon át agyonlőttek két boroxgató gaxdút
_»_
volt állapotokkal szemben. A Nagykanizsához hasonló városok közt egy sincs, amelynek ne lenne státusában a lisztlligyésze. A javaslat az ügyésznek
a IX. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő javadalmazást kíván.
A közgyűlés minden oldalról lelkes és őszinte éljenzéssel ünnepelte dr. Fábián Zsigmondot öteszlendőn át kifejlett munkásságáért. Dr. Krátky István: Az autonomla szempontjából is fontos az Ügyészi állás megszervezése, mert ezeseiben a város maga választja, mig ellenkezőleg a főispán nevezi ki.
Dr, Oűrlner Anlal: A kérdésnek a napirendről levételét indítványozza írásban kér névszerinti szavazási Indítványa felelt, amit a város anyagi helyzetével indokol, meri az uj állás uj terhet |elentene. Ha sok az ügyészi munka — fejezi be beszédét — lehet még egy tiszteletbeli ügyészt beállítani Sok Ugy ved van Nagykanizsán, aki... Gűrtner tovibbi szavai nagy zajba fúltak
ok*gajdu Gyula (állandó zaj közben Peszél. A fejlődni akaró vá-* rosnak is, meg az aulunómia jogainak szempontjából is szükségesnek tartja az állás szetvezését.
Dr. Krátky István : Több Ib. ügyész a munka szükséges egyönfelüsége szempontjából lehetetlen és nincs is sehol, legfeljebb cimleg. Az anyagi differencia mindössze havi 50—60P. Meg kell fontolni, feladjunk-e egy autonóm |ogo! ezétl az aránylag csekély összegér!.
Dr. Matek László: Mi lelte szükségessé épen most a szervezést ? Annak Idején versengés folyt az állásért: megszüntették. Most újra versengés van érte: szervezzük meg ? Az autonómia jogát ne léltsUk. A főispán olyan kiváló, érdemes férfiút bizott meg eddig is, (zajosan éljenzik dr. Fábiánt) hogy megbízhatunk a választásában.
Szombathely, december 28 Kemenessömjén községben Márkus Sándor földműves az ablakon keresztül belőlt Macsolal Ltjus házmester pincéjébe, ahol egy vadász-
társaság borozgatott. A g.ilyó Csep-reli Kálmán gazdát megölte, Macsotai Józsefet halálosan megsebjsiletle.
Márkust, aki bosszúból kövelle el tettét, a csendőrség elfogta
t929 december 29
-- i
Nagykanizsa város kölcsöne)
Irta: dr. BaMxs ZUgwonil
A Zalai Közlöny karácsonyi számában dr. Kállay Tibor öexellen-ci íjának fenti címen megirt cikke kétségtelenül mély benyomást gyakorolt mindenkire, aki a város pénzügyeivel foglalkozni uokolt. Hiszen e cikk Írója nemcsak Magyarország volt pénzügyminisztere, hanem a mai gazdasági életnek egyik legna-
r)b kapacitása, kinek meglátásai okfejtései a városi gazdálkodás menetében irányadók lesznek.
öexellenciája ugy véli, hogy tartózkodjunk a további kölcsönök felvételétől, meri a kölcsön felvétele automatikusan magával hozza a városi adózlatás emelését, ami ezután megakadályozná a belső tőkeképződést, hanem ha mégis beruházásokat akarunk eszközölni, tegyUk azt a mindenkori költségvetés terhére, a mindenkoron rendelkezésünkre álló évi jövedelemből.
Ez körülhelfll cikkének végső konklúziója.
A jövőre nézve ennek a Ihézlsnek Nagykanizsa városra nézve gyakorlati jelentősége nincsen, meri hiszen mindazok a problémák, amelyeket a háború utáni generáció megoldani köteles volt, megoldattak. •l? De miután öexellenciája okiejtésében — ha a sorok közölt is — az elmúl! idők tekintetében bent érződik a kritikának, vagy ugy mondjam a rzemrehányásnak bizonyos nüansza, bátorságot veszek magamnak, hogy e nagyértékü és nagy-érdekü cikk bizonyos megállapításaival foglalkozzam.
Egész szivemmel aláírom azl a megállap lást, hogy az 1913-tk évben megvolt 4.709 234 aranykorona adósságnak a ma létező kölcsönösz-
Mlndentill kaphatót Termeli:
Telszttnlluzsll Központ
Budapest. I., Horthy Mlklós-ut ■ 10-121
A nö Qatalma
Irta : B/1RZS/IRZTS I JIJOS (.1)
Dollár milliomosok kérlék a kezét — igy szokta híresztelni a reklám — de végül is türelmesen kell várja, ki lesz az a maga fajla legény, aki egy éleire szóló komoly elhatározással versenyre mer kelni az állítólag visszautasított dollármilliókkal. És ha lesz olyan, ki fogja irigyelni Miss Britanniától azt az egész életén át Iti.sérlö sóhajtást: .Hej, hí én most annak a petróleum-királynak a felesége volnék...".
A szépségkirálynők igy ftzelnek egész élelük nyugalmával a pünkösdi királyságukért.
Ez pedig még a jobbik eset. Mert bizony miss Ausztriától, miss Romániáról és egész csomó többi szépsíg-missröl olvashattuk a lapokban, hogy a dicsőség nem hagyta nyugton őket, családjuk összekuporgatott pénzén kiutazlak Amerikába, vonzotta őket a szédült fejükben kavargó, bűbájos film-világ, a Itirnév lellte etlen mo-Irchja és mi lett a sorsuk? Hazájuk követségei mentették ki őket lélek-kufár leánykereskedők karmai közül.
És aki részt vett a versenyben, de nem lelt királynő, mit érez vájjon ? Sérlett hiúsága elégedetlenné teszi
mindennel és arra ösztönzi, hogy minden eszközt felhasználjon szépsége varázsának csakazért is bebizo-nyi\'ására. Hogy ez az ul hova vezet, lát|uk az öngyilkosságok statisztikájából. ahol a leány crkölcs jóvátehetetlen defektusai rejtőznek a szerelmi bánal sablonosait hangzó rubrikája alatt.
És kik csinálják ezeket a lélek-vásárokal, amik szépségverseny név alatt jöttek egyre nagyobb divatba? Ezeket bizony a férfi-társadalom ter-melle ki, a női nem csak szivesen hódol sz ötlet előli.
A szépségverseny rendező urak, akik írói és művészi nevük védelme alall kalózkndnak bele minden jóérzésbe, klállilanák-e vajlon a maguk htieát vagy a maguk leányait ?
Mert mi más egy ilyen szépségverseny, ha nem a legalávalóbb ösztönökre épilell, még pedig mindie anvapi számítással épített kiállítás?
Sohsem felejtem el egyik szépség-verseny-matador hetilapunknak egy fényképfelvételéi a margitszigeti pünkösdi királynő választásról. Kifeszíteti kötelek közöli magas szőnyeges deszka-íárda Azon lejt vééig hosszú sorban Budapest és a vidék minden városának sokszáz fiatal leánya Természetesen a leglctigébb slrand-
öllözetben. A kifeszilelt kötél kii oldalán az érdeklődő lömeg. Perszf, csupa férfiak. Kamasz kölykök ii öregedő ruék egymás hegyén-hátán szorongva. Sokáig nézfem azt a képet és sokszor elővettem azóta is. Ezt a képet megnagyillatnám és minden leányszt bábán, minden leány-egyesületben, minden iskolában kifüggeszteném. Ahol egy csepp finomság, egy csepp nőisét!, egy csepp szemérem, egy parányi erkölcsi érzés van még a leányszivekben, olt ezek a meredi férfi-szernek, ezek a szalir-arcok alá csak Kisfaludy Károly szavait Írnám : „Leányszemérem hasonló a nyiló virághoz. Ha egy levele letörik, a többi magától hullik utána." Nem kellene akkor szónok-lalokkal, előadásokkal, templomok szószékeivel tiltakozni a szépségversenyek és hasonló üzletek ellen. Visszariadna magától Is minden leány e kép láttán attól, hogy kilépjen a nyilvánosság piacára mesterséges és még igy is kétes értékű pillanatnyi dicsőséi* reményében.
A nö a teremtéssel együtt kapta kétségtelenül igen nigy hatalmát. De nem azért, hoey gálát vessen azzal a teremtés magasztos tényében megnyilvánult akaratnak Nem azért, hogy a teremlés minden porcikájá-
ban megnyilvánuló szépség-ideált a lest és lé ek teljes szétválasztásával, sőt minden le\'kl tartalom és cél teljes megcsúfolásával diszkreditálja. Avagy nem ez történlk-e ezekben a szépség- vásárokban ? Hanem aiért adatotl ez a halalom a női szivekbe, hogy alkotó erő legyen, szüntelen elöbbrevlvő|e, minden szépre ösztönzőié az emberiségnek,
Tagadhatatlan, hogy a rekordok konjunktúrájának korát éljük az ulób-bi éviizedben. A nő, aki természeténél fogva mindig ragaszkodik ahhoz, hogy jelenlété\' észrevegyék, — ebben a konjunktúrában sem akart lemaradni Ezétl a nagy v-rázsa a női rekord-teremtésnek azzal, ami a nő legsajátabb tulajdonsága : a szépséggel. Ezért ejt lázba fél világot egy-egy illúzió, amit a világ legszebb leánya cim jelent még akkor is, amikor pedig jól ludjuk, hogy kétmilliárd ember közül (közel ennyi lakója van a földnek) a legszebbet kiválasztani ugyts lehetetlenség. Még egy ország, sőt egy város legszebbjét sem tud|a semmiféle zsűri kiválasztani, meri ha kiválasztanák is, a döntésben csak a zsűri és a választott tudna megnyugodni, tle például én egész biztosan mást tartanék a legszebbnek, aminthogy mindenkinek a saját szive
|929, december 29
ZALAI KÖZLÖNY ia
szeggel való összehasonlításának semmi jelentősége nincsen. Ez az összehasonlítás a városi költségvetés bevezető polgármesteri jelenlésből veszi aktualitását.
Ámde az aranykorona a háborút követő gazdasági kataklizmában teljesen és maradék nélkül égett össze. A pengő nem utóda az aranykoronának, teljesen fiktiv a törvény azon megállapítása, hogy egy aranykorona egyenlő 111> pengő fillérrel. A ma kialakult értékviszonyok pem hozhatók az aranykorona nevezőjére. Hiába mondja a törvény, hogy I aranykorona 116 pengő fillér, amikor nekem a békében 1V2 filléres zsemléért ma 10 pengő fillérl kell fizetnem, amikor a 10 aranykoron is békebeli csizmát 40 pengőért kell megvennem.
Bármilyen összeget tettek ki tehál Nagykanizsa város 1913. évbeli kölcsönei, azokat sem pro, sem kontra a mai helyzettel összehasonliiás tárgyává tenni nem lehet.
Legfeljebb, amit koncedálhatnék, a mai generáció és a mai gazdálkodás előnyére, amit őexcellenciája bevezető soraiban szintén megállapít, miszerint a létező kölcsönökkel szemben megépítette a mai generáció a városiasodás postulatumait.
Elvitathatatlan, hogy a vizmfl, csatorna és utborkolat, sőt a modern szinház megépítése minden községi közületnél generációkra kihaló jelentőséggel bir.
*
A sajtóban olvasható hírek szerint a minisztériumban törvényjavaslatot készítenek elő a városi háztartásokról.
Hogy ez a törvényjavaslat mit fog tartalmazni, azt természetesen tudni nem lehel. Hogy megváltozlalja-e a városi háztartásnak mai struktúráját, avagy nem, e tekintetben jóslásokba bocsátkozni nem akarok.
Állítom azonban, hogy a városi
szemüvegje mutatja meg azt, akinél szebb a világon nincs.
És ba ez az Ítélet nemcsak a ruhára vagy ruhátlanságra, nemcsak festékekre, cicomákra, hanem az egész emberre vonatkozik, akkor ez az egyetlen Ítélet, ami fellebbezhetett. Ez az egyetlen választás, ami megnyugvást adhat. Ez az egyetlen rekord, amire a nő szivébe oltott hatalom felépítheti azt a birodalmat, amelyikben aztán hatalmát valóban boldogltásra használhatja fel. És minthogy lord Byron szerint az asz-szony az eszét a szivében hordja, — ez lesz az a birodalom, ahol a női hatalom a maga gyönyörű teljességében kibontakozhatik, ez lesz az a birodalom, ahol a női lélek varázs-ereje csak jót, csak szépet épít maga körül s amikor nem kell Jókaival Istenhez menekülnünk soha, hogy hárítsa el fejünk fölül, amit asszony-szivek kigondoltak.
A férfi szívesen ismeri el. a női nem nagy hatalmát, ha minden nő, amikor hatalmával élni oka és módja van, eszébe idézi, hogy a fér fi-szívnek is van egy törvénye, amit Goethe igy fogalmazott meg a Faustban:
»Daa ewig weibliche ziebt uns hinan."
Bennünket, férfiakat, a nőben csak az örök női emel magához. (Vége)
háztartás ma meglevő -kerelei mellett az eddig felvett kölcsönök mellett öcxellcnciájának azon aggodalma, hogy a terhek a belső tőkeképződés akadályai lennének, avagy túladóztatást idéznének elő, helytálló nem lehel. Ez az állitásom, hangsúlyozom, kizárólag csakis a városi háztartásra vonatkozik és eszemben sincs állítani, mintha az állami háztartásnak mai keretei nem volnának komoly okai a belső tőkeképződés elmaradásának.
A városi házlartártás legnagyobb része eleve megszabott fix lételekkel dolgozik. A város jövedelmének fő forrásai az állami hatóságok állal megszabott mértékben beszedhető fogyasztási adók, kereseti adók és forgalmiadó részesedés. Nincs befolyása a városi halóságnak ezen jövedelmi forrásai mérvének megállapításánál, nincs pedig azért, mert ezen adó-nemc\'r túlnyomó részben az állami jövedelmekkel állanak szoros nexusban és az állam nem hajlandó lemondani ezekről a jövedelmi forrásokról és nem hajlandó azt sem tűrni, hogy a városi közüle.ek álljanak el a nekik álengedett és az állami hatóságok állal megszabod ezen adók behajtásától.
Az autonómiának, eltekintve a kisebb illelékszerű meghatározásoktól, csupán a ház, föld és társulali adó utáni pótadó tekintetében van elhatározó joga a mérlék. megállapításánál, természetesen korlátozva azon törvényes intézkedéstől, hogy ezen pótadő a megszabott 50 százalékos kulcsot meg nem haladhalja.
Azt hiszem, hogy helyes azon megállapításom, hogy amiként a felsőbb hatóság nem tűrné ezen pótadónak 50 százaléknál nagyobb ösz-szegben való megállapítását, akkép nem tudom elképzelni azt a lehetőséget sem, hogy ezen pótadó kulcsának kis mértékben való megállapítása, ellenzésre nem találna, mert hiszen fontos közérdeket képez, miszerint a városi terhek viselésére kijelölt jövedelem források arányosan vétessenek igénybe.
A pótadók 10 százaléka nem tesz ki többet, mint évi 27.000 pengőt.
Ezen 10 százalék képezhetné szerény véleményem szerint azt a keretet, amelyen belül az autonomia az igénybevétel tárgyában neki biztosított jogával élhetne.
Már pedig ez a 27.000 pengő nem lehet a város lakosságának belső tőkeképződésénél elhatározó befolyással.
Viszont őexellenciája érvelésének komoly alapot ad a kövezel vám 100 százalék emelésével előállott teher többlet. Ez^-a teher többlet 63.000 pengőt tesz ki. Nem akarom ezen összeg sulyál lebecsülni, nem akarom azt mondjni, hogy tőkeképződésnél 67.0Í0 pengő nem bir Jelentőséggel. De viszont azt sem tudnám állítani, hogy egy 30.000 lakosságú városnál ennek döntő jelentősége lehelne, annál kevésbé, meri ezen összeg jelentős része nem is a város lakosságát, hanem a teherpályaudvarl igénybevevő vidéki lakosságot és az állatvásárukat látogató idegen kereskedőket terheli.
Az itt előadottakból okszerűen következik, miszerint az eddig felvett kölcsönök kamatai túladóztatást sem idézlek elő, mert hiszen a törlesztések az egyébként is rendelkezésre álló jövedelem forrásokból merilettek.
Igenis, van túladóztatás, de ezen túladóztatás nem az aulonoinia bűne és azt nem az autonomia idézte elő.
Igenis, van egy abszolút és egy relatív túladóztatás.
Az abszolút lulíftiózlatás az adózó erőnek az állam részéről való túlságos igénybevét. le.
A relatív túladóztatás pedig abból a szomorú tényből áll, hogy Nagykanizsa város kereskedőire, iparosaira és szellemi foglalkozást vivő lakosaira a jövedelmi és általános kereseti, ugy forgalmi adó aránytalan nagy összegben vettetik ki.
Igenis, megállapítható ez a túladóztatás, amikor a virágzó Kaposvár kereskedői, iparosai és lateinerei ugyanolyan összegű jövedelem és általános kereseti adót fizetnek, mint a magára hagyott, dekadenciában levő Nagykanizsa.
Erről azonban mai cikkem kere-
ZSEBIÁMPAELEM
NAGY FÉNYERŐVEL LEGTOVÁBB VILÁGIT
tében többet Írni nem óhajtok. Majd talán máskor fogom felhasználni a rendelkezésemre álló adatokat.
Leszögezem tehát azt a tényt, hogy qz eddigi kölcsönök túladóztatást elő nem idézhettek, a városi háztartás menetére csak annyi befolyást gyakorolhatlak, hogy elvelték az esetleges egyéb célok elérhetésére szükséges fedezetet, mivel azonban kétségen felül áll, őexellenciája megállapítása szerint is, hogy a kölcsönökből megalkotott intézmények közszükségletet elégilettek ki, nincs okunk tehát megbánni a kölcsönök felvételéi.
Nincs okunk megbánni a tempót sem, mert az Őexellenciája állal kü-lönöskép kiemelt 1,100.000 pengős beruházások Igen jelentékeny részét a városi bérház, szinház, konviktus, Vécsey Zsigmond-utl elemi iskola fejlesztése vette igénybe. Mindezen építkezések nagyobbrészt oly köz-szüksékletet elégilettek ki, amelyek nem igen voltak halaszthatók.
A szinház megépítése általános óhaj, a kislakásos bérház az adott viszonyok között kényszerű parancs, a Vécsey ZsIgmond-utl elemi iskola türhetelüfi helyzet megszüntetése volt.
Problematikus értékű és vitatható beruházás csakis a Pick-féle erdő és az Erzsébet-téri épületek megvétele.
Ámde az erdő megvételénél elképzelt financiális megoldás mellett ez a beruházás semmi esetre sem terhelte volna a háztartási alapot; hogy ezen elképzelt financiális megoldás csak részben sikerült, annak egyedüli oka Kiskanizsa polgártársaink egy részének közbevetett akciója volt.
Az Erzsébet-téri épületek vételára ulán pár ezer pengő differencia terheli csak a háztartási alapot, mert hiszen ezen épületek bérjövedelme 10.410 pengőben van előirányozva, nug a beruházott érték 142.463 pengő.
Igaz, hogy a költségvetés a függő kölcsönök után 13 százalékos annuitásokat irányoz elő, ámde a pénzügyi bizottság ezt az előirányzatot megváltoztatta, mert helytelennek tartotta, hogy a függő kölcsönök törlesztésére bármilyen összeg elő-irányozlassék, ugy vélvén, bogy ép a mostani generáció védelme kivánja, hogy csakis a fundált kölcsönök törlesztessenek és ezáltal ls meg-óvassék a mai nehéz gazdasági
Ne csináljon addig
sziWeri Piriit,
mig nem [látta a
Városi és Uránia
mozgók műsorát.
4
ZALAI KÖ2ÍLÖNV
IÖ29. december 29.
viszonyok közt élő generáció teljesítő képessége.
Végilt soha aláírni nem tudnám azt a thezist, hogy bármely beruházás teljes összegében a háztartási alap évi jövedelméből eszközöltessék.
Eltekintve atlól, hogy ennek keresztülvitele gyakorlatilag lehclellen lenne, mert hiszen az eszközöli beruházások mindegyike oly lelemes Összegű volt, hogy azt a háztartási alap egy évi keretébe beszorítani nem lehelet! volna, nem lehel kívánni a mai generációlól, hogy a jövő számára alkotásokat sialuáijotr"Öly-kép, hogy azok ellenérlékéló fizesse ki.
A ma nemzedéke egy uj életei kezd, a ma nemzedéke gazdasági érteleinben gyermek, akii óvnunk kell, akinek terhére nem lehet oly kötelezettségeket vállaltaim, amelye kel a megférfiasodott, megerősődötl későbbi nemzedék sokkal könnyebben fog elbírni.
Azl a reményi, hogy a ininkel kő velő generáció képes lesz a mai generáció állal vállára rakutl terhekel elbírni, feladnunk nem szabad, mert ennek ellenkezője kibírhatatlan pesszimizmusl okozna.
És nem szabad elfelejteni: a határszélen magárahagyott, életgyökerétől meg fosztott 30 000 embernek szüksége volt ezekre a beruházásokra, mert minden kiadott pengő könnyeket oltott, éhséget szüntetett.
Rettenetes kérdőjelként mered elém: Ml tesz Nagykanizsa iparosaival, kereskedőivel és munkásaival, ha a beruházások élet-elixirje elmarad ?
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-tigyeló Jelentétek i Sto-nbalon a hőmérséklet. Heggel 7 órait. •! -J-3\'^lélulán 1 ói akol + 1 6, este 9 órakoi +08.
Felhőiét; Egész napon ál borult égboltozat.
Szélirány: Egész nflpon át északkelet tzéU
(Éjszakai rddlöjtlcntis) A Mataoroló-glal laltaal aata lO érakor J«-laatii a falhéaat éa oaapadék oaAkkanéaa warhaté némi hftaQ-Ijadéa.al éa halfanként kóddal.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt kimérökre is -*- szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemellenségeknelc legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korCsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányi beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahilel rendelet 60 fill. a Zalai Közlötiy nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára.
Elsőrendfi kerecsenyi
zöldfehér M _ lilerenkinl
asztali DOl 1928-as P —-66, 1927-es P --\'86 fillérért kapható. — N igyobb vételnél 29 liternél P —-60, illetve P — 80 filléres árai számilok.
BDH1JEHO. Battbydnyutca 10.
Herczl Rózsi Zrínyi Miklós-u\'cai lakásán szublimáltai megmérgezte magát
Az idejében alkalmazott elsősegllség megmentelte az életnek — Jelentéktelen eset miatt nyult a méregpohárhoz a fiatal leány — Néhány nappal ezelőtt volt az eljegyzése
Nagykanizsa, december 28 Szombaion reggel 8 óra ulán Herczl üveges, Zrínyi Miklós-ulca 14 sz. lakós leánya szublimátlal megmér-gezle magát. A kihivoll ár. Diskay orvon azonnal telefonált a mentőkért, akik a mindössze 18 éves Herczl Rózsii súlyos, de nem életveszélyes állapotban beszállilollák menlőautóval a kórházba. III, a belgyógyászali oszlályon dr. Kártovics inspekciós orvos azonnal gyomormosást alkalmazol! és ez a gyors segítség véglegesen elhárított í az élelveszedelmel.
A fialal leány a szülői házban élt és csak nemrégiben volt meg az eljegyzése egy kanizsai fiatalemberrel, akivel ugy , tervezték, liugy a tavasszal megtartják az esküvőt. A jegyespár boldogs igát misem zavarta meg.
A rendőrség bUnügyi osztályából azonnal kiszálllak a kórházba, ahol megejtették Herczl Rózsi kihallgatását. Hir szerinl egészen jelentéktelen ok miatt hajtotta fel a mérget, amit nem tudják, honnét szerzett.
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
Hirdessen a Zalai Közlöny-ben
Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. (Rapoch-ház). Telefon: 597. szára. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1830. január hó l-én nyitja meg
69-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy heti törzsbetét után hetenkint 1 pengő. Egy havi üzletrész u án havonklnt 5 P fizetendő.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut
7., dr. Rapoch-féle ház) már most kaphatók. IW Befizetési könyvek kiállítása díjtalan. Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
m:»_ A* igazgatósig.
Szombat hajnal óta havazott Nagykanizsán és környékén
Éjfél után eső esett, aztán havazott egész szombaton — Berzencélől lefelé egész nap esett az eső — A vasútnál semmi forgalmi zavar nem történt
Nagykaolzea, december 28
A csendes téli időjárás péntekről szombatra virradó éjjel furcsa változáson ment kérésziül. Pénteken éjfél ulán eső kezdell szemerkélni, mely rögtön megfagyott és vékony jégkéreggel borította be az egész várost. Az eső körülbelül egy óra hosszat tartott, majd nagy pelyhekben szakadni kezdell a hő, mely szünet nélkül tartott egész szombaton.
Esle felé a hó már elérte az arasznyi vastagságot. Fehérbe borult a város és a környék beláthatatlan messzeségben.
Érdeklődtünk a délivasulnál Polőnyi forgalmifönöknél, hogy nem okozott-e zavarokat a vasuli közlekedésben a nagyarányu havazás. Ezt a választ kapluk :
— A bőséges hivazás egyetlen vonalunkon sem okozolt semminemű zavart. Még a legkisebb késés sem fordult elő. A vonatok menetrendszerű pontossággal fúlnak minden irányban. A Balaton nincs befagyva és igy még ha erős szél kerekedne is semminemű hófúvás nem fenyegeti akadályokkal a vonatközlékedésl. Az idő igen csendes. Az eddig esett hó semmit sem jelent a vonalokkal kapcsolatban. Ahol szükségesnek mutatkozik, olt a hóekék könnyen elvégzik a hó eltakarilását. Érdekes, hogy Berzencétől lefelé hó jóformán nem esett, de éjiéi óla állandóan szemerkél az eső. Megismételhetem, amil a mullkor mondottam : a Duna-Száva-Adria Vasutlársaság összes vonalainannyira felkészültünk, hogy bármilyen Idő következik, minden zavar néikllt tudjuk a forgalmat lebonyolítani.
Cukorka király
Ajánlja a du- altlu| san felszereli UjVTI csokoládé éa ouhorlsák megtekintéséi, a legfinomabb dassartj.it és ujéwi malacokat.
TI ztciettet Heffep Gyula.
Támogassuk OM érdeme* tcaníxsal Kereskedelmet ét Ipari.
Magyar Távirati H.-T. és Magyar Hirdető B.-T.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. sz. alól Irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
1. em. helyezte át _
1929. december 25.
ZALAI KÖZLÖNY * t
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 29, vasárnap
Róm. katolikus : Tamás. Protestáns : Dávid. Izraelita: KM. Iró 27.
Váróit Mozgó, üróf Monté Chrlsto Dumai hírneves regénye, 2 rész egy előadásban.
UMa Mozgó. , A lekéit maffia\', rrtnzlclósfllm. ,A csempészek királya\', kalandos Ilim.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat: I. hó végéig a Neumann-féle .Fekete sas" gyógyszertár.
Gőzfürdő nyílva reggel 6 órától este 6 óláig (hétfő, azerds, péntek délután éa kedden egész nsp nőknek).
Deoambar 30, hátfft
Római katolikus: Dávid. Pro\'.eal. : Zoárd. Izraelttl: Klsl. hó 28.
Én a könnyek be/e® Királya...
Irta .- bdró WC/1SSICS TIBOR
Mint ős vizek nemes sirálya Úszom a könnyek tenyerén, Én a könnyek beteg királya Vergődöm sorsom szekerén...
Kinoz, gyötör a meddő élet, Könyörtelen illdöz tovább, Szenvedek ma, holnaptól félek, Esdem a megváltó halált...
Hiu remény, álnok csalódás Ó ti kegyetlen szerelők, Véget nem ér már e halódásé Mikor kapok már szemfedőt f
Nem lázadok lám, imába fúlok. Zsolozsma zeng az ajkamon, Törten, zokogva térdre hullok Ét sírok tovább lantomon...
Vendéglősök
— Személyi hlr. Solymossy László rendörtanácsos, a nagykanizsai kapitányság vezetője egy napig hivatalos ügyben Zalaegerszegen tartózkodóit.
— Megfellebbezik a Kaszinó választását az alispánhoz. Értesülésünk szerint a nagykanizsai Kaszinó lisztujftó közgyűlésének folytatása lesz, amennyiben egyes tagok megfellebbezték a választási a vármegye alispánjához.
— Hálókocsi Járatok. A Nagykanizsa —Budapest d. v. közötti forgalomban rendszeresített hálókocsi járatoknál hálóhely előjegyzések és eladások az I., 11., III kocsiosztályban-kizárólag a Nagykanizsai Takarékpénztár rt. Menetjegy-Irodájában eszközölhetők. A hálókocsi kalauznál vonaUndulás olőtt csak az esetben lehet hálójegy Igénybovőtclére Jogosító Igazolványokat venni, ha a tent megnevezett Iroda Ilyen hálóhelyeket rendelkezésre tud méR bocsátani. Menetjegyinnla.
Foto-Mállltás
nyílt meg a Zalai KöxlOny amalör-pötyáxaíáaatí közel 300 líépébtíl
Nagykanizsa, december 28 Várakozáson fellili eredménnyel zárul! amatőr-fénykép pályázatunk, nem csak mennyiségi, hanem főként minőségi tekintetben is Ezért is, meg közóhajnak is elegei leendő, a pályázatra beérkezel! teljes kép anyagot kiállítottuk a voll Láazló-fiU rádió-üzlet helyiségében. /I kiállítás ma és pár napon ríl díjtalanul megtekinthető.
Hisszük, hogy a kiállítás sok amatőrnek fog kedvet csinálni következő pályázatunkhoz, melyei csah Ull hépekre már most hirdetünk s amelynek zsűrije a tavasszal fog összeülni.
Itt említjük tne/, hogy lezárt pályázatunk dicséretben részesült amatőrjei kflzt nem Zrinyi OyOrgy, hanem Zrinyi Oyózii felvételei kaptak elismerést
— P.Jeromos színdarabját ma délután megismétlik Kiskanizsán.
A Klskunizsai Kalhollkus Ifjúsági Egyesület nagy sikerrel adla elő karácsony mindkél napján P. Hédly Jeromos : „Isten dalosai" c. vallásos színjátékát. A Polgári Olvasókör nagyterme zsúfolásig tömve voll közönséggel. A szereplók mind kitűnően játszottak és rengeteg tapsot arattak. A remekül sikerüli színdarabot ma délután 4 órakor közkívánatra megismétlik leszállított helyárakkal. Az előadás ulán táncmulatság is lesz.
Táncvigalma
= ön most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni fogja, hogy Barts Miksánál vett szőnyegei.
D í t 3f I Dítzl
Talysman Réservé Crémant Rosé Gout A m é rIc a f n Extra D r jr Amérlcaln Crémant Rosé Arany
Szilveszterre legjatányosabban Sipos Andor cégnél.
~ Halálozás. Pollák M. Emil édesalyja Pollák Adolf f. hó 27-én elhunyt 84 éves korában Baranya-mágocson.
Évzárlat alkalmával: helyes mérlegek készítésének irányítására, hiányos könyvelések helyesbítésének, modernizálásának keresztülvitelére, elszámolások készítésére jutányos feltételek mellett vállalkozik László Vilmos, volt felsőkereskedelmi Iskolai szakelőadó.
= Báli ruhanemüek a legújabb dlvatszlnekben érkeztek Barta Miksa dlvatáruházába.
január 9-én
- Letartóztatták Róth Bélát.
Kirschner Mór - nagykereskedő merénylőjét Róth Béla kereskedősegédet, aki karrierjét a Király-utcai cipész kifosztásával folytatta, ma délelőtt a vizsgálóbíró kihallgatta, majd kihirdette elölte a letartóztatásáról szóló végzéséi.
Ajándékozzon hozzátartozóinak
újévre
TURUL-CIPŐT,
mely elegáns, tartós és olcsó!
Női posztó fűzős cipő bőrrel szegélyezeit......... P 17 00
NŐI pántos cipő Iroőr és magas sarokkal......... P 1700-től
Női hócipők ..................... ...... P 9-80-tól
Commode-cipflk ........................ P 6-50-töl
Oyermek hócipők. — Fértl hó- és sárcipók.
Turul Cip6gyár fiókja
Főút 12., a Koronával szemben.
— Országos vásár. A Nagykapornak községben 1930. évi január bő 6-ra, Vízkereszt napjára eső országot állat és kirakodó vasár, miután ezen nap ünnepnap, 1930. évi január hó 13-iki hétfői napon fog megtartatni.
— Három fokozat v«nt jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánát.
MlM
= Eljegyzések. Rosenberg Jucikát
Nagykanizsa eljegyezte Székely Lajos Budapest, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tisztviselője. (Minden külön értesítés helyett).
Hirschler Annust eljegyezte Schwarz Lajos Csurgóról. (Minden kalön é»-lesilés helyett).
Dr. Láng Sándor ktskomáromi körorvos és Lichtblau Prida jegyesek. (Minden külön értesítés helyett).
Nasrr Irénke Keszthely és Kiss József, a Magyar Nemzeti Bank felülvizsgáíója Nagykanizsa, jegyesek.
= Biztos és enyhe hatás előfeltétele a jó hashajtóuemek. Ejirt kedvélik a .Darmolt"-t s ajánlják az orvosok évtizedek óla gyermekeknek és felnőiteknek székrekedésnél egyaránt.
Regedei viz
nemcsak kltünű borvíz,
orvost szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknil.
Kapható minden ffiaxer-és csemegettzletben.
Főraktár:
„WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király o. *
UJesztendőre meglepő olcsón vásárolhat.
Áraimat feltűnően leszállítottam és a raktáron levő, valamint a naponta érkező divatosés legjobb minőségű áruimat minden igénynek megfelelően a legolcsóbban árusítom.
Megtekintésre vételkényszer nélkUI ajánlom. PV Maradékok féJAroa.
„Menyasszony \' divatáruház
KORÉIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér 1. szám alatt, a felsőtemplotn melleit.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. december 25.
Itt ÖN ÚSZIK A
PMMOI
OÉLOOKIK
Caor>«IAd4shm»h»tt*.
■7 HKyÉySil Ont mfll I
Elfogták
a kanlxsal lyuKólalc réméi
Nagykanizsa, decomber 28
A nagykanizsai rendőrség bűnügyi osztálya a karácsonyi ünnepek alatt jő fogást csinált, mikor egy több, mint fél év óta kcrcsclt tolvajt tetl ártalmatlanná.
Nyolc hónappal czelöll titokzatos tolvaj kezdett garázdálkodni a kanizsai lyukólakban és gyors egymásutánban, hónapokon keresztül egyre-másra érkeztek feljelentések a rendőrségre ismeretlen tettes ellen.
Különösen a Barakkok, Csengery-és Király-ulcák lakói, valamint a környékek egyszerűbb népe panasz-
A Kereskedelmi
Alkalmazottak
kodott folyton az ismeretlen tyuk-lolvaj ellen.
December elején egy ujabb esetlel kapcsolatban a rendőrség egyik detekliv|e előállilolta Kovács Ferenc 23 éves barakki napszámost, aki jelenleg foglalkozás nélkül van és erős gvanuokok alapján vallatóra fogták. Kovács eleinte tagadóit, dc utóbb beismerő vallomást tett és elmondotta, hogy ő a nyolc hónap óla keresel! lytiklolvaj. Többszáz darab baromfi ellopására derüli fény beismerő vallomása alapján.
A lyuMolvij azl is bevallóba, hogy a lopástikban bűntársa voll egy nő, Oazsl Mária ízemélyében, akivel vadházasságban élt. Ez a nő — szerinte — értékesítette a lopott tyúkokat a kanizsai piacon. A nő, akit színién előállítottak, tagadja bűntárs voltál.
Kovács Ferencet és bűntársát a rendőrség előzetes letartóztatásba hdyezte ét ma átadti az ügyészségnek.
— Felhívás Iparostársainkhoz I Országos vásárra járó iparoslársain-kat felhívjuk-, hogy a lorgalinis tó arcképes igazolványaikat 1930 évre leendő inegujilása végett a nagykanizsai körzeti forgalmiadó-hivatalhoz legkésőbb 1930. január 15 ig adják be, Elkéselt jelentkezők nem fogadtatnak el. Elnökség.
aSINGKR varrógépek
IA LEGJOBBAK I
Sxékely Vilmos butortelepe
js/agykanlxsa,
KaxMncxy-u/ca 4. sx.
Óriási válaszlék a legegyszerűbb bútoroktól a legfinomabb kivitelig, a legszolidabb árak mellett.
Hitelképes egyéneknek a legkedvezőbb fizetési feltételek.
Ssjét kárpitos és diszltft műhely.
— Találtak egy vizslát. Bognár Isiván Honvéd-utca 12 szám alatti lakóshoz az u.cán hozzácsatlakozott egy magastermeltl, baina, Ilim vadászvizsla, melyiől megállapítási nyeri, hogy a legjobban kitanított vadászkutya. A kutya — nyilván vélellenül — meg van sebesítve jelentéktelen mód u az oldalán va-dászsörétle . Bognár a kutyái néhány napig magánál tartja, amig jogos tulajdonosa jelentkezik
— Kllfinó szemüvegek orvosi receptre és recept nélköl legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főnt 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
T é n o t e ■
Szilveszter estélye,
~ Világhírre csak Igazán Jó gyártmányok lehetnek szert. Asplrln-tahlet-lók uz eredeti „Haver" csomai(olásb:tn Immár \'Cl év óla n gyógyszerklncshez tartoznak ós amint szamtnlnn H7.nk vélemény Igazolja u víláe összes orazágnlban általános kedveltségnek örvendenek. Biztos és ártalnmtlnn szer az oly gyakran fellépő htiléses betegségek. az azokkal együtt járó kellemetlen iiiollóktllnetek és sokszor súlyon következményei elp-n való védekezésre.
= Árban, minőségben választékban Barta szonyegraktára szenzációs.
— Karácsonyfa ünnepély Nagy-
récsén. Folyó hó 22-én rendrale a nagyrécsci inteligencia dr. Valkó Lajos helybeli földbirlokos nemes-lelkű feleségének kezdeményezésére a falu szegényei számára tarlóit karácsonyfa ünnepélyét.. Az Ünnepélyen Bősze Jenő plébános, Ferk Mihály igazgató lannó és Valkó Lajcsiié larloltak szívhez szóló beszédei. A műsor ulán 10 szegény gyermek részesüli gazdag ajándékban. A köllségekcl közadakozás ulján teremtenek elő, m.\'lyéri a jószivü adakozóknak ezúton is hálás köszö-nelel mond a rendezőség.
Egyetlen ktillurcmberuek s igy önnek a zsebéből sem hiányozhat a tökéletes Golá l\'alaba elemmel felszereli zseblámpa.
m he yis
- Elveszett egy barna bőrtárca, kérem a megtalálót, hogy szíveskedjék azt a bennelévő fonlos iratokkal együll jutalom ellenében a Makoviczky cukrászdában leadni.
=== Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi fajbor
kapható
ZERKOWITZ ALBERT
bor és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. szám.
Gróf Monté Chrlato
Alexander Dumas regénye 2 részben. 18 lel vonásban. Mindkét rész egyszerre.
I. rész: A lakatlan sziget kincse II rész: Az élő bosszn.
Főszerepben Hl Dagover, Jeam Anyelo
Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor.
URÁNIA MOZI
Vasárnapi Egy titokzatos maffia
garázdálkodása 7 iejezetben. Fóízerepl.k: Qeorge O\'Brlen, Lois Moran, Earle Foxe és Don Terry.
A csempészek királya
(Hadüzenet)
Hgy uj>Aglró kalandjai az amerikai szeszcsempészek között 8 fejezetben.
— Ilu olcsón Jót akar. ha u világ
esemónyi-irol n leggyorsabban 6a legmegbízhatóbban akar értesülni, ha Kféplrodalml tájékozottságát akarja növelni. ucy olvassa a Nemzeti Újságot ós l !J Nemzedéket.
léi 9 órai kezdette
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-
vármegye egész területére dljmenle-he;i számiunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Száz pengőnként csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven felüli törlesztés esetén a kamatokat is m-gféritjfik. Kopsteln Szombathely Kőszegi-utca 5
I.ifr,) I\' t i 1/ I A «x«niiclói töiv véjett
\' l\'JÜ\' 1 AKI .»»or »...\' n.«M.
!■ \' Un azonnal és állandóan •eglt, teljét Impotenciánál It I (Nem medicina 0 lliuiitrált lnnertetót, ofvoel naklap mélUUaival, 80 fillér pó.Ubélye* ellenében dlikreten küld i KELETI J. orvoMeWezetl mü.zergyár Budapest.
Petőfi S.-uteu 17. AUp. 1878. I0W
A Mercedes-Benz gyáruk angliai
pr« sztizse, amelynek megszllárdltásA-ho\'/. nagymértékben hozzájárult Carac-cioía győzelme az Írországi „Tourist Trophy"-n rendkívüli módon megnövekedett a londoni Olympla Hall-ban megtartott autóklállif&son a német gép-koe.siipar reprezentáns példányainak bemutatásával, amelyeket az Igazán módlelett kónyes angol közönség eddig még nem tapasztalt érdeklődéssel é« elismeréssel szemlélt ós lelkesedéssel dicsért.
OLCSÓ ÚJÉVI VÁSÁR!!
Kérjük kirakataink megtekintését!
Raktáron levő Rab átok 48\'— pengőtől felfebb, mig a készlet tart. Női ing 145, női bugyi 145, szines ingbugyi 2 25, szines szoknya Combinée 2 80 és feljebb. "ai Szőnyegek nagy választékban raktáron.
Weiszfeld és Fischer divatáruháza a Gólyához
1630. december
ÍAlAÍ kOzlöní
A Tér leUrlHltélí célból ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Pereno Ibs ei" kesertlvizet Inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Fereso József Vií használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősíti a gyomrot, Javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal UJ életerőt teremt. A Fereic IósmI keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerflzletekben kapható
Meg&alt
a nagyrécae 1 fe/ués iwreke-<féa dltfojra/a
Nagykanizsa, december 28 Jelentetttik nemrégen, hogy Varga Imre nagyrécsel liatalemberl súlyos sérülésekkel beszállították a kanizsai közkórhizba. Állilólsg összeszólal-kozás közben lejszével támadtak reá és meg is szúrták.
Heteken át feküdt Varga súlyos sérüléseivel a kórházban, azonban az orvosi ludomány nem tudta meg menteni. Ma, szombaton %jiieghall sérülései következtében.
A kir. ügyészség Varga Imre holttestének felboncolását indítványozta a vizsgálóbírónak.
\'TfíttáTÍSOSiSS ÍYÓÍTOir SAVÓID^ VUEUtttAJTÓ
mm
m<
— A nagykanizsai kereskedelmi álkalaiazottak ez Idén Is nagyszabású murit készítenek elő Szilveszter éjszakájára, a Centrál szuterén-Jében levő egyleti helyiségükben. A nagy esemény méltó megülésére pompás kabarémüsort állítottak ösz-sze. Aki meghívót tévedésből nem kapott volna, forduljon a KAOSz\' helylcsoportj^hoz. A mulatság kedden este 9 órakor kezdődik A lánchoz a zenét az egyesület házi Jazz-bandja szolgáltalja.
Forgalomba korait i legijahk gyártási technika térnék e
luj.vu OJLIKI Istaitniitpala
Aki egyszer h\'sználla, mindenkinek ajánlja.
A ,%-os Djlakl Aikeitcementfila
minőségileg felülmúlhatatlan,
A ,\\-oi Djlakl áibestoementpali
tartóa&ága korlátlan,
A ,*.-oi Djlakl Aikeitceaealpili
ttlznek, fagynak, viharnak löké ete tan ellentáll,
A .Voi Djlakl Aibeitcemeatpali
szlnhatl a minden színben gyönyörűen érvénytslll.
Árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgál:
„Hagykátoay-Djlakl" EgyeifUt Iparművek H.-T. Budapest
vezérképviselete:
Dukáu Pereno oki. gipáuaéraök
deszka-, épüleffa- éa építést ™ ányagkereakedésí ■agyfcaal.aa, Bagyar-iatoa 10*.
frtfaT. mi, naHtrtrtt „latitól
Blitoa batAiu Irtószer, maly ferlótóbeltgié-
5*1 pllnlAI u II Halfái köx4 it gvöka-ret«n kiirtja. Szigorain ludomlnyt 1 lápon elóillltva. Mát Al-lalra, emberre Ártalmatlan ! .RUSSIN" ov Ab, rttaznl, ciótinjr, poloaku éa haagjralrtö-axorek Napiáiban uUarAtUI iiAlUtJa: Ratlaol Laboratórium Budapest, VII., MMr*RyfrHtc« S8. 49M
Megjelenik a Magyar Katolikus Lexikon
A • püspöki kar, a klr. hercegi családok s mintegy ötstáz katolikus közéleti nagyság fővédnöksége és védnöksége, P. Zadravecz István püspök cenzorsiga, P. Bangha Béla főszerkesztése, gróf Zichy János szerkesztöbizo tsSgi elnöksége mellett, Alszegi Zsolt, Artner Edgár, Balanyl György, Baranyai Jusztin, Czapik Gyula, Dőry Ferenc, Gere-vich Tibor, Haász Islván tábori püspök, Iványi János, Korniss Gyula, Ktihdr Fioris, Tóth Tihamér, Pezen-
hoffer Antal, Schütz Antal, Vécs-y Aurél báró, P. Böle Kornél, Czettler Jenő főmunkatársak, valamint kétszáz katolikus tudós és iró munkatárs közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 kötetes, Magyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus éleinek kimagasló eseménye lesz az a „Magyar Katolikus Lexikon", amelyet a magyar katolikus szellemi elet legkiválóbb irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
Nagyszerű kedvezmény a Zalai KOzlOny olvasóinak!
E kedvezmény nem vehető Igénybe, csak a hirdetés megjelenésétől szá-milott nyolc napon belül. E kedvezményt c*ak bi.onyos mennyi-Bégre és bizonyos záros Időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalai Közlöny olvasói részére, ezért ajánlatos azt 6tlrgft>en Igénybe venni. A .Magyar Katolikus Lexikon árai:
Elinni auiilis kiittiku 2 kiitta 80 P Bibliofil ki adásban 8 kiírtba 150 P lailtii injukat 8 klltlba 400 P
A Zalai Közlöny olvasói azonban, ha a mü megjelenése előtt amely féléven belül meg fog történni, a
könyvet megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvet 70 pengőért, a 150 pengős kiadmányt 130 pengőért, a 400 pengfs sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70 p.ngős kiadmány megrendelése esetén 30 pengőt, a 130 pengős 8 kötet után 50 pengőt, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengőt, mint előzetes megrendelési dijat küldenek be a „Magyar Katolikus Lexikon" kiadóhivatalához: Budapest, Nádor-utca 26. A fennmaradó összeg a könyv átvétele után, négy egyenlő havi részletben törlesztendő.
Csak i .Zalai
KOzlOny" H-ad hlvala\'áhoi beküldőn rendelés számíthat e kedvezményre. Csak az újságból kivágott szelvényen rend:lhetO meg I
NepilÉil szelvény
(bUlfafl i ülil Iliik] kUiUntilita)
Ezennel meg endelem a .Magyar Katolikus Lexlkon\'-t.........
kötetben.......P árlan (70. 130. 360.) Eien megrendeléatel egy
Ide,Ulet bektlldöttem a M. K Lexikon kiadóhivatalához Budapest,
Nádnr-u. 26.......P megrendelési dijat: (70 után 30, 130 után
50, 350 után 100 P) Nem kívánt törlendő. A Lextkon kOltség-mtnlestn szállítandó.
Név............................................. Foglalkozáa.....................
Cim....................................................j......\'•........................
Kelt.......................................19.....................hd.........n.
a rendek) aláírása
PHILIPS
hálózati rádió
(telep nem kell)
hangszóróval
Előlegül fizet 23 P-t Havi részlet 21 P
Ez kell finnek, ezért a Philips-gyár és cégem garantiét vállal I
Dijtalan bemutatás. — Szakszert) felvilágosítás.
Szabó Antal sportárunagy kereskedés
rádió- éo gramofon-osztálya.
I liter balatoni rizling P 1 — 1 üveg badacsonyi édes
Cablnet ............ P 2 80
1 nagy üveg Lltke-pezsgő
Creman Rose édes ... P 6\'— 1 nagy üveg Törley
Reserve ........... P 7-20
1 liter tearum ... .....P 3-80
1 Híter kiváló minőségű likőr, minden ízben P 550
Gerbeaud, Stühmer, Dreher-Maul, Koestlin bonbonok, teasütemé-nyek óriási választékban
kaphatók
és Frledenthal
csemegekereskedésében.
— A Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi kiosztása csendben, de"1 annál megkapóbb bensőséggel történt meg december 24-én délután a Nőegylet Eötvös-téri népkonyhájában. P. Deák Szulplc plébános szívhez szóló beszéde, a felnőtt és gyermek szegény-gárda imái és énekei után kiosztották a karácsonyi kalácsot a népkonyha szegényeinek és az egylet többi szrgí nyelnek Is. — Ugyanekkor pompás karácsonyi ebédre valót is osztottak a szegények részére.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a7, elmúlt héten It gyfmek szlltetell, 7 fiu 6« 4 leány: fyrezeg Ant,il földműves éa Gozdán Ilonának rk fiu, Nlk-lesz Ferenc vasúti kapus én Anek Annának halva szül. leány és rk. leány (Ikrek), Takáts I.ászló postnszolga és Szíjártó Margitnak rk. tlu, Oeróc* Józaet hordójclzó és Sostorlcs Annának rk. leány, Uogyt Gyula háziszolga ós Varga Annának rk. fiu, Tota István Tamás cipóazsegéd és Varga Annánnk rk. fiu, Mumbort József nyug. vasúti s. tiszt és Zsupárrii Erzaébetnok rk. fiu. Házas-ágon klvtll született 2 fiu és 1 leány. -halálozás II történt Ttslér József rk. 12 hónapos, Kletn József nyug. vanutl h. tiszt llg. h. ev. 67 éves, Bakon Józsefné H7.H1. Králl Bmllla rk. 72 éves, Hege Istvánné szül. Hompó Anna rk. 5H éves, özv. Ecotes Jttaeínó szül. Horváth Mnl-dák Mitrla rk. 71 6ve«, Horváth Erzsó-bot rk. 16 éves, Nagy Oyörgynó szül. Major Kozálla rk. (Ki éves, Schlcslnger Ignác nyug. vasúti segédtiszt Izr. 64 éves ituml Oyörgy töldmtlves (Kámáncs pia) rk. 65 éves, Pro zenyák Vendel rk. 19 napos. Varga Imre kocslca (Zalaszent-Jakab) rk. 18 éves. — Házandxot k"l/lll 6 i«lr Hóbor János kéményseprösogéd ós Bagonyal Katalin rk. Banéth Miklós keroekedo (Hatvan) óa Lackenlmcher Erzaóbet Izr. Mészáros Imre (Qyőrl fogtechnikus éa Sörlol Ilona rk. Hor Gyula molnár és Szabó Margit rk. Mecz János töldmüven éa Oábor Anna rk. Nlklesz Oyörgy özv. cipész ág. h. ov. (Szepct-nek) éa Dolmányos Terézia rk.
Margít-fllrdő
Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig ™
Márvány kádfflrdő fűtéssel P 1 50
10 jegy vételnél......Pl —
IgénybeveheUk egyesületek, vállalatok.
. P—-40 . P —30
Tyukszemvágás . Maszlrozás . . .
Újévi ajándékul IHliltényi cipőt vegyen!
«- Posztó csattos és fűzős cipő körfllbőrrel P 13-— és P 16-50 «.
Hóoipfik, eároipfik, sport-, utoai- és ostélyi-olpSk nagy választékban. ———
ZALAI KOZLONV
1929. december 20.
Naponta adjon növendék él htzóáltatatnak
„FUTOR"
szénsavas takarminyineszet. A .FUTOR- növendékállatoknál « csontképződést elősegíti. hízásra
aíSS. étvágygerjesztőd
A .FUTOR" nem orvosaié, hanem a legrlnomabban őrlőt i méflxsőtip, amely ai állatok sieivezetében Igen könnyen felszívódik, i amelyet az állatok ato-matlkus anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetése a konyhasó eteté-
sét feleslegessé teszt A nagyblzlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\'-! állandóan etetik. Ari: 1 kilogrammonként 40 fillér Zsik vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca \'/« kg-os próhadoboi ára 30 flilér.
Kicsinyben és /alkuimra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővéri yvldflizerek ssss kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Telelőn: 130.
TŐZSDE
A mai tőzsde talán az eddiginél is nagyobb Uzleltelenség képét mutatta. A spekuláció részéről inkább az arbitrázs értékek iránt mutatkozott némi érdeklődés, amely ezeket az árfolyamokat egy árnyalattal javította. A közönség a legteljesebb tartózkodási tanúsította. A fixkama-tozásu papirok piacán az irányzat egy árnyalattal gyengült. A valuta és devizapiac teljesen Uzlettelen és valtozatlan.
Z&rtckl íárlat
Pirii 2026Vl, London 29 09Vi, Nawyork 514 00, Brüasel 71 9í\'/t, Milano M1Í P/l, Madrid 8870, Amsterdam 207\'527i. BerUn 12304, Wien 72-41, Solta 3-72»/i, Priga IS 261/1, Varsó 58 7212. Budapest 90-15 Belgrád 9\'127/s, Bukarest 3-07V*
Ttnteyttnlt
A buza 15 fillérrel emelkedett, a rozs 10 fillérrel esett.
Buza ttszav. 77-es 2350 -23-90. 78-as 23 80 -24 10, 79-es 24 10 -24 55, 80-as 2» 40-2470, dunint. 77-e« 22 15 -22 40. 78-as 22 40-22 60. 79-es 22 65-22-85, 80-as 22-75-2295, rozs 1500-15 10, tak irpa 15 65-16 10, söfárpa 17-50 -1900, ab 13 00—13 35, teveri tszt, 13 15-13 35, dunántutl 13 10 — 1320, repce 51-00-53"00 korpa 9 50-9-70.
i kiálpestl Tóssde deviza-jegyié**
VaLlttXk
Angol I. 27-75-27-90 Belga h. 79^50-8000 Cseh te. 16-86-16 96 Dink. 152-70-153 30 Dinár 10.00-10-08 Dollár 568 10-570-10 Pranda t. 22-45-22 75 Hotl. 2z9-45-230-45 Lengyel 63-80^4-10 Leu 3-38-3-42
Léva 4-10-416 Ltia 29 65-29-95 Márka 13625-136 85 Norvég 152 60 153 20 Sctllll. 80-10 80 50 Peseta 78-25 79")S Svájcit. 110-80 ttl 30 Svédlt. 153-50-154 10
devizAk
AmsL 229*72-230-42 Belgrád 10-11-10-14 Berlin 136-45-13685 BrtUazel 79-75-80-00 Devizalel 3-40-3-42 Kopenh. 162 90 15330 London 27-80 27-18 Madrid 78 55-79 25 Milano 29--0 29 90 Ne*ryork569 60-7120 Oaxlo 152 80-153 20 Páris. 22-44-22 51 Prága 1691-16-96 Szófia 4-11-4-15 Stockh. 153-70-154 10 Varró 63-95-64-15 Wien 8020-80-45 Zürich 110-82-111 12
liaiü: Délxalal Hytatla él UpldaM
Tállilat, Higykaniuái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
bterurtoan telelőn I Sagykantisa 78. n.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
APRÓHIRDETÉSEK
Aa ai»<Mii1il<a«k df)a 10 Mófe ■• ftlMr, wCiUm bó dUa 1 ml. Vaaér- is Saaeprw 10 Mőlg fi ttttir, mlndea továbbá ttó dtja • flll. Szerdin 4t pía-Um 10 oék «0 ttltir, mlndea további axő dija • fUL Omaaó • mladen vaata-gabb betűből illó uő kát aiénak uimlt-tatik. Állást keresőknek SOM engedmény.
Hlrdotéook S (Ot) pang! (uiagw alul a foleolegeo Mnynalóa, aiánláaáa alkarfilóao végett altra tlialaaifk
(Jarantáll jó uraaógl *•! kannákban hizhoz szállítva Január Mól kapható t|te renklnt 30 flll. Megrendeléseket elfogad Muszel és Friedenlhal. 6\'33
Egy jii meleg tlaala dunyhát
kai-aaak sllrgóa-n megvételre. Eitesllést
kérek e lap kiadóhivatalába._
Bérautó oukott, megbliható is legolcsóbb Deutsch Tolafan 410._5909
■ • ISrje a faját, hogy milyen ajándékot vegyen újévre, mert gyerme.szvelleit és pullóvert már 3 pengőért, felnőtteknek pedig mir 5—6 pengőírt kap — Welst Adolfnál Ktrily-u ca 34. — Siessen megtekinteni. 6254
Ivott már ön IflM-es aranyhegyi bort?
ha nciu, ugy lilclje meg Slftin arinyhep yl borait. 1 liter, zárt palackban, tlvegaerivel
■0—08 Iliiét én 6 fillér lifréa Jóataaf, >H»r-a. 74.
Telefoa-rcadeliseket S tltmit ktidvt 6SJŰ táiboi ssAlUtok.
Kétüléses könnyű aainUI keteiek megvételre. Cim a kiadóban. -6(99
•aatall Károly épület, műbádogos, vízvezeték és csatornUásI villalala. ElvátUt minden e szakmába vágó u) munkát és avlUst. Pontos klazolgilis, olcső árik. Enoébot-tár II. — TBrvéayoaék mállott. 5906
ré<azk«loo«iri bekebelezésre latadea
Saszegben a legelőnyösebben és leggyot-)ban folyóstttat " *" " Icsőnközveütő
obbízható csukott bérautót csak Ksutmsnn Manónál rendeljen. Telelőn 167. éa 571. Qirage Nidoi-u. 6. Sürgönyeim : .Autótaxi". 5802
Fanottbutor, virigillvioy, utazó, be-visirlo-kosarak, tubiskourak készítése, ja-vitasa, nidszé.fonás Illésnél, Erzsébet-tér
13. sz. __6040
Lotényén 40 év óla lennilló Oyergyák-féle vendigló elköltözködés miatt szabadkézből eladú. 6214
Otlataa Jalaaatak olcsón eladók — Fehcle Margitnál, Főút 22. -65C5
Elegánsan bútorozott különbejáritu utcai sióba azonnal kiadó — Nádorutca 9. -6606
lir- és hóolpSkot legolcsóbban is
legjobban javll Sátrán, Főút 19. -6507
Gyönyörű parsaabMaááMal Igen olcsöo, bürgőscu eiadoai. Megteklnttieió lit.lolg. Cun a kiadóban. 6461
Caalidlháx február l-re kladii, 3 siobia, fürdőszobás ulcal és kis .2 szobás utcai lakással, vagy inlndkeuő külön. C-t<"
Vincié bo bély, Sug\'r-ut._.65 8
Magyar utca 81. sz sarokház eladó, azonnal beköltözhető érdeklődni Varasdi-utca I sz. alatti trafikban lehet. 6110
Oalot vagy Iroda-helyiségek kiadók az i>J postával szemben, Kazlnczy-u 5.
Oaaféd hűséges, becsületes január 1 re kerestetik. Kalch József kantinos 6479
Kazinczy-ulca I >z. II emeleten csinosan bútorozott izola kiadó. 6481
Vadbőröket,
méiat, ágytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. m,
OxIatazarzS tisztviselőket keres fizetés, napidíj, utazást költség térilése mellett Qizdák Biztosító Szövetkeze te. -6488
Két.zoké. u\'cat lakis tebruir 1 re, egyszobis lakis, nagy Utáló él kocsiszín azonnal kiadó, nagyobb csempia takaréktűzhely jótarbsn eladó Eőtvöi-tér 15. -6198
Salaé|é*.»1*te»t 60—8ÍJ HP kelese V megvételre. Cim < kiadóban. -6503
Konvanoléa bagnár ktres\'itik a Fülöp-majort girdaságba leten\'kezés Klsfaludy-u. 20. -6503
Kiadó egy aüg hasznilt férfi télikabát és r.lvld bunda Ciengery ul 31. 6\'.04
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálainknak és ismerőseinknek, kik felejlhelel-len feleségem, illetve édesanyám Bakos József né
szül. Králl Emília elhunyta alkalmából a temetésen megjelenni szivesek voltak és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is hálás köszönetünket.
Biko* Iáiul él Ilonka leánya.
Szép, olcsó és praktikus ajándék
valódi Linóleum,
6i6ö kíphító HIRSCH ÉS SZEOÓ cégnél, Tekintse meg Onaapi kirakatunkat I
28314/1929.
Hirdetmény.
F, hó 30-án d. e. 10 órakor a katonai lövöldénél 48 tétel tövün álló égerfát eladok.
Nagykanizsa, 1929. december 27-én.
,tn Polgármester.
Senki se fizessen elő
a „Rádió Amatőrére
csak az, aki a.rádiónak és amatőriz-muanak Igaz barátja, mert minden egész éves előfizelőnek az előfizetési dlj összegének megfeleld érféktl rádióalkatrészt adunk
AJÁNDÉKUL!
Kérjen
mutalványszámot éa ajándék|egyzéket.
Rádió Amatőr kiadóhivatala
Budapest, VI., Andráasy-ut 10.
28.316/1929.
Hirdetmény.
Folyó hó 31-én délelőtt 9 órakor a sánci országút mellett 49 darab ákác és cserfát árverésen eladok.
Nagykanizsa, 1929. évi december hó 27-én.
ssoo Polgármester.
■agykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzaéker-téf—
Oda Vissza
4 06 4-18
510 S»l
5-60 600
6-ao 6-46
•»7-so 7-48
8-ao 8-40
♦ 11-ao 11-86
12-M I3Ui
13-a 13-M
13-44 13-51
14-C 14-18
17-ao 17-48
017-60 17-68
20-85 20 «
22-15 22-28
22-46 22-68
23-60 23-58
Erxa黫t-Mr-Sarak
Oda | Viasza
oo 7-M 807
ool0<» 10"
U-46 1167
0016Z2 16-81
18-35 18"
••Juliul éa augusztus
hóban vasár is ünnepnap nemjmegy. •Csak vasirnap 0 Feltételes meneL OO Csak piac- és ünnepnap feltételes. 000 Csak ünnepnsp.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
KBnyvnyomda 0 Nagykan a „Zalai KBzIöny" politikai
i Z 8 a • Könyvkötészet napilap kiadóhivatala
Készítünk a
mindenféle kereskedelmi, ipari, pépzinlézetl, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyei, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
TELEFON: 78.
r
Gyártunk i
üzleti.könyvekel, ügyvédi naplókat, jegyző-könyyeket, zsebkönyveket, bevásárláai könyveket, \' rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt.
í tx. december \'ÍÖ
ZALAI KÖZLÖNY
Tűzifa ésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
rtÍLD JÓZSEF
dea/ka, épületté, mén, cement és egyéb építkezés) anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120. f\\
Mos I Pe»t I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosó, w«gytl»z4HÓ, ruhaftitfl
■ sioinbitbiJjrl Ott*. iMrkiállltiMD «r»nyéftmtn«l kJlOnUty*
NAGYKANIZSA
OjüjtStatap. Oyértel«t> i
lüulnczy u. 8. Hunyadl-u. 18
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bíróit leltet vagy tisztíttat. Oyöz&IIOn meg áraim Olcsóságéról és mimként
kiválóságéról. Utolérhetetlen fényit gattértUztlUi I Tisztit t stai Ptlsaéroz I
nrri«éf i ItjtztWti tini nn(ii<> iHmrtto Hatil
ratHifthpiMHilW"
Ezért válasszon „Pfaff"-ot!
Hosszú lejáratú réeiletfUetés mellett beszerelhető uee
taflISÉHfutwl
Deák-tér 2. a lelsóteajlwuál
Pasztorizátt
a korai órákhan házhoz szállítva egész éven át minden mennyiségben kapható.
Tluoiteliiókisk trengMbiiiy.
O. H. T. K.
tejüzeme
a vasútállomáson.
Telefon 349.
Zrínyi Miklós-utca 47. számú ház-ban egy igen nagy, világos szép
borospince
azonnalra kiadó.
Érdeklődni lehet EPPINGER I éa FIA cégnél. M.
A Nasld Tanlngyár és Oózfflrész Lgmónufa anuannlí r.-t. bizományi raktárában nagy mennyiségű nOlllüliy i a diiyctyun u. m. szlavóniai tölgy, éger, kórls, juhar stb. érkeztek, s hogy a tiszteli asztalosmesterek és egyéb iparosoknak a megmunkálását kényelmesebbé legyük, ezen anyagokat a FRANK ÉS TÁRSA gyárOzemében (Szemere-u. 2.) a hajópadló-üzemünkkel kapcsolatosan helyeztük el.
Eppinger I. és Fia, Nagykanizsa
deszka, épületfa, léc és egyéb építkezési anyagkereskedő.
«i|>
A valódi Hatschek féle ETERNIT-PALA lerakata és képviselete. Enyvezettlemezek minden méretben és minőségben raktáron.
BT fényképészeti I^LbI | mAteram «i Nagykanizsa.
Tisztelettel érleillem a nagyérdemű >ö-zőnséget, hogy fényképészeti műtermemet s Szarvas szél ó éldlenében, a Ko/tliztvlselők Szövetkezete mellé helyeztem ét. Ksrécionyl és újévi reklámár: 6 drb. leve czö-lap 4 P, lényképei Igszolvényok 3 dib I 50 és 1 V. Adutór munkákat Jutányos árban vállalom. Tlszleleltel
Fahn Adolf fényképész
TISZA SZÁLLÓ
Budapest, VII., Baroas-tér IS.
Kgy pár lépés a Keleti pályaudvartól.
Kedves vidéki vendégeinket a kará cionyl ünnepek alkalmiból ez uton köszöntjük és boldog ujéeel kívánunk.
Kiváló tisztelettel
az ioazoatósAo.
Fentiekre hivatkozó látogatóinkét
éráinkból 20% engedményben M(M_réizealtjfllr.
Hallói
Halló I
Tisztelettel értesitem a n. é. közönséget, hogy vendéglőmben
ÍKSeS iong orista-mü vész
a legújabb nótákat játsza. — Szilveszterkor kitűnő
műsor lesz, mindenki meg lesz lepve. Szives látogatást kér ^ , „ , , \\. , „
Gráf Béla vendéglős
Szemere-utca 21.
Ha értékes és aaép ajándékot akar venni, ugy vegyen
egy Mt AEG írógépet.
Az AES írógép az összes eddigi Írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban felülmúlja,
Bármely rendszerű írógépet
magas éran bacaerélek.
Kedvező fizetési faltételek, lészálHtolt árak AEQ Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusitója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC Nagykanizsán
Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Nagykanizsaiak találkozóhely* az
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniczky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion : (Interurbán) 202 - 43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Minden modern kényelemmel berendezel! elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi llltéo, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszekötletés 2-es és 46-os kocsikkal.
Heti előjegyzési és fali naptárak
olcsón kaphatók
Japunk kiadóhivatalában.
rfz eyésx, éMhen hű barái
SINGER
VARRÓGÉP.
Xedv^zjó\'/x^alé^u. fiaUáltíLak. SINGER VARRÓGÉP RESZV TARS.
RASTMlZSá liók&zlete: Fö-nt 1.
Kováid Péter és Fia
budapesti festftgyár
fest, tisztit éa plisseroz
Oal érok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és fejelés
„,„ Csengery-ut S.
Értesítés I
Gyári házam, tekintettel a súlyos gazdasági vlizonyokra, lehetővé skarja lenni a gazdáknak, hogy a szükséges mezőgazdasági gépeiket minden megerőltetés nélkül beszerezhessék él ezáltal a termelést könnyebbé, rnlg a minőséget |obbé lehessék.
Ar Igazgatóság hslifuz.il szerint min d n oTysn gazda, skl ezl Igényli a Képeket 6-tól 24 havi kamatmentes hitelre beszerezheti, úgymint répa-végé, aasoakavépé, tassesrl-darélé, lasgarlmarzaolé, vetA-yépek slb minden olyan mezőgazda, sági gép, smt a gazdaságban szükségei. \' Kérem ugy ai áraim, mint a gépek szive* megtekintését, minden vételkőle-lezetls\'g nélkül.
Teljes tisztelettel
Bzv. Berger Samuné
a W.lsi M.ntríd AcíU. KímmS.tl R.T. martg.ieaaécl Képouiályának bliaioanyu*. vea-t MéaaeM-. varrógép- <1 kerekpár-kareskeáéa
un Kiskomárom.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VIL, Baro s tér 23. a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi Ifltés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 20vo en^ed r.íny, Testvérvállalal:
0STENDE KÁTÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
zalai közlöny
1929. december 29.
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítási
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
KAszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
VárkerUlet 62.
Is 1887-BEN.
Nyomatott a Délzalai Nyomda é» Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzlet vezeti: Zalai Károly.)
98. vrfolyttn, 296 uám
Nagyktnlua, 192S december 31 kedd
Ara 14 Hllér
ZALAI KOZLONT
feottutM* «■ tMWnUI i H-*t &. aim.
Keszthelyi Hikkljóóhlr.UI Kouutti U|o.u. Sí
POIiíTTKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
FelsöOáxl
gjai közül Zalavármegye törvényhatósága is újra választja azokat, akik az alkotmányos kétkamarás ■ l9zer visszaállításakor a törvény-;„..óság bizalmából nyerték mandátumaiké\'. Az ujraválaszlásl, mini Ismeretes, az uj közigazgatási törvény írja elö és annak az uj esztendő első hónapjib n meg kell történnie Jó magyar és különösen jó zalai szokás szerint -természetesen már ekörül a választás körül is fel-felzajlik a vármegyei érdeklődés. Az érdeklődés hulláingyürüi végigszaladoznak az egész vármegyén, mig kialakul belőlük egy koncentrikus akarat, amely azokat állítja majd a magyar országgyűlés felsőházába az ősi Zalavármrgye képviseletében, akiklöl a vármegye legtöbbet vlthal nemcsak a szűkebb zal i érdekek, hanem a megcsonkilottBágában még mindig súlyos krizls lázával kű/ködő ország érdekeinek szempontjából is Épen mivel nemcsak szorosan veit megyei, hanem országos jelentőségű
1- - ,k — i.. [,-./.. [_ _,,
I. u IIBmi IWIUIIVIH\'USflj^lltlff Itlusl
kővetkező funkciója, megtöbbszöröződik a felelősség Is, amivel az uj törvényfiatóság tagjai, főként az újonnan beválasztottak, meghozzák elhatározásaikai
Döntő erővel kell latba állni mindenekelőtt az általános nemzeti szempontoknak. Ez a nemzeti szemponl pedig azt követeli, hogy amikor a törvényhozás alsóháza már ki\'er|edl válísz\'ójog alapján ült össze, tehát abban a politikai áramlatok és divatok időnkén! hullámzásokat hozhatnak lélte, — ugyanakkor legyen egy szilárd, minden körülmények közi stabil felsőházunk, amely a tötvény-hozásnak nemzeli létünkre és egyéni életünkre is elhatározóan fonlos és épe n ezért történelmi felelősségű kérdéseit nem engedi befolyásolni a mindennapok hangulatainak ingado zásától. Minél szélesebb alapokra kívánkozik a választójog, annál fon-tosabb állam-érdek, hogy a felsőház összetételét évről-évre ne változtathassák meg muló áramlatok
Zilavirmegye uj törvényhatósága hogyan kérhet részt magának ebből a történelmi horizonlu feladatból? Hogyan mozdilhal|a elő a magyar törvén)hozásban olyannyira nélktl lözlietetlen stabilitást?
Ugy hisszük és velünk együtt ugy hiszi a mindig hazafias Zalavármegye zöme, hogy megyéjének és hazájának mawletó jó szolgálatot, aki nem azon töri/egyre a fejét, hogy hol WihoBie rést a mai rendszer fenntartó sáncain, amelyeken átmenetink halálraítélt országunkat a feltámadás reményéig, hanem az szolgálja megyé|e é» nemzete érdekeit, aki erősbileni segít ezeket a sánco-?\'• ,Ezek a sáncok az alkotmányosig fundamentumán épültek és pillérei az autonómiák. Ha a pillér meg-
inog és ulat enged a mei.bonló kísérleteknek, vele ropp.tnnak a sáncok és benyomul azok közé a pusztítás sok leselkedő furiája.
Meri naivitás volna azt hinni, hogy a sáncokon kívülről csupa aranyos, rózsás igérel igyekszik befelé. Aki nem csak önmaga bajainak könnyen és sokszor torzitó szemüvegén át, nem csak az ebből lökéi kovácsolók hangzatos frázisain ál nézett bele a politika kohójába, annak tudnia kell, ho^y épen a stabilitásnak hosszú időn ál tartott hiánya jóidőre felszínen hagyott olyan törekvéseket, amik c ak veszedelembe dönlhelnék az i rszágot.
Zalavármrgye eddig voll választott felsőházi tagjai az idők minden pró-béjál kiállták, eddigi mandátumuk
ide|ét is, csak az ország és vármegyéjük érdekében általánosan elismert eredményekkel szolgálták. Ezért összpontosul bennük újra annak az u| törvényhatóságnak is a bizalma. Hiszen ennek az uj törvényhatóságnak — épen fiatalsága folytán -még ideje sem voll összehasonlító értékelést tennie. Ellenben minden lagja esztendők során ál kisérhette figyelemmel a felsőház megalakulásakor választolt bölcseinek patricius-karaktcrből fakadt p ilitikai magatartását és annak eredményeit. Azt az eredményt, aminek köszönhetjük, hogy minden külső és belső politikai vihirok közepette: — a léket kapóit magyar sors hajója bizalommal szaladt ki az uj éhlnek immáron nyill vizeire, Európa népei közé.
Tomboló orkán Európa felett
Épületeket romba dönt, hajókat pusztít a fergeteg
Budapest, oecember 30
A téli fergeteg újra tomboló erővel zudull Európa egyes részeire. Macedóniában kétméteres hó-borii j« a földet, a Finn öbölben négyéért orosz és külföldi gőzös befagyott a tengerbe, Dorlmundban harmincmé-leres vasbeion szerkezelet könnyű kártyavárként söpört el az orkán.
Franciaország nyugati és délnyugati részében ismét erős vihar dúl. A lehavrei kikötőben a szélvihar fel-döntölt egy emelödarut, amely lezuhant és egy uszályra esett. Az uszály elsüllyedt, személyzetének há rom embere pedig a tengerbe fulladt. A hajóforgalmat egészen be k\'.lletl szüntetni. A szélvihar az ösz-szcstávbcsiéfővonalakatmegrongáll.\'i.
Belgium fölölt is végigsöpört a jeges orkán, amely
jelentós károkat okozott. Néhány ember megsebesült. Antwerpenben a hajók kötelei! meg kelleti kétszerezni a kikötőbeli Az antwerpeni kiállítás francia részében egy csarnok összeomlott s a pavillo.i szerkezetét elragadta a szélvész.
Az Atlanti-óceán partvidékén heves vihar dühöngött, amely többhelyütt káiokat okozolt. S\'. Omerben a temp\'om tornya beomlott. Le Havre ban egy daru rá\'.uhant egy vontatóhajóra.
A hajó elsülyedt, három ember a vizbe fult.
B\'>ulogne sur Mer környékén a le-lefonhuz\'lok erősen megrongálódlak Az angol szigeteket isméi péld.H-tartnf heves, orkáflS7erfl szél söpri végig. Az ulakat kidönlö\'l Mk és romhalmazok torlaszolok c\\ A v\\-rosokban a lezuhan! légiik és cégtáblák sok balesetet Idéznek elő
A La Manche-csatornán a hajók ctak nagy küzdelem uHn tudlak a kikötőkbe vergődni. Az angol és francia partok közöli kél ha/ójáralol. valamint a london—párisi repülő-forgalmat be kelleti szilnlelni. Egy német motoros hajóról Margate kö zelében a személy/el elmenekült Az elhagyott hajó most a hullámok ji-léka. A felhőszakadások következtében a folyók újból megáradtak.
Tovább tombol a vihar
l\'árls, december 30 A Csatorna mentén és Brelagne-bin nem enyhüli a vihar Rouen közeiében az egyik vasútvonalon megakadt a közlekedés, meri a sinekel a kidöntött fák és póznák eltorlaszolták. A tövestől kicsavart fatörzsek több helyütt elszakították a telefonvonalakat. Le Havreban valóságos szökőár zudull a parjra, amely elöntötte az alacsonyabban -fekvő negyedeket. Calais és Anvin közölt a szél felfordította a helviérdekű kisvasút egyik kocsiját. Sallaumlnesben a szél lelépte a templom fedelét. A vihar Párisban is éreztette erejét.
A belügyminiszter sajtóperében 2000 pengő pénzbüntetésre Ítélték a cikk Íróját
A belügyminiszter és a Titán köttetés nem maradt fenn — megcáfolták a „Magyarság"
Budapest, december :I0 A budapesti lörvéuyszéken ma folytatták annak a rágalmazási pernek a tárgyalását, amelyet Scilovszky Bí\'a
R.-T. között semmiféle össze-A bizonyítási eljárás folyamán ban megjelent cikk adatalt
belügyminiszter indítóit a „Magyarság" ellen a „Titán" F.ikereskedelmi R -T. és a Dagály-ulcai rendőri lakótelep épilkezésévcl kapcsolatban. A
cikkéri Szokoty Endre hírlapíró vállal a a sajtójogi f rlelősséget.
A mai lárgyaláson Scilovszky Béla belügyminisztert hallgatta ki a törvényszék. A belügyminiszler azt val-lotla, hogy amikor miniszterré nevezték ki, a Titán-nál viselt igazgatósági tagságáról lemondott és a céggel minden kapcsolatot megszüntetett. A Titán ajártlala volt a legelőnyösebb, azérl fogadták el.
A belügyminiszter rámutatott ezután arr^, hogy kizárólag a közérdekel tartotta szem elöli, amikor a Tilán ajánlatát fogadta el.
Dickmunn Jenő, a .Titán" R.-T. vezérigazgatója kijelentette, hogy a belügyminiszter és a Titán közt semmiféle összeköttetés nem maradt fenn. A Titán olcsón adta el a lelket, mert ugyanakkor a mellette levő lelkei jóval drágábban adlák el. Erről hivatalos becslést mulli be. Kijelenti, hogy a cég senkinek sem fizetett provízió! a telekeladási szolgálatokért.
Ladányi Jenő dr Ügyvéd, a Titán jogtanácsosa azl vallotta, hogy hevesen ellenezte a lelek eladását, mert a környékbeli lelkeket Jóval nragaíaM) áfóft adláfc\'el. DatVift Jenő, a Stabil R. T. mérnökigazga-tó|a tanúvallomásában előadta, hogy a Titánnak az üzlelböl nyeresége nem marad, sőt nagyon valószínű, hogy a munka veszteséggel fog zárulni.
A délutáni tárgyalás
Budapest, december 30 (Éjszakai rádiójelentés) A sajtóper tárgyalását délután negyed öl órakor folyta Iák. Töreky elnök ismertette a telekérték nyilvántartó hivatal véleményét, -mely szerint a megvásárolt lelek a kérdéses időben 80 pengőt éri négytrzOgölenkér t.
Vay Kázmér miniszteri tanácsos kijelentelte, hogy semmiféle utasitásl nem kapott a belügyminisztertói a telekvásárlás ügyében, melynek köze lett volna a Titán R. T.-hez. Az ügyész és védő löbb kérdést intéz a tanúhoz, akit a törvényszék valló.nására megesketett.
Ej ulán liruksz Lajos kincstári tanácsos tanúvallomása következett, aki
pontról-pontra hitelesadatok kai cáfolja meg a Magyarságban megjelent cikket.
A perbeszéd\' k során a főügyész azt fejtegette, hogy a lefolytatott bl-zonyilási eljárás nem igazolta a cikk egyetlen állitását sem.
A védő ezzel szemben azt állitolt?, hogy a bizonyilá i eljárás sikerült. Az ulolsó szó jogán Szokoly Endre hírlapíró szólott röviden, majd pír p rc múlva a bíróság kihirdette Ítéletét.
Eszerint a hírlapiról a belügyminiszter megrágalmazásáérl 2(XX) pengő pénzbüntetésre ítélték. A pénzbüntetés 10 pengőként 1 napi fogházra változtatható át. A főügyész, védő és a vádlott fellebbezést jelentett be.
ZALAI KÖZLÖNY
4 I92J. december 31.
a Kereskedelmi Alkalmazottak ocfo|||0sa\'\'^!!e!^íf^n
nagyszabású müsorostánc-teajZMVcKlCrejieiyCsuterén) fél 9 óra! kezdettel.
90 millió pengőt
követel Magyarországtól Görögország
Az osztrák és a görög kormány megegyezett, hogy Ausztria 8 év alatt 8 és fél millió arany trankof fizet a világháború alatt elpusztított görög kereskedelmi gözösökért. Görögország Magyarországtól ugyanezen a cimen 90 millió pengőt kövelel, természetes, hogy Magyarország ezen összeget nem ismerheti el jogosnak.
A miniszterelnök
csütörtökön utazik Hágába
Bethlen István gróf miniszierelnök előreláthatólag csütörtökön indul el Hágába, hogy az ünnepélyes megnyitás időpontjában már olt legyen. A miniszterelnökkel együtt utazik Wulkó Lajos külügyminiszter, U\'c-kerle Sándor pénzügyminiszter, báró Korányi Frigyes és Qajzágó László. Ugyanezen a. napon utaznak el a szakreferensek Is.
A mentők
uoIrdMt u/eM/eorfet oyü/-léte ma ea/e kexdödlk \'
Nagykanizsa, december 80 Mi este, mikor megkezdődnek a Izilveszterl vigasságok, mird^n nyilvános helyen meg fognak jelenni a mentők, hogy a beszerzendő mentőeszközök céljaira gyűjtsenek.
Felesleges hangsúlyozni, hogy a nagykanizsai mentők az esztendő egész folyamán milyen fontos misz-sziól töltenek be. Aki valaha is rászorult a mentők elíő-segilségfre, Vagy akii beszállítottak betegen a kórházba, az tudja jól, mennyi ériéke van a mentők munkásságának.
Síjnos, a kanizsai mentőállomás, noha már megvan a nemrégen beszerzett uj mentőautó, még mindig nem rendelkezik sok szükséges mentőeszközzel, amik a modern mentőszolgálat elengedhetetlen kellékei.
A mentők a közönségért vannak, tehát illó, hogy most, amikor ök Is a közönséghez fordulnak, mindenki adakozzon tehetsége szerint.
A mentők gyűjtése ma este kezdődik és folytatódik az uj eizlendó első heteiben, amikor Nagykanizsán minden házhoz bekopogtatnak és adományokat kérnek eszközök beszerzése céljaira.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések t Hélliln a hdmtrs/k-m: Reggel 7 órakor —1-2, dtlután 3 órakor —3. este 9 órakor —21.
FelhSzti; Reggel borult, délben él este tlszts égboltozat.
Sz/Urőny: Reggel észak, dílben és este délnyugati izéL
(Éjszakai rádlójiltntis) A ■•(•oroló-glal IntSxat ssts 10 Apakor ja-lantl t továbbra la aránylag enyhe, aok helyen kSdSa áa helyenként, fAleg nyugaton oaapaslákra hallá Idő várható.
„Nagykanizsának nagyobb idegenforgalomra van szüksége"
hangsúlyozta Spiegel Szlgfried iparkamarai elnök az Iparotok is kereskedők irlekezlileln
lékosságairól. Nem a vendéglősnek keli megállapítania, hogy szállodája kiváló — de a pénzét nála hagyó
Nagykanizsa, tlocomber 30 Spiegel Szigfrid kir. kormány-főtanácsos, a soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szombaton este Nagykanizsára érkezett és vasárnap délelőtt felkereste az ipartestületben egybegyűlt iparosságot, a Kaszinóban pedig az OMKE tagjait.
Az ipartestületben Kiss Ernő elnök üdvözölte a kamarai elnököt, aki közel egy órás beszédben foglalkozott az iparosság általános bajaival, fflleg nagykanizsai viszonylatban.
— Minél nagyobb Idegenforgalmat kell csinálnia Nagykanizsának
— mondta — és itt nem elég a vizűm megszüntetése, hittem arra kell törekedni, hogy az idegen Itt jól is érezze magát. Ebben főleg a szállodásoknak jut nagy szerep. Egyéni véleménye, hogy
a vidéknek Nagykanizsához való gravitációját jobban segíti elő az autóbusz-forgalom, mint a vicinális vasutak.
— A hitelkérdésnél, nincsen nagyobb szemlényvesztés, — mondta
— mint a kiskereskedelmi hitel. Ha a hi\'.clkérdést meg lehetne oldani: akkor könnyen meglehetne oldani az iparoskérdési is.
Kiss Ernő kifejtene, hogy nem oszija a kamarai elnök nézetét a autóbusz-forgalonn vonatkozólag, főleg teherszálliMs szempontjából. Azért az iparopsag mindent elkövet
a Nagykanizsa—böhönyel vasút
megvalósítása érdekében. Somogy-vármegyéhez küldöttség jött hozzá ebben az Ügyben, a községek hajlandók anyagilag is hozzájárulni. A kormányelnök figyelmét kell e kérdésre felhívni, meri az ö birtoka is ezen a területen fekszik.
Spiegel kamarai elnök beszéli ezután a balatoni fürdőhelyek logya-
vendégnek.
Samu Lajos alelnök az iparosság panaszait sorolja fel, kitérve a vásár-kérdésre. Spiegel hangsúlyozza, hogy semmi szükség a kirakodó vásárokra, melyek kimerítik a lakosság anyagi erejét. Minél több állatvásár! I ez legyen a mai jelszó, meri ez nemcsak a gazda, de az iparosnak és kereskedőnek is érdeke.
Áz OMKF tagjait a Kaszinóban látogatta meg Spiegel elnök. Iit Blankenberg l-nre OMKE elnök Udvözölle meleg szavakkal a kamarai elnököl, aki itt ugyancsak az általános gazdasági helyzet kérdéseiről fo ylatoit magas nivóju megbeszélést.
Spiegel kormányfőtanícsos délután visszautazolt Sopronba
Négyórás szilveszteri műsor! Este 9-től éjjel 1 óráig I
Szökés i nász elól
Vlxlálék 8 Itlvonásban Főszereplő: ■Ady Chrletlane
Az éjszaka lovagja
Kalandort lm 7 (elvonásban, atilla Dawa és Bari
Fős terep lé: Llllal
Hollywood a modern Bábel
Intimitások s Ilim vllághlrességelnek
életéből 7 felróni .ban. É» egy ■•reg burleszk. Biliden jegyhez egy Ingyen tomhola-nám járl 8ende« helyárak I
Gzobor polgármester, fliknla főjegyző és Wasser-mann műszaki tanácsos ellen fegyelmit rendeltek el
a zalaegerszegi villamosítási ügyben történt hiteltullépés miatt
Zalaegerszeg, december 30 Zalaegerszeg város villamosítási ügyében rendkívül érdekes fordulat történt
A Bődy Zollán alispán által elrendeli vizsgálat eredményeképen Czobor Mátyás polgármester, Mikula Szigfrid városi főjegyző és Wasser-marin Frigyes városi műszaki tanácsos ellen elrendelték a fegyelmi vizsgálatot Az alispán egyben utasította a
városi képviselőtestületet, hogy Mayer Kornél villauygyári U-.emvezeló ellen sajti hatáskörében járjon el, miután a város szerződéses tisztviselője és igy fegyelmit ellene nem imiilhalnak A fegyelmi vizsgálat elrendelése nagy feltűnést kelteit, de mégis meg-nyugtatólag hatolt, mert a fegyelmikkel végre lisztázni fogják a városi vezetők felelősségének kérdését ebben az ügyben.
Hol búcsúztatjuk ma az ó-évet?
hát természetesen a Cenfrálban
Nagykanizsa, december 30 Mindenki jól emlékszik még az ikra a gömbölyű murikra, melyek a Cen-trál kávéhlz remek szilveszteri mulatságán szórakozfatták a közönséget.
Ez idén a Cen\'rál vezetősége különös gondot fordít arra, hogy vendégeinek feledhetetlenné tegyek az év utolsó estéjét. Vtd.is Lajcsi kitUnő cigányzenekarán kivűl is sokféle meglepetésben lesz része a közönségnek. Az asztalra kerülő fánkokba három szerencseszámot rejtenek el, melyekkel egy üveg pezsgőt, egy malacot és c?y iveg finom bort lehet nyerni. Ezenfelül gazdag vacsorákat állit ösz-sze a Cenlrál Szilveszter estéjére, köz-ism rl kitűnő borait és egyéb italait szolgálja fel.
Hajnalban a mulatozás méltó be-fejezéseül friss bab- és káposztaleves kerUI a Centrál asztalaira.
Igy tehát minden jó enni és Innivaló meg lesz és jókedvben sem lett hiány. Nem problematikus tehát, hogy ma este hova megyünk, ha igazan jól akarunk mulatni. Egész évben eleget szomorkodunk a rossz gazdasági viszonyokon, ma este azérl sem engedjük át magunkat a gondnak, hanem : — Huzd rá Lajcsi, tedd rá a vonódat az öreg szár izfára, mert olyant mulatunk, amilyent kevtiel látott még a Centrál kávéház isi
Nagykanizsa egész uriközőnsége ma este a Centrálban találkozik, ahol cigányzene kísérettel fogják örök nyu-galumra helyezni 1929-et. Aztán pedig lássuk, hogy virradunk bele 1930-ba. Az falán jobb lesz, mintáz elődje volt. Egy baráti tanácsot adhatunk: jól teszi mindenki, ha az előrelátható nagy zsúfoltság miatt asztalrendelését telefonon bejelenti. Reggelig nyílva. (-)
Kútba ölte magát
egy nlosmlxirt gaMda
Nagykanizsa, dacember 30 Már néhány napja, hogv Szabó István zalaszaharl gazda titokzatos módon eltűnt. Hozzátartozói keresni és kutatni kezdték - hiába. Végül a pacsai csendőrök az egyik kútban egy halottat talállak, melyben Szabó István hozzátartozói az eltűnt gazdára Ismertek. A vizsgálat megállapította, hogy Szabó gazda öngyilkossági szándékból a kútba ölte magái. A kir. Ügyészség a holtlest eltemetésére megadta az engedélyt.
— ön most még nem tudja, de 15 év múlva biztosan dicsérni lógja, hogy Barta Miksánál vett szőnyeget.
Szllves2ter-ea/ély a Polgári Egyletben kU-| lön/éle mókákkal.
Farsangi újdonságok
nagy választékban megérkeztek
Kisfaludi és Krausz céghez.
1929- december 81. .............ZALAMtOZLÖNY___»
VÁROSI ÉS URÁNIA MOZGÓ
Négyórás szilveszteri műsor!
Ingyenes nagy tombola! Rendes helyárakl
o
Szökés a nász elöl I Az éiszaka lovagja
Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő: Mfldy Chrlstians | Kalandorfilm 7 felv. Főszereplő: Billlé Dowe, Bárt Llttel
Hollywood a, modern Bábel
Minden jegyhez egy ingyen tombolaszám járl
„Senklsem próféta..."
Ütő Bandi utja Nagykanizsától a diadalmas kassal „befutásáig" Nagykanizsa, december 90
A pécsi színtársulatnak volt egy nagyon szimpatikus, fiatal művésze, akit nemcsak azért szerelett a közönség kiváltságosán, mert véletlenül nagykanizsai, hanem mert azt ériékes kvalitásaival százszázalékban kiérdemelte. OH Endrének hívják ezt a fiatal színészi, akii érthetetlenül háttérbe szorítottak a társulatnál és csak nagy ritkán jelenhetett meg alig pár szavas epizód-figurákban a színpadon, de olyankor annál őszintébb és hangosabb sikere voll.
Mindenki jól emlékszik egy-egy maszkjára, ami s darab magvas humorát képezte, azokra a tiszta tehetséggel megjátszol) lehetetlen alakokra, melyekben legtöbbször öregembereket, az élet egy-egy elfuserált alaklát vitte a deszkákra.
Üti Endre, aki a színpad és a közönség kedvelt Bandija voll, miután látta a .senklsem lehet próféta a maga hazájában" cimű örökigazság önmagán való beteljesüléséi, fogta magái elébb megházasodott (ezi nehezen bocsátják meg neki a kanizsai leányok) aztán aláirta a szerződést, mely az immár .családos* Bandit Kassára szólította.
Iván Sándor, a felvidéki megszállott terület színigazgatójának társulatához került tehál Üti Endre f alai feleségével: Eörsy Babával. Itt "itán teljes erővel a kiforrás uljára indult tehetsége.
Azonfelül, hogy itt már értékelték és megbecsülték tehelfégét és szép szerepeket is kapott, pompát scenikai tlkerekel fűzött állandóan gyarapodó babérkoszorújába.
Nagy és ötzlnle sikere voll a fiatal kanizsai színésznek Kassán, de ezekről még családja Is alig tudott valamit. Olő Endre (ez talán egvellen hibája) sohanem ludla magát adminisztrálni abban a tekintetben, hogy az őt ért sikerek hirél megfelelően lantzirozni ludla volna.
Ha kitapsolták tízszer, akkor sein Igen beszéli róla leveleiben, mig most aztán mégis elküldölt szüleihez Nagykanizsára egy olyan müvész-csokrol, amivel kévét branctbeli dicsekedhetik.
A felvidéki magyar sajtó kivágott Cikkei állanak itt előttünk, amikből bizonyára mindenki örömmel olvassa üti Bandi érvényesülésének ujabb etapp|át.
A Kassai Újság a Szökik az asszonyról Írott kritikájában Otöröl ezeket Írja:
.A darab rltkaszép kiállításáért,
pompás díszleteiért elismerés jár Olő Endrének, akinek művészi ecset|e alól kerüli kl mindez".
A .Oömör" Írja a Krétakörről: .Osztatlan tikért ért el Ülő Endre a darab scenikai rendezésével. Amit a szíi.padon e tekintetben produkált, az a maximum voll".
Ugyancsak a Krétakör kissai bemutatójáról igy ir a Kassal Újság:... A rendkívül szokatlan miljő, a pompás scenikai rendezés melleit könnyűszerrel rabul ejtette a nézőket, akik egyik meglepetésből a másikba estek. Ölő sceniksi rendező kassai sikereit koronázta meg ezzel. Olyan színpadokat épített, amelyeknek látványossága, kiállítása már egymagában is biztositotla a zsúfolt ház elisme-
rését.
A Kassal Hírek az Ember tragé diájáról emlékezik meg:... egészen frappánsul hatollak Ütő Endre disz-letei. Ez a fiatal scenikus mesterien leegyszerűsített eszközökkel bámulatos keretbe foglalta a darabot.
Madách müvéről a Prágai Magyar Hírlap ir igy Ülővel kapcsolalban : . . Otö rendezése, szinpadépilése minden várakozást felülmúl".
Ugyanígy számtalan cikkben méltatják Olő színészi és scenikai tehetségét a szépirodalmi és színházi lapok, ami csak büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy a megszállás alatt levő lestvéreinknek is ilyen értékeket tudunk átküldeni a .határon túlra".
— Az adófizetés a legnagyobb lassúsággal folyik — mondj-i Polal számvevő. — Aki fizet, az Is az adóhátraléka részleteit törleszti.
— November 15-től az együttesen kezeli adók vállak esedékessé, az állami, megyei és a városi adók.
A végrehajtások száma megduplázódott.
Hogy milyen óriási anyagot kellelt
feldolgozni a városi adóhivatalnak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idén a mai napig 17.000 azoknak az adóvégrehajtás! ügyiratoknak a száma, melyek kezelés alá kerüllek (ebben benfoglaltatik az összes adónem és a vidék is).
Tavaly 14.000 voll ez a szám Ez a nagykanizsai\' gazdasági helyzet szIgnalUrája.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
Figyelem! Nagy kereset!
Elsőrangú cikkeknek magánszemélyeknek való eladására keresünk KÉPVISELŐT
minden vidéken. Ajánlatok küldendők:
Speolállmport R.F. Szok-lloa is Társa, Budapest,
Rádai-utca 9. sz. IV. emelet 5. címre. un
I liter balatoni rizling P 1 — I üveg badacsonyi édes
Cablnet ........................P 2-80
1 nagy üveg Lllke-pezsgó
Creman Rose édes ... P 6-— I nagy üveg Törley
Reserve ......................P 7-20
1 liter tearum ... .....P 3-80
I liter kiváló minőségű
likőr, minden Ízben P 550
Oerbeaud, Stühmer, Dreher-Maul, Kocstlin bonbonok, teasütenié-nyek óriási választékban
kaphatók
Hnszel és Frledenthal
csemegekereskedésében.
_MM
Menyasszonyi kelengyék
nagy választékban
Singeméi.
17.000 végrehajtási ügyirat fordult meg a városi adóhivatalban
A legszomorúbb évvég! statisztika — Hogyan adózik Nagykanhsa város közönsége ?
Nagykanizsa, december 30
Ilyenkor az év végén az egyes hivatalok rendesen visszapillantást vetnek a lefolyt esztendőre, a végzett munkára és beszámolnak tevékenységükről.
Ebben a ludalban kerestük fel a városi adóhivatal vezetőjét, Palai számvevőt, hogy érdeklődjünk aziránt,
hogyan adózik Nagykanizsa
város közönsége?
A város gazdasági életének legfinomabb szeiszmográfja az adóhivatal. Itt tudni meg a legigazabban, milyenek a város közönségének anyagi viszonyai, gazdasági állapota.
A válasz, amit kaptunk — előre voll látható. Nem lepett meg, de húsba elevenünkbe vágó és — megrázó tragédia szomorú kísérője.
ZALAI KÖZLÖNY
Halálos szerencsétlenség ért a Balaton vékony jegén játszadozó gyermekeket
A néhány centis jégen fakulyáztak, a jég beszakadt és kél gyermek a Balatonba zuhant - Egyik gyermeket kimen telte nagyobbik tesivére, de a 12 éves Hu a vizbe fult
Nagykanizsa, decomber 30 A balatonparii Fllrfó község halárában borzalmas kimeneteld szeren-csé.linség történt, m-.lynek halálos á\'dozíh is v.m.
Gulyába Józsit fűzfői ipirosmester három gyermeke: a I4éves Sándor, a 12 éves József és a 9 éves Teri (akulyázni mentek a Bilaton pótján képzödöll pár cenliméleres jégre.
Gályába József csak korcsolyával próbálkozott a nádas szélén, bátyja azonban ölébe vette 9 éves hunit és együtt siklottak iile-oda a veszedelmes jégen, mely egyszerre mintegy 5 méter hosszúságban beszakadt alattuk és a két gyermek a vizbe zuhant. A fiu elmerült a jeges víz-
ben, de a kislány bámulatos lelki erővel megkapaszkodott a jég szélé ben, in ly azonban folyton töredezett
A k\'orc.olyá/ó üalyaha fiu hősies önfeláldozással a repedező jégen megközelitet e hugál és rettenetes klltde\'em ulán sikerült Is kihúzni u már erejét vesztett leánykát Ezután öccsét kereste, de az löbbé nem bukkant fel.
A bátor testvér ezután karjain hizavilte húgát, aki súlyosan megbetegedett. Az emberek még azon órában az odapuszlull Oalyaba gyerek feli utalására indullak csákányokkal, hálókkal, de nem sikerült holttestét feltalálni.
4
NAPI HÍREK
NAPIREND Ueoember 31, kedd
Róm katolikus : Szilveszter Prolrsl.
Sdlveutrr. Izraelita: Klal. hó ;« •
Vároal éa Uránia Mozgó. .Szdkéi ■ nász elől*, vieláték. .Az é|«zaks l<>. vaiíla*. kalandnrtllm. .Holljw, d i rno dern B\'b-I\\ In Irnlttook a lllmhlresté eek életéből — Kiegészítő müior. — Négyórás előadás.
Oyógyszertárl éljell szotgáiit: I.
hó végéig a Neumann léle .Fekete sn\' gyógyszerlár.
Oőztürdő nyitva reggel 6 óráról eitr 6 óráig (hótfft, szerda, péntek délutir és kedden egész nap nőknek).
— Évvégl hálaadó Islentiszte-
letek. A plébánia templomban a szokásos évvégi hálaadó istentisztelet ma délután fi órakor kezdődik, melyet papi segédlellel I1. Deák Szuíp c plébános-házlönök vé,<ez, aki a hilszónoklatot is tarifa. Az újévi islenlis^telel a megszokott ünnepnapi sorrend szerint. — A felső-templomban 6 óMkf lesz a hálaadó islentiszteiet.a hifsftrjgtlalol Krizsala Ferenc gimnáziumi \\mtir mondja. — A reformáms templomban délután fi órakor kezdődik a hálaadó istentisztelet.
— Egyházi kinevezés. XI. Pius pápa Luttor Fererc dr. voll halálon-füredi plébánost, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsosát pápai p/elálussá nevezle ki.
— Szenzációs Szilveszter-est a Koronában. — Jazz bánd. — R\'ggellg nyitva.
— Az amatőr fotó kiállítás
ma délulán 6-ti óra közt, holnap reggel H tói 12-ig és délután 3-tól 6-ig még díjtalanul megtekinthető a volt Uszló-féle rádió-üzletben — A képek tulajdonosai január 2-án és J-dn jelentkezzenek Szabó Antal üzletében, ahol visszakapják felvételeiket.
— Dr. KOnig fogorvos kü földi szabadságra ulazotl. U|ból rendel január 20 án.
— Halálozás. Günsberger Sándor,- dr. Oünsberger Lipót városi állalorvos atyja, 82 éves korában vasárnap elhunyl. Tegnap délután temették el nagy részvél mellett.
— Ma este lesz a kereskedelmi alkalmazottak szilveszteri mulatsága a Centrál siuterén helyiségében Sokféle móka, nagyszerű kabarémüsor várja a közönségei, a lánchoz a zenét az egyesület házizenekara szolgáltatja. A jelek szerint zsúfolt teremre van kilátás, ami csak a mu\'itság rendezőségének fi-radhatatlan agilitását igazolja. A mulatság fél kilenc óraVor kezdődik.
= Eljegyzések. Kohn lluskát eljegyezte Blumenschein József. (Minden külön értesítés helyeit.)
Günser Kaló Nagykanizsa és Dán Dezső Budap.sl jegyesek.
— Szilveszter a Kath. Legény egyletben. A Kaih. L-gényegylet nagysikerű karácsonyi mulatsága ulán ma Szilveszterre lendcz műsorral ecybi kötött táncmula\'ságol. Az esle fél kilenc ótakor kezdődő műsoros kuplék, dalszámok, zónára és lie-
gfdüdaraliok és falrengelő viejáték, melyet az egylet legjobb mük/ive ői adnak elő. Műsor ulán u|évi malacokat sorsolnak ki. A rendezőség a>. egyesület barátait és azok vendégeit s eretellel várja az ó-év búcsúzta tására.
____I92J. december 31.
Szilveszteri
meglepetés!
idénysör különlegesség kapható
Sípos Andor
csemege-Üzletében.
= Szenzációs Szilveszter-est a Koronában. — Jazz-band. — Reggelig nyitva.
— A nagykanizsai magántisztviselők folyó hó 22-én meglá tott gyűlésükön, amely a kartársak élénk részvétele melleit folyt le, az egyesület újbóli megalakításit határozták el és a j lölő bizottság javaslalára a következő tisztikart választották meg. Elnök Kelemen Ferenc, ügyvezető elnök Wagner Ferenc, alelnökök Vermes Oéza és Szerb Ernő, lllkár Hantos Árpád, ellenőr Krausz Andor, pénztáros Báder József, jegyző Wort-mann Imre. Megválasztott továbbá egy 17 lagu választmányt. A vezető-Bfg kéri a még be nem lépett kar-társakat Is csatlakozásra, hogy az egyes U\'et működését a karlársi érzések és érdekek minél intenzivebb ápolására és fej\'esztésére eredményesen folylailiassa. Belépő nyilatkozat a titkárnál és a vezetőség minden tagjánál kaphaló.
— Báli ruhanemQek ■ legújabb dlvatszlnekben érkeztek Barta Miksa divatáruházába.
— Herczl Rózsi állapota, mini a kórházból értesülünk örvendetesen javul, úgyannyira, hogy a fiatal menyasszony egy-két héten belül elhagyhatja a kórházat. A rendőrség a beveze\'ett nyomozás során még nem tudti tisztázni, hogy Herczl Rózsi honnan és hogyan jutott a veszedelmes méreghez.
= Nagy Szilveszter-est az Angol-parkban zenével. Meglepetés uj rendezésben.
— Meghalt a keszthelyi autó-elgázolás áldozata. Jelentettük, hoay Keszthelyen egy autó elgázolta Tuboly l ajos gazdaembert, akit súlyos sérüléseivel beszállítottak a kórházba. Tuboly vasárnap belehalt sérüléseibe. A nagykanizsai kir. ügyészség a gázoló autó soffőrjével szemben megtette inlézkedéseit.
= Árban, minőségben választékban Barta szonyegraklára szenzációs.
Vadbörőket,
mézet, égytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 18. uu
^\'-í\'l.llj. -
Törley Talysman Törley Rí sérvé Törley Crémant Rosé Törley Gout Amérlcaln Törley Extra Dry Dítzl Amérlcaln Ditzl Crémant Rosé Ditzl Arany
Szilveszterre legjutányosabban
Sipos Andor cégnél.
Halló! Halló!
Családias Szilveszter-est
a Wollák éttermekben,
ahol minden vendég kap egy Ingyen nyeremény számot, mert löbb értékes dolgol lógunk az igen tiszteli vendégeink közi ingyen kitorsolni.
Gyönyörű szilveszteri műsor,
ahol mindenki, mint a múltban, most is igen jól érzi magái.
Éjjal 12 órakor az Ó-éw gyönyörű elbúcsúztatása malacrikalás közben. Ulána az eljövendő „boldogabb" év megünneplése. Kitűnő cigányzene éa magyar- nóta-est elsőrendű énekes mDvásini kSzremOkttdásével.
Aki felejihetellen eslél akar ellölteni, az okvetlen olt legyen.
Kitűnő ételek és italok a szokott szolid árak mellett. Szíves pártfogást kér ,
WOLLftK JENŐ vendéglős.
Farsangi újdonságok megérkeztek!
Menyasszonyi kelengyék nagy választékban és a legolcsóbb árban KÖREIM JENŐ „Menyasszony divatáruháza Nagykanizsa, Deák-tér I, a felsötemplom mellett.
1629. decertlber 3l.
ZALAI KÖZLÖNY
- Okvetlen /ö//özi el a Polgári Egylet Sxllvesx-ier r.atélyére._
KÖNYVEK, LAPOK
Olosóbb lett a Napkelet
A magyar szépirodalom éa kritika előkelő orgánuma, az olvasóközönség egyre aulyosodó gnzdaiágl holyzotéro való tekintettől 1U30. Januáriéi kozdvo megjelenésében uj rendszert vezetett be. Az uj beosztás szerint a tolyólrnt e/után minden hó elsején tog megjo-lennl .záraonként 10(1-112 olctnl lerje-delemmel 8 évi előfizetési óra tiz eddigi 4" P helyett 28 P, tisztviselők rémire pedig 30 1\' helyett 2(1 I\' lesz. A moatan! újévi szám rendkívül gazdag óh változatos tartalommal Jelent meg. Coliért Mária, Oyallny Domoko , Vli-uyédy Pál és Thuty Ujon novellákkal, Roménylk Sándor, Falu Taináa, Oulyáa Pál éa Szegedi István vcrnekkol szerepelnek. llodey Tivadar .Péterty Jenő éa a történetírás", dr. Prahács Murglt A cigányzene éa a magyar népzene", Rexa l)oz»ő podlg „Az első királyiéin
f;stáa magyar szlnlelfladáaon" clmmol rt tanulmányt az uj azámha. A gazdag kritikai, képzoinUvéazoU, zenei, színházi I- tudományos azeroiében Fábián István, Németh LáazlA. Marót Károly, Fi. Huazár Irén, Oál János, Ónál látván. Majthényl György, Fekete Lajos, Hrl-etta Frigyes, Eckhardt Sándor, Uenthon látván, Ágoston Gézáné, Itódey Tivadar és Prahács Margit neveivel találkozunk. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal: Budapest, I„ Döbrentol-u. 12.
)( A magyar elbeszélés ItgkllOnObb wiliral Írtak egy-egy novellát az UJ Idók karáoaonyl számába: Herczeg Ferenc, Pállfyné Qulácay Irén, Tere«-caényl György, Farkira Imre. ezenlelül Hegedtla leránt Irt Jókai és Lnhorlalvl Rózáról, Lykn Károly egy eltelejtett magyar festőről, Pékár Gyula az url Irámról, Berend Pál nrról, hogy minden pálván megállják helyüket a nök. Szeboncl-szobh kéneken klvlll a gazdag tüzetben találjuk még a közkedvelt rovatokat: Rejtvények, Recop\'.pá lyázat, Kézimunka, Szerkesztői üzone tek, Kertészet. Gasztronómia, Szépség-á|ioláa stb. Herozog Forenonck a magyar url család számára szerkesztett e aróp hetilapjának előtfzetéal ára negyedévre 610 pangó. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal, Buda-po«t, VI., Andráaay-ut 16.
)( A\' 6n Újságom a legszebb, legrégibb képes gyermeklap, 6-t2éve» iluk ea leányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet Póaa Lajos alapított éa szerkeszti Gaál Mózes. Van benno lolytatá-soa regény, elbeszélés, mese. vers, kis színdarabok, clkkok, játék, a port. relt-vény-rovat Minden szombaton Jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Az előfizetők t\'20 pengő kedvezményes áron fizethetnek elő ai Én lljaágom Könyvel-r». Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal; Budapest. VI., Andráaay-ut 16.
)( A Színházi Él«t újévi arám. A ka rácaonyl albumához haaonló dlazes, ér-Ilekea azámmal Indul az újévnek a Színházi Elet Most megjelent Január l-l azáma vezércikknek Molnár Ferenc cikkét közli. A magvar közélet legnagyobb nevel adnak Jóslást, hogy milyen lesz «z uJoMtendő. Pontoe programját atlja az uj szám a Január 19 Ikl Mim Magyarország válaaxtánnak. A Színházi FJot újévi száma közli az lameretlen szerző „Karrier én szerelem" clrnü uj regényének második részét, darithmol-lékletként pedig a budapesti Kamara Színház Idef legnagyobb alkerél a „Hajnalban, Délben, Ente\'-et adja. Gyönyörű ntélynyomáau képek teázik valóban be-uotaé az újévi aiáraot, melynek ára 1 P.
SPORJELET
Újpest impozáns gólaránnyal verte Alexandria válogatottjait
Olaszországban túrázó csapataink nem nagy sikerrel szerepellek vasárnap — A BSE ujabb győzelmet aratott Spanyolországban
Nagykanizsa, decomber 80
fittiil. mt. atainirtrtt ,.B a 11 ■ o I\'
■lilos h.lim Irttaxf,
El pUnUI ai ilt.16
\'"•a kiútja. y,|_.
lDdomlavA« iU. P°« tISátlItva. Mii i|. ■l\'-.lnS.rT.árt.lm.l. I" I .RUSSIN-itU, — raaial, ctótl.,, poio.k. i, ha.nalrtóaserrt
M.plifbtn MlinWIUl aaillllja: tatlaal Laboratórium BMlftpaal, VII. __MarUjl-alc H. «,
Külföldön lurázó fulballcsapalaink vasárnapi teljesitményei általában mérsékelt eredményekéi mutatnak. Quliver módjára emelkedik ki ezek közül Újpest alexandriai győzelme, ahol a válogatod II-el remek játékban féltucat góllal verte és csak nehezen adott helyet egy becsület gólnak.
Olaszországban lurázó proficsapataink közül csak a III. ker. győzött
TŐZSDE
A mai tőzsdén a forgalom kissé élénkebb volt, mint tiz utóbbi napokban. A küszöbön álló évzárlalokkal kapcsolatban számos kötéa Jött létre, egyébként elhanyagolt ériékekben Is, ami a tőzsde forgalmának klasé élénkebb képot kölcsönzött. Az árfolynmok nagvJábAn csAk mérsékelt emelkedést mutntnAk szombati zéróárfolyamtikkal szembon. A tlx-kamatozáau pnplrok plnca llzlettelen, változatlan. A devizapiacon élén-kobb torgalom volt. ami szintén az. év
Firenzében, a Nemzeti Sapmierdare-nában döntetlent ért el, mig a kék-fehérek Nápolyban, a szegedi Bástya pedig Triesztben kapott ki.
Eredmények:
Újpest—Alexandriai válog. 6:1
(2:0).
III. ker.—Florentina 3:2 (1:0) US Trlestina—Bástya 5:1 (3:0). Napolt-Hungária 4:3 (0:1). BSA FC—Malaga 3:2 (1:0).
zárlattal kapcsolatos dlszpozlclóknAk ós a svájci klllzetéa hirtelen lanyhulásának tudható bo Newyork ép |tont árfolyama mindamellett ma 1« változatlan volt.
Zlrictu íarlat
Pária WMVi, London 23 13Vi, Nnryort 515-00, BrflaMl 7107\'/l, Milano 26 94, Madrid 69 20, Amsterdam 307 75. Berlin 123 05. Wien 72-4S, Sofla 3\'72>/l Pláea 15 26, Vanó 58 721\'J. Budapelt 10-10 íelgrád 9 12\' i, Bukarest 3 07\'/i
Eternola
gramofon
6 havi részletre
Legtijabb
aram ofonle mezek
karácsonyi ajándéknak legalkalmasabb
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádió és gramofon osztálya
Nagyban és kicsinyben elsőrangú
uradalmi faibor
kapható
ZIRKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedése
NAGYKANIZSÁN.
Telefoni 7. szám.
Ma nagy
disznótoros vacsorával.
Szives pártfogást kér
Perényl János
vendéglős.
Tarséiytmáa
Búza tlizav. 77-ca 23 .\'0—23-90, 7»-a« 2380-2410, 79-tl 24 10-2455, 80-ai 21 40-24-70, dunánt. 77-ea 22 05—22 3n, 78-ts 22 30 -22 50, 79-ea 22\'55-22 75, 80-ai 22 65 -22-85, rozj 14 85-1500, Lak árpa 15-65-1610, lOrárpa 17\'50— 19 00. ub 13 00-13 35, tengeri tazt. 13 15-15 35, dunánttill 13 10 13 20, repce 51-00-58 00 korpa 9 50-970.
Striitrásár
Ftlhajtáa 3822, eladatlan —. — Elérendő 1*48—1*52, ludett 1*40-1*44. uedelt köaép 1*32—1*36, könnyű 1*22—1*38, 1-sö rendű öreg 1*36—1 40. Il-od rendű öreg 1*25—1 30 angol aBIdó 1*60-1*81, jmlonna •Agybrut 1*46—1*50, nlr 1*70 -1*80, hui 2 15-2*30, szalonnái lélsertés 1*80—1*90.
Klatje: Nlolsi Sroaía él Upklaáé Tállítat, Rankuiitái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
btMUrWa talpfon i Naavkanlxsa 78. a*.
Garantált jó uraségi !•) kannákban
htihoz szá\'lltva január l-lól kapható llte-renklnt 30 llll. Megrendcléaeket eltogad Mtiazcl éa Frledenthal. 6433
WhUII Károly épOlcl . mUbádogos, vixvczelék és csatornázási vállalna Elvállal minden e szakmába vágó uj munkát éa javítást. Pontos ktsaolgáláa. olcsó á<ak. Erxaéhal-Ur II. - Tflr»4n,.«*k m.Il.lt._ ____5906
EBI sas«l«g llaita dunvhát karaaak allrgóarn megvételre. E\'testlést kérek e Up klidóhlvatalába._____
ISrJa ■ faját, hogy milyen sjá 1-dékol vegyen újévre, mert gyermekazvettert éa pullóveit már 3 pengőért, talnólteknek pedig mát 5—t pengőért kap — Welai Adolfnál Király-u\'ca 34. — Siessen megtekinteni._ 6264
Magyar utca 81. sz. saroVház sllló, azonnal beköltöshető. P.rdeklödnl Vuatdl-ulci I. SI. alalll Irallkban lehet. 6< 10 Magányoa uihoz helyien, akár vidékre la naadaaaaaan|nak ajánlkozom. Cim
a kiadóban. _
FSMsnioalskaUI végiéit egyén képiettségéhri megfelelő állást keres. — Silves megkereiés kladóbs kér. 6532
Jobb mindenei •Kak*osnftJ kl perlekt németül betlél, ajánlkozik. Varjú Ferencné, Bajza ulcs 20 -6 98
vese-, hólyag-, gyomor-és cukor-bajuznál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltés 1 «• Főraktár: <L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
Újévi ajándékul Miltényi cipőt vegyen!
Posztó csattos és fűzős cipő körülbőrrel P 13-— és P 16*50 Hóolpök, sároipAk, sport-, utoai- és sstélyi-oípfik nagy választékban.
ZALAI KÖZLÖNY
Halló!
Halló!
Aki szerencsés a Var lenni az uj etilen dóbcn, az jÖJ.Ön el ma ette a
hol nagyszabású
Indián-est
lesz sok-sok mókával kapcsolatban.
A fánkokban elrejtett jegyek ellenében élő szerencsemalacok lesznek kiosztva.
A zenét a hírneves Caányl Miska cigányzenekaréval solgá tatja.
Beggel 4 órakor korhelylerei.
Szives pártfogást kér
Raffay Ferenc
vendéglős.
Halló I Halló I
Ha jól akarja magái érezni
Szilveszter este,
jöjjön a
„Bárány" vendéglőbe.
Jó zenéről és pontos kiszolgálásról gondoskodva.
Szives pártfogást kér
„i Óhidy látván.
Gyönyörűen Ic.lett 10 h<Sn«poi Tancred vér leszármazott
leghorn kakasok
8 pengőért ka .ha ók Lustlg Adolfné baromlitenyés-c\'.ében, Sárker esztur.
Feh\'rhasmené* és tüdővé ámenteaek.
Üzlet-megszüntetés
miatt az összes kötötlkabát és pullowerek még az eddiginél is olcsóbban
lesznek elárusilva.
Több ilyen alkalma nem lesz
olcsó vásárlásra.
Weisz idoli Király a. 34
Naponta adjon r.Ovendék és hlzóállatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet.
A .FUTOR" növendékállatoknál a csontképződést elősegíti, hixásra
S,ót vágy gerjesztő^
A .FUTOR" i em orvosság, hanem a legtiiiomabban órlö\'tt méfzsótáp, amely az állatok szeivezet ben Igen I Önnyen felszivCdik, s amelyei az áltató ^ aro-matikus anysg aital • ánál fogva szívesen fogyasztanak A .FUTOR\' etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi A nagyhlzla ók, uradrlmak, gazdaságok a .PUTOR\'-t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: l zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 cca i/m kg-os próhadoboz áia 30 fillér. Kicsiny\'-en és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvéüöazerek s-tu kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróiág melleit. Telelőn: 130.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen feleségem, illetveédesa\' yánk Nagy Qytírgyné sz. M«yer Rozália elhunyta alkalmából a (emelésen megjelenni szívesek voltak és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezulon is hálás köszöuelűnkcl.
Nagy család.
Hagy SzitaM
a Kispipában,
ahpl Foszák Feri magyar nótáival szórakoztatja a nagyérdemű közönségei Mariba énekesnő kíséretével.
Ingyenes kisorsolásra kerül 50 tárgy, palackborok és likőrök éjjel 12 órakor.
Malacairatás.
Meleg és hideg ételekről, valamint fajborokról gondoskodva van.
Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogásái.
Mátés Mihály
K39 .Klspipa" tulajdonos
Szilveszterkor
ha jól akar mulatni, keresse fel a
Marké-féle vendéglői,
hol
disznótoros vacsorával
egybekötött
nagy
Hl!!
lesz.
A zenét Jozsó cigányzenekara
szolgállatja. Éjfélkor egy élő malac és többféle italok Ingyenes kl-sorsolása.
Olcsó árik I Kltfinfl borok I Figyelmei kliiolgilái I
Számos látogatást kér
özv. Markó Józsefné.
Ma
Szilveszter-
. atAlu *z „Utolsó eilCiy garas" Petőll-
utca 81. sz. vendéglőben. Cigányzene. Szivei párilogin kér
uo, a vendéglős.
Édes must. Malae-vaosora.
Szoilú. oalüÉi jteMi a i IwlBlllni mjPjil
Van szerencsém a nagyérdemű közönség és tisztelt vendégeim b tudomására hozni, hogy fanyS Jenbt, a hires nótakirályl és hegedűművészt sikerült felvennem, aki ma éa minden est*
Sárközi Jé ne a közreműködésével fogja szórakoztalni tisztelt vendégeimet.
Szives pártfogási kér
M a vendéglős.
itelMiLltf\'V
I CamuIIim a kiváló budapesti komikus,
Lalin JIBIf yiRBf hi.n„iinilálor és kellemes-hangu énekes, önálló, hosszú mű-oraval, zongorán és hegedűn szórakoztatja a n. é. közönségd. Műsorában vannak az uj fővárosi tangó, foxtrott és kupié újdonságok, irredenta dalok ís magyar nóták, A mAwéax mlnd.nklnek .x.r.no.«.J4.d4kot ad.
Belépődíj tlici 1 Dlnnóloroi vacsora 1 Kitilt) étetek is Halok I Poitoi kluolgilás 1 Záréra reggel 4 Arakor I
A n. é. kOiönnég izlvei pánlogáiál kéri tlizteleltel
bj, KOHN IMRE vendéglős, a Rózsa szálló tulajdonosa.
Ha értikes éa szép ajándékot akar »annl, ugy vegyen
egy Irgulabb modellű
AEG írógépet.
Az AE6 irégép az összes eddigi írógép márkákat ugy tökéletességben, mint tartósságban Mülmulja,
Bármcly rendszerű Irégépel
magas ére n becserélek.
Kedvezd fizetési fellételek, leszállított árak
AEG Unió Magyar Villamossági R.T. Budapest, zalamegyei egyedárusilója :
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: HOLLÓS FERENC
Nanykanizaén, Erzsébet-tér 4. azém alatt
1929. decetfiber Sí,.
A „Magyar Király" vendéglőben nagy
Szilveszterestéd
kitűnő cigányzenével. Kitűnő balatonmellékt borok. Jó konyha.
S ívta plnl gáit kér
«u özv. Outmann Manóné.
Kellemes
Szilveszterestet
rendezek cigányzenével. Kitűnő ételek és Italok. Szerencse-malac!
Szíves pártlogiat kér
Horváth Ferenc, vendéglős
«M Teleki nl 43
Kováid Péter és Fia
buda|>aatl festögyitr
fest, tisztit 4a plisséroz
Oal érok, kézelők és Ingek tisztítása. Harisnya szemfelszedés és tejelés
o Csengery-ut B.
Családias
^zilveszleresíélYl
tartok oigányzanével.
Szives pártfogást kér
Winhoffer
vendéglős.
Aki egy kedélyes és vidám
Szilveszterestet
akar élvezni, az menjen el az
Amerika vendéglőbe
özv. Kumin Ferencnéhez,
aki minden kedves vendégének ezulon kiván:
Boldog újévetI
Mos I Fe»t 1
Mayer Klotild Utöda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegyüsztttó, ruhafestő
■ iiombatbalyl ora*. IpnkUllltáwo •/áujríremmel kllQaUtv*
NAGYKANIZSA
OyflJtaiVicp i üyirttup i
Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19
Nem kell idegenbe mennie, mlelótl bár mit letet vagy Uszllltal. OyóiMIO" meg áraim olcótágáról é« munkám
kivilóaágárót. Utolérhetetlen fényO gallértl«ztliá» I Tlaztltt un Ptlaaé\'ozl
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető:
Zalai Károly.)

Insert failed. Could not insert session data.