Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
60.74 MB
2010-03-09 12:42:55
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1183
6480
Rövid leírás | Teljes leírás (1.53 MB)

Zalai Közlöny 1938. 073-096. szám április

Zalai Közlöny
Politikai napilap
78. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

*j8i Évfolyam 73. szim.
MAJ/t^LUslS- j-r
Nagylunliu, 1938. április 1. péntek
Ara 12 Hl".
ZALAI KÖZLÖNY
he és kiadóhivatal: Pöut 5. szám. minden brtköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajoa
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: 78. az.
A cseh kérdés körül
Ausztriának Németországhoz történt csatolása lényegesen megváltói lattá az európai politikai erőviszonyokat. Minden államnak tudomásul keltett vennie a német erő és hatalom megnövekedését, de ninca állam, amelynek annyi gondot okoz na a ma már 75 milliós német bi-rdalom, mint Csehszlovákia. Ne fe-ledjük el, hogy Ausztria csatlakozása a német egység nevében történt, arra a jogra való hlvatozás-sal, hogy semmiféle szerződés sem tilthatja meg egy német törrzs-nek a német áUamtesthez való csatlakozását, ha azt maga akarja. Csehszlovákiában három és félmillió német él, még pedig n©m szétszórtan, hanem egységes tömbben. Hitler legutóbbi beszédeiben tc|bb alkalommal kijelentette, hogy a német birodalom kötelességének iartje minden ménvet kisebbség sorsénak flgyeleminelkisérésél, éljen az Európa bármelyik államában s különösen elsőrendű köt elvégének érzi a három és félmillió szu-déta német sorsának szemmeltartását.
Csehszlovákia, amely az osztrák-magyar monarchia szét darabolását azzal a jelszóval vitte keresztül a párisi békekonferencián, hogynein-zeliségl viszonyai tűrhetetlenek, egy még tűrhetetlenebb nemzetiségi viszonyokkal rendelkező államot hazudott össze magának. A nem egészen 16 millió csehszlovák állama-polgár közül nyolcmillió nem cse^ hanem német, szlovák, magyar, lengyel és ruszin. Eddig sikerült a cseh állam keretein belül ügyes párrtkoalíciók segítségével a cseh központi akarat érvényesülését biztosítani. A jelek azonban azt mutatják, hogy ennek az időnek örökre vége van. Aqiint növekedett Németország hatalma, olyan mértékben növekedett a szudéta németség jelentősége a csehszlovák államlest-l>en, különösen mióta Heinlein, szudéta német vezér, a legutóbbi-választás után vagy 10 képviselővel vonult be a cseh parlamentbe. Ma l>edig az események hatása alatt Heinlein pártjához csatlakozott a német földművesek szövetsége és a
német keresztényszocialista pórt is,
ugy hogy Heinlein a német szavazatok 84 százalékával rendelkezik. Ez azonban az éremnek csak egyik oldala. A másik oldal az, hogy bizonyos német pártok, amelyek eddig támogatták a csehszlovák koalíciót, abbói kiléptek s ezzel teljesen uj és még ma is megoldatlan helyzetet teremtettek. Hodzsa cs.h-szlovák miniszterelnök száímái^a nem maradt más hátra, mint szembenézni ezzel az uj helyzettel és egy kormányképes uj koalíció alkotását megkísérelni. Természetesen a legegyszerűbb ós a legcélravezetőbb ut Az volna, ha Heinlein pártja belé|>ne ebbe a koalícióba^ ennek azonban nagy ára van. Ara pedig a szudéta németség autonómiára irányuló törekvéseinek teg.
Ujabb pásztorlevelet olvasnak fel vasárnap Ausztriában
Egyhónapos Treuga Del-t akar létrehozni a cseh kormány a pártok között
j Bécs, márrcius 31 Az osztrák hatóságok rendeletet adtak ki, amelynek értelmiében mind azoknak, akik katonai fegyverekkel és ahhoz való töltényekkel rendelkeznek, április 5-éig a legközelebbi rendőrőrszobában be kell azt szolgáltatniuk. A rendelet ellen vétőket szigorúan megbüntetik.
Vasárnap az ausztriai templomok ban ujabb pásztorlevelet olvasnak fel, amely Ismét hűségnyilatkozat lesz és felszólitja a híveket, hogy az április 10-1 szavazáson igennel \'sza. vazzanak.
A kormány rendeletileg megtiltotta március 18-ig visszamenő érvénnyel
az árak emelését
Ausztriában.
Egy másik rendelettel pedig Ausztria területére is kiterjesztették a
házassági kölosönt
és a gyermekek utáni államsegélyt. I 1 Berlin, március 31 A német kormány (
a zsidó hitközségek jogi helyzetét rendezte és az eddigi joghelyzetet megváltoztatta. Ezentúl a hitközségek csak olyan jogokkal rendelkezhetnek, mfcnt a milyennel bármilyen magánegye-sület rendelkezik.
A szudéta-németek nem fogadták el a pártbéke-tervezetet
séget és ez idő alatt megbeszéléseket folytatnának a pártvezetők a kormánnyal.
A lapok a tervezethez hozzáfü&k : nem hiszik, hogy a szudéta németek ez a tervezetet elfogadják.
Prága, március 31 A cseh "kormány azon fáradozik^ hogy húsvétig fegyverszünetet léte. sitsen a pártok között. A terv az, hogy húsvéttól <jgy hóna|>on át beszüntetnének minden pái (tevékeny-
Nagy zajban a tisztikarról és a hadseregről beszélt gróf Széchenyi György a Ház ülésén
Melzler Károly nem fogadta el a választójogi javaslatot
Budapest, március 31 A képviselőház mai ülésén az elnök bejelentette, hogy Temple Rezső indítványt tett, hogy a Ház 8 órás ülésekben tárgyalja a titkos választójogi javaslatot. Mától
kezdve tehát 8 órás ülés.\'k lesznek a Házban. Elsőnek ezután Meizler
Káftoly szólalt ,fcl, hangoztatta^ hogy nincs tökéletes választójog, csupán kompromisszumos. Leszögezte, hogy a magyar nemzet nem forradalmi "jfclkü\'elfi, e/.t "biz: nyitja 1918, nem keli tehát félni a rémektől. A zsidókérdés nem uj dolog, 15 évvel ezelőtt már Prohászkahan-
alább ríészbeni teljesítés^ viszont\' nehéz elképzelni, hogy ha ez a lépés megtörténik, akkor hogyan fogja kijátszani Csehszlovákia a szlovákok, a mft^yarok, a ruszinok és lengyelek autonómiára irányuló követeléseit. A szudéta néme:ek öz elmúlt napokban számos gyűlést tar tottak az országban és egyik vezetőjük, Neuwlrth képviselő ug)» jellemezte az uj állapotot, hogy eddig Csehszlovákia nemzeti államként szerepelt, a ipvőlx*.n azonban csak mint nemzetiségi állam szere-pelhet, mert a cseh államot csak a népcsoportok önkormányzaton alapuló együltmüködöse tarthatja életben. \\
Chamberlain angol miniszterelnök beszéde nyíltan tudtára adta Csehszlovákiának, hogy Anglia nem hajlandó Csehszlovákia halárainak biztonságáért háborúba menni, söt Franciaország is többé-kevésbbé azt az álláspontot képviseli, hogy C>eh szlováklát, bár annak s^övet^égeso,
csak fegyveres támadás esetén\'segíti meg. Németország pár nap óta igen mérsékelt magatartást tanúsít Csehszloválával szemben, mert nyilván elősegíteni akarja a bék.\'s megegyezést, a csehszlovák államnak autonom államszövetséggé való átalakulását.
Hodzsa miniszterie\'.nők legutóbbi beszéde meglehetősen kapkodó volt, ami a mai körülmények között teljesen érthető. A lényege az, hogy elismerte a kisebbségi politika megváltoztatásának szükségességét. Ami ehhez a lényeghez fűződőit a beszédben, az olyan frázisok halmazata volt, amelyet egy végeredményben ma még mégis szuverén állam miniszterelnökének már csak presztizsokokbót is hangoztatnia kell. Viszont megígérte, hogy egységes alapokra akarja helyezni a csehszlovák állam kisebbségi politikáját, amely »m\'ég mindig bizonyos aránytalanságban szenved.* Örömmel üdvözöljük Hodzsa mi.
goztatta annak megoldását. A választási költségek felülvizsgálásán^ kér megnyugtató megoldást. Nem szereti a középs.erü megoldásokat* ezért, nem fogadja el a javaslatot.
Utána gróf S/échenyi Györ-y kijelentette, hogy habár a javaslat mellett iratkozott fel, bizonyos aggályai vannak s e/eket fejtegette. A faji ellentétekről, majd a lovasbe-rényi választásról beszélt egyienagyobb zajben. A tisztikar és a hadsereg tagjainak meggyőződései! telte ezután szóvá, amire számod közbeszólás történt.
Széchenyi kijelenti, hogy általános zsinórmértékül nem lehel elfogadni a jobboldali elveket. Bár-czay közbeszól: A jobboldali gondolat Szegeden született! A diktatúra gondolata tény, azzal számolni keli !
Megay: Ne izgassa magái képviselő ur! Széchenyi: Magyarország mindig ülkfiző állam volt. Iírős nemzeti irányra van szükség. Vázsonyi János a ju-vaslatot túlhaladottnak tartja. Aki a zsidókról beszél, mondta, lássa meg a szegény, dolgozd proletár zsidókat is. Lapzártakor az ülés még tart.
Bukarestben megalakult, Párisban bukik a kormány
A Blum-kormány már nem nyújtja be a pénzügyi javaslatokat
Páris, március 31 A francia kormány — mint jelen-tik — utolsó napjait éli. Politikai) körökben számolnak azzal, h;;gy a kamara ülésén nem a lenyújtandó törvénytervezetet fogják tárgyalni, hanem a kormány bukását. Csaknem biztosra vehető, hogy a szenátus első ülésén megbuktatják a kormányt, amely igy már nem is nyújtja be a kamarában a tervezeti
niszterelnöknek ezt a szándékát, do kíváncsiak vagyunk, hogy egyenlő mértékkel fog-e mérni a néniét és a magyar kisebbségnek? Hanem^ ez annak bizonyítéka, hogy a nemzetiségek kibékitésének szándéka nem őszinte, hanem csak a német világhatalom automatikus nyomása miatt, elkerülhetetlen szükségszerük ségből köziednek a szudéía németekhez. Sajnos, a mi elszakított egy-milliónyi magyar iest vérünk mö-göt csak a kilenc milliós magyarság akarata és testvéri együttérzése áll. De meg kell jegyeznünk, hogy Európában éppen a legutóbbi idők nagy változásai a mi országunk jelentőségét helyzete és meglévő ha. talmas barátai következtében;megnövelték. Mi más álláspontot nem képviselhetünk, mint azt, hogy ami jog a csehszlovák állam egyik nemzetiségi csoportjának jár, az jár a másiknak is, akár világhatalom lesz, akár csak egy kilenc milliós nép törzséhez tartozik is.
ZALAI KÖZLÖNY
1939. április 1.
l>^nzilgyi javaslatot. i
Páris. m4ccius 31 A^kormány igérele ellenére sem tud(a rendezni a pórisi és a környékijeli sztrájkok ügyéi. A \'sztrájk még mindig változatlanul tart.
Christea patriarka I|. kormányt nem változtat a külpolitikáján
Bukarest, március 31 A román kormány bukása után b király ujbói Miron Chrjslea pátriárkát bizta meg kormányalakítás sal. A megindult tárgyalásuk során sikerült is megalakítani az uj kormányt. A második Christea kormány ma nagy nyilatkozatot adott, amelyben jfcszögczK külpolitikáját is Lényeges változás a román küljM). lilikában nem lesz, az eddigi irányelveket kövelik, szövetségeseikkx-1 a jó viszonyt még szorosabbra akarják fűzni és a szomfczédáliamokUal is l>ékés viszonyt akarnak folytatni.
A lapok aggódja adnak hangot annak, hogy a Vastjárda ujbói egyre erösebb lesz Romániában. Han« goztatják, hogy az ország kétharmada Codreanu pártján van.
A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere abban áll, hogy az tmber a beleit hetenként legalabb egyszer a természetes „Ferenc József" ke-Berüvizzel — reggel egy poharral — alaposan kitisztítja. Kérdezze meg orvosát.
Forradalom... Zavargás...
Efylpf mtxn
a közeli választásokra való tekintettel elrendelték az általános mozgósítást. Kisebb zavargások máris voltak. A zendülök egyik csoportja meg akarla támadni a szavazóhelyiségekel, 50 embert letartóztattak. Bolíviában
forradalom tört ki. A forradalom! részleteiről még nem érkeztek jelentések. \\ | , u j »
A Károly csapatkereszt
még •któbarig mogixeroxhetS
Budapest, március 31 A tűzharcos törvényben a frontharcosok előfeltételeként megszabott Károly csapatkereszt beszerzésének időpontját októberig megliosszabbitolták.
Repülő-szerencsétlenség Felsőgallán
| Budaj>est, március 31 Az MTI jelentj hivatalosan: Fel-sögalla közelében egy sjMjrlrepüIő-gé|> eddig még ki nem derjUelt okból kényszerleszállást hajtott végre. A gép pilótája, Bakos Lajos életveszélyesen megsérült. i
ID<3
Eső!
Prognózis: Élénk északi szél, változó felhőzet, helyenként kisebb esfi, a hő nem változik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai mngflífyolöAllomAíia Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor : +11-0, ma reggel+180, délben + 194.
Capftdók: 0 0-f..
Áprilisban megnyílik a nagykanizsai toloncház
Megkezdték a hercegi épületben az átalakítási munkákat
Amilyen gyorsan létiejött a belügyminisztérium és a hercegi uradalom között a szerződés a régi törvényszéki épületnek vidéki toloncház céljaira vak kibéne lését illetőleg, ép|>en olyan gyorsan történnek a szükséges áialakitások. Dr. Mar-tély rondörfőtancsos, a J budapesti tolonc-ügyosz tály vezetője, aki pár napon át ismét Nagykanizsán tartózkodott, kiadta az épület kisebb átalakítási munkálatait, amit az iparosok már meg is kezdtek. Lebontják a Báthory ptcára néző régi, magas falkeritést is és helyére magasabbat emelnek, hogy a szökési
kísérleteidet teljesen lehtetlefcné tegyék. Az asztalos munkák jobbára csak javítások, mig a lakal<>smun-kák részijén javilások, másrészt pedig az ablakok rácsozása. Egyes nagyobb szobákat cellrtkká alakítanak át.
Az összes munkáknak április 15-ig l»e keli fejeződniük, április^ ban tehát már ntfígnyiUk Nagykanizsán a vidéki toloncház és azonnal leszállítják Budapestről azokat a letartóztatottakat, akiket a . vidéki letartóztatás! intézetbe utalnak. Velük érkezik a minlegy 40 fő«yi őrszemélyzet is |
Ezzel a régi törvényház épületének sorsa sok esztendőre eldőlt.
Egy Gellért Istvánt elfogtak, most egy másik Gellért István jelentkezett, hogy ő ölte meg Varga Juliannát
A bűnügyi krónikákban gyakoty hogy ía tettes eltűnt és ismeretlen maradt, de az, hogy eyy gyilkossághoz két tettes is jelentkezzék}, ugyancsak ritka. Pedig hasonló eset történt most a s/entbékállai gyilkossággal kapcsolatban.
Mint jelentette a Zalai KözlönyJ, Gellért István taj>oloai vásári árus leszúrta vadházastársát, i Varga Juliannát. A vásári árust gyilkosság kísérlete cimén azonnal őrizetbe vették.
Mint az MTI jelenti, a Budapesten megjelenő Mai Nap nagy cikk-
ben számol be arról, hogy az egyik 1 >estvidéki korcsmában elfogtak egy ittas emljert, aki előbb Bekete, majd Gellért istvánnak mondta magát. Közölte a rendőrrel, hogy tapolcai vásári árus, bánatában ivott; miután leszúrta szerelmesét, Varga Juliannái. A nevek teljesen egyoz-nek, igy a rendőrségi-e vár az ügy tisztázása. A II. számú Gellért Istvánt bekísérték a kapitányságra, ahol kijózanodása után ujbói kihallgatják. Az I. számú Gellért jelenleg is az egerszegi fogházban
Elitélték a Báthory-utcai „diszkrét lakás" bérlőit
Abban a munkában, amit Knasz-nay Pál nendőrianáesos, a kapitányság vezelöjének utasítására a delektivtestület végzett, amikor kiemelte a város szivélien meghuzódá .diszkrét lakásukat* és megállapl-totta mindazoknak a kilétét, akiki özekben részt vettek, — tegnap a harmadik eset került a rendőrkapitányság btmictfibirája elé, A de.
tektivek nyomozásuk során féljen lenlést tettek a Báthory utca 8. std-mu ház egyik főbérlője, Schreiben József kereskedő, valamim Schnel-berék albérlője, Lackenbacher And-rás esernyő-készitő ellen. AJiilntcta lárgyalás tegnap zajlott le és zárt volt, azonban az Ítéletet nyilvánosan hirdették ki. A rendőrbjró az elöző. két cselhez hasonló kihágásban
Legnjabb rendszerű szőlő- és gyfimOlcsta-permetező készfiiékek asas^"""\'á\'•«-felelősség mellett.
Nem romlik, nem kopik, mruám nélkül, azabad kéztel «zét*zedhet6.
SzGM- és gyümölcsfapermetezők szakszerű, pontos javítása jótállás melleit.
Szeszgyári berendezések legolosőbb árban.
Ónozások. Autoyónhegesztós. VöröirézOitök.
Samu Lajos rézműves
Nagykanizsa Alapítási évi 1880.
Raktár: Nagykanizsa, Deák-tér 12., (a felsótemplommal szemben). Műhely: Nagykanizsa, Kólciey-utca II.
Fürdőszoba
berendezéseket kedvező részletre legolosóbban szállít
MENDLOVITS
mondta ki bűnösnek Schrelber Józsefet és Lackenbacher Andrást és ezért mindkettőt, tekintettel büntetlen előéletükre, 60-60 pengő |>énz-birságia Ítélte. I
Szent István ünnep lesz a vasárnapi llceálls
Az Irodalmi és Művészeti KBr a vasárnapi lieeális előadását Szent-István emlékével kapcsolatban aa első loent tnngyer király emlékének szenteli. Előadó
Gazdag Fereno püspöki tanácsos
lesz ; « k^érö műsoron Süle Ottó jwlgári Iskolai tanár szaval és ati Irodalmi Kör Vegyeskara énekei Ketting Ftenene karnagy vezetésével. Az Unneiiélyes S«nt István lioeális vasárnap délután 6 órákon kezdődik a városháza dísztermében. Belépődíj nincs. (:)
Trópusi vihar
A Paramount uj színes Hímjének! főszereplője a szin. Á színekért készült ez a film, hogy a technikolofl technika uj vívmányaival gyönyörködtessen. A mese maga vérsze-.gény s a kevés cselekmény nem iád filmszerű képet, mégis leköti a figyelmet a szin és a színészek já-,tékfl.
Nagyot fejlődőit e filmmel B 6zines film. Az arcok már nem viasz szerüek, hanem az élő hus ós bőr illúzióját kellik, amint a felnagyított arcokon \'a pónusolc, a ráncok is\' élnek. Ezenkívül a tájké|iek és a vibarjelenelek a Vgalkalmasabbak a színes felvételekre. A reklámozott Oscar Homolka és a gyönyörű Francis Farnonen kívül sokkal mélyebb színészi játékot ad az a kapitány és \'barátja, akiknek nevét nem tünteti fel a színlap A rendezés gondos a résztelekben, a képek széjjek, mint film azonljan vontatolt. Által ban az az éraésűnk, hogn nagyon megcsonkítva érkezeit hozzánk ez a film. A színek játékát azonban |gyjs élveztük, öszinteörö-mftnkre szolgált azonkívül a két rajzos trükkfilm, amelyeket már hosszú idő óla nélkülöztünk.
- HnpUri Április 1. péntek. Kom. kat. Hugó pk. Protestáns Hugó. — Izr. Veadar hó 29.
Gyógyszertárt éjlsll nolgilat e hó 15-ig a Fekete sas gyógyszertár ós > klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától Ml" 6 óráig (hóttö, szerda, pént«k délután kedden eiéss nap nőknek.)
— S«J4t iTUébn é> örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget: ha a
*op«t.I« BMWáraU* (n< •IkiUr-klil-lHártt megtekint!, vótelkényszer IrtMrOl.
1938. Apritil 1.
házhoz szállítva kocsinként
8\'BO P.
Kapható Strthn Károly Utód. HACEEB FEBEHC oél Sugár-ul 20.
CiUtOrtSk
BUDAPfiST L
t7 Magyar Károly csevegése. — 17.90 Smrrn Klári hárfázik. -U8.15 A Qiiartolto dl Roma (Hátnál wnús-né(0«5) niúsoiáuak I. résre. — 18.5B I)r. Haral Árpád előadása. — lalr, Volisky Alke magyar nótákat énekel, kíséri \'Perlis \'Píli agányrenokara. — mio .Mlthrtdates anmya.. Hangjáték 3 képben. _ HMSO Hliek. _ 2t.lS nohoányl íímö juu. Itnlhoien ion-tiuraturaála estje. — 32 Hírek, ldója. rásjeknté*. — 22.15 Hauglemezek. — 23 Székely Dez>« jaiz-zenckam, Kai-már Pál énekel. — 0.05 Hírek. ■UDAPHST ,u.
.18115 Angol ny«lTokl«UM. - 19 A Qlutriéit" dl Koma (Hóoiai vonósnégyes uulsorának 11. része. _ 10.35 Dr. lialasy-Nagy József előadása. — 20.05 Hong\'emezek.
EMLÉKEZTETŐ
SfáixlaB 31.
Az Irodalmi Kör könyv.délulánje \'6-kor eeneiskola (-Kovács S« Tíbor). Április 2.
Guila ButUbo h^gedühangverseny* a Kaszinóban M»r. Jegy«k Vágónál. Kemény János asztaltársaság összejövetele 7-kor a Markó-vendéglőbcn. 3
Ax Irodalmi Kör Szeut István li-oeálisa ftJíor a vároabáxán (Gazdíg Ferenc)* i
Vasutas ,TE oldboy reváns-tnórkő-zése 4-kor a vasataspályán (kedvező idő esetén). Mii*» 2.
Ax Irodalmi Kör Kodály-hangrar-«*oyt> Ö-kor -a színházban,
Egyházközségi sorsjegyet
mindenki vegyen!
Egy pengőért a legértékesebb qyere-ménytárgyra tebet -szert, A sorsjáték lefolyó jövedelme a Katholikus Kul-turház építkezését swlg^ja. \'A sora-játék húzása Xolyó évi sjsptember 20-án történik. (;)
minden vé«élk4nyaMr»4lkttL Kopsteln
butoráruhá*.
< i-Zalal KUiaíySfiort-tiwwMMje!
TWP-SZ6LVÉNY
fM«M*# • >
J
Szerintem a vasárnapi mérkőzések
a. kővetkező eredményeket hozzák: s
NTE-DVAC . .
ZS9E-NZTE . . . „.»._(_: „>J
RVSK—PBTC . .
IfTSE-ifCSfi . .
M8B—KRAC . .
PEAC-PAC . . t
ZALAI KÖZLÖNY
Isten szarra a földrengésben
Földrengés vólt pár nappal ezelőtt és ismerősök ha találkoznak, még m<a is uündeaki a saját esetét meséli.
Egyik hölgy meséli, hogy nemi tudja hogyan jött ki a templomiból, mert nemi ment, hanem az áradat vitte, csak klnnt ocsúdott fel, mikor lába szilárd talajt ért.
Egy asszonyt eltaszítottak, cl-esett, keresztül léptek rajta. Egy Öötal leányt raajdmmi agyon nyomtak, igy beszélik azok, akik Ott voltak.
Nem tudokní, hogyha abban a percben a templomban lettem volna, hogyan viselkedtem volna, az életösztön \'hogyan, merre hajított volna. Az ember nVégis csodálkozik azon, hogy a to.npl^nl-ban, áltól mégis csak közelebb kell hogy érezzük magunkat Istenhez és Isten segítő kezéhez, nem akadt valaki, egy higgadt féríi, aki fellépésével, szavával lecsillapította, \'nyugodtabb elvonulásra 5n tette volna a hiveket. Jól tudjuk, hogy sok katasztrófát, tűzön ós vizén meg lehet, illetve meg lehetett volna akadályozni, hu csak egy ember is akad, aki nemi veszti el az önuralmát. Itt pedig nOml volt se lüz, se viz, mert ezek ellen sokkal nehezebb védekezni, de még ott is lehetséges, ha van, aki ésszel, lélekkel magához rántja az irányítást,
Mostanában sokat ólv&sunk a légvédelem női. Tanfolyamokat tartanak, sőt a nőket is kiképezik légvédelemre. Egy ilyen előadást én is végighallgattam és megtudtam, hogy knánden házban kell, hogy legyen egy házi-tűzoltó s ha a férfiak atoáboruban vannak, akkor nő is lehet, sőt kelt is lennie házi tűzoltónak.
Most tessék elképzelni, hogy r váratlanul, mint a földrengés is, megérkezik a légi támtedás, fin, ba\'ki is lennék képezvo, ha le is
vizsgáztam volna, én nOml Ígérném, hogy a jyacllásra rohannék tüzet oltani, vagy egyebet csinálni. Az életösztön a nagyhatalom ben-nünk és azt képzelem, mindenki fedezéket fog keresni a házban, ha ugyan lesz fedezék és a pánikban meg is találjuk.
Adja Isten, hogy no legyen semmire se szükségünk. Ne kelljen házi tűzoltóknak lennünk és ne kelljen légitámadás ellen védekeznünk.
Mert bárhogy is ugy látjuk, hogy a világban erősek vagyunk, bátrak vagyunk, hencegünk, pöffeszkedünk,>■ irigykedünk egymásra, marjuk, tépjük egymiást, Imi aztán Istennek kissé erősebben zugó szele megérint bennünket, mintegy figyelmeztetni akarván minket gyarló emberi mivoltuukra, gyen. gékké, gyámoltalanokká leizünk, mint a reggeli harmatban letaposott fűszál. \\
Mindnyájan Islen kezében vagyunk és Isten szeme vigyáz ránk, mint vigyázott a felső templomban egy három és fél éves gyermekre.
A kislányt nagynénje vitte a templomba. A templomig egy ismerős hölgy is elkísérte őket, aki bucsuzóul azt mondta a kislánynak:
— Jó legyél és imádkozzál!
—Jó leszek és imádkozom!, — felelte a csöppség.
Mikor .a nagy tumultus a nénit magával ragadta, ő ugy látta, hogy a gyermeket ismerősök kézen fogják és viszik kifelé. Am a templom lépcsőjén észrevette, hogy nincs sehol a gyermek. Visszasietett a templomba. A kislány egyedül volt a templomban, az oltár előtt állt nyugodtan és nézegetett. i
Isten szeme vigyázott rá<
HOL -cm
Két évi börtönnel fizetett a zalavári „tudós asszony" egy páciense életéért
Helesi Jánosiné zalaapáti szülésznő iegy alkalomhial hat hónapríq volt már Mnljetw, azonban ugylát-szik ez nem volt elég figyelmeztetés számára, mert egy alkalommal kiment Égen föld községbe és ottjár-tának eredményieként Kun Jánosnéf ; fiatal égeaiföldi asszony hamarosan meghalt. Megindult a nyomozás lés a szülésznőt a csendőrök beszáUL
tották (a nagykanizsai kir ügyészségre. Kihallgatása alkalmávakntn-cLent beismert. * p
Most voll ebben az ügyben a fő-tárgyalás. A vádlott zárt tárgyalási kéri, a kir. törvényszék azonban elutasította ezt a kérelmet.
Hetesiné a törvényszék előtt is beismerő vallomást lett. Hiába is lelt volna a tagadás. A, tanuk alátá-
Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves tudomására hozni, hogy mától kezdve minden este
énekes, axaktxofonM, áobotnS
szórakoztatja kedves vendégeinket
Szives pártfogást kér
Kosztolitz Géza
„UJsörház" vendéglős
masztották a vádat és a bíróság a már egy izlien ellfélt Hetesi Jánosáét kettő évi börtönre Ítélte. Miután ugy a vádhalóság, mini n vádlott megnyugodott az Ítéletben, az jogerőssé vált.
Mayerling titkát
ötven esztendeig homály fedte. Elsőnek hull le most a lc(>el a titokról abban a riportsorozatban, amelynek közlését vasárnap kezdi meg a Zalai Közlöny,
Paál Jób,
akinek minden sor irása legalább kétmillió példányban jelenik meg, fedezte fel Vetsera Ilclena bárónőnek, Vctscra Mária anyjának naplóját. Hogyan? Ezt mondja el abban a mindvégig lenyűgözően érdekes uj rijx>rt-sorozatálján, amelynek Mayerling igaz története a eimO.
Ferenc József parancsára
1880 augusztus 31-én, Krauss ur, a bécsi rendőrség ÍŐuöke maga égelte el a Johann N. Veroay bécsi nyomdájában Vétsem Mária anyjának kinyomtatott memoárjait. Egyetlen példány maradt meg. Ennek a megmaradt egyetlen példánynak odlsszeá-ját meséli el uj riportregényében Paál Jób.
= Egy téglát
mindenki adjon a katolikus kultur-ház-alaphoz. Vegyen egy pengős sorsjegyet I \\v
minden fiöfgy
ifegá*
ans ! ^
/
«
ZALAI KÖZLÖNY
1838. áprllli 1.
r
Beszámoló az NTE gondjairól és
Az idő kereke forog s a Nagykanizsai Torna Egylet megint idősebb lett egy esztendővel. 72Jk évi köz gyűlésünket tartjuk s szögezzük le büszkén, hogy a csonka haza legrégibb vidéki tornaegylete vagyunk s a fővárosl>an is csak egyetlen egylet álak\'ult előbb, mint mi. az azóta már megszűnt, illetve fuzionált Pesti Torna pgylet. Tiszteletreméltó alapitóink remekművű anyakönyvünkre ezt a mottót irták : •Isten s a haza nevében.* Szögezzük le azt is büszkén, hogy 72 esztendős működésűnk alatt ennek a jelmondatnak a szellemétől soha egy pillanatra el nem tértünk s a kani/sat ifjúság egész generációit neveltük istenfélő, hazafias érzéstől áthatott, szorgalmas munkásaivá c hazának.
Ez a hatalmas mult immár a város egyik kulurértékévé avatta e^-letünket, de fcgyl>cn egyletünkig nézve kiaj>adhalatlan erőforrást jelent. A hosszú 72 év alatt oly sok nehézséggel kellett megküzdenie egyletünknek és meg is tudott küzdeni, hogy nem jöhet már olyan baj, amely előtt vezetőségünk, tagjaink és táborunk kishilüen meg-retirálna. így volt ez a nehéz 1037-esziendőben is, amelyről beszámolónkat tartjuk. Mert ez az esztendő
nehéz éve volt egyletünknek.
Méltóztatnak emlékezni rá, hogy évek hosszú során át mindig azt jelenthettük közgyfrléseinkcn, hogy adósságmentesen vezettük egyhetim, ket. Bizonyára nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy ebből a szem-ixintból szinte egyedül állottunk az ország összes sporiegylelci közt. Nos, !U36-ban, jubiláris esztendőnk:
Kóborló csillagok
Vidám nlUgórla szószerint az 1840-ik éri NEMZEVl KAF,KNI)ÁRIOM-ból, az Író megnevezésé nélkül
Volt iilő, melyl>cii a felvilágosodás sugára még nem hatott az emberekre; to ugyan szivCs olvasó nehezen fogsz azon időro emlékezni, mert unnak számtalan esztendei vannak és a* egész világ sötét homályba burkolva vala, de gondolliatotl, mily szomorú idők leheltek felvilágosodás nélküli Nem vollak még akkor minden har-mad lépésre vámok, nem verte bo a nép a zsidók ablukait, sehol sem hozatlak be ujub)> köz hivatalok, schd sem ingerletlék föl a papok a falusi népeket a városok ellen, sehol sem volt könyvbirálat, szóval szomorú homályos idő volt az.
Azért nagy Jupiter, n világ uralkodója, elvégezte, hogy az emboicket szerencsélteti.
Nem tudni mi határozva volt a nagy uralkodót % furc-ssa képzet ki vitelére; N©ptun és Plútó uralkodó társsal igen nevettek, mondván: Ah Síre, que vons étes drólel
Azonban ha vulamely uralkodónak szenvedélye van eleget tesz ennek, szin\'.e annak is, no^y az embcrc-ket szerencséltesse.
•Uipller telult a hét csillagokat ösz-s/.elüvta -Készüljetek és szálljatok le az emberekhez, minden napra két forint napibéretek ós szabad uti költ-ségtek lészen. éji az eml>erckct bol dogitni akarom, de fo^yel lm a sze-
72-ik esztendejének eredményeiről
ben a magyar válogatott csapatnak\' _ . az időjárás miatt anyagilag szei encsét Jenül végződött vendéjíszenep lésével nálunk is inog-" indult ia lavina, hozzájött ehhez futballcsapatunk gyen. gébb szereplése, meg az, hogy egyre nehezedő helyzetünklen is akartunk és mertünk hatalmas összegeket áldozni épi>en az utánpótlás biztosítása végett második csapatunkra is és 1987 őszén összecsjap-tak felettünk <a hullámok s adósságaink ezer pengő fölé emelkedtek.
Csajcis hatalmas muUunkl>ól fakadhatott az a higgadt, nyugodt bizakodás, amellyel 1937 őszén, a sport-s»G/.on befejezése után az ügyek i-endezéséhez fogtunk. És ma már megint azt jelenthetjük, hogy
egyletünk szénája rendben van,
adósságaink túlnyomó nagy részét kifizettük s mindössze kb. 200 pengő adósságunk van. Köszönet és hála illeti mindazokat, akik ezt az eredményt produkálni tudWk. Kö-
fi flT-automobilok
TopollDO 000, Balilla 1100, Balllla 1Ö00
fcBr
Scbleslnger Gynla vaskereskedőnól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
stttiwl a vállalatoknak, akik kérflssa vunk.il nem utasították el; köszönet a vigalmi bizottságnak és logfttgili-sabb tagjának, Otoral Ferenc taj-téreunknak, akik két igvn sikerült mulatsággal Bókszir ixingű jövedelmei hozlak az NTEJ»k; kö3zö. net az NTE tálxii\'Anak\', amelynek megértő támogatása nélkül e mulatságok nem végződhettek volna oly fényes eredményekkel ; és nem utolsó sorlian köszönet tagjainknak ls, azoknak is. akik hátralékos tagjainkat végigjárták s azoknak is, akik megérlelték nehéz helyzelün-ket B tagdíjhátralékaik rendezésével jöttek <egltsé;(ünkic Ez <u akció a tagdíjhátralékok több, mint 60 százaléktUÚlk lefolyását eredményezte s 100 |>engőt nieghaLadó ösz-szegel hozóit.
Rátérve szakosztályaink működésére, elsősorlian
futballszakosztályunk
MEGHÍVÓ V&n ,zcrencs4m \'gen tiaiteu Vendégeidet értesíteni, hogy az Idei
"——1 DREHER BAKSÖR,
az ősi Böjtös Sör mai utóda immár beérett és annak örömére, hogy ezidén is ki tünőcn sikerült, április hó 2-én, sxombaton asta 8 órakor nagy
flrohnr RabcAi* kóstolót rendezek. Ewyr azea-IflGUCl ööKalír tén nem lesz ho»s*ü étlap, hanem a vacsora székelygulyás és vegyes rétss, mely vacsorának leszállított ára összesen \\ -20 pengő és ezen az egy napon az Idei D r e h e r Jü\'a k s ö r ára
poharanklnt 4Q fillér helyett 40 fillér. Kltflió háilaa konyha I Figyelmei kiszolgálás I Cigányzene t Szivcs pártfogást és látogatást kérve vagyok kiváló tisztelettel
Pénzes Antal vendéglő gaxdája.
rencsót ajándékul kapják nem l>ecsü-lik, azért áruljátok nékik. — Egyik közületek vigyen értelmet, a másik erényt, harmadik egészséget, negyedik bosszú életet, ötödik tiszteletet, hatodik gyönyörűségeket, hetedik pénzt; ezekkel házon Unt járjatok és annyit áruljatok, amennyit csak venni akarnak. Adieu, que Dieu vous prenno enmsa sainte gardei
A hét csillagok, hétrété áruikat, ugyanannyi szekrénybe rakván, a legelső nagy városban, melyhez értek kalandozni kezdettek.
• Értelmet vegyenek!, kiált az első .vegyetek értelmot. hasznát vehetitek, szép, uj értelmet, igen olcsó, vegyetek értelmet, ritka Jószág, szép jószág!-Kőzne vétség támadt. Vig banya mönd ják néhány ifjú uracsok (mert mind a ■ hót csillag nő alakban járt) kár, hogy már éltes! Mindnyájan n.-vettek az ablakokban. Betévedt egy bölcsel-kedési oskolába, itt is elkiáltá, vegyetek értelmet! A hallgatók ncveUck, a tanitó pedig szelencéjét az áruló fejéhez dobta, ki is a városbul kiköltözött.
Elébe jón a vámimok. Hé! Mi van a szekrényben? — Értelem! — Értelem? —ettül járandóságot kell fi-zelni, micsoda jószág az? Bizonyosan vámtilos, jöjjön az elöljárósághoz.
Az elöljáróság kérdó, mije van önnek? — Érlelőm, — Micsoda, értelem! Nekünk az elöljáróság számúra elég értelmünk van, a polgároknak pedig és köznépnek ily fényüzésbcli \'árgy rendeltet éssök fölHt való. I)e vét«k is ily jószágért u pénzt a/- or-
szágból kiej^ni, Takarodjon ós fizessen két forint harminchót krajcárt s két pénzt taksát.
Az értelemmel járó csillag tehát a városbul kiigazittatott, azon mégha, gyással, hogy ott- többé magát ne Mutassa.
Ezután jött a másik csillag: «Vegye, lek erényt, erényt vegyetek, kiáltozván, szép e.ős jószág! Testet-és lelket melegít, vegyetok!.
Az embeick egytóás közt sugdosni kezdettek: ezt mondták bolond! A gazdagok igy szóllak: .nékünk bútoraink is sokak, hová tennők tehát az erényt?. A szegények .mit csináljunk mi szegények az ily becses jószággal, ugy sem hiszi azt senki, hogy azt » bírjuk I A leányok: .erény? — csak az kellene még, erény nélkül semv kapunk férjet, annál kevésbbé erénnyel.. Az ifjonc uracsok: .erényt? oh van nekünk két paripánk, három vadász kutyánk és egy inasunk; ki tarthatna cl annyi cselédet étellel?.
Egyetlen egy adószedősegéd özvegye kérdé gúnyneveU-e, mire kerül az alamizsna?
<Somh\\il>e — mond a csillag — csak vigyázatba, hogy megőriztessék..
.Hogy is nem! — mond az udósze-dősegéd özvegye, az árus orra előtt ajtaját becsapván, — még majd két gránátost is fogok tartani egy csepp sohonnábul szakadt erény megőrzésére.\' A csillag tehát erényével tovább meni.
Ezután jött a harmadik csillag: • Kgószségct vegyetek, vegyetek egészséget! kiáltozváu. Jöttek ugyan oh-
eiedményeit ismertetjük. Ez a szakosztály mindnyájunk szivéhez nőtt.
Évtizedeken ál sok-sok örömet 4s büszkeséget S\'erzelt nekünk s a várcsnak is. A nyugati kerületben is és moslani beosztásunkban;, a délnyugati kerületben is mindig az élcsapatok közt állott futball-együtlesünk b három alWaíomtiinl a bajnokság koszorúja is övezte homlokát. Talán éppen ez a min-\'dig csak sikereket hozóit szereplés okozta azt, hogy tavalyi gyengébb szereplését oly sok tagunk és táborunknak egy tekintélyes rés-e ha nem is elkeseredéssel, de legalább isi elkedvetlenedéssel s/emlélta Pedig talán egyik S|>ortágban sem áll annyira, mint épp a futballban, hogy ma nekem, holnap nőised;, a futl>allban a legfényesebb leljesit-nyeket a kudarcok érthetetlen és váratlan sorozata szokta követni, a mérleg sen|>enyőjc fel-le egyno gadozik. Nálunk ez eddig nem igy volt, évtizedeken át mindig á legelsők közt voltunk, s a visszaesés, ami 1937.1>en békö\\elkPzclt, Igazán sokáig váratott magára. De amig ihás egyleieknél a visszaesés legtöbbször érthetetlen, nálunk okát lehet adni. A kerület összes, csapatait 20 év alatt együttvéve nem értő annyi szerencsétlenség, "mint ad utolsó két évben a mi Játékosainkat. A legsúlyosabb lábtörésety válltörések, agyrázkódások egésa sorozatát szenvedték fel játékosaink,
hez néhányan vásárolni, do ezek nagyobb részint olyanok voltak, kik az egészséget gyakran lábaikkal taposták, rongálták ós magoktul erőszakkal elűzték; czjekhez nem akart «z egészség ismét visszatérni. Néhányan azt kérdék; .Micsoda az egészség, mivel él az s hogy kejl vele bánni, mint kell -gondját viselni?. A csillag feleié: .Iiz igen mértékletes, csak tiszta vizet iszik, i>ontosan fekszik le (6s a nappal kel föl; ekkor az omberek lenézve tekintettek a csillagra és az egészséget el hagyták költözni a városból.
Kövelbezctt a negyedik csillag: «Vegyelek hosszú életet, kiáltozván ós mindenki cgybccíődült a hosszú élet vásárlására. Néhány uzsorások az egész láda hosszú életet csupán maguk számára akarták megvenni; « nemesség őröket állíttatott a szekrény mellé, nehogy a polgárok is a hosszú éleihez juthassanak; a papság pedig azt határozta, hogy a ki hosszú életet vásárol, annak tized részét dézsmául a papoknak adja; a polgári elöljáróság ugy rendelkezett, hogy aki hosszu élettel birnl fog, hosszú élőt adóját fizesse. A sirásók azonban koresetük vesztése panaszával terhelték a csillagot, a hatóság tehát ezt végezte: .életet, hosszú életet engedni! — hiszen Isi a nép sokáig akarna élni, akkor a sirásók kcneycrektül fosztatnának, meg: hosszú életet tehát csak az ország nagyjainak, stabilis tiszteknek, törvényhatóságoknak szabad vásárolni és különös i>olgári kegyelemből az örökös börtönre Ítélteknek is abbul Yenni
1938. áprilii 1
ZALAI KÖZLÖNY
ugy hogy veaelőségiink már aiinlc félve gondolt e^yx\'^y mérkőzés következményiéire. Oly sok kiváló játékosunkat vesztettük igy el, Irigy pótlásuk egyik jiercrfli fl másikra nem körtflőezhetett be. Játékosaink érthető félelme is csak lassan-lassan enged fel. Az 1036/37xs bajnoki ével 12 résztvevő közt a 6-lk helyen fejeztük l)e, de magunk mögött hagytuk helyi riválisunkat s a kajtosválni tsa|>.\'lUikat is. Nemi hiányoztak azért a bravurtettHd sem. A bajnokságot nyerő PVSK-t ifjúsági játékosokkal teletüzdeltcsa. j.atunk saját otthonában is maga alá tudta gyűrni. Az 1937.es őszt szezon is rosszul végződött. A 10-lk helyen fordultunk s már-már eV l>anentáltak bennünket. A vezetőség azonban tervszerűen ■ dolguzottj Mint már említettük, az utánpótlást biztosítandó, nehéz helyzetünkben is sokat kőltőtttiak második csapatunkra, e költséget nem kiméivé indítottuk a II. oszt. bajnokságba. \'Szigorú téli tornát tartottunk sma inái felfelé ivei a j>Alyánk s mindhárom tavaszi meccsünket megnyertük. Bizakodóvá telwt ez bennünket, de nem szabad elbizakodot-takká válnunk. Bizonyára jönnek még vereségek, mig Ismét régi fé. nyélien fog lasyognl futballunk, <ti fl tömegnevelés csak encdnrtnyl hozhat. Állandóan 3 csapatol sze-nc]«ltetünk, harmadik csaiwtunka levente bajnokságban küzd, 62 felga. zolt játékosunk van 1 elegendő Elszerelésünk is van. Tagjaink áldozatkészsége 1937-ben több, mint-100
liengó értékű ajándék.felszetiUéahrz juttatta játékosainkat. Nem s«lwd megemlítés leikül hagynunk azt u szenetetet sem, (amellyel cKajiatun. kai mindeaült fogadják Játékosaink uri fellépése és fair játéka miatt egyletünknek mindenütt csak barátai vannak, inlézőink tekintélye és koncllláns magatarl;isu pedjg a Szövelsógljen a legnagyobb lelíin-télyt biztositotta az NTE-nek. A helyi tái-segylelekkel is a legjobb barátságban élünk.
(Vif köv.)
Dr. Poltyondy Jótsef
az NTE alelnöke
A bajnokság ellő helyezettje játszik vasárnap Kanizsán
A Zrlayl Picit játolk
A tavaszi szezon legnagyobb csemegéjének Ígérkezik a bajnokság első helyezettjének a DVAC nak az NTü-vet való
y i találkozása. A DVAC v már biztos bajaoknak lekintlielö. hisz néhány ponttal biztosan vezet a( élen. A DVAC csatársora u kerületben kétségtelenül a legjobb és iay megénle-mellei) vezet. K fontos mérkőzésre a DVAC kérelmiére buitaiiesli birút küldtek ki.
Az NTK tavaszi jó formájában m«ég Hitler helyén lartalékosan egyenlő ellenfélnek moiullialó, tehát a két csa. pat küzdelme értékes szép sportot igér. <
Előmérkőzést a Nagyatádi Turul —NTE II. Játszik a II. oszt. bajnokságért.
Várjuk önt, hogy hozzánk jön szerencseszámainkból vásárolni a most meginduló 40. osztálysorsjátékban. A szerencse, amely az emberiség életét kormányozza, önnek is kedvezi Hinni kell és sikerülni fog! Ne késlekedjék, sorsjegy nélkül nincs nyeremény II
M. KIR. DOHÁNYNAGYÁRUDA
Horthy Miklóa-ut 2.
Cimre kérjük ügyelni!
megengedtetik.. Az ország nagyjai te-hát, hatóságok és stabilis tisztek seregeden tódultak a hosszú élet vásárlására.
«Szive*n \'szolgálok, mond a csillag, de vettek-e három testvéreim) áruiból? Mert értelem, erény és egészség nélkül hosszú életnek\'\'íwintaid hasznát nem vehetik!. Mindnyája elszéledt teluU a három testvér keresésére, de azokat sehol föl nem lelték.
Jön az ötödik csillag: .vegyetek tisztességet, tisztességet vegyetek, úgymond, szép jószág, gyönyörű JószágU Dühösen csőiült minden hozzá; gyil kolás, agyonverés, párviadal, lövőize-rek segítségével akart mindenki tisztesség birtokába jönni. Látván ezt u csillag; ~ tisztelet, cim, csillag, aranykulcs, keresztek, szalagok s egyéb efféle érdemjelekkel tölt szekrényét kinyitván kidöntötte s mindegyik a mihez nagy vággyal juthatott, azt kapván, öröm-kiáltozva távozott el. Áronban a valódi kincs, az igazi tisztelet a szekrényben maradt, mert mindezen tárgyakba csak betakarva, maga pedig oly finom szer volt, hogy jenkitől, kik a jelt tárgynak vélték, nem vétetett észre, a csillag tehát valódi kincsét szekrényébe zárta és eltávozott.
Ezt követte a hatodik csillag; «v-gyetek gyönyörűséget, tiszta forró, bájos gyönyöröket, kiáltozá.
Mindkét nemi ifjoncok oly zabolátlan rohantak a csillaghoz, hogy szekrényét eltöréik s a gyönyörök mind a földre szórva hömpölyögtek, egyik u másik kezéből vájta ki, a gyönyört, mindenkinek épen a másiké kellett volna s infii-t mind ugy széjeltépték hogy egészen épen egy som maradt; mindegyik azért haragudott, hogy a
néki való másnál van; mert épen ellenkezőleg jutottak a gyönyörökhöz: a hölgyek lovaglás és vadászat, a férfiak cicoma és vállak, a kövéiek tánc, a rossz hallásúak hangászat, a/. öreg és alélt e.nberek szerelem) s az öreg asszonyok kicsapongás után nyúltak: szóval e^y sem volt gyönyörével megelégedve s igy áruját a (sillag szék. rényél>e vissza rakván, elment. Alig ért ki a városiul, az utolsó csillagot, mely a pénzzel jött, ájultan a földre terülve talilta, ki is föleszmélvén, szomorú kalandját eknond>: tálig jót lem úgymond a város kapujához, az emberek pénzért, szibériai farkasokként rohantak rám és épen azok, kiknek ugy is már legtöbb pénzük vagyon, a legdühösebbek vol\'.ak s noha már mind elosztottam, mégis kivántam tőlem): kikerestek tehát, ruháimat leszaggatták, számat síétfcszl-leték, vájjon nem volna-c méj ottl is pénz elrejtve; látván pedig, hogy már csakugyan nincs, átkozások és iUlegck közt a kapun kivetettek.
Néhány óra járásnyire a város elő\'.t mind a hét csillag összetalálkozván az égbe visszautaztak és Jupiternek szerencsétien követségekről jelentést tettek; látván Jupiter, mennyire agyarkodnak az e.nberek pénz és gyönyör után, — elhatározta o kettőt ezentúl csak azoknak adni, kik értelemmel és eiénnyel felruházvák.
Teljesült-e azonban Zeusnak ebbeli határozata, vagy csak határozat maradt anélkül, hogy végbehaj tátott volna, arról a . régi történetek említést nem tesznek, azért veled srives olvasó nem is közölhetem; ha te mégis fo-löle valamit hallanál, igen leköteleznél, nékem arról felvilágosítást adván.
Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön!
A tökéletes színes lllmcsoda! H Hathaway mesterrendezés
Trópusi vihar
a .SZENVEDÉLY" leílvérlilraje. - Ebben l> a nép egyicefü gyermekeinek küzdelmes életét, apró Örömeit, boldogságul éa csendes tragédiáját rajiolja meg csodás mflvészl triveL Főszereplők: OSCAR HOMOLKA és FRANC1S TANNER.
Előadások kezdete hétköznapokon 5. 7 és 9 órákor, vasár-é» ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9-kor. 5 órakor filléres helyárak.
LEtU/ABB?
A kormány erélyes kézzel rendet teremt a hisztériás rémhírterjesztés terén
Gróf Zichy János nyilt színvallásra szólította fel gróf Széchenyi Györgyöt
Budapeit, március 31 A Nemzed Egység pártja mü este értekezletet tart, amely elé nagy ér. deklödéssel tekintenek, politikai körökben az| hiszik, hogy a<: ott elhangzót, tak végleg pontot tesznek azokra a hisztériás hitekre, amelyeket a baloldal az utóbbi időben igyekszik elhin-te.ii.
A Nemzed Egység örömmel veszi, a kormánynak intézkeJéíét, umfdy erélyes kézzel igyeksdk ezen a téix-n is iei)det teremteni.
Budapest, március 31 Gróf Zichy János, a kereszténypárt vezére gróf Széchenyi Györgyhöz levelet intézett, amelyben kérdést intéz hozzá, hogy még raindig a párt tagjá. nak le!üntie magát, inert többször, igy legutóbb a lovasberényi választáson a kisgadapárt jelöltjét támogatta.
Azt hiszik, hogy a levél után gróf Széchenyi György le fogja vonni a konzekvenciákat.
Uj, nagyszabású rejtvényversenyt hirdet a Zalai Közlöny
A verseny főszereplője: — a Zalai Közlöny utcai hiradá táblája
A \'nagy érdeklődés, amely a Zalai Közlöny minden rejtvény versenyéi kiséri, arra késztet bennünket, hogy ujabb ötlet alapján a nagyközönség minden rétegét érdeklő rejtvényversenyt rendezzünk.
Elsősorl)an a tavalyi nagysikerű ♦Keresd a sort* verseny óriási sikere biztat, hpgy hasonló témájú rejtvényversenyt hirdessünk. Megkönnyítettük azonban a megfejtők helyzetét azzal, hogy még a Zalai Közlönyt sem keU átl>öngészniül< meri ia verseny középpontjába ezúttal utcai hiradó-táblánkat állítottuk. ,
A Zalai Kö/Jöny ezen ujitásn már Is nagy \'népszerűségnek örvend és najK>nia ezren ,és ezren tájékozódnak e tábláról a világ eseményeiről. A Verseny résztvevőinek sem keli mást csinálni, mint ezt a híradó táblát figyelmesen el-
olvasni ós a sorok k0zött elrejtett betflhlbát meghálni.
Az egyes belük egy összefüggő szöveget adnak lés ezt a szöveget kelt a verseny végén beküldeni
Naponta két betűt rejtünk el iaz utcai táblán s miután a teljes szöveg 35 betűből áll, a verseny 18 rfapig, azaz
három hétig fog tartani. A Zalai Közlöny uj vei-senye, a •Keresd a belül* vasárnap, április 3-*n kezdődik.
Az epekOvek, az IdösQlt epe-hólyaggyu\'ladás és a hurutos sárgaság kezelésében reggelenként éhgyomoira egy-így pohár természetes „Ferenc Józsel" keserfl-viz, kevés fortóvizzel keverve és kortyonként bevéve, gyakran rendkívül hatásos. Kérdezze n&g oivosát.
Nép Mozgó. e.atactBk a. p*«.t.h-»«
Rendkívüli elAadánl Remek bécsi fllmoperettl
LIANE HAID, a legbájosabb filmprimadonnáva\'
CSÓKVÁSÁR
A remek slágereket Róbert Stoli siereite. Férll !ft»irn:r 6k Petrovlch Iván, Ham Moser, Theo Llngen, Heinz RDh ann.
Előadások kOznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, S, 7, 9-kor.
Cuk ao, 40, 80 filléres hniy*rakkal I
EALAI KÖZLÖNY
Ijjj. iprijU 1.
— (Szolnokra helyezték Szilág}. Mihályt)
Megírtuk a szám- -.dségck államosításával kapcsolatos kinevezésekben, hogy Szilágyi Mihrilyt II. osztályú számvevőségi főtanácsossá ncvczlók ki. Most értesülünk, hogy Szilágyi Mihályt azonnali hatállyal Szolnokra helyezte a belügyminiszter. Szilágyi Mihály takarékossági politikája hozta rendbe Zalaegerszeg pénzügyi helyié, tét, de Szolnokon is nagy munka vár rá, mert kőztudomkiSu, hogy ott évek óta bajok voltak,a Város pénzjjgyi vezetése körül. Az egerszogi számvevőség vezetője vitéz Srécsi Ferenc számvevőségi tanácsos lesz,
— (A MANSz szövőtelepé..)
egy fél éve folyik a szorgalmas munka. Sok szép háziszőttes kerül ki az ügyes leánykezck munkája alól. . A telep vezetője, Szakonyiné Bcnizc Mariska most tanulmtóny-uLon volt Budapesten. Most a bodorvászon és bútorszövet szövését is bevezetik, so-lyemhulladékból is szőnek szőnyeget. A fok szép terv és lelkes munka kneg-érdemelné a nagykanizsai közönség fokozottabb érdeklődését, mert az7al, ha ilyennemű szükségleteket a Mansz telepén szerzi be valaki, a jótékonyság oltárán is áldozik,
— (Rendkívüli nemzetközi érdeklődés)
nyilvánul meg az április 29« és miá-jus 8, között tartandó\' Budapesti Nemzetközi Vásár iránt, A beérkezett hirok szerint Ausztria a beállott uj viszonyok között is hivatalos pavilonnal vesz részt a vásáron, most mór mint a német birodalomi egyik része. Impozáns hivatalos nemzeti pavilonnal vesz részt a vásáron Olaszország, Fran ciaország és Jugoszlávia, fcrdekcs nem-Gzeli stílusban épülnek Brit-India és Kgyiptom pavillonjai. Nagyarányúnak Ígérkezik Brazilia részvétele is. Ezenkívül nagyszámú külföldi kiállító vesz részt egyénenként a vásáron, a különböző szakmai csoportéban, (:)
— (Nagy riadalom volt)
minap Nagykanizsán, a neúik téren, ahol ogy kétlovas kocsi belerohant Kaiser-ékszerész kirakatéi*., A kocsist Herbai Józsefet most vonla felelős-kégro a rendőrbiróí Az Ítélet felmentő, mert igazolódott, hogy a kocsis nemi volt oka a történteknek, ő maga is az utolsó pillanatban, élete megmentésére ugrott le a kocsiról. Nom támasztott kárigényt a kocsissal szQm!-ben a gazdája, dr. Merkly-Helus gyógyszerész sem, akinek i>edig a lovai is megsebesültek, ugy hogy 300 pengőnél több a kára. Fzer pengő kártérítést kövelel azonban Kaiscr élkszerész dr, Merklytől, ezzel a követelésével polgári perre utasitották.
— TIz havi börtön — szurkolásért)
Még húshagyókedden történt a zse-licszentpáli korcsmában, hogy Lengyel János kanász mulatozás közben összeszurkálta Benczo Ferenc gazdát, akit csak hosszú kórházi ái>olás tudott megmenteni az életnok. A szurkáló kanászt a csendőrség most elfogta és a törvény elé állította. Jogerősen 10 havi börtönre Ítélték.
— (Lopott a falusi rendbiztos)
Ismeretes, hogy az igali községháza betörőjít Zöldes István, a község rendbiztosa személyében fogták el. Többszáz pengőt vitt el a rcndbiztos-községi irnok, akit a törvényszék 8 hónapi börtönre itélt. Fellebbezés során a pécsi tábla most helybenhagyta az ítéletet. Zöldes tovább fellebbezett.
Kiadja Gutenberg
Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kársly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. azám.
a laptulajdonos Közgazdaság Rt. bért- Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
— Nem vagyunk elég gasdagok ahhox,
hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatási költségét takarítunk meg, ha tiszta színgyapjuszóveteket veszünk közvetlenül « Trunkhahn posztógyártól. Ez a hirneves posztógyárunk évek óta szállítja a magyar uricsaládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta gyapjúiul készített uriruha-, angol női kosztüm, sportruha ós iskolás ruhaszövetekben. Még ma kérje a sző-vetmintakollekcíó költség- ós kóteJe-zettségmentes elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól jár vele.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6831/1938.
Tárgy: Harcszerű iövésiet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai április 1, 2, 4, 5, 7 és 8-án reggel 7 órától este 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcizeiü lőtéren lőgyakorlatokat tartanak. Ez idő alalt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938 márc. 16. 7a# Polgármester.
Márkás KERÉKPÁRT vegyen!
Puch ós Steyr-Waffenrad kerékpárok
macblzhaiók ) úzsmblztoaak
könnyű járásunk 2 évi Jótállással kaphatók 1G havi rászlatflzstésr*
Brandl Sándor ós Fia cégnél
Dsák-tér 2. a felsőtemplomnál
Kerékpáralkatrészek jé minőségben és olcsón.
Emargé ós Wolfner kerékpár-gumik minden méretben. Javítóműhelyünk pontos munkát végez.
Viszonteladóknak nagybani árak I
Tisztelettel éitositem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes kóMl készült .tr.mUket, ugy
márványból, QÉitÉ és níkül
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készítek és vállalok e szakmában mindennemű temetői munkákat, úgymint
sírbolt, sirkeret
készítését termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. g 5
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács lózsef
Király-utca 33 sz.
Nagykanizsa, Telefon 615.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
maqszakOzlet
megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kullurál hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztarlési tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória höt ad A SHELLGÁZT olthonában díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatja olthonában, sülhet, fózhet éB vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb ttlzeló
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, F«-ut 5.
N"". « tai.,W»i*>ws kSzjjHzdaííal W.
Rosszul telelt vetéseknél szAIBben, kaszálókon, réteken,
gyOmBIoaBsban, kar ti woteménf éknél
csodát művel a
PÉTI-SÓ
nitrogén műtrágya.
Körzctképviselet és gyári-lerakat:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-szerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telelőn 130.
APRÓHIRDETESEK
Autótaxi (bérautó) u] áramvovalas leg-olssóbban Kaufmann Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024
ViímcHtas sátor-, kocsi-, gép- és kazalponyvák olcsó árban, nagyon kedveső fizetési feltételekkel, további emergé gummlsxlj, krómszij, kenőcs, henger- ét tractorolajok legolcsóbban beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 868
Kétsiemélyes házUrtáa keret bajárá-
«ft délelőtti elloglaltságra l-l belépésie. József főherceg-at 58/a.
Magános úrinő, akit vsgyonából önhibáján klvtll kiforgattak, gazdasági kertészeti képesítéssel, e szakmába vágó pusztai vagy falas! alkalmazást, esetleg báihol házvezetőnői állást keres, csupán otthonért és ellátáséit. Címeket a kiadóhivatalban. 863
Gyönyörű
kész blousok
és ruhák érkeztek.
Schütz.
Keresek nágyMobéa Összkomfortos lakást, lehetőleg a város központiéban, azonnalra. „Komfort" Jeligére a kiadóhivatalba. 8*8
Főzni tudó mindenest azonnali belépéssel felveszek. GumllAr, Szemexe-u. 8/a.
922
Klatfó utcai szép kétszobás Iskás mel lékhelyiségekkel május l-re. — Szekeres József-utca 38. 023
Máhvlaaxk kopható. Steiner József. Exzsébet-\'ér 16. 895
Egy vagy kátasobáa lakás, irodának alkalmas, május elsejére kiadó. Rozgonvl-utca 8., emelet. 926
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karfiól msg
8 re kelképoszta 11
12 Itl, káposzta ii
5 eo kalaráb ii
5 O sárgarépa ii
4 n patrezsslyeri »• n
10 o rotak ii
10 £> saláta ii
& o ugorka ii
6 a paprika oukorboraó ii
14 ii
10 spárgabab ii
stb. stb., kb. 50 féle
virágmag
megérkezett ét kapható: ORSZAa JÓZSEF
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A réet blrftsAgl palota mellett. Tel ISO.
« DM taukfeM Yffel\'M l<tolT.ij»«lí JSfflo Nagjk^ü*!!, FtMUl ZíW lU^lí.
S.
■j 3\' Évfolyam 74. Mim.
Nagykanbsn, 1988. április 2 siombat
Am12nii.
ZALAI KÖZLÖNY
S&ikaiiM^ H_U*UUnUi FM 5. tiim.
i ri«.lr. UfUtanap dttatln.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra > pengő 40 IIU4r. Smkesi(6iígi és kíidóhlvMall telelőm 78. ii.
Zökkenő nélkQl
Körülöttünk, határainkon tultön-ténelmi események zajlanak, afölcf-abnoszon átalakul az örteg Európa képe, idebenn i»edig a nagy események visszhangjaként ideges feszültség ap«"ó szikráinak pattogását észleljük. Felelöl bon sftttogók, mocern kávéházi Konrádok próbálják pengetni a gyengébb Idegek érzékeny húrjait. Azokat a húrokat, amelyek-, nek rezonanciája meglehetős han-gós. Kormányunk azonl>an — és ez bizonyára jótékonyan kell,1 hogy hasson kifelé és befelé — zökkenő-nélkül megy tovább a haladásnak az országépitö munkának azon az egyenes utján, amelyet Darányi Káinián mfniszteielnök • emlékczeks győri programjában jelölt meg. Folyamaiban van az egy milliárd:>s l>eruházási program végrehajtásai A minisztertanács gazdasági bizottsága letárgyalta ós elfogadta az állami beruházások költségeinek fedezéséről szóló törvényié rveaetet.
A munka tehát zavartalanul, program és tervszerűen, nyugodt mederben folyik tovább. Olvastuk a minisztertanácsról szóló hivatalos jelentésből, hogy az elkészült tervei zetnek a, beruházási költségek részbeni fedezésére szolgáló, ugyneve. zett beruházási hozzájárulásoké, tehát az egyszeri vagy<«adóra vonatkozó szakaszait a pénzű gyí nini>£ ter sürgősen megküldi véleménye-zés és hozzászólás céljál>ól afe érintett érdekképviselőiknek, mert a törvényjavaslatot már áprüid 8-án, a költségvetés előterjesztés^, vei egyidejűleg be fogja terjeszteni a képviselőház elé. i •
Március 5-én jelenieltc be a miniszterelnök győri beszédében a beruházási programot és a költségek fedezéséről szóló törvénytervezet rövid három hét alatt elkészült. Bizonysága ez annak, hogy a Darányi kormány nem csak határozottan, hanem gyorsan is meg akarja oldani a Tnegoldandó feladatokat. A közvéleménynek csak megnyugvásul szol gálhal az a tény, hogy a kormány sem eltérittatn^ sem zavartatni nem engedi magát a politika kavargó eseményeitől, lévén ez a lyeruházási program tisztán és Idzérólag olyan belső, magyar gazdasági kérdés, amely a dolog természete szerint független minden világpolitikai eseménytől. A beruházásokra szolgáló összegeket saját erőntfből teremtjük cíty tehát a pénzügyi müveletekhez semmiféle külföldi kölcsönre szükségünk nincs, ami kétszeresen igazolja azt, hogy ez az egész országépitö program a magyar nemzetnek belső ügye.
De nem elégedett meg a miniszter tanács gazdasági biiíottság<a azzal, hogy magát a beruházási tervezetet tárgyalja le. Érdemben ment tovább a program végrehajtása lelten. Foglalkozott az árellenőrzés hatályosabbá tételét célzó intézkedésekkel is. Ezekről Imrédy Béla
A lengyel kormány demarsot küldött Prágába
Csehországban népfrontot akarnak alakítani a baloldali pártok — Az uj prágai Magna Carta lényeges engedményeket szándékozik biztosítani a kisebbségeknek
Prága, április 1 Egyre jobban észievehető Csehországin, hogy a párlok önmaguktól jobb és baloldal felé tolódnak el. Mint a je\'ek mutatják, a bal oldali pártok népfronlot akarnak alakítani.
London, április 1 Az angol sajtó még mindig hossza sfm foglalkozik a cseh kérdéssel. A Daily Mail maj számában Prágából kapóit értesülés szerint arról ir, hogy a cseh kormány egy Magna Cariát akar készíteni, amelyiken lényeges engedményeket blzlos.tana a kisebbségeknek.
Mint \'a lap tudósítója értesüli ezek az engedmények az iskolaügy-le is vonatkoznak, sőt a szabad nyelvhasználatot is magengedik a bíróságok előli és a közhivatalokban is.
A Daily Thdegraph ennek ellenérre súlyosnak mondja a c>eh helyzetet és a húsvétig tartó párttevékenységi szünet szerinte nem más, mini tulajdonképpen a pártok elhallgattatása. Ez az élnémitás az Igazi cél, amellyel el akarják terelni a figyelmet a sulyts helyzetről. Pedig & kisebbségek ügye súlyosabb kérdés, mini ahogyan a
cseh kormány gondolja, irja a la,,.
Varsó, április l A lengyel kormány cemarsot in-tézett a" cseh kormányhoz. A prágai kormánynak küldölt tiltakozó jegy-zéklien Lengyelország erélyesen felemeli szavát a cseh kommunista párt tevékenysége ellen, amely kimondottan Lengyelország ellen irrányul. Lengyelország teljes egé-szél>en a csehországi lengyelek mellé áll és nem t ür .semmiféle olyan akciót, amely Lengyelország, a lengyel taép, va<*y a lengyel kisebbségek ellen irányul
Belga állampolgár lett Ottó és a Habsburg-család többi tagjai
Minden osztrák hivatalban kőtelező a Hitler-köszöntés
Bécs, április 1 Német .ausztriában Bécs széki hellyel uj propagandaügyi hivatalt létesítettek.
Ar. egész birodalomban egyébként olyan nagyarányú propaganda indult meg a 10J szavazás érdekéliew, amilyenre még soha, sehol nem volt pékta. Ezftlaklommal veszik
igénybe első izben a propaganda vonalokat is, amelyek közül az első ma indult el Német.auszlriában.
Bürkei körzet vezető rendeleti leg azonnal érvénytelenítette az ogyik kis auszlriai községnek lmtároziitát, omely közvetlen az Anschluss előtt választotta díszpolgárává Habsburg Ottót.
Ottó egyébként a királyhü testületek
feloszlatása után iriost a bclgu állanr-liolflárságot veszi fel. Ugyancsak b«i«a állampolgár Uwz a Habsburg királyi család többi tagja is.
Bécsijén rendeletet adtak ki. amelynek érteiméhen a jővől>en a bíróságok előtt és a közhivatalokéin a feleknek és a bíróságoknak, illetve tisztviselőknek Hitler köszöntéssel kelt üdvözölni egymást.
Éjjel-nappal özönlik a menekülő vörös katonaság a francia határon át
A Népszövetség sürgős Összehívását követelik az angol radikálisok
i Párfc, április 1
A Vörös köztársasági csapatok összeomlása tovább folyik. Tegnap a nemzeti csajotok a 131. köztársasági dandárt vágták el. A köztár-saaégi katonák fejvesztett menekülésien keresnek menedéket. Tegnap óránkint 150 vörös katona szökött át francia területié. A szökik éjjel-nappal egész nafp tartottak. Csak legnap több, mint 300 vörös köztársasági érkezett Franclaor-
közgazdasági miniszter a közelmúlt, bon már eléggé részletesen nyilatkozott. Megmondotta, hogy a kormány a beruházások során semmiféle spekulációs árdrágítást nem fog tűrni, mert az egymilliárdos beruházásokból senki más nem gazda-godhatik, nrfnt maga a nemzet, az ország. Szólott a közgazdnsági miniszter akkor olyan különleges jogi szabályozásról és jogi védelemről Is, amely elejét veszi az esetlege* nyerészkedéseknek. \' 1 \'
A kormánynak ez a célkitűzése egészen természetes és érthető. A nemzet áldozatkészségét és XKigyeró fcsziléseit senki sem hasz.nálhaijq
szágba, de azóta is folyik a be-özőnlés. Eddig 20.00-rc teszik a Franciaországija menekült köztársasági katonák számát. ]
A nemzetiek megsemmisítették a ■13. vörös dandárt is.
Lerldánál a vörösök kisebb ellen-állást mutatnak, de ennek célja csak Időnyerés. Addig fel akarják tar-tózlatni a nemzetleket, mig a városban felhalmozót nagymennyiségű fegyvert ós lősaert elszállítják.
London, április 1 Az angol alsóház éjszakai ülésén a radikálisak « Népszövetség tanácsának sürgős összehívását kövelelték. A néiszövetségi tanács elé a hál>oru okozta gazdasági okok kiküszöbölését és a jelenlegi feszült helyzet ügyét akarják terjeszteni. Felbontják az angol olasz-frinoia flottaegyezményt
London, ápriljs I Az angol olasz megl«s?élé\'-ek
fel jogtalan nyerészkedési e. A1 közgazdasági miniszternek ezek az elhangzód igéi gyorsan váltak Üstté. A kormány valóban késedelem nélkül halad a gyakorlati megvalósulás utján és mindent elkövet, hogy a gazdasági é!et számára bizto-silsa azt a nyugodt légkört, amire minden hasonló országépiiő és oemzuti értékeket termelő munkánál feltétlenül szükség van.
A magyar politikai életnek \\e-zérlő motívuma ma kétségkívül a, győri program, a honvédelem korszerű fej lesz;ó\'-e, a faluról ós népé-, ről vaió szociális gondoskodás, H nép széles rétegeinek anyagi és er-
kölcsi erősítése. Ugy, amint a kormány zavartalanul halad a kijelöli uton, a parlamentnek is zökkenő nélkül kell dolgoznia. Rövidesen .íor kerül tehát arra, hogy a törvényhozás tető alá hozza a jövő évi költségvetést, ezzel együtt megadja a kormánynak mindazokat a felhatalmazásokat, amelyek lehetővé teszik az egymilliárdos beruházási urogram végrehajtását. Ez a program uj korszakot nyit meg a hálKiru utáni Magyarország történetéi. en és ezt a korszakot joggal nevezhetjük az intézményes ország-
építés korszakának. ( 1
s
zalai közlöny
1938. április 2.
során megegyezeti a kél hataloml arranézve is tegnap, hogy nem avat kőzik a köael-kelei ügyekbe. A rétf flottaegyezménynek a tonnamennyiségre vonatkozó mególla|>odásAlt nem taitják magukra nézve már kőtelezőnek, tehát az ott megállapított maximális tonnatartalmon tul Is fegyverkezni fognak.
Ez ulőbbi megállapodáshoz Franciaország is csatlakozik és a heroin hatalom rövidesen ezt közös nyilatkozatban jelenti be.
■agy vihar a Házban gróf Bethlen látván körűi
A képviselőliáz ina mór 8 ón\'is ülés ker«lél>en tárgyalta a titkos választójogról sróH törvényjavaslatot, amelyhez elsőnek Ruppcrt Rezső szólt lioz-zá. Örömmel vette a kormány elhatározását, de hibáztatja, hogy amit az egyik kézzel ad a javaslatban, azt « másikkal elveszi (Beszéde során, nagy derültség közepette (Tekintetes Királyi Törvényszék--nek szólította tévedésből a Házat.) A külpolitikai vonalvezetésről beszélt ezután, hangoztatta, hogy mi nenv avatkozunk más állam belügyeibe, de az a kérésünk, hogy a mi ügy cinkbe sc avatkozzék idegen állam. Ezután a zsidókérdéssel fog. lalkozott s miután ideje lejárt, 20 perc megliosszabbitást kért. Miután nagyon eltért a tárgytól, a Ház a meghosszabbítást nem adta meg és igy Kéthly Anna emelkedett szólásra, aki jogfosztást lát a javaslatban, Festetics Sándor egy elkövetkezendő uj világról beszélt és tagadja, hogy a titkos bevezetése veszedelmet jelent én C, Sajnálom — jelentette ki ezután a kisgazdák felé, — hogy a nemzeti szocializmus felbomlasztotta a kisgazdapártot* A továbbiakban arra kérte a miniszterelnököt, hogy ne zárja ki az ifjúságot az alkotmányból.
Ulain Ferenc elfogadja a javaslatot és a törvényalkotók elgondolásaira mutatott rá. Kijelenti, hogy nincs szükség koncentrációra, nem érti mire akar Bethlen koncentrálni,
— Saját magára, — hangzik kfr zépütt. Zaj (támad erre, valakj közbekiált : Bethlen István u legnagyobb magyar! — mire még nagyobb lesz a zaj. Uia*n hangozlatjaj, hogy senki sem vonla kétségbe Bethlen magyarságát és nagy érdemeit, de nem érti, az antiszemitizmus, vagy a iwlgárság ellen akarja használni Bethlen a koncentrációt ?! |
Az ülés lapzártakor még tart, a Darányi.beszédré csak később körül sor.
Időjárás
HOwösabb I Prognózli: ErS-aabb északnyugati szél, változó felhőzet, északon és kéteten esd, a hőrnéraéklet osökken.
Leendő anyák, akiknek kUlönOs gonddal kell arra DgyelniOk, hogy bélmdkOdtsUk rendben legyen, ezen célt ugy érhetik el, ha Időközönként regget éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc Józsel" knerUvizet isznak. Kérdezze meg orvosát.
KOzel 14.000 tflzoltója van a zalai községeknek
Az uj tűzrendészet! törvény végrehajtása Zalában
Zalaegerszeg, április 1 Az uj tűzrendészet! törvény végre hajtásával kapcsolatiam az alispán most állapította meg a szakelőadók javaslata alapján a vármegye területén lévő községekre vonatkozó tűzoltói létszámot. A/létszám megállapítása Nagy-kjuiizsa és Zalaegerszeg városokra nem vonatkozik. yJ
A kimutatás szerint a zalai községekben a házak száma : 61.046, a lakosság száma: 321.862. A megállapított tűzoltói minimális létszám ehhez viszonyítva : 10 |>a-rancsnok, 227 osztagparancsnok ós •141 szakaszparancsnok. Ezek tisz-
I leknek szánülanak. Aljjsztek : 660
\' örs|>arancsnok, 3263 örsvezető és rajvezető. A legénység létszáma : 7880, vagyis a zalai tűzoltók össz-lélszámá : 13.822. *
Járásonkint ez a szám jgy oszlik meg: Alsótendva 1069, Balatonfüred 766, Keszthely 1060, Lelenye 1-188, Nagykanizsa 1477, Nova 1074, Pacsa 1890, Sümeg 1084, Ta|>olca 1496, Zalaegerszeg 1095, Zalaszent-grót 1115. A járási székhelyeken mindenütt 68 tűzoltó van, de solr hasonló iélszámu község is van.
Az alispáni rendelet ezenkívül az utánpótlásról és a kiképzések időtartalmáról is intézkedik Kinevezték a rendelettel egyidejűen az uj községi tűzoltók vezetőit is, akik mind tanfolyamot vfcgaett tisztek.
Vasárnap délutánonként szabadtéri hangos hírszolgálatot vezet be a ZALAI KÖZLÖNY
A Zalai Közlöny mindenkor igyekezett olvasóközönségének kedvélxi járni. Most is olyan újítással lepjük meg olvasóinkat, amely bizonyára nagy népszerűségnek fog örvendeni Elhatároztuk ugyanis, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel hangos hírszolgálatot léte-sitlink. Egyelőre próbaképen néhány vasárnapra vezetjük be ez ujilást, amely főképp a sportkedvelők nagy táborának okoz örömet, miután elsőnek tudjuk közölni a budapesti és a vidéki sporteseményeket.
A Deák téren
állítjuk fel hangszórónkat, amelyen át a Zalai Közlöny Hangos Hírszolgálata ,
vasárnap délután 6 ós 6 óra
valamint 7 és 8 óra között
szórakoztató zenét ad. Közben, n|zí egyes beérkezeU jelentések után azonnal közöljük a kerületi és a nemzeti bajnokság mérkőzéseinek eredményeit, valamint a világese-
ményekre vonalkozó legfrissebb hi-rrekel. Ezzel — a nagy anyagi áld<x zatokat is követelő - újítással u Zalai Közlöny megelőzi a magyar rádiót is, mert a mérkőzések lejátszása, illetve a vidéki erednie-, nyek beérkezése után Budapestről azonnal meglelefonálják nekünk az eredményeket, amelyeket a Zalai Közlöny Hangos Híradója a fenti műsor keretében közöl a nagyközönséggel. v
Az első ilyen hangoshirszolgálaij adósunk most vasárnap, április 3-án lesz délután 17 áfától. 6 éö 7 óro között, a UtánUra való tekintettel műsort nem fiiunk.
Hirdetőink figyelmébe I A Zalai Közlöny Hangos Hírszolgálata korlátolt számú
reklimhirdetóst is felvesz. A bemondás 20 szóig 1 I»ngő. A Hangos Hírszolgálat hirdetéseit szombat délig veszi ffcl a kiadóhivatal. „ , , \'
Az erdőőr által lelőtt Kötö Imre vallomása
Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró eskü alatt kihallgatta a kórházban súlyos tüdőlövéssel fekvő KötŰ Imrét, az erdőőr által lelőtt négygyermekes napszámost. Elmondta, hogy felesége, Nagy Róza, könyörögve kérte Vajda erdőőrt, engedje elvinni nekik azt n kis köteg rőzséty hogy legyen mivel tüzelniük. Az erdőőr azonban jel akarta venni a fát. A férfi elismerte, hogy kihúzott egy botot a rőzse-kötegből, de nem bántotta az erdőőrt. Az erdőőr négy lövést adott le, egy Kötő Imrét érte, egy másik i>edig egy csikót, amely elpusztult.
A kapitányság most igyekszik megállapítani, jogosan használta-ó pisztolyát az erdőőr. |
— Naptár« Április 2. szombat Kom. kat Paulai Fer. Proteatáns Áron. — Izr. Nlzan hó 1.
Gyógyszertári éjjeli reolgálat e hó 15-lg a Fekete sas gyógyazertár ée a kiakantzaal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eete 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egén nap nőknek.)
— Bátor kiállításunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopateln bútoráruház.
,Vizvezetékszere!ést
garancia mellett készít -
MENDLOVITS
Kérflnk vasárnap délelőtti mozielőadásókat
(Levél S Korko»st«b8x)
Kedves Főszerkesztő Url A magyar filmek, bár művészi irányban semmi ujat nem hoznak,\'egyre nagyobb nép-szerűségnek örvendenek az alsóbb néposztály kóréhei is. Olyan társadalmi réleg lett rendszeres mozilátogató, a mely eddig solia filmet nem látott, fipp ez örvendetes tény miatt u mozi látogatottsága annyira megnövekedőit, hogy vasárnap délutánra lehetetlen jegyet kapni. A jó idők bcáltával magunkfajta eiiber sajnál is mrir beülni a moziba, ezért arra kérjük1- Főszerkesztő Urat, tegye szóvá lapjában, hogy más városokhoz hasonlóan Nagykanizsán is tartsanak vasárnap délelő.t fél 11 és fél 1 között egy mozielőadásl. Bizonyosra vessnük, hogy az újításnak na^>\' sikere volna és a mozit még többen látogatnák. Soraink közléséért fogadja Főszerkesztő Ur előre is hál.is köszönetün. kel: több mo-Jkedjelti.
Csókvásár
Vidám bécsi fttmope.ett. Olyan a milyet mór rég nem láttunk és amilyet talán soha többé ne.n fogunk Iliid. A bécsi filmgyártás e^yik utolsó re. meke, amely a régi, vidám nagysikerű filmoperetteket juttatják eszünkbe. A fordulatos és ötletes mese percről percre uj helyzeteket teremt. Róbert Stolz zenéje csupa melódia és sláger. Liane Haid most is bájos, Petrovich Iván délceg, büszke férfi. A dicséret azonban elsősorban Tbco Lingcnt, Heinz Rühmannt és Ilans Mosert il-le!i, akik végig kacagásban tartják a nézŐ\'ereL Kitűnően mulattunk.
EMLÉKEZTETŐ
Április 2.
Guila Bustabo hegedühangver»roy« a Kaszinóban 9-kor. J»#«k Vágónál. Április 3
Az Irodalmi Kör Szent István 11-oeállsa ft-kor a vároaliázán (Gazdag Ferenc).
Vasutas TE oldboy revánsmérkőzése 4-kor a vasutaspályán (kedvező idő esetén). Április 9.
Co mimén soli Mária hangversenye 9-kor a zeneiskolában (Zenebarátok Társasága). Májas 2.
Az Irodalmi Kór Kodályban gver-■•nye 9-kor a színházban.
— Exer wyorotnénye
van az egyházközségi kulturház sors>egy«k dójának.
Nagyságos Asszony!
Tisztelettel meghívjuk mindent felülmúló tavaszi cipö-modelljeink megtekintésére és kiválasztására, ugy saját, .. . , ,, í 11 u mint kedve8 férJe és gyermekei részére. Miltényi-cipö 60 óv
óta a legjobb márkás-cipö, aranyéremmel, ezüstéremmel ós kiállítási nagyéremmel kitüntetve.
Miltftnyi Sándor és Fia cipöüxlet Fő-ut 2., városház.
■1986. áprfft* 2.
ZALAI KÖZLÖNY
Hl tcwplMl Ur
A nagykartisat tawp-loniépiiö bizottságid/
1038. szám alatt megkapta Zala, Somogy-Vasvár megyékte a gyűjtési engedélyt. Már előzőleg megvolt a gyűjtési engedély, de tévedésből az egyházközségnek -ullak ki, mnt « beltigymi-nbzter ezt az engedélyt ?r. alispán! hivatal utján a templomépltő bizottságnak adatta kl.
Ezzel kapcsftlatbaa az esetleges visszaélek kiküszöbölése éa ál-(ryüjtök működésének metakadály-zása végeit kérjük a nemesszlvii adakozókai, hogy a gyűjtéssel megbízott Temesvári Károly és »3flkő Lászlótól \'« legkisebb adományról is a templomépitő liizottság pecsétjével ellátott nyutftát kérjen «s ellenőrizze, hogy az eltennyugtára is az adott ősszeg legyen ráírva. Hivatalok és egyesületek a hozzájuk\' juttatott csekken tnéltóztassnnak 1«-küldeni a felajánlóit összegeket.
A templomépltő bizottság (0
Az ntolsé könyvdélntáa
volt csütörtökön ai
Xf/Í^J Irodalmi és Müvé-szoU Kör neade/ésé-iien, A Mtneiskola kamaratermében ezúttal ssé|*?áma érdeklődi gytill őaaze. Barbarilí Lajos, a Kör főtitkára bevezetőjá-l>on üdvözölte az előadót és megw köszönte a közöPség érdeklődé-ét, ami biztatást jelent a Kör számára a további kulturális erődítő munkára a déli végeken. Az előadó dr. Kovács Scljeslyén Tibor földblrtokol volt, akinek mái\' a nagy távlatokai felölelő lloeális előadásai is ese-ményszároM mentek. Még mélyebben engedett betekintést ojy 14g-Téri* kulturált léleldie ez ai elő-adása, amelyben Stephan Zwiigl történelmi regényírói iwrtréját rajzolta nveg. Ez a i*>rtré élea volt; részleteiben la alapos, nagyvonalú, tiszta szetnü, ötletes kritikai munka és tnagasnendü irodalmi és előadói értékek megnyilalkozáaa. Nagyon helyes volt, hogy Kovács Sebestény Stephan Z«eig irodalmi jelentőségét nem egy könyvén át, hanem történelmi regényeinek egész területén át mutatta meg. Ar. előadást nem ismertetjük, azt egészéten közli a Zalai Közlöny.
Köszönet és elismerés jár ozj idei könyvdélulánok lezártával Kelemen terencnek, a Kör társelnökének, aki csüggedést nem ismerő akarattal szervezte meg ezeket az előadásokat. 1
í Zalai liiltai Spart-tlppiariwia
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
NTC-DVAC . . ___«_C— * —>
ZtóE-NZTE ...__s — €— =».)
PVSK—PBTC......:... (...:...)
KT8B--KSB ... ~:... (...:...) JASE-KRAC . . . — i — <—: —) PEAC-PAC . . . — s... C— * —1
Zenekultura - Zeneiskola
Ha valaki hosszabb Időn át figye-fcmtrvel ktséri e lap hasábjait, Jói-C\'ö órömhvel olvastatja azokat a rendszeresen és állandóan megjelelő híreket, cikkeket ós kritikát, melyek Nagykanizsa zenei életével foglalkoznak u amelyek a knnizsai zenekul-tura meglétónck. kitartó, szorgalmns munkájának ós állandóan felfelé Ívelő haladásának, > fejlődésének letagadhatatlan bizonyítékai, mondhatnám) iskolii bizonyítványai. Az Irodalmi ős Müvé szeli Kór aranyérmes vegyeskarának dicsőséges szereplései, szimfonikus ;o-nekarának egyre izmosodó hangversenyei, a zeneiskola növendék 6i ta-nári hangversenyei, zeaei emlékestjei, zenei liceális előadásai, a határőrzenekar polgári zenészekkel kibővített együilesének szereplései, a különböző jótékonycólu müvészestek és a liceális előadások műsorának zenoi számái mind mind azt bizonyitják, hogy Nagykanizsának saját •— idegen, külső erők igénylK-vó\'.ele nélkül Is értékes és nagyon szép teljesítményt nyújtó — zenekultúrája van, melyre a vegyeskar inás városokban történi szereplősei s a rádióban szerC|>ell kanizsai zenészek és zcucszorzemények révén már az e^ósz ország felfigyelt. K hí-rukből, cikkekből ós kritikákból azonban azt is nagyon könnyű megállapítani, hogy a kanizsai zenekultúra ezen szép sikerű, állandóan fejlődő munkájában
az oroszlánrósz a zeneiskoláé. Ez bizonyításra sem szorul, mert hiszen a zeneiskola saját zenoi programján, telvát tanításon, növendék ós tanári hangversenyeken, zenei emlékesteken és zenei liceális előadásokon tul minden zenei produkcióból^ minden zcnokulturális tevékenységből kiveszi a részét. Nem beszélve a le-venlczenekarról, mely tisztán a zene. iskola kezél>en van s amely anyagi nehézségei és hangszereinek tökélet-
lensége miatt épen ebben a körül ményben találja meg működésének és mai fennmüradásának egyetlen lohe-tőségét; a szimfonikus zenekar zeneiskolai vezetés alatt áll s tagjai között az iskola ogész tanári karát megtaláljuk, a határőrzenekar kibővitéso I a tanári kar és a szimfonikus zenekar tagjainak felhasználásával történik ti a müvészestek, műsorok, U<eális előadások zenei számait majdnem száz százalékig a* iskola tanári kara adja, tehát vagy maga az iskola, vagy a tanári kara, de mindig szerepelnek.
De ugyancsak e lap luisálijairól állapitható meg az is, hogy c minden dicséretet és támogatóst megérdemlő, rendszeresen működő és fejlődő zenekultúra ellen Nagykanizsán évek óta
rendszeres és állandó haro
folyik. Ugyan nem kimondottan és közvetlenül a zenekultúrái támadják, csak a zeneiskolát, de ez lényegében egy, mert épen olyan, mintha egy fának nem az ágait tördelik ^lo, hanem ugy teszik tönkre, hogy a gyökerét elvagdalják. j
Szinte érthetetlen, hogy akkor, amikor Kanizsát állandóan, mint Zrínyi városát, a határszél kuUurvógvárát szoktuk és szeretjük aposztrofálni s akkor, mikor a közönség nagymértékű közönye miatt a kanizsai kuliura él harcosai és napszámosai a legnagyobb-mérvű pártfogást és tánuogatáást érdemelnék. évek óta kultúrharc folyik, még péliít olyan jobb ügyhöz méltó buzgalommal és olyan állandó kitartással, hogy az már Franco tábornok ügybuzgalmát is megszégyeníti.
A nagyközönség a kél cikksorozat összevetése után értetlenül. fejcsóválva áll s ijo.it tud magyarázatot találni, ne nem tudok magyarázatot találni magam\' sem, pedig Isten segítségével már 22 esztendeje napszámosa vagyok a kanizsai zenei életnek, 22 esztendeje veszek részt Kanizsa min-
Városi Mozgó.
Április I—5-ig.
Állítjuk,
Péntehtöl-keddig.
hogy az utolsó 10 esztendő legjobb filmje:
MAGDAT KICSAPJÁK
Kádár Miklós és Éri Halász Imre vígjátéka. Mindenki örDI ennek a Ilimnek, mert Ifjtisá-gunk romantikáját, vidámságát és az Iskolát eleveníti fel.
A legjobb magyar n^vészek szereplésévei.
Remek kiegészítő műsor I
Rendes helyárak I
&YXB BUDAPEST. XI LENKE-UT 117.
den zcnckullurális megmozdulásában s meicm állítani, ugy ismerem Kanizsa zenei életét, hogy e kérdésben nekem is van jogom! egy kicsit gondolkodni, egy kicsit töprengeni éa talán szerény véleményt is nyilvánítani.
Nem ériem\' a dolgot, nem értem u harcot, mert — bár teljes joggal fel-téleieyem. hogy a harcoló felek a legnagyobb jóhiszeműséggel, minden egyéni és pártérdek félretétclével tisztán csak a város érdekében liarcol-nak, csak azt látom, hogy a haro tisztán csak anyagiak, néhány ]>ougő körűi forog, a dolog ideális, eszmei részével senki sem törődik, ait a képviselőtestületi gyűlések o kérdésben mindig izzó, szenvedélyes tárgyalásai közben felhozni
nem le hot s még az anyagiak miatt folyó harc is mellékvágányra szaladt, amit azonban a ltfir-coló felek nem vet tok, vagy nemi akarnak észrevenni.
Épen ezért nagy örömmel vettem a
zeneiskolai felügyelőbizottság
megalakítását, mert ezt az évek óta húzódó áldatlan, minden komOly munkát veszélyeztető és megl>énitó kulturkórdést nem a képviselőtestüf-leti gyűlés izzó, minden szóra felrobbanó légkörében, liancm a téliesen pártatlan, hivatása magaslatán álló és összetételéin a kérdés megértéséhez szükséges műveltségi fokot és kultúrfölény! biztosító bizottság minden kérdésre alaposan, részletesen és minden mcllékszem\'pontot figyelmen kivül hagyó, pártatlanul kiterjedő tanulmányai, megbeszélései, indítványai és intézkedései alapján lehet csak elintézni, nyugvópontra hozni ugy, hogy a közérdek sérelme nélkül a kulturnVunka lehetősége is minden zavaró momentum nélkül megmaradjon.
Hiszem és remélem, hogy a zeno. iskolai felügyelőbizottság feladatának teljes mértékben meg fog felelni. S Jiogy e sorokat leirom, kizárólag csak az a célom, hogy azt az előbb említett 22 éves tapasztalatomat a köz érdekében a bizottság szolgálatába állítsam s néhány dologra felhívjam! a figyelmet. Erős a hitonj!, hogv a bizottság tagjai előtt nem les? uj, amit mondok, de lia csak egy-két ujabb szempontot tudok a megoldás megkönnyítéséix- előtérbe állítani, már is elértem célomlat s azt hiszem, ezért a jószándóku igyekezetemért somi a bizottság, sem a kanizsai zenekultura nem tesz nekem) szemrehányásokat.
Az .első és legfontosabb tény, ami a felügyelőbíepttság munkáiéi különlegessé és ép "tízért nehézzé teszi az, hogy a bizottság több, mint egyszerű iskolai felügyolőbizottsági Iigy óvoda, egy elemi tskola felügyelőbizottsága könnyen \'dolgozik, mert íWmi kell mást szem előtt tartania, csak az iskola ügyeit, érdekeit, de a zeneiskolánál egészen más a helyzet* A zeneiskola a maga különleges, sajátos hivatásánál fogva, - mint miár fentebb is felsoroltam, — annyira összeforrott Kanizsa zenekultúrájával, annyi szél köti Kanizsa zenei életének minden megnyilvánulásához, hogy ebből u
ZALAI KÖZLÖNY
1938, ápilllt 2
A Városi Mozgóban Magdái kicsapják
Minket se hanyagoljanak el 1 A Nép Mozgéban játszuk a
Csókvásár
cimü filmet.-Liane Haid, Petrovich Iván,
Hans Moser, Theo Lingen, Heinz Rühmann.
gordiusi csomóként összegubancolódott-sok szálból a zeneiskolát a maga meztelenségében kibontani roppant nehéz, mondhatnáirt Mehetetlen^ feladat. Ériem ezalatt azr,- hogy mikor a zeneiskola sokat hánytorgatott költségvetéséről és állítólagos deficitjéről beszélünk, majdnem\' lehetetlen megállapítani, hogy az összegből mi a deficit és mi az az összeg amit Kanizsa zene. iskolán kivuti zenekultúrája megkiván & felemészt.
Hogy viTágosan, pflMákkniViejvilá-gilva t>eszéljck,
a zeneiskola költségvetése
nemosak kizárólag a zeneiskola kiadásait fedezi.
A zeneiskola költségvetését természetszerűleg nem teheti ki avás, mint bevételként a befolyó tandíjak és esetleges adományok, kiadási tételként I>edig csak az, ami a növendékek oktatásához szükséges, tehát tanári fizetések, épület és hangszer karban tartás, hangszer és kottabeszfcmés, irodaálalány slb, stb., ami iskola fenntartásá-hoz okvellenül kell, azonkívül a növendékek oktatásához szükség füté-s és világítás. Csakhogy a zeneiskola költségvclésélH\'n ennél sokkal több van, mert a zeneiskola ezen feladatán tul sokkal többet teljesít, már nt*i> mint iskola, hanem mint a város zcnekultnrájának hivatott és kizárólagos togu vezetője. Ma a bizottság megállapítja az Iskolára tartoz<) és kizárólagos levételi és kiadási tételeket, rá kell jönnie, hogy a költség, vetés és deficit nagy százaléka nem a zeneiskola terhére irható, hanem általános, iskolánkivüli zenekullurálLs célt CszJohjáJl s rá kell jönnie, hogy a zeneiskola költségvetése mindjárt tiszta és reális lenne, ha költségvetési tételei közé csak a saját kizárólagos tételeit vennék fel s mindazt, amit a zeneiskola ezen tul nyújt és igényl>cvesz, egy külön, mondjuk zenekuUurális költségvetés kereteibe lehetne felvenni.
Hogy példákat is mondjak? Kéiemi! Itt van először
a leventezenekar.
Igaz, hogy a levenlezenészek oktatására a város évi hozzájárulást ad, de Cz a hozzájárulás alig felel mog a ren. des növendékek filtal fizete\'t tandíj felének, tehát itt a növendéklétszám kimutatásának száhvbavé\'clénél ezt a 45—48 féllandijas növendéket is figyelemig kell venni s figyelembe kell venni azt is, hogy például a leventék minden este tanulnak és gyakorolnak, tehát egész évl>en minden estéie világítás és füléstöbblelet kapngk, ami az iskola rendes költségvetési keretén már kivülesik. Tenmészetesen ez helyes és rendjénvaló, ezen változtatni nem kell és nenv is lehet, inert a leventezenekar fejlődése csak a zeneiskolában van biztosítva, de viszont a deficit felhány forgatásánál ezt már figyelembe kellett volna venni. Azután: a zeneiskola hajlékot, ezzel kapcsolatban
fűtést, világítást ad például a szimfonikus zenekarnak, a különböző kulturális estéknek, délutánoknak,
aipi szintén kiadástöbbletet jelent, dc természetesen olyan kuUurfoladat, amit megszüntetni nem szalad és nem lelK-t, csak csupán nem lehel teljesen a zeneiskola -számlájára irni. Azután nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a zeneiskola megértette Kani.
zsa egyetlen, zeneileg is használható hangverseny termét, ami az iskola céljait is szolgálja, de mégjobban a kanizsai zenekultúra céljait, c/.t a termel be is kelleti rendezni, amii minden szintén költséggel járt. de megint csak nem lehet a zeneiskola kizárólagos számlájára irni. Sőt megfelelő \'fűtési és világítási, valamint • kotla,-l>eszcrzési és hangs»crkarban tartási költséggel jár az intézet tanári karának különböző egyesületek és testületek műsorában való állandó részvétele is, amit szintén nem lehet az iskola költségvetésének számlájára irni, mert hiszen a közvélemény ezen önkéntes, saját jószándékból történő fellépéseket
és szerepléseket szinte kötelezőleg megköveteli, ez tehát szintén az általános kulturszámla terhére számítandó.
Roppant nehéz itt a kiadások ós rá fi ze lések hovátartozóságát <4negálla-pitani s pyógyszc/észmérlcgen kellene minden tételt lemérni, hogy a helyes arányt felállíthassuk, de nekem nenv ez a célom, é\'i csak arra akartami rámutatni, hogy nonn minden deficit a zeneiskoláé; igen nagy része félreismerhetetlenül és elkerülhetetlenül a város zenekultúrájáé, amit viselni kell, de más rovására szájmitanl nem lehel.
(Folyt/ köv.)
Dr. Dómján Qyu/a
Szeptemberben lesz a nagykanizsai Wlassics-emléktábla leleplezése
Nagykanizsa város képviselőlestülo. lének jogérvényes határozata van, a mely szerint az egykori Wlassics-házat (a Nagykanizsai Takarék Deák téri frontját) emléktáblával kell megjelölni. A javaslatot annak idején Kelemen I\'Crcnc városi képviselőtestületi tag tette és ő fáradozik azon is, hogy a "kivitel megtörténjék. A |K>lgármeslcrrel történt megállapodás alapján az idén májusra tervezeték a már készülő emléktábla elhelye-
zését és ünnepélyes leleplezését. (Itt jut eszünkbe: — a Tri|>ammCr emléktáblát miért\\ienv lesülték meg egy kis leleplezési vagy legalább egyszerű átadási aktussal?) Most Wlassic-s Gyu. la kulluszállamtitkár levelet inlézétl Kelemen Ferenc igazgatóhoz, m<-\'lyl>en arra kéri, hogy az emléktábla leleple-zé>ét halasszák szeptemberre, amikor is az államtitkár édesanyjával együtt Nagykanizsára érkezik* Eszerint az emléktábla leleplezése szeptemberben lesz, megtelelő ünnepi keretben.
Egyre titokzatosabb a pölöskefői kettős cseléd-dráma ügye
Nyoma sincs annak, aki álmában agyonverte Badlcs Mihályt — A kórházi ágyon sem vallotta be Beke István, hogy miért követett el — harakirit
A pölöskefői harakiii elkö\\élőjének, Beke István uradalmi cselédnek állapota isulyos, dr. Almássy Gyula törvényszéki vizsgálóbíró kiszállt a kórházba, hogy kihallgassa. Beke elmondotta, hogy az istállóban álmában agyonveri Badics ügyél>ől kifolyólag Őt is beidézték tanúnak a községházára. Sokan voltak, egész éjszakát kellett a községházán töltenie, mondotta a vizsgáló bírónak és lemíalt olyan elkeseredett hangulat lett úrrá letette, hogy maga sem kudja hogyan, elöveilo kesét ós hasba szúrta magát. Miután igy semmi elfogadható okot végzetes tettére nem tudott előhozni, a halóság közegei m:,st más
uton igyekeznek megállapitani, mi lehetett az oka Beke öngyilkos szándékának.
Az agyonvert Badics merénylőjének kézrekeriiéséie a nyomozás tovább folyik, eddig minden eredmény nélkili : semmi támpont nincs.
Ha belel el vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék azonnal a természetes „Ferenc József" keserüvizhez, mert ez már csekély, alig egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, bizlosan és mindig kellemesen kitisztítja sz emésztés útjait s jó élvágyat és friss közérzetet leremt. Kérdezze meg orvosál.
MEGHÍVÓ Va" 8zerencsém igen 1ÍMtelt Vendégeimet értesíteni, hogy az idei
-: DREHER BAKSÖR,
az ősi Böjtös Sör mai utóda immár beérett és annak örömére, hogy ezidén ls ki. tünöen sikerült, április hó 2-án, szombaton est* 8 órakor nagy
flrpflAr RúbrcAr kóstolót rendezek. Ezen az es-UICUC1 DöhbUl (én nem lesz hoaszu étlap, hanem a vacsora székelygulyás és vegyen rétem, mely vacsorának leszállított ára összesen 1-20 pengő é« ezen az egy napon az Idei Dreher Baksör ára
poharanklnt 46 fillér helyett 40 flll*r. KltOnő házias konyhai Figyelmes kiszolgálási Cigányzene! Szíves pártfogást és látogatást kérve vagyok kiváló tisztelettel
Pénzes Anlal ^Xík.
Szent István llceálfs
lesz az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi programja, egyultal a ü. ceális előadások sorozatának l>efcjc-zője. Az előadó Gazdag Ferenc püspöki tanácsos lesz, oki a Szent István jubileumi esztendő jelentőségéi és mai tanulságait fogja ünnepi előadása ke-le\'ében ismertetni. A kisérő nulsoroii Sülé Oltó polgári iskolai tanár szavai és az Irodalmi Kör Vegyeskara énekel. (:)
Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves tudomására hozni, hogy mától kezdve minden eete
énekes, txaksxofonos, doboinő
szórakoztatja kedves vendégeinket.
Szives pártfogást kér
Kosztolitz Géza
„Ujsörház" vendéglős.
Szombat
BUDAPEST I.
6.45 Torna. — tJtána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Hanglemezek. — 14.35 Hirek.
— 11.50 A rádió műsorának ismerle-lé-se. - 15 Arfolyamhirek. - 16.15 Vándor Lajos mesél. — 16.15 Időjelzés, hírek.
17 Felolvasás. — 17.30 I)r. Kárpáth Zoltán és dr. Paksy Jenő zongorán magyar nótákat ad elő. — 17.55 Dr. Pándy Margit előadása, — 18.25 Néprajzi hanglemezek. — 19 Tormay C.é-táné és Ambrózy-Migazzi Lajosné előadása. — 10.30 Farkas Sándor cigányzenekara. — 20.30 Hirek. — 20-50 Állástalan Zenészék Szimfonikus zenekara. - 22.20 Időjárásjeléntés. -22.25 Kertész Miklós jazz-zenekara. — 23.20 Völgyi Imre cigányzenekara. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST II. f
17 Missziós üzenetek. (Farkad Edit.)
- 17.35 Mezőgazdasági félóra. 19.05 Fie.ler Katalin zongorázik. — t9.30 Dr. Joó Tibor előadása. — 20 Hirek.
- 20.30 A Soproni Liszl Ferenc Zeneegyesület kamarazeneegyüttcsc hangversenye. ,
— Tekintse meg a Köpetein Bútor-áruház állandó butorkiállltását ízléses és olo ó bútorokat kedvező fizetési feltelekkeité vAsAroltmt.
= Tavaszra Mllíóoyi márká»-«Ipö a legszebb I
1938. április 2
ZALAI KOZLOHY
Beszámoló az NTE gondjairól és
2 Tornaszakosztályunk
tavaly is folytatta eredményes sze. r|eplését. Hólgyesa|>alunk az cLsí osztályban, férficsapatunk a második osztályban saere[yei. 1937-bon mindkettőnek indulnia keltett az országos férfi és női csa|>atbajnok-ságban, hogy nem indulása miatt alacs<inyal>b osztályba ne e,sök vissza. Mindkettő eléijtJ ezt a célt, mert teljesítménye az erre előirt százalékot meghaladta. Hölgycsapatunk szereplése egyenesen fényesnek mondható, 12 induló kftzl a 6-lk helyen végzett s a vidéki csapatok közt az első volt. 87 százalékos teljesítményével, ha az I. osztályban ls volna további osztályozás, megint feljebb Jutott volna. Tudásuk any. nyírre megnyerte a Tornaszövlséfí vezetőinek tetszését, hogy az Idén ősszel OlaszoiszágLan, Turintxui tartandó olasz nemzwtközi versenyen a magyar hölgytorna képviseletében való saerepl&rc kijelölték, mondván, hogy épp oly sikerrel tudja olt képviselni a magyar höf^y tonnát, mint bármelyik magyar hölgycsa|>al, kiutazása |>edig, határszéli fekvéslink miatt, a legolcsóbb lesz a Szövetségnek.
Fényes szet|oplésükérl dr. Vil Ferenc művezetőt Illeti elismerés. Itt is a 1ömegS|)ortra fektetjük a súlyt. 16 hölgy és 36 férfi tornászunk van. A férfilorniban nehezebb jobb eredmény elérni, illetve tartani a már elért eredményt, meri a férfiak inkább változtatják lakóhelyüket, mint a hölgyek. Abból a férflcsa-patunkból, amelyik 3 éve Debrecenben Magyarország III. oszt. bajnokságát megnyerte s felkerült a ILik osztályba, ma már csak egy tornászunk van, a többi már fővárosi I. oszl. egyleiekbon szere|>eli A Ferencvárosi Vasutas riószvó.elé-vel disztomát is tartottunk.
T.nniszszakosztályunk az idén Is metfrtöndezte nemzetközi versenyét, melyet 1936-ban jubiláris évünkben indítottunk utjá. na. A yerseny a zsúfolt országifi program dacára is nagy érdeklődést hozót és számos versenyző indull rajta. Nagykanizsa bajnokságát Pusztai Béla, a kolozsvári bajnok nyerte. Versenyzőink közül a: . ifjúsági női egyesben Halász második lett Baán MAC mögött, Bogyai az ifjúsági férfi egyesben lelt második Fischer PSC mögött, a női egyes kizárásost pedig Glinser nyerte. Tenniszszhkosztályunk öz ifjúság neveléséi lüzte kl fő céljául, vándor edzőt is hozatott, akinek két heti munkája szép eredménnyel zárult s a szjezon végén már 20 Jól tenni-szező ifjúsági játékosunk volt, akik közül 6—6 már a kerületben is számottevő játékos. Kétségtelen, hogy az ifjúsági játékosok nevelése helyes elv és csakis sikerekre vezethet. , Vitorlázó repülő szakosztályunk
megalakulása óta a nyllvános-án elölt még alig hallatott magáról* ]>edig Vécsey Barabás vezetése alatt lelkes munka folyik I Nem kel\' l»ővebben magyarázni, hogy ez a sjkji-tág nagy anyagi előkészítést és alátámasztást igényel. Orömmol fe-
72-ik esztendejének eredményeiről
leüthetjük, hogy az első repülőgépet már megrendeltük s az niunkálmn van és leszállítása rövidesen megtörténik. Csak eztán majd sokáig tartson és gyorsan el n3 törjön !
Birkózószakosztályunkra
is sokat áldoztunk, a tréningek folynak is, de nyilvánosság elé nem léplek. Ez .1 férfias és az NTE-nek a múltban oly sok sikert hozó»|iort slagnál nAiunk. Legfőbb oka ennek a megfelelő helyiség hiánya. Reméljük, hogy kínnak idején országos, söt euróiwl hírnévre emclkc-dett versenyzőink, Faragó, Kol-larils, Tarabó és Lehoczky veze. lése alatt rövidesen mégis csak fellendülés következik. .
örömmel jelenthetjük, hogy egykor legendás hirü atlétikai s-ako>z-tályunk meg fog alakulni. Holló jános testnevelési tanárban hozzáértői lelkes vezetőt találtunk s az anyagi bázist is sikerült biztosítani. t
Szakosztályunk lienjamlnjához ér-kéziünk. Utolsó helyen emlitjük), pedig első helyen kellett volna említeni
az úszószakosztályt.
Egész nyáron j»ezsgő élei folyt éltben a szakosztályban. t A versenyek egész so-1 rozaiát rendeztük s ma «néll6 riválisaj -f,, vagyunk azoknak a vá-nosoknak; amelyek tazl uszodaépiléssel 10-16 évvel megelőzték Nagykanizsát. Pe. dig az uszósftortban az összes sjiorlok közt a leglassúbb a fejlődés I ILI nincsenek\' kirobbanó sikerek, itt csakis a leglelkiismeretesebb munka, a fáradságot és einye-dést nem ismerő kitartás hoz fej. lödésl és eredményt. És a fejlődés és eredmény nem maradt cl, dicséret érte az úszószakosztály kiváló vezetőjének, Holló Jánosnak és a kizárólag ifjúsági sorban lévő úszóinknak. A Kajtosvár -Nagykanizsa versenyt csak 13 :37 arányban vesztettük el, t>edig Kajmsvúr mér az 1920-as években épieltc uszodáját I A -Kanizsa Domlx>vár — Egerszeg \\ersnyben elsők lettünk
36-16—11 pont arányiján. Zula megye bajnokságában a Tabódy kupát -16:22 arányban nyertük Zalaegerszeg elölt. Debreoentői 51 : 33 arányban kaptunk ki, de jól emlékezhetünk rá, hogy mily nehéz küzdelme volt a melegvizű uszodával ls rendelkező debncoenieknelk (B csak az 5—3—1 arányú pontozás hozla e nagynak látszó küIönltsé^Jl. Csik olimpiai bajnokunk részvételével meghivási versenyt is rendeztünk s Kanizsa bajnokság-ál is lebonyolítottuk. Az uszóeredmények minden számt>an javullak. Állandóan 30 versenyuszóval ós vizipó-iózóvtu, \'30—10 haladó úszóval, 20
gyermekes 10 leányuszóvaf foglalkoztunk. A IOOjSs sprinlen inán 1.11.1 Jiél, háton 1.22.8-nál, 200-as mellen 3.2-1.8.nál tartunk. Ezek az Idők vidéki visronylalban már igen jó közc|jes eredmények 1 6s a közönségünk ls egyre nő és egy egészen uj S|x>rtközönségről van száj amelyikei nem lehet látni sem a fulball, sem oz atlétika, sem a
tonniszversenyeken, de az úszóversenyeken egyre, nagyobb számban olt van, minden időjárás mellett és lelkesedésül szemléli ezt a Nagy. kanlzsán ujdonságszámba menő szép sportot és buzdítja fiainkat. Sajnos, |
sportpályánk még most sincs. Volt egy gyönyörű sínpályánk; amelynél szel* és nagyobb :<)ban az időben nem sok volt a cs inka haza vidéki városaiban. És ezl a pályát kizárólag tagjaink áldozó-készsége hozla létre. Ez a pálya fellegvára volt a vidéki atlétikának. Emlékezzenek arra a szaliadtérl birkózóversenyie is, amely elindítója volt az azóta is hires dunántúli blrkózósjHirlnak. És emlékezzenek rá, hogy itt bontkozott ki vii-ágjába a kanizsai futliall. És ez a pálya csak volt. Azóta hontalanul járunk. Azóta a város otthont teremtett a Zrínyinek, segitelt pályát teromteni a Vasutasnak is, reméljük és bízunk l>enne, hogy végre mi is sorra jövünk, örömmel jelenthetjük, hogy a város inagyraljecsüii képviselőtestületéljen az utóbbi éveklien több alkalommal is hangzott el felszóla lás egy uj pálya építésének szükségessége tárgyál>an. Közoiodő 75 éves jubileumuink reményt nyújt arra, hogy ebből az alkalomból kétségkívül kaphatunk majd tekintélyesebb segélyt az. OTT-tóI pályaépítésre és ebből, a varossal karöltve, megépülhet majd a harmadik pálya s ez a harmadik pálya - talán majd az NTE.é lesz. Adja Isten, hogy igy legyen \\ Addig is ren dületlen hittel dolgozunk az alapító ősök hyomán, az ö mottójuk szellemében, Istennel a hazáéri, a város piros.fchér Színeiben, a ícst-ben.lélekben erős magyar ifjú* ságért s rajta keresztül a szebb magyar Jövőért. < \\
(Vég.)
Dr. Potlyondy József az NTE alelnöke
Kettős bajnoki mér kő.és lesz vasárnap Nagykanizsán
A taVaszi évad legnagyobb csomegé. Jének Ígérkezik a DVAC-NTE vasárnapi mérkőzéso. A DVAC l>ehozlia-tatlanul vezet a bajnokságban, igen nagy kivánc-sisággal várja Nagykani: zsa sportkózönsége, liogy a\'. NT IC vájjon megállilja-c győzelmi *)rozatában és bajnokságra törő útjában"
Kezdete fél 4 órakor. (Bíró Buda-pestről.)
Előmórkőzést fél 2 órai kezdettel a Nagyatádi Turullal játszik az NTE II. a II. oszt. bajnokságért
Tagkedvezmények csak az április havi tagdij nyugták felmutatása lett érvényesek. Tagdijat a gályán a pénztárnál is lőhet fizetni, (:)
— Miltónyl-clpő a legjobb márkás-cipőt

— (A csatorna és vlzoiü ellenőrző bizottság)
ma délután 0 órakor a városháza tanácsterméén összeüt Miklós János poslafőnök elnöki\'te olutt. Az ütés tárgysoriftalán a zárszámadás síerípcl.
— (Iparos-tanulmányut Berlinbe)
Az Eucharisztikus Kongresszus után, május 30-án re^l különvonaton indulnak a berlinr nemzetközi iparki-állítás résztvevői HudajK-stről Berlinbe. A kiállítás mcgtekintésé.e az IPOK u magyar kéznv&yessé,;* részére tanulmányutat te.-vez, atnelyrc a vasút nagy kedvezményt biztosított. Aki i]>a ros és hozzátartozója ré<zt akar venni, jelentkezzék az Ipartestületben. A miniszter 400 iparosnak személyenként 30—30 pengő tanulmányi segélyt folyósít. (:)
— (A borellenőr támadójának)
személyét, aki Papp Pollizsár ellenőrt a Petőfi utcában leütötte, megállapították. Oberpaeher Józseí cipész beismerte a rendőrségen, hogy leste Papp Boldizsárt és azért ámadlta meg, mert egy korábban lefoglalt domizson-ját nem akarta visszaadni. Az ügyet át lelték az ügyészségre.
— (A Szabó Gyula- Marai allér)
Ne nrégiben a vasárnap déli kanizsai korzón Marai Gém volt detektív megtámadta Szal>ó Gyula városi nyilas-képviselőt é< őt rövid szóváltás után le\'.tleg inzultálta. Szabó Gyula feljelentette itámadóját. A nagykanizsai kir. járásbíróság ebben az ügyien április 21-ére tűzte ki a büntető íő-tárgyalást.
— (A tüdőbeteggondozó intézet)
március folyamán 190 l>e\'0gct kezelt Nagykanizsán. ELső ízben jelent kezelt ezek köud 01. Az év elojé\'őt fogva 683 a kezelések száma. Most már hosszú ideje hetenként hároml-szor van ingyen rendelés a Szanatórium Egye ület állal fenntartott tüdő-beleggondozóban. Márciusban 20 szegény be.cg 800 liter tejet kajált.
— (Rádióüzenetek a Nemzet-kózi Vásáron)
A Budapesti Nemzetközi Vásáron már évek óta személyesen beszélhet bárki a rádióba és üzenhet ilymödon távoli hozzátarU^óinak és barátainak. Az 1938 április 29-től május 9-ig tartandó vásáron ez a népszerű üzOnet-közve\'.ités az uj rövidhullámú adó révén már AemTikára is kiterjed. A rádióúzenctck idejo Budapest J. hullámhosszon 20 szóig P 1.10, -10 sióig P 2.50. A rövidhullámú amerikai üze-uelék dijai 20 szóig P 3, 40 szóig P 5.
k_ (0
Megjelent Zala Aranykönyve
Zala Aranykönyve megjelent és az előfizetők ugy helyben, mint vidéken néhány napon belül megkapják. Nem előfizetőknek korlátoH számú példány Ali rendelkezésre. «
yilágmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelycép
egyedárusitásal Olcsó árakl Messzemenő részletfizetési kedvezmények 1
TURUL fopAlámna \'OOŰ égési ór. garanciával | AE márkás IZZOlaUipa kartellen klvDI S-2S v. P 1-U9
Kizárólag schleslnger Gynla vaskereskedfiAÉl
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1
Telefon 289.
HALAI KÖZLÖNY
Egyházközségi sorsjegyet
mindenki vegyen!
Egy i>eiigőórt a legértékesebb tiycre-mAiyMrgyra lehet szeri. A sorsjáték befolyó Jövedelme a, Kathollkus Kul-turháx építkezését szolgálja. A sorsjáték huzása folyó évi szeptember 20-án történik. (:)
— (AnyakOnyvI hlrefc)
Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek szülelett, 6 fin és 2 leány: Mihálerz György kőinü-inessegéd és Soós Máriának rk« fia, Hochmann , József; szoba fes\'ö és Bognár Máriának rk. fia, Bóha László kovácssegék és Berghof-fer Erzsébetnek rk. leánya, Peszlcg László ci|)észsegé;l és Kovács Anná-nak rk. leánya, Simon József rendőrségi hiv. altiszt és Vécsel Máriának rk. fia,\' Zátonyi Ferenc és Savanyu Máriának f-k. fia, Vajda György nap. számos és Nagy Krzsél cinek rk. fia, Csertán József csordás és Horváth Katalinnak rk. fia. — Halálozás 14 történt; özv. (lombos Józsefné Kluger Szellnu izr. 53 éves, özv. Muezer J\'e. rencné Török Anna rk. 75 éves, Kaszás (iyörgy napszámos rk. 08 éves, Fala István (FelsÖsánc) rk. 2 éves, özv. Horváth Mikó Istvánné Szabó Rozália rk. 70 éves, Berger Mária magánzó izr. 67 éves, Németh Mária rk. 18 hónapos, Rózsás István napszámos rk. 79 éves, Czindrich Ferenc ácssegéd rk. G5 éves, özv. W\'eisz Iilekné Kohn Mária izr. 70 éves, Deuls Béla izr. -I évei, Tánczos Erzsébet rk. 2 éves, Polgár János kegydijas Máv. íülő rk. 75 éves, .Várady István nyug. rendőrfolQgyelőhelyettes rk. 61 éves.
— Házasságot kötött 3 i>ár: Porényi Rudolf gimnázium\'i tanár rk. és Herko Mária Magdolna rk., IlorvaUc.s Jenő kereskedelmi alkalmazott rk. és So-bessy Katalin rk., Lusztlg Jenő keres, kedő izr. (FelsőgaUa) és Szabados Magda izr.
— (Lelketlen gyermekgyilkosság)
történt Kiskorpádon. A községhez lartozó legelő kutjában egy csecsemő, holtteslet találtak. A boncolás meg. állapította, hogy a lelketlen anya nyomban a szülés után a kutbadob\'a élő gyermekéi. A csecsemügj\'ilkosság gyanúsítottját az ügyészségen máris kihallgatták. Egyelőre bizonyítékok hiányában szabadonengedték, de az eljárás tovább folyik.
— (Lőccsel leütötte a csendőrt)
Tab közelébetr Vtyóczy Gyula ralai lakos\'kocsijával szabálytalanul haj tolt. Épp egy személyautó jött szembe a kocsival, amikor Vldói^y nemi akart kitérni." Az esetot látta Juhász Ferenc csendőrtőrzsörmcster és figyelmeztette a kocsist a szabályos közlekedésre. Vidóczy azonban durván visszafelelt, majd a lovak közé vágott és cl akart vágtatni. A csendőrtórzsőrmcster azonban autóval utánament és fel akarta irni, do Vidóczy lőccsel rátámadt és ugy fcjbevCrte, lwgy súlyos sérüléseket szenvedett. Eljárás indult ellene.
Nagykanizsa m. város Adóhivalatttól.
1663/1938.
Felhívás.
A 43 000/1938. VIII. a. P. M. «z. rendelet alapján felhívjuk a hadirokkantakat, hadiárvákat, hadiözvegye-kel, akik rokkantellátási adómentességben exidelg még nem részesültek, hogy rokkantellátási adó alól váló mentességben 1938. és későbbi évekre kivételesen részesittetnek, ha igénylogosultságukat legkésőbb 1938, évi május hó végéig a városi adóhivatalnál igazolják.
Nigykanlzta, 1938. márc. 29-én. mo Városi Adóhivatal.
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karfiól mag
8 cd kelkáposzta II
12 ití. káposzta II
5 rd kalai-Ab ii
5 O sárgarépa ii
4 N petrezselyem ii
10 O retsk ii
10 X) saláta ii ii
5 <o ugorka
6 a paprika ii
14 JaS cukorborsó ii
10 spárgabab ii
slb. stb., kb. 50 féle
virágmag
megérkezett és kapható:
orszAg József
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régi bírósági palota mellett. Tol ISO.
A nagykanizsai kir. Járákblróság mint telekkönyvi hatóiig
611/1938. tk. Bilin.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Nagykanizsai Msgyit Bink Rt. végrehajtásnak Sitkeica l\'étcr véareh.jUit ntenvedő ellen Indított végreht|lási ügyében a telekkönyvi hatóság s végrehajtató kérelme következtében ■■ 18H1:LX. t e. 144., 141) , 147. §§ il értelmében elrendeli a végrehajléil árverést 330 P 68 I. lóké követeiéi, ennek 1931. lebruár hó 5. napjától Járó érvényeilihető legmigmbb kamata, 195 P 20 I eddig megállapított píréi végrehijtáil és az árveréil kérvényért ezuttil megállapított 15 P költség, tovtbbá a csatlakoioltnak ktrnondott dr. Petrlct Jónel 150 + 240 P, dr. hlrichler Jenő tőkekövetelése é> Járulékai behajlása végett a sormást 678. sitjkvben 314. tusa a foglalt nántó éi rét a Nigyvőlgyben Ingatlanra 201 P 50 f„ 748. hrsa. a. foglali Hántó ti Avail dűlőben Ingatlanra 438 P 50 I, 1037. hm. a. loglalt uánló ■ z A vasi dűlőben Ingatlanra 379 P, ki kláltáil árbin, a l207U/.k. &29. u. végzés-sít özv. Szekeres Eerencné Borsos Erise javára bekebelezett hisionélvezet! izol galml Jog lenntartásával, mégli azzal, hogy
ba Igy az Ingatlanokért a szolgalmi Jogol mege\'őző terhek fedezetére ezennel meg-állipltott 1800 P be nem Igérlslnék. az árvetés hatálytalanná válik él ai Ingatlanok a szolgalmi Jog lenntaitáii nélkül ke,Ilinek átvetél alá.
A tkvl hitóság as árverésnek Sormái közléghálánál megtartására 1938 évi ápr. hó 25. napjának délelőtt 10 óráját tüzl kl ■ az árverést teltételeket az 1881 : LX t. c. 150. § s ■ lapján a kővetkezőkben állapítja meg :
Ai árverést teltételek a hivatalos órák alatt a tkvl hatóságnál (Törvényház, tszlnl, I. ajtó) és Sormás községhálánál tekinthetik meg. (1881: LX, l.-e. 147 fi. g) pont A tkvl hstóság elrendeli, hogy a tkvl Iroda az árverés elrendelézét a sormáit 676 sztikvben Jegyezze fel.
A tkvl hstóság e hirdetmény 1 példá nyát kifüggesztés, egy példányát sz árverési feltételek megtekinthesse végett Sormts köziég elóljátóságának, él 1 — 1 példányt szabályszerű közzététel végeit tísj-csa, Fltyeházs, Szepetnek községek elölj megküldi, végül az áfveréil hirdetmény \'Orvénystetü kTvona át a Zalai Közlöny e. helyi lapban egyszeri közzététel vétietl a végrehajtató krpv. kiadta (1881 : LX. t-c. 152. 6, 1908: XLI. t-c. 23. §.)
As árveréil feltételek s következők: 1. Az árverés slá esö Ingatlat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb ázon eladni nem lehet. (IB08:XLI. t.c. 26. JJ Az átverés slá kerülő Ingatlant, hl sz árverés megtartását • végrehaltitók körül dr. Hirschler Jenő kéri. 1500 P vélelárnál alactonyibb áron eladni nem lehet. (5 610/ 1931. M. E. iz. r. 21. S-l )
Az átverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lO»/o-At készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42.§-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél le lenni, vagy a bánatpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti ells-mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : XLI t-.c 147. 150., 170 §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, aki az Ingatlanért a klklálláii árnál migaiabb ígéretet telt. ha többet ígérni senki sem akar, kötelea nyomban a kikiáltási ár siáziléka izerint megállapított bánitpénzt ai általa ígért ár ugyanannyi azá-zalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. t-c 25. J.)
Nagykanizsa, 1934. évi Jin. hó 18-án. Dr. Bantuik sk. kir. lárásbiró. A kiadmány hiteléül t Klaa sk.
Kiadja a Isptulajdono. Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda ia Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. felelős kiadó: ZJ.l lie.ly
Várjuk önt, hogy hozzánk jön szerencseszámainkból vásárolni a most meginduló 40. osztálysorsjátékban. A szerencse, amely az emberiség életét kormányozza, önnek is kedvezi Hinni kell és sikerülni fogl Ne késlekedjék, sorsjegy nélkül nincs nyere\'mény! I
M. KIR. DOHÁNYNAGYÁRUDA
Horthy MiklAa-ut 2.
Cimre kérjük Ugyelnjl
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz olthonába A SHELLGÁZ kuliurát lioz liázába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási ttlzelS A SHELLGÁZ nem mérgező, nem tabbanó, de 13.000 kalória höt ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemutalom A SHELLGÁZAT di]mentesen kipróbálhatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportflzletében
Nagykanizsa, Fó-ut 5.
1968. április 2
APRÓHIRDETÉSEK
npr6l,!id«4ál dlj. v.ilm.p li ttnn.pn.p 10 KÚI.
80 MII*,. minden további Hű 0 tlllli, hltkSin.p
10 iióls *0 Htt.r. mlnd.n tovtbbt iió « IMI*,
Vlam.ataa sátor-, kocsi, gép és klzslponyvák olcsó átban, nagyon kedvelő fizetési feltételekkel, további emergó gummlszlj, któmizlj, kenőcs, henger- ét t motorolajok legolcsóbban beszerezhetők
Kelemen Rezsó cégnél._868
■ éh.laaak kiphltó. Stelner Józiel,
Erzsébet-ér 16. ___ 895
Keresek négykaobAa összkomfortos lakáal, lehetőleg a város központjában, ssonnalra. .Komfort" Jeligére a kiadó-
Négyizobál, verandái, kertes w-a.*.-héa hozzátartozó mellékhelyiségekkel eladó. Clm a kiadóban. 846-
Faxén, príma, bükkfából. Ismét kapható Strém utóda Hacker Ferencnél, Sugár ut 20 *
•aakáoaall keresek 15 Ikl be\'épés-sel. Unger-Ullminn, Horthy M.-ut 19.
Jóksrbsn levő atag paag ssalalt
vennék. Clm a kiadóban.
Tavasz legnagyobb divatja a kosztüm. Bel- és külföldi szövetekben nagy választék
Scfliitz-nél.
■ giSak.J^ratu utcai asoba, Itlrdő-izoba hiiználittat, kiadó. — Csengery-
ut 17, II 933
Vártér, nőtlen, 30-90 évei, erélyes, honlmcgyel nsgy erdős területre április 15 re felvétetik AJáalitokat ttzetéit igíny-nyel Vanek Petenc elmére, Magysr Táv Irstl l\'oda, Budapest, Sándor-utca 7. sz. *
Kélaaabáa udvsrl lakás má|usra kiadó. Teleky-ut 10. sz. \'
Réa.abargataya, kiváló minőségű, I kg 12 Iliiét. Musazel Prledenthál. •
ftklakaalMk, dlrakakluszok eladók. Arany Jánaa-u. 4. *
Jókaiban levő használt gyarmak-koo.lt vennék. Eötvös-tél 3. •
KAISabaJái-atu, elesánian bútorozott utcai noba kiadó. Labor, Csengery-ut 22. •
B.Jérénit azonnali belépéire telve-szsk. Király PáVfc 3, hálaő lakás. * Tanait felvételik Mikó szabónál, Er-ziébet tér 15. *
Kélaaabáa lakás Jóisel főhercegül 22. IZ. alalt május l-ére kiadó. •
Vlrégéglaaagétj lapok kaphatók
Stöaiel ctmentárugyárban, Magyar-u. 21. Telelőn 514. ^ 036
a.Jár.né (elvétetik ápilllt 5 éte. — Széchenyi tér 4., Szltár. *
■ataaateleaaraléel cikkek legol-csóbbsn beszerazhatók Beleznslnál, Sugárul 53. •
Szőlőben Is oaodál hatáaa lesz a
PÉTI-SÚ-nak
Tavasazal nyltáakor, az elnö kapáiéikor, do legkésőbb virágzás előtt,
ad]on Btölőtőkónklnt 2-t«l 5 dek.
PÉTISÓ-t
és figyelje meg az eredményt!
Kapható 1 kg. éa önnél nagyobb mennyiségben:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, CTék, növényvédelml-axerek, gép stb. kereakedóaóben
Nagykuni/sa, Erzsébet-t«r 10.
RírI blré«ARl épület mellett. Tel. 130. teroerletók é« használati utaaltá 8ok dllmentosen bárkinek rendelkezésre állanak.
Nm. a Ktor^véj Rt. W*r*t NyeaUa ¥ VHhfhl ****** Vátt^W kóuymy.dAjáli-u Nagyiéi**!. 1tat*tv. HtM Károly.
J 8\' Évfolyam 75. uin.
fsgyiuuitaM, 1838. április S vasárnap
Ara
ZALAI KÖZLÖNY

wámlca bftk&uup déhrtáa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszti: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 7
A sz6 már nem elég!
Hiába korbácsolta meg Xerxesa tengert; a hullámokat efcsendesi* te ni nem tudta. Nagyon helyes törekvésből fakadó elszántság azf, hogy -a nagy angor birodalom tni-niszterelaöke főfeladatának azt tekinti,. hogy kormánya tainden befolyáséi latba vesse a »lecs4lLapU4s« érdekébe,® d* Mhetünk-e e törok vés sikerében, ha art látjuk, hogy elhangzanak ugyan a fő hibákra figyelmeztető felszólalások Európa közéletében,, de szavuk mintha a pusztába kiáltana; megy minden ugy, mint régen. Pedig a legutóbbi idők nagy külpolitikai, eseményei élénk igazolásai lehetnek annak, hogy a moBdulWJüuMág és a homlokba dugott fej polllikája meglepetéseket hozhat s olyan tényeket produkálhat, amelyeket csak tudomásul venni lehet. A^ az el kenési majszoló politika, amelyik la világ sorának irányítását, Isten malmainak lassú őrlésére bizza, fel őrlőd éfehez is vezethet,, jó volna tehát meghallgatni a béke igazi kialakítását szolgáló felszólamlásokat s e téren jó lenne cselekedni is.
Az angol alsóházban ilyenféle tónusban folyt a vita arról, hogy az angol kormány az eurójwú megnyugvást célzó politikai törekvésében tegye megfontolás tárgyává a csehországi magyar kisebbség jogainak kérdését- Az angol külügyek államtitkára erne azt válaszolta\', hogy az angol kormányt érdeklik mindazok a kérdések, amelyek a kisebbségi szerződésekből származó jogokat érintik, annál Inkább, mert azokhoz az angol kormány is hozzájárult. Hajlandó tehát az ilyen kérdéseket megfontolás tárgyává tenni. Ezt a hivatalos választ a ma-, gyar közvélemény tudomásul veszi s csupán annyi kritikai megjegyzést füz hozzá, hogy túlságosan óvatos és szókereső válasz volt ea, mintha még \'mindig attól tartana az európai és a világpolitikát leginkább befolyásolni tudó angol politika\', hogy tüskébe nyúl\', amikor a kisebbségi magyar kérdéshez szól.
Bozót van etekintetben Európa keleti flelében s ez a bozót egyre jobban benövi a termőföldet. Helyes volna tehát, ha az ilyen fogalommeghatározások helyett, mint »a kormányt érdeklik a kérdések** »hajlandó a kérdéseket megfonó-lós tárgyává tennU, sokkai hat^ro-zottabb és blztosabfb válaszok hang-zanának el, mert nem megy tovább az a politika, amelyik éppen egy angol interpelláló képviselő megjelölése szerint a népszövetségi politikán keresztül eddig csupán a 16. szakaszra támaszkodva, a meg-torlási szellemet szolgálta s nem vett tudomást a 19. szakaszról, a melyik az igazságtalanságokat orvosolni tudná.
Az a válasz, amit az angol miniszterelnök Mabane képviselő interpellációjára adott, ézelőtt néhány évvel nagyjelentőségű lelt vol-
„Nem tűrhetjük, hogy egyes korok izgágasága, mások mesterségesen teremtett hisztériája veszélyeztesse az
épitö munkát" Vitéz Horthy Miktós kormányzó vasárnap délután rádió-szózatot intéz a magyar nemzethez
. i Budajjest, április 2 Eseménye volt a választójogi vitának Darányi Kálmán miniszterelnök tegnapi beszéde, amely lehűtötte a főként Budapesten elburjánzott politikai hisztériát. Részletek a beszédből:
— A választójogi javaslat valóban komplikált, de a lényeg a*,, hogy nem hagyja kl a nemzet,egy osztályát sem a választójogból és a magyar nemzet egyetemes érdekeit tartja szem előtt. Az iskolai végzettséget illetőleg a törvény átmeneti kipróbálása után is lehet egy egy. szakaszos novellával változtatási esz, közölni. Helyeselném, hogy a választójog a törvényhatóságokban ala csonyabb korhatárhoz köttrs-ék.
ség majdnem kizárólag Budajjest-re szorítkozik. £n semmi okot sem látok a7. idegességre. A kormány nyugodtan végzi dolgát és nem ér rá idegességre. Én nem adagolhatok folytonosan brómot a gyenge idegzetűeknek. Pletykák szorgalmas terjesztése helyett tessék nyugodtan dolgozni a nemzet javára és saját hasznukra. i
— Ha valamikor ugy éppen most van szükség erős nemaeti összetart lásra, minden magánérdeknek a nemzet egyetemes nagy céljai érdekéién való alárendelésére, amikor a külpolitikai helyzet olyannyira változik. Mint Győrien kifejtettem, a legnagyobb áldozatra van szükség honvédségünk fejlesztésére ós gazdasági, szociális beruházásokra.
A már kissé hisztériás ideges.
— Nem türhetjük azt, hogy ennek az építő munkának sikerét egyes körök izgágasága veszélyeztesse. De nem türhetjük azt sem, hogy mesterségesen teremtett hisztéria idézzen fel olyan hangulatot, amely kárára van minden építő munkának.
Programszerűen megyünk előne azon az úton, amely a győni beszedemben- ismertetett terv megvalósítására vezet. "Már áj>rilis 8.án i*J-nyujtja a kormány,a beruházási javaslatot és felhatalmazást kér a győri programban kifejtett egyes l>ontok közül a sürgősen megvaló-sitandókra. A beruházási program szükségessé teszi, hogy az árkérdés-set\'behatóan foglalkozzunk és elejét vegyük a S|)ekulációnak és nyerészkedésnek. A gazdasági miniszterek már kidolgozták az árellenőrzés hatályosabbá tételét célzó rendelet szövegét, amellyel már a mai minisztertanács foglalkozik.
— A jelenlegi nehéz euró|>al hely-
zetben teljes bizalommal vagyi/k el. telve a \'inemzet jövendő fejlődése iránt. Ezért megvetem a kishUüeket. Gondunk van arra, hogy
a zavarosban halászni akarókat de a felforgatásra törekvőket
is letörjük.
A kormánynak van bátorsága ahhoz, hogy a legkényesebbnek lálszó kérdéseket is megoldja, azokhoz is hozzányúljon, ha ezt a nemzet érdeke "igy kívánja. Csak azoknak, a kik vonakodnak áldozatokat hozni a nemzet érdekélten vagy akik a yemzetnek ellenségei, táhet érdew kük, hogy a nemzeten a kishitűség érzése legyen úrrá. i
A kormányzó vasárnap szól a nemzethez
Magyar Távirati Iroda je-
A lenti
Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vasárnap, április 3-án délután 18 óra 30 perckor rádió-Ixjszédet mond a magyar nemzethez.
A beszéd tartalmáról nem adtak ki tájékoztatót.
A kormányzó beszédét a Zalai Közlöny a Deák téren felállított Hangos Híradóján közvetiti, illetve utána röviden ismerteti. i
A diplomáciai megfigyelők jelentik: a spanyol háború befejezettnek tekinthető
Blestas város a nemzetlek kezébe került — A Plrenneusokban szakadékba zuhant egy menekülő vörOa csapat, 15 halott
lak összeomlóban vannak. A kózlársa-
Páris, április 2 A spanyolországi diplomáciai megfigyelők jelentése szerint a spanyol háború a köztársaságiak vereségével befejezettnek tekinthető. A vörös vona-
ságnak \'most mk\'ir csak egyetlen feladata lehet: biztosítani a spanyolországi menekülteknek a szabad beözön-lést Franciaország felé. A szakértők
na, mert az a kifejezése, hogy *az angol koPmány befolyását állán*-dóan a nemzetek közötti szerződések, vagy egyéb viszonylatok felülvizsgálása érdekétien használja és fogja továbbra is hMaaáU4«, na-gyot enyhített volna azon a feszült légkörön, amelyet azok az államok támasztottak, amelyeknek impé-riumaik alatt nagytömegű kisebbségi lakosság, él, de ma már cselekvést vánaak a néptejk s e téten biza-lommai tekintenek a világ legnagyobb hatalmát kezében tartó Anglia ftjlé. Emberi és magasztos tőnek vés az, hogy az angol kormány minden »befolyását a lecsillapítás érdekében fogja érvényesíteni*, de szeretnénk tényekkel szcmbenállni már, hogy ezek a lecsillapításra irányuló törekvések milyen konkré tuniókat tartalmaznak.
A magyar inemzet hálás szivvel Lekiqt azok felé az angol férfiak ,fe--lé, akiknek jórésze már nálunk ia járva, felismerték a magyar ügy
igazságát és ennek nem szűnnek meg han#i>t adni hónuk közéletében. De ez a probléma ma már olyan magasan nő ki Európa közéletéből, hogy mem elegendő, ha csupán hangoztatják a kívánatos lecsillapítás érdekében kifejtett angol hivatalos politika törekvéseit, hanem várjuk, óhajtjuk és a béke érdekében elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a tények és cselekedelek sorozatát, mert elvileg igen helyes törekvés az, ha Anglia helyre akarja hozni a Népszövetség tekintélyét, de ez csak ugy történhet meg, ha teljes ismeretében van annak is, hogy milyen erők hozták létre annak hanyatlását. Ha a Népszövetség továbbra is a magukat győzteseknek tartó államok önbiztositási intézménye kíván lenni, akkor továbbra is számolni kell annak csupán elméleti értékével. |
Európa nagy átalakulás előtt állás ennek folyamata máris oiynagy
jelentőségű tényeket tud felmutatni, hogy annak csupán szemlélőivé válni azt jelenlené, hogy a gyeplőt a lovak közé dobtuk. A magyatf nemzet e trianoni siralmas napjéi-ban minden olyan hangra felfigyelj amelyik a népek közötti igazságos érintkezésének fejlődésének gondolatát\'"tartalmazza. Ezért figyeltünk} fel arra a mozzanatra is, amelyik a napo"kban az angol alsóházban játszódott le s Procter és Mabane képviselők felszólalása után urna a hivatalos konklúzióra jutott Chamberlain miniszterelnök megállapításában, hogy az angol kormány továbbra is minden befolyását a lecsillapítás érdekéién fogja érvényesíteni. " <
őszintén kívánjuk, hogy Chamber. lainnak több sikere legyen a háborgó tengerrel szemben, mint volt Xerxesnek. S lesz is, ha a, győztes hatalmak eldobják a korbácsot s megnagadják az igazság és jog eszközeit. t | ( , (
»
ZALAI KÖZLÖNY.
1938. április 3
-ntymfí TTLas-
BU0APE5rur.VAMHAZKRT.il
250.000 emberre számítanak.
A határról érkező jelentések szeniit a meneküllek beőzönléso egyre nagyobb tömegeken fc\'.yik, Máig 12.000 spanyol menekült érkezett Franciaországba. A hatóságok a vörös katona, ságot vissza akarták szállítani Kalaló-niáha, de ez nagy nehézségbe ütközik. A köztársasági katonák kétharmad része ugyanis nem a vörösökhöz, hanem Francohoz kiván visszamenni. Egyelőre a hatóságok tehetetlenek.
A lapok a helyzettel foglalkozva követelik a beözönlő vörös katonák lefegyverzését és visszaszállítását. Az Ouvre a spanyol határ azonnali lezárását sürgeti.
Salamanca, április 2 A nemzeti csapatok ujabb nagv te-rületeket foglaltak «l és elfoglalták Bieslas városát. /
Páris, április 2 Az éjszaka a Piienneusokban fcgy spanyol vörös menekülő csoport a határnál egy mély szakadékba zuhant. 15-en életüket vesztették.
London, április 2 Chetwood angol tábornok rövidesen Spanyolországba nlazik, hogy a hadifogoly kicseréléseket levozcsse. Franeo elfogadta a fogolykicscrélésekre vo* nátkozó javaslatot és elfogadta döntőbíróul a Chetwood vezetésével ki. szálló angol bizottságot.
Lecju/ABBJ?
Miről tárgyalt a minisztertanács?
I Budaixcsl, április 2 A tegnapi minisztertanács foglalkozott a beruházás ügyével. A beruházások anyaga azonban olyan nagy, hogy1 azt még több ülésen kell tárgyalni. A főbbirány-elveklien azonban már megegyezés jött létre. A javaslat terjesztésére rövidesen sor kerül.
Nagy tetszést váltott ki Hóman Bálint kultuszminiszternek lama bejelentése, hogy nemsokára megkezdődik öz iclső tanyai internátus felépítése. Célja a szétszórt tunyák iskolaköteles növendékeinek rendszenes oktatásának lehctöv£ tétele. Az első ilyen tanyai iskola-inlerná\'. lus a biharmegyei Pomádon épül. A gazdasági miniszter jelentései kerültek ezután sorra. A jimgyargaz. dasági bizottság hétfőn "Berlinbe uta zik\', ahol az ottani kül kereskedői mi hivatallal megkezdi tárgyal fisait.
Budapest, április 2 A minisztertanácson az árelemzésről is volt szó. Az árak megállapítására külön szervet állítanak fel.
Központi szorv alakul a közvéle. mény kialakulására és helyes informálására.
Budapest, április 2 Horthy Miklós kormányzó már régebben elhatározta, hogy jjeszélni fog. Igy már karácsonykor foglalkozott azzal a gondolattal, hogy rádiószózatot intéz az ország lakosságához. A kormányzó holnapi l>eszédól nagy S/.ere. lettel várja a magyar nép összesége.
Zenekultura - Zeneiskola
Alapvetően fontos, de a harcok során mindig figyelmen kívül hagyott lény az, hogy a zeneiskola
Iskola, tanintézet (s nem valami
hasznothajtó gazdasági üzem.
Egy városi szeszfőzdénél, egy városi erdőgazdaságnál lehet és kell is vizsgálni. hogy a megfelelő hasznot meghozza-e. de egy iskolánál, — pláne nem is gyakorlati tárgyú, pL szövőfonó. vagy fémi|>ari, hanenv teljesen elméleli tárgyakkal foglalkozó intézetnél. — nem lehet és nenv is szabad arról I>eszélni. hogy az intéíCt i">ve-delmezzen, vagy csak 100 százalékig fedezze is a saját kiadásait. A tudás fcjlcsztéso, a tanintézetek fenntartása a közösség, tehát az állam, a*"község, a ti\'irsadalom kötelezettsége, mert hi SjHMA ezekkel csak a közösség műveltségi" színvonala emelkedik, ámde ezt a színvonal emelkedési meg is kell fizelni, ezért Jildo/atokat is kelt hozni. Szeretném látni azt az iskolát, amelynek fenntartása a fenntartó közületnek anyagi áldozatába nem kerül, de szeretném látni azt a várost is, amelyik Nagykanizsán kívül\' az ilyen fenntartási kötelezettség ellen szót emel. nehogy is emelnek szót. Tudják, hogy ez kötelességük s szó nélkül fizetik és előteremtik a kanizsai zene. Iskola látszólagos deficitjénél sokkal nagyobb, sokszor többszörös öss; ebeket is. De azt is tudom, hogy például a nagykanizsai zeneiskolát ugy, nliogyan van, nemegy vidéki város szívesen átvenné. még kétszeres ösz-szegü deficit fizetési kötelezettségének terhe mellett is. mert máshol örülnének, hogv a város értékeit ilyen virágzó kiilturintézet felállításával gya-rapithatnák.
Ismétleins a zeneiskola nem üzlet, nem gazdaság, amiből hasznot, lehet húzni, hanem kuHurintézet, amelyet fenntartani közületi kötelesség. S itt kénytelen vagyok rátérni azokra az argumentumokra, amelyek azzal állnak elő, hogy
zeneiskolára nincs szükség,
az nem elsőrendű szükségleti dolog, néhány ember passziózása, aminél fontosabb dolgok is vannak.
A zeneiskola komoly tanintézet, melynek növendékei, ha rendszeresen tanulnak, teljesen államérvényes bizonyítványt n.\\t>rnek s mint zenészek ép oly diplomát kaphatnak, ép oly kenyérkereső mesterséget szerezhetnek, mint bármely más tanintézet liallga-tói. Az, hogy nem mindenki iratkozik be a zeneiskolába, as iskoli létjogosultságát ép ugy nem befolyásolja, mint például nem1 befolyásolja az egyetem orvosi fakultásának jogosultságát az a tény, hogy minden ember nenv megy ol orvosnak. Sőt még az íciiV számit, hogy a zeneiskola minden növendéke nem\' szerzi meg magának a zenetanári képesítést, mert ha a gimnáziujnlba beiratkozott ta-
nulókat nézzük. -- pedig a gimnázium létjogosultságát senki s^rt vitatja, — nagyon kis százalék az, ame lyik az első osztályba beiratkozott tanulók közül egyetemre kerül, vagy csak érettségit is tesz, mert a nagy többség évek folyamán kiesik s még jó, lui a négy, vagy a nyolc osztályt kijárva hagyja abba a tanulmányait. Tanintézettel, kulturlntézcttel szemlren ilyen kiessinyes érveket nem lehet felhozni. De nem érv az sem*, hogy zeneoktatásra nincs szükség. Az ember nemcsak testből, hanoml lilékből, még pedig tudomány és szépségszomjas lélekből áll. amelynek ép ugy szüksége van táplálókra, mint a test-nek s e lelki tápláléknak a zene. a zenei müvclség egyik legfontosabb alapeleme. Allitonv. liogy, ha az emberek, mind kivétel nélkül kiskoruk óla foglalkoznának zenével s zenei szükségletüket nemcsak a gramofon-lemezek flágereivel s a rádióval elégítenék ki, hanem gyönyörűségüket találnák abban is, hogy hetenként egyszer-kétszer maguk is muzsikáljanak, hogy néha-néha e^v jó hangversenyt vagy zeneszámot meghallgassa, mik, még a világ is mrískép nézne ki, mert a zenéhez, a zene értékeléséhez és élvezéséhez kulturált, harmonikus, széi> lélek kell, ami sajnos — nagyon kevés van, A zeneiskola olyan kulturtényező, amelyet minden körülmények között, még de-fioitek árán is fenn kell tartani. Természetesen épen a zeneiskolai fel-ügyelőbizottság feladata olyan utakat és módozatokat keresni és találni, amelyek ezSn kultúrintézmény fenntartását előségiÜk és nagymértéken megkönnyítik. A fenntartás elősegítésére és megkönnyítésére azonban az eddig tervl>eveti intézkedések mind céljukat tévesztették.
Tanszék leépítésének helye ninos,
mert zeneiskolánk éi>cn a jelenlegi összeállításában olyan jó, olyan kiváló taneiőkkel rendelkezik minden téien, hogy ezt az összeállítást meg bolygatni lialálos vétek lenne. Nem érv és nem kifogás az, hogy egyik-másik lafiszéken talán kevesebb növendék van, mint az anyagi szem l>onlból talán kívánatos lenne, mert arra u kevesebb növendékkel rendelkező tanerőre ép ugy szüksége, van az iskolának, mint Kanizsa zenekul-turális éleiének, teliát nem a tanerőt kell leépileni, hanem talán inkább megkísérelni a növendékek létszámának emelését. A másik elliatározott intézkedés,
a fizetési pótlékok levonása ép oly káros, mint jogtalan. Az a zeneiskolai lanári testület, amely kö. telességét száz százalékig, sőt azon túlmenően kifogástalanul teljesili, joggal elvárliatja, hogy munkája törvé-
BEGHIVÓ ^ 5zercnc8ém igen ti8ztclt Vendégeimet értesíteni, hogy az idei
-: DREHER BAKSÖR,
az ősi Böjtös Sör mai utóda immár beérett és annak örömére, hogy ezidén is kitűnően sikerült, április hó 2-án, szombaton este 8 órakor nagy
íírphrn* ftűboftr kóstolót rendezek. Ezen az es-UICUC1 DHKSUl tén nem lesz hosszú étlap, hanem a vacsora székelygulyás és vegyes rétes, mely vacsorának leszállított ára összesen 1 20 pengő és ezen az egy napon az idei Dreher Baksör ára
poharanklnt 46 fillér helyett 40 fillér. Kitűnő házias konyha! Figyelmes kiszolgálási Cigányzenei Szíves pártfogást és látogatást kérve vagyok kiváló tisztelettel
reggel 5-kor PéflZCS Afitfll vendég^gazdája.
Nagyságos I Asszony!
Hibás a vízvezetéke?
Hívja
Mendlovitsot
Telefon 271.
nyes ellenszolgáltatását szintén száz százalékig megkaphassa s e jogában a kanizsai városatyákkal szemben a törvény és a felsőbb hatóságok minden bizonnyal mellotte állanak. De amilyen lehetetlen terv ez jogilag, annyira észszerütlen is, mert könnyű elképzelni, hogy akkor, mikor a drágaság miatt az e^ész országban mozgalom indul a fizetések emelésére s ez a mozgalonv majd mindenütt, sőt még itt Kanizsán is eredménnyel jár, egy ilyen indokolatlan és meg nem érdemelt fizctésleszállitás melyen károsan l>efoIyásolja a munka értékeié-sél>e veiett hitet s magát n munkát is. amely — kullurmunkáról, nevelés, röl lévén szó, — száz százalékos odaadás! és száz százalékos, nyugodt ide geket követel.
(Folyt, kóv.)
Dr. Dómján Qyula
A Balaton az ötéves beruházási tervezetben
A Balatoni Társaság most tartotta évi közgyűléséi. I*er| Izsák Gyula elnök részletesen ismertette a Í3a-laton ötéves beruházási tervezetét, Hangoztatta, hogy I modern szálloda felépítése szükséges Tihanyban, Ba\'alonul-mádin, Balatonfüre. den és Balatonlellén. El k®11 végezni a balatonmenli bekötőutak végleg burkolattal való ellátását Munkásnyaraltató otthonokat kell épiteni Balatonkaraltyán és Balatonmárián. Csatorna- és vízvezetéki hálózat kiépítése szükséges Balatonalmádin; Keszthelyen,. Hévizgyógyfürdőn, Balatoninál áron, BalalonSzemesen, Ba latonszárszón és Balatoniéi lén. Balatonfüreden szivbelegklinikát, Hévízen reumakórházat és kutatóintézetet, Keszthelyen járványkórházat keli létesíteni, Siófokon s/.ükségesa repülőtér átépitése. Gondoskodni kell BalalonhidropláníŰlomás létesítéséről.
EMLÉKEZTETŐ
Áprilli 2.
Guila Bustabo hegedühangversenye a Kaszinóban 9-kor. Jegyek Vágónál. Április 3
Az Irodalmi Kór Szent István li-ceálisa 6-kor a városházán (Gazdag Ferenc).
Vasutas TE oldboy reváns-mérkő-zése l-kor a vasutaspályán (kedvező idő esetén). Április 9.
Coinmensoü Mária hangversenye 9-kor a zeneiskolában (Zenebarátok Társasága). Jegyek Fischelnél. Máju. 2.
Az Irodalmi Kör Kodály-liangver-senye 9-kor a színházban.
— Butorl<lálÚtónunkat tekintse meg minden vótolkényszer nélkül. Kopsteln butoráruház.
Tisztelettel meghívjuk mindent felülmúló tavaszi cipő-ruodelljeink megtekintésére és kiválasztására, ugy saját, x, . ... ,,, .. . , nilIlt kedves férje és gyermekei részére. Miltényi-cip\'ö 60 év óta a legjobb márkas-ciptí, aranyéremmel, ezüstéremmel ós kiállítási nagyéremmel kitüntetve
Miltényi Sándor és Fia cipőüzlet Fő-ut 2., városház.
193a AprIHt 3.
ZALAI KÖZLÖNY
KÉRJE
a 9M
CORVIN ÁRUHÁZ
Budapest, 72, PoaUfiók 50.
n| képes árjegyzékét!
Keszthelyen megalakult a Baroaa Szövetség
A keszthelyi kereskedők és iparosok nemrégiben értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy megalakítják a Baross Szövetség fiók-szervezetét. A határozat a\'25 egész városban élénk visszhangra talált, a gondolatot nem csak a kereskedő és iparosvilág, hanem a társadalom minden rétege magáéváj tette. Az elhatározást gyorsaiK.Jtö^ vették a tettek. A keszthelyiek az"1 ottani Katolikus Legyényegylet nagy termében alakuló közgyűlést tartottak, amelyen Keszthely társadalmának széles rétegei képviseltették ma gukat. A hatalmas terem teljesen megtelt érdeklődőkkel és uj Baross-tagokkal. Németh Feienc ismertette az alakulás célját, utána a gyűlés nagy lelkesedéssel kimondta a, Keszthely és Vidéke Barossfiók meg alakulását. Az elnöki tisztséget később fogják betölteni. Ügyvezető, elnökül megválasztották Németh Ferenc fűszer kereskedőt, tár* elnök lett dr. Hübner Kálmán akadémiai titkár és dr. Bertin Ferenc ügyvéd, alelnök Varga László és vitéz Bujdosó István, titkár Komáromi Emö és Esaes Béla, ellenőr Frankó Pál és Sujánszky László. A közgyűlés táviratilag köszöntötte lllovszky János országos elnököt, József Ferenc kir. hercegei, Bornemisza Géza minisztert, vitéz gróf- Teleki Béla, főispánt. 1 ,
Kimondta a közgyűlés, hogy rövidesen ünnepélyes zászlóbontó közgyűlést tartanak, amefyre a többi testvértestüieteket és- egyesületeket is meg fogják hivni A zászló bontó gyűlést laz országos központ vezérelnek részvtelével fogják a Balaton fővárosában megtartani.
A nagykanizsai kerület elnökség folytatja propaganda-munkáját. Keszthely után Zala többi vidékei kerülnek sorra, legközelebb Zalaegerszegen alakítják meg a Baross-frontot. - | , i/ , 1 4
Szombat
BUDAPEST L
17 Felolvasás, — 17.30 Dr. Kárpáth Zoltán és dr, Paksy Jenő zongorán magyar nótákat ad elő. — 17.55 Dr. Pándy Margit előadása. - 18.25 Néprajzi hanglemezek. — 19 Tormby Gé-zá"é és Ambrózy-Migazzi Lajosnó előadása. — 19.30 Farkas Sándor cigány, zenekara. — 20.30 Hírek. — 2050 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zö-nekara. — 22.20 Időjárás jelentés. .— 22^5 Kertész Miklós jazz-zenekara. — 23^0 Völgyi Imre cigányzenekara. — BUDAPEST IL
17.35 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Fieder Katalin zongorázik. — 19.30 Dr. Joó Tibor előadása. - 20 Hírek. — 20.30 A Soproni Liszt Ferenc Zeneegyesület kamarazeneegyüttese hangversenye, ,
A legaranyosabb kanizsai „rémhir",
amely szerint havi 12 pengőt kapnak, akik császár-szakállt
növesztenek
Régen volt az utoljára, talán valamikor két évtizeddel ezelőtt, amikor annyi rémhir röpködött a levegőben, mint mostanában. Külön ipara van Budapesttől Ka-nizsáig a zug-híreknek, l\'gy verik fel a közélet csendjét és u legmagánabb álmok nyugalmát, mint a mérges díidva. Mindenki lial-lott, olvasott, tud valamit. A fantáziák váltott üzemlícn szüntelenül munkában vannak és az idegek egyre jobban feszülnek. Valósággal lenézik, aki nem hallott semmit, vagy megjött pesttől és nem hozott egyebet, csak néhány uj Hitler-viccet.
A rémhíreknek ebben a dzsungeléin jólesik a fantasztikum ebő diját kiosztani egy kanizsai hirnok, a szenzációkat érlelő idei tavasz legaranyosabb trémhiré-nek..
Oieg bácsi tipegett be pár hete a szerkesztőségbe. A botja óvatosan tapogatta bizonytalan lépései előtt az ajtóküszöböt. Lálha-tatlan gond-bugyor alitl görbüli a két válla. A két szemének pislákoló fényeiben volt valami vád minden ellen, ami ma is más, mint volt valamikor.
— Tekintetes url — mondta.
- Aztán megállt és kereste a szavakat. Látszott rajta, hogy többet él már befelé és többet néz visz-szafeló; kicsit idegen már neki minden, ami zajlik körülötte;
— Tekintetes url Hallottam... meg a lakóm) is mondta^. meg a fiamnak is inwndlák a gyárban... Hogy azt mondja, aki el-
múlt 00 éves és császárszakállt hagy, az havi részlotben részesül.
— Miben, kérem?
— Havi részletben... Ugy mondták...
— Ki mondta?
— Olvasták a Zalai Közlönyben l
— fis még mit .olvastak a Zalai Közlönyben?
— Hogy hál, azt mondja... 12 pengőt kap havonta, aki császár-szakállt hagy... Mondom, megkérdezem a tekintetes szerkesztő inat, nehogy hiába hagyjam meg*.
— I^s ki adná azt a 12 pengőt?
— Az ugy van, kérem, hogy azt mondja három) hónaponként összegyűjtenek egy.egy cso|>ortot, aztán felviszik Pestre. OH a kormányzó ur megvizsgálja és aztán adják ki a részletet.
Magyaráztuk a már ió borostás öregnek, hogy ilyesmit a Zalai Közlönyben aliglui olvashatott bárki is. Nem akarta elhinni. Hosszú fehér bajusza méllatlm-kodva meg megrándult az ujka feleli, aztán lassan lekonyult a szájaszélével együtt, végül is azzal távozott, hogy azért majd még utána néz a dolognak. Az ajtól>ól még vissza is szólt:
— Azért ne tessék haragudni I Az ember vénségére miégse akar ugy járni, hogy maskarát csinál magából... aztán i>otyára...
A nai>okban aztán találkoztam az öioggel az utcán. A fehér borosta már ala|>osan bewvohozta az arcáU Mégis növeszti a esá-szárszakállL. <
(1>1)
Belefulladt egy részeg ember
a Principális csatornába
Murakeresztur, április 2 (Tudósítónk jelenti telefonon) Halálos szerencsétlenség történt tegnap este Murakeresztur közelében. Kukecz György 72 éves kollátszegi földműves, aki áruközveiítéssel is foglalkozott, este a hegyről hazafelé menet a Principális csatornáid esett. Az öreg ember ittas lehctcjttl, mert az utána jövők azonnal segítségére siettek, de már nem tudták élve kihuzjii. A viz mintegy 20 30 métert sodorta csak, amikor kifogták, de már nem volt benne élet.
A csendőrség a nyomozást lefejezte, mert\' "kétségtelenül megálla-pitható, hogy a halált az öreg ember ittassága okozta.
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern inlntatermelbon a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-tá8l feltételek mellett
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (bótrő, Bzerdu, péntek délután kedden egész nan nőknnk.)
— Miltényl-elpő a legjobb márká.-
cipő!
TOKOSCSÖVEK j
ETERNIT MÜVEK
Budapest, V.,Berlini tér 5.
Magdát kicsapják
Ezúttal valóban nom túloz a reklám, inért hasonló fajsúlyú filmek közül jobb, vidámabb és szórakozta. tóbb magyar filmi már rég nem került a közönség elé.
Kádár Miklós és IW Halász Imre vígjátéka igazi filmmese, £s itt a me^én van a hangsúly, nem) a filmen, mert a történet inkább szindarabszo-rü. libben viszont kifogástalant ad. Valóban V>gy darab diákéletet varázsol elénk, még pedig ugy, hogy a cliák-stiklikben mindenki egy kicsit a saját diákéletét is látja.
A szereplők kifogástalanok. Tolnay Klári a fiatal, tanárnő szerepében nemcsak \'csinos, de tehetséges is. Műiden remény inog van arra, hogy a magyar fifcrnek Bulla Elmája legyen. Turay Ida soha nem volt még olyan jó, műit ebben a diákszerepben. Pá. ger ezúttal is aranyos. Mály tierő remekel. A többi szereplők is jók. A rendezés gondos, figyelmes, méltó Balogh Béla nevéhez.
Plessék ezzel a filmjükkel Is megtalálták az utat a közönség szívóhoz, mert a Magdát kicsapják igen nagy közönségsiker lesz, A kisérőmüsor Ts élvezetes.
O^cfiütz kabátban
minden höfgy
ríegáns >
f
ZALAI KOZ^ONY
PAÁLJÓB
RIPORTERÉN**-
Bevezetés: Vetsera Mária édesanyjának kézrel írott emlékezései a riporter Íróasztalán
(Copyright)
Naptár szerint is ugyanazon ana-a pon és a napnak talán ugyanabban az órájában vetem papirra e soro. kat, amikor egy hijján ötven esztendővel ezelőtt Nopcsa báró, Erzsébet királyné udvarmestere meghozta a szomorú hirt a bécsi Burg-l>a, hogy : a mayeriingi kastélyban holtan akadtak Rudolf főbercegnet, a monarchia trónörökösére.
MayerJingrői és /Mayeriing titkáról előttem srkan, nagyon sokan irtak már és utánam is még sokan> nagyon sokan vetnek majd sorokat l>apirra egy szenelmes főherceg éleiének tragikus legényéről.
Ama kevesek, akik megmaradtak hírmondónak Ferenc József udvarából, papírra vetették, amit hallottak a bécsi Burgban és minthogy a suttogás anyaga nem tölthette meg soha vaskos könyvek tucat.iveit: a suttogáshoz mindig hozzátett ujabb és ujabb fejeseket a fantázia, az irodalom és néha a költészet is.
A krónikát író objektivitásával meg lehel állapítani azt, ho-^y Rudolfon és Vetsera Márián kivüi senkisem tartózkodott a Ferenc József parancsára kápolnává álala-kitolt kaslélyszobában 188\'J január hartntnoudikának hajnalán, lamákor a hálái angyala bekx>|)Ogliato£t e sztu bába és magával viite két szerelmes ember leikét. Arról, ami M«yerling előtt és Mayerljng után Rudolf legénylakásán, a l>écsl Burg-ban, a Práterben, a schönbrunni kastélynak Mária Terézia-lerve?|ba parkjában, romanitkus lugasok és egyenesie nyirl aliéek közölt lejátszódott, kevesen voltak a tudói. Ezek közül "
kél személy szólalt meg osak eddig ;
Lónyay Elemér gróf hitvese, az egykori Stefánia \'föhproe^nő, Rudolf özvegye és Lartech-Waller>e© Mária grófnő, Errséljet bátyjának morganattkus házasságából szán* mazó leánya. Mindketten megírták memoárjukat és e memoárok fog-lalkoanak a mayeriingi tragédiával is. E memoárokat nem tekintheti elfogulatlan Írásnak az olvasó : az egyik Te leletet akar adni közel ötven psztendő távlatit hói arra a kérdésre, hogy miért nem találta meg boldogságát a családi tűzhely melegsége mellett az a romantikus és álmodozásra, álmok hajsaol&sána teremtett férfiú, akinek gáláns kalandjairól suttogva és mosolyogva szállt Bécslxin a pletyka, a másik inkább védekező irás, mint kritika nélkül elfogadható krónikája a meg történt eseményeknek. i
Bratfischt, a kocsist, aki nem csak utolsó útjára vitte elegáns fiak-
kcien Mayeriingi c a trónörököst és a szerelmesét, Amerikába küldte fix udvar és Bratfiseh annyi pénzt ka-|M)t, hogy valóban érdemes volt hallgatnia.
Ferenc József nem csak hogy legszükel>b környe/etóvel sem be< szélt Mayerling titkáról, hanem szigorú ulositás nendelkorctt aBurg-l>an :
Rudolf nevét a csiszár előtt
senkinek sem szabad kiejteni.
ö maga, életének a mayeriingi tragédiától eltelt huszonhét esztendeje alatt soha, senkivel sem beszélt a fiáról...
Loschek, a lakáj, aki a legbizalmasabb termászieltl szolgálatokat végezte Rudolf mellett, az ő nevére érkeztek kalandokra éhes ás ványok szerelmes levelei, ő kalauzolta a rendesen rövid lejáraiu szerelmek rajongólt a Burg sötét és tekervé-vényes folyosóin a gazdája lakosz-lályáig : HeUigenkneuzl.cn, a barátok klastromában tettesküt, fcogya mayeriingi kastély titkáról soha
senkivel, még a családja tagjaival sem közöl semndt. Megfogadta Hzt is, hogy szeszes italt az élete végéig nem iszik, nehogy mámoros állalmiban megszegje az esküjét. És a heiligenkreuzj klastromba* megeskették a mayeriingi va dászkastély minden alkalmazottját :
a kapust, a házmestert, a szolgákat, a szakácsnét, az erdőőröket. Esküt tettek a badeni ^>ostamcstcr, a zsandár, a Üokomotiwezető, aki Rudolf barátját, Hoyos grófot vitte be Badenből a Déli vasút pályaudvarára Bécsl>e...
Vetsera Mária hozzátartozói magának a császái\'nak Ígérték mog, hogy hallgatni fognak.
Pénzzel és kitüntetésekkel fénye-getéssel és börtönnel minden tudóját és minden ismerőjét az e omé-nyeknek némaságra tudott kárhoztatni az udvar és azokról az eszközökről, amelyekkel a kömirilla dolgozott, iegkevésbbé talán a császárnak volt tudomása.
Megkerültek az édesanya elveszettnek hitt memoárjai
Mindenkit el lehetett hallgattatni!, | csak egyetlen személy szegte meg a szigorú ]>arancsot. I
Az anya.
Legendaként élt abban ia korban; amely a trón ragyogásától kapta fényét, a mayeriingi tragédiát köve lő esztendőben a hir: a Salesianer gasse immárjon csendesre vált Velserfa palotájálwn bezárt ajtók mögött laipig gyászban, memoárjait irja n legendás vagyonú Baltazzi görög bankár leánya : Vetsera Heléna bárónő. Később arról is tudott az udvari pletyka, hogy e memoárok el is készültek, ki is nyomtatták őket és e n^eim>árok oldalain olvasható igazi története a mayeriingi tragédiának. E memoárokat senki sem látta és Ferenc József udvarának legmagasabb tisztséget letöltött funkcionáriusai tein mondhatták el, hogy, ha csak egy I>ercre is, kezükben tarthatták Vetsera Mária anyjának emlék-
iratait.
...E memoárok másolata Itt fekszik most előttem az Íróasztalomon. E másolat hiteles : hiszen én magam gép&ltem le egy teljes éjszakán át az oldalakat az eredetiről, amelyet kereken \'huszonnégy óráig mondhattam a magaménak...
Hogyan került hozzám ez az emlékirat, mikor született meg. miért nem ismerhette eddig a nyilvánosság, ml-jwan elmondva a szerzője által »LFenkschrifU.nek elnevezett füzet őt/és fél ivet kitevő oldalain : ezt mesélem el azokban a cikkekben, amelyek most sorra következnek.
Nem regényt irok és a riporternek ezúttal ahh<xz, amit papirosra vet, csak annyi köze van : hogy
A tsiétts meg az elveszettnek
hitt memoár-füzetet,
Motorkerékpárok
megbízhatók ós kitartók — a.legorősebb napi strapára konstruálva!
A leghosaznbb élettartam I
990.— P-től
18 .havt részletfizetésre. Megtekinthetők :
WIIGER ÜYULA
vaskereskedő, Zala Somogyin, kflrzet képviselőjénél
NAGYKANIZSA, Erzeébet-tér 18.
1938. április 3.
<É»
főárusitói kérik,
hogy mindazok, akik a postán kUkiött sorsjegyek árát még nem e&unlitottéfc ki, szíveskedjenek a uegfelalfl ön.xe-got raagflaatai. mert a ay»f«aény-
ós minden más ]og csak ugy biztosítható, ha a sorsjagyek ára u előirt 30 fillér kötlrtggel egyWt a bm-
Aki azonban bármely oknál fogva a sorsjegyeket nem akarja megtartani, küldje riomuI vinni az ttlettkm helyre, mert az idolban ki «*>m t|M-
tott lorsjegyok semmi jogot nem blx-Uaitaaak, a fóárusitóknak «odban kárt okolnak, ha azokat postafordultával kapják iWnt
Húzás
én, szombatos kezdődik!
Az I. oszt. sorsjegyek hivatalos ára:
V«-3\'/„-V.7,\'/„-14, V.-28P
Áltondí és kitárté JMék verfttnt ercdcBénytMK 1
a tartalmát idézője\'ek között adja; dc vigyáz arra, ho^y se et nc ve-gyen, se h:>zzá ne tegyen egyetlen int Jidabrt sem ahhoz, amit a nutyer. Ilngl tragédia után következő hónapokban Vétsem Mária hlrte cri matrónává örfcgcdett anyja nesz-, kető kezekkel és könnyes sremmdj elvonulva Bécs sznlonjnitóf, muzsikájától, nomurttíkájfltói ** ptety-1 kittől, íintffn vízjeggyel lé"láz,^ papirosra vc\'.íftt.
Bonyodalmak a lakodalomban elcserélt hegedd Vórül
Lakodalom voit aomréigtUien u egyik kis zalai fatul«n. Vidám vött a hangulat, zcngrtt a nóta, Ült a tánc. Az újudvart cigányprímást Baranyai Jóska Uuzta A taljmláva-lőt. Közben az ^yik, már jócskán Jókedvű wndág, Csizmadia János, aki inaga is h««edüértő^ oinlw; odament a cigányhoz és arria akarta rávenni a prímást, hogy cseréilék el a hegedűjüket. Hiálw dicsérte azoaban \'Csizmadia ajyba-íőbe a hangszerszámát, a prímás csak ragaszkodott a sajátját** móg akkor is, amikor Csizmadia 60 /illér rá-tlzeUct ígért a cseitie. Hogy0". hogyan se, a vége a lakodalmi han-gulalbíui mégis csak az lett, hogy a prímás és a mtikedvelő muzsikul hogediil cseréltek te még az 50 fillérrőt is elfeledkeztek. A lakodalmit utáni M}»k józanabb hangulatáig Csizmadia megbánta a dolgot és szerette volna visszakapni a saját hegedűjét. Dc most meg már a cigány ragaszkodott y. jogerős cse-r*her Végül Is CsUmadia fcBKedü-lopásért tett feljelentőit a priinás ottan. Persze kMerült a «ur|ilség é« csakhamar Csizrwdla kerfllt haml» vád elmén a törvényszék elé. Két hónapi liőrlőnt knjyjtt Az Ítélet nom jogerős. \\ ;
Gyönyörű tavaszi cipőujdonságok ismét érkeztek
= az „Ideál** cipöüzletbe, Fő-ut 12. szám. -
Szavatolt minőségi Olcsó árakl Nézze meg kirakatainkat!
1038. áprilW 3
Csúnya nö
nincs többé!
A löKPllunyaRottabb nrcMrt la rtivld Idő alatt megizépltl a vltághlitl nagyenyadl
Kovács krém.
Plgyeljtn ■ védjegyre I S03
A listavezető DVAC játszik ma az NTE-vei itthon
Előmórkőzés Nagyatádi Turul-NTE II.
A tavaszi évad kiemelkedő esemé nye lesz a bajnokságban 5 pontiul vezető DVAC-nak az NTE-vel való találkozása. A DVAC mult vasárnap 3 :0 arányban győzte ki Kaposvárott azt a Turult, amelyik vasárnap u \'Annyi ellen oly szép futballt muta-ottt be. A DVAC gyönyörű futballt játszik és támadósora i^e-i gólké|>es, igy érthető az első helyezése. Kezdete íél 4 órakor.
I\'él 2 órakor a Nagyatádi Turul játszik az NTE 11-vel a II. oszt. bajnokságért. (:)
RiHér elhagyta a kórházat
Hitler Ferenc, az NTE kitűnő kó-Zépfedezclc, aki, mint ismeretes, vasárinap a KRAC mérkőzésen karját törte, a kanizsai közkórházban volt ápolás alatt. Hitler karját gipszé tették és már el is hagyta a kórházal. Most lakásán \'heveri ki a KRAC mérkőzésen szerzett .emlékek, fáradalmait
Kirándulás a herendi porcellángyárba
A herendi poriellángyárba húsvét hétfőn (április 18-án) a mult évihez hasonló autóbusz kirándulás ie<z. Emlékezetes még az n jól sikerült és minden <tekinloU>en élvezetes autóbusz-Utazás, amelyet tavaly rendezett meg a helybeli menet jegyiroda és ennek a felújítását oélozza a mostani társasutazás is.
M&ga az utazás is élvezetes, mert Keszthelyen keresztül, igy tehát részben a Balaton partján, Tapolcán, Nagy vázsonyon át visz az ut, a Bakony szélén levő herendi gyárba, alioi a gyár előzékeny tisztviselői szakszerűen magyarázatokkal kísérve, végig vezetik a kiránduló társaságot « porcellán j készítés változatos ós sdnes ágazatain, j
A róKzlwételi dij, atnejyben a gyárj kaszinójában elfogyasztandó ebéd dija j is lícnnfogtoltaük, 11 pengő, indulás! körülijeiül reggel félnyolc órakor és j visszaérkezés egy keszthelyi kirándulás egybekapcsolásával, -előrelátható- j lag este 11 órakor. Jelentkezni a me. j netjegyirodában leltei. Az autóbusz\' csak kellő számú jelentkezés esetén i indul. _____ (0
Nem kell aagol uSvet
Ahhoz, hogy kifogásatlan legyen a ruha, ma már nem kell "ngol szövetet vásárolni. A TnmkMln Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a világhírű angul kötcUéébL mmca szintén seingyapjúból készülnek. A Truukhahn posztógyár Mzvetfen ■ fogyasztónak is ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Prohászk* Ottokár u. 8. és VI, Teréz körút 8. sióveteket Vidékre kérlo a mintakollekció bér-mentc.s betoGIdését.
• S»*p clpSt, Jé cipőt, ölesén kaphat m .Ideál" otpWstetben, Fő-ut 12 n.
2ALAI KÖZLÖNY
Magyarország eddig legnagyobb áruminta-vására nyilik meg április 29én a budapesti Városligetben
Talán sohasem volt annyira\' igaz, mint éppen napjainkban, hogy Magyarország a Délkelet, sőt az egész közel kelet kapuja. Megértette ezt a külföld is, amit legjobban abból iá. tunk, liogy az ez évben április 2í)-től május <j.ig megtartandó Budapesti Nemzetközi Vásáron 7 külföldi állam ve.z részt, mégpedig mind a hét ország külön-külön hivatalos pavillonnal.
A külföldi államok két esojKírtban vonulnak fel a magyar áruminlavá-sárra. Az egyikben ott látjuk Olaszországot, Franciaországot és Ausztriát amely most, hogy a Németbirodol >n{ tagja lett fokozott súlyt helyez a délkeleti és keleti üzleti összeköttetések fenntartására. A Nómctbirodalotan és az e.nlitett kél másik nyugateurópai nagyhatalom azért vesznek részt a Budapesti Nemzetközi Vásáron, meri piacol keresnek fejlett ijMiruk számá. ra, mely kiegyenlítse a délkelctcuró. pai nyerslermelő országokból vásárolt nyers anyagok árát A résztvevő külföldi államok második csoportjában találjuk Jugoszláviát, Egyiptomot és Indiát, amelyek viszont joggal számolnak azzal, hogy a Budapesti Non> zc\'.közl Vásár uj vevőket teremt Nyugat leié törekvő nyersanyag exportjuknak.
A várható nagy nemzetközi forgalom elsősorban természetesen a magyar ipart késztette az eddigieknél lényegesen nagyobb arányú részvétein\'. Szinte nincs is a magyar iparnak oly számottevő vállalata, amely ne foglalt volna máris helyet a vásár területén, \'Érthe\'ő, hogy ez" a nagy ér-deklődés az uj rendszabályok egész sorozhtára készletté a vásár rendezőié, gél. Atépite lék az egész vásárterületet. UJ utvonalak fektelése, felhőkarcoló magasságig épített pavillonók, a leg. kisebb helynek is gondos kihasználása tették csak lehetővé, hogy n mutatkozó nagy érdeklődések és a bejelentett nagy helyigényeknek ele. get tudjanak U\'nni, Budapestnek eddig legnagyobbszabásu árumintavására fog április 29-é:i a Városligetben megnyílni. (:)
SZABÓ MARIKA
művésznő ma estétől fogva a Wollák - vendéglőben
szórakoztatja a vendégeket


A FALUKUTATÓK vacsorát rendeztek tegnap, amelyen Eckhardt a népi politika szükségességéről mondott beszédet.
ÉJJEL .FÉL 2-IG tartott a Darányikormány tegnapi 8 órás minisztertanácsa. A vagyonadó-javaslatot, az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére irányuló akciót, a magyar-német gazdasági tárgyalások üijyét tárgyalták.
ÚJPESTEN Pohl Sándor főszolgabírói 33 : 24 szavazattal poljárnies. térré választotok, 67 szavait érvényleien volt, inert legnagyobbrészt a nem jelölt Csalay tanácsokra adták le.
11ARMAS. TRAGÉDIA történt a pestkörnyéki Tcstvérhcgycn. Magyar István 25 éves cukrász agyon\'őtte menyasszonyát, a 18 éves Szabó Erzsébet gyári munkásnőt, annak barátnőjét, Kollár Istvánnét és önmagát.
ERDÉLYI JÓZSEF köllőt «I"ehér torony, c. uj verskötetével kapcsolatban ötrendbeli osztőlyellenes izgatással vádolta az ügyészség A törvényszék felmentette.
21 REPÜLŐ veszítette életét a a idei űmei*kui tengerészeti nagy-
gyakorlaton. ,
23 HALOTTJA van az egyiptomi választásnak, amelyen a kormány győzött. í „ i
A SZENTSZÉK sem előzetesen\', sem utólag nem járult hozzá az osztrák püspöki kar nyilatkozatához, — irja az Qsacrvatore Romano.
A MEXIKÓI olaj.háboru ügyéten Riekel és Smith olajmágnások megegyezlek a területeket kisajátító mexikói kormánnyal. i
EGY MILLIÓ haloltja van eddig tf spanyol háborúnak, ebből 300.000 esik a polgári lakosságra.
A LENGYEL KORMÁNY formai-lag Lemondott, dé a köztársasági elnök bizalmával megerősítve helyén maradt.
Comensoli Mária
zongoraestje
április 9-én este 9 órakor a zeneiskolában; a Zenebarátok Társasága rendezése.
Egyházközségi sorsjegyet
mindenki vegyen!
Egy pengőért a legértékesebb nyeremény tárgyra tehet szert. A sorsjáték befolyó jövedelme a Katholikus Kul-turház építkezését szolgálja. A sorsjáték húzása folyó évi szeptember 20-án történik. (:)
Márkás KERÉKPÁRT vegyen!
Pucfo és Steyr-Waffenrad kerékpárok
megbízhatók
Onmbliloiak
kónnyOJárásuak 2 évi Jótállással kaphatók 10 havi részletfizetésre
Brandl Sándor ós Fia cégnél
Deák-tér 2. a felsfitemplomnál
Kerékpiralkatrészek jó minőségben és olcsón.
Emergé és Wolfnar karékpár-gumik minden méretben. Javítómühelyűnk pontos munkát végez.
viszonteladóknak nagybani árak I
£T> WSSEU O Ju
r^Nmwshryts
^mmrfj MAGOT uD
Víssmr
mmm
.ok
mmm
Mezőgazdasági munkások kDIföldi szerződte1 í-se
Zala vármegye területéről Német, ausztriába 500 mezőgazdasági munkás szerződölt le idény-munkára. Ezzel a munkások szerződtetée be-fejezödött, ugy hogy a folyó gazdasági évre külföldi szerződtet és no mér senki nem számíthat.
Székrekedés
a vírt be»zerm»MJ. En—k kővotkozményel:, émetyoia, lej- él tfwékUJfai má» bajok. Ilyenkor Önnek lt
Ö5223X
Szent István HceáHs
lesz az Irodalmi és Művészeti Kór vasárnapi programja, egyúttal a 11-ceális előadások sorozatának befejezője. Az előadó Gaxdag Ferenc püspöki tanácsos lesz, aki a Szent István jubileumi esztendő jelentőségét és mai tanulságait fogja ünnepi flőadása ke-ie éljen ismertetni. A kisérő műsoron Sü\'e Ottó [Kílgári iskolai tanár szavai és az Irodalmi Kör Vegyeskara éne-kel. (:)
A tüz elpusztította Dlósdi megszállt községet
Bukanest, április 2 Diósdi községijén borzalmas tűzvész pusztított. Az oltás teljesen lehetetlenné vált a nagy y-élbcn és u falu teljesen leégett. 250 ház pusztult ei az összes gazdasági épüleick-kel együtt. A kár felbecsülhetetlen. Ugyancsak hatalmas tüz pusztított Lcontineti községben is, ahol 15 lakóház és a templom hamvadt el. 22 ház és sok melléképület megsérült. I , , . •
Számos női bajnál gyakran végtelen nagy megkönnyebbülést Szerez reggel, éhgyomorra egy félpo-hárnyi természetes .Ferenc Józael" keserűvíz azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhígítja is akadálytalanul kiürili, azonkívül pedig ac emésztfozervek működését lényegesen előmozdítja. — Kérdene meg orvosát.
VILLA és KERT tulajdonosok figyelmét felhívjuk nemesitelt pá-zsitfümag keverékeinkre, egyéb virág- és kertimagvainkra.
HH80H te MMÓ tápéi
ÍALAI KÖZLÖNY
r^M5i
mm

FIGYELtM!
Hangos hírszolgálatunk
holnap, vasárnap délután öt ómkor kezdődik. Szórakoztató zenét, ) sporteredményeket és híreket kő-zöl a Zalai Közlöny a IJeák téren délután 5—0 és 7—8 óra között. Uj rejtvényversenyünk
amelyben az títcaí hirközlőtábla játsza u főszerepet, szintén ma kezdődik. A táblán a két betühi-bát kell megtalálni és a helyes betűket, a Zalai Közlönyben ta-lálható szelvényre ráírva összegyűjteni. A szelvényeket felra-
. gasztva és névvel ellátva, csak a verseny végén, együtt kell beküldeni I _
— (Missziók Magyarszerdahelyen)
A nagyböjti időt Magyarszerdahely község és a szomszéd községek néj)ei is felhasználták, hogy többnapos misz-szaól turtsanak. A missziót Ko/jna György nagyréesei plébános vezette. Távoli községekhői is sokan mentek el Magyarszerduhelyre a lH\'szédekct meghallgatni. Több mint 1200 hivő járult a szentségekhez.
— (A piarista templomban)
az Eucharisztikus Szentév alatt holnaptól kezdve a hó minden első vasár-napján szcnlségimádás lesz délelőtt fél 10 órától délután -l-ig. Holnap, vasárnap 4 órakor Harta István igaz^ gató mondja szentségbe tétel kor a .szentbeszédet.
— (Könyv-adomány)
Vánkos Jenő polgári iskolai tanár gyűjtésében Bartha Gézáné. 3 kötet könyvet udomájiyozott az Amerikában élő magyarok részér?.
Gyomorégésnél
szedjen GUSZTIN CAPSULÁT
Mlndtn gyógy ti tdlfbau kapható. Egy dobot ára I-20P
— (Kanizsa az orsz. bélyeg-kiállltás nagybizottságában)
A jubileumi magyar szentévbcn az országos bélyogkiállilás is egyik idegenforgalmi attrakció lesz, Hrre az alkalomra [ u posta külön Szent Ist-| ván emlékblokkol adott ki, amit csak a kiállítás belépőjegyével együtt lehet megvenni. Az országos kiállítás nagybizottságába a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Nagykanizsáról Barbarits Lajos főszerkesztőt hivta meg,
— (Laska megrendelhető)
és egyben átvehető kizárólag Stern Ignác laskasütődéjében Huszti tér 7. kilogrammonként 1.30 pengő. (:)
— Cgodíisn »zép arcbőrt biztosit
a világszerte ismert nagyenyedi Ko. vács krém. Már rövid idő miulva eltűnnek az arc, szépséghibái, a bőr csodálatosan szép, üde, hamvas lesz. Egy próba meggyőzi Ónt is. Figyeljen a véd jegy iOI
— (Leventék lelkigyakorlata)
A nagykanizsai leventék és oktatók is méltó módon készültek elő a húsvéti ünnepre. Dr. Sehnatlncr Szigfrid ber. és apátblébános, kiváló hitszónok tartotl március 20-tól 30-ig esténként magasztos gondolatokkal teli lelkigyakorlatot. 31-én gyónás, 1-én pedig reggel 5 órától kezdve az oktatók és min légy 100 fő levente járult a szentáldozásho/. A lelkigyakorlatokon a testnevelési vezetőn kivül i észtvett dr. vitéz Tholway Zsigmond posta-lúvalali igazgató, a levente egyesület elnöke is. Hála illeti mindazokat, ukik az ifjúság lelki megnvunkálását is szivükön viselik.
phÜuÍZvÍRtÍ hds Uttf
Arukra \' j**
előjegyzéseket elfogad:
KRAUSZ NÁNDOR
— (Sakk-hír)
A nagykanizsai Miróczy Sakk Kör által rendezett helyi csapatbajnokság befejeződött- Az Őjátékosok egymás elleni küzdelme adott ezúttal igazi jelentőséget a versenynek, mert változatos, nívós játszmákban mérték össze eiejükel. A verseny végeredménye a következő: 1. Köztisztviselők csaputa 10 és fél pontiul. 2. Kaszinó 7 ponltoL 3. OMKE 0 és fél ponttal. 1. Iparoskor 0 ponttal. i
— (Autó-kerékpár karambol)
Ludwig Jánosné, egy balatónmárioi gazdálkodó felesége kerékpáron éppen ki akart fordulni házukból, amikor nagy sebességgel arra haladt egy személyautó. A katasztrófát nemi lehetett
elkerülni, a kerékpározó asszony és az autó összeszaladt. Az asszony súlyos sérüléseket, agyrázkódást és zu-zódásokat szenvedett, kórházba szállították. A kerékpár összetörött, az aúló megrongálódott, a vizsgálat folyik.
Iilglc70r é8 kozmetikai különle-llIttlBIiCI gességek, tavaszi
kok, gummi- és főtball-labdák legnagyobb választékban a
Vágó Endre illatszertárában.
— (Viz lett a lefoglalt borból)
Gál Géza tapolcai lakos az Adóhátralék fejében lefoglalt borát eladta és a hordókat vízzel töltötte meg. A turpisságra azonbun rájöttek ós Gált sikkaszlásért a tai>olcai járásbíróság 1 hónapi fogházra Ítélte. A törvényszék az Ítéletet most helybenliagyta, de az még nenv jogerős.
— NaptA* i Április 3. vasárnap. Rom. kat FeketevaBérnap. Protestáns Keresz-tély. Izr. Nizan hó 2. — Április 4. hétfő. Rom. kat Izidor pk. Protestáns Izidor. Izr. Nizan hó 3
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig a Fekete sas gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Hanem jól lát, ■•|öl|0n
Fenyvesi
bizalommal
György
órái él izakoptlkui motierhox
Fő-ut 10. v Dobrovics-ház.
SzibOtiiiI orroii nceptre is készítek I
Az angol-olasz megegyezés első batasa: — hossz a tőzsdéken
Az angol lapok közlik már a megállapodás pontjait
I , Róma, április 2 Beavatott körök biztbsra veszik!, hogy az an^ol—olasz megbeszélések négy napon belül befejeződnek "és az egyezmény előkészítő .szövegelés bon elkészül. Az uj és megszilárdult angol—olasz barátság hatása máris észlelhető : az összes angol és olas>z értékj>apirok emelkedtek !
I London, április 2 A lapok értesülése szerint az angol-olasz egyezmény a következőkel fogja tartalmazni:
Anglia elismeri Olaszország léL érdekét: AJbessziniát. Olaszországi nem lámadja Anglia \' érdekeit. Mindkét álfám kölcsönösen, minden év januárjában kicseréli a védelmi terveket. Saját területén mindegyik hatalom korlállanul építhet erődítményeket. Olaszország Anglia érdekének ismeri el Dél.arábiát és nem avatkozik be a keletafrikai l>artvidékjek ügyeibe. Az angol-olasz határt Abessziniában közös bizottság áLfepitja meg. A kereskedelmi kapcsolatokat külön szerződések és egyezmények biztosítják. Olaszország beszünteti az angolelle-
Városi Mozgó. Péntektől - keddig I m Állítjuk, hogy az utolsó 10 esztendő legjobb filmje:
Magdát kicsapják
A legjobb magyar művészek szereplésével
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9-kor. Rendes helyárak.
nes propagandát. Olaszország megismétli Spanyolország integritására vonatkozó kijelentéseit és visszavonja önkénleseit. Mindkét állam közbejár a spanyol polgárháború befejezése érdekében. Anglia javaslatot tesz a Népszövetség előtt az abesszíniai olasz hódítás elismerésére. Olaszország a libiai csapatokat csökkenti. ■
Diplomáciai tanácskozások Párlsban
| Páris, április 2 Paul Boncour diplomáciai tárgyalásokat akar kezdeni Franciaország keleti szövetségeseivel. A bukaresti\' prágai francia nagykövetek már megérkeztek Párisba, ugyancsak megérkezett a berlini nagykövet Is,
akit szintén be szeretnének vonni a tanácskozásokba. ,
Mlklaa családja hűséget esküdött Hitlernek
Miklas volt osztrák szövetségi elnök családja ma letette a hűségesküt Hitlernek.
április 3
Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos pirossSgok, porsenések és pattanások, amelyek elégtelen bélmüködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által
— reggelenként egy pohárral — rendszerint rövidesen ellünnek. Kérdezze meg orvosát.
— (Öt lakóház égett le)
a somogymWgyei Táska községben a pénteki tüzeset alkuimával A tüz , _ Oeretics Pál szalma-rffi tetős \'liajlékánál kezdő-i dött, de a nagy szélben a lángok csakha-flJJ mar átcsaptak öt miá-sik lakóházra is. A tűzoltók legnagyobb erőfeszítése mellett sem lehetett megmenteni az égő házakat. Az öt gazda mindene elégett, n községben támogatásukra gyűjtést indítottak.
— A Katollkui Ssomle
most (megjelent áprilisi számában több közlemény is foglalkozik az érdeklődés előterében álló külpolitikai kérdésekkel. Mihelics Vid az osztrák fordulatról, Moravek Endrö teljesen uj adatok alapján Csehszlovákia ingatag helyzetéről ír, míg Lendvai István Belloc nyomán a tmai Anglia szellemierkölcsi szerkezeiét és a brit lelkiséget ismerteti. Gazdag kritikai rovat, változatos szemlék, külföldi tudósítások olvashatók még a Szent István Társulat kitűnő folyóiratában, amelynek előfizetési ára egy évre 10 pengő.
— Tavaszra Miltéoyi márkái-«i|»« a legszebb I
Olcsó és ]ó szálloda Pesten
, METROPOLE,
a RAkdozl-uton.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, . .. teljes penzióval 9 pengétől.-" Az Étteremben nMedl Farkai Jóika muzslrál, a télikertben délután és ette a Viriny-JazK játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
METROPOLE-ball
Megjelent Zala Aranykönyve
Zala Aranykönyve megjelent és ez előfizetők egy helylwn, mint vidéken néhány napon belül megkapják. Nem előfizetőknek korlátolt száma példány áll rendelkezésre, i
Pontos mátkái órát Arany, eztlat ékszert M látást adó szeművebet
vásároljon bizalommá), mársákelt áron
ZSOLDOS 6YÜLA
óráimeiter, ékixeréix éa látiuréu-meiternél
Fő-ut 8. (Korona-szállodával szemben.)
Precíz gépekkel é« mérő-műszerekkel felszerelt elsőrangú óra-, éksxsr-éa l*t>«Tj«wlté műhely.
Nép Nlozgó. Szombaton é» waiárnap
JACK HOLT, a bátorság, az erő és a bravúrok filmje:
A zöld pokol
Rendkívül Izgalmas film 8 fejezetben. Magyar Híradói Gyönyörű kísérő műjorl.
Előadások kOznap 5, 7, 9, vasír- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. C»"k a°. *Q, 80 filléres helyárakkal 1
193& április 3
ZALAI KÖZLÖNY
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát
szép
6 nagy üzlet az ország különböző városaiban
és olcsóságát,
Uúsúrollon tehát ön is núlunli!
Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN BUTORHÁZ
NAGYKANIZSA.
APRÓHIRDETÉSEK
10 liAlfl 10 MlUr, minden további I1Ó 4 fllltr.
Autatoxl (bérautó) u] áramvovalaa lee-olesóbban Kaulmann Manónál lendethető. Telefonállomás 222. 4024
Fártt-, flu- éa syerneakrnhák,
Bocakai ruhák készen éa méret után mett bízható olcsó álban Zwelg lmrínfl. 680
Kedvező tlzctést teltételek mellett olcsón aladé Ka\'onaiéten 150 éa 300 négyszóg-01 háxhaly |ót ttrmó gytlmőlcalákkal. Ctm : Hunyadlu. 16. 4. aitó. 623
HaunAlt ruhát veaaek <■ eladok, hl-vásia házhoz megyek. Márkus, Király-utca 3i. m
Vlvmontoo sátor-, kocát-, gép- és kazalponyvák olcaó álban, nagyon kedveső lizetési lettítelekket, további emergé gutamlszlj, klómazlj, kenőcs, henger- éa tractorolajok legolcsóbban beszerezhetők Kelemen Rezaő cígnét. 868
Ing- és plzssmo-popllnok, dresslng gown anyagok
Schiltz-ntl.
Teveszór éa börbőrrl raulánok, tanul falMtfk, esőkabátok |ó kivitel, ben, oksó árban £wetg Imrénél kaphatók.
686
Keresek ia4gyaaob*s őaazkomforloa Iskáat, lehetóleg a vároa központjában, azonnalra. .Komfort* Jeligére a kiadóhivatalba. 888
MébMlaaak kapható. Stelner Józaet. Erzsébet-lér 16. _ 895
Vlrágáaya*a|«lylaiaek kaphatók Stóaael cementárngyáiban. Magyar-u. 21 Teleion 514. 036
Modern konfekció SltSnySk már 25 P 161 kaphatók Z»elg Imrénél. 688
Batatonmárlán vagy Fenyvesen keretünk azeionra 2 3 azobáa nyarnIAt, lehetóleg a víz pariján, ármegjelőléaaet. Ctm a kiadóban. 938
Mll*aka]áratu utcai aaoba, lűrdó-azoba-hasznátallal, kiadó. — Csengery-ut 17, II. 933
SiakAoanSt keresek 15 Ikl be\'épéa-sel. Unger-Ullmann, Horthy M.-ut 19
16—20 lóerős német gyártmányú aalvó gáz motor gáztelezpel, teljea garanclival óladé Németh Ödönnél Sümegen. 762
Pekete bomokfuté éa egy lőciős kocái azonnal eladó. Magyar-u. 9. 932
CiArnaAli\' szOvot téllkabá-
aznrmeK, tok mogórását
biztosítással vállalom Lfibl Bála képesített szücamestor, FJ-nt 8. Baxár-udvar.
Hölgyeim 1 Legújabb, legszebb kéal-m unkarn In la kai fillérekért elóta|zol Böhmné, Zárda-utca 8. 945
Háaat, házhelyet, szólót olcsón akar vennt? kereaae Itl Horváth közvetítőt. Sugár-ut 42. 948
Egy kis oaaládlhás a város belterületén olcsó eladó. Bővebbet Donát Ferenc műszerésznél. 950
Sonédakat éa tanulóleányokat lelve azek. Szakiloané szalonja. 951
Hárasnaaokáa lakás a vároa központjában május i-re kiadó. Király, Záidi-ulca 5. 953
Henaekfasté kocáik eladók Eőtvöa-tér 22. szám.
i Ügyes ltut kHutának vagy tanulónak J (elvesz Mlskolczy Józaet füazerkereakedéi,
Király-utca.__054
I Egy cainoaan bútorozott kttlflnbajé-ratia szoba asonnat kiadó. Kölcsey.a. 14 1 957
Halló I Figyelem I Aki valódi Jó, házilag készült klsizeiu aonkát akar olcsó áréit venni, annak a piacra éa Klakanlzaára Varasdl-utca 3. Simon István henteamea terhez kell menni. 958
KottAaxobáa emeleti lakás. Irodának különösen alkalmas, május elsejére kiadó. Rozgonyl-utca 8._959
■ontáakál eredő aitók eladók. Klifatudy-utca 18.
és ablakok
960
Elvoaaott egy balkeaea női keaztytl kéretik Hromelsek sütődébe Jutalom mellett leadni. 962
Szájápolás
LTSOFOftM fogkrémmel és szájvízzel megbízható, kitünó éa olcsó.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Vállalata Nagykanizsán.
I Lapkiadó
Felelős kiadó: Zalai Károly
Saját terméaU karooaonyl asztalt
lehér bor p 0 56-ért. asztalt siller (vöiöa) bor P 0-44-érl tlterenklnt kapható borlermelőnél Caengery.ul 19.
Várjuk Önt, hogy hozzánk jön szerencseszámainkból vásárolni a most meginduló 40. osztálysorsjátékban. A szerencse, amely az emberiség életét kormányozza, önnek is kedvezi Hinni kell és sikerülni fogl Ne késlekedjék, sorsjegy nélkül nincs nyeremény II
M. KIR. DOHÁNYNAGYÁRUDA
Horthy MlklAa-ut S.
Cimre kérjük ügyelni!
■ARGIT FÜRDŐ
C«engery-ut 19. Márvány kádfürdfik Tyukax«mwá|jás T Nyitva Minden nap. 1
MOST JELENT MEG!
Albert Gervais
Albert Gervais, a szecsuánl Francis-kánus-kórház vezotő-orvosának világ sikert aratott könyve Kínáról. — Gervais könyvéből a francia szellem fölényes humora árad. Könnyed és kellemes előadásában csodálatos frissen ós elevenen bontakozik kl az olvasó előtt Kina, az örökké érthetetlen, melyet talán Gervais értett meg eddig a legjobban. Ám 3.60 pengő.
Megtekinthető minden könyvesboltban.
Singer és Wolfner Irodalmi Intézet kiadása.
/
ZALAI KÖZLÖNY
1838. iprIHg 3
Kivonatos
nylárgyalási Mümi
A nagykanizsai Urad la Hitközség versenytárgyalási hirdet a Nagykanizsán építendő Stelner Zsigmond alapítványi Izr. aggokháza egyemeletes épületének építési munkálataira és pedig:
1. (Old-, kőműves-, beton-, elhelyező-, vasbelon- és szigetelő-, 2. áca-, 3. tetőfedő-, 4. bádogos-, 5. ^asalalos-, 6. lakatos-, 7. Üveges-, 8. mázoló-, 9. műkő , 10. burkoló-, 11. vászonredőny-, 12. >zobafealö-, 13. viivezetéki és csatornázási-, végül 14. vlllamosvilágitásiiuunkáia.
A részletes versenytárgyalási hirdetmény és kiirási müvelet az Izr. Hitközség irodájában (Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33 ti. I. em) szombat és vasárnap kivételével, naponta délelőtt 9—12 és délután 5—6 óra közölt megtekinthető és ugyanitt beszerezhető.
Az összes munkára vonatkozó kiírási müveiéi ára 6\'— P, az e^yes iparosmunkákra vonatkozó kiirási művelet ára munkanemenklnt 2\'— P. A vidéki a]ánlat(evők az összeget poslan küldjék meg 0 36 P postaköltséggel egyűlt, a fenti címre.
Bánatpénzt a részletes versenytárgyalási hi\'detmény szerint és a beadási határidőig kell letenni.
Az ajánlatokat 1938. évi május hó 2-án déli 12 óráig k.ll az Izraelita Hitközség irodájába benyújtani vagy postán beküldeni.
Felbontás ugyanakkor és ugyanott.
Nagykanizsa, 1938. március 28.
Dr. Hulphen Jenő
Q» hitközségi elnök.
Szőlőben is oaodAa hatása lesz a
PÉTI-SÓ-nak
Tavasszal nyitáskor, ^az első kapáláskor, do legkésőbb virágzás előtt, adjon Kzőlőtőkónklnt 2-MB 5 Mi
PÉTI-SÓ-t
és figyelje meg a? eredményt! Kapható 1 kg. és önnél nagyobb mennyiségben;
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, uhk, növény védelml-
•zerek, gép irtb kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. bírósági óplllet mellett Tel. 13a ■Miertetók és baaználntl utiiottá-sok díjmentesen bárkinek rendelkezésre állanak.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8426/1938. Tíiu: TUzt- éi stlejtmüla éctékcattéie.
Faeladási hirdetmény.
Folyó hó 4 én, hétfőn délelölt 9 órakor a városi Felsöerdön 9 halom selejt tűzifát, 45 drb különféle méretű, ösizesen 4.546 tm»-t kitevő t«gy-, cseresznye-, gyertyán- és ju-harrönköl (mülát) és 20 drb lábon kiáradt cser- és fenyő szálfái nyilvános szóbeli árverésen eladok.
Találkozás á nagycserföi h gy kapunál. Nagykanizsa, 1938. április 1.
Polgármester
Forgács
házhoz szállítva kocsinként
a-so p.
Kapható Strém Károly Utóda HACKEH IEBENC nél Sugár ut 20.
A* Ön <lállodá|a BudapastM n
Corvin Szálloda!
Budapest szivében, a Nemzeti Silnhá* melleit: VIII.. Csokonay utca 14. — Tökélete« modern komfoit. — Folyóvíz és központi ÍUtéi minden szobában. — Budapest valamennyi villamos va»ut* és aulóbaaza a hotel közvetlen kőidében. Ügyágyai axobák már 3 pengAtól, kiiigy nobth * p«ag*t«l, toljaa penzió é\'50 pengő. 2/*7
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETŰT" VERSENYE
Ágytoll, pehely
ktlaainrik, p«o»lók. tsállodik riuérfc IntéiaU plrolkho* blglénlkuttn ktitlvt olció írbtn.
Fehér fosztott libatollat
m kilónként P 3\'00-ért,
egy jobb minőséget 3.50-ért szillit 5 kilós postacsomagban bérmentve utánvétlel
MI GYQll ánhll-la* Kishnfiltnrkáu.
Takl»t«e meg árubamutn!i)m a Budap«stl nemaatkOal »*»áron
Tisztelettel érlesitem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes kőből készült síremléket, ugy
lárrinji, piti & liküfl
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készítek és vállalok e szakmában mindennemű L-etíl mukikat, úgymint
sírbolt, sirkeret
készítését termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. o 5
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József "SÍSfSST
Király-utca 33 sz. Telefon 516.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemutalom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbá:hal|a otthonában süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tt)i_elő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Ffi-ut 5.
Páratlan kedvezmény k Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utton 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konfortlal (hideg-meleg folyóviz, központi fűtés, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
mkbszakOzlet
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karflól >
8 Ki kalképaazta
12 5 «3 képouta kalaráb
5 O ■árgarépa
4 N petrazaetyem
10 O rőtek
10 •O aalita
5 o ugorka
6 a paprika oukorboraA
14 M
10 apárgabab
slb. slb., kb. 50 éle
virágmag
megérkezett és kapható: ORSZÁG JÓZSEF
magkeresktd étében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A régt bírósági palota mellett Tel 130.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6831/1938.
Tárgy : Harcszetfl lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapalal április hó 4, 5, 7 és 8-an reggel 7 órától este 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatokat tartanak. Ez Idő alatt ott tartózkodni IHos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938 márc. 16.
Polgármester.
7604/im
Tárgy: Tavtsii tuszonállatvlzagátat
Lóvizsgálat.
A lóvizsgálat az 1938. évben a következő ni pokon é« helyeken tar-iallk meg:
I. Április 7-én (hetedikén) Kls-kanissán és pedig:
1. >/i8 órakor a Ric-uicai szövetkezeti bolt előtt. Ide vezetnek a Plvárl, Bába, Sziget, Nagyrác, Ja-kabkull, Klsrác, Alsótemető, Felső-lemető, Pápai, Rlckert, Varasdl (1—19. és 2—14. számig) u\'cák.
2. 9 órakor a Hunyadi téri Le-venteotthon előtt. Ide vezetnek a Bajcsal, Szent Flórián-tér, Hunyadi-tér, Malomkerll, Szepetnekl, Körmös, Rozmaring, Cigány, Ország-ut (81— 153. és 82—112. számig) utcák.
3. \'/s11 órakor a Templom-léri Iskola elölt. Ide vezetnek Ország- nl (1—79. és 2-80. számig) Szent Rókus, Őrtorony, Homokknmáromi, Berekköz, Ztigárdlkör, Klsmező, Templom-tér, Polgár, Varazsdi (18— 66. éB 21—73. számig) és a Tornyosköz utcák.
II. Április 8-án (nyolcadlkán) délelőtt Nagykanizsán az állat-vásártéren.
Felhívom a lótula|donosokat, hogy lovaikat (öszvért és szamarat ls) a kitűzött Időben és helyen vezessék elő és ott utca és házszám szerint felállva várják be a vizsgálatot végző állatorvosokat.
Aki lovának elővezetése alól mentesíteni kívánja magát, az lovát a kitűzőit vizsgálati Idő elölt 3 napon belOl vizsgáltassa meg állatorvossal é* az erről szóló Igazolványt a vizsgálatot végző állalorvosnak szolgáltassa be. Aki lovát a kitűzőit vizsgálatra elővezetni vagy elöiOleg állatorvossal megvizsgáltatni és ezt Igazolni clmulasztla, kihágást kővel el és az 1928. évi XIX. t-c. 100. §-a alapján büntettetik.
Nagykanizsa, 1938 mirá. 23.
Polgármester.
Nwa. > to»tuUM.no» KamnKtaíd w, wutawm N»..uh1» * UétwW hUMá TIMta ^..jWifcMu NagyKw**. M.. M Hárolj.
781- ftrlotyan-76,
LMBr április S. kedd
Ara12fl«.
Sii»WMMa> MUWi.1.1! FMJ.: uk i MetjoSJ ÜdHeárMUki^ deudio..
Felelős szerkesztő: Barbarlfs Lajos
A* Kormányzó sztizstiL a umHKl
Magyarország volt eddig A kö-zeiifralt\' évektierr a belső \' rend és nyugalom szigete. Így éneztűk m^ akik bénne élünk és ezt állapították, mcg.az Idegenek\'is.
A legutóbbi na|m>kban azonban, valami sajátságos bizonytalanságéra zés, sói aggodalom lett úrrá sokaknak a lelkén és ennek a felismerése indított\' arra;\' tiógy megvilágítsam a belyietet-és utat mutassak a köz-véleményeik.
Hogy ml az oka a nyugtalansága rvak és izg«Jomnak,i,azl józan ész-\', szel bajoavmegértenl, imcrt erre va-lójáj^anoincaesi senimiiok.
MWt\'eklitttlrta fcjjei\'éílátófulem-1 mel itéll meg «■ «seméflyekef; an.\' nak\'tudnla k«ll, hogv .mszfriáttak-Németországgal történt" egyesttlé » ránt nézve nem Jelent mást, csak nzl, húgy egy régi.jó barátunk, akit a békcsaf rzddések lehétetlen. Wy-. zeli* sodortak, egyesült egy másik régi jó barátunkkal és hűséges fegyvertársunkkal. Ennyi az egész, egyéb « ml "szempontunkból itóin ItSrtéat; Minket ez az egyesüléaiwm érint, már csak azért sem; mert csak látszólag\'következeti be váratlanul. Az> egjmsiüé*.évszázadea 6ha-\' ja volt a mémetslégaak.
A >nii "határainkén\'belül" mégis hullámokat kavart \'fel, mert \'azok, akik\' a zavarosban szerelnek ha-, lásznl. czt az alkalmat használták fel a céljaiknak .megfelelő nyugtalanság felidézésére. Pedig ez hiába való kísérlet.! Mert megjiyogtathívtok .mindenkit: a rendet és nyugalmat ebben az országban büntetlenül nem fogja meg\'avJUVii Renk-i I
Nem volt küwiyü est a \'nemzetet talpraSUltani, fottyegetö■ ■ katiantró-fáktól-megGwit. Nehésf\'feMífat volt védew)éf>ek»alap)át leiwknf, pénz. ügyeit\'\'remiljeftozJit, mindez ozem-Iran-lswn "segítségéi*! mégis \'slke-rült\'és\' mcst.végre hosszú és szorgos munkával elértük,, hogy,.ráióp-hettünkarra az utna, anvely a nemzet jólétéhezés , IxJdogságábozi\' vezet.
HwzéH ezután az « éves t<*vr«r)< kieinBlv*"honvédségünk kiépítését. Multíatatfttnnt izüksfgtmk van crne azért,Jtidgy*íiattfriunk kőiőtt biztonságban énezhéasük Inaguokftt. De hoz az 5 éves terv általános jólétet is, mert munkát fog adni mindenkinek és Jiatalmasan meg .fogja indítani" nz ország gazdasdgtvérkerin. gését.
Hazug hírekkel csak pillanatokba lehet \' megzavarni a közhangulatot^ mert) B |ózan > betótáa fajunknaH" egyik legjobb tulnjdonségn SzA--I>adság6*\\relő nép vagyunk, nem-is tudnánk élni enélkül, de visszaélni a szulíadságtía! nem szabad. A szabadság biztositéka az alkotmány, de az államügyek vezetéséhez csak olyan férfiak julhátnak/iaWk\' hlva-tottságukit és-r.Wrmetragaket kf> mutatták1\' és czz&Maz áíkotjh\'ányoa tényezők Mzalrojf mejjnyertík. Nem
Előfizetési, áza: egy hóra « pengő 40 Dili Szert eazlőségl és kiadóhivatal! telclou: 78. <
A kormányzó rádíószórata az eg6sz országban nagy megnyugvást keltett
Az aggodálmakat elószlatta, nyugalmat és biztonságot ültetett a lelkekbe
l
i ; Budapest, ápritfc 4
l Horthy Miklós kormányzó vasárnap esti rádiónyilatkozatát, amelyet lapunk vezjetőhelyén részletesen ismertetünk — az egész országban nagy figyelemmel hallgat-|tákJ A közönség Pí-sten a nyilvános ^helyeken és a fedóllitott hangszórók1 mellett nagy "tömegéklxm hallgatta iés lelkesen éltette a kormányzót. A mozikban és az egyéb előadásokon
Is félbeszakították a nílKort és kőr-vetilették a kormányzó ljeszédét.
Nagy tömeg hallgatta a koimány-7.6 rádiószózatát Nagykanizsán is a Zalai Közlöny Hangos Hirwolgála-tábaira Deák téren. A szeles\'idő ellenébe is kitartott a tömeg és feszült vigyázban, kalaplevéve állta végig a rádiószózat végén elhangzott Hífhnuszt is.
A beszéd az egész, országban nagy
megnyugtatást keltett. Eloszlatja a kósza hirek okozta aggodalmakat ta a nyugalmat és biztonságot ültette vissza a lelkekbe. Magyarország e beszéd után továbbra is a béke é» a biztonság szigete lesz és hisszük1, hogy a rémhírterjesztők és a za^ var<>sl>íin halászék a jövőben nem fognak talajra találni a becsületes magyar polgárok körében. v
Borzalmas szerencsétlenség a római nemzetközi autóversenyen
Két versenyző gépkocsijával teljes sebességgel a nézők sorai közé rohant Eddig i halálos áldazata és több súlyos sebesfiltje van a szerencsétlenségnek
előtt; egy magánkocsi állt meg ad
Róma, április I Borzalmas szerencsétlenség történt e XH. római nemzetközi «utó-fvorsenyen. * Az tegyik fordulóban Bfuzxo versenyző \'és az utána kö-. vetkéiő kocsi teljes sebességgel a Viézók közé rohant. Hét ember < flá-rom gyermek, két férif és két a
helyszinen azonnal meghalt, egy férfi és egy nő i>edig a kórházba szállítás után. A kilenc halálos ál-dozaton kívül több\'súlyos sebesültje is van a borzalmas szerencsét-* lenségnék.
, A halálos autószerencsétlenséget az icfézle elő, hogy a versenyző
úttest szélén s a versenyző ezt látva, félrekapta a kormányt: ex \'l>edig elég volt arra, hogy a nagy sel>es-séggel száguldó gép a nézők közé lendüljön

Eekhardt Tibor a választójog vitájában\' rámutatott a kormány nagy érdemeire
Él6s felszólalások a Házban a mostani nyugtalanság ohairót
H Budapest, ájirllis \\
A képviselőház mai üléaén az el-*iök felolvasta a közigwzgatáásl bíróság átiratát, amelyiken közlild,
Íiogy Hindy ZollSn képviselőségét negtáirtadták. Ezután Eckhardt i Tibor szólalt /el a választójog vitájál>an. Hangsúlyozta, hogy er a javaslat közjogi
alajM>t iád, kiemelte a kormány, a kormánypárt érdemeit, de leszö-\'. gezte,\' hogy az ellenzék is nagy áldozatokat hozott e javaslattal kapcsolatban. Nem osztozik azokkal, a kik aggodalomm\'.U látják a titkos bb vezetését. A nyilt választás nem tudta megoldani a szociális kérdéseket som a háború előtt, sem az-
után. Nem a magyar néptől, inkább a gyenge kormánytól fél. Revízióra ké|>es álIajH)lbá kell hozni az országot, — mondotta. i A javaslat nem fedi1 az. ő egyéni és a kisgazdapárt együttes felfogását, ezért nem fogadják el. Hibának1 azt tartja, hogy a javaslat mé#\' mindig különi>$éget tesz a városi és
•elég, hogy valaki önmagái lemezre világmegváltónak és frázis ,-kkal. jelszavakkal, Ügyes demagógiával \'tömegeket félre tudjon vezetni.
Törekednünk kell, hogy biztosítsuk\'a tisztességes megélhetést nin-jddnkinek, akt dolgozni tud és akar. Az elesetteké és szűkölködőkön szenetettel és jótékony szociális ina tézményekkel segítsünk. De ehhez ,keli! a legnagyobb belső rend ís nyugalom. Ennek\' a főfeltétefc a hadsereg./Ha.ez a sz»i-v egészség^, az ország minden polgára nyugodtan élhet. A mi nópünk kitűnő katonai rátermettség "a hadt scieg érWWfann>i("niWt \'n tftrtlkar értéke. Tisztikarunk ]>edig elsőrangú. Akadtak az utóbbi időben egyesek,, akik azt hitték, hogy a, tisezökar jjolitikamenlcs egységét
\'meg lehetne bontani; Ez. nom fog ^sikerülni soha. A hadsereg , pártoki felett csak az egész nemzeté\'lehet!
A" magyar j>oUtlkát mindig meg-
bTzhetósg, előkelő gondolkodás és magas erkölcs irán^totta. Ettőr ei-térni és forradalmi. módszenekh^z nyúlni nem engedek. Fontos, hogy az országópllő munkából mindenki ij>arkodjék a maga részét kivenni azon a helyen, ahová hivatása rendelte. Különösen fontos ennek a Ixj-látása ma, mikor külpolitikailag is kezd a helyzet lassacskán tlsztjlnj. Az igazságtalanság talajában a béke inem virágozhatik. Az elrendeződés folyamata »megindult a Népszövet-ség nélküi is
A nagyközötteég nem tudhatja^ hogy ■ mit történik, mi in«m.i tabát. Jeg okos«bbán tcSri, ha a felelő* kormányzatban, amelyről nem teheti fel, hogy tájékozatlan, ép|>en Ugy megbidk, mint én. A politikai és gazdasági életlen nyugalomra és bizalomra van szükség. Kis ország nagy feludatot csak komoly össze, tartással \'képes megoldani. Súlyosan vél hazája ellen, aki az egység
megbontva, széthúzásra izgat és a maga egyéni érvényesülését keresi, • Meg kell szűnnie annak ebben az országiján, hogy mindenki jogot formáljon a külpolitika irányításához és • a l>első nyugaimüt bárfai módon is zavarni merje, ösúttartás nélküJ íiincs fegyelem, fegyelem nélkül nem lehet vezetni.
Mindezt azért tartottam szüksé-gesnek elmondani, hogy a nyugal. mat továbbra is biztosítsam. Egy* szer már megmutattuk 1919 után, hogy a rendbontó elemektől meg tudjuk tisztítani hazánkat és nem2W« tünket ,és amit akkor tudtunk, nem felejtettünk e-i semmit sem ! ÉnCsak magyar célkltü/é^ekét\' ismerek\' és-tűrhetek és csak törvényes eszközöket ezeknek a célokrirtk\':>ar elérésé-re ! Bízom a magyar- nép jónmisáv gában és hazaszeretetében;* ha -őssm fogunk, iswm is ineg fogebennünktt Segíteni I
ZAliAI KOZKONV
a falusi uavnzók közölt: u f-ttlusiuk
rovására. t j
Foglalkozott ezután Eckhardtnzok kai in okokkal, amelyek a rwsl.inl nyugtalanságot okolták, Áz első ok az osztrák —német egyesülés : ez kellette az izgalmat, i | i
Cslcscry-Rónay közbevág: Csoü bizonyos oldalon !
Eckhardt : Ugy Ivan, csak bizonyos oldalon, én Is azt mondom ! Rafniss : Begyulladlak a zsidók ! Eckhardt ezután hangsúlyozza, hogy a helyzet és a nemzetiszocla-(Folytatáa a 6-lk oldalon)
Megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél a gyomorbélcsaipr-nát reggel leikeléikor egy pohár ter-méiztiei .Ferenc J6z«el" keserűvíz alaposén kttliztlijs, az emésztési és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megélénkiil s kellemes közérzetet él fokozott életkedvet teremt. Kérdezze meg orvosit.


AZ UJ SAJTOTORVfiNY - mondotta Mlkecz Igazságügy miniszteri Oegléden — megvédi a tisztességes sajtót és Lehetetlenné f<»gju tenni a sajtószabadság leple platt történö visszaéléseket
LEZUHANT vasáma|i a budaörsi vitorlázó repülőtéren Békássy Vilmost sportrepülő. Békássy kiugnott és megmenekült, a gép összetört.
LEFEJEZETI férfiholttcstet tm láltak vasárnap Rákospalota hat& rában. Egész csaj>af rendőr nyomozza a gyilkos merénylőt. Az áldozat kilétét még nem sikerült med állapítani.
NYILAS LEGÉNYEK kaftánba ÖL tőztek Győr utcáin és igy szórtals röpcédulákat. Előállították őket. i A JELSZOPOL1T1KA és hlszléria ellen beszélt vasárnap Klskunha^-t son MarschaU földművelésügyi miniszter. I
MAGYAR DIVATBEMUTATÓ volt vasárnap az Operaházban Horthy Miklós kormányzéné és Anna királyi hercegasswtiy részvételével-1 LETARTOZTAdTAK Buda^len vasárnai> dr. Roinán.Róth Iván kis(, pesti ügyvédet és feleségét család, sikkasztás, uzsora és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt.
ECKHARDT TIBOR vasárnapi angol rádióbeszédét 110 amerikai rádióállomás közvetítette.
DUNANAK MENT négy gyermekével a Margithldcn Bajusz Feretlo gyári munkás felesébe : férje elvesz-, tette állását, lakásából kilakolta*-, ták. A rendőrőrszem megakadályoz* ta a tragédiát, i
REJTÉLYES körülmények közAlt hunyt el Debrecenben Sokoröy Lóránd egyetemi tanársegéd, mérgezési tüneteket állapítottak meg.

A KISANTANT és Magyarország közölt folynak a tárgyalások a kölcsönös jogviszony rendezéséről.
SZUDÉLANÉMET amneszlla készül Csehországban. 1 i INN1TZER heroegérsek cáfolja kolostorba vonulásának hírét.
HITLER vasárnap, üiácbai" nagy beszédet mondott. i
Egyelőre nem bővítik a kanizsai vlzvezetékhálózatot,
hanem ölettetik a be nem kapcsolt házak bekapcsolását — Kedvező jelentés a víz- és csatornaművek elmúlt évi munkájáról
A nagykanizsai városi viz- és csatornamű ellenőrző bizottsága Miklós János postafőnök elnöklete alatt ülést tartott, amelyen dr. Krátky István polgármester is részt vett. Előadó Wnllgurszky Béla városi mérnök, üzemi igazgató. Az ülés egyetlen tárgypontja: a közmüvek 1937. évi zárszámadása*
1937-ben a vízmüvek összesen 4075 darab ügyiratot intéztek el, a nyilván, tartott adósok ós hitelezők száma 1800, a raktári anyag forgalma G000 tétet volt Nem nyert végrehajtást — mondja a jelentés — a városi képviselőtestületnek a kisgyűlés által jóváhagyott ama határozata, amely «z 1934, évi julius hó le után létesült vezetékek épitési költségeihez az érdekelt háztulajdonosokat hozzájárulásra kötelezi. A hozzájárulások összegének megállapításához és kivetéséhez szükséges .munkálatok az irodai személyzet jelenlegi létszáma mteUett nem voltak elvégezhetők. Ugyanezon okl>ól nincsenek kidolgozva egyéb kimutatások.
Dr. Krátky polgármester utalt arra, hogy
nem lehet a mellékutcák háztulajdonosait külön megterheléstel sújtani.
Igaz, hegy a kisgyűlés jóváhagyta a határozatot, de ennek a végrehajtása nagy visszatetszést szülne,
A kérdéshez hozzászólt Miklós Gyula, dr, Boda Károly, Blankcnberg Imre, Miklós János, Kálmán Leó, végül a bizottság kimondta: javasolja a közgyűlésnek a véghatározat hatólyon ki vül helyezését.
A közmüvekhez uj m/unkaeiő beosztását is javasolja a bizottság,
A víztermelés terén — összehasonlítva az előző 3 év adatait, kedvező változás i tapasztalható, 1937-ben ugyan is az előző évekénél kevesebb üzemidő alatt, kisebb éramszükséglettel nagyobb mennyiségű viz volt termelhető,
ami a kutak vizadóképességének növekedését mutatja. Uj kut fúrását bizonytalan időre el kellett halasztani, mert a Földtani Intézet a szükségOs helyszíni szemlét még nem tartotta meg. A hálózat bővítését az uj kut létesítéséig nem lehet megengedni, mert
a jelenleg be nem kaposolt, de fizetésre kötelezett házak
bekaposolisát kell elsősorban__
biztosítani.
Ai. összlakosságból « csőhálózat mentén mintegy 20.000 ember vízellátása van biztosítva, de a csőhálózat mentén fekvő 1021 házból csak 727 van bekapcsolva. A víztermelő telepek száma 3, ahol 4 mélyfúrású kútból történik a szivattyúzás. A csőhálózat hossza a fővezetékkel együtt 2U000 méter, ebből 2a060 méter öntött vas, 461 méter azbesztc<%wentcsÖ.
A vízvezetéki hálózatba 809 vizmértJ, 501 fürdőszoba, 414 mosókonyha, 970 vízöblítéses WC van bekapcsolva, 142 tűzcsap és 14 közkút van beépítve.
Az 1937-ben termelt víz mennyisége 445.600 köbméter volt az előző évi 45(1000 köbméterrel sz<*nlben.
A havi átlagos termelés 37.100, a havi maximális termelés 44.562, a napi átlag termelés 1220, a napi muximális termelés 2221 köbméter, a napi fejadag átlag 61 liter,
A vízfogyasztásból háztartások áta-lányára 170.157, állami épületek viz-mérŐs fogyasztására 49,068, városi épületek vizmérős fogyasztására 4a989, Ipari vizmérős fogyasztásra 41.091, magán vizmérás fogyasztásra 10*087, utcák, parkok öntözésére 1835, a strandfürdő céljaira 71^4, nyilvános közkutakra 5796, a vizmü saját fogyasztására 5272, hálózati veszteségre 88.711 köbméter esik.
A hálózati veszteség igen nagy,
oka a hálózatba bekapcsolt vízmérők és a víztorony vízállás első készülékének esetleges hibáira ós az utcák, parkok öntözésére felhasznált víz mennyiségének hiányos bejelentésére vezethető vissza. Ezügyben megfelelő Intézkedések történlek,
50 házhoz készítettek 1937-ben csatlakozó vezetéket 3818.17 pengő értékben, 17.919 pengőt az utcai vixv«re-tékhálózat ldl>ővitóséro fordítottak. A Kinizsi utca északi részén és a József főherceg utca középső szakaszán 344 m. hosszúságban, a Batthyány utca középső szakaszán 186 m, hosszúság, ban, a Só utcában 124 in., a Szent Imre herceg utcában 190 mL hosszu-ságban épült vízvezeték,
A vagyonmérleg 41.115 pengő felesleget
tüntet fel, amit a bizottság tartalékolni javasol. A vizmü tiszta készpénze 81.478 pengő. 29.614 pengővel több az előző évinél
Legalább rendszert szóló- és gyflmftlosfa-permetezó készülékek SSKSJar\' """ felelősség mellett.
Bam romlik, nem kopik, inpuim nélkül, tubád kézzel ■zétmzodhetfi.
Szölö- és gyllmölcsfapermelezök szakszerű, pontos javítása |ótállás mellett.
Szeszgyári berendezések legolcsóbb árban.
ónozáiok. Autogénheg.sztés. VörösrézQstök.
Samu Lajos rézműves
Nagykanizsa
Alapítási évi 1826. m
Raktár: N.gykanlzs., Deík-tír 12., (« felsötemplommal szemben). Műhely: N.gyk.nlzsa, Kfllciey-utca 11.
1938. <pri1l» j.;-
A \'lMja bmtW YlzfflJ «SM» kait:
ségvctéshen előlit dijakból 1M.3<0 1\',
képviselőtestület..
A vixdUhátralék a folyó előírás 45JS százaléka. Az 1937. esztendőben
a hátralék apad** mutat,
a kezelés eredménye tehát kétségkívül jobb az 1936-i évinél.
Az. ellenőrző bizottság a jelentést tudomásul vette. Dr. Boda Károly megállapította, hogy a zársa&nUdás olyan szépen áttekinthető, precíz munka, a vezetés olyan eredményes, hogy azt elismerőleg jegyzőkönyvben kell lefektetni. A bizottság est ki U mondta. <
Dr. Krátky polgármester megköszöni a város vezetősége nevében «s elis-merfj szavakat.
Miklós János elnök megállapítja az elhangzottakból, hogy a bemutatott jelentés és előterjesztett számadatok a költségvetés realizálását bizonyítják. Elismeréssel szólt a YizJmÜvek vezetékről.
A bizottság ezután áttért
a osatornamü
jelentésére, amelyből kitűnik, hogy 1937-ben összesen 40(1000 köbméter szennyvizet emellek át a telepen. A szenny viz napi átlaga 1112 köbméter volt.
A csatornahálózatba 1937-ben 37 há tat kapcsoltak be 4275 pengő költ B^gel. Megtakarítás 17.119 pengő, amit tartalékolnak. Az üzemi tjsxta készpénze 7&197 pcngÖ.
A vizmü és csatornamű jelentése ujabb bizonyítéka annak, hogy a vezetés a legjobb kezekben van letéve, Waligurszky Béla városi mérnők lelki-Ismeretes nVunkája, szakértelme és rátermettsége meghozta eredményét.
12.000 biztosítottja van a Keresztény Térsas Temetkezési Egyletnek
A Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egyesület XVIII, évi rendes közgyűlésén beszámolt mwlt évi működéséről. Ar egyesület Nagykanizsán mintegy 2500, vidéken ccs 1280 családot számlál s az igényjogosultak figyelembevételével (feleség, gycrmle-kek) az egyesület biztosítottjainak szá. ma cca 12.000.
Az elmúlt évben temetési segélyben részesült 113 egyleti tag, felvett uj tagok száma 450^
Az egyesület áltól fenntartott temetkezési vállalat évi tiszta nyeresége több mint ezer pengő. A vállalat, mely a tagok tulajdonát képezi, száml-talan ecetben jött tagjai segítségére és igazolta annak szükségszerűségét A nagy számban megjelent tagok között ott van nyolc-tíz városi képviselő, a tisztikarban és választmányban ott van méltóságos ur Ős egyszerű munkás egyaránt. Elnök Filó Ferenc igazgató, főtitkár Barbarits Lajos főszerkesztő.
örömmel vette a közgyűlés tudomásul, hogy a tagok tulajdonát képező vállalat hatalmas raktárára és több mint kétezer pengő ujabb felszerelés pótlás dacára tartozás nem áll fenn. Tehát a vállalat rentábilis.
(0 I
— "sátán Április 5. kedd. Rom. kat Ferrerl sz. Vince. Protestáns Vince. Izr. Nlzan hó 4.
Gyógyszertárt éjjeli szolgálat e hó 15-lg a Fekete sas gyógyszertár ós a ktökantzaal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órátél este 6 óráig (hétlő, nerda, péntek délután kedden evén nap nőknek.)
- Ksrtibator •„ |*„gWrt
Egy garnitúra fonott -kerti bútort Is lehet nyerni az egyházközség kul-turház-sor* Jegyén.
193& áprtlii-5.
ZALAI KÖZLÖNY
8
Vizvezetókszerelést
garanoia mellett készit -
MENDLOVITS
Gulla Bustabo hegedQestJe
A Kaszinó szombati hangversenyért Guila Bustabót, ezt a fiatal amerikai olasz hegedümüvésznőt hivta meg és ezzel komoly és művészi élvezetet szerzett Nagykanizsa — sajnos szám. ban kevés — zeneértő közönségének.
Guila Bustalio egész lényén valami kedves tisztaság, megfoghatatlan búi ömlik végig. Ez csillan ki játékából is. Költői lélek, amelyből finotri, tiszta, átélt muzsika fakad. Szinte nem is tudja az c*nker, honnan van ebben a törékeny kis női testben annyi erő, hogy életre tudia kelteni, ujjá tudja alkotni a müvek holt kotta-fejeiben elrejtett művészt. Biztos, éles vonóhuzásaii mögött is lélek lakozik ós vele együtt a hallgatóság is kénytelen magát átengedni az igazi muzsika szent varázsának.
Műsora első részében Bach E-dur hegedűversenyét hallottuk. Bach muzsikájából is átélt lira zengett Bustabo vonója alatt* Ceasar Franc hege. dü-zongoraszonátáját (A-dur) is tökéletes finomsággal ós áthatott érzésekkel játszotta.
Szünet után bravúros technikáját csillogtatta a Tartini—Kreisler (változatok egy Corelli témára) és Pugnani —Kreisler (Preludium és Allegro) müveiben. De itt is, a nagy tudás, a brilliáns technika mellett a nehéz variációkon is a meleg átélés ólmilött végig. Szymanowski pom\'pás Chant de Roxane ós De Falba gyönyörű Jotája után Hubay: Hullámzó Balaton tete. Jénjét hallottuk « fiatal hegedűművésztől oly magyaros tüzsel, hogy akármelyik tóagyar hegedűsnek dicséretére vált volna*
A közönség kitűntető meleg tapssal fogadta Bustabo minden számút. A lelkes tapsokat Bustabo két pompás ráadással köszönte meg, A Casinot — pompás virágcsokorral kedveskedett Bustabónak is — igazán dicséret ős köszönet illeti e valóban szép és művészi élmény ü estért.
Külön kell ismét megemlékezni Herz Ottóról, aki a művésznő minden számát ftnom megértéssel és stílusosan kisérte. Nemcsak kisérője, de méltó társa is volt (pld. Frank pompás szonátájában) Bustabónak. A siker egy része őt illeti.
(v-
Egy klsleányka borzalmas halála
Gulyás Mária 11 hónapos igali gyermek édesanyja mellett játszadozott a konyhában, amikor szájába vett egy kukoricaszemet. Édesanyja csak hk-kor vette észre, amikor már fuldokolni kezdett a kislány. Kétségbeesetten vitte az orvoshoz, aki gégemetszést alkalmazott, de a szerencsétlen gyermeket men lehetett mlár megmenteni, a kukorica szem egészen leszorult a légcsőbe. A kislányka az orvos kezei között halt mtg a knütőasztalon.
EMLÉKEZTETŐ
Április 8.
Veti tett képes liceális előadás 6-kor a Népmozgóban. Április 9.
Coittm»nsoli Mária hangversenye 9-kor a zeneiskolában (Zonebarátok Társasága). Jegyek FIsebelnéL MáJ». 2.
Az Irodalmi Kör Kodáty-lmmgv«r-aenye 9-kor a sjftihftghm
Egyedül a körúton
Itt benn a dzsessz makog,
künn villamos csikorogva fordul,
Ijedten rezegnek az ablakok.
Szemközt boltredőny kelepel.
Búg a lift. f\\ szomszédban zordul
a rádió épp most mondja el,
hogy Sanghaiban az ágyuk bőgnek,
Madridban moziba esett^ a bomba.
Rikkancs üvölti végig az* utcát,
egy áruházban most mondják megafonba:
valakit a kijáratnál várnak.
(Mi lenne, ha akikre nincs, aki várjon,
most egyszerre mind felordítanának?)
Ezer és\' ezer lépés egyszerre kopog
(mennyi cél: kenyér, csók, játék, temetői)
Ezer kimondott szó úszik
az utca felett, mint koldus-rongyokon
a nyomor rossz szaga. Sziréna üvölt,
nagy baj van valahol biztosan I
(Ilyenkor jó idegennek, egyedül lenni I)
Gazdátlan kiskutya vinnyogva rohan
a lábak kavargó erdejében,
érzi: — valahova tartozni kell.
(Honnan tudná szegény kicsi pára,
hogy a „hatalmas" ember Is Igy lohol
egy életen át az élet után — hiába.)
A halántékomban egy rozoga ér eszeveszetten zakatol. Mégis jó ez a bábeli pesti zaj I Jó benne megállni valahol, beletemetkezni és elbújni benne és rohanni, szótlanul, egyedül és nem érezni, hogy milyen ijesztő csend ütött tanyát ott belül...
Barbar/ts Lajos
Jogerősen felmentették a 15 hónapi börtönre ítélt nagykanizsai szülésznőt
Jászfalvi Kálmánné nagykanizsai, Teleki utcai szülésznőt a nagykanizsai törvényszék tavaly szentem,* bérben egy évi és 8 hónapi börtönre Ítélte. Az ügy fellebbezés folytán a pécsi tábla elé került, ahol elrendelték a bizonyítás kiegészítését A nagykanizsai törvényszék végrehajtotta ezt és az ügy visszakerült
a táblára. Most volt Pécsett a második tárgyalás. A tábla azzal az indokolással, hogy a vádlwli c-selek-niényt nem látja bizonyítva, Jászfal-vinét felmentette a vád és következményei alóf.^ Minthogy az Ítéletijén a főügyész is megnyugodott, a felmentés jogerőssé vált.
Szerelemféltésből fel akarta gyújtani szomszédja hajlékát
A vizsgálóbíró gyújtogatás miatt letartóztatott egy csapl-l gazdát
A szomszéd Csapi községijén la. kik Kiss László kisgazda, akinek szomszédja Dörgönye József, aki foglalkozására nézve szintén földműves. Dörgönye és Kiss közölt ellenséges viszony állott tenn, a mennyiben Dörgönye és Kiss 4 mesgye miatt dsmételtcn összeszó-koztak, azonkívül, ahogyan a községben az emberek beszélik, Dör-gtinye féltékeny természetű ember volt. Mindezek a két szomszéd között olyan ellenséges légkört terem-
tettek, hogy Dörgönye több Ízben megfenyegette szomszédját, hugy rágyújtja a házat. Senki azonban nem vette komolyan Dörgönyo fenyegetését.
Szombaton történt, hogy Dörgö-nyén annyira elhatalmasodott ellenséges érzüleüe, hogy elhatározta, fenyegetését végrehajtja. Zsuppszal. mát kerített és azt szomszédja háza közelében széjjelszórta, meggyújtotta, majd amikor a szalma égni kezdett, ttót Kiss hajlékát
Városi Mozgó. Péntektől - keddig! -ma Állítjuk, hogy az utolsó 10 esztendő legjobb filmje:
Mosdat kicsapják
A legjobb magyar művészek szereplésével
ElSadáiok kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 Arakor, vasirés ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9-kor. Rendes helyárak.
M^trunkhahn
ju^ttAÍvót&arru tjfoxftjxjorrj ^
MINTÁT I
eladás: vi.teréz-krt. Ö. IV. PROHÁSZKA 0TT0KÁR-U. 8.
GY/(R: BUDAPEST, XI.LENKEUT 117.
szórta. Szerencsé ne Kissék észrevették szomszédjuk bosszulnunk á^ |át, tettenérték és rátámadtok. Kis hijja, hogy elkeseredésüklxin meg nem lincselték a gyújtogató szomh szédot, aki szándékát nem tudta teljesen végrehajtani.
Dörgönye tette után bemenekült istállójába és mngára zárta an ajtót. l$issék feljelentették a gyuj* togató szomszédot, akit a kiskomáu romi csendőrség egy járőre vasár, nap délelőtt beszállított a hagykanin zsai kir. ügyészségre. j
Dörgönye kihallgatása alkalmával beismerte, hogy hosszúból és hUe-i relemféltésből akarta felgyújtani szomszédja házát. Dr. Almássj* Gyula vizsgálóbíró Dörgönyét letartóztatásba helyezte,, ami ellen az fel folyamodott a törvSny*ék- vád-tanácsához. I , i
Nagy sikere volt
a Zalai Közlöny Hangos Híradójának vasárnap délután a Deák téren, A nagy szól ellenóro is állandóan sokan hallgatták a közvetítést ós különösen a kormányzó beszédét figyelte nagy érdeklődéssel a sokszáz főnyi tömeg.
A hűvös időiárás miatt később megritkult a hallgatóság, de a hirek 8 s|x)rteredmények idejére ismét nagyszámú kíváncsit vonzott uiitá-sunk. Külön telefonértesítés ala|>-ján a kormányzó rádióbeszéde után elsőnek közöltük a pesti ós vidéki sporteredményeket ős ezzel a rádiót is egy teljes órával megelőztük.
A nagysikerű Hangos Híradó jövő vasárnap 5 órától ismét műsort ad és közvetíteni fogja a Ferencváros— Hungária labdarugó mérkőzés 1L félidejét.
Hideg!
Prognózis: Élénk északnyugati szél, változó felhőzet, helyen-kint eső a hegyeken hó. A hőmérséklet csökken, éjjel a szél-védett helyeken talajmenti fagy. Holnapra már felmelegedés.
A MeteoroIogial Intézet nagykanizsai raegfigyelóállomAsa jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: -f 11-2, ma reggel + 3 4, délben + |9-fl Csapadók: 58 m,
ZALAI KÖZLÖNY

MAljób
jutokmdtars
Vetsera Helena bárónó megírja memoárjait
(Copyright)
Ezemyolcszáxiiyolcvankilenc szeptember negyedikén, a korareggéli órákban kihallgatáson jelent m\'eg Ferenc József dolffosóssobájában. a schönbrunni kastély első emeletén Kraus ur, a bécsi rendőrigazgató. A császár . Íróasztalán ott hevertek az aktatáskák, . amelyekben az elintézés végett •pióje ,kmtfő iratokat küldték hozzá a miniszterei. Az
, egyik aktatAska hiányzott. Ezt Kraus rendőrigazgató szorongatta a hóna alatt...
KetterJ, a iaUój kint Alit a sralon-baovaz.ő kötelessége volt, hogy a ►kuloslyjiktítn & lessé, mikor ér vé-,iget az audiencia. Ezúttal hosssu ki-MUgalásra , gondoltak;. Ki\'aus ur: .atusban .mindössze hat percet től-j lött a császár Jígeadáshirü iróasz-.Jftla előtt.
Amikor, a „szobába .lépelt, -az udvari előírásoknak i-uiegfelolőe-nnieg-h^jtoUn magát is .jártán jgy adta ölő muttdaniviUöját: ■
-. Hódolattal és alkattal jelenteni császári és a^toll királyi Felsé-igedaek, kogy\'a kétfre*v«ll legmu-gasakb parancsot SBemélyesen magam-hajtőt végre. Az ernevo-.aatkozó részletes jelentést hódoló alázatul . bátorkodom Felségednek
(•Zsebéből kicsiny acél kulcsot - húzott elö, ennek a kulcsnak inása ott hevert a császár aktái között, kinyitotta az aktatáskát és fehér glacé-keszlyügyesével belenyúlt, hogy kiemeljen egy kaligrafikus .betűkkel megirt jelentést. A császár .azonban leintette :
- Hagyja... mii csináltak?
•A nendőrigaugató imigyen vála-.szolt a kérdésre :
— Legalásatos tisztelettel jelenteni, nhogy <öt nappal ezelőtt,. pontosan augusztus ■haj\'űiinoogyedikén regnel hét órakor, ;auiiut erről a mögas kabineürodéflak már bátor vwlfcam fetentést teani, megjelentem helyettesemmel és Ráróni teljest megbízható titkosnendőrnel a Johann \'N. Vemay .nyomdájában. Hogy a feltűnést elkerüljük külön-külön és .gyalog érkeztünk a nyomda épületéhez. AJaposan átkutattak az összes helyiségeket és kinyomtatva, összecsomagolva megtaláltuk a >Deakschrift« valameny. nyi példányát. A „ ,
kinyomatott füzeteket ott a helyszínen én magam égettem el.
Helyellesem és én magam becsomagoltuk a különböző telkiekből összeszedett és a nyomtató gépből kiemelt szedést, ezt ládáklmn fjak-ke^en elvittem a Heumarktra, az állami pénzverde épütolólie. intézkedtem, hogy í
az ólombetűket olvasszák össze,
azonbnn senkisem tudta, mi az. a mit meg keli semmisíteni. Ezután én egyedül visszamenteni a nyomdáid és magam eskettettem meg a szedőket és a főszedőt arra, hogy soha senkinek egy árva szót sem mesélnek el arról, ami a megsem-
misített füzetlien állt. Szeptember elsején és másodikán ismét átku-•pttuk a nyomdát, azonban nem találtunk semmit. Tegnap khaztoltuk a személyzet között azt a julalmat, amelyet a kabinetiroda volt kegyes rendelkezésre bocsátani. Az ösz-szes nyugták itt vannak az irattás-kálian. A nyomdánál érdeklőd lenn mennyit lesz ki a nyomtatási költség, de azt a feleletet kaptam, hogy a bárónő, amikor a kézimlot a nyomdásznak átadta, minden költséget e\'őre kifizélett. Egyébként megtaláltuk a kéziratot is és a legmagasabb parancs értelmiben a kinyomtatott példányokkal együtt ezt is megsemmisítettük...
Fáradt arcát kissé felemelte az ötvenkilenc éves császár és meg-kérdezte: \\ i
— Végrehajtották azt a parancsomat, hogy a bárónőnek meg keli fizetni minden kiadását?
Zavarton felelte a rendőrigaz.
gató: (
— Háromszor vollam személyesen a bátónőnél, de csak kétszer fogadolt. Kljelentetle, hogy alattvalói hűséggel veti alá magát Felséged minden j>arancsának, azonban
pénzt nem fogad el.
Ugyanolyan konok magatartást ta-nusitott, mint március elsején, amikor T&affe őexcellenciája ]>arrfn-csána felkértem őt arra, hogy a heullgenkneuzi sirkcrtliől, összes költségeinek megtérítése mellett b ko|>orsót Bécsl« sréUitlasia át Ekkor is azt mondta, hogy...
A császár félboszakilotta :
— Ezl már tudom. Van még egyéb jelentenivalója ?
Pillanatnyi habozás után igy szólott Kraus ur, a rendőrigfczgató :
— A legmagasabb parancsot császári és \'királyi Felséged, a . legapróbb részletekig végrehajtottam. Felelősségem teljes tudatában leg-» alázatosabban jelenthetem, hogy ti kinyomtalott emlékiratnak semínl nyoma sem maradt meg Felséged utólagos jóváhagyása mellett mindössze egyet\'cn példányi tartottam meg azért, hogy omennyiljen Fel-séged legkegyelmesebben clie(ndel-; ni méltóztatik, ezt a példányt alá-j zattal Felségednek adjam...
Két kezébe fektette fejét a csá-i szár, egy percig elgondolkozott és. aztán megtört, csendes hangon eny-, nyit mondott csak :
— Danke. Ich bin i^cht neu> gicrig... i ,
...Ferenc József nem volt kiváncsl arra, mit vetett papirra Vetsera
Mária anyja a mayerlingi tragédiáról és mit nyomtattak ki abban a füzcll>en, amelynek minden példányát a kézirattal és a szedéssel együtt legfelsőbb parancsra meg. semmisítette Kraus ur, a bécsi rendörigazgaló. Erről « füzetrtöl mindössze egy akta manadt,
a száma 3859/1881. éf • Jsl-zése Pr.
és ebben az aktában csak annyi ol. vashaló, hogy Velsera Heléna memoárjait a l>épsi rendőrség meg. semmisiletle. ,
88 nyomtatott oldal, mindegyiken 20 sor...
Süidőrjgazgató a tüz-
Huszonnégy órán iái kezeim kö zött volt egyetlen megmaradt példánya a negyvenhét év előtt elé^e-ttt kicsinyke füzetnek. Lehet, sőt valószínű, hogy az a példány kerüli a kezeim közé, amelyet Ferenc József számára mentett meg Kraus
ur, a bécsi
haláltól.
Sárga fedelű van a füzeinek és a szélén vékony, fekele keret.
A gyász szimbóluma. Mindössze három nyomtatott sor van a fedőlapon :
Vetsera Mary baronoss fotograflája. (Ez az a kép, amely Adele fotoszalonjában készült és amelynek lemcíét a baroncas összetörte.
I) B ftH€SJEH®ff®T.
AJs Manufcript godruckt.
Im Sélbstvertage der Baroain Helena Vetsera
Nyolcvannyolc nyomtatott -oldal, ra lerjed ez a füzet és miaden. oldalon Jt>usz isorwan. Aí Habkbirrgok történetének kutatói ..tudtak ennek a füzetnek létezésóíőLés külöoöean az összeomlás óta gyűjtök és szenzációt** éhes n&y amerikai lajnxk vagyont Ígérlek annaft laki Vetsera Heléna bárónő memoárjait meg-* szerzi. A. bécsi titkos állami levél-tárt valósággal felforgatták azok, akik kutatási® engedélyt kaptak. A hajszának csak egyethen eredménye volt: napvilágra került.Kraus rendőrigazgató bizakoas jelentés*\', de magát a memoárokat senki nem látta... I *
Rudolf trónörökös életét <*inak\'J idején a l>écsi császári házi, udvari és állami levéltár igazgatója, Mltis Oszkár báró dolgozta fel és munkájában megemlíti, hogy a »Denk-schrifU a legnagyobb bibliográfiai rltkaság< k. közé tartozik, mert egyet Jen péklány sincs [belőle. >Az .az egyike felmerülő vélemény — .árja Oscar Freiherr von JVlitis — hogy a memoárok a l>éc6i Hfttis, Hof-ond Staatsarohivban feltelhetőM, teljesen téves. Egyetlen |>éldány sem található itt.c
■ Mi . volt taz oka . annak, hpgy Vetsera Heléna, aki irtózott a,nyilvánosságtól és "k sajtótól, kinyomatta a mayerlingi tragédia íörté-netét azzal ,a céllal, hogy ezt a.füzetet az újságokhoz jutta^a el ?
Erne a nyilván kézenfekvő kérdésre feletetet adnák a mcrm>ár első sorai.
A (eiQploiB-épItésre
kővetkező havi felajánlások történtek:
Havi 10 pengőt dr. Kónig József.
Havi 2 pengőt: ^SzegŐ Mór, Bodenck István, Garal Testvérek, Jaoger István, Hirlender (iyuláné.
Havi t iiengőt: Varga Nándor, Grün-feld Márk, Sáfrán Ferenc, őzv. Maxi movics Gyórgynő, őzv. Kozinciky Jó-zsefné, őzv. Orbán Istvánnő, őzv Honfy I^irjncné,- özv. TóJb Józsefné, Móger Karölin, Szekulja Jakab, Petre-sics Kálmán, Holezhciml Károly, Szent Irmai Mihály, Vncsák György.
Uavi 50 fillért: Vitéz Pcrédi Nán dor, Háry István, Velő Dániel, őzy, Porpác-zi Ignárnő, Sinkovics Pál, Kau-csic® Jgnác, Virág Imi\'énő, Kiss Ká. rolyiié, Golenszky János, Bentzik Irma, őzv. Wlasics Nándoraé, őzv. Microk Jánosné, őzv. Apáthy Jánosné, őzv. Halasy Ferón(né. Pintér Ji\\nos, Ko-zinczky I)e/.ső, Bognár Béla, László Béla, I.akchenbachcr András, Tíhren-stein károly, Zsoldos Gyula, Bedének László, Koncsey István, Gorza István, Platzkó Mária, Harsányi Efcus, Farkas József.
\'Havi 30 fillért Neumann Bezső.
Havi 20 fillért Olga Szalon.
Egyazeremindünkorra adakozluk:
60 -pengőt: (kSzony Sándor nyug. táblabíró. ,
10 pengői Cselt Joachim, Beichfcn feld Gyula, "Weiss\'Emő, Blankenberg Imre.
6 pengőt: Lukács Vilmos.
5 pengőt: Biró Ernő, Neu és Klein, Quitumr Arthur, Deulsch Sándor, Slern Kálmán, Ihigár László.
:t ]>engőt: I\'rank Gyula.
2 pengőt: Halász Sándor; Horváth József. (:)
— S«fát WiMte és örömére.szolgáló meghívásnak tesz eleget. Ua •
I^M.I. iBwU^hUJ*!!, rt|h.t„-kUl VWáaát me»l^ü»Uv •éMké*^*er »é**0.
1938. április 5
ZALM KAZUONYI
A kanizsai futballcsapatok fekete vasárnapja
A bajnokjelölt DVAC biztosan győiflti az NTE ellen DVAC —NTE 4:1 (2:1)
A kellemetlen nagy szélben i» nagyszámú közönség vonult ki a Zrinyl pályára, hogy szemtanuja legyen n most tanár biztos alosztály bajnok I)VAC kanizsai játékának* Bár az idő járás, illetve a nagy szól sokat ártott a játéknak, mégis megállapíthattuk, hogy a DVAC az alositály erősen kiemelkedő legjobb együttese és megérdemelten nyeri az idén a tajnoksé. goL (7 ponttal vezet.) Annál nagyobb csalódást okozott az NTE, Már ar in-dulásnál elvesztette még az esélyét is annak, hogy ez ellen a kitűnő együt-es ellen győzni tudjon, hisz legjobb emberét, Kittért nélkülözni volt kénytelen. A mérkőzés lognagyobb meglepetését azonban a Hittor helyettesítő Kovács okozta, aki a legnehezebb fel adatkörében a kerület legjobb csatársorra ellen sokkal többet nyújtott, mint amennyit vártunk tőle, sőt Kiss után a csapat legjobb embere volt. Kétségbeejtő rosszul játszott az NTE csatársora és a közvetlen védelme, e.sondor olyan gólt Tett l>e, amilyen • potyát, már régen láttunk. Ha az első félidőben az NTE csatársor kihasználja a szél támogatását és lőnek kapura, még ez ellen a nagy DVAC ellen is győzhettek volna.
A DVAC igazolta Jó hírnevét. Ae egész ifjúsági játékosokkal telitett csapat olyan kitűnő együttessé nőtte
ki magát, hogy ellenfél uélkül áll az alosztályban. A csapat minden része kitűnő.
Az NTE közvetlen védelméből Cson-dor legalább 2 gólban benne volt. Csáki jól kezdett, de luftja, amiből az első gól esett, megkavarta s azután sok hibát vétett. Varga volt a közvetlen védelem legjobbja, de az semi volt az igazi A fedezetsor volt a csapat legjobb része. Mind a három fedezőt kitett magáért. Különösen a védekezés ben volt jó mindegyik. Kiss volt közülük a legjobb. Kővár* volt a mérkőzés meglepetése. Fáradhatatlanul dolgozott elejétől végig, csak a rúgásokkal van még baj. Ez ellen a nagy csatársor ellen azonban jól vizsgázott. Cíetneki a tőle megszokott jó játékot mutatott. A csatársorra semmi jót nem lehet mondani. Szabó indolensen játszott. Végigállta a mérkőzésst. Srol-lár tehetetlenségű határtalan. Jelinek -nek sem ment a játék. Csász a Italszélen egyenesen kitűnő, a jobb olda. Ion nem sok sikerült noki. Istenes labdaosztogatásával vonta magára figyelmét. Az a baja, hogy sokat van hátul és nem lő kapura.
Slmonyi (az egykori NTE halfjáté-kos) budapesti bíró mintabiráskodást mulatott be.
(O/O
A Zrínyi katasztrófáiig vereséget szenvedett Pécsett
Zsolnai SE-Zrinyi 10:0 (4: 0)
A bajnoksög végén fullogó "Zsöfimi SE-től elszenvedett Vilyos Ziinyi vereség óriási meglejjetés. A Nemzeti Sport a következőt írja: «A második helyezett ellen váratlanul nagy gól-arány u győzelmet ért el a ZsSE, Csöngeyt és Babost lefogták és a Zri-
nyl teljesen megbénult, A gólokon Tadics (2), Mattenheim (2), Varga (2) Takács (2) és Sértő (2), mindkettőt 1 l-esből, osztozkodott. Kitűnt Krum-pach, Miklósi, Tadics és Varga ZsSE-bőU.
Játékvezető Bencae.
Az NTE II. legyőzte a Nagyatádi Turult
NTE H.-NTSE Jtl (Oil)
Játékvezető Németh. Az első félidőben a. vendégcsapat támad szél támogatásával éa Molnár révén vezet. Szünet után megfordul a játék kép®. Farkas egyenlít, majd Kőrös lövi a győztes gólt. ______
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
Sáska Levente—Kereskedelmi 7 : 3 (5:0). A legerősebb ellenfelét győzte J* a bajnokaspiráns Sáska, A gólokat Gödinek (4), Nagy (Szenye) (2), Miha-lecz, illetve Junker, Stakonyi és Tőke lőtte. Jók voltak: Nagy (Szenye), Mi-halecz, Gödinek, Horváth Bódi, illetve Junker, Vellák és Tőke. Vezette: Klu-8«r.
Cserkészek-Ipariskola 3:0 (1:0). A Cserkészek megérdckaielten győztek. Vezette: Gerencsér,
A Levente labdarugó Szakosztály kéri a nagy mérkőzések alatt a sportszerető közönség támogatását a 8*e-8ény levente futballistákkal szemben, * nagy mérkőzéseken perselyeini fog-"ak, akik hiányos felszeielés és egyéb anyagiak miatt kevésbbé vagy egyálta-nem tudnak szerejjelűi.
Nemzeti Liga eredmények
Hungária-Újpest 3:2(1:0). Ferencváros—Phóbusz 3:1 (2:0). Stegcd-Budai 3:0 (1:0). Budafok—Kispest 3:1 (0:0). Eto—Szürketaxi 0:0. Törekvés-Bocskai 3.2 (2:1).
Kerületi eredmények
PVSK-PBTC \'4 :1 (3 :1). PEAC-PAC 3:0 (0:0). KBAC-MSE 3:1 (1:0). KTSE-KSE 3:2 (2:1),
II. oszt. MSE-KTSE IL 2:2 (1 :0).
Tennlsz
A nagykanizsai Zrinyi Torna Egylet értesiü nagyérdemű tagjait, hogy tennlszszakosztálya vőróssalikos pá. lyáit }ó idő esetén megnyitja. Egyben felkéri n. é. tagjait, hogy ft kiküldött belépési nyilatkozatot csütörtökig Juttassák el dr. Makó Gábor (Kisfaludy u. 17. «.) szakosztályvezetőnek.
SmkosztdtywzelOség. (:)
— BntorkUllitáaónkat toklntsé meg minden vételkényszer nélkül. Kopstein butoráruháa.
— (Befejeződött a nyolcnapos misszió Nagykanizsán)
Az Eucharisztikus Szentév egyik programpontjaként szereplő missziós na-l>ok vasárnap délelőtt befejezést nyertek. P. Dám Ince dr., a miárlagyüdi kegy hely és ferences rendház lelkésze vasárnap délelőtt a 10 órás szentmise előtt mondta el záróbeszédét, majd utána pápai áldást osztott. A misszió alatt, mind a nyolc napon keresztül nagyszámú hivő sereg vett részt a szentbeszédeken, majd vasárnap a szentségekhez járultak. P. Czirfusz Vik-torin plébános meleg köszönetet mondott P. Dámnak a sikerült misszióért.
— (Vetltettképes liceálls előadás)
lesz az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében április 8-án, |>éntekcn délután 0 órakor a Népmozgó helyiségében. Vánkos Jenő i>olgári iskolai tanár Lengyelországról, a magyar-lengyel kulturális és történelmi kapcsolatokról tart előadást. Belépődíj nincs.
(0.
— (Eljegyzés)
Mechner Illy és NVcIlisch Elemér (Budapest) jegyesek, (Minden külön értesítés helyett.) (:)
— (Dr. Csík László letenyel klr. járftsblró)
A kormányzó dr. Csik László nagykanizsai törvényszéki jegyzőt a letenyel kir. járásbírósághoz bíróvá nevezte ki. I)r. Csik László többéves kanizsai s*ol gálata alatt kitűnő kvalitásaival, elsőrendű jogászi késségeivel, megnyerő uri modorával, a város társadalmi életében való szereplésével Nagykanizsa közönségének általános becsülését érdemelte ki. Kinevezése értékes munkásságának méltó elismerése.
Ha nem jól lát, J3K*
Fenyvesi György
6rá. él u.koptiku. mitlrbn
Pö-ut 10. Dobrovlcs-ház.
Siiiliilit irriil ittipln li Uullikl
— (A hadirokkantakhoz!)
Felkérjük liadirokkant bajtArsainkat, lujgy kinek a KAruly csapatkeresztről hí igazolvAnya még nincs birtokában, jelentkezzen az elnökségnél (vitéz HA-mory (HUd) Józs«r I)eAk tér i). (;)
— (Ktllfőldl magyaroknak kOnyvet)
adoniAnyoztak: Joó Ilus, Paúl Innn, BellAk Mária folyóiratokat, Holló János tanAr 2 drb., Fenyvesi Józser 1 drb. könyvet. Minden magyar adjon lcgalAbb egy könyvelt
— (Bővítik a tihanyi nép-mfivéizetl házat)
A tihanyi népművészeti hAzat n forgalom emelkedése miatt kibővítik, egynttal egy modem vendégházat is építenek melléje.
S
A szlvburok, a szívbillentyűk, a szívizmok és a szlvldegek megbetegedéseinek kezelésében a
rendkívül enyhén ható természetes .Ferenc Józset" keserűvíz lonlos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve a tápcsatorna tartalmit biztosan felhígítja és azt igen könnyen levezeti. Kérdezze meg orvosát.
Forgács
házhoz szállítva kocsinként 8*50 P. tu
Kapható Strém Károly Utóda HAGKEB PEREIIG nél Sugár ut 20.
Kirándulás a herendi porcellángyárba
A herendi porcellángyárban húsvét hétfőn (április 18-án) a mult évihez hasonló autóbusz kirándulás lesz. Emlékezetes még az a jól sikerült és minden tekintetben élvezetes autóbusautazás, amelyet tavaly rendezett meg a líclybeli menet jegyiroda és ennek a felújítását célozza a mostani társasutazás is.
Maga az utazás is élve/etos, mert Keszthelyen keresztül, igy tehát rész-ben a Balaton partján, Tapolcán, Nagy vázsonyon át visz a* ut, a Bakony szélén levő herendi gyárba, ahol a gyár előzékeny tisztviselői szakszerűen magyarázatokkal kisérve, végig vezetik a kiránduló társaságot a porcellán készítés változatos és stines ágazatain
A résztvételi dij, amelyben a gyár kaszinójában elfogyasztandó ebéd dija is benn foglaltatik, 11 pengő. Indulás körülijeiül reggel félnyolc órakor és visszaérkezés egy keszthelyi kirándulás lós egyl>ckapcsoMsával, előreláthatólag este 11 órakor. Jelentkezni a mc. netjegyirodában lehet. Az autóbusz csak kellő számú jelentkezés esetén indul. __(:>
— (Halálos lakodalmi verekedés)
Annak idején lakodalom volt Balatonfüreden, amelyen Pintér Gábor idős gazda belekötött Paucr István napszámosba, akit ugy összeszurkált, hogy Pintér belehalt sérülésébe. A törvényszék ezért Pauert három évi börtönre ítélte. A tábla az Ítéletet most helybenhagyta.
FlüT-automobilok
Topolino 600, Balilla 1106, Balilla 1500
kBrxetfcépviaelete éa bemutató koc»i i
Scblesinger Gyula vaskereskedóaé!
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
DALAI KÖZLÖNY
19e». IprIHs 5
(Folytatás a 2-lk oldalról) 1 izmus teljes félreismerése okozza ezt a képze\'t riadalmat.
A múltban—mint annyiszor hangoztatjuk — a magyarság oly sokszor folytatott véres önvédelmi harcot. Miért esnek éppen most kétségig ? Erre semmi ok\', hisz a nemzetiszocializmus nem hódító poUtú káju, hanem kimondottan faj politikát üz. A történelem során tehát bármikor inkább fenyegelett bennünket veszély, mint most; amikor — szerintem — ez a beállott változás ráknézve csak előnyős. Előnyös l>edig azért, mert eloszlatta azokat a veszélyeket is, amelyüket a kisantant szövetsége valamikor számunkra jelentett.
A nyugtalanság másik oka már jogos és ez \'a szociális elmaradottság A (Súlyos helyzelet frázisokkal megoldani nem lehet.
A harmadik : a zsidókérdés. Uj mondanivalóm itt sincs A fajvédő kiáltvány alapján állok. Kíváncsi vagyok a kormány programjára. Sajnálattal látom, hogy a fegyelem az országban meglazult. Sürgősnek tartom a kormány tekintélyének helyreállítását is.
A forradalom ellen az ellenforradalmat hirdeti a szegedi ellen forradalom szellemi, politikai és erkölcsi, öröksége jegyébea, Ehhez a jMilitikai alapot a kormányzó beszédélH\'n és a szegedi eszmében látja.
Eckhordt nagy tapssul fogadott bo. széde után Illés József beszélt a nacionalista törekvések gyors eredményéből. A javaslatot elfogadta.
Takács I\'crenc arról Ikszelt, hogy a magyar nép elég .érett ahhoz, hogy Középeurópában vczctősrcrepct ját-szék. N*e\':n fogadta el a javaslatot.
Fzzel az általános viUtt befejezték. SzéH belügyminiszter szólalt fel, megköszönte a nivós vitát és válaszolt a felszólalásokra. Hangsúlyozta, hogy a leglöbb kifogás a 6 évi belybenlakás ellen Hangzott el, a kormány helyt ad va a kérésnek, a részletes vitánál mó-do itást javasol és tágitja a nők választójogát© vonatkozó korlítokut is.
Lapzártakor Szélt József még beszél,
Le^ida m nemzetiek kezére került
A vörösök kirabolják a magánbankokít és minden aranykészletei magukkal visznek
Salaniatica, április 4 A nemzeti csapatok vasárnapra elérték Leridát. A várost csak kevés számú, vörös őrség védte. nm^Jy inkább csak feltartóztatta a nemzetieket arra az időro, mig a vörös csaltok tőmfgo elhagyja a várost. Kgyes csoportok azonban még a város megszállása „után is meghúzódtak a házak között, ezeket a marokkói csapatok tisztították meg-
A város elfoglalása és megtisztítása után a pen cti csapatok tovább folytatják előrenyomulásukat.
Barcelóna, április 4 A vörös kormány vandál pusztitá-sai során most már arra is vetemedett, liogy a magánbankokat kirabolja. Szombaton és vasárnap megkezdték valamennyi batilfc pénztárának oxigén-palackokkal való felfeszltését és az ott találliató arany készletek elhurcolását. A köztársaságiak azzal sem törődnek, hogy ezen elhurcolt értékok között sok a külföldi betét, A nagy
A ZALAI KÖZLÖNY „KERESD A BETŰT" VERSENYE
&r^n 4
Szőlőben is csodás hatása lesz a
PÉTS-SÓ-nak
Ravasszal nyitáskor, az első kapáláskor, de legkésőbb virágzás, előtt, adjon szölőtőkónklnt 2-tfil 5 deka
t
és figyelje „meg az eredményi 1.
Kapható 1 kg. és ennél nagyobb mennyiségben:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-
szerek, gép stb. korewkedé&ébon Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Régi bírósági épület mellett Tel. 130. Ismertetők és használati \'titasltá<-sok díjmentesen bárkinek rendelkezésre állanak.
aranykészleteket minden nyugta nélkül viszik cl és fordítják a kormány céljaira.
A magyarországi németek is leszavaznak április 10-én
Az oszfrák népszavazási propa-gunda tetőpontjára érkezett
Bécs, április 4 A szavazási propaganda vasárnap lető|)ontjára érkezett. Hitler és Bürkei Grácban mondtak boszédet, do a bi.-rodalom minden nag>\'obb városában voltak pmpagandagyülósok,
Hitler kancellár hétfőn Klagenfurtba utazott és ott mond beszédet* Ausztriai körutja során szombaton érkezik Bécsbe és a választás előestéjén mondja ol nagy beszédéi. A l>cszéd-del a választási propaganda ic is zárul.
Budapest, április 4 A magyarországi nómel állampolgár rok is leszavaznak április 10-én. A szavazni kívánó magyarországi néme tekét filléios különvonat szállítja Bécsbe.
Ciánodról lesz Zogu király tanuja
Róma, április 4 Ciano gróf olasz külügyminisztert Zogu király meghívta Tiranába. Az olasz külügyminiszter mint tanú vesz részt, Zogu király és Apponyl Geraldine májusi esküvőjén.
Szikla juhant a pályatestre: *~|6"halott, 35|sebesmt| R
I Belgrád, április 4 Súlyos vasúti szerencsétlenség történt a Belgrád—sarajevoi vasútvonalon.\' A pályatestre egy . szikla zuhant, amit a Belgrádból índ-utó vonal vezetője nem vett észi-e. A mozdony, a jjodgyász és i>ostakof< esi, valamint két személykocsi a mélységbe zuhant : 6 ember anegi ,halt, 10 súlyosan, 25 könnyebbéit -megsebesült. !
APRÓHIRDETÉSEK
10 uólg 60 fillér, minién .tovíbM\'aA
tkö»D»P 4 HIHÍ.-
Vlx«v*n*«a., sátor-, koca!-, gép*, és kazalponyvák, olcsó árban, ..nagyon >ked* veső fizetési feltételekkel, továbbá emergé
Íummlszll, krómszl|, kenőc», henger- és ractorolajplr legojcíóböan beszerezhetők kelemen Rezső eígnél. 868
BtakáMHM\' keres* 15 fkl belépéssel. Unger-Ullmann, Hoithy M.wnt>19.
Négyszobás/ verandáa,-Jcerles-mmwéfmi héx .baszátartozó mellékhelyiséfekkel eladó. Cim a kiadóban. 846*
F»mm*n, príma,. bükkfából. Ismét kap-ha\'ó Strém ufódi Hacktr Fttencoél, Su-gár-ut 20 *
Rdasa bura anyagi kiváló minőségik) 1 kg 12 fillér. MuiizfilFriedenthál. •
f«. ltok megóvását biztosítással vállalom LObtiSála iképesített i szűcsmester, Fő nt 8. Baxáradvar. •
Kétasobáa lakát Jóiief főherceg ül 22. tz. alatt május 1-érc kiadó. *
. Homokfutó kooolk eladók Eötvöstér 22 a iám.
Doktor kiváló eredménnyel tanit né* netet és franclát. Magyar-utca 30.
Kiadó utcai szép kétszobás-lakál mellékhelyiségekkel május l-re. — Szekeres Jóuei\'utca. 38. 823
Olo«é szekrények, atokedllk, stelázslk, ágynemű, edények, sUrdősea eladók-,— C»engery-ut 35." 964
Jól főző mindenes Makéowif ábdJis 15 re felvétetik. Jelentkezés\'a -déli órák< ban Uukátz mérnöknél, Magyar-u. 19. 965
Kooolat bent kosztra, fiatalt, keresek. Haszon, Magyar-u. 125. 970
Ogyes, biciklizni tudó hAaloxelgta felvétetik. Lenek idáMé* Zrínyi •M.nufcí
Keresek «gy m.aM*ba«fr leányt vag
bejárónőt axonnalra. Fő-ut 17, em.. 9^
Már
részletfizetésre vehe* megbízható
kerékjiárt.
Kérjen
árjetfy-T / zéket
rTflHfS flntfllv kcrékP*"wgy)ktrfi>ktdö apujrt-lUUUU HlllUL üzletében. Fő-ut 5. Telefon 8H
Kiadó itonnKlM yar.aa laké. lütdfl
•lobival ée Oilelbelyiaég • C--------\'--
fird.klödéaek Horvitlt
.1 17.
lét; a Caengery-uton. ea Vaa, Caengerv
973
■ atonafa4a*ar.léal cikkek legel, caóbban beazerezhetök Beleznalnil, Sngir-
ul 53._____\'
Mintáinkéit Irv.leKihói .■ ós*e*vll|t0lt bity.g.t, rigl vagy o| tömegeket, ma. gyeit ea kullöldlt, feloszlatott íytl|temi-nyeket birrotkor megvételre kercaek. — Barbarlta Lajoa, ■ Zalai KöaltJny f. azei-keaztóje, CrdekJtklai lehet telelőn 78. az. vagy nzem*lye8eir ■ mindennap d. n. 5-6 órki kMtt.
Nyakkaadi lordltia, javllia, műatop-polía.^tveíf, poreelláti ragatutáa EríaébíMér 4 , miaedlk udvar I. e»,\' •
Legújabb nSI és gyűtmek-tavaszi,, kabátok teljes váUaz-tókban raktiua . érkeztek.
Schtiti.
Mezblatutó fktayt -lelve
tzek. Hadtea llua, te|tv<5,.Horthy M.-ut 5. *
Ffl.nl tMdó .mindeneit felvéaaek. — Cim : Reln Zoliin, RlkócH-ii 0. •
Ba)irilN»t kereaelr délelfitfre. Szemete utoa II. *
ÁtklaklUabdl .vlBazamaradt .jlók, .ablakok okaón eladók. Józaet líbereeg ut 5(1. •
BlotkUant itndd\' kH.ua lehreaiwk. — Szillnget. EDIv»rt<r 31.\' •
Príma hizl fltuatntr eladó. Uizki
herceg.0lat.4ib. •
KikMbia udvari lakia Teieky-ut 10 az. alatt .aonnt kiadó. •
Ta.ulál.áaa! .telvétetlk ^ukaa-varm íllba. Király-ij. 34. »x. •
1 Etelt aarllakéti. olcaón eladó. Jó-zael löhetceg-ut i76/a. ■ *
Kiadtau. Iaptola|dom>«-Kmw!>d.«liii Rt\'
Qulenbert: Nyomda ós Délzalil Lapkiadó Villalata Nagykanlzsin.
peldóa kiadó l Uat Xii.ly.
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 azim
kapfUtt- mag kalfc<bpa»<a ■ „
Ofcsén^jM mTramcxÚwn mmkczTialik
Teljw.
csiraképes és fajtiszta;
9 8 12 5 5
4 10 10
5
6 5 paa*~4k< U ^ ouhorh 10 spárgahkb •
slb. dlb, kb. iű éle
v< régmag
megérktzett\'^rkaphalí\'3. OR8ZA0JÓZSEF
magkereskedésében Nagykuiiu, . .Etuéhet tér 40. AretH Uróaán4pklol. naioM; Tel. ÍM..
sárgarépa ,„ „„ patrsziatyein „ ratekt „ .
saláta
r— unugion:. -—j
| é. tp.zaUBkÜ a^.^.l |

W«T. MH KAroljf,
Nagykanliw, 1838. április 6 szerda
Ara 12™.
POLITIKAI NAPILAP
ts kúdótaivaUl: I\'ftut 5. ííjLn-aiiudfti httkOuup (MtuUa.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
\' Bég\'Három közérdekű
"kérdés...
Irta: Kelemen Ferenc
A modern várospolitika egyik1 nehcf , kivüt \'foíiths feladata a város J>eltérületén lévő közlekedési útcáhálózüt\' olyan korszerö kiépítésé, aVnely az élet lüktető ritmuSá* hoz alkalmazkodva lehetővé teszi a fontos közintézmények, közhivatal lokj\' piacok, állOinásök, jmrkok\'j strandfürdők, sportpályák mennél kényelmesebb és rövidebb idő alatt való ííiegkózelitését. »i ,
A városrendezési terv, mely egyébként sok tekintetben reformra szorul, figyelemmel volt erre la közérdekű kérdésié s több olyan utoanyitásról, utcameghossz-abbiUlS-ról gondoskodott, mely mind a gyorsabb és kényei me-ebb közlekedés céljait szolgálja.
A térvek ti^gy rés?e természetesen az élethez alkalmazkodó uji városrendezési szempontok miattés anyagi okokl>ól mindeddig nem került kivitelre, de vannak olvan kisebb elgondolások is, amelyeknek\' »Qiejgvalósitásíi nem pkoz lényeg^ sebb pénzügyi megterhelést s őrhelyeken á városrendezés bármily uj rendszer^ sem fog változtatni.
Ezek közé tahozik a Batthyány utcai összekö\'íő gyalogos híd létesítése. Á kérdés már évtizedek\' óta foglalkoztatja-npm\'csak á közvetlenül érdekelt utca lakosságát, hanem a yáros egész polgárságát is s igy válóban érthetetlen, hogy ez a terv .eddig není loerült\' kivitelre,
Bizonyára pénzügyi szempontok! is hátráltatták a terv megvalósitá-\' \' sát, de az egész hid \' felépítése 8—IjÓ ezer j>engő költségvetéssel elintézhető s ez bizonyára nem olyan összeg, mely egy\' ilyen\'\'"fontos" és közlekedési szempontból múlhatatlanul szükséges összekötő hid meg-Üpitésének komoly \'ákadályá lehetne. Ha a város vezetőségé annakidején, amikor a terv" élénken foglal, koztatta a közvéleményt, komolyan hozzálátott volna a megvalósításhoz akkor ez a kis összekötő hid már] régen meglett volná\', $öt a béruhá-záS "költségéit is i-érfen letörtesztot-tük volna. \' I
Á Batthyány utcának \'a Széchenyi tér felé való hiéghoászabbltfrsmost már — ugy \'tudjuk — a" legközelebbi jövő jfíetadal&i közé taJr*>-\\ zik\', reméljijk, hogy ezzei kapcso-latban, dc ha lehet, még ca-lőtl megoldásfa kerül a hid teláplt-sé-nek kérdése is, melyet oly türelmetlenül vár már Nagykanizsa polgárságának nagy része, az a lakosság, akit napi teendői, vagy passziói az állomás, a park vagy a strand feU} vezetnek a város egyes távolabb fekvő részeiből, igy főleg a József 1 főherceg -utca, Petőfi. Magyar üfc i cák, stb. tájékáról. Öe fontos Volnq a hídépítés i Város beiteHileté-nek "nagy részénél a park és a strand főkozottabb látogatása aenw |>nW^ál>ól is
A következő közérdekű kérdés: a
Előfizetési ára: egy hóra S pengő 4Q fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. sz.
Elmaradta Házban a nemzeti szocialista párt megalakulásának mára várt bejelentése
Móttositotta a mai «lé® azUskolázott nők választójogi korhatárát
Budai>est, április 5 A képviselőház mai ülésén jelent meg elsőnek Hubay Káltnán, Lovas berény megválasztott képviselője-, aki a szélső baloldalon foglalt helyet. Mindenki várta, hogy Hubay a Házban napirend előtti felszólalásában be jeleni i a nemzetiszocialista párt megalakulását, ez a bejelentés azonban váratlanul elmaradt. |
Az elnök ismertette a közigazgatási bíróság átiratát, amelyben közlik, hogy Hindy Zoltánnak 8 nap alatt nyilatkoznia kell, hogy a MABI igazgatói. vagy pedig a képviselői állását tartja meg.
Ezután Lányi Márton előadó a 20. szakasz módosítását javasolta : az iskolázott nők -korhatárának 20 évre való leszálltását. Vázsonyi és Meizler szóltak hozzá a módosításhoz, majd a Ház az előadó javas-
lata szerint elfogadta a 20. szakasz módosítását. I
A 21. §_nál Bágyoni, Meixncr> Mojzes János, Mózes Sándor, Takács Perenc, Dulin Jenő, stb. szólaltak fel. A Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadta el.
A 22. SJnál az előadó után tölf ben szólaltak fel, majd az előadó módosításával fogadták et a szakaszt.
A \'26., 26. §.t vita nélkül, a 27. eredetiben fogadták el.
Darányi Kálmán miniszterelnök ezután l*}t<?rjesztel1e az 11130-37. évi záró jelentést, valamint az, 1938—30. évi statisztikai munkatervet.
A választójogi vita további folyla. tásánál a 28. §-nál, amely a büntetőiekről\'szól, ezt a szakaszt visszaküldték a bizottságnak. A 30 lkat vita nélkül fogadták el
Csütörtökön 12 órás ülésen tárgyal nak.
Lapzártakor az ülés még tart

Valenciába menekült a spanyol kormány
Elfoglalták a nemzetiek Tortoza városát és környékét
Lerida, április 6 A nemzeti csapatok a város elfoglalása után minden fronton tovább folytatták előrenyomulásukat, így elfoglalják Tortoza városát is; sok környékbeli faluval egyült. • i Páris, április 5
A francia haditudósítók jelentése elmondja, hogy már ők is Leri-dában Vannak és meggyőződtok személyesen arról, hogy a vörös csapatok a városból va\'ó kivonulás előtt sok házat felgyújtottak FeU gyújtották a templomokat is, köztük a hires székesegyházat is, a
melyben számos műkincs volt felhalmozva.
A Franciaországba menekült vörösök között rengeteg szovjet tiszt is van. Ezek, mint kijelentették, nem akarnak visszamenni a spanyol frontra, ezért kérésükre Pái is-ba szállították őket.
Barcelona, április 5 A vörös kormány, miután a nemj zetiek előrenyomulása feltartóztathatatlan, székhelyét a legsürgöseb-lícn Valenciába tette át. A nemzetieket most már nem tudja feltartóztatni semmi, — Ismeri el most már a vörös kormány is.

Japán tiltakozott Moszkvában Kina fegyveres megsegítése ellen
Moszkva, április 5 A japán ügyvivő megjelent a külügyi hivatalban és a leghatározottabban tiltakozott Litvir-ovnál; hogy a szovjet fegyveresen avatkozik bele a távolkeleti konfliktusba és Kinát fegyverrel, íőSaerrel és katonasággal támogatja. Az ü,<?y-<
vivő közölte, hogy kormánya ebben japánellenes magalartást lát é-s\' minden további konfliktusért a szovjetet teszi felelőssé. \' l Litvinov nem tagadta, hogy fegyvert szállítanak Kínának, de tiltakozott az ellen, mintha katonasággal is segítenék Kinát. 1


A MAGYAR-NfiMET kereskedelmi tárgyalások április 0-án kezdődnek Berlinien.
SAJTC)P<")R indult egy lovasbcrénvi nvilas röpirat miatt, «mfelyl>en azt állították, hogy báró Berg Miksa zsidó származásit. \\
GYÜLfiS-TILALOM lesz az egész ország területén, jelenti a Magyar Tudósító, az ország rendjének biztosítása érdekéién. (Tudományos cgyesfilolek és képviselői l>e.számólók kivételével.)
LEíiGETT 50 hold a verpeléti közbirtokosság erdejéből.
A TISZÁBA FÚLT Moldoványi István 34 éves .szolnoki áilamépitészeti mérnök .csónakázás közben.
TORMAY CKC1L emléktábláját Budapesten, a Kőfaragó u. 3. sz. házon, aliol öt évig lakott, leleplezték.
MAGYAROS jellegű épületeket sürget Rudapesten a Paross Szövetség.
SZEKFO GYULÁT, aki pár hele távozott a szanatóriumból és újra dolgozni kezdett, ismét sianatóriumftia
vitték.
> ELITÉLTEK a . hajdúböszörményi kisgazdapárt megrá^alm\'izásáért Mar. schalkó Lajos újságírót.
SPORTUSZODÁT építenek 100.000 pengő költséggel Turkevén.
6000 VAGON magyar vasércet vásárolt egy cseb társaság.
A TŐZSDE négy napig szüuetcl húsvétkor.
38.8 MILLIÓ i>engővel növekedett a bankjegyforgalom márciusban.
uc

.. Csengery utoai vasúti meg-álló kérdése Nem a vasúti aluljáró, hanem P megálló kérdése. s
Az aluljáró ügyélven a fáradhatatlan polgármesterünk máris olyan eredményeket ért el, amelyek alapján joggal Remélhetjük, hogy ez a halaszthatatlan közlekedési probléma talán még ebben nz évben meg-
nyugtató megoldáshoz jut. Mindenesetre kívánatos, hogy ez a kérdés állandóan szőnyegen mjaradjon s egy percig sem feledkezzünk meg annak ébrentartásáról. <
A vasúti megálló ügye szintén rendkívül fontos.
Állomásépületünk olyan helyen fekszik, mely a város centrumától, fonlosabb tereitől és lakottabb ut-
•SZTALlNl Napjaid inog vannak számlálvaT llyon üzeneteket kap 11a-•ponta az orosz-lengyel határvidék titkos rádióállomásáról a szovjet-diktátor.
GYŰJTŐTÁBORBA vitték deviza-csempészet miatt Brandys Remik varsói hadimUliomost, a iengycl tőzsde-pánik okbzóját.
EGY MILLIÁRD márka értékű kincstári jegyet bocsát ki Németország. v
VIHAROS BOTRÁNY volt az angol alsóházban, egy munkáspárti arcul-ütött egy konzervatív képviselőt. Ilyen félórája még soha nemi volt az angol törvényhozásnak. A külpolitikai vitában a spanyol kérdós egy részidő körül tört ki a botrány.
CIANO gróf április végén utazik Rómába.
RÓMA elfogadja a montieuxi Dnrda-nella-epyezményt, a palesztinai kérdést később rendezik, az angol-olasz megálla|K>dás aláírása után.
ABESSZÍNIA meghódítását Törók-és Görögország is elismerte.
cáitól 2—4 kilométernyire esik. A\' város fejlődési vonala sem közeledik a vasút felé, inkább attól egyna távolodik, a pályaudvar megközelítése tehát a lakosság nagyobb része számára nem hogy könnyebb, hanem egyenesen neheaebb le^sz. Semmi kilátás., apa. .hogy a közeljövőben az állomásépület más hely-i\\j kerüljön, számolnunk kell azzal
fc- aúi
ZALAI KÖZICONV
1938. április 6,
a ténnyel, hogy pályaudvarunk még hosszu-hosszu időkön él a jelenlegi helyén marad. Mór |>edig ha ez így van, akkor keresni kell olyan meg* oldást, mely az utasközönség kényelmét és érdekeit más formában próbálja megvédeni. A Csengery utl vasúti megálló létesítése az első elhatározó lépés ebben az irányban. Felesleges külön is rámutatni azokra a jelentékeny előnyökre, a miket ennek a megállónak létesítése az utasközönség szempontjából jelent, de meg kell említenünk, hogy pusztán időben a város közönségének legnagyobb része számára legalább 20 percnyi megtakarításról van szó. Ha most már hozzávesz* szük, hogy a Pesttel való forgalom legfontosabb vonata, az éjjeli gyors éjfél előtt érkezik Kanizsára, « napi robotban kifáradt utasok számára valóban nem lebecsülendő előnyről van szó. De rendkívül fontos volna ez a nyári balatoni és egyéb kirándulók számára is.
Nincs hozzávetőleges számításunk sem arról, hogy ennek a megállónak létesítése mennyibe kerülne s milyen vasúti szempontokat érinti de az az érzésünk, hogy a kérdés a vasúti aluljáró létesítésével egyidejűleg s épp ezért nem nagy befektetéssel megoldható. I
Nem lehetetlen .probléma ez s más városok már régen megoldották. Ismerünk hagyobb kiterjedésű helyeket, ahol két-három ilyen vas^ uti megálló is szolgálja a közönség kényelmét...
Polgármesterünk a gyors és határozott tettek embere, működéséhez az alkotások egész sora füződikg számária egy-két ilyen »bagatell«> ügy Valóban nem probléma. Ezért reméljük, hogy azok létesítése nemi is fog sokáig halasztást szenvedni., Az utazóközönség érdekeit, de az in idegenforgalom szempontjait 11is közjelről érinti az autóbusa viteldijak leszállítása. A most érvényben lévő viteldíj más városokhoz viszonyítva határozottan igen magas és súlyos terhet jelent azok számára, akik rendszeresen utazni kénytelenek. Jól tudjuk, hogy az autóbuszüzem létesítése annak idején merésjrfcs kockázatos vállalkozás volt. Az első évek határozottan áldozatokat követeltek a vállalkozóktól, akiknek ezért az úttörő közlekedési munkáért a város közönsége részéről csak hála és elismerés jár ki. Az úttest burkolása óta azonban az üzem határozottan rentábilis, de az marad akkor is, ha ia viteldijakat megfelelően mérsékeljük, mert alacsonyabb viteldíjak mellett feltétlenül fokozódni fog az utasforgalom, ugy, hogy ftz üzem nem károsodik, az utazóközönség viszont feltétlenül jól Jár. Ez tehát szintén egy olyan közérdekű kérdés, amelynek megoldásához nem kell más, mint komoly elhatározás...
Agyvérzésre hajlamos Idősebb embereknél, akiknél igen fontos, hogy erölködés nélkül mindennap könnyű bélürüiésűk legyen, a termé-izetes „Ferenc József" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — a lehelő legjobb szolgálatot leszi. Kérdezze meg orvosát.
Száz tanát hallgat ki a törvényszék a Dene-ügy háromnapos fő tárgyalásán
Április 20, 21 és 22. napjaira tűzték kl a főtárgyalást
A városi közgyűlésen elhangzott gyanúsításokból kifolyólag dr. Krátky István polgármester feljelentést tett Dene József városi kertészeti alkalmazott és tárcái ellen. Megindult a nyomozás, mely hosszú hónapokon ál tartott. A különböző" jegyzékek, könyvek és I>érlisták átvizsgálása rendkívül nagy mun-
kát igényelt. A nyomozás és vizsgálat eredményeként Dcne Józsefet és több társát a kir. ügyészség j>erbe fogta. Makáry Vilmos törvényszéki tanácselnök ebben a per-/ ben a főtárgyalást április 20., 21. és 22. napjaira tűzte kj, amikorra száz tanút idézett be. I j
A törvényszék megsemmisítette a járásbíróság ítéletét és felmentette Garabb Gyulát a hatóság előtti rágalmazás vétsége alól
A törvényszéki orvosok szakvéleménye szerint a volt csendőr százados büntetőjogilag felelősségre nem vonható
A nagykanizsai bíróságokat sokai] foglalkoztatták azok a beadványok^ amiket unnak idején Garabb Gyula volt nagykanizsai csendörszázadosj intézett az igazságügyi hatóságokhoz és amelyben az eljáró bírákat és ügyészt részrehajlással vádolta. A megrágalmazott funkcionáriusok; feljelentették Garabb Gyulát, akit a kii*, járásbíróságon dr. WéberEiek biró egyizben hat hónapi, más alkalommal pedg három hónapi fogházra ítélt. |
A nagykanizsai törvényszék, mint fellebbviteli bíróság későig elrendelte Garabb Gyula tanúinak kihallgatását. Időközben a vizsgálóbíró a felmerült jelenségek aLaj>-ján elrendelte Garabb elmeállapotának megfigyelését. Dr. Desseő Mihály m. kir. tisztiorvos ós dr. Ország Lajos kir. törvényszéki orvos heteken át megfigyelték Garabb volt csendőrszázadost, majd beterjesztették szakvéleményüket, mely szerint Garabb Gyula insania
morális ban szenved és azért büntetőjogilag felelősségre nem vonv ható.
A nagykanizsai törvényszék, mint fellebbviteli bíróság most foglaiko-zott Makáry Vilmos elnöklete alatt azzal a rágalmazás! perrel, amit Garabb Gyula dr. Paiss Dénes já-rásbírósági elnök és dr vilézSzily Dezső kir. ügyész sérelmére elkövetett és amiért elsőfokan hat hónapi fogházra ítélték. |
A törvényszék, miután felolvasták az orvosszakértök csatolt véleményét Garabb Gyula elmeállajKx. tárói, megsemmisítette a kir. járásbíróság ítéletét és felmentette Garabb Gyulát az ellene \'emelt vád és következményei alól, mert — a hatósági orvosszakértök szerint — Garabb Gyula \'büntetőjogilag felelősségre merp vonható.
Garabb Gyula volt csendőrszázados felmentése jogerős. Rövidesen sor kerül Garabb második rágalmazás! perére. | ;
Márianosztrára szállítják a kiskanizsai asszonyt, aki leszúrta szomszédját
Jogerőssé vált Kolongya Lajoiné nyolc ívl fegyházbüntetése
Kolongya Lajosné klskanlz-saiaszi Szonyt, mint ismeretes, a nagykaiU-( zsai törvényszék 8 esztendei fegyházzal sújtotta, mert szomszédját, aki Kolongyáné egyik gyermekét megfenyítette, leszúrta. Flélebbuzéa folytán az ügy a pécsi tábla elé kerüli, amely helybenhagyta a büntetést. Kolongyáné semmiségi paj nászt Jelentett be az Ítélet ellen. A
kir. Kurta Töneky.lanácsa most foglalkozott a semmiségi paagisszai és azt elutasította. A- 8 esztendei fegyházbüntetés jogerőssé vált. t Kolongya Lajosné előtt 0 jogerős Ítéletet a legközelebbi napokban, hirdetik kl és azután elszállítják u nagykanizsai fogházból a mária-. nosztral női fegyintézetbe büntetésének kitöltése végett. ,
Maga akarta lebontani a pajtáját, rádült a fal és agyonütötte
Halálos szerencsétlenség Felsőszemenyén
Felsöszemenyc, április 5 | (Tudósítónk telefonfrelcntésc) Meg döbbentő halálos szerencsétlenség történt tegnap Felsőszemenyén, I
Erszt Károly 66 éves cipész porti, ját nagyobbítani akarta és ezért a házhoz épített |>ajtát le akarta bontani. Maga állt neki a munká.
Fürdőszoba
berendezéseket kedvező részletre legolosóbban szállít
MENDLOVITS
nak és a döngölt falakat sajátkezű-leg rombolta le. ,
A munka során az egyik össze, kötő gerenda kapcsát akarta ki. akasztani és nem vette észre, hogy tulajdonképpen már csak az az egy gerenda tartja a falat, amelyet ő le akar szedni. így történt, hogy az egész fal a szerencsétlen ember, ne dűlt és maga alá teittette. A mun kában segédkező társai azonnal hozzáláttak, hogy kiássák « romolt alői. Közben a nagykanizsai mentőkért is telefonáltak, de mire azok kiérlek, Erszt már halott volt. Sikerült ugyan még élve kiásni, de az elszenvedett súlyos belső sérülésekig rövidesen belehalt. A szerencsétlenül járt djiészmester családos, kél gyermeke van.
Bezárult ■ vasárnapi lioeális előadások sorozata
Qazdag Fereno Szent István előadása volt sz utolsó
Méltóképpen fejezte I*\' a Zrínyi irodalmi és Művészei! Kör lioeális előadásainak sorozatát. Az utolsó két előadás egyilte az Eucharisztikus Szentév, másik a Szent István jubileumi esztendő ünnepköreihez csatlakozott. (
A Szent István Jlceálls előadója Gazdag Ferenc püspöki tanácsa volt. A szentlsvánl gondolat jelentőségét, az első magyar király történelmi szenejíét, majd a inal magyarság hivatását fejtegette. A történetem ujabb kutatásainak i«\' menetéről, szónoki ■ biztonságról; emelkedett gondolkodásról tettek tanúságot a püspöki tanácsos szaJ vai. A népszerű előadót sok ós lelkes taps köszöntötte értékes és szép Szent István emlékbeszédéért.
A kísérő műsoron a polgári fiúiskola fiatal tanára, Sülé Ottó Mécs-verseket Szavalt. Kellemesen zengő orgánum, felfogásban elmélyedő intelligencia, előadásban tiszta művészi szinvonal jellemzik] interpretálását. I !
Magasrendű élvezelet nyújtott a Kör aranyérmes VegyeskaránaK az énekkuitura legszebb finomsá-\' gait csillogtató közreműködése Ket-ting Ferenc karnagy vezénylésével. , <
A liocális sorozatot a Kör kitűnő elnöke, Szakáll Gyula piarista ta-t nár zárta be. Megköszönte az elő. adók, a közönség, a város támoga-í tását, amellyel a Kör kultur. munkásságát elősegítik és annak eredményét biztosítják. !
— T.klntM m*f n Kopetotn Bútoráruház állandó butorklállltását. Izlfnes oloió bútorokat kedvező tizetéet tel-telekkelté vásárolhat.
Húsvéti
hirdetünk!
ssvtssí 8.8(i srí-sr;in tx ?:ő\'.-»4.50 saaaüas\'s.i.\'ss 3.20
Liimiliiit 1I1IH1I1H! liliulituk IiiéiíisMI Miltényi Sándor ás Fia IH-itlMi)
183a tprim a.
ZALAI KÖZLÖNY
Bánbldy Anlal előadása
A Postás Sportegylet rendezésében bél főn délután a Népmozgóban Bán-hidi Anlal oki. gépészmérnök, möegye. teini \'tanársegéd, a hires repülő tartott előadást délamorikai repülőélményei-ről.
Mint ismeretes, Bánhidí Antal az jm elmúlt évben résztvett
öv^ Albrecht királyi herceg jniVina délamerikai tanulmiány-utján. \'Ezalkalommal Bán
M ii. - hidi a magaszerkeszlettn és magukkal vitt Gerle repülőgépen 15.000 Kilométert tett meg a végtelen pampák, a Gran Chaco és a Matto Grosso mellett elterülő hatalmas őserdők felett. Az expedíció alkalmával közel egyórás filmet is vettek fel, amely szintén bemutatásra került.
Bán hidi Antal nemcsak kiváló repülő, de nagyszerű előadó is. Élvezetesen, frissen tudta elmondani re. pülőélményclt s szinte megelevenedett előttünk a rejtelmes Dólamerika, hatalmas folyóival, végtelen őserdeível, pampáival, ezer veszélyt rejtegető, ti-tokzatos, ismeretlen tájaival. Az Albrecht herceg által vezetett expedíció valóban nem kis miunkára vállalkozott, amikor e vidékre rándult ki. Szén, küzdelmes, veszélyes, de élmény, nyel teli hasznos kirándulás volt ez, amely e néhány bátor magyar vállal, között. Az élvezetes előadás során a felvett filmekről elénk tárult nélamori-Jca a maga különlegességével, hatalmas nagyvárosaival, ahol örök nyár van; végtelen őserdőivel, ahol ezer veszély fenyeget; elnyúló pampáival, ahol szomjan pusztul »dmfoer, állat; tengerré szélesedő folyóival, amelyek a Niagaránál is szebb vízeséseket adnak; a belső kis államokkal, ahol féléven, ként forgalom van, stU sth.
A magyar tudás, akarat és élniaka-rás csendül ki az előadásból és a bemutatott filmekkel. A helyőrség tisztikarán, a város vezetőségén kívül, ha számban nemi is tubott, de szép közönség hallgatta végig az élvecetes előadást. I.elkes, meleg taps jutaL mazta \'az előadót s valóban, azok vésztőitek, akik nem voltak ott.
Az előadás előtt Kaszala István postatanócsos mondott magyaros szívvel átitatott bevezetőt. A tragikus sorsú, de annyi vitézi bravúrral világhírre tett vitéz KaszalA Károly báty ja ő, aki öccse célkitűzései szem előtt tartásával a repülés fontosságára mulatott rá nagy vonásokban. Az Országos Sportegyesület köszönetét is tolmácsolta. A helyi egyesület nevében dr. Tholway Zsigmond postafőnök, aki a rendezésben is kivette részét, mondott köszönetet a megjelenteknek.
A délutáni előadások zsúfolt házat vonzottak, így Nagykanizsa is hozzájárult valamivei ahhoz, hogy a diadalmas Gerlék mielőbb egy ujabbal
szaporodjanak.
Tippversenyünk
eredményeit a nagy számban be-f érkezett tippek feldolgozása utáfli tudjuk csak közölni, addig? versenyzőink szíves türelmét kérjük. , UJ tippversenyünkjet azonban holnap már meghirdetjük.
EMLÉKEZTETŐ
Aprltf. 8.
Vclitettképes llreáüs elSadás 6-kor « Nápmozgóban.
Vili. ».
ComtmísnaoH MáH. hangwwnye ií-kor a zeneiskoláim (Zenebarátok ■ráWMágn). J<*y-k FUchetaa. »»)»■ I.
*Z lrwlalinl Kör Kojá^lwj.*-wniyo 9-kor • sziabázbm, N..MII Április 6. ntnli. Kom. kai CílMztto p. Protestáns CfllMiün. -Iw. Nlzan hó 5.
Ojógywrtárl 4JJ.lt oolgála) e hó lS-lg a Fekete mi gyóay««rtAr é« * klakaulzsal gyógyszertár.
Zenekultura - Zeneiskola
Teljesen jogos követelés az, hogy a város áldozatkészsége melleit máskép is biztosítani lehessen a zeneiskola anyagi szükségleteit é> a város áldozatkészségének leredukálását, csökkentését. Ezt azonban máskép, mtís uton-módon kellene megkísérelni és megvalósítani.
Elsősorban megfelelően alátámasztott propagandával
a növendékek számát emelni
aminek első következménye a zeneiskolai tandíjak — már régóta esedékes — rendezése, kiegyenlítése. Ezen az uton legalább ezer pengőt lehetne ős kellene megszerezni.
Véleményem? szerint eredményes lenne egy _ nem zenei ovoda, amivel már próbálkoztak, hanem/ —
zenei elemliskola felállítása.
Ezt olyan formán gondolom, hogy hzo\'k a zenészek, főleg zenekari együttesek, amelyek felsőbbfoku zeneoktatásra igényt nem tartanak, igen kedvezményes tandíj mellett nyerhessenek csoportos zeuei oktatást, vezetést. Itt elsősorban a két, nagykanizsai és kis-kanizsaii leventezenokarra gondolok, — mert hiszen a városnak és a két le. venteegyesűletnek a két zenekarba fektetett anyagi áldozata és támogatása csak ugy nyerhet biztosítást, ha a zenekarok kiképzőé az egyetlen erre zenekarok kiképzés az egyetlen erre visszagondolok arra is, hogy pld. tudomásom1 szerint annak idején vasutas fúvószenekart is akartak felálli. tani, sőt talán már a hangszereket is megszerezték, de szakképzett vezetés és oktatás hijján abbamaradt az egész s gondolok arra is, hogy ilyen megkönnyített tanulási feltételek mellett még egy-két kanizsai egyesületben is meg lehetne a propagandát indítani kisebb-nagyobb létszámú, az egyesület céljait és a tagok szórakozását szolgáló zenekarok megalakítására.
Be kell vonni a kanizsai zeneiskola és zenekultura felsególyezésére irányuló munkába
a Zenebarátok Társaságát
is. A zcueiskola lanárikara bármi kiváló is, s a szimfonikus zenekarral együtt bármily odaadással dolgoznak is, az iskola ós a zenekar anyagi fel. szerelése még olyan gyenge, hogy sok idő eltelik addig és sok áldozatkészségre lesz szükség, mig az iskola és zenekar felszerelés tekintetétjen csak a rendes, évi szükségletek póüísával beérhetL Tehát a Zenebarátok Társa, ságának is az legyen egyelőre a legközelebbi és legfontosabb célja, hogy saomélyes megjelenéssel és megfelelő hatásos propagandával közönséget és igy bevételt szerezzenek az iskolai és zenekari előadásoknak s saját, társasági hangversenyek rendezésével pénzt szerezve anyagilag is támogassa az
Iskolát és zenekart, amig az önállóan, saját lábára tud állni. Ezek az intézkedések és segitségek mind jelentősön csökkentenék azt a felhánytorgatott deficitet.
De van még mód anyagi eszkőzök szerzésére, amiről szintén csak itt Kanizsán kell irni, mert máshol \'dlyan természete^ dolog, hogy szólni somi kell róla s ez az, hogy amelyik egyesület, vagy testület igénybeveszi a zeneiskola, annak tanári kara, vagy a zenekara közreműködését, a/, tartsa kötelességének a zeneiskola ós a zenekar, tehát a zeneiskola hatályosabb támogatását
Kanizsán az utóbbi időben nagyon divatba jött, hogy ugy a zeneiskolát, mint a szimlfonikus zenekart igénybe veszik s nem is lehet műsort zeno-szám nélkül elképzelni. Ez eddig nagyon helyes, de viszont van a dolognak egy furcsa mellékága is. Amig a rendezőségek a takarítónőt a seprésért, a kárpitost a díszítésért, a villanyszerelőt a lámpaszerelésért, a fuvarost a székhordásért stb. stb. pontosan kijüzetik, mert hiszen ingyen senki sem köteles az illető egyesület, vagy testület privát céljaira dolgozni, addig a szereplőket senki sem kérdezi meg, hogy a szereplés — eltekintve a készülésre fordított munkától és időtől, — anyagilag vájjon kerülte valamibe?
A rendezőségeknek eszeágá-
ban sincs arra gondolni, hogy
a szereplöknek anyagi kiadásai Is vannak,
hogy ogy hölgyszeroplőnek rendszerint uj ruhát kell csináltatnia, mert ha véletlenül kétszer egymásután szóiéul abban a ruhában, akkor már megszólják érte, hogy a férfiszereplők nek is meg van a müga kiadása, mhavasallatás, gallér stb. aprólékos, de sokszor sokra rugó fizetendőivel s nem gondolnak arra, hogy például a zenekar egyszeri szerepléséhez 60, 80, sőt sokszor 120 pengő értékű kottaanyag is kell, — hogy egyéb apró kiadásokról no is beszéljek, — "ami azonban egyszeri szereplés után u zenekar szempontjából legalább 2—3 évre értékét veszti, mert addig nem! veheti újra műsorára és ahelyett uj kottái kell beszereznie.
Vigyázzunk kéiem, ne értsenek félre, ón ogy pillanatig sem akarom1 azt álli-tanl, liogy a zeneiskola tanári kara és a zenekar nem áll mindig a legnagyobb készséggel ós teljesen önzetlenül bármely nQmies cél szolgálatára. Azt azonban teljes joggal furcsának találhatom, hogy amig idegenből, más városokból, vagy Pestről hozott — sokszor talán a kanizsai szereplőknél sokkal gyengébb nivóju — müvósznők-nok é» művészeknek készséggel fizetik a gyorsvonat! uüköltségokot, szállodát és- elég tisztességes Üszteletdijakat is,
addig például a zeneiskola tanári ka-rának önzetlen, az iskolai szabályzat-baívmégszabott kötelességszerű munkáján tul készségcsen és mindenkor rendelkezésre álló közreműködését, vagy a zenekar tagjainak szintén mindenkor készséges szereplését mint magától értetődő, ingyenes kutyakötelességet könyvelik el s még jó, ha a szereplő. iől egy csokorral, vagy babérkoszorúval megemlékeznek, (Szegény szereplő aztán nézheli busán a babérkoszorúját, hogy az milyen drága volt és saját maga mennyivel olcsóbban megvehette volnál) Furcsának találhatom! ezt az eljárást, mert más városokban ez ismeretlen olyannyira, hogy például más, nagyobb városok szimfonikus zenekaraiban bevett dolog, hogy a zenekar tagjai a próbák és szereplő, sek után jelenléÜ dijat kapnak, amivel Jhem a munkájukat, közreműködésüket fizetik meg, csak a zenekar érdekében felmerült készkiadásaikat térítik némileg vissza* (Vége kóv.)
Dr. Dómján Qyula
Egy volt kanizsai gimnazista könyve
Angyal Endre tanárjelölt »Theat-rum nvundU cimü könyve most került ki a nyomdából. A komoly szerzői név alatt volt kanizsai gimnazista szereivel: — Angyal Bandi. Angyal őrnagy fia, akire Nagykanizsán sokan emlékeznek még a régi jó katonazenekar ic\'tíjóMl. Angyal Bandival pár éve még a kanizsai gimnazisták cserkésztáboráén találkoztunk, ahol cserkésztiszti minőségében egyik legkedvencebb! mókamestere volt a kis társaságnak. Ma pedig már komoly tudományos könyve fekszik e\'lőttünk a Minerva Társaság kiadványai soráén, a szerző saját kiadásában-Angyal Bandi eminens volt a gimnáziumban és díszére válik a pia-rfista nevelésnek a bölcsészeti egyetemen is, ahol Angyal TEndrét, mint fiatal tudóst, már most szá.\' montartják a holnap reménysége^ között. 151 oldalas könyve a barokkról szóló, hatalmas, tudományos alapossággal készült tanulmány. A művészetek minden ágában, az irodalomtói a képzőművészetekig és színpadig feltárja a barokk minden jellegzetességé^ minden kultúrtörténeti vonatkozását. (Külön nevezetessége a könyv-nek, hogy tfbban a nagykanizsai plébániatemplomról is szó van l*>nne, sőt egész oldalas, sikerült belső fényképét külön mellékleten hozza.) ;

Q^cfjüfz kabátban
minden höfgy
efegá,
ans :
/
*
ZALAI KÖZLÖNY
1938. áptllls 6
MÁLJ6B
RIPORT REŰÍHIE— ,

Világtörténelem egy öreg szivarskatulyában — Hogyan került a memoár egyetlen megmaradt példánya a riporterhez ?
(Opyrlgfat)
Amikor a csástór és a színésznő életének regényét bogoztam ki, sokáig nem tudtam\' megszerezni azt az egyetlen fotográfiát,, amelyen Sehratt Katalin ott látható Feren0 József oldalán. Se Schönbrunnbaní se Isehlben, se a Burgban egyetlen fénykép sem található \'a császár baránőjéről és Kelter], a császár lakájd tesz csak említést arról, hogy Tom Dneger, az ismert piktor akinek négy hóna|>on át tálxWtfM uniformisában ült modellt Ferenc József, tudta egyszer lemezére kapni a császári és a barátnőjél a schönbrunni park gloriettjénéfe Ezt a fényképet meg is saerezft\'., de mind a két alak elmösódik\' rajv ta, kicsinyek és csak egy kis jóakaJ rattal képzelheti el a fantázia, hogy a tó partján sétáló nő és férfi Sehratt Katalinnal és Ferenc Józseffel lennének azonosak.
Isehlben emiitette nekem Ber-kovics fürdőigazgató, hogy tudomása szerint 1913 augusztusában egy svájci gyáros lefotografálta a császárt és a barátnőjét azon a hídon, amelyei minden esztendőben a császár számára fektettek keresztbe az Ischl folyón — ez is volt a neve : Kaiserbrűcke — és amelyre más halandó embernek nem volt szabad lépnie. A császár nyomában őrködő bécsi ídelekfivek azonban/ észrevették a »merényletetc, elkobozták a svájci gyáros fotogran, fáló masináját. Gorup báró, a bécsi rendőrigazgató, ,aki karrierjét annak köszönhette, hogy sokáig parancsnoka volt a schönbrunni rendőri kirendeltségnek, az esetről jelentést tett a kabinetirodának akkor, amikor a svájci gyáros követségi intervencióval fenyegetőzött. Másnap vissza ls kíapta a gépét, do — Lemez nélkül. i
Ugy gondolkoztam, hogy ha rendőrségi beavatkozással történt . az elkobzás és a Iemezvélelj akkor cinnek nyomának is kell Lenni valahol. r\' • •
Három hónap tartó kutatás után egyik barátom megtalálta lazt a »reservatc jelzésű aktát, amely ponosan megörökíti ez a kis inci1 denst. Az akta arról számol bej hogy 1918 augusztus 14-én »Ietétbe vették« a svájci gyáros gépét és azt másnap adták vissza neki. A lemezt a bécsi rpndőrjgazgfatóság Hofer, fényképésszel dolgoztatta ki, detektívek jelenlétében. Mindössze két kép készült, egyet a császárnak adtak át, egyet }>edlg az aktákhoz mellékeltek.
Legnagyobb meglepetésemre aa akta mellett nem volt ott a fénykép.
Vájjon hol lehet?
A rl|»orter leleményességének kell választ adni érre a kérdésre.
Gyakorlatból tudom, ,hogy az ilyen .reservaU jelzésű aktákat csak kevés eml>er kapja kézhez. Akinek a kezében azonban azilycu akta megfordul, az kézjegyével lát, ja el azt. Ezen az aktán is háronj
vagy négy ilyen kézjegyet számolhattam meg. Az utolsó aláírást meg ismerlem: Polzer-Hotíitz Arthur gróf, a monarchia utolsó kabinetirodai főnöke látta utoljára az aktát, 1917-ben, tehát már Ferenc József halála uán. Talán ő tud felvilágosítást adni az ischli fénykép sorsáról ?
A kegyelmes urat szerencsém van évek óta személyesen Ismerni és ama kevesek közé tartozom, akik bírják teljes bizalmát.
Fetkereslem őt badeni villájában és látogatásom első |>ercében nyomban elmondtam, hogy miért jöttem, így szóltam hozzá :
— Nagyon lekötelezne a kegyelmes ur, ha rövid időre kölcsön adná nekem azt a fotográfiát, amdy 1918 augusztusában a Kaiver-i brückén készült Ferenc Józsefről és Schralt Katalinról.
Meglepetten nézett rám és mosolyogva kérdezte :
— Én ezt a fényképet eddig még senkinek sem mutattam meg. Honnan tudja ön azt, hogy ez a fotográfia nálam van ?
öszinlén elmondottam neki mind-* azt, amit fentebb megírtam. PraxN somban régóta rájöttem már arra, hogy a ripóíler sohase próbáljon Jiaffinériával dolgozni. Mindig célravezetőbb az őszinteség. Ebben a felfogásomban nem csalódtam most sem. \\ ; i « •
A gróf ur kiment az egyik szomszédos szobába, a nyitvahagyott tón keresztül hallottam, hogy kattog egy zár, valahol kinyitanak egy szekrényt, vagy fiókot, negyedik Károly intimusa azután visszatipe-
gelt a szobába, a két kezében egy öreg szivarskatulya reszketett.
Kinyitotta a skatulyát és keresgélni kezdelt megszürkült Írások és folografiák között.
Régi aklák heverlek ott gondosan összehajtva egymás mellett.
Egyszer aztán valami kis füzet esett le a szőnyegre.
Udvariasan lehajoltam, hogy felemeljem és segiségérc legyek az öregúrnak. i «
őexcellenciája idegesen kapott utána.
Észre kellett vennem : talán nemi szerelné, ha meglátnám, miről szól ez a nyomtatvány. [
...Édes Islenem, mindenki meg\'-bocsáthatja nekem, hogy a riporteri kíváncsisága egy pillanatig diadalmasan küzdött bennem az öregkor iránt való tisztelettel. Felemelteim a füzetet és mialatt átnyújtottam n©kf|. elolvastam^ fedéllapom lévő nyomtatott soroltát... »Denkschrift... Als Manuscript gedruckt... Im Selbst-vet\'lagie der Baronin Heléna,. Velsera.«
Egy másodiwrcnek a töredékéit? sem volt szükségem, hogy tisztáid jöjjek azzal, miféle hihetetlen kincs került a kezeim kö^é. I
Anélkül, hogy egy pillanatig is gondolni mertem volna kérésem teljesítésére, megkockáztattam\' mégis: (
— Kegyelmes uram, adja nekem kölcsön rövid időre ezt a füaetct:
— Miért? — kérdezte tőlem és én őszintén feleltem :
— Fel akarom dolgozni. Nyilvánosságra hozom, hiszen érdekes..v
A gróf -ur rám nézett, egy pillanatig gondolkozott, aztán igy felelt: \' , (
Irene Dunne uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Dr. Strém Sándor, Horthy Mlkló-ut 6. vitéz Szabady Károly, József fóherceg-ut 112.
A Mellékutca óta kedvence lett a közönségnek Irene Dunne. Komoly, művészi játékát most ismét élvezhetjük az „Ellopott élet" cimü pompás uj filmjében, nmelyben parlnere Róbert Taylor. A filmet csak szerdán mutatja be a Városi Mozi. Fenti nyerteseink bármely előadást megtekinthetik.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségéhen a hivatalos órák alatt átvehetők.
Városi Mozgó. Pénteklöl ^ keddig I
Állítjuk, hogy az utolsó 10 esztendő legjobb filmje:
Magdát kicsapják
A legjobb magyar művészek szereplésével
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 te 9 órakor vasáréi ünnepnapokon 3, 5, 7 éa 9-kor. Rendes helyárak.
Pontos mirhái ÓRÁT
Arany, eitUt ÉKSZERT Jó litist Idó SZEMÜVEGET
vásároljon blzilommal, tnfrsékelt áron
ZSOLDOS GYULA
órásmester, ékszerén és litsxeréstf-m esteméi
Fő-ut 8. (Kofona-sxállodával szemben.)
Precíz gépekkel és méiő műszerekkel felszerelt elsőrangú óra; ékm*mr-é» lát®*«rj«wl»ó műhely.
- Jól van. Egy napra kölcsön adom a füzetet. Csináljon vele, a mit akar. Másnak nem\' adnám oda, de tudom, hogy maga hiven fogja
visszaadni a tartalmát...
Igy Kaptam meg Ferenc József és Sehratt -Katalin fényképével együtt Vetsera Heléna memoárjait is.
Vasárnap délelőtt is lesz mozielőadás
A közönség körélWJl sokszor elhangzott az a kívánság, legutóbb pedig a Zalai Közlöny nyilvánossága előtt kérte egy panaszos levél, hogy vasár, na)) délelőtt is legyen egy mozielőadás azok részére, akik főleg a közeli tavaszi és nyári vasárnap délutánokon kirándulások vagy egyéb programjuk miatt a mózielőadásokat délután és este nicg nemi tekinthetik. A mozi igazgatósága elhatározta, hogy eleget tesz a közönség óhaj:ínak és kisérlet-ké|>en folyó W> lüén délelőtt fél 11 órai kezdettel bemutatja az f Elcserélt ember- cimü legnagyobb sikerű ma-gyar Ülmet. ^
Ez a kísérlet a mozi igazgatóságá. tói jelentékeny anyagi áldozatot ki vén ugyan, de lia a közönség kifejezte ez irányban az óhajtását, ugy a direkciót ez az áldozat nem riasztja vissza attól, hogy a közönség kívánságát parancsnak tekintse.
Amennyiben ez a kísérlet I>oválik és az előadást megfelelő számit közönség fogja látogatni, amely a puszta kiadástöbbletet fedezni fogja, ugy a mozi igazgatósága ebeket a vasárnap délelőtti mozíelőadásokat rendszeresíteni .fogja. (:)
Fá] a gyomra ? Sok a sava ? Boisx a köxérjeto T k«j« GUSZTIIT CAPSULÁT
Mlndtn gyógytiti tárban kapható. Egy dobox ári 1\'IOP
Külkereskedelmi felügyelőség létesült Nagykanizsán
Nagykanizsáról és a környékéről eddig minden irányítás nélktl] folyt a gyümölcs külföldre való szálliti. sa. E rendszertelen gyümölcsexport nem előnyös a gazdákra nézve botií és ezért a minisztérium Nagykanizsa székhellyel külkereskedelmi felügyelőségei állított fel. A NagykiH nlzsára kinevezett külkereskedelmi felügyelő, Negró Tibor, már meg is érkezeit Nagykanizsára és megkezdte munkáját.
SzArmálr télikabá-JturmeK, tok meg4T(wt
biztosítással vállalom L«bl Bél. kápeettott szűcsmester, Ffr«t 8, Baiár-udvar.
1938. április 6
ZALAI KÖZLÖNY
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát szép kivitelét
6 nagy Qzlet az ország különböző városaiban
és olcsóságát.
Óriási választék!
tehát ön is nálunk!
Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN BUTORHíZ
NAGYKANIZSA.
p-irm vwsffZZ&itJ&Síl\'.v
„KERESD A BETŰT!\'
versenyünkben ön Js r&zt vehet még. Utoai táblánkon mindössze a két elrejtett betühibát kell megtalálni és n hibás betűk helyére illó helyes betűket kell a Zalát Közlönyben található szelvényre ráinni. A szelvényeket összegyűjtve a verseny végén, egyszerre keli teküldeni. j.
— (UJ állatorvos Klskanlzsán)
A polgármester Rend Ferenc állatorvost Kiskanizsa területére husvizs-gálévá nevezte ki.
— (Forgalmiadó flgyekben)
a hivatalos nap április 8. ós &én lesz a városház földszintjén levő hivatali helyiségben, (:)
— (Bérautótulajdonosok Jelentkezése)
A belügyminiszter rendelete folytán
felülvizsgálják
összes bérautókat és autóbuszokat. Nagykanizsán és körletében minden szerdán d. e. a tűz oltólaktanya olőlt jelentkezzenek felülvizsgálatra kötelezett bérautók és autóbuszok, ahol dr. Gántay Béla rendőrfogalmazó és Arató Károly MAV fömérnök végzik a felülvizsgálatot.
— (A szimfonikus zenekar)
egyelőié nemj tart próbát, igy a mai próJ^x is lelfcnarad. A legközelebbi próbát a zenekar vezetősége ezúton is közölni fogja. (:)
— Leghaitno*abb huavéU ajándék MUtényi-cipő
— (Vetltettképes llceálls előadás)
l«s* az Irodalmi é* Művészeti Kör rendezésében április 8-án, pénteken délután 0 órakor a Népmozgó helyiségében. Vánkos Jenő polgári iskolai tanár Lengyelországról, a magyar-lengyel kulturális ós történelmi kapcsolatokról tart előadást, Belépődij nincs.
— (A tűzoltóság majálisa)
ezévben a szokott korotok között a Sétatéren május 8-án, rossz idő esetén 15-én lesz,
— (Szombaton ítélet a Tuilpán-flgyben)
A nagykanizsai törvényszék szombaton délelőtt tárgyalja a gyenesdlási Tulipán-panzióval kapcsolatban történt csalások bűnügyét, amikor is Ítélethozatalra kerül sor. A három Budapestről lehozott vádlott a "hagy-kanizsai törvényszék fogházában várija a szombati tárgyalást,
— (Négy ház leégett Istvándlban)
A somogymegyei Istvándi községben ma éjjel kigyulladt és leégett négy lakóház a hozzávaló melléképületekkel együtt. A lángokban elpusztult sok állat ls, amelyeket már nem sikerült kimenteni az égő istállókból.
— (Csendes nyilas-toborzás)
volt minap TomyiSzenthiAklóson, n kis zalai faluban. Ott volt és felszólalt gróf Páliy Fidél, Eitner Sándor és dr. Arvay zalaegerszegi ügyvéd. A kis falu népe összeszaladt a zászlóbon. tásra, de a szónokok beszédei lelkesedést nem tudtak kiváltani Látszott, hogy csak a kíváncsiság vitte oda a falu magyarjait, de a progruSm nem nagyon nyerte meg tetszésükoU
— (Sztrájk Egerszegen)
A zalaegerszegi festősegédek bérkő. vetelés miatt sztrájkba léptek. A munkaadók és a munkások eddig nem tudtak megegyezni, igy a város részéről Mikula i>olgármosterhelyctlos veszi fel a tárgyalásokat.
— (Tüz Reziben)
Simon János rezi gazda tóra kigyulladt és rövidesen két másik házzal együtt leégett. A tüzet a tűzoltóság csak nehezen tudta lokalizálni, közben a tűzoltóság 30 méter nyomócsöve is elégett.
— Bntorklállttáiunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopstein bútoráruház.
— Hoavétra Miltéoyl-clpőt veszünk I
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelygép
egyedAruaitásal Olcsó árakl Messzemenő részletfizetési kedvezmények I
TURUL lV9Á|ámnfi 1000 é8ésl óra K»™clával | AC márkás IZZUiaUipif kartellen kivDI 5-25 v. P I-UJ
Kizárólag (scblesinger Gyula vaskereskedonél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
Az agy és a gerincvelő megbetegedéseinek kezeiéiénéi a régóla bevált, tisztán természetes .Ferenc József keeerüviz — korán reggel egy pohárral bevéve — a tápcsatornát alaposan kitisztítja, a további bélmöködést elősegíti, a gyomoremésztést megjavítja és fokozott anyagcserét eredményez. Kérdezze meg orvo?á*.
— (Leszédült a kocsiról: szörnyethalt)
Kapornagy István fonyódi lakos kocsiján munkájáról hazafelé tartott. Közben leszédült kocsijáról és oly szerencsétlenül- esett, hogy koponyaalapi törést szenvedett és azonnal N meghalt.
— (Lugkővet evett)
Simon János 31 éves nagybajom! ^ gazda. Tavaly nősült, de
JjjA felesége elhagyta s nem l^l akart hozzá többé vissra-V^L térni Emiatt megette a {—•"■fc, száraz lugkődarabokat.
Kórházba -szállították. Állapota súlyos. \'
— Kmbkk munka — több »x*b»dld«
mint a munka becsületének elis-mertetéséből és a luvatási erkölcsnek magasra értékeléséből folyó következmény; ez a kereszténység egyik legnagyobb társadalmi érdeme. Mihe-lics Vid figyelemreméltó tanulmányt ir erről az időszerű kérdésről a Tükör áprilisi számában. Ortutay Gyula eddig kiadatlan rétközi parasztmeséket közöl, Németh László pedig Berzsenyiről, irt uj könyvének egyik fejezetét mutatja be a folyóirat hasábjain. A lerjedelrnes szemle-rovatban részletes beszámolók ismertetik a színház, a film, az irodalom!, a rádió, a zene eseményeit. A mindig magas színvonalú, szép ós érdekes Tükör áprilisi száma élvezetes olvasmttny.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától ©st« " 0 éráig (hétfő, szerda, péntek délutáa kedden egéra nap nőknek.)
ZALAI KÖZLÖNY
1968. április 6
Ha nem jól Iái, JL,
Fenyvesi György
érái él aiakoptlkua mitukli
Pó-ul 10. Dobrovlcs-ház.
Sitaliilil imil runln Ii teilúI
UUDAPEST 1.
il. 15 Torna. - Illilna hanglemezek.
10 llirck. _ 10.20 Felolvasás. 10.45 Felolvasás. 12.0r> Eugcn Sic. pal orosz balubtjkazertekura. - 12.30 lllrek. — 13.20 Időjelzés, időjurásje Utttés. 13.30 A rádió sznlonzt\'nc-k«n. 14.35 lllrek. - 14 50 A rádió műsorának ismertetése. 15 árfolyam hirck. — 10.15 Uiákfélóru. — 111.45 Időjelzés, liirck.
17 Jullcr Ferenc előadása. - 17.30 Hanglemezek. — 1K Dallos Sándor elbeszélése. - 18.30 Horvátit Gyula cigányzenekara. 10.30 Az Operáltál előadása. <Bohéinélcl.. Dabmi néjiy képben, - Az I. felv. nlán kit 2015 Ilitek. — A II. telv. Illáit kb. 20 50 Vitáz nagybányai Horthy István, a MAVAG It. vezérigazgatója előadása.
A III. felv. ulán kb. 21.35 Idöjó-rásjeleutés, hírek. - Az előadás titán kb. 22.30 A 2. honvédgyalogezred zo. nckara. — 23.10 Kiss Lajos (igrlny-zenekara. — 0.05 lllrek. BUDAPEST ii.
18.30 Olasz nyelvoktatás. III l)r. Szerli Aulai előadása. — i!).30 Felolvasás. — 19.55 Hanglemezek. — 21 21.25 A 2. Itonvédgyalogezrcd zenekara.
Becs.
12 Munkászenekar, — 13.15 Slratt. gert déli senéje. 14.15 Könnyű zene, - 17 Kőszene. — 17.30 Scltu-• bert: A-moll vonósnégyes. — 18 Há. diozenekar. - tD.IO Daloló, muzsikáló Frankfurt. — 21.30 Tánczene. — 22 30 Nagy bécsi zenés dalos est.
- Klcal falvakban, távoli maja,okban
0n épugy nibázkodbat. mintha a fővá.osban ólao. Hasink egyik legrégibb posztógyára Önnek szívesen káldi an olos gyártású legdivatosabb szinityaiijtt szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még nta a mintakollekció bérmentes és űnre kötelezettség-mentes elküldését a Trunkhahn losz-tó yártól, budai est, XI., Lenke u. 117.
Óriás! arányú szá|- és körömfájás Angliában
Anglláltan ofy nngyanlnyu sziij-és körömfájás lépett fel, hogy hat megye területét Hvévo, egész Angliában elrendelték az lUlatziírt, A zárlat 25,000.(100 lUlntut érint és megbénítja teljesen az állutkc-rcskectelmet. ,
Vasúti katasztrófa, 23 halott
\'London, április &
Dél.Rodeziában borzttlmas vasúti katasztrófa történt. Thumphlon városka közdélten kél vonat tel;cs selKsség^el egymásba \'rohant. Aa összcülkö\'Ai következtében csakJ netu valamennyi vasúti kocsi összetört. A romok alól eddig 28 halottat és több mint ötven sebesültet húztak kl.
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETŰT" VERSENYE
5 r*m e
Márkás KERÉKPÁRT vegyen!
Puch és Steyr-Waffenrad kerékpárok
megbízhatók
üzembiztosak
kőnnyfljárásuak 2 évi Jótállással kaphatók 10 havi ráaalatflzetáara
Brandl Sándor ós Fia cégnél
Deák-tér 2. a felsőtemplomnál
KerékpAralkatrészek jó minőségben és olcsón.
Emergé és Wolfner kerékpár-gumik minden méretben. Javítóműhelyünk pontos munkát vég**-
Viszonteladóknak nagybani árak I
A sógora vágta le a rákospalotai hulla fejét
Budapest, április 5 Ismeretes, hogy Rákospalota közelél en egy lefejezett férfiholtteste/f találtak vasárnap. A rcndőisíg a megindított nyomozás so án a/, éjjel elfogta Kerekes Gál>or pozsogai lakosi, aki kihallgatása során bevallotta, hogy ő vágta le a megtalált eml>er fejét. Kerekes szerint a lefejezett ember sógora, Konc* Rafael 20 éves gyárimunkiis, akivel cgyült villanydrótot loptak. Koncz. azonban vigyázatlan volt és az áram agyonütötte, ö csak azért fejezte le, nehogy felismerjék sógorát és igy ő is bajba keveredjen a lopás mialt.
ílelyszlni szemlére is kivitték Kerekes Gál>ort, aki egy homokbuckában elásva megmutatta sógora lefejezett fejét. A rendőrség r.em fogadia el Kerekes védekezését és a nyomozást tovább folytatja
Láncokban áll a világ legnagyobb buzaraktára
New.örlean, április 5 A városl>an kigyulladt és láncokban áll a világ legnagyobb buzaraktára. A kigyulladt j$al>onaraktár-\' ban 600.000 bushel gabona volt felhalmozva. A hétemeletes j raktár-épületien 100 munkás tartózkodott a katasztrófa pillanatáéin Ezek közül 17 eltűnt. A ,tüz keletkezésé-
nek okát még nem tudták megállapítani, mindössze annyit tudnak, hogy a tüz kitörését h$rom robbanás előzte meg. A ^Qz oltása teljes erővel folyik. \' |
Egy SA osztag katasztrófája
Egy SA osztag motorgépko;sija egy fordulónál, HeÜigenhafcn kö-zelélien felborult, öt katona szörnyethalt, 10 súlyosan meg>.el)esült.
VILLA és KERT tulajdonosok figyelmét felhívjuk nemesitett pá-zsilfümag keverékeinkre, egyéb virág- és kertimaevainkra. _MB8CH E8 8ZEAÓ cégnél
APRÓHIRDETÉSEK
to >iólg <Ű SUSl, mlnd.n I ilbbl iió 4 níléf.
Autótaxi (béraulát uj áratnvovalai leg-nlctóbban Kaulmann Manónál lendelheto Telefonállomás 222. 4024
Hannáit ruhát vetlek él eladok, hl-viita hizhoz megyek. Márkus, Király-ulca 31. 668
SaakáoanSt keresek 15 Ikl belépéá-ael. Unget-Ullmaan, Horthy M.-nt 19.
Egy bejárta* azonnalra felvétetik. Zilnyl Miklós utca 28. 985
Nagyságos Asszonyom I
AkAr anyagot, akár kéiz dolgot óhajt vásárolni, nálunk mindkettőt megtalálja.
Schiitz.
Várjuk Önt, hogy hozzánk jön szerencseszámainkból vásárolni a most meginduló 40. osztálysorsjátékban. A szerencse, amely az emberiség életét kormányozza, Önnek is kedvezi Hinni kell és sikerülni fog! Ne késlekedjék, sorsjegy nélkül nincs nyeremény 11
M. KIR. DOHÁNYNAGYÁRUDA
Horthy Miklóa-ut 2.
Cimre kérjük ügyelni!
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes kőből készült >lr«nl«k*t, ugy
raárványbát, oráoítból és műkőből
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készítek és vállalok e szakmában mindennemű tomeMi munkákat, úgymint
sírbolt, sirkenet
készítését termés- és műkőből. _ Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt
bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. g 5
Szivcs megkeresést kérve vagyok tisztelettel
0 Kovács lózsef
Király-utca 33 az Telefon 516.
Józan, gyümölcsöshöz és méhéazalhez Ii iiakérlő kartéaat kerei bizonyítványokkal azonnali belépésre Köven Jenő, Ungiakabfi. 966
Tíá\'nS.pér (1 (írj kell, bojy rtlkalma-iáiban legyen) takarítását!, kluolgáláiérl lakált, faiest, világítást kap. Cini a kiadóhivatalban. 978
■ejária* felvételik aionnall belépésre Sugár-ul 8 alá. H2
Kiadja a laptula|donoa Közgazdasági Rt. Qulenbe/a Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelői kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám
7604/1938.
Tárgy: Tavasai baízonállatvlzsgálat
Lóvizsgálat.
A lóvizsgálat az 1938. évben a következő nf pókon is helyeken tar-tallk meg:
I. Április 7-én (hetedikén) Kls-kanlzsán és pedig:
1. «/,8 órakor a Ric u cjI tzö-vetkezeti boll elölt. Ide vezelnek a Plvárl, Bába, Sziget, Nagyrác, Ja-kabkutl, Klsr\'c, Alsótemelö, Feltő-lemelő, Pipál, Ricketl, Varasdl (1—19. éa 2—14. számig) u cák.
2. 9 órakor a Hunyadl-léri Le-venleolllton előtt. Ide vezelnek a Bájcsal, Szent Flórián-tér, Huttyadl-lér, Malomkerti, Szepetnekl, Körmös, Rozmaring, Cigány, Orszég-ut (81 — 153. és 62—112. számig) ulcák
3. "/i 11 órakor a Templom-téii iskola előtt. Ide vezelnek Ország ul (1—79. és 2-80 námlg) Szent Rókus, Őrtorony, Homokkomáromi, BetekkOz, ZiigátdikOr, Klamezö, Templom-tér, Polgár, Varazadl (18— 66. és 21—73. számig) ét a Tor-nyosköz utcák.
II. Április 8-án (nyolcadikán) délelőtt Nagykanizsán az állat-vásártéren.
Felhívom a lólula|donoaokat, hogy lovaikat (öazvért és szamaiat Is) a kitűzött Időben ét helyen vezessék elö és ott utca és házszám szerint felállva várják be a vizsgálatot végzó állatorvosokat.
Aki lovának elővezetése alól men-leiitenl kívánja magát, az lovát a kitűzött Vizsgálati ldö elólt S napon belUI vizsgáltassa meg állatqrvossal és az erről fiólő Igazolványt a vizsgálatot végzó állatorvosnak szolgáltatta be. Aki lovit a klIOzött vizsgálóira elövezelni vagy előzőleg állatommal megvizsgáltatni és ezt Igazolni elmulaiztia, kihágást követ el és az 1928. évi XIX. T-e. 100. §-a alspjstj büntettetik.
Nagykanizsa, ip38. mirá. 23. ■rá Polgármester.
Nm, « isitMa^Mi M^zd^ Kt, lütMNi Nmtwto # utímtm tovMaM VIHUts k6»»Ti.y.t«láW«í Nagjl«aimt».
teljes
csiraképes és fajtiszta:
karflól mag
teSsr1\' ::
Kalatpáb „
sárgarépa
patrazaalyam „
r«t«k „
•aláta „
,,#Mj« n sSttHToraé :;
•párgabab ,,
stb. stb., kb. 50 éle
1 ni rég mag
megérkezett és kapható:
orszAg József
magkeresketiésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
9
8 12 .Slr.o
5 W \'
5 lOUí
4 N
10 o
vo 5 -O- s
6
14 Ja"
10 ItV
ttatatv. 7*1 »i
78* Évfolyam 78 szám.
Nagykanizsa, 1938. április 7. csütörtök
Ara 12 A".
ZALAI KÖZLÖNY
SivkeztitM^ <» todóbi.iUJ: FM 5 uim.
, ----■ ~—. lun J mi
L mkhle. hrtköuup délutAn
POUTIOI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
á külföld visszhangja
egymás után érkezik Magyarország kormányzójának vasárnapi beszédébe. Meg lehet állapítani ezekből, hogy a kormányzói szózat egy csapásra lehiggasztotta az izguló kedélyeket és ma már külföldön is mindenki tisztán látja azokat) az összefüggéseket, amelyek bizonyos rémhíreknek az országhatárokon tul is történt szárnyrabocsátásával igyekeztek megbontani országunk nyugalmi állapotát. A külföld is elisnieri, hogy hazánk hosszú ipőn át, még a legutóbbi napokban is, az egész világ által elismert oázisa volt a nyugalomnak, békének és a szorgalmas, erőkifejtő nnmkának. A1 nyugalom szigetének nevezték országunkat és ebből a tényből a fejlődésnek Ugy politikai, mint gazdasági téren, de szociális vóhatkozásban is, annyi áldás fakadt, hogy bízvást tekinthetett\' Magyarország jogos reménvekkel szebb jövője felé. Ha tehát ily nagyértékü egy nemzet számára a nyugodt előrehaladás. legfőbb eszközét biztosító nyugalom,-béke, rend éö fegyelmezettség, akkor valóban meg kellett szólalnia az ország legelső emberének, az államfőnek, ha mutatkoztak olyan tünetek, ariielyek nemzetünk e múlhatatlanul szükséges közkincsét veszélyeztették.
El azokkal a kezekkel, amelyek felzavarják a vizet és a zavarosban egyéni célok érdeké ben, avagy túlfűtött hatalomvágytól vezérelve, akarnak halászni. Valóban nagy tudás, gyakorlat, megbízhatóság, élettapasztalat; jellemszilárdság és tehetség kell ahhoz, hogy valaki megállja helyét az ország ügyeinek intézésében. Nem elég, ha valaki kinevezi magát világmegváltónak és frázisokkal, jelszavakkal operálva lázítja a lelkeket és a demagógia iránt érzékeny tömeghangulatra aspirálva, egyengeti útját olyan eszméknek, amelyek, ki tudja, hova iuttaták az amúgy is éppen elég megpróbáltatással sújtott nemzetünket. A kormányzói szózat fennen hirdette, hogy a szabadság biztositéka az alkotmány. Magyarországot ezer esztendőn át az tudta fehntar-lani, hogy politikáját mindig megbízhatóság, nemes gondolkodás, lovagias szellem és magas erkölcsi színvonal irányította.. Ezek az irányeszmék legfőbb pontjait alkoták a magyar politikai bibliának. Ezektől eltérni, felrúgását jelentené a magyar múltnak svakon valói belerohanást eredményezne a sötét horizontú \'jövőbe. Lidérc nyomástól szabadult fel a magyar közélet, amikor a korivá nyzói szózat \' energikusan
Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 7&
Pár hetes csend következik berlini utasításra a szudéta-kérdésben
A cseh kormány 900 szudéta-német politikai foglyot szabadon bocsát
Berlin, április 6 Megbízható helyről nyert ér-\' tesülés szerint Ilemler, a szu-\' déta németek vezére utasítást kapott a német kormánytól,
hogy tartsa be a cseh kormány; által kért politikai fegyverszü-
netet. Ennek megfelelően aszu-déta németség beszünteti támadásait és megvárja a beígért Hodzsa-féle kisebbségi kódex megjelenését. A német kormány minden további maga
vetkezik.
Prága, április G A cseh kormány közkegyelmi rendeletet bocsát ki. Ennek értelmében 900 szudéla német kerül szabadlábra. A rendeletet húsvétra adják ki.
tartása ettől függ. Igy tehát 2-3 hétre most csend és békekö-
Az éjszaka válságosra fordult a Blum-kormány helyzete
A kormény tehetetlen az egyre terjedő sztrájkmozgalommal szemben
Páris, április 6 I A francia kormány helyzete ismét megingott. Az éjszakai ülésen a helyzet annyira súlyossá vált, hogy Blum az ülés elnapolását kérte. Igy időt nyert a széthulló népfront ösz-szekovácsoláss^ra.. A lapok szerint azonban ez is meddő kisérlel lesz, mert ha a szocialista párt két részre oszlik is és sikerül a kormánynak valamelyes többséget biztosítani, a szenátus minden körülmények között leszavazza ; a Bluin-
kormányt.
A kormánybukást legkésőbb péntek estig várják. - . \'
Páris, április (5 A párisi és a környékből p sztrájk mára ismét elmérgese-
dett. A sztrájkolókhoz ujabb és ujabb gyártelepek munkásai csatlakoztak. Ma reggel már 4-1.000 munkás sztrájkolt. A sztrájknak politikai jellege van: a kormány tehetetlen.
Baj van a spanyol kormánynak Párlsban tartalékolt aranya kórül
Páris, április 6 A spanyol kormány egymillió értékű aranyat tartalékolt a párisi Francia Bankban. A vörösök most azt kívánják, hogy a Blum-kormány ezt az aranymennyiséget adja ki a vörős-
I kormánynak, yium hajlandó is volna erre, de a Francia Bank I a leghatározottabban ellenzi ezt, miután ez esetben a Franco kormány megtagadhatná a Spanyolországnak adott kölcsönök visszafizetését.
A Ház nem fogadta el az ajánlások számának csttkkentésére vonatkozó javaslatot
A politikai párt meghatározására vonatkozó javaslatot visszaadták a bizottságnak
Budapest, április 6 A képviselőház mai ülésén az elnök bejelentette, hogy Antal István államtitkárrá történt megválasztása miatt lemondott a Házban a bizottságokban viselt tisztségéről. Bejelentelte egy ben Hindy Zoltán kérését is, ír mely az összeférhetetlenségi bizottságot kéri határozatának-
megváltoztatására, majd pedig felolvasta az ügyészség figyelmeztető levelét, amelyben közli, hogy a Palotai Kurir egyik cikkében a Házat sértően aposztro fálla. A Ház megadta a felhatalmazást a bűnvádi eljárás megindítására.
Ezután a 79. szakasztól folytatták a választójogi javaslat
mondotta : »Forradalmi módszerekhez nyúlni — nem engedek !«
Az ország kormányzójának messzehangzó kijelentései nem elégedtek meg csupán azzal, hogy a magas katedráról a várt ténybeli megállapítások hangozzanak el, hanem a lelkek megnyugtatását is szem előtt tartva, vázolta azokat a körülményeket, amelyek az egyre jobban fel-felbukkanó izgalmi hangulatnak okai voltak. És amikor ezekről szólott, említést tett olyan okokról is, amelyekel »józan ésszel bajos megérteni." Bizonyos tájékozatlanságra is allúziót tett a kormányzói szózat ós vonatkozik ez azokra az eseményekre, amelyek a német-osztrák csatlakozáshoz vezettek. A kormányzó erre nézve igy szögezte le álláspontját: »Egy régi jóbarátunk, akit a
békeszerződések lehetetlen helyzetbe sodortak, egyesült egy másik régi \'jóbarátunkkal ési hűséges fegyvertársunkkal. Az-4 zal a Németországgal, amely mindig élctre-halálra megbízható és szótartó szövetségese volt barátainak a történelem ta nusága szerint.- Valóban az a helyzet, hogy nálunk egyeseket boldog elragadtatásba ejtett ez a tény, a másikban viszont méla bánatot idézett fel. A helyes konklúzió azonban csak az lehet : minket • ez az egyesülés nem érint I Szerfelett érinti azonban a nemzet értékeit, jövőjét és »existenciáját, néposa tályokat és gazdasági ágait, de az egész nemzet egyetemes érdekeit az, ha akadnak olyanok, akik az adott helyzetet nyugtalanság keltésére akarják felhasználni, hogy izgalmak tá: masztása által, rémhírek ter-
részletes vitáját. Néhány felszólaló az ajánlások számának csökkentését kérte, de Széli belügyminiszter felszólalása után a Ház az eredeti szakaszt fogadia el.
A 80. szakaszt változatlanul fogadiák el, majd az előadó uj szakasz beiktatását kérte. Ez* a szakasz kimondja, hogy po-
jesztésével jussanak olyan ha-* lalmi eszközök birtokába, a mely kísérletre csak ez lehet a\' válasz : hiábavaló !
Ppntosan huszonegy perc telt cl az alatt, miközben nem maradi egyetlen rádiókészülék sem felnyitatlanul az országban a kormányzói szózat elhangzásakor. Egy csapásra 9 milliónyi népes családdá változott az ország s a kormányzói magánlakosztályból elhangzott szavak megtalálták az utat nem csak a magyar szivekhez, de az észhez is, amelyik évszázadok óta tanúbizonyságot telt arról, hogy bölcs, megértő és higgadt. A kormányzói szózat elérte célját . nem hangzott el a pusztába. Most már legyen tehát vége az izgalomnak s haladjon a magyar munka a lefektetett tervek szerint.
litikai pártnak csak az ismer* hető el, amelynek 1 parlaipentfc képviselője Vilii és 20.0.00 választópolgára
Meizler Károly felszólalása ulán a pótsza kaszt — niiuián nem kellő időben nvujlottók be — a bizottság elé visszautalták.
Lapzártáig löbb felszólalással a 122. szakaszig jutottak el.\'
Az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József* keserűvíz abszolút megbízható hashajló, amelynek Hatása igen kellemes. Kérdezze meg orvosát.
-•0-4 « — (]
A .KORMÁNYZÓT melegen ünnepelte Pest vármegye kisgyülése rádiószózata alkalmából, amely bókét és nyugalmat teremtett az országban. \'v
SIKIÍASZTASSAL vádolják Potyon-di Sándort, Pereg község volt főjegyzőjét. A-most folyó nagyszabású bűn-perben a gyanúsított főjegyző tagadja a terhére rótt cselekményeket,
A H AZ húsvéti szünete péntektől kezdődik.
AZ UJ SOMOGYI FŐISPÁN, Bar.say Ákos tegnapi installációján beszédé-ben a széthúzás ós demagógia ellen emelte fel szavát.
VITÉZ HORTIly ISTVÁN ma este 20 óra 50 perckor Budapest L állomáson rádióelőadást tart a nvigyar vas és gépiparról, inig éjiel az amerikai magyarságnak beszél rövidhullámú adón. •
INTERNÁLTÁK Bőért Istvánt, az uri banditát, Pick József bűntársát, akit dologházra Ítéltek, mert többeket megkárosítottak Budapesten.
JAVULT az állam pénzügyi helyzete. A beterjesztett zárszámadás 1930—37. ben 8.1 millió felesleget mutat ki.
60 RENDBELI UZSORAVAL és síit. kaszt ássál vádolják dr. Román István kispesti ügyvédet és feleségét.
BORSOD VARMEGYE ma választja meg alispánját.
A LABDARUGÓ SZÖVETSÉG nem fogadta el az olaszok ajánlatát at őszi mérkőzésekre.
DANKÓ PISTA Társaság alakult Szegeden.
ZSAROLASÉRT elitélték 300 pengőre Szegeden Pásztor József szerkesztőt, mert tnidőn a gázgyár uz áramszolgáltatást meg akarta vonni a nyomdától, Sós László gé|>észmérnökkel szemben fenyegető kijelentéséket használt.
BARO HATVA NY VALÉRIA, az európai hirü londoni színésznő, Ho-molka Oszkár felesége, vérmérgezésben egy londoni szanatóriumban nv-\'ghalL A NÉPSZÖVETSÉGBŐL kilép Chile, ha nem módosítják javaslatára az alap szabályokat.
LEGÚJABB:
BETHLEN gróf, Eckhardt és Ernszt még ma tanácskoznak Darányi miniszterelnökkel az időszerű kérdésekről
1NNITZER bécsi hercegérseki délelőtt hosszasan tárgyalt Pa-ceili biboros államtitkárral, majd kihallgatáson jelent meg a pápánál.
KORMÁNYVÁLSÁG hirót terjesztik ismét Budapesten. Illetékes helyen kijelentették, hogy nincs szó egy miniszter lemondásáról sem.

Bonyodalmak a klskanlzsal fiái: falára kifestett nyilas vers körül
Szigorú nyomozás Indult meg a pécil kir. ögyttzséfc Intézkedésére
Nemrégen\' jelentették Krasz-nay Pál rendőrtanácsosnak, a nagykanizsai rendőrkapitányság vezetőjének, hogy a kiska-nizsai nyilasok párthelyiségének külső falán kifestve a következő vers-Idézet díszeleg: »Testvér, elég a szolgaságból, Rázzuk le a rabbilincsekef! Légy inkább egy percre hős. Mint rabszolga egy életen at.«
A vers egy nyilas röplapról vett idézet, amit annak idején országszerte osztogattak, miga rendőrség cl nem kobozta.
Krasznay tanácsos kivizsgálta az ügyet és megállapítást nyert, hogy a versidézetet egy Horváth Károly nevű 27 éves, munkanélküli, nyilasérzehnü festősegéd festette a ház utca felöli falára.. Horváth nős ember, azelőtt Kiskanizsán la--kott, ottszivta magába »a szolgaságról\' szóló légkört, majd később bejött a városba és a Király utcában lakik. Felelősségre vonták a kiskanizsai zöld ingesek vezérét, Szerecz Lász-
lót is, aki vállalta a felelősséget. A kapitányság megtette jelenléséi a nagykanizsai kir. ügyészségnek, amely — miután az* 1921. évi III. tC.-bc ütköző cselekmény látszott fennforogni — n jelentést átteíte a fabla székhelyén levő kir. ügyészséghez. •
A pécsi kir. ügyészség most megkefeste a nagykanizsai rendőrkapitányságot, hogy ebben az ügyben folytassa le a bűnügyi nyömozást.
Krassznay rendőrtanácsos azonnal intézkedett, hogy a rendőrség bünügyi osztálya az állam és társadalmi rend elleni vétség gyanúja cimén inditsa meg a nyomozást ós annak eredményét terjessze fel azt illetékes kir. ügyészséghez.
A nagykanizsai rendőrkapitányság vezetője egyebekben is minden intézkedést megtett a város fogalommá lett patriarchális békéjéhek és nyugalmának az egész vonalon való legteljesebb biztosítására.
Zenekultura - Zeneiskola
Hol van még ettől Nagykanizsa? Pedig nem kellene hozxá híús, csak az, hogy mindazon egyesület, vagy testület, amely a kanizsai zerie-kultura erőit és tényezőit a saját céljai érdekében igénybeveszi, — nem is a szereplőket, csak — a szereplőket adó, kiküldő anyaintézetet, tehát
zeneiskolát vagy zenekart viszontszolgáltatásként anyagilag támogassa.
Azt líiszem, egyetlen művészetit, vagy műsoros bál költségvetését sem1 bori-taná fel, lra ilyen célra a bevételbe* arányítva 20—50 pengőt átdtalrtánrik a zeneiskolának, vagy zenekarnak. Ilyen kisebb adományok egy évben egészen tekintélyes összegre rúgnának fel s a befizelőik minden nagyobb megerőltetés nélkül segítségére lennének elsősorban a zenckxüturámtk, másodsorban a városnak, mert hiszen a közösség pénzéből ennyivel is kevesebbet kellene fordítani zenekulturális célokra.
Ha ezt az elvet a zeneiskola igaz. gatósága és tanári kara a mostani, amúgy is ellene izzó hangulatban nem is miondja ki, de ki kell ezt
mondania a zeneiskolai felügyelőbi-zottságnak s meg kell értelnie min-denklvel, hogy itt nem fizetéstől, lía. nein annak a kulturtnhinkának a tárfíó-gatásáról van szó, amely kuituftnMnkát saját egyéni céljaik és hasznuk el. éréséhez igényije vesznek. Ha eat az elvet kimondja a zeneiskolai felügyelő-bizottság, ki kell mondania a szimfonikus zenekarra vonatkozólag a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör elnökségének is s akkor a "kanizsai zenekultura anyagilag ismét egy lépéssel előbbre jutott
Utoljára hagytam nzt a kérdést, ami ugyan óhyagi és kulturális szempontokból tényleg utoljára hagyható, de mindenesetre megoldásra vár, mért az egészséges zenekultúrát mégis zavarja és befolyásolja s ez
é zenei „kontárság".
Mert nérn csak a clpőkészitfe, a ko-vácsmúnkák, még a képkeretezés körében lehet kontárokat találhi, hanem a zenében is.- Ugyanis a zenészem bérek két kategóriába oszlanak: kékített szakzenészek ós képesítés nélküli, u. n. dilletáns, vagy műkedvelő zenészek. A inig a műkedvelő zenészek

„mw\'f-,
Motorkerékpárok
megbízhatók és kitartók — a legerősebb ntpi strapára konstruálva I
A leghosszabb élettartam t
990.— P-tfll
18 havi részletfizetésre. Megtekinthetők :
SGHLESIIGER GYULA
vaskereskedő, Zata-Somogym. kflriet-képvisetöjénél
NAOYKANlZSA,
Erzsíbet-tér 18.
Hivj*, v Mendlovitsot
falaton Sft
csak saját szórakozásukra muzsikálnak, Vagy síakképzíeit vizelés mellett önietlenüj a köz, a zCnekulturá érdekében működnek, addig kontátSágról beszélni nem lehet, de azonnal fennáll iu is » kontárság, amint *Ua(ü műkedvelő, vagy fflig képzett zenész létére kenyérkeresetként — sokszor nem is egészen korrekt módon — ze-nelanltással foglalkozik.
Ezt a kérdést is fét kellett emli-tenem, VnJert ez Is létezik. Ismét hangsúlyozom, ne értsenek félre, egy szóval sem akaroirt azt mondani, liogy pl, Kanizsán ne lehessen másnak zenét tanítani, csak a zeneiskolának, tgenis, akinek meg van hozzá a szakképzetsége, az tanítson iskolán kivül Is, eízcl csak Kanizsa zenekultúrája nyer. S azt is tudóm, hogy a zene. Iskola méltóságán altillnak tartaná a zenei kontárokkal váló törődést, az ellenük való eljárást, de én azért a zeneiskolai feiügyclőbizottság figyelmébe ajánlomi ezt is, amíál is inkább,1 mert nem csak Kanizsán, hanem oe országban mindenütt veszélyezteti a zenei kulturát e\'z a kontármunkn, ugyarinyírd; hogy a kérdés riagy részé mái miniszteri szabályozást Is nyert. Itt neiii sok\' teendő van, csak a fennálló miniszteri rendelkezéseknek kell eleget tenni, do ezt aztán száz százalékig és okvetlen meg kell valósítani.
Az itt előadottak csak rövid elgbtt-dolá-sok, jóindulatú tervok, amelyek felvetésében semmi érdekeltség, sem vezetet, MSfefi a kanizsai zeríek\'ultu-rához csak annyi érdékem füz, högy mint zenekari tag, résztvesxek abban a münkábanf, amelyet szeretek, be. csülök és értékelek s amelynek zavartalan menetét és fejlődési lehetőségét szeretném biztosítva látnia Erősen hiszem, hogy a zeneiskolai felügyelő-bizottság ülésein az itt előadottaknál sokkal több és jobb ótfet is ki fog pattántíl A magami részéről legfontosabbnak móst csak azt tártom, hogy a zeneiskolai felügyelőbüottság, — amely módot é$ alkalínaf rtyert afra, hogy kezét állandóan a kanizsai zoné-kultura ütőerén tartva azonnal és hatályosan kózbeléi)hessen, lm segítésre van szükség, — átérezve azt, hogy nem csak egy iskolai bizottság, ha-neih Kanizsa kultúréletének egyik jelentős tényezője, munkáját nem\'csak évetikéht egyszer, riépszövetségi szisztéma szerinti üléá taHásával, hsheny állatidó, Kanizsa zenei életét mindig szemmJeltartó s a kellő pillanatban készenlétben levő és közbelépd leltt-ismeielességgel végezze. Akkor a ka-nizsai zeneiskola és zenekultura nyugodt, zavartalan munkája és eredményes fejlődése biztosítva lesz.
(Vége)
Dr. Üomjin Qyula
EMLÉKEZTÉfÓ
Apiiiu e.
Velitettképcs Ureilis olSadái Ó kor
• Népmozgó baui.
Aprllla ».
(lomsnVnsoU Mária hojigvori^nye 9 kor a zeneiskolában (Zenebarátok Társasága). Jígyek Fisehelna. tlijaa J.
Az Irodáim! Kör Kodály-haáiíwr-wnje ö-kor a «zlntt4üjatt.
Húsvéti cipövásárt hirdetünk I
".\'<>,8.80 r.v.Mü.su.so 3üs — 4.50 WüZA&Wz 3.20 Luxassipöin^ itolMitlmk! Választékunk legelegánsabb! Hiltényi Sándor és Fia (FhUJfoséj
1936. április 7.
ZALAI KÖZLÖNY
MAljób tadKttoahai
„A halál fensége előtt nincsen titok.
(Opyright) Akárcsak egy modern regényt>en: megrázó és szivttfmttrkoló mondatokkal kezdődnek Vetsera Heléna bárónő memoárjai. A kis füzet tol-jes két oldalát foglalja el a beve-DOtés, amely azontian nülcsen elválasztva az események kronologikus ismortetésélől. Mintegy negyven sort tesz ki a bevezetés ős e, a negyven nyomtatott sor választ ad arra a kérdésre: miért hallgatott közel két éven át az anya és mik voltak az okok, amelyek kezébe \\ adták a tollat, hogy ezt a vádlialnak Is beillő .emlékiratot, megírja. A nyolcvannyolc oldalas füzetben mindvégig harmadik személyben beszél az anya.
Akkor ez volt az irodalmi stílus
Hiszen még a háború alatt is forradalmat jelente.it az osztrák újságírásban, hogy a haditudósítók már első személyben mertek irni.
A leánya igy szerepel : .Baronesse Mnry Velsera..
0 maga : »die verzweifclte Mutter..
A memoár bevezetése szó szerinti fordításban a következő :
■ A tragédiát követő megdöbbenés első megrázó benyomása alatt, a katasztrófát követö időpontban lehetetlenné tették, hogy azok, akiket legközvetlenebbül érintettek az események, ic])lczetlcnül feltárják a teljes igazságot. Mindaz a borzalom, ami történt, készületlenül találta a hozzátartozókat. Az első hirek lesujtóan hatottak, azonban még a legközelebbi család tngok is tájékozatlanok voltak a tekintetben, hogy voltaképpen mi is tőrtént Mayerlingben és az események ott hogyan zajlottak le 1 A tragédia nyomán felütötte fejét a rágalom és hírnökeit a nyilvános hírlapokon át olküldötte a közönséghez is. Ezekben a szomorú napokban a. fáidalom szentsége tiltotta meg, hogy a hozzátartozók önmagukkal és az élőkkel szemben kötelességüket teljesítsék. Ez a tilalom fennállott mindaddig, amíg n halotakkal szemben a kétségbeesett gyásznak elég nem tétetett.*
• Minthogy ez már megtörtént, kötelességszegés lenne ugy a holtak emlékével, mint az élőkkel szemben elvonni az igazságtól azokat a jogokat, a melyek az igazságot megilletik. Kötelességszegés lenne a további tétovázás és bűn lenne megtűrni fává terebélyesed ését azoknak a különböző hamis beállításoknak és támadásoknak, amelyek nyomon követték n gyászos eseményeket.«
»Az események, amelyek a mayerlingi kastélyban katasztrófában végződtek, mindmáig féltő gonddal őrzött titkai maradtak azoknak, akik immáron elköltöztek az élők sorából és ezekről az eseményekről
a hátramaradottak csak később és csak részletekben szereztek tudomást. Bármilyen fájdalmas e részleteket most a nyilvánosság előtt kiteregetni, meg kell ezt tenni minden egyéb szempontra való tekintet nélkül. Meg kell ezt tenni azért, hogy meg-fékeztessék a rágalmaknak az a hadjárata, amely a halál fensége és a legrettenetesebb szerencsétlenség előtt sem borzad vissza ésjfoly tatja a maga gyászos níesterségét. Egyszersmind szembe kell szállni azzal a lát-
szattal is, mintha csak egyetlen szempont is indokolttá tenné a titkolózást és valami ok forogna fenn, hogy a nyilvánosság elől röstelkedve /kelljen valamit is eltakarni. Ezek a szempontok teszik kötelességgé az igazságot, minden rendelkezésre álló bizonyítékkal együtt nyilvánosságra hozni. Az élőknek joguk van ehhez. A halottak megérdemlik, hogy a vétkük ne tűnjék fel nagyobb bűnnek, mint amilyen az a valóságban volt.«
Kl volt Vetsera Mária édesanyja ?
E bevezetés után Vetsera Heléna bárónő memoárjai nyomban rátérnek az események ismertetésére és pedig a következő szavakkal : \'
»A tizenhét éves Vetsera Mari/ baronessnek anyja házából való elcsábítását január utolsó napjaiban a kővetkező események előzték meg. Ezen események bekövetkezéséig a bárónőnek a legcsekélyebb gyanúja sem volt arra, hogy leányának személyes kapcsolatai vannak a trónörökössel....« Mielőtt tovább folytatnám\' Vetsera Heléna bárónő memoárjainak ismertetését, szólnom kell róla is és portrét kell adni a szerzőről. Bizonyos, hogy a mayerlingi tradiát megelőző időben a bárónőnek nem volt »prima renoméját a császárváros arisztokrata köreiben. Nyilt házat vitt, azonban összeköttetéseit, főként urak intervencióját kellett igénybe venni ahoz, hogy egy-egy meghívást kapjon olyan udvari bálokra, amelyeken egyébként százan és százan jelenlek meg.
Görög, vagy talán örmény eredetű családból származott ez az asszony. Az apját Baltazzi Themistoklesnek hivták. Pontosan
azon a napon tűnt fel Béos-ben, amikor Fereno József oltárhoz vezette Erzsébetet:
1854 április 28-án. Azt a le-vantei deputációt, amely értékes ajándékkal kedveskedett a császári párnak, ez a Baltazzi
Themistokles vezette. Három fia és két leánya volt ennek a bankárnak, egyik fia a Rlngtheater égésénél vesztette életét. A fiatal Heléna szépségével tünt fel. Konstantinápolyba ment férjhez, a gazdag apa egy szegény. de előkelő férjet kéresett a számára és Ausztria törökországi diplomáciai megbízottja, a magyar eredetű Vetsera báró aranyozta be hétágú koronájával a Baltazziak pénzes zsákjait. A bárót — bizonyára az após intervenciójára — Bécsbe helyezték át, ide költözött Baltazzi is, talán nemcsak azért, hogy ott ragyoghasson az udvar fényében, hanem elsősorban, mert Bécshez kötötték őt üzletei. Nem tartozik a tárgyhoz és inkább kurio-zumkértt jegyzem csak meg, hogy Baltazzi Themistokles leg nagyobb koinmittense volt a bécsi állami pénzverdének és hajórakományokban küldte le i Abesszlniába a Mária Terézia tallért.
A kél Baltazzi testvér, Sándor és Heléna lázasan hajszolták az udvari kapcsolatokat. A-fiu egyszer elkísérte Erzsébet királynét is angliai útjára, a hol bravúros lovaglásával feltűnt. Heléna nővérét Stockau gróf vette feleségül.
Vetsera Heléna kapcsolatait az udvarral maga a császár szűntette meg és Festetich Mária grófnő, Erzsébet udvarhölgye naplójában beszámol egy igen kinos incidensről.
A 20 éves trónörökös és a Balzac-koru bárónő
Tizenegy évvel a mayerlingi katasztrófa előtt, 1878-ban, a mikor Rudolf huszadik születésnapját ünnepelte Gödöllőn, Mary baronesse ekkor csak hat éves volt...
Festetich Mária grófnő elmondja, hogy ebben az időben az udvar huzamosabb ideig tar tózkodott a gödöllői kastélyban és egy izben Rudolf zavartan álltott be a grófnő lakosztályába.
— Nagy kérésem van önhöz,-— mondotta — lekötelezne, ha
délután rövid időre átengedné nekem a szobáját. Vetsera bá-* rónővel szeretnék zavartalanul elbeszélgetni. >
A grófnő — emlékiratainak tanúsága szerint — e kérésre mosolyogva bár, de határozottan nemet mondott e szavakkal : \'
— Ne haragudjék Fenség, ha tisztelettel megkérem, keressen a randevúi részére az én szobámnál alkalmasabb helyiségei-
Pár nappal később Ferenc
FOGPÉP
Fogzömáncát kíméli. Alaposan tisztítl
József egv családi diner alkalmával felháborodva fakadt ki a báróné ellen. Erzsébethez, fordulva ezt mondta :
— Es ist doch unerhört... lehetetlen, amit ez az asszony Rudolffal csinál.. Szinte élni se hagyja. Látom, hogy mindig a nyomában lovagol. Ma magam is észrevettem, hogy valamit ajándékozott neki...
...Vetsera Heléna liirtelenel-utazott Gödöllőről.
Kapcsolatait az udvarral azonban fenn tudta tartani és ebben nagy segítségére volt legmeghittebb barátnője, Larisch-Wallersee Mária grófnő, Erzsébet unokahuga, aki úgyszólván mindennapos vendég volt bécsi tartózkodása alatt a Vetsera palotában és aki a báróné vallomásai szerint cgyesegyedül volt oka a mayerlingi tragédiának...
Mayerling szomorú esztendejében Vetsera bárónő még élni akaró szépasszony volt. Valamivel tul a Balzac-koron, de még innen a negyvenen
A mayerlingi tragédia után összetört, szerencsétlen matróna lett és memoárjait akkor vetette papirosra, amikor az élettel szemben letett minden reménységről...
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR
Április 29 -május 9.
1800 kiállító. - 7 küllőid! állam hivatalos részvételévol.
TELEVÍZIÓI
Repülőgépklállltás, divatbemutató, rádióüzenet közvetítés rövid ég hosszú hullámon, építőipart tőzsde, kongresszusok, stb., stb.
50°/o-os utazási kedvezmény
Budapestre április 23-tól május \\ 9-lg — Visszautazásra április 29-től május 15-ig. Vásárigaxolwány kapható a vásárirodánál, Budapest, V., Alkotmány-utca 8. N.fykantuáni u Nagykanizsai Takarékpénztár Rt-nál és az IBUSz-íióknál.
4
ZALAI KÖZLÖNY
MK8. áprtfc 7
RAkéoxiul 5«.
Pompás uj kávéháza. János-vitéz sörítaője, gyönyörű télikertje a fővá-K* látványosaiga. Olcsó, kényelmes szobák, előnyös penzió-árak. Cigány: szeged 1 Farkas Jóska. Jazz-táno: Vlrány swlng-orchestra.
hm mww h ÍJ I HTUNK
„Mezítlábas tisztviselőkkel nem lehet tekintélyt tartani"
Nagykanizsaiak • STOSz jubileumi közgyűlésén
A Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetsége most tartotta 10 éves jubiláris közgyűlését Buda|>eston, ahol mintegy 1000 résztvevő jelent meg az ország különböző részeiből. A nagyka-nizsai csoportot dr. Borsónyi József elnök. Grábár Lajos és Nyerki László vezetőségi tagok képviselték.
A Szövetség emlékiratban kérte az 1031. évi fizetések visszaállítását, a különadó eltörlését, a családvédelem fokozottabb kiépítését, az állami és városi státus rendezését.
Czettler Jenő. a Szövetség fővédnöke ismertette a segédhivatali kar dicséretes munkásságát, érdctnPit és jogos kívánságait. 0 is ugy látja, hogy a tisztviselők rászolgáltak egy Jobb meg. élheléi biztosítására. Személyesen fog kÓzbelé|>ni az egyes kívánságok teljesítése érdekélt). Hangoztatta, hogy a mezítlábas tisztviselőkkel neon lehet tekintélyt tartani.
Grábár Lajos kérte az előléptetések megkönnyítését és állások betöltésénél a szolgálation levő kezelők és dijno. kok elsőbbségi\'jogának biztosítását. Az indítványt egyhangúlag elfogadták és rövid idő" beiül emlékiratban terjesztik t fel a \'kormányhoz.
A STOS* Houdnlut felkarolásáért a Jubiláris közgyűlés dr. Krátky István polgármesternek, dr. Hegyi Iiajos fő. jegyzőnek, Hemmort Károly számvevőségi tanácsosnak, valamint a zalai Közlöny sserkesztőségének köszönettel adózott.
— TekInUfl mojr -a Kopsteln Bútor-Áruház áHandó butorkiállltáHát ízlése* ASiOkL\'é\'bútorokat kedVező fizetési teltetekkel té vásárolhat
Stephan Zweig, a történelmi regényíró
1 Irta: dr. KovéM-febestfay Tibor
Ugy érzem, mindjárt előadásom eleién egy magyarázattal tartozóink Meg kell magyaráznom, miért is esett választásom épen Stephan Zweigre. Ami-kor az az igen megtisztelő felszólitás ért, hogy a könyvnapok keretéin szerény tehetségemhez mérten én is megszólaljak, a válaszadásra égésien rövid idő állott rendelkezésemre. Úgyszólván \'pillanatok alatt kellett határoznom. Arról pedig mindannyian olvastunk már, hogy a vlzbefűlónak képzelete előtt élete legszebb, legmaradandóbb pillanatai futnak végig s hogy az a képszalag hihetetlen gyorsasággal rohan. Nos, valahogyan igy voltam én is a fcfcizölitás, a Kőtelező válaszadás fullasztó perceiben*
Ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy Stephan Zweig olvasása élelem-4egmaradondóbb, legérdekesebb momooiuwia lenne. Nem. En abban u pillanatban má»t láttam inOgam előtt. Történelmi tanuhnányt s maga a tanulmány csakugyan életem leg-élvezetcsebb foglalkozása.
Stephan Zweig \\ pedig a modern tőr-ténclml tanulmányírásnak egyik leg. eiősebb mestere.
Ezen az uton jutottam el a* Íráshoz, és ide hallgatóságom szine elé.
Szentképek mellett a „megváltó" Sztálin képe függ a Franciaországban bolsevizált magyarok lakásán
A Komintern a francia főldSn 416 magyarokai akarja fel használni Magyarország bolsevizálására
Ezek a .B., és Sz. V. B.>-ok min-
Páiis, 1938 március Franciaországban mintegy 50.000 m<» gyar él, akiknek nagyrésze a háború után vándorolt ki, hogy résztvegyen az újraépítési munkálatokban.
A magyar tömegnek nagyrésze kés, szorgalmas münkásoKból áll, akiknek minden vágya Franciaországban egy kis vagyont gyűjteni s azután ismét haza térni.
A népfront kormány uralomra jutása után
1936- nyarán, nagy erővel Indult meg a boliavlki propaganda a magyarok körében.
Mindenfelé kommunista agitátorok jártak-keltek a magyarok között s szépen hangzó magyaros nevekkel jártak házról-házna s terrorizálva, megfélemlítve a [wlitikával nem foglalkozó munkásokat, belehajszolták őkol a tCGT\'-be (Confederation (iénérste du Travail), vagyis az .Általános Munka Szóvetsétfl>e, amely nemi más, mint
u szocialista-kommunista szaksiervozet. Az igy megszervezett magyarságot azután igyekeznek a .Békét és Szabadságot Védő Bizottságok -ba is beié-pétire bírni.
Ez a -B. és Sz. V. B.> nem miás, mint a Moszkva irányítása alatt működő
álcázott franolaországl magyar kommunista párt
amelynek célja: az itteni magyarság bobevizálása.
denütt megalakultak a magyar kolóniákban s kommunista könyvtárak felállítása által kommunista felvilágosító előadások, közös kirándulások1 és táncmulatságok keretétan igyekez. nek tagjaikból öntudatos, harcos kom-; munistákat nevelni s általuk az otthoniakat bolsevizálni.
Ebben a munkában nagy szciepet I visz a Párfsban megjelenő magyarnyelvű bolseviki orgánum, a Szabad Szó és a moszkvai Bokányi Dezső féle Sarló és Kalapács.
A „Szabad Szó" mintegy 20 ezer példányban jelenik meg ét féktelenül izgat a keresztény hit és a magyar ntmzetl
érzés ellen. A Komintern em», a magyarokat bolsevizáló törekvéseinek legfőbb akadályát a magyar missziók képezik s ebő helyen a három franciaországi magyar .katholikus misszió. névszerinti az észak franciaországi Lille székhely, lyel, a párisköniyéki, Páris és a déi-franciaorsszági Grenoble székliellyel, amelyek megalakulásukat a néhai p. Kipper Károly jezsuita atya kezdeményezésének köszönhetik, Ezek a katolikus missziók
vallási, uemzeli, Kulturális és szociális szempontból mindenképpen istápolják a ieájuk bbcolt magyarságot a lelkészek és missziós nővérek áltaj s eként a bolseviki behatásokat elte--Súlyozzák.
Városi Mozgó. »««rdéw, o—fc i n.pi
IRENE DUNNE, a drámai színjátszás utolérhetetlen hősnőjének egyetlen Idei filmje 100\'/, .iker I
Ellopott élet
A „MELLÉKUCCA" testvérül mje. Férli főszereplő: RÓBERT TAYLOR, * nők kedvence.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3. 5, 7 és 9-kor. 5 órakor filléres.
I)e a magyarázaton felül még egy vallomást is tennem kell, ugy gondolván, liogy az őszinteség a legjobb összekötő kapocs előadó ás hallgatósága között. En nem Stephan Zweig egyik, valamelyik munkájának l»on-(olgatásával kívánok most foglalkozni. Ahhoz felkészülni elegendő időm sem lett volna, de meg szerintem ez a munka nemi is lenne eléggé érdekes. Stephan Zweig, az iró, rendkívülien sokoldalú, annyira sokoldalú, hogy egy-egy kiválogatott munkája utáu erről a bűvészről egész képel ma. gunknak alkotni nem lehet.
Legyen szabad előbbi egyes szavaimnak külön hangsúlyt adni s az imént nyomatékkal kiejtett két szóra — az iró és a bűvész — visszatérni. Az iról azért hangsúlyoztam, mert meg kell vallanom, Stephan Zvveiget, az embert, egyáltalán nem ismerem. Azt sem tudom), hol-mikor született, mUyen iskolákat végzett, mikor és hogyan fogott hozzá az Íráshoz ~ egy. szóval az emberről senvmit nem tudok. Ha nagyon érdekelne, könnyű lett volna egyik friss keletű lexikonban utána nézni az adatoknak, de ez eszembe sem jutott. Meg azt hlsiCni, nem is járulna hozzá valami különösképpen ahhoz, hogy én a bűvészt kellőképpen felfedhessem hallgatósá. gom ejőtt. Mert a lényeg, mindaz amit ezután előadni szándékozom — a bűvészről fog szólani.
A bűvészek közölt persze rengetfg
féleség van s azokat valami gondosan osztályozó elme már bizonyára réges-régen csoportok ós alcsoj>or-toWba sorolta bo. En a magam részé-iől csak kétfélét ismerek* Egy univerzálisát, olyant aki a legkülönl>őzőW> lényegű mutatványokkal tud szórakoztatni s pgy s|>C(iáUsat, olyant, akinek mutatványaiban a lénjeg egy és ugyan az, de aki azt a lényeget olvan Whc-tetten változatokban s azokat olyan ütemben mutatja bo, hogy a szemünk belekáprázik a látványba.
Stephan Zweig, a bűvész, ehhez az utóbbi csoporthoz tartozik, sőt azt kell mondanom, ennek a csoportnak egyik legkápráztatóbb, legteheL Kéjesebb képviselője.
A színpadon, orfeumokban vagy o cirkusz porrondján szórakoztatók s o betűvetés bűvészei között egy alapvető ellentét áll fenn. A rivalda bűvészének eieje abban van, hogy mutatványainak titkát senkinek el nem \'árulja. Az irodalom bűvésze pedig épen akkor nagyszerű, amikor a szirtünk elé rakja mesterségének nvindon fogá. sát, minden rejtélyét, minden egyéni vonását. Nem hogy azt takarni akarná, nem liogy azt napvilágtól, kíváncsi szemektől, utánzóktól Téllené. Ellenkezően. Kihiyón az.-al kérkedik, hogy ime: — tessék itt van, világosan és olvashatóan mindenki száméra mindaz, amit én tudok, ahogyan én ta-dom. Jertek, próbáljátok azt utánam csinálni, — Tehát nemcsak szórakoz-
Gfenobtebaa,\'tokintve a közeli vörös Spanyolországot,\'különös erővet folyik a vörös aknamunka egy I.azarovlcz nevű, MagybroBíiTgon nevelkedett ide. gen vezetésével, aki Molnár Béla ma-gyár álfa éven végzi feleségével együtt a propaganda-munkát.
Spanyolországból Is állandóan jönntk Qdülő katonák,
a Bákosl Mátyás zászlóalj tagjai s mindenféle agitátorok Grenobleta, akik a vörös spanyol-akciók számára gyűjtenek és verbuválnak a vörös hadse" regbe való belépés számára.
Egyes dél franciaországi magyar to lepen, amelyeken1 még\' erősen" él1 a ha.
iából hozott vallásosság,
a vörös agitátorok valli»o« meaben bujtogatnak,
akként, hogy magyar Iparcikkeket árul va beférkőznek vevőjük bizalmába s elmondják nekik, hegy Ők ugyan buz-gó katholikusok, de egyben elszánt kommunisták is, mert hiszen Krisztus tanításának igazi végrehajtója Sztálin, nem pedig a pápa és a paj>ok, nvert csak a kapitalistáktól megfizetve, elárulták az evangélium tanait.
Igy érthető azután, hogy egyes, ekként megtévesztett emiberek lakásaiban ott látható a feszület és
a< wontek képei mellett a „megváltó" Sztálin arokópa la.
Mindezen bobevizáló akciókkal szemben B. Szokolyí Alajos, a \'dél-franciaországi magyar katholikus misz szió vezetője, kezdettől fogva a leg-erélyesebben foglalt állást, I)nÜ»szky Mária és Lagogda Mária missziós nővé rekkel együtt, amiért többszázan támadták moj őt nyilt utcán kommunisták és spanyol anarkisták s iljrmó-don akarták őt megfélemlíteni és kon-tiUáns álláspontra birnii.
A legutóbb p®dig, amijdőn Grenebie főterén véletlenül találkozott egy 3000 főnyi tüntető kommHni,at» tömeggel,
• töm^g Inzultálta s egyrésze kónyszorltenl akarta Őt, hogy velük vonuljon és tüntesse^ Thorey bolseviki vezér uraJontmjutása és a\' vörös spanyolok fegyveres megsegitéso mellett.
A franciaországi katholikus missziók óriási erőfeszítéssel küzdenek eme mérgező\'áramlatok ellen s befolyásuknak kőszőnheiő, liogy a franciaországi magyarok zöme, minden vörös aknamunka dacára is, kitart a keresztény és nemzeti eszmék mellett.
lat, hanem kérkedik. És nomlosak kérkedik, hanem nevel, tanit.
A középszerű tanítóknak egyetlorj\' jó tulajdonságuk van. Ha a nevelésükkel\'sokat nem is használnak, azzal nem is rontanak sokat. A genie mint tanítómester egészen más. Más pedig azért, mert az Írásából kibuggyanó subjeklivitása amilyen épitő, épen olyan nagyon romboló is lehet.. \'
A subjektivitás pedig minden irónak, de különósképeu a történelmi tanulmányok, történelmi szellemek ős irányok megi^ójának épen olyan természetes, mint elengedhetetlen tulajdonsága.
A történelem kutatója, búvára — épen az ellenkező kell legyen. Aki könyvtárak, levéltárak, régi elmosódott okiratok tanulmányozásának szenteli magát, aki a nagy. gonddal s tiszta mérlegeléssel mieguzerzctt adatokból építi fel a múltnak házát, annak szükségszerűen objektívnek kell lCn> n ic.
A történelmi szellemi, a történelmi levegő megirója azonban kész képet kap az asztalára. Azt a szellefcnet kimagasló, nagyon sokszor különőské-pen exponált személyiségek rajzán keresztül mulatja be, olyanokén,, akiknek élete, müvei, tettei többnyire Jól felkutatottak, tehát subjektumokal elo-venit meg. Személyeket, akiknek ereje, jelentősége épen subjektivitásukbun tejHk.
1938. ápijH« 7

IV.PI10HÁSZKA O. U.8.
Vl.rES£^-KRT.8.
GYXRBUDAPEST, XI.IENKE-UT 117.
EALAt KOZUWY
Kelemen Ferenc a PK választmányában
fcagy kitüntetés érte Kelemen Fe. a Nagykanizsai Takarékpénztár \'í#galójál. a nawkanízsal köbeinek •sok fronton munkálkodó hivatott él lm|í(t)sáU\' A Pénzihfózeti Központ minapi közgyűlésén az orsrág 30 legnevesebb bankdirektora között Kelőmén I\'^rt\'ncet is a PK választmányának tagjai sorálm választották, lílökelő országos közgazdasági tisztség ej, kitüntetés nem csak viselőjére és intézetérc,
hanem Nagykanizsám is amely Keh-mert Ferencet szivvcl-lélekkel magáé fiak, a közélet ezer idegszál ín át hoz-záforroltnak vallja. Klismerése ez n választás Kelemen Ferenc országos közgazdasági és szakirodalmi munkásságának, elismerése- egyénisége és num-kája érlékénok, signurn laudisa a termelő sohasem\' pihenő agynak, teltre készségnek és a közért önzetlenül megvívott sok eredményes harcnak.
Megint fegyelmi indult a tapolcai kórház sebészfőorvosa ellen
Talán még emlékezetes olvasóink előtt, hogy n tapolcai kárház sebészfőorvosa, Szívós (Stclncr) Lajos ellen néhány év vei ezelőtt az alispán fegyelmi eljárást indított.
Az ügy akkor elsimult, Szívós Steiner tovább folytatta prak-szisát, de kisebb-nagyobb ügyek
ben egymásután érkeztek feljelentések ellene. Uődy Zoltán alispán most e különböző szabálytalanságok gyanúja miatt felfüggesztette állásától Szívós (Steiner) Lajos dr. kórházi sebészfőorvost és újból elrendelte ellene a fegyelmi eljárást.
Stetdt
B1JDAPF.ST L
17 Julier Ferenc előadása. — 17.30 Hanglemezek. — 18 Dellos Sándor elbeszélés. _ 18.30 Horváth Gyuhl cjtfányívmekara. — 19.30 Az Opernhdr előadása. .Bohémélet.. IMtrMi négy képien. _ Az I. felv. után kb. 20.15 Hírek. - A II. felv. után kb. 20.50 Vitéz nagybányai Horthy István, a MAVAG ív vezérigazgatója előndása.
- A iri, leír. után kb. 2t.35 Idtjd-rásjelentés, hírek. — Az clŐíidAs utftn kb. 22.30 A 2. honvédgyalogezied re-nekara. — 23,10 Kiss I-nJos cigány-zenekart. — 0.05 Hírek. BUDAPEST Ik
18.30 Olasz nyelvoktatás. — 19 Dl. Szerb Anlal előadása. _ 10.30 Felöl, vasás, — 10.55 Hanglemezek, — 21 21.25 A 2. honvédgyalogezied rene. kara.
CsQtOrtfik BUDAPEST 1.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek
- 10 Ilitek. - 10.20 Felolvasás. -1U.45 Felolvasás. — 12.05 Kálmán Oszkár énékel. 12.30 Ifitek. - 1320 Időjelzés, iddjArásjelenlés — 13.30 Hanglemezek. — 14.35 Hírek. — 11.50 A rádió nlüsorának ismSrlctfoc. - 15 Arfolyamhirek. — 16.15 Fischof C.yu, lánó előadAsa. — 16:4.1 Időjelzés, hiiok
17 A Központi Papnevelő Intézel Énekkara. — 17.35 l)r. ortutay Gyula előadása. — 18.05 I.akntos Gyula ós I.akatos Vince cigányzenekara. — 18.45 Kertészeti időszerű tanácsadó. — 10 •Szuhay.. Végjáték három felvonásban,
- 2C140 A rádió szakm«en<»|tara. — 21.20 Doünányi Em»» XIV. Beethoven zongoiMrónáta-eslje. — 22 Hírek, Idő-járásjelentés. — 22.25 l-\'arluu Jenő cigányzenekara, Szláruy Márton énekel. -- 23 Az operaházi zenekar. — 0.05 llírek.
budapest 11.
17 Felolvasás. — 18.15 Angol n^fcly. oktatás. — 18.45 Lakatos Gyula és Lakatos Vince cigányzenekara. — 10.20 Hanglemezek. - 20.20 llirck. - 21.20 A rádió szalonzenekara.
bícs.
12 Hamburg déli zenéf. - 14.15 Könnyít zene Hamburgiról.
17 Lemezek. — 17.30 SA zenekar.
— 18.30 Brahms- és" ltogcr-dulnk. — 10.10 l\'clsőauszlriai dalos-zenés est.
— 20 ltádlózenekar. — 21.15 Szimfo. nlkusok. — 22.20 Deutachlandsender.
— B.MtklilUUsukal tekintse meg minden vótolkényazer nélkül. Köpetein blUortrohái
Kanizsára szökött egy pesti gyilkosság lettese, Berzencén elfogták
Jó fogást csinált a herzen-ceí csendőrség. Nagykanizsán lakott ugyanis Bicskei Géza, u kiről itt a városban senki nem tudta, hogy 1935-ben Budapestéi! lialállókozó súlyos teslisér-tés miatt két és fél évi fegyházra Ítélték. Bicskei igyekezet! is ezt nem hangoztatni, mert a
büntetés pkttniegszökölt. Országos körözést adtak ki ellene s most Berzencén járva valaki felismerte. Azonnal szólt a csendőröknek, akik elfogták a szökevényt. Felkisérlék Pestre, ahol felelni fog szökéséért és leüli régi büntetését.

Amíg a tulajdonosok Kanizsán voltak, leégett két Ház Murakereszturon
Pár hét alatt a harmadik tüzeset pusztított a faluban
Mürakersztur, április 6 (Tudósítónk tele fon jelentése) Ked. den délben ijedt «tüz van. kiáltásra lettek figyelmesek az tr^tV *niber«k MurakcreszL I uron. Csakhamar meg-y w állapítható volt, hogy ™1 M őzv. Bogatin istvánné hflift ég nagy lángok, kai. Mire a falu tűzoltósága megérkezett, már lángokban állt Jlorváth János gazda háza is.
A falu lakói sielve láttak a tűz oltásához, de csak Horváth melléképüle-lelt sikerült megmenteni. Horváth háza, valamint őzv. Bogatinné háza és melléképületei teljesen leégtek. A két háztulajdonos ugyanis épi>en Nagyka. nizsán voll a vásárban és igy a tüzet csak későn vették észre.
A két károsult csak akkor értesült arról, hogy háza leégett, amikor a délutáni vonattal visszautaztak Muia. kereszturra.
A csendőrség erélyes nyomozási in. dilott. Gyujlogatást sejtenek. Megerősíti ozt a feltevést az is, hogy ez. volt az utóbbi hetekben a lumnadik tüz, va-
lamint az, hogy a két ház a tulaji-donosok távollétében gyulladt ki*
A vádtanács sem helyezte szabadlábra a csapi gyujtogatót
Dörgönye József csapi gazda ügyét tegnap tárgyalta a nagykanizsai törvényszék vádtanácsa dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnök elnöklete alatt. A vádlanáos elutasította a letartóztatott gazda felfolyamodását és hozzájárult további fogvatartássához. Dör. gönye mosl a táblához fel folyamodott.
Túlságosan vérmes embereknél, kiváitkép akinél sz igen nagy nedvdusiág mindenféle keliemetlen iünele, mint gyors elfáradás, elbá-gyadán, a tellség érzete, gyakran Jelentkezik, kitűnő hatással szokott járni, ha néhány hétig naponla reggel, éhgyomorra egy pohár termé-. zeles „Ferenc József" keaerüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát.
| — Uu»vétr« MUtényl-cipőt veszünk I
Gyerünk a „Rózsába",
hol ina és minden este
Bátky Böske és Marussa
harmonikái oroiz táncos- és énekes
művésznők szórakoztatják a tisztelt vendégeimet.
Hotdós József vendéglős. ^ 1-------—
Oldja 6i öblilés után nyom-talanul eltünteti a pkjkot Ra STYogó lényét újjávarázsolja
Futball a falusi l«kóláb«n
Az alsószemenyeí állatai iskolások futballcsapata a Kisiakos és Torma-föld községek leventéiből kombinált csapat ellen 2:2 eredményt ért el.
Alsószemenyeí álU iskola—C6ömye-föld iskolásai 9 : a
Comensoli Mária
zongaraHlJa
április 9-én este 9 órakor ■ zeneiskolában; a Zenebarátok Társasága.rendezése.
A bajnokság állása
a vasárnapi mérkőzések után kissé megváltozott. A DVAG mtfr biztos bajnoknak tekinthető, a z.rinyi még tartja u II. Ivclyét, de u PVSK 6c a KItAt: e,őseit veszélyezteti e helyét. Hossz gólartlnya Is könnyen hátra-szorllltatja. Az NTK 13 ponttal a 8., o\'részleles taltella Így néz ki:
1. DVAC 17 14 2 1 71 : Mű 30
2. NZTÜ 16 10 I 5 47 ; 47 21 8. PVSK 16 10 — 6 53 : 25 20
4. KRAC 16 8 4 4 31 : 3« 20
5. KTSK 16 8 3 5 45 : 39 19 6 PEAC 17 7 5 5 31 : 30 19
7. PBTC 16 5 4 7 33 : 30 14
8. NTB 16 6 1 9 35 : 40 13
9. ZsSB tti 4 4 8 27 : 26 12
10. PAG 16 3 5 8 15 : 3« II,
11. KHtí 16 4 1 II 26; 6t 9
12. MSE 16 1 4 11 24 : 45 6
Amíg \'Oh olstik
a Darmol Aílfloxlk. Ny atvía/ ftam akarja, i
rtsarr
A Zalai Közlöny Sport-tlppwrseiife
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
NZTE-NTE . . . _.!._(_:_)
KRAC-PEAC......I... (- : -)
DVAC—MSE . . . — t — t— a _> KSE-ZaSE ... — t — C— s —> PBTC—KTSE . . . _.!_(_:_) PVSK—PAC . . . _!._(_!_) Hungária—Ferencváros ... t... (...:...)
— Uik.auM.bb húsvéti ajándék UAtényl-clpő.
HALAI KÖZLÖNY
— (Lázár Igazságügy miniszter
búcsúja Nagykanizsától)
Dr, Krátky István polgármester mc le# hangú bucsusorokban mondott köszönetet a távozó Lázár Andor igazság-ügyininiszternek, aki Kanizsa ügyeiben támogatásának sokszor tanújelét adta. Lázár Andor most levelet intézett a polgármesterhez, amelyben többek között azt irja; «nagy örömömre szolgál, hogy annak az építőmunkának, amit Magyarország igazságügyi sicrve/.ctci és intézményei terén megvalósítani akartam, egyik eredménye Nagykanizsa városában született meg és igy már ez a körülmény is elválaszthatni-lanul összefűz engem a város közönségével, Veled és a város ügyvéd társadalmával, akiknek részéről mindig n.ogértő támogatást találtam, azért ismételten köszönetet mondok a város közönségének,.
— (Dr. Lontay Alán)
nagykanizsai főszolgabíró több hét óta ágyban fekvő lH\'teg. Egészségi állapota most már örvendetesen javul, orvosai szerűit a legrövidebb időn belül egészsége teljeseu helyre áll.
— (A jogügyi bizottság Ölése)
Nagykanizsa város kópviselőtestülc. tór.ek jogügyi bizottsága pénteken ülést tart, melynek egyetlen tárgya a Zrínyi Miklós utcai útjavítás munkálatainak ügye.
— (Szülői értekezlet)
A Notro Datne leánygimnáziumban ma délután 6 órakor szülői értokezle. tel tartanak.
— (Munkában a számvizsgáló-bizottság)
Nagykanizsa város képviselőtestületének számvizsgálóbuottsága megkezdte a város elmúlt esztendei gazdálkodásának felülvizsgálatát. A bizottság munkája több hetet vesz igénybe.
— (Ujabb városi fellebbezések)
Megírtuk, hogy Aradi Antal városi
képviselő a legutóbbi városi közgyűlés határozatait megfellebbezte. Tegnap dr. Boda Károly ós Samu Lajos hasonló beadványa érkezett a polgármesteri \'hivatallvoz, aniclyl>cn u Dráva, völgyi ügyél>en hozott határozatot, valamint a tárgysorozat 10. ]>ontjától hozott összes határozatokat megfellebbezik.
FÉRFI SPORT INB
P 2-50
EHRENSTEINNÉL.
— (Az egerszegi kórház ügye)
évek óta húzódó kérdés. A bővítést a város elhatározta, a munkálatokat I>edig a miniszter rendeletére megbízás utján kell kiadni. A tervek elkészítésével most az alispán Svastics Géza keszthelyi építészmérnököt bízta meg. A fertőző pavillon terveinek 30 nap alatt cl kell készülni, remény van tehát rá, hogy a pavillon még az idén felépül.
FénkyképezSk figyelmébe I
Felvételei sikerét biztosítja a „REX" film és „REX" lemez, a magyar gyáripar cio-dája. Külföldi áruval szemben versenyképei, ára Azonban lóval alacsonyabb.
Kérjen próba filmet az egyedáraaltótál: Vaatagh totó Nagykanizsa. Fő-ut 10. é« Caengery-ut I. (az udvarban). r
a Zala közlöny „keresd
a betűt" versenye
7 r—n 8
Leütött a víz-daru egy kanizsai vasutast
Súlyos szerencsétlenség történt a rábamolnári állomáson. A kanizsai vonat vizet akart venni, amikor a vizdaru lesodorta a mozdony füttőjót, imreí Boldizsár 3ü éves nagykanizsai füttőt. Imrei koponyaalapi törést és súlyos sérüléseket szenvedett, a vonattal azonnal a szombathelyi kórházba szállították, életbenmaradása kétséges.
Forgács
házhoz szállítva kocsinként
8-50 P. w
Kapható Strém Károly Utóda HAGKER ÍEREHC nftl Sugár- ut 20.
— (Vetlteltképes liceális előadás)
less nz Irodalmi ée Müvészoli Kör rendezésében április 8-án, pénteken délután G órakor • Népmozgó helyiségében. Vánkos Jenő polgári iskolai lanár Lengyelországról, a magyar-lengyel kulturális és történelmi kapcsolatokról tart előadást, DolópŐdij nintt.
— (a volt haditengerészek)
ma este 8 órakor helyiségükben ösz-szejövelclt tarlanak,
— (Végetért az eget szegi sztrájk)
Zalaegerszegen — mint megírtuk — a festőlegények sztrájkl>a léptek. A halóságok közljelépésérc azonban sikerült inegegyezniök a munkaadóknak a munkásokkal. A bértímelés 6—8 százalék.
— (Az IsVolaév vége)
közeledik és kezdődik a gondos szülő nagy gondja, hogy melyik tanintézetbe, melyik internátusba . adja gyermekét. Most jelent meg az «Inter-nátusok-Tanintézctek részletes tájékoztató címtára- az 1938 —39. tanévre, mely részletesen ismerted a hazai ók-tatöintézetek és nevelőotthonokat. 20 fillér i>ortóbőlyeg beküldése ellenében ingyen küldi meg az Krdős hirdető-iroda, Budapest, VI., Teréz körút 35. —„Odol fogpép
biztos sikerrel tisztítja és fényesíti fogait anélkül, hogy megtámadná « fog zománcát. Az Odol fogpépi>el á[K>lt fogsor a legszebb ékszer.
Naptári Április 7. csütörtök. Kom.kat. Herm. Józs. Protestáns Hermán. — Izr. Nizan hó 6.
OyógyszertArt éjjeli szolgálat e hó 15-lg a t-ekote eae gyógyszertár ób a kiflkanizsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 ór&lg (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nan nőknek.)
Szőlőben is csodás hatása lesz a
PÉTI-SÓ-nak
Tavasszal nyitáskor, az első kapáláskor, de legkésőbb virágzás előtt, adjon szőlőtökénklnt 2-től 5 deka
PÉTI-SÓ-t
és figyelje meg az eredményt! Kapható 1 kg. és ennél nagyobb mennyiségben:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-
szerek, gép etb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Régi bírósági épület mellett. Tel. 180. Ismertetők és használati utasítások díjmentesen bárkinek rendelkezésre állanak.
Alulirottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy felejthetetlen jó feleség, édesanya, anyós nagyanya, testvér és rokon
Németh Gynlánó
azül. Vorbovecx Anna
életének 66-Ik, boldog házasságának 44-ik évében folyó hó 5-én d. u. II órakor a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után az Úrban elhunyt.
A megboldogult hűlt tetemét folyó hó 7-én d. u. 5 órakor kísérjük a temetői gyászháztól a r. kat. egyház szertartása szerint őrök nyugvóhelyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat folvó hó 7-én d. e. 9 órakor lesz a 8zentferencrendi plébánia-templomban az Egek Urának bemutatva Nagykanizsa, 1938. évi ápr. 6-án.
AUitt legyen emlékei - Myugodjék békébin!
Németh Gyula, férje. Erzsi, Mária, Gyula, gyermekei. Ifj. Vodinák János, vöje. Ujváry Irma férj. Ifj. Németh Gyuláié, menye. Laolka és Marika, unokái, özv. Ferenozy Gyuláné sz. Verboveoz Mária testvére és a gyá-azoló rokonság.
APRÓHIRDETÉSEK
■vTArmík szövet téllkabá-illKrv, tok meg()TáJát biztosítással vállalom Löbl .él. képesített szűcsmester, FA-.t 8. Baiár-udvar.
Príma bal ,1. herceg-ulca 4/b.
Férfi tavaszi sport-szövetek és felöltő-anyagok olcsó beszerzési forrósa.
SchUtz.
1983. áprllla 7
Kiadó azonnalra garasa l.k.. fürdőszobával és Üzlethelyiség a Caengery-uton. Érdeklődések Horváth él Vsa. Ciengery-
ut 17. 973
Homokfutó k.o.lk clidók Eötvói-tér 22. szám. 972
Klfat.l.Aiiv, Iskolivégiett, több évi gyakorlatul, röffla, divatáru norlnbergl Üzletben állást keres. Rákócil-u 61..4. allé. \'
Doktor kiváló eredménnyel tanít németet és franciát. Magyar-utca 30. •
FA.nl iudó mindeneit felvessek. — Clm : Reln Zoltán, Rákóczl-u. 6. •
«!r eladó. Lásiló
T.nulúl.ány felvételik Bului-varro-dába. Klrály u. 34. sa. *
T.k.rIM.l felvétetik április 15-re Perlsz Vilmos, Király-utca 40., divatáru üzlet. •
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- éa .portllzl.téban
Fő-ut B. sz.
Jubb gyermeklelen házaipár Idős urlnő gondoz.o.t vállalni - Harsai Józsel,
EőtvOs-fér 28.__944
KOIBnk.JAr.tw utcai szoba, lördó-szobával, kiadó. Deák tér 4. •
Egy nagy antik mh.as.kré.y és
egy keveaet haaanáll 9 llókos lróisztil eladó. Clm a kiadóban. 092
Sugár ul 66. alatti m..énliAK aug. l-re kl«... Bővebbet Rorgonvl-n. 17. *
Nivy családu konv.nol.o cseléd felvétetik. Msgyar-u. 25., Oiünfeld. •
Takarmányrépát és tikarmánvbur-gonyát keresek megvételre. Orosz Tibor, Battbyány-ulca 26. *
" ■•■klah.lé fiatal leányt keretek bc-látónőnek délelóltre. Fő-ut 13. Diri. •
.»l«rén»l lelvt.uk Magyar-u. 4. •
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzala! Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős klsdó: Z.I.I Káról,. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6831/1938.
Tárgy: Harcszerű lövészei.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai április hó 7-én és 8-án reggel 7 órától este 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcizeiü lőtéren lőgyakorlatokat tartanak. Ez idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nfgykanizsa, 1938 márc. 16. ím Polgármester.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT olthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLQÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizs., Fó-ut 5.

78> Évfolyam 79. síim.
Nagykanizsa, 1838. április 8 péntek
Ara 12 "II.
ZALAI KÖZLÖNY
ts kudöUnUI: KM 5. síim. ralnd«i hdkflziup délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Hiöflíctfsi áia: egy hóra a penge 40 fillér. Sierkciítöiigl é« kiadóhivatal! telefon; 78. tx.
A titkos vitájához
A képviselőház részleteiben js megszavazta a titkos választójogi javaslatot. A vita nyugodt, tárgyilagos hangú és magas szinvonalu volt. Külön jelentősége van ennek a megállapításnak és ténynek, ha azt látjuk, hogy a nyugalom még a tradíciókkal leginkább rendelkező parlamentekben sem biztositható mindig. Magyarország a rend és a nyugalom országa s ez megmutatkozik a parlamenti tárgyalás menetén is. Három évtizedes harc és küzdelem után a legteljesebb megértés jegyében érkezett el a választójogi reform ehhez a nagyjelentőségű fordulóhoz s a mikor a miniszter köszönetet mondott az előadóknak és köszönetet mondott a felszólalóknak, megállapította, hogy a vita uj gondolatokkal szaporította a választójog kérdésének évtizedekre visszamenő, gazdag irodalmát.
A Darányi-kormány a törvényjavaslat megalkotásánál célul tűzte lei, hogy érrvényesü-léshez juttassa a nép széles rétegeit, mert meggyőződése szerint a kormányzat szükséges stabi-litásánák és az egyes társadalmi osztályok együttélésének biztosítása ez. De éppen ezért a választójogi rendszert olyképpen alkotta meg a kormány, hogy a közjogi jogosítványok megállapításával mint eszközzel a lehető legjobban szolgálhassa a nemzet eletét és jövőjét.
Az általános vita során többen szóvátették a nyugtalanságnak bizonyos tüneteit. Ezekkel a belügyminiszter éppen a kormányzó rádiószózata után, a melyet megelőzött a miniszterelnök kijelentése, nem kivánt foglalkozni, de nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a közbiztonság és közrend fenntartása az ő hatáskörébe tartozik s ma is változatlanul azon az állásponton van e tekintetben, hogy alkotmányunk egyik pillérének az 1818. évi III.. tc.. XXXII. §-át tartja. E szakasz c) pontja értelmében jártak el akkor, amikor az alkotmány megdöntésére szervezkedő párt munkáját lehetetlenné tette. Magyarország, alkotmányos állam. Gondolat és szólásszabadság van. Mindenki törekedhetik politikai céljainak megvalósítására, de csak egy Dizonyos határig, a míg ez a működése nem ütközik a nemzet érdekébe és amíg tételes törvényeink rendjével és alkotmányunk szabályaival ellentétben nem áll. Nyomatékkal és a legteljesebb megnyugvást keltő határozottsággal hirdette Széli József, hogy hivatali esküjéhez képest köztisztviselői, becsületébe vágó kötelességének
Ismeretlen autó az éjszaka szakadékba borított egy szekeret a letenyel ország-Suton, egy halott, több sebesült
Muraszemenyc, április 7 (Tudósilónk lelefonielenlése) Tegnap este 11 óra tájban Nagy kanizsáról hazafelé tartott egy szekér, amelyen annak gazdája, Siket István kiscsehi lakos, Pénzes István és Horváth Antal szentinargitfalvai ismerősei ültek. Mindketten kereskedéssel is foglalkozó földművesek. Szekerük kukoricás zsákokkal volt megrakva. A sötét éjszakában Letenye és Murarátka között, a juliánhegyi partszakadék
nál előzni akarta őket egy eddig ismeretlen autó. A szekér nem tért-e ki megfelelően, vagy az autó :hajtott-e szabálylala-\' nul, — e pillanatban még nem tudni. Tény, hogy az autó előzés közben elkapta a szekeret és felfordította azt. A szekér az emberekkel együtt belezuhant a 2 és fél méteres utmenti vizes árokba. A 37 éves Horváth, a kire a kukoricás zsákok ráestek, belefulladt a vizbe. Siket hamarosan magához tért és va-
lahogyan el tudóit vánszorogni a rátícai falu végéig, ahol segítséget kért. Az autó ugyanis tovább robogott. Ugyanekkor poroszkált hazafele Letenyéről Marton György aligvári gazda szekere, aki hsztel fuvarozott a malomból. Ez segített a rát-kaiakkal együtt kihúzni az árok ból a holttestet, az összetört szekeret és a megsérült lovakat. Pénzes István súlyos belső sérüléseket szenvedett, Siket sérülései kevésbbé súlyosak.
Leégett a Horthy Miklós-uti Novók-major éjjeli menedékhelye
A tűzben egy hajléktalan, aki leugrott a padlásról, súlyosan megsebesült — A tüzet a pajtában meghúzódott egyik „szállóvendég" okozta, aki cigarettázva elaludt a szénán — Elpusztult az épület és 4—500 métermázsa széna és szalma
Veszedelmes tűz pusztított az éjjel Nagykanizsán \'a Horthyi Miklós uti Novák-inajorban. A késő éjjeli órák ellenérc a tüz a város nagy részéi felverte és izgalomban tartotta.. A közeli ferences rendházban és gazdaságában is egész éjjel teljes permanenciában voltak, hogy veszély esetén azonnal intézkedhessenek. Szerencsére a tűzoltóság és rendőrség vállvetett munkájának, sikerült a tüzet emberfeletti munkával lokalizálni és megakadályozni, hogy a tüz a major egész területén elharapódzzék.
A varosban a tűzvésszel kapcsolatban \' reggelre n legképtelenebb hírek terjedtek el. Meg-szenesedett holttestekről, bennégett emberekről, kórházba szál litott súlyos .sebesültek egész soráról beszéltek uton-utfélcn. A leégett pajta ugyanis amolyan éjjeli, menedékhely-féle volt. A való tényállás a következő .
„Tüz van!" „Tűz van !"
Tegnap éjszaka 11 óra után a rendőrkapitányság központi ügyeletéről hazafelé tartott a Ilorthy Miklós uton dr. Gántay Béla rendőrfogalmazó, amikor a csendes éjszakában messziről hallotta a vészkiáltást :
— Tüz van ! Tüz van !
Gántay a hang irányába futni kezdett, amikor találkozott Zágonyi fogalmazóval és most már ketten szaladtak a Kisfaludy utca sarkához, ahol a lámpavilágnál a major külső részén e&v ángujjra vetkőzött embert találtak, aki r/:kedt hangon még mindig kiabált :
— Tüz van ! Tüz van !
Gántay ni ingujjas férfihez
futott, aki elmondta, hogy a majorban, a lábaspajtában többen aludtak, az egyik pipával a szájában elaludt és valószínűleg az okozta a tüzet, egy harmadik társuk a pajta hátsó magas ré-
szén kiugrott és a földön jajgatva elterült.
Gántay az ingujjas embert átadta Zágonyi fogalmazónak, ő maga azonnal telefonon értesítette a kapitányság központi ügyeletét és intézkedett, hogy azonnal megfelelő készültség szálljon ki a tüz színhelyére, egyben értesítette a tüzolólak-tanyát^honnan a lüzőrség teljes felszereléssel, dr. Prack István főparancsnok és Vecsera Antal tüzoltótiszt vezetésével a helyszínre érkezett. A telefonálás pillanatától
a tűzoltóság megérkezéséig nem telt el 3 pero. A tüzőrség már egészen lánj gokban találta a Novák-majon hatalmas, mintegy 30 méter hosszú lábaspajtáját, amely zsúfolva volt szénával és szalmával. Az óriási tüz messzire megvilágította a sötét éjszakát.
Mialatt a tűzoltóság hozzá-
érzi, tudja és vallja, hogy a közrend megóvása terén a legszigorúbb tárgyilagossággal [járjon el. Magyarország nyugalj ma és közbiztonsága a nemzetnék olyan megbecsülhetetlen kincse, amelyet nem csak belső életünk kiegyensúlyozottsága, de külpolitikai pozíciónk megóvása érdekében is a legfélté-kenyobb gonddal minden körülmények között meg kell óvni.
Utalt arra is a miniszter, hogy a magyar közbiztonsági szervek hivatásuk magaslatán
állnak s készek és képesek arra, hogy minden körlümények között megvédjék becsületes és erélyes kitartással a nemzet alkotmányos rendjét. Az egész Ház helyeslése kisérte ezután Széli József kijelentését, amelyben hangsúlyozta, hogy \'amiképpen országunk függetlenségét nem fenyegeti semmi veszély, éppen ugy, mint belügyminiszter, vállalja a legmesz-szebbmenő személyes és hivatalos felelősséget alekintelben, hogy ebben az országban semmi féle felforgató törekvés nem,
fog érvényesülni.«
örömmel és megnyugvással kell megállapítani, hogy a Iláz minden oldala a legteljesebb jóakarattal, a legteljesebb oda-, adással tárgyalta meg ezt a nagyfontosságú kérdést. \' A lövenyhozók legszentebb meggyőződése nyilatkozott meg a tekintetben, hogy a parlament életképességét, fejlődését s ezzel a magyar nemzet életét biz-silják a választójog reformjának nyugodt és minden részletére kiterjedő hiegvitatásáv.al és megalkotásával.
1
ZALAI KÖZLÖNY
1938, áprilM.
látott a szereléshez és oltáshoz, a rendőrség sem maradt tétlen. Dr. Gántay és Zágonyi fogalmazók felverték az alvó alkalmazót takat, cselédséget és lakókat, intézkedtek, hogy a hatalmas gazdasági udvaron a tűz közelségében levő óriási kazlakat széthányják és tovább hordják. Csakhamar odaérkezett az időközben telefonon értesített Krasznay Pál rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője, aki azon nal átvette az intézkedést. Krasznay tanácsos intézkedései nagyban hozzájárultak a tüz tovaterjedésének megakadályozásához.
A tűzoltóság minden kivezényelt embere önfeláldozó munkát végzett, de meg kell állapítanunk ismét a legénység lél-számának elégtelenségét. Kétszer kellett váltani a legénységet, amely délelőtt fél 10 órakor még mindig a tüz színhelyén dolgozott.
Időközben a lángtengerben égö ruhadarabokat és bakkan esőt láttak, amiből azt következtethették, liogy ember van meg fenn a pajta emeletén, amely hosszú időn át hajléktalanok és munkanélküliek éjjeli szállásául és menhelyéül szolgált. A tűznek ezt a fészkét azonban megközelíteni nem lehetett. Egyre másra szakadtak be a gerendák, a forróság szinte elviselhetetlen volt. Később megtudták, hogy az őrizetbe vett ingujjas, ember otthagyott ruhái églek el.
A tűzoltóság minden erőt meg feszítő munkájának volt köszön hető, hogy a tüzet reggelre mégis sikerült elszigetelni. A rengeteg felhalmozott széna és szalmakészlet azonban elpusztult, a pajta helyén üszkös romok merednék az ég felé.
Egy súlyos sebesült —
Hogyan keletkezett
« tűz?
A helyszínen kihailgutták az elfogott ingujjas embert, rGfcfgály Sándor cipészt. Kimondta, hogy többen aludtak (fenn a lábasjmjta emeletén, ott húzódtak meg éjjelre, mert látásuk nem volt. Szerinte az egyik társuk, Jelen Miklós öveges
leugrott a tüz kitörésekor a padlásról
és súlyos sérülésekkel terült cl. Az első lürck szerint nyakcsigolyatöróst szenvedett, de a mentők a kórlu\\zl>a szállították,\'ahol megállapították, hogy bordatörése és belső zuzódása van, sérülése tehát nem életveszélyes.
A rendőrség még délelőtt kiszállt a kórliázba, hogy Jelent kihallgassa és megállapíthassák, liogy kinek a gondatlanságából keletkezett a tüz. üergály szeriut
egyik társuk pipára vagy oi-
garettára gyújtott és aközben elaludt a szénán.
Ez az ember, amint a nyomozás meg állapította, Szűcs István -10 éves süte-ménykihordó. A rendőrség a jelenségek alapján őrizetben tartja Gergályt, ameddig tisztázza szerepét.
A kapitányságon folytatják a ki-liallgatásokat, a tüzvizsgálatot rövidé, sén -njegejtik. Az eddigiek szerint mintegy^
4—-600 métermázsa széna és szalma pusztult el.
Délelőtt 10 órakor a tűzoltóság Ve. esera tűzoltó tiszt veretósével még mindig ott van a helyszínen. Valóságos búcsújárás van a tüz színhelyére, a melyet u lendőrség az éjszaka
elzárt. A kár nagy, pontos összeget
még nenv lelket tudni.
A majorbeli < népszálló a történtek után most végleg mCgszü. nik. Sok olyan elem húzódott meg eddig olt, amely közbiztonsági szempontból sem volt kívánatos. A mnjor-licli «népszálló> miatt kis liijja, hogy a major és az egész környék nemi lett a\'tüz martaléka.
A tűzoltóság és a rendőrség valilmn minden elismerésre méltó munkát végeztek.
(B. R.)
Az epekövek, az tdft««\'t epe-hólyaggyu\'ladás és a hurutos sárgarág kezelésében reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc Jóasef" keserűvíz, kevés forróvizzei keverve és kortyonként bevéve, gyakran rendkívül hatásos. Kérdezze meg orvosát.
— Butorokbau a Kopsteln cég vezet I Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-tóul föltételek mellett
Újudvar nyerte meg verseny
Az e ^ész megye gazdaközön sédének körében osztatlan őrömet kel\' az a hir, hogy az Országos Zőldmeő Szó-, velség országos legelőversenyének első diját a zalai Újudvar község ködeje-lője nyerte el. A Szövotsség budapesti díszközgyűlésén, amelyen jelen volt vitéz gróf Teleki Béla főispán Kovács Tibor gazdasági felügyelő és mások is Zalából, a verseny eredményének kihirdetése után lelkes é< meleg ünneplésben részesítették az ujudvari gazdákat, akik úttörő s példátudó akarattal és szorgalommal, minden külső támogatás nélkül, saját e éjükből ,az őswetartásban rejlő erővel a tüskés,
az országos első diját
lxjzótos és elhanyagolt legelőből né hány év alatt szinte tökéletes közle-gelől létesítettek és ezzel egy országos verseny első diját nyerték el.
Az érdem nemcsak Kovács Til>or felügyelő vitéz Horváth Sándor körjegyző. Bakos Péter tanitó, Kanár Jó-zseí ós Votin József biróké, hanem n község minden polgáráé is, mert még a leventék és az iskolások Is szorgoskodtak az állattenyésztést gátló kóz-legelő megjavításán. Hogy ez mennyire sikerült a kis zalai községnek, világosan mutatja az első díj, ami Ilyet pél. dát adtak minden Zöldanezőegyesülct-nek és községnek.
Egyéves kislány halála a forróvizes fazékban
Nagyanyját gondatlanságból okozod embcrSlés miatt elítélték
A közeli > Gétye kö/.ségben, ez év február »i-án, a Raksa-portán ii házbeliek munkában voltak, csak a nagymama, Pintér Károlyné srilletett Kocsis Mária maradt otthon, akinek gondjaira bízták egy esztendős
kis unokáját, Baksa Olgát. Nagy\' anya ós a kis unoka a konyhában tartózkodtak, ahol Pintérné vizet íorraltegy lazókban, majd: a fazekat levette a tűzről ds egy székre helyezte. A nagymama egy pillanatra szem \'\'löt tévesz-

Vérosi Moigó.
Április 7—1 O-ig. CsUtörtöktöl-vasárnapig A magyar filmgyártás gyöngyszeme
EMBER
Bónyi Adorján szenzációs regénye filmen. i-Pongrácz István és Benedek Péter története
A kettős főszerepben KiSS FERENC, többi szerepekben a legjobb magyar művészek
Remek kiegészítő műsor I
Rendes helyárak t
Vizvemtókszerelést
garanola mellett készít -
MENDLOVITS
lelte az eleven apróságot és mialatt ő egy másik fazékból burgonyát öntótt ki, addig a kisleány odacsoszogott a székhez és.u forróvizes fazekat magára rántotta. Borzalmasan össze-égett a .szerencsétlen apróság. Nagyanya és szülők mindent elkövettek a gyermek életbenmaradása érdekében, .azonban az ógési sebek olyan súlyosak vollak, hogy az orvosi tudomány sem segíthetett a ki-, Baksa Olgán. A nyomozás során Pintér Károlvnét — a nagyanyát — vonták ieleiőssógre gön datlanság miatt. Ma foglalkozott ezzel az üggyel a nagykanizsai i törvényszék. Pintérné azzal védekezett, hogy nem tudta megakadályozni a szerencsétlenséget, mert az egész egy pillanat íjnilve volt. BüiUelenségét hangoztatta. A .bíróság bűnösnek mondotta ;ki a nagyanyát és lüüipeugő pénzbüntetésre ítélte, de annak végrehajtását .1 évi próbaidőre felfüggesztette.
tnv»tve*ető: Dr. Déralai,
Csupa kétszínűig
Jó-jó. tudjuk, hogy milyenek vagyunk, de azért mégsem szép a divatdiktátoroktól, hogy , ezt nem éppen szép tulajdonságunkat az idén ennyire kihangsúlyozzák.
Mert tudniuk kell, Hölgyeim, hogy az idén semmi sem. készül ogy színnel, hanem minden,kettőben.
Kezdjük legelőször a kosztümöknél.
Csupa olyan összeállításokat láttunk, ahol a szoknya egyszínű volt, a kabát pedig alapszínben egyezett a szoknyával, de vele harmonizáló csíkozást kapott. Vagy a szoknya volt csikós, a bluz másszinü és a kockás kabát bélése ugyanolyan volt, ;nint a bluz szino és anyaga. Hogy ogy-két példát említsek, láttam ogy sötétkék plisszi-rozott szoknyát, hozzá egy sö-tétkék-fohér csíkos kabátot fehér piké blúzzal. A másik, ami nagyon eredeli volt : egy barna sima szoknya, hozzá egy boís de rose bluz, barnai kodeás ka-bál, amelynek a bélése szintén bois de rose volt.
Iizeknek a külön álló, dc mégis egybehangzó kabátkáknak megvan az az előnyük,hogy nincsen kosztümkabát ijellcgük akkor, ha megfolelő szinü egész ruhához, vugy szoknyához vesz-szük fel.
De nehogy azt gondolják, hogy ez a Kótszinüség csak a kosztüm-összeállításoknál áll lenn, mert ugyanilyen elgondo-
193a áprilli 8.
ZALAI KÖZLÖNY
8
lásuak a délutáni és a nagy estélyi ruhák is. \\
A legszebb estélyi ruha ai: idén egy elől tiszta fehér, hátul pedig tiszta fekete romáin ruha volt, derékon széles cchárttal, két hatalmas arany klipsszel. Egy másik, ami nagyon tetszett, egy fekete szoknya, rá aranysárga alapú, nagy virágos imprimé Kazak volt, szintén övvel derékban.
Ha már itt tartunk, megemlítem, hogy a kazak ismét óriási divat lesz, sőt annyira, hogy például a kosztümökhöz készült blúzok csaknem a kazak hosz-szuságát érik el, ez annál is inkább lehetséges, mert mint méltóztatik tudni, a kosztümkabátok is lényegesen hosszabbak lettek.
Kétszinüséghez tartozik még az is, hogy a csikós és a pety-tycs anyagok szintén reneissan-cejukat élik.
Rengeteg kosztümhöz pettyes blúzt mutatnak, vagy pedig bo-lerós összeállításhoz csíkos blúzt.. A legszebb kisbolerós en-szénble következő volt: sötétkék sima, szük, három ujjnyi széles öves szoknya volt, két oldalt dupla rátett zsebbel, hozzá egy ugyanolyan sötétkék bole-ró, ugyancsal\' két oldalt fent és lent dupla rátett zsebekkel, alatta pedig egy sötétkék-fehér pettyes, álló galléros, rövidujjas feliiz, ál alatt megkötött nagy masnival. Ennél fiatalosabb, sikkessebb összeállítást rég láttam.
Bármilyen szégyen is a két-szinüség, a fenti példákból látjuk, hogy héha hasznos, különösen aickor, amikor arról van szó, hogy csinosak és divatosak legyünk.
Divatposta
Bama k* lány. A beküldött szövet minta nagyon szép és divatos, csináltasson belőle egy egészen bő hiátu rag. lánt, bubi gallérral, elől láthatatlan gombolással, két nagy rátett zsebbel. Csináltasson hozzá egy barna puha nyúlszőr kalajxjt bob de roso szalag, gal. Nagyon szép volna alája egy bois de rose könnyű szövet ruha teljesen angolosan barna diszltéssel. Üdvözlet.
Filoska. Ajánlanék egy sötétkék fehér pettyes jumper ruhát, ahhoz a szoknya plissirorva volna, a jumper felsőrész pedig elől kétsorosán nagy fehér gombokkal záródnék. Ezt a ruhát bárhol és bármikor kifogja tudni használni, különösen akkor, ha csináltat hozzá egy nagy karimájú nagy fehér kalapot széles sötétkék szalaggal. Üdvözlet.
Tlsztukel&nö. Fekete alapon széles fehér csikós diaganál ruhát ajánlok a blúzon baloldalt bevágott zsebbel, amelyből kis piros muszlin zsebkendő kandikáljon ld, ugyanilyen piros kétujjnyi széles lakk övvel a derékon. Üdvözlet
EMLÉKEZTETŐ
Április 8.
Vetitettképes liceális előadás 6-kor a Népmozgóban. AprllU 9.
Com(m*nsoli Mária hangversenye 9-kor a zeneiskolában (Zenebarátok Társasága). Jegyek Fischelnél. Májú 2.
Az Irodalmi Kör Kodály-hisagvsr-•snye 9-kor a tzinházban.
— Naptári Április a péntek. Kom. kat Fájd. 8zü*. Protestám Lldla. - Izr. Ntzan hó 7.
QyógyuertArl éjjeli ssolg&lat e hó lő-tg a Fekete sas gyógyszertár 6e n klskanlzsal gyógyszertár,
Május 12-én választ alispánt Zala vármegye
Vitéz Teleki Béln gróf főispán a Budapesti Közlönyben kihirdette n pályázatot az április 30-án megüresedő s a törvényhatósági bizottság májusi rendes közgyűlésén betöltendő alispáni,
Bődy Zoltán alispán pedig az alispáni állásnak betöltésével megüresedő vármegyei főjegyzői, vagy főszolgabíró és m
utóbbi betöltésével megüresedő esetleges állásra.
Pályázati határidő május G. déli 12 óra. |
Az ügyviteli szabályzat értelmében a közgyűlést május 12-én, a hónap második csütörtökién tartják meg, az alispánvá-lasztás is tehát május 12-én lesz.
Két hónapi fogházra Ítélték a kórházi betegek sikkasztóját
Varga József kaposvári kórházi al-liszt a betegek dinére érkező penzkül-deményeket nemi kézbesitette a dm. zetteknek, hanem ráhamisitottn nevűiket a pénzesutalványra és a pénzt elsikkasztotta. Mire a* turpisságra rájöt-
tek, Varga már megszökött. Kadnrku. ton azonban a c.sendőrök felismerték, elfogták és tegnap már a törvény elé is állították. A törvényszék jogerősen két hónapi fogházra Ítélte a sikkasztó kórházi altisztet.
Meghalt a bázl orvosságtól egy babócsal ember
Malária ellen:
négy pohár bor négy kanál erős-paprikával
Furcsa és tragikus haláleset történUminap Somogyban. Szi-gecsán Mihály babócsai lakos ugyanis két héttel ezelőtt megbetegedett. Orvost nem liivtak hozzá, hanem »házilag megállapították, hogy biztosan malária ütött ki rajta. Akadt a faluban bölcs is, aki orvos-, ságot ajált : négy nagy pohár borban
-la1-
négy nagy kanál erős paprika !
Az »orvosságot<- be is vette Szigccsán, de javulás helyett rövidesen rosszul lett, majd elvesztette eszméletét s mire kórházba akarták szállítani, már meghalt. A vizsgálat megindult, hogy terhel-e valakit felelősség a tragikus halálesetért.
— Bntorktállltáaankat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopstein bútoráruház.
A spanyol köztársasági elnök családja Franciaországba menekült
Katonák és spanyol családok özönlenek a határon át
Páris, április 7 I A haditudósítók jelentése szerint a spanyol nemzetiek minden oldalon gyorsan nyomulnak előre. A "gyors előrenyomulás folytán a Pirreneusokiban el-> vágták a 43. vörös hadosztály visszavonulási útját. Mintegy
5—G000 emberből áll ez a hadosztály, akik most kétségbeesett menekülésben keresnek kiutat.
A határon — mint a hatóságok értesültek — ma ujabb G000 menekült akar francia területre jutni. A francia hatóságok mindent meglettek fogadta-
tásukpa\':\' gyüjtőtáborokban helyezik cl őket. I
A katonai menekülteken kivül nagyon sok spanyol család érkezik Franciaországba. A vezetők családtagjai mind Franciaor szágba menekülnek. A menekülők közötl van Companis elnök családja is. i
A vörösök főhadiszállását Ali-kanteba helyezték át.
Itt a magyar reprezentatív film
Mától kezdve mutatja be a Városi Mozgó az \'Kicserélt ember. cirnü fii. met, amely tulajdonképp dokumentálni akarja a mftgyar filmgyártás magas nivóját.
í Ez a \'Wm a hv. kir. kormány támogatásával és kívánságára készült. "Nemcsak anyagi eszközökkel járult a kormány ennek a filmnek az elkészítéséhez, de cgyi>en művészeti szervei utján gondoskodott arról is, hogy oz valóban reprezentálja a magyar film-gyártás előrehaladottságát.
Magyarország ma ötödik helyen "áll a világ filmgyártó országai között, természetes tehát, hogy a kottnúny különös gondot forditotl arra, hogy Bónvi Adorjánnak ez az abszolút irodalmi értékű filmje méltó keretek közölt kerüljön a nagyközönség elé.
A magyar filmek közül ez volt a legebő, amelyet az elkészítés pillanatában London, Páris, Róma, Varsó, Brüsszel és Kopcnliága megvásárolt, sőt megvásárolta azt II. Rarley, Amo. rika egyik legnagyobb filmproducere, aki épen WallacC Beery társaságában a Hunnia műtermében — alig kész állapotban — látta a filmet.
A film főszereplői a magyar színészet kiválóságai, rendezője pedig u legtehetségesebb magyar filmrendező, Gertler Viktor,, akinok a nevéhez annyi magyar filmsiker fűződik.
Kétségtelen, hogy az .Elcserélt em-l>er-t nagy várakozás előzi meg a közönség körében s mi meg vagyunk győződve, hogy ennyi igyekezőt ós ennyi áldozat és gondosság létre is hozta azt az alkotást, amit méltán fogunk a magyar reprezentatív fiW neK nevezhetni. (:)
CvArmálr szövet téllkabá-aZDrmEK, tok megóvását
biztosítással vállalom Lfibt Béla képesített szűcsmester, Fő ut 8. Baxár-udvar.
O^cfiütz kabátban
minden höfgy
efecjá
ans ;
/
ZALAI KÖZLÖNY
A pápa keresi és kívánja a kibékülést Németországgal
Seyss Inquart nagy beBzédet mondott Berlinben — \'Ma életbeléptétlék a házaisági segélyt Ausztriában
Boriin, április 7 | cselekedetéért vállalja is a felelősséget.
Seyss - Inquart, ■ németausztriai helytartó ma mondta el eLső Ijcszédét Berlinben. A Sportpalotában elliang-zott nagyszabású beszédben az osztrák helytartó leszógeszte, hogy a nemzetiszocializmus példaadó rendben és nyugalomban veite át az uralmAt Ansr-triában. Hangoztatta, hogy ő és kormánya törvényes ós alkotmányos ke-retek között került uralomra, még mielőtt egyetlen német katona is a régi Ausztria területére lépett volna. Nagy taps közben jelentette ki, hogy a német hadsereg ausztriai bevonulásáért egyedül csak ő felelős, inert ő-hívta a német katonákat.- Azért a
Bécs, április 7 Ma \'jelent meg a házassági segélyről szóló rendelet Németausztriában. A lendelct szerint 1000 márka államso. gélyt kapnak a fiatal házasok bizonyos kikötésekkel, továbbá gyermekok után js részes ülnök kisebb-nagyobb államsegélyekben.
Bóma, április 7 Innitzer bécsi hercegérsek tegnapi vatikáni kihallgatása során — mint Va. tikánvárosból jelentik — a pá|ja ismét leszögezte azon óliaját, hogy ke. rési és kívánja a német állaimmal való : kibékülés útját.
A Ház részleteiben is elfogadta a titkos választójogi javaslatot
A kormányzó szózatáról emlékeztek meg-a felsőház mai ttlétén
Budapest, április 7 A felsőház
mai ülésén napirend előtt KáJ rolvi Gyula gróf meleg hangon emlékezett meg Horthy Miklós kormányzó rádiószózatáról. Méltatta a szózat jelentőségét és azt a nyugalmat és békél, amil
a \'beszéd kiváltott minden magyar szivében. A beszéd után pccekig lelkesen öltötték alkormányzót.
A\\felsölláz ezután áttért a telekkönyvi eljárásról szóló javaslat tárgyalására. Itt Mikeezj Ödön igazságügyininiszter beszélt. A középiskolák és tanító-1
automobilok
Topolino 500, Balilla 1100, Balilla 1600
kSrzetképviselete éa bemutató kocsi i
Schlesinger Oyala vaskereskedönél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér )8. Telefon 289.
4
Segítséget a Szentere-utcának !
Kaptuk a következő levelet :
Tekintetes Szekesztöség! A Zalai Közlöny nyilvánosságán keresztül ^fordulunk az illetékesekhez, kérve sürgős intézke-t \'désüket. Nevezetesen a Szemere utcát még az ősz folyamán javítás ;«tá vették, a munkálatokat azonban nem fejezték be. E bo fejezetien útburkolási, munkák) míatt*\'a,por Öly nagy a Szemere ntcában, hogy \'lassan egészen betemét bennünket. Legfőbb ideje volna, ha a megkezdett munkákat befejeznék =és az utca tburkolatát rendbe hozva rendet teremtenének. Erre1 kérjük a \'Polgármester ;UrJ sürgős
intézkedésén
Sorairik szives közléséért \'fogadia előre is\'hálás köszönetünket a <Ték.\' Szerkesztőség^ mai radtunk teljes tisztelettel :
TObb Sremeti-Wcal \' \'Mzlulajdonos és lakó j
tA v»Rtoéfgytlltadás vewféfye *HeftI védekezés egyik hatásos mtfdstere- abban áll, hogy sz "ember ■a\'1 beleit \'hitenként legálább eayszer a terraétzetes.„F©reac iózcef" ke-scrüvizzel — reggel pohárral — alaposan .kiUsxtitji. .Kértlezze meg owosát.
— Kényelma. mhádto\'dia
Nem Mii; kálón ütakat U«nie, »zA. badul az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zav«rtálanul válogathat ha megbízható, tartős szöveteket akar venni. A Trunkhahn r posztógyár önnek Is szállítja ruhánként angolosan gyártott szingyapjuszöveteit közvetlen a gyártól. Kérje költség- és kötelcaett-áégmentesen a mintákat: Budajjesi, XI., Lenke út 117.
Stephan Zwefg, tttförténelmiTegényfró
2 Irta: dr. Kcv4M-S.We.tiny-Tibor
Az emberiHéiwadidomn tagjainak igen tekintélyes része, de mindeneseti e minden -irói _gcnic subjektiv-viláfáió-i®ett alapon áll. Feltétlenül kell legyen \'Világszemlélete, egy kialakult részei-\'ben is kiépített meggyőződése, amit a belőle kitörő tehetség tanításra, nevelésre, igchirdelésro késztet. Zászlóbontásra, zászlólobogtatásra ingerel, a n,eggyőzŐdés szelíd vagy nagyon sokszor fanatikus hitével.
Nem szeietn&ni, lia szavaimmal csak véletlenül is félreértést keltenék, fin semtaáesetre sem gondolok a szél-fiőségek fanatikusaira, a mindenáron fömboló géniekre. Mert azokból is van épen elég. I)e Stephan Zweig •sohasem is volt az, sohasem is Akart wzzá lenni. Stephan Zweig a társa-Idalmak fölé épi!ett, minden társadalmat a közös emberi jövőért egybe-foglaló, nemzetközi világszemlélet harcosa.
Tartsunk seregszemlét azokon ú személyiségi-ken, akiket megírásra rua-gának kiválasztott.
Itt van Erasmus Roterodaituis. A középkor Németországában élt, sokat tartózkodott Párisban, do különösen Londonban, majd Baselijén, kortársa, flgyideig eszmetársa, majd elkeseredett ellensége Lutlwniek. Abban a korban élt, amikor a középkor Európájának
minden népét átfogó -kathblictamisá-val szemben életre kelt a nomeeli Jogyház s fcz*el a több mint ezor éves keresztény egységet részekre bomlásra késztette. Ennek az eml>omek lelki-élete a legmagasabb rendű tragikum*. Mert F.rasmus, — a nomzetközl szel-lcmvilág miagasztos harcosa — ott volt és sokáig a legelső soriján küzdők között, akik e nemzetközi szellem1-világot képviselő, felölelő katholikus egyházkor adta kinövései ellen rend. kivül élei fegyverekkel harcoltak. Eb-lb©n a harcban Őt a tisztítás legszentebb meggyőződése vezette, a harcol a jövő egységéért vivta s ha a küzdelemben használt eszközei — e felülmúlhatatlan guny, maró — bomlasztó guny vészes hatásúak voltak is, ezek a fegyverek a kornak jellemző fegy-vorei. Oda állt Luther mellé, vele párhuzamosan harcolt mindaddig, váruig csak Meglátta, hogy az egységes egyház hibái ellen menő tisztító harc. — magát az egységet — tépi széjjel. S ekkor az önvád szörnyű erejével a mentséget kereste, az önmaga felidéz\'c végveszély elliáritását. Neki támadott Luthernek, de ez sem elég. A nemzetközi szellcmegység. a humanizmus gyógyírjával még minden megment-ho!ő! Fanatikus hittel azt képzelte, fw>gy a tudomány, a műveltség, a közös latin nyelv össze tudnak ragasztani egy széjjel nyílt világot, bukása, összoom 1 ása elkerüIhetetlen.
Vagy itt van másik kél téma. Stuart Mária és Mária Anloiucllc tragédiája.
Ha a nomzetközl gondolat ezekben r.em is foglalliat el akkora teret, mint lirasmus történetében, a magasabb rendű egység vezérgondolata mégis ott van mind a két könyvijén. S az részijén ugy jut kifejezésre, hogy mind a két exponált magas személyiség egy-egy magasabb értékű, nagyobb szélesebb vonalú területi egységet szimljolizulnak, részben pedig mind a kettő közösen tragikus, közösen megrázó bukásában. Hiszen mindkét királynői felség a feltörő s diadalmas nacionalizmus véres áldozata.
Vagy itt van az ő Calvin alakja, a genfi nacionalizmus ellanmondást nem tüiő diktátora, aki — bármennyire is fájó elkeseredéssel látja tul a határokon, hitükért börtönt, clüzelést talált szenvedő hittársalt — a kíméletlen, rideg fanatizmus szolgálatában maga taszítja ki a város kapuján a gondolat szabadság, a nemzetközi átfogó szel-lem hő>él, Castelliót.
Azután itt van Fouché titokzatosan undorító liguráía, aki a francia pro-letáriátus hallatlan vérengzéséljen épen ugy nemzetközi ideált szolgált, mint ahogy Na polcon rendőrminisztereként az uj nemzetközi Iiljcrállzmluss mindenható hirdetője lett s aki bukását a XVIII. Lajos restaurációjával újra feléledt nacionalizmusnak köszönhette.
Its itt van o^yik legújabb könyve.-Magellán élete. Portugál születésű, spa-nyol szolgálatban álló tengerjáró hős, aki elhatározta, hogy _ elsőnek; Európa fiai közül — körűi layózzu;
_4lfl36t\'*pcilSí8,
képöHdókrŐl szóló lavaslat került ezután a felsőház \'elé. Se-i bes Ferenc piarista tartományfőnök "helyeselte a javaslat elgondolásait.
A képviselőház
mai ülésén beterjesztették pótlólag a tegnap visszaadott 1. szakaszt.1 Csak a 84. szakasz váltott ki kisebb vitát, majd valamennyit elfogadták változtatás nélkül. Ezzel részleteiben is elfogadta a Ház a titkos választójogi javaslatot. A jobb\' oldal a kormányt, a baloldal a javaslatot éltette. Valaki közbe-\'kiáltótt :
— Ez is ugy jár, mint az 1913. évi..
Az elnök figyelmeztette a Házal, hogy ilyen tulkapásoktól tartózkodjon.
Jegyzőnek Gaál Olivért választották meg. Törss Tibor előadásában fez üzemi balesetekről szóló n«naetkö/i javaslatot fogddták el. Meakó Rezső néhány kisebb község átcsatolásáról szóló javaslatot terjesztett be. elfogadták a 33-as • bizottság féléves jelentésiét. A Ház legközelebbi ülését holnap, pénteken délelőtt 11 órakor tartja. A tárgyalás alátt álló javaslatot harmadszori olvasásija rt is\'elfogadták. A1 pénzügyminiszter holnap terjeszti be a jövő évi költségvetésről szóló javas, látót.
A GYÜLftSTILALOM ellen erélyesen tiltakozik a független kisgazdapárt.
BORSOI) VARMEGYE nJ\'ttKspánja Lukács Endre pulnoki főszolgabíró lett 212 szavazattál, dr. Mikulszky Gyula vánnegyei árvaszéki elnök 100 szavazatával szemben.
EGY DIAKLEANY, Meister Mária budapesti\'glmnáziumvi tanuló születésének 18-ik évforduló ián lehetette" magát a negyedik1 emclfctrfSl, titfJK szülei megkoVhonák.
SZfiLl. JÓZSftF belügyminiszter ka-tegőrlkusan megcáfolja távőzásának
az egész földet. Ez az ember *Már nem isiMOeitzetközi, de egyenesen\' föld-gömbmiéretü gondolat hordozója, aki az -etfész ffl4d wéi>émik javát \'itoigába foglaló \'eszmének - feőse — és • isrrfét csak mártír. Eg>\' parányi ázsiai sziget egészen törpe nemzeti ügyónok szolgálatába áll, <>eik ogy i^lla-natra \'felejtve el -világküldetését — s egy nyomorult, vad beneszálött lándzsa döfése vet véget atstónék.
Ug>-1tgonldolom, < heg}-«eiíkkkél a- példákká I tetjesen balgatottam élHtáso-mat: Irón ka nefiWjotközi világszemlé-let\'hardosa.
EgJ\' világszemléletet MjWtban H»Oha-szabad egyédűl eg>- ittáílk^tUíg-szemlélet nézőszögéből Tfle^télni -\'áb-ban a tekintetben, hogy vaj\'jon ez jó-e, vagy rossza, épitőe vagy rom. IjoIó. Az pedig bizonyos, hogy egy iró subjektlv szemlélete egyszerűen nélkülözlietetlen. Annak hiánya Ólvan, „Sől^iosszább, mint egy étel só néŰtül. Az olvasó sebjektivltáte egészen más lapra tartozik. Az egy annyira sokré-tegü, sok 4Etnű kérdés, amihez»képest a szivárvány ttttnbősége <egé9zon "Sze-gényos\' valami. Eiről «ak egy^rttid képet, liog>- ugy mondjarni pillanatfelvételt -legyen szabad adnom. Nagy Frigyes, .der gnosse Kátz. .a porosz nemzeti királyság megteremtőjo, a német nemtzeti gondolat egyik zászlóvivője — szenvedélyesen voltaireiánus volt. I\'edig a voltairei eszméknek nart sok közük van a naelonállznniahoz.
ÍBelji
49$8. áprilU 8
birét.
KELEMEN DIDAK, az 1744-ben el-hunyt minorita szentté avatása iráni megindult az eljárás. Kriptáját, ahol lioltteste teljesen épen fekszik, most bontották fel. Koporsóját csak akkor bontják fei, ha a szentszék mogbizottjo megérkezik Miskolcra.
AGYONLŐTTE MAGAT a baranya-megyei Kisharsány községben (lergely János 30 éves református lelkész. Felesége szüleihez visszaköltözött, íegyel mi eljárás során állásvesztésre is ítélték, ereletti elkeseredésében követte el tettét.
HALÁLOS CSATA zajlott le a bor-sod megyei Debréte községben. Egy csendőrjárőr találkozott egy cigány, csapattal, melynek tagjai hirhedl csempészek. A cigányok megtámadták a járőrt, Kiss őrvezető! telelték, Hé nűás János, őrparancsnokot pedig agyonlőtték. A csendőrség izgalmas liaj tó vadászat után kézrekcritette a cigánycsapalot.
MINISZTERTANÁCS voltteg nap délután, a 33-as bizottság elé kerülő rendeletek és napikérdések kerültek tárgyalásra.
FELGYÚJTOTTA MAGÁT Bu dapesten Trinker Károly 64 éves beteg ,einber. A szalmazsákját gyújtotta meg. Haldokolva kerüli kórházba. — Schaffer Erzsébet (50 éves asz-szony leöntötte ruháját benzinnel és igy gyújtotta lei magát.
A SZAJ- ES KÖRÖMFÁJÁS terjedésének m^gakadály,orsóra ujabb rendelét .készül.
ZALAI KÖZLÖNY

A FRANCIA KAMARA 311 szavazattal 20U ellenében elfogadta a Blum-kormány radikális pénzügyi javaslatait.
A MAÜYAR KIS12BB5EGI sérelmek orvoslásának ügyét az angol alsóházba terjesztették.
SCHUSC11NIGG volt osztrák kancellár házi örizetének szigo> ruságát csökkentik. Csökkennek liécsben az — öngyilkosságok.
BUZDUGAN Alexamlru, a román kormányzótanács volt tagjának (ia föbelőtte magát az aranycsempészési ügyből kifolyólag.
BARCELONAT elejtette a szovjet.
A SZTRÁJKOLOK száma Pá-rjsvidékén •IS.OUU-re emelkedett.
ZAGRABBAN az összetűzések Bltatt bezárták az egyetemet.
A ZALAI KÖZLÖNY „KfiR^D A BETŰT" VERSENYe
10
LJ
pf\'l Z\'M\'
A főispánék szombaton Nagykanizsára érkeznek
Comentoli Mária hangversenyére
.Nagykanizsa zenei, egyben társadalmi eseménye is lesz Cómmensoli Mária szombatesti hangversenye. Je-lentőségét bizonyitja, hogy arra megérkezik gróf Teleki Béla főispán és családja, valimint számosan a környék zenekedvelő uri családjai köréből. A zeneiskola uj hangversenyterme "kimagasló értékű művészi élinléuyiC szomjas és dLszcs közönséggel fog megtolni ezalkalomra. Jegyek Fischelnél és az esti pénztárnál. (:)
— íMAJus 8: - a Közmüvelö-dépl Egyesület hangversenye Nagykanizsán)
A Dunántúli Közművelődési Egyesület május 8-án gróf Teleki főispán, Bődy alispán és Krátky polgármester fővédnöksége alatt nagyszabású ünnepi hangversenyt rendez Nagykanizsán, teljes e^észé\'DCii a türjei ovoda fel. állítása céljaira. A hangversenyen fő városi művészek és kauizsai előadók szerepelnek. A hangverseny előliészi-té>e megkezdődött. (:)
— (Péntek: vctltettképes llceálls)
Holnap, pénteken délután 0 órakor lesz az Irodai ni Kör vctitetlképes li-ceális előadása a Népinoziban, belé pődij\'nélkül. Tartja Vánkos Jenő pol gári iskolai tanár Lengyelországról és a lengyel-magyar kapcsolatokról. (:)
— (Könyvet az Idegenben élő magyaroknak l)
Az Irodalmi és Művészeti Kör egyik Uueális előadásán indította el Vánkos Jenő polgári iskolai tanár, a Kór választmányi tagja, a m»gyar könyvgyüj-tést idegenbe szakadt magyar véreink számára, akik messze országokban ne. ltezen vagy sehogyan sem jutnak magyar olvasnivalóhoz. A könyvgyűjtés, hez ujabban Erdőssy Bálin Iné, Jáger Kálmánné és Zsiga Sándor járultak hozzá képes magyar folyóiratok ajándékozásával.
— (Államsegély)
Hóman Bálint kultuszminiszter az alsónemesapáti községi elqmrf iskola bővítésére 5000 pengőt helyezett ki-látásba. A miniszter mbst közölte, hogy G000 pengő államsegélyt adományoz, lia a község a jelenlegi tantermeket is megfelelően megnagyob-bittatja.
— (Nagy riadalom volt)
csütörtökön délelőtt fél 10 órakor a nagykanizsai Országzászlónál. A Csen ge-i ut felől egy kétlovas kocsi jött, amelynek lovai egy motorkerékpártól megijedtek. A gyeplő l.-esett, beleakadt az egyik ló lábába és igy a kocsis nem tudta a két állatot kortmányozni. A lovak a fiakkerok között a járdára


Síi\'*: V\'S-
Ez a kerékpár 85 - P
kapható t

kiiltlItiiiUilillbiii DiaHli l TiMii tt
rckUmArbán I\'
Bármilyen kerékpáralkatrész és kellék a legolcsóbb érban I
Kedvező részletfizetési feltételek! Javitó műhely I
Várjuk önt, hogy hozzánk jön szerencseszámáinkból vásárolni a most meginduló 40. osztálysorsjátékban. A szerencse, amely az emberiség életét kormányozza, Önnek is kedvez! Hinni kell és sikerülni fog! Ne késlekedjék, sorsjegy nélkül nincs nyeremény!!
M. KIR. dohánynagyArupa
Horthy Miklós-ut 2.
Cimre kérjük ügyelni!
vitték a kocsit, szerencsére azonban a közbeeső fa megakadályozta a na-gyobb katasztrófát. Járókelő éppen nem volt a gyalogjárón, igy komolyabb baj nem történt.
— (Ikreket szült: meghalt)
Tragikus szülés történt Zalaszent-mihályon. Osvald Jánosné 36 éves asszony, akinek már négy gyermeke van, éjjel egy fiu és egy leánygyermeknek adott életet. A gyermekek telje, sen egészségesek, do az asszony a szülés után rövidesen megholt. Az eset nagy részvétet kelteti.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 4 gyermek született, 3 fiu és 1 loány: Eaics Antal földműves ós Büki tirzsé-belnek rk. leánya, Illés György irodaszolga és Farkas Katalinnak rk. fia, Leitner Hudolf cukorkaKészitő segéd és Monosky Izabellának izr. fia, Orsós István teknővájó cigány és Orsós Erzsébetnek rk. fia. — Halálozás 5 történt: Horváth Ferenené Tóth Anna rk. 71 éves, Spüke Regina varrónő izr. 75 éves, Jakab István méntelepi katona rk. 24 éves, Vajda Károly bútorkereskedő \'izr. 42 éves, Szabó Istvánná Kondákor Rozália rk. 68 éves.
— Házasságot kötött 1 pár. Futó Károly cipőfelsőrészkészitö rk. (Pacsa) és Kálovics Erzsébet rk.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eBte 6 oraig (tiótto, uierdtt, péntek űétut&r kedden ogé** nap nőknek.)
Tipp-verseny
RekordtömegQ szelvény érkezett be e heti tippversenyünkre — Kik nyerlek a héten?
Soha annyi szelvény még nem érkezett be, mint az eljnuJI héten. Ez is világosan mulatja; hogy a Zalai Kőzlpnv Tippversenye egyre nagyobb népszerűségnek örvend, $ajnos, a mérkőzések eredményei nem kedveztek a tippelődnek, mert a papírforma nem vált be. Akik máskor 5—6 pontot értek el, most alig egyig, kettőig vitték, igen sok találat volt e héten, de jobbára csak egy-kettő pontos. Három és négy pontot már csak kevesen értek el.
A szelvények átvizsgálása után a két tribünjegyei Tóth Józsefnek (Király utca 23) és Szendrő Istvánnak (Teleki utca (5) iléllük oda. Mindketten hat pontot érlek el. i
Tribünjegyet kap azonkívül Nádavsy Miklós is, aki ugyan csak 5 pontot ért el, de egy másik szelvényen telibe találta az MSE mérkőzést, vagyis itt is 1 pontot ért cl. A többi 5 pontos : Kaszás Zoli (Rózsa utca 29.), Lcicht Pál (Tavasz utca 10.) és László Ervin (Deák tér 2.) egy-egy belépőjegyet kap a vasárnapi Zrínyi—NTE mérkőzésre.
Dicséretesen szerepeltek a i pontosok is : TótU Ernő, Miklós István, Haraszti László, Klap-per Miklós, Horváth Béla, Ná-dasy Miklós és id. Keszey Ferenc.
3 pontosak voltak : Horváth József, Kaposi István, Nóvák Elemér, Wellák István, .Gy\'/i Ferenc, Kelemen Rózsa, Man-csek József, Horváh János, Wellisch Ernő, Havas Andor, Haán István.
2 pontot 53 tippelő, 1 pontot pedig 113 tippelő ért el. A nyertesek a jutalmakat a kiadóhivatalban szombat délig átvehetik.
Felhívjuk tippelőink figyelmét arra, hogy a Zalai Közlöny hangos híradója vasárnap d. u. 6 órakor közvetíti a Ferenov$ro»-Hyn-gárla II. félidejét a Dfák-téron.
Felkérjük azonkívül tippelőin ket, hogy lehetőleg gyüretlen szelvényre, tintával, olvashatóan irják rá lippjeiket, mert munkánkat nagyon késlelteti, ha gyűrött és elmosódott számokkal kell vesződnünk.
Vasárnap Zrínyi—NTE bajnoki
A tavaszi évad kiemelkedő esetné, nye lesz a vasárnapi Zrínyi—NTE bajnoki futballmérkőzős. Bár "mindkét ejjyüttos a két utolsó bajnoki mérkő. zéJCn veieséget szenvedett, még sem* von le semhiit a vasárnapi rangadó fontosságából, mert tudjuk, hogy a rangadóknak a helyi riválizálás adja iné.* az igazi érdekességet Miótja a Zrinyi\'az úgynevezett .nagy. csapatok közé nőtte ki magát, mindenkor külön eseménye volt az évadnak a két csapat találkozása. így le íz ez most is. A Zrinyi két utóbbi gyenge szerepléso után is még a bajnokság második he lyén áll, az NTE j>edig nyolcadik. Papírforma szerint tehát a Zrinyi ja. vára billenik a mérleg, pillanatnyilag azonban az NTE van jobb formában. A győztest megjósolni csakn<*ni tel jesen lehetetlen. Egy azonban bizonyos, nagy küzdelem lesz a két csapat között a helyi hegemóniáért. Sportkörökben a mérkőző* iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg.
Kezdete 3 órakor. Játékvezető Nyugatról.
Előtte \'fél 2 órakor Zrínyi II- NTE II. játszik tréningmérkőzést.
Pécseit a DVAC-MSE, PBTC-KTSE és PVSK—PAC, Komlón a ZsSE. (
Kaposvárolt a KBAC—PEAC mérkőzések kerülnek lejátszásra.
A Nagykanizsai Vasutas itthon játszik
A knnizsai Vasutas csapat a Csurgói TK-val itthon, u vasutas pályán játsza le bajnoki mérkőzését.
Tennlsz-hlr
A Zrinyi teniilszpályái a rendes tagoknak április 8-tól (péntek), a diákok, nak pedig 10-től (vasár, nap) rendelkezésre áll-
nak. Vezetőség.
L-i
BALAI KÖZLÖNY
CsP*örtók
BUDApES* u
2(^40 A rádió szalonzenekara. — 21.20 Dohnányi Ernő XIV. Beethoven zongora szonáta-estje. — 22 Ilirek, idő-járásjelentés. — 22.25 Farkas Jenő cigányzenekara, Sztáray Márton énekel,
— 23 Az operaházi zenekar. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST n.
17 Felolvasás. — 18.15 Angol nj^lv-oktatás. V- 18.45 lakatos Gyula ós Lakatos Vince rigáiívJsenekam. — 19.20 Hanglemezek. — 20.20 Hirek. — 21.20 A rádió szalonzenekara.
B8CS.
17 lemezek. _ 17.30 SA zenokar.
— 18.30 Brahms- éa Heger-dalok. — 10.10 Fehőausztriai dalos-zenés est.
— 20 Rádiózenekar. — 21.15 Szimfonikusok. — 22.20 Deutschlandscndor.
Péntek
BUDAPEST L
6.45 Toma. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 1205 Murai Elek cigányzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelenlés. -13.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. 14.35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának Ismertetése. — 15 Arfolyamhirek. — 16.15 Diákfélóra.
— 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Vitéz Farkas Ferenc előadása.
— 17.25 Ilniczky László jazz-zenekara, Lányi I*ászló énekel. — 17.55 Sport-közlemények. — 18.05 Heimnnn Pál gordonkázik. — 18.35 Dr. Németh Antal előadása. — 19.05 llangleme-zek. — 19.30 Külügyi negyedóra- — 20.10 Ignácz Rózsa modem magyar verseket mond. — 20.40 Bura Sándor cigányzenekara. — 21.10 Hirek. — 21.30 A Magyar Szimfonikus Zenekar Mozart-hangversenye. — 22.25 Időjá-rásjelentés. — Majd a rádió szalonzenekara. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18.35 Ilniczky László jazz-zenekara, Lányi László énekel. •— 19 Gyorsiró. tanfolyam. — 19.30 Dr. Rajwich Ray-niund előadása. — 20 Hirek. — 20.30 A Magyar Szimfonikus Zenekar Mozart hangversenyo.
BECS.
7 Könnyű z»ne. — 8.30 Schrammel-zeno. — 12 Déli zene. — 13.15 Kóny-nyü zene. — 14.15 Könnyű zene Hamburgból. — 15.30 Hangverseny. 17 Lemezek.. — 18 Operoltlcmezek.
— 19.10 Szórakoztató zene. — 20 Berlin. — 22.30 Tánczone.
Gyönyörű
kész blousok
és ruhák érkeztek.
Schütz.
A Zalai Közlöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
NZTE—NTE . . .
KRAC-PEAC . . .
DVAC-MSE . . .
KSE—ZsSK . . .
PBTC-KTSE . . .
PVSK—PAC . . . Hungária—Ferencváros ,
.... (...:...) :... (...:..*.)
A zsidókérdés problémája a Nemzeti Egység mai értekezletén
A Nemzeti Egység ma (tartandó értekezletén a zsidó-kérdést tűzték ki főtárgypontul. Makkay János előadásában megfelelő javaslat kerül az értekezlet elé. A párt mindenekelőtt a kérdés elvi oldalát akarja tisztázni. Az a felfogás, hogy gazdasági téren is vezessék be a numerus clausust, amely az egyetemeken eddig olyan jól bevált. Megállapítást . nyert,
liogv a nagyipar, a bankok, stb. alkalmazottai között mintegy 3G—37 százalék a zsidó. A Nemzeti Egység oly javaslatot kiván a kormány elé terjeszteni, hogy kérjen felhatalmazást a zsidókérdés törvényes rendezésére.
A vállalatokat kötelezzék a keresztény alkalmazottaknak megfelelő számarányban való alkalmazására. M»jd az igazgatósági fiiclósek és tanliémekre vonatkozólag megfelelő intézkedést kér.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uóig 60 fillér, minden további «ió 4 fillér.
Autótaxi (bérautó) u] áiratnvovalas lee oleíóbban Kaufmann Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024
Ktfutélaányt azonnalra felveszek. —
Olga szalon, Horthy M.ut 5 1006
Fehérnemű varrodába ügye* avgéd éi tanulóleányok azonnal (elvétetnek. — Horváthné Bogatln Kata, Horthy Miklós-Ut 57. 1008
Nálam Is oloaóbb lett a husi 1 kg marhahús P 1 20 é« 140. a borjúhús P 1\'40-tól 1\'80-lg. Reln Zoltán, Rákóczl-u. 6. sz. és a piactér. 1009
Katonafolaaaraléai cikkek legolcsóbban beszerezhetők Beleznainál, Sugárul 53. _\'
OLCSO
HORTHY MIKLÓS-UT 1.
RETIKÜLVASAR
SAIÁT
készítésű ÁHÜS!
HAMBURG
SZAKKÉPZETT BÖHONUOH-HÉLI
Már
részletfizetésre vehet megbízható
kerékpárt.
% ♦
\\ 1 Kérjen
árjegy-
zéket
Szabó Antal
kerékpárnagykereskedő sport-Ozletében. Fö-ut 5. Telefon 91.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAOSZAKÜZLET
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönségei, hogy raktáron lartok minden nemes kőből készült .1 romlókéi, ugy
emuiból, oránltbúl és déöí
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készitek és vállalok e szakmában mindennemű temetőt munkákat, úgymint
sírbolt, sirkeret
készítését termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. g 5
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József \'Sí
Király-utca 33 Íz.
mester Nagykanizsa, Telelőn 615.
1968. április 8
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karfiól r nag
8 Cfl kelkáposzta ii
12 ."tl. káposzta ii
5 CTJ kalaráb ii
5 0 sárgarépa ii
4 N petrezselyem ii
10 o retek ii
10 •Q a saláta ii
5 o ugorka ii
6 a paprika ii
14 M cukorborsó ii
10 stb. spárgsbab stb., kb. 50 éle ii
virágmag
megérkezett és kapható:
ORSZAG JÓZSEF
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Hirdetmény. A Herkules Téglagyárt Rt. Nagykanizsán. 1938. évi tebruár hó 12-1 közgyűlésén elhatározta (elszámolását és a nagykanizsai kir. törvényszék Ct. 336/ 1938/á8. számú végzésével ezt a cégjegyzékbe bejegyeztette. Felhívjuk a fenti cég hitelezőit, hogy követeléseiket ezen hirdetmény közzétételétől számítolt 6 hőnin alatt érvényesítsék. GrUnteld Miksa, Woi-helm Manó felszámolók.
A letenyel kir. Járáablróaág. mint telekkönyvi hatóság.
5875/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. Lakó Imre végrehajlatónsk, Proszenyák Oyörgyné az. Kunira Borbála, Proszenyák Rémus és klsk. PtoaxenyáK Anna
végrehajtást szenvedők ellen tnditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 47 pengő 06 I. tőkekövetelés éa járulékai behajtása végeit a Tótszerdahely éa Becsehely közlésekben lekvó a a tótazeidahelyl 48. aztjkvl 59 hrtz. háznak 36. az a. udvar-kcrltel B II, 16 19. a. özv. Proszenyák Gyórgvné végrehajtást szenvedő nevén állö Illetőségére 32 P, az u. 0. 1583. sztjkvi 343/a/l. hrsz. rétnek a Berek dűlőben Bl.l. Proszenyák Oyörgyné végrehajtást szenvedő nevén álló Ingatlanra 90 P, ai u. • 1634. sztjkvi 804/5/1. hrsz. szántóra a Podborklun és pilctru dűlőben előbb özv. Proszenyák Oyörgyné végrehajtást szenvedő nevén állott, moat Sabjá\'i István (nős Lukács Veronával) nevén álló Ingatlanra 350 P, az u. o. 22. sstjkvl 28/a. hrsz ház 17. aa. a. udvar éa kerttel Ingatlannak B 21. 22. alatt Proszenyák Rémus éa klsk. Proszenyák Anna végrehajtást szenvedők nevén álló Illetőségekre 1500 P, a becaehelyl 375. sztjkvi 061/a. hrsz. szőlő, rét aa Uybegy lölötll dűlőben Prosaenyák Rémus és kiskorú Proszenyák Anna végreha|táat szenvedők nevén álló Ingallanra 250 P, az u. o. 414 sztjkvi 724/b. hrsz, azőlő, rét, a Oöröcséte nyúló dtllóben Proszenyák Oyörgyné vhal-taat szenvedő nevén álló Ingatlanra 2000 P kikiáltási árban elrendelte. Aa árverés nem érinti a tótazerdahelyl 22. ailjkvben C. 17. alatt özv. Proszenyák Oyörgyné sz. Markán Dóra javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jogot, C. 19. alatt Proszenyák Rémus javára bekebelezett haszonélvezeti jogot, C. 24. alalt özv. Proize nyák Rémusné sz. Kotnyek Borbála javára bekebelezett holtlglanl haszonélvezeti jogot. Az árverés ugyancaak nem érinti a a tótazerdahelyl 22. éa becaehelyl 375. aztjvkben C. 41. éa C. 20. alatt öav. Pro-azenyák Oyörgyné az. Kuzma Borbála javára bekebelezett özvegyi haszonélvezett
Ttkvl hatóaág az árverésnek Tótszerdahely községházánál megtartáaára 1938. évi április hó 28. napiénak d. u. 3 óráját, majd folytatólag Becaebely községházánál megtartására 1931. évi április bó 28. napjának d. u. 5 óráját tllzl kl és az árverési teltételeket az 1881 :LX. t-c. 150. 9-a alapián megállapítja.
Bánatpénz a kikiáltási ár ICP/o-a, amelyei a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ára kel! ktegészilenl.
Letenye, 1937. évi október hó 8. nspján. Dr. Korposs s. k. kir. |blró.
A kiadmány hiteléül:
Balassa s. k.
V9S Ll.kkaaTvv«s«tO.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly
Nr... a Mw.zdaairf Hl KataM* N»«.4a » IMmUt ta^Usdó V«ri>« kónrruy..»dsjáw» Nagykanösía. iaWWa MMt. MW Kirolj;
<8< Évlolytm 80. Mám. - - • Nagykanizsa, 1988. április 9 szombat
Ar«12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
-■.■\'■ J l>\'. _________ „._..._
SzcrtmMttf H kfedéwmal: Pőot 3. ula. Mcctdeaik minJea txtttziup délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elóllzclésl ára: egy hóra B pengő 40 fillér. Szerkeszlöaégi éa kiadóhivatal: teleion: 78. ax.
Nem Összeférhetetlen I
A napokban egy interpelláció, amelyik összeférhetetlenséget emlegetett a Nemzeti Bank elnökének közgazdasági miniszterré történt kinevezésével kapcsolatban, alkalmat adott a miniszterelnöknek arra, hogy ebben a kérdésben a kormánynak törvényeinkre támaszkodó álláspontját világosan leszögezze. Ha már ez a kérdés kritika lágya lett, a köz szempontjából szükséges, hogy annak minden részletét felfedve, tájékoztassuk közvéleményünket. Erre annál is inkább nagy szükség van, mert a Győrben elmondott miniszterelnöki beszédben bejelenlett ötesztendős beruházási programm legnagyobb feladatokat a gazdasági miniszterre ró, ókinek közreműködésétől reméljük, hogy az ország gazdasági élele erős lendületet fog venni. Ha tehát ily nagyjelent tősége van Imrédy Béla miniszteri szerepének, kötelességszerűen mentesíteni kell az ő sze* mélyét. még n leghalványabb* olyan hiedelmektől is, amelyek kétségbe vontrák miniszteri megbízatásának törvényességét.
A független felelős minisztériumról szóló egymást követő törvények, kezdve\'1848-tól 1920-ig, egyik sem tarrtalmaz olyan rendelkezést, amelyik kimondaná, hogy a miniszter más állást nem viselhet. Eszerint tehát telj[esen összeegyeztethető és semmiféle összeférhetetlenséget találni nem lehet abban, ha egy miniszter olyan állást is megtart, amelyik miniszteri állásával egyébként összefér.
Felelnünk kell tehát a feltett kérdésre : összefér-e a Magyar Nemzeti Bank elnöki állása a közgazdasági miniszter tá^canél küli állásával ? Mindenekelőtt lé kell\' szögeznünk, hogy ugy a Nemzeti Bank elnökéi, mint a közgazdasági \'minisztert az államfő nevezi ki. Az előbbit a pénzügyminiszter javaslatára, s az\'utóbbit a niinlszterelnök előterjesztésére. A bizalmi kérdés alkotmányos szempontjai tehát tökéletesén rendben vannak. összeférhetetlenséget tehát felfedezni rnem lehet, mert mind a két állás között teljés az.össz-hang. I)e lássuk ez alkotmányos ténykörülmények mellel l a vállalt "feladatok munkakörének összhangját is. A Nemzeti Bank hatásköre olyan irányban van megszabva, amelynél fogva annak elnöki állása nem összeférhetetlen a közgazdasági miniszteri állással. Tekintetbe kell vennünk a kormány érdek-szempontjait is 8 ez az, ainf főként kiemelendő, mert szükséges, hogy a Nemzeti Bank működése teljes összhangban legyen a kormány, működésével.
A pénzügyminiszter expozéia az első deficitmentes költségvetéssel kapcsolatban
Az ötéves terven kívül 28 millió pengőt fordítanak honvédelmi célokra — A köztisztviselők megsegítését és a kisadózók terhelnek csökkentését jelentette be a
pénzügyminiszter
Budapest, április 8 A képviselőház, mai ülésén Remé-nyi-Schneller Lajos pénzügyminiszter benyújtotta a köllsségveLést ás cl-mondta expozéját. Mindenekelőtt liangsulyozla, hogy 1932—33 óta ez az első költségvetés, amely egyensúlyban van,
vagyis deficjtmeiites. A bevétő! 22 millió pengővel • emelkedett, az adójö-vcdelcm is 4 millióval magasabb. Je. lenlegi tóiekvése a kormánynak az államadósságok csökkentése.
Ezután\'részletesen ismertette a költségvetést. A közigazgatási, kiadás 84 millió i>engŐ, a bevéte^ 24 millióval több, mint az elmúlt évben. A kiadások csökkentésével azonban ez valójában 54 millió pengő, amelyből 28 milliót lionvédelmii célokra fordita- I nak. Ez független az öt éves tervben ilyen célokra felvett összegtől.
Végeredményl>en «z \'összes \'bevétel 1335 millió pengő, az össaes kiadás pedig 1.334.0 millió pengőt
Kiemelte a j>énzügyniiniszlcr az adófizetők példátadó áldozatkészségét, majd hangsúlyozta, hogy ha a koY-mány most
m köztisztviselők llletmQnyeit
nem is tudja pillanatnyilag tovább emelni, gondoskodik egyéb olyan intézkedésekről, hogy helyzetükön segítsen. Bizakodással iléli meg a hely. zclet, hiszen a mezőgazdaság, az ipar és kereskedelem egyaránt fejlődölt.
A beruházásokról iH\'szélt ezután, a honvédelem fokozottabb kiépitéséiől, a mezőgazdasági, kulturális és közegészségügyi intézmények fejlesztésé. iől, a szakoktatásról és minőségi termelésről, n\\ajd az útépítési program- I ról. Kiépítik a külföldi képvisoletokel ls, az adóztatást módosítják és
a kisemberek adóiból sokat
törölnek viszont rendezik a mammutjövedelmek adóit.
Beméli, hogy ez intézkedések a szociális békét és a nyugalmat eredmé-nyzeik.
Szólt ezután a devUakérdésről és a mezőgazdasági hitel •helyreállításáról, hangsúlyozva a vidéki péuzinlé-telek helyzetének megjavítását. Végül
\' \' * » az ötéves terv
módozatairól adott felvilágosítást, főképp az 1 milliárdos kölcsön részleteiről. A 000 millió |>engŐs összegből 350 millió esik a nagyvállalatokra 10— 20 százalékos megadóztatás fonuiájá. ban, 250 millió pedig a magán vagyo-
nokra 5—14 százalékos adókulcs szerint,
A földbirtok átlagos mogterhelése 5o/o. E közicherből az ingó vagyonnak is ki kell vennie a részét: a rendszabályokat a vagyonelkobzásig terjedő pénzbüntetésekig a legszigorúbban vég-íelmjtják.
06 milliót a MAV. 12 milliót a liajós társaságok, 50 az állami, 30 a bekötőutak 2 inijlif) a csc|>eli kikötő, 30 millió vízügyi lerendezésekre, 20 millió a telepítés meggyorsítására, 10 a mezőgazdasági értékesítés,. állattenyésztés, 10 millió a bányászat. 30 millió a népoktatás, ivóvíz, 75 a mezőgazdasági hitel \'rendezésének és a védettség megszüntetésének ( óljaira lesz Torditva. A munkanélküliséget több évre intézané-nyesen megszüntetik ezzel kapcsolatban.
A pénzügyminiszter ötnegyedórás. nagy tapssal fogadott l>eszédc után Darányi miniszterelnök a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyáról szóló javaslatot (a zsidók százalék arányé-nak mogállapitásal), Mikecz ödöu pedig az állami rend megóvása véget szükségessé váll sajtó rendeletről szóló javaslatot nyújtotta l>e. Mindkettőt kiadták a bizottságoknak, majd a Ház — kész javaslat nem lóvén — bizonytalan időre elnapolta magát
Amerika kölcsönadja légiflottáját és egyéb segítséget Is nynjt, ba Anglia bábomba keveredik
Elmérgesedik a szudéta-kérdés a cseh kormánypárt semmitérő
fervezete miatt
engedmény"
Prága, április 8 A cseh parlament kormány-támogató tagjai értekezletükön hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány engedményekel adjon a szudéta németeknek. Az engedmény azonban csak annyi,
hogy a cseh kormány nem^vál-toztathalja meg jelenlegi külpolitikáját, a szudéta németek nem ka|)hatnak önkormányzatot, be kell szüntetniük államellenes projjagandájukal és támogatniuk kell a cseh kor-
mányi.
Hemler, a szudéta németek\' vezére nevetségesnek tartja ezt* mert ebben sehol nem lalálja! az »engedméuyekei.« Követelik a szudéta németek önkormányzalát, a cseh—orosz szö-
Szükség van erre a kormány pénzügyi és \'gazdasági politikája szempontjából, főként azért, mert a kormány legfőbb feladatai közé tartozik az ország gazdasági rendjének meg^ óvása, közgazdaságának fejlesztése, aminek viszont szerves része a pénz értékének biztosítása és fenntartása, épp ugv a bankjegyek értékállandóságának megóvása. Mindez viszont a Magyar- Nemzeti Banknak is elsőrendű feladata.
Ne keressünk tehát hibát ott, ahol az fel nem fedezhető s no magyarázzunk bele összeférhetetlenségei olyan kérdésekbe, a iíiielyeknéi épppn a feladat azonos kőre domborítja ki az egy személyben összpontosuló al-
kotó hivatás legfőbb értékét. Egyébként tény az is, hogy a Jegybank elnöke a múltban is résztvett a minisztertanácsokon s befolyását ez alkotmányos uton is gyakorolni tudta pénzügyi és gazdasági életünkre. Ez nem egyedülálló jelenség állami életünkben, de majdnem az egész világon\' hasonló a helyzet. Amikor Darányi Kálmán miniszterelnök az interpelláló képviselőnek ily módon megadta válaszát, még azt is hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Bank elnöki állása nem csák hogy nem összeférhetetlen a közgazdásági miniszteri állással, hanem a kél állásnak egy kézbe tétele egyenesen megnyugtató az alkotmányos felfo-
gás szempontjából. A közvélemény helyesirányu tájékoztatására közöljük ezeket a tényeket s bizonyára nem csak a szorosanvett közgazdasági élef, hanem egész társadalmunk helyes* léssel fogadja Darányi Kálmán érvelését, amelyből kitűnik az alkotmányos szellemhez való ragaszkodás, de benne foglaltatik az a szempont is, hogy a győri beszédben történt beru-háZkási programot a kormány a lehelő legkomolyabban keresztül akarja vinni olymódon, hogy abban szakszerűség, hivatottság, megbízható gazdasági és pénzügyi szemlélet s főként : komoly realitás legyen a főszempont.
»
ZALAI IC02MNV
1938. iprllls fl
Folyik a nyomozás a Hortby WIMós-ntl tűz ügyében
A rendőrség megszünteti a Novák-majorl éjszakai menedékhelyet
vétség elejtését.. Olyan viseony-
ra gondolnak, jelentették ki, mint amiben a régi monarchiában Magyarország és Ausztria visionya volt
London, április 8 Az Egyesült Aliainok közölték Angliával, hogy hajlandók légi flottájuk egy részét kölcsön adni Angliának, ,\'sőt bizonyod más — ezen tuíuienö — segítséget is adni, abban az esetben, ha Anglia háborúba sodródik és veszélybe jut.
Leesdő anyák, akiknek külöaöa gonddal kell arra flgyeiniök, hogy Déiraüködéaükrendbea legyen, ezen ctílt ugy érhetik el, ha időközönként reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc józsel" keserüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát.
Katonaság biztosítja a francia szenátus mai fllésénak zavartalanságát
Páris, április 8
Politikai körökben nem kétséges a Blum-kormány mai lemondása, illetve bukása.
A Blum-kormánynak szociáldemokrata diktatúrát jelentő javaslatát a szenátus nem fogadja el. Emiatt a szocialista párt fenyegető jellegű nagy tüntetést rendezett már az éjszaka. Céljukat nem érték el, mert a szenátus el van tökélve a mai kormánybuktatásra.
A szenátus elnöke, ismerve a szocialisták módszereit, nem is a kormánytól, hanem egyenesen Páris katonai parancsnokától kért katonai segítséget, hogy a mai szenátusi ülés alkalmával gondoskodjanak a Luxembug palota biztonságáról.
A Matin szerint már a köztársasági elnök fel is kérte Daladiert bizalmasan a kormány alakítására.
ID<3
Hideg!
Prognózis: Erős északnyugati szél, viltozó felhőzet, több helyen •sö, a hegyeken hó, a hő oaökken.
A Meteorologial Intézet nagykanizsai megflgyelöállomAaa Jelenti«
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: -f 11-6, ma reggel -f 7 6,, délben + 6-2.
Csapadék: 4 8 %.
- Saját érdekében éi örömére szolgáló meghívásnak teez eleget, ha a Köpetein Butoráruhái fezi n&butor-klál-lltiaát megtekinti, vételkényszer nélkül.
Tegnap részletesen beszámoltunk arról a tűzről, amely a llothy Miklós uti Novák-major-ban pusztítóit. A tűzoltóság — amely valóban derék munkát végzett az oltásnál — csütörtökön még őrséget tartott a füstölgő romoknál, nehogy fellángoljon isméi az esetleg lappangó parázs. Két tűzoltó még ma is a helyszínen van. «
A rendőrségen is tovább folylak a kihallgatások. Az elfogott Gergály Sándor állástalan cipész semmi közelebbit nem tudott mondani a tűz keletkezésére vonatkozóan. Megmaradt amellett, hogy Szűcs István süteménykihordó, aki alatta aludt, cigarettára gyújtott. Hogy mi történt, nem tudja, ő már csak a lángok lobo-gására ébredt, Lehetségesnek tartja, hogy a kissé ittas Szűcs cigarettával a szájában aludt el.
Gergályt a rendőrség kihallgatása után elengedte.
Szűcs után egész nap nyomozott a rendőrség. A délelőtti
órákban még látták a városban ődöngeni, de aztán eltűnt.. Valószínűnek tartják, hogy a gyanúsítás fülébe jutott, vagy a lelkiismerete nem hagyta nyuL godtan és megszökött Kanizsáról.
Jelen Miklós vándorköszörűs és ablakos, aki a tűz keletkezésekor leugrott a pajtáról ós súlyos bordatöréssel került a kórházba, már jobban van. Valószínűleg még ma kihallgatják.
A tűz okozta kárt még nem tudják, a bizottság még csak ezulán fog a helyszínre kiszállni. A károsult, özv. Nóvák Istvánná már régebben félt a ka-» tasztrófától, de elkergetni nem merte a csavargókat, mert attól tartolt, hogy akkor bosszúból gyújtják felpajtáját.
A rendőrség most razziákkal megtisztítja a csavargók ez éjszakai menedékhelyét. Egyelőre azonban Szűcs kézrekeritése okoz gondot, aki ellen körözést adtak ki.
FttrdfezftlMi
berwidoz*»«k«t kedvuó részletre l.golosóbbsn szállít
MENDLOVITS
a meredek partszélen a szekér lecsúszott és Így zuhant a közel 3 méteres melységbe.
Ezek szerint tehát egyáltalán nem biztos, hogy autó okozta a katasztrófát.
A letenyei esendőrség folytatja a nyomozást.
Az elcserélt ember
Végre egy magyar fünV, amelyet minden, «de. és .azonlvan- nélkül, őszintén /csak dicsérhetünk és nyugodt lélekkel ajánlhatunk minden kényes izlésü mozilátogatónak.
Az elcserélt ember megállja a kritikát. S ezt nem magyarságával, hmeiu művészeiével teszi. Ar érdekos és mind végig lekötő mese (lertlor Viktor, e fiatal és egyre ügyesebb rendező keze alatt nem sikkadt el, baneml mind-végig fokozódó belső feszültséggel lüktet. Elsősorban Kiss potenc emberien mély művészetének köszönhető ez, de méltó társa Dajka Margit is, aki végre egy igazi nekivaló szerejwt kapott a sok ripacskodás után. A szereplők egy-«gy mozdulata, a fényképezés és a rendezés néhol egészen a francia filmekre emlékeztet. Az epitódsaerep-lők mind gondosan kiválogatott művészek a saeniádós Mály G«rőt6l Kó-p«czi Boóczig.
örültünk enaek a Iflimfcek és nagyon élveztük. Biztosak vagyunk bent, hogy a közönség is szextettel fogadja és igen nagy közönségsikere lesz. Megérdemli, mert ez a film már elérte axt a nívót, amely nomjesnk Magyar, országon, de külföldön is őszinte sikerre számíthat.
A kisérőmüsorban néhány nagyon érdekes newyorkl képet látunk: ügyesek és ötletesek.
EMLÉKEZTETŐ
Villa 8.
Veti tettképes lioeália előadás 6-kor a Népmozgóban. Április 9.
CommansoU Mária hangversenye 9-kor a zeneiskolában (Zenebarátok Tárasága). Jegyek Fischelnél. Apktlla 23.
A Leány klub műsoros teaestje a Missziósbázban este 7 ómkor. Mája. 7.
Az Irodalmi Kör Kodálj-tfcmpxr-Maye D-leor a színházban.
Senkisem látta a titokzatos aulót, mely állítólag az utszakadásba borította a juliánhegyi szekeret
A halálos Áldozatot belboncolták, az egyik sebesültet a vizsgálóbírói kihallgatás után az éjszaki b„-«zíllttották a kanizsai kórházba
Letenye, április 8
(Tudósítónk telefonjelentése) Letenye vidékét izgalomban tartja az a halálos szerencsétlenség, ami a juliánhegy alatt történi, Letenye és Murarátka között. A letenyei járásbíróság telefonon jelenlelte az esetet\' a nagykanizsai ügyészségnek, a melynek indítványára tegnap délután törvényszéki bizottság szállt ki u helyszínre, hogy a tragédia halálos áldozatának, llorválh Antal szentmargilfal-vai lakosnak holttestét felboncolják. A boncolás folyamán az orvosok az áldozat légcsövében, gégéjében és belső részeiben iszapot, sarat találtak, ami a vizbefulladás pillanatában hatolt Horváth Álltul szájába és légcsövébe.
A helyszíni nyomozás megállapította, hogy amikor a szekér utasaival a vizzel lelt árukba borult, több kukoricával tele zsák is Horváthra esett és igy fulladt meg. (Siket Istvánt, a\' szekér gazdáját és Pénzest hall
?atta ki ezután a vizsgálóbíró, \'énzes, dacára súlyos sérülésének, még a közeli Murarálkáig vonszolta magát, Nagy Gábor házában segítséget, kért. Almás-sy vizsgálóbíró ott találta még a súlyosan sérüli embert Nagyék házában, ahol a kihallgatás nyCTnban megkezdődött. Pénzes ehrjondta, hogy nem látta, milyen autó borította fel őket, csak azt tudja, hogy hirtelen a szakadékba estek.
Dr. Ahnássy azonnal intézkedett, hogy a súlyosan sérült embert beszállítsák a nagykanizsai kórházba. A törvényszéki bizott ság több embert hallgatott ki ezután, de egyik sem látta a titokzatos autót.
A bizottság a tragédia helyszínén is folytatott vizsgálatot. A terepen a szekér kerekének nyomai azt a látszatot keltik, hogy ha az oddig még ismeretten autó nekiszaladt is a szekérnek, nem valószínű, hogy emiatt fordultak volna bele a vizesárokba. .Valószínűbb, hogy
Templomi hangverseny
jfMjjjpaa* május hó 8-án a Kulturház
javára a plébánia temtomban IHI
■Iflfcfctfft
zalai közlöny
jÜ-ÜP OSÍffRfiiÖ\'íflNtWS —— áták

>*r,



Efly cigarettatárca Indítja útjára a végzetet...
2.\' (Capyrtgtit)
\\ 188® jimtráf^áti, szombaton réggel bdnónesse társal-
kodó*#)e zavarton állított bc t%átiy&\'bovtüoáfjába. A bárónő fcépd&sére: mi az oka e korai látogatásának ? elmondotta, begy előtte való rrapon, pénteken délután a baroftesset kikísérte a jégpályára, utána a baronesse BénystfeMtette\' őt, hogy friséi^é\' él égy jósnöhöz. Arrtft, hogy a jósnő mit mondott Marynak, a társalkodónk nem tett említést ezen a napon, Csak a katasztrófa otán. Eszerint"-\' M^py baronesse hosszabb iA(H tő+tótt a jóxnVhtél és fd-dnlf állapotban hagyta el a há-2&t Odahaza néjrn is vacsorá-fízQtt. Lefeífüdf és sokáig zokogott. Magához hivatta a társal-Kodónőtj aki isnjcrpje vpM HiTnHe\'n tifkának es azt mondta1 |itMp líogy él l&í) • \' mondania
Ínindent. ami a jósnőnél tör-í ént. ; a kezét)
és fejét csóválva ennyit mondott :
— Közeli halálesetet látok a maga családjában. Olyan halál esetet, amely sok zavart fog okozni. Ugy néz ki, mint ön-
Srilkosság, de mégsem az és
lom, hogy a legközelebbi időpontban történik meg.
A baronesse könyörgött: inon daná meg neki a jósnő, hogy mit lát, a jósnő azonban azt felelte, hogy ilyen szomorú dolgokról nem szeret egy fiatal lánnyal beszélni. Küldjön cl valakit a hozzátartozói közül, ánnak majd többet mesél... . — Valósággal rosszul lettem az asszonynál és örültem, amikor elhagytam a szobáját, —■ mesélte tovább Vetsera Mary a társalkodónőnek és azután ar-i^ól beszélgetett, hogy mégis csak kíváncsi /enne rá : meddig is élhet. Megállapodtak abban, hogy másnap, szombaton a társalkodónő egyedül megy cl majd a jósriőhőz.
„Jó lesz vigyázni Mary baronessre ..
■ Az álmatlanul eltöltött éjszaka vitte rá ezt a háztartási al-l fcalfflnzottaf, aki Rudolf és Vet-: iera\'ltrttfifirön két éS Tél hónap; éta tartó szerelmének., mindem részletét tudta,\' Hogy reggel\' fi-; áyelmofetesvse az anyát t jő lösz\' yigyázni Mary baroHtessre, \' Elmondta azt ís, hogy január] 15-én a kisasszonnyal Kodeck-íől yolt, Bécs legdivatosabb ékszerészénél. A társalko.dónő látta1, hogy a baronesse egy arany Cigarettatárcát rendelt ott és
útasüást-adoUy-hogy.....valamit
^avirozzamtft a tárcába. Megjegyezte, hogy a tálcáért, ha el-keszftl\', komorná/n foff jelentkezni. \'
A báróné ni^gárakapott valamit ód bésietott Mary szobájá-bav. Mary ^hosszabb könyörgésre és i sok .-fenyegetés- után- be-vbttottat Irogy ar ara«y cigarettatárcát a trónörökös,számáré vásárolta, egy hordárral\' kiflítte el, - a trfmörőfcöá azonban tel is sejti, hogy . kitől eifcd;; aa ajjíndóli. A, bárónő\' sswmwiányá^t tett lányának és cselekedetét/ őrültségnek nevezte; • Szemére\' véWtte, milyen rettenetes- koiiYprrtmitfálflst jé*-letíTlVet számára itt, ha itevét a tnöVnjrfíMsseJ cgytttt1 emlegetni a; társásá^aiV Egy ilyen kmesoTat. egy alig 17 eszten-dos, leány a pős trónörökös kőeótt í megbccstelcnUené az egésa- világ etótt. aityn azt nmttdta,\'\'hofcy az ő életé-se ér-iM\'sMitmft, HW leányát bccstc-l»\'um\\k fnrt\'áná a" vtWg. E vök,Va\' VTaíty liaronéss keserves kóilny^ki^jíakíijdt ,
. bárónő swgojru . parancsára. most-.-ki kellett. nyitnin-Mary-ndc »zt a> itoktiiéfttAt, amelyben különböző dolgfláV flriate.\' Ebben egy. friMÜ**)"*! kirakott
acélcigarcttatárca hevert, rajta egyetlen szó : Rudolf. Mellette egy végrendelet 1889 január íö-ról keltezve. Amikor az anya a cigarettatárca eredete után érdeklődött, Mary azt felelte, hogy a cigarettatárcát Larisch grófnőtől kapta ajándékba, a grófnőt Viszont a megelőző esztendő nyarán maga a trónörökös prezentálta meg ezzel a cigarettatárcával. Mary meglátta a tárcát a grófnőnél, aki nevetve ajándékozta ftieg ezzel a kis figyelemmel és azt mondotta :
— Úgyis tudom, hogy rajongsz a trónörökösért.«
»A bárónőnek annál is inkább el kellett hinni Mary baroness állításait, mert azokat Larisch grófnő későbben mindenben megerősítette. A végrendeletet olybá tekintete, mint
egy rajongó fiatal lány meggondolatlan szertelenségét és nevetve jegyezte meg, hogy Maryt kinevetnék, ha megtudnák, hogy ilyen csacskaságokat vetett papirosra. A baroness a jelenet után továbbra is feltűnően halovány maradt és utó-
lag megállapítható, hogy arcán nagy leíkitusák nyomai látszót-1 tak. Délután már jobban érezte magát, anyjával sétálni ment, ötkor hazajött, \' amikor azon-\\ ban anyja nat óra tájban szobájában kereste őt, a baroness seholsem volt található. A cselédség azt mondta, hogy bizonyosan Larisch grófnőhöz) ment. A grófnő ebben az időben Bécsben tartózkodott. A bárónő gondolkozás nélkül a Grand Hotelbe sietett, ahol a portás azt jelentette, hogy,a két hölgy — Larisch grófnő és Vetsera Mária — pár perccel előbb fiakkeren a Salesianér-gasseba hajtattak.* A Sale-sianergasseban állt a Vetseráék palotája.
Idegrohamok a trónörökösnek szánt ajándék miatt
»Az anya ismét hazament, mire megérkezett a lakásába, ágyban találta leányát. Mary fehér volt, mint a fal és különös idegroham vett rajta erőt. Nénje elmesélte, hogy amikor a baroness hazajött, élettelenül terült cl a földön és Larisch grófnővel csak > nagynehezen sikerült őt levetkőztetni és ágyba fektetni. A grófnő, aki Maryt hazakísérte, szemrehányóan kérdezte meg a hozzátartozóktól :
— Mit teltetek vele ? Én irtani Marynak, hogy ma este nem találkozhatunk, mire ő értem üzent, a komornának is megmondottam, hogy ma nem jöhetek érte, mert hét órára meg vagyok híva a császárnéhoz dinerre. Erre hirtelen beront hozzám, szinte a fejemhez vágja a cigarettatárcái, amelyet én ajándékoztam neki és kétségbeesetten sikoltozik, hogy : »itt van, vedd vissza, nekem1 nem kell, én egyenesen a Dunának megyek..." E szavak után nálam is elvágódott a földön, akárcsak itt. Nagynehezen ösz-< szeszedtein és hasakisértem,> már csak azért is, mert félt, hogy összeszidjátok, ha ilyen későn egyedül /járkálna ari utcán.«
• Amikor a báróné megkérdezte a grófnőtől, van-e tudomása az utolsó napok eseményeiről és egyben megjegyezte azt is, hogy a komorna szerepe neki nagyon gyanús, a grófnő igy válaszolt:
— Az acélból készült cigarettatárcát valóban én ajándékoztam Marynak. Az arany1 tárcáról azonban nem tudok semmit
A bárónő e felvilágosítás után őszintén közölte a grófnővel, mennyire fél, hogy lányának e meggondolatlansága könnyen pletykáknak adhat tápot. Vájjon mit szólna a trónörökös, ha megtudná, ki: küldte neki a Rodecknél vásárolt arany cigarettatárcát. A grófnő pár pillanatig gondolkozott, aztán ^ennyit mondottj az anyának: /
— JBudolf nagyon kegyes most "hozz£m. írok neki majd1 pár sort^hogy beszélni szeretnék vele. Diskurzus közben; könnyen kitudom, hogy egyáltalában megkapta-e a tárcát és ha igen, sojti-e, ki küldte azt neki. Most azonban sietnem\' kell, nc haragudjatok rám, ha. máris rohanok, úgyis későn érkezem a Burgba.«
„Ilyen csacáiságokat többet sohasem fogok elkövetni"
Mary baroness, aki nem hagyta cl az ágyat, ismételten megkérte az anyját és a néniét, hogy küldjék be hozzá a komornáját. Ezt (a kérését azonban nem teljesítették, mert
Vttftra HfcWna\' bárónő •mléfclrttáfnÉk otrtilapfl.
a komorna szerepe egyre gyanúsabbnak tűnt fel. AZ anya gyanakodott, hogy a komorna titkolódzik és sokkal többet tudhat, mint amiről beszél, azonban minden hozzá intézett kérdésre stereotip csak ennyit válaszol :
— Én nem tudok semmit.....«,
Másnap, január 27-én vasárnap, Mary korán kelt, rendbe-hozla magát és bement az anyja szobájába. Halotthalvány volt és a szemei vörösek voltak a sok sírástól, össze-vissza\' csókolta az anyját és anélkül, hogy felszólították volna, megesküdött, hogy Ilyen meggon-i dolatlan csacsiságokat sohasem fog többet elkövetni.
Délfelé Larisch grófnő látogatott el Vetscráéknoz. Elmesélte, hogy a trónörökös valóban meglátogatta öl, korán reggel volt liála. Diskurzust közben a grófnő regényes históriát mesélt el arról, hogy egy férjes asszony szerelmes Rudolfba, ez küldte neki a cigarettatárcát, de szeretné e most azt visszakapni. Rudolf neve-
ZALAI KÓZLÓNY.
tett. Mindenesetre a grófnő megnyugtathatja az anyát, hogy a trónörökösnek isejtelme sincs arról, kitől eredhet a tárca. Ezután azl ajánlotta : másnap, hétfőn Maryval együtt elmennek Rodecklioz, ött a grófnő a maga nevére állíttat ki egy számlát, már csak azért is, hogy ha valami kitudódna, Mary fedve legyen és a világ azt hihesse, hogy Rudolfnak Larisch grófnő küldött prezentet. Megállapodtak abban, hogy hétfőn, január 28-án délelőtt fél 11 órakor Larisch Mária kocsijával a baronessért megy és azt^n együtt kocsiznak a Ro-deck üzletéhez....®
Mindaz, amit ebben a cikkben idézőjelek között megírtam : szószerinti idézet Vetsera Heléna memoárjaiból.
...A mayerlingi tragédiát igy indította el a Rodecknél vásárolt arany cigarettatárca...
SPORTÉLET
Vasárnap Zrínyi—NTE rangadó
Sportkörökben napok óta másról sem hallani, mint a Zrinyij—NTE bajnoki mérkőzésről. Talán ennyire nyilt még sohse™ volt a két csapat küzdelme, az eredmény megjósolása teljesen lehetetlen. Mindkét csapat erő. sen felkészült a küzdelemre, igy fnin-den körülmények között rendkívül \'Izgalmas mérkőzésre van kilátás. Ker-üet 3 órakor. (:)
Tennlsz-hir
A Zrínyi tenniszpályái * rendes tagoknak április 8-tól (péntek), a diákok-nak j>edig 10-től (vasár, nap) rendelkezésre áU-

nak. Vezetőség. (:)
Ifjúsági bajnokság állási
1. Sáska Uv. FC 9 9--41: II 18
2. NZTE II. 8 5 — 3 26:11 10
3. NVTE II. 7 4 - 3 19: 9 8
4. Kereskedelmi 8 4 — 4 20:17 8
5. 374-es Cserkész. 7 1— 6 17:22 4
6. NTE III. 5 1 - 4 4:15 2
7. Ipariskola 4 ----6 3:45 0
Öt keszthelyi gazdásszal felborult a vitorlás, ketten a vizbe fulladtak
Keszthely, április 8 Halálos vitorlásszeröncsétlen-ség történt a Balatonon. A készt helyi Yacht Klub vitorláshajóján öl gazdasági akadémiai hallgató indult tegnap délután vitor iázni. A vitorlást Simay Lajos gaz-dász vezette. A Szentmihály hegy előtt valószínűleg széllökés érte a vitorlást, amely felborult. A
bentülők közül Komlóssy József és Monda Kálmán harmadéves akadémiai hallgatók egy ideig kétségbeesetten kapaszkodtak a vitorlás szélébe, majd amikor a vitorlás elmerült, őket is elnyelték a hullámok. Mindketten a vizbe fulladtak. Az egyik gazdásznak sikerült úszva elérnie a partot, két inásík társál pedig a vonyarcvashegyi postás mentette ki csónakkal. A vizsgálat megindult.
i ^KULCSIVUK,
ÉJFÉLI VACSORA fm volt minap a pesü studiól>an, megldvott művészek részvételé, vei. Azokat a neves művészedet látta vendégül a stúdió, akjknek művészetét nemrég lemezre vették — Amcrijkh részé: e. A lemezek ugyanis megérlkjez-tek Amerikába és onnan történt a rádió \'adás. A művészek az éjfél utáni idől>eii Amerikából hallgatták játékukat, illetve éneküket. E kis meghívott társaság kőzött volt K. Comensoli Mária zongoraművésznő is, aki szombat teste a Zenebarátok Társasága rendezésében ugyanazt a Kanizsán még soha nem játszott szer/Oményt is iátsza liangversenyén, amelyet Amerika is közvetített. NEM ALOM
2. Pécsett színigazgatónak lenni! — legalább is igy nyilatkoznak
mindazok a direktorok, akik a pécsi színház bér\'.e\'ére akartak pályázni. A feltételek után ugyanis mindegyik direktor visszalépett és jelenleg az a lrelyzet, hogy — bár a pályázat vasár-ntop lejár — még egy direktor scnV adta be pályázatát. Pécsett a szín-ügyi bizottság már azt tervead, hogy nem adja ki a színházat (nem! lesz kinek?), hanem helyette inkább nveg-építik a forgó szbipadot és megcsinálják a korszerű átalakításokat... «KUVA»
3. a elme annak a Helsinkii)*® megjelenő finn képes folyóirat-
nak, amely legutóbbi számttban egy ismerős kanizsai arcot mosolyogtat a néző:e. A nivós és Ízléses kiállítású lap ugyanis nagy képes riportban ís-hierteti a Helsinkil>en nagy siker mellett játszó magyar i-igányzcnekart, a melynek kisbőgős tagja Tormö Gyuri a népszerű nagykanizsai Torma Tóni testvéröccse, aki a nyáron még a fenyvesi Halászcsárdában húzta. Most, mint a pom\'pás fénykép tanús-kodik, a helsüiki közönségnek énekli a «Szép a rózsám, nincs hibája..,, c. nótát, amely ott is nagy sikernek örvend... ORSZÁGOS
sikernek leltet valóban elkönyvelni Kőrössy Zoli operettjét, a Uiellérthegyi kaland-ot, amelyet március végén a magyar rádió is közvetített. A közvetítés után egymásután jelentkeztek ugyanis a vidéki direktorok ós eddig bárom kötötte le a Kőrössy—Csongor o|>erettct, amely (igy a rádióközvetitéssel elindult országos körútjára...
NE GONDOLJUK 5, azonban azt, hogy csak a pécsiek tudnak. Mert Ogy kis vendégjátékért nem kell a szomszédija menni. A Keresztény Tisztviselőnők kitűnő műkedvelő gárdáját ugyanás a\'nagysikerű «Láz. előadása után vendégszereplésre hivták — Keszthelyre. A tisztviselőnők valószínűleg elfogadják a megliivást és húsvét hétfőn
1938. áprüit 9.
Keszthely közönsége gyönyörkódhetik a kanlzüd műkedvelők művészetében.
BETEGSÉG ?
g„ dühöng nemcsak kanizsai ís-merősemk, de távoli színész-ismerőseink között is. Alig gyógyult még Mezey Mária, akit a szegedi klinikán meg kellett operálni, miost q kecskeméti színháznál nagy népszerűségnek örvendő Bakó Baba I>etegsógó-ről kapunk hirt. A közkedvelt szubrett a békéscsabai kórházban fekszik, sze. rencsére már javulóban... KEDVES
7, régi ismerősökkel találkoztunk minap a kanizsai utcán: And-rássy Mard, a pécsiek volt kitűnő táncoskomikusa és felesége voltak itt a Tolnay társulattal. Székesfehérvárról utaztak Kaposvárra, ahol most kezdődik a színházi (S»íeaon s a pár órai várakozási időt elcsavarogták a vároS. ban.
Marci á régi kedves vidám flu, szeretettel üdvözli a kanizsaiakat, akik máricsak néha a. rádión át hallhatják.
Jól esett látni a szinésztámaságot a kanizsai utcán: mint egy figyelmRs-tető volt, hogy nincs már messze és jönnek a pécsiek is...I
HALLOTTUK
3. még a régi ismerősök közül Nedelkovics Annát énekelni a pesti rádióban. A zeneiskola első ének-tanárnője Strauss és Brahms dalokat s a nagysikert Mozart AUcluját énekelte. Már csak azért is jól esett hallani, mert ismerős volt. Nemcsak a mü, de az énekesnő is.
A Zalai Köilönj Sport-tipptermje
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkfixásek a következő eredményeket hozzák:
NZTE—NTE . . . ...:... (...:...) KRAC-PEAC . . . ._!._ (_:._)
DVAC-MSE......:._(.:.!_)
KSE-ZaSE . . . _:_(...!_) PBTC-KTSE . . . ._!„(...:._) PVSK-PAC . . . „i_ (... !_) Hungária—Ferencváros ...:„. (...:...)
Stephan Zweig, a történelmi regényiró
3 Irta: dr. KováM-Sobe.lény Tibor
Önkéntelenül felvetődik a kérdés, vájjon egy nagy iró, mint Stephan Zweig is, milyen eszközöket állit világszemléletének szolgálatába? Vájjon milyen sajátos módszereket, az irás-müvészetnek micsoda lehetőségeit használja fel ahhoz, hogy célja előtte s az olvasó előtt mindig látható, mindig világos legyen? Mert annyi kétségtelen, hogy egyedül a megírásra kiszemelt alakja erre nemi elegendő.
Az ejyik módszer — s ebben az iróra nézve általánosan jcllomző vonást látunk — a kor kiválasztása. An-jkiak a ikoniak rajza, amelyben a főhős élete lejátszódik.
Azl kéfl mondanunk, hogy érdektelen kor nincs<si. Mert műiden atlól függ, vaijon milyen színekkel tudja az iró a kort. a lejátszandó események mezőnyét megfesteni. A festésen, a színezésen van a liangsuly s cz a színezés elmehet s cl is megy igen gyakran lul azon a határon, amit a történelem valósága megvont.
Stephan Zweig rendkívül élesen látó, meglátó iró, neki tehát alig van szüksége \'arra, hogy a természetes színeket a mügn |>alettájáról levéllel külön megélénkítse. Az előbb felsorolt főhősei egy-egy egészen kiütköző, rendkívülien mozgalmas korpák gyermekei.
Erasmus és Calvin is a közép- és uj. kor tengerének összeverődésekor, Stuart Mária a magához téri, uj Anglia, Erzsébet királynő renaisszaiu-c Angliájának hajnalán élt. Mária An-tobiette a forradalom vérözönól>en. Fouché a forradalom, a császárság s az azt követő restauráció idejében, Magellin i>edig a világtörténelmet teremtő nagy Habsburg V. Károly korában. (
Stephan Zweig meglátásának az a rendkívülien nagy előnye, hogy neki — iszembcn nagyon sok közép és apró méielü Íróval, nincsen szüksége történelem hamisításra. Főhőseív.l nem kell valdtlan eseményeket végigjálsza lűa, mert a mult valóságai önmaguk, ban hatnak, önmagukban beszélnek mert főhősei a maguk jelentőségét, a maguk tragikumát önön fényükkel tökéletesen megvilágítják.
És mégis meg kell mondanom, hogy Stephan Zweig egyetlen egy esetben .sajnálatosan letért a történelmi igazság útjáról. Világszemlélete egyetlen egy esetben annyira szemébe világított, annyira1 vakká tette, hogy keze ügyébe került a fordítás hazug fegyvere. Cal vinból visszataszítóan alacsonyrendü, elképesztően szükvilágu, beteg lelkű diktátort alakított, tudatosan elfelejtve, hogy annak világszemlélete az angol puritanizmuson át a vasmarku, nagy diktátor Olivér Cronnvellig, az észak-amerikai világbirodalmat megalapító gyarmatosokig, a kereskedelmi tisztes-
ség és becsület mintaképeit adó hol-landusokig s nem utolsó sorban az ausztriai ház ellen annyi vért áldozó magyar kálvinistákig — világtörténelmi szerepel töltött be. De ő minden bizonnyal ne:n is Calvint akarta befeketíteni. Neki nem volt mös gélja. minthogy subjektivitása tulómlő hevében főhőse alakján át a mai német dikta. túrára nyomja rá a bornirtság bélye. gét.
Stephan Zweig irásmüvészeténck má sodik sajátos módszere — a lélegzet áUitóan emelkedő dráiríai feszültség.
Az emberi élet drámai összeütkö-zéí-eil kiérezni, meglátni, mlár magá. ban véve írói teljesítmény. Mégis forróvá lenni azt egyedül a teljes átélés tudja. Ebben látom épen azl az e őt. ami Stephan Zw-eiget annyira kiemeli vetélylár&ai közül. Munkái ugy hatnak, mint valami nagyszerű színpadi élmény. Mintha a mondani valóját nem is ml olvasnók, mintha a szerepek a világ legelső színészeit és szülésznőit találták volna meg s azok boszorkányos forgószinpadon — hol egyetlen kis sarkában, hol utcákon, tereken, hol meg a végtelen tenger hátán — a szemünk láttára, fülünk (hallatára, a valóságot élnék át. A szbi-pad herendozése. kosztümök, kellékek a legapróbb részletekig korhüek s ami nagyszerű, - a ruhák mintha üvegl>ől valók, átlátszók lennének s nü azokon belül dobogó-kűilódó, u]-jongó-vergődő sziveket látunk, — u
fejek is üvegbő(l s mi a gondolatokat, az akarat útjait mint villámló szikrfl-fényekcl követni tudjuk.
Ami szörnyen anyagias világunk — a gépistenek hős kora — az ir^i zsenialitásnak ezt a megnyilvánulását: technikának minősitik. Nemi is tudom megmtondani, vájjon ezzel a szóval sokat avagy keveset akar-e kifejezni, vájjon abban dicséret rejlik e, vagy. puszta vállveregetés. A magaW részéről ugy vagyok, hogy a technika egy-egy csodáját ugyan határtalanul megtudom bámulni, de az lelkesíteni va-lóban nem tud. S miv«l Stephan Zweig írástudása nemcsak mPgkap, do magával visz, lelkesít, — ugy azt seml illethetem a technika szavávaL Számomra iaz — müvésjet, a nagy művészetnek részmüvészcte, egy renaisszan-(e nalotának belső architektúrája\' valami olyan, ami nélkül az egész mü egysége, varázsa el nem képzelhető. Építő művész, — igy tudnám) legjob-ban jellemezni, aki épitőtudásának biztos birtokában ismeri a fundamentum titkait, téglát gondosan téglára rak, soha egyetlen követ cl nem helyez korábban, mjut azt épen szabadna. A szemlélő, a járókelő .csak az épület lassú emelkedését látja, az 6 szeme előtt azonban az alap első kövének lerakásakbr ott ált az egész mü. Mert ő megszokta, hogy a kiteritett tervrajzot az asztal fölé hajolva, rc ülmó-rétben lássa mindig.
CFoljt
rm ápriH« a
Péntek
BUDAPEST L
17 Viléz Farkas Ferenc előadAsn,
— 17.25 Ilnk-zky László jarz-zenckarn, l.ányi László mM. _ 17.55 Sport, ktefciniayek. .— 18.05 Heitrtami Púi gorfonkázik. — 18.35 Dr. Németh Antal elöadiim. — 18.0,1 IMgMme. zek. - 10.30 Külügyi negyedóra. — 20.10 tgnácx Rózsa rnodatu magyar veraekei mond. — 20.40 Bura Sándor cigányzenekara. — 21.10 Hírek. — 21.30 A Magyar Szimfonikus Zenekar Mozarl-lwngversenye. — 22.25 IdOjá-rásjelentés. -- Majd a rádió szalon-zenekara. — 0.05 Htrek.
BUDAPEST 1L
18.35 llniczky Lásztt Jarz zeni\'kara, Lányi László énekel. ■— 19 Gyorsíró, tanfolyam. — 19.30 Dr. Rapalcb Hay. nnfnd előadása. — 20 Hírek. — 20.30 A Magyar Szimfonikus Zenekar Mozart hangversenye.
BBCS.
17 I.emezck,. — 18 Operettlomezek.
— 19.10 Szórakoztató aene. — 20 Berlin. — 22.30 Tánc-zene
Szombat BUDAPEST 1.
0.45 Torna. — Utárw hanglemezek U— 10 Hirek. _ 10.20 Felolvasás. -í 10.45 MII nézzünk meg? - 12.05 Or-gos Postászenekar. — 1Z30 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, Idöjárfsjelentés. — 13.30 Hanglemezok. - 14 45 Hirek,
— 14.50 A rádió műsorának ismerle-tée. — 15 Arfolyamhirek. — 10.15 llúnnan mesélünk. — 10.45 Időjelzés, hírek.
17 Kovács István ás CziMra Hyuri két zongorán jálszik. -- 17.30 I-\'elvidéki est. — 18.35 Toll Jancsi cigányzenekara. — 16.30 .Az éler hajósai.. Hang. Játék három részben. — 20.20 Hirok. > 20.40 Az operaházi zenekar. — 21.40 Időjárásjelentés. — 21.45 A rádió szalonzenekara. — 23 Tán elemezek. — 0.05 Hírek. BUDAPEST II.
19 Mezőgardasági félóra. — 19.80 Hanglemezek. — 20.50 Széesi Magda hegedül.
BROS. . «
Birodalmi nrf^or.
C—As-m£lr szövet téllkabá-aZDrmiK, tok megóvását
blstoaltással vállalom LSkt Bála képesített szlloameeter, M-at L lnlnlia.
Raktári Április 9. szombat. Kom kab Konrád. Protestáns Erbardt. — Izr. Nlsan hó 8.
Uyógy szertári éljell szolgálat e hó 15-ig a Fekete saa gyógyszertár ée a klskaulzaal gyógyszertar.
Gőzfürdő nyitva refgat 6 órától este t óráin t héttő, saarria. vérnek .létutár kedden etéea aap Bőknek,)
— BatarkUINUaatek.t tekintse meg minden vótelkénysxer nélkül. Kopsteln butoráruháx
tUJd KÖZLÖKY
t,
— (MinUiterek FOreden)
Hóman és Remíényl-Schncller miniszterek a húsvéti ünnepekot Ralaton-fürcden töltik. Valószínűleg ide érkezik Darányi miniszterelnök is.
— (A veszprémi segédpütpök)
kinevezése, — mint az Uj Somogy őrlésül — már küszöbön van. A lap értesülése szerint a Vatikánban már megtörtónt a döntés a segédpüspök személyéi illetőleg. Az uj segédpüspök eszerint dr. Madarász István c. apát, pápai kamarás, miniszteri tanácsos lesz, aki Pest egyik legnagyobb egyházközségének, a lipótvárosinak volt plébánosa.
(VezetO-változás a só-hlvatalban)
A pénzügyminiszter Réthfalvi Sándort, a nagykanizsai m. Tár. sóhivatal vezetőjét Szegedre holyc/.te át az ottani hivatal vezetőjéül, utóda Gutpintér Pál eddigi ellenőr. Réthfalvi Kóhivatali főnök nagykanizsai szolgálttá alatt ténykedésével kiérdemelte a közönség megelégedését. Utódja Gutpintér Pál elődje szellemében vezeti hivatalát.
— (Férfiak lelkigyakorlata)
A férfiak lelkigyakorlata a felső templomiban nagyhétfőn, nagykedden, nagyszerdán este 7 órakor lesz, "lartjíi dr. Wéber Pál apátkanonok, melyre a féríiakat szeretettet meglúvja a püspöki biztosság, ülőhelyről gondoskodás történik.
— (Vasárnap: Credo gyfllés)
A Credo nagykanizsai szervezete vasárnap, április lWn délelőtt 11 órakor tartja rendes havi ülését. A tagok pontos megjelenését kéri az Elnök-ség. (:)
— (Kanizsai művész-siker) Budapestiől kapjuk a hirt,i hogy Gárdonyi El-lát, a telkctsé^es kanizsai feslőmüvésznőt, aki m!ár több fővárosi kiállításon
kapott elismerő kritikákat, ujabb kitüntetés érte. Több képét elfogadta a bírálóbizottság u SzLnnyci Társaság kiállítás ára, amely vasárnap nyiük meg az Ernszt múzeumban. A Szinnyei Társaság értékelése komoly fémjelzés és igazolja axokut a kritikákat, amelyekkel a Zalai Közlöny kísérte Gárdonyi Ella művészi kibontakozásának kanizsai állomásait.
— (Könyv-adomány)
Az idegenben élő magyarok számára folytatott kanizsai könyvgyüjtóshez N. N. folyóiratokát ós imakönyveket ajándékozott.
— A k«ok*4« minden problémáját
megoldia egyetlen szó. Ez a csoda-szó: a reklám, amPly az üzleti fellendülés biztos útja. A jó reklám előrel. tételeit ismerteti a Reklámólet, a ma-gyarreklámszakmb reprezentatív folyó irata, amelynek uj szám" gazdag tartalommal tipp- és kirakatrovaltal jelent meg. Kiadóhivatal: Bud"i>cst, V., Szt. István körút 9.
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelygóp
• gyedárusitásal
Olcsó iraki Messzemenő részletfizetési kedvezmények!
TURUL IvvAtámiin 1000 é«ési ó" *«™nciíval I (]C márkái. IZZUIdUlJJH kartellen kivDI 5-25 v. P I.UJ
Kizárólag soMestoger Qynia vaikareskndőaél
Nagykanizsa, Eiaébet-tér 16.
Telefon 289.
Városi Mozgó. Csütörtöktói—vasáru-\' Mgt
A magyar filmgyártás remeke. Bónyl A. regénye li.men:
Elcserélt ember
Pongrác* István és Benedek Péter története. A kettős főszerepben Kiss Ferenc, valamint a legjobb magyar művészek.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár és Ünnepnapokon 3, 5, 7 éa 9-kor. Rendes helyárak 1
Társadalmi esemény
lesz szombat este K. ComensoU Mária zongorahangversenye a zeneis-Jtolában a Zenebarátok Társasága rendezésében, amelyre Teleki gróf főispánnal az élen a megye előkelősége is bevonul Nagykanizsára. Az érdekes műsor keretében Witzenetz Jolán tanárnő is énekel Kerekes Irén zongora-kisére\'.ével. Az est pontosan 9-kor kezdődik, jegyek Fis éheinél. (:)
— (Kirándulás Herendre)
Több oldalról megnyilvánult kívánságra, a húsvét hétfőjére tervezett herendi kirándulást április 21-ére vasárnapra halasztották, A program senv miben sem változott: 21-én reggel indul az autóbusz Keszthely, Tapolca, Nagyvázsony, Szentgál és llciend útirányban. Visszafelé Tapol.án és Keszthelyen is megáll az autóbusz, ugy hogy a kiránduló társaság ezeken a helyeken is megtalálhulja a m«gu szórakozását. Jelentkoznl a Menetjegy, irodában lehet április 16-áig. Részt-vételi dlj, ebéddel együtt 11 pengő. Az autóbusz csak kellő számú jelentr> kező esetén indul. (:)
— (Agyontaposták a lovak)
Halálos kimenetelű szerencsétlenség
történt Drávasztára közelében. peren-csies György falubeli ember az erdő. ről fát fuvarozott. A megrakott kocsi tetejéről egy zökkenőnél a lovak közé esett, azok megvadultak és végigtaposva keresztül húzták rajt a súlyos kocsit. Később megtalálták a szerencsétlen embert az uton, de rövidesen belehalt sérüléseibe.
— (Véres éjszaka)
volt az elmúlt hónapl>an Gölla községben. A korcsma tánctermjébő! néhány legény összeszólulkozásából csatatér lett. Ennek során Gelencsér Pe-renc ugy fejl)Cvágta egy szódásüveg-gel Nagy Ferencet, hogy csak nehezen lehetett \'mepnOntenl az életnek. Gelencsért most jogerősen kétheti fogházra Ítélték, a többi vetekedő pénzbüntetést kapott. j
Pk. 7190/1936. sz. 1936. vghtót 2747. «z.
Árverési hirdetmény.
Dr. Vit Ferenc ügyvéd álUl képviselt Matr Jói se t végrehajtató javára 200 P tőkekövetelés és járulékai erejéig a nagykanizsai klr. törvényszék fenti sxámu vég-
zésével elrendelt közbenjárással foganatosítandó kielégítést végrehajtás folytán as 1936. évi jullus hó 23. napján lefoglalt éa
2330 pengőre becsült ingóságokat, közöttük bátorok, atb. végrehajtást szenvedő lakásán. Nagykanizsán, Sagár-ut 8. II. emelet 1938. évi áprllleTió 20. napjának délutáni 5 órájára exennel kitűzött blról árverésen a legtöbbet Ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, azonban a becsár kétharmad részénél nem alacsonyabb vételárban, el fogom adni. A szakértőt becslés el rendelése esetén a Te. 74. §-fl ai Irányadó.
Ezt as árverést a Vhn. 20. f-a értelmében asoknak a végrehajtatóknak (csatlakozóknak) a Javára Is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig s fenti ln-
zóknak) a javára detmény kibocsát ... . gókra kielégítést Jogot szerestek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs (a netán fizetett összeg levonásával).
Nagykanizsa, 1938. évi márc. hó 9.
Haán Gyula klr. blr. végrehajtó, 1007 mint bírósági kikBIdött.
Ha belei el vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék azonnal a természetes „Ferenc József4 kesetüvuhez, mert ez raár csekély, alirf egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, butosan és mindig kellemesen kitisztítja t>z emésztés útjait s jó étvágyat és frlls közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát.

GYXQ BUDAPEST, XI LENKEUT117.
APRÓHIRDETÉSEK
Shollgás terjesztésére üzletszerzőt fix és lutalékkal felveszek. Szabó Antsl sportüzlete. 1016
Kiatf* hatsaobás, két bejáratú, délllek-vésű lakás. Dr. Halser. Kölcsey-u. 3. 803
Kiadó azonnatra garaton lakás fürdő--jobával és üzlethelyiség a Csengery Érdeklődések Horváth és Vaa, Caei
garaton li
szobával és üzlethelyiség a Caengery-uton.
___"
Józan, gytlmőlcsőshőz és méhészethez li szakértő kertáaat keres bizonyítványokkal szonnsll belépésre Köven Jenő, Ungjaksbfs, 906
Tavasz legnagyobb divatja a kosztüm. Bel- és kOlfSIdl szövetekben nagy választék SchUtz-niL
Két kis gyerrnal
Bővebbet Petőfl-ut 42.
.kel örökbe adnék
997
Sugár ul 60. alatti m.gá.háa au|. l-re klatfé. Bővebbet Rozgonyt-u. 17. •
KttlVnkefArain utcai szoba, lárdő-azobávst, kiadó. Dták tér 4. •
MMahaJArata bútorozott SSOba kf-adó, esetleg teljes ellátással Is Kinizsi a.
16. sz. •
Teleky-ul 24. sz. alatt kétszobás lakás mijui 1 re kla«é. 1013
Háiomsiobls magánház bárkeatfé Bsbochay György utca 28. sa. *
Mindenes bejárAnt szon . Irs kerestetik Széchenyi-tér 4. az Irodában. •
ZALAI KÖZLÖNY
Ügyes baJArAnlt lelveizek Csengery-«l 24 <
AUUkltáibdl vlssiamaradt ajták, Ibii kok olcsón eladók. Jól se I lóheréig ul 56. •
Eladó 15—20 mázsa takarmányrépa Migyar u. 83. aa. *
Buloroiott szoba fürdószobs-hasi-ráláttál kiadó. BJvebbet Vágó Itlatsier-Iáiban. •
A pacaal Járás fószolgablrájától.
1937. klh. 950.
Tárgy: Stelner Uyuta felsórajki
lakol klh. Ugye.
ítéletkivonat a pacsal (Srás 18-szolgablrájának 1937. klh. 950. az. Ítéletéből. Fenti számú jogerős ítéletemmel Stelner Qyula felsőra|ki lakost azért, mivel Feisőraik község ben, mint korcsmáros 1937. atig. 31-én „Vegyes (eltér rizling" fei-Italtal ellátolt hordóban dlrekklermő borral házasított hazai bort iariott. iovábbá 310 literes hordóban otelló és noha hlzaiilásu bora romlott, eceles állspotban találtatott, az 1936. évi V. t.-c. 15. §-ába ütköző kihágás miatt 8 P pénzbüntetéssel büntettem s köteleztem 20 P állami el-ienőrzési dl| megfizetésére, 10 P vegyvizsgálail dlj mrgfizelésére, az Ítélet kivonatának a Zalai Közlönyben költségére való közzétételére, további a b njelként lefoglalt bor halósági uton való denalurálására. Dr. Fehér s. k. tb. főszolgabíró, mint rendőri btlntclőbiró. ,0IT
1938. klh. 53/3.
Tárgy: Egyed István éa Tsa nts dlóiklll lakosok klh. Ugye.
Iléletklvonat a pacssi iárás lő-szolg..oltanak 1938. klh. 53/3. sz. ítéletéből. Fenti számú jogerős ité-\'t\'ímmel E,;yed István dlóskáii lakost azért, mivel Dióikái községben a vezetésére bizotl szeszfőzdében a borpárlatot nem kifejezetten „direkttermö borból nyert borpárlat" elnevezéssel hozta a forgalomba, az 1936. évi V. l-c. 15. § ába ütköző kihágás miatt 10 P pénzbüntetéssel bünWtem s köteleztem 20 P állami ellenőrzési dl| meglizelé sére\' továbbá ezen) itéietki.onatnsk a Zalai Közlönyben költségére való közzétételére. Dt. Fíhér s. k. tb. főszolgabíró, mini rendőri bttnlelöbiró.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Villalala Nagykanizsán. Fetelöa kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
Hl lesz a sajtót és a zsidókérdést szabályozó törvényjavaslatban ?
Budapest, április 8 A Nemzeti Egység Pártjai csütörtök este értekezletet tartott, amelyen Darányi Kálmán miniszterelnök beszélt az egymilliárd pengős f beruházá\'sft programról. Hátérvc \'a zsidód kérdésre, ismételte győri kije* lentéseit, melynek lényege: — a kérdés rendezésével az ipari, kereskedelmi és hitelélet terén, a gazdasági élei vállalkozásaiban a keresztény társadalmat az öt megillető előfeltételekhez kell juttatni. Leszögezte a miniszterelnök, hogy győri beszédét •még bizonyos események előli* mondotta el...
Reményi-Schnellcr pénzügy -miniszler bejelentései után
Mikecz Ödön igazságügyminiszter rámutatott arra, hogy a kormány felhatalmazást kór, hogy a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának bit tosiiásához szükséges sürgős intéíkedé-seket lOndelctekben tegye meg. fis Üt homloktérben áll a sajtórendészet. Cél. szerűnek látszik kimondani, hogy akár időszaki, akár más lap kiadója, szer. kcNzlőj\'- vagy állandó munkatársa csak olyan o^j\'én lehet, aki a sajtókamara tagja. Színész, filmszínész és lend\'.\'ző, a színházak művészi ós segédszemélyzete csak olyan lehet, aki a Szánmü-szeli Kamara tagja. A sajtó és a Szin-mflvészeli Kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet és csak olyan arányban vehelők fel zsidók, hogy számuk n Kamara ósszcs tagjainak 20 százalékát ne haladja meg. A 20 százalékba\'nem lehet beszámítani a hadirokkantakat, a tűzharcost és azt, aki 1910 augusztus elseje előtt tért át valamely más felekezete.
Tervezi a kormány ezeknek az intézkedéseknek a kiterjeszJ léséi az ügyvédi, mérnöki és orvosi kamarákra is. Zsidó csak 5 százalékig vehető fel ezekbe a
kamarákba mindíuldig, amig az egyéb kamarai tagok száma él honi éri a 80 százalékot.
Felhatalmazást kér a kormány, hogy amely vállalat a rendelkezéseket megszegi, aj*-\' nak élére a vállalat költségére vezetőt rendeljen, sőt az ilyen vállalat átvételét rendelje el.
Darányi miniszterelnök közölte még, hogy hasonló rendezés történik azoknál a vállalatoknál is, amelyek tiznél kevesebb alkalmazottat tartanak. Mig ez a rendezés meg nem történik, ezeknél a vállalatoknál tilos az 1938 január 1-i állapothoz mérten a keresztény munkaerők számát csökkenteni, keresztény tisztviselő i helyett csak keresztényt lehel szerződtetni. A törvény végrehajtása 5 év alatt történik. Bejelentette a miniszterelnök, hogy rövidesen a földkérdést is rendezni kívánja. Kérte a párt tagjait, hogy saját pártjában ne licitáljon senki reá ezekben a kérdésekben, meri ezt nem tűrheti el.
A felsőház
a középiskola és n tanítóképzés reformjáról szóló javaslatot tárgyalta mai Ülésén. Több fölszólalás után Hóman válaszolt az és?revé elekre. Vita nélkül tudomásul vették a c.w-kor-egyezményt, biztosítók tartalékának hovafordításáról szóló j^.éntést, majd az öregségi biztosit/sí javaslatot kezdték t4rgyalni. A* ülés két órakor végetért, a vitái holnap folytalják.
OLCSÓ
HORTHY M1KLÓS-UT I.
RETIKÜLVASAR
SilÁT KÉSZÍTÉSŰ ÁHU&I
HAMBURG
SZAKKÉPZETT BÖHÖltDÖS-NÉLI
TAVASZI LICHTMANN
CIPŐUJDONSBGOK
RITTERNÉL.
IBM. áprIHi 9.
Matuska Szilveszter,
a bi lorbágyi 21 szeres gyilkos kegyelmet kapott. A kormányzó élet:
o/ r • ——j— —
fogyliglanl fegyházra változtatta halálos ítéletet.
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Csere,
alkalmi vétetek.
SZABÓ ANTAL
rádió- és aportflzlaléban
Fö-ut 5. SL.
Szőlőben is csodás hatása lesz a
PÉTI-SÓ-nak
Tavasszal nyitáskor, az első kapáláskor, de legkésőbb virágzás elótt, adjon szőlötókénklnt Mai 5 deka
PÉTISÓ-t
és figyelje meg ;az eredményt I Kapható 1 kg. éa ennél nagyobb mennyiségben\'-
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi,
szerek, góp stb. koreskedéaóben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Régi bírósági épület mellett Tel. 190. Ismertetők és használati utasítások dllmentesen bárkinek rendelkezésre állanak.
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETŰT" VERSENYE
ii in—m 12
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLQÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem lobbanó, de 13.00Q kalória hőt ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemulatom \' A SHELLGÁZAT dijmentesen kipróbá hatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz .\'.\'
kapható
SZABÓ ANTAL sportttzletében
Nagykanizsa, Fö-ut 8.
Kkoiu, a lafiMaJdunos Ktagazilaaági
Ht, Mtaára* Kjouule t» UéáaaM bapUett Vá^al.la kóajrajouidáJátoas Nagjkanlnáta. t aáMOa iktat,. zatajj tán.ty.
58« Évfolyam 81. síim.
Nagy kanban 1988. április 10 vasárnap
Ara 12 Hl.
ZALAI KÖZLÖNY
Jterfcicdfc
és IdsdéfcJwlal: PM 5. i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra a pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78.
Keresztényeknek a zsidó-kérdésrél
(bl) Évezredek szoktatták hozzá a zsidóságot, hogy létük kérdése legyen minden földnek, amelytől otthont kértek. Valahányszor pedig katasztrófák utáni újrarendeződés > válságai söpörtek át valahol, ott biztosan fokozott erővel lángolt fel a zsidó-kérdés, bizonyságául annak, hogy benne sokkal több a szociális, mint a-világnézeti tartalom. Ahol minden jól megy, ott nincs zsidó-kérdés. Ahol kevés a kenyér, sok a baj, ott az elégedetlenség törvényszerűen fordul a zsidóság ellen.
A világháború uíán Magyarország is elemi erővel került bele ebbe a periódusba. Most pedig, amikor a világot gazdasági és politikai válságokon kívül világnézeti szembenállások is a végsőkig ősszekavarlák, — amikor egyes nemzetek példája utat tört az érzelmi antiszemitizmuson tul a gyakorlati megoldások vágyának is, most Magyarország is elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor a zsidó-kérdést nem csak a keresztény tömegek érdekében "kell megoldania, hanem a tsidóság érdekében is. Mert a zsidó-kérdés ma már olyan gyújtóanyag lett, amit vagy meg kell oldani, vagy átengedni a kérdés gyeplőjét az erőszaknak. A zsidóság kénytelen belenyugodni két rossz közül a kisebbikbe, a szélsőségek forradalmi megoldásai helyett a most készülő fájdalmas operációba. i
A zsidóság bele is fog nyugodni ós életerejével, összetartásával, történelmi«edzettségé-vel, szorgalmával !és tehetségével, nemKülönben alkalmazkodó képességével és a számukra is hazát jelentő ország egyetemes érdekeinek tiszteletével meg fogja teremteni a maga uj életformáit. A készülő magyar lörvény nem lehet és nem is lesz zsidó-irtó rendelkezés, csak egy nagy szociális átcsoportosítás, amely nem zárja ki a tlsz- | tességes isidóságot a magyar népközösségből, nem tagadja meg tőlük a magyarságukat, csak a kenyéradó területek elosztásában igyekszik megnyugtató rendet teremteni.
A törvény most már meglesz, a tőle várt megnyugvást az életnek kell kitermelnie. Hogy ez milyen mértékben sikerül, azt
ma nehéz lenne megjósolni. *
A zsidó-kérdés rendezése azonban nem csak a zsidóság számára sok gondot jelentő probléma. Igen nagy probléma ez a keresztény tömegek számára is. Elsősorban pedig a
A váci utcai gyilkos álnéven üzletet nyitott a nagykanizsai Fő-uton
A gyilkos kanizsai leányt vett feleségül, a ki a vonat elé akart ugrani, amikor egy pesti utazó felismerte férjében a körözött gyilkost
Nem kell sok kommentár ehhez; az esethez. A tények maguk beszélnek és világosan mulatják, líogy szüleinek a pesli bulvárlapokban <n"gy szenzációk..
A Budapesten megjelenő Mai Nap mai száma — mint Budapesttől telefonálják — öklömnyi bslükkel, négyhasábos cimmel nagy szenzációt közöl, amelynek chnc igy hangzik:
Nagykanizsán elfogták a Váci-utcai gyilkosság tetteséti
Az alcimekbőj és a szines riportból I kiderül, hogy tegnap egy megbilincselt •mbert vittek a csendőrök Nagykanizsáról Budapestre, akiről kiderült, hogy évekkel ezelőlt véies kegyetlenséggel meggyilkolta Budapesten a Váci utcában barátját, el is Ítélték két és fél évi fegyházra, de megszökött és álnéven Nagykanizsán a l-ő uton egy előkelő divatáruüzletet nyitott.
Közben Párisban is volt, majd Kanizsán megnősült, de feleségének fo-
galma soui volt férje előéletéről.
A lap színes és terjengős ri|>ortja szerint egy pesti utazó a nagykanizsai főúti divatáruüzletben a Bihari Ciéza nevü tulajdonosban felismerte a pesti gyilkost, szólt a rendőrnek, aki bekisérle a rendőrségre. , Amikor felesége megtudta férje múltját, a vonat elé akarta m^gát vetni, de ozt még sikerült időjében megakadályozni — irja a pesli bulvárlap.
Ezzel szemben . ..
Nem foglalkozunk tovább a részletes pesti kacsával, mindössze azt jogyez-zük meg, hogy a nagy eseményről nem .múradtunk le.. A Zabú Közlöny szerda délután megjelent száméban az 5. oldalon rövid kéthasábos cikkben beszámolt arról, hogy Berzencén a csendőrség elfogta Bicskei BéZát, aki ellen országos körözést adlak ki, mert egy 1035-ben elkövetett haláltokozó súlyos testisértés miatt két és fél évi fogyházra Ítélték, ami elől azonban Bicskei megszökött. A főúti divatárukercskodésből mindössze annyi igaz, hogy a megszökött emibcr Nagykanizsán is bujdosott és itt álnéven lakott. A többi a ]>esti szerkesztőségben született valami bő fantáziájú riporter tollából...
Városokat, falvakat söpör el a hóvihar és árvíz Amerikában
15 láb magas hó temette be az utakat, vonatokat, a hótömeg — Sok halottja van a hólavinának
államokból érkező jelentések szerint az ár 20.000 ember éle-lét fenyegeti.
A hatalmas tornádó falvakat és városokat döntött romba.
Newyork, április 9 Az Északamerikai Egyesült Államok középső részében borzalmas árviz lés hóvihar tombol. Alamala, Misuri és Georgia
autóbuszokat elnyelt és a tornádónak
Misuriban a romok alól 10 haloltat húztak ki eddig.
Goergiában Vitestone városát kártyavárként döntötte romba (Folytatás az 5-lk oldalon)
keresztény fiatalság problémája.
Ezt a törvényt nem voltköny nyü elhatározni. De ennél ezerszer nehezqbb ! lesz a kereszténységet megtölteni azzal a szellemmel, amely szükséges ahhoz, hogy a zsidóságtól át-iveen.dő posztokat .(ugyanolyan rátermettséggel töltse be, mint ahogyan azt eddig a zsidóság betöltötte. A közgazdasági élet száz ágabogában, a szabad pályákon a törvény magában nagyon kevés, majdnem semmi. | Ott tudni kell, merni ós akarni kell. A zsidóság évezredes örökségként sajátította el a közgazdasági pályákon való érvényesülés képességeit, amíg mi, keresztények még ma is a nyugdíjas állami vagy hasonló állásban látjuk -a "hozzánk legil-lőbb« és legideálisabb életcélt. A kereszténységnek erről való leszoktatására a nevelő munku már megkezdődött, de ennek is még csak a legelején vagyunk és — máris őrségváltás készül, a kereszténységnek át kell vennie jelentős részt a zsidóság eddigi közgazdasági szerepéből. Egyfelől tehát évezredes rá-készültségen alapuló tényleges-berendezettség, másfelől a mi gyermekcipőben járó, eddig inkább csak elvekben lángoló kivánkozásunk, amely mögött azonban még mindig ott van
és nagyon virulensen van ott a kereskedelmi és sok más közgazdasági és szabadpálya lebecsülése.
Nem lesz léhát könnyű az átalakulás a kereszténység számára sem. Mert a törvényt gyorsan meg lehet csinálni, de ehhez a szellemi álkapcsoláshoz idő... idő... idő kell. A két évtized, ami a világháború óla eltelt s ami ezeket a kérdéseke? az ujabb korban érlelte, kevés. Hogy kevés volt, mi sem bizonyítja jobban,.\'mint az iskoláink.
Példáért nem kell messze menni. A kanizsai gimnáziumnak állandóan 4—500, a felsőkereskedelmi iskolának \'100—y 150 az évi növendéklétszáma, pár éve még éveken át 80 körül stagnált. Pedig Nagykanizsa lakosságának tömege kereskedő, ■ iparos és mezőgazda. Pedig Nagykanizsa a közgazdasági munka és hagyományok erejével nőtt várossá. És mégis.....
Minap egyik kanizsai középiskolában tőrtént. Az érettségi-4 tői még vagy két évnyire bukdácsoló diák bukásra állt a kétszer már Ismételt osztályban^ Behivatták az édesapját, ke-* resztény középosztálybeli öregurat. Megmagyaráztak neki, hogy a fia számára a helyzet? kilátástalan, helyesebb volna, ha kereskedőnek adná. Az öreg
urnák kihullottak a könnyei és csak annyit mondott az igazgatónak :
— Igazgató ur, ha önnek gyermeke volna, nem adta volna nekem ezt a tanácsot.
Más.
Ugyancsak az egyik kanizsai iskolában történt. A diák, vasulasember fia, tehát keresztény, jórendü eredménnyel leérettségizett. Utána az igazgató behivatta és az egyik kanizsai bankban állást jelölt meg számára. A diák nem fogadta el, mert a közgazdasági egyetem közigazgatási fakultását akarja elvégezni. Hiába Inagyarázták neki, hogy a diploma után óriási bizonytalanság, évekig lartó állástalanság, jó esetben évek múlva 80 pengős állás következik, — nem fogadta cl az állást, mig csak az édesapja se-gilségével nem \'sikerült jobb belátásra birni.
Amíg a keresztény középosz-lály gyermekei szégyennek tekintik a ikereskedelmi pályát^ amig a kereskedelmi iskolákban úgynevezett jobb keresztény családok gyermekeit még mutatóban is csak alig lehet megtalálni, amig az egyetemek és főiskolák tömve vannak és a szakiskolák egyre néptelenebb bek, amíg a szülő mauu is csak a nyugdijus állanu vagy hasonló állást tartja méltónak
ZALAI KÖZltONM
Bálványos! leányt vesz feleségfii egy Habsburg-főherceg
Regényes szerelem érkezik el a napokban végső állomásához. Somogy megye al-ugvanis érdekes diszpénzációs kérelem érkezeit, mely szerint Habsburg-Lotha-ringia Károly főherceg feleségül óhajtja venni Satzger Krisztát, Satzberg Géza és felesége, Frídmann Mária leányát. A vőlegény 28 éves és a regényes élctü Salvator kir. herceg fia, a menyasszony 21 éves és bálvá-
ványosi illetőségű.
Bálványoson van őzv. Satzger Pálné birtoka s minthogy a di,szenzációs kérelem azért érkezett be Somogy vármegye al-ispánjiótioz, mert a menyasz-szony, Satzberg Kriszta idevaló illetőségű, valószínű, hogy a boldog menyasszony hosszabb időt töltött Bálványoson. Érdekessége még az az egész ügynek, hogy a leány édesanyja, Fridmanh Mária zsidó vallású és ennek ellenére Bécsben tartják meg az esküvőt.
Tárgyalások 15.000 hold balatonparti mocsár-terület lecsapolására
Balatonkeresztur, Balatonmária és Balatonfenyves mocsarainak hasznosítása
>__
és biztosnak, amig kereskedelmi, ipari pályára csak büntetésből kerülnek az uj nemzedék kimustráltjai, addig kikkel akar juk átvenni a zsidóságtól a közgazdasági kenyértermő területeket ? Amig miifiién fiatal diplomát akar, atnig a végzett fiatalság inkább szellemi inség-munkát vállal, dc a közgazda-* sági élet lehetőségeitől irtózik, addig nagyon sok lesz még a nehézség, ami a kereszténységre a most következő átrendeződésnél vár. Mert ne higyje senki, hogy most a zsfdó-törvénnyel rögtön csupa olyan állások és munkaterek nyílnak meg fiatalságunk számára, amelyek kényelmes, nyugodt életbiztosítást jelentenek. Kemény Ugartöré-M vár a fiataljainka, amihez nemcsak gondolkodásukat kell át-edzeni. nem csak az uj életformák különbözeti vizsgáira kell el kész ül i^iiük, hanctn .elsősorban az egész keresztény társadalom szellemének kell körülöttük megváltoznia.
Jól gondolja meg a keresztény társadalom, hogy itt gyermekeinek, messze generációknak uj vágányokon épülő jövőjéről van szó, az egyetlen járható útról, amikor végre odáig \'jutottunk, hogy b\'eláttuk : — mindenki nem lehet hivatalnok vagy lateiner foglalkozású. A keresztény társadalomnak kötelessége elsősorban, hogy átalakítsa a társadalmi értékelméletét, a foglalkozási ágakról meglévő finnyás véleményeket. Reánk, megállapodottakra, felelősekre, szülőkre vár a feladat, hogy kialakítsuk magunkban és magunk körül azl a közfelfogási, azt a szellemet, amely fiataljainknak ahhoz/ kell, hogy ne riadjanak vissza a kereskedelmi, ipari, közgazdasági vállalkozás munkaporondjálól. Lás suk be, hogy ezl a szellemet a keresztény fiatalság tőlünk taj nulta, tőlünk örökölte és tanítsuk meg most őket szeretettel,\' megértéssel, józan gondoskodással ós előrelátással arra, hogy mi tévedtünk eddig az »urisági megitélésében. Tanítsuk meg őket az életre, amely most megnyílik előttük és segítsük őket a barázdahasitó uj utakon, amelyeket nekik kell feltörniük egy nagy átváltozás próbatevő esztendeiben. .
Ha ezt megtanulja a keresztény társadalom, akkor neki csak hasznára lesz a zsidó-kér-dés törvényesy rendezése. Ha nem, akkor csak az elkeseredett szájízű keresztény életek száma fog szaporodni.
A* arcbőrt elcsúfító számos
tisztátalanság, mint gyulladásos pirosságok, pOrsenések és pattanások, amelyek elégtelen bélműködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata által — reggelenként egy pohárral — rendszerint rövidesen ellünnek. Kérdezze meg orvosát.
Rendkívül figyelemreméltó mozgalom indult meg a Balaton parti mocsaras területek hasznosítása érdekében. Balatonke-rcszlur, Balatonmária, Balaton-fenyves és Fonyód községek partterülctén mintegy 15.000 kataszteri hold területen van az úgynevezett Nagyberek, öt nagybirtokos és Balatonmária, valamint Fonyód községek tulajdonában. Ebből a nagv területből •1000 holdat szántónak akartak felhasználni, a területet azonban a magas vízállás miatt ismételten elborította az ár. A többi 11.000 hold műveletlen terület s kisebb részén kaszáló és legelő van. Az uradalmak megpróbálkoztak a terület lecsapolásával, cz azonban faiját erejükből nem isi kerül. Ezért, most tárgyalások indultak meg a hatóságokkal, így többek között a földmüvelésügyi minisztérium illetékes ügyosztályával is. Az érdekeltek megfelelő állami segítséget kértek a Siókérdés rendezésére, megfelelő külcsatornák és szivattyuberen
dezések létesítésére, slb. Az érdekeli nagybirtokosok és közbirtokosságok az esetleges állami segítség ellenében átengednének a földmüvelésügyi minisztériumnak birtokpolitikai célokra megfelelő földterületet, sőt hajlandók az egész nagy-bercki terület átengedésére is.
A tervek \'és előterjesztések szerint a lccsapolás nem is túlságosan nagy költséggel járna és a költségek meg is térülnének, mert ez a terület esetleg jó termőfölddé válhatik a lccsapolás folytán. Hivatkoznak az érdekeltek arra is, hogy a 15.000 hold területen 3-4Ó00 te lepes is elhelyezhető volna, mert a balatoni fürdők látogatottságának állandó fokozódása módot nyújthatna a telepeseknek arra, hogy belterjes gazdálkodást, kertgazdaságot és gyümölcstermelést űzzenek.
Nagykihatásu tehát a Nagyberek lecsapolásának és hászno sitásának kérdése, melybe nem csak Somogy, hanem Zala is kell, hogy bekapcsolódjék.
1938, április 10.
Hibás a vízvezetéke?
Hivja
Mendlovitsot
Telefon 271.
ahova a hivatása rendelte. És kétségtelen, hogy most már az ország minden üzemében a legteljesebb erővel folyik az alkotó, építőmunka, halai, inas felkészültséggel dolgaznak gyáraink, becsületesen és komolyan ipa. rosaink, dc még a háziipar is lendületet kapott a most kezdődő konjunktúrában.
A kor legmagasabb színvonalán álló gyáraink és világviszonylatban is kiváló kisiparosaink persze eddig is egy pillanatig sem maradtak cl a versenyben és a termelés minden ágazatában olyan gyári és kézműipari remekeket alkottak, amelyekre joggal büszkék lehetnek.
Hogy pedig hova fejlődött iparunk, azt káprázatos keretek körött állítjuk oda ország-világ szeme elé a* április 29-én megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásáron. A termelő orsrág mutatja be itt felkészültségét, tudását és munkájának eddigi eredményeit, demonstrálva egyben azt is, hogy az ötéves terv végrehajtására maradéktalanul alkalmas. A munka nagy ünnepo lesz tehát a Budapesti Nemzetköri Vásár, amely nélkül nem\' is lchetno felkészültségünkről tiszta 5s áttekint, he\'.ő képet nyerni. Mind minden évben, ezúttal is féláron lehet majd a vásár megtekintésére Budapestro utazni. Belföldiek részére a vásárigazolvány kedvezménye április 23-tól lép érvénybe és teljes három hétig tart. Aki a vásárigazolvánnyal érkezett Budapestre, május 15-ig veheti igényije a visszautazásra is érvényes féláru kedvezményt. (:)
Ha nem jól lát, J&i
Fenyvesi György
órát él .x.koptikui m.*terheB
Fö-ut 10. Dobrovlca-háx.
Szuliililimii napin iiktaltill
Elkészült az Iparosbósök emlékműve
A nagykanizsai iparosság régi óhaját váltolts valóra az Ipartestület vezetősége. A világháborúban hősi halált halt tagjainak emlékére a Sugárúti székház <elöcsarnoká-ban hSsökhtiz méltó emlékmű nyert elhelyezést. Huszonnégy iparos hós neve szerepel az emléktáblán. Huszonnégy hősé, akik a nagy világégéskor szerszámaikat fegyverrel cserélve fel, siettek a haza védelmére. A lelep lezésl ünnepély f. hó 24-én, vastr-nap délelölt 11 órakor lesz. Avatóbeszédet mond dr. Krátky István polgármester; az emlékmű bizottság nevében Szálinger József átadja az emlékművet; Samu Lajos elnök az Ipartestület nevében átveszi az emlékművet; énekel a Tanonciskola Énekkara.
Az ötéves terv a Budapesti Nemzetközi Vásár tükrében
Darányi Kálmán miniszterelnök Győrben ismertette azt az öt éves tervet, amelynek keretélHin nagyszabású szociális tevékenység indul meg, hogy munka jutliasson mindenkinek.
Horlliy Miklós kormányzó vasrtrnapi rádiószózatál>an visront hangsúlyozottan hivta fel a figyebnet arra, hogy az országépitő munkából mindenki vegye ki részét azon a helyen,
A közönség sokszori kívánságára az Elcserélt ember
c. filmet a Városi Mozgó vasárnap d.e. V211-kor is bemutatja
Húsvétra „Ideál".cipőt vegyen!
Ideál nőicipők! Ideál férficipők! Ideál gyermekcipők! az „IDEÁL" cipőüzletből, Fő-ut 12. szám. — Szavatolt minőség! Rendkívüli olcsó árak!
I9&a áprllli 10.
ZALAI KOH-OKY
APEN
Fűti inkkn i hiljl Imjaiitíil i(i kiniiiliiliidt-
NBjykantisáD k-pb.tó : Krausz Nándor, Muszel és Frledenthal, Sípos Andor, Stampf Zslgmend, Teutsch Ousztáv. vitéz Tóth Béla, Valitcs és Deutsch fűszer- és cse-mege-áruházábtn. í<7
Comensoll Mária mai hangversenye
amelyen vitéz gróf Teleki Bála 16 ispán családjával és a környék elö. kelöséoci is jelen lesznek, a kanizsai zenekultúrának ismét egyik emlékezetesen szép és értékes állomása lesz. Jegyek még az esti pénztárnál, a icne-Iskolában. kaphatók. (;)
— Ttuakhahn poiltófyír
a nagyúr uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyártól szállítja a* utolsó kéznek, a fogyessztón"k szln-gyapjuszóvetei angolos gyártássi módon elkészítve. Nem fog csalódni. Evekre szóló m^takariUst ér el. Még tn» kérje ni€flteltínté6re a szövetmin tik költség- és kőtelezettségmenles beküldését. Truakbahn Posztógyár é« Ruhagyár Rt Budapest, XI., Lenke ut 117. sxfcn.
Tapsifüles család siet sürgős útra, uj ruhát kell venni Nyuszinak húsvétra.
Szeretnek jót venni. Bízva szabott árba, szívesen sietnek a Schütz-Áruházba.

Antal István és Drózdy Győző a kiskomáromi kerületben
Dr. Antal István igazságügyi államtitkár és Drózdy Győző or szággyülési képviselő .szombaton dében Nagykanizsára érkeztek, ahol felkeresték dr. Hajdú Gyula kormányfőtanácsost, a kiskomáromi kerület NEP-
elnökét, majd a délutáni órákban kiutaztak Kiskoináromba. A népszerű képviselő és az állam titkár vasárnap a kerület több községét látogatja meg, a beszámolókon felszólal Antal államtitkár is.
Letartóztatták a letenyei országot halál-szekerének kocsisát
Siket István valószínűleg beborozva elaludt a bakon, ez és nem autó okozta, hogy a szekér szakadékba fordult
Muraszemenye, április 9 (Saját tudósitónktól) Tegnapi telefonjelentésemet aq alábbiakkal egészítem ki.
Siket István kiscsehi fuvaros faszenet szállitott a sormási malomhoz. Hazajövet pedig morzsolt tengerit hoztak zsákok ban. Kocsiján tartózkodott Pén-4 zes István kiscsehi és Horváth Antal szentmargitfalvai lakos isi Kanizsáról hazajövet, a Le-tenye és Murarátka közötti útszakaszon történt a baleset, a Juliánhegyi régi partszakadásnál, ahol az úttest mellett 2 és fél méter mély árok húzódik. Az első megállapítások szerint az volt a gyanú, hogy az Eurogasco társaság autója lökte
A csendőrség igy csak másnap délelőtt értesült a balesetről. A nyomozást lefolytatva megállapították, hogy £ Siket, valószínűleg beborozva a kocsin elaludt, nem ügyelt a lovakra, azok a sötétben belemen tek az árokba. A baleset pontos színhelyén az árok szélén 1 méteres keréknyom van, ami a fenti állítást bizonyítja, bár Siket erősen állítja, hogy autó lökte őket az árokba
A kocsin autó-lökéstől szár-, mazó sérülés .jiincs. Az autó\' egy kicsi személyautó volt. Ha\' tényleg autó lökte volna be a kocsit, akkor az autón sérülésnek kellett volna lenni, ezt sem\' találtak. Az eddigi feltevés szej
Motorkerékpárok
megbízhatók és kitartók — a legerősebb napi strapára konstruálva I
A leghosszabb élettartam I
•j 990.— P-töl
18 h»vl részletfizetésre. Megtekinthetők :
SGHLESIIGEH GYULA
vaskereskedő,
Zala—Somogym. kőrzet-képvlselőjénél
NAGYKANIZSA,
Erzsébet-tér 18.
bele a kocsit az árokba. Ezt vallotta Siket is.
A baleset színhelyétől körülbelül 200 méterre Murarátka község újonnan épült, úgynevezett OFB házaihoz ment Siket segítségért. Mire visszatért, arra mar Marton György aligvári, hercegi kocsis \'és társai igyekeztek kisegíteni a szerencsétlenül jártakat. A lovak is aszük és mély árokban háttal feküdtek. Kötelet kötöttek rájuk és lovakkal húzatták fel a szerencsétlen állatokat, úgyszintén a kocsit is.
Pénzes jajveszékelését csaM halkan hallották, mert a zsákok és a szekérrészek teljesen elborították.
Amikor a zsákokat és a kocsit kiszedték az árokból, látták, hogy Horváth Antal benn fekszik az árok iszapjában. Azon-, nal a kimentéshez fogtak, de késő volt már, Horváth a kocsi felborulásakor azonnal kiszenvedett.
Siket fogta magát és lovaival együtt hazament Kiscsehibe, jelentést nem tett még a község-birónál sem. Csak másnap 9 órakor tért vissza a helyszínre.
A sebesült Pénzest a közel lévő házakhoz szállították be.
rint lehetséges az, hogy az autó előzése következtében a lovak megijedhettek és mivel a kocsis* nem vigyázott kellőképpen a lovakra, azok beleléptek az árokba.
Az orvosrendőri szemle megtörtént. A boncolás megállapította, hogy Horváth Antal fulladás és szivbénulás következtében halt meg. Tüdejében és szájában sok homokot, torkában pedig kukoricaszemeket tak láltak.
Siket István kiscsehi lakost a csendőrség letartóztatta és a nagykanizsai ügyészség fogházába kisérte. i ,
Horváth Antalnak három kicsi iskolásgyermeke ; maradt. Vagyonuk úgyszólván semmi sincs, atyjuk napszámkeresetéből éltek.
Ebből az esetből is kiviláglik, mennyire elhanyagoltak a vármegye itteni utjai. Ha ezen a veszélyes helyen korlátol húztak volna, ez a baleset nem történik meg, vagy legalább is nem ilyen kimenetelű lett volna. Tehát a szerencsétlenségért másodsorban az útfenntartót is felelősség terheli. A jelzett partszakadásnál az ut is keskeny, mert a leomló part állán
azbesztcementpala javításra nem szorul, vihar-és fagyálló.
ETERNIT MÜVEK
Budapest, V,Berlini fér 5.
dóan iszapolja a/, utat, ennclg következtében mély [barázdák\' vannak az uton. Az utépitésba már a mult év nyarán belefogtak, de Letenyén lul csak 200 méterre jutottak el. Erre a szegény, Trianon által legjobban sújtott vidékre , végre egyszer, komolyan gondolni kell.
Pecsenye
.két kerítéssel"
A Jugoszláviához csatolt magyar tenger, az Adria mellé invitál bennünket. magyarokat a jugoszláviai Novi-Vinodol ftlrdöhely Igazgatósága magyarnyelvű prospektusával. A kő-veikező szemelvényeket közöljük belőle: A tengerpart természetes homokkal van .bevetve", melyet .maga a tenger rak le" és igy a bársonyos föveny kiválóan alkalmas a .gyermekek bukdácsolására". A fürdőhelyen a pecsenyét ,két kerítéssel" szolgálják föl. A tiz éven feláll gyermekek .egész pensiont füzetnek". A pension .abrakai" a tengerre nyilnak, a jobb szobáknak pedig .kilátásuk van esszákra". — Miért nem iratiák meg magyar emberrel ezt a prospektust, ha már az élelmes gondolat megizületett ? Ez a propaganda, amely a pecsenye mellé .két kerítést" Ígér, nem fog lelkesi-löleg hatni reánk, magyarokra, hogy a Jugoszláviához csatolt kék hab-fodru Adriánk mellé menjünk nyaralni, ahol a pension .abrakai" a tengerre nyílnak.
— Tekintse meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállitását ízlései ée olosó bútorokat kedvesé fizetést fpf-tslekkelté vá«irolhat.
ZALAI KÖZLÖNY
1838. tojjlt >0
Nagyságos Asszony!
Tisztelettol raeghivjuk mindeut felülmúló tavaszi cipö-modelljeink megtekintésére és kiválasztására, ugy saját, mint kedves férje és gyermekei részére. Miltényi-cipö 60 év óta a legjobb márkás-cipő, aranyéremmel, ezüstéremmel és kiállítási nagyéremmel kittintetve.
Miltényi Sándor és Fia ripőOslet Fő-ut 2., városház.
Szombat
BUDAPEST 1
17 Kovács István és Cziffra Gyuri ké! zongorán játszik. - 17.30 Felvidéki est. — 18.35 Toll Jancsi cigányzenekara. — 19.30 «Az éle- hajósai.* Hangjáték három részben. — 20.20 Hirek. >— 20.40 Az o|>e.-aházi zenekar. — 21.40 Időjárásjelenlét. — 21.45 A rádió szalonzenekara. — 23 Tánclöme-zek. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II.
19 Mezőgazdasági félóra. - 19.30 Hanglemezek. 20 Ilille.- kan rllár
beszéde Hé sből. BRCS.
Birodalmi nvüsor.
Vasárnap
BUDAPEST I.
9.30 Hirek. — 10 Betormálus istentisztelet. — tl Egyházi ének és szent-lteszéd. — 12.20 Időjeizéi, hirek — 12.30 Az o|>eraházI zenekar. — 13.05 I)r. Pelrovirs Elek előadása. - 14 Hanglemezek. — 15 C.crő Zoltán előadása. — 15.45 Antal István zongorázik. - 16.20 Dr. Földessy Cyula elő adása. — 10.50 Toll Jancsi cigány, zenekara. — 17.30 Hungária—Ferencváros bajnoki labdarugómérkőzé e második félidejének közvetítése. Be-szé\'ő Pluhár István. 18.30 A rádió szalonzenekara. — 19.20 Horváth L. gordonkázik. — 19.55 <A regényhős. Vidám hangjáték két részien. - 21.15 Hirek. sporteredmények. — 21.40 Za thureczky Ed-* hegedül. — 22.15 Magyar— lengyel válogatott ökölvivómér-kőzés. Beszélő Pluhár István. — 22.40 As 1. honvédgyalogezred zenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST IL
11.15 Az I. határőrezred zenekara. — 13 Hanglemezek. — 10.30 Toll Jancsi cigányzenekara. — 17.30 Díszhangverseny. — 19.15 Mosonyl Ferenc
előadása. — 19.55 Nagy Margit énekel — 20.30 Hirek. — 20.55 Virány László jazz-zenekara, Gáthy László énekel. B8CS.
11 Néintt népzene és népdalok. — 13 Filharmonikusok. — 15 Tarka zene.
18 Közzene. _ 2Z15 Szórakoztató zene. — 24 Könnyű tánc- és fúvós, zene.
— Leghaunjjubb hU8Vétl ajándék
Mllténylolpő
Számos női bajnál gyakran végtelen nagy megkönnyebbülést szerez reggel, éhgyomorra egy félpo-hárnyl természetes ,Ferenc Józsel" keserUvlz azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhígítja és akadálytalanul kiüri\'i, azonkívül pedig az emésztöszervek működését lényegesen előmozdítja. — Kérdetze meg orvosát.

Három fivér halála 24 óra alatt
A halál tragikus játéka egy vasmegyei községben
Furcsa hármas haláleset tartja izga-, lomban a vasmegyei .f JuT Megyehid községla-kosságát és környékét. A község egyik legérdemesebb gaz-daesaládjának három férfitagja : Fülöp József, István és Kálmán köllözött el 21 óra leforgása alatt hirtelen halállai az élők sorából.
Minap éjjel távirat érkezeit Megyehidra, amely arról hozott hirt Fülöp István gazdálkodónak. hogy Cegléden élő fivére váratlanul elhunyt. (A \'távirat^ azonban nem érié téletben a
címzettet, mert Fülöp István alig pár perccel előbb hirtelen meghalt. A kettős tragédiával azonban nem zárult le a Fülöp családban a halálesetek sora. Aznap estefelé a család még éleiben levő férfitagja, aki a temetések felől intézkedett, ösz-szeeselt és pár percnyi szenvedés után meghalt.
A hármas haláleset természetesen óriási megdöbbenést keltett a kicsi faluban és a három család életben maradt tagjait körülvévő részvét mellett hiresz telések kaptak lábra, amelyek arról szólnak, hogy a három Fülöp fivér halálának egy na-
Az ELEKTRON cé9
Deák-tér 15. az. alá kBltSaiSH
(Fö-ut SugAr— ut sarok.)
Költözés miatt olcsá árak! Villanyszerelés, rádió, csillár I
Autó- és rádióakkumulátorokat éjjelen át töltünk!
Stephan Zweig, a történelmi regényíró
4 Irta: dr. Kováeí-Selw.téiiy Tibor
Minden mondata után érzi az emi-be.-, amint a feszültség egyre nő. a levegő egyre fojtóbb l«sz, a lélckégbon villámok készülődnek, — vihar jön, pusztító vihar s azt elkerülni, a íel-hőkel széjjelvemi, futni, menekülni nem lel»et. Erasmms nem tüdja a világot megállítani, som1 Stuart Mária a bakó kezét, sem Mária Antoinctte a guillotin e ését, Calvin kvzc nyitott kapura kell mutasson, Fouchét a meg-vé\'és arcul kell csapja, a Mcgallin álmám meleg vér kelt folyjon.
A Stephan Zweig jllágnézcte óriási felület, — az cmi>eri társadalomi férő 1 velye. Az ő világnézetének lürdctői élen állanak, az anyagi s a szellemi társadalom csúcspontjain. S az élhir-delőknek tragikus bukása a világ pilléreit rázza meg. Az ország tehát első pillanattól az utolsóig egy hajszálnyit sem veszít méretéből.
Mert az anyag olyan valakinek kézé bei van, aki annak feltéllen ura, j>a. rancsolója, aki azt szinte megdöbbentő felsőséggel formálja.
A kiPeje^s mód harmadik eszköze — az egyéiu^stilus. Egyéni stilus kifejezéssel tulajdonképpen semmi különöse\'. sem mondottam, n\\ert attól oz írótól, aki céljában, témáiban s azok
.beállításában annyim rendkívüli ogyénisé^jct mutat, stilusál>an magától értetődően egyénit várunk. Az csak Icrmészcles, hogy két könyvének gondos, megfigyelő elolvasása után, min de;i áruló jelzés nélkül is megtudjuk mondani s ezt vagy azt a könyvet csak Stephan Zweig irhattn.
Az ő stílusa azért ejyé.ii s árért megkapó, mert bármennyire is kifejező^ az egy szelleinrendü akaratnak, mégis liozzáilleszkedlk s a legapróbb részletekig a megrajzolt alakjai karakteréhez, az egész elénkbe tárt kor szlnéliez, levegőjéhez. Erasuiust olvasva szinte megcsapja orrunkat «z a liideg. nyirkos, dohus szoba K\'vCgŐ, amit annyira szereteti a nagy szobatudós, szinte át akarjuk lépésünkkel ugorni a pár lépésnyi mély szobát, lvogy tágra nyissuk az ablakokat, liogy a friss üdo levegőt, az élet robosztus zaját bcoie^szük oda a szük négy fal közé. Vagy Stuart Máriát kezünkbe véve halk szót lial\'.unk, nehéz selyem ruháknak \'suhogását, asszonyi beszédet — a szenvedély s a cinizmus lumg-ját. Beleljünk sötét birói talárok re-dől \'mögé, hol a sziv ltflyén az ál\'atn>-érdek szól. Aztán Mária Antoinette története. Sötét, csillugtalan éjben tü-zijálék, szétpukkanó, vakitó, ka(S»gó féSuyesséi, urak, dámák beszéde, szerelmes-kéjes, suttogása s a szinté.\' al. ján földi láng, felorditó vad elégtétel, vérmeleg ráébredé-s. Vagy vegyük csak

elő a Fouché sorsát. Undorító, sziv-lelen, kigyó élet hangja, — a* ember-ugy érzi, az utálat sötét háláién jár, ahol a megvetés az ut vezető. Sehol egy pillanatnyi fény, sehol a védelem hangja, minden rideg, minden kegyet-len, minden számitó, szenvtelen a hü. ton belül. Kívül pedig forog a világ,, forradalom, császárság, királyság kergetik egymást, — sziliek, hangok, üte. mek, tobzódó ellentétek ar. utálat változatlansága mellett. — A Magollin stl lusán mintha a tengor sós vize őwií tkj vé^ig. A barázdás, kérges, durva- tengerészek nehézkes beszédű emberek. Idő, éhség, vihar a széles "világnak vágyát életösztönök szük kényszerzub-bonyába préselik s közöttük csak egy eml>or nő a céllal: Magollin.
Eze.-féle élet a könyveiben s mindegyik életnek meg van a maga- kül >n szine — hangja. Egyáltalán az élet a stephan Zweig e ő- oldala, a mozgás, az ütem. Stílusát morész hasonlattal, Cjjy hatalmas hegyoromtzathoz tudnám hasonlitani. amelynek pillanatról pilla, natra változó az arcéle. Hol éles me. redeken egy-egy csúcshoz fut fel, hol mej szaggatottan ér oda, ahonnan a völgyik e;lk al\\ u vonal\' s ott i széles lassúsággal terpeszkedik, amíg me;int emelkedőhöz ér. A* mozgásban műidig ritmus, lm a tempó változó j is — valami küliuós zenekíséret. Hol ; fékező S aj cmbOr érzi, amint egy biztos kéz fogja a hangokat, hol v*-
pon való bekövetkezésében az í emberi gonoszságnak is része i lett volna.
Az üggyel kapcsolatban ifj. Nagy János dr. községi főorvos — aki az egyik Fülöp testvért kezelte — ugy nyilatkozott, hogy az este elhunyt Fülöp Kálmán volt nála délelőtt és több nap óta tartó erős lázról panaszkodott. Az orvosi vizsgálat során aztán kiderült, hogy erős influenzája van. A tragikus vég közelségét azonban még nem lehetett konstatálni, bár idős és gyomorbajban legyengült* embereknél nem ritka, hogy az erős láz szivbénulásl okoz: Var-lószinüleg ez az eset foroghat f« ím Fülöp. Kálmán halálának körülményeiben is, ami annál inkább bekövetkezhetett, mert a 39 és félfokos lázzal ktadö gazda kerékpáron tette meg az utat a 8- 10 kilométer távolság: bán levő Megyehidról Sárvárra. Az egy napon elhunyt két fivér halálát ugyanazon napon; nyomon- követő harmatkk teste\' vér váratlan halála azonban érthetőleg felcsigázza az emberek érdeklődését és foglalkoztatja egyesek képzeletét A kedélyek meg nyugta Ms a szempont jából — fejezte be nyilatkozatát a községi főorvos — ajánlatos-, volna- a, boncolás, amely hivatva lenne megállapítani a tényállást és- ogy. szeriben. véget vetno minden menderinondának
Forgács
házhoz szállítva kocsinként
MO P. „4
Kapható Strém Károly Utóda HACIE1 TEREICié! Sugár, ut 20.
dul száguldó s az enber érzi hogy a kéz enged s a han.4 elemei most szabadon tobzódhatnak.
S végül a negyedik eszköz célja elérésében: Stephan Zweig német nyelve.
Azzal, hogy a\', iró nyelvkészségét sorrendijén utolsónak vettem, annak jelentőségét, értékét semmi esetre sem akartam kisebbíteni. Ennél távolabb ml senv állhatna tőlem. Az adott ~ sorrend — leállítás a korba, drámai feszültség, stilus ós nyelvkészség — ne n jelent érték szerint val \'i mérést. Csak ugy van az, mint amikor ejy festményt Ítélünk meg. A gondolat, annak beállítása, a kifejezés ereje, ecsetvonás és szinck. — az egéte műnek egyenlő értékű részei s azoknak felsorolása csupán a kritik®< gondolatmenetét jelzi.
Ha az, utazás ejy iró világa körül, megengedné, az utat épen annak nyelvével kezdeném a legszívesebben. S az talán ne 11 is 1-nno egészen okta lan. Me.-t a legszebb gondolatot is könnyű annak agyonütni, aki dadog, akinek nyelvél>en semmi liajlékony-ság, \'akinek fülében a szavak* nem muzsikálnak. S micsoda e.ő, micsoda hajlékonyság, micsoda muzsika vsm a Stephan Zweig nyelvében:
A német nyelvt am/ugy is rendkívül gazdag s nemcsak szókincsében, a melyik egy-egy fogalomnak két-három kifejezést tud adni, de a szóképp
tm jpHiu 10
Csodásan szép arcbfirt biztosit
a világszerte ismert nagyenyedl
Kovács krém.
ÍAtM KÖZLÖNY
N»PI
Már rövid Idő múlva eltűnnek az arc szépséghibái, a bör csodálatosan szép üde, hamvas lesz. Egy próba meggyőzi önt isi „ill használatra kék ciomagolát (zsíros), ippall használatra fárga csomagolA* (tzáraz). Figyeljen a védjegyre I 303
EMLÉKEZTETŐ
Apiilii ».
Couun»n*>li Mária hangversenye í) kor a MnelskolAIian (Zenebarátok •l.iaaaága). Je.tyek Fiiclielníl Míju. J. —x
Az Irodalmi Kör Kod.ily hanaver-wnye 9-kor a színházban.
— HSIfycim I Uyilnyörll toketo, kék éa barna antilop Corsó-clpókűt kaphat P 19.80-ért az .Ideál" clpíuzletben, Fő-ut 12. aa.
Vadászfegyverrel szivenlötte magát egy murakeresztari bázvezetőnö
Mürakereszlur, április 9 (Tudósítónk tclefonjelenlése) Ma reggel 7 óra tájban Mura-keresz túron a Vimecz-fóle fü-szerkeréskedéshez közel lakói fegyverdörrenésre lettek figyelmesek. A szomszédok átszalad-Vimeczékhcz, ahol holtan találták Tóth Terézt.
A 34 éves leány Vimeez Lajos kereskedő házvezetőnője volt már hosszabb idö óta. Ma
reggel magához vette gazdája töltött vadászfegyverét és szobájában szivenlötte magát. Mire a házbeliek berohantak hozzá, már halott volt. Semmiféle irást, búcsúlevelet nom hagyott hátra, igy nem tudják, miért követte el végzetes tettet.
A csendőrség az öngyilkosság körülményeit és okát most igyekszik lisztázni.
Kormányával együtt végleg megbukott a francia népfront
Holncp {felelótt megalakul a Diladler-kormány
Pirin, április 9 I leszik felelőssé
...
A kf.«élcmény megnyugvással veszi n Hhim-kormány éjszakai bukását. A Blum-kor-mány csúfos bukása — irják a a lapok — mélló befejezése volt a. kormány kudarcokkal teli működésének. A baloldali lapok" ezzel szemben a szenálus ellen tombolnak és mindenért azl
•Korvett 111*9\'
BUOAPCsr.Ur.VWHHAXKRT.il
•Íz elnök Daladíert bízta meg kormányalakilással. A megbi,-zolt miniszterelnök mára pártértekezletet hívott össze, tárgyi a. páptok vezetőivel és még holnapi délelőtt be akarja terjeszteni a kormánylistát.-
A lapok értesülése szerint a D a 1 ad i e r-k o r m á r\\y alkalmas, lesz arra, hogy a\' válságot megoldja. A népfront kormány ideje végleg lejárt, Blum erőlködései világosan mutatják, hogy ez a» irány csődöt mondott.
bon, igeképzésben, a jelzők tömkelegében, a szinczéiben egyformán. Egy-egy képzővel, raggal ugyanannak a gyökérnek iszinte számtalan uj formát, uj értelmet tud adni s azok mint az ostor pattogása vágódnak a "fülünkbe, hogy szinte megszédülünk a ballota-kon.
A nyelvnek azt a bírását, amit Síe,)han Zweig mutat, megszállottság-nak tudnám elnevezni, amivei talán kérkedik, talán kápráztat, talán ha-zárdul játszik, de — ami csodálatunkat vivja ki. Enélkül a nyelv nélkül minden koncepciója, mündon dm mlatizáló ereje, minden stilis érzéke hiába való, jelentéktelenné lenne, cl veszne, pedig nem kéréséit, nem eiő szűkölt, a meiterkedésnek semeni nyoma benne, — ugy ömlik, ol/an természetesen, az eiőnek, öntudatnak, o caopxó hullámverésnek olyan biztos birtokában, akárcsak egy hegyi folyó viz«i S valóban, folyó viz az, ami. felkapja a témáfc játezik vele, sodorjn, üzi, felhajtja a habzó liullám tetejébe, lerántja magával a lólekösvény mélyébe a a témával együtt ma{ávn| lu^ad bennQnkct, az olvasót is.
A,jó könyvek tulajdonsága az, hogy elolvasás után az ember azokat to-vább éli. Atfnt «inlókcz«tébeii az égés* könyvön, nieg-m£gáll «gy-egy különösen megkapó résznét" s rtfikor másodszor is bucsut vesz tőle, üres-&éget, valami különleges kitőltotkm távolságot é.et önmaga s a jelen valósága kőzött. 6n azt szoktam mön, dani, liogy egy könyvnek legjobb értékmérője épen ez a bizonyos üres-
ség. Ha csak néWny ásónyi föld kell hogy azt megtöltsem1, akkor az a könyv nem volt értékes s bizony elég gyakran megesik, hogy a "könvv-adta világom s a val>ság világa kö. zőtt e^y hajszálnyira sem repedt meg a föld.
Stephan Zweig könyvelt olvasva ez az ür mitidánnyiszor valóságos Szaka, dékká mélyül széle;, írtéi}\' szakadékká, amit színültig irte^hordanont idő\'>e, munkába keüb
Valahogy a\', a különös érzé.en az ő könyvéit olvasva, mintha nemi is epy, hanem két Stephan Zwciget látnék magáim előtt. Egy szerzőt é; egy előadót. Mintha egy diszes hungv.-r-senyleiein egyik kitűnő helyén ül.ié. s ott lennének előttem a magaslaton a sze.zŐ Stephan Zweig frakkos, ma-biztos áll) helyében s az ő söntén frakkos alteregója, az előadó Sleph\'in Zweig ~ hatalmas hangverseny zongora billentyűin az ujjaival. A felzúgó muzsikából,\' a hangok tömegéből én mindi;; külön kihalom! mindakeltőt, határozottam mlndake tő s ha a szerzővel néha nem is értek egyot, sőt, ha a rohanó ritmusok megengednék, velo vitába is szállanék, — de a vir. tuóz mindig legyŐ;, mindig átfonnál engem s én egy-egy szán* után ho-lyemiől kihevüiieii felugorva, pirosra tapsolom a két tenyeremet.
A prológus e/.zcl véget ért. A függöny felgördülliet s most hölgyeim és uraim, méltóztassanak egyenként és külön-külön végig nézni az előadást.
. ! [Vég.) , ,
öt világrészben ismert
gyár szavatol az Asplrln-tabletták jóságáért. A valódiság és megbízhatóság jele a tablettákba préselt Bayer-kereszt, ami feltétlen biztosítéka az előnyöknek, melyekérta gyárhirneve áll jót.
A S P I R I N
TABIIT1ÁK Dí OOmJONK MINDIG A lAVH-KCICSZTRII 01 OOYELJONK MINŐIG A BAYtR Ki KCSZTRC I Q
(Folytatás az l-só oldalról) a szél és hóvihar. A vihart követő ár 13 házat sodort cl, a halottak száma eddig 1B. Az ár bekerítene és elpusztulással fenyegeti a 70.000 lakosú Mondgo meri városát is
Texasban a hólavina egy falut teljesen betemetett. Innét 18 halottat jelentenek. Paulában az országutakon 15 láb
magas hó minden országúton-rekedi autót betemetett, közlök egy iskolásokkal telt autóbuszt is. Több vonat is elakadt a hóviharban, a telefonösszeköttetés is megszakadt. A halálos áldozatok tszámát pontosan nem lehetett még megállapítani, a jelentések szerint azon ban már eddig is megközelíti a százat.
Nem hajlandó többé fegyvert fogni a francia területre menekült vörös katonaság
Páris, április 9 A spanyol ne nzetick előrenyomulását és nagy slke.eit a nemzetiek hadijelentésén kívül a nemzetiek egyre nagyobb száma igazolja. Bar-bastró menekültjeit 8 órás piltenő után vissza akarták szállítani Kataló-niába, azonban a vörös katonaság fellázadt és ne.n hajlandó többé fegyvert fogni. A meneküllek száma napról
napra növekszik. Átlag féfczer vörös katona szökik át naponta Franciaországba. Az Aranyvölgyben 7000 ember gyűlt már össze, akik az alkalmas pillanatot várják, hogy francia területre léphessenek.
Franciaországba érkeztek a leridai vezetők is a iMjltfármester vezetésével, akik a menekültek ügyéiől tárgyúinak a francia hatóságokkal.
leou/ABR?
-A MEFHOSz elnöksége táviratban fejezte ki ragaszkodását Darányi miniszterelnöknek a zsidókérdésben el foglalt álIás]>ontjáért é* a készülő intézkedésekért.

Ma délelőtt a belügyminisztériumiban Széli Józser belügyminiszter elnöklete alatt főispáni értekezlet volt.
Kinai jelentés szerint a kinal csapatok 1000 főből álló japán csaj>atot
bekerítettek.

A felsőház ülésén folytatták a mezőgazdasági munkások biztosításáról szóló javaslatot. Purgly Emil beszéde után Gáspár az érdekképviselet nevében beszélt és köszönettel fogadia a törvényt, kérte annak a női munkásokra való kiterjesztéséi
is. Lapunk zártakor az ülés még tart.

A pesüvidéki törvényszék* fogházában az alsónémedi arzénmérgezés ügyében letartóztatásban levő Varga Józsefnén kitört az elmebaj.
Székrekedés
a vírt beszennyezi. Ennek következményei: émelyoét. f«|- ét derékfájás fi mé* bajok. Ilyenkor Önnek la
rJü.pY/1 X33S3i»
Húzás
Az osztálysorsjáték ma kezdődött húzásán a Ivöve\'.kCző főbb nyereményeket húzták ki:
3000 pengő\' a 32.799, 2000 pengőt nye.t az 52.094, 1000 pengőt a 81.758. | számú sorsjegy. (Felelősség nélkül.)
Gyerünk a „Rózsába",
hol ma és minden este
BAtky Böske és Marussa
harmonikái orosztiicoi- és énekes
művésznők szórakoztatják a tisztelt vendégeimet.
Hordás József vendéglős.
BALAI KÖZLÖNY
19tg. ipHll. 10
Városi Mozgó. CstltörtCktől-vasárnapIgl
A magyar filmgyári*! remeke. BAnyl A. regénye Ilimen:
Elcserélt ember
Pongráci Itl\' í.i ts Benedek Péter története. A kettős főszerepben Kiss Ferenc, valamint a legjobb magyar művészek.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasirés ünnepnapokon 3, 5, 7 éa 9-kor. Rendes helyárak 1
Lengyelországról,
n magyar-lengyel történelmi kapcsolatokról tartott liceális előadást tegnap Vánkos Jenő polgári iskolai tanár, az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében. Érdekes utazás volt ez az előadás vissza a történelem legendás időibe és azoktól kezdve egészen a mai Lengyelországig. A vetített képek (a budapesti lengyel követség jobb diapozitiv-sort is küldhetett volna!) bemutatták a lengyel föld nevezetes, sógeinek egy kis sorozatát. Vánkos tanár, a világ-magyarság gondolatának lelkes hirdetője, értékes szolgálatot tett a történelmi ismeretek népszerű-sitését célzó, szines és közvetlpn s2a-badelőadásával, valamint a lengyel-magyar barátság fényeinek ismertetésével.
SLAZEN6ERS London
legjobb angol
tennlszfltö labda
lerakat.
Szakszerű és gyors hurozás
Vágónál. „
Olcsó ii jó szálloda Feltei
, METROPOLE,
• ftákóoxl-uton.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, ""------" \' * _:ngfltől.
neved!
muzsikál, a télikertben délután és este
teljes penzióval 9 pengi Az Étteremben szegedi Farkai -Jóska
a Virány-jass látszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg ókét vacsorára a
METROPOLE-bal!
3 órakor kezdődik a Zrínyi —NTE rangadó
A bajnokság második helyezettje, a Zrínyi bajnoki mérkőzés keretében méri össze erejét az NTE-vel. Minden idők legizgalmasabb mérkőzése szokott lenni a két helyi rivális találkozása. Ha a két csapat eddigi eredményeit bíráljuk, azt Látjuk, hogy a legtöbb bajnoki küzdelemből a Zrínyi került ki győztesen. Az ősszel is a Zrínyi győzött, viszont tavasszal a Schfltz kupamérkőzésen az NTE 1 :1 arányban győzte le nagynevű ellenfelét. Papírforma szerint a Zrínyinek kell győzni, de pillanatnyilag az NTE van jobb formában.
Nagykanizsa város sportközöiisége élénk érdeklődéssel \'tekint a mérkőzés kimenetele cló.
Kezdete 3 órakor. Előmérkőzés NTE II.—Zrínyi II. fél 2 órakor.
Tagkedvezmények nemi érvényesek.
(0
Hangos hírszolgálatunk
multheti sikere után — kedvező idő esetén — holnap, vasárnap délután fél öt órától ismét ad a Zalai Közlöny Hangos Hírszolgálatot. Ezúttal a zenés műsor keretél>eii közvetítjük a Ferencváros—Hungária mérkőzés II. félidejét Pluhár István konferálásában. A fél 5 órától kezdődő Hangos Hírszolgálat hét óráig ad zenés műsort, közben híreket közlünk. Litánia alatt a közvetítés szünetel. [
— (Nagyheti sorrend a felső-templomban)
Virágvasárnapján a rendes vasár- és ünnepnapi sorrend fél 11-kor barka-szentelés és a szentmisében passió. — Nagyhétfőn, kedden, szerdán este 7 órakor férfiak lelkigyakorlata, tartja dr. W\'eber Pál apáikanonok. — Nagy. csütörtökön fél 8 órakor u férfiak szcntáldozása a befejező szentbeszéd-dcl. 9 órakor nagymise. — Nagypénteken délelőtt 9 órakor csonkamise passió ós utána szentbeszéd ós szent sirnyitás. Délután 5 órakor Jeremiás siralmai, 6-kor Szentségeltétel. — Nagy szombaton jéggel 7 órakor Szentség-kitétel, tüz ós húsvéti gyertyaszentelés, 8-kor szentmise. Délután 5 órakor feltámadási körmenet. — Húsvét nap. ján háromnegyed 7-kor husvóti ételek megáldása és utána szokott időközök-ben szentmisék.
— (Lelkigyakorlatok)
A nagykanizsai MANSz lelkigyakorlatait P. Cirfusz Viktorin plébános tartja április 12—13-án. — Ugyancsak a plébános tartja a kískanizsai Leányklub lelkigyakorlatait április 11— 13. napjain. — P. Andreska Felicián a rendőrlegénység részére tartott konferenciát, amely holnap, vasárnap közös áldozással végződik. — I». Bakos Ágoston a cserkészek részére tartott lelkigyakorlatokat ma fejezte be.
— (Bankett dr. Csik László tiszteletére)
A letenyei kir. járásbiróvá • kineve-zett dr. Csik Lászlót a nagykanizsai törvényszék elnöke április I2.vei \'felmentette jegyzői állása alól. l*i állomáshelyét április 19-én foglalja el Letcnyén, miután április 18-án leteszi az esküt a törvényszék teljes ülésén. Dr. Csik László tiszteletére ma Cste a Koronában bankett lesz.
— (Esküvő)
Liditb Mária (Nagykanizsa) és Suchmann István (Kaposvár) április 12-én, kedden délután fél t órakor tartják esküvőjüket Király utca 17. szám alatt.
— Rómában a nássatasok kedvelt sxállodija: a Hotel Imperial-Tourlnff.
Via Vittorlo Veneto 24. Elsőrendű szálloda. Autóbusz minden vonatnáll.
— Takarékoskodni mindenütt leket, csak ott nem, ahol az egészségről van »zó. Fej- és fogfájás, meghűlés és rheuma eseteiben már 1—2 Aspirin-tablelta segit b az egész kiadás 12 vagy 24 fillér. 20 tablettás doboz 1-80 P.
Nép Mozgó, •gombaion és vasárnap
Soha nem látott dzsungel-film t Rudyard Kipling élményei
ELEFÁNTBOY
A nagy magyar Hlmrenrtező KORDA SÁNDOR feldolgozása Főszereplő SABU, az Indiai csodagyerek.
Magyar Híradói
Gyönyörű kísérő műsor!
Előadások köznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I
A gyermekek szórakozásairól
adtak elő a leánygimnázium szülői értekezletén
Szerdán délután szülői értekezlet volt a Notre Damo leánygimnázium, ban, melynek rajz tenne zsúfolásig meglelt. Ott voltak más intézetek tanárai is. Máter Kabos Petra igazgató megnyitója után Fölnagy Mária tanárnő gondos ós nagy ]>edagógiai érzék-kel és ifjuságszcretcltel felépített előadást tartott az ifjúság szórakozásai-ról. Végigvonultatta luillgatósága előtt a különböző szórakozási lehetőségeket, a mozit és a könyveket, melyek első helyen állanak. Beszélt a mozi kihatásáról, nemcsak a fogékony fiatalság lelkére, hanem a felnőttek lelkivilágára. A szülők — mondta — lelkiisme-reli kérdésnek vegyék, hogy gyermekeiket csak a nekik megfelelő, nevelő és nemesilő hatású előadásokra engedjék el. A könyveknél végigvette mindazon szer/ők müveit, amelyeket a különböző korban a gyermekek olvashatnak. A nagyszámú hallgatóság nagy tetszéssel adózott a sikerűt előadásért. _
— (Nagy meglepetés)
készül a Leány klub április 23-iki műsoros teaestjén, amely még a szokottnál is vidámabbnak Ígérkezik. A vidám teaest tiszta bevételét a Misz-sziósház bővítésére fordítják. (:)
— (Könyv-adomány)
Az amerikai ftiagyarok részére Nagykanizsán indult könyvgyüjtóshez Székács Pálnó 10 kötetet ajándékozott.
— (Egerszeg képviselőtestülete)
most tartott ülésén 40:1 arányban dr. Arvay Lászlót választották meg főügyész-helyettesül. A polgármester bejelentette, hogy a pénzügyi palota építésére 30.000 pengőt kapott a város a minisztériumtól. Ezután a város rákfenéjét: a villany-ügyet tárgyalták ismét nagyobb vita keretében. A tarthatatlan helyzet rendezését sürgették.
— (A tapolcai tavasbarlang)
alápillórezé&l munkálataival párhuzamosan dr. Keszler Hubert mérnök irányítása mellett a barlangkutatásokat is folytattak. 380 .méter hosszú barlangláncot ^került felkutatni, szabaddá tettek egy 80 méteres részt is, amely csónakázható is._
L—Ha^ü^r\'Miitényi\'cIpőt\'VeazUnk;!
— (A TÉBE-évkönyv)
Megjelent — immár harmadízben — a Magyar Takarékpénztárak és Bankok Évkönyve. A reprezentábilis, hatalmas kötet ötödfólszáz oldalon a pénzvilág minden problémáját felölelő komoly és értékes szaktanulmányok sorozatát tartalmazza. A kötet első felének 18 tanulmányát He^düs Lóránttól kezdve csupa országos nevű közgazdasági és szakirodalmi szaktekintély irta. A vidéket méltón képviseli közöttük Kelemen Ferenccel, a Nagykanizsai Takarék igazgatójának a gazdaadósságok kérdésé vei foglalkozó 13 oldalas tanulmánya.
Gyomorégésnél
szedjen OUSZT1N CAPSULÁT
Mlnd.D „úg]r,itrUib.D k.pb.ló. Egy doboi it. 1-10P
— (Elégelt egy öregasszony)
Klsdiós pusztán özv. Balassa Józsefé 76 éves asszony ogyedül voll odahaza. A beteges asszony, amikor a kályha mellett elment, megszédült és hogy el no essék megkapaszkodha. tott a tüzes kályhában. így történt, hogy magára rántotta a tüzes kályhát. Este holtan találtak nl a kályha alatt.
— Bátorokká, a Kopatetn-cég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvelő .lae-tésl fettételek mellett
Saját termésű
literje 3S fillér, 5 litertől házhoz kDIdOm.
özv. Lusztlg Ödönné
Telefon 223. lon
— B.torklálltUnakat tekintse meg
minden vételkényszar nélkül. Kopsteln
bútoráruház.
NarUri Április 10. vasárnap. Kom. kai Virágvasárnap. Protestáns Zsolt. Ur. Ntzan hó 9. — Április 11. hétfó. Rom. kat I. Leo [). Protestáns Leo. Izraelita Ntzan hó 10.
Gyógyszertári él]elt szolgálat e hó 15-lg a hekete sas gyógyszertár éa a klskanlzsal gyógyszertár.
OfalUrdö nvltva reggel 6 órától eata 6 óráig (héttó, szerda, péntek délután kedden ecáa nap nőknek.)


» \' Üfeíf 4
V\'lll^/\'iiS
Mg!!
f M
a ;ig|H

Ez a
kerékpár 85\'- P
kapható t
MIMID
MkftalftMM ht-Kii Tililii 12.
Bílsó gumml I.Afí reklámárban p 1 W
Bármilyen kerékpáralkatrész és kellék a legolcsóbb árban!
Kedvező részletfizetési feltételek! Javító műhelyt
1938. április 10
ZALAI KÖZLÖNY
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát szép kivitelét
6 nagy üzlet az ország különböző városaiban
és olcsóságát.
Vásároljon tehát ön is nálunli!
Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN BUTORHÁZ
NAGYKANIZSA.
APRÓHIRDETÉSEK
10 HÓI. SO fillér, mindén további isó 4 flllir.
Autótaxi (bérautó) a] irsmvovalss leg-oleióbban Kautmann Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024
Férfi-, Ha- él g,.ria.kruh*k,
Bocival ruhák készen éi méret után mec bízható olcsó Irbsn Zwelg Imrénél. W6
Kedvezi fizetési fellételek mellett olcsón alaéó Katonaiéten >90 és 300 négyszög-01 há.h.lr Jól termő gyümölcsfákkal. Cim : Hunysdi-u. 16 4. ajtó. 623
Shallfléts terjesztésére üzletszerzőt fix éa |utalékkal felveszek. Szabó Antal aporttlzlete. 1016
leveszór et börborrl raaianaa. la-•aaai l.lfittök, ciöksbílok ló kivitel, ben, olcsó álban Zwelg Imiénél kaphatók.
Ing- és plzsomo-popiinok, dresslng gown anyagok
SchÜÍZ-n*/.
ö.aakamfartaa háromszobás lakások Fó-utl bérpalotában május l-re kiadók. Clm a kiadóhivatalban. 1015
Nsgybagolai hegyen 1100 D-M amfilfi-bírlak eladó. Gelencsér József Bsgola.
1019
Haaaaált ruhát vesaek él elsdok, hívásra házhoz megyek. MárkuB, Királyutca 31. 668
Kla*é hatszobái, két bejáratú, délitek, vésű lakás. Dr.Haiser, Kölcsey-u.3. 1014
FardflaaalaaMaarfé, üveglap, com-hlnálí pohár és aiapnlntirtó eladó. Vágó illatsrertás. _1033
Megbízható Jól tózó mlnd.n..! kerea azonnali belépésiéi Plébánia Hahót.
Zákány-telepen egy háa azép gyümől-esőssel szabadkézből eladó. Clm a kiadó, hivatalban. 1025
Tisztelettel értesítem a nagyérdemil közönséget, hogy raktáron tartok miHden nemes kőből készült síremlék.!, Ugy
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben. Továbbá készítek és vállalok e szakmá-
ban mindennemű tapi.MI »ankik*t. úgymint
sírbolt, airkeret
készítését termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. g;o
Szíves megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács lózset "SSfáT
Király-utca 33 sz. Teleion 615.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAaaZftKOZLET
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A (óváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és kózponti fekvésű
IstvAn király Szálloda
(VI., Padmanlozky-utoa S.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kölntlnk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lifl slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehetó Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
As Ön szállodája Ba*a|saataa 1
Corvin Szállodai
Budspest Hívében, a Nemzeti Színház mellett. VUL, Csokonay-utca 14. — Tökéletes modern komfort. — Folyóvíz és központi fütéa minden szobában.
Budapest valamennyi vlllamoa vaiuta és autóbusza a hotel közvetlen köaelében. Fjyéjy.M subák máz J |»ag(t<l, kétágyas szobák ( p.ngötgl, t.lj.a penzió í-50 prafő. VI
Modern konfekció fi 110.,0. már 25 P tői kaphatók Zwelg Imrénél. 6SB
Mindennapi levelezésből összegyűjtött bélyeg.t, régi vagy uj tömegekel, magyart éa kuitöldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — tbrbailta Lajos, a Zalai Kfiatöny f azer-kesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sa. vagy Bzemélyeaen mindennap d. u. 5—8 óra között.
Saját termésű karaoaanyl ssztall
fehér fear P 0\'56-ért, aazUII siller (vörös) kar P 0-44-ért lllezenklnt k.p-
A város belterületén lévő kálazabás, összkomfortos, modern lakás május l-re kiadó. Cini a kiadóban. 1024
Alig használt Slnger kailkahajós gép eladó. Rozgonyf-u. ő, luza
Tárház-utca. II. az. oaaléélhé. szabadkézből eladó. - Kedvező fizetési fal-tételek. 1029
Flgyalaai I Házal, bázhelyaa löldet, azöiőt olcsón akar venni 7 keresse fel Horváth közvetítőt, Sugár.nt 42. 10M
■ MSab.Jératia elegánssá bútorozott utcai ...ha kiadó. Csengerz-ut 22. 103a
Hirdessen o Zolái Közlönyben
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Z.I.I Király. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
Köszönetnyilvánítás.
Köszönetünket nyilvánítjuk mindazoknak, akik a szeretelt feleség, édesanya, nagyanya eltiunytávil mélységes fájdalmunkban osztoztak és részvétüket nyilvánították.
Németh Oyula
é. Caaládjü.
Ai\' Országol Magyar Kereskedelmi Itjeiíléi nagykanizsai kerülete
1938. április 24 én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja Nagykanizsán, Fő-ut 7. sz. alatti egyesületi helyiségében
éri rendes közgyűlését,
melyre a kertllet Igen tisztelt taglalt ezúton is tisztelettel meghívja
az ElnOkség. Napirend:
1. Elnöki megnyitó.
2. Titkári és pénztári jelentés.
3. Megüresedett tisztségek betöltése.
4. Esetleges indítványok. (Ezek a közgyűlést megelőző nyolcadik napig Írásban közlendők az elnökséggel).
MARGIT FÜRDŐ
Caengery-ut 19. ■érvény kédfUrdftk Tyuk«i«m*ágit
Nyitva minden nap.
Ágyloll, pehely
ktUngtrék, penziók, szállodák r<»x*r«, InMiell plmákhux higiénikusán k«t«lv« olció átban.
Fehér fosztott libatollat
ta kilónként P 3\'OO-érl,
egylobb minőséget J.50 ért szállít 5 kilós postacsomagban bé.m.nlvc utánvéttel
HUH gtuu hlmi\'bm. UskiriilinUu.
Tahlntaa míg drubimuUMn a Mwsmiri
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karfíól mag 8 • a kelkáposzta „
12 ~ káposzta
5 « kalaráb „
5 0 sárgarépa ,,
4 n patrazstlyem
10 ° ra».k , 10 * aaláta "
5 o ugorka „
6 ő paprika „ 14 cukorborsó „ 10 spárgabab „
stb. stb., kb. 50 éle
virágmag
megérkezett és kapható:
orszAgJózsef
magkere6kedésében Nagykanizsa, Erzsíbel tér 10. A rágl bírósági palota mellett. Tel. ISO.
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETŰT" VERSENYE
i» ir3tínr í4
Nagykanizsa megyei város
polgáimesteretől.
7039/1938.
Tárgy: A lebontott bankok terlle tínck bérbeadlsa mezőgazda eigi művelésre
Hirdetmény.
A volt hadikórház polgári Iskos-ság áltat lakolt részén a btrakok lebontásával felszabadult területeket, 11 drb kb. 1000 □■öles parcellát mezőgazdasági művelésre 3 évre árverés utján bérbeadom. Az árverés f. hó 11-én, bélfőn délelő t 10 órakor lesz a helyszíneit.
Nagykanizsa, 1938. április 7. ioio Polgármester.
1938. április 10
Nagykanizsa megyei város
polgármesterétől.
8092/1938.
Árlejtési hirdetmény.
A város hivatásos tűzoltósága ré szére, mintával ellátandó zárt írás bili ajánlatok alapján:
14 öltöny nyárlruhát, 14 öltöny téliruhát,
14 pár téllcalimát,, 14 drb léll-köppenyt, 14 drb lUzollósapfcát, Illetve 75 60 méter nyári ruhaanyagot, 33\'40 méter téli ruhaposztó anyagot, 39 20 méter télikabát posztóanya-got szerzek be, továbbá 14 öltöny nyári, 14 öltöny léliruhinak, 14 drb
OLCSÓ
HORTHY MIKLÓS-UT 1.
RETIKÜLVASAR
HÚSVÉTRA
SAIÁT
készítésű
ÁRUK!
HAMBURG
SZAKKÉPZETT
BÖÍÖSDÖ3-
BÉLI
megérkezel!
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbá halja otthonában süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tflzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 8.
Mindenki jól jár,

pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
téli kfppenynek varrás! és 14 pár
csizma felelésének munkálatait vél-laMba adom.
Az Összes be»z< rzendfi anyagoknak it munkáknak a budapeatl hl-vaiáaos tűzoltóság által előirt mintáknak kell msgfc\'alnf.
Zárt Irárbeli ajánlatok folyó ívi április hó 29. napjának déli 12 ór«-jálg adható kbe a városi Iktalóhlva-tálba.
Bővebb felvilágosítást a vároai gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. április 2. ,„0, Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
9083/1938.
Tárgy: Selejt mj- és tűzifa írtékealtéae.
Faeladási hirdetmény.
Folyó hó 11-án, hétfőn d. e. fl órakor a városi Alsóerdőn kitermelt 945 halom selejt tűzifát és 144 drb. különféle mérelü, összesen 14.656 lm» kevert rönköt (müfát) a helyszínen (alsóerdei vágáslerületen) tartandó szóbeli árverésen eladok. Nagykanizsa, 1938. április 8. , Polgármester.
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 5.20 N6I bőrkesztyű P 4.BO Nőt cérnakesztyű P -.98 N6I selyemharlsnyák
már 1. - P-tél Nfll dlvatkalapok
már 4.SO P-tíl
Ezenkívül az Összes férfi- és nőt divatcikkek
legolcsóbban
Brónyai Divatház
Horthy Ilklól-lt L
Cfcsvnésjjof mfamczihan szómkoxTialik
Legújabb női és gyermek-tavaszi kabátok teljes választékban raktárra érkeztek.
Schütz.
VILLA és KERT tulajdonosok figyelmét felhívjuk nemesitett pá-zsltfttmag keverékeinkre, egyéb virág- és kertimagvalnkra. ___BIB8CH fa SZE6Ő eá|nál
i— uramn -—i
I atiMI • toljri kanakadáluél I
♦a tmTttaoksil „.I |
A
Hmm. • kytulajd.aoa Ktagazduátl UC «nt»*\'t< N»onzda *■ faayUadt Vállalata kön,Tuj»iudi)ít»u Na^kulK^z.
Oat«W. áala| S4r\\itj.
78» Évfolyam 82. szám.
NagykanliM, 1938. április 12 kedd
Ara 12 A".
ZALAI KÖZLÖNY
SuifccMIMn «• Uadótlialal: FU 5 aái Ikctdcsk nfcklai UU^ HlWIn.
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztfi: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra ■ pengi 40 fillér. Szerkesztéaé(i és kiadóhivatalt telefoni 70. u
Nagy reformok előtt
A magyar élet olyan nagyjeLent^ ségll változások előestéjén áll, amelyek nem csak gardasági, híiinerrt szociális szempontból is mérföldes lépésekkel viszik előre a nemzeí megoldást váró problémáit.. Mfrt ismeretes, Darányi Kálmán miniszterelnök még a Középeurópában bekövetkezett nagy külpolitikai változás előtt beszédet mondott Győrött, amelyben lefektette Magyarország munkaprogramját öt esztendőre. Ennek <a programnak legfontosabb része volt annak atf egy milliárd pengőnek a bejelentése, amelyet vagyonadó formájában visz bele az állam kasszájába s elsősorban és főként honvédelmi célokat fog szolgálni. Lényeges ösz. szegeket fordítalak az egy milliárd pengőből gazdasági életünk fejlesztésére és bizonyos szociális feladatok megoldására is. Amikor a miniszterelnök *a kjormánynak ezt a programját Ismertette a Nemzeti Egység Pártjának értekezletén, a kialakult hangulatból látni lehetett, hogy nem mindennapi esemény előtt állunk, hanem olyan nagyjelentőségű kormáfnytények következnek el, amelyek gazdasági téren erős, alkotó irammal, vér pezsdítést!\' visznek úgyszólván minden foglalkozási ág körébe, de ezzel párhuzamosan honvédelmi szempontból biztosítani fogják a nemzetnek önmagával szemben kötelező védekezési céljait. A győri program megvalósításából önként {folyik majd a nemzet nagy, alkotó munka ütemének fokozása s előrieláthatólag rendkívül nagy szociális következe ményektoel kell számolnunk, amelyekben szükség lesz minden dolgozni akaró magyar kézre Magá-f nak az egyszeíi vagyonadónak a! kivetési kulcsa is nagy megnyugvást kelt az egész magyar társadalomban. A szükséges egy milliárd pengőnek előteremtése a nagy vagyonok köréből fog megtörténni s a kisebb vagyontestek s a vagyontalan egyedek ehhez a nemzeti alkotó munkához munkakészségüketí, szorgalmukat s kiváló szakértelmüket fogják nyújtani. A Darányi-kormány joggal nevezhető a nép érdekét szolgáló szociális szellemű kormánynak, nem csak a jelen. mérföldkövet jelző programija, de már előző Intézkedései is kézzelfoghatóan igazolják, hogy ha anyagi erőt kiván igénybe venni* azt onnan kéri„ ahol van s ha előnyöket juttat, azokat azokhoz származtatja, akik arra rászorulnak. Nem akarjuk most végig Ismételni azokat a nagy reformalkotások atv a melyek sorozatosan Igazolják a kormány szociális gondolkodását, de nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül azt a tényt, hogy Magyarország továbbra is megmarad Európa ama államának, amelyben a nyugalom és a rend honol. Ebben a békés, nyugalmi atmoszférában fog most már izmosan gyökeret verni a lendületes nemzetépítő i>olitika, amely
Az olaszbarát Bonnet az n] francia külügyminiszter
Egyetlen szocialista sincs Daladler kormányában
i \' , Páris, április 11 Daladier miniszterelnök vasárnap délután 3 órára alakította meg kor-* mányát. Az uj kabinet a népfront teljes bukását jelenti. A Daladier-kormánynak ugyanis egy szocialista tagja sincs- Az uj kormányban Chaulemps állammlniszler Lett, mig a külügyi tárcát az olaszbarát Bonnet vállalta. y
Az uj kormányt a baloldal kivételével megelégedéssel fogadták Pá-risban. A mérsékelt sajtó azt irja.
hogy a népfront felbomlását eredményezte az uj kormány és örömmel látja, hogy végre a forradalmi pártok kezéből kiesett a gyeplő.
A lapok értesülése szerint az u} korjmány a pénzügyi felhatalmazásról szóló javaslatot csak junlus. l>an nyújtja be. | \' !
Húsvét utáni kedden Írják alá az angol-olasz szerződést
I London, április 11 A római iangol nagykövet és Clano vasárnapi tanácskozása tisztázta a megkötendő szerződés minden részletét és ezzel az utolsó simításokat végezték el az egyezmé-
nyen. A szakértők vették át most már a munkát, akik a végleges szövegezést készítik el. Remélik, hogy ezzel nagycsütörtökre végeznek, az aláírásra valószinüleg húsvét utánj kedden kerül sor.
Németország
Berlin, április 11 J A német birodalom nagy napja csendben és simán folyt le. A népszavazásra a hideg havaseső ellenére reggel óta hatalmas tömegek vándoroltak a szavazóhelyiségekhez. A falvakban délelőtt már leg. több helyen Le is lehetett zárni a szavazást, a városokban azonban estig tolongott a tömeg. i
A Bécsl>ől hazautazott Hitler kancellár és kisérete á különvonat be-érkezése után az anhalti pályaudvaron azonnal leszavazott.
Németausztriában is rendben folyt le a szavazás. Bécsijén 2081 urnát állítottak fel. Mindenkit nyilvántartottak, ugy, hogy visszaélés nem történhetett. A Ieszavazotlfak igazolványait lepecsételték és mellükre emlékérmet tűztek. Sokan a zárt boríték helyett nyíltan szavaztak. Nyíltan szavazott a katolikus papság nagy része is. ! i
Külföldről a különvonatok sora vitte a szavazókat német területre. Magyarországiul B különvonat indult, Lengyelországból 6000 német érkezett német területre. \'
A végeredmény
Berlin, április 11 A szavazatok összeszámolása ké-
48,799.269 igen
452.180 nem ----
221.159 nem szavazott
flusztrlp
sö estig folyt. Hitler a birodalmi díszhangversenyen vett részt és a beérkezett végeredmény után itt nyilvánosan jelentették néki az íred métlyL
Ez az eredmény a kővetkező : Németországiján a 19,546.960 vá\'asztó Jogosult közül\' leszavazott I!),826.791, ami 1)9.66 százaléknak felel meg. A leadott szavazatok közül igen.nel szavazott 18,799.269, ami 119.06 százalék 1 Nem-mel szavazott 452.180 (0.92 százalék !) Érvénytelen volt 76.819 szavazat. I I
Németausztriában a 1,310.077 választó közül leszavazott 1,287.431 |M)lgár. Ezek közül i^en-nel szavazott 4,270.145, nem.mel 11.266 vá. lasztópolgár. 1
Hitler: .Életem legboldogabb
órája ezl\' Hitler kancellár a jelentés után
4,270.145 igen 11.266 nem 22.646 nem szavazott
rövid rádióbeszédet intézett a birodalom népéhez. Többek között a következőket mondta:
— Sokat reméltem szülőföldemtől de az eredmény felülmúl minden várakozást. Köszönöm a blzalmiati; amellyel a német nép bebizonyította a történelem előtt, hogy a két német állam maga kívánta egyesítését. Elmondhatom, hogy életem egyik legl>oldogabb órája ez !
Bécs, április 11 A népszavazás után Bécs népe lel kes örömmámorban úszott. Fáklyás menetek vonultak ftel az utcákon nem csak a régi császárvárosban^ hanem vidéken is és igy ünnepelték a szavazás eredményét. Három napig most zászlódiszt ölt Németország! (
Az Anschluss nem lehet akadálya az angol-német közeledésnek
i London, április 11 Az angol lapok a német népszavazás eredményével foglalkozva megállapítják, hogy Hitler teljes győzelme várakozáson felüli. A Times vezércikkében azt irja, hogy
az alkotások egész sorozatát fogja produkálni.. j
Itt kell rinegemlitenünk a kormánynak a győri programból folyó ama elhatározását is, hogy a közgazdasági és a .szellemi élet egyensúlyának helyreállítására felhatalmazás adatik s ezzel igazságos mértékkel mérve, közóhajnak tesz eleget, amikor törvényes intézkedéssel biztosítja a magyarságszámarányának megfelelő elhelyezkeu dést a gazdasági pályákon épp ugy, mint a szellemi élet fontos és irányt szabó pontjain. DítfVmyl Kálmán már győri programjában cmlilést tett arról, hogy felesleges elméleti vitát folytatni afelett, hogy helyes-e
vagy nem helyes a zsidókérdésről l>eszélni. Tényként szögezte le az igazságot, hogy zsidókérdés van s ez egyike elintézetlen közéleti problémáinknak.. A thézisből önként folyik a konklúzió, hogy ha ez a probléma elintézetlen, annak tervszerű és törvényes rendezése múlhatatlanul szükséges. Az egyensúly felbillent s azt helyre kell állítani. Ezért áll elő a kormány a minden irányban kielégtő, feszültségeket levezető javaslatával/, hogy a társadal-/ ml és gazdasági helyzet egyensúlyának hatályosabb biztosításról törvény intézkedjen. Azt hisszük/, hogy amikor erről a kérdésről nyíltan beszélünk a közvélemény
Hitler a néppel bizonyította be igazát, amely szerint Ausztria a bémet nép egy része. Leszögezi még. a 1,-hogy az Anschluss nem lehet akadálya Németország és Anglia közeledésének-
előtt s feltárjuk a kormány törvényes Intézkedéseinek módozatait;, helyesen cselekszünk, mert czafl egyszersmindenkorra kiküszöbölhetőnek véljük közéletünkből art aa irritáló erőt, amelyik nem egyszer szélsőségekre ragadtatja magát a meglévő problémák kiélezésével. A\' munka zavartalan menetét mentesítenünk keli az izgalmaktól. Az (idegesség izgatottság / és nyugton lanság súlyos gátakat vethet s bizonyára megértik a társadalom miniden oldalán, hogy ha vannak kirívó ellentétek, azokat mihamarabb, meg) oldani nem csak ajánlatos,— mindenki érdekél>en de kötelező Is a nemzet fiejlődése szempontjából.
»
Vizvezetékszerelést
garan\'oia mellett készít ---
MENDLOVITS
"Páris% áprjljs 11 A francia sajtó meglej^tten ir a németcfrfczági népszavazás , ened. ményérőí. Nem vártak ilyen nagy százalékos eredményt a franciák sem és azt jrják, hogy ez magukat a németeket is meglephette.
Berlin, április 11 A tervezett németausztriai és németországi népszámlálást nem tartják meg. 1939 tavaszára halasztották. I t I : I ; ; 1

feaaíy
ENDRE LÁSZLÓ alispán a MONfc kecskeméti kerületi ülésén kijelentette, hogy nem ísin*.\'r «keresztény, orvost, csak .magyar orvost, és hangoztutla, hogy nem el^g a zsidókérdés\' megoldani, mert Magyarországon .wpgyar kérdés, is van. Majd a dunánluli sváb terjeszkedésre mutatott rá.
FEGYELMI VIZSGALAT indul Kiss Andor karcagi főjegyző ellen.
BETÖRŐBANDÁT fogtak el Pcst-szentlőrincen: Bergmann József asztalos, Gulyás Sándor kereskedő segéd, Káldi József szerelőt, akik Sefcsik Józseffel együtt hónapok óta betörésekből éllek. A zsákmányt Bauro-hauer Józsefné, a hires «Gizella néni> érlékesitetto.
HALALH ALAPÍTOTT A a nyirábrá-nyi állomáson kél niozdony ütközői közé kerüli Zcki Ferenc 20 éves vasutast, aki a helyszinen meghalt.
TÜNTETÉST rendezett mintegy 130 fiatalkorú vasárnap a Körúton, majd röpcédulát szórtak. A rendőrség szétoszlatta Őket, 40-ot előállitott.
FEGYELMI VIZSGALAT indul a székesfehérvári közkórház főorvosai ellen. [
LEUGROTT A VONATRÓL Hegyes, balom állcftnásnál a nyilt pályán Fü-lesdi Ferenc 22 éves fiatalember. Koponyatörést szenvedett, a mentőkocsiban halt meg.

TUNISZBAN véres utcai csaták folytak. A benszülöttek a független arab parlament mellett tüntettek. A francia katonaság fegyverét használta, 11 halott és 120 sebesült maradt az uicán. A tömeg betört az európai negyedbe és zúzott és pusztított. Pán-]>élos katonai autók gázolták le a zendülő arabokat.
CIANO olasz külügyminiszter április 20-án érkezik Varsóba.
HIRTENBERGBEN a rendőrség le-pecsételte Fritz Mandl ismert fegyvergyáros lakását. Tölténygyárát most a német Wilheími Gustloff-müvek vették át. Mandl állitólag Dél-Amerikába utazott
A szlvburok, a szivblllenlyük, a szívizmok és a szlvldegek megbetegedéseinek kezelésében a
rendkívül enyhén haló természetes „Ferenc József" keseüviz fon\'os segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve a tápcsatorna tartalmát biztosan felhigitja és azt igen könnyen levezeti. Kérdezze meg orvosát.
Váltott lovakkal Mayerling felé...
Copyright
Negyvennégy órával a maycrlingi tragédia előtt látta utoljára Vetsera Heléna bárónő a/leányát.
Arról, hogy miként csábították el a baronesst — a memoár állmdóan ezt a kifejezést használja: .Entfüh-rung. — az emlékirat kél helyen env lékezik meg. Mind a k£t hejyen alapos részletességgel. Először azt meséli el Vetsera Heléna, amit Larisch grófnő mondott. Később, miközben tizenkét oldalon a tragédiának más részleteit tárgyalja, azt adja elő, omil a katasztrófa után a mag;» nyomozásával kétséget kizáróan megállapított, fin átugrom most ezt a tizenkét oldalt és a két fejezetet egymás mellett
közlöm le, szószerin t az anya előadásában.
.Hétfőn, január 28-án Larisch grófnő és Mary baroness féltizenegy órakor fiakkeron elmennek hazulról, hogy végrehajtsák a tervüket: átírassák a számlát Rodccknél a grófnő nevére. Körülbelül egy órával a kikocsizás után a grófnő egymaga jött vissza ós valósággal berontott a lakásba. Anélkül, hogy a bárónét üdvözölte volna, igy kiáltott fel: (
— Elvesztettem őt! Elhagyott cn-gem! Ezt a cédulát találtata\' u kocsi ban t !
Kezében egy apró cédulát lobogtatott, amelyen kusza belükkel ennyi állott:
„Nem tudok tovább élni. Amig Te utolérsz, addig ón menthetetlenül a Dunában vagyok. Mary."
A grófnő azután tovább mesélt:
— Amikor megérkeztünk Rodeck üzletéhez, Mary arra kért meg, menjek ón be egyedül a boltba, mert ő nem érzi jól magát. Én bemt-ntom, közben azonban eszembe jutott, hogy valamit mégis "meg kellene kérdeznem tőle, kijöttem az üzletből, ő azonban nemi volt már a kocsiban. A legnagyobb j erőfeszítéssel tudtam csak megőrizni
a lélckjclenlétemet és a fnellctlem álló segédhez igy szóltam: «A barátnőm bizonyára a nővérével egy mdsik kocsin utazott tovább...-
— Beszálltam a fiakkerba, a kocsis elmesélte, hogy mialatt az üzletien voltam, ő a kirakatoknál bámészkodott cl. Éppen csakhogy megfigyelhette, miszerint Mary hirlelcn kiszállt a kocsiból, intett egy szembejövő fiakkerosnak, azt megállította, beült és a Michaclerplatz irányában elhajtatott. Ha nem hisztek nekem!, kérdezzétek meg a fiakkerost...
Erre behivattuk a kocsist, aki pon. tosan ugyanugy mondott el mindent, ahogyan azt Larisch grófnő előad
.Az anya kétségbeesésére, amit a kocsiban talált cédula váltott ki, ezt jegyezte meg a grótnő:
— Nem kell az ilyen dolgot komb-lyan vennit Mary sokkal jobban szereti az életét, semhogy vajami csacsiságot csináljon. Ami történt, az csak a trónörökössel lehet összefüggésen, hiszen Mary rajong értc...»
.A báróné erre igy kiáltott fel: — Hiszen nem is iSmeci a trónöró-köstl Ez csak a Te gyanúd lehet:I Ha csak el nem titkolsz előttem) valamit I Mondd Mária: me^ mernél esküdni nekem, hogy a tárcát valóban Te ajándékoztad a lápomnak?.
.A grófné igy felelt .ejre:
— Hogy Is hihetnél e,<{yebet? Bu. dolf tavaly nyáron Te^crnsccben .ajándékozta\' nekem ezt a cigaretta, tárcát..
«Ezek szerint tehát az egyetlen bizonyíték, amely a kettejük szennélyos kapcsolatát a gyanú árnyékát vethette volna megdőlt. Szóbakerülvén az a kérdés, honnan volt Marynak pénze ahhoz, hogy arany cigarettatárcát vásároljon a trónörökösnek, a grófnő megjegyezte, hogy száznyolcvan forintot ő adott neid, háromszáz forintot pedig bátyjától kapott\' karácsonyi aján dékul a baroness..
.Közben, a grófnő tanácsára behívták a szobába a komornát, akinek a a bárónő elmesélte, hogy Mary a Rodeck üzlete elől eltűnt. Mefckérdc*. ték tőle, hogy nem sejt-e valamit, a lány stereotip válasza azonban egyre csak ez volt:
— Én igazán nem tudok seraknlröl...»
Az anya a tragédia után szinte
percről percre állapította meg önnek a napnak Bécsben lefolyt történetét és nyomozásának eredményéről imigyen számol be memoárjainak további során: ,
A bárónő eltűnése:
komédia
.Larisch Mária grófnő meséje a baroness eltűnéséről, kétségbeesett be-rontása a fiakkerbeu talált cédulával nem volt mtás, mint aljas komédia. Komédia, amelynek minden részletéi ez az asszony előre pontosan átgondolta és megtervezte.-
A baroness elcsábításának sulyös bűntettét igy hajtották végro:
.Amikor január 28-án délelőtt Larisch grófnő a fiatal baronessel fiak-kerl>e ült, a Vetsera palota portása nyitotta kl a fiakker ajtaját. Á portás elölt adta ki a grófnő a kocsisnak az utasítást: .Hajtson a Rodeckhez a Kohlmarktra.. Alig indul et azonban a \'fiakker a Salezianergasseban, — itt volt a Velseráók palotája - Larisch grófnő leengedte az ablakot s kihajolt és a fiakkerosnak azt mondta, ne menjen a Rodeckhez, liancml hajtkon a Burg Augustiner-bastei-i oldalához és itt álljon meg az első vasráccsal elzárt bejárónál. Igy is tőr-
Rudolf trónörökösnek a azerenoaétlen Vetaera Mary szekrényében megtalált fotográfiája.
tént. Mindketten kiszálllak, -a Burgba mentek, a kocsis azt az utasitást kapta a grófnőtől, hájtasson kissé előre, várjon oldalt, dc álljon ugy, hogy állandóan figyelni tudja a kis rácsos kaput anélkül azonban, hogy |ez a figyelés feltűnő lenne. Körülbelül negyedóra múlva Bratflsch, a trón-örökös kedvenc fiakkerosa érkezett a rácsoskapuhoz. Pár perccel később Mary bárónő egyedül Jött ki a Burg-ból, beszállt a Bratfiscb kocsijába és azzal egyedül elhajtatott. Egy ujabb negyedóra niulva a grófnő kocsisát odahívták a rácsos kapuhoz, a kocsis leszállt a bakról, a grófnő egy sötét és szük folyosóra vezetto őt és figyelmeztette: mindarról, amit látott, nem szabad senkinek szólni egy szót sem. Ugyanitt, az Auguslinerbastei rácsoskapujába torkolló szük folyosón tanitotta ki Larisch grófnő a kocsist arra is, hogyha kérdezjfk, mi legyen a válasza. Kitanitotla arra, azt kell mondani, hogy a grófnő és a banohess Rodeckhez hajtattak, mialatt a grófnő az üzletben volt, a bárókisasszony egy idegen kocsival továbbment"
.A kocsisnak el kellett ismételnie azt, amit a grófnétól kallóit és csak amikor jól tudta mtlr a leckéiét, vitte Larisch grófnőt az ékszerüzletbe, itt a grófnő a személyzet előtt ugyancsak lejátszotta a komédiát.\' Beszélgetés közben azt mondta, hogy a burátnőjétől kell valamit kérdeznie és meglepetést matatott, amikor Vetsera Máriát nem találta a fiakkerben. A komédiát azután tovább folytatta: Kélségl>ecsetien valósággal beesett Vetsera Heléna szobájába, kezében ott lobogtatta azt a cédulát, amelyet .a kocsi ülésén, talált..
És azalatt egy nyitott fiakkerban...
.Miközben Vetsera Heléna báróné és LaríBch grófné arról tárgyaltuk, hogy. mit kellene tenni, Bratfiscb csukott fiakkerben Rothcnstadelba vitto Vetsera Máriát Háromnegyed 12-ig várlak itt. Ekkor hajtott elő az u nyitott fiakker, amelyet Budolf saját-kezüleg irt cédulával rendelt orré az időno a rothenstadoli korcsma melletti vasúti sorompóhoz. Rudolf in
íáL
ZALAI KOZkONY
1938. ápritU l»>
pa kim
JUPORTREGÍHK
1936J ápriHf 12.
ZALAI IOCLÖNY
megérkeztté És háromnegyed 12-kor nyitott. kocsiban mind a kelben elindultak Mayerliug feló...
BraUuch Olt r bakon.
1889.. január 28-án, hótfrtn délelőtt háromnegyed 12-kor, látták Rudoir, a monarcMa. 30 esztendős^ trónörököse |Ss a 17 esztendős Vetsera Mária utoljára a. császárvárost.
A űakker galoppban indult meg a Wienerwaldon fát a maycrlingi vadászkastély M& ,
Útközben valahol Mődiing táján Braíflsch megállította a kocsit, meleg téglákat szerzett egy korcsmában, a fiakker utasai megittak egy féllitcr forralt bort éa aztán vágtattak tovább. Hó borította az erdők fáit és az országul mellett kíváncsi őzek álltak tágranyilt szemekkel. Varjuk károgtak a réteken és a házak ereszén, leerost-kedett a jégcsap... 1
Talán Alkuidnál, vagy HeUigoiv kteuznál járt a Bratfisch kocsija, a mikor a Vetscra báróué bécsi palotájában gondolkozni keadett azon: mit is kellene tenni. Az első percekben Larisch grófnő bejelentése nem okozott valami túlságosan nagy ijedelmet, mindenki azt hitte, hogy ebédre, vagy legkésőbbíuiólutánig Mary meggondolja magát és előkerül. Pontosan 24 óra telt el Vetscra Mária eltávozása óta addig, amig ax anya rá tudta magát szánni arra, hogy egyenesen a rendőr, séghez, megy. Ez is azonban a legnagyobb diszkréció mellett tőrtént, hiszen még január 29én is csak attól rettegett a család, nehogy nz újságok, a nyilvánosság - megtudjanak vnlamit Az a társadalmi osztály, amelyben Ve t soráék. él tok, mindennél Jobbsn rettegett a pletykától és az a módszer, ahogyan WS eltűnést, kezelték, a maga legapróbb részleteiben is pontos és hűséges fotográfiáját adja Bécs arisztokrata életének és a tipikus bécat bürokráciának...

Az Eötvös-téren megállót kémek a kaposvári autóbusz szintire
Kaptuk az alábbi levetet: Mélyem tisztelt Főszerkesztő Ur 1 Tisztelettel alóllnottak azon kéro-lcmmlei fordulunk B Zalai Közlönyt BytlvjXMápWMIée az\'IlletékM Té-\' nyezőkhöz és itt »Ms«rfcaik « jkA. gármesler úrhoz, hogy hassanak! oda, hogy a Kaj>osutoól. Nagyka. nizsára érkező autóbusifáat ne csak a végállomáson* hanem mielőtt oiia leint, ez Eötvös tér tn kórház utca sarkán, vagy azon a 1ájon. á> álljon meg.« | t
Ugyantotaz autóbuszon sok vidéki jön be a kórházba, r&ufu a betegei látogatására, részint az orvosokhoz, ugyancsak ttJnnycbb st mérrtelej, elérése, de számos egyéb indok és cél van, amaly kívánat, issá teszi azt, hogy • MA.VART snitóbusna, mielőbb » végállomásra befut, egy pillanatra megálljon az Eötyfts tér eme részén is. Sokataj»lení ez az ottani környék lakosságának is. Nem okos sem küldést, jent- egyéb terhet m váljak tnak. minthogy-egyetlao egy peroét veszt igénybe a inonettwndnejt Az egész kömyék lakosságának kívánsága ez
Fogadja mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur soraink közzétételéért előrte is hálás, köszönetünk*
Több, alitria-
Dd Antal István államtitkár vasárnap éjjel Nagykanizsán keresztül visszautazott Budapestre
Dr. Antal István igazságügyi állam-titkár, Drózdy Győző és Jenoy András országgyűlési képviselők a kiskomá-roml kerület egyes községeiben vasár-nap szervezkedő értekezletet tartottak, így többek kőzött felkeresték Homok-komáromi, Hosszúvölgy, Püzvólgy,
Bocska stb. községeket, nhol a lakosság mindenütt nagy melegséggel fogadia a Nemzeti Egység képviselőit, különösen dr. Antal István államtitkárt. Vasárnap óijel a három politikus a nagykanizsai állomásról visszautazott Budapestre.
Kopsteinék ékszereitől az utcán hagyott biciklik lámpájáig mindent lopott két fiatalkorú
Mindöss;* ti \'éves az egyik fiu, 16 éves a másik és mdrfe vádiolt, ként szen>|>elnck a biróság eiött Az egyiknek meghalt az apja, édes-anyja a kórházban fekszik; a másiknak az édesapja Jött el a tárgyán lósra a fiatalkonruak bírósága elé. Mindkettő azon az uton van, ahonnan nehéz a visszatérés. Szánalom fogja el az embert, ha végigtekint a két fiatalkorú gangsztor-jelöltön; akik sztcmlesüne állnak Makáry VilmoB tanácselnök előtt.
A vád Súlyos. A betörjek, betörési kísérletek toivajlások egész sorozatát követték el
A rendőrségre te^yro-másra ér* kezlek az utóbbi időben a feljelentések, panas«»k. így a Kopsleln bútoráruházat is felketestik és az üzletveaetőnő aranyóráját, ,gyüril|_ jét ellopták, az ott talált iiezsgős-üveget is kiüli tették. Pollák Egon szállítmányozónál is jírtak, ott Is különböző tárgyakkal megrakodva
távoztak. Schniidt ccetgyáros irodi-jál>.ui, Rabinck Dezső ékszerésznél is megfordullak. Megpróbállak Or-szágh József üzlelébe, Mattcrsdor-ferék kamrájába is behatolni, de olt hiálja próbálkoztak. Az utcfln hagyott kerékpárokról nűntegy 8 csellien leszedték a viUanylámpá-kat. A jiénzbői cukor, mozi és egyebekre julott.
Igy élték világukat, amig egyna-iwn rájuk csapott a nemezls az egyik detektív alakjában, Mindont bevullo\'ltnk, igy kerültek a Tl.ital-kot uak bírósága elé.
Némán állják a bird crkölcsl prédikációját
A bíróság a bizonyítás beiéjezéso után inindkjettőt javítóintézetié utatt,i, hátha sikerül ott még embert faragni belőlük.
Az Ítélet elhangzása után mindkettőt azonnal őrizetbe vették és lekísérték a fogházba.
Kik kaptak ingyen mozijegyet a héten ?
„Nlna Petrovna" a francia filmgyártás remeke
A Zalai Közlöny minden héten két Ingyen mozijegyei sorsol kl előfizetői között.
A szetencse ezen i héten a kővetkezőkre mosolygott: Cseh Lajos, Eötvös-tér 32. Kelemen Rasó, Dcik-ttr 9. Ehhez a filmhez nem kell külön kommentár: francia film, Tour|anszky rendezése, Isa Mironda és Fernand Oravey művészi Játéka : — mindez egymagában elég biztositéle arra, hogy e heli mozijegy nyerteseinknek művészi élményben lesz részük. A filmet kedden és szerdán mutatja be a Városi Mozi.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
Már
részletfizetésre vehet megbízható
kerékpárt. ♦
Szabó Antul
Kérjen árjegyzéket
kerékpórnagykereskedő sport-Qzletében. Fő-ut 5, Telefon 91.
TRUNKHAI TRUNKI\' TRUN TRUN TR1 TR TI
5
\'GYA\'R GY/SR
ÍUNKHAHN *0TCT0GYÁR GYÁR BUDAPEST, XI. LENKE-UT\'117.
W Május 8-án\'lesz^ * a „Haladás" templomi hangversenye 1 ••
Közöltük, hogy a lűmeves szonibat-helyl < Haladás• dalárda a nagykanizsai kalhőükus kulturház alapja javára nagyszabású templomi hangver. senyt rendez. Technikai\'okokból azon ban az oredetileg fixirozott terminust meg kellett változtatni. A .Haladás-vezetőségével való megegyezéssel a templotmi hangverseny idejét május 8-ban állapították me,^. A műsor válo. gatott és igazi műélvezetet fog nyújtani, emellett a "helyárak olcsók lesznek, ugy hogy a liangverpenycn mindenki részt vehet. Részletes programot legközelebb közlünk. (:)
TIz hónapi börtönt kapott a llspel fúrásoktól elbocsájtott gépész
Nadral István nagykanizsai géplakatos a lisj>ci olajfurótelej>en dolgozott. Egy napon a vállalat vezetősége megtudta, hogy Nadnai büntetett előéletű. Nyoml>an kiadták az; útját, de Nadral ahelyett, hogy jóvá tette volna a multat, bement a gépházit, az egyik gépről egy vastag" szijjat levágott és kétfelé vágva eladta. Az egyiket a 83 éves KcLner Ignácnak, a másikat pedig egy Németh István nevü cipésznek. Azután Bojtor Kálmán darálómnlmátnan is szijjat lopott, ezenkívül javitás végett neki átadott dolgokat elsikkasztotta. Kiscsehi községiben szállásadó ját, Miilei Fenencet is megkárosi-totta. Mikor szorult a hurok nyaka köpüli\', eltűnt, vfle hyomozólevelel/, bocsátottak ki tellene, elfogták és tószállitották a kanizsai ügyészségre. Azóta vizsgálati fogságban van. Most vonta felelősségbe « kanizsai törvényszéken Makáry Vilmos tanácselnök. Nadrai nagy nyomorával védekezett. Mivel Nadrai már büntetve volt, a bíróság 10 hónapi börtönre Ítélte. , | |
— Naptári Április 12. kedd. Kom. kai Qyula p. Protestáns Gyula. — Izraelita Nlzan hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-Ig a Fekete sas gyógyszertár éa a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden eeéns nap nőknek.)
mm Bátorokban a Kopflteln-eóg vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-tésl feltételek mellett
ZALW KOZBOKV
Együtt raboskodtak, együtt gründoltak panziót a Balatonon, együtt kerültek a börtönbe
njra
A gyenesdlásl Tulipán-Ügy szenzációs szélhámossága a törvényszék előtt
Csak a jó öreg Volgt.inester szállóigévé lelt köpenickiádája méltó párja annak a szélháiiH«s;ígTiak, n níft két |»sti .vállalkozó* követett el, mikor a BuIat<wi|>arton egzisztenciát akartak maguknak teremteni ,|)cstl módra, és egyetlen fillér nélkül megvásárolták a gyenesdlásl >T\\ilipán*.panzlót, inig egy napon az egész agyafúrt machináció kiderült és a nagyszabású csalás elkft-velői nondörkézie kerültek.
A feljelenlós és nyomozás anyaga S\'erint UUMjtlI Matyó János Imda-
919 pesti kitlukatrendező M é» Luszllg Béla buda J pesti pincér
korábban együtt raboskodtak,
onnan IsnKyték egymást. M^kor kiszabadullak és visszatértek a IKilgárl élftlie, már egészen elfeledkeztek »kjaiyerespajtásságuk«.ról. Egy na|K>n a sors ismét Összehozta éket és akkor felvetódött a kérdés : jó lenne egy biztos éJetbázist (erem-tenl. Matyó elmondotta, hogy van
neki egy Jómódú menyasszonya Lajosmizsén, akit cl akar vennj, do ehhez nincsen nn\'g a szükség anyagi alapja : njnes állása, Lusztltf Béla is szeielett vedna megfelelően elhelyezkedni. Luszllg Béla, n pincéi\' kijelentette, hogy legjobb lenno, ba a Balaton mentén valamilyen vendéglőt vagy panziót nyitnának^ mert i
a Balatonmentén van még üzlot,
olt még lehet megélni. Az egykori rab-társak végül is munkába lép\' tck. Nem volt mit veszíteniük. Apróhirdetést tellek közzé a Pesli Hírlapban, hogy i>anzióbérielet ke-re-\'tfiek. Még a jelibe is ügyes volt:
.Ügynökök nélkül".
A horog kétségkívül nem volí rossz, mert a hirdetésre jelentkezett Papp Páiné Farkas Margit székesfővárosi élelmezési felügyelő neje, aki Gyenesdiáson lévő .Tull-j)án« lievü ismert panzióját ajánlta megvételre j"
,HáI» az Égnek... derék úriemberek vették meg a Tulipánt"
A gyanútlan asszony becsületes ajánlatot tett, ami a két .jiesti fiu*-nak ka|ióna jött. összenéztek és másnap jól kiöltözve, nagyszert* svádával — színészek sem tehették volna jobban _ boálllottak Papiméhoz. i
— (luszti vagyok; — mutatkozott be Lusztlg Béla, akinek nevét o bünügyl nyilvántartásban már nagyim ismerték, mig társát unoka-öccsének állította be. Olyan jől ját-szólták szervüket, "hogy Pa^a örült: - sikerült lenctes emberek, nok a panzióját eladnia. Azonnal le is uIáztak Gyenesdiásra, megte. klniettek mindent, a legjobb információkat ka|)ták, mine\'fflz egyik visszatért Pappnéhoz, hogy az ügy-lelet perfektuálja, míg « más(k lenn maradt, renováltatta a panziót, ^rendezkedett és adta az uj •tulajdonost*, később hr. .igazai-töt*. pappnéval megegyeztek a vételárban 26.000 Jiengőben, aki erre előleget is kért. Pappné a •sikerült. ügylet feletti örömébea levelel is irt haza édesanyjának Gye-ncsdlésna, hogy ■•hálát ad az égnek, hogy sikerüli jól eladni a panziót* és kért,\' édesanyjának hozl. zájárulásál is a vételhez. Derék úriemberek vélték meg, akiknek boldogulást is kiván, irta haza Dlásra.
Az első nehézség azonban csakhamar, a kért előlegnél mutatkozott, sehogyan sem lud-lák az előteremteni. Húzták, halaszi-lollák a dolgot, mlj; sikerült nehezen 300 ]yengőt leszumiuk, később szintén valami kisebb feszeget. Pap(>né azoniian még mindig nem gyanított semmit, sőt azl kívánttá a két •vevőnek*, hogy .segitse őket Isten ugy, ahogy az ő édesapja Ja olt boldogult*...
Ezalalt Matyó János szé|ien he-rendezkedett a Tulipánban Hitelbe. Megindult az üzem. Vásáreltak a keszthelyi üzletekben. Hitelbe. Ml-ulán a megindult üzem forgalmazóit, a jövedelemből törlesztették a
bevésái\'liisoknl. Alkalmazást nyert főpincér, pincér, szobaasszony, slb., mindegyik liiztositék mellett Kovács Árpád fő(>tneér 1000 P bjzlo-silékot tett le, Engler János főpincér 1600 P-t, stb. Mikor |
olfogyolt a biztosíték, kölcsönt is kért Matyó a jiincértöl.: Lusztlg sem igen maradt hátra Matyó mellett, mert ő még
yaohtot is vásárolt, AZBínftA amll elne\\eiclt »Kó-. sál inlktor.-nuk. OÉs
inig vígan .lélxiltak* és adták az .uj tulajdonosokat* Diásunés Keszthelyen, mindenütt nagy tiszteieltei övezték őket, addigra ej(yre közeledett fcJé|ükazelkerülhotittkn végzet. A hullámok lassanként ösz-szecsaptak felettük. Pappnénak végül ls gyanússá kezdett lenni »a két úriember* machinációja, akik azzal nyugtatták meg őt és a hitelt, zőket, hogy felmutattuk elöltük egy
14.000 pengőről szóló takarékkönyvét, amelyről később kiderült, hogy hamis.
Egy 6 iwngős( tettek he betétnek az egyik budapesti |>énzintézetnél és azt 11.000 |>engőre hamisították! Elmondták, hogy ezenkívül van
W38. ápillls 12
10.00(1 (xmgő készjjónzük és 2000 iwngö künnlevő követelésük. Van tehát fedezetük lzővon. De mikor papi«ié még a kért 2000 peílgő előlegei sem tudta n*igkai>ni, rájött arna, hogy hazudtak, érdeklődni kezdett vevői kiléte Iránt és taná. csot kért hozzáértő emberektől.\' Ezek nyonilzan megállapilottákíj hogy Pajipné szélhámosok hálójába került. Végül is a pénzügyőrség felszólította Malyót, hogy
azonnal zárja be s penziót és vonuljon ki onnan, különben kar.
hatalommal kilakoltatják. Megindult a kutatás Malyóék és •Husrti* utáj\\ és akkor derült kl, hogy büntetett előéletű emberek. Papimé megtette/ feljelentését. Körözés alapján sike-
rült mindkettejüket elfogni és a Markóba kerültek. Kihallgatásuk! alkalmával részijén beismerő vallomást tettek és elmondták, hogya takarékbetéti könyvet harmadik! társuk, egy Schwartz Sándor nevű\' (icsti ügynök hamisította a »Kulaos« vendéglőben. A rendőrség körözést adott kl Schwartz Sándor ellen, a kiről kiderült, hogy | i
dollSrhamlaltásért és bélyeghamisításért meg egyebekért jó néhány évet töltött börtön ben. fegyházban Ef is fogták, de kihallgatása alkalmával tagadta, hogy ő a két embert ismerné. Matyó ezael szembon a szemébe mondta, hogy ö hamisított* a betétkönyvet j (
Fegyház... Börtön..
Felmentés
Ilyen előzmények ulán került na ügy a nagykanizsai törvényszék elé. Az első tárgyalásnál a bíróság a bizonyítás kiegészítését rendelte el. Most volt a második tárgyalás. Mindhárom Vádlott szuronyos fog-hézőr kíséretében -jelent meg. Luszllg (Huszti) Bélát « VcRedl csiUaglitlr\'lön rabkórházából szállították ie Ismét Nagykanizsára. Beteg ember, kinek napjai megvannak számlálva. Matyó most is elegáns volt. Matyó mindont beismert, mindent Izevaliott. Lusztlg Béla rendkívül óvatos volt vallomásánál, kellő •bünügyl gyakorlata* lévén. Bünteienségét hangoztatta »0 csak főplncérként ment le Gyenesdiásra* - védekezett, ö nem. volt Matyó társa. Nem folyt be a tárgyalásikba. A hamis takarékbetétről sem akart tudni. Schwartz Sándor teljes ártatlanságát hangoztatta. Matyó János cllénlien la szemébe r.iondta Luszllg Bélának, hogy társas vi-szonyban voltak, ő volt a főnök-helyettes. Lusztig erre replikázott: Mindent a Matyó csinált, ő intézkedett. Én csak parancsát tel-\' jcsilettem...
Matyó vlszcnt kltartottamellett; hogy Lusztlg csinálta az egészet, o adta a gondolatot, hogy jó lenne á Balnton.mentéri ;>anzíót nyitni, mert az egy aranybánya.
Hát kellett nekem ahhoz Matyó János, — kérdezte Lusztig a tárgyaláson — ha én akarok eiíy üzletet nyitni ? Én vagyok a szak-ember. (
Malyó János a s/einélie mondja Schwartznak, hogy a .Kulacs* ven-déglőlnn határozták el a \'takarék-, betét hamisítását, de Schwartz tiltakozik ez ellen. Zseniálisan Védekezik. . |
Papji Pálné Farkas Margit a koronatanúja a bilnjiemek. A vád-lotltak szemébe mimdjn, hogy meg akarták venni \'a Tull-jián panziói. Matyó 25 ezer pengőért szóbelileg velte meg. Majd elmondta, hogyan hite-
FlflT-automobilok
Topollno 500, Balilla 1100, Balilla 1000
kSrzetkápviselete éa bemutató kooai i
Scbleslnger Gyula vaskereskedőnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
gelie őt az előlegnél. Makáry elnök; szembesíti a károsult úriasszony! a vádlottakkal. |
— Nagyon jól voltak öltözve, ezzel és fellé|>ésükkel tévesztettek meg engemet, mondja "Papimé
Majd a lanuk kihallgatására kerüli sor.
A bíróság déluian 6 órakor hirdette kl Ítéletét. , < Matyó Jánost három esztendei fegyházra és öt évi Jogfosztásra^ Lusztig Bélát másfél \'évi börtönre és három évi jogfosztásra Ítélte, ellenien Schwartz Sándort felmentette , és azonnali szabadlábrahelye-zését rendelte el. A védő kérelmére a beteg Lusztig Bélét az Ítélet Jog. erőre emelkedésiig színién .szabadlábra helyezték. Matyónál sulyosbi-tónak vette a bíróság, hogy szegény pincéreket is lecsapolt, akik elvesztvén pénzüket, nem tudnak most álláshoz Jutni, Lusztignál a bíróság enyhllőleg figyelembe vette családos vóllát éti hogy súlyosan ixileg. \'Schwartz Sándornak tagadásával szemben csupán Matyó ter-\' helö vallomása állott, semmit más bizonyíték nem volt ellene te igy fel keljeit őt menteni. i Mikor Makáry elnök kihirdette a bíróság Ítéletét, Matyó sirVa fakad I. i
A klr. ügyész Schwarlz \'felmenté-sél tudomásul vette, azonban a két elitéit büntetésének sulyosbitfcáért fellebbezett.
EMLÉKEZTETŐ
Májna 1.
Az Irodalmi Kör Kodály-haagv*-aanye 9-kor a azinházban.
BUDAPESTI NEIZETKÖZI VÁSÁR
áprilia 29—m*]ua 9.
1800 kiállító. - 7 külföldi állam hivatalos részvételével.
TELEVÍZIÓI
Repülögénklállltáa. divatbemutató, rádióüzenet közvetítés rövid és hosszú hullámon, építőipari tőzsde, kongreaasuaok, stb., slb,
50°/o-os utazási kedvezmény
Hudapealro április 23-tól május 9-ig - Visszautazásra április
29-iől május 16-ig.
Vé.ériya.ol.éni kanható a váaárlro-dánil, Budapest, V.. Alkolmány-utoa 8. N.gykulsai., a Nagykanizsai Takarék-pénitár Rt-nál éa aa [BUSa-tttknál.

ZALAI KÖZLÖNY
h
Idegölő küzdelemben döntetlenül végződött a rangadó
NTE—Zrínyi 3: 3 (3 : 0)
Orkán szerű szélien, meglehetős kis számú közönség mellett játszotta le a két csapat bajnoki mérkőzését. Fut-ballról a rettenetes nagy szélben még csak szó sem lehetett, izgalmUt azon- j ban annál többet nyújtott a rangadó. Első félidőién az NTE játszott srél | támogatósával állandóan egy kapum, kapusa még labdát somi kapott, szünet után a Zrínyi ostromolt és játszott végig az NTE térfolén.
A két csapat a következő felállítás, ban játszott.
NTE: Bedő — Csáki, Varga — Kiss, Kovács, Csetneki - Farkas Szol-lár, SzalW), Istenes, Csász.
Zrínyi: Gozdán — Kárpát, Bal>os — Beke, Balws, Horváth — Tóth, Pilipár, Csöngei, lioda, Stróbl.
Az NTE állandóan egykapura játszik, csatárai azonban ne.n lőnek ka. pura. A Ö. pereién Szabó 20 m. szabadrúgását a kapufa me.iti. mnjd ugyancsak Szabó luitalmas rúgása gi\'l nak látszik, Gozdán gyönyörűen védi sarokra. A Zrínyi nagyszerűen védekezik, a védelme? állja a meg-megujuló NTE támadásokat. A 22. percben azonban megtörik a jég. Csász sarokrúgásán Gozdán kiüti, Istenes közelről a hálóba lövi (1:0). A 27. percben Farkas Szollár összjátékából S/ollár küld nagy lövést kapuia, de Gozdán remekel. A 28. percben Szabó 20 Itt. szabadrúgása Babos fején irányt változtat és védhetetlenül Yágódik-Gozdán
hálójába (2:0) A 36. percben Farkas beadásszerü lövése Gozdán feje föl itt jut a hálóba (3:0). Itt hibázott Gozdán, mert kint állt a kapuból.
A második félidőre Farkas is hátramegy, Itfy az NTE 3 hátvéddel vé:le. kezik. Az NTE védelmo elejé ől ke/.dve az időhúzásra rendezkedik be. A védelme hatalmüs munkát végez és sikerül is a második félidő 34. i>ercéig lartani az e-edmónyt. Csak Csász és Szabó van elől, Szabó azonban a 12. l>ercben Kárpáltál való összecsapásnál megsérül és végig sántikálja a mérkőzést. Az NTE alig engedte lövéshez a Zrínyi csatársorát. A 34. ]>creben Pilipár egy váratlan lövést küld 25 mé\'.crről kapura, to)4y Bcdő fölött a hálóba szál (3:1). Az NTE védelem merzavarodik és a következő percben egy kapu mellé tartó labdába kiss belefejel, Farkas lábának vágódik és a hálóba (3:2). Ezután Kiss, majd Csász kerül a sérültek listájára. A 13. percben egy lajws guruló labda a kapufáról pattan vissza Boda elé, aki éles szögből a hálóba lő (3:3). Az utolsó percben a Zrínyi sarokrúgással veszélyeztet, nagy kavarodás támad, de a védelem tisztáz.
Az NTE csaptából Varga, Farkas és Csetneki emelkedett ki, a Zrínyiből Gozdán, Kárpát, Babos I. dicsérhető.
Palkó biró kifogástalanul vezette a mérkőzést.
(O/i)
1938. április 12
— (A várraegye nyugdíj-bizottsága)
kedden, 12-én délelőtt 10 órakor ax alispáni hivatalban ülést tart és a kisgyülésen tárgyalásra kerülő ügyeket tárgyalja le. v
— (A MANSz lelkigyakorlata) már ma, 11-én, hétfőn este hat órakor kezdő lik a plébánia-temploimC>nn. Elmélkedések: hétfőn, kedden és szerdán, közős szentáldozás csütörtökön íreggel 8 órakor.
— (Pedagógiai szemináriumi hlr)
A zalaszentgróti pedagógiai szemináriumi gyűlés időpontját megváltoztatták, azt május 12-én fogják megtartani.
— (Halálozás)
Gyásza van a nagykanizsai Ipartestület vendéglős szakosztályának. ö*v. Kaufer Józseftié. a legrégibb kanizsai vendéglők egyikének, az Utolsó garasnak tulajdonosa vasárnap délben váratlanul/ 66 éves korában elhunyt. Tisztes, megbecsült tagja volt a nagy. kanizsai vendéglősszakoszlálynak, mely testületileg vesz részt holnap, kedden délután fél 3 órai temetésén. (:)
5a nem Jól lát, J.1ÍI1.,
Fenyiesi QySrgy
ó:\'á* ér. Makoptlkus meiterhe*
Fő-ut la Dobrovics-háx.
SziiIiiiiI iirwi riceptn is káuittkI
— (Körállatorvos Szepetneken)
Szepetnek község minden lakosságé, nak négi vágya volt, hogy körállatorvosa a faluban lakion. Most ei az óhal teljesült, dr. Sinkó Ferenc Kis-kanizsáról Szepetnekre telte át székhelyét. Dr. Sinkó vasárnaponként ösz-szegyüjli a gazdákat a kulturház nagytermében és a helyes állattenyésztésről, állati betegségekről, azok felisme. réséről és ellenük való védekezésekről tart alaposan felkészült előadásokat. Akik sertéspestis ellen oltatnak, azoknak díjtalanul végzi el u munkát.
— (A rendőrség munkája)
fdárciusban a kanizsai lendőrség 62 esetben teljesített bűnügyi nyomozást és kiderített 45 esetet. Az egerszegi rendőrség 39 osctben nyo-mozott és 37 esetet kiderített.
— (Könyvadományt)
küldtek ujabban a külföldi magya-rok részére: dr. Szabady Lőrinc 1 könyv és több évf. folyóirat, I\'app Nándor 8 könyv, Horváth Olivér 1 könyv, Beleznai Karola 3 könyv, Joó lmréné 30 könyv, Bánfalvi Ignác folyóiratok. — Vánkos Jenő tanár kéri azokat, akik még szándékoznak könyveket ajándékozni, szíveskedjenek azt szerdáig hozzá eljuttatni.
— (Kénforrás Hévlzszent-andráson)
Hévizsz>entandráson, mint itmeieles, a vízvezetéki munkálatoknál kénes forrásra bukkanlak. A forrásvízből most kénes szappant készítenek. A gyártást máris mtegkezdték ós igy két-szeies hasznot hoz a gyógyforrás a szentan d rá sióknak.
— ButorklAllitáa ónkat tekintse meg minden vételkényszer nélktll. Kopsteln butor&ruház.
TenniszUtők
P 8.S0 tél nagy választékban.
I.vgjobb haroxAa I R
Vágó Endre illatszertárában.
NTE II.-NZTE 11.3:0(0:0)
Vezette Valdman. Az NTE megérdemelten győzött. Góljait Baranyai II. (2) és Polliik lőtte.
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
NVTE II.—374es Cserkészek 2:0 (0:0). Vezette Bárány. A Vasút góljait Braskovics és Góezi rugla.
Kerületi eredmények
KSE—ZsSE 0:0. KTSE-PBTC 1:1 (1:0). PVSK—PAC 6:0 (2:0). DVAC-MSE 1:0 (1:0). PEAC—KRAC 0:0.
Nemzeti Liga eredmények
Ferencváros—Hungária 1:0 (1:0). Szeged—Budafok 1:0 (0:0). Újpest—Nemzeti 3:2 (3:0). Bocskai—Phöbus 4:1 (2:0). /Kispest—Elektromos 21 (2:1). Eto—Budai «11. 2:1 (0:1).
(Letenyel sport)
Vasárnap volt a Letenyel Lövész-egyletnek Tétszerdahely Sportegylettel futballmérkőzése. Az eredmény 8:4 Letenyo javára. Félidő (6:1). Nagy lelkesedéssel fogadta Letenye közönsége a tavasszal élctic kelt sportot, melyben nagy része van dr. Va-lent Gusztáv fogalmazó gyakornoknak.
A polgármester felhívása a NTE tagjaihoz
Az imjmár 72 éves Nagykanizsai Torna Egylet sok szép emléktárgyat, zászlót, versenydijat, oklevelet, érmet stb. kapott. Klubház hiányában, sajnos ezek a tárgyak rendszerint ai egyes szakosztály verőtöknél, vagy egyes ta-
goknál nyertek elhelyezést. Elhatároztam, liogy az NTE-t illető emléktárgyakat stb. összegyűjtöm és biztosítom egységes elhelyezésüket. Ezért íel-kéie.n mindazokat, akiknél az NTE-re vonatkozó bármely tárgy van, azokat dr. Szűcs László polgármesteri titkárnál (városház, I. cm, 13. ajtó) sürgő sen leadni sziveskedjonek. (:)
Még e hónapban megkezdik a költségvetés tárgyalását a Házban
Budapest, április 11 A kormány tagjai Darányi Káknlin miniszterelnök elnökletével mia délelőtt minisztertanácsot tartottak. A napi kérdéseken kivül a minisztertanács a milliárdos terv kivitelére vonatkozó kérdéseket is letárgyalta.
Ami a költségvetést illeti a Ház pénzügyi bizottsága a jövő héten, 20-án kezdi tárgyalni és remélhetőleg egy hét alatt végez vele. Igy még e hónap végén, 2U-Íke táján benyújtja jelentését a Házban, amely azonnal meg is kezdi a költségvetés vitáját.
Véres események a spanyol fronton
A spanyol hadszíntérről érkező je-leütések szerint a vörös csapatok váratlan támadással visszafoglalták Cor-reskajárót és borzalmas vérengzést vittek végbe. A nemzeti sereg a tenii>-lomba vonult vissza és ott eltorlaszolta magát. \\
Más oldalon a nemzetiek folytatták előrenyomulásukat. San Salvador elfoglalásánál a megcsonkított holttestek tömegeit találták.
MEGMÉRGEZTE MAGÁT a budapesti Elek-panzióban Prócs Kálmánné 50 éves úriasszony. Tettének oka idegbetegség.
_5-
Megrögzött székrekedésrél és annak mindenféle káros következményeinél a gyomorbélcsatornát reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József* keserűvíz alaposan kitieztiija, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja a vérkeringést megélénkíti a keIKmes közérzetet és fokozott életkedvet teremt. Kérdezze meg orvosát.
— (27 tüzeset Zalában 1 hónap alatt)
Zala vármegyében március liónap. ban 27 tüzeset volt, tehát csaknem minden napra jutott egy. Hat esetben gyújtogatás, 8 esetben gondatlanság, 1 esetben kéménytüz, 1 esetben gyermekek játéka volt a tűz oka, miig 11 esetben kiderítetlen. A tűzkár 33.310 pengő volt.
— (Falbontó betörök)
jártak az igali Hangya üzletében minap éjjel. A padlás tetejét is átfü. ^^ részelték, a pénztárt
f\'Sfftl pedig feltörték. Ugy
\\ Bgjffl látszik, nagyobb pénz ^[jÜ\' " összeg után kutattak, l^rW de pechjük volt, mert a kasszában csak 8 pengőt találtak. Ennél többet nCm is vittek el árubán sem. A nyoittozás folyik.
— (Leesett a szekérről)
Szabó István somogyszentmíklósi lakos a szénával megrakott szekérről oly szerencsétlenül esett le, liogy kar. ját és bordáját törte.
— (Felakasztott magát)
Szabó András 60 éves kapolyi gazda a házához kózel eső akácfára. Mire a járókelők észrevették, már halott volt. Nem tudják, miért ment a ha-Iáiba.
— Saját érdekében és örömére S70l-gáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopitein Batorárahás 6ui niűbator-kiil-llti.it megtekinti, vételkényszer nélkül.
Szájápolás
LYSOFORM fogkrémmel és szájvízzel megbízható, IdtUnő és olcsé.
30 halott egy moziban — vaklárma miatt
Rio de Janeiro, április 11 San Paulo városkában vaklárma kö-vetkezlébcn borzalmas tönvegszorem sét lenség történt. Az egyik moziban egy néző minden ok hélkül tüzet \'iáltott, ftmire a tOknlcg eszeveszett törtetésben a kijárat felé rohant. A< vad dulakodásban 30 gyermeket balálra tapostak, a sebesültek száma meghaladja a 100-at Is.
FénkyképMfk flBy«lméb« 1
Felvételei sikerét biztosítja a „BEX" film és „bex" lemez, a magyar gyáripar csodája. Külföldi áruval szemben versenyképes, ára azonban jóval alacsonyabb.
Kérjen préba filmet az •fyaJiramlUUlt Vastagh totó Nagykanizsa, Fő-ut 10. és Caengery-ut 1. (az udvarban). r
FÉRFI SPORT IMS
P 2-50 ,
EHREMSTEIDHÉL.
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETŰT" VERSENYE
u 1! U 1
BALA1 KÖZLÖNY
1986. áprilil 12.
IDCáf
Hideg!
Prognózis: Még erös északi, északnyugati szél, változó felhőzet, több helyen záporeső és zá-porszerü havazás, a hőmérséklet alaosony marad, a szélvédettebb helyeken éjjeli fagy. A nappali hő kissé émelkedlk.
A Meteorolofdal Intózet nagykanizsai megtlgyelőállomAaa Jelenti»
Hőmérséklet tegnap eete 9 érakor: + 1-8, ma reggel — 0 2. délben + 6-4. Csapadék: 0 7 «<..
APRÓHIRDETÉSEK
ftpióhlidat.i dl)a vat.inap .1 ünnepnap 10 nAlf BOinitr. minden to.íbbl u4 0 ftiUr, li.lkninep 10 tiAla 60 (III.r, minden lovSbbl tió 4 lllltr.
Stiallgéx ierjesiiísíre Üzletszerzőt llx éi lutslékkai (elveszek. Szabó Antul sportSzlete. lOlti
Husvélr. Gailtag cipót vegyen. Kedvező hall lellzetéiie Is kapható. Oldó árak. - inrthy M.-ul 5. 1039
(1*40 hatitobis, két beláratu, dilitek "élű lakás. Dr Halser, Kolcsey-u.3. 1014
A város belteitlletén lévé kilia.U., összlotnloitos, modern lakás május t-re kiadó. Clm a kiadóban. 102\'.
Ewv háromszemélyes uri- és kétlulkís néi lodránub.r.nduás felszerelésKl eladó özv. Soói Antllnénál Sümegen 1035
Pla\'.l kőműves házaspár hliMiiti-•ágat vállalna. Clm a kiadóban. 1030
AramvBaataagyermekkocsl, márványlapok eladók. Vodtnálc Horthy M.-ul 29. mflhely. 1031
Balatonfaayvaaass, közel a Balatonhoz, azép lenyveíben kétszobás verandái villa eladó. Soltész József tanár Szombathely. 1032
Mlariaaaat vagy lakarttónőt felveszek axonnalra. Dr. Vásirheiylné, Sst. Imre her-ceg-u. 5. 1033
Nagyságos Asszonyom I Akár anyagot, akár kész dolgot óhajt Int, nálunk mindkeltót meq-
vásárolnl, találja.
Schiitz.
Eladó 15- -20 mázsa takarmányrépa. Magyar u. 83 sx. •
Paoaanyokárássyak kaphatók. Dr.
Merkly Fő-ut 12J •
Kétszobás konyhás Ilirdőszobás lakáa május t-ére klsdó. Érdeklődni lehet Németh fttsxeiilzletbcn. *
Klrálv-utca 5, számú ötlakásos kartaa-háa elsdó. Bővebbet ugyanott •
Csinosan kataraaatt szoba egy- vagy kél ut részére kiadó. Klrály-u. lCem. •
Saml-kéljragaAk, réz- és zománc-táblák, vésnöki munkák legolcsóbban készülnek Vékáaay Testvéreknél. •
álklakrallék, dtraagávék eladók. —
Arany János utca 4. «
eladó különféle félti- és nílruha. Kiút 17., em. a
■ agklahaló ügyes szobalányt keresek. Deák-tér 7. I. em. \' .
Ögyes kajárésaft felvesaek. Pó-ut 20.
Mindennapi levelesésból összegyűjtött k*l»aaat, régi vagy uj tömegekel, ma-gysrt ei küllőid!!, leioszlatott gyli|temé-nyeket bármikor megvételre keresik. — Barbarlts Lajos, a Zalai Köslöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telelőn 78 ss vagy személyesen mindennap d, u. 5-6 óra között.
Kiadja a laplulajdonoa Közgazdaság Rt. OutenbMg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó : Zalai Kárai,.
Alulírottak ugy a saját, mint az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatják, hogy
özv. Kaufer Józsefné
■xHL Epptnger Amália
folyó hó 10 én áldásos életének 66-ik évében váratlanul elhunyt Drága halót unk földi maradványait április hó 12-én délután V«3 órakor helyezzük örök nyugalomra az izr. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1938. ápr. 11.
Nyugodjék békében I Gyermekei: Ceollla férj. Kováos Ven-delné, Sándor, Teri férj. Weber La-Josné, Böske férj Holtzer Lászlóné, Imre ; testvérei: özv. Pollik öézáné, Epplnger János (Cs<sztreg), valamint menye : Kaufer Sándorné Dene Sarolta, Kováos Vendel, Weber Lajos és Holtzer László és unokái.
Kesztyűk
Férfi bőrkesziyú P 5.20 NŐI bőrkesztyű P 4.90 Nőt cérnakesztyű P -.98 Női selyemharisnyák
már 1. - P-től Női dlvatkalapok
már 4.60 P-től
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Dlvatbáz
Horthy Mlklós-ut 1.
Ofcsén&jjot
oaftamczíbm szómkozTialik
M. kir. rendőrség nagykanizsai kapitánysága.
518/1938. 8«ám.
T<r*y: Oépjárómüvek időszaki ellenőrző felülvizsgálata.
Hirdetmény.
A m. kir. Belügyminiszter Ur március 17-ikl, 112,300—1938. sz. rendeletével a közüli forgalomban résztvevő közhasználatú gépjárómü vek és pótkocsik (póttengelyek), továbbá a magánhasználatú teher-, különleges gép|árómflvek és pótkocsik (póltengelyek) forgalombiztonság szempontjából való megvlzs-gáláiál rendelte el.
A nagykanizsai gépjármfl-kerüiet-ben nyllvánlatlolt gépjarómQvek megvizsgálását a kövelkezö helyeken és napokon e|lem meg:
1938. április 15 én 9 h-fól 13 h-lg Zalaegerszegen, a tűzoltólaktanya udvarán, a Zalaegerszegen és s járásban állomásozó gépkocsikat,
1938. április 25-én 9 It-lói 12 h-ig és 14 h-lól 16 h-lg Keszthelyen, a szolgabírói hivatal előtt, a Kes.lhelyen és a járásban Állomásozó gépkocsikat,
1938. április 29-én 9 h-tól 12 h-lg Balatonfüreden, a vásártéré.,, a Balatonfüreden és a járá\'ba állomásozó gépkocsikat vizsgálom meg.
1938. évi április hó 13-án, 20 án, és 27-én 9 h-lól 12 h-lg Nagykanizsán kizárólag kOihasználatu személygépkocsik fétzére tartok vizsgálatot.
1938. |unius 22-én él Jullus 13 án 9 h lói 22 h-ig Nagykanizsán a közhasználatú és msgánhssználatu tehergépkocsikat, pótkocsikat, autóbuszokat és különleges gépjárómA-vekel fogom felülvizsgálni.
A szükséges nyomtatványokat és bellzetésl lapokai hatóságomnál kell átvenni.
A vizsgálat dija:
Nagykanizsán gépkocsi: 2 P, pólkocs! (póllengely): 1 P,
Vidéken gépkocsi: 7 P, pótkocsi (póllengely): 5 P.
Figyelmeztetem a gépjármű-tulajdonosokat, hogy a felülvizsgálat elmulasztása a gépjárómünek a forgalomból való azonnali kivonását és a kihágás! eljárás megindllását vonja msga után.
Nagykanizsa, 1938. április 7. Krssznay
m. kir. rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője.
Szőlőben is csodás hatása lesz a
PÉTI-SÓ-nak
Tavasszal nyitáskor, az első kapáláskor, de legkésőbb virágzás előtt, adjon szőlőtőkénklnt M« 5 d.k.
PÉTI-SÓ-t
és figyHje neg az eredményi!
Kapható 1 kg. és ennél nagyobb mennyiségben:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-
szerek, gép stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Régi bírósági épület mellett Tel. 130. Ismertetők és használati utasítások dllmentesen bárkinek rendelkezésre állanak.
r—- mmwm *—i
I satad«ikl a kaljt ksrtakodttaál f I M lparoaotaUl aaaraaaa bal i
A ietenyel kir. járásblróUg, mint t.ickkőnyvl hatóság.
1738/1938. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Pál Anna végrehajlatőnik OrOnfeld János ná sz. Hamburger Eleonóra végrehaltásl szei fedő ellen Indított végrehajtást agyéban a telekkönyvi hatóság a végrehajtási átverést 1075 P 30 I. tőkekövetelés és járulékai behajtása végeit a Pusstamagya-ród községben fekvő s a puszlamsgysródi 313. sztjkvben felvett 101. hrszámu háznak udvar éa kerttel B. 13. alatt v(greha). tást szenvedő nevén álló lllelőségéie 1000 P kikiáltás! árban elrendelte.
As árverés nem érinti a C. 23. alatt 2410/tk. 1911. sí. végzéssel öav. Uilinfeld Jánosné sz. Hamburger Lóri javára bc kebelezett özvegyi haszonélvezett jogot.
A tkvl hatóság az árveréanek Puszta-msgyaród községházánál megtsilásárs 1938. év! április hó 30. napjának d. a. 9 óráját tttzl kl éa sa árverési feltéteteket az 1881 :LX. t-e. ISO. <j-a alapián megállapítja.
I. As árvetés alá eső Ingatlant a kl kiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908: XLI. L c. 25. §.)
Bánatpénz a kiklilláil ár 10°fo-a, amelyei a magsssbb ígéret ugyanannyi 0 o-áia kell kiegészíteni.
Lttenye; 1938. évi mátc hó 11. napján. Dr. Korpoas s. k. kir. jblró. A kiadmány hiteléül:
Balassa s. k.
lim ial*kkOBjv*aa.lá.
KBzaaizdasAfli Résnénytársasá|
fiutenters Nyomda és Délznlni Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet nsMűsső tatént. tiietl könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai KBzISay" politikai aspUsp azarkaaztAaéga éa kiadóhivatala
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, Agyvédi, gazdasági, egyházi és Iskoltl nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat éa mindenféle Ízléses küiwtásti nyomtatványokat.
Gyártunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveke!, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minla-zacskókat, zsákcédulákal, naptártömboket, falinaptárokat, dobozokat stb. elsőrangúid-vitelben és a legolcsóbb árakon. f
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
N»om. a lajjtiitaJduaos Kóz^nzdaaégt Bt,
lutasMcg Ny.as4. * KáMaJ IsuitMsM Váü»l>» k4«JTaiot»lál«s»u .Nagyiaviwitn. 1 »!«,, Mroly.
78* Avfolyim 83 szára.
Nagykanizsa, 1938. április 13 szerda
Ara 12 ttlí.
ZALAI KÖZLÖNY
é* kiadóhivatal: Pötri 5. izAm. mhuUca htfcözaap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ulöllzctési ára: egy hóra a pengő 40 filU Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: 78. a
Deficitmentes
költségvetés
Az ország tényekkel áll szembeni, amelyek a legközelebbi múlthoz viszonyítva is alig remélt hatalmas lendületet jelentenek és bizonyita-, nak a magyar gazdasági élet minden területén. Tényekkel, egymilliárdos beruházási programmal, annak immár teljesen klépüett, pon. tos és részletes munkatervével állunk szemben, és majdnem megfej ledkezíink arról, hogy ezek a tények nem önmaguktól állottak elő, nem valamely rajtunk és tevékenységi körünkön kívül álló okok okjo-zalai, hanem értékes \'-gyümölcsért, közvetlen eredményei annak a céltudatos, óvatos gazdasági, pénzügyi és devizapolitikának1, nemkülönben külkereskedelmi kapcsolatokat és értékesítési piacokat sikerrel megteremtő küljxílitlkának, amelyet a kormány következetesen folytatott. Ennek a céltudatos gazdasági és pénzügyi politikának első látható eredménye az ország népszövetségi pénzügyi ellenőrzésének megszüntetése volt, kapcsolatban a külföldi hitelezőinkkel kötött előnyös megállapodásokkal, második nagy eredménye, mondhatnók, hogy döntő sikere pedig az, hogy a kormány hosszú nyolc esztendő után először terjesztett deficitmentes kölségv«V tést a képviselőház elé.
Súlyos hil>a volna, Tia valaki meg! nem látná a deflcitmlentes költség* vetés és « győri miniszterelnöki beszéddel bejelentett, immár pedig törvényhozási szankció előtt álló egymilliárdos beruházási program között a legszorosabb okp&ati összefüggést. Énnek a halalmas ország, épitő és sok álkozatot követelő programnak az időszerűségét, de egyúttal a realitást, a létjogosultságot is a költségvetési egyensúly adja meg. Enélküi \'nem érkezhettünk volna ef oda, "bogy mttst m&r a szükí séges tatarozásokon tul, uj építkezésekhez foghatunk, elkezdhetjük ha. tárainkon belül a teljes biztonság megteremtését honvédelmünk korszerű kifejlesztésével és áldozh«W tunk mindazokra a hasznos beruházásokra, melyek közvetve szintén honvédelmi és biztonsági célokat szolgálnak ugyan, közvetlenül azonban gazdasági, szociális és kulturális téren izmosítják és gazdagítják az országot.
Mindezt elsősorban annak a kon-zerfvativan haladó, óvatos gazda* sági és }>énzügyl politikának köszönhetjük, amely meghozta a költségvetés egyensúlyát. Annak a kö. vetkezetesen és kitűzött céljai felé egyenesen, minden kilengés és ki-ténnés nélkül haladó kormányzati és devizapolitikának, amely gondosan ügyelt pénzünk vásárléerejénok megőrzésére,, szilárdan ellenállott minden kalandos pénzhlgltási\' és egyéb olyam fantasztikus Javaslatoknak, amelyekkel a gazdasáági életet egy időben valósággal elárasztották és erőteljes léptekkel haladt a
A cseh kommunisták forradalommal is megakadályozzák a szudéta-ügyben tervezett engedményeket
Mussolini nagy rádióbeszédet mond Genovában Hitler római látogatása után
Prága, április 12 A kommunista képviselők elhatározták, hogy tiltakozásukat jelentik Imj a kormánynál a szudéta-német követelések teljesítése érdekébefa lett kormányintézkedések és tervek! ellen. Elhatározták azt is, hogy az engedményes tervek megakadályozására forradalmi eszközöktől sem
riadnak vissza- Határozatukról ma értesitik a kormányt, amely igy is. mét igen nehéz helyzetbe kerül.
I London, április 12 A Daily Mali értesülése szerint Ciano gróf olasz külügyminiszter és felesége még a nyáron ellátogat, nak Londonba. ,
i Róma, április 12 Mussolini miniszterelnök május 1 t.én Genovába utazik, ahol néhány napig tartózkodik, közlxin azonban nagy rádióbeszédet mond. Igen fontos megnyilatkozás lesz ez a beszéd^ meri közvetlen az angoí—ofosz meg egyezés és Hitler római látogatása után kerül elmondásra. ,

Daladier és külügyminisztere Londonba utazik, következő lépés a francia-olasz barátság felújítása
Páris, április 12 A Daladier francia kormány ma mutatkozik be a képviselőházban. .A francia i>olitlkusok értesülése szerint az uj kormány a gazdasági-helyreállítás érdekében három hónapra rendkívüli Meghatalmazása, kat kér a háztól, ujabb 6 milliárd kölcsönt vesz íet\'és a vámpolitika és egyéb rendeletek megváltoztatá-ra kér engedélyt.
Politikai köröklwn azt hiszik^ hogy a Daladíer-kormányniik sike*-rül a többséget biztosítani
A párlok j>éntek délelőttig döntenek végleges maga tartósukról. Aj szenátus kedvezően fogadta a Dnla-dler.kormányt és támogatni fogja javaslatait. Ha a Ház Is megadja a felhatni ma zst a rendkívüli rendeletek kiadására, az uj francia kormány megszilárdulhat. I
Páris, április \\2r Beavatottak ugy értesültek, hogy Daladier miniszterelnök és\' Bonnet külügyminiszter rövidesen Londonija utaznak, hogy a két nagyhala* forn együttműködéséről tárgyaljanak. Bonnet a.\'/ltólag a m\'osf helyre-álló angol—olasz\' barátságot fel akarja használni; hogy a francia-
olasz baráti kapcsolatokat is felújítsák. Ez annál is könnyebb lesz, mert Bonnet személyes jól>arátja Mussoliniik és több vezető olasz jwlitlkusnak. j
• Bonnet ezenkívül a Franc o-kormánnyai is fcf akarja venni a tárgyalásokat.
A francia hadiipart is veszélyeztetik a sztrájkok
i Páris, április 12 A szakszervezetek a népfront teljes felbomlása esetére általános sztrájk kitörésétöt tartanak. Eddig 135.000 munkás sztrájkol, akik több mini 100 üzemet tartanák megszállva. A kormány egyelőre nem szándékozik erőszakos eszközökkel a
sztrájk-ügybe nyúlni, hanem me#. szavaztatja előbb őket. Később sor kerülhet a honvédelem körébe eső üzemek állami átvételére.
A helyzet mindenesetre veszélyez leti a hadianyaggyártást és a vas és férnipail termelést. i
A szovjet Franciaországon át küldött fegyverekkel igyekszik megakadályozni a spanyol vörösfront összeomlását
Egyre jobban elmérgesedik a szovjet-japán légi incidens
i Moszkva, április 12 Az elmúlt héten a japán formán/ tiltakozott Moszkvában a szovjet-rjepülőknek japán terület felett
realitások egyedül helyes utján. Ha a politikának értékmérője - aminthogy tényleg értékmérője — a siker, akkor ez a bölcs, megfontolt gazdasági és pénzügyi politika mosS dönlö sikert, fényes győzelmet aratott és megérdemli, hogy az osztatlan nemzet meghajtsa az elismerés lobogóját azok előtt, aWk ennek a l>olitiikának irányitói, felelős tényezői voltak és férfias, bátor elhatározással tudtak megmaradni a helyes uton.
Ezen az uton talán éppen a tjtyen-
való állandó átrepülése miatt. Mest hasonló jegyzéket intézett a szovjet kormány Japánhoz. Mandzsúriában ugyanis a japán repülők a határ-
kettedik történelmi órában érkeztünk el a végső állomáshoz, a deficitmentes költségvetéshez. Akkor foghatunk hozzá az országépitő munka győri progam jónak végrehajtásához, amikor a körülöltünk zajló nagy világpolitikai eseményvak megváltoztatják Európa térképét és az Idő és a kor parancsszava arra int, hogy mi sem "maradhatunk többé tétlenül trianoni határaink közölt. A mi időnk is eférkezett, hogy ktomeljük önmagunkat az igazságtalan és megalázó védtelenség álla-
vldéken többször szovjet terület fölé repültek. A szovjet géjxik szintén levegői* szálllak és i-^yekeztek kiűzni a japán gé]>eket, ez meg is
potából és biztosítsuk magunk S\'á-mára a létet, biztossá tegyük a jelent és megvessük a jobb jövő
alapjait.
Ezt a megváltozott helyzetet hozta meg nekünk a deficitmentes költség vetés. Pontot tett a mul egy szakaszára és megnyitotta a jobb jövő kapuját. Tőlünk függ, hogy milyen továbbji eoedmémyekct &r»ink el. A ml akaraterőnktől és főleg attól a nemzeti egységtől, amelyre törekednünk kel/, mert soha nagyobb szükségünk nem volt rá, mint ma.
»
ZALAI KOZkONY
1938. április 13
történt, egy japán gépnek azonban még szovjet területen kényszerleszállást kellelt végrehajtania Ezt a gé|)ct a szovjethatóságok lefoglalták.
Páris, április 12
Murjtnooszkból ismét nagyobb hajószáUitmány fegyver és lőszer érkezett Franciaországba. Most itt átrakják a szállítmányt és tovább
szállítják a vörös spanyolok részére. I
Az agy és a gerincvelő megbetegedéseinek kezelésénél a régóta bevált, tisitán természetes „Ferenc Jőzsel" keserűvíz — ko rán reggel egy pohárral bevéve — a tápcsatornát alaposan kitisztítja, a további bélmüködést elősegíti, a gyomoremésztést megjavítja és fokozott anyagcserél eredményez. Kérdezze meg orvosát.
« —" (]
Qrtikcg
A MINISZTERTANÁCS tegnapi ölé-sén a cukörrendelet lel összefüggő intézkedéseiről telt jelentést a pénzügyminiszter, Hömlan miniszter ar. értelmiségi munkanélküliség leküzdésére irányuló akció további rendeletét ismertette, mig Marschall földmüvelésügyi miniszter az utolsó kilenc hónap bir-tok|K)lllikai eredményeiről számült be.
GLATTFELDER Gyula csanádi püspök a Szent Imre szenátus szegedi alakuló ülésén ljenzédébcn kijelentette, hogy Isten igazsága nem ugródeszka és nem alku tárgya.
KARLOVSZKY Bertalan, a magyar képzőművészet kiválósága, a Képzőművészeti Főiskola nyug. tanára 80 éves * korálKiu elköltözött az élők sorál>ól.
A KORMÁNYZÓT üdvözölte Vas vár megye törvényiül tósága és rendületlen alattvalói hűségéről biztosította történelmi jelentőségű rádiószózata alkalmából.
A KERESKEDEDELMl UTAZÓK a belügyminiszter döntése szerint netn" az OTI-hoz, hanem a MABI-hoz tartoznak.
KOZTARTOZ ASR A /fiion foglalhatók Je a kézműves iparosok gépei: u közigazgatási biróság elvi döntése.
TELJES VASÁRNAPI MUNKASZÜNETET követelt a kaposvári Credo taggyűlése.
A NEMZETKÖZI FORDÖSZOVET-SÉG két napos értekezletét József Fe renc főherceg nyitotta meg.
A FAGYKAR nagyságát az egész országban csak néhány nap múlva lehet pontosan megállapítani.
A PÉCSI POSTAFÓIGAZGiATÓSÁG éléro Lengyel Sándor igazgató került a magyar postások és nagyközönség osztatlan örömére.
A PÉCSI SZÍNHÁZ bérletére négyen pályáznak: Fodor Oszkár, Kardos Géza kecskeméti, Tolnay Andor sop-ron-kaposvári igazgatók és Bodó József volt kassai színművész.
A SZŐLŐSGAZDÁK ujabb kózpin-céket sürgetnek a szüret idejére.
Megmozdult Nagykanizsa társadalma a Msszlósbáz átmeneti ottbonáért

AZ ANGOL-OLASZ tárgyalások tel jes megegyezéssel végződtek.
(Folytatás a ö-lk oldalon)
Nagykanizsa társadalma az utóbbi Időben három célt tüzött kl maga elé : Megépíteni a katolikus kultúrházat, felépíteni a jubileumi nagy. templomot és a missziós átmeneti otthoni tető alá hozni. A missziós átmeneti otthon érdekében gyűlt össze szombaton a Nagykanizsai Takarék tanácstermében a missziós átmeneti otthon épitőnagybisottjsá. iga. A nagy számiján megjelenlek — akik között ott láttuk a város vezetőségétől kezdve- minden kanizsai intézmény és egyesület fejét — világosan mutatta, hogy itt egy nagy társadalmi összefogás ké^ül s valóban az is történt. Nagykanizsa társadalmi vezetői megmozdultak a nagy cél elérésére.
A nagybizottság értekezletét Kelemen Ferenc bankigazgató nyitotta meg, aki rámutatott arra. hogy egyre gyakrabban kopogtat a szűk. ség a missziósház ajtaján és a misz-sziósnővérck a hely hiányában képtelenek teljesíteni feladatukat. Napróljnapna fájó sziwei éfóik az átme-neti otthon szükségességét-Hangsúlyozta, hogy a város jelen, legi helyzete nem enjjedi meg, hogy a kérdést egyedül a város oldja meg, a körülijeiül 10.000 pengős költség nagyrészét azonban vállalja. A társadalomnak 8-1000 pengőt keli összehozni, hogy az átmeneti otthon még ebben az évben tető alá kerülhessen. A társadalomiak kötelessége a szociális feszültséget levezetni. Ma Kanizsán elsőnendü feladat ez s mindenek előtt áll a missziós átmeneti otthon létesítése.
A cél eléréséne két utat lát: a sorsjegy akció felkarolása, vagy ha cz nem vezetne száz sziázalékos ened m\'ényre, havi felajánlások formájában történő gyűjtés lebonyolítása.
Ezután dr. Krátky István polgármester ismertette a város álláspontját.
— Mindenek előtt — mondotta a polgármester — a szociális kérdéseket kteli megoldani. Nagykanizsa nap-nap után nélkülözni kénytelen az átmeneti otthon hyujtotta előnyöket s ezért ezt \'a kérdést haladéktalanul rendezni kell. Az össeg nem olyan nagy, hogy kéUhárom hónap alatt társadalmi utón elő ne lehelne teremténi. A városi hozzá. Járulás körülbelül az összeg két-
harmad részét teszi ki és Igy a nagyközönségre nem hárul olyan nagy feladat, hogy az veszélyeztetné a másik kél akciót.
Gazdag Ferenc püspöki fanács.« lelkes taps és helyeslés közben jelenti kl, hogy a szükségletek sorrendjéén ő is első helyre helyezi az átmeneti otthont és ezzel nem tátja veszélyeztetve a templom építési akció sikerét.
Ttersztenyák László íeánygimná,\'. ziumi hittanár azt indítványozta, hogy a bizottság kéLhárom tagja utazzon fet Veszprémbe Rótt Nándor megyéspüspökhöz, hogy az ő támogatását is megnyerjék. Bizonyosra veszi, hogy ia megyéspüspök ezt a nemes akciót nagyobb összeggel fogja támogatni. Az indítványt elfogadták. ■
Az elnöklő Kelemen Ferenc ezután a további terveket ismertette és leszögezte, hogy a benetndezés, amennyil>en az é|>ülel megépüli máris biztosítottnak látszik. Ismételten kérte a megjefen tekeft a sorsjegyakció támogatására és hangoz, tattá, hogy á keresztény társadalom becsületbeli kérdése az áínxaieti otthon és egyben próbája is annak,
Fürdőszoba
berendezéseket kedvelő részletre legolosóbban szállít
MENDLOVITS
hogy a másik kél akciót miképpen tudja megoldani.
A részletes tervek éfi a felvetett Javaslatok megvitatása után elhatározták, hogy kisebb csoportok végig járják a Várost & személyesen Js felkérik a nagyközönségei, hogy a már klkézlicsitett sursjegyeket iart-sák meg, illelve azok árának kiegyenlítésével Járuljanak jiozzá a mindenképen sürgős és szociális szem|>ontl>ó! felmérhetetlen (clentő-ségil akció sikeréhez.
A magunk részérói hisszük, hogy Nagykanizsa társadalma, amely any nyiszor adta mái* lanujelét áldozatkészségének, most sem Jog elzárkózol a kérő szó elől és egy emberként, társadalmi és vallási különbség nélkül áli csatasorba, a missziós átmeneti otthon megváló-sitisa érdekében. |
Elkapott és összetört egy szálfatörzs egy embert a facsusztatóban
Rászakadt az agyagbánya egy földművesre
Kaposvár, április 12
Halálos szerencsétlenség -történt a kenekl erdőben. Wenzl Gyula torval gazda a Salzger örökösök erdejé-Imn dolgozott a fakitermelésnél, a mikor egy hatalmas szálfa a csusz. latóaál maga alá sodorta Wenzlt. A szerencsétlen embernek nyakcsigolyáját törte a fa, ugy hogy pár |«rc alatt kiszenvedett. \'Saját vigyázatlansága otíizta a szerencsétlenségei, a temetési engedélyt kiadták.
Kelemen György ka|xisfüiedlgarda sározőanyagol bányászott a falu közeléliea lévő agyagbányáfcan-Munka közl«n azonban a felelt.\' álló |>art megcsúszott 6. a többmá-zsa sulyu föld rászakad!. Súlyos külső és lielső sérülésekéi szenvedett, de csodával határos módon
élve tudott kimászni a föld alól és amikor szalud levegőt ért, esett össze. Ez volt a szerencséje, mert a közeliién nem tartózkodott senk^ csak később találták meg ,\'és szálll. látták kórházba. ,
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelygép
egyedárusltAiil Olció árak 1 Messzemenő részletfizetési kedvezmények I
TURUL márkás
1000 égési óra garanciával kartellen kívül 5-25 v. [>
1.05
K,IÍ,6"g Schleslnger Gyula uMifíiíl
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18.
Telefon 289.
Progaóxia: Mérsékelt északi szél, változó felhőzet, néhány helyen kisebb eső, az éjjeli fagy gyenge, a nappali hő alig em Ikedlk.
A MotooroloKlal Intézet nagykanizsai meRÍigyelőállomAea Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor: + 3-6, ma reggel + délben + 10-8.
Csapadék: 00%.
Naptári Április 13. Bzerda. Kom. kat Hermeneglld. Protestáns Ida. Izraelita Nlzan hó 12.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a Fekote sas gyógyszertár és a kiskaniz8al gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek.)
— S*áx fillér egy Unyképes&glp.
lw megnyeri az egyházközség kul-
tur ház-sors jegyén.
Húsvétra „Ideál".cipőt vegyen!
Ideál nőicípők! Ideál férficipők! Ideál gyermekcipők! az „IDEÁL" cipőüzletből, Fő-ut 12. szám. — Szavatolt minőség! Rendkívüli olcsó árak!
1938. Április 13.
ZALAI KÖZLÖNY
*
SLAZENGERS London
legjobb angol
tenniszütö labda
lerakat.
Szakszerű és gyors hurozás
Vágónál. M
A™ Nagyhét
komor fenségü napjai köszöntötlek reánk. Az Istenember földi küldetése véget ér. liogy most még dereszthnlálával tanúságot tegyen az Igazság melleit. Hogy mjegpe-tsőteljtí vérével az Igét, amit hirdetett, szankcionálja az uj pragmatikát és ahUrja a legfőbb, a legnemesebb ítörvényt, aj ni omber-nek adatott: Szeressed Istent leL jes szivedből, minden erődbfl és mindenek Telelt. A másik, ami ez után következik : Szeressed felebarátodat, mint tcnneamaga-dat.i libben a két törvényben benne\'van minden, amit a tennészet-fölöttiségro szánt Embernek tudnia, kövelnie ós megtartania kell, lia célját, lendeltetését, a magasabb szellemi Eletet ol akarja érni. Vérrel megpecsételt törvény, egy küzdelmes és fáradságos élettel megfizetett kódex, az Újszövetség gránitköves fundamentuma,melyen az egész Krisztus-hitvallás épül, a legnagyobb kodifikáció, ami csak valaha alkottatott, a leg-grandlózusabb útmutató az emberiség száméra.
Felelevenedik mindaz, ami nekünk Nagy, Szent és Fölséges. A jeruzsálemi coenaculutmtól kezd. ve végig az Olaj rákhegyéig, a kis város szomorúságba burkolt utcái, a római helytartó háza, a főpap udvara, az Ítélet, mindenminden, egészen a fazekas földjéig. Az emberi gonoszság, szenvedély, gyűlölet és mindaz, ami az Igazságot hóhér-kézre juttatta.
Nincs nemzet, a)m.oly ugy át
tudná éiezni a Nagyhét misztikus napjait, mint almiagyar, mely. \' nek élete, sorsa, múltja, jelene annyira hasonlít a golgotai drámához. Múltján végighúzódik véres fonálként a szenvedés, a via erucis hosszú stigmája. asnCly el-vezet egészen a trianoni Hakkel-damálg. Ez a nemzet annyira ösz-szerorrott Krisztussal, hogy orszá-\\ gát a Magna Romina HungaroruhU védnöksége alá helyezte. Védőbástyája volt a keresztény kultúrának és őrzője a krisztusi eszméknek, amelyek annyi nagy és szent t*nl-bert adlak a Golgota tövében megalakult egyháznak.
A magyar nonvzet a Nagyhét megrázó napjaiban megemlékezik Muhi-pusztáiáról és jelen szomorú rabságáról, hogy emlékezhessék a golgotai világdrámnak ragyogó l.o. felezésére, a Húsvétra. Hogy Nagy péntek után következik Nagyszombat, a harangok feltámadásának napja, a diadalmas Húsvétvasárnap. a sziklát görgető, bilincs törő, sírból feltörő Húsvét. Hogy utón:van a magyar nömizet szabadulása. Hogy feltöfőben vau a sötétfclbős menybolt kárpitjából az ezerszínű diadalmas szivárvány. Hogy a keresztút végéhez közeledünk. Hogy a gyűlölet ránk hengerített sziklaköve omlóban van, hogy a CoHsumátittm ezt szörnyű zárószava után felcsendül még egyszer a diadalmas Alleluja. A magyar nanvzot szent éneke a dia-dalmas feltá*ivadásról...
<B. «.)
Illlllllllllllllllllllllllllllllllll
öngyilkosságok és balesetek sorozata Zalában
Embert pusztít az összedűlt fal, a talált puska, a megvadult lovak, stb.
K. Comensoll Hárla zongoraestje
A Nagykan(isal Zemebarálok Társasága szombat esti hangversenyén a magyar planisla-generációegyik legfiatalabb és legtehetségesebb tagját, K. Comensoll Máriát látta vendégül. A szép és élvezetes hangverseny a Zeneiskola uj hangverseny, termében zajlóit le gróf Teleki Béla főispánék, a környék és a város intelligenciája jelenlétében.
K. Comensoll Mária azok közé az clöadómüvésznök közé tartozik, a kik a mii mondanivalóján tul a szerző leikéi is meg tudják szólaltatni. De mindezt a maguk lelkén keresztül adják. Comensoll Mária műsorának egyes számai! ezért fogadia tűntető, meleg ta|>s. Scarlaty Pastoralc és Caprlccióval kezdte műsorát, majd Bach csodálatosan szép g-mob oignruuantázláját és fugáját adta elő Liszt átiratban. Zengelt, búgott a bachi szellem llszti génlussai Comensoll férfiasan n.lgyv- nalu Játéka nyomán. Különösen a fuga a műsor egyik legszebb száma volL A, nagyszerű technikájú előadóművésztől Cho|>in b-moll szonátáját és két kis tanulni^, nyál hallottuk ezután teljes érett tudással és finom kidolgozottsággal.
A műsor második részében Van-nay i>ompás Arabesque-e keltett nagy hatást. E sikerült szerzeményt — ugy éreztük — mindenben a szerző elgondolása szerint adla elő a neves előadóművésznő. Érdekes-, újszerű volt Geszler György két gépíonulmánya is, a Bugó csiga és a Sínek lelett. Modernségében Is élvezhető programzene ez, amely tökéletes Illúziót ad. Emellett az előadótól komoly felkészüllségetki-ván. A műsornak minlegy koronája volt Pagan(lty—Liszt: ,La oampaf nellája, amely ismét érzésekkel és lélekkel telitett játékról lett tanúságot. A lelkes és meleg tapsra K. ComensoH Mária két gyöngyszemei is tett e koronára, amelyek közül Brahms keringője csillogóit szebben, finomabban. I
A műsor keretében — egyben annak változatosaabbá tételéie is — Wilzenetx Jolán énekelt pompás felkészültséggel. Verdi: Avo MW rláját az. Othcllóból mély érzésekkel, finoman adta elő. Szép volt Vannay: EJ a Hegyalján elmü dala Is, valamint két moderp Katinál és Siklós dal Is. Meleg taj>s jutalmazta művészetét és ebből kijutott A figyelmesen és slllusosan kisérő Kerekes Irénnek is. Általában a díszes közönség lelkesen és megér, mellen ünneiielte az előadókat e komoly, szép estén.
(e- «.)
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETOT" VERSENYE
Az utóbbi két napban Zalában a kővetkező balesetek és öngyilkosságok történtek: i
Vallus községben Karácsony Ferenc 23 éves munkásra rádült a fal. Medencecsont törés el szállították kórházba.
Kovács Mór keszthelyi községi elöljárót egy kerékpár ütötte íl, eltört kulcs-csoatuü került kói| házba. , |
Remete Károly 30 éves szent-györgyvárl földműves lugkőoldatot ivott. Egynapi kinos szenvedés után meghalt. I i i i
Keszthelyén megvadultak a két-
helyl uradalom loval és a kocsin ülő Némclh Imrénél és Berta József kocsist árokba (ordították. Különö. sen az asszony szenvedett súlyos sérüléseket. t
Szmodics Gizella egerszegi leány lugkőoldatot Ivott, meghalt.
Böcskel Pál söjtöri föildmüves egy puskái talált, addig vizsgálgatta, mig elsült és kezét teljesen szétroncsolta, kórházba kellett szállítani. t
— BnlorkiállítA.unk.t tekintse meg tnlndeo vételkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház
UHUlUUlHIimilllllllllMI Kézzel csomózott
masyar perzsa
szőnyeg
legszebb husvóti ajándék 1 Most olcsó árakon vásárolhat
* Schütz-nél.
Szerda
BUDAPEST 1,
C.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hitek. _ 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 1205 Hanglemezek. - 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, időjárásjelenlés. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának isanertetóso. — 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Diákfélóra
— 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Ewal Turgan hegedüL — 17.35 Dr. Plenczner Sándor előadása. — 18.05 Csorba Gyula cigányzenekara.
— 19.20 Külügyi negyedóra. — 19.35 «Zéta.» Színmű hárotnl felvonásban.
— 20.55 Hirek. — 21.15 Az Országos Postás Zene- és Kultur Egyesület hang versenyo. — 22.25 IdŐjárásjelentés. — Majd Lendvai Jóska cigányzenekara, Kalmár Pál énekel. —■ 0.05 Hirek. BUDAPEST IL
19 Olasz nyelvoktatás. — 19.55 Szügyi Kálmán énekel. — 20.30 Hirek.
— 20.55 Hanglemezek. BBCS.
11.55 Tűzoltózenekar. — 13.10 Déli zene dalokkal. — 14.15 Vidám zene Hamburgból.
18.15 Mozart: Nyolc német tánc, — 19.10 Slájer zene és közének. — 20 A bécsi szimfonikusok. — 22.20 Rádió-zenekar.
— Kevesebb ruhát kell
csináltatni, hit a szövet szingyapju-ból .készült, mert aa évekig tart és mindig szép: Csak a szövet csináló Ja fudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes szingyapju van. A magyar url családok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkézből a Trunkhahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenko ut 117. Még tu« kérje a szövetminták költség-és kötelezettsógmcntes elküldését. Nem fog csalódni, Ivánom évekre szóló megtakarítást ér el. A kollekcióban rengeteg elismtorétt is olvashat. j (
Legalább rendszerű szóló- - és gyflmOIcsfa-permetező készülékek OSSSSUSST^" feleiősség melleti.
Meni romlik, nem kopik, izarszám nélkül, azabad késsel azétazedhetA.
SzfiH- és gyűmölcsfapermelezők szakszerű, pontos javítása jótállás melleit.
Szeszgyári berendezések legolcsóbb árban.
Ónozások. Autogénhsgesztás. Vörösrézüstök.
Samu Lajos rézműves
Nagykanizsa
Alapítási évi I82B. m
Raktár: Nagykanizsa, Deák-tér 12., (a ielsölempiommai szemben). Műhely: Nagykanizsa, Kölciey-utca 11.
ZALAI KÖZLÖNY
áyrlttt 13
, jöjjön
Ha nem jól iái,
Fenyvesi György
órA* 4a uakoptikua meiterhei
Fö-ut 10. Dobrovics-Mz.
Sziilftiit imsi rfctftrc is kítzilrtl
tnvfttvexetö\'. D»< Déváin*, Erd«i B5ab*
Sporthoz 68 utazashoz
Sport alatt legalábbis a divatot ille. lő\'e^ most csak a tenniszt ériem. Mert van ínég ugy e a turisztika de erről már irtanv néhányszor é; ebben a divat az idén ne n nagyon változott. Teliét a lennisz. \\
Itt viszont nagyon szép uj öss c állításokat láttam. Először is természetesen a lehér dominál, do a fehér csak a lenniszpályán fehér, amig nyugszékb\'-\'u pihenünk, vagy amig odaérünk a pályára, avagy a pályát elhagyva egy kicsit sétálni megyünk, már nem fehér, hanem tarka, amit a szemnek jó látni.
így gondolok pl. e^\' feliér chan-tung ruhára, amely rortekül mosható és vasalható. Erre leliet egy csinos vászon impiimé bolerot venni és ugyanilyen vászon imprimé charpot kölni a derékra. Vagy |>edig úgyis ké szülnek ezek a feltér lennisz ruhák, l»gy iia nem akarunk átöltözni ten-nisz után, éjszerűen egy imprimé, vagy e^y pettyes kötényszerü előrészl kötünk övként a derckunkin, ezáltal mindjárt megváltozik az égést ruha tendenciája is.
Itt egyben megjegyzem\', hogy próbálják lelhusználni hölgyeim egyszerű tavalyi fekete, vagy más szinü ruhájukra ezt a, fenti fazont. Remek! Láttam egy par variációban, egyenesen árra van predesztinálva, liogy régi ruháinkat kicsit felfrissítsük ez-zel. Tegyük fel, hogy mindenkinek van otthon e^y agyonnnt téli, vagy nyári sötétkék, vagy fekete selyemruhája. Minden inás díszt fejtsünk le róla és tegyünk rá egy szép virágos vagy figurális im príméi előre plissi-rozva, vagy berakva, do akár glokniba szabva is és a derekat kössük meg elől a rulva anyugából. Higyjók el, hogy nagyon csinos és uj lesz.
Hogy. visszatérjek a tenniszre mój egy kicsit, a most ismét felkai>oit háromnegyedes, vagy rövid keppek, illelve gallérok is gyakran szerepelnek a tennisz garderobban. így mgyon csínos volt ejy fehér vászonrulia, nagy píros pettyes Mromncgyedre szabott gallérral, piros kalappal és piros szandálcipő vei.
Megjegyzem a kepp egyre gyakrab. ban szerepel minden féle garderobban.
így az utazáskor is be vették. Viseljünk egy egy. szerű tavaszi kosztümöt, ljozzá vékony, lataszövó. | sü blúzt, magas nyakkal és kockás színién laza-szövésű szabott gullé.ial, illelve képpel. Remekül néz ki és azáltal, hógy kockás, teljesen az utazást célozza. Nagyszerű összeállítás például e.xy barna, vagy bei,e színű kosztüm ejy zöld, barna, drapp kockás |KJlerinnel. Barna acoessoirok egészilik ezt ezután ki.
Már volt e-ysrer az a divat is, hogy rá vannak dolgozva a kubátokra ezek a pelerinek, mosl újra előjöttök.
Páratlan sikere volt e,>y szürke spriccelt kabátnak l>arna-beige kockás rádolgozott pelerinnel.
Még egy szó a tenniszről hölgyeim! Egészen szenzációs sikere volt egy tonnisz dirndlinek. Ez állott egy fehér alapú egészen halvány pici virágok-
kal teleszőtt organdilból, enyhén húzott szoknyával, alaposan kivágva, apró, rövid, puffos ujjakkal, hó fehér satin köténykévé! ós. felfér, apróvirá-gos kendŐY^1 a fejen. «
Divatpo&ta
Pocok. Meggyszínű creppdechine rn. hája bizony már nem naivon diva tos és nem hiszem, hogy kibírja u festést. A l>eküldölt halványké\'< angóra anyag nagyon szép, sötétkék beállított előrésszol csináltassa mC{ nyaknál, háromszögbe állitsa be, két tölcsér zsebbel, sötétkék muszlin zsebkendő vei. üdvözlet.
Bara K. Fekete maroccin ruhájára a kővetkező fazont ajánlom: Teljesen simán csináltassa c -észen az elejéig. Elől pedig melltől lefelé eresztcssen l>«lü nagyvirágos imprimét ó< a derekára fekete maroccinból kössön Tivet, elől masnil>an, amely hosszan lógjon te. Nagy fekote nyúlszőr kalapjára tétessen egy virágot," ugy hogy szemé-hez közel legyen, üdvözlet.
Moly:. A leküldött nagymintás im> primé estélyi ruhára nagvon elegáns és divatos "lesz. Elől, mellnél wellis-huzással csináltassa, az alját e ől pe-dig beállított gloknlrésszel. Nagyon csinos lesz. üdvözlet.
Zala vármegye
Zalaegerszeg, április 12 Za\'a vármegye közlMzgatási bizottsága most \'tartotta ix-nde; havi üléséi vitéz gróf Teleki Béla főispán elnöklőiével- Brand Sándor főjegyző eteményic\'cniéaét t idomá-sul vették, úgyszintén Darányi és Fabinyi minis/leiek köszönőlevelét Is a mullhavl üdvözlésre.
Az állategészségDgy
kiclégilö. Mélelykórral fe-tőzvc volt 107 község 1788 marhá|a Eb-böl gyógykezellek 1250 darabot, elhullott 78 állat. Az 11137. évi összeírás azerlnli 137.763 marhnállu-mánynak tehát 1.2 százaléka volt beteg és a megbolcgcd^tfesk közül 1.3 százalék hullott el. A legutóbbi (11127. évi) vészbe/, v!s \'onylíva süj-ívnesés lefolyású voll a Ije\'egséft mert akkor 135í1 marha és 691 juh hullott el. Most a juhok közül 1016 volt beleg és csak 17 hullott el.
Kielégítők - dr Kontra tliztlfó-nrvos Jelentése szerint n közegészségügyi viszonyok ii. Ilévl en nagy eredménnyel vé.,C\'ték a szu. nyi.girlést,
Letenyén
végezlek a lecsapnlási munkák első relével : 300 hold szabadult fel. ZalaSíentmlhályifl \'lieleki Tibor gi\'ófné szegényház céljal\'a telket adományozol!. A földián
14 község egészségháza érdekéljen tett javaslatot a mintáz, tériumnak. ,
Farkas Tibor felszólalására a főorvos jelentette, hogy Letenyevl-déken uj ktnintartalmu gyógyszerrel dolgoznak, Igen szép eiedmó-
közigazgatási bizott-ölése
nyekkel.
Csólht Géza murakereszluri pne-látus
a hévízi Ivóvíz
megvizsgálását kérle. A . tisitifóor. vos válaszában kijelentette, hogy a hévizl nesz vizel a héviz.svent-andrási vizvczeldk jó vizével lehet pólo\'ní, az andrásl vizveretóklK kell belekapcsolódnia Hévíznek Is
A bizottság végül Is ugy határozott, hogy Hévíznek a jó ivóvíz ellátására még ezévlien meg kell lenni a szükséges intézkedéseket.
A tanügyi
jelentésekből kiderült, hogy a minisztérium a zalaegerszegi ipariskolának 1000, a keszthelyinek 8ö0.a lentiinek 300 i»-\'ngő államTCjjélyt adott. Csóthl Géza ezzel kapcsolatban kérle, hogy a minisztérium adjon tünelml időt a. építésekhez és no szabja meg az épllési határidőt.\'
Figura György gazdasági felügyelő je\'enlére szerint a márciusi jó idő elősegítette a munkákat és a vetemények fejlődését. A főispán javaslalára elhatározták, hogy a
legelőtársulatok megalakulását sürgetik és elősegítik és e célra megfelelő ősiségét kérnek a kormánytól.
Ezulán a szépen folyó utópltésl és javítási munkákról szóló jelenléssel a közigazgatási Mzottsóg ülése végetért. ,
— Tekint... m«j a Köpetein Bútoráruház állandó butorkiállitáaát. ízléses és olc ó bútorokat kedvező fizetést fel t-lakkalM vásárolhat.
TAVASZI LICHTMANN
Ct PŐ ÚJDONSÁG OK
RITTERNÉL.

Tapsifüles család siet sürgős útra, uj ruhát kell venni Nyuszinak húsvétra.
Szeretnek jót venni. Bizva szabott árba, szívesen sietnek a Schütz-Áruházba.
7850 nthnMia iM RairintiMk M-n
Nagykanizsa központi vátaszfmá-nya dr. Hegyi La]os föfejryíö etrwit:-lete mait összetHt a vUrosházán, hofy m«^áHapHéaf « 1939. íti Képviselői választók névjegyzékét. A jövő évi képaselőválasztók száma összesen 7650, sz 1938. evi 7585-lal szemben.
A választói névjegyzékei rövidesen kiieszik közszemlére » városházán
Húzás
Az osztálysorSjátók mai húzásán 30.000 1tengőt nyert a 77.124- számú sorsjegy. 10-10.000 P-t a 22.120. 67.227 és 80.813 számú, 5000 pengőt a 78.137 számú sorsjegy. Egyenkint 1000 pengőt a íO.314 ós a 62.882 számú sorsjegy nyert. (Felelősség nélkül.)
Tét va» Ofererorsrágbinl
Róma, április 12
A váratlan hideg időjárás s.ilia nem .észlelt télies időt varázsolt as Ilyenkor mér tavaséi jiompábon lévő Olaszországra. Nápolyban tegnap havaseső esett és egész fehérbe öltöztette a tájat A hegyek™ mindenütt hó- van, a hideg szinte elvi" setbeletlen.
Agyvérzésre- hajlamos Idtoebb embereknél, akiknél Igen fontot, Ii Így eiöiködés nélkül mindennap könnyű bílürülésük legyen, a természetes .Ferenc József keserűvíz — reggel éhgyomorra e«y kis po-Mrral bevéve — a lehelő leg|o.,b\' S\'oigílílot testi. Kérdnze meg orvo-Ui.
-Hlljy.tml Gyönyört! fekete, kék 4a barna snülop Coraó-ctpóket kaphat\' P 19.80-ért az .Ideál" olpOtlltetben,. Bó-ut 12. sí.
L
1938. áprille Íj
ZALAI KOZLOMV
Az albán királynő legszebb nászajándéka
Zogu király megvásárolta arájának »i Apponylak ősi vadászterületét
Kovare, április eleje i (Copyright)
Apponyi Antal gróf, a jövendő albán királné nagybátyja és Albánia uj főudvarmestere tegnap Albániából Nagyapponyba érkezeit. Utalásának különös célja yan: néhány napon belül át akarja venni Apponyi Oeraldlne grófnő részére a Nyílra völgyében, Kovarc község halárában fekvő kétezer holdas erd\'iségekel, a hozzájuk tartozó remek vadászkastéllyal egyetemben.
Eredetileg az volt terv, hogy az albán király visszavásárolja arája részére az egész Apponyi birtokol. Ennek a tervnek megvalósítása elé azonban súlyos akadályok tornyosullak; legalább két és negyed millió pengőt igényelt volna a tronz akció és az albán államháztartás átmenetileg nem képes akkora Osz-szeget nélkülözni. Az egykori Apponyi birtok megvételére vonatkozó tárgyalások tehát hetekkel ezeUlt abbamaradtak, ellenben más Irányban kezdődtek meg a tanácskoiások és ezeknek eredménye máris mutatkozik.
Ai 6si Apponyi-birtok utolsó ura Apponyi Henrik gróf volt, a híres India-utazó és világhírű vadász Indiai lejedelmek szívesen látott vendége. Költséges passziói arra késztették.Ot, hogy minlágazdatágát még életében eladja A kastély és az erdőségek egy kisebb része halála után cseréllek g.izdát. A kovarcl erdőség azonban teljes egészében megmaradt az OfökOsOk siámára és jelenlég is három Apponyi grófnő birtokában van. Apponyi Adél grófnő —.lÜwaidlní nagynénié —.,»»/„, Vlrg nla grófnő — férjesett Baghy Gyuláné _ \'/u részben és Oeral dlna grófnő \'/,, részben tulajdonosai a kétezer holdás és mlnlety háromszázezer pengői érO erdőségeknek. Zogu király arra adott nemrég megbízást, hogy Zseri komtesz részére vásárolják meg a rokonoktól az erdők "/,» részéi és az egész erdőség még a házasságkötés elölt írassék a leendő klrilyné nevére. Ennek az utasításnak kiván most a felség főudvarmestere eleget tenni.
A Kovarcl erdőség már nyolcszáz évvel ezelőtt Is az Apponyi ik birtokában volt és Középeurópának egyik legideálisabb vadásiterttleta Írások szólnak arról, hogy ilt kergette a vadat Mátyás az igazságos. A leg szebb kárpáti szarvasok, a Korzikáról Ide telepitelt mulflonok és hatalmas vadkanok tanyáznak az erdőkben, amelynek kOzepén emelkedik a vidék legmagasabb hegycsúcsa, a majdnem ezer méler Trlbes.
Autón indulok el Kovarc-felé. Pár perc alatt a Vágszigeten vagyok, vlktorla regla köszOnt a forróvlzü tavakon és fehér pávák integetnek lelénk. Keresztül rohanunk a széles országúton, ahol két évvel erelőlt Zseri grófnő megnyerte a concours d\'elegance első diját, Azután a V.lg romantikus völgyén visz. n tovább a< utunk, később le kell szállni az autóról és csak gyalog mehetünk tovább.
.., Évszáz.dos tölgyek mohlepte kérge mellet Ibolya Illatozik.
McnOfren a bozót: sivítva sza
ladnak anyjuk után a csikós malacok .. .
Cserfák árnyékában elhullajtott áarvmgganctokra bukkanunk.
Égy tisztáson kaslély áll. Svájci
slilusban, fából építve, Nyolc szobái i van, valamennyiben folyó hideg- és melegvíz. Fürdőszobák az iipiwrlemeutek mellett. Vadászkép-k a falakon. Szarvasaggancsok és egvéb vadásztroteák a folyosókon. Pár év-V\'l ezelőtt a kapurlalal, patialai, bikaneri maharadzsák, Lord Halifax, az indiai alkirály, előkelő angol főurak. a Pálflyak, Esterházyak, Széchenyiek, Károlyi grófok vadásztak ilt.
Az erdő múltja, előkelő vendégei,
kaslélya és annak knmfnrt|a minden talpalattnyi löldet méltóvá tesznek arra, hogy uralkodó lássa itt vendégül a legelőkelőbb világot.
Zogu királynak az a terve, hogy az őszi hónapokat állandóan a vidéken tölti.
Szarvasbigés Idején Kovarcon rendezi meg hz alb.in udvari vadászatokat. innen utazik el Budapestre is, amelynek ezentúl gyakraj lesz vendége. És az sincs kizárva, hogy idővel majd megvásárolja az Apponylak ősi kastélyát, amely a\'ig pár kilométernyire van Innen.
...Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a koiarci ősi vadászterület legszebb nászajándék az albán királyné számára...
P /•
öfcséfíesjjot
<3c&a moziban szómkozhatik
Városi JWozgé. Kedden é» azerdin I
Tourjanszky, a világhírű rendező mestermüvei
NINA PETROVNA
Egy asszony regénye, akit százan szereltek, de aki csak egyetlen egyet sieretett. — Főszereplők: ISA M1RANDA és FERNAND ORAVEY. OySnyOrfl kísérő mflsorl
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3. 5, 7 és 9-kor. 5 érakor filléres helyárak.
Befejeződött a perojrafeivételf vizsgálat Étsy Ferenc ügyében
Napokon beiül dönt a törvényszék az ujrafelvétcl felett
Étsy Ferenc vánsi köz»3g^zség-ügyl altiszt ftgyében a tnagykjuiizaal törvényszék elrendelte a i>erujra-felvéléíl vizsgálatot. Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró négy Ízben folytatott klhallgifttásokat ebben az ügyben. Legutóbb Lami>ert Imre városi tisztviselőt és \'Kőszegi tűzoltót hallgatta ki. Étsy főleg a*t kivánja
bizonyítani, hogy a vádban szereplő gabonaflemüeket é« egyebet saját pénzén vásárolta és megnevezte kereskedőket is, akiknél vásárlásait eszközölte. A vizsgálóbíró a jegyzőkönyvekéi beterjesztette a kir. ügyészséghez, amely még a husvé 1 ünnepek előtt átteszi az ügyet törvényszékhez. [ ,
Kétszeresére emelte a tábla a baltázó csornyefoldi gazda büntetését
A kőwli Csömyelöldftn Fordán József kisgazda egy a kalommal leütötte baltával gázdalársát, Tamás Ferencet, akit súlyos sérülés-.el a nagykanizsai kórházba Szálltottak, Megindult az eljárás a baltázó Fordán ellen és a kir. ügyés/J^g szán. dékos emberölés kisérktc miatt
fogta perbe. A nagykanizsai tör vémysttík Fordánt ezért (rét és fél évi fegyházzal sújtotta. A kir.
ügyész a büntetés súlyosbításáért fel3ebbez«.\'lt. Most foglalkozott ezzel az üggyel a pécsi tábla, amely Fordán\' József büntetését öt évi fegy hiízna emelte fel
Ez a kerékpár 85\'- !>
kapható
liMQI
MftfMttiM
Deák-tér l. Tibin 12.
Bármilyen kerékpáralkatrész és kellék a legolcsóbb árban!
Kedvező részletfizetési feltételek! javító műhely!
A mezőgazdasági helyzet
■ nagykanizsai a letenye járásban
Az Alsódimúnluli Mezőgazdasági Kamara jelentéséből
A nagykanizsai (és le onveí járások" ban az őszi vclés<HtJóltclclU)k, üdék és néhol még tul iágoíiánMnjják is.
A tavaszi kalászosok vétése már befejeződött, a burgonya, a ré|», vala. mint a tavaszi takarmány, és takarmánykeverékek vetése, -Illetve qeoknak talajclőkészllésl munkája telj<fs_ erővél most van folyamatban, A\'gyü mőlcsfák ültetését mdr befejezték, a permetezések általiban folyamatban vannak és Nagykanizsa környékén a permetezés elterjedéae, • mult óvhoz haladást mutat. A takarmánykészletck n zöldtnkarmdny etetésének megkezdésiig ckgeúdŐ\'c Ívsz nék. Járványok, vagy állategészségügyi nehézségek általában csak kivételesen fordulnak elő. Több kis és nagygazda, ságban a
járványos elvetélés léi»eit rcl komolyabb mértékbon, de a megfelelő állategészsétü\'ífrl intéZ*o-désckkcl remélhetőleg a tovA&b térje-désnek sikerül gátat vetni. A ragadós száj- és körömfájás veszedelmének elmúlása az állatértéke.itésbcn megnyugtató hatást váttótl kl. A nagykanizsai állatvásáron igen nagy felhajtás vólt, azonban
az eladó állatok minfeéga nagyon sok kívánni valót hagyott hátra.
A vásárlások vontatotlak voiak és a forgalom nanv mondható kielégítőnek.
A buza ára némi esést mutatott az utóbbi na|>okban. Jelenleg Nagykanl-zsán értékesíthető 10.90—20,20 )>eugő-ért. A kínálat meglelne tősen kevés és a minőség toegk|>ően gyenge (igen sok a 74—77 kg-os is).
A rozsnál némi élénkség tapasztal-haló, mert az el»mill bélen u Ftrfura olaszországi export kontingenshez. futott, ezenkívül a belióldí szükséglet is fellendült, mert a gazdaságok a konvenció szükséglel > fedezésére tömeges vásárlásokat eszközöltek. jelenleg Nagykanizsán 18.60—19 pengőért tobet értékesíteni a rozsot.
Az árpa iránt ugyancsak van ke-ieslét az utóbbi időben, moH a werlés-tenyésztő gazdák a fMMWt indátok takarmányozására igen s >k árpát felhasználnak. A takarmányárpa 15— 15.70 pengőéri adható el. A sórárpa viszont\'az utolsó két hét alatt 21 p«n-gőrői 18 peigőrc esett.
A zab. liz a cikk a legclhanyagól-labb, miután a katonaság szükségletének beszerzése óta zalxit Navykunirtia környékén eladni egyáltalán nCm lehet Igen kívánatos lenne, ha fel-.őbb intézkedéssel, illetékes helyen megfelelő lépések történnének a zabértékesUés elősegítése érdekébon.
A lenge rí ára állandóan emelkedést mutatott, majd áresés köv<Hkezett be. Ennek az exjxjrt hiánya nem oka, mert belföldé" jobb ámt \'W*t .Inost elérni, miflt küJUóldóu. A tonaxelft
balai közlöny
Iggg. április 13
VILLA és KERT tulajdonosok
...........itt pá-
egyéb
figyelmét felhívjuk nemesitett pá-zsitfümag keverékeinkre,
virág- és kertimagvainkra. _HIB8CH É8 8ZEQÓ cégnél
lyén 12—12.25 pengő, a fogyasztói
Iiiacokon 13—13.00 jiengős ár alakult ii. Nagy- a fogyusztás Zalában és Vas. ban n hizlalások mialt. A dunántúli tengeri kifogyóban van és rövid időn belül n bácskai, tiszántúli ós a Buda-
Esten átfutó tengerik beszerzésére znek utalva. Ez a körülmény lénye-. ges árváltozást nem fog okozni, mert ugyancsak n közeljövőben indul meg a tiszántúli tengerinek nagy kínálata.
A szőlőkben a nyitási *és metszési munkákat befejozték. A szőlők általában jól teleltek, azonban a Balaton-környéki részeken, ahol a nagyobb januári lehűlések alkulmával ólmos esők voltak, n szőlők rosszul teleltek át.
A borforgalomban ez az évszak igen gyenge volt. Egyedül csak n helyi borfőzdék fedezték a megengedett siük sóglelüket .erről a vidékről. A leg. ritkább esctl>cn kerültek távolabbi piacokon értékesítésre a Nagykanizsa környéki borok.
?2 Wrwsft •
— (A polgármester szabadságon)
Dr. Krátky István polgármester megkezdte húsvéti szabadságát, amit Bala-tonberényben tölt. A polgármester húsvét keddjén foglalja el újra hivatalát.
— (Lelkigyakorlatok a felsőtemplomban)
Tegnap eslo kezdődtek meg a húsvéti lelkigyakorlatok a felsőtemploml-ban, amelyeket dr. Wébter Pál veszp-rémegyliázinegyei kanonok, zalai fő-esperes vezet. .Már az első ulkalommíd szép számú férfi közönség vett részt a kiváló egyliázszónok és tudós kanonok konferencialxcszédén, aki a tőle megszokott meggyőző erővel és ko. moly felkészültséggel tartotta meg előadását. Ma este 7 órakor folytatódik a lelkigyakorlat.
— (Nagyheti istentiszteletek a plébániatemplomban)
Nagyszerdán délután 4 órakör Jere. miás siralmai. — Nagycsütörtökön reggel 9 órakor szentmise, délután 4 órakor rJeremiSíf sicaknai. — Nagypénteken ieggel 8 órakor keresztút, 9-kor csonka mise, jiassio,"utolsó böjti szentbeszéd, délután 4 órakor Jeremiás siralmai, 7 órakor szentségcltétel. -— Nagyszombaton reggel 7 órakor tüz-taúentelés, a húsvéti gyertya megáldása, szentmise, délután 0 órakor feltámja-dási körmenet. — A körmenetre a hatóságok, testületek és egyesületek fél 6 órakor gyülekeznek u cink törni inban Vés a Szent Imire herceg utcában. A körmenet utvonala: Szent Imire herceg utca, C.sengeri ut, Deák tér, Fő ut, Horthy Miklós ut. — Húsvét napján a 6 órai mise után lesz az ételek megáldása.
— (Főszolgabírói megbízás)
A balatonfüredi megüresedett főszolgabírói állásba vitéz Hunyadi László dr. tb. főszolgabírót lielycttcs^teuék be április 15-i haláridővel.
— (A Balatoni Muzeum-EgyesQlet)
most tartott közgyűlésén melegen ünnejK\'lték Lovassy Sándor dr.-t. aki 40 éve elnöke az egyesületnek. A tiszt-ujitásnál ismét ől választották meg elnöknek, alelnök Reischl Imre, titkár Török Gyula.
— (Nem lesz zenekari próba)
Az Irodalmi éa Művészeti Kör rene-kara ina nem tart próbát (:)
— (Mikor lesz az Iskolaévnek vége?)
Az Eucharisztikus Kongresszus alkal mállói az iskolai év befejezésére vo. nátkoz.Kin kiadott lendelkezések s/o-rint az idén junius 15-én zárul uz iskolaév. Azok számára — mlindja n rendelet, — akik az Eucharisztikus Kongresszus lőünnej>ségein részi vesznek, május 25—30. közölt rendkívüli szünet van. A tanítás junius 7-én zárul. Junius 8-tól 14-ig az összefoglalók vannak, inig 15-én az évet be kell fejezni. Junius 15-től 21-ig van az évzáró és a jövő évre "Szóló beiratá-sok. A rendelet kimondja, hogy azt a tanulót, akit szülei nyaralni akarnak vinni, junius 15-én el kell bocsátani. Az éieitségl vizsgálatok junius 1-től u hó végéig tarthatnak.
— (A kiskanizsal leventék)
háromnapos lelkigyakorlat utón vasárnap szent gyónást ós áldozást végeztek az oktatói karral együtt. A lelkigyakorlatokat P. Pulvermuun. Zénó tartotta. A szentmisén a leventék zenekara játszott wekl karnagy vezetésével.
— (Hazatért hadifogoly)
A keszthelyi járásban levő Felsözsid községbe most tért liaza 23 évi orosz fogság után Miklós Gábor 50 éves volt kovács, aki még a világliüboru elején esett fogságba. Magával hozta íelcsó0óí és gyermekét is.
— (50% oa utazási kedvezményre)
jogosító igazolványok már httost kaphatók a május 7—8-i kaposvári Cx-l>ort-lóvásárra, illetve lovnsna|xikra n nioiictjcgyirodáknál és az Alsódunán-tuli Mezőgazdasgi Kamaránál, Kaposvár. Az igazolványok ára 1.50 ]>engő, amelyek egyúttal a lovasünnepségekre való belépőjegyül is szolgálnak. Az utazási igazolvány május hó 3-tól 12-ig érvényes. A vásárra küldött lovakra és külön a kocsikra 50 százalékos vasuli kedvezményre jogositó igazolványt a kamara ad, mJég \'pedig lovanként, külön kocsinkónt ós utasként 30 filléres kiállítási díj ellenében. Ugyancsak Ilyen igazolványt ad u ku-imara a vásárról visszaszállítandó, illetve ott eladott lovakra a telephelyre történő 50 százalékos kedvezményes szállítás végett. Alsódunántiu \'területéi ől megszervezte a kamara a lovas-napokon az autóbuszjáratot Kaposvárra, úgyszintén a környékről vásárvonalok indítását biztosította. A kaposvári országos vásár az exjxirt-lóvá-sárra való tekintettel május 4_ike helyett 7-én lesz megtartva.
— (Kifogták a Balatonból)
a multhetí tragikus vitorlázás kél áldozatának, Ivomlósi Józsefnek és Monda Kálmánnak holttestét. A két gazdász közül Koinlósi u toinamegyei Doripallan községi volt, Monda Pest-
Telitalálat sem volt hez a Zalai Közlöny
A helyi derbi nagy érdeklődést keltett. de természetszerűen fokozotabbnn nyilvánult meg ez a sportesemény tipp versenyünkben is: a szelvények száma megnövekedett. A két lielyi csapatot mindenki jobban ismeri, — gonclol-— mert az eredmény nenv ezt mulatja. A sokszáz tippelő közül ugyanis csak egyetlen egy tippelő akadt (Seregélyes Kálmán), aki eltalálta a helyi rangadó mérkőzésének végeredményét. Igaz, ebben nagy része volt a szeszélyes időjárásnak is.
Mindemellett meglepő sok telitalá. lat volt e héten. A tribünjegy elnyeréséhez hét pont kellett. Ennyit Puíay I^ajos (Rákóczi u. 48.) ós Horváth Kálmá" (Magyar u. 8.) értek cl egy telitalálattal ós három félidejű helyes tippelésscl.
Hat pontot Völler László (József fhg. u. 72.), Kele József (Kinizsi u.
a dijak nyerésé-e heti tippversenyén
47.) és Haám István (Ktsfaludí utca) érlek el. ötjiontos: Ha.yöai Lajos (Te. leki ut 25) és Seregélyes Kálmán (Vörösmarty u. 10). f* egyx\'gy l>elópő-jegyet kapnak o \'következő kanizsai bajnoki mérkőzésre.
Kívülük még egy teljes telitalálatot értek el. Horváth Józsefnó, Totola József, Marton Béla, Tóth Etelka, Kaszás Lajos, Haán István. Ugyancsuk 4 pontos két végeiedmény találatiul László Ilonrik is.
Ezenkívül húszon felül volt a 3 pon tos tippelők száma és rengeteg az 1—2 pontos tippelő.
Ehólen, tekintettel, hogy bajnoki mérkőzések a húsvéti ünnepek alatt nem lesznek, nemi hirdotjük inog a tippversenyt. 24-órC azonban ismét teljes tudásukkal tippelhetnek olvasóink. Reméljük sok sikerrel.
A Haladás Nagykanizsán
Husvéthétlőn szép labdarugó sportnap lesz •K U Nagykanizsán. A Zri-»\' nyi vezetősége vissza nem riadva az áldozattól, fáradságos utánjárással biztosította a Szombathelyi Vasutas .Haladás- Sport Egyesület kiiünö csapatának barátságos mérkőzését a Zrínyivel. A mérkőzés elölt és szünetében a határőrzenekar Játszik. A .Haladás" 1936. évben legyőzte a Szolnoki MÁV. csapatát és országos amatőr ba|nok lett s Így bekerült a Nemzeti Ba|nokságba. Jelenleg a II. liea és a professzionista egyesület tag|a.
A Zrinyl vezetősége reméli, hogy a labdarugósportot szerető kanizsai közönség méltányolja az áldozatot és nagy számban keresi fel erre a mérkőzésre a ZTE pályát.
Ezúttal értesítjük a közönséget, hogy e napra tekintettel a nagyobb költségekre, mindennemű kedvezményes jegyet és szabadjegyet beszüntetünk. Jegyárak: Ülőhely 1 P állóhely 60 fillér. Diák- és katona-Jegy 40 fillér. (:)
A polgármester felhívása a NTE tagjaihoz
Az Imknár 71 éves Nagykanizsai Torna Egylet sok szép emléktárgyat, zászlót, versenydijat, oklevelet, érmet stb. kapott. Klubház hiányában, sajnos ezek a tárgyak rendszerint az egyes szakosztály vezetőknél, vagy egyes tagoknál nyertek elhelyezést. Elhatároztam, hogy az NTE-t illető emléktárgyakat stb. összegyűjtöm ós biztosítom egységes elhelyezésüket. Ezért felkélem mindazokat, akiknél az NTE-re vonatkozó bármely tárgy van, azokat dr. Szűcs László polgármesteri titkárnál (városház, I. em. 13. ajtó) sürgő-seu leadni sziv^tekedjeuek. (:)
szjontimret Mindkeltőt hazaszállították és ott temették ol nagy részvéttel.
— (A „Kanizsán vett" kerékpár esete)
Kerékpártolvajt fogtak Csurgón a csendőrök. Gasparich Mihály postai kézbesilő kerékpárja ugyanis eltűnt a posta udvaráról és feljelentésé, re a nyomozási szálak Ledinszky Ferenc 27 éves Lerzenc«i géplakatoshoz vezettek. Ledinszky a vallatós során bevallotta a kerékpártolvajláflt, bár előbb egy irást mutatott fel, njníely szerint az egyik nagykanizsai kereske-dőlől vette a kerékpárt 45 pengőért. Kiderült azonban, hogy ezt az irást fs ő hamisította.
— (Alkoholmérgezés: halál)
A sümegi országút árkában holtan találták Gyalog István 33 éves sümegi lakost. Előbb bűntényt sejtettek, de a nyomozás, majd a boncolásból ki. dorüll, hogy Gyalog annyira leitta magát, hogy alkoholmérgezést kapott és ez okozta halálát.
Értesítés. A városban elterjedt ama kósza hírrel szemben, mintha én a Novák-féie majori ttlz alkalmával bennégtem volna, megnyugtathatok mindenkit, akit illet, hogy ha szegényen is, de —• élek és egyelőre kutya bajom sincsen. Torma Imre, ny. volt tőpincér.
EMLÉKEZTETŐ
■ájoa 2.
Az Irodalmi Kör Kodály-boagv«r-wnye 9-kor a színházban.
(Folytatás a 2-tk oldalról)
AGYONLŐTTE MAGAT Zehner tábornok, volt osztrák honvédelmi államtitkár.
VASÚTI BALESET volt Galatz és Cetatea Alba között, a vonat elütött egy társaskocsit. A roncsok alól hét halottat és 21 sebesültet húztak ki. Jassy közelében egy tehervonat belefutott egy motorvonat kocsijába. Tiz utas megsebesült.
A QUEEN MARY hajó ma futott be Plymouth kikötőjébe, a rettenetes óceáni vihar 24 órán át dobálta a hatalmas hajót.
TÍZ ÉVI FEGYHAZRA Ítélték a newyorki részvénytőzsde elnöké^. Whytneit csalárd üzérkedések miatt
CSANGKA1SEK kinai tábornok tegnap óta titokzatosan eltűnt, de eltűnt a helyettes miniszterelnök is.
A MAGYAR-OSZTKAK kereske. delmi szerződés junius végéig érvényben marad.
ANGLIA kérte a Népszövetségtől az abesszin, kérdés likvidálását
TEPMÉSBIZTOSITAS.
ARZ01A-DARSIN-N0SPRASEN
remni WABI APON nrs?ruE«n
I ORSZÁG JÓZSEF
magkerukedésébeii — Nigylualitia Eri>tbct-lér lU. » i«.l Dlr6.lt mt1
|
itn I dl
1938. áprllli 13
ZALA/ KÖZLÖNY
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát
szép kivitelét és olcsóságát.
Vásároljon léhát ön is nálunk!
Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN BUTORH
6 nagy üzlet az ország különböző városaiban
NAGYKANIZSA.
Április 26-án Q1 össze ismét a Ház
( Budaj)est, április 12 A Ház április 26.án ül ismét ösr-szxj. A munkarenden szerepel a beruházási javaslat, utána a sajóren-dészell javaslatra, majd a zsidója-vaslatra kerül a sor. | «
A legközelebbi napokban rendelet kerül kl la szellemi munkanélküli ifjúság ügyében. Dr. Wünscher Frigyest nevezik ki kormánybiztossá szélesebb hatalommal és ügykörrel.
A gyalázkodó röpiratok terjesztői az ügyészségre kerültek
Budapest, április 12 A legutóbb kiadott gyalázkodó röpiratok ügyében megojtett nyomlozás során a rendőrség elfogta azt a csoportot, amely ezeket a litografált röplapokat terjesztette Péntek István, Törők András, Kemnitzky Géza, Lau-ter Márton, akiket átkisértek az ügyész ségre.
— Nem vagyunk elég gandagok ahhox,
hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatásl költségét takarítunk meg, ha tiszta szín gyapjúszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhahn posztógyártól. Ez a hírneves posztógyárunk évek óta szállítja a magyar uricsaládoknak angolosan gyártott, garantáltan szin-tiszta gyapjúból készített uriruha-, angol női kosztüm, sportruha és iskolás ru liaszövetekben. Még m* kérje a szö-vetmintakollekció költség- és kötele-zettsógmcntes elküldését a gyártól: Budapest, XI., I-enke ut 117. Jól Jár vele. .
lecmabb*
Hitler születésnapján, április 20-án Össze Bécsben a blredalml-gyfllés
fll
Bécs, április 12 Bécsben komoly politikai körökben ugy tudják, hogy a birodalmi gyűlés április 20-án Bécsben fogja ülését tarttani, Hitler vezér és kancellár születésének 4í)-lk évfordulója napján. A birodalmi gyűlés napirendjén egyetlen tárgypont fog szeríepelni: Hitler (kancellár nagy
beszámolóbeszéde a legutóbbi eseményekről.
Bécs, április 12 Azokat, akik a Schuschnigg-kor-mány alatt vezetőszCre|>et töltöttek be akár bel, akár külpolitikai téren és le voltak tartóztatva, a népszavazás előtt táborokba internálták.
Kavinszky igazságügyi államtitkár öngyilkos lelt a fogházban.
Már
10 PHD
részletfizetésre vehet megbízható
kerékpárt. ♦
Kérjen árjegy-
_ zéket
ftnhrt flntnl kerékpérnagykereskedö sport-alUUU HlllUI üzletében. Fö-ut 5. Telefon 91.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vasárnap és ünnepnap 10 stóla 80 fillér, minden további sió 8 fillér, hétköznap 10 sióig 60 fillér, minden további sió 4 fillér.
Autótaxi (bérautó) uj áramvovalns legolcsóbban Kautmann Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024
Egv háromszemélyes uri- és kétfülkés női fodráuber«ndeiéu felszereléssel eladó örv. Soói An tahiénál Sümegen 1035
Húsvétra Galliag cipőt vegyen. Kedvező hatl lefizetésre ls kapható. Olcaó irak. — Horthy M.-ut 5. 1030
Férfi tavaszi sport-szövetek és felöltő-anyagok olcsó beszerzési forrása.
Schütz.
órás és ékszc\'.sz tanulót felveszek. Bárány István, Horthy M ut 3. az. 1043
Tavaszt takarításhoz „Paloakakln" levéllel jó, szagtalan irtószer; dekái* 2 fillér. Rákóczi-u. 21. iü44
Szekeres Józsel-utca 10. szám alatt egy modern és egy kis oaafádlháa eladó.
Jókarban levó könnyebb atráfkaoal eladó. Rákóczt-u. 81. Szabó. 1046
Mindennapi leveleiésból összegyűjtött kélyaaat, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbadts Lajos, a Zalai Köslöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. ax. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra köiött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
p—* mmm -—|
| ■laltrkl • Wjl kmttuui 1 éa liwnkaál nnn bal
ZALAI KÖZLÖNY
193a április 13
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron lartok minden nemes kóMl készüli ilrimlíkel, ugy
aárványbö!, pilléi és müköbdl
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készítek és vállalok e szakmában mindennemű tametAI munkákat, úgymint
sirbolfy sirkeret
készítését termés és mflköből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. os
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József
Király-utca 33 sz. Telefon 619
Pk. 69(8/1937.
Árverési hirdetmény.
Dl. Bepidsán Emil és Csányl Elek véjre-
hajtató javára (kép*, dr. iegldián ügyvéd) 1250 pengő követeiére és jár. ere-léig Nagykanizsán 1938. április 2I-ín d. e. 9 úrikor Törvényház fOldulnt 8. az. szo-bában a nagykanizsai klr. járásbíróság fenti u. végzésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 1199 pensó beciértéH kOIOnbörS ékszerek stb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1938. április 5.
Haán Gyula ion klr. lárásblróaágl végrehajtó.
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P B.20 NŐI bőrkesztyű P 4.SO NŐI cérnakesztyű P -.98 Női selyemharlanyék
mér 1. - P-től NŐI dlvatkalapok
mér 4.60 P-től
Ezenkívül az ősszem férfi- é> női divatcikkek
legolcsóbban Brónyai Divatház
Horthy niklói-nt L
UUkuluiiUíU lilttui Nllilil MENETRENDJE
érvényei 1987. október 3-161. Erasábat-Mr-Vaautillomás
VaautállomSsia
445

7 5B 9 26 || 10 13 30 I3-B0 18 35
1725 I8 2J
20 05
21 45 231« 2360
í c
II 11
Letenyel menetrend
L»l»«j*fál Ind. Ntgykan ináról In
8-45 N^ykwliíif. írk. 7 88 14 00 UUoyireM. 16-10
L
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
ktrdeUtnél wéténlaakl
Páratlan kedvezmeny a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utca 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi ftltés, teleion, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, "lélyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók róazére.
m. kir. Államvasutak
menetrendje
Érvényéé ■ IM7. évi október 3-tól 1938. méjua U-lg.
Bagylanlm állomásra érkoiS és as onnan Induló -rónátokról.
_Nagykanizsa—Radapexl déli p u. _
KiatoMK-vttaMI B^llr «p«lr. <.n IIA VOtUII Bellái | fcrfllr IKmzUuIj.KwIiíÍ
tü w i \' • ■ *....." ________i__l-J -il l.j..i i .. 1.1.
1219 1237 1313 1211 1241 >) 1201
A vonal Kwln neme
Szem. v Ojv.
Szem. v Szem. v. Motor Oy
r. irk.
006 544
9*90 14\' 16 17-50 18 45
1113 fi\'57 11-30 1612
fckulk
6-20 9-45 10*43 20-46
22-40
1220 ÍSzem. »• I240a>j Motor K02 [Oyv. 1212 J Szem. v. 1214 A Szem. v. 1208 lOyv.
22110
7-30 623 14*10 20*15
304 B 20 10 10 1109 18*28 22-SS
r*l Mol l r. irt.
3*28 | 4 49
5\'50 | 7-26 10 15 I 11*23 ll;15 13 00
18 55 20 18
23*00 íj 0-04
1*30 6-50 11*05 15-40 19 48
19*48 119\'56
) Az 1241. sz molorvonat Nagykanizsa-Balatonszentgyörgy között egész évben naponta közlekedik.
íj Balatonboglár—Balatonszentgyörgy közöllsze dán és pénteken, Balatonszentgyörgy Nagykanizsa közölt naponta közlekedik.
KQxvstlsn kocáik forgalmai
Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal: .......
egy étkezókocsl Pragerskolg, - egy I, 2., 3. o. kocal Trleate, Vsnezli, Milano-Ventlmlglla, — egy 1., 2. 3. o. kocaTTrleate. Venezla, Bologna, Sóma. Az 1207/1208. sz. gyorsvonatokkal:
egy 1, 2. o. kocsi Postumla, Trleste, Venezla, Bologna, Firenze, Róma, - egy 3. o. kocsi Trleste, Venezla, egy 2.. 8, o. kocal szerdán Abázla—Plume, — egy hálókocsi I., 2. oszt. Trleste - Venezla, egy hálókocal 1., 2. oazt. 1938. IV-S-.ól IV—29 lg héttón, szerdán, pénteken Abázla-Fiunw. Az 1219. és 1220. sz. vonatokkal 2. és 3. o kocsik Budapest délt-Barcs—Péca, Budapest déll-Zalaegerazeg között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfahia
- Klnllti EfWfz. Siowbit- S^ionlii - Sopron- 8lonb>l- E|mi. KMIUI-
1 rilW. á*. k,l,r.i.k ki. tól loi. Mjrll U. Inául n irt.
1412 Si.v. "W "6"5Í -na Mi 147 Molor — — Süo 729
1442 Motor 809 9*43 1029 _ 1427 Sz. V. — 7-24 7-56 9 32
1442b Slniuti 11-30 12-47 _ 1415 Sí. V. 1006 11-33 1212 13 38
1424 Sz. v. 13-49 15-27 16 16 — 1413 Sz. v. 1351 15 20 1609 17 34
1416 Sz. v. 15-56 17-20 1810 2G00 1441 Uniti — — 17-27 18-40
1428 Sz. V. 20 24 21-43 22 24 | — 1411 Sz. V. 18-1* 2110 21-44 23-26
Kftavsttsn kooslki
Az 1415. sz. vonattal: egy 2., 3. o. kocal Sopron—Pécs, egy 2., 3. o. kocal Wlen-Oslek közölt közlekedik.
Az 1416. sz. vonattal: egy 2., 3. o. kocsi Pécs-Sopron, egy 2., 3. o. kocsi Oslek—Wien közölt közlekedik.
Az 1411—1412. sz. vonatokkal egy 2. 3. o. kocal Zalaegerszeg- Budapest déli p. u között közlekedik.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs . .
- -tan
«nri»l- niril lóiul
244A fiz V. 502 ~nr MfU
2414 Sz. v. 13 SP 16 11 17-45
2418 SZ. T. 20 21 2207 23 40
wrsrr
24131 Sz. v. 2451 Végy.
Ml.. .\'1
- I Í4Ül II 54 I 13 45 I 1546 16 50 I 19 24 21 53
Kttxvstlsn kooslki A 2413. és 2414. sz. vonalokkal egy 2, 3. oszt. kocsi Péca-Sopron, egy 2., 3. oazt. kocsi Ősiek Wien között közlekedik. ■ A 2420/2451. sz. vonatokbal Budapest déli—Pécs között egy 2, 3 oazt. kocal. Nagykanizsa—Gyékényes -Kanizsáról I Indul
-Kaposvár—Budapest Keleti pu Bpest , \'1!. ind
A 2442/2447. az. vonat közvetlen vonatréazt visz Nagykanizsáról Gyékényes-Kaposváron át Budapest-Keleti pályaudvarra.
Nagykantzsa-I Nagynéni J j7~ zsáról Indul ] "ov
■Murakeresztur—Kotor lén
1208 ll Gyors 12021 (lyora 1292 Vegyes
0*27 1140 7-15
I Trleate
|Venlim.Róma
|M.-Keresziur
Kairvk.nl-zsári érk.
Í50\'[| Oyora 12011| Oyora I297)| Vegyea
Trleate jVentlm.Rómaj M-Keresztül
20 1821 11-58
A 1208/1207. és 1201/1202. sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mini a Nagykanizsa—Budapest viszonyút alattiak.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Katolikus köíelesség
- V M-
résszivenni asz
\\
1
pengős nagykanizsai teulíuröásc-sorsjútelchan
éA
Nyouwtg^t a kistulajdonos KOztfUdas átfi U^véuy társaság könyvnyomdájában Nagykanizsán. Felelős üzletvezető Zalai Károly,
78 • Évfolyam 84. Slám.
Nagykanlisa, 1938. április 14. csütörtök
Ara 12
ZALAI KÖZLÖNY
tacikeszibtbL és kiadóhivatal: Póat 5. szám. Megjelenik niiodec bdköuup délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra a pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. sz.
Mégegysz er a zsidókérdésről
(bl) Semmi csodálatos -sincs abban, hogy a zsidókérdés rendezése körül felmerült viharzás nem tartozik a háromnapos csodák közé. Elevenbe vág minden intézkcdéí/\' ami ezügyben történik, egyaránt keli rá felkészülnie kereszténynek és zsidónak. Éppen ezért nem is szabad a csodák számára kiszabott három nap alatt napirendre térni felette. Nem vesszük tehát rossznéven, hogy a Zalai Közlönynek erről a kérdésről\'irott vezércikkét is ki.ki a saját szájaize szei*int helyeselte vagy helytelenítette. M| scim természetesebb, mint hogy ebfcen & kérdésben a véleményeket egy ne. vezőre hozni soha nem lehet.
Mégis egy.két megjegyzésre ugyanezen a helyen választ kell adnunk. i *
Voltak, akik azt szerették volna, ha a Zalai Közlöny szembeszállt volna az u. n. zsidó-törvény készülő rendelkezéseivel ós azt követelte volna, liogy az egészet vegyék lc a napirendről.
Bizonyos, hogy mindenki szivesebben élne egy olyan paradicsomi világban, amelyben\' senkinek sctnl okoz gondol a másik <*nl>er vallási, nyelvi, faji liovalartozása, sem az a darab kenyér, amivel az egyiknek több jut, mint a mösiknak. Sajnos, ml ennek a paradicsomi utópiának éppen az ellenkezőjében élünk és hiába dugnánk fejünket a homokba, attól még a számún* eltemethetne, vagy első-dorhatna bennünket. Egyikünk igy, máslkunk ugy vélekedik a számlum pusztító erejének igazságos vagy kevésbé igazságos voltáról. Számolni azonban mindenkinek kell velo, mert van. Minthogy pedig van, legfőbb, lm szemtől szembe fogadjuk. Legalább látjuk, ho«y mi a teendő vele szemben. Egy biztos: — elvi csatáro. zások itt már nemi segítenek. A száguldó idő ettől már messze röpített bennünket. Olyan messze, hogy mör csak cselekedetek állithatják meg az Iramot, mielőtt az szakadók szélére sodorna zsidót, keresztényt, mindent. Ezt a cselekedetet vállalta a kormány. I.elkiismcrellenség lett volna nemi vállalnia. Azzal, hogy Darányi miniszterelnök kijelentette: <ncm hagy magára licitálni, bizonyságát adta józan BzenrtnJérlékének és felelősségérzésének s most: miár a tényekkel szomben nincs más hátra, mint a hangulatok megcslllapodásával erőt gyűjteni az elkövetkezőkre. Ebben — ugy érezzük — a Zalai Közlönynek is kötelessége közreműködni. Ezt tetle a Zalai Közlöny, amikor hozzászólt a \'Kérdéshez
s ezért gáncs nem érheti.

Valaki Azt mondta :
- A Zalai Közlönynek muszáj volt ugy imi erről a kérdésről* uhogyan irt. (
Mindenkinek tudomásul kell vennie, aki ilyenlrányban kételyeket táplál : - a Zalai Közlönynek nem volt »muszáj« azt ióiia, amit irt* senki a világon nem befolyásolta^ hanem a saját véleményét irta meg,
Még a héboru vége előtt visszahívják az olasz önkénteseket Spanyolországból
Anglia a genfi határozattól függetlenül elismeri az abesszíniai hódítást és példáját követi Fianciaország
London, április 13 Az angol—olasz megegyezist — mint a lapok értesülnek — szombaton parafálják. A végleges afaíi&s-ra Londonban kerül sor és erre az alkalomra odautazik Ciano gróf olasz külügyminiszter is.
London, április 13 Beavatottak értesülése szerint nem valószínű, hogy a\'Népszövetség tanácsa egyhangú határozatot tudna hozni arra az angol javaslatra, a mely az abesszíniai hódítás elismerését az egyes ál/amokra bízza.
Annyi bizonyos, — mondják a be avatottak — hogy Anglia nem vár az elismeréssel és példáját rövidesen köveli Franciaország is. Az el-
ismerés máju-s végéie *e Sét nagy. hatalom részéről megtörténik.
Mussolini ezzel sziemlen kél nagy engedményt lesz Angliának. Egyik : még a spanyol háború vége előtt visszahívja önkénteseit Spanyolorft
szágból ; a másik : a Tana tó környékén Anglia területi engedményt kap, hogy a Nilus vizszabályozását biztosítani tudja.
A fitancia—olasz közeledés kilátásai is kedvezőek. •
Mit Ígért Benes és Masaryk a nemzetiségeknek?
London, április 13 Az angol alsóházban az egyik képviselő erélyes tiltakozása után ma \'nyilt levél jelent meg aDajly ThelegtHaphban Ben \'£je3y képviselő tollából, amely okmányokkal igazolja, hogy Masaryk és Benes annakidején svájci mini ára kiépí-
tendő önkormányzatot "Ígérlek a nemzetiségeknek és több izl:en okmányokban, jjuásban \'leszögezték, hogy Csehszlovákia a második Svájc lesz. A nyilt levél ezután kemény hangon rámutat "a Jelenlegi helyzetre -és a kisebb>;£o?ek elnyomatására.
A kormány mellett szavazott a francia baloldal\\ hogy eltakarja a népfront szétbomlását
Da/adier a nyáron meg akarja alakítani a nemzeti egység kormányát
A francia kamara éjszakai ülésén az uj Daladier.kormány teljes gyöngéiméi .aratott. 611 szavazattal 8 ellenében megszavazták javaslatát. Daladier a csaknem egyhangú szavazat után köszönetet mondotta
kamarának és kijelentette, hogy irrányjelzést iát ebben. Megemlítette azt is, hogy juniusban megkísérli a nemzeti egység kormányának ös*-sze hozását.
A lapok értesülése szerint a bal.
oldal azért szavazott a kormányra, mert nem akarta nyilvánosan elismerni a népfront kudarcát és a szétbomlást: crifc :pedig egyedüli ut volt a kormány mellett szavazni mindenkinek.
Élelmiszer elmén repülőgépmotorokat csempésztek Spanyolországba A nemzetiek már csak 20—30 kilométerre vannak a francia határtól
Páris, április 13 A francia hatóság* k véletlenül leleplezték a Spanyolországba irányuló repülőgépmotor csempészést. Az »éicimiszer szálliló* teherautók
közül egy ugyanis az árokba fordult, a szállitmány kiborult és ekkor derült ki, hogy az •élelmiszerek* repülőgépmotorok !
A spanyol hadszíntérről érkező
jelentések s/érint a nemzetek folytatták előrenyomulásukat és most már csak 20—30 kilométerre vannak a Irancia határtól. Közben több községet elfoglaltak.
azt utolsó soráig magáénak vallja! és fenntartja.

Másik kifogás:
- A Zalai Közlöny lebecsülj a keresztény kereskedőt és Iparost.
A Zalai Közlönynek tulajdonképpen nem is kellene védekeznie! ilyen vád ellen. A Zalai Közlöny ul-lörő a nagykanizsai keresztény vállalatok között. Egy keresztény üzlet, amely nagyon nehéz időkben (a meg tudta őrizni anyagi és erkölcsi pozícióját és kereszténységét soha sem helyezte suba alá. Egy keresz. tény üzlet, amely senkit nem bántott a vallásáért, hanem dolgozott, ha kellett, összeszorított fogakká}\', ha kellett, böjtölt, de mindig becsületes maradt, \'önmagunkat .vem értékelnénk, ha a keresztény üz\'e-teket lebecsülnénk. > ,
Nem mondta azt egy szóval sem a Zalai Közlöny, hogy a keresztény iparos és kereskedő nem megfelelő a maga posztján. Hiszen csak körül keli nézni Nagykanizsán : — feltörő uj keresztény kereskedő és iparos nemzedékből egész gárda állta meg már derekasan, mi több : eredmény nyel a kereszténység gazdasági érvényesüléséért fo/yó harcot. Éppen ezeknek a i>éldája kellene, hogy szem előtt lebegjen akkor, amikor fiataljaink pályaválasztása \' á\'ljjl bennünket döntés elé Éppen ezeknek a példája taníthatná meg végre a keresztény szülőt, hogy ne hőköljön meg, amikor a flénak^Bfc üzle\'i élet kenyértermő területein ke\'l elhelyezkedést keresnie. A szemünk előtt lévő példák taníthatnának meg sok lányos házal arra, hogy ne vállvonogatva beszéljenek egy partiról,
amely mögött nincs ott az állatni vagy más nyugdíj »urí« fémjelzése Ez taníthatna meg minden szülőt arra, hogy ne ijeszleges ca rosszul tanuló fiát azzai, hogy »elmósz inasnak*, hanem /lásson tisztes és jövőt jelentő pályát a közgazdasági élet számtalan síkján, a puft mellett, a műhelyben, a szabadpályákon is.
Más szavakkal, de ugyanezt mondta a Zalai Közlöny előző cikkében is.

Ami a keresztény ifjúságnak a közgazdasági pályához való felkészültségét illeti, \'etéren a Zalai Közlöny állításait igazolja az Uj Nemzedék, amely igy ír: .tessék felszerelődni, tetőtől tal-\' pig felkészülni arra a munkára, amely most múr nem csak lehetőségeket, ha-uem komoly és súlyos felelősséget jelent... Az áJLlíunhatáloml.. a \'magyar
ZALAI KOZUONY
193a április rí4
társadalominál együtt elvárja és meg. követeli az alapos, felkészült, áldozatos, iclkcs, eredményes munkát. Percig se gondolja senki, hogy holnap küldöttség megy érte, megkérj, hogy méltóztassék helyet foglalni jól párnázott karosszékber . Nem ingyen állásosztogatás következik, hanem a magyar tehetség é* szakiancret szabad \'érvényesülése, ezt azonban ki kell művelni és n»eg kell szea^zni, mielőtt a munkaasztalt elfoglaljuk... Ne le-gyen olyan érvényesülni akaró fia. talember, aki Imától kezdve lázas buzgalommal neki ne látna a tanulásnak...«
lizt, igy az LV Nemzedék irja. A Zalai Közlöny intelmeit cl lehetett in. tézni azzal, hogy-\' — zsidó-párti. I>e lám, az Uj Nemzedékre l>ajos lenne ezt mondani és mégis ugyanazt hir-deli, amit a Zalai Közlöny : — a keresztény ifjúságnak sok tanulni vaLija van, lia érvényesülni akar a zsidókérdés rendezésével neki jutó állásokban. •
Voltak olyanok is, akik a kelleténél sokkal hangosabban foglaltak állást a Zalai Közlöny cikkével szemben és amikor megkérdeztük1, olvnslák.e a cikket, ez volt a fellelet :
— Nem olvastam, de mondták, hogy ez és ez van benne 1
Ezekkel a hangoskodókkiai értei, metlen dolog lenne vetkőznünk.
Még egy kifogás :
— A Zalai Közlöny zsidó szellemű újság, mert azt irta, hogy a zsidókérdés nem (világnézet dolga, hanem szociális kérdés, t , |
Ezzel szemben p Zalai Közlöny ezt irta : »a zsidókérdésben (gaz. dasági válságok idején) sokkal több a szociális, mint a világnézeti tartalom.* ;
Ugye, a kettő kőzött van némi különbség ?
És vájjon a zsidótörvény tervezetének a színházakra, a sajtó-reform; ra, a nemzeti kuitura lényeges területeire vonatkozó intézkedéseiről ki beszél ma a közvetlen érdekelteken kívül ? Mindenki az állásokkal, a keresztény és nem keresztény üzletek kérdésévei van elfoglalva. Ne tessék megint félreértésekre alkal. mat keresni: — az érdeklődésnek ez a beállítottsága a mai viszonyok közt emberileg, a kenyér természeti jogán érthető. De bizonyítja egyben a tételt is, hogy a primőr kérdés » kenyér. Különben j>edig a zsidótörvény tervezetében is a gazdasági természetű intézkedések tömege bizonyítja a kérdésnek elsősorban
szociális jelentőségét. , .

A Zalai Közlöny tehát nem von vissza semmit, ellenben kéri, hogy amennyire igyekezett tárgyilagos és jóakaratú lenni a zsidó-kérdés megr Ítélésében, annyira legyen tárgyíla. gos és jóakaratú az olvasó is.
Agy- és szlvérelmeszesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor egy fél pohár termeszetes „Ferenc Józsel" keserűvíz — a legkisebb erölködés nélkül — igen könnyű 8zékürűlé8t biztosit, azonkívül a gyomor és a belek működését előmozdítja és kielégítő emésztést hoz létre. Kórdezze meg orvosát.
A kormány a gazdasági pályákra átképesitő államsegélyes tanfolyamokat szervez
15 napon belül kell a kérvényeket benyújtani
A kormány az érlelmlségí munka nélküliség megszüntetése érdekében egymásután adja ki rendeleteit. Az értelmiségi munkanélküliségi ügyek\' élére kormánybiztost nevezett ki Kulisár István Személyében, akü gondoskodni fog a gazdasági életben elhelyezkedni kivánó értelmi." ségi munkanélkülieknek megölelő átképzéséről s a gyakorlati pályákon való elhelyezkedésük elősegítéséről, stb. Az ö hatásköre a|á tetőzik ezenkívül minden e kérdéssel kapcsolatos ügy.
Az uj kormánybiztos máris rendeletetet adott ki, amelyben a gazdasági élet különböző ágaira kiter-
jedő átképző tanfolyamok létesítéséről intézkedik. A kormány ugyan is belátta, hogy az egyszerű középiskolai vagy főiskolai végzettség a gazdasági pályákon való elhelyezkedésre nem ad megfelelő alapot;,\' ezért elméleti és gyakorlati szakis^ meretek elsajátítására djjmentes tanfolyamokat rendez, söt a tanfo. lyam hallgatói 100 pengő havi se. gélyben is részesülnek. Míndazok£ akik e tanfolyamra jelentkezni kívánnak, kérvényükéi 15 napon be. lüi juttassák el az értelmiségi munkanélküliség kormánybiztosához (Bu dapest, V., Klotild utca 10. c.).
A polgármester nyilatkozik a sportpálya leszakadással fenyegető tribünjéről
Nagy megdöbbenést keltett vasárnap délután a Zrínyi sportpályán,, hogy a helyi rangadóra érkező kö, zönséget nem engedték fel a tribün-, re. Az ok : a tribün teteje leszaka-i dással fenyeget; életveszélyes.
Ezzel kapcsolatban az egész vá. rosban a legkülönbözőbb kommentárral tárgyalták az ügyet és bírálták a rendező sportegyesületek gon dosságát. Mi egyenesen dr. Krátky István polgármesterhez fordultunk felvilágosításért, aki a tribün helyzetére vonatkozóan a következő érdekes felvilágosítást adta:
— Körülbelül 10 nappal ezelőtt, hallomásom szedet, egy katonaf szakértő megállapította, hogy a sport pálya tribünje, annak tetőh szerkezete és különösen a tetőt tarló faoszlopok olyan rossz állapot-ban vannak, hogy a tribün életve. s_zélyesnek tekinthető és igy annak sürgős kijavítása szükséges. Meg keli jegyeznem, hogy a tribün a katonai kincstár tulajdona és igy annak fenntartása is, a dolog természeténél fogva, a honvédkincstán kötelessége. | ,
— Én, mint a város polgármestere, e szóbeli megállaj^tás után ugyancsak szóbeli éi^esjtést kap-lam, amire azonnal utasítottam a városi mérnöki hivatalt, hogy a helyszínen személyesen győződjék, meg a tribün állapotáról és egyben jelentse, hogy mily összegbe kerül annak karbahelyezése, de állapilsa meg azt is, hogy a közeljövőben esedékes mérkőzések Megtartásának biztosítása érdekében, mennyibe kerülnek azok a nélkülözhetetlen javítási munkák, amelyeknek elvégzésével a tribünt, legalább ideiglenesen, használható állapotba lehet hozni. , i
— A mérnöki hivatal a rábizott feladatot néhány nap alatt elvégezte és jelentette, hogy a végleges kijavítást körülbelül 1600 P költség, gei, a legsürgősebben szükséges ja-vilasi munkákat pedig 100 P költséggel lehelne elvégezni.
— Ugyanaznap, amikor a mér-
nöki hivatal nekem e jelentést meglelte (ez április 6-án, szerdán yolt) kaplam egy átiratot az állomáspa. rancsnokságtól, amelyben közlik, hogy a H. M. rendelkezése értelmében a honvédkincstár a tribünért felelősséget nem vállal, kijavíttatni sem hajlandó, ellenben felajánlja, hogy a város közönsége a tribünt vegye meg, mert ejienkező esetben esetleg annak lebontása mellett kellene határoznia.
— A város közönsége természete, sen nem zárkózik el az elől, hogy la tribünt ingyenesen átvegye és a javítási munkálatokról is tárgyaljon. Ha a katonai kincstár átadja a tribünt a városnak, a város termé, szelesen a fenntartás kötelezettségét vállalni fogja, de ez a körülmény egy egészen uj szerződés kötését teszi szükségessé. Ez a Szerződés természetesen csak hosszabb tárgyalás után, az összes jogi és pénzügyi kérdések Jetárgyalásával készülhet el. Ez azonban a dolognak csak egyik része s mégegyszer hang súlyozom1, hogy e megoldás elől a város nem fcárfíózlk el, de ehhez Idő kell.
— A hangsúly nem is a kérdésnek ezen a részén van, ha ne mj azon, hogy miképi>en lehetséges Nagy ka. nizsa ezen egyetlen sj>ortpályáját a közeljövő mérkőzéseire is már üzemképes állapotba hozni. Ez múlhatatlanul szükséges, mert ellenkező esetben helyrehozhatatlan kár szár-mazhatik ugy az érdekelt két vezető sportegyesületre, mint közvetlen egész Nagykanizsa sportéletére.
— Ezért rögtön azt az ajánlatot lettem, hogy a testnevelés előmoz. dítására való tekintettel, annak da. cára, hogy a tribün nem a város tulajdona, hajlandó a város közönsége ugy az ideiglenes kijavjtásh<»z, mint a Végleges karbahelyezéshez 50 százalék arányban hozzájárulni. Az összes érdekelt katonai hatósáú gokhoz kérdést intéztem ezirányban, több izben telefonáltam Budaj>estre is, de sajnos, eredményt nem ériem el/: a H. M. fenntartja azt az állás-
Hibás a vízvezetéke?
Hívja
Mendlovitsot
Teldfon 271.
l>ontját, hogy a tribünért felelősséget nem vállal és a továbbiakban csak ugy engedi meg annak használatát, ha a felelősséget a város közönsége veszi át. A költségek tekintetében j>edíg azt a kijelentést! kap. tam, hogy majd a város részérc történő átadás kapcsán fognak dönteni a kijavítási költségek vállalása kérdésében. Azt filvánták tehám hogy a város a nem is tulajdonán ban lévő tribünt javítsa ki, a nasz-nálatértaváros vállalja a felelősséget és még az elől is elzárkóztak^ hogy a költségek fele részben való átvállalása tekintetében előzőleg adjanak határozott nyilatkozatot. A1 honvédelmi minisztérium álláspontjának indoka, a helyzet követeííe ta-karékosság.
— A város természetesen nem. teheti meg, hogy egy idegen- tulaj, donban lévő objektumot a maga költségén hozzon karba. A váms 4 legmesszebbmenő előzékenységgel Igyekezett a kérdést megoldani és felajánlotta a maga 60 százalékos hozzájárulását, az idő azonban tul. rövid volt ahhoz, hogy e kérdéséén végleges döntés alakulhasson ki De a város addig, mág a tribünnek a
I város részére történő átadása vég. legesen nincs leszögezve, elvi okokból sem vállalkozhat egy tulajdonában nem lévő objektum karbatartására és kijavítására. j
— Hiszem, hogy a honvédelmim!* nisztérium, amely az. ifjúság testnevelésének ügyét ^>p ugy a szivén viseli, mint a város, közönsége, meg fogja változtatni álláspontját és a várossal karöltve Imegtalálja az egyetlen helyes megoldást, amely a sportpálya és tribün közös erővel való fenntartásából áll.
Változattant
Prognózis: Élénk északi, északnyugati azé!, helyenklnt kisebb esi, ■ hőmérséklet alig villózik,
A Metoorologlal nagykanizsai
megtlgyelóátlomáaa Jelenít i
Hőmérwéklet tognap este 9 Órakor: + 8*2, n reggel + 54 délben +14-2.
Csapadék: 00%.
Naptárt Április 14. estltürMk. Kom, tat Nagycsütörtök. Protestáns Tibor. Izr. Nlzan bó 13.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hé 15-tg a Fekete sas gyógyszertár és a klskanlzaal gyógyszertár.
Gózlllrdó nyitva reggel 6 órától etie 5 óráig (hétlé, szerda, péntek délután kedden e*é« nap ndknek.)
Húsvéti cipövásárf hirdetünk!
■ •I olpfk P Q Qft 14.10, 11.80, 10.10 O.OU
Férfi ol»Ck P ,| QA La 16.SO, 14.10, 12.10 11.OU 4a k«i«a
Laok péntaa 31-35 27-30 23-26 ---- P 110 B.IO B.IO
LumiipíM itolírkitetliuk! Választékunk líjelpsá1
Pl\'«. fcMr, 4r.pp, „Irka 4a bara. n M
OfarmakalpM 23-26 P4.I0, 19 22 S.ÚU
■O"22 4.50
Míltényi Sándor és Fia (Fiit Táristö)
ZALAI KOELONY
MÍ1JÓB |UfOHTE£(d£Ny£
(Copyright)
Arról a két napról, amely eltelt Vetsera "Mária eltűnésétől a mayerllngi tragédiáig, szószerin t ezeket Írja memoárjaiban az anya:
• Amikor Larisch grófné elmesélte, hogy Mary egy idegen fiakkeron a Rodecit üzletélői a Michaelerplatz irányában továbbhajtatott, ezt is mondotta az anyának: «Maryt én vesztet lem el, neköm; kell őt visszahoznom. Kraus urat, a rendőrfőnököt jól isme. rem, engedd mfeg, hogy egyedül elmenjek hozzá. Bizalmasan közölni fogom vele azt, hogy mire gondolok. Csak pletyka származnék abból, ha Te mennél oda és Téged valaki meglátna a rendőrségen.\' A bárónő is ezen a véleményen volt, Megjegyezte azonban, jobb lenne.\' ha Taaffo grófot is informálnák \'arról, ami történt. Erre a meg. jegyzésre azonban a grófné igy vála-saíolt: «£n nem knjegyek a grófhoz, mert könnyen hirbe kerülök... és azután megtörténhetik az is, liogy Taaffo elmeséli a históiiát a famíliájának, ami azt jelenti, hogy holnap egész Bécs beszélni fog Mary eltűnéséről. A rendőrfőnök nem tartozik a társasághoz, jól isineremj őt, ő mindent megtesz, amire én kérem, vigyázni fog arra, hogy az eset titokban maradjon és megbízhatunk abban is, liogy a császár\'sem fog sGmlmit sem a dologról megtudni..
• Rövid idő múlva a grófné vissza-jött. Elmondta, hogy beszélt ugyan a rendőrfőnökkel, azonban nem tudott semknít^m elintézni, mert neki nincs joga ahhoz, hogy feljelentést tegyen. Ezenkívül azt is mondta a rendőrfőnők, hogy ő ebben az ügyben nem tehet semtmit, mert nem áll módjiában a trónörökös magánügyeibo beicuvatkoznl. Csak az anya, vagy egy rokon tehetnének feljelentést és a gróf nővel mindjárt megbeszélte a bárónő azt is, hogy délután a báróné fivérével ismét felkeresik a rendőrséget. Ez a müsodik látogatás is ere&nénytelen maradt, a rendőrfőnök ugyanis írásos és hivatalos feljelentést kért és a báróné fivére — alkalmasint Baltazzi Sándor — nem tudta m&gát elhatározni arra, liogy irásos feljelentést tegyen. Még fennállt a remény, liogy Mary esetleg hazatér és
. Hol is van az a Mayerling ? .
a oialád előtt legfőbb támpontnak az esat titokbanmaradása lebegett.
A rendőrfőnöknél való kétszeri látó gatás közben Larisch grófné most már ismételten annak a gyanújának adott kifejezést, hogy Mary eltűnése és a trónörökös között mégis kell csak valamiféle kapcsolatnak lenni. A báróné erre elmesélte, hogy szokni-baton, január 26-án múld a két lányával a nőmet követség bálján volt. Tulajdonképen ezen a fcálon Yczot-lék 1)0 Maryt a társaságba. Az anya észrevette, hogy a trónörökös gyakrabban legeltette szemét a lányán. A bálon Hoyos gróf elmesélte azt is, liogy másnap vadászatok lesznek a Wienenvaldban és a vadászatokn a trónörökös is részlvesz. Vetsera Heléna elmondta ezt Larisch grófnénak, mire az egyik cselédet elküldték a Hoyos palotába és ott megkérdezték a portástól, liogy megkezdődtek-e hilár a vadászatok. A portás azt mondta, liogy gazdája, a gróf nem mí-\'nt a fva. dászatra. Közben arról beszélgettek: hogyan lehetne megtudni, hol tartózkodik e pillanatban a trónörökös Larisch vállalkozott rá, hogy ezt megtudja és amikor este visszajött a Ve. tsera palotába, elmesélte, liogy ko-momáját, aki megbizliató, ügyes és diszkrét, elküldte a Burgba és u ko-mornának sikerült megtudnia, hogy a trónörökös szolgaszemélyrctővcl Mayerlingbe utazott...*
• Hol is van az a Mayerling? — kér-dezto tájékozatlanságot mutatva La-risch grófnó. — ós 1889 január 28-án este a Vetsera-palotában senkisem tu. dott feleletet adni orré a kérdésre. Ott még nemi tudták ekkor, liogy Mayerling hol van és merre fekszik.
«A következő napon, január 29-én Vetsera Heléna báróné a fivérével a rendőrségre hajtatott..
Larisch grófné hirtelen, progiamja ellenére elutazott Pardubitzba.
«A báróné Kraus rendőrfőnöknek elmondott mindent, ami anyai szivét nyomta, knfegjegyezte, hogy lánya rajongásának nem tulajdonított valimi túlságos jelentőséget, most azonban, hogy Mary eltűnt a szülői házból és már egy éjszakát távol töltött, kezd
más színben látni mindent. Nem tagadta azt se, liogy Larisch grófné ama véleményének adott kifejezést, hogy a baroness eltűnése csak a trónörökössel lehet kapcsolatban. Mi lehet ez a kapcsolat? — az anyának erről sejtelme sincs. A rendőrfőnök láthatóan hitetlenkedve fogadta mindazt, kunit a báróné az eltűnéssel kapcsolatban a grófnó előadása nyomán el-mondott. Ezt mondta: «A grófnó ko-
csisát kihallgattam, minthogy azonban titokban akarom a dolgot tartani, nem vettemi fel hivatalosan Jegyzőkönyvet. Csak egy ivr« jegyeztem fel a kocsis vallomását, bizonyosnak tartom azonban azt, hogy ez az twilber sokkal többet tud annál, mint amit elmesélt. Bizonyosnak tartomi, hogy valakitől pénzt is kapott.. A rendőrfőnök egyszerre ezzel a kérdéssel fordult a bárónóhoz: .Mondja meg nekem Őszintén,
bizonyos maga abban, hogy Larisoh grófnénak hinni lehet ?"
AT)áróné igy válaszolt: .Semmi jogom nincs arra, liogy őt meggyanúsítsam). Tizenöt éves barátság fűz hozzá.. A rendőrfőnök erre megjegyezte, hogy azesetl>en, ha a báróné feljelentést lesz, két vagy három napon belül informálhatja majd a nyomozás eredményeiről. I)e csak abban az esetben, ha a nyomozás nemi ütközik a trónörökös- személyébe. A rendőrség közegeinek parancsuk van arra, hogy abban a pillanatban, amikor » trónörökös személye is belekapcsolódik az eseményokl>e, a nyomozást azonnal hagyják abba. A báróné megtette a feljelentést, átadta lánya fényképét is a rendőrfőnöknek, akit megkért arra, hogy az egész esetet szigorú titokként kezeljék..
• Egyre növekvő nyugtalanság és aggodalom lett úrrá az anya lelkén és a báróné végre megfogadta, hogy
a ház egyik barátjának tanácsára előbb a minisztcrebiököt, majd közvetlenül az uralkodót koresi fel. Taaffo gróf, Ausztria miniszterelnöke nyoml-ban fogadta őt és közölte vele, hogy Mary eltűnését a rendőrfőnök jelentette már neki. Azt is mondta a miniszterelnök, liogy este családi ebéd Van a Burgban. ahol a trónörökösnek is\'meg keli jelennlo. Ha Rudolf eljön, akkor sok müident m)cg lehet tudni, viszont, lia a trónörökös távol marad a\'családi összejöveteltől, akkor tovább lehet nyomozni. Beszélgetés közben Taaffe gróf kezébe vette ugyanazt az ivet, amelyet Vetsera Heléna Kraus rendőrfőnőknél látott és amely a grófné kocsisának a vallomását tartalmazta. A kocsisról a miniszterelnök ugyanolyan véleményt mondott, mint a bécsi rendőrség elnöke. Amikor a báróné megjegyezte, liogy talán
helyénvaló lenne jelentést tenni az esetről a felségnek,
a miniszterelnök elliáritó mozdulatot tett a kezével: «Hova gondol? — mondta a gróf — mi történnék akkor, ha jelentést teszünk ós a végén kiderül, liogy mindaz, am/i a jelentésben van, nem igaz. fai az állásoml-mal játszom)...\' A bárónénak arra a kérdésére, vájjon lehetséges lonne-e, hogy Taafto gróf maga beszéljen a trónörökössel, a miniszterelnök kijelentette, hogy különben sincs jó viszonyban Rudolffal ós az kikérné ma. gának, liogy a magánügyeibe avatkozzanak. A báróné elmondta még, hogy a rendőrfőnök hogyan nyilatkozott Lariseli\'grófnérói, de a miniszterelnök olyan kijelentést tett, hogy a grófné minden tekintetben megbízható. «Min-denesotre — folytatta tovább a gróf
A mayerllngl vadászkastély azon a helyen áll, ahol I8í
ma. A főbejáratnál kápolna van. A kápolna 19. januárjának utolsó napján holtan találták
baloldali hajójának oltára Rudolfot és szerelmesét
— helyesen cselekedett volna a grófné, ha egyenesen a császárnéhoz megy. Eltekintve attól, liogy a császárnénak közeli rokona, Erzsébet az egyetlon személy, aki, feltéve, hogy Rudolf ós a baroness között van valamiféle kap. csolat, rá tudná venni a Hát arra, liogy az ilyen dolgokkal hagyjon\' fel.. A kihallgatás végén azt mondta a miniszterelnök, liogy estére többet tudhatunk. Amennyiben Rudolf nOml jön 1>e a Burgba, vagy ha bejön és nyotn-Dan visszamegy Mayerlingbe, akkor nincs minden rendjén. Ez esetben a miniszterelnök intézkedik, hogy a de\'.ektivrőnök utazzék ki Mayerlingbe, jóllehet az eset igen kínos..
«A legfontosabb — ezekkel a szavakkal bocsájtotla el Taaffe gróf, Fe. renc József miniszterelnöke fogadó szobájából Vetsera Mária aggódó anyját, — hogy az esetet titokl>an tartsuk. Az én diszkréciómról meg lehetnek győződvo. ügyeljenek azonban arra, liogy idegenek ne tudjanak meg: semmit >
• Csak a következő nap reggele lio-zott megdönthetetlen bizonyságot arról, hogy Rudolf és Mária között kapcsolatnak kelt lenni. Január 30-án reggel levél érkezett Pnrdubitzból Larisch grófnétól, aki valósággal megszökött Bécsből, anélkül, hogy megvárta volna, mi is történt a gondjaira bizott szegény gyermekkel. Pár soros levelében mindössze ennyi állt: «Az acél cigarettatárca nem az enyétnL Csak idehaza tudtam mjegállapitani, hogy lennek a tárcának zafírból van a zárja, amit ón kaptanu Budolftól, azon nincsen zafir. Egyébként a két cigarettatárca a megtévesztésig hasonlít egy. máshoz....
Ennyi és semmi több nem állt a levélben.
Az anya szive kezdto megérezni, hogy valami történt
Taaífe gróftól sem érkezett scinfmi-féle híradás.
és január 30-án reggel Vetsera Heléna báróné elhatározta, hogy Erzsébettől, Rudolf anyjától követeli vissza a lányát-.
Hófehér fogakat biztosít.
4
ZALAI KOZfcOIW
M*. áprillt 14
Iparoskivánságok, árrombolásl ügyek, az Iparoshősök emlékművének leleplezési ünnepélye
szerepeltek a Városi ós Járási Ipartestület elöljárósága előtt
Most tartotta Nagykanizsa Városi és Járási Ipartestülete rendes, havi elöljáróság! ülését. Meg kel! állapítani^, hogy a járási \'iparosság beszervezése óta sokkal élénkebb, mozgalmasabb az Ijxailestü-\'et! élet, mint azelőtt. A járási Iparosság ügyes.bajos dolgai városunkban nyernek elintézést, iami tetemes mün katöbbletet jelcint.
A beszervezéssel kapcsolatos munkák mór befejeződlek és az együttműködés a falu és a város iparosságával a leheljeiobb. Bizalommai \'jönnek az egyes községekből beválasztott elöljárók az ülésrev mert tudatában vannak, hogy csak ez a, harmónlkus munka hozhat eredményi.
Az elöljáróság! üUsan ott voltaik Szepetnak, Gelse, Murakeresztur és Fűzvölgy iparosképviselői. Samu Lajos elnök! jelentésében megemlékezett a mult hóban történt fonto. sabb eseményekről. Bejelentette!, hogy a legfontosabb iparosklvánsá-gokat magában foglaló memorandumot terjesztett az alispáni híva. tálhoz, kérve annak a legközelebbi törvényhatóság! ülés tárgysorozatába való felvételét. Ezwl alkalom adódik, hogy a törvényhatósággal is megismertesse mindazokat az iparosproblémákat, melyeknek sürJ gős megvalósítása a kormányzat részéről egyetemes nemzeti érdek.
Majd beszámolt az Ipartestületben e hó elején lefolyt vármegyei számvizsgálatról, amely upy a pénzkezelést, mint a könyveket átvizsgálván, a /cgnagyobb rendet állapította meg. l
Bejelentette, hogy a járási, iparosság tagdíjait a körjegyzőségekkel történt Megállapodás értelmében az Illetékes körjegyzőségeknél fogják fiuetni, kivétel ez alól a megszűnt klskctaáromi ipartestülethez tartozott közii&jek, melyeknek Iparosa! a kiskomáromi elöljáróság! megbízottnál tartoznak fizetéseiket teljesíteni. i
Jelentette, hogy a székház olőcsaT nokában az iparoshősök emlékére emelt disaes emlékmű teljesen kész és a leleplezési ünnepély f. hó 24-én délelőtt 11 órakor lesz.
Erután az ipartestületi szék intenzív működéséről szólt, mely a megválasztása óta eltelt rövid idö alatt már két Ízben hozott itélelet.
Bazsó József jegyző a havi zárszámadásokat terjesztette elő, melyeket az elöljáróság tudomásul vett. Foglalkozott az elöljáróság Ipartestület tisztviselőinek (munkar beosztásával is, majd a beérkezett ügyek során Samu "Lajos elnök is. mertette az IPOK kérelmét, .melyben az iparosüdülők számát ölykép-l>en óhajtja emelni, hogy a szerződések, szabadulások és misslervizsga düak egy minimális összeggé eraek tessenek, Az elöljáróság a szociális gondolat megvalósítása érdekében az IPOK kérelmének hefyt adott
Két árrombolásl ügyet tárgyalt az elöljáróság, melyeket a sopronikamarában működő árrombolásl bizottsághoz utalt
Gyors iramban épül a Lispe—Borsfa-i ut
Az őszre meglesz az összeköttetés Nagykanizsa és az olajmezők között
A közigazgatási bizottság ülésén az államépitészeti hivatal vezetője bejélentette, hogy iá Borsfa—Lisjje —szentadorjáni közútvonal \'tervelt a hivatal még március vőgSn efkészi-tette. A versenytárgyalást ki is Írták és arra 11 pályázat érkezett be. Aj kereskedelmi miniszter a legelőnyö-
sebb pályázónak ki is adta a munkát, ugy hogy a munkák a héten már megkezdődtek és gyors inamban folynak. Mi ne az ősz; beköszönt, a lisiyei olajvidék nem les/, elzárva hónapokra a külvilágtól, hanem té-len.nyőron megközelíthető lesz.
91.000 pengős kártérítési per indul a MÁV ellen a hévizi uti autókatasztrófa miatt
1937 szeptember 17.én zuhogó esőben egymásba rohant a hévizi utkanyarban egy autóbusz, amelyet Sdjjárló József soffőr vezetett és egy személybérautó, amelyet Patas-sy Elek vezetett. Az autó utasa, dr. Hoffmann Erich gráci gyógyszerész rendkívül súlyos sérüléseket szén-vedet t.
A büntetőeljárással egyidejűleg polgári keresel is indult. JDr. Hoff. mann gyógyszerész 85.000 |>engő életjáradék megítélését kérte, de keitésetet indított Patassy Elek bérautós is 6000 pengő erejéig a MAV ellen, mert csukott bérautója ronccsá zúzódott.
A két keresetet egyesítették és ennek első tárgyalását mcst tartották meg la katasztrófa színhelyén. A törvényszék részéről dr. Czoboly
Gyula tanácselnök szállott ki, a MAV szakértője Fazekas József ménnök, a MA VAUT műszaki osztályfőnöke volt, a törvényszék szakértője Fellner Simon budapesti hites szakértő, Patassy soffőr szak-éjrV.ője Wírtenbdrfg /lOttló tfépés* mérnök volt, a grőci gyógyszerészé Keresztury Miklós gépészmérnök. Megjeleni több megidézett ta. nu Is. Dr. Czoboly törvényszéki tanácselnök el játszatta a helyszínen az egyik gépkocsival a tanuk vallomása szerint a mult esztendei ka. lasztrófát. Az eljárás egy teljes napot vett igénybe.
A szakértők véleményüket 15 napon belül terjesztik a biróság elé.
A jelenségek szerint hosszú poL gári perre van. kilátás.
Az iparügyi minisztérium körtáviratban hivta meg az iparosok és hereshf;dők százezres tömegeit a Budapesti Nemzetközi Vásár megtekintésére
E hét elején nagyfontosságú táviratot ka|k)tt az iparügyi minisztériumból az ország valamennyi ipartestülete, minden kereskedelmi! ős iparkamarája, összes ipari és kereskedelmi szervezete és érdekképviselete. E szakszervezeteken keresztül a minisztérium nyomatékosan mulat rá arra, hogy az április 29-én kezdődő Budapesti Nemzetközi Vásár a fchető leg-tüzetescbjbeu mutatja bo a legmodernebb termelési és gazdasági anyagokat és eszközöket s ezáltal az idei vásár jaz ötéves terv végrehajtása
«zem])ontjából Is óriási jelentőséget uvert. Idomúi ezért a minisztériumi a váwár mei/tekii^ésére ós alános tanulmányozására lüvta fel az ország keres. kedjfÖI.és iparosait — kivétel nélkül.
Uj i gazdasági lendületet, ijiari és kereskedelmi konjunktúrát hoz az ötéves terv végrehajtása, de persze csak azoknak, akik verscnykéi>cscn tudmk ebbe a hatalmas, országos nvunkába lekapcsolódni. Már pedig a legmodernebb anyagok és orkólesök ismerete nélkül ez lelietetlcnség, de nagyon is lehetségessé válik mi,ndazojk ré-
-» Bátorokban a Kopsteln-cég vozetl Modern mlntatermelbpn, a legjobbat a legoloséhhan rautatjp be. kodvwső Jze téal (eltételek mellett
Húsvétra
ajándékot
legolcsóbban Ehrensteínnél
RAkóoxl Hl B8.
Pompás uj kávéháza, János-vitéz söiözŐJe, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmes szobák, előnyös penzió-árak. Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-táno: Virány swlng-orchestra.
Prikilji iq mtm k li i lETWNtH.
szére, akik nem sajnálják a fáradságot a vásár áttanulmányozására.
Ezért hivja a minisztériumi ar ipa. rosok ós a kereskedők hatalmas tömegét a vásárra, amely azonban msmi-csupán felmérhetetlen órtéka tanulságokat nyújt minden kinek, hanem egyben mindennemű újdonságnak is káprázutosan szép kiállítása lesz.
A vásár megtekintésére ezldén is féláron utazhatnak az érdeklődők bármely vasúti, vagy hajóállomásról Bu. dai>estre és vissza. A féláru utazást és epyéb jelentős kedvezményeket biztosító vásárigazolványokat már országszerte árusítják ós ilyen igazolványt bárki válthat magának. (:)
BUDAPB8T 1.
17 Ewal Turgan hegedüL — 17.35 Dr. Ptenczner Sándor előadása. — 18.05 Csorba Gyula cigányzenekara.
— 19.20 Külügyi negyedórái- — 19.35 • Zéla.\' Szinmü hérotri felvonásban.
— 20.55 Miiek. - 21.15 Az Országos Postás Zene*, és Kultur. Egyesület liang versenye; — 22.25 IdŐjárásjelentés. — Majd Lendvai Jóska cigányzenekara, Kalmár Pál énekel. — 0.0&. Hírek.
BUDAPEST II.
19 Olasz nyelvoktatás. — 19.55 Szü-gyi Kálmán éneket — 20.30 llixek.
— 20.55 II angiemezek. B8CS.
18.15 Mozart: Nyolc német tánc. — 19.10 Stájer zene és közének. — 20 A bécsi szimfonikusok. — 22.20 Rádió-zenekar.
Csütörtök BUDAPEST L
6.45 Torna; — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.2^\' Felolvasás/ -10.45 Felolvasás. — 12.05 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 12.30 Ilitek. - 1520 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 13.30 Hanglemezek.
. — 1L35 IlUek. - 14.50 A rádió műsorának Ismertetése. — 15 Árfolyam-hirek. - 1M5 Magyar Elek előadása.
— 16.45 I dó jelzés, hirek.
17 Kiesz Géza; és Drewett Narab zongora-hegedű szonátát játszik. — 17.30 Dr. Ileigl László előadása. -18 A rádió szalonzenekara. — 18.45 Szőlészeti idősteril tanácsadó. — 19.10 A Budapesti Enefc- és Zenekar Egyesület hangversenye. — 20.45 Hirek. -22.20 Időjárás jelentés. — Majd hanglemezek. — 0.05 Hirek. » I BUDAPEST IL
18.15 Dr. HoóifTompis István előadása. — 18.45 A rádió szalonzenekara. - 19.25 Felolvasás. - 20 Hirek-
— 20.25 Hanglemezek.
MGS.
12 Dél! zene. — 14.15 Könnyű zene.
— 15.30 Népzene néphangszerckcn.
— 16 Szórakoztató iene.
17.30 Wagner: Parsifál, oi>era. -22.40 Stuttgart.
— Hu.,ét,« Mlltényi-olpőt veszünk I
— Bn tor klAHitávunk* t tekinlso meg mlndsn vétslkényszer nélkül. Kopsteln batoráruhAs-
1938. április U
Gyöngyvirágot
éj rpyíb kitűző virágokat nagy választékban a készítőnél MMkner Ilyníl (Kiri y u 14.) váaároljon
Nina Petrovna
A szentpétervári Kaméliás Höljy és a bécsi huszárfőhadnagy sze.-elmi regénye igazi, vérbeli film lett a francia Jilmgyárlás kezén. Ma tagadhatatlanul a franciák vannak még mindig az jé\'.e.i a filmgyártás terén. A Nina Petrovna is egyesíti magál>an a francia filmek mibdon szépségét és előnyét. Tourjanszky rendezése egyenesen bravúros, a fotografálás mesteri. Isa Mi-ronda Greta Garbóra emlékeztető szépség, sőt művészetében is erős vetélytársa. Fernand Grasvey főhadnagyában az amerikai szépfius-tipuson tul természetes báj és humor van. A A többi szereplők is pompásak. A film kétségtelenül igazi művészélet képvisel. Tartalma, erkölcsei tíz életet adják, de tagadhatatlanul művészien. Élveztük a fil.net.
A HALADÁS Nagykanizsán
A Zrínyi TE vezetősége fáradságot és súlyos anyagi áldozatot nemi kímélve húsvét másnapjára kitűnő\' ellenfelet szerzett a szombathelyi Haladás S\'cmélyében, hogy a ^port-* szerető közönség az ünnepekre na maradjon szórakozás nélkül. A Hu. ladás, mely az elmúlI bajnoki sre. zonban a Nemzeti Bajnokságéi tküz dött, szerencsétlen körülmények között kiesett, de a Il-ik liga egyik legjobb középcsapata ebjban az évben. Játékosai többszörös kerületi válogatottak, sőt országos amatőr-válogatott is akad köztük. Egyébként a Haladás a következő \' fel-állításban játszik a Zrinyi ellen húsvéthétfőn : Pt\\jor - Kálozi, Krasz-nai - PtUer, Tőke, Kopfer — Szabó, Gazdag, Mórócz, Koronkai, Lovász. Az érdekes fútbaIIcsemegének bizonyára nagy közönségsikere lesz Kanizsán. (:)
Több méter
üveg irodafalat
vennénk. Ajánlatokat a kiadóba.
A prostata megbetegedéseinek kezelésiben a rendkívül enyhén ható természetes .Ferenc József"
keserűvíz — reggel éhgyomoira egy 1 Is pohárral—gyakran nsgylontos-slgu szolgálatot lesz azzal, hogy Igen könnyű, lágy széklelélet biztosit és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát.
- H. JohÍB,o»k, férfiak és nök. meg akarják akadályozni a fogak csúnya szlnesodósót, ápolják fogaikat naponként rendazoreaen Odol fogpéppel. As Odol fogpép eltávolít a fogakról minden tisztátalanságot ós tisztává teszt a lehelletet.
- Uih.unM.bb húsvéti ajándék MUtéaytilpd
ZALAI KÖZLÖNY
Fejjel a robogó teherautónak rohant egy biciklista a Deák-téren
Kedden délután súlyos kerékpár sj«lencsétlen. ség történt Nagykanjf-zsán a Nemzeti Bank sarkánál. Az Eötvös tér felőJ jött kerékpárján Kannár János 21 éves Pelőfi utcai hentessegéd és be akart fordulni a Deák térre. A nagy iramban nem vette észre, hogy ellenirányból egy teherautó közeledik, amit Csery István soffőr vezetett. A következő
pillanatban a felsőtemplom közelében a kerékpár teljes lendülettel belefutott a teherautóba. Kannár hatalmas ívben kirepült a kerékpár nyergéből és mozdulatlanul elterült a kövezeten. Súlyos fejsérülést szenvedett. Beszállították a kórházba.
Az eddigiek szerint valószínűleg a kerékpáros vigyázatlansága okoz-ta az összeütközést. A kórházban ki hallgatták, ahol azzal védekezetté hogy nem- látta közeledő teherautót.
Berzsenyi főorvosi felmentették, Turcsányi főorvost felfüggesztették az éjszaka meghozott fegyelmi határozattal
Székesfehérvár, április 13 fejér vármegye fegyelmi választ, mánya tegnap délután kezdte tárgyalni Berzsenyi Zoltán székesfehérvári kórházi igazgató-főorvos ós Turcsányi Kde röntgen-főorvos fegyelmi ügyét. A tanácskozások e^ósz este folylak és a fegyelmi Ítéletet éjjel 12 óra után hirdették ki. Eszerint Berzsenyi Zoltán igazgató-főorvost felmentenék a vád és következményei
alól, Turcsányi Ede röntgen-főorvost azonban bűnösnek találták és azonnali hatállyal felmentették állásától.
A mai kisgyülósen napirend előtt Farkas Elemér ntf-\'leg szavakkal emlékezett meg a kormányzó rádiószózatáról, amely után biztos léptekkel lm-lad az ország a feltámadás felé. A kisgyűlés lelkesen ünnepelte a kormányzót.
s-s« —- (]
6rv

KORMÁNYRENDELET jelent meg az órlelinisé.í ügyeit intéző kormánybiztos hatásköréről éi feladatairói.
A NYILAS rópirntkészitőket most vonták felelősségié. Péntek Istvánt, aki a komkrain alatt vörőső • volt, nemzetgyalázásért egy évi börtönre, Török Andrást, a Szálasy-párt takarítóját államfel forgatásért három havi fogházra. Zemnlczky Gézát, aki a kommün alatti bün.sel kinónyeiért 4 évi börtönre Ítéltek, 1 hónapi és 10 najrf fogházra ítélték u negy.diket, Leuter Mártont felmentették..
ALBRECHT főherceg legújabb hirek sacrint újból nősül, elveszi a Délamerikában öngyilkossá lőtt szárnysegédének sógornőjét, Bocskay Katalin tanítónőt.
ÚTLEVELET senki nem kaphat állampolgársági okmtfny nélkül.
A REPOLŐTALALKOZÓRA száznál több repülőgép érkezik Budapestre.
SZENTGYÖRGYI Altiért tanár Lánya, -Kelly, aki a cambridgei egyetemi hallgatója, autón Dorozsma felé haladt, összeütközött egy parasztszekérrel, autó és szekér az árokba fordult. Szentgyörgyi Nellynek nem történt komolyabb baja.
JORGOV1TS Szevért, a korcsmáros-ból le.t óhitű püspöki vikáriust letartóztatták, me.-t a kapóit óvadékokai nem fizclto vissza.
NAGYPÉNTEKEN Budapesten meg. áll egy percre a közüli forgalom polgármesteri rendeletre, Krisztus kínszenvedésének emlékezetére.
AZ ELLENFORRADALMI alukuLa. tok ekkori tagjai szövetségbe tömörülnek Budapesten.
DARANYI miniszterelnök táviratot intézett Hitler kancellárhoz, amelyben melegen gratulált az osztrák népsm. vazás eredményéhez. Hitler táviratban köszönte meg a gratulációt.
UJ UTAK építésére a kormány őt év alatt a költségvetésen kivül 50 milliót fordít.
Amíg Oh alszik
• Darmol dolgozik. Nyuqodt alvóit n«m zavarj*. méoli
, kuh.Jtt:

A TOT NÉPPART n vékiókig kitart az. autonnmiát követelő függetlenségi cso|)ort mellett.
A GÖRÖG—ROMAI Eurójia birkózó bajnokságra nem nie^y el magyar birkózó.
S ALJ API N, a világhírű énekes kjdden Páriában meghalt.
A BÉCSI magyar követségből fö. konzulátus lett. I
STRASSBURÜBAN nagyszabású kémkedést lephezlek le. A\'Maginot-vonal éjriléséiv; vonalktzó több litkos torv eltűnt. Két hagyljiarosS, egy mérnököt ós két katonai személyi vettek őrizietbe,
A NÉMET dunai hajóra) j>arancs-noka, Degenhardt sorhajókajiitány Budajzestre utazlott. i
Városi Moxgó. é. .,«rdán t
Tourjanszky, a világhírű rendező mesterműve I
NINA PETROVNA
Egy asszony regénye, akli százan szerellek, de aki csak egyetlen egyet szeietett. — Főszereplők: ISA MIRANDA és FERNAND ORAVEY. Oyőnyörfl kísérő műsort
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 éa 9 órakor, vasirés ünnepnapokon 3. 5, 7 és 9-kor. 5 órakor filléres helyárak.
GYÁR\'BUDAPEST, XI.LCHKE-UT 117.
AZ ANGOL-OLASZ megegye és szabadabb kezet Qd Mussolininek Középeurójtában. Nagv reményűket fűznek Londonban a kontinens nyugta\'anságán:\'k megszületéséhez
FAGY, hó és vihar pusztít Európában.
OROSZ BOMBAVETŐ repülőgép Csehország felé tartott és nlközben román területen leszállani kényszerült. i
\\ moszkvai „tisztogatás"
A Sztálin féle tisztogató munka legújabb áldozata : Budenki vöröJ marschalt, aVlt máris .fcelmonbettek állásától. _____
300 szovjetrepüló Indul Kínába
A Journal értesülése szerint a szovjethatóságok röviSe en ismét 800 repülőgéppé, támogatják Kínát. Egy ötvenes osztag máris a határon áll, hogy a na|)okban átrepüljön Kínába
uaukm*
TOZ TAMADT az éjjel nz .mt»«r-[jeni tartományi kormányzóság épülőiében és az egész épület leégett. A kár tetemes.
BOMBÁZTAK a japán rejiülók — hruiknui jelenlés szerint — a város külföldi negyedeli. A fc\'ilföldlck klubjára két bonvba esett: heten meghallok, hárman súlyosan megsebesüllek. Megrongálódott a német nagykövetség épülete is .
KÉMERY.NAGY Imréi a pesti törvényszék a Ház sérelmére eikö-vetett becsületsértés miatt 3 hónaid fogházra Ítélte. Az Ítélet méi) nem jogerős.
.
66.000 PENGŐRE emelle fel Esz-terházy Pál herceg a magyar orvosok megjutalmazására létesített ala. pltványának ezldel diját. A 115 pályázó orvos közül Tíülön bizottság választja ki azt a 31 orvoít,"ík|k az alapítványi dijból részesedne!!
» I i
HORTHY MIKLOSNÉRÖL nevez, cl Kiskunhalas mellett azt a \'200 holdas erdőréazt, amelynek elsG fáit a kormányzóné kéjrvlseletében
Fekele Imnc polgármester feleséin ttltett el. Az uj erdő jövedelme « város szegényeié lesz. , j
a
EALA1 KÖZLÖNY
1988. április 14
Motorkerékpárok
megbízhatók és kitartók — a legerősebb □api strapára konstruálva!
A leghosszabb élettartam t
990.— P-től
18 havi részletfizetésre. Megtekinthetők :
SGHLESIHGER GYULA
vaskereskedő, Zala—Somogym. körzet képviselőjénél
NAGYKANIZSA,
Erzsébet tér 18.
— (Kövezések a megyénél)
Zala vármegye főispánja dr. Józsa Fábián,tb. szolgabírót díjas közigazgatási gyakornokká, dr. Kovács László zalaegerszegi ós dr. Barabás Kálmán nagykanizsai lakos, tb. szolgabirákat díjtalan közigazgatási gyakornokokká, dr. Bittera Béla nagykanizsai és dr. Ságváry Iván révfülöpi lakost tb. szolgabirákká kinevezte.
— (Dr Wéber Pál kanonok)
lelkigyakorlatai ma befejeződnek a felsőtcmplomfban. Lelki felfrissülést jo-lentett konfercncia-bcszédcinek minden mondata a nagyszámban megjo. lent katholikus férfiközönsóg számára. Dr. Wéber Pált nem csak mint elő adó és szónokot, nem csak mint nagy-tudásu és szellemes apoiogétát kiséri általános figyelem és megbecsülés Nagykanizsán, hanem barátság és rokonszenv övezi a legszélesebb körben ebben a városban, amelynek gyermeke. Nagykanizsa katholiktissága őrőmtael látta őt a lelkigyakorlatos szószéken, ahonnét megmozdította a lelkeket és a húsvéti eszmék tiszta magasságaiba cmjeito azokat.
— (Nagypéntek egyházi zenéje)
A plébánia-templomban a {) órai csonkamisén a/ Egyházi Ér.ekkar a következő müveket adja elő: Haydn Mihály: I\'enebrao factae. Kertész Gyu. la: Szent KeiCszled..., Bárdos Lajos: ftn nemzetem.... és a korál passió Szent János fevangéüsta feljegyzései nyomán.
— (A klskanlzsal lelki gyakorlatok)
Kiskanizsán ma reggel közös szent-áldozással fejeződtek be a lelkigyakorlatok, amiket nagy részvétel mellett P. Felicián fcrencesatya vezetett hit-rom napon át.
— (Halálozás)
Tőkéssy János m. kir. honvédhuszár ezredes 51 éves korában hosszas szenvedés után Budapesten meghalt. Az elhunytat özvegye, három gyermeke, testvére, Tőkéssy Ernő zalabesenyői földbirtokos és kiterjedt rokonság gyászolja.
— (Kellemesebb lesz húsvétja),
ha részt vesz a Kath. Legényegylet Húsvéti Vásárának vasárnapi cigányzenés sördélelőttjén. (:)
— (Feltámadás Kiskanizsán)
Kiskanizsán a szombat délutáni fel-támadási ünnepség és körmenet G órakor kezdődik. A szent szertartási I\'. Hajnal Zénó, a kiskanizsaíak lelkésze végzi.
— (Könyvadomány)
Az idegenben élő magyar véreink részére folytatott gyűjtéshez dr. Hegyi Lajosné 9 darab könyvet és folyóiratokat ajándékozott. Az első nagy könyvszáliitmány ti Vánkos Jenő polgári iskolai tanár tegnap útnak indította Amerikába.
— (Táncolni és vigadni)
igazán csak a Kath. Legényegylet Húsvéti Vásárán lehet, hétfőn esle 8-tól 2-ig. (:)
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten G gyermek született, 3 fiu és 3 leány: Tizedes István pénzbeszedő és Büki Máriának rk. fia, Gerlei Kábnán Máv fékező és Eszter Teréziának rk. leánya, Millei Ferenc földműves és Mi-halecz Máriának rk. fia, Agócs Dániel
A ZALAI KÖZLÖNY „KERESD
p. ü. fővígyázó ós Tóth Margitnak rk. leánya, Bolf György földműves és Kálovics Rozáliának rk. leánya. Házasságon kivül született 1 fiu. — Halálozás 8 történt: özv. I-aski János, né Vőcsei Mária rk. 29 éves, Stcfanlcs Mária tanuló rk 9 éves, Németh Gyu-láné Verbovecz Emma rk. GO éves, özv. Komáromi Károlyné Bakonyi Katalin -V. szegény rk. 71 éves, őzv. Csizmadia Lajosné Dávid Jolán rk. 48 éves, Takács József v. szegény rk. 67 éves, Sörlei Ágoston szal>ómcslcr rk. GG éves, SzeiCcz Ferenc földműves rk. G5 éves. — Házasságkötés 1 volt: Paál István Máv órabéres rk. ós Kovács Mária rk.
Hamis ötpengőssel játszadoz tak a klskanlzsal gyerekek
Kovács Illés kiskanizsai elemi is. kolai igazgató tegnap észrevette, hogy több iskolás fiu egy 5 j>engős-scl játszadozik. Megnézte az 5 pengőst és megállapította, hogy az hamis. Beszolgáltatta a íendőrkapi-lányságra, hol meg fogják állapítani, hogy a pénzhamisító bandák! közül melyik gyártotta. Valószínűleg annak a pénzhamisító társaságnak a gyártmányú, a. elyik már a Csillagbörtönben ül. A hamis pen-gősök gyakori előfordulása foko-zottabb óvatosságra inti a közönséget I , , | • j í i !
- íKét térj meghalt a felesége után)
Fricdl Adám GG éves szennai földműves és felesége influenzában megbetegedtek. A G3 éves asszony a napokban meghall. Friedl Ádámot ez annyira lesújtotta, hogy állapota óráról órára rosz szabbodott és pontosan egy (napra rá ő is kiszenvedett. Együtt temették el őket. — Hasonló eset történt Körmenden, ahol Kulin Jánosné 77 óvCs asszony halála után még.uznap éjjel meghalt 74 éves férje. *
— (Razzia a piacon)
A szombathelyi vegyvizsgáló állomás vegyészének közbenjöttévcl tegnap tejrazzia volt a nagykanizsai piacon, mely nlkalomimal 31 gyanús tejből mintát vetlek. Felülvizsgálták az áru. sitott élelmiszereket is, melyekből mindössze két mintát vettek.
— (Állat az emberben)
A nyáron történt még. hogy Salamon József cserszCgtombji kisgazdához Buda|>estről leküldték egyik közeli rokonának liz esztendős leánykáját nyaralni. Salamon József visszaélt a vendéglátással ós méltatlanná tette magát a rokoni bizaloméra. Egy alkalommal megtámadta a gyermeket és brutálisan inzultálta. Salamont a irigy-kanizsai törvényszék zárt tárgyaláson három évi fegyházra Ítélte. Fellebl>ezés folytán, a bűnügy a pécsi táblához került, amely jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. Most foglalkozott a semmiségi panasszal a Kúria, az is elutasította a semmiségi panaszokat. A liárom esztendő tehát jogerőssé váll.
— (El ne mulassza senki)
magnézni a Katholikus Legényegylet Húsvéti Vásárát. Olcsó husvéU ajándékok, locsolók, slb. Tojásbaverés és sok más kitűnő szórakozás. Állandó zene. Nyitva mindkét üuucpcn egész nap. Belépődíj egyszeri belépésre 10 fillér. 10 éven aluli gyermekeknek ingyen, állandó l>elépésrc és a hélfő esti táncra GO fillér. (:)
— (Kiugrott a robogó vonatból)
Kalmár Mária 28 éves gtlsei Ifcány vőlegényéhez ulazott Szentgotthárdra. 10 év óta jár már jogyben és türcl-mollen volt, hogy a vonat nem ér be a városba, ezért Máriaujfalunál kiugrott a robogó vonatból. Sérüléseivel a körmondi kórházba került. *
— (Kifosztottak egy balatonparti vlllamosirodát)
A Balatonvidéki Villamosmüvck, ba-latonlMiglári kirendeltségének irodáját isnieietlen tettes álkulccsal kinyitotta és a falbaépilett, vasrudakra erősített vaslemez-pénzcskazcltát ellopta. A Ma-
zdában 1427 pengő, azonkívül munkakönyvek és iratok voltak. A csendőrség a Balaton partján az iratokat és az üics kazettát megtalálta, a tetőseket kOresL
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vasárnap ét ünnepnap 10 tiólo Bú fillér, minden tovébbl uó 0 fillér, hétköznap 10 sióig 60 fillér, mlndan lovébbl tió 4 fillér.
Húsvétra Gallina cipót vegyen. Kedvező heti lefizetésre Is kapható. Olcsó árak. — Horthy M.-ul 5. 1039
Sxakáoanfit (esetleg mindenes szakácsnőt) keresek 15-lkI belépésre. Unger, Horthy M.-ut 19 1051
Erv * yarnsakaxarata leányt leányka mellé felveszek. Bóvebbet Buksz fodiász-Uzletbeu. 1052
Ügyei axobalaány alkalmazást nyerhet vidékre. Palyáiók Hoilhy Mik ós ui 33. u. a. Jelentkezhetnek. 1034
Angóra fajnyulak eladók. Rákócil-
utca 32/a. 1055
Gyönyörű
kész blousok
és ruhák éikeztek.
Schütz.
„Poloakakln" levéllel, blztof, olcsó Irtószer; dekája 2 (Ibér. Rákóczi u. 21. •
Irtaaxtal, villanylámpa, kép, luvola. kottatartó eladók. Klrály-u. 37. *
Ügyes varrdlaönyt a/onn/1 felveszek. Jelentkezés Zrínyi M.-u. 62 •
Jól főző mlndeneat elsejére lelvesze\'\'. Jelentkezés Sternberger fcBtéküzletben \'
KOIfinbejáratu elegánsan bútorozott utcai axoba k adó. Csengery-ut 22. *
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 5.20 Női bőrkesztyű P 4.90 Nőt cérnakesztyű P -.98 NŐI selyemharisnyák
már 1. - P-től NŐI dlvatkalapok
már 4.50 P-től
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban
Brónyai Divatház
llorlhy Blklói-nt 1.
I ORSZÁG JÓZSEF
magktreikedésében — Nagykanizsán I Ermébct-Kr 10.. a rótfl blrógég melleit |
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényeimet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLGÁZT olthonában díjmentesen bemutatóin A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbá hatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Njoiuatotl a lajilujajdouus KO/gKzdasitfi ItéttvériftArsMiítf kúujToiyouuWjíJjiui Nagykanizsán. FeWÍJ uzlolvciető Zalai
H 8 ■ Évlolyam 85. szám.
NágylumhM, 1888. áoillis 15 péntlk ^
V A m 5»flt<

-rr
POLITIKAI NAPILAP
SzeffccwtfaftKSv MadtfMMVY\'TCNt\'ftHtltAM.
MrrfdauÉ mtaüoi MtUfeup dtlnUa.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ElSflidtW in: egy hón 1 penió 40 p*. Szcrkozlöiégi é> kiadóhivatal! telelőm 78. u.
Semmi kaland
A Nemzeti Egység áprilisi
,maii...... körlevele "
Tasnádl Nagy Andris, a Nenwoli Egység Párflja onsiáens elnök* most, küldte síét áprilisi körlevelét o párt össaw vidéki szerve a;tcihcz.
•Komoly |)Dlltlkai Időkben, ^ Írja többek között elnök) beWhzön-tőiében,— nagyjelentőségű közjogi és gazdasági törvények tárgyíiitoa kőiben vállaltam el pártunk bibiméből az országos elnöki tiszteéget.
Nehéz a feladat, amit magamra véllaltamV\'ugy éreztem íiz^tnban hogy akkor, ffmlkor a kortíiány és a Nemzeti Egység Pártja teljes erejének megfeszítésével a nemzet sorsónak és elsősorban a nemveti tér. sadalom támogatására leginkább rászorulő rétegek helyzetének Javi:\' tásáa .fáradozik, be\'ső megeVősBdé-sünket és súlyunkat kifelé igyekszik szolgálni, mindenkinek kötates,éjf\', hogy arra a helyre álljon, ahova a bizalom >szólllotta:«.. ,l,>\'.\' \'
Köt1l®\\*HSnek tövíbbl részében ilésztetesen •tómcrtt\'tl \'4 tervbelit! program jelentőségét, (»«J<t a tiszti-kar sztámáM *a síerveaell élet fejlesztésére vonatkozó \' utilsitiásokai közit. Rámulat a" pártszervezeteit munkájának- nfabb folrőíötf \'jtlélj: tőségére:"" •• ..........
•Eszmeáramlatok korát éljük írja körlevelében.\'-"fiMHctő tehát^ hogy most/arftlkttr keresztény né|S" milliók gazdasági és síóclálls fév;\' emeléséről van sző; ezek n hatalmi társadalmi rétegek könnyen félrevezet J>e»kr A Nemzeti Egység táborának tehát, amely kbmofynir tnég-alajiozott, meg nem alkuvó, keresztény, jobboldali TioHMIrtil progttom alapján áll, •kötelesséSté\'clsősorb.\'iti kellő, felvilágosító imiuhkáwil -meg-óvni és megvédeni ezeket « tttme. geketl attól, tzogy komolytalan poll-tlka|.\'M«érleteknek és kaiatiaoknáb áldonatává essenek. Ezért \'szervezd: tünk munkájának 4 piMpólJtliMI eélokjw jóvai tttk-tnolHedő, nemzeti értéke;Yan.« ........."\'.•<■ \' ■ "\'\'
Ezután azország bel. és külpolitikai, vaginám gbzdaságli helyzetét tárgyalja, a körJevélj amelynek kíH létében kjanlili ininhülwelnOte március ,5-1 győri beszédének tíH szágos jelentőségét, részletese" foglalkozik a beszódben- érintett nagy. horderejűi kérdésekkel és kfiliUnö-en a bejelentett egymilliárdos beruhá. zásl programi céljait\'femsrtetl, " -
»A kormány-minden1 eddiginél
nagyobbszabésu ■IberuháM\'.l terie\'a maga mély, szociális irvtltyefvefviét - fejezi be Tasnádl Nagy \'András országos .körieveiét - letagadhatat-lan bizonyulta annak, hogy a kor-, tnány és a Nemzell Egység Pártja léltő és aggódó szeretettel és gondoskodással hafi»|"a nép TtzillW nak bolilogtilá-iáért te jobb jövőjéért. Lehetetleji, hogy azok a mii. Ilók, akíkppk ári«Mol(\' sollgálja ezf a harc, szívvel lélekkel nc esatla. hozzánk ti IVcinattl Egység itiofcgal-
Legkedvezőbbek a kilátások az angol olasz-francia együttműködés megalapozására
Flandin az abesuin hódítás elismerésével foglalja el a római francia nagykövetséget —■ Angol-francia katonai megegyezésre Indulnak tárgyalások húsvét után — Szom-batóir d^l)t>é{i ^/áfá|ják az angol-olasz megegyezést
Páris, áj>r|lls 14 A Figaro értesülése sáerj^t Dala-dicr \'miniszterelnök és Bónnét kül-. ügyttiinlázier ^priíté\' utaznak
Londonba. A tárgyalásokon a fran-cia-^angbl katonai eiryílrtVm\'ikÖdés ügye is napinéntfrt kerül.
..ni. "1\' \'Lon doy^^pri I Isi 4
A Daily Mail is ugy ériesü\\, hogy a londoni találkozón a francih tin-gol katqnai egyezmény előkészítéséről ti}*? szó- I ;
Más értesülés szerint nem kötnek egyezmény^, de katonai szövetséggel egyenrangú együttműködést bizto^tfLnfljt,
Beavatottak szerint a tanácskozás sokon az összes idŐ6?3rü,kéirdéjeket megvitatja fe a két állam, száraz, földi, légi és tengeri hatóerejének szakértői is megbeszélés ke t foly latnak. Á tai/Hkttzóp fogja , közölni Anglia az angol-#la$z megegyezés részleteit U. A londoni taláJlrtwó -Írják a íápok — a strez<ai angol-olasz—francia hármas megbeszé. léshez vezethet ! ,
Az angol—olasz megegyezési szombaton délben Rómában j>ana,-fálják.
Londoítj április 14 Szó var^ ai-ról. ho^y FlapdiA.voU minisztenelnők,, ebbeni. minőségében i^videsen Rómába íufazjk, tfti\'gyal Mussolini vei és, áaíK) gróffal, majd pedig Párisba,, visszautazva rövidesen nitnl i:Ómaí francia nagykövet, megy Rómába : az olasz ki,rály ,és abesszin csaszárjipz ,szóló megbij&ó-levélíel ! \\
Ez nem csak fl közeledési, hanen> az abesszíniai hódilás teljes elismerését is jelentené. Diplomáciai körökben mindezt\' az angol olnsz piey egyezésnek tulajdonítják\', amely szükségképpen vonla maga ut4n a két otezág\' — Olasz- és Franciáig-szág - közeledéséi. A kilátások a legkedvezőbbek, a kérdés csak áz, — és ezt nem döntötték el még Pá-risba^-fn, Hitler római látogatása előtt, vagy után neve«ék ki a római francia nagykövelet.
j ellftntek a vftrösöfc — erődítik a szovjetreszt batárt — 500 bombavettít rendelt Anglia Amerikától
Páris, április 14
A spanyol nemzeitek az összes vo lnalakon főlytítflák előrenyomulásukat. Bekeritettek több ^köztársasági csapatot amelyek ugyan mégmu latnak némi elleViállást, tfa helyzetük rérfiényte:ién.\'
Barcelonából a vörösök teljesen eltűntek. A GPU és embereinek el-tilnésc tipikusan szovjet.jelenség-. Mutat ja," hogy mindenkor a mások bőrét vitt-ék p vásárra és amint baj van. embeíieikkel lés pénzükkei együtt hv^kü.lwik, biztosabb tájak-rte, olyan helyekiie, «hoI\' elölről lehet tezdenl a fertőd, aknapiunkát, vagy esetleg ^enfbe, aliol a jog és igazság, vagy a biztonságik szenti ségének és sérthetetlenségének bajnokainkén! lécnek fel.
Kaunas, áprjlis 14 szovjeL-ésit határon nagyará» nyu katonai előkészítő munk«i folyik A lakosságot már telje ,*n. elszállították a határvidékről. Egyelőbe
nem tudják, mit <?éloz a határmeg-erősités, valószínűleg a teljesVel-
szlgeteltséget akarják végrehajtani. •
; Ncwyork, április 14
Anglia 500 bombavelő repülőgépi rendelt Amerikától. \'Ez a legnagyobb rendelés, eddig, amil külföldi államnak, adtak. Amerika Kanadában külöp gyártelepeket létcg* most, hogy az esetlegesen életbelépő semlegességi törvény miatt a rendelést le tudja szállítani.
A zsidó törvény
húsvét utáni szerdán kerül « Ház elé
A képviselőház legközelebbi ülé. sét április 20-án tartja, amikor a* úgynevezett zsidótörvény kerül- tanácskozásra. Ezen a n<»)>on jelölik ki az előadókai, a bizottságoknak l>edig kiadják a következő javaslatokat. Az igazságügyi bi\'ot.ság ekkor kqzdi. meg tárgyalni n sájjtó-\' javaslatot.
tálához, amelynek \'tnemcs \'céljai közül is messze kiemelkedik 4? a szánkók, hogV iiz\'loliázágban mfhél több
.lt>. ■ " I.JIM1 l\'Uij-1 gazdaságilag alá támasztott, -sz^ocj^ lipan talápdt éfe^zéft ma gyár ember legyen.*
MA DRLITAN osztják" ízét a Hár tagjai között az úgynevezett r.éldö1\' javaslatot. Olyan ellentőt áll fenn « mostani szfikiCizalMitt trianoni ors\'ág gazdasági éleiében, a keresztény rétegek és a zsldésáR térfojkiltea T<öz«t, mondja töbl>ck között a javaslat, — ÍJwjgy á\'kormány kötelességének érezto az ebből\' szármáié eliontétek klsimHi. tását.
ESZTEKMAZY Pál lierceg 00.000 pengős adományát 31 tehetséges fiatal magyar orvos között oszUJtták\'kl: \'
A NAGY UZSOHAOtiY vádlottjait, Bárdos Miklós lűteltudósitó iroda tu-lajdonőst 20 lrónafpl "börtönré,\'G«kiU Károly •1 mögánlisztvÍÉ*lÖt börtönre, I1íblU;ll.«(\'Ivl«eU)"WaiUÍ: égyJ \' nököt 4 hónapi és 20 napi-\'fogházra, Fráter Károlyt 8 l*Sn a pl, börtönre^ dr. Qerlóczi József inükereskedőt 14 napi fogházra, Welwárl , Án^or ,
nököt G0 pengőre, Fráter Jó^scfot, , Melcsán Ignácot 40—40 i»ehgő j>énz-bünleiésre itélle a törvényszék.
ROMÁN István dr. budapeiti figy-véd és társánnk Majsa Ferenc hamls-lanuzási bűnügyében a törvényszék \' reggeltől estig tárgyalt, de jövő néteifi hirdetik-i-pak ki az itélcbsl.
A KIStiAZDAPART értekezletet tartott, amelyen többek között a zsldér, javaslattal is foglalkoztak, véghg?* állásfoglalás azonban ebben a ké(W désben nem történt.
A RENDŐRÖK május 15-től küldve Budapesten az utcán biráskoíá«k> Inni telhetik a szabálytal inul közlekedőket és azoi>nal behajtlmtják rajtuk a büntetést. 1
ALBRECHT főher«eg nyilatkozott készülő házasságáról és kijelentette, hogy reí nézve csak luíz:\\jőnttk, Ma-\' gyarországnak törvényei mérvadók. (Ugyanis neaiíkérte beioefö\'ozésót Otté \' királyfitól.)
AZ ÉKSZERCSEMPfiSZFT megakadályozására a valulaüg>észaég axigoru intézkedést léptcteU életbo.
DÖMOTOJt Hona oi>oraházL énekesnő \' megrágaltnazóját, Rechuitz Pál ij>ar-müvészt rendőri felügyelet alá helyezik.
CiLATTFEI.DER Gyula csanádl püspök Szegeden beszédében hangsu-Jyözta.í «N\'e engedjük, liogv at igarnnk bizonyult régi értékeket politikai ku-landorok elliaiványítsák.>
A MAGYAR VASUTASOK az összes fizetéscsökkontő rendeletek hatályon-klvül l»elyezésél kérik.
A KIVITELI többlet a folyó év első negyedében 37.8 millió pengő.
ÜC.

LEZt\'HANT Nagybánya vidékén*. ismét egj\' szovjet katonai repülőgép: három utasa szörnyelhalt. SCHUSCHNIGG kanocllár eltűnt f , bécsi lakásáról, nem tudják, hol tág / tézkodjlk, hivatalosan nem nyilitJcoB->\' nak tartózkodási helyéről. LÖVÖLDÖZTEK a dán képviselő\'
fházban: u lóvttdóMH; aki íftf\'WjW
selőre lőU, el topták. \\ LEHkli"^ ehidli \'az ősszel VisiónotAi \' az angol királyi pár párisi látogatását.
ZALAI KOZkONY
AUSZTRIÁBAN olradbb le« > távirati ís távbeszélő dijsznbás. Automata telefonnál Is garas holyctl 10 pfennig lesz egy beszélgetés dija.
MEBEGKEVIillö bandát leplezlek le a jugoszláviai l\'ozsarevácban, 11 gyilkosságra derül valószínűleg fény, a banda nőt vezére: hat gyilkosságot már Leváltott.
A SZOVJET — jelen lelte kt a londoni kinui nagykővel, aki Londonból jött - esak tikkor avatkozik a kekti hábonrba, ha már Kina Mii győzi a han-ot.
FÖLDRENGÉS voll Déiolaszország-bun Messina táján.
Uj vezető a légügyi hivatal élén
Budapest, április 14 A légügyi hivatal \'élére vitéz Ke. nese Valdemár eddigi helyettesét, Farkasfalvy Czeyner Ferenoel hen vertek kl. i
Katasztrófa a levegőben
Ráma, április 14 Baijtelll közelében lezuhant egy; olasz utasszállító repülőgép : hár, man meghaltuk, többen súlyéban megsebesültek. , I
Idegesség, lejlájáí, szédülés, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság, ion etet oeu bamaioian megszűnnek, ha béi-müködesünket icggeienként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József keserüvízzei cl-rendeizüiu Kéiueue meg orvosát.)
Még áprilisban megnyílik ■ nagykanizsai tolonoeloaztó állomás
A volt nagykanizsai törvényszéki |>alotá-Hlik b.ui az átalakítás bc-gsS fejezés felé közeledik, tfí Még ebben a hónap-ban átadják a rendőrségnek. AJwgy bu, dapesll informátorunktól értesülünk, az uj Intézmény — eltérően aj eredeti tervtől —- tolonoetasztóállo, más lesz, amely a nagykanizsai rendőrkapitányság alá tartozik. Az országban három helyen vidéki to. loncállomás létesül. A budajiesti \'o-loncügyosztály mintegy 100-1200 embert tart átlag őrizetben és ex a létszám folyton emelkedik. Ezontul a Dunániulról nem Budajrestne, hanem Nagykanizsára fogják « to\'Qn-cok.it szállítani és ezzel a budapesti tolraicházat tehermentesítik. A nagykanizsai tolnnoclosztóáiiomás élén egy rendőrliszt áll, két irodai segéderővel, valamint a szükséges őrszemélyzettel. Az uj Intézmény! még áprilisban átadják rendeltetésének és megérkeznek a fogolyszál. lilmányok Nagykanizsára.
EMLÉKEZTETŐ
Május 1.
Az Irodalini Kör Kodály luiagvar Mnye í) kor a azlnbázbau.
A Horthy Miklós.uti parcellázás, a kultur-ház, a husbódók, a letenyei ut és egyéb kanizsai ügyek Zala vármegye kisgyOlése előtt
A kisgyűlés bucsut vett a nyugalomba vonuló Bódy Zoltán alispántól
Zalaegerszeg, április 14 Zala vármegye klsgyülése viléz Teleki Béla gróf főispán elnökletével most tartott Ülésén búcsúztatta el Ifi
Bődy Zoltán alispánt.
A kisgyűlés nevében, napirend előtt Pehm József prelátus mondott me-legszavu íslenhozzádot. Rámutatott Bődy Zoltán érdemeire s kiemelte, hogy a megyeházát közel hoztu az emberekhez, szociális szellemmel töltötte meg a közigazgatást és szivét adta mindenbe. A lelkes, meleg" ünneplés ulán -Bődy Zoltán megható szavukkal mondott köszönetet a búcsúztatásért. |
Napirenden sok kanizsai ügy sze-népeit. Nagykanizsa határozata a Batthyány heroegl major paroellázása tárgyában jóváhagyst kapott. A református egyházközséggel kötött csereszerződést jóváhagyták, de a. várost utasítják, hogy a segélyezés ügyében hozzon ujabb határozatot. A Szent József katolikus egyházközségi . i
kulturház építését jóváhagyta a kisgyűlés. A város öt éven ál évt 1000 pengőt ad az építkezéshez. A nyilvános belegájrolM átalányon felül felmerült költségek, bői 09 000 pengő helyett csak 51.000 pengőt törölhet a város, mert e-ny-nylt állapított meg már előzőleg a belügyminiszter. | |
Az Erzsébet klrályné-tárl bódák
ügyében nagy vita volt. Batochay György azt javasolta, hogy no en^ gedélyezzék az építést Kovács Sebestyén Miklós azt kivánta, hogy igen, de tar tsák be a szigorú egészségügyi Intézkedéseket. Kontra László dr. közegészségügyi szem, pontbői nem javasolta az építést. A főispán és Somogyi Gyula hozzászólásai ulán Igy határoztak: a fö-or>)S eiőja\'ísai kzerlnt leliet épi-tcnl, de csak olyanoknak, akiloiqki Nagykanizsán nincs rendes üzletük (a klskonizsalak építhetnek). A kisgyűlés hozzájárult ahhoz is, t.Ojjy a város területét részletesen felmérjék, továbbá elfogadta a törvény, ház pótköltségvetése tárgyában készült irőtszerzödést. i
Ezután kisebb községi ügyek sz*. repellek a tárgysorozaton, majd Kuvács Sebestyén Miklós utpanar szokat tett szóvA i
A nagykanliss—letenyel uton meghengercltek 22 km-t, dekihagyf tak kettőt. A Bak-becsehelyi útra, melyhez csatlakozni log Borsfánál a Itspei ut, rengeteg követ kihordj lak, dc az ut keskeny és nincs kellő alapkövezés- Erre a nagyfonl>«águ ulru több gondot kér.
A főispán kijelentette, hogy a letenyel ut hengerelése dolgában in. tézkedlk. A borsfal útra nézve dr. Tomka János főjegyző előadta, hogy olt mái is nagy ák\'.Qmtakat hozott a megye s a további kivárisá. gok még 260.000 p^ngő megterbe. lést jelentenének. I .
1938. április 18
A törvényszék rágalmazás miatt hat heti fogházra Ítélte Szemző Istvánt
Szemző tagadta a neki tulajdonított kijelentéseket, de a tanuk rábizonyítottak
A városházi interpellációk tengeri kígyójának egyik mellékhajtása volt a Szemző István ellen megindult bűnvádi eljárás. Szemző István^ akit korábbi elitéltetése ellenére a város vezetősége .szociális érzésből és családjára v«ló tekintettel foglalkoztatott, egy alkalommal Csányl Józséí ny. detektiv, Étsy Ferenc köztisztasági felügyelő, Dere József kertész és Flelschner Ferenc nagykanizsai lakosok előtt gyanuUtó kijelentéseket tett, amelyeknek lényege az volt, hogy »hlába minden vizsgálat Nagyk;mlzsa város ellen, mert Zarubay Andor ny. vármegyei szám vevőségi főnök, akit barátság szálai fűznek la váitoshoz, mindent meghiúsít.* I ,
Szemző kijelentései eljutotta^ Hemmert Károly városi főszámvevő füléhet, aki ezért itf jekmtette dr^ Sabján Gyula városi tisztiügyészutján Szemző Istvánt felhatalmazás-
ra üldözendő Rágalmazás vétség elmén. [ \' i
Megindult a vizsgálat, amelynek folyamán Szemző tagadta, hogy ő ezeket a kijelentéseket tette volna. A kihallgatott tanuk vallomása alapján azonban a kir. ügyészség perbefogta Szemző Istvánt felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt. i
Ebben az ügyben volt már egy Izbon főtárgyalás Makáry Vilmost büntetőtanácsa előtt. A klr. ügyísz; indítványára akkor a tárgyalás egtsz tartamára iári tárgya\'ást rendelt el a bíróság. Ítélethozatalra azonban, nem került sor, mert a bíróság a bizonyítás kiegészítését illet\\etöbb más tanú kihallgatását rendelte el és a tárgyalást elnapolta.
Tegnap volt ebben az ügyiben folytatólagos tárgyalás, amely elejétől végig zár volt. Déli 1 óra utál* Makáry elnök nyilvánosan hirdette
Vizvezetékiterelést
giranoia mellet! készít -
MENDLOVITS
kl a bíróság Ítéletét, amely aatrint a törvényszék bűnösnek mondotta kl Szemző Istvánt — eltérően a vádlói — rágalmazás vétségében és őt ezért hat heti fogházra Ítélte.
A bíróság taz Ítélet indokolásában utal arra, hogy e vádlott tagadásával szemben a főtárgyaláson kihallgatott tanuk, Étsy Ferenc, Csányl József, Der.e "József és Flelschner Ferenc vallomásaival bizonyllotlnek vette a rágalmazó kijelentések elhangzását.
A kir. ügyész az eltérő minősítés mlalt és a büntetés súlyosbítása végeit fellebbezett, de fellebbezett a vádlott ls. i !
tovalvnető: Dr. Dévai.*, EráSe Maka
A magyaros divatról
Szívesen látott magyaros láz van Budajiesten. Mindenki magytrrce tcüetteloet íendm és magyal tsbl.au-kat, kalapszalagokat és egyebek*^ vásárol, hogy ö is hótokon amin-denkori dívatláznak. i |
Az Operában Lezajlott magyaros divatbemutatónak hatásaként meg, jelentek az -összus elegáns belvárosi kirakatokban a magyai os tei> veretű ruhák. Az egyik "legérdekesebb volt r\'+ü* fehér estélyi ruhageor-getteból, eröten gloknia aljjal, «!lől mellnél raffdva ésebtjtia raffolásba piros & zöld &zalagfüzé<4 volt beieappljkálva, (ímeiy kjfrAél fityegett a gloknis aljra. Teljesen ujjatlan volt, mély dekoltázzsal, er. re egy fehér georgette boleró került, hatalmas fehér tüll [alffos u), jakkal, amely uj|ak egyejüö távolságban piros és zöld szalagukkal voltak televarrva. A fehéret maga az anyag alkotta. ,
Elegáns ruhákhoz viselendő nagyi toilelte kalapok szalagdlszét magyaros, matyó és sárközi hímzésű szalagok adják. (Ha a külföld is ilyen tempóban fogja magáévá tenni a magyaros divatot, akl.or jó lesz...) Dc különben is gondoljuk csak el, már volt sjwnyol divat, lásd boleró, volt kinal divat, lásd kuli kabát és kuli kalap. Volt már Japin kirriono divat is és részbon van is, voltak oroszos bluiok, hindu estélyi sálak, van angol és francia divat, hát pont a mi nemzeti viseletünket ne lehqt-ttó meghonosítani ? i
Még az tmprimék is magyaros rajzokkal készülnek. Rengeteg nagy
Nagy húsvéti cipővásár az „Ideál" cipőüzletben fő-ut 12. SL
GyönyörU nöicipök I Siaiatílt llDfcíll fórfleipök I Gyermek lakkcipük j 811 b lÉltl tennisciptík, házi-P880,9-80,11-80.I4-801 Pii\'80,12 80,1480,16 8011HM| P 4", 23—26 1| P 5 M | cipők il itl Olcsó árakl
ZALAI KÖILÖNY
ho Hulter ABC szappan) hoiznál
Hulter ABC szappan kíméli és óvja a fehérneműi.
ABC
HUTTERMD VaSZAPPAN
ragyogó fehérre mossa a ruhát
Altatót tettek a borába, ugy raboltak ki egy vásárra induló gazdát
1958. iprllln 15
tulipános, mézeskalácsos fjno.n ImprJnié toiletteket láttunk éshlgy-Jék el, Hölgyeim, nagyon széjnek voltak. Csakis mirajtunk, asszonyokon raulik, hogy ezt a divatot 1o-vább ls fenntartsuk.
Egyszerű fekete aelyemmhákat magyar motívumokkal díszítenek, vagy tíáhimcxjk, vagy tulipánod brossot vesznek, tygy testi mhák virtigárragementjeit magyaros vi-i rágokból állítják össze. A hajban viselendő estélyi fejdíszek is mai gyáros pártákból ladódnak és estélyi cipőinkre is magyaros minta kerül: •
Egyszerű angolos kis ruhákat is magyarosan kombinálnak. Fehér nvanoccln egyszerű kis ruhához pi-ros lenkabátot mutatnak és a fehér ruhának széles zöld Öve kilátszik a piros nyitott Kabátból
A selyem ixmgyolák hímzését is megváltoztatták: a japán pagodák helyét alföldi házak és féllábra állt gólyák foglalták cl.
Hogy ez a kultusz meddig fog tartani, azt előre nem tudhatjuk, hisz minden divat rövidlejáratú, tfe most van I És ezt ki keli használni l És rajta keli fennünk; hogy ez a ruaxryaros divat Magyartországon mindenkorra polgárjogot S\'.e^ezícn
Dlvatposta
Br!d(/\'\'j-aha. Csináltasson egy kis mintái fenprimót, elől mellvarás^al, amely spiccesen szaladjon belo n szoknyába, kicsit gloknis szoknyával. Legszebb volna egy sótétkókalapu szincs virágos ruha, ehhez fel tudja venni a fehér háromnegyedes kabátját, u mely még az idén is divatos. Esetleg csináltasson belőle egy vállban szabott keppet. üdvözlet.
Balaton. Egy kicSit még korai volna a nyári garderobnkk nz összeállítása, bármilyen korán utazik is el nyáron. Mbidenesetrc szüksége van a Balaton mellett legalább héroml shortra, 5—6 blúzzal és napozó kendővel, azután legalább négy u. n. kis ruhára, ez legyen egy fehér plké, egy rózsaszín vászonkosztüm, egy halványkék chan-tung ruha és esetleg egy mintás egyszerű imprfrnlé. Egy dírndlit vigyen magával kriándencsotro. Azután szűk-n&gefvan két rövid elegáns ruhára. Ez léjjyen egy bois de rose ruha és kétsoros, sveifolt hosszú kabát és Csetleg egy "nagyvirágos imprknlé. Estélyre pe-dig csináltasson e^y rózsaszín, vagy halványkék muszlinruhát, egész sűrűn húzott aljjal, piros, vagy sötétkék virágdísszel. Emellett egy kisebb esti ruhát is csináltasson nem nagy alkalmakra. Ennyi kell, ha két hónapig ott akar maradni, üdvözlet.
Az antóbnsz-vlteldljak Dgye
A Zalai Közlöny április 6-iki szamában Kelemen Fcncnc ur vezércikkébon az autóbusz viteldijainak leszállítását is propagálja, mint közérdekű kérdési. Miután a közvélemény az autóbusz vállalat dolgairól nincs tájékozva, legyen szabad teljesen objektíven annak ügyeit ismertetni. A nagykanizsai autóbusz vállalat ellentétben más válásiak* kai, soha senkitől semminemű támogatást nem kapott. Hogy a viteldíj miért 40 fillér a vasútra és nem kevesebb, az az alábbi okokból világlik ki. Mikor a vállalat létesülj a motalkó 42 fillér volt, ma 49. Az oLaj is drágább. 28-szor megy és jön az autóbusz a vasutna, illetve u vasútról. Ebből Ő jánat jó, amikor a kocsi megtelik, A többi .járatnál az- utasok hiánya miatt meglehstö-sen üres, sőt sokszor teljesen ürefj, de nem a viteldij drágasága miatl^ hanem inert tényleg kevés cinbe?" ulazik el a vonatokkal. Hiába lenne az árleszállítás, kevesebb bevétel lenne a tele Járatokból s ez nem fede?né az üncs járatok költségeit. Egyébként a 10 filléres árat •annakidején a minisztérium engedélyezte megfelelő statisztikai adatok alapján. (Pesten most emelték fel újra.)
A fentiektől eltekintve, a rendes adón felüi az autóbusz vállalat a kiadott jegyek után 3 Százalék utasforgalmi adót fizet. Ezután jön a közúti adó, az úthasználati dij, aa országos felülvizsgálati dij, az időszaki felülvizsgálati dij. Van szavatossági biztositás, tüzbiztouitás, orJ szágos társadalom biztosító, országos baleset biztosító. Hol vannak a jegyek, a hirdetések, a garázs, a karbantartás, a motalkó, az olaj, a gumijavitás és mert meneti endszc-rü közforgalmi vállalat, a kétszeres saemélyzet ? Az iskolásgyorme-kek reggel és iskola után 10 filléreit utaznak. , { »
Nagyon szívesen venné a vállalat ha valami életrevaló gondolatot kapna, hogy a jegyek árát leszállíthassa. de ezldőszerinl a vállalat utasok hiányában máskép nem kalkulálhat.
; ; Tisztelettel
a vállalat vezetősége.
— Bátorokban a Köpetein-cég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-téal teltételek mellett
Zalaegerszeg, április 14" Furfangos csalás áldozata lett Dankos József vitnyédl lakos, aki ö zalaegerszegi vásárban tehenet ojtart vásárolni. 650 j>engőt vitt magával. Útközben e^y ismeretlen ember megszólította "és 1<érbc, se^ gltsen neki egy tehenet venni, ha a vétel sikerül, kap tőke 10 |«ngőt. Dankos hajlott a szóra és mikor kl-
je lenttette, hogy ő is tehenet akarj vásárolni, az ismeretlen egy távoli elmet adott neki. Közben azonban a korcsmába ls betértek inni, de alig! hajtotta fel a bort fc gazda, rosszul lelt, altatót tettek poharába. Mlrfl körülnézett, eltűnt melőle az ember, de elvilte az ö 650 i>engőjét is. A csendőrség most nyompz a szélhámos után. i
Húsvétra
ajándékot
Ehrensfteinnél
Zsarolásért elitélték a háztulajdonost, aki elvitette hátralékban levő lakójának a varrógépét
Érdekes bünjiert tárgyalt anagy. kanizsai törvényszéken n büntető-tanács. A vádlottak |>ad)án egy nagykanizsai háztulajdonos ült, akit a klr. ügyészség egyik lakójának fel jelentésére zsarolás miatt perbe fogolt. :
A feljelentés szerint a lakd havi 15 iiengó lakbért fizetett, nem ludta megfizetni és hátralékban nttH-idl. Miután ismételt fefazólll-tásra sem fizetett, február egyik napján a háztulajdonos ismét be. állított a lakóhoz és felszólította lakbérháWaJékftnak megfluetéséna, A lakó kijelentette, hogy nem tud fizetni. Erre a háztulajdonos embe. rel megfogták az asszony varrógépét és kivitték lakásából. A háztulajdonos zálogul Illette el a^éjict a saját lakására
A lakó azonban nem hagyta anyj nyiban a dolgot, hanem feljelentést telt a rendőrkapitányságon ós a háztulajdonos ellen megindult abün vádi eljárás. ( |
A törvényszéki tárgyalása a háztulajdonos azzal védekezett, hogy lakója bcleeg|yezett abl>a, hogy a gé|>et élvigye. Ezt azonban a tanuk megcáfolták. A bizonyítási eljárás befejezése után a bíróság bűnösnek
Éltesebb embereknél, (kik gyakran tel vannak fuvödva, ugy az a\'hati pangást, mint az emésztés renyheségét egy-efty pohár természetei .Ferenc József keserűvíz reggelenként, éhgyomorra bevéve, rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedéséi csökkent! és a magas vérnyomást leszállítja. Kérdezze meg orvosát.
— Butorkiállltá.unkat toklutan mog minden vételkényazer nőikül. Kopatelp butoráruh&z.
mondotta kl a háztulajdonost a vád-beli cselekményben fes őt ,ezért — tekintettel büntetlen előéletére - 40 |jengö pénzbüntetésre Ítélte.
A kir. ügyész a búnletés súlyos, bitása végett, a vádlott a bűnösség kimondása miatt fellebbezést jelen, tett be. :
sm>
Tapsifüles család siet sürgős útra, uj ruhát kell venni Nyuszinak húsvétra.
Szeretnek jót venni. Bizva szabott árba, szívesen sietnek a Schütz-Áruházba,
4
SALAI KÖZLÖNY
1938. április 15
WŰLLJÓB RiformaűtKTE
8
(Copyright)
Minden kétséget kizáró módon mteg-állapithatő, hogy Vetscra Mária anyja abban a pillanatban, amikor belépett a béeslXBurg kapuján, hogy Rrzsébet-töl kórján segítséget, nemcsak hogy eemmitscm tudott még a mayorllngi tragédiáról, de mé? csak nemi is sejtette, hogy a lányát merre keltene keresnie. Köt nap tett cl Mary oKünése óta és bizonyos, hogy az előző napon a család barátai és a rokonok ismételten azt a tanácsot adhatták nz anyának, hogy miután sam1 a miniszterelnök, sem a rendőrfőnök nöml váltai-kornak e nyomozás mtojinditásáro: egyetlen ut van csak hátra: Erzsébethez, az anyához fordulni. Talán, ha Larisch grófnő Bécsben van mé? és nem szökik Pardubitzba, őt kéri meg a család, liogy nagynénjéhez, a császárnéhoz forduljon. E lépésre senki sem vállalkozott, igy ncM maradi má9 hátra, minthogy as anya maga Indult el a Burg felé.
Vetsera Helena Erzsébettől kéri vissza a lányát . ..
A találkozást imigyen irja le memoárjában a báróné:
• Január 30-án re.ígcl a Larisch grófnőtől érkezett levél elolvasása után a báróné inítnáron ejy pillanatig sem habozott, liogy meztegye azt a lépést, amely elkerülhetetlen kötelességének látszott. Minthogy bizonyítéka volt most már arra, hogy lánya és a trónörökös között valamelyes kapcsolatnak kell lenni, a Burgba ment, nhbl Ferenczy Idát kereste fel. Tudta, hogy Ferenczy Idának, Erzsébet királyné társalkodónőjének tudomása van n gróf Taaffe miniszterelnökkel folytatott beszélgetésről. A bárónénak az volt a célja, hogy Ferenczy Ida révén kihallgatást kap ion őfelségétől és a császárnét megeskesse arra, hogy a fiával beszéljen és Rudolftól tudja meg, hol van a linya. Biztosítani akarta Erzsébetet arról. liogy ő el-mejy a lányáért és műiden feltűnés nélkül haza viszi a szülői házba...»
Már késő volt...
Két anya megtudja, hogy gyermekeik — halottak
•Feienczy Ida azokra s-.avakrn,\' liogy a báróné feltűnés nélkül akarja hazavinni a lányát a szülői házba, ennyit válaszolt: «Ezt ön n-\'m teheti meg, hiszen hitír mindenki tudja, hogy kint vannak.... A báróné azt felelte erre: .őfelségének azonban módja van rá, hogy Rudolffal beszéljen...* |s e szavakra Ferenczy Ida sző nélkül eltávozott, pár perc múlva a császárné egyedül jött vissza a szobába fis a felség közölte a bárónóvat a .rémes halálhírt. Szi/oemarkolóak voltak a szavak, amelyekkel a császárné o császár fájdalmát jellemezte....
Mindössze ennyit mond ol e drájnlai találkozásról Vetscra Heléna memoárja és mintegy befejezésül o mondatokat fűzi még a találkozás rövid Ismertetéséhez:
• Ifjú lányának és a trónörökösnek rémes haláláról a császárnétól értesült az anya. Maga a hir, valamint a császárné megjelenése olyan leírhatatlan hatással voltak rá, liogy szín. te önkívületi állapotban hagyta ei a Burg épületét anélkül, liogy eszébe jutott volna megkérdezni, mi volt igazi oka a trónörökös és a lánya halálának...*
Ferenczy Ida memoárjaiban imigyen adja elő ezt a jelenetet:
1889 január 31-én, szerdán délelőtt Erzsébet a szalonjában tartózkodott. Doktor Termojannisz, aki pár nappal előbb érkezett Görögországból Homér-ból olvasott fel. Ferenczy Ida azon az ajtón keresztül, amely nappali szobáját a királyné szalonjától elválasztotta, bejelentés nélkül megjelent a
királyné előtt. Anélkül, hogy kérdést kapott volna jövetelének okáról, jelentette.- .Bocsánatot kéiek felső.?, hogy zavarom. Nopcsa báró van idekinn. Igen sürgős ügyben kíván jelentést tenni...» Ertsél>et ideges lesz. Nem szereli, ha zavarják akkor, amikor romantikus lelke Hotmlérral csavarqg. Le biti Ferenczy Idát: .Látja, hogy most görög órámi van, a báró ur várhat, jöjjön később...*
Es most olyasvalami történik, amire nem volt még példa a Habsburgok udvarában. Ferenczy Ida nem hfigyja el a szalont, hanem odamegy Erzsébethez és magyarul,ohogy doktor Termojannisz ne értse meg, súgja a fülébe: «Nopcsa báró igen rossz híreket hozott őfenségéről, a trónörökösről...*
Egy kézmozdulattal tudtára adják a görögnek, liogy ma nemi lesz már szükség rá, a kicsiny, arannyal szegett törékeny asztalnál ott áll már Nopcsa báró, Erzsébet főudvarmestere és nem telik bele egy ujabb perc: Erzsébet hangos zokogással borul az üveglapra. Ekkor tudta meg, hogy a fia halott...
Ferenczy Ida halotthalványan, köny-nyekkel a szemében megy vissza a szobájába.
Szülte észre se veszi, hogy valaki várja.
Egy összetört öreg asszony, nemrég még körülrajongott szépe a bécsi társaságoknak, karjára támasztott fejjel, szomorúan ül a széken. Ferenczy Ida megismeri: Vetscra Heléna bárónő, a Mary anyja...
Az első hir: Mária sztrichninnel megmérgezte Rudolfot, aztán önmagát
A királyné társalkodónője maga meséli el hogy a szomorú napnak ebben a szomorú órájában Nopcsa báró azt a liirt kapta Maycrlingből, hogy Vetsera Mary sztrichninnel megmérgezte Rudolfot és aztán muga itta ki a méregpoharat. Igy közölték a hirt Erzsébettel is és igy tudta a katasztrófát a királyné meghitt barátnője. .Ez volt az oka annak, liogy Ferenczy Ida szinte rikácsolva támadt Ve sera Helénre: .Mit keres itt báróné? Mit akar? Kérem, távozzék azonnali Se én, se más nemi tudjuk magát most, ebben az órában itt látni..
De az öregasszony nem mOzdult.
Apatlkusan egyre csak azt bujtogatta nekem azonnal beszélnem kell őrsé-
gével a császárnéval! Nem akart en-
Ední. .Lehetetlenség, amit kíván, lati majd müs\'kor, de most távozzék!. ~ mondta a társjal^odónő, tto Vetsera Heléna nem tudott felállni a sz^k. ről. Könnyes szemekkel méndta:
.Most jövö* Taaffe gráftól. A leányom eltűnt. Maguk is tudják. IIaim"a-dik napja, hogy nincs róla sem^ hír. Csak a trónörökös tudja, hol van a lányom, fin ntvii1 l>cszélheU|c a fenséggel. A császárné őfelségét akarom megkérni rá, hogy beszéljen Ru-dolffal. Rajtam csak a császárné segíthet. Egyedül csak ő tudja vissza-adni a lányomat.,..
Feienczy Ida meglepetten néz a* bárónéra.
Hiszen ez az asszony még nem\' tud serunít arról, ami Mayerlingben történft...
Ez az asszony még mindig azt hiszi, hogy visszakapja élve a lányát...
Feienczy Ida a kis ajtón keresztül bemegy újra a zokogó Erzsébethez.
A széles kandallóban, Borghese Pauline hercegnő carrarai márványból faragott szobra mellett széles bükk-hasábok pattogva égtek.
Odakinn sürü köd ereszkedett a császárvárosra ós Erzsé\'et szalonjában mej kellett gyújtani a kandatá. be,-eket.
Erzsébet keservesen zokog ős percekig nem veszi észre liogy Ferenczy Ida ott áll az as\'.tálnál. Aztán fel-néz és megkérdezi tőle:
•Mit akar?.
.Veisera bárónő vár kinn ő? felségeddel óhajt beszélni...*
•Tudja már?>
•Nem. feleli elhaló hangon könnyek kőzött Ferenczy Ida.
Erzsébet felkel. Megtörli a szómét Kiegyenesedik. És biztos léptekkel ej. indul a másik szobába, hogy megvigasztalja —. a másik anyát...
Az anya cáfol
Ve\'.sera Heléna bárónő emlékiratait az Erzsébettől vaM találkozás rövid Ismertetése után csekkel a szavakkal folytatja: .Szükséges volt, liogy a bá-rónénak a rendőrfőnökkel ós n mi-niszlejelnökkel való tárgyalásait, vala-mint a császárné Őfelsőjéníl való meg-ijelenésél — olyan időpontban amikor a katasztrófa már bekövetkezett — rószlolesen leírjuk e munkában. Egyedül ezen események hiteles leírásai cáfolhatják meg azokat a hazug rágalmakat, amtelyek a tragédia nyomán fejüket felütötték. A rágalmazók nem átalották azt állitaui, hogy u báróné-nak tudomása volt Rudolf és Vetsera szerelmi viszonyáról és almikor u bécsi Burgban megjelent, a császárnő őfcl-ségénél, tudomással bírt mklr arról is, liogy leánya és Rudolf elköltöztek az élők sorából. Ugy az e^ik állítás, mint a fcnásik valótlan...*
A tragédiát követő napokban Bégben és Mayerlingben sürü egymásutánban játszódtak le azok az az események, amelyekről kíméletlen őszinteséggel számol be a császár parancsára elégetett emlékirat. Az udvar hírnökei egymásután jelentek mleg a Salcsianer. gassel palotában és a legkülönbözőbb parancsokat közvetítették a gyermekét vesztett anya számára.
Mielőtt azonban ezeknek az eseményeknek az ismertetéséhez hozxákez. denék, Vetsera Heléna báróné emlékiratainak idézésével rekonstruálnom kell Rudolf ós a baroness rövid ideig tartó szerelmi regényét.
Ez a legény semmiben sem. külön-
bözik más két halandó szerelmi históriájától.
Kalandnak indult és egy vadászfogy. ver golyója tett pontot a regény utolvi fejezetének Utolsó mondata után...
Ha bob jól lát,
ranyvaai QySrgy
kii n.k»f>tlk.. MMU.k.1
Fö-ul la Dobrovlcs-ház.
Illlltilit iml rutptn is Unltt!
m
ÜL
rnmm
Ellanyhult« külkereskedelmi forgalom * murakereszturl állomáson
Mui*akcne8ztur, április U
(Saját tudósítónktól) Az utóbbi hetekben a rounakcnrazturl határ-lorgalom Ismét rondklvftf\' ellany-hult. A forgalom minimálisra esftk-lcent. Átlag napf 2—S vagon burfl Indul Svájcba vagy Ausztriáin, esetleg 1—2 vagon bab Olaszország-bfl, burgonya napi 2—3 vagonnal. Vannak olyan najtok is, amtko-egy-általán semmit nem szólítanák ki. Veret exjrort terén még most ts a pélisó, amelyből még mlndiif heti 10-32 vagon indul lenflenentulraj Egyiptomba, Arábiába A tyAs^yöri vasgyárbél hajólkatrésse\'r, sínek, stb. kertinek kivitelre.
Gyékényesen át ellenben heti 60 -70 vagon élő, hízott, magyar marha Indul az olasz vásárokra. Eszel szemben Olaszországból " naponta vonatszám érkezik a déligyümölcs, narancs, cflrom, stb., sőt zöld borsig karfiol a jóT fizető (resti piacra. Jugoszláviából pedig fanemtl, gerendák, szálfák, éptllelfa érkezik hozzánk. I
Prognózis: Élénk északnyugati, északi szél, változó felhőzet, több helyen eső, a hí alig változik.
A MeUwroloidal Intézet nagykanizsai msttlfíyelöállomáaa Jelenti i
Hé mérséklet te«n«p este 9 érakor: + M, reggel + 7-0. délbsn + 9\'..
Csapadék: 101.
- Uf.lk.l_u.bk húsvéti ajándék az U.U\'dpS Kö ut 12. íz.
FlflT-automobilok
Topollno 500, Balilla 1100, Balllla 1500
fcBrxatképviaalata éa bemutató kooai i
Sobleslnger flynla vaskereskedőnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
19$3. Ip»m»
ZALAI KöZLöW
Az ifjúság szava a zsidókérdésben
Irta: Varga UJm hitoktató
A Zalai Közlöny április 10-1 szíV mában vezércikk jelent meg, >Ke» ifcnytények a zsld6-kéJrdésről« qif-n»cn. A cikk a városban nagy vifiszi hangot keitett, dicsérték és gáncsolták emberek világnézetüknek; megfelelően. Sok oldalról próbálták megvilágítani ezt a kérdést, de örökösen csak arról Írnak és beszél, nek, hogy a keresztény magyarság idegenkedett a közgazdasági is kereskedelmi pályákon való elhelyezkedéstől s azt neki és csakis neki róják fel bünüi és lépten-nyomon adnak hangot abbéli aggodalmuk* nak, hogy mi lesz akkor, ha ez a ita-pasztalatlan, gyakorlati életben is. kolázatlan kcfifcsztény jnagyalr ifjúság veszi át azokat a ixuszíokaj, a melyeket illetékes tényezők in<st neki akarnak juttatni. Pedig, ha a keresztény magyaiság számára ismeretlen, sőt lenézett terü\'et lett a közgazdaság és kereskedelemi, abban legkisebb <büne éppen a keresztény magyarságnak van. A\' baj okának ismerete fél gyógyítás. Nézzük hát, mi lehetett, mi vöít az oka annak, hogy a keresztény magyarság kiszorult a közgazdaságból és keres kcdelembőJ, sőt iparból is? Talán a tehetetlensége ? De hát akkor mivel magyarázzuk pl. azt a hazánkban szépen kifejlődött s egykor virágzó céh-éLelet ? Vagy oka volt lalán az, hogy a recepciós töryény-nyel egyenjogúsított s kereskedelmi és pénzügyi pozíciókban elhelyezkedést kereső és találó zsidóságot a keresztény magyaiság nem tartotta mélté\'társnak a azért talán j>u.sztán érzelmi szempontok miatt- azt a hlvatás.ágat is lenézte, melyben azok elhelyezkedtek ? Nem. A keresztény magyaiság kiszorulásának! nem az ő tehetségtelensége volt az < ka, nem is szentimentálizmus, hanem egyedül az. hogy a recepcióval együtt befogadást nyert annak etikája is. A keresztény magyarság kereskedeftní és közgazdasági térről való kiszorulásának egyetlen oka az akkori hivatafos Magyarországnak az a ténye, hogy a zsidóság egyenjogúsításával együtt a magyar közéletben annak világnézetét, a liberalizmust is egyenjogúsították a keresztény erkölcstannal és világnézetlel, sőt ennek föléje is helyez, lék, amikor engedték, sőt elő Is .se. gitették, hogy a szélsőséges llbei-a. Ilzmus legyen a kiegyezés utáni magyar »ujraé!edés« irányító szelleme. A keresztény erkölcsökén ncvelke. delt magyarság ezt az uj erkölcstant n.egtanulni non tudta, de nem Is akarta s következésképen azokon a pályákon, ahol az «ujetika. legszabadabban, !e, liberálisa bban ervénye-iülbetett, boldogulást nőin tudott találni, de nem is akart. Ugy állították a magyarság elé, hogy i>1. kereskedelem csakis ezen az uj erkölcsi alapon képzelhe ő el a modern életben, — hát bele is nyugodott és hagyta, hogy éljenek abból és boldoguljanak, akikie cz az uj etika szabódott De ez a folyamat örökké n<tn( tarthatott. A világháborút követő harmadik évtized magyar ifjúságának jutott osz-lályrészül az a feladat, hogy az .import-etikát. exportálja. FI akarja helyét foglalni a kereskedelemben és közgazdaságban is, sőt vissra akarja foglalni mindazokat a posztokat, melyeket könnyelmű nemtörődömsége átengedem másoknak. De egyet kiván, egyet követel és egyért hanoi. Azért, hogy Szent István Magyarországában, Szent,István jubileumi évében és attól fogva mindörökre, csak Sient István keresztény etikája, erkölcstana érvé-
nyesülhessen minden vonalon, hogy mindenben: közéletlxn, iparban, kereskedelemben, közgazdaságban,\' sajtóban, vagyonelosztásban csok egy világnézet érvényesülhessen a szent-istváni keresztény magyar nemzeti világnézet.
A szent Király áldott jobbja a magyarság számára önnek a világnézetnek jelét irta a magyar égre és a mflgyar Ifjúság sziklaszilárd hitlel hiszi, hogy ebben a megujult régi szellemiben boldogubii, e jeiLen gjőznl fog.
— Hátlatixonyok I Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kért a dr. Oetker-téle világhírű Fényképes receptkönyvet, melyet bárkinek Invyen megküld a gyár dr. Oetker A. Budapest, VIII. Contt u. 28.
— Saját érdekében 08 örömére K ol-r&IÓ meghívásnak teáz eleget, ha •
Kop.t.lu Buloriruhi* Sut mtibutor-klil-
1 ilikit megtekinti, vételkényner nélkBl.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden ecées nap nőknek.)
Több méter
üveg irodafalat
vennénk. Ajánlatokat a kiadóba.

- (A MANSz lelkigyakorlata)
A dr. Krátky Istvánná és Krasznay Pálné elnöklete alatt működő Magyar Asszonyok Nemzell Szövetségének P. Crirfusz Viktorin plébános 3 napos lelkigyakorlatot tartott. A lelkigyakorlatok közös szentáldozással ma feje. ződtek be. A lelkigyakorlatok tartama Miatt a résztvevők zsúfolásig megtöltötték a fehértennet. A lelkigyakorlat sikerült megiendezése özv. Steininger Gyuláné (aki nemrégen jött Szegedről /Nagykanizsára s máris lelkes ügyszeretetével, fáradhatalan tevékenységével magy szolgálatot telt a nagykanizsai MANSz-nak) és hasonló szellem-Len működő munkatársainak: Dr. Koő Jánosné adóhivatali főnök neje, Hege-gedüs Feieocoé igazgató-taiutó neje, dr. Tholway Z&igmondné postahivatali Igazgató neje és Bartal Hálásé állomásfőnök r.eje érd<%n».
— (Cserkész-fogadalom)
Az összes nagykanizsai cserkészcsapatok nagy ünnepségre: közös foga. dalomtételre készülnek. Az ünnepség április 24-én, Szent György napján (a cserkészek védőszentje) délután 5 órakor lesz a íeLvőtemploml előtti téren. Ünnepi beszéd, szavalatok, zene és énekszámok teszik nagyszabásúvá az ünnepséget.
Amig egy háromszínű zászló eljut odáig..
1848-tól Sabáozig és onnét a nagykanizsai muzeumlg
Nem "emberi élet korhatárát, r.em jubileumot örökit meg ez a két évszám, ügy tépett és fakó r.emzeii szinü zászló két oldalán van ez a két szám és ha beszélni tudna, sok mindent elmondana.
Nagy $ világtörténelmi pillanat küszöbén varrogatta egy derék ka. nizsai asszony nagy Utókban e/.t a zászlót és mikor 1848 tavaszi újjáébred ésének levegője régig hullámzott Európán, ez a kis zászló ott lengeti az egyik kanizsai házon.
Ez után következő 06 évben Km iitoerjük a zászló történetét és szerepét.
1914-len, a világháború kitörésekor, újra napvUágra került. A világluí borúba induló katonák egyike (egy pestmegyei korcsmáros) zászlót kért kölcsönbe dr. Székács Pálné úrasszonyul, aki viszont megtudta, hogy egyik utcabelije, özv. Lázár Józsefné idősebb úriasszony birtokában egy 1848.es hőkből való zászló van. A katona kólósót teljesítették azzal a feltétellel, lm visszatér a háborúból, a zászlót viss ahozza. A
katona jegygyűrűjét hagyta caeré-Len és Sábát z második ostrománál már a szive fölé tekerte a .szabadság zászlóját, és később is, a világháború végéig küzdve egy pillanatig nem vált mfig tőle.
A katona szerencsésen vissza, léit, haza hózta a zászlót, amely özv. Lázárné halála után dr. Székács Pábié kir. törvényszéki tanácselnök özvegyének birtokában rnaiadt. A nagyasszony a zászlót a napokban a Nagykanizsai Városi Múzeumnak ajándékozta. (Többen ls követhetnék a nemes példát, akiknek muzeális tárgy van a birtokukban.)
Eddig a történet Ez a 90 éves zászló emlékeztessen bennünket a magyar kálváriás sorsnak minilen szenvedésére. Ne legyünk közönyösek I Ezek a fakó és tépett színek szentek, összekötik a múlt szenvedéseit a jövőbe vetett ren-düle.len hitünkkel. A hazánk sorsáért aggódó lelkünk foglalja mindennapi Imájába a piros-fehér-zöld szirek szivárványán:
Feltámadunk!
Rőt
kerékpár
(elszerelve
92\'- P
Puk é. St.vr k-Sk-
pirók kedvező részletre E_er(é kll.4 inal
P 4-40,
egyéb llkatréuek és kellékek la a legolcsóbb árban.

Brandl Sándor és Fia
Teleion: 12.
Deik-tér 2. (• lelsöternplomnál).
Javító mOh.ly.
— (Egyháil lene)
Zanei eseménye lesz vasárnap, Hua-Tél ünnepén u fclsótemplotalzsea a [él 12 órás szentmisének. Dr. Csák Líszló kir. járásbW akkor adja elő elkőiztA\'n a nyilvánosság elölt dr. Keulk\'r István Ave Mirla c. szerzeményét, amét a szerzA a hrr-legprimásnak felajánlott M «zat Magyarország löpepja kósaóualtci rifu gadott.
— (Kellemesebb lesz húsvétja),
ha rfszt v«sa a Katii. Legényegylet
Húsvéti Vásárának TUirnapi i*áuy-
zenéa tórdéleWtJéü. (:)
— (Iskolai.találkozó)
Felkérjük a Nagykanizsán 1933-bao végzeit IV a. polgári Iskolai tanulókat, hogy a találkozóra Húsvét rasárnait délelőtt 8 órára • polgári Ukoldbu jelenjenek mag. A IV.a ouUjKr. (:)
— (Klskmnluuű hírek)
A Idskanlxsai Kath. Ifj. Iígj<iiül« Húsvét mindkét napján utoaUMist rendez 7 órai kezdettel. P. Jeromoa szóninü\\o, ax Isten Dalosai KJakaniuM legjobb műkedvelőivel karul akituw. Húsvét másnapján, el&adáa után tteo-tnululság U lőni. — A IÜ3kanizsai diákok i élig zártkörű tánz-mulataásot remleznek a Levon\'.a Ottbon balyzaA-gében Húsvét vasárnap oat* B órai kezdettel.
— (Táncolni él vlfldal)
Igazán csak a Kath. Ijagdnjí^gyW
Húsvéti Vásárán leüti, MU«n «ta 8-tól (:) .
— (A nö mindiK Éva leánya marad)
Bakion sznnesen Idfosrtották Dofc-ránszkv József kereskedő ÍUlatét. A 10 6 ók a i>éitz, lússeráru, ruhanevuú melleit kólnlvizet la loptak to Igj » gyanú nSkro tertilódótt. EJ U fo(t« a rs«mlőríég Bakonyi Julianoa As Né Bteth Teréz rovotlroultu raavargólá-nvokat, akik >>eismert«k I betórésl. A lópott jMnzen éa holmikon ki akartak óltózkódni <a I\'fMrt m«nnl Mind-Pkaltíl letartóztatták.
— A L v.ssi váitU.lllá.
régi fiatalító móduer. SrabndiLsa meg szervezetét a téli salak-
tól Durmoltál, nvely Mdkség saerinl adagolható éa enrésztését enyhén aaa-bályozza. A LMrmoU jó kózérzM « fiatalos kairau testformát ad.
— (El ne mulassza senki)
megnézni a Kathollkus Legényegylet Húsvéti Vásárát Ofcaó húsvét, ajándékok, kxaolók, ath. Tojásbevwée éa sok más kitűnő szórakozás. Állandó zene. Nyitva mindkét ünnepen egfce nap. I!rlé].ödiJ egyszeri belÁiiéare 10 fillér. 10 éven aluli gyermekeknoit ingjen, állandó belépésre 4a a bétf* eati táncra 60 BlUr. (:)
— Hvm kaU
Ahlwz, hogy kifogásatlan Wgjroa a rulia, ma mir nem loetl rp^gol azóvetet vásárolni- A Trunkhaho Posztógyár gyártmányai felveajúk a verefayt a világi úrti angol szóvetekkel tüsaea azinu\'n szingyapjuből kószülnek. A Trunkhalta posztógyár köEvetlen a fogyasztónak ls ad « aagvXboKjailua Budapesten IV, Proháaika Ottokár u. 8. éa VI, leráz kömt 8. ssóveteket Vidékre kérje a mintakollekció béa-mentea beMldée«i . . j
BAUU K02LÖNY
ISitDk " A
17 K«> Gáza 4> t>i**eiV sarah aon^ira l*wedü unuitit Játszik. — 17.SO üx. Italgl l.iazló eltadáaa. — t rZáló szakutieoelwa. — 18.45
" 1MM\' * io.i»
Aa, Jaoakar
_cviaa. lllrS -^Kff&Ji hkaf-
Wt^W-\'-fkA\'-\'nraipti lítWti éÍ5 ■III - 18.45 A ráiUii aaalonrenc-kam. - 1925 Felolmsáa _ 30 Hltvk. ~ 2(^25 II atmlaniewk........».
uciv, ;„.\'..„„*...... .......•» 7
-J44 SaóiakostÉtt »««.
tf.so \'Wá&éf! Pi«Uál, -
n.40 ShiHgut.
•UflAPMT J,
0 i KaFormátu. Istentisztelet. — 10 Ilink. - 10.15 Egyházi ének és szent-bestéd, — 11.13 Evangélikus i-i- n tlezWet, -12.20 ldflj»\'lzés Mójárás-JeJrat4a. ^12.30 Budapesti Hángver-MK \'OMbr.1 llanjfeínozek. — 16.45 Hírek. - 17 Nagypénteki la: memtárió a köbfnjw .|iUl>inta-t«iii» lomból. \'- 18.15 l)r. Hévay Jój^l ll« adáttt. y IS.35 Itever* gyula hártá., llk.\'ei\'PtftoTUVaiz Usity Madása..
— ólóló szálonzenekara. — 30.40 Mllkli, -\'ÍTAs\'operaházi
kaz. - ajlíöjárásjelcnlés, - Nagy-l>4nlekrc Ymló BkiakelteA kiKovábbi
•"MSUJJ--... »1i.» itiMoii n. »•■"
IT\'Hlttttleiikzek. "iS 19.50 llr. Sso-botká TÜktf etoadísa.
J ..US
•IC*, ,,.„ . .v.. . ... ■
11 jílaasalkua *ue. — 14.15 M.i
.- 16.90 Haydn A C,_moll * tUkrr voaóanégyesefeól. - 16-kor Deulaihl.nde»derr-. \'10,10 Béesi ,td-r.n zanvkar. — 20 Hangverseny. — 22.30 BerUn ttuecatja,
v.^,.„ Siooibat
BUBATESr\'T. 6.45 Torna. — Utána hanjjlemeijek.
- 10 Hírek. — 10.50 Kiolvasás -10.45 A liellártbe^t Ismerteti Mee. taibáiy Jenő,.- 12.05 Kornál Miklós k.taaAtoni^V\'i- 72.(5 IllreV: - 13 A rádió\' KtálonÉeuekana. - Ks.b«n 13.20 "Tdójelzó, idíjjrtsjclltófa. -HM llWski-- 14-50 A rádió ina»rá-aak titttfcrteUse. _ 15\' Ar(olvaiu«»rok.
iijd&.-Wt\'k4™11 \' 1645
17 Wtl\'óieti . ráillál\'- lllr Sári zb«»orázft,-\' 18,1,0\' l>r (lentbon lstyán\'öiadáia. - <8.40 Korpdy Jouó
Crdonkázik. — 10 Harangszó at Egye-ni lOmlplomból — <M> drvWli Tihanyi; dfedása. — Majd KW|>\'ly Jenő gptilookázlk. 19.45 Hnsvéti rersel^ KluiOijíja VSrait.v Anaaka. -20.10 JJang;oino«ek.»v~ 2t.lt> Hirek
— 21,35 .kmiua Sipü cigányzenekara.
- 22 ldójáráajetat(4e.i — 22 M Az operaházi zc.aekar. — 0.0»l Hirek. ^
BUDAPEST i\'u"\'\' \'J^\' ... \',.
17.3Ü. Mszfiwzdosá,, rálom 18 Hangig, c-iök,.20.10 I»«lolv«aáa.
12 samkoígWÜeiKt\'- 14,1,5\' Zenés gondWó. \'i\'rtHóin SidMn*nis dél-utánjaí"*
19.18,it)eetbtíVen: I\'iz-dur zongoraverseny. — 20 Szórakoztató zQűe. — 24 tavaszt ttoek a l.avant vólgyból.
Íírlh* fr »á«t,:k. Ko». kat. Nanyp^^u^^\'roleatAui NailypánWk. tsz. Ntaan,**.!* a- Afriila 18. szóinkat. «»sa Éét >mWtM«Nt Htotestáds
>i■ ■ ■
Oy. 15-ig
BUDAPESTI HEB2ETKÖZI VASÁR
Április 29—május 9.
» i
1800 kiállító. - 7 kültöldl állam hivatalos részvételével.
TELEVÍZIÓI
KepOlőüépkllllltát, divatbemutató, rádlóDwnat kósvetltáe rflvl.l és hosszú hullámon, építőipari tózado, koagresasusok. stb.. stb.
50%-os utazási kedvezmény
Budapestre április ts-tól ssálus 9JÍ - Visasautasásra április soTai május íe ig. VásériaaaahAai kapható a vásárirodánál, Budapest, V., Alkotmány-utca 8 Nankaalisáai • Nagykanizsai Takarék-pénatlr lU^ál éa aa IBUSs-üáknál
— tagysa kliott disaaaja
leint mindenkinek, aki vesz egy pengóért egybázkóza^í kulturtiáz-
KJadJa s laptulajdonoa Kóztazdasá|t , Résivénjlár; tiág Nagykanizsán. Petelós kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. száír
APRÓHIRDETÉSEK
10 uaií SO ItlMr. mlnZM. \'ü.ibbl iiJ I NBIf.
autataxl (bérautó) a| áiaavovatas lef-oleióbban Ksulmaiu Msaóaál rendclhetó. Telelonállomáa 222. 4024
Húsvétra CaMIai cipót vegyen. Ked-vezó kall lefizetésre Is kapható. Olcsó árak. - Horthy M.-ul 5. 1039
Saaháflanft (esellef mindenes sza-kácanót) keresek 15-lkl belépéne. Unver, Horthy M.-at 19. 1061
Tavasz legnagyobb divatja a kosztüm. Bel- és külföldi szövetekben nagy váloszték Schiltz-nil.
Miaakajárata n\'cal szoba, fUidö szoba-hsaználaltal, klidó. — Csengerv-ul 17., II. 1064
Egy-, esetleg k«H*uaká« lakás málna elsejíie kiadó, koigooyi-a. 8., emelet.
1 1067
Pecienve Uráaysti Elek gsidislghól Árusítás Erzsébet-tér 21., udvarban. 1068
Mindennapi leveleiíaból Daszegyaitolt kilvaaal, rtgl vagy uj tömegeket, ma-gyárt és ktillöldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármlkoe mjgvéHre keresek. — Barbarlta La|o», a Zalai KüiUnV 1 aser-kesztője firdeklMnf lehet teleloa 78. sz. vsgy személyesen miodeaaap d. u. 5-6 óra kózDtt.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű köz/Ínséget, hogy raktáron tartok mladen nemea kóból készUlt slriadákst, ugy
ürfíniUl, oráiiil fi! Ékül
a legegyszerűbbtől a lecmodernebb kivitelben.
Tovibbá készítek é» vállalok e aiaktná-bao mindennemű temetői munkákat, úgymint
sir bolty sir keret
készítését termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, sziveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. o >
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József Xtzr
Király-utca 33 sz Teleion 615.
Megérkezett #
aShellgaz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz olthonába ....«
A SHtLLUA\'i kultúrát hoz házába A 8HELLOÁZ a legideálisabb háztartási Iüz<;l8 A SHEILOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hót ad A SHELLüAZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOAZAT díjmentesen kipróbálhatja ollhonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOAZ a leglökólelesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
í « fr-:; kapható
SZABÓ ANTAL sportflzletében
— Pilii
HIR9CH ÉS SZEGŐ oégnél
!»•"\'> «■ ■AMIUAZLET \'
19M. április 15,
Fagykárt
szenvedeti vetéseknél, veteményeknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet!
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
aag, mölrAjíy^, Mák, nÖvényvéd«lml szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telelőn: m
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
86^8/1938.
{,;, !., Tárgy: .Nsgykanlzsa m. város kOveietvámazedést Joginak meg. houzabbitáM.
Hirdetmény.
Közhitté tesieai, hogy a nag)-méltótigü m. kir. kereskedelem és koz\'ekedésügv mlhiszler ur 46 961/ XI. 1937. tzimu rendeletével a Nagykanizsa m. város közönsége általa 151.237/1929 K. M. I. sz.\' alatl kiadott Engedélyokirat alapján a helybeli vasuli állomáson lel- és leadott áruk után eddig gyakorolt kövezet-vámszedéil jogot u|ból engedélyelte, Illetve gvakorolbatását 1940. dccem-ber hó 31-lg meghosszabbította.
Az Engedélyokirat, mely a köve-zctvámszedésre vonatkozó fellélele-kel és a díjszabási tartalmazza, a v. kiadóhivatalban • hivatalos ótik alatl betekinthető.
Nagykanizsa, 1938. április 7. tusi Polgármester.
UHU. UOII.JW "
Férfi bArkaaztyQ P B.20 NO bőrkesztyű P 4.SO Női cérn.k.ailyü P -.98 Női s*ly«mhBrlsnyák
már I. - P-től NŐI dlvatkalapok
már 4.BO P-től
Ezenkívül an öaazea férfi- éf női dlyatclkkak
legolcsóbban Brónyal Divatház
Hortkf llklói-ul I.
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD A BETÜt" VERSENYE
BlttáWrtWilkwtáil kaayvnyomilíjáb au Nag.r kaanzUuV 11 elálOO\' *slel,á«t«\' ?alU"Klrol:

I itkÉlr-
L-J
78. Évfolyam 86 szám.
Nagykanizsa, 1938. április 17 vasárnap
Ara 20 IBI.
ZALAI KÖZLÖNY
toctaMti* t* UadóbitaUl: FM 5. ujua. M^)drmk mioJcii bíUöuup dílutin
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
Bieiliclill ára: egy höra I pengő 40 tlliir. Sterkesztölégl ét klvMIllvalall Icldon; 18. 12.
A FÉLELMETES KRISZTUS
Irta: Dr. VÉRTESI FRIOYES
Az ujabb, vagy — na^yképüskö-dö ünnepélyességgel — modern kor emberét minden látszat ellenére, gondolko/ásbeM lomhaság, gyávaság gépiesség jellemzi. Szinle matematikai képletekbe akar merevíteni minden fogalmat és ha nem féil be!e valamelyik kész — szögeknek vagy lisztnek gyártott — skatulyájába, megkísérli széttördelni s ugy belegyömöszölni. Az Istennél acirt óli meg, az ö tényei is csak akkoil érvényesek, ha az anyagról mintázott keretekbe beleillenek. Abtoatt nyilvánul meg a főként gondolko-zásbeli gyáva lomhaság, hogy nem a lelket feszegeti szét, hogy be tudja fogadni a mechanikailag szabálytalan nagy Isten-tényeket, — a végtelenség világba.villanásait — hanem csak kész fiókot Wefles « lélek idea.raktárában. Ha aztán nem| talál, kertel, tagad, vagy az ujaty nagyszerűt szimbólummá mázjóljnj szét. így tett az emberiség jelentős része — a hivők soraiból is ! —i az Ur Jézus feltámadásával is. Ke-ílesztény szólamokkal ázesitett Lct-csogással pl. a ter"mészet tavasai ébredése jelképének veszi és a félig értett régi mítoszok szereplőinek emlegetésével ;a kulturat-máz gazdagságában kéjeleg. így lesz a fenséges keresztény hitből ugyanolyan felelőtlen, súlytalan, megbízhatatlan és te"hetétlen Krlsztus-udf-varlás, mint amilyen a Jeruzsáfemw be Virágvasárnap bevonuló Krisztust ünneplő csőcselék kut(jlangaH tása volt; 5 nap mfuiva, részben biztosan azonos tömeg, a pillanatok ugyanolyan mámorában, ugyan-\' annak a Krisztusnak a halálát követelte a pogány helytartótól. Ez a felhígított hit állandó o^entálódö utón van s örökösen egyeztet: Krűsztust Sátánnal, pénzzel, hatalommal; szenvedélyekkel \\ és scftai ható|rpaottan választlani ivem merészel. Hál olyan is ! Nem formál élelet, de mindig alkalmazkodik bármiféle életjeltorzuláshoz.
»Nem ismeritek az Írásokat* — mondta egykor az üdvözítő az ellen séges zsidóknak. Ugyanezt el kel> mondani a mai félénk, felemás keresztényekről Is, akik némi érael-gésl kiutalnak Krisztusnak, de már a feltámadást a vi\'ágtörténekm legbiztosabb tényének elfogadni húzódoznak. így lesz húsvét hasonló minden más Ünnephez; egyháziakhoz és profánhoz, t. i. munkátlanságnak és bőséges kosztol ásnak a napja. Pedig két hatalmas érő rej-
lik a feltámadás valóságában : fé-
leimesség és biztonsőg.
Félnie az ellenségnek kell a halált legyőző Krisztustól De hogyan féljen, ha nem hisz benne ? És mi-ért hígyjen az ellenség, ha még a »hlvönck« a hite is igen sokszor - csak a hit szólamaiba burkolt kétkedés, vagy tán hitetlenség is Még a legdurvább fizikai erőt felhasználó diktátorok Is ugy
lettek félelmesek ellenfe!eiknekf hogy pátüMvetik • fanatikusan hittek erejükben, küldetésükben. Ez a fanallkus bizakodás megszázszo-rozta a >veA$r« hatóerejét s ennek a felfokozott erónek a segítségévei ludtak legázolni egyskcf hatalmas ellenfeleket. Mi lenne akkor, ha a keresztényeknek csak kis töredéke is annyi hittel, önfeledt bizakodással hinné, hirdetné a feltámadt Krisztust és (erkölcstanát, n.pnt ahogy ezt a különböző diktátoibk rajongói teszik ?! Merné valaki támadni azt a közületet, avagy azt a
tant, amelynek vezetője, első meghirdetője, a földi lét legféielmesebb erejét, a halált is legyőzte ? Ki tud\' na ennek a Győzőnek ellenállni ?I Persze, ha ez a hit csak alázatos\' nyafogás, vénasszonyok és gyermekek meseálmai, de a legaktjj\\(abb\' életkoroknak nem meggyőződésty csak a társadalom egyik csopo.tját megjelölő formula, akkor nem jelent sem hódiló, sem ellenálló erőt. Szent Pál szerint (i. Cor. 15.) »vana est fides nostr.u, ha Krisztus fel nem támadt. A »vana« szót hiábavalónak szokták fordítani, de jelent az hilványt is. Azaz : hitvány a mi hitünk, ha Krisztus fel nem támadt, de persze hitvány akkor is, ha feltámadt ugyan, de nem él erről a lélekben szilárd meggyőződés, mert
A iabemákulum Krisztusa
Irta: BARBARITS LAJOS
Mindennap száz- meg százezer lélek, valamennyi örök élet-maggal tele, napsugárba öltözik az 0 szavára, mikor kitekint jóságos szeme a tabernákulum aranyos ajtaján át. Ilyenkor megöleli az egész világot és jóság-buzával veti be a sok-sok millió bün-barázdát.
Ilyenkor fénybe borulnak a lelkek, csirák mozdulnak sok fagyos sziv-rögön. Minden imádság tavaszi szél lesz, ami az élet-tarlón végigsöpör, lehordja róla a bűn avarját, élő arannyal tölt meg sziveket. Ilyenkor a halál helyén is uj rügyek termik az örök életet.
Minden nap a fold egész kerekén ezer lélek-erdő zengi-zúgja az 6 szavát: az életet. Szörnyű mélyek partjai felett lé lik-erdő szálfáiból ver hidat s odaemeli mind, akik hisznek, a szenvedőket és elesetteket.
Amikor fölfelé senkise nézett, amikor az ököl a legfőbb erény lett, amikor minden földi utat keresztbe szántott a pusztító végzet, Krisztus állt ki sziklának akkor a megindult lavina elébe és megállt az omlás, a riadt nyáj lassan visszatalált Isten kebelére.
Az ő szivének minden dobbanása ezer uj szívben naponta él tovább és millió sebre, jajra, könnyre hinti a termékeny szeretet áldott záporát. Vérének áldott cseppje hullik egyre oltárok ezrén millió barázdába. A szent vetésre ráborul az ég: Krisztus hajol le hozzánk az örök csodába\' Százezer lé lek-bimbó csengetyüz elébe s a bus földi utakon uj csoda születik: örök halál közepette az élet honfoglalása.
akkilr feltámadt ugyan a fi#k^ rend s az angyalok számára, dq halott maradt az emberi öntudat! elölt. Pedig, ami nem áll a tudatban, sebezhet és éltethet a fizikai erők kölcsönhatásának érvénye szerint, de lélek.lendltö erő soha nem lesz. Mívei pedig maoicona C(rök csak Krisztus holtteste mellett álltak, de már a feltámadt Krisztust a századok folyamán, mindinkább csak jámbor iasszonyok veszik kö-(rtll, azért tud kisebb-nagyobf> —. csak erőszakos legyen — ellenség keresztülgázolni a .fltflresztény tö^ megeken és hívőkön. £s, ha pld. a zsidóság ma sokat szenved az uj
pogányság fenyegetései és kegyetlenkedései közepette, főként annak tulajdonítsa, — s az általa megfeszített Kllsztus cftftt ezért t mea cul pázzon ! — hogy a tömeg lelkéből újságjával, mo/ijával, irodalmával kiölte a fenntartűsnélküIi meggyőződést a íeltamadtl, Megváltó Krisztusról, de ezzel együtt azt a krisztusi Erkölcsöt ,is, amely tilt minden igazságtalanságot és a legáltalánosabb, az ellenségre is kjij terjedő szeretetet parancsol. Lenno ma pogány antiszemitizmus!, ha a feltámadt Kr*3ztus erkölcsé uralkodnék a tömegek lelkében?! A\' zsidóság támadása az Ur Krisztus ellen — a zsidóság öngyilkossága is volt!
Amennyire félelmes, ellenség-riasztó az Ur Jézus feltámadása, ép annyira biztonságos a hívőnek. Annak a Krisztusnak, ak! legyőzte a halált, el lehet hinni, hogy legyőzte a világot is. (»ego vici mundum !«) Abban pedigt, áki feltámadjáí#[val belgazolta, hogy íninden ellenség mjlndenkoirfi legyőzéséne "kifogyhat-tatlan erővei rendelkezik, meg lehet bízni az \'étet minden válságában. Ha a kereszténység nam ^ivat és nem modo.rioskodás\', hanem a feltámadt Krisztusról vallott meg-llngathatatlan meggyőződés £enne», nkkoir (nem ájuldoznánk kelet és nyugat ellenséges szellőitől vagy orkánjaitól, nem kerülnénk a gázold lábak elé, nem nyöszörögnénk hódolatot az uj Idők önválasztott hóbortos messiásainak. A feltámadás csak megerősítené tennünk az isten I. parancsolatának a rendelkezését: »idegen isteneid ne legyenek, hogy azokal imádjad.* A kereszténység, amely a feltámadt Krisztussal áll és él, nélküle csak hazudja az éle-let, nem az ájuldozások rendszere, nem a behódolás hóborloknak, ria-dozás az erőszaktó\'l, hanem errő, diadal, ameJy nem fél a halá tól sem. Ez a kereszténység hóditolW meg és győzte le a római világbirodalmat, ez merészkedett el az őserdők emberevői közé, az eszkimók jégkunyhóiba lelkét keresni*, ez teremtett civilizációt, adott elévül heletlen kulturát.
A csőcselék hite ünnepi pillanatok Hevületében tljj^ng és aztán gyáván megtagad, «z elit hite csend ben hódol és az életet !s feláldozza. A feltámadt Krisztusnak ez dukál Szent István keresztény országában.
ZALAI KÖZLÖNY ___1938. Iprlll» 17.
A gazdasági élet hnsvötja
Irta: Kelemen Fereno
Még bennünk rezonnál a szere.\'et ünnepének magasztos hangulata\', még kísért pár órára a tél hideg leheleic, de a farsang táncos vitf-ságán, a (koratavasz megtévesztő* melegén át szinte álomszerű rohanással Itt vagyunk a« isteni csoda, tevés kétezerévcs hagy ünnepénél: a Húsvétnál. I
A Feltámadás gondolata kopog hitünk kapuján s ősrégi népszokások szincs varázsa aranyozza \'be hétköznapi életünk szürke útjait. A húsvéti nyulacska, a húsvéti festett tojás szimbolikus ajándékai itt rajzanak sugárzó gycrtrvskarcok kö. rül s mi fclnőllek gondterhes arccal, dc a feltámadás misztikumának felemelő érzésével kérdezzük : Mii hoz ia húsvét, a feltámadás nagy ünnepe aa súlyos gondok között vergődő emberiségnek, mit hoz ez a szent ünnep a gazdasági életnek ?
KÓROS TÜNETEK
Évek óta a napilapok hasábjain vezető helyeken a gazdasági és pénzügyi élet kiváló szakeml>enejL, politikai vezérek, a vezető államférfiak és avalolt tolfu szakírók fog-ídlkoxnak a gazdasági élet húsvéti feltámadásának nagy gondolatával. Évről.évre visszatér a ster&otip megállapítás: a -világ gazdasági élcie súlyos belső zavarokkal küzdi, a termelés és fogyasztás felborult egyensúlya nem találja meg nyugalmi helyzetét, a pénz funkcióiban fennakadások mutatkoznak s a világgazdaság képe kóros tüneteket mulat, de \'a feltámadás, az újjáéledés gondolata elemi erővel ott él a vergődő lelkek felelt s évről-évre átsegíti a világot válsájaLn...
A világháború óla sok kritikus órái élt át A vi\'ág gazdasági élete. Évszázados gazdasági rendszerek) dőltek össze máról holnapra\', örök-életűnek tartott valutadogmák semmisültek meg uj p\'énznendszerek és elméletek kohóilW, i techtonjkus erők lielső moraja nyugtalanította a világ ősi rendjét, izgalom és két-ségl>eesés szállta meg a lelkeket
Elsodort levél
Irta: Sslklay Jánoa
Beteg feleségének unszolására végre rátökóllc magát Gergc Simon, hogy íclkeicsi a lakásán egykori tanártársat, Bábos Viktort. Mióta szétváltak, amikor Bábos a fővárosba helyeztette magát át Besztercebányáról, a nagy háború közepén, nyilván sok járáskelés ulán s kétségtelenül hathatós pártfogás mellett, csuk intost hallott biztos hirt ftílőlc egy ismerősüktől. Igaz, liogy Bábos sem kaphatott róla hírt, miután cljn\'iilasztolla, hogy kél éven "át, amig ő taég bántatlanul élhetett abban az erdőkoszorus, műremekké érett bájos kisvárosban, csak egyszer is felhivja a postán: mi van veled öicg?
Bábos Viktor bizony ezalatt pénzes ur lelt. Nem parancsol neki igazgató, főigazgató; maga is egyik igazgatója a Cucurbita zöldségtermelő ós exportáló részvénytársáságnak. Hogy ■került oda? Hál ugy került, hogy volt a keze alatt egy dunántuli nagybérlőnek elég eszcsf dc vizslatcrniós-etü fia. Kapliató, volt ez minden csélcsapságra, Ksak a tanulásra nem. Közelállt lioz/.á, hogy kitessékelik az iskolából. Az apja röslelte\' volna a dolgot, annyival inkább, nic.-l hiszen tudta, hogy van esze a kölyöknek. Csak erős vezető kézi e lenne szüksége, no meg olyan kézic, amelynek szorongatásáért egy
s voltak akik a világ menthetetlen gazdasági/káoszáról beszéllek... VALAMI RELATÍV VILÁGREND
S valóban igen komoly órákat élt át az emberiség a világháború kitörése, óta felteit közel huszonöt év alatt. Napról-napra még ina is sok komoly problémával kell megküzdenie a gazdasági é\'et emljeré-nck, a kereseti lehetőségek megcsappanása s különösen a hori Dilis közterhek, valamint a szabad árucsere megkötésének sú\'yos béklyói bizony nehézzé teszik tiú éleiét. De tagadhatatlan, hogy minden bizonytalanság és nyugtalanság dacára valami relatív világrend uralkodik a ^kavargó káosz fejelt. A zűrzavar izgató, nyugtalanító elemein valami újszerű, még kiforratlan, de már érezhető uj rend uralkodik. A világ uj gazdasági formák felé halad, melyeknek világképe még ismeretlen, de természetfeletti erők laddig is gondoskodnak a relatáv rendről.\' S minden Tiusvétl cikk, minden szó és belü ennek a természetfeletti erőnek, a feltámadásnak, az ujjászü.\'élésnek örök erejére számit. S ez az erő évezredek óla megmaradt világformáló tényezőnek.
Erre az erőre kelt építenünk, amikor az idei húsvét ünnepe előtt a gazdasági élet helyaatérc és kilátásaira gondolunk.
Mert a világ gazdasági helyzete ezúttal sem mondható megnyugtatónak. Túlságosan sok á nyugtalanító elem benne. S a mi kis csonka országunk is uj \'és nagy feladatok előtt áll, amelyek a gazdasági élet minden atomja számára súlyos teherpróbál jelentenek. A kormány nagyszabású győri programmja*-mely halszáz milliót kér az ország gazdasági életétői, olyan komoly uj helyzetet jelent; amelyen .csak a munka és a lelkiérő végső megfeszítésével /ehetünk úrrá. Legyünk tisztában vele: a legközelebbi öt esztendőiben, minden vállalat lemjn den ötvenezer |>engönél nagyobb vagyon elsősorban & nemzeti kö-
s más rakoncátlanságot elnéznének a kolléga urak. Bábos vállalkozott rá. Jól is cselt a rohamosan puffadó drágaságban és az cleséghiányosság mellett az a falusi termés, amelyet a hálás apa fölözve küldözgetett a kialkudott honorárium mellékletéül.
Bábosné pedig kedvesen köszöngette a hasznos küldeményt az ai ánik, hízelegve émelygésig a jólétben elkevélykedett asszony hiúságának. A levelezésből barátság lett, végül ]>cdig, amikor a fiu szerencsésen megúszta az .iskolát és megtalálta rendes sodrát, a nagybérlő csupa barátságból bevitte Bábost az érdcktársaival együtt alapított vállalatba.
(lerge Simon ezalatt végigjárta u csapások kercsztutját. Gyermekei közül egyetlen fia maradt, Ezt elvitte a háború. Még csak az a dicsőség sem enyhíthette az , álmök fátylával lelkének sebét, hogy hősként vérzett cl. A legközönségesebb tömegljctcgség, a rendetlen és kimeritő élotlcl járó járványos kór vitte cl. <•
(iergénó olyan lett .egyszerre, mint a lurtclen deresre fordult ősztől megcsípett virág; nicglankasztotln az öreg-sóg betegsége, külsejét, belsejét. Agyban feküdt, mikor azzal a hírrel jöttek be hozzá* a szomszédok, hogy cseh katonaság\'közeledik a városhoz, C.orgc sápadtan jött haza; bizonytalan i [ii c bezárták . az iskolát. Hiszen fel van fordulva az egész város. Mint hogy fel van fordulva uz egész ország.
zösség érdekében lesz kénytelen munkálkodni. Munkájánuk, keresetének jelentékeny része ez alatt az öt esztendő alatt elsősorban nagy nemzeti célok szolgálatára l.sz fordítandó s ha az qjyéni gazdálkodás koíjábbt eredményeit elérni akarja, ugy az egyéni munkának és egyéni vállalkozásnak uj erőforrásait keli feltárnia. Aki jelenlegi vagyoni "helyzetét jrtagőriznj, mostani jövedelmét biztosítani akarja, annak Tokozott mértékben kell majd kivennie részéi a mindennapi komoly munkából. i I UJ VILAGALAPITAS
Ez a kor az áldozatok kora.
Ennek a generációnak egy uj vi-lágaiapitás terheit kell vállalnia. A1 nyugodt és biztos va<(yonszerzés ideje a világháborúval vé^et ért. Nem azt jelenti ez, hogy napjainkban szó sem lehet egyesek vagyonszerzéséről, meggazdagodásáról, de a gazdagodás, a vagyonszerzés általános szintje mélyen lesüllyed s az emberek nagyobb rés>c felőrlődik a közteherviselés gondjai, a "közért való áldozatvállalás tevhei alatt. "De ezeket a történelmi terheket a kor gyermekének vállalnia kell, mint* ahogy vállalta azokat a véráldozatokat, amelyeket kikerülhetetlen löténelmi végzetszerüség megkövetelt tőle. Generációk sorsát nem egyéni számvetés3k, nem üzleti kalkulációk, hanem sorserők \'határozzák meg. Minden kor csak eszköze és nem irányitója a Végzet akaratának, ebben a minőségében csak egy feladata fehet: teljesíteni történelmi kötelességét. Ez a kötelesség korok szerinl "változik. A mi korunknak az uj világépités a kötelessége s ez bizony kemény munkát, lelkes önfeláldozást és (heortkus eisőíe-i szitéseket követel mindenkitől.
Ennek a nagy erőfeszítésnek a« órája a maroknyi magyar nemzet számára most ütött újból. Hazafias kötelességünk vállalni azt, bár jól tudjuk, hogy annak teljesítéséhez alkotóerőnk és energiánk minden atomjára szükségünk lesz.
Húsvét szent és "felemelő ünnepe ezúttal komoly ¥eladat|okat jelent a magyar gazdasági, élet számára, de a feltámadás isteni gondolata^
Újév után ismét mtognyllt az iskola. Ment minden a régi mód szerint, csak hogy éjjen magyar hon* védek helyett cseh katonák sétálgattak az utcán. A nyári szünidcig rendesen megkapták a fizetést. Do akkor elmaradt. Uj rendezés lesz: mondták. Az év elején közölték (iergével, liogy /no^müradhat, de egy év alatt vizsgálatot kell tennie a cseh nyelvből, mert jövőre már nem szabad magyarul tanitania. \'
Mit csináljon ? Ideszokott, ideiapadt. Szegény embernek csak a füzfatertnó-szét jó: ha meghajlik, nemi sodorja el az ár.
fts mégis elsodorta.
Egy év múlva minden magyarázat nélkül elbocsátották. Csak azért, mert magyar. Mikor a nyugdiját emlegette, azt felelték: Kérje a magyar kormánytól. Kiég kegyesek voltak megengedni. hogy ruháikat, ágyneműjüket s értékesebb apróságaikat bántatlanul elvibessék. A bútor számára már nem adtak vasúti kocsit. El kellett adnia potom áron: megvette az utódja; egy cseh filozopter.
A záporesőtől kergetett habok mind a legnagyobb gödör felé sietnek, ha aztán tr.cg is kell ott tespedniük. A sok kergetett ember-hab vonulatán Ge.-ge is lekerült a nagyváros nyelőjébe. Hajlék nem nyílt meg számára; tehát czeredmagával kénytelen volt Jr.epállania a puszta földön, azaz valamelyik megrekedt vasúti kocsiban.
Fürdőszoba
berendelésekot kedvező részletre leflolosóbban szállít
MENDLOVITS
mint annyiszor a gondferhes múltban ezúttal is szárnyakat ad az emberi akaraterőnek, megacélozza az Izmokat, megedzi a sziveket s a munka szürke posztjaira is hősöket állit, hogy sziszifuszi erővel megoldják a nemzet újjáépítésének és fennmaradásának mindenekfelett álló nagy problémáját. i
Hova lett a tavasz?
Hova lettetek, szép tavaszi álmok ? Aranyos napsugár, hova tüntil? Hova lett a szép, piros, csókos ajkú, Rllyyeket bontó tavaszi tündér ?
A kékhimts égről hova leheltek A szikrázó tavaszi csillagok ? Hova leltek a bus szivet bóditó, Oyógyiló, Oditó taxasz-lllatok?...
Hova lettetek, szép ünneplő napok? Merre mentetek, vidám emberek? Hova leltetek, szép. cifra köntösök ? Hova lettetek, csillogó szemek?
Tavasz asszonya nyakáról kl tépte Szét a csillogó örömgyöngy-füzért? Kl Űzte messzire bus embertanyákról A tavaszt, alighogy Ideért?
Ember nem tudja... Titka nálad van, Bus egekben lakó, szomorú Isten... Könyörülj hát rajtunk... Nézd, a szivünkben Örömeidből már semmi sincseni
Mosolyogjon újra, mint eddig, felettünk Tündöklő orcád, derűs, kék eged... Szeresd újra a régi szeretettel Sok-sok berzenkedő, koldus gyermeked...
Brassányl Qyula
— Bntorkiállltáaunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopstelo bútoráruház.
A /hivatalok ajtain csak haragos fel-fortyanást keltett a kopogtatása.
— Mi az ördögnek jött ide? OH missziót teljesíthetett volna. Apolta volna a magyarság erejében, a tnP. gyar haza feltámadásában való hitet.
— Ha engedték volna t
— /Kifogás. Mind ezzel élnek. Alkalmazkodnának!
Aki ezl mondta, kitűnően érteti ai alkalmazkodáshoz. \'Megvolt az a csodálatos erénye minden kormünyfomi* idején. Hát bizony először is önmagára kell gondolnia az okos embernek.
Az őiegasszony kihúzta keservesen az e^ész telet a vasúti kocsiban. Kemény flevegőn megedzett a természete; kibírta. Bele nem hal, talán még jó ideig; de annál nagyobb a Idnja.
Gorgc nem nézheti tovább ezt a szenvedést.
Telt ő nagy szívességet annak idején Bábosnak; megteheti az, hogy benyomja valainjely kisebb állásba az ő vállalatánál.
Bábosné éppen akkor jött ki az előszobába, amikor a cseléd az ajtót nyitotta neki. i
Ki volt cserélve az asszony. N\'em az a sze.ény flanelruhás, savóarcu, hegyeskónyökü menyecske állt vele szemben, aki annyiszor kért tőlük kölcsön, (mert otthon váratlanul kifogyott) liol egypár hasáb fát, hol Kis sót, egy kanál zsirt,\' amig a pók- I hez fúlnak, gyürkés kenyérvágót. Ar- I
19& áprllli 17.
ZALAI KÖZLÖNY
Vallomás Istenről, Hitről, Euoharisztiáról
Irta: dr. Gárdonyi Lajos
A magyar ég a\'att tavaly májusban uj ének csendült fel. Győzelemről, millió sziv összecsengés>4-ről, Krisztus újra földrcszállásáról s kenyérszinben rejtezéséről, minden ftépek és nemzelek békességben éggyéforradásóról szól fez az uj ének, a 84. Euchariszlikus Világi kongjrKíSSzus himnusza. vtfezdetLen hallón és szelíden hangzott az ének, mint harmathullás a gyöngyvirág szirénáiról. Azután búzaföldek felelt elsuhanó szellő hangjává erősödött a dallam\', majd erőteljes lett, mint Őszi viharok szava az erdőrengetegben. Most pedig1, amikor mái* csak rövid Idő választ el bennünket a nagyszerű pillanattól, hogy Krisztus az Éucharlsztia ragyogásában királyi bevonulását tartja Magyar-szág fővárosába, zúgni kezd a hiW-nusz, mint harangok szava és hivja, édesgeli, ösztönzi és parancsólja a magyar katolikusokat a fölséges \'találkozóra a Legfenségesebbel.
Az Efcicharlsztla himnusza, az uj ének rengő dallama szétáradt minden magyar város falai között", az Ösl zalai föld vallásos magyar népo között, hol már a magyar megtérés első idejében templomok nőttek ki a földből, bizonyságául a la-kósság mély katolikus hitének. Keresett és megtalált bennünket a himnusz szava s ml alázatos lélekkel, de tu/áradó örömmel fceállunk a seregbe, melyben Napkelet és Napnyugat minden iiépei magasztalják a legfőbb Uröt. I
Amikor a magyar fővárosban a világ minden részébői összegyűlnek 400 millió katolikus képviselői hogy hódoljanak az Éucharlsztia előtt, érdemes lélekben Visszanézni Krisztus földi életére és elkísérni öt tanitóutján a kafarnaumi zsinagógába. Jézus a Tanitó, a Mester, a Próféta és Istenember, a ka-\' faniaumi zsinagógában magát mint élő kenyeret Ígérte az embereknek. A hallgatóság soraiban mozgás és
sultogás támadt a szimbolikus Ígéretre, sokan keménynek találták Jézus kijelentését, hangosan megbotránkoztak, majd fel Is hagyták a zsinagógái. Ezek az első kétl.edők még akkor sem fogták fel Krisztus igérelét s nem hittek szaVánakfj amikor nein sokkal később valóban be is bizonyította, hogy testét öiitfk eledelül és véffLH üdvözítő italul hagyja az emberisééinek. Nem hlltck, amint ma is vannak millióid, akik nem hisznek Isten szavában^ de még létezésében sem, mert kezükkel nem tapinthatják, szemükkel nem láthatják.
Ped/g hját van Isten s mi hj^ szünk benne. Van Isíen, aki a leg-\' hatalmasabb, mert mtneent ö teremtett; van "Isten, aki a legbölcsebb, mert bölcsen rendezte te a világot; van Isten, aki a legjobb, mert mindent megadott az embernek a boldogulásra. S éppen ezért hiszünk is benne, mert hatalmad bölcs és jó s nála találjuk meg mindazt, amire szükségünk van. Azért ha bennünket Is megkérded Jézus, mint egykor ,tanitványalt, Péter szavaival feleljünk mi is : Hozzád ttartozunk, Hoz&ád me-t gyünk Uram Jézus, hisz »az örök élet Igéi Nálad vannak.«
Tizenkilenc évszázad mult el, mi* óla Krisztus a halálával megváltotta a világot ós bizonyságot tett tanításának Igazságáról. Ez a hosszú idő szakadatlan láncolata a küzdelmeknek a hit és hitetlenség között. Minden időben és minden oldalról, változó, de sohi sa .szűnő erővel támadták az Egyházat, mely K\'Jisztus tanítását őrzi. Dc hiábaíj mert Krisztus erős sziklára építette Egyházát és azt ledönteni nem sikerült még a legnagyobb viharoknak se. Támadták az Egyházat és tanítását, pogányok, eretnekek, ural kodók, kalandorok, országok, szövetségek!, áltudósok; támadták a hamisság és áltudomány, a rága-
lom és erőszak minden fegyverével, de a támadások leperegtek róla, mint eső<soppek a gránjts>ik-lárót. Az Egyház és tanítása még a leghevesebb pergői űz után Is su-dáregyeneíen AlJl, mint a magasságokba mutató iránytű. I
Az Egyház tehát Isteni alapítás s ve\'e van és marad az Islen a viliig végéig. Igy hisszük azt mi katolikusok, akiknek a hite meggyőződésből fakad. Hisszük, hogy Istennel minden, nélküle slmml.
Sokat adott az IstAn az embernek, mindent tőle k/ptunk, tío legnagyobb ajándéka mégis az Eucha-rjísztia, az Oltáriszentség. Elvez a kincshez földi mértékkel nem ís közeledhetünk, megmérni nCm Is lehet. Ami természetes is, hisz az Euchariszl iában az isten a maga valóságában van jelen minc\'en templomban a földkerekségén. Ez hitünk egyik sarkalatos pontja, mert az Isten és az Oltáriszentség oszthatatlan s • nfjnc\'lenUtt tökéletes egész.
Mégis van valami r^ció, észszerű abban, hogy Islen mindenütt jelen van az OHóriszentségben ? Igenis van. Nem kell hozzá teológiai képzettség se, hogy ezt hlgyjük és valljuk. Isten végtelen jósága gondoskodott igy, neki köszönhetjük, hogy nem keli utána és hozzá hrsszu utakat és vándorlásokat tenni, mert ö jön hozzánk és adja magát nekünk az Ollárisren\'.ségben. Nekünk csak az a köte\'ességünk, hogy szün eten és szüntc\'en ismételjük a tanítvány szavát : Mane nobSscum Domfne,-maradj velünk Uram, továbbra és mindig, mert szükségünk van rád s nélküled nem tudunk élni és üdvözülni.
Az emben ész gyenge ahoz, hogy mindent felfogjon, hisz szárnyalása csakúgy, mint átfogó ereje korlátozva van. Ezen nem változtat még az se, hogy egy-két lángész a puszf* la ész crejé\\e! Is közelebb jutott Istenhez. Az Is enközelségben ezeknek is le kellett hunynlok a szemüket és be kel\'e t látnlok, hogy milyen törpe a\' emberi ész az isteni litkok nagysága előtt. Még olyan lündöklő zseni is, mint Szent Agos. ton, porba hullott a nagy fény előtt,
cán feszült a vaj fényű bőr, derekán szorult a japán selyem pongyola.
— Ugy e már nemi isrv.cr meg a na&ságos asszony?
Az asszíony dadogott valamit.
— Olyan homályosan... ugy rőmjiik...
igen.
(Csak rémlik? Csak homályoson?)
— Besztercebányáról. Gergő vagyok.
— (Ah, igen. EmlékszeniL A férjemet keresi ugy-o? Rögtön szólok neki. Erro balra tessék I A dolgozó szobába.
És már el is t&nt a középrő bejárón.
Gergő bement a kljcW U szobába. Jött nemsokára BáJ^os. I)e éppen nem látszott örülni a találkozásnak.
— Most Pesten vagy? — kérdezte hidegen.
— Kell lennem, fájdalom)!
t- £8 mivel foglalkozol?
— Mivel? Mert bopy máig s«*nJ kaphattam lendes lakást, egy szobáért beálltam hordárnak.
— Mirek? — kérdezto megútkőzvo Bábos.
— Másnak nem mbndliatoin. Egy budai vendéglős ád lakást, amiért a piacra járok helyette, mert a Ttlesé-gér.ek a konyhán kell maradnia. Tehát én vásárlók. Es viszem haza a hust meg zöldséget a mészáros szatyorban.
— i:e hiszen ez borzasztói
— Nem olyan rettenetesen. Hozzá kell szokni.
— Nyugdijad van?
— /Nyugdíj? Itt nem jár, azt mbnd-
ták. A csehek pedig nem adnak.
— Ott ke\'lett volna maradnod.
— Te sem tudsz jobb tanácsot — feklt Gergc Ingerülten. — De hogy lehet-e, nem próbáltátok.
— No, no; r.e.n akartalak bántani öregem. Cc hát akkor miből illek?
— Van még eladni valónk.
— t*8 aztán?
— Rppen azért fordulnék hoz*ád. Először Is, ha meg nemi haragudni!... ne vedd rossz néven, ha emlékeztetlek rá... amikor költözködtetek., tudod... adlam kölcsön hatszáz koronát
Bábos megdörzsölte a homlokát.
— Hatszáz... If«n, igen... Már kiment az eszemtől. Igazán nem gondoltam rá...
— Tudom, tudom!.
Kihúzta az íróasztal fiókját.
— Kamat is járna érte. Most nem akarom számítgatni, de minek is? Itt van kerek összegben ogy ezres. Jó?
— Nem kambtra adtam — szólt Gerge izgatottan.
— Tudom, tudojrt. Köszönöm. De hát Igazság szerint jár. Csak tedd el. Ne szerénykedjél!
— A szükség megtanítja az emfceit a szerénytelensőgre. Most is kénytelen vagyok azzá lenni. Nem hdborfatU lak volna, de hát olyan Jó viszonyban voltunk ott fenn, sokszor jártatok hozzánk.
Bábos fészkelődni kezdett
— Adhatnál valami állást az irodátokban. Tudod, hogy lelkiismeretesen végezném a ntfinkámat. Például a
raktárkönyvok vezetését. A \'levelezést. Neked nem kell mondanom, liogy tudok nén elül, angolul.
— Angol nom kelt náhink — vágott közbe Bábos. Ha tudniillik hely volna. Pe nlrhis. Nekünk fiatal örökre van szükségünk, akik bírják a szakadatlan /munkát. Me.t a mi v.\'llalatunk azzal jár. í-s nom Ls tőleml függ. Én csak egy ember vagyok az igazgatóságban és személyi ügyekben nem) i?n Intézkedem, hanCjrt az elnök...
— De egy szót csak szólhatnál.
— Hasztalan, barátom. Másban szívesen leszek szolgálatodra, hu ajánlat kellene talán; dé itt nom helyezhetlek «L
(Majd persze, hogy ez a kopott alak togezzei)
— Jó napolI
Kiment szilárd léptekkel. A cseléd azt hihette, hogy valami kiszolgált katonaliszt.
— Nyomorult svibákl Sziszegte fogai közt. Aztán elszontyolodva gondolta utána: Nem a pénzemet kellett volna először kémem. 0 gyei lenség volt. Arra emlékezletni, hogy miilyen földhöz ragadt é\'ősdi volt valaha... Talán ha emlllciloiiül elengedem! mkl, adott volna íllást. Ostoba vagy Gerge. Vedd csak a szatyrot, tedd a fenokére a diplomádat, hogy be ne vérezze u tüdő. Me.t a gyékény árát sem adhatnád ircg, élhetetlen! Klhetetlcn.
Lába alatt zörögtek az aszfalton az őszi szól sodorta levelek.
A Wrv. védjegyű
eternit"
NAGYLEMEZ
vidt az asztalát. Hyqitnikut, tétíutös.
ETERNIT MÜVEK
Budapest, V, Berlini tér 5.
mely az OUáriszentségből kiáradt és nem az eszével és tudományival keresett és adott jelzőt az Eucha-risztiának, hanem a szivéten lakozó érzelmet hívta segítségül s ugy jnci vezte el az Eucharlsztiát »vlnculum| carilatis»-nak, szeretet kötelékének.
A budapesti Eucharisztikus Kongresszus ezt a szentágostonl megnevezést választotta je/mondatául.\' Akadt volna száz meg száz másik jelmondat ls, de időszerűbb talán egy sem. Meri a. szeretetre sohset volt nagyobb szükség, mint épj>en napjainkban, amikor a gyűlölet valóságos orgiákat üt az egész világon. A gyülölel és édestestvére az igazságtalanság, vörös bélyegként) Izzik azok homlokán, akiknek kezébe néi>ek és országok sorsa van letéve. Az egész világ puskaporos hordón ül s az égő kanócot a sátán tartja a kezében s minden j>crcben uj világégés következhet be. Nem volt elég az áldozat, a szenvedés, a, könny, a pusztulás és vér, a vigyor-, gó gyűlölet további áldozatokat ki-ván. j | j j |
Ebbe az önmagával meghasonlott; és pusztulás felé rohanó világba^ mint égi hang kiáltja beie.a Szénen tet szavát és kötelékét a budapesti Eucharisztikus Kongresszus. Aklkj elfeledték Krisztus tanítását és példáját a szeretetről, akik megfeledkeztek róla, hogy Szent Pái mindenek fölé helyezte a szeretetet, de akik beduglák a fülüket az Egyház szerelet-tanitása előtt, mely j>edigj már közel kéteaer éve harsog bele a világba, azok elé most odaáll a^ Éucharlsztia, mint a szeretet köteléke és megállást parancsol. Eddig és nc tovább a gyűlölet utján ! Elég volt már a könny bő/ ós vérből, elégi az áldozatokból! Pusztuljon a Gyü-rö\'el ós Igazságtaianság a trónusról; melyet az emberi gonoszság emelt számukra; helyettük ta Szeretetet és Igazságot keli magas piedesztálra állítani, hogy végre jobb és szebb legyen a világ s jolfcak legyenek az emberek. , , Budai>esten, a Hősök terén, diszi-lik már a hatalmas oltárt az Eucha-. rjLsztia számár^. Az az oltár nem egy városé lesz s nemcsak azoké^ akik a magasztos ünnep napjaiban köréje térdelnek. A budapesti kongresszusi oltár egész Magyarországé s az egész világé, magyaroké és minden népeké. Az oltár fénye qi-világit majd a világ mind a négy tája felé, ahol katolikusok élnek s fényében tündökölni fog eijy egész világ katolikus hite és hitvallása
Ellátszik majd ez a fét\\y ide n Balaton vár megyékbe ls, azok számárja, akiknek \'nem adatik megj/ hogy jelen lehessenek a budapesti kongj; tjsszuson. . Lélekben ázJqnbai* ml is ugy ünnejjelhetünk, mintha olt térdei*Lnénk h Hősök téten,
4
ZALAI KÖZLÖNY
1933. április 17
tízezrek és szjázfíftrek karéjában. Csak akarnunk keli és meglátjuk a fényt, csak figyelnünk kell és meghalljuk a messzehangzó szót s csak hinnünk keli és csodára nyílik ki a lelkünk. Csodára, az Eucha-rjsztia csodájára, !mely tizenkilenc évszázad óla tart es megmarad mindaddig, mig ember él a földön.
Ennek az örök isteni csodának hite és áldása vegyen lakást bennünk és töltse ei egész valónkat. Akik résztveszünk majd a nagy hitvallomáson s akiket távoltart a kötelesség, Zala vármegye ősi hitével tegyünk rendíthetetlen hitet Isten és az Oltáriszentség mellett, magunkat és minden ügyünket Isten kegyel-
mébe ajánlva. Hitünknek e* az ünnepélyes megvallása legyen az ajándék, melyei alázatosan odahelyezünk az Eucharisztia elé, de legyen egyúttal harsogó himnusz is ki a nagyvilágba, tedeumos zsoltá/r tfs ujjongó alleluja : hiszünk... hiszünk Istenben és hiszünk az Eucharisz-I iában, mint élő valóságban 1
TRUHKHAHN
tikok*\'. VI. TERáz-KRT. 8.
IV. PR0HÁ5ZKA OTrOKAR-U.8.
GY4R = BUDAPEST, XI LENKEUT II7.
látnám öt és beszélnék Vele NaJ gyon kérem Magát, drága Hermihe, no próbálkozzék ínég azzal, hogy engem letéritsen (az utamról. Nagyon jól tudom, hogy minden, amit maga tanácsol, jó és helye-s, egyedül én vagyok az oka annak, hogy a tanácsait nem tudom megfogadni. Nekem két barátnőm van : Maga és Larisch Mária. Maga a\'lelki Üdvösségeméri dolgozik, Mária a lelki szerencsétlenségemért...*
»A barátnő nyomban válaszolt a levélre és könyörgött Marynek, ne tegyen semillyen meggondolatlan lépést, mert janiit tenni akar, az a romlásba dönli őt. De már késő voll. Larisch grófnő áldatlan munkája már megkezdődött. A,trónörökössel való első találkozásról ezt a boldogságtói sugárzó le\\elot Ma Vetsera Mái in a barátnőjének
»Ma egy boldogságtell levelet kap lölem. Nála voltam. Larisch Mária elvitt hazulról kommissiózni. Együtt mentünk »AdeIe*_hez, hogy lefotografáltassuk magunkat. Természetesen az ő számára. Azután a Gnand Hotel hála mögé mentünk, itt várt már Brntfisch kocsija ránk. Arcún-1 kai boánkba takartuk és vad gi\\J lapba vágtattunk a Burgba. Egy kicsinyke vaskapu mögött várt már ránk egy öreg szolga. Sok sötét léncsőn és szobán vezetett keresz* lül. Egy ajtó előtt megállt és az ajtót kinyitva befelé tessékelt. Amikor a szobába léptem, egy nagy fekete madár, valamilyen varjú repült a fejenmek, de már felcsendült a szomszéd szobában egy hang, a mely igy szólt: »Kérem hölgyeim^ jöjjenek tovább, itt vagyok.« Be^ mentünk, Mária bemutatott é$ nyom ban wlenerisch diskurzusba merültünk. Egyszerre csak azt mondta Rudolf: »A grófnéval szerelnék egyedül maradni* és Máriával bement a másik szobába. En közben\' körülnéztem. Az Íróasztalán nevoI-J ver feküdt és egy halálfej. KezemW vettem és megnéztem minden oldalról. Hirtelen bejött a szobába és rémüllen vette ki kezemből a ko-IHUiyát. Amikor azt mondtam neki, hogy én egyáltalában nem1 féléig; mosolygott. Távozáskor ő maga kisért ki egy sötét termen és még sötétebb!) lépcsőházon át \'és azt mondta Máriának : »Hozd el őt máskor is, nagyon kérlek...* A levét végén ezt irja Mary a barátnőjének : »Meg kelt, hogy esküdjék nekem, hogy erről a levélről stnki-/ek, se Hannának, s? Mamának nem tesz említést. Mert ha kettejük közül valaki is megtudna valamit, a!<-, kor az én számomra csak egyetlen

PAÁLJÓB
Ripomufioterfi
A nyolcvanhat napos szerelem regénye
(Copyright)
»A trónörökös lényének lova-giassága, külső meg,\'e\'enésénck ir.cg nyerő \\arázsa tették rajongóvá Vetsera Mary baronnessl olyan időben, amikor közte és a trónörökös közölt semmiféle személyes érintkezés nem állott még fenn..«
Ezekkel a szavakkal kezdődik el a 86 napos szeretem regényének elbeszélése Vetsera Heléna monioár. jaiban.
»A baroness nem is titkolta rajongását csaíljVljia WzantUn nemi velle ezt komolyan, senki sem c»i-náll gondot belőle, mart hiszen ti-/enhalesztondős bakflsi k rajongása gyorsan el szokott múlni. 1888. nyarán - Vetsera Mária ekkor tizenhat éves volt — boldogan mesélte) hogy a lóversenytéren Rudolf hosr-szabb ideig rajta felejtett.- a szemét. A család a nyár löbb hónapját Angliában töltötte és a rajongás itt
Egy 16 éves bakfis
»Sohasem ismerte volna meg Ru- I dolf Vetsera Maryt és sohasem történtek volna meg a k itasztrófális | események, <ha La.risch-W«llcit>ee Mária nem ko\\elle volna el azt az ál kos cselekedetet, hogy az anya hála mögött lehetővé te:^y.- és előmozdítsa RUjdolf találkozását a ba-ronessel. Larisch!^Waltersee grófnő volt az, aki ahelyett, hogy kiverte volna a rajongást c^y bakfis fejéből, Tegernseeten, egy nyári ünr.e-pélyen, ahoi a "Trónörökös és a grófné ls jelen voltak, nem vállalta volna a közvetítő szerepét ö figyel, meztette a trónörököst arra, hogy Vetsera Mary rajong érte. ö volt az, aki vállalkozott rá, hogy a baroness levelét eljuttatja a trónörökös kezeihez. A grófné volt ár, aki hazugságokkal rávette a "bárónét; hogy nyugodtan bízza rá a leányát és séták ürügyével LarLch grófné vezette fel a fiatrií leányt a Burgta* a trónörököshöz...*
»Nem egészen egy évvel a tragédia előtt, 1888 tavaszán ezt mondta a baroness a komornájának : »Ma láttam a trónörököst, lmádandóan gyönyörű ember. Ha látta voinay milyen szerelmesen nézett rám isteni szemeivel...*
•Amikor ennek az évivek a nyarán Angliába utaztak, azt ir;a barátnőjének : szeretné, ha tetog lenne és nem kellene Angliába menni. Egy másik levelében me-esküdötfi, hogy soha az é\'elben nem fog más embert szeretni. Amikor hazajött; i«jy irt : »Ne higyje, hogy elfelejtettem öt(, jobban szeretem, mint valaha.* Boldognak érezte magát\',
ha a lóversenyen megpillanthatta Rudolfot és olyanokat mondott^
érett szerelemmé. Bizonyos, hogy családjával szemben Mary lürtőz-tette magát, famíliája nem vett észre mást, csak annyit, hogy a Bur<;-theaterban és a Hofopei\'ban Mary csillogó szemekkel szeiclmeíen tekint a trónörökös páholya felé...* Velsera Máriának Larisch gróf-nén kívül Volt még egy meghitt barátnője. A memoárok e barátnőt csak a keresztr.evén emlftik : Hcr-mlne.nek hívták a Maryvel valószínűleg egyidős teányt és Mary szívéi hosszú leveíeklen öntötte \'k?l barátnője előtt. Az anya a mayer-^ingi tragédia lután megszerezte o levelékel, főként ezekből és a klval-lalott komornátói Tudta meg ama íiészleleket ^amelyekből ^Knitcsaó, szinte napról napra rekonstruálj lehet a két szereanes regényét. Súlyos szavakkal emlékezik meg a memoár Larisch grófnő si.enepéről és ezekel Írja :
rajongó szerelme
hogy a trónörökös, aki azelőtt nem járt a versenyekre, csak azért mej?y el oda, hogy Őt láthassa. Mindig sze relmesen köszönti őt és amíg az^ előtt a Praterallelen csak egys\'er tette meg a tourt, most háromszor lovagol végig, mindezt csak azért,, hogy háromszor inthessen sz3méveí feléje. A rajongó bakfis s»ei elmével aggódott: >valahányszor «>tt lovagot ei n Kocsink mellett, én a fü-
lem tövéig elvörösödjőnn és mindig remegnem kell, mit válaszolnék mamának, ha megkérdezné zavarom okát.*
A regényt e;^y levél Indította el. Imigyen: ,
Első randevú a Práterben
>1888 október végén a trónörökös ajánlott levelet küldött Mary-nak. Amini a baroness bizalmasainak elmesélte, a trónörökös azt irta neki, hogy ő is nagy vágyat érez arra, hogy megismeikedjcnek. Szelelne Mary vei m Práterben találkozni. Mary kiv ihettetlennek tartotta ezt a ter\\et, mert hiszen egyedül nem hagyhatta el az anyai házat. Először irt, majd siirgönyzött Larisch grófnénak, aki.\' arra kérő, hegy jöjjön azonnal Bécsbe és kérje ki őt az anyjájjl. Ugyanilyen értelemben irt a trónörökös is Larisch grófnőnek, mire a grófné Bécsbe jött, nyomban megjelent a Vetsera palotában és a bárónőt megkérte arra, engedje meg. hogy Mary komlssióira elklsérhess-s őt *
»A trónörökössel való találkozást, annak minden részletét a baroness mags&kta le abban a levélbelit, amelyei tóráinőjének irt. Mielőtt azon-ban 4 la!á!k >zás megtörtént volna, röviddel az Angliából való hazatérés után a barátnő kapott már egy levelel, amelyben Mary már igy irt; >Ncm élhetek tovább annélkü^ hogy
Vattftra Mary baroness sírja a halllgenkrautzl Umítöban
1038. április 17
ut marad és ez a halél.«
A memoárok szerint ez az első lalá\'kozás 1888 november ötödükén történt. Az anya ezt onnan állapította meg pontosan, hogy Larlsch grófné és Mary ezen a na|>on fo-
35ALAI KÖZLÖNY
tografállatták magukat le a Bécs-ben akkor annyira divatos .Adele. fotoszalonban. A felvétel egyik kópiádra a baroncss maga Irta rá e szavakat: .1888 november 5. Ekkor voltam először a frónörököenél.
Az órákat számolja a szerelmes grófkisasszony
Ama levél tflán, amelyben trónörökösnél való látogatásáról számol be részletben, röviddel ls. mét levelet Irt barátnőiének és ebben ezeket irta : .Marié Larlsch el-ulazott és Így nemnáthatom öt. A viszontlátás vágya fema-szt és i\\fíg várom a napot, hogy Maric visszajöjjön. Megígérte nekem, hogy nem-
sokára újra Bécston lesz és én az órákat számolom. Mióla megismertem őt, s mióta beszéltein vokl szót (elmem sokkal nagyobb. Bjj«i és \'nappal azon töröm a lejem, hogyan Iá\' hatnám őt viszont. Maria nélkiii azonban ez lehetetlen..
Larlsch Mária nem hagyta s káig vélhlni a szrtfelmes baronessfc,
Amint a komorra később elmesélte az anyának, néhány nappal" az éfső látogatás után a grófné már Ismét Bécsbe érkezett. Első utja a Vetsera palotába vezetett. A baroncss együtt ment el vele, az nem állapítható meg, hagy a grófné ezúttal ls elkisérte.e védencét Rudolf lak-szlályába, csak tuinyl bizonyos!, hogy Larlsch Mária hazavitte anyjához a bárókisasszonyt
Ebben az időpontban a harmincegy éves Rudolf és a tizenhét éves Vetsera Mária szeielme még plátói volt. Azt onnan tudjuk, hogy ma«a a baroncss számolt be arrói\'a napról, amikor a romantikus szerelem koriáljai már lehullottak...
...... .................,..,.,.,..,—,^v^.in.innnArL^nAri-u-L-taw
Kirándulás 1849-be, amikor Burkus-országnak követe volt Pesten és Nagykanizsáról hetenként kétszer indult a postakocsi
Akinek felejtenie keli, utazni küldik. Volt-e valaha több felejtenivalója az emberiségnek, mint ma, amikor mtadeo nap egy darab dübörgő tör-tór.olem? Szépek a történelem/ hősi korszakai — messziről. De idegtépőek annak, aki bennük sodródik. Ma pedig benne sodródik mindenki, kivonni be-lőlo nem tudja magát senki. Gigantikus, vértelc.i háború évtizedeit éli a világ nagyobbik fele. tfs senki sem tudja, holnap mi lesz. Ez elől az apokaliptikus kérdőjel elől hova meneküljön az ember? Utazni? Akár. "nova utaznánk, mindenhol fegyvergyárak dübörögnek, minden vonalon diplomaták utaznak; minden határon szuronyok vigyáznak; minden újság baljós vdmeket ordit, mindenütt farkasszemet (néz egymtissal háború ős béke, kenyér és nyomorúság, hit és tagadás, felelősség ós fanatizmus, —• a tegnap és a holnap.
Mi most hát az Időben utazunk egyet. A mát felejteni az is ió. fis legkevescbbo kerül, — mindenki velünk jöhet.
Indul a postakocsi
1849.
A nagy-kanizsai Zöldfa előtt őppen most fuj csillogó rézkürtjébe a postakocsis. Indul mindjárt az eszéki •különös posta járás.- A fő |>osta.iárások kikerülik Nagy-Kanizsát. A Buda-grád Sümegen és Zalabéren át közlekedik, u Buda-fiumei Körin^iulen. Zalalö-vőn, Baksán, Alsólendván át; a másik fiumei járat |>edig Fehérváron, "Lepsényen, Siófokon, Marcalin át eljön egészen Ihárosberénylg, de Kanizsára már r.emi kanyarodik be. A .különös posta járások* közül is csak a Zulabér -zágrábi \'megy át Zalaegerszegen, fla-hkSton, Kanizsán, meg a Körtntmd — eszéki ejti útba a purgerek városát.
\'Kanizsán NValdits és Wusztl könyvkötő urak. boltjának kirakatüvegén táncot jár a vasárnap délelőtti tavaszi napfény. Az üveg mögött j>iros-fehór-zöld szalaggal átkötve egy könyv büszkélkedik a főhelyen.
Trattner és Károlyi NEMZETI KALENDARIOMA 1849-dlk Esztendőre
A Sajtószabadság 2-dik Evében 35-dik esztendei folytatás
Harmincöt\'év óta először .ne»mz«ti. «z a kalendárium és először övezi piros-fehér-zöld a kirakatban.
Ez az öieg kalendárium, amelynek egy begyűrt sarkú, szakadozott, elsárgult példánya fekszik előttem, — ez lesz kalauzunk a gondfelejtő kiránduláson.
Egy ugrás Pestre, .a* Öveges hái irányába"
Ugorjunk csak vde pestre egy pillanatra I Legelőször nézzük meg, hot született a nagy magyar felébredés < 2-dik Evében, ez a Nemzeti Kalou-
dáriom, amely több, sokkal több volt ekkor egy naptárnál: — a nemzeti szellem első szabad, nagy, in-ikat fe-szÜŐ nekinyujtózkodása volt Ott ált rajla, hogy hol készült:
• Pesten, a kiadóknál, az urak utczá-iában, 453. ős 401. szám alatti kereszt-házban, az üveges ház és P©st vármegye uj házának ;rányában..
Teljes dmo: .Közhasznú és mulattató Nemzeti vagy Hazai Kalcndáriohil a mezei gazdával szaporítva. •
A tavalyinak még más lehetett a diné; sonvmi esetre sem «Nemzeti,• még «Hazal is alighu. Szükségesnek is tartja a kiadó utraboesátónak megjegyezni: .toménylvőn, hogy (a közönség) az eddigi pártolást a jövendőben is fenntartandja.»
Egy 90 éves könyvkirakat előtt
Az .urak utczájában. is ott büszkélkedik a könyveskinakat. A Nemzeti Kalendáriom azt is elmondja, hogy .Trattner és Károlyi könyvnyomó-inté ze\'őben ezüst pénzen áruitatnak, temérdek féle-fajta magyar könyvek. Érdekes megállni egy pillanatra a \'kirakat előtt. Ott van, ni csakl — a .Hélszemélyi Táblának Váltó ós Csődület! Pórókbcn hozott ítéletei.. A szomszédságában ott lapul <A tapasztalt dlnnyetermcsz\'.ő. Csak Uz ezüst krajcár az ára .Az eleven eltemettetésnek borzasztó i>éldál.-nak .öszve-szedte Hetieg Férenez, Pest megye néhai főorvosa.. Es kl tudná végig sorolni valamennyit! Csupa mÉ»gy«r könyv, mindegy micsoda, de — magyart Második övében a sajtószabadságnak...
Egy kis történelem hamisítás
Ha már itt vágjunk, csak egy ugrás a Vár. A Nemzeti Kalendáriom\' itt is hűséges kalauz. Külön oldalai vannak a .Felséges uralkodó Ausztriai Ház. egész szerteágazó családfájának közlésére. «V. Ferdinánd magyar király. már. 1848 de(*ml>er 2-án kénytelen volt lomondani és helyét az előző napon nagykorúsított Ferenc Jó-
zsef foglal\'a el a trónon. Az 1840. évi Nemzeti Kalendárionv még nem tud erről, szerinte ínég V. Ferdinánd a király. (Ennyivel előbb szedték ős nyomták a kalendárium Iveit, hogy az ujcsztendőre szétrepülhessen az országban.) ,
Sürü-soros oldalakon következik az összes zászlós urak, európai uralkodók, köve\'.ségek felsorolása. Budajws-ten .Burkus-erszág -nak Ls van követsége. Ez i>edig nem valami incsclK\'li királyságnak a neve volt, hanem Poroszországé. (A Brandenburgus szót kónnyi\'.ette meg igy magának a magyar nyelvhasználat.)
Hat emberből áll a miniszterelnökség
Boldog idők voltakt A Szabadsajtó-utcában volt a miniszterelnökség és a Március 15. téren a nemze\'őrségi minisztérium. Dwzadt minden a lelkesedéstől, a frissen zsendülő magyar élettől.
«Az első magyar felolős Minisztérium. teljes névsora dagadó örömmel hirdeti az ui magyar korszak megszületőiét. Nézzük csakl
Miniszterelnök gróf Batthyány Lajos. Kivülc egy politikai elnöki titoknok, egy nemzetőrségi elnöki titoknok, egy fogalmazó, egy irodaigizgató, egy irattárnok, — ennyi az egész miniszterelnökség.
A nemzetőrségi minisztérium létszáma, egy irodaszolgát ós egy .szoba tiszti tót is beleéri vo, 23 fő.
Szemeio belügyminiszternek két .állodalmi altitkáia van. A belügy négy osztálya közül — egyik az .országlati.. a közigazgatási osztálynak pedig külön horvát alosztály ls van.
A statisztikai hivatalnak somok, megjelölésű hivatalnokai is vannak. Külön hivatal a <járulnok.<
Feltűnően bőséges a létszám a hivatalos lap szerkesztőségében. Van egy szerkesztő, 5 segédszerkesztő, 7 gyorsíró, 2 parlamenti tudósitó, 9 forditó. Deák Ferenc az igazságügyrninlsz-
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerókpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelygép
egyedárusltásal Olcsó árak 1 Messzemenő részletfizetési kedvezmények!
TURUL IwAlámita 1000 é«é81 ór> *a»»nclával 1 AR márkás lZZOiampa kartellen kivül 5-25 v. P l.UJ
Kizárólag schleslDger flynla vashereskedűnel
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
PlszokcsUcot, rozsdafoltot könnyen eltávolít. V1M nem karcol
ter, aki a Feldunasoron l»kik az István herczeg vendéglőben.
Semmi sem uj a nap alatt!
Bizony nemi
1849-ben is sok a fizetéstelen gyakornok a minisztériumokban, különösen az irattári, kiadói, irodai hivatalokban. A fiatalságnak, ugy látszik, .a régi, jó időkben sem hullott öléibe a nyugdíjas állás.
Legnépesebb a pénzügyminisztérium, élén Kossuth Lajossal. Ennek még -só és harhvüiczadi csempészeti iló\'őszéko is van.
A sok minisztériumi hivatalnoknak mind ott van a cim/o a Nemzett Ka lendáriomban. Elfér pár oldalon. (Ma hány kötetes címtár kellene az összes minisztériumok és hozzájuk tartozó hivatalok teljes, irodaszolgáig terjedő cimadataihoz?)
„Buda, a lő őr háta imgett"
Nem könnyű kiigazodni a pesti cimek rengetegében. Az igazságügy egyik osztályelőadójának elme például • a hajóhíd ellenél>en, a kávéház melleit.. ügy másik cbnl: <a bécsi kapun kivül jobbra 1-ső ház. Egy harmadik: .Buda a fő őr háta megett..
Prókátor özön Pesten és Budán
Rengeteg a fiskális a magyar lővá-rosban. Hatszáz név sorakozik a Nemzeti Kalendáriom prókátor-dtnjjegyzó-kóben. Köztük Kossuth Lajos. Vörösmarty Mihály, Irányi Dániel, Rökk Szilárd.
A kúriának Hétszemélyes törvényszék a neve. a tábláé Ítélő törvényszék, az el-sőfokő Váltó I\'el-Törvény-szék.
34 magyar püspökség
Az e^-házi méltóságok sorában 18 ír^yéspüspök, lt választott püspök tfs 5 üresedésben lévő püspökség szerepel.
A muraj-keresztúri Apát ur« FU-szár György, a «Tapoltzal» Popovits Vazul, a .háhóthl bocsári Svastits Károly. A .Felső EörsL prépost Nik-lesz János.
.Az evang. Agoslai és HeLetial vallástételt követők i zalai osperi^sógo üres.
Nagy Kanizsa Mezőváros, mellynek rendezett Tanácsa van
Nézzünk körül egy kicsit a 90 őv előtti országban, a vidéken is. Oda is elvezet a Nemzeti Kalendáriom!.
3fi szabad királyi városa és 18 len-dezett tanácsú városa van Magyarországnak. Nagykanizsa ai utóbbiak közé tartozik; amikor Kőszeg, Sopron, Székesfehérvár szabad királyi városok.
A vármegyék sorában 21-ik Zala és — leírni is fájdalmas! — még 38 következik utána.
Ismerős nevek a vármegye élén
Zala főispánja gróf Batthyány Imre, kir. főlovászmester, .a\'hélszcmélyi fő. törvényszék kózbirája.* A megyei tisztségek közt ilyenek Ls vannak: várnagy, lovászmester, pertárnok, földmérő. «Al ispány ke>tő is van. Az egyik Ker-kápoly István (Kővágóörs), a másik Csilla Lajos. A pénzügyigazgatót ek-
HALAI KÖZLÖNY
1 m. április 17
kor míg főadósze lőnek tisztelik.
Zala ü képviselői küld as országgyűlésbe. Hat járása van: n tapolcöi szántói, kapornak! (Kanizsa is ebbe tartozott), egerszegi, lövői és mura, közi. Kanizsa főszolgabirája S.ümeghy Ferenc, alszolgabirák: lob János, Thassy Gábor, Ilaiky Lajos. . Esküditek .: I.éránt xatnás, Háry Antal, Darás Farkas. Gyámszolgabiró Talabér György. Aladószedő Kolsay Lajos. Biztos Farkas J.
A kanizsai tanács
Nngy-Kanizsa bírája Bernáth Gáspár, szónok Babotsay János, fiskális és jegyző Tóth Lajos, aljegyző Vlasits Eduárd, tanácsosok: Jack Fr., Kozári Imre, Nötlig Ferenc, Michel Ign., Ja-kopovlchVpéter, Szabó" Ferenc, Buváry János, Virth Károly, Szokol János, Imrei Ferenc, Dávidovich Gy., Kiss Mihály.
Posta hetenként kétszer
A posta minden vasárnap délelőtt 11 és csütörtökön/délután indult Kanizsáról. Bélyeg mé< nincs, a levél szállítási diját készpénzben kell kifi-zetni. Fél latos levelet 10 iné-földig 2 krajcáréri, 20 mérföldig fi, azon felül 10 krajcárért visz el a posta.
A bécsi gyorsszekér
persze nem mindenhol ilyen ritka a postaközlekedés. ..Mindennap éjjen délutáni 4 óra ütéskor indul a gyorsszekér Budáról Bécsbe, ahova a kö-vetkező nap estvéli 10 órára felérkezik. Budától Bécsig e.jy személy fizet 15 fr. 14 kr. pengő p..
A Dunán Moldovátóí Pozsonyig 44 magyar gőzhajó jár, sőt van egy «hadigőzösünk. is,a .Mészáros,, amelynek fedélzetén 12 ágyúcső meredezik.
Mibe törött ki a zalai magyar bakák nyelve?
A .Magyar Gyalog Ezrelek. sorában ott van a 48. ezred is, tulajdonosi. Erneszt Károly főherceg, .második tulajdonosa. WiesenhorsU Wissiak Leo pold Feldmarschall-lieutenant.. (Szegény zalai magyar 48-as baka! Vájjon volt-e egy is, aki egyszuszra ki tudta (mondani a tnJásod-ezredtulajdonosának nevét?) Az ezredparancsnok Braun -hofer János volt, az Oberstlicutenant Marziani György. Majorok voltak: Odelga Károly, Desinin Móricz.
Nagykanizsa neve e!ő sem fordul a 48. gyalogezredről szóló adathalmazban. «Verbunghely: Soprony, Stáb: Fiume, ne velő ház: Soprony. UnifoitnJ: sötétzöld hajtóka ó> gallér, sárga gomb.. |
Csillagvizsgálói észrevételek
A vásárok február 2-án, március 18-án, augusztus 15-én ós december 8-án voltak Nagykanizsán. A .héti vásár, szerdán és pénteken. (Letenyó-nek eggyel több: 5 nagyvására Yolt.)
Most ugorjunk e.^y nagyot, hagyjuk a posta-kocsit, a gyorsszekeret is, n hadigőzös is aliglia le.ine elegendő. Az égi világban nézzünk körül egy kicsit, ahol 90 esztendő egy szem-pillan lásnak is csak milliotmbdrésze, igy hát Ott sok változás azóta aligha esett. A .csillagvizsgálói észrevételek, cimü rovat kalauzol itt bennünket. Azt mondja: «Ez évben négy fogyatkozás forduland elő,, az egyiknek • a végét még me^látandhatjuk..
Az égi hatalmak az időjárás sodrát se szabták másra azóta. A minden bed időjárási jóslat tanúsága szerint az éppen olyan szeszélyes volt akkor is, mint akármikor azóta. Csak akkor szebben nevezték a* időjárás rigolyáit, l/ihet, hogy poétaember volt a Nemi-zeti Kalendáriom miotcorologusa, mert ilyen időket. jósolt 184tJ magyarságá-sak: homályos, kedvetlen, — lágy idő, tiszta, — komor idő, — folyvást hideg, _ állhatatlan Uő, — folyvást liő napok, — ködös ós durva, stb.
• ! I M : . I •
Végállomás. I.
Ködös és durva napokat ne.n hiába jósolt a régen porladó naptárcsináló. A .ködös ős durva, napokból, «komor időből, azóta túlontúl sok is valóra
vált és .folyvást hő napok .kedvetlen • láncából szövődnek n magyar esztendők ma is.
Ma-
Végállomás! N\'Ortt folytatjuk tovább az utazást. <
Felejteni utaztunk kilenc évtized történelmi betü-csapáin. Ha ez pár percre sikerült, akkor Trattner és Károlyi urak munkája a sajtószabadság
„A szósz kitűnő, de az
Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! Már1 régen feltűnt nekem, hogy különböző uton-módjon milyen elszánt küzdelmet folytatnak a pest _ nagyáruházak a vidéki közönség megdolgozása érdekében. Jámbor vidéki vagyok ugyan, de némi gyanakvás ébred a szivemben a tulbuzgajom láttán. Gyanúmat alaposan megerősítették személyes \'Itapasztaiabaim;, amelyek keservesen kiábrándítottak abból ia j\'|égebb(i véleményemből hogy csakugyan jobban járok, ha szükségleteimet nem itthon, hanem valamelyik pesti nagyáruházban szerzem be.\'
Előre boesájtom, hogy nem »ha-2»beszéLek«, hiszen köztisfítviselő vagyok, nem pedig ipajtlos, vagy kereskedő s igy lényegében mindegy nekem1, hogy hol vásárolok. A fontos csak az, hogy méltányos Öröm jó áruhoz jussak.
Éveken át nem mulasztottam el, hogy végig ne járjam az áruházakat, ha Pesten volt dolgom. Pros-i pektus utján, jKxstai árurendelése-^ ket is eszközöltem és laz is sokszoil megesett, hogy Pestre utazó rokonaimat, vagy J>atr{átajmat képben* toegj, hogy Szívességből htapfjoald számom} m egye tamást ,fVaÍAmely$kt áruházból. Most mjár bevallhatom! utólag, hogy »nalv vidéki pali* voltam 6 nem tudtam kivonni magam a j>esti áruházak fortélyosan ügyes reklámjainak hatása alól. Nem vagyok gazdag ember, izgatott hát a jutányos beszerzési lehetőség és a »sok kiesi sokra megy* elvének alapján hzt hittem, hogy takarékossági ösztöneimet csak ugy élhetem ki igazán, ha a köménymag tói la harisnya tartóig minden holmiért a pesti áruházakba hordom a pénzemet. Altalános emberi gyengeség, — s ez minden vidéki vásár* lóra vonatkozik — hogy makacsul ragaszkodunk egy \'fixa ideához. Ez a magyarázata annak, hogy évek) során ál bedőltem annak az egy-, szerű ügyeskedésnek, miszerint, majd minden áruház időnként né-
,90-dik tavaszán ti hajtott szál
ulmenli virágot. Jó ehhez n szál világhoz lehajolni elmenőben és hinni a láttán, hogy bármilyen .állhatatlan idők. ösvényeit tapossuk: — at élet egyre ujul és a horizonton érik már a .lágy, liszla idők. bimbófakasztó jóslala.
Icsó húsnak híg a leve"
hány úgynevezett »slágerclkket« hoz ki a piacra »slágerárakon«, ami azt jelenti, hogy ez a cikk néhány fillérrel olcsóbb ugyan, mint a rendes kereskedelmi forgalomban, de ugyanakkor ezer meg ezer más áruházi cikk vagy éppen annyiba kerül, mint az iparosainknál vagy kereskedőinknél, vagy meg annál is többe.
Igaz, hogy az áruházak kirakatai művészien ügyesek, igaz, hogy a vastag prospektusaik ördöngösen mutatósak^ — az is Jgaz, hogy az áruházi pultokon kirakott hatalmas árutömeg frappáns látványt nyújt, de végeredményben csodára az áru-, házak sem képesek, tehát akármilyen kitűnő szószban tálalják fel a dolgaikat, az olcsó húsnak náluk is ép oly hlg a leve, mint máshol.
Befejezésül még \\<csak (annyit, hogy mióta újból itthon vásárolok, valósággal élvezem, hogy nem kell többé az árut Pestről hazacipelnem és ha idehaza vásárolok bátorait, ami ellen panaszom van, vagy ha csak egyszerűen meggondolom a vásárlást és ki akarom cserélni azt, amit vettem, akár napok multán is, széi>en besétálok a helyi iparoshoz, vagy kereskedőhöz, aki ismer engem, meg akar tartani vevőjének, ragaszkodik hozzám és a legnagyobb előzékenységgel, udvariassággal igyekszik kívánságomat telje-j siteni. |
Levelem közléséért fogadja Szer-kesztő Ur köszönetem nyilvánítását.
alálrát.
Kanizsa nem marad el!
A „Fekete gyémántok- minden magyar vidéki várost megelőzve a budapesti premierrel egyidöben kerül bemutalásra.
In memóriám
Dr. SZABÓ ZSIGMOND*)
Irta: G1NO CUCCHETTI
Több volt mint barát... testvérem volt. ö voif\'az első, aki a nagykanizsai állomáson faagy szeretetted fogadott. Magyaíprezégon 6 vojll az első, aki vendégszerető házát megnyitotta előttem, az első volt, aki meghatottságtól reszkető hangon érdeklődött nálam Olaszország és a Duce iránt, ő volt a magyarok közül az eísőj aki nekem irt, akinek én Írtam, midőn évekkel ezelőtt a Budapesti Reviziós Liga fel* szóllitott, hogy Nagykanizsán i> tart snk előadást. j «
Attól a naptól fogva, mikor magyarországi körutaimon a Reviziós Liga tárgyában beszédeket mondtam, mindig Kanizsára mentein legszívesebben ; ez a város mindig vezetett a lelkesedésben, mikor a revíziót emlegették. Jó barátom, dr. i Szabó Zsigmond volt az, aki forró hazasz&rlauettöl áthatott fleveleiljejn! meleg szavakkai utalt az olasz—ma-1 gyar barátságra és telve volt reménységgel és törhetetlen hittel iaa ö gyönyörű, de annyira szerencsétlen hazájának jövendő sorsa iránt. Ily módon jaz érzelmek mélységében és a gondolat közösségében fejlődött ki közöttünk az a sirig tartó barátság, mely később testvéri szereletté változott. |
Itt vannak előttem\' levelei; e gyászos alkalomból összeszedtem Őket. Elnézem a reszkető vonásokat, melyek akkor már árulói voltak a súlyos kórnak, mely gyötörte. Ha majd imádott hitvese és forrón szeretelt fia kegyeletes kézzel Összegyűjtik irásait, ne feledkezzenek el azokról a levelekről sem, amelyeket »Olasz barátjához* intézett^ mert talán ezekbői legvilágosabban tűnik ki nagy, hazafias lelke és önzetlen baráti szive.
Négy izben voltam Nagykanizsáig mint a budaj>esti Reviziós Liga küldöttje, ahol fejtegettem a város derék lakosságának a dunamedenoej^ középeurópai és balkáni politika aktuális kérdéseit. Reánk, revizionistákra azonban mindig Magyarország revíziós ügye volt a fontost, ebben merült ki soha nem pihenő fáradozásunk és buzgóságunk. Most is szemem előtt lebeg a nagykanizsai városháza impozáns terme zsúfolásig megtelve, képviselve ott a társadalom minden rétege és az a megható jelenet, amikor áhítattal énekelték ott az olasz és a magya* nemzeti himnuszt. A íöld aaztaínál ül az egyik olcíaloh a Reviziós Liga illusztris képviselője, ennek fl városnak annyira vendégszerető polgármestere, a másik oldalon kedves barátom, dr. Szabó Zsigmond. Mindig ő, csakis ő van mellettem, egy pillanatra sem hagy <*1, ■ hjvten kiséri szavaimat, egyet sem mulaszt-el belőlük, szorgalmasan jegyezget, hogy forró lelkesedéssel fordítsa lé beszédemet a jelenlevő hallgatóságnak. ö az, aki mielőtt a publikum széjjel menne, hozzám szót és újra nyilvánítja érzelmeit, amelyek az ő hazafias lelkéből fakadnak ; az öreg és tapasztalt politikus beszél belőle,
♦) Máskor a Zalai Közlöny minden nagyünnepi számában cikket irt dr. Szabó Zsigmond. Az első húsvéti számi, amibe ő már nem írhat, mert kezéből kihullott a toll őrökre. Ezt a szomorú \'ürt j>ótolja a fenti cikk, amelyet Gino Cucchettí, a kitűnő olasz köl\'Ő és publicista irt dr. Szabó Zsigmondról és Szabó Győzőné fordította magyarra.
Országos nagyságok jelenlétében rakják le a nagykanizsai kulturház alapkövét
Janina 13. Nagykanizsa nagy ünnepe a Szent Jobb lehozatala
A nagykanizsai kulturház sorsjegyakciója és anyagi fedezetének többi mozgalmai csendesen végzjk munkájukat. P. Czirfusz Vlktortfi plébános és dr. Hegyi Lajos főjegyző, a rk. egyházközség világi elnöke mindent elkövetnek, hogy a város által is legmesszebbmcnőleg támogatott kulturház-ügy minél előbb testet öltsön. A mozgalom vezetői tisztában vannak a kulturház jelentőségével, annak kihatásával ia nemzeti és vallásos életre, tudják, hogy a kultúrházban fog otthont találni az a nagy nevelő miunka, a
melynek utja a templomokba vezet.
A kulturház alapkőletételének napjául junius 18-át tűzték ki, amikor Nagykanizsára hozzák a Szent Jobbot és azt \'ünnepélyes "körmenet--bon végighordozzák a városban; Nagykanizsa lelkesen készül a nagy napra és méltó fénnyel fogja fogadni első szent királyunk Jobbját. Ebből az alkalomból Nagykanizsád országos nevű előkelőségek érkeznek, akiknek jelenlétében történik a kulturház alapkőletétele a fc-, rences káptalan által megszavazott Horthy Miklós uti telken.
A vidéki közönség kezd kiábrándulni a pesti áruházakban való vásárlásból
193&. áprllli 17
aki soha el nem muló hitlel és blra-kodó neménységgel íiéz a jövőbe.
Kedves Szabó, te idealls\'a öreg barátom ! Szemeim telőtt látlak, mikor a nagykanizsai fedett állomáson rózsacsokrot nyújtasz áf féleségemnek, amelyet a két nemzet közös színeiben pompázó szalag tart össze és a magyarokat jellemző lovagias gesztussal csókolod meg ia kezét, midőn elbucsuzunk. Én a következő szavakat intéztem hozfejád : »ATrivederci L* anno venturo!« A viszontlátásra a jövő esztendőid ! És te mintegy balsejtelem hatása alatt, Így feleltél : »Ij?en, ha még életben leszek !« A vonat megindul: »lsten veled Zsiga, a viszontlátásra*
Három hónappal később levél érkezett egy ,pesti klinikából : Dn Szabó Zsigmond rosszul van, egy á|)olónönek diktálja a le\\elét; szelleme azonban erős, tiszta, mint a nap fénye, elméje teljes frisseséiben ragyog. Többi között azt írja : ^elolvastam uj könyvecet: A. nagy változásokon átesett Magyarország gyönyörű mii ; nagy szolgálatot tettél vele sokat s>jenvetíett hazámnak, amely örökké hálával adózik érte. Ha meggyógyulok, cikket Írok\' a Zalai Közlönyben errőf a könyvről..
Én napról napra vártam az igért cikket és helyette jött a gyászos hlr : Dr. Szabó Zsiga nfnes többé, meghalt.
Szegény jó öreg barátom! Menynyire igazad volt, midőn az én búcsúszómig;, amely_ a viszontlátást emlegette, te Istenveloddel feleltél. Itt van az ígért újságcikk, de fájdalmas szivver, könnyes szemekkel én irom azt helyetted. De azért nemsokára eljövök újra, eljövöík, hogy megcsókoljam a hideg ínár-ványt, mely alatt pihensz a kemény földben és hogy viszonozzam azokat a rózsákat, melyeket nekünk} bucsuképen adtál, hogy újra /ás am árva otthonodat, gyönyörű hazádat, amelyek szentek előttem\', mint a hogy örökké Szentnek tartom emlékedet. I
Csak most tudom, hogyan szeretlek
Csak most tudom, kedves, hogyan szeretlek,
Mikor lassan, búsan
Egymást veszítő, közömbös utakra
Siklanak az ivek —
És tudom már, hogy a csoda elmúlt,
Hídba várok rád,
Soha el nem érlek I
Csak most tudom, hogyan szerellek,
Mélységek fölött járt,
Elfáradt lelkemmel, hogyan vágyok hozzád, Kl oly örök messze,
Hogy a képzelések gyorsszárnyu madara Az álmok csöndjében Hiába keresne —
Csak most tudom, hogyan szeretlek. . . Az ősz kopogtat már az ajtómon halkan, Az útnak lassan vége, egy nap itt a tél. Köszönöm, hogy voltál, azt, hogy nekem voltál,
Köszönöm, kedves, hogy egyszer szerettél...
W/nklernó Munkács! Noémi
SLAZENGERS London
legjobb angol
tenniszötö «labda
lerakat.
Szakszerű és gyors hurozás
Vígónál. ,on
ZALM KOELONY
Ic^aVis
részesül oz Aspirin előnyeiben-• ártalmatlan és hatékon)\' - ha ügyel a »/3oycí .<-keresztre.
ASPIRIN
TABLITTAK
0,5
Amikor minden az övék volt...
(Emlékezés a magvarság két vértanújáé)
Szorongva ültünk néhányan akis ^szerkesztőségi szobában*, a József körút 8 számú ház második emeletén, amely Vermes Gyula székesfővárosi hittanár szerény butoiózott szobája volt, de egyszersmind áz akkor széles kiterjedésű keresztényszocialista mozgalom bá\'or tollú uj-ságjátnak, a »Keresztényszociali&-mus«.nak szerkesztősége is. A konv mün hóhérai vad gyűlölettel szed-, tek össze mindenkit, aki »gyanus* volt. A jezsuiták templomában oí.t voltak a hivők j>adjaibán a vörös kopók, akik éber figyelemmer kisérték a templomba jövőket és r.enf egyet közülük, amikor Im\'ája után kiment az Istenházából, elhurcoltak a közelben várakozó gépkocsin a parlament pincéjébe. Sokan közülük félig agyonverve, összetörve kéül tek kl, de \' voltak, akjkjet sohsem látott többé viszont kicsi családjuk. A .Keresztényszocializmus* szerkesztőségének tagjai sok boi áot törtek a kommün kitörése előtt is m&r kunbé\'áék orra alá, felverték Buda« l>est magyarságának nemzeti öntudatát. Indexre kerültünk mindany-n^lan, főleg azonban a vezér, az elszánt és törhetetlen magyarság gárda vezetője, a mozgalom lelke : Vermes Gyula tanár, pap-szerkesztő Szegeden szervezték a nemzeti hadsereget, híveink közül többen áíöí-tözetben, megfelelő okmányokkal felszerelve átjutottak a vörös határláncon, hogy átvigyék a szegediekhez a bizalmas jelentéseket és sürgessék a nemzjeti hadsereg átkelését. Budapest hazafias magyarsága a katakombák életét élte, idegzete felőriödött a holnap, de főleg az éjszakák bizonytalanságában. Nemi tudta senki, mikor ragadják ki csaladja körébői a rohamkéses, kézi-gránátos terorfiuk. Vermes Gyula is kiadta a jelszót:
— Ez nem mehet így tovább. Itt tenni keli valamit. Átmegyek Szegedre, beszélni akarok a Fővezérrel, beszélni a vezetőkkel. (
Vermies Gyula neve akitor mái4 országos fogalom volt a keresztényszocialista mozgalom ós újságja révén. Az elhatározást tett követ e. Csak a demarkációs vonalon való átjutás volt probléma. Végül Is elhatározta, hogy a baranyai vonalon, átszökik Szegedre. Akkortájt megbecsülhetetlen munkát vég/ett Szegeden Zadravetz István franciskánus házfőnök, a nemzeti hadsereg későbbi tábori püs|>öke. Vermes Gyula személyes barátságban volt az izzó magyarságú franciskánus páterrel, ugy tervezte, hogy nála száll meg. öleléssel búcsúzturk el Vermes Gyulától, tudtuk, hogy vállalkozása kockázitós, egyenlő egy istenkisértéssel.
- Ha nem jönnék többé vissza, mondotta elfogódott hangon, ugy értesítsétek az édesapáit, aki Zen-tán lakik...
Mjtndenki élezte, hogy Krisztus ,
erős lelkű papját nem látjuk többé viszont ebben az életben.
Multak a napok, a hetek. Naj)cn-ta össze jöttünk a kis papi szobádban, hogy érezzük magunk között szellemét, mig hírt kapunk róla.
Időközben bizalmi embereinktől megtudtuk, hogy a kommün vérebei megneszelték, hogy Vermes át akar menni Szecedie, ezért utasítást adtak az összes határőrségeknek1, ho-,,>y tartóztassák le és élve vagy halva szolgáltassák be. Az országos bünügyl értesítő 1919. július 31 -1 száma (ereklyeként őrzöm iréaaszt-ilom fiókéban) |>edig már körözi ós két fényképben is nyomfozza. -Egyiken papi ruhájában, a másikon p°Jgá\'i mhában.
Nappal mindegyikünk elvégezle munkáját, mely részben abl>ói állott, hogy őrködjünk híveink, gárdánk felelt és ha elfogták valamelyiküket, elmenjünk Romanelllolasz alezredeshez és kérjük intervencióját szabadonbocsátásuk érdekében A szabadonbocsátás rPkán sikerült, de életüket sikerült több alkalomkor megmenteni. Romanelli alezredes számtalan magyarnak mentette meg erélyes fellépésével életét. Mi, keresztényszocialisták nagyon sokat köszönheünk ennek a nemes Jelkü olasz kalonának Később, az oláh megszállás alatt is, mikor román cenzorok de sokszor nem akarták lapunk megj\'elenését megengedni/ ismételten Romanellihez fordultunk intervencióért. Egy alkalommal az olász alezredes maga is fel volt ház-borod va a bennünket ért sérelem miatt (olasz védelem alatt akartunk akkor megjelenni !) és kijelentett** e sorok Írója előtt (csak némtetíüí tudtunk érintkezni egymássá í)Xv
— Ja, was 50II ich machen ? UiV-sere Arm-ee Ist leider unt^n in Fiume, und das ist ziemlich weit von Budapest... Leider... |
Persze mindegyikünknek meg volt a maga bizalmas és komoly feladata. Egyikünk sem tudta, hogy ta-lálkozik.e még újból társával. Azért mindegyik elválásunknál a kézszorítás mindjárt búcsúzás is volt-Tudtuk, hogy vadásznak reánk ís a proseribáltak között vagyunk. Nen künk, családos emberieknek kiülö-i nősen kellett vigyáznunk.
♦Multak a hetek. A kis papi-szq* bácskában vártuk a kommün buká^ sát. Sajnos, a* ismételt ellenforradalmi megmozdulások a polgájság szervezetlensége miatt, de a vörösök jólértesültsége miatt is, ismé-. lelten kudarcba fulladtak. Bármily elszánt és íélkes gárda állott Dor-
ir.ándy mögött, bármily hős és
nagyszerű is volt a iudovlkáso"; bái tor kirohanása, a vörösök jobban voltak megszervezve, fegyelmezíeítt-ségük és fanatizmusuk páncélján lesiklott a nem>eti érzelrnü hazafias polgárság ismételt ellenforradalmi kísérlete.
Mikor végre felrepült a monitorra a piros-fehér-zöld\', még akkor sem volt sok örömünk* hiszen akkor meg Mardarescu hordái tap03. Iák a magyar főváros utcáit, amelyeknek kövein még ott piroslott megölt hazafiak mártir-vére. Most erekkel kellett sokat bajlódnunk. Újságunk bátor szava, erős nemzeti Iránya nem tetszett a megszállóknak, sem cenzoraiknak. Visszaetn-i lékszem, amikor saját háztartásunkban nem volt fa, de a Gavrilescu nevü cenzornak egy szekér fát szállítottam utolsó pénzemen a lakására. Ugyanis az újságunk kereszt ü engedésének ez volt az ára... Mígnem sikerült saját emberünket, cqy erdélyi fiút becsempészni az oláh cenzúrához, aki vígan rányomta minden példányra, hogy »Censurat!«, - de j>ersze iktatva nem volt á lajstromban. (Ugyanakkor járt a Váci uti városházán levő oláh cenzúrára az Alkotmány munkatársa ís, a nagykanizsai származású dr. Simán ujságii\'ó, akit édesanyjával később egy Luxics nevű rabló rwe^i gyilkolt, ami miatt ki is vé/ezték.)
Multak a hetek Ös semmi hlr Vermes Gyuláról. Háziasszonya, majd édesapja feljelentésére megindult a nemzeti hatóságok részér^ a nyomozás, de hiába. Vernus Gyula szerkesztő »eltünt.« Szobája árván maradt, könyvei gazdátlanul. Dei azért mindenki várta, hátha ^íégls...
Hosszú hónamk multán, a magyar hatóságok ruhafoszlányokat ta\'állak a pécsi demarkációs vonalon, nem messzje onnan o;zlásnak indult férfiholttest feküdt. Méterekre tő\'e egy másik, a felismerhetem lenség lg kikezdett holttest. Az egyik nél megtalálták papi Igazolványát: Vermes Gyula fővárosi hilta\'iár, a másik, Vermes kísérője és hűség -s barátja, Hollós Ferenc, az Alkotmány kiadóhivatalának tisztviselője.
Mindkettőt a vörös bányászok golyói ölték meg, amikor át akartak menni a demarkáqlón. Fény-}\' képüket már korábban megkapták a vörös őrségek tagjai. Későbbnagyj ixrmpával temették ei Vermes Gyu-« \'át, a nemzeti gondolat és katolikus hitvallás mártírját, valamint ban iát ját, a keresztényszocialista mozgalom hűséges harcosát, Hollós Ferencet, szü\'eiknek egyetlen reménységét. I
A nemzeti gondolat, a magyar-i ság hűséges katonái, a nemzeti sajtó kipróbált harcosai kegyelettel dóinak vissza mártir.lestv\'érükre, Vermss Gyu\'ára, a |>ap-s?erkcsz\'őre és hűséges bajtársára, Ho\'lós Ferencre. i
Benedek Rezső
Hosszú Idő óta fekvő betegek a teiméazttes „Ferenc József kese-itlvizet nagyon szívesen isszák is annak gyors, bí\'tos mindig ke!-lerre* haBhsj\'ó hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvofát.
NagyotfiallóKnaK megváltás
. SIEMENS-PHONOPHOR!
I Uj rnod.r. cuatxuUkM trp.a.k, r Kérjen képe* árjegyzéket.
SIEMENS, "■"
Budapest, VI, Nagymezőn. 4
s
ZALAI KÖZLÖNY
1938. iprilli 17
a
Épül, szépül Balaton-vidék
x A Ba\'a\'on készül már
a nyári szezonra. Min :\' denfelől a Balaton. — \' partról érkeznek a Whek építkezésekről,\' a fürdőhelyek csinosításáról.
Balatonmái Ián u községházáival szemközt, egy jólelkű özvr^y.is/.. szony által adományozott telken ká. jzolnaépllést készítenek elő. Előne-láthatólag két éven belül megépül a tnárlai elsőoszlályu -személy- és teherkikötő Is ; nemrégiben volt hl. valalos helyszíni szemle ezügyben.
Hévizszenlandnás augusztus l-ig elkészül a vágóhldjávul, nmj mooil jrengőbe kerüli. t
Balatonalmádi 8 ilOOO |>engőkölt. séggcl bővíti a csendőriakt \'nyút
A za\'al parton a balatoni müut javítása megkezdődik. A szük-égés anyagól már végig az ut inent.\'n ki-szálliiották.
A balatonfüredi l|>aros gyó^yház ügyet, Pelneházy államtttkjáj- kiji* lenlése Szerint, megvalósítás előtt áll. A kormány nagyobb segély! ad hozzá. A vármegye elvben elfogadta a füredi Kisfaludy-szobor áthelyet zésnek terveit és annak költségeihez hozzájárul. A füredi fő közlekedési uton, amely az állomásról a gyógy-térre vezet, a tavasz folyamán mog-épIUk a járdákat.
Balatonmária 5000 négyszögölre nagyobbította vásárlás utján « kis. állomás előtti telket, amelyen j>ar. kot létesítenek.
Balalonfenyves rtemplomU\'rén ujabb tavaszi fásítási és parkosítási munkálallokat hajtottak végre
Balatonbogláton a kikötő közeli, tan felötlött területen a székesfővárosi testnevelési felügyelőség fő-ísko\'ás leverne sportiskolát és tisztképző tanfolyamot létesít, az iskola építkezése rt>vld»en megkezdődik.
Balatonalmádi Szent Imre templom épitsére gyűjt.
Fonyód és vidéke 130 lajgnl lj>a. roskörl alakított. I
A keszthelyi Balatoni Museum az Idén és jövőre 40-40.0110 pengőt kap a kotvnánylól, ugy ho^y a tervek szerint az. Idén végte befejezik az épllloczést.
Balatonföldváron betonozzák a járdákat, a ]>arkosllás nagy lendü-leltel folyik-
Bnlatunarácson reuma.gyógyitás céljaira méhméneg ternvelő telcjwt állit fei* az Országos Méhészeti Egyesület.
Balatonvidéki Ké|>esltett Kertészek Egyesü\'ste alakult, Földvár székhellyel, vlrágoalláti és élelme-zesl jitloblémák szervezett mogpl. dására.
Badacsonytomaj GyeiVsdlás kö-zOH rövidesen megtörténik « trtvvo-zelék n-«gépltíse A műszaki bejá-rás a jövő héten les!
BalalonboglAnon letették az u| református templom alapkövét Szent Klnlslóf tazobnot Állítanak
Olcsó él jó szálloda Pesten
fl METROPOLE,
■ Rákóoxl-uton.
t50 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pencTÖl. Az Étteremben szegedi Farkai Jó.ka muzsi áfy a télikeriben délután és este a Virány-JftK* Játszik a tAnchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg ókét vacsorára a
METROPOLE-ba II
fel Földvár és Szánlód között. A hozzá szüksége? parkírozást már készilik.
A vjllany-iávvezelék bejárása Badacsonytól Gyeneslg megtörtént, a szakasz egy részén már az Idénlesi villany.
Balalonszéplakon, az tij fündő-lelejien megUnne|>elték a 100-ik vil-
la felépítését.
80.000 ilengőbe kerül a jég Állal megrongált kenései kikötő újraépítése Most csak kijavítják 6000 P költséggel. ,
A fonyódi kikötő köt nyékét u|ra parkírozzák.
Uj plébániaJak éjillését kezdték meg Balaltwbogláron. .
Számok az encbarisztlkns kongresszus előkészületeiből
Sikerűit biztosítani a kongresszus politikamentességét
A májusi Eucharisztikus Kongresz szus napjaiban a magyar főváros vendégül látja az egész világ k\'itoj liciznvusának képviselőit. Az utolsó hetek előkészületei hatalmas ütemben folynak- Az előkészítő főbizottság osztályain erőltetett ülcmlx-n folyik a munka, de különösen azokon az oszlályokon, melyek a külföldi és vidéki vengédek ti/ezreinek elhelyezésével foglalkoznak. AKöz-» ponti Vendéggondo/.ó Hivatalban mintegy
négymillió különböző színű szelvényt
osztályoznak és fűznek össze megfelelő tömbökbe. He\'ek óta folyik a zarándokszállások szalmazsák jaf^ nak tömése, az
50.000 szalmazsákhoz száz vagon szalmára van szükség.
Elkészült a különvonatok menetrendje. Több, mint
200 különvonat
érkezik a kongresszus napjain a székesfőváros pályaudvaraira. A főpályaudvarokra a külföldi különvonatok érkezhelnsk, míg a léi földi zarándokok különvonatai a Kelenföldi, Ferencvárosi és JÓ/^efváiv>si pályaudvarra és a külcn épült két szükség-pályaudvarra fúlnak be.
A Hősök.terén építik már az óriási arányú kongresszusi diszoltárt é; a városligeti tó medrében rövidéin hozzáfognak az ülőhelyek elkészítéséhez, mely célra 2/10 vagon fát használnak fel.
Európa legnagyobb-nézőtere
készül itt, mert csak az ülőhelyek száma 185.000 lesz. Az ülőhelyek értékesítéséi* külön jegyosztályt állított fel a rendezőség.
Mihalovics Zsigmond 111. kir. kormányfőtanácsos, tb. kanonok, az előkészítő főbizottsjág igazgatója} meghívta a sajtó képviselőit é; előttük kimerítő ismertetést adott a helyzetről :
— Az utóbbi hetek némi bizonytalansággá ringatták a lelkeket, de a leghatározottabban, fe\'elösségünk tudatában állítom, hogy & ko.ignesz-szus sikerülni fog, sőt máris sikerült. Nem csak idehaza hallgattak cl a hiób-hirek és váltotta fii a bizalmatlanijágol az osztatlan megelégedés, de külföldön is Elismeréssel nézik munkánkai és meghajolnak előrelátásunk és gondoskodás sunk előtt. Sikerült biztosítani
a kongresszus politikamentességét
és siikerült a külföldieket meggyőzni, hogy « magyar nemzelbe lesz iannyi emelkedettség és önfegyelem, hogy a konyi esszust nem használja fci nemzeti céljaira. Egy nagy nép techtonikus rezg\'ése reánk nem terjedt át ugy, hogy felborítsa a belső békét és rendet.
Egész fcftrópa, sőt a vil^g figye-
lemmel ós éílieklődéáíjea fordulk a budapesti kongresszus felé. A budapesti kongresszusba máris lekapcsolódott a 100 milliós katolikus vi\'ágcsalád. A világ minden püspöke elrendelte, hogy a hívek bekapcsolódjanak a budapcsli ünnepekbe és megszablak a kapcsolódás mozzanatait is. Ezekben a napokban a fajok és nyelvek olyan katarak1 lája zúdul a Hősök-!erérev amilyenre még nem volt példa.
Mindegyik ország elküldi legfőbb egyházi képviselőit és eddig 17 bíboros, 71 érsek ós 227 püspök
jelentette be érkezését. A kongresz-szus ünnepi csarnokában 37 - 10 nyelven hangzik ei felszólalás : eny-
Husvét után munkába lép a nagykanizsai euchartaitlkus bizottság
nyl nemzel fiai fogják \'éneke\'ní kongresszusi himnuszunkat.
Tóih László főszerkesztő, a sajtóiroda egyik vezietőjc a külföld* sajtópro|>agandiát ismertette. Elmondotta, hogy több mint 3000 cini\' re mennek ki a"z országból a kongresszus kiadványai és ezeken keresztül
nyoloezernél több sajtóorgánumban
jelennek meg (állandóan a kongresszus hírei és a Magyarországról szó\'ó ismetetések. Hcfcnkintszázával futnak be az egész világról a lámpéldányok és Iapklvágtáik[, amelyek az érdeklődést bizonyítják és eddig 57 külföldi nagy laptól, érkezett bejelentés, hogy külön /tudósítót küldenek a budapesti kongresszusra. I
Huszár Károly v. miniszterelnök
hangoztatta, hogy a gyűlölködés mai korszakában a szeretet világkongresszusa ül össze máijusban Budapesten. A vidékről 300.000 részt vevőt várnak, Budapest katolikusainak száma 610.000, a külföldlekkel tehát közel i
egymillió résztvevője
lesz a kongresszusnak. Minden nemL zet részére fogadóbizottságok ala. kútnak és a íakás-kérdós, valamint az élelmezés kérdése olyan me^ oldást nyer, hogy az Budapest bew csilletére vá\'ik j .
Hat hét választ cl még bennünkjet; az Eucharisztikus Világkongresszustól. Az országos bizottság lázast munkát folytat, hogy a páratlan arányú vallásos megnyilvánulás minél impozánsabb és az apostoli
Magyarországhoz méltó legyen.
Nagykanizsa mint trianoni határváros is be\'ekapc-xolódlk a világkon. gr essz,u.s nemzetközi utasainak fo. gadlalásába. Nagyon sok külföldi vonat érkezik Nagykanizsán kenesz-lül az országba,, a tengerentulrólj olasz kikötőkbe érkező hajók1\' utasai is Kanizsán át lépnek magyar földre. Mindezeket a magyar határon, a fellobogózott nagykanizsai pálya, udvaron állandó bizottság fogadja. A helyi eucharisztikus bizottságé>.t az alkalmat arra is felhasználX hogy rámulasson a külföldlek elölt a trianoni igazságtalanságra. A nagykanizsai határállomáson minden vonalnál fei fog hangzani a magyar kiáltás a müveit nemzetek fiaihoz, hogy se^ilsék győzelemre juttatni a magyar igazságot.
A nagykanizsai eucharisztikus bizottság P. Czirfusz Yiktorin plébá. nos elnöklete alatt húsvét után ösz. szeül és msgkezdi a munkát. A hi-
vatalos város ós a rk. egyházközség ls belekapcsolódik a bizottság hej iyl munkájában. , v
Szeretném ha. . .
Szerelném, ha ezután Csak Jóság é* Hűség Lenne a földön, Egyszerűség / Szeretném, ha egy reggel Uj bűvös hajnalon Elmúlna minden Bús fájdalom.
Szeretném újra hinni, — KI elment — visszajön, S mosolyogva vár A küszöbön.
Szeretném, ha most Jönnél, UJ élet. Várok rád .. . Ó, mikor hajtod fölém Zöldlombu, tavaszi, Dús koronád ?
H. Nagy László
— Tcklntao meg a Kopstein Bútor-Áruház állandó butork(állítását. Izléeee é« olc ó bútorokat kedvező fizetési fel-telokkolté vásárolhat
Hói
kerékpár
felszerelve
92\'— P
Puck éi Slavr kerékpárok kedvező részletre Er»u,é kil>< jumml
P 4-40,
egyéb alkatrészek és kellékek la a legolcaébb .\'árban.
Brandl Sándor és Fia
Teleion: 12.
Deák-tér 2. (a leliőlemplomnál).
Javító műhely.
zala! közlöny
1538- áprllla 17_
á Krlsztng-legendákból
PILÁTUS
A történetíró Josepbus Flávius írásaiból is ingadozó, határozatlan jellemnek tűnik elő a Krisztus-legendák egyik legnagyobb mellékalakja; Pilátus. (
Bár a Szentírásban alakja rokonszenves, a higgadt elme előtt azonban pillanatig sem lehet közömbös, liogy az elbizakodott Róma, az időben még hatalma csúcspontján álló világuralmi téboly tiszttartója volt Inkább, a .nyugtalan vérű szemlta népek között és fölött, semmint fajának ói egyéniségének méltó képviselője.
A réfrnai iga alatt nyügő Júdea az oligarchikus papuralom béklyódban hisztériás kilengésekkel igyokc. zelt szabadulni rabsága fojtogató jármából. Az analfabetizmus sötétségében vergődő tömeget az írástudó^ és farizeusok önkénye minden nehéz, ség nélkül sodorliatta egyik végletből a másikba. Jézus, a szent rabbi fizikai és lelki csodatélelei csak pillanatra döbbentették meg és kényszerilették (érdre ezt a nyugtalan és jobbára semmittevő, kufár tömeget, mert az obulusok megcsőrgetése mór elégnek bizonyult meggyőződése feladásához. A tanítvány Iskárlót Júdás lelkiisme-ielének megvásárlásához már 30 ezüst pénz ls elégnek bizonyult.
Ilyen körülmények kőzött jelenik meg látszólag a rokonszenv köntösé* ben Pilátus alakja a szemlélő előli, mint olyan, aki a pomlpa és ünnep-hajszoló Róma túlfűtött légkörében nevelkedett és a világuralom laza erkölcseinek tág gyeplőjén é.\'kezett a leigázott Júdeába.
A biblia szerint meggyőződése ello-nére kellett Ítéletet mondania. Ez sem)-miesetre semi korszerűtlen nála. A Krisztus-ügy reá nézve mindössze incidens volt; esemény, melynek súlypontját a papi fejedelmek vállára igyekezett áthelyezni. Mondhatni: a papifejedelmek világi hatalmúnak érvénye a liiszteriás tömeg utján ki-kényszeritett Uétet, amely a keresztyén lütvallás Golgotáján a szenvedések keresztfájáról világol azóta a romló erkölcsök sötét éjszakáiba...
Ha belemélyedünk a Szentirásba ós az önként adódó körülményeket a kor rostájába vetjük, csak határozatlan töprengésbe mélyedtünk, micrl kétségessé lesz előttünk: vájjon Pilátus egyéniségének markánsabb jelenléte változtatott volna-e az Ítéleten 1 Hiszen a Szentírás sehol sem állapit meg részéről abszolút felmentést. Pilátusnak mindenhol csak a Krisztust elbocsájtó szándékával találkozunk. Pilátus nem akart Krisztus Mett pálcát törni. De hogy o felfogása mellett hatalmának teljes súlyával kl is tartson, gyávának bizonyult. ttfn ebben az emberben bűnt nemi találok...» — mondotta a valláshistóriailag any-nyira fontos kijelentését, azonban felmentő ítéletének jogérvényt szerezni gyávának bizonyult.
Ünnepnapokon szokás volt egy go. nosztevőt szabadon "bocsájtani, annak megkegyelmezni. Felnién\'ő ítélete dacára, a tömeg hisztériás töbzásának piessziója alatt, ennek a kegyelmezési módnak alkalmazásával akarta Krisztust megalázni. A rablógyilkos Barabás gonoszlételeivel emelte egv nívóra az Isten-ember Jócsclekedeteit.
A legendás római szilárdság nála csupán csókönyósségében jelentkezett. Példájánál önként vetődik fel, hogy ilyen felfogás mellett a kardiába dőlő római\'akkor nemi önmaga fölött mondott Ítéletet, hanem a közvélemény
iBdíptJtlB M ftltdjl li Blftlkiltlli I ^
KELLER-SZALON
— azelőtt Herczeg Katica —
eredeti párisi
trotteur, délutánt és estélyi
modelljeit. W0 Budapest, IV., Deák Ftr«ac-u II.
megvetése, elől menekült balsorsa sötét éjszakájába...
Pilátus kézmosásának biblikus legendája az akkori idők farizeusaitól kölcsönvett kétszínű Interniezzó csupán és arra kell gondoljunk, hogy Pilátus, mint Justitia íelk<nt lovagja, akaratának érvényével elibe állhatott volna a Megváltó szenvedésének és gyötrelmes halálának... A határozatlan és gyáva leikok kendője ma Ls a Pilátus törülközője. A megszállt tartomány üres lelkű csőcselékjének
rikácsoló «Feszítsd meg -je elég volt ahhoz, hogy azojríe-óre udj^i a Mestert. Gyönge jelleme elégtelennek bizonyult a következmények viselésére és e/. adta az első szegeket a keresztre vonók kalapácsa alá. Holott a római fepyveiok fényével belevilágíthatott volna a gonoszság éjszakáiba...
Sorsát e/ért sem kerülhette el. Kibukott, még mielőtt reá jött volio hibáira...
Bias-sAnyl Gyűli
Csúnya nö
nincs többé!
A legelhanyagoltabb arcbőrt [i rövid Idd alatt megizépltl a vllághltU nagy.nyedl
Kovács krém.
Éjjeli hasmálatra kék eaomagoláa (xslroi). Nappalt baaxnálatra aárga caoraagotAa (izáras).
Figyeljen a védjegyre I 303
balra polgárházak, pirostégla, fehér faragottkö, háromemeletes homlokzatok, végtelenül kecsesek, végtek lenül tiszták, s legalább háromnégyszáz évesek. . ,
A városház két része a müvészet-löténct két külön fejezete. Az egyik túlérett, tuldiszitett gótika, leszkecskék, ivek, kiugrö-k, esöfoh gók és szobrok halmazban, hogy a szemed nem pihenhet meg máshol; csak az ablakok kerek, ólomjkieieles üvegszenMn. A másik rész az olasz építészet végtelen oszlopsora^ reneszánsz egyszerűség és nemesség.
A környék tele kolosto. okkal és beginahőzakkal. AJiány régi kolostor, annyi muzeuni. Az egyikben Van Eyck képek és neves és névtelen flamand festők ezrei, a másikban XVlI, XViil. századi Interieu-
i ok, régi szőnyegek és régi zászlók, máshol Liévin de Winne vagy a barbizonl iskola tagjainak müvei... mert a moderneket is érti Gand. \\
Gand a virágok városa ls, itt született Antoine Trleat püspök keze alult a virágkertészet tudománya vagy inkább szenvedélye.
A katedrális előtt elnézheted ezt a szeiid és csendes várost. A nyugodt utcaképeken nem venni észre a 170.000 lakost. Mégis, szelJdrQ fogott kürtbugás tudomásodra adu hatja, hogy hajó érkezett a kikötd-be, talán tengeri hajó, a 32 kiloiméh teies csatornán; ha benézel a színes üvegablakok mögé, itt-ott hivattál t találsz, az élet megy, csak éppen szép és emberi ütemre fogta egy hosszan fejlődött s önmagát mindig féltő gonddal őrző civilig záció.
Ha vonzott valaha a szép és nyui galmas élet, s egy sok mindent átvevő s átadó civilizáció, ha szerettem volna familiáris lenni egy kultúrával, Gand és Bruges Tesznek életem legnagyobb kísértései. Igen, itt szép volna é\'nL Ebben a nyugfli lomban lehetne dolgozni és lehetne hinni. Ha valahol, itt érezhetni, hogy nem vagyunk egyedül, de egy emberi sorba tartozunk; hogy élünk a multb \'-l és élünk a jövőért.
tegnap Luovain-ben (Lővén) jártam. A háború alatt a németek; felégették a várost s számtalan ház viseli homlokzatán a kis márvány, táblát, egy fáklyával ós egy évszámmal. Van egy nagy emléktábla is : >Emlékezni fogsz rá, elmenő...« Gand és Bruges idiljéhez ezek az emléktáblák adnak egy kis tragikus
Ahol szép volna élni...
(Látogatás flamand városokban) Irta: dr. Ortutay Gyula
Bruges-be ugy mentem, hogy a halott várost tulálom, amelyről iskoláskönyveim Rodenbach-verse beszélt. Halott vőqost, elhagyott házakkal, a csatornák vörös és zöld mohába rothadó facölöpjeivel, kő. hidakkal, amelyeknek ivéből kihullni készül a sután faragott éktömb, a törött ablakok lágy léghuzatában szelíden suttogó kisporyárrkisérte~ tekkel. De az állomás előtt ta*,ik áiltak s az uton villamos futott, keskeny vágány u, kedves krémsárga villamos. A csatornákat megtaláltam az 1600-ból való kétemeletes házak között, kis függőkertek néztek le rá, koratavaszi virágokkal, kis motorcsónak puffogott rajta s, kiránduló hollandus-rakományának lelkesen magyarázott egy vezető. A Hydi(omel hidrán megvannak még a régi kövek, de régen cementtel kötik őket s a házakat nagyon velenceies módon (ölelő csatjojraáfcj vize legfeljebb reggel piszkos, ha a rakpartok kőpallóját lesikálják a szorgalmas és kényességig tiszta brugesi háztulajdonosok. A csafcor. nára néz a Szent János kórház tizenharmadikszázadi tép laép (Hete is, furcsa gót ablakai a vizben csodáL kozva nézik a tetőzet későbbi német flamand lépcsőzetes tűzfalát. Ez tőn az egyetlen elhagyott ház Bnu gesban s ez is csak azért, mert mu« zeum van benne. , i
A »Zöld« rakparton régles, magas kordék között vőllalkozó szellemű festők keresnek témát. Az uszály lassan mozdul a csatornán, a haty. tyúk alig térnek ki előle. A, hajós sem siet, generációk óta járja ezt a tájat, az ősapja a Rózsáskert körül ugy tépett rózsát az ősanyjának, mint ő, kicsit kihajolt a bárkából. Ha a bognár vagy a hajóács kiül egy lánnyal a »Szenelem tava« mellé, tudhatja, hogy bognár vagy hajóács őse 1700 körül ugyanide járt, nézte a távoli gót templomot, a sötét fák kontúrjába burkolózó fehérkövü őrtornyot s a hidat, sok kerek ivével. ,
A főtéren a biró háza, reneszánsz oszlopaival egy empire stilu-su kormányzósági palota s egy flandriai gótikában épült városház között húzódik meg. A városház melletti Krisztus Szent Vérének kápolnája 1100 körüli falukat őriz. Pirostégla katedrálisok, fchérkőherakással, annyi, hogy végül is belefáradsz. De mégis természetesnek találod, hogy megmaradt, amit Istennek építettek. Ha csodálni tudsz még i valamit, az ejt bámulatba, hogy megmaradtak az őrtornyok ls, a mikre annyi éve semmi szükség nincsen, hogy megmaradt egy óriás, közé])korban épült vásárcsarnok, 87 méter magas tornyával s talán az, hogy a homlokzata szobortartó beszögelésel mellé oda merték erősíteni a villamos vezetékének tartóit, nem féltek tőle, hogy meg-szentségtelenek multjukat. Dfc
miért félne a mult megszienlségíele-nitésétői, aki mindig benne él múltjában ?
A pirostégla házukban, amelyek az angol cotlage stjlusra emlékeztetnek, hosszú generációk éltek, egy tisztviselő család spanyoloktól, osztrákoktól és franciáktól máig; hány urat szolgált végig ? A, mesterember tudja, hogy ősei mikor viseltek céh mesteri tiszlet, a kisember Is ismeri ő eit, van családi hagyománya, a mult nem kirakat és restaurált műemlék neki, dc élete része. Kullurtáj ez a németalföldi sikság, csatornáival, régi házaival; az ember itt már elvégzett mindent, amit a természettel való küz-désnek szokás nevezni, nincsen hátra már más, csak gazdagítani és szebbé tenni a helyet, ahol élünk, Itt nincs hátra más, mint maga az élet, csendesen, szépen finoman, idil.ku-san, ugy, ahogy az emberiség álmodozói csak elálmodhalták.
Gand (vagy Gent) talán még csodálatosabban őrzi a régi városképet. Ha a középkori bárkák feljöttek a Lysjen, ugyanott horgonyozhattuk le, mint a mai uszályok. A Füvek Rakpartja őrizett meg legtöbbet a múltból. A, városi csűr, gabonaraktár falai a római idők óta feketednek, a céhek és iparoskorporációk gót, faragott homlok-zutu házait ma Ls lakják, a reneszánsz polgárházak talán gazdát sem cseréltek még, i
A Szent Mihály hid közejiéről hat műemléket kereshet fel a s.emf s válogathat Szent Mihály, Szent Miklós és Szent Bavon templomai között, köszöntheti az óratornyot, várhat esetleg harangjátékára, vagy megkeresheti Gérard le Diable kastélyát valóságban és vízi tükörképben. A templomok és köztük az alig változott házak ugyanazt a képet nyújtják a mai utazónak, amivel Petrarcát és Dürert fogadhatták.
Csatornák és villamosok közölt vár rád a gandi grófok XII. századi várja, tornyok, védfalak, lőrések, machikulik tükröződnek a vizben vagy rajzolnak szeszélyes, csipkézett vonalakat az égre. Ha megállsz a Szent Pharaild tér négyszögében, a vár van előtted, a hátad mögött u középkori vásárcsarnok s a reneszánsz halpiac bejáratának óriás Neptun szobra, jobbra-
HILD
temet exhumál szállít
Hatottszállitás szíját autóval
bel- és külföldié. Cégt vitéz Hámor, (Hlld) JAzaaf.
Nagykanizsa, Deák-tér 3. Telefon *
10
ZALAI KÖZLÖNY
elmélyedést, egy kis figyelmeztetést. A szép é\'et vágyát bevonják any-nyl tragikummal, amennyi kell. hogy emberivé váljék: »Tudom, hogy a szépség é\'< a béke veszendő s harcolni kell, hogy megtarthaa. suk.«
Ha nem jól lát, Jül.,
Fenyvesi György
6rá» él ...kopliku. m.it.rh,,
Fö-ut 10. Dobrovlcs-ház.
Sí ml ii ni sfriil ituplie Ii kiüllek I
Zala Aranykönyve és a közönség
Zala Aranykönyve előfizetői ugy helyben, mint vidéken megkapták la könyvel, mindöss e néhány péltíá\'iy van még raktáron, ami a kjadóná,!, Benedek Rezsőnél kapható.
Hogy hogyan Ítélik meg Zala Aranykönyvének kiadá á azok, a kik magasabb szempontból nézik a mü kiadását, álljon Itt a sok levél közül egy, ár. Thoiway Zsigmond, posta távirdal hiv-italigazgató a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör tb. elnökének levele, amit a Zala Aranykönyve kiadójához!, Benedek Rezső szerkesztőhöz intézett :
Kelves jó Barátom!
Kézhez, vettem a «Zala Aranykönyvét.- Sok elfoglaltságom fly-tán csak most jutok hozzá, hogy n Zala Aranykönyve elgondolásához megteremtéséhez és végül ino^val »-sitásához a lehető legőszintébb erdélyi magyar szivemlwl gratuláljak.
Teljesen kikapcsolva csekély sserény személyemet illetőleg, mivel engemet talán érdemeim felül méltóztatott kifejezésre juttatni, de mindazon .épi\'őmestcrck,. akiknek nevei bennfoglaltatnak, azok valamennyien megérdemelték, hogv nevük "a jövő nemzedéket illetőleg feledésbe ne menjenek és ennek főórdene a «Zala Aranykönyve, és annak mindnyájunk által szeretetre méltó aranyszívű, és lelkületű közös barátunk, Benedek Rezsői, aki megérdemli, hogy ezért a nagy és fáradhatatlan munkájáért köszönetünket és teljes elismerésünket fejezzük ki.
ne egyben teljes és őszinte elis-mreós a cbnSapjának gyöuyórü ós művészies elkészítéséhez Fekete László iparművésznek ó> végül a Gutenberg és.Délzalii nyomda minden tekintetben Ízléses és művészi összeállításához.
Mindenkor kés? szolgálatul ijjai és mély tisztelő barátja
I)R. THOLWAY ZSIGMOND. Hasonló levelek érkeznek a kiadóhoz naponta ugy helybeliektől, mint vidékiektől, akik át vannak hatva a mü missziójától: emléket állítani azoknak az érdemes férfiaknak, akik munkájukkai \'hozzásegítettek Za\'a, Nagykanizsa naggyáté-teléhez, felv.ir|ágozta1#fáihoz.
Zala Aranykönyve második kötete most kerül sajtórendezés alá. Akik fényképük és életrajzi adataik beiktatásába igényt tortának, küld. jék azt be Benedek Rezső szerkesztő elmére
\' Kanima nem marad ell
A .Fekete gyémántok" minden magyar vidéki várost megelőzve a budapesti premierrel egyidöben kerül bemutatásra.
Visszafelé pergetett film a rémhírekről
irodalmi kórbonctan a pletykázó emberekről
1 állomás: szenzáoiós botrány
Vidáman ballagtam\' a szc.kcsztőség felé. Éppen a szcmcm\'.>e neve ő napsugarak huncut mosolyának kezdtem\' örülni, (amelyek párhetes hűtlenkedés ulán ismét kis meleget is csókolak a földre) — amikor valiki izgatottan loholt utánam. Amikor elért, nagyol szusszanva bökte ki.
— Sze.-kcsztő ur, hallotta..,?
\\ l-s a sietségtől, az izgalomtól fuldokolva súgta fülembe a titokzatos lűrt. Hogy mit? Nem; is font>s. Az utóbbi lic\'ek eseményeivel kapcsolatban tucatjával kaptuk .bizalnas uton a ti\'ok-zatos érle üléseket amelyekről a\', első pillanatban n.cj lehet állapítani, hogy r.e n i,;nzak!
Ple yka, va^y «rémhír, ahogy m ist divatos szóval ne.-czik.
Megszokottan legyintettem ezidu-lommal Is. \\e n volt kedve.n vitázni, inkább csak türelemből hallgattam végig szótlanul bólogatva — e< a legjobb módszer! — a legfrissebb hír közlőjói.ek bizonykodásait é t ■sübísci-nek hl .élességéről.
Egyetlen szóval sem tetleml ellenvetést, dc emberem\' méjis izgatottan érvelt, hadonászott: szinte önmagával vitatkozott. Talán saját magát akarta meggyőzni? Min leneseire megvártam, mig lecsillapodik és l>cleun u dol >gl>a.
Szerencsémre nemi kele:t soká v.ir-noni, me t egy ismerő se tűnt fel n túlsó oldalon. S e nbeieml. máris búcsú nélkül rohant át hozzá., Fé\'útról visszasüvitett a hangja:
-- Dc no mondja tovíbb senkinek...i (\'.sak magái:ak mon llam!
Íme a hivai kor tipusa: n .jólértosüll cnber! lőfoghdkozása az uton útfélen felszedett .hallomások, szépítése, bővítése ós tc,-jcsztóse. Mindent jobba" tud, mint te vagy én, mán lennek ismé i a .hátterét.. A mlai kor gyermeke. fölényes, lia kell szemtelen, nagyképű, vagy alázatos éi bizalmas, de inindvnképpen közlékeny és — ami fontos — van fantáziája.
Esze nbe ötlött: mi vol :a lia egy. sze- komolyan utánanéznénk egy ilyen jólérlesüllsé.snck. •Lenyomoznánk. — mint szaknyelven mondják — a hirl s telkulatnánk a forrását.
S az ötletet elhatározás kővetto.
Hogy me.íértc-c az időt ós fáradságot* Válasz helyett talán ltclycscbb lesz hűen elmon tani a nyomozás c;ed-ményé
2. állomás: pikáns eset
Ezal kálómmal e^y úgynevezett • helyi botrány, volt teriléken, amelyei csak körítéssel fűszerez n j>olitikai helyzet. .Hírforrásom, érvei közül hamarosan előkotorásztam! annak a trafiknak nevét, ahol ő «é-fésüléséit, felszedte.
Ezen a gyenge nyomon indultam el felderitő utamra.
Feltűnés nélkül, bélyeget vásárolni lépte n a trafikba. Közben, liogy a* idő leljen — seliogy sem tudtam, hogy térje\'< a dologra — a képesít-pok kőzött kezdtem válogatni. A "véletlen csakhamar segitsé;,emrc sietett. Két perc sem telt 1k;1o, a trafikos maga kezdte mesélni a pikáns esetei az e.iyik vevő iek. Ugyanazt a .bizal-mas hl.t,. amAbe.i nyomozok. Csak egy kicsit enyhébb formálón.
ügy pillanat és máris .hallgató lc
szok,. a végén i>edig bizalmasan és diszkréten megkérem a trafikost, árulná el, kitől hallotta a szenzációs hirl.
3. állomás: kövér pletyka
- Némi gondolkodás ulán kibök egy ismeretlen nevet.
— Nyugdíjas, jólértciült ur, — igy mondja.
Megtalálni már nehezebb. Harmadszorra találom csak otthon. Előbb bizalmatlan, ideges, mnjd mikor nyil-tan megmondom, miről y«n szó, szi-
| vélyesen \'betessékelt, elmondja, hogyan és kilől hallotta.
Megállapítom, hogy n pletyka itt újra kissé megfogyatkozott pár kilóval soványabb le t, de azórt még rá lehet isme.nl. Az ő Idrforrása — mind megtudom — a botrány volt.
4. állomás: változatok
Nincs más választás tehát: leugrom a i.evczett borbélylioz borotvál kőzni. Igaz, reggel borotválkoztam, de mit el nem1 szenved az ember egy jó riportérti Szappanozás közben tapogatózva rátérek u .dologra.- Háli az égnek, — amely közlé\'<cnységgel áldotta me? a !>orbélyoknt, — Üt is könnye,i megtudok múl lent. Ki lerül, liogy a borbély azóta már háromszor liallótta, <!e más-más formában. N\'em tudja, melyik az ijazí ,de véleménye szerint — neki már privát véleménye is van n dologban! — (•személyes kapcsolatok révén, ugy e — igy mond Ja!) bizonyos is, hogy a második hir az igazi.
Némi munkát kövelel, mlj a bor-bély e.nlókezőlclielsége vendégei közül kideríti, ki az, akitől előszór lmllottn a •szenzációs bolrányt.>
— Diszkrét! — mondja, és ejy házmester címét súgja fülembe. E nagy titok birtokában most miár indulliatok a házmester után.
5. állomás: diszkrét esemény
Az e.nbeiek általiban azt Idsdk, liogy a házmestert a házban lőhet n.e {találni. A gyakorlat azt mialaija, liogy sokkal gyakoribb lelőhelye a közeli korcsma. Ez c>clben ij a napi r.emludomihányadik háromdecije melle.t találtam. Amint megsejtette, hogy akarok valamit: ejy félliter kadarbun szabta meg az árát. Mindezért peJig csak annyit tudtam mej róla, liogy ő a .diszkről e.eményt a feleségétől Irailotta.
6. állomás: mindenki tudja
Az asszonyok -- lkál\' Istennek — sakkal könnyebben szóra birhfttók. Becsülöm önzetlenségüket, mect 6eni újból borotválkoznom, senv egy fél litert fizetnem nem kellett és mégis megtudtam, liogy ő a szoniszó.1 pincér feleségétől tudja a dolgot, uki vi szonl férjétől hallotta.
— Tudja, az étteremben, — ahol a szomszédassiouy férje felszolgál, aa egyik vendég mesélle a másiknak — magyarázta a házmesterné, majd hozzá leszi;
— Egyébként .állitóiag. az újságban is bent volt már.
— Melyikben? — kérdezzük.
— Hát a Zalai Közlönyben!
Ezt is a szomszédasszonytól hullot\'a, aki viszont ugyancsak egyik szomszédjától érle;üÜ erről. Hogy ő kitől ludja, ezt — kinyomozni nem lehet, n.e.t a lür apaságát senki semi vállalja. De nem is vállalhatja, miért az újságban ne.n jeleut meg semmi ha-sonló hir.
7. állomás: „ygy félfüllel"
De nem adjuk fel a reményt! A pincért kell előteremteni. A részletek-nél sokkal é.detesebb az őszinteség, amivel OH-val.ja l>ogy ő nom is mond-la a feleségének, .csak megemlítette,, liogy \'.«Ky félről leli a leves 6i a iőze.
lók felszolgálása közben két vendég beszélgetéséből nvalaml ilyesmit, )bü.
lott. Tiltakozik, hogy ő állított volna valamit ő nem akar botrányt és kikéri magának, hogy gyanúsítsák.
— A bíróságra jjelig nem megyek, akár mi is lesxl — U*zi lWuá a.nyomaték kedvéért.
Némi borravalóval megnyugtatjuk, liogj- se.nmi baja nem lese, sőt 6Íkerül megtucbiunk azt is, liogy a két mit sem sejtő úriember közül az egyik törzsvendég-és este ugyanott megtalál 1 w tó.
1938, április 17
Re küldjük leányainkat küllőidre!
A külföldi iskoláknál többet nyújt a bpesti
baAr-madas
református leánynevelő Intését.
Alapos nyelvi kiképzés. — Ny lc osztályú gimnázium. — Internátus. — Továbbképző. (Oyors-, gépíró-, fóző- és varrólanfolyim.) Buda legszebb és legegészségesebb helyén, I.órántfy ZtnsMnna ut 3. Teljesen modern berendezés. Mérsékeli árak. Kívánatra tájékoztatással szolgál az igazgatóság
8. állomás t —■ ártatlan mese
A «hlr ősatyjának, — ^jy nevez, hcinóm utolsó páciensünket _ öízíji. lén bevallottam mindent. Miulán jól kinevette magáit, a következő felvilí-gositást adta:
— Egy vidéki barátommal ebéi közben arról beszélgettünk, hogy mi-lyea furcsa a sors. 0 ugyanis elő\'.őlo^ e^y -régi családi történetet mondotl tl. Az elmesélt esetben a véletleiivk,olyan furcsán játszottak közre, hogy mog is jegyeztem: «I.álod, ha ez vóletlenül ma történne és valaki az események liátte ét nem ismiervo hallaná, egész csinos pleyka ke.ekedne l>elő\'.e..
— Személyekről is volt szó? — nyomozunk tovább.
— Egyáltalában ne.nl — A régi tör-lónet elmesélésénél barátom egyotlcn nevet sem emilltcttl
— P.8 kó őbb ne n került szóba az ebéi során azok neve, akiket a pletyka a botrány kózépponíjába heljvzetl? — kérdezősködünk tovább.
— Valóban beszéltünk,róluk, dc jó. val később éi e_,é$z más vonatkozás, ban!
— Köszönöm, elégi
Ezzel a nyomozást is zártuk. Megállapítottuk, hogy egy személyek nélküli, ré.p családi tórt<\'nctböl, alig kél óra leforgása alitt, a tizedik szájban e<y é\'ő személyekkel kapcsolatbi liozolt. vó.i>eli mai pl\'tyka lett, politikai hátte.-ü konfliktussal, alaposan megle. ebély esed ve, mcl ékbotrányokkal és szenzációs személyi hírekkel! Kőz-bta lejárta a fél várost és ki tudja hány e nbcrl .fertőzött\' meg.
íme igy születik a nagy botranv, a szájról szájra dagadó szeizáció 1938 tavaszán!
9. állomás: kezdődik elölről
De ez a leleplezett esel, csak egy a sok közül. Me.-t az emberek azóta is •hallottak valamit,• .bjzalmPsan to. vább adták- és elindítottak egy ujabb pletykát. Naponta, óráról órára szülét, nek e liallomás-g^iacsinok, hogy az enbeick fantáziájától mindannyiszor kövóiebbrc dagadva, váljanak pletyka-lavinává*
És i.ö\' leiz e* mindaddig, mig az enbpickből ki nem vész az-*, tulajdonság, hogy miode.i jó ldrNnvsgtar. tanak maguknak és minden, rosszat • bizalmasan továbbadnak el ő ut-jukba tévedt ..felebarátjuknak.
Erre azonban, mig embor lesz a földön, hiába is várnánk.
Mosl hijll>m, hogy már én is bele-ke ültem a pletyka-lavinába. .Jólértc-sültek. szerint nekem is volt valami szerepem «az ügyben,, azért jártam Vé^g a pletyka, állomásait.
Bosszant, de — uwt csináljak?
Qíezdjem megint a tcafikou?
Félek, azl találnák mondaui, liogj-éa csináltam az e,é.z pl-\'tykát...

Az elegáns hölgyek kalapjaikat Budapesten
Sopousek Karola
i kalapsKalonjában
vásárolják. m
■r*d*tt pArlsl modellek. Budapest IV., Váol-atoa 17., féleetleL
1938. április 1T.
Adományok az uj templomra
Az építendő nagykanizsai templomra a kővetkező ősszegeket adták, Illetve felajánlották : 100 pengőt: Márkus Károly. 100 jiengőt: SzáUnger Antal. 50 pengőt: Ctvetlcó Gyula. 30 pengőt : Dr. Takács Zoltán, Vékást, Mlltényl
20 |>engót : Rajkt István, Gerőcs István, lfj. Szántő Lajos, KzrltaJ Testvérek, Dr. Palzs Fenwic, Auer Mátyás.
15 [zengőt: Frelschmidt \'Fencoc. 10 pengőt: Reichenflcld Gyufa, Wclss Ernő, Blankenberg Imre, Melczer Jenő, Csillag Lajos 6 jrengöt: Lukács Vilmos. 6 (zengőt: Neu és Klein, Quittner Anhur, Deutsch Sándor,\' Stern Kál-mán, Ungár Lüszlös Zwelg Imne, Krausz Nándor, Rolh Ferenc, Prá-ger Penenc, Kopstnpi Lfpót, Eh-trtann Júlia.
3 jzengőt: Franck György, Birö Ernő. ,
2 jxsngőt : Horváth József, Haláss Sándor, v. Mátrai Lajos, Vlldelmre, Barabás Gásjiár S&ndor, Dr. Barna Zollán, Bácskai András, MÉSkrrlczt József, Donáth Penenc, Matlerodor-fer Slmun, Dannenberg és Wcisz.
Havi 6 jwngól: Dr. Özv. Révffy Zoltánnó. (
Havi 2 pengőt: özv. Füredy Já-nosnó, özv. Bory Lajosné, Hajnal Menyhért, Lengyel István, őzv Szabó Istvánné, Nádor György, Száva Nándor, \'őzv. SzJemaíő Gyuláné.
Havi 1 pengőt: özv. Tóth Albert-né, Tóth Györgyné, Kiss Péterné, Sijzos Ferenc, Halász József, Milhof-
ZALAI KÖZLÖNY
11
fer Jakab, Markó András, Reznlcki Káinon, íloUóvárl György, Tora Lajos, Vojko.lcs János, Hardl János, Gyöngy Mihály, Simán István Bittera Béla, Bödör János, Major
József, Megyesl József. Tihanyi István, Dr. Islvánffy Miklós, Hajói Ferenc, Acs JóMOf, Hajós Leó, özv. Méret Lajosné, Braunéi- Lajos özv. Fekete Lászlóné, if| Mráz KáJmÉn, Horválh Gábor, Vusltz Nálndorn^ Prálscher József, v. Hámori József,
„Elsejéig nem emelek kalapot senkinek!"
Ne méltóztassanak megbotránkozni: nincs ebben semmi vicc. Halálosan komoly kijelentés, a melyet nemi egy buta ötlet, hanem a vészes, mlal helyzet okozta aggodalom szült.
Elvégre mindenkinek joga van az élethez. Senki sem kívánhatja halálát ejy becsületesen dolgozó •mbernek, aki félő gonddal vigyáz legdrágább kincsére, az e^észső. géie. Mert nem egy politikai elv, vallási meggyőződés vagy uj divat, hanem kizárólag egészségi okok késztették Edward A. King montreali nagykereskedőt arra, hogy az amerikai lapokban — mint olvasom — a következő hirdetést jelentesse meg*
Tekintettel a zord és huza. tos időben rejlő veszélyekre s arra, hogy kopasz vagyok s e^ nátha halálomat okozhatná, értesítem összes ismie. rőseimet, rokonaimat és Imrá. talinat, hogy imától kezdve junlus elsejéig nem emelek kalapot senkinek, hanem meg.-haj lássál juttatom kifejezésre tiszteletemet. Családom) van, félek, tehát óvatos vagyok.
Ha őszintén meggondoljuk Mr Kingnek igaza van. Végei edmény ben ahhoz, hogy az ember va lakit üdvözöljön, vagy valaki irán tiszteletét kifejezze, még nemi fel
tétlenül szükséges, hogy náthás fejét állandóan szellőztesse. Vagy ha a hölgyek ragaszkodnak hozzá, joggal követelhetik a férliak is.
S utóvégre a XX. században élünk, amikor a nők egyenjogú lényekké küzdótték fel magukat. S vagy van egyenjogúság, vagy nincs. S ha van. — mint ahogyan van —: emeljenek kalapot a hölgyek is! Köszönjünk: — egyen-joguan]
Milyen élvezet is volna látni, amint a köcsöghöz hasonló tollas kalapjaikat emelgetnék a korzón! Szinte látom, hogy vágnák inkább földhöz a harmadik ismerős után a korzó közepén, 9emhogy ismét felraknák 6 pengős dauerolt fc-jükro. Ha mégamolyan párisi modell volna is...
Pedig nincs ebben semmi túlzás.\'Mr. Kingnek igaza van Csatlakozom indítványához és felszólítom az összes férfiakat, hogy mindaddig, mág a hölgyek meggondolják az egyenrangú köszönés előnyeit, mondjuk ki határo-zatilag Mr. Kinggel \\
«Hűvös időben nem emelünk kalapot scnkineR].
Egy nátha halálunkat okozhatná...
Ezt pedig egy íérfitől sem kívánhatják a hölgyek komolyan...
Háthatmóg az illető:
—ni
Havi 50 fillért : Varga Eralkeg Pásztor Jánóené, / Boro* Józsefnél, Hrometschek Vinoe, Hetyel Lajosa Szegedi János, Vellák Józsefné, Herval Ferencié, özv. Feriinek Györgyné, Varga Józsefné, Bergef Jakab, v. Orbán István, Szemző Ist-i ván, Takács Gyuláné. Pápai József, Kovács István, Sebes István, Németh Lajos, Bojlor Kálmán, Papst Jó-, zsefné, Péler Benedekné, Hóbor Vin od, Balázs Sándor, özv. Tóth BéJA-né, Kiss István, özv. Latin András-né, Boncz Sándor, özv KauTfmnnn Elekné, Kovács József, Horváth J6-zsef, Fehér László, özv. Németh Józscfné, özv. Németh Ferencné, Ml-hálecz Györgyné, Márkus Jánoty Ágoston Flóriánné, Ágoston Katalin, Horváth Györgyné. Buvári Béla, Löríincz Pál, Fáy ArP(ád. Pittncr, József, Amtmann Antal. Tóth Karoly, Mcgyesi András, özv. Pflan-ezer Feencné, Táncos István. Kár-pálhy Jánosné, Magasi Géza. Hajdú György, Várad! Kálmán, Szakonyl Gyöngy^ özv. Kelemen Istvánné, Gubicza József, Weiland Jánosnéi, Fel de Henrik, özv. Ritter Kiírolynó, Gráf Mihályné, Gycrgyák Pál.Gan. glcr János, özv. Knapp Istvánné, özv. Mischon Jánosné, Brust Adolfé né, özv. Tuchcrt Ferencné, Pörzso György, özv. Koncz Lajosné. V&4 mos József, özv. Deák Viktorné.
Havi 10 fillért: Holczer Sámuel; özv. Harsányi Zoltánné.
Havi 30 fillért : Kaufer Sándomé, Pácai József, Molnájr József, PeJ terka István, Weinberger Jenő, A^ József, Szabó Józs-f, özv. Czfvetkői Istvánné, Dénes József, Sörlel Jenő. Neumiann Rezső, Grllnhut Elemér.
Havi 20 fillért : Plaski Józscfné, Simon István, Perlaki ödön, Szabó Lajos, Vámosi Lajos, parragi György, Olga Szalon.
KÉZZEL CSOMÓZOTT
MAGYAR PERZSA
SZŐNYEGEK
propaganda árusítása
május 15-ig.
Gyönyörű színezésű ágyelök, összekötök nagy választékban olcsó árakon.
Örökéletű klöpli függönyök, ágyteritök, paplanok nagy választékban.

M
ZALAI KÖZLÖNY
.\'^IffijJ\'V17:.,
CUvurvuy?\'
w,
Rovatvezető: Dr. DévalaA, Erd«a B*.k.
Hutvétl difat-tcrefere
Annyi újdonság, kedves uj apróság és sok minden van a mostani iavaszi divatban, hogy a\'i^ győzi ad ember egy csokorba szedni. Divat, csokrunk változatos. Impimé rózsák, müszekfük, magyaros tulipánok szerepelnek benne. Minden virág és minden tarka, az ember örül,-ha ránézhet. Húsvét vasárnapja az különben az -uj ruhák ünnepe is egyszersmind. I
Telistele vannak a kirakatok uj modellekkel. Uj kala|>ok, kabátok és kosztümök kerülnek a kirakatoké ba. Ezekről az ujdonságokól fogpk most beszámolni húsvéti csemege-, ként.
Legszenzációsabb ugynő\\c:ett k.s ruhát Muráti Lili kapta : sötétkék; gyapjú zsorzsett az anyaga. egé>» parányit gloknis a szoknyája, a nyaka magasan, visszahajloltan záródik. Melltől egésaen csípőig keskeny fehér selyem tressz csikók futnak körbe-körbe és mind e felelf a derekán egy hatalmas vörös antilop övet visel. Rövid ujjai vissza, hajló manzsettáit is fehér paszpóllal díszítették. Bűbájos. - Hasonló bűbájos kis középkék roggyé anyag ból kapóit egy arisztokrata fjatal feleségé détuláni ruhát, jumper fazonban, kissé berakott szoknyán val, élői a jumper lelh^Jilk jobbra és balra, fent egyszerű kihajtó, srégen egy bevágott zseb, amibe pi-ros muszlin zsebkendőt tettek, keskeny piros öv a derékon. Ez ls nagyon kedves. | i
Hatalmas tömeg verődött össze az egyik előkelő kalapüzlet kgifa. kala előtt. Hogyne ! Mikor kiraktak egy roppant megnéznivaló kalapot. Ez kérem, Hölgyeim, Möry angol anyakirályné állandóan viselt felfelé hajló kalapjára emlékeztetőt l fehér bakuból, s az egész kalapot beborította egy halvány lila mintás fátyol, ami hosszan lógóit hátrafelé. (Minden kommentár nélkül, csuk leírtam..) (
Erdélyi Mid kapott egy nagyon érdekes és újszerű kabátot. Fekete szövetből, cterékig erősen svclfolva, deréktól ÜePelé |>edig egy centis berakásokkal köröskörül. Elől a ka-bá arany pitykegombokkai záródott,/ gallér nélkül, színes sállai. Alája I>edig kapóit egy Egészen végig pllsszirozott, fekete alapon fehér l>ettyes ruhát, ami azért Ör\'dekes viszont, mert a plisszé által ugy néz ki, mintha fehér volna a ruha feketö mintákkal és csak a lépéseknél, vagy nagyobb mozdulatoknál tünlk kl, hogy az alap fekete és a fehér csak a minta, i
Pettyekről jut les zenibe. Legújabb divat a pettyes kesztyű I Ugy bizony ! Mondjuk fekele, piros pety-tyes ruhához piros fekelepettyes kesztyű dukál. (Aki még nem tudná, sürgősen jegyezze\'meg !) Van azután olyan összeállítás is, amikor a ruha sima, mondjuk sötétkék és a gallér, manzsetta, esstleg echarp pettyes anyagból készül. Na már|\' most a kesztyűnek is ilyen pettyesnek keli knni, különben »vissza az egész«.
Egészen vékony organdi esti ruha a sláger most, amelyet kétféle kom-blnéval lesznek variálhatóvá. A1 ituha alapszíne tnyers és gyengén csíkozott, alatta pedig egyszer bar. na, másszor halványkék kombinét
Városi No»g6.
Április 16— 19-ig. Vasárnaptól-keddig. A budapesti premierrel egyidöben!
FEKETE GYÉMÁNTOK
A Jókai-filmek aranysorozatának legszebb gyöngyszeme.
A legjobb magyar művészek előadásában.
FIGYELEM! A közönség kívánságára húsvét vasárnap éa hétfőn d. e. fél ll-kor is tartunk előadást. Rendes előadások szombaton csak 7 és 9 órakor, vasárnap éa hétfőn 3, 5, 7, 9 órakor, kedder. 5, 7 és 9 órakor.
TT
TT
Nép Mozgó.
Április 23—17.
Szombat-vasárnap
Tömeghisztéria! Az izgalmak felsőfokaI Mm ilil
India lánsoKban
Főszereplők ■ Viktor Ma. Laglen, June Láng és Shirley Tample.
Április 18. hétfő.
0
;Csak egy napig I
A legbátrabb mesterdetaktiv, a budapesti
Sí:" PETER LORRE SS-*
Hr.NotoSanshaiban
Partnerek: a szépséges Virginia Field, a fürge Thomas Beok, a groteszk Sig Raumann.
Fényes kiegészítő műsor! Rendes helyárak I
Előadások kezdete szombaton csak 7 és 9 órakor, vasárnap és hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor.

viselnek. Tes» nfllyen szinküK
teli Wiilé-
keanem. Rengeteg nyugit, szabnak fel kabfttok háromnegyedes ujJajU nuk díszítésére. Nem uj dvlog,tly*n-kor húsvét előtt mindig,.felkapják. És hogy még egy fticsit beszéljünk az ünnepről : boldog htisvétot, sok uj ruhával, kívánok Hölgyolvasóimnak. ■ •!-■•. 1
Divatposta
tvi A beígért kombinát mipdczidciB néni kaptam még. \' Amíg ez i>e n^m érkezik, nem tudok hozzá ruhaatíyágot nézni. Tehát ennék kértében vagyok, üdvözlettel. C \'
Óba és Verest\'. Köszönjük kedves levelüket. En is kívánok Önöknek kél-lemes ünnepeket. Mindenesetre kéretni megirni, hogy milyen fazonra csináltatták iax uj fekete kabátot, mert vsak ugy tudom metfrni, hogy milyen ,ruhát vásároljanak hozzá és milyjen accessolrcket. üdvözlettel.
Magyar asszony. A dlrndü változatlanul divat lesz. Csináltathatja piagya. ros mintájú kasmírból, feltér alapop píros és zöld virágokkal, hozzá vásá. roljon zöld, vagj^-piroS, kötényt Od. vözlettel.
Tapasilatatlw. Célseerünek találnám, ha egy kdzépkék, de inkább halványabb kék puhasz£vetl.<ől készítene Magának ogy kosztümöt. A szoknya legyen sima, elől esetleg néhány Jjcrakással, a kabát pedig halványkék, sötétkék és feher kockls férfi fazonnal, hátul betartva, férfi fazonnal Alája vegyen egy fehér pikó btyst. Meglátja milyen csinos lesz i.\\Onné. üdvözlet.
A Szépművészeti Szalon Nagykanizsán
Zempléni Mltrovlcs VM. tef- nevét jól ismer® NagykanizfRn. A volt) II rendőrtiszt itt bontótól, ki ma már országra vi szonylatban ismert ■ elismert művészi kéivességöti, itt rendezte első kiállítását s nui már minden nagy, komoly pesti .tártaton találkozunk festményeivel.
Most Zempléni YJfctor visszajött rövid időre Nngykanlaámí, ahonnét művészi karrierje ílinduU Nfemoals maga jött Mint fl Bud«|ies«t Szép. művészeti Szalon megalapítója,: magival hoita unnak reprezentatív anyagát C- Aba Nóvák1, Brettschnei-der, Csók. Cserna, Edvl Illés, Gtatz, Vaszajiy, Rudnay. Méró István, Márk, lványi Griin»ald, Komáromi Kata, Olgyay, Papp Emil, Viskt, Szüle, Illentz, Kézdl Kovács, stb. stb. legszebb, vidéket még sohasem járt alkotftsait.
A kiállítás húsvét hétfőn nyílik meg az Ipaooskör emeleti nagjrtcr. mében, belépődíj \'nélkül, nyitva áll délelőtt 10 órátót\'egész nap.
A Szépművészeti Szalon első vidéki kőrútja során mindenütt a kulturélet nagy eseményeinek járó érdeklődésben részesül. Biztosra vesszük, hogy a kulturájára büszke Nagykanizsán is igy lesz. A Szép. művészeti Szalon megérdemli ezt I
— Kín,.In,.. ruh.iVoJÍ.
Nem kell külön utakat t<«iii«, .lábadul az eladó rábeszélésétől, saját utlhonábMZ] zavartalanul válogatót ha megbízható, tartós szöveteket akar venni. A \'I\'runkhahn posztógyár On-nek Is szálliija ruhánként •ngulo»«zi gyártolt .zingyapjuszőveU\'it közvetlen a gyártól. Kérje kölU^- és kötektett-séKmenteaen « mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117.
n
1938 április 17.
ZALAI KÖZLÖNY
Ha.Ua Aurél államtitkár Nagykanizsára érkezik a Nemzeti Egység nagykanizsai nagy-gyülésére
Április 24 in lesz a Zalavármi/gyel naüyuálasilmány üUss
A Nemzeti Egység Pá"t fluid nagykanizsait szervezete a kővetkező felhívással fordult Nagykank í\\ polgárságához :
»A magyar politikai löet Idószjrü kérdéseiről óhajtja Nagykanizsa közönségét tájékoztatni a Nem-jeti Egy ség Pártja. A kérdések, amelyoki szőnyegen vannak, az e„>ész nemzet életére kiható fontosságúak. Felkérünk tehát mind?nlitr, hogy aki a Nemzeti Egység pro-amjának alapján látja biztosítottnak or.szá. gunk jobb jövőjét és bízik a párt szándékainak és tetterejének komoly elhivatottságában, jelenjék meg a Nemzett Egység Pártja nagykanizsai szerveieének 11138. á n l\'tr 2\'t.én, vasárnap d. u, 3 Ami ker.de.V-lel Klskanlzsán, a Polgári Olvasókör nagyterméten, d. u. 4 órai kez-
dettel Nagykanizsán laz I>al1oskört nagytermében tartandó, vármegyei nagyválasztmányi üléssel kiiw3ola-los nagy-gyűlésen. Rés/t vesz a nagy-gyülfeen : Holla Aurtl ke>ea kedelemügyl államtitkár, vitéz gróf Teleki Béla főispán, Szlnny>l-Mcrs i Jenő, a TIEP ot-szágoe alelnöke, vitéz Tabajdy Kálmán, a NEP vármegyei e\'nőkje, Me^al-Melszner Kél-roly, Petainek József. Végvá\'y József, vitéz árvátfalvl Nagy István, vitéz Bíró György, Drózdy Győző, Huszovszky I-ajos és Nagy István országgyűlési képviselők, valamint .1 vármegyei nagyválasztmány tagjai. - Mindenki ott legyrai, akit hazánk nagy kérdései érdekelnek. A Nemzeti Egység nagykanizsai sze vezetésiek elnökségi1.* l
Áthelyezések a rendőrkapitányságon
A rendőrség hivatalos lapja, a •Magyar Rendőr* április 15-1 s-á: ma érdekes változások hírét közli a nagykanizsaii kapitánysá\'^róf. Eszerint a belügyminiszter Krasmay Pál államrendőrségi tanács xst, a kapitányság vezetőjét a szombathelyi kapitánysághoz helyezte át a nagykanizsai kapitányság vezetőjéül Kovács Nagy Pál főtanács fit, a szombathelyi kapitányság jelenlegi vezetőhelyettesét, a nagykanizsai kapitányság vezetőhelye tteséül Deb-reczenyi Dezső kapitányt a karcagi kapitányeágtői, Molnár Kelemén
repdőrfeJügyelőt Szentesről a nagykanizsai kapitányig őrszicmélyzie-téhez felügyelőnek, dr. GántayBéln i endőrfogalmiuőt a nagykanizsai kapitányságról a gyulai kapitóny-ságra lieíyezlé át. . \' i
Az erről szóló belügyminiszteri dekrétumok a legközelebbi napokban érkeznek Nagykanizső a
Április 19.én érkezik Nagykan1/ zsőra részben BudajXiKtről, részben máshou-man a nagykanizsai townc-hőz rendőrségi őrszemélyzete, a mely -10 főből fog állani lél-
ügyeiő vezetése alatt.
A televízió\'bemutatása lesz az idei budapesti Nemzetközi Vásár egyik nagy, attrakciója
Az április 2íl.én kezdődő Budar i>esll Nemzetközi Vásár munuujen. lális épületei már mind tető alá kerültek s igy teljesein kialakult az uj vásárváros lenyűgöző kéjie. A sok-sok épület mind csupa friss szenzációt Ígér, üvegpalotát, [elhőkar. colót, MBrk\'in rendszer szerint ösz-szerakható, szétszedhető é|)líési rendszerű csodát, de bizonyos, ho-y a leglátogatottabbak közé fo^ tar-lozzii az, amely a televízió bernuta, tásának céljára szolgál
Televízió ! Mindenkit izgat az a kérdés, hogy a láv-olbalátás problémájának megoldásában mennyire haladt már a tudomány? Erre a valóban érdekes kérdés e fog i>on-los és minden részletté kiterjedő választ adni a vásár bemutatója. Az egyik nagy rádiógyár, amJly A hollandiai Phtllps.gyár, amely a legtöbbet áldozott és tett ezen a téren, egy egész autókaravánnál h.zz-za ide televíziós leadó- és lelvevő készülékeit. A vásár területén állítanak fel színpadot, a cszdás talál-mnyu elektromos szenu segítségével jiedig egész szlalelőadásokat vesznek fel és vellteJick oda egy távolabbi teremhen a közönség SR\'m t
elé. Tehát nem csak a vételt 6s az adást és ennek bonyolult techníJ káját amihez a fantasztikus kun-sli-ukdóju, közel egy millió pengő értékű hatalmas gé|ieken ki. vül még 10 szakértő állandó közre-működése Is szükséges — csodálhatja meg az érdeklődő, hanem mindjárt arról ls meggyőződést szerezhet, hogy ez a már csaknem tökéletes megoldás valóban a modern kor legnagyobb csodája.
A főváros egyébként már felké. szülve várja vásárral kapcsolatos hatalmas idegenforgalom megindulását. A külföldről jövők részére már húsvét keddjén élelbo lépnek az utazási- és egyéb kedvezminye:j, szombattól, április 23-tól kezdve pedig már a magyar vidéki közönség is féláron ulazhat Budapestre. A fé\'áru ulazást és egyéb le igeteg kedvezményi biztosító vásárigaqd-ványokat már oszágszerte árusítják a menetjegyirodák és a vásár tb. képviselői. Ilyen vásárigazolvány ára Budajrestről 80 kilométer kör. zetben P 1.80, ennél távolabbi állomásokról Jövők részére P 2.80 személyenként. (:)
-Sí-
A miniszterelnök nem türi, hogy az utca hangulata diktálja a kormány munkatempóját
Budapcs, április 16
Darányi Kálmán mlntozteteluflk húsvéti nyilatkozatában az egymilliárd pongős beruházásról beszéli.
— A beruházás nem csak nemzQli célokat szolgál, de frl&s vérkeringést ls Jelent a gardasájl életben A forgalom élénkülése, a fojyiszlá. eme\'kedése, stb. mind kárpótolni fogja a nemzetet.
A zsidó-javaslatról ls szólt és kijelentette, hogy elkészült arra.hogy a zsidóság kifogásokat fog emelni ellene. A józan elemek azonban belátták ennek szükségességét -mondta — és a kormány igazán csak addig az észszerű halárig ment let, ameddig a gazdasági és társadalmi egyensúly csorbát nem szenved. A nemzeti szempontok fi. gyelemmei tartásával, de erélyes kézzel hajtja végre a kormány programját, de nem hajlandó tümi, hogy a kormány munkatempóját az utca hangulata diktálja.
- 20 százalékos arányt, különösen a magán^zdMágokban nem lehet ináról holnapra végrehajtani mert Itt a zsidók túlsúlyban vannak és Idő kell, míg szakképzett keresztényekkel pótolni lehet azokat. A 20 százalék a fítetésakra ls,v<* natkozlk és ez garancia arra, hg#y a helyes Jövedelemelosztás az égés* vonalon egészséges mederbe kerül.
Beszélt ezután a fötdblrtokpolW-ka közeli rendezéséről. Hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy az \'ország rendkívül nagy feladatok,.előfj. ál* de reméli és hiszi, hogy feUcJalál meg tudja oldaal.
A milliárdos beruházás összegébői az első részt az egyszeri vagyon adóalap alapján kivetik. Ez 39 mlL Hót Jelenti A beruházásokat ebből, az összegből a javaslat törvényerőre emelkedése után azonnal — előre láthatólag még májusban — megkezdik. ,
Mussolini egy négyhatalmi értekezlet tervével várja Hitlert Rómában
Ma este Írják alá az angol-olasz egyezméflyj*
cia megegyezésre, amelyre remél, hetőleg még a Népszövetség legközelebbi tanácsülése előtt sor tóerül. I Róma, április 16
Mussolini reméli, hojgy egy négyhatalmi értekezlet tervével, fogadhatja Hitler kanoellái t Rórarfl?*A. A tervet Mussolini és Hitler azonnal meg Is beszélnék. J
London, április 16 Az angol sajtó a nemzetközi megbékélés nagy eseményének mondja a ma este féi\'7 órakor Rómában aláírásra kerülő angol- olasz ba* ráti egyezmény tényét. i
Ezzei .megszűnt a veszedelmes súrlódási jjont, — írják — helyreáll a nagyhatalmak között a béke és ez kihatással les* az olasz—írtai-
„A spanyol dráma ntolsó fejezete"
A 30 kllóméleres földközi tengeri parlrész elfoglalásával" a nemzetlek kél részre váglák a vörös. Spanyolorsxá^ot
NegrW miniszterelnököt az elnölr .arra a rövid Időre, mlg Kalalánla elszakítva lesz«, teljhatalmú diktátorrá nevezte kl és a katonai parancsnokokat ls alája helyezte. i
Páeis, április ,
A párisi lapok Szerint a Spanyol dráma utolsó fejezete kezdődik a nemzetiek nagy győzelmével. Kéri most már minden illúzió, a nemzetiek végső győzelme csak hetek kérdése. ( ■
Párts, április 10 A spanyol nfl.nzeli csapatok elfog, lul\'ák Vlnares városát és ezzel vé^le. geizen elvágták Valencia és Barcelónu kőzött a távbeszélő ós utforgoimat.
Pária, április 10 .Későbbi jelentés szerint Bcndcaro városát is birtokukba vették és a ten. gerpardg nyomultak előre.
Salamanca, április 10 A haditudósítók szerint belálhalal. Ián zjelen\'óségö a nemzetlek győzelme. Tegnap 30 kilométeres sávon s tengerpartig nyomultak. Ezzel a vörös Spanyolország megmaradt része terű-Utlilcg ls teljesen két részre lett vágva.
A re.nzetiek a tengerparti városok elfoglalásával — ahol u lakosság ki tóiö örömmel üdvözölte őket — nagy zsákmányra is szert tettek. Több ezer-tonnás hajó ls birtokukba került és ne.n egy helyen a menekülő spanyolokkal Kit hajó sem tudott n*ir kl. futni a kikötözöl. így sok menekülő a nemzetiek kezére került.
A prostata t kezelésében s rendkívül ható teiméBzeles „Feree* Jénát*-keserűvíz — reggfl éhgyometus egy t!> pohártsl — g)i«b«n mgjrfoma»n. ságu szolgálatot teu szul, hofflt Igen könnyű, lágy székletilct Utasít é» sz egész snysgciertl elöWf-diljs. Kérdésié meg orvosát.
14
ZALAI KÖZLÖNY
1038. áprllli 17.
hem az én világom...
Ez a világ nem az én világom, ti nincsen áldás fUn, fán, virágon, ei a világ nem az in világom.
Az én élelem lén nem ls élet, in tudnám csak, hogy in most élek? Az én Hetem tán nem is élet.
Az én bánatom a legnagyobb bánat, mert nincsen füle a süket világnak, az én bánatom a legnagyobb bánat.
Minden halott az én halottam, s nótái ezret hiába hallottam, minden halott az én hatoltam.
Enyém a temető, enyémek a sírok, már nincsen könnyem, mégis, mégis sírok enyém a temető, enyémek a sírok.
Valamikor én Is váriam még csodákra, csak előre láttam, sohse néztem hátra, valamikor én is vártam még csodákra.
Tavaszok nékem sápadtan virulnak, csak telem, s őszöm van, csupa nyomorullak, tavaszok nékem sápadtan virulnak.
Nehéz átok nikem, ami másnak áldás, csupa könny az illem, csupa, csupa válás, nehéz átok nékem, ami másnak áldás.
Ez a világ nem az én világom,
itt könnycsepp csillog fűn, fán, virágon,
ez a világ nem az én világom.
Szentpéteri B. Jinos


KORMÁNYZÓSÉRTÉS vádja miatt rendőri felügyelet alá helyezték Lévai Árpád böcsésztanhallgatól,
NEMZETELLENES propaganda miatt tobb mint száz pesti kereskedősegédet előállítottak. Tizei letartóztatlak.
AGYONLŐTTE magát Mészáros Károly, a szekszárdi adóhivatal ellenőre, meri 1200 pengővel nem tudott elszámolni*
AZ UJSÁOiRÓK Egyesületének elnöke Márkus Miksa lemondásává! ideiglenesen Tóth László főszerkesztő lelt.
A KÉPVIPELÖHÁZ április 28-án, csütörtökön ül Össze újból.
FELROBBANT Érpatakon a tűzhelyen melegített teipentin, a ház leégett, hárman bennégtek, két gyér-mek súlyosan megégeti.

OTTÓ KIRÁLYFI ellen — a Frankfurter Zeitung jelentése szerint — körözölevelet adlak kl a nemzetiszocialisták.
HITLERT nem hivla meg a Vatikánba a pápa, bár a közeledés valószínűnek látszik.
A PÁPA húsvét vasárnap fél 1 órakor rádiószózaloi Intéz a világ népéhez. A szózatot a magyar rádió is közvetíti.
ALÁÍRTÁK Rómában az uj franciaolasz kereskedelmi egyezményt.
ANOLIÁNAK harmincmillió gázálarca van már s hat hónapon bellii minden angolnak lesz.
MOSCICKI lengyel köztársasági elnök szeptemberben Jön Magyarországra, Beck külügyminiszterrel.
Miért válasszak életünk hivatásának a kereskedői pályát?
Pintér\'Jenő egyetemi tanár, klr tankerületi főigazgató pályázati fel. hívást bocsátott kl az ország összes gJmttádumajlhüH a VII, és VIII, osztályos tanulók számáfia. Az OMKE ugyanis az értelmiségi osztály gyermekeinek figyelmét fel akarja kelteni a kereskedelmi pályák iránt és ezért öt díjjal (összesen 700 |>engó) pályázatot irt kl. A pályázat bírálóbizottságának elnöke Pintér Jenő tank. főigazgató.
A felhívás igy szól: *
HnWhy Miklós , Kfflm&nyzó Un ö Főméi tósága több megnyilatkozásában kifejezésie juttatta azt a nemzetünk szempontjából rendkívül fontosságú klváftsájjájll, hogy : kelt fejteni a magyar társadalomban az egészséges gazdasági léli fogást. Gyermekeinkbe, ifjúságunkba belé ketl nevelni az érdeklődési a gazdaság élet iránt. A vonzódást a szabad pályák felé fel kell kel-leni bennük az egyéni kezdeményezés, az önálló vállalkozás szellemét. Minél többen szerezzék meg maguknak azt a lehetőséget, hogy vagyont gyűjtsenek, s ezáltal az ország gazdagságát Is gyarapítsák. A múltban és u jelenben Is — mondta ö Fő-méltósága — sokszor azt tartották nálunk, hogy a kereskedelemmel,! vagy üzletekkel való foglalkozás másodrangú jelentőségű. Ellenkezőleg, elsőrangú fonto^águ, mert szükséges, hogy ne akar/ín mfin-denkl az államból megélni.*
A Kormányzó Ur ö Főméltósága
elgondolásától vezettetve, az Orozá-gos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE), hogy a magyar fözép-Iskolai tanulók figyelmét a kereskedelmi páfya felé fordítsa, pálya, téléit tüz ki a következő címmel :
•Miért válasszuk életünk hivatásának a kereskedői pályát ?«
A pályamunkának |a következő kérdésekre kell választ adn|a :
1. Miben látja a pályázó a keies-kedelem jelentőségét ? 2. Miért fon. tos a kereskedő szcne|>e az ország többi lakosságára és az államra nézve í 3. Miért van szükség a Kormányzó Ur 0 Főméltósága szolnoki beszédében említett egyéni kezdeményezésre s az önálló vállalkozás szellemének mcgejiőSitésére ?
A pályamunka legfeljebb 6 géppel irott oldal\'lehet. Pályázhatnak a hazai flugimnáziumok és leány-gúmjrá\'Jumcjk VII—VIII. osztájyos tanulói.
Pályadíjak : Első dij: 300 P. Második dij : 200 P. Harmadik dij: 100 P. Negyedik dij : 60 P. ötödik
dij : 50 P. j i

A pályázat rövidesen eldől. Az egyes ísko\'á\'f maguk válogatták ki VII. és MII. osztályosaik pályamű-\' veiből a 3-3 legjobbat és az< Wat kell április hó 20Jg elküldeni Píns tér Jenő klr. főigazgató elmére.
MARGIT FÜRDŐ
Csengcry-ut 19. ■árvány kádfUrdfik Tiakuamvágét Nyitva minden nap, 1
A néhai HILD ISTVÁN emlékére alapitolt
TEMETKEZÉSI EGYLET
NAGYKANIZSA m DEÁK-TÉR 3. SZÁM
Csekély fillérei hivonkénll tagdijak fizetése ellenében agy tagsági kfinyv alapján
családfő, feleség ég 20 évet mag nem haladott kom gyermekeinek
temetéséről az alapszabályban megjelölt diszes kivitelben gondoskodunk és a haláleset bejelentésekor azonnal
jelentékeny készpénzsegélyt lg adnnfc.
Beiratkozni 85 áve* korig lehat. — Ál\'andó tagfelvétel a hivatalos helyiségünkben Deák tér 3. szám alalt: hétköznap délelőtt 8—12 lg, délulán 2- 6 óráig, vasár- és ünnepnap pedig délelőtt 8—12 óráig.
Egyedül álló lag 1000, családos lag 1400 halottszám befizetése ulán halottjárulék befizetése alól mentesül, illetve lagságl könyvét a szerzdt összes jogok fenntartása melleit lezárathatja.
Esetleges lovábbfizelés alkalmával a tag Időnkint megállapítandó nagyobb készpénzsegélyben részesül.
—indanre kiterjedő riwlatot feUilágoai-táaaal mm eqyeaflleti jwdriw^jririWbw kéaaaággel aaolgálunh.
Jelentős kedvezményi biztosit a cukorrépatermelőknek az uj megállapodás
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jelentése) Az elmúlt na|)okhau létrejött a mlegálla|)odás a eukor-i répatermelők és a Magyar CukoiN gyárosok Egyesülete között az ide» termelési feltélelék ügyében Ez 4 megállapodás a korábbiaktól elté, rően számos kedvezményt biztosit a cukorrépatermelőknek s végered-t Kényében a szakértők szerint ll)38i ban a gazdák kto. 2 millió iiengővel kapnak többet a répáért, mint ta. valy. A termelők éppen ezért meg1, elégedéssel fogadták az uj egyes-rnéoyt, A megállapodás szerűit a termelők ugyanolyan mennyiségben termelhetnek az idén is cukorrépát^ mint tavaly, bár jogosultak 10 szát-zalékkal magasabb kontingensre ls szerződni, Azesetben, ha a szenzpdjö termelőnek több cukorrépája te-, lemne, mint amennyire szerződött, ugy a cukorgyár 10 százalék u. n. többbletrépát vehet át. A ré|»aalz<» ím ebben az évben ls 2.16 iiengő lesz, ám ehhez bzonyos árkiegészítés Is járul, amely a belföldi cukorfogyasztáshoz ké{iest alakul. A^nig a belföldi fogyasztás a mai kenetet meg nem haladja, ugy mázsánként 6 fillér az alapár, viszont ha emelkedik a fogyasztás, ugy a gyánakj árkiegészítés ciméfl minden mázsa réi>a ulán további összegeket té-rltenek a termelőknek. Ugyancsak! uj kedvezményhez Jutottak a termelők ugy a szeletjárandósá& mint a melasz tekintetében. De kedvezmény ( kaptak a termelők a szállítási költ. ségeknéi Is, mert mlg eddig a vasutj tolatás és kocsIkiáUltás dija telje, sen a termelőket terhelle, az uj rendszer szerint ennek felét ezután a gyárak viselik. Az említetteken felül még számos kisebb kedvezmény is szerepei az uj mcgállapo. dásban a cukorrépatermelők javára. \' ■(■•)
Beérkezeti jelenlések az utóbbi időben az ország több helyéről ta-lajmenli fagyokiol számolnak be. A nappali felmelegedések és az éjjeli fagyok erősen megcsigázták az ÓM I vetéseket, a tavaszi vetések Is egyes helyeken rosszul, hiányosan kellek és a fagyoktól szenvedlek. 011, ahol erösebb volt a fagy, — nedves helyeken — felfagyásokat is okozott, amiből Jelenlős kára származott a gazdának.
Azokat a vetésekel, ahol felfagyásokat tapasztalunk, amit a növényzet beteges külseje, a levél hegyének barnás szinezele könnyen felismerhetővé lesz, azonnal járassuk meg hengerrel. Ennek célja, hogy a talajt odanyomjuk a növényzet meglazult, sokszor a fagy állal elszakitotl gyökérzeléhez s igy az ujabb gyökerek hajtását ezáltal elősegítsük. Az Ilyen vetésekre a hen gerezés után néhány nappal, kat. holdanként 80 kg. Péti Sót kell fejtrágyaként elszórni és könnyű boronával a talajba fogasolni. Az őszi kalászosoknál azonban csak szárbaindulásig ajánlatos a Péti Sót fejtrágyaként alkalmazni Ha nem volt felfagyás, hanem a fagy csak elcsigázta a vetést, de olyan károkat nem okozott, hogy — főleg
193a ágriju 17.
a tavasziaknál — a vetést ki kel szántani, — tehát csak a sásré azek szenvedtek kárt a fagytól — akkor nem kell hengerelni, hanem azonnal szórjuk el a Páti Sót — kat. holdankínt kb. 60 kg-t -és azt lehetőleg boronáljuk be. A Péti Só könnyen oldódó nitrogénje azonnal táplálja a növényzetet s ezáltal a növény gyors és erőteljes fejlődésnek Indul és így hamarább regenerálódik.
Fagykárt
szenvedett vetéseknél, veteményeknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet!
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: ISO.
ZALAI KÖZLÖNY
18
EMLÉKEZTETŐ
■ájul J.
Az Irodalmi Kör Kodály-haagrsr-■•nye 9-ltor a színházban.
Naptári Április 17. vasárnap Kom. kat éa prot stáns húsvétvasárnap. Izrael. Nlzan hó 16. - Április 18. hétfő Rom, kat és protestáns husvéthétló. Izrael. Nlzan hó 17. - Április hó 10 kedd Rom kat Emma. Protestáns Koeaárd. Izr Nlzan hó 18.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Merkly-Relus gyógyszertár ós a klskanizaal gyógyszertár.
Gózlttrdó nyitva reggel 6 órától este S óráig (hétló, szerda, péntek délután keddon efféas nap aóknek.)
Szombat
BUDAPEST L
17 Mit üMtt a rádiót — 17.30 Hlr Sári Zongorázik. — 18.10 Dr. Genlhon István előadása. — 18.40 Kerpely Jcnó gordonkázik. — 10 Harangszó az Egye-tarai Ktalplotnbíl. — Utána dr. Tóth Tihamér előadása. — M«Jd Kerpety Jenő gordonkázik. — 19.45 Húsvéti versek. Elmondja Várady Aranka. — 20.10 Hanglemezek. — 31.10 Hírek.
— 21.35 Kurina Simi dgioyzenekara
- 22 Időjárásjetarlés. - 2235 Az operaházi aenekar. — 0.05 Hirek. BUDAPEST 11.
17.30 Mezőgazdasági félóra. - 18 Hanglenrezek. — 20.10 Felolvasás. BECS.
19.15 Beethoven: Esz-dur »ongora-varaeny. — 20 Szórakoztató zene. — 24 Tavaszi tüzek a Lavant völgyből.
Kellemes át boldog
húsvéti ünnepeket kíván minden előfizetőjének, olvasó/ának és üzlet/elének a
Zalai KSxIBny
sztrkcsitWge ét
Lapunk legközelebbi tzáma
a húsvéti ünnepek uliln, kedden délután a rendes Időben Jelenik meg.
- (A feltámadási körmenet)
szombnton délután a ftel-Alenvplom-ban 61, a ptálzánia-templombun hat órakor kezdő lik. A menet mindkét helyen n szokolt útvonal >n és sorrendben halad. A testületeket, egyesülete, kel és hatóságokat ezúton hívja meg a plébános ér kéri az útvonalba eső házak tulajdonosalt, hogy ablakaikat világítsák ki.
— (Húsvét egyházi zenéje)
Húsvét mindkét napján 12 órakor a plébánia-templomban zenés mise lesz. Az Egyházi Énekkar Gazdag István kántor vezetésével a következő müveket adja e!ő: llarmtith: Feltámadt Krisztusi, Bárdos Lajos: Dlrsőiég lé-gyen..., Krisztus Virágunk... és Örvendetes... Halmos László: Minden földek..., Koudela—Gyulai: Kongresszusi himnusz.
- (Eljegyzések)
Planner Paulát (Budapest), Planner Ottó, a Magyar Nemreti Bank főfelügyelőjének leányát eljegyezte Iván-kovits Farenc (Nagykanizsa), a városi zeneiskola tanára. (Minden külön értesítés \'helyett.)
C&iUag Zsuzsit (Nagykanizsa) eljegyezte Révész Miklós (Debrecen).
— (Credo-tagok figyelmébe!)
A nagykanizsai Credo elnöksége ezúton hivja fel tagjainak és hozzátartozóiknak figyelmét a Zalai Közlöny, ben már részletesen ismertetett ren. deletre. A kormány ugyanis gazdasági pályákra átképesitő tanfolyamokat rendez, melyek hallgatói havi 100 pengő államsegélyben részesülnek. A kö-
zépiskolát vagy főiskolát végzettek április 28-ig jelentkezzenek a tanfolyamra, az értelmiségi munkanélküliség kormánybiztosához dmézve (Budapest, V., Klotild utca IQ.). (:)
Gyomorégésnél
szedjen OUSZTIN CAPSULÁT
Mindén gyógyixertárbán kipbitó. Egy dobox ári 1*20 P
Hangos hírszolgálatunk
a hűvös és szeles időre való tekintettel a húsvéti ünnepekben Is elmarad. A hirdető cégek kérésére a melegebb májusi vasánnapokon azonban lebonyolítjuk a közvetítéseket. |
— (Kellemesebb lesz húsvétja),
Itá részt Vi» a Kath. Legényegylet Húsvéti Vásárának vasárnapi dgány-aenés sördélelóttjén. (:)
— (Útügyi nagy gyűlés)
lesz a nyugati vármegyék időszerű kérdéseinek megtárgyalására április 24-én, Szombathelyen, a Magyar Tou-ring Club rendezésében. A gyűlésen Zala vármegye Is képviselteti mbgát és érdekeit.
Sxihrehtdég
• várt bauennyazl. Ennak kövatkMmányal:. ámalygé* faj- ét dwékfijit ái mit
bajok. Uránkor Önnek l«
üí.!4 osssa
— (könyvadományt)
küldtek a külföldi magyarok részére, dr. Krátky Istvánné, Puskás Rezső, Gyümölcs Lajos, Domina Ilona, Honfi Lőrincné, özv. Bogyay Györgyné. A gyűjtés lezárult, további adományokat nem kérünk.
Tenisxütők, hurosdsok Qrünhut mérnök, Dedk-tér 2.
— (Táncolni és vigadni)
igazán c«ak a Kath. Legényegylet Húsvéti Vásárin M**, kéUSn it\\m 8-tól iHtf. (:)
= Bajban\'sokfélét ajánlanak,
Aspirin-tabletta azonban csak egy-félo van, amin a .Baycr.-kereszt látható. Enélkül csak pótszer. Egészsége érdekében ragaszkodjék a valódi As-piriiilie.\', és utasítson vissza minden utánzatot
Legpraktikusabb húsvéti ajándék
a
Városi Szeszfőzdétől
valódi régi Kajszin baraok KBrte Meggy Szilvapálinka
Kapható minden szaküzletben és a főzde telepén Nagykanizsa, Báthory-utca 4.
Gyártmányai még: Borpárlat magaafoku TflrkSIy- és Seprüpálinka
Nagykanizsa legyei Táros Gyflmölcsértékesltó és Központi Szeszfőzde Vállalata.
•íwffmo*.
JUOAPEST.Ur.VAMIMrZKRT.il
= Hangulatos tánc-tea
a fodrászoknál Húsvét vasárnap ot Iparoskörben, (:)
— (Agyonverte édesapját)
Meszes Erzsébet 28 éves süketnéma iábodl leány testvére és édesanyja segítségével még múlt év de-, ©emberében agyonverte édesapját Idős Meszes József lébodl gardát A süketnéma gyilkos ellen most komoly tárgyi bizonyíték Is akadt: — kutjukat ugyanis kiszivattyufctatta a csendőrség és annak fenekén megtalálták a Véres sótörőf. amellytíf a gyilkosságot elkövette. A leányt egyelőre elmeállapotának megvizs-lása céljából Budapestre szállítják és csak azután döntenek ügyében. \'
— (El ne mulassa senki) magnéínt « Katholikui Legényegylet Húsvéti Vásárát Olcsó húsvéti ajándékok, locsolók, stb. Tojásbaverés éa sok más kitűnő szórakozás Állandó zene. Nyitva mindkét ünnepen sgése nap. Belépődíj egyszeri belépésre 10 fülér. 10 éven aluli gyermekeknek ingyen, állandó belépésre áh a Wótfa esti táncra fiO fillér. (:)
=■ Csodásan szép arcbórt biztosit
a világszerte ismert nagyenyedl Kovács krém. Már rövid idő .mfuJva eltűnnek \'az arc szépséghibái, a bőr csodálatosan\'szép, üde, hamvas lesz. Egy próba meggyőzi önt is. fijjeli használatra kék csomagolásban (zsiros), nappali használatra sárga csomagolásban (száraz). Figyeljen a védjegyre! = Ha jól akarja m-*át érezni, jöjjenek el a fodrá^ok Húsvét vasárnap tartandó tánc tea-délutánjára az Tparoskörben. (:)
— Saját ArdakAban é> Örömére RZOl-cráló meghtv&flnnk tesz eleset ba a KapÉÉala Baterérafcás «ad «ab«tor-klál-lltá^tt megtekinti. vételkényner nélkül.
Nagykan\'zsa megyei Adóhivatalától.
város
1675/1938.
Tirgv : Le*etflre kijáró hattosállatok bejelentésére vonatkozó hirdetmény.
Hirdetmény.
Közhírré tesszük, hogy a haszonállaloknak a közlegelőre leendő kihajlását folyó hó 19 tői 24-lg kell a városi adóhivatalban bejelenteni.
Aki tehát szarvasmsrhát, bor|ut, lovat, csikói vagy sertést akar a legelőre kihajtani, az köteles a tentl haláridő alatt a városi adóhivatalban személyesen bejelenteni, ahol a bejelentett illatról igazo\'ványt kap.
Ezen Igazolványt az állatlulajdo-nos kötelet az első kihajtás alkalmával a pásztornak átadni.
Igazolvány nélkül állatot a városi közlegelőre nem lehet kihajtani.
Aki késtbb vagy évközben akar legelőre szarvasmarhát, borjút, lovat, csikót vagy sertést kihajtani, az • a kihajtás előtt legalább 2 nappal szintén kőtelei az adóhivatalban bejelenteni — kihajtandó állatait ét azokról kapott Igazolványt a pásztornak átadni.
Nagykanizaa, 1938. április 16. „a, Várotl Adóhivatal.
tn
ZALAI KÖZLÖNY
íase ip.ri« 17.
IDCS
Derült!
Pr-ofli«Jzt«: \'Mérsékelt\'északi, •izaknyugstl szél, váltéíó \' felhőzet, Jobbára derült, napot Idö. A hőmérséklet emelkedik.
\'A élessofologfaü feléaet na«ykailb»el ■egOgyeléállomása JolonU i
Hőmérséklet t»»,,.|> tsle 9 órakor : + S-2, ma reggel |- 28, délben + 146. i Oaapadók: OOt.
A hétfól meccsen meg lesz oldva a tribönkérdés
Minthogy a Zrinyl sportpálya
«rnJfln)étiok hasTTuéUUval kapcsey lattMtn *rgálynl( merültek tel, a Zrínyi Tttrna Egylet a követMőkit Wtii:
>A fendezOség gondoskodik a kft-HWISfg megtelelő elhelyezéséről. Mlttttgy 60 darab padot állítanak fel a helyszínen, a pálya hosszában, két sorban, ugy hogy a* ülőhelyek közönsége zavartalanul nézheti végig a mérkőzést.
A tribün tete|«t eddig a megdőlt kémények terhelték, ezt azonban a mai napi*! \'kijavították, ugy hogy semmi akadálya sem lesz, hogy a trlblln a legrövidebb időn télül a használatnak vtoszaadassék, (0
A\'frtjnökság álláia
a vasárnapi forduló után megváltozóit A lielyl derby eredménye és a DVAC győzelme teljesen megerősítette a DVAC bajnokságát, aki igy 10 teljes ponttal vezet — A PVSK nagy gólarányu győzelme miatt a ZRÍNYI\' a harmadik helyre szorult, íz\'NTE megmaradt 8. helyén. A II. osztályban a 6. és 7. helyet foglalják el a kanizsai csapatok. A táblázat a kővetkező:
I. osztály.
S NZTB
4. KRAC
5. KT8R
6. PBAC
7. PBTC
I.NTE
9. ZaSB
10.\' WC
II. K8E 12. MSB
18 15 1 1 72 24 32
17 11 — 6 59 2» 22
í7 10 2 "5 5 50 : S0 22
17 •8 \'■4 ■31 36 21
17 8 4 5 47 20 20
18 7 6 5 31 30 20
17 5 5 7 37 28 15
17 6 2 9 Í8 43 14
16 4 5 8 27 M 13
17 3 5 9 15 42 II
17 4 2 11 26 61 10
17 1 4 12 24 46 6
II. oaztáty.
1, Í4I8K 13 9 2 2 42 : 20 20
2. KRAC 11.13 8 2 3 30 18 18
8, NTSK 13 8 1 4 28 19 17
-4.\'KTOB1! 12 7 2 3 31 15 16
S. BiOK 12 6 4 2 27 21 16
í. NTE IL 12 5 1 6 25 32 11
7. NVTE 13 5 1 1 25 41 11
8. CaTK 12 3 1 8 21 33 7
9. DV06E II. 16 — 16 6 35 —
Kanizsa •wm marad «II
A t Fekete tr^tnántok"\' ifrhnlen magyar vidéki várost \'megelőzve a budapesti premierrel egyldöben kerül bemutatásra.
Tisztelettel értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron lartok minden nemes köböl készült ■ircmtikel, ugy
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
T vábbá készítek és vállalok 0 siakniá-ban mindennemű taaasUI naakikat, úgymint
sírbolt, sirkeret
készítését termés és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönségei, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. 0 9
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József Z\'X^T
Király-utca 33 sz. Telelőn 615.
Hölgyeim I Legojabb, legszebb kéxl-maak.mlatekat fillérekért etóriiz. !
Bóhmaé. Zárda, atca 9.__\'1007
Jókatbin levő dlaaaéél eladd. Király-utea 41. 1060
APRÓHIRDETÉSEK
SefMMMét dl|a vulm.p H Oftti.pftlp IDuóIs 80 Rlllr, mlnd.n tovibbl uó 0 (lllí, hllkOin.p 10 Hóig <0 ftnSr. mlndtn tovibbl tiö * mié,.
Antétaxl (bérautó) nj áramvovalss legolcsóbban Ksulmsnn Manónál lendelhetó. Telefonállomás 222. 4024
-Teveszór és bdrborrl ragléaak, ta-• ••Ml felélték, esőkabátok |ó kivitel ben, olcsó árban /.welg Imiénél kaphatók 6(6
Kedvező fizetést feltételek mellett olcsón aladé Ka\'onaiélen 150 és 300 nfgylzög ól kéikal* jól termő gyumólcjlákk.i.
Clm: Hunyadi u. 16 4. ajtó: 623
Óeáa és éksaeiész taaaUt falveizek Blrány István, Horthy M ut 3. sz. 1043
FérH-, fia- éz oyermakrukék,
Bocskai ruhák késien és méret után mea bízható olcsó árban Zwelg Imrénél. 6811
Ogyes varróleány! szonnti lelveszek. Jelentkezés Zrínyi M.-u. 62. •
Modern konfekció éltényék már 25 P-tól kaphatók Zwelg Imrénél. 688
Magyar perzsa szőnyegek propaganda árusítása
Schütz-nél.
Héalaaalga, esetleg feleségével egyfllt Ikalmszist nyerhet dr. Löke Lsjoiné keszthelyi gyermekadBIBJéBe*. írás
beit ajánlatokat Keasthetv, Kossuth Le»-
ulca 64. saámra küldendők.
107J
800 n-öl Fél s Magyar-utcai keitek italt, 2400 ll-ól\' eaéate Bagóhegy alall ■Orgóaen aladé. Feltételek megtudhatók dr. Kovács László lrodá|ában, Horthy Mlklóa-ut 15 1081
BUddenae\'keJéréaS aaonaalfa felvétetik: SséchenyMér 4. — JeleAtkezéi Irodában. 1062
1 liter salát termésű plroa Olhello kar 40 Itllér Beleznalnil, Sugár-ut 53. 1053
eladó olcsón vároa közelében négy hold prtma izántólöld éa adómentes magánház. Horváthnál, Sugár-ut 42. 1084
Etádé Attila utca 17 számú ház elköltözés miatt, nagyon |utányoi áron. 1085
Jóháaból (való német urarmi telveasek. Bővebbet a kiadóban.
Hlromsiobás assaaéahéa mlius vagv luguiztui l-re kiadó; Slkátor-u. 26. 1088
TenlszOtők,
hűrozások
(Slaxenaer, Austral, kolonláila húrokkal): OrOnhul mérnök, Deák-tér 2.
Jaraaaak Béla vlavezetékazereló műhelye és mülzikl kereikedéal rtlckek legolcsóbb beszerzést fonása, Ersiábel-tér 18 Komplelt l3"-os fürdőkályha 120- P, komplett mosdó-berendezés 58 — P, kompiéit W. C. berendezés 52\'— P, konyhai falikút 19— P, zománcos acélkád, 175 hosszú, 06 - P. 1095
3 drb mangalica, 3 drb yorkschl-e anya-
>11.1 aladé. Caasgeriint 86_U00
Jóhizbít való llut tanaiénak (elvesz Penyveil QyOrgy órái- é» látsxeréiameiter,
Pó-il 10.__1103
Jókaiban levő benzines motor, csépiével.
aladé. Magyii-atta 119.__
Mindennapi leveleiéitől ósazegyUJIÖlI Bélyeget, régi vsgy uj tömegekel, mi-gyárt és küllöldtt, feloszlatott gylljtemé-nveket bármikor megvétehe keretek. — Barbaiitl Lajos, a Zalai Köllöny I izer-keszlője érdeklődni tehet telelőn 78 sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra közölt.
Ofcsén&jjot mfa moziban
szeritkczTialik
Hérawaaakéa lakás májul l-re ki-adó. Ugyanott bútorozott izoba kiadó. Király, Zárda u. 5. 1096
A ZALAI KÖZLÖNY .KERESD
A BETŰT" VERSENYE 23 24

Már
részletfizetésre vehet megbizhaló
kerékpárt.
Szabó Antal
Kérjen árjegyzéket
kerékpárnagykereikedS sporl-Ozletében. Fö-ut 5. Telefon 91.
Saéaa 1. él II. oszt. kii él nagy menv-nyliégben elldó. Sugár-ut 2,. trafik. >089
Téaléa caalád azonnal felvételik Buciu-uenllltzléra. Jelentkezni vitéz Peienc tlizlhelyetleinél Józsel löherceg-ut 9 1090
Négyiiobái u\'cal Beaakemfertee Ilkái Magyar u. 7. alatt májai l-re kiadó. Bővebbet: Somogylné, Eötvöa-tér 23. 1091
Fö-ut 13 la a. Drávavölgyl kamutata helyleég aug. l-re béibeadó. 1092
A Harkalea téglagyár fBrdéJa bélbeadó. Fellételek megtudhatók a vállalat liodá|ában, Erzsébet-tér 14 ■z. Ugyanott eladó egy cslaoa Iréaaaaat éi kél kapulábnik való tBIgyfaaaalap.
Utcai kétaaakéa lakáa metlékhelyisé-gekkel kiadó májul 1 le. Siekeiei Józiel-Otra 38 I0»4
Két
tökéletes TUkörreflex-kamara
Fényerő 1:1,9. Redőnyzár 1-1000-161 12 mp.-l«. Kettős megvilágilái kizárva. Önkioldó. Szinkronizált vakubllte-kapciolás. Öaszekötő szerkezet mikroazkopikua leivételokhcí. Beizercit vágókés. Rsa fllmak, lemezek, márkáa filmgípek, valamint öiszei tolo-dkkek raktáron nagy választékban. Olosó érakl Kedveié ráailatftaMés I Tekintse meg kirakataimat I
VASTAGH fényképész ós\'fotocikk kereskedő\'
■■Brkanlna, Oasngery-ut I. éa Fö-ut 10. M
takif
1038 *prlH« 11
Zalai közlönV
Húsvéti keresztrejtvényünk
— amelyet a* alábbiakban találna\'; mag olvasóink — bizonyára na^y ér deklődést fog kelteni rejtvénytejtő táborunkban. £ rejtvényünk független az utcai táblán folyó "Keresd a betüt« rejtvényünktől és megfej, téséhez semmiféle szelvényt nem kelt beküldeni. A megfejtéseket szerda estig kell a Zalaj Közlöny utcai rejtvény.ládlkájába bedobni, A zárt borítékra kérjük ráírni .Húsvéti keresztrejtvény.* A megfejtők között: 10 értékes jut.il. mat osztunk kl.
MIT KELL TUDNI A; .KERESD A| BETOT. VERSENYRŐL.
Közel két hete folyik nagy érdek. Ilődés mellett a Zalai Közlöny utcnl I tábláján a .Keresd a betüt« ver-[seny. Naponta két bettihibát kell f megtalálni a táblán és a hibás be. lük helyére Illő helyes betűket kell a Zalai Közlönyben található szelvényeken beküldeni. Versenyünk
raütürtökön ér véget, tehát még három versenynap Lesz a main kivlll Pénteki számunkban ulolsó szelvényünket ls megtalálják olvasjlnk és ezután az összes szelvényeket együtt vasárnapig kell hozzánk el. juttatni.
A megfejtést - a betühlbákból kialakult helyes mondatot — névvel ellátott papíron kell beküldeni, zári borítékban, .Keresd a betűt l« (elírással. A megfejtéshez mellékelni keli az összes kitöltött szelvényeket, mert csak Így vehetjük figyelembe a megfejtéseket. A helyes megfejtők között ötven értékes jutalmat osz. tunk kl. , .
Saját tcrméaU karaooanyi asztali
fehér bar P 0 56-éit, aiztall siller (vOrfa) kor P 0 -1J éri ilteienktnt kapható bortermelőnél Csengery.ut 19.
Keresztrejtvény
Vlaulataa sorok i
1 Itt kéazül a Zalai Közlöny
15 Vizet mernek belőle
17 Katallnszlgetnek Is nevezett szigetcsoport
18 Lénia
19 Lóversenynél a loga-dájl összeg neve -
20 Menroth-ct Igy Is nevezik
21 Enélkül nincs jó Jazz-band
22 Tibeti pap
24 .Lenni Ige alakja
25 Porclkád
26 Viasza: Idejárnak a kisgyerekek
28 Előkelő
29 Ilyen agyvelő Is vart
30 E-vel sziget a llumei öbölben
31 A panthelzmua az
32 Az ember csontjai aikotlák
33 Portugál gyarmat
31 Park
37 K. A Q.
38 Iskolásfiú, franciául
39 . . forrnia
40 Nagyobbodik
41 Egy nagy magyar regényíró nevének kezdőbetűi f
42 Időmérő, ékezel nélkül
43 Klfryé tesz Igy
43 CsYl
4(1 A kicsorbult baltának... tkét szó)
49 Kenderből van, ékezet hibával
50 Qyikfajla
51 A sejt legkisebb része
Beküldte: Dsllos Rudolf rg. V. o. t.
53 Temetkezési nlkaima-zott szerszáma, ékezet hlbávsl
54 Olasz idegenlorgalmi Intézmény
55 .Légy üdvöz", latinul
56 Angyal franciául, fonetikusan
57 összetett mássalhangzó
58 Az éjszakát előzi meg
60 Igy hívják a lolyót Délamerikában
61 Oyilkos
62 A szél teszi
64 Eltakarodik, lakarodlk 66 ilyen kisebbség is létezik
71 Emez ott: ő, két szó
72 Teaházi Lányok Japánban, ékezel hibával
73 Akinek egyik szülője meghalt
75 Mulató névmás
77 Vlssratelé: Abesszl-nlsl tó, ékezet hibával
78 Leánynév
79 Ilyen köz Is van
80 Talár főrangú
82 Mit ... a rádió ?
83 Csillagnak van
84 ilyen ok is van
85 Határozatlan névelő
Flggilogsa sarak ■
1 Dánlel
2 Leánynév, [onetlkusan
3 Vissza, aki valamit mauaaabbra tesz
4 Vissza. Szíria lakója
5 Állóvíz, névelővel 0 Nagy dob >z, Iából
7 A. X. A. A
8 Lembergbe, fonetikusan
9 Vissza: luvós hangszer
10 P. N.
1\' 7 ftlgg.Veges, vissza
12 Aki egy ismeretlent az utcán megcsókol
13 A legfrissebb hirekel közli, ékezet hibával
14 Szent, akinek nevét n._ Is viseli llslti szigetének keleti része
15 Sulfurlcum
16 tízen Járnak t\'9 Clubban van 21 Magyar brikett
23 Keresztül, ékezet hlb
24 HiO
27 Ha rákos, akkor életveszélyes 29 Ebben élünk
35 Eltávozás
36 Ilyen «■> is van
37 Labancos, ellentéte 42 Azelőtt ezeket támad
tik meg a Japánok 44 Leánynev
48 Púpos állat
49 Itt lakunk 52 Ne I Itt van
____ Lupin. Ismert
deteklivregény-llgura 59 Madár
63 a németek.Madách\'-a, bettihibával
64 Való A lenger Ilyen
.. O. A A.
69 Kopasz mássalhangzói
70 Részlet, ékezet hibával
73 KöszörUI
74 Török térflkcreaztnév 76 - 19 függőleges
78 Mássalhangzó, lonet 81 Összetett mássalhangzó
56 .
67 1
ML

Lépjen be
a Nagykanizsai Keresztén:) Társas Temetkezési Egyletbél
(Saját vállalat.) |
Hatalmas áruraktár és felszerelés a | tagok tulajdonát és érdekeit szolgálja. «r
Tagok hozzátartozóinak 40% kedvezmény.
KBzponti iroda i
F6-ut 12, szám. (Korona-szállóval szemben)
Telefon 487.
Fiók-intézetek ■
Letenye, Pacsa, Zalaszentbalázs, Hahót,
Murakeresztur.
Állandó tagfelvételi
Hozzá haéonló altruista intézmény Győr ós Pécs városokban.
Temetés és készpénzsegélyben részesült 1648 tag.
„ Húsvéthétfőn szép lab-rffpWT darügő sportnap Ie6z SI V Nagykanizsán. A Zrl-v\' nyi vezetősége vissza nem riadva az áldozattól, fáradságos utánjárá sal blz-losi\'otta a Szombathelyi Vasutas .Haladás" Sporl Egyesület kitűnő csapatának barátságos mérkőzését a Zrínyivel. A mérkőzés elöli és szü nelében a határiizeriekar látszik. A .Haladás" 1936. évben legyőzte a Szolnoki MÁV. csapalát és országos amatőr ba|nok lelt s igy bekerüli a Nemzeti Bajnokságba Jelenleg a II. liga és a professzionista egyesület tagja.
A Zrinyi vezetősége reméli, hogy a labdarugósporlol szerelő kanizsai közönség méltányolja az áldozatot és nagy számban keresi fel erre a
mérkőzésre a ZTE pályái.

Ezúttal értesítjük a közönséget, hogy e napra tekintettel a nagyobb köliségekre, mindennemű kedvezményes Jegyei és szabadjegyet beszüntetünk. Jegyárak: Ülőhely 1 P, állóhely 60 fillér. Diák és katona-Jegy 40 fillér. (:)
VILLA és KERT tulajdonosok ügyeimét felhívjuk nemesített pá-zsitfnmag keverékeinkre, egyéb virág- és kertlmagvainkra. _H1B8CH ES 8ZEBÓ cégnél
Asztalitenisz . ,)i .
Délayncat b.J.oku.r»- kaevéiUtfla Nagykanizsán mézkíxlk ,,
• Húsvét másnapján, dáU
/SS után 2 órai kezdettel J^ a kaposvári Rákóczi At-* létlkal Klub asztali ton-
nisz csapata Nagykanizsán mérkőzik. A KRAC tennlaze. zöl Délnyugat-magyarorsiág asztalitenisz bajnokai és Így az ellenük kiálló kanizsai 77.es Szent László és a KAOSz csapatai nem kis (eladat előtt állnak. Az érdekes mér. közés iráni nagy az érdeklődés.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kárálj.
ül
Vásárigazolványok
a ,m
Budapesti MéM Vásírra
kaphatók a
Néptakarékpénztár Részvénytársaságnál Nagykanizsán
Csengery-ut 4 sz.
ZALAI KÖZLÖNY

i Nagykanizsa megyei várói polgármesterétől.
8092/1938.
Arlejtési hirdetmény.
A város hivatásos tűzoltósága rí-iiétr, mintával ellátandó zárt írás beil ajánlatok >lap|án:
14 öltöny nyáriruhát, M Öltöny téliruhát,
M pár téllcsizmát, 14 drb téli-köppenyt, 14 drb tüzollósapkát, illetve 75 60 méter nyári ruhaanyagot, 33\'40 métertéll ruhaposztó snvagot 39 20 méter télikabát poszlóanya-gol szentek be, továbbá 14 öllöny nyári, 14 öltöny téllruhínak, 14 drb téli köppenvnek varrást és 14 pár csizma felelésének munkálatalt vállalatba adom.
Az Osizes beszerzendő anyagoknak él munkáknak a budapesti hl valásos tűzoltóság által előírt min-láknak kell megfelslnl.
Zárt Írásbeli ajánlatok fo\'vA évi április hó 29. napjának dili 12 órájáig adható kbe > városi lktalóhlva-talba.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. április 2. iooo Polgármester.
9253/1938.
Tárgy: Négy szobái él egyizobás likálok bérbeadási.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező Vár-u\' 3. sz. a. házban (volt Erdőbirtokosok épülete) levő egy négyszobás és egyizoba konyhás lakást (szuterén) május else|évet árverés utján bérbeadom. Az árverés f hó I9én d. e. 10 órakor lesz a v. gazdasági hivatalban (Városház, [. em., 16. ajtó.) Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanjtaa, 1938. ápillii 12. km Polgármester.
7310/193*
Tárgy: Hannáit talplik értékesítési.
Faeladási hirdetmény.
Fo\'yó hó 21-én, csütörtökön d. e. 10 órakor a Vár-utl városi Ingatlsn (volt Erdőbirtokosok Fatelepén) tárolt 77 drb használt vatutl talpfát nyilvános szóbeli árverésen eladok.
Nagykanizsa, 1938. április II. tus Polgármester.
9265/1938.
Tárgy: A U Mtott bankok területének bcibeidáu me-ögaida-ságl művelésre.
Árverési hirdetmény.
A volt hadikórház polgári lakcssig áltat lakolt részén a barakok lebontásával leiszabadult területeket, 11 dib kb. 1000n-öles parcellát mezőgazdasági művelésre 4 évre árverés ul|án bérbeadóm. Az árverés f. hó 21-én délelőtt 10 órakor It sz a helyazlnen. A terület planlrozását bérlő tartozik elvégezni, de ezért az idei használat ingyenes, a JOvő évi használatért fél bért fizet a csak az utolsó két évre fizeti az árverésen megjtn-lott egész bért.
Nagykanizsa, 1938. április 12. "» Polgármester.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátaink, ismerőseink és a vendéglősök szakosztálya. kik felejthetetlen drága jó édesanyánk temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton ls mélységes bálánk kifejezését.
Kaufer család.
Kesztyűk
Férfi bőrkeaztyQ P S.ZO Női bőrkesztyű P 4.90 NŐI cérnakesztyű P -.98 Női salyemharlanyák
már 1. - P tői NŐI divatkalapok
mát- 4.80 P-tői
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyai Divatház
Horthy Ilklói-nt 1.
Ai Ön íztllodiji ladiaiatis a
Corvin Szállodai
Budapest szivében, a Nemzeti Színház mellett: VIII., Csokonay utca 14. — Tökéletes modern komfort. — Folyóvíz éi központi fűtés minden szobában. - Budapest valamennyi villamos valuta és autóbusza a hotel közvetlen kötelében. Egyágyas wt»bák már 3 pengőtől, kétágyas sxobák 6 pengőtől, teljes penzió 6-50 pengő. vs
Ágytoll, pehely
ktUnjfyík, ptnilók, uállodlk ríixíre. InUxetl plroikhoi bigUnlkuun keielve olció áfb«n.
Fehér fosztott libatollat
kilónként P 3-00-ért,
egy jobb minőséget S.50-ért szállít 5 kilós postacsomagban bérmentve utánvéttel
mm GYULA intill-fam, Ilskiiftluyttzi.
Tahlntaa msg árubemutatóm a Budapaatl ■awntHil wAaéron
9600/1938.
Tárgy: Cslcsókagumó szükséglet beazeriéae.
Hirdetmény.
Az alsóetdel serléalegelő cúcsó-kával tevetelt terűlet\'nek pót áaára 5 q csicsókagumót szerzek be.
Ajánlatok beadásának határideje f. hó 20. nap|ának déli 12 órá|a.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivstal ad.
Nagykanizsa, 1938. áp\'ills 15. iwo Polgármester.
1938. április 17.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
9254/1938.
Tárgy: Lakás bérbeadás
Árverési hirdetmény
A város tulajdonát képező Hu-nyadl-u. 16. sz. a. hásban megürr. aedö 3 szoba, konyha és kamrából álló lakást májúi elsejével átverés utján bélbeadom.
Az iiverés f. hó 19-én d. e. 10 órakor a gazdasági hivatalban lesz (Városház, I. em., 16. ajtó.) Bővebb felvl\'ágosltáat a gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1938. április 12. ró,. Polgármester.
8949/1938.
Hirdetmény.
A 20.838/1938. F. M. sz. rendelet értelmében felhívom a lólulajdo-nosok figyelmét az alábbiakra:
Olyan lóra vagy öizvétre, amely .Lóvizsgálall Igazolvány*, nyal (a f. évben u. n. zöld lólappal) (I van látva, marha\'evelet kiállítani vagy átírni az 1938. évi április 15-től kezdődően csak akkor szabad, ha a tulajdonos a .Lóvizsgálall Igazolvány"-! fel tudja mulatni.
Aki a zöld Lóvlzrgálall Igazolványt nem kapta kézhez vagy az 1937, évi őszi lóvlzsgálat ulán szerezte lovát avagy az Igazolványt elvesztette, jelentse be a városi marhalevélkezelőnél, klu| Igazolványt vagy az elveszettről másolatot állit kl.
A Lóvizsgálall Igazolványt a ló tulajdonos köteles I. megőrizni, mlg a hatóság másikkal nem cseréli kl, 2. lóvlzsgálslra elvinni és ott felmutatni, 3. a ló eladása, elajándékozása esetén a lapot az uj tulajdonosnak áladnl, 4. végül a ló elhullása esetén a városi marha\'evél-kezelőiégnek beszolgáltatni.
Kihágást követ el az, kl a fentleket nem tartja be.
Nagykanizsa, 1938. április 8. iosi Polgármester.
8856/1938.
Tírgy: Harcszerű lovétzet
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi április hó 22, 23, 25, 26, 28, 29-én és má|us hó 2, 3, 5, 6, 9, 10, 12, 13, 16, 17, 19, 20, 23, 24-én 5 óra 30 perctől 18 óra 30 percig a Tölgyes erdőben lévő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatl ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938. április 11. ioq J\'nlgárme\'Sír.
8890/1938.
Tárgy: A városi víz- é, csatornamű telepek 1938. évi lűlernrétének ér-tékeslléae.
Árlejtési hirdetmény.
A v. csatornamű átemelő és de-rilő telepén a Major alatti dűlőben és a Víztorony környékén levő területek 1938. évi fűlermését a v. vizmü üzemvezetőség (Vároihlz, II. emelet, 38. ajtó) 1938. április 20-án d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános szóbeli árlejtésen eladjs.
Bővebb felvilágosítást a vizmfi üzemvezetőség ad.
Nagykanizsa, 1938. április 13. toeo Polgármester,
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLOÁZ k\' x \'r.._t ti. o^tendií.
A SHELLOÁZ kulturát hoz hfzába -A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási lüzeló A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT dijmeniesen kipróbá\'liatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut B.
1938. április 17
Zalai közlöny
Saját töke: 1.600,000 P. Betétek: 2.500,000 P.
V.. \' J
Kölcsönkihelyezések állománya: 6.000,000 P.
Elfogad betéteket kamatozás céljából takarékkönyvekre, folyó- és csekkszámlákra.
Leszámítol vállókat és közraktári jegyeket.
Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek leBdftyolitásával.

18501445
ao
ZALAI KÖZLÖNY ____<P" \'«
Néptakarékpénztár rt. Nagykanizsán
a Pesti Mzigyar Kereskedelmi Bank leányintézete Nzigykanizsa Csengery- ut 4. Telefon : 126. ós 20. Táviratoim: Néptakarék
Betéteket a legjobban gyümölcsöztet
I Kölcsönöket a legjutányosabban ad j
A banküzlet minden ágával foglalkozik
FUTURA R.-T.
zalamegyei főbizományosa. Telefon 196. Mindenfajta árut ésterményttárol
Érdekeltsége a Mezőgazdasági Közraktárak rt. nagykanizsai telepe Csengery-ut 111. (Sörgyár) Iroda: Csengery-ut 4. Telefon: 197.
— \' | Uravavölgyi bemutató
helyisége fő-ut 13.
vlllamosvllágltásí és erőátviteli
kérdésekben díjtalan szaktanáccsal rendelkezésére áll
Hibajelentések, áramszámla fizetések, költözködés) bejelentések
Ipari, mezőgazdasági és háztartási villamoskészülékek, motorok, szivattyúk
Világitótestek, csillárok hl Ikedvezményi
havi részlet* fizetési
1938 áprllit 17.
ZALM KÖZLÖNY
II
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát szép
6 nagy üzlet az ország\' különböző városaiban
és olcsóságát.
Uősúroljon tehát ön Is nálunk!
Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN BUTORHÁZ
NAGYKANIZSA.
i luk Sí.
NAGYKANIZSAI FIÓK Fö-ut 4. sz. Telefon: 154.
Központ; Budapest V., Vilmos császár-ut
32.
Alaptőke és tartalékok:
40 millió pengő
Vidéki tiókok: Békéscsaba, Berettyó-ujtalu, Debrecen, Győr, Kiskunfélegyháza, Makó, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Szeged.
IMH
T."
NAGYKANIZSA
Üzemben: 1899. óta
j§ Egészséges, száraz, szellős raktárak
Mindennemű mezőgazdasági termények | előnyös tárolása és előlegezése
Íj Gabona- és tengeri-száritó, mehanikai f§ árpa-tisztitó, tökmag-polirozó és egyéb gépekkel legjobban felszerelve
Reexpeditió, olcsó dijtótel
Liiniiniiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifliiniiiiiiiiiiiuiiuiiiiimii
Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár R--T. Nagykanizsa
ALAPÍTÁSI ÉV 1896. áÉÉSk TELEFON 25. SZÁM
Betéteket előnyösen kamatoztat, kölcsönöket nyújt ingatlanokra, árukra stb. kedvező feltételek mellett.
Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársasága
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ TÉR 12. SZÁM
Ajánlja elsőrendű gyártmányait, mint: rumot, likőrt, gyümölcspálinkát, konyakot és Rádicum sósborszeszt
Eladás nagyban és kicsinyben A legolcsóbb bevásárlási forrás
18 Évfolyam 87. szám.
Nagykanizsa, 1938. április 20 szerda
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
Szcteaztfate és kiadóhivatal: Pfttá 5. szán. kU&iaA mim, \\n httkOuup délutiu.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Etőflactési ára: egy hóra 8 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. aa.
Igazi Darányi-törvény
Irta: dr. Sch»dl Károly m k. t t. ny.
államtitkár, orsz gyűlési képviselő
Sz«nt iá haza földje, mtelyncnJ maj dinem minden biw^zdjájót az ősök véne áztatta, cLe még féltettebb kincse a nemzetnek a föld\' népc^ mely verejtékével öntözi és munkálja, s hn kell, védi a hazai földet. A keresztény, népgondozó agrár. l>olitikának alaptörvénye az a követelmény, hogy a föld minél több embert minél kedvezőbb viszonyok közt tartson el. Ehhez kell igazodni a termelési és birtokj>oHÜkának ha a keresztény nemzeti jelzőre igényt tart. \\
De épp ezért jelentkezik sürgető erővei az agrár szocü,áli>olitika is napjainkban, inert fnjépszaporjodái-sunk iránya azt mutatja, hogy az önálló birtokkal riendelkező földművesek mellett — dacára a birtok-l>olitikai eredményeknek — egyre nagyobb lesz az arányszámé a földnélküli mezőgazdasági munkásságnak1, amelynek kérdését egyedül a bl\'rtoki>olitiká\\al nem lehet megoldani,, mert a föld nem laffiégf s a Töld nem szajwrodlk.
Ai mezőgazdasági munkások öregségi biztosításáról szóló — ionnála felsőházban is elfogadott ós rövidesen életbe lépő - törvényjavaslat vagy uj törvénycikk sem arra törekszik, hogy a mezőgazdasági mun káskérdést megoldja, <*:ak ennek egyik legfontosabb részét, az elörcí, gedett munkások gondjainak enyhítését Iparkodik egyengetni A falu legkisebb embereinek, a föld legkiterjedtebb népréíegének, az ország legnehezebb sorban élő polgárainak helyzetét akarja könnyíteni, az öreg ségg>& járó, keserű kegyelemkenyd-ret felváltani az önérzetes juss megnyugtató járandóságával. Lehetnek a i>olitifcai életnek izgatóbb és nagyobb érdeklődést keltő kérdései, a melyek gyök-eréig hatnak a közéletnek, de a nemes értelemben vcíko-rcsztény politikának egy évtized óta" nem volt hatalmasabb kezdeményezése, mint ez a fundamentális törvény, amellyel Darányi Kálmán a föld legkisebb feml^eneinek a feledne lésére sietett. Hallottam még gróf Károlyi Sándornak íapOstoUszavait, láttam Darányi Ignácnak úttörő munkáját a falu népének felemelésére s tanúja voltam Rubjnek és nagyatádi Szabó (müvének, a 18-as jobbágyfelszabadítás utálni legnagyobb földrefomnak, mely félmilUló földmüvescsaládot földhöz és rje-gyedmilllót tűzhelyhez juttatott és mindezeknek tudatában örömmel ál-\'apitom meg, ho;jy Darányi Kálmán törvénye méltán sorakozik agrárjo-litikánk leghatalmlasíabb alkotásaihoz, amelyek korszakos változást jelentenek a magár falu életében. Valóban kijár a miniszternek a legőszintébb üdvözlet, hogy ezt az aL kotási a parlament elé hozta : igazi Darányi, törvény ez, mely áldást és békét visz a nádfödeles tűzhelyek százezreinek gondterhes levegődbe. 1 I
Ma kezdődnek Rómában az előkészítő olasz-francia tanácskozások
Londonban előkészítik Németország bevonását az egyezményekbe
Róma, április 19 I tás kérdést letárgyalnak.
A római francia nagykövet még ma megkezdi tanácskozásait az olasz hatóságokkal. A oél a két ol\'-szág baráti légkörét felépíteni. A beavatottak remélik, hogy a tanács. ko/á ok 10 nap alatt eredményié vezetnek és ez Idő alatt minden vi-
I kozásokba. A tárgyalások egyébként
London, április 19 I K«m lesznek túlságosan mélyreha-Daladier és Bonnet londoni ta- \' ^k, — mondják — mert Anglia nác-kozásaln — mint a jólértesüllek ! nem akarja ezaei azt a látszatot tudni vétik — Chamberlain igyekez- . kelleni, mintha Németország mö. ni fog a német kérdést is szóba- j gött tárgyalna és nem szeretné ez. hozni, hogy esetleg Németországot • zei elvágni az angol- német mégis be lehessen vonni majd a tanács- ! egyezés útját.
Küszöbön van Tortosa eleste, a vörösök mar menekülnek
45 kilométerre szélesítették az ünnepekben a nemzetiek által elfoglalt tengerpartot
A spanyol nemzetlek a húsvéti -.ünnepek alalt nagyszerű eredményeket értek cl. Az elfoglalt Földközi-tengeri partrészt -15 kilóméterre szélesítették, a déli és északi hadszíntéren sok községet foglaltak el. Elérték az Aran völ gyet és egyic szorítják a menokülőket Franciaország lelő. Menekültök számi lépték át az éjszaka a lwtárt, több gépkocsival és fegyveres osztaggal együtt.
Tontozai jelentés szerint a külvárosokat elérték a nemzetiek. A város
ban haves harc dul. Cartagéna és több város katonai erő litményeit a nemzeti repülők bombázták. A vörös kikölőkro 80 tonna mennyiségű bocnl-bát dobtak, o^ty vörös gőzöst elsü-lyeszleitek, ötöt megrongáltak.
t\'jabb jolcnlés szeriut Tortozánái a nemzetlek egyre szorítják háti a a vörösökéi, akik (már megkezdték a mo-nokülésl. A város eleste már küszöbön áll.
Ezzel az előrenyomulással 20.000 főnyi vörös csapat jutott e^érfogóbu.
Kóma, április 19 Franco láltornok táviratot intézett Pius pápához, amelyben biztosítja ugy a maga, mint népe nevében a i.eaizetl Spanyolország hűségét. A pápa válaszul apostoli áldását küldto.
Salamanca, április 19 Franco tábornok ma délután öt órakor rádióbeszédet mond. Bejelenti az ujabb nagyarányú győzelmeket ős nemzeti ünnepé nyilvánítja ápril\'s lilét, a tradicionálist i párttal tőrtént megegyezés napját
A román törvények szigora vár a leleplezett Vasgárdaforradalom résztvevőire
Kétszáz letartóztatott várja sorsát egy vidéki kolostorban — Feloszlatják a Vasgárdát — Egyévi börtönre Ítélték Grauer Miklós volt parasztpárti vezért
Bukarest, április 19 A román király parancsára a Vasgárda tagjainak lakásán és rój! helyiségeiben házkutatást tartottak és rengeteg fegyvert, lőszert, kézigránátot, sől gépíegy vei eket is találtak. Miután megáUapilották, hogy a Vasgárda titokban «Marcia su Bukarest -re készült és e.őszakkal akarta hatalmába venni az uralmat, Codreanut, a párt vezérét és kétszáz vezető\'agjál letar-
tóztatták. A fegyveV és röpiratraktá-rakat elkobozták, a forradalom szervezőit hadbíróság elé állítják. Antonescu hadügyminiszter egyhónapi szabadságra külföldre távozott. Maniu útban volt Kolozsvárról Bukarestbe, de Bias-sóból visszafordult.
Ujabb hivatalos jelentést nem adtak ki a letartóztatottak számáról, mia megerősítik azt a lUrt, liOHy. kétszázuál többről nin.s szó. A letartóztatotta-
! kat egyébként még nvinlig vidéken tartják az egyik szerzeteskoloslor mellékhelyiségeiben.
A kormánynak az a torvo, hogv törvényes kerelekben jár el a forradalmárokkal és r.eiw akar mást, mint a többi pártokhoz hasonlóan a Vasgárdát is teljesen feloszlatni.
Bukarest, április 19 Grauer Miklós volt parasztpárti ve-
Fdirirült a kifogás, hogy miért késett ez a törvény idáig, holott a parlament már 12 éve határozatit hozott ennek megalkotására. Erre a válaszom a következő : A mezőgaz-dasági munkások aggkori biztosítására vonatkozó javaslat tervezete már több, mint 10 éve elkészült a földművelésügyi minisztériumban. Ajmennyire lazonban most, a kellő időben hozták a törvényhozás elé, épp lajnnyfira iblhlbiázsott lett volna 10 év előtt egy kísérlet a reform jjaegvalósitéf&ra. Ha 10 év előtt állította volna fel a kormány a kö. te\'ező mezőgazdasági biztosítás intézményét, ez feltétlenül csődbe jutott volna. Ne felejtsük, hogy közben oly súlyos válság éne s hét éven át sújtotta a mezőgazdaságod hogy ez femmi esetre sem birta volna ei lut a szociális terhet, mellyel
a kötelező biztosítás jár. Hiszen az Országos Tdsadalombizlositó Inté?-zet amelynek pedig nincs közvetlen vonatkozása a mezőgazdasággal, maga is szená\'ásra szorult, ami azonban a mezőgazdasági biztosító intézetnél nem sikerült volna. Ilyen csőd messze Időre kitolta volna az agrár-szociális biztosit ári beveaetér sét, ugy hogy csak javára vált az ügynek, hogy a reform nem 10 éve került kivitelre.
Előie lehe ett látni, hogy kifogások hangzanak el: hogy a reform kevés segítséget és kevés embernek juttat; hogy nem elég a férfiakról^ nem1 elég a földnélküliekről és egy-holdas:;król gondoskodni, haeem a nőket és a két-három holdasokat is be kell vonni a biztosításba ; hogy kevés az évi 60 j>engős törzseflát-mány, amely ugyan a fegjobb eset-
ben 210 lj>engőig felmeliet, de özvegyi eUáíjást inem lad a tervezet. Mindezt én is elismerem és én a javaslat ellen is foglaltam volna állást", ha az le-zárta volna a földmű* vesek öregségi ellátásának ezekben a keretekben való további kiépítését. Dc mikor maga a törvényjavaslat indokolása nyomatékosan kijelentette, hogy ez a reform kezdő lépés, amelyen iu agjrár öregségi biztosítás elindul és a gazdasági viszonyok fejlődé-évei ennek ío!,o. zatos kiépítésére kerüf á sor, megnyugvással fogadtam a javaslatot^ abban a meggyőződésben, hogy aí>t a nem\' hosszú időn belül, ugy a nők, mint az özvegyek és a két-három holdas törpebirtokosok is fcek^rül-jnek k lehetőség nyilik a törzsjára-* dék emelésére is. (
EALAI KOZtONY
1938. április 20.
zárt 1 évi börtönre Itéllék, mert 1»-azúnteletl pártja tagjaihoz lázitó fel. hívást intézett és röplapokát lerjesi-tett. A fellebbviteli tárgyaláson nom jeleni m«g, nzt lüsz.ik, hogy közben siketüli külföldre szóknia.
Idősebb embereknél, kiknek székletéle rendellenes és lájdal-
mas, sokszor mér nspl 3—4 evőkanál természetes .Ferenc József" keierüvli Is meghozzs a megfelelő bélklürülésl és a kielégítő anyagcserét s igy jelentős megkönnyeb-büléil Idéz elő. — Kérdeize meg oivoiát.
ALBRECHT: királyi h»r,«g esküvője Bocskay Kalalbi tanítónővel május 1) én lesz Pannonhalmán az njiátsági teinpWídmn.
ECKHARDT Tibor, a Független Kisgazdapárt vezére Nagykanizsán át Hu-dajzestrc utazott Abbáziából, alwl üdült.
KÚTBA DOBTA Brlnninger Mariától, 31 éves sógornőjét Iícv«cscrcn, Kovára József gazda és két hns;ibíál liajtlott utána. A gyilkos legényt le-tartóztaták.
FÉLTÉKENYSÉGBŐL lelőlte Pnk-aon Kőhler ll.nrik gazdálkodó Hot-mann Taréz 21 éves leányt, majd lia-zament éa agyonlőtte magát.
MEGVADULT tehón két járókelöl feldöfött éa megtipor! a |icstl utcán: •gy soffőr fókezta meg, akt gépkocsi, jávai naklhajiott • megdühödött állat-nak.
PACELLi biboros államtitkár képviseli a pápát a budspestl Eucharisztikus Kongresszuson.
ALÁÍRTÁK szombaton es e az angol-olasz megegyezési, amely a világsajtó szerint sietteti az európai kérdések megoldását.
HATVANY VALÉRIA bárónő Ira-gikus halálától Londonban izgalmas zári tárgyaláson megállapították, hogy halálát .véletlen baleset" okozta. Fertőzött injekciói kapott.
3 SZENTET avatott Pius pápa húsvétkor Kómában: Bobola András lengyel jezsuilál, Giovanni Leonardi olasz marianisiál és Salvatore Da Horla spanyol ferencest.
MEGHALT Törköly József voll nemzetgyűlési képviselő és szenátor, a csehszlovákiai Magyar Párt volt elnöke.
A „Haladás" hangversenye
a kanizsai kultúrházért
P. Czlrhisz Viklorin plébános fáradhatatlan tevékenységének ujabb eseménye tesz az a nagyszabású plébániatemplom! hangverseny, a mit május 8.án rendez a fenenoeu. temjilomban a Katolikus Kultúrház alapja javára Sikerült lekötni a 80 föbőz álló himetes szombathelyi •Haladás- dalárdát legy nagykanizsai templomi hangversenytI\' A program olyan, hogy fővárosi dobogón is me^álbiá a helyét: 1. Ruffo : Adorémus. 2 Vittorla : Domine, non sum dignus 3- Liszt) Páter noster, 4. Beethoven : OH szent éj. 6. Szólószám. 6. Kodály : Harmatozzatok. 7. Kodály : Ave Mjária. 8. Harmat : Boldogasszony anyánk 9. Ah, hol vagy magyarok
10. Szólószám. 11. KoudeLa: Baby-lonnak vizel Mellett. 12. Bárdos : Gyászba borul. 13. Halmos : POpule meus. 14. Koudela: Eucharisztikus
himnusz.
A dalárda a tcmjilom szentélyében énekel. |
A .Haladás, daiárélát amikor 1929-ben a Szentatya előtt előf-adta a .Boldog isszony anyánk<-at, azzai tüntette kj, hogy elnevezte .élő orgonának* és külön kihal Iga. táson fogadta őket.
A nagykanizsai rendezőség nleg. minlmállsabb belépődijakfat ííHilpl-lotta meg. Tekintettel a nagy érdeklődésre, jól teszi mindenki, ha jegyről elővételben gondoskoJlk az egyházközségi Irodában, (:)
A nagykanizsai ós járási iparosság memoranduma Zala vármegye törvényhatóságához

RÓMAI jelentés szerint Blondel francia ügyvivő tna Személyesen ls De|eieniette Clano grófüak a Yrnii/-cin [nagykövet kinevezésére vonatkozó határozatot és a baráti kapi csolatok felvételére irányuló tárgyalások óhaját.
OTTÓ főherceg — londoni jelentós szerint — valószínűleg Angliában telepedik le. , t 0
* A SZOVJET visszaállította a magántulajdont ós elismeri az örökösödési jogot. A közigazgatási ható. hágóknak u »nem csak a megtűrj de kívánatos* magántulajdon sza. rodásAt elő kell segiteni!
A nagykanizsai és járási ipartestületben tömörült másfél e/er főnyi iparosság memorandumban fordult Zala vármegye törvényhatóságához és arra kérte, hogy kivánsá. gait terjesszék a legközelebbi közgyűlés elé és terjesszék fel a kormányhoz. j
Az adóztatással kapcsolatos kívánságok : állapittassék meg az ipari létminimum, töröltessék a kisiparosság kisjövedelmű házainak rendkívüli adópótlléka, a behajtha-tatlanoknak nyilvánított adóhátralék töröltessék. Kérik a 12 hónál hosszabb részletfizetési kedvez?-Wényt és mindazon szakmákn^ah^V a kereseti adóa!a|>ot az iparosok* áltál foglalkoztatott segédek szán/ aránya ulán állapítják meg, a je. lonlegi helyzet alapján uj aiap-mcgf állapítást. A 60 éven felüli iparosok, ha csak egy segédet foglalkoztatnak, mentesüljenek a kereseti és jövedelmi adó alól. Az adó-\' felmondásokat szüntessék be. Kérik
továbbá az ionosa dósságfok rendezését, a mezőgazdaságnak nyujtotí kedvezményeknek az iparosságra kiterjesztését, az OTI.val kapcsola*-tos bajok orvoslását, a komtárkér. dés gyökeres orvoslását, a vásárok ixyidezését a mostani kedvező légkörben, vasárnapi teljes munka-szünetei, az iparosság géljeinek mentesítését a lefoglalás alól, munkaalkalmak teremtését a kisiparosság részére, a kartellek erélyes és sürgős megnendszabályozását, a kisiparos-járandóságok gyors kifizetését, a kézművesi párosság hitelellátását, majd végül a mpilm&Ity munkabérek és fixirozott munkaidő-» vei kapcsolatos anomáliák megszüntetését. | \'
A nagykanizsai iparosság emlék-* iratára az ország iparossága is bizonyára felfigyel. Ugy tudjuW, hogy n legközelebbi megyegyülés már fog lalkozik a nagykanizsai és jáifási iparossági emlékiratával. .
Amerikába is küldhetnek üzeneteket a Budapesti Nemzetközi Vásár lálogatói
Szombattól kezdve már féláron lehet Budapestre utazni
Az ájirilis 2i).ón megnyíló Budaj: liestl Nemzetközi Vásár látogatói szombattól, ájirjlls 23-tól kezdve Magyarország bérmely vasúti vagy hajóállomásról félárui utazjiatnak Budajiestre. A féláru utazást és az egyéb jelentős kedvezményeket (muzeumok, fürdők, színházak, mozik*\' stb. kedvezményes jegyei) biztosító Yáaérigazolvámyt bárki válthat ma-
gának az ország bármely menetjegy irodájában és a vásár minden tb. képviselőjénél. A Vásérigazolványf ára azok részére, akik 80 kilómé, ternyire laknak Budajzesttói P 1.8t\\ azok részére, akik távolabb laknak, P 2.80 ezernélyenkint, |
Mint Budajiestrőt jefcuk, az Idei Nemzetközi Vásár látogatói nem csak Budajiest I. huUámhosz-
Városi Mozgó. k Md»n i
A Jókai filmek aranysorozatánik gyöngyszeme
Fekete Montok
A legjobb magyar színészek látékával.
Előadások kezdete hétköznapokon 8, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9-kor. Rendes helyárak.
Fürdőszoba
berendezéseket kedvező részletre legolcsóbban szállít
MENDLOVITS
szán küldhetnek hozzátartozóiknak! rádióüzoneteket, hanem — rövidhullámon — Amerikába is. A|z Amerikának szóló üzeneteket najíjzal ve. szik fei a vásár stúdiójában zsela-tinlcmezre és arról továbbítják éjfél után Amerika részére. Miáris nagyon »zkan értesítették amerikai hozzátartozóikat, hogy a vásár v.> lnmelyik napján .élőezóvpU köszöntik majd őket. (
A mult évi vésánfcun o!y nagy népszerűségié sziei-t tett, elsősorban Európának szóló h<*szuhull^j-mu rádióközveiitésl (ehetőséget most is kedve szerint igénybe leheti a nagyközönség. Mindenki maga állhat újból a mikrofon elé ( éa saját szavaival küldhet hozzátarto-zóinnk, ismerőseinek, vagy toletfc. leinek ünenictet. A 20 Bzavos üzenet éra P 1.60, a- 40 szavasé P 2.60. Azt üzenetközvetítések ideje április 29-én 16.30-16, á|>rjlis 30-án 16,16-: 16.10, a május 1-érc és 8-ára esö vasárnajiokon 9.10-9.66, 1240—14, 16.30-16.60, a többi na|xJ«m 11.16 -11.66, 13.16-14^0 és 16.80-16.40i Az Idei Budajtfsti Nemzetközi Vásár április 29-^n nyílik és május 9-én esle zárul. Féláron Budajiestru április 23-tól május 9-ig, onnan vissza jiedlg ájirilis 211-től május 16-ig kehet. | , (:)
Fekete gyémántok
A harmadik Jókai fitir. nemcsak az uj ulakon haladó magyar filzntíyártás mérföldkövét Jelenti, de uMülatást is. Mert ugy érezzük e filmsiker után a kiapadhatatlan Jókoi-kéjizeL\'t egyre gyakrabban kap majd helyet a mn-gyár filmeken. Ez egyben irodalma biztosíték is, lut ugyan a azt reméljük. Jó kezekbe kerül a Jókai mese.
A Fekete gyémántok szövevényes meséjéből csalt a vezérfonal iwiradt meg. Dicséretére az átiróknak a Jókujl ■szellem megmaradt. Az alakok vérbeli Jókai figurák minden gonoszsággal ós minden JósAggul. A mese akár mai is lehetne. Friss, lüktető, tempója ás levegője vun. A felvételek — különösen a bányajelenetek pompásak és teljes illuziólkellök. Kár rósalclozni: a film az utóbbi idők legjobb magyar Illmje. A bájos Szeloezky Zita Evi-Iája, Jávor daliás Berciid Miklósa (talán még solia nemi volt ilyen jó Jávori), de a többiek is Igazi Jókai, alakok és nagyszerű müvészekl A Vil. rosl Mozi méltó húsvéti ajándéka volt
f)z a filmi
Naftái i Április 20. szords. Kom. kat. Tivadar hv. Protestáns Tivadar, lxr. Nlzan hó 19.
Oyógyaaertárl élteti szolgálat e hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár éa a klaksnlwal gyógyszertár.
uöriördő nyitva reggel 6 órától eale < órái« (bétiő, aaerda, péntek délatáa kedden etéas aap nőknek.)
i93B\';<prlN»\'flO.
ZALAI KÖZLÖNY
Kézzel csomózott
mníynrpera
szőnyeg
legszebb húsvéti {ajándék I Most olosó|árakon vásárolhat
Schűtz-nél.
KULCStyUK, mCLiŰÍL
a pbcfl! színház
bérletére négyen pályáztak. Fodor Oszkáron. kiyül Tolnay Andor, a Kaposvár—soproni Igazgatói Kardos Géza .igazgató, a kccskentfti direktor és Óoaó Józseí volt kassai színész. A pályázat, .ügyében a i»écs4
szinfigyi bizottság ma dönt.

MEGVÁLT 2.; ■ világot Jelentő deszkáktól
Csillag. Zspzsi, a népszerű iZsakl» \'szinész-lánva. A szépen induló karrier derékbatörésének oka: — férjhez megyj Egy debreceni bankhíva-talnok veszi el a kis .Tökmagot,, aki a l>éten Mezőtúron már el is bucsu-Kott e 6zei«plxni a rivoldáktóL Az eljegyzés húsvétkor volt, az esküvő sem k<$k sokáig.
kevésbé
3 jó a következő "hírünk: Oltay \' Baba, a pécsi szinház kedvenc primadonnája váratlanul raiegl>etcge-dett. Szerepeit Váry Tusi votte át, aki egy nap alatt tanulta be a Gellérthegyi kaland szerepét. A kitűnő Kő-rössy-darab ugyanis még mindig műsoron -van. Most adták Pécsett tizenötödször, arai kétségtelen Jele a sikernél^-.
Madagaszkár magyar császárának szülőházában
Kicsiny falu a Vág völgyében: Verbó — Egyetlen nevezetessége: itt született Benyovszky Móric gróf, akit a 18. század második felében császárnak választottak meg Madagaszkár szigetén
Oy«mor- és bélba jóknál, a máj és az epeutak megbetegedéseinél reggel .felkeléskor egy pohár termé-Műlea .Ferenc Jdite!" keserűvíz kortyoaként ellogyasztva Igazán remek hashajtó. Kérdezze meg orvosát.
A ZALAI KÖZLÖNY „KERESD A BETŰT" VERSENYE
VerlW), hnsvét előtt (Copyright) A világ sorrendben negyedik szigetének, Madagaszkárnak neve egyro sűrűbben szere|»el az újságok hasábjain. Terjedelmes irikkok szólnak róla abból az alkalomból, hogy ismételten fölmerült a U»V: e szigeten kívánják némelyek lelelopiteni az Európa különbözés országaiból kivándorlásra kényszerilelt ama zsidó tömegeket, amelyok számára Palesztina talán szűk lenne. E tervnek egyaránt vannak hivői és ellen zői. Madaga^zlár nevénok felbukkanása \'újra aktuálissá teszi a sziget első európai.\'uralkodójának és legalaposabb ismerőjének, Benyovszky Móric grófnak kalandjait. Elutaztam a gróf szülőfalujába, \'Verbóra.

Mindössze egyetlen utcatábla emlékeztet Benyovszky Móritra, akinek kalandokban gazdag éleiéről könyvtárakat megtöltő kötelok számolnak be. Ez áll az utcatáblán: GRŐF BENYOVSZKY MÓRIC TP.R A tér azonban, aliova a táblákat felerősítették, semmiben senv emlékeztet a férfíura, oki a falul>an született. Méteres sár közepén rügyekbe fakadó fűzfák szomorkodnak, rokkant házak düledeznek jobbra és balra, a patak felé vezelő uton látszik még ínogma-radt része az egykori orős fabiak: meztelen, téglák maradtak meg hírmondónak abból az időből, "mikor
Benyovszky Móric gróf meglálta Isten napjának első sugarait. Ugy mondják: o helyen állott egykoron a grófi kastély, hatalmas kort vette körül. Senv-nü emlék nem maradt meg belőle a\'néhány megkopott, rőt téglán kívül. A földszintes házak, amelyekben jm-rasztok laknak most, talán egykoron niagtárákul szolgálhattak. Erre vall, liogy alacsony és rosléllyat megerősített ablakok húzódnak rajtuk végig. A parkot felszántották. Ahol kétszá* évvel ezelőtt egyenesre nyirt allésor vezetett a szökőkúthoz, ott most kenyeret adó buza terem. A szökőkutból nem hvaradt meg semmi.
Senkisem tpróféta a maga hazájában.
A legtöbb embor azt se tudja Ver-bón, liogy miért is hívják ezt a patuk mellett elfekvő sáros térséget Benyovszky Móric térnek. Azt se tudják, ki volt a gróf...
A főutcában áll egy emoletes luiz. A kapu bejárata, klusszikusan szép. A gótikusból románba szaladó méteres szélességűt nyílások következnek sorba. Ugy mesélik nekemi: valamikor régen emléktábla állott a házon ós ez adta liirül, liogy o házban szülotott u ma-dagaszkari császár. A tábla elkerült. Senki sem tudja, hol van.
Bizonyos, hogy ez a ház több száz esztendős. Renovált alakja is elárulja, hogy egykor főúri udvarház lehetett.
A plébánia hivatalban már több szerencsém van.
XV. Lajos barátja öt évvel öregitette magát...
Szemben a hires verból fordo toronnyal — szakasztott olyan a* esése ennekj mint a pisainak — áll a plébánia öieg épülete. Széles szobában találom a káplánt: Stribrany Jusztin tisztelendő urat. Azt mondja nekemi:
— Nálunk alig van adat Benyovszky Móric grófról. Annál többet láttam ellenben a póstyéni muzeumban. Ott Winter Imre gyűjteményeként — egész Benyovszky .sarok van. Ugy emlékszem, láttam a grófnak egy eredeti Juvelét is és emellett két érdekes portrélát...
Megkérdezem: megvannak-e a tizennyolcadik századból a matrikulák? Feleli: igen.
Már indul is a régi üveg".s szekrény felé.
A tavaszi nap fáradt sugarai meg-aranyozzák a feszületet az asztalán. A Madonna szobra előtt egy csokor ibolya. Öreg óra áll a falon és Írógép a sarokban.
: Disznóbőrbe kötött öreg könyvet Vesz le a káplán a polcról. Ez a név-
mutató. A «B -betűnél megtaláljuk a nevet, amelyet koresünk. Ez hírül adja. hogy .Matheus Mauritius Michael Joannes Franciscus Benyovszky. a paginan kell keresni. Ott is van.
Az utolsóelőtti név\'az oldalon. Ez a bejegyzés elmeséli nekünk, liogy iüustrlssimus Domine Colonellus Co-mes Samjuel Benyovszky et Rosa Báron -Révay fia az Ur 1746-ik esztendeiének iszeptomber huszadik napján s ü-letctt. Keresztszülők voltak Ocskay Mihály és Révay Terézia bárónő.
Maczunda Paulus volt a plébános ős ő irta bo az újszülött nevét a matrikulál>a.
Mindmegannyi életrajzál>an ezzel szemben — hónap és nap említése nélkül — a születése esztendejéül az 1741. esztendő szerepel.
A madagaszkári császár, "XV. Lajos barátja készakarva öregbitetto magát.
Talán szégyelte, liogy még csak huszonnyolc éves se volt, amikor király lett belőle. 1774 február 14-én.
Benyovszky Móric gróf emlékei között a muzeumban
<Benyovszky-sarok» ez a neve annak a pár emléknek, amelyre a pős-tyéni muzeumban akadok. Két érdekes betszfct, a verbói szülőház egy régobbi fotográfiája és a gróf egy eiedeti Jevele — ez utóbbit gyerekkorában
irta"niég az apjának — vannak ebben a sarokban. Az e^yik metszet korábbi, a imásik: a gróf éleiének végéről való. Amig az elsőn magyaros bajuszt és zsinóros dolmányt visel, addig a másikon simára beretválva az arca, bod-
Motorkerékpárok
megbízhatók éa kitartók - a legetőaebb napi strapára konstruálva I
A leghosazabb élettartam!
990.— P-tfil
18 havi részletfizetésre. Megtekinthetők :
mmm sybla
vaskereskedő, Zala—Somogym. körzet képviselőjénél
NAGYKANIZSA,
Erzsébet-tér 18.
ELADÁS\'. VI.TERÉZ KÖRÚT\' 8. IV.PROHÁSZKA OTTOKÁR UTCA\'a :
GYÁR\'BUDAPEST, XI. LENKE-UT117.
rosra fésült rizsporos haja omlik lo klasszikus homlokára. A metszetet exo-tikns tájkép disziti: magas hegyekkel szegélyezett sziget partja előtt három árbótes vitorla áll, félmeztelen vadak fogadják alázattal a vitorlásról csónakkal i érkező hóditót.
A környék krónikásai mesélni hídnak a Benyovsr&yak őseiről is.
Vitéz harcosok voltak Zsigmond király idejében Benjámin és Urbán, két testvér. Benjámüi leszármazottai leitek a Benyovszkyak, Urbáné a Ur-banovszkyak. Móric gróf husz éves korában, miután harcolt a hétéves háborúban, az oroszok ellen a lengyelekkel küzdött és Kamcsatkábá száműzték őt, miután fogságba került. Itt jolent meg éleiében a miásodik nő: a kormányzó leánya, aki fogságából mctfszalKutitotia. Ki»knk-satkai fogsága idején gondolt először Madagaszkárra. Párisba utazott és XV. Ijijostól hajót és\'katouákat ka|>ott. 28 éves nem volt még, — ő 33-nak mondta magát, amikor kikötött az álomsziget partjain.
Az álomsziget és a császára
Csodálatos sziget ez a Madagaszkár. Egész te.eg törzs lakja. Kőztük leghatalmasabb a hóvák törzse.
Ez a \'törzs nva is a lmjagyar lielyes-irás szerint ir, hiszen a madgaszkária-kat Benyovszky Móric tanította meg írásra és olvasásra.
A hóvák szakasztott ugy, mint az abessziniaiak, Sába királynétól származónak mondják magukat. A kelet minden népe niegtalálliató a szigeten. Növényzete és állatvilága egyedülálló a maga nemétx\'n. A világon Ismert félmujmok fajtájának több mint a fcíe itt él. Pillangói madárnagyságuak-ra nőnek meg és száruyuk átomtsze-rüen csillog a napvilágban. Ismeretlen fák mámoros gvümölcséről sohasem tudja az idegen: npm következik-e élvezete után örök álom. Szerény virágok, amelyek az eLső tavaszi napsugárban félve nyitják ki bimbóikat itt a Vág romantikus völgyében: itt fákká terebélyesednek.
Ismeretlen állatok hemzsegnek a folyók hullámaiban.
Az arabok igy novezik a síigctet: «Dzsesira-el-komr. — a holdsziget...
A Iwldat képzelik el olyannak, amilyen Madagaszkár.
Egy nőnek köszönhetto Benyovszky Móric gróf, hogy császárnak koronázták.
Még Mauritiusban találkozott ogy madagaszkári bennszülöttel, Susaiuiá-"ak liivták e nőt. Ugy kísérte Őt, mint az árnyék. Ez a nő hitette el a madagaszkári törzsfőkkel, hogy a magyar vitéz anyja az a madagaszkári hercegnő volt, akit a frauciák sok-sok évvel ezelőtt elhurcoltak a szigetről.
Császárrá koronázták 1771-ben. A franciák segítették hozzá...
Moghalt 1786 május 7-én. A franciák golyója ölte meg... Negyven esztendős volt.
Negyven esztendőt betöltő élete telve van romanükával.\'
Kár, hogy sjülővárosábau sttnjmji
ZALAI KÖZLÖNY.
1938..április 20
nyomát nem találtam. Mindössze egyel len hiteles sor emlékeztet rája:
Ezt is csak lupéval olvasható apró belükkel \'rótta a matrikul" megsárgult lapjára főtisztelendő Maezunda Paulus plébános ur.
Matheus Mauritius Michacl Joannes Franciscus Comes Bcnyovszky, született 1746 szeptember 20-án.

Mindössze ennyi, se több, se kevesebb, ami a madagaszkári császárról emlékül megmaradt abban a Vág völgyébe pottyant faluban, ahol 12 esztendő hijján kétszáz évvel ezelőtt, a nyárnak őszbe szaladó utolsó napján, szüret előtt és virágok nyílása után meglátta Isten világát a maga korának egyik legérdekesebb és legzaklatottabb élelü embere...
Paál Jób
Szemle a Szépművészeti Szalon tárlatán
Nagykanizsát az utóbbi években egyre ritkábban keresik fel a vidéket járó képzőművészeti tárlatok. A magyar kultúrának egyik legszebb területe zárul l>e igy lassan a nagykanizsai közönség előtt. Ha elvétve meg is jelenik egy-egy bui dai>csti műkereskedő, azok kiállításai többnyire csak az üzleti sz»m-l>ontokat tartják s/em előtt, amjkor »a jó vidékre* kirándulnak. Éppen ezért érdemei különös figyelmet Zempléni Mitrovics Viktornak, a Kanizsáról Budapestre szánriazott festőművésznek Szépművészeti Szalonja, amely húsvéthétfőn nyiltmeg Nagykanizsán, iaz Iparoskőr nagyi, termében. Nem a külsőségek, hanem\' az artisztik-s értékek kiállítása ez, amíely étmetszetben hozza a magyar piktúrának széles tsrületét, a világmárkát jelentő magyar vász. naktói a kisebb igényeket kielégítőt dc mindig becsületes művészi munkáig. Nagy skálán tanulmányozhatja itt az érdeklődő a különbözJő stílusokat, sokféle művészi meglátást, felfogást, irányt, a hatalmasan, merészen egyszerű Viasz&i-ytói a csuj>a hangu/at Olgyayjg, (a király által, megvásárolt nagyvászon pandantja rjtka ép gyönyörű !), a »forradal-már« Szabó Vladimírtól a báját sohasem veszi tő Rottmann-Mozartigt; Csók tüneményes virtuozitásától Z. Molnár friss, üde naturalizmus sáig, Rudnay Vríély, komo(r tónu^ Saitói a \'divatos, frjuncíásan köny-nyed Illenz ragyogó színeiig, Jakab, Gergely, Acs Ágoston |cözkiedvelt, finom ^(étól Nógr^dy László égő szin-bravurjáig. Szüle Péter bíüladisztikus frnélysegü, gyönyörű, vidéken még nem látott uj vásznai mellett ott vannak a fiatal, nemrégiben is díjazott Tóth B. László leheletszerű pasztelfcálmni (olajf-tem|>erák), Cserna szindus keleti tája mellett Aldor J. László tompán izzó najjos falurészlete, Komáromi Katz eredetiségében megkapó Madonnája melleit Brettschneider meleg, finom Vonalú formál. Ritkasága a tárlatnak a hírneves Garay hu-szár.képc, Zs. Burghardt zöldben villódzó vízpartja, Glntz Oszkár \'és Czencz János magasiskolát képvi-selő vásznai. Ott Látjuk a kiálíitást rendező Zempléni Mitrovics Viktor nak is két szerényen meghúzódó festményét. (Kár, hogy önmagát ennyire személytetmltette Zempléni M. Viktor lépjKín Nagykanizsán, a hol büszke örömmel kisérték figyelemmel budapesti Ineprezentativ kiállítási és kritikai Sikereit.) Papp Emiik Kézdi Kovács, Edvi Illés,
Márk Lajos, Iványi Grünwald. Viskí, Mérő István, Gyertyáéi Németh. Ber kes, Geiger, Ujváry, Kárpáthy, Hc-yor Arthur, Czene Béfla, "Lengyel Reinfuss, Reiner istvánffy Gabriella és más ismert nevű művészek egész sorja gyönyörködteti a tárlat
látogatóit. Érdekeseik Janc«k uj szemléletű tájképei. A közismert művész-nevekén kivül most induló fiatalok is szépen vannak képviselve, azonkívül a kisebbigényü lakás-disz képekbői is van minden ízlésnek megfelelő választék.
Egy félidőn át egyenrangú ellenfél volt a Zrínyi
Haladás—Zrínyi 5:1 (2:1)
* Hiába \'az cgyesülelek igyekezete, barátságos mérkőzéseknek nincs "divatja. Kanizsán. Kevés emlícr volt kíváncsi
"j^ t erre a szép és bajnoki
X mérkőzéseken sOnv látott játékra. Mert bi-ítony a Zrínyit, hogy őszinték legyünk — nagyon ré^cn láttuk ilyen szépen futballozni, mint az első félidőben. Sajnos csak az első Télidől>en, mert a másikra .kikészültek, a Zrinyi nagyjai. Kijött a Haladás nagyobb klasz-szisa és hogy 5 gólnál többet nem Rúgott , pz Gozdán remek védésénok, egynllal szeren ekéjének köszönlieli a Zrinyi.
A Haladás kezd, dc a Zrinyi diktálja per<eken át az iramot. Hibátlan szövevények önkénylclen tapsra kényszerítik a közönséget. Alig 10 porc, Csöngei, aki remekül dolgozik balszélen lő beadásszcrücn, Junker za-Varja a kapust és a labda hálób\'i jut. 0:1. A 22. percben remek Babos— Boda—Csöngei húzások a védelem sakk-matt, de Csöngei kapusba lő. A 30. i>crcbcn Szal>ó szökik (ucm bírják tartani), átível halszélre és Lovász egyenlít. Csöngei helyet csinál magának, utána hiába lő hálóba. Babos Stróbll szökté l, dc Tóth clronlja a\'\'nagy helyzetet. Csöngei nem szereti, hogy fogják, ismét balszélen van, de beadása eicdménytclcn. Az utolsó i>er-cekben a Haladás szorongat, Ix>vász tisztán .huz kapura (egy kis les), lövésébe Kárpát ugrik be, róla hálóba pattan a labda. 2 :1.
A\'második félidő a Haladásé. Pillér folyton küldi előre a csatárokat szép labdákkal. 10 perc és gól. Ixivász ivei, Németh csak a lábát teszi bele és u labda Vódhetctlenül száll a hálóba. 3:1. Alig két perc ismét a kél szélső remekel, majd -lovász bombagólt lő. 4:1. A Zrinyi védelme lemarad, sok a ^lesállás, dc a biró (határbüói segédlettel) (.jóakarattal. elnézi ezeket. Goz-
dánnak vannak nagy pillanatai. Pillér —Szabó—Gazdag gyors csereakció és Gozdán a sarokból öklöz szinte lclvctet len labdát. A 33. perben ismét nagy Helyzete van Csöngeinck, ez sem sikerül, annál jobban Szabónak a 10. percben, mert mint fergeteg száguld és hiába fut eléje Gozdán, 5 :1. Babos lő egy szabadrúgást gyönyörűen alig fölé, a Haladás szorongat, de az eredmény nem változik.
A Haladásban pajornak (kapus) az első félidőben volt komoly dolga, do csak az egy gólnál hibázott. A két hátvéd (Kclczi, Krasznai) csak a második félidőben igazolta Jó hírnevét. A fedezetsor (Tőke, Pillér, Kopfcr) legjobb\'tagja Pillér volt, szinte ragadt hozzá a labda, ahol ő volt nem igen szerepelhetett más. A két szélsőfede. zettől többel vártunk. A csatársor (Szabó, Gazdag, Halmai, Németh, Ix>-vász) legjobb lagja Szabó volt. Remek formában\'van. Utána Gazdag, különösen a második félidőben (ekkor középcsatárt játszolt) ügyeskedett, Lovászit nem nagyon tartották a Zrinyi védők, do képességéből ez mit somi >-on le. Németh összekötő játéka szép, dc Halmai klrilt ebből a sorból.
A Zrínyiben Gozdán mérkőzésről-* mérkőzésre m,cglc|>etés. Kárpát mindent meglett, amit tudott. A kis Baljós sem volt rossz. Beke szintén meg-lc|>ctés, az első félidő a gyenge Haladás eredményében ő is benno volt. Babos nagy ur volt középen, Horváth javul. A csatársorban Boda és Csöngei dicsérhetők (az első félidőben régen látott nagy munkát végeztek), a Junker okos ős ügyes játéka külön dicséretet érdemel. A két szélső (Stróbl bal, Tóth jobb) közül Stróbl volt jobb. -
A mérkőzési Szirtes vezette, • do minek kellcit neki határbíró, mikor az áll és semmit sem tesz a. j>artvonat mellett.
—k—n—l—
Legújabb rendszerű szőlő- és gyümölcsfa-permetező készülékek 22S&ÍSP\'*"\'a felelősség mellett.
Nem romlik, nem kopik, szerszám nélkül, szabad kézzel szétszedhető.
Szől% és gyümölcsfapermelezők szakszerű, pontos javítása jótállás melletL
Szeszgyári berendezések legolcsóbb árban.
Ónozésok. Autogénhegesztés. Vörösrézüstök.
Samu Lajos rézműves
Nagykanizsa Alapítási ««■ 1826. m
Raktár: Nagykanizsa, Deák-tér 12., (a felsőtempiommal szemben). Műhely: Nagykanizsa, Kőlcsey-utca U.
Ha nem jól lát,
Fenyvesi György
órát 4a ...koptlkn. mtohli
Ffl-ut 10. Dobrovici-ház.
Sntliilil inul iKijlti Ii Uuiltkl
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
NVTE II.-NZTE U. 4:2- (1:1). Vezette Valdmano. A Vasutas rsapat megérdemel len győzött, gőljait Tóth (11-esből), Gőzd (2) és Joó lőtte, mi« a Zrínyinél NtaBtb (2) volt a gólszarző. Jól játszottak: Tőrnár (a mezőny legjobbja, Gőzei, N&nPth, Braskovics, illolvc Párta és Tarótll.
Sáska kombinál—Sáska I.evcnle 4:1(1:0). Barátságos. Vezette Szollár. A bajnokjelúll nélkülözte középcsatá. rát (Szeny«) és az amatőrökkel kiegészített öreg Sáskák megérdíariolU\'ji győztek a gyenge csatárteijosilményt nyújtó fiatalok ellen. A gólokat Patvar (2), Zsunia és Pókecz, illetve Horváth IV. lőtto, az utóbbi 11-esMil.
Nemzetközi mérkőzések
Újpest—Beogradski 3:2 (2:2). Slavia—Hungária 3:1 (2:0). BSK—Hungária 2:2 (1:0). l\'jpest—Slavia 2:2 (2:1). Ferencváros—Spóra 4:1 (1:1). Csehszlovák íőisk,—Magyar főisk. 2:2 (2:1). Waiker—Ferencváros 4:2 (1:2).
SL&ZEN6ERS London
legjobb angol
tennlszütö<, labda
lerakat.
Szakszerű és gyors hurozás
Vágónál. „
Véres húsvét Keleten
Hankau, április 19 A japánok 54 repülőgépe húsvétkor bombázta Kanton városát — A repülőkről nemcsak bombákat dobtak le, hanem golyószórókkal is lőtték e várost. Egy bomba egy Iskolát robbantott fel. valamint több épületet felgvujtolt. 36 ember éleiét vesztelte, 142 — köztük 20 apáca — súlyosan megsebesült.
Később 12 gép Hankaut is bombázta, de Ilt c:ak jelentéktelen károkat okozott a bombázás.
Hűvös 1
Prognózl.: Élénk északnyugati szél, változó felhőzet, he-lyenklnt eső, a hegyeken hivas-oső, éjjel mérsékelt fagy, a nappali hó kissé emelkedik.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai meftflgyelőAllomáaa Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 árakor: + 30, ma röggel + 30, délbon + 7\'4. Csapadék: 00 %,.
1938. április 20
ZALAI K0Z1.0NY
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát síép kivitelét és olcsóságát.
Vásároljon tehát ön ls nálunk!
Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN BUTORHÁZ
6 nagy üzlet az ország különböző városaiban
NAGYKANIZSA.
Holnap délben érkezik az első fogoly-szállítmány Budapestről a nagykanizsai „rendőrségi munhatelepre"
Az Iparosok teljeaen készen átadták a megfelelően álalakitott régi törvényszék épületéi la rendőrségnek,\' nmely ttzt Vidtökl toloncligyL osztály számára bérelte kl töob esztendőre évi 12.000 |iengó bérért a Balthyány-Strattmann hercegi jót szágkormftnyzóságtól. I
Ma éjszaka érkezett ifleg Buda. pestről az őrszemélyzet első cso^ I>ort|a, 22 főnyi legénység A kanizsai rendőrök közül Is az idősebt* kipróbált embereket a holnapi nappal áthelyezik a toloncügy-osztály. hoz, a fiatalokat, nemrégen aiend-öriskoWból kikerült legénység ]>edlg ezek pótltjsára a kapitányság őrszemélyzetéhez vezénylik
Ma érkezeit Nagykanizsára Mátyásföldről Bacsó József rendőrfő-felügyelő, az uj toloncügyosztály őrszemélyzetének iwuíuicsnoku. Régji, rendőr, akit kitűnő kvalltásajml\'att helyeztek erre a fontos és felelős, ségteljes ]««ztra. Bacsó főfelügyelő n,a jelentkezett a nagykiuiiz-ai ka. pilá(iyBjágon, ahol Ulkalmunk volti veie beszélni. Megtudtuk, hogy vol-taképjwn nem is toloncügyosztály Nz uj rendőrségi intézmény, hanem .rendőrségi munkate\'ep., ahol a lartó/.latoltak és órizebe vettek dolgoznak. Kosárfonást éi egyéb munkát végeznek, e etleg nagyobb üzemekhez kiadják őket munkára, ha megfelelő őrizletról yondosko;fás történik Az uj intézmény különben is most íolakul ki. Vezetése és ir4-nyitása a nagykanizsai rendőrkai*-tánység alá tartozik, min az őr-sze-Piéiyzetl iwTíausnokl U felügyex
ieti részt Bacsó József főfelügyelő végzi. 1 | »
Holnap, szerdán délelőtt értózik az első fogolyszállltmjány, 60 férfi és 10 nő, az uj intézmény első la. kól. Utána fokozatosan érkeznek a további rabszállitmányok és az őrszemélyzet további része, amely 42 főből fog állani.
Holnap, .szerdán érkezik a jiest-vldékl kapitányig részéről Harkány főtanácsos éa Martály főtanácsos, valamint az államjépitészcUht, vatai egy mérnöke Zalaetfírszcgrólt akiknek jelenlétében nyílik meg az uj nagykanizsai .rendőrségi munka telep.. {
Ugyanc\'ak holnap érkezik egy napi tartózkodásra a kapitányság uj
vezetője, Kovács, Nagy Pál főtaná-esős Szombathelyről, hogy megte. klntse uj állomáshelyét. ,K(jváai Nagy Pál fynllis utolsó napjaiban veszi át a rendőrkapitányság vezetését. i
IsSSStí\'1*\'
— (Filléres gyors érkezik)
Április 2-1-én, vasárnap fillérei gyorsvonat érkezik Iluda-l>estiöl Nagykanizsára. A déli pályaudvarról 5 óra 45,pe.\\ kor indul és Najíy kanlzsára délelőtt 10 óra 10 perckor érkezik. Visz-szaindul Nagykanizsáról 20 óra 20 I>erckor és a Budapest déli pályaudvarra érkezik éjfélkor 0 óra 30 [Hírekor.
NŐI
kerékpár
felszerelve
92\'- P
Puch ÓM Stevr kerékpárok kedtezö részletre Emergé kill.ő gutnmi
P 4-40,
egyéb alkatrészek és kellékek Is a legolcsóbb Árban.
Brandl Sándor és Fia
Deák-tér 2. (a lelsötemplomnál). Teleion £12, Jawltó műhely.
— (Húsvéti vásár a Legényegyletben )
A Kalholikus Legényegylet ügyes ötlettel a karácsonyi vásár mintájára kétnapos húsvéti vásárt rendezett székházának nagytermében. A siker fcnlu-tatta, lvogy az ötlet életrevaló volt. Nemcsak olcsó Yásári lehetőséget, do vidámságot is nyújtott a Legényegylet vására, mert mindkét napon szintű szakadíatlanul zsúfolva volt a terem vidám fiatalokkal. Az Ízlése jen díszített sátrakban sok olcsó ajándék, móka, tánc és az úgynevezett .kert-helyiségben • frissen («apolt sör — voltak a fő vonzóerők. Különösen « délelőtti sörözésnek, no meg az esti táncnak volt nagy sikere. Az ötlet, a rendezés és kiállítás teljes dicséretet érdemel.
— (A Vegyeskar tagjainak Ügyeimébe I)
Az Irodalmi Kör Ve^ycskarának vezetősége ezúton is ké»*i az összes tagokat, hogy fontos okok miatt a mfl esti próbán feltétlenül teljes számban és pontosan jelenjenek meg. (:)
— (Szünetelnek a zenekari próbák)
Az Irodalmi Kör Zenekara próbái(t egyelő e szünetelteti. Igy további intézkedésig a zenekari próbák elmaradnak. Ma se/n lesz miár próba. (\':) i
— (Kettévágta a vonat)
A robogó vonat elé vetette magát Kaposváron Szondy József rovottmult i fiatalember, aki arról volt nevezetes, hogy szivét a jobboldalin hordta és a fogházban verseket irt az őt elítélő birólioz. Már kétsner kísérelt meg öngyilkosságot, de eddig mindig m«g-mentették, i Most a vonat derékban tel. Jesen kettévágta, azonnal meghalt.
— Bútorokban a KopStetn-CÓg vezet (
Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvexő .lx* téti feltételek mellett
ZALAI KÖZLÖNY
1988 április 20.
Cfcsvnésjjof wiííamcziban
szcfiakczTialik
— (Elevenen elégett)
tíorzalmas körülmények között sien-vedett ki Feigl Anna 12 éves ötvös-kónyl leány. A kislány ruhája a tűzhely áttüzesedett ajtajától meggyul-ladt és mire észrevették, égő fáklyaként szaladgált az udvartin. Süllel igyekeztek az összeszaladt cselédséggel a gyermek é:ő ruháiát eloltani, de mire ez sikerült, a kislány annyira összeégett, hogy nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
— (A szentsir elÖtt lopott)
fíémeth Jézscfné Inkei asszony a
kaposvári plébánia-templomban. A szentsir előtt imádkozó egyik asszony zsebéből buaott ki 15 pengőt de ész-reveuék és azonnal átadták a rendőrnek. (
— (Hirtelen halál a hegyen)
71 éves volt az öreg Horváth József n.erenyei ltegyőr, de azért szolgálatát még mándig becsülettel lát\'a cl. Az egéaz vidéken ismerték. Most az Onne. pek előtt is szokásos kórulját végezte u reá bizott szőlőhegyen. Útközben össaeeseit és meghalt. Húsvét napján arra járó emberek találtak reá. Az orvosrendőri hullaszem io agyvérzést állapított meg. A nagykanizsai kir. ügyészség megadta a temetési engedélyt.
— (Lugköves merénylet)
Tóti* Malvin — valószínűleg szerelmi bosszúból — lugkővel leöntötte Sebestyén László 36 éves kiskutasi földmüveslcgényl. A logény valószínűleg szeme-világát veszti.
— (Tragikus halál)
Batatonhtenye község bírája, Kiss Kálmán 58 éves gazda szőlőjében borozgatott, amikor rosszul le\'t, elesett, a kezében lévő hébér eltörött és gégéjébe fúródott A baleset a pince-lépcsőn történt, ugy hogy a szerencsétlen ember is legurult és fojjel egy hordónak esv« koponyaalapi törést szenvedett. Azonnal meghalt
— BntorkUllitásunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopstetn butoráruhái
Fagykárt
szenvedeti vetéseknél, veteményeknél
PETI-SO-ual
segíthet!
Besiereihető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon : tSü.
E- uiupilll «-I
"«1 • Ml)t tamtolftril I
KltmtaálaniaWI I
Legpraktikusabb ajándék
a
Városi Szeszfőzdétől
valódi régi Kajszin barack KSrte Meggy Szilvapálinka
Kapható minden szaküzletben és a lórde telepén Nagykanizsa, Báthory utca 4
Gyártmányai még: Borpárlat magaafoku Törköly- és SeprOpálinka
Nagykanizsa legyei Táros Gyflmölcsértékesltó és Központi Szeszfőzde Vállalata.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes köböl készült síremléket, ugy
ffiárváorbál, piti ós miiül
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készítek és vállalok e szakmában mindennemű UmotAl munkákat, úgymint
sírbolt, firkeret
készítését tenné* és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. 9 5
Szíves megkeresést kérve vagyok tisztelettet
Kovács József ISXSS\'
Király-utca 33 sz. Telelőn 615.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárost kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kulturál hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb házlarlási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem lobbanó, de 13,000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen klpróbá hal|a otthonábsn süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
•ÜT ^kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fff-\'ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai KözlOny olvasóinak
A lőváros\'egylk elsőrangú szállodájával, a csendes és központi lekvésü
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodAsI kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kcintortlal (hldcg-melcn folyóvíz, központi fűtés, teleion, lift 8lb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
APRÓHIRDETÉSEK
to Híilfl 60 MlUr. mlnd.n további iió 4 1111.
AmtétmKt (bérautó) uj ársmvovalaa rí-olcióbban Kaulmatta Maaóoál rendelhet?. Telefonállomás 222. 4024
Fó-ul 13 aj. a. ürávavölgyl bamutaM-Nalylata sug. l-re bérbeadó. 1092
Jóháibót való német syaraaktányr
felvessek. Bővebbet a kiadóban. 1087
l.r.HB.h BAla viaveietékszereiő műhelye It mfllzskl kereskedési cikkek leg. olcsóbb beszerzési forrása, Brztéhel-Mr 18 Kompié t U"-os fürdőkályha 120- P, komp\'.lt mosdó-berendezés 38\'— P, tompleit W. C. berendelés 52-— P, konyhai falikút 19— P, zorttáncoa acélkád, 175 hosszú. 96— P 1095
Hölgyeim 1 Vásároljunk SchOtz-ruhát/ Divatos, Ízléses, olcsó.
■ *Jérés>3 felvételik azortnsira. Fó-ul 21., hátul az advsrban, 4 ólától 3 Ijj. 1111
Oyermekazeretó bajáránlt reggeli órákra keresek. Bővebbet Buksi fodrász-
Iliidben. 1112
Ba|*r«>* azonnali belépíaael lelvéle-tlk. Kölcsey-utca 16. 1113
Fóznl tudó iMliarfai.*!.\'. sionnsl tel-veszek Deutsch tjnácná, Klrály-u.36 1114
VILLA és KERT tulajdonlók ügyeiméi felhívjuk nemesitelt pá-zsiifümag keverékeinkre, egyéb virág- és kertlmaRvalnkra.
HH8CH B BZE9Ó cégiéi
TtsiU, rendes kaJlrdnSt lelvenek Bajza-utca 2 1119
SalaaaaiaataM üilelhelylség és kocsma lakással, kertlel kiadó azonnal. Gerencsér János vendéglőjében IIJ6
Mfnde.napt leveleaéatiól 6sizegyU|t0ll él. agat, rési vagy uj tömegeket, ma-\'art és kültöldlt, feloszlatott gyüjtemé-
Ml,
_ .
nyeket bármikor megvételre keretek. Barbarlts Lajos, a Zalai KOiIOny f. szerkesztője Érdeklődni lehet telefon 78 sz. vagy személyeden mindennap d. u. 5—6 óra között.
— Saját érdekébe, és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopateln Butoráruhá* Sasi ufibator-klál-
lltiaát megtekinti, vételkényszer nélkül.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán, felelős kiadó : Zalai Károly, interurbán telefon; Nagykanizsa 78 szám
Kesztyűk
Férfi bőrkasztyO P 5.20 NŐI bőrk.aityü P 4.00 NŐI cérnakesztyű P -.98 Női salyamharlsnyák
már 1. - P-től Női dlvatkalapok
mér 4.50 P-től
Ezanklvül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Divatház
Borlky liklós-il 1,
Nyeiuat.lt a lai>ta»jéautts KósgaiJaiifi llássv^ayUi.aság kóuyruyourdájábau Najjkanináu, Faklős Ozt.lv.wW Zalni Kárvly,
18 * Évfolyam 88. szám.
Nagykanizsa, 1938 április 21 csütörtök
Ara 12 fül.
ZALAI KÖZLÖNY
S«»taa«jij é» UadóWnUI: PM ! uAm.
■Un UtMzjup délotiiL
POLITIKAI NAPILAP*
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajoa
E-lóllcrléal ára: egy híra 1 pengő 40 llllér. Sierkeailóaégi t» kiadóhivatal! leMom 11 u.
Három utolsó közérdekű kérdés
Irta: Kelemen Ferenc
Tizenegy év óta csendben, szinte - észnevétlenül, de annál ered-igényesebben működik váró-Sunkbatn a Szociális Mfcsüó hely-.
belí szervezete. A2 etaberszefreltel;
felszentelt iKipnől, a sö tjét fátyolos Missziós nővíéivk ez alatt az idő; alatt beférkőztek a város szívéből s áldásos!, önfeláldozó munkájukra szeretettel ós megértéssel gondol mindenki. Kehén ftelac\'at a mis:z|5s nővérek munkája. Valóságos »misz-szió«, mintahogy ezt oly találóan és kifejezően sugározzia ki magából a Társulat elnevezése ls. (
Ml la Imfcszló ? Küldetés tehát egyesek vagy szerveztek olyan fel-\' adata, mely gyakorlati vagy lelki problémákat a hivat&J Apostoli érzésével, az egy óni érdek, a vil%i szémpontok teljes alárendelése n.ellett iparkodik megtoldani Ifjaü misszióra csuk azok vállalkozhatnak, akikben vérré váltóik a »probléma« ereje, akik tekintetüket csak arra az/ egy pontra irányozva\'-fanatikus lé\'ekkel, fáradtság, meg-t&ll^s nélktu tőrnek a megoldás felé A ndssrjkteok csak beljefe éH-tékü munkát végezhetnek.
A SaotfflKs Misszió Tjmulat nagykanizsai szervezete itteni működébe óta százperoentcs munkát végez. i I Széles, nagy területen folyik ez a lmunka, melyet a társadalom szociális helyzetének alakulása jelö\' ki.
Évek óta egyne nagyobb feladatot keli ennek a szervezetnek vállalnia, mert az általános szociális {helyzet, sajjnos, le^yne inkább
romüik. ;
A világháborút követő gazdasági és |>énzügyi válságok, a nagy vllág-krizis, mely éveken át mint egy fergeteg söpört végig Európa és az egész viJág gazdasági életónj, szédítő szakadékokat hasított a tár-* sadalom egyes réiegei közé ós a munkanélküliség hallatlan arányú megnövelésével a végletekig fokozta a szociális nyomor és az ezzel együtt gáró társadalmi békétlenség izgalmát. I
Gyorp és határozott beamtke^ zásna volt szükség, hogy a szegények, a nyomorgók könnyeit fel. szántsuk s nyugtalan lelkjüket a k> nesz tény hit és bizakodás szellemével megtöltsük. Különösen a kis gyermekek gondozása és a szociális gondokkal küzdő társadalomban automatikusan fellépő erkölcsi jár-? vány lefékezése sürgetett állami és és társadalmi beavatkozást A tár* •sadalomra váró nagy munkát a missziós nővérek vállalták magukra. Valóban apostoli fanatizmus, ön-> feláldozó emberszeretet ós krisztusi hit kellett ehhez a társadalommentő nagy munkához. És a missziós nővérek ezt a munkát mindenfelé^, a hol tiszteletetparancsoló kék fátyolos egyenruhájukkal megjelentek,, becsületesen, maradék (nélkül elvé-
Több volt vezető román politikust lelepleznek a Codreanu-puccs bizonyítékai
Minden zökkenő nélkül történt meg a nagy tisztogatás Romániában
Bukarest, április 20 A kormány teültotta a Maníu Gyula féle volt román parasztpárt lapját. Két nap óta ez már a har. madik lapbetiltás Romániában. Mindhárom betiltott lap szélsőjobboldali volt. i
A Vasgárda letartóztatott vezér, kara még mindig fogságban van. A bizonyítékokat ma szállították fel vidékről a fővárosba. E bizonyítékok alapján rövideden elkészül a vádirat Codneanu \'és párthívei ellen. A lerhelő okmányok között több
igen érdekes levél is van. <invlyek több volt vezelő politikust is Lelep. leznek. |
A hatóságok ujabban csak any-nyit tettek hozzá az első közlésbe.?., hogyanagy tisztogatási akció minden zökkenő nélkül folyt ie és ellenállással a hatóságok sehol sem találkoztak.
Félhivatalos értesülések keringenek arról is, hogy a tegionis\'tákl szervezkedésében igen sok közalkal mázott is résztvett, frohaezek nemrég még nyilatkozatot tettek, hagy nem
tagjai semmiféle pártnak. Különö. fen sokan vannak a bukaresti villa-mostársaság alkalmazotti között. A: villamostársaság 13 villamoskalauzt azonnal elbocsá ott.
Károly király beteg
Károly kiiály influenzában meg-teíegjedett. A kedden kiadott orvosi jelen!és szerint a láz 38 fokra e*nel-kedett, az érverés, a b-<jteg általános állapota azonban kielégítő. Az uralkodónak mindenesetie egyideig ágyban kell maradnia.
Még május vége előtt meglesz az olasz-francia megegyezés
Hitler gyarmatflgyl magatartásától függ, hogy sikerül e kiépíteni a négyhatalmi egyezményt
Ixmdon, április 20 I\\)litikaí körökben nagy örömmel vélték a tegnap megindult olasz-fran-cia mcglx\'szélések hirét. Altalános vélemény, liogy a tanácskozások még május vége előtt eredményt hoznak. A kézzelfogható eredmény biztosítékának azt a kölcsönös jóakaratot látják, amely msár az első tanácskozásokon megnyilvánult.
Párisi jelentés szerint egyébként a francia államtanács ma délután tárgyal a helyzeti öl és dönt a francia kormány \'további magatartásáról.
London, április 20
Az augol-olasz fia. franciaolasz megegyezés után, mint politikai kórokion biztosra veszik, Chamberlain angol és Daladier framda miniszleicl. nökök lépéseket tesznek a német-angol illelve a német-francia kibékülés felé, helyeseblícn: megkiséillk egy német-olasz-angol-francia négyhatalmi egyezmény összehozását.
A jóakarat a német kormányl>an is .morván, a kezdeményező lépést azonban az angol és u német hatóságok egymástól várják. Számolni kell azon-
kívül Hitler elhatározásával a gyarmati kérdés ügyél>en, amely még kissé megnehezíti az egycwményes kibékülést.
Nevvyork, április 20 Koosevvelt elnök a I\'ehér Házban nagy beszédben üdvözölte a< angololasz megegyezést. Helyeselte! a békés elintézések módját és ezért helyeselte az aláirt angol-olasz megegyezést is. A beszéd vvaslűngtoni körökben nagy meglepetést keltőit. A Itculer-iroda vvaslűngtoni lovelezője szerint a l>e-széd mögött komoly politikai okok húzódnak meg.
gezték. Pedig ímtfy nehézségekkel kellett imincenkor megküzdeniük. Mindenekelőtt meg kellett szerezniük a társadalom bizalmát; majd l>edig ennek anyagi támogatását. A ki csak egyszer ls ó\'etében kénytelen volt valamilyen gyűjtési akcióval ü társadalomhoz fordulni, aa jói tudja, mit jelent ez a két feladat. • i I,
De a mi missziós nővéreink vál-Lalták ezt a hallatlan nehézsége^ mellyel csak az ő krisztusi szeietet-tci és alázattal telített szivük tudort megküzdeni.
Csodákat müveit ez a szív !
A gyermek.gondoeáP, a napközi »ty*>n fentartósa, a patronage nehéz munkája beszédes igazolása nemes missziójuknak.
Most kérő szóvai fordulnak i\\ mindenkor megértő társada\'omhoz.
Mostani helyiségük már évek óta szűknek bizonyult sokoldalú munkájuk számára, uj helyiségekről kelt goncftoís\'kpdni, ezt emelet ráépítéssel akarják megoldani. A közei tízezer pengős befektetés egy jelentékeny részét társadalmi uton kell előteremteniök. Az akció nemrég elindult nyilvánosan, a társadalmi megszervezés most van folyamatban. Mindenkire vár lebben a iriagy megmozdulásban valamilyen
szerep, mindenkinek vállalnia koljf valamilyen áldozatot! A Szent ÉV szelleme ezt a határszéli várost is nemes elhatározásokra inspirálta. A katoljkus Kulturház, a F)ogadalmi templom mellé n-lost oda áll harmadiknak a Missziós Terv ! És mi ugy érezzük, hogy ennek a városnak mind a három tervet Okvetlenül meg kell oldania, ezzei tartozik önmagának, de annak az uj erőr^ kajwtt katolikus gondolatnak is>, mely a társadalom cselekvő áldozatával \'épiti ki az uj világ szocfáÜs és vallásos rendjét... A Inyár közeledtével egyre aktuá-.. Hsabbá válik a nyaralás prob lémája. Nem kis gond. Van\' nak pénzügyi és egyéb akadályaij jvedig a probléma ma már nem C ak egyes kiválasztottakat, hanem szé\'es társadalmi rétegeket érint. A nyaralás ma már éppen olyan köz-szükséglet, mint például a fürdőszoba. A munkaviszony szabályozásáról szóló legújabb rendelet, mely intézményeden gondoskodik a fizetéses szabadságok rend(werérő^ a problémát ujabb rétegek felé kiszélesítette. Ennek a kérdésnek a megoldása : közügy s igy részben az autonomiák feladatkörébe tartozik. Hogyan ?! Ezt a problémát össze
keh kapcsolnunk a városok vei~se-nyében ma óiy fonio^ idegenforgalmi K/eni|)ontokkal. Abból kell kiindulnunk, hogy a nagy beruházási program küszöbön álló öt esztendőé alatt még a vaigydnofabb osztály tagjai sem fognak költséges kül-földi utazásokra, d\'rága nymaláSok-ra berendezkedni, ezeket gyébként is különböző intézkedések állandóan meg fogják nehezíteni, s így egyre több és több nyaraló szabad* ságidejét idebsnt az országban lesz? kénytelen eltölteni. A beto^k ter. mészetesen keresni fogják a kiváló magyar gyógyhelyeket, de az egészséges tiyaralótábor számára intézményeden gondoskodni kellene^ megfelelő csereakció révén arról; hogy évről-évre Magyarorszóigmás és más vidékével, más és más városával ismerkedjenek meg. Ma már a legtöbb vidéki város strandfürdőkkel \'és megleldő szjállodák. kai\'rendelkezik, semmi akadálya sincs tehát annak, hogy a vá\'o?ok egymás között megszervezzék eztel ket a nyaralási csereakciókat Szép do\'og \\o\'na, ha ez a kezdeményező lépés éjipen Nagykanizsáról indulna ki, mely az utóbbi években any-nyi tanújelét adta vítalitusának\', kulturális gondolkodásának, kezdeményező képességének és a városi
ZALAI KÖZLÖNY
1938. április 21.
fejlődés Modern szellemének. Ajánljuk, hogy ezt a kérdést egy sürgősen létesítendő Nyaralási Tanács végy* a kezébe...
A városok életében rendkívül nagy -
III.
fontosságú kérdés a közvilá-
gítás (kérdései, amelyhez nem csak a j>olgárs£g kényelme, hanem a vagyonbiztonság, sőt a villanyvilágítás bevezetése óta komoly gaz. dasági, ipari és közogészSégíigyi érdekek fűződnek.
A közvilágítás korszerű megoldása az első hutározsott lépés a városiasodás felé, a többi közmüvek és l>edig az utcaburkolás, viz és csa-tornakérdévek megoldása a legtöbb város fejlődésében csak jóval a közvilágilás megoldása után kerülnek napirendre. A közvilágilá; y a Jegrégibb városi közm\'ü s primőr jelentőségénél fogva minden |>olgár részérői a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. Az autonómiák egyik legfontosabb feladata éppen ezért a kifogástalanul működő és olcsó ^közvilágítás.
Városunkban ezt a feladatot évtizedeken át az időközben teljesen leállt Transdanubia malom látta e« ós pedig kifogás laüinuC A szerződés lejáriával a város vezetősége a Drávavölgyi Villamosáramszolgáita-* tó r.-t.-vei \'kötött hosszabb lejáratú szerződést, mely immár évek óta gondoskodik a város közvilágításának szerződésszerű ellátásáról. Az uj koncessziós szerződéi? komoly izgalmak között született meg s valósággal a »piros és fehér rózsa« táborára osztotta fei a közvéíe-•ményt. Az izgalmak azóta szerencsiére elültek, az áramszolgáltatásban most már semmi fennakadás nincs, csupán kisebb-nagyobb, inkább ladminisztrjációs panaszok) hallhatók elég süriin a nagyközön, ség körébői. Nem szándékozunK itt most csekkel\'foglalkozni, a konkrét panaszokat a vállalat bizonyáraese-tenkínt kivizsgálja és megnyugtató módon elintézi, egyet azonban kénytelenek vagyunk itt a nyilvánosság előtt is szóválenni: az áramfogyasztás leolvasása és a Számlák kézbesítése nem1 történik meg rendszere-sen. Az utóbbi időkben ismételten Is megtörtét, hogy a fogyasztókö. zönség csak minden második hónapban kapta meg a villanyszámlát. A fogyasztó nagy része a fixfi-zetésü rétegekből áll, ezeknél a pénzügyi háztartási a havlonkint visszatérő kiadások \'rendszere jellemzi, nem közömbös tehát Számukba, hogy a villanyszámla, mely jelentékeny havi terhet jelent, rendszeresen befute vagy sem, de fontos ez minden fogyasztónál \' már csak a havi nendszenes összehasonlítások szempontjából is. Épp ezért vissza kell térnünk a hó első najx jalra eső számtakézbesitésfckra\\még ha ez bármily adminijsztrációí nehézséggel járna is. i
A rendszenes számía kézbesítés feltétlenül közügy, amelyhez a fogyasztónak joga van ragaszkodna I
A közérdekű kérdések sorozatát ezzel egyelőre lezártuk. Tizenkét közérdekű kérdéssel foglalkoztunk., az az érzésünk, hogy eáekkei a vá^ rosl polgárság és napjaink több komoly és feltétlenül megoldásra váró problémáját vittük a közvélemény nyilvánossága élé. Érdeklődéssel vár fuk, hogy micsoda sors vár ezekre a problémákra, a városi iktatóhíva-íal egyszerű aktaszáma, vagy pedig komoly és gyors megoldás, melyet a* Uj Idők saelleme, minden közérdekű ügyben aréiyeeen sürget ? !
A ma égető kérdéseire ad mindenkinek feleletet a Nemzeti Egység vasárnapi nagy-gyülése
Halla államtitkár, a főispán és képviselők egész sora érkezik Nagykanizsára
. t . Történelmi levegőjű * \'J*\' van a napjainknak tij^VAMJtt A küJfpolitAka poond-gj^jJB^** jön a halalmi átren-VtüJk\' deZődés sorsdöntő le-jezetét éljük. A belpolitika tele van nagy kérdések feszítőerejével. A kérdések tömkeleg© merül fel a sok tekintetben tájékozatlan vidéki tömegek előtt. Nagy jelentőségű lesz tehát a Nemzeti Egység Páirtj&nak nagykanizsai nagy-gyü!é>e, amely április 21-én, vasárnap délulán 3 órakor Kiska-nizsán, az Olvasókörben, 1 órakor pedig Nagykanizsán az Iparoskör nagytermében lesz.
Mint már jfclentettük, Halla Aurél államtitkár érkezik ezekre a gyülé. sekne Nagykanizsára. Vele érkezik vitéz gróf Teleki Béla főispán, vitéz Tabajdy Kálmján vármegyei
NEP-etaök, Megay-Meissner, Petőinek, Drózdy, Huszovszky, vitéz ár. vátfaivl Nagy, vitéz Biró György, Nagy István, Végváry József, stb. országgyűlési képviselők.
A ma nagy problémái mind sorra kerülnek a szónokok beszédeiben^ ugy hogy az érdeklődés előreláthatólag minden eddigi hasonlónál tömegesebb lesz. Ez természetes is. A magyaíjságnak soha még ennyire nem volt szüksége a józan öntudatára, mint most. Ehhez j>edig a kérdésekben való tájékozódottság kell. Nagy szofgá|atot tesz tehát a Nem. zeli Egység Pártjának nagykanizsai szervezett^ amikor élén Szftibó: Győző elnökkel, megszervezi a vasárnapi nagy-gyűlést, amely egyben a párt zalavármegyei nafjyválaszt-mányának ülése ls lesz. i
Hegtörtónt a tervezett Csengery-atl vasat! aluljáró első helyszíni szemlóje
Régi kívánság Nagykanizsán, hogy a város legforgalmasabb utvonalait három helyen átmetsző vasúti átjárásokat rendezzék. Mindegyik Ilyen \'átjárónál történtek már szerencsétlenségek, amelyeknek emléke e kérdések állandó felkiáltójele. A Horthy Mikós uti és a klskanizsai átjárás ügyében tervek még a vároS rendezési tervezetben ~ vannak. Konkrét lépések eddig csak aCsen-gery-uti aluljáró ügyébpn történtek. A város még tavaly felvettiq ebben az ügyiben az érintkezést a MAV igazgatóságával, ahol nem is
zárkóztak ei a várossal együttes megoldástól. Most érett meg a dolog annyira, hogy a Csengery-uti aluljáró kérdésében megtartották az eiső\' helyszíni szemlét. A bizottságban részt vettek a város> a vár> megye képviselői, a MA ^.igazgatóságának kiküldöttje ós műszaki szakemberek. A bizottság egyhangúlag megállapította, hogy az aluljáró megépítése szükséges és most már eme határozat alapján indulnak meg a kivitelre vonatkozó részletes tárgyalások a vános és a/vasut között.
Az Inkognitót nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden" héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Berény József Fő-ut 3. Osterer Károly Csengery-ut 113.
Az utóbbi idők legszenzációsabb francia filmje az „Inkognitó", amely izgaimasságában, finom pikantériájában, nagyszerű művészetében még az .örvényt" is felülmúlja. Szerdán és csütörtökön mutalja be a Városi Mozgó.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztő-, ségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön I
Flers és Caillavet felülmúlhatatlan vígjátéka:
INKOGNITÓ
Főszereplők: Otby Morlay, Elvire Popesco, Viktor Francén és Raimu. — A francia esprit legigazabb megnyilvánulása.
Fényes kiaéró műsor.
Híradók.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 Arakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9-kor. 5 Arakor filléres helyárak
la szerdán még a Nép Hozgóban
Fekete siténuíiitoic
Hibás a vízvezetéke?
Hívja
Mendlovitsot
Telefon 271.
Csütörtök
BUDAPEST I. G.45 Torna. — ( l.imi hanglemezek.
— 10 Hírek. _ 10.20 Felolvasás. -10.15 I)r. Hlhmer László előadása.
— 12.05 Bonkowska Agnei ós Málty Győző énnekelnok. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjdrásjWentés. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14 35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának Ismertetése. — 15 Arfolyamhiiek. 1(1.15 Nádal I>AI előadási. _ 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Kosztolányi Dezsőnó előadása.
— 17.30 Az Ojierttházl zenekar. -18 Dr. Arkay Feienr előadása. — 18.45 I)r. l\'rbányi Jenő előadása — U19 Kurina Slnii cigányzenekara, ltácz Aladár clinbalmbzik, Szijj Délies tárogalúzik. — 20 .Karolina, vagy: Egy szerencsés flótás.. Komédia 1 Játékban. - 20.40 Hirek. - 21.15 Dohnányi Ernő XV. Beethoven (befejező) estje. — 22 Idfljárá^je\'entés.
— 22.05 Táncle.nCzok. — 23.15 Mursl Elek cigányzenekara. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST II.
18.45 Kurina Süni t lányzenekara.
— 10 Angol uyelvoktatáa. — 19.30 Monoki Mária előadása. 20 Jnri Morfessl orosz tenorista énekel. — 21 Hanglemezek.
BfiCS. _ _________
12 Bádlótenekar\' Frankfurtból. — 14.15 Vidám zene. — 10 DOutschland-tender.
18 I,oe\\rti-baUadák lemezokeo. — 20 Dalos-zenés tarka osl. — 22.40 Stuttgart.
Szenvedő beteg asszonyok gyakran már egy kis pohár letmészeles .Ferenc JAzaet" keserdvüzel is nagyon könnyű, lágy béUtlmaléil érhetnek el, ami igen tok esetben rendkívül jótékony hatással vsa a beteg szemekre. — Ktrdtzi* meg orvosát.
\\Q<3
Esőt
Prognózis : Északi szál, változó felhőzet, egye* helyeken eső, magas helyeken hő, a nyugati megyékben éjjel fagy.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megtlgyelőAlloinása Jelenti t
Hőmérséklet tegnap eeta 9 érakor : + 2-8, ma reggel+0 2, délben + 180. eaapadék: 00%.
Naptár, Április 21. caMOftt Kom. kat. P. Konrád Proteaténa, Anzelm. Izr. Nizan bó 20.
OyóffyazertArl éjjeli ézolgAtal e hé végéig a Merkiy-Beiua gyógyszertár éa a klskanlsaal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden eiéas nap nőknek.)
1938\' ipíllti 21.
ZALAI KÖZLÖNY
HŰLLJÓB WQKttMbnt
10
(Copyright)
Vetsera Heléna báróné emlékirata első mondatátél az utolsóig: vádirat Urisch-Waliersoc Mária grófné ellon. A grófné még któa is él. Ott lakik, labová a mayerlingi tragédiát megelőző napon utazott el Bécsből: Pardnbitz melleit. A birtokán. Két éve sincs annak, hogy megirta ős kiudta memoár jait. E memoárokban védekezni akar n vádak ellen, de ugy védekezik, mint minden bűnös: maga is támad. Erzsébet annak idején Vetsera Helénának adott igazat és a mayerlingi tragédia után Larisch grófné egyet, len egyszer lépte csak át n bécsi Burg küszöbét azon a napon, amikor pénzért eladta Ferenc Józsefnek Erzsébet szerelmes leveleit..
Larisch Mária engem a kárhozatba kerget...
E drámai szavakkal végződik a 17 éves Vetsera Máriának barátnőjéhez irt egyik levele.
Ki ez a larisch! grófné?
Erzsébet királyné legidősebb bátyjának, Lajos bajor hercegnek a leánya.
Lajos, mint .általában minden Wittelsbach, különc ember volt és külőncsége sokszor az abnormitás határán járt. Egy szép napon azzal lepto meg a famíliáját, hogy megházasodik. Minden fenyegetés ellenére oltárhoz vezette München legszebb szi-
őszinte portré Larisch Máriáról
nésznőjét, a szigorúan polgári származású Mendel Henriettet. A bajor udvar kénytelen volt c házasságba beleegyezni és a bajor király tiz nap. fcjal a házasságkötés előtt Mendel Henriettet bárói rangra emelte és a születendő gyermekek szálmára a WaHersce neveti állapította meg. Lajos elvonulva az udvartól, birtokán élt tovább. Egy évvel a házasságkötés után született meg Mária, aki az anyakönyvben a báró Wallersec Mária nevet kapta.
Erzsébet leveleiből tudjuk, hogy Lajos leánya csodálatosan szép volt. Akárcsak az anyja. Az udvarhoz nem volt lejárása, Mendel Henriettet nem tűrték meg Münchenben, Lajos azonban ezzel kevesot törődött.
Erzsébet nyolc éves korában ismerte meg bátyjának leányát, ö maga meséli el, hogy Münchenben járva, kikocsizott Garatshausenbe, ahol Mária mezítláb, piszkosan és rongyos szoknyában a kertben öntözte a virágágyakat. Amikor Erzsébet a parkba léiX\'tt, a kislány eldobta az öntözőkannát és minden etikett ellenére nyakába ugrott a nagynénjének, valósággal összema-szatolta az arcát. Erzsébetnek tetszett ez a természetes vadság és különösen az imponált neki, hogy a kis Mária szőrén ülte meg a lovat s néha naponta többszőr is a parasztoktól kölcsönkért lovakon vágtatott be Münchenbe, liogy végignézze valamelyik vándorcirkusz előadását.
A bajor hamupipőke ós a Habsburg-etikett
A romantikus Erzsébet afféle Ha-muplpőkének nézte a baronesst és minden bizonnyal azzal a tudat alatti titkos céllal, hogy a spanyol etiketthez ragaszkodó bécsi udvart ós anyósát, Zsófia főhercegnőt boszantsa, meg hívta Lajost, feleségével és leányával együtt az udvarhoz. Szegény Mendel Henriette bármennyire igyekezett Is, nem tudott -ugy viselkedni, ahoföwi azt a Habsburgok etikettje előirja, Erzsébet viszont szívből nevetett azon, hogy az egykori színésznő baklövései vérig bosszantják az udvari embereket.
Mária, aki két évvel volt fiatalabb Rudolfnál, ennek állandó játszótársává vált. Mindejjeaetnc csak olyan időben, amikor Erzsébet is az udvarnál tartózkodott, mert különösen Rudolf nevelői — felsőbb parancsra — szigorúan ügyeltek arra, hogy a kellemetlen rokon minél kevesebb időt töltsön a monarchia trónjának örökösével.
lUidolf nem szerette Máriát
Mint gyermek se játszott szivesen vele a gödöllői parkban, ha tehetto elszaladt. Az anyjának azt mondta egyszer: Nem tudja mi az oka, hogy ellenszenvet érez Mária iránt, lehet, hogy a leány ezt nem is érdemii meg, ő azonban ne*n« tehet róla, gyakran nem tudja szivelni. Festetics grófnő feljegyzi naplójában, amelyet Festetics herceg keszthelyi kastélya őriz, hogy cWallersee Mária gyönyörű nő, ragyogó szépség. Van benne valami, ami feletto antipatikussá leszi. Hu megkérdeznék tőlem! mi az, nein tudnék feleletet adni o kérdésre. Csak egy belső érzés súgja nekem, hogy pz a fl|ltal lány a lelke mélyén gonosz és álnok. Talán örökölte az anyja színésznői tehetségét és Őzt meg akarja játszani az életben is..\'..
Festetics Mária grófnőnek minden bizonnyal i#aza volt: a császárné ku-zinja az életben Is komédiát játszott és Vetsera Heléna erről a komédiáról megrázó szavakban mond Ítéletet.
Három hátasság: gróf — színész
farmer
Van olyan vélemény is — ezzel azonban inkább csak ponyvaregények fejezeteiben találkoilhatunk, — hogy Rudolfnak lés WoJksrsee Máriának szorosabb kapcsolatai lehettek egymás-sal. Tárgyi bizonyíték erre nincs. Wallersoc Mária fiatalon ment férjhez <és kiházasltásáról Erxaébet király, né gondoskodott, ő adta a hozományt és ő rendelte meg kuzinja kelengyéjét. 1877-ben, 17 éves korában Larisch Henrik gróf vezette oltárhoz Bócsl>en a l>aroncsst. A házasság nem volt boldog. Udvari körökben sok gáláns históriát imeséltek a fiatal grófnőről. Mint fiatal asszony — most axár mint grófné — a férje Pardubitz melletti kastélyában tartózkodott, gyakran jött azonban Bécsbe 4» Erzsébet szívesen barátkozott vtdo továbbra is. A szerencsétlen házasság, legalább is formailag majdnem 20 érig tartott, Er-
zsébet halála után a házasfelek elváltak egymástól és Larisch Máriának ismét kapcsolata támpdt a színházzal. Brück Ottó bajor operaénekes felesége lett. A kettejük barátsága régibb keletű volt. Ez a házasság nem tartott sokáig, a grófnő azon a pénzen, mit Ferenc Józseftől kapott Erzsébet halála után, a császárné rábízott leveleinek átadásáért, Amerikába ment, liogy uj életet kezdjen. Itt megismerkedett egy farmerrel, elvált Brücktől és a farmer felesége lett. A bécsi udvar fényéhez szokott dámának azonban nem tetszett a fanmfcrek egyszerű élete, hamarosan ott hagyta harmadik urát is és visszajött Európába.
Ma 78 éves, gondok nélkül 61, mert
egykori tekintélyes vagyonából sikerült megmenteni annyit, hogy biztosítsa öregségének idejét.
Rudolf egy másik szerelmével is öngyilkos akart lenni
ötven eszloudő távlatából meg lehet állapítani azt, hogy az udvari életbe csöppent Wallersec baroness lépten-nyomon tapasztalhatta ellenszenvét azoknak, akik Erzsébetet és Rudolfot körülvették. Az udvar életébon állaw-dóan folyó intrikák a maga szemleivek látta és tudta, hogy előbb utóbb ez az Intrika visszakergeti Őt Garatshausenbe, ahol mezítláb újra öntözheti apja kastélyának parkjában a virágágyakat. Wallersec Máriának nem volt kedve ehhez és bizonyára ugy gondolkozott, hogy legkönnyebben akkor juthat Rudolf kegyeiig, ha hölgyismeretségeket szerez a házasságában csalódott és önmagával is meghasonlott Rudolfnak. Nem a szerencsétlen Vetsera Mária volt az első — mindenesetre azonban az utolsó, — akit Larisch grófnő, Erzsébet kuzinja ós Rudolf unokatestvére a Burg titkos lépcsőfeljáratánál felvezetett a trónörökös legénylakásába.
Hiszen Bécsben mindenki tudta, hogy Rudolf Larisch Márián keresztül küldött utasításokat Bratfiscbnak, »kl a gáláns kalandok hölgyeit szokta lefüggönyözött, csukott fiakkerbon Rudolfhoz szállítani.
Egy megtörtént eseményről soha-sem lehet megállapítani teljes bizonyossággal, hogy nem történt volna meg akkor, ha a körülmények másként alakulnak. Rudolfról tudjuk, hogy a Wittelabachok szertelenségét és tudjuk róla azt is, hogy már Mayerling előtt foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Vannak olyan feljegyzések is, liogy egy másik nő társaságában akart megválni az élettől és ez a másik nő sikoltozva ós kétségbeesetten rohant ki a szobájából, mielőtt eldördülhetett volna a fegyver. Lehet, nincs kizárva, hogy Rudolf élete nem ér véget természetes módon akkor se»nf, lm 1889 január 28-án nem indul el vágtatva a Brat-fisch kocsija Mayerling felé. Bizonyos azonban, hogy a 17 éves Vetsera Mária nem lett volna a havas januári napon Rudolfnak társa a halálban, ha november 5-én Larisch Mária n<*nl kiséri őt sötét folyosókon át Rudolfhoz, a bécsi Burgba...
Május 2s Kodály-est!
A Zrinyi Irodalmi ős Művészeti Kör annyi dicsőséget szerzett aranyérmes Vegyeskara ezúttal itthon mutatta be tudását. Májua 2-£n la "Vftrosi Színházban KJodáTy estet rendez, amelyen a ipai magyar kórusirodalom\' legszebb és legművészibb termékeit mutatja hfc Nagykanizsa közönségének. Az est bevétele az idei dalosversenyen való részvételt teszi m\'ajd lehetővé, ahol előreláthatólag ujabb dicsőséget fog szerezni e kitűnő Vegyeskar Nagykanizsának. \' | (:)
— BntorkUlUtásonk«t tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Köpetein butorárbház.
Városi Moig6
Szerda-csütörtök
A legszellemesebb, a legcslklandósabb, a legfranclább és a legmuUttatóbb
szatirikus
francia vígjáték.
A sikamlós vígjátékok
két világhírű művészének
francia mesteriróknak legsikerültebb remekmüve:
A francia színészgárda első garnitúrája a főszerepekben:
Gabf Morley Elvire Popesco is MIMU.
Fényes feisérö műsor. Híradó
Előadások 5, 7 és 9-kor
Az ő órai előadások filléresek I
ZALAI KOZLONYI
Katonai forradalom Hondurasban
London, április 20 Mint jelentik, Hondorásban kato-nal forradalom \'tört ki. A forradalmáruk megszállták a laktanyákat; a hatalom részben már keziikbq került. A részletek még hiányzanak.
Hitler 49 éves
Iierlln, április 20 F.Rész Németország ünnepli ma vezéréi és kancellárját, lliller ugyanis ma ünnepli 411. születésnapját. Az ötvenedik évbe lé| ő Fübrert a kancellári palota elölt már tegnaj, este sok-ezernyi lelkes tilntotő éltette. Cjfél tájban Hitler megjelent a palota erkélyén, köszöntötte a né|>et, majd fogadta az asszonyokat é.s leáuyojkat. Tftbbczor berlini asszony jelent meg nála, valamennyi virágcsokrot nvuj-tott át neki.
Fellángollak a harcok Keleten
[ Toklo, április 20 A távol keleti harcok Isméi fellángoltak. A japán csapatok heves tfu zérségl és bombatüz után elfoglal: ták Llngvint. Az erődöket a repülő? góplámadás során mind fellobban, tották. A kínaiak \\Teszlesége 20.000 fó. A jajiánok 200 halottat resztet.\' tek.
Felkérjük áramfogyasztóinkat, hogy kSltSzkBdéa esetén annak Időpontját Sugárul S. alatti üzlethelyiségünkben az üzlell órák alatt bejelenteni szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos árammérS-szo-reléseket ideiében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elö.
Husz vörös tábornokot kivégeztek Barcelonában
Baroelona, április 20 A nemzeti esajiatok folytatják; északon és délen ^lőnenyomuláfiuj kat. A földközi-tengeri ]«Krt^l/i,» napról.napra szélesitik.
Baroelcóiában a helyzet ncményv-len. A vörös kormány 20 látonuH kot kivégeztetett, ókét okolva a kudarcokért.
Letétbe kell helyezni a Schillinget
Budapest, április 20 A Magyar Nemzeti Bank közli: Mindazok, akiknek Schilling van birtokukban, csütörtök dili 12 óráig valamelyik pénzintézetnél helyezzék lo-tétbe. A tárgyalások folynak n német hatóságokkal és amc„nyil>ch sikerül a Magyarországon közkéjen lévő Schillingek pengőbe való átszáinolása, csak Is á letétbe helyvzett Schillingek válthatók át.
— Tekintse meg a Köpetein Bútor* áruház Állandó butorkléllltAsAt Izléw* és olo é bútorokat kedvező fizetési fel-telekkellé vAsAroIbat
Asszonyom, a férjét is hozza el a moziba /
Tolnay Andor lesz a Pécs-kanizsai színigazgató
Pécs, április 20 Pécs város törvényható ági bizottságának szinügyl albizottsága Makay István polgármester elnök, lésével kedden délután fogJa\'krzíott azzai a kérdéssel, hogy a pécsi Nemzeti Színház mos lejáró bérletét kinek javasolja odaadni az el-
következő három szlniévadra. Hosz-szabb vila után a polgármester sza-< vázádra lette fel á kérdést. A szavazás eredményeként a szlnügyi albizottság 7 szavazattal 5 ellenében a törvényhatósági bi dtt.\'ágnak TolH nay Andor (megbi/jatáf&t fogja javasolni. j

LETARTÓZTATTÁK Szombathelyen Mayer Mihály nyilasvezér szerelőt, mert kirakatában lázitó tartabivu kéi>c-ket és felírásokat helyezett cl.
AGYONLŐTTÉK Ktyek községlH\'n a leventék lőgyakorlatán Patula Ferenc 12 éves leventét, Egy véletlenül elsült fenyver okozta halálát.
LEÉGETT 30 ház az elmúlt hété,, a győrmegyei Kóny községben 90.000 pengő kárértékben. Most elfogták Kúszás András gazdát, beismerte a gtfuj-togatást, letartóztatták.
BÖSZÖRMÉNY Zoltán, akit, állam-fel forgatás kisérlete miatt •> évi és két hónapi [egyházra Ítéltek, letartóztatása előtt Bécsi)© szökött.
DEGRELLE Leon, a belga rexisták vezére több napig Budapesten volt.
HAVAZOTT jetidé,, délben Somogy-ban és Székesfehérvár környékén is.
RÁLŐTTEK tegnap^ este a szobi vonatra Dunakeszi környékén. A golyó Kittonbergcr Kálmán Afrika-kutató irót találta. Állapota nem súlyos.
MEGHALT Stampfel Károly, Jókai egykori kiudója Pozsonyban. 90 éves volt.
I « -XAAÁAA !
BEZÚZTAK a prágai néniét követség tanácsosának ablakát, min alatt a lakásban estély volt. A! külügyminisztérium kifejezte sajnálkozást. . |
OTTÓ királyfi ellen a német htva-J talos lap mai száma körözőlevelel\' közöl egy 1930-ban elkövetett állítólagos hazaárulás gyanúja miatt.
A PAPA április 30ián utazik Castei Göndolfoba, nyári tartózkoü dási helyére. ; r
TITULESCU volt román külügyminiszter — a király kegyencnöjé-tnek\', Lui>escunéníak közb|sfyárá.sár» — állítólag újból szerepet vá^al a román kü^>olitikában.
SZTÁLIN ujabb hét vörös táW>r-nokot végeztetett ki.
FELROBBANT laz oljaswszág/ Bellana határában egy háborúiul maradt ágyúlövedék. Hét gyermeK mégha ft. [ <
KISIKLATTAK íaz aljgiri gyorsvo-natot: 5 halott, U súlyos sebesült.
TAVASZI UCHTMANN
CIPŐUJDONSÁGOK
RITTERNÉL.
1938. április 21
A genfi Tót Tanics
Megrendítő kiáltvánnyal fordult a magyar nemzeti társadalomhoz. Azt kérik1, hogy állítsa vissza a magyar! társadalom a magyiar—tót életközösséget, mert megdönthetetlen a tót hép hite, hogy »extna Hungáriám\' non est vita«. I
Husz esztendeije (élnek tót tesU véreink a c*eh oroszlán »védő karmai* alatt. Husz óv alatt csonkára szabdalt magyar hazánk sok megalázást volt kénytelen eltűrni. Husz év óta a szük !mugyar határok közt egyáltalán nem rózsás az élet. És ők. a »felszabaditottak«, mégis_ ide kiviánkoznak vissza ; a magyar "életközösség tagjainak érzik magukat; a szentistváni birodalom gondolatáról nem mondtak le és mai helyze. tűket r.em ismerik el igazságosnak, sem véglegesnek.
A világ lelkiisirieneíc szólalt meg a Tót Tanács kiáltványában. Az ébredező lelkiismeret^ amelytnfik a trianoni bünvád alatt roskadozó építménye, a mai Középeurópa, eresztékeiben recseg-ropog.
Hajnalodik...
Szálápolás?
LYSOFORM fogkrémmel és szájvízzel megbízható, kitűnő éa olcsó.
— (Áthelyezés)
A Magyar Nemzeti Bank budapesti központja Kovács Lórántot, a nagykanizsai fiók tisztviselőjét Budapestro helyez le. Helyére Budapestről Ányos Henrik dr.-t helyezték Nagykanizsára, aki tegnap már át is vette munkakörét.
— (A tankerületi főigazgató
Nagykanizsán)
Liber Béla kir. tankerületi főigazgató Nagykanizsára érkezett hivatalos Iskolalátogatásokra.
— (Húsvéti forgalom a Balatonon)
A húsvéti ünnepek már sok idegent vonzottak a Balatonra. Különösen a zalai Balatonpart fürdői voltak népesek. Füreden üunepelt Hóman Bálint kultuszminiszter és Rcnnényi-Schtneller Lajos i>énzügymmiszter, Ugrón Gábor és Pesthy Pál volt miniszterek, Horváth és Stolba államtitkárok, több egyetemi tauár, főispán, miniszteri táti úcsos és számosan mások.
— (Kanizsai vasutas lett a kenderesl állomásfőnök)
A kormányzó birtoka és otthona Kenderes, uj vasúti állomásfőnökót kapott egy nagykanizsai vasutas személyében. A MÁV igazgatósága Varga Károly főtisztet, aki a nagykanizsai MÁV-nál oktatótiszt volt, Kenderes ál-lomásrőnnökévé nevezte ki. Varga rövidesen elfoglalja uj állomáshelyét.
= Inkognitó — sikamlós!
— Kevesebb rókát kell
csináltatni, ha a szövőt szingyapju-ból készült, mert «« évekig tart ős nündig szép. Csak a szövet csináló}* fudja garantálni, . hogy a szövetben csak természetes szingyapjú van. A magyar uricsaládok részérő évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként ls elsőkézbül a Trunkhahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták költség-és kötelezettségűiéntes elküldését. Nem fog csalódni, hanon* évekre szóló megtakarítást ér el. A kollekcióban rengeteg elismerést u olvashat.
1938. áprlUi 21
ZALAI KÖZLÖNY
Hosszú Idö óta fehvö betegek .Ferenc József" keserflvizct nagyon jzivesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását áHalino?an dicsérik. Kérdezze meg orvosát.
— (öt napos missziót)
tartott P. dr. Horváth Athanáz u soniogymiegyei kis Teleki községben. Ember emlékezet óta nem volt misz-szió a községben, szentmise is ritkán. Érthető, hogy a falu apraja-nagyja sirva búcsúzott a lelkiatyától. Tanulni lehet ettől a kis vegyesvallásu községtől. A ykatholikusok és reformátusok n legnagyobb megértésben és békes-ségben élnek egymással. Az alig liar-minc/és néhány leventéje q községnek teljesen\'saját szorgalmából és áldozatkészségből gyönyörű levcntootthont épített. Minden munkát maguk végeztek teljesen ingyen. Tihanyi István nyug. áll. igazgató, jelenlegi róm. katli kántor becsületes kulturmunkát yó-gez. Ingyen vezeti az ovodát, olvasókórt, dalárdát, népkönyvtárt lélesit. Sok üdvös elgondolásának és kezde-ményességének, sajnos, a mbstolia unyagi körülmények szabnak határt.
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai tüdőbeteg-gondozója áldása a szegény betegeknek. A lelkes liólgygárda, élóa kövesdi Boér Gusz-távné elnőkasszonnyal, értékes nemzetmentő ttttmkát végzett. Sok azokoak: a szánja akiket évente részint pénzsegélyben, részint tej vagy egyéb élelmiszer segélyben részesiteuek. A tüdőbeteg-gondozó húsvétra az arra rászorult betegeket liszt és cukor adományokban részesítette, amit a lelkes hölgyek ózv. dr. Szabó Zsigmondné vezetése alatt osztottak ki a szegény betegeknek.
— (Junlus 5-én lesz)
az a nagyszabású, fővárosi és helyi programmal rendezendő hangverseny Nagykanizsán, amelyet a Dunántúli Közművelődési Egyesíilet rendez s amelyet o nagykanizsai egyházközség május 8-iki hangversenye miatt halasztottak ejy hóuappal későbbre. (:)
= Inkognltó — szellemes l
FÉRFI SPORT ING
P 2*50
EHREBSTEIMMÉL.
— (Klskanlzsal színpad: Isten Dalosai)
P.\' Hédly Jeromos színmüve már Ismert Kanizsán. Az őszirózsás forradalom és az 1919. vörös borzalmuk emlékei elevenednek ml "g a műben, mely gondos kézzel a szin|>adi technikának megfelelően készült. A kolduló barátok imádságos ós emibcrsze-re\'ő lelkülete, a ferences szellem van megörökitve igazi vallásos tendenciákkal. Zsúfolt ház volt Kiskanizsán a Polgári Olvasókórben, ahol a Kath. Ifjúsági Egyesület ügyes szereplőgárdája érdemelte ki a közönség ünneplését és tapsait. A P. Bernát szerepét maga a kiskanizs&i ferences hitoktató, P. Andreska pellcián játszotta olyan természetesen, hogy az maga sikert jelentett a darabnak. A két cigány, Németh Jóska és Kocsis Antal voltak a közönség kedvencei. A Győ"i szerepében Dolmányos Autal és Auróra, Kovács Jolánka külön dicséretet kapnak. Jók voltak még: Kocsis György a Sándor bácsi, Hregovics Juliska a Kati néni, Timár Erzsi a Panna, Her-czeg (József a fí5 Inagy, Kovács Győ. re János a jeg^o, Csibina György a I»aU, Falls Józser a Magyari, Németh Annuska a Valérit^ Plander Annuska a Margit, Godina Bözsi « Bózsi, Imrei József a Jakabfalvy, Kovács peri a Bandi, Sifter József a dr. BaUó, Horváth Bódi a népbiztos és Polay Ferenc, a Végvári szerc|>ében. Az ügyes rendezés Imrei József mimikája. Előadás után luuigulatos táncmulatság volt a kiskanLoMü\' fiatalság szine-javának részételével.
IparoshösOk emléktáblájának leleplezése
A "nagykanizsai iparosság najy há\'á át és kegyeletét rótta le a háborúban hősi halált halt derék társai iránt, amikor székházában emlékmüvet állított és azon megörökítette az ijxaros.hősök heveit. Az emlékmű ünnepélyes leleplezése ^•I-étn, vasárnap délelőtt fél 11 órakor íesz az Iparosszékházban, a melyre az elnökség ezúton hívja meg az összes hatóságok, testüloiek. Inié/mények és iskolák képviselőit, az iparosságot éi azok barátait.
_ (0
— (Műsoros tea a Missziósházban)
Április 123-án, szombaton o.t; 7 órakor a Missziósházban a S?e ít Ilona Lehiyklub műsoros tea-estét rendez az átme.ieti otthon céljaira. A rendezőség olyan műsort állított össze, amely ismét méltó a Leányklubhoz. Mindé ;ki kellemeson fog szórakozni. Előre is fclldvjuk a város közönségé, nek figyelmét a s\'ombaü tea-estre. (:)
= Inkognltó — francia I
Tenniszüt6k
P 8.10 tői nagy választikbin.
Legjobb huxoxá* 1 R
Vágó Endre illatszertárában.
— (Számlabélyek a szegények javára)
A kormány a kettős szentévben ké\'-sze.-es igyekezettel dolgozik, hogy a szegényeknek gomhnentos napokat biztosítson. A szűkölködőkön ugy kíván \'segíteni, hogy egymülió 10 filléres számlabélyeget bocsát ki, amelyeket minden ötpengőn felüli összegű számlára rá kellene ragasztani. Az igy
befolyó 100.000 pengő szegényellá-
lási célokat szolgál.
— (Dohányautomaták)
felállítását tervezte a Dohcínyjöve-dék, hogy a vasárnapi trafikzárlat Idején is — mint külföldön — a közönség szabadon vásárolhasson do. Ixányne.nüt. A trafikosok sérelmesnek fai alják a doliány- és cigareitaautomá-ták felállitását és ezért a gyógyszeró-6zekl»ez hasonlóan minden városban Inspekciósrcndszert akarnak bevezetni. Ezirányban már folynak a trafikosok és az iilolékcs liatóságok között a tárgyalások.
— (Megnyílott a Kistaludy-Muzeum)
Az elmúlt évben két részre osztott sümegi Állami Darnay-Muzcum sok ezernyi történeti, egyházi és iparművészeti, ugy a néprajzi anyagából kó-fceljövőben a Balatont Muztfum palotájában Keszthelyen, Országos vidéki minta miuzeumot létesítenek. Az eddigi sümegi múzeum épülpt emeletén uj átrendezéssel ismét elhelyezést pye.-t a Kisfaludy-Múzeum. A múzeum termeibenn vannak kiállítva \'Kisfaludy Sándor és Szegcdy Bóza bútorain, képein és emléktárgyain kivül Kisfaludy Sándor és Károly, ugy a ma gyar irodalom és történelem\' lu»lhatatlanjainak kézirat fogalmazványai, levelezései és okmányai stb.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 12 gyermek született, 6 fiu ós G l"ány: Major János földművé, és Gyergyák Annának rk. leánya, Káiosi László szabósegéd és Kálo.vils Annnának rk. leánya, Lengyel József földműves és Dávi-kovics Máriának rk. fia, Molnár Sándor téglagyári munkás és Gál Margitnak rk. leánva, Lébár Ferenc pincér és Molnár Ilon.inak ág. h. cv. fia, Bíró György földműves és Magyar Juliannának rk. leánya, Iladáni Károly zenésztőrzsőrmester és Simon Teréziának rk. leánya, Kocsis Lászli házmester és Takács Máriának rk. fia, Farkas Ferenc napszámos és Badics Máriának rk. leánya, Takács Lajos szövő egéd és Fekete Rozáliának rk. fia. Házasságon kívül született 2 fiu.
— Halálozás 9 tőrténnt: özv. Bakonyi Pé\'e.né Joker Viktória rk. Cl éves, özv. Kaufer Józsefnó Eppinger Amália vendéglős izr. 06 ós-es, Szabó Ferenc rk. 3 hónapos, özv. Arok Jánosné Szecs Zsófia rk. 51 éves, Kusta György napszámos rk. 53 éves, Tóth Ferenc v. szejénny rk. 86 éves, Nagy György napszámos rk. 23 éve.*, özv. Tóber Jánosné Kuzler Mária rk. 80 évt\'s, Csillag József kocsis rk. 35 éves. Házasságot kötött 3 pár: Suchmann István (özvegy) hentes és mészáros mester izr. (Kaposvár) és Liditb Mária banklisztviselőnő izr., Hadi Ferenc in. kir. utász (Magyaróvár) és Zakócs Mária rk., Csordás János cipészmester rk. és Kertész Erzsébet rk.
— (Leforrázta magát: meghalt)
Vörös János egyéves kisfiú Kaposváron magára rántotta a forró tejjel telt lábast. Kórházba szállították, de oty súlyos égési sebeket szenvedett, liogy rövidesen belehalt sérüléseibe.
«= Inkognltó — csiklandós I
Fénkyképaxik f lgy«lméb« I
Felvételei sikerét biztosítja • ,,REX" film és „REX" lemez, a magyar gyáripar cio-dája. Külföldi Áruval szemben versenyképes, ára azonban jóval alacsonyabb.
Kérjen próba fűmet ax egyedáriultótél: Vautagh totó Nagykanizsa, Fó-ut 10. é» Cscngery-ut 1. (az udvarban). k
— (Megvakult a szerelmes legény)
Megírtuk, liogy a zalai Kiskutas községbcan lugkőoldattal leöntötték Sebestyén László gazdálkodót. A merénylő Tóth Malvin falubeli leány volt, akinek sokat udvarolt Sebestyén. A leányt letartóztatták. A legény egyik szemevilágát elvesztette, a mjá-sik is súlyosan megsérült.
— (Megtámadták a rendőrt)
Kulcsár József egerszegl rendőr-törzsőrmester éjszaka elő akart állítani egy részeg ácssogédet, aki botrányt okozott. Horváth István — igy hivták a részeget — azonnban kiabálni kezdett, mire a korcsmából kisereglő öt társa megtámadta a rendőrt és kiszabadították barátjukat. Mind a hat ellen mogiudult az eljárás.
= Inkognitó — sejíelmesl
— Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak teez eleget, ha "a Kopateln Butorárnháx 6ui mfibator-klál lltását megtekinti, vételkényszer nélkül
f ] OT-automobilok
Topolino B00, unittm nvu,
körzet kép viselete és bemutató kocsi i
Schlesinger Gyula vasbereskeúönél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
Amíg Cn alt tik
• D.iffol MioA. Nyutodl ahUM mm iawK
— Természet és kulturs
cimmJel irt elveket tlsztáz\'i tanulmányt Halasy-Nugy József a Búvár áprilisi számába. Ivánfy János Magyac ország energiaforrásairól értekezik, Simon Béla pelig arra cérdésre . felel, hogy miért van Budapest\' 1 földrengés! obszervatórium. Az olase birodalom líbiai kolonizációs munkájé. nak eredményeiről érdekes cikkben számol 1)0 Born József. Pongrác* Sán dor cikke a lochnessi szörnyről 6s Csalányi Fe.-encikke a varázsvessző-vei folytatott talajkutatrtsokról. Albánia népét és földjét Melriczky Andor mulatja be a Búvár olvasóinak. A tudomány műhelyéből mindezeken kívül még számos érdekes hirt és uj adalot kőzöl a Búvár áprilisi fűzehr.
Inkognltó — szatíra!
A Zalamegyelek BtUapeiiei
alliBPfllanialiDirt
RákóoKt ut 58.
Pompán uj kávéháza. János-vltés Bőrőzője, gyönyörű télikertje a főváros látváayofiaága. Olcsó. kényelmes szobák, előnyös pe azl ó-árak. Cigány: szened! Farkas Jóska. Jazz-lánc: Vlrány swlng-orohestra.
Piihálii mt| itTtm Bi íj i KTlVIU-t.
Lengyelország elzárta a cseh határt >
! Vaisó, április 20
Lengyelország elzárta a cseh határt. Lengyelország ezael kifejezésre takarta juttatni az elmérgesedett c^eh—lengyel viszonyt. Af cnmt (kíomm\'unista agitátorok üldöztetés, sűk alkalmával Csehorezágbujn menedéket találtak, Lengyelország(ei»t £che:etlenné kívánta tenni és igy elszórta határát Csehország, fieló. f
Felkelésre szólította fel a vörösöket egy titkos rádfifc állomás
Varsó, április 20 Egy titkos rádióállomás felszólítást Intézett a szovjet vörös katonáihoz liogy tüntessenek Sztálin ellon. A felhívás mindenkihez szólott.
A Ház péniflgyi bizottságának Ölése
Iludaposl, április 50 A Ház pénzügyi bitottsága mm ó9B-kzcaII, liogy egyrészt ar. állami köllaé#-%-clés clAadóját mogviüassm. IUt\'1 el-nölí köszt^nlöttc a megjelent hnirisr. tereket. A beruházási javaslat előadójául (Ireimik KtUinánt vilasztottá* meg. A lieruházási javaslatot az egyes felszólalók szükségesnek és nagy nemzeti órdekbót fontosnak tartják. Lapzártakor az ülés még tart
Nagy földrengés pusztított KOzép-Anatóliában
I Budait április 20 A folilrcngétiüuii intézet jel«5ké-szüléku április 19.én mintegy 1400 kilco^éfcjr távolságból BrOs földlft. ként jdzetl, amely Budap^-stezi 76 l»rcltr volt öizlelheta. A töldnnj^s Közó|i.Aanatóllában történt, melyl nek több várusuitaui nagy pusztítást okozott. Az eddigi jetatfacU 200 boluttról Gz&Ooltuk bo. |
ZALAI KÖZLÖNY
1938 áprl\'ls 71.
APRÓHIRDETÉSEK
10 szóig 10 flU.r, mlnd.n további uó \'
Pnuall I. hd 18-án ■ Zrinyi- pályá-Tui Jövet s József löherceg-ut, Sugár-ut és CMngery-ull útvonalon egy sárgaszínű bambutsnád boternyőtok. Kéretik • b. meg találó (mint ránézve teljesen hszanálhstst-lan dolgot) Illó Jutatom elleniben sdjl le ■ m. kir. Séhlvatalbsn. *
flatHtaliolaa üzlethelyiség és kocsma lakással, kerttel kiadó azonnal. Qeren-caér János vendéglőjében 1116
A Harkalaa lénlagjér atra.ri lirMJa bél beadó. Feltételek megtudhatók a vállalat lrodá|ában, Erxsébet-lér 14 ax. Ugyanott eladó egy calnos Iráaaxtel éa kétkapulábnak való tllai«aaa*la».
1093
„Paloakakía" levéllel, blztoa, olcsó Irtáuer; dekája 2 Iliiét. Rákóczi u. 21. •
Jóházból való llul tanulónak felvesz Fenyvesi dyörgy éráa- éa látsxerészrneater,
Fó-nt 10. _1103
röinl tudó mladanaat azonnal lel-vetzek. Dentsch Ignácné, Király-u. 36. •
Gyermek kabétok minden nagyságban, olcsó árakon
SchÜtz-nél.
Csinosan kutorosott szoba egy- vagy kit nr részére kiadó. Klrály-u. 14., em. »
Oyakorlattal bíró fiatal (4plr4a« ajánlkozik. Ctm a kiadóban. 1120
F<r<la«akaaaaaaé, Ovegállvány. kon-slnált pohár- és esappantarto eladó. Vágó lllatizertár. 1121
téfllrzabóságra Mlkónál,
41.én,
I, Erzsébel
t keresek asonnalra Jó bizonyítványokkal, majorsághoz értaen. Elek Ernöné, Palin. "
vagy
Blumenachela, Koszuth-lér S.
Két eleglna kutoraaotl szoba, forda-szoba bsssnálattal, esetleg egy ts, májusra kiadó. Klntislutca 6 •
.lólorgalmu ••a<M«l* haláleset mlalt azonnal kiadó. Peiöil ut 81. •
Megbízható mfataaaat azonnal tel-veazek, ugyanitt |égazekrény, telepea rádió hangszóró éa egyéb lárgyak költözködés miatt eladót. Vágó lllatsserlár. •
Király utca 5, azámu 5 lakáaoa kertes bta eladó. Bővebbet ugyanott *
Elkfltlaéa végett többféle: villany, lámpa, vltl.nyvaaalól fürdőkád, ágynemtl és bútor eladó. Kfalaludy-ulca 6. ss. •
Jóllózó mlrtásNaa szakácsnőt telve szek. Polgát Lászlóné, Fő-ut 8., I. em. •
Teleky-ut 43. az. ház aQrgóaen alalé, Husstyl\' 1. •
■ülftn .11* szoba kiadó. Kisebb Wert-betm kassza eladó. Zrínyi M.-u. 16. *
Bfjá\'ó tukaritéuAt
Mre. Sugá nt 7.
keresek május
Mindennapi levelezésből összegyűjtött kályapat, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kereiek. — Barbarita Lajos, a Zalai Közlöny f. izet keaztóje. érdeklődni lehet teleion 78. as. vagy személyesen mindennap d. n. 5—6 órs között.
Kiadja a laptutajdonos Közgazdasági Részvénytáraaaág Nagykanizsán. Felelöa kiadó: Zalai Uralj. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám.
Ofc&vn&jjot
mTtamcztóm szcnskvzTialík
özv. Máciovlc* Iitvánné 8z. Németh Julianna ugy a maga, mint az egész rokonság nevében fájdalomtól lesújtva é» megtört szívvel jelenti, hogy(szcretett ura
11!
folyó évi április hó 19-én déli 12 órakor a haldoklók szentségével megerősítve, életének 74-ik évében az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványalt Folyó évi április hó 21-én délután 4 órakor fogjuk a római katholikus temető halottasházából a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és ugyanezen sírkertben örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szent m se-áldozat folyó hó 21-én délelőtt 8 órakor lesz a nagykanizsai ferencrendi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1938. április hó 20.
Nyugodjék békíbonl
Fagykárt
szenvedett vetéseknél, veteményeknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet!
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: 130.
i— mm —11
I aatndenkl a kalyl karaakadőkail I éa ipareaokaáj uurau bal |
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 6.20 Női bőrkesztyű P 4.90 Női cérnakesztyű P -.98 Női selyemharisnyák
már t. - P-től Női divatkalapok
már 4.60 P-től
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Divatház
Horthy Blklóa-nt 1.
■ aghlvé. A Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsa. 1938. április hó 29-én délután 4 órakor. Nagykanizsán,
saját helyiségében fanja évi rendes köz gyűlését, melyre a t. részvényeseket meg-ivla az Igazgatóság. — Tárgysorozat:
1. Igazgatóság és feltlgyetőblzotlság jelentése, az 1937. évi zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a lel-mentvény megadása. 2. Felügyelőblzottság választása 1 évi időtartamra 3. Indítványok. Azok a részvényesek, akik a közgyűlésen résztvenni óhajtanak, az alapszabály 8. §-a értelmében, tartoznak részvényeiket vagy elisrneryényelket három nappal a közgyűlés megtartása előtt, a válla lat pénztáránál vagya Zalamegyei Oazda-ságl Tska\'ékpénztárnát Nagykanizsán, letétbe helyezni. — Mtrleg-számla : \\agyon : Lapkiadási |og P 5.700\'-, Felszerelés P 56.450 70, Pénztár P 7<4«3. Adósok P 23 388 47, Aru P 7 292 26, Veszteség m. évi áthozat P 9.32117, le t. é. nyereség P 4 691 67, marad veszteste P 4.62950, összesen P 98 205 56, —^Teher: Rész vénytöke P 36 0c0- , Tartalékalap P
I 708 —, Eltogadvány I\' 38 546 23. Hitelezők P 21.6593 \', Átmenő tétel P 29203, összesen P 98..05 56. Eredmtny-námla: Vesitistg: Felszerelés P 6.0 0—, Lapkiadási jog P 3C0-, Altalános üzleti költségek P 11.335 59, Aru üzleti kölls\'gek P 81.318 59, Adó P 179 05, Foritalmladő P 293 55, Behajthatatlan követelés P 728-22. OTI baleset P 1.371 41, OTI járulék P 3.459 63, Kamat 3.865 70, Veszteség ni. é álhozats P 9 321-17, összesen P 1171742-91. Nyereség; Üzleti bevétel P 113.113-41, Veszteség m. é. áthozata P 9.321 17, le f. é. nyeresége P 4.691*67, marad veszteség P 4.629 50. összesen P 117.74291.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási lüzeló A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hói ad A SHELLGÁZT otthonában di|mentesen bemutalom A SHELLGÁZAT díjmentesen klpróbá.hatja olthonában. süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tlizeló
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
niiilaDliuillíkl Ultim lillilit MENETRENDJE
érvényes 1«37. október 3-tól.
£raaébat-4ér—Vasútállomás
Vasútállomásra
6211 ÍM 9»
II 10 13 »0 13-BO IS\'M
17 25
18 25
20 05
21 4J 23\'5
23 60
•I
II
Letenyei menetrend
IttMyirjl Ind. B4B M.gyk.nlnár. 4rk. 758 N«gykinlníról Ind. 14 00 L«t«>yfct irk. 1510


Egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben
pár fillérért
szerez önnek lakót és megkíméli Önt az utánjárástól.
A Zalai Közlöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák i
NTE-KSE . . . ._!_(_[_)
MSE-NZTE .......... (...:...)
KTSE-PVSK......i... (...:...)
ZsSE-PBTC......:... (...!...)
PEAC-DVAC . . . _._.(_:._) PAC-KRAC......:...(_:._)
A ZALAI KÖZLÖNY „KERESD
A BETŰT" VERSENYE 27 IT"5! 28
HjWttotl a lap.Majfcam koj^i** ifi Héwoénylérawsjítf Uajvnyoiudájábau Nagykanizsán, I\'ak\'lős uzlelvtz»lű Zalai KAroly,
78 Évfolyam 89. BZim.
Nagykanizsa, 1938. április 22 péntek
Ara 12 UH.
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkc*riö^c és kiadóhivatal: Póot 5. sxám. Megjelenik miadea hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra a pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt telefon: 78.
A realitások asztalánál
Darájnyi Kálmán mintertertelnök ujabb nyilatkozatot tett a korYnájnyf foglalkoztató legaktuálisabb p:o!>\'é-knákrói. Az egész nemzet közvéle. nvónyét legközelebbről >az egy-milliárdos rpnogíram keresztülvitele érdekli és a ímiiiisztei elnök tájékoz-tató nyilatkozata ts e körül a tengely körül forgott leginkább. I\'y nagy Összeget igénybe vennianomw zet giaízdasági életéből, nem minden napi állami feladat, de örvendett, aen állapithatjuk meg, hogy az egymilliárdos programról kialakult vélemény elismeri a kormány helyes álláspontját és úgyszólván hiányzik közéletünkből |az a kritika, amelyik teljes egészében ne tartaná szükségesnek ezt a beruházási prognamot. Ennek nem cvak a honvédelmi része találkozott a közvélemény tei;es helyeslésével, hanem különös hangsúlyt kapott annak szociális szándéka. Mert miről van szó? Normális költségvetési ke ne jen belül elképzelhetetlen volna olyan nagyarányú Ipari és mezőgazdasági nYunkaterv keresztülvi\'.ele, mint a mit az egymilliárdos program keletén belül fogunk megvalósítani. Ez az erőfeszítés nem csak a nemzeti célokat mozdítja elő, hanem haszt: nos teruhá/ásai révén a gazdasági é\'et vérkeringésébe is lüktető életet visz. Egészen bizonyos, hogy \'a mai modern világ egyik legsúlyosabb! szociális tünete, a munkanélküliség magyar vonatkozásban teljesen kiküszöbölhető lesz. Számolnunk keli a munka ütemének erősbödésével párhuzamosan a nagy tömegek vásárlóképességének (emelkedésével is Lendületet kap a vállalkozási kedv s ha mutatkoznak is nagyobb kiadások, azokkal párhuzamosan jelentkezni fognak nagyobb bevételek is.
A közvélemény teljes megértéssel és várakozással áll e nagy kormány zati program megindítása előtt és minden oldalról megnyilatkozik a kormány iránti őszinte bizalom, a mire mindenkor szükség volt, de talán soha olyan nagy jelentőséggel nem birt, mint napjainkban, amikor nem osak az erőskezű veaetés-re van szükség, de nem nélkülözhet jük a céltudatos, előre megfontolt, szilárd elhatározásu irányítást sem. Nem lehlet a magyar nemzet a mai zűrzavaros idők Lengő szalmaszála, amelyik egy kósza forgószél szárnyán talán hirtelen magasba lendül„ de épp oly hamar a mélybe is esik. A bölcs államvezetés nem ismer olyan huszáros császárvágást, amelyek egyetlen mozdulattal oIclaru!t-nak meg problémákat. A lépésről-lé|>ésre való tervszerű előrehaladás, az igények megfelelő Időben való felismerése és lazok tökéletes kielégítése, azok a legfőbb kormányzati szempontok, amelyekjet ma nélkülöznünk nem lehet. Ez tükröződik vissza a Darányi-kormány politika! tényeiből és ez az, amii fokozza az iránta érzett bizalmat, mert a társadalom minden réíege át van hat-
A városi kertészettel kapcsolatos vád-tömkelegben sorra mindent tagadnak a Dene-vádlottak
Három Dene-testvér és sógornőjük a vádlottak padjára kerültek a közgyűlési Interpellációk miatt — A táblaflvegtól a trágyáig minden szerepel a tizenegy rendbeli lopás gyanu-llstáján — Érdekes tanúvallomások a másoknak végzett és a város által fizetett kertészeti munkákról — ítélet csak a hét végén várható
A háromnapos törvényszéki tárgyalás első napja
Még mindig ott rezonál a nagykanizsai polgársájg lelkében a városi közgyűlési teremben ismételten elhangzott gyanúsítások kérdőjele, ameiy megmérgezi a város békéjétj, kedvét szegi a tisztviselőnek, aggasztja a polgárt. A bíróság már több Ízben megadta ezekre a kellő választ: a bírósági Ítéletekben összeomlottak vagy legalább is jelentéktelenné zsugorodlak a \\ádak. Ma egy ujabb >e?et« került a biróság elé. Dene József és társainak ügye. Az egész város érdeklődéssel kíséri a tárgyalást és várja az Ítélethozatalt. ;
| A városi kertészettel kapcsolatban, mint közismert, sokfé\'-e gyanúsítás hangzott el, melyekne a polgár mester azzal válaszolt, hogy átadta a rendőrségnek. A vizsgálat alapján a kir. ügyészség perbe fogta Denc Józsefet, Dlene Sándort. De-ne Istvánt és Németh Júliát. A vád : lopás, csalás és orgazdaság A,bíróság közel száz tanút idézett meg. A tárgyalást Makáry Vilmos tanács elnök mint egyesbiró vezette. A három napra terjedő tárgyalás első napjáról a következőkben számolunk be:
11 vádpont különféle lopások ügyében
Dene József elsőrendű vádlott nem érzi magát bűnösnek. Segéd-kertész volt a vánosnál, napi 3 pengő volt a bére, maga moncott le az? állá-iáról, mert Szabó Gyu\'a különböző vádakat emelt ellene.
A Rác utcai károk Az 1. vádpont: A Rác.uteal ka\', rókbőt saját céljaira használt fc\'. Dene azt mondja:
— En csak a Rác-utcai fásítás után léptem a város szolgálatába. A szóban lévő tölgykarókat Erőss erdőmester szerezte be, nem én szállítottam1 őket. Nem fedi a valóság^ hogy karókat lakásolmra szállítottam, eltüzeltem vagy a hegyre küldtem volna. 1933-ban kerültem a váí-
roshozj, a Rác-utcai fásításokat tészetből, hiszen amjak nem is vol. Pis-ta öcsém végezte. Ami karókat taIf „wn
válgtak kőrisfákat és azokat Dene udvarára szállították.
Dene azt válaszolja :
— Ezeket a fákat tényleg kivágták, de nem volt hová szállítani, igy az udvaromra vitték és kapa-nyelet csináltak belő\'ük.
Városi gyümölcs-csemeték
vádpont: A Maschancker.féle főutl ház udvarának rendezőéhez a város gyümölcsfa csemetéiből használt fel
Dene igy védekezik: » 1 \'
— A saját kiskanjzsai faiskoláméból "Kanizsai Lászlónak adtam, míg a Maschancker házhoz Fablk kertésztől vásároltam 10 pengőért fá. kat. Nem is vihettem a városi ker.
kivittek a cerfői hegyen lévő szőj főnkbe, azt árverésen szereztem a vajdai erdőben.
4 örméter nylresl fa
2. vádpont: 1931.ben az alsó nyí,-resi erdőben 22 ürmétor fát vágtak ki, ebből 1 ürméíer száraz fát Deno udvarára szállítottak. 1
— Ez megfelel a valóságnak. — mondja Dene József, de & fát nem nekem, hanem a városnak vágták. A városnak mai napig sincs »j>erj melező kazánja*, nekem van, én adtam a permetező-lé főzéséhez az; én kazánomat, ehhez kellett felvágni a fát énnálam.
A Nagyrác utcai kőrisfák
3. vádpont: A Nagyrác-utcából ki,-
tak ilyen gyümölcsfái.
— Tudja bizonyítani, — kérdi Makáry elnök - hogy Fabiknál vásá rolta ?
— Igenis! l
Stroschnelder rudak
5. pont: A vánosnál kivágott több fenyőfát felvágatott.
— Ami a városi kertészetnél fel lelt vágva, — feleli Dene — azt jobbára eltüzelték, két hosszú iucj fenyőt tréning céljaira testvérem vásárolt a Stroschneider-mutatvány-hoz. ,
6. pont: Jávor fákat vága\'ott ki és azokat Dukászhoz szállíttatta.
— Erőss erdőmester utasitásá\'ra deszkákra lettek becvcrélve, mondja Dene József, ezekből pedig melc#-
va annak tudatától, hogy ugy szo-ciálisynjint gazdasági ügyeink irá. nyitáscrszakszcrü, hozzáértő kezjek-bon van, amelyek nem ismerik a kapkodást, de annál szigorúbban
számolnak a nealitások asztalánál. A kormány egymilliárdos programja reális előkészítés után került a nemzet közvéleménye elé s épp ily szellemben jut megvalósításra.
ágyi rámákat készítettek.
— Ezeket a rámákat is eladta! —
— mondja Makáry elnök.
— Ezek a rámtók az én tulajdoj noirt voltak, ezekhez fát EppingCH keneskedőnél vásároltam a saját pénzemen.
— Lehet, — mondja Makáry - hogy ott is vásárolt, de lehet, hogy a várostól is vett... no, majd meg. látjuk... De 10 fámát a lakására szállított.
— Igen, az üvegházi rámák voltak, amiket az én rámáim helyett kaptam. »
Két szekér trágya
7. vádpont: 1936.ben a tartás* telepein a legelő trágyá :ából két sreH kenet vittek ki Dunénck.
Dene védekezése:^ ,\'
— Édesapám 26—30 Szekér Lágyát szokott e\'adni, ebből volt a( szóban forgó két szekér is. Édes* apámnak a kertészeti telepen volt sertés és tehésntartása, stb., a trágya Is az övé volt. 1 1
Két kocsi tetőcserép
8. vádpont: Két kocsi tetőcsere-l>et egy Kölcsey-utcai házból elszállított. v t
— Igen, feleli Dene, de ez fcl lett/ használva a kertész-telepen. AmiO-én Kanizsai Lászlónak küldtemí, azí-sajátom\' volt a kertész-telepről (az üvegház lebontásából). j
— De a detektív előtt ezt nemi mondta, — állapítja meg Makáry.
A város permete
9. vádpont: Magánosok szőlőjébe a város tulajdonából permetezői anyagot szállított...
— Ez nem felel meg a valóságnak, feleli Denc. Tanukkal igazolni tudom, hogy ezt a permetező anya. got » Neu és Klein céjpiél és más kereskedőknél vásároltam.
51 kg. vetőmag
10. vádpont: 1935 tavaszján 51 kg. vetőmagot küldött testvérének, aki kertész.
Dene itt is nyomban kész a válasszal :
— Fűmagot sosem küldtem. Gumókat küldtem neki. Mi, kertészek! mindig szoktunk ilyen dolgokkal cserélni.
Három láda táblaüveg
11. vádpont: 3 láda táblaüveget adott el. Petermajuiak is kínálta.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. április 2fl-
— Ei a sajátom volt, feleli Dane* lyozm Makáry elnök.
Takácstól szereztem. J | i — Éz sosem volt a városé, hanem
— Ez a városé volt! — hangsu- | az enyém, replikázik Dene József.
A város fizette-e a Dene-kertészet munkásait ?
— Ezek a lopások, mondja Makáry elnök. Most átmegyünk u csalásokra. A vád nz, hogy a munkásokat saját részére dolgoztatta és a váross 1 fi-zcitelto meg éket.
Dene József
— Ezek nem nekem\', hanom a város faiskolájának dolgoztak, válaszolja Deue. A városi faiskola későbben megszűnt. Itt a részesek ültettok. Ez a föld édesapámé volt szerződésileg a várostól. Apámnak ez a föld megmunkálva és megművelve járt. Rn nekem száz négyszögöl járt.
Makáry elnök folytatja a vádpontokat:
— A felaprított fát a maga házába szállították...
— Az meglehet, a nekemi járó fát.
— Krisztiáu udvarán fát darabolt \'k fel.
— Igen, de a város részére.
— A Maschancker-udvaron 3 napon át parkírozott 52 napszámmal.
— Nem fedi a valóságot.
— Többeknek udvar éa kertrendc-zésl, permetezési munkákat végeztek lós u várossal elszámoltatták.
—- A munkápok a várostól a privát munkák után Mttu kaptak fizetést, mondja Dene. Direkt utasítást kaptam az erdőmestertől, hogy egyeseknél permetez lessek ós dolgoztassak.
Dene Sándor
Ezzel Dene József kihallgatása egye-
lőre véget ért. Következik Dene Sándor. 0 sem érzi magát bűnösnek. Igaz, hogy átvett fenyőfát, de ő ezt testnevelési tréning célokra használta az öcc.sc részére. Tudott róla a j>olgár-meslcr is, mert a testnevelés hozzá-járulásával kapta.
— A sétakertből lettek ezek a fák kivágva?
— A városi erdőből.
Dene István is büntelennok vallja magát. Pesten volt kertész dr. Oroszy Gézánál. Bátyja 1935-ben vörös bnrgo-nyát, babot, virág gumót meg sonkát küldött neki.
— A vasúti szállitójegyzék srCrint —- mondja Makáry elnök — maga 2 csomagot kapott gyorsárukónt. Szemző látta, hogy Dene József fűmagot is csomagolt be.
•— Ez nem felel meg a valóságnak, mondja Dene Józsof.
Denéék sógornője
Némeih Julla szintén orgazdasággal vádolva, bűntelennek érzi magát. Karókat vett Dene Józseftől, amit az fuvarossal neki odaszállitott. Németh Júlia sógornője I)ene Józsefnek.
10 óra már elmúlt, amikor Makáry elnók a tanuk első csoportját szólítja a birói korláthoz.
Hogyan kerültek a Nagyrác utcai karók a Cserfői-hegyre?
Marton József az első tanu. 1932 vagy 1933 tavaszán Dene József udvaráról két és félméteres karókat szállított. A karók azonosak voltak azokkal, amelyeket a Nagyrác-utca karózásÁnál használtak. A cserfői jegyre szállította eaeket, ahol Németh Julla vette át tőle. Fuvardíj fejében 6 j>engőt kapott a várostól. Dene nem fizetett neki »egy vasat sem*. i
Makáry szembesíti a tatfut Denó. vei, aki azonban tagadja a tanu állításét. •
- Egy fillért í«m kaptam Dené-től; ismétli Marton, eltenben a hegyen megvendégeltek. i Borbély József, ^ki trágytót vitt fel iá hegyre, szintén nem kapott egy fillért sem, ellenben őt is meg* vendégelték. , (
Németh Károly a következő tanu. Martontói hallotta, hogyan kaptak]\' Donétői enni-inni a hegyen. Azt hir szi, hogy ezeket a karókat a városi erdőbői szállították Denéékhez. Dene sokkal többet rendelj mint a mennyi karó kellett, egy kocsit Cserfőre vittek, a többit tüzelő^ mik aprították fel Denéék. ö is aprított fát, de a munkadíjat ezért Dene fizette ki neki.
Horváth Kftroly ács vallomása szerint Erőss erdőmester elreffrfel-te, hogy termelje ki a karól^W szükséges anyagot és a városi kertészetnek küldje bc. Hogy mi lett a karókból, nem tudja. , ,
Dene határozott Időjíionlot saeretne tudni a tanutói, mert ő csak 1923-ban került a városhoz. Azonban Horváth nem tud jnjntos időt inon. dani. .1
26 napból 62, magán-udvarrendezésből városi napszám
Maschancker Mártonné, terménykereskedő neje elmondja, hogy udvara-kertje rendezésére Denét kérto fel. Két ember vagy egy hétig dolgozott nála, összesen -12 pengőt fizetett ezért Dene Józsefnek, aki a/.t mondta, liogy az Unghváry cégtől dvozatjö a fákat
Füzesi Pál detektív tanúvallomásában elmondja, hogy ő megállapította, hogy a munkássok 2R nai>ot dolgoztak, Maschanckeréknél, do a bérjegyzékben 52 napjuk van. Lehetetlen volt ezt a munkát 3—4 nap alatt el-végezni, mondja Füzesi.
Tóth Boldizsár, az egyik munkás, aki Masdianckerékuél dolgozott azt mondja, hogy 28 napig dolgozott. Csak maga a platánfa elvágása I és fél napig tartott, azután jött u többi munka a kertben. Dene azt mondta, liogy ezt Ő fizeti, de buony az erdőmester fizetett ki napi 1 pengőt (tehát a város fizetteI) Donétői csak 3 pengőt kapott, 25 napot a város fizetett.
Dene tagadja a tanu által mondottakat, majd azt kérdi tőle:
—» Miért lett maga elbocsátva? Ugy-e, mert ollót lopott?
A tanu izgatottan kiált Dene Józsefre:
— Hogy mer maga ilyet álUtani? Állítsa ós biróság elé állítom I
Makáry elnök meginti Dene Józsefet:
— Ilyet nem lehet állítani, ha nincs inegállapitva.
Farkas Ferenc munkás, az előző tanu társa azt mondja, liogy 24—25 napig dolgozott Maschanckeréknél. A város fizette őket.
— liogy dolgozott maga 28 napot ? — kérdi Maschanckerné.
— Fát vágtunk, gruppott csináltunk, fákat ültettünk, stb.
— Megesküszik vallomására? — kérdezi Makáry Maschanckernét.
— Nem szivesen esküszöm, de ha kell, megesküszöm. Lehetetlenség, hogy 28 napig dolgoztak I
A ^törvényszék mellőzi a mK\'gCske-tést.
Majd a Nagyrác utcában kivágott kőrisfák ügyére kerüli a sor. Dene József azt mondja, hogy a lakásán főzték a permetezőiét, tehát .lehelsé-gcs,< liogy a fát a lakására szállították.
Vizvezetékszerelést
garancia mellett kószit -
MENDLOVITS
„Ezért keveredett ugy össze minden ..
Semmi köze sem volt a felekhez! Erőss azt mondta), ht(gy ö sot&eni ellenőrizte, hogy mire használta fci Dene a j>erme.ező szert.
Makáry elnök: Ezért keveredett ugy ö$sze minden... |
Dene ezután megmagyaráz^ hogy Volt |>ermetezö szer^ ami a városé volt, de volt olyan, amit a földműveléstől a felek kaptak.
Majd Olasz Sándor asztalost, Sio-kol Vendel asztalost, Török Lászió-nét és több más tanút hallgat ki u bíróság, de ezeknek vallomása je. lentéktelen. A tárgyalás a késő dél-* utáni órákban ért véget.
• KriszfeJáiP Józsefi majd KanlzsjaJ
László vendéglős tanuvaUomtíjsiár,^ került sor. Utóbbi két szekér tető. c^repet vett Denétől, elszámolásra, mert Dene tartozott neki.
Fülöp\',József annyit tud, hogy Dene szállított permetező anyagot. Munkákkal jiermeteztEtetti, a »privátok« fizettek ezért Denének* a napi béreket a város fiaette.
Makáry tanácselnök felolvassa Eröss erdőmester vallomását, mely szerint a pemetező szer a városé volt, Denének nem volt joga azt cl-, adni.
Füzesi: Eröss szerint Denének
Megalakult Nagykanizsán a Katolikus Dolgozó Leányok Szövetsége
vereti az ügyeket. Nem a megszokott formákon, a gyűlésen, a tagsági dijon, a jelvényviaeléöen van a hangsúly. Nemi egy vegetálásra és tassu kimúlásra itéii ujabb egyesületről van Szó(, hanem egy társadalmi megmozdulásról, a< ipariskolának, a szülőknek, főnököknek és egyéb arra hivatottaknak közös1, összefogó munkájáról^ melyet 4 helyzet, a körülmény és a reális élet sok változata diktálnak. Mindenesetre elsősorban nagy sulytkeH fektetni az egész héten át varrógép fölött görnyedő, robojoió ifjú leányszervezetnek, a varroda pincevirágainak higieniku-sabb, sportszerűbb nevelésére, ami egyúttal kitűnő eszköz a vaUés.erköícsi érzés tartós elmélyítésére. Dolgozó ieá|nyaink többre fogják becsülni a megedzett egészséges test ruganyosságát. az arc piros.pozsgjás üdeségét s - aj tiszta lélek boldogságát, mint a féha korzózást, örökös mozizást és cifra, drága ruhák után való törtetés-t, a minek nem egyszer szomorú ára a fiatal leány becsülete... A mozgaTonf egyelőre három tagozatú : tanonc^ le&iyok csoportja, végzett iparos, leányoké és külön cseléd\'ieányokéJ Máris sürgősen szervezi a buda-t pesti eucharisztikus kongresszusra való felutazást, a vasárnapdélutáni kirándulásokat, a nyári balatoni nyaralást, leányifjusági könyvtárt, stb. Hála a város szociálisan gondolkozó és megértő vezetőségének^, rendelkezik megfelelő otthonnal Is.
Gyönyörű eedmtónyeket hoz országszerte a szentév vaU^si - rene-l szánsza. Nagykanizsán sok egyél> mellett külön szentévi konferenciákat rendeztünk a tanoncifju-ság szülei, főnökei s mesterei részére. Külön férfiak é* külön nők részére. Sajnos, i\'( férfivilág közismert részvétlensége miatt nem lehetett meg. tartaüíi a férfiakét. Nők is aránylag ke/és számban jelentek meg. Ennek dacára kihatásaiban roppant fontos eredménnyel\'jártak a szentévi iparos női konferenciák. Az azokat követő eszmecsere folyamán külö. lönöien a Polgár és Fekele Nővéred hangsúlyozták az anyák és főnökök összefogásánali és az iskolával való együttmüködéNnelí szűkösségét az iparos leányok helyes és modern nevelése érdekében. Az illetékes fórum ugyan már évek óta foglalkozik az Iparos és munkás leányok megszervezésének gondolatával, de különböző nehézségek mindeddig hátráltatták az annyira fontos munka megindítását. Most azonban elérkezettnek látja a cselekvés idejét. Gyermekükért aggódó magyar Iparosanyák, intelligens főnökök, lei-, kes tanítónők, különböző egyesü. leteink legkiválóbb tagjai az ipar. iskola vezetőségének az élén nyuj. tanak egymásnak kezet Önzetlen^ közös munkára munkásleánylfjusá-gunk érdekében a biztos siker reményében. Legalkalmasabb "kje-retnek látszott a Katolikus Akció kebelében megalakult Katolikus Dolgozó Leányok Szövetsége. Az Iskola részéről mint vezetőnő és ügyvezető titkár, Brönyai Anna ipar Iskolai 1anjár)nŐ, kiváló pedagógus
Városi Mozgó. Szerdán
és csütörtökön 1
Flers és Calllavet felülmúlhatatlan vígjátéka:
INKOGNITÓ
Főszereplők: 0«by Morlay. Elvire Popeaco, Viktor Francén és Ralmu. — A Irancla esprit legigazabb megnyilvánulása.
Fényes kísértt mfiior. Hiradók.
Előadások keidete hétköznapokon 5, 7 éa 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 kor. 5 órakor tllléics helyárak
Dr P. Horváth Athanii
O. F. u.
= A föf.k oiiie.nd.ic
nem következik be, ha rendsseresen .Ix. 1 j;. azokat Odol rogpéppel és fogkefével. Az Odol fo«{>6p nagymértékű kolloid alku (részeinél fogva eltávolít minden tisztátalanságot és fcst&uiya. «ol a fogakról. Az Odol fog)>é|> u\'fo. gakat hófehérré varázsolja.
Husmérgezés, kolbászmérge-zés, halmérgezés vagy gomba-
mérgezés előfordulásikor a gyor-tan ható természetes Ferenc Józsei kescrQvIz aioonsll hastnMala — egy vagy két pohárral — rendMvül ton-los tegédeizkőz. — KérJtzze meg orvosát.
1938? áprIHs 22
AMsótemplom vagyona
Érdekes hírt olvastunk a Zala 1899 január hó 12.ik számiban Az újonnan építendő váró. si felsőtemploni javára 1898. évben befolyt: i
Komecz József nyug. plébár nos alapítványból
Adományok 6a egyéb
frt 432.33 . 3.m41 írt 8800.74 78.87 frt 3722 37
évközbenl kiadás . .
maradvány
mely összeggel a tenvplom.aiip 12.888 frt.-02 krajcárra emelkedett. Ezen östweg következőleg van gyíL mölosft"öleg elhelyezve :
10Q0 K. n. é. 40/o Járadék . Kefeak. és Iparbanlatál . . Nagyk. -Takarékpénztárnál. Zalam. Qazd. . Délzalai
I
frt 500.— „ 1797 85 „ 6851 02 . 259R.84 . 820.31 frt 12366.02 Ez az öss2Jeg évek folyamán több, minfc 160.000 koronára szaporodott fel, melyből 50.000 korona hadlköl-csön fett .jegyezve, ami a város kezelésében van-és 103.000 korona betét alakjában a Ferenci endl plébánia kezelésében van.
Ez a kis Mr világoson mutatja/, hogy évttoedektel ezelőtt akartak a jó kanizsai hivek templomot épi\'e-ni, de nem volt rá vállalkozó, aki ennyi vagyon birtokában hozzá mert volna kezdeni az építéshez, pedig abban az időben nagyon szép két tornyú templomot lehefett volna ebből a pénzből felépíteni.
A mostani gyűjtés
eredménye következőleg szaporo. doti fel: Eddigi felajánlás 42.000P-Eddig befolyt kézpénzben 7340 P, mely Össneg a helyi pénzintézetek. néi van gyümölcsözőkig elhelyezve.
Sohless látván buzgó katolikus kanizsai szülöttünk, az építendő uj templom javára 10.000 jjengőt ajánlott fel. (:)
Inkognitó
Flers ős Cáülavet sfthmüve fUSnJen is ffpikus francia vígjáték. Az 0|>erctf-ország királya meglátogatja a nagy Franciaországot és «inkognitól>an néhány diszkrét látogatást is tesz. Közben a komikus bonyodalmak váltják egymást és mindez alatt a film szenzációsan parodizálja a diplomáciai életet. Szatirikusán csípős végig. Az alakok is megtalálhatók az életben. A félmüvelt képviselő, bárhólgy-fcleségé-vel, a kaméleon természetű diplomata, a veszekedő kabinet, az inkog-nitóe király és a mindent elintéző ál-lam-barátitő nemek színészi szerepeket juUalinak az egyébkéut is kilúiiő francia színészeknek: Viktor Francen-nek, <;aby Morloynek* Elviie i\'opusainak és Roimunak; Mint film, - nem üti meg a francia filmek megszokott mértékét, de mint francia vígjáték pompás. A sok szolknv* francia be. szédet sajnos nem értjük, de a felírások igy is állandó kacagásban tartják a nézőlarct.
A ZAJUU KÖZLÖNY „KERESD A BETÖT" VERSENYE
2a
ZALAI KÖZLÖNY
Az ODOL fogpép lágy minta bársony, nem támadja meg az érzékeny fogzománcot, a fogakat fényesíti és igazgyönggyé varázsolja.

A vonaton fellázadt a Nagykanizsára szállított első tolonc-osoport
Egy közülök a vonat ablakán át megszökött, de elfogták Megkezdődött az élet a kanizsai rendőrségi munkatelepen
A riporter első látogatása a „honfoglalók11 közt
A déli órák szokott csendessége az állomáson. A várótermek már kezdenek népesedni, a perron azonban még teljesen üres. Pedig az óra mutatója elhagyta már az egyet, a pesti\' személyvonatunk a menetrend szerint már be kellene futni.
Erre azonban még jó félóráig nem kerül sor. Az okot is megtudom! csakhamar: a toloncszállitmtóny közül egy megszökött, a többi lázadozni kezdett, rendörerősltést kellett kérnlSíékesfehérváron A hir csakhamar elterjed az éppen érkező rendőrök között Nemcsak a toloncházhoz beosztott őrszemélyzet van itt, hanem a kapitányságról is kivezényelték az éppen nélkülözhető rendőröket, akik sorfalat állva várják a vonatot. Háromnegyed ket\'ő felé jár már az idő, mikor végre befut a szerelvény. A közel ötven rendőr aZonnal közrefogja az első személykocsit. Az ablakon jólöltözött, kalapos fiatalemberek, szőke, ondolált liaju hölgy tekint ki: — nincs itt valami tévedés?! t
A látszat csat A derék rendőrök jó. helyen álltak. Valóban ezek u nagykanizsai rendőrségi munkatelep első lakói. A rendőrök sorfala között egyenkint szállnak ki. Nézzük csak őket közelebbről!
Az egyiken elegáns télikabát, sál, sötétkék kalap, a másik briccsesznad-rágos micisapkás alak, a harmadikon
bakancs, ócska, foltozott ka fián. Bizony
vegyes társaság.
Némelyiken selyem Ing, pompás vasalt nadrág, iclegáns fekete kabát, ha nyakkendője volna, akármelyik társaságba elínehetne. Persze ha engednék. Mert most ugyancsak őrzik: a posta cso-magőrző vasrácsa mögé zárják őket, mig a pályaudvari forgalom1 lezárul. Most már akad sok nézőjük is.
Különössen a kintrekedt tiz .hölgynek,, lakik között szintén akad kendős kofa és hennázott, selyem harisnyás szőkeség.
Közbeni megérkezik Bacsó József főfelügyelő, az uj toloncügyosztály őrszemélyzetének parancsnoka, akinek jelentik:
— Negyvenkilenc férfi, tiz nő. Egy a vonatablakon át megszökött a Ve-lencel tónál de székesfehérvári jelentés szerint már elfogták.
Beszéltünk a vonaton utazó egyik utassal is, aki szerint a szökevény az egyik állomás közelében
a kissé már lassító vonatról ugrott le az ablakon át. A közelben egy kerékpár volt, arra kapott fel
és azon igyekezett menekülni. Hároml rendőr nyomban üldözőbe vette és >nire a vonat Fehérvárra ért, mJár el is fogták. Este\' a személyvonattal ő is lekerült Nagykanizsára.
Elindul1 a menet a kanizsai állomásról
Közlten a toLonookat, kis batyujuk-lkai a hónuk ulutt és vadonatúj, ezüstösen csillogó csajkájukkal a kezükben, négyes sorokban állították fel. Rendőrkordon veszi őket körül és igy indul a menet befelé a városba. A tiz nőt néhány rendőr örizetére bízzák, ők autóbuszon jönnek majd be. Eredetileg autóbuszon akarták leszállítani a férfiakat is, de miután a vonatban is már renitcnslcedtek és ablakbeverésekkel fenyegetőztek, nem engedték fel őkel az autóbuszra. Igy a népes Horthy Miklós ut járókelőinek szeme előtt gyalog kutyagol a társaság az uj honfoglalásra.
A nők, amikor elrobognak sorstársaik mellett, lenézően integetnek a férfiaknak.
A régi törvényszék épületében Harkány éss Markély főtanácsosok, az ál-lamépitésszeti hivatul főnöke, Krasz-nay tanácsos, vitéz Czégányi főfelügyelő, majd Vécsey Barnabás várják már a tokmeokat, akik épp most végeztek az épület hivatalos átvételével.
Az udvaron
telepítik le egyelőre a jövevényeket. \' C&ipő*, hideg szól fuj.
— A klíma nem) valami fényes, azt már látoml! — fakad ki az egyik vékonykabátu .honfoglaló.\' Pedig az állomáson azt mondta az egyik bámuló i .ezeket alighanem) Olaszországba viszik üdülni!
No, de nincs ok panaszra, mert máris hozzák a gőzölgő, friss
ebédet.
Bableves, krumplifőzelék.1 Mialatt sjr-l>a ál Inuk csajkáikkal, engedélyt ka. punk hogy első ebédjüket végignézhessük. Közben néhány érdekes dolgot is sikerül megtudnunk.
— En már hetedik hónapja vagyok ebben a társaságban — hallom az egyik fiatalembertől
Ugyncvczelt .nemkívánatos elemi, • akár a legtöbbje. Irataik nincsenek rendben, sehová nem tartoznak, mti-guk sem tudják, hogyan kerültek a bün útjára. Van köztük fogorvos is, ügynök, soffőr, csavargó, foglalkozás-nélküli, minden. Korra is vegyesek: 18 és 60 között minden kategória megtalálható. Némelyikük vidám, Wl-vük van viccelődni is.
— Ha már- nemi fogadtak zenekarrak bennünket, mnélem/ mindem szobában desz rádió! — mondja az egyik ügynökképü mosolyogva.
Van, aki egész idő alatt szótlan. Mintha bántaná valami. Talán mOst van először tolonook között. Mert
furosa, külön világ
ez /is. Alakok, típusok, ki tudja milyen érzésekkel.
A nők között akad ismerős is.
— Mondtam, ugye, ne gyere vissza többé Pestre| — mondja a főtanácsos az egyik többszörösen kitiltott csavargó utcalánynak, aki ebéd helyett isendesesi sírdogálni\' küzd.
— Ugyan, ne add az előkelőt! —< huiTogja le egy másik — jó dógunk lesz itt nekünk, ki lehet ezt birnll Ö már amiolyan benfentes. 0 osztja a kosztot is, amely ugyancsak izhk a jövevényeknek.
— Pesten sohse kaptok ilyen Jót, — mondják.
Éppen cigarettára gyújthatnak, a mikor jelentik, hogy
magérkezett a pesti teherautó a vaságyakkal ós csomagokkal Nosza, kezdődik a lcpakkolás, a be-szedelőzködés, a .honfoglalás.-
Az udvari épületben már szerelik a konyhát (van két szakács is a to-loncok között), az iparosok az utolsó simításokat végzik és holnap mtfr megkezdődik a rendes élet a kanizsai rendőrségi munkatelepen.
Mikor elbúcsúzunk, haíljnk, hogy az egyik .hölgy, az elmasirozóban diszinenctet kivágó rendőrökre mutatva így kiált fel angyali ártatlansággal:
— Nézd, de bájosak...! Ilercigek, nem...?
Ha nekik azok, nekünk igazán nincs okunk kételkedni benne. Humoruk mindenestre van. Mert kevés ember tudná ilyen őszinte meggyőződéssel mondani az ől kísérő rendőrökre, liogy «hercigek.<
Hiába, minden szokás dolga...
Cü- •■)
Május 2: Kodály-est!
A Zrínyi Irodalmi ős Művészeti Kör annyi dicsőséget szerzett aranyérmes Vegyeskara ezuttai Itthon mutatja be tudását. Május 2-£n a Városi Színházban KJodóTy estet rendez, amelyen a mai magyar kórusirodalom Le^aebb és legművészibb termékeit mutatja bfe Nagykanizsa közönségének. Az est bevétele az idei dalosversenyen való részvételt teszi majd lehetővé, ahol előreláthatólag ujabb dicsőséget fog szerezni e kitűnő Vegyeskar Nagykanizsának. | (:)
BUDAPEST I.
— 17.30 Az operaházi zenekar. —
18 Dr. Arkay Ferenc előadása. —. 18.45 Dr. Urbányi Jenő előadása —
19 Kurina Sírni cigányzenekara, Rácz Aladár cimbalmözik, Szijj Dénes tárogatózik. — 20 .Karolina, vugy: Egy szerencsés flótás.. Komédia 1 játékban. — 20.40 Hírek. — 21.15 Dohnányi Ernő XV. Beethoven (befejező) estje. — 22 Időjárá^jelentés.
— 22.05 Tánclemezek. — 23.15 Murai Elek cigányzenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II.
18.45 Kurina Sirui cigányzenekara.
— 19 Angol nyelvoktatás. — 19.30 Monoki Mária előadása. — 20 Juri Morfessi orosz tenorista énekel. — 21 Hanglemezek.
BECS.
18 I,oe\\ve-balladák lemezeken. —
20 Dalos-zenés tarka est. — 22.40 Stuttgart,
ZALAI KÖZLÖNY.
1938. április 22
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR
április 29 május 9.
1800 kiállító. — 7 külföldi állam hivatalos rászvótolévol.
TEL EVIZIÓI
RepUIfígépklAllitáB, divatbemutató, rádióüzenet közvetítés rövid és hosszú hullámon, építőipari tőzsde, kongresszusok stb.. slb.
50°/o-OS
utazási kedvezmény
Budapestre április 23-tól május 9-ig — Visszautazásra április 29-től május lölg. Vé«Ariu«xolvónv kapható a vásárirodánál, Budapest, V., Alkotmány-utca 8. Nagykanizsánt a Nagykanizsai Takarékpénztár Ut.-jiál és az IBUSz-üóknál
Holyl művészek anyagával bővQlt a Szépművészeti Szalon nagykanizsai kiállítása
Amilyen örömmel kel\' ~ — üdvözölni egy komoly ^pfedmflVéxaeti ért^i kekkel jelentkező lár-,>\\ latot az ilyfajta esemé--ményekben szegény Nagykanizsán, épi>en annyira jól eső megemlékezni arról, hogy a Szé|/művészeti Sralonnák most meg nyilt kanizsai kiállítását nagykanizsai festőművészek ké|>eivel is kibővítették. Ott ia áljuk a már ismer letett ké|>ek sorában Faragó Mártonnak java erejétől duzzadó, uj vásznait, köztük olyanokat is, amelyek előtt meglepődve áh meg Faragó Márton pikttirájának ismerője. Uj és teljesebb szinértékek ad. nak uj harmóniákat, puhább és melegebb ecset alól szakadnak kiköny nyedebb, derüselVb témák. Ojt van a tárlaton Fekete László is. Utcaképének ködös, elmosódó távlata; részleteinek friss, üde hangsúlya a fejlődé-éhen egyre előbbre törő, fiatal mit vészt méltáfn reprezentálja.
A kiállítás várakozáson felüli siker, rel indnlt. Máskor a tárlat-vásár idején szokott csak némi érdeklődés mutatkozni, most meg, már az első na. pókban egész sor kép talált gazdát Nagykanizsán. Jólesik megállapítani: — komoly értékek iránt van érdeklődés ós van áldozatkészség is. Utóbbit is nagyon megkönnyítik a Szépművészeti Szalon ritka kedvCüQ fizetési feltétílcl. A tárlat egész nap nyitva áll az I|wros\'kör nagytcrmében. (:)
Naptár: Április 22. pénlek ltom. kat. Szótér és Kajet Prot stáns Szótér. Izr. Nizan hó 21.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó vétfólg aMorkly-Belus gyógyszertár és a klskaalzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este fi óráig (hétfő, szerda, péntok tiéli tár-kedden nnn nflLaeM
A női betegségek gyógykezelésében a temuszetes „Ferenc József" ke-erüvhet gyakran alkalmazzak, mert reggel éhgyomorra egy pohérral könnyen heveh-ílö, rendkívül enyhií hashaj\'ó, hatosa pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelen\'kezik. — Kérdezze meg otvosát.
Feszült kíváncsisággal várja Nagy- és Kis-kanizsa á vasárnapi politikai tájékoztatókat
A polilika mindig tömegek érdeklődését csigázza fel, de talán soha olyan mértékben, mint mostanában. A mindennapi élei nagy kérdései, a belső magyar életnek mogoldáshoz érkezeit, nagy problémái .sokszorosra fokozták mindenki érdeklődését a szőnyegen forgó belpolitikai kérdések iránt. Nemkülönben a homloktérbe nyomtult kül|>o!itikai átrendeződés is sorsdöntő problémákat vetett fel.
A Nemzeti Egység vasárnapi Nagy-és kiskanizsai nagygyűlésein mindezek a kérdések szól>a kerülnek.
A képviselők csoportja a déli gyorsvonattal érkezik Nagykanizsára, szórakoztatásukra 1 órakor ebéd lesz a Kis Royalban (menü 1.50 P). Aki az ebéden részt óhajt venni, szíveskedjék ezt már most jelenteni a Kis Royalban. Jelentkezés határideje: szombaton este.
HaUa államtitkár és vitéz gróf Teleki főispán autón érkeznek meg egyenesen Kiskanizsára.
Asszonyom, vagy kisasszonyom,
hogy ls tudnám sejteni, hogy bakflskorban lévő ultramodern flapper, középkorú, vagy matuzsálemi korban evező mülróna-c, — vidéki körulamon egy szomorú vasárnap a falu szentélyének a padjában láttam meg önt először azon a lielyen, inelv a község elő. kelőségeinek tradicionális helye.
A templom1 hajójiH>an a földet-luró, tisztára mosakodott parasztok, — kiknek verejtékéből terem meg a buzaszenv. mindennapi kenyerünk, - verőfényes na|>os időért, vagy esőért, jó termésért áhítoztak s ahogy az Oltár felé tekintettek, uram bocsáss, meglátták az ön kimeszelt arcát a kiváltságosok helyén, ahonnan *jó példát kellene statuálnia nékik.
Asszonyom\'\', vagy kisasszonyom\', hogy milyen a habitusa, azt csak jobb sorsra érdemes férjeura tudja, — ki bizonyára fárasztó munkával keresi m«g önnek a minde.mapi selyemharisnyákat, ru zsokal, noárokat, Isten tudja milyen ixJinádékat, -- de, hogy az arca a maga természetes valóságában rut, azt a rajta elterülő vastag festékrétegről következlc-tem, mert lia a természet szép arccal ruházta volna fel, nem álcázná ezt a nagyszerű adományt, hiszen fiva leánya.
Másodszor mise után találkoztunk, amikor kilé|>etl a lenvplom-ból. Automatikus mozdulattal nyúlt a zsebél>e cigarettatárcája után s még ott a lépcsőn rágyújtott. Bodor füslfcllegeket eregetve indult hazafelé a templomból kiözönlő üimepi ruhába öltözött l>olgárok sorfala közölt, arcán a stereotyp mosollyal, mélyet ugy festett oda.
Asszonyom, vagy kisasszonyom1, ha már mindenféleképp lüstölníe
kell, miért nem füstölög otlhon, mint férjeura, kinek szegénynek bizonyára szüksége van erre az enyhe narkotikumra? Vagy talán független, mondáin életet élő hölgy itt Mucsán, ki saját maga keresi meg a kenyerét s fütyül a házasságra, amink megnyugvást, derűt, napfényt adó rendszerére? Akkor egy férfit szorított ki állásából, ki talán nőül vette volna ónt s gyermekeivel együtt nevelte volna... Azokkal a gyermekekkel, kiknek éleiét még mielőtt a világra hozná, megmérgezi, hiszen tudja, hogy az orvosok bizonyos szerencsétlen esetekben az anyatejben is kimutatják a nikotint.
Asszonyom, vagy kisasszonyom1, mielőtt templomba menne, — hiszen a templom- ott áll a lelkünkben - vegyen elő ön is egy nagy darab lúgos szappant s mosakod. jon meg ala|>osan, mint a ]>olgá-rok, akik bizony sanda szen*nc] néztek ön után s gondoljon arra, hogy olt, a szentélyben lévő privl-légiális helyén a Dobó Katicák, a Rozgoyi Cecíliák Ijclyét foglalja el, kikre ugy tekintenek a magyar nők, férfiak, mint példát adó szentekre.
Hiszen \'tudja, hála Istennek, sokan vannak szép asszonyok, • leányok, kik kencefice nélkül is pirulnak s amikor elpirulnak, szégyellik arcukon azt a pírt, amelyért feleségül veszik, amelyért asz-szonykorukban ugy szeretik, tisztelik, becsülik hozzátartozóit, hogy Anyámnak, Nagyanyámnak, vagy Nagyasszonynak tisztelik őket.
De mindig csak pirulni, mint ahogy ön pirul, Asszonyom, vagy kisasszonyom, ugye: természetellenes...
KUNGL LAJOS
Északon és délen
feltartóztathatatlanul nyomulnak előre a spanyol nemzetlek
Salamanca, április 21 A nemzeti csapatok ismét nagy sikereket értek cl. Az északi frontszakaszon megszállták az egész Aran-völgyet és a Portiljon hágó spanyol részeit. A spanyol vörös menekültek c/.rével tódultak át a határon. Yulesqueznél íengeteg zsákm&ny is került az előrenyomuló nemzetiek kezébe. i
Tortosa, április 21 A déli szakaszon a nemzetiek az Ebro folyó egész déli partvidékét megszállták. A folyó és az előrenyomuló nemzetiek közé szwrifott vörösök számját 25.000.r« teszik, Tegnap a nemzetközi dandár 1500 embere tetle le a fegyvert. A folyó mocsárvidékén 3500 ember adta meg magát. A déli hegyvidéken a
nemzetközi dandár három zászlóalját kerítették be a nemzetiek. Ez körülbelül 2200 ember, ,
Keszthely szobrot állit Vaszary Kolosnak
A keltös szentéit Keszthely városa azzal is emlékezetessé óhajtja tenni, hogy felállítja a város nagy fiának, Vaszary Kolos hercegprímás nak szobrát. Keszthely v<}lt vá\'X>sH birája, Reischl Imié áll lelkes buz. góságával, tekintélyével a mozgalom élén. A belügyminiszter áltat engedélyezett gyűjtés már megin. dúlt.
Bár Nagykanizsa a szjentévben három irányú gyűjtéssel van elfog, lalva (Kuth- kulturház, uj templom, Miss/iósház épitkezéS3), mégis bizonyára vannak kanizsaiak, akik Vá-szary Kolos szobára is adakoznak. Adományokat elfogad és nyugtáz a Zalai Közlöny szerkesztősége.
Hirtelen halál
Szailer \'György 50 éves nagykanizsai légiagyári munkás a Stern-félc téglagyárban rosszul lelt. A mentők kórházba szállították. Alig hogy a várakozóban letették, Szailer lefordult a székről és meglialt. Az orvosrendőri hullaszemle megállapította, hogy halálát bebő vérzésből eredő szivbénu-lás okozta. A kir. ügyészség megadta a temetési engedélyt.
— (Műsoros tea a Missziósházban)
Április .\'23-án, szombaton este 7 órakor a Missziósházban a Sient Ilona Ijeányklub műsoros tea-estét rendez az átmeneti otlhon céljaira. A rendezőség olyan műsort Állított össze, amely ismét méltó a Lcányklubhoz. Mindenki kellemesen fog szórakozni. Hlőre is felliivjuk a város közönségé, nek figyelmét a szombati toa-estre. (:)
ID<3
Hűvös I
Prognózis: Mérsékelt szól, változó felhőzet, több helyen eső, a hegyeken havazás. Éjjel gyenge fagy, a nappali hő kissé emelkedik.
A Meteorologial Intézet nagyi, mlzaai meRflgyelőállomása Jelenül
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: 4- 26, ma reggel + 18. délben -f 5& Csapadék: 00
— Kic»i falvakban, távoli majorokban
ön épugy ruházkodhat, mintha a fővárosban élne. Ilatínk egyik legrégibb rosztógyára Önnek szívesen küldi an ;olos gyártású legdivatosabb szingyapju szövetmintáit közvetlen « gyárból. Kérje még ma a mintakollekció bérmentes és önre kötelezettségmentes elküldését a Trunkliahn posztógyártól, Budapest, XI., Lenke u. 117.
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelygép
egyedárusltásal Olcsó árak I Messzemenő részletfizetési kedvezmények!
TURUL izzólámpa
márkás
1000 égési óra garanciával < nr
kartellen klvDI 5-25 v. P l.Uü
Kizárólag
Schlesinger Gyula
Nagykanizsa, Erz«ébet-lér 18,
Telefon 289.
1938. április 22
ZALAI KÖZLÖNY
Felkérjük áramfogyaszlőlnkat, hogy kSltftzkBdéa nmeién annak időpontját Sugárút B. alatti üzlathalyi-
■égOnkben az üzleti Arák alalt bejelínleni szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos árammirfi-aze-
reléaekat idejében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elö.
TiOuaupVit - vxJx^,•
« — (J

A BERUHÁZÁSI JAVASLATOT a Ház jíénzügyi bizottsága kisebb módosításokkal megszavazta.
A£ ÍNSÉG AKCIÓT átszervezik Budai>esten. A szegényházba csak a magatehetetlen embenek keriilnek1 ■1000 munkanélküli részére napszám béres Inséghíunka-akclót szerve* nek. \\
BUDAÖRSÖN vasárnap tize;er cserkész vonul fel Horthy kormány-zó előtt a Magyar Cserkészszövetség 26 éves jubileuma alkalmából rendezendő ünnepségen. t , < A PESTI IZR. HITKÖZSÉG a készülő zsidótörvény ellen tiltakozott. Feliralot intéznek az országgyűlés mindkét Ji((i/(4hoz a jpge®enlő|sé8 és vallásszabadság tervbevett sérelmeinek elhárítására. \' i i FELFÖLDY KAROLY o anádpalo tai főszolgabírót elbocsátották; mart nincs meg a törvényben előírt képesítése.
A BUDAPESTI IPARQSOK más. félméteres mézeskalács^zlvet ós -1 méter széles menyasszonyi ládát ajándékoznak a jövendő albán királynénak. ! i
VlTÉZZBAjVAfl\'AS lesz május 22-én Székesfehérváron.

MAGYARORSZÁG képviseli ma « legtisztább európai tipust, — állapítja meg a párisi La Figaro cikksorozata,
A FOLYÖBA ZUHANT 26 utasával Isztambulban egy tehergépkocsi, lfl ulas meghalt, a tóbbl sulyos sérülést szenvedett.
AZ, ARANYTERMÉS a világon mintegy 60 ezer kilogrammul emelkedett.
FAULHABER mQnche.il érseket a pápa kihallgatáson fogadta.
/ FÖLDRENGÉS Anatóliában hnsz falut rombadóntött és több mint 1000 emberáldozatot követelt.
SVÁJC azzal a kéréssel fordult o Népszövetséghez, hogy tűzzék a legközelebbi ölés nupirendjére Svájc teljes semlegessége helyreállításának kér-dését.
CODREANU megkezdte fóléves fog-kázbünletését Bukarestben.
A LENGYEL-CSEH határ lezárását megcáfolták Varsóból., csupán az Osztrák menekültek beözönlése ollon Intézkedtek, | *
Általános európai megenyhülésre számítanak Párlsban
Egyetlen kérdésben sincs mélyreható ellentét az olasz-fröncia tárgyalások során
Páris, április 21 A párisi mérsékeli sajtó a legnagyobb megelégedés és örömi liaiigjáu (>r a francia-olitsz tárgyalások szívélyes hangú és baráti légkörben törtéJit megkezdésé öl. A lapok általános cnró pai enyhülésre számítanak a tanácskozások nyomán.
A szélsőbaloldal eztel ellenkezően erélyesen támadja a francia kormányt az olaszokkal való .paktálás ,-ért.. A francia érdekeket nem lehet a fusciz-mus szolgálatába állítani — üvölti a szélsőbaloldali sajtó e.őlködvc.
A francia ügyvivőnek ma juttatta el a külügyminisztérium! az államtanács tegnapi uj határozatait, libben az üzenetben az elvi kérdések vannak leszögezve. A tanácskozások során egyél)ként rendezésre kerülnek azok
az ügyek is, amelyre az 1035. évi Laval—Mussolini tanácskozás n«m terjedt ki.
A beavatottak leszögezik, hogy egyetlen kérdésben sincs mélyreható ellentét >és igy a megegyezésre minden kilátás és remény megvan.
Avenol Párisba és Londonba utazik
Genf, április 21
Avenol, a Népszövetség főtitkára rövidesen ellátogat Párisba és Londonba, hogy a legközelebbi tanácsülésen tárgyalásra kerülő ügyeket, elsősorban az abesszíniai olasz. hódi. lást Bonnet francia és I lalifax lord angol külügyminiszterekkel megbeszélje. I
„Csehszlovákiáért egyetlen francia katona sem foghat fegyvert"
Páris, április 21 Az e^ik francia lap ismét nagy cikkel közöl a csehországi helyzetről. A lap megállapítja, liogy a cseh állam érdekében egyetlen francia katona sem foghat fegyvert. Csehszlovákia tulajdonképpen nincs is — mondja a\' cikk, jne.-t a lakosság több mint lele kisebbségből adódik, ame-
lyek elnyomatásban szenvednek. Csehország népének közel halvan szftzaléka tehát az első háborús beavatkozásra lerázná bilincseit és elnyomói ellen támadna. A lap igy fejezi be cikkét: «A francia katonaság harcol, ha kell, dc Benes ur érdekeiéri nem fog fegyvert fogni épp ugy, ahogy nem tette a négus érdekeiért !•

Újra tél van egész Európában
Havazik az olasz Riviérán — Svájcban két ember megfagyott
l Milano, április 21 Az alpesi hideg Időjárás váltotta fel az eddigi szép napokat Olaszországban is. Az északolaszor.szá&i völgyekben ós az olasz Riviérán is havazik i
1 Bem, április 21 Bemben és a környékén is nagy havazások vannak. Az AJpokbarv két ember megfagyott.
Az id«V egész Európában hidejjf
és télles.
Megfagyott Csehiben egy slket-ném» legény
Csehi, április 21 Csehi község közelében holtan találták Kéri Fenenc 18 éves süketi néma legényt, aki húsvéthétfőn eltűnt hazulról. Mint az orvosi sziemie megállapította, a legény az egyik éjszaka: megfagyott I
Ma megkezdődött a sajtó-reform és a belügyi költségvetés bizottsági tárgyalása
Buda|>est, április 21 A Ház pénzügyi bizottsága ,Bud János elnökié ével a költségvetés tárgyalásában elsőnek a belügyi tárca költ-ég\\etését kezdte tárgyid-ni. Temple Rezső előadó ismertette a tárca költségvetését, amelyhez
elsőnek Csilléry András szóit hozzá, A jogügyi bizottság Mikeez ödön miniszter én Antal István államtitkár jelenlétében mii délelőtt a sajtótörvényt kezdte tárgyalni.
Az egyesitett bizottságok rövidé. Jen megkezdik v
Nól
kerékpár
felszerelve
92\'- P
Puch é« Steyr kerékpárok kedvező részletre Emergé kfiUft (ummi
P 4-40,
egyéb alkatrészek é»
kellékek is a legolcsóbb \'\'árban.
Brandl Sándor és Fia
Telefon: 12.
Deák-tér 2. (a felsötemplomnál).
Javító mOhalf.
TISZTA
GYAPJÚ
SZÖVETEK
KÖZVETLEN
!i\\<\\mm
TRUNKHAHN
POSZTtiGVtfR
IV. PROMaSIK Aúft
mu<\\*/m-.\\
GY/<& BUDAPEST,XIIENKE UT HZ
a zsidótörvény
tárgyalását. Tekintettel a nagy ír. dcktodésne (144 tagja van a bizottságoknak I), az üláseket a Ház delegációs termében tartják.
Hétfőn, 26-én formális kedder* pedig már rendes ülést tart a H£zj
A Times Magyarország pénzügyi fellendüléséről
London, április 21 A Times nagy cikket közöl MaJ gyarország pénzügyi helyzetéről. AJ tup megállapítja az\'áltálánas fellendülést és kiemeli a nagyarányú be. ruházásokat. Az idők jelének tekinti, hogy az 1 milliárdos kölcsönből 600 milliót fordít a kormány fegy-<r verkezósie, illetve hadi célokra.
LECtfűma*
Szózpengősök a könyvtáblában
Budapest, áprtlif 21 Valutadeleklivek jelentek meg ma eleiölt az egyik pesti könyvkötészetben, ahol megállapították, hogy
százpengösöket kötnek a könyvek táblájába és ugy akarják külföldre csempészni. A tulajdonost és a segédeket letartóztatták. 200 könyvet a kapitányságra vittek, eddig Is már sok százpengőst találtak, a könyvek felbontása még folyik.
Vonatgázolás: 3 halott
Székeatehérvár, április II
Elgázolta a Székesfehérvár—sárbogárdi vonal Atyfi\'rnil Tóth István gazda kocsiját. Id. Tólh lános és Tóth István azonnal. Tólh József pedig kórházbaszáilitis után halt bele sérüléseibe.
FOldrengés: 244 halott
Ankara, április 21
Földrengés volt Klrsehiriben ls. Ankarai jelentés szerln\' 700 hál romb..dölt, a halottak sz.\'mia 244.
— Bútorokban a Kopatetn-oég Texett Modem mfntatermelben a legjobbat ■ legolcsóbban mutatja be, kedveié .láttád teltételek mellett.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
npréhlrdatét dija vatirntp éi ünnepnap 10 uólfl SÚ fillér, minden további sió 0 flllír, hétkömap 10 u4lfl <0 fillér, minden további uó 4 fillér.
Aaitétaxl (bérautó) uj áramvovalas legolcsóbban Kaufmann Manónál rendelhet?. Telefonállomás 222. 4024
JaraiiMk Béla vlavezetékszerelő műhelye 6* műízakl kereskedési cikkek legolcsóbb beszerzési forrása, Erz»ébet-tér 18 Komplett 13"-o» fürdőkályha 120- P, komplett mosdó-berendeiés 58 — P, komplett W. C. berendezéa 52-— P. konyhai falikút 19-— P, zománcos acélkád, 175 hosszú, 96 - P. 1095
Schütz-kabátban
minden hölgy
elegáns!
A«V««II. haiznált és u|. Vétel-eladái. Rltscher Mátyás, KIfály-utca 32. 1127
Mindennapi leveleiéiből összegyűjtött bélysaal, régi vagy u] tömegeket, magyart éa külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Bar bari ti Lajos, a Zalai Köilöny I. szerkesztője. Érdeklődni lehet* telefon 78. sx. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra kOsOft.
— Batork (állításunkat teklntsfl meg minden vételkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház
Kiadja a laphtla|donos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám,

■ 1
az újság-
hirdetés !
Egész nap, jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban uton van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
A Zalai Közlöny Sporl-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
NTE-KSE .......... (... j...)
MSE-NZTE......,... (... j._)
KTSE-PVSK......:... (...:...)
ZsSE—PBTC......:...(...! )
PEAC-DVAC. . . _a_f_s .._>
PAC-KRAC . . . ...)
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes kőből készült síremléket, ugy
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
T-vábbá készítek és vállalok c szakmában mindennemű temetői munkákat, úgymint
sír-bolt, sirkeret
r készítéséi termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönségei, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és \' a raktáramat megtekinteni. 9 0
Szíves megkeresés! kérve vagyok tiszteleltei
Kovács József "SX^T
Király-utca 33 az. Telefon 615
Megérkezel!
a Shellgáz
A SHF.LLOÁZ nagyvárosi kényelmei hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási lüzelö A SHELLOÁZ nem mérgező, nem lobbanó, de 13.000 kalória hót ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen klpróbá halja otthonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportfizletében
Nagykanizsa, Fő-ut \'6.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAQSZAKÜZLET
Mindenki jól jár,
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
Hirdessen o Zalai Közlönyben
1938. áptl\'ls 22.
Fagykárt
szenved\' tl vetéseknél, veteményeknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet I
Beszerezheti:
ORSZÁG JÓZSEh
míg, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: 130.
Ofcsvnhjjof ttjfia moziban szórakoxhalih
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8812/1938.
Tárgy : Csetebogáriifás.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a cserebognak irtása ai 1894. évi XII. t.-c. 50 §-a értelmében kötelező és azon birtokos, aki sz Irtást elmulssztja, ugyanazon lörvény 95. §-ánsk K. pontja alap|án kihágást kővel el és az 1928. évi X. t.-c. 5 §-ában fog-la\'t lendelkezések szerint 600 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel, be-halthatatlanság esetén megfelelő elírással büntettetik éa a büntetésen felül az Irtási a mulasztó köllségére a város fogfa elvégeztetni.
Felhívom tehát az összes birtokosokat, hogy a cserebogarakat a salát érdekükben és minden rendelkezésre álló eszközzel Irlsák.
Nsgykanizss, 1938. évi ápr. 8-án. un Polgármester.
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P S.20 NŐI bőrkesztyű P 4.90 NŐI cérnakesztyű P -.98 Női selyemharisnyák
már 1. - P-től NŐI dlvatkalapok
már 4.BO P-től
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Divatház
Horthy Hlklúl-nt 1.
NyoaiaWtt a lajiliifcjfeuol K Ilészréaytáruság kiayvuyamdájtban Nagykanizsán. I-elelös ültelveioW Zalai Károly.
78* Évfolyam BO. Mám.
Nagykanizsa, 1938. április 23 szombat
Ara 12 fül.
ZALAI KÖZLÖNY
Szeice*zlfe6r és kiadóhivatal: Pötrt 5. siám. Megjdcaik núkka bélköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 9 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt telefon: 7a sz.


UJ SAJTÓREFORM jön rövid időn bclill, amcl(y szélesebb alapon szabályozza a sajtójogot. Ezt jelentette be az igazságügfi\'minlszler a Ház igazságügyi bizottsága előtt, amely tegnap elfogadta a sajtó javaslatot. Módosítás is történt: 1938. április 1. előtti-fővárosi napi ós vidéki heti lapokra, amelyek politikai jellegüok, nem keli uj engedély.
A BELÜGYI Tárca költségvetését a Ház pénzügyi bizottsága elfogadta. /> Jelzői hivatalokban ezernél több kisegítő munkaerőt alkalmaznak.
DARÁNYI mlniszte:elnök tegnap délben kihallgatáson volt a kormányzónál.
HENDERSON\'angol képviselő a du-uavól{(yi kérdések tanulmányozására Budapestre érkezett.
SZALASI ellen tüntetőit az Andrássá utón e^jy százfőnyi szociáldemokrata csoport. Egfr szocialista gyűlést a rend őrség feloszlatott, mert Petyer Károly tilalom ellenére fel akart olvasni cg^ Szálasj-rőpiratot. Ez után vonullak kl tüntetni. Előállítás nem történt.
A TRAPÉZRÓL lezuhant ós meghalt Rádler Erzsébet artistanő Duuaföld-váron.
SZAZPENGÖSOft tömegét köttette bele egy szervezett pesti valuta-csempész társaság könfyvtáhl&kba. Az ügy és szereplői a rendőrségon vannak.
BOZBOMBAS tüntetés volt Debrecenben Beregi Oszkár színházi vendég-fellépése alatt. Hét előállítás történt.

A SZOVJET elismerte Ausztria ős Németország egyesülését
OROSZ BOMBAVETŐK tömege repül Románián át Csehországba a cseh légi hac!e;ő megerősítésére.
ÁLLAMNYELV lesz, állítólag, a né-ir.et is Csehországban ós a kormái jy-zásban is arányos részt kapnak a németek.
AZ ÖNKÉNTESEK elszállításának megkönnyítése érdekél>en Franciaország engedóker^ségot tanusit.
V0R0S1L0V szovjet-tábornagynak a keletázsiai hetyzet miatt váratlanul félbe kellett szakítania szabadságát.
\'ROMÁNIA páriák módjára kezeli a kisebbségeket,. — irja otfy cikkében Dormann francia szenátor.
A FELVIDÉJKI Egyesületek Szövetségének nagfy-gyűlésén teljes önkormányzatot követeltek a Felvidék népeinek.
CSÍK FERENC a turini uszóverse-nfo-en 100 méteren első lett. 100 m. háton első Lengyel Árpád, 200 m. gyorsban első Gróf Oaön, második Csik. 3\\10<) in. stafétában. 1. Magyarország, 2. Olaszország.
CODREANUT vádolják a Duca-(frll-kosság értelmi előkészítésével.
A FAGY N^ugateurópában is pusziit Franciaországban nagy havazások voltak. A cltampagn&i borvidéken milliós károk vannak.
A Dene-féle permetezések számla-bonyodalmai és a bérjegyzékek furcsaságai
elevenedtek fel a tanúvallomások hosszú sorában a törvényszék előtt a Dene-bQnper tárgyalásának második napján
A Dene-bünj>er második napján folytatták u tanuk kihal Iga ását.
Elsőnek idb. Szántó Lajos építőmester került, mint tanú a bírósági korlát mögé 3-1 év előtt két Ízben vásárolt a sétatéri bódéban permetezőszert Denétő\', \'muci olcsóbb volti mint a kereskedelemben. Dcno azt mondta neki, hogy kartellenki. vüli áru, amit a minisztériumból kn-po.f.
Mihalecz Júlia tanú kihallgatása alkalmával Dene kijelenti, hogy a tanú peres viszonyban volt vele. Mi halecz vallomása lényegtelen.
Dukász Ferenc gépészmérnökein-* lékszik arra, hogy 1935 tavaszán rönköket kapott Denétől. Ugyanis arról értesült, hogy rönkök ke-t rülnek eladásra, mire ő is kiment és köbméterenként 25 pengőért vá-. sárolt, de a kertészet puha fenyőfa deszkákért akart cserélni, ami meg is történt. Jelentette a dolgot Erőss erdőmeslemck, aki azt tudomásul vette. t
A Batthyány-utcai villa park flgye
• Teutsch Gusztáv tanúvallomásában azt mondja, hogy villájának bérlője panaszkodott, hogy a fáf< tele vannak élősdiekkel, azt.kat ir. tani kell. A fákat megmutatta Erőss erdőmpsternek, aki kijelentette^ hogy nikotinos permetezésre van szükség és mindjárt felkínálta, hogy majd elvégezteti. Meg is csinál:a. Később Dene József számlát hozott Teutschmak, az összeg azonban olyan magas volt, hogy Teutsch kifizette, de mérgében összetépte a számlát, hogy ne is lássa többé.
— En 16 pengőt kaptam\', — válaszol Dene — Teutsch ur valószínűleg többször fizetett.
Körülbelül 280 pengőt fi.et em, — folytatja Teutsch. — Volt azután egy másik e.ete»ni, amikor parki, roztattam a villámat Erős ei Ott is nagyon csalódtam. A Dene afáirá-ku számla többszáz pengőről szólt Dene kezéte fizettem az összeget.
— En — mondja Dene - -16 pengő értékű anyagot használtam fel, ezt megkaptam, de a munkámért semmit. Tény, hogy Erőssnek mint egy 1100 pengőt fizetett ki annak idején Teutsch ur. I
A Szentgyörgyvári talskola
Szoniolányi Gyula a kővetkező tanu. Afc akkori minisztert rendelkezés folytán ő is Denével perme-teztette kis faiskoláját Szentgyörgyváron, ahol mintegy 3 100 fája volt. Mikor megjelent a rendelet, hogy a faiskolát tartozik bejelenteni, Erőss erdőmes:er felhívatta.
hogy a városi kertészet fog permetezni, ami meg is történt A kapott nyugták alapján fizetett min Jegy 300 pengőt.
Polgár Lá>zló najjykenesk^dő: Gyümölcsöse van a hegyen. 1935-ben Dene fivére nála mint keresko-dősegéd volt alkalmazva ós említette, hogy fivérének olc^ó permé, tező szerűi vannak. Erre megbízta* jjermetezéssel. 0 ls drágállotta és magasnak tartotta a számlát.
Kaufmann Károly kereskedő: Sző lője és gyümölcsöse van a szent-györgyvári hegyen. Dene egy emberét küldte hozzá, hogy sürgősen permeteztcsse a fáit, mert kűlöntei kivágják. Meg is bizta a munkával, amit kifizetett.
G. Szabó Gyula gyümölcstermés lési intézőt hosszabban hullgifláij ki. 1935-ben a földművelésügyi minisztérium megbízásából járt el erekben a dolgokban. Denénél főzték a permetező-lét, aki vájila\'kct zott arra, hogy minden haszon nélkül olcsó permetezőszert hozat. Külön volt a városi és külön Dene vegyi-szere. A város a kényszer]. j>ermetezés alkalmából fogatot é; munkáokat bocsátott rendelkezésre
I Megjelenik a „Fekete kéz"
j Makáry elnök felolvassa Denc Jó-i z-sef feljelentését a rendőrséghez ar-| ról, hogy betörtek hozzá. 1.5 kg. | kénbSriumot loptak el töle és azs j asztalán fenyegető levelet ti/ált/ I hogy iezután te következel!« A meg Indult nyomozás azonban nem pia dukált eredményt
Borbély József azt vallja, hogy a tüzérlaktanyából a cserfői hegyig két kocsi trágyát szállitottyt ohoi azt Dene sógtoírnőji®, Németig Júlia vette át.
A bolgár kertész üveget vesz
Pc\'ermann Károly kerti sz lényeg leien vallomásba után Nlkotavicsj Rajkó bolgár kertész azt mondja, hogy 1936-ban a "bátyja vett Dentf. tői egy láda üve et, melegágy! rámákhoz, mit neki Dere felkínált.
ócr.e: Tényleg adott el Niko-lavlcsnak üveget,\'de ő azt Takács Istvántól vette 10 j>engőért.
Krassovits Sándor 1935-ben a sétatéren mint inségmunká; dolgoiott. Egy alkalommal aJigo1 perje fúrna-1 got vittek a i^eichenfeld cégtől, ve: tésre, de postacsomagban nem iá-látott fűmagot elküldeni Denétőf
Zűrzavarok a fűmag körül és a bérjegyzékekben
Szemző István magántisztviselő vallomása terhelő. 1935 tavaszán, — mondja — egy este künn volt a váh rosi sétatéri bódéban, amikor látta, hogy fűmagot csomagoltak be Két napszámos ömfcszietie egyik zsák. bői a másikba. Majd gyorsáruként elszállították a vasúton. Dene sür. gelte, hogy siesserck. A fűmig a sárostól való volt, — hangsúlyozza Szemző.
Dere: So.em küldtem fűmagot!
Makáry elnök felolvassa a vasút Igazolását arról, hogy Dene két iz. ben fürrtage-oma^ot küldött vasúton, gyorsáruként.
Nénvoh Júlia elmondja, hogy a városi bódéból több izben vitt fűmagot feladni a vasutra
— Maga állította ki a bérjej/yzé-j keket? — kérdezi Makáry c\'nök Szemzőt.
— Igen, én. A kis könyvek, illetve a fel jegy zé ek, részint az igazoló lapok, illetve Dene bemondá-aa\'ap-ián. Akik az én felügyeletem alatt dolgoztak, arokat ma^am irtani ő^sre, a többieket Dere bemondására. Éjjeli munka ts volt. Ilyenkor elszámoltak más nevére egy.másfél napot. Erőss erdőmester tudott ezekről a kifizetésekről. Ez bevett szokás volt, amig szóltam a | ol^ár-mesbernek és ő akkor letiltotta. (
Siemző ezután megmagyarázza a
bíróságnak a komplikált bérfizetési, illetve könyvelési módszert.
Makáry elnök ezu\'án végig megy a bérjegyzékek mutatkozó szabálytalanságain, ami hosszabb időt vesz igénybe.
Me\'crer Jenő üvegkercskedőthall gatja ki ezután a biréság Dene meg vá árlásapa vonatkozóin*, irajd Melcrer irod-AkiSí«»szonyát, Braun Olgát.
Farkas István kijelenti, hogy soha sem vitt fűmagot a vasútra, csomagban.
Dene, alias „Dénes" és hasonlók
Szemző István újból kihallgatás alá kerül, a bérjegyzékekkel kapcsolatban. Lakatosmunka napszám-bérjegyzékre lelt elszámolva. Szemző megmagyarázza ezt is. Makáry elnök végigveszi a személyi lapokat és könyvehet. Az egyik bérkönyvben Dene József neve »Dénes^-r^ Ri van javitva.
-- Maga javította ki ezt? — kér. dezi Makáry Denét.
— Nem volt érdekemben, vála„ szolja Dene.
- Szabó. János ne\\e is . két tételben szerepel. Mi az észrevétele? — fordul Szemzőhöz Makáry.
— Valószínűleg két Szabó volt Az apa és a fia. i
— Arról tud-e, — kérdezi Makáry

EALAI KÖZLÖNY
1938. április 23
Szemzőt — hogy Dene permetezett
a városban és környékén ?
— Tudok róla. Egy alkalommal 3 munkás hiányzott, kiderült, hogy a Bagó-hegyen niermcfceztek.
— Voltak esetek, — hvflidja Dene — amikor az inségmunkás a kór: házban feküdt betegen és hozzátartozója dolgozott ezalatt, akkor a beteg nevén történt a kifizetés.
„Ne szóljanak senkinek!"
Gödinek Mária tanú : 1986-ban Dcnc József sánci illetményföldjén krumplit kapált társaival. A város fizette őket. Németh Júlia (Dene sógornője) akkor azt mondta nekik, hogy senKinek r.e szóljanak arról* hogy Denéék földjén dolgosak.
Németh Júlia tagadja ezt, de Gödinek Miáfria megmaradt vallomása mellett.
— Nem tudok arról, — mondja Dene — hogy az én földemen dolgoztak. Én a faiskolába küldtem őket dolgozni.
„Politikai hadjárat"
Dene ezután r£- akar mutatni ar. ra, hogy annak idején j>olitikni hadjárat indult ellene, de Makáry elnök reinti:
— Ez nem tartozik ide !
Dene: Gödinek Má^ia vallomása nem felel meg a valóságnak
Majd a többi tanukra kerül sor: Fülöp Antal géplakatos, Marfinccz István, Bódog Ferenc 72 éves ny. erdőőr, Lencz Gyula klskanlzsal rk. kántor, Ágoston József, Németh János, Imrei Sándor, de vallomásuk lényegtelen.
Este 7 órakor ért véget a főtárgyalás második napja.
Az asszony kötelessége töiödni azzal, hogy bélmüködése rendben legyen, amit pedig ugy éih t e\', ha reggelenként éhgyomorra egy félpohár lermészeles „Ferenc József" keserüvizet iszik, amely enyhén é3 kellemesen, pontosan és biztosan szabályozza az anyegcsere folyamatát. Kérdezze meg orvosát.
Szombat
BUDAPEST I.
0.45 Torna. — Utána lianglemczek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás — 10.45 Felolvasás. — 12.05 EugCn Ste-pat orosz balalajkazenckara. — 12.30 llh-ek. _ 13.20 Időjelzés, időjárásje-lentés. — 13.30 Hanglemezek. — 14.35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Harsányi Gizi mesél. — 10.45 Időjelzés, liirck.
17 Kiss Judith és Bruckbauer Ferenc zongora-hegedű szonáUU ad elő.
— 17.25 Mit üzen a rádió? — 18 A rádió szalonzenekra. — 18.30 Sztrókay Kálmán előadása. — 19 Kalmár Sándor magyar nótákat éneket, kiséri Sárai lilemér cigányzenekara. — 20 «A szókimondó doktor. Vígjáték egy felvonásban. — 20.45 Hirek. — 21.10 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárásjelcntés. — 22.10 Angyal Árpád jazz-zenekara. — 23.15 Völgyi Imre cigányzenekara. — 0.05 Hirok. BUDAPEST II.
17.30 A rádió szalonzenekara. — 19 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 Hanglemezek. BBCS.
11.55 Szórakoztató zene. — 14.15 Gondűző. — 10 Stuttgart.
18 Stájer fuvószene. — 20 Tarka zenés-dalos est tréfákkal — 22.30 Berlin könnyű és tánezooéjo.
Egyhangú lesz az alispán és a megyei főjegyző választása
Kedden búcsúzik a vármegye tisztikara Bődy alispántól
A Zalamegyei Újság irja : A tnláyu.si alispán- ós főjegyző, választás esélyei most már teljesen kialakultak. Szilágyi Dezső sümegi főszolgabíró, akit szintén alispán-jclöltkónt emlegettek, bejelentette, hogy nem \'pályázik az alispáni állásra. Az alispáni állásra ezekután c^ak Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző pályázik és egyhangúan kerül az alispáni székbe. A jelek szerint ugyancsak egyedüli pályázó lesz a vármegyei főjegyzői székbe Toiríka János dr. tb. főjegyző, tehát öt is egyhangúan választják meg. A törvényhatóivá&i bizottsági rágott 6s a közönség köréten osztat-
lan megelégedést keltett ez a megoldás, mert igy két valóban érde-jhibs és áftalfiinoí? néjSzerűségnek örvendő főtisztviselő kierül a fontos tisztségekbe. Brand Sándor dr. és Torrtka Já(rw>s dr. rendelkeznek azokkal a képességekkjei, amelyek szükségos2k ahhoz, hogy ezekben a nehéz és sorsdöntő időkben a vár. megye kormányát irányítsák
A távozó Alis| ántól, Bődy Zo\'tán-tói a megye tisztikara április 26.án, kedden búcsúzik, amikor a főszolgabírói kar is a megyeszékhelyre érkezik. Meleg, bensőséges ünnepséggel készül búcsúzni a tisztikar a kiváló alispántól.
Az időjárást is meg kell reformálni végre!
Általában szeretünk azzal foglalkozni, amink nincs. Igy manapság a pénze-.i kivül legtöbbet az idő foglalkoztat. Nemcsak mennyisége, de minősége is. Sőt főképp minősége, mert mióta húsvétkor liavazik és iebruárban lehet strandrajárni, komolyan foglalkozom \'egy uj időjárási reformjavaslattal.
A lel\'ormok korszakát éljük és ennek hatása alatt vagyok bátor az alábbi időjárási javaslatokat terjeszteni a kormány elé:
1. Mindenekelőtt mondja ki u kormány a téli időszámítás kötelező 1 levezetését: Szeles, téli időben délben kezdő Jik a nap, a mostani liófuvásos időben azonban nem kötelező ezen hivatalos idő betartása.
2. Mondja ki a kormány, hogy március után ezentúl decembert keli Írni, hogy a hüsvéti ünnepe, kel karácsonyhoz méltó keretben ünnepelhessük. A húsvéti kirándulások időszüke miatt az őszre maradnak, /helyettük karácsonyi sikl-rándulások tervezhetők minden húsvétra.
3. A 2. pont alapján, miképp már az idén is tettem, husvéira kizárólag téli levelezőlapok küld-lieiők: karácsonyi üdvözletekkel, esetleg .kellemes korcsolyázást,
szép feliéi\' tavaszt megjegyzések, kel.
4. A februárban lezajlott nyári időre való tekintettel ezévben pótlólag pünkösdkor. legyen karácsony, amely alkalomra a Zalai Közlöny külön sikiránduiásl szervez a szentgyörgy vári hegyekre. A gyakori hófúvásokra való tekintettel ajánlatos jó melegen öltözködni. llólavina esetére mentőszolgálatról gondoskodás történiki
5. A leleségek összes tavaszi ru-hamcgrendelésci stornirozandók, illetve leszállításuk hat hónap múlva esedékes! (A divatdiktátorok a júliusi tavaszra prémmel bélelt fürdőruhák tervezését meg-uezdlék, szükség esetén strandku-bátnak azonban megfelel a háromnegyedes bunda is. Esetleg alája télikabátot iehet felvenni hócsizinával, de ez már részletkérdés!)
0. Tavaszról beszélni egyelőre ti los. A világoknak is meg kelt tiltani... Az e.ről szól» lázító nóta éneklése — izgatásnak számitI
Egyelőié nem részletezzük javaslatunk további pontjait, csak felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a Háznak nem nagyon kell sietnie. Ha igy megy, akkor még az idei tavaszra megszavazluitja ezt a jaraslatot —nő
25-én dönt a pécsi közgyűlés Tolnay Andor színházbérletének Ügyében
Az idén még mindenképpen a Fodor-társulat jön Kanizsára
: Megírtuk szerdai szkunkban, Jiogy a pécsi színház bérletére kiirt) pályázat ügyében a pécsi szinügyi bizottság Tolnay Andor mellett dön tött. Fodor Oszkár, aki 10 éven át élvezte a bérletet, a második helyre került, mig harmadiknak Kardos
Gézát, a kecskeméti színház Igazgatóját jelölték.
A; i>écsi szinügyi bizottság döntése még nem végleges, inert ezügyben a városi közgyűlés mondja ki a döntő szót. Nincs az sem kizárj hogy a közgyűlés a szinügyi bizott-
Városi Mozgó. Pénteken, csak egy nap 1 Tarka mozi-esti Ultramodern vigjáték 1
ASSZONYOK PARADICSOMA
Róbert Stoli muzsikája. Főszereplők: Hortense Raky, Petrovlch I., Slezák L., Georg Alexander, Hans Rlchter.
Fényes kiaérft műsor.
Híradók.
Előadások kezdete hétköznapokon S, 7 és 9 Arakor, vasár és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 kor. 5 órakor filléres helyárak
Fürdőszoba
berendezéseket kedvező részletre legolosóbban szállít
MENDLOVITS
■lág javaslata ellenére Fodor Oszkár mellett dönt.
Sokan érdeklődnek nálunk, mi volt az oka, hogy a pécsi színház bérletét ezúttal pályázattal iélték oda. Mint értesülünk, ez nem önkényes eljárás volt és nem a Fodor Oszkár ellen elhangzott panaszok eredménye, hanem a minisztérium utasítása. Világosan mutatja ezt Miskolc példája, ahol a vá\'o> a pályá/at mellőzésével a régi színigazgatónak akarta kiadni továbbrft is a szinházát, de a belügyminiszter ehhez nem járult hozzá és kötelezte a várost, hogy pályázatot irjon ki & színház bérletére. t
Tolnay Andor — a javasolt uj igazgató — egyébként régi színész-családból származik, már apja is vidéki színigazgató volt. Szinészis4 kóláit kitüntetéssel végezie, vérbeli színésznek bizonyult, csaknem az egé<z országban játszott előbb különböző társulatokban, majd később saját társulatával. Jelenleg a Sopron— Ka |, kis víár — székie-SfehéiV^ri színházak igazgatója, de még ma is aktiv színész.
Mint Pécsről értesülünk, a szín. ház ügyében a közgyűlés április 26-Cn, hétfőn délután dönt. A döntést nem csak pécsi, d<í kaposvári, soproni és fehérvári körökben is nagy érdeklődéssel várják.
Kalnizsát legyelöre nem1 érinti a választás, legalábbis nem az Idénre, Ebben az évben ugyanis — bármiképp dönt is a pécsi közgyűlés — még Fodorék jönnek Nagykanizsái ra, minthogy a pécsi társulat minden évben itt fejezi be a szezout. A kérdés csak az, hogy jövőre a Tolnay-társulat kezdne már Pécsett ós ha igen, milyen megállapodások: fűzik egymáshoz Pécset és Kaposvárt és főképp, mi történik Nagykanizsával : megmarad-e a pécsi kerületben ós továbbra is a pécsi színészek látogatnak át vendégszereplésre, vagy más kerületbe kerül.
E kérdésre felelni azonban csak a pécsi színház-bérlet végleges dön téré után lehet.
Javuló!
Prognózis: Mérsékelt északnyugati szél, változó felhőzet, több helyen futóeső, a hegyeken havazás. Éjjel sok helyen még fagy, a nappali hő kissé emelkedik.
A Meteorologial Intézet nagykanizsai megfigyelőéi lomáHa jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor: + 18, ma reggel - 04, délben + 9-0.
Naptári Április 23. szombat Kom. kat. Béla pk Prot stáns Béla. — Izraelita Nlzan hó 22.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est® 6 óráig (hótlő, Bzerda, péntek délután kedden efétx nap nőknek.)
1938- április 23.
ZALAI KÖZLÖNY
S
PAÍLJÖB RIPORTREGÉNTE
11
Egy trónörökös szerelmes levelel..
(Copyright)
Három hónappal a mayerlingi tragédia előtt, 1888 október végén irt először levelet Rudolf Vetsera Máriához és a három hónapos szerelem ideje alatt alig mult el nap, hogy ne érkezett volna szerelmes irás a bécsi Burgból a Salesianergasseba. e levelek közül nem maradt meg egy so: Larisch grófné elszedte azokat a ba-ronesslől azzal a kifogással, hogy ő jobban tud vigyázni Rudolf Írásaira.
Mi történt a levelekkel?

Rudolf és VetsCia Mária levélváltásáról ezeket jegyzi fel az emlékirat :
«A levélváltás a trónörökös parancsára ugy tőrtént, hogy Mária leveleit Rudolf inasához címezte, a leveleket a baroness komornája adta át a Burg sarkán szolgálatot teljesítő hordárnak és ez vitte azokat a Burgba. Rudolf első levelét ugyancsak egy hordár hozta a Vetsera palotába, a további leveleket már a bárókisasszony komör-
nájához címezte a trónörökös. Eleinte hordár hozta a leveleket, később azonban a Hofburg egy civitruliás szolgája várt a palota előtt addig, amíg .i komoma a kapun, vagy az ablakon kinézett.\'
Mary baroness a trónörököstől ka-l>ott leveleiről állandóan említést tesz azokban a levelekben, amolyckl>en Herminc barátnője előtt önti ki a szi. vét. Volt idő rá, hogy a leveleket szószerint is közölte. Egyik levelélKm ilyeneket ir a harmincegy éves Rudolf: .Vigyázz arra, nehogy valaki is felfedje szerelmünket. Me^őr.\'lnék, ha szerelmünket megzavarnák, his/en tudod, hogy nélküleI nem tudok élni.. A baroness egyik levelében megemlítette: .Olyan nagyon szeretném elkül-keni Neked Rudolf levelét, vagy legalább is e.jyel e sok levét közül. De nem tehetőm meg, mert Larisch Mária nyomban elszedi tőlem a leveleket. Azt mondja, ő jobban tud vigyázni rájuk, nálam könnyen megtaláIhatják és ebből mindkettőnkre baj származhatnék....
A szerelmesek meghitt találkozásai
\'.Barátnőjéhez irt leveloiből meg-állapitliató, hogy november 5-e után a találkozások déle\'őtt tizenegy és egy óra kőzött, vag^ délután ke\'.tő és öt óra között történtek. Ilyenkor jelent n.cg Larisch grófnő a Vetsera palotában és bevásárlás ürügye alatt magával vitte Maryt. Amikor aztán Larisch elutazott Bécsből és a trónörökös a baronesst látni akarta, Mary este is elment egyedül a Burgba, de csak olyankor, amikor hozzátartozói az Operában voltak és távolléte nem tün-he\'.ett fel. Ilyen esti találkozások december 11-ike előtt nem történhettek meg. December 11-én, a ."Rhelngold. előadásával kezdődött el u Hofoper-ben a Wagner-ciklus és Marj- azzal a kifogással, hogy Őt a zene nem érdekli, odahaza maradt. Anyja és Hanna nővére rendes páholyukban nézték végig az előadásokat, Mary pedig gyalog a Marokkanergassel>a szaladt, a sarkon várta már Bratfischi, kocsin hajtatott a Burgig és itt az Augustiner-gangén át Rudolf meghitt lakája kisérte őt fel a trónörökös egykori legénylakásába. Este kilenckor Mary mindennap otthon volt. A Wagner-ciklus előadásain kivül egyedül január 19-én volt még a Burgban. Anyíja és nénje ezen a napon bálba mentek, neki is el kellett volna menni a bálba, azonban kifogással élt. nem jól érzi magát és odahaza marad. Ezen a napon éjfélkor látogatta meg a trónörököst. Egyébként csak a nappali órákban és mindenkor csak Larisch grófnó kiséie\'óben távozott el hazulról. Az anya szigorúan ragaszkodott mindenkor ahhoz, hogy Larisch Mária maga hozza vissza a szülői házba a baronesst.. \\ * «A grófnó nem kísérte cl mindenkor Maryt a Burgba, gyakran a Maxi-milianstrassen megállította a fiakker-ját, itt Mary kiszállt, átült Bratflsch kocsijába, amely már várta őt. Meg. történt egyszer, hogy a grófnó u Lin-dengassefoí hajtatott, ezen a ira|>on itt várt rájuk a trónörökös fiakkero-sa. Mary egyedül hajtatott ki Schőn-brunnba, ahol a trónörökössel sokáig sétált. Erről a találkozásról azt irta a barátnőjének és ezt mondta a ko-mornáiának is, hogy soha többé nem megy ki Schőnbrunnba, mert nagyon kellemetlen volt ívcki az, hogy u kettejük sétájára detektívek vigyázlak. -.A találkozások január 21-ének kivé
telével mindig a Burgban történtek. Január 24-én, mialatt a báróüé színházban volt, Mary a Práterben találkozott Rudolffal. Ez a találkozás azonban csak rövid ideig tarthatott, mert este 9 órakor a trónörökös teljes díszben szintén megjelent az Operában. Herniinchez irt egyik levelében már előbb is említést tesz Mary arról, hogy a Práterben találkozott Rudolffal, e találkozón Larisch grófné is részt vett..
Az édesanya cáfol
A mayerllngi tragédia nyomán keletkezett rágalomhadjáratot igyekszik Vetsera Heléna megcáfolni, amikor Rudolf és Mária találkozásaival kapcsolatban ezeket irja:
• Nem átalották Bécsben azt a rágalmat terjeszteni, hogy a találkák színhelye a báróné liáza volt. Ez az állítás teljesen ós tökéletesen hazug. A trónörökös egyetlenegyszer sem lép. te át a báróné házának küszöbét abban az időben, amikor a Lariscb-
WallersCv- Mária áltat közvetíteti tiltott kapcsolat közié és a baroness közölt fennállott. A katasztrófáig a bárónénak még csak sejtelme sem volt arról, hogy lánya a trónörökössel Ismeretségi viszonyban áll. Éppen igy a trónörökös egyetlenegyszer sem tett látogatást, az \'eseményekot megelőző időben .\'sem a palotában anélkül, hogy jöve\'elét ne. jelezte volna. A Vetsera palota egész személyzete kész o/.t esküvel igazolni..
.Szükséges volt pontosan papírra vetnem é-s részletesen jellemeznem az összejöveteleket, inert így tudom csak megmagyarázni, (miként volt lehetséges Mary baronessnek november ötödikétől kezdve ily gvakran találkoznia ri; trónörökössel anélkül, hogy c találkozókról legközelebbi hozzátartozói még csak sejthettek volna is valamit. Hí-
NEMZETKÖZIVÁSÁB |
■•lltpatéH m
erfin hangja,
e I o ■ é ára. Kiállítási hely:
Iparoaarnak 381 ■
Városi eladási termek:
Budtpwt, VII., Erziibtt-kirul 41. (Royml) !
szen még csak gondolni sem lehet arra, "hogy a báróné, ha e találkozókról tudott volna, vagy csak sejtott volna is valamit, anyai hatalmának latba vetésével ne akadályozta volna ir.eg lányának a trónörökössel való viszonyát. A bárónő január 26-iki szigorú fellépésével, amikor lányának a cigarettatárca miatt keserű szomre-hánysokat tett, megcáfolta a rágalmakat és hazugságokat, amelyek nem átalották őt mint asszonyt és anyát a legaljasabb módon megvádolni. Még ha e jelenet nem is törtéut volna meg, akkor se szabadna ilyen hazug rágalmakkal illetni a bárónét. Hiszen nincsen egyetlen anya a világon, aki ne tartaná legszentebb kötelességének vigyázni a lányára...»
„Ez biztosan szerencsétlenséget jelent!"
Január 27-én, vasárnap este bál volt a császári német követség bécsi palotájában.\'Amint említettem, ez az estély jelentette Mary számára az arisztokrata társaságban való első megjelenéséi. Az anya e bálon vezette be lányát az életbe.
Szegény Marynak ez volt az első és az utolsó bálja.
A bécsi követség cstélyén megjelent az udvar is és ott volt Rudolf...
Maryn gyönyörű rózsaszín tüllruha volt és a jobbján zafírral díszített arany karkötő. Az anyjának azt mond. ta, hogy Larisch grófnétól kapta e karkötőt ajándékba, csak február első napjaiban vallotta be a komorna, hogy e karkötő is Rudolf prezentje volt.
Jóval elmúlt már éjfél, amikor lm-zamentek. A j>ortás kinyitotta a Vetsera palota nehéz tölgyfakapuiát és a kezében tartott mé.ses pislákoló fényében ijedten vette észre Mary, hogy karkötőjéből a zafír hiányzik. Kétségbeesetten sikoltott fel.
«Ei. biztosan szerencsétlenséget jelent....
Két nappal előbb, január 25-én, pénteken esto járt a jósnőnél, valahol Otakriiig táján...
A báróné Mary kétségbeesett kérésére visszahajtatott a német követség
Rudolf emlékoszlopa MayerKngben
palotájába, ahol tűvé tették uz összes termeket az elveszett zafirkőért, de nem találták...
Három nappal később hozta vissza a . karkötőből kiesett kék zafírt a bécsi német követség aranysujtásos lakája a Salesianergasscba.
Január 30-án, szerdán reggel hat órakor, takarítás közben találták meg a követ a kék szalon sarkában.
Egy olyan fotografia alatt, amely vidám vadásztársaságot ábrázol...
És a vadászok között, a Totografia kellős közepén áll réveteg szemekkel Rudolf, a monarchia trónjának várományosa.
Január 30-án reggel hat órakor találták meg a bécsi német követség kék szalonjában Vetsera Mária karkötő jének zaflrkövét...
Pontosan abba" az órái>an, amikor Rudolf kezében utoljára dördült el talán ugyanaz a vadászfegyver, amely-lyel októberben fotografálta le őt az udvari fényképész.
Munkaközben a rézművessegéd kezében felrobbant a szénsavas palack
Súlyos szerencsétlenség történt ma \'délelőtt a Teleki utón. KlapperGyörgy 23 éves rézműves segéd munkahelyén egy tűzcsapot akart heggeszteni, amikor - eddig még meg nem állapított módon - - a szénsavas palack felrobbant és az üvegszilánkok Klapper arcát és fejét súlyosan megsebesítették. A szerencsétlen fiatalembert a mentők kórházba szállitoüfák, ahol azonnal ápolás alá vették\'
A icndőrség megindította a nyomozást. v
— Még ma nézze meg a Szépművészeti Szalon kiállítását az Iparoskörben. (V)
t— Kényelmes ruházkodás
Nem kell külön utakat tennie, szabadul az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zavartalanul válogathat ha megbízható, tartés szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár önnek is szállítja ruhánként angolosan gyártott szingyapjuszöveteit közvetlen a gyártól. Kérje költség- és kótelezett-ségmentesciD a mintákat: Budapest XI., Lenke ut 117,
ZALAI KÖZLÖNY
Rovatvezető: Dr. Dévalaé, Erdő. Bö.k.
És újra Itt az Iraprlmé
A hollandiai virágmezőkön, valószínűnek tartom, hogy nincs annyi sxinpom|>a és nincs annyiféle virág, mint most az Implmé fronton.
Szinte megfoghatatlan, hogy már évek hosszú sora óta hogyan tud. nak az imprímé tervezők annyiféb mintát, sőt virágmintát kitalálni. Az idén is csak ugy káprázott a szemünk, amikor a számtalan magyar és francia imprímé között turkáltunk.
Az idén jobban kedvelik az el. mosódott^ nagy virá^mintákat, de épi>en annyi a kte elszórt virág Í9, sőt a különböző figurális és több* féle, több szinü, a minták vagy a virágok között elszórt i>etty.
Fazonban sok differencia nincsen-Az idén Ts favorizáljak a mell-varrásos modelleket, splc kivágás, sal, kis puffos ujjakat, derékon egy szélesen megkötött echarpot, avagy egy előre beállított glokni rész is divatos. A legtöbb uj komplénái a hosszú kabát ugyanolyan impri-mével van kibélelve, mint a ruha anyaga, sőt a kat© reverje is ugyanilyen imprlmé.
Szenetik a boleró-s megoldást is, ittasima vagy berakott, vagy plísz-szirozott szoknyákhoz báJosablwiál-bájosabh imprlmé blúzokat készítenek, a blúzok övjét rendszerint a szoknyán kötik meg és az oldal ti, hosszan csüng aTá. A blúznak rendszerint nagy masni díszeleg a nyakán, amely viszont a kis boleróra hajlik ki.
Legjobban tetszettek az éjjel ágy, napptál íotiel megimlelások. (Gyengébbek kedvéért: az olyan ruhák, a melyeket kétféleképpen lehet hor. danl). Példa: adva van egy sima, szük szoknyarész, amely a bombi-néra van rádolgozva. Erre jön egy ugyanebből az anyagból készült hosszú kazak. A kazak felsőrésze rövldujju bolcróval van ellátva, a mely boleró, tekintve az elmosódott imprímé mintát, alig látszik. Na már most estélyire a következőképpen alakul a ruha : A szük alsórész természetesen egészen hosszú, megfelel az esély! ruha követelményeinek. A bolerót levesszük és alatta egy mély dekoltázs tünlk elő, amit eddig a boleró takart. Délutánra viszont levesszük a kombinéra varrott alsórészt és felvesszük a bolerót és ugyan ki mondaná mej^ hogy ez tulajdonképpen e-jy ruhából adódott.
Vannak azután olyan megöl dá ok is, amikor a sima, egys/inü ruhára egy, a ruha anyagából való húzott kötényrész jön, amely im prímével van kibélelve Ha ezt a kötényrészt kifordítjuk, akkor az egész ruha ugy néz ki, mintha imprímé lenne az alsórész. Ilyen módon könnyen és kevés pénzért egy régi ruhánkból ujat tudunk varázsolni.
Divatposta
Ilonka. Igen örülök, hogy jelzi, u Nemzetköz\' Vásár alkalmával engem is fel fog keresni. Arra kérem, liogy U-25-58 telefonon hívjon előbb fel, hogy biztosan otthon legyek. üdvözlet.
Falusi kis hiny. A fe íti üzenet önre is vonatkozik az/al a módosítással, hogy feltétlenül hozta magúval két
kabátját, hogy ahhoz tudjuk 0 ruhákat vásárolni. Üdvözlet.
Ibolyi. Nem ajánlom a sárga szint egy szőkének az sohasem áll olyan iól. Döntsön inkább szürkéskék melleit. Ebből csináltasson sveifolt két-gombos, duplasoros kabátot. Alája egy sötétkék fehér j>ettyes berakott szoknyás juinper ruhát csináltasson. Sötétkék puha nyúlszőr kalapot ve.
gyen hozzá, sötétkék fehér antilop cipővel, üdvözlet.
Szőke asszony. Csináltasson fekete marokken ruhájából egy rövid ujjas sima ruhát, tétessen rá egy imprímé ncharpot, a nyakát ós az ujját ugyanezzel a\'- imrimével passzpoliroztassa. Nagy fekete panama kalapjára ebből az impriméből egy kis virág csokrot csináltasson, üdvözlet;
Minden előkészület megtörtént Kanizsa nagy politikai vasárnapjára
A Nemzeti Egység Pártjának nagykanizsai nagy-gyűlése nem csak ennek a (városnak lesz esemény, hanem egész Zala vár-megyc felfigyelt arra. Bizonyítja \'ezt a zalaegerszegi sajtó Is, amely már előkészületeiben élénk figyelmet szentel a vasárnapi kanizsai eseményeknek. Vármegyei jelentőségű a kanizsai nagy-gyillés azért is, mert az tulajdonképpen a Nemzeti Egység zalavármegyei nagyválasztmányának ülésével kapcsolatos. Hulla államtitkár és a főispán va-
sárnap autón érkeznek egyenesen Kiskanizsára. Vitéz Tabajdy Kálmán vármegyei pártelnök inár szombaton érkezik. A kópviselő-csoi>ort a vásárnál) déli gyorssal érkezik ós 1 Órakor ebéden vesznek részi a Kis Royalban. Az ebéden való részvételre szombaton estig lőhet jelentkezni a vendéglősnél. Teríték 1.50 pengő.
A nagy-gyülésre minden előkészület megtörtént. Szabó Győző, a nagykanizsai N\'EP sze vezet elnöke és a kerületi vezetőségek mindent megtettek u gyűlés minél impozánsabb sikere érdekében.
Anglia felmondta a nagyhatalmak tengeri megegyezését
Európai megrendelések miatt kétszeresre emelik az amerikai repülőgépgyártás teljesítőképességét
Washington, április 22 Az amerikai repülőgépgyárak lényege. •ven foko/ni kívánják termelésüket. A munkások létsylámát 37 e/erről 74.000-re emelik fel. Rémé Hk, hogy 50 millió tíoHáJ\' értékű repülőgépet tudnak egy év alatt külföldre szállítani anélkül, hogy az amerikai rendelésekben bármi ké. •edelem lenne. 1 (
/Anglia 100 repülőgépet íendet
Amerikában. Franciaország azonnali rendelésre SOO-at, majd további 1300.at, köztük 100 nagy bomba/ vetőt.
A rendelések 85 százaléka katonai repülőgép!
London, április 22 A/ angolok felmondták a nagyhatalmak tengeri megegyezését a hajók térfogatára vonatkozóan, mert Japán nem volt hajlandó fel-vilií(gositjást adni épülő hajódnak tonnamennyiségéről. |

á szovjet kilép a Népszövetségből, mert csalódott benne
London nem bízik a hármas, Illetve négyes egyezmény létrehozásának lehetőségében
1 London, április 22
Daladier miniszterelnök és Bonnet külügyminiszter londoni l^ogat^,-sa során a következő kérdéssfcct tárgyalják le:
1. Az abesszin kérdés.
2. Anglia és Franciaország kato-nal felkészültsége.
3. A spanyol \'helyzet (különös tekintettel az olasz önkéntesek visszahívására).
1. A cseh kérdés. (Különösen: milyen magatartást tanúsítana Fran ciaország és Anglia, ha a szudéta németek a legmesszebbmenő engedményekkel sem elégednének
meg?) (
5. Az angol -olasz és az olasz-francia megegyezé ek kihatása a keleti helyzetre.
6. Az emiitett egyezményeknek strézai hármas, illetve Németország bevonásával hégyes egyezménnyé bővítése.
A lapok ez utolsó pontra vonatkozóan megjegyzik, hogy az elisö megoldás ellenkezik Anglia szándékával, az utóbbira j>edig nincs semmi kilátás, miután Németország csak mint gyarmati nagyhatalom hajlandó tárgyalni. j
Határozat helyett tanáccsal kerülik el az uj genfi botrányt
London, április 22 Avenol népszövetségi főtitkár szombaton vagy vasárnap érkezik Londonba, ahol a népszövetségi tanács határozataira vonatkozólag folytat fontos tanácskozásokat. Beavatottak tudni vélik, hogy a Népszövetség nem hoz határozatott csak tanácsot ad. Ehhez ugyanis nem kell egyhangúság és így az ujabb botrány elkerülhető. Az abesszin k£rd$scn kjvül Sviájo
kérése szerepel még a napirenden. Svájc a teljes semlegességhez akar visszatérni a Népszövetség keretén .belül. (Tehát, hogy a megtofriási rendszabályok se legyenek kötelezőek reánézve!) (
Anglia és Franciaország elveszett Moszkva számára
Moszkva, ápriUs 22 A Kremliben nagy az izgalom az angol-olasz megegyezés és a meg-
1938, Aptljis 23
indult francia—olasz megbeszélések miatt. Sztálin tanácskozásra hívta össze vezérkarát, amely "teljesen Lltvinov ellen fordult. Litvirov tanácsára ugyanis a szovjet a Népszövetségben bízott és most reményei teljesen rombadőltek. Ennek hatása alatt távozni akar a Népszövetségből és ezt az elhatározását rövidesen. — állítólag — be is jelenti. I !
A moszkvai Ia|>ok élos támadást intéznek ezzel kapcsolatban Anglia és Franciaország ellen. A Pravda azt írja, hogyekét ország behódolt már a fascizmusnak, "Moszkva szá-mára tehát elveszett! i 1
Genf válságban, Anglia még a héten ellamari az olasz hódítást
| Páris, április 22 Péjrisban komolyan tartanak a Népszövetség ujabb válságától. Azt hiszik, hogy most a Négus mellett Kina és a szovjet fog nehézségeket támasztani. Franciaország mindenesetre cl van szánva, hogy i\\tég a genfi tanácsülés előtt megkösse a francia—olasz egyezményt! ,
Róma, április 22 Az uj római angol nagykövet, Pertlarg még a héten átnyújtja meg blzólevelét Olaszország királyának; és Abesszínia császárának. A,nglia, tehát még a genfi határozat előtt elismeri az olasz hódítást
Együtt a kisantant
| Bukarest, április 22 A kisantlant államok értekezlete máius 4. és 5-én lesz Szinajában. Utána a kisantant külügyminiszterek együtt mennek Genfbe a Népszövetség tanácsülésére.
h
Az NTE vasárnap itthon, a Zrínyi Mecsekszabolcson játszik
A vasárnapi forduló a kerület két újonc csapatát áJiitja szembe a kanizsai csapatokkal. Az NTE-nek a SjH>rt Egylet fiatal, Jóképességü csapata lesz az ellenfele. Csak eb-bon a bajnoki évben került az első osztályba és néhlány szép ered. ménnyet dicsekedhet. A komlói csapat nem lebecsülendő ellenfél, még az erősen javuló formában lévő NTE-nek is minden tudását és érdjét küzdelembe kell vinni, ha győzni akar. A mérkőzés \'4 órakor kezdődik, játékvezető v. Adorján-
Előtte 2 órakor a Marcali S|>ort Egyk-t csapata játs~zik az NTE II-vei a II. oszt bajnokságért Játék, vezető Szirtes. ,
A Zrínyi ellenfele a Mecreksza. bolcsl Sport Egylet csapata lesz. Az MSE la/, utóbbi időbfcm erősen javuló formát árult el és ha az utolsó helyen Is áll, nem íesz kÖnlnyü mérkőzés a Zrínyi .számára.
Pécsett a ZsSE-PBTC, PAC-KRAC, mig Kaposvárott a KTSE-PVSK mérkőzések kerülnék lejátszásra.
A Nagykanizsai Vasutas Kapós, várott a TXirul II. ellen játszik baj. nokit. 1
— Bútor kiállításunkat tekintse meg
minden vételkónytter nélkül. Kopstelo bútor áruház
1938. AprllU_23_

ZALAI KÖZLÖNY
— (Kitüntetés)
A vallás- és közoktatásügyi miniszter hidcghéthi Bittera Béla nyűg. áll. polgári fiúiskolái igazgatót 10 éves, érdemekben gazdag i>e:lagógiai munkásságáért legfel őbb elismerésben ié szesilctie. A kitüntetést Liber Héla tankerületi főigazgaty rendkívüli tantestületi gyűlés keretében adta át a nyugalomba vonult érdemes igazgató-nak. Nagykanizsa egész társadalma osztozik a tantestülettel a kitüntetés ürömében, mert a kitüntetett ny. igazgató nem csak mint pedagógus érdé-ir.cltc ki azt, hanem mint köztisztelet, ben álló, példás életű, tisztes városi polgár is. |
— (UJ vezetőjegyző)
A nyugdíjazás folytán megüresedett pákai körjegyzői állásra dr. Beznlcza István h. kórjegyzőt választották meg.
— (Cserkészflnnepség)
Nagykanizsa város cserkésze.sa|)atai április 24-én délelőtt fél 12 órakor tartják évi avatóüime.jségüket u negyvennyolcas emlékműnél, amelyre a város közönségéi a parancsnoki tanács tisztelettel meghívja. (:)
— (MABI győgyOdOltetés)
A Magánalkalmazottak Biztosító Intézeté az öregség, rokkantság, stb. cselére biztosított irodai és üzleti gyakornok és tanonc tagjait korláloll számban gyógyüdülleiésben rószesili. Az enlílett munkavállalók közül megfelelő orvosi vélemény alapján gyógy-üdüllelésbcn csak azok részesülhetnek, akik 18-ik életévüket még nem töltötték be és 1929. évi január l-ig visszamenőleg legalább -10 héten át öregség rokkantság, -stb. e étére biztosítva voltak. Az igénybejelentésre szolgáló űrlapokat az OTI nagykanizsai kerületi pénztárától keli igényelni és azokat pontosan kitöltve legkésőbb 1938. április 30.ig a NlABI központjához beküldeni.
— Még ma nézze meg a Szépművészeti Szalon kiállításút az Ipa-roskörben. (:)
— (Fsküvő)
Szép rendőresküvő lesz vasárnap déli íjéi 1 órakor a ferenciek plébániatemplomában. Akkor vezeti oltárhoz C-alambos Ferenc m. kir. rendőr Gyöngy Mihály nagykanizsai rendőr-főtörzsőrmester leányát, Margitot. Az esküvőn részt vesz az egéiz nagykanizsai ic.időr-család.
— (A OAspárhegyre vezető ut)
kérdésének megoldása befejezettnek látszik. A nagykanizsai és Gáspárhegyen lakó gáspárhegyi szőlőbirtokosok felkérésére vitéz Bentzik Lajos kormányfőtanácsos, a Nóptakurék igazgatója tárgyalást kezdett Nagykanizsa város vezetőségével, hogy jelöljenek \'ki a Város erdőbirtokán átvezető végleges utat, melyen az érdekeltek zavartalanul közlekedhetnek. A város vezetősége, a képviselőtestület és a felettes hatóságok jóváhagyásának feltételezésével, két utat jelölt meg, és Ipe lig tt Fökosru vezetőt, vágy az Alsó-erdő déli oldalán elhuzódót, melyek közül, lia az érdekeltek egyikben meg. állapodnak, ugy a város annak karbantartását is kilátásba helyezte.
— (A nagykanizsai Piarista Diákszövetség)
értesiti tagjait, hogy évi rendes közgyűléséi a megjelentek számára való tekintet nélkül folyó hó 23-án, szombaton délután 0 órakor tartja meg a gimnázium tanácstermében. (:)
— Tekintse meg & Kopsteln Bútor Áruház állandó butorklállltAsát ízlése® to olo.é bútorokat kedvező fizetési fel telekkellé vásárolhat.
— (Május 1: Missziós tea)
A I.cányklub szombatra tervezett teaestjét - a közbejött akadályok miatt május l-ére, vasárnapra halasztották. Az eladott jegyek érvényben maradnak.
— (A klskanlzsal elemisták)
a kiskanizsai hősi szobor-alap javára tarka műsoros c\'őidást rendeztek. Szép bevezetőt mondott Horváth Józser tanítójelölt; ulána több szavalat következeti (Polai József, Imrei ■ Hus, Kálovics József). Szép volt u Hollandi jelenet, melynek résztvevői Haj Erzsi, Haj Juliska, Lenkovlc* György, Vadász Ferenc, Perkó József. Varga György, Horváth György és Kuzsne,- András voltak. Szépudvary Atilla, Kunics Boldizsár és Magyar József irredenta jellegű tornája tel-szelt. A magyar kel ősben Bogdán Mária, Szollár Gizi, Csuka Gizi, Kiss Mária és Iíolonics Erzsi szeiepellek sikerrel. Ezután még több élőkéi) és énekszám volt. Az^ügyes rendezés Megla Teréz tanítónő munkája.
— Minden kép valódiságát
a festője igazolja a Szépművészeti Szalon kiállításán az Iparoskör ben.
— (Étsy Ferenc)
városi köztisztasági felügyelő jog. e: ős eliléltetéso után perújrafelvétel! kérelemmel fordult a nagykanizsai törvényszékhez, amely a bejelentések alapján elrendelte a i>erujrafelvételi vizsgálatot. A kihallgatott tanuk vallomásai alapján a törvényszék most foglalkozott Étsy ké. elmével és elrendelte a nyilvános tárgyalás megtartását és erre május 2-át tűzte ki határnapul.
Ha nem jól lát, JSIL,
Fenyvesi György
órái 6> •xakoptlkai meitorhe*
Fő-ut 10. Dobrovics-ház.
Szimflvigtt onrosi rtccptra is készítekI
— (Baleset falbontás közben)
Tudósítónk jelenti: Aranyos Imre 41 éves muraszemenyei lakos Belső István gazdánál mint napszámos az islálló lebontásánál segédkezett. Köz-l.e.i az egyik leomló fal rádült, szerencsére azonban ő közvetlen a gerenda mellett állt, amely felfogla a falat, igy Aranyos csak köimyebb sérüléseket szenvedett.
(Megölte újszülöttjét)
Hinkó Margit nádasdi leíny a Mm erdejében egy egészséges gyermeknek adott éíetet. A l-\'lkellen anya addig őrizte, mig csecsemője meg nem halt s ekkor, mintha mi sem történt volna, hazament. MostoMja feljelentésé-e a csendőrség lelartózlatla.
— (Halálos gázolás)
történt a Fonyód—kaposvári vonalon minap es\'.e. A vicinális épp Oszlopán állomásra futott be, amikor a közelben ácsorgó Szarka Jánosné a kerekek alá került. A kerekek halálra gázolták az asszonyt, aki valószínűleg öngyilkossági szándékból ugroll a vonat e\'.é.
— (Egy kiló buza: 40 pengő)
Ennyiért veti egy póruljárt zalai rövidárus, aki csempészektől akarl szaharint vásárolni. A két c>e.npész 20 doboz szaharint adott át 44 pe:igő ellenében a zalai kereskedőnek, aki otthon megdöbbenve látta, hogy a dobozokban buza van. Kb. 1 kiló búzáért fizetett 44 pengőt. A két cse.npészt ipár elfogták.
— (Menyasszonyi ruhában leiakasztotta magát)
Különös módon vetett véget életé .ek özv. Takács Jánosné kaposvári 58 éves asszony. Az idős özvegyasszony már hosszú idő óta készült a halálra s tegnap felvette fehér menyasszonyi ruháját, lakásának gerendájára kötelet hurkolt és felakasztotta magát. Meghalt.
Idősebb embereknél, kiknek székletéte rendellenes és fájdalmas, sokszor már napi 3—4 evőkanál természetes „Ferenc József" keserűvíz is meghozza a megfelelő bélkiOrűlést és a kielégítő anyagcserét 8 igy jelentős m.gkönnyeb-bülést idéz elő. — Kérdezze meg orvosát.
- (Vigyázat! Szélhámos 1)
A rendőrség átiratot kapott, amelybe,! közlik, hogy a Dunántúlon jár ismét ejy Pataki Gyula Ernő nevű egyén, aki Sárospataki Jenő és Posz-lusznyi Err.ő néven is szerepel. 40 éves ügynök, születíéii bellii tisztázatlan, gyári kiküldöttnek adja ki magát és hiszékeny eml>ereknek gé|>eki-t, kályhákat stb. ad el, előleget vesz fel és megszökik. Zalában is már több helyen szélhámoskodolt. Bárhol megjelenik, át kell adni a legközelebbi rendőrnek.
— Minden kép valódiságát
a festője igazolja a Szépművészeti Szalon kiállításán az Iparoskörben.
Lóexportunk szempontjából nagyjelentőségű
lesz a május 7.-8.-1 kaposvjári lór ex portvásár. Már eddig is hejelem. tettek mintegy 1000 darab hidegé melegvérű lovat és csikót.\' A beje\', fenté ek állandóan tömegein folynak be, ugy hogy az Alsódunántuli Mezőgazda^á) ji Kamara a bejelentéi határidőt április hó 26-ig meghosszabbította. A vásárra Kaposvárra jön a török koi!m!ány ló>so:o-zó bizottsága, amely melegvérű lovadat vásárol, a hidegvérű anyag iránt pedig a svájci lókenaskedők tanúsítanak nagy érdeklődést. A1 nehéz lovjakat olasz és német ex-j>ortra vásárolják. \\ .
Belföldi forgalomban is igen fok ló fog elkelni, anvannyiben a Fővá-i ros előie láthatólag 30, a dunántúli várorok 21 darab lovat fognak bp-S7cne>ml. Megjelenik ,a vjáí^ron a Közjvonti Lóavató BUott ág Ls, ho,;y a hadsereg részére Lovakat vásároljon. Vevőkként jelentkeztek még: az államrendőrség bányák, nagyvállalatok, sörgyárak, különféle intézmények, stb.
Azok a kereskedők, akik Olaszországba akarják exportálni a vásáron megvett lovakat, mielőbb jelent ke/asnek az Alsódunántuli Mezőgaz daságl Kamaránál, Kaposvár.
Felemelték a selyemgubó beváltási árát
A valódi selyem világpiaci ára és értékesítési lehetősége még mindig
^GYAPJÚSZÖVET ^KÖZVETLEN GYÁRBÓL
IVPR0HÁSZKA0.-U.8. -
VI.TERÉZ-KRT.Ö.
VIDÉKRE MÉC MA KÉRJEN SZÖVETMINTÁIM
GYÁR BUDAPEST, XI.LEMKE UT 117.
netrt mutat olyan előnyös változást^ amely a gubóbeváltási árak felemelését áldozathozatal nétkiu lehetővé tenné Ennek ellenére a ma. gyar kormány főképpen a vidéki szegényebb néposztály anyagi Jólétének előmozdilfuia érdfekében lényegeden felemelte a selyemgubó beváltási árát, iiietőieg ez évben a következőképpen éjllapitotta meg: 1. oszályu kilogramja a tavalyi 1 P helyett 1 |>engő 40 fillér, II. osztályú kilogramja a tavalyi 80 fillér helyett 1 pengő és III. osztályú (h&szaiavche\'.etlen) kilogramja 10 fillér.
Az állainkormjányzatnak a gubó-
áfak jelentékeny felemelésével tanúsított szép gondoskodóvá1 blz<*_ nyára megérti közönségünk és remélhetőleg minél számosabban vesa nek részt a selyemtenyésztés rövid ideig tartó könnyű munkájában.
Az elmúlt évek alacsonyabb beváltási árai mellett is sokezer selyemtenyésztő jutott pár hét alatt 10-60 pengő mellékkeresethez, a törekvő tenyésztők azonban 80-100 pengő és ennél nagyobb összegeket is elértek. \'Permászetesen ezek a ke* re eti lehetőségek a mostani ár., emelkedéssel számottevő módon javulnak. ! I
A f elyemtenyésztés pénzbefekte-« tést nem igényel. Az etetéshez szükséges ej eWklomtot a lelyemtenyész tők a közutakon, közteteken és utcákon álló eperfákrői minden kon láio/ás nélkül ingyen leszedhetik. A hernyókért wemmjt sem kell fizetni és a tenyésztésnél szükséges kétfajta papirt ls ingyen kapják megia
gubótermelésie vállalkozók. •
Tenyészteni szándékozók Jelentkezzenek Supka Béla selyembeválté állo-másvezetőnél az Iparoskörben. (:)
Motorkerékpárok
megbízhatók éa kitartók — a legerősebb napi strapára konstruálva I
A leghosszabb élettartami
990.— P-től
18 havi részletfizetésre. Megtekinthetők :
mmm gyula
vaskereskedő, Zala—Somogym. körzet képviselőjénél
NAGYKANIZSA,
Erzsébet-Úr 18.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. áptilli 23.
Felkérjük áramfogyaszlóinkat, hogy kBltS tkBdéa ■■a-
lén annak Időpontját Sugárút 1. alatti OzUllialyl-
ségQnkban az üzleti órák alalt bejelenteni sziveskedje-nek, hogy a költözködéssel kapcsolatos árammérS-aza-
raléaakat Idejében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elö.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrdatéi dija vasárnap ét Onnapnap 10 txólfl •0 fillér, minden további uó 8 fillér, hétköznap 10 uólg 60 fillér, minden további izó 4 fillér.
Szentgyörgyvári hegy 3 ik hegyháton 2 hod **AIÖ 2 részben Qyümölo«ö»
és ovántófflld (holdanklnt 1331 D-AI) elad). Bővebbet Somogyszentmlkiós 276. szám alalt. 1133
A*xtailoa««a*<l felvétetik Pusz a-msgyaródon Szili Károly aszlslomál. 1140
8sakáo«nőt vagy fAatfllaAnyt keresek má]us elsejére Villányi, Csengery-bt 23. 1141
K«t»s€»bá« lakás József főherceg-ut 22 sz. slatt májúira kiadó. 1142
Augusztus 1 re kétszobás komfortos lakást karaaak. Ajánlatokat kladóbs. *
KépkarataMéaakat mindenféle kivitelben, legolcsóbb ársk mellett szerezhetik be Steinnél, FA-ut 2 •
Eladok keveset használt kutciövek Teleki ut .«, itott. ♦
Vadonatúj Qffaa*"! 3 60 X 3X8 mérelü eladó. Bővebbet Oolenszky divatáruüzletében. •
Kei. \'em -s bútorozott szobát fürdőszoba ha. littal karaaak május l-re Címeket k K\'-dóba. •
Pstreu^A fáalAaSk 6—8 havi réisletre kaphatók Sórlei vaskeretkedőnél *
Világhírű Wlmpassing férfi és női
esőköpenye k
Schütz-nél.
Tanulélaányt vagy flut felveszünk Hahn fodrásiUzlet Horthy M-yt 11. *
Petőlt-nt 6. alatt kettő angol anyasertés mafaooaak és egv fnhldas eladók. — Prucker János borbélylpsros. *
Ügyes warrélainjrakal felveszek. Rilt\'r Magda Csengery-ut 24. •
\'Hatonafalaxaraléal cikkek legolcsóbban beszerezhetők Beleznainál, Sugár-ut 53. •
KOItaállá szoba kiadó. Kisebb Wert-helm-kassza eladó, Zrínyi M.-u. 16. *
Mindennapi leveleiésből összegyűjtött bélyaaat, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarita Lajos, a Zalai Köilöny f. szerkesztője. Srdeklődnl lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra kötött.
— Kockástasson meg
egy pengőtl Biztosan nyer valamit az egyházközség egy pengős kulturház-sors jegyén I
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly, interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
LECtyABB*
A kormány nem változtat a „zsidójavaslat" alapelvein
Budapest, április 22 Mikecz ödön igazságügy miniszter nz u&nevezcit .zsidójavaslat tárgyrlása előtt kijelentette, hogy nem lisz változtatva a javaslat alapelvein.
A Nemzeti Egység képviselő tagjai egyhangúan lelkesen állanak a javaslat mellett. A Házban nem fognak sokan felszólalni a javaslat tárgyalása, nál. A FüggellCii Kisgazdapárt részéről Eckhardt Tibor fog felszólalni. Hozzájárult a javaslathoz & Kereszténypárt is. A javaslattal szemben Rassay é-s néhány képviselő állanak. A Ház pénzügyi bizottsága április
25-én folytatja a jövő évi költségelőirányzat tárgyalását.
A Ház közjogi, közlekedési, köz. oktatásügyi, stb. együtles bizottslá}-gai pénteken délelőtt kezdték mc# a >z.sidó.javaslat« tárgyalását. A kormányt Mikecz ödön igazságügy miniszter képviselte. Pcsthy Pál tömör megnyitója után vitéz Balogh előadó ismertette a javaslatot. Kitért Darányi ismeretes beszédéne a mult évi költségvetés kapcsán.
Utána Rassay és Makay beszél, tek. Az ülés még tart.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8812/1938.
Tárgy: Cserebogárirtás.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a cserebogarak irtása az 1894. évi XII. t.-c. 50. §-a értelmében kötelező és azon birtokos, aki az irtást elmulasztja, ugyanazon törvény 95. §-ánsk K. pontja alapján kihágást követ el és az 1928. évi X. t.-c. 5. §-ában foglalt rendelkezések szerint 600 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén megfelelő eljárással bünlelletik és a büntetésen felül az irtást a mulasztó költségére a város fogja elvégeztetni.
Felhívom tehát az összes birtokosokat, hogy a cserebogarakat a sa Ját érdekükben és minden rendelkezésre álló eszközzel irtsák.
Nagykanizsa, 1938. évi ápr. 8-án. i m Polgármester.
8796/1938.
Tárgyi Eperfagylalt kátrányfes tékkel való színezésének engedélyezése.
Hirdetmény
Közlöm az érdekeltekkel, hogy a m. kir. Földmlvelfsilgyl miniszter ur a 143 117/1937. IX. 3. sz. rendele-lével kizárólag sz tperfagylall színezésére a Brillant Poncean R. vsgy Q nevü vörös kátrányfesték használatát lovábbi rendelkezésig engedélyezte.
Nagykanizsa, 1113a évi április 6 uh Polgármester.
A letenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatáság.
2407/1936. tk. azim.
Árverési hirdetmény-kivonat
Welas Dezső végrehallatónsk Németh Jón,Iné ii. Télh Erzsébet végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtást (ínyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtást árvetést 102 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Letenye és Murarátka községben fekvő s a letenyel 720. szljkv-ben felvett 533. hrsz. Irániak 147. sz. s. udvar éa kerttel Ingatlannak B. 10. alatt végrehallást szenvedő nevén Illó lltetósé-gére 500 P, a morarátkal 412. azt|kvben (elvett 450. hraz szóló és pince Ingatlannak a Józset utcában B. 15. a. végrehajtás azenvedó nevén álló illetőségé.e 82 P kikiáltási árban elrendelte.
Ai árverés nem érinti az 5727/tk. 1936. ar. végzés alapján ózv. Tóth Józaelné s;. Varga Teréz javára bekebelezett ózvegyl Jogot.
A tkvl hatóaág sz árverésnek a telek-könyvi hitóság hivatalos helyiségében (Koaaulh Lajos-utca 15 sa., 9. a|ló) meg. taUására 1938. évi május hó 5. napjának d. e. Bóráját, majd folytatóiig Murarátka községházánál megtarláatai 1938 évi május hó 5. napjának d. e. tt óráját Itlzt kl és az árverési leltéleieket a> 1881 :LX. t-e. 150. § a alapján rneí-álupitja.
1. Az árverés alá esó Ingatlanokat a kl-kláltáal ár kétturmsdináC Illetve a házingatlant a kikiáltási ár leiénél alacso nyabb áron eladni nem lehet.
Bánatpénz a kikiáltást ár 10°/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi o/o-ára kell kiegészíteni.
Letenye, 1938. évi április hó 6. napján. Dr. Korposs s. k. kir. Ibtró.
A kiadmány hiteléül:
Hanzsaltts s. k. 113. lil.SkOorvvM.ia.
— Saját érdekében ós örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a kopat.ln Butorárubás Sast aa&bntor-klál\' lltisál megteklotl. vételkényaznr nélkül.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurál hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hói ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemulatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbá halja olthonában. sülhet, fözhel és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
CfcSJDfíÁsjjOÍ
ttoltamcztíwn szórakczTialik
Fagykárt
szenvedett vetéseknél, veteményeknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet!
Beszerezhető:
orszAg József
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
TeleTon: ISO.
SlttÚBlltilí —í
|—
I Mindenki a Myt karaakeiUkMI «. Iptroaofatál nsrssss be I
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P S.20 NŐI bőrkesztyű P 4.90 Női cérnakesztyű P -.98 NSI selyemharisnyák
már 1. - P-től Női divatkalapok
már 4.SO P-től
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyai Divatház
Horthy miklAs-ut 1.
A Zalai Kőslöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a kővetkező eredményeket hozzák:
NTE-KSE ......,...(...:...)
MSE-NZTE . . . ..., „; (...!...)
KTSE- PVSK.......... (...;...)
ZsSE-PBTC . . . ...:... (...:...) PEAC-DVAC. . . ._ i _(...:...} PAC-KRAC . . . ._:_(._:...)
Nr»«aUlt a I.,,k4.j*,«„a KWpastoáfi I\\*«vá>ylánuá| ki.yrajrendájábaa Nagykanizsán. Feless úztelvozotű Zalai Károly,
78. Évfolyam 91. szám.
Nagykanizsa, 1988. április 24 vasárnap
A™ 12 fl».
ZALAI KÖZLÖNY
ketoiIMi te kUdóUvaU]: FM 5. tiim. Mujdcí >U<a MOOnup <MMu
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ElSIlicttei in: egy lutra * pengó 40 BUtr. Sieikesilőtégi te kladóhlTaUll tdclooi 78. u.
Hivalkodás nélkül
A munka beszél önmagáéit. Azzal eldicsekedni nejm szükséges. Mégis végig fogjuk járni az utóbbi esz:, tendők munkautjait s meg fogunk állni a fontos-abb mérföldköveknél, hogy mindenki előtt sallangoktól megttszUtva, dlszitó Jelzőkkel fel nem cicomázva, diadalmas valóságban álljon egy odyan kormány ei-kotmányosmunkája, amelyiknek el-nöke soha nem nyúlt a közéletben olyan gyakran észlelhető hivalkodás eszközéhez, de annál i:ikább belemélyedt feladatának körébi s egy. más után valósított meg< olyan köz-kivámahn&kat, amelyekhez hasonló m/unk^aeTedmények ily rövid idő alatt a mlultban alig voltjak! ta. pasztal hatók. |
Darányi Kálmán nagy programj anyagot örökölt elődétől, a tragikus körülmények között elhalt Gömbös Gyulától. Mint emlékezetes, Gömbös Gyula politikájának legfőbb szempontja a/ volt, hogy mindenekelőtt gazdasági és szociális téren kell az ország reformigé. nyelt kielégíteni s (amikor ezen a téren az utolsó kapavágást is meglettük, akkor térhetünk át azokra az alkotmányjogi reformokra, almelys-ket abban az időben az ellenzék ol. dalairól oly erélyesen \' követeltek. Darányi Kálmán, amikor felelősség teljes hivatását elfoglalta; átveite elődének programját, de hangsúlyozta, hogy annak megvalósításában a saját egyéni módszereit és elveit fogja alkalmazni. Az ottszáj* közvéleménye e keveset ígérő, de sokat dolgozó államférfiutói i#ín sokat várt. Darányi Kálmán hamarosan veretesen igaz csengést adott az adott szónak, visszaadván ennek tökéletes hitelét s ezzel megtudta teremteni az ellenzéki páfrtveziéHv rekkel folytatott megbeszélések alapján azt a nyugalmi légkört, a melyet elengedhetetlenül ,«zükéjesnek tartott a kormányzati politika programjának megvalósításához. Létre is jött a Treuga Del s fcnnáil a !mai napig. Ebben az atmoszféráiban nyertek betetőzést azok a nagy gazdasági problémák, amelyeket már a Gömbös kormány is progí. ramjába tűzött. Megvalósult ngaö-3avédclmi rendelet, miáltal e válságos gazdasági helyzetbe^ ezer és ezer magyar gazda tudta biztosítani ugy saját számára, mint az ország részére termékeny, rpntabil\'u gazj-dálkodfisát. Tető alá jutott a tele-pité»si törvény Is megvalósít hosszú évtizedek óta megmozditha-tatlannak látszó hitbizományi kér. Üéff s a frnegalkotott reform minden irányban kielégítőnek mondható. A tníkor ide jutottunk, Darányi Kálmán elérkezettnek látta az; időt arra, hogy a szükséges alkotmányjogi reformok megvalósításához kezdjen. Higgadt, a télmához mért emelkedett szellemben valósult meg a kormányzói jogkör kiterjesztése ri nem kevésbé hasonló szempontok vezették iaz országgyűlést <a felsőházi jogkör kiterjesztésével kapcs^
Hét hónapi börtönre Ítélte a törvényszék Dene Józsefet
Három és fél napi tárgyalás után ma délután fél kettőkor végzett a bíróság a hatalmas bünperrel
A Dene-bünjjer tájrgyaJjáfiánakj harmadik napján a tanuk utolsó csoi>ortja került kihallgatásra.
Első tanú Magyar János munkás, aki 4 év előtt Maschanckeréknál volt alkalmazásban. Az udvarrendezésről beszél. Szerinte a munkások 8 napnál többet nem dolgoztak. A többi munkát Fabick végezte.
Magyart a szóban forgó eset egyik munkásával, Farkassal szembesítik, aki azt erősiti, hgy ft mintegy három hétig ^dolgozott Maschanckeréknál. Farkas" azonban nem a saját nevén, hanem »sógora lapján* dolgozott. |
Szmodics József villanyszerelőre kerülne a sor, de kiderül, hogy van még két Szmodics József is. Az >igazi* a Körmös utcában lakik. Telefonálnak az őrszobára, hogy állítsák elő sürgősen. j
Szmodics József v^nosi dijnokot hallgatják ki. Tud arról, hogy Deliének 400 fával faiskolája volt, de nem tud arról, hogy Dene fákat adott volna el. (
Dene József kijelenti, hogy faiskolája a földmüvelésügyi minisztérium felügyelete alatt állott, miután fáit egészségeseknek nyilvánítotok, engedélyezték1 azoknak eladását is. |
A Dene krumplija és a város pénze
Katona Mártonné 1005-ben do|\\. gozott a kertészeti telepen Némeih! Júliával (Dene sógornőjével). Egy
latban is. Amikor ez Is megtörtént, jól emlékezünk, inegjekmt közéle. tünkben a gyanakvó hang, amelyik a harmadik alkotmányjogi reform, a titkos választójogi törvény meg-ívlkUB^val ka )cso4ütfcao zengeni kezdte kételkedő sza,vát. S mit tett Darányi? Pontos dátumot adott hó. napokkal megelőzően a titkos választójognak parlament elé terjesztéséről. Még ekkor is hemzse^tt a sajtóban és a közélet más területein |s a gyanakvás szelleme. A politikai szótartás azonban Valósággal apot-heozisát élte ki Darányi Kálmán tervszerű, gondos beosztásu munka programjában. A titkos választójog immár készen van. Amivel a megelőző politikai érák hosszú évtizedei megbirkózni nem tudtak, az ma már készen áll. És káros következménye nincs a politikai életben, sőt állítani lehet, minden irányban kielégítő az alkotás Pedig szinte fatális probléma volt ez a magyar alkotmányos életben, mert a titkos választói jogot már-már ugy emlegették a magyar politikában, mint
alkalommai Katonáné a bérfizetésnél 5 pengővei többet kaj>ott. A pénzt visszaadta Németh Júliának, A/mikor Dene krumpliját ültette, mondja, a város fizette őt.
Savanyu Józsefné többskkel krumplit ültetett Sáncban. A várostól kapta a fizetést, bátyja, Kovács László nevén.
— Én sohasem adtam ki olyan rendelkezést, — mondja Dene — hogy menjenek krumplit ültetni.
Biliege Erzsébet lenne a következő tanú, de kiderül, hogy Időközben meghalt. Yialloftnását fei«fvasmák*: Több 1 áriával Dene földjén dolgozott, a fizetést a várostól kapta.
Takács István bagolasánci kertész : Dene üveget vásárolt tőle, de még ma sem fizette ki teljesen.
Csertón Károly. Permetezett. Egy alkalommal a permetező Jé meg. mérgezte, kórházba került Nem tudja, hogy a városnak vagy Dené-nek permetezett-e. |
- A\' földművelésügyi miniszté-
rium gyümölcstermesztési felügyelőjének jelentésére történtek ezek a )>ermetezésck, — mondja Dene. — A d\'jat csekklapon fizették be a felek ugyunoda. Cserfán kórházi betegsége alatt én fizettem neki a járandóságát.
„Ez az ember hamisan vall!"
Tóth Boldizsár; 28 napig dolgof-zott a Maschancker.ház udvarán, állitja határozottan.
— Ez lehetetlenség! — szól közbe Takács. - Egy 50 centiméter átmérőjű fát nem lehet 28 napig fűrészelni.
- Ez nem áll! — kiáltja Dene. — Ez az ember hamisan vall! I
Makáry elnök figyel mezleti De-! nét, hogy ilyent nem szabad mon. dania.
Kállovits István permetezett ^privátoknál* 1.20 P napszámát a vá.
rostól kapta. Hogy a város permetezte tette, vagy Dene saját szám*. Iájára, nem tudja. 1
18 per lesz a letenye! fuvarosok gazdátlan követeléséből
A bíróság ezután egyesíti Dene József egy"másik ügyét is a folyó perrel. Dene József a kaposvári Hlrschfcld Vilmos fakitermelő cég, nek bevásárlója volt. Több tótszer. dahelyi emberrel megállapodott, hogy a vásárolt fát leszállítják a murakereszturl állomásra, ahol még kapják a kialkudott fuvardijt. Lo Is szállították, de amikor fizetésre
került a sor: a cég nem küldött pénzt (Dene védekezése szerint), igy a fuvarosok nem kapták meg járandóságukat. Denét ezért feljelentették és az ügyészség jyerbe fogta. 170 pengőről van szó. (
Varga György tótszerdahelyl laj kos elmondja, hogy ugy állapodott meg Denével, hogy a lelenyel erdő-\' bői szállítja a fát a keresztúri ái,
amelyik biztos bukápát jelenti annak a miniszternek, vagy kormánynak, amelyik hozzá merésadl nyúlni. Darányi kormánya viszont megerősödött s fokozott bizalmat nyert általa
Ezek azok a mérföldkövek, amelyek a Darányi kormány munkáját jelzik. De ezekhez kell Sorozni még elsősorban azt a nagy szociális, igazi népi politikát .szolgáló tör. vényalkotást, amelyik gondoskodik a mezőgazdasági hiunka\\álalóköreg napjainak gon cftalanságáról. Amit eddig Darányi Kálmán tett, az mind fontos ós nagyjelentőségű közéleti tény, de taJjijh egyik sem fakajdt annyira a Darányi lclkü\'e!ébói,mint cz a szociális alkotás. \'
Meg kell emlékeznünk e csopor. tositásban a kormány kö.oktatásügyi reformjáról Is, amelynek kulturális jelentőségét csak az elközelgő Idők fogják valóban megmutatni.
S amikor idáig jutottunk, akkor bocsátotta a ftem\'zet megítélése elé Darányi Kálmán\'ujabb nagy, a mo-
dern idők kívánalmaihoz mérj gyors tempóban megvalósítást váró programját : az egymilliárdos befektet-tést, elsősorban (honvédelmi érdé*.\' kek Szempontjából, de éjVp ugy ipari és mezőgazdaság befektetés céljára is. Emellett a legközelebbi kormányzati munka anyaga ictt a gazdasági és társadalmi élet egyen súlyának hatékony biztosítását szolgáló problémák megoldása.
Kiindulási pontunk az volt, hogy nem kérkedés ás hivalkodás vezet, amikor olvasó* Fkat e mérföldkövek néi gondolkodóba ejtjük, de a<t hisszük, helyes szempont vezet bennünket akkor, ha visszatekintünk az elvégzett feladatokra, mert ebből erőt \'meríthetünk az uj munkaprogram helyes, higgadt és bölcs megítéléséhez is. Reméljük, hogy a magyar társadalmat valóban az Időkhöz mért higgadtság, mérséklet és bölcsesség fogja vezetni ós hinni fog a magyar sors irányítóinak igazságérzetében ós feltétlen jószAn-dékában.
ZALAI KÖZLÖNY
Hibása vízvezetéke?
Hívja
Mendlovitsot
Telefon 271.
lomásra, miért köbméterenként 10 l>cngő fuvardijat kap. Leszállította, de — senki sem fbetett.
— Minden ugy vanf*— mondja Dene. — A cég 19 bevásárlóját csapta be »igy«, amiért egy csomó I>er van ellene folyamatban.
Nagy Jáinos kaposvári lnkps, a\' faeég alkalmazottja azf vallja, hogy a cég Vjái^oűf,, Dcne közvetített/ Dcnének kellett volna leszállítania a fát, Dcnének\' kellett volna a fuvar dijat is kifizetnie. Dene József és Étsy Ferenc 525 pengő előleget is kaptak I
— De csak bevásárlásra ! — válaszol Dcne. i t
Makáry elnök felolvassa a meg. állapodást, amelyben fuvardíjról szó nincsen, i ,
A fuvarosok kihallgatása után Makáry elnök kérdezi Denétől:
— Mit csináljanak most ezek a szegény emberek ?
— Ha van eszük, — felel Dene -akkor polgári keresetet inditanak a cég ellen.
— Kívánják Dene megbüntetését, mert nem kapták meg a pénzt ? — kérdezi a fuvarosokat Makáry.
— Mi csak a fuvardijat akarjuk !
— hangzik a válasz. Nem volt szó arról, hogy a cég fizeti a fuvar, dijat.
— Indítsanak pert Dene és a cég ellen, - mondja Makáry elnök.
— Per lesz ebből megint, 18 per!
- jegyzi meg dr. Begidsán Emil ügyvéd.
Egy Ingadozó vallomás
A bíróság közben visszatér az eredeti tárgyalási anyaghoz, mert Szmodics József szenelőse.géd időközben megérkezett. Neki is volt inséglapja, amcllei sógora, Farkas Ferenc dolgozott. Tagadja, hojy ő a Maschancker-há/ban dolgozott vol\'-na, de Tóth Boldizsár szemébe mondja, hogy együti dolgozott vele.
Szmodics v-^Homása annyira ingadozó, hogy a törvényszék nem bocsátja eskü alá.
Étsy Ferenc Is benne van a fa üzletben
Újból a kaposvári fa-ügyne térinek vissza. \' )
Molvarccz Zsigmond vallomása után Étsy Ferenc elmondja, nogy ő is bsv/Ssárló volt a cégnél. Denóve» kétszer mentek ki bevásárolni. A; vételárat a cég .fizette. A fuvardijat ők voltak köteletek fizclni, ha előleget kapnak. Nagy fuvardíj ci-mén előleget nem adott, csak be-Mái máriásokra.
Hát mire adtam én akkor pénzt — kérdi izgatottan Nagy — nem kaptam fát ?
— Nagy ur fuvardíjra nem adott pénzt, — válaszol Étsy.
A fa-ügy ezzel ljekerült a napif rendről
Az utolsó tanúvallomások
Siposs Károly elismeri, hogy a múlt évben 5-6 fenyőfát fürészelt a telepen.
Salamon László, Dcne Józsefsór gora nem aka\'" vallani. i
Dene János kereskedő, a vádlóit lestvéie, akar vallani. Elmondja, hogy több izlwn küldtek testvérük-nek, Dene Istvánnak vetőburgo. nyát, de fűmagot sosem.
Bencze Józsefné, Nyakas István, Bécsi Ferenc, Vass József lényegtelen vallomásai után Dere bemutatja a polgármesteri hivatal jegyzőkönyvét édesatyja, Dene Béla fö-kerlész járandóságairól, amely pontosan fixirozza azt is, hogy mennyi haszonföldet kap.
Dara Miklós elmondja, hogy a (fia dolgo.ptt helyette »akck>ban«. 2 napért 6 napot fizetlek ki neki, vagyis 3.20 pengővel többet.
— Ez lehetséges, — mondja Dene. — Voltak olyanok, akik ahelyett,, hogy a többletet visszaadták Volna j azzai meglógtak.
Kiss-Tóth Imre azt vallja, hogy Dcnének nem voltak bugof.yaföld-jei, csak az édesapjának. Ha tehát krumplit ültettek, az csak Dene Béla része volt. Vallomása tehermentesítő.
Dr. Gyulai Béla ügyvéd a Mclczer cégnél történt üvcgvásárlóssal kapcsolatban tesz rövid vallomást.
A törvényszék kjegyző felolvassa a leltári jegyzőkönyvet, amit D<\\ néék távozásakor átadtak és amelybőt kitűnik, hogy több leltári tárgyat adtak át, mint a mennyit át-vettek a várostól. Ez az anyagtöbblet Denéék tulajdona volt.
Délullám 5 órakor a bi/t ytyátüsi eljárás befejeződöt. Rövid szünet után la j>er beszédek re került sor.
Az ügyész mondja: .A jó Isten sem ismeri Itt ki magát!"
Dr. Vaday Sándor kir. ügyész vádbeszédében rátér az legyes vádpontokra. A vádlott védekezése,— mondja — nem a megszokott taga-< dás, nem állította azt, hogy nenv követte el, sőt sok esetben azt mondta, hogy »mcgtörténU, de — nem a saját földjén, nem saját in. férfkedéséne, "hanem felsőbb utasl-, tásra. A válnak nem áll száz szá. zalékig való bizonyiühatös rendelkezésére, ami a cselekmények elkö-
Ha párisi eleganciával olcsón akar Pesten öltözködni, keresse fel a
MÁRY
divatszalont, Bpcst, IV., Szervila-tér 5.
Teleion: 381-192.
Motto : izlia, elegancia, olcióság I
E lapra hivatkozók a Nemzetközi Vdsar tartama alatt JO°lo engedményben részesülnek. \\on
vetése utáni hosszú időben is leli magyarázatát. A vádlott ügyesen összekeveri a város tulajdonát azö dolgaival, nagyszerűen védekezik. Hogy a munkásokat prhát munkára használta fel éi a várossal fi&et-tet\'e őket, — a vád igen nehéz helyzetben van, mondja. Utal arra a nagy gondatlanságra és felelőtlenségre, amivel ezeket a dolgokat intézték. A jó isten sem ismeri kl .itt magát, állapítja meg dr. Vaday ügyész. A fakitermelési fuvarosok ügyében az ügyésznek az az álláspontja, hogy Dene József, mint te-viáUlrló, ezeket az embereket bekapta, fondorlatosan tévedésbe ej-lette, ö köteles nekik a fuvardíjat megfizetni.
Altalálnos figyelem közepette emelkedett fel védőbeszédének meg tartására dr. Begidsán Emil ügyvéd. Rámutatott, hogy a vádak nem nyertek bizonyitá-st, már pedig erre
1938. április 24.
megnyugtató ítéletet nem lehet alapítani. Végig vette az egyes vád.
pontokat. v
Közel 7 óra volt, amikor Makáry elnök kihirdette, hogy a tárgyalás folytatását szombat reggel 9 órára halasztja.
Blró^éÉf, "ügyész, védő, jegyző teljesen kimerülve a három napos tárgyalástól hagyják el a termet.
Dr. Begidsájn (Szombati folytató^ lagos védőbeszédében utalt arra, hogy maga Dcne volt az, aki kövelelte, hogy az e^ész ügyet vizsgálják ki és tegyék át a rendőrségig. Mind a négy védence felmentését kérte.
Dr. Sabján Gyula városi tiszti ügyész kijelentette, hogy amennyi-
•ÍSoneff TÜűLfl*
BUOAPESr.Ur.VAMHAZKRT.il
ben megállapi Itatnék a kár, annak megítélését kéri a károsult város részérc. i <
Dene József az utolsó szó jogán kijelentette, hogy ártatlannak érzi magái, nem követett el lopást, sem csalást, hiszen a város az ő dolgait használta a kertgjazd^utígj ban, több olyan dolgot adott át a leltárban, ami az ő tulajdona volt. ö nem csinált miást, mint főnöke utasítását hajtotta végre.
Az itólet
A bíróság halározathozöíialia vo* inul vissza, majd Makáry Vilmos tanácselnök 1 óra előtt kihirdette az Ítéletet, amely szerint Dene Jó. z>cfet bűnösnek mondja ki a J3TK. 938. §-ába ütköző 1 rendbeli foly tatólagos lopás bűntettében, 1 rendbeli folytatólagos csalás bün-t tettében, 2 rendbeli csalás vétségében és őt ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával össz büntetésül hét hónapi börtönre, három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ewn idő tartamára való felfüggesztésére ítélte. Sulyosbitónak vetbe a bíróság azt, hogy Dere József saját munka adójával, Nagykanizsa várossal szemben követte cl ezeket, vala. mint, hogy szegény embereket (a tótszerdahelyi fuvarosok) károsiío\'.t meg. Enyhítő körülménynek vette a biróság Dene családos voltát.
Bizonyítottnak vette a törvényszék Dene bűnösségét a lopásoknál a Nagyrác utcai karózás és a kőris rönkök ügyében, a melegágy! rámiák ós trágya eladása ügyében, a két kocsi tetőcseréi) ügyéten. A csalásoknál bizonyítva látta a tör. vónyszék, hogy saját részére burgo. nyaüüetést végezle\'.e:t a városi munkáikkal, saját részére vette igénybe a város fuvarját é> azt a városisai fizettette. Olasz Sándor is néki dolgozott, a Maschanckcr.ház parr kositásánál Maschanckcrné fizetett
Dcnének, aki mégis a várossal fizettette meg a munkásokat. A permet lezés ügyében nem állapította meg a bíróság Dene bűnösségét. A két tóts/erdahelyi fuvaros ügyében megállapította a bíróság a csalás ós és fondorlat cselekményét.
A\'másik kél Hene-testvért és sógornőjüket, akik ugyancsak vádlottként szci<}|>cllck az ügyl)0n, a törvényszék felmentette.
Dene József és védője a bűnösség megállapítása miatt megfellebbez le az
ité\'ciet.
Déli fél 2 óra volt, amikor a bíró-ság három és fél napi tárgyalás után végzett a halalm«s bünpCrrel.
Prognózis: Mérsékeli szél, néhány helyen, főképp délután és este eső, az éjjeli fagy megszűnik, a hő kissé emelkedik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti i
Hőméroéklet tegnap eate 9 órakor: -f 3>4, ma reggel -f- 3 2, délben + 3 2. •aapadék: 80%.
1938\' április 24.
zalai közlöny
Ke kísérletezzen,
használja rendszeresen a híres nagyanyad!
KOVÁCS KRÉB-el.
Eltünteti az arcbőr szépséghibáit, csodálni fogja ön is bámulatos hatását. Az arc megszépül, feltűnően tiszta, üde Tesz I tytll kaiiBilatn kik cjiuioliskin (nini). Hippill hiiuililri tir|i tionigolíibin (szirti).
Flgytljen a védjegyre I 303
BUDAPEST I.
17 Kiss Judith és Bruckbauer Ferenc zongora-bogcdü szonátát ad elő.
— 17.25 Mit üzen a rádió? — IS A rádió szalonzonekra. — 18.30 Sztrókay Kálmán előadása. — 11) Kalmár Sándor magyar nótákat énekel, kíséri Sárai Elemér cigányzenekara. — 20 «A szókimondó doktor.. Vigjáték egy felvonásban. — 20.45 Hirek. — 21.10 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárásjelentés. — 22.40 Angyal Árpád jazz-2enekara. — 23.15 Völgyi Imre cigányzenekara. — 0.05 Ilirok. BUDAPEST II.
17.30 A rádió szalonzenekara. 19 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 Hanglemezek.
BÉCS.
18 Stájer fuvószenc. — 20 Tarka zenés-dalos est tréfákkal. — 22.30 Berlin könnyű ós tánczenéje.
Vasárnap BUDAPEST I.
8.40 Hirek. — 9 Unitárius istentisztelet. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Mursl Elek cigányzenekara. — 12.20 Időjelzés, időjárás-jelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — Szünetben kb. 13 I)r. Nyisztor Zoltán előadása. — 14 Hanglemezek.
— 15 Székács Elemér előadása. — 16.20 Cserkészek országos díszszemléje. Beszélő Budinszky Sándor. — 17 A rádió szalonzenekara. — 17.55 Budapest—Bécs városkőzi válogatott labdarugómér kőzés II. félidejének közvetítése a bécsi Stadionból. Beszélő Plu-hár István. - 18.40 Skolil Ottó gitározik. — 19 Karácsonyi Margit és Cselényl József énekel, kiséri Bura Sándor cigányzenekara. — 20 Sporteredmények. — 20.10 «A szevillai borbély.. /Vigjáték 4 felvonásban. — 21.40 Hirek, sporteredmények. — 22 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22.25 Az egyéni kardvivóbajnokság döntője.
— 23.20 Kertész Miklós jazz-zenekara.
— 0.05 Ilirek. BUDAPEST IL
15 Az 1. liatárőrczrcd zenekra. —
17 I)r. Bibó István előadása. - 17.40 Dr. Cavalloni Ferenc előadása. — 20.10 Hirek. — 20.35 Hanglemezek.
BÍCS.
11.55\'Szórakortató zene. — 14 Bábjáték. — 15 Haydn: D-dur vonósnégyes. — 17 Zenés-dalos délután. —
18 Német műsor. — 19.10 Burgenlandi hangképek énekkel és zenével.
— 20 Szimfonikusok Lefko-Antos alt és Ernst tenorral. — 22.30 Tánczene.
■*» Trunkhahn posztógyár
a magyar uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül u gyárból szállítja utolsó kéznek, u fogyassztónak szin-gyapjuszóvetei angolos gyártássl módon elkészítve. Nen» fog csalódni. Évekro szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje mogtekintósre a szővetmin ták költség- és kötelczettségmontes beküldését. Trunkhahn Posztógyár ós Ruhagyár Bt. Budapest, XI., Lenke ut 117. szám.
Miért éppen Nagykanizsán, gróf Bethlen István kerületében lesz a Nemzeti Egység nagy-gyülése?
Vitéz Tabajdy Kálmán vármegyei elnök nyilatkozata a Zalai Közlönynek
Holnap, vasárnap délután 3 órakor Kiskani-Z\'Siáp, 1 órakor NagyJ kanízsán jelenik meg Halla Aurél államtit^ kár, vitéz gróf Teleki főispán és a törvényhozás tagjainak nagy együttese, hogy a Nemzeti Egység zalamegyei nagyválasztmányának ülése kaprán Nagykanizsa közönségét tájékoztassák a politika nagy kérdéseiről. Felmerült iezzei kapcsolatban; a kérdés, hogy a Nemzeti Egység nagy-gyűlését miért éppen Nagyp kanizsárn hivlák össze, ahoi gróf Bethlen István pártonkívüli politikus a váras képviselője ?
a Salai Közlöny munkatársa meg kérdezte ezért vitéz Tabajdy Kálmánt, a Nemzeti Egy.-ég zalavár. megyei elnökét, aki ma délelőtt Nagykanizsára érkezett, hogy van-e esetleg a kanizsai gyűlésnek yalami személyes vonatkozása ?
A kegyelmes ur lekötelező szivé. lyc-vSégi^el állt rendelkezésűnkre és a kővetkezőket mondta:
— Előrebocsátom, hogy a mi pártunk nein személyeskedik.
— Dc ettől eltekintve gróf Bethlen István őnagyméltósága a háború utálni Magyarország t#rfténctó ben nagyjaink között is oly magasan kiemelkedik, hogy a Nemzeti Egység magasztos eszméjét nem
szolgálná, ha őt részünkről itt bármi támadás érné.
— Erről tehát szó sem lehet, hiszen az ő nevét korunk politikai történetének megirói bizonnyal az önfeláldozásig önzet\'en, hazafias, nagy vezérpolitikusok .sorában fog. ják említeni épp ugy, mint Gömböc és a Darányi nevet.
— Az ő személyének nagyrate-csülését különben kimutatta a Nemzeti Egy ég Pártja az utolsó választáskor a/zal, hogy nem állított ellenjelöltet, noha itt már akkor is hatalmas tábora volt pártunknak.
— Ez az álláspontunk nem lehet akadálya annak, hogy a párts/ei*. vezkedés itt is teljes erővel folyamatban maradjon, mert nem elünk és hazánk jövője ellen vétenénk, ha ezt elmulasztanánk ; ugyanez ál\' a többi megyol|eli oly választókerü-, letre is, ahol nem pártunk tagjai a jelenlegi k<épvú«eJők, ann(|i is inkább, mert az uj választási törvény szerint megyei lajstromos vál;i6z!j\'..s\' Is lesz, melynél a választókerületi beosztás egyáltalán nem játszik sze-re|>et.
— Különben Nagykanizsa városá-n\'ak jelentőségét kívánjuk kiítejc1-zésre juttatni azzal, hogy a váN megyei Méjjasztmjányi ülést, na^yi-\' gyűléssel egyidejűleg, most itt tartjuk meg.
Szombaton életbelépett a Budapesti Nemzetközi Vásár féláru utazási kedvezménye
Az uj nyersanyag csodákat Is megismerhetik a vásár látogatói — A fából készült ruha — A tej-kalap — A szénből készölt cukor, zsír és benzin
Budapestről jelentik: Szombaton, április 23-án hajnalban élctl>eló|>eU a Budapesti Nemzetközi Vásár féláru utazási kedvezménye s már az elvő vonatok és hajók zsúfolva érkeztek «vásárigazolvánnyal utazó közönséggel. Ilyen vásárigazolványt tudvalevően bárki szerezhet magának és az ország bármely részében, minden utazási és tncnotjcgyirodájában és a vásár minden tb. képviseleténél árusítják. Április 23-tól május 9-ig lehet bármely vasút és bármely hajó, MAVAUT autóbusz vagy bármelyik kocsiosztályán Budapestié utazni, visszafelé pedig április 29-től május 15-ig érvényes a féláru utazási kedvezmény. De rengeteg másféle kedvezményt is élveznek a vásár látogatói; ezekről részletes tájékoztatást nyújt a vásárigazolvány szövege.
Amint a vásár megnyitásához közeledik, egyre több rejtett titka és meglepetésnek szánt szenzációja kerül nyilvánosságra. Legújabban az a hir hozta lázba a technikai csodák iránt érdeklődőket, hogy az idei vásár látogatói egész sorozatát ismerhetik meg azoknak a műanyagoknak, amelyeket a nyersanyagok pótlása után kutató tudomány a legutóbbi Időben fedezett fel, vagy tökéletesített. Szénből már hibátlan benzint, földolajat, mindennemű petróleum és olajtermékeket, do meg zsirt, vajat, sőt cukrot is gyártanak. A fenyőfából pamut-, gyapjú- és selyemfonal, abból pedig szőve*, • ruha, szőnyeg készül. Külön divatrovüt is rendeznek, amelyen a bemutató manncquüick kizárólag fából varázsolt fehérneműben, ruhában,
kalapban fognak megjelenni. Do fonallá és szövetté varázsolják át a lejét is, melynek ártatlan fehér folyadékjából és termékeiből még csodás fémpótló és nyersanyagok is készülnek.
VIM
^ mindent tisztit -konyhaedényt is
Vas, réz és horganyhoz — nedves ruhára kevés VIM. Alumíniumot szárazon tísfetílsunk.
A vásár nemzetközi jellegű óriási csarnokaiban ilyen és ezekhez hasonló számos egyéb technikai csoda várja az \'érdeklődőket, akik arról is tájékoztatást kapnak majd, hogy hogyan, mi módon, milyen eszközökkel és milyen eljárásokkal oldották meg ezeket a fantasztikusnak látszó, de végeredményben nagyon is reális problémákat.
A vásár április 29-én kezdődik és május 9-én zárul. (:)
Május 2: Kodály-est!
A Zrinyi Irodaim! és Művészeti Kör annyi dicsőséget -szerzett! aranyérmes Vegyeskara ezuttai itthon mutatja be tudáPát. Május 2-$n la Városi Színházban KJodáTy estet rendez, amelyen a mai magyar kórusirodalom legszebb és legművészibb termékeit mutatja blo Nagykanizsa közönségének. Az est bevétele az idei dalos versenyen való részvételt teszi m\'ajd lehetővé, ahol előreláthatólag ujabb dicsőséget fog szerezni e kitűnő Vegyeskar
Nagykanizsának. | (:)

Jegyek elővételben már kaphatók Mayr-könyvkcrcskedésbcn 2 pengőtől 60 fillérig terjedő árakon.
— Vígan mulathat,
ha megnyeri a táskogrammofont az egyházközségi kulturház-ftlap <%ypen-gős sorsjegyével.
GENE&AL MOTORS
OPEL
MOTOR 3\'GL.fi6fP. ÁRA M1SOCX RAKTA\'fcRÖL AZONNAL SZA\'LLITUATÖ.
NEMZETKÖZI GÉPKE&ESkCDtLílkr Körzetképviselő: Polgár Endre, Zalaegerszeg
Service: Bojtár József ImMm, Kisfaludy utca 7.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1638. április 24.
Ha feljön « vii.rra, jfijJSn b»>iit (J. 1111
Nagyon olcsón szerzi be bútorait
kedvelő lalUUlaklul U.
MODERN IKOTOKSZALOH
Budapest, Vii, Klrályatea 79.
Vasárnap a N EP-gyÜlés miatt csak déli 1 óráig lesz nyitva a képkiállítás
A Szépművészeti Szalon nagyérték íi kanizsai kiállítása, amelyet Zempléni - « i Mitrovies Viktor, a Ka
v\' nizsáról karriert csinált
neves feslő nüvész hozott cl Nagykanizsára, nz érdeklőtlésnek ebben a városban ritkán tapasztalt mértékét keltette fel. Az érdeklő lés ne.n csak kulturális igényeket elégit ki, hanem képvásárlásokban is megnyilvánul, amit előmozdítanak a rendkívül kedvc/ő fizetési feltételek.
A Nemzeti Egység Pártjának holnap, vasárnap délután a kiállítás kibérelt helyiségében, az Iparoskör nagytér-mélien lesz a nagy-gyülés, ezért Z. MUrovics Viktor szívességből átengedte erre az időre a termel a pártvezetőségnek. Igy a kiállítás vasárnap délután 1 óráig lesz csak nyitva. Belépődíj nincs. Hétfő délel itt 10 órától fogva a nagyiéi emben újra állandóan nyitva áll a kiállítás. (:)
BuJwitu Bt Ulriii ti ntfltekiitui i ^
KELLER-SZftLON
— azelőtt Herczeg Katica —
eredeti périsl
trotteur, délatAnl és estélyi
modelljeit.
19o Budapest, IV., Deák Fcrcnc-u. II.
Nagykanizsa város Ifjúságának cserkészavató ünnepsége
A budaörsi nagy cserkészszemlével egyldőben tartja a helyi vezetőség 60* újonc avatását, amely együtt; | alkalom városunk ifjúságának ünnepélyes felvonulására, háromszáz cserkész fogadalmának megújítására. Az ünnepség az iparosok ünnej>élye ulán a 48-as emlékműnél fél 12 órakor diszfelvouulással kcz:!ő lik Kaltrovits Antal vármegyei társelnök személyes irányításával. I)r. Krátky István pol gármester buzdító beszé<let iuté« a cserkészekhez. Vogele Károly cserkészparancsnok\'az uvató beszédet mondja. Kiss István László cserkészparancsnok, tanár az ünnepség lelkes, gya\'-korlall szervezője.
A városi tisztikar, a városi előkelőségek bejelentették megjelenésüket.
Az ünnepségen a leventék zenekara játszik.
A fejfájás és a migrén, akkor, ba ezek a oelmüködés és a gyomor-emésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy kis pohár természetes .Ferenc József keserűvíz használata után is megszűnik. — Ké dezze meg orvosit.
Naptári Április 24. vasárnap Kon. kat. Fehér vas Protestáns György. Izrael. Nlzan hó 23. — Április 25 hétfő. ltom. kat. Márk ev. Protestáns Márk. Izrael. Nlzan hó 24.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár éa a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eete 6 óráig (hétfő, szerda, péntak déluU\' keddeu aap nőknek.)
Miért nem irta meg a Zalai Közlöny a 160.000 pengős nagykanizsai valuta-csempészést?
Most hát leleplezzük a Zalai
Közlönyt. Mert mégis csak lehetetlen, liogy egy éhes csavargóból, aki\'ellop a p aci sátorból egy oldal szalonnát, kéthasábos .szenzáció- lesz, .nagy tolvajok- meg szabadon futhatnak, sibolhatják a pengőt, ronthatják a maw>r ál. lamkassza helyzetéi anélkül, hogy az újság megszellőztetné őket.
Igy jár szájról szájra már -napok óta Nagykanizsán a méltatlankodás.
Uton-utfélcn, amerre csak megfordul az újságíró, mellének szedetik a kérdést:
— Ezt vájjon miért r.e n meri megírni a Zalai Közlöny?
— Mit? — kérdeztük eleinte. (Most már nen kérdezzük, meri ugy Is tudjuk, hogy mindé íki a nagy valuta-panamára érti a kérdést.) ^
— Ugyan ne letessék magukat, szerkeszlő ur! — ez volt a válasz a legtöbb esetben. — Ugy líIszik, érdekük, liogy ne írják meg!
Kaptunk le két a sajtóra nézve kőtelező magasabb szempontokról, morálról és etikáról.
Hallottunk ilye .t is:
— persze, gazdag embertől van szó. Volna csak ejy szegényembe.-, l e lig az egész város bes/él róla.
Ezen a nyomon elindulva megállapítottuk, hogy hírforrásainknak igazuk van — valóban .az egész város beszél róla.«
Akármerre fordul az ember, napok óta mást se hall, mint ezt a valuta ügyet. Mindenki jiontos nevet tud. Mindenki tudja a pontos összeget is. (Az é.tesülé ek pontosságán miben változhat, hogy az e>yik szerint 1R0.000 P, a másik sze int félmillió pengő az .elcsípett, csempész-valuta.)
Végül egyik ieggel futótűzként te jedt el a hir: — az illető\' letartóztatták.
— No, látja, szerkesztő ur!? — igy fogadtak bennünket lépten-nyomon azok, akik eldig hiába követelték, hogy .tegyük bo az újságba.*
— Most sen Írják meg?
i:« igen, — most megírjuk. F.s most már eláruljuk azt is, liogy az e;ész titokzatos üggyel mié.-t hall,altunk eldig.
óh, nem azért, mert nem tudtunk róla. A hírek hozzánk is befújtnak le.alíbb ugy, mint ahogyan az utcát végigszaladják.
Nem is azért, mert — nem mertük. Egyáltalán nem természetünk az ijeJezés. Az újságírónak a sajtó törvény parancsol, meg a lelkl-
Isme.ete. (Ha tehát nem irunk n.eg valamit, annak a felelősségben rejlik a miértje. Az utcán ter-je !ő hírekért nem igen szoktak felelni azok, akik továbbadják. Mi viszont csak olyan hírt írhatunk\'le. amiért a törvény és lelkiismeretünk előtt felelni tudunk.)
Ne.n is azért hallgattuk el mindmáig az egész ügyet, mert annak szereplője .egy gazdag ember. Gazdag és szegény között nincs különbség a bünl.en é< a bünliő lésben, (f.rthető az idegesség, amivel ma mindenből szociális szenbcnállás kérdése válik. Sokkal helyesebb lenne azonban a tárgyilagosság álláspontjára helyezkedni és a mindent kiélező szenvedélyek sodrában tiszta ész-szel keresni a választ napjaink kérdéseire, i Akkor is, ha ez a kér. dés r.en több és nem fontosabb, mint hogy a Za\'ai Közlöny miért irt vagy miért ne n irt meg valamit 30.000 különféle felfogású olvasó szájaizére?)
Ne n volt tehát sem .lemaradás,- se n szegény-gazlag ké\'dés, je n anyagi érdek, sem akármiféle elkötelezettség a Zalai Közlöny eldigi hallgatásában. Hogy mindmáig ren rukkoltunk ki a valuta üggyel, annak egyetlen egy oka van. Ez i>c.lig a kóveikcző.
Az e ,ész valuta-ügyből egy betű sem igaz.
Az lile ő t;sztes kanizsai iparos, akir.ck a nevét ennyit még soha meg nem emlegették, tegnap maga tett feljelentést a rendőrségen ismeietlen liirlerjesztők ellen. Se Jugoszláviába r.e n utazott, se valutát nem csempészett, lo sem tartóztatták. Nyugodtan dolgozott és még nyugodtabban aludt, mig szövődlek körülötte a sjjiyos vádak és kikezdték vele együtt a Zalai Közlönyt is, melynek az volt a bür.e. hogy — nem vett részi a rémhírterjesztésben. A rendőrség most keresi az ismeretlen hirterjesztőket.
Akik szinte követelték a Zalai Közlönytől, hogy iria meg ezt a .Yaluta-sibolást,. álljanak most elő a hiieikkel! Lépjenek elő, hogy ne kelljen az .Ismeretlen hirteriesztők felelőtlenségébe
ve-iZnfc ennek a .szenzációnak,\' Most rajtunk a csodálkozó kérdezés sora:
Vájjon miért r.em mernek a nyilvánosság-elé állni .holtbiztos, hűekkel? Talán csak nem térde-kük,. hogy háttérben maradjanak?
(I>1)
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLQÁZ kuliurát hoz hálába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgezd, nem robbanó, de 13.000 kalória höt ad A SHELLOÁZT olthonában díjmentesen bemulatom A SHELLQÁZAT díjmentesen kipróbá halja ollhonában, süthet, főzhet és vasalhat A.SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut B.
NEMZETKÖZI VÁSÁR |
ma J«p«t黫 m
•rős hangja,
o I o a é ára.
Kiállítási hely:
Iparoaarnok SSI ai.
Vároal eladáal termek:
Bud>p*«t, VII., Em«t»t-Unrt 48. (Royal)
A városi mezőgazdasági bizottság alakulása
A mezőgazdasági érdekképviseleti tagságok ininiszle \'i rendelet értei né-ben megszűntek, uj választásokat kell lelKJiiyolitani. Nagykanizsa város mező. guzdasági bizottságának uj tagválasztása április 20-án megtörtént, a polgármester az uj bizottságid április 25 ére, hétfőre hívta össze alakuló ülésre. Ekkor igazolják a tagokat, elnököt, alelnököt, jegyzőt, intéző ta. nácsot, megyei kiküldőtteWt válaszla-ank. A választás 6 évre szól.
Tavaly több mint 12 százalékkal csökkent a jégkár-biztositási kötvények száma
Gyengének Ígérkezik az idei
jógkárbiztositási szezon is
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jelentése) Szakértők szerint rendkívül gyengének ígérkezik az idei jégkárbiz-tositási szezon.. Az elmúlt évben több, mint 12 százalékkal csőkke.it a jégbiztosítást kö\'ő gazdák száma s műiden jel arra mutat, liogy ezévben még kevesebb gazda biztosltja termését jég ellen, mint tavaly. A jégkárbiztositás. sal foglalkozó társaságok hir szerint elhatározták, hogy ingyenes hatósági segédlettel áprilisban két napon, májusban egy napon kihirdetés formájában liivják fel a lakosságot a jégbiztosítás megkötésére. A propagandának lez a fajtája épen olyan, mint ha arra szólítanák fel a lakosságot, hogy ne vegyen parazsat a szájába, mert megégeti a nyelvét. A gazdakózónséget felesleges meggyőzni arról, hogy jég-kárbiztositásra szükség van. Vau annyi jesze a magyar gazdának, hogy ezt ép oly jól tudja, mint a biztositölntézcli vezérigazgató. Nem arról kell tehát meggyőzi a gazdát, liogy a jégbiztosítás okos és célszerű intézmény, harJe n a biztosítóintézeteknek messzelátó áldozatkészséggel elébe kellene menni az ezernyi gonddal, bajjal viaskodó magyar gazda társadalom nak és alaposan le kellene szállítani a mai tubnagas jógbiztositási dijakat, mert ez az egyetlen módja annak, liogy a gazdatársadalom .tagjai tömegesen kössenek jégbiztosítást. A mai díjtételek mellett ugyanis jégbiztosítás megfizetésé; e egyre kevesebb gazda mer vállalkozni s egyébként is számos panasr hangzik el, melyek szerint a jégkárok felbecsülésénél nem egy esetben nagyon elégedetlenek a gazdák az eredménnyel s ugy vélik, hogy nem képesek olyan mértékben megvédeni érdekeiket, mint a biztosítóintézetek. A bajokon csak az segítene gyökeresen, ha végre államosítanák a biztosítást, ezzel párhuzamosan kőtelezővé tennék a jégbiztosítást, mert Így tized-részére csökkenne a most érvényben levő biztosítási dij, amelyet még a legkisebb és legszegényebb gazda ls sávosén és könnyen meg tudna fizetni.
1938. április 24
UtogasM meg liudapeslcn iz ország legrégibb izaküzlelét, ha azükaége van
tökéletes sérvkötőre, haskötőre, gumlharisnyára, műlábra >.fT cipőbetétre.
+ KELETI I. +
Budapest, IV., Patöfl Sándor-t«cc« 17. Alapittatatt IS7tt-ban. Tekintse meg a Vásáron kiállításunkat.
(—) Az almamo\'y
elleni védekezés gyakori sikertelensége miatt nagy gondot okoz. Ezt a kérdést a helyes telepítéssel vélik megoldhatónak, lírről, valamint a kajszi fák kezelésé, ől a gutaütés ellen, a nyári permetezésekről, a törpe almák alanyairól, a gyümölcsfák gyü-rüzé-séről, a szőlő, virág, zöldség, méh-és baromfitenyésztésről ir «A Magvar Gyümölcs legújabb száma, melyiől la|)Uiikra hivatkozással ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivat 1: Budapest, IV., G«rlóezy utca 11.
(—) A lovak helyes felnevelése
Irta Thiringer Vilmos m. kir. gazdasági főintéző. Az ÖNKIK lóle ryés tési bizottságának kiadása. 1G olJuL Ara l>ortó költséggel 50 fillér. Beszerezhető az OMl.F, titkári hivatalánál (Buda-jrest, IX., Közlelek utca «.) ós a Pálrla Irodalmi \'6s Nyomdai Vállal atnál (Budapest, IX., Ollfli ut 25.) Az egy iv terjedelmű munka nagy alapossággal foglaikozik azokkal a legfontosabb lótenyésztési ismeretekkel, amit a Jó lovat felnevelni kívánó gazdának eisó sorban tudnia kell.
Az elegáns hölgyek kalapjaikat Budaps»t«n
Sopousek Karola
kalapasalonjában
vásárolják. 7sb
■rsdatl párisi mod.ll.k, Budapest IV., Váol-atoa 17., rékallti.
Iparoshősők emléktábláidnak leleplezése
A nagykanizsai iparosság nagy hí\'4;át és kegyeletet rótta le a háborúban hősi halált halt derék tár. sal iránt, ajn\'ikor székházában emlékművet állított éri a/<ui inegöröki-tette az ijmros-hösök heveit. Az cmiékmú iinnepélye-s lelcplezéíje iM-én, \\w*»ttp délelőtt (él 1) órakor iesz az iiwrosszékhézbnn, a melyre iaz elnökség ezúton hívja me^az összes hatóságok, testüknek, intézmények és Iskolák képviselőit, az iparosságot és azok barátait.
Az Iparos Önsegélyző Szövetkezet
lieti befizetését vasárnap a leleplezési úimepsé£-e való tekintettet délelőtt 8 és 10 óra kózótt tartja. (:)
Az agy és a gcrlncvtlö megbetegedéseinek kezeléiénél a rf g-
óia bevált, liszlán természetes .Ferenc József keíetflvli — korán reggel egy pohárral bevéve — a tápcsatornái alaposan kitlizlllja, a további bélműkOdéíl eiőieglll, a üyomorcméaztést megjavítja és foko-zoll anyagcseréi eredményez. Kérdezze meg orvoiá\'.
Ha nem föl lát, JSSL,
Fenyvesi György
órás éa aiakoptlkn. maiterhes
F4-ut 10. Dobrovlci-ház.
Sttlllllll tmii wiptn Ii ktuilrtl
ZALAI KÖZLÖNY
Tlzeier vörös katona a nemzetlek harapófogójában
Pária, április 23 A i.e.nzell (saj>atok Ixrida és n francia liatár közölt teljesen lieke-rileliék O 13. köztársasági dandárt.
A nagy áradások miatt az tibro völgyében a nemzetiek elő enyomu-lása késik. Az ár n hidakat mind elsöpörte. A déli részen folyik az előrenyomulás. A hegjekben 10 ezer vörös katonát ke iletlek l>e a nemzetlek.

. gyötrő fejfójdaát, rheu- .
matlkus fájdalmait, erről Ismerhető fel a? Aapirln hatása bolsöleg. Külső Ismertetőiele a tablettákra préselt. kereszt, ami megvéd az utánzatoktól. Ügyeljen tehát a bevásárlásnál, rajta van-e a tablettákon a >&>*c*« -kereszt.
ASPIRIN
TABLETTÁK A -KERESZTTEL
Halálos motorkerékpárszerencsétlenség
ért egy Ismert angol versenyzőt ma délelőtt a gyónl betonon rekordjavltás közben
, Budajxjst, április 23 A hircs gyóni betonon ma délelőtt halálos molorkerékpárszeien^ c^éllenség történt. A szerencsétlenség áldozata Fernihough \'Erich ismert angol motorkerék páros bajnok, aki már három világrekordot állított fel a gyóni pályán. Ma délelőtt ismét világrekordra készült és eközben érte a fca\'cset. T i
Gé|>évci 270 kilométenes sebesség gel haladt, amikor eddjg még ki nem derített okból gé|*e leszaladt a pályáról és 60 méteres nagy Ívben kivágódott. Fernthough koponya alapi törést szenvedett, beszállítót-ták a Verebély klinikára, de még mielőtt a műtőasztalra került, meghalt. | ( .
Sztálin meggyilkolására
buzdítja a vörös katonákat az oroszországi titkos rádióleadóállomás
Varsó, április 23 Az oroszországi titkos rádió, amely he ek óta adja a Sztálin elle.-.es hire. kel, kél nap óta este hat órakor a vörös katonákhoz intézi szavait és többek \'kőzött a .következőket mondja: • Figyelem, katonák, akik a május elsejei katonai felvonulásban részt veszlek, ne feledkezzetek meg törté-
nelmi küldetésiekről és fegyvereinket irányítsátok arra a tribünre, ahol Sztálin, Vorosilov, Jesov és a többi elnyomó áll 1 >
A felhívás nagy izgalmat kelteti moszkvai körökben, félnek, hogy o felszólításnak komoly következménye lesz.
Az európai helyzet lényeges javulását
várják a genfi tanácsülés előtt megkötendő olasz-francia megegyezéstől
Páris, április 23 Az olasz—francia tárgyalások meg gyorsüott meretben fo\'ynak. Páris bl/ik ablxan, hogy a végleges meg-tílLapoc^á-pk Qcnf előtt t^tnejönh nek. , i
A sajtó magy része az általános nemzetközi helyzet enyhülését várja a mcgkö\'.endő egyezménytől. A légkör, amely Ínég egy hónappal c/előtt villamossággal volt telítve, ma már lényegesen megenyhült!
„Szabad kezet az abesszin kérdésben \\u — javasolja Románia a nagyhatalmak támogatásával Genfben
| Bukarest, április 23
Románia képviselője a genfi nép. szövetségi tancsülésen azt a javaslatot teszi, hogy az összes tagoknak adjanak szabad kezet az abesszin hódijtás elismerése ügyében.
E javaslatot, mint jelentik, Anglia és Franciaország is lámogátni fogja és remélik, hogy szovjet ssm
Kolerajárvány: napi 100 halott
Delhi, április 23
Az egyesült indiai tartományok nagy vallási ünnepségei után kolerajárvány tört ki a zarándokok között. A járvány nagy puszlitást visz végl>e, a zarándokok sorait naponta 100 számra ritkítja a kórt
— Bntorklillltiannkat tekintse meg minden vételkényszer nélktli. Kopsteln butoiáruháx.
gördít ez elé akadályokat. Kényessé teszi a helyzetet az, hogy a négus is akarja magát képviseltetni a tanácsülésen. . | <
h
Hadsereg-kupa labdarugó mérkőzések
Folyó hó 22-én Kaposvárott zaji itt le a .Hadsereg Kuj>a 3. v«d. elődöntő labdarugó mérkőzés a 3. határ-őrkerüleli parancsnok Ivelyettes csapata és a 3. honvéi gyalogezred csapata között. A mérkő\'.ést a 3. Hók. pkh. csapata nyerte 5:1 arányban. Az öt gólból 3-at Csöngei, 1 et Boda lőtt, míg az ötödik öngólból esett. Különösen kitűntek: Kárpát, Csöngei, Kcmenes, Boda, Mlhalecr és Beraxa. A Hadsereg Kupa döntője Nagykanizsán, lesz folyó hó 20-én fél 5 órai kezdettel a Zrínyi pályán a szombathelyi győztes és a 3. Il .k. pkh. labdarugó csapata között
S*ihreh*dás
a vítl baazannyaxl. Ennafc kövatfcazmárryát: _ émalyo^a, faj- 4a dorékfijia éa mis
bajok. Ilyankor Ónnak Is
hü*!\'
— Aranyon, axfiatSn
ott a finomság jele, nz Aspirin-tablettán pedig a «Bayer>-kereszt. Ez szavatol a valódiságért és azért, hogy meghűlés, rheuma, íej- ós fogfájás esetén enyhit fájdalmán, óvakodjék a pótszerektől, ainig 21 fillérért 2 drb. valódi Aapirint vehet.
Fks ét ilnáu IttZ. liiíil MnjtlfltUI ff*
ha fűzőjét BUDAPESTEM CSASZARMÉ füzőtermében
rendeli meg. EUfáiM ttriái, Budapest IV,Petőfi Sándor •MrsndO tnytg, utcn9.(vollKoron»hsrt«g
kiválóin alitmart aiunki utca.) EM *ma(«t.
— Saját érdekében éa őrömére asol-
Íáló meghlváanak teáz eleget, ha a
opateJn Butorárnhán ffaxi «aflbntor-ktállítását megtekinti, vételkényszer nélkOl.
Tat/oszi i/ásdt 1936
alkalmából keresse fel
harisnyahát
HEIL9G
a jóminőségek szaküzletét
Budapest, VII., Rákóczi.út 26.
Utalvany,i
ZALAI KÖ2LÖNY
1938. április 24.
— (Kinevezés)
Dr. Radó Jenő nagykanizsai kórházi alorvost a belügyminiszter budajenői kőrorvossá nevezte kl.
— (Az Irodalmi és Művészeti Kör)
választmánya április 27-én, szerdán délután 6 órakor a városházán tartja évi közgyűlést előkészítő ülését, melyre ezúton hivja meg a tagokat:
— az elnökség. (0
— (örvendetes számok a nagyböjtből)
A nagykanizsai katholikus hitélet fellendüléséről adnak képet az itt kővetkező számok. A nagyböjt alatt Nagykanizsán 22.000 gyóntatást és n templomokban 38.645 áldozlatást végezlek papjaink. Ezek a számok lényegesen magasabbak a tavalyiaknál. Nagykanizsán ugyanebben az időben egy 8 napos és 18 háromnapos lelkigyakorlat volt. A barátok vidéken 10, a világiak 3 missziót tartottak.
— (Növendék hangverseny)
A városi zeneiskola szerdán délután 0 órai kezdettel a zeneiskola földszinti termében növendékhangversenyt tart. Belépődíj nincs. A rendezés költségeinek íedezelére önkéntes adományokat köszönettel vesz a ronde/őség.
— (Uj vitézek)
A nagykanizsai járás vitézi várományosai közül ezidén a követke/ők tettek vitézi esküt: vitéz Horváth Sándor (Palin), vitéz Szakonyi István, vitéz Tarnai Antal és vitéz ifj. Tóth Béla (Nagykanizsa), vitéz Tátrai László (Bajcsa). Az uj vitézek avatása Székesfehérvárott lesz.
Ég a gyomra? Sok a tava?
Szedjen OUSZTIN CAPSULÁT
Minden gyógy»itrU(b«n kiplutó. Egy doboi ári 1-201\'
— (Eljegyzés)
Rédei Imre MAV főmérnök leányát, Lidiát eljegyezte Gross Lajos Nagykanizsa. (Minden külön értesítés helyett.) (:)
— (Sok lesz a cserebogár)
A kőtelező cserebogárlrtás fokozottabb végrehajtása tárgyában a földművelésügyi miniszter körrendeletet intézett valamennyi várnicgyo alispánjához és thj. város polgármesteréhez. Minthogy a folyó 1038. év a tömegesebb cserebogár-rajzás idője, fellúvja a figyelmet arra, hogy fokozottabb mérvben gondoskodjanak a cserebogárirtás eredményes végreliajUlsa érdekében kiadott rendeletek szigorú végrehajtásáról.
— (50 kg. buza egy életért)
özv. Takács Zsigmondné kisszent-gróti asszony 50 kilogramm búzáért tiltott műtétet liajtott végre egy törjél asszonyon. Mindketten a törvény elé kerüllek. Takácsné — miután már háromszor volt büntetve — két évi börtönt kapott, a türjei fiatalasszony pedig egyhónapi fogházat. Az ítélet jogerős.
FlflT-automobilok
Topolino 60(
kSrzetképviaelete éa bemutató kocái i
Schlesinger Gyula vaskereskedönél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.
— (Lugkövel Itatták meg)
Gergely János 12 éves zalavégi kisfiút. Mint a nyomozás megállapította, aziözvegy édesanya egyik fjAA férfiismerőse adta a fiu-nak a lugköves oldatot K&ftL^ azzal, jhogy bor van ben-Cjjj-J® no. A fiu hónapokig szen-vedelt, mlg most sérüléseibe beleiéit. A merénylő férfit közben már elitéilók, most azonban — miután súlyosbodott cselekménye — valószínűleg uj tárgyalás lesz ügyében.
BÉLYEGGYÜJTÖk 111
Budipeil, IVH Vátoiliáx-i
— (Gondatlanságból kigyulladt)
és leégett Pajzs Sándor, József és István mileli gazdálkodók közös portáján a tóglaszárltő szin. A kár többszáz pengő.
— (öngyilkosság vagy bűntény)
Fehér Lajos gamási gazda egy hónappal ezelőtt eltűnt. Hiába keresték, nem találtak rá. Most véletlenül egy elhagyott kútban megtalálták oszlásnak Indult holttestét. A csendőrség most az után nyomoz, öngyilkos lett-e a gazda, vagy bűntény áldozata.
— Amerikai kocal épült; európai gyárban
A General Motors Opel gyár eddig csak kis és közópkocsik gyártásával foglalkozott és sike.üll is o téren a kontinensen a vezető helyet megszereznie. Most egy egészen különleges szerkezetű, amerikai rendszerű nagy luxuskocsival lép a piacra. Az Opel ADMIRAL rövidlöke\'ü motorja 86 HP, 132 km. Csúcssebesség kifejtésére képes és több órán át bármily távon tartja a 120 km.-es átlagot. Felgyorsulása és gazdaságos üzeme, felülvezérelt motorja következtében, egészen rend-
HILD
temet exhumál szállít
Halottszállitás saját autóval
bel- éj külföldre. Cégi. vitéz Hémopy (Hlld) József.
Nagykanizsa, Deák-tér 3.
Telpfnn lr011" m leieion Uk4l 120
Végetért a Zalai Közlöny
„Keresd a betilt" versenye
Vasárnapig kell beküldeni a megfejtéseket
Kereken 16 napon át folyt nagy érdeklődés mollett a Za\'al Közlöny táblai .Keresd a betűt, versenye. A F« uti hlrközlö táblánkon minden nap két betühlbát rejtettünk el. A helyes betűk (összesen 29) egy mondatot adnak. Ezt a mondatot kell a hiegfe|lftknek szerkeszKteé. gűnkbe beküldeni. A megfejtésekhez mellékelni keíi a Zalai Közlönyben naponta közölt számozott szelvényeket is kitöltve. A megfejtése, ket zárt borítékban .Keresd a be. tűt. felírással vasárnapig kel\' a Zalai Közlöny ulcai rejtvinygyűjtö ládájába bedolmi.
A helyes megfejtők között kisor-
Városi Mozgói Siombalon és vasárnap I Budapest azenzéoiója I Ezt meg kell nézni
Nlintaházasság
Főszereplők: Hainz Rühmann, Ham Söhnkar éa Hall Flnkertzallar.
Fényes kisérÓ műsor.
Híradók.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7, 9-kor. Köznap 5-kor filléres helyárak
solásra kerülő dijak nyerteseinek névsorát és iá helyes mlegfejtést jövő vasárnapi szamunkban köi :öljük. i /
Tippversenyünk e héten ls szombat este jár le. A mór lejátszott PEAC-DVA^G mér. kőzés véletlenül került a tippszel-vónybe.
Húsvéti keresztrejtvényünk
megfejtésének határideje szerdán járt le. Rengeteg helyes megfejtés érkezett be. A pályázatok átvizsgálása most folyik, a nyertesek névsorátlapunk egyik legközelebbi számában fogjuk közölni.
kivüÜ. Automatikus előmelegítő berendezése egyenletes átmenetet é< könnyű indítást i biztosit. A kocsi széles építése és kitűnő sulyeloszlása folytán a legmerészebb kanyarok is maximális sc-bességgol a legnagyobb könnyüségjgel vehelők. Az ADMIRAL 5 ós 7 üléses csukott és — ami különös érdeklődésre tarthat számot — 4 ajtós Cabrlo lel-typusban kerül kivitelre. A vezér-képviselő, a Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt., e kocsikat raktárról szállítja. , (:)
— Bátorokba* a Kopsteln-cég veiet,! Modern mlntatermolben a legjobbat « legolcsóbban mutatja b«, kodvexő .bw-téfll feltételek mállott — A Helllg Harlanyahá*
a jónilnőségek szaküzlete, (Duda-pest, VII., Rákóczi ut 26.) kedvezmó-uyes vásárlási utalványt tartalmazó mai hirdetésére Telhivjuk olvasóink figyelmét.
Westend Kávéház
Budapeat, VI., Terés-kSrot 44. Bitenként
21 tüzes cigányrajkó
ntoi.lkál,
Lecju/ABB?
Az egyesült bizottságok folytatták szombaton délelőtt a ?.sidójavaslat tárgyalását. A mai szónokok Ruppert Rezső és pelainak József voltak, lapzártakor gróf Bethlen István emelkedett szólásra.
Délután nem tartanak ülést, sőt hétfőn sem, hanem csak kedden folytatják a vitát.
Hétfőn a képviselőház formális ülést tart, kedden megkezdi a beruházási javaslat vitáját
Csongrád vármegye törvényhozása mai közgyűlésén táviratban üdvözölte a kormányt az uj reform-törvényjavaslatok niegnlkotásit, Illetve a Ház elé nyújtása alkalmából, e
A vilnai tőrvényszék 8 zsidó diák közül — akik a társadalmi és állami rend ellen izgattak — egyet 3 évi börtönre, kettőt 13 hónapra, egyet uedig 1 "évi javitóinlézetbo való utalásra ítéltek.
e
A budapesti földrcngéstaiü intézet 12 óra 05-kor és 13.15-kor közeli földrengést jelzett. Mindkét ízben 10-10 percig érczlék a földlökéseket Budapesten a készülékek.
Olcsó éi jó szálloda Pesten
. METROPOLE,
a Rákóoxl-uton.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengítől. Az Étteremben .xogedl Farkai Jóaka muzsi-ál, a télikertben délután és e»te a Vlráay-jau játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a
METROPOLE-ball
Nép Mozgói Szombaton éa waaárnap
WI!Í4XÍ^0.?, m"»orl CW A humor professzorai a 3 Rltjc Brothers mint 3 Öregdiák első szlirlllmjc:
3 BETYÁR
« vidémaéa orgiája I Ezar «ldám Stlat I
A világ elsfl komikusainak legjobb alakításával.
Előadások köinap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Oaak 80, 4Q, 80 lilléraa helyárakkal I
1938. áptlllt 24
ZALAI KÖZLÖNY
51 év óta százezrek dicsérik i
jóságát szép kivitelét
6 nagy üzlet az és olcsóságát.
ország külön-
Mza | Vásároljon léhát ön Is nálunli!
Óriási választék! Kedvező fizetési feltétetek!
KOPSTEIN BUTORHÁZ
NAGYKANIZSA.
APRÓHIRDETÉSEK
10 11.10 60 fillér, mlnd.n to.ábbl .1. 4 tlllSr.
Autótaxi (bérautó) ti) áramvovalas legolcsóbban Kaulmano Manóntl rendelhető. Telefonállomás 222. 4024
Kedvező llzetésl fettételek mellett olcaőn aladó Karonaréten 150 éa 300 négyssög-01 háihalv |01 teimő gyümölcsfákkal. Clm : llunyadtu. 16 4. a|tó. 623
Fő-ut 13 aa. a. Drávavölgy! basaaataté-halylaég aug. l-re bérbeadó. 1092
J.raaaak Béla vfzvezetékeierelö mfl-helye ta műszaki kereikedéal cikkek legolcsóbb beszerzést forrása, Brztébet-tér 18 Komplelt 13"-os Mrdökályhs 120- P, komplett mosdó-berendezés 58"- P, komplett W. C. berendezés 52\'— P, konyhsl Isiikül 19-— P, zománcos acélkád. 175 hoaaau, 96 - P 1095
Schiltz kirakataiban
látható
a legújabb divat.
HaaasaAlt ruhát vessek és eladok, hívási. házhoz megyek. Márkus, Királyutca 31. 1IS2
KétaxabAa lakás József főherceg-ut 22. sz. alatt má|usrs kiadó. 1142
Elad* Attila-utca 17. számú ház elköl-töaés mistt nagyon o\'caó áron. 1144
SLAZEN6ERS London
legjobb angol
tennlszülö«. labda
lerakat.
Szakszerű és gyors hurozás Vágónál. „„
FUsserüzlet barassdasséat kereaek megvételre. Ajánlatokat kér Koszorú, Kts-kanlsaa. 1139
K Ulön bejáratú azépen biataraaatt asaba. fdrdffszoba-használatlal, a város központjában azonnal kiadó. Clm a kiadóhivatalban. 1143
Eta d* köllözködéa miatt löbbtéle bútor, orvost rz üszerek és berendezés, egy négy oltárkép. Kölcsey-u. 3, emelet. 1148
SzzAsaa aladé. Bővebbet Sugái-ut 2. T ralik. 1149
Saját termésű karaaaasiyl asztali
lehéf kar P 0-56-ért, asztali siller (vörös) kor P 0\'44-ért Itleienklnt kapható bortermelőnél Csengery.ut 19.
Két szatócs II
nall megvételre keresünk. — Jelentkezés Fitthez és Lellner, Ktrály-u. 8. 1150
Elasl* belterületen házhely szép gyü mőlcsössel, négyszobás adómentes családl-hás és egy kisebb kétszobás, Hotválhnál, Sugár ut 42. 1152
■ARQIT FÜRDŐ
Cscngery-ut 19. ■árréasj hádtardók Tyiakaatamvé||Aa Nylt.a mlnri.n a.p. 1
Arany blondel karnis, Tetefunken rádió alatfé. Klnlzat-u. 4 1153
Tárház-utca 11. számú ház aladé kedvező fizetést fettételekkel. 1154
éa kisebb szobából, mellék, helyiségekből álló laktat keres a város belterületén sugusztus elsejére köxttszt-1155
Nagyobb elylségel
slterllletén augusztus ( viselő. Clm a kiadóban.
Bantásbál eredő a|tók, zsaluk eladók. Ktsfaludy-u. II
ablakok éa
1156
(étaxabáa lakta Inrdőazobával május
l-re kiadó. Kazlaczl-u 29. Vellák-ház. 1157
40 kocsi érett latéllélrégla eladó Karassa-Méllada udvarában. 1161
Kiadja a taptulajdonos Közgazdasági Részvénytársasig Nagykanizsán. Felelős klsdó: Zalai Káraly.
Női
kerékpár
felszerelve
92\'- P
Puch ós Stevr kerékpárok kedvező részletre Ernergé kQlaS gnmmi
P 4-40,
egyéb alkatrészek és kellékek is,a legolcsóbb Árban.
Brandl Sándor és Fia
Deák-tér 2. (a lelsőtemplomnál). Teleion: 12. Javító mOhaly.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
9755/1931.
Tárgy: A Károly csspatkeresztre való Igényjogosultság Igazolásának szabályozása.
Hirdetmény.
Felhívom az érdekeltek figyelmét arra, hogy a Honvédelmi Miniszter Ur a Károly csspatkeresztre való igényjogosullsig igszolásának halár-Idejét 1938. december 31-ig meghosszabbította. Ez a határidő az utolsó és az semmieaelre sem fog meghosszabbitatnl
A tudnivalókat kflIOn hirdetményeken közlöm, melyekel egyide|Uleg a város különböző helyein klfllggeszt-tettem. A kérdőívek a v. kiadónál beszerezhetők.
Nagykanizsa, 1938. április 20. itat Polgármester.
8096/1938.
Tárgy : Kocsisruha éa csizma beszerzése.
Hirdetmény.
A városi kocsis részére I darab kabát, 1 darab nadrág és 1 darab mellényből álló téli (posztó) ruhát és 1 píár magyar szárú csizmát zárt Írásbeli ajánlat utján besterzek.
Az ajánlatok lepecsételt, zárt borítékban, f. é. április hő 28. nap|á-nsk déli 12 órájáig adhatók be a városi Iktatóhlvatalba. A borítékra klvnl ráveretendő: „A|ánlat kocsis-ruha és csizma beszerzésére". Az ajánlalhoz minta mellékelendő.
Nagykanizsa, 1938. áprilla 9. itar Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
Az ön Uillodáli s»4.p».t.n •
Corvin Szálloda I
Budapeat izlvébtn, a Nemzeti Szlnhls melleit: VIII., Caokonay utca 14. — Tökéletel modern krmlort. — Folyóvíz él központi (Ötéi minden íioblban. — Budapeat valamennyi vlllamoa vaiuta éi autóbusza a hotel közvetlen közelében. Eryigyaa azobák már 3 pengAtél, katáfyaa azobik t panrittl, tolj., penzió 4 50 p."g5 375
Nagykanizsa megyei várói polgármesterétől.
8812/1938.
Tárgy : Cseiebogárlrtás.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a cserebogarak irtása az 1894. évi XII. t.-c. 50. §-a érielmében kötelező és azon birtokos, aki az Irtást elmulasztja, ugyanazon törvény 95. §-ának K. ponl|a alapián killágást kOvet el és az 1928. évi X. t. c. 5. §-ában fog-la\'t rendelkezések szerint 600 pengőig terjedhető pénzbüntelésse\', be-halthatatlanság esetén megtelelő eljárással büntettetik és a büntetésen felül az Irtást a mulasztó költségére a város fogta elvégeztetni.
Felhívom tehát az OsBies birtokotokat, hogy a cserebogarakat a sa-|á\' érdekükben és minden rendelkezésre. álló eszközzel Irtsák.
Nagykanizsa, 1938. évi ápr. 8-án. nii Polgármester.
8856/1938.
Tárgy : Ilarcpzetü lövétiet.
Hirdetmény.
a helyőrség csapatai lolvó évi április hó 25, 26, 28, 29-én és má|us hó 2, 3, 5. 6, 9, 10, 12, 13, 16, 17, 19, 20, 23, 24-én 5 óra 30 perctől 18 óra 30 percig a Tölgyes erdőben lévő harcszetü lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez Idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938. április 11. inai Polgármester.
8949/1938.
Hirdetmény.
A 20.838/1938. F. M. sz. rendelet érteimében felhívom a lótulajdo-noaok figyelmét az alábbiakra :
Olyan lóra vagy öizvérre, amely „Lóvizsgálati Igazolvány"-nyal (a t. évben u. n. löid lólappal) el van látva, marhalevelet kiállítani vagy átírni az 1938. évi április 15-től kezdődően csak akkor szabad, ha a tulajdonos a .Lóvizsgálati Igazolvány"-! fel tud|a mutatni.
Aki a zöld Lóviztgálall Igazolványt nem kapta kéihez vagy az 1937. évi őszi fővizsgálat ulán szerezte lovát avagy az igazolványt el-vesitelte, jelentse be a város! marha-levélkezelőnél, kl uj Igazolvány! vagy az elveszettről másolatot állit kl.
A Lóvizsgálati igazolványt a ló-tulajdonos köteles 1. megőrizni, mlg a hatóság másikkal nem cseréli kl, 2. lóvizsgálatra elvinni és ott felmutatni, 3. a ló eladása, elajándékozása eseién a lapol az uj tulajdonosnak átadni, 4. végül a ló elhullása esetén a városi marhalevél-kezelÓEégnek beszolgáltatni.
Kihágást követ el az, ki a fentieket nem tartja be.
Nagykanizsa, 1938. április 8. iwt Polgármester.
Felkérjük áramfo^yaszlóinkat, hogy Ultilkldii Mátén annak időpontját Sugár-ut >. alatti üzlethelyiségünkben az üzleti órák alatt 5 nappal előbb bejelenteni szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos árammérft. szereléseket Ideiében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elő.
VILLA és KERT tulajdonosok figyelmét felhívjuk nemesített pá-zsiifümag keverékeinkre, egyéb virág- és kerllmagvainkra.
U1BSCH KB 8ZE6Ó ctgnál
Ágytoll, pehely
ktUngyék. pemlóV, uállodák rétiért. Inléntl pirnikhox higiénikusán keitlve olctó áibtn.
Fehér fosztott libatollat
m kilónként P 3-OO-éPt,
egy Jobb minőséget 3.50-ért szállll 3 kilói postacsomagban bérmentve utánvéttel
I0S1E1 ilüU iiitill-bni. liikiiitlnfUil
Taklnta* mag Ai-ubamutatúm ■
1938. április 24
Tisztelettel étleflilem a nagyérdemű közönségei, hogy raktáron tartok minden nemes kőből készült .írcmlékel, ugy
sámn?liól, pili és műkőből
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készitek éa vállalok e szakmában mindennemű temetői munkákat, úgymint
v. sírbolt, sirkeret
készítését termés- és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt rfj^ bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és "— a raktáramat megtekinteni. 0.5
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József Wí
Király-utca 33 az. Teleion 613.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
maoszmkOzlet
Páratlan kedvezmény a Zalai KSzl&nv olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Mindenki jól jár,
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 5.20 Női bőrkesztyű P 4.BO Női cérnakesztyű P -.88 Női selyemharisnyák
már 1. - P-től Női divatkalapok
már 4.SO P-tői
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Divatház
Horthy Blklói-nt 1.
Fagykárt
szenvedett vetéseknél, veteményeknél, réteknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet!
Beszere2hető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: 130.
.— imrni —i
I mindenki • Wyl k«raak«Utarfl | éa tparaotaUI isii fi ka!
Mindenki
olvas
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
Hirdetéseit az egisi megye OlTUll
• lanMajíaa., Htatrérf tám«| k».fTaf.»i<jé*m N^k*nimáu. fatetős UMwwtő Zalai Karoly,
a 8 . Évlolyam 92 szim.
NigykiniiM, 1938. április 26 kedd
Ara 12 1111.
ZALAI KÖZLÖNY
tzetttriMf é» kúdóbiraU): Föot > izln. Mcrftó* I \' \'
aUtk. UUaup dHulin
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elóflietíai ára: e,y kára * pcnfl 40 lillér. Sierk.utftiífi U CíUóki.atal! teletöm TI u.
Történelmi Időket élünk...
Vitéz gróf Teleki Béla főispán nagykanizsai beszéde
Történelmi időket élünk, nemcsak a közelmúltban szomszédságunkban lejátszódott nagy küljwlitikai események miatt, hanem belpolitikai életünkben példátlanul álló nagyvonalú és a magyar jövő sorsára nézve döntő kihatással biró alkotmányjogi és a parla. menti tárgyalás alá kerülő nagysza. básu pénzügyi beruházási ós ogyéb törvények és javaslatok következtében.
Az a nagyvonalú és mélyreható kormányzati program, melyet a Nemzeti Egység politikája kiván megvalósítani, nagyjában ismeretes, mégis azt hiszem, érdeklődésre tarthat számot, ha rámutatok arra, hogy mit jelenthet számunkra a nagy nemzeti összefogás és miért az egyedüli helyes ut a kciesztény, nemzeti, szociális, népi és a megalkuvást nem ismeiő, céltudatos jobboldali politika a magyarság jövője szempontjából.
Másfél évvel ezelőtt főispáni székfoglalómban hitet tettem bolső meg. győződésből Darányi Kálmán minisz-leielnök és politikája mellett és ma sem tehetek mást, mert bebizonyosodott, hogy ez a poütiki megérti az idők szavát, igyekszik felelőssége tudatában eleget tonni a fokozott követelményeknek, nem riad vissza a kényes kérdésok megoldásától és nem téveszti szem elől nagy nemzeti l»a-gyományainkat ós céljainkat, amikor magyar fajunk élei lehetőségeit kívánja megjavítani.
Ha végig tokintünk a Darányi-kormánynak eddigi alkotásain, akkor meg kell állapítania mindenkinek, aki tárgyilagos, Ivogy a miniszterelnök ur hü szolgája a nemzetnek, mert nem hangzatos szólamokkal, hanoin tettekkel bizonyította be azt, hogy igyekezett minél többet megvalósítani szociális, gazdasági, kulturális és pénzügyi téien, a nagy körültekintést igénylő, nagyfontosságú alkotmányjogi törvények\'tető alá hozása mellett.
Vármegyénkben sok ezer ember él-vozi az cgyszoba-konyhás lakás adómentességét, a gazdaadósok ezreinél könnyített a teherviselésben és mentesültek a 10 holdon aluü gazdák a földadó alól. A szegény iogon ápollak száma\'"lényegesen felemelkedett, a zöld keiesztes egészségvédelmi szolgálat áldásos működését sok község élvezi már, a kózépitkezések megindullak városainkban, az útépítés nagy lendü-letett vett vármegyénkben, csaknem kétszeresre emelte a kormány az iskolaépítésekre kiutalt segélyeket és ler melési és kereskedelmi politikájának eredményeként a jobb értékesítés révén a vásárló erő és forgalom észro-vehe\'.ően emelkedett. A most életbelépő, a mezőgazdasági munkások öieg-ségi biztosítását rendszeresítő törvény pedig, amely a külföldi kultur-állo-moknál is nagy elismerésre talált, nagy horderejű szociális törvényalko. tás és ez sok ezer zalai szegény családnak jelent áldást és jelenti a munka fokozott megbecsülését.
. Végül elértő a kormány céltudatos pénzügyi politikája révén azt, hogy költségvetésünk egyensúlya helyreállt ós a pénzügyi ellenőrzés alól felszabadultunk.
Ezeket az eredményeket sohasem állította be a kormány csak a maga érdemeként, sőt uiindeukor haugsu-
Hallá államtitkár, Teleki főispán, vitéz Biró György, Petainek József, Nemerey Sándor, lfógváry József ós INIegay-Meissner Károly
voltak a Nemzeti Egység nagy-gyűlésének szónokai Nagykanizsán és Kiskanizsán
A vármegye minden részéből küldöttségek érkeztek a nagykanizsai nagy-gyülésre — A törvényhozást foglalkoztató Javaslatok álltak a beszédek tengelyében
Ekkora kíváncsisággal (alán még so-luisOm várt Nagykanizsa |>olitikai gyűlési, mint a tegnapit. Az idők szelleme nagy horderejű problémákat elementáris erővel vo\'.ctt fel olyan hírtelen, hogy a tájékozódás köztük nehéz feladat elé állította a magyar társadalmat. Nem csak azért nehéz a tájékozódás, mort a kérdések tömkelege került szőnyegre; nem is csak azért, mert kényes és súlyos felelősséget jelentő intézkedéseket- kö-ve\'.el a nemzet holnapja, hanem azért is, mort a vajúdás történelmi napjai-Jban a kósza hiiek töméntelen áradata járja az országot é!Ő szóban, irott betűben és felelőtlen suttogásban egyaránt. Most a politika csinálói jöttök ol Nagykanizsára, hogy Zala népe köz-vellcn az ö szájukból hallja, mi ké-szül, hogyan és miért, mire van szükség és hogyan fost egyes politikusok megvilágításában a szélos magyarság állásfoglalása a ma nagy kérdéseivel szemben.
Nem csak Nagykanizsa volt ott a Nemzeti Egység Pártjának nagy-gyűlésén, hanem úgyszólván
az egész vármegye.
lyozta, hogy ezeket az alkotásokat első sorban a névtelen áldozatkész, magyar adófizetők, a nemzeti ogység hatalmas táborának támogatása és a világgazdasági helyzet Javulása mozdították elő nagy mértékben.
Tény azonban, hogy oz.ek nem lekicsinylő eredmények és ezek a nemzet épületének megerősítését eredményezték s most, amikor a történelmi jelentőségű, hatalmas gyön beruházási program és a társadalmi és gazdasági élet hatályosabb védelmét szolgáló törvényes intézkedések kercszlülvitc-léjbo\'fog a kormány, akkor ugy érzem, hogy a nemzetépítő munkában és a nemzeti egység politikájában egy uj fejezethez érkeztünk. A nagykanizsai gyűlésnek épp az a jelentősége, hogy Ut Zalában, annak legnagyobb városából akarjuk erre a megyo lakosságának figyelmét felhívni és demonstrálni kívánjuk azt, hogy az összefogásra soha nagyobb szükség, de egyut-tal nagyobb lehetőség nem volt, mint napjainkban, amikor uj magyar élet, uj magyar szellem és erőteljesebb koicsztény nemzeti ós szociális munka megindulásáról van szó az állami és magángazdasági élet minden ágazatában I Minden adottság megvan ahhoz, hogy uiafl>b lendületet vegyen a nemzeti egység mozgalma a megyében és legyen ez a kanizsai gyűlés egy erőteljes, komoly, eredményes munkája, a meggyőző orővel biró céltudatos, jobboldali\'keresztény nemzeti, szociális, népi politikának. Inuea intézem igaz
Megérkezett az egész vármegyei vezér- | kar, vitéz Tal>ajdy Kálmán vármegvöi elnök, cTr; vitéz Biró Ignác és Sylvesz-ter Péter János. Ott volt Keszthely küldöttségo, élén dr. Lénárd János hercegi jószágkormányzóval, Pacsa népes küldöttsége dr. Horváth Vilmos főszolgabíróval a lelonyeiek Csempész Dénes dr. kir. közjegyzővel, a tapolcaiak, sokan a kiskomáromi választóké rülotből, a közeli és távoli zalai falvak veze\'.ői és i>olgárai. Ott voltak a zalai képviselők is, köztük dr. Plihál Viktor felsőházi tag, Drózdy Győző és volt ellenfelo, gróf Somsslch Antal ós Gyömöiey István v. orszgy. kópv. is. Ott volt Somogyi Gyula földbirtokos,
„Meg kell maradni az
Kiskanizsán o órakor volt a Nemtől! Egység nagy-gyűléso. Valóban nagy gyűlés volt. Kiskanizsa színe-java sorakozott a templom előtti téren. Vitéz Tabajdy Kálmán vármegyei elnök megnyitója és a hangosan elmondott Magyar Hiszokegy után Anek György, a kiskanlzsai körzet elnöke üdvözölte a gyűlés vendégeit és résztvevőit.
Vitéz Biró György
képviselő volt az első szónok. Meg-
dr. Orloy György kormányfőtanácsos, dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Hajdú Gyula a kiskomáromi kerület clnöko, Szabó Győzővel az élőn a Nemzoli Egység egész nagykanizsai vezOlősége.
A képviselők csoportja a déli gyorsvonattal Budapestről érkezeti. Megjött vitéz Biró György, Huszovszky Lajos, Drózdy Győző, Megay-Meissner, Po-tainok és Vógváry képviselők, Ncmo-ioy Sándor, a NEP központi igazgatója és Koramer Gyula központi titkár.
Hallá Aurél államtitkár és vitéz gróf Teleki Béla főispán délután -1 órakor érkeztek meg autón, kíséretükben AJ-tay Barna főispáni titkárral.
alkotmányos uton !u
magyarázta a jobboldali gondolatot.
— Norn Idegenből jött a ml jobboldaliságunk, — tnoudla — hauo.n a sziveinkben él, ahol a háború utáni időkbon éledt fel
A jobboldali gondolatot többé elsikkasztani nem lehet,
mort egybenőtt a magyar lélokkef, a ke; esz tény erkölcs alapján áll és szociális tartalommal telo, mert a kis.
(Folytatás a 2-lk oldalon)
belső meggyőződéstől Indíttatva felhívásomat Zala minden rendű és rangú lakosához: — magyar testvéreim, fogjunk össze, gyertek táborunkba, vigyük diadalra a nemzeti egység t>oli-tikáját megyénk, hazánk és magyar fajtánk jobb jövítyo érdekében!
Előttünk a példa, hogy egy nemzet, — ha fiai történelmi múltjukhoz ragaszkodva, nemzeti sajátos^ ságajkat megőrizve, fegyelmezett egységben, áldozatra készen állanak — a sors igazságtalanságain is képes önerejéből változtatni, ha Isten is ugy akarja ! ( 1
Ter mészé tej en k isebb ne nuse tnek több kitartásra, több türelemre ó5 több bizalomra van szüksége és nem érhet célt olyan eszközökkel és oly gyorsan, mint a nagy nemzetek. De nagy nemzetek barátságát, meg becsülését és támogatását* amire feltétlenül szüksége van, csak ugy biztosithatja, ha nemzeti tradíciói, hoz hűen, lelki egységbe forrva tart ki minden bomlasztó kísérlet, megtévesztő szólam és ámítás per. gőtüzében. »Sulyosan vét hazája ellen mindenki, aki ezekben az időkben az egységet megbontva széthúzásra izgaU, mondotta történelmi szózatában Főméitóságu Kormány, zó Urunk, ezt a komoly intelmet kötelessége mindenkinek megszív-
lelni és betartani. Álljunk egy táborba azok mellé a vezetők mellé, akik rátermettségüket, jellcmszi-l(ó|rd^/igukönzetlenségeiket, igazi magyar hazafias meggyőződésüket kimutatták és az alkotmányos tényezők bizalmát megnyerték. Nem pazarolhatunk sem erőt, sem időt arra, hogy pártoskodjunk és ékesen szóló vezérjelöllek közöít válogas. sunk, nekünk dolgoznunk kell, hogy a magyar feltámadást biztosíthassuk.
•Hazádnak rendületlenül \'égy híve óh magyar*, mondja na^y költőnk, ez azt jelenti számunkra, hogy ha igaz magyaroknak és hazafiaknak tartjuk magunkat ó; őreinkhez méltóan akarjuk revünket viselni, akik szent örökségképpen hagyták\'eánk e hazát, al kor legyünk tisztában azzal, hogy mi csak magyar politikát folytathat tunk. Minden tettünketát kell hogy hassa az a felelősségérzet, amely számonkéri azt, hogy megtettünk-o mindent azért, hogy elszakított, szen vedö testvéreink megbecsülését kiérdemeljük és előmozdítsuk azok visszatérését a közös hazába ?
Nem csak beszélni, de dolgozni kell a revízió érdekében is mindenkinek becsülettel, k-ikiismenetescn, szívvel ép> lélekkel azon a helyen, a
EAUAI KOZKOWY
1988. április te
hol tehrtslégte vafíy n sors rendelése folytán alkalom adatik számára. A munka legyen kötelesség, nem \'l>cdig érdem, a kötelességteljesítés legyen szükségszerűség és akkor lelki kfelégii\'ést ls fog jelenteni.
Ha igy fogná fel minden magyar állampolgár kötelességét, akkor áldás lenne életén, ez lenne a legnagyobb biztosítéka a rendnek és nyugalomnak, ami mulhatatlanu\' szükséges ahhoz, hogy mindenkinek munkát, jobb megélhetést nyújthasson a kormányzat és kiküszöbölhesse a nagy ellentéteket és szociális igazságtalanságokat és biztosíthassa az épitő munkát és annak sikerét I Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar! Hogy megrendithetet-le.n magyarok lehessünk, ahhoz hit és bizalom kell a magyar jövendőben, melyet a magyar történelem, bői meríthetünk és Szent István ju. btfleumi évében különös alka\'om ki« nálkozik erne.
Hogy ilyenek lehessünk) ahhoz minden értékünk összefogására van szükségünk, egy hatalmas egységet kell alkotnunk. Fegyelmezettségre, nem egymás elleni bizalmatlanság szitására, irigykedésre ós izgatásra van szükség. ,
Azok, akik talán azért igyekeznek; nyugtalanságot kelleni és bizonyos intézkedéseket, amelyek a keresztény magyar értelmiségi fiatalság elhelyezését vannak hivatva előmoz ditani a gazdasági életben, — ugy akarnak feltüntetni, mintha ezek miatt taiegjáfllna a gazdasági élet, rosszui\'számitanak. L
A kormánynak és a magyar társadalomnak egyesült erővel, sürgősen gondoskodnia kell arról, hogy minél kevesebb zökkenővel oldjuk meg a gazdasági élet szellemének átállítását. A rendet és nyugalmat veszélyeztető egyénekkel szemben pedig példás szigorral keli eljárnunk. \' i
A passziv rcsistencia ós egyéb jelenségek nem fognak a zsidóságnak használni ós saját érdeke ellen cselekszik, ha ezt a magatartást folytatja és azt a látszatot kelti, mintha nem akarná meghozni azt az áldozatot, amelyet meg jceU hoznia annak a nemzetnek a lövője érdekében, amelynek hazájában kényelmesen megélt ós meggazdago. dott! , . i
Én hiszem, hogy Zala lakossága, Deák Fenenc józan és vallásos magyar né|>e e komoly időkben nem fogja magát félievezctietni engedni 1 (. «
Legyünk tisztában azzal, hogy a szegény népnek fűződik elsősorban az érdeke ahhoz, hogy a nagy beruházási program minél tökéletesebben és minél gyorsabban valósulhasson meg. Hiszen épp a szegény nép, a falu népe egészségügyi, kulturális, gazdasági és értékesítési problémáit akarja a kormány megoldani és sok munkalehetőség nyújtásával helyzetén gyökeresen Javítani. Ez is honvédelem I
E cél érdekében is a nagy és súlyos áldozatokat meg fogjuk hozni, mert meg kell azokat hoznunk hazafias kötelességből, a magyar sonsközösség tudatiban, szftmfclva azzal, hogy magyar céljainkat a határokbn innen és tul csak a magunk erejével valósitihatjuk meg! Meg kell ezeket az áldozatokat hoznunk, hogy kellő súllyal ós erővel rendelkezzünk akkor, amikoreljön az az idő, amelyért — magyar keresztény nemzeti alapon állva — egy nagy lelki egységbe forrva, nem beszélni, hanem dogoznunk és imádkoznunk kell 1 l
enber sorsán akar segíteni, összefogásra van szükség, — folytatta — mert soha többé nem lesz ilyen ál ka-lom, hogy a liberális zsidó tőkével, a bankokráciával és kartelokkel végezni tudjunk.
— Céljainkat forradalmi úton nem tudjuk elérni, hiszen ellenségek lesnek ránk, liogy mikor tudják országunkat megsemmisíteni. Nagyon mog kc\'l fontolni minden lépést és meg keli maradni az alkotmányos uton, amit már a szélsőjobb országos ve-éréi is kez. de nek hirdetni. Nincs is szükség forradalmi megöl lásokra, hiszen alkotmányos fejlődés utján is elérjük céljainkat.
Részletesen ismertette ezután a Darányi-kormány e Idigi cselekvéseit és (programját a fialu, a riazidák, a kisen*-berek sorsának javítására, majd rátért a zsidókérdésre.
— Magyarországon, — mondta — 5 százalék a zsidó és a javaknak még. is 60-70, sőt 80 százalékát élve-ik, ugyanígy dominálnak a kultúra területein is. Ennek
nem a zsidóság az oka, hanem ml, magyarok.
Mert a magyar földbirtokos osztály urizálnl nevelte a gyermekeit, papnak, katonának, főszolgabírónak, jó kis nyugdijas állásokra, de nem akart kereskedő lenni, nom akart olyan pályára menni, ahol napkeltétől vakulásig dolgozni kell. Mikor ifjúságunk magára ébredt, már késő volt, a zsidóság minden helyei elfoglalt. A zsidóság is elismeri, hogy ez igy nem maradhat. Köztük is vannak belátók, akik azt mondják: — jobb lesz itt csinálni valamit! Az ellenzék is követelte, hogy
(Folytatta az l-iő oldalról)
ezt a kérdést meg kell oldani. Most végre hozzá nyúltunk. Most meg kiabál a zsidóság ós az ellenzék is, hogy miért csináljuk.
Ismertette a következőkben a javaslatot, majd folytatta-
— Egyelőre megelégszünk a husz százalékkal. (Zajos ellenzés: iSok... sokl») Fiatalságunk még nem szokott hozzá a gazdasági pályákhoz, lassan rá kell nevelni, bele kell tanulnia. 10.000 kc.cszlény fiatalembert kell 5 év/alatt ránevelni a gazdasági pályákra. I
Ez nem lesz egyszerű,
amikor minden közhivatal a keresztény ifjúság előtt áll nyitva. Ké.om tehát a szülőket, szorítsák gyermekeiket a gazdasági pályákra és körein a fiatalságot, dolgozzék, tanuljon, nehogy szégyenben maradjunk.
Nem a Nemzeti Egység Pártja >jen a kormány és nem annak sajtója izgat fiziel a kérdéssel, liánom a zsiiíó liberálizmus, amely röpcédulákon bojkottra uszit.
— Azt irta a jyastl lapok egy része, hogy én ugy nyilatkoztam, hogy nem érlek egyet a kormány javaslatával.
Igenis egyetértek
azzal, sőt: — gyengének, kevésnek találom. Kívánom, hogy vizsgálják felül az 191-1 óla beszivárgott zsidóság állampolgárságát és akié nincs reiid-ben, azt utasítsák ki.
A kővetkező szónok Petalnek képviselő volt, aki a szőnyegen forgó gazdasági természetű, a föld népét elsősorban érdeklő törvényhozási programról és az eziCl kapcsolatos kívánságokról beszélt.
Halla államtitkár a Jogegyenlőségről, a kisiparról és a német kérdésről
Ezalatt már Nagykanizsán is zsufo. i lásig megtelt az Iparoskör nagyterme. Mintegy 1000 ember ült és állt a to- | rémben és a karzatokon. Néhány hölgy is helyei foglalt az emeleti páholyokban. A politikai gyűlések velejárója, gyerek-sereg ós bámész, kiváiiusi suhancok tömege ezúttal szinte telie-sen hiányzott. Fegyelmezett, komoly, felnőtt tömeg yolt a nagy-gyülés közönsége.
A Magyar Hiszekegy elmondása után yitéz Tabajdy Kálmán nyitotta inog a nagy-gyűlést, amely javaslatára Ivády Bélának, a Nemzeti Egység távozott elnökének búcsúzó ós Tíwpády-Nagy uj elnöknek üdvözlő táviratot küldött.
Vitáz gróf Teleki Béla főispán
volt a nagy-gyűlés első szónoka, a kinek beszédét lapunk mai vezércikkeként közöljük. \\ . i .
Halla Aurél államtitkár
beszéde következett. Egy nép fennmaradásának tényezőiül a nemzett géniuszt és a folytonos cselekvést jelölte meg, a napi élet alkalmazását a nemzet céljaihoz. Ismertette a vérszerződés és a szentkorona gondolatát. Ezek szociális tartalmának lényege: — minden polgárnak, aki a nemzet tagja, joga van a megél, hetéshez. A magyar kormány az ősi elvekhez akar visszatérni, amikor, uj törvényjavaslatait bejelentette. Szükség van a honvédelem fejlesz, tósére, első rés ez a trianoni szer. ződésen. Szociális program is egyben; óriási munkalalkaiom. A ciális nyugtalanság egyik góca, a mely a nemzetet veszedelemmel fenyegeti, a szellemi Intelligencia el. helyezkedést hiánya. Az ennek meg oldását célzó javaslatra azt mond. ják, hogy sérti a zsidók jegegyen-lőségét. A jogegyenlőség azonban nem jelenthet gazdasági egyenlőtlenséget.
Pedigez van az országban, ahol egy kisebbség nagy része fényűzésben tobzódik, az igazi magyarság nagy része pedig alig tud megélni. A tisztviselők szerzett jogait is elvet-ték B-listák, devalvált fizetések! ráckor nem beszélt senki jogegyen, lő-ségről. Ez volt a helyzet a hadi-köl<*önö|k & járadékok valqr^ád dójánál is. A2* ls mondják, hogy ez javaslat megakadályozza á beruházási javaslat ^végrehajtását. Pedig ez egy mérsékelt javaslat és zsidóság józan elemei, akik hűek
a magyar nemzeti eszméhez, nom fognak beugrani izgatásoknak, ha. nem bebizonyítják nemaethüségüket és kiveszik részüket a nagy nemzetépítő progamból. i
A >beruh(ázjási javaslat munkaalkalom lesz \' |
a kisipar részére Is. A kisjpar a kormánynak majdnem szerelme. 60 év óta nem történt annyi a kisipar érdekében, mint az utolsó 5 év alatt. Az iparos -ság iparkodjék tovább kéjiezni magát és részt venni a közszállitások. ban. i
A német-kérdésre áttérve kijelentette az államtitkár, hogy voltak, akiknek idegeire ment a német—osztrák csatlakozás és ijedeztek miatta. Erre semmi szükség. A magyar nemzet nagy veszedelmek idején is fenn tudott maradni. Németország pedig barfttt állam, amely, ha öntudatos magyar nemzeti politikát folytíatunk, ten^ nünket c-ak a legmesszebbmenőén támogatni fog.
„Harc a keresztény jogegyenlőségért" Nemerey Sándor,
a Nemzeti Egység központjának igazgatója a párt központjának üdvözletét tolmácsolta. A magát túlélt, de kiváltságaihoz görcsösen ragaszkodó liberális rendszer, mondta lendületes beszédében, gúnyos lekicsinyléssel kísérte a NEP szervezkodi\'. munkáját. Elvhüség, fegyelem és önzetlenség ennek a mozgalomnak alapja és elesett magyar milliók felemelése van Irvfi zászlajára. Az egyén korlátlan überá-1 izmusa helyél>e a nemzeti sorsközösség eszméje lépett. Mégis céltudatos lélekmérgezés folyt a NEP ellen. Voltak is, akik elvesztették hitüket éi meginogtak. De a gondolat, amely útnak indította szervezkedésünket, olyan szorosan összeforrt a nemzet sorsával, lwgy semmi megpróbáltatás ne/n dönthetie meg. Most végre a keresztény jogegyenlőségért indulhatunk harcba. Az uj keresztény honfoglalás Idején fokozott szükség van tapasztalt híveink útmutatására, keresztény asz-szonyaink szerető gondosságára, ifjúságiink lelkesedésének dinamikus ere-Jéie \'és a szervezetek hangyaszorgalmú munkájára.1
Végváry képviselő, a harcos fiatalság parlamenti képviselője
szólalt fel ezután. Beszédét gyakran szakította félbe zajos helyeslés, hosszú tapsok, olykor derültség.
— A ma magyarságának, mondta, fel kell szabadítania magát a zsidó gazdasági rabszolgja^ág alól. Aja 1867-es boldog liberalizmus idején volt egyéni szabadság a Zsidók, de nem a magyarság számána. Akkor elkábították ezt a nemzetet. Ezelőtt 100 éve 112.000, mlg 1910.ben egy millié zsidó volt Magyarországon. Ezalatt viszont majdnem 2 millió magyarnak kellett kivándorolnia.
— Hazugság, folytatta, hogy mi idegenből hoztuk eszméinket. Hol volt még Mussolini és Hitler, amikor mi már 1919-ben megállapodj, tunk a jobboldali hazafiságnál ? Ma
Vizvezetékszerelést
garancia mellett kószit -—
MENDLÖVITS
már ncin vicc jobboldalinak lenni1 Ma már arra kell vigyázni, hogy ne mindenki lehessen jobboldali. Meg kell számozni az embereket éfi me^ kérdezni, mit csináltak, amivel kl. érdemelték, hogy jobbpldaliak le. gyenek ? |
— Darányi miniszterelnök lelke. SOI átiuott híve a jobboldali magyar nemzeti gondolatnak. Ennek jegyében kezdte meg I
az értelmiség] munkanélküliség Intézményei megoldását,
mert az addigi szórványos intézkedések - nem megoldás. A kúlfóldl tanulási lehetőségek, hazai és külföldi tanulmányi ösztöndíjak, 44 Vunkahét, önellátás! alap, átképző tanfolyamok, mind ezt u célt szolgálják. i
— Rossz nevelésnek wett áldozatul a keresztény középosztály,
— folytatta — amikor fiait kizárólag állami tisztviselőnek akarta kul doni, hosszú éveken át alig valami fizetésért, mlg 26 éves zsidó Ifjak havi 2-3000 iiengót is me;< tudtak ke"e«nl.
A továbbiakban magával a zsidó-
1938- április 26
ZALAI KÖZLÖNY
S
kérdéssel foglalkozva kövelelte a fajnak való elismerést, klkerosztel. kedésne való tekintet nélkül, köve-telte a háborús vagyonok elkobzá-
sát, valutasiberekkel, szabotálókkal szemben a legdrákóibb rendszabályokat, zsidó bűnözőktől a magyarosított nevek visszavételét.
Megay-Mefssner: „A jobboldaliság nem merülhet ki a zsidókérdésben 1"
Megay.Meissner képviselő hungsu lyozta beszédében, hogy a jolibol-daliság nem merülhet ki a zsidókérdés megoldlásáJ>an. Sok épi>en olyan sürgős és éppen olyan fontos kérdés van, mint a zsidókérdés. A zsidókérdés rendezése önmagóban nem is o/dja meg az ország toldo. gulását. A Nemzeti Egység képviselőit izgágaságg\'al vádolták. Ezt visszautasítja. Igenis, nem nyugszunk addig, folytatta, mig éheaő, munkanélküli, gondokkal küzködő kereskedő, iparos, kisgazda és munkás van és amíg a magyar középosztály igazán meg nem erősödik. Ezt a célt szolgjálja a beruhjázási program és a bejelentett adóreformok. Nem nyugszunk bele a jelenlegi jövedelem- és vagyonelosztási ba sem, a teherelosztásba sem. De el kell ismerni, nem volt még kormány, amely olyan sokat igsekez-me tenni ezen a téren, mint a Da-í rányi.kormány. Minél előbb egész, ségps földreformot akarunk, mert ez alkalmas minél több önálló exis-tencia teremtésére,
A zsidóság bojkott-mozgalma,
folytatta, megvan. Az állatának 30 százalékkal leestek. Keresztény nehezen kap hitelt, a kisiparos, kiskereskedő máris érzi a bojkott hatását. Nem elég tehát megcsinálni a zsidótörvényt, hanem meg kell akadályozni azt is, hogy ennek a mozgalomnak komoly következményei legyenek. Gazdasági életünk zökkenőt nem bír el. Életbe keü léptetni a legszigorúbb nendszabá^ lyokat, ha egyesek szembe mernek helyezkedni a nemzet akaratával ós
mindenekfelettálló érdekévei.
Az u. n. „német-veszedelemről"
szólva kijeientet.\'e, hogy nem lehetett Németországtól azt várni, ho^y barátságát nyugaton elcsatolt területeink visszaadjásjával bizonyitsa be, mert tudomásul kell vennünk, hogy ajándékképpen egy talpalatnyi földet sem fogunk visszakapni. Attól sem kell félni, hogy Hitler bevonul Pestre, mert 9 millió magyart nem lehet lenyelni, német kisebbségünk nem sok és viszonyuk rendezett. Különben Németországnak sem célja egy elégedetlen be. kebelezett ország, sokkal inkább egy megerősödött, önálló szomszéd. Egyebekben pedig a német kormány garantálta a nyu#»ti magyar határokat. | (
A inagy-gyülóst \\ • í Szabó Qyőző ny jáiiásbirósági elnök, a kanizsai pártszervezet elnöke zárta be.
— Adjcin isten kellő józanságot, metndta befejezésül, hogy Nagykanizsa közönsége tárgyilagos kritikával tudja meggyőződósét a hallottakból kialakítani. V
A közgyűlés még üdvözlő taVira. tot küldött Darányi miniszterelnökinek, majd a Himnusz eléueklésével véget ért.
Rendzavarás,
ilyen Szándékú közbeszólás a gyűlések alatt sehol nem hangzott el, fegyelmetleínsóg legkisebb jelo sehol nem mutatkozott. Ilyen felajzott világban, mint a mai, ezt rit. kán lehet ilyen arányú politikai eseményeknél megállapítani.
Kanizsa kimarad a pécs-kaposvári szinikerületbol ?
Mióta a j>éosi szinügyi bizottság meghozta döntését, azóta állandó megbeszélés folyik a pécsi és a ka -|X>svárl polgármesterek, valamint a kaposvári, székesfehérvári és soproni polgármesterek között.
Most már biztosra veszik ugyan Is, hogy a törvényhatóság is Tolnay Andor mellett dönt, súlyosbítja azon ban a helyzetet, hogy Tolnay hoz Pé csen és Kaposváron kivül ragaszkodik eddigi kerülete is, igy tehát Székesfehérvár és Sopron, sőt Szentes Is. E városokat pedig egy színigazgató, Illetve egy társulat ellátni nem tudja. Legérdekesebb, hogy Tolnay levélben biztosította a soproniakat, hogy megtartja őket, valamint hasonló értelemben tár. gyalt a székesfehérváriakkal Is. Ezek szjerijit tehát a közös szinike-rületbe a következő váfosok tartoznának : Pécs, Ka|>osvár, Székesfehérvár, Sopron. Kérdés ezek szerint, mi, lesz a fennmaradó városok kai, igy Nagykanizsával is? Lehetséges az is, hogy Szombathely, Nagy kanizsa, Mohács, Baja és a Tolnay-tól maradt Szentes külön kerületbe tömörül Fodor Oszkár igazgatás* alatt.
Érdekes, hogy Kaposvár és Pécs már a szezon időpontjára néz\\c is megáll a podak. Igy az összes érdekelt városok kíváncsian várják a pécsi döntést, amely minden való.
szlnüség szerint uj szinikerületi beosztást, illetve átcsoportosítást fog Jelenteni.
Felhívás az Eucharisztikus Kongresz-szusra utazókhoz 1
IIosszu hónapok előkészítő munkája után a nagykanizsai egyházközség irodája a hét folyamán megkezdi az utazási igazolványok, szállásjegyek, élelmezési utalványok, ülőhelyek, a fényképes igazolvánnyal utazók rés\'érc szükséges tagsági igazolványok kiosztását. Ezen igazolványok alapján n menetjegyeket a Horthy Miklós uti menetjegyiroda adja ki. Fölhívjuk a kongresszusra utazók figyelmét arra, hiogy a felsorolt jegyeket, igazolványokat, utalványokat valószínű május 5-ig mindenkinek át kell venni. Nagykanizsáról május 28-án a hajnali órákban három különvonat indul visszaérkezés 30-án az éjféli órákban lesz. Minthogy 3 vonat inditását sikerült biztosítanunk valószínű, hogy még ezután is vehetünk fel utasokat. A menetjegy igazolvánnyal együtt 7.50 pengő.
Kongresszusi különvonat
A vonalokat 1—73-ig és kocsikat 1—20-ig a MÁV igazgatósága megszámozta és ezért mindenki jól jegyezze meg vonatszámát és kocsiszámát, mert egyszerre, különösön Budapesten a visszaindulásnál .bizony sok vonat lesz az állomáson. Mindenki a jegyére ráírt számú vonatra és kocsiba száll jon l.e. A különvonóli menetjegyen rajta lesz: a vonatszám, kocslszám, az indulási állomás neve, az indulás és érkezés napja és időpontja.
Utazási Igazolványok
Az utazási igazolvány névie szól és azzal 1938 május 20-tól augusztus 25-ig terjedő Időszakban, dc mindig 8 napon belül egyszer lehet csak felutazni Budapestre akár kongresszusi különvonaton, akár egyénileg. Az utazási igazolvány a kongresszusi különvonatra 75 százalékos, az egyéni utazásra 50 százalékos kedvezményt nyújt. Az igazolványok ára 2.50 pengő. Ezt az egyházközségi irodában koll váltani. Az igazolvány az össze* kongresszusi állóholyre belépésül is szolgál.
Tagsági jegyek
Mindazok, akik fényképes igazolvánnyal utaznak a kongresszusra (vasutasok, tisztviselők) tagsági jegyet köto\'.esek váltani. A tagsági Igazolvány az összes kongresszusi állóhelyre belépésül szolgálnak. Ara 1 pengő. Váltható az egyházközségi irodában.
Szállás- és ellátásos utalvány
Mindazok, akik igényükot szállásra
De j ó Vt in ek ü n k e/öbéa /arba n
és élelmezésre bejelentették, ellátásos füzeteket kapnak. Az ollátásos füzeteket az egyházközség szolgáltatja ki a dijak lefizetése mellett.
Menetjegy
A menetjegyet az egyházközségnél beszerzett igazolványok alapján a mo-iroda (városház épület) szolgál-
netjegyir latja ki.
(0

fcaáíy
VESSZEN TRIANONI — dübörögte 50.000 ember a vasárnapi budapesti revíziós nagygyűlésen, amelyen Iler-czeg Ferenc, gróf Takúeh-Tholvay, Pintér László, Árvátíalvy Nagy István, dr. Csiky Dénesné és mások mondtak nagy beszédeket a magyar revízió mellett és a cseh állani tarthatatlansága ellen.
ÉRETLEN fiatalemberek kisebb tűn tetőseket is akartak rendezni Budapesten, do a rendőrség Őrizetbe vette őket. A mintegy husz főnyi tüntető toloncházba került.
TÍZEZER CSERKÉSZ vonult fel vasárnap a budaörsi repülőtéren Horthy kormányzó előtt, a lengjél cserkészek egy \'repülőgéppel kedveskedtek a jubiláló magyar cserkészeknek é> bravúros repülőmutatványokat mutattak be.
GOWRIE LORD, Ausztrália kormányzója tegnap átutazott Budapesten.
ÚTLEVELEKET mától kezdve ismét gyorsabban lehet kapni, mert a belügyminisztériumban és a városházakon külön osztályt állítottak fel.
DROBNY Lajos győri képviselő kilépett az Egyesült Kereszténypártból.
A VALUTAÜGYÉSZSÉGET a megsokszorozódott munka miatt kibővítik, a detektívek a vonatokon és a határállomásokon is tartanak megfigyelő razziákat.
A MAGYAR SAJTÓ az újságíró kamara felállításával történelmi fordulóponthoz érkezett — mondták a Ilirlap-irók Nyugdijegyesületének szónokai.
SZÁZÖTVENEN \'kérnek naponta beutazási engedélyt a budapesti amerikai követségen, holott óvento csak 400 magyar mehet kl.

HORE-BELISIIA angol külügyminiszter Mussolinivel folytatott tanácskozása után Rómából Párisba repült, ahol folytatta nz angol-francia katonai szövetségről ős az olasz-francia közeledésről ifeóló tanácskozásait.
A SZUDÉTANÉMETEK vasárnap Karlsbadban nagygyűlést tartottak, u melyen Hcinlcin a szudéta németség mérsékelt, de határozott 8 pontból álló követeléseit terjesztette elő.
HATARINCIDENS történt a csel*-lcngyel határon: a cseh határőrök lo-lőttck egy lengyel léggömböt és két utasát csak hosszas tárgyalás után bocsátották szabadon.
ELSÜLT a revolver tisztítás közben Romer gróf lengyel külűgymlniszté-riumi szertartásmester közében és megölte a diplomatát
TIRANÁBAN a nagy esküvői ünnepségek vasárnap udvari fogadással megkezdődtek.
Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyomorrá egy egy pohár természetes
„Ferenc József keserűvíz gyakran felbecsülhetetlen szolgál Kérdezze meg orvosát.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. iptllls 26
BUDAPESTI NEMEETEÖZI VÁSÁR
április 29—május 9.
1800 kiállító. - 7 klllföldi Állam hivatalos részvételével.
TELEVÍZIÓI
Reptllögépklállltáa, divatbemutató, rádióüzenet közvotltés rövid és hosszú hullámon, építőipart tőzsde, kongresszusok, stb., stb.
50°/q-os utazási kedvezmény
Budapestre április 23-tól május 9-lg. — Visszautazásra április 29-tól május 15-lg. VénárlgaiolvAny kapható a vásárirodánál, Budapest, V., Alkotmány-utca 8. Nagykanluim a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt.-nál és az IBUSz-Ilóknál
Győzőit az NTE, vesz?ett a Zrínyi
Vasárnapi sportbeszámolóinkat helyszűke miatt csak röviden aljuk:
Az NTE
Nagykanizsán a Komlóiakkal mérkőzött és 2 : 0-as főiidő utón 1 :0 arányban fölénycsen győzött. (Részletes tudósítás holnap!)
A Zrínyi
tartalékkal ós balszerencsével játszott Mecsekszabolcson, 2:1 (1:0) arányú ve.eségct szenvedett az MSIMől.
Az NTE II.
a bajnokaspiráns Marcali Sport Iügyo-sölelet 1:2 (2 :1) arányban győzte lo.
A Nagykanizsai Vasutas
a Kaposvári Turul II-lől szenvedett 2:1 (1:0) arányú vereséget.
Egyéb eredmények
Budapest—Bécs 5 : 3 (2 :2). Budapest B.—Bécs B. 1:1 (1:0). Csikók—Bukarest 5 :2 (0 :1). PAC—KBAC 1:0 (0:0). PBTC-ZsSIi 2:2 (2:1). KTSK—PVSK 3:2 (2 :1).
— Tekintse meg a Kopsteln Bútor áruház állandó butorklállltását. ízléses és olc-ó bútorokat kedvező fizetési te) telekkelté vásárolhat.
Felkérjük áramfogyasztóinkat, hogy kSltözkfidéa esetén annak időpontját Sugór-ut 2. alatti üzlethelyiségünkben az üzleti órák alatt 5 n;ppal előbb bejelenteni szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos árammérfi-szereléaeket idejében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elő.
A szudéták nyolc követelése felrobbantaná Csehországot
Francia vélemény szerint Rómában dói el a dolog
a 8 követelés teljositése felrobbantaná a cseh államot. Megállapítják, hogy a szudólanómctck nagygyűlése nom rombolta le az utat a cseh kormány ós saját maga közt.
Hgves lapok szerint a kérdés Bóniá-ban dől el (célozva Hitler római tárgyalására). A 20 éves cseh állam eddigi éle\'.e megmutatta, hogy a helyzet tarthatatlan és ha a cseh kormány hálK>ruba sodorná az országot, az nem csak a kisebbségek, hanem a cseh alattvalók mcg|!yőződósc ellen is volna.
Prága amiatt aggódik,\' hogy a sziulé-tanémetek hitet tellek a német nép világnézete mellett isi
A beszakadt homokbánya agyonnyomott egy nagybakónaki asszonyt
Be.lin, április 25 ő szudélanémcick vasárnapi karls. badi nagygyűlésével és Meinléin S pontból álló követeléseivel a berlini lapok is élénken foglalkoznak.
A Völkischer BOobachtcr azt írja, hogy Csehország kisebbségi politikája túlnőtt a cseh állam belügyi keretein és a kérdés megoldása az egész v\'ll-got érdekli. Az összes kisebbsó^k elnyomatásban szenvednek, a beteges helyzet megoldása Európa érdeke.
Páris, április 25 A francia sajtó leszögezi, hogy a szudólanómctck nem kövctcllók a kérdés erőszakos megoldását, azonban
(Saját tudósítónktól) Halálcxssze* rcncrétleaség történt szombaton délután Nagybakón;!kon. özv. Má^ tés Józsefné fiával a homokbányából homolot akart vinni. Az idős asszony a kivájt rész alá bújva mc-UiTTCihel adogatta ki fiának a homokot, közben a több kocsi mennyiségű felső föld rászakadt és agyon-
nyomta. Vitéz dr. Cscte Antal szolgabíró és dr. Descő Aladár tisztifőorvos megejtették hétfőn dé\'clött a hullaszcnilét és megállapítotok, hogy a halálos szere,nc(s(étlensé$el> az utóbbi napok esőzései és az asz-szony saját gondatlansága okozta. A temetési engedélyt kiadták.
Megismétlik a LÁZ előadását a Mlssziósbáz építkezése javára
Égetően fontos problémája Nagykanizsának a Missziós Átmeneti Otthon felépítése. A megindult társadalmi megmozdulás, — amelynek élén. Kelemen Ferenc bankigazgató (áll — irtfris szép eredményekkel kecsegtet. Ketfemen Ferenc kezdem ményezésére teljes sziwcl és lélek, kel állt az akció mellé a Kerti Gizella elnökiele alatt álló Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete. Ez az\' egyesület teljesen csendben dolgou zik, évente egyszer.kétsrer hallat magáról egy-egy nagyobbszobásu színdarab rendezésével, de minden esetben elsőnek állt minden na-gyobb társadalmi akció mellé és bár teljesen vagyontalan egyesület,
megtalálta a módját annak, Hfcgyan keliJegitenl. A piarista templom, a kullurház, egy nagybeteg leány gyógykezeltetés, Vincze József volt hadifogoly egzisztenciájának megteremték után most a Misszióshá8 mellé ál\' és teljesen önzetlenül, az Átmeneti Otthon javára megismétli a Láz nagysikerű előadását. A pompás színdarab május 9-én ko rüi bemutatásra a Városi Színházban. Hisszük, hogy Nagykanizsa társadalma nem fogja megtagadni támogatását ez Egyesületen kérésziül a Missziótói és azokon keresztül a >egiLségre szoruló szegényektől
0)
Húsvéti keresztrejtvényünk nyertesei
Bár a húsvéti ünnepek alatt még folyt a Zalai Közlöny -Ketesd a betűt, versenye, hus,véti számunkban ujabb keresztrejtvényt közöltünk. A beérkezett sok megfejtés mutatja, hogy ezzel is örömeiokoztunk olvasóinknak. A pályázatok átvizsgálása után a kitűzött 10 dijat sorsolás utján a kővetkezők nyerték :
1. Egy női relikült nyert Halász Jenő. ■> Egy dísztárgyat kap.-Sfin Béla. 3. Az. egy dob tt levélpapír\' nyertese: Magyar István I Egy pár íelyemharlsnyát nyert: özv Katona Péterné. 5. Egy dotoz I.y o. form arckrémet: Turkoly Miklós G Egy tubus Ly.vtform fo^kré. mel: Tamás Gyula. 7. Fényképutal
vány Vastag Béla fotomOtermébe : özv. Somogyi Samuné. 8. A Zalai Közlöny egyhavi előfizetése: Hcrbszky Miklós. !l 10. Egy.e<y könyvet kaptak: Tamás Mária és Gerő Aranka.
A szerencsés nyertesek a jutalmakat a Zalai Közlöny szerkesztő, ségéten kedden délután 1 és 5 óra közölt átvehetik. \' .
„Keresd a beint"
versenyünkre rengeteg pályázat érkezett be. A pályázat eredményét vasárnapi számunkban közöljük a julalmazottak névsorával. E nagyj •sikerű versenyünkben 50 értékes dijat osztunk ki !
Szenvedő, beteg asszonyok gyakran mar egy kis pohár lermésreles .Ferenc József* keserüvlzzel is nagyon könnyt), lágy bélkiürlllésl érhetnek el, ami igen sok esetben rendkívül Jótékony hatással van a beteg szervekre. — Kérdezze meg orvoíát.
Megkezdődtek a tiranai nász-ünnepségek
Tirana, április 26 Miután Tiranában n|nc«" megfelelő hely a Tififföfdl kitSlyok elhelyezésére, az olasz és a görög királyon kívül egyetlen államfőt ícm hívtak meg az esküvőre. Apponyi Geraldine tanuja Ciano gróf és ögy Appimyi gróf fesz. A királyi esküvőn egyébként az. európai kormányokat a diplomáciai testület képviseli.
Az ünnepségek ma reggel megkezdődlek. _ ,
Változó a hadiszerencse Keleten
Tokio, április 25 A japánok elfoglalták Hangcsint és több oldalon ujabb támadásokat Intézlek. Narsengcl 6s Tumkont a kínaiak cIK\'ntániadássnl rövid lc\'őru visz-szafoglalták, _
Aufóbusz a vonat alatt
Pár\'- ^--rlP- 25 A Páiy -hoinunkl vonat o/y telt autóbuszt \'gázolt cl az egyik átjárónál. IlíaUin a helyszínen meghaltak, 8 utast válságos állapotban szállítottak kórházba, a többi könnyebben sebesült meg.
Ha nem jól Iát, J3SL,
Fenyvesi György
őrá* éa axakoptlkaa meiterhex
Fő-ut 10. Dobrovlcs-ház.
SzemDvsget orvosi receptre íj készítekí
— (A zeneiskola)
szerdai növcndékliangversenyén nem lesz belépődíj. A rendezés költségeit önkéntes adományok hivatottak fedezni. A liangvorscny délután 6 órakor kezdődik a zeneiskola földszinti hangversenytermében.
— (Sporthorgászat)
iránt érdeklődők kéretnek kedden este fél 9-kor a Korona éttermében megjelenni. 1 (0
— (Vendéglősök és Kocs- , márosok)
szakosztálya ómennel értesiti az Igen tisztelt kartársakat, hogy kedden délután 4 órakor Mészáros Pálné korcsmá ros kartársunk temetésén tdios számban megjelenni szíveskedjenek. (:)
— (Szombaton lesz az Irodalmi Kör ölése)
A Zrhiyl Irodalmi és Művészeti Kör szerdára hirdetett választmányi ül&ét közbejött akadály miatt szombatra halasztották. (:)
Naptári Április 26. kedd Kom. kat. Kl\'it. és Marc Prot stáns Ervin. Izrael. Nizan hó 25.
Oyógynzertárl éjjeli szolgálat e hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár óa n klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától es£e 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután keddon egész nau nőknek.)
— BútorkláHtiáiunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopstelű butoráruház.
1938. április 26
HALAI KÖZLÖNY
A hét minden napja egy-egy nagy állomása a londoni diplomácia munkájának
v London, április 25
Az angol fővárosban ma élénk politikai és diplomáciai hét k;-zdó. dött. Ma, hétfőn irja alá Chambcr. lain miniszterelnök és De Valera ir államelnök a békeegyezményt, a mely eltemeti a kiásott csatabárdot Anglia és Írország között és megszünteti annak lehetőségét, hogylr. ország, Anglia háborújának esetén az ellenség mellé álljon. Kedden Hore.BeJisha hadügy ml(\'
nlsztcr beszámol római és párisi tárgyalá -álról. |
Szerdán Avenol né])Szö\\etségi főtitkárral folytat az angol kormány megbeszéléseket a Népszövetségta-nác>ülésére vonatkozóan.
Csütörtökön az angol-franc a tár gyalások kezdődnek. A francia államférfiak már szgrdjáft este Londonba utaznak* közben pedig a francia—angol együttműködés előkészítése folyik.
A londoni angol francia tárgysorozat
, London, április 25 Az angol—francia (államférfiak? landolni taMNtotójiAn, mint bo1 avatottak tudni vélik,-a következő kérdések kerülnek megvitatásra: Az angol-olasz egyezmény ügye. A francia—olasz megegyezés kér. dése.
Abesszínia elismerésének kérdése. A spanyol háború befejezése. A földközitongeri helyzet. Németország és Ausztria egyesülése.\' > ! i A csehországi kérdés. . .
Németország és Ajnglija közeledése. I
Az angol—francia katonai együttműködés. | t Franciaország pénzügyi helyzete. A Reuter-iroda értesülése szerint legkényesebb a ceh kérdés, amelyben, bár mindenki a békés elintézést reméli, nincs kizárva, hogy nagyobb bonyodalom kerekedik.
Egyébként London arra fpgja még kérni Párist, hogy a szovjet-francia egyezményt minél kevesebbet hangoztassa, mert ez németellenesnek tűnhetik.
London-Róma az Összes európai kérdések megoldásáért
( . London, április 25 Hore-Belisha tangbl hadügyminiszter római tanácskozásainak igen nagy jelentősége van. Látogatásával a Rét állam között ismét kiépítették a személyes kapcsolatokat. A had-
ügymlnlsrtor rómafe útja során elő-készitette Ciano gróf londoni utazásit i,s és az összes európai kérdések megoldására teljes erővel megkezdi a két ország tanácskozásait. »
Most az óhitű papságot fogdostatja össze a szovjet
192 óhitQ érsek, püspök és pap van letartóztatásban
( Moszkva, ap rí fis 25 A szovjet hatóságok az utóbbi időben ismételten nagy sz4mbai\\ fogdossák össze az óhitű jjapságjot és a vezetőket. A GPU -fiz összes ál-v lami és városi hivatalokat megtisztította az állítólagos trockijfctáktot
és most az óhitű pátriárkákat, püspököket és érsekeket veszi sorra őrizetbe. A legutóbbi napok letartóztatottjaival együtt a letartóztatott óhitű vezetők száma 102.no emelkedett. i
Sonja Hennie uj filmjét, a Tüneményt nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői közfitt.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygoM : Mankovlts litván, Ttleky-at 23. Trojoár János, Csengery-ut 52. \' Sonja Hennie már első filmjével a közönség kedvence lelt. Uj filmjében Ismét pazar kiállításban mutatja be nagyszerű korcsolyázó-tudását, de nagyszert! színészi készségérti is tanúságot tesz. Vidám, látványos film, mindenkinek igazi szórakozást Igér.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkeszló-ségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
A képviselőház ina rövid ülést tartott. 12 óra 5 perekor nyitotta meg Sztranyavszky elnök, mikor be-jclcntctto, hogy Bornemisza külföldi tartózkodása alatt Hóman miniszter helyettesíti a minisztériumban. Közöl, te, hogy a zsidóérdekképviseletek közős emlékiratát a most ülésező egy fittéi bizottság elé utalta. Grecsák Kálmán belerjcszlette a pénzügyi bizottság jelentését az egy milliárdos beruházási javaslatról. Erődy-Harmch az igazságügyi bizottság jelentését terjesztette 1>€ a sájtórendészetről. A Ház legközelebbi ülését holnap, kedden
délelőtt 10 órakor tartja.

Henderson angol képviselő ma délelőtt felkereste Darányi Ká\'mán miniszterelnököt, akivel több mint ötnegyedórát tárgyalt.
» 1"\'
Hir szerint a Há? 8 órás ülésekan tárgyalja a beruházási és sajtóren. dészeti javaslatot.

Berlini jelentés szerint a német kormány ma rendeletet adott ki, a melyben Ausztriára is kiterjeszti a
márka használatát.

Székesfehérvár tőrvényhalósága ma díszközgyűlésen nyitotta meg a Szent István jubileumi esztendőt. Gróf Széchenyi Viktor főispán és Havranok alispán voltak az ünnepi szónokok.
IDŐ
Eső!
Prognózis: Élénkebb szól, több helyen eső, zivatar, a hő az ország nyugati részén alig változik, keleten kissé osökken.
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai megílgyelő&llomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: -f 5-7, ma reggel + 32, délben + 8-0. •eapadék:
- Katolikusok 1
Mindenkinek kötelessége egy pengős •gyliázkőzségl kultúrháza-sorsjegyet venni I t
APRÓHIRDETÉSEK
ft.rdhlrd.tt. dtl. v.ttrn.p t. Bnnapn.p 10 trtl, « Iliit., mlnd.n tovlbbt »ú 8 miit, hdttrSut.p
to wdta 10 mur. mlndw to.Ébbl wd 4 méi.
JtpsiMtli Béta viavezetékaieteló tafl-
helye fi mCiukl ketetkcdétl cikkek otcsóbb beszerzési fontsa, Erztébel-tér 18. Komplelt 13"-0| fürdőkályha 120-— P. komptett mosdó-berendesés 68 — P, komplelt W. C. berendezéa 52-- P, konyhil lilikül 19- P. lomíncot actlkid, 175 hosszú, 96 - P. 1005
Kétaaabéa lakéa Jóllét tóhírcíg-ut 22. tz. Blatt máluira kiadó. [142
Eladó költözködés miatt többtéla bulor, otvoBl aQizerek és berendelés, egy nsgy oltárkép. Köluey-u. 3., emelet. 11*
Auguutus l-re kátizobát komfortos lakéat karaaak. Ajánlatokat kiadóba. •
Magyar perzsa szőnyegek propaganda árusítása
SchUU-nil.
Képkarataaéaakat mindenféle kivitelben, legolcsóbb árak mellett szerezhetik be Sternnél, Pd-ut 2 *
Elaéék keveset hasiaáll kutcadvek
Teleki ut 85. alatt. •
Kétszemélyes bútorozott szobát ftlrdd-szoba hasznildttal karaaak májul 1-rfl Címeket s kladdbs. _•
Tanulólaéayt VBRy llut felvessünk Hatni fodrisiüzlel Horthy M. ut It. •
PatroUum aéaf*a6k 6—8 havi
rélaletre kaphatók Sorlel vaskeretkedónél *
Tanú tála A nyakal letveaz .Modern
dlvalazalon" Telekt-ot 19. tz._f ♦
Kifutdfiu van leány, kl kerékpározni
tud, felvétetik. Hlíály-ulci 17. \' •
FOrdfl.iob.ma.SÓ, üvegállvány, kombinált pohár- ét iiappantartó, légsze*-rény e\'adó. Vájó lllitazertár. 1167
Használt ndt karékpér eladd. Kossulh-tér 9. Kugler. _ •
■agklahaté, paalaa, sMél)
Kótalné Berény Zsuzsa, Háaalé éa Sakaaaraaltélraéa. — Nagykanltia,
Ctengely ut 29. I. *
■atanafalaxaratéal cikkek legolcsóbban beiierezhelók Beleznelnll, Sugárul 53. *
Mindennapi leveleaéaból OBizegyü|tölt kélyaaat, régi vagy uj tömegeket, ma-
gyart éa küllSIdlI, lelotrlatott gyü|!emé nyeket bármikor megvételre keretek. — Barbarits U|ot, a Zalai KöalOny I. un-ktszlfije, Érdeklődni lehet telelőn 78. SS. vagy Bzemélyesen mindennap d. u. 5—6 óra kötött. _
— Bátorokká, a K (i\'i.tfiln-cég TUatJ Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvaa* .totóul Mtótalak mallatt.
Kiadja a laptutajdonos Közgazdasági Réazvénylártaaág Nagykanizsán. Felelós kiadó: Z.1.1 Király, interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. síám.
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes mühelygép
ogyedárualtásal
Olcsó árakl Messzemenő részletfizetési kedvezmények I
TURUL ivvAlámnfl 1000 \'í\'"1 ór" 5*r"c\'áv"\' 1 flfi márkás IZZOlainpa kartellen kivOl 5-25 v. P
K^á^Lg schlesínger Gyala nshrnkiliitl
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18,
Telefon 289.
ZALAI KÖZLÖNY
1988. április 26.
Pál ugy a saját, mint ermekei: Mária, Margit,.....
gyei éa kláa, v mélv íájda
a Mindenh
t, Laci. Jóasef
■teára*
•i: Mária, Margl
____valamint alulírottak nevében
fájdalomtól megtört azivvel, de ndenható szent akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett feleség, Illetve édesanya, nagyanya, anyós, testvér és rokon
Hészáros Pálné
■ sIL SÍM.n Hárfa
életének Mik. boldog házasságának 30-Ik évében t. hó 24-én reggel I/|9
érakor a haldoklók szentségeinek ájtatos (elvétele után azUrban elhunyt. Drága halottunk httlt tetemét I. hó
26-án délután 4 órakor kisírjuk a temető halottasházából örök nyugvó-helyére.
Az engeazteló szentmise áldozat f. hé 26-án reggel 9 órakot lesz a ierencredl plébánia-templomban.
Nagykanizsa, 1938. április 29.
Nyugodjék békában I 14. Sl.ee látván édesapja. Czla4rla Ferenc, Harváth Fereno, vejei, fiozdán Lászlóaá sz. Sziávloa Katalin, menye. Czladrls Ftr.no, Gyula, Horváth\'Mariit, unokái. SImor Árpád, lézsaf, István, testvérei.
Fagykárt
szenvedeti vetéseknél, veteményeknél, réteknél
PÉTI-SÓ-val
segíthet! Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: 130.
Kesztyűk
Férfi börkaaztyű P 5.20 N6I börkaaztyü P 4.90 NŐI cérnakasztyO P -.98 NŐI ítiyamharlinyék
már 1. - P-től NŐI dlvatkalapo)i
már 4.SO P-től
Ezankivűl az tuui férfi- é> női divatcikkek
legolcsóbban Brónyai Divatház
Horthy Siklói-nl 1.
Ofcsvn&jjct nafta mozlim SzórjakozTiatik
TAVASZI LICHTMANN
CIPŐUJDONSflGOK
RITTERNÉL.
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási lüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória höt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemulalom A SHELLOÁZAT di|mentesen kipróbá ltatja otthonában süthet, főzhet és vasaihst A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut S.
itiirtiilmiNttl lilita Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1937. október 3-tól. £rxa*ha«-Mr—WaaiatAllasstáa
4\'4» 5 25
7 sí
8 21 11-10 13 M 1350 13 3» 17 28 j| 21 20
21 4Í 23<> 23 00
i
S £ » *
a a
i 1
latanyai menetrend
L.tmjtrál led. B 45 1Wkwliiir. ári. 7 50 N.UlwIrOrál led. 14 00 Irt*,ár. irk. 1510
8856/1938.
T,.rgy: Harcizerü lövészet.
Hirdetmény.
A he\'yCrség csapatai foij ó évi április hó 25, 26, 28. 29-ín és mi|us hó 2, 3, 5. 6, 9, 10, 12, 13, 16, 17, 19, 20, 23, 24-én 5 ór» 30 petciöl 18 óra 30 percig a 73!-gyes erdőben lévő harcszetü lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatt olt tartózkodni lilos, meri életveszélyei.
Nagykanizsa, 1938. április II. ion Polgármester.
ESlIkillllillt —,
mkl a fcaiyl keroakedőknAl I lp*jro*okail aaerene bel I
Ezer nyereménye van az egyházközségi knltnrbáz sorsjegy-akciójának. — Egy sorsjegy ára 1 pengő.
» Uigaxdué|l Réazvénytéraaaég
Gutenbers Nyomda és DM Lapkiadó Vállalata
■agykanizsa
KSnyvnyomda, könyvkötészet, yaaaiaai lattsat, ftzlctt könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai KBzIBny" politikai napilap azarkaaztAaéga éa kiadóhivatala
Készítünk i

mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket müveket, meghívókat, eljegyzési es eskelésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, kOrlev. leket, röplapokat én mindenféle
Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzftlzeteket és lombokét, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártOmböket, falínaptárakat. dobozokat stb. elsőrangú iű-viteiben és a legolcsóbb árakon. 4
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.

Ny.iaamt a l»i|tué«j*)UKS títatfUd*. íjji IlÍJíváaylárHWég kiujiínyomiájáb wl Nag)k«»ús*u, relejös OzlMveeolS Zalai Kitolj,
78. évfolyam 93. szám.
Nagykanizsa, 1938. íprilis 27 szerda
Ara 12 «H.
ZALAI KÖZLÖNY
t»WU> H HadttinlaJ: Fönt 5. szám. Mrcidcalk miivko bftkouup dilulia.
\'OLITIK1I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra > pengi 40 llllér. Sjerkeutöaégi és kiadóhivatal! telefon: 78. ».
NIékcs ok aggodalomra
AJ milliárdos beruházásról és a beruhjázlások jvéaxzügyi fiedezetén«k] biztosításáról, ezzel összefüggésben az egyszeri vagyonadóról szólótör-vényjavaslat sorsát az ors/jág közvéleményei élénk figyelemmieí kj-ínéri. Különösen azt várja mindenki, hogy a beruházási javaslat vitája emelkedett SijeJIemü ós feltétlen tárgyilagos ksz, tehyát abban a légkörben folyik le, amely a törvényhozás mindkét házában immár örvendetesen megszokottá Vált. A bizottsági vita ezt a várakozást tö. kélctesen kielégítene.
A inemzet életében uj korszakot jelcintö jaVwlirt bizottsági vitája valóböjn emelkedett szellemű, nuu, gas színvonalú és tárgyilagos volt. A képvi>Idők párttkülönbség nélkül fedelősségük tudlatában szóltak a javaslathoz és komolyan igyekeztek! azt
MÖD0S1TÓ JAVASLATAIKKAL
tökéletesebbé, az elo\\en é\'et követelményeihez simul óbbá UmM.) Viszont a kormány az eddigi gyiw korlatához híven nem zárkózott el semmiféle javaslat kon/xly mé^ legelésétöl, söt e\'fogadétól semj A i>önz ügy miniszter maga is tett módosító javaslatokat és hangsúlyozta, hogy a kormány a |>arlkL mentti tárgyalás során, igénybe kL vánja venn] a lehetőségeket a javaslat szükséges slmitása, az élethez való simulékonyabb hozzáigazítása érdekében.
Kétségtelenné lett a győri program megvalósítását célzó javasat vitája sorján az, hogy ez a prózain és ez a javait a nemzet összesség gének akaratát fejezi ki. Senki sincs, aki a beruházásokat ne mir inősltiené feltétlenül Szükségesnek] és ne Ismerné nemzeti köteiességl nek mindazoknak az álcfoza\'oknaki megjhozatalát, amelyeket tíz a program követel. A i>én/.ügyniinisz-ter felszólalása véglegesein és megnyugtató módon\'Hisztázott bizonyai aggodalmakat is, amelyekét egyei, sek kifejezési e jutattak.
Az egyik aggodalom az volt, hogy GAjZDASAGl DEKONJUNKTÚRA tünetei mutatkoznak és kérdéses*, vájjon időszerüek.e az állami vállalkozások. A pénzügyminiszter az angol parlairjemt üAjtékecsi bi,ii\',t^ svának megállapításaira hivatko. zott, amelyek bizonyitják, hogy emelkedő konjunktura mellettszük-ségtelcin az állam beruh)á^ó tovéw kenyslége, viszont megokolt a kon. juiiktura lanyh\'itfása esetén. Megcáfolta a mötfsfcter azt az állitást
*S hogy akkior, amikor a mai\'aiL hoz hasonló erőfeszítésekről van szó, a gazdJtságl élet tőkés tényezői tartózkodók leszinek, behúzzák érzékeny c-slga&zarvaikát és pangás következik be. Ez a jekinség csak átmeneti. Addig tart, amíg a vállalkozás pontos képet kap a hely-rctról. Mihelyt ezen az alajxm szömvetésér megleheti, tokozott élénkséggel Indul nicg a Ifűrmpjlői
Ma megkezdte a Ház a milliárdos beruházási javaslat tárgyalását
Viharos közbeszólások a zsidójavaslat körül
Budajyest, április 26 A képviselőház mai ülését 10 órakor nyl\'otta meg Sztranyavszky Sándor háí^e^iök. Ma kezdték cl-afc egymilliárdos beruházásról "szóló javaslat villát. Gneesák RÁchárc.1 előadó Ismertette a javaslatot é^ azt a nagyarányu szociális, | olltikal és honvédelmi programot, amelyet a kormány megvalósítani kiván. Rámutatott arra, hogy a belső kölcsön nagy része munkabér formájában a dolgjozó manküsság kefébe jut. \\ |
Az első felszólaló Payr Hugó volt, aki sorsdöntő fontosságúnak mondi ja a javaslatot a nép szempontjából, de jelenlegi formájában po\'l-tlkai, gazdasági ós pénzügyi okok miatt nem fogadhatja el. S?erinte a helyzet nyomására a javaslatot ösz-szecsapták, már egy esztendővel ezelőtt kellett volna ezt előké\\zi.eni.
— Ma sokat hangoztatják, —folytatta — hogy az ország né|>e uj ban foglalás előtt á\'l, a csehországi megszállt területre célorva. Nem
szeretném, ha a nép hlu ábrándokba ringatná magái Oehország egyetlen talpalatnyi földet >em fog visszaadni harc nélkül A sült galamb nem fog a szánkba repülni. Csehország erős hadsereggel bír és nagy repülöbázlsai vannak. A 600 milliót kevésnek tartja honvédelmi célokra, másfélmilliárd kellene, de ezt gazdaságilag nem bírnánk el Fel kell azonban készülnünk ós készen kell \'ennünk arra az Időre, a mikor az idő ismét hivni fogja á magyarságot.
A zsidójavaslatrja térve szeren. csétLennek tartja az időt. Fejbever. ték azt, akitől pénzt akarnak.
C\'Oór Lajos közbekiált: Először el kell venni a pénzt, azután fejbe-. vemi!
A zaj csillapultával Teleki Mihály gróf emelkedet szólásra. Leszögezi, hogy a javasla\'ot előbb r.em hozhatta a kormány, hisz a pénzügyi ellenőrzés aló\' csa.kiv.ost sza^ badultunk fel. Visszautasítja azt az állítást is, mintha a kormány (még
a Gömbös kormány is) nem fordított volna eleget a honvédelem fejlesztésére.
Teleki Mihály a továbbiakban arról beszélt, hogy rövendetes az á1-lattenyésztós céljaira fordüott nagy összeg. A javaslatot elfogadja.
Malaslcs Géza szólalt fel ezután, aki statisztikai adatokat sorolt fel igy blzonyl\'otla a termelés fokozatos emelkedését. Nem fogadta el a javaslatot. Lapzártakor Sulyok Dezső emelkedett szólásra.
A pénzügyi bizottság ülése
A költségvetést tárgyaló pénzügyi bizottság Bud János elnökletével mai ülésén a kultusztárca költségvetését vitatta meg. Szinnyei Mcrso Jenő előadó után Oermann Antal, Farkas Elemér, Qtllléry Lajos, K\'ü-ger Aladáir, Buchinger Manó, Shvioy Kálmán, Tefcnplé- Rezsőd Schandl Károly szólaltak fel. Az ülés lapzártakor még tart.
Váratlanul megszakadtak az olasz-francia
tárgyalások
Róma blzlk abban, hogy a nehézségeket át lehet hidalni — Ha Ciano visszaérkezik Tiranából, folytatják a megbeszéléseket
Páris, április 26 A francia-olasz megbeszélések váratlanul megszakadtak. A tanácskozások során nehézségek merüllek fel és párisi iwlitikai körök véleménye szerint Hitler római látogatása előtt most már nem ls kerül sor a további megl>eszélésekrc, il. Letőleg a kölcsönös megegyezésre vagy levélváltásra.
Róma, április 26 A római politikai körök bizakodóbbak. A nehézségek a beavatok
munka. Annál inköbb igy van ez. amikor a vállalkozás számána uj munkalkalmak nyilrak. VégfU pe. dlg megszilárdul a bizton (j^éra\'ty ha nyilvánvaló lesz, h(»gy a beru-há>!ások a termelés egész vonalán uj lehetőségeket nyitnak, nuft az állam a beruházási összeget majd. nem teljes egészében viss&a bocsátja a gazeasági élet szervezetébe és ez nálunk igy losz.
Az az aglgodalom sení ala| of>, hogy a beruházásokból a munkás, nak nem lesz hasznai. EUenkezjöieg növekedik a kereset a szajemunkár ság IráJit, tehát » t
tak szerint a tuniszi olasz állampolgárok ügye körül keletkeztek, de ezek — mondják — nem olyan természetűek, hogy a megbeszélés foly tatást végérvényesen elvágnák. Rómában bizonyosra veszik, hogy Ciano gróf Tiranából való visszaérkezése után megtalálják a módot ahhoz, hogy a most félbeszakadt franciaolasz megbeszéléseket folytassák.
i London, április 26 A küszöbön álló angol -francia megbeszélésekben elsősorban a
EMELKEDIK A MUNKABÉR.
A koirmány egyébként Ls gondoskodik a bérszínvonal tartásról, rendszeresíti a mlnimá\'is munkabéreket az egér-z vonalon, az árelleft-örzós |xidig lehetetlenné fogja íonni a közszükségleti cikkekkel vald üzérkedést.
Kifejezésre jutott a pénzügy ml; nfczter beszédében a kormány vál-to7^atIajn sipedális agrár | o\'lUkája és áttlajájböfri a szociálpolitika Is. A kormány engedményeket tesz a gazr dák számára, megengedd a va^yon,-adórétfc hosszabb időn őt való töri
véderő kérdések kerülnek megvitatásra, - mondják politikai körökben.
Az angol-ir megegyezés
London, április 26 A tegnap létrejött uj angol—ir békcegyezmény megerősítéseképp az angol kormány ünnepélyesen visszaaciu De Valei\'ának azt a tábori látcsövet, amelyet az lr sza-bat(f££harc Mpréf ö u\'#n — btv hódol ás jelképeképp - ő ado\'-t át a győző angol tábornoknak.
lesztését, a gazdoadósságok én a védettség likvidálásánál a íígnaj, gyobb óvatossággal jár el. Tekintettel lesz a családvédelmire Is, csökkentvén a többgyermekes családok vagyonadó terhét. ►
Emelkedett szelVjmtim, a kö<-c önös megértés jegyében folyt le a beruházái javasat bizottsági vi. Iája. Semimi ok njfrics, kételkedni abban, hogy ugyanilyen lesz a vita a plénum ban ós- hogy a javaslat mk\'löbb törvényerőre emelkedik és megindulhat az országépités ntun-kája. I , | , . . ; .
ZALAI KOZfcONY
1938. április 27
Három nap alatt 4000 letartóztatás történt Moszkvában
TIz évre Szibériába száműzik, akit rajt-otipnek a titkos rádló-hallgatásán
Moszkva, április 26 A szovjethatóságok május 1-reaa eddigieknél is nagyobbarányu le4 tartózta tusokat és óvintézkedéseket foganalositottak. Az elmúlt háromf nap alatt például Moszkvában mo. gában nem kevesebb mint 4000 letartóztatás vol/.
A május l.i ünneiwégckne szignfi ru óvintézkedéseket tettek. Indokiol-1 ják ezt a titkos oroiz leadóállomás működésével is, amely még Jmfcn dig Sztálin megölésére buzdítja a
katonákat. i
A Jiató«(ágf)k egyébként eltiltották a titkos rádió hallgatását, akit tettenérnek : 10 évi szibériai munkára küldik. , \'
Akinek a vérnyomása magas éa szlvmQködése rendetlen, ugy érhet el erőlködés nélkül megfelelő köinyü széke\'.ést, ha reggel éhgyomorra egv kis pohár természetes .Ferenc József" keserüvizel isiik. Kérdezze meg orvosát.
A nemzetiek 30 kilométeres fronton áttörték a vSrfis állásokat
Salamanca, április 26 A nemzeti csapatok az utóbbi napokban ismét nagyarányú előrenyomulást tettek. (
A három nap óta folyó áttörési kísérlet sikerült, a nemzetiek a legmodernebb harci eszközökkel szemben is sikeresen állták a harcot és 60 kilométeres vonalon törték be a vörös állásokat
E három nap alatt 160 négyzetkilométernyi területet foglaltak el. Sok zsákmányt is ejtettek.
Albánia királynéja nyilatkozik a két hazájáról
Zogu király éa Apponyi Geraldine esküvőjének ünnepségei már folynak Tiranában. A fiatul királyné az angol lapok\'tudósítóinak nyilatkozatot adott, amelyben a következőket mondja:
— Sohasem fogom tudni elfelejteni szülőhazámat, de igyekezem férjean oldalán megnyerni második hazáin népének szeretetét ós minden törekvésem az lesz, liogy népemnek minél inkább hasznára lehessek.
Tiranában ma tovább folytak az ünnepségek: Ciano gróf felavatta az uj repülőteret, majd 14 párt adtak össze nyilvánosan. A fiatal pároknak a kelengyét az uj királyné osztotta szét.
A tulajdonképi>eni lakodalom holnap, szerdán lesz.
Egymillióra emelik
■ magyar önkéntes légvédelemi osztagok taglétszámát
A belügyminisztériumban elhatározták, hogy az önkéntes légvédelemben résztvevők számát 100 ezerről 1 millióra emelik fel Magyarországon.
A nagykanizsai Iparosbősök emlékművének leleplezése
• Bükében szerszámmal, Háborúban fegyverrel Szolgálták a hazát>...
Lelkét megkapó hazafias ünnepély zajlott le vasárnap délelőtt az Ipartestület székházának előcsarnokában. Leleplezték a nagykanizsai iparosság 24 hősi halottjának emléktábláját, akik nemcsak a műhelyben vol\'ak be-esüle\'.es magyarok, liánén életüket áldozták a magyar hazáért. A nagykanizsai társadalom, főle^ az iparostábor a kegyelet ós háli oltárát állította fel emlékezetükre. A hazafias ünnepségen ott voltak a hivatalos város, a lionvédsé}, a testületek, intézetek, közlúvatalok, egyesületek, iskolák, egyházak képviselői.
A Fekete László áltól tervezett emlékmű a bejáró jobboldalán nyert elhelyezést, műkőből készült, rajta az iparosjelvényekkel, két fekete márvány táblán a hősök nevei és foglalkozásuk aranybelükkel. Az cml5kmü nemes egyszerűségében megkapó éj valóban szép.
Az előcsarnokban szemben a\', emléktáblával ülnek a hősök hozzátartozói, akiknek szeméből a meghatottság könnyei peregnek. A hősi emlékművel szemben (ugyancsak Fekete László munkája) a «nagyságos fejedelem, és Kossuth Lajos domborművű képe. Az emlékmű nemzeti szinü lepellel letakarva. .»
A székház Sugár uti frontja e\'őtl az ünneplő közönség helyezkedett el. Az iparostanonciskola dalköre ifjú Bácz Alajos vezetése alatl elsőizben szerepelt a nyilvánosság előtt.
Dr. Krátky István polgármester
ünnepi beszédéten meggyőző s/avakkal adózott a hős iparosok emlékének. • Magyar |testvér! — kezdte meg beszédét, ha valahol indokolt ez u megszólítás, akkor kétségkívül itt, a hősök emlékműve előtt. Mert a lövészárok volt az, amely a testvériség szent ér. zését kiváltotta. Ma is olyan időket élünk, "amelyben mindenkinek testvé-riességben össze kell fogni, ha nemzeti céljainkat el akarjuk érni. Itt, a Duna-völgyében folyik az örökös liarc és küzdelem. Ba ebben a küzdelemben magunkra vagyunk utalva. Törté, nelrni küldetésünk sikerének első feltétele az egység, a belső béke, az okos kül|)olilika. A világháború más célt nem szolgált a mi szempontunkból, mint liatáraüik biztosítását. Katonáink is ebben a tudatban indultak .csatá-ról-csatára.. A mi OíCr éves határainkról volt szó, a jövő generáció léiének biztosításáról. Az a sok magyar testvér mind abban a tudatban halt meg: hogy testvéreinek honi földjét véli, liogy jobb, a magyar geno-rációk biztos jövőjéért hoz áldozatot. Nem időszerűtlen ezt most itt felhozni, amikor a hősi emléktáblán r.evek vannak, akik nem tudták elképzelni, hogy utódjaik megélhetése még problematikussá válhatik. A lövészárok tanulságait le keit vonni: A becsületesen dolgozni akaró magyur-gyarság becsületes megéilietését biztosítani kell. Majd beszélt a polgármester az uj eszmeáramlatokról, a fasciz-musról és a nemzeti szocial\'zmusról. melyek az egész nemzet felemelésével akarják a szociális kérdést megollani.
Nem a magyar katonán mullott, hogy elvesztettük a világháborút, hanem belső destrukció árasztotta el országunkat anélkül, hogy a népi törne.
gck jólétét biztosította volna. Jött a konjunktúra, "melynek elmultával ránk szakadt a gazdasági nyomorúság. Gs Ibk a kérdés — bár sok szociális intéz-ke.lés történt — még mindig itt van közlünk és a tömegek joggal kívánhatják az élethez, a boldoguláshoz való jogukat. £s ezért hangoztatom a belső összefogást. Az az iparososztály, mely hősöket adott, kötelességtudó oszlopa lesz a nemzeti társadalomnak."
A i>olgármestcr ünnepi boszéde után
lehullott a lepel
az emlékműről és láthatóvá váltak rajta a hősök nevel:
Dávid István csizmadia, Goldsteln Ármin szűcs, Guttmann Manó mészáros, Hajdú Károly kőműves, Hálni Albort lukatos, He kenberger János aszlalos, Horváth Alajos köszörűs, Jack Frigyei órás, Kováts György csizmadia, Ködbaum József kőműves, Kukoly Nándor szabó, Ncusinger Ferenc szabó, Németh István ács, Németh I^rjos bognár, Nóvák Vince cipész, pe.\'ucr Imre cipész, PeiTaky József kötszerész, pe.-sovits Adám kőműves, Popcsnyák György dpész, Bátkay Lajos kéményseprő, Szukovits Pál telő redő, Valentin Ferenc csizmadia, Vcllák György szobafestő, ZwiUinger János szabó.
Szállinger József
az emlékmű bizottság nevében adta ezután át az emlékművet Bt Ipartestületnek.
— Az utódok becsületbeli kötelessége — mondotta, — hogy leróják kegyeletüket hőseinkkel szemben. Ezt tette az emlékmű bizottság, amely felkutatta az iparoshősóket, emléket állíttatott számukra, hogy megmutassa, liogy az ii>arososztály nemcsak becsületesen dolgozni, liánom a "hazáért, ha kell, meghalni is tud.
Samu Lajos
ipartestületi elnök átvette ezután az emléktáblát.
— A magyar történelem folyamán — i mondta — mindenkor nagy szerepe voll iaz iparosságnak. Nemcsak ők készítették a fegyvert, lianem fegyverrel kezükl>en védték a hazát. A 24 hősi név lűrdeli, hogy vallásosságon és Iiazatiságon kell felépülni müidennek. Ez a 24 név hirdeti, lvogy hiszünk az elkövetkezendő boldog Magyaror. szágban, e.<y uj világ kialakulásában, amely felszabadítja az emberiséget. Ennél a 24 névnél hirde\'.jük, hogy önzetlenül, minden érdek alárendelésével szolgáljuk hazánkat. Hogy a lelkek koncentrációjának megteremtésénél munkálkodni akarunk. Hogy nem keiessük azt, ami elválaszt, lianeni ami összeforraszt. Ez nz emlékmű missziót fog teljesíteni: ébrontarlaní a jobb jövőbe vetett hitet. Hirdetni fogja a 24 név, hogy munkaszerszám-nial dolgozunk, de ha kell, fegyverrel kezűnkben \'ls küzdünk a magyar nemzet feltámadásáért. Majd köszönettel mondott mindazoknak, akik az emlékmű felállítását lehetővé tölték.
Ezután megkoszorúzta az Ipartestület nevében a hősök emlékművét, Utána a iwlgármesler vitéz gróf Te-
Nagyságos Asszony!
Fürdőszoba
berendezéseket kedvező részletre legoloaóbban szállít
MENDLOVITS
leki Béla főispán nevében, valamint Nagykanizsa /város közönsége nevében, majd Németh Jenő cserkészj>arancs-nok az össz-cserkészek nevében telte le koszorúját.
K% emlékmű előtt a 77-es Szent László cserkészek dlszőrségc teljesített szolgálatot.
A szép liazafias ünnopé\'y nz Iparos-tanonciskolai növendékek dalkörének énekével ért véget.
Az iparosliősók emlékművének gondolata Hoffmann Henrik iparostanonc-iskolái felügyelőbizottsági elnöké volt, aki hosszú hónapokon át kutatott -és állította össze a kanizsai hősi halott iparosok neveit és így lehetővé tette az emlékmübizottság megalakulását, a gyűjtés megindítását és az emlékmű megvalósítását.

Nem lenne teljes beszámolónk, ha nem emlékeznénk meg az Ízlésesen, egyszerűségében is nemes stílusban kivitelezett emlékmű készítőjéről, Kovács József nagykanizsai kőfaragómes-ierről (Király utca 33. sz.), aki ismét bebizonyította szakmájában kiválóságát. Eddigi munkái mellé méltón sorakozik a nagykanizsai iparos-hősök emlékműve, amely hirdetni fogja a nagykanizsai ipar elsőrcndüségét is. (:)
Az n] templomért
Az uj felsőtemplom építéséhez a kővetkező "felajánlások történtek:
Nagykanizsai Banke^sü let és Délzalai Takarékpénztár. B. T. 1000, Zala-megyei Gazdasági Taka. rékpénzlár II. T. 000, Nagykanizsai Takarékpénztár B. T. 600, Néptakarókpénztár R. T. 600, Angol-Magyar Bank R. T. 600, Dunántúlt Gazdasági Szeszgyáro. sok Szeszfinomitó R. T. 300, Nagykanizsa megyei város tisztviselő kara 3 éven ál 5400, dr. Goda Lipót 10, Strém Károly 5, Lázár László 10, Király Seríőzde R. T. 60, Szukits Henrik 5, Hangya kirendeltsége 10, Lackeu-bacher Rezső 10, Folyammérnöki hivatal havi 4.30, Székely Nándor 2, Ideál kötött és szóvöttgyár 10, dr. Hoch Oszkár 15, II. kórz. el. isk. la-nitó testülete 3 éven át havi 9.50, Nagykanizsai fatelep 5, dr. Hulász Pál 2, M. kir. 2. sz. postahivatal 3 éven át havi 28.70, dr. Kovács Ervin 1, dr. Kelemen Jenő 2, Perényi Nándor 3, dr. Strém Sándor 5, MAV osz-tálymérnöksérfc 3 év«n át havi 22.80, Eppinger Izsó 10, Stössel Ignác 1, Ország József 2, I. kórz. el. isk. igazgatói körzet 3 éven át havi 4, III. közr. el. isk. igazgatói körzet 3 éven át\'havi 7.60, OT1 tisztviselő kara 9.04, dr. KAnig József 10, 1. sz. postatüv*-tal 3 éven át havi 52.90, Lówonsteln Lászlóné 25, Kovács Miklós 2, Gogl iMárip 1 pengőt.
— Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak teez eleget, ha a
Kopsteln Bátor ára káx öui mllbutor-klál-litását megtekinti, vételkényazer nélkül.
Tisztelettel meghívjuk mindent felülmúló tavaszi cipő,-modelljeink megtekintésére és kiválasztására, ugy saját, . . .. . _ _ . „ , mint kedves férje és gyermekei részére. Miltényi-cipö 60 év óta a legjobb márkás-cipo, aranyéremmel, ezüstéremmel és kiállítási nagyéremmel kitüntetve.
Miltényi Sándor és Fia cipőüzlet Fő ut 2., városház.
Iflft ipffltt 27
ZALAI KÖZLÖNY

flbgMtt áll a villanyóra leolvasás figye ?
Minap a Zalai KÖzlftny közérdekű kérdéseinek sorozatában napvilágot , , . Mtott az a kívánság, l,V hogy a Drtávavöliíyi \' inendsze resen, minden
hónapban olvastassa le a villanyórákat, mert az elmaradt leolvasások a villanyszámlák torlót-Öáfíát okozok. ( , Ét^deklödtiink ebben azí ügyben a DrárvíiVÖlgyinéi ért megtudtuk, hogy a villanyórák\' leolvadása pontopan minden hónap 23-ik\' ríapján lüezdör dik & Ligi befejezést nyer, hogy la villanyszámlák el-készitésc és inkasz töóra Való kézbesítése éppen az cl-stejci beosztásokhoz szokott há.ztart tástokra való figyelemmel, minden hónap első napjaiban bemutatható kgyen. ( I i 1
A fiaámlák torlódásának elkerülése érdekében a táma^ág már régebben bevfezWtte a kettős lenivé, sások rendszerét, azaz oly esetekben, midőn például az első óraleot-vaséS alkalmával a lakás zárvia és ermek követkfcztébh az óra leolvtisí-ható nem volt, még a számlák\' eii készítése előtt ismételten, m^áJsocfH szór is elmennek leolvasni. Oiy fiou gyasztók, akiknek órája két hónapon át, tehát négysáeri kisérletnel sem volt leolvasható, erről Írásbeli értesftést kapnak, melyben az óna-leolvasás megejthetését kéri a társaság. (
Világszenzáció
középpontjába került a legdivatosabb filmcsillag, Sonja Henie. A világ ósz-sres lapjai foglalkoznak hasábokon keresztül azral a bűncselekménnyel, amit Amerika leghirhedtebb gangster-bandája kísérelt meg a körülrajongott sztár ellen. Joe Cunigb,\' a véreskezű bandavezér és társai támadták meg a művésznőt akkor, amikor a stúdióból autóján hazafelé robogott A banda három autóval üldözte a színésznőt s őt megelőzve autóikat az uton ko-resztbo állították ugy, hogy Sonja Henie \'autója az egyik gangstor-Autóba hete is rohant. A banda célja «nőra-gadás. volt, de ugy látszik, elállottak ettől a komplikált és hosszantartó vállalkozástól, ímert a művésznő maga felajánlotta t nála k>vő 12.000 dollárt, amit a filmgyár épen egy órával azelőtt — egy heti gázsi címén — neki kifizetett. Az útonállók dolguk végeztével tovább állottak, míg a kétségbeesett és az ijedtségtől remegő filmsztár visszafordult és rekordsebességgel jelentette az esetet a stúdióban állomásozó rendőrségnek. Abban a pillanatban vitte a rádió a környék minden rendőrségének az eset hirét s nem telt bele ót perc, a rendőrség apparátusa a szélrózsa minden irányá-bán szétrepült s az esti 10 órai merénylet tetteset hajnali 4 órakor már láncraverten állottak a .rendőri inspekció előtt.
Minket, magyarokat különösen érdekel ennek a világhírű filmsztárnak a sorsa, mert valahogyan hozzánk tartozónak érezzük őt. Rokoni kapcsola. tok fűzik ugyanis Budapesthez. Egyik nővére Gcrey Lajos felesége, aki a budapesti IX. kerület közbocsülésbcn álló elöljárója.
Sonja lle.iie egyik legsikerültebb filmje, a «Tünemény. különben kedden és szerdán kerül bemutatásra a Városi Mozgóban. (:)
Nnptár i Április 27. szerda Kom. kat. Kaniz; Péter Protestáns Arisztid. Izrael. Nlzan hó 26.
GyógyuertAri éjjeli nolg&lat e hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár és • kMtsntaaI gyógyszertár.
Nagykanizsai utügyek is szerepeltek a szombathelyi útügyi értekezleten
Zalai utügyek is szerepeltek a Magyar Touring Klub szombathelyi nagygyűlésén, amelyen a vórm**\' gyét dr. Tomka János vm. főjegyző, Bereczky Vilmos, az államépitószeti hivatal főnöke és vitéz dr. Tamási István polgármester képviselték. Az útügyi értekezleten a legfontosabb zalai teendőket .a következőkben foglalták össze: 1. A Keszthely —zalaegerszegi ut kiszélesítése és áthengerelése. 2. A, balatoni körút végleges burkolása. 3. A Budajjest —Kanizsa—varasdí ut Balatonszent-
györgy-letenyel szakaszának átépítése, a Bécs—balatoni ut kérdés megoldása. 4. A Körn*endC--Zala,L egerszeg-kcKzthclyi ut megépítést} és állami kezelésbe való vétele, a Nagykanizsa, Hahót, Egerszeg, Körmén és szombathelyi ut állajmpíl-tása ós a Kanizsa-zalabéri ut felvétele az állami uthá\'ózatba. Az épitiért költségekre \\i*iatkfrzó cli fogadott javaslat szerint kétharmad részét az állam biztosítaná^ cgyhar, mada a községeket terhelné.
Póruljárt a 16-szor bünteteti budapesti zsebtolvaj a böhönyei vásáron
A böhönyei vásáron Posza Vendet szenyfcri lakostól, amikor eladta lovalt és az érte járó 1200 i>engőt eltette, ellopta valaki pénztárcáját. A1 zsebtolvajt azonnal sikerült elfogni és kiderült, hogy Bödő József ismert budaj>esti zsebtolvajjal azo-
nos. Bödő már 16-szor volt büntet ve zsebtolvajlásért, tizenhetedsaer most állt a törvényszék előtt. Ezúttal szigorított dologházra iéltékl, amely legkevesebb 4 év! Az ^télet nem jogerős. \\
Világot akart próbálni, de az apjától loj)ott pénzzel csak Nagykanizsáig jutott egy kalandos debreceni diák
A nagykanizsai vasúti állomáson a rendőrség ébersége folytán mát\' sjok »ngyrátörő káifrfcer* érit véget, sok ambiciózus vllágkörutra fnduló ifjú és egyéb kalandos j>álya fejeződött be. Az egyik debreceni diák is szomorúan foigja emlegetni a nagykanizsai határállomást. illető már régen azzal a tervvel foglalkozott, hogy megszökik a szülői házból és világot próbál. Olasz, ország volt reményeinek ábrándja. Az anyagi eszközöket ugy teremtette elő, hogy meglopta édesapját és igy több mint 100 j>engővel felszerelve, elindult világot próbálni. A nagykanizsai állomáson azonban a rendőrség az útlevél-ellenőrzésnél igazoltatta és mivel nem voltak ok-m|á(nyai, felelősségre vonta. Csakhamar bevallotta, hogy »Olaszor-
szágba akart utazni«, édesapja pénzén, mert ott szeretett volna valami foglalkozáshoz jutni. Behozták a kapitányságra, ahol kihallgatása után a debreceni diákot az egyik detektív a legközelebbi vonattal, visszakísérte szüleihez.
Agy- és szlvérelmeszesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor gv féfpoh4r természetes „Ferenc József kesertiviz — a fegMft\'-bb erőlködés nélkül — Igen könnyű szék ralést biztosit, azonkívül a gvo-mor és a belek működését előmoz-diiia és kielégítő emés?téit hoz létre. Kérdezze meg orvosát
— BntorUiéllitá»unk«t tekintse meg minden vétel kényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház.
DE íóWnE^üíwVoBÉfl /ikhan
H« I.IJSn . Iliin., |5JJ5n h.Kiak U. 1111
Nagyon olcsón szerzi be botorait
k.dv.iS MUUUkk.1 U.
MODEIII BUTQ1SZALQI
Budapest, VII, Klráíy-«Ua 79.
A nagykanizsai cserkész seregszemle és fogadalomtétel
Huszonöt évvel ezelőtt néhány derék magyar egy lds diákcsoportot alakított Badon Powel angol ezredes Boy-ucaut csoportjainak mintájára. Nagy és szent célokkal a legszebb magyar ifjúsági mozgalmat Indították meg. Az elvetett mag azóta terebélyes fává nőtt: — ma már 50.000 mosolygó szemű magyar ifjú tett fogadalmat, |iogy e mozgalom törvényei és parancsai szerint él.
f,s ez az 50.000 magyar cserkész vasárnap ünnepelte szorte az országban a magyar cserkészet huszonöt éves jubileumát. Nagykanizsa cserkészcsapatai is közösen ünnepelték inog a kjatonai és i>olgári előkelőségele jelenlétében ez ünnepet
Hetek óta nem volt olyan derült, gyönyörű napsütéses délelőtt, mint vasárnap. Mintha csak az aranyló cserkószliliomokat csókolgató napsugár is azt mondaná: Istennek tetsző aktus történik ma a nagykanizsai Deák téren I
A csapatok a Levontezenckar indulói mellett, példás rendben vonultak fel, majd a Himnusz hangjaival megkezdődött a Szent György-napi avatóünnepség. Ott álltak feszes vi-gyázzban a kis cserkészapródok, far-kaskölykök szemrebbenés nélkül csak ugy, mint az iskolás és iparos cser. készek.
Lévay Alajos: Fogadalomra cimü versét Golenszky József gimnáziumi cserkész szavalta. Célkitűzés, szent hivatás és ígéret csendült ki a versből, amely minden magyar cserkész nevében szólt.
Vegeié Károly gimnáziumi tanár mondta az ünnepi beszédet. A cserkészel nemes célkitűzéseire mutatott rá, amely a magyar ifjakból emberebb embert és magyarabb magyart nevel. Arra a fegyelemre, testvériességre és lottro kész szeretet ro, amely máris megmutatta a cserkészetben rejlő nagy erőkot. Beszólt a tábor jelentőségéről ós szavaiból a cserkészet és a magyar főid szeretete csillogott ki. Szavait ezután a felavatásra kerülő 65 újonchoz intézte, akiktőt cserkészhez méltó életet kért.
A 05 újonc nevében Zalán József kérte a fogadalom tételt vczolő Kiss István László cserkészparaucsnokot, hogy vegye ki tőlük a fogadalmat.
Elhangzottak a cserkósztőrvények, ima szállt az Egek urához és a tavaszi napsütésben 65 kanizsai ifjú ajkán elhangzott kemény: <Akarjukl> mutatta, hogy cserkészek kívánnak lenni.
Kiss I. László parancsnok szavai után elhangzott a fogadalom nemesen
szép ós férfias szöveg© is 6* a nuu
kor Szt. työrgy lovagjaivá lettek avatva az újoncok. (A cserkészek vé-dőszontjo is Sz»nt György, akár csak a középkori lovagokéi)
Hogy mit jelent ez a nap a cserkész életében, azt csak az tudja, aki cserkész volt! És ha valóban a cserkész-törvények Szerint ól ez a* ifjúság, ak_ kor Kanizsa társadalma egy gázdag csoporttal gyarapodott, mert minden (serkészifju egész ember és egész magyar. j }
Ennek reménye csengett ki dr. Krátky István polgármester szavaiból is, aki nemesen szép beszédében a cserkészet eddigi világsikereire mutatott rá és arra a megbecsülésre, amelyet a magyar cserkészet mindenütt kiérdemelt. Ifjúságában él a nemzet — mondta — és egy nép erejét, nagyságát és főképp jövendőjét az mutatja meg, hogy mi%en az ifjúsága. A magyar ifjúságra pedig nagy lel-
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. április 27.
adatok várnak, do hiszi és reméli, hogy a magyar cserkészel és annak tagjaiként a 65 uj kanizsai cserkész ls, akiket a város katonai és polgári közönsége nevében is szereteltei köszönt, megfelelnek ennek a feladat, nak és a társadalom segítségére lesznek a magyar jövendő kiépítésében és Magyarország feltámasztásában.
Vidám magyar nóták csendüllek fel ezután a gimnáziumi énekkar tagjainak ajkáról. A fegyelmezett, pompás kórusok előadásáért Fazekas József tanár-karnagyot,\'és az énekkar minden tagját dicséret illeti.
A Kádár Mihály tanár vezetése alatt álló ós e^ryio jobban fejlődő Leventezenekar \'cserkészindulöjával vő. get is ért a szép program.
A jövendő magyar ifjúság azonban mintegy a hősök emléke elött is leróva kegyeletét, a megjelent katonai és |>olgári előkelőségek elött a 48-as szobor előtt diszmcnetbcn masírozott cl. Akik látták a pöttömnyi kis cser-készapródok, a diák cserkészek és a leventék kemény, feszes diszmcnetét, megelégedett boldog mosollyal mondhatja: ez a magyar ifjúság is megállja majd a helyét Magyarországért I...
Fns ti lityin liu, miniig kénysltnesen nng.
ha fűzőjét BUDAPESTEM CSÁSZÁRNÉ füzötermében
rendeli meg. El.fán. tirtú, Budapest IV, Petőfi Sándor •Iiór«nd0 uyig, Utca 9. (voll Koronih*fc*g kiválóin •litm«rt műnk* utca.) Elió M»Ut.
Frontharcos szemle Keszthelyen
A zalai frontharcos fő-
fo-soportok május 15-én nagyarányú frontharcps {seregszemlét tartanak1 (Keszthelyen. Nagykanltf zsáról, Egei-szegről és a vármegye (minden községéből baj. tár.si csoportok mennek Keszthely, re, ahol a vezetők megbeszélik az aktuláils frontharcos problémákat és azokat a módosatokat, hogyan\' lehetne kiszélesíteni és elmélyíteni Zalában a frontharcos szcrvezke_ dóst. Az egésmapos programot a szervező bizottság most kósziti elő.
LECJujABB*
8*6 >em lehet ■ zsidó-jawaalat visszavonásáról
\' f Budapest, április 26
A zsidójavaslal tárgyalását ma délután folytatja a Ház bizottsága. Elsőnek Darányi miniszterelnök szólal fel, aki válaszol az eddigi felszólalásokra, majd Mikecz Ödön igazságügyminisz-iter a javaslat alkobnányjogi kérdéseit világítja meg.
Mikecz Ödön nyilatkozott is ma az újságíróknak. Arra a kérdésre, hogy vísszavonliató-e a javaslat így felelt:
— Szó sem lehet visszavonásról, de még csak átszövegezésről somi A kormány a három hónapra szóló fel-hatalmazási időn belül az összes szükséges intézkedéseket megteszi.
Kik voltak a valutasibolók ?
i Budapest, április 26
Yulutasiholást leplezett le minap a pesti rendőrség. Mint ismeretes, könyvtáblákba kötve akarták külföldre c-sem pészni a valutákat. A három siboló; Steiner Vilmos, Weisz Paula és Wein-berg Vilmos voltak. A két utóbbi külföldre szökött. Mindhárom ellen elfogató parancsot adtak ki, a nyomozás tovább folyik._
— Ax •gfcH családnak Mlltónyl már-káa-clpflt vegyünk.
Városi Mpzgó. Kedden és szerdán I
Milliók filmjei - Sonja Honin diadalmas alakításéval
TÜNEMÉNY
A látványosság, a pompa, a szerelem, a vidámság, a humor és nevetés pergőtüze. Férfi főszerepben: TYRONE POWER. Fényes kísérő műsor._Hiradák.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7, 9-kor. Köznap 5-kor filléres helyárak
Az NTE fölényesen győzőit a Komlói SE ellen
NTE—Komlói Sport Egylet 4:0 (2:0)
Gyér érdeklődés mel-íett játszotta \'Je a\' csajmt • bajnoki * mérkőzését. Pedig az NTE \'hivei meglehet! nek elégedve, incirt a csapat, külö-lönösen az első félidőben me$iiv l>ően jól játszott és csak Zack, a komlói csapat kapusárak kitűnő védése mentette inog a komlói csa. l>atot a súlyosabb vereségtől. A ID félidő elején rúgott két ^jól itán az NTE lefékezett és időnként a kom-fói csapat is szóhoz jutott, azokban az NTE s^lárd védelmével szemben eredményt netií tudott elérni. Egyszóval az NTE-nek a komlói csaj>at egy jiercig sem volt komoly, ellenfele. i
A két csapat a kővetkező felállításban játszott:
NTE: Csondor — Oáki. Varga — Szollár, Kovács Csetneki - Csász Farkas, Szabó, Istenes, Jelinek.
KSE: Zack Mizvér, Kracsek -4 Suszter, Yerpiái-sHkiy, Drt.isöh&r —; Kis tar, Lovászi I., Bössnbaoh, Döme, Lovászi II.
Az első félidőben; az NTE két nagyszerű szélsője /révén sonozídofs tájtnad^sokat fcndit, csak ugy nak a lövévek kapura,, kapu mellé, kapufára, de eredmény csak a 20. Ikerében van. Szabó 20 méteres lapos szabadrúgását Farkas az ötösön átlépi és az a meglepett ka^uo mellett a hálóba jut. (Zack Farkas-, tói várta a lövést.) Jelinek beadásai mintaszerűek. Farkas 20 méteivsr bombáját már a felső sarokl>a lát. juk, de a kapus ismét a helyéin \\|an. A 27. percben Jelinek sarokrúgása nagy kavarodást okoz> Farkas azonban megtalálja az utat és lövése Védhetetlen. A mintaszerű NTE támadások ellen a komlói csa)>at
teljesen tehetetlen, hiába játszik jói azonban az NTE, az eredmény már nem változik.
Szünet után már a 2. perc ujabb gólt hoz. Csász sarogrugásá,t Farkas előírásszerűen fejeli a hálóba, 3 :0. A 10. |>ercben ismét Csász sarokrúgásából ér el gólt az NTE, amikor Szollár a 16-osról a fe\'ső saj-rokba lő, I :0. Az NTE ezzel mint. ha el is lőtte volna puskaporát, teljem lefékez, a komlói csapat támadásba kezd, de csak egy kapufát lőnek, gólt nem. j
At. NTE csapatnak minden tagja dicséretet érdemel első félt Időbeli játékáért. A második félidő játékáért azonban megrovást. Teljesen lefékeztek és ha a mezőnyben szépen is ment a játék, a kapu előtt ugy játszottak, mintha megelégelték volna a I gólt. A közvetlen védelem legjobbja Oáki volt. A fekezetsorból Kovács meglej>ő«n jól játszott, a csa\'láraor legjobbja istenes, Jelinek és Csász; az eíső félidőben mutattak nagy játékot. Farkas észjátékával volt nagy se. gitiségére a támadófsornak. Szabói ismét lefékezve játszott. »
A komlói csapat védelmében Zack! kapus remekelt és Mizsér hátvéd emelkedett ki. j
Vitéz Adorjájn jól vezette a mérkőzést. <
A mérkőzés előtt megjelent az NTE öltözőjében Krammcr Zoli buda|>esti sj>oitárukcreskedő, a>i NTE egykori halfjátékosa és egy labdáivbil afóri&kozfc meg 07. NTE-t, mondván: »Fiuk, ebben íj labdában 5 dugó van.« Zoli tévedett, mert csak 1 volt. | Krammcr Zoli kedves, jóleső mejg emlékezése az NTE játékosok kö-\' zött nagy örömre talált. (Ofi)
Nőt
kerékpár
felszerelve
92\'- P
Puch ó« Steyr korAU-párok kedvező részletre Kraergé kUUfi gumml
P 4-40,
egyéb alkatrészek és kellékek is a legolcsóbb
Brandl Sándor ós Fia
Deák-tér 2. (a leliótemplomnál). Telefon; 12. Jaoitó műhely.
Bfcgíam......:


i i\'NtiM • í
j
p
Pénteken Vig-kor: Hadsereg-kupa-mérkőzés Kanizsán
Nagy áldozatokkal sikerfilt elérni, hogy a Hadseregkupa döntö mér. kőzéíc Nagykanizsán keröljön le-Játszásra. Reméljük, hogy a közönség honorálni fo;(Ja ezt az áldozatot és pénteken délután ott lesz a Zrínyi pályán, hogy lelkes buzdllá. sával győzelemre segítse a hadsereg kanizsai labdarugó csapatát, a mely ezúttal a legjobb s&mbatta. lyl csapattal méri össze erejét.
<0
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
NVTE II.—Ipariskola 11:1
A jó formában lévő Vasutas csa-!>atnak nem volt ellenfele az Ipar_ Iskola. A gólokat Gózsl (5), Gócé (3), Törnár .(2), Fclde lőtték, míg az iparostanoncok llxsbőí szépítettek. ; t . , ;
SLAZENGERS London
legjobb angol
tenniszütö«. labda
lerakat.
Szakszerű és gyors hurozás
Vágóinál. l(m
Leleplezzük a Szépművészeti Szalon kanizsai kiállítását
Sokan érdeklődtek már a szerkesztőségben is, liogy mi a «titka, a Szépművészeti Szalon nagykanizsai kiállítása iránt mutatkozó, feltűnően élénk érdeklődésnek\' ma, amikor igazim mindenki megnézi, mire adja ki a kraj cárt. Megfejtettük a (talány. > Az okok: t. Z. Mitrovics Viktor, a kiállítás rendezőjének Nagykanizsán töltött éveiből sok a jóbarátja és tisztelője. 2. A ]>énz a biztos befektetést kei esi. Mi biztosabb érték, mint a kép, amelynek értéke az idővel csak nő? 3. A Szépművészeti Szalon minden képének valódiságát a festője Írásban igazolja. 4. A kiállítás anyaga a komoly magyar piktúra legelsőitől az induló és divatos fiatalokig széles választékot ölel fel. 5. A vásárlási feltételek a lehető legkedvezőbbek. 6. A tárlat egész nap díjtalanul áll nyitva az Iparoskörben. (:)
Ha nem jól lát, JZ,",.
Fenyvesi György
órá. és ajuk.ptlku BHl.rku
Pö-ut 10. Dobrovlcs-hiz.
Sllllll|llin«llKI|ltlilUdWI
Felkérjük áramfogyasztóinkat, hogy kfiltBzkSdéa sasién annak időpontját Sugárul 2. alatti Üzlethelyiségünkben az üzleti órák alatt 5n ppalelőbbbejelcnteniszíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos Árammérő-szereléseket ideiében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elö.
1938. áprlIU 27____________ÜALA1 KÖZLÖNY a
P----- 1 \'\' ■ ■
51 év óta százezrek dicsérik
jóságát szép kivitelél és olcsóságát.
6 nagy üzlet az ország különböző városaiban
Dósáróljon tehát ön ls nálunli!
Óriási választék! Kedvező fizetési fettételek!
KOPSTEIN BUTORHÁZ
NA GYKAN IZSA.
— (A zeneiskola szerdai növendék hangversenye)
pontosan .délután 6 órakor keztlő.lik. Belépődíj nem lesz. A rendezés költségeit önkéntes adományok hivatottak fe !cznl. I
— (Fürdőbiztos Keszthelyen)
Az idén a fürdőélet fokozottabb elmélyítése érdekében Ismét lesz u nyári "két hónapban fürdőtitkár Ketzt-helyOn. A fizetésro előirányzott 100 pengőt az alispán 250 pengőre omello fel.
— (Ingyenes OTI üdültetés)
Az Országos Társadalombiztosító Intézet mindkét nembeli fiatalkorn biztosított tagjai részére folyó évi május 30-tól szeptember 4-ig terjedő időben ingjenes üdültetést rendez. Odülteiés-ben az engedélyozctt létszámon belül csak az Intézet 18 éven aluli, öregség és rokkantság ecetére biztosított olyan fiatalkorú tagjai részesüllietnek, akik az előző 2 évben elküldéses üdülte-tósben nem vettek részt és akik az üdülésre egészségi állapotuknál fogva rászorulnak. Az üdültetés az Intézetnek az ország különböző részein felállított üdülőtáboraiban történik és Időtartama I egyénenként 2 hét, amely időtartam | megegyezik a 30.000/1930. lp. sz. iparügyi miniszteri rendeletben a tanoncok részére törvényesen biztosított fizetéses szabadság időtartamával. Az üdültetésben való részvétel semmiféle (sem üdülési, sem utazási) költséggel nem jár. Az üdültetésre jelentkezés I megkönnyítése céljából az Intézet I helyi szerveinél, ezenkívül a tanoncis-■ kólákban is lehet kapni .Jelentkezési i\'up.-ot.
I — Tavaara Mlltényl márkáa-clpő a Hlegsitobb éa legjobb I
— (A LÁZ előadása).
amely május 0-én lesz a Városi Színházban a Missziós Átmeneti otthon javára, jegyek a Zalai Közlöny kiadóhivatalában és a Missziósházban kaphatók. (:)
— (Bajtárol vadásztalálkozó)
A Magyarországon székelt egykori 3. 11. 15, 10, 23, 24, 26, 28,. 29 és 32. sz. tábori vadászzászlóaljak tisztjeit,\'tisztjelöltjeit. altisztjeit és legénységi állománybeli tagjait első nagy találkozóra hivja az Egyesült Vadász-csapatok Bajtársi Köre. A találkozót folyó évi május hó fr-án déli fél 1 órakor Budapesten, a Thököly és Aréna ut sarkán lévő Schulz-féle vendéglőben társasebé 1 kereté\' en tartják ir.e^. A vadászebéd ára 1 |>en£Ő. Jelentkezni május 3-ig levelezőlapon lehel Lónai Bichárdnál Budapest, VII., Erzsébet kőrút 45. Boyal Apolló I. e.n. Utazásra a Nemzetközi Vásár féláru jegyváltására jogosító igazolványa használható. A Bajtársi Kör minden vadászt őrömmel hív meg és szero-tcltcl vár az első nagy seregszemlére.
— (A frontharcos mototosok túrsutja)
az idén Zala me^én is átvezet. A verseny május 7-én é> 8-án bonyolódik lc. A versenyzők május 7-én délután 4 óra tájban érik el Zoli mejyét Kis-
komáromnál, ahonnan a következő útvonalon haladnak tovább: Galambok, Nagykanizsa (délután 5 óra felé haladnak itt át a versenyzők), Felső-rajk, Pacsa. Bak. Zalaegerszeg, Febőp bagod. Itt hagyják ol vármegyénk te-rülelét a frontharcos turauton résztvevők, de másnap a visszaút is Zalán kei észtül Tapolca és Keszthelyen át ve/.et.
— (Engedély nélküli nylUs-gyüiések)
A nagykanizsai rendőrség értesítést kapott a csendőrségtől, hogy Szerecz László, a kiskanizsai nyilasok vezetője nemrégen engedély nélkül gyűlést tartott Szcpetneken, egy más esetben pedig Pacsán. Eljárás indul ellene.
— (Egységes bérlevél-mlnta)
A nagykanizsai járás mezőgazdasági bizottságának kezdeményezésére egységes bérlevél-mlnta kibocsátásával rendezik a gazda és a cseléd közötti jogviszonyt. A nagykanizsai járási főszol. yabiró e tárgyban elkészítetté a lendele! le, vezetet, amelynek főbb rendelkezéseit alábbiakban közöljük: 1. A szerződéstől számított 8 nap alatt a munkaadó és a vállaló bérlcvelet kötelesek kiállítani és azt a gazda vagy megbízottja a községi elöljáróságnak láttamozás végett bemutatni. 2. A bérlevél tartalmát szabályozza. 3. A já-
randóságok kiszolgáltatásának elismerése. 4. A szolgálatból tőrtént kilépés bejelentési kötelezettsége. A bejelentésekről a községi elöljáróságok nyilvántartást kötelesek vezetni. A rendelettervezettel a járási niezŐgaídasági bizottság ujjáalakuló közgyűlése foglalkozik részletesen.
— (Szombaton feiz az Irodalmi Kör ülése)
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör szerdára hirdetett váígszMáYiyi ülését közbejött akadály m\'fatt dzorti-batra halasztották. (:)
— (Megvadultak a lovak)
Péíerpuszta kőtelében szántás közben megvadultak a lovak. Az ekét kifordították, Jovancsl József kisgazda pedig ugy került alája, hogy lábát törte. A lovakat később Béres .lórsef julal gazda akarta mejfékezni, de öt fellökték u lovak, koponyaalapi törést szenvedett. Mindkét súlyosan sérült gazdát a kaposvári kórházba kelfctt szállitani. Béies állapota életveszélyen.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, axerda, p>" tak dólntAn kedden eiéa* nap nőknek.)
Nyilt-tér.*)
Feleségem Kovács Vilttorné az. Csontos Erzsébet adósságaiért felelősséget nem vállalok.
Kováca Viktor.
•) Az e rovatban költöttekért aem a izeikeaitóiég. aem a kiadóhivatal aem vállal telelSutgel.
— Bátorokká, a Kopatetu-oíg TMít/ Modern mtatatenhélbm »\' letfób^at a legolcsóbban mutatta b«, HedVaí Sw téal MtéWak matlatt
Motorkerékpárok
megbízhatók éa kitartók — • legerósobb napi strapára konstruálva I
A leghosszabb élettartam!
990.— P-től
18 havi részletfizetésre. Megtekinthetők :
SUMER GYULA
vaskereskedő, Zala—Somogyra. kOrzet képviselőjénél
NAGYKANIZSA,
Erzsébet tér 18.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. ápti\'U 27.
Dr. Pühál Viktor lett újból a városi mezőgazdasági bizottság elnöke
Megtartotta alakuló ülését Nagy-^ kainirsa város mezőgazdasági bizottsága a városháza tanácstermében dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt. A gyűlésen a kapós* vjfpl ALsódur^ntuli Mezőgazdaság Kamarát dr. Szűcs Ervin kamarai titkár képviselte. Ott vol Kovács Miklós gazdasági felügyelő ésNiigy Jenő kamarai intéző.
Dr. Novai Imre tanácsnok beter. jesztette a 6-csojw>rtbeli bbjotts^igt tagok névsorát, hivatalból tagja a bizottságnak a |>olgármcster, a városi m. kir. állatorvos, Szabadhegy és Cserfő hegyközségek elnöke Miután az elnök igíazolta a tagokit, dr. Krátky István a bizottságot meg alakultunk jelentette kl és elnökéül dr. Plihál Viktor eddigi elnököt, fel sőházi tagot, kir. kormjányfőtanár cscst, alelnökéü í |)edig ugyancsak az eddigi alelnököt, Barthos Gyula hercegi erdőmestert ajánlotta. A tahHyttfjéte egyhangú lel kesé id és»-l választotta meg eddigi érdemes ós fáradhatatlan elnökségét.
Wáíky jxdgBrmester örömiéjncki adott kifejezést ,a bizottság1 tagjainak élénk részvétele és az egyhangú választás felett, arra kérto a bh zottságot, hogy a mezőgazdaság érdekeinek fokozottabb védelme érdekébein pontosan vegyenek részt az üléseken. I
Dr. Plihál Viktor feLsőházi tag, . elnöki székfoglalójában megköszönte az egyhangú választást és a bizalomnak újból egyhangú megnyilvánulását és arra kérte az újonnan alakult \'bizdtrlFflgrjt, Hogy tíiinusWP son a múltbelinél nagyobb érdeklődért a mezőgazdaság ügyei és az egyes ülések iránt, mert több ízben előfordult, hogy a bizottság üléseit nem lehetett a tagok részvétlensége miatt megtartani. I
Jegyzővé Szmodics József oklv gazda, városi tisztviselőt választották meg. A vármegyei mezőgazda, sági bizottságba a következőket vá. lasztották be: a 6.ik csoportból dr Plihál Viktort ós Barthos Gyulát, az B-ik cso|i|otrtból Stem Gyulát é* Szomolányi Gyulát, a Lik csoport ból Ifjú Mátés Józsefet és Plander Lászlót, a S-ik csoportból BCibo:hay Györgyöt ós Polai Győri Lászlót, a 2-ik efonortból ifjú Mátés Upzlóí és Szmodics Lászlót, az 1-ső cso portból Molnár Ferencet és Bolf Iván Györgyöt. ( |
Majd megválasztották az intéző
tanácsot.
Dr. Szűcs Ervin kamarai titkár a Mezőgazdasági Kamara nevében üdvözölte ezután az elnökséget és az újonnan alakult bizottságot. Beszélt a gazdaközőnség problémáiról és a kamara hivatásáról, majd rámutatott arra, hogy azoknan, aicifc-nek a magyar földhöz közük van : felelősséget is \'jelent a magyal föld. Dr. Szűcs időszerű előadásai a gazdasági kérdésekről a magyar föld mélységes szerzetén keresztül az előadó kitűnő felkészültségérői éfi alapos tudósáról tett tanúbizonyságot. Dr. Plihál elnök köszönetet mondott ezért a kamara képvi -élőjének.
Majd az állattenyésztési, egészség yédelníi intézkedésekről és egyéb gazdasági kérdésekről Tárgyaltak.
APRÓHIRDETÉSEK Rpróhlrd.lt. dl|. v.»írnap A. Onn.pn.p 10 ítólg 80 (Illír, minden lovíbbl iiö 6 llilir, hílköin.p 10 nóls SJ> llllír. minden lov.bbl uó 4 (Illír. HaaMn.lt ruhát vessek és eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Klrály-ulca 31. 1132
KAtaiobá. laké. Józset tóherceg-ul 22 az. alatt májusra kiadó. 1142
Autótaxi (bérautó) uj ársmvovalas legolcsóbban Ksulmsnn Manónál lendelbetö. Telefonállomás 222. 4024
Fuszerüzlct boron.oxéot kereiek mecYételre. Ajánlatukat kér Koszoiu, Kii kanizsa. 1139
Ogyes vüPrAl.ánfokal felveszek Rlltír Magda Csengery-ut 24. 1175
Cl.il. kOltózkOdés miatt többféle bútor, otvoal .flizerek és berendezés, egy naey ollárkép. Kölciey-u. 3., emelet. 1148
Agytól!, használt és uj. Vétel-eladás. Rllscher Mályis, Klrály-ulca 32. 112\'
Legnjabb rendszerű szőlő- és gyümölcsfa permetező készfiiékek \' "*
felelősség melleit.
Nem romlik, nem kopik, szerszám nélkül, szabad kézzel szétszedhető.
pontos
SlOIB-
és gyümölcsfapermelezők szakszerű, javítása Jótállás mellett.
Szeszgyári berendezések legolcsőbb árban.
Ónozások. Autogénhegesztés. Vőrösrézüstök.
Samu Lajos rézműves
Nagykanizsa
Alapítási évi 1826. M2
Raktár: Nagykanizsa, Deák-tér 12., (a felsőtemplommal szemben). Műhely: Nagykanizsa, Kölcsey-utca 11.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes köböl készült síremlékei, ugy
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készitek és vállalok e szakmában mindennemű temetői munkákat, úgymint
sírbolt, sír-keret
készítését termés- és mfiköböl.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, szíveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. o 5
Szives megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács lózsei
Király-utca 33 sz. Teleion 615.
Mia Shellgáz?
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatja
olthonában, süthet, főzhet és vasalhjt A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut B.
KERTI MAGVAK
H1RSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAGSZAKÜZLET
Hölgyeim I Vásároljunk Schütz-ruhát I Divatos, Ízléses, olcsó.
KUlOntéle bútorok hagyatékból, garni. :ur», cbödlö itb. eladó. Csengery-ut 8(1 1173
C..o..ifi6m*rla0 kölcsönzés Szabó Antit sportllzletébcn. 1176
Sxak.oonBt keresek niá|us l-re. — Jelentkeié] 29 én (péntek) estig. Ungti. Horthy Mlktós-ut 19. l|7G
azonnslta fetvé.
1177
Mindenes k.Jáp.nS tetlk. Síécbenyt-tér 4.
Mindennapi leveleséaből ÖBtzegylljtö\'1 bély.a.t, régi vagy uj tómegekel, mi-gyárt él külföldit, feloszlatott gyll|temé. nyéket bérmikor megvételre keretek. — Barbarlts La|os, a Zalai Közlöny t ssei-kssztóje. érdeklődni lehet teleion 78. u. vagy személyesen mlndennsp d. u. 5-6 óra között.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelós kiadó: Zalai Károly
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám
Prognózis: Élénk szél, változó felhőzet, több helyen eső, zivatar, a hőmérséklet bizonytalan.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai megtlgyelöállomáaa jelenti i
Hőmérséklet tognap eete 9 órakor: -(- 5 6, ma reggel + 30. délben + 11\'6. Csapadék : 2 4-t.
Szőlőben ByOmBlosfáknAI kerti vetemény éknél rózsafáknál pázsitnál
csodát müvei a
1 kg. Péli-Só kell: 20 szólölókéhez 30 rózsafához 35 m* kcrti-vcleményhez 20 in* pázsithoz atb.
(Nemcsak zsákszámra, hanem már I kg. is kapható):
ország józsef
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: 180.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8437/1938
Tárgy: Bagoly-pille Irtás.
Hirdetmény.
Felhívom Nagykanizsa m. város közönségéi, hogy a hernyók, valamint a gyürünpllle irtását minden egyes kertben és fákon foganalo-ilsa, mert az Irtást ellenőriztetni f igom és a mulasztók ellen a kihá-gásl eljárást megindítom. Nagykanizsa, 1938. április 9.
Polgármester.
Ní.omaloll • lap.luJajíMos Kj^da*ági MsvíojtárauiHj ki»y,v«y»w<tájibiui Nagykjmksiu, reM«s ütl«lve»M Mai fctoly,
78 Évfolyam 94 szám.
Nagykanizsa, 1938. április 28 csütörtök
Ara 12 flll.
ZALAI KÖZLÖNY
és kiadóhivatal: Póut 5. szám-Mffjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: 78. sz.
TiCucu^Vot - UaaaC* •
HM « — (]

A ZSI Dó JA VASLAT tegnapi bizottsági tárgyalásán Darányi miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány nem forradalmositja az országot, hai.em az evolúció alapján dolgozik. A telepítést meggyorsítják, megbeszélések folynak a ragybirtok és egyházi nagv-javadahnak ügyében Ls a kisbé\'leti rendszer fokozott kiterjesztésé-e.
SZALASIROI. a Ház legnapi ülésén Sulyok \'Dezső fotokópiás bizonyítékokkal azt adta elő, hogy jogtalanul használja a .Szálasy. nevet, igazi nevo Szálosján, származására nézve órmé »y és ma is oszlrák állampolgár.
HINDY ZOLTÁNT, a MABI igaz«a-tóját a kőszegi kerület nomrég megválasztott kópviíelőjót összeférhelellenség címén megfosztották mandátumától.
IIENDERSON angol képviselő Budapestről Prágába repült.
FELGYÚJTOTTA ÜZLETÉT Budapesten az Izabella utcában Pinterics Vendel füszcrkereskcc\'ő. A törvényszék 11 esztendei fegyházra itélte.
CZIGANY De-sÖ. a családirtó festőművész örököseit keresi a rendőrség.
FELESÉGE MGGYILKOLTA Muhn, ry János Örkényi fóldbérlőt Murarik István uradalmi alkalmazott segítségével. Muhary leányát Is letartóztatták.
A MEFHOSz ünnepi, közgyfilésóti Halla államlitkár n magyar ifjúság történelmi szerepéről beszélt.
TÖBB JOTÉKONY EGYESÜLET ellen a belügyminiszter vizsgálatot rendeli cl, mert az a gyanú, hogy « feloszlatott szabadkőműves páholyok működését folytatják.
AZ IGE memorandumot terjesztett fl)c a kormányhoz, ainelylxm utal arra. hogy az eldigi törvényeket tökélote-sen megfelelőknek tartják a magyar könyvek ellenőrzésére.
NÖS EMBER házassági igéie\'.e ncin vehc!ő komolyan, állapltotla meg a bíróság.
BATH Zsigmond, a kir. Kuria ny. másodelnöke 79 éves korában meghalt.
VCt^.
AZ ANGOL KÖLTSÉGVETÉS majd-i.em 30 milliárdra cmeike lelt.
A JAPAN HAJÓHAD parancsnokságát, amely a kinai vizekeu állomáso-zik, átszervezik.
BÜSZINSZKÓ azt követeli Csehországtól, hogy a végrehajtó halamat az egész Rulónföldön rutének kezébe kell adni. Minden cseh iskolát meg kell.szüntetni, ahol nciu található elegendő cseh tanító.
A PBAGAI MINISZTERTANÁCS akként döntött, hogy Meinléin követelései nem szolgálhatnak tárgyalási nla. pul. <
AZ ANGOL LÉGVÉDELMI szolgálatban egy millió önkéntes áll.
KOMMUNISTA sajtó kiállítást rendez Rómában a Collegium Russicum-ban a szovjel.
A V1LAGTERMÉS e edménye a statisztika szerint búzából 989, burgonyából 1891 millió métermázsa.
HABORU őseiére Francia- és Angolország közös fegyver- és nyersanyag-bevásárló tanácsot szervez.
ATHÉNBEN görög-török értekezle tet tartanak.
Nagyarányú sibolást lepleztek le a kanizsai állomáson
Fogkrémtubusban akarta Svájcba csempészni a százpengősöket egy salgótarjáni tisztviselő
Nagykanizsa, április 27 I volt alaptalan, mert
a fogkrómtubusokban összegöngyölt százpengősök voltak.
A sjtolót azonnal igazgatták, kiderült, hogy Her/og Jenőnek hiv. ják, salgótarjáni magántisztviselő". Heriogot őrizetbe vették. Kihallgatása : orán tagadía, hogy tudott vol-
Nagyszerü fogást csinált a nagy kanizsai határál\'omáson szolgálatot teljesítő valutadetektiv tsoport Aj trieszti gyors egyik utasánál a vám vizsgálat során sok fogkrémtubust taljájltak. Gyanu-t-á válta dolog é^ az egyiket megnézték. A jjyanu nem
I na a valulacsempészésről. Szerinte a fogkrémítubuf okat egy bátrát jál-tól kapta, de hogfc/ mi volt azokban, fogalma feni volt. Svájcba akart utazni, a valutadetektivek a;onban előzetes letartózlatásba helyezték és visszaszállították Buda. pestre. A nyomozás tovább folyik.
London és Páris egy lépést sem tesz a cseh filggetlenség biztosítása érdekében
Ma megkezdődtek Londonban az angol francia tárgyalások
Páris, április 27 A sajtó érdeklődésének középpontjában a ma megkezdődött angol francja (Üantác-skozás ál\'. Da>, ladier és Eonnet ma utaztak Londonba, ahol azonnal megkezdték a tanácsko/á okot. Eouvatott körök értesülése s-erint a megybeszéhse. ken a cseh kérdés megvitatíás^tfj is ;or kerül. A ío ábbiakban Anglia rá akarja venni Franc.\'qországo:, hogy az abesszin ügy körül ke\'etk -ző népszövetségi vitában Páris is álljon az angol javaslat mailé. Szo lesz a Francoval foly\'atandó tanács kozákok előkészítéséről is, vahu
mlnt a spanjol nemzeti kormánynyal később megkötésre kerülő nemzetközi gazdasági egyezmény előkészítéséről.
Egyebekben a francia .\'ajtó bizakodással tekint a francia- olasz tanácskozások elé is.
Páris, április 27 A francia sajtó élénken tárgya"^ a c eh kérdést is. Leszögezik, ho >y Anglia nem hajlandó semmiféle Ígéretet lenni, különösképi>on pedig semmi kötelezettséget\' rem vállalni Csehország érdokébe í. Igy v^lószinünek látszik, logy sem Ajnglia, sem Franclí^olrszáíí egyet-
len lépést sem lesz a cseh függetlenség érdekében.
Cáfolják Sztojadlnovlcs ésOőrlng találkozásét
Belgrád, ápMUs 27 Stojadir.ovies miniszterelnök néhány napi tartózkodásra BIedbe érkezett. Hiie járf, hogy itt öalátkozni flog Göring porosz miniszterelnök, kel. Ezt a hírt most hivatalosan cáfolják. Stojadtnovles a horvát államférfiakkal fog csupán B\'e.1ben tárgyalni, akikkel az uj allolmány-jogi é-s választójogi kérdéseket vitatja meg.
Moszkva felkészült arra, hogy hátbatámadja a Kínában lévő japán csapatokat
| Moszkva, április 27 A Kremlben nagy fanácsko ásra gyűltek össze a szovjet vezetői ésel-fiatározták, hogy a keleti határon
megerősítik táiuj ontjajká^ Blüche.r máris elkészült terveivel. Az egész megmozdulás Jaj án el\'en irányul, a legkisebb inclc\'ens esetén szovjet hátba akarja támadni a Kínában lévő japán csapatokat.
Tokio, április 27 Az események hatása nlatt több japán lap egyszene köve\'eli a hagyományos japán külpolitika meg válfo\'-tolását. Vizsgálat alá kell venni a jap$n—,kinai konfliktus ügyét is. Tokiónak be kell látni, — írják a laj ok — hogy n régi japán külpolitika e\'évült ós uj utakra kell térni. ,
TtencMn, április 27 A japán c^\'apn\'ok megszállták a Jangeve folyó torkolatában a Tang nevű kinai gőzöst azzal az indokolással, hogy a hajóról tüzeltek a jnpárokra. A hajó több kínai matrózát megsebesítették, majd a hajót a japárok végleg bír\'okukba vették. Az incidens helyére teljes sebességgel siet egy angol cirkáló.
Viharos vitók a Ház mai ülésén aboikott-mozgalom és a valutacsempészés körül
Az egymilliárdos beruházási javaslat vitája a képviselőházban
Budapestt, április 27 A képviselőház ma 10 órakor folytatta az egymilliárdos beruházási javaslat vitáját. Elsőnek Vá-z\'onyi János szólalt fe\', aki beszédében rámula\'ott arra, hogy a védV erő fokozott fejleszléséic mennyire szükség van. Az ületi élet pang,
elitéli a bojkottmozgalmat,
mert ezt elsősorban a kisemberek érzik meg. Ezután arról beszilt,
hogy a minisztériumokban túlzsúfolt munka miatt nem győzik az ál!ani| o\'gársági iratok kiadását és emiatt ál\'andó znkla\'á nak vnnn. k kitéve.
Reményi-Sehnerer : Ez azért van, mert sokan feleslege:en izgulnak !
Váz\'onyi: A zsidókat rem hagyják élnli, de külföldre *em engv-dik !
Erre zaj támad, amelyben Remé-nyi-Sehneller pénzügyminiszter meg
jegyzi:
- Slbolni azért nem kel*! I
Fábián erélyesen közbekiált, szavait a nagy zajban nem lehet ér-leni, de látni, hogy a pénzügyminiszter köz beszólására akar válaszolni.
Reményi-Schnel\'er ]>énzf gyminisz ter: Nem kell, kérem, védeni a sitolókat!
Fábián : Sohsenv védtem őket!
Reményi-SchneUer (az eilenzákne
EALAI KÖZLÖM
1938. ápHIIi 26
mutatva): De védték ! i
A zaj csillapultával Vázsonyi folytatja beszédét. Helyesig ha a slbolásokat minden eszközzel megakadályozzák, de elitéli, hogy egyesek a Házban nagy dikctókat mondanak a sibpt-lás el\'en, másnap pedig ugyanezek a biréságon védik őket.
Erre Ismét zaj támad, egyebek azoknak nevelt követelik, akik mint képviselők elítélték, de mint ügy. védek védték a sifcolókat. Reményi-Schneller ezek fe\'é:
A kisgazdapárt nevében kérdezik ezt ? ,
Az ujabb zajban nem érteni a válaszokat. Yázsonyi végül kijelentig hogy pártja elfogadja a beruházási javaslatot és ezt honvédelmi szempontok miatt teszik 1
Tildy Zoltán hangoztatta, hogy a katonai egyenjogúság iniatt Is elfogadja a kisgazdapárt a javaslatot. Szükségesnek látja a honvélelem fejlesztését és a kisipar részéie munka-olkal-nakat kér. Ezután a 3 millió nincstelen sorsáról beszélt, szerinte ezeknek falun földet kellene adni, igy cl lehetne helyezni falun az intelligenciát is. — Ez demagógiái — kiabálták a Ház több oldaliról ene. Tildy (ezután a szabó tálás és a kedvetlenség hatásáról beszélt, majd áttértek az interpellációkra.
A gyakran visszatérő fejfájás, szédülés és szívdobogás ndgyon tok esetben megszűnik, ha egyideig naponta reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés elölt is egy-egy íél-pohámyi természeles Ferenc József keserüvizet itzunk. Kérdezze meg orvosát.
Megtörtént a tiranai királyi esküvő
Délután 4 órakor Apponyl Oeraldlne grófnő tengerparti kastélyába utazott a királyi pár
Tirana, április 27 A k/rályi esküvő fényes pompá* val ma délelőtt fél 11 órakor ment végbe. Ezt megelőzően 9 órakor a tiranai mecsetekben és templomokban ünnepélyes istentiszteletek voltak, majd ágyulövések jelezték az óra eljövetelét. Maga a szertartás fél 11 órakor kezdődött. Délben a királyi palotában nagyszabású la. kodalmi ebéd volt. Dé\'után 1 órakor az ifjú királyi pár már el is utazott Tiranából az Apponyl Ge-raldinnck adományozott tengerparti kastélyba, ahol a királyi pár mézesheteit tölti.
Ciano gróf még két napig marad Tiranában és csak 29jc után utazik vissza Rómába. Tirana népe egyébként a magyarr vendégek mellett kitörő és lelkes ünneplésben részesitt az olaszokat is.
Tirana, április 27 A menyasszony hosszú uszályát az esküvőn Tirana két legszegényebb gyermeke vitte, ami Geral-dlne grófnő külön kívánsága volt.
A gazdag nászajándékok között nagy érdeklődésnek örvend az a négy hófehér mén, amelyet Horthy kormányzó adott a fiatal párnak.
LEMONDOTT a belga légi luiderő főparancsnoka három tlszttáreával egvütt, mert elégtelennek tartják a belga légvédelmet, emiatt porancsmeg. tagadásig ékwedctt ellentétbe kerültek tt vezérkarral. ■
A vármegyei tisztikar megbató bncsnja Bődy Zoltán alispántól
„Mindenkit szerettem, megértettem, jó munkát végeztem. Azt kérem tőletek: — folytassátok!"
Zalaegerszeg, április 27 Zala vármegye teljes tisztikara ott volt te{nap a megyeháza dísztermében, hogy bucsut vegyen a távozó Bődy Zoltán dr. alispántól. Ott volt vitéz gróf Teleki Béla főispán is.
Dr. Brand Sándor búcsúbeszédében megemlékezett Bő ly Zoltán nagy érdemeiről, aki igazi keresztényi lültel és magyaros lélekkel dolgozott a trianoni nagy e őfeszité-sek idején. Továbbra is kérte áldásos munkáját és szeretetét a megyének, liogy együtt élvezhes ék még a boliog országban a iiajA\' Zala vármejyét.
A lelkes éljenzé^sel fogadott beszéd után Bő ly alispán könnyezve, meghatottan válaszolt:
— Negyven év — mondta — nagy idő. Mejőrli az idegeket. Az idő felét
felelős állásban töltöttem, no csodálkozzatok, ha azt mondom: elfáradtam, pihenni akarok. Dolgozni fogok azért más lé c.i, gazdasági téren, amit majd kijelölnek uj városomban, jól tudjátok, hogy a vármegyéért éjjel-nappal dolgoztam, nen volt ünnepem, nem volt szabadságom. Hatal namat nem éreztettem, a népet magamhoz emeltem. Hazafias, vallásos szellemben él. lem, utam egyenes volt. Mindenkit szereltem, mcgérteticn/, j(i munkát végeztem. Azt ké."cm tőletek: folytassátok. Derék, becsületes né.) a zal d. foglalkozzatok vele, szeressétek, vezcs-pé\'ek a hazafias és vallásosság útjára. Isten vezéreljen benneteket.
Ezután lelkesen, melegen ünn pelték az alispánt, majd a búcsúvétel a közös ebéden folytatódott.
Levették a városi közgyűlés napirendjéről a pécsi színház bérletének ügyét
A kisgyűlés Tolnay színigazgató mellett döntött
Pécs város kisgyülésc hétfőn tar- ; tott ülésén foglalkozott a pécsi színház bérlet-ügyével. A kisgyűlés le-folyása világosan matatja, hogy a kérdés körül Pécsen nagy. vád? hadjárat indult meg az egyes pályázók ellen. Az érdekes ülésről a pécsi lapok a következőképp számolnak be: | Sik Lajos dr. részletesen ismertette az egyes pályázatokat. Szóba kerültek mindazok a vádak, amelyek az utóbbi napokban az egyes pályázóknak nemosak a személye ellen, hanem • vagyoni viszonyai körül Is támadtak Ismeretlen forrásból. Különösen részletesen ismertette Tolnay Andor Sopron—kaposvári színigazgató személyére és Csádjára vonatkozó adatokat. Itt Kapós vár, Székesfehérvár és Sopron városok polgármesterei Írásban és telefonon közölték a város vezetőségével, hogy Tolnay Andor működésével a legnagyobb mértékben meg vannak elégedve és hogy annak anyagi viszonyai teljesen rendezettek, egy fillér tartozása sincs sént a szinészszövetségnél, sem a tagp\\k-nál, sem másutt. A polgármesterek\' közölték, hogy ha Tolnay Andor kapja meg a pécsi színházat, ugy a legnagyobb örömmel csatlakoznak/ Pécs városihoz, oly módon, hogy Péccsel közös színtársulatuk legyen, Erre azért volna szükség, mert a négy dunántúli városnak a lelkisége igy közös megnyilatkozást találhatnak. Kijelentették, hogy Tolnay Andor színigazgatóval Soha semmi-
féle bajuk nem volt, öröm vele együtt dolgozni. ,
Makay István polgármester js-mertette a kisgyüléssel a kultuszminisztériumnak azt a felfogiá(?áty hogJPegy színigazgató egy városban három évnél már c>ak azért sem maradhat tovább, mert a szlnhlz valósággal megkívánja. ar> Ilyen Időközökben való személyi, társulati és díszlet! kloserélődéseket. Kardos Géza pályázó színigazgatóról is beszerezték az összes adai tokát. Ezek szerint mindenütt, ahol megforndult, a legnagyobb mértékben meg voltak vele elégedve. BpJó József volt kassai színészről egyelőre nem sokat tudnak, mert mint színigazgató még nem működött/ pályázatában nagyvonalú terveket említ fel és azt is közjegyzői okirattal igazolja, hogy megfelelő va. gyona van a színház felszerelésére és vezetésére.
Fodor Oszkár pályázati kérvényét nem olvasták fel azzal a meg.-; okolással, hogy az ő színigazgatói működését 11 év óta úgyis ismerik Pécsett. A napokban Fodor Oszkár beadvány Intézett a polgármester, hez, melyben igazolta, hogy
kötelezettségeinek mindenütt eleget tett ós a róla terjesztett mendemondákat okmányokkal oáfolta meg.
Az iratoknak közel egy óra hosz-száig tartó felolvasása és a polgármesteri és e\'őadói más bejelentések után a kisgyűlés egyhangúlag elfogadta a szinügyi bizottságnak azt
Városi Mozgó. Kedden és sierdán 1
Milliók Ilim jel - Bonja Henia diadalmas alakításával
TÜNEMÉNY
A látványosság, a pompa, a szeretem, a vidámság, a humor és nevetés pergótDze. Férfi löszerepben: TYRONE POWER. Fényes kisérA műsor. Híradók.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 Arakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7, 9 kor. KOznap 5 kor tllléres helyárak
Hibás a vízvezetéke?
Hívja
Mendlovitsot
Telefon 271.
a Javaslatát, hogy a pécsi színház bérletére Tolnay Andor Sopron— kaj osvárl színigazgatót hozza javaslatba a közgyűlésnek. | Ezután Makay Ist án po\'gármcí-ter arra kérte a kisgyűlés!, járul-jon hOTZá ahhoz, hogy a színház bérletének odaítélési ügyét ve<yék le a délutáni közgyűlés napirend, jéröl és azt csak pár nap mulvaak-kor tárgyalják, amiko- a még szűk. ségesnek látszó Iratok is beérkeznek a városházára. A kisgyűlés ehhez hozzájárult.
A zeneiskola tanárai Is
kAzreműkAdnek az Irodalmi és Művészeti KAr vegyeskarának Kodály-estjén
Kimagasló eseménye le&z május 2-án a nagykanizsai kulturéletnek Ezen a napon lesz a színházban aj| irodalmi és Művészeti Kör \'irány-érmes Vegyeskarának Kodály-hanjJ-v*asenye a Tíövetkező műsorral:
1. Kodály : Jézus és a kufá*!^ énekli a vegyeskor.
2. Kodály: Karádl nóták, énekli a férfikar. ; , i |
3. Kodgly : Szonáta gordonkára és zongorára, op. 4., játssza F. Ga-rai Margit, F. Pásztor Irma.
4. Kodály: Llszt_kórus, amellyj a viegyeskar az országos dakjsv«r-senyen az aranyérmet nyerte, énekli a vegyeskar. ,
6. Kodály: a) Nauslkaa, b) Fáj a szivem, c) Kocsi szekér, kocsi szán, éne kJ i VltzeJietz Jolán, klséH Kerekes Irén. ; ,
6. Kodály: Székely keserves, énekli a vegyeskar.
7. Wodátly: Huszt (Kölcsfey),! énekli a férfikar.
8. Kodály: Májrai képek, énekli a vegyeskar.
Az egész dalárda-műsort Kettlnjj Ffcranc, a Kör karnagya vezényli.
A hangversenyt azért rondczi a Kör, hogy anyagi eredményéből Bl tudjon menni a vegyeskar a székest fehérvári országo; dalosverswiyrcv amelyen az aranyérem birtokéiban most már a Kli\'áV-dijért indul.
Jegyek (2 iiengótól 60 fillérig) Malr könyvkereskedésben előjegyez ------ (:)
he tök.
Prognózis: Mérsékelt északi •zél, változó felhőzet, több he-lyen eső, néhány helyen zivatar. A hőmérséklet alig változik.
A Ueteorologtal Intézőt n&gyk&nlEMl mentlgyelOállomása jelenti i
Itóméraéklet tegnap este 9 órakor : + 58, ma reggel (- 50, délben + 141 fcapadék: u v
1938 ápriflt i
ZALAI KÖZLÖNY
máljöb
JUfQMTBÉatXTS
Mayerling regénye — Vetsera Mary leveleiben
\' (Copyright)
A halálosan szerelmes baroness leveleinek közlését e szavakkal ve/.cti be az emlékirat:
• Mary baronessnek barátnőjéhez irt leveleiben és bizalmasaival való meghitt diskurzusaiban a perzselő szerelem szavai gyakran változnak kifejezéseivel amá készségnek, hogy a 17 éves bakfis minden tekintetben és minden meggondolás nélkül aláveti magit a trónörökös akaratának. E
Vas jegygyűrű:
• Egyik levelében megírja, hogy a trónörököstől vasból készült jegygyűrűt kapott, amelynek belső oldatán e betűk olvashatók: «I. L. V. B I. D. T.» Nem tudta, mit jelentenek o rej. télyes betűk, következő levelében azonban elmeséli, hogy a trónörökös maga magyarázta meg az értelmét: «In Lelje vereint bis in den Tod.. Mary végtelenül boldog volt. Ugyanakkor, amikor a jegygyűrűbe gravírozott betűk értelmét elmondotta, arany me-daillont is ajándékozott szerelmének és azt vékony aranyjáiioon maga akasz totta Mary nyakába. A meJaillonban kicsinyke vászondarab volt, rajta Rudolf megszáradt vércscppjével. Mary azt mondta az anyjának, hiogy a me-daillont Larisch grófnőtől kapta. Egy pillanatra sem tette le, még éjjel is a nyakán viselte azt..
A heiligcnkreuzi temetőben sem vették \'le Vetsera Mária nyakáról a trónörökös medaiLlonját...
Egy későbbi levelében igy Ír:
• Milyen boldog lennék én akkor, lia egy kicsiny kunyhóban egymás
| mellett gyakran vonulnak keresztül a sorokon a kétségbeesés gondolatai is. Gyakran találkozunk olyan kifejezésekkel, amelyek ebben a korban ritkán lelhetők fel egy leány lelkében. A halál gondolata Ismételten visszatér, de csak a levelekben, ezzel szemben Marj\' személyes érintkezések során, kivéve a maycrlingi tragédiát közvetlenül megelőző napokat, életvidám, őrül a boldogságának és nem Igondol a halálra..
— „a halálig"
mellett és csak c^másnak élhetnénk. Mindig erről beszélgetünk és a beszélgess is boldoggá tesz mindketlőnkot. Sajnos, ez nem történhetik meg. Ha neki adhatnám az életemet, hogy őt boldognak lássam, örömmel tenném ezt meg, inert az élet számomra nem jelent semmit. Mondja kedves Horni In em, ha egykor elkövetkezik olyan idő, hogy nekem menekülnöm keli a világ elől, ugye akkor Magánál menedéket találok? Maga nem fog engem elitélni?!»
• Hermlnc mindégyik levelében óvta Maryt a kalandtól, könyörgött neki, legyen, tekintettel anyjára és testvéreire. A figyelmeztetések azonban kárbavesztek. Mary könyörgött: •Bocsásson meg nekem, én nem tndok már más lenni. Hiábavaló minden szó, min den figyelmeztetés. A szerelem sokkal erősebb, mint az akaratom és éa azt hiszem, hogy maga, kedves Hermine nem lehet olyan rossz barátnő, aki két 1)oldog ember szerelmét szét akarja rombolni.*
„Ha a mi titkunk nem lenne többé titok . .
• Minden levelélnai megeskette a barátnőjét, hogysiiem árulja el a rábízott titkot ós többizlen tett említést arról, hogy a trónörökös a legnagyobb óvatosságot ajánlja. Ezt Írja: .Kimond hatatlanul nehéz visszatartani magamat az Operában, hía ő szemben ül velem és nekem vigyáznom kell arra, hogy mama ée Hanna ne vegyonok semmit so észre, mert még csak elképzelni is borzalmas, hogy ők ketten rájönnek a ml szerelmünkre.. Arról hogy mi történne akkor, igy ir: «Ha a ml titkunk r.e.n lenne többé titok, akkor egy helyen, amelyet senkisem ismer, az utolsó boldog órák után, közösen mennénk mindketten a halálba.* Egy sorral később azonban már igy ir: «Még se.n. ő nem hallial meg. Neki élnie kelt a népéért, őt nem veheti körül más, csak fény ós pompa. Csak én halhatok meg és ha
magának, kedves Hermine, eszébe jutna Hannának, vagy mamának valamit megírni, akkor az ón sorsom ha. maróbb telik be....
• Egy másik levelében azt Írja, hogy most indul a fényképészhez. Lcfény-kéi>ezlctl magát. Két nagy képel készíttet a trónörökös számára, a kisebbekből maid küld egyet Herminának is. .Ezek lesznek az ón utolsó fényképeim.... — írja január második felében a 17 éves Vetsera Mária..
• A barátnőhöz irt leveliben említett felvételek valóban az utolsó fotográfiák voltak. A baroness ráparancsolt komornájára, menjen el a fotográfushoz ós törie össze a lemoze-ket, mert a felvételt nem láthatja más csak Rudolf, a sirig tartó szerelmi ideál. A komorna e parancsot nem hajtotta végre. Nom volt már ideje hozzá...>
„Jöjjön, aminek Jönni kell!"
• Meghitt \'bizalmasai, barátnői, a komorna látták, hogy ennek a szerelemnek nom lehot jó vége. Előbb szép
szóival ikérték, majd könyörögtek noki; hagyjon fel. Volt idő, amikor a lány egy pillanatig elgondolkozott és aztán azt mondta, hogy beszélni fog a dologról Rudolffal/ Sugárzó arccal mesélte: Rudolf hallani som akart a szakításról, nem tud nélküle élni és azt mondta, hogy jöjjön, aminek jönni kell. Január közepéig irt leveleiben többször említi, hogy a barátnő nyugodt lehet, közöttük nem történt semmi..
Január közepo táján kapta Hermhio az utolsó levelet. Ez igy hangzott:
• Ke.lv-es Hermine! Vallomást keli hogy tegyek ma Magának. Olyan val lornást, amelyért bizouyosftu haragudni
fog rám. Tegnap oste héttől kilencig nála vol\'am. Mindketten elvesztettük a fejünket. Most már testtel és lélekkel egymáséi vagyunk. Remélem,hogy szombaton valamilyen kifogással nem kell a bálba menni és akkor újra hozzá rohanok.. i
• Ebben a levélben újra megesketi a barátnőjét, hogy hallgatiü fog. mert .ha mama valamit megtudna, akkor én a "halálé vagyok. Akármennyire is vigyáznának rám, végeznék magammal..
• Amikor Vetsera Mary megirla ezt a levelét, barátnője Németországban tartózkodott. A levélon nincsen dátum, kétségtelen azonl>an, hogy ezt a .levelet január 14-én irta a baroness, vagy legalább ls ezen a napon fogott a megírásához. Az esemény, amely-
ről említést tesz, január 13-án, vasárnap este történt. Kicsiny zsebnaptárában, amelyet vnskazettájában talállak meg, ceruzával jelzett meg műiden napot, amikor a trónörökössel találkozott, vagy pedig őt látta. A január 13. piros ceruzával vau megjelölve. Anyja és néujc elmentek lia-zulról, ugy volt, hogy Mary is velük megy. ö azonban arra kérte meg anyját, engedjék otthon maradni, mert Larisch Mária megigérto, hogy meglátogatja. A grófnó nem jött el, Mary megszökött hazulról és kilenc óra után felindultan és izgatottan tért vissza a SalesianCrgasseba. A komor-náiának annyit mondott: «Jobb lett volna, - ha ma nem megyek el a Burgba.. I<e vetette magát az ágyra, keserveson zokogott, azután igy kiáltott fel: .Ezentúl mindent meg kell ten-r.em, amit Rudolf kér tőlem, mert most már nem a magamé vagyok, hanem egyesogyedül és minden valómmal csak az övé....
. Január 13. után ...
• Január 13. után alig néhányszor találkoztak csak Rudolf és Vetsera Mária. Két nappal később, január 15-én, kedden a baroness kómornájá-val elment a Rodeck ékszerüzletébe és megrendelte az arany cigarettatárcát, amely végeredménybon a tragé. diához vezetett. Egy darab papirosra maga irta fel a szöveget, amelyet a tárcába gravírozlak. Ez " szöveg mindössze öt szóból állt: «13k JAnner. Dank dem Schlcksal..
• Az arany cigarettatárcát kifizette, 580 forintba került ez az ajándék. 180 forintot Larisch grófnó adott Ma-rynak kölcsön. KÓ--Ő esle, zárás előtt a komorna visszament az üzletbe, addigra elkészültek ott a munkával ós a táralt a szaldirozott számlával együtt átvette. Pár nappal később, amikor Larisch grófné társaságában a Práterben találkozott Rudolffal, személyesen adta át az ajándékot. Január 13-tól 19-ig egyetlenegyszer sem volt a Burgtan, január 19-én éjfélkor látogatta meg Rudolfot, január 24-én a Práterben találkoztak és ez alkalommal ^Mary boldogan mesélte, hogy néhány nap múlva az Augustlnusbarátok templomában fog énekelni. A trónörökös ez alkalommal — ismeretségük óta először — egész a Marokkr.ier-gasseig kísérte őt, lehet, hogy amikor Bratfisch kocsija visszafordult, a járókelők közül néhányan felismerték Rudolfot és igy keletkezhetett az a monde-monda, hogy a trónörökös a Vetsera palotában is megfordult..
A végzetes január 13. után a katasztrófa tragikus napjáig mindössze kétszer találkoztak Rudolf ós szerelmese. A tragédiáig eltelt tizenhét napon azonban egyre többször látogatju meg a luxi ál gondolata a szerelmes bakfist.
Naptári Április 28. esütört ltom. kat. Ker Pál. Protestáns Valéria. - Izrael. Nlzan hó 27.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár óa a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 éráig (hétfő, BBerda. péntek délutár kedden egén nap rn&nek.)
— Tekintse meg a Kopstoln Bútor áruház állandó butorklállltását ízléses éa olosó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárelhat.
Balatonfüreden lesz az országos gyógyszerész -gyűlés
Előkészítő vas zalai gyógyszerész-gyűlés volt Nagykanizsán
A Vas- és zalamcgyei gyógyszer rósz kerület az idén Nagykanizsán ült össze a Koronában évi közgyü^ lésre. A gyűlésen Zala és Vas me^ gyo Fok gyógyszertájrtulajdonosw: megjelent és dr. Kaszter ödön (Zalaegerszeg) elnökö\'t, aki megnyitójában a gyógyszerészlái sada\'om mai helyzetét vá/olta. Wiedcr Jenő (Szombathely) a kerület jelentését terjesztette elő az elmúlt esz\'eíndő-ről. Foglalkozott a közgyűlés a be-ruhjá/ási törvényjavaslattal és ezzel kapcsolatban a gyógyszerészéki re eső vagyonadóval, tekintettel a mai kedvezőtlen gyógyszerész vlszo nyokra, majd a di-ogulsták ármegállapítása kerü\'t napirendre. Foglalkozott a közgyü\'és a Balatonfüre den megtartandó országos gyógy-szerész-nagygyüléssel, amit az idén a vasi és zalai kerület rendez és a melynél a házigazda szerepét a! kerület tölti be. Az országos gyógyszerészeti nagygyűlés junius 11., 12. ós 18. napjaiban lesz és a vas—zalai kerület már most megkezdi a rendezés és szervezkedés munkálatait.
Ne csak az asszonyok nézzék meg,
Imtert a férfiak is gyönyörködni fognak benne, ha megnézik azt a rendkívül érdekes főző bemutatót, ami a Melczer üvegkcreskodósben szombat estig áll bármely érdeklődőnek az üzleti órák alatt rendelkezésére.
A Drávavölgyi elektromos tűzhelyén, amelyen a főzés ideális és nom is kerül többe, mint a fa vagy széntüzelés (erre jó a luíztartásl takarék-áram!) egész nap folyik a bemutató. Az érdekessége az, hogy a tűzhelyen előforduló minden edény üvegből van. Cveglábasban fő a leves, üvegser|>c-nyőben sistereg a «snitzli,> üvegkan-csóban forr a teaviz, üvegedényben /ő a tojás, üvegtepsiben sül a tészta, üveg formában pirul a kuglóf. Gusztusos és Ínycsiklandozó, ahogyan látni mindent, amig az étol az üvegedényekben elkészül. A háziasszony számára pedig külön élvezet a tökéletesen tisz. ta, minden fedőemelgetóst feleslegessé USvő főzés, amely sokkal Ízletesebb is azáltal, liogy a főzés közben a gőzök ise el nem illanak, so a főzőedény anyagából semmi mcllékizt magukhoz kötni nem tudnak. A Melczer-üzlot ezekből a legerősebb tűzet is álló üvegedényekből (közönséges szén vagy fatüzelésü tűzhelyen ls használhatók) lerakatot rendezett be. Az üvegedények egyik legjobb előnye az is, hogy a kész ételt nem kell átrakni más edénybe, hanem azonmód, ahogyan a tűzhelyről lekerül, az asztalra tehető és ízléses, modern, szép gusztusos terítéket ad. A fémedónyekhez képest alig vau árkülönbség. (:)
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. ápillls 28
Budapesti Nemzetközi Vásárra 50% vasúti kedvezményre jogosító vásári igazolványok kaphatók a Néptakardhpénztár r. t-nél Nagykanizsán, Csen-gery-ut 4. sz.
Pénteken nyílik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár
Szenzációs látványosságok sorozata várja a látogatókat
Budapestről jelenítik: Onszágos ünnepség keretébein nyílik meg pénteken, április 29-én délben az ezidei Budapesti Nemzetközi Vásár-Érvényben van már a fé)á.ru utazási kedvezmény és így minden vonat zsúfolva fut be a budapesti pá-, lyaudvarokra. Az elszáltáf*>lás fenn akadás nélkül megy, mindeiikit az Igényének megfelelő helyen tud-i nak elhelyezni. Mindenki a legnagyobb gonddal ügyel arra, hogy a vá ár alkalmából senki se drágít-hamson. A féláru utazásra jogosító és egyéb jelentős kedvezményt biztosító vásárigazolványt az ország minden menet jegyi "Ojá\'á.ban 4>ru-sitanak és (ilyet bárki szerezhet magéinak. Fé\'áron Budaj>estre május 9.ig, onnan vissza április 29í-től május 15-ig lehet utazni. | A vásárváros már teljesen fel. épült. Már messziről is látni, hogy merőben más, mint az eddigiek voltak. Valóságos Eiffel-tornyok felhőkarcolók, óriási jmvlHonok nyutnak az ég Yelé a Városliget lombba boruló fái között A közönig a legnagyobb érdeklődésre! talán a különböző látványosságokat)
várja, amdiyek ezidén valóban igMn nagy szenzációkat ígérnek. Különösen a főbejárat mellett lévő tele-jviziós színház és a közelében lévő filmszínház az, amelyik nagy tömegeket fog állandóan vonzani. A vi-legkiválóbb teijavizió-s nejndsqe-réf, a hollandokét mutatják be a televíziós színházban a Nemzeti Szinház művészeinek, a magyarfilmek szeiepíőinek, a kabaré-sztárok ríak, a rádióhallgatók kedvenceinek és a legkiválóbb Izeiníekanoik\'iiaik\' működésével. A fiimszinjiftzfctin a Külkereskedelmi Hivatal immárvi. lághirü magyar filmjei: a magyar vadászat, a gyümölcstermelés^ az állattenyésztés pazar filmjei kerülnek rendre bemutatásra. A Külkereskedelmi Hivatal pavilonján száz ország zás/flóiniak erdeje mutatja, hogy mely országokkal va-« keWk»d|5mi összeköttetésbe^, ebben a pavillonban ismerheti majd meg a közönség a magyar föld ujjabban feltárt kincseit: aranyat, ezüstöt, olajat, sőt még azt is,hí>gy 50 m. magas acél-furó\'oionnyal hof gyan bányásszák Szentacorjánon a földolajat. (.)
Egy elbocsátott munkás kiirtással fenyegette meg a volt nagykanizsai OMTK telepvezető családját
Felkérjükiramfogyasztóinkat, hogy költözködés esetén annak időpontját Sugárul 2. alatti üzlethelyiségünkben az üzleti órák alatt 5 nippal előbb bejelenteni szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos árammérő-szereléseket idejében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elő.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Fololvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Lay°\'" Mária énekel. — 12.30 Hirek. — 1*3.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenokara.
— 14.35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyam-hirek. — 16.15 Vízvári Mariska előadása. 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Szegedi Egyetemi Rnekkar. — 17.30 Markó Árpád előadása. — 18 Müvészest a Nemzeti Szalonból. — 19 Méliészeli időszorü tanácsadó. — 19.15 R. Matolcsay Margit magyar nótákat énekel, kíséri Csorl>a Gyula cigányzenekara. — 20.10 Közvetítés a miskolci Nemzeti Színházból. .Bombaüzlet.. Zenés vígjáték 3 felvonásban, Zhat képben. — Az I. felv. után kb. 21 Hüw. - A II. felv. után kb. 22.20 Hirek. - Az előadás után kb. 23.15 Időjárásjelentós. — 2320 Az operaházi zenekar. — 0.05 Ilirok.
■UDAPEST II.
. 18.30 Angol nyelvoktatás. — 19 Hanglemezek. — 19.30 I)r. Marék Antal előadása. — 20 Hirek. - 20.25 A rádió\'szalonzenekara. — 22.30 Az operaházi zenekar. t
BRCS.
12 Linzi vasutasok ze.iekara. — 13.15 Szórakoztató zene. — 14.15 Vidám zene. — 15.30 Uj lemezek.
18 Cselló. - 19.10 Munka utáni szó-rakozlató est. — 20 Rádiózenekar.
— 21 Színmű. - 22.40 Nép- ós szórakoztató zene.
TÜNEMÉNY
Sonja Henie korcsolyázó-költeményei és a kóréje font jégrevük valóban tünemények. De ©zen tul Sonja egy édes, aranyos kislány is, aki a jégtáncain kivül pazarul siet és bájosan játszik is. A mesebeli herceget, aki a kis koresolya-tanárnőbe beleszeret, Tyrone Power alakítja a női szivekot hódítva. Körítésül plcíykabonyodal-makatiés a diplomáciai élet nagyszerű kifigurázásait kapjuk szívfájdító havas tájakkal ós szívderítő látványos revü-jelenetekkel. A pompás szereplőgárdából még a 3 Betyárból ismert remek női/táncoskomikus ós a tevük 100 kis Sonjája érdemei emiiftést. Az élvezetes filnilvez jó kisérő műsor is járul.
A Zalamegyeiek Badapeiten
aMefropolebanialálkoznak
Rákéoxi ut 58.
Pompás uj kávéháza. János-vitéz sörözője, gyönyörű téllkertjo a főváros látványosaága. Olcsó, kényelmes szobák, előn.v ős penzió-áruk Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-tánc: Virány swlng-orchestra.
MWji ni| nwtr öl ii l ICTMMlí-l.
Németh István la nagykanizsai OfcíTK tele] en \\olt alkainiazá-sbanj majd Zalaegerszegit került vezető-nek. Németh magával vitte Mota-fá/n Ferenc znlabei-tonyői munk^stl is, aki azonban részegeskedni kez. dett s emiatt cl kellett, bocsátani. Később Motafátn á fürésztelepre került, de csakhamar onnét is elto.
Czinkl József alsóraj ki földműves hamis vád bűntettével vá\'\'olva állott a nagykanizíai törvényszék előtt. Czinki ugyanis az egyik zalaszentmihályi asztalosmesternél különböző bu o\'nemüeket rendelt azzal a kikötéssel, hogy ha a hátralékos 62 pengőt meg nem fizetné, akkor jogéban van az asztalosmesternek üt. általa készjietí buíotokat visszaszállítani. Közelgett a fizetés határnapja, aki a>onban fizetni nem tuc\'ott, az Czinki József gazda volt. Az asztalo;mester ismételten felszóli\'otla Czinkit, hogy adja meg a 62 jiengőjét, de hiába, nem tudott a pénzéhez jutni. Ezért a községi biróhoz hivatta Czinkit, aki ott újból n;egigérte, hogy fi etni fog, de a fizetés ismét csak elma-j radt. Ilyen körülmények kö őtt az asztalos utolsó fegyveréhez nyúlt: megállapodásuk értelmében egy na]>on, amikor Czinkinek <r>ak a fe-le ége volt otthon, a megállapodás felmutatja (mellett elvitte CzinkJ lakásáról a buío:okat. Mikor Czinki kérőbb hazaérkezett és látta, hogy lakásából a bu\'o\'daratok hiányoznak, fogla magát és feljelentette az asztalosmestert a csendőrségen. Lopás miatt meg is indult el\'ene az eljárás, amelynek fp\'yamán Czinki
csátotlák iszákossága miatt. Mota-fán erre ,j;io>t zsaioló lowelt irt Némethnek, amelyben megfenyegeti, hogy ha nem veszi vissza a telepne, kiirtja saját családját és végez Némethékkel is. A rendőrség a c-aládir\'ással fenyegetődző munkást letartóztatta és az ügyészségre kísérte. ,
egy elismervényt muta\'ott fel, az asztalosmester aláírásával, mely szerint az fehette Czinkitől a 62 jiengőt. A csendőrség kihallgatta a\', asztalost, aki, mikor felmutatták) előtte az elismervényt, azt hamisnak mondta. Mivel a zalaszentmihályi laszta\'osmester bizonyította is állüását, megfordult a kocka és a megvádolt emberből lett a vádló és a feljelentőből vádlott.
A cvendőrség olyan adatokat produkált, hogy a kir. ügyészség l>erbefogta Czinkit és hamis vád súlyos bűncselekményével birósá^t elé áUitotta. Czinki itt is következein kitartott amellett, hogy ő megfizette tarozását. Noll Józ.ef gim. njáziumi tanár, törvényszéki irásr. szakértő jelentése azonban eldöntötte a vitát, amikor szakéi "tjöi véleménye kétségkívül megállapította, hogy az irás nem származik az asztalosmestertől.
A törvényszék bűnösnek mondotta ki Czinki Józ-sefet hamis vád bűntettében, Czinki ellen korábban körözőlevelet toc-sátpttak ki, mert az első tárgyalás napján nem je\'ent meg, a csendőrség előtfUitotta és
most mint fogoly ál\'ott a bíróság előtt — és egy csztan<dei börtönbüntetést és három évi jogfosztást kapott. i
Al kir. ügyész súlyosbításért fellebbezett. j .
Tűrhetetlen a helyzet a temetőben!
Kaptuk a következő íorokat:
Igen tisztelt Főszerkesztő Ur!
A Zalai Közlöny nyilvánosságához fordulok, mert már kibírhatatlan a helyzet a temetőben. Eddig a •vfrokról a virágokat tépték le vagy vágták ki, most már azt is megteszik a halottrabló vandál kezek, hogy a frissen beültetett vir£< gokat kiássák és ugyf lopják el az elhunytak sirhalmairól. A károsultak fel vannak háló odva, hogy ezen a ténen még mindig nem történt radikális intézkedés. Lehetetlenség, hogy hatóságaink ezt tovább tűrjék, hogy bűnös, gonosz kezek még a holtakat is megrabolják és a sirimra ültetett virágokat kis;edjék, kiássák és ellopják. Valóban morjt nxáp végre gyökeiéi intézkedést köveíel a vánojs adófizető polgársága. AL landó őrszemet a temetőbe: követeljük. , ,
Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeaeknek és aranyérben szenvedőknek reggelenkint éhgyomorra egy-egy pohár terméizetes „Ferenc József- keserűvíz gyakran felbecsülhetetlen szolgála\'ol tesz. — Kérdezze meg oivosát
— Butorkiáiiitáíunkft? tekintse meg minden vétolkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház
- Egy téglát
mindenki adjon a katolikus kultur-liáz alaphoz. Vegyen egy pengős »ora-Jegyetl
Hamis nyugtával akarta igazolni, hogy fizetett, — egy évi börtönre Ítélték
1938. Április 28
EAt.At KÖZLÖNY
Amig \'Oh alsxih
. Oirmol dolgon*. Nyuoodl •Ni.lt Mm zavarj., mlql. maflhőíH r*gg*b* «i Mnka ItMalraaiaa kllrtli.1
Hadsereg-kupa elődöntő mérkőzés Szombathelyen
F. hó 26-án zfljío\'t 1c a .Hadse-rcg.Kupa. elődöntő mérkőzés a szombathelyi vegye-s csapat és a repülő különítmény labdarugó csapata között Szombathelyen. Töblz-szörl meghosszabbítással, háro.t, órás (nagy küzdelem után is 2:2
döntetlen encdnilgmnyu] végződő^! A mérkőzést ma, 27-én megismétlik
(Döntő május 3-án, Kanizsán)
Emiatt a péntekre hiriletctt liatsc-ic^-dönlö mérkőzést május 3-rtn dél. ulAn/Tél 5 órakor tartjiik ino; a kanizsai Zrínyi píttyrtn, (:)
A bajnokság állása
Az I. osztályban való bennmaradás vágya erősen fűti u kiesésit) álló csajokat. Ez a körülmény nem ls egy váratlan eredményt hozott létre a vasárnapi fordulón. A kiesésre álló csapa\'ok két fovontot győztek le s egy döntetlen e.ied. ményt értek el, miáltal nmgéléfa kült ti kiesfcl front, amely vasárnap már megkezdte finisét i Meglei>ő az a győzelem, amelyet a PAC a KRAC és az MSE nzNZT^ ellen aratott, ahol at utolsó helye--zett győzött a 3. ellem. Értékes ]:on-tot hódított el a ZsSE fc a PBTC-tői, de nem vártuk a KTSE győzelmét sem a PVSK felelt. A mo\'.gnl\' ntas vasárnapi forduló u\'án a bajnokság á\'lása a következő:
I. osztAly,
1. DVAC 18 16 1 1 72 24 32
2. PV8K 18 11 _ 7 <11 ÍB 22
8 KT8E 18 9 4 5 .10 42 22
4. NZTE 18 10 2 6 61 57 22
5. KRAC IS 8 5 5 31 37 2t
6. PEAC 18 7 6 5 31 30 20
7. PBTC 18 5 0 7 39 30 16
t. NTK 18 7 1 9 42 43 16
9. &8R 18 4 8 8 29 28 14
10. PAC 18 4 6 9 16 42 13
11. K8E 18 4 2 12 26 65 10
12. MSE 18 2 4 12 26 47 8
II. oszt4ly.
1. MISE 14 9 2 3 44 24 20
2. KRACII 14 8 3 3 32 20 19
8. KT8EII. 13 8 2 3 33 16 18
4. NT8E 13 8 1 4 28 19 17
5. B10K 12 6 4 2 27 21 16
6. NTE II. 13 6 I 6 29 34 13
7. NVTB 14 5 1 8 26 43 11
8. C.TK 13 3 2 8 23 35 t
9. DVOQt IL 16 — — 16 6 35 —
Sportllpp-versenyünk
a vasárnapi fordulóval ismét o\'yan nagyarányú érdeklődést \\áltott kl, hogy a beérkezett szelvények átvizsgálnia hoisszabb i(|öt vesaí igénybe. A tippverseny eredményét igy csak holnapi számunkban tudjuk közölni. ,
Gazdagon hazajött Amerikából,
itthon 80 éves horábon megunta az életét és agyonlőtte magát
Megdöbbentő öngyilko-ság történ a kis somogyi Kántáncsa községben. Németh József kányíncsa( malo\'ttbérlő 80 éves édesapja, Né. meth Ferenc az éjszaka agyő ilőtto magát. Németh Ferenc tokáig élv Amerikában, ahonnét gazda ,on tért haza. Németh egész életében szorgalmas ember \\o!t, de azutibbl időben betegeskedni kezdett és nagyon elkeserítette, ho^y fial helyet-
te dolgoznak. A konyhában aludt, fut és felesége a siobában hallották1 a jaj-kiállást, de miután az amerikás magyar többször kiabált álmában, nem mentek kl megnézni, mi baja. Reggel ic ho\'lan találták ágyában : Flóberttol lőtie szivén magét. Miután kétségtelenül öngyilkosság történt, a temetési engedélyt megadták
mm
A legutóbbi olaszországi lóklvitell kontlagens szállítási eredményei
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara ellenőrzése és irányivá a alatt folyó o\'aszországl \'ócx|)f>rt máolik évi 187 drb. lóról szól<| .111. kontingense líp8. január hó l-lől március hó 31-ig bezfi.\'ólag a kö\\etkező e edményt mutatja:
Megvá-á\'ásra került 187 drb. ló összesen 441 41)0 P értéklea.
A Io;ak közi 179 drb. volt I. osztályú, 251 drb. II. osztályú, Íi4 drb. \\o\'t III. oiztályu.
Az. I. osztályú lozak állagára 1133 P, II. osztályú lo/aké 811 P, a III. osztályú lovaké 602 P. Az ö s e-íieknek átlagá\'a ÍX)6 P |
A lovak közül 3 éves 260 drb, I éves 177 drb., Idősebb 60 drb. i Baranyából \\olt 311 drb., So. mogyból 91 drb., Tolnából 32 dt*b., Zalából 20 drb., herélt \\o\'> 123 drb., 86.9 százalék, kanén 61 drb., 13.1 százalék. I I
Kisgazdaságból származóit 187 drb. A legmagasabb vélel vo\'t 1660 P, a legalac o tyabb 160 P Az árak űz év eleje óta kevés ingac\'O\'-ással ugyana on a nivón mozog\'ak. A ntá o lik év július ljg terjedóuíol-só évnegyedéne jelenleg nem regi. pikézünk szabadon kontingenssel, tekintettel arra, hogy az évi koitin. gens legnag30")b réh/e már kihasználódott. Lépé\'eket tetüfik ann.ik éruekében, hogy a május hó 7-én és 8-án rendezendő kapo-vári lót ex| O\'t á on megfelelő kontin, gwvs bizto .it-s,i az elsöeudö rvhéz to/ak o\'a.zországi értékesítését, ugy szintén annak érdekében Is, hojy a megállapított 1600 drb.-Oi évi kc4t tingen-s keretén felül meg 200 drb hidegvérű ló kivitelét engedélyezze az ola z kormány.
Szerkesztői üzenet
Tisztelt névtelen lovéliró! Azt irju ön: "Követeljük, hogy a legközelebbi számban be m legyen.. (T. i az orvosnak az esete, amellyel napo"k óta tele van a város.)
Legyen nyugodt ke.lvcs ismeretlen | A Zalai Közlöny tudja és végzi a dolgát. I)e — mint a minapi .valuta-sibo lássál kapcsolatban már mentük — mi sc.iki parancsára sem Imi, sem hallgatni ne.n vagyunk hajlandók. Velünk sze.nben követelni valója csak ke lő iek van: — a becsületes lclktys-mc.elnck és a sajtótörvó ívnek.
Ne köve\'.clő Izzék tehát, tisdel névtelen, mert ezzel célt úgysem ér. Meg felesleges az izgalom azért is, mert hogy eddig ncni irtuk meg az esetet, az nem rajtunk mult. Az egé: ügy máig non volt abban az állapot, ban, hogy róla hivatalos felvilágosítást kaphattunk volna. Az ön információi alapján, vagy ulon-utfélei szerzett hallomásokból pelig egy ilyen ügyet mi, akik mindé i szavunkért súlyos felelősséget hordozunk, mog nem Írhatunk. Természetesen elhal gatni sc.n-mi. szándékunk nen volt és nincs. A hivatalos eljárást sürgetni azonban nen áll módunkban. Ott ls mindenki tudja és végzi a kötelességét.
Ha önnek, tisztelt levélíró, fogyatékosabb a türelme, mint azoké, akik ezzel az üggyel hivatalból foglakoznak, ugy van e.^y ajánlatunk. írja meg ön a tudósítást, ugy. ahogyan hallomásból, szóbeszédLől tudja irja alá, adjon nekünk egy nyilatkozatot, liogy mindea erkölcsi és anyagi felelősséget vállal é.;le, az anyagi felelősséget illc-lő\'e^ adjon megfelelő garanciát és ml az ön tudósítását a hivatalos adatok bevárása nélkül közreadjuk.
Várjuk léhát a kéziratot!
Ha ajánlatunk nen felei meg, *k-kor j,e lig önnek kell várnia (az ügy jelenlegi helyzetében ugy látszik: már csak egy napot),-amig az ügy a nyilvánosság számára érett állapotban a Zalai Közlónybe.i is megjelenhctik.
Meg kell még jegyeznünk: — nem hisszük, hogy a felajánlott megoldást ön, tisztelt névtelen, olfogadná. On csak tőlünk .követel falnakugró bátorságot, de önmagának még ahhoz se ,ii volt bátorsága, hogy hozzánk intézett levelét aláirja. No haragudjék tehát, ha mi sem ugrunk a falnak az ön «utasítására,, hanem megyünk a magunk tőrvényszabta, egyenes utján, amelyen sohasem fogimk elbújni a felelőtlenség kélesértékü pajzsa mögé.
FlflT-automobllok
Topolino 500, Balilla 1100, Balilla 1500
körzatképviaelate éa bemutató kocái i
Scblesinger Gynla vaskereskedőnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. Telefon 289.

— (Hivatalátadás ■ rendörségen)
Ma érkezett Nagykanizsára bikkfulvl Kovács Pál rendőrfőtanácsos, a kapitányság uj vezetője, hogy átvegye hivatalát. A hivatal átadása folyik.
— (A Missziósház)
sze. etettel értesíti tagjait, hogy 29-én, pénteken reggel 7 órától egész napos Szentséglmádás lesz a Missziósház kápolnájában. Szeretettel várja az Oltáriszentség tisztelőit a főnöknő.
A Ke.ény Já»M lrr«Unt« *S jéMkeay AsxUltárMuif i Rllí-Kabylok) rendes havi összejövetele Szever Józie! (Régi Ipartestület-vendéglőjében Apr. 30-án 7-kor.
— (Az ezredzászló selyemszalagja)
A \'volt kolozsvári 21. honvéd gyalog ezred Bajtársi Köre Budapesten tartotta az Országos Tiszti Kaszinóban dLszközgyülé é1- vitéz Kubay Lajos el-nőkle\'.e alatt. A díszközgyűlés egyik kie.nelkedő pontja az a jelenet volt, amikor dr. Tholway Zsigmond posta-, hivatali igazgató, emléklapos szárados a dlszközgyülósr.e\'i illetve a hadtörténelmi múzeumnak felajánlotta az et« red zászlajának azt a harcteret járt selyem szalagját, mellyel az ezred liáboruba indulásakor a kolizsváji poslatisztviselőnők a zászljt földíszítették. Dr. Tholway ezt a szaligot az összeomlás után a harcterekről hazamentette és idáig magánál őrizte. Meghatott fbeszéd kíséretében nyújtotta át dr. Tliolway az ezred egykori parancsnokának a szalagot, annak a íe.nényének adva kifejezést, hogy az ezred zászlaja, sok harcteret járt, vihartói,ett, de annál értékesebb szalujával együtt rövidesen újra ott l)l>og a magyar fiuk előtt az el.-satoU te-rüle\'eken, ahonnan a magyar foltá. madás hajnala de.eng felénk. Az ajándékot dr. Tholway állandó ünnepléso közepette egyrészt az ezred, másrészt a had történelmi múzeum nevébep vitéz Kubay és Körme.idy Géza köszönték meg.
— (Orvosi hlr)
Dr. Kaali Nagy Gizella április 28-tóL tanulmányútra utazik. Ezalatt rendelései szünetelnek.
— (Szombaton lesz az Irodalmi Kör Ölése)
A Zrinvi Irodalmi és Művészeti Kör szerdára hirdetett választmányi ülését közbejött akadály miatt szombatra halasztották. (:)
— (Halálozás)
Egy régi kanizsai család Buzsákon levő tagja, \'j/lpainmer Vil na költözött e\\ folyó hö 27-én az élők sorából. 80 éves volt. A rokonság a megboldogultat Kanizsára hozatja s a rórn. kath. temetőben levő családi sírboltban helyezi örök nyugalomra. A temetés csütörtökön vagy pénteken délután fél 5 órakor i«sz. Az elhunytban Tóth János folyammérnókségl ÍŐ • mérnök nagynénjét gyászolja. (:)
— Bútorokban a Kop»teln-eég YeietJ Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvwft Jaa-tésl feltételek mellett
— Jó Imi sietni.
mert szétkapkodjak az egypengőa egyházközségi kultúrház-sorsjegyeket
a
ZALAI KÖZLÖNY
— (A 1000-lk OMKE)
Negyven oldalon jelent meg az OMKE ezredik száma. Negyven oldalon hirdeti a magyar kereskedelem utolsó, 22 esztendejének viharáilóságát, a kereskedelem nagy problémáit ős azoknak érdemeit, akik ezek megoldásán a kcicskcdelem életerejében bizva évtizedeken át fáradoztak. Gondterhes időkben jelent meg az OMKE ezredik száma, de talán éppen azért jókor, mert erőt önt a csüggedőkbe. A gazdag tartalmú számban a közgazdasági és kereskedelmi élet jeles loUforgatói és hivatott szakértői irtak cikkeket.
— Ha fogainak xomincát
kímélni akarja, ugy, hogy fogai mégis fénye.en fehérek maradjanak, csakis Odol fogpépet használjon. Az Odol fogpép a legfinnomabb anyagokból készül, tehát nem sé ti fogainak zománcát és mégis biztos sikerrel tisztítja fogait.

LE€JU/ABR?
fii ZSIDÓJAVASLAT vitáját a bl-íottság ma délután valószínűleg befejezi és igy legközelebb már a Ház
elé kerül. i í

A PÉNZÜGYI bi;ott>ág a költség vetés tárgyalása során ma az iparügyi és kereskedelmi tárca költségvetését tárgyala le.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uólg 60 MIIÉr. mlnd.n további ti6
"líl* I (illír!
SaakAnan-lt kereaek május l-re. — Jelenreífc, 29 in (pínttk) eatlg. Ungfr. Horthy MIHÓe-ut 19. 1176
Auguaztua 1 re küazobái komfortot lakéit karaaak. Ali, Utókat kiadóba. •
TaaulAla Anyókát lelveta .Modern divatszalon" Telekt-ut 19. n *
CaaoaamimArlao kölctönzit Sz.bó Antal spor (Üzletében. 1176
390 ea motarkarAkpAr 2 k.rAk-
pAr eladó. Király utca 17. •
Gyermek kabátok minden nagyságban, olcsó árakon
SchÜtZ-nfl.
CalllArok ifikkel eladók. Febir gtr-derobazekrinyt megvételre keretek. Vágó IlllUeerlir. 1184
Bejárt) takarltóaSt felvettek. Sugárul 41/1. (Kit emeletei ház kaiítlt.) 1185
A Zalai KSilOoy Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem « vasárnapi mérkőzések
l kővetkező eredményeket hozzák:
NZTE-PEAC . PBTC-NTÉ . DVAC -KRAC . PVSK-ZaSE . KSE-MSE KTSE-PAC .
...r... (...!„.) ...t... (...:...)
-:... (..i.„) ......(...: .)
VAaArosA aátor, ponyva nélkül el-adé. Vlda kal.pUzlet \'
KAta.akAa lakás konyhával a város központjában, eietlrg egyik izoba bútorozva, málui 15-től tug. 1 lg 2l/i hónipri Osazeien 50 pengőért kiadó. Ugyanott egy keményfa ágy, fjjell azekriny, hármas izekrény és iróaaztal nagyon olcsón eladó bővebbet Ezctlilor Harlinyahlz. 1186
Mindenes beJArónA azonnalra felvétetik. Saéchenyl-tér 4 1177
KiaAA májul l-re kényelmesen berendezett lipcaőházl kittől)bejáratú bútorozott izoba fürdőszoba használattal. Ctengeryut 27/s. Vadas. •
József tőherceg-ut 38. számit házban naayaaokAa, konyhás likát azonml kiadó. •
HAromaaobAa komfotfot lakást keretek belvárotban aaguaataa l-Ara. Havas, Deák-tér 15. 1187
BaJArAnSt felveszek Bajta-u. 2 sz.\'
Mindennap! levelesésből öaizegyUjtölt kAlyaaat, régi vagy uj tömegeket, magyar! éa ktlllőldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvilelre keresek. — Barbartti Lajot, a Zalai Köalöny I tzer-keazlője Érdeklődni lehet lelefon 78. tt. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
Kiadja a laplulajdonoa Közgazdasági Részvénytáraaiág Nagykanizsán. Felelői kiadó: Zalai Károly, interurbán lelefon: Nagykanizsa 78. szám
Szőlőben gyümölcsfáknál kertivetemény éknél rózsafáknál pázsitnál
csodát müvet a
1 kg. Péll-Só kell: 20 Bzőlölókéltez 30 rózsafához 35 m* kcrll-veteményhez 20 m1 pázsithoz stb.
(Nemcsak zsákszántra, hanem már 1 kg. Is kaphaló):
orszAg József
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér
Telefon: 130.
10.
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 6.ZO NŐI bőrkesztyű P 4.90 NŐI cérnakesztyű P -.98 NŐI selyemharisnyák
már 1. - P-től Női divatkalapok
már 4.50 P-től
Ezenkívül az összes firfl- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Divatház
Horthy Mlklós-nt 1.
ÖTtÜ^tTÍ \'
-vu^
hogy üzletéi és diucikkeit eladásra kínálja. De

eljut és a hirdetései utján naponta ajánlja az ön üzletét 30.000 embernekI
Mia Shellgáz?
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz oltl-.onába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztarlási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hót ad A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá hatja
otthonában, süthet, főzhet és vasalhnt A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut B.
1938. április 28.
Nigykinizsa megyei város polgármesteré öl.
10052/1938.
Tárgy : Kivitelre szánt kancák bejelentése.
Hirdetmény.
A 40913/1938. 111. A. sz. F. M. rendelet alapján felhívom a gazdákat, hogy saját érdekükben sürgősen jelentsék be a nagykanizsai mén-lelepparuncsnokságnak a külföldi eladásra szánt kancikat, hogy azok a méntelepparancsnokság ál\'al felülvizsgálhatók legyenek, mert kancák csak külön földmlv. mlnlszlerl engedéllyel szállíthatók kl az országból.
jutalomra (prémium) ceak az tarthat számot, aki kancáját külföldi eladásra felajánl,a.
Nagykanizsa, 1938. április 22. ,,„ Polgármester.
8951/1938.
Hirdetmény.
Közbitré teszem, hogy a budapesti közkórháiak folyó évi április 20-val kezdódőleg és Junius hó 5-vel bezárólag csak sz élelveszélyes, su\'yoi és sllrköa kórházi ápolási igénylő beleg-ség mlatl felvételre beutalt, illetve utiisllolt helegekel vehelnek fel, a halasztható és huzamosabb kórházi ápolást Igénylő eselekben a betegeket •»há! nem vehellk fel, hanem későből időpontra kell felvételüket elhalasz-tamok.
Ennélfogva a törvényhatóság lakos-sága a saját érdekében tartózkodjék a |elzelt Idő tartama alatt a budapesti közkóiházakba való felvitelét olyan megbetegedésekkel szorgalmazni, a me\'yeknek kórházi keielés életveszélyes, illetve az egészség helyreállításának veszélyeztetése nélkül későbbi Időpontra halaszlhaló. Éppen igy tartózkodjanak a törvényhatóság területén mü\'iödö halóságok és hivatalok, betegBégi blz\'oiltó Tniéze ek (pénztárak, társpénztárak), alapok és egyesületek üb., Illetve ezek halósági, hivatalos és alkalmazóit orvosai, valamint magánorvosok is attól, bogy gondozásukra, ll\'etve egészségügyi ellátásukra tizolt, valamint a hozzájuk forduló betegeket — eltekintve az életveszélyes, su\'yos és halaszl-halallan cselektől — a budapesti kttzkó házakba a jelzeit időtartam alatt teendő felvételre bcutal|ák vagy arra nekik |avas!atot tegyenek, illetve azt nekik tanácsolják.
Akik ezzel ellentélesen járnak el, azok eseüeg maguknak, Illetve betegeiknek felesleges köllségeket és fáradt iágot okoznak, mert a kongresszus tartama alalt az azon résztvevők Is ctak életveszélyes, sürgős és halaszthatatlan eletekben nyernek a budapesti közkórházakban felvételt.
Ajánlatos azonban az, hogy a kongresszus mindazon résztvevői, akik valamely betegnégi biztosító in-tézetnek(pénztárnak, lárspénztárnak), alapnak, egyesületnek ctb. tagjai vagy, Igényjogosult családlag|al, számolva az eshetőséggel, hogy a kongresz-izus tartama alalt váratlanul is sürgős és halaszthatatlan kórházi ápolásra lehet szükségük, munkaadói Igazolvánnyal, tagsági könyvvel vagy igazolvánnyal sto. lássák el magu-ka\', abból a célból, hegy a halaszthatatlanul sürgős kórházi felvételük mind gyorsabban történhessék meg.
Budapest, 1938. áprIHs 29.
Polgármester.
Nyomatait a keHajéMO. KiavK*. á(i IléuvtorUeaMéí! ktojri>r<»uUJti> NWluu«áu. l-alclős (UMvcmUS ^„i Kiwly.
18 Évfolyam 95 szám.
Nagykanizsa, 1938. április \'29 péntek
Ara 12 flll.
POLITIKAI NAPILAP
SutthaMttt *t kiMlóhi.aUl: FM 5. uám. MefJdMÍ mlivjra httkOuup ctílutAu.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Egyszer s mindenkorra
Irta: dr Moxey Lajos orsz. gytll. képv.
A ttemaet és ia polgár, az; állani) és az állarti polgár között az állam) főcéljait Illetőleg alapvető kérdésekben lényeges eltérések nem ine-rülhctttsk fel. Aho\' az állam főcélja és az állam [.oigái ok •magáncéljai között szakadékok jelentkeznek, ott a társadalom konstrukciójában rejlenek hibák és fogyatékosságok. Ez előáll olyan társadalomban, fl melyben a haladás tempója nincs olyan mérvű, mint a társadalom, ban rejlő dinamikus erőknek ritmusa és intenzitása, másrészt előállhat nagy civilizációknál, ahol a társadalomban felgyülemlett erőknek előretörése olyan nagy, hogy a gyengék — az anyagi !aj, értelmi; leg és erkölcsileg gyengék — a nagy lé|)tékben előnetöitf civllizáL cióval tiein tudnak lépést, vei"senyt tartani, elmaradnak és kialakul az elégületkmeknek hadserege.
Mind a két történelmiszimptoma" a végletek szimplömlája, a végletek rendszere és mint mindem végletekvo borion de/, kedett Intézmény, amelynek nincs n.egcaz autózni atikus önfékje, önmagában holdja a pusztulásnak ismérveit. Az elmaradottak sei legét — le^yefti az a fejlődés, az a kuliura bármilyen magasfoku — minden szélsőségek, ró hajló Irányzat megnyeri magának. Ezt látjuk u nagy francia forradalomban, ezt tótjuk a háború utáni európai töfl|\'énfelembicji ésj mindenütt, ahol az államot a szerves élet szemi ontjából tesszük vizs-gálát tárgyává. Az e!égü\'et!en.\'kr.ek e tömege ugyanúgy kis;olgálta Dantont, mint Robespieriet, Napo-leont, nálunk a lánchídi csata hőseit és Kun Bélát. A fejlődés történyel, ahol emberek laknak — fajokra, nemzetiségekre ós vallások "a való tekintet nélkül — univerzális törvények. Az általános választójog, az európai fejlődés töiténetérjck bizonysága szerint, mindenütt katasztrófákat idézett elő. A fejlődés hulláimonaia kirajzolható a történelmi tények egymásra hutása által. Kiterjedt néprétegeknek választó jogosultsággá\' való felruházása tdhót minden tekintetben infn^ den kormányzatot meggondolásra fooll, hogy késztessen. Meg kell íe. hát nálunk is szabni azt a határt, — azokat a korlátoklat és feltételeket — amelyekig el \'ehet jutni a jogoi-sultságok megadálsa tekintetében, egyrészt az állami cé\'ok egyetemes szolgá\'ata szempontjából, merészt &a legalsó határt az egyéni igények, a társadalom megnyugtatása tekintetében.
Tisza István egyik fejtegetésében azt mondja, hogy a választójog mérlegelése szempontjából nem a választójogi fikciók az irányadók; minden választójognak ekőiorban «\'iz illető állam gazdasági, kulturális és történelmi talajából kell kinőnie, hogy megrázkódtatásokat nd idézzen elő; senki sem igényelhet
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 filli Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon; 78. i
Dr. Berger Géza Sugár-uti orvost 20.000 pengős villanyáram-lopás gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra
Havi 10 pengős villanyszámlákat fizettek Bergerók a lakás ós orvosi rendelő után — A rendőrség bravúros nyomozásának eredmónyóvel szemben dr. Berger mindent tagad — A detektív mint „páciens\'* a gyanúba fogott rendelőben
Egész Nagykanizsát na[ ok óta izgalomban tartja egy nagyzabá-su áramlopás ügye. A rendőrség bűnügyi osztálya napok óta nyomoz és a nyomozás tr.ost jutott el oJáig, hoj/y annak eredményéről a nyilvárosíágot is tájékoztatni lehet.
Egy gyanús „vidék"
A Drávavölgyi Yillanylárains/ol-gáltató RT. nagykanizsai telepének főmérnöke, Ghyczy Pál ellenőrzései alkalmával hosszabb idő óta tapasztalta, hogy a valóságos és az órák által kimula ott áramfogyasztás között különbség van. Ez csak ugy lehetséges, ha valahol lopják a villanyáramot. Hosszabb Időbe telt, amig sikerült mcgállapitaini, hogy az áramlopás a Sugár ut, Rozgonyi, illetve Hunyadi utcai áramköifoen történik. Most már eak azt kellett! kikutatni, hogy ezen a környéken ki károsítja meg a vállalatot. A megfigyelés nem vezetett azonnali eredményre.
Az első nyom
A dologról tudlak a vá\'la!at belső embeiei is, akik közül két áramIeolvavó je\'ontke>ett az irodában és elmondták, hogy valami gyanús jelett-iéget tapasztaltak. Valahányszor ugyanis dr. Berger Géza orvos Sugár uti lakására mentek, hogy leolvassák az óráról az elfogyasztott villanyáram mennyisé, gét, dr. Berger rendszxM-int azzal a kijelentésből, hogy betege van nem ér rá, nem engedte be a leolvasókat az órához, hanem vagy elküldte őket, vagy ő maga mond la
be nekik az óra adatait. A leolva. sóknak ez a jelentése valóban gyanúsnak tünt fel és Ghyczy Pál főmérnök ulaKjl$r-áH:i «> B<>rger-há>J többi lakásaiban megfigyelték a villanyórákat. A s omszédos^háíuk egyes lakásaiban is a legnagyobb titokban végrehajtották a megfigyelést. Megállapítást nyert, hogy minden lakásban teljesen egyezik
órán kimuta\'ott és a fogyasztod áram-mennyiség. Kiderült azonban az is, hogy dr. Berger Géza villany órája mLndig minimális fogyasztást muta ott. Miután alapos volt a gyanú, hogy dr. Bergernél valami történhetik, a DrávavöJgyi jckntést lett a rendői*égnek, ahol dr. Gán-lay Béla fogafmazó vette kezébe az ügy kibogozását.
„Beteg" detektív az orvosi rendelőben
A rendöi"ség ugyancsak áram. mérőkkel dolgozott és megállapi-totta, hogy valóban fennforog az áramlopás ténye. Most már tehát c^ak a tettes kézrekerjtése \\olt hátra. Az egyik fiatal, ambiciózus detektív, Beke Feienc egy najon megjelent dr. Berger Géza Sugár uti rendelőjében. Az orvos nem ismerte Bekét és megvizsgálta, mert reumatikus fájdalmakról panaszkodott. A vizsgálat után vilanymasz-százs következett. Beke levetkőzött derékig meztelenre és az orvos utasítására lefeküdt a díványra. Dr. Berger bckapc\'olta a készüléket, mi közben a detoktiv-paciens minden idegszálával figyelt, hogy megália. pit^a, vájjon dr. Berger követ-e el visszaélést és ha igen : hogyan ?
Váratlan vendégek
Javában villanyosa dr. Berger a makkegészséges »belegét«, amikor kopogás hallatszott a rendelő ajtaján és megjelent (előzetes megbeszélés alapján) Ghyczy főmérnök, két szerelő és egy másik de. fektiv. Dr. Berger egy pillanatra elsápadt, de a másik pillanatban már
villámgyors mozdu\'attal kikapcsolta készülékét és bedobta azt ir6-f asztalának fiókjába, amit a lesöté-titett siobába lépők közül nem láthatott senki, csak a »beteg« árgusszeme-
Az orvos udvariasan, de nem minden izgalom nélkül érdeklődött a váratlan vendégek láto^atá\'i\\najc célja félő\'. Ghyczy főmérnök néhány szóval meg is mondta, hogy az a gyanú, hogy itt áramlopás történik, mert megfigyelték és megállapították, hogy mialatt a »betpgé,l« most villannyal kezelte, a villanyóra nem működött. Dr. Berger tiltakozott a feltevés el\'en és mialatt a detektív és Ghyczy körülnéztekí a rendelőben és keresték az áram-lopó készüléket, a »belcg ember* ugy, ahogy volt, félig meztelenül bemutatkozott dr. Berger orvainak : , ■
— Beke Ferwio államrendőrség! detektív vagyok.
A következő pillanatom a detektív ott termett az orvos Íróasztala mellett, kirántotta a fiókot, amely* ben ott volt a mindeddig hiába ke-
az állammal szemben magának olyan jogokat, amelyeknek ellátására képtelen, mert különben csak rontaná a saját egyéni, a társadalom és az államfenntartás érdekeit és feltételeit.
Yoltaképi>esn a szó szor<s érte1-mében általános választójog sehol sincs. Minden választójogi rendszer korlátokat álHt fel a kor, a nem, a családi áUapo*, a foglalkozás, a műveltség, a vagyoni cenzus tekintetében. A magyar választójog mikénti meghatározásánál nekünk is szigorúan erre az álláspontra kel. lett helyezkednünk, ponosan levonva azokat a konzekvenciákat, amelyeket az utóbbi évek története elvben a tekintetben szolgáltat és pzfl
a kérdést egyesegyedül a nemzet egyetemes, nagy szempontjai érdekében kell megoldanunk. Ebből a szemiontból az egész javaslatot amelyet a képviselőház már el Vigadott és a felsőház most vesz tárgyalás alá — sikeresr.ek, egyensu-lyozottnak, fejlődőképesnek és a társadalmi o;ztályok egyenértékű elvére helyezkdve, általánosnak kell tekintenünk. Eddig minden választójog - ezt igazija a vá\'a;zlójog története — minden ors/ágban központi kérdése volt a politikai életnek és minthogy a választójog nz a jogintézmény, amely úgyszólván az állami élet minden rétegéb-, minden atomjába bekapcsolódott, minden államilag szervezett társa-
dalom szempontjából ez volt mindig a leglrritálóbb ^ázgóc
A mi kormányunknak e törvényjavaslatban és e javaslat á\'taj nagy, /örténelmi időkben aoU bátorsága a titkosság elvét az egész vonalon megvalósítani és a kérdést ezáltal alapvető szempontból egyszer sí miJndenköira miegoldani. Ezzel af ténnyel a választójog kérdése, a választójog nagy elvi küzde\'mcegy-szer s mindenkorra megszűntnek tekinthető. Ami ezután jön, az az általáros gazdasági, kultufrUis és értelmi haladás következtében már csak t/zed- és huszadrangú probléma lesz, olyan probléma, amely a nemzet egyetemes fejlődését többé zavarni "cm fogja.
ÍALAI ICÖZkONV
1038. április 29
resett árjamleveztő készülék, rövi: den: — az áramlopó.
Kétségbeesett kísérlet
A kis szerkezet nagyon elmésen volt szerkesztve és csak hozzáértő intelligens ember munkája le. hetett. Dr. Berger a tárgyi bi/onyi-ték láttán előbb alig tudott szólni, majd könyörgőrc fogta a dolgot* németül odaszólt a detektivnek :
Minden áldozatra hajlandó vagyok ! Ne tegyen engem tönkre !
A detektív azonban hidegen felszólította : ,
— Orvos ur, ezek után felszólítom, fogja a kabátját és kövessen a rendőrségre !
Néhány pere múlva Beke doteki tlv dr. Bergert előállította a ixind-örkapltápysjágra ós dr. GántayBéla fogalmazó azonnal megkezdte kL hallgatását.
20.000 pengő a Drávavölgyi kára
A szakértők megállapították, hogv a villanyórába vezeiö vezeték el volt vágva, c<y dróttal meghosszabbítva és a tettes ehhez kapcsolta a valí-szimVeg salát maga által készített •elosztót\' oly módon, liogy az áram az órán nem ment keresztül. A ház. kutatás során a detektív a konyliában megtalálta a fás ládában a még meleg viUanyrezsót ós két fűtőtestet, ami mind umellett bizonyit, hogy Berge-réknél nem takarékoskodtak az áramfogyasztással.
A Drávavölgyi megállapítása szerint Bcrgerék havi kimutatott áramfogyasztása minimális volt, mindössze 10 pengő körüli összeget szoktak fizetni. Ezzel SíCmben az orvos rendelője és lakása uz utol .ó két hónapban — a Drávavölgyi szerint — kb. 2000 pOagő értékű villanyáramot fogyasztott." Most állítják össze a részletes kimutatást arról, mennyi az anyagi kár az áram. elvonás következtében. A Drávavőlgyl Rt. jogi képviselője utján eddig 20.000 pengő kárigényt jelentett be.
Dr. Berger tagad
I)r. Gáutay fogalmazó több Ízben klliaUgatta dr. Bergert, aki azonban tagadja, liogy bármi szabálytalanságot vagy áramlopást követett volna el. Azzal védekezik, liogy méj a Trans-danubia sze.-elle fel rendelőjében és lakásában a vezetéket ói ő nem tudott arról, liogy az áram kikerüli az órát. I)r. Berger, akit kihallgatása után elengedtek a rendőrségről, bejelentetto védőügyvédjét is.
Egy revolver
Egy másik alkalommal, amikor Beke detektív ismét hivatalból eljárt dr. Bergernél, egy revolvert látott az éjjeliszekrényén, amely tóltvo volt. Beke, mielőtt az orvos a browningot ellehette volna, rátette kezét a revolverre és bevitte a kapitányságra., ahol most a lefoglalt «áramelosztó >-val együtt ott fekszik Gántay fogalmazó asztalán.
Sz*rdán délben dr. Gántay újból kihallgatta a következetesen tagadó orvost. A Dfávavölgyl, mint értesül ink, a kár nagyságára való tekintettel bűnügyi zárlat elrendelését fogja kérni.
Az eset kinos íeltünést keltett az egész városban. A rendőrség még folytatja tovább a nyomozást.
Túlságosan vérmes embereknél, kiváitkép akiknél az igen nagy nedvdusság mindenféle kellem3lleu tünete, mint gyors elfáradás, elbá-gyadás, a teltség érzete, gyakran jelentkezik, kitűnő hatással szokott járni, ha néhány hétig naponta reggel, éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc Jóiaef" keserUviiet isznak. Kérdezze meg orvosát.
Eltörött az autókormány a Nemzeti Front szervező körútján, egy súlyos, több könnyebb sebesült
Súlyos autószou renc-sétlenség tör tént a .somogyi Szentbalázs közJ ség közelében. Salló Jápos, a Nemzeti Front ve. zée, dr. Szabó László szervcM titkár és vitéz Vágó Pál műszaki tanácsos magánautón rendes sebesJ séggel haladtak az országúton, amikor a szentbalázsi éles kanyarban
az autó kormány kereke eltörött é« az autó utasaival együtt az ut menti árokba fordult. <
Legsúlyosabban SaUó János sérült meg ko;>onyáján ós homlokán, a többk\'k könnyebb sérülésekkel úszták meg az aránylag szerencsés kimenetelű balé-etet. A sérülteiket a ka| 0<vári kórházban vették ápolás alá.
Rosszal ment a szentgyörgyvölgyl szeszfőzde, felgyújtották
A nyolc vádlott ögyét most tárgyalja a törvényszék
Még az elmúlt évben történj hogy egy éjszaka kigyulladt Szent, györgyvölgy köz*ég szeszfőzdéje A tüzet sikerült eloltani és a nyomó ái során megállapították, hogy gyuj!o$\\tást Körténk A SzeszfőzdJe helyiségében kanóccal teU ládftt találtak. i
A csendőri nyomozás alapján a törvényszék jK-rbefogta a szesz, ifózdii nyolc tulajdonosát*: Véghy, Elek, K6sa Sándor, Szluha Károly, Berke Károly, Bankó Kálmán. SzaL
lár Sándor, Horváth József és Szabó Ferenc r> zentgyörgy völgyi lakosokat. A nyolc gyújtogató ügyét most tárgyalja az egerszegi törvényszék.
Elmondották a vádlottak, hogy a rosszul menő üzemtől akartak szaj badulni, azért határozták el a fet-gyujiást, az épület-üzonban nem a megbeszélt napon gyulladt ki. /
A tanuk ó< a tüzrendészeti szak-értök kihallgatására dé\'után kerül" for. , , ( |
Miért halasztotta el a döntést a pécsi közgyűlés a színházbérlet ügyében?
Nyolc dunántúli város érdeklődj se kiséri azt a harpot, amely a pé^ esi színház bérlete körül imi^ftr hetek óta folyik. Mert, mint értesül lünk, a pályázatból valóságos enw bervadászat lett. Pécsett a i)letyka ós rágalomhadjárat olyan erővei dul, amine még alig volt példa. > Mint Pécsről értesülünk, elsősor-, ban Tolnay Andort akarják erkölcsileg lehetetlenné tenni és ezért a legvadabb vádakgt terjesztik róla napok óta Pécseit. Nem kímélik az
ember vadász hinek a másik esélyeS (pályázót, Fodor Oszkárt sem, aki ellen ■ , «
az egyetemisták tüntetéseket Is szerveztek.
A i>éosi közgyűlés lefolyásáról érkező jelenté-ek szerint a főispán, alispán és a polgármester minden képpen dönteni akartak a színház, bérlet ügyében, de ekkor híre ter. jedt, hogy az egyetemisták a karzaton nagy tüntetésre készülnek
Vizvezetékszerelést
garancia mellett készít -
MENDLOVITS
Tolnay és Fodor ellen, ait hlrcsz. telve, hogy
mindketten zsidók I A bizottság ezűtán levette napi., rendről a kérdést. t l ( j Ez izgalmas negyedórák alatt Fodor O-szkár a charlott)enburgianyaj könyvi hivatal ós plébánia irataival igavjolta, hogy már 1920-ban Beit linben áttért, felesége ^Harpz^s Irén ereiben pedig tiszta árja vér folyik, aminek bizonyítására hálom .kereszt levelet csatolt. Harczos Irén ugyanis debreceni református családból származik. [ , , ,
Tolnay ugyancsak okiratokkal igazolta katoükussájgát és kénytelen volt Ka\'ocsán lévő apáca-nővérének iratait és fénykéjxSt is becsatolni. Tolnay házasságát is rendelte mar1, némi vagyonjogi akadályokig azonban a bizottság további iraiok beszerzését láftta pzuikségjesmek) mindkét részen. Így a döntés — értesülésünk szerint - csak 8—10 nap múlva kerül újból a közgyűlés elé.
Az egyetemi ifjúság közben közölte a j>oIgármieslerie , hogy Tolnay mellett foglalt áll&rt.
Tolnay győzelme csaknem százszázalékosan biztosra vehető. Adö» tést mindenesetre kíváncsian várja Kanizsa közönsége is, hiszen ez psat ben a kanizsai satfnház körül is nagy változások lesznek.
Május 2: Kodály-est!
A Zrínyi Irodafral Művészeti Kör annyi dicsőséget saerzjetti aranyérmes Vegyeska-ra ezúttal itthon mutatja be tudáPát. Májue 2-ján a Városi Színházban KJodáfy estet rendez, amelyen a mai magyar kórusirodalom le^zebb és legművészibb termékeit mutatja 1* Nagykanizsa közönségének. Az est bevétele az idei dalosversenyen való réfizvélelt teszi miajd lehetővé, ahol előreláthatólag ujabb dicsőséget fog s ne nézni e kitűnő Vegyeskar
Nagykanizsának. ( (:)

Jegyek elővételben már- kapl»tók Mayr-könyvkereskedésben 2 pengő\'ől 00 fillérig terjedő árakon.
tóé
Esői
Prognózis: Mérsékelt déli •zél, vtltozó felhőzet (Slog nyugaton eső éi zivatar. A hflmér-•éklet nem változik lényegesen.
A Metooroloiflal Intézet nagykanlzaal EnetttlRyelfiéltoméaa Jelenti t
Héinéraékiet tegnap aate 9 érakor : + 98, ma regjei -(- 9\'2, délben + 15\'4. fcapadék: 00 1.
1938 dpHIlt 29
ZALAI KÖZLÖNY
mALJAB forognuMfairfi
Az első rémhírek a osászárvárosban
Döbbenetes jajkiáltást fejeznek ki a szavak,\'amelyekkel Vetsera Heléna bárónő bevezeti a mayerlingi tragédia utáni eseményeket:
«Az utójóték, amelyet a mayerlingi kastély t--agéliája után rószbe.i hivatott, részben hívatlan kezek rendeztek meg, a legfájdalmasabb oslorcsapáso. kat mérte a bárónő szivére. Ebben a sötét éjszakában egyetlen vigasztaló sugár sem talált utat a szívbe, ahol úrrá lelt a kétségbeesés....
• Leírhatatlan borzalomként liatott az anya martirszlvére az az erőszak, ömlely a kegyetlenségek légióját nyomban a tragikus nup délelőttjén bevezette. A bárón, még Ferenezy Ida szobájában tartózkodott, amikor Erzsébet távozása után jelentették, hogy sógora, Stockau gróf — a másik Bal-tazzi-lány férje — keresi őt. A bárónő könnyes szemekkel mondta sógorának, hogy mindent tud már. A gróf megjegyezte erre, hogy ő a császártól jön és a császár azt a legfelsőbb parancsot adta, hogy miután a bárónóval mindent közölt, utazzék Maye. Ingbe. Hozzátette ehhoz, hogy Bombeles gróf, az udvar egyik legfőbb funkdó-náriusa Ismételten közölte vele a császár o rendelkezését. E szavakkal végezte beszédét: .Kérlek, hatalmazzál fel, hogy szegény teremtést Bó.sbe hozzam.- A báróné sógora társaságában hazament, alig értek azonban n Vetsera palotába, megjelent ott egy magasrangu személyiség, aki előbb u gróffal beszélt négyszemközt, majd aztán Baltazzi Sándor jelenlétében a bárónővel is közölte, hogy
Vetsera Mária megmérgezte • trónörököst.
öt azért küldték, hogy ezt hiriU a lja a családnak. Rudolfot orvui írte a halál. A trónörökös meggyilkolása után Vetsera Mária is kiitta a méreg-poharat. Mindezt kétséget kizáró módon megállapították. Megállapították azt is, hogy Rudolf szerdán reggel nyolc órára readclte a mayerlingi vadászkastélyhoz Bratfischt, az/M a céllal, hogy Vetserát hazaküldje. Meg-álla|)itották, hogy a trónörökös és Vetsera Mária együtt fogyasztották el a ieg(,elit és valószínű, hogy
a baroness reggelibe öntötte a mérget.
Ez a magasrangu személyiség megjegyezte, hogy Vetsera Mária bizonyára félt hazamenni a szülői házba ós ez volt az oka aiinak, hogy előbb a trónörököst, azután magát mérgezte meg. (Mindezt a trónörökös egész környezete tudja és éppen ezért legfel\'őbb parancsból azt a jóindulatu tanácsot fctdja a bárónőnek - zárójelben megjegyzi a memoár, "hogy e "kifejezést különös hangsúllyal nyomta \'meg — •dtogy lelietőleg az első vonattal hagyja cl Bécset. Egyébként bebizonyították azt is,v-liogy Vetsera Máriát nem is olyan régen látták egy olyan nyilvános előadáson, amelyen különféle mérgek hatásáról beszélt az előadó.. Ez az
utóbbi megjegyzés csak az udvari emberek fantáziájában születhetett meg és a memoár kommentárként hozzá is fűzi, hogy «mosolyogni lehet az ilyen vádon, "hiszen természetes, hogy laikusok részére nem tartanak olyan előadásokat, amelyen mérgezésekről esik szó.»
Néma osond a válasz a bizalmas lakáj kopogtatására...
Hogy\'megértsük Vetsera Heléna emlékiratainak ezt a lészét, tudnuk kell, nu történt Mayerlingben a tragédia felfedezése után ó> hogy terjedhetett el Bécsben az a hir, amelyet Mary anyjával közöltek ós amelynek még ma is akadnak tudói, hogy Vetsera Mária mérgezte meg Rudolf trónörököst.
Január utolsó napjain valóban vadászat volt Maye.lingbcn, Rudolf a vadászaton részt is vett ós ezalatt Vetsera Mary ivem hagyta ol a közös szobát. Rudolf január 29-én azt a rendeletet adta ki, ltogy másnap, harmincadikán mindenkit hajnalban keltsenek, mert korán kezdik meg a hajtást. Loschek, a trónörökös lakája, — ugyanaz a személy, aki hordta ós vitte a trónörökös leveleit és aki isme. ője volt Rudolf gáláns kalandjainak —« a parancsnak megfelelően korán bekopogtatott a trónörökös szobájába. Nem kapott választ Másodszor,
majd harmadszor ls kopogtatott, amikor azonban ez is eredménytelen maradt, szólt Hoyos grófnak, a trónörökös vadászbarátjának — akinek bécsi Idiótájában azt mondták, liogy a gróf ur nem ment ki a vadászatra, de aki mégis Mayerlingben volt — ói Hoyos már rosszal sejtve ment az ajtómoz, előbb kopogott, majd dörómlx lni kezdett, a végén lábaival rugdosta a falat, öklével döngette az ajtót és... semmi válasz.
Loschek leszaladt a házmesterhez, a házmester rohan a szomszédba egy asztaloshoz, Leopold Hirschhofcrhez — az öreg ur 82 éves korában három évvel czelőlt halt meg és ón voltam az egyetlen, aki élete utolsó éviében beszédre tudtam bírni — ós az asztalostól kölcsönkért baltával szaladt vissza a kastélyba. Loschek kikapja Jíezéből a baltát és Hoyos gróf beiöri az ajtót...
Kél halott a leeresztett zsaluk mögött
A szobában sötétség. A zsalugáter le van eresztve.
Ixxschek és a gróf az ablakhoz szaladnak és felhúzzák a rollót.
Hoyos gróf meggyújt ogy gyufát és a gyufa felvillanó \'fényénél rémes látvány tárul eléje... *
Rudolf hálóingben az ágya szólén ül.
Az asztal alatt feldöntött üies pezsgős üvegek...
Rudolf szájából megalvadt vér csorog a padlóra. Kezei erőtlenül hanyatlanak lefelé ós a teste előredűl. Előtte az éjjeliszekrény és az éjjeli
szekrényen zsebtükör, amilyent abban az"időben katonatisztek szoktak használni és a tükör mellett egy félig üres pohár. Az ágyon hálóingben Ve-U>era Mary fekszik... Holtan ..
A nagy izgalomban egyikük sem veszi észre a hullák halántékain a lő-sebeket...
Hoyos az első megdöbbenésben szinte kitámolyog. Az ajtót spárgával beköti és lepecsételi. Loschek re ráparancsol: teremtett lélek az ajtó közeiéin nem mehet és arról, amit a szobában látott, senkinek nem szólhat.
A konyhában most gyújtanak bo és
a szakácsné, anélkül, hogy bármit is tudra, felteszi lábasokban a vizet és minden előkészületet megtesz, hogy Idejéte készen legyen a vilásrcggeli...
Nagy verekedés... sztrichnin
Hoyos gróf ész nélkül rohan Ra-denbe. A faluban összesúgnak az emberek, akik csak a fejszecsapások zaját hallották ós ezen a reggelen születik meg az első legenda arról, hogy a mayerlingi kastélyban nagy vereko. dés volt...
A gróf Badenben ráparancsolt az állomásfőnökro: azonnal füttessen bo
egy mozdonyt. Odaugrik a mozdony-vezolő mellé ós Így utazik Bécsbe a rémes újsággal: Vetsera Mary meg-mérgezto a trónörököst ós azután ő is kiitta a méregpoharat. Az udvarnál gyorsan lűtclt adnak o hírnek. Az ejiyik -orvos azt mondja, hogy sztrich-nin-móergczésnél a megmérgezel l ember orrán ós száján incgerod a vérzés. Vannak más gyanüokok is: Brat-fisch vallja, hogy Rudolf előtte való napon reggol 8 órára rendelte a fiak-kert. Bizonyos, hogy nem a maga számára, hiszen neki ez időbon a vadászaton keltett volna részlvcnnio. Ve-tse.a Maryt akarta hazaküldeni. Nyom ban kész a kombináció folytatása: a baroness rettegett az anyja haragjától, félt visszamenni Bécsbe és megmérgezte a trónörököst. Azután, amikor látta, hogy Rudolf meghalt, ő is ki. itta a sztrichnlnes vizet. A rendőrség egy dctcktivjo jelentette a mesét, hogy Volsora Máriát nemrég megfigyelték egy olyan előadáson, ahol gyorsanölő mérgekről beszéltek.
Eziek a hirek terjedlek cl az udvarban, amikor rerencz József kiadta a parancsot, hogy «dio Vetsera muss Wien\'sofort vorlassen...-
Az emlékirat aztán igy folytatja;
Az anya halálában sem láthatta többé gyermekét
■ Minthogy a mayerlingi tragédiáról e pillanatban semmi bizonyosság nem érkezett még házába és\' tekintettel úrra a biztonságra, amellyel az udvar küldöttje közölte vclo, hogy a nyomozás megállapítása szerifht lánya a gyilkos, szinte apatikusan engedett a parancsnak. Fivére megeskette öj, hogy azonnal elhagyja Bó.sel, anntVr is inkább, mert a trónörökös halála miatt félni lehel a népszenvedély kitörésétől. Valósággal\'önkívületi állapotban vitték az állomáshoz és ke/éle nyomtak epy vasúti jegyet, amely Velencéig szólt. El kellett hagynia Bécset anélkül, liogy rajongásig szeretett leányát
legalább a luxiálban viszontláthatta volna és anélkül, hogy eleget tehetett vólna azoknak a kötelességeknek, u melyek ilyenkor a gyermekét vesztett anyára hárulnak. Valóságos menekülésszerű utazást kellett megkezdenie, olyan időben, amikor gyermekének klhüit tetemét még vissza sem adták a földnek. Lelke és szive tiltakoztak a gyanú ellen, nem, nem. Az ő leánya nem lehet gyilkos. Lehetetlen, hogy Mary, aki rajongásig szeieitc Rudolfot, meggyilkolja őt. Ilyen cselekedetre csak egy lelketlen bestia képes, Mary pedig maga volt a megtestesült jóság.»
.Csak ennek a napnak az estéjén,
Városi Mozgó.
Április 28—május I. Cslitörtöktöl-vasárnapig Elismerten legjobb magyar film I
Döntő
pillanat
Kabos Gy. legjobb szerepe. Szerepelnek még: Tolnay Klári, Páger Antal, Ajtay Andor, Szombathelyi Blanka, Makláry Zoltán, Orosz Vilma, Pethes Sándor, stb. stb.
Ezt a filmet soha nem lehet elfeledni 1
Fényes kísérő műsor I
Rendes helyárak. Rendes kezdés
>
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938, április 29
famikor a báróné Bécset elhagyta már, hozta Stockau gróf, Maycrlingből való visszatérése után Baltazzi ^ándornak a hírt, amit Mayerlingbcn tudott meg: Rudolfot és Vetserát golyó ölte meg és igy teljesen ki van zárva, hogy Mary lenne a gyilkos. Baltnzzi Sándor nyomban táviratban közölte ezt Vetsera Helénával, de az anya ozt a táviratot nem kapta meg soha. Az történt ugya-\'is, hogy a vonatban elvesztette miiK\'en erejét, Beiflingbcn kiszállt, itt megvárta a Bécs felé induló ellcnvonatot és Veletue helyett másnap, csütörtökön délelőtt fiz órakor ismét Bé.-sbe érkezett vissza. Bécsije hajtotta ő\' a kimondhatatlan vágy: leányának legalább kihűlt tetemét viszontlátni, megismerni az igazságot, hazahozni a hollte.tet ogv ahogyan azt Stockaií gróf megígérte és a bécsi temetőben hantolni cl a sze-roncsétlenvégü regény immáron őrökké ludlgató mártírját...*
Csütörtök
BUDAPEST I.
17 Szege<li Egyetemi Rnckkar. — 17.30 Markó Árpád előadása. — 18 Müvészesl a Nemzeti Szalonból. — 10 Méhészeti idő.zerü tanácsadó. — 19.15 R. Matolcsay Margit magyar nótákat énekel, kíséri Csorba Gyula cigányzenekara. — 20,10 Közvetítés a miskolci Nemzeti Színliázliól. •Bombaüzlet.. Zenés vígjáték 3 felvonásban, Zhat képben. — Az I. felv. után kb. 21 11 irek. — A II. felv után kb. 22.20 Hírek. — Az előadás után kb. 23.15 Időjárásjelentés. — 2320 Az operaházi zenekar. — 0.05 Hirok. BUDAPEST II.
18.30 Angol nyelvoktatás. — 19 Hanglemezek. — 151.30 I)r. Marék Antal előadása. — 20 Hirek. — 20.25 A rádió szalonzenekara. — 22.30 Az ope-raliázi zenekar. BECS.
18 Cselló. - 19.10 Munka utáni szórakoztató est. — 20 RádiózCnekar.
— 21 Szinmü. — 22.40 Nép- ós szórakoztató zene.
Péntek
BUDAPEST I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirok. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Séta a Nemzetközi Vásáron. — 12.35 Ilirek. — 13 Perlis Pali cigányzenekara. Köz-velités a Nemzetközi Vásár studiójá-hól. - Közben 13.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 14.35 Hírek. — 14.50\\ A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamliirek. — 15.30 Rádióüze-íielek a Nemzetközi Vásárból. — 16.15 D»ákfélóra. — 10.45 Időjelzés, liirek.
17 Dr. Kardevan előadása. — 17 30 Uray Margit magyur nótákat zongora, zik. — 18 S|x>rtközleinények. — 18.10 óbudai Dalkoszoru. ■ 18.40 Márai Sándor elbeszélése. — 19.05 A rádió szalonzenekara. — 20.20 Külügyi negyedóra. — 20.50 Az Operaház előadása. .Istenek alkonya.. Zenodráma 1 előjátékban ós 3 felvonásban. — A II. felv. után kb. 21.40 Hírek, idő-járásjelentés. — Az előadás után kb. 23.20 Hanglemezek. — 0.05 Hirek. BUDAPEST IU
18.30 Az Operaház előadása. .Istenek alkonya.. I. felvonása. — Utána kb. 20.35 Hűek. — 21 Hanglemezek.
— Közben 21.50 Időjárásjclentés. — 22.20 Horváth Rezső cigányzenekara. BRCS.
12 Szimfonikus zene. — 13.15 Szórakoztató zene. — 14.15 Vidám zene.
— 10 Könnyű zeae,
18 Házi zene. _ n>.30 Puccini: Turandot. — 22.30 Königsberg.
- ButorkUllttáiunkat teklntoe meg
minden vétolkónynzer nélkül. Kopsteln bútoráruház
Svájc kilép a Népszövetségből
A Népszövetségnek el kell hagynia Svájcot, de Hollandia sem akarja befogadni
Páris, április 28 | a Népszövetségnek — szüksége van a
A Matin értesülése szerint a francia ós angol államférfiakul Svájc arra akarja rávenni, hogy támogassák a Népszövetség előtt semlegességi indítványát és kérését. Ellenkező esetben kénytelen lesz a Népszövetségből kilépni. A helyzet súlyos, mert Páris és Ixmdon 1:0,11 vállalnak kezessé ,\'ct, hololt Svájcnak — minthogy a két szomszédos nagyliatalom nem t igja
teljes semlegességre.
Politikai köröklien bizlosra veszik Svájc kilépését, aminek következménye az lesz, hogy a Népszövetség is elhagyja Svájc (e.ületét. A népszövetségi körök már tájékozódtak is és Hágában sze. cinének letelepedni. A helyzet azonban is kényes, me.-t Hollandia r.c n nézi jó szemmel a Népszövetségnek ezt a vágyát és állítólag nem lesz hajlandó befogadni a Népszövetséget!

Csak az angol-olaszhoz hasonló francia-olasz megegyezés hárifhatja el igazán a háborús veszélyt
Páris, április 28 A londoni angol-francia tanácskozásokkal foglalkozva a francia lapok megjegyzik, hogy nem valószínű, liogy az összes kérdésekben sikerül 48 órán belül határozott döntést hozni. A londoni értekezlet lő\' épp a középeurópai és a Földközi-tengeri kérdésekkel foglalkozik. A cseh kérdés is szóbakerül, de semmi változás ezügvbon nem várható, ir.e.t Anglia ismét csak a már nyilvánosságra hozott álláspontját tud. ia leszögezni, amely szerinl r.eai haj-tniidó a cseh "ügyien kezességet vállalni. Ixíndon figyelmeztetni fogja Párist arra is, hogy a szovjet biztonsági egyezményekben ne bizzék. Nem
I követeli ugyan a francia szovjet-egyezmény felbontását, de tudomására hozza Párisnak, ha e.etleg nom tudná, hogy a szovjet nyugateurópai és kö-zé|>európai akciója nom biztosítja a nyugalmai, sőt növeli a feszültséget és a bizalmatlanságot.
Anglia az angol-olasz megegyezéshez hasonló francia-olasz megegyezési kér \'Párlslól, mert szerinte csak ekkor távolilhatják cl igazán a háború vo. szélyéi és ekkor nyílik kilátás.a Né-n.c\'.országgal való tanácskozásra. A kölcsönös n.o^bólélés után lehet csak az európai béke megszilárdításához hozzáfogni, —■ stöyezik le londoni körök.
Albániában már népdalok vannak „Magyarország fehér rózsájáéról
„Vlrógzápor és rózsa óceán" volt Tiranától Durazzoig
| London, április 28 Az angol sajtó olda\'as riportokban számol be a tiranai esküvőiből. Kiemelik a tudósítások, hogy Ap-lonyi Geraldine néps-erüsége már most is határtalan. Ezt mi sem bi-
Tiranai jelentós s/eilnt a királyi pár Jiá>zutját. a durazzói kastélyig csak csigalassúsággal tudta megtenni, mert az ufón ós a közbeeső falvakban, v&Vo\'okban mindenül*1 meleg ünneplésben részesítették az
íonyitja jobban, mint az, hogy már ifjú párt. A királyi koosi virág, is számos népdal keletkezett »Ma. záporban ós rózsa-óceánon ment a
gyarország fehér rózsájáról.*
nászkastélyig, — irják a laj ok.

Gázlámpának rohant, felrobbant és elégett egy autó Budapesten
Budapest, április 28 A Nagy Lajos körúton egy elégett autót találtak ma hajnalban M-g. állapították, hogy. az autó a gáz-lámpának ve/ették, azt kidön:ö\'ték és a kiömlő gáztól felrobbant és elégett az autó. A bennülök eime-
j nekültck.
I Megállapították, hogy a kocsi j Krassói Ilona dr. kllinakl tanársegédnőé, aki két hónap óla külföldi tanulmttnyulon van. Az aujtót te-I liát ellopták és valószínű a betö-! rők jártak vele szerencsétlenül.
Világmárkás kerékpárok!
NSU motorkerékpárok
STYRIA DÜRKOPP GRAZIOSA a tökéletes műhelygép
ogyedárutltásal Olcsó árak! Messzemenő részletfizetési kedvezményekI
márkás ÍZZÓIáffipa S\'-^\' 1.05
Kizárólag Schlesinger QyjjJj
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18,
Telefon 289.
Május l-én
Vásári filléres
indul hgtnliiiill Budapestre.
Menoltórtl jegy (a Vásárra belépéssel együtt) P 6.50 — Indul Nagykanizsáról 0 49 kor, Budapestre érkezik 11.50-kor. Vissza Indul 23.50-kor, Nagykanizsára érkezik 5 órakor.
legyek a leneljegylrodában.

AZ ÉLELMISZER drágaságát Buda-pest székesfőváros behozatallal kivánja letörni.
RATZ Jerőt a kormányzó soronki-vül gyalogsági tábornokká nevezte ki.
A ZSID0JAVASLAT bizottsági vitája befejeződött. Jelentős\'módosítások történlek a javaslatban.
A SAJTÖSZABADSAG érdekéién a MEFIIOSZ memorandumot Uitézetl az igazságügyminiszterhcz.
A MAGYAR feltámadásról tarlott előadást Buda|>ostcn Xavier Vallatt francia képviselő.
AZ UTLEVÉLAN,KÉTEN megállapodtak, hogy mától kezdve az 1922 julius 20. és 1928 április 30. között kiállított állam|>olgársági okiratot is elfogadja érvényesnek a rendőrség.
H0RSFALL Cartcr, a «Thc I-orth-nigthly főszerkesztője Budai>eslcn e\'őadást tartott: Magyarország nemzet, közi fontossága a legutóbbi történelmi események ulán még jobban megnőtt — hangoztatta. (
LEFOGLALTA a budapesti kapitányság a tönkrement Budapesti Ingatlan Bank könyveit.
A PÉTI NITROGÉN műtrágyagyárban üzemi baleset történt, molynek három halálos áldozata ós több sebesültje van.
VIZSGALATOT indított a debrOoeni kir. ügyészség ifj. Balogh István képviselő vasárnapi beszéde miatt. A jo-lenvolt újságírókat hallgatták ki, akik gyorsírói feljegyzéseket kószitettek.
A SZALASI-PART elton a belügyminiszter szigorú rendőrségi intóike-désekcl foganatositolt.
A K0LFÖLDI vendégforgalom négy év alatt 08 százalókkal emelkedett Magyarországon.
WUuv
AZ ANGOL-FRANCIA megbeszé-lé ekén\' ma sorsdöntő kérdések kerülnek szőnyegre. A cseh kérdés van a tárgyalá ok előterében. \'
CODREANU Igazi neve .Zsilinszky., állapítja meg a román sajtó. 167 vasgárdlsfát internáltak. i
AZ ANGOL ALSOHAZBAN éles bírálat hang,ott el a példá\'lan arányú fegyverkezési költségek miatt.
A VÖRÖS SPANYOLORSZÁG két ségbeejtő helyzetében Moszkvától kér : világforradalmat.
ROTHERMERE lord most lelt 70 éves.
A PALESTRINA.KÓRUS szere|if lése Lettország nemnetl o]>erahtá-l zában valóságos diadal volt. .
HENDERSON tegnap Prágban a szudéta-németek vezjetőlvel, majd Hodzsa miniszterelnökkel tárgyalt-
NYUGDÍJAZTAK több román magasrangu ka\'.onatlsztet, egy magyar és 5 román nyelvű lapot be. tiltottak.
NEM VESZ RÉSZT Németország a nswyorki világkiállításon.
MINDEN ZSIDÓ állampolgárnak be kell jelentenie a német birodalomban vagy külföldön lévő vagyonát.
1938. április 29
KALAI KÓ2L0NV
5
- (Előléptetés)
Viléz gróf Teleki Béla fő\'spán dr. J\'odor László vármegyei közigazgatási gyakornokot állásában megerősilctte és május 1-vel a X. fizetési osztály 3. fokozat A. osztályába .vármegyei* fogalmazóvá léptette elő.
- (Meghall Id. Péczeiy László)
Kózépgulácsl id. Péc-zely László,volt kiskomáromi földbirtokos, 70 éve; korában Keizihelyen elhunyt. Ma délután te nették cl a kiterjedt rokonságiul tul messze vármegyére kiterjedő részvé\' mellett. Péizely László lialiIával a törzsökös, régi vágású, nc,ncs magyar urak ejyik tipusa költözött el az élők sorából. Neve, uri háza, nem csak fogalom volt, hanem elmúlt, szép időknek, ízig-vérig tiszta magyarságának e nléke. Nagykanizsán is folytatott közéleti munkásságot a kommunizmus utáni nemzeti újraépítés idején. Lelkes, magyarságtól izzó előadásaira, finom humorú irodalmi felolvasásaira, a Zalai Közlönyben megjelent Írásaira soku-i o.nlí-keznek. Nyolc gyermeket nevelt fel, valamennyi olt zokogott ma a sírja körül. Nagykanizsáról is többe.i megjelentek a végtisztessógén.
- (A LÁZ előadása),
amelyet a Keresztény Tisztviselő lők ]>ompás műkedvelő gárdája ad elő május 9-én a Városi Szinliázban a Missziós Átmeneti Otthon javára, jegyek a Zalai Közlöny kiadóhivataléban és a Missziós házban jegyczlellietők elő. A jótékonycélu előadás belépőjegyei: 40 fillértől 1 pengőig! (:)
Blxíos pénst
minden fillér, amit művészi értékű képbe fektetünk. Legjobb alkalom még egy hétig a Szépművészeti Szalon kiállítása az Iparoskörben. Díjtalan. Kedvező részlet!
— (Kiskanlzsán)
szerdán délután egy volt városi tisztviselőt temetlek el nagy részvét mellett. Padányi Lászlót, mint jellemes és derék fiatalé.nbert ismertük. Kiskanizsa osztatlan részvéttel kísérte utol>ó útjára. A városMzáról sok tisztviselő volt jelen a gyászszertartáson, melyei P. Hajnal Zénó kiskanizsai lelkész végzeit.
— (Sakk hlr)
Öröme van a nagykanizsai sakk-életnek. A Kelemen-kupa után egy ujabb serleg-adomány önt uj lelkesedést uz egyre szebben fejlő lő kanizsai sakkgárdába. Vékásy Károly ékszerész nemes nagylelkűséggel gyönyörű, hatalmas lekele talpra szerelt ezüst serleget adományozott a Sakk Körnek a IX. osztály el ő helyezottjc számára. Az ujabb kanizsai sakk-trofe.i a Go-leiiszky-kirakatban látható.
— (Balesetek)
Molnár József ncmesapáll-i napszámosnak a sze-skavágó elkapta kezét és több ujját leszakította. — Bognár Gyula lenti-i lakos kezét a körfüré <z szalxlalta szét. Mindkettőt kórházbJ szállították.
A gyakran visszatérő fejtájás, szédülés és szívdobogás n igyon sok esetben megszűnik, ha egvidfig naponta te^gel áiigyomona éí eött leg ette lefekvés elő.t is egy-egy fé -p.^hlrnyi természetes Ferenc József keserüvizet i zunk. Kérdezze meg OiV08át.
— Bútorokban a Kopalein-cég vezetj Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvaző .iza-tóid feltótelek mallatt
Ma is viharral kezdődött
a képviselőház Ülése
Mától fogva nyolcórás üléseken tárgyalják a beruházási javaslatot
Budapest, április 28
A képviselőház ismét vihanof ülésre ült össze. Sztranyavszky elnök a megnyitó után bejelentette, hogy Fabinyi Tihamér péc i mandátumáról törtéint lemondása foly. tán a listán Makay István po\'gár-mester következne, aki azonban összeférhexilensege\'t jelentett "be maga ellen. Az ügyet kiadták abi« íOttságnak, addig Makay az üléseken nem vehet részt. Hindy ZoMán ügyét átadták a közigazgatási bíróságnak, miután ellene petíció is indult. |
A Ház ezután elfogadta Temple Rezső indítványát a 8 órás ülés.\'k. ről és már ma Ls 8 órás ülésen tárgyalják a beruházási javaslatot. A javaslat mai vitájában elsőnek Pro.)i>er Sándor szólalt fc1. Helyc-selte Tildy Zo\'tán megküiönböztei tését, hogy más a szabo\'ázs és más a kedvetlenség- A szato\'ázs bűne. tendő, a kedvetlenség le-iki depresz. szió, amelyet, sajr.os, a konnány-körök ls elősegítet lek. Helyesli a nagy vagyonok dézsmáját. <
Benárd Agpiton valamit a zaj-< ban közbeszól, aminc Pro.iper igy
válaszol : , <
— Jobb lenne, ha nem irta volna alá a tríaroni szerződést !
Az ujabb zajra ós közl>ekiáliá.sok-ra Pro.iper kijelenti: J
— Én, mint szocialista képviselő kijelentem, hojy inkább leáradt volna a jobbkezem, minthogy alá-irjam ! ^
Benárd : Aljas hij p\\\'r)izjs !
Farkas közbekiált : Senki sem ír, ta volna alá, csak maga !
Benárd : Kikérem magamnak ! •
Az ujabb nagy zajbai az elnök) csengője alig hallatszik. A zaj csiL lapultáva\' Pro;>per befejezi bőszé, dét, a javasla\'o*. nem fogadja el.
A következő szónok MülLcr A,n-tal volt. |
Ha ma ne n érne vév(ct a beruházási javaslat vitája, akkor holnap 12 órás ülés megtartását kéri a kormánypárt. A vita során ma I-\'ábián Béla összeszólalkozol! Meizler Károllyal.
A Ház pénzügyi bizottsága ma az igazságügyi tárta költségvetését tár-gyalla dr. Krüger Aladár előadásában. Ángyán Héla, Pesthy Pál Schandt Károly, vitéz Shvoy Kálmán, Györki Imre beszédei után az igazságügymi-niszter szólalt fel.
Repülőgép-kiállítás, a fénytechnika
csodái, háznagyságu rádió a Budapesti Nemzetközi Vásáron
Budapestről jelentik : Ma, pénteken nyílt meg o:"szág-világra szó\'ó ünnepségek kenetében a Budapesti Nemzetközi Vásár, amely május 9-én estig lesz nyitva. i
A vásár rengeteg szenzációs látványossága közül egész rendkívüli figyelmet követe\' magának a vásáii keenctében iiendzett rei>ülőgéi>ki-i állitás ame\'y a repülés egész történetével és a repüléstechnika mai fejlettségével ismerteti meg az érdeklődőt. A franciák itt mutatják be először Európában azt a repülőn gépc\'pdát, amely bár mindössze80 lóerős, mégis 320 kilométert repül óránként, ami a sportgépépilós csúcsteljesítménye A i.ngyelekegy egészen modem sebesül tszáUitó mentöiepüíőgéi.et, a németek egy •világiiekordgépet áUitanak ki, a mely 1200 lóerős és 6SÜ kilométer sebeséggel népül óráfnként, de kiállítanak egy ÍÖ00 lóerős Zeppelinmotort is. Huszonkét vhoríás és mptoros repülőgép szerepel a ki-
állitáspn, köztük az első magyar konstrukciójú gép, amellyel annakidején Euró|>a.bajnok.ságot nyertek és iá lcgmodennebb,a Tájfun, amely a leggyorsabb röptű gépcsod. Légifény kép-kiáj lilás, a gázvédelem/-, légvédelem bemutatása és egy á1-landóan üzemben lévő repülőgép-ép itö műhely egészítik ki még a ix\'pulögiépkWHUtityst. Ebben a ihÜh helyben a vás,ár 10 napja alatt teljesen felépitenk egy modern vitorlázó géjiet. i ,
Lenyűgöző látványt kap a kör zönség a fényarchitektura pavillon-jában. A<z elsötétített főiemben egy-másulán gyulladnak majd ki a \'eg-megle|>őbb elyondoUisu rejtett fényforrások ós ontják gyönyörű s/.inck ben játszó sugaraikat a csodálkozó közönségaw A fényeket nem ke.\'e-febb, mint 2000 különböző izzólámpa Szolgáltatja, amelyekmpk fa, gyasztása naponia több mint -100 ezer wattóra. Érdekes élményhez éa felbecsülhetetlen értékű tanulságok-
Női
kerékpár
felszerelve
Puch 6. Sl.Tr k.iik-páiok kedvező részletre Km.rgí kaM.\'ianml
P 4-40,
egyéb alkatrészek és kellékek is a legolcsóbb
Brandl Sándor és Fia
Telefon: 12.
Deák-tér 2 (a felsőtemplomnál).
Javító műhely.
hű\', jut a közönség a r4dióM,zba^ is. Egy mo iem rádiókészüléket
építettek itt fel oVan nagyságban, hogy a csövek és huzalok köaött kényelmesen stájhat az} emb*., hogy közvetlen ta paszta la tokbó\' ismerje meg és értse meg azt a csen* dót, amit rádiónak hívunk. Világosan látni majd itt, hogy milyen gyengién érkezik az elektiO nos huL lám az antennához, hogyan erősitik fel a csövek fokozatosan, hogyan halad végig a készülék minden huzalán ós csövén és hogyan lesz végül belőle a hangszórón keresztül tiszta, torzításmentes hang.
(0
Ingyen
áll nyitva egész nap a Szépművészeti Szalon tárlata az Iparoskör nagytermében. {Csók, Vaszary, Rudnay, Szüle, Ciencz, Garav és még félszáz magyar mester képei) Kedvező részlett
— (Gombamérgezés)
Még csak alig van tavasz, a kezdő lő gombaszezon máris kozdi szedni áldozatait. Varga János szc.itai gaz la a bogátpusz-tai e dő l szedett gombá-aJIT l>ól főzött magának e:>édel, de nem sokkal rá rosszul le.t, kórházba kellett szállítani. Alla-po\'.a súlyos.
— (Gyermeket gázolt)
a mult lvónapban Mesztognyén Ul-mann Károly kaposvári ügyvéd. Csi náth István 3 éves kisfiú volt az állo-ssat, akit az urve.ető autóján azonnal kórházba vitt. A kisíiu felgyógyult, de a gázoló autóst porbefogták és gondatlanság miatt 60 pengőre ítél.ék. Flitéllék 30 pengőre a kis fiu éles-anyját, Csináth Lajosáét is.
— (Kinn érte a Jeges eső: meghalt)
Pápai Imréivé bagolasánci asszonyt a tegnapelőtti jegeseső és zivatar kinn érte a mezőn. Az asszony csak könnyű ruhában volt ós a nagy viliarban hazáig szaladt. Kóijbe.i k i hevült, _d« a jeges hideg eső állandóan verte. Az asszony ugy megfázott, hogy azonnal ágynak esett és most meghalt. Meg-áUapitolták, Iwgy gyors tüdőgyulladás ölte meg.
Hitler kancellár kíséretével május 2-án indul el Berlinből külön^ vonaton Rómába, ahová május 3-án érkezik. Rómában MussoTJirü vendége lesz. Hitler nem megy el a Vatikánba, mivel a Szentatya akkor a nyaralójában tartózkodik. i » ( i Sárkeresztur község köa-lében p zv. Czeglédi A dám né tanyájára be állított egy férfi. Az asszony kánya, Haró Lajo né nyitott ajtót, aki férjétől külön váltan él édesanyjánál. Az idegen férfi botjával fejen sújtotta, ugy, hogy összeesett. A menyecske segítségére sietett édesanyja, lakit a férfi azonban szintén fe-jcófsujfoit. Mindkettő nwghalt. A*csendőrség elfogta Gulyás Vilmos sarkadi földművest, aki bevallotta, liogy ő" llaró I-ajos bérelte fel, hogy ölje rv.og különélő asszonyát. Harót é> Gulyást letartóztatták.
NaptAr i Április 29. péntek Kom. kat. Péter vt Prot.Btána Albertlna. Izrael. Nizan hó 28.
Gyógyszertári éjjeli bzoU\' i\'at e hó végéig n Merkly-Belus gyógyszertár én a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggal 6 órától eata 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délutAft kedden efén nap nőknakj
ZALAI KÖZLÖNY
Felkér|ük dramfogyaszlólnkal, hogy kSltőxkBdóe esetén tutnak időpontját Sugér-ut 9. alatti üzlethelyisé gUakb.n az Uzlell órák alall 5 n ppal clöbbbejclcntenl szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kajxsolntos árammérő-szereléseket idejében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elö.
h
A szombathelyi hadsereg-elődöntő
kupa
eredménye
A kanizsai döntőt keddre halasztották
A szombathelyt vegyes csapat és a repülőkülönítmény labdarugó csapa la közölt szerdái) megismételt hadsereg-kupa elődöntő mérkőzóson a vegyes csapat íoőzött 3:1 arányban.
A félidő 1 :1 volt, a vogyosek har-niadik gólja tizenegyesből cselt.
lizek szerint a kanizsai hadserog-ku|)a döntőre a szombathelyi vegyes csapat jön, amelyben több kitűnő játékos, köztük a Haladás néhány első csapatbcli tagja is szerepel.
Nem csak izgalmasan szép sport-esemény, hanem társadalmi ősemény is le z Nagykanizsán a hadsereg-kupa mérkőzés, amelyet május 3-án, kedden délután fél 5-kor tartanak meg a nagykanizsai Zrinyi sportpályán. Akik nem szoktak moocsekro járni, most azok is készülnek a keddi mérkőzésre, hogy ezzol is dokumentálják az egész magyar társadalom összeforrottságát a nemzeti hadsereggel. (:)
A Zrínyi itthon, az NTE Pécsett játszik vasárnap
A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club (sapatával játsza lo bajnoki mérkőzését a Zrinyi vasárnap. A Zrinyi sérültjei már rendbe jöttek, igy a legjobb felállításban veszi fel a küzdelmet, Biró Dómján.
Az NTE Pécsett a Bőrgyár ellen igen nehéz feladat előtt áll. Bár erősen javuló formában van az NTE, a Bőrgyár ellen pécsott a döntetlen ered mény is értékes lenne az NTE-ro nézve.
A Nagykanizsai Vasutas a Barcsi IOK-al játszik a II. oszt. bajnokságért a vasutas pályán.
VILLA" és KERT tulajdonosok figyelmét felhívjuk nemesitett pá-zsitfflmag keverékeinkre, egyéb virág- és kertimagvainkra. _HIB3CH É8 SZEfiő cégnél
Pk. 8913/1937. Árverési hirdetmény.
Nemzetközi Qépkereskedelml Rt bpesti be|. cég végrehajtató Javára (képv. dr. Láng Lajos budapeati ügyvéd) 913 P 60 flll. Követelés éa Jár. ere.éig, Nagykanizsán, Sugár-ut 1 sa. alatt 1938 évi má-Jua hó 26-én d. u. 6 órakor a naoyka-nlzuí kir. Járáabitóaág Pb. 8913/1937. aa. végzésével elrendelt végrehajtás ao*án lefoglalt 2000 P becsértékű 1 drb. axeir.ély-autó 2 pótkerékkel birótlag elárvereztet.isk. Nagykantzis, 1958. áprttla hó 22 én.
Haán Gyula k.
"M kir. btr. végrehajló.
APRÓHIRDETÉSEK
Autótaxi (bériutó) u| áramvovalas legolcsóbban Kautniann Manönál lendelhelú Telefonállomás 222. 4024
SxakSoanöt keresek május l-re. — Jelentkezés 29 én (pintek) eallg. Ungtr Hoilby Mlklós-ut 19. 1176
Aoytoll, használt és u|. Vétel-eladás. Rltscher Mátyás, Király-utca 33. 1127
Schütz-kabátban
minden hölgy
elegáns!
Mindenes b.járánS azonnalra tehé-tetlk. Síéchenyl-tér 4. 1177
Cs.aa.mlmárlag kölcsönzés Szabó A nial aporttlztetében. 1176
TanulólaAny felvétetik Ispunk nyom-dájábsn.
Ónként., ár.arán. Pénteken és ssombaton délután, vasárnap egész nap özv. dr. Molnár Jákóné hagyatékában maradt Ingóságok, tehírnemllek, asztslnemllek, ágynemüek, konyha* és porcellán edények és egyéb háztartást tárgyak a legtöbbet ígérőnek készpénzben eladatnak Ca.n-gary-nt 36. ..in. alatt. 1197
■ laarfanaat (esetleg belárónőnel.) azonnali belépésre keresek. Jelentkezés Slern-berger teatékUzletben. 1201
Mindennapi levelezésből összegyűjtött kélyanat, régi vagy uj tömegeket ms-gjart éa küllöldll, feloszlalolt gyűjteményeket bárndkor megvételre keresek. — Barbarits Lajos, s Zalai Közlöny I. szerkesztője. Érdeklődni lehet lelelon 78. sz. vsgy személyesen mindennap d. u, 5-6 óra között.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kárai, Interurbán telefon : Nagykanizsa 78 szám.
Nagykrnlzsa megyei várra
polgármesterből.
1C052/I938.
Tárgy : Kivlltlre szánt kancák b?|elcntése.
Hirdetmény.
A 40913/1938. III. A, sz. F. M. rendelet alapján felhívom a gazdákat, hogy iáját érdekükben sürgeatn |elcnlsék be a n«gykanlzBai mén-telepparsncsnokságnak a külloldl eladásra szánt kanctkat, hogy azok a méntelepparancsnokság ál al felülvizsgálhatók legyenek, meri kanaák csak külön loldmlv. miniszteri engedéllyel szállíthatók ki az országból.
jutalomra (prémium) crak az tarthat számot, aki kancáját külföldi eladásra felajánl.a.
Nagykanizsa, 1938. április 22. 1IH Polgármester.
A Zalai Közlöny Sporl tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerinlem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák i
NZTE-PEAC......:... (...:...)
PBTC-NTE ......:... (...:...)
DVAC- KRAC......:... (._:...)
PVSK- ZsSE......:... (... i...)
KSE-MSE . . . _.!.„(...:...) KTSE-PAC . . . .„:_.(._: ...)
\'jm/
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy raktáron tartok minden nemes köból készült airemlókot, ugy
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Továbbá készítek és vállalok e szakmában mindennemű t«met6i munkákat, úgymint
sírbolt, sirkeret
készítését termés és műkőből.
Kérem a nagyérdemű közönséget, mielőtt bárhol vásárolna, sziveskedjék felkeresni és a raktáramat megtekinteni. g;5
Szíves megkeresést kérve vagyok tisztelettel
Kovács József kSXCr
Király-utca 33 sz. Telefon 615.
Már
10 PBB!
részletfizetésre vehet megbízható
kerékpárt. ♦
Kérjen
árjeiiy-
_ ^ zéket
AlltUl kerékpárna,íylter,:8,íedö sPort"
üzletében. Fö-ut 5. Telefon 91.
1938. áprim 79.
SzfllSban gyümölcsfáknál kertiveteménysknél rózsafáknál pázsitnál
csodát müvet a
I kg. Péti-Só kell: 20 szőltlókéhez 30 rózsafához 3S m1 kerti-veleményhez 20 m3 pázsithoz stb.
(Nemcsak zsákszámra, lianetp már 1 kg. Is kapható):
ország józsef
mag, műt\'Agva. zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telelőn: 130.
A letenyet kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatósAg.
122/1938. Ik. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. üátlfy Aladár végrehajlatónak Sve-lecz Alajoa végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 26 P tőkekövetelés és Járulékai behajtása végell a Molnári köziégbea lekvó s a molnári 4. aztjkvl 133. hrsz. szántónak a Oudlscka dűlőben 243. hnz. télnek a Berek dűlőben, 401. hiaz. szántónak a PorsseAtye düiőben B. 17. (.. végrehajláit szenvedő nevén álló llelóségére 530 P, az u. o. 171 sstjkvt 90/b hrsz kertnek a bélietekben B. 6. II. a. végrehajtást szenvedő nevén álló illetőségére .200 P, az u. o. 490 sztjkvi 612. hrsz. szánt Inak sz lllts dűlőben B, 5. a. végiehaltást szenvedő nevén álló Illetőségére 120 P, az u. o. 490. sztjkvi 613. hrsz. szántónak a< Irláa dűlőben B. 5 a. végrehajtást szenvedő nevén álló Illetőségére 120 P, az u. 0. .1110 sztjkvbcn 372. hrsz. léinek a Berek dutóbrn B. 9. alatt végrehajtást szenvedő nevén altó ilietöíégéie 24 P kikiáltási árban e rendelte.
Az árverea nem érinti a 241/tk. 1921. ■i. végzéssel özv. Svelecz lalvánné sz. Hajdú Rozália Javára bekebelezel) özvegyi haszonélvezet! jogot,
A tkvl hatóság sz árverésnek Molnári községházánál megtarláaára 1938, évi május hó 13 napjának délután 3 óráját lüzl ki és az árverési leltételeket sz 1881 : LX. L-e. 150. § a alapján megállapítja.
I. Az árverés alá eső Ingatlanokat s kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (19081 XLI. t. c. 26 J.)
Bánatpénz a klkláltáil ár IO<>/o-a, amelyet a msgsssbb ígéret ugyanannyi o/o ára kell kiegészíteni.
Lctenye, 1938 évi |anuár hó 11. napján, Dr. Korposs s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül:
Hatassa s. k. 1IS1 t.t.kksarvviz.tá.
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 5.20 NŐI bőrkesztyű P 4.90 Női cérnakesztyű P -.98 NŐI selyem harisnyák
mér 1. - P-től Női dlvatkalapok
már 4.60 P-től
Ezenkívül az összes férfi- és női divatcikkek
legolcsóbban Brónyai Divatház
Horthy llklöi-it 1.
Nyuaiawu « Unh»|*(«.s K4a^,d.> áji H*UTá»jl*rurftj ktnjT.,.«iiá]álj.ti HaeKwiizsáu, 1-rieWí (UtalvozolO ialai SAroly.
h 6 Évfolyam 1)0 szám
Nagykanizsa, 1938. íprllls 30 szombat

ZALAI KÖZLÖNY
&»<te*ziM( t» Uadóhi.aUI: M 5. ulm. Mi|)dc>k mioJca brtUtuup (IHutiu
, POLITIKAI NA ML«P ,„
Felelős szerkesztő: Barbarits Lalos E»n«té«i ír»: tty hóra a penS6 «o tuiír.
1 S«rkeijl6iígi t. kiadóhlvaUU teleion. 78. M.
áz Igazságfigyminiszter az egyensúly-javaslatról
A \'társadalmi ést gazdasági élet egyensúlyának halá\'yosabb biztosi-tásáról szóló törvényjavaslat bizottsági tárgyalása so\'án Mikecz ödön igazságügyniinisz\'.^r válaszolt a vitában elhangzott fciszólaljásokíra. Az Igazságügyininiszter elsősorban a miniszterelnöknek ama megállapítását bizonyította, hogy qj- ía törvényjavaslat néni tartalmaz jog4-fosztást és célja egyedül az, hoj/ya társadalmi és gazdasági élet egyensúlyát a méltányosság kerek-in belül biztosítsa. lényekkel állunk szemben, mlondta, s ezek a tények kényszeritették a kormányt arra, hogy ennek\' a fontos, nehéz és bizonyos mértékig kétségtelenül kényes kérdések a ívndezésfét nej halassza tpvább. Maga a vita Ls 1)1-zdnyitj\'a, hogy a zsidókérdés megvan, mjegjo/Watlan s ép|>e.n őzért megoldásra váró probléma Az a mód, ahogy a kormány ezt a nehéz és a magyar élet szeni|:o\'ntjá-böl olyannyira fontos problémát eziei a törvényjavaslattal megoilda. ni kívánja, bi: ©.nyitja, hogy nincs és nem vo(lt szerepe e kérdésben sen* a gyűlöletnek, fcm az agitáclónak!. A kóririány fellsmferte, meglátta a probléma lényegiét s halálozott; bizfofi kézzel látott a iíende.zéihid4<
Tények és számszerű adatok egy\'-niáftnoHé £ptrak<y.tafásávai ind<x k|dflta a kormány a javaslat\'időszerűségét. A zsidókérdés az e&ész nemzeti közvé\'emény bemében ak. tuáü» pr|tyblém|a s a nemzeti\' éMt nyugalma követeli önnek a kérdésnek ctgyszersm in<!enkor ra való meg fold&át. A törvényjavaslat \'naj)i-retoefre tüzée, áPapi\'otta meg ML kec» Ödön igazságúgyminiszler, f«nki előtt sem lehetett m^gJepq. tés, mert hiszen a parlamenti .tényezők sürgetésén tul követelte ezt a rendezést a nemzet egész józan közvéleménye. A javaslat, mondta a, miniszter, semmilyen \\qrlatkozá3 ban sem (?o\\\'\'bitja a zsidó teghez taT^otzók közjogá\', nem veszi el a lebetőMégiét annak, hogy zsidá-vallás-u áVampolgár bármilyen |)p-ziolót íoglafomsMtfi ei. Ez a tói-vény javadat egyedül azt nenv teszi hetővé, azt rem engedi, hangsúlyod ta Miktíwz Ödön, hogy n z>idó>áfj mincfen pO|4ciót elfoglaljon. A magyar jogalkotás legjeUegzeteí ebb vonása volt évszázadokon keresztül ÓN" az ma is; hogy nem indul jelszavak után- A magyar jogalkotás mindog Hz élet követiffii^tyfltntíjii éti a nemzet érdekeinek inegfielen lően valósított meg az ál\'Mmij. tái-_ saíjalnil és gazdásági életet ir^nyfitó koreszmékből\' (annyit, ííjmntnyit a íéyan (fesz a nemzet Igazfl ^ dekáéi megkívánjak. MoMt is erről! van szó. A jogegyenlőség a magyart jogalkotá . tradiclci szerint sohasepn nieitsv, rideg elv, hanem\'o\'yían tényező, amely hivatott ailK hogy tt nemzet egyes társadalmi, vagy glaiL dasági rétegei kö/<ött « bomlásn^
Héjjas Iván elnöklésével ma megalakult a Fajvédők Országos Szövetsége
, Budapest, április 29 A magyar ellenforradalom veze-tő\\, a szegedi felkelés mozgatóig a nyugatmagyarországi vezérek, stb. ma a Birstolban összejöttek és megalakították a Fajvédők Országos Szövetségét.
A korelnök, Sós Károly ny. gyalogsági tábornok rámutatott meg. nyitójában arra, hogy azért vart szükség a szövetség életiehivására. mert a mai időkben a polgári la. kosság tájékozatlan és irányt kell-néki mutatni. A szövetség politikai |
pártokon felül á\'l.
Sós Károlyt, Zadravetz István püspököt és száiv.os ellenforradal. mi vezetőt tiszteletbeli tagnak választottak meg, a szövetség elnöke Héjjas Iván lett.

Anglia a cseh-kérdésben nem enged álláspontjából
Eredménnyel jártak az angol-francia katonai együttműködésre vonatkozó megbeszélések
A párisi sajtó a szélsőbaloldali la| ok kivételével teljes megelégedéssel ir a londoni tanácskozások tegnapi eredményről. A balpljdali laj ok siránkozva Írják, hogy a spanyol kérdésben Franciaország beadta a derekát! (
A tarlósl-ozfclsok legkényesebb j ontja a ma szőnyegre kerülő cl eh kérdés.
A francia—angol katonai együttműködés ügyében a megbeszélések sikerrel jártak. A lapok értesülése szerint francia területen az angod repülőraj részére tánij ontokat építenek, kicserélik a íepülőgép-terveketi közös nagy benzinállomá-.iokat létesUerek, stb.
A cseh kérdést — Írják a lapok diplomáciai, katonai és gazda-
sági szempontok szerint vitatják meg. A cseh kormány a szudéto-németeknek nyújtandó engedmények ügyében bejelentést tett, de az angol kormány bizonyos kérdések tisztázása végett azt visszaküldte. A felvilágosító vá\'aszt mára várják.
A párisi la| ok nem tartják valószínűnek, hogy Anglia enged álláspontjából a cseh kérdésben.
London ós Genf legnagyobb lapjai követelik Magyarországnak a revíziót
Európa nyugalma függ — írják — attól, hogy Magyarország elégtételt kapjon Trianonért
i London, április 29 A üondoni megbeszélések sonáfii a cseh kérdéssel kapcsolatban ismét fok szó esik a revizióról. A Daily Maiiban Ro\'.hermeie lord nagy cikkbcn a következőket Írja többek közt:
— Lehetetlen, hogy Anglia felelős séget vállaljon a cseh ál\'amért és egyetlen lépést is tegyen azért, hogy ez a tarthatatlan és ostoba állagot tovább is fennmaradjon ! A cseh állam a iegna-^jobb ostoba, ságnak köszönheti létét. Tudni keli minden angolnak, hogy Csehország fele életképes nép vo\'t, amelyet leigázták téx elnyomva tartanak. EZ
megtocftólthaWtlan gaztett voll(! Anglia már csak azért sem támogathatná a cceh állano. tovább, mert ez Néme\'ország-ellcnevBeklat;-szana, de az igazság el.\'en js s<ó\'na.
— Csehországnak el kell tűnnie a térké](\\*öl, — irja Rothemie.rp —« nvert a legki.\'ebb támadás esatén is önmagától fog .széteini. A szudétn németek hátbatámadják a ceheket, a kisebbségek pedig az első alkaL inat megragadják, hog" önmagut, kat szabadítjuk fel, igy tÖKrííyt erős is legyen a cseh hadsereg, határait a belső ellenség ellen eem tudja megvédeni. Egész Európa megkönnyebbülne, ha mihamarabb
visszakerülnének a csehftrtu/fc?* k^ febbtiégek ahhoz az államhoz, a melyhoz eiedetileg tartoztak.
A Daily Express is nagy cikket ir a kérdésről. Ez a lap is hasonló ér-* telemben ismerteti a cseh helyzetet és azt a vágya\', amellyel az elnyomott kisebbség szabadsága u\'án törekszik.
Genf, április 29
A legnagyobb genfi lap első oldalán foglalkozik a trianoni szerződéssel és hosszún ismerteti, miképp vezette félre BCnes a nagyhatalmakat. Leszögezi a lap, hogy Magyarország nem felelős a bábomért ős az aljas szándékod meghozott trianoni szerző Jóst revízió alá keit venni! Európának
indult egyensúlyt biztositsla, az e*. tyctntéteket tpmpitfta s az. abspoíut jogegyenlő^églet az. áUam érdekéből a szükséghez kéjHCSit korlátozza. j
Nincs tett lejtő, nincs iW gátsza-kajdás, hongo/,ttat\'4a Mikecz Ödön, eVpnben jirrói van szó, hogy a nepizet érdekében bontsuk le az (plyan heveden védett elvi"ő\' a ine. nev i|o^mártZmiuP béklyóit. A .jna. gyjar jogalkotás történeti folyamatának ismerteté-.e u\'án a magyar pecí-iétőr tuL |p(tt!aknak m,\'in^;|ti.,.t;K» a vita során elh;ing/.olt ama biilá-latokat, amelyek toótségtfvonták, hofeiy e törvényjavaslat megalkotá-Néjnítk: mxklja s az azzal k(npc5plato-sí<n tei"vixi»ytt k|o^iilí|tyinUVk6ctéh
Sekí bejlletszthetők alkjoi\'mányunk rie{i\\dviLÍJébv. A JafvpsjjU* i-pnu^in | meghatáiof\'.zii az alapolvtíkét, mie- j JíyÖk! a; kiadandó ívndelet keneteit Inegtizáibj^:, nincs Utytf általároq
feühataiinazásró1 szó. A javaslatban kifejezésre juttatott aliijíieívekben a törvényhozás akj:irata nyilvánul mejg s a felhatalmazás \'a\'a|)uló rcndeleuilkotási jog nemhogy csökkentené, hanem ellenke.\'ŐJeg fokozza a kormány )>olitikai felelőssé gét. í
Hangsúlyozta az igazságügyniij ntszter, hogy előnyedh^tetknüJ «ük ■séges a magyar tájsadalopn átt\'né^ tegeződés e. Nem néhényezer embpr, lielycveréjéről van szó, híinem ^ ról, hogy a nuigyar élet gazdasági
irányffá a a termelő néj osztályoikj szemiontjáb(ól kielégítőbb formát öltKön, Ezt a cóít Szolgától ez a (a-< vasjat és ennek acélnak meg valósi tá iát segiti elő az ia javaslat is, a mely a sajtóixndészetiel kapco\'faH tos. Harmóniát akar teremteni ^ kormány s meggyőződéc hogy a iro>\'t tái-gyalásra került javasatok alkalma |ak prría, hogy ezt ii hkir-móniát meg $s rere.mfcÖk.
Törvényes intéz^désekkel áM íuiík sztembipn s azjok szükségef ek, mert olérloeztünk az uto\'só órához, amikór utat kdVtt engednf a da^ági életbpn mutatkozó erők egé zsói.es és hndyesírányu fejlődé^ sének.
*
BAUAI ÍÖZtONV
1938, áprilii 30.
is érdeke, hogy erős és egészséges Magyarország álljon ismét a keleti 1 latáron. A cseh helyzet tarthatatlan, cz az ország gyenge tákolmány, amely szét fog bomlani. Magyarországnak pedig c\'égtétclt kell adni, mert igazi
jbéko csak igy le Ivet Európában. Mind addig, mig a cseh fekély fekszik Európa testében, a háború magva cl van vetve.
ÜIGfoglalkozápu egyének, akik Idült székrekedésben és aranyeres bántalmakban szenvednek, vegyék a természetes Ferenc József keserüvlzet egy poMrnyi napi adagokban, esetleg kissé felmeltgllve, de mindig reggel éhgyomorra. Ké -dezze meg orvosát.
BUDAPEST L
17 Dr. Kardeván előadása. — 17 30 Uray Margit magyar nótákat zongorá. zik. — 18 Sportközlemények. — 18.10 Óbudai Dalkoszoru. — 18.10 Márai Sándor elbeszélése. — 19.05 A rádió szalonzenekara. — 20.20 KüTigyi negyedóra. — 20.50 Az Operaház előadása. .Istenek alkonya.. Zenedráma 1 előjátékban ós 3 felvonásban. — A II. felv. után kb. 21.40 Hirek, idő-járásjelentés. — Az előadás után kb. 23.20 Hanglemezek. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18.30 A* Operaház előadása. .Istenek alkonya.. I. felvonása — Utána *b. 20.35 Iliiek - 21 Hanglemezek.
— Közben 21.50 Időjárásjelentés. — 22.20 Horváth Rezső cigányzenekara.
B8CS.
18 Házi zene. _ 19.30 Puccini: Turandot. — 22.30 Kőnigsberg.
Szombat
BUDAPEST I.
8.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 Felolvasás. -10.45 Mit nézzünk meg? — 12.05 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásje-lcntés. — 13,30 Hanglemezek. — 14.35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának Ismertetése. — 15 Arfolyamhirek. — 15.15 Rádióüzenetek a Nemactkőá Vásárból. — 16.15 Vályi Nagy Géza gyermekverseiből előad Harsányi Gizi.
— Utána hanglemezek. — 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Gracza György gyűjteményéből előad Sala Domokos. — 17.25 Lendval Jóska cigányzenekara. — 18 Műszaki kérdések a rádió körül. — 18.25 Wal-ter Rózsi és dr. Szókelyhidy I-erenc énekelnek. — 19 Dr. Cs. Szabó László előadása. — 19.15 Mefhosz jazz-zenekar. — 20 .Regényesek.. Vígjáték 3 felvonásban. — 21.25 Hírek, időjárás-
Slcntés. — 21.50 A rádió szalonzenéire. — 23 Kiss Lajos cigányzenekara.
— 0.05 Hirek.
BUDAPEST II.
17.30 Dr. Hadrovícs László előadása.
— 18 Lendvai Jóska cigányzenekara.
— 18.30 Mefhosz jazz-zenekar. — 19.15 Mezőgazdasági félóra. - \'20 Hirek. — 20.25 Hanglemezek.
BECS.
12 Szimfonikusok. — 13.15 Klasszikus zene. — 14.15 Vidám zeno.
18 Közének. — 19.10 Tarka lemezek. — 20 Dalos-zenés est. — 22 30 Filmek tánczenéje. — 23 Svájci népzeneest.
— Bátorokban a Kopsteln-cég veaetj Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvért -ize tésl teltételek mellett
Alakaljon meg Nagykanizsán Is a Balaton Barátainak Társasága
Balatoni villatulajdonosok és balatoni nyaralók figyelmébe!
Magyalpfszág vjárq^ saiban egymás után "~jXr- \' alakult meg a Ba.a-—**•\' Ion Barátainak Társasága azzal a cél\'al, hogy az illető város balatoni villa-
tulajdonosainak és balatoni nyaralóinak érdekeit képviselje és elő-, mjozdStsa. A maglévő nagy btala,-tonl legyesülelek és érdekképviseletek általános, átfogó Balaton-kultuszt csinálnak, ez a hivatásuk, a bennük rejlő erőt nem ls szabad részletkérdésekre pazaiolniuk. Már l>edig minden városnak vannak a Balatonnal kapcsolatos sp|eciálls érdekei, kívánságai. Éneket a hely} szervezkedés erejével lehet csak megoldáshoz segi légii.
Nagykanizsa különösképpen ér-dekcltje a Balatonnak. Hiszen Nagykanizsán nagyon sok a balatoni villatulajdonos, még több a közelségnél fogva az ott nyaraló és ezrekre rug a balatoni kiránduló-forgalom
Nagykanizsáról. Ha ez a sok nagykanizsai balatoni érdekelt össZc tudna fogni ugy, mint jmás városokban már megtörtént, sok lehetőséget lehetne kimunkálni a Balatonnal kapcsolatban Nagykanizsa számára. \'
Meg kell alakítani ezt a Társaságot Nagykanizsán ! Meg lehet alakL tani a tagok megterhelés nélkül. A lényeg az, ho^y a Balatont szerető kanizsaiak havonta egyszer össze., jöjjenek, a közös kérdéseket, kíván, sáfjokat, terveket, lehetősétfekíatl megbeszéljék. A Balatoni intéző Bi, zottság, a legfőbb és legnagyobb erejű balatoni szerv, mindenben a vidéki társaságok támogatására siet, ami biztosíték arra, hogy a helyi társaságok megalakítása gyakorlati eredményekkel is fog jámj.
Nagykanizsán is minél előbb meg kell kezdeni ia Magyar Tengerért és azokért, akik azt szeretik.
Félévi börtönt kapott az inkei asszony, aki a szentsirnál zsebtolvajlást követett el
Három csavargó az éjszaka kifosztotta a balatonfüredi templom perselyeit
Nagyi>éntekcn a szentsir előtt lo-I>ott Németh Józsefné sz. Horváth Mária 11 éves inkei ass-/pny, mint megírtuk. Az ügy mo>t került a törvényszék elé, ahol kiderült, hogy] a templomban Erlonwein Emi\' bor-, bélymester felesége ájtatoskodott 4 gyermekével. A legkisebbik a szent sirt szerette \\olna látni, ezért az, asszony felemelte a fiut. Ezt az ai, kaimat használta fe\' NémethOé és kilopta a borbélymester felesége zsebéből annak pénztárcáját. A tár-
cában 15 i>engő volt, de miutyfa Némethiné lpp^^rt m^r többszín volt büntetve, jogerősen 6 hónapi börtönre és 5 évi jogvesztésre Ítélték.

A balatonfüredi templomiba az éjszaka behatolt három csavargó, felfeszítette a perselyeket és kifosztotta azokat. A csendőrség a plébánia feljelentésére erélyes nyomozásba kezdett, a gyanúsítottak egyelőre megszöktek.
Rosszkor gyulladt ki a szeszfőzde, gyújtogatás helyett csalásért ítélték el a tulajdonosokat
Megírtuk tegnap, hjoi^y a saent-györgyvölgyi szeszfőzde tulajdonosai, mert rosszul jnent a szeszfőzde* fel akarták gyujlaní azt. Emiatt va-. lameiníiyicn a zalaegerszegi törvény szék elé kerültek, ahol azt vallották, hogy a szeszfőzde nem azon a najjo\'n égett le, amelyiken ők akarták felgyújtani, igy nem ők voltak a gyujlogatók. i
Ar ügyben este 7 órakor hirdetett Ítéletet a törvényszék : Véghy
Elek szentgyörgy völgyi lakost 1 hónapi fogházra, Kősa Sándort 2 hónapi fogházra, S/allár Sándort és Horváth Józsefet 2-2 heti foghá*-raa ítélték, mig Szluhia Károlyt, Berke Károlyt, Bankó Kálmánt és Szabó Ferencet felmentették. A gyújtogatás vádja alól az elítélt négy vádlottat is felmentették, csui pgji cs&l&sbaft mondotta ki őket) bűnösnek a bíróság. Véghy és Kósa büntetése és a fel mentettekre vo,t
Motorkerékpárok
megbízhatók éa kitartók — a legerősebb napi strapára konstruálva I
A leghosszabb élettartami
990.— P-től
18 havi részletfizetésre. Megtekinthetők :
SGHLESIIGEH GYULA
vaskereskedő, Z«l«—Somogym. körzet képviselőjénél
NAOYKANIZSA,
Erzsébet-tér 18.
FDpdAuoba
berendezéseket kedvező részletre legolosóbbsn szállít
MENDLOVITS
natkozó Ítélet nem jogerős ; SzaUár
..............ik az ité-
nyomban
és Horváth megnyugodtak az Ítéletben, Így az rájuK nézve ny
jogerőssé vált.
Boór Gusztávnó lemondott a Szanatórium Egyesület elnökségéről
Meglepetésként hatott Nagykanizsán a hlr, hogy özv. (Kövesd* Boér Gusztávné lemondott a Sz;t,-, natórium Egyesület elnökségéről. Boér Gusztávné 33 évig állt az egyesület ólén, megszervezte a nagykanizsai tüdőbeteggondozápt) házat szerzett az ingyenes rendelő--intézet számára ós berendezte azt a modern tüdőviószvédelem követelményeinek megfelelően. A, Szanatórium Egyesület szinte egy és a>onos volt Boáméval, akinek életér ben a legfőbb tartalom volt ez a közért való, áldozatos és folytonos törődést követelő munka. Mo>t gyermekeihez költözött Debfiaoen-be és ezért intézett levelet dr. Krátky Istvánnéhoz, a Szanatórium Egyesület alelnökéhez, bejelentvén az elökségi-ől való lemondását.
Dr. Krátky Istvánné összehívta a választmányt, amely sajnálkozással vette tudomásul az elnökasszony le-költözését, megájUapiótta egyben, hogy habár a tényleges vezetés ezáltal Boémé számára leheletben-, né is vált, mégis örökös elnöke a Szanatórium Egyesületnek, mert hi-J szén a pár éve megtartott jubiláns díszközgyűlés Boér Gusztávét érdemei elismeréséül az örökös elnöki címmel ruházta fjei.
A választmány egyben bizottságot küldött ki, amely megejti a jelölést az elnökségre. Valószínűleg uj talek nök-választ&ok is lesznek. A vfl. lasztás letonyolitására rövidesen összehívják a Szanatórium Egyi»ü-t let közgyűlését. ,
IDŐ!
Eső!
Prognózis: Mérsékelt szél, több helyen eső vsgy zlvstsr, • hőmérséklet alig változik.
A Mütooroloitlttl Intézet nagykanlzaal raoHtlKyolflAltoinAiia leien(] i
Hőmérséklet tegnap sete 9 órakor: + 9-8, ma reggel + T 4, délben +11-0. Csapadék: 28rt.
Naptár, Április 30. szombat Kom. kat. 8. Katalin Protestáns Katalin. Izrael. Ntzan hó 29.
Gyógyszertári é)|eU szolgála! e hó végóig a Merkly-Belus gyógyszertár éa a klskanizsai gyógyszertár.
üózfürdó nyitva reggel 6 órától este S óráig (hétló, szerda, péntek délután kedden egéez nap níknek.)
1938 április 30
ZALAI KÖZLÖNY
paíljöb
fUPQSX&IttfcKYfi
Az édesanya leírja leánya temetését, amelyen nem volt szabad résztvennie
(Copyright)
•Stockau gróf, aki a báróné haza-érkezésekor ott volt már a palotában — igy folytatja az emlékirat — kö-zölte az anyával, hogy az a legfelsőbb parancs érkezett, miszerint leányát lleiligcnkreuzben keli eltemetni és hozzátette, hogy az udvar semmi körülmények között nem engedné meg a holttest elszállítását Bécsbe. Ii szavakkal végezte közlendőjét: •Felhatalmazási kell, liogy adj nekem arra, (hogy a legfelsőbb parancs értelmében mindent a Te nevedben végezzek el.» A báróné, aki képtelen volt ellenszegülni, le\'argikus állapotban mindenben aláve\'.eite magát sógora kívánságának. Félt attól, liogy ellenkező esetben talán titokban temetik cl a lányát anélkül, liogy hozzátartozói közül va-
laki is résztvehetne a temetésen. Stockau gróf, akinek a báróné irásos felhatalmazást .adott, közölte vele még, hogy a parancs szerint nem szibad ktyporsót vinni a császári vadászkastélyba és lometési kocsi sem állhat meg a maycrllngi ház előtt. E rendelkezések egymagukban nem jeiu-lelték még azt a borzalmat, amelyei minden további lépés kiváltott. Az udvar vigyázott rá, hogy a maycrllngi titkot semmiféle zavaró körülmény ne bántsa meg és ezó.-t a holttesiot Mayer lingből HeTigcnkrcuzbo fiakkeron szállították át. Ez az cmbcrlelon cselekedet felülmúl minden képzeletet) A mélyen sújtott anya nem lehetett jelen lánya holttestének ilyen módon való átszállításánál, do hiszon azt végig sem tudta volna nézni....
Kinyílik a kót nap óta bezárt szoba ajtaja..
•Január 3l-én, csütörtökön e>lo fél I 5 órakor Stoc.kau gróff és Baltazzl Sándor Mayerlingbe utaztak. Megálltak a vadászkastély előtt, csöngettek, do nem jött ki senki. Félórai csengetés után egy másik kocsi állt meg a tragikus ház előtt ós ebből Auchcnthalor Öoktor, a császár liázlorvosa, valamint a főudvarmesteri liivatal egyik tisztviselője szálltak ki. Csak az 5 megér-kezésükie jelent meg a liázmester, aki négyükei\'beengedte a kastélyba. A főudvarmesteri hivatal tisztviselője lc-veite egy rézkilincsről a pecséteket és kinyitotta azt az ajtót, amely a kastély egyik földszinti szobájába vezetett. Megalvadt vérében itt feküdt Vetsera Mária. Balhsalántékán lövésokozta seb volt, itt ment be a golyó, amely jobb füle mellett jött kl. Minthogy a tragédia előtte való napon reggel \'hat ós nyolc óra között játszódott le, 38 óra telt cl a halál bekövetkezte óta és a hosszú idő alntt egyetlen lélek scin törődött a szerencsétlennel. A hulla ugyanabban a hely zetben volt, minyt eíőtto való napon, amikor a tragédiát felfedezték. Mereven kidülledő szemei teljesen Diyitva, félig csukott szájában megalvadt a vér, amely testének egy részét is befedte. Karjai kissé l>ciiajlitva ölében pihenlek, baljában görcsösen szorongatott egy csipkés zsebkendőt, amelyet csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudtak megmerevedett kezéből eltávolítani. A tragédia felfedezésekor Vetsera Mária holtteste Rudolf szobájában volt, hanyatfekve az ágyon. Innen
vitték át ogy másik szobába, ruháit úgyszólván csak rádobálták, hogy ezek kel elfedjék a holttestet..
• A szerencsétlen holltostől valósággal niegbecstclonitctték. Még azt a lelki .segítséget som kapla meg, amelyet az Isten képmására megteremtett ember nemcsak a keresztény világban, dlo a pogányoknál is megkapott. Áltól a perctől kezdve, liogy lelkét visszaadta a \'Peremtőnek, teljes 38 órán át vérébe fagyva, nyitott szemekkel, lezárt szobában tartották ós a szoba kinyitása után sem törődött senki azzal, liogy a holttestnél elmondjanak egy imát, vagy koncszlot vessenek. Senki nem zárta lc a szemét, nem próbálták meg kiegyenesíteni a testét. Senki, senki, se a trónörökös környezete, so azok a személyek, akik a kastélyban tartózkodtak, r.em gondoltak a halottra. Ugy feküdt itt, mint a katonák az elhagyott csalalerckon, véres harcok után. Stockau grófot, aki előtte való napon már megjelent Mayerlingben, megakadályozták abban, liogy akár csak meg is tekintse a holtloslct. Ez a rendelkezés kegyetlen ós embertelen volt, hiszen cbl>en az idő]>ontban már a halottkém elvégezte hivatalos kötelességét. E funkció mindössze abból állt: niogállapilani a halál beálltát, a hivatalos személyiségek és a császár orvosa konstatálták a lialál okát, hiszen ők intézkedtek Vetsera Mary kihűlt tetemének más szobába való átszállításáról is. E szoba ajtaja azonban majdnem két napig zárva volt.,.»
Vetsera Mária holtteste fiakkerben tette meg az utat Heiligenkreuzba
cAuchenthaler doktor megtisztította és felöltöztette a holttestet és aztán IleUigenkreuzbe való átszállítás végett átadta azt a hozzátartozóknak. Előzően, még Bécsben jegyzőkönyvet írtak meg, amelyben leírják a holttest
feltalálásának körülményeit, a halált
okozó sérülósekol és a jegyzőkönyvben az állt, hogy a halált valószinülcg öngyilkosság okozta. A főudvarmesteri hivatal megbízottja megkérdezte a család képviselőitől, tudomásul ve-szike ezt, mire Baltazzi Sándor megjegyezte, hogy az öngyilkosság konsta-tálása nem okoz-e nehézségeket az •gyház részéről a temetésnél? Az udvari emberek megnyugtató választ adtak, liogy mindent elintéztek, hozzátették, hogy a jegyzőkönyvbe a halál okául öngyilkosságot kell beirni, mert különben rendőri ós bírói eljárás indul meg, ami nagy feltűnést kelthet. A hozzátartozók aláírták a jegyzőkönyvet, mire uz udvari ember egy
másik irást húzott elő: kérvényt a kerületi kapitánysághoz: a hullának Hci-ligenkrcuzbe való szállítása ügyében. Mindez persze csak formalitás volt, mert hiszen Baltazzi Sándor nyomban kózhezkapta a kerületi kapitányságnak
már délelőtt meghozott beleegyező határozatát..
• A toll megremeg a kézl>on -- irja az anya, — amikor az osemények további folyását elmeséli:.
• Vctsora Mary holttestét félig ülő ,állapotban egy flakkcrba tették. A liát-só ülé ekcn Stoc kan gróf és Baltazzi Sándor foglaltak helyet, a hullát pedig velük szcml>en meggörnyedt állai>ot-ban ültotték bc. Ez a cselekedet a hozzátartozók érzéseit a legborzalma-
sabb módon sértette meg. Igy szállították át, minden emberi érzésből kivetkőzött módon az ój sötét óráiban Ileiligenkrcuzlx}. A községbo megérkezve, az utcán egy ur áÚitotta mog a kocsit. Amint kiderült: c^n- detektív volt. A kocsis mellett foglalt helyet ós azt a parancsot közölte, hogy a fiakker egyenesen a lemetőhöz hajtson. Csak a heliigcnkreuzi temct4 hullakamrájában engedték meg, hogy Vetsera Mária holttestét a néhány órával előbb összetákolt négy szál deszkából készített, nyersen mázolt ko-I>orsóba tegyék át. Stockau gróf előtte való napon engedélyt kért arra, liogy Bécsből díszes órcko|K>rsót szállíttasson feltűnés nélkül IleUigenkreuzbe, fennek a kérésének a teljesítését azonban az udvar megtagadta..
• Abban a percl>en, amikor a maycrllngi tragédia örökre elnémult áldozatát elhelyezték az összetákolt kopor. sóban éjiéit ütött a barátok évszázados klastromának barokk tornyában az óra...»
Egyszerű temetés — legfelsőbb pauancsra
• A lomelőből Stockau gróf és a báróné fivére, Baltazzi Sándor ugyan-abl>an a fiakkerben, amelyben Vetsera Máriát hozták el a nuvycrlingi kastélyból a hcUigenkrcuzi tometőbe, a klastromba hajtattak. Egy sok személyből álló bizottság vort már rájuk. E bizottságban a kerületi kapitányság és a bécsi rendőrség képviselői veitek részt és a bizottság egész csomó különböző jegyzőkönyvet, vógrést és határozatot adott át és iratolt alá VoLsCra Heléna báróné bátyjával és sógorával. Az egyik végzős arról szól, hogy tekintettel Heiligcnkreuz és Maycrllng távolságára, csupán egyszerű temclést engedélyeznek, jóllehet a bi-Izoltság o pillanatban már tudta, hogy Rudolf szeiclmesét hogyan szállították át a vadászkastélyból a klastrom temetőjébe. Egy másik végzésben a lelkészi hivatal engedélyt kap arra, liogy az egyházi szertartást elvégezze és február elsején reggel kilenc órakor a klastrom priorja csendben visszaadta az anyaföldnek Vetsera Máriát..
<Az anya azt a fájdalmas vigaszt sem kaphatta meg, hogy Isten előtt legkedvesebb leányát, legalább haláfában \'mégegyszcr láthassa és maga ékesíthesse fel. .Legfelsőbb parancs, rabolta cl tőle ezt a fájdalmakkal toli, dc mégis enyhet nyújtó vigasztalást. Éjszaka és sürü ködljcn, úgyszólván átesem|>észlék a holttestet a temetőbe. Még egv gonosztevő lelkét vosztett porhüvelye is különb elbánásban részesül. A legfelsőbb parancsl.un ez állott: «fijszaka, a legkisebb feltűnés nélkül- kell végrehajtani az átszállítást ozt a jiarancsot szószcrint és olyan felháborító módon liajtották végre, hogy a hatóság legkisebb közege sem meri ezért a felelősséget vállalni. A .legfelsőbb parancs,* amely olrcn-delle, hogy Vetsera Máriát detektív ki-sórelébcn kell a tometőbo vinni, semmiféle kétségei nem hagy fonn forogni alekintetben, liogy itt szavakkal eléggé r.em jellemezhető emberlclcnség történt. Lelkész helyett rendőrügynök ugy vitte a lémetőbe ezt a 17 éves leányt, illetve annak csak örókro elnémult földi maradványait, nliogyan gonosztevőket szállítanak. Ha az élő nem érdemelt kíméletet, a halál szentsége előtt tekintettel kellett volua lenni
Városi Mozgó. Csütörtöktől vasárnapig 1
Elismerten legjobb magyar filmi
Döntő pillanat
Kabos Gyula, Tolnay Klári, Páger A. főszereplésével Fényes kísérő műsor. Híradók.
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár-és ünnepnapokon 3, 5, 7, 9-kor. Rendes helyárak.
a keresztény vallás parancsolta szeretette. A báróné előtt eltagadták azt is, hogy a heiligcnkrcuzi temetőién nincsen kái>olna, hanem c^ajk hulla-kamra ós igy még annak se volt meg a lehetősége, hogy a Teremtőjéhez megtért lélek Isten és a Szüzanya oltára előtt incgkapliatla volna ama szentségeket, amolyhez minden lélek, nek Islcntől adott joga van...
Növendék-hangverseny
volt a városi zeneiskolában. A kamaraterem az utolsó székig megtelt izguló, drukkoló szfUőkíkel. Sajnos főképp csak szTilökkel, mert a név-szerint meghívott zeneiskolai felJ ügyelőbizottsági tagok közül mindössze csak egy jelent meg !
A (nagysikerű han^wirbeny - műn forán egyébként a megle|>ő haladást mutató apróságoktól, akik a zenei oktatás első lépcsőfokán ájL nak, az akadémiai tagozatig minr den fokozat képvisel ve volt. A szereplők közül néhány, kü\'önő enegy szóló\'ongorista, egy hegedűs és egy énekes valósággal kiugrott a szokott keretből és már komoly kritikára is érdemes játékot nyújtott. A közönség szívesen és szeretettel tagolt a kis előadóművészeknek, a kik ismét bizfos haladásról és szak szerű vezetésről lellek bizofnysá^. got.
A szombathelyi „Haladás Dalkör" hangversenye a plébániatemplomban
A nagykanizsai róni. kath. egyházközség íkaröltve a szombathelyi .Haladás Dalkör elnökségével lázas munkával késziti elő a május 8-i tcmplomi-hangversenyt. A .Haladás műsorán t(új) olyan szám is szerC|)d, amit küTföldi turnéja alkalmával mindenütt tomboló tetszés kísért. A .Haladás, hírnevéről elég annyit megjegyezni, hogy az idén meghívást kapott norvégiai és skandináviai körútra, ahol a nagyobb városokban fog szerepelni. Munkássága tehát magyar kulturmisz-szió. Nagykanizsán is hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a -Haladás hang versenye iránt, ugy, hogy jól teszi mindenki, lia előre biztosit magának megfelelő helyet a május 8-lki templomi hangversenyre.
Az egész város közönsége találkozik május 8-án a plébániai templomi luuigversenyen, amely az utóbbi Idők egyik legnagyobb ilynemű eseménye
xa.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. ápillll 30
„Optimistának keli maradni, semmi ok aggodalomra"
mondta Shvoy Kálmán a Ház mai Illésén — Általánosságban elfogadta a képviselőház a beruházási javaslatot
„Bendór vagyok!"
A nagykanizsai kapitányság
verWőJének programja
Kr«sj<nay Pál \'rnidőrtanjácsos, in nagykanizsai kapitányság vezetője\' átadta hivatalát utódjának, bikk-falvi Kováes Nagy Pál főtanácsos, nak\' és a mai rappkl már ő Tfendel-kezik a kapitányságon. Kraszray Pál tanáé\'os több heti szabadságot kért, amit Nagykanizsán tölt el. Csak ennek lejárta után foglalja el uj állomáshelyét. -Valószínűleg ju. nius közepéig marad családjával Nagykanizsán, ahol Kiasznay Pált és fleleségét a város társ halmának széles köreiben ve:te körül fok meleg baráti szál és általános tisztelet és megbecsülés.
Bikkfalvi Kovács Nagy Pál főía-nácos, a kapitányság uj vezetője erdélyi ember. Alsófehérmegyéten született, középiskoláit a székely-\' udvarhelyi református kollégiumban, a jogot a kolozsvári egyetemen végezte, közigazgatási tanfolyamot is végzett és Jegyzői okle-i vélle\' is bir. Éveken át a határrendőrségnél szolgáit. Az államosítás után Székesfohrférvélibtt, majd\' Szombathelyen szolgált. Itt a kapitány-ág helyettes vezetője volt és mint ilyen a bűnügyi osztály vezetője. Kipróbált kriminálisra, císŐm rendű közigazgatási férfiú, nagyszerű rendőr, akit Elsőbbsége is ilyenként ismer. Ka\'onás magatartású férfij, aki teljesen hivatásának él. Hivatalának elfoglalás! után fölkerestük és programja után érdeklődtünk
— Az én programom rövid, —1 mondta. — Két szó: »Rendőr vagyok !«• Ebben a két szóban benne van minden : a közönség, az éle.t, a vagyon biztonsága, szeretem hivatásomat és hiindenben megakarok felelni megbízatásomnak.
Nagykanizsa város közönsége k<M szönti a határszéli kapitányság u) veaetőjét és azt kívánja, hogy érez. ze magát otthonosan Zrínyi Miklós városának falai között.
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR
április 29—május 9.
MHMMMBBHBMMaBMBaMMHaHMMHBI
1800 kiállító. - 7 külföldi állani hivatalos részvétolévol.
TELEVÍZIÓI
Reptllőíépklállltás. divatbemutató, rádlóüzenot kőzvotités rövid éa hosszú hullámon, építőipari tőzsde, kongresszusok, stb., stb.
5Q7o-0S utazási kedvezmény
Budapestre április 23 tói május 9-lg — Visszautazásra Április 29 tűi május 16 lg. VáaArtguxotvAity kapható a vásárirodánál, Budapest, V., Alkotmány-utca 8. N*gykanti»án i a Nagykanizsai Takarékpénztár Kt.-nál és az tBUSz-tléknál. \'
Budapest, április 29
A képviselőház mai illését 10 órakor nyitotta meg az elnök. Bövid napi-lendi indítvány után folytatták a beruházási javaslat vitáját.
Shvoy Kálmán volt az első szónok, aki arról beszélt, liogy a javaslatot el kell fogadni, mert az egész országra nézve na«y hasznot jelent, azonkívül a honvédelem fejlesztéséhez nyújt nagy se.4it.\\éí>et. Céllalanniik mondja a nyugtalanságot és eliléli azokat, akik a Házban is terjeszteni akarják a nyugtalan légkört. Optimistának kell maradni niiii<íciikép|>cn — mondta, — hála Isten, a vidék józan néj)C nem ül fel mindenféle rénhirnek. I)e aggodalomra különben sincs semmi ok. Támogatni kell a kormányt, akkor c:ős lesz és meg tudja oliani kőny-nyen a i cája váró nehéz feladatokat. A javaslatot elfogadja.
Ezután Reményi Schnel.\'er pénz-* ügyminiszter szólalt fc\' és örömmel állapl\'otta meg, hogy a Há* minden oldalán szükségesnek tartották a beruházási ja\\aslatot. Előbb nem lehetett te erjeszteni, mert pénz-ügyi öriájllót^gunk kiskorú. Hosz-szns tárgyalás előzte meg a javaslatot, amely végrehajtható. Tévfefy,
A vasárnapi forduló több meg-lejietést hozott ós ez — mint mindönkor — a tlp|WKUltny eredményén is meglfáts/.i/k. Aj ík,\\n;izsa,i csaj>atok eredményei közül legtöbben az NTE félidejét taUftAk el, a telitalálatok számla kevés vo^t. Aj dijak nyeréséhez azonban egy teli. találat mégis ketfésrek Iszonyú\'t, mert volt 6 ó> tőb|b 6 pántos tippelő is.
A verNtfliy eredménye a következő : A heti legjobb tippelő Kuc\'ecz István (Babóchai u. 60.), txkí teUUv találta a Zrinyi mérkőzését és a PAC ós a ZsSE fél Ide jelt. ö az egyedüli 6 pontos, tribünjegy Je>z. jutalma.
5 pbntorjak Küne István (lelöki ut 26 ), Németh István (Koisuth tér 6 ), Miklós István (Eötvös tér 25.) és Bedő Lajos (Magyar utctK 6 ). Az első három egy-ogy telltalíV" lattal és egy félidővel, Bodö két végeredmény és egy félidejét találattal érte el az 5 pontot. Egy bet lépöjtfgyut kainak jutajjnui. . ,
az, mintha Imrédy beszédéten vL lággazdasági válságról beszélt volna. A 600 milliós vagyondézsmlá-nak deflációs határa ksz, viszont a 100 milliós kölcsön épp az ellenkező hatást váltja kl s igy c keltő eredőjének következménye tesz, hogy a gazdasági élet nem válün zik. Ahol lehet, ott a kisiparnak juttatnak munkát. A konnjány súlyt helyez a közterhek arányosítására. A háztulajc\'on terheit csökkentették kb. 25 millióval, mert a bruttó adóalap helyett a reltó adóalapot vették.
A pénzügyminiszter nagy bCszéle után a Ház általánosságban elfogadta a javaslatot. Darányi miniszterelnök be erjesztette a kormány 1930. ívi működé\'é ől -zól) jelentést, majd megkezdték a határozati javaslatok elbírálását. Valamennyit elutasították, csak Müller Antal Indítványát nem: a kis-ipar megsegítéséről. A részletes vitára térve elsőnek Szé hőnyi György szólalt fel. Az ülés lapzártakor még tart.
A pénzügyi bizottság a miniszterelnöki és a kisebb tárrák költségvetését tárgyalta és fogadta el ma délelőtt.
Kelo JózMef, László Ervin, Hack. ler László, Barabás Miksa és Qumlr lár Ferenc étflek el még1 telitalálatot, két végeredmény találattal ugyancsak l pontos Gutpintér Pál jji. KözülKk Morftluziáls íilján Kele Józsefnek Ítéltük oda a hatodik dijat.
Sok volt a 3 |>ontos tippelő iS : igy Vánko; József, Zuics János, Tóth KáiOly Géza, Totola József és Frigyes, Hímchl I^áa\'jó, Németh József, Magyar Pál, stb., stb.
Ezenkívül ntageteg két és egyto. lála\'os tippelő volt.
A nyerte*ek a jutalmakat a Zalai Közlöny szerkosztöségéten Biomba-\'on délután i ós 6 óra között átvehetik. t
UJ tippversenyünk
szelvényeit o\'vasófink megtalálják lapunktan. Beküldési ha^áriidA szombat este. Olvashatóit én téftal)|kfy. töltött szelvényeket kérünk A legjobb tippelők között lx-lépő ésj tribünjegyeket osztunk ki.
Május l-én
Vásári filléres
iriil Nagykanizsától Blldapeslre.
Menettérti jegy (a Vásárra belépéssel együtt) P 6.50 — Indul Nagykanizsáról 049-kor, Budapestre érkezik 11.50-kor. Visszaindul 23.50-kor, Nagykanizsára érkezik 5 órakor
legyek a Renetjegylrodában.
A ZTE vezetőségének nyilatkozata
Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!
Bár sportrovatban közzétett cikkekért ritkán kérr.ek lielyreigazitást, de sajnos ezt mégis kénytelen megtenni a Zrinyi labdarugó szakosztály vezetősége. Ugyanis azt olvassuk a zalai Közlöny folyó hó 28-iki számában:
• Meglepő az a győzelem, amelyet a PAC a KKAC és az MSE az NZTE ellen aratott, ahol az utolsó helyezett győzött a 3. ellen stb. Ezzel szomben a Zrinyi labdarugó szakosztály vezetősége a következőket szögezi Ic: Az (MSE-t a Zrinyi i.em egy, hanem több góllal is legyőzte volna, ha nem hiány zanak oly kiváló és jó, de sajnos só. rült és beteg játékosai, mint a kitűnő center Csönget, a balkótŐ Boda, bal-szél? ő I\'őcze és Stróbl. Ezek közül csak égylknek a jelenléte is megfordította volna a 2: l-es vereséget. Igy is én\'eme az erősen tartalékos csapatnak, hogy szépen, lelkesen küzdve csak 2:1-ie ka|X)tt ki idegenbon.
Nem hinnénk, hogy a cikkíró ur felölt a Zrinyi fenti helyzete ismeretlen le t volna s jövőben több tárgyilagosságot és jóakaratot kérünk annál is inkább, n.e.-t kőzlu\'\'omásu s|k)rtkörók. Len Kanizsán, liogy a Zrinyi több kiváló katona játékosa é.ős . Hadsereg-kupa mérkőzésen is részt vesz és több sérült s l.eteg játékosa van.
Végül megjegyezni kívánjuk még, hogy a Zrínyi lalxlarugó csapata n jövőben még . inkább az élen lesz, mint ez évben1
Tisztelettel A Zrínyi labdarugó szakosztály vezetősége
Döntő pillanat
Az uj magyar film egy fiatal színészházaspár küzdelmét mondja el az álláskereséstől, a vidéki küzdelmeken át a pesti táblás ház tap;|olrt<ánjáig. A rendkívül érden kes témát a magyar filmgyártók becsületes móc\'on oldották meg. Néhány jelenet megrázóan szivbemar-koló, kór, hogy a drámai lüktetésű tempó nem marad meg végig. Pá-ger Antal és Tolnay Kláry játsza a szinészpárt, mindkettő remekel. A hires színész szerepében Ajtay Andor mutatkozott be előnyösen. A szokástól eltérően Habos is komoly szerepet játszik. El keli ismerni, becsületes színészi munkát végez, a közönség egy része mégis a r,égi mókás Kalost látja benne. Vajda László rendezése uj utakon halad és ha nem laposodna el kezéten néhol a cselekmény, franciás lüktetésű, pompás modem film keie-kedett volna Döntő pillanatból. Igy is nagy ut, nmit a megszokott magyar filmeken tul tesz ez a fi\'m, a melynek szépségeit és értékeit őszintén élveztük.
A kisérő színes trükkfilm is örömet szerez a mozilátogatóknak.
Az albán királyi pár Amerikába utazik nászútra
Tirana, április 29.
Az uj királyi pár Amerikába utazik nászútra. Zogu király már régebben vágyott az újvilágba, most végre megvalósítja tervét. Ulja \'i\'orán személyesen tárgyal Roosewelt e -nökkel is.
A fiatal pár tegnap a,Hitler által adományozott autón Duraz\'óban
sétakocsikázást telt. Az autót Ge-rald ne királyné vezette.
Ciano gróf is felkereste tegnap Zogu királyt Durazzóban, akivel közel két éráig folytatott tanácskozásokat. Az albán-olasz baráti viszonyt mélyítették el a megbeszélések során. > Ciano gróf olasz külügyminiszter ma utazik vissza Rómába.
E heti tippversenyünk eredménye
Kik nyertek a héten?
1838. Április 30
Ha nem jól lát, JZLi
Fenyvesi György
órás é% sxakoptlkus mesterhez
Fő-ut !0. Dobrovlcs-liáz.
Szt■ B¥>|tl inni rtuftri is készítikI
„Roma, la citta eterna..."
BefejezAdOtt a nagykanizsai olasz továbbképző tanfolyam
Érdemes egy-egy llyesn tanfolyam vizsgáját végighallgatni és — épülni, hogyan ülnek\'be felnőttek napi munkájuk iu)!án az iskolapadokba, inig mások szabadidejüket sokszor haszontalan szórakozásokkal töltik. A nyelvtanfolyamok között legnagyobb az érdeklődés az olasz iránt, n«m csak annak szükségszo-sége miatt, hanem azért is, inert a módszer, amit Seculia Jakab igazgató használ, mindenkivel megkedvelteti ia nyelvtanulást. Most volt egy ilyen tanfolyam záróvi^gjája. Megjelent azon a 2-ik köraeti iskolában dr. Krjátky István polgár, mester, dr. Hennig Alfréd törvény széki elnöké, Filó Fcrenc igíugató széki elnök, Flló Ferenc igazgatói Méltóságos ur, hadfi, lakatosmester, tanárnő, úriasszony és bank. tisztviselő, mind együtt vannak, hogy beszámoljanak arról, amit a tanfolyam lalatt elsajátítottak. Seculia egész énjével magyarázza az olasz nyelvtan szabályait és vigyáz arra, hogy minden tanítványa tudjon is. Meg is látszjk a növendékeken. Legtöbbjük folyékonyan, szép, tiszta kiejtéssel válaszol olaszul a kérdésekig.
— Bene ! — adja tudtul megelé-gedsét Scculla direktor.
A falitáblákéin magyaráz olaszul, csak elvétve vesz egy-egy magyar szavat segítségül. Cscténé tanítónő van éppen soron, amint olaszul mondja... »i>olgápnicster;ünknck köszönhetjük, hogy a város olyan szé-)>en fejlődött...* *
A polgármester szerényen mosolyogva mondja : »no, no...«
»Roma, la citta etema !« — habjuk az úriasszony ajkáról, aki lágy olaszsággal az örökvárosról beszél.
— Bene I — ismeri el Seculia mester.
Egy jogászkisasszony Dante életrajzát mondja el olaszul, inig a m,á-sik hölgy daliamos hangon recitálja az olasz halhatatlan verseit. Folyékonyan fele\' dr. Doniján Gyula is, aki rövid idő alatt sajátította e\' Dante nyelvét.
Széchenyi István lakatosmester a hallgaltó^c m|ev{éb«en plasz nyelven> köszöni meg Seculia fáradozását.
— Eviwa Ungherla ! Evívfva Italia 1 — fejezi be szavait nagy éljenzés közben.
Dr. Krétky István pplgármester beszél ia nyelvértés gyakorlati hasznáról és buzdítja a haligatóságot, majd köszönetet mond a tanfolyam veaetőjének. Filó igazgató Széchenyi Istvánnak és Dömötör gyógyszerésznek jutalom-könyvet nyújtott át.
A tanfolyam hallgatói meleg kézszorítással búcsúztak Seculia igazgatótól, aki minden elismerést megérdemel munkájáért.
Ha Influenzája van, gondoskod ]ék arról is, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata által gyakran és alaposan kitiszliitassanak. Kérdezze meg orvo3át.
ÍALAI KÖZLÖM
- (Tanítói áthelyezés)
A kultuszminiszter Borköles Béla Jászberény-homoki tanitót Nagykanizsára helyezte át.
- (A Miasziósház)
kápolnájában a májusi ájtatosság szombaton, 30-án e.te f, órakor kezdőlik meg.
- (Doktorrá avatás)
Kcszey. Józsefet, a nagykanizsai gimnázium volt növendékét szerdán avat. ták a pécsi Erzsébet tudományegyetemen\'az államtudományok doktorává.
- (Az Irodalmi és Művészeti Kör) közgyűlést előkészítő választmányi
ülése holnap, szombaton délután 0 órakor lesz a városházán. Meghívók nem mentek ki. A tagokat ozuton is-mé\'.elien meghívja az elnökség. (:)
- (A MANSz közgyűlése)
A nagykanizsai MANSz holnap, szombaton délután 0 órakor tartja a városházán évi közgyűlését. Akik esetleg tévédéiből nem kaptak meg-lűvót, azok megjelenését ezúton kéri az elnökség. (\':)
A Kemény János Irredenta és jótékony
Asstallársaság {Itilf-Kabylok) rendes havi összejövetele Szever József (Régi Ipartestület)-vendéglőjében ápr. 30-án 7-kor.
- (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt bélen 5 gyermek születelt, 3 fiu ós 2 leány: Szommer József gépész ói Gölles Margitnak \'rk. leánya, Kiss István szabó mester és Nagy Erzsébetnek rk. leánya, Németh Ferenc József asztalos meder és Dávid Máriának rk. fia, Bognár Ferenc Máv altiszt és Kertész Annának rk. fia, Takács Géza cipész mester és Tokodi Juliannának rk. fia.
- Halálozás 12 volt: Keltor Antalné Tungl Anna rk. Cl éves, Kancsalics Ferenc tanuló rk. 11 éves, özv. Török Istvánná Németh Rozália rk. 83 éves, özv. Illés Józsefnó Tom|>os Rozália rk. 75 éves, Kanczer György v. szegény rk. 03 éves, Mácsovics István mószáros rk. 71 éves, Szcmlics Károly napszámos rk. 56 éve-;, Nagy Antalné Nagy Julianna rk. 39 éve.s, Szejler György napszámos rk. 50 éve», Molnár János pékségéi rk. 28 évos, Németh Istvánné Horváth Erzsébet rk. 75 éves, Major Anna rk. I I napos. — Házasságkötés 14 volt: Valicsek I^ajos
villanyszeiclő rk. (Csepel) és Herboly Krisztina rk., \'J\'órök Mátyás Máv órabéres rk. ós Vócseí Anna rk., Kolonlcs János távírda munkás rk. (Szepctnek) ós Imrei Anna rk., Kaiscr Simon órás és ékszerész izr. és Hirsch Magda izr., Major Ferenc napszámos rk. (Bagola-sánc) és Varga Rozália rk., Klinger József (elvált) rk. és Balogh Anna rk., Szőke János napszámos rk. és Jordán Anna rk., Krémé.- János napszámos rk. és Karakai Rozália rk., Horváth Józseí villanyszerelő segéd rk. és Illés Mária női szabó tanonc: rk., Segesdi István kőműves segéd rk. és Vellák Anna rk., Galambos Ferenc m. kir. .áll rendőr rk. és Gyöngy Margit rk., dr. Herjavecz Sándor ügy-vód ós Kovács Györgyike községi óvónő rk., Halász László szobainas ág. h. ev. és Tuider Krisztina szobalány, Kalocsai Imre műszaki rajzoló rk. és Kelemen Rózsa r.ől szabó segéd rk.
— (Felesége után a hatálba)
F\'odor József szCntmártonl gazda felesége nemrég meghalt. Az ember azóta búskomor lett és a betegség ls ki, nozta. Emiatt pajtájában felakasztotta magát. Mire rátaláltak balolt volt.
Felakasztotta magát a szénatartó rácsra egy zajkl gazda
l i Letenye, április 25) (Saját tudósítónktól) Gál Ferenc zaj ki lakos tegnap a délelőtti órák-, ban Znjk községben lévő házában. Illetve az istállóban, kötőfékkel 4 szénatartó jászolra felakasztotta magát. [
Gál még a reggeli órákban az urbéresség faálrverésén vett jr^szt, azután hazament, a gazdaságában dolgozott, hozzátartozói c«ak dél felé keresték és felakasztva találták az istállóban, de akkjoir már meghalt.
Gál Ferenc eladósodott ember, volt ugyan, de nem tanúsított olyan magatartást, bmelyből öngyilkosság ra Tehetett volna következtetíni, ép-. l>en ezért az öngyilkosság hii\\> a környéken nagy meglepetést és részvétet keltett. ( ,
Ingyen
áll nyitva egész nap a Szépművészeti Szalon tárlata az Iparoskör nagytermében. (Csók, Vaszary, Rudnay, Szüle, Czencz, Oaray és még félszáz magyar mester képei) Kedvező részlet /
■— (Kl szeretne egy pengőért)
egy szép, értékes női vagy férfi kerékpárt, egy hatszemélyos teakésa-Jelet, r, drb ezüst kanalat, arany karkötő órát, egy gyönyörű csillárt, szebb nél szebb kézimunkákat, szőnyegeket, villanyvasalót, íutball labdákat, stb. nyerni? Az siessen az Átmeneti Ott-lion sorsjegyét megvásárolni, amig hozzájuthat, mert a húzást május 15-én okvetlenül megtartjuk. Ha még a nyeremény tárgyak kiállítását nem nézte meg, siessen, mert csak május 10-ig szc.czhet magának nagy örömet a megtekintéssel. No mulassza cl Csenge ry ut 3. szám alatti kiállításunkat
megnézni. (0
— (Vakmerő betörönó)
Dobránszky Józ.ef balatonszcmesl keiCskedŐ egyik "éjszaka arra ébredt, liogy üzletében a kassza csengett.
Azonnal felugrott és a boltba rohant, aliol letten is érte a bctöi őt Bakonyi Julianna személyében. A leánynál 100 pengőt és éleimIszernemüt talált. A leányt átadták a csendőrségnek, ahol bevallotta, liogy a lopásra és betörésre Németh Teréz bujtotta fel. Mindketten a törvényszék elé kerültek, a betörő Bakonyi Juliannát l havi fogházra Ítélték, Németh Terézt felmentették. Az ítélet jogerős.
nixíos pénx
minden fillér, amit, művészi értékű képbe fektetünk. Legjobb alkalom még egy hétig a Szépművészeti Szalon kiállítása az Iparoskörben. Díjtalan. Kedvező részlett
— ButorkUlUtáaankat tekintse meg minden vételkónynzor nélkül. KopBteln bútoráruház-— A korai öregedésnek
igen gyakran a figyelembe nem veit bélrenyheség az oka. Szabályozza emésztését Darmollal, mely tetszés szerint adagolható ós testét megköny-nyiti és megfiatalítja anélkül, hogy drasztikusan liatna vagy a használata megszokássá válnék.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnk, ismerőseink és a vendéglősök azakosztálya, kik felejthetetlen drága jó feleségem, Illetve édesanyánk és testvérünk temetésén megjelenésükkel vaey bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szl.esek voltak, fogad-Iák ezúton ls mélységet hálánk kifejezését.
Mészáros-család és a rokonság.
GYÁRBUDAPEST, XI.LENKE-UT 117.


LETABTÓZTATTAK Rudapeslen egy nagyszabású okirathamlsitási és állásszerzési bűnügy bon Szálkái László és Mike Sándor magántisztviselőket.
KÉT DUNAI HALOTT titkát próbálja kideríteni a kir. ügyészség. Byk Hugó keieskeóő holttestét kifogták a Dunából. Felesége szerint férjét megölték. Az újpesti rakpartnál egy 25 év körüli loány holttestét húzták ki a vijzből, nyakán körülfont sállal. Jól öltözve. Valószínűleg megfojtották és a Dunába dobták.
A ZSIDÓKÉRDÉSRŐL tárgyalt tegnap az ügyvédek Nemzeti Egyesülete. Leszögezték, hogy a magyar és a zsidó két egymástól testben, lélekben különböző faj, mely tényen uz esetleges megkeresztelés sem változtat. Ragaszkodnak az 5 száraiékos arányszámhoz.
A\'ZSIDÓSÁG vezc\'.Ői felhívást intéztek a hitközségek tagjaihoz, umelybeu türelemre intik azokat és kifejtik, bogy a zsidóság sem magyarságában, se,m hazafinsságában, sem munkában, s«m áldozatosságában nem maradt el a* ország bármely felekezethez tartozó lakosai mögött.
SZOCIÁLIS célokra Budapest székesfőváros az elmúlt esztendőben 15 millió pengőt fordított.
A KORMÁNYZÓHOZ hódoló feliratot intézett Sopronmegye.
AZ ÜGYVÉDI ós közjegyzői alkal. mazottak munkaviszonyuk szabályozása ügyében miidszteri intézkedést kérnek. I
A MARHAARiAK a budapesti állatpiacon áprilisban mintegy 20 százalékkal csökkentek.
AZ ORSZÁGOS ESQ kedvező hatással volt a gabonavetésekre.
Az IVÓVÍZ ellátási nagygyűlésen Bornemisza miniszter megnyitójában kijelentette, liogy az egészséges élet elsó feltétele: a kifogástalan ivóviz.
MESTERIIEGEDÜT loptak el a Budapeston szereplő Eugénia Uminsz-ka lengyel művésznő autójából, a hegedű értéke negyed millió pen ,ő.
A HOLLAND SAJTÓ képviselői friss tulipánokkal érkeztek Budapestre és innen Szegedre utaznak.
UJ VIZISPOBTTELEPET kapnak a fővárosi tisztviselők.
v/CU,

ANGLIA TANACSA Prágának: Szabaduljon meg nemzetiségeinek tömegétől.
A KISANTANT ÉRTEKEZLETE n kisebbségi kérdéssel és a kisantont-or-szágoknak Magyarországhoz yaló vlszo* nyával foglalkozik, L j
ZALAI KÖZLÖNY
1938. áprUli ;
f ---
A JEZSUITÁK közgyűlése Rómában véget ért. Utána megjelontek a Szent-atyánál, oki kijelentette az általános főnök elölt, hogy köszöni a Rend nagy munkáját és örül annak, hogy a jezsuitákra mindenkor számithat.
NANKINGOT a kínai gr.e.illacsapa-tök körülzárták.
\'SVÁJC ifrm kórt angol-francia katonai biztosítékot Németország ellen.
LELEPLEZTE a párisi rendőrség a francia kommunisták titkos haditervét.
A FIUMEI VASARRA a jövő héten már csak 600 darab magyar marhái engednek be.
mimm
Katalógus készült a kaposvári lóvásár anyagáról
Az AlsódunintuU Mezőgazdasági Kamara folyó hó 25-én végleg lezárta a május 7—8-iki ka|>osvári lovasnapok keretében tartandó lóexportvásár bejelentéseit és a két napon át tartó lóversenyek nevezéseit. Most állapitható csak meg, liogy a fáradságot nem kímélve dolgozó rendezőség munkája mennyire meghozta gyümölcsét, mert akkora érdeklődést sikerült felkelteni, ami messze túlhaladja a múlt* év októberében rendezett, szépslkerü lovasnapok kerelcit..
A v.\' .ra több mint 500 liideg- és melegvéi i kiváló minőségű lovat jelentetlek be. A legkiválóbb anyag részletes adatait katalógusba foglalja a Kamara, amelynek első része a napokban hagyja el a nyomdát. 5000 példányban küldi szét a Kamara a kataló
gist a lóvásárlás szempontjából figye-mbejöhető uradalmaknak, nagy ij>ari vállalatoknak, intézményeknek, magánosoknak, lóexportőróknck, stb. Akik véleli szándékkal jönnének a Vísárra katalógust nem kaptak volna, azoknak Írásbeli, vagy szóbeli megkeresésre sziveden küld ilyent a Kamara.
A Zalai Köilöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Bekllldtc: .........................................
Lakik:...............................................
Szerintem « vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
NZTE-PEAC......... (...!...)
PBTC-NTE ......:... (...:...)
DVAC-KRAC......i... (...:...)
PVSK—ZsSB......:...(...:...)
KSE-MSE ......... (...:...)
KT8E-PAC ......:... (.......)
APRÓHIRDETÉSEK
A»r6hlrd«tél díja v.«*in«p ti Onnepn.p 10 l.Alfl ■ű rillér. mlnd.n lovibbl tió 0 (Illír, fi.tkatn.p 10 núlfl tű tllltr. mlnd.n lovábbl «ió 4 Iliiéi.
Kertes öaszkomlűrlos magánház öt szobás lakásul kiadd. Azonnal eUoglal-haló. Kislaludy utca 20. 1204
Balalonmárla ttlrdőn egv »lll» kiadd. Érdeklődni Nagykanizsán Rákócsl utca 23 azám. 1207
Egy bajárálaány délelőttre kerestetik Bővcbhet Horthy M.ut 53. Rálkal. 1209
Egy- éa kálaaokáa lakáa vagy két-szoba lépciőházl beláratta! május elsejére kiadd. Rozgonyl-u. 8„ em. 1211
Budapeitt Nemzetkőzi Váaárra 60% vaaull kedvezményre Jogosig váaárl iga-Malwáayok kaphatók a Néplakarékpénz-tár e.-t.-nél Nagykanlzaán, Caengery-ui 4 •
Kátaaabáa Iflrdőazobla lakáa augusztus l-re kiadó. Caengery-ut 46. az. Meg
tekimhelö d. u. 5-6-lg.__•
Vfalaar gépgyár vaa- éa fémöntöde géplavltáit vállal. *
Vaautl btrtapárudában egy rlkkaaoa-
fia azonnslra felvétetik.
Józael tőherceg-ut 38. azámu hátban ■MnyaaekáB, konyhás lakáa azonnal kiadó. \'
Vámárornó mttmr, ponyva nélkül el-adő. Vlda katspUzlet. *
Világhírű Wlmpassing férfi és női
esőköpenyek
SchÜtZ-nU.
Két szép nagy fflnlzz-iaálma eladó. Érdeklődni Horthy Miklóa-ut 43/b •
Rendes baJárdnOt felveszek. Magyarutca 1 l/a. *
Vaaablak kirakatnak, ablakrámák, a|tó eladó. Király-utca 10. \'
Nágyaaobáa komtortos lakáa Józael föherteg-ut 61. az. alatt kiadó. Érdeklődni lehet Sugár-ut 18 kapu alatt jobbra. •
Fatéfcacalt, négykerekűt egy lóhoz, használtat, vennénk. Elek-gazdatág Palin *
Mindennapi leveleaéaből OsszegyUllölt bélyagat, régi vagy u) tömegeket, magyal! ía külföldit, (eloszlatott gyűjteményeket bármikor megvélelie keresek. — BaibartU Li|oa, a Zalai KOalOny I szerkesztője. Érdeklődni lehet teleion 78. sz. vagy személyeaen mindennap d. u. 5—6 óra közöli.
Kiadja a liptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadd: Zalai Károly.
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
Ofcsén&jjot ttjftatnczibm
száwkoxTialik
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül.
10052/1938.
Tárgy : Kivilelre szánt kancák bejelentése.
Hirdetmény.
A 40913/1938. III. A. u. F. M. rendelet alapján felhívom a gazdákat, hogy saját érdekükben sürgősen jelentsék be a nagykanizsai mén telepparanC8nokf>ágnak a külföldi eladásra szánt kancákat, hogy azok a méntelepparancsnokság állal felülvizsgálhatók legyenek, mert kanták csak külön földmiv. miniszteri en gedéllyel szállíthatók ki az országból.
jutalomra (prémium) c»ak az tart-hat számol, aki kancáját külföldi eladásra felajánlja.
Nagykanizsa, 1938. április 22. ns> Polgármester
Pk. Í955//I937.
Árverési hirdetmény,
Kann és Heller Rt. bpesll cég végre. ha|tató Javára (képv. dr. Kancauker Géza budapeitt ögyved) 67 P 54 llll. követelés és Jár. cre|íg, 1938 évi májua hó 2 án d. u. 2 órakor Nagykanizsán, Klilatudy-u 7. alati tárolt autóra, ezután folytatva gépekre atb káináncal telepen kir. jáiátblró. ság Pk. 8955/1937. aa. végzésével elren. deli végiehailás során teloglill 2790 P btcsérléktl alábbi Ingóságok: bútorok stb bíróilag elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1918. márc. hó 22 én.
Haán Oyula s. k. i2os kir. blr. végrehajló.
Szfilfiben gyümölcsfáknál kerti veteményeknél rózsafáknál pázsitnál
csodát művel a
réti-Só líráéin.
1 kg. Pétl-Só kell: 20 szőlőtőkéhez 30 rózsafához 35 m* kerti-veteményhez 20 m2 pázsithoz stb.
(Nemciak zsákszánira, hanem már 1 kg. Is kapható):
ország józsef
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Telefon: 130.
Kesztyűk
Férfi bőrkesztyű P 5.20 Női bőrkesztyű P 4.90 NŐI cérnakesztyű P -.98 Női selyemharisnyák
már 1. - P-től NŐI dlvatkalapok
már 4.SO P-től
Ezenkívül az őssses férfi- é* női divatcikkek
legolcsóbban Brónyal Divatház
Horthy Blklói-nt 1.
A Íalai közlöny
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
UráMbiil r4tőnhwkl
Már
részletfizetésre vehet megbízható
kerékpárt.
Kérjen árjegyzéket
ftflhlí flntfll kerékpárnagykercskedö sport-JlUIJU HlllUI Dzletében. Fő-ut 5. Telefon 91.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-iatoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefun, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Felkérjük áramfogyasztóinkat, hogy költözködés esetén annak időpontját Sugárét 2. alatti üzlethelyiségünkben az üzleti órák alalt 5 nappal elObbbejelentenl szíveskedjenek, hogy a költözködéssel kapcsolatos ársmmérő-szareléseket idejében elvégezhessük, nehogy a folytatólagos áramszolgáltatásban zavar álljon elő.
« kpltfajta.. tta^M^i n**.áartárma«tf ká.jY«jaa.*ijU>ali Nae\'keúziáii. f»Mís Sztílre.otO ZaW lUrolj,

Insert failed. Could not insert session data.