Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
3.6 MB
2018-08-02 13:24:04
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
522
1542
Rövid leírás | Teljes leírás (77.98 KB)

A nagykanizsai M. Kir. Állami
Polgári Leányiskola
értesítője
az 1925-1926. iskolai évről
XXXIV. évfolyam.
Közli:
Szakonyi Géza
igazgató
Nagykanizsa, 1926.
Zrínyi Nyomda Részvénytársaság

A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

POLGÁRI LEÁNYISKOLA
ÉRTESÍTŐJE
AZ 1925-26. ISKOLAI ÉHBŐL
XXXIV. ÉVFOLYAM KÖZLI :
SZAKONYI GÉZA
IGAZGATÓ
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.
A NAGYKANIZSAI IW. KIR. ÁLLAMI
NAGYKANIZSA, 1926. ZRÍNYI NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
REV 98
¿tr
M
»EV2010
„ Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban: Hiszek Magyarország feltámadásában!
Amen."
L Az iskola rövid története.
Iskolánk az 1925—26. tanévvel fennállásának 34. évét töltötte be. Az iskola felállítását megelőzőleg régi óhajtása és törekvése volt a helybeli közönségnek egy magasabb leányiskola létesítése. Volt ugyan városunkban a községi elemi népiskolával kapcsolatosan s voltaképpen ennek 5. és 6. osztályából alakított u. n. felső leányiskola, de úgy ez, mint a polgári fiúiskola tantestülete által miniszteri engedéllyel fenntartott s a polgári leányiskola III. és IV. osztályát pótló magánleányiskola nem felelhetett meg azok igényeinek, kik a fejlettebb kultura színvonalához mérten állították fel követelményeiket. A kulturális haladás szószólói mind hangosabban és nyilvánosabban adtak kifejezést a meglévő állapotokkal való elégedetlenségüknek s mindig követelőbben sürgették egy, a kor színvonalán álló s a törvényes követelményeknek megfelelő magasabb leánynevelő-intézet felállítását. A helyi hatóságok részéről a közvélemény sürgetésére több alkalommal sikertelen kísérlet történt, hogy Nagykanizsa város egy hatosztályu állami felsőbb leányiskolát későbbi terv szerint pedig polgári leányiskolát kapjon.
1890. évi júliusban az iskolaszék egy bizottságot küldött ki azon utasítással, hogy készítsen tervet a községi elemi iskola mellett fennálló kétosztályu felső leányiskolának polgári leányiskolává leendő átalakítására. A kiküldött bizottság augusztusban a tervezetet a hozzátartozó költségvetéssel együtt elkészítvén, ezt az iskolaszék jóváhagyta s elfogadás végett a városi hatóság elé terjesztette. De az ügy egy időre elakadt. Ekkor a polgári fiúiskola tantestületének azon tagjai, akik a magán leányiskolában tanítottak, az igazgató ajánlatára megegyeztek abban, hogy ezen kétosztályu tanfolyamot az 1891—92. tanév végén beszüntetik. Ezen megegyezés alapján az igazgató az iskolaszéki bizottság 1890-iki tervezetének megvalósítása: a községi felső leányiskolának a polgári fiúiskolával kapcsolatosan szervezendő polgári leányiskolává leendő átalakítása céljából egy feliratot terjesztett Zalavármegye kir. tanfelügyelőségéhez, melyben a tantestületnek a magán leányisko\'a megszüntetésére vonatkozó határozatát bejelentette s a tervezett polgári leányiskola felállításának halaszthatatlan szükségességét s az állam csekély anyagi hozzájárulása melletti lehetőségét kifejtve, kérte a kir. tanfelügyelőséget, az illető hatóságokkal való tárgyalások megindítására. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő az 1891—92. tanév elején az ügyet lelkes buzgalommal vette kezébe, s ezt az illetékes hatóságokkal folytatott tárgyalások rendjén gyorsan sikerre vezette. A városi képviselő-testület az uj iskola felállításához szükséges költséget megszavazta, a nagy-mélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr pedig 1891. évi október 28-án kelt 46000. számú rendeletével megengedte, hogy a községi felső leányiskola a polgári fiúiskolával kapcsolatosan és közös igazgatás alatt szervezendő négy osztályú államilag segélyezett polgári leányiskolává alakittassék át, s megbizta a kir. tanfelügyelőt az iskola szervezésével és az állampénztár terhére elvállalta egy rendes tanerő beállítását. A kir. tanfelügyelő úr 1891. évi november 18-án tartott iskolaszéki ülésen bejelentette az emiitett magas miniszteri határozatot és az iskolaszékkel egyetértőleg .megállapította a létesítendő iskola szervezési módozatait. Kimondatott, hogy a fennálló községi felső leányiskola megszűnik,
2
a polgári fiúiskolával kapcsolatosan és közös igazgatás alatt megnyílik az államilag segélyezett községi polgári leányiskola az 1891—92. tanévben az I., II., III., az 1892—93. tanévben pedig a IV. osztállyal. A tantestület olyképp alakittatott meg, hogy a község a felső, leányiskola tanerőit a polgári leányiskolához helyezi át és javadalmazza ezentúl is, az állam terhére elvállalt egy rendes tanitónöi állás pályázat utján töltetik be, a polgári fiúiskola tantestülete pedig a szükséghez képest s a törvényes heti óraszámon belül köteles lesz a leányiskolában is tanítani. Az uj iskola ideiglenes elhelyezésére az iskolaszék egyelőre a fiúiskolái épület mellett fennálló szárnyépületben jelölt ki 3 tantermet és 1 rajztermet; kimondotta azonban, hogy végleges elhelyezésére minél előbb egy a célnak megfelelő helyiségről fog gondoskodni. Ugyanezen iskolaszéki ülésen megállapittattak a helybeli leányiskolákból a polgári iskolába leendő átlépés módozatai és feltételei, kimondatott, hogy az I. osztályba felveendők a közs. felső leányiskola I. s az izr. elemi leányiskola 5. osztályos növendékei; a II. osztályba felveendők a felső leányiskola jelenlegi II. s az izr. el. iskola 6. osztályos növendékei, mig a III. osztályba sikeres felvételi vizsgálat alapján felveendők az ugyanezen iskolákat vagy a volt magán leányiskolát teljesen elvégzett leányok. Az iskolaszék elhatározta továbbá, hogy a felső leányiskolánál üresedésben levő egyik rendes tanitói állás pályázat utján egy a nyelv- és történettudományi szakcsoportra képesített nőtanitó-val töltessék be, az állam terhére kinevezendő nőtanitó a mennyiség-természettudományi szakcsoportra legyen képesitve, Hajgató Sándor felső leányiskolái rendes tanitó hasonló minőségben áthelyeztessék, Pranger Karolin felső leányiskolái kézimunka-tanitónő a kézimunka, Pflanczer Gábor rajztanító pedig a rajz tanítására óradíjas minőségben alkalmaztassanak.
Ezzel az új iskola szervezése megtörtént, úgy az iskolaszék, mint a kir. tanfelügyelő úr kihirdette az illető tanítónői állásokra a pályázatokat. 1891. december 29-én tartott ülésen az iskolaszék Svastits Janka nyelv- és történettudományi szakcsoportra képesített tanítónőt választotta meg, ugyanekkor sajnálattal értesült, hogy az állam részéről hirdetett pályázat meddő maradt s igy más módon kell ez állás betöltéséről gondoskodni, miért is a kinevezésnek némi késedelmet kell szenvedni. Mindazonáltal az iskolaszék a kir. tanfelügyelő jóváhagyásával elhatározta, hogy az új iskola 1892. évi január 4-én megnyittassák s megbízta az igazgatót, hogy a kinevezendő tanitónő megérkeztéig az osztályok kellő elfoglaltságáról — esetleg a váltakozó rendszer alkalmazásával — intézkedjék. Ugyanezen ülés határozatából a fiúiskola tantestületéből Sauermann Mihály az ének, Pongrácz Adolf a torna tanításával bízattak meg, a francia nyelvnek mint rendkívüli tárgynak tanítására Neumanné Weisz Júlia választatott meg.
A beiratások december 30-tól január 2-ig történtek. — Beiratkozo t az I—III. osztályba összesen 129 tanuló. Hely hiánya miatt a jelentkezők közül többet vissza kellett utasitani. A beirt 129 tanulónak is csak úgy jutott hely, hogy a kétüléses padokban hárman ültek. Tehát már akkor elkezdődött a hely hiánya, ami ma sem szűnt meg. A tantestület első, alakuló ülését január 2-án tartotta. Január 4-én az iskola megnyittatott az igazgató által a növendékekhez intézett beszéddel; ugyanekkor felolvastattak a rendtartási és fegyelmi szabályok s 5-én ideiglenes órarend szerint megkezdődött a tanitás.
A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1892. január 15-én 58577/1891. sz. a. kelt magas rendeletével Zányi Janka ceglédi áll. polgári leányiskolái segédtanitónőt iskolánkhoz rendes tanítóvá kinevezte a mennyiségtermészettudományi tárgyak tanítására, aki állását január 26-án elfoglalta. Ekkor az iskola munkája rendes mederbe jutott s ettől kezdve rendszeresen folyt.
Az 1892—93. tanév kezdetén megnyílt a IV. osztály. A polgári leányiskola számára a város az 1897. évben új épületet emelt, ezt ismét a polgári
3
fiúiskolához kapcsolta és az elemi leányiskolát is a polgári leányiskola épületébe telepitette.
Az 1898—99. tanévben az I. osztály párhuzamosittatott.
A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1901. évi augusztus 8-án kelt 54684. sz. magas rendeletével az iskolát az 1901—1902. tanévtől kezdődőleg államivá nyilvánitotta, miután Nagykanizsa város képviselőtestületének 1901. évi május 25-én tartott közgyűlésében hozott és Zalavármegye törvényhatósági bizottságának 1901. évi julius 9-én tartott közgyűlésében 14676/382. sz. a. jóváhagyott kötelező nyilatkozatát, illetve az ezen nyilatkozatban foglalt ajánlatát elfogadta. Ugyanezen magas rendeletével nevezte ki a nagymélt. V. K. M. úr az ezen iskolánál a község által már eddig is alkalmazott tanítókat, illetve tanítónőket.
Az újonnan kinevezett tanárok és tanárnők augusztus 30-án tették le a hivatali esküt a kir. tanfelügyelő úr előtt és szeptember 1-én az iskola már mint állami tanintézet kezdte meg működését.
Ami az iskola dologi ügyeit illeti, Nagykanizsa város kötelezte magát, hogy a fiu és leányiskola által eddig használt iskolai helyiségeket és fölszereléseket örök használati joggal átadja az állami iskoláknak s az épületek jókarban tartásáról, valamint a nyári szünidőben eszközlendő tisztogatásról gondoskodik.
Az 1912—13. tanévben a II., az 1918—19. tanévben a III. és IV. osztály is párhuzamosittatott. A nagymélt. V. K. M. úr az 1920. évi augusztus 5-én kelt 76260/1920 számú rendelettel a fiu- és leányiskolát, melyek a leányiskola fennállása óta közös igazgatás alatt állottak, ketté választotta, illetve mindegyik iskolát külön-külön igazgató vezetésére bizta.
Az 1922.—23. tanévben megnyilt az 1. C, 1924—25. tanévben a II. C osztály, jelenleg az osztályok száma 10.
Az iskola fennállása óta érezte a helyiségek hiányát, nem áll rendelkezésére egyéb, mint 10 tanterem. Tantestületi szoba, igazgatói iroda, szertár, tornaterem a fiúiskolával közös.
Ilyen nagy városban, mint Nagykanizsa, már régen ki kellett volna bővíteni a polgári leányiskolát valami továbbképző, gyakorlati irányú kézimunka, háztartási stb. tanfolyammal. Erre égető szüksége volna a helyi társadalomnak. De nem lehet, mert nincs tanterem.
Iskolánk 34 éves küzdelmes múltjához hiven nem szűnik meg továbbra sem a nevelés zászlaját erős akarattal nemes célunk megvalósítása felé lobogtatni.
Kimutatás
az iskola fennállása óta tanévenként beirt rendes tanulókról, továbbá az évenkénti szaporodásról
és csökkenésről.

Tanév Beirt tanulúk száma Évenkénti emelkedés vagy apadás százalékban Tanév Beirt tanú 6k száma Évenkénti emelkodés vagy apadás százalékban Tanév Beirt tanulók száma Évenkénti emelkedés vagy apadás százalékban
1891—892 1892—893 1893—894 1894—895 1895—896 1896—897 1897—898 1898—899 1899—900 1900—901 1901—902 1902—903 129 186 173 181 203 196 201 200 226 241 229 234 +44Í80/0 — 6-9 O/o + 4-6 o/o +12-16o/o — 3-4 o/o + 2-5 o/o — 0-4 o/o + 13 O/o + 6-6 o/o — 4-9 o/o + 2 o/o 1903—904 1904—905 1905—906 1906—907 1907—908 1908 -909 1909—910 1910—911 1911—912 1912—913 1913—914 1914—915 222 204 208 224 218 230 246 241 263 278 306 279 — 5 O/o — 8 O/o + 1-9 0/o + 7-6 o/o — 2-6 o/o + 5-5 o/o + 6-9 o/o — 2 o/o + 9-1 o/o + 5-7 o/o +10 o/o — 8-8 o/o 1915—916 1916— 917 1917—918 1918—919 1919—920 1920—921 1921—922 1922—923 1923—924 1924—925 1925—926 278 306 325 373 426 383 395 437 480 491 440 — 0-3 O/o + 10 O/o + 6-2 o/o +14-7 O/o +14-2 o/o —11-2 % + 3-1 o/o +10 0/0 + 9-8 o/o + 2-2 o/o — 10-380/0
4
II. Zászlószeitelési ünnepély.
Felejthetetlenül szépséges ünnepe volt a nagykanizsai áll. polg. leányiskolának 1926. június 27-én. Ekkor szentelték fel az intézet ifjúsági és Oltáregyesületi zászlóját. E lélekemelő ünnepség még csillogóbbá vált az által, hogy belekapcsolódott testvérintézetének a polg. fiúiskolának 50 éves jubileumi és zászlószentelési ünnepségébe
Örömünnepe volt ez nemcsak a tanulóifjúságnak, hanem minden igaz magyarnak, akik felismerték a nagyszerű nap jelentőségében a nemzetnevelés hatalmas gondolatát.
*
* *
Az ünnepséget megelőző nap estéjén fogadta a város előkelősége és az intézet tanári kara a zászlószentelésre érkező magas vendégeket.
A fogadtatásra megjelentek az őszinte lelkesedés és öröm hangján üdvözölték az illusztris vendégeket: Dr. Kállay Tibor nemzetgyűlési képviselőt és fenkölt lelkű nejét, Dr. Nagy Zsigmond, Dr. Oroszi Géza, Dr. Paul Isván miniszteri tanácsosokat, Simon György prelátus kanonokot és még több nota-bilitást, akik valóságos apostolai a magyar ifjúság kulturtörekvéseinek. Úgyszólván a város társadalmának minden rétege megnyilatkozását adta szeretetének és nagyrabecsülésének azok iránt, akik ifjuságszeretetet hoztak szivükben Nagykanizsa vendégszerető falai közé.
Ragyogó sugárözönben virradt fel június 27-e. A növendékek szép magyar ruhába öltözködve az iskola udvarán gyülekeztek és büszkeségtől sugárzó szemekkel vették körül a felszentelésre váró szászlókat.
Fél kilenc órakor nyitotta meg Dr. Kállay Tiborné az intézet rajztermében művészien elrendezett rajz- és kézimunka kiállítást. Kíséretében voltak: Dr. Nagy Zsigmond miniszteri tanácsos, Simon György prelátus kanonok, Dr. Tarányi Ferenc főispán, fíödy Zoltán alispán, Czobor Mátyás Zalaegerszeg polgármestere, Szirmay Miksa tanfelügyelő, Pásztor Imre cserkész főtitkár és Zsuppán József zalaegerszegi polg. isk. igazgató.
A magas vendégek látható örömmel szemlélték a sok és gondosan elkészített produkciót és boldog megelégedéssel látták, hogy megcsonkított hazánk ifjú generációjában megvan a komoly törekvés arra, hogy fokozott kötelességteljesitéssel felépítsék rombadült hazánkat. — Fél 10 órakor indult az iskolából a festői szépségű menet a felsőtemplom előtti térre, ahol diszes tábori oltár állott.
Az ünnepélyes istentisztelet előtt Simon György prelátus kanonok magasan szárnyaló beszédet intézett a tanuló ifjúsághoz, szeretettel intve őket arra, hogy őrizzék meg lelkük liliomos fehérségét és legyenek mindenkor bátor harcosai a vallás, hazaszeretet és kötelességtudás magasztos erényeinek.
A prelátus ezután felszentelte a zászlókat és Dr. Kállay Tiborné zászlóanya és Dr. Tarányi Ferencnét képviselő Gyömörey Istránné felkötötték azokra gyönyörű szalagjaikat. Ezután kezdetét vette az ünnepélyes tábori mise, mely alatt az Egyházi Énekkar énekelt és a katonazenekar játszott.
Istentisztelet után Dr. Hajdú Gyula iskolagondnoksági elnök lépett az emelvényre és izzó magyar lelkének gyújtó erejével méltatta a zászlók mint nemzeti szinbolumok jelentőségét, értelmét.
Ezen ifjúsági zászlók — mondotta többek között — nem a háború és pusztítás jelvényei, hanem a kultura és békés fejlődés irányitói mindaddig, mig ellenségeink odáig nem kényszerítenek bennünket, hogy e liliomos zászlók törékeny ifjúságának is helyt kell állani a végső elkeseredés harcában. Szük-
5
sége van nemzetünknek sok ilyen ifjúsági zászlóra, mert ezek sugallják az ifjúság lelkébe a nemzeti összetartás, megbecsülés és szeretet fenséges érzéseit.
A felemelő ünnepély az iskolás növendékek diszfelvonulásával végződött a város főterén levő diadalkapunál felállott előkelőségek előtt.
A délelőtti ünnepséget a magas vendégek tiszteletére rendezett díszebéd fejezte be.
Ezen alkalommal mondotta el Dr. Kállay Tibor nemzetgyűlési képviselő pohár köszöntőjét, amelynek örökérvényű igazságai egy apostoli lélek megnyilatkozása volt. Nem lehet teljesen elveszve az a nemzet, amelynek ilyen hatalmas, eszmékben gazdag kiválóságai vannak.
Beszédének főgondolata az volt, hogy az ifjúság ne szakadjon el a mult idők történeti tradicióitól, hanem okulva a mult szomorú tapasztalatain ne kezdje mindig élűiről az épitést, hanem a már elért eredményt felhasználva — a maga módja és jobb tudása által irányítva — folytassa azt és ha lehet fejezze is be.
A kocsi és annak hajtóereje lehet új, de az út maradjoa a régi, apáink nyomdoka. Áldásos lenne, ha e mélyen szántó beszéd szelleme Csonkamagyarország minden iskolájába eljutna.
Délután inpozáns menetben vonult ki a két intézet tanulóifjúsága katonazeneszó mellett a Zrinyi-sportpályára, ahol a magas vendégek és helybeli közönség hatalmas tömege előtt folyt le a tornaünnepély.
Valóban festői látvány volt, amint az egyformán öltözött leánykák katonai fegyelmezettséggel végezték szabad- és szergyakorlataikat. Bájos volt, amint néhány kisleány magyar ruhában, cigányzene mellett magyar táncot lejtett. A közönség szűnni nem akaró tapsviharral honorálta a kitartó fáradságos munka eredményét.
Az ünnepi programot gazdag műsoru esti előadás zárta be.
Mennyi szépség, milyen lángoló hazaszeretet, fiatalos hév nyilvánult meg az előadás minden számában; a zenekar és énekkar művészi technikájában, a lelkes szavalatok tüzében, lendületes magyar táncokban és a pompás színjátékban. A törhetetlen munkakedv kedélyes hangulata vonult végig az egész esti előadáson. Midőn a Szózat fenséges dallamának elhangzása után bevégződött az előadás, percekig tartó éljenzéssel fejezte ki a nagyszámú közönség elismerését.
*
* *
Kedves gyermekek, mielőtt bucsut vennétek az iskolától, nyissátok meg sziveteket e liliomos zászló előtt és hallgassátok meg komoly intéseit, aggódó könyörgéseit. Nagy és szent a hivatás, amely tirátok vár. A ti munkateljesítményetek dönti el jövő Magyarország sorsát. Nemcsak magatokért kell dolgoznotok, hanem ama szent célért is, amelynek valóraváltása a ti kezetekbe van letéve. Pihenjetek, de azért ne tévesszétek szem elől, hogy a tudás fegyvereivel fel kell vérteznetek magatokat, hogy majdan dicsősséget arassatok a magyar névnek.
Nem hiszem, hogy akadna egy is közületek, aki hátráltatná munkakerülésével a magyar feltámadást. Nem hiszem, hogy a magyar diákokban nem lenne meg az erős akarat, hogy e zászlók büszke hirdetői legyenek ismét a boldog Nagymagyarországnak.
Ugye ezeket halljátok a zászlók suhogó selymének halk lebbenéséből ? És ha szivetek dobbanása együtt érez a felszentelt zászlók komoly intelmeivel, akkor erős hittel remélhetjük a régi nagy és boldog Magyarország eljövetelét.
6
III. Az 1925—26. év története.
Az 1925—26 iskolaévvel intézetünk fennállásának 34. évét töltötte be.
iavitó, pót és különbözeti vizsgálatok. A rendes tanulók javitóvizsgálatát aug. 27-én és 28-án tartottuk. Javitóvizsgálatot tett összesen 47 tanuló, kik közül 9 osztályismétlésre utasíttatott.
Javítóvizsgát tett 1. A I.B I.C II. A II. B 11. C III. A III. B IV. A IV. B
Összesen 4 6 9 3 4 5 5 8 3 _
Sikerrel 4 5 7 3 3 4 5 5 2 _
Osztályismétlésre utasíttatott _ 1 2 _ 1 1 _ 3 1 —

Augusztus 31-én javitóvizsgálatot tett 3 magántanuló, vizsgálatuk sikerült.
A nagymélt. v. k. m. ur engedélyével március 11-én pótvizsgálatot tett két tanuló, ugyanazon engedély alapján ugyanazon két tanuló különbözeti vizsgát tett március 22-én a II., illetve III. osztály tárgyaiból.
Beiratások. A beiratásokat junius 30-tól julius 4-ig végeztük ; a pótbe-iratások szept. l.és 2. napjain történtek. Beiratkozott a*tanév elején 438 tanuló, a tanév folyamán 2, összesen 440 tanuló.
A tanév megnyitása. A tantestület alakuló értekezlete aug. 26-án volt. A Rendtartási Szabályzat alapján akkor állítottuk össze egész évi munkásságunk kereteit. Megtárgyaltuk azokat az általános irányelveket, eszközöket és módozatokat, melyek a tanárt oktató és nevelő munkájában irányítani fogják. Különös gondot fordítottunk a rokon tárgyak közötti kapcsolatok megteremtésére, a párhuzamos osztályok egyöntetű, arányos munkabeosztására.
Az iskolaév ünnepélyes megnyitása szept. 3-án történt, a rendes tanitás szept. 4-én vette kezdetét.
Az iskola elhelyezése. Ezen tanévben is éreztük a legszükségesebb helyiségek hiányát. Rajz- és kézimunka termünk nincs. Tantestületi szoba, igazgatói iroda, szertár, tornaterem a fiúiskolával közös.
" Tantestület. A nm. v. k. m. ur 1926. évi február 17-én 98.480/1925. VI. sz. rendelettel Mantuanó Mária, 1926. évi ápr. 21-én kelt 30132/1926. VI. ü. o. sz. rendelettel Vajdáné Wagner Ilona rendes tanárokat a VIII. fizetési osztályba kinevezte.
Planderné Zimits Anna egészségének helyreállilása végett a tanév kezdetétől ápr. 10-ig szabadságon volt. Teendőit a tantestület tagjai végezték el.
Tandíjmentesség. A kir. tanfelügyelőség egésztandijmentességben részesített 74, féltandijmentességben 13 tanulót. Az egésztandijmentességben részesített tanulók közül 17 tanuló gyenge előmenetele miatt a II. félévi tandij-mentességi kedvezményt elvesztette. Az I. A-osztályból 2, I. B-ből 6, I. C-ből 3, II. A-ból 2, II. B-ből 2, III. B. és IV. A-ból 1 — 1.
Felmentések. A rajz, illetve annak finomabb kivitele alól 4, a kézimunka alól 4, torna alól 6 tanuló mentetett fel. Összesen 10 tanuló és pedig 1 tanuló 3 tárgyból, 2 tanuló 2 tárgyból, 7 tanuló egy tárgyból.
A rajz elméleti részét és a rajzoknak körvonalakban való elkészítését a felmentett tanulóktól is számon kell kérni és ennek alapján osztályozni is kell őket. A felmentett tanuló a testgyakorlás és női kézimunka órákon is
7
köteles jelen lenni és figyeléssel, előkészüléssel, csendes foglalkozással tölteni az időt. A szemmel láthatóan hibás tanulókat az emiitett tárgyak tanulása alól a növendék szülője, (gyámja) szóbeli kérésére az igazgató felmentheti, ettől eltekintve a felmentést a szülő szept. 5-ig Írásban tartozik kérni. A felmentést a hatósági (esetleg klinikai, kórházi, munkásbiztositó, vasúti pálya) orvos Írásbeli véleménye, bizonyítványa alapján szintén az igazgató adja meg. Minden felmentés hatálya csak egy iskolai évre szól. Saját érdekükben arra kérem a t. szülőket, hogy csak az esetben kérjék a fenti tárgyak tanulása alól a felmentést, ha leányaik arra teljesen képtelenek.
Tanulmányi ügyek. A tantervben előirt tananyagot a részletesen megállapított és jóváhagyott tanitásmenetek szerint haladva egész terjedelmében elvégeztük. A tanártestület e tekintetben elismerésre méltó dicséretes munkát fejtett ki; minden tagja lelkes odaadással teljesítette nemes hivatását, nemcsak tanitott, hanem a tanítási órák alatt a nevelés magasztos ügyét is szolgálta, midőn felébresztette és fejlesztette a gyermeki lélekben szunnyadozó nemes hajlamokat, erkölcsi értékeket.
Az előirt értekezleteket a tantestület rendesen megtartotta. Ezeken a folyó ügyek elintézésén kivül foglalkoztunk a tanulók magaviseletével, előmenetelével, az iskola belső életét érdeklő ügyekkel, a fegyelmezés, nevelés, tanitás kérdéseivel és e megbeszélések alapján egyöntetű eljárásra törekedtünk minden tekintetben.
Tantárgyfelosztás lehetőleg a tanerők szakképesítése szerint történt. A kézimunka, torna, ének tanítására nincsenek szakerői intézetünknek, igy ezen órákat is a tantestület elméleti tárgyakra képesített tagjai kénytelenek ellátni.
Nagy gondot fordítottunk az erkölcsi és vallásos nevelésre. A tantestület mindenkor hathatósan támogatta a hitoktatókat. Tanitás előtti és utáni imánkat a magyar Hiszekeggyel végeztük. Minden tanulótól szigorúan megkívántuk, hogy szívvel, lélekkel tegyen eleget vallási kötelességeinek. Növendékeink vasárnap és ünnepnapokon felügyelet mellett vettek részt felekezeteik istentiszteletein és vallási gyakorlatain. A róm. kath. tanulók szentmisék előtt szentbeszédet hallgattak, hetenként 1 — 1 délután egyházi énekórájuk is volt, külön a I.—II., külön a III.—IV. osztályú tanulóknak. Az egyházi éneket P. Mátés Hilárius hitoktató tanította. A kijelölt időben a szt. gyónáshoz és áldozáshoz járultak, résztvettek a Balázsoláson, hamvazáson, az urnapi körmeneten ; buzaszentelő és keresztjáró napokon szentmisét hallgattak.
Tanulóink legnagyobb része az iskolát elhagyva, egyenesen az életbe lép. Ezt szem előtt tartva arra törekedtünk, hogy tanítványainkat a magyar nemzeti műveltség részeseivé avassuk és ezt a műveltséget majdan családjuk körében megóvni és terjeszteni tudják, elég erősek legyenek a hasznos céltudatos munka kifejtésében, erősek a hazaszeretetben.
A tananyag feldolgozásában mindig arra törekedtünk, hogy a tanitás folytonos vonatkozásban álljon a gyakorlati élet követelményeivel, mindent elkövettünk, hogy a feldolgozott tananyagot lehetőleg már az iskolában elsajátítsák.
A tantermek hiánya miatt gyakran fordult elő osztálycsere. Rajz- és kézimunkaterem hiánya sok nehézséget okoz, ennek dacára a tantestület ügy-buzgósága elérte, hogy a tanitás eredménye a követelményeknek megfelel.
Tanítványaink ismeretkörét, szépérzékét a tanítási órákon kivül hasznos olvasmányok utján is igyekeztünk növelni, miért is őket az ifjúság részére kiadott folyóiratok és müvek olvasására buzdítottuk.
Iskolai fegyelem. A fegyelem gyakorlásában egyöntetű eljárásra törekedtünk. Iparkodtunk tanulóinkat önfegyelmezésre szoktatni, rávezetni őket arra, hogy a helytelen dolgot nem azért nem szabad elkövetni, mert büntetés jár nyomában, hanem mert a helytelen tett elkövetőjét az egész világ elitéli.
8
Az iskolai rend fenntartása céljából a tantestületi tagok közül felügyelők voltak kijelölve, akiknek feladata volt a tanitás megkezdése előtt és a tanítási órák közt levő szünetek alatt a tanulókra felügyelni.
Tanulóink iskolán kivüli magaviseletét is figyelemmel kisértük. Állandóan arra törekedtünk, hogy növendékeink finom modorú, müveit lelkű egyénhez illően viseljék magukat és hogy kötelességük hü és pontos teljesítésében találják örömüket. E tekintetben ugyan még néhány tanuló hagy hátra kívánni valót, ezért ez alkalommal is kérem az ily tanulók szülőit, hogy munkálkodjanak az iskolával karöltve és igyekezzenek leányaikat munkára, rendre, pontosságra, tisztaságra, kötelességtudásra nevelni, mert csak igy érhetjük el nemes célunkat, hogy leányaikat igaz magyar nőkké neveljük. A tantestület tagjai több izben meglátogatták növendékeiket a szülői házban, ily módon is igyekeztünk az iskola és család közti kapcsolatot erősíteni, aminek üdvös hatása a tanulók magaviseletén és szorgalmán meg is látszott. Tanulóink magaviselete jó volt.
A tanulók előmenetele. Erről áttekintő képet nyújt a hátrább közölt statisztikai kimutatás, mely szerint az eredmény elég jónak mondható. Több tanulónál a tantestület buzgólkodása és serkentése, sőt a büntetési fokozatok alkalmazása sem eredményezte az óhajtott sikert.
Tánctanfolyam. Blagusz Elek oki. táncmester az önként jelentkező tanulók részére a főgimnázium tornatermében szept. 21-től kezdődőleg hat hétig tartó tanfolyamot rendezett, melyen növendékeink közül állandó tanári felügyelet mellett 29 tanuló vett részt.
Egészségi állapot. A tisztaság fenntartására minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználtunk. Tanulóink egészségi állapota, tekintve, hogy járványos gyermekbetegség városunkban majdnem állandóan van, elég kedvező volt.
A családban előfordult fertőző betegség miatt néhány tanuló az iskolából hosszabb-rövidebb időre ki volt tiltva.
Látogatások. Szeptember 10-én meglátogatta iskolánkat nagyméltóságú dr. gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, nagymélt. dr. Kállay Tibor ny. min. nemzetgyűlési képviselő ur, méltóságos dr. Tarányi Ferenc főispán ur.
Október 4-én főtisztelendő és méltóságos dr. Rott Nándor megyéspüspök ur látogatta meg iskolánkat, növendékeinket vallásosságra, szorgalomra, szülők iránti hálára buzdította és pápai áldásban részesítette.
Náhrer Mátyás szakfelügyelő ur hivatalos látogatást intézetünkben dec. 15—17-én tartott. Látogatásának befejezése után a tapasztaltak felett elismerését fejezte ki.
Kirándulások. A tanári testület az iskolaév elején összeállította a leendő kirándulások tervezetét. Ennek alapján tanulóinkat többször kivezettük a szabad természetbe. Sétáinkat természetrajzi, földrajzi, történelmi, természettani magyarázatokkal kapcsoltuk egybe. E kirándulások alkalmával szakszerű magyarázatok nyomán megfigyelték a növények fejlődését, a kártékony rovarak, hernyók pusztító munkáját és megismerkedtek a kártékony állatok, növények elleni védekezés módjaival.
Többször elvezettük tanítványainkat ifjúsági mozgókép előadásokra, igy megtekintettük: Amundsen repülő sarkutazása, Édesanyám, A cserkészszövetség jubileumi nagy táborozása, A teremtés csodái, Sándor Mátyás, Elsülyedt világ; a láng, csepfolyós levegő, optikai csalódások, rádió, kertészkedés; Finnország, Scot kapitány délsarki expedíciója cimü filmeket.
Felkerestük a város nevezetesebb iparüzemeit: úgymint a sör- és kenyérgyárat, Transdanubia R.-T. villanytelepét és malmát, a vasgyárat, szeszfinomitót, Weiszlgnác-féleszikvizgyárat; mindenütt a közvetlen szemléletet szakszerű magya-


§
rázatok kisérték. A vezetőség mindenütt a legnagyobb előzékenységgel fogadta tanulóinkat, szakszerű magyarázatokkal, felvilágosításokkal látták el őket; szives fáradozásukért e helyen is köszönetet mondunk.
Helyettesítések. Plánderné Zimits Anna tanárnőn kívül a tantestület más tagjai is kénytelenek voltak betegség miatt hosszabb-rövidebb ideig távol maradni, kiknek teendőit a tantestület tagjai látták el.
A kir. tanfelügyelőség 1926. évi ápr. 26-án kelt 1587/926. sz. rendeletével Takách Olga részére egészségének helyreállítása végett 2 heti szabadságot engedélyezett. A tanári testület mulasztott és helyettesitett óráinak száma a 12-ik oldalon levő táblázatban van feltüntetve.
Önképzőkör. Vezetője özv. Vajdáné Wagner Ilona tanárnő. A kör alakuló gyűlése 1926. szeptember 26-án volt. Titkárnak Csányi Mária IV. a), jegyzőknek Sió Anna és Becht Ida IV. b), pénztárosnak Jandó Mária IV. a), könyvtárosnak Herczfeld Ilona III. b) osztályú tanulókat választották meg.
A kör kéthetenként tartotta gyűléseit; az alakuló gyűlésen kivül összesen 11 gyűlést tartott. Ezek tárgyát képezte 6 szabad előadás, 37 felolvasás, 51 szavalat, 1 ének, 6 zeneszám: 3 kétkezes, 2 négykezes, 1 hegedüszám, 1 tánc, 6 ifjúsági színdarab.
A szavalt költemények néhánya saját szerzeményű, legtöbbje azonban magyar remekíróktól való a vallás és hazafias érzés szolgálatában. A szabad előadások és felolvásások 20 esetben az irodalom és művészetek, 7 esetben a magyar történet, 17 esetben a saját tapasztalataik és megfigyeléseik köréből meritették tárgyaikat.
Az 1926. február 20-án tartott szavalóversenyen legjobbnak találtatott Liditt Júlia IV. a) és Bölcsföldy Sári III. b) osztályú növendékek szavalata. Azonkívül dicséretet kaptak Heimer Erzsébet IV. a), Herczfeld Ilona III. b), Kovács Ilona és Sattler Margit IV. a) osztályú tanulók.
Magasan szárnyaló, magvas előadásaikkal egy ízben dr. Horváthné Kenedy Erzsébet, más alkalommal Fritz Celesztin tanárnők tették tartalmasabbá a kör gyűléseit.
Rendezett a kör egy Széchenyi, egy márc. 15-i, egy Rákóczi és egy Herceg Ferenc ünnepélyt.
A tagok — legnagyobb részben — szorgalmasak, törekvők voltak. A legnagyobb szorgalmat a IV. a) osztály fejtette ki.
Buzgóságukért könyvjutalomban részesültek: Csányi Mária IV. a), Mantuano Márta IV. b), Szettler Magda IV. a), Baksa Márta IV. a) és Belovics Katalin IV. a). Dicséretet érdemelnek: Balázs Aranka III. b) és Blum Erzsébet III. a) osztályú tanulók.
A Vörös Kereszt Egylet Ifjúsági Osztálya az 1925—26 tanévben iskolánkban 130 taggal működött. Vezetője Takách Olga tanárnő. Az egyesület működése három irányú: szociális, egészségügyi és kézügyességi. Havonként tartott gyűléseken egészségtani megbeszéléseket és felolvasásokat tartottak. Minden osztály élén egészségügyi felügyelő vigyázott a tisztaságra és rendre. Vezető tanár előadást tartott az anyák szeretetéről, iránta való engedelmesség és tiszteletről.. Anya-, csecsemő- és nemzetvédő ünnepséget tartottak. Némely gyűlést ünnepélyesebbé tettek a tagok szavalatokkal, zongorajátékkal. Hetenként egyszer, a szükséghez képest kétszer is munkadélutánt tartottak, amelyeken különféle tárgyak előállításával foglalkoztak. Készítettek többféle játékszert: krampuszokat, nyulakat, kakasokat, karácsonyfadíszeket. Ezek egy-részét „értékesítették.
Ok készítették az iskolai ünnepélyekhez és a jótékonycélu előadásokhoz a szükséges színházi díszleteket, ruhák egy részét, virágokat. Felesleges ruhaneműikből gyűjtöttek, amelyekkel nyolc szegény tanulótársukat megajándékozták.
10
Eucharisztikus-leányszövetség. A róm. kath. vallású tanulók gyakorlati hitéletének fejlesztése az Eucharisztikus-leányszövetség keretében történt. Vezetője: P. Mátés Hiláriusz hitoktató. November 22-én nagyszabású tagfelvételt tartott a Szövetség, melynek ünnepélyes szertartását dr. Vargha Teodorich házfőnök-plébános végezte. Minden második vasárnap gyűlést tartott, melynek tárgysorozatában a vallásos élet egyes megnyilvánulásáról felolvastak, szavaltak vagy egyes gyakorlati kérdést megvitattak. Karácsonyi ünnepek alatt a zárda egyesületi termében szinielőadást, február és május hónapban sorsjátékot rendeztek, melynek jövedelmét az iskola egyházi és egyúttal a Szövetség zászlójának beszerzésére fordították. A Szövetség tagjainak száma ez évben 123 volt.
A sportkör. A mai nemzedékre nehéz feladat vár, egy morálisan és gazdaságilag tönkretett ország újjáépítése. Ezt a sisifusi munkát csak egy testileg-lelkileg jobban kiegyensúlyozott generáció vállalhatja. Ennek tudatában a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1925. évi dec. 30-án 84.946/925 sz. a. kelt rendeletével kötelezővé tette az összes polgári leányiskolákra a sportkör megalakítását. így kapcsolódtunk bele a „Középfokú Iskolák Sportkörének Országos Szövetségé"-be. A szövetség célja: a hazafias szellemű nevelés, a bajtársi összetartás ápolása, az ifjúság testi és lelki képességeinek erkölcsi alapú fejlesztése.
Február 8-án tartottuk alakuló gyülésünket Szakonyi Géza igazgató elnök, Fritz Celesztin vezető tanár és Niessner Viktor tornatanár jelenlétében. A tisztikar választás utján a következő tagokból rekrutálódott: Ifjúsági elnök Sió Gabriella IV. b., alelnök Molnár Györgyi III. b., titkár Pusofszky Gabriella III. a., szertáros Faludy Mária IV. a., pénztáros Szettler Magda IV. a. osztályú növendékek.
Megfelelő eszközök, berendezés hiányában két szakosztály működött: a torna és játékszakosztály. E célra hetenkint 2 délutánt fordítottunk külön a III. és külön a IV. osztály növendékeivel. Az intézet udvarában 1926. jun. 28-án délelőtt Niessner tornatanár és a vezető tanár ellenőrzése mellett lefolyt turulverseny kitüntetett növendékei: Ruska Sarolta II. b, Büchler Margit II. b. és Józsa Olga II. b. osztályú tanulók.
Gyermekeink a testmozgás intenzivebb gyakorlása folytán ügyesedtek, a testtartásban, járásban máris javulás észlelhető.
A jövő évben buzgó nekilendüléssel akarjuk megkezdett munkánkat folytatni, több befektetéssel jobban kimélyíteni a sportéletet, melyre a mai kor vérszegény, ideges gyermekének nagyobb szüksége van, mint valaha, de meg szebb jövőnk záloga is a ruganyos izmu, éptestü, jellemszilárd generációk kezében van letéve. Törekvéseinknek súlyos akadálya a sportcélokra alkalmas hely hiánya. A primitív felszerelésű és mindenki által használt tornaterem, intézetünk kicsi és sohasem szabad udvara, a Zrinyi sportpálya messzesége sikeres munka megbénitója.
Vajha sikerülne a város nagyérdemű vezetőségének figyelmét e hiányokra ráirányítani, hogy egy kis jóakarattal, áldozattal levegőt, napfényt biztosithassunk sápadt arcú, horpadt mellű gyermekeinknek. Egészségesnek lenni kötelesség ugy magunk, mint a jövő nemzedékkel szemben.
Szülői értekezletek. Négy izben tartottunk szülői értekezletet. Nov. 8-án I—II., nov. 15-én a III—IV., március 14-én és május 30-án a I—IV. osztályú tanulók szülőivel.
Ezen értekezleteken az igazgató: A tanulók magaviselete, szorgalma, a tanulás módja; A gazdasági nőnevelés; A pályaválasztás; dr. Horváthné Kenedy Erzsébet: A valódi műveltségre való nevelés és a félműveltség káros hatásai; A gyermekeknek a szünidőben való foglalkoztatása ; Mantuanó Mária: Az angol nemzet nevelése cimen tartottak előadást.
11
Igyekeztünk a t. szülőket megnyerni az iskola által hirdetett nevelési elveknek és eljárási módozatoknak.
Jótékonyság. A segélykönyvtárból 78 tanuló kapott 435 darab könyvet.
Eperjesy Gábor-féle hagyatékból egy jó magaviseletű, szorgalmas és jó előmenetelü tanuló részére adományozott 50.000 K-t Radics Ilona III. B. oszt. tanuló kapta. A helybeli postahivatal tisztikara által szintén egy jó magaviseletű, szorgalmas és jó előmenetelü tanuló jutalmazására adományozott 150.000 K-t Kengyel Zita II. C. oszt tanuló kapta.
Tanulóink is gyűjtöttek és adakoztak különböző hazafias és emberbaráti célokra. Magyarországi Tanitók Eötvös-alanjára adakoztak 269.100 K-t, -a Vakokat Gyámolító Országos Egylet javára 658.900 K-t. Az árvizkárosultak részére rendezett gyűjtés eredménye 1,322.000 K volt. Polgári iskolai tanárok házalapjára gyűjtöttek 3,694.657 K-t. Intézeti zászlóra adakoztak 5.031.500 K-t.
Iskolai ünnepélyek. Minden alkalmat felhasználtunk, hogy hazafias ünnepélyek tartásával, műkedvelői előadások látogatásával növendékeink szivét-lelkét nemesítsük, a hazaszeretet szent lángját szivükben élesztgessük, ápoljuk. Október 6-án a nemzeti gyásznap alkalmával Deákné Viola Mária mondott ünnepi beszédet. Nov. 14-én a tanulók, nov. 15-én a közönség részére a Polgári Egylet nagytermében Széchenyi-ünnepélyt tartottunk. Az ünnepi beszédet Deákné Viola Mária mondotta. Az ünnepély tiszta bevétele 923.850 K volt, az összeg egyik fele Széchenyi István munkái beszerzésére fordíttatott, másik fele 456.725 K a Magy. Tud. Akadémia pénztárába küldetett be.
Március 15-én tartott ünnepély alkalmával az ünnepi beszédet Deákné Viola Mária mondotta. Március 27-én II. Rákóczi Ferenc 250. születése napjának évfordulója alkalmából tartott ünnepély alkalmául Vajdáné Wagner Ilona tartott beszédet. Április 17. és 18-án a Polgári Egylet nagytermében iskolai ünnepélyt tartottunk, mely alkalommal tanulóink: Egy baba és 2 kis lány borus-derüs története cimü színjátékot adták elő Az ünnepély rendezése dr. Horváthné, Laitinné Hajas Eszter, Takách Olga tanárnők érdeme.
Május 1-én d. u. a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében anya-, csesemő-és nemzetvédő ünnepélyt tartottunk, mely alkalommal befolyt 520.000 K május 4-én az Orsz. Stefánia Szövetség és Orsz. Faluszövetség iskolai falikép akciója cimére beküldetett.
Május 20-án a sétatéren megünnepeltük a madarak és fák napját, mely alkalommal P. Mátés Hilár intézett buzdító beszédet az ifjúsághoz.
Május 31-én a hősi halottak emlékét együtt tartottuk a polgári fiusko-lával, mely alkalommal Somogyi Imre tanár méltatta a nap jelentőségét.
Ugyancsak a fiúiskolával együtt rendeztünk junius 6-án Herczeg Ferenc születésének 60. és irói működésének 40. évfordulója alkalmából ünnepélyt, mely alkalommal az ünnepi beszédet dr. Horváthné Kenedy Erzsébet mondotta. Az ünnepélyek tárgyát a tanulók énekei, szavalatai, élőképek, színmüvek képezték.
Magánvizsgálatok és az iskolaév befejezése. December 15-én magánvizsgát tett két t?jiuló, kik közül az egyik osztályismétlésre, a másik egy tárgyból javitóvizsgálatra utasíttatott. Ez utóbbi javitóvizsgálata március 26-án tartatott meg; vizsgálata sikerült. Junius 23. és 24. napján tartott magánvizsgálaton megjelent 7 tanuló, kik közül egy javitóvizsgálatra utasíttatott, hatnak a vizsgálata sikerült. A tanításokat befejező összefoglaló ismétlések junius 15-től 22-ig folytak. A hittani vizsgálatok a következő rendben tartattak meg: ág. h. ev. tanulóké junius 13-án, a ref. tanulóké junius 16-án délután, a róm. kath. tanulóké junius 21-én.
Junius 27-én zászlószentelési ünnepélyt, ezzel kapcsolatban rajz- és kézimunka kiállítást, tornaünnepélyt és műsoros estélyt rendeztünk.
Az iskolaévet junius 29-én hálaadó istentisztelettel és évzáró ünnepéllyel fejeztük be.
12
IV. á tanárok névsora és munkarendje.
1 Sorszám Név Szolgálati minőség Képesítés Milyen tantárgyakat tanított ez évben? Heti órák száma? mulasztott S- sz.1 = helyett, ó. sz. j ¡r 11 Működési évek száma Mióta tan it ennél az intézetnél?
1 Szakonyi Géza igazgató, nyelv és történeti szakcsoport, torna Történelem IV. B. Közgazdaságtan IV. A. B. 7 4 84 35 1920 szept. 1
2 Biázy Mária, mennyiség és természettud. szakcsoport Számtan 11. C. Természetrajz 1. B. Természettan IV. A. B. Torna 1. B. 11. B. II. C. 111. A. 20 6 42 10 1918 szept. 1
3 Deákné Viola Mária, nyeiv és történettud. szakcsoport Magyar I. A. Ili. A. Német 1. A. IV. A. Földrajz 1. A. Kézimunka I. A. 11. C. 20 36 28 12 1921 máj. 17
4 Fritz Celesztin, mennyiség és természettudományi szakcsoport Számtan 1. C. II. B. IV. A. Természetrajz 1. C. Egészségtan IV A. Torna 11. A III. B. IV. A. B. 20 — 59 10 1919 okt. 1
5 Dr. Horváthné Kenedy Erzsébet, rajz Rajz I—IV. Szépírás I. A. 11. C. 22 36 25 25 1904 aug. 29
6 Kettingné Nagy Erzsébet, mennyiség és természett. szakcsoport Számtan 1. A. II. A. III. A. Természetrajz li. B. Vegytan 111 A. B. Kézimunka 11. A. 20 43 22 21 1912 szept. 1
7 Laitinné Hajas Eszter, nyelv- és történettud. szakcsoport Magyar I. B. 11. B. Német 1. B. Földrajz 1. B. 11. B. III. A. Háztartástan IV. B. 20 50 29 27 1924 szep. 11
8 Mantuanó Mária, nyelv és lör-tönettud. szakcsoport Magyar 11. C. Német 1. C. II. C. Földrajz 11. C. Ének I. A. 11. A. II. C. Torna 1. A. I. C. 20 13 45 21 1918 dec. 11
9 Némethné Wrana Ilona, nyelv és történettud. szakcsoport Magyar II. A. Német II. A. III. A. IV. B. Földrajz 11. A. Kézimunka 1. C. 111. A. 20 46 22 16 1924 jan 7.
10 Planderné Zimits Anna, nyelv és történettud. szakcsoport Magvar 1. C. IV. B. Földrajz I. C. Ili. B. Kézimunka 111. B Szépirás 1. B. U. A. n. C. Ének 1. B. I. C. 20 7 8 15 1919 máj. 12
11 Takách Olga, mennyiség és természettud. szakcsoport Számtan 1. 111. IV. B. Természetrajz 1. 11. A. 11. C. Egészségtan IV. B. Kézimunka IV. B. 20 52 34 23 1924 febr. 1
12 Twrdy Anna, nyelv és történettud. szakcsoport Magyar 111 B. Német 11. B. 111. B. Háztartástan IV. A. Ének 11. 111. IV. B. 111. IV. A. Karének 20 90 41 23 1924 márc 26
13 Vajdáné Vágner Ilona, nyelv és történeti szakcsoport Magyar IV. A. Történet 111. IV. A. 111. B. Kézimunka 1. 11. B. IV. A. Szépirás 11. B. 20 88 32 17 1920 aug. 31
14 P. Mátés Hilár, szentferencrendi áldozópap Róm. kath hittan az összes osztályokban 20 - — — 1922 szept. 1
15 Horváth Olivér, ág. hitv. evang. lelkész Ág. hitv. ev. hittan az összes oszt. 2 — — — 1920 ápr. 1
16 Kádár Lajos, ref. lelkész Ref. hittan az összes osztályokban 2 — — — 1903 szept. 1
17 Ardai Simon, el. isk. tanitó Izr. hittan az 1. A. B. C. oszt. 2 — — — 1921 szept. 1
18 özv. dr. Vajda Béláné Barta Erzsébet, tanítónő lzr. hittan a 11. A. B. C. oszt. 2 — — — 1923 okt. 26
19 Dr. Winkler Ernő, főrabbi Izr. hittan 111. IV. A B. oszt. 4 — — — 1919 szept. 1

13
V. A tanulók névsora.
A tanulók neve után bevezetett megjegyzések értelmezése:
A jeles, jó, elégséges — az általános eredményt tünteti fel.
A tantárgyak (pl. magyar, szimtan-mértan) kitétele azt jelenti, hogy a tanuló ezen targybftl javitó vizsgálatot tehet.
Az ismétel kifejezés a növendéket osztályismétlésre utalj i.
A magaviseleti jegyek közül csupán a tűrhető és rossz jegyeket közöljük.
I. A) osztály.
Osztályfőnök: Deákné Viola Mária.
Balázs Teréz rajz, szépírás, Baranyai Mária elégséges, Bernecker Aranka ism. elégséges, Betlehem Katalin elégséges, Bittera Mária jó, Bödör Anna elégséges, Bruncsics Mária elégséges, Czoller Ilona elégséges, Csordás Gizella elégséges, Dómján Borbála elégséges, Döme Ilona elégséges, Faics Katalin elégséges, Folkmeier Ilona számtan-mértan, rajz, szépírás, Hametmeyer Erzsébet jó, Henel Terézia jó, Horváth Erzsébet ism. elégséges, Horváth Rózsa jó, Kalamár Gizella elégséges, Kisgergely Anna elégséges, Kiss Júlia ismétel, Kovács Anna elégséges, Nagy Erzsébet magyar, német, szépirás, Nagy Ilona elégséges, Németh Margit ismétel, Patty Kornélia elégséges, Pollin Amália kimaradt, Polai Éva jó, Szí Ili Mária jó, Szűcs Etelka jó, Tamás Mária elégséges, Tóbik Paula elégséges, Tóth Teréz jó, Varga Margit ismétel, Váradi Irén jó, Vegele Márta jeles, Vig Mária jó, Véber Gizella elégséges, Winkler Mária ismétel, Wolf Wanda jó. Összesen 39.
I. B) osztály.
Osztályfőnök: Blázy Mária.
Ansorge Terézia ism. jó, Ács Rozália kimaradt, Bagonyai Teréz jó, Bruncsics Karolin jó, Bunczom Katalin ism. jó. Deutsch Emma rajz, Dokleja Jolán tűrhető, ismétel, Eisinger Lilla elégséges, Farkas Katalin elégséges, Feszti Klára jeles, Gaál Erzsébet elégséges, Grósz Gizella rajz, szépirás, Gruber Ilona jó, Gyergyák Ilona ismétel, Hirlander Matild számtan-mértan, rajz, Jakubecz Zsófia elégséges, Kirschner Katalin jeles, Kostein Teréz elégséges, Kreft Jolán elégséges, Kukola Ilona jó, Kulcsár Mária ism. elégséges, Kumi Jolán elégséges, Latin Teréz elégséges, Láng Anna jó, Nothnagel Anna elégséges, Nóvák Julianna jó, Péntek Mária természetrajz, Pint Rozália elégséges, Richter Rozália rajz, Sattler Katalin ismétel, Somogyi Ilona jeles, Tamás Mária elégséges, Torma Ilona elégséges, Ungár Etelka jó, Várady Olga német nyelv, Wenzel Mária elégséges, Zelkó Ilona elégséges. Összesen : 37 tanuló.
1. C) osztály.
• Osztályfőnök: Fritz Celesztine.
András Anna elégséges, Ábrahám Irén elégséges, Baa Júlia elégséges, Bakos Júlia elégséges, Barazsu Emerencia jó, Bozsinovics Julianna elégséges, Bedekovics Anna ismétel, Bejek Irma elégséges, Bencze Anna elégséges, Berger Irén ism. jó, Brand Ibolya jeles, Dolencsics Erzsi elégséges, Gerencsér Mária elégséges, Girtl Mária rajz, szépirás, Grósz Lenke jó, Hegedűs Ilona jó, Hirsch Magda elégséges, Hittler Mária kimaradt, Horváth Anna ismétel, Jákli Erzsébet ism. elégséges. Jókuthy Ilona elégséges, Kelemen Mária ismétel, Lakatos Mária ism. rajz, kézimunka, Mezei Margit kimaradt, Molnár Mária
14
ismétel, Öveges Anna elégséges, Pethő Erzsébet elégséges, Pintér Mária jeles, Preszler Magda jeles, Ring Rózsa jeles, Simon Mária jeles, Singer Rozália kimaradt, Szarka Anna jó, Tálasi Gizella ismétel, Török Rózsa elégséges, Vadász Mária német, Vass Julianna jó, Wagner Zsuzsanna jeles. Összesen: 38 növendék.
II. A) osztály,
Osztályfőnök: Némethné Wrana Ilona.
Altman Mária kimaradt, Bali Mária elégséges, Benedek Irén jó, Boros Emilia kimaradt, Brunyai Teréz jó, Bunics Ilona elégséges, Bunics Mária elégséges, Császár Jolán elégséges, Cserey Edit jeles, Dobó Piroska jó, Faludi Sarolta elégséges, Farantai Mária ismétel, Gábor Mária elégséges, Gerencsér Aranka elégséges, Gerencsér Ilona jó, Hágner Jolán ismétel, Heim Rozália elégséges, Horváth Erzsébet kimaradt, Horváth Irma magyar nyelv, Kedmenecz Anna jó, Klein Viktória rajz, Kók Katalin jeles, Kollarics Anna jeles, Kovács Piroska jeles, Kőszegi Anna elégséges, Kumánovits Erzsébet elégséges, Kurucz Sarolta elégséges, Laskay Gizella elégséges, Levik Mária elégséges, Lónyay Ilona elégséges, Lónyay Mária jó, Magyar Mária elégséges, Marvalits Gizella jó, Matyasics Mária elégséges, Mátrai Klotild elégséges, Nóvák Magda elégséges, Palyó Ilona elégséges, Paizs Gizella jó, Petróczi Karolin német nyelv, földrajz, Sári Mária elégséges, Siklósi Margit ism. elégséges, Schwartz Irén jó, Szieger Magdolna jeles, Vancsura Emilia elégséges, Vass Éva jeles, Vetter Elvira elégséges. Összesen 46.
II. B) osztály.
Osztályfőnök: Laitinné Hajas Eszter.
Artner Margit jeles, Borza Anna elégséges, Büchler Margit jeles, Csizmadia Erzsébet jó, Deutsch Erzsébet ism. magyar, számtan, Egyed Mária magyar, földrajz, Farkas Margit elégséges, Francsits Hermin elégséges, Frk Ágnes ism. elégséges, Gálos Magdolna ismétel, Gazdag Anna elégséges, Gelencsér Erzébet ism. jó, Gerencsér Ilona földrajz, számtan, Glavák Aranka kimaradt, Guttmann Margit elégséges,Gürtler Erzsébet ism. elégséges, Gyöngy Margit elégséges, Gyöngy Teréz jó, Herzfeld Irma jeles, Józsa Olga jeles, Kardos Erzsébet ism. elégséges, Kohn Livia ism. rajz, Kugler Auguszta ism. elégséges, Markó Mária elégséges, Maurer Margit magyar, földrajz, Mihálka Margit jeles, Molnár Gizella elégséges, Muzikár Mária elégséges, Nagy Ilona természetrajz, Nagy Margit jó, Németh Teréz jó, Péczeli Ilona elégséges, Pintér Anna elégséges, Rausz Karolin jó, Ruska Margit elégséges, Sáfrán Mária jó, Sattler Gabriella jó, Szabó Anna jeles, Szántó Katalin jó, Szilassy Erzsébet jó, Szűcs Julianna elégséges, Tóth Ilona elégséges, Varga Mária elégséges, Veress Mária jó, Vugrinecz Júlia elégséges. Összesen 45.
II. C) osztály.
Osztályfőnök: Mantuanó Mária.
Ábrámovits Olga jó, Bazsó Erzsébet elégséges, Benke Júlia jó, Benkes Margit ismétel, Druzsin Izabella számtan, Frank Mária jó, Geisler Ilona elköltözött, Goldberger Gabriella jeles, Haffner Eleonóra magyar, számtan, Heisler Ibolya jó, Horváth Mária jó, Huchthausen Erzsébet elégséges, Iván Erzsébet jó, Karancsy Matild kimaradt, Kengyel Zita jó, Klüger Klára jeles, Koch Erzsébet elégséges, Lendl Gizella elégséges, Martincsevics Rózsa jeles,
15
Martinás Mária elégséges. Nóvák Rózsa elégséges, Német Ilona elégséges, Oparnica Anna ismétel, Pap Erzébet elégséges, Petz Aranka kimaradt, Pintér Iboly kimaradt, Pollák Katalin elégséges, Pollák Klára rajz, szépírás, Rozs Ilona jó, Sípos Gábriella jó, Slozárek Rozália elégséges, Stern Ibolya elégséges, Szabó Ilona elégséges, Szántó Rozália rajz, Tóth Matild rajz, szépírás, Vajda Izabella jó, Varga Margit elégséges, Weisz Mária ismétel, Zrim Ilona jó. Összesen 39.
III. A) osztály.
Osztályfőnök: Kettingné Nagy Erzsébet.
Balog Berta jó, Bányai Irén elégséges, Beusterien Rayda ism. jeles, Blurn Erzsébet jó, Bohár Ilona jó, Bődi Erzsébet elégséges, Büchler Edith jó, Csarankó Etel elégséges, Döme Anna elégséges, Egry Ilona elégséges, Eltér Erzsébet jó, Engelleiter Irén ism. magyar, történelem, Felde Gizella elégséges, Fiiszár Ilona német, Garzó Klotild földrajz, számtan, Gerencsér Ilona elégséges, Halmos Róza elégséges, Heffer Margit elégséges, Horváth Teréz jó, Iváncsits Mária elégséges, Kamondy Ilona jó, Kálmán Magdolna jeles, Kiss Rozália ismétel, Kovács Mária jó, Kvicsák Margit kimaradt, Major Ilona jó, Markó Lujza ismétel, Mezgár Margit elégséges, Németh Margit ism. elégséges, Németh Vilma elégséges, Oparnicza Olga elégséges, Orbán Katalin ismétel, Ország Erzsébet jó, Ötvös Margit ism. elégséges, Pálovics Margit elégséges, Pozsgai Ilona jó, Pusofszky Gabriella jeles, Ring Mária elégséges, Ritter Józsa elégséges, Rusorán Elma jó, Somogyi Eszter jeles, Szabó Lujza elégséges, Szabó Margit jeles, Székely Livia jó, Takács Ilona elégséges, Taschner Ida jó, Taschner Anna elégséges, Tóth Margit elégséges, Turkovics Mária elégséges, Vadász Judit elégséges, Vastag Erzsébet jó, Weinberger Margit kimaradt, Weisz Jolán jó, Vetter Ilona jó. Összesen 54.
III. B) osztály.
Osztályfőnök: Twrdy Anna.
Aigner Margit jeles, Balázs Aranka jó, Balogh Margit elégséges, Báron Rozália elégséges, Bäder Magda elégséges, Berger Ibolya jeles, Berghoffer Emma elégséges, Bogdán Gizella ism. elégséges, Bölcsföldy Sarolta jó, Brunyai Anna jó, Dittmayer Anna jó, Dokleja Ilona ismétel, Fata Erzsébet elégséges, Fatér Erzsébet ism. jó, Gonda Erzsébet jó, Hajas Kornélia elégséges, Havas Boriska jeles, Herczfeld Ilona jeles, Hiedl Anna elégséges, Hölzer Erzsébet ism. elégséges, Hódosi Zsuzsanna jó, Kisfaludy Stefánia elégséges, Kompetár Mária rajz, Koós Margit elégséges, Kovács Mária történelem, számtan, Lámpert Mária ism. elégséges, Láng Mária elégséges, Leitner Sarolta jó, Martincsevics Mária ism. elégséges, Márffy Anna számtan, Molnár Györgyi jeles, Oszwald Anna elégséges, Perlsz Mária elégséges, Radics Ilona jeles, Rosenberg Olga rajz, Sattler Irma jó, Schichtanz Lenke jeles, Schiller Katalin jó, Skerlák Erzsébet elégséges, Sneff Gizella elégséges, Steiner Zsuzsanna jó, Stern Magdolna elégséges, Szakácsics Margit elégséges, Tirászi Mária elégséges, Tüke Ilona vegytan, Ütő Zomilla ism. történelem, számtan, Vajda Ilona vegytan, Varga Rozália elégséges, Weisz Éva jó, Weisz Rózsi elégséges, Wenzel Anna elégséges. Összesen 51.
16
IV. A) osztály.
Osztályfőnök: özv. Vajdáné Vágner Ilona.
Baksa Márta elégséges, Baumgarten Erzsébet német nyelv, Belovics Katalin elégséges, Breyer Klára elégséges, Bróz Jolán jó, Brüll Anna elégséges, Csányi Mária jeles, Czupon Mária magyar, természettan, Deutsch Jolán természettan, Faludy Erzsébet elégséges, Friesz Margit elégséges, Gábor Katalin elégséges, Gold Anna tűrhető, elégséges, Gutmann Józsa német nyelv, Heimer Erzsébet tűrhető, elégséges, Hirschler Margit elégséges, Holmik Rózsa tűrhető, elégséges, Horváth Anna elégséges, Horváth Gizella elégséges, Iván-csics Margit elégséges, Jandó Mária jeles, Kálmán Ilona tűrhető, elégséges, Kovács Ilona tűrhető, jó, Lackenbacher Irén tűrhető, elégséges, Lendl Margit elégséges, Liditt Júlia tűrhető, rajz, Mezriczky Erzsébet elégséges, Neufeld Rózsa elégséges, Neumann Anna rajz, Németh Ilona j\'), Nink Katalin elégséges, Perger Erzsébet jó, Pollák Ilona elégséges, Pollák Mária számtan-mértan, Pum Ilona jó, Ritter Irma jó, Sattler Margit tűrhető, rajz, Szebeni Ida elégséges, Szendefi Sarolta tűrhető, elégséges, Szetler Magda jó, Szélig Aranka elégséges, Tóth Ilona tűrhető, történet, természettan, Török Anna elégséges, Weisz Ilona jó, Zsigmond Margit elégséges Összesen 45
IV. B) osztály.
Osztályfőnök: Takách Olga.
Baa Erzsébet jó, Babos Erzsébet kimaradt, Balla Klára jó, Becht Ida jeles, Berke Erzsébet elégséges, Beck Erzsébet elégséges, Domány Hermin jó, Egyed Anna elégséges, Erdélyi Margit jó, Fehér Jolán elégséges, Geiger Gizella elégséges, Gerócs Margit elégséges, Hajós Eszter jó, Hardi Kazimira természettan, számtan-mértan, Hauer Júlia elégséges, Hoffmann Edit jeles, Horváth Erzsébet jó, Jambrovits Paula természettan, számtan-mértan, Kisberk Mária elégséges, Klicserics Julianna elégséges, Klicserics Mária elégséges, Klüger Magda elégséges, Kreft Anna elégséges, Mantuanó Márta jeles, Mar-tinás Margit elégséges, Matolics Lujza elégséges, Mezgár Erzsébet jó, Molnár Elvira elégséges, Nagy Vilma elégséges, Nóvák Anna elégséges, Pázmándy Elvira jó, Pintér Irén elégséges, Richl Aranka természettan, Rosenfeld Margit elégséges, Sió Anna jeles, Skopál Magda német nyelv, rajz, Sternberger Margit elégséges, Szabadi Erzsébet elégséges, Szabados Magda elégséges, Szabó Klára jó, Tanczenberger Mária jó, Tóth Erzsébet német nyelv, természettan, Török Karolin jó, Varga Anna elégséges, Weisz Ida elégséges, Zákócs Róza elégséges. Összesen 46.
Magántanulók:
December 15-iki vizsgálaton: III. osztályban Czifra Mária, Varga Terézia. Junius 23-iki és 24-iki vizsgálaton : I. osztályban Weisz Rózsa, Wortmann Sarolta; II. osztályban Rutkowszki Szilvia, Schleiffer Györgyike, Soós Katalin; III. osztályban Varga Terézia; IV. osztályban Czifra Mária.
VI. A rendes és magántanulók 1925—26. iskolaévi
statisztikája.
I. A tanulók számának alakulása az iskolai év folyamán.
a) Nyilvános tanulók 1. A 1. B 1. C 11. A 11. B 11. C 111.A 111. B IV.A IV. B Ossz.
Felvétetett 39 37 38 46 45 39 54 51 45 46 440 16
Önként kimaradt 1 1 3 3 1 4 2 — — 1
Évvégi összefoglal, résztvett 38 36 35 43 44 35 52 51 45 45 424
b) Magánvizsgázók
Felvétetett 2 — — 3 — — 3 — 2 — 10
Osztályvizsgálatot tett 2 — — 3 — — 3 — 1 — 9

2. Az osztályvizsgálatot tett nyilvános és magántanulók megoszlása kor szerint.
Az évvégi nyilvános és magántanulók közül 1915 15 17 13 45
1914 15 9 15 21 18 27 105
1913 9 8 6 17 19 5 22 24 1 111
1912 1 2 1 6 7 3 19 21 14 22 96
1911 1 9 4 25 15 54
1910 1 2 2 5 5 15
1909 v. korább * 3 2 2 7
3. A felvett nyilvános tanulók megbetegedései, az igazgatói és tanárkari megrovások száma.
Megbetegedések könnyű nem fertőző 60 165 220 141 125 127 313 177 281 270 1879
súlyos 4 4 16 10 4 2 9 15 5 9 11 85
fertőző — 1 3 1 1 — 2 3 3 18
Fegyelmi megrovások igazgatói megrovások száma 3 1 1 1 5 3 1 — 9 6 30
tanárkari

18
4. Az évégi nyilvános és magántanulók megoszlása a szülök
foglalkozása szerint.
Foglalkozás 1. A 1.6 I.C II. A 11J II. [ III.A III.B ÍV.AIV.B hím
Nagybirtokos, nagybérlő 1 — — — — — — 1 — — 2
Középbirtokos és bérlő 3 1 — 1 1 — — — — 6
Kisbirtokos, kisbérlő 3 1 2 1 7
Kisbirtokos, napszámos 1 — — — -- 1 — — — 2
Földmives, munkás, napszámos 1 2 1 — — — — — — — 4
Nagyiparos, bányanagyvállalkozó — — — — — 1 — 2 — 1 4
Kisiparos, urad. iparos, bányakisváll. 5 6 11 13 16 8 8 8 16 7 98
Ipari vagy bányászati tisztviselő — — — — 1 — 1 1 — — 3
Egyéb ipari v. bányászati segédszem. — — 1 — — — 2 2 2 — 7
Nagykeresk. közlek. nagyvállalkozó — — — — 1 6 1 8 — 2 18
Kiskeresk. közlek. kisvállalkozó 3 4 4 2 5 2 3 3 3 6 35
Kereskedelmi v. közlek. tisztviselő — 1 2 2 1 7 — 3 3 — 19
Egyéb keresk v. közlek. segédszem. — 10 8 5 6 2 11 4 4 — 50
Keresk. és közlek. munkás, napsz. — 1 1 — 1 1 2 — 1 9 16
Házaló kereskedő, piaci árus 1 — — — — — — — 4 — 5
Köztisztv. és közhiv. alk. dijnok — 1 — 4 1 — 7 1 1 8 23
Pap, tanár, tanitó 2 — 1 2 — — 1 — 1 3 10
Másféle értelmiségi 7 — — 1 — 2 1 5 1 1 18
Közhiv. alkal. altiszt v. szolga 10 — — — 2 2 2 1 — 1 18
Katonatiszt — — 1 2 1 — 1 2 — — 7
Katonaaltiszt 2 4 2 — 3 — — 1 1 — 13
Tőkés, járadékos, háztulajdonos 1 1
Nyugdíjas tisztviselő — — 1 — — 2 — 1 — 4
Nyugdíjas altiszt, szolga v. munkás 3 2 1 11 3 — 3 2 3 — 28
Magánzó vagy eltartásos — 3 — 4 2 1 3 3 1 6 23
Házi cseléd 1 1 — — — — 1 — 1 — 4 ■
Egyéb ismeretlen foglalkozású — — 1 — — 2 2 2 1 — 8
Összesen: 40 36 35 46 44 35 55 51 46 45 433
5. A tanulók megoszlása honosság és a szülök állandó lakhelye szerint.
LA ÍJ I.C 11. A II.B II.C Ilii 111.1 IV. í IV. B Összesen
Nyilvános és magántanulók közül magyar honos 40 36 32 46 44 35 55 51 46 45 430
külföldi honos — — 3 — — — — - 3
Nyilvános és magántanulók száma, kiknek szülője állandóan az iskola székhelyén lakott 32 33 28 4 41 41 23 48 49 42 37 374
ezen vármegyében lakott 6 1 5 1 4 5 1 3 3 33
Csonka-Magyarország más megyéjében 2 2 — 1 8 2 — 1 5 21
román uralom alatt elszakított területen 1 1
cseh uralom alatt elszakított területen — — 1 — 1 — — — — — 2
Jugoszláv uralom alatt elszak. területen — — 1 — — — — 1 — — 2
6. A nyilvános és magántanulók megoszlása törvényhatóságonként szülőik magyarországi állandó lakóhelye szerint.
Zala vm. 36 34 32 46 41 33 53 51 45 40 411
M Somogy vm. 3 1 — 1 2 2 — — 4 13
t/J \'O Vas vm. 1 1 — — — — — — 1 — 3
■C Fehér vm. 1 1 2
\'OÍ > Nógrád vm. — — — — 1 — — — — 1
H Abauj-Torna vm. —
Arad vm. —
7. A tanulók megoszlása vallás, anyanyelv és nyelvismeret szerint.
Nyilvános és magántanulók összes száma 40 36 35 46 44 35 55 51 46 45 433
róm. kath. 37 21 31 44 31 21 45 28 30 29 Lgl7
gör. kath. "o > 1 1
ág. ev. 3 1 7 — 1 1 1 2 2 3 18
ref. "ra > — 2 — — 3 — 1 1 — 2 9
izr. 2 6 4 1 9 13 6 20 16 11 88
magyar :3 > 40 34 34 46 43 35 55 51 46 45 429
német anyi volt 1 1
horvát c — 2 1 3
csak anyanyelvén tudott 37 32 34 41 38 30 47 36 42 32 369
német 3 2 — 4 5 5 5 13 1 9 47
francia O -a 3 w — 1 — 1 — — .— 1 — 2 5
horvát — 1 1 — 1 — 2 — 3 2 10
tót c OJ 1 1
lengyel >> —
olasz 1 1
20
8. Ismétlök, a más iskolából jött tanulók, magaviselet és mulasztások.
közül I.A 1.8 I.C 11. A Ili ll.C 1 1 ! 111. A111. BIV. AIV. B i i i Összesen
A rendes és magántanulók volt ismétlő 2 3 3 — 6 .— 5 — — — 19
Más iskolából jött _ — — i 1 — l — 4 1 8
Az évvégi összefoglalásokon résztv.tt nyilvános tanulók közül magaviseletből 1 osztályzatot kapott 27 22 13 24 34 37 30 35 31 25 29 294
2 9 11 7 6 5 17 20 11 16 115
3 2 1 .._ 2 1 _ _ — 9 — 15
4 1 —
egy órát sem mulasztott 4 2 3 3 7 2 2 4 4 32
csak igazoltan 34 30 32 40 36 33 50 50 41 41 387
igazolatlanul _ 4 _ _ 1 — — — — — 5
igazoltan mulasztott órák száma 913 1589 928 2102 1152 1322 2H79 2417 2336 2102 17740
igazolatlanul _ 4 _ 4 — — _ — — 8

d. A tanulók előmenetele.
Az évvégi nyilvános és magántanulók közül minden rendes tantárgyból általános jeles osztályzatot kapott 1 3 6 7 6 3 5 7 3 4 45
jó 12 9 6 10 11 20 10 14 17 11 7 11 104
elégséges 20 15 15 24 24 25 27 25 209
egy elégtelen 4 2 2 2 3 2 5 7 1 28
kettő 1 2 1 1 3 2 3 2 1 4 20
több 6 3 5 2 2 3 4 1 1 27

10. Az évvégi nyilvános és magántanulóknak az egyes tantárgyakból nyert osztályzata.
Osztályok 1. A) 1 B) 1.. C) li . A) 11 . B) 11. C) 111. A) 111. B) IV. A) IV. B)
Tantárgyak jeles jó | elégséges elégtelen fölmentve összesen jeles 1)6 elégséges elégtelen fölmentve összesen jeles ! ió elégséges elégtelen fölmentve összesen jeles ¡ó elégseges elégtelen fölmentve összesen jeles elégseges elegtelen fölmentve összesen jeles 116 elégséges elégtelen | fölmentve összesen jeles ! JÓ elégséges | elégtelen | fölmentve | összesen_j | jeles 1 í<5 1 | elégséges | elégtelen [ fölmentve összesen | jeles lió 1 | elégséges elégtelen fölmentve összesen jeles jó | | elégséges elégtelen | fölmentve 1 összesen
Vallástan 16 13 10 1 _ 40 13 18 5 _ 1 36 8 16 10 1 _ 35 25 15 6 _ _ 46 21 14 9 _ __ 44 20 13 2 _ _ 35 24 19 12 _ _ 55 30 15 6 _ __ 51 16 20 10 _ 46 23 15 7 _ _ 45
Magyar nyelv 3 10 22 5 - 40 8 12 14 2 - 36 4 11 16 4 - 35 10 11 22 3 - 46 9 9 22 4 - 44 4 14 13 4 - 35 10 16 26 3 - 55 13 20 18 - - 51 f 12 30 1 - 46 11 14 20 - - 45
Német nyelv 4 10 22 4 - 40 6 11 16 3 - 36 6 11 13 5 - 35 7 17 19 3 - 46 9 14 21 - - 44 6 12 14 3 - 35 11 16 25 3 - 55 17 11 22 i - 51 2 8 34 2 — 46 12 9 22 2 — 45
Történelem 10 15 27 3 - 55 13 16 20 2 - 51 7 17 21 1 - 46 10 14 21 — - 45
Földrajz 4 12 22 2 - 40 4 13 17 2 - 36 8 6 17 \'4 — 35 12 9 23 2 46 8 13 19 4 - 44 5 14 13 3 - 35 13 14 27 1 - 55 12 15 24 51
Számtan—mértan 4 17 14 5 - 40 2 7 23 4 - 36 5 10 15 5 — 35 4 18 22 2 - 46 4 12 25 3 - 44 5 5 20 5 — 35 3 iO 27 5 — 55 4 14 29 4 — 51 3 13 28 2 — 46 4 11 28 2 — 45
Állat—növénytan 5 14 20 1 - 40 2 9 \'.\'3 2 - 36 7 12 15 1 - 35 6 10 29 1 - 46 5 14 23 2 - 44 2 12 20 1 — 35
Vegy- és ásványtan 5 22 25 3 - 55 8 19 21 3 - 51
Természettan 2 9 32 3 - 46 4 11 26 4 - 45
Élet—egészségtan 8 21 17 — — 46 4 14 27 — — 45
Házt. és nevelési isin. 12 15 19 — — 46 14 17 14 — — 45
Közg. és jogi ism. 4 21 21 — — 46 13 12 20 — — 45
Rajz 8 10 16 6 - 40 5 10 15 6 - 36 3 12 15 5 - 35 13 12 19 2 - 46 9 10 23 2 - 44 10 6 13 6 — 35 12 15 26 1 1 55 11 15 21 3 1 51 9 18 16 3 — 46 20 12 12 1 — 45
Szépírás 6 12 16 6 - 40 2 8 24 2 - 36 1 14 13 7 - 35 4 14 27 1 - 46 5 25 14 - - 44 4 18 10 3 — 35
Testgyakorlat 8 19 12 - 1 40 6 11 17 — 2 36 4 23 8 - - 35 12 26 7 - 1 46 5 15 24 - 44 4 15 15 — 1 35 3 16 32 — 4 55 10 34 7 - — 51 12 27 6 — 1 46 10 31 4 — — 45
Kézimunka 21 14 3 1 1 40 9 22 4 1 - 36 \'6 12 5 2 - 35 16 21 9 - - 46 9 23 0 1 1 44 12 23 - — — 35 20 25 6 3 1 55 14 22 15 — — 51 20 21 5 — — 46 15 18 12 — — 45
Ének ¡1 l5 14 40 6 15 15 36 14 10 11 35 \'3 21 12 46 22 16 6 44 14 16 5 35 23 22 7 3 55 25 16 10 51 25 11 9 1 46 24 18 3 45

22
VII. Tájékoztató az 1926—27. iskolai évre.
A javitó vizsgálatok augusztus 28-án d. e. 8 órakor lesznek. Javitó vizsgálatra olyan példás, jó vagy tűrhető magaviseletű tanulók jelentkezhetnek, kik egy vagy két kötelező tantárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet Ezek kötelesek bizonyítványaikat legkésőbb augusztus 15-ig az igazgatósághoz benyújtani.
E törvényszerű idő eltelte után, az elmaradás kellő igazolása esetén, okt hó végéig a javitóvizsgálatot csakis a kir. tanfelügyelő engedheti meg.
Amely tanuló a jelzett határidőket elmulasztotta, ha tanulmányait később folytatni kivánja, az osztályt ismételni vagy magánvizsgálatot tenni tartozik.
A felvételi, illetve tantervkülönbözeti vizsgálatok augusztus 31-én d. e. 8 órakor fognak megtartatni azon tanulókkal, kik az elemi iskola V. és VI. osztályának sikeres elvégzése után a polgári iskola II. vagy III. osztályába óhajtanak átlépni. A felvételi vizsga iránti folyamodványok legkésőbb julius hó 15-ig az igazgatóságnál nyújtandók be. — Felvételi vizsgadíj tárgyankint 20.000 korona.
Beiratkozások junius 30., julius 1., 2. és 3-án d. e. 8—12-ig, d. u. 3—6 óráig történnek. Sorrend a következő: junius 30-án az I., julius 1-én a II., 2-án a III., 3-án a IV. osztályba lehet beíratni. Pótbeiratások szeptember 1. és 2. napján lesznek. Fizetendő dijak: tandij 340.000 K, felvételi dij 17,000, ifjúsági könyvtári dij 8500, értesítő dij 8500, tanulmányi kirándulási dij 17.000, polgári iskolai segély- és házalapdij 17 000, testnevelési alap dij 30.000, kötelező filmelőadások dija 28.000, fűtési dij 50.000, bizonyitvány-ürlap 3000 K, a III.—IV. osztályú tanulók fizetnek még önképzőköri dij cimén 8500 K-t, összesen 527.500 K-t.
Közalkalmazott, hadiözvegy, hadirokkant gyermeke után, ha bizonyítványa legalább elégséges előmenetelő, szegénységük igazolása esetén a következő dijak fizetendők: tandij 170.000 K, beiratási dij 8500, ifjúsági könyvtári dij 8500, értesítő dij 8500, kirándulási dij 8500, polgári iskolai segély- és házalap dij 17.000, bizonyítvány űrlapra 3000, fűtési dij 30.000 K, testnevelési alap dij 30.000, kötelező filmelőadások dija 28 000 K, a III.—IV. osztályú tanulók fizetnek még önképzőköri dij cimén 8500 K-t, összesen 320.500 K-t.
Tandij vagy egyszerre, vagy félévi részletekben fizetendő és pedig felerészben a beiratkozás alkalmával, másik fele január hóban. A többi dijak a beiratkozás alkalmával fizetendők.
Az I. osztályba való felvételhez, illetőleg az elsőizben történő beiratkozáshoz a tanuló okiratainak (születési anyakönyvi kivonat, iskolai bizonyítvány, a himlőoltási, illetőleg ujraoltási bizonyitvány) átadása szükséges. A II.—IV. osztályba való beiratásnál a megelőző tanévről kiállított bizonyitvány szolgáltatandó be.
A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1922. évi január 18-án 7266/1922. VI. ü. o. sz. alatt kelt rendelete szerint a tandíjfizetés alól részben vagy egészben a jeles és jó általános előmenetelü tanulók menthetők fel. A tanuló általános előmenetele jeles, ha a szépírást, éneklést és test-
23
gyakorlást kivéve a többi tantárgyakból legfeljebb két jó osztályzata van, a többi pedig jeles; az általános előmenetel jó, ha a jeles és jó érdemjegyek mellett legfeljebb két elégséges fordul elő.
A tandíjmentességet csak a szülő, illetőleg a gyám kérheti. A folyamodványt Zalavármegye kir. tanfelügyelőségéhez cimezve a beiratás alkalmával az igazgatóságnál kell beadni. A folyamodványhoz csatolandó az iskolai és uj keletű szegénységi bizonyítvány.
A testgyakorlás, a rajz finomabb, kivitele, az ének technikai része és a női kézimunka alól való felmentésnek hatósági orvos Írásbeli véleménye alapján van helye. A felmentést a szülő szept. 5-ig Írásban tartozik kérni.
Minden felmentés hatálya csak egy évre szól. Saját érdekükben e helyen is arra kérem a t. szülőket, hogy leányaikat csak az esetben mentessék fel, ha azok erre valóban képtelenek.
Magánvizsgálatok háromszor tartatnak és pedig augusztus végén, karácsony táján és a tanév végén. Augusztus végén csak azok nyerhetnek magánvizsgálati engedélyt, akik tanulmányaikat, mint rendes tanulók folytatni kívánják. A folyamodványokat a kir. tanfelügyelőséghez cimezve a vizsga határideje előtt legalább két hónappal az igazgatónál kell benyújtani. Magánvizsgálatot tenni szándékozók okmányokkal igazoltan beszámolni tartoznak eddig folytatott összes tanulmányaikról, azok esetleges megszakításáról és arról, hogy a közvetlen lefolyt iskolai évet, illetőleg közbeeső éveket, mely magánintézetben, hol és milyen tanulmányokkal, milyen állásban vagy foglalkozásban töltötték. Igazolni tartoznak személyazonosságukat és azt is, hogy — zeneiskolákat kivéve — nem növendékei más nyilvános tanintézetnek. A magánvizsgálati engedélyre vonatkozó szabályszerűen bélyegeit kéréshez mellékelni kell: 1. 10—15 éves tanuló szülője vagy gyámja részéről: a) a tanuló születési anyakönyvi kivonatát; b) legutóbbi iskolai bizonyítványát, vagy az ezt pótló Tanulmányi Értesitőt; c) a lakóhely elöljáróságának (helyhatóságának) igazolasát arról, hogy a tanuló szülőjének vagy gyámjának mi a foglalkozása s a gyermek a szülő vagy gyám gondozása, illetőleg felügyelete alatt áll; d) s esetleg bizonyítványt arról, hogy az iskola elhagyása óta mivel foglalkozott. 2. A 15 évnél idősebb jelentkező részéről: a) születési anyakönyvi kivonatot; b) legutóbbi iskolai bizonyítványt (Tanulmányi Értesitőt); c) előljárósági (helyhatósági) igazolást lakóhelyéről, illetőleg arról, hogy legalább hat hónapja lakik a községben ; d) szabályszerűen kiállított bizonyítványt arról, hogy az iskola elhagyása óta a folyamodás beadásáig hol és mivel foglalkozott, mi a jelenlegi állása, foglalkozása; e) a hatósági bizonyítványt erkölcsi magaviseletéről.
Külföldi intézetből jövő magántanuló ezeken kivül a végzett tanulmányaira vonatkozó hivatalos tantervet hiteles fordításban tartozik bemutatni. A folyamodványok szegénységi bizonyítvány csatolása esetén bélyegmentesek.
Magánvizsgálati dij minden osztályban tantárgyanként 40.000 K, ezenkívül osztályonként 80.000 K elnöki dij. Közszolgálati alkalmazottak, hadiözvegyek, hadi rokkantak, valamint ezek gyermekei és árvái szegénységük igazolása esetén a felvételi (különbözeti) vizsgálatokért tantárgyanként 10.000 K-t, magánvizsgálati dijban minden osztályban tárgyanként 20.000 K-t s ezenfelül elnöki dij cimén osztályonként 40—40.000 koronát fizetnek.
A magánvizsgálati engedélyért folyamodók mindegyike kérése benyújtásakor a kezelési költségekre 15 000 K-t is tartozik fizetni. Tandij és egyéb dijak ugyanazok, mint a rendes tanulóknál kivéve az önképzőköri és fűtési dijat, e két utóbbit a magántanulók nem fizetik. Ének és testgyakorlat is tárgyai a magánvizsgának.
24
Az iskolaév megnyitására minden tanuló szeptember 3-án reggel háromnegyed 8 órakor tartozik megjelenni az iskolában, mely alkalommal kihirdettetnek az órarendek is.
A tanításokat órarend szerint szeptember 4-én reggel 8 órakor kezdjük.
Használandó tankönyvek. Az 1926—27. évben a miniszterileg elrendelt tankönyv-revizió következtében több könyvben változás várható. A tankönyvek végleges jegyzékét az iskolai év megkezdése előtt hirdetni fogjuk. Addig tankönyveit senki se szerezze be!
Irkák, füzetek és rajzeszközök csak a tanítások megkezdése után, a szaktanároktól vett utasítások szerint szerezhetők be.

■ ■ \'=>\' : Vf;
• -, I--; ■ -s.


Insert failed. Could not insert session data.