Nyáron folytatják a kutatást. Ebbe a horvátok mellett a zalai és a somogyi múzeum is bekapcsolódik.

Gróf Zrínyi Miklós kiváló hadvezér, költő, Zala és Somogy vármegyék egykori főispánja volt. Az általa építtetett egyetlen olyan védművet találták meg, amely a jelenlegi magyar határokon belül maradt. Az erődítmény a Mura mellett állt, a török 1664-ben, az ostrom után teljesen lerombolta.

Zrínyi Miklós

A katonai egyetem egy Eszterházy hagyaték alapján kezdte el itt néhány éve a kutatást. Ma már tábla jelzi a cölöpvár helyét. Évtizedekig azt hitték Zrínyi Újvár romjai is horvát részen vannak.

A felmérések viszont azt bizonyították, hogy Őrtilos és Belezna között állhatott a vár. Ma már szőlőültetvényeket és présházakat látunk az egykori csata helyszínén.

zrinyivar 2

A csatatér a Mura partján (szemben Zrínyi-újvár)

A szőlőben fémkeresőkkel az ostrom nyomait is megtalálták. Még a az egyetem rektorhelyettese is műszert ragadott, amikor a feltárásokat végezték. Rengeteg muskéta és ágyúlövedék, repeszdarab került elő.

Az őrtilosiak minden évben segítik az ostrom helyszínének kutatását. Az emlékműhöz is ők hozták fel a köveket. Sokáig nem tudták milyen történelmi kincs van a közelükben.

Kunos Zoltánné polgármester abban reménykedik, a falujának előbb-utóbb turisztikai látványosságot fog hozni és öregbíti a falu nevét.

zrinyivar 1

Zrínyi-újvár

Kaposvárra, a megyei múzeumba is került a 150 kiásott leletből. Fel nem robbant mozsárbombák, gránátok, repeszek. Az eredmények országos és nemzetközi viszonylatban is jelentősek. A horvátok mellett a zalai és somogyi múzeum is bekapcsolódik a belső kutatásba.

- Megpróbáljuk azt a kutat megtalálni, amiről az ostrom leírások szólnak - fogalmazott dr. Költő László, a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója. -  Amikor két hetes kemény ostrom után a törökök elfoglalták a várat, akkor az elesett keresztény katonák holttesteit ebbe a kútba dobálták.

 

Ez a vár állt Őrtilosnál

A nemzetvédelmi egyetem és a hadtörténeti múzeum elkészítette és a napokban kiállította a Zrínyi-Újvár makettjét is. Az ostrom elevenedik meg rajta. Készítői ezzel történelmet írtak.

- Először a történelemben tettünk kísérletet arra, hogy három dimenzióban ábrázoljuk a várat - nagy valószínűséggel ezek után mindenki képzeletében ez a vár úgy fog megjelenni, ahogy ez a makett mutatja - hangsúlyozta dr. Padányi József mérnök ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorhelyettese. - Felhasználtuk a korabeli vázlatokat, rajzokat, elbeszéléseket. A hadtörténészek profi makett készítők segítségével készítették el a bemutatót.

 

Padányi József ZMNE

Dr. Padányi József mk. ezredes

- A nemzetvédelmi egyetemnek erkölcsi kötelessége, hogy a névadó emlékeit ápolja - tette hozzá a rektorhelyettes. Zrínyi újvár körül számos tisztázatlan kérdés van még ma is. Új ismereteket szeretnének letenni az asztalra. A műszeres feltárás során nem a várat, hanem az ostrom nyomait keresték. Több száz leletet találtak, így bebizonyosodott, hol állt Zrínyi Újvár.

Azóta nemzetközi konferenciát is rendeztek, ahol a szomszédos országok képviselői mondhatták el, mit jelent nekik Zrínyi Miklós emléke. Jó hír, hogy a somogyi és a zalai múzeumok pályázaton pénzt nyertek a vár kútjának lokalizálására.

zrinyivar 3

A török állások

- Folytatjuk az ostrom nyomainak a kutatását - magyarázta Padányi József. A tervek szerint a helyszínen egy bemutató termet is építenének, ahol az 1661-64 között állt Zrínyi-újvárat és az ostromot mutatnák be, másrészt az 1950-es években épített határvédelmi erődítményeket, a magyar "Maginot vonalat" nyitnák meg a közönség előtt. Ezeket egy hadtörténeti tanösvényre fűznék fel. Ami egy újabb kitörési pontot jelenthetne a helyieknek.

A résztvevők hatalmas lelkesedéssel végzik a kutatásokat, a tisztek és a hallgatók együtt vernek tábort Őrtilosban minden nyáron. Térképész- és mérnökhallgatók gyakorolják a szakmájukat és segítik a munkát.

Helyszín

Címkék: Padányi József, Zrínyi újvár, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Zrínyi Miklós, Őrtilos, kultúra