Kanizsa 2006. május 18. 019sz 09old - Kerecsényi Edit 1927-2006
A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Emlékezünk
Kerecsényi Edit 1927 - 2006
Majd fél százada, hogy felfigyeltem a pulpituson álló kedves hölgyre, aki nagy átéléssel idézte fel a törökökkel vívott harcok egyik zalai epizódját. Akkor csak nevét jegyeztem meg: Kerecsényi Edit volt, a kanizsai múzeum igazgatója. 1960-tól már hivatalos célú, de sohasem hivatalos légkörű találkozásaink, vitáink során kezdtem becsülni, tisztelni is.
Bölcsője abban a városban ringott, melyet mindvégig szolgált. Nagykanizsán született, itt érettségizett, csak az egyetemi tanulmányok szólították a fővárosba. 1951-ben néprajzos-középkori régész-művészettörténész diplomával a Városi Múzeum és Könyvtár vezetőjeként tért haza. Keveset örökölt. A Halis István által létrehozott gyűjtemény nagyobb része a háborúban elpusztult. 1950-ben mindössze 2762 tárgy volt a gimnáziumi tanteremben, nagyobb része természettudományi és numizmatikai, mindössze 372 néprajzi.
Egy évtizeddel később már 13.366 darabról tudósít a statisztika. Az etnográfiai tárban 4173 tétel adatait rögzítették. 1953-ban elkészült az első állandó kiállítás. Ma már alig érthető, honnét volt erre képes a törékeny fiatalasszony, hiszen 1951-ben egy hivatalsegédet 1953-ban két részfoglalkozású teremőrt kapott társul. Adminisztrátort évekkel később, restaurátort 1963-ban, régész kollégát 1975-ben. Mostohák voltak a gyűjtés lehetőségei is. A várostól délre fekvő falvak a határsávba tartoztak. Oda csak igazolvánnyal lehetett bejutni, gyakori volt az ellenőrzés, s kiváltképp gyanús volt a fényképezőgéppel, jegyzetfüzettel gyalogló, kerékpározó, öreg tárgyakat cipelő fiatal nő. Kémkedik? Disszidálni készül? Az ekkoriban gyakran felhangzó dal a múlt eltörlését óhajtotta. Edit asszony szemben az árral, a város históriájának megmaradt töredékeit mentette. A ferences kolostor intarziás ajtaját, kidobott feszületeket, szentek szobrait, ledöntött bronz-turult, páncélos vitézt formázó rozsdásodó cégért, osztályidegenként megbélyegzett családok tárgyait, fotóit. Perlekedett, hogy gyárépítés előtt tárják fel a kanizsai várföld-őrizte maradványait. Akadékoskodásával a szocializmus építését késlelteti - hangzott a vád.
1950-1983. között állt az általa megteremtett múzeum élén. Országos mércével mérve is számottevő néprajzi, történeti gyűjteményt hozott létre, nemcsak a tárgyakra figyelve, hanem tízezernyi fotóval, feljegyzéssel is megörökítve Dél-Zala népi kultúráját. Szeretett városáét is. A nemrég megnyílt várostörténeti szép kiállításban utódai szakértelmével, elhivatottságával együtt ott van az ő fiatalsága, makacssága is. Szerencsére még megérhette, hogy múltját becsülő pátriája díszpolgári címmel ismerte el érdemeit,
A magyar tudományos közvélekedés hajlamos arra, hogy egy életmű tudományos mércéjeként csak a nyomtatásban megjelent értekezéseket, könyveket tegye mérlegre. Aki rendezett már kiállítást, tudja, hogy egyik-másik tárlat előkészítése, forgatókönyvének megírása néha több szakértelmet és munkát igényel, mint a tanulmányban történt feldolgozás. Három nagy állandó, legalább száz időszaki kiállítást rendezett. E tevékenysége nem szorult be az intézmény akkoriban még szűkös falai közé. A részletes számbavétel helyett csak a számomra leginkább emlékezeteseket sorolom: Zalaszentbalázson, Letenyén, Tótszerdahelyen, Zalaegerszegen, Balassagyarmaton, Kecskeméten, Szentesen, Szombathelyen Pogányszentpéteren örülhet-
tem sikerének. Életművének elszakíthatatlan része, hogy évtizedeken át ösztönzője, segítője volt a zalai nép hagyományait újjáélesztő mozgalomnak. Ki tudná ma már megmondani, hány ezer órái töltött az öt tanácsért felkereső szakkörvezetők ismeretének bővítésével, a szakdolgozatot írók istápolásával
Nyugdíjasként új feladatot is vállalt. A valaha Zala megyéhez tartozott szlovéniai falvak hagyományait gyűjtötte össze és adta közre több tanulmányban. Közben volt immár ideje, s még ereje is a kandidátusi cím megszerzésére. Kerecsényi Edit alighanem a régi típusú muzeológus-generáció egyik utolsó, jelentékeny lagja volt. Olyan kolléga, aki küzdelmes intézményi munkája során nem vonulhatott vissza egy szűkebb szakma sáncai mö-
':, kénytelen volt több témával is foglalkozni. Publikációs tevékenysége is méltánylást érdemel. Közzétette, hogyan él Kiskomárom környékén a szabadságharc emlékezete, szócikkeket írt a Kanizsa enciklopédiához, monográfiát a népi méhészetről, ma is forrásértékű tanulmányokat szülővárosa polgári múltjáról, egyesületeiről. Jutott ereje a Mura menti horvátok anyagi kultúrájának megörökítésére. Aki kézbe veszi Zala megye földrajzi neveinek gyűjteményét, tán nem is tudja, hogy a volt kanizsai és letenyei földrajzi járás névanyagát az ö munkájaként olvashatja. Közös örömünk, hogy a földrajzi neveket először megyénkben gyűjtötték össze, az úttörő vállalkozás lelke a szintén kanizsai Ördög Ferenc volt. Többen is restellhetjük, hogy három évtizede még csak pár gépelt példányban szerénykedik megyénk helytörténeti lexikona. Ebben ugyancsak Edit írta meg Zala déli községeinek históriáját. Kéziratban sem haszontalan: a falumonográfiák szerzői felhasználják - kár, hogy néhányuk elfeledkezik a forrás feltüntetéséről.
Hat kötet, kilenc kiállítási vezető szerzője, három könyvnek társszerzője, egynek szerkesztője volt. Első tanulmánya 42 éve jelent meg, ezt még hatvan követte. Közben két emberöltőnyi, mozgalmas, sok változást hozó'idő telt el. Edit asszony írásai közül alig egy-kettő akad, amelyet a tájékozottabb, ezjrí kritikusabb utókor elavultnak erezhetne. Sok van azonban, amely ma már nehezen hozzáférhető. Megszűnt folyóiratokban, kis példányszámú kiadványokban húzódnak meg. Jó lenne legalább egy részüket kötetbe gyűjteni.
Nemcsak Kerecsényi Edit emlékét őriznénk, a magyar kultúrát is szolgálnánk vele.
Németh József nyűg. múzeumigazgató
A legtöbb, ami tudható Nagykanizsa kistérségéről
A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Emlékezünk
Kerecsényi Edit 1927 - 2006
Majd fél százada, hogy felfigyeltem a pulpituson álló kedves hölgyre, aki nagy átéléssel idézte fel a törökökkel vívott harcok egyik zalai epizódját. Akkor csak nevét jegyeztem meg: Kerecsényi Edit volt, a kanizsai múzeum igazgatója. 1960-tól már hivatalos célú, de sohasem hivatalos légkörű találkozásaink, vitáink során kezdtem becsülni, tisztelni is.
Bölcsője abban a városban ringott, melyet mindvégig szolgált. Nagykanizsán született, itt érettségizett, csak az egyetemi tanulmányok szólították a fővárosba. 1951-ben néprajzos-középkori régész-művészettörténész diplomával a Városi Múzeum és Könyvtár vezetőjeként tért haza. Keveset örökölt. A Halis István által létrehozott gyűjtemény nagyobb része a háborúban elpusztult. 1950-ben mindössze 2762 tárgy volt a gimnáziumi tanteremben, nagyobb része természettudományi és numizmatikai, mindössze 372 néprajzi.
Egy évtizeddel később már 13.366 darabról tudósít a statisztika. Az etnográfiai tárban 4173 tétel adatait rögzítették. 1953-ban elkészült az első állandó kiállítás. Ma már alig érthető, honnét volt erre képes a törékeny fiatalasszony, hiszen 1951-ben egy hivatalsegédet 1953-ban két részfoglalkozású teremőrt kapott társul. Adminisztrátort évekkel később, restaurátort 1963-ban, régész kollégát 1975-ben. Mostohák voltak a gyűjtés lehetőségei is. A várostól délre fekvő falvak a határsávba tartoztak. Oda csak igazolvánnyal lehetett bejutni, gyakori volt az ellenőrzés, s kiváltképp gyanús volt a fényképezőgéppel, jegyzetfüzettel gyalogló, kerékpározó, öreg tárgyakat cipelő fiatal nő. Kémkedik? Disszidálni készül? Az ekkoriban gyakran felhangzó dal a múlt eltörlését óhajtotta. Edit asszony szemben az árral, a város históriájának megmaradt töredékeit mentette. A ferences kolostor intarziás ajtaját, kidobott feszületeket, szentek szobrait, ledöntött bronz-turult, páncélos vitézt formázó rozsdásodó cégért, osztályidegenként megbélyegzett családok tárgyait, fotóit. Perlekedett, hogy gyárépítés előtt tárják fel a kanizsai várföld-őrizte maradványait. Akadékoskodásával a szocializmus építését késlelteti - hangzott a vád.
1950-1983. között állt az általa megteremtett múzeum élén. Országos mércével mérve is számottevő néprajzi, történeti gyűjteményt hozott létre, nemcsak a tárgyakra figyelve, hanem tízezernyi fotóval, feljegyzéssel is megörökítve Dél-Zala népi kultúráját. Szeretett városáét is. A nemrég megnyílt várostörténeti szép kiállításban utódai szakértelmével, elhivatottságával együtt ott van az ő fiatalsága, makacssága is. Szerencsére még megérhette, hogy múltját becsülő pátriája díszpolgári címmel ismerte el érdemeit,
A magyar tudományos közvélekedés hajlamos arra, hogy egy életmű tudományos mércéjeként csak a nyomtatásban megjelent értekezéseket, könyveket tegye mérlegre. Aki rendezett már kiállítást, tudja, hogy egyik-másik tárlat előkészítése, forgatókönyvének megírása néha több szakértelmet és munkát igényel, mint a tanulmányban történt feldolgozás. Három nagy állandó, legalább száz időszaki kiállítást rendezett. E tevékenysége nem szorult be az intézmény akkoriban még szűkös falai közé. A részletes számbavétel helyett csak a számomra leginkább emlékezeteseket sorolom: Zalaszentbalázson, Letenyén, Tótszerdahelyen, Zalaegerszegen, Balassagyarmaton, Kecskeméten, Szentesen, Szombathelyen Pogányszentpéteren örülhet-
tem sikerének. Életművének elszakíthatatlan része, hogy évtizedeken át ösztönzője, segítője volt a zalai nép hagyományait újjáélesztő mozgalomnak. Ki tudná ma már megmondani, hány ezer órái töltött az öt tanácsért felkereső szakkörvezetők ismeretének bővítésével, a szakdolgozatot írók istápolásával
Nyugdíjasként új feladatot is vállalt. A valaha Zala megyéhez tartozott szlovéniai falvak hagyományait gyűjtötte össze és adta közre több tanulmányban. Közben volt immár ideje, s még ereje is a kandidátusi cím megszerzésére. Kerecsényi Edit alighanem a régi típusú muzeológus-generáció egyik utolsó, jelentékeny lagja volt. Olyan kolléga, aki küzdelmes intézményi munkája során nem vonulhatott vissza egy szűkebb szakma sáncai mö-
':, kénytelen volt több témával is foglalkozni. Publikációs tevékenysége is méltánylást érdemel. Közzétette, hogyan él Kiskomárom környékén a szabadságharc emlékezete, szócikkeket írt a Kanizsa enciklopédiához, monográfiát a népi méhészetről, ma is forrásértékű tanulmányokat szülővárosa polgári múltjáról, egyesületeiről. Jutott ereje a Mura menti horvátok anyagi kultúrájának megörökítésére. Aki kézbe veszi Zala megye földrajzi neveinek gyűjteményét, tán nem is tudja, hogy a volt kanizsai és letenyei földrajzi járás névanyagát az ö munkájaként olvashatja. Közös örömünk, hogy a földrajzi neveket először megyénkben gyűjtötték össze, az úttörő vállalkozás lelke a szintén kanizsai Ördög Ferenc volt. Többen is restellhetjük, hogy három évtizede még csak pár gépelt példányban szerénykedik megyénk helytörténeti lexikona. Ebben ugyancsak Edit írta meg Zala déli községeinek históriáját. Kéziratban sem haszontalan: a falumonográfiák szerzői felhasználják - kár, hogy néhányuk elfeledkezik a forrás feltüntetéséről.
Hat kötet, kilenc kiállítási vezető szerzője, három könyvnek társszerzője, egynek szerkesztője volt. Első tanulmánya 42 éve jelent meg, ezt még hatvan követte. Közben két emberöltőnyi, mozgalmas, sok változást hozó'idő telt el. Edit asszony írásai közül alig egy-kettő akad, amelyet a tájékozottabb, ezjrí kritikusabb utókor elavultnak erezhetne. Sok van azonban, amely ma már nehezen hozzáférhető. Megszűnt folyóiratokban, kis példányszámú kiadványokban húzódnak meg. Jó lenne legalább egy részüket kötetbe gyűjteni.
Nemcsak Kerecsényi Edit emlékét őriznénk, a magyar kultúrát is szolgálnánk vele.
Németh József nyűg. múzeumigazgató