Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
5.7 MB
2010-02-14 21:23:13
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1137
5843
Rövid leírás | Teljes leírás (761.15 KB)

Zalai Közlöny 1920. 026-049. szám február

Zalai Közlöny
Keresztény politikai napilap
59. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 1. Vasárnap.
26. szám.\'
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
a«skcsstós«g éí kindóhivtUl: Fő-ut 13.
- lnt*rurban-tc>*fon II). —^
Megjelenik mindig kora reggel.
Főszerkesztő:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelős szerkesztő:
BODROGKŐZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egtsí «v,< 20« K. ftíévn 102 K. Mao*— ívie 5! K. Egy h«r« 17 K. Egye. 801.
Küzdelmünk.
UjvárQ Géza zászlaja alá sorakozik e város kereszténysége, amely uj Magyarországot akar, szebbet, jobbat a régínéi, amely lassankint oda fejlődött, hogy a saját házunkban is hallgatni kényszerültünk. Forradalmat akartak és csináltak azok, akiknek nem kellett soha a magyar föld, vérünkben gázoltak, hogy céljaikat elérjék, azonban elbuktak s most mi csinálunk egy forradalmat, a kereszténység forradalmát, melynek izzó tüzében él kell égni mindennek,\' ami nem magyar és aki nem fogadja el a kereszténység krisztusi tanúit irányadóul élete utjain. A forradalmak után por és hamunak kell maradni, amefy a hazaárulók és egyéb belső cll enségcink cl-pusztálását jelzi. Ezt azonban csak a tiszta, megingathatatlan kereszténységgel tudjuk elérni, nem pedig azzal, akik csak ugy használják a kereszténységet, mint a kokárdát, amelyet alktrlomszerüleg apró disz-nck fel szoktak tűzni. A hivatalos, kereszténység Ujvúry Géza szeplőtelen zászlaja alá sorakozik, mert az a meggyőződése, hogy egyformán szolgálja minden osztály érdekeit s ez az igazi kereszténység első jele.

Dühöng a rágalom. Apró, bukni, készülő lelkek fegyvere, amelyeknek a szablyája nem éles, hogy vágni tudnának vele, azért az emberi lélek legundokabb férgéhez, a rágalomhoz fordulnak segítségért. Oly picévé törpülnek, hogy még ennek a lukába £%i>ele tudnak bújni s ott támogatásért nyöszörögni. Egy megint kering •s olyan férfiút akar gyáván megtámadni, akire büszke lehetne minden anya s minden város, mert kevés van hozzáfogható e hazában. Jeromos atyáról van szó. Em-lék&em reá, hogy egyszer a kommunizmus alatt e kérdéssel keresett fel: lenne-e a kereszténységnek és az ellenforradalomnak haszna abból, ha ^ő felakasztatná, vagy agyonlövetné magát, mert hajlandó reá s ha igen- akkor azonnal meghúzatja a harangokat és élére áll a tömegnek. Lebeszéltem az ilyen gondolatokról, hála Isten nrm történt semmi baja s ennek hogy cz a nagy ember, kiváló pap s országos hirü "szónok itt áll közöttünk. Nincs c városban valamirevaló keresztény ember és asszony, aki büszke ne lenne reá, mert a díszünk ő. S mit hallunk ? Hogy őt is rágalmazzák! Én felkérem azokat, akik ilyen hireket terjesztenek, legyenek annyira bátrak és lovagok, hogy álljanak a nyilvánosság elé, ntt majd szembe nézünk. De alacsony-rendű dolognak tartjuk, hogy kortcskedés-ből, amely alól nemcsak a fejsze, hanem ennek a nyele is kicsúszott. Ríigalmazni
próbálják azt a férfiút, akinél nagyobb hazafit és keresztényibb embert nem igen lehet találni. Nem menteni akarjuk Őt, mert nincs mit menteni, csak reá akarunk mutatni az ellentábor szigorú kereszténységére, amely attól sem riad vissza, hogy saját papját kezdje ki, mert nem az ő társaságukban van.

Hallom, hogy a Krátky-párt azt röpit-geti a levegőbe, hogy az ö jelöltjük a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának a jelöltje, de azt is állitják. hogy jelöltjük a
Kisgazdapártba is belépne. Ez a kapaszkodás is kárbaveszett munka, mert mindkét keresztény párt felhatalmazása alapján kijelentjük, hogy Dr. Krátky sem a Ker. Nemzeti Egyesülés pártjának, sem u Kisgazdapártnak nem jelölte, e pártok közül egyik sem volt és nincs is összeköttetésben nevezett jelölttel, mert a kereszténység hivatalos jelöltje kezdettől fogva U/váry Géza kiváló személye, aki , mellett minden kísérletezés dacára is rendületlenül kitartunk és lobogóját győzelemre is visszük.
X. Y.
Szétszakad a Ker. Nemz. Egyes, pártja
Friedrich mesterkedése!. - - Heinrich és Bárcy nem mondanak le. — Nagyatádi Szabó és Rubinek a koncentráció mellett. Politikai harc Huszárék és Friedrichék között.
Budapesl, január 3Í. Fricdrich István hadügyminiszter kö özvényt bocsátott ki á Xer.\'Nemz. Egy. Pártja között, amely aláírásokat akart gyűjteni arra nézvé, hogy a párt mondja ki, hogy a Huszár-kormány mielőbbi távozását kívánja. Tiszta keresztény irányzatot követel s ennek végrehajtására Fricdrich Istvánt akarja a miniszterelnöki székbe látni. A két ivre azonban alig akadt aláirás és jellemző, hogy az iv klboc*ájtá«át követte a 2-ik napon egy ujabb iv, amelylyel a Huszár Károly iránti bizalmának óhajt kifejezést adni. Pár óra lefolyása alatt a párt tagjainak legnagyobb része — köztük min den számottevő tag — aláirta. A két iv clrkulásával már ily módon eldőlt a harc és gyászosabban végződött Friedrlch hiveire nézve, mintsem gondolták volna. A párt tagjai szerint a tegnap történtek után Friedrichet más, régi hivei is elhagyni készülnek és igen rövid idő kérdése, hogy Friedrich jóformán magára marad a Friedrich—pártban. Friedrich veszedelmes mesterkedéseinek alapnélküliscgére a legjobb bizonyíték különben az 1919. november 25-iki minisztertanács jegyzőkönyve. A jegyzőkönyv igy szól: Huszár Károly dezignált miniszterelnök bemutatta Clerk-nck november 25-én hozzá intézett levelét, amelynek erre a kérdésre vonatkozó része a következőképpen hangzik: Van szerencsém közöln í excelenciáddal, hogv a legfőbb tanács az ön kermányát provizórikus de fakto kor-
mánynak elismeri s kész vele tárgyain addig is, amíg a választások "és ezekből létrejövő nemzetgyűlés egy olyan kormány alakítására vezet amely az egász magyar nép törvényes akaratának kifejezője lesz. Friedrich István mar akkor hadügyminiszter volt és szintén tudomásul vette a minisztertanács \'határozatát. A jegyzőkönyvvet valamennyi miniszter aláirta, közöttük Friedrich is és érdekes, hogy most mégis éppen ennek határozatára hivatkozott és Clerk jegyzékéből igyekezett magának jogalapot teremteni.
Friedrich és hivei a tegnap esti fordulat után már csak arra szorítkoznak, hogy Bárcy Istvánt, Heinrich Ferencet és Ábrahám Dezsőt tessékeljék ki a kormányból. Sem Heinrich Ferenc, sem Bárcy István nem nyújtották be lemondásukat, noha azigazság-Ugyminiszter végleges állásfoglalása tárgyában még tárgyal a miniszterelnökkel. Az igazságügyminisztérium már megkezdte a nemzetgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslatokat előkészíteni, ez az előkészítő munkálat azonban még meglehetős kezdetleges stádiumban van. A Ker. Nem. Egys. pártjában a két szemben álló csoport között a szakadás elkerülhetetlen és a legrövidebb idő alatt el. is következik. A Friedrich csoportban vezetőszerepet visznek Pékár Gyula államtitkár, Szmrecsányi György, Beniczky belügyminiszter, Hegyes-halmy volt kereskedelemügyi miniszter, azonkívül a frakció magáénak vallja Haller Istvánt is. Ezzel szemben áll Huszár tábora s a kettő között a még meg nem nyilatkozott nemzetgyűlési ugok. Friedrichék elha-
nin Koil 6 n y
1920. február I.
I ár ózták, hogy a maguk álláspontjának igyekezni fogják mtjtuitim a nemzetgyűlés tóbUégét és uj egyket párt alakítását határozták el. Erintlcez<«b« is léptek a k»-garda-part bizonyos részeivel, amelyeknél a kormány alakítása H a koncentráció kérdésében honijuk kózel álló felfogás mutatkozott. A Kbgazda-pártba ugyanis Rubinek Gyula fóldmivelésűgyi miniazter és nagy-atádi Szabó látván miniazter a koncentrá-oónak a nemzetgyűlési választás után való fenntartását kivánja és sokorópátkai Szabó miniazter. Pataky Dénes államtitkár ésCzett-kr Jenő a koncentráció megszüntetését és az uj többet párt alakitáaát akarják. Friedrlchék í. ■ Klsg.sdíli caoportj« között napok óta fo Ijrlk a tárgy.láa, a-ely azonban eddig «r«dosínyre nem v.s.Utt.
A fúzió a csoport kótótt teljesen elö van készítve é» a lejközelebbi napokban valószínűleg végrehajtják. *
Rubinek és nagyatádi Szabó kisgazda-páztia Huszár Károly hiveivei és a Kcr. Nemz. Egy. Pártjának Friedrieh ellenea részérói akarja a kormányzat többségét megalakítani.
A kisgazdák remilik, hogy az uj koncentrációban ök lesznek a legerősebb párt . és ebben az esetben Rubinek Gyula leaz Huszár Károly utóda.
mutat a kelet tüzére. figyelmeztet a századok előtti törők veszedelemre a eszébejut, hogy jó volna tán biztosítani Magyarország integritását, hiti így erősebben tud szembei szállni a puiztitó tűzzel. A .Journal de Debatj" mindig magyarfaló szája ma egy kissé engedett az orditozásből. Valami olyan féléről ir. hogy a magyar békejegy zéket alaposan reviiiö alá veazik Londonban, mert nyilvánvaló, hogy Magyarország állandó tűzfészke lenne Európának, De belekőhőg egy-két gyámoltalan, Vojvoda intencsóju, oláh kulturát sziporkáztató hazugságot. A zürichi újságok már mint tényt tárgyalják, hogy Apponyi nem fogja aláírni a békefeltételeket. Itthon a piacon az asszonyok arról hallanak hírt, hogy a románok tíz vármegyéről önkéntesen lemondottak. S megerősítik a szomszédjuk kijelentését, hogy a többiből pedig kimennek akaratuk ellen.
Sokan sajnáljuk Kolcsakot is, aki a bolseviki harapófogók, csípöazerek. nyak-tilók . . . stb ítélőszéke előtt áll a ahogy elképzeljük fehérgenerális modorában bát-azem benéz a gyilkosokkal. Keleten őrjöng még a halál, nyalábbal szórják a konkolyt. Párisban ugy látják jónak, ha megvonják a magyar védelmi korridort. Mi nem hiszünk teljesen az optimista hírekben, de tartjuk azt a régi felfogást, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fuj a szél.
B<fcs
Amikor a lelkek egy kissé felszabadulnak a nyomasztó érzések alól, hirtelen gombamóbra bukkannak ki a földből a túlságba hajtott optimista remények. Beszélnek valami rettenetes főldrengető fordulatról. Beszélnek erről, beszélnek arról. A kávéházikonrádok rajzolják a hadak V útjait, amelyen a stratégia, offenzíva, def fenziva, . . . stb. stb. valami aoha nem látott diadalokat arat. A borbélyszobák várakozói erélyes gesztusokkal magyarázzák egymáanak, hogy a bolsevizmus feltar-tózhatatlanul püföli a románokat, Appo< nyihoz. Horthyhoz dringendaűrgöny jött, . hogy a londoni tanácskozások teljes ivben viazakozt rendeltek d, hogy a Duna ki\' csapott a medréből, hogy talán visszafelé folyik . . . Egyszóval a .kacsák* nagy ivben röpködnek a magyar levegőben. Valami különöa fordulatot vár mindenki. Nem sokat pepecselnek a kezűk alatt levő dolgokkal. A választások már csak itt-ott hangositják a kerületeket, de mintha lelohadt volna, kitombolta volna magát küzdelem. Nekidobják a kantárszárat paripának, rábizxák a fakót a jó szimat jára ... Ma a tekintet inkább Pária l.ondon felé keresgél. Kapkodják a belén fergett külföldi újságokat. Habzsolva olvassák, hogy a szimpátia kezd javnnkra forgulni. Látjuk Vajda Vojvodát az angol miniszterek előszobáiban, amint bebocsáj. tásért esedezik s remegő térdekkel mondja hazugságait. S érdekes. Ltoyd George nem vesz noteszt elő, nem jegyzi a beszédét A másik újság még mindig Apponyi erveit boncolgatja. Itt-ott elrikoltja magát egy egy gyenge sikoltásu cllencrvecshc. i mintha eUzégyelné magát, belesuppan .majd meglátjuk" bizonytalanságába. Al Excelslor .szakállas bácsi hangján a k-i molyakhoz* szól s feltárja a sebeket, rá

Iparos- és aaokáaleitvér. UJváry Géza zászlaja alá, torakozaak városi és falusi testvéreink. No dolgozzunk egymás ellen, mert ezzel csak kásánk és mindnyájunknak ártunk. Sxent egységgel és kézfogással Induljunk a választási karcba, lökjük ki magunk közül azokat, akik soralakat bongják. Vágjuk ki testlukbői az ősi magyar betegséget > a széthúzást s akkor ha ránk nagy lesz. Testvérek vagyunk mindannyian, hazánk beteg, fogjunk össze, mert cs a legszentebb k8telességttnk.
— Népgyűlés. Az <jgyesült keresztény pártok vezetősége közli, hogy 1920. évi feb. ruár hó 2-án délelőtt 11 Örskor felső templom előtti téren népgyűlést tsrt, amelyre meghívja s város közönségét. Szönokok. lesznek: páter Jeromos, dr. Szekeret József dr. Tamás János és dr. Hajdú Gyuls. Ugyanezen s napon délután fél 4 órakor Kiska-nizsán tsrt a párt gyűlést, amelynd s szónok dr. Hegedűt György országgyűlési képviselő lesz.
— Ma vasárnap, azaz február hó 1-én délután fél 4 Örskor, litánia után. Kis-kanizsán beszédet tart Nervért Vilma, a .Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének" kiküldöttje. — Nagykanizsán pedig este 6 órakor a „Keresztény Otthon*-ban P. Jeromos tsrt nagyszabású beszédet, a vasutasok, vasúti munkások, azok hozzátartozóik és vendégeik részére. Az Otthon felkéri összes tagjait, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg.
—Az Irodalmi Kör V. felolvasó esté-lyét nagy érdeklődé* közepette tnrtjn incg vasárnap délután fél 6 órakor. Belépődíj 5 K.
— Értesítés. Akik a választáskor nem nem szavaztak le. azok elmaradásukat február 3-ig. vagyis vasárnap. hétfőn éx kedden ái városháza !. emelet 15. ajtó alatti választ.-ui irodában a háztulajdonos, háziigazoló vagy kezelőorvos által kiállított bizonylattal Jgaeolni kötelesek. Akik magukat
igazolni nem tudják, azok ellen a járásbíróság hivatalból indítja meg az eljárást, és skik a pótválasztáskor sem szavaznak le, azok szintén meg lesznek-büntet ve.
— A rokkantak figyelmébe. Ez uton hozzuk minden érdekelt tudomásárs, hogy az elmsradt rokkant nyugdijak folyó évi február hó 25-én és rákövetkező nspok-ban lesz kifizetve a városházán. Minthogy hadiözvegyek, rokkantak s azok ügyesben a felek közvetlenül a költséges utazás-ssl sksrják ügyüket elintézni, s jövőben miheztartás végett s fent nevezettek % a: ügyükben eljárók figyelmeztetnek, hogy kizárólag írásban forduljsnsk az ujonan fcállitott .Magyar Hadügyminisztérium Rokksntellátó Hivstslához*. Budapc»t I ker. Vár, Nemzeti palota, földszint 10 — A hadifoglyok kazahozatala nak céljaira az alábbi adományok folyta*, be: Hurmos János s msgy. kir. áll. rend-Őrség nagykanizsai kapitánysága utján 20) kor., Garai Terstvérek e hó 10-én a hadifoglyok hazahozata céljaira rendezett álarcosbál jövedelme 1106 K, szintén s m. kir. ál), rendőrség utján a fentnevezett célra a katonai járásparancsnoksághoz utaltató" át. König Ferenc zslaszentbslázsi tsniti gyűjtési akciójának eredménye 670 K 24 i. A fentnevezett összegeket a helybeli katonai járáspaxancsnokság átvette s hírlapunkban nyugtázza. Szerkesztőségünkhöz Bróo Mancika 20 K, Németh József 50 K juttatott a fenti célra. Hasonló adományoka\' elfogadunk s rendeltetési helyére juttatunk
— Postai hírek. Ezúton hozzuk a nagyközönség tudomásárs, hogy február hó 3-tól a postán teljesen békebeli szolgá lat lép életbe. Az utalványok be- és kifizetése délután 5 óráig, más minden (csomag. ajánlott levél, pénzes levél. ..) délután 6 óráig vétetnek fd. Táviratokat éjjel 12 óráig is elfogadnak.
— Megjelent a „Magyar Haladás" legújabb száma tele aktuális érdekességek kel. A legjobb helybeli iróink írtak benn? cikkeket: Tanulságok, A magyar ipar múltja, jeleme és jövője. Székelyek dsla, A magya faj erényei és hibái, Erdély, Bujdosó vitézek címekkel. Melegen ajánljuk otvasóinknsk eme kulturális célokst szolgáló igen nivós újságot.
— Elhalasztott befizetés. A Dél-
zalai Takarékpénztárral Eiyesült önsegélyző Szövetkezetnél a február hó 2-ára eső befizetések az ünnep miatt 6-án, vagyis pénteken délelőtt tartatnak meg.
— Meghívó. A magyarországi délivasutasok segélyegylete 1920. február 10-én este 7 órai kezdettel tánccal egybekötött társasvacsorát rendez s Csengeri-ut 87 sz. slstt, Góróg Károly vendéglőjében, sajár segélyalapja javára. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak Személyjegy 5 korona, cssládjegy 12 korons. Szivcs pártfogást kér a Rendezőség. (Minden külön értesítés helyett)
— Közalkalmazottak beszerzési csoportjának közleményei. Mivel a csoportnak csak igen kevés liszt áll rendelkezésére, ezért csak ama tagoknak adhat lisztet, kiknek egyáltalán nincs és ezeknek is csak egy heti szükségletet. Felhívja tehát ama tagokat, kiknek feltétlenül * lisztre szükségük van, hogy az utalvány-kiváltása végett és pedig február 3-án ar az 1-150, február -1-én a 151—300, febr. 5-én 301 —450, febr. 6-án 451—600 é% febr. 7-én a 601 -tői magasabb számú igazolványok tulajdonosai é* csaki\\ mindig d. u. fél -l órától kezdve, Bódogh Ferenc urnái (állampénztar) jelentkezzenek. A délelőtti
1920 február I.
Zalai Közlöny
3
Hofyan keli aM?«nl a Keres; Eyy—Blóa Párt Jelöltjei
Dr. Krátki Litván PártoakJvOll
Ujváry Géza Keresztény Egye. Párt +
Hová k«ll tenni m kereaxtet.
órákban utalvány egyáltalában nem lesz kiadva. Amint a csoport liszthez jut, a többi tag lisztigínye is ki lesz elégítve. — 453—1. Az inlésöbiiottiág.
- A ml választásunk statisztikájának tanulságai. A Dr. Krátky-párt rgy egész héten át járta a tojástáncot a „pártonkívüli" valóság- és .keresztény nemzeti" látszat és színezet között. Végre a valasztás előtt való napon a „Zalá\'-ban, a \'. nlasztás napján pedig a szavazólapon egy kétségbeesett mozdulattal beütvén a tojás fenekét, ravaszul a .keresztény nemzeti" alapra kívánt helyezkedni. Lássuk csak mi \\ olt oka a tojástáncnak *és hogyan fest a Dr. Krátky-párt .keresztény" színezete a statisztika tényeinek világosságánál. Dr. Krátky jelölési ajánlatát 710-en Írták alá. Ennek a 710 ajánlónak 73 százaléka zsidó. A többi \'23 százalék keresztény ugyan, de
* tekintve a muzsikus cigányoktól, törvényszéki, börtönőri és járásbirósági személy-tétből (id. Krátky pap a), a fűtőház é» vasúti javítóműhely és munkásbiztositó pénztár embereiből (id. Krátky Jóska), vé-göl. "a városi közélelmezési hivatal személyzetéből (id. Krátky Pista) verődött össze. A part gerincének ilye*. Összetákoltsága (páter Jeromos szerint „vegyeskereskedes szerű minősége") mellett persze hogy eleinte megfelelőbbnek látszott a .pártonkívüli" köpönyeg. De mert ez alá nem elegen .tkartaK megbújni és bizony kívánatosak voltak még az .imádkozó öregasszonyok" is. hát kitoldották köpönyegüket Dr. Krát-kyék a „keresztény nemzeti"-ség {csempész módra fölhasznált posztójával. így került a szavazólapon Dr. Krátky neve alá, hogv .keresztény nemzeti párti". Nézzük ezek előre bocsátása után a Dr. Krátkyra leadott szavazatokat. A választási névjegy-7ékből mindenki megállapithatja^ogy Nagykanizsán kerekszám 2600 zsidó választó \\an. Mindenki tudia azt is, hogy a zsidóság a Király-utcában, Erzsébet-téren, a Magyar- és Kinizsi-utcák elején, a Rozgonyí-utcáoan, a Sugár-ut elején, azután a Ka-íincy-utca elején, Fő-uton, Deák-téren, a Zrínyi Miklós-, Nádor- és Kisfaludy-utrák-i.an és a Csengeri-utcának a vasúti sorompóig terjedő részén lakik tömegesen. Ezekből a városrészekből áll a ül.. V. és VI. ftzavazökerűlet összesen 4368 szavazóval, .tmely számból legalább 2200 zsidó, mert hisz a többi kerületekben együttvéve sincs több 400 zsidónál. A III., V. és VI. kerületből Ujváry és Kariovks együttvéve 1513 >/avazatot kaptak. Felesleges mondani, hogy ebben az 1515-ben talán egy zsidó sincs. Ellenben Dr. Krátkyra leszavazott a III. kerületből 882, az V.-ből 610, a Vl.-ból 80-t. vagyis együttvéve 2296. Ebből anélkül, hogy a szavazás titkosságának fátyolát nagyon emlegetnők, bizonyosságnak kell tekinteni, hogy a III.. V. és VI. kerületek 2200-nyi zsidósága szinte egy szálig Dr. Krátky nevét keresztelte meg, akarom mondani, az ő neve után tette a szorozó keresztet. Így fest valójában a Dr. Krátky-párt .keresztény jellege. Hogy Dr. Krátky kiktől kapta a többi szavazatot, azt is megmondja a statisztika. Köztudomású, hogy a zsidóság minden kerületben igazán pontosan és lelkiismeretesen teljesítette alkotmányos kötelességét. (Nu na!? Azért csak nem fizet pénzbüntetést, me/t tartózkodott n szavazástól.) Leszavazott tehát, hogy a .keresztény" jelleg annál szembetűnőbb legyen Dr Krátkyra még a többi krrülct 400 zsidöja is. Azután nem igaz ám ar, hogy a volt kommunista-szocialista elvtársak üres szavazólapokat adtak volna le.
Mindössze 83-an szavaztak ilyen üres cédulával és ezek is inkább olyanok lehettek, akik .finomultabb" ízlésének egvik jelölt személye sem volt megfelelő. Minthogy Ujváryra volt kommunista-szociálista elvtárs-szavazat sem igen esett, nyilvánvaló, hogy Dr. Krátkvnak a Hl., V. és VI. kerületből nyert 2200 zsidó szavazatához a többi 1845, a többi kerület 400 zsidójából no meg a munkáspárti, fütőházi stb. volt vörösek szavazataiból verődött össze. Dr. Krát kyék — a tegnapi Zalában is — azzal biztatgatják magukat, hogy a volt Kárlo-vícs-pártiak rnajd Dr. Krátkyra fognak szavazni. Nos hát a választási statisztika szerint Kariovicsra Nagykanizsán — főleg a
külső utcákból - 371. Ktskanizsán 1372 szavazat esett. Ezekből legalább 1600 keresztény kisgazda. Tehát talán mégis c*ak inkább az Ujváry-párt várhatja .nyugodt bizalommal", hogy ez az 1600 keresztény kisgazda kihez csatlakozik majd : a Ikeresz-tény nemzeti egyesülés nemzeti szinü lobogója. vagy pedig a pártonkivüliek színtelen és vörösből fakult zászlaja mellé áll-e? T. J.
— JótéWonycélu tánceatélyt rendeznek február hó 2-án a népszerűségnek örvendő Kixpipa vendéglő (Sugár-ut 23. sz.) törzsvendégei, ezúttal az orosz hadifogságban sínylődő véreink hazaszállitási alapja javára. Belépő díj személyenkint 6 korona. Kezdete este 7 órakor. A zenét ifj. Torma Tóni zenetára szolgáltatja.
— A „VUájf4-mozgó e heti műsora a „Gyönyörök hiénája" cimü 5 felvonásos dráma, melynek főszerepét Ria Jende spanyol származású művésznő játaza.
— tpA kőstonor" cimü attrakciós detektív dráma lesz csak egy napiz az Urániában A főszereplő Proí Leon Rains a detcklivkirály.
Tőzsde.
HudapcU. jan. 31. Ma a tőzsdén nagyon lanyhán kezdődött az üzlet, mert a bécsi piac\' tegnapi tsnyhasiga eladásokra indította a spekulációt_
M«JQ\'« Ilitd 1370 IrtfeU* . . ■ ■ . . 12*0
< HiUéi lUUl Sü aioo
UtuwUtú •78 l\'nkÁn)! írvo
Magyar Bénk - KIM.....
Agrár H«»k I.\'OO Mii* . . . *ÓOO
K«h*j.V AlUoUka . .
K<*S*Uw - ■ ■ Kk«*S . UOO
k\'oAkordi* IZM) OU, nso
Valuta : Sf olim S40-AÍ0 (Stffl. Koat «0 (KMi), íkttUr ttf- -SIH (Ml). Kunk 1*76 ttóO (IJC0,. U.rV.373-t ir* IMO—IM0 <1650). Kobcl iao »40 (240). Ut 3i0 -T74 («0). OWisr ítO (ÜOk
Siokot in t-%* k.fiic<j-» ?i
A kinizsii lakasmizeriák.
Sok a lakoui{, kevís ■ lakás. — A lakosság u «US forradalom óta 8000 fival szaporodott. Kiutasított lánckareskedők é. galíciaiak. - Vag-
gonlakó földművé, családok.
A ragályos betegségekre való tekintettel nagyon aktuálissá vált . súlyos la-kismizériák enyhítése. mely mizériák Kani-uin ia aggasztó mérveket kezdenek ölteni, melyre sajnos a hatóságoknak köröltekin-lése és lelemessége mellett sincs wok biztató kilátás.
A súlyos lakásmizériáknak oka abban keresendő, hogy Nagykanizsának békeidő-alslti lakossága. amely a legutolsó népszámlálás alkalmival 29000 lakost számlált, s háború alatt » főképen a Károlyi forradalom óta 8000 fővel szaporodott.
Az volna tehát « hatóság teendője a lakásmizériák enyhitése céljából, hogy azo-kat az elemeket, amelyek minden különösebb indok nélkül telepedtek le, minél előbb megtisztítani a várost, ugysiintén azoktól az elemektől, amelyek nemcsak közhasznú foglalkozást nem üznekv hanem
lánckereskedelemmel csak súlyosabbá te-szil^a lakosság helyzetét.
Ebben az irányban meg is indult az intézkedés a város részéről s annak idején 200 betelepedett családot kiutasítottak a területéről. Ezek a családok azonban mindannyian, természetesen fölebberéshei folya modtak a Vármegyéhez, amely jóváhagyta kiutasításukat, mire ismét fölebbeztek a közigazgatási bíróságnál mint 3. fokú fórumnál, ahol ügyük mind a mai napig nem dűlt el. Ezalatt a lakásvizsonyok mindig nehezebbek lettek. Rendes üreslakások egyáltalán nincsenek s bútorozott szobákat is csak a legnagyobb nehézségek mellett lehet szerezni. A városban az a hir van elterjedve, hogy egy kormányrendelet fog megjelenni, amely szerint a lakásadőknak sein fölmondani, sem a lakbért emelni nem szabad. A munkásügyi és népjóléti minisztérium -1288 919. M. E. számú rendelete ugy szólt, hogy .egyelőre, további intézkedésig nem emelhető a lakbér." Ezen rendelet életbeléptetését várja most a hatóság. Kizárt dolognak tartják a lakáshivatalban azt, hogy a fölmondáat szabadon engedélyezzék, mert ezáltal a fél város lakossága hajléktalan lenne.
A varos hatósága, hogy a lakásmizá-riákat enyhítse revízió alá vette a volt kommün lakásügyeit, akiknek egy részét körülbelül 30 kommunistát ki is költöztetett lakássoól. A munkaügyi és népjóléti minisztérium a hadikórház egy részét engedte ál, hogy a lakásnyomort enyhítse, de mindez vajmi keveset használt a mizériákkal küzdő lakosságnak, mert a kormány által idehelyezett rendőröket, tisztviselőket kellett a városnak elsősorban elhelyezni úgyannyira, hogy jelenleg az.iskolai tantermekben i> laknak, szegény joguszla-viából menekült vasutasok, akikből körülbelül 150 család lakik e szükséglakásokban. Föl lett ajánlva a lakáskérdés enyhitése céljából a honvédlaktanya melletti üdülő is. Ez azonban jelenleg nem alkalmas lskásrs. az átalakítások terve pedig ugy az anyaghiány, mint a nehéz gazdasági viszonyok miatt, nem kivihető.
Ezeknek a lehetetlen állapotoknak tudható be, hogy Kanizsa városának vaggon-laköi is vannak. Kis. szegény, földművel-munkások családjai ezek, akik e télen itt húzták meg magukat didergő családjaikkal s hiába fordulnak a lakáshivatalhoz, amely nem adhat nekik lakást, mert\' nincs.
A galíciai zsidóhitsorsosok elleni országos kiutasító mozgalom sem hozhat nagy megváltást Kanizsára, mert a sémita népek talán megérezve, hogy ez a nép szenvedheti legkevésbbé őket, nem igen telepedett le errefelé. Mindössze 3—4 család van azok között, akik ellen folyik a kiutasítás! eljárás. Valószinú. \'hogy az ő esetükben legalább nem fogja visszavonni a kiutasítást a 3. fokú bíróság.
A kanizsai lakáshivatal, forgalma szpt. hó óta Novai Imre kimutatása szerint nagyon élénk volt. Jellemző az állapotokra, hogy eddig 300 ügydarab került elintézésre, s ugyanezen idő alatt csak 414 esetben tudták elintézni.
Novaihoz azzal a kérdésselfordultunk, hogy mikorra várható kőnnyebbülé* ezen a téren, amire ezt válaszolta: — Addig, mig az építkezések meg nem kezdődnek, mindig c w\'< rosszabbodni fognak az állapotok. — MitUi. —
c n t m \\ KOclöny
1920 február I.
Színház
Vasárnap öílután: Cyokbaktf.
este: Csókbakter Hétfő: Csókbakter. Kedd: Szcrrlrm ttisaro. Szerda: Nincs előndás. Csütörtök: Urasági inas kert sitiik. Pintek délután : Ifj-v Húrom a Kisfám/.
M ette: Marcsa katonája. Szombat délután : ltjusági. Katonadolog.
e>te: Marcsa katonája. Vasárnap délután: Baba.
M este: Marcsa katonája.
MAKULATUR PAPIROS
rfilogrammonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Ismerje mindenki a Magyar Nemxet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy váltakban kaphatók Fischel Fülöp Ftol h.nyvkereskedésében Nagykanizsán:
n«k: ll«mi«(i>\' Aij-aI lUiinW twum». iiotuy K«;töí rUtunk<t <» unukd • ificu r.yórsj\' Tsípr* mjRjr*r
t^rru Jíhu% : FrhamaJt \'
k*K*n<oa. Kcmv nt*ly /juwxa
► aio»i Ytfcfcw: Korhaji £ik<rtut«k Beeeddt Kkk Se*y ma»)a>oi ••:<!« •»ail M«\\»e». M»»tk a hffiupyobb «n«»yafr..l.
Haza fiat könyvtár
Khk Sfvc»Mn>. iM.vaiL K\'.rtyvet Tvtb K A TV>k»ty l\'jialuwy KúiJikm i Jkw^JI iMMMy K*re«c: A vlttr Nó««1i»
. . KJytc)>-cti a tOfUtKletnból
fJ.\'til P tl-W«. lí.f. \'wotvitV FM N\'««y 1 ír"- M»«jr»Jjr . . Málya* »•«;> «_ .11 Rák-\'CHy Wícík.
I\'ctéfy Sándor fos*\' kútUirdiiym. ■^túigjt MajQfr Mmid t.-ruruw »|o kv«t«).
Józaef-Föherceg uton, a volt lábbado-.óval izemben, 58 a szám alatti barakkantin február 1-én, vasárnap délután 3 órakor a helyszínen a legtöbbet ígérőnek el-i dó. Alkalmas építési célokra is. Ugyanott tóbb korcsmaasztal és pad ugyanakkor eladó. «i" »
Eladó. Kinizsi utca 3". sz. alatt 6 drb. választómalac eladó. 447—1.
Eladók i 1 darab vndász-knlnp, 1 darab tilinder-kalap, 1 darab felöltő, inggallérok és n vak kendők, továbbá egy darab 10 —15. fényképezőgép. Bővebbet Novdk, Teleky-ut 11. szám alatt. 452—1.
Vendéglőt megvételre vagy bérbe keres Szigriszt Lász\'ó irodája, Zrinvi Miklós-utca 33. szám. 449-1
Belvárosban két utcára nyitó emeletes ház, melléképülettel és két nagy raktárhelyiséggel eladó. Szigriszt László irodája.
HIRDETMÉNY.
A város tulajdonát képcső alsónyiresi erdőben az úgynevezett \'fölösben, nyilvános árverésen eladatik egyszáz xiámü .Illőin, \'»c\\zpcnzfi*ctés ellenében február hó 5-én délelőtt 9 órakor. .-1 t>áro\\i tanács.

Polgár meater.
Bárhol hirdetett,
vagy mcvjclcnl szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. Kölcsön könyvtár!
URANiA
inozgókcp-palota
Rox£Onyl-OJca n.
Vasárnap, február 1-én Csak egy nap!
A hőstenor
Detektív dráma 4 felv. Főszereplő:
Prof. Leon Rams
a detektivkirály
Jón I Jack, a csodamajom Jön !
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3. 4. fél 6, 7 és 9 órakor.
í Értesítés!
A n. é. közönség szives tudomására hozom, hogy Klnlxay-utca 25. szám alatt, a volt Kohn-féle fatelepet megvettem. Telepemen állandóan kaphatók elsőrendű hasáb-, dorong- és vágottfa minden mennyiségben. Azonkívül elvállalok húzna7! való tűzifa felfüré-szelését, aprítását géppel. Szive., párifogást kér tisztelettel Pléh Lajos Kinizsyu. 25. — Telefon 371.
Házat, birtokot, szöllöt
megvételre keres
Szigriszt László
ingatlanforgalmi és kereskedelmi indája
NAGYANIZSAN ■
Zrínyi Miklós-utca 33. sz. I. emelet.
Telefon: 285. interurbán.
Bélyegzők!
gummiból cs crcból, dátum és zsebbélyegzők, featékpárnák és festékek. Vésések 1 Belü. mo-
nogram ni, cimer. arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, MÉ^V arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet! - Első beszerzési forrás 1 _
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagyk.nizaa, Erzsébet-tér J. szám.
Kérem a cimre Ügyelni!
Vásárolok nagymennyiségű takarmány féléket, különösen :
széna, szalma, tarló- és
takarmányrépát
vasúti állomásra szállítva legmagasabb \'11- árban.
Telefon 195. Iroda : Klniz.y-utc. 1 a
Pollák M. Emil
terménynagykerc&kedfi
NAGYKANIZSA.
Jó minőlégii Pogányvár! fehér és vörös
ASZTALI BOR
líterenkint 16 K-ért kapható.
Kivanatra házhoz szállit
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
VILÁG
nagymozgó szinház
:: Szarvas-szálloda. :
Hétfőn, kedden és szerdán, február 2., 3. és 4-én.
Rla Jende és Frid. KUhne fellépt.
A gyönyörök hiénája
Kgy asszonya ülőiéi története 5 felv.
Jön!
Dél csillaga
U^Uwk l!(U4iai;ctti« t* X <*»kor
Vasír- « UMtpAá^c:. VÍ, Í«1 J H *
Könyvtárakat
és egyes könyveket a legmagasabb árban vásárol
Szerb Ernő
könyvkereskedése. ii>i
Dunántull Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
Ttlaloa
59.
.Tra.a4u.Sl." XaifbHlm
Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vaurolur.it min-den mennyiségben napi árakon azonnali készpénzfizetés ellenében :
Élő- és leölt
sertéseket,
tojást,
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Fel-hozatali Egyesülés Zala- és Somogy megyei kirendeltsége
Nvomncott - laptulajdonoao. zalai 6. Gyarmati nyomdal mttlntésetébén"
59-Uc irtoljra
N«?yk«nir»a, 1920. fe!
bq»*f 4. turd..
27.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
S««kfitó*ég kU«tóhtv»Ul Prt-ut 15. _ latcrurtUB\'taUtoa IU . Megjelenik mindig kora reggel. Pősxerkcaxtó: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY Felelő* sserkesstó. J Előfizetési árak: BODROG KÖZ Y ZOI TÁN I év" 104 K FWvr« 102 K Nhjt*. DUUKUUNUÍY Z.ULIAN B cwc 5i K. E$y bü« 17 K. Egy** fim 1© f.
Mutatunk, hogy segíthessünk
Mi ellene vagyunk minden mulatozás* n*k, amelyek a mai nehéz időkben duhaj indulatoktól teszik hangossá a korcsmáitat, kávéházakat, báltermeket. Ma mindenkinek rrtmie kell azt a mély fájdalmat, ami netn engedi meg, hogy hajnali órákban boroc rr,jlatozók cikk-cakkozzák be az utcákat larmázzák fel az utcák csendjét. Bár a magyar természet borba önti a bút, ha rir is, nóta mellett fájdalmasabb a zoko* gn\\ de nekünk ma szakítani kell a régi fi\'rtlel. Ma nem tejjel-mézzd folyó Kanan Magyarország.
Amikor a gyászlobogók rojtjai egy lj»é engedtek már a fekete lengésből, amikor a remény egy kissé jobban befúródott a síitekbe, azt látjuk, hogy megkezdődött a farsang mulatós hangulata. Sajnos, az a tény m ,- hogy a segélyezések soha nem tapasztalt korszakát kell élnünk. Soha annyian még nem szorultak rá a közönség hatékony támogatására, mint ma. Kendezünk .rendőrnapot", mulatságot az elhagyott iparosrokkantak javára, érző lelkek szanatóriumaink tüdőbajoa betegeit segélyezik fel egy mulatság jövedelméből. Bár nagyon szomorúan, de meg kell állattanunk, hogy az a látszat, miszerint lehetetlen a támogatást máskép megadni, mintha mulatságot nem rendezünk. Amikor ezt mint tényt leszögezzük, a mulaUágok rendezését ilyen szempontokból nézve, még a mai nehéz napokban sem szabad elítélnünk. -Nem mintha jólesne látnunk az ujabo tajjfcszörnyetegck lehetetlen figuráit, nem mintha szivesen látnánk egyes, hirtelen meggazdagodott embertársunknak pénzpazarlását, nem szívesen nézzük a nóta-rendeléseket, a duhaj dorbézolásokat. Nem. E*ket kiközösítjük magunk közül. Mi megtudjuk engedni az estélyek műsoros rendezését akkor, ha látjuk azt, hogy anyagi jövedelmük hathatós támogatást ndnak szerencsétlen nyomorgóinknak.
Szomorú, nagyon fájó valami az, hogy mulatnunk kell, ha azt akarjuk, hogy egykét garas, jegyárakból s szűkkeblű felül-liietésekből jusson elhagyottjainknak, rokkantjainknak, vagy tüdővészcseinknek. De V iába, ugylátszik ezen nem lehet változtatni. Magunkra erőszakoljuk ezt a megint*, amikor a végcélt nézzük. Felkérünk | azonban mindenkit, akiket a« áldozatkészség vezet a műsoros táncestélyckre, érez-I vék mindig azt, hogy nem a boldog, régi | jóidők farsangját éljük. Ma nem lehet elragadtatnunk magunkat a dorbézolások I éjszakáiba. Komolysággal, kellő izlé"cl [•olyjanak le ezek az eatélyek. amelyekből lérezzek ki az a tény, hogy műsoros esté-Iveket rendezünk, de csak azért, hogy
embertársainkat segítsük, akik az élet soha nem tapasztalt nehézségeivel küzdenek. Fáj, hogy ez az a mód, amelyik legjobban bevált, de látnunk kell a nyomorgókat s
ebben az esetben vagyunk elismerni, az eszközt.
még azt is hajlandók hogy a cél szenteaiti
Bia
Elsimult a válság.
Kormány képes párt alakításával foglalkoznak. — Az ideiglenes államfő megválasztása — Nem Nádort, hanem kormányzót választanak, A békedelegáció hétfőn indul el a válaszjegyzékkel
Haller István kultuszminiszter erre vonat k<ftólag a következőket mondja: nagyon természetei, hogy rendkívül nagy gondot fog okozni a megválasztott képviselőknek, hogy ki legyen az ideiglenes államfő. Ugy-látom, hogy a különféle szempontok egy-bevetése leginkább «zt ajánlja, hogy Horthy Miklóst teszik meg ideiglenes államfőnek.
Budapeü. február 3. Apponyi Albert gróffal az élükön a békedelegáció főmeg-bizottai, Teleky Pál gróf, Popovics Sándor dr., és Somait J<W gróf ma délelőtt meg. jelentek Huszár Károly miniszterelnöknél és beható tárgyalásokat folytattak vele a békekötés anyagáról. Értesülésünk szerint a békeblzottság február 9-én hétfőn indal el Párlaba és magával viszi a békete vezetre adott válaszukat. A válasz jegysók hosszan foglalkozik a nemzeti kisebbségek védelme ügyével.
Scinyei Merse Pál meghalt.
Budap<sl, február 3. Budapestről jelentik : Szinyei Merse Pál festőművész, a magyar modern naturalizmus nagymestere, sárosmegyei birtokán Jernyén, meghalt. Még junius folyamán súlyos betegen vonult vissza birtokára s itt érte utol a halál. Szinyei Merse Pál nevét Európaszert e ismerték s halálával a magyar képzőművészet egyik legnagyobb nevü mesterét veszítette el.
Vajda-Vojvoda londoni tartózkodása. Neuilly, február 3. Vajda-Vojvoda román miniszterelnök ezidőszerint agitációs körúton tartózkodik Angliában, ahol lázasan dolgozik, hogy hangulatot csináljon Románia mellett. A romén vendég tiszteletére adott estélyen Uoyd George pohár-köszöntöt mondott s hangsúlyozta, hogy Romániának barátja volt a múltban és az akar maradni a jövőben is. Kijelentette, hogy Vajda-Vojvoda az az ember, aki nagyban segiteni fog a magyar és orosz kérdés megoldásánál, A román miniszterelnök meghatva válaszolt Uoyd George beszédjére és a végén Anglia sürgős pénzbeli tá-támogatását kérte.
Budapest, február 3. • AÍ Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában tegnap este barátságos jellegű megbeszélés folyt le, az újonnan megválasztott képviselők és a pártvezetőség között. Ezen az \'összejövetelen elhatározták, hogy csütörtökén, február 5-én az összes képviselők bevonásával imformatjv jellegű értekezletet tartanak, amelyen a pártnak szervezkedésével foglalkoznak. A pártértekeileten figyelemmel kísérik azokat a mozgalmakat, amelyeket a múltban a go)&k«> V>14? nagyágai, akik a lezajlott választásokban végképp megsemmisültek, a kuliszák mögött, a liberális sajtó hathatós támogatásával folytattak, bár a pártban nem kicsinyük le a liberálisoknak bizonyos körökben való befolyását, mozgalmuknak mégsem tulajdonítanak különösebb fontosságot. A nemzetgyűlés megindulásával egyidejűleg meginduló politikai élet első kimagasló eseménye az ideiglenes államfő megválasztása lesz. A koncentrációs kormány megalakulása idején szóba került ugyan egy kettős államtanács megvalósítása, de később ettől a tervtől elállottak. Az államfői méltóság betöltésének kérdésénél egyelőre intenzivebben érdeklik a pártot azok a törekvések, amelyeknek nagy egysége kormányképcs párt alakítását célozzák. A párt képviselő tagjainak csütörtökön összeülő értekezleten errevonatkozóan konkrét előterjesztést is tesznek és valószínűleg egy szűkebbkörü bizottságot küldenek ki, amelynek az les/, a feladata, hogy a keresztény blokk inásik, hatalmas pártjával a Kisgazda és Földmives párttal ebben az irányban tanácskozásokat kezdjen.
Budapest, február 3. Az összelő nemzetgyűlésnek egyik legelső feladata lesz az ideiglenes államfő megválasztása
Befejezett dolognak látszik az, hogy a nemzetgyűlés nem nádort, hanem kormányzót fog választani. A kormányzói méltóságot pedig a Keresztény Nemz. EgyesUlés pártjának többsége Horthy Miklós fővezérnek szánta és a Kisgazdapártban is erre mutatkozik a legnagyobb hajlandóság.
Zalai Közlöny
1920. február 4.
Az antant nem engedi a Habs burgokat a magyar trónra.
Paris, február 3. A nagyköveti értekezlet határozatot fogadott cl, amelyben a szövetséges nagyhatalmak formálisan tagadják, hogy készek lennének elismerni és előmozdítani a Habsburgok visszahelyezését a magyar trónra. Kijelentik, hogy ex ellent-mondaná a békeszerződés alapelveinek és hogy ezt a szövetséges hatalmak sem elismerni, sem tűrni nem fogják.
Károlyiék audenciája Massaryk-náL
Prága, februá. 3. Károlyi Mihálynak Massaryktól kapott audenciáját politikai körökben élénken tárgyalják és ugy tudják, hogy a Benes — Renner ügygyei volt kapcsolatban. Károlyi környezete körében azt mondják, hogy Károlyi célja Massaryknál az voit, hogy fölkérj, hogy intervenáljon Wilsonnál, hogy ő, Hock János és még néhányan engedélyt kapjanak az Amerikába való kiutazásra, amit eddig még megtagadtak tőlük.
Karisztéay nagygyűlés.
A nagykanizsai Keresztény Pártok nagygyűlése, óriási tömeg jelenlétében, hétfőn délelőtt 11 órakor folyt le a felső templom előtti téren.
A nagygyűlés, amely a nemzeti keresztény eszmének, a magyarság megalkuvást nem ismerő, hazafias harcának zászlaja alá sereglett magyar népéhez, a kisgazdákhoz, a város keresztény polgárságához és a földmivességhez intézte hivó szavát az alá a zászló alá, amely minden időkben kell, hogy hirdesse nemzeti önállóságunk kérlelhetetlen, megtévesztést nem ismerő erejét, megnyilatkozását, amely ismét boldoggá és gazdaggá fogja tenni, többszörösen megsanyargatott szegény hazánkat s amely véget fog vetni a halódó, ezerszer kárhoztatott liberalizmus jelszavával maszlagoló, káros, rothasztó és lelkiismeretlen „eszméjének".
Nagy megnyugvással és örömmel láttuk, hogy azok, akikben megbíztunk, teljes számmal zászlónk alá csoportosultak és hazafias lelkesedéssel s igaz örömmel fogadták el a kereszténység nevében becsületes, egyenes, megalkuvást nem ismerő keresztény prog-raramunkat. Nagykanizsa keresztény népe összetett erővel foglal állást a kereszténység eszméjének d(adalra jutása s hazája jövőjének érdekében, s bízva erejében s keresztény öntudatában biztos szemmel tekinthet a jövőjébe annak az uj keresztény Magyarországnak, amelynek hatalmas erkölcsi ereje ki fogja tépni a dudváját és mérges gombáit hazánk földjének.
A nagygyűlés a következőképpen folyt le: Dr. Szekeres József, a párt elnöke nyitotta meg a gyűlést, hosszabb beszéd keretében, rámutatott a keresztény pártok egységének szükségességére, mely nem engedhet meg széthúzást, pártoskod á*t a kereszténység körében, amelynek nem lehet hangsúlyozni eléggé káros és súlyos következményeit. Nem mi voltunk, akik megbontani akartuk volna a pártegységet, hanem azok, akik rosszindulatú tendenciával oly szándékkal állítottak fel ellenjelöltet, hogy ezzel keresztény pártunkat megbontsák.
Utónna Páter Jeromos nagy szónoki képességgel, hosszú, hazafiasságtól izzó beszédében a kereszténység szent eszméje
melletti kitartásra szólítja föl Kanizsa magyarságát.
Lejárt annak az ideje, — úgymond — hogy a liberálizmus még egyszer éreztesse átkos befolyási* Magyarországon. Előhar-cosai lettünk a keresztény szellemnek s emellett hősége* harcosként ki kell tartanunk. A liberálizmus, mint a medve odújába húzódott vissza, hogy idők multán ismét kidughssa fejét, ha ismét eljön az ideje. Gondoskodnunk kell arj^l, hogy fennmaradjon a keresztény szellem, amely csirájában fogja elfojtani nemzetellenes aknamunkáját.
A kereszténység zászlaját Ujváry Géza munkás, kérges kezébe tettük le, akinek tiszta, mocsoktalan múltja s becsületes keresztényi meggyőződése garanciát nyújt nekünk a jövőre nézve s legalkalmasabb arra, hogy a nemzetgyűlésen ő képviselje eszméinket.
Utána dr. Hajdú Gyula tartott beszédet a nagykanizsai Egyesült Keresztény pártok zászlóbontásáról, amély a keresztény eszmék diadalrajutását tűzte ki céljául.
Az óriási, tizezerremenő tömeg nagy lelkesedéssel hallgatta végig, majd a himnusz eléneklése után, rendben oszlott széjjel.
A délután folyamán a kiskanizsai templom dőtt megtartott gyűlésen, dr. Hegedűs György a letenyei kerület megválasztot képviselője tartott beszédet a kisgazdapárt programjáról, majd Páter Jeromos a kereszténység eszméje mellett való kitartásról, a választásokról és az elmúlt választásokból kifolyó pótválasztás eseményéről ismertette hallgatóságot, végül dr. Hajdú Gyula hosz-szu beszéd keretében rámutatott a kiskanizsai kisgazdák egyik részére, amelyik része a választások folyamán a Kárlovics pártra szavazott és súlyos hibát követett el, mintegy megbontva ezzel a keresztény pártot. Nem akarhatjuk azt, hogy mikor a zsidóság a keresztény blokk ellen a Krátky István háta mögött tömörül, meggondolatlanul kettészakadjunk, akkor mikor megkeltene alapozni a keresztény kurzust, nem szabad engednünk, hogy ét a kurzus megbukjék.
A beszédek elhangzása után örömmel konstatáltuk, hogy az egész hallgatóság és a kiskanizsai választók összessége immár a mi pártánkon van úgyannyira, hogy a Kárlovics pártiak legnagyobb része is lelkesedéssel csatlakozik Ujváry Géza, mindnyájunk elismerését és teljes bizalmát bíró személyének megválasztásához. A kiskanizsai gyűlés is megszilárdított bennünket abban a hitünkben, hogy a kanizsai keresztény magyarság akaratát a nemzetgyűlésen az erre érdemes Ujváry Géza fogja képviselni. A gyűlés délután 5 órakor ért véget. — mik/ós —
Tőzsde.
Budapest, febr. 3. Az értéktőzsdén ma igen szilárd volt az üzlet, az árfolyamok az egész vonalon javultak.
Magyar Hitel . i&z* OlMüa ... . ■ 1400
• >*zuak Hitet . —— S tiki vari 3430
05& l\'nkaayi . . . . 3M0
Magjai ItanV fh»r. Rima .... . uwo
Agrár ftank .-. 1310 íVJria . . . . HSOO
Kában; 285? Atlanuiu . . . 4050
Forfalnn i i«»r. Klotild \\ . 2000
Konkou.a 1910 <»U :tw>
Valuta: N*poieonCVf)>. Font 840 (<*•%\'>. L>olUr 22°—221 Frank IH26-I773 M77ÖJ, MarkaJU . J84 Ura tí.50-t4M)^1770;..Rut»l
203 ií,i> f+tt), I.0l :i6<»—(W3), üiiiíí 400 Szoltól .\'in 30! (261), BfoJ k.iftwtóa
A rozsdás kard
Falon csüngő rozsdamarta szablya. Amely egykor az öreg honvéd kezében Ha szólóit a tárogató hangja. Labancot irtotta csatáknak tüzében . Szólt: Hazádon sötét felhők tornyosulnak. Miért nem fened ki élét kardodnak ?. Tisza Duna mentén a tárogató zeng, Szegény hazád felett gyásxlohogó leng.
Hallod a tárogató zengő dalát. Hallod, hogy kesereg és zokog fájdalmában ?. Hej Rákóczy f Hej kuruez vitézek Tudjátók-e mi van szegény hazátokban ? Sas keselyük repkednek prédál keresve. Hazádnak testét dühösen tépdesve . . . . . Hej Rákóczy / Hej kuruc vitézek f Az igazi csatát nem ti vesztettélek l
Hallod a lovaknak dübörgését ?.. Hallod az üvöltő vész csatakiáltást ?... Nemzetednek jaj kiáltás át nem hallod ? Szerencsétlen hazádnak a sírt most ássák . .. Véredet ontani nem szálsz csatába, mint Egykor tárogat zengő szavára?. .. Haj! őseid földjét el akarják venni. Hajrá / Előre f... ezt meg kell védeni. .
Falon csüngő rozsdamarta szablya / El jó még az idő, el kell neki jönl. Amikor a saskeselyűk felett Az igazi nemes sasok fognak győzni. Édes hazánk felett gyászlobogo lobog. Szivünk a hazáért most hevesen doboj. De feltámad bennünk lelke Rákóczynak Akkor aztán jaj lesz... jaj a .Labancnak".
Hej Rákóczy 1 Hej kuruc vitézek, A legnagyobb csatát nem ti vesztettétek. Lesz még egyszer .Kuruc" és arra esküszünk Most gyászolunk ... mi még nem vesztettünk ...
SUBICS LAJOS.
— P. Jeromos ma szerdán este 6 órakor a Keresztény Otthonban a munká sok, hozzátartozóik és vendégeik részére előadást tart. Az összes munkások megjelenését
kérjük.
— Akik az Egyesült Keresztény pártok agitációs bizottságában bennt vannak, minden este 5 órakor jelenjenek meg a/. Otthonban.\'
— Kiskanizsai Keresztény T—t vérek! A .Zala\' már előre hirtdeti. hogy Ti a Krátky pártra fogtok szavazni. A oá lasztáson nem szavaztatok rá. Miért szavaznátok rá a pótválasztáson ? Azóta nem Utl keresztényebb a Krátky-párt. A zsidók újra odatömőrülnek. Ne feledjétek, hogy a pótválasztáson Ti fogjátok eldönteni, a keresztény -ség, vagy a zsidóság és szabadkőművesség akarata érvényesül-e Nagykanizsán ! Ne legyetek árulói senki szép szeméért szent ügyünknek akkor, mikor az egész országban győz a kereszténység. Nektek mind egyszálig Ujváry Géza zászlaja alatt v helyetek, Ki vér a véretekből s ki a zsidókkal nem alkuszik meg soha. A „Zala* nagyon korán könyvelte el a Krátky-párt győzelmét, S a túlságos önbizalomban kár volt annyira lekicsinyelni azokat a derék imádkozó vén asszonyokat. Ez ízléstelenséggel mégjobban felnyitották a kereszténység szemét. Még kellenének azok az imádkozó vén asszonyok.
1920. február 4.
mrg
mai
Zalai Közlöny
Hogyan kell szavazni a Keresztény Egyesülés Párt jelöltjére i
Dr. Krátki litván Pártonklvttli
Ujváry Géza Keresztény Eyyea. Párt +
Hová kell tenni a keresztet.
— A nagykanizsai urleányok kon-gregádája folyó hó 7-én az alábbi változatos műsorra! egybekötött estélyt rendez:
1. Ferike, Kiss Menyhérttől. Szavalja : Pet-
rics Lulu. 2. Hubay J. Carmen-ábránd. Előadják : Sauermann Feri ésTonesi. 3. Locvc:
Felismerés, Mutsehenbacher V.: Csalogány,
müdarabok. Énekli Kenedy Aura. 4. Franz
V. Suppé\'s: Dichter und Baucr. Zongorakettős. Előadják : Teutsch Gusztávné és Petrics Irmus. 5. Szent Júlia, színmű 3 felvonásban. Kezdődik este 6 órakor.
— Haláleset. A volt* m. kir. 20. honvédgyalogezred tisztikara mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett bajtársuk, Skvó) Dezső őrnagy folyó évi jnnuár hó 24-én hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt; Skvór Dezső őrnagy tulajdonosa volt a kardokkal és a hadiékitménnyel díszített III. oszt. vaskoronarendnek, a III. oszt. katonai érdemkereszt, ezüst és bronz katonai érdemérmeknek stb. stb. Folyó évi január hó 26-án helyezték örök nyugalomra a farkasréti temetőben. Bajtársainak kegyelete kisérte a sírjába.
— Az Ipartestületnek az elaggott iparosok menháza javára rendezett műsoros hangversenye soha nem tapasztalt nagy érdeklődések közepette folyt le. A terem befogadóképessége nagyon kicsinek bizonyult. Iparosainknak az oly ritkán rendezett hangversenye teljes etkölcsi és anyagi sikerek mellett folyt le. Az ipart ábrázoló élőkép a rendezést s a kellő beállítást megillető hatást váltotta ki. Mathea Micí kedvesen szavalta hozzá Neusidler Jenő pro-lógját. Pheipher Elek főgimnáziumi tanár felolvasása a magyar ipar múltja, jelene jövője keresetlen szavakkal mutatta be a hallgatóságnak azokat a hibákat, amik iparunk fejlődését gátolták. Majd rámutatott Pheipher Elek tanár arra is, hogy miben látja a kivezető utat s e tekintetben a kulturáltságot jelölte meg. Iparosainkat nevelnünk kell, \'általános műveltségüket fokoznunk kell s ezt csak az iskolával érjük el Bár a felolvasás különbözött az eddigi mézes-mázos, hízelgő hangú, csak dicséretekkel felékesitettektől, mert megmondta a hibákat, amelyeket gyökerestől meg kell javítanunk, mégis igen nagy tetszéssel találtatott. Büchler karnagy vezetése alatt álló dalárda művészit produkált. Különös hatásos a nagyon precízen kidolgozott szám volt „Falu végén" Arany Jánostól megzenésített műdal. A közönség lelkes tapssal honorálta Büchler derék dalárdáját. Siemcck gordonka száma sajnos, nem találkozott kellő méltánylással. A termet állandó zsongás, itt-ott hangos beszélgetések hangosi-tották. A Bethowen darabok már sokkal nagyobb tetszéssel találtattak, amikhez a kíséretet Javger Istvánné adta kitűnő mii-
vészicsséggel. Az estély leghatásosabb száma Czocztk Istvánné és Szabó Pista tánca volt. Czoczck Istvánnén az első lépésnél láttuk, hogy vérében van a tánc. Szabó Pistát mint táncművészt már rég ismeri Nagykanizsa. Most azonban felülmulta önmagát is. Határozott s a legmesszebbmenőleg kidolgozott lépései valami varázszsal hatott a publikumra. A spanyol táncok minden finomsága kifejezésre jutott táncában. Jól esett látnunk, hogy a már rég megérdemlett babérkoszorút az iparos estélyen megkapta. Ezzel a művészi hangverseny műsora befejeztetett, amit a ritkulni nem akaró közönség hihetetlenül zsúfolt tánca követett. Az alábbiakat már szeretnénk elhallgatni, de nem tesszük azért, hogy más hasonló alkalommal a közönség tudja magát mihertartani. A ruhatár rettenetes felületes kezelését először emiitjük. A kabátok, kalapok a padlón összetaposva, majd idegen kezekbe átvándorolva ejtették kétségbe gazdájukat. Poharak, evőeszközök érthetetlen módon tűntek el, amik mind a jótékony cél anyagi eredményét gyengítették. Ugy értesültünk, hogy az Ipartestület megismétli estélyét. Engedjék meg az érdekeltek nekünk, hogy felhivjuk a figyelmüket arra, hogy a hasonló kellemetlenségek elkerülése céljából a jövő alkalommal kellő óvintézkedéseket léptessen életbe, mert nagyon rosszul esik nekünk tapasztalni azt, hogy az amúgy is oly ritkán együttlévő iparosaink jótékonycélu estélyét ilyen nagyon rossz fényt vető incidensek zavarják meg.
— A polgári fia- és leányiskola növendékei csütörtökön délelőtt megnézik a „Világ" mozgószinházban megnézik a *Dél csillaga című filmet. Gyülekezés az iskolában délelőtt háromnegyed tiz órára. Belépődíj 2 korona, melynek 50 százaléka a hadifogoly segélyakcióra fordittatik. WalUguszky Antal igazgató.
— Vigyázzunk a szavazólapokkal. A lefolyt választások alkalmával, a szavazólapok átvizsgálásánál a szavazatszedő bizottság sok szavazólapot érvénytelennek volt kénytelen nyilvánítani, mivel a nevezett lapokon a szavazók helytelen jelzést használtak. Megtörtént, hogy egyes szavazók egész mondatokat irtak a lapokra, amelyek elegendők arra, hogy a szavazatok érvénytelenek legyenak. Sokan nem tudni mi okból, szükségesnek tartották a nevüket is ráirni a szavazólapra. Mások az ellenpárt jelöltjét próbálták keresett gorombaságokkal illetni. Ezúton figyelmeztetünk mindenkit, hogy minden felesleges kézvonás érvénytelenné teszi szavazatát. Ismételten figyelmeztetünk mindenkit, akit illet, hogy a szavazás módja az, hogy az elkülönített helyiségben ceruzával egy keresztet tesz annak a névnek a rubrikájába, akit nemzetgyűlési képviselőnek óhajt megválasztani. Minden más kézvonás érvénytelenné teszi a szavazatot. Amikor a nevezett uktusban sorrakerül a választó, érezze nagy jogának a komolyságát s gyerekes oktoba-ságokkal, vagy drasztikus gorombaságokkal ne rontsa a fontos tényekedést komolyságát s amennyiben a keresztények táborában is voltak ilyen esetek, a jövő alkalommal nc gyengítsék a keresztény tábort, mert minden szavazólap döntő lehet.
jÖNY
$?z<
(mLAP
óri
Előfizetési árak:
K%i*t évre 20* K. Félévre 102 K. N«Ky*»-cvte 51 K. E$y hór» 17 K- Egye* *xkm 80 l.
^-Napok kérdése már csak, hogy az l2íülendŐ nemzetgyűlés erről a nagy " .léniáról döntsön. Mi nem azért válasz-sza s küldtünk követeket bele, hogy egyes ^erek a nemzetgyűlés eme, minket mokkán legjobban foglalkoztató problémájúdéiba rúgva, egyéni gusztusa, barát-CSÍi vagy céljai szerint emeljen maga fölé da|>főt, uralkodót, vagy dinasztiát. Ez a n.c5fycs emberck Pr\'v^t ügye, saját cél-febr való kisajátítása, hanem a nemzet-mo$s szuverén joga. Aki ettől meg akarja csofoni, vagy kalandor, vagy mániákus ^srendező. Az erőszakos diktátori hata-tekr1 nincs szükség akkor, amikor a nem-fog?ülés csak napok kérdése, hogy összeül, és túrokból, virtusokból nem kérünk. Mi a KÖ2<etgyülés komoly, széles látókörű, min-jf^shetőségekkel számoló döntését várjuk.
írtanács
evre lóla^ ruárr
Józsi _
•^a-ug-yoen.
közö,ányát. — A főálUmügpé»z íaüy álláspontja.
[Wsz megállapította, hogy Hüttner "^Jlor terheltnek teljesen magában kalan tárgyi adatokkal nem támoga-ingadozó vallomást tevő egyéni-
kiállit ,Y r ... U- L
Góth^el fogva is teljesen megbizha-— \\ vallomása Friedrich Istvánnal (>őr![«ben, a törvény, által megcsinált Qs^ngiatékos gyanu fölkeltéséhez a -~«..ivolabbról sem alkalmas.
\\x alapos gyanu fent nem orgása miatt tehát a birói
\'Márásnak István
Szeroa: ríincs előadat. Csütörtök: Urasági inas keresletire. Péntek délután: Katonadolog.
este: Gül baba. Szombat délután: Három a Kislány. „ este: Iparosok estéluének megismétlése kőzkivánat.-a. Vasárnap délután: Gül Baba. _ este: Gül Baba.
Szerkesztői üzenetek.
Kíváncsi. Soha se bántsa önt, hogy az a Füredi János nevezetű egyén annyira ficánkol most. Nem kell komolyan venr.i. Hogy azonban ez az ur is körülnézhessen a portájánál, azért ajánljuk neki, hogv olvassa el figyelmesen a néhai Kanizsa Tűkre egy számát, amely igen részletesen foglalkozott az ő közélelmezési működésével. Ha Füredi János ur cl is szeretné feledni azt, ami ott le volt közölve, mi legnagyobb sajnálatunkra azt emlékezetünkben tartjuk.
.KRISZTUS" bemutatása febr. 6„ 7.8-án lesz az Urániában
■L • I • » K 0 * 1 6 " y.
1920. február 4.
Nyilttér.*)
A Krisztus-film körül.
Tán un kw itótkuk*. U u UrA&JUo utiiu ktréfc .XrtUtvt\'-fllmrM. r-ilj !<>.«: c« a b«Upoti ptleujábír.. inul a . teciCktact. haiAnk untUu ír>tt«nti»»t vak hi*»l*i me«v<4«nl: . v«t mj> Alatt ictb mtnt Í40ü0 koroaál jftvcxJelmexetl, í.<r.«ly .lyenformán wy«8\' k»pc»cUw« k<t*i .ttcmwö kClWl MfeiB? MC-viJ rr^tmKitrart. U-It.r- ír. koj mól Mi. hofl/ neoxeti K»ő»«refljnl iMumsc minden jó hutílwk v»ll*v« é» nyelvre ukintet nélkül ktukutgc. »em itrmMittewkb.
»c«v MiKUk ■ n*3yv»lt«I«10k. h»n<m a maflintuUJ-,cftU«» !«vó ktubb vtllalatok i» cftMctl Ultll—4fl»« •t.jctiMMk ükM. an-Aof Ub«U«fifak »MfU>« Mgytl-t míxvben anyajila® ttoegaijtt ocmiu had-ttrcfibnkcl.
tlyta anyagi tMoutot óhajtott a .ViUfi* n>o««6 apiu UrMulajíofWM iJJ- H©J<x«r t» M»xn-, akkox. axnl-a r.«mxet> haJttfC? J6v<it\'»4s«o<> axon ajánlatot •tttí. hogy a lóntebfc *l»ti .Krkwtui-kíjxi a &aer-t anutai mojgö-wlnhAiiUn 3 n.pon at a nenxetl haó-,cro javára !e)átaxa oly módon, hogy a fttkíly költ-uftk rr>cfltéxkt<a4Mk Icvonáakvil ícnmarado Uaila-Jövedelmet t Mmxeti ha«ÍMr«finck ad»ná>a »t. ma-®ttak Kirmluml) haaixvot meg otm uxt»a.
F.xen ajiniatot a ntmittl nwlMrea Hrtiénée* eHogaCia ti minden khetót elkövetett. í.ofljp a .R4dm»-. < btttf^taii f\'lmkWea^oxó cífl e««n filmet HoJcxof moii-luUJdcaotnak juttaaaa é* ttn« MoiMtun kall tapaix-ulavak. ho«y ax Uria» «»ox>lul«)doacM .a tlka autók •ata\\ uikti »pekwlftctó66L mflliOk gyüjt«»<o«k kapxa»-vicíbói — minth&fly nem «l<g neki Hixom t% líl m«-hOnyl vagyona kivitte a .Rádlua\'-ÍUmvUlalaUjil,
lofl/.\'a .Kmxtui\'-képet 6 JA!»iha»»a le Ennek ax üx-itt. »p«kuUciónak axoioori kóvetkexm«nye ax. b^gy a rtmteii hadaexeg UftaUbfcfc ti »« exer kotoolval le»x i- cgtaroi.w*. mert ax a pár uAi korona, amilyet ax L\'rAnia tulajdonoaa a ner.ixeil hadaeieg |a/ira feladni, ctak egy elenyOiO aton.Ja annak a hombtlia )6ved<-Vmnek. amelyet xaebrevAg a .Kik|xtu»\' kep bemuUti-UMl ax .UrAxiU* tulajdonon
Utgutkóxeaae! vettük twdomUul. a .VúAg** r oxgv lulajdoniainak eme igaxAn »x«p <» n«mc» cae-Utedat* a konkurranciAba lult. a namxetl hadaarag k» rt tcdAaival. 0< eltekintve attól, hogy caak itt Nagy lawxaAn rt tgen axep lummi latt volna ax ai Óstxeg. r ety a .V.lig\'-reoxl utjla a eemxet. uíh-ís >avira Lefolyt volna, elveaxett 100 100 000 korona tovAbbt ,ovedalem la. mert a .VUig\'-moxgó agllia tulajöonoaa a áépet oly r-.ódon kótfitte volna le. I>»gy axt i:</öí .(•■j./k/oh kiijfi^/ a mmi/ti ka.LurtS j«visa jőve-Celmtxtetie volna » >gy ax Uráxu tuU)4onoa* eaoek a . elyen kiható akciónak eWágta ax atjlt.
Nem ax a pix exer korona, melytói ilyenlormán a nemxeti hadaaxeg eleaeK. Indokolta )«l«n lelaxóllaik-•unkát, hanem ax. hogy a nemieii hadtereg cegdrc alatt iimét a telhetetlen apekulAck Öxi kiaded jAUkalt. Minden jobb (nM. a magyaraAg ügyit axexetó. uJiit roredéaünk Ciliit axoJgiló öflyet axtvén vlaeló magyar-(elhívunk, hogy ax Uránia vexetóaógíntk eme eljiráaát Klje el ía oly módon adjon kllajex^at véleménynek. Kogy axt ax inMxmdnyt. amily a nemiét* hadaereg aayagi. ertókal <i axellemi Intenciói eilen liyen úrié ti ipákulációt mutat, igoo.ál}* C hetyen míg caak annyit ^gyxek me«. hogy ax Uránia vexetóaíge iar.uk elótt axon kijelentíal tette, hogy -tki ummi k(n* úmet akku* a IttltiUtíui. amely idaa magyar haxánk integrl-láaát megvéde«i van hivatva, a nemxeti hadaeretfm. Erek után tóbb txavant nloca. Udl^n a kóivelemday.
Egyibkint arról drtaaOltünk. hogy e k<pet páx oapra ax igaxán ónxetknúl eljáró Hotexex megfogja kg-kCxekbb hotnl ax annak bruttó jövedelmei a nemxeti I adiereg jarára fordítja egáaxfban. amikor •« Kjuaágl e^adáaokat ia raadea koroiu bekptld\'j meikti. a \' ragykóxóatignek pcdlf. rendet heJyárak mellett K. J.
\') K ruvatlvin k\'íi\'ittekért n rxrkrvatA^n-
i»IUI fekUHscicet
Ismerje mindenki a Magyar Nemxe
történetét. Uy tartalmú könyvek nagy vá Usztékban kaphatók Fischel 4Ffilöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
bencdek Kkk Hontxexx-> AijsiJ lUráitV t>.ru>u«<. I\'viui\'xy Keteoc: Kktunket ct \\trunkct titac*a OyOrgy: Talpra manyaf luma Jónit: FcMáxnadt hAtók
HahUneon. Iimia^ty F<xcoc M»ty»» király iljusáxa kako»i Viktor; Koitiait UkimxuV Ktoedck Kkk Sajqr niagyaroSi ekk Oail Mox«a: Mc»ck a lejna^-yobb aaajQramM. Hazafia könyvtár:
t\'^oe<kk Kkk Sxtshxnyi |ttvan. Konyára Tuth K \\ Thwkuly áival. t-jfalutty KuxJekm a dKwttgcxt Oooitay Ferenc: A »iUi N\'otaui
, . Kelytdyck a WrtcnekinWL
t.yurilx P M«Vw/k kora fkoeifek Kkk. Nato- La/>t. Iluny«.ty Jiuo* , Matyit király. . II ÍUk.Kay Fereru l\'etófy SanJor uttaet k^ltemcnyei. Saiknyi Mattyax nemaet l.nUrwtc (t»» klet)
t 2—3 szobás lakást mellékbelyisé vekkel, vagy magányos házat keresek bérbe. Közvetitöt díjazok. Jancsecz Imre cipészmester (Föpostával szemben), im
Vásárotok nagymennyiségű takarmányféléket, különösen:
széna, szalma, tarló- és
takarmányrépát
vuuti íltornáira tiillitv« ItgmagMabb
311— irb*n.
Telefon 195. lrod»:Klnlxmy-.tc«\'i»
Pollák M. Emil
terménynagykereskedÖ
NAGYKANIZSA.
Könyvtárakat
és egyes könyveket a legmagasabb árban vásárol
Sxerb Ernő
könyvkereskedése. .wi
Dunántulí Élelmiszerfor-galmi Vállalat Nagykanizsa
T«l«l«n i k.

Iroda és raktár: Cscngerl-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk min d«n mennyiségben napi árakon azonnali készpénzlízetés eUenében :
Éli- és leölt sertéseket. -tojást.
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Fel-hozatali Egyesülés Zala- és gomogymegyei kirendeltsége
Jó minőségű Pogányvári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkmt 16 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncaics József
lúster-. csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykaniss*. Sugár-ut 53.
makulatur papiros
kiiogrammoakint « kor.-ért kapkató lapuak nyomdájában.
VILÁG
nagymozgó színház
2 Szarvas-szálloda, n
llétlön, kedden és szerdán, február
2.. 3. és 4-én. Ria Jend. és FHd. K«kaa feUépt.
A gyönyörök hiénája
Kjty sssionyiyülótó tSrténete 5 (elv.
Jönl ••" Dél csillaga
(4...J.K.k Iltucin.po.oii \' n w.kot
Vwr . \'. 6. \'.I • " "
Értesítés!
A n. é. kóitnséjf szíves tudomására hozom, hogy Klnlzsy-, utca 25. szám alatt, a volt Kohn-| (éle latelepet megvettem. Telepemen állandóan kaphatók elsőrendű hasáb-, dorong- és vágottfa minden mennyiségben. Azonkivül elvállalok háznál való tűzifa felfűré-síelését, aprítását géppel. Szivej párifogást kér tisztelettel Pléh Lajos Kinizsy-u. 25. - Teleion 37).
f£4T Bélyegzők!
gummiból és ércbűi, dátum és zsebbélyegíók, festékpárnák és festékek. Vésések i Betű, monogramul, cimer, arany, ezüst
ín elefántcsontba. Bűrtárcákra, _
arany és ezüst monogrsmmok készíttet nek. Kizárólag efyedttli szakfizletl - El sí beszerzési forrást -
KARANCSY J. vésnök
vésnóki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a címre Ügyelni!
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos. Ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében.
« Kölcsön könyvtár I
URANIA
mozgókép-palota
Roíjcooyl-utca 4. az.
Szerdán és csütörtökön, febr ■!. és 5-én
Star attrakció!
Uri banditák
Kalandor dráma 5 felvonásban.
Marfillay Uyals. ooih Ao„lc. Kor„.y BlchtrJ. Rcgót Marta. Costa Viktor
Előadások kezdete: Hétkörnapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon ■fél 3, 4, fél 6, 7 és 9 órakor.
Nyomatott » laptulajdono.o, Zalai és Gyarmati nyomdal SfitatSetébw
59-lk évfolyam.
Nagykanüuta, 1920. február 5. Csütörtök.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
$»</UntM$ ét kfettNvfttol: V6-ut 13.
__lal«rurWi\'úl«l«i l»>. —
Megjelenik mindig kor* reggel.
PdKcrkoiitö: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelő* •xcrkcftitó:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetés) árak:
Egm tw« 20* X. FíWvrc 102 X. evr« 51 X. E*y 17 X. Eny«» »ii« 80 L
Erdély és Dunántul.
Jru : Rcdlgcr Ődön.
A legerősebb álláspontu történelmi felfogás szerint Erdély magyarságának r.agyobbrésze, így .a székelység is, oz első Arpádházi királyok alatt, az akkor legnépesebb Dunántulról tclepitődtek a Keleti Kárpátok erdélyi bércei közé határvédelmi szolgálatra. Meglepő is a zalamegyei s erdélyi székely család s helységnevek kő-zótti sok azonosság. (Pl.: Szalay, Mikó, Egyed stb. stb.)
Dunántúlnak tehát erdélyi ezeréves magyar -telepeiért még akkor is sikra kellene szállnia, ha Erdély valamely más\' világrészen feküdne, vagy legalább a lcg-íokozottabb érdeklődést kellene sorsuk iránt tanúsítania. Ám Erdély annyira Mogyarhon testéből való test, hogy elvesztése — Jancsó Benedek és Cholnoky professzorod szerint is — az egész tísza-dunai nagy Alföld magyar kulturájára válnék roppant veszélyessé s közvetve a Dunántúlra —
Az oláhság u. i. annyim szapora faj, hogy a kárpáti körzeten belül csak a /sidófaj állja vele a versenyt e tekintetben s emellett csek\'élyígényü. E két sajátság tette lehetővé, hogy K. u. 13. századtól kezdve délről, a Balkán mélyéből, Albánia szomszédságából indulva, lassankint Erdély területére lépve, mint a sáska, vagy patkány, rohamosan- nyomult, terjedt tovább északra Máramaros felé s nyugatra a Tisza irányába.
Hiába volt a magyarságnak fejlettebb kulturája, hiába tanult tőlünk Románia minden tére.n, hiába látta el ipori és kereskedelmi piacát a* erdélyi székely iparos és erdélyi örményzsidó kalmár, mégis az történt meg a századok folyamán, hogy nem a magyar kultur-• és népfőlösleg hódította meg az aldunai román síkságot, az u. n. Havasalföldet, hanem a félbarbár oláh pásztornép tett oláhnyelvüvé mind tóbb és több magyar és szász vidéket Erdély területén s Erdélyből kinyúlva, a Maros, Kőrös és Szamos folyók menten messze bctcrpcszkcdett a tiszai síkságra.
Ez a továbbterjeszkedés mennyivel könnyebben fog menni, ha a szinte katona-mentes kis Mogyarországgal szemben állva, egy nagy haderővel rendelkező s Erdély kincseiből meggazdagodott, felviruló kultur Kománia fricskázza a Tisza mentéről még tovább nyugatra az erőtlenné lett s türelmes magyarságot! A naggyá lett Románia hatalmi törekvéseit s kíméletlen tovább-terjeszkedését megérezné nemcsak a 1 isza mente, hanem az egész magyar Duna vidéke s mcgsinylcné a Dunántul is.
Már is érezteti szipolyozó hatalmát oz oláhság az egész Dunántullal, midőn az erdélyi és máramorosi sóbányáink elrablása által valóságos sóinséget teremtett. De jönni fog a só és tüzelőanyaginség után a husinség, takarmány, épülctfa és papir-inség, mivel Erdély fatelepei, papírgyárai, állat és takarmánybőségc nem adhatják le fölöslegüket oz egész ország javára, mint eddig tették. A külföldi kegyes támogatás örökös igénylése pedig n legszégyenteljesebb gyarmoti sorsba, függésbe züllesztené hazánkat.
Jó lesz tehát, ha Dunántul minden
polgára ugy szivére veszi Erdély ügyét, mintha saját földbirtokát\' rabolta volna ol az oláhság; s ezért minden irányú érdeklődéssel, csüggcdctlen éberséggel kisérje Magyarhon e keleti kincses részének veszedelmét.
Az oláh veszedelem közösen veszély mindnyájunkra; egyformán tesxi mindnyájunk életét elviselhetetlenné, ha az égés* világon párját ritkító kincses országrészt, Erdélyt, elvesztenők.
Mi teszi Erdélyt hazánk kincsesk mrá-jává ? E kérdésre „Erdély kincsei" címen egy következő cikk fog felelni.
A. miniszterelnök
a Tisza
Friedrich Isván visszautasítja a államtitkárt
Budapest, febr. 4. A mai nap folyamán Friedrich István .had«#ymim5Wcr \'személyivel kapcsolatban különböző hirek kerültek forgalomba, melyekel addig, míg az ügyre a további események világosságot nem vetnek — korainak és semmiesetre sem megbizhatönak fogadhatunk el. Friedrich István - hadügyminiszter „A Nap" munkatársa előtt nyilatkozott már az Almásy Denisc grófné beadványa ügyéről, amelyben a hagügyminisztert a Tisza-gyilkosság ügyével hozza kapcsolatba. Friedrich István, személye elleni politikai célzatú támadásnak minősiti ezt a beadványt és azt mondja, hogy emelt fóvel néz a dolgok elébe. Huszár Károly miniszterelnök az esetről egy ujságiró előtt a következőképpen nyilatkozott :
.Ma délelőtt kaptam meg Almásy Dcnise grófnő beadványát, amiből kifolyólag holnap délelőtt 11 órakor minisztertanács lesz és foglalkozni fog ezzel a beadványnyal. Én mint az ország miniszterelnöke és mint gróf Tisza István régi politikai ellenfele, mindenkinél súlyosabban elítélem a forradalom ezen sötét bűntényét és azon leszek, hogy minél előbb kiderüljön a teljes igazság, hogy minden bűnös elnyerje igazságos büntetését. Sem egyik, sem másik oldalról nem szabad itt hatalmi befolyásoknak érvényesülni. Egy az érdekünk, hogy világosság legyen és minden bűnös elnyerje a méltó büntetését. Játék volna az a
-ügyről.
vádakat. — Laehne Hugó volt kihallgatják.
legszentebb nemzeti é/dekekkel, ha
egyoldalulag a keresztény kurzus ellen akarná valaki fegyverül használni. Egyéni cselekedetekért, sohasem lehet egy eszmét bűnbakul fölhasználni. Eddig azonban csak vádakat hallottunk, amelyek még nem bizonyítékok. — Azt hiszem Friedrich István lesz az első, aki módot és alkalmat nyújt arra, hogy ebben az ügyben minól tisztábban lássunk és miniszteri állását vagy Hatalmát semmiféle irányban nem fogja fölhasználni. Az igazság útban van tehát s akinek igaza van az ne idegeskedjen, hanem várjon addig, amig a dolog véget ér."
B-.:dap<il, február •». Friedrich István hadügyminiszter mo délelőtt tanácskozásra hívta azokat a politikusokat és más személyeket, akik személyéhez közel állanak.
B-.idcfxii. február •}. Laehne Hugó volt államtitkár ma délelőtt megérkezett és rögtön jelentkezett a büntetőtörvényszéken kihallgatás véget:. Margalits vizsgálóbíró hallgatta k: a volt államtitkárt, aki elmondta vallomását a Tisza-ügyre vonatkozólag.
Horthyt akarják kormányzóul.
BvdopiSt. február 4. A Ker. Nem. Egy. pártjában tegnap este fölvetették a nemzetgyűlés elnöki tisztének kérdését. Egyhangúan as az óhajtás nyilvánult meg, hogy Ra-kovszkyt jelöljék a nemzetgyűlés elnökének. Ennek a megoldásnak a keresztény blokk mindkét pártjában, tehát a Kisgazdapárt-
2
Zalai Kozlóny
1320. február 5.
ban is hivei vannak. Ezzel a2 alakítás egyik legnehezebb kérdése, al elnöki tisztség kérdése megoldást nyert. Uyyancsak sokat foglalkoztatja a pártok közvéleményét as ideiglenes államfő kérdése is. Ma már oaz-tadanul éa egyhangulsg mindenki Horthy Miklós fővezért akarja kormányzóul.
Budapest, február József főherceg újságíró előtti nyilatkozatában optimistiku-san ítéli meg a helyzetet. Vállalná a leg-háládatlanabb és a legkellemetlenebb szerepet is, ha iáját egyéniségének föláldozása az ország sorsát előre lendítené. Nem tudja feladni azt, ami minden ember vérében kell, hogy benne legyen. A főherceg "lőtt egyéni szempontokat félretéve, mindig az ország sorsa lebegett. Ő már 2 nappal ezelőtt értesítette politikai barátait, hogy az S államfőre való jelölésétől álljanak el, mert semmi körülmények között sem akarja vállalni.
Angol lap ■ magyar városok Ügyéről.
A .Daily News" érdekes statisztikát közöl azoknak a magyar városoknak nép-\'•K gazdasági, és politikai viszonyáról, amelyeknek Magyarországhoz való tartozását a magyar békedelegáció az ország caistenciális érdekének tartja Az angol lap ennek kapcsán azt az álláspontot foglalja el hogy Uoyd George-nak alapot megfon-o ^ty<vá kell tenni azt a kérdést. hogy Pozsony. Kassa. Szabadka, Arad, Nagy várad és Kolozsvár ezeknek az adatoknak \'•gyeiéinbe vétele mellett teljesen odaitél-heW* Csehszlovákiának, illetve Jugoazláviá-nak. Az angol lap végül felvetette azt a problémát is. hogy e városok hovátarto-«áaa már a az eredeti békeszerződésben is megfelelő szabályozást nyerjen
Lezajlott pótválaaztások.
Budapest. február 4. A pótválaaztások egy része az elmúlt vasárnap történt meg. Sárbogárdon Horthy Jenőt, a fővezér óecaét választották meg kisgazdapárti programmal, mert Ceglédi,Endre, aki ugyancsak kisgazdapárti programmal lépett fel, viaszalépett. Sátoraljaújhelyen Kutkafalvy Mildó. államtitkárt Ker. Nemz Egy. párti programmal. Nagykőrösön pegig Magyar Kázmért választották meg.
yos, hogy a keresztény nemseti eszme diadalmaskodott ez országban Magyar-oruáf átlépte a, ujiá.zOlelé, küszóbét , meg-\'U°doa. életerősen (lezAw tzembe btUi ellen JJ"™; de mit a győzelmi mámorában min-«e( tonkretem akaró antanttal u. A romlás •zaüone félénk*, bajt
vissza odúiba. A libe-
nJlm... I_,
., / , "-/\' ««« uuiuvu. /t noe-
raizmus levitézlett lovagjai megszégyenülve i küzdőtérről A tilalma,
vonulnakyítsza a «azaozerrot n hatalma, demokraták, az eddig diktáló zzidózág vert
ft.1* " szembe,zökő. Dühökben le-l***ltnul rúgkapálodtnak , szidjál az általános titkozat Elszámították magukat , •oozt már hiába szidják az imádkozó vén-««zonyokat Nálunk Kanizsán i, megvolt a mérkőzés. Dacára a kereszt^ttelen f™ minden erőlködésének. ru^szXának Ujvaru Géza zászlaját diadalmasan lengeti a zzél, „ért e szüz Máriás zászlón a keresz-2 nemze/i eszme van /elírva. Február 8-án Párválasztás les, Uiváry Géza és Krátku István dr. közitt. Amikor az egész ország-fan a kérészién,,séf került ki diadalmasan °7\'r"álu Nagykanizsán sem
gy ozhet az a jelólt, akit a zsidóság és a demo-Kratak, meg a szabadkőművesség támogat \' kereszténynek és magyarnak érzi ma-Iá\'. az a póttálasilásnn ra szavazhat
™tsro. mint a Keresztény Nemzeti Eme,ülis
parijának jetőll/ére. Uivár,, Cézára
Elitélték a hitvesgyilkos pályaőrt.
Ma tárgyalta a Kanizsai Törvényszék Szabó Józxjpályaőr hitvesgyilkossága bűnügyét. dr. Mutschmbachtr elnöklete alatt.
A vádlott Szabó József 1918. novemberében manlicherrel rálőtt feleségére, akit combján talált a golyó és az asszony hat heti kínlódás után a kórházban meghalt.
• A délután folyamán kezdődött el tárgyalás, amelynek során tanúvallomás tettek Horváth Péterné, az áldozat nővére, Szakállas Jánosné és a vádlott gyermekei, akik a tárgyaláson jelen voltak.
Délután 3 órakor nyitotta mpg az el\' nők a tárgyalást. Kihallgatják méy Szakálla, Boriskát, aki elmondja, hogy a vádlott és felesége közölt hosszú évek óta folytak a leghangosabb veszekedések ugyanyira, hogy Szabó több ízben bántalmazta az asszonyt s egy alkalommal vastag karóval ugy hom lokon sújtotta, hogy az asszony összeesett. Vallomását esküvel is bizonyította.
Elnök : igaz ez Szabó ?
Vádlott: igaz. Megütöttem, mert azt beizélte, hogy leányommal szerelmi viszonyt folytatok.
Az elnök kérdést intéz Szabó Pálhoz, n vádlott fiához, hogy kívánja-e apja megbüntetését. A fiu így válaszol: Tekintetes Törvényiek 1 Miután anyámat elvesztettem, legalábbapám maradjon meg.
Az Snök ezután a tárgyalást befejezettnek tekinti, azután az ügyész vádbe-azéde következelt, melynek során Szabói zzándékos emberölés büutettével vádolja. Bizonyítékul felhozza, hogy fegyvert szerzett a házhoz s több ízben ugy nyilatkozott, hogy feleségét megfogja ölni, kéri a 279. 8. alkalmazásával a 280. g. alapján, szándékos hitvesgyilkósság bűne miatt, minden enyhítő körülmény mellőzése mellett megbüntetni.
Azután Hajdú Gyula védő emelkedik szólásra s nagyon tárgyilagoaaa rávilágít a házaspár belső életére, amelyben az aaz-szony nehéz természete miatt történtek a dvódáaok. Kiemeli, hogy Szabó dolgos, rendes és gyűjtő ember volt és feleaége balatoni villáját is ő szerezte szorgalmas munka árán. Hivatkozik az egyik tanura, aki azt vallotta, hogy Szabó ugy nyilatkozott a feleségéről, hogy ha azt a villát — amely felesége nevíre volt Íratva -Qfcki adja, még a lábanyomát ia megcsókolja. A fegyver — mondotta Dr Hajdú — Manlicher volt, amellyel Szabó József, mint katonaviselt «nber, ha szándékosan használja, nyolc lépésről szivén lőhette volna feleségét s ezért nem áll fenn a szándékos ölés vétsége. Továbbá a tanúvallomásokéi világítja meg. amelyeket azért nem lehet komolyan venni, mert hosszú évek során összegyűlt asszonyi beszédnek tekinthetők Kéri a lek. törvényszéket, hogy enyhítő körülménynek számítsa be azt a lelkiállapotot, amelybe a vádlottal (elesége híreszteléseivel belehajszolta, továbbá, hogy ne szándékos emberölés, hanem erős felindulásban elkővetelt súlyos Iestisértés bűntettében hozzon Ítéletet.
Beszéde után az elnök a vádlottat kérdez, meg. hogy van-e mondanivalója Szabó Józsefen látható, hogy megbánta leltét , csendesen sírni kezd. A bíróság ítélethozatalra vonul vissza , M óra múlva o kővetkező Ítéletet hirdette ki •
A Magyar Köztársaság Törvényszéké nek büntető bírósága Szabó József J5 éve, pályaőrt, szándékos, sulyoa testi sértés vétsége miatt, hirom évi és hat havi fagy. házra kélte. Ebből a vádlott által a víz, gálát! fogságban töltött 1 évet baazámitje A vádlott tudomásul veszt az ítéletet, a védő felebbezéshez folyamodik és kéri a vádlottnak egyelőre szabadlábra való helyezését. — mik/ós —
Tőzsde.
Budapest, febr. 4. Az értéktőzsdén ma igen szilárd volt az Ollet, az árfolyamom az egész vonalon javultak.
NUftyar II.i<l im:> litxciU
CHitrak Hitel . — SsiklVÁll . MMJ
I^MmiU>t» u» L\'iikari)\'
M»(jrar lUnk W5 kn.-i . . . . 34w-u
Agrár Bank . I\'lio AJiüi .
F.bénk . . . AlUrt.ka . . 4KI>
Forgalmi Ili* KkHiU .... w
k*ooko<Jit PIO ou . . .
Valuta: S.poleon «/» . (M6>. Kool A*: («4j, UotUrri\'i ..»!l (SSÍ), FrsnKI«»-ir:s (I7:m M.ita 3V3 \'»\'. (U\'„. I ,r« I46u -1 \\\'ÁJ (I;; j|, ftuS\'? WU-ÍJr» (t5á|. l-íl 3W> -365 (3M|. Ihr.u U-I («, Siofcol -162 (?l,| i.Uct-i hifiaeté. —.
— Levél a sierkeaztöhöz. Megható levelet kaptunk egy hadifogságban sínylődő rabmagyartól, amiből egyes részleteket itt közlünk: Kelt levelem 1920. jan T-én. Kedves Szeretett Hugóm I Boldog újévet kívánok mindnyájatoknak, dicsértet\' •ék a> Ur Jézus Krisztus, mindörökön amen. Igy köszöntök be hozzátok kedvei szüleim és szerelelt testvéreim. Adjunk hálát a jó Istennek, hogy megengedte érnünk ezt a szent újévet. Engedje meg a nagy Ur, hogy még számos, sokkal boldogabb ujeazlendőt érhessünk erőben, egészségben, sok jó szerencsével. Nem büval, bánattal, hanem víg, örvendetes napokkal. Szivem belső melegével kívánom mindezt. Minden gondolatom csak az, hogy tudnék hazajutni kedves szülőhazámba. Borzasztó az az ér-zé» már, hogy oly sokáig rabságban kell lennem. Talán már meg sem érem, hogy láthassam kedves jó szüleimet. Itt az a hir járja, hogy a hadikölcsön is bukófélben van. En azonban nem hiszem, amíg Ma gyarországot magyarnak hangoztatják. Nen, engedi a jó Isten, hogy az máskép legyen, hisz az utolsó centimig odaadtam a pénze mel. mert a hazámról volt szó, az édea szülőhazámról, a szép Magyarországé. Még ha több lett volna, azt b odaadta/-volna hazám segítségére szivesen. És hí ugy történne, amitől mentsen meg az Isten, nem a pénzt siratnám, hanem a szűlőha zámat. Kérni fogom a jó Istent 1 kérje minden magyar, hogy óvja meg hazánkat már minden veszélytől, tartsa meg továbbra « virágzónak. A népek még mindig gyú lolködnek egymásia. Hogy mit csináltál, itt velünk, azt leirni nem lehet. Én é. a többiek is azt mondják itt. hogy add,/ nem lesz rönd, amíg a királyságot hdyr • nem állítják, mert addig nem lesz vége a sok választásnak. Volt itt minálunk minden . níP- dc ">ind hazamentek, csa, mi. szegény magyarok esszük még a ko m.«z rabkenyeret. Hát nálatok vannak-^ \'degen népek. Mi „„ Kálijuk, hogy Zai, b»n nincsenek. A levél többi része mag..„ jellegű. - Amikor ezeket a fájdalmas, de
r ; " : ■
1920. február 5.
Hogyan kell szavaxnl n Keresztény ^ Egyesülés Párt jelöltjére :
Dr. Krátki látván Pártonkívüli
Ujváry Géza Keresztény Egye*. Párt +
Hővé kell tenni a keresztet.
istenbe vetett bizodalommal irt sorokat olvassuk. könnyekig meghat bennünket ez a honfiúi ragaszkodás, amit a honvágy mar még ég a többi agyongyötrött rabjaink lelkébe. Nem kelle szégyelnünk kishitüsé-günket, amikor olvassuk, hogy nem bánja a mindent elvesztett rab, hn az utolsó i-entimje is elvesz, csak édes szülőhazája maradjon meg. Nem vagyunk-e kishitűek s nagyon gyengék hozzájuk képest, amikor az egyéni érdekek kétségbeesett törtetésé-ben csak a pénznek, a vagyonszerzésnek ,-lúnk és sajnálunk bankóhalmazunkba jobban belémarkolni, hogy a rabok száraz kenyerét ha fehérrel nem is, de hazaival felcseréljük. Nem tanulhatunk-c tőlük Istenbe vetett bizodalmat, nem csillanhat-e meg lelkünkben még jobban a remény. Egyszerű, aligolvasható kriksz-krakszos levél, de tanulhatunk belőle kereszténységet s hazafiságot. Mert nem elég csak akkor lenni jó magyarnak, ha fehérkenyéren ólunk s gond nélkül farsangolunk. A próba itt van, most mutassuk meg, hogy a megpróbáltatásokkal is szembe tudunk nézni.
tíács.
— A nagykanizsai kath. főgimnázium hangve senye minden hozzáfűzött várakozást kielégített. Egy nagyon
t-nivós, minden finomabb igényeket is teljesen kielégített hangversenyt élveztünk végig. Az ének és zeneszámok teljes precizitással kidolgozott darabokkal szórakoztatták a nagyon hálás publikumot. A hangversenyt ügyes összeállítású s kitűnően betanított vígjáték fejezte be, ami után tánc következett. Meg kell emlékeznünk a gímn. ifjúságának komoly s intelligens magatartásáról. Amikor e tekintetben őket dicsérjük, Eber-hardt Béla igazgató s a tanári kor nevelő munkáját ismerjük el s helyeseljük. Örülünk annak is, hogy adandó esetekben az ifjúság nyilvánosság előtt is bemutathatja tudását. A nagykanizsai kath. főgimnáziumban komoly nemzetnevelő munka folyik. Bővebb kritikát lapunk következő számában hozunk.
— Adományok. A hadifoglyok hazahozatalának céljaira a következő ujabb adományok érkeztek szerkesztőségünkhöz: Hajdú Pál gelsei körjegyzőnek Gelse községben megindított gyűjtőakciójának eredménye 2000 korona, omelyből 19 korona ezüst. Azonkivül egy orosz papírpénz. Molnár Gizike és Bandi ugyanerre a célra 3 darab ezüst érmet, 2 darab ezüst 5 K.-ást, 4 darab ezüst 2 koronást, 9 darab ezüst 1 koronást és egy orosz ezüst pénzt adományoztak. Hasonló adományokat átveszünk s továbbítunk.
— A drágaság. Most csak röviden a hirck között hívjuk fel az illetékes körök figyelmét arra a szemtelen zsarolásra, amit vendéglőseink tesznek vendégcikkel. Ami-
__Zalai Közlöny
kor egy ebéd 25—30 K, egy vacsora 30—40 K, próbálja valaki kiszámítani, hogy micsoda hallatlan nyomorban élhetnek azok az emberek, akiknek a napi 50—70 korona nem áll rendelkezésre. Mert mindnyájan nem lehetünk ugyebár láncosok s hasonállásuak, akik napi 1000 -2000 jelentéktelen hasznokról beszélnek. Ők nem panaszkodnak a napi 50 korona kosztkiadás ellen, mert nekik 50 fillér az 50 korona. Hivatalnok embernek kész lehetetlenség még csak a hónap közepéig is kijönni fizetéséből. Az árok nopról-napra szemérmetlenebbül emelkednek, a vendéglők étlapjai hihetetlen árakat szabnak a mind kisebb s kisebbre apadt adagoknak. S ezt az illetékes körök mind karba-tett kezekkel nézik. Nincs mód a letörésükre. Dehogy nincs! Csak már egyszer erélyes s nem alkudozó, gyenge emberek kezébe letenni a város ügyeit! Hisz oly hallatlan már ez a nyilvános zsarolás, a szemérmetlen rablás, hogy lehetetlen nem megbotránkoznunk rajta. Az nem igaz, hogy nincs, Mert van kérem, csak sajnos dupla árért s az árdrágítóknak. A hatóságokat felszó litjuk. hogy teljes erejével lépjen a porondra s ne kímélje, ha kell a huszonöt botot icm, ha már más mód nem áll rendelkezésére.
— Hadifoglyainkért és a nemzeti hadseregért. A Világ mozgószinház tulajdonosa Holczcr ur nagylelkűen felajánlotta a „Dél csillaga" című film lejátszását e hó 5-én 6-án a hadifoglyok és a nemzeti hadsereg javára. Az összjövedelemnekSOj\' ál hajlandó erre a nemes célra fordítani. Egész nap játszuk a filmet s így az ifjúságnak is akad alkalma 2 korona belépti-dij mellett a hadifoglyaink, illetve nemzeti hadsereg javára adakozni. Tekintettel a nemes célra felkérem Kanizsa nagyérdemű közönségét az előadások minél tömegesebb meglátogatására. hogy minél nagyobb összeget juttathassak rendeltetési helyérc.
— Anyakönyvi kirek. A kanizsai anyakönyvezetőség statisztikája 1920. január havában 81 születést és 70 halottat mutat ki. A mult év januárjában ezzel szemben 42 születést és 87 halottat. Tehát a szaporodás nagyobb, az idén, mint az elmúlt évben volt. A halottak száma viszont kevesebbre redukálódott. A mult évben ugy látszik nagyobb volt a házasulási kedv Kanizsán, amennyiben tavaly 53 házasság, czidén pedig csak 42 házasság köttetett. Az újszülöttek közül 38 leánygyermek és 42 fiúgyermek szaporítja a város lélekszámát.
— Szoliár Anna Kisrác-utca 11. levele van a szerkesztőségünkben. Átveheti a déli, vagy az esti órákban.
— Az óriási drágaság teljesen megbénítja a közéletnek minden megnyilvánulását. Nagyon érzik ezt a vidéki sportegyesületek is, amelyeknek a működése pedig a nemzeti újjáéledésnek egyik lénye-
Íes Teltétele volna. A felszerelések teljes iánya olyan nagy feladatok elé állitja a vidéki sportvezetőket, hogy azokat megoldani csak nagy anyagi erővel képesek. Ezen a nagy próblémánál siet az érdekeltek segítségére egy szenzációs, gazdag sport pályázat, melyet a Nemzeti Sport elevenül szerkesztett egyetlen sporthetilap közöl a mai számában. A Nemzeti Sport előfizetési ára negyed évre 38 K. Kiadóhivatal: Budapest. VII.. K\'iroly-körut 3. Mutatványszám ingyen.
_ 3
- Közellátási közlemények. F. hó
6.-tól kezdve. 1 heti liszt a közönség rendelkezésére áll és a mult évi könyvecskék december harmadik heti lisztszelvényérc azon üzletekben lesz kiszolgálva, ahol a fél 1919 évben vásárolt. Egyúttal ismételten felhívjuk mindazokat, akik liszttel ill. gabonával hosszabb, vagy rövidebb időre ellátták magukat, hogv ezen körülményt bejelenteni el ne mulasszák é» ez esetben jegyeikre lisztet igénybe ne vegyenek, mert a visszaéléseket közegeink házról-házra járva fel fogják kutatni és azok, akik dacára annak, hogy készlettel rendelkeznek, jegyeik ellenében is felveszik a lisztet, szigorúan meg lesznek büntetve.
Blagusz Elek én Szabó Pista modern tánciskolája. Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy folyó évi február hó 8-án a Kaszinó dísztermében modern tánciskolánkat megnyitjuk. Há^om csoportban, úgymint I. csoport: Gyermekeknek, 4 órától 6 óráig. II. csoport: Diákoknak 6 órától 8 óráig. III. csoport: Felnőtteknek 8 órától 10 óráig. Beirotásokat elfogadjuk e hó 8.-án délelőtt 10 órától 12-ig és délután 4 órától 7-ig. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérjük. Teljes tisztelettel Blagusz Elek és Szabó Pista tánctanárok.
Jótékonycélu mozielőadás. A .Világ" mozgó a hadifogságban sinylődő véreink felsegélyezési alapja javára nagy jótékony-célú előadást tart ma csütörtökön és pénteken, mely alkalommal bemutatóra kerül Verne Gyula világhírű regénye után készült a „Dél csillaga" című remek szenzáció\\ dráma. Az ismert regény filmváltozata az eredeti milliŐben: Délafrika exotikus földjén, a gyémántok országában készült. Rendezésében csodás értékeket, megjátszásában hamisítatlan természetességet, technikájában pedig utolérhetetlent nyújt ez a különlege* mozgófénykép.
Az Irodalmi Kör munkája.
Mint tényt állapítjuk meg, hogy az Irodalmi és Művészeti Körnek, amelyik oly sok nehézség árán tudta magának az őt megillető méltánylást megszerezni, ma már teljes energiával dolgozhat. Azt is meg kell állapitanunk, hogy estélyei iránt nem a legkisebb érdeklődés járja már be a várost, ahonnnan nem mehet ki a hallgatóság, hogy ne azt az impressziót vigye magával, hogy itt komoly munka folyik s \'amely munka értékes s mindig aktuális, érdekes problémákat jelöl ki magának.
A legutóbbi estély méltán sorakozhat a többi, előzők mellé. Örömmel konstatáljuk, hogy megvan már az állandó s nagyon komoly, intelligens publikáma, amelyik megtölti a városháza nagytermét.
Rácz János karnagy vezetése mellett, a bár kisszámú énekkar nagyon kellemes perceket szerzett. Az énekkar kitűnő s fegyelmezett énekesekkel dicsekedhetik. Akik közül csak kettőt említünk most fel: Ko-nedy Aurát és Kancz Mancit. Már régen jól ismert kitűnő énekesek. Péczely László felolvasása valami különös hangulatba vitte a hallgatóságot. t\\ felolvasás mély, erkölcsi tartalmához az előadás színezete harmonikusan kapcsolódott hozzá. A felolvasó estély magva Majtényi Károly főgímn. tanár felolvasása volt, a jövő iskolájáról. Aláírjuk a felolvasó szavait, de felünk, hogy
KRISZTUS" bemutatása febr. 6., 7. és 8-án lesz az Urániában
K O 2 l ö ri y
1920. február 5.
sokan kapaszkodnak a katedrához s nagyon félnek o laboratóriumok, műhelyek, játszóterek stb. gondolatától. Bármennyire kívánatos a mielőbbi megvalósításuk, félő, hogy mindez csak a távol ködében dereng még. Majtényi Károly a kör titkára nagy s> komoly munkájával a kör leglelkesebb ••.arcosainak egyike, akit nagyon jól esik látnunk a nyilvánosság előtt, bármennyire irtózik az ilyen szereplésektől.
Tcutsch Gusztávné és Petrics Irma zongorajátéka felhívás a táncra, nagyban emelte a műsor nívóját. Gyakorlott műrész-kezek játéka volt, amit szűnni nem akaró taps jutalmazott. Majd egy ujabb költő „Vulkán" mutatkozott be verseivel. Energikus hogja a „Nem nem soha" gondolatát fejezte ki. A közönség megújrázta. Itt kell megemlékeznünk a kör ama hivatásáról is, amellyel a fel-feltűnő tehetségeknek helyet ad oz érvényesülés felé. „Teret a tehetségnek" gyakorlati megvalósítója. Az estélyt nz énekkar zárta le, humoros székely dalokkal, amelyek kellemes hangulattal búcsúztatták el az igen hálás publikumot. A legközelebbi estély a tót kérdéssel fog foglalkozni. Ismerjük meg már egyszer, hogy hamis volt az a hir, hogy „kása nem étel, tót nem ember." Lássuk világosan, hogy mit vesztettünk, vagy veszíthetünk derék tótjainkkal. Tudjuk meg, hogy a tótok nem azonosak a csehekkel, velük sem nyelvileg, .sem ncmzctileg semmiféle azonosságot a tótok nem ismernek cl. Ilyen és hasonló gondolatokat fogunk -hallani a tárgyilagosság szemüvegén nézve a kérdést alaposan ismerő előadótól. —gk —
Sziuliáz
Heti műsor i
Csütörtök: Urasági inas kerestetik.
Péntek délután: Katonadolog. „ este: Göl baba.
Szombat délután: Három a Kislány. „ este: Iparosok estélyének meg\' ismétlése közkívánatra.
Vasárnap délután: Göl Baba. „ este: Göl Baba.
....
Válasz „Krisztus-film körül" cimü cikkre.
Az ismeretlen cikkiró ellen a lap holnapi számában hosszabb nyilatkozatban fogunk válaszolni.
„Uránia" tulajdonosa.
•) K rovatban kvzoltekért nem villái fele)6»»éxct a werke>xt&iég.
URANIA
mozgókép-palota
Roxgonyl-utca 4. »x.
Szerdán és csütörtökön, febr. 4. és 5-én Star attrakció!
Uri banditák
Kalandor dráma 5 felvonásban.
r őj2«/ep!ófc :
Margittay Gyula. Gőth Annle, Kornay Richárd, Regös Máris. Costa Viktor
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3, 4, fél 6, 7 és 9 órakor._
Jó minőségű Pogányvár! fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai \'cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai icönyvkereskedésében Nagykanizsán:
B<r. Rlek: Honszerző Áipád.
Hazánk története. Üooiszy Ferenc: Kletünket é$ vérünket. Cxacza Oyörgy . Ta\'pru magyar. Bafrta Jónás :• Feltárna Jt hösok
. • , Rabláncon. i>on«oty Ferenc: Mátyás Király\'ifjúsága. Rákosi Viktor; JÍOrhwt Íakcíc^jtek. Bíncdck Elek ; Sigy magyarok cíete. Gaál Mózes: Mesék a legnagyobb nujjyarn\'il. Hazafias könyvtár:
Benedek étele: Széchenyi István. Könyve*" Tóth K: A Thököly árvák. Ujíalus>y: Küzdelem a dicsőségért. Donászy Ftrtac: A vitéz Xosxtix.
. . Relytélyek a töncnelemWI.
Oyuráíz ? Húsúk koru. Ber.edcic Klek: Nujjy Lajoi, Hunyady Jjno*. , , Mátyás király.
il Rákóczy Ferenc. P<tó(y Sir.Jc; összes költeményei. Szilágyi: Magyar nemzet története (10 kötet).
: 2—3 szobás lakást mellékhelyiségekkel, vagy magányos házat keresek bérbe. Közvetítőt díjazok. Jancsecz Imre cipészmester (Főpostával szemben). 2
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérek.
Üzlethelyiséget
keresek forgalmas helyen lelépéssel. Cini a kiadóhivatalban. z
Winter Nándorné
t-v. _ • v-
szül. Orbán Anna
folyó hó 4-én délelőtt negyed 10-kor jobblétre szenderült.
Hűlt tetemei pénteken, 6-án délután 3 órakor fognak a Rozgonyi-utcíii 21. sz. gyászházból a .helybeli rom. kath. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az örök világosság fényeskedjék neki!
Fájdalomtól sújtva tudatja a gyászcsctet a megtört szivü féri Winter Nándor, kinek életét a megboldogult hitvesi hűségével megaranyozta és örökké hálás Orbán Aladár, kit szerető gonddal felnevelt.
Bánatos szivvcl búcsúzik az elhunyttól szerető fivére Orbán József "és neje és gyermekei: Ferenc, Anna, Katica, Nándor, Aranka és Sári.
Siratva vesz örök bucsuí a legpéldásabb barátnőtől a szerető sógornő Özv. dr. Winter Vilmosné, -luliska cs gyermekei: Herry, férjezett dr. Kaiser Gyuláné. dr. Winter Stefani és dr. Winter Mira,. végül özv. Deutsch Dávidi\\é Mi lka sógornő!
Az engesztelő szentmise-áldozat szombaton délelőtt 10 órakor lesz a szent-ferencrendi templombann.
MAKULATUR PAPIROS
kllogrammonklnt 6 kor.-írt kapható lapunk nyomdájában.
VILÁG
nagy\'mozgó színház :: Szarvas-szálloda.
.\' Csütörtök, péntek, febr. 5 és 6-án
Verne tiywla Tilághini regénye a filmen: J.Xékonycélu előadás a hadifogolysegélyakei.\'. jav.
Dél csillaga
filmregény 4 felvoná»b«o.
Dicfc kalandja. II. rész.
Vígjáték.
Előadások kezdete: Hétköznapokon "I é» * ujakor iáx- é» »mnepnapokon 5, fél t é* X <./ako:
Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák festékek. Vésések t Betű, n
nogremm, cimer, arany, ezüst
és elefántcsontba. Bőrtárcákra, _
arany ós ezüst monogratnmok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaktlzletl - Első beszerzési forrás! -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
PC Kérem a cirare ügyelni I
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent .szépirodalmi, tudományon, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében.
> Kölcsön könyvtár I
<XMiMi.» \'A*
^^<TnT»VTVVTVVTWTV^»VTWTWTWTV <TVVTl *Tv
Eladó iagatlaiok.
Nagyobb emeletes ház belváros-ban melléképülettel két nagy raktárhelyiséggel. A város belterületén két lakással birö, jó karban lévő lakóház udvarral, kerttel és kis szántófölddel. Értékes saroktelekkel egyemeletes ház. 463„j
MigróUlrc keresek:
Jobb vendéglőt
esetleg vidéken. Egy-két holdszől-lőt — Nagykanizsa
környékén. B e1 városba n szebb emeletcsházat Bármely házat a
Király-utcában. A Balaton somogyi oldalán 3-6 szőllőt villával.
Szigriszt László
ingatlanforgalmi és kereskedelmi irodája
Zrínyi Miklós-n 33. I cm. Telefon 285.
M^-U\'WW
Könyvtárakat
és egyes könyveket a legmagasabb árban vásárol
Szerb Ernő
könyvkereskedése.
NvotÓMott a JaptoJnjdocoftOK ZaJai ös Gyarjo*u ayorodai müínté^etében.
ff.jk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 6. Péntek.
29. száas.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
etmtfctf: ** MóMvaUI: Pő-nt 15.
|__|íicrmr»«»-»«I*If» -
Ufjeleolk mindig: kora reggel.
Póaxerkcsxtó: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelő* »xcrkc»xt«5 :
BODROGKÖZYZOLTÁN
Előfizetési árak:
Etfv tvre 20* K. KÍWvrc 102 K. NcjryW-ó re 51 K. Egy hór* 17 K. Ejcyo «iia> 50 f.
A királyválasztás joga a nemzeté.
:ru: BodrojjkÖxy Zoltán.
Nem tudjuk, hogy azok . az emberek, akik nemrégen még oly hihetetlen számban gravitáltak a parlament felé, gondol-tek-e arra, hogy ma nem a régi honatyák világát élik a nemzetgyűlés követei. Ma nemcsak szavazó, leszavazó, hangos s dühös közbekiáltásokra van szűkség. Ma hatalmas problémák várnak s követelnek jyors megoldást. Ma minden embernek, tV\\ a kerületek bizalmát birja, ha nem is kell félistennek lennie, de mindenesetre gerinces s nagyon a dolgok mélyére látó 5 nagy körültekintéssel rendelkező embernek kell lennie. Ma a helyzet az, hogy erszágos problémákat kell mihamarabb, a lehető legjobban megóJdani. A nemzetgyűlésnek hatalmas programmja van. Volt icö, amikor ült már Össze ilyen hatalmas problémák elintézésére váró nemzetgyűlés, jimelynek bár\' volt könyvekretwjedő programmja, de azt mégsem tudta, vagy nem akarta kellőleg előterjeszteni. Nekünk megvan a programmunk, Sőt félő, hogy nagyon sokunknak van programmja. Ma mindenki, aki egy kissé jobban kitáthatja t száját, ugy véli, hogy egyedül az ő iránya a helyes, egyedül az ö agya mentheti meg az országot. Uraim! Félő, hogy a sok csirip-csup programmtól nem látjuk majd világosan az egyedülit s a most legfontosabbat. Nekünk most más témánk nem lehet, mint az, hogy olyan alapra helyezzük hazánk jövő sorsát, amelyik tisztán keresztény s csakis magyar. Amikor rr.z az államfő, azaz a kormányzó kérdése foglalkoztatja legégetőbben a közvéleményt, -raim, ne felejtsük cl, hogy ha magyarok vagyunk, akkor a fejünk is magyar legyen! A miniszterelnök, Huszár Károly cva intett mindenkit, hogy meggondolatlanul szerepeltessen egyes, közkedvelt sze-•:>élyeketv Nc dobjuk be a nevüket a tömegbe, amelynek érzésérc soha nem szabad bazilikát épiteni.
A magyar nemzetnek Ősi alkotmánya van, amelynek legsarkalatosabb oszlopa a s:abad királyválasztás joga. Nekünk soha, •rgkevcsbbé ma nem lehet s nem is szabad - ár eleve lemondani erről * jogunkról. Amikor lépten-nyomon, hallunk suttogásodat egyes szimpatikus szeményeknek, mint <$yedüli jogos trónigénylöknek az clőtérbe-\'clyezcséről, a legnagyobb szentségtörést kell bennük felmutatnunk. Szentségtörők árulói ősi -alkotmányunknak, szabad "•\'rályválasztási jogunknak. Ilyen kevésbé K\'-\'ánatos személyek emlegetése is már lemondás erről a nagy jogunkról, amely.ck
már eleve megkötik a parlament kezét abban, hogy személyekre és családokra való tekintet nélkül csakis az ország érdekeit szem előtt tartva döntsön a királyság kérdésében. A leendő magyar királynak, Szent István örökösének mielőbbi előtérbe helye-ződese oly fontos és sürgős ügyünk, mint a napi kenyéradag kérdésünk. Mi nem akarunk személyeket előtolni, bár keresztény sajtónknak hivatása volna, hogy széleskörű keresztény óhajokat hintsen szét, de a személy megnevezése mellőzésével is kijelenthetjük, hogy nekünk keresztény, apostoli magyar király kell, aki legyen vas-ember, csupa energia és határozottság, aki jsmeri és szereti a magyar nemzetet. Szeressen bennünket, mert a magyar nemzet a „leg-cUö magyar embert" felékejiti lelke legszebb diszpozícióival-s rajongásig szereti.
Napok kérdése már csak, hogy az összeülendő nemzetgyűlés erről a nagy problémáról döntsön. Mi nem azért választunk s küldtünk követeket bele, hogy egyes emberek a nemzetgyűlés eme, minket momentán legjobban foglalkoztató problémáját oldalba rúgva, egyéni gusztusa, barát-sága, vagy céljai szerint emeljen maga fölé államfőt, uralkodót, vagy dinasztiát. Ez . nem egyes emberek privát ügye, saját céljaira való kisajátítása, hanem a nemzetgyűlés szuverén joga. Aki ettől meg akhrjo fosztani, vagy kalandor, vagy mániákus puccsréndező. Az erőszakos diktátori hatalomra nincs szűkség akkor, amikor a nemzetgyűlés csak napok kérdése, hogy ösázeül. Bravúrokból, virtusokból nem kérünk. Mi a nemzetgyűlés komoly, széles látókörű, minden eshetőségekkel számoló döntését várjuk.
A minisztertanács
összeült a, Tisza-ügy beii. ~
Tárgyalták az Almáz*y grófnő beadványát. — A főállamügyész jelentése. — A kormány álláspontja.
Budapest, február 5. A M. T. 1. jelenti. M kormány tagjai február 5-én délelőtt 11 órakor Huszár Károly miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanácsra gyűltek Össze, amelyen nagyatádi Szabó István és soko-ropátkai Szabó István kivételével a kabinet valamennyi tagjai részt vettek:
A minisztertanácsod behatóan foglalkoztak a Tisza-gyilkosság ügyében Almássy Denise grófnő által a minisztertanáci^»pz intézett beadványával és ezzel kapcsolatosan a Friedrieh István hadügyminiszter személye ellen intézett támadásokkai. A minisztertanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérdés igazságszolgáltatási részét a politikái résztől külön választja. Friedrieh István hadügyminiszter előadása után Beniczky belügyminiszter reflektált a beadvány őt érdeklő részére. A minisztertanácsról megállapította, hogy a Belügyminisztérium alá tartozó közegek részéről nem történt semmi olyan ténykedés, vagy mulasztás, amely az igazság földerítését bármi tekintetben befolyásolhatta volna. Ennek folytán az igazságügyminiszter előterjesztette Halász Lajos főállamügyész -jelentését az egész tényállásról. A főállam-
ügyész megállapította, hogy Hüttner Sándor terheltnek\'\' teljesén magában álló, tárgyi adatokkal nem támogatott ingadozó vallomást tevő egyéniségénél fogva is teljesen megbízhatatlan vallomása Friedrieh Istvánnal szemben, a törvény által megcsinált nyomatékos gyanu fölkeltéséhez *a legtávolabbról sem alkalmas.
Az alapos gyanu fent nem;. forgása miatt tohát a bírói eljárásnak Friedrieh I»tváto \' ellen való megindítását a büntetőperrendtartás 1. értelmében kizázja. . „ , A minisztertanács a főállamügyész ezen előterjesztését tudomásul vefte. A beadványnak azzal az utalásával szemben, amely szerint a magyar igazságszolgáltatás érjntetlenségét.vp-szély fenyegeti arra az esetre, ha a hadügyminiszter állásában marad, a minisztertanácsnak az az álláspontja, hogy a magyar bíróságoknak törvényes biztosítása és függetlensége és pártatlansága teljes biztosítékot nyújt abban az irányban, hogy ez az ügy is a magyar politikai szempontokra való tekintet nélkül, kizárólag a tárgyi igazság követelményeinek megfelelöleg fog birói elin-
Zalai K ó ? I ó n y
\'920- február 6.
tézcst nyerni. A kérdés politikai részét illetőleg a kormány álláspontja, hogy tekintettel a koncentrációs kormány megalakulási módjára, az egyes minisztereknek a kormányban való megmaradása erdekében az a párt illetékes intézkedni, amelyhez az illető miniszter tartozik. A minisztertanács a beadvány többi részével való foglalkozást nem tartja szükségesnek. Azután a folyó ügyekkel foglalkozott, amelyről a további tárgyalás folytatását holnap 12 órára tűzte ki A békedelegáció előterjesztésével vasárnap délelőtt fog foglalkozni. A minisztertanács 3 órakor ért véget.
Az entente revidiálja a nyugat-magyarországi kérdést.
Párti, február 5. A nagykövetek értekezlete, amely a legfőbb tanácsot Helyettesíti, elhatározta, hogy külön bizottságot küld Magyarországba, hogy a helyszínen tanulmányozza a nyugatmagyarországi kérdést és tájékozódást szerezzen arra nézve, hogy mi az igazi kívánsága azon terület lakosságának, amelyet a salnt-germaini szerződés Ausztriának ítélt oda. „Az Est" e jelentéshez a következőket fűzi: A nagykövetek értekezlete február 2-án tartott ülésén, már .elvben ahoz is hozzájárult, hogy Nyugatmagyarország bovátartozandó-sága ügyében népszavazást rendelnek el.
Spanyoljárvány.
Budapest, február 5. A tiszti főorvos hivatalosan közli: a fővárosban a szerdai napon sapanyol-influenzában 688 ember betegedett meg és 53 haláleset fordultelő.
Denikin megverte a bolsevi kleket.
Paris, február 5. A Havas iroda jelenti: Odesszából érkezett hírek szerint Denikin csapatai megverték a bolsevikeket, akik a Don folyón akartak átkelni. A harc folyamán 60 ágyút zsákmányoltak és 8000 foglyot ejtettek. Vilekovna Jaseszka-jától északra szintén megverték a bolsevi-kieket, akik itt 13 ágyút és 1500 foglyot hagytak hátra.
A miniszterelnök a Tisza-ügyről.
Budapest, február S. A VIII. kerület Ker. Nemz. Egyesülés pártja ma délután 5 érakor népgyűlést tartott a pótválasztást megelőzően. Szemere György, a kerület jelöltjének megválasztása érdekében. A gyűlésen megjelent Huszár Károly miniszterelnök is, aki hosszabb beszédet mondott. A Friedrich-ügyre vonatkozólag ezeket mondotta:
Ami most az újból fölkavart kérdést a Tisza gyilkosság kérdését, és ezzel kapcsolatban a Friedrich szereplését illeti, arra kérem önöket, ne hagyják magukat félrevezettetni. Nem szabad még föltételeznünk sem, azt, hogy a biróság akárki kedvéért is az igazságtól eltérő Ítéletet fog hozni. A minisztertanács a legkisebb részleteiben is foglalkozott ezzel abünpörrel és megállapította, hogy üres gyanún kívül konkrét vád nincs Friedrich István ellen. Miután átvizsgáltuk az anyagot,
felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy e pillanatban Friedrich ellen semmiféle birói megtorló eljárásnak helye nincs. A mi a dolgok politikai részét illeti; azt az álláspontot foglaltuk el. hogy e pillanatban semmi szükség nincs a kabinctkérdés fölvetésére, nem lévén Friedrich István politikai ellenfelei követeléseinek semmi tárgyi alapja Annak a követelésnek, hogy Friedrich István a kabinetből távozzék, nem tehe tünk eleget. Arra kérem tehát mindany-nyiukat, várják be nyugodtan a független bizottság ítéletét. A miniszterelnök beszédét állandó, lelkes éljenzéssel kisérték.
A válaszjegyzéket február 24-én kell benyújtani.
London, február 5. A Reuter ügynökség jelentése szerint, a szövetségesek béke-föltételeire adandó magyacváíasz határidejét újra meghosszabbították és február 24-ére tűzték ki.
Statárium Wiadivosztokban.
London, február 5. Daily MaHy jelenti: Wiadivosztokban kihirdették az ostromállapotot. Verege tábornok átvette a főparancsnokságot és Japánból nagyobb csapatok érkezését várják.
Huszár Károly az amerikai nagykövetnél-
Budapest, február 5. A M. T. I. jelenti: Huszár Károly miniszterelnök ma délután az amerikai nagykövet látogatását viszonozta a nagykövet Dunapalotában lévő lakásán és körülbelül 1 óra hosszáig idő-zfctt nála. \'
A Vörös Újság Bécsben.
- Bécs. február 5. A Vörös Újság Lukács György volt népbiztos szerkesztése mellett pár nap óta ismét megjelenik Bécsben.
- Városi rendkívüli közgyűlés
lesz folyó hó 6-án délután 8 órakor á városháza dísztermében az alábbi tárgysorozattal : 1. Vadászati jog bérbeadása. 2. Schmidt Zsigmond oki. erdőmérnök ideiglenes megbízatása a v. gazdasági tanácsnoki teendőkkel, 3. Az alsónyiresi erdőben létesítendő csemetekerthez őrszoba és szertár épitésc. 4. Kéményseprési dijak szabályozása. 5. A nagykanizsai Polgári Egylet kérelme a tőle megvásárolt Kölcsey u. 5. sz. a. ingatlan visszaadása tárgyában. 6. A volt városi rendőrségi alkalmazottak segélykérelme. 7. Dr. Krátky István v. főjegyző elleni fegyelmi ügyben hozott alispáni megszüntető véghatározat. 8. Székely Nándor v. mérnök elleni fegyelmi vizsgálat. 9. Dr. Fodor Alodár v. ker. tiszti orvos elleni fegyelmi vizsgálat. 10. Ábrahám Ká-rolyné féle alapítvány 1917. évi számadási zárlata. U. A v. közkórházi alkalmazottak 1918. évi egyszeri rendkívüli Ségélye. 12. A v. alkalmazottak uti illetményeinek rende-zésc. 13. A közvágóhidi állatorvosi szolgálat kettéválasztása. 14. Zieger Ferenc h. anyakönyvvezető kérelme pénzkezelési dijának felemeléséért. 15. A templomszolgák illetményeinek újbóli rendezése. 16. A v. bábák illetményeinek rendezése. 17. Riedlmayer Károly fogyasztási adóellenőr kegydijának megállapítása. 18. Farkas Ferenc nyűg. v. rendőrkapitány scgélykcrclmc.
Tőzsde.
Budapest, febr, 5. Az értéktőzsdén m erősen fellendült a forgalom. 1714
Maityar Hitel Osztrák Hitel LcMÍntítö!.i . M«gy*r Ránk Agrdr 8ank .
Habank ✓........
KorgaUni..... 300
Konkordia .... 1800
1330 1200
GitcÜaí . . .
Szászvári . \' Urikanyi . .
Rima . .
Adria . . Atlantik*
l&tO
4ljS W00
Klotild ......
\\alut»: Napokon <r Í880). Kon! -<n
(X40). Dollár 22? -232 (?35). Frank l1x25 m-w? Márk* 381—3fl8 (308). Ura I&S0-I&M0 <lf*0) ••íjijl 27« -260 (288). Lei 3<M -370 (3«0), Diudr 4O0 r\'v. Á Srokol 201 — 20x (?0!>y. Bocsi kifizetés
— P. Hedly Jeromos szombaton f hó 7-én este 6 órakor a Keresztény O^ honban a kereszténység részére beszédet tart. Mindenkit meghívunk.
— Péczeiy földbirtokos a vértanú halált halt földművesekért. A Keresztény Otthonban tegnap délután Péczeiy László kiskomáromi földbirtokos a proletár • diktatúra alatt vértanúhalált halt bakónaki földművesek síremlékének felállítása érdekében nagyhatású, magas nivóju, hazafiam-ságtói ragyogó propaganda beszédet tar-tott, amelyben fölszólítja Nagyhanizsa haza. fias közönségét, hogy pénzbeli áldozattal járuljon az általa képviselt szent cél érdekében indított gyűjtéshez, hogy c keresztény vértanuk iránti kegyeletet hirdető síremléket fölállíthassák. Az Otthon publikumát teljesen magával vitte Péczeiy beszédének erkölcsi ereje, és á\\ gyűjtés valószi nűleg nagyobb arányokban fog megindulni.
— Felhívjuk Nagykanizsa város leányait, akik a rendőrök felsegélyezését szolgáló akcióban közreműködni szívesek volnának, (pcrselyezés) keressék fel szerkesztőségünket, a déli órákban. Rendőreink felsegélyezését szolgáló akció nagyszerű sikerek elé néz. A rendezőbizottság fáradtságot nem kímélve, mindent elkövet, hogy minél impozánsabbá tegye a nemes ügyet szolgáló napokat. Értesülésünk szerint 2 napon műsoros, nagyon nivós, városunk előkelőségeitől pártolt estély lesz tánccal egv bekötve. Kabarék, mozi és színielőadások, kirakat kiállítások stb. stb. népies mulatságok mind, mind a napok sikerét fogják szolgálni. Nem lesz pumpolás, mert mindenki szívesen fog a Kellemes szórakozásokért, a nemes cél érdekében a zsebébe nyúlni..
, •■• Flgyehnextctflnlt mindenkit, hogy a pótválasztáson ép uyy, mint az első választáson, mindenkinek le kell szavazni, tehát azoknak is. akik már- az rílö választáson leszavaztak. Rosszindulatú félrevezetésnek ne üljön fel senki. A XII. kerületben, minthogy 600 szavazónál több nincs, ezért ott csak vasárnap lehet szavazni. Tehát mindenki az clsínapon leszavazzon. Az I. kerület szavazóhelyiség nem ar. Arany János-utcában, hanem a Rozgonyi-utcai emeletes iskolában, a 111. kerület szavazóhelyiség^ pedig oz Arany János-utcai iskola épületben lesz.
— Haláleset. Özv. Záborszky Gyu-lánc mely fájdalommal tudatja, hogy szeretett férje, zábori \' \'Záborszky Gyula ügyvéd, január hó 30-án 77 éves korában Budapesten csendesen elhunyt. Temetése folyó hó 1-én volt az ág. ev. egyház szertartása szerint. A Kerepesi temetőben helyeztek örök nyugalomra. Záborszky Zoltán bankigazgató apját gyászolja az elhunytban.
^ 1920. február 6.
Zalai Közlő n_y
Hogyan kell szavazni a Keresztény Egyesülés Párt jelöltjére x
Dr. KrátkJ István Pártonkívüli
Ujváry Géza Keresztény Egyes. Párt +
Hová kell tenni a keresztet.
■— A keresztény szociális főiskolai hallgatókat kérjük, hogy ma délután 5 órakor a Ker. Otthonban teljes számban jelenjenek meg, fontos,, őket érdeklő ügyek elintézése céljából.
— A Ter&letvédő Liga folyó hó 8-áh Zalaegerszegen nagygyűlést és utána előkelő estélyt rendé?, amelyre az alispáni hivatal Nagykanizsa város közönségét is meghívja.
— Hir Szibériából. South Bethlehem Cityiből (Amerika) levél\' érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben hirt kaptunk egy-két szibériai fogoly magyarról, akiknek a neveit itt közöljük: Berecz Tibor 8. h. gy. e. Budapest, Berger Lajos 14. h. gy. c. Budapest, Boif György 48. gy. e. Nagykanizsa, Dani János 20. h. gy. e. Nagykanizsa, Egyed Ferenc 31. h. gy. e. Veszprém, Elnök József 1. h. gy. c. Budapest, Fenyvesi Béla \'25. gy- e. Budapest, Gedeon Árpád \'32. gy. e. Budapest, Hegedűs Flór is 31. gy. c. Öajcs, Kaiser Rudolf 16. népf. e. Budapest, Kemper József 32. gy. e. Budapest, Sinka István 14, h. gy. £.>Bajcs. Amint a levél megjegyzi, 413-an . vannak felsorolva egy amerikai újságban, akik az amerikai magyarokhoz fordulnak segítségért. Meleg ruhát kémek és élelmet tőlük, mert amint irják^. rongyokban járnak s a rettenetes hideg, nagyon nagy pusztítást visz végbe közöttük. Leírhatatlan az a szenvedés, amit kiállnak az évek hosszú Során át tartó gyötrelmek közepette. Mint a levél írja, már küldtek segítséget, de a legnagyobb segítség az volna a számukra, ha mielőbb hazahozhatnánk őket. Ezt a célt szolgálja gyűjtési akciónk, ami sajnos, nem mutatja azt az eredményt, amivel határozottan sikra szállhatnánk. Nem érezzük át eléggé azt a mérhetetlen szenvedést, amin honfitársaink keresztül mennek, mert hanem lehetetlen volna az a szűkmarkúság, az a nemtörődömség azok részéről, akik ma a pénz birtokosai.
— A rendőrnapon az intenzív gyűjtés végzésére a város választókerületei szerint a következők küldettek ki: Az I. kerületben : Dr. Kovács Gyula táblabíró, Hirschler Jenő hírlapíró, Bogenríeder Frigyes gyógyszerész. A II. kerületben: ujnépi Elek Ernő földbirtokos, Kiss Béla százados és Papp József hírlapíró. A III. kerületben: Reinprecht Sándor alezredes, Valerian Zsigmond százados és Dr. Gyulay Béla ügyvédjelölt. A IV. Kerületben: Dr. Tamás János ügyvéd, Dr. Halász Pál obos és Polgár Zsigmond bizt. int. titkár. Az V. kerületben: Knortzer György takarékpénztári igazgató, AcRim Róbert kereskedő és Radnai Jenő kereskedő. A VI. kerületben: Dr. Halphen Jenő ügyvéd, Kiss Ernő szállodatulajdonos és Dr. Sommer József
törvényszéki jegyző. A VII. kerületben : Bazsó József kocsigyártó, Doupona József hírlapíró és Offenbcck Vilmos nyomdatulajdonos. A VIII. kcrclctben : Dr. Villányi "Henrik igazgató, Hudy József banktisztviselő és Pintér Nándor postafőtiszt. A IX. kerületben: Karlovits József kisgazda, Fülöp György joghallgató és Krajcsovies József tanító. A1 X. kerületben: Dobrovícs Milán v. orsz. képv., Dedovác Béla kereskedő és Karlovics László kisgazda. A XI. kerületben: BodrogkÖzy Zoltán tanár, Asztalos Béla százados és Bolf György kisgazda. A XII. kerületben Varga László kisgazda, Dr. Heiszer János orvos és Kis-faludi Gyula kereskedő. A gyüjtőbizottság fent nevezett tagjait felkérjük, hogy a gyüjtőivek átvétele végett a Zala szerkesztőségében reggel 9—12., d. u. 3—5-ig nyolcadikától kezdve megjelenni szives-kedjenek.
— Drozdy Győzőt őrizetbe vette
a hatóság. Nem régen azt a téves értesítést kaptuk-, hogy Drozdy Győzőt a pacsai választókerület képviselőjének választotta. A hir hamarosan teljesen valótlannak bizonyult. Mi a magunk részéről teljesen s minden tekintetben rossz szemmel néztük, hogy Drozdy Győző elvtárs próbálkozik. Mételyével s nagy Ígéreteivel fel tudott sorakoztatni mag£ mellett egy csomó jóhiszemű pacsai polgárt, akik valószínűleg nem tudták, hogy kibe helyezik bizalmukat,, nem ismerték Drozdy Győző képviselőjelölt elvtárs viselt dolgait. Drozdy Győző ma szeretné,- ha fátyolt vethetne a múltra, ha varázsvesszővel el lehetne felejttetni pápai szerepléseit, ha a „Zsidóság és a bolsevizmus" szerinte „Egy ^szinte hang" minden példánya őröktüzre kerülne. A nevezett könyv itt fekszik asztalunkon, amejyből fogunk majd szemelvényeket közölni Drozdy GyŐzŐ kereszténységét „bizonyítandó", ö nagyon érezhette, hogy valakinek meg kell. már egyszer mondani az igazságot, de arra nem gondolt, hogy az ő fejére is ráolvassák még azokat. Napok \' óta az a Hir keringett városszerte, hogy Drozdy Győzőt letartóztatták. Illetékes helyről az alábbi értesítést kaptuk: Drozdy Győzőt a hatóság tényleg őrizetbe vette a kommün alatt elkövetett izgatás gyanúja miatt. Ezeket az izgatásokat Pápán követte el s így az ügy a pápai hatóságok hatásköréhez tartozik. Drozdy Győző nagyatádi Szabónak volt a titkára s személyes hive. Ebben és más egyéb ügyben nagyatádi a közeli napokban Kanizsára érkezik.
— Vigyázzunk a szavazólapok-kaL A lefolyt választások alkalmával, a szavazólapok átvizsgálásánál a szavazatszedő bizottság sok szavazólapot érvénytelennek vO|lt kénytelen nyilvánítani, mivel a nevezett lapokon a szavazók helytelen jelzést használtak. Megtörtént, hogy egyes szavazók egész mondatokat irtak a lapokra, amelyek elegendők arra, hogy a szavazatok érvénytelenek legyenek. Sokan nem tudni mi okból, szükségesnek {ártották a nevükét is ráirni a szavazólapra. Mások az ellenpárt jelöltjét próbálták keresett gorombaságokkal illetni. Ezúton figyelmeztetünk mindenkit, hogy minden felesleges kézvonás érvénytelenné teszi szavazatát. Ismé-
telten figyelmeztetünk mindenkit, akit illet, hogy a szavazás módja az, hogy az elkülönített helyiségben ceruzával egy keresztet tesz annak a névnek a rubrikájába, akit nemzetgyűlési képviselőnek óhajt megválasztani. Minden más kézvonás érvénytelenné teszi a szavazatot. Amikor a nevezett aktusban sorrakerül a választó, érezze nagy jogának a komolyságát s gyerekes ostobaságokkal. vagy drasztikus gorombaságokkal ne rontsa a fontos tényekedést komolyságát s amennyiben a keresztények táborában is voltak ilyen esetek, a jövő alkalommal ne gyengítsék a keresztény tábort, mert minden szavazólap döntő lehet.
Színház
Heti műsort
Péntek délután: Katonadolog. „ ,cste: Gül baba.
Szombat délután: Három a\' Kislány. „ este: Iparosok cstélyének megismétlése közkívánatra.
Vasárnap délután: Gül Baba. „ este: Gül Baba.
Ma este Halmágyi Mihály karnagy ju-talomestélyéí\'! az örök szép zenéjü Gál Baba operett kerül szinre. Kürthy Böske, Szemere Józsa, Kovacsics Margit, B. Larig Juliska, Bakó, Érokövy, Göndör, Szikla, Láng no és a zenekart vezénylő Halmágyi mind részesei lesznek a nagy sikernek. Az operettet vasárnap délután és este megismétlik. Hétfőn este a drámai személyzet főerősségének a közkedvelt Bakó Lajosnak és Király Ferinek bucsujátékául általános közkívánatra szinre kerül az Ördög. Kedvenc művészünk itt legjavát fogja nyújtani tudásának és a komoly színházi műértő közönség bizonyára ünnepelni fogja kedvenc szinészét. Kedden" a karszemélyzet jutalom-est élye lesz a Tul a nagy Krivánon cimü operettben.
Ifjúsági előadások. E héten két íf- . jusági előadást tartanak színészein!^ Péntekdélutánfél 4 órakor a „Három a kislány" és szombaton délután fél négy órakor a „Katonadolog operettet adja elő a színtársulat.
Szerkesztői üzenetek.
Egy választó. Ne keressen csomót a kákán. Drózdy Győző ellen az a gyanú merült fel, hogy a kommunizmus alatt izgatott. Ma azért előzetes letartóztatásba helyezzék. Maguknak nincs végűk, csak tartsanak ki becsülettel a kereszténység mellett, mert nekünk csak hétpróbás keresztényekre van szükségünk. Méginkább kereszténynek kell lennie a nemzetgyűlési képviselőnek. Vallja magát akkor is kereszténynek, amikor ezért gajdeszbe hurcolják. — Ne aggódjék, hanem csak egy célt lebegtessen maga előtt: keresztény s százszor is csak keresztény kipróbált embereket engedjük szerephez.
G. M. Napokkal ezelőtt behozott kéziratát a jelen formájában nem közölhetjük le. Tárgya aktuális és ilyen hasonló szemelvényekre szükségünk van. Kérjük, dolgozza át kéziratát s ugy köszönettel vesszük.
KRISZTUS" bemutatása febr. 6., 7. és 8-án lesz az Urániában
£ a i » I Közlöny
1920. február 6.
Nyilttér.)
Válasz
a ..Zalai Közlöny" február 4-1*1 „XylUtár* rovatában megjelent ,.A Krlsxtus-íllm körül" clmö támadásra.
A névtelenség homályába burkolódzó, tíe 3 tisztességtelen és tehetetlen üzleti versenyt kiáltó módon igazoló közleményre vonatkozólag kijelentjük, hogy a nyilatkozatnak reánk vonatkozó része elejétől végig valótlan.
Az „Uránia" mozgófénykép színház — mint minden egyéb nagyobb szabású filmet — ezt a filmet is mar hónopokkal ezelőtt szerződésileg lekötötte, amiről a „Világ" mozgó tulajdonosának is határozott tudomása volt, így tehát akkor, amidőn ennek dacára ö ezen film előadásának tiszta jövödelmét a Nemzeti Hadsereg javára felajánlani óhajtotta, ugyanilyen jog-cimen — hogy áldozatkészségének még nagyobb mértekben is tanújelét adhassa — felajánlhatta volna például a Batthyány Strattmann hercegi uradalmak összes jövedelmeit is, mert ehhez éppen olyan alapos a joga, mint az általunk már hónapokkal ezelőtt annak rendje és módia szerint lekötött ezen filmünkhöz volt.
A nyilatkozat tartalmának egyéb személyes éíü és komolytalan részével méltóságunkon alulinak tartjuk foglalkozni, egyébként a nagyközönség bennünket ismer és áldozatot nem ismerő, fáradhatatlan munkánkat kellően méltányolja is és 3Z a kon-kurrencia ilyen alacsony fogásának nem ül fel.
Még csak\' annyit, hogy- hazafiságból éi jótékonyságból leckét sem „K. J."-től, ■sem senki mástól nem veszünk és ugy Jótékonyságunkat, mint hazafias áldozatkészségünket nem a lapok „Nyílt-tér" rovatában rójjuk le üres közlemények alakjában, hanem tettekkel bizonyítjuk be. Tanúbizonyságot tehet erről a város- minden jótékony intézménye, a konkrét ügyben pedig á Nemzeti Hadsereg Nagykanizsa Járási Védelmi Parancsnoksága.
Armuth Náthán
„Uránia* mozgófénykép színház tulajdonosa
. \') K rovatban sMrkesztóncfc.
jllcxírt nem v-tlUJ f«t«lüsicg«t ;
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek^nagy választékban kaphotók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
fttncdcfc\'Elck: Hoirncrtö A«jsiJ.
. « lUi-ank t»M<ncJc. ! -oruMv Feicnc: Klctunkci <> vcrünt^si. \'/íiiv-M György; Talpra ma^tr. liama J/mis ; Fcl1ima<1t TiőxTik
RabUiwon. lX<n£»y Kcrcrw : Mátyás király iíjuváj;*. ftáVoii Viktor; Korhajt ÍAkcrcvitck. kcncJck Klek: N»pv nujtyArok ilcxc. OáLdt M<jr«s: Mock * lcgnuxyobb magyarról. Hazafias könyvtár:
l\'.cncJck Klek: Szcchenyi J>iván. - Könyves Tóth K: A Thököly árvifc. wjíoiuwy: Kúztlclcm a JicNÓtaigcn. l>oni»sy\'Ferenc A vite* Noszií*. •T < . Rejtélyek u törtenetemből. Gyurútz F: HővA kor*." .^tflf-áck Klek: tajösf, Hunya»!y JÁno*. , , Milyű WriJv.
. . II KAfc. viy Vorcno. I\'etófy Sándor JfoKcincnyci.
■SzIJágyi; Mn^yur nemzet liJrlcncte (10 kötet).
„PATRIA"
pótkávégyár felvesz 2 éjjeli őrt, csakis tisztcséges, becsületes és megbízható 40 éven felüli egyének jelentkezzenek, akik állandóan óhajtanak megmaradni. Nyugdíjazott vasúti munkások előnyben részesülnek.
MAKULATUR PAPIROS
kilograramonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
VILÁG
nagymozgó színház :: Szarvas-szálloda, r.
Csütörtök, péntek, febr. 5 és 6-án
Verne (íy^to •vifíKliiri) rcRiínye * filmen l JótekonyeéJü előadás a feadifoKOlysexclyakciö jiwára
Dél csillaga
filmreRíny 4 felvonásban.
Dicky kalandja. II. rés^.
. Vígjáték.
Btóadisok keídfte: Hctköinnpokon \'J é* 8 oi*X(ft Vasár- ét iinní} r»«pokon 3. 5. fél ? é» * ÓJ»kjrt.
Bárhol hirdetett,
vagy mejfjclcnt szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
* Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében.
ant Kölcsön könyvtár!
Értesítés!
A n. é. közönség szives tudomására hozóm, hogy Klnirsy-utca 25. szám alatt, a volt Kohn-félc fatelepet megvettem. Telepemen állandóan kaphatók elsőrendű hasáb-, dorong- és vágottfa minden mennyiségben. Azonkívül elvállalok háznál való tűzifa felfüré-I szelését, apritását géppel. Szive.i párifogást kér tisztelettel
Pléh Lajos
Kinizsy-u. 25. — Telefon 371.
ffS&T Bélyegzők 1
gumimból és ércből, dátum és zsebbélyegzök, festékpirnák és festékek. Vé.é.eki Betű, mo-nogramm, cimer, arany, ezüst
és elefántcsontba. Bőrtárcákra, _
arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedöli szakBzlet! - Első beszerzési forrás!.-
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a cimre figyelni 1
Vásárolok nagymennyiségű takarmányféléket, különösen:
szna, szalma, tarló- s
takarmányrépát
vasúti állomásra szállítva legmagasabb 311— árban.
Telefon 195. Iroda: Kln!z*y-ntca 2/a
Pollák M. Emil
termény nagy kereskedő
NAGYKANIZSA.
Üzlethelyiséget
keresek forgalmas helyen lelépéssel. Cim a kiadóhivatalban. ...
Jó minöaégü Pogányvár! fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
URANIA
mozgókép-palota
RoxgOnyi-utca- k. tz.
^-Pénteken, szombaton és vasárnap, febr. 6., 7. és 8-án Világszenzációs bemutatás t
Passió-játék 6 felvonásban Leonardo da Vincé festményei után
75000 szereplő. Főszereplők : Amletto Novelli és Leda Gys
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3, 4. fél 6, 7 és 9 órakor._
Könyvtárakat
és egyes könyveket a legmagasabb árban vásárol
Szerb Ernő
könyvkereskedése.
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
T<UtOn:
59.
SdrcCnyc In: „Tr<ni4»nMt" Nagyíttatna
Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon azonnali készpénzfizetés ellenében :
Élő- ás leölt
sertéseket,
tojást
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Felhozatali. Egyesülés Zala- és Somogymegyei kirendeltsége
Nyomatot; a laptulajdonoson. 7a\\o.\\ é„ Gyarmati üyomdsi
müjüléneté\'Ofjr.
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 7. Szombat.
30. szán.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sx:t<»itó*lg « kUdóhíváUl. Vő-ut 13. __ Interurb»n-(<l«lon |U. - Megjelenik mindig kor* reggel. Pöszcrkeaztó: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY Pclelős szerkesztő: 80DR0GKŐZYZOLTÁN Előfizetési árak: Epm ívre 204 K*. Félévre 102 K. Negyedévre 51 K. Egy h0r» 17 K. Egyes síim é0 (.
előtt.
A minisztertanács. — A Kisgazdapárt a blokk mellett. — Megcsinálják a nemzetgyűlés házszabály tervezetét. — Mi lesz a főrendiházzal.
Budapest, febr. 6. A M. T. I. jelenti: A kormány tagjai ma délelőtt 11 órakor a miniszterelnöki palotába minisztertanácsra
gyűltek Össze. Rubinok Gyula, nagyatádi Szabó István és sokorópátkai Szabó István miniszterek kivételével. A minisztertanács, amely délután 3 óráig tartott, kizárólag folyó ügyekkel foglalkozott.
Budapest, február 6. A politikai élet hullámai rhár lecsendesedtek. «A tegnapi minisztertanácson elintézték Friedrich István ügyét, ebben az ügyben most már a nemzetgyűlésig nem lesz változás. A pártok részéről most történnek az utolsó erőfeszítések a nemsokára megkezdődő pótválasztásokra. Ugy a Keresztéuy Nemzeti Egyesülés, mint a Kisgazdapárt részéről sokan agitáció* kőrúton\' v\'áYin\'ak.\' A\'"pŐV-\' választ ásókba vetett remény ad bizalmat a Kisgazdapárt híveinek arra, hogy már most a maguk számára követeljék a parlament többségét és annak hangoztatását a, hogy a blokkot minden körülmények között fenttartják. Hallani sem akarnak a pártszakadásról, a fúzióról, vagy uj párt alakításáról, de mint vezérük mondja, hajlandók támogatni és elősegíteni minden olyan törekvést, amely a pártokba való beolvadást célozza.
Ennek kapcsán már már addig
mennek, hogy az uj kormányban bizonyos tárcákra tartanak igényt.
Ennek visszhangja megvan már a Kcr. Nemz. Egy. Pártjában, ahol erősen harcias iillásponton vannak és Várják a Kisgazdapárttal való mérkőzést. A Keresztény Nemz. Egyesülés Pártjában egyébként szintén nem adták föl a reményt, hogy többségbe kerülnek. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában bizottság foglalkozik a nemzetgyűlés kérdésével. Több, ilyen kérdésben járatos képviselőt házszabály bizottságnak küldtek ki. Ez a bizottság fogja irásba foglalni a nemzetgyűlés házszabály tervezetét. Alakult másik munkabizottság . :s, amely az alkotmány kérdésével fog foglalkozni. A mai pólitikai élet vezetői arra «>z álláspontra helyezkednek, hogy a nemzetgyűlés szuverén testület, melynek tartama és működése alatt a főrendiháznak semmi szerepe nem lesz. A nemzetgyűlés határozatot fog hozni az államforma felől, ^^ fogja csinálni az ideiglenes alkotmány revíziót és ennek kapcsán természetesen a
kétkamarás # rendszerre fognak áttérni s több utasítást fognak eszközölni a jövendő államforma szempontjából,
de a főrendiházát mai összetételében semmi körülmények között nem fogják meghagyni. Bizonyos reformokat fognak keresztülvinni, amelyekben a főrendiház már előre is beleegyezik. A kérdés ma még nem kelt visszhangot, de biztos, hogy rövid idő múlva a politikai közvélemény terére kerül.
A választások eredménye.
Budapest, február 6. A „Pesti Hírlap" jelentése szerint a választási mérleg a következőkép alakult ki: A Kisgazda-párt
eddig 61 maodátumhrar\'juip_ft._ Ehgz J^rul ^5\'kcrufet, afcól pótváíasztás lesz és ahol kisgazda áll kisgazdával szemben. A többi 18 pótyálasztási kerületben a Kisgazdapárt 11 mandántumra számit. A Ker. Nemz. Egys. pártjának már eddig 71 mandátuma van. A Kisgazdapárt maga mellé számítja a demokraták és a pártönkivüliek szavaza -tát is és 93 szavazatra számit. Három kép-viselő Pallavicini, Stedler és Eőrffy pártállása még bizonytalan. A Ker. Nemz. Egys. pártja azonban arra számit, hogy a kisgazdapárti képviselők közül többen csatlakozni fognak nozzá. Néhány kerületben a-Kisgazdapárt támadja a mandátumokat, így Zalalövőn, Kapuváron és még néhány zalai kerületben.
Millerand jegyzéke Ausztriához.
Párís. Millerand a békekonferencia elnöke jegyzéket adott át Elchhofnak az Osztrák köztársaság megbízottjának, akivel közli a nagykövetek konferenciájának azt a elhatározását, hogy a szövetségesek katonai bizottságot küldenek ki az Ausztriának átengedett nyugatmagyarországi vármegyékbe. A szövetséges hadseregek tisztjeinek jelenlétével — mondja az elnök — azt akarja kifejelni az antant, hogy a konferenciának szerződésileg megerősített határozatát nem engedi ismét kétessé tenni.
Lengyelország mozgósít-
Becs. A „Neues Wiener Journa~l"-nak jelentik Berlinből: a lengyel minisztertanács varsói távirat szerint a Németországtól átengedett területekre is kiterjesztette az általános mozgósítást. A mozgósítási parancs szerint a 19. évtől 32. évig minden fegyvert fogható férfit behivnak. mert a.
bolsevikiek a Dűnatól keletre csapatokat vontak össze.
Az antant követeli a háború okozóinak kiszolgáltatását.
Bécs, február 6. A „Mittagpost" közli, hogy a szövetséges társult hatalmak a párisi nagykövetek tanácsának utján, máris megteszik az előkészületeket, hogy Magyarországtól követeljék a háború vétkeseinek kiszolgáltatását. A névsor még nincs véglegesen összeállítva, az antant illetékes bizottsága abban a tekintetben még nem jutott egységes megállapodásra, hogy milyen formában követelje az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének ama tábornokait, akik a Monarchia szerte-hullása óta, illetőségüknél fogva olyan állam polgári kötelékeibe kerültek, amely az antant hatalmával mintegy szövetségre jutott. Szerepeinek ugyanis a névsorban olyan magasrangu tisztek, akik időkőzben Csehország, Jugoszlávia, Románia, sőt Olaszország polgárai lettek.
A kolozsvári egyetem főlszen-telése.
Kolozsxjár, február 6. A „Dacia" román félhivatalos jelenti, hogy február 1-én és 8-án a Kolozsvári Egyetem felszentelése alkalmával nagy ünnepség volt, amelyen a király, a királyné, a trónörökös és a kormány tagjai is részt vettek.
A helyzet tisztázása.
hu. Dr. Hajdú Gyula ügyvéd.
Nemsokára átesünk a pótválasztáson is, legyünk tehát tisztában a helyzettel, nehog.y. valaki még azt higyjc, hogy a választások után ökölharcra megyünk. Szó sincs róla, 24 óra alatt elül minden párton-, kivüli veréb a fészkébe, akárcsak alkonyatkor s a pártonkívüli keresztények soha nem fogják emlegetni, hogy ők valaha is nem a mi pártunkba tartoztak s majd csak személyi differenciákról beszélnek, de nem baj, a megtérő bűnösnek meg kell bocsátani.
Én mindenkinek tisztelem a meggyőződését, még a nézetét is, de ezeket az ellenpártnál hiába keresem, mert immár a pótválasztás előtt állunk s még mindig nem tudjuk az ellenpártról, vájjon keresztény nemzeti pártonkívüli, vagy keresztény \' egyesülés párti-e ; az ilyen elvtelen pár*<j* nem támaszkodhatik a jelölt sem, az il/en párt iránt megrendül a bizalom, miként a kétszer csődbejütott kereskedő iránt, aki előbb „fia" majd később utóda" jelző alatt folytatja az üzletet fs végül az egész cégtáblát levéteti: v- ...
Hát az bizonyos, hogy ahány fej, annyi vélemény s amikor Nagykanizsán tízezren felül van a választók száma, hogyan lehessen azt egy akolba téritení, amikor igen sok rossz pásztor, aki verembe vezeti bárányait. Különcsen nehéz Nagykanizsán az egy akol . egy pásztor krisztusi elvet
2
Zalai Kozlony
1920. február 7.
megvalósítani. Nagykanizsán mindenki pásztor akar lenni, téríteni akar, mindenki jót akar s a nagy mindenáron való jó-akarásban árt a köznek, de árt a saját pártjának és jelöltjének is s erősíti napról-napra, óráról-órára, percről-percre a Ke-reszteny Egyesülés Pártját, mert ezen az oldalon van az elv. \'
A nagykanizsai Keresztény Egyesülés Pártja, amelynek élén a városnak legrégibb," közbecsülésben álló, puritán jellemű polgárai állanak, kezdettől fogva azon dolgozott, hogy a városban elkerülhető legyen a választási mozgalom, mert erre itt semmi szükség nem volt, aminthogy négy hónapig ezen az állásponton volt mindenki. Csoportosultak az elvek körül. Sajnos, ezt az összhangot megzavarták, de mi ezen túltettük magunkat, végtére is választás van, ehhez mindenkinek joga van s ezek az emberek csak a jogra gondoltak de arról nem elmélkedtek, nogy vájjon célszerű, szükséges, célravezető-c.
1 ermészetesen mi is sorompóba léptünk, mert erre kényszerittettünk s nem tűrhettük azon hamis ellenpárti beállításodat, mintha mi a város. békéjét feldultuk volna, mintha mi osztályharcot avagy felekezeti türelmetlenséget támasztottunk volna; valótlan ez mind egytől-egyig, ügyetlen kortesfogás, visszafelé sült harang félreverés.
Nézzük ezeket egyenként.
Legelőször azt irták rólunk, hogy feldultuk a város békéjét. Nohát ha ezt egv újonnan elfoglalt sziget lakóinak akarnak bcmesélni, talán azok felülnének neki, ámde nálunk már sok választás lefolyt s nem volt itt egyébről szó most sem, mint választási előkészületekről, amelyek mindig voltak és lesznek és mindig "yenek lesznek, sőt megállapíthatjuk, hogy Nagykanizsa egyike volt azon kerületeknek, ahol a legmérsékeltcbb volt a választás lezajlása és ezt a mérsékletet az biztosította hogy a város állandó régi polgár lakosságának 99 százaléka a Keresztény Egyesülés pártjához tartozik s ezzel szemben az egy percent mozgolódása csak apró szúnyog dongícsélés, igen szerették volna a szenvedélyeket felkorbácsolni s a zavarosbun halászni, de ez nem sikerült, mert a súlypont nálunk volt s az egyensúlyból nem lehetett Kibillenteni bennünket.
De ha minden áron a város béke megzavarásáról beszélnek s rossz lelkiismeretük »yct lát, ugy ezzel csak önmagukat vádolhatják, akik négy hónapi megértő békés munka után elhagyták a pártot, feladták az elvet s felültek a beigért nagy támogatásnak s ezek az önzetlen támogatók agyontámogatták a pártonkivüli jelöltet, majd később pedig mint a csődbe ment kereskedő ui firmát ragasztott ki, de hamar rá-jsmertek a hangjáról, hogy nem Ezsaué, hanem Jákobé.
Ez a Jákob hang szólalt meg belőlük akkor is, amikor osztályharcról beszéltek, természetesen csak a fogalmak szándékos telkeverésével, mert hogyan lehetne beszélni Ngykanizsán osztályharcról; mert az csak wg nem osztályharc, ha a vasutasok, ipa-rosok, hivatalnokok, orvosok, ügyvédek nagy tömegéből egy kis töredék más pártra fzavaz s arról sem lehet beszélni, hogy az •párosok osztálya szembehelyezkedett volna a vasutasokkal vagy a honoráciorok osz-alyával, hol van hát az osztályharc Nagykanizsán. . *
Es ha még azt is figyelembe vették volna a pártonkivüli pártnak szócsövei, hogy az egyes társadalmi osztályok körében a választási nézetkülönbségek dacára is a legteljesebb egyetértésben munkálkodnak «ay az iparosok, mint a vasutasok avagy a honoráciorok, a magánélet különböző [rázisaihan felekezetre, való különbség nélkül, akkor legkevésbé beszélhetnek felekezeti türelmetlenségről.
De nem is erről, és nem is ezekről van »tt szó, hanem arról, hogy a keresztény irányzat-térfoglalása fáj az önérdek keresőknek, az ellentétes -erdekűeknek. a rövid ! látásunknak s azok a pártonkívüli keresztények csak cégér, hamis
boltjában, akik a keresztény irányzat ellen, a keresztény elvek ellen rút cgoismusból a hamisított portékákat akarják forgalomba hozni s a jóhiszemű pártonkivüli keresztények nem is veszik észre, hogy a rossz Dortékákkal cl vannak halmozva s az uj Keresztény üzlet vevői agyontámogatják az üzlet gazdáját, csődbe kergetik.
Bizonyos vagyok benne, hogy ezek az üzleti vevők, ezek a titkosan szavazó névtelen hősök a választások után mind Ujváry szavazónak fogja magát kiadni, vagy liberális tultengéséoen az üres cédulákkal szavazók rendjéhez tartozónak vallja magát, mert egyebet ugy sem lehet várni tőlük, hiszen minden _héten más pártelnevezés alatt csoportosultak s óvatosan mérlegelték a választási .esélyeket. Megfordultak a keresztény irányzat ellenesek, majd a keresztény nemzetiek s végül a pártonkivüliek konyhájában, de mindenütt sovány ételeket kaptak s üres gyomorra van kilátás apótválasztásra is;
Vagy talán azt hiszi ez a sok elnevezésű párt. hogy a zsidóság higgadtabb, bclátóbb és áttekintőbb körei -örültek ezen balvégzetű kísérletezésnek, szó sincs róla. Hangok emelkedtek fel már hetekkel előbb hogy miért volt e választás kiforszirozása, nyugodtak volna meg, nem volt erre semmj szükség.
Ámde nem a Ijiggadtabb elemek vették kezükbe a zsidóság szavazatainak érvényesítését, ugy, hogy az aggodalmaskodók nem tehettek egyebet, mint legrosszabb esetben üres szavazólapot adtak le s épp ezért a zsidóság állásfoglalását általánosítani nem lehet, erről közvetlen tapasztalatunk is van.
Azt természetesen eltagadni nem lehet. hogy a tartózkodók dacáru is a pártonkivüli párt szavazóinak zömét a 2400 körül odaszavazotr zsidó .választó tette; de meg kell állapitanunk azt is, hogy a város III., V. és Vl^kerülcte adta ki ezt a nagy számot s czzeT^ rfiegállapithatíuk azt
nogy Nagykanizsa c.zen három kerülete körülbelül megfelel Budapest Lipótvárosának, azzal a különbséggel, hogy a lipótvárosi zsidóság nem választott hamis cégért, nem árult hamisított portékát, nyíltan, elvhűen járt cl s egy Vázsonyi, avagy egy Sándor Pál körül csoportosult.
Ne emeljenek tehát hangot Nagykanizsán a felekezeti türelmetlenségről, osztály-harcról, város béke feldulásról, mert ezekről sző sem lehet, de panaszkodni jogul: sincs, mert ha az a 2400 zsidó választó azt mondotta volna a pártonkívüli keresz-tényeknek. ml nem állunk oda kötélnek, nekünk jelöltünk nincs. csináljátok meg magatok a választást nélkülünk ugy, ahogy tudjátok, legyenek meggyőződve, hogy ez a teljesen céltalan választisi procedúra elmaradt volna, mert a pártonkívüli párt csakis a zsidó szavazók támogatására számítva bontotta meg a keresztény egyesülést s épp ezért veszítette el lába alól a talajt s nem panaszkodnának most Felekezeti türelmetlenségről s hasonlókról.
Én tehát megnyugtatom az aggodalmaskodókat, hogy Nagykanizsán a választásoknak semmi rossz emléke nem fog maradni s a mai helyzet az, hogy a társadalom minden osztálya tisztába jött azzal, hogy itt nincs szó osztályhorcról fe-ekezeti türelmetlenségről s ezekről nem lest szo a jovoben sem, hanem csakis egy hamis jelszavak alatt, hamis cégér mellett kierőszakolt választási aktusról; nem törődik ma már senki azzal, hogy névtelenül, avagy álnevek alatt minő kortcsfogások-ban merül ki a gyengébb fél, ma már az egész keresztény társadalom, a döntő tömeg a ml zászlónk alá csoportosult s ennek legfényesebb jelét adták a vasutasok ktsga-dak és iparosok is egyaránt s tényékké. dokumentálták állásfoglalásukat mert beláttok, nogy egyenes uton haladunk, nyíltan dolgozunk, a legszentebb eszme ieoeg előttünk s meggyőződtek
céger
a*?!" .í$« j - táborunkbar;^;;: azoknak melyekért folyik\'a haro. hanem elmeké"
Tőzsde.
Budapest. febr. 6. Az értéktőzsdén m a forgalom nyugodtabb mederben folyt.
Magyar Hitel . 0>z«r.ik Hitel . I.cvzjmitoló . . Magyar Bank . Agxur Bank . . Kabonk . . . förgalcm . . . . k\'onScordia . . .
158$ 010
066 070 1300 1300 7S0 1540
Cixclh . . Snbzvirí
Urikinyi . Rimu . . . Adria . . . Atlaniita KlolilJ . . Öla; . . .
3S6Ö
ttoo
8050 S7fH.
r>v»
246-.»
Y^Í,Uta \\X:l|,0lc0n ÍU0.>), Font V.O
(Sí0>, Dollár 232 243 (242), Frank J$00 -182$ O80-» Marka 303 -340 (361), Lira :6--14-70 (14 70). R^ei 238-24S <23&>. Ui (367). Dinár 726 (7*1.
Szofcol 296-201 (?6|),8é«i kifixtes —.
— Felkérem azokat a hölgyeket, kik a választáskor a hadifoglyok részére urnáknál, vagy persellyel gyűjtöttek, vasárnap, a pótválasztáson ismét gyűjteni szíveskedjenek a rendőrcink számára. Dr. Szekeres József né.
— Személyi hir. Nagyatádi Szabó István politikai okokból tegnap városunkba érkezett s még tegnap Kiskanizsán nagygyűlésre hivta egybe a község polgárságát.
— A Szociális Misszió patronage osztályának .vezetősége közli, hogy a mai napra tervezett munkaóra elmarad és megtartásának igéjéről az érdekelteket értesíteni fogja.
— Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák felhivatnak, hogy f. hó 8-án vasárnap reggel 9 órakor a Keresztény Otthonban megtartandó értekezleten saját érdekükben mindannyian megjelenni szíveskedjenek. Az cgybehwók.
— Keresztény Magyarok 1 Kanizsa Választópolgárai és Polgárnői! Immár bizonyos, hogy a keresztény nemzeti eszme diadalmaskodott ez ors\'zagban. Ezzel Magyarország átlépte az újjászületés küszöbét s megifjodva, életerősen nézhet szembe belső ellenségeivel, de még a győzelmi mámorában min-, kel tönkreteni akaró antanttal is. A romlás szelleme félénken bujt vissza odúiba. A liberalizmus levitézlett lovagjai megszégyenülve vonulnak vissza a küzdőtérről A hatalmas demokraták, az eddig, diktáló zsidóság vtre-sége nagyon is szembeszökő. Dühökben tehetetlenül rugkapálódznak s szidjál az általános titkosat. Elszámították magukat s most már hiába szidják az imádkozó vénasszonyokat. Nálunk Kanizsán is megvolt o "agy mérkőzés. Dacára a keresztény teler. elem minden erőlködésének, ravaszságának ujváry Géza zászlaját diadalmasan lengeti a szél, meri e szűz Máriás zászlón a keresztény nemzeti eszme van felírva. Február 8-án pótválasztás lesz Ujváry Géza és Krátky István dr. között. Amikor az egész országban a kereszténység került ki diadalmasan a választási harcokból, Nagukanizsán sem győzhet az a jelölt, akit a zsidóság és a demokraták, meg a szabadkőművesség támogat. Aki kereszténynek és magyarnak érzi magát. az a pótválasztáson sem szavazhat másra. m,„/ a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának jeiöltjére. Ujváry Gézára.
— A nagykanizsai keresztény urleányok estélye a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében fog megtartatni.
— Az Ipartestület mai estélye.
Még soha olyan érdeklődés nem nyilvánult a.Z ir;im mint napjainkban, dc kü-
lönösen aminő az Ipartestület\' által mult szombaton rendezett, magas szinvonalu cs gazdag műsoru müvészcstélyt kísérte. Nem tudjuk, hogy a hatalmas műsor vonzotta-e oda azt a soha nem képzelt közönséget,
1920. február 7.
Hogyan kell szavazni a Keresztény Egyesülés Párt jelöltjére :
Dr. Krátki látván PártonkivUll
Ujváry Géza Keresztény Egye*. Párt +
Hová kell tenni a keresztet.
vagy annak a tudata, hogy kiki egy téglával járul hozzá ahhoz a templomhoz, amelyet a munkának emelnek, ahhoz az épülethez, amelyet a társadalom munkájának elvégzésében meggörnyedt, elaggott iparosság, a hajléktalan szegénység részére óhajt emelni Nagykanizsa közönsége, és a nagykanizsai iparosság. Ha valamikor, ugy most kell, hogy minden polgára e hazának át-érezze azt, hogy a dolgos társadalom szegényeinek segítségére kell sietni; különösen
3 polgárság jobb módban élő része ki kell, hogy vegye a magáét abból a kötelességből, amely nemcsak a békét, hanem az el-agottak megelégedését és jobblétét mozdítja elő. Az Ipartestületnek a ma este fél 8 órakor rendezendő ujabb estélye, azaz a ma egy hetinek a megismétlése ezt a nemes, ezt az emberbaráti célt szolgálja, siessünk tehát ezen magasztos eszme támogatására. Mint értesülünk az estélyen 2 drb. festmény és 1 drb. szép malac 20 kiló árpával lesz kisorsolva.
— Koszorumegváltás. Dénes Imre, a napokban elhunyt gimn. Víh oszt. tanuló iskolatársai koszorumegváltás cimén 270 koronát adományoztak a Tüdőbeteg. Szanatórium betegei javára.
— Nagy- és kiskanlisai adófizetők Ide figyeljetek! Az 5985. és 5986.^ M. E. 1919. számú kormányrendeletek lehetővé teszik közhivatalnokoknak is, hogy nemzetgyűlési képviselők lehessenek. De hogyan?! A második rendelet 3. §-a ezeket mondja: „A nemzetgyűlés tagjává választott állami, törvényhatósági, vagy községi közalkalmazott hivatali állását megtartja, azonban megválasztása napjától nemzetgyűlési tagságának megszűnéséig az állásával járó hivatali szolgálat alul föl van mentve f* A 4. pedig igy szól: „A közalkalmazott a nemzetgyűlési tagság időtartama alatt szabályszerű illetményei élvezetében megmarad." Mit jelent ez? Azt, hogy ha dr. Krátky Istvánt \'^nemzetgyűlési képviselőnek megvá-lái^anák, ő azért megmaradna városi főjegyzőnek, — város pénztárából tovább húzná fizetéseit és lakbéreit, — ellenben a főjegyzői hivatallal járó szolgálatát és teendőit nem végezné, mert persze nem is végezhetné el. Mi városi adófizetők pedig — amíg dr. Krátky Budapesten képviselősköd-nék —■ kénytelenek lennénk az Ő városi főjegyzői fizetését és lakbérét is viselni, de meg Ő helyette a főjegyzői hivatal ellátására drága pénzen egy másik tisztviselőt is alkalmazni 1 Mikor Ujváry és Krátkv közt kell választanunk, jó lesz ezeket is szem előtt tartani! . . • T. /.
— Elveszett í: hó 5-én a Sugár-uton egy ezüstóra. Kérem a becsületes megtalálót, hogy azt illő jutalom ellenében a szerkesztőségünknél adja .le.
_Zalai Közlöny
— Rögtönbiróságl eljárás kihirdetése polgári egyénekkel szemben.
A polgá ri büntető bíráskodás alá tartozó egyéneknek katonai büntető bíráskodás alá helyezése tárgyában a magyar kormány által 6940 1919. M. E. szám alatt kibocsá. tott rendelet értelmében és a katonai bűnvádi perrendtartás 14. §-ában foglalt ren-dclkezésckhezképest megparancsolom, hogy a rögtönitélö eljárás ezen körletparancsnokság területén az összes polgári egyénekre és az alább felsorolt bűncselekmények mbtt megindittassék és pedig: 1. Jogosulatlan toborzás. 2. Az esküvel fogadott katonai szolgálati kötelesség megszegésére, csábítás, vagy segélynyújtás. 3. Kémkedés és az ellenséggel való más egyetértés büntette, vagy a fegyveres erőnek, vagy szövetséges csapataink hátrányát, vagy az ellenségnek előnyét célzó egyéb cselekmények. 4. A katonai behívóparancs iránt engedet-lenségre csábítás. 5. Az 1—4. pontban megjelölt cselekmények utján elkövetett szigorúbban mcgtorlandó bűncselekmények miatt. A felsorolt büntettek elkövetésétől mindenki kiváltképen óvakodjék. A fent megnevezett polgári egyének, ha a felsorolt bűncselekményeket elkövetik, rögtönitélő eljárás alá kerülnek és kötéláltali, vagy agyonlövés általi halállal bűnhődnek. Ez a parancs 1920. február lÖ-iki kihirdetés napjával lép hatályba. Szwó tábornok s. k. illetékes parancsnok.
— Meghívás. A Nagykanizsai VI—VII. kerületi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet XXI. évi. rendes közgyűlését 1920. február 15-ért d. ír. 2 órakor a Rác-utcai\', iskolában tartja meg, melyre a részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság. — Tárgyak: 1. Az igazgatóságnak a mult" üzletévre s a-szövetkezet állására vonatkozó jelentése. 2. A felügyelő-bizottság jelentésével a zárószárnadások bemutatása, a vogyon-mérleg végleges megállapítása, a mutatkozó nyereség felhasználása s a számadók felmentése. 3. Fülöp Ferenc ig. elnök és Bolf György ig. tag lemondása folytán ezek helyébe ujak választása. 4. Felügyelő-bizottság választása. 5. Esetleges indítványok. - Mérleg: Vagyon: Ház 6000 K. Áru 1116-16 K. Adósok 268-82 K. Részvény 100 K. Készpénz 644 T62 K. — Teher: Üzletrész 1440 K. Tartalékalap 5697.65 K. Letét 2000 K. Biztosíték 2000 K. Nyereség 278895 K.
— A „négylábú ember44 a cime annak- a mesés detcktivdrámának, melyet ma szombaton és holnap vasárnap mutat be a Világ-mozgó. Hétfőn, kedden és szerdán pedig a legnagyobb filmkolo&zust a „Kolumbus Kristóf" élete és regénye címűt mutatja be „Világ".
Blaguaz Elek és Szabó Pista modern tánciskolája. Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy folyó évi február hó 8-án a Kaszinó dísztermében modern tánciskolánkat megnyitjuk. Három csoportban, úgymint I. csoport: Gyermekeknek, 4 órától 6 óráig. II. csoport: Diákoknak 6 órától 8 óráig. Hl. csoport: Felnőtteknek 8 órától 10 óráig. Beiratásokat elfogadjuk c hó 8.-án délelőtt 10 órától 12-ig és délután 4 órától 7-ig. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérjük. Teljes tisztelettel fílagnsz Elek é* Szabó Pista tánctanárok. _
__3
— Közellátási hirdetmény. Az 1920. évre szóló uj hatósági igazolványok kiállítása következőkép folytatódik: Február 7-én Rosenfeld Adolf, Rosenthal Jakab é» az elmaradott Altalános Fogy. Szövetkezet vevői részére. Február 10-én Rácz-utcai Szövetkezet, Rosenberg Béla, Fischer Ferenc vevői részérc. Az uj igazolványokért 2 K fizetendő. Közellátási Üzemek.
Katonai behívások.
A magyar kormány által a tényleges szolgálatban álló idősebb születésit évfolyam-beli hadkötelesek felváltására igénybe vett 1898.. 1897.. 18%. és 1895.- születésű évjo-lyambeli Nagykanizsa városban tartózkodó hadkötelesek alkalmassági szempontból való megvizsgálása az 18%., 1897. és 1898. évbeliek 1920. február hó 18-án. az 1895. évbeliek, valamint az elmaradottak pedig 1920. február 19-én mindenkor reggel 9 órakor a Polgári Egyletben fog megtartatni.
Felhivatnak ennélfogva mindazok a községben (városban) tartózkodó 1898., 1897., 1897. és 1895. évi születésű hadkötelesek, akikre az igénybevétel kiterjed, vagyis mindazok, akik a háború tartama alatf akár önkéntes belépésük, akár népfölkelői minőségben tőrtént igénybevételük folytán . á volt közös hadseregben (haditengerészetben), honvédségben vagy népfölkelésben tényleges katonai szolgálatot teljesítettek, továbbá akik a népfelkelési bemutató szemléken alkalmasnak osztályoztattak ugyan, de a polgári életben való nélkülözhetetlenségük következtében a tényleges szolgálat teljesítése alól a háború tartama alatt fel voltak mentve, hogy a kijelölt helyen és időben jelenlegi alkalmasságuk felülbírálása • céljából megjelenjenek. A vizsgálaton a hadkötelesek tisztán és rendesen öltözködve jelenjenek meg $ birtokukban levő összes katonai személyi okmányaikat\'vigyék magukkal.
Az alkalmassági vizsgálaton azok a hadkötesek is megjelenni tartoznak, akik állításuk szerint a legutolsó népfelkelési bemutató szemlén alkalmatlannak osztályoztalak, illetőleg a katonai szolgálatból mint rokkantak elbocsáttattak, azonban ezt a/, állításukat okmányokkal igazolni nc.n tudják.
Tájékozódás céljából értesíttetnek az érdekeltek, hogy katonai szolgálatra való igénybevételük csupán ideiglenes lesz, mert csak arra az időre fog terjedni, amig a békeszerződés értelmében fenntartható hadseregünk megszervezhető lesz. Ez az időtartam 1 éve\\ valószínűleg nem fog meghaladni.
Minthogy az ország újjáépítésének elengedhetetlen feltétele a megbízható s kötelessége tudatától áthatott hadsereg, a sokat szenvedett ország újjáépítését mozdítja elő s igy hazafias kötelességét teljesiti minden hadköteles akkor, amikor ha«i-kötclczettségének eleget tesz. A kormány bizva a lakosság hazafiasságában. bizton számit abban, hogy a hadkötelesek eme hazafias kötelezettségüknek lelkesen fognak eleget tenni.
Tényleges szolgálat alól felmentések egyáltalában nem fognak engedélyeztetni.
KRISZTUS" bemutatása febr, 6., 7. és 8-án lesz az Urániában
I » ( K 6 z 1 ón y
1920. február 7.
a jogosult magánerdekeknek a lehetőség mérvéig való figyelembevétele érdekében azonban egyrészt a középiskolai tanulók és főiskolai hallgatók az előadások tartamára szabadságoltatni fognak, másrészt azok a hadkötelesek, akik a véderőtőrvény 30. és 31. §-aiban meghatározott viszonyok kőzött vannak, vagyis az öröklött mezei gazdaságok birtokosai és a családfenntartók, amennyiben az állományviszonyok megengedik, tartósan szabadságoltatni fognak.
A tanulmányi okokból való tartós szabadságolások iránti kérelmet a tanulmányok folytatását igazoló bizonyítvány beterjesztése mellett annak idején az clől-járó csapatparancsnokságnál kell előterjeszteni.
Az öröklött mezei. gazdaság birtokosa, illetőleg családfenntartó gyanánt való tor-•ós szabadságolás iránti a védtőrvényi utasítás I. részének 108. 2. vontjában, illetőleg 111. §-ában előirt módon felszerelt folyamodvány pedig az alkalmassági vizsgálatnál, vagy legkésőbb az alkalmassági vizsgálattól számított 8 napon belől a járási főszolgabírónál (katonaügyi előadónál) kell benyújtani. A családfenntortási kedvezmény elnyerése érdekében kereset-képesség szempontjából megvizsgálandó férfi családtagoknak az alkalmassági vizsgálaton megvizsgáltatásuk céljából szintén meg kell jelenniők. A családfenntartó gyanánt való tartós szabadságolás iránti folyamodványt különösen érdekében áll a feleknek az alkalmassági vizsgálatnál beiiyuj-taniok, mert különben a keresetképtclen-•;Ségük szempontjából megvizsgálandó férfi családtagok megvizsgáltatnának elhúzódása folytán a kérelem elbírálása késedelmet fog \'szenvedni. ...
Azoknak a hadköteleseknek, akik a véderőtőrvény 31—27. §-ai értelmében tudományos képzettségük alapján az ogyévi önkéntcsi kedvezményre igénnyel birnának anélkül, hogy ezáltal részükre a szolgálat teljesítése körül bármiMe előny biztosíttatnék, az egyévi önkéntcsi karpaszománynak a tényleges szolgálat tartama alatt való viselése engedélyeztetik. Ezen kedvezmény elismerését, a vonatkozó tanulmányi bizonyítványok bemutatása mellett az alkalmassági vizsgálatnál kell kérni. A kedvezmény elismerése a tényleges szolgálat megkezdése után is kérhető, ebben az esetben a folyamodvány annál a sorozójárási tisztviselőnél nyújtandó be, ar.c\'ynek területén az illető az alkalmassági vizsgálat idején tartózkodott.
Papjclőltek és felszentelt papok részére a véderőtőrvény 29-ik 4|-ában biztosított mentesség változatlanul érvényben marad A kedvezményi igényt az alkalmasság vizsgálatnál kell érvényesíteni.
Amennyiben egyes hadkötelesek eme hazafias kötelességük teljcsitése alól magukat kivonni akarnák s ebből a célból a alkalmassági vizsgálaton való megjelenést elmulasztják, vagy a tényleges szolgálati kötelezettség alól magukat fondorlattal ki vonják, az 1890. évi XXI. törvénycikkbe ütköző behivási parancs iránti engedetlenség miatt, illetőleg amennyiben ez a bűncselekmény nem forog fenn, a véderőtőrvény 67-ik §-ába ütköző bűncselekmény miatt a törvény teljes szigorával felelősségre fognak -vonatni.
Nagykanizsa, 1920. február 5.
Színház
Heti műior» j
Szombat délután: Három u Kislány.
este: Iparosok cstéluének megismétlése közkívánatra. Vasárnap délután: Gül Buba. „ este: Gál Baba.
Erdélyi János városi kiadó, valamint neje Ábrahám Katalin az összes rokonság nevében fájdalomtclt szívvel jelentik, hogy forrón szeretett leánykájuk
Mariska
jobblétre szenderült.
Temetése f. hó 7-én délután 3 és fél órakor a róm. kath. temető halottas házából fog megtörténni.
Béke poraira !
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók FischeJ Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
fc«nc»íc); Klek: Honwteiző Árpid.
. . Haziok lúitcncU. Üonitzy Fcttnc fcctűnte: «> vcrunkei. I)MCU CyOrgy: Talpa rö.iyysi. fcarsu. Jóuú.%: FclümuJt hOsök /
, , KaMjncon. fH.nivxy Ferenc : ,M«tyrt* kifáJv iíjo\'-i};* KÁko>i Viktor; KOfJuJI íikeicvMfV KencJck Klek. S\'isy mgyaxofc cU\'.t. (i.iil mózcn: .Mock « iegoaxyofb nigyííróJ.\'
Hazafias könyvtár:
liencdek Klek; Sxvrhcnyj Is\'.vjn. Konyvtv T«Sth K: \\ ThokOly crv*k. Ujíílowy ■ Küzdelem a J:<vS#ég«1. Dojuszy Ferenc ; A vite* Xouiii.
, . Kdytctyefc * iMcnelemWl. tiyurilz F Il<>\\vk kora. benedek Klek: Natfy l.ojos. Ilunyády Jtaos. . Mályiv király. , Jl Rik<kry. Feren-c. I\'etóíy -Sándor -mzen .költeményei. Szilagyi ■ Majjy.ir íiewi/.et tortínole (10 kotci).
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérek. Cukor-árus leány .felvétetik a „Világ" mozgóban.
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél Ugyanott karbid kaphatói
„PATRIA"
pótkávégyár
felvesz 2 éjjeli
,őrt, csakis tiszteségcs, becsületes és meg-bizható 40 éven felüli egyének jelentkczzc -nck, akik állandóan óhajtanak megmaradn i. Nyugdíjazott vasúti munkások előnyben részesülnek.
Könyvtárakat
és egyes könyveket a legmagasabb árban vásárol
Szerb Ernő
könyvkereskedése. :IÍ<; ..
Jó minőségii Pogányvóri fehér é» vör8«
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállit
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
YILAE
nagy mozgó színház :: Szarvas-szálloda.
Szombaton és vasárnap, febr. 7. és 8-án Joe Jenkins detektív kalíandjai
A négylábú ember
Dctektivdráma 3 felvonásban
Jön! Jön!
Kolombus Kristóf I. rész
EW>«dásOk fce*de«e Hétköznapokon e* X VtkSij. e* jntKpoüpokon •i. 5. fit " w * ór»kor
BááT Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések j Betű, mo-nogramm, címer, arany, ezüst
és elefántcsontba. Bőrtárcákra, _
arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szakUzlet 1 - Első beszerzési forrás 1 -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nasrykanlx.a, Ernébet-tei- 1. izám.
Kérem a cimre ügyelni!
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. :&2 Kölcsön könyvtár!
URANIA
mozgókép-palota
Rozgouyl-utca A. *t.
Pénteken, szombaton és vasárnap,
febr. 6., 7. és 8-án Világszenzációs bemutatás I
Passió-játék 6 felvonásban Leonardo da Vincé festményei után
75000 szereplő. Főszereplők: . Amletto Novell! és Leda Gys
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3, 4, fél 6, 7 és 9 órakor.
MAXULATUR PAPIROS
kilogrammonkint 6 kor.-ért kapható
lapunk nyomdájában.
Nyomatott a !aptu)ajdono*o» Zalai éö Gyarmati nyomdai mtijntézetében.
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 8. Vasárnap.
31. nám.
■J
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
;t<.)líJitÍKg « kiadóhiv^u: Fó-Ut l>.
ini«rurban-tel«lo» II), -
tfcpjclcnlk mindig kor* rcíffel.
F^xerkesztó: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelő* szerkesztő:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Kjcc»i orr 2Q\\ K. PéKvn 102 K Svrr*-
51 K. Ej:y hoi« 17 K. Spy« vúrv 90t.
Éljen Ujváry
képviselőjelöltünk!
Választópolgárok!
Most, amikor a ti kezetekbe van letéve Magyarország jövője, akik igaz tna-\' j-yar érzéseitekről és keresztény hitetekről lesztek most tanúságot, ti, akik a magyar-^ vág öntudatát, megalkuvásnélkűli. tiszta szent keresztjét Írjátok \' reá a szavazólapokra, amelyen az egyetlen igazi szent eszmének, az Ujváry Géza által képviselt keresztény nemzeti egyesülésnek, annak az egyesülésnek, amelynek hátamögött nem állanak mindenre megkapható és megnyerhető zsidó nagytőkések, annak az egyesülésnek, amelyik az igazi keresztény érdekeket szolgálja, amely nem hazudik, nem csal, nem árul zsákban macskát, hanem a porondra lépve dolgozik is a nemzeti eszmék diadalra jutása érdekében.
Most, amikor Ujváry Géza mocsoktalan, egyenes lelkébe vetett bizalmunk, lelki megingathatatlan meggyőződésünk a2 Ő zászlajának diadalát fogja hirdetni, diadalát a krisztusi eszmék szentséges erejének s egyben gerinces, nemzeti öntudatunknak is meg kell, hogy érezzétek azt, hogy nem magyar gazda az, nem magyar munkás, nem intelligens ember az, aki még most is meghagyja magát téveszteni a liberális maszlaggal, bóditgató, sötét társaság ördögi, nemzetellenes munkájától.
Választópolgárok ! Itt nincs megalkuvás, tartózkodó, politikázó magatartás és nincs mentség ezentúl; becsületünkről, erényeinkről teszünk tanúságot, lelki tükrünket tesszük le a magyar kereszténység oltárára. Tudnia kell minden embernek, hogy az uto-kor számonkéri tőlünk becsületes ténykedésünket akkor, mikor megtépett drága szülőhazánk uj alapjait fektettük le Krisztus hallhatatlan.;eszméjének köveire, nem maradhat egyetlen magyar ember sem, akinek pirulnia kell majd annak tudatában, hogy ennek az eszmének árulója volt.
Magyar munkásság ! Ti akik verejtékes munkátokkal*keresitek meg a kenyeret, világositjátok föl a kereszténység nevében azokat a tévelygő szegény testvéreiteket, akiknek még nem volt elég a liberalizmus maszlagkcnycrc, aki még nem értette meg azt, hogy a magyar munkásnak a jövője ott van, ahol a magyarság erdeke.
Nem szabad, hogy mégegyszer be-csapjanak benneteket azok s kis ideig is félrevezessenek, akik csak megrontástokra -és kihasználástokra törekszenek. Ujváry Géza képviselőnk mögött a magyarság érdeke\'áll. amely okvetlen kell, hogy győz-
zön, mert c lelkes, puritán harcosunknak a szivén a kereszténység és a nemzeti ér-deliek valórajuttatása és a ti jövendő boldogulásotok fekszik. Nem árulunk zsákbamacskát tovább, az Ujváry zászlaja erős kezekben nyugszik, amely kezek mindvégig becsületes, harcos kezek maradnak. Nagy örömmel kell, hogy eltelve legyünk akkor; mikor ezeket a kérges, dolgozó kezeket, a mi keresztényi és létérdekeinkért dolgozni látjuk.
Választópolgárok! Ti, akiknek intelligenciáján nyugszik nemzeti érvényesülésünk, összetartásunk éa győzelmünk minden sikere, össze kell, hogy fogjatok a földmivességgcl és a munkássággal. Fogjatok egymással kc\'W . am.ely kézfogás egyúttal szent szövetség lesz a kereszténység diadalrajuttatása és szent ügyünk zászlóhordozójának győzelme mellett.
Ujváry Géza lehét csak a mi vezérünk, ha boldogulást, életet és jólétet akarunk. Őnála van* az erkölcsi cro, amely megdönthetetlenül biztosítja diadalát, afölött a párt fölött, amelyik csak a keresztény tömörülés lelketlen, hitvány árulója s amelyik mérgező aknamunkáját ellenünk é$ a kereszténység ellen a legcudarabbul még mindig folytatni akarja.
Le kell törnünk szarvaikat. Magától roppanjon össze az a kártyavár, amit alattomban építenek, mint az ókori Bábel-torony, hogy tisztán és fehéren álljon a kereszténység erős bástyája, amely dacolni fog minden külső viharral!
Keresztény választópolgároki Most kell szint vallani, inert lelkiismeretetek kell, hogy megmutassa..az igazi utat, a becsületes utat. Mindenki, aki hazáját, a kereszténységet szereti Ujváry Géza kezébe tegye le a sorsát. Mindeo becsületes ember egy szívvel-lélekkel ö rá szavazzon, mert az ö igazi - magyar puritán jelleme lehet csak garancia" minékünk, akik hazánk jövőjét és boldogságát mindenek előtt a szivünkön viseljük.
Ide becsületes, alkalmas, megingathatatlan jellemű emberre van szükség, aki mögött nem a pénzes Alidóság minden becsületes törekvést meghiúsító nemzetellenes mozgalma rejtőzik, hanem a keresztény eszme nagy szeretete és a magyarság. az intelligencia, földműves-kisgazdák és a munkásság érdekei lebegnek mindenkor elölte.
Az igaz győzelem napja legyen a mai, a magyarság, a kereszténység és az igazság nevében. — Szavazzatok mindnyájan Ujváry Gézára! - Miklós. —
A nemzetgyűlés megalakítása.
Hármas bizottságot választottak. — A nemzetgyűlés feladatai. — Bleyer Jakab a nyugatmagyarországikérdésről
Budapest, február 7, A Ker. Nemzeti Egyesülés pártja már behatólag foglalkozik mindazokkal a kérdésekkel, amelyek a nemzetgyűlés összeülésével vannak összefüggésben. A pártban egy hármas bizottságot választottak és pedig alkotmányjogi, közgazdasági és pártbizottságot. Ma eslc az alkotmányjogi és közgazdasági bizottság tart gyűlést. ""
Az előbbi foglalkozik majd a petíció kérdéséve), amelynek \'során nagyobb érdeklődésre tarthat számot az, hogy Vá-zsonyl Vilmos terézvárosi mandátumát is megakarják V támadni. A petíciót több mások között azzal is támogatják, hogy Vázsonyinak ezidőszerint Budapesten nincs lakása és igy nem volt választható. Ugyanaz a bizottság megkapta már igazságügyminisztcrtöl az ideiglenes államfő jogairól és hatásköréről szóló javaslatot, amit ma este fog tárgyalni. A közgazdasági bizottság a külföldi szállítások kérdését tárgyalja a ma este folyamán. A pártbizottság a Ker. Nemz. Egyesülés pártjának belső ügyét és a pártmozgalmakat intézi. Foglalkoztak már a nemzetgyűlés tárgyrendjének és idejének a kérdésével is. A párt azt fogja kivánni, hogy a nemzetgyűlés a hétnek csak 3 napján és pedig szerdán, csütörtökön és pénteken tartson ülést, ezeken a napokon azonban egész nap, vagyis délelőtt és délután 4-4 órán keresztül. E szerint a terv szerint a délelőtti ülésen csak alkotmányjogi, a délutáni ülésen pedig csap közgazdásági kérdésekkel foglalkoznának. A hét többi napja rendelkezésére\' állana tehát a képviselőknek, akik túlnyomóan vidéki emberek és ezért a párt felfogása szerint, nem is lehet kívánni tőlük, hogy egész idejüket Budapesten töltsék.
Azzal, hogy a Ker. Nem. Egy. pártja parlamenti párt lett, a párt felsőbb szervezete nem
Zaiai K o z I o m y
1920. február 8
fog jelentékenyen csende-•ülni, valószlnU, hogy a párt eddigi vezetősége megmarad, axonkivDl a párt héttagú bl-xottság* is. amely vexetni fogja ax irodát é» gondoskodik ax elnöki tanács és bizottság határozatainak végrehajtásáról. A pártban az az iranyzpt uralkodik, hogv a part mozgalmat rl fogják választani a párttagok politikai meggyőződésétől.
Budapest- febr. 7. A nemzetgyűlési tagválasztások legnagyobb részét holnap ejtik meg országszerte. Holnap lesz a három budapesti pót választás 15. A Víll-ik választó kerületben Szemere György Keresztény Nemzeti Egyesülés párti áll szembe Sxte-rényi József párthiveivel. a XI. kerületben Bródy Ernő demokrata. Ambrus Gyuln Keresztény Nemzeti Egyesülés pártival, a XIV. kerületben Száva János Keresztény Nemzeti Egyesülés párti Ugrón Gábor demokratával. A vidéken 26 kerületben lesz pótválasztás.
Budapetl. febr. 7. A politikai világban rendkivül érdeklődéssel várják a nemzetgyűlés munkáját és főképpen azt, hogy milyen javaslatokkal foglalkozik elsőbben a végre összeülő törvényhozás. Teljesen beavatott helyről ugy értesülünk, hogy a legelső törvényjavaslat, amellyel a kormány mindjárt a megalakulás után a nemzetgyűlés elé lép, az államfői hatalom ideiglenes rendezéséről szól A törvényjavaslatot a kormány nevében a miniszterelnök terjeszti be. Értesülésünk szerint még sok fontos közjogi vonatkozású javaslatról beszélnek
Budapest, február 7. Bleyer Jakab nemzetiségi miniszter a nyugatmagyaror-szagi helyzetről a következőleg nyilatkozott egy újságíró előtt: A nyugatmagyarországi kérdés igen egys*?rü. Mi arra törekszünk, hogy az antant ezt a területet, amety ezer év óta hozzánk tartozik, ne szakítsa el, az ottlakó népek megkérdezése nélkül. Mindenáron népszavazást akarunk elérni és megvagyunk győződve arról, hogy ebben sz esetben fényes eredményt tudnánk elérni. Ha a dolog lényegét vesszük, tulaj-donképp a népszavazás már meg is történt a mostani képviselőválasztásokon. Valamennyi képviselő azzal a határozott programmal lépett föl, hogy az ottani la-kósság csak a velünk való együttműködésben érheti el exisztenciájánsk biztosítását. A választók szintén erre sz álláspontrs helyezkedtek azzal, hogy leadták szavazatukat. Ebből az álláspontból kiindulva, a nyugatmagyarországi képviselők értekezletet tartottak és elhatározták, hogy tiltakozó kiáltvánnyal lépnek Nyugat felé. A kiáltványt valamennyi nyugatmagyarországi képviselő aláirta. A tiltakozó jegyzék azt hangoztatja, hogy nemcsak a történelmi jog alapján beszélhetünk, hanem a nemzetiségeknek a választásokon kinyilatkoztatott akarata mellett is szólunk. Erősen bízunk abban, hogy Ausztriával végeredményképpen megtudunk egyezni és sokan arra az álláspontra helyezkedtek, hogy fogadjuk meg a Területvédő Liga javaslatát és magunk rendezzünk népszavazást ezen a vidéken. Mi ettől a tervtől elállót-tunk, ezt rábízzuk majd igazságunk tudatában a hivatalos tényezőkre.
Olaszország és a magyar kérdés.
Breslau. február 7. Bécsből jelentik az itteni német politikumok körében Zanella olasz politikus budapesti tárgyalásait erős ellenszenvei figyelik. Ehez járul Vigna olasz ezredes nyugat magyarországi utazása is. Vigna küldetése azt az impressziót kelti, hogy Olaszország a magyar kérdés megítélésében és ezzel együtt Nyugatmagyarorszig Némctnusztriához való csatolásának kérdésében önálló magatartást kezd tanúsítani. Ha azokat a további budapesti híreket, melyek szerint Olaszország bizonyos föltételek mellett, amelyek alatt csakis Jugoszlávia ellen irán>uló katonai egyezmény volna érthető. Magvai országnak a tót vidékre vonatkozó igényeit is tamogatni hajlandó volna, bizonyos\'sikepsissel fogadják és mégis mindezen budapesti jelentéseknek a hatása a csatlakozást akaró bécsi körökben annál er«V»ebb, mert ezrk politikájukat mindrnkoi Olaszország támogatnsára ala- • pitották.
Friedrich istván kérése a minisztertanácsban.
Budapest, február 7. A M. T. I. jelenti. Folyó hó 8-án, szombaton délután \'2 órakor a miniszterelnöki palotában minisztertanács volt, amelyen a ko-m:iny tagjai nagyatádi Szabó István kivételével valamennyien résztvettek. A minisztertanács elé Friedrich István liadügyminiszter azt a kérést terjesztette, hogy engedje meg neki a minisztertanács. hogy ügyét egy magasabb rangú katonatisztekből alló becsületbíróság elé bocsáana és a zsűrit a minisztertanács állítsa össze A minisztertanács a kérés teljesítéséhez hozzájárul és a zsűrit a következő tábornokokból állította ösaze: Báró Hazai Samu vezérezredes, Csanády Frigyes gyalogsági tábornok, báró Szurmay Sándor vezérezredes. báró Lukacich Géza altábor-nagy, Kiss Árpád altábornagy. A minisztertanács határozata alapján a nevezett tábornokokat a zsűriben való részvételre a miniszterelnök fogja fölkérni.
A békedelegáció Párisba utazik.
Budapest, február 7. A magyar béke-delegáció hétfőn reggel 9 órakor inegy vissza Párisba é.» február IV-en, csütörtökön délután 3 órakor átnyújtja a békefel-tételekre adott válaszunkat. A válasz nagyjában abban a keretben mozog, amelyet már több izben emiitettünk és magában foglalja mindazon érveket, amelyek igazunkat vannak hivatva bizonyítani. A békedelegáció Zoltán Béla dr. volt igazságügyminiszterrel és több más megbízottal és szakértővel fog eme alkalommal megszaporodni. A holnapi minisztertanács a békeszerződés anyagával és a válaszjegyzékünkkel fog foglalkozni, amelyen a kormány tagjain^ kivúl az összes főmegbizottak is részt vesznek.
Fölkelők a bolsevikiek ellen.
Bécs. február 7. Varsóból jelentik: Ukrajna lakossága az orosz bolsevikiek és a kommunizmus megvalósítása ellen fegyveres fölkelésben tört ki. Az egés? oltavai kormányzóság a fölkelők kezében van. Ka-ziati környékén nagy fölkelő csoport harcol a bolsevikiek ellen. A vasutasok kijelentették, hogy ők csak az Ukrainai kormány hatalmát ismerik el, a Verson-Jekaterino-szláv kormányzóságban 25 ezer ember van.
Kiewben fellázadtak a bolseviki csapatod de lefegyverezték őket. A nép megtagadj a gabonát, a takarmányt a bolsevikiek?>|. A boUevikieknek az a kísérlete, hogy J: ukrainai pártokkal megalkudjanak. kud.s -cot vallott
Halálra itélt magyar tisztek.
Kolozsvárról jelentik: A kolozsvári hadbíróság Cserzi alezredest és még Uj. rom volt honvédtisztet, továbbá Lukac, Ödön nagyváradi polgármester helyettev, Janovits járásbirót. Csapó nemzeti hadseregbeli főhadnagyot, amiért a roinán csapatok hátamögótt seregszerzésre esküdtev ö&szci halálra, Berley jegyzőt pedig 15 é\\. kényszermunkára ítélte.
Horthy fővezér ceglédi utja.
liudupest, febr. 7. A Magyar Kurír jelenti : Horthy Miklós fővezér február 7-én Nzoinbaton hajnalban Ceglédre, majd onnan Kecskemétre utazott, hogy a csapatok fölött szemlét tartson.
Tőzsde
Budapest, febr. 7. Az értéktőzsdén ma a forgalom nyugodtabb mederben folyt.

\\Unw Hu*; . «.lf«lU
« •• Illtet «>lu Sut. vári ■ -SMJ
l.*wJautoV. L\'tifc*njri
Maiyit B-n. tríu Miau . ;**»" •
\\«lar üiAt I-1UI Adiu . ►7\'J i
Kabaiik non .UUnnlf* . . . \'.*•.»
1 oflpdm 7 NO Kiont 1 •Jl M
K\'onkorJi. ir.40 0U1 24
Valuta: K«pol«oa UQ t-oat • »
f*7n>, l>o!Ur£C I\'rasi. |4J5(I*j.
\\Uh*:«í.t- 110 ft&ii, Mm ::. 11 ;o (H70). «»..
.is tra,. u» l.7 fC7>, »».nár (T* vroko! :m> íoi (ínji.Bo^.i kitint**
HXREK.
A kongregáció estélye. A
nagykanizsai urleányók kongregációjának elsó estélye tegnap, a Rozgonyi-utcai elem iskola tornatermeben igen nagy érdeklődé-* mellett folyt le. A kongregáció leányai keresztény szivüktől vezérelve megmutatták, hogy ott is lehet élvezetes estélyt teremteni, ahol a vallásos érzés lükteti a sziveket. ahol a buzgó keresztény hang szólal meg. nem a sikamlós, szemtelen szertelen-ségek banalitásai izgatják a kedélyeket. A kongregáció estélyétől azt a produkciót kaptuk, amire vártunk. A keresztény vallásom eszmék fonták át finom szálaikkal a műsor számait. Petrics Lulu Kiss Menyhért Ferikéjét a már ismert szavaló tehetségével adta elő. A Sauermannok zeneszáma finom s jól kidolgozott számokkal emelték az estélyt. Egyike a leghatásosi > > számoknak Loeve: Felismerés; Mutirn-bacher V: Csalogány, műdalok, énekelte Kenedy Aura, kellemes, frissen csengő hangjával. Az utolsó szám Szent Júlia cimü színmű volt, amit Páter Pintér tanított bc. A szereplő személyek mind derekasan meg állták a helyüket, akik közül csak Petrics Lulut, Bentzik tllust és Fábián Mariannát emlitjűk. Az estékről ujabb lelkierőt gyűjtve, kellemes impresz-sziókkal távozott a hallgatóság. Ma és holnap még megismétlik az estélyt. Mindenkinek melegen ajánljuk, hogy tekintse meg s részesüljön ebből a tartalmas, keresztény műélvezetből. — gk.—
- Az urleányók kongregációja rna vasárnap és hétfőn megismétlik előadásukat a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében este 6 órai kezdettel.
1920. február 8.
Zalai Közlöny
3
Hogyr.n kell szavazni a Keresztény Egyesülés Párt jelöltjére i
Dr. Krátki István PártonklvUll
Ujváry Géza Keresztény Egyem. Párt -l-
Hová kell tenni a keresztet.
Vigyázzunk a szavazólapok-
kai. A lefolyt választások alkalmával, a su.vazólapok átvizsgálásánál a szavazatszedő fc.rottság sok szavazólapot érvénytelennek \\<>!t kénytelen nyilvánítani, mivel a nevezett lapokon a szavazók helytelen jelzést r.^ználtak. Megtörtént, hogy egyes szabók egész mondatokat irtak a lapokra, amelyek elegendők arra, hogy a szavazatok érvénytelenek legyenek. Sokan nem tudni rr.-. okból, szükségesnek tartották a nevűért is ráirni a szavazólapra. Mások az ellenpárt jelöltjét próbálták keresett gorom-bíságokkal illetni. Ezúton figyelmeztetünk :: ndenkit, hogy minden feleslege* kézvo-.-.«•.•\'" érvénytelenné teszi szavazatát. Ismételten figyelmeztetünk mindenkit, akit illet, hogy a szavazás inódja az, hogy az elkülönített helyiségben ceruzával egy keresztet :rsí annak a névnek a rubrikájába, akit nemzetgyűlési képviselőnek óhajt megválasztani. Minden más kézvonás érvényt* -ier.né teszi a szavazatot. Amikor a nevezett akt jsban sorrakerül n választó, érezze nagy jogának a komolyságát s gyerekes ostoba-Ságokkal, vagy drasztikus gorombaságokkal ne rontsa a fontos tényekedést komolyságát s amennyiben a keresztények tábo-raban is Voltak ilyen esetek, a jövő alkalommal ne gyengítsék a keresztény tábort, rr.ert minden szavazólap döntő lenet.
Hadirokkantak ém hadiözvegyek figyelmébe. A hadirokkantak szövetségének vezetősége értesíti az érdekelteket, hogy a szövetségünk működésének igetelt megkezdése szabályszerűen megengedve még mindig nincsen. Tehát illetéktelenek által a mai napra Összehívott gyűlés határozatai jogtalan és szabálytalan, sőt az államrendőrség vezetője dr. Beu-steríen főtanácsos ur utasítása szerint a gyűlés meg sem tartható, mert azt nem engedélyezte s így a felelősség az összehívókat terheli. A vezetőség e tekintetben felelősséget nem vállal.
- A „Zalai Hirek" hétfői újság elháríthatatlan technikai okok miatt holnap riem jelenhet meg.
-- A „Zala" intrikái. Hirt adtunk arról, hogy nagyatádi Szabó István miniszter városunkba érkezett. Nagyatádi Szabó István kanizsai tartózkodásáról a „Zala" olyan tudósítást közöl, amely szerint a miniszter itt tartózkodása összefüggésben volna a itiskanizsai Karlovics-pártr.ak a Krátky István pártjához való csatlakozásával és hogy a miniszter felhívta volna a kisgazdákat, hogy Krátkyra szavazzanak. Ujváry Gézát avval gyanúsítja meg az ismeretlen cikkíró, hogy ő a „kisgazdapártnak a leg-k r>zedclmesebb ellensége." Nem tartjuk magunkhoz méltónak, erre az alacsony rágalomra válaszelni, hiszen \'Ujváry Géza személye, múltja és minden ténykedése már eleve hozzáférhetetlenné teszi őt a gyanúnak még az árnyékától is, azt azonban kell, hogy leszögezzük, hogy a miniszter itt t\'-nózkodása semmiféle összefüggésben
nem volt a Krátky-párt iránti szinpátiájá-val. Megállapítjuk, hogy ez ~a híresztelés tel-jesen valötlun cs minden alapot nélkülöz. A Karlovics-párt emberei teljes számban az Ujváry-párthoz csatlakoztak és hiába köp-köp, intrikái Ujváry Géza ellen a „Zala" nem képes arra, hogy a kiskanizsaiakat ellene felsorakoztassa, azok már régen teljes számban mellette vannak. Nagyon olcsó harci trükk ez a Krátky-párttói és nagyon kilátszik belőle a lóláb, annyira, hogy csak sajnálkozni tudunk azon, hogy ilyen eszközökhöz kénytelen nyúlni.
— A nagykanizsai Hangya fogy. és értékesítő szövetkezet igazgatósága felkéri tagjait, hogy hátralékos üzletrészeiket ma vasárnap délután 2-1 óra között a Keresztény Otthonban okvetlenül lefizetni Szíveskedjenek.
— Az Ipartestület tegnapi esté-
lye nem kisebb erkölcsi s anyagi sikerek mellett folyt le, mint az előző. Amikor a sikereket mérlegeljük, bár az anyagi nem kevesebb értékű, mint az erkölcsi, mégis ez utóbbiról kell méltánylólag megemlékeznünk. Örömmel állapítjuk meg, hogy a tegnapi estély javított kiadása volt az előzőnek. Nem vindikáljuk magunknak az érdemet, hogy figyelmeztetésieket tartotta szemelőtt a rendezőség, amikor a múltkori kellemetlenségedet teljesen eliminálta, de megjegyezzük a jelen alkalommal, hogy kritikánk a jövőben sem les/, a bókok s a jogtalan elismerések szócsöve. Iparosainka tegnapi estélyen különös intelligenciáról adtak számot. Az egész estély lefolyása egy vidéki nivós, komoly testület magatartásáról adott képet, amikor dokumentálták iparosaink, hogy megállják a helyüket a hangversenytermek komoly zeneszámai alatt Is. Amikor az estély lefolyásának ityen képét adjuk, meg kell emlékeznünk . * rendezőbizottság fáradhatatlan munkájáról is, akik előtt csak áz a cél lebegett, hogy amikor eme estély rendezésével iparos-rokkantjaink * elaggottjaink megfelelő hajlékáról gondoskodnak, az iparosság kellő magatartásáról is tanúbizonyságot adjon. Megemlékezünk még Bazsó ipartestületi elnökről, aki nagy agilitással szolgálja városunk derék iparosainak üg^rét.
— Névtelen levelek. Naponta halljuk a panaszt, hogy kerssztény uri családok, egyes, a névtelenség homályába burkolódzó egyénektől gépírásos, fenyegető leveleket kapnak, amelyekben a legbccs-mérlöbb kifejezésekkel illetik a keresztény vallást és a kereszténység eszméiért küzdő férfiakat. Megmosolyogni való. szánalmas erőlködések ezek, de mégsem lehet szó nélkül hagynunk, hogy akkor, amikor a kereszténység van hivatva dominálni, ilyen aljas támadások érjenek bárkit is alaptalanul. Ha valakinek ügye, baja van s az jogos, megvan annak a rendes formája, ahogy kivánaágának érvényt szerezhet. De ilyen alattomos féregmunkát nem engedhetünk. Különben sincs ma helye semmiféle piszkolódásnak, amikor mindenütt tiszta bort kérünk a pohárba. A hajófurások, falfurások világa letűnt. Ezek a „sötétben bujkáló" névtelen hősök lépjenek ki nyíltan s akkor mélyebben megforgathatjuk a tollat a tintában. A nagyszámmal feltűnő névtelen levelekre, „fekete kezekre" felhívtuk az illetékes körök figyelmét, akiknek hisszük, lesz gondjuk rá, hogy a fülüknél fogva húzgálják elő őket a titokzatosság homályából.
- - Figyelmeztetünk mindenkit, hogy a pótválasztáson ép ugy. mint a? első választáson, mindenkinek le kell szavazni, tehát azoknak is. akik már az első választáson leszavaztak. Rosszindulatú félrevezetésnek ne üljön fel senki. A XII. kerületben, minthogy 600 szavazónál több ninc-t, ezért ott csak vasárnap lehet szavazni. Tehát mindenki az elsőnapon leszavazzon. Az I. kerület szavazóhelyiségc nem az Arany jános-utcában, hanem a Rozgonyi-utcai emeletes iskolában, a III.* kerület szavazóhelyisége pedig az Arán/" János-utcai iskola épületben lesz.
- Orvosi hir. Dr. Sándor Miklói klinikai tanulmányútjáról visszaérkezve, rendeléseit bőr- és nemibetegeknek, valamint maláriásoknak Cscngeri«ut 15. sz. alatt ismét megkezdte. Rendelési órák: délelőtt 11 — 12, délután 2—4 óráig.
- Szesztilalom. A rendőrkapitányság szigorúan felhívja a vendéglők, korcsmák, kávéházak, kimérések tulajdonosait és a közönséget az alábbi rendeletre: A választási rendelet értelmében tegnap este 6 órától a szavazások lezártáig mindennemű szeszesital kimérése szigorúan tilos. Aki ezt a rendeletet megszegi, 15 napi elzárással és 2000 korona pénzbüntetéssel sujtatik. Azonkívül azonnal előállittotík s a választások tortamára a hatóság őrizetbe veszi s vendéglőjét bezárja. A közönséget azonkívül szigorúan felhívjuk, hogy a választási helyiségbe mindennemű fegyver, bot be-vivése szigorúan tilos. Aki a jelen rendeletet megszegi, a hatóság nyomban letartóztatja.
— A rokkantak illetékeinek meg-bizható cs rendszeres fizethetésc végett, azon rokkantak, akiknek illetőségük felülvizsgálati helyük magyar közigazgatási területen kívül esik, jelenleg azonban a III. katonai korietparság területén tartózkodnak a volt honvédségbeli egyének a tartózkodási helyükhöz legközelebb eső a volt honvédkiegészítő felszámoló pótkeretnél, a közös hadseregbeli egyének a volt közős kiegészítő felszámoló keretnél folyó hó 20-ig jelentkezni tartoznak, hol jegyzőkönyv vétetik. fel, melynek alapján az illetékeik rendszeresen fognak folyósittatni.
— Közellátási közlemények. A petróleum szétosztása f. hó 11-én kezdődik. Minden család, tekintet nélkül arra, hoj lakásában van-e villanvilágitás, avagy nincs. I liter petróleumra tarthat igényt, mely a mult évi könyvecskék december havi petróleum-szelvényére lesz kiszolgálva azon bevásárlási helyeken, ahol a fél tavaly vásárolt. A legközelebbi szállítmányból, melynek beérkezte 10—14 nap múlva várható. azok fognak ismét részesülni, akik villanyvilágítással nem rendelkeznek. Felkérjük a közönséget, hogy a kiosztás idejét most már türelemmel bevárni és hivatalunkat a petróleum miatt a fölöslege* zaklatastól megkímélni szíveskedjék. Közellátási üzemek.
— „Kolnmbus KrUtóf" a címe annak a káprázatos fényű pompával kiállított világtörténelmi drámának, melyet a „Világ\'-mozgó fog bemutatni két részben (nyolc felvonásban). Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton. 1. rész: febr. 9., 10. és 11-én. — II. rés*; febr. 12.. 13. és 14-én. A méreteiben nagy-árányu mozgófénykép mindenkor zászlóvivője lesz a kinematográfia bámulatos tökélyre fejlődött kultúrájának. A rendezési bravúrok ritka értékeit tárja elénk ez u történelmi film regény. Jegyek már válthatók.
KRISZTUS" bemutatása febr. 6., 7. és 8-án lesz az Urániában
4
l ll Közlöny
1926. (ebt-uár 8
Színház
Színházi értesítés. Ezúton hozza a «inigazgatóság a színházlátogatók s az egész város közönsége tudomására, hogy a színházi karszemchjzct jutalomjátéka nem a Tul a nagy Krivánon, hanem az oly nagy sikereket aratott s bájos jelenetekkel, táncokkal s zenével dicsekvő Csókbakler lesz. Amikor ezt a változást tesszük, a nagykő* /önségnek a kívánságát teljesitiűk, hogy módot nyújtsunk arra. hogy mindazok, akik még nem gyönyörködtek a darab szépsé-gí-iben, el ne mulasszák. Felkérjük a város közönségét, hogy minél nagyobb számmal, már jó előre váltsák meg jegyeiket, tekintettel arra is, hogy karszemélyzetünk jutalomjátékáról van szó, akiknek anyagi viszonyai ma a legszánandőbbak. Az estély sikeréről az állandó telt ház és mindazok számot adhatnak, akik már egyszer .végig nézték a darabot.
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
fcttH.\'ík KtcL Hornierxó ÁrfMJ •lüiini toitcntlc. !>on.a%/y Focrw Kdünket o wjvnktt. (.•racza Hyöiny ln\'pN magyar. Hatna >..iu» ■ KrltámaJt Iwív\'.k
. * . WaUanoon. OtAáujr Fckoí Matyá* lu*ljr iljo^ajia. Ráköti Viktor; H\'orKa-Jt fakcío/tc". hvncjtk Klek Naity ntasyarOk «l«tc. i-iuí Mnxc»: M«»ck i It\'itiVkgyohl* Rw^yiUoL
Hazafias könyvtár:
fe<(X«k«. Rkk ^rwtiíny Mvin. Kor.yw* T..tr, k\' A Th-.MIy ajvak. lljfalu«»y KtirJckm a JtCMi»<K«rl iHmáuy K»t«iw. A vitcx Ns«*tu
. . KelylcJyct a t\'>rtcncltml*»).
••yurátt K »U\\..k kora. Uncv\'rk Ha N\'asy Lajm. HunyaJy Janov . Mútyá* király - .11 Rák-v/y Kcrcnc. Petófy SanJor koltcmcnyci.
Siilájtjn Mifc>» nrmr<t l.-rtónrtc (10 V«ut).
Weimz Soma cementárugyárában két erő« flu fizetéssel tanoncnak felvétetik. ,: >
Uj ablak- és ajtóknak való anyag eladó. Dl.......\'
, Rózsa-utca 2. sz. alatt.
EladÓ ? "®ntgyorgyvárl hegyen egy L,OUU 6 hold területű v/.öllőbirtok szép gyümölcsös kaszálóval. Bővebbet: Aczél Ijjnác pénz- és ingatlanforgalmi irodája. Fő-ut 8. sz. alatt. 4;-» •_»
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat c lap kiadóhivatalába kérek.
PATRIA" Pótkávé«yár
,|lH I nitt felvesz 2 éjjeli őrt. csakis\' tiszteséges, becsületes és mc?. bízható 40 éven felüti egyének jelentkezzenek, akik állandóan óhajtanak megmaradni. Nyugdíjazott vasúti munkások előnyben részesülnek.
MAKULATUR PAPIROS
kllogrammonltint 6 kor.-crt kapható __lapunk nyomdújiíban.
Könyvtárakat
és egyes könyveket a legmagasabb árbnn veitől
Szerb Ernő
könyvkereskedésé..
mozgókép-palota
Rozjconyl-ulca 4. az.
Péntekén, szombaton és vasárnap,
febr. 6., 7. és 8-án Világszenzációs bemutatási
Passió-játék 6 felvonásban Leonardo da Vincé festményei után
75000 szereplő. Főszereplők : Amletto Novell! éa Leda Gy»
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3. 4. fél 6. 7 és 9 órakor._
Értesítés!
A n. é. közönség szíves tudomására hozom, hogy Kinizsy-utca 25. szám alatt, a volt Kohn-féle fatelepet megvettem. Telepemen állandóan kaphatók elsőrendű hasáb-, dorong- és vágottfa minden mennyiségben. Azonkívül elvállalok háznál való tűzifa felfüré-szelését, aprítását géppel. Szive., párifogást kér tisztelettel
KARBIDLAMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- éa műszerésznél
Ugyanott kárbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény!
VILÁG
nagymozgó színház :: Szarvas-szálloda. s
Szombaton és vasárnap, febr. 7. és 8-án
Joe Jenkins detektív kalandjai
A négylábú ember
Detektivdráma 3 felvonásban
Hétfő, kedd, szerda, febr. 9., 10. és II. Kolombus Kristóf I. rész
Klfejitok .«u*t< \'Irt*. xtupokoo .. o x . „ior \\«ar- d r,\'.<{nafokim :i. S. UI 1 ét *
Vásárolok nagymennyiségű takarmányféléket, különösen :
szna, szalma, üjíc- s
takarmányrépát
vasúti íillomásra szállitva legmagasabb »»- árban.
Telefon 195. Iroda: Kinlzsy-utca 2 a
Pollák M. Emil
termény nagykereskedő NAGYKANIZSA.
Nyomatott .. iKptuinjdonoi.cn
Jó minőségű Pogányvári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai\' cikkek _ kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
fÖJT* Bély egzök!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések: Betű, mo-nogramm, cimer, arany. ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, ^^^ arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet! - Első beszerzési forrás! -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erisébet-tér 1. azárn.
Kérem a cimre ügyelni!
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos. Ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. > Kölcsön könyvtár!
Dunántuti Elelmiszerfor-galml Vállalat Nagykanizsa
59.
N.CjrhMl...
Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Kozci;?.-.as: célokra visírolunk min den mennyiségben nap; árakc: azonnali készpénzfizetés ellenében :
- és leölt sertéseket, tojást,
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Felhozatali Egyesülés Zala- és Somogy megyei kirendeltsége
Z";o: "» nyomda, md,ntézetéo\'~
59-ik évfolyam. _
Egyes szám ára 1 k<
Nagykanina, 1920. február 10. Kedd. 32.
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKA! NAPILAP
Ó kuJotuvilil Pó-ut 13. . Ii.i«mr*an.t«ltlon II). .
McKjcicnfk mindig kora reggel.
PAszerkesxt*: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelő* szerkesztő:
Előfizetési árak:
BUUKUÜKÜZY ZOLTÁN || evie 65 K hj{y hlirn22 K(|y#t
Éljen
Ujváry Géza győzelme
az első választásoknál nyilvánvaló volt. hogy keresztény szent Ügyünk nem veszhet el. A számok beszéltek erről, amelyek megmutatták, hogy a kerületekben hogyan oszlik meg a szavazatok száma. Kórlovics József csúfos bukásából az ellenpárt szeretett volna egy tömör liberális pártot összekovácsolni, de ez derékon roppant A: agitációk a legvehemensebb dolgoztak, hogy g/engitsék nz egységes keresztény tábort. A kereszténység Nagykanizsán zárt sorokban volt, lelkünket csak egy cél tüzelte, amelv mentes volt minden személyes. crdectől. nekünk célunk volt a Máriás lobogót fenn magasan lengetni.
Ujváry Géza győzelme nem az ó személyes diadala, ó erre * diadalra nem is pályázott. Ujváry Gázával mi nyertünk, azaz a közös óhajunk, kapott meg-.testesitést. \'
A szavazatok Ujváry Géza cs dr. Krátky István között a következőkép oszlottak si:cg: Ujváry Gáza kapott 5709 szavazatot s dr. Krátky István kapott 5024-et. így Ujváry Géza 685 szótöbbséggel Nagykanizsa város képviselője lett, a Ker. Nemz. Egy. Párt programmjával Ujvávy Géza még a mai nap folyamán kézhez fogja kapni mandátumát. Az eredméay hivatalos kihirdetése
ma délelőtt 9 érakor leaz a városháza erkélyéről. ^ _^
Az éiy folyamán egy lelkes, tűntető csapat jártp te a várost s éltette Ujváry CézátTVriedrich Istvánt, Horthy Miklóst. Miután a város íőbb utcáinnak igv tudtára ati:ák az örvendetes hirt, n lelkes, tűntető csapat nyugodtan * rendben szétoszlott.
A POLITIKAI
események.
Minisztertanács. - A FrUdrick Ugy tUztixÁu. - A Ki«g azdap4ri tanács-kozásal a a»utgySMe Ugyábaa.
Hudapcti. február 1. A M T I. jdenti: \'oárnsp dílclü" 10 őrskor //«./•• A\'Jru/,, .iunÍMtcrcIndk dnöSMt sltfl mwwtsIerU\' náci volt, smdyen s mitwm . UfpA hivijl :nviíjclcnt Horilu/ MHIm I ponyi Albert, gróf Trir4>. gróf Som»k> külügyminiszter, báró Lrtscb
Vilmos és
Berzeviczy Géza vca^»kará»í«Ak. A béke-drlepátususok bes/amoltsk m magyar békedelegáció eddigi működéséről « megtették részletes jelctésüket « válasz jegyzékre vonatkozólag, amelyet
a békeszerződéssel kapcsolatban az antant lergfŐbb tanácsa elé fognak terjeszteni. Budapest, február 9. Almásy Denisc grófnőnek a minisztertanácshoz benyujott. beadványát n minisztertanács annak a pártnak a döntésére bizta, amelyikhez Fricdrich István tartozik. A pártnak a kom-potenciája azonban nem terjed tul azon kinyilatkoztatásnál, hogy akarja-e magát tovább is Fricdrich Istvánnal képviseltetni «i kormányban vagy sem. A párt határozata *emmi összefüggésben nincs a dolog becsület-ügyi, mégkevésbé a büntetőjogi részével. Más oldalról Fricdrich István azt a felszó-litást kapta,
hogy azon vádakkal szemben, amelyek eddig elhangzottak, ne hagyja magát tisztázatlanul a Tiszaligy fotárgyalásálg sem.
Ennek sürgős tisztázása végett katonai eljárásnak vesse magát alá, amely a dolog természeténél fogva a legmesszebbre menő szuverén joggal v<in felruházva arra nézve, hogy minden olyan vádat, amelyet Fricdrich István ellen emelni fognak —. kellőképen rlbirálhassn.
Budapest, febr. 9, A Friedrich-ügyben fölkért tábornokokból álló bizottság két tagja, báró Hazai Samu, báró Szurmay Sándor megjelentek a mai napon Huszár Károly miniszterelnöknél. A bizottság ma délután ült össze és holnapig előreláthatólag meg is hozza a döntést.
Budupesl. február 9. A pártok a jövő hét folyamán fognak megalakulni. A Kisgazdapárt csütörtökön este ülésezik, állást foglal a kormányzó személye és a képviselőház elnöki tisztségének betöltése tárgyában. A kormányzó hatásköréről szóló és a nemzetgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslat tervezet már elkészült. A koj -mányzó a királyi p.ilotában fog lakni azon lakosztályokban, amelyekben eddig az amerikai katonai misszió dolgozott. A nemzetgyűlés alakulásával kapcsolatbjn tanácskozások folyn k a pártban. Az első ülésen fel fogják szólítani a korelnököt a képvisclók mandátumának át nyújtására és kisorsolják az igazoló-bi zottságott. A for-
mális alakulás előreláthatólag csak másnap történik meg, akkor fogja majd elmondani Huszár Károly miniszterelnök nagy megnyitó beszédét. ^
Kihallgatások a Tisza-ügyben.
Budapest, február 9. A Tisza meggyilkolása ügyében dr. Margalits Ede viszgáló-biró tovább folytatja a kihallgatásokat Illetékes helyen arra törekszenek; hogy az ügyet minél előbb főtárgyalásra vigyék.*. Ezért most csak a Tisza-üggyel fognak foglalkozni és ugy hírlik, hogy két hét leforgása alatt az összes tanukat kihullgatják.
........-......................—............-y-
Győztünk!
bjjel tizenkettő. A választóhelyiségek pár perce még zajos tanyája üres, oz umdk feltárták titkukat, felpattantak • Ixwitékok óhajokat rejtő lapjai s ma már mindenki tudja, hogy a két napig visszafojtott lélek* zette! várt. becsületes óhajunk megtestesülést nvert.
Most éjfél után jár már a város tornyának mutatója, az utcákon csak itt-ott kullog egy-egy sötét -alak, nyeglén vonja át magát a falon az elnyúló árnyék. A hold ezüstjén valami halkan csengő nangot nyel el a késő éjsz \'ka. A város mélyen hortyog, sötétek az ablakok. Szeretnénk az ablak-repedéseken, az ajtónvilásokon minden háznál be.vugni valamit. Még ina éjjel, amikor n titok badar álma hánykolódtatja ágyában a reggelt váró nívókat. Szeretnénk *r. álom igaz varázsával a lelkekbe szállni s nem kiabálv.i, nem hetykén kacagva, csak ugy természetesen, őszintén, igazán való álmot vinni, hogy te aggódó keresztény testvér tudd ineg a titkot: győzött nz eszméd, imádságod meghallgatta Isten s Lucifer kitördelt karmokkal zuhant alá. . . le, mélyre, a poklok fenekére.
Huzassuk meg a harangokat ? Járjuk be a várost tüntető menettel r Felzavarjuk-e az álmodó várost éljen kiáltással ? Szükségünk vjn-e a lármás örömujjongásra ?-Igen. Örüljünk lelkünk legmélyebb, legszentebb örömével. Jogunk van az ujjongáshoz, kell, hogy arcunkat döntse az öröm pará/sos tüze. A pálca a mi javunkra tőrt s nz ármánynak roppant. Kell őrülnünk! Bár előre tudtuk, hogy az igazság az egyetemes óhaj. a legszentebb keresztény kincsünk a miénk s-ez a győzelmünk. Hónapok óta hirdettük s ha kellett a ley. kézzelfoghatóbban bizonyítottuk, hogy nekünk nem célunk személyeket tolni, mi nem "kívánunk egyen-cgyen a s/ekértolás nyomán hivatalkoz. pozícióhoz stb. síb. jutni.* Nekünk a célunk egy volt s ez az, amit győzelemre vittünk, a keresztényien tixyt. Amikor örömünket nem pnlnstolva, nyíltan mutatiuk, ne ordítsuk l»e a város utcáit. Nem huzatjuk meg a harangokat, nem rendezünk tüntető meneteket. Bár a pénzeszsák, n zsidó liberálisok duzzogva kampósitják csomóba orrukat s titokban
£ a i » I Közlöny
1920. február 10.
bitót esküdnek szent keresztünkre, mégsem ordítunk be grájzlerájukba, őket megillető főrmedvényeket. A mi örömünk egy belső szent mcgnyugifás, amelynek nyomóban az egységes keresztény munka, uz egyéforrt akarat s kitartás fogja a Máriás lobogót.
NekünlTncm volt szükségünk s most sincs a lármára. Mi nagy lelki megnyugvással tudatjuk ma mindenkivel, hogy ellenünk hozhatják az ármányok, Luciferek, fúriák rontását, megmérgezhetik kristályvizünket, szennyes lábukkal taposhatják legszentebb utunkat, konkolyt szórhatnak két marokkal búzaföldjeinkre, a bitót felöltöztethetik Szamuellik köteleivel. <ie a keresztünk állni fog s tiltón int feléjük s mindig tárja t-óla Krisztusunk a karját.
Ebbö! a pár heti küzdelemből is ma már leszűrhetjük a tanulságot. Mi nem hir--tjűk a „kutyából nem lesz szalonna" stb. elveket. Mi nem mondjuk azt, hogy nem engedünk magunkhoriévelygőt. Nem sajátjuk ki magunknak a kereszténységet, mert Krisztus nzt mondta, hogy többet egy megtérő bűnös, mint száz igaz. Mi várva varjuk őket, feléjük is tárja a karját a k mcrl ^y00\'5 ^ell lenni az akolnak,
a pásztor Krisztus. De nem engedhet-|uk» hogy amikor csak módját ejthetik, túrókkal rontsanak hajónknak, nem engedhetjük, hogy az őszi ugarokon az ö magjukat hintsék. Nem helyezkedhetünk mindvégig a megbocsájtás, jobbkezes álláspontjára. Nem engedhetjük, hogy a tőr mindig a keblünkön legyen, hogy mikor csak mód-Jot ejthetik, a keresztény szivekbe verjék.
A tőrt kiütöttük a kezükből s a keresztet magasra tartjuk. Győztünk s ez a győzelmünk a jövőnk.
Kommunista targyalás a törvényszéken.
A zalaszentmihályi direktórium tagjai a vádlottak padján. - Két vád-.v vtottat Ítéltek el.
A nagykanizsai büntető-törvényszék ma tárgyalta a Zalaszentmihály községben a proletárdiktatúra ideje alatt működő direktórium bűnügyét.
A direktórium tagjai azzal voltak vádolva, hogy a proletárdiktatúra idején a hivatalos hatalmukkal visszaélve, magánlaksértést követtek el, majd magántulajdonban levő sót, cipőtalpat jogtalanul elrekviráltak, majd Brunner Károly földbirtokostól azzal a fenyegetéssel, hogy a forradalmi törvényszék elé állitják körülbelül 12000 koronát zsaroltak ki. A direktórium tagjai közül azonkívül többen sikkasztással és osztályizgatással voltak vádolva.
Ma délelőtt kezdte tárgyalni az ügyet a nagykanizsai törvényszék Dr. Kenedy Imre táblabiró elnöklete alatt. A tárgyalás. • tanúkihallgatások számos volta miatt délután 5 óráig tartott.
A kihallgatások után dr. Guta ügyész hosszú vádbeszéde következett, melynek során, izgatással, magánlaksértéssel, sikkasztással és zsarolással vádolta a direktórium volt tagjait.
Azután a védők mondták el beszédjeiket. Dr. Rothschild Béla beszédében vázolta azokat a körülményeket, amelyek, befolyásolták ezeket a nagyon kevés intelligenciával rendelkező volt direktóriumi tagokat, akik egyrészt kényszer hatása alatt cselekedtek. Arra a vádra vonatkozólag, hogy a vádlottak a proletárdiktatúra idején petroleumot. fát és börtalpat sikkasztottak volna el, szükségesnek tartja megemlíteni, hogy az emiitett árukat a direktórium tagjai a szolgabíró utasítására foglalták le és
a szegény nép között kiosztották. Hogy a talpbőrből ők is rész«p»edtek, kéri megállapítani, hogy ennek értékével le tudnak-e a vádlottak számolni vagy hajlandók-e visszaszolgáltatni. Azonkívül a károsultak adatait a kár nagyságára vonatkozólag kéri felbecsüitetni. Ezek az emberek a tömeghangulat befolyása alatt állottak. Gelsei János, aki több ízben azt a kijelentést tette, hogy ic-\'á burzsoáziával, meg sem tudta gondolni, hogy ezzel osztályharcot szit a nép körében. Ezt a beszédét meggondolatlan szájaskodásnak minősiti s védelmül azt hozza föl, hogy e tanulatlan embereket megfertőzte az átkos rablóuralom berendezkedésének mérgező hatása.
A másik védő dr. Etlényi Géza szintén nem látja a zsarolás és sikkasztás vádját fönnforogni s kéri a vádlottak tudatlanságát. továbbá azt a körülményt, hogy kényszer hatása alatt cselekedtek, azonkívül büntetlen előéletüket enyhitő körülménynek beszámítani és a 92. alkalmazásával enyhén büntetni.
Az elnök megkérdi a vádlottakat van-e valami hozzátenni valójuk. Ács Sándor, Balog János, Arkovics István. Tóth Károly, Korcsmáros vádlottak kijelentik, hogy az eltulajdonított tárgyakat, illetve értékét haj-landóak visszaszolgáltatni.
A biróság ezután ítélet hoz italra vonult vissza s félóra elteltével a következő ítéletet hirdette ki :
A nagykanizsai törvényszék, mint büntetőbíróság, Barabás Józsefet sikkasztás és zsarolás büntette cimén az enyhitő körülmények leszámításával 5 havi fegyházra és l évi hivatal vesztésre. Gelsei Jánost pedig osztályharcra való izgató^ vétsége miait 2 havi fogházra ítélte. A többiéket ez esetben felmenti a büntetés alól. Fölebbezésnek helye nem lévén, a két elítéltet a vádhatóság képviselőinek átadták. — miklós. —
Tőzsde
Budapest, febr. 9. Ma a tőzsdén nem volt egységes az irányzat.
M»*yar H<t«4 . 1500 GÍMIU .... 16*0
0»*trik HiUt . HK0 Susaviri . . . - 3250
lx*ximitol<> . . W46 Ürikinyl - . :»500
Magyar liank . u;r. Kima..... . 3«10
Agráx &tnk . . 1270 Adria..... X600
Kabanl 1375 AUanlik-i . . ♦800
Forgalmi .... 7U0 k\'loúW . . 2454
Kon kord u . 1030 ÜUj..... 2300
Valuta: S«poloon fl.\'»0—1000 Koot W0
(«K>/. Dollár 246 - - 336(336), Frank 1800- 1825 (1800), Nirka 363-3*0 (361). Ur. 55—14 70 (14 70). Rub«l 2.18—248 (233), Ui 36Í-357 (357). D.náx 726 (725) Sxoüol 262 —200(266), kifuetö -.
— Rendőrnap. A rendőrnapok es-télyeinek rendezése körül komoly akadályok vannak. A rendőrbizottság teljes erejével azon van, hogy a nehézségeket mielőbb elsiminálja. Legnagyobb nehézségét a ruhakérdés adja. A szereplő személyeknek u. i. tetetemes kiadásokkal kell leszámol-niok. Részünkről amellett vagyunk, hogy a célt tekintse, nem az elegáncira kell a legnagyobb gondot fordítani, hanem az anyagi s a velejáró erkölcsi haszonra. Vigyázzunk, hogy a kiadésok nehogy felemésszék n jövedelmet, mert ugyebár azért rendezzük az estélyeket, hogy igy többet juttassunk rendőreinknek. A rendező- és nagybizottság ma kedden délután 5 órakor a városháza kis tanácstermében gyűlésre jön egybe, amelyen az összes tagok szíves megjelenését kérjük.
hírek;.
Olvasóinkhoz I
Ismét csuk azzal a kéréssel fordulunk lapunk t. előfizetőihez, olvasóihoz és barátaihoz, tekintettel a papirárak ujabb nagymérvű emelkedésére s ennek nehéz áldozattal járó beszerzésre, mig ezen áldatlan viszonyok megszűnnek, lapunk előfizetési árát a kővetkezőkben vagyunk kénytelenek megállapítani:
Egész évre..... 250 ko-
Félévre ...... 130 ...
Negyedévre.....65
Egy hóra.....22 ..
Egyes szám ára ... /
Azon előfizetőink, kik már lefizették a februári előfizetési dijat, a régebbi ár ellenében kedvezményül kapják lapunkat február végéig.
A „ZALAI KÖZLÖNY\'
kiadóhivatala.
— Doktorrá avatás. Novay Imre másodjegyzőt, n városi lakáshivatni vezetőjét, a budapesti tudományegyetem államtudományi doktorrá avatta. Novay Imre városunk leglelkesebb s legönzetlencói) munkásainak egyike. Lelkiismeretes s becsületes munkájával önzetlenül segitect mindenkin, amennyiben módjában állo\'t Bár egyike a legkevésbé népszerű hivatal vezetője, Novay Imre mégis városunk egyik legkedveltebb hivatalnoka. Doktorráava\'á-sát őrömmel vettük tudumásul s nincs jogunk kételkedni abban, hogy munká;i: továbbra is a legnagyobb energiáv-1 folytatja tovább. Bár nem tisztára^rajta jnulifc," de őt is kérjük, hogy vaggonlakóink, menekültjeink s városunk szegényeinek ügyét továbbra is a legnagyobb megértéssel s átérzéssel hordja a szivén.
— Fixessen .10 a „Move \'-r.. ( elhívjuk Nagykanizsa város közönségét, különösen pedig egyesületeket, vendéglőket "és kávéházakat, hogy a „Move" újságot (Magyar Országos Véderőegyesület közlő-gye) tekintve a hazafias célt, megrendelni szíveskedjenek. A „Move" újság tárgyalja az összes, jelenleg aktuális kérdéseket. Az újság megrendelése akár szóban, akár írásban a helybeli .Move" elnőkssgénél (Fri-gyeslaktanya) történik. A megrendelés alkalmával befizetendő az előfitési ár is. -Mcme\' tagak részére: egész évre 80 K, félévre 42 K, negyedévre 24 K. fiem tagok restére: egész évre 96 K, félévre 50 K, negyedévre 26 K. Az újság megjelenik hetenként pénteken .Move- etnőJc
- Üdvözlet a kuüzsal Uáayok-»«k. Meleghangú levél érkezett szerkesztőségünkhöz a határcsendőrségtől, amelyben az alábbi oláirások olvashatók s kérnek bennünket arra, hogy üdvözletüket tudassuk Nagykanizsa város leányaival. Németh Péter e. é. ö. őrmester, Faisz István őrmester, Ikodnik Ferenc szakaszvezető, Bődör István tizedes, Szabó Ferenc őrvezető, Adrián Lajos, Balassa József, Farkas Géza, Gulyás József, Kozár József, Msric* Bálint, Gyenge Mihály, Raposa Géza, Rúzsa Ferenc, Gyurics József, Sámpár János, ltol István, Szabadics Vendel, Tálosi György közkatonák.
- Meghívó. A magyarországi delivasutasok segélyegylete ma február 10-én este 7 órai kezdettei tánccal egybekötött társasvacsorát rendez a Csengeri-ut 87. sz.
1920*. február 10.
Zalai Közlöny
alatt. Görög Károly vendéglőjében, saját j^gélyalapja javára. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlrpilag nyugtáztatnak. Személyjegy 5 korona, családjegy 12 K. Sxives pártfogást kér a Rendezőség. (Minden külön értesítés helyett.)
— Hadifoglyainkért. Galambok hazafias polgárai megint kitettek magukért, amennyiben az idegenben sínylődő hadifoglyaink hazahozataláért 4332 korona kékpénzt, több ezüst és idegen valutájú pénzt gyjtöttek. A hosszúvölgy! körjegyzőség utján 1125 korona kékpénzt, mint annak annak a községcsoportnak gyűjtési akciója lett a járási védelmi parancsnokság kezeihez juttatva. Mindazoknak, akik adakoztak és a gyűjtés nehézségeit vállalták, a hadifoglyaink nevében leghálásabb köszönetet mon a járási védelmi parancsnokság.
— Mellékilletékek felemelése a Délivaauton. .1920. január 1-től kezdődő érvényességgel alábbi mellékilletékek felemeltetnek és pedig: 1. Illetékek a vasútnak a gyüjtőárüszolgálatnál való közreműködésért 750 fillérről t875 fillérre, 15 füléről 38 fillére. 50 fillérről 125 fillérre
emeltetnek fel. 2. Illetékeknek az áruknak elrendezéséért á leadásnál 15 fillérről 38 fillérre, 50 fillérről 125 fillérre, 1000 fillérről 2500 fillérre emeltetnek fel. 3. Az ászok-<jánillcték 500 fillérről 1250 fillérre emeltetik fel. 4. Az illeték ömlesztett* állapotban való szállitásra berendezett külön kocsikért 500 fillérről 1250 fillérre emeltetik fd. 5. Az „áruk szállítása 35 000 kg. és ennél nagyobb raksúllyal bíró kocsikban" cím alatt díjszabásban megjelölt illetékek 115 fillérről 288 fillérre és 20 fillérről 50 fillérre emeltetnek fel.
— Orvosi hir. Dr. Sándor Miklós klinikai tanulmányútjáról visszaérkezve, rendeléseit bőr- és nemibetegeknek, valamint maláriásoknak Csengeri-ut 15. sz. alatt ismét megkezdte. Rendelési órák: délelőtt 11 — 12, délután 2-4 óráig.
*r- Közellátási közlemény. Az 1920-rn^ szóló hatósági igazolványok folytatólagos kiállítása következőkép lesz folytatva: Február 10-én Neu és Klein vevői részére; február 12-én Mersits-nővérek vevői részére. Ennélfogva akik fenti kereskedőknél óhajtanak vásárolni, hatósági igazolványaikot jelzett napokon okvetlen hozzák be. Az uj igazolványokért -2 K fizetendő. Közellátási üzemek.
— Értesítés. Tisztelettel van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy Szabó Pista nagy elfoglaltsága miatt a lapokban hirdetett tánckurzustól visszalépett és így azt magam vezetem és a Kasinoban megnyitom. A tánckurzus febr. 10-étől március hó végéig tart. Dcákcso-portnak d. u. 6—8-ig, felnőtteknek 8—10-ig. Akik a nyitandó tánckurzuson résztvenni óhajtanak, hogy ezen szándékukat mielőbb bejelenteni szíveskedjenek, nehogy az egyöntetű tanítást hátráltassák. Tisztelettel Blagusz Elek tánctanár.
— Elveszett folyó hó 9-én, a postaépületben egy drb. jobbkézre való prémmel bélelt bőrkeztyü. A becsületes megtaláló illő jutalom ellenében adja át a rendőrségnek.
- Kérelem. Kérjük mindazon főiskolai hallgatókat, kik bármely hangszeren játszanak- és a most alakítandó Főiskolai Hallgatók Nagykanizsai Zcnecgycsületébc belépni szándékoznak, jelenjenek meg folyó hó 10-én, kedden délután 2 órakor a főgimnázium zenetermében. A szervező-bizottság.
VAC. íoothnll szakosztálya folyó hó 10-én kedden este 6 órakor szakosztály ülést tart. Kérjük az összes footballistákat, tekintettel a tárgy fontosságára, okvetlen jelenjenek meg. — A VAC. a mai napon küldte szrt meghivóit, a folyó hó 17-én megtartandó nagy inüvészestélyére. Azok, kik tévedésből meghívót nem kaptak és arra igényt tartanak, igényüket jelentsék be Snlgó Jenő főrendezőnél, a Szarvas-kávéházbani hivatalos helyiségben, naponta d. u. 5—8 ór.\\ között.
— Gurulni fog nevettében mindenki, aki megnézi az Urániában az „Osz-trigás hercegnő" cimü finom, pikáns vígjátékot. A főszerepet a legbájosabb mozi-szinészno Ossi Oswalda játsza. A férfisze-replő a közönség kedvence Harry L.icdtke. Aki jól akar mulatni, az nézze meg este a nagszerű vígjátékot.
Erdély kincsei. • i.
Erdély szülöttje, minél jobban ismeri szülőföldjét, annál inkább zavarba esik, ha számon kérik tőle Erdély kincseit, mivel azt se tudja, hogy a rengeteg kincshalmaz melyik részéről lebbentse fel a leplet legelébb? Hisz oly sokféle és roppant kincset egyszerre áttekinteni amúgy se lehet s a kérdező egyénisége és foglalkozása szerint más-más kincs látszik pompásabbnak Erdély területén.
Közönséges értelemben az arany és más nemes fémek foglalják el a kincsek társaságában az első helyekot. A nemes fémek oly gazdagsága rejlik Erdély bercei-beh, hogy a földglobusz ismert bányaterületei közül csak a burok földje, Transvval, továbbá az Uralhogység s egy-két amerikai bányavidék múlja fölül Erdélyt c tekintetben. ___
Csupán az űzcmalatti bányaterület, amelyet az oláhok Erdély körzetéből máris lefoglaltak, 40.000 hektár s e területen az aranyon kívül réz, ólom, gypsz, vasércek, márvány stb. stb. Erdély igen sok pontján dus telepekkel és tömbökkel dicsekedhetnek, ha a hatalmas sőtelepektöl el is tekintünk.
Ismertebb erdélyi arany- és fémbányák: Aranyosbánya, Abrudbánya, Zalatna, Brád, Karács-Czebe és Szentkeresztbánya. Sóbányák": Marosujvár, Torda, Parajd, Dés-akna és Szováta nagy sótelepei híresek.
Erdély bányakincsei közé tartoznak a szintén oláh kézre került „fekete gyémánf-telepek, Délikárpátunk gazdag kőszénbányái. E különféle bányakincsek együttvéve mily értéket képviselnek valutánk megjavítása, iparunk fellendítése s egész nemzeti jövőnkre nézve, az szinte felbecsülhetetlen.
Ám ha mezőgazdasággal foglakozót kérdünk meg Erdély kincseiről, ő bizonyára a bányák csillogó kincseinél nagyobb értéket állapit meg Erdély állattenyésztésében, bortermelésében s állandó takármánybősé-gében, mellyel az Alföldet szokta/kisegi-teni nagy szárazságok idején.
Az erdész elsősorban állítaná Erdély kincsei közt a fenyvesek, bükk és tölgy-
erdők rengetegeit, melyek épület, tűzifa, cserzőanyag és ccllulose papíranyagok révén százmilliókat hoztak be külföldi valutákból s a legkülönbféle ipartelepek lehetőségeit nyújtják még a jövőre nézve is.
Szenvedélyes turista bizonyára Schweiz után mindjárt Erdélyt tenné a legváltozatosabb, legszebb, legértékesebb kiránduló helyek között egész Európában s első látás után megállapitaná, hogy Erdély a legbájosabb fürdőtelepck s alig becsült roppant értékű ásványvízforrások elhanyagolt világtól eldugott vadregényes tündérország.
A szélesebb alapon bíráló nemzet-gazdász mindezekhez hozzávenné még brdély scbcsfolyásu hegyi vizeinek jóformán parlagon heverő energiakészletét .s a nemrégen föltárult földgázforrások mérhetetlen kincsvoltát, a leendő magyar ^iparfejlődésnek e kéznél fekvő legbiztosabb aiapfcltéiclét s kijelentené, amely nemzetállam a maga népének jövőjét biztosító ily kincsekkel rakott országrészét megvédeni, megtartani nem tudja, az nem érdemli meg, hogy államot alkosson, nem érdemii meg a „nemzet" nevet. Rödön
Sziliház
Heti műsort
Ma karszemélyzet estélye -G$ókbakt?r.
Szerda: Trilby. %
Csütörtök : Marcsa katonája.
Péntek: Utoísó előadás Marcsa katonája.
Színházi tudósítás. Pénteken az utolsó előadás három és fél hónap után vége a szini évadnak és így a híres Marcsa katonája cimü operettet kapjuk elsőrangú előadásban. Főszereplők: Bogár, Kürthy. Szemére, Göndör, Szikla, Erckövy, Dezső játszál:. A táncokat H. 7.ombory Ilonka tánitja be.
.....KTyilttór/)
Felhívom Molnár Dezső volt hadapród • jelölt urat, hogy aljas rágalmazását^.mcllyel K. Mancika úrhölgy előtt illetett, azonnal vonja vissza, mert ellenkező esetben erre illetékes helyen fogom keresni becsületemet.
Molnár Gyula, Deák-tér 1.
r. rovitiwa kilótokért nem vilUl •
utikmtMf-
?
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon barátaink és ismerőseink, kik forrón szeretett kis Mariskánk temetése alkalmából részvétüknek megjelenésükkel kifejezést adtak, ezúton fogadják a leghálásabb köszönetünket.
Erdélyi János és családja
Elveszett a Royal-kávéház és Szabó Antal
üzlete közötti járdán egy vörös bőrtárca 1500 koronu jugoszláv pénzzel és egy német és horvát igazolvánnyal; becsületes megtaláló 500 korona jutalomdíj ellenében adja le a szerkesztőségben.
Hálószoba- és ebédlő-berendezések eladók és megrendelhetők jutányos áron Kolovics és Szekeres műbútorasztalosnál, Eötvös-tér 23.
KRISZTUS" bemutatása ma, február 10-én, az Urániában
£ a i » I Közlöny
1920. február 10.
995,1920.
Hirdetmény.
A Magyar Földmivelésügyi Miniszter 14676. 111/4—1919. számú rendeletére közhírré teszem, hogy az országnak jelenleg megszállás alatt levő területeiről részben levágás, részben pedig továbbtartás céljá-• bóf a demarkátiós vonalon át behozott hasított körmű és egypatás állatok állat-egészség-rendőri kezelésére nézve a következőket rendelem el:
1. Á megszállott területekről hasított körmű és egypatás állatokat áthozó fél tartozik az állatoknak a demarkátiós vona-lorí túlról történt áthozatalát akár marhalevelekkel, akár marhalevél nélkül történik az áthozatal, az áthajtáshoz legközelebb fekvő község elöljáróságának 24 órán belül bejelenteni. Marhalevél nélkül történt áthozatal esetén tartozik ez alkalommal a tulajdonjogot és azt a körülményt is két tanúval, vagy más elfogadható módon igazolni, hogy az állatok megszállott területről származnak. E bejelentési kötelezettség a . jelen rendeletem közhifré tétele" előtt továbbtartás céljából marhalevél nélkül áthozott állatokra kiterjed abból a\' célból, hogy ezen továbbtartásra áthozott állatok a jelen rendeletem 5. pontjához mérten marhalevelekkel elláthatók legyenek. >
2. A községi elöljáróság a bejelentés megtörténtéről a felnek igazolványt ad, melyben a tulajdonjog igazolásán kivül az állatok száma, rendeltetése (levágásrk vagy továbbtartásra) és leírása, úgyszintén a rendeltetési hely feltüntetendő, valamint az a körülmény is, hogy az állatok megszállott területről származnak. A kiadott igazolványokról pontos nyilvántartás vezetendő.
3. Az említett igazolvány kiadása alkalmával az áthozott állatok ott. ahol állatorvos van, azáltal megvizsgálandók, ha azonban az illető vagy közelfekvő községben állatorvos nincs, akkor a községi elöljáróság valamelyik hozzáértő tagja nézze meg az állatokat abból a szempontból, hogy azok egészségesekre\';?,\' F.noek meg-" történte a 2. pontban említett igazolvány hátlapjára .feljegyzendő.
4. Ha az ekként áthozott állatokon állatorvos által foganatosított vizsgálat során ragadós betegség, vagy annak gyanúja állapíttatott meg, akkor a betegség elhurcolásának megakadályozása céljából az előirt óvintézkedések kaladéktalanul foganatosítandók: ha pedig állatorvos hiányán a községi elöljáróság valamelyik hozzáértő tagja járt cl fentiek szerint és az áthozott állatokat betegségre gyanúsaknak találja, akkor az illetékes állami állatorvos azonnal értesítendő, aki mielőbb kiszáll a helyszínére és a fentiek értelmében jár cl. Ennek megtörténtéig az állatok teljesen elkülönítve tartandók.
5. Ha az áthozott állatok akár állat-\\ orvos, akár a községi elöljáróság valamelyik
hozzéértő tagja által aggálytalanoknak találtattak, akkor a 2. pontban előirt igazolvány alapján az állatokra a marhalevelek azonnal kiállitandók. Azonban a marhalevél 7. rovatában jelezni kell az állatok eredeti származását. 6. Ennek megtörténtével: a) a levágásra szánt állatok a legközelebbi marharakódó állomásra hajtandók, ahonnan\' az előirt előzetes állatorvosi vizsgálat után a 2. pontban említett igazolvánnyal és az annak alapján kiállított marhalevelekkel vasúton Budapestre szállíthatók mielőbbi levágás céljából és pedig a kérődző állatok (szarvasmarhák, juhok és kecskéi?) " á buoapesti marhaközvágóhidra, sertések pedig a budapesti sertés-vágóhidra irányitandók. Elszállitha\'tók továbbá a fentiek szerint áthozott állatok akár lábon hajtva, akár pedig vasúton a Irgközclebbi vasútállomástól az előirt előzetes állatorvosi vizsgálat után mielőbbi levágás céljából az ország, meg.nem szállott területén fekvő közvágóhidakra is. b) Ha az áthozott állatok továbbtartásra vannak szánva, akkor azok a 2. pontban említett igazolvánnyal és az. annak alapján -kiállított
marhalevelekkel akár lábon hajtva, akár vasúton a legközelebbi marharakódó állomásról az előirt előzetes állatorvosi vizsgálat után a rendeltetési helyre elszállít-hatók.
7. A fentjelzett eljárás során felmerülő összes költségek a behozó felet terhelik. Nagykanizsán, 1920. január 24-én.
Polgármester.
Weisz Soma cementárugyárában kél erős fiu fizetéssel tanoncnak felvétetik.
Piat(fí 3 »zentgyörgyvári hegyen egy tiauu 6 hold területű szőllőbirtok szép gyümölcsös kaszálóval. Bővebbet: Aczél Ignác pénz- és ingatlanforgalmi irodája. Fő-ut 8.\' sz. alatt.
Eladó: pároló-sajtár, üvegszekrény és fekete női felöltő. Sugár-út 18. ■ J
KARBIDLÁMPA
■ * minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél
Ugyanott karbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezményi
URANIA
mozgókép-palota
Koz£onyi-u(ca sz.
Kedden és szerdán, febr. 10. és 11-én WT Nevető est!
Osztrigás hercegnő
<Finom pikáns vigjáték 4 felvonásban
H Szereplő -Mr. Qucvfccr osxliifcu király . Viktor Jur.scn
Ossi, Irtnyu .......<Hsi Ossivutdc
Muki licrccj./f-.. . .... tfarry i.icdkv Rcildcatv i.oivits Krnö
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3, 4, fél 6, 7 és 9 órakor.
wv^M^ Gyapjúszövetből ké-szült irodai és üzleti
strapaöltönyök
900 1100 K-i{ kaphatók
Eladok nagyban is! Hadirokkantak 10" \'„ engedmény -ben részesUlnek I
LIDITT MIKSA, FÉRFISZABÓ
Teleky-ut 25. — Telefon 3—19.
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. iíö » Kölcsön könyvtár!
Ismét kaphatók
hermoníkák, heg-ediilmrok
FISCHEL FÜLÖP FIA
hangsor í\\ zeaemakcKSRcvi^sébeii Nagykanizsán, Városház-palota.
VILÁG
nagymozgó szinház :: Szarvas-szálloda. =
Kedden és szerdán, febr. 10. és 11.én Világtörténelmi esemény!
Kolombus Kristóf
I, rész
Történelmi dráma 4 felvonásban
Csütörtök, péntek és szombáton
Kolombus Kristóf II. rész
Klóadisok keíOotc : HctkÖKi>Hpokon 0 cs 8 óiakor Vasár- cs .inncp.-iafrokon 3. fel : y \' i.\\>:i>r.
Jó minőségű Pogány vári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
Vásárolok nagymennyiségű takarmányféléket, különösen:
széna, szalma, tarLó- és
takarmányrépát
yasuti állomásra szállitva legmagasabb 311— árban.
^Telefon 195. Iroda: Kinizsy-utca 2/a
Pollák M. Emil
terménynagykereskedö
NAGYKANIZSA.
Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum cs zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések: Betű, monogramul, cimer, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet 1 - Első beszerzési forrás! -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a címre ügyelni!
László ás Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett «8
villatiyfeiszereiési vállalat
Elfogad villanybevczctést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron. -
Költségvetéseit dpsiUsen reidtikezásrf.
Nyomatott laptulajdonoKo* 55»lai OyarmoU -ivomdai
müiaWzesóbGt
\'Bjrm
Nagykanizsa, 1920. február 11. Szerda.
^alMe <» »W«üv.u): PO-UI 15.
__[aiinrW.-lt><f.. IM- -
[{gjclcnlk mindig kor« rcucl.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
........-.....................n,—\'--i-r......................................................*
K<5»/crkc»ztó: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelői szerkesztő:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egöx i*t* 250 K. Ytíixrt 130 K. Negyedes r< 65 K. Egy hór« 22 k\\ Egyes 1 K.
ü minisztertanács.
A nemzetgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat. — Horthy ^fővezér nyilatkozata. — A fúzió.
Budapest, február 10. Ma délelőtt Huszár Károly miniszterelnök elnökletével a miniszterelnöki palotában értekezlet volt, amelyen az ideiglenes államfőről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Az értekezleten megformulázták a nemzetgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslatot, amelyet aztán megelőzőleg ma a Keresztény Nemzeti Egyesülés elnöki tanácsának, csütörtökön pedig az alakuló Kisgazdapártnak mutatnak be. — Ezen a törvényjavaslatort kivül csak egy javaslattal fog a nemzetgyűlés elé járulni, a ház-szabálymódositó javaslattal, amely a ház uj összetételének megfelelő változtatásokat fog eszközölni a régi házszabályokon\'.
Budapest, február 10. A Ker. Nemz. Egy. -Pártja és a Kisgazdapárt között megbeszélés folyt a íuzió kérdésében. A Kisgazdapártban is átérzik a kormányzó párt alakitásának szükségességét. A fúzió alapja a keresztény blokk egysége volna. Ma este a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának képviselő tagjai értekezletet tartanak s valószínű, hogy felszólítják a kisgazdákat a fúzióban való részvételre.
Budapest, február 10. Horthy Miklós fővezér egy ujságiró előtt a következő kijelentést tette:
A magyar politikának egyedüli törekvése csak a konszolidáció lehet. Mindennék helyreállítása, újjászervezése és egységes alapokra való helyezése a magyar kormány igazi feladata. A pártoskodás az erők szétforgácsolása, a protekció és minden korrgpció kérlelhetetlen kiküszöbölése. A neuilly-i békeföltételek katasztrófát jelentenek az egész középeurópára.
Az erőszakosan legyűrt nemzetekkel szemben életbeléptetett gazdasági rendszabályokkal a munka produktivitását szüntették meg. Nem
szabad eltitkolnunk, hogy sokat várunk Amerikától, ahöl körülbelül 100000 magyar testvérünkéi, akik megdöbbenve látják mit csinálnak a győzők szerencsétlen országunkkal és ők tudni fogják kötelességüket, fel fogják világosítani a rosszul informált amerikai közvéleményt.
A nagykövetek tanácsának Ülése.
Paris, febr. 10. A nagykövetek tanácsa a francia külügyminisztériumban tegnap ülést tartott. Azt a jegyzéket, amelyben a háború okozóinak kiadatását kéri, változatlanul hagyja.
Pótválasztáfók. -------
Budapest,, február 10. Az ipolyszalkai kerületben Karaffifith Jenő miniszterelnökségi államtitkárt választották meg képviselőül gróf Pohgrácz Jenő kisgazdapárti jelölttel szemben. Gyöngyösön szintén a Keresztény Nemzeti Egyesülés párti Bozsik Pál győzött a kisgazdapárti jelölttel szemben. Adonybaif Ressay Károly államtitkár Keresztény Nemzeti Egyesülés párti Sulard Béla kisgazdapártival szemben. Mezőkő-kövcsden Simonyi Semadán Sándort választották meg. A pacsai kerületben Drozdy Győző kisgazdapárti jelöltet választották meg Bosnyák Gézával szemben. A pótvá-lasztásokra vonatkozólag a többi kerüle1 tckből még nem érkezett hivatalos jelentés.
Pestvármegye Károlyi Mihály ellen-
Budapest, február 10. Pestvármegye törvényhatósága ma délelőtt közgyűlést tartott, amelyen csatlakoztak Vcszprémvárme-gyc átiratához, amely Károlyi Mihály és minisztertársai, valamint Hock János ellen :kéri a büntető eljárás megindítását. Elfogadta továbbá Cegléd város átiratát, hogy a Vármegye a nemzetgyűlés előtt kérje azt, hogy az államfői hatalmat Horthy Miklós fővezér kczéfce tegyék le.
Lengyel politikusok a közős határ mellett.
Budapest, február 10. Varsóból jelentik, Hogy a lengyel politikusok körében komoly\' akció van folyamatban, melynek célja az hogy Magyarországnak és Lengyelországnak közös határa legyen. A lengyel
politikusok erre vonatkozólag javaslatot terjesztettek a párisi •békekonferencia elé.
Deschanel átveszi az elnökséget
Paris, febr. 10. Az uj köztársasági elnök Deschanel február 8-án veszi át az elnöki hatalmat.
Németország megtagadta a kiszolgáltatást.
Berlin, február 10. A igémet kormány véglegesen döntött az antant kiadatási kérelme ügyében, mely szerint a kiszolgáltatást megtagadta.
Spanyoljárvány.
Budapest, február 10. A Tiszti Főorvosi Hivatal jelentése szerint szombaton és vasárnap 943 spanyólmegbctegcdés tőrtént. Haláleset pedig 92 esetben történt.
Ujváry 6óza megkapta a ______ mamjátanút................
A mai győzelmes napunkon minden szem Ujváry Géza felé fordul. Benne van összpontosítva minden bizalmunk s nagy megnyugvással és sok szép reménnyel nézünk uj követünknek működése elé. Tudjuk, hogy Ujváry Gézában megtaláltuk azt az embert, aki minden körülmények, tántoríthatatlan harcosa lesz a keresztény eszmének. A lelkesedéstől kigyúl az arcunk most, Hogy mindenki tudatában Ujváry Géza lett a képviselőnk. Érezzük, érezni kezdjük már hogy az összetartás a mi erősségünk és igaz hitünk, meggyőződésünk alapja minden győzelemnek a jövőben . . .
Ma délelőtt fél 11 órakor óriási tömeg gyűlt össze a városháza előtt s lelkesen éltette Ujváry Gézát, aki a városháza er-kéjéröl magosszárnyalásu, nagyon szép beszédében fejtette ki programmját az egybegyűlt választói előtt.
Azután dr. Tamás János mondott na-gyobbszabásu beszédet, amelyben a „Zala" rosszindulatú, támadó cikkével foglalkozott. Kijelentette, hogy a magyarság és a keresztény eszme érdekében ebben a városban mindent meg fognak tenni, hogy az egy^ séj? megmaradjon. Nagyon tévednek azok, — mondotta — akik azt hiszik, hogy a keresztény egyesülés szét fog bomlani. A mi részünkről hitünkbe vetett nagy erkölcsi erő, honszeretetünk mindent legyőző ereje fogja meghiusitani annak a csoportnak aknamunkáját, amelyik most veresége tudatában ellenünk akarja a gyűlölséget szitani. Kanizsa egész magyarsága velünk van és a keresztény egyesülés mellett foglal állást.
\'•. 2 ■■ •■ \'•.\'.\' " -rJlri ~
Z a
I Közlöny
1920. február n.
DivTamás János gyönyörű hazafiasságtól csillogó beszéde után dr. Hegedűs György, a l^tcnyei választókerület megválasztott képviselője emelkedett szólásra, összetartásra intette a polgárságot s rámutatott arra a szomorú tényre, hogy az ellenpárt működése tulajdonképpen fölébresztette a szociáldemokra.t.9 pártot.,,Mozgásba ^ö.ttek azok az elemek, akik a kommunizmus alatt hazafiatlanul viselkedtek. A város kereszténysége legyen készen és küzdjön az ellen, hogy az Internacionalizmus kóros tanait, hazaszeretetével és összetartásával leküzdje.
Ma délután négy órakor adták át a kerület, mandátumát a győztes Ujváry Gézának a városháza dísztermében nagy ünnepség keretében. /"\'
A mandátumot Dr. Szabady Lőrinc választási biztos adta át a képviselőnek a bizottság tagjai, Dr. Kiss István, Ungcr Ullmann Elek és Weiss Tivadar jelenlétében s kérte Ujváry Gézát, hogy a haza e súlyos helyzetében becsületének s egyenes jellemének tudatában szilárdan, mint eddig, képviselje a kerületnek érdekeit. Felhivta figyelmét arra a körülményre, hogy á köztisztviselők nyomorának enyhítésére tegyen sürgős lépéseket, mert a köztisztviselők nyomora olyan nagy, hogy a végveszély előtt állanak.
Ujváry Géza meghatott [gyönyörű beszédben köszönte meg választói bizalmát. Kijelentette, hogv nem akar osztályharcot folytatni, mert minden osztály erdekét a szivén viseli. Az ellenségeskedést és a sérelmeket, amelyek a választások folyamán értek, elfelejti és kéri a város közönségét, hogy egyforma bizalommal viseltessenek irányában. Megígérte a választási biztosnak, hogy a köztisztviselők súlyos nyomorainak enyhítésére minden erejével dolgozni fog.
A Területvédö Liga nagygyűlése Zalaegerszegen.
Zadravetz tábori p&spök hatalmas bméde. — A Teröletvédő Liga zalaegerszegi csoportjának megszervezése. — A kath. hitközség Impozáns előadása. — Folyó hó 29-én Nagykanizsán lesz hasonló nagygyűlés.
Folyó hó 8-án a Területvédö Liga impozáns nagygyűlést tartott Zalaegerszegen, Muraköz visszaszerzésének érdekében. A gyűlés lefolyása régen tapasztalt hatásokkal dicsekedhetik. Valami felemelő volt az a látvány, amikor a megyeszékhely utcáit ellepték a vidéki falvak nemzetiszin lobogós bandériumai. A. polgárság óriási számban jelent meg, a vidékiek lóháton, régi magyar szokás szerint ficánkoló paripákon, sallangos kantárokkal. A környék városaiból is nagyszámmal jelentek meg az érdeklődök s azok, ^..\'kiknek még nálunk is ezerszer fájóbb közelebbi hazájuk elszakítása. Már a reggeli órákban különös ünnepi hangulatba \\ simult a város. Kilenc órakor a református cs tíz órakor a katholikus nagytemplomban volt ünnepies istentisztelet. A templomnak befogadó képessége kicsinek bizonyult. A túlzsúfolt templomok ontották magukból az embereket a városháztérre, ahol a hatalmas disíemelvény mutatta, hogy itt nagygyűlés les*, -Felbecsülhetetlen embertömeg lepte el a teret s ezer meg ezer
torokból hahzott a , magyarok imádsága, a himnusz. Majd a Területvédö Liga budapesti kiküldöttje mondott magasszárnya-lásu beszédet, utána Tassy főorvos, az ünnepély rendezőe. Herboly muravidi áll. elemi népiskolai tanitó horvát nyelven mondott beszédet. A gyűlésen megjelent nagyszámú horvátok és vendek kitörő lelkesedéssel hallgatták a szónokot, aki kifejtette, hogy senki nem akarja elnyomni őket, anyanyelvüket megtarthatják s igy is lehetnek ők a magyar haza derék polgárai. Hasonló zsánerű beszédet tartott magyar nyelven Hajdú Lajos kotori körjegyző, akinek szavai szűnni nem akaró tetszésnyilvánításokkal találkoztak.
Az egész nagygyűlés legfelcmelőbb szónoklata Zadravetz tábori püspöké volt. Az elmondottak fájgalmas, mélyről jövő érzések voltak voltak, amelyek az őszinteség megnyerő szinpompsjával festették le a hazavesztett magyar sorsát. Keményszívű emberek nem bírták végig hallgatni köny-nyes "szemek-nélkül. Az egész beszéd alatt mélységes csend volt s utána orkáni éljen kiáltás reszkedtette meg a levegőt. Zadravetz tábori püspök beszéde egy óra hosszáig tartott. Utána még a polgármester s Tassy Vőórvos beszéltek. A nagygyűlés a szózat hangjai mellett oszlott szét.
Nyolcadikán délután a megyeházán a Területvédö Liga zalaegerszegi csoportját szervezték meg. Megválasztották a tisztviselőket, amelynek során a Liga elnöke a kormánybiztos s helyettese a polgármester lett.
Délután 6 órakor a kath. hitközség impozáns műkedvelő előadást tartott, melyen a legkitűnőbb művészek s műkedvelők szolgáltatták a\\ zenét és énekszámokat. Zadravetz tábori püspök itt is tartott beszédet, amely nem kisebb sikerekkel dicsekedhetett, mint a nagygyűlésen elmondott. A hallgatóság megjegyzéseiből elkapott szavak: „Lehetetlen meg nem szeretni". „Aranyszájú Szent János". „Kapisztrán János", lehet következtetni lelkes szavaira.
A Területvédő Liga Jolyó hó 29-én hasonló s méreteiben\' még a zalaegerszegit is felülmúló nagygyűlést rendez Nagykanizsán. Az előkészületek teljes erővel megindultak, amelyet dr. Tamás János ügyvéd visz a legmesszebbmenő ambícióval. Tudomásunk szerint Budapest legnagyobb művésznői és művészei, valamint politikai előkelőségei is lejönnek, akik mind hozzájárulnak munkájukkal a nap nivójának emeléséhez.
Tőzsde.
Budapest. febr. 10. Ma a tőzsdén nem volt egységei az irányzat.
Ma&yjr Hi(<l 0>*Uák Hitel [.CNXÁmiioló . Mnjíynr Bank Agr«t 8»nk .
Koíg-Urni . . . Kon kord i.i . . .
Cuclu.....
Sxáwáci . . .
L\'rikúnyi . , . .
Rima......
Adria......
AtUntik* . . .
KtotiU.....
OU; . . . ^ . .
16S0 3250 3500 3810 *600 4SÖ0 2454 2:500
Valuta: N\'.
(Sí»0). Dollár 246-.Márk* W3 —5f+C» <: 238--24X (23$). I, Szokol 2\'52 — 2Wi ("
ipolcon 950—1000 Kont í>0Ö 336(336). Frank 1800-1825 (1*00).
361). Liw :6--l4-70 (l-l 70>. Rubel .<i 3&Í- <:í57>. Dinár 725 Í726) ".\'W^Bccsi fcif.xctc> -.
— P. Hedly Jeromos szerdán, í. hó 11-ón este 6 órakor a választás lefolyásáról és a keresztény egységről beszédet fog tartani. Mindenkit meghívunk.
— Rendőrnap. Tegnap délután $ órakor a városháza kis tanácstermében a rendőrnapot megszervező bizottság gyűlést tartott. A benyomásunk gC; volt az eg^ ügyről, hogy a .megszervezés nincs kellőleg megejtve. Fé!ő> hogy az egész nemes akció dugába fog dőlni, h bizottság nem volt fukar a beszédek, plánumok adásában, de semmi érdemes Jerv, vagy kivihető ta\'náci nem hangzott cl. A legnagyobb baj Ugy látjuk ott van, hogy sokan s nagyon sokféleképen intézkednek. Azt a hatalmas rc.v dezőbízottságot már melegében nem helyeseltük, mert féltünk, hogy elrendezik. $ ime, nem csalódtunk. Kilátások vannak rá azonban, hogy a dolgok más irányba terelődve, a rendőrnapot megvalósíthatjuk.
— Az Irodalmi és Művészeti Kör dalárdája alakulóban van. Mindazokat, akik a nevezett dalárdába belépni óhajtanának, ezúton kérünk, hogy jelentkezzek Rácz János karnagynál vagy Írásban Maj-tényi Károlynál a Kör titkáránál. Mi hisz-szűk, hogy az Irodalmi és Művészeti Kör énekkara stílusos s elég nivós- lesz a Kör eddigi munkájához.
— Felhívás a hadifoglyok hozzátartozóihoz! Felhívom azon nagykanizsai és vidéki lakosokat, kiknek Oroszországban és Szibériában hadifogoly hozzátartozójuk van, de akiknek sorsáról talán már év<\'< óta nem kaptak értesitést, hogy eme hadifoglyok pontos születési, katonai és egyéi) adatait közlendő, nálam Sugár-ut 43. se. emelet, balra, lehetőleg folyó hó 25-ig lehetőleg naponta, a délutáni órákban jclcr. -kezzenek. Nagy Lajos.
— Adományok. A hadifoglyok hazahozatalának céljaira Szabó Gyula 50 K-át adományozott. Hasonló adományokat veszünk és hirlapilag nyugtázunk."
— Felhívás. A "helybeli keresztényszocialista főiskolai hallgatókat kéri a vezetőség, hogy d. ú. 5 órakor a Keresztén/ Otthonban megjelenni szíveskedjenek.
— Zemplénvármegye Ho thy kormányzósága mellett. Horthy Miklós fővezér ma a következő táviratot kapta: Nagyméltóságú Horthy Miklós fővezér urnák Budapest. Zemplénvármegye közigazgatási bizottsága a mai napon, február hó 9-én tartott ülésében Netzner Béla birío-kos, választott közigazgatási bizottsági u»g indítványa folytán, tárgyalás alá vette Vas-vármegye közönségének folyó hó 1-én hozott határozatát, mellyel kimondotta, hogy helyesli a királyság mielőbbi helyreállítása:. Tiltakozik az ellen, hogy a királyság kérdésében egyes személyek vagy családos érdekében bárki is kedvező előfeltételeket vagy meg nem változtatható helyzetet igyekezzék teremteni. Követeli, hogy a nemzetgyűlés az ántántnak tett Ígéretéhez képe*? a királyválasztás eldőltéig bizzon meg egy minden egyéni és pártérdeken felül emelkedni tudó embert az államfői teendők ideiglenes ellátására. Ennek az embernek a személyét pedig Horthy Miklós fővezérben jelöli meg. Minden mástól eltekintve, január hó 30-án kiadott parancsával nemcsak a nemzeti hadseregnek, hanem az egész nemzetének ve/.érévé lett. Az ország érdekeinek áldozatkész védelmezése, a tőrvény tekintélyének, a megtépett magyar-
becsület,
magyar szavahihetőség és a
magyar adott szóhitclének visszaállitásáig megindított elszánt és céltudatos küzdelme
1920. február 11.
Zalai Közlöny
által az albizottság egyértelműen áthatva attól a meggyőződéstől, hogy o magyar nemzetet az érdemtelenül rászakadt csapások tovább fokozásától csak saját erejéből vett rendületlen bizalma és a \'törvényes jogrendhez való szívós ragaszkodása ment-, heti meg. Vaavármegye határozatát általa nos lelkesedéssel annál-inkább magáévá tette, mert a magyar nemzet ki nem-pusztítható erejének és a törvényes jogrendhez való ösi ragaszkodásának nincs közöttünk elszántabb bajnoka, mint a Nemzeti Hadsereg megteremtője és fővezére Horthy Miklós. Határozatba vettük Nagyméltóságodat erről távirati uton értesíteni. Zemplén-vármegye Közigazgatási Bizottságának Sátoraljaújhelyen 1920. évi február hó 9-én tartott ülésén. A bizottság elnök*: id. Turúnszky László alispán.
— Tót e«t. Lapunkban már felhívtuk a város közönségének a figyelmét arra az estélyre, amelyet az Irodalmi és Művészeti Kör rendez s amelynek célja megismertetni velünk elszakított tótjaink, előttünk ismeretlen vagy félreismert ügyeit. Előre is kijelenthetjük, hogy az est eddig még nem ismert érdekességgel, művészi számokkal stb. fogja mindenkinek lelkébe vinni prog-rammját. A szereplők célja az, hogy senki ne menjen ki a teremből anélkül, hogy ne a legnagyobb átérzéssel távozzon. Az estélyen a katonai főreáliskola növendékei is befogják mutatni zenekarukat, amely tudomásunk szerint a legjobb kezekben van s a legjobb zenészekkel dicsekedhetik. Ezúton hívjuk fel az érdeklődők figyelmét az estre.
Drózdy Győzőt, a pacsai választókerület kisgazdapárti programmal képviselőjévé válásztótta. .......
— Nagyrománia gazdagági veszedelme. államalakulatok uj folyamatának szükségességét az entente azzal magyarázza, indokolja, hogy az európai közélelmezés, a gazdasági egyensúly bizto sitása kivánja ezt igy. Vessünk csak egy pillantást „Nagyrománia" gazdasági pers pektivájára: Románia normális viszonyok kőzött termelt egy esztendőben búzát
30.000,000 q., árpát 9.600,000 q., zabot 12.400,000 q., tengerit 39.000,000 q. Ősz-szes9n 91.000,000 q. Ha ehhez hozzáadjuk románok részéről igényelt magyar terű It-Vknek évi normális termését, ami kitesz: búza és rozs 18.000,000 q., árpa 8.000.000 q., zab 8:500.000 q., tengeri 18.000.000 q. továbbá Beszarábia 30.000,000 q. évi termését, ugy „Nagyromániá"-nak egy évi termése 173.000,000 q. tenne ki, ami mostani árakat alapul véve 60 milliárdot jelent. A szomszédos államokkal szemben való ez a kiáltó egyenetlénség és semmivel sem indokolható vagyoni túltengés az ál lamközi barátságnak és békének mindenkor ellensége. De veszélyeztetője az európai közélelmezés folyton kisértő és meg oldásra szoruló kőzélelmozésnek is. Románia ebben a gazdasági helyzetében ársza bályozó és terméaelosztó teljhatalmú diktá tora lenne az agyonsanyargatott, tönkre tett Déleurópának. A koldusok uzsorása dicstelen szerepét vinné s megakadályozója lenne elszegényedett, nyomorgó szomszé dai vagyoni helyreállításának. A kiuzsörá
zott koldusok nem sokáig nézhetnék a diktátor tobzódását; föllázadnának ellene és Déleurópát ismét lánga borítanák. Ha az entente komoly, becsületes békét akar, akkor álljon el az európai gazdasági egyensúlyt veszélyeztető. terveitől.
— Dr. Steuer György, a nemzeti Isebbségck minisztériumának adminisztratív államtitkára e hó 8-án titkára, dr. Bara-kovich László miniszteri segédtitkár kíséretében Tolnamegyébe utazott, hogy a magyarországi németek gazdasági szervezetét az ottani vezetőférfiak bevonásával az eddiginél szélesebb és uj alapra helyezze. Ez az ntézkedése arra is alkalmas, hogy a súlyos közélelmezési állapotokat kissé enyhitse.
— A „Fekete lovas" a vidéken. Herczeg Ferencnek nagysikerű, a délvidéki németeknek a szabadságharc alatt tanúsított magatartását tárgyaló drámája iránt a
idéken is nagy az érdeklődés. Herceg értesítette a Délvidéki Magyar Liga vezetőségét, hogy darabjának a vidék számára való ingyenes átengedéséhez hozzájárul. A napokban Szegeden adják elő. Azután a többi vidéki városokban is sorra kerül. Szegeden márciusban külön díszelőadást is rendeznek, mc\'yrc Herceg Ferenc, dr. Steuer György államtitkár, Köttcvényi Olivér és Lányi Márton nyug. főispánok is lemennek.
— óriási sikere volt a Kolumbus Kristóf című remek filmnek, melynek Il-ik részét csütörtökön, pénteken és szombaton mutatja be a „Világ"-mozgó szintén 4 felvonásban. Önmaga ellen vét a szives olvasó, ha e remekét a modern kinematográfiának meg nem tekinti.
Horthy Czegléden és Kecskemétén.
Ma hajnalban Horthy Miklós fővezér vezérkar főnökének kíséretével az Alföldre utazott szemleutra. Eredetileg Czegléd és Kecskemét voltak megállóhelyekűl kiszemelve, de az alföldi magyar nép lelkesedése több helyen is megállásra bírta a fővezér vonatát, hogy kifejezhesse hódolatát.
Czéglédre nyolc órakor érkezett a külön vonat. Sok ezer főnyi tömeg ünneplőbe öltözve gyűlt össze a fővezér fogadására. Riadó éljenzés fogadta a szalonkocsi ajtajában megjelenő fővezért, aki a himnusz hangjai mellett ellépett a díszszázad előtt s fogadta a katonai parancsnok jelentését. A polgári hatóságok nevében Rádai Gedeon gróf kormánybiztos köszöntötte a fővezért, majd Sarkay Gyula helyettespolgármcstcr üdvözölte Czegléd város nevében.
A fővezér válaszában az összetartás és munka szükségességét hangsúlyozta, majd a város díszkocsijába szállt s a tömeg lelkes éljenzése közepette a vArosba hajtatott, ahol az Árpád-téren szemlét tartott a helyőrség csapatai felett. A csapatok elsőrangú fegyelme és kitűnő felszerelése felett a fővezér dicsérő szavakkal fejezte ki elismerését Scidl alezredes parancsnoknak. Miután a kivonult csapatok pompás tartással diszmenetban elvonultak a fővezér előtt, Horthy a városháza disz termében küldöttségeket fogadott. Először a három keresztény felekezet lelkészei üd-
vözölték. majd egymásután jelentek meg az állami tisztviselők, a tanítók, vasutasok, kisiparosok, a gazdakör, a Move nói csoportja stb. küldöttségei s üdvözölték a népszerű fővezért. Horthy az üdvözlésre együttesen válaszolt. Különösen kiemelte, mily fontos a keresztény felekezetek együttműködése. összetartásra van ma jobban szükségünk, mint soha máskor — mondotta a fővezér — mert a három nagy nyomorúság után lerongyolódtunk nemcsak vagyonilag, nemcsak külpolitikailag, de ami • a legsajnálatosabb, bel politikailag is. Hogy mindent jóvátchessünk, nemcsak dolgoznunk kell, de egyúttal türelemre is szükség van, türelemre felebarátaink, testvéreink iránt, hogy leküzdjűk fajunk ősj átkát, a széthúzást. Nem engedhetjük meg \' magunknak azt a fényűzést, hogy egyesek szereplési viszketegsége miatt mindnyájan tönkre menjünk. Szent meggyőződésem, ha összetartunk és dolgozunk, mi leszünk itt a Danzigig felcsúszott Balkánon a leghatalmasabb nemzet.
A fővezér szavai mély benyomást tettek a hallgatóságra. Villásreggeli után a fővezér kíséretével tovább utazott Kecskemétre. Az állomásra kikísérte úgyszólván az egész város. Sárkány helyettes polgármcv ter azzal búcsúzott, hogy Horthyt Cegléd városa nemcsak fővezérnek tartja, mert a városi közgyüiés már felirt a nemzetgyűléshez s követelte kormányzóvá való megválasztását.
Tizenegy óra után Kecskemétre érkezett a fővezér, ahol rendkívül imponzás fogadtatásban volt része. A diszszádat pa-ancsnokának jelentése, Janky Kocsárd ezredes körletparancsnok és Zsitvay Tibor főispán, kormánybiztosok üdvözlő beszéde után a fővezér meleg szavakkal köszönte meg a fogadtatást és kijelentette, hogy rendkívül nagy örömmel jött\' Kecskemétre amely város tündöklik nemzeti erényekben Egykor dél felől akart jönni, de sajnos, hogy ezt meghiúsították azok, akikben legjobban bíztunk.
Oly nehéz időket élünk, mijcor feltétlenül meg kell találnunk az utat, mely kivezet bennünket a látszólag kétségbesett helyzetből. Magyarországra jobb jövő vár, de csak akkor, ha mindnyájan ugy fogunk gondolkozni és viselkedni, mint ez a város. Bár hosszú, nehéz, rögös utakon kerülve érkeztem ide — mondotta a fővezér — ezen az uton azonban feltartóztathatatlanul megyek előre. Nem akarok szavakat fecsérelni, ma minél kevesebb beszédre, de annál több cselekedetre van szükség.
Harsogó éljenzés közepette száztagú lovasbandérium kíséretével vonult be a városba a fővezér. A Kőrősi-utca elején diadalkapu alatt Majtényi polgármester üdvözölte s kijelentette, hogy nem fog elpusztulni a magyar, mert megtaláltuk fővezérünket. A Széchenyi-téren felállított helyőrség felett tartott csapat-szemle alatt az ezred zászlajára kecskeméti hölgyek diszes szalagot kötöttek. Németh József tábori lelkész megáldotta a zászlót. Dierndorfer alezredes az ezred nevében fogadalmat tett, hogy a zászlót mindig diadallal fogja lobogtatni. Ezután a városháza előtt óriási tömeg jelenlétében disz-
Ma este TRILBY a íszinházban
c s I » 1 K4rI 6 n y
1020. február 11.
mentiben vonultak el a csapatok » fővezér előtt, oki pompás magatartásukért elismerését fejelte ki. A katonai ünnep útin o fővezér kíséretével Héjjas Mihilyékhor hajtatott. A Héjjá, család 600 kecskeméti szegényt látott vendégül. Onnan a Horthy-iaktanyáb. vonult. A fővezér meglilelte a katonák ebédjét. >
A kaszinóban . bankett volt, amelyen számos felköszőntővel ünnepelték a fővezért, akinek magyar ruhába öltözve a legszebb lányok szolgálták fel a magyaros fogásokat. Ebéd .latt Eőrdög Angyal a kecskeméti leányok nevében 3 óriási kosarat adott át a fővezérnek, az egyikben szőlő, a másikban befőtt, a harmadikban bor volt. A szőlősgazdák nevében Sárközy Gyula köszöntötte a fővezért s egy 5 literes fiuom kadarkával megtöltött csikóbőrös kulacsot adott át neki. A fővezér az első kortyot a kecskeméti hölgyek egészségére hörpintette.
Színház
Heti műsor t
Szerda: Trilby. Csütörtök : Marcsa katonája. Péntek: Utolsó előadás Marcsa katonája.
Újságkihordók felvetetnek
a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában.
ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók Fischd Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykaniisán:
B«tt.Jck Fkk llon«er»A Árpid.
. . Maxiink törtenete. Donáuy Fcr«rvc: Életünket é» vérünket. Graeia György Talpé, magyar. Mama Jocú*: Feltámadt húsdk
. . Rabláncon. Donitiy Ferenc : Mátyái király i<]u»ÍKa. KákoM Viktor; Korhadt fakereaxtek. Benedek Kkk X»gy majorarok üaál Múi««: Me««k a lennanyobb nuRVamA
Hazafias könyvtár:
Itenedek P.lek. Scéchcnyi Utván. Könyvet T«>th K: A Thököly árvák. UjíaluMy Kúxdekni a d«»£»*gcit. lK>oi»iy Ferenc: A vitét N*«xtix
, . Relytélyek a tórténelemból.
<iyurátx F H<S*-ik kora. Benedek Klek Nagy l.ajo*. Hunyady Jáno*. . , Nlatyak király.
. 11 Rák/xxy Ferenc. I\'ctőfy Sándor •>»■«*«* kWteményei. Sxilagyi: Magyar nemxet története (10 kúut).
MAXULATUR PAPIROS
kllogrammonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Eladó egy teljesen jó karban lévő. négv űlésü fekete, fódeles-hintó. Érdeklődőknek Bővebb felvilágosítást nyújt Szentmihályi Dezső, Pacsa (Zmegyc).
Keresek egy használt diványt és 4 széket megvételre. Cim a kiadóhivatalban. 4*4-3
Keresek azonnal kitűnő ellátással tiszta, száraz, csündes szobát. Dijazás mellékes. Cim: Kiss Ernő, főgimn. VIII. oszt. tanuló, Zalaszentmihály.
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérek.
Cukor-árus leány mozgóban.
Jó minőségű Pogány vári fehér é» vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 X-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-.
csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
Bélyegzők 1
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések i Betű, mo-nograimn, cimer, arany, czi és elefántcsontba. Bőrtárcákra. \' arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet!
- EIl£ beszerzési fórrá. 1 -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagyk.nizaa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a címre ügyelni!
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Straseer Márton
lát- é. műszerésznél
Ugyanott kárbid kapható! Viazontárusitóknak kedvezmény!
felvétetik a „Világ"
URANIA
mozgókép-palota
Romouyl-ulc. ■*.
Kedden és szerdán, febr. 10. és 11-én HT Nevető est!
Osztrigás hercegnő
Finom pikáns vigjáték 4 felvonásban
Mr. ytxvker Ossi. Icanya Muki herceg
Sxereplók : •Mtriga király .
Viktor Jsii»cn <H« Ox\\»-aUc Uarry l.iedke
Rccidexte. Lubits Brnft
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3, 4, fél 6. 7 és 9 órakor.
Hálószoba- és ebédlő-berendezések eladók és megrendelhetők jutányos áron Kolovics és Szekeres műbútorasztalosoknál, Eötvös tér 23.
Gyapjúszövetből készült irodai és üzleti
sor
strapaöltönyök
900 -1100 K-i; kaphatók
Eladok nagyban is! Hadirokkantak 10% engedményben részesülnek 1
LIDITT MIKSA, FÉRFISZABÓ
Teleky-ut 25. — Telefon 3-19.
YILAG
nagymozgó színház a Szarvas-szálloda, s
Kedden és szerdán, febr. 10. és 11-én Világtörténelmi esemény!
Xolumbus Kristóf
I. rész
Történelmi dráma 4 felvonásban
Csütörtök, péntek és szombaton Kolumbus Kristóf II. rész
kcLdcu: HtUo»°.pok°" 6 ti » W.XJI
v.y, i, 3. j. \'tl \' " » ■■■■"<>\'
Eredeti
ERFURTI
virág-, főzelék- (palánta) mag, továbbá mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László ós Ország cégnél
Nagykanlxaá, Erxsébet-tér 10. Viszonteladóknak színes tasskokban magvakat blzományban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll
Bá,rhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében.
Kölcsön könyvtár!
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
Tettlea
59.
8ir(&ajrctaa» .Traa*aaaub«a-Nagykanlssa
Iroda és raktár: Csengerl-ut 6. »z.
Köze^tási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon
azonnali készpénzfizetés ellenében : -
- és leölt sertéseket, . tojást,
habot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Felhozatal! Egyesülés Zala- és 8omogy megyei kirendeltsége
Nyomatott a InptulajdoDONO. Zalai éa Gyarmati nyomdai toüintözetében
I
59-lk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 12. CaUtSrtök.
34. txÁm.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
<;:<it«nt>W( ** ki*WiinUl Hö-ut 13. _ liUr«r»ui>l<UI*« IU. ——
McjtlclcrtlW mlndl/f kora reggel.
l\'ósxcrkcaitó:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
I*cl cl ók iicrkMilA :
BODROGKÖZYZOLTÁN
Előfizetést árak:
Kjox *,t< 250 k\' riUxtt 150 K Negyedet* C>5 K. K*jr • 22 K. r *y«t %Um 1 K.
napirendje.
Horthyt vagy Apponyit akarják kormányzóul? - A pótválasztások eredménye. — Haller miniszter az uj kormányról.
Budapest, február 11. Huszár
Károly miniszterelnök elnökletével tegnap délelőtt értekezlet volt, az összeülő nemzetgyűlés első ülésének munkaprogrammjáról. Folyó hó 16-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a kupolateremben nagymisét tart Csernoch hercegprímás. Tizenegy órakor nyitja meg Huszár Károly az ülést és felszólítja a korelnököt az ülés vezetésére. A korelnök személyére nézve megállapodás még eddig nem történt. A nemzetgyűlés második ülésén a megválasztott nemzetgyűlési tagok benyuitják a mandátumokat, amelyet az osztályok között fognak kisorsolni. A harmadik ülés az osztályok igazoló, jelentését hallgatja meg és megválasztja a nemzetgyűlés elnökségét. A megválasztott elnök azzal az indítvánnyal lép a nemzetgyűlés elé, hogy az eddigi házszabályok a legszükségesebh változtatások mellett érvényben maradjanak.
Budapest, február 11. Az Uj Nemzedék írja: A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában, valamint a Kisgazdapártban mozgalom indult meg, hogy Horthy Miklós fővezér helyett gróf Apponyi Albertet válasszák meg Magyarország kormányzójává. Ennek a mozgalomnak hátterében az a törekvés nyilvánul meg, hogy Magyarországon a polgári demokrácia uralmát és a nemzetgyűlés szuverenitását minden körülmények között biztosítják és elválasztják a polgári hatalmat a katonai főparancsnokságtól
és ilyen módon elejét vegyék annak a látszatnak, mintha Magyarországon katonai diktatúra uralkodnék. Ez a mozgalom éppenséggel nem irányul Horthy Miklós ellen, akit a legnagyobb szeretettel és bizalommal övez az egész magyarság. Azok, akik Apponyi mellett foglalnak ál-
lást, arra hivatkoznak, hogy Horthy Miklós katonai foglalkozása és hazájától való hosszú távolléte következtében nem elég . ismerős a parlamenti gépezet természetével. Másrészt azok a tényezők, akik Apponyi jelöltségét újból felvetették, abból a gondolatból indulnak ki, hogy a magyar nemzetnek kötelessége honorálni Apponyinak majdnem félszázadra terjedő politikai múltját és azon érdemét, amelyet a külföld felvilágosítása terén, legutóbb a béketárgyalás íolyan^n szerzett. v
Budapest, február 11. Az Egyesült Földmives és Kisgazdapártban nem foglalkoztak még a kormányzóság személyi kérdésével, de hír szerint a párt ragaszkodik Horthy kormányzóságához. A pártban az a fölfogás, hogy a
kormánynak el kell fogadnia az egész ország osztatlanul megnyilvánuló ajánlatát és tekintetbe kell vennie a vármegyék állásfoglalását. Hangoztatják, hogy politikai érdekekből van szükség a katonai és polgári hatalom teljes összhangjára, amit máskép mint Horthy kormányzóságával megoldani nem lehet.
Budapest, február 11. A belügyminisztériumhoz kővetkező választási jelentések érkeztek: Garbocxbogdány községben megválasztották dr. Ferdinandy Gyula kisgazdapárti jelöltet. Tatán Mancxer János kisgazdapártit, Monoron dr. Rubinck István kisgazdapártit. Rétságon Huszár Elemér kisgazda, Enyigen dr. Kovács János István kisgazda. Kalocsán Szabó Jenő kisgazda. Nagyvázsonyban iklódi Szabó János kisgazda, Nagykanizsán Ujváry Géza ker. nemzeti egyesülés párti, Gyöngyösön dr. Borit* Pál ker. nemz., Dorogon dr. Szilárd Béla ker. nemzeti, Csepregen Ruprccht Olivér ker. nemzeti, Pacsán Drozdy Győző kisgazda, Csurgón Kék Kovács János kisgazda, Megyass/ón Forgács Miklós kisgazda, Móron gróf Széchenyi Miklós kitgA2da, Lovasberényben Cserthy István kisgazdát.
Nyolc választás eredménye eddig még ismeretlen. /
Budapest, február 11. Haller István kultuszminiszter egy hirlapiró előtt arra a kérdésre, l\\ogy koalíciós kormány marad-e vagy egy egységes többségi párt veszi át a kormányzatot, igy nyilatkozott: Ez a Kisgazdapárt csütörtöki ülésén dől el. Biztosra veszem, —• mondotta Haller miniszter, — hogy bizonyára akadnak többen, akik komolyan veszik a megállapodást és a Ker. Nemz.-, Földműves- és Kisgazdapárt mellett foglalnak állást. Amennyiben a Kis-" gazdapárt ez ellen döntene, ez esetben többen kilépnek a pártból és így meglesz a Ker. Egyes, pártnak az az abszolút többsége, amelyre a kormányzást biztos alapon hagyhatja. A oelűgyminisxteriumtól eredő értesülésem szerint a Ker. Nemz. Egyes, pártjának igy is megvan a többsége, amony-nyiben a hivatalos jelentések alapján megállapítható, hogy 83 mandátummal rendelkezik. A nemzetgyűlés munkarendjéről kijelentette, hogy nézete szerint az volna helyes, ha a nemzetgyűlés két" hétig fortiroeottmvnkát végezne és délelőtt-délután tartaná tárgyalásait és minden két hét után egy heti szünet állana a képviselők rendel késésére, hogy ezalatt az otthoni ügyeiket intézhessék el.
Budapest, február 11. A békefeltételekre elkészült választ, a gazdasági kérdésekre vonatkozólag különös, nagy alapossággal dolgoztatott ki, különös nyomatékkal a- békeszerződés azon igazságtalan rendelkezésére, hogy a szénbányák termelését kötelesek vagyunk bizonyos más konpcnzációk nélkül Jugoszláviának átengedni.
Sztrájkoló bécsi mukások.
Bécs. febrtfár 11. A \'2000 munkást fog-lolkoztató Horgony kenyérgyár, amely körülbelül egymillió embert lát el kenyérrel, kedden abbahagyta a munkát, mert a gyár vezetősége nem teljesítette a munkásoknak azt a követelését, hogy egy keresztényszocialista munkást dbocsásson. A kenyérgyári sztrájkkal a minisztertanács is foglalkozik. Bécs lakossága körében nagy a fölháboro-dás a kenyérgyár munkásainak sztrájkja miatt.
Bécs, február 11. A Horgny kenyérgyári munkások sztrájkja ma délután megszűnt. Az a munkás, aki miatt a sztrájk kitört, egyelőre nem fog dolgozni.
A románok a Tiszántúl fölszedik a vasúti sineket.
. Budapest, február 11. Megbízható forrásból származó jelentések szerint a románok nagyban készülnek a Tiszántúl kiürítésére, de oly barbár módon, hogy a lineket felszedik. A Tiszántúl vasúti össze-
£ a i » I Közlöny
1920. február 12.
kőttetését teljesen tönkre akarják tenni, mióta a bukaresti körök, párisi összeköttetéseik révén arról értesültek, hogy Nagyváradot visszaadják Magyarországnak. Ezért most határt nem ismer a románok bosszú-szomja s gondoskodni"akarnak arról, hogy becstelen multjukhoz méltóan, kirabolják a Tiszántúlt.
Az első ülések a nemzetgyűlésen
Budapest, február 11. A nemzetgyűlés kifogja mondani, hogy ideiglenesen a régi házszabályok maradnak érvényben, ez az első nap délelőtt fog megtörténni. A nemzetgyűlés folytatása délután 4 órakor kezdődik. A miniszterelnök a nemzetgyűlés első összeülése alkalmából nagy beszédet fog tartani á kül- és belpolitikai kérdések egész complexu-máról. A harmadik nap délelőtt fogják megválasztani az elnökséget, a háznagyot cs a jegyzőt. A választások ellen beadott petíciókat a ház ogja tárgyalni, nem a Kúria.
A tábornokok zsűrije.
Budapest, február 11. A tábornoki zsűri tagjai ma értesítették Huszár Károly miniszterelnököt, hogy a Friedrich-ügyben összehívott becsű let bíróságba való jelölésüket elfogadják. A zsűri elnöke báró Hazai Samu, a zsűri tagjai báró Szurmay, báró Lukacsics Géza és Kiss Árpád tábornokok.
Fordulat a Tiszagyilkosság ügyében.
Budapest, február 11. A Tiszagyilkosság ügyében érdekes fordulat áUott be. A katonai bíróság megkereste a polgári bíróságot. hogy Hüttnert adják ki a katonai bíróságnak, mert Hüttner katonatiszt volt, nyugdíjba nem vonult, igy tehát ő a katonai bíróság illetékessége alá tartozik. Az ügyben a vádtanács fog dönteni.
Angol—Japán szövetség.
Koppenhága, február 11. A Daily Express tokiói jelentése szerint az Angol-Japán szövetség megkötése közvet etlcnűl várható.
Tárgyalják a Chaillaux-ügyet.
Páris, február 11. A Chaiüaux-ügy első tárgyalása 17-én kezdődik a szenátus előtt.
Ayugatmagyarorszság lakossága tiltakozik.
Budapest, február il. A békefőltétc-lek közzététele után lavinaszerűen indult meg Nyugatmagyarország Ausztriának igért részeiben a népmozgalom, amely tiltakozik az elszakítás ellen és a népszavazást követeli. A városok és falvak lakós-sága ujabb és ujabb tiltakozó jegyzéket küld a kormányhoz.
Minisztertanács ülése.
Budapest, február 11. Ma este hat órakor Huszár Károly miniszterelnök elnökletével minisztertanács volt, melyen folyó ügyeket tárgyaltak és megbeszélték a nemzetgyűlés első ülése alkalmával követendő eljárás és a képviselőház magalakulá-
sának módozatait. Az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslatot, amelyet a nemzetgyűlés megalakulása után Huszár Károly miniszterelnök fog beterjeszteni a február 23-án délután tartandó minisztertanács fog folalkozni. A minisztertanács mai ülése negyed 12 órakor végződött. A minisztertanácson nagyatádi Szabó István és sokorópátkai Szabó István miniszterek is résztvettek.
Spanyoljárvány Budapesten.
Budapest, február 11. A tiszti főorvosi hivatal jelentése szerint Budapesten a tegnapi napon 359 ujabb spanyolmegbetegedés történt. A halálesetek száma 16 volt.
A Schleswigi népszavazás.
Berlin, február 11. Észak-Schles-wig egyes zónáiban már befejezték az egyes népszavazásokat. A szavazás eredményeképp Dánia mellett több mint79,000-en szavaztak, Németország mellett pedig körülbelül 24 ezer szavazat esett.
A rendőrnap.
Kanizsa v2ros közönsége lanyha érdeklődéssel fogadta hírét a rendőrség segélyezése megindított és tervbe vett rendőrnap akciójának. Nagyon csodálkozánk azon, ^kereskedők és a polgárság nem viselné szivén a rendőrség ügyét s ha már az említett lanyha érdeklődés e közérdekű akcióval szemben nem változna át lelkes pártolássá a közönség körében.
Minden támogatást megérdemelnek tőlünk derék rendőreink, akik a hideg téli éjszakákon vigyáznak javainkra, fönttartják a közbiztonságot. A rend és nyugalom őreik Ők, akiknek anyagi helyzetén a mai súlyos időkben csak a közönség lel kes támogatásával tudunk segiteni.
Megértést és pártolást kérünk tehát a közönségtől eziránt az akció iránt, mert derék rendőreink ügye a mi ügyünk is. Kell, hogy minden ember kellőleg szivén viselje s hozzájáruljon e nemes cél érdekében a rendőrnap sikeréhez.
A rendőrnapnak egyébként nagyon változatos és tartalmas műsora lesz, több kabarét, táncmulatságot, előadást rendeznek színészeink és műkedvelőink együttműködésével a város különböző helyiségeiben. Az utcán mozgószinpad, jelmezes, álarcos menetek fogják színessé tenni a város korzójának hangulatát. Pompás, színes farsangi mulatság ígérkezik Kanizsa közönségének a két rendőrnap folyamán, amelynek közérdeket szolgáló nemes célja erkölcsileg föl fogja emelni a közönség pártoló ténykedését.
A rendőrnap programmja :
1) Szombaton este 8 órakor a Polgár Egylet helyiségében nagy kabaréval egybekötött táncmulatság, egy helyi elsőrangú cigányzene kísérete mellett. A jegyek már a mai napon árusisittatoak.
2) Vasárnap délelőtt a rendező főbÜ zottság a főutcái korzón mozgószinházat
és jelmezes felvonulást fog tartani, amelyen a színtársulat összes tagjai résztvesz. nek. Délután 4 őrakor a Centrál-kávéház-ban cabaréval - egybekötött teaestélyt rendez, melynek műsorát 6 koronárt fogják árusitani. Ezzel párhuzamosan az utcán a mozgószinpad fog előadásokat tartani.
Fölhívjuk a fő-utcai kereskedőket, hogy az ünnepélyré kirakataikat kellően díszítsék V föl és világítsák ki, tekintve, hogy villanyvilágításról gondoskodva lesz.
3) Este fél 9 órakor a Kaszinó helyi-ségében nagyszabású teaestély lesz rendezve, a gimnáziumi zenekar s kiegészítésül a színházi zenekar szinfonikus előadásával és elsőrendű kabaré-előadással. Műsor: 1. Zeneszám. 2. Próza és vers. 3. Énekszám, előadja: Antal Nusi színművésznő. 4. Hellainé ■ táncszáma. 5. Heltai Hugó színigazgató kupiéi. 6. Szinfónikus zenekar. Előadás után kitűnő cigányzene mellet; hajnalig tartó táncmulatság. A Kaszinóba a belépődíj személyenkint 20 K, családje#y ■ 50 korona.
A rendőrnap részletes programmját a nagybizottság pénteken részletesebben a közönség tudomására fogja hozni.
Nagykanizsa előkelő hölgyei gyűjtést rendeznek s perselyeikkel megjelennek mindenütt. A rend érdekében és- hogy a közönség zaklatásnak ne legyen kítév:, kérünk mindenkit, hogy 20 koronás adományával váltsa meg ismertető jelvényé:, amelynek feltüzésével fölszabadulna a további adakozás alól.
Tőzsde.
Budapest, február 11. Ma szünetel a Tőzsdén a forgalom, a hangulat azonban élénk és bizakodó maradt. Az érdeklődéi főképpen az ipari értékpapírok iránt nyilvánult meg — mig a bankpiac továbbra is tartott maradt.
— Személyi hírek. Dr. Hegedű; György, a letenyei választókerület képviselője a mai náp folyamán Budapestre utazott. Irodáját azonban tovább is folytatja. Cü. Tamás János ügyvéd, mint értesülünk lakásán betegen fekszik s mint-orvosától értesülünk, betegsege nem komoly, de pár napig szigorú kúrának kénytelen magát alávetni. Dr. Tamás Jánosnak, mint a kereszténység önzetlen harcosának felépülése elé városszerte várakozással néznek barátai s tisztelői. Dr. Prach István polgármesterhelyettes hivatalos ügyben Budapestre utazott. Dr. Novai Imre. a lakáshivatal vezetője szabadságáról visszaérkezett^ átvette hivatalának vezetését.
— Az Irodalmi és Művészeti K5r VI. felolvasó-estélye. Derék tótjaink nemzeti missziójának kellő méltatása érdé kében az Irod. és Művészeti Kör vasárnap a szokásos időben egy tót-cstélyt rende/.. Amint a székely-estély erdély bérceinek bánatát zokogta és nem egy hallgató szeméből a meghatottság gyöngyét fakasztotta, úgy hivatva lesz ezen tót-estély az északi bércek romantikáját, \'bánatos szépségét éreztetni. Az estély mottója is ugyanaz, mint a székelyresté: nem, nem, soha! A* estély nívóját a derék főrcálísták 35 tagból álló zenekara is fogja emelni.
1920. február 12.
— Adományok. A hadifoglyok hazahozatalának céljaira Pintér Lajos fityeházai lanitó 308 koronát juttatott szerkesztőségünkbe, amelyet iskolásgyerekek gyütőttek Rtyeházán. A nevezett községből már kaptunk gyűjtéseket ugyanerre a célra. Horváth János csapii lakos 10 koronát adományozott a hadifoglyok céljaira. Hasonló adományodat elfogadunk s továbbítunk.
— Az Épitésl Bizottság ülése. Holnap délután 6 órakor a városi Építési Bízottság ülést tart.
— Bogár Gizi és Göndör József neve Nagykanizsán fogalommá vált. A müvészpár jutalomjátéka ma este lesz, amelyet a legnagyobb érdeklődés előz meg. Bogár Gizi 5 napos betegsége után teljes művészetét latbavetve fog a nagyon hálás publikumától bucsut venni. A „Marcsa katonája*4 című bájos, vigoperettben fogják bemutatni művészetük „hor konkurját". A darab minden tekintetben módot nyújt a müvészpárnak tudásuk teljes érvényesítésére. A tegnapi próbákon már tapasztalhattuk, hogy a mai előadás a legjobb s legmulattatóbb lesz, ami Nagykanizsán már szinrekerűlt. A tánc és énekszámok s az egész darab kacagtató menete a legjobb estélyt adják.*
— Spanyoljárvány a vidéken. Nagykanizsa környékén veszedelmes mérvben fellépő spanyoljárványról tettek említést a lapok. A közönség megnyugtatására közölhetjük, hogy a járványnak sokkal enyhébb a lefolyása, amint a lapok meg-irták. Sormáson körülbelül 300 megbetegedés történt, de a betegek pár nap alatt felgyógyultak s mostanában naponkint 2—2 megbetegedés történik. A járvány egész ideje alatt 8 ember halt meg a községben spanyolban s ebből két gyermek. Szórványosan Szepetneken, Esztercgnyén, Rigyá-ezon, Nagyrécsén és Zalaszcntjakabon van egy pár spanyol megbetegedés, de enyhe lefolyással.
— A színtársulat elmegy Kanizsáról. A Heltai Hugó társulata már 4 hónapig időzött Kanizsán és hétfőn, febr. 16-án utazik másik állomáshelyére, Keszthelyre. A kanizsai közönség Heltai társulatával szemben közönyösen viselkedett, aminek oka abban is keresendő, hogy Nagykanizsa közönsége nem bir ilyen hosszú hosszú ideig támogatni egy társulatot. A színtársulat elutazását azonban a sok gátló körülmény miatt már többször elhalasztották. mert a színtársulatok a vidéken rendszerint nehéz helyzetben vannak és kénytelenek egy helyben maradni, mert legtöbbjük második állomáshelye tul van a megszállott területen. Jellemző ezen viszonyokra, hogy a város szinügyi bizottságához egyszerre több színigazgató folyamodott szín-játszási engedélyért. Jelenleg Somogyi Kálmán a győri társulat igazgatója tárgyal a várossal, hogy amennyiben a sümegi társulata, amelyik tul van a\' dcmarkacionális vonalon, nem tudná helyét elhagyni, julius-tól kezdve az Ő társulatának engedjék át az arénát. Kérvényében pompás tizennégy-tagu zenekart igér, erre vonatkozólag 25000 korona kauciót is kész fölajánlani. Nem félhetünk tehát, nem maradunk színtársulat nélkül. ..
— Meghívó. Folyó hó 14-én, szombaton este 6 órakor a „Badacsony"-vendéglőben (Fő-ut 24. sz.) táncmulatság lesz, 3melyrc a nagyérdemű közönséget tiszte-
Zalai Kőzlön
lettel meghívom. Jó ételről, italról gondos-kodtam. A tiszta jövedelem a rendőralapra fordittatik. Varga Mihály vendéglős.
— A nagykanizsai Ipartestület örömének ad kifejezést ama nem várt erkölcsi és anyagi siker fölött, mely az elaggott iparosok menháza javára január hó 31-én rendezett és folyó hó 7-én megismételt hangversenyt és táncestélyt koronázta. Midőn mindazoknak, kik e nemes emberbaráti cél elérésében bármily tekintetben segédkezni szíveskedtek, ezúttal is hálás köszönetet mond az elnökség, egyben ugyancsak köszönettel adózik és hír-lapilag nyugtázza egyesek ncmcslclkü adományát és felülfizetését, melyek a következők : Stromszky Ernő Bccsehciy 1000 K. Práger Fcrcncz 700 K. Engcl Artúr M. B. R. T.. Vári Zoltán. Herczfeld Lipót 500-500 K. Ujnépi Elek Ernő és Géza, Darvas János és Babics, Simon József, Adlcr Miksa 300-300 K. Sörgyár r. t. 260 K. Újvári Géza. Guttenberg-nyomda. Polgár Sándor, dr. Gártner Antal 200-200 K. Türk Gyula, Pctric-s György, Szabó Lajos, Somogyi Zsigmond, Faics Lajos, "Gombos Józsefné 150-150 K. özv. Vésey Lászlóné Felső raj k 120 K. Rosenthal Géza, Klugcr József, Stern Károly, Fischer Benő, Ált. Fogyasztási Szövetkezet, Törekvés Fogyasztási Sző-Sínger Izidor, Simon István, őzv. Bcrger Adolfné, László Imre, Kardos és Steincr, Halmos és Pollák, Rosenberg Lajos, Veit-ner Rudolf, N. N„ Ungár Henrik, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Krausz Vilmos, Sipos Andor, Vásony Emil Somogyszent-miklós. Garai Testvérek, Bogenrieder Frigyes, Lackenbacher Ádám. Kiss Ernő, Miltényi Gyula, Lövenatéin Emü Szt.-Péter, Varga Nándor 100—100 K. Goldfingcr István, Bazsó Sándor, Bedekovics József 60-60 K. Zollner János, Dcutsch .Mór, Zábó József, Kuttner nővérek, Hege Géza, Biró Testvérek, Sárkőzi Kálmán, Horváth és Herjavesz, Goldmann Ignácz, Fischer és Báder, Schvarcz Dezső, Lusztig József és Fia, Szabó Antal, Rotter nővérek, Hoff-mann és Frank, Németh Imre; özv. Szabó Károlyné, Velecz Ede, Bilik Ferenc, Krausz Sándor, Büchler Mór, Martinék nővérek, Mattersdorfcr Mór, Kardos Vilmos, Markó Józsefné, Deáky Sándor, Hoffmann Henrik, Pollermann János és ifj. Pollermann, Garzó József, Kisfaludy Gyula, Ko/ein és Sroch, Maschanzker Ignác, Böjtor József. Lackenbacher Károly, Hámért Károly, Hild Fe-rencz, Weiszberger Kálmán, Mcndlovits József, Ádá m Róbert, Sinkovits Sándor, Roscnfcld Adolf és fia!, Székely Vilmos. Kohn Samu, Koller Nándor, Görög Károly, Tibolt Lajos, Márkus Károly, Lodncr Fcrcncz, özv. Hoch Józsefné és Fia, Berényi Elek, Kaszter Miksa, Stcrn Sándor 50—50 K. Kcllarics Ilonka 58 K. Mandelbaum Oszkár, Hajdú Lajos, Slujtner József, Kész Józsefné, Fatér Mihály, Berényi Árpád, Cziboly Fcrcncz, Gödörházi Lajos, Vinho-fer Vilmos, Dr. Krátky István. Szalay Já-,nos. Holczcr Gyula. Török Nándor, 40— •10 K. Grünbaum Miksa, Adlcr Miksa, Pléh l.ajos. Stern Károly, Bicskei István, Blum Oszkár, Németh Ferencz, Tóth l-ijos szabó, Ungár Sándor, Elgcsz Andor és neje, Mú-gics János, Puchler József, Stcincr Ármin, özv. Nóvák Vincéné, Pálfi Sándor, N. N., özv. Szicgcr Istvánné, Schlcssz Testvérek, Singer József, Turck Géza, Farantai Géza c-s neje, Borbély István, Mattián Ödön,
Bruncsics József, Stampf Zsigmond, Fitos Gyula, Eperjesi Gábor, Sáfárné 30- 30 K. Halvax Frigyes, Pollák Ede és Fia 25-25 K. Gyergyák Pál. Joó János, Molnár Gyula. Döbrcntci Gábor, Stern Kálmán, Sári György. Martincscvicsné, Focht Ferencz, Skcriák János, Törők Ferencz, Eichncr Vilmos, Miltényi Sándor, Hcffer Gyula. Belső János, dr. Szekeres Józsefné, Tasch József, Kctting Ferencz,. Kaufmann Ferenc, Kaufmann József, N. N„ Fábián Sándor, Csizmadia Vilma, GolubAnna, Kneiscl nővérek, Stern Lajos, Pilczer Albert, Schcibcr gyógyszerész, Armuth Sándor és fia, Bettl-heim Aladár, Pávelkovics Jeni, Megyimo-recz T., Péczcly József, Klapper Gusztáv, Siegcr Lajos, Martincsevics Imre, Gottreich Antal, Kovács Ferencz. Neumann József. Rabinck Jenő. Tóth Lajos fodrász, Farantai Ferencz, Lábodi István, Steincr Mór, Grísz László, Tomisa György, Urbányi István, Füredi János. Sárdi Géza, ifj. Krátki József, Banekovícs János. Balog Ágoston, Bakos József, Breucr Izidor 20-10 K. Kaufmann Mór 15 K. Branizsa Mihály, Gaál Péter; N. N. 12-12 K. Ramftl Ujos 14 K. Molnár Gábor, Sgeiner Ferencz, Hiczelbergcr György, Móger Károly, 8a-tyánek József, Simon György, Vind József, Bojtor Kálmán. Zapletál Gyula, Magyar Lajos, Gold Ignác, Turck Gyula, Pichler István, Buksz Bernát, Both Ferenc, Mothea Károly, Szálingcr Antal, Elschléger Elemér, N. N„ Vértes Antal, Leiner József. Takács László, Ficzkó Béia, Kálovics Lajos, Nagy István, Petrics Gyula, ifj. Pichler József, Takács József, Ncufcld Dávid, Zieger Ferencz, Fodor József, Offenbeck Károly, Pintér István, Schveitzer László, Pusofszki Sándor, Skrilecz József, N. N.,\' Horváth Ferencz, Kállovics János, N. N., Tóth Ferencz, Perger Béla, Hirceh Ede, Keller Mátyás, Dancs Kálmán. Metz Lajos 10— 10 K. Kopár István 8 koronát.
— Erna Moréna legújabb és legsikerültebb alakítását „Guidette Foscarit" mutatja be az Uránia. A férfiszereplő Harry Liedtkc, aki a közönség legkedveltebb moziszinésze. A darab rendezése és kiállítása páratlan. Bemutatásra kerül még a „Cserclcinyok" cimü bájos vígjáték, melyben a főszerepet Anna Strahl-ra, — az uj Droitt Wcidcr —, játsza.
A román információk módszere.
A román megszállás első pillanatától fogva nap-nap után azt olvastuk a bukaresti kormány részéről agyonszubvencioná It francia sajtóban, hogyha bánsági nemzetiségek, de főleg a németek milyen lelkesedéssel fogadják a román megszállást és milyen Őszinte megnyugvással veszik tudomásul a Bánság nagy részének Romániához tervezett csatolását. Emlékiratot is intéztek az ententc ötös tanácsához, melyben az egész Bánságnak Nagyromániába való beolvasztását kérik, mert Möller és társai szerint ez felel meg a délvidéki németség érdekeinek.
A délvidéki németség hivatott képviselői a Budapesten .megalakult és a hazafias németség illetékes vezércinek irányítása mellett működő délvidéki ligák hiteles adatokkal fölszerelt és a történeti igazság erkölcsi erejével jól megokolt beadványuk-
£ a i » I Közlöny
1920. február 12.
ban tiszta kepét mutatták be az antantnak azoknak az állapotoknak, melyek jelenleg a Délvidéken dulnok és ama előzményeknek. amelyek a mai helyzetet előidézték-Ebből a beadványból, melynek minden sora a megdönthetetlen bizonyítékok erősségen nyugszik\', megállapítható, hogy a íjászokkal cs.a pángermánokkal paktáló Mőller és társai, a tóbbi bérenccivel összejátszva, mindenekelőtt lehetetlenné tették, cselekvési szabadságukban megakadályozták a németség közismert vezetőit: Blas-kovits Ferenc kanonokot, dr. Muth Gáspár ügyvédet és barátaikat, hogy a magyar hazához hö németek óriási tömegeinek törekvéseit elő ne mozdíthassák, Magyarországnál való megmaradásuk erőteljes kívánságukat ne hangoztathassák s így letörhessék azt a lelkes közhangulatot, mely a régi haza mellett megnyilvánult. Majd a román katonaság asszisztenciájával a leg-terrorisztikusabb eszközöket alkalmazták oz általuk képviselt irányzat ésszellem fől-ébrcs*.tésérc és erőszakos előmozdítására. Csakis így tudtak aránylag kevésszámú bánsági lakóst rávenni arra, hogy az antanthoz intézett kérelmökkel azonosítsák magukat.
A Bánságot még ma is légmentesen tartják elzárva Magyaroiszágtól. Mindennemű gazdasági, kulturális és közlekedési összeköttetés megszűnt az anyaországgal. És ha az elszakadt németség körében felébred a vágy, hogy régi hazájukkal keressék az érintkezést, azt a legdurvább módon nyomják cl. A napokban is 160 egyetemi hallgatót tartóztattuk lc, mert Magyarország sorsa iránt rokonérzéssel érdeklődtek. Glattfelder püspöknek, aki szabadonbocs*-tásukért interveniál, megígérték a kérelem teljesítését, eddig azonban még nem váltották bc. Megtorló intézkedéseket tesznek ama magyarok ellen is, akik a magyarságra emlékeztető külsőségeket cl nem tüntetik. Különösen az olyan kereskedők és iparosok ellen járnak el kérlelhetetlen szigorral, akik magyar cégtáblákat használnak és magyar levelezést folytatnak. Mindent letipornak ami magyar s minden olyan német törekvést megakadályoznak, ami nem a szászok érzelmi és gondolatkörében mozoj.
Színház
Heti műsor:
Ma: Marcsa katonája.
Péntek d. u. Ifjúsági előadás Csók bakter.
Péntek este: Utolsó előadás Marcsa katonája.
— Marcsa katonája csak kétszer kerülhet szinre, mert pénteken tartja utolsó előadását színtársulatunk. ív/, uj és érdekes operett iránt városszerte igen nagy 37. érdklŐdés, mert mindenki meg akarja nézni a Marcsa Katonáját.
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók Fischcl Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
Unoit\'t H<k: ll«»Kfií Aip*i.
, Itaink tort«*xte. (;oná»zy Fckoc: l-lelünkcl í* vcnínVtt. Or«cz*\'Gyórx)\': Talpra m»Ry*r.
: Fcla>si*Jt Mt\'A «jNift<oo. lx>rtis*y Fererx: Mityis király ifjovijrj. X.ikoM Viktor; Korh«Jt fakcro*xtek. Jicntdck F.lck: ><»£>• mnj-.yjuGk éltfe. HúJ Móxci: Mevék a :r>n»rye.t.b m*o\'«rr<U.
Hazafias könyvtár:
iScntJck £>k: Széchenyi l\\«v*n. Kónyvet tóili K: A TMkMy iVrvik. U;fíla»y . KordíWui * J>cvégért. DccÁsxy Ftt«oc; A N<**ti*.
. . Rdytétyfk J tíitíwkabft
Oyuriti F: IKvft kora. lícnoJek Klek NUj^. Hunyady JídOs. , Milyiv király. . 11 Rikóciy Vcftac. Vttófy StfrSot .Akölteményei. Sulijryi: Magyar o<ni«t Wrtétxw <10 k«Xet).
Eladó egy teljesen jó karban lévő, négy ülésü fekete, födeles-hintó. Érdeklődőknek Bővebb felvilágosítást nyújt Szentmihályi Dezső, Pacsa (Zmegye).
Keresek egy használt diványt és 4 széket megvételre. Cím a kiadóhivatalban. 484-3
Keresek azonnal kitűnő ellátással tiszta, száraz, csündcs szobát. Dijazás mellékes. Cím: Kiss Ernő, főgimn. VIII. oszt. tanuló, Zalaszcntmihály.
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérek.
Cakor-áras leány felvétetik a „Világ"* mozgóban.
MAKULATUR PAPIROS
kllogrammonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Cselédleány felvétetik teljes ellátással, jó fizetéssel, Fő-ut 22.. emelet. Gyarmatiné.
Villanymotort „
bérbe, 2 -3 lóerőset. Cime-ket c lop kiadóhivatalába kérünk.
Jó minőségű Pogányvár!
fehér
es voros
ASZTALI BOR
Uterenkint 16 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemcge- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjnsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő*
modern könyvkereskedésében. Kölcsön könyvtár!
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél Ugyanott karbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezményi
VILÁG
nagymozgó színház :: Szarvas-szilloda. -
Csütörtök, péntek, febr. 12. és 13-án Világtörténelmi eseményt
Kolumbus Kristóf
II. rész
Történelmi dráma 4 felvonásban
Jön! SÁMSON! Jön!
£ló*di»©k kciJrtc: HélkóxaapokOD 0 c% X órakoj Vuíx. i\\ uOAcpaapokoo 8, 5, fél 7 8 6r*k»:
László és Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag engedélyezett
villanyfelszerelési vállalat
Elfogad villanybcvezctést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését és javítását Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron. =
KÖtsfgretósek díjmentesen rendelkezésre.
P3T Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések i Betű, mo-nogramm, címer, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, _ arany cs ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedUl! szaküzlet 1 - Első beszerzési forrás l -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagyk«uilx»«, Erzsébet-tér 1. szám.
tV Kérem a cimre ügyelni!
gyas- Gyapjúszövetből ké-szült irodai és üzleti
strapaöltönyök
900 -1100 K-ij kaphatók
Eladok nagyban is! Hadirokkantak 10% engedményben részesülnek !
LiDrrr miksa, férfiszabó
Teleky-ut 25. — Telefon 3—19.
IIRA NI A mozKókép-pai°ta
UllHillH Roxjconyl-utc. II
Csütörtök és péntek, február 12. és 13-ári
Szenzációs bemutató!
Guidette Foscari.
Szerelmi történet 4 felvonásban. KSszi-szereplő : Erna Moréna és Harry L.
■Azonkívül: Csereleányok, Vigj. 3 felv.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél i. -1. fél 6. 7 és 9 rirjikor
Vvomaiott iKDtiiU.idoaONOK zalai (}yHi
"""• nyomdai ÉniilntízetAb-n
59-ik évfolyam.
•jy\'tanizsa, 1920. február 13. Péntek.
35. uzám
ZALAI K0ZL0NY
_ keresztény politikai napilap
íicíkMiióscg ét fcladóhi v*taj: Fő-ut 13.
__lm<n>u*\'i«iii«i -
Megjelenik mindig kor* rc^Rcf.
Főitzcrkcaztó: Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
■Ktnicigjr. k4pvU«ld
Felelős «zcrkcm(ő: BODROGKŐZY ZOLTÁN
Értsük meg egymást.
Irt-: Bodrog.
Elvégeztetett. Átestünk a nemzetgyűlési választások nehéz napjain s ma már csak a faluvégi csárdákbán vannak még csökönyös ellenkezők. Itt-ott még elhangzik egy-egy. <*e már va meghunyászkodás hangján, bátortalanul gagyogó erőlködés, de az előrelátott keresztény győzelem már tény. Nem az egyes emberek szűk látószögén át nézzük az eseményeket, nem a városok határán belül ütjük rá a keresztény mandátumokra a pecsétet, mert a kereszténység ügye nem lehet Magyarországon egy kis töredék, egy-két ember személyéhez kötött lokális jelenség. Szerfelett örülünk annak, hogy a választások lezajlásával — ugy véljük — a hangok is egy kissé artikulálódtak, a kortesfogások furfangjai szégyenkezve kaffognak szét sa személyes gyűlölködés, a legjobb barátainknak meg-rágalmazása, a primadonna érzékenykedé-sek, az egymásfránti féltékenykedések azt hisszük, egy kissé kisimultak. Azok a nagy tülekedések, amik pár hete még vasvilla-szemek villogtatásával vetették egymásnak hátukat a választókerületekben, ma már ugy gondoljuk, a megértés s az egymás felismerése felé viszik az embereket. A megértés felé! A megértésnél kezdődik minden, mert ha valaki befogja a fülét, hályogot huz a szemére, hiába beszélünk neki krisztusi tanokról s a gesztusok fono-mimikáját hiába integetjük felé. Ezalatt a pár heti küzdelem alatt tapasztalhatta mindenki — az is, aki nekünk csak lépten-nyomon gáncsot vetett — hogy a keresztény magyar társadalom öntudatra ébredt. Nem a mult homályában, kacskaringós kigyóvonulakban keresi az útját, hanem a jövő nyílegyenes vonalán. Jöhet a rontás, a pánok, szatírok, fúriák szcllc-mévcl, gátat Vethetnek utunkra, kidönto-gethetik Rákóczi fáinkat, de az öntudatra ébredt magyar kereszténység mégis csak keresztény és ezerszer is csak magyar lehet. Ujidök szele hozta s nem kérdezte, hogy szabad-e „betörnöm Dévénynél", uj időknek uj energiájával.
A megértés itt, kezdődik. Uj időket élünk, de tekintetünk a múltba néz, hogy a példák mint tilalomlécek, vagy iránytszabó sorompjclzők álljanak előttünk. Megértés kell. Lássa be mindenki, aki ellenünk van, hogy a magyar nemzet uj, keresztény rcnaissancéja nem hangos frázisokból, farsangi nagydobverésekböl veszi a hangját.
A keresztény magyarság győzelme az Ur diadala a poklokon, a kereszt győzelme a szégyenbiton. Uj renaissancénk hatalmas islcnigazsága, keresztény öntudatra ébredé-
Előfizetési árak:
?.%<» «vrc 250 K. Ke\'evre 150 K. cv;< 05 K. Egy ho». 22 K. jzuo I K.
síink, hatalmas reakció oz ellene fordított mérges hegyű törnek.
Értsék ezt meg azok, akik gyertyaszentelőkor odujukból kidugták az orrukat s irtózva húzták\' vissza, hallva, hogy Krisztus szava szállong a levegőben. Értsék meg már egyszer mindazok, akik ma halálrug-dalózásukat a pénz energiájával akarják oxigénezni, hogy nincs, nem lehet addig szeretet, amíg megértés nincs. Bújjanak ki árdrágító barlangjukból, tervszerű aknamunkájukat cseréljék fel a becsületes keresztény zsinórmértékek munkakörével. A láncot tekerjék derekukra vagy veressenek huszonötöt magukra s vezekeljenek mérhetetlen bűneikért.
Nem folyik" belölünk a gyűlölet hangja. Hazugság. „Szeretet csak szeretetnek lehet a jutalma". S mi fogjuk őket szeretni, ha Wcrthcim-kasszájuk kulcSa nem mi ellenünk csikordul. Ha nem húzzák le utcai koldusainkról cafatokban a rongyot, ha megértenének egyszer .mar bejünket. Ha belátják azt, hogy mi, 10 millió magyar, mind
keresztények vagyunk s mienk ez az ország s mi parancsolhatunk.
Ha megértik végre, hogy mi nem sirni akarunk a Kárpátok alatt, hanem élni, boldogul megelégedetten, de az ő eddigi patkányfurásuk csak hátráltatták becsületes munkánkat, ugy megfogják érteni, hogy ha azt akarják, hogy szeressük őket, velünk s nem ellenünk kell dolgozniok.
Tessék kibújni a mohos odúkból, ki ... ki a szabadba, be az élet buzzogó árjába, de ne jöjjenek mosolygós arccal, hízelgő hanggal, fúrókkal, méréggel, alattomos aknamunkával.
Mert ne gondolják, ne hitegessék magukat azzaJ, hogy úgyis csődbe megy a magyar kereszténység. Nem! Mi nem bízzuk ügyünket többé a tömegre, mert az megcsal. Nem adjuk a keresztet azoknak a kezébe, akik még tegnap vörös-zászlók nyomán vercsikokon haladva megkorbácsolták Krisztust, sorsot vetettek köntösére s- csúfolkodva, leköpködve vitték Golgotára.
Horthy
lesz a kormányzó.
A Kisgazdapárt egységesen Horthyt akarja kormányzónak. — Emlegetik e tekintetben Apponyi grófot és József főherceget is. Haller Istvánt, Rubinek Gyulát és Teleky grófot emlegetik a miniszterelnökséggel kapcsolatban. — Az ideiglenes államfő Huszár Károlyt fogja először ajánlani. A Ker. Nemz. Egyes, pártja számbelileg többségben lesz a nemzetgyűlésen. Budapest, február 12. A nemzetgyűlés összeillésének közeledtével egyre erősebben nyomul előtérbe az a kérdés, hogy ki legyen az ideiglenes államfő. A legutolsó napokig Horthy Miklós fővezért emlegették. Tegnapelőtt Horthy neve mellett gróf Apponyi Albert neve is felmerült. Azonban nem várható, hogy ez a kombináció kivihető legyen. Hivatalos forrásból megállapitható, hogy a Kisgazdapárt a maga egészében Horthy Miklós személye mellett foglal állást. A Ker. Nemzeti Egyesölés Pártjának túlnyomó többsége is őt kívánja kormányzónak. Azok, akik Apponyi nevél ujabban felvetették, ugy találják, hogy külpolitikailag nem volna kedvező hatása annak, ha az ideiglenes államfő Horthy Miklós lenne, aki egyben a fővezér is. Szerintük a környező
államok olyan agresszív tendenciát vélnének, felfedezni a dologban, amely Horthy Miklós fővezérnek minden szándékától távol áltr Ezzel szemben rámutatnak igen komoly helyen arra, hogy ^
ezeknek az aggodalmaskodóknak semmi skrupnlózosra nincs joguk. Különösen nincs akkor, amikor a kormányzói méltóságot József főherceg kezében látnák a legjobbnak. Ez utóbbi választás kimondhatatlan külpolitikai bonyodalmaknak szolgáltatná ki az országot, amit semmi körülmények között nem kívánhatunk ma szerencsétlen hazánknak, amikor a belső rend s^a külföld tekintélyére oly erős szükségünk van.
Nem lehet kétséges, hogy Horthy nem mint katona foglalja el s tölti be a reá váró közjogi méltóságo^. 1*
4
í. a i a \\ Közlöny/
1920. február 12.
ban tiszt® képét mutattak bc az antantnak azoknak az állapotoknak, melyek jelenleg a Délvidéken dúlnak és ama előzményeknek. amelyek a mai helyzetet előidézték-Ebből a beadványból, melynek minden sora a megdönthetetlen bizonyítékok erősségen nyugszik, megállapítható, hogy a szászokkal és a pángermánokkal paktáló Möller és társai, a többi bércnccivel összejátszva, mindenekelőtt lehetetlenné tették, cselekvési szabadságukban megakadályozták a németség közismert vezetőit: Blas-. kovits Ferenc kanonokot, dr. Muth Gáspár ügyvédet és barátaikat, hogy a magyar hazához hü németek óriási tömegeinek törekvéseit elő ne mozdíthassák, Magyarországnál való megmaradásuk erőteljes kívánságukat ne hangoztathassák s igy letörhessék azt a lelkes közhangulatot, mely a régi haza mellett megnyilvánult. Majd a román katonaság asszisztenciájával a leg-terrorisztikusabb eszközöket alkalmazták az általuk képviselt irányzat és szellem föl-ébres*téxére és erőszakos előmozdítására. Csakis igy tudtak aránylag kevésszámú bánsági lakóst rávenni arra, hogy az antanthoz intézett kérelmökkel azonosítsák magukat.
A Bánságot még ma is légmentesen tartják elzárva Magyarországtól. Mindennemű gazdasági, kulturális és közlekedési összeköttetés megszűnt az anyaországgal. És ha az elszakadt németség körében felébred a vágy, hogy régi hazájukkal keressék az érintkezést, azt a legdurvább módon nyomják cl. A napokban is 160 egyetemi hallgatót tartóztattak le, mert Magyarország sorsa iránt rokonérzésscl érdeklődtek. Glattfeldcr püspöknek, akí szabadonbo.csA-tásukért interveniál, megígérték a kérelem teljesítését, eddig azonban még nem váltották be. Megtorló intézkedéseket tesznek ama magyarok ellen is, akik a magyarságra emlékeztető külsőségeket el nem tüntetik. Különösen az olyan kereskedők és iparosok ellen járnak el kérlelhetetlen szigorral, akik magyar cégtáblákat használnak és magyar levelezést folytatnak. Mindent letipornak ami magyar s minden olyan német törekvést megakadályoznak, ami nem a szászok érzelmi és gondolatkörében mozog.
Szin!Lá.z
Heti műsor i
Ma : Marcsa katonája.
Péntek d. u. Ifjúsági előadás Csók bakter.
Péntek este: Utolsó előadás Marcsa katonája.
— Marcsa katonája csak kétszer kerülhet színre, mert pénteken tartja utolsó előadását színtársulatunk. Ez uj és érdekes operett iránt városszerte igen "rfl^y az érdklödés, mert mindenki meg akarja nézni - a Marcsa Katonáját.
Cselédleány felvétetik teljes ellátással, jó fizetéssel, Fö-ut 22.. emelet, Gyarmatiné".
Villanymotort
keresünk bérbe, 2 -3 lóerőset. Cime: ket e lap kiadóhivatalába kérünk.
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
Üciscjck Klek: Árpid.
, Hax-ánk U\'rtínelc. !X>iMsty Kötne: KJclookcl ós vérünket, üncu OyórgyT Talpra magyar. B.ir«w Jöftat: KeltJmaJt hósöfc
. . Rabláncon. Lkmásíy Kcrcnc : Miiyáx király ifjuM/a. Kiíkosi V)klor: K\'o.\'hnJt fokcresítcJí. fcencdek F.lek: .Vagy magyarok clclc. <>ail Moxt«: .Mesék a legnagyobb magyarról.
Hazafias könyvtár:
fenekek F.lek: Sxcclicnyi István. Könyve* Tóih K: A Thököly árvák. Ujfaluv\\y: Küzdelem a Jkvívégéft. Uonásxy Ferenc; A vité* Nosxtii.
Relytclyck a tüilinelemWl. (Jyurátx F: Mósök kora. Kcnedck Klek Nagy l.ojo*. HunyaJy JÁnov . Mátyás király. . II Rak<x*y Kcrecc. Ketófy SánJgr üsszex költeményei. Szilágyi : Magyar nemzet története (10 kötet).
Eladó egy teljesen jó karban lévő. négy ülésü fekete, födeles-hintó. Érdeklődőknek Bővebb felvilágosítást nyújt Szentmihályi Dezső, Pacsa (Zmegye).
Keresek egy használt díványt és 4 széket megvételre. Cim a kiadóhivatalban. 4X4 :i
Keresek azonnal kitűnő ellátással tiszta, száraz, csündcs szobát. Dijazás mellékes. Cim: Kiss Ernő, főgimn. VIII. oszt. tanuló, Zaiaszcntmihály.
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat c lap kiadóhivatalába kérek:
Cukor-áras leány felvétetik a „Világ" mozgóban.
MAKULATUR PAPIROS
kllogrammonklnt 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Jó minőségi! Pogányvári • fehér és vörös
ASZTALI BOR
Uterenkint 16 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-. csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár ul 53.
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos. Ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. J Kölcsön könyvtári
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél Ugyanott kárbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény 1
VILÁG
nagvmozgó színház :: Szarvas-szálloda. ::
Csütörtök, péntek, febr. 12. és 13-án Világtörténelmi esemény!
Kalumbus Kristóf
II. rész
Történelmi dráma 4 felvonásban
Jön! SÁMSON! Jón!
Haditok kezdete: HíUtoxoij»Jton ö és 8 <S;akc>:
Vasir- i* ünnepnapokon 3, 5, .\'cl 7 és 8 OfJiico:

László ás Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett 473
villanyfelszerelési vállalat
Elfogad villanybevezetést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főző-- edények állandóan raktáron. .
KClts%?etések dijnestesíD reDáeüesésrt
Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélvegzők, festékpárnák és festékek. Vésések 1 Betű, mo-nogramm, címer, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet! - Első beszerzési forrás! _
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
f Kérem a címre ügyelni!
Gyapjúszövetből készült irodai és üzleti
strapaöltönyök
900 -1100 K-ij kaphatók
Eladok nagyban is 1 Hadirokkantak 10"/. engedményben részesBlnek 1
LIDITT MIKSA, FÉRFISZABÓ
Teleky-ut 25. — Telefon 3—19.
UAANIA
mozgókép-palota
Rozgonyl-atca »:
vvomüttf\'tt « ]»»ttilaidono»o« S5at«i *<
Csütörtök és péntek, február 12. és 13-án
Szenzációs bemutató!
Guidetfe Foscari.
Szerelmi történet 4 felvonásban. Fösze-szereplü : Erna Moréna és Harry L.
Azonkivül: Csereleányok, Vigj. 3 felv.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 ff, , 6ra,k,or. vasár- és ünnepnapokon M 3. 4. fél 6. 7 & 9 Arakor. _
rrrmti nyomdai rniíintízetíbcr.
1920. február 13.
Hadifogoly akciónk.
A „Zalai Közlöny" gyöjté.e a hadifoglyok céljaira.
Az a nemes akció, amelyik hadifogságban sinylődÖ honfitársaink érdekében indult meg lapunk gyűjtése nyomán, ismét egy kis sikert tud felmutatni. Sajnos, gyűjtésünk nem mutatja azt az eredményt, amit lapunk napi felszólítása s agitációja során várni lehetett volna. Mégis a legnagyobb örömmel továbbítjuk az alább felsorolt s részletezett összeget. Amielőtt ezt tennénk, újból nyilvánosság elé hozzuk azt a tényt, hogy a felsorolt összeg s az értéktárgyak kisemberektől folytak be. legnagyobbrészt olyanoktól, akik maguk is a legnagyobb nélkülözések között élnak $ a legmesszebbmenő támogatásra szorulnak. Ezt a tényt több szempontból szükségesnek tartjuk leszögezni. Elsősorban megállapítjuk azt, hogy a nyomort, a szenvedést csak az tudja kellőleg átérezni, aki keresztül esett rajta. Azután azt is megállapítjuk ennek kapcsán, hogy azok, akik a legjobban szokták a nagydobot ütni, azok borzadnak meg legelőször, amikor a tettek terére kell kilépni. Ne mindig a más zsebére pályázzunk s ne mindig azokra, ahol nincs semmi, ahová csak vihetünk. Tessék komolyan gondolkozóba esni ezeken a dolgokon s állapítsuk meg, hogy a vagyonososztály a legnagyobb indolenciát tanúsítja a jótékonyságok ügyében. Mert nem segítség ö lolük, ha 50—100 koronát, mint alamizsnái odadobnak. mtnt N. N. Igaza van a szentírásnak, hogy nehezebb a gazdagnak bejutni a menyországba, mint a tévének átjutni a tű fokán.
Amikor nyilvánosan elszámolunk az alábbi összegről és értéktárgyakról, ezzel még nnm zárjuk le gyűjtésünk rovatát. Továbbra, is elfogadunk minden kisösszeget, amely csak egy fájdalmas sóhajunkat oszlatja is el, de felszólítjuk azokat a tehetősebb polgártársainkat is. aki még eddig egykedvűen futották át lapunk hadifoglyok ügyét szolgáló rovatát, hogy hogy helyezkedjenek már egyszer a megértés és átérzés álláspontjára s nyissák meg zsebüket magukhoz s az ügyhöz méltóan.
Most a második elszámolásunk alkalmával csak az ujabb gyűjtésünket számoljuk el s csak a rovat zártakor fogjuk az egészet összegezni. Ugyanekkor azt is megjegyezzük, hogy az elszámolandó összeget részleteiben már nyugtáztuk s itt csak az összegezésről adunk számot.
V, Pénzbeli gyűjtésünk eredménye: 2915 K. pupir/KJiz, I drb. három s / drb. egy rubeles papírpénz, 8 drb. olasz papírpénz, 8 drb ezüst 5 koronás. 11 drb. ezüst .2 koronás, 69 drb. ezüst / koronás,- 2 drb. Mária Terézia ezüst 20-as, l drb. ezüst 20 krajcáros. I drb. orosz 50 kopekás. 17 drb. rézpénz.
Értéktárgyak: 1 drb. II. oszt. ezüst vitézségi érem, 5 drb. ezüst érem, 2 drb. ezüst karkötő, l drb. ezüst evőkanál.
Mindazoknak, akik a nemes célra az űgy érdekében adományaikkal idegenben szenvedő honfitársaink javára hozzájárultak, hadifoglyaink nevében köszönetet mondunk.
Zalai Közlöny szerkesztősége.
Ilii UOICUUII felvétetnek a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában.
__Zala i Közlöny
hírek.
— Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a jó és ncmesszivü embereknek, különösen főtisztelendő páter Hédly Jeromos atyánknak, akik a Keresztény Otthonban megtartott összejövetelek alkalmával szorult helyzetünkön segíteni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetünket .nyilvánítjuk. M. K. és családja.
— Fölhívás. A rendőrnap gyüjtŐbi-zottsága tegnap délután 5 órakor értekezletet tartott, hogy megbeszélje a gyűjtés irányítását és szétossza a gyüjtőiveket. Ezúton kéri a meg nem jelent gyüjtőbizott-sági tagokat, hogy a Városháza kistermében mindennap 5 órakor megjelenni szives-kedjenek, nehogy a tagok elmaradása által az akció sikere veszélyeztetve legyen.
— Földgáz- és petroleumf orr ások a dunántúli tcr&leten. Abból az alkalomból, hogy dr. Bőckh Hugó h. államtitkár inditdányára a magyar kormány már 1915-ben megkezdte Horvát-Szlavónia geologiai megvizsgálását és egyes helyeken földgázt, valamint petroleumot találtak, ezen sikeren felbuzdulva, dr. Pápai Vajha Ferenc kiváló geologus, főmérnök a dunántuli területet is felkutatta és a Vértes—Balaton vidékétől a Dráváig terjedő területe^ végzett fúrásokat, amelyek véleménye szerint, siker- ■ re) kecsegtetnek. Nézete szerifit alapos kilátás van arra, hogy a dunántuli vidéken találnak majd földgázt és petróleumot; különösen Kurdon és Tolnamegyében várnak kedvező eredményeket. Ezeken a helyeken a fúrások komoly munkájához azonban csak atekor fognak hozzá, ha Magyarországon a normális gazdasági helyzet fog ismét vis&zaállani.^. Reméljük,-, hogy híres geológusunkat, dr. Pávai Vájna Ferenc főmérnököt, mint a Dunántui földgáz- és petroleum-forrásainak úttörő felfedezőjét\' fogjuk nemsokára üdvözölhetni.
— Jelmezes tánceatély. A Kath. Legényegylet f. hó 15-én (farsang vasárnap) a Polgári Egylet nagytermében tánccal és előadással egybekötött zártkörű jelmez-estélyt tart. Az estély tiszta jövedelmének" egy része a rendőrnap és hadifoglyok céljaira, másrésze pedig saját házalapunk javára fordittatik. Tekintettel a jótékony célra, ezúton hívja meg az elnökség az egyesület azon szíves pártolóit is, kik meghívóra igényt tartanak bár, de azt bárminő okból meg nem kapták. Meghivók kívánatra felmutatandók. Kezdete pontban fél 6 órakor. Jegyek előre válthatók Schless Testvérek könyvkereskedésében.
— Temesvár volt népbiztosát elfogták. Még a Károlyi-forradalom első napjaiban történt, hogy Temesvár székhellyel a bánsági vidéket Károlyi emberei kikiáltották a „Délvidéki Köztársaságinak. Ennek az uj köztársaságnak népbiztosául dr. Róth Ottó temesvári ügyvédet nevezték ki. A diktatúra bukása után Budapestre menekült, ahol elfogták és most nyomoznak viselt dolgai után.
— Felhivás a hadifoglyok hozzátartozóihoz! Felhívom azon nagykanizsai és vidéki lakosokat, kiknek Oroszországban és Szibériában hadifogoly hozzátartozójuk van, de akiknek sorsáról talán már évek óta nem kaptak értesítést, hogy eme hadifoglyok pontos születési, katonai és egyéb adatait közlendő, nálam Sugár-ut 43. sz.
______3
emelet balra, lehetőleg folyó hó 25-ig lehetőleg nhponta, a délutáni órákban jelentkezzenek. Nagy Lajos
— Igazolja magát, ha nem szavazott 1 A választásokat megelőzőleg mindenkivel tudattuk, hogy az 5988.1919. M. E. Sz. rendelet értelmében mindenkinek, aki a választók névlajstromában be van jegyezve, szavazni tartozik. A fent jelzett rendelet értelmében, aki alapos okból nem jelenhetett meg a szavazásnál, a választás napját követő 8 napon belül, az igazoló okmány bemutatása mellett távolmaradásának indokait a választási biztosnál irásbar. bejelentheti. Mindazokat, akik a lefolyt választásokban részt nem vettek, ezúton figyelmeztetünk, hogy igazolásukat folyó hó 17-éig a fcntjclzctt módon megtenni tartoznak. A választási biztostól nyert információnk alapján tudatjuk) hogy az igazolásra nemcsak hatósági, vagy orvosi bizonyítványt, hanem a háztulajdonos, vagy házi igazoló részéről kiállított bizonyítványt is elfogad a választási bizottság.
— Tót-est az Irodalmi és Művészeti Körben. Illetékes helyről tudjuk, a vasárnap d. u. 6 órakor megtartandó tót-est a legszebb programmal rendelkezik. Tiszó -Ferenc tart hatalmas felolvasást, •amely a tót nép igazi képét fogja adni. Tiszó Ferenc, a kérdés alapos ismerője sok nagyon értékes felvilágosítást fog tudni adni a nevezett népről. Ugy tudjuk, hogy a főrcáliskolai zenekar számai mellett még énekszámok is lesznek, pl. Kancz Manczi fög aktuális, az est hangulatába vágó dalokat énekelni. Göndör József (Steinauer) színművész szintén énekszámokkal fogja emelni az est nívóját. Nagy Lajos, városunk jól ismert alanyi poétája ez alkalomra irt versét fogja felolvasni. Az estről már ennyit Írhatunk. Amikor a kör a kellemeset a hasz • nossal páro\'sitja össze, azt hisszük, hogy a tót estnél eme kapcsolat igen jól fog sikerülni. »
— Dr. Havast fölmentették. A törvényszéken ma ,\'délelőtt tárgyalták dr. Havas Hugó ügyvéd bűnperét, aki azzal volt vádolva, hogy a proletárdiktatúra ideje alatt lázító beszédeivel súlyos bűnt követett cl a mai társadalmi rendszer ellen. Vallomásából beteges-kóros tanok által megfertőzött intelligenciája világlik ki, melynek során elmondja, hogy ő a társadalom boldogulását óhajtotta. Amennyiben semmi konkrét bizonyíték nem merült föl ellene, a bíróság, dr. Kenedy elnöklésével, dr. Weisz Lajos védőbeszéde ntán fölmentette a vádlottat.
-- Köszönetnyilvánítás. Hálás kö szonettel adózik az Ipartestület elnöksége dr. Kaufmann Lajosné úrasszonynak azért a két fcsményért amelyet estélyünk jövedelmének gyarapítására szives volt adományozni, amelyből 800 korona tiszta jövedelmünk folyt be az elhagyott iparosok menházalapjára.
— A „Nők rabszolgái" a cime annak a rcmektémáju aitrakciós 5 felvonásos erkölcsraznak, melyet a „Világ"-mozgó mutat be csütörtökön és pénteken a Kolumbus helyett, minthogy a Kolumbus téves expediálás folytán nem érkezett meg.
— Találtatott tegnap 12-én, egy Icvélgyüjtöszekrcnybcn cgy arany nyaklánc és egy mcdaillpn. Igazolt tulajdonosa átve-veti az egyes számú póstahivatal főnöki irodájában.. . ■, . - .
V
Színház
Heti műsort
Péntek o. u. Ifjúsági előadás
Csók bakter.-/ Péntek este: Utolsó előadás Marcsa katonája.
---y--
Ismerje mindenki a Magyar Nemzet történetét. Ily tartalmú könyvek nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán:
KeneOík Klek: HoovmííUj .Vfpid.
Haunk tvrtéoe:e. |ioi>«»jy Fenne: Eleiünkéi cs veninket. (>ra(M Gyútay : Talpra rgagyar. l^rna Jvrú*: FeltamaJt hfcök
, . RabLiixon. ÍX>o*»iy Vtttac: Mílyá* király iljoeiga. • fuko%i Viktor; Korhadt íaker«iiek. Benedek Klek: Najty ifiagyarok élete. Gaál Móxe\\: "Mesék a legnagyobb niaxyartóL
Hazafias könyvtár:
Pxoedek Elek: Széchényi István. \\ Könyvet Tóth K: A TtiOkOly árvák. v\\ l\'jfalimy: Küzdelem a dic*£i>cgcrt. 0orM5zy Ferenc: A vitéz N\'oszti*.
Relytélyek a történelemtől. CyoráU F: Hóvok kora. Benedek Elek: SajQ- l.ajox Henyajy Jáno*. , Máivá* király.
II Rákiiezy Ferenc. I\'etóíy Sándor költeményei.
Szilágyi : Magyar nem*et története (JO kötet).
A „Move" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát, babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. i í«4—
Egy elegánsan bntorozott utcai szoba 15-érc kiadó. Cim a kiadóhivatalban, -ism 2
Zöldségkertészt keres mielőbbi belépésre Dr. Plihál Viktor. i
Eladó egy teljesen jó karban, lévő, négy űlésű fekete, födeles-hintó. Érdeklődőknek Bővebb felvilágosítást nyújt Szentmihályi Dezső, Pacsa (Zmcgyc).
Ülőkádat keresek megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérek.
Keresek egy használt diványt és 4 széket megvételre. Cim a kiadóhivatalban. ixí-.t.
Cselédleány felvétetik teljes ellátással, jó fizetéssel, Fő-ut 22., emelet, Gyarmatiné.
Vidékieket felelőséggel tanít
levelezve, Budai Előkészítő,
Budapest, Tárnok-utfca 22. sz. Prospektus.
Villanymotort k„„Bnk
bérbe, 2—3 lóerőset. Cime-kel c lap kiadóhivatalába kérünk.
Földbirtokosok és ga&áák
Legmagasabb áron veszek nagyobb tételekben: hüvelyest,szalonnát,zsirt, magvakat, mákot, diót, Őszi borsót és mindenféle élelmiszert. Elsőrendű szenet maximális árban garantálhatok nagyobb tételeknél, esetleg kékkő beszerzését is vállalnám.
Megkereséseket „Első kéz" jeligére a kiadóba kérek. ^
Jó minőségU Pogányvár! fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-. tsmegt\' és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
KARBIDLAMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát* r» műszerésznél
Ugyanott kárbid kaphatói
Viszontárusitóknak kedvezményi
- Gyapjúszövetből ké-szült irodai és üzleti
strapaöltönyök
900 -1100 K-i; kaphítók
Eladok, nagyban is! Hadirokkantak 10"/, engedmény -ben részesülnek t
LIDITT MIKSA, FÉRFISZABÓ
Teleky-ut 25. — Telefon 3—19.
VILÁG
nagymozgó színház
:: Szarvas-szálloda. :: - *-
Csak egy napi
Ma, pénteken, február 13-án
A nők rabszolgái
Attrakciós erkölcsrajz 5 felvonásban.
Főszereplő MANJA TRATSCHEWA
a világhírű ballett-művésznő
Klőadáu/k kezdete: HetkiyioapoVoo <» cs S öraJco: Vaviz- ó wnoefoapokon 5. fél 1 ő 8 órakor.
VST Bélyegzők!
gummibó! és ércből, dátum és zsebbélyegzük, festékpárnók és festékek. Vésések ■ B etű, \'monogramul, cimcr, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezüst monográmmok készittet nek. Kizárólag egryedüll szaküzlet I - Első beszerzési forrás 1 _
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erxsébot-tér 1. szám.
B*~ Kérem a cimre ügyelni I
MAKULATUR PAPIROS
kilogrammonként 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Eredeti
ERFURTI i<nt»)
■ mindennemű gazda, sági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László és Ország cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1«. Viszonteladóknak színes tasakokban magvakat bizományban adnak
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. #>2 Kölcsön könyvtár!
URANIA
mozgókép-palota
Koz^onyl-utc* sz.
Csütörtök és péntek, február 32. és 13-án Szenzációs bemutató!
Guidette Foscari.
Szerelmi történet 4 felvonásban. Főszereplő: Erna Moréna és Harry L.
Azonkívül: Csereleányok, Vigj. 3 felv.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3, 4, fél 6, 7 és 9 órakör. a.
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
59.
Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben \'.api árakon azonnali készpénzfizetés ellenében :
- es sertéseket tojást,
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Fel-hozatali Egyesülés Zala- és Somogy megy el kirendeltsége
N\'vcnjalot: a ÍHptulajd0£ii.h0j.
/,a.ai óe Úy»rman nyomdai mütntftzetébön
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 15. Vasárnap.
37.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SttffkMZtóslg ét kiadóhivatal: Fő-ut 15.
- Inltr»rb»D-t«l«lon ISJ. ——
Megjelenik mindig kora reggel.
Főazcrkoztó:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
aeaaetcy. k<pvl»«l6
Fclclóa mcrkcaitó :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
F.rcsx évre 250 K. Félévre 136 K. Negyedévre 65 K. Egy hóra 22 K. Egyet nam 1 K.
Csak királyság lehet Magyarország.
Azok között a hatalmas problémák között, amelyek Magyarországban, édes szülőhazánkban megoldásra várnak, ma a legfontosabb kérdés az államfő kérdése. Ma már nem is problémánk az, hogy Magyarországnak milyen legyen a kormányformája. Ostoba, rövidlátó ember az, vagy még mindig szabadon futkosó kommunista, aki azt próbálgatná bizonyítgatni, hogy Magyarországon a királyságon kivöl bármiféle más kormányforma is lehetséges volna.
Végigéltük a köztársaságok minden formáját. A nemzetközi stréberek vörös pántokkal próbálták összeabroncsozni agyváladékaik szörnyszülcményeit, raoktrojál-ták megtévesztetteik ezrére görvélykóros plánumaikat s azt mondták nekik, hogy ez a ti akaratotok, a népakarata. Te proletár vagy s te csak a köztársaság csákiszalmáján élhetsz boldogul. Megtörtént. Ó mily boldog megelégedett kor voltl . . .
Aztán beütött a krach, már alig volt valami, amit a közösből rabolni lehet volna, zsebeiket telegyömöszölték kékpénzzel, utazóbőröndjeiket megtöltötték színültig rablott kincsekkel s megszöktek. Most onnan túlról üvöltenek a Kiskárpátokon át, mert talán már a ládájuk fenekén kotorásznak a fogyófélben levő rablott holmik után. >
Ilyen példák után beszélhetünk-e mi Magyarországon ma más államformáról, mint egyedül a királyságról. Beszélhetünk-e akkor, amikor a királyság eszméje ezer-évnek vérzivatarán keresztül átitatta lónkat, anlikor alkotmányunk, törvényeink, szokásaink s még a napi életűnk is a királyság hagyományain épüh fel. Vagy tagadjuk meg nemzeti tradíciónkat s dobjuk bele magunkat az enyészet meszesgödrébe?
Ezt tegyük akkor, amikor egy-két parvenü, vagy vipera módjára bozótainkba férkőzött nemzetközi bitang sziszegi feléd az uj időket, uj embereket. Régi szent igazságainkat oldalba vágja s magyaráz valami uj boldogságról, valamiféle uj hazáról, amelyben mindenkinek proletárnak kell lennie.
Nem! Mi nem tagadjuk meg tradíciónkat l Nem akarunk visszamenni az erdőbe, nem akarunk a berkekben, ligetekben táltosokkal fehérlovat áldozni, de nem tagadjuk \' meg a vérszerződést, büszkén látjuk a mult síkságán a hét magyar vezért s a pajzsra emelt ifjú Árpádot.
Mi is uj időket élünk, mi is uj emberek vagyunk, de amikor ellepjük a hármas domb alját, nem dobálunk sarat a mult
fehér tábláira, hanem hozzá Láncoljuk jö-őnket az elszakadt s ma még az utca sarában csörgő láncszemhez.
Mi is felvágjuk kezünkön az eret s mi is iszunk a magyar serlegből, de már nem a pogány szittyavért, hanem Krisztus erejét.
Mi is pajzsra kapjuk az újkor Árpádját s itt a nagy magyar sikságon a hétvezér hangján átadjuk szavunkat a tihanyi
partoknak, hogy visszhangozzon ezerszer a Balaton tükrén, hogy mi nem tagadjuk meg hagyományainkat.
Mindazok, akik parazita módra szívják ma a vérünket s lopkodták össze kincseinket, meg ne nyikkanjanak. Tőlünk rabolt holmikon árulókat ne vásároljanak. Ne sziszegjenek uj, népboldogító tanaikról, mert bár az övéké a pénzünk, meglopták kincsesládánkat, de a miénk az ököl.
Készülünk a nemzetgyűlésre.
Törvényjavaslat az ideiglenes államfői hatalom gyakorlásáról. Gróf Apponyi Albert elnöksége
Budapest, február 14. A Keresztény-blokk pártjainak vezérei már második napja tanácskoznak az ideiglenes államfői hatalom gyakorlásáról szóló tőrvényjavaslat tervezetéről. A beavatottak közlik, hogy a javaslat már a jövőhét első napjaiban kerül a párt elé. A javaslat a következő rendeleteket tartalmazza:
1) A nemzetgyűlés tagjait ezen törvényjavaslat mindazoknak a tőrvényeknek oltalma alá helyezi, amelyik az országyülés védték.
2) Kimondja az ideiglenes államfő választását, akinek kormányzói jogköre a királyi határozatban foglalt következő jo-gok gyakorlására szorítkozik :
a) A szabályszcfüan alkotott törvényeknek kihirdeti az érvényrejuttatását és ezt nem akadályozza meg.
b) A nemzetgyűlést 2 év előtt csak törvény-nyel oszlathatja föl és a végrehajtó hatalmat csak a nemzetgyűlésnek felelős kormány állal gyakorolhatja.
c) Nemességet -nem adhat.
d) Általános kegyelmet csak a törvéni/ben jog/alt alapon gyakorolhat.
A továbbiakban kimondja a törvényjavaslat, hogy a kormányzót a főméltóságos cim illeti meg. A kormányzónak fel kell esküdnie Szent István koronájára. Az esküben az foglaltatik, hogy tisztét a magyar alkotmány szellemében gyakorolja.
Tisztének gyakorlásában a kormányzó személye sérthetetlen. Ezután a törvényjavaslat helyreállítja a jogfolytonosságot\' azzal, hogy elsősorban megadja a fölmentést az aug. 6-ika óta mUködŐ kormánynak és az uj kormányra bizza a közös ügyek intézését. Megszűntnek deklarálja a néptörvényeket és a tanácskormány rendelkezéseit és megállapítja a minisztereinek számát. Uj mi-
— A Kisgazdapárt értekezlete.
niszteriumok gyanánt elsősorban a külügyminisztérium, a népjóléti minisztérium és a nemzeti kisebbségek minisztériumát veszi tekintetbe. A közélelmezési hivatalból közélelmezési minisztériumot létesít és megszünteti a király személye körüli minisztériumot. A honvédelmi minisztériumot pedig hadügyi minisztériummá alakitja át.
Budapest, február 14. A M. T.,L jelenti. A miniszterelnökségi palotában ma délelőtt 11 óralfor pártközi értekezlet volt, amelyen az ideiglenes államfői hatalom gyakorlásáról szóló tőrvényjavaslat tervezetét tárgyalták. A miniszterelnök bemutatta a törvényjavaslatnak a minisztertanácson megállapított tervezetét, amelyet az értekezleten megvitattak. A miniszterelnök a tanácskozást megnyitó beszédében hangsúlyozta annak rendkívül fontosságát, hogy a nemzetgyűlésen a tőrvényjavaslatnak a sima és biztos lebonyolítását biztosítják. A törvényjavaslat megszerkesztésénél abból az általános elvből indul ki, hogy adjanak a nemzetgyűlésnek szabadkezet arra, hogy a visszamaradt kérdéseket a békekötés után szuverénül eldöntse. Rubinek Gyula földmivelésügyi miniszter a maga részéről teljes mértékben csatlakozott a miniszterelnök felfogásához. A pártok megbízottai megegyeztek abban, hogy e törvényjavaslatokat a vita folyamán megállapított szövegben a Ker. Nemzeti Egyesülés Pártjában változatlanul el fogják fogadni és akkor a pártok részéről csak egy-egy szónok fog felszólalni.
Az értekezlet ezenkivül a* elnöki szék megnyitásáról tárgyalt megállapodásait, hogy gróf Apponyit fogják az elnöki székbe ültetni, elhatározta. Amennyiben ő azt nem vállalná, akkor Rakovszky Istvánt jelölné.
Budapest, február 14. A Kisgazdapárt vezetősége a tegnapi nap folyamán tartott értekezletén foglalkozott rövidesen a beálló kormányváltozás kérdésével. A párt
£ a i » I Közlöny
1920. február 15.
vezetőinek az elején hangoztatott az a felfogás vált uralkodóvá, hogy a Kisgazdapárt a blokkot továbbra is fenttartja az uj kormányban. A miniszterelnöki tárcára nem reflektál, magának követeli azonban a tárcák közül s belügyi, pénzügyi, fóldmi-vclésügyi és közélelmezési tárcákat. Ezekre a tárcákra megvannak már a jelöltjeik is és pedig : Nagyatádi Szabó István belügy, Korányi Frigyes pénzügy, Rubinek Gyula főldmivelésügy, Mayer Sándor kőzélelmezés-ügy. Ezek szerint a miniszterelnökséggel együtt több tárca jutna a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjára.
A keresztény pártok egysége.
Horthy kormányzósága. — Apponyi tártra t a.
Budapest, február 14. A „Zalai Közlöny" biztos hírforrásából közölhető, hogy a pártok között fennálló pártközi konferencia a keresztény pártok egységében egy* •égésen megegyezett. A pártok között a legteljesebb összhang van s igy minden olyan híresztelés, ami a keresztény pártok szakadásáról, azok torzsalkodásáról szólnak, teljesen alaptalan, rosszindulatú, destrukció munkája. Ugyanebből a hírforrásból közöljük, hogy Horthy Miklós kormányzóvá való egyhangú megválasztása biztos. Apponyi gróftól a következő távirat érkezett Somsics gróf külügyminiszterhez : Az államfő személyit Illetőleg kijelentem, hogy minden más kombináció kizárásával Horthy megválasztását tartom egyedttl helyesnek és ezt támogatom.
A nemzetgyűlés első és második Ölése.
Budapest, február 14. A nemzetgyűlés dső ülését hétfőn delelőtt tizenegy órakor tartja. Délelőtt tiz órakor az Országház •kupolacsarnokában Csernoch hercegprímás ünnepi misét tart, majd a protestáns püspökök könyörgő imát mondanak. A nemzetgyűlés második ülése tizennyolcadikán délelőtt tb órakor lesz, amikor is megválasztják az elnököt, s két alelnököt, a jegyzőket és a háznagyot. A megválasztott einÖk ünnepi bes&det mond.
A nyugatmagyarországi kérdés.
Budapest, február 14. Bécsből jelentik: Grátz Gusztáv bécsi magyar követ jegyzékei nyújtott át Renner osztrák áHam-ksncellárnak. amelyben közli a magyar kormány megbízását afelől, hogy tegyen javaslatot a nyugatmagyarországi területi kérdésekben. A magyar kormány hajlandó lemondani a nevezett területekről s azok történelmi jogáról, ha a lakósság a megejtendő népszavazásnál ugy \'nyilatkoznék, hogy Ausztriához kiván csatlakozni. Magyarország hajlandó a szóbanforgó területeken, csak ép annyi katonaságot tartani, amennyi a belső rend és biztonság fentartására elengedhetetlenül szükséges. Hajlandó a németajkú lakosságnak a legmesszebbmenő autonomiát megadni. Arra is hajlandó, hogy Magyarország gazdasági viszonyát a teljesen szabad, kölcsönös kereskedelmi forgalom alapján rendezzék be, hogy az egész gazdasági berendezkedésében teljesen Magyarországra támaszkodhasson Ausztria. Ezek alapján a jegyzék
meghívja az osztrák kormányt, hogy lépjenek a magyar kormánnyal érintkezésekbe és kezdjék meg a tanácskozásokat.
A spanyol nátha.
Tudnivalók a betegségről. — Tünetet — A betegség fertőző volta. — Ax
ellene való védekezés módja.
A spanyol influenza ragályos betegség, nely lázzal, főfájással, fáradtsággal, testi gyengeséggel, Icgyakrabban a légzőszervek megbetegedésével, t. i. köhögéssel kezdődik, majd borzongással váltakozva forróság kiséri, ezen tüneteken kivül gyakran jelentkeznek a hátgerinc mfcnetében fájdalmak, melyek a felső és alsó végtagokra is kisugárzanak, némely esetben csuklás és hányás majd erős orrvérzés és hasmenéssel kezdődik a betegség.
A spanyol influenza ragályzó anyaga a beteg leheletében, köpetében, nyálában van s átragadhat mindenkire, ki a beteggel egy lakásban van és azzal óvatosság nélkül érintkezik, vele egy tálból étkezik és egy edényből iszik, magát tisztátlanul tartja.
A spanyol influenzától megóvhatja magát az ember: ha étkezés előtt és a betegekkel való érintkezés után kezeit tiszta vizzel, szappanai jól megmossa, száját fertőtlenítő szerekkel hyperol, lysoform oldattal gyakran kiöblögeti, melegen öltözködik, meghűléstől óvakodik, kerüli mindazon helyeket, hol emberek tömegesen együtt vannak, t. L mozikat, táncmulatságokat, tánciskolákat, mely utóbbiakban a táncoló párok leheletükkel terjeszthetik a betegséget. Szóval az emberek kevesebbet tartózkodjanak zsúfolt helyiségekben és lehetőleg kerüljék az egymással való éríntkej&t,. itt főképen a farsangi mulatságokra célzok és figyelmeztetem a közönséget, hogy meleg szobából könnyű öltözetben a hidegre ki ne menjen és kiizzadva ott meg ne fázzon.
A közönség tehát ugy védekezhetik a betegség ellen, ha gyalüpui tisztálkodik, kerüli s zsúfolt helyeket és jó táplálkozással, meleg ruházkodással erősiti a szervezet ellenálló képességét.
A spanyol influenza betegség cííéni védekezés szempontjából lehetőleg széles körben jó tudni a védekezésnek azt a módját, amelyet egy Franciországba internálva volt magyar ember hozott magával, mely megjelent a „Pesti Napló" cimü lap f. évi január «bó 29-iki számában. Egy ottani fogolytáborban a spanyol betegséget forró hársfa teával és aspirinnal gyógyították, a betegnek mint rajta a spanyol influenza tünetei mutatkoznak, rögtön ágyba kell feküdnie, minden testi és szellemi munkát abba kell hagynia s addig kell naponkint többször forró hársfa teát inni és aspirin porokat bevenni, mig jól izzadni nem kezd. A betegség második napján hatásos hajhajtót kell bevenni, enni az első két napon legfeljebb üres húslevest szabad. A beteg a harmadik nap reggelén, ha ezt a gyógymódot használja, olyan jól érzi magát, hogy felkelhet, a felkelés azdn-ban veszedelmes, mert könnyen visszaesés állhat be, a betegnek a láz megszűnése után lehetőleg még nyolc napig ágyba kell maradnia. A betegek, kiket ezen módszerrel gyógykezeltek, túlélték a betegséget.
KKXXSflUCS
Elsőrendű olasz
mososzappan,
citrom, kocsikenőcs, gépxsir
(Tovotte) jutányos árban minden mennyiségben kapható
Rechipitzer Mór raktárában Király-utca 28. sz.
— Ölés a Terttletvédő Liga tárgyában. A Nagykanizsai Kerületi Terület-védő Liga szombat délután 3 órakor tartotta alakuló ülését a városháza dísztermében. \' Az ülést dr. Hajdú Gyula nyitotta meg, rámutatván arra, hogy a békeszerződés megsemmisítéssel fenyegeti a megcsonkított hazánk jövőjét. Összehozott bennünket a nagy cél — úgymond, hogy Erdély. Muraköz s szeretett hazánk többi elszakított részének visszaszerzéséért minden erőnket és fáradhatatlan munkásságunkat latba kell vetni. Érvekkel fejtegeti a Muraköz a Zrínyiek fészke hozzánk tartozandó-ságát, utal arra a történelmi tényekre, melyek szerint Muraköz népe érzése mindig a magyarok felé fordult. Lakossága 1848—49-iki szabadságharc alatt nemzetőrséget alakított, hogy harcoljon velünk karöltve a rácok ellen. Muraköz Magyarországra van utalva s azon kell igyekeznünk, hogy azok az ágyuk, amelyek most a Mura partjairól merednek reánk a Dráva túlsó partjaira kerüljenek. \' Célunk
Gyula — a Te-
rületvédó Liga itteni csoportjának megszervezése. Az e célt szolgáló huszonkilencedik! nagy népgyűlés lesz hivatva megindítani azt az akciót, amelyte\' a kormány tsgjai közül egypáran és Zadravetz tábori püspök, a Jures, kiváló szónok is megér kezik. Az slsótemplom előtti téren könyörgő istentisztelet lesz mcgtartvfe, azután tizenegy őrakor az Osztrák Magysr Bank előtti téren a Liga nagygyűlése. Aznap délután lesz megtartva az alakuló közgyűlés s hat órakor este nagy hangverseny-nyel egybekötött estély lesz rendezve, amelyre nagyszámú fővárosi művész és művésznő érkesik, akik gyönyörű nívót andnak majd az estélynek. Fölkéri a meghívottakat a rendezőbizottság megválasztásé a. Elnöknek egyhangúlag Dr. Hajdút, jegyzőnek Dr. Kaufmann jegyzőt válazz-tották meg, majd többtagú albizottságokat választanak a sajtó, propaganda és az akció különböző reszortjaira. Ezután felkéri az elnök a bizottságok tagjait, hogy hétfőn délután 5 órakor a városháza kistermében jelenjenek in cg. Az ülés öt órakor ért véget.
— Az Ébredő Magyarok ma délután 5 órakor a hivatalos helyiségükben nagyon fontos ügyben értekezletet tartanak, melyre minden egyes tagnak föltétlen megjelenését elvárja a vezetőség. Ébredő Magyarok tnind egy szálig ott legyetek!
— A Move értesiti tagjait, hogy beszerzési csoportjánál kisebb mennyiségben zsirt kaphatnak, minden szerdán, pénteken és vasárnap délelőtt.
1920. február 15.
Zalai Közlöny
— Rendőrnap. A tegnapi jelekből jtélvc, a rendőrnapok a legszebb anyagi sikerek elé néznek, Az egész város hangulatán már tegnap lehetett észlelni, hogy 32 érdeklődés igen nagy a ncmcscélu akció iránt. A kirakatok békebeli képet jutatnak. Kereskedőink legtöbbje igyekezett a legszebbet produkálói. Nem említhetjük fel az összeseket, csak a legizlése-sebbeket produkálták Walics és Deutsch, Szabó Antal, Barta. Stampf, Teutsch, Mair, Szerb és Fischel üzletek kirakatai minden izlést kielégítettek. Az cstélyrŐl csak röviden írhatunk mai számunkban, ir ivei az előadás lapunk zártakor állt. A Polgári Egylet termei tele voltak s az emberek ugy láttuk nam voltak szűkmarkúak. Itt j<gyezzük meg, illetőleg nyugtatjuk meg a rendőröket, hogy a befolyt összeg teljes egészében az ő céljaikra fordíttatik. A kerületi parancsnokság idevágó rendelkezése csak azt akarja elkerülni, hogy a befolyt ősszeg ugy használtassék fel, ahogy a lég* jobban segíthetünk rendőreinken, Pl., hogy clkerültessék az az eset, hogy negyvenezer koronáért tisztán csak bőr vásároltassék, mint egyik vidéki városban. Az ősszeg pénzben megfelelő arányokban osztatik szét.
T-. A Szociális Misszió perselygyüj-•esc * pótválasztás alkalmával 14.0S5.56 K cs 60 K jugoszláv lebélyegzett pénz.
— A Zalai Hirek holnap reggel a legújabb hireket hozza. Senki el ne mulassza megvennie
— A tót-estet az Irodalmi és Művészeti Kör ma nem tartja meg, a rendőrnapra való tekintettei. Ellenben a jövő vasárnap 22-én teljes programmjával szolgálhat Nagykanizsa közönségének.
— Elcsípett rablóbanda. Az utóbbi időben sok panasz „ érkezett a budapesti főkapitánysághoz, hogy négy, őt, sőt hét tagból álló fegyelmezett rablóbanda házkutatás űrügye alatt, a legszemtdencbb "rablásokat követi el. Hosszas - nyomozás után a rendőrség elfogta a banda tagjait. Vezére egy Grűnhut nevű zsidó pincér volt. A cinkostársak notorius bűnösök, legnagyobbrészt állásnélküli csavargók s ami már nem is szembeötlő, zsidók.
— Adományok. Armulh Náthán, az Uránia-mozgószinház tulajdonosa nagyid* küen 3000 azaz háromezer koronát adott a. négy napig játszott „Krisztus- cimü film-iwzta bevétele fejében a nemzeti hadsereg
• észére. Holczer Jakab é* fia, a Világfi ozgószinház tulajdonosa a „Dél csillaga" cimü film után (mdyet csak egy napig, játszott) a tiszta bevétel 50 százalékát azaz 1-73 koronát a hadifogoly-akció céljára adományozta. Mindkét összeget a járási védelmi parság nyugtázza és rendeltetési helyére juttatja, Járási Védelmi Parság.
— Megjelent a Magyar Haladás legújabb száma, tolc aktuális kérdésekkel foglalkozó cikkekkel. Különös figyelmébe ajánljuk olvasóinknak Pfeiffcr Elek ?ikkét, A magyar ipar múltja, jelene és jövője. Megszívlelendő Majtényi Károly N«mzcti újjászületésünk és az iskola cimü értekezlete. Rediger Ödön Erdélyről ir hatalmas cikket. Cikket közöl az újság izzó sorokkal a tótok
kérdéséről.
— Olasz tanfolyam. Kitűnő módszer ^rint, legrövidebb idő alatt elsajátítható <>Usznyclv (társalgás és kereskedelmi leverés) tanítására tanfolyumot nyit Lendvai Sarnu Zárda-utca 6., ahol jelentkezni lehet naPonta délután 1—2-ig és 5—7-ig.
— A Zala egy cikke miatt pénteken délben felelősségre vonta egy századós a korzón Csillag Jenőt, a Zala politikai napilap tulajdonosát és főmunkatársát Horthy Miklós fővezér elleni, újságjában megjelent cikk miatt. Ebből szóváltás kerekedett, majd tettlegességre került a sor. A százados becsületében megtámadva, kénytelen volt fegyverét használni. Csillag Jenő megsebesült s tudomásunk szerint lakásán orvosi ápolásban részesül.
— A nKisplpa"-vendégiő törzsven-. dégei jótékonycélu táncmulatságuk alkalmából befolyt 330 K tisztajövedclmet lapunk szerkesztőségéhez juttatták az Oroszországban. sinylődő magyar honfitársaink hazahozatalának céljaira. Az összeget átvettük s rendeltetési helyére juttatjuk. Hasonló adományokat elfogadunk.
— PclQlíixetésok. A ,Kijpip**.v€oJ<gJ<S torav vce&g«i által fcorgir hó 2-ár> Ofo>i»r»x»ii»»n »\'fiy!>i-> \\«(«;£.k hiutúl\'.iü>i ilip}> j*\\-ir» ttoituv. «<p<n vkcrvlt tiac e»t<Syen íciuSfirctai >iivevek voftafc: Jíj. Németh Ferenc, Garzö Júxtioí\' 22—22 K, Wcmco>t«in Jeni K. Szemján Zolláo, Arxtri Ferene. Rein l,a*o> N. N„ Motnír GyoU, $tra>*er Mór 14-14 K, Gál iXni. Httváth Mxvef 12—12 K. Ossval* Jia©>, Welti Soma, Magyar\'Ujos, X. N. 10—10 K, Kjyed J<5xi«f » K. &«*> Íífí0,i. Németh Ntván, Marfc<i JéMefné, Wcl»x kni 8—8 K. I,e«< Mihály \'» K, Németh Fece&e, Molnár Pál. Kriitt&etti Jórvff, N. >\'_ HeUert. N. N., Wki La;«». Antal S<jí<a(. N. N., N. N,,- Iváncc* Virvco, l\'etifcs CyuU. Var/a István, Cxi.-ofc Ferene. G.\'I>x U>/!í 4—4 fái y K, \'Lcnjyd Kivio. Schv^eiuer Láíiló.-CnboS- lkoti, Taie&x e«w. Sah;i.i Jóívcf, Km<i1 GíxeUt, N. N.. 2—í K. 0»mk4 336 K.
• L. Közellátási közlemények. A február havi dohányjárandóság f. hó 16-tól, azaz hétfőtől kezdve a dohánytőzsdékben a közönség renddkezésére áll. Ezúttal. <#y-egy jc87rc: csom- pipadohány, vagy 8 csomag cigarettadohány, vagy 150 cigaretta, vagy 200 dunacigrette, vagy 25 szivar, vagy\'40 cigariolíós lesz kiszolgálva. Szivarból csak csekély mennyiség kerül kiosztásra.
— „Toxas Jack, a repülő lovas". A prérik végtden földjén játszódik le ez az izgazmas történet, amdy az amerikai .farmerek különös életét tárja elénk a maga tökéletes természetességében. Rendezésében-fejlett izlést és hallatlan rutint, technikájában pedig ragyogót nyújt az amerikai filmkultúra c remek alkotása. Midőn c kinematográfia! remeket a „VUág"-mozgó hétfőn, kedden és szerdán bemutatja, ismét
^cgy felejthetetlen estét szerez kedves közönségének. _.......................... ..
*lan bizottságot küldjenek ki. a határkél megvitatására. Balfour válaszában tilt! zott Maclean megállapításai ellen. Az szem.— mondotta — hogy a mega^Uapi határa legjobb, amit találni lehetett.
A délszláv kormány lemond<
tl-íC, m-■S). lal
vr kát
Ere íeti ício :osr-
bc-£
■el-
— Ma Vasárnap és holnap hétfőn az Urániában rendőrnap!
M. katonai illomásparaág Nagykantaas.
ap. im
FelMvás.
A volt honvédség és közös hadsereg felszámolásának megejtéséhez feltétlenül szükséges, hogy a világháború befejezésekor lőszereit, illetve feloszlott alakulásokról és azok irattárainak, egyéb anyagainak átadásáról, ilIetVe hovafordításáról lehetőleg pontos adatok álljanak rendelkezésre.
A magyar hadügyminiszter ur folyó évi 2268/H. f. H. számú rendelete alapián fel-hivom a Nagykanizsán és környékén tartózkodó összes, a világháború befejezésekor tényleges szolgálatot tdjesitett szabadságolt, nyugdijas, szolgálaton kivüli, tartalékos és népfdkdő tiszteket, tisztjelölteket, továbbá számvevő tiszteket, tisztviselőket és számvivő altiszteket, Hogy az alábbi adatokat az állomásparancsndksáfhoz legkésőbb f. évi február 25-ig személyesen vagy Írásban jelentsék.
1. Az alakulás pontos megjelölése (rady-nél leszereléskor szolgálatot teljesitett).
2. A leszerelés, feloszlás időpontja és helye.
3. Az állomány (hány ember, ló, fegyver, ágyú stb.).
4. Az alakulás, szállitmány stb. parancsnokának és a gazdászati szolgálat (pénztárkezelés) ellátásával megbízott kőzegéne!c megnevezése.
5. Kinek adatott át a pénztár, a készletek, (ruházat, felszerelés, fegyverzet, lőszer, vonatanyag, lovak, áltatok sto.) és az irattár.
6. A leszerelésnél, feloszlásnál, felmerülő észrevétdek.
Az írásbeli bejelentések olvasható aláírással és lakcímmel ellátva adandók be.
Katonai állomásparancsaokság (?. H.) Nagykanizsa. \' 607—1
A „Moveu nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát,babot* lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési dkket. Értekezni lehet: „Move44 irodahdyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, faépület, földszint. 4S4-
Eladé egy jókarban lévő bicikli, szabadon futóval, Petőfi-utca 32. sz. alatt. 510—2
Budapest; február 1\'6. A Délszláv S; iroda jelenti : A délszláv kormány lemonö
Ny ugat magyar országi kérdé
Bécs. február 16. A Corrcnspond \'Herzog jelenti: Kormánykörökből vett c sülcs szerint a mag>-ar kormány jegy2 neii^ teremt uj alapokat a tórgyolásokra. antant nem fogadta el Ausztria k\'vánsá; hogy népszavazás döntsön a terj kérdésekről. Az antant h
katonai missziót küldött Nyugatmagyaj v.- szágba, kifejezte azt az álláspontját,,I Lési nem
— Elveszett. Folyó hó 8-án este :él hat óra tájban a Tclcky-ut 32. számú ház előtt 3 darab köves gyürü elveszett. A becsületes megtalálót kérem illő jutalom ellenében Szukits Irma Tclcky-ut 32: szám alatti lakásán leadni. ^ .
Rózsa-atca 14. sz. alatt egy egyes szerszám eladó. 506—1
Eladó a Vágóhíd és a lőporos raktár között levő 2 hold jóstrágyázott termőföld. Bővebbet irj. Simon István hentesnél Kis-kanizsán, Varasdi-utca 3/c. sz., ugyanott egy jókarban levő vas szőllőprés is eladó. Érdeklődni lehet a "lakásán bármikor.
Eladó egy ebédlő kredenc, asztal székekkel s egy kousob tükör. Kinizsi-utca 68
ad 18 19.
Hirdetmény,
A városi feisö erdőben az átcrdö\'.ísi fatömegböl a kiterme-lőt megillető rész folyó hó 17-én délelőtt 9 órakor top; a kiter-mclöíiek kiadatni távollétében is.
Nagykanizsán, 1920. évi febr. hó 14-én.
Polgármester.
4
£ a i » I Közlöny
1920. február 15.
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. közönség b. tudomáséra adni, hogy
Zárda u. 10. sz. alatti cementáru gyárunk
e szakmában előforduló bármily munkákra vállalkozik. Készítünk
10 évi jótállás mellett
betonból járdákat, bástyákat, síremlékeket, sírkereszteket, sirkeretcket, Kriptákat bármily díszes kivitelben.
Raktáron tartunk : betoncsöveket 10—100 cm. bclvilágosságig, kutgyürüket, kutkávákat, sertés- és itatóvályukat, sima és virágos cementlapokat a legszebb kivitelben a legjobb anyagból. I*. minőségű Portland-cemcntet és meszet a legolcsóbb árban.
Szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy a munkát mi egyedül végezzük s igy mint szakemberek, munkánkért szavatosságot vállalunk. Az árak tekintetében versenyké-pessek vagyunk, tehát saját érdekében cselekszik, ha szükségletét gyárunkból fedezi. Jó és olcsó áruinkról árajánlattal és költségvetéssel díjtalanul szolgálunk.
Szives pártfogását kérik hazafias tisztelettel Tomaslts és Társa cementárugyár, mész és ccmcntraktár Nagykanixsa Zárda-utca 10. alsótemplom mel [lett.
Ingatlan!
Eladó:
Csengerl -utcában
3 lakással bíró jó lakóház, nagy kerttel. Nagy emeletes ház belvárosban raktárhelyiségekkel. 750 magyar hold birtok Vasmegyében Lakóház Király, Teleki, Csengery-u.-ban Iparvállalatra alkalmas sarokház szép telekkel belvárosban.
Megvételre keresek t
Vendéglit, korcsmát esetleg vidéken is.
l<-2 hold szőllőt. Kisebb, nagyobb lakóházakat.
Balatoni villákat,
szőllőt.
Bérbe keresek:
Két nagyobb raktárhelyiséget és üzletet.
505-1
Szigriszt László
ingatlanforgalmi és kereskedelmi irodája
fciayi Mikik-a. 33. I. ísl Telefoa 285.
Molnárok figyelmébe!
Használt hengerszékeket, valamint malomgépeket és vasrészeket, továbbá üzemben lévő malmokat magas áron vásárolunk.
Hungár István malomépitő és gyárberendező vállalata,
Budapest, VI., Izabella-utca 84. szám.
Bélyegzők!
gumrnibó) és ércből, dátum is zsebbélyegzök, fcstékpárnák is festékek. Vésések i Betű, mo-nogramm, cimer, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és „üst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet I - Első beszerzési forrás I _
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
fl*" Kérem a címre ügyelni!
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél
Ugyanott kárbld kapható! VUzontárusitóknak kedvezmény!
Földbirtokosai: és gaalü figyelmébe!
Legmagasabb áron veszek nagyobb tételekben: hüvelyest,szalonnát,zsirt, magvakat, mákot, diót, őszi borsót és mindenféle élelmiszert. Elsőrendű szenet maximális árban garantálhatok nagyobb tételeknél, esetleg kékkő beszerzését is vállalnám.
Megkereséseket ,,Első kéz" jeligére a kiadóba kérek. 4A0--2
URANIA
mozgókép-palota
Rocgou yl-ulc* 4. ai.
Szenzációs detektív attrakció!
(Roccambol.)
Frakkos betörő
Bemutatásra kerül:
I. rész: Szombat, vasárnap, febr. 14—15.
II. rész: Hétfő, kedd, febr. 16—17.
Egy-egy rész 5 felvonái.
Vasárnap és hétfő : RENDŐRNAP I
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon fél 3. 4, félő, 7 és 9órakor.
Eredeti
ERFURTI
\'irág-, főzelék- (palánta) mag, továbbá mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László ós Ország cégnél
Nagykanlzsá, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak színes tasakokban magvakat blzományban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áil
Lindauer Károlyné
szül. Fabick Paula
VILÁG
nagymozgó színház a Szarvas-szálIwU. -
Hétfőn, kedden és szerdán, febr. 16,17,18. Amerikai Pathé slágert
William Duncan
A világhírű amerikai lovas felléptével. Világ attrakciói
Texas Jack,
a repülő lovas.
Cow-boy dráma 5 felvonásban.
EW«J»»ok kt*«Jt1«: Hélkóinapokon ó i\\ X ormkor Vfciár* és ünnepnapokon 3, 5, fél 7 é« 8 omkox.
Villanymotort keresünk
bérbe, 2—3 lóerőset. Címeket e\'lap kiadóhivatalába kérünk.
Vidékieket felelőséggel tanit
levelezve, Budai Előkészítő,
Budapest, Tárnok-utca 22. sz. Prcpcktus.
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
Tclcloa
59.
8flrc«B7<lBt: „TrsnsJanubla"
Nagykaalisa
Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon azonnali készpénzfizetés ellenében :
rr r
- es sertéseket, tojást,
babot és egyéb
71
A budapesti Élelmiszer Felhozatali Egyesülés Zala- és Somogymegyei kirendeltsége
Jó minőségű Pogány vári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 16 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanixsa, Sugár-ut 53.
Nyomatott a laptulajdocoao. Zalai és Gyarmati nyomdal mfllntézetében
59-ik árfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 17. Kedd.
38. szám.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
kiadóhivatal: Prt-ut 15.
■ loicrnrkaa-lclclon l».V ——
Megjelenik nilutlig kor* reggel.
Pósxerkcsxtó:
Dr. HEGEDŰS GYÓRGY
■ •mí.tjjr. kcpvlactó
Feleida »zerkcszt«:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Kgéit évro IS* K. Kclévre 130 K. ívre 6S K. Egy hóra 22 K. Fjtjresv
A nemzetgyűlés
első ülése.
Budapest, febr. 16. A nemzetgyűlés megnyitása előtt a képviselőház csarnokában nagy ünnepség volt. Tiz órakor Csernoch hercegprímás az oltárhoz vonul, ezután megkezdődött a Veni Sancte. A szertartás bevégeztévei a himnusz hangja mellett Csernoch hercegprímás elvonult kíséretével. Azután. S protestánsok egyházi éneke az „Erős várunk nekünk az Isten* hagzott el. Pefry Elek református püspök könyörgő imát mondott, majd Rafray Sándor evangélikus püspök prédikált. 11 orakor a nemzetgyűlés tagjai az ülésterembe vonultak; ahol Huszár Károly miniszterelnök fölállt és a következőket mondotta: A megválasztott nemzetgyűlési legidősebb képviselő tagját fölkérem, hoffy foglalja el a korelnöki széket. Bernát Béla képviselő föláll és elfoglalja a korelnöki széket. Huszár fölkéri aztán a legfiatalabb 6 tagot a korjegyzői székek elfoglalására, melynek meg-iörtétjicután Bernát Béla kprelnök tart övíd u2vŐifó wSSrnwÉr\'•kbj
rövi
roly miniszterelnök mondja el ünnepics beszédet. Beszéde elején Isten áldását kéri a nemzetgyűlés munkájára. Az utolsó, hónapokban —^mondotta nagy megpróbáltatáson ment keresztül a nemzet és árulás következtében a pusztulás szélére került. Sokan a magyar nemzetért életüket áldozták föl ezidő alatt és azok, akik tönkretették az országot, számolni fognak ezért a cselekedetükért. Idegen világfaj söpredéke ragadta magához az uralmat. (Közbeszólások: Zsidó söpredék.) Nemcsak a zsidók, hanem minden fajta, amely tagja volt ennek a társaságnak. A magyarkérdés Európa legégetőbb feladatainak egyike és béke addig nem lesz, amíg ezt a kérdést meg nem oldják. Nem lehet itt még egy Elszász, nem lehet a Tisza—Duna közé egy uj Macedóniát csinálni. A legsürgőzebb feladataink a béke kérdése, az államforma kérdése, az uj alkotmány, uj választó tőrvény létesítése, (közbekiáltások: Birtokrefórm) és a Nemzeti Hadsereg kérdése (éljen Horthy Miklós), legsürgősebb és mindennél égetőbb feladat a földbirtokreform kérdése. Nem osztály-, politikát, hanem egységes nemzeti politikát akarunk folytatni. A földmivesség erejére kívántuk támasztani a keresztény nemzeti és szosiálís politikát és az agrár demokrácia lesz az, amit a mi államunk képviselni fog. Itt állunk és várjuk azt a pillanatot, hogy a megválasztott államfő kezébe tegyük le a hatalmat. (Éljen Horthy Miklós!) A befejezett munka után vállaljuk » felelősséget azért, amit tettünk! A miniszterelnököt beszéde végeztével sokan szivélvesen üdvözölték. Ezután a korelnök az ülést egy félórára felRlgge$ztette. Szünet után a korelnök indítványozza, hogy a nemzetgyűlési képviselőkre vonatkozólag a törvény feltételeinek megfelelően mondják kí az összeférhetetlenséget Azután felhívja a nemzetgyűlés tagjait, hogy mandátumaikat adják le. Mikor ez megtörtént, az elnök jelenti, hogy sokorópátkai Szabó István, Soll Ödön,
Sándor Pál, Huszthy István, vasadi Balog György, kolozsvári Kiss Isván mandátumait petícióval támadták meg. Úgyszintén petíció érkezett Adonyból ís. A képviselőket sorshúzás utján két osztályba sorozzák, azután az elnök jelenti, hogy az osztályok holnap délelőtt fél 10 órakor fognak gyűlésezni és akkor fogják a megbízó leveleiket átvizsgálni. Kimondja a nemzetgyűlés, ho^jy a legközelebbi üléseit e hó 18-án, szerdán délelőtt 10 órakor fogja megtartani s annak napirendjére kitűzi az osztályok jelentését, a nemzetgyűlés elnökének, két alelnöknek, hét jegyzőnek és égy háznagynak megválasztását.
Az ülés háromnegyed 2 órakor ért véget.
A Románok kivonultak Szegedről.
Budapest, február 16. Szegedről érkező jelentések szerint a Hódmezővásárhelyt és Makót., .megszálló. ..rp»án _c*apatok a legrf napi nap folyamán mind a két városból és környékéről kivonultak. Mielőtt a román csapatok ez\'cn területeket elhagyták volna, fölszedték a vasutisineket, a távíró vona-nalakat és magukkal vitték. .
Az angol parlament a magyar határról.
Paris, febr. 16. Az angol parlamentben a béke szerződésről folyó vita során Mac-lean, a független csoport vezé e kifogásolta, hogy Romániának és Szerbiának Olyan területeket ígértek óda, amelyen a nemzetiségi elv alapján sümmiféle joguk nincs és ezért ezekre a területekre a népszavazást kellene elrendelni. A magyar határ különösen helytelenül van megállapitva. Azt javaslom — mondotta — hogy pártatlan bizottságot küldjenek ki, a határkérdés megvitatására. Balíour válaszában tiltakozott Maclean megállapításai ellen. Azt hiszem — mondotta — nogy a megállapított határ a legjobb, amit találni lehetett.
A délszláv kormány lemondott.
Budapest, február 16. A Délszláv Sajtóiroda jelenti: A délszláv kormány lemondott.
Nyugatmagyarországi kérdés.
Bécs, február 16. A Correnspondenz Herzog jelenti: Kormánykörökből vett értesülés szerint a magyar kormány jegyzéke nem teremt uj alapokat a tárgyalásokra. Az antant nem fogadta el Ausztria kívánságát, hogy népszavazás döntsön a területi kérdésekről. Az antant azzal, hogy katonai missziót küldött Nyugatmagyarországba, kifejezte azt az álláspontját, hogy nem változtatja meg a Saint-Germaini békét. Kormánykörökben azt is hangoztatják, hogy Magyarország javaslata tulsokáig késett és e kérdésben nincs többé akciószabadsága, mindazonáltal ugy a minisztertanács, mint a nemzetgyűlés főbizottsága behatóan tárgyalni fogja a magyar jegyzéket. A nem-
zetgyűlési pártokon kívül a nagynémetek is természetesen elleneznek minden önkéntes lemondást, a néroetlakta területrűletekrői.
A románok kiürítik a Tiszántúlt
Paris, február 16. Bukarestből az a jelentés érkezett, hogy a román király elnöklésével minisztertanács volt, amelyen elhatározták, hogy a román csapatokat a Tiszától az úgynevezett Clemenceau-féle vonalig visszavonják. A jelentés szerint a hadműveletek\' körülbelül két hónapot vesznek igénybe. A késedelmet Bukarestben a szénhiánnyal és azzal okolják meg, hogy a Clemenceau vonalon innen lakó román lakósság szintén elakarja hagyni ezer* területet.
A rendőrnap.
A rendőrtestület javára rcdezett rendőr- / napon tapasztalhattuk, hogy a közönség óriási nemtörődömséget tanúsított a rendőrök segélyezésére rendezett gyűjtés iránt. Elvárhatnék, hogy Nagykanizsa minden .lár^díi^j&cge _ö^zefpgjo/V mikor ilyen fontos társadalmi érdekről van szó. A szombati és vasárnapi gyűjtésnek is oly csekély eredménye van, amely nem dokumentálja azt a7. erkölcsi felelősséget,, amit a társadalomnak a mai rendezetlen viszonyokban a rendőrség felsegélyezési akciójának sikere szempontjból vállalni kellett volna.
Az eddigi eredmény bizony olyan csekély, hogy a társadalom minden rétegének s különösen Nagykanizsa vagyonos polgárságának hozzájárulása tenné csak lehetővé az akció sikerét.
Mégegyszer felhívjuk a kanizsai közönséget, hogy ne indolenciával és részvétlenséggel kezelje a nyomorgó rendőrség ügyét, hanem adományaival ki-ki rójja le társadalmi kötelességét, bslátva, hogy a holnapi napon az ivekkel való gyűjtés is megkezdődik és ennek a gyűjtésnek az eredménye kell, hogy helyrehozza a közönség szűkmarkúságát.
A gyűjtéssel megbízott hölgyek nagy része meg sétn jelent szombaton és vasárnap a perselyeket átvenni.
A Heltai-társulat színészei végezték csak elismerésre- méltó szorgalommal feladatukat és semmi fáradtságot nem tekintve teljes erejükből hozzájárultak a gyűjtéshez. A vasárnapi kabaré-előadások műsora Hel-tai Hugó szindirektor nagy szakavatottsá-gát dicséri, szép szólószámok, Bogár Gki művészileg előadott kupiéi, Szemere Józsa finom, szépch csehgő éneke, Göndör csodálatos, szépen elénekelt szeriőz dalai, Kör-mendy bársonyos, meleg baritonja, a kedves Erckővy Laci és Heltainé táncduettje.
Kűrthy Böske bájos, temperamentummal előadott kupléja, nagyban fokozta .a közönség hozzájárulását.
A színészeknek a szombatesti müvész-estélyen és a vasárnapdélutáni és esti kabaréjából csak a szereplőké és nem a közönsége az elismerés. A perselyezés is nagyon gyenge ambícióval indult, kivéve Csorba Bélánét és a bájos kis Csorba Klárikát, akik a legtöbb megtömött pes-
4
Z.« I » I K 8 z 1.8 n y
1920. fcbrttir 17,
selyt ^hoztak be, s mind a két napon semmi.fáradságot nem ismerve, gyűjtötte^, a rendőröknek.
Reméli ük, hogy a tógtbbi íyujtés for lyainán helyre fogja ho\'^T a közönség hozzájárulása az .eddigi eredménytelenséget.
Elsőrendű olasz
mososzappan,
citrom, kocslkenőcs, gépzstir
(Tovotte) jutányos árban minden K mennyiségben kapható nt
u Rechnitxer Mór raktárában S u Király-utca 28, sz. u
XXXXXXX XXKKXKSÍKH
Lapunk mai száma a villany világítást mizériák és a paplrkiány miatt csak két oldalon jelenik meg. k -r-Személyi kir. Ujváry Géza nemzetgyűlési képviselő Budapestre utazott.
— Vasmegye Horthy Miklós fővezérsége mellett. Vasvármegyc tőrvényhatósági bizottsága ma rendkívül látogatott rendes közgyűlésén tárgyalta a Kadó Lajos \'és társai által aláirt indítványt, amely Horthy fővezérnek államfővé való megválasztása tárgyában nyújtottak be. A közgyűlés, egyhangú lelkesedéssel tette magáévá az indítványt, tomboló lelkesedéssel üdvözölte a népszerű fővezért, akihez a következő táviratot intézte: nagyméltóságú Horthy fővezér urnák, Budapest. Vasvár-megye törvényhatósági bizottsága a mai napon tartott rendes-közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel foglalt állást naoyméltóságod-nak államfővé leendő megválasztatása mellett, friert csak egyedül nagyméltóságodat lartja alkalmasnak, hogy közismert naza-szeretétéveí, .tőrvénytiszteletével, népszerűségével és erélyével szeretett hazánkat a megújhodás felé vezesse és a feldúlt társadalmi békét helyreállítva az alkotó munka megindulásának előfőltételeit megteremtse. Vasvármegye törvényhatósága nevében Kiss Emil várm. főjegyző hasonló szövegű táviratban közölte állásfoglalását Huszár Károly miniszterelnökkel s a nemzetgyűléssel
- közvetlen, hogy..ezt az egész nemzet kívánságainak is megfelelő, óhajtását megvalósítsák. .
— Elutaztak a színészeink. Városunk egyszerre elcsendesült a színtársulat eltávozása után. A rendőrnap müserán láttuk utoljára föllépni megszokott kedves színészeinket, akik a város életébe vidámságot, szint és tartalmat varázsoltak. — Dacára a primitiv helyiségeknek, sok gyönyörűséget szérezt£k nekünk ezek az előadások. Göndör és G. - Bogár Giza voltak azok, akikben a legtöbbet gyönyörködtünk,
\\ akiknek szép sikereket kívánhatunk, amelyet művészi játékukkal, közvetlen alakításukkal nálunk is a leg^újgyobb mértékben elértek. Kürthy Böske kellemes, temperamentnmos játéka, Szemere Józsa, Érckövy László, Szikla Szilárd, Király és a társulat többi értékes tagjainak is tolmácsoljuk elismerésünket. •
— RSgtönbirósági eljárás kihirdetése polgári egyénekkel szemben.
Parancs. A polgári büntetőbíráskodás alá tartozó egyéneknek katonai bűi&ftöbirás-kodás alá helyezése tárgyában a magyar kormány által 5940/1919. M. B. szám alatt kibocsátott rendelet értelmében és a katonai bűnvádi perrendtartás 14. szakaszában foglalj: rendelkezésekhez képest megparancsolom, hogy a rögtönitélő eljárás ezen körletparáncsnokság területén az összes polgári egyénekre és az alább felsorolt bűncselekmények miatt megindittas-ék és pedig: 1. Jogosulatlan toborzás. 2.
Az esküvel fogadott katonai szolgálati kötelesség megszegésére csábítás, vagy segélynyújtás. 3. Kémkedés és az ellenséggel való egyetértés büntette, vagy a fegyveres erőnek, vagy szövetséges csapatainak hát-, rányát, vagy az ellenségnek előrfyét célzó egyéb cselekmények. 4. A katorjái behívóparancs iránt engecletlenségre csábítás. 5. Az 1—4. pontban mégjelent cselekményeit utjtin elkövetett, szigorúbb n megtorlandó bűncselekmények miatt. A felsorolt büntettek elkövetésétől mtndenki óvakodjék. A fent megnevezett polgári egyének, ha a felsorolt .byncselekményeket elkövetik, rög-tönitél§ eljárás alá kerülnek és kötél általi, vagy agyonlövetés általi halállal bűnhődnek. Ez a parancs 1920. február 10-iki ki-hihirdetés napjával lép hatályba. Szívó, tábornok s. k.
— A pénzügyi. bizottság ülése. A pénzügyi bizottság hétfőn délutáp ülést tartett, a közkórházi mütő helyiség, mütő felállítása tárgyában. Ezzel kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy a főorvosi állás újra betöltessék. Eddig dr. Nyisponszky Béla látto el ezt a tisztet és a közérdek kívánja, hogy ismét ővele töltessék be a főorvosi állást, mert az ő ismert és kiváló tudására nagy szüksége van a kórháznak. Reméljük, hogy ezt illetékes helyen is elfogják ismerni.
— A terUIetvédő liga bizottsági ülése. A területvédő főbizottsága hétfőn délután 6 órakor a városháza kistermében ülést tartott. A sajtóbizottság kéri tagjait," hogy szerdán délután 2—3 óra között a Keresztény Otthonban megtartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek.
— Adományok. A hadifoglyok h»sfl.%z«l)itÍM kóib^Ríire adakoztakBenes a lYircafofcoW\'l vendéke IJO K. Xagyrccac knr-
Mt K, ! drb. (ezüst), J adományt
40 K-it,h H III. A zalat gy Ha>p«l F*i ádómihyol Hasonló n<J
- Bb
J

Egyoülds p sorozat: Eli tisa, álldsfoj ♦Inüki indity
voltira, kerjt
A* K. M. & elnöksége.,
-o
szer szerir _____»dö alatt elsajátítható olasznyelv (í\'áVsalgás és kereskedelmi levelezés) tanítására tanfolyamot nyit Lcnd-vai Samu Zár3á-utca 6., ahol jelentkezni lehet naponta délután 1—2-ig és 5—7-ig.
— Köszönetnyilvánítás. Ezúton Is hálás köszönetet mondunk a városi tisztikarnak, kik szeretett férjem. Horváth CyuU elhunyt* alkalmával >61es<5 részvétüknek nemei Jelét adták is koszorumegváltás cimén
koronát adományoztak, üsv. Horváth Gyula és csaladja.
Halálozás, Horrdth Cyula nyug. törvényszék! irodaigazgató. a koronás aranyérdemkeresM tulajdonosa tulajdonosa rövid szenvedés után 70 évet korában folyó hó fi-én elhunyt Nagykanizsán.
— Közellátási közlemény Az 1920-ra szóló hitósigl igazolványok folytatólagos "kiállítása következeké? folytatódik: február 13-án Sipas Andor ve\'vói részére: február Stampf Zsigmond vevói részére E«n Mpokon csakis azok hozzák régi hatósági igazolványaikat az élelmezési hivatalba, kiü nevezett kereskedőknél óhajtjikö: vásárlásaikat eszközölni. Közeit,ihisi ü:ouek.
— Kiveszett A V:Lág mozgóban evv :iinó cl-vo»3lell« nyjfcvéJÓ boáját, amit löbl*n látlak. ho^v e*y mAsik__ illet-> - kiről tuJják, hogy kicüodx felréttc.
" Világ mozgó pénz-
Hirdetesek.
.A „Move" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgopyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot,
fyumőlcsöt és mindennemű élelmezési cikket, rtekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. j.J(
Eladó egy jóVarban lévő bicikli, szabadon futóval, Petőfi-utca 32. sz. alatt. 510—2
Mindejriesleány teljes ellátással, jó.\'ífize--téssel felvétetik. Bővebbet,; é ■! lap jcij>.dó-hivatalában.
Kömivea konventiós szolgálatra kcresteV tik április 24-től egy évre a szőkedencsi bérgazdaságba. U. p. Nemcsvid, oj4--<;
VILA6
nagyntozgú sxinház :: Szarvas-szálloda.
Hétfőn, keddfn és szerdán, febr. 16,17, 18. Amerikai PaBhc sláger í
William Duncan
A világhirü amerikai lovas, felléptével. Világ attrakció t
Texas Jack,
a repülő lovas.
Cow-boy dráma 5 felvonásban.
Elóadások kezdete: Hétköznapokon « és 8 órakor Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, fél 7 é» « órakor.
László és Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett 178
vlllanyfelszerelósi vállalat
Elfogad villanybevezetést, erős és gyengeáramú javításokat* elektromotorok beszerzését és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron. ■ ■ .
öltségvetósek dijaaiitfóen readelkeíásre.
r
MAMA
mozgókép-palota
Roxfioayl-utea \\ *í.
Izenzációs detektiv attrakció! I (Roccambol.)
frakkos betörő
Bemutatásra kerül:
II. rész: Hétfő, kedd, febr. 16-17. Egy-egy rész 5 felvonás.
Előadások kezdete: Hétköznapokon5, 7 és 9 órakor, vasár- cs ünnepnapokon fél 3, 4, fél 6, 7 és 9 órakor.
2563 1920.
Hirdetmény.
Az alsónyiresi tőlösben 1020 évi február hó 39-én dílelStt 9 órakor
nyilvános árverésen eladatik egyszáz drb. álló fa.
Nagykanizsán, 1920. február hó 16-án.
Váro.l tanács.

Aranyat, ezüstöt,
b r iliáns követ és mindennemű más ékszert mindenkinél magasabb áron veszek.
Kopár A.
órái é« éknzeréra, Deák-tér 12.
Nyomatott a laptulagdoooso* Zalai *> Öyarmau ayomdat müintóaetébeii
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
PőnxerkeBxtő:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
nanaatgy. képvlM16
Sicrkejilóstg o kiadóhivatal: Fő-ut 13.
- InUrcrb.o-itlcfon 11). ——
Megjelenik mindig kora röggel.
Pclelós rkcaztő:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
F.gt*x évre 250 K. Félévre 130 K. Negyedévi. 63 K. Egy hüra 22 K. Egy«« axún I K.
első napjai.
Apponyi nem fogadja el az elnöki széket. — A Kisgazdapárt kormány elnökséget és hat tárcát-, követel.
Budapest, febr. 17. Apponyitól ma délben a miniszterelnökhöz távirat érkezett, amelyben hálásan köszöni azt a fölszólítást, hogy a nemzetgyűlési elnökséget vállalja, de személyes viszonyai folytán, ezt el nem fogadhatja.
Budapest, február 17. Ma délelőtt fél 10 órakor Huszár Károly elnöklete alatt egybegyűlt pártközi értekezleten a miniszterelnök bejelentette a pártvezéreknek Apponyi táviratát. A felmentés kérdésében elhatározták, hogy bizonyos körülmények között á kormányzónak házfeioszlatási joga van, azonkívül vétót is gyakorolhat. Ezután bt- fclnökség megválasztásának - kérdésére hosszas, kölcsönös megbeszélések után abban állapodtak meg, hogy a ház elnöke Rakovszky István lesz. Az alelnöki állásra a" kisgazdapárti \'Mayer Jánost jelölték, a, második alelnöki állás betöltésére vonatkozólag a Ker. Nem. Egy. pártja ma tartandó értekezletén határoz. A háznagyi tisztre dr. Lukovich Aladárt jelölték, jegyzőkül pedig a Ker. Nem. Egy. pártjából Früchwirth Mátyás dr.. Haller •_Jdzsef dr. és Kontra Aladárt, a Kisgazdapárt részéről K. Pethes Lászlót, Szalóki Jenőt, dr. Szabó Sándort, az ellenzéki frakciók részéről pedig Bródy Értőt. Az államfő jogkörét korlátozó intézkedés . kővetkező:
A kormányzónak joga van üzenetet kükléni a ház elnökének, hogy hasson oda, kogy a parlament munkaképessége fokoztassék. Amennyiben ennek hatása nerti volna, joga van a házat föloszlatni. Budapest, február 17. A Kisgazdapárt egész világosan precizirozta követeléseit a következőképpen.
A párt feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy az uj miniszterelnök soraiból kerüljön ki, ami pegig a többi tárcákat illeti, a tjzenkét tárcából hatot követel magának, A párt hivatalos lapja föl is sorolja ezt a hat tárcát: belügy, pénzügy, földmivelésügy, ,közélelmezésügy és a tárcanélküli kisgazda miniszterség. Illetékes helyen kijelentették azonban, hogy ez a közlés nem mindenben fedi a párt kívánságait. Szó sincs pl. arról, hsgy a kultusztárcark igényt tartanának, azt jó kcöekben látják Haller Istvánnál. Hat tárcát követelnek s föltétlenül követelik a k«rmányelnökséget.
Budapest, február 17. Érdekes politikai kérdés foglalkoztatja a pártokat A megszállott területek megyei követeinek részvétele a nemzetgyűlésen. A Kisgazdapárt azt a határozatot hozta, hogy a maga részéről szivesen hajlandó i valamilyen megoldást keresni ebben a* irányban. Ennek megbeszélése céljából ki is küldött egy bizottságot. Ezzel szembe® az illetékes köröknek az a felfogása, hogy a megyei követeknek a nemzetgyűlésen való megjelenése teljességgel lehetetlen kívánság. A nemzetgyűlés megalakítása, a kerületenkénti általános választásijog alapján,, történt és így a nemzetgyűlésen nem vehetnek részt a megyei követek s sem engedtet-
hetnek az ülésterembe. Van egy konkrét javaslat, amely ugy szól, hogy a megyei követek megjelenhetnek a ház elnökénél, aki a kupolacsarnokban fogadhatja s ott nagyfontosságú kijelentéseket tehet előttük.
Budapest, február 17. Holnap, szerdán délelőtt 10 órakor a nemzetgyűlés tagjai ülésre jönnek össze. Az ülés napirendjén az elnök, két alelnök, hét jegyző és egy háznagy megválasztása szerepel. A hét jegyző közül 3 Ker. Nemz. Egyesülés párti és 1 demokrata lesz. Ugyanezen az ülésen Ijesztik be az igazoló bizottságok is a jelentésüket.
Budapest, február 17. A M. T. 1. jelenti, hogy a Ker. Nemz. Egyesülés pártjának képviselői csoportja Pékár Gyula cl-nök lésével ma 6 órakor gyűlést tartott, amelyben az alkotmány helyreállítás^ és az ideiglenes államfői méltóság betöltésének határozatáról szóló törv.-javaslatot tárgyalta. Az értekezlet többeknek hozzászólása után a miniszterelnök által előterjesztett szöveget kevés módosítással egyhangúlag elfogadta. Az értekezlet foglalkozott a ház tisztségének betöltésével is. Az Országos Földmives- és Kisgazdapárttal egyetértőleg a következőket jelölték a ház tisztségeire: Elnök Rakovszky István, alelnökök Bottlik Józeef, Simonyi Semadán Sándor, háznagy Dr. Lukovich Aladár, jegyzők Kontra Aladár, K. Pethes László, Szalóki Dezső és Bródy Ernő.
A francia diplomácia veresége.
Berlin, február 17. A szövetségesek jegyzékét mára várják ide, tehát estig nyilván a német birodalmi koimány kezében lesz z uj kiszolgáltatási jegyzék. K : i.
hogy a francia diplomácia a miniszterelnökök londoni konferenciáján vereseget szenvedett. Ezt bizonyítja, egy interwiew is, amelyet Nitti olasz miniszterelnök L ondonban a Matin tudósítójának adott s amelyben Nitti ezeket mondotta: „Tizenöt hónapia, hogy a szövetségesek a békeállapot helyreállításán fáradoznak. Abban reménykedtünk, hogy Amerikától segítséget kapunk, de ez a várakozás hiábavalónak bizonyult. A szövetségesekeddig nem vették figyelembe n háromszázmillió német, osztrák, magyar és törők alattvalót és szakítani kell azzal a politikával, amelyet tizenőt hónapon át folytattunk, amely ezt a sok millió embert mihdig ellenségnek látta. Nittinek ezen nyilatkozata kétségtelen jele anvak, hogy Nemcsak Európában, hanem Olaszországban is nagyot fordult a világ.
Becsi körök a nyugatmagyarországi kérdésről.
Bécs, február 17. A magyal ko^márty-" nát a nyuj^tmaj^Vrórszági* ~kérdésí>e n a bécsi kormányhoz intézett jegyzékével elsősorban is a kabinettanács, majd a nemzetgyűlés főbizottsága fog foglalkozni. Kormánykörökben ujabban ismét hangozna jJc azt a fölfogást, hogy Ausztria föltétlenül kötve van a párisi szerződéssel. A bécsi antant körökben reménytelen kísérletnek tartják a jegyzéket és kedvezőtlenül itélik meg.
A francia-délszláv egyezmény és Olaszország.
Buda/test, február 17. Genfből jelenti\', a "Magyar Kurírnak. A Hivatalos távirati irodák teljesen elhallgatják, milyen óriási izgatottságot keltett az olasz népben, égy olasz lap által nyilvánosságra hozott francia-délszláv egyezmény, amely a katonai véd- és dacszövetségi szerződést tartalmazza. Magánjelentések szerint az izgalot-ság a tetőpontra hágott Rómábap,^ »hol e nagyjelentőségű titkos szerződést Olaszország ellen irányulónak tekintik. Ez magyarázza meg, miért nem igyekrirtt Franciaország Olaszországot a Németországi deffenziv szövetség számára megnyerni. A huszonötévre szóló katonai egyezmény amúgy kifejezetten a harmadik középtengeri hatalom ellen irányul, bizonyíték.i annak, mennyire nem biznak a szövetségc-sek az olaszokban, a központi hatalmak ellen elkövetett árulás miatt. Beavatott római körökben azt hiszik, hogy az egyezmény még nincs aláirva. Az olasz közvélemény a helyretnek kertelés nélkül való tisztázását kívánja és Franciaországtól elvárja, hogy az adriai kérdés megoldásánál Olaszországgal szemben barátságos magatartást fog tanusitani.
Z a I. a I Közlöny
Franciaország nem kötött konvenciót Jugoszláviával.
Budapest, február 17. A Szerb-Horvát-Slovén királyság budapesti ügyvivője fel-hatalmazta a Magyar Távirati Irodát annak kézlésére, hogy a budapesti lapokban megjelent Franciaország és a Sxcrb-Szlovik-Horvát királyság között kötött konvencióról szóló hírek teljesen valótlanok.
Az antant válasza a kiadatási kérdésben
Berlin, február 17. Az antantnak Németországhoz intézett válasza nagyjából ezeket tartalmazza a kiadatásra vonatkozólag: Az antant hajlandó, a német kormány javaslatát elfogadni és megengedni a birói eljárás lefolytatását a Lipcsei Biro-dal i i Törvényszéken, azzal a fenttartáss"!. hogy e tárgyaláson résztvehessenek az antant képviselői is és a vádlottakkal szemben a bizonyítás bárminő jogi eszközeit -használhatják.
Az Adria-kérdés megoldása.
Bécs, február 17. Megbizható antant-jelentések közlik, hogy Franciaország, Anglia és Olaszország az Adria-kérdés ügyében a kővetkező megoldásban állapodtak meg: Fiume Abbáziával s Voloskával egyetemben szabad állam lesz. Zára szabad város. Albánia északi részét Skutarival Jugoszlávia kapja\' meg, mig Albánia többi részére nézve Olaszország nemzetközi mandátumot kap, Valona azonban olasz kézre kerül. A dalmáciai szigeteket a lakosságok nemzetisége szerint fogják felosztani. H. Jugoszlávia elutasítaná ezt a tervezetet, akkor Franciaország, Anglia és Olaszország azl915. évi londoni szezzödés megvalósítása mellett fog kardoskodni. A jugoszlávok már is kijelentették, hogy ehhez a megoldáshoz nejn csatlakoznak és remélik, hogy Amerika támogatni fogja őket követeléseikben.
Nem jegyzik az idegen valutát az olasz tőzsdéken.
Genfből jelentik : Az olasz valuta esése arra bírta az olasz kormányt, hogy megtiltsa az idegen valutának az olasz tőzsdéken való jegyzését.
Makót és Hódmezővásárhelyt ismét megszállták a románok.
Budapest, febr. 17. Megírtuk, hogy a románok kiürítették Hódmezővásárhely és Makó városokat. Ma értesültünk, hogy a kiürítés után ujabb nagyobb román csapatok vonultak be Makóra és Hódmezővásárhelyre.
Spanyoljárvány a fővárosban.
Budapest, február 17. A tegnapi nap folyamán a tiszti főorvosi hivatal jelentése szerint 265 ember betegedett meg spanyol influenzában, haláleset pedig 24 esetben történt.
Fekete kedd a tőzsdén.
Budapest, február 17. A tőzsdének ma fekete keddje volt. Már tegnap beszéltek "ürü csoport alakult abból a
célból, hogy lenyomja a kurzusokat. Ez az információ helyesnek bizonyult. A mai tőzsde rendkívül izgatott irányban indult eü a megnyitás \' után jóformán az összes papírokban igen jelentős áresés következett be. A csoport, amely állítólag 100,000.000 koronával alakult és amelynek vezéréül Szaczelláry Győrgyöt emlegetik, óriási tömegben adta a papírokat.
kkmkkkkk
Elsörendli olasz
mosószappan,
citrom, kocsikenocs. gépzair
« (Tövotte) jutányos árban "minden: X mennyiségben- kapható
ii Rechnitzer Mór raktárában Király-utca 28. sz.
SfiHSSXXXKfKKKKKKKKK
Népmisszió.
Itta: Bécsi Vazul ptótsino^.
Kath. Testvéreink! Ma hamvazó szerdán, amikor kezdetét veszi a nagyböjt, komoly, bűnbánatra hívó ideje, amikor az egyháe szentelt hamuval jelöli meg homlokunkat és elmondja a meg»ázó szavakat, amelyeket a bűnbeesett Ádámnak mondott az Ur: „Emlékezzél meg ember, hogy por vagy és porrá leszel", ezen komoly időpontban szólok hozzátok testvérek 1
Folyó hó 21—29-ig, nyolc napra tervezett szent missziót tartunk. Egy évtizede immár elmúlt annak, amikor Nagykanizsán először és legutoljára misszió volt, nagyszerűségében oly fenséges és felemelő. Messze vidékekről is csak ugy özönlött a nép, ünnepi díszt öltött a város, egész nap telve valának a templomok, a lelkes misz-sziós atyák szivet-lelket lebilincselő beszédei, a gyónóknak ezrekre menő sokasága, a fényes körmenetek s az a gazdag Erkölcsi tartalom és kath. öntudat csakugyan dokumentálták," fifcfcy\' a kath. egyház a mélységekből bányásza kincseit, királyi minden mozdulata, isteni a költészete.
Ma, amikor a nemzet keresztül mont a szenvedés és megalázás iskoláján, hivatását világosabban kell látnia, mint valaha. Hivatása nemzeti és keresztény. Ezen magasztos hivatásunk tudatában lépjünk a tervező és alkotó munkának az útjára I A kulturális és gazdasági fejlődés mellett nem utolsó helyen áll azon magasztos erkölcsi kuhura, amelynek hivatásos munkása az egyház.
Erkölcsi kultura kell a világnak 1 A közelmúlt azt bizonyítja, hogy azért roppantunk össze, mert a nemzet testéből hiányzott a nemzeti lélek s ez a nemzeti lélek a kereszténység szelleme. Lesz-e uj világ? Feltámad-e romjaiból a keresztény Magyarország? kérdik sokan aggódó lélekkel a kétségbeesés mélységeibe nézve. A halálra, éhségre, fagyásra, elhervadásra ítélt nemzet feltámadhat újra, mert népek csak akkor pusztulnak el, ha belső romlás őrli meg Őket, vagy hivatásukat elveszítik. Nagy baj, ha nincsen szenünk, fánk, sónk, iparunk elsorvad, mezőgazdaságunk kifosztva, munkásaink százezrei keresetnél-küli nyomorra kárhoztatva, országunk széttagolva vegetál. De nagyobb baj, amikor az Istentől távolodunk el és a szivünk romlott meg.
Az. uj világlapjai rakassanak le az igazi ker. eszmék alapján. Az Ur Jézus eljövetelét az Evangélium ugy jelzi: , Elközelgetett hozzátok az Isten országa". Erre a lelkeket elváltoztató Isten országára van szüksége a világnak is. Az is azon töri magát,- hogy megalapítsa a gazdagság, I
__1920., február 18.
a boldogság országát," az elegendő kenyér, a jó lakás, a jó egészség, a szabadság, á testvériség országát, de minden Jparkodá-sánkkal\' s haladásunkkal i^ak akícor közéltjük meg a boldog ember szintáját, ha az ember országát Isten országává emeljük, há haladunk az % erkölcsi kultnra lépcsőzetén. /\'
* Kívánva kívánjuk, hogy amilyen\'erkölcsös fogalom az államhatalom, ép oly erkölcsös, tehát jó emberek irányítsák az állam sorsát. Hőn óhajtjuk, hogy jó Ie-gyen a társadalom s jól elrendezett életnek a tudatában járjunk, tehát békében éljünk, de ehhez az egyednek, az egyes embernek a jósága, erkölcsőssége szükséges.
A szentjnisszió, lelkigyakorlat, a lélek-müvelés fölséges iskolája. Embert nevelni pedig a tudományok tudománya és a művészetek művészete. Azaz egyház, mely a középkorban oly bensőségesen felépítette gót dómjait, megírta a divinu lomediát, a Szemma Theologiát és megalapozta a keresztény nyugat-európai civilizációt, hathatósan ért. az emberneveléshez, ez igazi művészete, már pedig az ad legtöbbet a világnak, aki embert ad.
• Tehát kiindulnunk keli a szebb, a tökéletesebb, a szentebb, igazabb életformái felé. A leigázott lengyel nemzet, amikor átérezte veszteségének súlyát, tengernyi bánatával, honfiúi kesergő szivével indult nz Ur hajlékai fejé: „Szent oltárodnak térdrehullva kérünk, szabad hazánkat ó add vissza nékünk".
Meghívom a katholikus intelligenciát, mint olyat, amely értelmiségénél fogva van hivatva vezetnf» a \' köznépet, meghívjuk a társadalmi középosztálybelieket, mint olyanokat, kiknek a keresztényszociálís problémák megoldásában jut majd fontos szerep. Jöjjön el a kérges kezű munkástlép, hogy az örökigazságok és a csodálatos isteni kegyelem által szivét az eldurvulástól megóvhassa s habár keze^ kérges a munkától, de szive gyengéd legyen az imától. Jöjjön cl mindenki, hisz mindnyájunkra ránkfér az Isten kegyelme.
A szentmisszió folyó hó 21-én szom. baton este 6 órakor kezdődik. Délelőtt fél 8 órakor lesz szentbeszéd, este pedig 6 órakor. Ugyancsak este 6 órakora felső-templomban is lesz szentbeszéd. A szent nyolcad többi óráiban a szentgyónáshoz járuljanak a hívek. A missziók vezetésére a hitszónokok rendjéből szent Domonkos fiait kértük fel, hogy ezáltal is dokumentáljuk a testvérszerzet iránti tiszteletűnket és meleg szeretetünket, A szentmisszió céljaira szánt kegyes adományokat kérjük a plébániahivatalba.
Egyébként Krisztus szeretete és békéje!
Tőzsde.
Budapest, febr. 17. Az értéktőzsdén ma lanyha volt az irányzat.
Mayy*; Hitel Osztrák Hitei l-csé»mi«o!ó .
.M»Hy*r Bank Agrár Bank . I\'nbank . . , Forgalmi . . . Konjkorvlia . . Cisclln .... Bcoeiinl . . . Draschc . . ,
1400
W00
a20
890 1270 114?
700 1360 1 :iOO 3700 17&0

ÁJt. Kősrén . .
Siiszvári .... - —
Urikányi..........3160
Rlinst..............3220
Schhck...... 7.10
Adna..............7200
AlUntik* .... 3í>50
Dáoica ;............43W
Klotild............2040
Xasici . . . . i>00ö
Olaj..............-
>.,„ X " T70\' 306. Dolli,
■íl -U0. Ssokol 200, Schwoixi frank 3800 Dinár 7.10
1920. február 18.
Zalai Közlöny
3
HÍREK. .
— A „Zala" politikai napilap legjobban tenné, a maga szempontjából, ha nem provokálna hirlapi polémiát. Ha azonban ezt ö ma jónak látja $ a legutóbbi cikkeinek boncolására ily módon felszólít, ám legyen. Ne gondolja a Zala, hogy ökölnyi bettii, amelyek a konstruktív elemek egyesülését kiabálják, a mi szemünkbe homokot szórnak. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a Zalát sorok között csak negatíve kell olvasnunk. Egy olyan újság, amelyik még tegnapelőtt a keresztényeszmék életképtelenségéről, azok tarthatatlanságáról, a keresztény pártok szétbomlásáról ir, közben heteket jelöl meg, hogy általunk destruktívnek nevezett s talált irányuk érvényesülhessen, az az újság ma ne próbáljon polemizálni. Vagy ha ezt saját szempontjából ma kívánatosnak tartja, beszélhetünk az ő konstrukciójukról s az illetékeseknek, akik a Horthy-féle cikkekért a kérdörevonást tették, megoldjuk a módot, hogy teljes mértékben kifejthessék a Zala előtt álláspontjukat, véleményüket s megadják rá a feleletüket.
— A Katholikus Legényegylet cstélye. Ismét a siker jegyében zajlott le a Kathelikus Legényegyletnek f. hó 15-én a Polgári Egyletben jaját- hárakpja javára rendezett, műkedvelői előadással egybekötött jelmezes táncestélye. Szépen előadott magyar táncok, dialógok és egy kacagtató bohózat tarkították a nívós műsort. Nagy sikere volt a magyar táncnak, amelyet Szabó Pista tanitott be az ő soksor megcsodált művészetével s táncosának sikere dicsérte a mester fáradozásait. Gabányi dialógját kedvesen játszotta meg Tóth Bözsi és Fóldy. Hoffmann Schamburg „Nihilista" című bohózata oly sikerűit volt, mintha nem is műkedvelők, hanem vérbeli színészek játszották volna. Lengyel Nusika játszotta Borsosn\'é szerepét helyes rutinnal és közvetlenül, Halász Ili a csinos szobaleányt a közönség zajos tetszése mellett. A férfi szereplők közül kiváltak: Németh Ferenc, Molnár László. Kostein Ignác, Schless Ferenc (pompás férj volt), a két Leneyel, Tőhe Jenő és a kitűnő sugó összműködése egy jól sikerült kis együttest eredményezett, amely túlszárnyalta a katholikus legényegylet művészgárdájának eddigi sikereit. Az előadást tánc követte, amely pomoás hangulat mellett záróráig tartott.
— Meghívó. Kérem a Területvédő Liga ünnepélyrendező-bizottságának tagjait, méltóztassanak holnap, folyó hó 19-én 5 órakor a Keresztény Otthonban értekezletre megjelenni. A tagok névszerint a következők: Eperjessy Gábor, Tóth Lajos, Dob-rovics Milán, Lányi László, Lányi Pál, WlassKs József, Miltényi Gyula, Bazsó, Stampf Zsigmond, Sörlei Jenő, Mathca Károly, Fitos Gyula, Zbborsxky Zoltán, Kiss Lajos, Gálos Béla, Maschler István, dr. Tamás János, Kiss Ernő, Unger-Ullmann Elek, Bcntzik József. Megla Antal, Pataki,
Ludvig Konstantin és Knortzcr György urak. Pfeifer Elek bizottsági. elnök.
— Bbrcdő Magyarok! Bxoton crtc*ltjúk tagjainkat, hogy ma szerdán, februir iS-An JéluUn 0 -númz tartjuk a k<te*ilény Otthooban. a Ker. Xemi. Egyéíüiéj Futjával egyőttcKO kózgyvléviftket. Tirgy-toioZAl: Klnőkl megnyitó, Jtorthy kormány*óvá vilüi-U>*. áUiifogUU\\ * KricJrich— 7t»z* ügyben, sajtóügyek, elnóki indítványok. Tekintettel *x ügy >uix-Jí év fontom voltára, kérjük tagjainkat, telje> >zin-.Kin megjelenni. Ax M. E-aeV >S a Ke.-. Nemi. Egye»úté« Pértjinak el(v$k*ége.
— Figyelmeztetés. Az 1895-1898.
évbeli születésű hadkötelesek újból figyelmeztetnek, hogy szerdán és csütörtökön mindenkor reggel 8 órakor kezdődő alkalmassági vizsgálaton annál is inkább n Polgári Egyletben"pontosan jelenjenek meg, mert ellenkező esetben a pótszcmlére saját költségükön fognak előállíttatni. V. katonai ügyosztály.
— A MOVE. értesiti tagjait, hogy raktárhelyiségeiben karbid kapható.
— A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képcsitő vizsgái Sopronban március hó 6-ik napján délelőtt 9 órakor a Sopron városi villanytelepen fognak megtartatni. A kellően felszerelt vizsgálati kérvények a m. kir. iparfelügyelőséghez küldendők.
— FeltUflzetésck. Blagusz Elek tánctanár folyó hó 16-án a Kaszinóban a rendőrség javára közős táncgyakorlatot rendezett, mely alkalommal felülfizetni szivesek voltak: Rein Lala, N. N. 20-20 K., N. N. 16 K, N. N. 12 K, Szommcr Ignáczné. N. N., Horváth N., N. N. 10—10 K, Sáfár Ödönné, N. N. 6-6 K, Pár Manczi 5 K, N. N., N. N. 4-4 K, N. N., N. N.. N. N„ 2-2 K. összesen 153 K.
— Az amerikai repllI6 lovas. „Texas Jack" a Világ-mozgó c fenomenális filmje még ctók ma szerdán lesz látható. E remek kép sikere óriási volt, de nem is csoda, hiszen a film és lovasbravurok netovábbjait mutatja c kép.
— Uránia-mozgóban bemutatásra kerül csak egy napig „Grawford hcrccgnő gyémántjai" című attrakció* kalandordráma. E kép egyike azon elsőrangú képeknek, mely még eddigi bemutatásain óriási tet-tetszést aratott. Tekintöttel arra, hogy ez a kép csak egy napon lesz műsoron, ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. Az előadások kőzött előirt félórás szünetek miatt előadásainkat hétköznap 6 és 8 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor kezdjük.
Farsang után.
Magyarország képe olyan most, mint egy szomorú, megszállott város temploma, ahol nyers hordák, ízléstelen dáridót és piszkos kártyajátékot rendeztek elrabolt kincseink fölött. Seperni kell, tisztitani, újra földíszíteni megértően, dolgos kétke-zűnkkel, hogy ismét főlszállhasson hitünk hálaadó és buzgó fohásszá a legfelsőbb hadúrhoz: Istenünkhöz.
Fáj látni, hogy még most is harcoknak kell lenni köztünk, hogy Árpád hajdan erős, villogószcmü, értékes népének tisztabuzája tele van konkollyal, amit ki kell irtani, mert élni akarunk s hogy ne szálljon reánk a mult átka, mindig másokért. Mert vannak még szittyáink, akikben felpezsdül a régi vér, hogy elkeseredett magyar szivünk erejével, kardjainkkal oda-suhintsának, ahonnan szitok, átok és mér-
ges fullánk leselkedik rájok, de mikor odasuhintanak. ömlik a sziklakő a kirántott .
szúrós bogáncs nyomán ...

A farsang elmúlt. Azelőtt tarka karneválok, nyüzgő álarcosbálok, túlfűtött mámoros melódiái mellett, romantikus idők adták egymás kezébe a fonalat. Lehetett szeretni s az ifjúság élete tavasz volt, illatos és pompázó. Csörgősapkás Pierott-ok súgtak halkan bánatos vallomásokot, ifjú dámák rózsaszín fülébe és ez a bánat oly kedves, muló dolog volt, hogy nagy szenzációszámba ment és szép érzésekre vezette az embereket...
Ma nem lehet és, nincs is helye a mutatásnak ; bánatunk van, nagy, nemzeti közös bánat. . . Kassa, Erdély, a Bánát, Marakőz . . .
Ez fáj, cz nem enged őrülni senkit s ezért ülünk egyedül, keserű poharunkkal, hogy sóhajunkat öntözzük le vele. Nagy embereink tértek meg e* örök hazába, hogy elvigyék magukkal emlékét ennek a hat, gyászos esztendőnek. Színyei-Mcrse és a többiek.. .
Városunk mosolya sem őszinte mosoly, • ha mulat egyik szeme, sir a másik, mint a mesebeli királyé. Talán még vigadnánk egy kicsit azért, de keletről a hideg, metsző szél ölő betegséget hoz és nem lesz bál, estély bezárják a színházat, szellőztetik a mozikat, mert kell, mert szükség van rá. Az Ur haragszik. . .
-Fiat voluntas Tua. ...

Bandholcz tábornok már elutazott Budapestről és szép levélben köszönte meg a kormányelnöknek a szíves magyar vendégszeretetet és telve van jó véleménnyel rrffrólunk -magyarokról Emlékezünk még D\'Espercy úrra is, akinek sxinpátiáját szintén kiváltottuk s mikor a legtiszteletreméltóbb ősz államférfiunk csattogtatta döntő érveit a Neuilly-i békebizottság előtt, szívesen, idegenül és meglepetve néztek Lloyd George-k Clemenceau-k mireánk, magyarokra, hogy lehet az akkor, hogy távollétünkben kigyót-békát kiabálnak reánk s ezt a szegény, ártatlanul megdobált nemzetet még mindig nem akarják megérteni s haragjuk bősz erejét "\'ránkeresztik hitszegő oláh és cseh hordák képében.
Uraim! A kultura nevében kérünk igazságot. A román és cseh csak pribéknek jó, katonának nem. A románok rablása, bcstialitása és bitang keselyű munkája ugyanolyan erkölcsi igazságok, mint a Danku Ábrahámok eszméje, cmbervérrcl és alkohollal. . .
Uraim 1 Bennünk megtalálják erkölcsi erejét Kcletcurópa bástyájának. Tegyük le hát a nagyképűséget és ismerjék be, hogy magyarság letörése a háborúban stilusos volt, szép volt, ha ellenfeleik is voltunk. A szavunkért, becsületünkért. Ismerjék el, hogy Európa békéjének ügyét nem lehet frázisokkal büntetni, akarással eldönteni, mert a botnak két vége szokott lenni. . .
Erdély, Rákóczi fészke, Zrinyick hazája, Muraköz, rajtatok van könnyes szemünk s értetek szorul össze a kezünk, egy erős, zuzó ökölbe. . .
MAKULATUR PAPIROS.
kilograxnmonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
g l u I Közi ö TT y
Í920. február lg.
II! bAntrvok • Kaphatók Fischel Ftt!6p
IIJ iUlljf öR . Fial könyvkereskedésében
Kwcrs: India és én. Krancc Anatolc : Az ameúsxi gyiini. Harbon: A titok. Meyrink\': A zöldarcu kisértet. Wagner Richárd : Kgy német muzsikus IVussl\'an. DraVche Lázár Alfrid: A af> és n kigyri. B. .Mattiétn Helén : Jön u rozson «t. 2 kvtet. Uarbusse: Világosság. Sjahó líndrc: Cigány viJÜK. Gorkij: Gyermekéveim. Kichter Jon<5: A kommunizmus bukása. Csclko: Takarmányozásban. Ahdrassovich: Hnzinyultenyésztcs. Dr. Török: Az ingatlanok forgalmának uj szabályai.
A mngynr fcckefeltétokk, térképpel. , A szétdarabolt MagyurorsxaK. térkép. Magyarország uj néprajzi térkép. Zdlitniefcyo nagy fali térképe. Zálamcgyc kis kézi térképe.
Naponta újdonságok!
-491/1920.
Adófizetés iránti hirdetmény.
Alulírott városi adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik az adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat c hó 15-ig bc nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhírré tételétől számított 8 napon belül, vagyis e hó 24-ig annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálo-golási eljárás azonnal meg fog indittatni.
Nagykanizsán, 1920. február 17-én.
Városi adóhivatal.
Egy jegyszedő és egy takarítónő
kerestetik a „Világ" mozgószinházban. Jelentkezni lehet naponta d. e. 11 és 12 óra •kőzött Holccr, Kinizsi-utca 13. sz. alatti lakásán. 620— i
Kömives konventíós szolgálatra kerestetik április 24-től egy évre a szőkedencsi bérgazdaságba. U. p. Ncmesvid. 514-fl
A „Move" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát, babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. -iij-t ---
Megbízható takarítónőt keresek napi 1 órai . elfoglaltságra. Érdeklődni a szerkesztőségben.
gféST Bélyegzők! gummiból és .ércből, dátum és zsebbélvegzők, festékpárnák és vSy festékek. Vésések t Betű, mo- Kp nogramm, cimer, arany, ezüst J^ift és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzlet 1 - Első beszerzési forrás 1 - KARANCSY J. vésnök vésnöki műterme 233 Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám. Eredeti rariiDT! (p*-Lni Un! 1]&nta) Svábbá mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti gépek eszközök beszerezhetők: László és Ország cégnél Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak színes tasakokban magvakat bizományban adunk Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll

Kérem a címre Ügyelni! Bárhol hirdetett, vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúság! könyv vagy kotta kapható Szerb Ernő modern könyvkereskedésében. 305 Kölcsön könyvtár!
KARBIDLÁMPA minden helyiség részére Kapható Strasser Márton lát- és műszerésznél Ugyanott kárbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény!
Jó minőségű Pogányvári fehér és vörös ASZTALI BOR literenkint 19 K-ért .kapható. \' Kívánatra házhoz szállít Bruncsics József faszer- c-scmcge- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, S.ugár-ut 53.
Vidékieket felelőséggel tanít levelezve, Budai Előkészítő, 3udapest, Tárnok-utca 22. sz. Prospektus,
URANI 1 mozgókép-paleta H RoxROnyi-utca 4. az.
Szerdán, február 18-án. Attrakciós bemutató! Grawíord hercegnő gyémántjai. Kalandordráma 4 felvonásban. Főszereplők: Szabó J. és Szabó A. És a pompás kiegészítő műsor l v . .■■•:■ . .: v >•?: . ■• Dunántúli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa • .íxssffisii. ■ JfagykaijJiiii Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Előadások kezdete : Hétköznapokon 6 és 8 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.\' Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon azonnali készpénzfizetés ellenében : Élő- és leolt sertéseket, tojást, babot és egyéb élelmiszereket A budapesti Élelmiszer Felhozatali Egyesülés Zala- és Somogy megyei kirendeltsége
Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönség tudomására hozni,- hogy..............., magés virágkereskedésemst ideiglenes helyiségemben^ (Kossuth-tér 15.) a mai nappal megnyitottam. Elvállalok mindenféle csokor és koszorú készítést ugy élő- mint művirágból elsőrangú kivitelben. Megrendeléseket élővirágból kérem 8—10 nappal előbb bejelenteni, tekintve a nehéz vasút- és po3taforgalraat. Megrendelések postán is eszközöltetnek 1 = A n. é. közönség b. pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel\' Lindauer Károlyné 500-3 szül. Fabick Paula
Villanymotort ^ bérbe, 2—3 lóerőset. Címeket e lap kiadóhivatalába kérünk.
Nyomatott a. laptulajdonoso*: Zalai óe Gyarmati nyomdai
müintézetében
59-ík évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 19. Csütörtök.


KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Ssc.-kesrtóvég és kiadóhivatal: Fó-ut 13.
— >ot«rurba«i-telcl^o ÍM. -
Megjelenik mindig kora reggel.
F<5rtzcrkc«ztö:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
ucmictgy. kípvl.cló
Felelős szerkesztő :
BODROGKŐZY ZOLTÁN
Előfizetés! árak:
Egés* évre 250 K. Félévre 130 K.\'Xegyod-évre 65 K. Egy hór.« 22 K. Egye.-. szum 1 K.
második ülése.
Megvizsgálták a megbízóleveleket — Drozdy Győző mandátuma kifogás alá esett. — Bakovszky István a ház elnöke. — A nemzetgyűlést megalakultnak mondták ki. — Apponyit megerősítették-megbízásában.
Budapest, február 18. Á\\nemzetgyülésf fél 11 óra után nyitja meg a korelnök Bernáth\' Béla. Felolvasta Miskolcz város közönségének . a nemzetgyűlési intézett
feliratát, amelyben Miskolc városa támogatását ajánlja\'fel, a nemzetgyűlés munkájához. Az elnök bejelenti, hogy Szmrecsányi György megválasztása ellen peticiót .adtak be. Azután a megbízólevelek megvizsgálására-kiküldött bizottságok tették meg jelentéseket. A második bizottság nevében Hentz Károly megemlíti, hogy alakilag kifogásolható Drózdy Győző mandátuma. A választási-elnök nem rendelte el a folytatólagos, úfUsstí^ űtestértüSBc gcőf Andrássy.). A jelentés megtétele után Vágncr szót kér az első ószt.lgazoló bizottság jelentéséhez. Az elnök nem engedi a felszólalást. Ezután a korelnök bejelenti, hogy a házelnök megválasztása következik. Elrendeli a korelnök a házszabályok idevonatkozó rendeleteinek a felolvasását. A szavazás előtt .5 perc szünet. A szünet alatt nagy gy.ürü keletkezik gr. Andrássy Gyula, Szmrecsányi György és Sándor Pál körül. Szmrecsányi kijelenti, hogy ő nem mondta, hogy a zsidóság nem vett részt az e^en-forradalomban. Ezután Bernáth Béla korelnök kihirdeti az elnökválasztás eredményét. Beadatott: 133 szavazat. 126 Rakoyszky Istvánra, 3 Dömötör Mihályra, 3 Prohászka Ottokárra, ) 1 pj&digr Hentz Károlyra esett. A korelnök\' Rakovszky Istvánt a nemzetgyűlés mégválasztott elnökének jelenti ki. Ezután ujabb öt perc szünet. Tizenegy órakor újra megnyitja az elnök az ülést s megkezdik az alelnök, háznagy és jegyzők megválasztását. A szavazatok összeszámolása után megállapítható, hogy Simonyi Semadan Sándor 124, Bottlik József 122, Szmrecsányi György 2, Gaál Gaszton 2, Bartos János 2, Nagyatádi 1, Thury Béla 1, { Hentz K. 1 szavazatot kapott. A nemzet-\' gyűlés alelnökei: Simonyi Semadan Sándor és Bottlik József. Ezután Rakovszky István, a ház megválasztott elnöke elmondja beszédét.
Mélyen Tisztelt Nemzetgyűlés!
Legelső kötelességemnek tartom, hogy ugy a.jwagam, mint a ház tisztviselőkarának nevében is köszönetet Mondjak megválasztatásunk v altimából. Minden törekvésem oda irányul, hogy a bizalom-
nak teljes mértékben megfeleljek. Hogy a nemzetgyűlésnek méltóságot adjúnk, kérem a ház támogatását. A legnagyobb kitüntetés ami érK\'ét az, hogy engem a nemzetgyűlés elnökévé választott: . Természetesnek tartom,.hogy a ház elnöke . annak szabályait kötelességszérülcg pártatlanul gyakorolja. Nem szabad el-felejteiy, hogy a házszabályok azon\' rendeltetésén kivül, hogy a tanácskozások zavartalan lefolyását biztosítják^ van egy másik rendeltetése is, ugyanit az, hogy az ellenzéket <a többség esetleges túlkapásai ellen
ség^ls a~paríámént integráns része. Ellenzék nélkül egységes parlamenti élet nem fejlődhetik ki. Az ^ellenzék csak ellenzék és nem ellenség. De a legnehezebb kötelesség csak akkor áll elő, ha a többség a parlamenti szabadságot, amelynek . alapja feltétlen a szólásszabadságot veszélyeztetni akarja. Ilyen időkben az elnöki szék a közszabadSág legutolsó menhelye. Hangsúlyozom,\' hogy ilyen esetben az. elnöknek félreállnia nem szabad s helyen is fog maradni mindvégig,.hogy feladatát teljesíthesse. Ezután Rakovszky István a nemzeti hadsereg eddig szerzett érdemeit méltatta. Fő kívánságunk mondja, hogy a romokban fekvő Magyarországbál, egyetértő munkával uj, hatalmas keresztény Magyarországot támasszunk..\\
A beszédet hatalmas éljenzéssel fogadta a húz, ami után a nemzetgyűlést megalakultnak mondják ki. Majd\' elparentálják az elhalt volt képviselőket. A vértanúhalált halt Tisza István gróf és Návav Lajos emlékét jegyzőkönyvben ÖrÖkitik meg. Az elnök bemutatja A^penyi Albert gróf levelét, amelyben a kormánytól nyert megbízatásának szankcionálását kéri. A ház nagy éljenzéssel megerősíti megbízatásában Apponyit. Ezután ki ondják, hogy az üléseket ezentúl délelőtt tiz\'órától dél-• után két óráig lartjákTIritcrpellációs napok-kedd és szombat lesznek. Az 1908. évi házszabályok az irányadók, kclló módosításokkal. Az ülés délután, két órakor ért véget
Sir Hoare interpellál a román üldözések ellen.
Genf, február 18. Londoni jelentés szerint Sir Hoare interpellációt terjesztett be az angol parjam^thez a román erőszakoskodások, az erd\'éfy^ée^eletmagyarorsz ági
politikai üldözések dolgában. Lloyd George kijelentette, hogy a román miniszterelnöknek állítólag a legnyomatékosabban- megparancsolta, hogy csapataikat vonják vissza addig a vonalig, amelyet a békeszerződés magyar-rdmán határul megjelölt.
Renner a nyugatmagyarországi kérdésről.
Bécs, február 18. Ma délelőtt ült össze az osztrák nemzetgyűlés külügyi bizottsága. Dr.- Renner államkancellár beszédében megállapította, hogy a magyar kprmánytól ujabb jegyzék érkezet^ és abban az az ujabb .ajánlat, hogy a nyugatmagyarországi kérdés megoldását cl lehetne halasztani a "békekötés- utánra. Ami a népszavazást illeti,- mondotta dr. Renner, arról .addig szó sem. lehet, mig a nyugatmagyarországi vármegyékben a magyar kormány folytatja az agitációt.
A Keresztény blokk pártjasöaíT ^zárttaráüyá v
Budapest, február 18. A tegnapi párt-értekezleten tisztázódott végre a blokkot alkotó két párt számaránya. ^ Kisgazdapártnak ezidőszerint Pallavieini György őrgróf kilépése folytán 72, a Kereszténypárt- . nak 76 mandátuma ven. A Kisgazdapártból még több kifépés is várható s ilyenformán a Kereszténypárt numerikus többsége a tiszántúli választások megfejtéséig • bizfosit-va^van.
Amerikai körök a magyar békéről
Paris, február 18. A Chikagó Ttibune-nak jelentik Párisból: Magyarországom • fogadhatja el a szövetségesek által diktált békét, másrészt vissz<í^sem utasíthatja azt, mert mindkét ut^a-romlás felé vezet. Lényeges módosítások nélkül Magyarország képtelen, a békeszerződés végrehajtására. Az amerikai katonai misszió szerint, a szövetségközi missziók kiküldetésének egyik főcélja az volt, hogy Magyarországot aktív állapotban tartsák meg a kártérítések biztosítása szempontjából. A románok azonban ugy kifosztottak megszállás ideje alatt, hogy ezt a nemzetet a szövetségesek a „követelés" rovatából a „tartozás" rovatába tette át, mert a szövetségeseknek kell élelmet és ruhát küldeni Magyarországnak. Ha a szövetségesek makacskodnak a békeszerződés elfogadásánál akkor a bolsevizmus, amely már majdnem halott N\' ^yarorszá-gon, újra felütheti a fejét.
A spanyoljárvány.
Budapest, A tegnapi napon a fővárosban 179 spanyolinfluenza megbetegedés és 26 haláleset történt. A járvány kitörése óta 112431 -a megbetegedettek száma és 918 a -halottaké. \' \'
Zaui.Kozjony
1920. február 19.
Az Ébredő Magyarok közgyűlése.
Az Ébredő Magyarok és a Ker. Nemz. Egyes, pártja folyó hó 18-án, szerdán délután 6 órakor tartotta meg közgyűlését nagyszámú hallgatóközönség jelenlétében. A közgyűlést Dénes Jenő alelnök nyitotta meg és üdvözölte a közönséget. Beszéde-során azt az indítványt terjesztette elő, hogy a nagykanizsai Egyesült Keresztény pártok és az Ébredő Magyarok egyesülete foglaljon állást az ideiglenes államfői teendők Horthy Miklós fővezér által való betöltése mellett. Azzal a támadással szemben, amit a liberális lapok intéztek Friedrich István hadügyminiszter személye ellen, szintén javasolja az állásfoglalást oly irányban, hogy Friedrich István személye tisztáztassék e vád\'alól és eddigi pozíciójában mindnyájunk bizalma és közkívánatára megmaradhasson. Azután Horthy Miklós kormányzóvá való választása érdekében a kanizsai Ébredő Magyarok Egyesülete nevébet) felolvasta azt a sürgönyt, amelyet Horthy Miklós fővezérhei\' közkívánatra elküldnck, úgyszintén a Friedrich István ügyében való állásfoglalásról is, amelyet a kormányhoz intéznek.
azután dr. Hajdú Gyula tartott hossfcu, a keresztény erkölcs és a magyarság nevében hazafias, izzó beszédet, amelyben rámutatott a keresztény eszme nagy és első harcosának, Friedrich István ténykedésének a jelentőségére. Beszédében kitér azokra a keresztényekre, akik még most sem csatlakoztak zászlónk alá," pedig a keresztény-erkölcs teljes diadalát csak ugy lehet ki-, vinni, ha az egész kereszténység mellettünk van. Nagy, erős erkölcsi alapra építettek mi hitünket, a keresztény erkölcsre.
Mert keresztény erkölcs van, amely örök ellenálló ereje leáz nemzeti létünk fönnmaradásának, hogy ez nem frázis, hanem egyetlen igazi fegyverünk, bizonyítja az is, hogy a destrukció idején, mint legerősebb fegyvert, amely ellenük fordult, piszkos létérdekből a vörösök rablógazdálkodása teljesen ki akarta irtani. Azok tehát, akik féltek eddig sorainkba állani, jöjjenek minél számosabban, mert eszménk mellett ezeréves multunk és Szent István szelleme áll. Tartsunk össze, mert a keresztény szellem biztosítása lesz az, amely Magyarországot a második ezeréven át is fönt fogja tartani.
Azután Rédiger Ödön mutatott rá beszéde keretében arra a körülményre, hogy a sajtónak jelenleg is destruktív szellemű szócsövei vannak.
Sokan vannak akik azt hiszik, hogy a magyarnyelvű sajtót mindjárt irányzatnak is kell venni. Vannak oly lapok Magyarország területén, melyek mögött a zsidó nagytőke mételyezi még most is az olyan embereket, akiknek nincscn önálló Ítélőképessége. Oda kell hatni tehát, hogy a keresztény sajtó megerősödjön, ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha csak olyan lapot vásárolunk, \'amelyik a keresztény szolgálatába áll. Fölhívja a hallgat&ágot, hogy minél nagyobb számban jegyezzen sajtórészvényt a keresztény sajtó javára. Azután azzal a javaslattal járul az Ébredő Magyarok egyesülete\' és a Ker. Nemz. Egy. pártja elé, hogy a Miniszterelnökséghez, a SajtófŐnökséghez és a Magyar írók Szö-
vetségéhez azzal a memorandummal forduljon, amelyben a destruktív sajtó azonnali beszüntetését követeli.
Utána Dr. Hajdú Gyula emelkedett szólásra. Tiltakozik a Takács—Csillag-ügy olyan szinben való föltüntetése ellen, mintha egy fegyveres katona, egy civil » járókelőt egyszerűen megtámadott volna. Csillag volt az, akinek föllépése okozta az egyébként sajnálatos incidenst, amelyet katonatisztnek másképpen elintézni nem lehetett. Ne engedjük, hogy á katonaságnak kelljen a keresztény eszmét megvédeni. Védjük azt meg mi saját magunk.
A hallgatóság hangulatán megelégedéssel konstatálták hogy teljesen magáévá tette a "keresztény érdekeket s mind a három javaslatot egyértelmüleg elfogadta.
Azután Dénes Jenő bejelenti, hogy nagy hivatalos elfoglaltsága miatt leköszön az alelnöki tisztről, majd meleg szavakban búcsúzik el az egyesülettől és az ülést fél nyolc órakor bezárja.
KXHKKKXX XXKKHXXK.
H Elsőrendű olasz g
g mosószappan, g
X citrom, kocsikenőcs, gépzslr X
(Tovotte) jutányos árban minden X mennyiségben kapható " X
X
x
sbusxxxas
K
■5
M Rechnitzer Mór raktárában Király-utca 28. sz,
Románia üj népraizi helyzete.
Romániának a békcfeUéteíek tervezete alapján való uj néprajzi helyzetéről részben tévesen, részbfen pedig tendenciózusan.... beállított tudósítások jelentek meg a francia és romániai lapokban. Ezek a tudósítások, melyek bukaresti forrásból /erednek, azt a célt szolgálják, ,hogy Európa előtt igazolják Romániának azt az állítását, hogy Er: délynek és a Délvidék egy részének a román államhoz való csatolása a Wilson-féle elvek alapján, a jogosult nemzeti igények figyelembevételével történik.
Lássuk csak milyen lenne Románia etnográfiai helyzete a neuillyi békeföltétclek valóra válása esetén:
. A legutóbbi magyar és romániai majdnem egybehangzó statisztikai adatok szerint a régi Románia lakóssága 7 és fél millió. Ebből az államalkotó oláh nép 6 millió, a különféle nemzetiségek száma pedig fél mjllió. Ha a 6 millió románhoz hozzászámítjuk az Erdélyben lakó 2 és fél millió (ezt a számot az 1910-iki statisztikai egybeállítás állapítja meg, azóta e szám tetemesen csökkent) és a Bukovinában és Besszarábiában lakó 1,300.000 románt, ugy ezeknek száma 9,750.000. Ebben a szám-. ban azonban benne van áz anyaországban lakó 1 és fél millió idegen nemzetiségű, 3,200.000 magyar és szász, 260.000 szláv, 300.000 russzin és német Bukovinában és 1,100.000 német és orosz Besszarábiában. Eszerint a románok részéről annyira óhajtott „Nagyrománia" területén lévő idegen nemzetiségek száma 6,360.000 lelket tüntetne föl, ami az összlakosság 40 száza-\' lékának felel meg. Ha ehhez a számhoz/a románok részéről kivánt Bánság részében lakó magyarok, németek, románok és szerbek számát hozzáadjuk, ugy a románok száma -fél millióval szaporodik, de az\'idc-gen. nemzetiségek száma ezzel szemben egy millióval növekednék s így ez utóbbiak pcrccntuális száma 43-ra emelkednék.
^ Románia tehát ugyanabba a néprajzi f helyzetbe jutna, mint amelyben a szétdarabolt Ausztria ott, mely az idegén nemzetiségek túlsúlyától roppant- össze.
Az ententenak nem lehet \'érdeke, hogy Romániába a mesterkélt és sokáig fenn nem állható faji hegemónia állapotát, a?/ idegen nemzetiségek elnyomásának azt a politikai rendszerét lét#yt£ö, mely az egy-kór hatalmas Ausztria törzsébe belevitte a betegség csiráját s megfertőzvén a körülötte elterülő államokat, á rettenetes világháborút idézte elő.
Tartós béke csakis ugy biztositható, ha a népek cs nemzetek, jogosultságait a szuronyok, ereje le nem tiporja. Az Apponyi-nak átadott békefeltételeknek különösen azt a részét kell alaposan megváltoztatni, mely a magyar»comán uj\' határ szabályozását tartalmazza.
HÍREK.
— „Az Isten fizesse meg, ha segítenek rajtunk." Egy panaszos leVél érkezett szerkesztőségünkhöz, amit lehetet-1 len szóvá nem tennünk.s a legcnergiku-sabban. a panaszos támogatására nem sietünk. Csak röviden: X. Y. tanitó, becsű— letcs, keresztény magyar ember, ajcit a megszálló csapatok kiüldöztek a mefegott-honából, csak azért, mert nem tagadta megi hogy magyar s nem akart idegen eszméknek behódolni. A nevezett tanitó még a múlt év novemberében hagyta el családjával a demarkációs vonalat feleségével és gyermekeivel (hetcdmagával). Eljöttek hozzánk, Aem számítottak ölelőkarokra, nem tápláltak magukban vérmes reményeket a jövőjük re nézve, csak megértő, keresztény jószivet és egy kis támogatást vártak. Heteken keresztül végigszenvedték a vaggon-lakás minden keservét. Mig végre novemberben kaptak egy kis zugot (egy szobát, amelynek egy ágyán öten alszanak). Orvosi megvizsgálás után a lakásból való kitelepítést rendelte el a hatóság, mivel alacsony, szük, a padló alól gombák nőnek ki, a^Fá-*\' lakon nagy sávokban úszik a nedvesség s nagy cseppek hullnak le a plafonról.- Rett-ténetes merénylet az egészség ellen csak egy félórát is a szobában tölteni, hát még egy héttagú családnak (5 apró gyermek) hónapokon át bent lakni 1 Beleéljük magunkat a szerencsétlen *anya kétségbeesésébe s ezúton felszólítjuk az illetékes köröket, hogy bármi áron, de segítsen a szerencsétlen nyomorgókon. „A gyermekekért kétségbeeső anya fájdalma szól belőlem, nem tudom visszatartani • jajkiáltásomat azok előtt, akiknél tudom, résztvevő, nemes szivet találok." „Szirtem vérzik, látva áttatlan Angyalkáim testi és szellemi pusztulását. JA. * Isten fizesse meg, ha segítenek rajtam f Uraim 1 Nem könyöradományról van szó, hanem arról "a becstelen indolenciáról, amivel a város lakossága viseltetik menekült honfitársainkkal szemben. Megáll az ember esze, hogy ennyire clfásultak, ennyire nem törődünk egymás küzködésével akkor, amikor volna mód, hogy segitsünk rajtuk. Ha akad egy-egy lakás, amelyet esetleg ki jehetne utalni egy rászorulónak, a kiadó első kérdése, van-c gyermek ? „Mert nem vagyok hajlandó hallgatni senki kolykének a bögcsét." Felszólítjuk az illetékes köröket, hogy ne riadjon vissza semmitől, a legjobb belátással, ne csak ímmel-ámmal.
1920. február 19.
Z a 1 a I Közlöny
ájnem .1 legnagyohb. átérzéssel viselje a ,:ivén menekültjeink sorsát. Mert ne feledjük el, ők az igazi magyarok, az a vállukra súlyosabban nehezedik a kálvária keresztje. Ez alkalommal kérdezzük, vájjon hány 2sidó ■ családot utasitott ki a rendőrség, akiknek i;t, ott, amott, mindenütt van lakása ? — Nálunk, Nagykanizsán miért nem lehet foganatosítani a rendeleteket? Miért kell nálunk Nagykanizsán kétségbeesni a menekült anyáknak, hogy gyermekeik görvély-\'■.órosak lesznek? Miért kesztyüskezeznek nálunk a hatóságok? Nálunk lehetetlen gyakorlati kereszténységül\' beszélni? Követeljük, hogy segítsenek a héttagú család kétségbeejtő helyzetén! . —gk—
— Felhívás Nagykanizsa város testületeihez és egyeslilcteihez. A Területvédő Liga űnnepélyrendező bizottsága kéri városunk és a vidék testületeit és egyesületeit, hogy a 29-én tartandó ünnepélyen minél nagyobb .számban, minél rmponálóbb módon (zászlókkal stb.) vegyenek részt. Az ünnepélyrendező bizottság kéri a testületeket és egyesületeket, hogy megjelenésüket kifejező bejelentésüket legkésőbb folyó hó 26-áig levelezőlapon Pfcifer
\' Elek (Szcmerc-u. 19. sz.) cimérc tegyék meg.
— Hogryan könyvelték el Ujváry Gézát. Képviselőnk Ujváry Géza, akit a Kisgazdapárt a maga hivének könyvelt el, tegnap megjelent a Ker. Nemz. Egy. pártjában és kijelentette, hogy a párt prog-rammja alapján lépett föl nemzetgyűlési képviselőnek és nem tartozik a Kisgazda párthoz.
— Felhívás. A Területvédő Liga helyi bizottsága felhívja Nagykanizsa és körletében tartózkodó minden férfi- {és nőmene-kültet, akik Erdély, Felsőmagyarország, a Délvidék megszállott területeiről valók, hogy közös érdekből teljes címüket (lakásukat és foglalkozásukat) a Zalai Közlöny szerkesztőségében minél előbb bejelenteni szíveskedjenek.
— Muraközi menekültek lajstromozása. Felkéretnek az összes muraközi menekültek, hogy a lajstromozásuk sürgős és soronkivül cszközöltetésc végett a helybeli városháza adóhivatalihelyiségben Horváth János és Brunner Gusztáv jegyzőknél haladéktalanul jelentkezzenek.
— A Területvédő Liga sajtóbizottságának gyűlése. Ma, azaz 19-én (csütörtök) délután fél háromkor a Keresztény Otthonban a Területvédő Liga sajtóbizottsága fontos megbeszélésre gyöl egybe. Felkérjük a nevezett bizottság tagjait, tekintettel arra, hogy a 29-iki nagygyűlés kellő megszervezésére, a napok már nagyon meg vannak számlálva, hogy teljes számmal jelenjenek meg. Tekintettel a bizottsági tagok sokoldalú elfoglaltságára, kérjük az alább felsoroltakat, hogy pontosan félháromra jelenjenek meg. Kovács Antal, dr. Tamás János, dr. Hajdú Gyula, Rédiger Ödön, Pfeifer Elek, Majtényi Károly. Tiszó Ferenc, Szent miklóssy Sándor, Németh Mihály, Nagy Lajos, Gyömőrey István és Bodrogközy Zoltán.
— Kommunista volt-e Drozdy Győző? A Kisgazdapárt mai értekezletén tárgyalta Drozdy Győző hivatalos beadványát.- melyben arra kérte az elnökséget, hogy miután ellene á kommunizmussal kapcsolatban vádakat emeltek, nyújtson neki módot a párt arra, hogy magát egy bccsü"-letügyi bíróság előtt igazolhassa. A párt többek hozzászólása után kimondotta, hogy miután Drozdy ellen bűnvádi eljárás is
Tolyik, ennek nem kíván elébe vágni, de ajánlatának ^fogadásában módot nyújt neki arra, hogy magát az ellene emelt vádakkal szemben igazolhassa.
— Vnsutasok értekezlete. A Dunántuli Vasutasok Szövetsége folyó hó 19-én, ma este 6 órakor a Keresztény Otthonban értekezletet tart. Az ügy fontosságára való tekintettel, miután a tárgy gazdasági jellegű, kérjük a tagokat és az összes vasutasokat, hogy minél számosabban jelenjenek meg.
— Tényleges szolgálatot teljesítő katonatisztek mező- és kertgazdasági tanfolyama. Hüm. folyó hó 13-árórkelt 348687. számú távirati rendeletét teljtartal-mulag közlöm: Az albertfalvai katonai mezö-és kertgazdasági tanfolyam ujabb harmadik évfolyama fel fog állíttatni. A tanfolyam előrelátható tartama 1920. március 10-tŐl 1920. november 30-ig. Célja: Csapatszolgá-latra nem alkalmas tiszteknek akár sajátgazdaságban, akár alkalmazásban való köny-nyebb elhelyezkedéséhez, továbbá a körülmények folytán csekélyebb nyugdíjjal nyűg-díjazott, tisztek megélhetésüknek biztosi-tásához szakképzettséget nyújtani. A hallgatók tervezett létszáma 40—50 fő lesz. Gyakorlati és olméleti oktatást a tanfolyam eddigi albertfalvai telepén és tantermében nyernek a hallgatók. Oktatás és foglalkoztatás délelőtt és délután.. A hallgatók cgy-részc közös elhelyezést kaphat a telepen, a többiek kintlakók (átvonulási szállás). A hallgatók részére a telepen közös étkezde állíttatik fel. Evőeszköz és tányér nem áll elegendő rendelkezésre. A tényleg végzett gyakorlati munkáért óránkint és fejenkínt 60 fillér díjazás jár a kertgazdaság terhére. A gyakorlati foglalkozás* is mindenkire kőtelező, a bevczényclt ténylegesek a ténylegesség!" illetményeiket, nyugáilományuak pedig nyugilletményciket kapják. Ténylegesek illetményei szintén itt fognak folyósit-tatni s a budapesti gyalogezred gazdasági hivatalához lesznek átszámitandók. Pályázhatnak hallgatókul: a mező és kertgazdálkodáshoz hajlammal és kedvvel biró, a könnyebb mezei munkát még biró csapatszolgálatra nem alkalmas tényleges szolgálatot teljesítő tisztek, továbbá az összes nyugállományú tisztek. A pályázatok a ténylegesek által szolgálati uton, a nyugáilományuak által nyilvántartó hatóságaik utján nyújtandók be a hüm* 29- osztályához, ugy, hogy azok legkésőbb folyó évi február hó 25-ig a hüm.-be beérkezzenek. Ék ténylegesek kérvényei a láttamozók által Wzctescn vélcményezcndők. A pályázati ^érvényből az összes személyi adatok kive-
hetők legyenek; név, rendfokozat, állományviszony, törődöttség, kor, jelenlegi beosztás, foglalkozás, tartózkodási hely. stb. A berendelés a pályázatok elbirálása alapján innen fog történni. A jelen rendeletben foglaltakat az összes alakulatok az alárendelt tisztekkel, a nyilvántartó hatóságok a nyilvántartásban levő nyugállományú tisztekkel közöljék. Kiegészítő kfirületi parság.
— Dickens világhírű regényíró írói munkásságának \' legkiválóbb termékét, „A bolygó csodafény- cimü regényét mutatja be az Uránia két nap. A regény filmre való feldolgozása, rendezése és kiállítása ritkítja párját. Aki egy élvezetes szép estét akar eltölteni, a* nézze meg c csodás képet, különben alig van tán valaki, aki ne ismerné Dickens eme remekét! Jegyeket egész nap előjegyzünk!
— A világhírű Pathé francia filmgyár remekét a „Szerelem gyermeke" című csodás drámát mutatja bc ma csütörtök és pénteken a „Világ"-mozgó. A francia filmipar c remekét a Pathé-cég rendkívül nagy aparátussal és mégnagyobb ambícióval állította ki s főszerepeit a csodaszépségü Dauvray kisasszony és Signorét a párisi „Odcon"-szinház művészei játszák.
Lajtán túlról.
s(&*<( icvil)
Bécs, február 18. Az egyre hevesebb kommunista agitációval szemben a polgári rétegek .erősen szervezkednek. Különösen a keresztényszociálísta párt folytatja a szervezkedést nagy agilitással, .még- pedig oly sikerrel, hogy majdnem biztosra vehető a győzelme a választásoknál. Február végén lesz Salzburgban az úgynevezett Landerkonfercnz; ezen fogják elhatározni a nemzetgyűlés feloszlatását. Az uj választások március végén, vagy április elején lennének.
A keresztényszocialista pártba ujabban egyre több munkás lép be. A szervezkedés népszövetség „Volksverein" néven folyik. Párhuzamosan a német párt Bauer-bundokat szervez, melyeknek Bécsújhelyen a Deutsches Haus a középpontjuk.
A szociáldemokraták sem maradnak tétlenül a készülődésben. A magyar határmentén „Wahlkrcis ím Viertel unter dem Wicnervvald" cimü területi szervezet működik, mely a Dunától a Stájer határig nyúlik. Szakszervezeteket, női és ifjúsági szervezeteket, legújabban úgynevezett Bildungsorganízaciont építenek ki, amely a propagandát vezeti. E kerületben 178 község van, melyek közül 169-ben van valamiféle szociáldemokrata szervezet. 38.329 férfi és 10.696 nőtagot mutatnak ki. Érdekes, hogy a tartománygyülési választásoknál m«jgi5 118.329 szavazatot kaptak a szociáldemokrata jelöltek, ami a polgári pártok akkori szervezetlenségét mutatja. A kőzsío-í polgármesterek közül 101 szociáldemokrata. Nem szabad elfelejtenünk, hogy
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb hitvestárs, anya, nagyanya és rokon
Rechnitzer József né
szül. Singer Johanna
boldog házasságának 54-ik évében, 75 éves korában folyó hő 17-én délután 6 órakor jobblétrc szenderült.
A megboldogult drága porait folyó hó 19-én délután 3 órakor fogjuk a Ka-zinczy-utca 17. számú gyászházból a helybeli izr. temetőbe, utolsó útjára kisérni. Nagykanizsa, 1920. február hó 17-én.
Rechnitzer József, Í4rj. Kohn Snimmc »«0I. JRcclinitzcr Katnllty^-Vlcilinanii Mórné Rcclmitttcr Rettv. Hcrllngcr Joxncinc sxüJ. Rcclinitxcr ltózsl, öxv. Suhftu Jnkabnc S\'ul. Rechnitxcr Elza, Schlclnlngcr ManónC wüL Rechnltxcr Hermina. Rechnitzer .Mór. Rechnitzer Amália. Pogcl Ixnúne S26I. Rechnitzer Olga. rai&t j/trr.?k< <» a jvászolo rokom.ij.
Csendes részvétet kérünk! ———— i
i K 6 I ö n y
e terület nagyi-észc gyárvidék, számolni kell azzal, hogy1 az uj választásoknál sok helyen győznek majd a szociáldemokraták, de jelentékenyen kisebb eredményre számíthatnak a mainál. Érzik ezt a vezetők is, akiknek élén Ofenböck bécsújhelyi polgármester áll. és"igyekeznek szeÜdebb húrokat pengetni. A február elején Licsingben tartott kongresszuson szóvá tették, hogy a párt lapja, a bécsújhelyi „Gleichheit" igen durva\' s a szónokok mérsékeltebb hangot követcinek. Megállapítható, hogy a tagok jelentékeny résye, különösen a vasutasok, postások stb. titokban keresztényszociá--listának, vallja magát, de á terror miatt nem léphetnek ki a szociáldemokrata szakszervezetből. Hogy milyen vad terrorral igyekszik hatalmát fentartani a szociáldemokrata párt, élénk bizonysága a bécsi ankergyári sztrájk, amikor a szociáldemokrata vezérek sztrájkba kergették a mun-kásokat, amivel egymillió embert fosztattak meg a napi kenyéradagjától, csak azért, hogy egy keresztényszocialista munkást „kiemeljenek". Az osztrák politika tengelyében ma két ügy áli. Az egyik a vagyon-dézsma, a másik a véderőjavaslat. Mindkettő alkalnfas arra, hogy a koalíciót felborítsa. A vagyondézsmát a polgári pár-; I tok ellenzik és csak azzal a feltétellel fo-, gadják el, hogy az ebből befolyó összegekből az államadósságok törlesztessenek, elsősorban a hadikölcsönkötvényekct váltsák be. A szociáldemokraták azonban a folyó kiadásokat alcarják a vagyondézsmá-val fedezni. Ugy okoskodnak, hogy mintegy állandósítani lehetne a vagyondézsmát, amivel a pölgári, vagy szerintük a tőkés társadalmi rendet tönkre lehet tenni. A véderő kérdésében a szociáldemokraták a zsoldos hadsereget kivánják, amelyből peVsze nagyon könnyű párthadsereget szervezni. Ezt a polgári pártok is nagyon jól tudják s inkább az egész hadsereget megakarják szüntetni, ha nem .sorozás ut-ián történik a hadkiegészítés, Hadsereg helyett inkább erős csendörség^l és rendőrséget akarnak.
Valamennyi párt szeretné Nyugatmagyarországot birtokába venni, csak neih tudják a módot, hogyan. Katonai ereje Ausztriának csak olyan, mint a vöröska-tőnák minálunk voltak: a fegyvertelen polgárok ellen harcolnak csak. Ezért szaladgál Kenner hol Csehországba, hol. Jugoszláviába y.s hívja nagy buzgalommal a nyugatma-^gyarországi német tc-stvérck felszabadítására a cseheket és szerbeket; Hogy ez a felszabadítás miként nézne kf, arra már van példa: látják, hogyan bánnak a csehek a csehországi németekkel, a szerbek pedig a bánáti és bácskai svábokkal. A régi rómaiak rabszolgáinak jobb. dolguk volt, mint ezeknek a német testvéreknek. Ez a sors várna a nyugatmagvarországi németekre is, ha megszűnne félettük a magyar impérium.
1920. február 19.
MAKULATÜR PAPIROS
kilogrammonként 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
llí linnwob ■ Kaphatók Flschel Fülöp
UJ KJJIlJTtffV . Fiai könyvkereskedésében
Jvwcrs; India és cíi.n I\'rflncc /inatolc : Az artictixxt yyüiC. Harbon: A titok. • •
Mcyrink: A zOldareu xiscrlct. Wagner RicharJ: Ejjy német inuxsiku* Párisiin. Drosehc Lw-ir Alfréd : A nő ^ «"kW. >k Muthcrs Hetén : Jcin .1 rozson út. :> k\'.itct. barbusse: Világosság. . •\'
—. Sxaló Ivniírc : Cigány világ. Corkij: Gyermekeveim. Riclitcr Jcnö: A kommunizmus bukási. Cselko: Taknrmányozáslinn. Andrássovich: J5iizinyulté«yé«!l<,v. Dí. Török: Aí in^tUuok íorga]:iuinak uj sz;l-jt bolyai.
*■ A magyar fcékeícltöíclck. icrkúppcl.
A szétdarabolt .Magy«rország, térkép. .Magyarország uj níprajzl lérkcjíc. Zalitnwgye nagy fsl; icrkipc. Zahmcfcyc kis kézi" terkéjse.
Naponta újdonságok 1
A „Movett nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszínt. 4
Kőmives konvenciós szolgálatra kerestetik április 24-től egy évre a szőkcdcncsi bérgazdaságba. U. p. Nemesvid. sh-
Legujabb bécsi és párisi tavaszi divatlapok megérkeztek és kaphatók Szerb Ernő könyvkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut.
Mindenesleány teljes ellátással, jó fizetéssel felvétetik. Bővebbet c lap kiadóhivatalában.-\'
Villanymotort
keresünk bérbe, 2—3 lóerőset. Címeket e lap kiadóhivatalába kérünk.
IIRANIA
mozgókép-palota
KozKonyl-utca az.
Csütörtök és pénteken, febr. 19. és 20. Dickens világhírű regénye után :
A bolygó
csodafény.
Hatalmas filmjáték 4 (elvonásban Páratlati rendezés!
Előadások kezdet?: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3. 5 7 és 9 árakor.
Jó minőségű Pogányvár! fehér és vBrös
ASZTALI BOR
literenkint 19 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics -József
fuszer-. csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa. Sugár-ut 53.
Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos ifjúsági könyv vagy kotta kap1--"
Szerb Ernő
moderji könyvkereskedésében. \' ■ Kölcsön-konyvtár!
Faeladás.
A PIck-féle (Vajda és Társa) palin. erdőben ágfa kis „vasúti kocsiban a Magyar-utcai fatelepig be-szállittatik, ára vasúti kocsinkint beszállítva 120 korona. Vevőnek az erdőn a fát össze kell szedni s az erdőben vasúthoz lehordani és kocsira rakni.
Befizetések a Prpics fatelepi irodában eszközlendök.
ViLÁGnasymoicgó sziaháí
Szarvas-szálloda. ..
Csütörtök cs pénteken, febr. 19. és 20 Pathé sláger!
A szerelem
gyermeke.
Társadalmi dráma.
Francia művészekkel.
Kfúad.isok kcxJcte: Hétköznapokon ü cs 8 0j»>«,-V»sh." cs ünnepnapokon 3, 5. fél 7 é* órakó:*.
László ás Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag engedélyezett
villanyfelszerelési vállalat
Elfogad villanybevezetést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését, és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főző- . edények állandóan raktáron. ==
óltsógvet&ek dijmentesen rendelkeíésre.
Szénát, szalmát
vásárolok és eladok. Továbbá:
sovány és hízott
sertéseket,
keresek megvételre. Közvetítő kereskedők dljaztatnak.
PoliákM Emil
terménynagykereskédö NAGYKANIZSA. Telefon 195.
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél. Ugyanott kárbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény!
gummiból és ércből, dátum és
zsebbílyegzök, festékpárnák és festékek. Vésések, Betű, „,o-nogramm, cimer, arany, ezüst" és elefántcsontba. Bőrtárcákra arany ? ezüst monogrammok\' készítet nek. Kizárólag egyedBU .zakUzlet ! Első beszerzési forrás 1 _
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Nyomatolt a laptulajdímodo* Zalai ás Gyarmati
Kérem a címre ügyelni!
ifyc
omdai müintéaotéby.
59-ik évfolyam.
Nagykan faja, 1920. február 20. Péntek.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sjf«fc«vstf>síg í*. kicdóhivnUl: Pó-ul 15.
—— iDlcrurhan-iclctOA ÍM. -
Megjelenik mindi; kor* reggel.
Főszerkesztő; Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
ctBi(l()f, MpvtacIA v
Felelő* Hzcrkcxxtő :
BODROGKŐZYZOLTÁN
Előfizetési ár:
VAiést évre 250 K. Félívre 13. Ncjytd-ev:c 65K. E$y bór. 22 K. 1 K.
Magyar Testvérek!
Szent anyánknak, az édes magyar hazának testét feldarabolásra ítélték a párisi béketárgyalások elfogult bírái, hogy a lemetszett tagokkal, ingyen koncra éhes szomszédainknak telhetetlen birtokvágyát elégítsék ki.
A Kárpátoknsk erdökoszoruzta testével védett felvidék, a kincsekben gazdag Erdély, a termékeny Bánát, a kies Muraköz, a müveit Nyugatmagyarország, melyek közel ezer esztendeje a magyar szent korona birtoktestéhez tartoznak, az erőszakos leszakittatás vészedelmének vannak kitéve.
S ámbár ezélmék a területeknek a lakosai is érzésben a haza iránt, vágyban a további összetartozásra nézve egyek velünk s e területek nélkül állami életünknek za; vartalan és biztos folytatása is lehetetlen, mégis szétdarabolással fenyeget bennünket a kéz s a kézben a kés, melyet Párísban villogtatnak felénk.j
Lehct-e,. szabad-e megengednünk, hogy a ránk nézve végzetes feldarabolása meg-
^.történhessék\'? \' \'
Minden magyar ajk azt kiáltja: Nem!
Minket, zal a megyeieket különösebben Murakőz sorsa érdekel, mert vele a szellemi és anyagi érdekek elszakíthatatlan kötelékei fűznek össze. Lakósaiban ott él a magyarsághoz vonzódó forró szeretet, terményeiknek és iparcikkeinknek kölcsönös kicserélése is egymásra utal bennünket.
Zalavármegyének ezt a legszebb és legtermékenyebb részét, a 750 km. kiterjedésű Muraközt csak ugy, egyetlen tiltakozó szó nélkül engednők-e szent kopnánk testéről levágatni?
Soha le nem mosható szennye a gyá-\' vaságnak tapadna ránk az ebbé1 való bele-nyugvással;
A TcrűletvédŐ Liga módot és alkalmat ükar nemiek magyar testvérek nyújtani arra, hogy erőszakos megcsónkittatásunkon érzett felháborodásunknak és tiltakozásunknak kifejezést adhassuk.
Ez alkalommal a Liga megszervezi \'•agykanizsai körzetét, amely a nagykanizsai, litenyei, alsólendvai. perlaki és csáktornyai járásokból áll.
Azért f. hó 29-én Nagykanizsa és az . ij.ész vidék népének bevonásával nagyszabású lillckozó népgyűlés: rendez a terület-\' \'védő egyesület,, .melyen több miniszter társaságában részt vesz és beszédet mond Zadrávec tábori püspök is, hogy vért forraló szavaival még az esetleg kétkedőket \'is a megalkuvást nem ismerő ragaszkodásra tüzelje a magyarföld minden darabja iránt.
Föl. :o! tehát Nagykanizsarak és vidékének minden rendű és rangú lakosa nem,
vallás és politikai különbség nélkül! Legyen ott minden, hazája épségéért lelkesülő magyar ünnepi hangulatban, ünnepi köntösben, hogy egy szívvel, egy lélekkel követelhesse: Amit ezer év öröme és szenvedése összeforrasztott azt részrehajló bírák önkénye szét ne válassza.
Legyen ép és életképes a részek elszakítása nélkül Magyarország, éljen velünk továbbra is nemzeti közösségben Muraköz, ez az óhajtásunk, ez a követelésünk!
Lépjetek be minél számosabban ebbe a minden magyar szivével szorosan Összenőtt egyesületbe és támogassátok azt anyagi
áldozataitokkal. Önmagának ád, ;i az egyesületnek, ád!
A február 29-iki népünnepély sondje: Délelőtt 9 órakor szentmise az altemplomban, délelőtt 10 órakor\'ünnepiesten-tisztelet az cv. ref. és ág. ev. tempfook-ban, délelőtt 11 órakor népgyűlés a;lsŐ-templom előtti téren, délután 3 ór«>r a TcrűletvédŐ Liga alakuló közgyűld a Városháza dísztermében, délután 6 ókor hazafias estély, később kőzlendő résagcs programmal. Esfe fél 9-kpr bankett uRo-rona éttermében.
. Kovács Álal.
A politikai Helyzet.
28-án sor kerül a kormányzó megválasztására. — Pallavichiniés a Kisgazdapárt. — A kolozsvári halálraítélt magyarok ügye.
Budapest, febr. 39. A pártok tegnap este és ma a nemzetgyűlés által holnap megválasztandó bizottságok névsoráriak összeállításával foglalkoztak. A nemzetgyűlési bizottságok megválasztása után huszár Károly miniszterelnök már holnap benyújtja az államhatalom ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslatot, amelyet kiadnak a bizottságnak ugy, hogy a nemzetgyűlés a javaslatot hétfőn már tárgyalás alá vegye. Valószínű, már csütörtökön mint törvényt ki. lehet " hirdetni és ez esetben a jövő szombaton, azaz
28-án nfár sor kerülhet a kormányzó megválasztására, akt y már teljesen nyilvánvaló, hogy nem lehet más, mint Horthy Miklós fővezór. Az a maroknyi kis törtető had, amelyik a zsidó sajtókban Horthy Miklós megválasz--tása ellen még a legutóbbi . napokban ís, sikra szállt, ma már belátta, hogy minden ellcnszcgűléscjfclesleges s csak még jobban erősitik azt a tábort, amelyik hazánk legendás fővezérét Horthy jCfilcíiSst akarja a kormányzói széfíbe helyezni. A pártokban e tekintetben már csaknem teljes az összhang, ugy, hogy semmi kétség afelől, hogy Horthy Miklós megválasztása egyhangú szavazattal fog megtörténni.
Budapest, február 19. A Kolozsvárott halálraítélt magyarok ügyében, mint megbírtuk már, nagyobb küldöttség. tisztelgett Graciani tábornoknál s kérte, hogy interveniáljon a halálraítélt magyar martírok dolgában. Graciani a. küldöttséget melegen fogadta s megígérte a közbelépését és a legmesszebbmenő közbenjárását. Ujabb jelentések azt irj-ík, hogy Graciani tábornok egyenesen Ferdinánd oláh királyhoz fordult s közbelépése eredménnyel járt, mert bukaresti jelentések szerint az oláh király
"a halálraítélt magyarok dolgáben elrcnddte az újrafelvételi eljárást.
Budapest, február 19. Pallavichini György őrgróf ktlépöleveléré nyíltan Válaszolt a Kisgazdapárt elnöksége. Kijelenti, hogy keresztény lés nemzeti alapon áll és tévedésnek \'minősiti Pallavichini megállapítását, hogy a pártnak oly hivatalos jelöltjei lettek volna, akik a: kommunizmus alatt erősen kompromitálya voltak. Az ellen is tiltakoznak,\' mintha • a pártértckezle-ten a papság és a nemzeti hadsereg ellen hangok hallatszottak volna. A Kisgazdapárt Icyclére Pallavichini kijelenti, íjogy továbbra is állja állításait. Igenis a Kisgazdapártban heves támadások érték a nemzeti hadsereget és a kathoJi.kus klérust, amelyet különben éppen az alakuló .közgyűlésen maga Rutinek támadott meg. A párt fclszóU^t;ix^Zett..-Rajlavichinihez, nevezze meg, kik a kommunisták a Kisgazdapárt képviselői között. Erre Pallavichini kijelentette, hogy-amint *a felszólítását hivatalosan megkapja, eleget fog tenni annak, mert erre vonatkozólag bősóges adatok állanak rendelkezésére. Politikai fölfogására nézve\'kijelenti Pallavichini, hogy a becsületes földreform híve. legalább, is oly őszintén és radikálisan, mint Rubinek" Gyula Mit is kijelenti, hogy sokoropátkai Szabó személye iránt mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett, mert ő volt az, aki nagyatádi Szabó Istvánnak mindinkább balra kanyarodó forradalmi szereplése idején. védőbeszédet mondott a keresztény erkölcsök és a magyar nemzeti politika mellett nagyatádi Szabóval szemben.
A miniszterelnök teaestélye.
Budapest. Ma este 9 órakor a miniszterelnök teát ad a várban, amelyre a nemzetgyűlési tagok és a sajtó vezérei hivatalosak.
Zilli KOZlOny\'
1920. február 20.
Meggyilkolták a Népszava szerkesztőjét.
Htest a Dunában. - Dr. Somogyi Bélát a „Népszava" felelős
szerkesztőjét fölismerték a halottban.
előbb kézre kerüljenek, hogy haladéktalanul a statáriális biróság elé állittassank.
udapest, február 19. Tegnap reggel. Dteszi és Budafok határában egy férfi hóitet fogtak ki a Dunából- A halolt /«; ■/ént súlyos sebesüles volt, jobb szemét kiiék, orrcsontját betörték, a nyakán hur-koköteht hagytak. A gyilkosok lábait ösíötözték és a nadrágja zsebébe követ lei A parton dulakodás, jelei látszanak s lomokban nagy vértócsa. A Duna és azszágut között autó kerekeinek nyoma Iáik. Ebből a vizsgálóbizottság arra köveztetett, hogy a meggyilkolt embert arn vihették a Dunához.
Felismerték a hullát.
A halottat beszállították az újpesti kítányságra, --ahol felmerült/ annak a gpuja, hogy a meggyilkolt ember D Somogyi Béla, a „Népszava" f«elős szerkesztője. A „Népszava" mnkatársai felismerni vélték a halottban Smogyi Bélát. Megállapítást nyert, hogy Smogyit az utóbbi időben sokan "feny^-gtték és névtelen levelekkel keresték fel, uy, hogy nem is mert az utóbbi időben /kásán tartózkodni. Somogyi kedd este 6a eltűnt, úgyszintén Bácso Béla is, a „Népszava" munkatársa, aki So-aogylval állandóan együtt volt. Az álamrendőrség mozgósitotta az Összes rendőri és detektivtestületeket a nyomozás céljából. A hadügyminisztérium utasította a városparancsnokságot és a hadbiróságot, hogy ebben az ügyben a legmesszebbmenő nyomozást indítsák meg.
Huszár Károly a gyilkosságról.
Huszár Károly miniszterelnök a gyilkosságra vonatkozólag a következőket mondotta egy újságíró előtt:
Fölháborodva és megrendülve Vettem hirét a gyilkosságnak. Statárium van, példát kell statuálnunk és e pillanatban Magyarország érdeke fűződik ahhoz, hogy hasonló dolog egyáltalán ne történhessen az országban. Kérem a közönséget, hogy szíveskedjék mindenben segítségére lenni a hatóságoknak, hogy a bűnösök minél
Horthy Miklós intézkedése.
A fővezér utasitotta az összes katonai nyomozó hatóságokat, hogy a tettesek megállapítása céljából a polgári hatóságokkal karöltve a legerélycsebb nyomozást haladéktalanul indítsák, meg s annak összes eredményeit haladéktalanul jelentsék.
A fővezérnek eltökélt szándéka a tetteseket, akár politikai, akár közönséges bűncselekményről légyen szó, személyes válogatás nélkül az igazságszolgáltatás ke-. zébe juttatni. A fővezér mivel értesült arról, hogy a forgalomban levő verziók szerint a tettesek állítólag egyenruhát viseltek volna, felhívja a közönséget, hogy sürgősen hózzon a fővezérség tudomására minden adatot.
A minisztertanács a gyilkosságról.
Huszár Károly miniszterelnök ma délután 1 órára, rendkívüli minisztertanácsra hívta össze a kormány tagjait, akik teljes számban meg is jelentek. A minisztertanácsnak a miniszterelnök jelentést tett, ama Budapesten történt bűntényről, amelynek Somogyi Béla szerkesztő áldozatul esett. A kormány tagjai felháborodással és megdöbbenéssel értesültek a szomorú lényről. A miniszterelnök bejelentette, hogy ugy a rendőrségen, mint a hadügyminisztérium, valamint a fővezérségnél minden" intézkedést megtettek, hogy a gonosztevőket a legrövidebb idő alatt kézrekeritsék és ..a statáriális bíróság elé állítsák. Teljesen egységes felfogás van a kabinetben aziránt, hogy példát statuáló módon kell eljárni. A kormány - el van szánva, hogy az ilyen terrorisztikus jellegű föllépésekkel szemben fölveszi a harcot és minden preventive intézkedést megtesz, hogy hasonló események ne ismétlődhessenek meg. A miniszterelnök a kormány nevében qbben az ügyben a nemzetgyűlés holnapi ülésén nyilatkozatot fog tenni. A továbbiakban a folyó ügyeket intézték el.
Február 79. Lázas sietséggel s a legnagyobb ambícióval folyik a 29-én Nagykanizsán rendezendő tiltakozó nagygyűlés megszervezése. Dr. Hajdú Gyula, a megszervező bizottság vezetője teljes agilitását latbavetve impozánssá akarja tenni a napot. A nagybizottság albizottságai gyűléseiken a legnagyobb munkát fejtik ki. Cél az, hogy a vidékre is kiterjesszék az agitációt s így a vidéki lakosság is nagy számban vegyen részt a gyűlésen. A nevezett napon Nagykanizsán is megszerveztetik a Területvédő Liga helyi bizottsága, amely a vidéki vár<£ sokban már megkezdte muhkáját. Bár ma még^ csak ebben a három szóban buzog a tiltakozás szava: Nem, nem, soha, de amikor a lelkünkben a keserűség nyila vájkál, a tett sem késhet soká. Február 29-ike nagy napja lesz Nagykanizsának. Mindenki hozza el a gyűlésre a legkeserűbb sóhaját s min-
denki várja a virradat napját, amikor a tavaszi szivárvány glóriája megmutatja az utat, merre visz a tettek (itjp. (
— Dolgozik az ármány. Azt a
becsületes keresztény tábort, amelyet a legutolsó választások alkalmával oly tömött sorokban láttunk a keresztény zászlók alatt, ma hazug rágalmakkal akarják szétroppan-tani. Azt a hírt terjesztik, hogy Ujváry Géza. akit a kereszténység megtéveszthetetlen harcosának, a leghozzáférhetetlenebb embernek neveztek s mint ilyent küldött fel a nemzetgyűlésbe, alig pár napi távozása után, már is eltántántoritottak. Hívatva érezzük magunkat, hogy mindenkinek, aki ezeket az alaptalan csakis rosszindulatból származó híreket terjeszti, azonnal befogjuk a száját. Hazugság az, hogy Ujváry Géza kilépett volna a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjából. Hazugság az, hogy Ujváry Géza csak egy pillanatig is gondolt volna arra, hogy cserben hagyja azt a tábort,
amelyik Őt ebbe\' a megtisztelő pozícióba juttatta. Ujváry Gézának isntcteljük, nem is volt s nem is lesz szándéka belépni a Kisgazdapártba. Ujváry Géza ezt riem is teheti meg, nem engedi az ő )>ecsületeáen konok elvhüsége, amit nem adhat fel soha, nem tagadhat meg semmiféle mézes-mázas szóra sem. Ujváry Géza sosem lesz Nagykanizsa város maniusa. Szükségesnek tartottuk ezek közreadását, az aggodalmaskodók megnyugtatására. Bár erre nem szorul rá Ujváry Géza, mégis megtesszük.
-gk-
— Felhívás. A Területvédő Liga hc\'yi bizottsága felhívja Nagykanizsa és körletben tartózkodó minden férfi- és nőmén e-kültct, akik Erdély, Felsőmagyarország, a Délvidék , megszállott területeiről valóvc, hogy közös érdekből teljes cimüket (lakásukat és foglalkozásukat) a Zalai Közlör.y szerkesztőségében minél előbb bejelenteni szíveskedjenek.
s _ Adományok. A hadifoglyok hazaszállításának céljaira adakoztak: Szabó János zalakarosi lakos 2000 korona, Szilágyi Sándor, Kovács Ferenc főreáliskolai növendékek 20—20 K, Nyékhegyi Géza főreáiisk. növendék 10 K. Az adakozóknak a hadifoglyok nevében köszönetet mond a Járási Védelmi Parancsnokság.
— A MOVE. tagjai a MOVE cipészénél (Fasching Gyula, Erzsébet-tér Fiume kávéház felett) alábbi árjegyzék szerint dolgoztathatnak: I. Ha anyagot a megrendelő ad: pár cipő készítése 100 K, pár cipő borítása 50 K, pár cipő kaplizása 40 K, pár cipő talpalása 20 K, sarokjavitás 5 K, uj sarok állítása 25 K. II. Ha anyagot a cipész ad: megegyezés szerint. Megrendelők, a MOVE.-irodában kérjenek.
— Felhívás Nagykanizsa vároe t ostttletelhez és egyesületeihez. A Területvédő Liga ünnepély rendező bizottsága kéri városunk és a vidék testületeit és egyesületeit, hogy a 29-én tartandó ünnepélyen minél nagyobb számban, minél imponálóbb módon (zászlókkal stb.) vegyenek részt. Az ünnepélyrendező bízottság kéri a testületeket és egyesületeket, hogy megjelenésüket kifejező bejelentésüket legkésőbb folyó hó 26-áíg levelezőlapon Pfeifer Elek (Szemere-utca 19. sz.) címére tegyék meg. .
— Tárgyalás dr. Lakó és társai ügyében, A törvényszéken dr. Kenedy elnöklésével tegnap tárgyalták a letenyei kommunisták bűnügyét, amelynek vádlojtaí" dr. Lakó Imre, Bérezi Lajos, Bezerédy Ferenc, Kőműves István, Mursics Ferenc, Nóvák Ferenc, Boa József, Steiner Ede és Kemmerszka Frigyes. A vádló dr. Guta államügyész, vádiratában izgatással, lopással. és erőszakoskodással vádolja a terhelteket. A biróság a vádlottakat hallgatja ki,
xKÍiinnni
jjB Elsőrendű oltasz ^
g mosószappan, |g
K citrom, kociikenőc^ gépzslr 54
** (Tovotte) jutányos árban minden K mennyiségben kapható n
Rechnitzer Mór raktárában u Király-utca 28. sz. fi}
X
X
XXXXXXXXXXXXXXXX
1920. február 20.
Zalái Közlöny
„ajd felolvassa Bezerédy ,a szociáldc--*>kratapárthoz intézett Rágalmazó levelét, joclyben védelmet kér a „fehér terror* Jlcn. A tárgyalást ma délelőtt 9 órakor
folytatják.
— Meghívó. A Területvédö Liga pro-Uganda bizottságának elnöke Éberhardt $ila és a fogadó és elszállásoló bizottság t\'ftőke Bútor Ferenc, kéri . az alább megje-$t tagokat, hogy ma délután a városháza közgyűlési termében, a jelzett időben megjelenni szíveskedjenek.
A propagandabizottság részéről d. u. 6 S/óra az alább felsoroltak : Éberhardt Béla elnök, dr. Szabady Lőrinc, Kovács Károly, dr. Szekeres József, Kovács Antal, Mcgla Antal, Bcntzik József, Ferenczy Gyula, Csóty Géza, Thassalyi Tamás, Babochay György, Epcrj^sy Gábor. Urbányi István, Németh Mihály, ifj. Vlasits József, Németh Zoltán, Bruncsics József, Harsay György, Szőllösy János, Molnár Kálmán, Anhalt polg. isk. tanár, Marinovits Alajos tanitó, Mari no vita Ferenc Gelse. Plichta jegyző, Brunner Gusztáv, Kaposy Géza, Tripam-mer Jenő, Kovács Illés, Osskó Péter, dr. Niszponszky Béla, dr. Szabó Zsigmond, Zalaváry József, Bódogh Ferenc, Yalics Dezső, ifj. Wittmann Mátyás, Miltényi Sándor, dr. Mutschenbacher, Szabó Győző, Németh György, Berényi Elek, Pencz és Rácz pályamester, Takács Péter János Tcleky-ut, Németh Gyula. Ferenc Győző, Mrzáz Kálmán, Kálovics László, Bunczom József, Bolf Iván György Szigct-u., Bolf iván János, Gubicza mozdonyvezető, Mos-hammer Károly, d,r. Rácz Kálmán, Pasg-valetti Gyula, Kohn dv. raktárnok, Gulyás Károly, Kolozsváry Ödön, dr. Petrics Jó-aef, Dolmányos László, Kárlovits -József, Varga István p. ellenőr, Hutter Géza p. fel. Szabó Kálmán főtiszt, Egry Gyula főtiszt, Kisfaludy József főtiszt, Horváth Jenő p. segédellenőr, Nagy Tivadar p. ellenőr, Horváth József p. főtiszt, Somogyi József Petőfi-ut 63., Varga György p. altiszt, Bauer Ferenc p. altiszt, Pulai Ferenc p. altiszt, Rákóczi-u., Király Pál p. altiszt, Bognár István kályás, Szuknay Lajos épitő, Szántó Lajos épitő, .Németh Imre bognár Kölcsey-utca, Zábó Testvérek vasúti hivatal, Nóvák György v. munkás\', Csányí. László-u. 20. Dolmányos György f. kalauz Hajcsár-u. 17. Novotny raktárnok, Hajcsár és Gyár-u. íorka, Pusofzsky Béla p. ellenőr. Németh Zoltán, Losez József, Tőllősy Péter Teleky-ut, Vincze Kálmán, Szép József tanitó, Tóth István szabó Magyar-utca, Varga György p. altiszt. Magyar-utca, Muzikár Vincze, Kengyel Ferenc v. díjnok, Kengyel István p. tiszt, Noll Ferenc mozdonyvezető Csen-gery-ut, Holecz János Kossuth-tér 12. Uchtfusz Gyula Kazinczy-u. 45., Schöneck János Kisfaludi-u., Horváth György cserepes, Farkas csizmadia, Arany József, Ansorge Antal, Dolmányos László, Somogyi József, Magyar Imre, Zsigmond István, Zábó János hiv., Pap Péter kalauz, Novotni János, Béres János.
A fogadó és elszállásoló bizottság rétiéről d. u. 5. órára az alább felsoroltak: Petrik J^ezső, Rubint Károly, Schilhán János, dr. Prack István, Rátz István, Licht-íusz Ottó, Bertin jbiró, dr. Novay Imre, Orbán József, Neuszidlcr Jenő, dr. Plihál V^tor, dr. Szekeres József, Hlavax Frigyes, Hajdú L., Barabás Kálmán, Kalamár Má-
tyás, Dióssy Béla, Tóth Lajos, Bútor, dr. Tamás János, Eberthardt Béla, Ferenczy Gyufa, Bazsó József, Bruncsics József, Vim-mer Ferenc, Mátyás Ferenc, Plander György, Steszlin Ferenc, Győri László, Sneff László, Vídovics György, Krajcsovics József, Harsay György. Valigurszky Antal, Pálinkás Rogér, Szabó István, dr. Bajsztéricn Erich, Surgóh Miksa, Kádár L., Knortzer György, Kaiser József, Zcrkovitz Lajos, Elek Ernő. Valkó (Recsc), Bogcnricdcr Frigyes, Pataki Sándor, Matán Ödön, dr. Malek László, Bar-tos Gyula, Saághy János, Gyömörey István, dr. Kiss István, Szanvébcr József, Faics Lajos, Schvarz Gusztáv, ímlcr József.
Drózú yGyöző és a „Nemiélet problémája".
Egypárszor már tettunk említést lapunkban Drózdy Győző, a pacsai választókerület nemzetgyűlési- képviselőjének, a kommün alatt viselt . dolgairól. Arról is irtunk már, hogy a pápai és környékbeli tanítóságnak a politikai és padegógia átképzőtanfolyamán megbotránkoztató előadást tartott a" „Nemiélet problémájáról".
A Keresztény Nemzeti Egyesülés pápai pártvezetősége hazafias kötelcsségérzésétől vezérelve, indíttatva érzi magát, hogy Drózdy Győző ellen a feljelentést illetékes helyen megtegye. Ez a feljelentés kezünkhöz került, amelyből szükségesnek tartjuk egyes — a jobbérzést veszélyeztető kifejezéseket kihagyva — részleteket közölni.
Drózdy Győző tanitó, a homműn alatt, mint a fővárosi proletárgyermekek .pápai nyaraltatócsoportjának vezetője, a közokt. népbiztosság rendelkezéséből Pápán - tartózkodott. Pesti kommunista vezetők ez időtájban tartották Pápán a tanítók ugy-uevezett „Politikai és pacdagógiai átképző-tanfolyamját. A kommunista vezetők rendelkezéséből egyik napon az előadói asztalnál Drózdy Győző tanitó jelent meg, ki két napra tervezett előadását („A nemiéJet problémája") akarta megtartani. \' Első előadását meg is kezdette, azonban a második előadására már nem került a sor, mert már első előadásánál elementáris erővel tört ki a tanitóhallgatóság megbotránkozása és nyílt felháborodása. Már magához a jelzett témához is csak az akkori féktelen terror kényszerithette a nagyobbrésxben morális érzésű, • mindkét nembeli hallgatóságot, de minden terror tudatában is szinte mindenről megfeledkezve, csak a hallottak hatása alatt, a megszégyenülés, az undor, a megbotránkozás, a harag oly mérvben fogta el a jóérzésünket, hogy minden fenyegető veszedelem dacára is, nem tudtak\' ellenállni érzéseik megnyilvánulásának. Közbeszólások, majd mindig sűrűbben és tömegesebben, szenvedélyes kifakadások hallatszottak, majd végül gátjátvesztve tőrt ki az áradat. Miközben nők, asszonyok, leányok sirva mentek ki a teremből. A férfiak helyeikről felugrálva, ökleiket emelték az előadó Drózdy GyŐzŐ felé. „HallgassonI" „Menjen ki rögtöni" „Ki kell dobniI" „Nem hallgatjuk meg!" „Gyalázat, disznóság I" »Van önnek felesége ? Van önnek leánya ? Van • önnek anyja?" Ezek a kiáltások hangzottak. A rettenetes zajban Drózdy Győző szóhoz nem juthatott, védőleg állottak mellette Déri Gyula politikai megbízott és Lantos
(Lővinger) Fcrcnc a kommunista tanfolyam vezetője. Végre is kénytelen volt helyét elhagyni és távozott a teremből.
Drózdy Győző a Icgkiáltóbb szinekkcl akarta belop ni a hallgatóságba az érzékiséget, álatíasan ecsetelte a szerelmet, kivetkőztetett a maga egészséges mivoltából mindent, ami a sziv természeti világában Jiszta és nemes. A szerelmet az ö psicho-patikus se xu ál is felfogásában mutatta be. gyalázta a férfiakat, gyalázta a nőket, amellett valósággal a többnejűséget, más-r6szről a maitressi állapotot magasztalta.
Azt mondta, hogy élő fotográfiákat fog bemutatni a szerelmi életből. (Erre azonban sor már nem kerülhetett.) Undorító, áilatjas módon gyalázta a hitvesi életet, melyet kétségbevont, világos tendenciával gyalázta a papságot, kik a világot megfertőztették, akik szerinte ornátusban, cerimóniális diszben követték cl a legnagyobb fajtalanságokat.. A sárga földig alázta a női nemet. Szerinte a polgári társadalom házassága cgy: nagy\' csalás, mert férj és feleség egymást állandóan,. kölcsönösen megcsalták. Sem férfi, sem nő nem megy — szerinte — tisztán a házasságba. (Közbekiáltások: „Ne bántsa a leányainkat !") Egyáltalán minden lelki tartalmat megtagadott a házasságtól, tisztán érzéki-séginek minősítette 6zt. /
Nem lehet részleteket nagyobbszámmal idézni előadásából, azokat tovább idézni ^csak olyan tudná, aki képes lett volna \' annyi állatias förtelmet hidegvérrel végig-, hallgatni.
A tanítóság tisztességét n utatja, hogy megtétetett akkor az indítvány, hogy a szakszervezet azonnal irjon fel- a k$zokt. népbiztossághoz, hogy Drózdy Győzőt hívják vissza a gyermeknyaraltató csoport vezetésétől, mert nem alkalmas, sőt veszedelmes arra, hogy a proletárgyermekek felügyelője legyen. Sőt indítványoztatok, hogy a tanítói állásától is megfosztassék. Ezen indítvány elfogadtatott, mire Drózdy Győző panaszt adott bc a népbiztossághoz azért, hogy a tanítói szakszervezet őt meghallgatni nem akarta. Érdekes, hogy Drózdy Győző előadását még maga a pápai „Munkás Újság" julius 29-iki száma is elítélte.
Drózdy Győző kommunista szereplésére vonatkozólag kihallgatható a hivatkozott tanfolyam bármely jóérzésű és szavahihető tagja, vagy amennyiben azok a Nemzetvédelmi Osztály előtt névszerint nem ismeretesek néhányat a jelen voltak közül felsorolunk. Ilyenek Faragó János t főg. és Dr. Kőrös Endre tkp. igazgatók, Boksay Endre főg., Jankó László és Kraft József tkp. tanárok, Grátzer János cl. isk. igazgató, Barabás Lajos (Acsád, Veszprém-megye,) Kecskés Lajos, Tóth Albert (Gyimót, Veszprém megye) és Zsilavy Sándor cl. isk. tanitók.
Azt hisszük, kommentár nem kell hozzá. Drózdy Győző azonban mégis birja ma a pacsai polgárok bizalmát s képviseli az érdeküket a nemzetgyűlésen.
Szerkesztői üzenetek.
T. E. k. alkalmazott. Akasztófahumorral irt sorait teljes tartalmával nem közölhetjük le, ellenben panaszos sorait felhasználjuk és felemeljük tiltakozó szavunkat. Az ilyen észrevételekre szükségünk van s
Z a\'j fc ! Közlöny
1920. február 20
ezért a jövőben is forduljon csak hozzánk teljes bizalommal.
Egy olvasó. Igen. Az emberek sosem elégszenek meg a napi eseményekkel, nekik folyton szenzáció kell. A farkasok is, ha. nincs bárány, egymást falják fel. Ön ne aggódjék, a kishitű emberek látnak minden bokorban kigyót. Ma az emberek féltékenyek egymásra, — erre is az idő nevelte őket. — Igaza van, sokszor bizalmatlanok is. Mi ezt is megtudjuk érteni. Ez azonban nem változtat a helyzeten, hogy azok, akik eddig is csak a kereszténység érdekeiér dolgoztak éjjel, nappal, ezután is ne az tegyék. Ón legyen egészen nyugodt, meggyőződéses embereket, akiket a tiszta ideál vezet, rnég ha megrágalmazzák is őket, akkor sem némulhatnak cl. Mindenesetre, jól esett olvasni bi/.tató sorait. Versének más lapban keresünk helyet.
2474/1920. \'
Hirdetmény.
A balatonvidékí vasút Balatonkenese-Tapolcza közötti v^malrészen pályafenntartási munkákhoz (talpfacserélés, vágány-javitás stb.) 50—60 munkás kerestetik.
Felhivatnak minda7.on munkások és munkanélküliek, kik ezen munkákra vállalkoznak, a v. munkaközvetítő hivatalban (lakáshivatalban). sürgősen jelentkezzenek.
Nagykanizsa, 1920. február 17-én.
: Hatósági munkaközvetítő.
MAKULATUR PAPIROS
kliograxnmonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Ili bnnttvolr • Kaphatók Fischel Fttlöp
UJ nlllljf Dll . Fiai könyvkereskedésében
Ewers: India cn cn
r\'rancc Anatolc : Az amctisxt gyüKü-
iiarbon: Alitok.
Meyrink: A xttkUircu kiscitet.
Wagner Kichaid : Bgy iwmct muasikós Parisban.
D/asdic l-izór Alfréd : A\'.ní és a kí>íyö.
B. Mntliers IJelen : Jón .1 wxkoii űt. 1 kjlet.
lJarbwsiC: VildROíság.
Sxabó Endre: CigAnyvUng.
Gorkij: Gyermekeveim.
RkhlOr Jciw\'i : A kommunizmus bókAsa.
Cselko: Takarmányozásban.
Andrá$s©vicl>: HAxinyuttenyésxtés.
Dr. Tőrök: At Ingatlanok .\'orgaluwnak új ««• bátyai.
A magyar beke feltételek, térképpel.
A szétdarabolt .Magyarország, térkép.
Magyarország >>J néprajzi térképe.
Zalamegyc nagy fali léíképc.
Zalamogyc kis kéxl terküpo.
Naponta aj donságok I
A „Move*4 nagykanizsai beszerzése vásárol \'^bármekkora mennyiségben burgonyát, babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt cs mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg\'laktanya, főépület, földszint. m—
Kőmlves konvcnciós szolgálatra kerestetik április 24 -tol egy évre a szöl^edencsi bérgazdaságba. U-p. Nemesvid. art-o
Mindenesleány teljes ellátással, jó fizetéssel felvétetik. Bővebbét e lap kiadóhivatalában.
Erdőőri állást keres nős altiszt, ki jelenleg még a nemzeti hadsereg tagja. Cim a kiadóhivatalban.
Vidékieket felelösélggsl tanít
levelezve, Budai Előkészítő,
Budapest, Tárnok-utca 22. sz. Prospektus.
Szénát, szalmát
vásárolok és eladok. Továbbá:
sovány és . hízott
sertéseket
keresek megvételre. Közvetítő kereskedők díjaz tatnak.
Pollák M. Emil
(erménynagykereskedő
NAGYKANIZSA. Telifon 195.
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél Ugyanott karbid kaphatói Viszontárusitóknak kedvezmény f
Faeladás. ,
A Pick-féle vajdapusztai erdőben ágfa kis vasúti kocsiban a Magyar-utcai fatelepig beszáll ftta tik, ára vasúti kocsinklnt beszállítva 120 korona. Vevőnek az erdőn a fát össze kell szedni s az erdőben vasúthoz lehordani és. kocsira rakni.
Befizetések a Prpics fatelepi
irodában cszközlendŐk. 622- 5
Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések: Betii, monogramul, cimcr, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezíist monogramrnok készittet nek. Kizárólag egyedüli szaküzleti - Első beszerzési forrást -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a cimre ügyelni!
URANIA
mozgókép-palota
ftözRoWyi\'Utea k. hz.
Csütörtök és pénteken, febr. 19. és 2 Dickens világhirü regénye után :
A bolygó
csodafény.
Hatalmas filmjáték 4 felvonásban Páratlan rendezés t
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5;
7 és 9 órakor.
VILÁG
riagymozgó szinhái :: Szarvas-szálloda. .
Csütörtök ís pénteken, íebr. :9. és 2q Pathé sláger!
A szerelem
gyermeke.
Társadalmi dráma. Francia mUvészekkel,
Hló#<Jások kezdete: HétküxANpokun C é* ü öftktí Vasár- és ünncjín«v-okon S, fíl ? cr i< onk«i.
Eredeti 4*
CDCIIDTi ?irás:; f&elék-tni Un I!lant^ n)*s> tov«hbé
**,B1B mindennemű gazda,
sági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László és Ország cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak színes tasakokban magvakat blxományban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre l
: Bárhol hirdetett,
vagy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. Kölcsön-könyvtár!
Dunánluli Élslmiszerfor-yaltni Vállalat Nagykanizsa
Telefon:
59.
SOrcfinyCiro: uTranaduoub)a4\' Nagyleaol**«
iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben nap; árakon azonnali készpénzfizetés\';ellénében :
Élő- és leölt
sertéseket,
tojást,
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Fel-hozatali . Egyesülés Zala- ét Somogymegyei kirendeltsége
* laptulftjdonono* YmM * GywnMrtt oyonidai m(ücté»:í,:.éber..
59-lk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 21. Szombat.
42.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
SitiktrxiMg és kiadóhivatal: Fó-ui 13.
— Interurbán.telelőn KA. \'
Megjelenik mindig kora reggel.
FÖHzcrkcaxtO:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
nítnidir. k<p»l»*16
Pclclőa Hzorkcsxtfí:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Kpént év/c 250 K. Félévre 130 K Negyod-cv/c 65 K. t^y höra 22 K. Eyya uÁm 1 K.
Soha!
(
.Ősi birtokunkból kiforgatva, megtépve és meggyalázva állunk ellenségeink Ítélőszéke előtt, hogy elveszett jogainkat visszaszerezzük, hogy a sárbatiport igazságot diadalra juttassuk. Tiltakozó szavaink mindeddig süket fülekre találtak. A győztes ellenség ahelyett, hogy a méltányosság álláspontjára helyezkednék, Brennus módjára a ■ kardját veti a mérlegbe és azt kiáltja felénk, hogy jaj a.legyőzötteknek.
Ugyanez t hang vonaglott végig a r.émet rónák fölött is, a német nemzetet is épufry halálra Ítélték, mint bennünket magyarokat akarnak. A német nemzet félelmetes hallgatással tiltakozik a merénylet ellen s mikor hadseregét, a dicsőséges német légiókat feloszlatták, a német nemzet nem esett kétségbe, hanem meggyalázásában és nyomorúságában is felemelte a fejét s néhány nap múlva eljutott hozzánk a hir, hogy Németországban 2,000.000 „tűzoltó" gyakorlatozik. Egy ilyen nemzet, melyben ekkora életakarat van, nem veszhít el soha. A testet meglehet ölni, de a lelket nem. A germán szellem élni fog tovább és ez a szellem nem marádhat a porban, ennek a szellemnek újra a magasba kell lörni, mert igy követeli a természeti tőrvény, mely.-.ck szava még Clemenceau szavánál is hatalmasabb.
Mi magyarok sem nézhetjük tétlenül a fejűn): fölött tornyosuló hullámokat. Nekünk is meg kell szerveznünk a mi „tűzoltó" csapatainkat, nekünk is fel kell készülnünk, „z elkövetkezendőkre. Nekünk is fel kell emelnünk a fejűnket s meg kell alakítanunk i,zt a hatalmas nemzeti szervezetet, mely egy gondolattól és egy érzelemtől lesz áthatva s ez a gondolat ebben a három rövid szóban fejeződik ki legközvetlenebbül: Nem, nem, soha!
Magyarország területi épségének védelmi ligája volt az első nemzeti szervezet, mely ezt a három szót kimondotta. A Liga vezetősége a maga működési körét hazánk minden részére kiterjesztette, mely részek nem állanak ellenséges megszállás alatt.
Nemrégiben Zalaegerszegen tartottak nagyarányú tiltakozó gyűlést, mely a hivek szerint igen nagy lelkesedés között folyt le.
Február 29-ikén pedig Nagykanizsán tart a Liga még a Zalaegerszeginél is na-: gvobb méretű tiltakozó nagygyűlést. Magyarok ! Véreink! Testvéreink I Tekintsetek a kirakatokban vergődő fcstékcs papirra s lássátok a papír anyagában mélyen meg-vonaglani az édes magyar rögöt. S mikor érzed- e fájó hátborzongást, tépd össze cafattá a hamis térképel s kiáltsd el buzogány ököllel: Soha, soha, soha!
harmadik ülésé.
A bizottságok megválasztása. - A Szociáldemokrata Párt revideálni fogja politikai álláspontját. — A Kisgazdapárt fúziója. — Oláh katonai misszió érkezett Budapestre, a Tiszántúl ki&ritése dolgában.
Budapest, február 20. Rakovszky István a Ház elnöke háromnegyed tizenegy-órakor nyitja incg.az ülést. A jegyzőkönyv felolvasása után\' az elnök bejelenti, hogy napirend előtt felszólalás tárgyában határozat nem hozható. Ezért áttérnek a napi-
rend tárgyalására. Ezután a bizottságok megválasztása következett. A választás előtt öt percnyi szünet következett, azután titkos szavazással megválasztották a bizottságokat. Szmrecsányi György zalaegerszegi képviselő a házszabályokhoz szólt s azt mondja,, h<?gy a Kere^téijy Nemzeti .Egyesülés Pártja respektálja att a régi gyakorlatot, hogy csak névleg igazolt képviselő jelölhető a bizottságokba. Ezt a többi pártok — mondja — nem respektálták. Szmrecsányi György kijelentése hosszabb vitát provokált, melynek sorári
Rakovszky István kijelenti, hogy végleg igazolt képviselők ma még nem léteznek, mert a mandátumok harminc napig megtámadhatók. Rakovszky István elnök felhívja a megválasztott bizottságokat, hogy az ülés után alakuljanak meg és erről tegyenek jelentést a legközelebbi ülésen. Ugyancsak felhivta az osztályokat is. Az elnök ezután azt; javasolja, hogy a legközelebbi ülést hétfőn délelőtt tiz órakor tartsák és annak napirendjére a jegyzőkönyv hitelesítése után az összeférhetetlenségek állandó bizottsága elnökének és tagjainak eskütételét és a további intézkedéseket tűzze ki. A napirendi javaslat elfogadása után, a nemzetgyűlés mai ülése egy órakor ért végét. A mai ülés befejezése után a parlament, bizottságok és tagjai, összeültek az elnök által kijelölt helyiségekbe és az előirt szabályok szerint bizottságokká és osztályokk á alakultak.
Budapest, február 20. Értesülésünk szerint a Szociáidcmokratopárt előreláthatóan revideálni fogj., politikai álláspontját. A Szociáldemokratapárt választmányának kg-közelebbi ülésén dönteni fog afelett, hogy milyen legyen a pártnak és a munkasság-
Í a jövTbeU elhatározása
értelme a Népszava létezésének. A SzocnU demokratapár. értesülésünk szerint izom
baton este, vagy hétfőd délelőtt ta\' «»"«
ülésen kimondja a Szociáldehtokt a tapá r1 feloszlatását. Ennek következtében megszünteti a párt-titkárságot és a pártszervezeteket, nem jelenteti meg többé a párt hivatalos orgánumát, a Népszavát.
Budapest, február 20. A parlament folyosóján ma ismét az a hir terjedt el, hogy a Kisgazdapárt egy tekintélyes csoportja mindenáron fuzionálni akar a Kér. Nemz. Egyes, párttal. Állítólag sokoropátkai Szabó István állana a mozgalom élén s a párthi-vcinek száma közéi 32 volna. Szmrecsányi György, a nemzetgyűlés hétfői ülésén napirend előtt felszólalni szándékozik és Kisgazdapártot\' k a Ker. Nemz. Egyes, pártját fúzióra próbálja oírni. Ext azzal indo-\'kolja, hogy a két párt, alapjában az«nos célokat is szándékozik követni. Nincs tehát értelme a különállásnak.
Budapest, február 20. A Tiszántúl kiürítése dolgában lényeges fordulat állott be. Tegnap este Budapestre érkezett Dimitrcsku oláh Ezredes öt oláh katonatiszt kíséretéin és még ^hw délelőjt megjelentek a francia katonai missziónál,\' Graciánní tábornek előft. Az oláh katonhi misszió a Tiszántúl kiürítés: dolgában tárgyal Gracianni frnneia tábornokkal. Tárgyalni fog azonban a többi katonai misszióval és a diplomácia képviselőivel is. Beavatott helyről ugy értesülünk, hogy Dimitrcsku oláh ezredes és kísérete huzamosabb időre marad Budapesten és nincs kizárva, hogy a magyar kor/nány-nyal is érintkezést keres. A misszió itt tartózkodása összefüggésben van azoknak az utazási nehézségeknek a megszüntetésével is, amelyek jelenleg Magyarország és a megszállott részek között fennálltnak.
A kormányzó hatáskörének kiterjesztése.
Bndapest. február 20. Az ideiglenes államfőről szóló tőrvényjavaslatot az eredeti tervezet szerint a nemzetgyűlés mai ülésén kellett volna Huszár Károly miniszterelnöknek bemutatni. A javaslat benyújtása azonban elmaradt azért, mert politikai körökben ujabb mozgalom indult meg az irányban, hogy a kormányzó hatáskörét- szélesebb körben határozzák meg. A tervezetet gróf Andrássy Gyula vetette fel. Ma délután 1 órakor pártkőzi \' konferencia volt, amely ezt a törvényjavaslatot vették tárgyalás alá.
Zaiai KozI O
Somogyi meggyí^rlasa.
A Ház folyosóján éleden tárgyalok tWM&t. ^BSfár^ároty é* Fried-ricK útván nyílakko^faL\'— A reátóriíg láxaMB nyoinoz a tettesek utáfc* *ad»Béla s^tén gyilkosság áítípata. - A főkapitányság jutáimat t$* >:■ ki a nyo^aVezetSnek. v-J
Budapest, február 20. A Népszava szerkesztőiének meggyilkolását a Képviselőház folyosóján élénken tárgyalták. Huszár Károly odament 3z ujágirók közé és hosszasan beszélt az ügyről.
Olyan ax egész esel mondja, mini mikor egy gyanútlan embernek tégla esik a fejére. Mi a legnagyobb szorgalommal dolgozzunk azon, hogy helyreállítsuk a belső rendet, kifelé pedig az ország tekintélyét megszilárdítsuk és egyszerre ránk ront egy ilyen sajnálatos eset.
Ugyancsak a Ház folyosóján Friedrich István hadügyminiszter egy újságíró előtt ezeket mondotta:
Én, mint hadügyminiszter, nemcsak ezt az egy esetet sajnálom módfelett és elitélem a leghatározottabban, hanem xfátáTnennyil. Visszamenőleg aug. l-ig rendes hadbírói, vagy polgári törvényszéki uton felül kellene vizsgálni minden esetet, mert én gyilkos és gyilkos között nem ismerek különbséget. Somogyi Béla ügyében a vizsgálatot ki fogom
terjeszteni nemcsak a gaztettben résztvevőkre, hanem azokra is, akik a tetteseket leplezték és leplezik.
A rendőrség m^ d. e. lázas buzgalommal folytatta a nyomozást Somogyi Béla gyilkosai után. Megvizsgálta a Népszínház-, Konti-, Csokonai-utca házait, sorravette a lakókat és a házmestereket, hogy nem cmlé-kezftek-e valamiincidcnsrc, ami összefüggés-benáll Somogyi és Bacsó eltűnésével. A ma délelőtti nyomozás annak a megállapítására törekedett, hogy á bűnügyben szerepelt automobil kerekeire Goodri-pneumatikot alkalmazta-e. Ezen az alapon a rendőrség biztosra veszi, hogy ráakadnak az utó nyomára.
Bacsó Béla a Népszava belmunkatársa eltűnését illetőleg, már teljes bizonyossággal megállapítható, hogy ő is gyilkosság áldozatául esett. A rendőrség ma délután már olyan adatoknak jutott a nyomára, amelyek rövid időn belül a gyilkosság minden részletében felderítésre fognak vezetni. Ma délután fél 4 órakor a% kispestitemető hullaházában felboncolták Somogyi Béla holttestét. A belügyminiszter hozzájárul <a főkapitánynak jutalom kitűzésére vonatkozó előterjesztéséhez.
Renner kanceller bestédé.
Bécs, február 20. Dr. Renner osztrák államkancellár nagy beszédet mondott, amely a magyar kormánynak az osztrák kormányhoz intézett jegyzékének kedvező •elintézésére enged következtetni. Az osztrákok belátják, hogy ők Magyarország nélkül nem életképesek s nekik feltétlen keresni kell a mi barátságunkat.\' Bár a^ összes pártok Nyugatmagyarország birtokbavétele mellett foglaltak állást, mégis, Renner beszéde után arr.* lehet következtetni, hogy e tekintetben az osztrák kormány az engedékenység felé közeledik. Ronner ezeket mondotta:
Teljesen tehetetlen állam vagyunk. Mi nem élhetünk meg a szomszédainkkal való együttműködés nélküL Nincs kenyerünk, nincs szenünk, nincsenek nyersanyagjaink, csak éhes gyomrok vannak. Ha az antant segítségünkbe nem siet, elkövetkezik a legvégső menedékünk s ez nem más, minthogy az osztrák nép pillantása Berlin felé forduljon.
Szünetel a személyforgalom.
A* Budapest, február 20. A M. T. Iroda jelenti: A Déiivasut üzletigazgatósága közli, hogy a szénhiány és a továbbításra váró áruk felszaporodása miatt kénytelen •előreláthatólag néhány napra a\' személyforgalmat beszüntetni. Ennek következtében a mai naptól kezdve Budapest (Déli-vasút) Nagykanizsa, Wienerneustadt és Nagykanizsa, Zákány és Babócsa között az összes személyszállító vonatok forgalma szünetelni fog." A Balaton Expressz sem • közlekedik. A személyforgalom újrafelvételét az üzletigazgatóság idejében közli.
A Zrínyiek és a Muraköz.
JrU: Takáts Sándor.
Magyarország élő test, melynek tagjait levágni készülnek. Hogy mivé lesz a végtagjaitól megfosztott test, azzal ellenségeink nem törődnek, Hogy egyik a másik nélkül meg nem,,élhet, az most nem jut a hódítók eszébe. Fájdalom és keserűség fogja el a magyar lelket, mikor romba dőlni látja ezeréves alkotását I Fájdalom és keserűség fogja el milliók szivét, kik hontalanoknak érzik magukat saját hónukban. Akinek kővé nem lett a lelke, akinek meg nem fásodott a szive, búval eszi ma a kenyerét s keserüli az ország állapotát. S keserűségében azt sem tudja, kit sirasson; az ország melyik részét sajnálja ? Álmot hüvelyezünk 1 Lelki szemünk előtt föl-föltünnek a dicsőséges harcok, miket a magyar vezérek kardja alatt magyar vitézek vívtak századokon át\'Muraközért s Muraköz hü népéért. Látjuk a Zrínyieket hősi küzdelmeikben. Most, csak most érezzük azon szent igék igazságát, miket Zrínyi Miklósunk lelkesítve Muraközből felénk röpített. Most, most dobban meg igazában a magyar sziv, most érzi teljes erejével azt a súlyos igazságot, amit Zrínyi Miklós érzett: „Minden szerencsétlenségnél feljebb való az hogy lássa az ember nemzetének, hazájának utolsó veszedelmét." Most kiálthatjuk mindnyájan Zrínyi Miklóssal: „Szegény magyar nemzet, . annyira jutott-c ügyed, hogy senkinek ne keseredjék meg szive romlásodon ?*
Két századon áí magyarok védték a Muraközt s magyar vér folyt Légr4don, Bajcsaváron s a Zrínyiek többi városaiban. Csáktornya a magyar dicsőségnek, a ncm-
_1920. február y.
zeti műveltségnek a Ményescbh\'/otthoiU volt. Olyan család bírta, amely hősöké marjátokat adott;, a hazáink. A% Zrínyi lányok;\' a magyar családi éjájf* örök kciígái, osztályosok voltak^nindenben a férfiakkal. Köztük akadok hőslelkQ ^ s i£azi mártírok. S ezek- fcfaőtt;nem egy*. düV áll-Zrinyi Hona. A család
kapó tragikumában igazában Mag.yaror.52A> tragikumát láthatjuk. S e tragikumnál; oka előidézője a családnak magyarsága s a" Wagyár\'alkotmányhoz való törhetetlen ragaszkodása volt. S mit látunk ma ? A Zrínyiek birodalma idegen kézen van. Családi sírboltjuk feldúlva, csontjaik hordva,•emlékük meghamisítva áll szemünk előtt. A legnagyobb Zrínyinek emlékoszlopán még a nevet is horváttal cserélték föl s a költőnek e feledhetetlen vészkiáltását : „Ne bántsd a magyar!" kivakarták.
Igazuk van azoknak, akik ezt tették. Hiszen a Muraközben ma nem az hangzik, hogy nc bántsd a magyart, hanem az, hogy üsd és üldözd a magyart 1 Hiába : Igaz az a régi magyar trondás, hogy a ledőlt fát a\' gyermek is kopácsolja. S mi a mi hazánk ma, ha nem ledőlt fa ?
A történet meghamisítása ellen azért tiltakoznunk kell. Elrabiott kincsünket zsákmányul hagynunk nem szabad. Nem > horvátoké, hanem a mienk a Zrínyi család! Nem a horvátoké Muraköz és sohasem tartott velük Muraköz hív népe. Ezt megbizonyítanunk nem nehéz.
Ismeretes dolog, hogy a letűnt időkben a föld népe, a politika és a vallás te^én a földesurát követte. Különösen ak-kólr** történt ez, ha a földesúr egyúttal Védője és jóakarója volt a főid rtépének. Ilyenkor a közszellem mindig a földesúr egyéniségéből táplálkozott. Igy tőrtént ez Muraközben is. ., : .
Nem mondunk uj dolgot, mikor megemlítjük, hogy dicső Mátyás királyunk a Ciliéi család kihalta után Ernuszt Jánosnak adományozta Muraközt. Csáktornya, Ernuszt Jánosnak az udvara teljesen magyar volt. Kezünkben van több inissiiis levele, mikben maga sorolja fel udvari főemberei\'.. Csupa magyar nevü urak ezek. Utódját szintén Jánosnak hívták. (Johanne. Emust de Chaktornya.) Csak például emiitjük, hogy 1527-ben levelet írván Frangepán Krístólnak, ezeket a família-neveit küldi a levéllel; Kányaföldi Kereoényi Pált, Kápolnai Györgyöt é»Szántó Botlika Ferencet. Egy másik ^áattyáayihoz irt) ismét más ilyen magyar nevű főembereit említi. Tehát bizonyos dolog, hogy az Ernuszt család csáktornyai udvara magyar volt
Az Ernuszt család kihalta után Muraköz Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek birtokába került. Muraköz nála jobb védelmezőt alig kaphatott volna. Zrínyi Mi k-lós és János a XVI. század első felében, inint huszárkapitányok Stájerország zsoldján éltek s a magyar határokat védték. A két testvérnek tisztjei <b főlegényei majdnem kivétel nélkül magyarok voltak. Magyar levelekben buzdítják a megyéket és az urakat az ország védelmére. Zrinvi János Írja például 1530-ben: .Bottal kell hozzákezdeni és a kerisztet elő kell adni En mindenhez kész voltom és eleget kíál-tám mind uraknak és mind királynéasszonynak és generálisnak, de semmit nem hasznaltam véle." (Folytatjuk )
1920. február 21.
Zalai Közlöny
Tésturik lelkjét, szivünk várát, Almunk szentjét, fényországát Letiporták Szennyes Kordák!
Ezer éves... Kin és átokl Hol a hazánk? Hol hazátok? Fojt az érzés... Vérzés, vérzés.
Észak, kelet, dél, nyugatnak, Rablóbandák még mulatnak. Mit akartok ? • Véres kardot t
§zemünk a könny eltakarta, Eg a hazánk minden sarka. Rázzuk meg már a bilincset, Mentsük meg az égő kincset. Töröljétek le a könnyet, Ne sírjatok l
Az álmok mind visszajönnek, visszajönnek.
_____K.
— A Délivasut jelentése* Ma
7920. február 21-tol kezdödőleg az összes személyvonatok és q Balatoni Express további intézkedésig szünetelni fognak. Ez alatt az idő alatt csupán tehervonatok közlekednek, amelyeken személyek nem utazhatnak: /)\' JT" A rendőrnapi nagybizottságnak á" gyüjtőbizottságba delegált ígen tisztelt tagjait tisztelettel felkérem, hogy szíveskedjenek hétfőn, február hó 23-án este 6 órakor a városháza kis tanácstermében fontos , megbeszélés céljából pontosan megjelenni. , Z. Záborszky faltán, mint a Nagybizottság elnöke.
— A Tiszavonal átlépése. Illetékes helyről figyelmeztetik a közönséget, Kogy-
. a Tiszántúlra csakis azok a magyar állam-, polgárok utazhatnak, akiknek a lakóhelyük szerint illetékes elsőfokú rendőrhatóság . által kiállított arcképes igazolójegyeit a wieni katonai misszió, illetően trieszti ro-, mán követség, a magyar nemzeti hadsereg : részéről pedig — mivel a Tiszán való átkelést csak Szolnoknál és Szegeden engedélyezik — a szolnoki, illetően szegedi katonai parancsnokság láttamozza. Tekintettel arra a körülményre, hogy a Szolnoknál való átkelésnél a románok nehézségeket támasztanak, azért ajánlatosabb, hogy az . Szegeden át történjék. Tévedések elkerülése végett megjegyzik, hogy & román érdekek képviseletével megbízott budapesti , svájci főkonzujátus a magyar honosok ut-. levélügyében eljárni nem illetékes. : v — A Területvédő Liga elnöksége felkéri a városház. és lakás tulajdonosait, hogy a f. hó 28. és 29-ére városunkba érkező vendégeink elszállásolása ügyében ná-„ luk megjelenő kiküldöttjeinket: Matán Ödön, Diósy Béla és Orbán József urakat szíves támogatásukban részesíteni szives-kedjeriek,_.________________________
— Kommunista tárgyalás* A teg\' napi nap folyamán a bíróság még dr. Lakó és társaipak bűnügyét tárgyalta, dr. Kenedy elnöklete alatt folyt a tárgyalás. Csodálatos, hogy mennyi ember viselte az emberiség megjavításának a sorsát a szivén. Mindegyiket a legjobb intenció vezetett, mindegyik a legjobbat akarta s\' mégis a véres tőrök, szamocllikötelek, halálkocsik,
Lcninfiuk korszakát kellett átvergődnük. Ez hát az a nagy hurtíanizmtís ? Ez a módja tehát annak, hogy a proletárt, felemeljük. Nemi Ez egyedül arra jó, hogy mindenkiből durvólclkü proletárt csináljunk. Ilyen gondolatok támadtak bennünk tegnap Lakóék tárgyalásán/ \' amikor ők is csak a ha^a, Isten s a társadalom ügyét kivántÖk szolgálni — mondják ők. Nagyszámú tanúkihallgatás, a védelem és a vád megejtése után a tárgyalások befejezése csak" ma délután ér véget.
— Felhívás Nagykanizsa város testületeihez és egyesületeihez. A Területvédő Liga űnnepélyréndezŐ bizottsága kéri városunk és á vidék testületeit és egyesületeit, hogy a 29-én tartandó ünnepélyen minél nagyobb számban, minél imponálóbb módon (zászlókkal stb.) vegyenek részt. Az ünnepélyrendező bizottság kéri a testületeket és egyesületeket, hogy megjelenésüket kifejező bejelentésüket legkésőbb folyó hó 26-ig levelezőlapon Pfeifer Elek (Szemere-utca 19. sz.) címére tegyék meg.
— Adományok. A hadifoglyok hazahozatalának céljaira özv. Jankovich Józsefné 2 drb.ezüst kétkoronást adományozott. Kérjük azt a ncraosszívü adakozót, aki 100 korona adományt küldött hozzánk, hogy adományának más cél^a való felhasználását engedje meg pl. a hadifoglyok céljaira.
— Razzia a piacon. Egy kisded rendőri csapat jelent meg tegnap a piacon s ugy láttuk, egész jó \'intenciók vezették. Az árukat maximálták. Amint a kosársorok kőzött járt az\'ember, egyebet nem hallott csak á legtrigárabb kifejezéseket. Jó zatna-tos zalaiasan kívánták ide, kívánták oda a hatóság embereit. Látva azonban, „hogy nem sokat haszhálnak1 •\'válogatót károm-lásöíkkál, csendben, szedték kisded portékáikat és egy-kettőre üres volt a piac, nem voltak nyelvelő kofák, nem volt drága áru, nem voltak sápadozó nagyságák. Miért? Mert megjelent egy kis porcikája a hatóságnak, amelyik egy-két hatost visszaadott volna a kizsákmányolt hivataliíoknénak. Nem megy ez jól kérem, semmikpen, amig a huszonöt bot. meg a szégyencölöp nem csinálja a rendet.
— Felülfixetések, A nagykanizsai csizmadia társulat a Markó-féle (Tálos) vendéglőben e hó 14-én rendezett mulatsága alkalmával felülfizetni szivesek voltak; Halmos és Polák, Klein és Haker 100—1Ó0K, Bazsó József, Serényi Elek 50—50 K, Eit-ner Vilmos 40 K, Hajas József, Lodner Ferenc, Horváth M. József, Németh Ferenc, Horváth József tem. v., N. N., Nagy Antal 30-30 K, Tóth György 24 K, Reithoffer Lajos, Hilcz Lajos, Papp István, Klapper Gusetáv, Kováts" György, Kováts Ferenc, Magyar Ferenc, Furek Gyula, Sári György, Takáts Gyula, idősb. Farkas József, Németh István, Gödörházi Lajos, Ferk Ferenc 20— 20 K, Áts Ferenc 18 K, Koller Nándor 12 K, N. N. 14 K, Rehn Ferenc, Polerman János, Grész László, Kalovits János, Szép-udvardi László, Rehn József, Madzag István, N. N. 10—10 K, Németh ^vntal, Lind-aucr Károly 8—8 K, Gyümölcs Lajos 6 K, Kiss János, Deits Gusztáv, Ferenczi N., Zábó L„ Szekeres Dezső, Horváth N., Sáfár N., N. N., N. N., N. N.,1 N. N., N. N. 4—4\' K, N. N/és N. 2—2 K. Összesen 1052 K.
— A MOVE. tagjai a MOVE cipészénél (Fasching Gyula, Erzsébet-tér Fiume-kávéház felet) alábbi árjegyzék szerint dolgoztathatnak: |. Ha anyagot a megrendelő ad: pár cipő készítése 100 K, pár cipő borítása 50 K, pár cipő kaplizása 40 K, pár cipő talpalása 20 K, sarokjavitás 5 K, uj sarok állitása 25 K. II. Ha anyagot a cipész ad: megegyezés szerint. Megrendelők a MOVE.-irodában kérjenek tagsági igazolványt.
— Értesítés. Tekintettel a spanyoljárványra, értesítem tanítványaimat, hogy tánckurzusomat rövid ideig szüneteltetem s a járvány megszűnte után azt tovább folytatom. Blagusz Elek tánctanár.
— Közellátási közlemény. A hatósági igazolványok folytatólagos kiállítása ,végett február 21-én Szieger Istvánné, Valics és Deutsch és Reich Mátyás vevői -hozzák be hatósági igazolványaikat. Aíélr maradottak, vagyis mindazok, kik még nem kapták meg" uj igazolványaikat, február 23-án hozzák be igazolványaikat. Közellátási üzemek.
— Az Urániában bemutatásra kerül „Harc a milliókért" cimű Gaumont-film. Az eddigi Gaumont-Jcépckről a közönség a legnagyobb -elismeréssel nyilatkozott. Ez a kép minden tekintetben felülmúlja az eddigieket. Nemsokára itt lesz az eredeti -„Repülő lovas" háromrészes Pafhé-attrak-ció. A közönség tekintse meg az Uránia várótermében levő 12 darab szebbnél-szebb plakátját. Í\'V • • \'•
— Asta Nielsen a világ -ghircscbb filmmüvésznője játsza a főszerepet a „Mámor" cimű rendkívül mesterien megirt drámában, amely a „Világ"-mozgóban ma szombaton és holnap vasárnap fetóuár 21 és 22-én került bemutatóra. Asta fNielsen neve a kinematografiábaíi ma, már fogalmat jelent s különösen most amikor két év után ismét láthatjuk ,Őt a vásznon. A „Vűág"-mozgó agilitása ismét Asta Nielsenhez s ő általa\' egy kedvesem lék ü előadáshoz juttatja a közönséget. .
Sorozás.
Soroztak.. . Danoltak a legények, mint régen, jókedvűek voltak,\' mint régen, mikor énekelve mentek neki a halálnak. Danolva mentek a tűzbe, mert a hazát védték; szembenéztek a halállal, mert bíztunk bennük, hogy megvédik a tűzhelyt, a családot, s mindent, ami nékünk szent. Állottuk a próbát, acélfal volt a testük ... s mi vártuk őket, vártuk haza... sirva vártuk őket.
Aztán ... aztán jött a vihar, mely felfelforgatott mindent. A hazatérő hősöknek még csak egy „Istenhozott*-at sem mondtak, még csak meg sem köszönték nekik, hogy ezer halálban is hűk maradtak a , hazához, a koronához s önmagukhoz. Még a háborúval is fogukhozverő fukarságga uzsoráskodtak.
Nem akartak katonát látni s az örvénybe taszították az ezeréves Magyarországot. Nem akartak katonát látni, mert nem akartak hazát sem látni, nem kellett nekik a katonaság, mert nem kellett nekik Magyar-orsság Védasszönyának gyöngye sem: ez a sokat szenyedétt, ez a vértől áztatott föld. . .
Aztáp felértünk a kálváriára, .. Mindén, ami ezer évig bűn volt, erénye lett annak a szomorú emlékű négy és fél hónapnak, mélynek anarchisztikus,, államszét-züllesztő terrorizmusát ökölbeszorított kézzel átkozzák még a - késő unokák is.
£ a i » I Közlöny
1920. február 21.
De hála Istennek, elmúlt ez a lidérc-- nyomás is, felocsúdtunk a szörnyű elkábu-lásból.
A nagy vilígalakulásban megszületett a nemzeti hadsereg, melyet oly régen vártunk. A magyarok Istene meghallgatta kőnyőrgéjtönket, van hadseregünk, amely magyar, melynek szent e haza. /
Hiszünk és bizunk bennetek katonák, mint gyerek a csodában. És bizunk benn^r tek magyar legények, kik feltűztétek a nemzetiszínű szalagot, mint régen, akik danoltok, mint régen.
Monjetek büszkén haza falutokba, mert ti is katonák vagytok, Horthy vezér sastollas vitézei, ősmagyarok legendás unokái, honfoglaló szittyák, parittyavető heroldjai.
Hozsánna néked fiatalság, erő, hogy sorokba pattantatok, mert a haza hiv benneteket, legyetek jókedvűek, mint most voltatok, mikor mérce alá álltatok. Legyen tartós a lelkcscdéstek, mert most magyar katonának lenni kitüntetés és dicsősség.
Lesz még nagy és boldog Magyarország, mert sorokba feszült a Tavasz.
Vulkán.
Szentgyörgyvári hegyháton 5 szekér szalma eladó. Érdeklődni lehet a sümegi 68/a. sz. Őrháznál.
Eladó a vágóhid és a lőporéaktár kőzött két hold Jó termőföld és négv holdnyi kitűnő szénatermő rét. — Bővebbet: ifj. Simon István hentesnél, Kiskanizsa, Varasdi-utca 3. szám. Ugyanott egy vas szőlőprés is eladó.
Nevelőnek ajánlkozik egyetemet végzett fiatalember. Gm a hiadóhivatalban.
Legújabb bécsi és párisi tavaszi divatlapok megérkeztek és kaphatók Szerb Ernő könyvkereskedésébe\'h, Nagykanizsa, Fő-ut. \' -
A „Move* nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet; „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. 4W—
Kőmlves konvenciód szolgálatra kerestetik április 24-től egy évre a szőkedcncsi bérgazdaságba. U. p. Nemcsvid. \'.u
Mindenesleány teljes ellátással, jó fizetéssel felvétetik- Bővebbet c lap kiadóhivatalában.
Erdőőri állást keres nős altiszt, ki jelenleg még a.nemzeti hadsereg tagja. Cim a kiadóhivatalban.
1000 holdig
birtokbérletct, kisebb birtokokat megvételre keres
Szigriszt László
ingatlanforgalmi és kereskedelmi irodája, Zrínyi Miklós-u. 33. — Telefon 285.
MAKULATUR PAPIROS
kllogrammonklnt 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
Nyomdai géphajtó munkás
állandó alkalmazásra felvétetik lapunk % nyomdájában.
IIDAUIA mozgókép-palot&
UnAHIA Roxfjonyl-ulca h. «.
Szombat, vasárnap, febr. 21. és 22-én Ez évad 3-ik Gaumont bemutatója.
Karc a milliókért
Szinmü 4 felvonásban, előjátékkal. Főszereplő: J. Andreyor
|ftn I Az eredeti Repülő lovas VU" l (Hands np) 3 részben.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
Kisebb lakóházat
jó áron megvételre keres
Szigriszt László
Ingatlanforgalmi cs kereskedelmi iródója, Zrinyi Miklós-u. 33. Telefon 285.
Nagykanizsa r. t. város központi szeszfőzdéje
megveszi legmagasabb árban a
szőlőtörkölyt és borseprőt
Kifőz borseprőt és törkölyt bérben, esetleg a borseprőt részben.
_500
Méhkap tárak %
helyeitek x* iJei r»jokM SZÁLMAKASOKBA MoRicr.JclhclSk hirroelj\' mennyi vízben J»r*boaVcr.l y-2 K-ért a Dunántúli Kereskedelmi Méhészetnél. Szily JinovuK* .\'t32 .-26
UH ÍA nngyniozgó színház VILHU:: Szarvas-szálloda. Szombaton és vasárnap, febr. 21. és 22. Ásta NiLsen felléptével
A mámor
Dráma 5 felvonásban.
Hol a nadrágom?
Vigjáték. A feliratok Sxőke Szakáltól.
hV>*JA\\ok kexdete: tiétkóxrMpokoii és S urakor Vkvii- c\\ únn«pn«iM>kon 3, 5. fél T i\\ $ .Veikor.
Ili tfAHVlfnlf * Kaphatók Fischel Fülöp
Uj nUllJf ŐR . Fial könyvkereskedésében
László és Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett 478
villanyfelszereisi vállalat
Elfogad villanybevezetést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron. =
Költségvetések dijanUsri resddkezésre.
Kwc:> InJii cs cn
Fr*ne« Anutí>le : A* umelisxt jcyvlrú.
Hatbon: A Utók.
Meyrink : ,y ioldwcu kísértet
Wagner Rlclttrd: Kgy német muzsikuv t\'Árlibmi,
I)r»\\<he I.ixir Alfrtsl: A oó c* a kiyyó.
B. M«lher% líclé>>: Jön a róncn if.\'2 kí-tet.
Kirbuvse : Viligosvín-
Szabó Endre: Cigjnyvil*/..
cíorkij: Gyermekéveim.
ftichter Jcr*<; kotnütuiitxmus bukisi.
(Xclko: T»k«rioányotÍLv>.vjin
Andrássovidi: t(Axtayitlicnyé*xtés.
Dr. Török: Ax iu&atUnok for£-tlir.jojk uj
b*lyai. . A majy-nr béke Teltételek, térképpel. A *xétd«r.»bolt Majtyíxorsiijc. {érkép. >U(yMO»ug uj népíájii térktar. /.aluiuegyc cufcy fali térkép*. \\ ZaUme^yc kit ki/i térképe
Naponta újdonságok I
Bárhol hirdetett,
vugy megjelent szépirodalmi, tudományos, ifjúsági könyv vagy kotta kapható
Szerb Ernő
modern könyvkereskedésében. 302 Kölcsön-könyvtár!
KARBIDLÁMPA
minden helyiség restére Kapható
Strasser Márton.
lát- és műszerésznél Ugyanott kárbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény!
Faeladás.
A Pick-féle vajdapusztai
erdőben ágfa kis vasúti kocsiban a Magyar-utcai fatelepig be-szállUtatik/ ára vasúti kocsinkint beszállítva 120 korona. Vevőnek az c/dőn a fát össze kell szedni s az erdőben vasúthoz lehordani és kocsira ruknL
Befizetések a Prpics fatelepi
irodában eszközlendŐk. 522—4
e^T" Bélyegzők!
gummiból cs ércből, dátum és zsebbélvegiők, festékpárnák és festékek. Vésések ■ Be tű, monogramul, címer, arany, ezüst j és elefántcsontba. Bőrtárcákra, v^v*^ arany és ezüst monogrammok\' készíttet nck. Kizárólag egyedüli szaküzlet I
--beszerzési forrás 1 -
KARANCSY j. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a címre Ügyelni!
12000 kg. Hgryitott 22 és 25 ös
vassodrony
Maraközben beraktározva sürgősen és olosón eladó
Feívttógojiitást nyújt
G-UTH ARNOLD.
miiíntAzfctében
Nyomatott t\\ lni>tultijdon080ii: Zalai, óh Uyjmnati nyomdai
P<5s/.crkcar.ló:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
ocoiKotry. ktpvlMli
S9-»k évfolNagykanizsa, 1920. február 22. Vasárnap. 43. mxám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Si<rk«*tóség és kl«dóhiv»<al: P6-ut 13.
■ Intcmrb«B-»«tclon II). _— Megjelenik mindig kor* reggel.
; Pclelds »xerkeaxtó:
BODROGKŐZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Kgcvr évic 250 K. Ftitoit 130 K. Nogyed-evre 65 K. Egy hói. 22 K. Egyes 1 K.
Amit sokan éreznek, de csak Prohászka mondja ki..
Írta: Bodrog.\'
Ha az ember a vakok intézetébe megy, nem fogja Munkácsy „Ecce homojának" vagy Szinnyei Merse „Pipacsos mezejének" j,Tujabokrainak" csodás szinpompálát isteníteni. A szerencsétlen süketnek nem muzsikálunk Wagnert vagy Bethowen szinfó-niákat. , Ha az utcasarkán kolduló rokkant hős „mellett- elfordítod a fejed, ő nyomorúságában is hős, büszke koldus — nem fog utánad szaladni alamizsnáért.
Istenem, mennyi süket, mennyi a vak és még mennyivel több a fejét elfordító ember .ma.
Uj Magyarországot kívánunk. Uj emberekkel kell megraknunk a sorsunk kerekét irányitó intézményeket. Helyes. A mult bűnnel volt aláfestve, a máz lepergett s a piszok kikristályosodott. Igaz f Levakarjuk s most már nem meszelünk, hanem a fundamentumtól kezdve építünk. Ugy van. Keresztény templomot építünk s nem\'enged-jük.-hogy n bűnnek-
beférkőzzön -a-falak közé, n\\ert a gerendában benne lehet a szú. Felgyújtogatjuk a faluvégi putrikat, a városi gethó negyedeket vagy elöntjük vízzel, hogy vesse fel a piszkot a felszínre s mi onnan ki lapátoljuk. Megtesszük. De vigyázz. Szélcsendben gyújtogass s ne tüzesóvá kát szórj,-mert télŐ, hogy az üszök átcsap a templomra s ha a tető ropog, beszakad a padlás, bent éghet a kereszt. Dc erre ne gondoljunk, mert ez lehetetlen. Inkább keressünk munkásokat, akiknek a kezük kérges a dologtól, akik nem süketek, iiem némák, nem. vakok. Keressünk keresztényeket, .íakik a keresztet nemcsak cégérnek tartják a kezükben. Szervezzünk egy olyan Magyarországot, amelyben krisztusi melegséggel ölel magához a szeretet, hódolatot parancsol az ész és tiszteletet követel a tudomány.
Keressük meg azt az osztályt, amelyikből legjobban kiválogathatjuk keresztény testvéreinket, akik velünk dolgoznak a keresztes templomon. Keressük meg azt az osztályt, amelyik ma könyékig vájkál, mélyen turkál a kékbankó halmazban s kérjük meg őt, hogy építse fel a magyar templomot. Gyerünk tehát a paraszt bogárhátú házába, huzzuk meg a fakilincsmadzagját s kotoráztassuk elő a ládafiából vagy a. dunyha cihájából a dohosodó bankót. Gyerünk hozzá bátran, hisz ő derék, becsületes. ember, jó magyar s a legjobb keresztény. Legendákat gyűjtött Össze az idő jószivéről, egészséges észjárásáról, önzetlen hazaszeretetéről, vendégszeretetéről — tehát ■ a jó magyar paraszt a mi emberünk, szívesen fog látni. Tehát gyerünk... no, menjetek. Addig én elsírom a jeremiadomat.
Menjetek csak ahhoz a jó magyar paraszthoz, aki a legkegyetlenebb szivtelcn-séggel éhen hagy halni engem, mert nem tudom neki megfizetni a 30 koronát egy kg. lisztjéért. Menjetek hozzá ahhoz a keresztény paraszthoz, aki a. hadimilliomos zsidónak odaadja a gabonáját, mert talán egy-két koronával többet tud érte ígérni,
mint mi. Menjetek csak, hozzá s nézzétek meg a jászolját, a lovai\'abrakos zsákját s ha búzát, rozsot találsz benne, amikor a te fiad kenyérért könyörög az édes anyjához, ne haragudj érte, hisz ö fogja felépíteni a magyar templomot. A legnagyobb magyar pap, Prohászka püspök vésztjóslón kiált: „Kenyeret, kenyeret... — adjunk oda mindent, amink még van, — adjunk aranyat, ezüstöt, ékszert, én hozzáteszem aranynyakláncomat, kereseteket, gyűrűket, kelyneket —: mindent a kenyérért, mert az nekünk most annyi, mint keresztény kötelesség".
Prohászka püspök, a legszegényebb magyar pap, aki fényes, zöldszinben játszó reverendájának díszét, püspöki beiktatásának legszentebb szimbólumát a nyakláncát,
keresztjét adja, oda, hogy kenyér legyen Fehérvárott, akkora mi.jó magyar parasztjaink felétetik gabonájukat jószágaikkal. Rettenetes Isten átok kell, hogy sujtsoji bennünket, ha ez a merénylet tovább igy folyhat. Az emberekkel ugy bánnak, mint a szemétre dobott cserépdarabba). Aki arra megy, mind rug bele egyet.
Nyissuk ki a süketek füleit, feszítsük le a vakok szeméről a hályogot, hogy lássák hová viszik az országot azok, alciknek riía egyedül módjukban állana segíteni rajta.
Gondoljunk hazafias kötelességeinkre. A haza és a ház . is, kell, hogy kenyeres haza és ház legyen, mert ha a kenyeret kilopják, kirabolják belőle, akkor kihazud-
{\'ák a hazát az országból s az otthont a lázból.
A kormányzó
jogkörének kiterjesztése.
Gróf Andrássy Gyula nyilatkozata. — A pártközi konferencia tárgyalta. . üg&st*. —JS/é,.,. y o\\t alegitimás kérdéséről. — Szó sincs a Tiszántúl kiürítéséről.
Budapest, február 21. Gróf Andrássy Gyula a „Magyarország" munkatársa előtt az alábbi nyilatkozatot tette:
Szükségesnek tartom, hogy a kormányzói hatalom erős,legyen. Az a kormányzó,, akinek nincs feloszlatási joga, mindig gyenge marad. Szükség van arra, abszolút joggal r.endelkező, közjog^ szervei , legyenek az országnak. Ezért tartom szükségesnek jobban kiterjeszteni a kormányzó . feloszlatási jogát. Ebben veszélyt annál kevésbé látok, mert végső esetben a . nemzet birálata elé jutnak a függő politikai kérdések eldöntései. Andrássy Gyula gróf ezt az álláspontját a nemzetgyűlés elé fogja terjeszteni.
Budapest, február. 21. A pártközi konferencia tegnapi határozata folytán kétségtelen, hogy Huszár Károly miniszterelnök a kormányzó jogköréről szóló törvényjavaslatot hétfőn bemutatja a nemzetgyűlésnek, amely tárgyalás, jeientéstétel végett a közjogi bizottsághoz utalja. Ennek megtörténte után, ami valószínűleg szerdán lesz, a nem -zetgyűlés már tárgyalás alá veszi a törvényjavaslatot. A kormányzó hatalmáról és jog -köréről szóló javaslat tárgyalása közben
felvetődött az a gondolat is, hogy vájjon nem ennek a törvényjavaslatnak a szövegében kellene-e elintézni Habsburg Károly volt magyar király ismeretes eckartschai kéziratának lényegét és értelmét.
Nem kevesebbről lett volna szó, minthogy a kormányzó törvényjavaslatán belül elintézzék a legitimitás kérdését is. Mivel azon-
ban a pártok értekezletén a vélemények ebben az irányban nagyon megoszlottak és egységes hangulat nem alakult ki, Ugrón Gábor javaslatára elálltak\' a kérdés további vitatásától és igy a kormányzói tőrvény-, javaslat érintetlenül hagyja IV. Károly uralkodásának kérdését. A probléma végleges közjogi megvitatását elhalasztották.
Budapest, február 21, A budapestre érkezett oláh missziónak nagy jelentőséget tulajdonitanak és mint hírlik, a bizottságnak riem pusztán az a feladata, hogy a tiszántúli visszavonulást előkészítse, hanem, a magyar kormánnyal is tárgyalásost kezd a jóvátétel eszközlése ügyében. A-r int. emlegetik ennek a bízottságnak az is feladata, hogy megállapítsa és felbecsülje azokat a károkat, amelyeket az oláh had,-sereg Budapesten és a megszállás alatt, volt területeken okozott. Az oláh misszió ideérkezése azt a reményt keltette, hogy \' az oláh csapatok mihamarabb visszavonulnak a Clemenccau-féle dcmarkácionájis vonalra. Az oláh misszió eddigi magatartása azonban elkeserítő módon cáfol rá erre a jogos reményre. Szó sincs a Tiszántúl kiürítéséről, csak olyan tessék-lássék munkát végeznek. Húzzák, halasztják a dolgok tárgyalását s a békés megegyezésről még csak szó sem lehet.
Halálraítélt székelyek.
Kolozsvár, febr. 21. A kolozsvári oláh biróság Granpe Lajos és Gábi Zsolt bűnügyét tárgyalta, akiket az oláh ügyészség kémkedéssel vádolt. A biróság mind a kettőjüket .halálra ítélte. Igy vesznek el a legjobbjaink az oláh felszabadítás járma alatt.
2
Zalai1 Közlöny
1920. február 22
- Somogyi és Bacsó gyilkossága.
Budapest, február 2ív Ma délben Újpest felett három rőzseszedő ember holttestet látott a Dunában, azon a helyen,, ahol Somogyi Béla holttestét fogták ki. A hullát partrahuzták és értesítették a rendőrséget. A helyszínére bizottság ment ki a Népszava munkatársaival, akik a hullában Bacsó Bélára ismertek, aki Somogyival együtt tűnt el. A fején lőtt Seb, a golyó a koponya túlsó oldalán jött ki, jobo mellén 3, has és a gyomra tájékán 5 szúrt seb volt. Ruhájában 2 drb. 5 kg-os kő volt. Óráját, ékszereit, pénzét zsebében találták. Bevitték az újpesti " hullaházba, holnap felboncolják és délután Somogyival együtt temetik d.
Budapest február 21. A legújabb rendőri adatok szerint az autó, amelyen So-mogyiékat a Dunához yitték, tegnap reggel öt órakor hagyta el a fővárost és Kecskemét irányában távozott. A nyomozást ez irányban is sürgősen .kiterjesztették. A nyomozás vezetőjének az a véleménye, hogy a bűntett elkövetői még ielenleg is Budapesten tartózkodnak és rövidesen sor kerül felkutatásukra. Ma délelőtt ujabb tanú jelentkezett, aki előadja, hogy 17-én este kilenc és fél,tiz órakor a Nemzeti Szinház nappali pénztárának oldalán látott egy autót Várakozni. A Rökszilárd-utca oldalán két katonaruhás egyén egy polgári ruhába öltözött embert kisért az autó felé. Látszott, hogy nem szívesen követi a katonákat, de beült velük az autóba, amely elindult. A tanú szerint a bentülők ugy hatottak rá, mintha mulatozó társaság tagjai lettek volna. A nyomozás nagy apparátussal folyik tovább.
Nagykanizsa r. t. város központi szeszfőzdéje
megyeszi legmagasabb árban a
szőlőtörkölyt és borseprőt
kiffei a boncprSt é» fcSrkSlyt bír-
báa, tHÚtg a borMprSt riubu.
._
A Zrínyiik is a Muraköz.
ixu: Takáta Sándor.
(FolyUtis.)
Zrínyi Miklós nővére Hona, Tahy Ferenchez ment nőül. Hogy ez a kiváló asszony magyar nevelésben részesült, kivitáglik az udvartartásából. Magyar lányok . és asszonyok forgolódnak f körülötte, magyar ember az Íródeákja, magyar ember (Míndszeathy László) a titkárja.
szigetvári hősnek a titkárja is magyar ember volt, Székely Márton deák. Ehhez írta Zrínyi az utolsó levelét is-a megszállott Szigetvárból. Bár Zrínyi Miklósról már sokat írtak és sok levele látott már napvilágot, azért még százával hevernek ismeretlen levelei levéltárunkban. S ezek a bizalmas családi levelek hirdetik legjobban, az_ő magyarságát. Nem egyszer, de sokszor mondja Magyarországot az ő hazájának. Mieel második felesége (Rosen-berg Éva) idegen nő volt, első nejétől sv.árn^azott három fiát és hét leányát már kiskorukban magyar fŐurí" kastélyokba adta- és magyaroknak neveltette. Mind a . hét leány magyar úrhoz ment nőül s olyan . életet élt, hogy mindegyik büszkesége lett a magyar családi életnek. Csak magyarul
leveleznek és, nevüket nem is Zrínyinek, hanem Zerényinek írják. Ilyen lelkes magyarok a fiaik is. \'Miklós és Kristóf korán elKalnak és így György lett a család feje. Ez a György minden izében mágyar ur, rettenhetetlen vitéz, nagy zenekedvelő ■ és hű hazafi. Sok győzelem fűződik nevéhez. Mint Kanizsa főkapitánya és dunántuli generális, foly ton harcban\'állott a törökkel... A pozsegai bégen aratott fényes győzelmét az egykori krónikások is íeirjáR. Bathyány Boldizsárral (sógorával) és Ná-dasdi Ferenccel együtt vívták a kaczorlaki éjjeli csatát, melyben három bég seregét semmisítették meg. Míg ő imigyen küzdött, azalatt a Muraközt helyettese, Kapítányffy István védelmezte. Ez a jeles főtiszt írja 1574-ben Zrínyi Györgynek, hogy a törökök, mióta Kanizsát fölégették, mindig készen vannak. Untalan a Mura partjait nyargalják s nézik a vizet, ha nagy-e? Erre aztán Zrinyi azt irta volt Batthyányinak : „Adna .őfelsége nekünk szabadságot reája, hogy ahol árthatunk nekik, (t. i. a töröknek) had ártanánk mi is. Bizodalom vagyon Istenben, hogy a mostani kanizsai égetést megtorolhatnánk hamar-idén."
Zrinyi Gykrgy 1575-ben lemondott a kanizsai főkapitányságról, de már 1582-ben megint rábírják őt, hogy a tisztet felvegye. Ez alkalommal irta volt e szép sorokat: „Az ország hadnagyságát mind az kanizsai kapitánysággal egyetembe reám veté őfelsége, melyben, hogy őfelségének és ez nyomorult országnak hasznos és hü szolgája lehessek, az Úristentől erőt hozzá kérek."
Aztán tüze? qpagyar levelekben... nő\\ gatja az, Urakat és a megyéket fölkelésre, látván édes hazáhknak pusztulását és romlását. Nagy számtnal reánk maradt magyar leveleiben mindég Magyarországot mondja édes hazájának, ezért küzd, ezért áldozik. Aki Magyarország szabadsága ügyében szót emelt a gyűléseken, vagy Bécsben, az bizton számithatott Zrinyi elismerésére. Ilyen alkalommal irta például Batthyány Boldizsárnak, „jól mivelte kegyelmed, hogy ez szegény \' megnyomorodott ország szabadságáért szólott kegyelmed."
Zrinyi György igaz magyar lévén, a bécsi udvar gyanúját hamar magára vonta. Nádasdival és Batthyány Boldizsárral együtt el is akarták őt fógni. Májd meg azzal vádolták, hogy a törökkel tart s a basákkal levelezget. A budai basák meg azt irták róla a bécsi udvarnak, hogy a magya. királyságra törekszik. Mindez csupán mendemonda volt. Az az egy igaz csak, hogy Zrinyi levelezett a török vezérekkel," azaz, hogy inkább udvariasságból felelt azok leveleire. Hosszán fővezér például 1602-ben fényes Ígéretekkel igyekezett őjfc. megnyerni. Zrinyi aztán szeptember 26-án Csáktornyáról a többi közt imigyen felelt neki: „Én azt írhatom, hogy én egy szegény legény vagyok. Azért lehetetlen dolog, ha szinte akarnék is, hogy ilyen hatalmas fejedelemmel tusakodhassam. Az én jóságom igen senki semmj. Egy fejem vagyon s annak eddig tisztessége volt, mert valamely urat eddig szolgáltam, azt tisztességgel, jámborul szolgáltam, tudja az egész világ."
Ha Zrinyi György védte volna Kanizsát, sohasem került volna az török kézre. . De a császár nem bízott a magyarban s a gyáva és a tudatlan Paradeiserre bízta. Ez
azután 1600-ban török kézre adta. Hogy miként viselkedett Paradeiser Kanizsa ostroma alatt, arra nézve ,ezt írja Zrínyi György: „A kanizsai vajdák azt mondják, hogy Paradeisert elsőben akkor látták, mely nap a törők megszállotta. Másodszor akkor látták, midőn feladta a várat. Égy boltban hevert a megszállás alatt.
Kanizsa elvesztésével a Muraközt is veszedelem fenyegette. A török ugyanis vitéz és próbált lovassággal és gyalogsággal rakta meg Kanizsát. S e kiváló . őrség . hivatásának tartá a további hódoltatást. Maguk a kanizsai törökök irták: „Mi sem ködbe, sem verőfénybe, hanem Istenbe bízunk. Mi azt hisszük, Kanizsához^ még többet is ad és az anyának fiai és leányai megszaporodnak." (Folytatjuk.)
HÍREK.
— Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Pfeifer Elek főgimnáziuq^i tanárt soron kívül egy évre visszamenőleg a Vll. fizetési osztályba nevezte kl. Örömmel vettük tudomásul az örvendetes hirt, mert olyan ember jutalmasásáról van szó. aki fáradtságot nem ismerve, babérok után nem kapkodva, kapta meg azt a magas elismerést, amellyel soronkivül egy osztály-lyal magasabb rangsorba eme Ikedett. Phei-fer Elek gimn. tanár pedagógiai munkáján kivül, társadalmi téren is a legnagyobb munkásságot fejti ki. Ott, ahol önzetlen munkáról, becsületes harcról van szó, Pfeifer Elek tanár ott van. A városunkban oly szépen feléledt és kitűnő mederben dolgozó Irodalmi és Művészeti Kör, az ő elnöklete alatt fejti ki városszerte a legnagyobb elismerést érdemlő kulturipunkáját. Melegen köszöntjük s kérjük, tartsa fzeoj előtVa régi irányátImádkozzál és dolgozzál.
— Hétfőn megindul a személyforgalom. Hétfőn, 23-án, mint a budapesti üzletvezetőség közli, felveszik a személyforgalmat a. beszüntetett járatok. A Balaton. Express is közlekedni fog, de e héten kivételképen Budapestről indul szerdán és pénteken, ellenkező irányban csütörtökön és szombaton. Márc. 1-én a régi rend helyreáll.
— A Zalai Hlrak változatos tartalommal és a legújabb külföldi és pesti tudósítással jelenik meg holnap reggel a kora reggeli órákban.
— A keresztény s^jtóválUlat alapítási tervezete. A legutóbbi napokban hagyta d a sajtót a nagykanizsai sajtó-részvénytársaság alapítási tervezete. Az alapítók kikötik, hogy a vállalat kiadásában megjelenő sajtótermékeknek mindenkor nemzeti siellemet és komoly keresztény erkölcsi felfogást kell hirdetni. Nem barátai az éretlen uszításnak, de annál lelkesebb hívei a reális, keresztény magyar nemzeti eszmének. f\\zt a meggyőződést vallják, hogy nem gyermekes nyelvöltögetéssel, nem hangos handabandázással, nem izléstden plakátokkal kdl harcolni a nemzeti újjászületés biztosításáért, hanem olyan eszközökkel, melyek a sikert egyedül képesek biztosítani. Arra kell törekedni, hogy versenyre kdhes-sünk minden idegen fajjal. Legyünk jobb iparosok, becsületesebb és fürgébb kereskedők, szakértőbb orvosok, gyakorlottabb mérnökök, tudósabb ügyvédek, ügyesebb lapszerkesztők, mint ők. Szárnyaljuk tul őket az erkölcsi cletbcn épugy, mint a szellemi .és fizikai munkában, akkor a nemzeti ujjász{|ctés sikere biztosítva lesz. Addig, mif ez mcsr nem történik, hiábavaló minden szó,.. Nem a szavak, henem a
1920. február 22.
Zalai Közlöny
gootmaatmaonpttot
Keresek
egy jókarban levő fekete
FÉLFEDELÜ KOCSIT
megvételre
UNGÁR HENRIK
borkereskedő, helyben
BonooosooaonooaE
tettek beszélnek a legékes szólókban. Ha azt akarjuk, hogy a keresztény kurzus csakugyan komoly eredményeket érjen el, akt kor fel kell hagynunk a délibábkcrgetés-sel és minél előbb hozzá kell látnunk a reális épitő munkához. Ilyen reális építő munka volt Kanizsán a Hangya-szövetkezet megalapítása és ilyen lesz a Sajtórészvény-társaság megteremtése is. Ezek az alapitások nem szavakkal való dobálodzások, hanem reális dolgok, melyek a keresztény magyarság gazdasági felvirágoztatását vannak hivaloa előmozdítani. De ennél a két első kezdeményezésnél még nem szabad megoltanunk, hanem tovább kell mennünk a megkezdett utón. De nem szabad hebehurgya meggondolatlansággal kockáztatnunk a mi magasabb céljainkat, hanem lassú és csendes munkát kell végeznünk: Egyik napról a másikra nem lehet ledönteni évtizedes, sőt évszázados berendezkedések épületeit, ide szívós és éveken keresztül tartó• munkásság kell. Az alapító tagok közül hiányzanak mindazok a kűlőnbnn igen tiszteletreméltó férfiak, akik a legutóbbi politikai küzdelmeikben bármelyik jelölt mellett exponálták magukat, mert lehetővé kívánjuk tenni, hogy a részvénytársaságban minden keresztény polgártársunk politikai pártállásra való tekintet nélkül résztvehessen. Kívánatosnak tartjuk, hogy a felügyelőbizottságban a keresztény társadalomnak minden számottevő tényezője helyet foglaljon. Különösen kívánatosnak tartjuk azonban, hogy a keresztény társadalomnak minden rétege siessen részvényjegyzéssel a vállalat támogatására, mert csak válvetett munkával tudjuk szent nemzeti céljainkat megvalósítani. Részvényeket jegyezni lehet bármelyik alapitótag-nál, továbbá a\' Mait-féle könyvkereskedésben, ahol az érdeklődők gyüjlőiveket is kophatnak.
— A Magyar Haladás legújabb száma megjelent bőtartalommal s megszívlelendő eszmék tárgyalásával. Ezek közül csak az első cikkre hívjuk fel olvasóink fi-gyelmét: A jövő iskolája. Majtényi Károly főgimnáziumi tanár cikke iránt városszerte nagy volt az érdeklődés, amikor áz Irodalmi és Müv. Körben felolvasta. A legtöbb vélemény mellette szólt, sokan azonban még korainak s nagyon idegennek látják, ha ma az iskolába egy alapos organizációt viszünk bele. Figyelemreméltó glosszákat közöl V—i „Időszerű gondolatok" címén.
— A . rendőrnapi nagybizottságnak a gyüjőbizottságba delegált igen tisztelt tagjait tisztelettel felkérem, hogy szíveskedjenek hétfőn, február hó 23-án este 6 órakor a városháza kis tanácstermében fontos megbeszélés céljából pontosan megjelenni. Z. Záborszky Zoltán, mint a Nagybizottság elnöke.
— A nagykanizsai hadirokkantak és hadiözvegyek szövetségének irodája a városházába 11. emelet 32. sz. helyiségbe helyeztetett át, annak vezetésével Brunner Gusztáv menekült jegyző bízatott meg. Hivatalos órák a felek részére minden köznap délután 2—4 óráig.
— Felhívás Nagykanizsa város testületeihez és egyesületeihez. A Területvédő Liga ünnepély rendező bizottsága kéri városunk és a vidék testületeit és egyesületeit, hogy a 29-én tartandó ünnepélyen minél nagyobb számban, minél imponálóbb módon (zászlókkal stb.) vegyenek részt. Az ünnepélyrendező bizottság kéri a testületeket és egyesületeket, hogy megjelenésüket kifejező bejelentésüket legkésőbb folyó hó 26-ig levelezőlapon Pfcifer Elek (Szemere-utca 19. sz.) cimére tegyék meg.
— Adományok. A hadifoglyok haza-szállilási költségeire a következő adományok érkeztek: Seregély ev. lelkész gyűjtése a szepetneki cv.- iskolában 143 K. Zalaszentbalázsi körjegyzőség 3905\'34 K.
• Köszönettel nyugtázza a Járási Védelmi Parancsnokság. Szerkesztőségünkhöz a hadifoglyok céljaira 3 drb. papír 2 lirás, 1 drb. papir 1 lirás, 3 drb. papir 50 centimes és 3 drb. 10 centimes érkezett magát megnevezni nem akaró adományozótól.
— Tót-estély az Irodalmi Körben. Az Irodalmi Kör ma\'délután fél 6 órakor a városháza nagytermében fclolvasó-estélyt rendez, melynek műsora a következő lesz: 1. Hazafias versek. Irta és szavalja Nagy Lajos. 2. A Tótföld és a tótnép. Irta és felolvassa Tiszó Ferenc. 3. Kabarédarab. Irta és felolvassa Rédiger Ödön. 4. Lavotta szerelme: vonósnégyes. Előadják: Mathea Károly, Dómján Gyula, Szigethy Aladár és Szauermann Ferenc. 5. Egy értékes őtlefc Irta: Lieb Oszkár főgmin. VlD. o. tanuló. 6. A halott regiment Irta: Ábrányi Emil. Szavalja: Zala v áry József állam pénztári tanácsos.. Belépődíj személy enkirit 5 korona.
— Eljegyzés. Patakg Kornél gyógyszerész eljegyezte Mártonffy Ilonka urleányt. (Minden külön értesítés helyett).
— Erdélyiek társasága* Szombathelyen folyó <Svi fekruir hó ÍS-é,i az erdélyi menekültek támogatása céljából megalakult az erdélyiek szombathelyi társasága, amely társaság\' működését. Vasvármegye egész területére, esetleg. Zala, Sopron és Moson vármegyék területére is kiterjeszti. A társaság roirfden-hó szombatján délután 5 órakor - Szombathelyen a. Pénzügyigazgatóság első emeletiében rendes ülést tart. A társaság, az erdélyieket kéri, hogy ezen üléseken megjelenni szíveskedjenek. A társaság továbbá ezúton is kéri az összes fenti vármegyékben tartózkodó erdélyi menekülteket, hogy pontos cimüket — ameny-nyiben az eddig még meg nem történt volna a társaság elnökével (dr. Keith Ferenc Udvarhelyvármegye főjegyzője, Szombathely, kormánybiztosság) sürgősen közöljék. Ugyanezt a célt szolgálja lapunk ama felhívása, hogy jelentkezzenek hazájukból kikorbácsolt s nálunk vaggonokban, a. könyörületesség porcikáját is alig élvező hontalan véreink. Testvéreink, jelentkezzetek nálunk mindnyájan, mert a Dunántulon is, csak mi magunk segíthetünk magunkon és egymáson, dunántuli testvéreink támogatására látjuk, nem számithatunk.
— Dr. Lakó, letenyei ögyvéd tárgyalása. A bíróság ma délután fejezte dr. Lakó letenyei ügyvéd tárgyalását. A szokatlanul nagyszámú\' tanuk kihallgatása, a" vád- és védbeszédek igen hosszura nyújtották a tárgyalást. Dr. Lakó ellen súlyos vádak voltak emelve: lopás, izgatás, személyes szabadság megsértése ésj vagyonron-gálás. Eme sok vád azonban a tárgyalások során mindinkább bebizonyítását adta annak, hogy dr. Lakó ellen a legnagyobbrészt személyes hajsza indíttatott. A tanúvallomások során Csorna Ödön tiszttartó tette a legsúlyosabb vallomásokat, anjelyek azonban be nem igazoltattak. A nevezett tanú, mint a tanúvallomásokból kiderült, .a^ cselédekre s a tanuk egy részére valóságos \' pressziót gyakorolt, hogy dr. Lakó ellen valljanak. Az ügyész a vádat fenntartotta, de a biróság elejtette. A védőbeszédet dr. Hajdú Gyula, majd betegsége miatt való elmaradása után dr. Krausz Aladár ügyvéd tartotta. Dr. Lakót már annakidején a fővezérség két tisztje is felelősségre vonta, azonban semmi terhelőt nem találtak s szabadon hagyták. Dr. Lakó a háború alatt mint tartalékos százados szolgált ,-s mint tartalékos katonatiszt, már rég kérte maga ellen ai igazoló eljárás megindítását, ami folyamatban is van.
Vidékieket felelőséggel tanít
levelezve, Budai Előkészítő,
Budapest, Tárnok-utca 22., sz. Prospektus.
A „Move" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát, babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. 4íH—
Kőmives konvenciós szolgálatra kerestetik április 24-től egy évre a szőkedencsi bérgazdaságba. U. p. Nemesvid. SI4—tf
Mindenesleány teljes ellátással, jó } fizetéssel felvétetik Bővebbet c lap kiadóhivatalában.
Legqjabb bécsi és párisi tavaszi divatlapok megérkeztek és kaphatók Szerb Ernő könyvkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut.
Szentgyörgy vári hegyháton 5 szekér .\'szabna eladó. Érdeklődni lehet a sánci \\6fUa. sz. őrháznál.
MAKULATURPAPIROS
kllogrammonklnt 6 kor.-órt kapható lapunk nyomdájában,
:Segédtiszti állást keres április 15-iki belépéssel egy nőtlen menekült gazdatiszt csekély fizetésért. A tejgazdaság, állattenyésztés, cukorrépa-termelésben nagy jártasággal bir. Leveleket „Gazdász;" jeligére a kiadóba.
Aranyat, ezüstöt,
briliánskövet és mindennemű más ékszert mindenkin é-i magasabb áron veszek.
Kopár A.
órás én ékszerész, Dedk-tór 12.
£ a i a f Közlöny
1920. február 22..
Molnárok figyelmébe!
Használt hengerszékeket, valamint malomgépeket és vasrészeket, továbbá üzemben lévő malmokat magas áron vásárolunk.
Hungár István malomépitő és gyárberendező vállalata,
Budapest, VI., Izabella-utca 84. szám.
Szénát, szalmát
vásárolok és eladok. További:
sovány és hízott
sertéseket
keresek megvételre. KSzve-titő kereskedők dijaztatnak.
Pollák M. Emil
terménynagykereskedő
NAGYKANIZSA. Telefon 195.
IJcST Bély egfzök l
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések r Betű, rrió- -nogramm, címer, arány, ezüst
és elefántcsontba. Bőrtárcákra, _____
arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedUli szaküzlet! - Első beszerzési forrás! -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
IC* Kérem a címre ügyelni)
Doboz és mappalevélpaplr,
papírszalvéta, fogalmi, irodai, miniszter és toilettpapir megérkezett és kapható: "■■*■ i i
Szerb Ernő
könyvkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut
1000 holdig
birtokbérletet, kisebb birtokokat megvételre keres
Szigriszt László
ingatlanforgalmi és kereskedelmi irodája, Zrinyi Miklós-u. 33. — ToJcfon 285.
Jó minőségű Pogányvári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 19 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
\'fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ul. 53.
Eredeti
ERFURTI
virág-, főzelék- (palánta) mag, továbbá mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László ás Ország cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak színes tasakokban magvakat bizományban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll
A Plck-féle v^jdapusztai erdőben ágfa kis vasúti <4$qcsí-ban a Magyar-utcai fatelepig be-szállittatik, ára vasúti kocsinkint beszállítva 120 kofona. Vevőnek az erdőn a fát össze kell szedni s az erdőben vasúthoz lehordani és kocsira rakni.
Befizetések a Prpics fatelepi
irodában eszközlendők. .\'>22—4\'
VILÁG
nagymozgó színház :: Szarvas-szálloda. ::
Szombaton és vasárnap, febr. 21. és 22. Asta Nilsen felléptével
A mámor
- Dráma 5 felvonásban.
Hol a nadrágom?
Vígjáték. ,,.;.. A feliratok Szőke Szakáitél.
Klíiiidi^olt kcxdelc: Hítkóznapokon li cs K ór.koi Y..»r- ís vinncpiuipokóíi :i, 5; fel 7 cs íf- ójakor.
Méhkaptárak
helyezek a* idot rajokat SZALMAKASOKBA .Mejireiidellictóki bármely mennyiségben ilariiboakcnt K-c\'i a DunAntulj Kereskedelmi .Méhcw szetnél, SzHy Innós-útc.v 22. s*. . .\'#32-25
Értesítés.
Van szerencsénk a n. é. \' közönség b. tudomására adni, hogy
Zárda-tx. 10. sz. alatti cementárugyárunk
e szakmában előforduló bármily munkákra vállalkozik. Készítünk
10 évi jótállás mellett
betonból járdákat, bástyákat, síremlékeket, sírkereszteket; sirkereteket, Kriptákat bármily disaes kivitelben.
Raktáron tartunk: betoncsöveket 10—100 orn. belvilágosságig, kutgyürüket, kutkávákat, sertés- és itatóvályukat, sima és virágos cementlapokat a legszebb kivitelben a legjobb anyagból. Ia . minőségű Portland-eementct és meszet a legolcsóbb árban.
Szives figyelmét felhivjuk arra, hogy a munkát mi, egyedül végezzük s igy mint szakemberek, munkánkért szavatosságot vállalunk. Az árak tekintetében versenyképesnek vagyunk, tehát saját érdekében cselekszik, ha szükségletét gyárunkból fedezi. Jó és olcsó áruinkról árajánlattal és költségvetéssel díjtalanul szolgálunk.
Szives pártfogását kérik hazafias tisztelettel Tomasits és Társa cementáru-
fyár, mész és ccmentraktár Nagykanizsa úrda-utca 10. alsótemplom me; lletk
URANIA
mozgókép-palota
Rozgonyl-atca 4. %z
Szombat, vasárnap, febr. 21. és 22-én Ez évad 3-ik Gaomont bemutatója.
Harc a milliókért
Színmű 4 felvonásban, előjátékkal. Főszereplő: J. Andreyor
Az eredeti Repülő lovas (Handsup) 3 részben.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. _
Kisebb lakóházat
jó áron megvételre keres
Szigriszt László
Ingatlanforgalmi és kereskédelmi irodája, Zrinyi Miklós-u. 33. Telefon 285.
KARBIDLAMPA
-V minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél
Ugyanott karbid kaphatói Viszontárusitóknak kedvezményi >
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
Telelőn: \'
59. S*tyk*n!»«» •
iroda és raktári Csengerl-ut 6. sz.
Közellátási célpkra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon azonnali készpénzfizetés ellenében :
| és leült sertéseket, tojást,
babot és egyéb
A budapesti Élelmiszer Fel-hozatali Egyesülés Zala- és Soraogymegyei kirendeltsége
Nyomatott a iaptulajdonouo* : áaUi és Qyanaati nyomdai müintézetében
59-ik évfolyam.
44. Szám.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Megjelenik mindig kor* reggel.
P<5»zerkc$xt<5: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Pcletói szerkezte:
BODROGKÓZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Hk«i évre 250 K. PíJévrc 130 K. Negyeden. 65 K. Btr Mm 22 K. Esyes síin I uj
Uj emberek és egy üres szék a nemzetgyűlésen.
tlrUt: Bodrog. Uj emberek szavától hangos a parlament folyosója. Pár napja csak, hogy a rámás csizmás polgárok, mint a hon atyái felutaztak a haza megmentésére. Először idegen, valami furcsa levegő csapta meg az arcukat. Duzzadt a keblük a bizalomtól, árni^V választókerületek beléjük helyeztek. Büszkék voltak multjukra, jellemekre s valami csodás jövőnek az utjét látták, amelybe ők is talicskáznak égy kupac kavicsot. Ők még nem voltak honatyák. Nem. Nem is próbáltak a. mult piszkos\' kortes utjain etetés-itatással áldomást inni a mandátumukra. -Ük a legtöbben elvégezték a napi munkájukat s/ ugy gondolták, szolgálják vele ugy a haza ügyét, mint a kerület követe az országgyűlésen. \'
Ma azonban már a kitisztított parlament folyosóinak szőnyegép, az ő csizmájuk is csikorog, az Ő hangjuk is, ha nem a retorika csecsebecsés hangján is, de belekiált a kupolaterem. levegőjébe . /.
Mikor ezeket az uj embereket bátortalanul látjuk zsinóros ruhájukban a történeti szentély folyosóin kullogni s a Ház jobb vagy bal oldalán a zsőlyékben belehelyezkedni, mi innen messziről ugy érezzük magunkat, mint mikor a diákgyerek szeptemberben először megy be a városba kosztba és kvártélyba. Tudja az Isten, de ugy hiányzik valaki... Ugy szeretnénk jó anyánknak valami egyszerű semmiséget mondani. Ugy vágyunk szigorú apánk parancs szavára.
Mi innen messziről is érezzük, hogy hiányzik a szigorú atya, a tekintetével is parancsoló tekintély, egy nagy ur. Innen messziről is érezzük, hogy a nemzetgyűlési terem \' széksoraiból hiányzik valaki. Innen ( messze délről isilátunk egy üres karosszéket, amelyen egykor azaz ember ült, aki legjobban szerette hazáját, aki nem róni-kálta be szeretetével az újságok hasábjait, aki ezrefcíesi keménységgel pattogtatta hatalmas magyar agyának tehetségét: a rend, fegyelem, munka, kötelesség hatalmas nagyságait.
Ez az ember, ez a geszti nagyúr ma nincs köztetek fiatal honatyák. Mi bizunk a ti friss magyar koponyátokban, reméljük munkakedveteket, feltételezzük, hogy komoly kötelességérzet vezet minden szavatokban, de... ne haragudjatok, mi nagyon érezzük, kogy a legnagyobb magyar koponya, az a konok, fegyelmezett nagy uri agy ma nincs köztetek. « ,
Amikor szemünk előtt látjuk a nagy rcartir üres székét, mint egy megszentelt
pogány magyar oltárt, valami olyant érzünk, hogy ne merjen örökös többé beleülni, névjegyét, a nagy Tisza nevét ne merje levenni semmiféle utód, mert valami óriási tátongó rést érzünk, valami rettenetes hiányérzetünk van, amikor lelkiszemeink
előtt nem látjuk pápaszemével, nyugodtsá-gában, mély gondolataiban.
Amikor ezt a nagy szakadékot látjuk, átkot kiáltunk mindenkire, akik elrabolták tőlünk s vele ugy érezzük sirbaszállt a legkeményebb magyar koponya.
negyedik ülése.
Hamis verziók Sómogyiék temetéséről. - Törvényjavaslat az alkotmányosság helyreállításáról és a kormányzói hatalom ideig-lenes gyakorlásául. - ézmrecsányi hatalmas beszédet mondott | ft Házban.
Budapest, február 23/. A Ház mai ülésére a kormány tagjai köÜül elsőnek\'. Hu szár Károly miniszterelnök jélenik meg. Egyenesen az újságírók csoportja felé tart, ahol a Somogyi-ügy részleteit tárgyalták. Azt beszélték, hogy egyes, verziókszerint a rendőrség- már -pom\\\\* lentést a fővezérséghez. Huszár Károly kijelenti, hogy az ügy ilyen fejleményéről nem tud. A jobboldali folyosón Somogyiék tegnapi temetésének részleteit tárgyalták. Nagy izgalommal beszéltek arról, hogy állítólag a menetben piroszászlók lettek volna és hogy Bárczy s a demokraták is részt vettek volna, a temetésen; amelyen az osztrák köztársaság részéről követ, is lett volna jelen. Illetékes" helyről nyert információnk. ezeket e hírekét megcáfolják, illetőleg túlzottaknak mondják. Csupán.egy-két piros-fcsokor volt a tömegben és piros drapéria nyuit le az erkélyekről. 11 órakor nyi-
totta meg Rakovszky István a nemzetgyűlést. Bejei lenti Kecskemét város törvényhatóságának Pes t -Pil ís-Sol t - Ki s kt» n- vá r m eg y e kettéválasztása érdekében beaáott felirátát és egyben kéri a királyság visszaállítását. Ezután bejelenti az elnök,, hogy .a bizottságok részéről a gazdásági bizottság elnöke, hivatalból a nemzetgyűlés " elnöke. Majd bejelenti az elnök, -hogy Huszár Károly miniszterelnök akar beszélni. (Félkiáltások: halljuk, halljuk.) Huszár Károly ezeket mondotta:
Van szerencsén? a tisztelt Ház elé terjeszteni az alkotmányosság helyreállításáról és az államfői hatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szójó törvényjavaslatot.
A nevezett törvényjavaslatokat az alábbi pontok alatt közöljük:
A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverenitás kizárólagos törvényes képviselete, megállapítja, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi nov. 13-ik napja óta szünetel. A nemzetgyűlés e tényből folyó következmények megállapítását a békekötés utáni időre tartja fenn magának.
Az alkotmány helyreállításba
irányuló rendelkezések közül fontosabbak:
a) A nemzetgyűlés jóváhagyja a kormány
.,««?«. .^^li^^K^^iyeknak- ala^n-az országgyűlés összült.
b)" A nemzetgyűlést a magyar állami szuverenitás törvényes képviseletének nyilvánítja.
c) A nemzetgyűlés tagjaihak a mentelmi jogot biztosítja, amely az eddigi szabályok szerint az országgyűlés képviselőit megvédi. — - ^ •
d) A törvényhozó hatalmat egyedül a ftem-zetgyülés gyakorolja
e) A végrehajtó hátaimat egyedül\'á nemzetgyűlésnek felelős.miniszterium gyakorolja.
f) Felállítja a külügyi, népjóléti és munkaügyi minisztériumokat, továbbá megállapítja a tárcanélkül kinevezhető miniszterek létszámát. Majd kiegészíti a közélelmezési és a nemzeti kisebbségek minisztereivel. \'
g) Az ország védelmére, és a bélsői-eriá fenntartására nemzeti hadsereg • Mií-tatik fel. . , • • ••
h) Megsemmisíti a nemzetgyűlés a népköztársaság és a tanácsköztársaság osz-szes rendeleteit. ;
i) A nemzetgyűlés Az 1919. augusztus\'\'7. óta az alkotmányos jogrand\' helyréálH-tása végett alakult kormányok rendeleteinek érvényességét elismeri.
A kormányzói hatalomról szóló törvényjavaslat.- .
a) A nemzetgyűlés addig, amig az államfői hatalom gyakorlása véglegesen rendeztetik, az államfői hatalom ideiglenes ellátására a magyar állam polgárai közül titkos szavazással kormányzót válasft.
b) A kormányzót a királyi hatalomban foglalt alkotmány gyakorlásában, az alábbi korlátozások illetik.
c) A nemzetgyűlés által hozott törvények szentesítése\'nem tartoznak jogkörébe.
2
Zalai Közlöny
1020. február 24
azokat a kormányzó legkésőbb hatvan napon belül kihirdeti és záradékával, valamint aláírásával látja el. Ha a tőrvényjavaslatot a kormányzó visszaküldi és a nemzetgyűlés azt változatlan fenntartja, a kormányzó 15 napon belül kihirdetni tartozik. Egyébként a kormányzó a visszaküldés jogával csak ugy élhet, ha a nemzetgyűlés a visszatiltott törvény tárgyában két ízben megállapított időtartamának letelte előtt meghatározhassa.
d) A kormányzó a nemzetgyűlést nem napolhatja el. Ha a nemzetgyűlés a kormányzó üzenete mellett is, tartósan munkaképtelenné vált, akkor élhet a Ház felosztás jogával. A feloszlatás esetén azonban köteles a kormányzó az uj nemzetgyűlés összehívása iránt már a feloszlató rendeletében akként intézkedni, hogy a nemzetgyűlésen alkotandó uj törvény alapján, ha pedig ez addig meg-állapitva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés alapjául szolgáló választójog aiap-ján a feloszlatástól számított 3 hónapon belül összeülhessen.
e) Nemességet nem adomozhat.
f) Főkegyúri jogot nem gyakorolhat.
g) Hadüzenethez a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges.
h) A kormányzó személye sérthetetlen.
i) Cimű: FŐméltóságos.
j) Részére a nemzetgyűlés \'tiszteletdijat állapit meg. Nagyhatású beszédet mondott Szmr*-csányi György Zalaegerszeg képviselője. Kifejti, hogy az álliberálizmus okozta az ország katasztrófáját. Égető feladat a gazdasági és pénzügyi kérdések elintézése s a fixfizetesüek helyzetének megjavítása. A hadirokkantak és hadiözvegyek ügyét sürgősen el kell intézni. Kifejti, hogy nemzeti katasztrófánk fő oka a drestuktiv sajtónak munkája volt, (Felkiáltások: Az Esi, VUág. Ki kell irtani Shell) Ei\' a nemzetietlen sajtó hozta ránk a nyomort, mert visszaélt a sajtószabadsággal. Intézményesen ki kell kelnünk a szabadkőmives sajtó terjeszkedése ellen. Meg kell akadályozni megjelenésüket s ki kell pusztítani Őket. Ezzel szemben a kormánya legmesszebbmenő támogatást nyutsa a becsületes irányú sajtónak. Elvárjuk a kormánytól, hogy radikális törvényt léptet e tekintetben életbe. (Felkiáltások: Nem sokáig kell várni!) Ne arról vitatkozzunk, &*gy kinek van egy-két mandátummal többje, hanem dolgozzunk a keresztény Magyarország kiépítésén. Beszéde után tapsorkán hangzott el a Ház mindkét oldalán. Utána nagyatádi Szabó szóUalt fel s kijelenti, hogy a kisgazdákban megvan a törekvés, hogy azokat pontokat keressék, amelyek egyesitik őket a Ker. Nemz. Egy. párttal s nem azokat, amelyek szétválasztanak. Huszár Károly s még egy-két képviselő felszólalása után a gyűlés véget ért. A legközelebbi gyűlés szerdán d. e. lesz.
— Február 29. Területvédő Liga folyó hó 29-én tartandó naggyülése elé vármegyeszerte nagy az érdeklődés. Tegnap este 6 órakor bizottsági naggyűlés volt, amelyen pontosan megállapították a műsort. A naggyülésre lejönnek városunkba Blcycr Jakab nemzetiségi miniszter, Zadravetz tábori püspök, Molnár Dezső altábornagy.
& Zrínyiek és a Muraköz.
Irta: Tafcát* Sándor.
(KoíJ-tatis.)
Ám Zrínyi\' Györgynek szeme, füle folyton résen volt. S nem igen várta, mig a törők Muraközbe jön, hanem ő látogatta meg őket. Megerősítette Légrádot és Bajcsa-várát, melyet ő / maga épitett Muraköz .védelmére. Még vén korában is Örömest siet Csáktornyáról a csatamezőre s ismerőseit is hívogatja, hogy a törőkön holmi busszueskát mivelhessen. Az 1593. évben az ifjú Batthyánynak irta volt: „Tetszik nekem, hogy az vitézlő dolgokból meg nem vonsza magát kegyelmed. Mikoron én is ilyen ifjú és ebben az állapotban voltam, mint kegyelmed, ugyan örvendettem benne, mikor eféle vitézlő dologban jelen lehettem. S mind módot is kerestem benne és utána voltam, hogy hadidolgokból megtessék az, hogy az vitézlő dolgokhoz kedvem vagyon énnekem is, hogy olykor szintén pihegősen is elmentem in-ned Csáktornyáról aféle hírekre".
Zrinyi Györgynek két fia maradt, Miklós és György. Ezek minden tekintetben édesatyjuk nyomdokain haladtak. Muraköz az Ő idejükben már önálló kapitányság volt s a Zrínyiek azon igyekeztek, hogy az ottlévő magyar hadinépet lehetőleg szaporítsák. Több izben kérték a királyt, hogy legalább még 200 huszárt adná- Muraköz Védelmére. De a haditanács ajánlatára a király 1612-ben, 1614-ben és később is megtagadta a. kérés teljesítését. Igy állván a dolog, a Zrínyiek a szigetvári hős példájára, á maguk költségén tartottak csapatokat ,^lurakö4>^n-
Tud.ott dolog, hogy Zrinyi György már husz éves korában a Dunántul országos főkapitányi tisztét viselte. Huszonhatéves korában már a báni méltóságot is reá ruházták. E nagy tehetségű és nagy reményekre jogosító ífjut a horvát irök szeretik horvát patriótának nevezni. Pedig testes-tül-ldkestül magyar Yoit ő. S mikor halófélben yolVakkor is magyarul szólott. Az Ő gondolkozását- és érzését világosan kifejtette Ő maga. Az 1621. év november 5-én, tehát a legválságosabb időben, e jelentős sorokat irta: „Az mi az Magyarországot és annak koronáját illeti, nékünk minden eleink az Magyarország koronájához hallgat tan ak és az magyarországi igazságtól éltenek eleitől fogva. Azon országért véfűk hullssával sokat próbálta-nak, szegény ősünk érette meg is hala, kit az ország is jól tudhat. % Édes hazánknak, kinek eddig is sok javát vettük^ mi sem lehetünk idegöni és háládatlan fiai".
íme a Zrínyi he a rétség politikai hitvallása. íme az eszme, amelynek a Zrínyiek hódoltak és amelyért kűzáöttek. S nem a-harcok, hanem ez az eszme hozott a családra romlást.
Muraköznek népe mindig védőjét látta a Zrínyiekben. Csoda-e ha ez a nép is hódolt a Zrínyiek politikájának : a Magyarországhoz való tőrhetetlen ragaszkodásnak.
Zrinyi Györgynek két kiskorú fia maradt, Péter és Miklós. Mig ezek az iskolában forogtak, Muraközt Batthyány Ferenc és Kiss János védték. Kiss János volt Muraköz kapitánya. A hivatalos iratok kipróbált hősnek s remek vitéznek írták őt. Egyetlen csatában 265 törököt elfogott.
Kivüle még a légrádi főkapitány,\' Darabos Gergely is jelesen vitézkedett. Mondanunk sem kell, hogy a muraközi hadi nép tisztjei és főlegényci ebben az időben is mind magyarok voltak.
Mikor a két kis Zrinyi fiu tfjuvá növekedett, ők vették át Muraközben a vezető szerepet. Péter még Regensburgban volt, mikor már arról ábrándozott, hogy valamennyi kanizsai főtöröknek kezéből kiüti a kardot. Mikor hazajött, Miklóssal együtt megkezdte a harcot. Három évtizeden át a Mura tájékán majdnem álladóan folyt a küzdelem. Zrinyi Miklósnak kiadatlan levelei tömve vannak az\'ilyen hírekkel: „Az török szünetlen látogat bennünket, ki miatt vagyunk nyughatatlanságban". „Az törökök Muraközre próbáltanak, feles maguk kárával tértének me^". Négyszáz török átjött a Murán. Éppen a kotori mezőn lestem őket. Alig szaladott el egy-kettő hírmondónak". „Az én katonáimnak hála Isten, jó szerencséjük vagyon. Csaknem mindennap hordják a törököt.
Zrinyi Miklós Muraköz védelmére építette Zrinyi-Ujvárt és vásárolta meg Szécsi-sziget várát. Ő maga .irja, hogy a legfőképpen oe ország javáért és hazája szolgálatára tette ezt. Mig élt, nem is volt semmi kilátása a tőröknek \\ arra, hogy Muraközt megrabolja s elfoglalja. Zrinyi Miklós ágyanis jeles magyar tisztjeivel együtt folyton résen volt. De nemcsak Muraköz^ védte, nem csupán saját otthonáért küzdött. Látta az ország veszedelmét s mindent megtett, hogy a nemzetet fölébressze s a pártoskodást megszüntesse. Prófétaként kiáltotta nemzetének: „Egyedül legyek-e én Őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet ? Nehéz ugyan ez a hivatal nekem, de ha az Iston a hazámhoz való szeretetet reám tette, ime kiáltok, ime üvöltök; hallj meg engem élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tüz. S ime tudományt teszek elŐtred nagy Isten, mindent, akit tudok, kikiáltok, hogyéntülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől".
Megrázó szózat ezl S mintha csak a mai állapotunkra szólana. Mintha Zrínyinek nagy szelleme, látva veszedelmünket, Összetartásra, közös munkára hivna bennünket. Bár megértenök a minden idó legnagyobb magyárjának e szózatát 1 Bár soha el ne tűnnék közülünk az a szellem, amit ő és ősei hagytak ránk örökül. Akkor bizalommal nézhetnénk a jövő elébe . . .
Zrinyi Péter kivégzése után Csáktornyára német őrséget vetettek. Ez a császári katonaság a tőröknél, is jobban pusztított. Zrínyi Niki ós egyetlen fiát, Ádámot annyira elkeserítette ez az állapot, hogy bérbe adta birtokait s a csatamezőre ment, ahol 1691-ben elesett. A hatalmas Zrínyi birtokok aztán mind idegen kézre kerültek. Élt ugyan még Zrinyi Péternek János nevű fia, de ez a tiroli börtönbe falazva megőrült. Ezzel a Zrinyi osalád nagy tragédiája véget ért s Muraköz árváit maradt. Uj urai pedig ugy bántak véle, mint a mostohagyermekekkel. (Vége.)
Budaoest, febr. 23. A 8 Órai Újság hírt közöl, hogy a békedelegátus elnökét egy munkás Párisban inzultálta. Etzel szemben a M. T. I. jelenti, hogy ilyenféle értesülést nem kapott. Minden ilyen híresztelés alaptalan.
1920. február 24.
Zalai Közlöny
HÍREK.
Horthy képe.
Minden magyar embernek hazafias kötelessége nemzeti nagyjainak emlékét lelkében ápolni. Az a tisztelet, amit a fia szülői iránt erez, a lelkében ápoltassék. Barátainknak, jó ismerőseinknek, jótevőinknek képeit felaggatjuk szobáink falára, Szerelmesünk képét amulettekbe foglaljuk, keretekkel ékesítjük. JZákóci, Kossuth, Petőfi s a többi nagyok arcképei ott függnek a falusi házak vályogverte falain, a szalonok, képtárak tapétás oldalain. A magyar ember nemzeti nagyjainak, királyainak arcképeit a legszebb szobájának legfényesebb falára függesztette fel. Ma .nemzetünk legnagyobb embere, hazánk mtgmentőjc. Horthy Miklós fővezér. Itt járt közöttünk, izzó magyar szivével szólt hozzánk. Tiszteltük, hódoltuk s büszkék voltunk rá már akkor, amikor Otrantó hőse lett Valami erős, magyar energiát éreztünk tagjainkban, amikor megtudtuk, hogy sebektől vérezve, hordágyról irányította a hajó fedélzetéről a tengeri csatát. Ma, a sülyedező Nagy magyarhajó fedélzetén tartja a kezében a meztelen kardot s mi bízunk benne, hogy mint Otrantónál, ugy a Magyarhajón is győzelemre viszi a csatát. Most, hogy itt jár köztünk szólhatunk neki, beszél hoz- • zánk, látjuk tetteit, érezzük munkáját s látjuk} hogy félti, szereti hazáját, a mi szerencsétlen magyar hazánkat, az iránta érzett szeretetünk nem ismer határt. Horthy Miklós a mi reményünk, az ö képe a mi szobánk legfényesebb disze. Akassza ki minden igaz magyar a szobája legszentebb sarkába, a lakása legfényesebb pontjára. Tegyük oda a képét Bocskai, Rákóczi s Kossuthé melléi Bodrog.
— Felhívás. Kérem az űnnepélyren-dezŐ bizottságod méltóztassanak ma este 6 órakor a városhi>a kis tanácstermében megjelenni. Pfeifer Elek, biz. elnök.
— Adományok. Az iparostanonciskola téli tanfolyama 88 koronát adományozott a hadifoglyok hazahozatalának céljaira. Ebből 40 K az I. oszt., 17 K II. b. oszt., 14 K III. b. oszt., Miklósy Antal ny. postafőtiszt 1 drb. arany 10 koronást-adományozott a fenti célra. Hasonló adományokat elfogadunk és rendeltetési helyére juttatunk.
—. A hadirokkantak és hadlöz-vegyek szövetségének vezetője értesíti a tagokat, hogy folyó évi február hó 26-ik napján délután 2 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart, melyre a tagok ezennel meghivatnak. Tárgy: Választmányi tagok választása.
— Horthy-emléklapok kaphatók a kercszténybódéban, darabja 3 korona. Felkérjük a város urleányait, hogy nevezett Horthy-emléklapok árusítására vállalkozzanak. Jelentkezzenek szerkesztőségünkben a déli órákban, ahol a lapokat is átvehetik.
. — Felhívás. Felkérem azon helybeli és vidéki lakosokat, kik hadifogoly családtagjaik személyi adatait nálam még Bécsbe történt utazásom előtt vagy távollétem alatt, tehát folyó hó 19-ig (csütörtökig) jelentették be, hogy a bejelentések pótlása céljá- 1 ból lehetőleg mielőbb nálam az Arany János-u. 5. sz. a. iskolában (és nem a lakásomon l) a délelőtti órákban jelentkezni szíveskedjenek. Nagy Lajos lanitó.
— A Terűletvédő Liga nagygyűlésének szálláscsináló bizottsága kéri a város polgárságát, hogy amennyiben 28 és 29-én éjjelre az érkező vendégeknek szállást tudnának adni, jelentsék be szerkesztőségünkben. Ez alkalommal kérjük, a város polgár-, ságát, hogy fogadja szivesen az ilyen kéréssel hozzájuk forduló szálláscsináló bizottság megbízottait.
— Rokkant tisztek Jelentkezése. A szombathelyi körletparancsnokság irodaigazgatóságánál 2 irattárig és 2 irodatiszti állás kerül betöltésre; ások u rokkant tényleges tisztek (századosok, főhadnagyok és hadnagyok) kik ezen állásokat elnyerni óhajtják, kérvényeiket a körletparancsnok-ság irodaigazgatóságáhqz március hó l-ig adják be. A kérvény tartalmazza a kővetkező adatokat: név, rendfokozat, harctéri szolgálat, rokkantság mibenléte, — esetleges eddigi irodai gyakorlat. Elsősorban az irattári állások betöltése van tervbe véve.
— Mégegyazer a ^Krisztus"-film. A mult napokban szóvátettük az Uránia-mozgószinház lelketlen kapzsiságát, midőn rámutattunk ama szomorú tényre, hogy még a nemzeti hadsereg nevét is felhasználják milliók összeharácsolására. Kérdezzük az Urániát, miért emelte fel a helyárakat? Ugy-e azért, hogy a nemzeti hadsereg céljaira minél nagyobb összeget juttasson. Hát egyet nem értünk lo A felemelt helyárakból befolyt összeg meghaladja a 10,000 koronát és a rendeltetési helyére csak 3000 koronát juttatott. Hát p»iért emelte akkor az árakat ? Azért, hogy a zsebe még jobban megteljen? Nagyon csodáljuk, hogy nem akadt Kanizsán egyesület, vagy szervezet, mdy szóvátette volna az Uránia többszörös milliomos tulajdonosának kapzsiságát. Az Uránia, mellékesen szólva, még a mai napig sem tett eleget ígéretének. A Világ-mozgószinház március 14, 15, 16-án az eredeti, szines Krisztus-filmctfogja játszani. A tulajdonos megígérte, hogy as egész tiszta jövedelmét a nemzeti hadsereg részére juttatja. Köszönjük a ..Világnak ez ujabb áldozatkészségét és híss?ük, hogy meg is tartja szavát, mert amit eddig a. Világ megígért, azt meg is tartotta. ,:
— Az ellenséges megszállás folytán a főváros területén fölmerült károk bejelentése. A Magya Fölszámoló HivataJ, fölhívja mindazokat a jogi személyeket és magánosokat, akiket a román megszállás következtében a főváros területén bárminemű károsodás ért, J^ogy káraikat a Központi Statisztika Hivatalnál (II. HcltaiV Ferenc-utca 5.) vagypedig. az illetékes kerületi elöljáróságnál, amennyiben ezeken a helyeken.a mult év december hó
közepén kiadott fölhívásban még nem jelentették volna be, legkésőbb folyó évi február 29-ig okvetlenül jelentsék panaszaikat, mert ellenkező esetben, a kár Összeírásából véglegesen kifognak maradni. A bejelentés módozatairól a főváros területén kiragasztott plakátok nyújtanak tájékoztatást. Felhivatnak mindazok a külföldi állampolgárok, akiket a főváros területén a román megszállás következtében bármilyen károsodás ért, hogy káraikat a Központi Statisztika Hivatalnál (Heltai Ferenc-utca 5.) legkésőbben, folyó évi február hó 29-ig jelentsék. A bejelentéseken föl kell tüntetni a ká-.osult nevét, lakását és állampolgárságát, ama jószág szabatos megnevezését, melyben a kár történt, valamint az illető jószágban főimerült kár mennyiségét, a károk forgalmi értékét, az értük kapott térítés Összegét, a kárt okozó ellenséges csapat vagy hatóság nevét, a károsodás időpontját, végül annak a készletnek a mennyiségét, amellyel az clrekvirált, vagy más módon elvett jószágból, a rekvirálás időpontjában a tnlajdonos rendelkezett, valamint a károsodás bizonyítékait. (Tai^uk megemlítése, clismervények egyszerű másolata;- vasúti szállításnál vagonszám.) «
— „Honda up" az eredeti Pathé „Repülő lovas\'* II. részénejc bemutatója az Urániában lesz. Budapesten e darab bemutatója a legnagyobb szenzációt keltette. Kanizsa közönsége is Jázas izgalommal várja e darab premiérjét és bámulattal nézte mindenki c darab 12 szebbnél-szebb plakátját az Uránia várótermében. Óriási tömegjelenetek, lovasharcok vonulnak fel a nézőközönség szemei előtt. A délamerikai prairiken játszódik le cz az elsőrangú darab és az izgalmas jelenetek egész sorózatát tárja elénk. At Uránia vezetősége a jegyeket már kedden délelőtt ő pénztárnál árusítja.
— Ismét Pathé szenszációja van a Világ-mozgónak, amennyiben sikerült megszereznie és ezentúl hetenkint bemutatnia a Pathé Journalt, melynek első bemutatóját ma kedden tartja a csodamajom Pepi egy kitűnő képével a „Mások bűne miatt" cimü amerikai látványossággal együtt, mely óriási sikert aratott hétfői premiérjén.
Tót-est.
Az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap délután a szokott időben, fél 6 órakor tartotta eddig talán a leghatásosabb elő-. adását. Tót-est volt. Az egész előadás Tiszó Ferenc tanár szakszerűen átdolgozott s a dolgok mélyére látó témája köré csoportosult. Ismerjük meg azt a népet/amelyik ezer év óta testvéri együttlétben volt a magyar hazában velünk. Azt a népet, amelyikről eddig^cjak annyit tudtunk, hogy jó drótos tótok-s jó üvegesek. Akikről nem rég még azt kiabálta a meggondolatlan száj, hogy „kása nem étel, tót nem ember". Nem vallottak soha komoly gondolkodásokra ezek az ismeretlen célú lekicsinylések, de a tótnak mindig fájt az, hogy az a baka, aki mellett alig kisebb hősiességgel vérzett a Doberdon, a Piave, Isonsó mellett, fent Galíciában, a (rokitnói mocsarak kőzött, mégis „krumplis tótnak" nevezzék őt. Tiszó Ferenc tanár hosszas felolvasásban mutatta be a tótok történetét, belekapcsolva a .csehekkel való csinált rokon-
4
t\'é I «Y K Ö z 1 d n y
1920. február 24.
ságukat, a jövő irányukat, amely ném lehet más,1 mint az öntudatos tót nép harca a csehek ellen a közös magyar hazáért, amely-t>én uj erővel, igázi magyarbarát energiával dolgozzanak annak nagyságán. Bebizonyította Tiszó Ferenc, hogy cseh-tót nép nem lehet. Valaki vagy cseh, vagy tót, de cseh-tót nem lehet, mint ahogy nem lehet szerb-horvát vagy ír-angol. Rámutatott arra a nagy mulasztásra is, ami a magyarság részéről érte a tótokat. Nálunk — mondja — az utolsó évtizedek alatt a bécsi udvar szolgabirós rendszere uralkodott, amely minden bokorban pánszlávizmust keresett, holott sejtelme sem volt annak értelméről. A tótok sosem voltak csehbarátok, mert a csehek lenézték, nyelvét, szokásait s egyéb sajátságaikat nagyon triviálisaknak, barbároknak találták. A magyar kormány körök ahelyett, hogy erős tót, de magyar barát intelligenciát neveltek volna a Felföldön, engedték, hogy Prágába menjenek ki ifjai s ott cseh levegővel szívják tele magukat s igy viperákat neveltessenek maguk s a tót nép ellen. Csak szemelvények ezek a hatalmas felolvasásból, amit legjobban szerettőfík volna, ha az egész város végighallgat. Felolvasását Tiszó Ferenc tanár szubjektív érzelmeivel fejezi be. Nem voltak azok az ő saját érzelmei. Közös volt, közös a könnytől csillogó\' szeme, közös volt a hangja elcsuklása, közös a gyűlölete s közösen érezzük, hogy bennünket itthon a szeretet kell, hogy egymáshoz láncoljon. Nemcsak te akartad az éjféli misén belekiáltani a templom levegőjébe: Ne ! Ne adj Isten békességet 1 Ne adj ilyen békét a magyarnak, mert nekünk is útlevelet kell váltanunk, ha apánk sírjára koszomt akarunk vinni.
! Szűnni nem akaró taps követte a felolvasást, ami után olig láttunk szemet könnyek nélkül.
Nagy Lajos tanító, városunk jólismert költője három versét olvasta fel: „Beregi erdőben", „Közös sors", „Őt év után". Módunkban lesz közölni a finoman átdolgozott, mély érzésű versekből. Rédiger Ödön „Kabarédarab" cimü értékes költői alkotása is Őszinte tapsokát váltott ki. Zalaváry József Ábrányi Emil „Halott regimcnt"-jét szavalta kellő átérzéssel. Lieb Oszkár novelláját Majtényi Károly tanár olvasta fel. Az önképzőkörök Iszirivonalát kinőtte a szerző s . remélhető, hogy tehetséges íróvá fejlődik még ki. A műsor egyik leghatásosabb száma a finoman .kidolgozott darabokat játszó vonós-négyes volt. Sok tapsot kapták. Bács.
üj könyvek: j^JM,™*
, E\\y«rsIndia cs cn. \' ■■■
Krun\'ce1 A na toló : ÁT. ;unct)S7t xytiiii. Marbon: A titok. \'
Mcyrink\'. xükJarcu kwnct. Wagner Kichnrd : Kgy német imifeifeiy PdiisKvi Dr*s*he Lóiár Alir&J : A no c« a kivívj B. MntHcrs Helén : Jön « -ox*on lit. 2 fcötcl. Barbussc: Világosság.
Seabó EtxJfí: Cigány világ. .Gorkij : Gyermekéveim. Kichtcr Jenó: A kommunizmus bukása. Csdko: Takarmányozásban. • Andrássovich: HAiinyultciiyjsstés.
Dí bályai\': A% \'"Kn"aftok új si.i-
A magyar békefc)tct«lek, térképp*!. A $*<tdarabolt Magyurojsaig, térkép. XJagy.uorsxag uj népr*jji térképe. Zttkmqgyc iwgy fali térképe. ZaUmcgyc kis kézi térkép.
Naponta újdonságok!
A „Movea nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyisében burgonyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket/diót, mákot,
fyümölosöt és mindennemű, élelmezési cikket, rtekezni lehet:, „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. --
Segéd tiszti állást keres április\' 15-iki belépéssel egy nőtlen menekült gazdatiszt csekély fizetésért. A tejgazdaság, állattenyésztés, cukorrépa-termelésben nagy jártasággal bír. Leveleket „Gazdász" jeligére a kiadóba.
Jó minőségű Pogányvári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 19 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsies József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut .53.
Doboz és mappalevélpaplr,
papírszalvéta, fogalmi, irodai, miniszter és toilettpapir megérkezett és Icapható: . . ::
Szerb Ern ő
könyvkereskedésében. Nagykanizsa, Fő-ut
gummiból\' és ércből, \'dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések t Betű, mo-nogramm, címer," arany, ezüst és elefántcsontba: Bőrtárcákra, ^tse^ arany és ezüst mónogrammok készíttet nek. Kizárólag egryedölí szaküzlet! —— Első beszerzési forrás 1 _
KARANCSY J. vésnök
iá.: vésnöki műterme 233
Nagykanlssa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a címre ügyelni!
Méhkap tárak a/ráiS
telyoxiik « idoi ■„.jok.l SZALMAKASOKBA
Mcffendtltettt biraidyjiimr.yisígt*,, Jar.bofltónt
•IJ K«d; « Dunántuli Kereskedelmi AlOhí-ftzetöét, Szombathely, Sillv Oto+M-i&U
■ . .——
A Pick-fále vajdapusztai erdőben ágfa kis vasúti kocsiban a Magyar-utcai fatelepig be-szállittatik, ára vasúti kocsinkint beszállítva 120 korona. Vevőnek az erdőn a fát össze kell szedni s az erdőben vasuthpz le-bordoni és koc.sira rakni.
Befizetések a\' Prpics fatelepi
irodában cszkőzlendők. m ,4
MAKULATUR PAPIROS -
kilogrammonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
VILÁG
nagymozgó színház
:: Szarvas-szálloda. t
Hétfőn, kedden, február 23. és 25-én. Nagy amerikai attrakció I Pepi, a csodamajom felléptével,
Mások bűne miatt
Bünügyi dráma 4 felv. — Azonkívül
Pathé Journal
Mozgófénykép híradó
Etóadások keidctc: ilétkdziinpokon 6 és 8 órakor Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, fcJ 7 és 8 órakor.
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- é* műszerésznél Ugyanott karbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény!\'
Szénát, szalmát
vásárolok és eladok. Továbbá:
sovány ós hizott
sertéseket
keresek megvételre. Közvetítő kereskedők dijaztatnak.
Pollák M. Emil
terménynagykereskedö NAGYKANIZSA. Telefon 195.\'
László és Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett 478
tillanjfelszerelési vállalat
Elfogad villanybevezetést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron.\'
reidslirasrt.
URANIA
mozgókép-palota
Rozgonyl-utca 4. az.
Kedden, szerdán és csütörtökön, febr. 24., 25. és 26-án
Világhírű Pathé attrakció!
Az eredeti
REPÜLŐ LOVAS
(Hands up) 1-sö részének bemutatója.
Nyomatott a laptulajdonoso* • Zalai ón SyirmMi uyomdai
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 7 fa 9ó,akoV°S4r" ÍS ür,nePnflPokon 3. 5.
mölntéíotéb.,
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 25. Szerda.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Si«fkcntfe<g MaMhivtAl: P<$-Ut ÍJ. P<5»xcrk«izt«J ;
--lo U ro rb»n-t« U lo n |»>. , . . _ „„„.l-Jl- \' tt
Pelelöi Hxcrkcaxtő :
BODROG KÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
?;<■<■\'\' <v„ 250 X. Kílív,. 150 K. Nmj^. tvr. 65 K. Eey h&. 2Í K. ui» 1 K.
Esküszünk!
A halálvergődésnck, a Golgotának minden fázisát végigáltűk ... Ezer évig védtük a Nyugatot. A keleti rém határainknál megtorpant, mint a halálbarohanó mén a szakadék szélén. Mártirja lettünk a mindent felforgató boísevizmusnak, de megállítottuk a vörös rémet. S most haláltorát üli rajtunk a sok vigyorgó, rabló szomszéd. Lelketlen kalózsággat darabolják szét azt u földet, mely,ezer évig a miénk volt, köny-nyes magyaroké, de hisszük és valljuk, hogy a miénk lesz ezután is ez a- v^ráztatott föld, melyet , vérrel szereztek még a honfoglaló ősök,
Belemarkol szivünkbe az a cifrapapiros, amit " térképnek neveznek. Ha lelke volna annak a színesre festett rongynak, összeroskadna a barbárságnak ilyen czer-urcu kíméletlensége alatt. Elvettek tőlünk mindent, csak a jajunk és a sóhajunk maradt meg és adtak egy uj térképet, melyet nézve, sirva-fakadhat minden magyar.
Még béklyóban van a kezűnk, még le van láncolva ennek a nyolcmilliós népnek világdőngető ökle. De mj lesz, ha a láncot letépjek karunkról s ez a nép ismét világverő tM^Yé&T T46 feltámadnak-a-ka<£. gányos Ősök, a Kinnstck, a Botondok ? Ha ismét akad egy Árpád, ki hazát szerez a szittyák buzogányos utódainak? Ha ismét összegyűlünk Pusztaszeren s vérünket eresztve a kehelybe esküszünk, hogy nem hajtjuk feiünket a bárd alá és tiltakozunk az ellen, hogy egy hideg tollvonás a sírját ássa meg Szent István országáhak. Hogy ugy. Ítéljenek halálra bennünket, mint a közönséges rablógyilkost, kinek erénye volt a gyilkolás?
TestvérekI Magyaroki
Legyünk ott mindnyájan 29-ép/ Emeljük fel. szavunkat a rablók ellen. Kiáltsuk bele az éj sötétjébe, hogy: Nemi Nemi Soha 1 Hogy nem nyugszunk bele a halálos ítéletbe, hogy nem leszünk önmagunk hóhérai. Tépjük cafatokká azt a színes papirost, melv a kirakatokból vigyorog ránk s melyen Kolozsvár ,a románoké, Sopron az osztrákoké,. Kassa a cseheké és Muraköz a jugosztávok<T...
Azon a nagy napon összegyűlünk mindannyian és hitet teszünk és esküszünk, hogy nem engedjük cldarabolni ezt az országot. Tanúnak hivjuk a világverő ősök bolyongó szellemét. Legyen tanunk az Isten, a magyarok segítő Istene, hogy azt az esküt, melyet ott teszünk, meg is tartjuk. Hogy ha kell, meghalunk, de nem nyugszunk bele ebbe a világfelforgatásba. Hogy nem nyugszunk bele a győzők mámoros fővel hozott halálraitélésébc.
Világi Te nagy, te kegyetlen, te zsarnok uzsorásl Hozzád kiáltunk a sir széléről. Egy halálraítélt kér, hogy hallgasd meg utolsó szavát. Ne légy könyörtelen, nc légy mámoros a győzelemtől, mert a győzelemnek csak az árnya a tiéd I Maga a győzelem másé.
A győzelem a halhatatlan, romokból is fényes, uj palotákat épitő germán szellem/. és azé a maroknyi népé, mely ezer évig a Nyugatért áldozta fel magát.
Most még csak kérünk, de ha titánná
erősödik a turáni szellem, akkor már követelünk. De neked akkor már késő lesz Mert Önásta sírodba fogsz akkor félholtan belerogyni. Es akkor nem lesz kőnyörület ebben a megkínzott, élve eltemetett népben és nem ad balzsamot sajgó, égető sebedre.
Tanunk az Isteni
Eküszűnk, hogy nem engedjük szétdarabolni ezt az országot, hogy nem tűrjük tovább a béklyót a kezünkön. Esküszünk!
Vulkán.
A magyar béke ügye
Felülvizsgálták a magyar ellenj avaslatokat. - Népszavazás £02 dontem az elszakított területek sorsa felöl. - A Tiszántúl k? ürítése. - Hírek az államfői hatalom gyakorlásáról.
vezérség többszöri sürgetésére a tiszántúli területnek a román csapatok által való kiüritése végre aktuálissá vált. A román csapatok f. hó 24-én hagyják el a Tisza-vonalat.
A Tisza- és a Clemenceau-féle demarkációs vonul közötti terület március hó első feléig Vdsá:osajunéay, Debrecen, Püspökladány, Mezőtúr Hódmezővásárhely vonaláig szabadul fel. ,
Az.enjUietíL .varosokat saját csapataink szállják meg, áz utSBbi VÖfWT és a demarkációs vonal közötti terület fölszabadítása március 2-ik felében várható. A kiürítés, mint a megszállás többi részleteire vonatkozólag a tárgyalások most folynak a fővezérség , és a románok megbízottai között az antant missziókkal. Ezek eddigi eredményeként megállapították, hogy saját csapataink
e hónap 25-én lépik át a Tisza-vonalát, a további előnyomni ások után pedijr mindenkor átlag 6—10 kilométer széles semleges zóna fogja a román csapatokat saját csapatainktól elválasztani. Ugy a katonai, mint a polgári hatóságok részéről minden intézkedés megtörtént, hogy a felszabaduló területen a törvényes rend föltétlen biztositassék és hogy a románok által kiürített területek minden ráz-kódtatás nélkül kapcsolódjanak be az anyaországba.
Paris, febr. 24. A. nagykövetek értekezlete felülvizsgálta a magyar ellenjavaslatokat
és elvben hozzájárult u Magyarországtól elszakított te-r Elteteken megejtendő népszavazáshoz. Állítólag vegyesbizotígág fogja megvizsgálni, hogy mely térületen legyen népszavazás. T •
E bizottságban Magyarország képvl^lőlishely^Wnak. fcgy másik bizottság fogTálk\'ó\'zitc \'a\' gazdasági ellénjavaslatokkal. A nagykövetek konferenciája kimondotta, hogy a magyar igények Fiumét illetőleg cl nem Ismerhetik, ezzel szemben Magyarország szabad utat kap a
tengerhez I ugyanazon elbánásban részesül, mint a többi államok. Mielőtt el készül a végleges válasz a magyar-jegyzékre, az összes ellenjavaslatokat a [londoni tanácskozás elé fogják terjeszteni. A „Humanite" a magyar békeszerződés messzemenő megváltoztatását kívánja. A „Daily Teleg-raph" ugy értesült, hogy a magyar békeszerződés
Apponyi ellenjavaslat a szellemében részben módosítani fogják.
A határokra vonatkozó Söntés mindenesetre kedvezőbb lesz, habár a lap értesülése szerint nem lesz népszavazás. A statisztikai bizonyítékok szerint írja a lap, három millió jut idegen uralom alá, cppen ezért Délkelet-Európa biztonsága és nyugalma megkívánja a magyar kérdés sokkal igazságosabb szellemben történő szabályozását. Az ország romokban hever, a nemzetiségi egyezményeken tehát meg kell adni annak a lehetőségét, nogy az ország gazdaságilag újra megerősödhessék. Nem szabad, hogy az antant ismét egy életképtelen államot teremtsen.
Budapest, február 24. A M. T. I. jelenti: a magyar kormány (és a fő-
Az „UJ Nemzedék" Írja, hogy a nemzeti Hadsereg katonái Tokajra és Szolnokra, amelyet a románok kiürítettek.
Budapest, február 24. Az államfői halalom ideiglenes gyakorlásáról szóló törvényjavaslat benyújtása kapcsán politikai körökben az a hír terjedt cl, hogy nyomban á kormányzóváltoztatás után megalakul az uj kabinet is és igy o kormányzásban nem áll bc semminemű szünet. Ax elterjedt hirek szerint ma meg holnap külön tárgyalások indulnak meg a keresztény block pártjai között, hogy a kormányzó megválasztása utáni időre már meglegyen
£ a i » I Közlöny
1920. február 25.
a párti egység a kormányprogrammra vo-natkozólag. Ilyen értelmű nyilatkozatit tett Rakoszvky István az ujságirók előtt. Érdeklődtünk e hírek felől a Ker. Nemz. Egy. Pártjában, melynek egyik vezető tagja elsősorban azzal informált bennünket, hogy ilyen" irányú tárgyalás csak egyszer, mintegy két héttel ezelőtt volt, azóta a tárgyalások megszakadtak és a Ker. Nemz, Egy. Pártja s annak vezetői nem tanácskoztak e kérdésről. A Ker. Nemz. Egyesülés Pártjának az .« fölfogása, hogy e kérdések megbeszélése és elintézése a kormány által dezignált miniszterelnökre fog hárulni. Ilyenformában valószínűleg hogy a két párt között már előre megállapodás jött volna létre olyan kérdésekben, amelyek elintézése a dezignált miniszterekre vár. Annál inkább vallják ezt a felfogást, mert a Ker. nemzeti-blokk pártjainak egyike sem mondott arrí]( ^ogy sikerülni fog kormányzói többséget alkotó pártot létesiteni. « Ker. "emz. Egyes, pártjában beszélnek arról is, PPlTy a hét évre tervezett nemzetgyűlés időtartamát nagyon is ki kell használni a nemzet jövőjét megalapozó munkaérdeké -bon.
Budapest, február 24. A nemzetgyűlés közjogi bizottsága ma délelőtt 11 órakor vette tárgyalás alá az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság ülésén a kormány részéről jelen voltak: Huszár Károly miniszterelnök, Hatler kultuszminiszter, Bárczy igazságügyminiszter és államtitkárja és Karaffiáth Jenő miniszteri államtitkár. A vita a törvényjavaslat pontjairól folyik.
Minisztertanács.
Budapest, február 24. M. T. I. jelenti: a miniszterelnökségi palotában ma este 6 órakor Huszár Károly miniszterelnök elnoklésével minisztertanács volt. A minisztertanács elsősorban élelmezési kérdésekkel foglalkozott, majd a közszolgálati alkalmazottak részére megfelelő kedvezményekkel foglalkozott, amelyekre vonatkozó javaslatot holnap fogja a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés elé terjeszteni. Ezután a folyó ügyekkel foglalkoztak.
Az oláh miniszterelnököt Páriából hazahívják.
Budapest, február 24. Pop Csicsá István ideiglenes miniszterelnök ujabb táviratban megkérte Vajda Sándor miniszterelnököt, hogy utazzék haza, mert jelenlétére nagy szükség van. Vajda válaszában közölte, hogy most nem térhet haza, mert a magyar béketárgyalás döntő fázisában van és szükséges, hogy továbbra is Párisban maradjon.
A nemzetgyűlési képviselők fizetésének rendezése.
Budapest, február 24. A nemzetgyűlés gazdasági húzoWsága Rakovszki István nemzetgyűlési elnök elnöklésével ma délelőtt gyűlést tartott, amelyen szóba került a nemzetgyűlési képviselők fizetésének kérdése is. Erről azonban határozatot nem koztak s igy a képviselők fizetése egyelőre a régi maradt.
Oláh tőkemozgalom.
Bukarest, február 24. Az oláh gazdasái körök komikus és céltalan erőlködéssel próbálnak gazdasági tartaitnat önteni az összeharácsolt területek életébe. Miközben Erdély gazdasági életében máris nyilvánvaló a termelés hanyatlása a kulturális sülyedés folytán,, az uzsorára létesített bankok sorbon emelik alaptőkéjüket. Romániában 1919-ben negyven bank emelte fel alaptőkéjét, még pedig 203 millió leiről 307 millió leire. A negyven bank összes alaptökéje 510 millió leíire rug. Ezenkívül még 17 uj bank alakult összesen 103 millió lei alaptökével. Negyven részvénytársaság alaptőkéjét 82 millió 702.500 leiről 797.500 leire emelte fel, — Alakult még 91 áruforgalmi társaság összesen 236 millió lei alap-.tőkévd.
Olasz-német-angol-amerikai gazdaságpolitikai tárgyalások.
Rómából jelentik, hogy oda legközelebb németországi kiküldöttek érkeznek, akik az olasz ipari és pénzügyi körökkel a gazdasági érintkezés ujjáfelvétele tárgyában fognak tanácskozni.
Tőzsde
Budapest, febr. 24. Az értéktőzsdén ma kedvező hangulattal és igen szilárd irányzattal nyilt meg az üzlet.
SUzyar Mttcl . HI0 OsítráSí Hitel . . l\'OO Lflsíifnitoló .... í)40 Magyar Bank á.-ió Agrár Bank . . . 12SO
Pabani; ......löyS
Kőhalmi..... 700
Konkordia . . . "Yi70
.Giicll*......■----
"fteocsini...... -J*\'0
DtiScho.....IWX>
Alt. K\'V.-cn , . 7050
Srásfvan .... ..
Urikányi..........3500
Rima..............32űö
Sehli-k.....
ajtij..............4350
Afclanlifca .... 4L50
liánig .... -
Klotild............20Í.0
Nssici ... . . 9300
ÜLij ..............2200
, . .Valuta: S\'ajwlíon 8S0. Márka 320. Dollit 2Ö0, Frank 1Í50, F;,o! 8t0. Ura 1500, Rubel 24S US SK^Swkot 270. Dinár 700. -....................t. ■>!!.,.................................
A tótok viharos tiltakozása a cseh leigázás ellen.
Prága, február 24. A cseh nemzetgyűlésen viharos jelenetek voltak. Okot rájuk a tót kathólikus néppártnak Svehla dr. belügyminiszterhez intézett sürgős interpellációja adott, amely a tót néppárt zemplénmegyei népgyüléseinek eltütáltására és Kovalik dr. néppárti képviselőnek az immunitás ellenére történt letartóztatására vonatkozott. Az interpellálók hangoztatták, hogy ezekben az intézkedésekben ők nem látnak egyebet, mint annak megvalósítását, ar^it Szlovákia diktátora, Srobar miniszter mondott: A tót néppárt ellen minden erűnkkel és teljes nyomatékkal .felvesszük a harcot. Tótországban véres választások lesznek. A kormányhoz szitó tótok és radikális agráriusok elszerették volná kerülni a vitát erről a kellemetlen ügyről, de túlharsogták őket és Svehla miniszter kijelentette, hogy kész az interpellációra haladéktalanul megadni a választ, természetesen a hivatalos nyomozás adatainak alapján. A miniszter azt állította, h«y a néppárt a gyűlések megtartásakor figyelmen kivül hagyta a szabályszerű bejelentést. Más efélc silány igazolási kísérlet után Svehla eltávozott. Már a miniszter beszéde alatt viharos incióensek keletkeztek, amelyekkel szemben az elnök tehetetlen volt, a vita során azonban még nagyobb lett a lárma. Az izgatott szóharc vezérmotivuma az volt, hogy Srobar megöli a köztársaságot. Kovatlik dr. kijelentette : Mi c szabadságot, egyenlőséget és testvériséget akarjuk, de nem kapjuk meg A nemzetgyűlés megtagadja tőlünk. Agrár kortesek állami gépkocsikon beutazzák Tótórszágot és az embereknek petróleumot cs .benzint Ígérnek, ba cserbenhagyják a néppartot, Pozsonytól keletre nincsen
szabadság. A kormány intézkedésein,!, védelmében Medvcczky dr. .kijelentette hogy a nemzetgyűlésnek kár ilyen lappi! Iiakkal foglalkoznia. Erre a nyilatkozatra viharos pfuj kiáltásokkal feleltek. Az flz izgalmas lárma, amely tegnap a nemzetgyűlés házát megreszkettette, megint csak rácáfolt arra a mesére, hogy a tótok megelégedettek. Semmi kedvük & tótoknak arra, hogy a prágai centralizmus erdekében feláldozzák önállóságukat.
— A Teriiletvédő Liga vasárnapi alakuló gyűlésére Budapestről már eddig is többen bejelentették részvételüket: Molnár Cjtaső altábornagy, Zadravetz István magy. tábori püspök, Bleyer Jakab dr. a nemzeti kisebbségek minisztere és titkára Pukánszky Béla dr., Sontágh Tamás a földtani intézet igazgatója, Lendvai István költő, Margittay József minisztert tanácsos, dr. Polqák László miniszteri osztályfőnök, Őzé. kely máv. főfelügyelő, dr. Haller József tanár, zilahi Ai\'js Jenő, Neubauer Gyula, dr. Pongrátz Aladár és neje, Tuszkay Ödön, Almássy Miklós, Szilágyi Béla, Komoróczy Miklós, Megla Tioor táborilelkész, dr. Bogya János, Wallenburger Géza hírlapíró. A Területvédő Liga képviseletébén az előkészítő murikához Hamvas József tanár és író már városunkba érkezett.
— Március 16-án megkezdődnek az egyetemen a tanítások. Budapestről jelentik: Az egyetemen a heiratások március 1-én, a tanítások március 16-án megkezdődnek. A vizsgák és szigorlatok julius végéig tartanak s jelenleg folynak.
— Katonák belépése egyesületekbe, A hadsereg egyes tagjaiban a politizálás iránt még megnyilvánuló hajlandóság szükségessé teszi, hogy minél szűkebb korlátok közé legyen szorítva az az alkalom, mely a hadsereg tagjainak politizálását lehetővé teszi. A hadügyminiszter ennél-fogva elrendelte, hogy tisztek és hivatásos altisztek, a MOVE-t-kivéve, semmiféle egyesületbe, igy a Magyar Nemzeti Szövetségbe sem léphetnek be.
— A tornaegylet választmányi Ölése. Az NTE. tornaegylet vezetősége értesiti a választmány tagjait, hogy holnafv^ szerdán délután 6 órakor választmányi ülész lesz.
— Az állami elemi Iskolák igazgatósága tudatja a szülőkkel és tanulóklcal. \'hogy a Zrinyi Miklós-utcai iskola IV. fíu és IV. leányosztályaiban^a tanítás f. hó 26-án reggel újból megkezdődik.
— Zalavármegye 21 közaége táviratot intézett a miniszterelnökhöz, melyben tiltakozik a Jugdszláviához való csatolás ellen, Egyben beszámol a távirat arról is. hogy a jugoszlávok a legsúlyosabb erőszak alkalmazásával akarják-őket a csatlakozásra kényzseriteni. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvek, amelyeknek - aláírását főleg a bíráktól követelik, rendszerint szlovénul vannak irva, ugy, hogy a lakosság azt sem tudja, mit olvasnak fel előtte. Alsólendván, amely pedig a béketervezet szerint is Magyar- .
2 tartozilt\' szintén erőszakosan íép-tok fel, de minthogy á jegyzőkönyv magyar szövege ismeretes volt, semmiféle eszközzel nem tudják-a lakosságot nyilatkozatra birni. ozokc péterházi biró testi bántalmazás ellenére megmaradt az aláirás megtagadása mellett. A szerb hatóságok Alsólcndváról kiutasították Kiss Dénes polgári iskolai igazgatót. Józsa Fábián járási orvos és 19 tarsa, akiket túszokként hurcoltak el, raég ma ma is Szcmendriában sínylődik.
1920. február 25.
Zalai Közlöny
— Felhívás Nagykanizsa város testületeihez és egyesületoihez. A
TcrűletvédŐ Liga űnncpélyrendező bizottsága kéri városunk és a vidék testületeit és egyesületeit, hogy a 29-én tartandó ünnepélyen minél nagyobb számban, minél imponálóbb módon (zászlókkal stb.) vegyenek részt. Az ünnepélyrendező bizottság kéri a testületeket és egyesületeket, hogy megjelenésüket kifejező bejelentésüket legkésőbb folyó hó 26-ig levelezőlapon Pfcifer Elek (Szemere-u. I9.sz.) cimére tegyék meg.
— Kémszervezetek a magyar fővárosban. A Nemzeti Haderő közli: Budapest s az oláhok által kiürített részek nagyobb városai tele vannak idegen kémekkel. Magyarország újjáéledésének minden mozzanatát gyanakodó szemmel nézik nyilt és titkos ellenségeink, akik még mindig csupán annyi levegőhöz szeretnének juttatni, hogy csak éppen tengődni tudjunk. Szegeden ann k rendié és módja szerint\'francia rendőrség működik, amely detéktivjéit „gazdasági tudósitő", „tolmács" stb. ártatlan hangzású címekkel ruházza fel. Ezen idegen ügy szolgálatába szegődött egyének között csak elvétve akadnak keresztények. Csupa magyarositott ncyü zsidók az illetők, akik havi 1500 leiért árulják el hazájukat és polgártársaikat. Budapesten, Szolnokon, Czcgléden, Mis-kólczon és minden más nagyobb városban, amelyet az oláhok kiürítettek, az olák és cseh katonai és politikai rendőrség titokban dolgozó bizalmi emberei húzódnak • eg s adják át a politikai, társadalmi és katonai vonatkozású megfigyeléseik anya-\' gát a Tisza, vagy a Duna túlsó partjáról időnkint át-átjövő konfidenseknek. E hátrahagyott kémek csoportját Biánu, az erdélyi politikai rendőrségek főnöke szervezte meg, aki embereit havonta 3000 koronával és kézikiadásainak megtérítésével fizeti. Ezek között is túlnyomó a zsidó elem, A budapesti francia misszió mellett működő rendőrség ártatlan meghatározással küldi munkába embereit. Ez a rendőrség azt mondja, hogy a békefeltételek végrehajtását és azok pontos betartását ellenőrizteti detektív szolgálatot teljesítő magyar zsidóival. Közben pedig elfelejtkeznek arról ezek a derék urak, hogy még meg se kötöttük a békét s következésképpen semmiféle feltétel kötelező betartására még nem is vállalkoztunk. A mi Magyarországunk területén nem történnek olyan dolgok, amelyeket titokban, kellene előkészítenünk és amelyek felderítésére az ellenséges kémek egész ligóját szabadítsák reánk. Azt, amit a kémek megállapíthatnak, hivatalos és félhivatalos tormában ezerszer hangoztatták már illetékeseink és hangoztatja a társadalom : élni akarunk I Élni akarunk független, nemzeti és keresztény élettel régi területünkön, a mindenkit egyformán megillető jogok biztosításával. Ezt akarjuk. Es •szomszédaink, meg ellenségeink ezt kémek nélkül is megállapíthatják felőlünk.
— A hatóság figyelmébe. A következő levelet kaptuk: „Tekintetes Szerkesztőségi Tisztelettel kérem b. lapjában soraim szíves közlését és a hatóság figyelmét felhívom azon körülményre, hogy heti és marhavásárainkon számtalanul sok a zugmarhakereskedő, akik minden igazolvány nélkül, hallatlan árakon összevásárolják a vágómarhát, amely után adót nem fizetnek és kivonva a helyi forgalomból vágy elszállítják, vagy hallatlan árakon továbbítják. Ez a körülmény magyarázza meg a tűrhetetlen állapotokat és a hetenként 10—20 százalékkal emelkedő húsárakat. Okosan tenné. $ rendőrség, ha összes marhavásár--jainkön "ellenőrizné, hogy csak az adhatna el és vehetne marhát, akinek erre törvényes engedélye van, mert már ott állunk, hogy egy-egy vágómarha tizenhat kéSfcn is megfordul, mig a mészáros kezébe kerül, lis ezt mind az agyonsanyargatott, kiuzsorázott fogyasztóközönsegnek kell megfizetnie. Ha ez még tovább is így tart és a hatóság
nem lép közbe a legnagyobb eréllyel, ugy rövid időn belül 1001 korona lesz egy kiló hus a mészárosoknál. Tisztelettel: Egy marhakereskedő.
— A VAC. folyó hó 25-én este 6 órakor választmányi ülést tart a „Szarvas"-kávéház külön termében.
— A rendőrnap nagybizottsága felhívja mindazokat, kiknek birtokában gyüj-tőivek vannak, hogy gyüjtőiveikkcl — ha " azok üresek ís — végleges leszámolás esz-közölhetése végett a rendőrkapitányi hivatalban jelentkezzenek.
— Közellátási közlemények. A
legközelebbi kiosztások már az uj 1920. évi könyvecskék alapián fognak történni. Felhívjuk tehát mindazokat, akik uj könyvecskéiket Bármilyen ok miatt ezideig nem kapták meg ezéknek - átvétele végett saját érdekükben haladéktalanul jclcntKczzenek,, mert ellenkező esetben a kiosztásra keriííő cikkeket késedelmesen fogják megkapni.
— Két Joguszláv távirat. Egyik Csáktornyái újságban olvassuk az alábbi •táviratokat, amiket Davidóvics miniszternek "küldtek a Muraköz magyarfaló bitorlói.
Követelik Nagykanizsa és Alsólendva környékét. Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor fekszi már meg a gyormukat az a sok hóbort. Mikor kólinthatjuk már fejbe őket, amúgy Istenigazába, hogy térjenek észre egyszer mániájukból. A nevezeá/tiTv-iratokat itt közöljük: . /
Davidóvics miniszterelnök urnák
Belgrád.
Nemzeti testünknek az olaszok által szándékolt szétdarabolás^ ellen a legerélye-sebben tiltakozunk abban a reményben, hogy a kormányunk illetékes helyen meg-ingathatatlanul ki: fogja jelenteni, hogy nem fogad el semmiféle olyan békefeltételt, amely nem volna a. .mi népünk törekvéseivel • Összhangzásban. Követeljük ezenkivüf, hogy Jugoszláviával egyesítse-nek még azok a-Murántul Nagykanizsa és Alsólendva közöU fel nem szabaditolt . területek is, amelyek a mi népünkkel egy etnográfiai egységet képeznek.
Muraközi politikai egyesület.
Davidóvics Ljuba miniszterelnök urnák Belgrád.
A muraközi nép • felháborodással vette tudomásul azt a legutóbbi sajtóhírt, amelynek közlése szerint szövetségeseink minket Olaszországgal reánk nézve lesújtó megegyezésre akarhák kényszeríteni, mely megegyezés lehetetlen áldozatokkal és Adria melletti népünknek elviselhetetlen szétdaraboíásával járna. Felháborodva ezektől " a hírektől a felszabadult Muraköz népe, (?) amelyik magán tapasetaita az idegen uralom nehéz szenvedéseit, felemeli élő (tiltakozó) szavát a vérbeli testvéreiért az Adrián és á mi életérdekeinkért . és teljes hittel várja a kormányától, hogy a megmentett népjogból nem fog még égy lépéssel sem meghátrálni, a lehetetlen követelésekkel szemben, amint a szövetségeseink ultimátuma reánk akarnak kényszeríteni.
: Gasparac György s. k.
Muraköz kománybiitos-v
Gasparec György ur nem tudjuk,. honnan veszi a bátorságot, hogy Muraköz nevében küld ilyen táviratot. A felszabadított Muraköziek nevében ? Ja ugy, nem tudtuk, hogy ők felszabadítók a Muraközben. Azt sem tudjuk, hogy kiket szabadítottak fel. Talán á csáktornyaiakat, vagy kiket ?.. . Es a felszabadisás módját sem értjük. Különben az nem baj, mégis tanultunk tőlük. Ha mást nem is, de azt megtanultuk tőlük, hogyan kell kiüldözni, kikorbácsolni az ősi birtokosokat vagyonukból, hazájukból. Ta-I nultunk maguktól Gasparic György ur.
— A Végzetes nyakék a címe annak a mesésen csodás kinematografiai remek mozgófényképnek, melyet ma szerdán, csütörtök és pinteken, azaz február hó 25, 26 és 27-én mutat be a „Világ" nagy-mozgó s amelyben rendkívül izgalmas szibériai farkasjelenetek s remek táncprodukciók láthatók a mesés fantáziával megirt témájú drámábap. jegyek, tekintettel a nagy érdeklődésre, mely máris nagy mérveket ölt, jegyek már d." u. 2 órától válthatók.
Erdély,
szomorú álmok hazája, mit csinálsz te most ? Hegyeiden még téli havon csillog az ébredő nap ; a Hargita, Hermány, a Henyul, Fekete hegy, a rejtelmeket\'susogó erdők — ország a szépségek kertjéből — szegény Frdcly, most ébred egy gondok és könnyek között átvirasztott éjszaka után. M\'ert éjszakái a sóhajok és könnyek éjszakái lettek azóta s nappalai a bibliai várakozások esztendői. Most szakad föl a köd kis falui tornyai körül,, hogy verőfényt engedjen a parányi ablakokra\'" s tavaszi sejtéseket az Olt völgyérc. Szamos mentére. A tavasznak, a felszabadulásnak sejtéséti Vájjon érzik-e ezeket ott ? Hiszen a büszke és dacos Dáciának verőfényes volt mindig a lelke s az ol£h pokol ge-hennái között is a martirol-/mosolygásával nézett testvére feléi virágod Pannónia felé, szabadulást várva tőle. So^a egy pillana-. tig sem hitte pusztulását és legendás hittel vélte, hogy kinzó álmától egyszercsak •felébred s folytatni fogja rendes életét, mely megszakadt akkor, ami kór alattomosan csoszogó bocskorok rátapostak a mások becsületességébe, az adott szó szentségébe vetett hitére.
Istenem milyen volt ez a bocskoros bevonulás l A szorosok felől lopakodva jött egy, a szó legszorosabb értelmében rongyos ármádia ; foltozatlan, ásitozó bakkancsok, rongyokból csavart bocskorok, negyven\' százalékának fegyver helyett bot a hö?ia~-»krft7 mért ke^pket - patriarkális szokások szerint kabátjuk ujjába dugták a hideg ellen.\' Az oláh benszülöttek extátikus örömmel siettek diadalmas rokonaikat fogadni, hogy aztán a kullogó, szánalmas sereget látva, szégyenkezve somfordáljanak haza. S még egy napot sem pihentek jóformán a hősök, már tetőtől-talpig a mi elrabolt felszerelésünkben feszelegtek.
A tisztek pedig kendőzőttek valának s szédítő parfüm fellegeket árasztók, mint a külvárosok éjszakai pillangói. Valamiféle atavisztikus vonás lehetett ez a puderezés klasszikus korára, mikor is a rokokó élni akaró dámái és urai, urfiai és bakfisai kiló számra hintették magukra a rizsport s a paloták fogadószobáiban seperni lehetett |a belépőkről lehullott lisztet, mint a malomban. ;
A mi hóditóink e romantikus kor századokkal elkésett fiainak érezték talán magukat, mert arcuk lilában, veresben, zöldben s a szivárvány minden színében játszott az ujjnyi vastagon fölkent púdertól. De a kínosan kimaniküröi:ött körmök kutyakorbácsot szorongattak s kutyakorbács volt az utolsó káplárig minden altiszt kezében is. Megfelelőbb szimbolumot nem is találhattak volna uralmukhoz.
S már az első félórában megkezdődött a magyarság kálváriája. Déscn egy honv. főhadnagy ruháinkkal, fegyvereinkkel félig-meddig kiagyusztált oláhcsapat bevonulása alatt cgy^ halk megjegyzést ejtett el: legalább a tisztek szégyenlhetnék, ami ellopott tiszti oldalfegyvcreinkkel járkálni 1 Néhány perc múlva elhurcolták és megbotozták.
A huszonöt boti Ez volt a fétisük, .melynek nevét rajongva mondották ki. Tobzódtak a boiozás gyönyörűségében.
Dc minek részleteznénk jólismert dolgokat? Ki lehetne-e meritenr Erdély véres könnyhullatásának tengerét ? Elvették intézményeinket; elvették hivatalainkat, elvették
4
utoljára iskoláinkat, — hiszen a kultura utolsó volt a szemükben. Mindenütt azt vették el először, ami pénzt igért ; s ha átvétel közben pénztárra került a sor, egyszerre száz kéz kapott undoritó mohósággal utána. A magyarságot pedig koldusként az országút szélére állították becsületességének üres tarisznyájával. Ah, az erdélyi magyarság! A Királyhágón innert sohasem fogják értékelni, megbecsülni és meghálálni tudni a hazaszeretetnek, hűségnek\' és áldozatosságnak azt az egekben járó magasságát. melyet az erdélyi magyarság üldözés, korbácsolások, éhezés,.rongyok, átvirrasztott éjszakák kínjai között gyönyörűségnek ére-zett. A Grachusok anyja eltörpült a székely asszonyok mellett s a mártírok világa elevenedett meg Erdély magyarjaiban. Kolozsvár elbocsátott tisztviselői lakatos-műhelyekbe szorultak; egy városi tanácsos a bőrgyár kertjét söpörgette mint napszámos. Beszterce hivatalnokai fafuvarozással keresték kenyerüket. Déva birái zsákot hordtak a gőzmalomban; Marosvásárhelyen ügyvédek gépjavitómŰhclyt nyitottak. Senki sem roppant meg abból a táborból, emelt fővel járt mindenki. Törvényszéki birák kapával a vállukon s az édes reménység csillagává! a homlokukon tértek este haza becsületes munkájukból. Egy törvényszéki elnök cipőt foltozott; egy királyi ügyész együtt vágta a rendet hajnalban a napszámosokkal. Tanitók fát aprítottak kora reggeltől késő estig napi 30 korona bérért. A közös hadsereg egy alezredese az összes katonai kitüntetésekkel mellén s egy rettenetes sebbe! o vállán, oláh fogságba került; Mestikanestiben bocskoros altisztek arculverték a sebzett oroszlánt, otthon pedig nyolcadik osztályos gimnazista lánya addig kapálta kicsiny kukoricafőldjüket, mig ájulva szedték fel a földről.
Szerkesztői üzenetek.
Keresztény ^jppjtó és könyvterjesztő hölgyblxottságnak levele van szerkesztőségünkben, illetékesek átvehetik a déli órákban, -r N. F. K. Levelét nem közöljük le. Reméljük, hogy felszalalásunk nyomán a nevezett család fog lakáshoz jutni. A kiutasított zsidó családok még Nagykanizsán vannak, de a kiutasító rendelkezés a legmagasabb felebbczési fórumnál van már s reméljük, hogy nem kell még hónapokig várni, amig foganatosítani lehet. — Hű olvasó.. Beküldött levele olvashatatlan. — Erdélyi székely leány. Versed közül csak egyiket használhatjuk: Panaszom Erdélyhez. Közölni fogjuk.
Ili knnvtfflb * Kaphatók FUchel Ffllöp^
ÜJ HUH JTOK - Fiaikönyvkereskedésében
Bw«nN. India c* én.
Fraoce Anstok : .\\x aowtim gyirü.
ííxrbon: A titok.
Meyrink: A *óldar<u kinértet.
Wagner Richárd.: Kgy nemei muxtikus Parisban.
Drasciic Urai Alfréd: A nó iis a kijjyó.
B. Mathm HcJcm: Jón « roz.on át. 2 kötet.
Buliivw; Világosság.
Krjdre; Cigány világ. Corln;: Gyermekeve iái. Riehter JcnC: A kommunizmus bokisá. Csrfko: Takara>ányoM*bnn. And/ávsovkh ; }{átioyu)tcaycs2tCT. Dr. Török: Az ingatlanok iorgaJmánzk uj \\za-bátyai.
A KURvít béfcefeHételek, térképpel. A síétd»>»bolt Manyurw%záp, térkép. MaRyatoisiáj\'. »J néprajzi térképe. ZaUuncRye té.\'kcpc. .
Zalame^e. Vén térkepe.
Naponta újdonságok!
egy kifogástalan gyermekágy. Cim a kiadóhivatalban.
A „Move44 nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, . Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. -i«n—
Nvoumott a JaptulajdoDOJíOK. Zalai é« Oyarroad nyomdal müinté^etében.
£ x l.i I Közlöny
1920. február 23
Vidékieket felelőséggel tanit
levelezve, Budai Előkészítő,
Budapest, Tárnok-utca 22. sz. Prospektus.
Jó minőségű Pogány vári fehér és vörös
ASZTALI BOR
llteretabint 19 X-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése • Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
VILÁG
nagymozgó színház :t Szarvas-szálloda. ::
Szerdán, csütörtökön és pénteken, február 25., 26. 27-én. A világ legnagyobb filmattrakciója
A végzetes nyakék
Attrokciós szerelmi történet 4 felv.
li- | Salamon király kincse
tíU" ! MistikuríŰ\'felv.
KJ6adi*ok kezdető: Hétköznapokon U és 8..órakor Vasár- ét ünnepnapokon 3, 5, fél 7 és 3 - órakor.
Méhkaptárak
helyezzék az idei rajokai SZ ALMAK ASCflí B A MeR/erwJeUiotók bármely inornyKégbcn darabookctil 33 K-ért a Dunántúl! Kcreakedelml Méhészetnél, Szombathely,-Sxily Jáivos-uteo 12. sz.
Eredeti
CD üliDTI viráK-- fö^lék- (pa-LiirUii 11 iá",o) ,ov4bbá
mindennemű gazdasági vetSmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László es Ország cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak színes tasakokban magvakat bizoményban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll
URANIA
mozgókép-palota
Rozgonyl-utca 4. sz.
Kedden, szerdán és csütörtökön, febr. 24., 25. és 26-án
Világhírű Pathé attrakció !
Az eredeti
REPÜLŐ LOVAS
(Hands up) I-ső rés/ének bemutatója.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor", vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
MAKULATUR PAPIROS ,
kilogrammonklnt 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél
Ugyanott kárbid kaphatói Viszontárusitóknak kedvezmény 1
fc-SBelyegzök!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések í Betű, mo-nograinm, cimer, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany ós ezüst monogrammok készittet nek. Kizárólag egyedüli szakBzletl - Első beszerzési forrást -
KARANCSY J. vésnök
vésnöki möterme 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
" Kérem a címre ügyelni!
Doboz és mappalevélpapir,
papírszalvéta, fogalmi, irodai, miniszter és toilettpapir megérkezett és kapható-: ........
Szerb Erii ő
könyvkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
Telcfvn : SBrcSnycIm:
__ „TransJanubU^
59. .N«*ykauli»»
Iroda és raktár: Csengerl-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon azonnali készpénzfizetés ellenében :\'
Élő- és leölt
sertéseket,
tojást
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Felhozatali Egyesülés Zala- és Somogy megy cai kirendeltsége
59-lk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920- február 26. Csütörtök.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
•Sifíkesztóscg é* kj»dóhivatai: P<$-nt 13.
- Interurbán, iclcton 115.
Megjelenik mindig kor* regjfel.
Pősxerkcsitó
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
nemrttfjr. k«pvUcló
Felelős szerkesztő : BODROGKÖ2Y ZOLTÁN
Muraköz.
Irtn: Kovát* Anfnl tanár. , Ősidőktől fog va a mienk volt s a mienk . kell, hogy maradjon a jövőben is Muraköz. Még világosabban : Muraköz a betelepülés óta Zalamegye birtoktestéhez tartozott, melytől csak 48—49-es szabadságharcunk iéveretése után szakították el s a horvátországi Varasdmegyéhez kapcsolták. Ámde már 1861-ben, az alkotmányos szellő első lengedezésére visszakapcsolták megyénkhez.
Hoffy Muraköznek az. első órszágren-dezés idejétől fogva Magyarországhoz való tartozása néni a képzelet kitalálása, sem pedig valamely uiabban keletkezett történelmi elmélet eredménye, annak bizonyítékául jogosan hivatkozhatunk arra az 1232-ben kelt ok\'iratra, mely szerint Gizella királyné, szt. István neje, a Muraköz valaha Wezmechnek nevezett területrészét a veszprémi püspöknek mint kancellárjának adományozta. Hogyan adományozhatta volna azonbarr neki, ha nem lett volna Magyarország birtoka ?
Bizonysága ennek a törökök első beütése is magyar földre 1480-ban, mely Muraközt érteje ezt a betörést a zalamegyei fölkelők s Mátyás király hadserege yéttg fejjel utasitottákvissza,- -Ez^-a -földer tehát, mint magyar területet védelmezték.
Murakőznek hozzánk tartozása eszerint történeti folytonosság alapián áli.
A történeti jogon kívül mellettünk szólnak az érzelmi okok is^
Bár Muraköz népességének majdnem teljes egésze horvát nyelvű s csak kis részben vend, mégis velünk, magyarokkal, zavartalan összhangban éltek. Elszakadási kísérleteket" maguktól nem tettek, a magyarsággal, együtt védelmezték idegen beütések elltíte az ország épségét s .magukat jó hadfiaknak tekintették s ilyenckül való elismertetésüket mások\'előtt, is,hangozhatták. Ezt az örvendetes tényt minden Muraközről iró megemlíti. Sőt ujjal mutathatunk Cáspárich Márk, muraközi születésű, ferenc-rendi szerzetes esetére, ki mintPerczel Mór seregének egykori lelkésze, á szabadságharc után minden jó hazafit véres megtorlásban részesítő osztrák elnyomóktól mártírhalált szenvedett 1852-ben. Ott áll a hazaszeretö szerzetes emlékoszlopa Pcrlak község . főterén, bizonyságául a hazáért lelkesülő szerzetes hűségének s az ö hűségét méltányló rriüraköziek hozzánk, való ragaszkodásának. , J
S ha a történelmi jogtól s a lelki kötelékektől eltekintünk is, níncs-f: anyagi érdékék szálaival is Muraköz hozzánk fűzve ?
Mivel a gyakori köd miatt a kenyér-magvak termesztésé nem nagyon sikerül a Muraközben az egy, levélzettel jól védett kukoricán kivül, kénytelen a kenyérmagvakat tőlünk beszerezni, viszont kukoricájáért, pompás lovaiért, sertéseiért mi keressük fel szivesen őket.
. Hármas erős kapocs köti tehát őket clválhatatlanul hozzánk s Zalamegyc nem nyugodhatik a tisztán\' néprajzi alapon és szempontok szerint megkisérlettelszakitásba.
Nem is merült fel kétség Muraköz hová tartozása iránt mindaddig, mig a Stárcsevics- és Strossmayer-féle^párt képzeletében föl nem bukkant a dél-szláv-biro-
Előfizetésl árak:
Kg«! ívre 250 K. Fílév/e 130 K. Negyed ívjc 65 K. Egy hóra 22.K. Egyes szim 1 K.
dalom eszméje. De még ez a kecsegtető eszme sem volt képes megtántoritani a jó muraközi népet a hazánkhoz vonzódó hűségben.
Ha tehát maguknak a muraközieknek \'Scm K*11 a jugoszláv eszme, Zalameg\'ye sem engedhet, hogy birtoktestén e -fájdalmas operációnak, Muraköz? levágásának vessék alá. Nem engedheti az a Zalamegye, mely-az angolok világlapja a Times, majdnem 100 esztendő el£tt 1823-ban ezt\' a minket méltán büszkévé tevő jellemzést közölte: „A tizennégyszázezcrből álló* seregekkel bíró szövetségesek nem azon szent igyekezet által Ieikesittetnek, mely Európának boldogságát,szerencséjét eszközölhetné, hanem azon dölyf, mellyel erejők és sere-göknek sokasága kecsegteti őket. Ők mindent, ami constitutío (intézmény) gyűlölnek, habár annak szentségét, helyességét, jóságát ezer esztendők bizonyítanák is. A szövetségesek a régi homályba, a régi járomba akarják a nemzetet, visszadönteni. Intézkedéseiknek egész szándéka a határtalan uralkodás, ennek pléréfére a legszentebb dolgok tapodása is csekélység előttük. Hogy pedig nem csak az uj, hanem a régi alkotmányokat is fel akarják forgatni, eléggé bizonyítják a magyar körülmények. Ausztria, m.e!>.\' eddig..való fenjdükisát,. virágzását
Magyarország nyolc századoknál idősebb alkotmányának köszönheti, mely a dicső magyar nemzet egész Európa és Ázsia előtt ismeretes vitézsége és virtusa nélkül már . csak a valaha létezett nemzetek sorában, a históriában találná nevét, ez az Ausztria, melynek magyarjai iránt való bizodalmának és háládatosságának határtalannak kellene lennie, nem szégyenli megmutatni az egész világ előtt, hogy le akarja alacsonyítani e nemzetet. De hogy ezen nemzetben még nem romlott meg a bajnak eleitől beléje öntött vér, eléggé megbizonyítja\', amidőn az ország egyes osztályai az udvarnak parancsolatjait és fenyegetéseit bátor megvetéssel viszonozzák. Ezek között első helyen áll Zalavármegye, mély Ausztriának irigy szomszédságától, meg nem rettenve, közelgető veszedelemben magát oly példásan viseli, hogy századunk történetében arany betűkkel fog a késő maradékok \'dőtt is ragyogni".
Itt az alkalom ismét, hogy Zalamegyc a Muraköz megtartásáért példásan viselkedjék, de itt az alkalom arra is, hogy amit Anglia 1823-ban Ausztriában megrótt, hogy nemzetünket az egész világ előtt meg akarja alázni, azt ugyanaz, az Anglia, mely ott 01 az antant békeföltéte\'leV<>t diktáló ta-, nácsábsh; "l$20-t>\'án m^\'a ne "kövesse el.
A
Az interpellációk* — A tisztviselők nyomorának enyhítése. — A jpénziigyminiszter a tisztviselő nyomor orvoslásáról. — A Tiszántúl árvizeinek lecsapOiása.
Buda fit sí. febr. 25. A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 10 órakor nyitották mpg. Rak<?vszky István elnök, bejelentette, hogy GUnther Antal a Ka ia ejnöke, volt IgazságQgyml-niszter meghalt. Azután Turi Béla a közjogi-bizottság előadója terjeszti be az államfői hatalom ideiglenes betöltéséről és az alkotmányos élet helyreállításáról szóló tőrvényjavaslatot, a kisebbségi véleménnyel együtt.
Azután Huszár Károly miniszterelnök kéri a nemzetgyűlést, hogy a törvényjavaslatot a szokásos három nap mellőzésével a legközelebbi ülés napirendjére tűzze ki.
Felolvasták" ezután az interpellációs könyvet. Rákoi\'szky István javasolja, hogy a napirend letárgyalása után térjenek át az interpellációkra s indítványozza, hogy a legközelebbi ülést holnap csütörtökön délelőtt 10 órakor tartsák meg és ann^k napirendjére a közjogi-bizottság .ülését tűzték ki, melyen az alkotmányosság helyreállításáról és az államfői hatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslatról fognak tárgyalni.
Hegueshalmy Lajos szükségesnek tartja, hogy tf közszolgálati alkalmazottak helyzetét interpellációja keretében a nemzetgyűlés elé vigye, amelynek nem lehet sürgősebb teendője, mint ezen kérdés rendezése-Kéri a nemzetgyűlést, hogy a tisztviselőkkel egyUtt a nyugdíjasok helyzete is javításra szoruljon.
Azután beterjesztette interpellációját. .
Báró Korányi pénzügyminiszter válaszolt Hegyeshalmynak. Kijelent^ hogy tisztviselők nemzeti szellemben dolgoztak és annak köszönhető, hogy az ájlomrcnd, helyreállt.
A nemzetgyűlés foglalkozni fog az ország pénzügyi helyzetével. j , •
Az egész Magyarország területén a tisztviselőket ter-mészetbeni ellátással akarja segíteni.
A házi kiadás 600—800 millió korona, .fia\'-országnak függő kölcsönt kell felvenni, de ha ezt a gazdálkodást folytatjuk, tönkremegyünk.
Tervem az, hogy a tisztviselőket a megfelélő kenyéri (szt- • tel, főzőliszttel, burgonyával .-« és cukorral lássak el.
A fő kedvezmény abban állna, hogy ezen áruknak alapjául az 1918. évi decemberi árakat vesszük alapul és a differenciákat j»z . akkori és a mai árak között az állam fizeti meg. . " ...
Gondoskodni akar az állam arról, hogy a tisztviselők, akik ingóságaik elkótyavetyéléséből tengődnek, emiatt ne szenvedjenek, oly nagy
anyagi kárt. \'
A zálogházakban ^küldöttségek fogják ellenőrizni, hogy a közalkalmazottak megfelelő nagy áron válhassanak meg ingóságaiktóL
Z a l a tt( Közlöny
1920. február .26
i Hegyeshalmi kijelenti, hogy nem kételkedik a kormáhy jóindulatában
és. ellameri,\' hogy a pénzögy-minlszter elment a végző határig.
A nemzetgyűlés a miniszter válaszát tudomásul .vészi. \'
Ezután Frühwirth Mátyás a következő\' interpelláló. Kéri, hogy miután az általános drágaság leküzdése oly fontos államérdek, hogy erre határozott választ kell kapnia, interpellációját ne az átmeneti kormánynak, hanem a következő kormánynak terjeszthesse be.
A ház erre az engedélyt megadja. Sandl Károly a tiszai belvizek levezetéséről interpellált. Az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy a Duna—Tisza közén a belvizek oly nagy területet leptek el, hogy a gazdaközönség a legnagyobb aggodalommal várja a fejleményeket.
Rubinek válaszában kifejti, hogy a rettentő esőzések elháríthatatlan nehézséget okoztak az árvizek lecsapolásánál. Ajánlatot tettek, hogy a kormánybiztosság^vegye a kezébe az árvizek levezetéséi.
A képviselőház ezt tudomásul viszi, azután az elnök az ülést berek<^szti.
A Tiszántúl felszabadulása.
Budapes, február 25. Ma hajnalban megkezdődött az oláhok részéről a Tiszántúl kiürítése. A kiürítéssel egész sereg színmagyar várost kapunk vissza, úgymint: üebreczent, Hódmezővásárhelyt, Makót, Békéscsabát, Békésgyulát. A főszabaduló területen kétmillió ember él 23,000 négyzetkilométer területen.
A magyar béke.
Berlin, február 25. Azzal a vonattal, amellyel Millerand mihiszterel-nök és Scialoja külügyminiszter utaztak, gróf Apponyi Albert is elutazott a londoni tanácskozásokra. Magyarország békekilatásaifc egyre kedvezőbben ítélik meg.
A szibériai hadifoglyok helyzete.
Hága, február 25. William munkáspárti képviselő interpellációt terjesztett be az angol kormányhoz és azt kérdezte, hogy igaz-e, hogy Szibériában és Türkesztánban elhelyezett 450,000 magyar és osztrák hadifogoly közül már csak 230,000 van életben, mire a tengerentúli \' kereskedelem ügyosztályának titákra a kormány neveben azt feleltet hogy a hadifoglyok tényleg sokát szenvednek Szibériában és a halálozások sz£ma rendkívül nagy.
Az Osztrák-Magyar bankjegyei.
Budapest, február 25. a. pénzügyminiszter valamennyi pénzügyigazgatásáéhoz körrendeletet intézett, melyben megállapítja, hogy az Osztrák-Magyar Bank álul bármilyen sorszámmal .kibocsátott bankjegyek, az Osztrák-Magyar Bank teljes-értékű kibocsájtványai, a második kibocsáj-táju 20 koronás bankjegyek pedig teljesen •egyenértékűek az Osztrák-Magyar\' Bank egyéb huszkoronás bankjegyeivel.
Vasutí-őrséget szerveznek.
Budapest, február 25. Értesülésünk szerint illetékes Kelyen azzal foglalkoznak, hogy a vasúti forgalom ellenőrzése s a kereskedelem és ipar érdekeinek megóvására kb. 10.000 főnyi, szállítmányozási, forgalmi örséget szerveznek.
Ükötök a törvényszék előtt
A tárgyalóterem ablakán besüt a meleg nap s a padokon apr<&, szurtos cigánygyerekek, maszatos, tarkákendős cigány-asszonyok ülnek, a Kolompár család kü-lőmböző ágaiból. Egész . cigánykaraván, kedves, vidám és ravasz. Az eset nálu)< természetes, holmi lovak tűntek el a múlt évben, aztán jöttek a csendőrök . . . Ijesztgették őket ... -
Kettő ül közülők a vádlottak padján. Farkas János „lókercskedŐ", az aroán az ártatlan emberek kifejezése, szomorú, csöndes, mint a mártírok szoktak lenni, csak néha villan meg a szeme, a szúrós, okos cigányszem. Valamit nem helyesel . . .
A másik Kolompár György, ó is ártatlan. Napszámért hajtották cl a lovakat, mondja az elnöknek.
Az elnök, Dr. Mutschenbacher hallgatja ki őket, hangja száraz, komoly. A cigányok felelete katonás.
„Kolompár György és . Tököli György a műit év augusztusán elhajtották Somogyi Mihály balatonmagyaródi lakós két szürke lovát. A lovakat megtalálták Farkas János lókereskedőnél. A csendőrség Farkast és Kolompárt elfogta, Tőköli ismeretlen helyen tartózkodik:-.u
— Hogy történt az elhajtás, érdeklődik az elnök. Beismeri, hogy a lovakat ellopták ?
— Nem ismerem be nagyságos elnök ur!
-- Hát a csendőrnek mjért ismerte be ?
— Ijedtségemben, nagyságos elnök ur !
— Hova tették a lovakat ?
— Én elaludtam iccaka, az a ganaj Te keli azalatt elvitte valahova nagyságos elnök ur!
Aztán a másik vádlott, Farkas János került sorra. A lovakat 3700 koronáért* vette Farkas Rózitól, a hahótí uton, disznóperzselés közben. Van egy tanuja is rá, egy öreg cigány, aki tegnap döglőtt disznóhúst árult s ezért megbüntették és kitiltották Kanizsáról* de nem bánja, bakónak i lakós, no mejj eztán . •\'. ,
Elmondja, hogy ő látta, amint Farkas Rozitól megvette a lovakat. Hogy mennyiért, azt nerp tudja,, nagyon be volt rúgva, annyira, hogy a disznőperzselést sem látta.
— Milyen lovak voltak?
A Kolompár mintha súgna valamit, a vén cigány meg rámondja: szürke.
Gyanús a dolog. Az elnik látja, hogy hazudik. Jön még egy tanu. Parasztgazda i megesküszik rá, fiogy Ő látta, amint az üzletet megkötőtfék.
. Farkas megelégedetten veszi tudomásul. Örülne, de még égy ügye van\'holnapra s-igy csak egy bajtól szabadultlt.
A biróság visszavonul Ítélethozatalra, a vén cigány azalatt elmondja az uraknak a döglött disznó esetét. Mi í* ettünk belőle kézit csókolom, azért vagyunk ilyen egészségesek.
Az asszonyok , sugdosnak, tárgyalnak a vádlottakkal. Egy rajkó sipakodni kezd és végigsirja az egész szünetet. Szünet után bejönnek a birák, amire hirtelen csönd lesz. Az elnök felolvassa az ítéletet.
Amennyiben bebizonyosodott, hogy Farkas János tényleg vette a lovakat, a tőrvényszék felmenti a vád alóL Kolompár Györgyöt azonban, akiről bebizonyosodott a lopás, egy évi és három havi börtönre itéli.
A vádlottak vidáman hallgatják. Farkas megnyugszik s az elnök megkérdi Kolompárt, hogy megnyugszsik-e bepne.
— Megnyugisaok nagyságos elnök ur f
Mindenki mosolyog, még z elnök is.
— Hát mondja meg Kolompár most már őszintén, beismeri 3 lopást?
_ — Nem ismerem be, nagyságos elnök ur t
Igaza van. Az nem is való, meg aztán, mit mondanának róla? \'— mi klós —
Búgjanak a\' játékcsigák.
Lelkünkben a bii»nyt«lanság kÖdc ter-• * peszkédik. Kapkodunk minden lengí szal-maszálhöz, amelyik esetleg felfogná történelmünk mentő deszkáját. A természet segit ami nyomasztó hangulatunkon. Nem ismer kerékvágást, sablonos egyhangúságot, nem huz zsinórmétéket, nem veri le a tilalomcölöpöket, hogy eddig a borzongás és azután ömöljék a sugár. Még messze vagyunk március 21-től, de már érezzük, hogy tárva-nyitya a:kapuja ennek szeszélyes hónapnak. Nem tudjuk, hogy jól hallottuk-e, de a tompa moraj-lás, majd a dübörgő aitórecscscnés azt sejtetik, hogy becsukódott az idei, lucskos-sáros télapó kapuja. _ Ugy érezzük, • hogy tisztul a levegő, felszáll a köd s lassán-lassan felszárad az utca locs-pocsos járdája. Nem mi mondjuk, hanem a csiga ostorok csattogják, nem mi jósolunk, hanem a falakon pattogó gombok, az arasztnyira, vagy bütyökre guruló golyók, a játszóterek lármája, a felöltők; félcipők, a tavasfci ruhák, a napsugár, a pajzán, derűs arcok, hogy itt van a tavasz. Korai vagy. Félünk tőled. Hamis barát leszel, kicsalod a rügyet, felöltőt adsz reánk s lopva szétleheled a megspórolt telet. Búgjanak a játékcsigák, csattogjanak az ostorok, sütkérezzünk a napo* oldalon, hisz úgyis oly sötét volt a tél, oly fekete a télapó ruhája I Nevessünk, éljünk, őrüljünk a meleg napsugárnak. Legyen életkedvünk, legyünk optimisták 1 Tartsuk reménysugarunknak február melegét. Legyünk büszkék bánatunkban s ne sirásba, jajveszékelésbe öljük keservünket. Hanem neki a nyiló kikeletnek, neki az élet buzgó árjának, be az élet tengerébe I Gyűrjük fel az ingünk ujját s csattogjon a műhelyekben a kalapács, simitson a görcsös fán a gyalu.\' Vegyük elő a régi munkásruhánk s aztán jöhet a poklok kinja ránk, ha a kalapács ekét kalapál, a köszörű a kard élét feni, nem fog a gyalu koporsót gyalulni. Búgjanak a játékcsigák, csattogjanak a gyerek ostorok, sütkérezzenek a csöpp, magyar babák, a csipkés kocsikban, a napos oldalon. Légyén hangos a város széle, sétáljunk ki a földek végébe s érezzük a napsütést, az. élet melegét. Engedjen a magyar gyerek nemzetiszin sárkányt frfi.. fd a magas, fekete felhőkbe. Ha gyenge m papiros-spárga csomózza gömbökre, kösse Össze újra, hogy repüljön a magyar sárkány. Búgjanak a játékcsigák, csattogjanak a gyerek orstorok, repüljön a magyar sárkány, kalapáljon a kalapács, kunkorodjon a gyaluforgács . . . Elétet.. életet ... munkát... örömét... att hozzon nekünk a korai napsugár.,
Bodrog.
— A Területvédő Ug« folyó hó 29-én Nagykanizsán naggyüléat tart. A nap programmja a kővetkező: reggel *> Órakór a kathólikus templomban mise s 10 órákor a luteránus tefnplomban istentisztelet. Ez-utóbbin az imát a református) a bééxédei pedig a luteránus pap"1 fogja tartani. Mind a két istentiszteleten teljes számban jelen lesznek a Liga kiküldőttjei s tagjai. Az istentiszteletről a Deák-térre vonul fel a tömeg, ahol diszes emelvény lesz felállítva. 1) szám a Himnusz/ énekli a naggyülés. 2) \' dr. Prach István h. polgármester üdvözli a megjelenteket s a gyűlést megnyitja. 3) Bleyer Jakab miniszter beszéde. 4)- Herbo-lyi Alajos muravidi ig. tanitó horvát nyelven mond beszédet, amelyet Hajdú Lajos menekült kotori jegyző fog tolmácsolni. 5) Zadravetz István tábori püspök beszéde. 6) Határozati javaslat, benyújtja Hamvas József tanár.,(A javaslat röviden ezt fogja tartalmazni: csatlakozás a Területvédő Ligához, tiltakozás az ország szétdarabolása ellen, soha bele nem nyugszunk abba s fel-
1920. február 26.
Zajai Közlöny
használunk minden eszközt arra, hogy visszaszerezzük.) A naggyülés a Szózattal szétoszlik. Délután 3 órakor -városháza nagytermében megalakittatik a Területvédő Liga helyi csoportja. Elnököt, alelnököt stb. választ. Délután 6 órakor a Polgár Egyletben műsoros est lesz, amelynek prog-rammia a következő: Előkép,, amelyhez a prológot Hun hadnagy szavalja. 2) Zad-ravetz püspök beszéde. 3) Sauermann Antal és Ferenc zeneszáma. 4) Lcndvay István szavalata. 5) Ga\'yerné énekszáma, esetleg még egy karének szám, amit Ketting tanár vezetne. Utána a Keresztény Otthonban a Liga tagjainak s a meghívottaknak vacsorát szolgálnak fel a város hölgyei.
— Adományok. A hadifoglyok hazahozatalának céljaira ujabban az alábbi adományok érkeztek szerkesztőségünkhöz : Gál Józseftől 10 K, Hárc Ferenctől (Kisko-márom) 10 K. Hasonló adományokat elfogadunk és továbbítunk.
— Az iskolák bezárása. A Zalai Hírlap közlése szerint az összes iskolák bezáratnak a mai naptól kezdve, a spanyol náthára való tekintettel. A gimnázium igazgatósága erre vonatkojóleg azt a felvilágosítást adta, hogy a gimnázium bezárása felesleges, mivel az egész iskolában nincsen több 10 spanyol betűnél.. Az igazgatóság véleménye az, hogy veszélyesebb az ifjúságra, ha szanaszét csatangol, meghütik magukat, mintha az iskolában kellő felügyelet alatt vannak, tanulmányaikat nem szakítják meg s doboznak. A gimnázium bezárására nincs ok. \'
— Fölhívás. Ker. Szociális Főiskola\' hallgatók kérünk benneteket, ma (csütörtökön) d. u, 4 órára a Keresztény Otthonban jelenjetek meg. Tárgy: Fontos értesítés az egyetemi beiratkozások a vonatkozólag a centrumtól.
— Hólyagos-himlő elleni oltás. A lapok tele vannak a spanyol £s más járványok terjedéséről szóló hírekkel. A baj köztűhk" Van, már-alig- találunk osaládot. amelyiknek egy-két tagja bde ne esett volna vagy közel ne volna a kilábaláshoz. Szerencse, hogy a halálesetek aránylag cse kélyszámuak. A hatóságok erős óvintézke déleket léptettek életbe a betegság nagymérvű terjedése ellen. Az iskolák, mozik bezárása, a mulatságok betiltáiw, reméljük nem lesz felesleges. A polgármester plakáton tudatja a közönséggel, hogy a hólyagos-himlő elleni védekezés érdekében február hó 26-tól fogva a városháza nagytermében naponkint délután 5 órától kezdödőleg a \'városi tisztiorvosok a jelentkezőket védnim-tövel be fogják oltani.
— Szabolcska Mihályt elfogták. Szabolcsba Mihály költőt elfogták\'az oláhok s -már hosszabb idő óta tartják letortóz-tátásbéth. Most harminckilenc kultVálü és társadalmi egyesület képviselői dr. Tatár György vezetésével felkeresték Graziani tábornokot s egy memorandumot nyújtottak át neki az üldöiött magyarok érdekében. 6r#zianni tábornok megígérte, hogv a legmesszebbmenőbben támogatja kérelmüket.
— Három nj katonainduló. Annak itíején megírtuk, hogy a budapesti zene-költészet piacán három uj katonainduló felenik meg, amelyeknek zonéjét Lehár Férenc, szövegét pedig Szabó Gyula poétánk irta. A három induló,egy füzetben már megjelent s ugy zenei dallamára, mint a szöveg rapszodikus fordulataira való tekintettel minden körben meleg szeretet\' tel fogadták. A három íríduló , címe Horthy-> Lehár-fiuk- és Piaveínduló. Egyformán szép és hangzatos valamennyi, mindennemű zenekereskedésben beszerezhető.
— Kitiltott ajságok. Ma érkezett meg Nagykanizsára a kereskedelemügyi miniszter rendelete, mely szerint a Wiener Morgenzeitung, Wiener Ungarischc Zeitung, Der Morgen, Dic Fackcl, Dcr Kampf, Az Ember, Dcr Mcnsch, Dcutsches Vaterland c. lapoktól a szállítás jogit megvonta és az ország területéről kitiltotta.
A Területvédő Liga február hó 29-én impozáns nagygyűlést tart Nagykanizsán. Mindenki ott legyen t
Adakozás a Move céljaira.
Keltz Sándor, kir. kamarás Palinban, kitűnően sikerült néornulatságot rendezott, melynek tiszta jövedelmét Palin derék kisgazdái, a Move hazafias céljaira ado» á-nyozták. A mulatság sikerében Keltz kamaráson kívül — ki lelke és mozgatója volt annak — derekasan osztozik Czerbusz János korpavári kisgazda, aki a bort forgalmi áron alul bocsátotta a népmulatság rendelkezésére. A Móve köszönettel nyugtázza Palin 1068. koronás adományát.
— Hadifoglyaink sorsa. A Nemzeti Haderő közli: Rabságban sorvad sok ezer bus magyarnak lelke és talán tétlenül a sok dolgos kéz, ami -már ugy szeretné megfogni az ckeszarv.it és a kaszanyelct. Nekünk, itthonlevőknck, legszentebb kötelességünk legyen, hogy támogassuk anyagilag azok nemes munkáját, akik azon fáradoznak, hogy szenvedő testvéreink újra szabadok legyenek, ismét dolgozhassanak és szívükre ölelhessék a rég nem látott hitvest, apát, anyát gyermeket, testvért és — unokát. Az Amerikából hazatérő magyarok elsősorban adhatnak ezen célra. És amint értesülünk, adakoznak is mindnyájan. Azonban tudjuk, hogy nagy összegre van szükség, mert a hazaszállítás költséges. Adjon tehát mindenki, aki adhat. Ki tudja hány hazasiró magyart mentünk meg, ha sietünk. Aki adni akar ad-ion még ma, hiszen már minden vármegyében, vannak ezzel a sürgős kérdéssel foglalkozó illetékes , körök. Dicséretre méltó működést fojtett ki c téren a Somogy-baranyai katonai parancsnokság és külön dicséretet érdemel a költő-tanító, Nagy Lajos Nagykanizsán, akinek odaadó munkálkodása, társadalmi akciója majd két esztendeje tart. Mi hiszünk a magyar társadalom jó szivében; mi hisszük, hogy nincs magyar, ki erre a célra nem adna pár fillért.
— Betörések és zsebtolvajlások. A tegnapi napon több följelentés érkezett a rendőrségre, hogy több lakáibán betörést követtek 93 ezer korona kékpénzt ékszert raboltak el ismeretlen tettesek. A Pesti Maj7ar Kereskedelmi Bank fiókjának pincéjében ma megtalálták azt a v-askazettát, amelyben Keszeli Lajosné lakásáról eltűnt ezüstkarkötő került elő. A rendőrség a nyomozás folyamán megállapította; hogy a betöréseket egy 40 év kerüli b^m^nő követte cl,
\' aki ma Iharosberényben reggelizett é» Inke filé vette útját. A mai hetivásáron ismét történt két eset. Szilajka Júlia kiskanizsái leánynak, aki a piacon hagymát és zöldséget árult, mialatt • fendlfc. tó-dőre vonta árdrágításért, a támadt csoportosulás közepette ellopták 1590 kofpfla értékű vadonatúj cipőiét. Sülé György eszteregnyeí földmives följött a vásárra tinót venni. A marhavásáron nézegette a tinókat, mikor egy ismeretlen ember megszólította, hogy 6 tud egy helyet, ahol két szép tinót lehet olción vásárolni s fölajánlotta, hogy 6 oda elvezeti, inert ő is akar egyet vásárolni. Alig mentők egy pár lépésre, az ismeretlen * égsifnztárcit talált és azt mondta Sülének, hogy 80,000 korona van benne s mivel együtt találták, megosztoznak rajta egy korcsmában. Ebben a percben egy másik ember jött utánuk és követelté a pénztárcáját. Ahol megmotozták levetkeztették Süle Györgyöt és a ruhájában levő zacskóból ellopták 19,000. koronáját. Mire SBIe észrevette a lopást, mindkét ember eltűnt. A rendőrség megállapította, hogy notorius „erszénydo.bó" volt mind a két cinkos. A rendőrség mozgósította az összes nyomozó közegeit s megkereste a csendírséget,. hogy áz Összes tettesek után a legszigorúbb nyomozást indítson.
- A VAC közgyűlése. Március hó 1-én este hat órakór a VAC rendkívüli közgyűlést tart a Szarvas kávéház külön termében. Tárgy: l.^^A VAC Turul csapatának felállítása tárgyában elnöki indítvány. 2. A módosító^ alapszabályok bemutatása. 3, Esetleges inditványok. Félköreinek a tagok, hogy a tSrgy fontosságára való tekintettel,- okvetlen jelenjenek racg. Inditványok a közgyűlést megelőzőleg három nappal írásban bejelentendők a a titkárnál (Szarvas kávéház.) Szavazati joggal csak azok a tagok bírnak, akik három havi tagdíjjal nincsenek hátralékban. Elnökség.
Irodalom.
A Tót-estről irt cikkünkben már említettük Nagy Lajos tanítónak, városunk közismert, meleghangú poétájának felolvasását saját verseiből. Megragadjuk az alkalmat. hogy felhívjuk a közönség figyelmét Nagy Lajos munkájára. Az ő finoman érző lelke csillog a lüktető sorok minden szavában. Nagy Lajos egyeniségét nemcsak ebből a felolvasásából ismertük meg. Legutolsó verses füzete: Tábortűz mellett és Nehéz órákban még karácsony előtt elhagyta a nyomdát, Sajnos, amint értesültünk, Nagykanizsa város nem nagy érdeklődést mutatott városa portája iránt, mert amint a szerző mondotta, a füzetke terjeszkedése kimerült a tisztclctpéldányokban. A Tót-esten felolvasott verse közül egyet itt közlünk:
Beregi erdőben . . .
Beregi erdőben híres hajdanában Perdültek a rézdobok ... Halljátok kurucok? Rákóczi bús lelke Bennök úgy sir és zokog! . -Tárogató hangja azt sikoltja: „RajtaI*4 Üsd ki bánt, magyarom I Ne tűrd hogy tovább is"szolgájának tartson" A császári hatalom!
Jó kuruc legények, fiatalok, vének
Szeme szíve csupa lángl
Ahogy megmozdulnak, mintha nagy zivatar
Mennydőrgé*$t,:Hallanánk.
És ra égin aulának hosszú, nehéz harcra;
Eme bátor daliák! Ví.
Forr a heves vérÜkj hogy szép magyar földön
Labanccá lett a. világ . . .
S Nyírség fia mellett ott a Nyitra tótja
Ott Turóc, Bars meg Árva,
Rákóczi szent képét, kuruc szabadságot
Mind a lelkébe zárja.
Ócskái vagv Bottyán parancsszavát hallja Egyként rohan a harcba . . .. Ugyan tót a nyelve, de magyar a lelke — O a tótföld magyarja!
Trencsénr csatában, tiszabecsi harcban Romhányon vagy Újvárnál Tárogató hangja tüzeli a harcra S , elvérzik, de nem hátrál. Csontja együtt porlad jászkunok porával
A hazai hant alatt---
Hej szegény vitézek, híres tót legények
Vájjon most is alszanak ? ?. .
♦ " •
A tárogatókat régen összetörték . . . Hallgatnak a rézdobok ... Trencsén csataterén, beregi erdőkbe*) Esti szellő sir, zokog . . . Harcos tót vitézek hiába harcoltak És hiába estek el . . . Tót nyelven beszélő, de magyarul érző Árva népnek veszni kell! . .
„Szabadító testvér" haddal jött földjére — Farizeus valahány; Hősök ivadékai Ne ijedj meg tőle, Beszélj vele magyarán! • Mondd meg a „testvérinek, szedje-vedjo magát
S pusztuljon a fenébe!!
Nincs az a cseh-isten, ki megvédje, majd ha.
Feltámad a tótság régi kuruc erénye . .
c « i a l K o Z I ö n y
1920. február 26
Kö zgazdaság.
A Zalamegyei Méhészek Egyesülete értesíti tagjait, hogy folyó hó 29-én a Területvédö Liga felvonulásán egyesule-tilcg résztvesz. Gyülekező.hely Rozgonyi-u. 7. sz. d. e. fél 9-kor. Egyben\'értesitjük a tagokat, hogy f. é. március hó 7-én, vasárnap d. u. 2 órakor Rozgónyi-utca 7. sz. a. közgyűlést tart s ez alkalommal, szétosztásra kerül: keretszeg, Hannemann rács, koplyuk tolóka, viasz, mülép és az inséges családok részérc cukor. Figyelmeztetjük méhésztársainkat, hogy a méhészeti eszközökből csak azok fognak részesülni, kik a belépési nyilatkozat aláirásával a tagsági jegy birtokában vannak.
Mindenkihez!
Zalamegyei Méhészeti Egyesületünk meg-alakitásával célul tűztük ki, hogy ajixfizetéses emberek megélhetésén — kik a méhészet iránt hajlandósággal birnak s ezzel foglalkozni óhajtanak segítsünk oly formán, hogy tapasztalataink rendelkezésre bocsájtásáyal őt minden eszközzel támogassuk. Aki tehát a szeretet melegével gondol kicsi állatkáinkra, az jöjjön és hallgassón meg minket, bizonyára közénk /.og csatlakozni. Az egyesület titkársága: (Vörösmarthy-u. 26. sz,) mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál.
Pencz József, Kiss László,
ugyv. alelnök.
cjjy.cs- liCJcár.
Ili bnntfvalr\' Kaphatói Flschel Fülöp
UJ RUII Jf CK . Fial könyvkereskedésében
K.wers: India és én. Kxoflcc Anafóle : A* amctisxt gyürU. liarbon: A titok. Meyrmk: A zólJarcu kísértet. Wagner !<ich«rd : Egy nemet .muzsikus l\'árisban. i):a>vhe Iröziz Alfréd: A.nó és j ki^yú. B. Muíhcis Ik\'lúiV: \'ion * íozion 1 kötet. Barbü\'ssc":. Vitáj{OSMÍg.\' SzaW\' Kn.lrc: Cigány világ. Gorkij: Oyermcktvcim. KicMer Jcnö : A komjmwiwnii* hukíia. Cselko: Tukiunúnyoüsban. . Anjrissoviclw. Házinyoltenycs^íés. •
« Dr. Török: Az ingatlanok forjcalmánnk uj szabályai. fc A magyar békefellételek, térképpel. - A .szétdarabolt MajcyitcdrsiÚK, térkép. Magyarország uj néprajzi térképe. \'/íabmcKj-í n<i\'gy fali térképe. • ZaJainejjye ki* kézi térképe.;
Naponta újdonságok 1
A: -„Movew nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. Értekezni lehet: „Move" . irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg, laktanya, főépület, földszint. 494—
Vetésre\' alkalmas szép nagyszemű
lencséből és burgonyából
kér ajánlatokat a Magyar Szövetkezeti Közp. Áruforgalmi R. T. Zalavármegyei Kirendeltsége Nagykanizsa, Bá^áV-epüle?.
Szénát, szalmát
vásárolok és eladok. Továbbá:
sovány és hizo1&
sertéseket
keresek megvételre. Közvetítő kereskedők dijaztatnak.
Pollák M Emil
terménynagykereskedő NAGYKANIZSA. Telefon 195.
VcÖF Bély eg-zők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélyegzők, festékpárnák és festékek. Vésések: Betű, mo-nogramm, címer, arany,\'ezüst -és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli szaküzleti - Első beszerzési forrás! -
KARANCSV J. vésnök
vésnöki műterme .233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. szám.
Kérem a cimre figyelni!
László és Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett 47%
villanyfelszerelési vállalat
Elfogad villanybevczetést, erős és gyengeáramú javításokat, elektromotorok beszerzését és. javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron.
löltségvet&ek díjmentesen
Méhkaptárak
helyezzék az idei rajokat SZALMAKASOKBA Megrendelhetők \'birmely mennyiségben darálónként
VI K-ért a Dunántúli Kereskedelmi Méhc-íizetne), Szombathely, SzUy János-utca 22.
URANIA
mozgókép-palota
Rozgonyl-utca xz.
Kedden, szerdán és csütörtökön, febr. 24., 25. és 26-án
Világhírű Pathé attrakció !
Az eredeti
. REPÜLŐ LOVAS
(Hands up) 1-sp részének bemutatója.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és.9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
VILÁG
nagymozgó színház :: Szarvas-szálloda.
Szerdán, csütörtökön és. pénteken, . február 25., 26. 27-én. A világ legnagyobb f ilmattrakelója
A végzetes nyakék
Attrakció?, szerelmi történet 4 felv.
Inn I Salamon király kincse
gU" ! Mistikum 5 felv.
E:é*<Jások ítextíeie: Hétköznapokon G és 8 órakor V*>ÍT- é> ünnepnapokon 5. (él 7 cs 8 ónkor.
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél Ugyanott kárbid kaphatói Viazozi tó rusi toknak kedvezményt
Doboz és mappaievélpapir,
papírszalvéta, fogalmi, irodai, miniszter és toilettpa\'pir megérkezett és kapható: ■
Szerb Ernő
könyvkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut
JÓ minőségű Pogányvári fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenklnt 19 K-ért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése y
y Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
♦ ♦ + + ♦^+ + » + + +
Zalai és Gyarmati
nyomdai mtSintézete, könyvkötészet, Nagykanizsa
Elvállalunk mindennemű könyvnyomdai és könyv-, kötészeti munkát a leggyorsabb és legpontosabb kivitelben mérsékelt áron
„ZALAI KÖZLÖNY" kiadóhivatala
♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦
a
Nyomatott a laptul&jdonoso* aal&i és gyarmati nyomdal mötotézetében"
59-lk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 27. Péntek.
47. szán
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
fctíieixtWg <» tUdóhivaUl: Pő-ut 13.
- iDlcmrbsc-tcletan ■ . ■
Megjelenik ralndlf: kora rcjfgcl.
Pó«x«rkcaxtó:
Dr.. HEGEDŐS GYÖRGY
nomactgy. képviselő
Felelői szerkesztő:
BODROGKŐZYZOLTÁN
Előfizetési árak:
egész évre 250 K. Félévié 130 K. Negy<xt-• évre 65 K. Egy 22 K. Egyes ximm 1 K.
Ül Ház tegnapi ülése.
Az alkotmányosság helyreállításáról és az államfői hatalom jogköréről szóló javaslatot tárgyalják. — Prohászka Ottokár beszéde. — A holnapi minisztertanács.
Budapest, febr. 26. Tegnap 10 óra előtt megjelent a Házban Huszár Károly miniszterelnök. A folyosói beszélgetés központjában a kisebbségi vélemény állt, amelyet a kisgazdák forszíroztak. Vitatkozó csoportok alakultak gróf Andrássy Gyula és Kovács István körül. Andrássy Gyula azt vitatja, hogy a „szünetel" szó, amely benne volt a javaslatban éppen elégséges a teljes jogi álláspont kifejezésért.
Még közvetlen az ülés megnyitása előtt létrejött a paktum a kisgazda és a keresztény párt között az államfői hatalom gyakoHására vonatkozólag a törvényjavaslat ügyében. Nevezetesén megegyeztek abban, hogy ezzel a szövetségesek közösen elfogadják a következő javaslatot: .A királyi hatalom gyakorlása megszűnt". Ezzel tárgytalanná vált az egész kisebbségi javaslat. \'vv
Kakovszkyelnök negyed 12 órakor nyitja meg az ülést. Felolvassák a véglegesen igazolt képviselők névjegyzékét. Hegyeshalmy személyes kérdésben fejti ki véleményét, majd Turf Béla„-.mond hosszabb beszédet az alkotmányosság helyreállításáról és az ideiglenes államfő megválasztásával kapcsolatban szóló javaslatról. A javaslatot elfogadja és ajánlja a következő módositást:
Indítványozza az első, második £s harmadik bekezdéséhez ugy a nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverenitás,\', Kizárólagos képviselője, megállapítja, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. november \' 13-án megszűnt. Kovács,István e módositás folytán különvéleményében a módosítástól elállt. "• " \' •
Az elnök az ülést 5 perere fölfüggeszti, szünet után-a kisgazdapárti Rupperth Dezső szólalt föl.
Mivel a javadat a nemzeti reneszánsz kezdetét jelenti, , . elfogadja.
Tiltakozik az ellen, mintha a Kisgazdapárt nem volna nemzeti és nem volna keresztény.
A magyar fdidmive. nép nem is lehet mát, mint magyar, hiszen e\'1 volt zárva a városi közönség kultúrájától. Az a politika —
mondotta — amelyet 1918. okt. 31-től és 1919. március 20. után csináltak, a városok politikája volt. (Pe-rényi: Az utca söpredéke csinálta ! Klieger M.: A zsidó söpredék ! Felkiáltások a zsidók!)
Azután Prohászka Ottokár állott föl a Ház hosszantartó éljenzése közben. A Ker. Nemz. Egy. pártjának nevében a.^ javaslatot elfogadja. A párt azZcil a megbízással teszi magáévá a javaslatot, bogy\'a hazát a végromlástól mentse meg azzal a szilárd elhatározással, hpgy a fenyegető pusztulásnak minden körülmények között elejét veszi. Tudjuk, hogy a tisztességes kerésztény irányzat képes lesz a széthúzás sötét éjszakáját eloszlatni, Ez a javaslat az. élét kezdetét jelenti"s o8avézét "bén-* nünket az alkotmány mesgyéjére, mert nem egyszerű csatavesztésről van szó, hanem a ifiagyar alkotmány (étőréséről is. Ezután a forradalomról beszélt.
Megállapítja, hogy a 1 .zajlott forradalom szellemi vérbajt hozott re^nlc. A legutóbbi keresztény reakciós torradalom a; magyar és keresztény érzésekkel volt töltve, tehát ez volt az igazi. A magyar nemzeti érzés veszedelme hozott bennünket össze, hogy az 1000 éves multunkért a keserves jelent boldogabb jövőbe vezessék. Az államfőre vonatkozólag hangoztatta, hogy az
államfőnek hatalmasnak keli lenni, éppen azért nem tartja helyesnek, hogy ax államfő ne kapjon házfeloszlatásl jogot.
Egy Hunyady Jánosra van szükégünk és ennek adják meg teljes bizalommal a hatalmat. Prohászka negyed háromkorfejezte be beszédjét. Utána a ház percekig tartó tapsviharban tört ki. ,..",..
Az elnök javaslatára a Haz kimondotta, hogy a legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tartja s annak napirendjére a gazdasági bizottság jelentését és a ma kezdett törvényjavaslat tárgyalását tűzte ki.
Budapest, febr. 26. Mo délelőtt fél 11 órakor fogadta a képviselőház társalgójába Rubinck Gyula miniszter a kecskeméti második választókerület küldöttségét. Kavics Sándor rövid beszéd keretében kérte a
kerület képviselőjét a keresztény pártokkal való együttműködésre. Rubinek válaszában kijelentette, hogy
ha nem a fúzió a cél, hanem cuk az egyUttmükSdés, akkor a Kisgazdapárt egy alapon áll a Ker. Nemzeti Egyesülés pártjával. Mi nemcsak gazdák vagyunk, de keresztények és hazafiak is, mert mások nem lehetünk. A megjelent ^képviselők, akiknek sorában Haller is ott voit, nagy tetszéssel fogadták Rubinek nyilatkozatát.
A fővezér nyilatkozata.
Párís, február 26. A Chikago Tribüné tudósítója jelenti Budapestről : Horthy Miklós tengernagy előttem a kővetkező nyilatkozatot tette:
Ameddig én élek, az én hazámban többé a bolsevizmus nem fogja felütni a fejét. Magyarországon fehérterror és \' \' Mészárlás nincs, igaz, hogy a bolsevizmus reakciójaként egyes egyének a bosszúállást a maguk kezébe vették, azonban ezekkel a hatóságok fognak eljárni.. Ez történik a két szociálista szerkesztő gyilkosaival is. Ha a gyikosok hadseregem-\' nek tagjai, akkor ugy fogunk eljárni ve-\' " Kik\' Símben, miWlM k5«peurópa\'B$föbV•
államférfié. .(( -•■
Horthy panaszkodott azon, hogy a kis nemzeteket a békeértekezlet. szétszaki.tja. „Ellenségekkel vagyunk körülvéve s legjobb vidékeinket szakítják cl tőlünk." A háboru-. ban eleget véreztünk, hogy. most még igax-.\' ságos ügyünkért sem akarunk vérezni .
Az oláh kormányválság.
Neuilly, február\'26. A Matin beszámol az oláh belpolitikai válságról/ amelyet a hadügyi „és kereskedelém-ilgyi miniszterek (emondása idézett elő. A válság oka-aj Tisza-vonal kl-t iíritése, amely a katonai elemeknek nem volt ipyére. J
Tirol a zsidók ellen. -X .(
. Bécs, fcbruár26. InsbruckbóJ .jelentik, hogy tegnap ónási volt .az a tüntetés,, amelyet . az ottani antiszemita szövetség -rendezett. A gyűlés határozatot hozott, ajnelyben fölszólítja , a . kqtoHÍoyt, hogy 1914. augusztus 1. óta Tirolba beköltözött isidiikat haladéktalanul ioloncoltassa é|; Egy másik javaslatban követelik; hogy a zsidóknak Tirolban való letelepedését ■ goritsa ipcg. Ezzel akarják a zsidóktól, é ■ a kommunistáktól megszabadítani Tirolt5
A felszabadült vasntvonalak rendbehozatala." : \' >
Budapest, február 26. Á Tiszántúlnak az oláhok által való kiürítésével kapcsolatban kedden MÁV. vasúti szakértőkből illó bizottság utazott a Tiszántúlra. Ennek a bizottságnak az a feladata, hogy végigvizsgálja az összes vasúti vonalak állapotát, hogy a forgalom minél előbb megindulhasson. A szolnoki Tiszahid provizórium állapotba való tétele már a legrövidebb idő alatt meg fog történni, hogy a vona-
Z a l,a I Közlöny
1920. február 27
tok közlekedhessenek. Természetes, hogy egyelőre csak a katonai hatóságok engedélyével szabad utazni.
Az oláh helyzet*
Budapest, február 26. Egész Erdélyben szigorított rendszabályokat léptettek életbe, felváltották az összes oláh csapatokat. Erdély belsejéből már hetek óta semmi hir nincsen. A mult héten a^ összes vasutvonalakon beszüntették a vasut-forgalmat, mert az Erdélyben levő oláh haderőt nagy sietséggel szállították Besszarábiába. A helyzet komolynak és fenyegetőnek látszik, mert Ferdinánd király és családja Bukarestből Kolozsvárra költöztek. Dacára annak, hogy mindenütt megerősítették az őrséget, a katonaság mindenfelé rabol és garázdálkodik.
Az orosz kormány békét akar.
Budapest, február 16. A M. T. I. jelenti. Lenin-kormánya békeajánlatpkkal árasztja el az antant államok kormányait. Az Egyesült Államok kormányához intézett szikratáviratában Csicserin kéri, hogy az Egyesült Államok kormánya lépjen közvetlen béketárgyalásokba Oroszországgal. A másik szikratáviratban Csicserin a japán kormány-hoz és a londoni japán követséghez fordul, a harmadikat az oláh kormánynak és Vajda-Vojvoda oláh miniszterelnöknek küldte, amelyben azt javasolja az oláh kormánynak, hogy kössön békét Oroszországgal. Az orosz bolsevikok vezérei tehát ugylát-- szik aggodalommal néznek a jövő elé s romlásukat megakadályozandó, szívesen kötnének békét. Ugylátszik, Lenin eivtársék s « többi botseviki kalandor nagyon érzi azt, hogy a szovjetkormány bukása után nil*C3 hely számukra széles e világon.
Tőzsde.
Budapest, febr. 26. Az értéktőzsdén ma \' élénkebb forgalom mellett megszilárdult az az üzlet irányzata. A tőzsdetanács rendelete folytán a jövő hónapban a tőzsde forgalma márc. 3, 6, 10/ 12, 15, 18, 20, 26, 30-án szünetelni fog.
Magyír Hit«l Ositrik Hitel Lc-vtimitoló . Kcrevk. 8*nk M*gyxt Biak Agrár 8»nk . Fabfcnk . . . Forgalmi . . . Kookordu . .
DTMCÍM . . .
1475 Ált Kíítéa . . . 7600
IMkÁnyi . . . . 36*0
930 Rinu..... . 3380
6400 ScWicfc..... 770
000 Adri*.....
1295 AtUnülu . . . . 4800
1100 Dtnio* .... 4300
715 Klotild . . . . 2175
1420 N*»ici . . . . 9300
3>50
1950 Gvttmann . . 3350
Valuta: Najoleon 380. Miric* 310, DoUlr 255, Frank 1750, Foat $65. Liw 1480, Rubel 250, • UI 38*. Srokot 275. Diait 750.
— Horthy Miklós fővezér or őkegyelmességének védnöksége alatt alakult „Külföldi Magyarok Patronázsa" megbízottjai Nagykanizsára érkeztek azon célból, hogy itt egy nagyszabású akciót indítsanak meg. Tudósítónknak alkalma volt a megbízottakkal beszélni a Patronázs működéséről. Patronázsunk célja — nyilatkoztak — a külföldről kiutasított és idemenekült magyarok anyagi és erkölcsi támogatása, élelemmel, lakással és ruhával való ellátása, továbbá most, mikor a neuilly-i béke 3 és fél millió magyart akar az országtól elszakítani, ezeknek a testvéreinknek a magyarságukban való megerősítése, iskolákkal való dlátása. Hiszünk, hogy Nagykanizsa városának közönsége is — miként más városok is — erősen támogatni fog bennünket nehéz munkánkban.
A cseh-világ alkonya.
Pozsonyból érkezett tudósítás szerint a cseheknek mesterségese^ összetákolt birodalma szétbomlóban van. A magyar* ságot az elnyomás öntudatossá tette és megerősítette. Pozsonyban a megszállás előtt egyetlen magyar lap jelent meg, a Nyugatmagyarországi Hiradó cimü politikai napilap. Most a csehek maguk is szükségesnek tartják egy magyar napilap kiadását s meg is jelenik Magyar Újság cimmel. Ezenkívül létesült kilenc magyar hetilap. Ezek között a Tavasz cimá elsőrangú, értékes irodalmt vállalat pompás cikkekkel és szép képekkel, a többi hetilap kisebb igényű. Van köztük színházi lap, sportújság, ifjúsági lap sttf. Legnépszerűbb közöttük Vajda Ernő Revüje, mely a Tavasz-szal egvütt Felsőmagyarországon több ezer példányban van elterjedve. Megemlíthető még egy Nánássy nevű, Budapestről oda-szőkőtt kommunistának Futárja, igazi piszokujság, mely a csehek zsoldjában a magyarság és a németség- vezetőit gyalázza a kormány védelme alatt.
Amint a sajtóban csődöt mondott a cseh uralom, igy járt az iskolában is. A A pozsonyi kir. kathl gimnázium pompás uj épületébe cseh gimnáziumot telepitettek. A nyolcszáz novendékre; berendezett intézetbe jelenleg 150 növendék iár. Ebből 90 az első osztályba. Csupa vi d ékről, államköltségen bekéhyszeritett tót gyerek. A többi osztálv elég szomorúan fest. Igy például a netedikbe csak kettő darab tanuló jár. Ezek négy-öt tárgyból bukottak, akiket javitóvizsgálat nélkül vettek fel a magasabb osztásba, hogy legyen valaki. Ezzel szemben a komáromi bencés magyar gimnáziumnak 14.000, az érsekújvári Községi gimnáziumnak 8000 növendéke van. Persze legnagyobbrészt magántanuló, mert ennyi tanulót n£(n fogadhat be egyetlen isköU sem. "
Ezek a jelenségek csak erkölcsi vereséget jelentenek, de a végleges bukást a bolsevizmus hozta mfcg. Pozsonyban nyíltan szervezkednék a kommunisták. Már be is osztották maguk-között a vezetést. Egy hónapon belül meg akariák csinálni a kommunizmust és a cseh államnak nincs ereje hozzá, hogy abbart Őket megakadályozza. De az előjelekből világosan lehet látni, hogy amig egynéhány gyárvárosban a kommunista rendszert léptetik életbe, a vidéken a nép rablásra és főleg zsidóül-dözésre készül, mert a ,tőlÜk erőszakosan elrekvirált gabonát és állatokat a korrupt cseh tisztviselőktől megvették a zsidók és ezzel a földmivesnép szemeláttára kereskedtek.
Ezért támogatja a zsidóság minden erejével a cseh qralmat. A cseh nemzeti hadseregre ®sak a kis Besztercebánya zsidósága másf£ milliót adott. Mennyi folyhatott be Pozsonyban, mely a felsőmagyarországi • kereskedelemnek csomópontja lett és ahpl a nagy yesztegetők a kommunista vezérekkel együtt feiedelmi módon éjnek. Dö\' hiába volt a cseh hadseregre minden áldozat. Téljesen szétzül-lött és fcgydmejfetlen. A tót legénység pedig alig várja, hogy rátámadhasson cseh elnyomóira..
Nagykanizsa r. t. város központi szeszfőzdéje
megveszi legmagasabb árban
szőlőtörkölyt és borseprőt
Kifőzi a borseprőt és törkölyt bér^ ^ ben, esetleg a borseprőt részben.
Szent misszión...
A város lassan beleszürkül az estébe, az emberek befejezik napi munkájukat, a templom tornyai az estéli Angelust kongatják. Lassan megelevenedik a templom környéke. Este 6 óra, a misztikus sötétbe burkolózó templom belseje cipők csoszo-gásától, halk ruhasuhogásoktól elevene-nedik meg. Kigyúlnak a gyertyák s áhítattal mormolnak imát a jel<\\nlevők. Valami különös lelki erő buzog bennünk, büszkék vagyunk az érzésünkre, örülünk, hogy itt látjuk ismerőseinket; a harmónium bugása, a közös ének, a „Jöjj e! Szentlélekuristen" méla, vontatott melódiáié mélyen markol a szivünkbe. A szószéken megjelenik az Isten igéjének hir-detője, egy barát, akinek hangja erős, keresztény energiával fogja^ meg a lelkeket. mz Isten szavát, az ő parancsát hirdetjük későn és korán. Hirdetjük akkor, amikor szívesen hallgatják, de hirdetjük akkor is, amikor ez kellemetlen nekik. Hirdetjük a vazdagnak s a proletárnak egyaránt: a béke világában épp ugy, mint a-háborúban s még akkor is. amikor a forradalmak tüz«u gyújtja fel a világot. Elmélkedéseink során visszatérünk az évszázadoknak tetsző szenvedéseink korára, amikor a bün erény volt. A kommunizmus gyászos érája volt ez, amikor az Isten parancsának hetedikét: ne lopj ... se házát, se mezejét, se ökrét, se feleségét ne kívánd — nem ismerték, a magukat népboldogitóknak feltolt istentagadók. Azt mondották, nem vagyunk érettek, elég rothadtak, eszméik befogadására. Ma, amikor a hamu alatt pislog a parázs, belekiáltom az Isten szavát a gazdagnak a lelkébe, de belekiáltom a proletáréba is, hogy ne lopj
Ne lopjl ... A misztikus homályba a g yertyalobogások közé a tizparancs kő-tábláját látjuk rajzolódni, ahonnan felénk kiált a hetedik parancs. Végigfut emlékünkön a bün mély szurdolcvölgyekben, a városok kloákacsövein s megborzadunk a vőrősrémtől, amelynek a szájában a tőr pengéje, nyomában a vérnyomok átja.. . . Vége az ájtatosságnak, csendben kiürül a templom, kint már bealkonyodott. A templomtájáról fekete foltok imbolyognak szét az utcák felé-_ - Bodrog.
- A Te lUetvédő Ug« nagykanizsai előkészítő bizottságai valameny-nyien, tehát a propaganda, sajtó, ünnep és bankettrendező, fogadó és elszállásoló bizottság pénteken, ma 27-én este 6 órakor a városháza dísztermében együttes ülést tart. Minden tag megjelenése szükséges.
- A nagykanizsai ipartest&let felkéri az összes tagjait, hogy a Területvédő Ligának folyó hó 29-én tartandó ünnepélyén testületileg leendő megjelenés céljából, reggel 8 órakor, a testület helyiségében gyülekezni szíveskedjenek. Az elnökség.
- Nem Inzultálták Apponyit. Tegnap egy esti lap híradása alapján, de még a képviselőházban is, jóval az ülés berekesztése után elterjedt az a megdöbbentő hir. Apponyi Albert grófot Párisban, sétaközben több francia munkás megtámadta és inzultálta. A politikai körökben egyesek még azt is tudni vélték már, hogy ezt a hirt hivatalosan is megerősítették. Mint ma illetékes fórumok közlik velünk, ez a hir nem felel meg a valóságnak, a magyar kormány ilyen tartalmú értesítést mindezideig még nem kapott. A durva támadás hirc őszinte felháborodást keltett egész Budapesten s jóllehet csak egyket elvetemült ember felháborító merényletéről lehetett volna szó, — most annál nagyobb örömmel állapithatjuk mc£, hogy Apponyit ilyen támadás nem érte. Ezt a cáfolatot megkönnyebbülve és örömmel fogja hallani egész Magyarország,
1920. február 27.
Zalai Közlöny
V,
A Területvédő Liga február hó 29-én impozáns nagygyűlést tart Nagykanizsán. Mindenki ott legyen!
amely minden reményét és szeretetét a jó Apponyi Albertbe helyette és az ö személyi sérelmében az egész nemzet megbántását látta volna.
— Különvonat vasárnap Zákányból. A Területvédő Liga vasárnapi ünnepélye alkalmából különvonat fog indulni reggel 7 órakor ZáWányból, mely a vidékről felkészülő résztvevőket hozza cl Nagykanizsára. A különvonat a rendes megállóhelyeken kivül megáll a bajcsi-malomnál is.
— Különvonat Zalaegerszegről. A vasárnapi ünnepéllyel kapcsolatban vasárnap reggel Zalaegerszegről is indul különvonat. Onnan indul 6 óra 44 perckor, Nagykanizsára érkezik 8 óra 52 perckor.
— Kérelem az ünneplő közönséghez, A Területvédő Liga ünnepélyrendezőbizottsága ezúton is közli a t. közönséggel, hogy munkájában a legnagyobb körültekintéssel és a legnagyobb figyelemmel van mindenkivel szemben. Kérjük, tehát a közönséget, hogy lehetőleg időben jelenjék meg az ünnepélyek színhelyén mert az érdeklődés nagyságánál és ezzel szemben a helyi viszonyok korlátoltságánál fogva kőny-nyen megeshetik, hogy némelyek esetleg kiszorulnak. Ismételjük, a legnagyobb jóakarat vezérel.
1 — A protestáns ünnepi istentisztelet vasárnap 29-én a Területvédő Liga alakuló gyűlése alkalmából d. e. 10 órakor lesz a csengeri-uti evangélikus templomban. Ez közös református és evangélikus istentisztelet lesz, tehát a református istentisz telet az imaházban elmartfd.
— Hirdetmény, A nagykanizsai katonai állomásparancsnokság 313/áfl. par. 920. számú rendeletére. Nagykanizsa város esetleges riadójára vonatkozólag a polgári személyeket illetőleg a következőket rendelem el: I. Riadójel. Nagykanizsa: kürtjellel, telefon utián, az alsó és felső városi templom tornyában lévő harangok félreverésével, a rranz-gőzmalom szirénájának ismételt háromszoros bugásával, azonkivűl a villanyvilágításnak háromszoros megszakításával. Kiskanizsán: a lebkanizsai templom harangjának félreverésével történik. Ha a riadójel, illetve szokatlan időben takarodó csak kürtjellel adatik, az csak a katonaságra és nem a városra illetve pol-páraágra vonatkozik. 11. Végrehajtás. Nyilvános helyeken (kávéház, vendéglő, színház stb.) és az utcán tartózkodó lakosság szállásaira azonnal visszavonulni tartozik. Ax összes épületek, házak stb. kapui ezen időre bezárva legyének, ezért a háztulajdonosok felelősek. Minden polgári egyén, aíti a riadójel leadása után 40 percre az utcán találtatik, le fog tartóztattatni.
— Erkölcsös kis történet, amely bői kiderül, hogy e hívságos világon csak lánckereskedőnek érdemes lenni vagy csempésznek, de semmi esetre sem jámbor fogyasztónak. A história pár szóban elmondható. Bregenzben J 918-ban elfogtak egy német csempészt. Pár napig ült vizsgálati fogságban, azután kieresztették. Le kellett tennie ötezer frankot. Minthogy a kitűnő csempésznek nem volt hirtelen frankja, vásárolt német pénzen. Kicsit vakarta a fülét, amikor hétezerötszáz márkát kellett leszurkolnia ötezer -frankért. A tárgyalás húzódott, halasztódott, végre is a héten megtörtént. A csempészt természetesen megbüntették," óriási összeget kellett fizetnie, háromezer frankot, a biröi költségek fejében pedig háromszázat. A többit visszaadták neki. A csempész elővette ceruzáját, egy kis számadást csinált. Letétbe hclyezcit hétezerötszáz márkát, visszakapott ezerhétszáz frankot, vagyis mai\'értékre átszámítva huszonnégyezer márkát. Keresett az ügyön tízenhatezerötszáz márkát.
-i- Adományok. Az Oroszországban sínylődő honfitársain^ hazahozatalának céljaira ujabban Filipovics Gizi 8 drb. idegen pénzt, közte 3 drb. huszkopekást, 1 drb. öt pfennigest, 2 drb. 10 párást, 1 drb. 20 párást\', 1 drb. 20 centimest adományozott. Hasonló adományokat elfogadunk és továbbítunk.
— A Területvédő Liga budapesti küldöttsége szombaton délután érkezik. A negyventagu küldöttségben a Liga vezetősége, a fővá osi politikai, irodalmi és művészeti élet számos kitűnősége jön Nagykanizsára. A naggyülésen Csillcry András mond beszédet. A küldöttséget Szontáph Tamás vezeti. Az Önnep alkalmából rende- * zendő estélyen az eddig közölt program-mon kivül Bodor Aladár előadást tart, Lendvai István költeményeit • szavalja d, Szilágyi Béla székely főhadnagy szaval, Toronyi Gyula operaénekes kuruc dalokat ád elő. A Liga alakuló gyűlése fényes ünnepségnek ígérkezik. A vidékről szlmos község jelentette részvételét. A helyi bizottságok szorgalmasan dolgoznak az előkészités munkáján, ugy, hogy a vasárnapi hazafias ünnep városunknak és vidékének emlékezetes napja lesz.
— FclQlíizctcack. A nagykanizsai Vath., fógici-názium segitó-egyesúletének eéljsiw rendezed hangver-venytn folulfizetni Mívesek\' voltak: Antal Jenó 500 kor., ujnepi Kkk Géza, ujnepi Klek Jiroő 200— 200 kor., l\'eceli László, Práger József, Fuebcr Károly. Weisx Tivadar, Zerkovitz l.aj03 ÍOO-HOO kor.. Magyar József 75 kor., Pcterman József, NV^N. 60—60 kor.. Dr. Prack István, Breier Vilmos. Dr. Szekere* József, Gonda Hugó, Goldmaon Ignác, Bvbirkci Beoó, liirseb Oszkár, Szegó Pál, BUskovits János. SUe» Ignác, Lieb Oszkár, Szántó Jolán, Bazsó József, Herényi £lok, Pariasz Sándor ezredes, Frank Jenó, Korbit Aitur, Dr. Krei&ler József, Faiíi Lajos, BarU Alfredoé. Scbwarz Lajos. Szervire; Piroska. WeUer János. Grüníeld Márk ívé, Bider József, Lisiló-Ignác 50—60 kor., KostyikvLajos, N X. 45— 45 kor., Schilkán János 40 .kor.. Rosenberg Lajos, Eppinger Lajos, L\'CMxemsx hadnagy. Hanay György 30—30 kor., Doupona József, Dr. Krátki tatvin. Bartos Gyula, Dr. Szabó Lajo*, Dr. Szabó Jenó, id. Lányt László. Wibltoger ozredes 25—25 kof... Franki Rózsa, Varga Sári, Récsel Imre, K\'lugfr Sioonné, Bertha Grarvie dam, Koocuer Gydrgy, 20—SQ kor.. X. X., Gold Ignác, Herszeger 15—15 kor., Fischír, X. X., KárloviU Jóisef, Majtínszki István, Grosinger József 10—10 koc., Mutsen-Jjacbcr, Berger Alfréd. Hlrschsobo, Vértes Antal, Kluger Ferenc. X. K., Maschaneker, Fischer Buci, X. X., L6-u»«insteto Lajos\', Jakubec István 5—5 kor., X. X. 4 kor., N. X. 3 korona. Összesen: 3597 korona. A szives adományokért ezúttal mond köszönetet az" igazgatóság.
Megjelent! Megjelent!
Tábortűz mellett
\' IrU Kmior OySzó
Nehéz órákban
Irta Ntgy Lajoa ♦
Hat s(ir0& nyomtatott Ív. melynek wrUlma oormihs viszonyok közt 10 iyet tenne ki. . azonban swrtó — tekintve a nagy paptr-hlinyt — tömben. mlfides a harcterek szenvodótíel teli epizódjaival jón az olvasó olé. hűen aposztrofálva a letűnt borzalmakat. melynek minden strófájában megtalál-juk a szerxó Wlekbói jóvó s hazája, nemzete Érinti Itagoló szeretetét A szerzó arcképével ellátott versaskönyv ízléses kiállítása, klmcrltó, . fró tartalma garunola, hojy a hazáját szeretó magyar olvasó a legnagyobb megelégedéssel fogja pirtolnl t nagybecsű értéíe-s művet
.Megrendelhető I apunk klad<Jhi%\'a-talában ó« a helybeli könyvkereskedésekben.
— Himlőoltás. A tegnapi lapunkban közzétett, polgármesteri rendelet, amely a hólyagos himlőoltásokról szól, a polgármester akként módosítja, hogy nem •^Városháza nagytermében, hanem a munkás-biztositó rendelőjében tartatík, folyó hó 26-t61 délntán 5 órától 6-ig, a vasárnapok kivételével, *
— A ml nem csaló reménységünk. Hiteltérdemlő forrásból kapjuk a következő hírt: A trcncséni tót ezredet a csehek Brünnbe akarták- áthelyezni. A legénység tudomást szerezvén erről, kijelentette, hogy nem hajlandó elhagyni szülőföldjét. Az ezred cseh parancsnoka erre a legénységre lövetett. A tót legények s a csehek között erre iszonyú vérontás keletkezett a laktanya udvarán. A halottak és sebesültek számát titkolják, de az igen nagy. De a derék 71-c5ck utódait mégsem törték meg: kijelentették, hogy bármilyen fegyveres ellcn-ség jön a Tót-földre, nem fognak harcolni, hanem átpártolnak hozzá. — Csak türelem, derék trencséni fiuk, nem vártok örökkél
— A MOVE cipészüzletét áthelyezte a Frigyes-laktanya I. emeleti helyiségébe..
— A „Világ"-mozgó előadásait. a spanyoljárvány miatt\' bizonytalan ideig beszüntette.
Erdély.
Lehet-e vége-hosszát találni az erdélyi szenvedők glóriás sorának ? A ruhák pedig, napról-napra rongyosabbak lettek; apránkint piacra vándoroltak a családi bútorok, minden magyar főre ránehezedett az inség. S a rongyok között is akkora nemességet árult el ez a nép, mekkorát nyugat müveitjei csak tanitómeséikből ha ismerhetnek.
Egyik város temetőjében, valamelyik délután egy határrendőrségi tisztviselő sírt bantolgatott. Fekete nadrág, szalon .kabát volt rajta, utolsó és egyetlen ruhája; a többit elvitte apránként a betevő falat. Szomorúan panaszolta, líügy ugy is hetek óta c>ak puliszkát tud adni gyermekeinek. S a sir, melyet igazgatott ? Nem tudja kié, talán egy oláé; nap-nap után látta össze-onalani, ellaposodni, nem nézhette már tovább, hogy egy ember emléke\'ugy összeomoljon, ásót vitt s megigazgatta. Utolsó szalon kabátjában, puliszkátevő gyermekeire gondolva.
Ah, te szegény magyarság, de elveszett gyöngy vagy te ezen a piszkos sárgolyóbison 1
Amilyen mértékben nőtt a magyarság heroizmusa, olyan mértékben nőtt az oláhok tehetetlen aljassága. Déván mikor látták, hogy az elűzött tisztviselők zsákhoV-dással is megkeresik a kenyerüket, kiakarták erőszakolni, hogy a munkások is esküt tegyenek. A kiutasított tisztviselőknek kiutasító rendeletet adtak, de vaggontcsak akkor, ha a tisztviselők visszaadják a kiuta-sitói rendeletet s aláírnak egy nyilatkozatot, hogy önként akarnak távozni. Az aljasságoknak infernális mélységeiben turkáltak már.
A magyarság pedig hitt és hisz, n>\'nt a messiásvárók az ígéret országában, ösz-szeszoritott ajakkal áll as őrlő-malomkövek között és csodálatos, megmagyarázhatlan bizalom tölti el lelkét. Miért? Kiben? Miben ? Senki sem tudná megmondani, óriási erőssége az, hogy egységes, törhetetlen falat alkot. Ott nincs osztály ellentét, párt-ellentét és felekezeti súrlódás. Ezt keményen le kell szögeznünk itt, ahol tobbzód-nak, testvérek a turáni átokban s .felmorzsolódnak az energiák a felekezéti gyűlöl-ködésben. Erdély látia, hogy ahelyett, hogy a Turul lecsapásra készülne: Panoniábaw kakasviadalokat rendeznek s Erdély keserűséggel gondol a terstvérrc, átkos vaksága miatt. Mert nekünk ott más tradícióink vannak. A Rabonbánok fészke a vallási türelemnek^ testvéri érzésnek klasszikus földje Voít mindig. Amikor a Kírálvhógón innen még hegemónia kérdéseken berzen-
( 1"
t «IS t
Közlöny
! 1920. február 27.
kedtck a felekezetek, a Királyhágón tul már régen vállvetett munkával dolgozott Kénessey, a reformátusok püspöke és Maj-láth a katholikosok püspöke. S mikor Prohászka Kolozsváron elmondotta az un és női divatmorálról gyönyörű beszédét, Kolozsvár rabbija volt az első, aki ünnepélyesen felkérte Prohászka püspököt, hogy Kogy beszédét bocsássa rendelkezésünkre, hogy fiatalságunknak abban nyújtsunk útmutatást.
Az oláh megszállás rohamoson egyetlen szirtté forrasztott minden vallást, minden pásztort és minden hivöt. rtz unitáriusok galambősz püspöke mögött egysorban állottak a katholikus, református, zsidó egyházak fejei, valahányszor hitét kellett tenni törhetetlen magyarságunk mellett. Ad vocem zsidó: a zsidóság magatartása a kálváriajárás alatt testvéri és megbecsülhetetlen volt. Fanatikus hittel hitték a magyar jövfit akkor is, mikor a magyarok arca itt-ott elborult; az anyagilag teljesen kimerült tisztviselőkét pénzzel segítették egy jobb jövő reményében. Összeköttetéseik révén hireket és vigasztalást hoztak, hivatalnokaik osztoztak az eskü megtagadás és elbocsátás minden szomorú következményében. Tartozunk ezek leszőgezéscvcl az igazságnak, melyből végre is meg kell fogannia a gyűlöletet kiküszöbölő józan megértésnek. l;.rdélyben csak egy Isten* van : a Hadúr s egy vallás van : a rsonkitatlan Magyarország hite.
Ezért egészen más az o lelkiviláguk, mint az ittlévőké, akik ráérnek nevek és árnyalati külömbségek miatt egymást enni, mig a székelyek az apagyilkosokot is feltámasztanák, hogy megbocsássanak nekik és soraikba állítsák s a személyi cs fele- . kezeli kérdéseket a viharban szálldogáló pernyének tartanak akkor, mikor az ország maga\' áll összeomlás előtt.
Erdély, te fajmagyarságunknak, v5sí tradíciónknak törhetetlen sziklavára, mit csinálsz te most? Álmatlan éjszakáidon lesed a Hungaria Irredenta csillagát, a Királyhágón felgyulladó őrtüzeket. Legyen megáldva minden sóhajod cs minden kőny-nyed, legyen valóság minden reményed és minden hited, hogy összegyüjthesd szétszórj fiaidat a Szamos mentében, Hargita alatt, mert ott szentebb az oltár s tisztább az áldozat, mint egyebütt. Ott nem rikoltoznak kegyetlenül, mikor drága halott van a házban, nem ér mulatságot mulatság, mikor a haza fekszik halotti nászán; Ott elhalt a kacagás viszhangja s szomorú lett a " osoly. mióta Magyarország vérében vonaglik;\' Te királynője és fejedelme vagy érzésben Magyarországnak. Dácia, szülőanyánk, büszke szeretetünk Pannóniából is a tiéd. Székely.
A „Move" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát, babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt cs mindennemű élelmezési cikfcct. Értekezni lehet: .Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület , földszint. _ VH—
Rikkancsok felvétetnek
a keresztény bódéban (a Kozponti-kávéházzal szemben), keresztény bűn-, —-\\tetlen előéletűek, ,18 éven felüliek (hadirokkantak előnyben) márc. 1-Íg a t bódében\' jelentkezzenek. —3 \'. ——-rrr——. 1 ■ " ■■■;—-- ■ .
Ili tffínwvalr ■ KaphatókFlschel Fülöp
UJ IlUUJVOll. Fial könyvkereskedésében
KwerM-lndia é» cn XraiKc Analo!e : Az ametiszt gyürü. Harbon: A titok. Mcyriok: A züMarcu kísértei. Wagner Richárd: Kgy rvcmcl muzj-ikus Parisban. Díásfhc l.ázár Alfr<sí : A nó is a kigyó. B. Malisért Helén: J<>n a :o7von át. 2" kötet, karboné: Vtlágovúx. Szabó Ko<Jre: Cig&nyvilág. Gorkij: Gyermekeveim. Kichter. ItaC : A kommunizmus bukása. Cselko1: Takarmányozásban-AoJrávtovich: HázinyuHenycsztés. Dr. T«Jrük:Az ingatlanok forgalmátjak «ij szabályai.
A magyar bckoíeltélclek, tétképpel. A szétdarabolt Magyarország, térkép. Magyarország uj néprajzi térkép* Zaiamegyo nagy fali térképe. Zalamegye kis kézi térképe.
Naponta újdonságok!
Mólxk ap.tárak\'S
helyezzék az idei rajokat SZALMAKASOKBA Megrendelhetők bármely mennyiséin darabonként :}3 K-crt a DunántuH Kereskedelmi Méhészetnél, Szombathely, Szil/ János-utca 22. sx.
URANIA
mozgókép-palota
Rozgonvl-otca »z.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5. 7 és $ órakor. _
Doboz és mappalevélpapir,
papírszalvéta,^fogalmi, irodai, miniszter és toilettpapir megérkezett és kaphatód, ==
Sze-fb Ernő
könyvkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut
MAKULATUR PAPIROS
kllograznmonklnt .6 kor.-crt kapható lapunk nyomdájában.
Dunántuli Élelmiszerforgalmi Vállalat Nagykanizsa
59.
.Tt.n.JíüuMi\' •V.ijk.nK..
Iroda és raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon azonnali- készpénzfizetés\' ellenében :
íj\'%?§lQi}l i»|||S 1
-
§
•V
- es
;li . r
tojást,
babot és egyéb élelmiszereket
A budapesti Élelmiszer Felhozatali Egyesülés Zala- és Somogymegyel kirendeltsége
VILÁG
nagymozgó színház a- Szarvas-szálloda. ::
Spanyol-járvány miatt
további Intézkedésig előadások nem tartatnak.
EI6.4ások ktiit\\e: \'Hélk«>*n«pokoű 6 cs B^fr.k.r V.v«r- .... ,c.r.<f wfoZcn \'.\',. 5, fél 7 es S ónkor.
Vidékieket felelőséggel tanít
levelezve, Budai Előkészitö,
Budapest, Tárnok-utca 22. sz. Prospektus.
Eredeti ™
rorilDTI ^ fö2c,é*-
Lili Un II ,6nta) továbbá
■"»" mindennemű gazda-
sági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László es Ország cégnél
Nagykaniisa, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak .szinti tasakokban magvakat blzományban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll
Jó minőségű Pogányvár! fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 19 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53..
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére Kapható
Strasser Márton
lát- és műszerésznél Ugyanott karbid kaphatót Viszontárusitóknak kedvezményi - ,
^afBelyegzök!
guntmi^ól és ércből, dátum és
zsebbélyegzők, festékpárn festékek. Vésések t Betű nográmm, cimer, arany, ezüst
és elefántcsontba. Bőrtá/cákra,___
arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedüli azakBzlet! - Elaö besrerzési forráal -—
KARANCSY J. vésnök
vésnöki műterme r 233
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. sz ám.
Kérem a címre figyelmi!
Nyomatott a laptuleodonoso*: Zalai és Gyarmati nyomdai müintézetébeD
59-ik évfolyam.
1 i \' \' l * r - i
Nagykanizsa, 1920. február 28. Szombat.
48.

KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
$Ktkmt6scg íi kudóhivau): Pó-nt 13.
_ .- ln(«rurb*n-t«)tíon UJ. -
Megjelenik mjndlg kor* reggel.
Pőaxorkesxtó:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
■«njei()r, k<pvUc)6
Pclol<5« srcrkeaxtó :
BODROGKÖZYZOLTÁN
Előfizetési árak:
ge« évre 250 K. PéMvr« 130 K. CVM 65 K. Egy hói* 22 K. E^ycs sxim 1 K.
Feszítsük kl a magyar térképet.
Nem ugy jó urak I Nem ugy. Méreggel nem lehet telíteni a kiirt tintatartót. A kifolyt magyar vért nem lehet savanyu lével pótolni. Nem 1 Nem engedjük szánkhoz a zsidók izsópját. Nem csorbítjuk sírásra a szánkat, mert nem bízunk a ti szimpátiátokban, nem kérünk a ti könyörületes szivetekből, mert testünkkel jutalmazzátok az árulót. Nem vágyunk a ti résztvevő szavatok után, mert forr bennünk a gyűlölet keserű epéié, ha ránézünk beteg agyatok lehetetlen kalkulációjára, qz uj Európa térképére, amelyen ezeréves hazánk idomtalan ronccsá sorvad össze.
Bíráink vagytok, kegyetlen bíráink. Ecce homo vagyunk s ti szabadon bocsájt-játok Barabást s lármáztatjátok lekötözött tagjaink körül a tömeget, amelyeknek kezében villog a fejsze, ácsolják a keresztet. Szégyencölöphöz köttetitek véreinket, a .legtisztább magyar vérünkből valókat s* betyárokkal, rabló bitangokkal veretitek rájuk a huszonöt botot. ..
Eh l Suhogjon a mogyorófa pálca. Csattogjon , fel a .verünk magasan a suho-gás nyomán. Rontassatok rti ezeréves er-dcinkre s fejszézzétek ki a leglombosabb Rákóczi fákat. Ültessetek beléndeket apánk sírjára, tördeltessétek ki a podvásodó magyar keresztfákat őseink temetőiből, veressétek le szülőházunk eresze alól a fecskefészket, hogy visszatérve az is hontalan legyen. Hömpölygcssétek végig a szőke Tiszán lelketek legsárgább gyűlöletét. Öntessetek ólmot minden magyar fűiébe . . . Hah, csak tobzódjatok a kin inkvizíciójában. Döngessétek a magyar hátakat, mert régi átka ennek a szerencsétlen-nemzetnek, hogy csak akkor nyer marathoni csatát, ha a megpróbáltatások özöne zudul rá.
Nem! Magyar taiytó ma ne a megkérlelés, ne a könyörgés hangját tanitsátok. Ma ne taníts semmit, csak a magyar térképet szögezd ki az iskola falára, ki a templom homlokzatára, a hivatalok asztalára . . . v Feszítsük ki a vendéglők, a korcsmák legsötétebb zugába. Szögezd ki a szobád legszentebb oldalára, hogy mindig szemed előtt legyen a magyar Ecce homo, hogy lásd a Barabásokat, lásd a Judásokat, hogy halld a harminc ezüst garas áruló-csörgését, hogy a gyűlölet ne oszoljon soha a szivedben. Pogányoknak kell lennünk, szittyáknak, hunoknak, mindaddig, amíg a karvajok csorc aprítja a magyar címert. Ma nem szerethetünk senkit, senkit a főidőn, aki kiszántja alólunk a földet, aki zsebünkből jutalmazza az árulót, a gyilkost, a rabló gazembert.
Azt mondják, adósai vagyunk az egész világnak s bár koldustarisznyánkban lyukas pitykék zörögnek, nem enyhül lelkükben a gyűlölet, kívánják a száraz kenyerünket, a rongyos kabátunkat, lopják az életünket, sorsot vetnek ősi kúriánkra. Áthallatszik hozzánk a Királyhágón, a Muravonalán, a Duna dagály hullámain a korbács csattogás, látjuk, hogy karotok átnyúlik mi hozzánk, de ma nincsen éles fegyver a kezűnkben, nincs másunk, mint a mélységes pogány gyűlöletünk.
Honfitársaink! Agyonsanyargatott legtisztább véreink, mi felemeljük tiltakozó szavunkat a ti robságtok ellen, tiltakozunk
a magyar Ecce homo ellen, tiltakozunk mindig, ma még szavunkkal, de ha kell a kord pengével. Bodrog.
A Ház pénteki ülése.
Huszár és Andrássy vitája. — Ugrón Gábor beszéde. — A Javaslatot elfogadják.
Az ülést Rakovszky István háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg. Az elnök előterjesztése során jelenti, hogy Drózdy Győző pacsai és Kerekes Mihály onodi mandátuma ellen panaszt tettek. Ezután Ugrón Gábor szólalt fel.
"Mikor utpljára beszélt e terem; ben — mondotta — Marosvásárhelyt képviselte s élete jövő céljának azt kell tekintenie, hogy mégegyszer rátehesse lábát arra a földre. A javaslatot első lépésnek tekinti az al-kotmánypsság helyreállítására. A forradalom nemzetietlen volt. Elzüllesztették a hadséféget, megbontották a jogrendet. Vissza kell térnünk a magyar alkotmányhoz. {Fölkiáltások : a kereszténységhez!) \'
Bródy Ernő valamit közbeszól s egyszerre hárman négyen is rákiáltanak: Bródy mer beszélni 1
Bródy : Igen, Bródy mindig becsületes volt.
Sokorópátkai: A faj teszi, nem a vallás! (Fölkiáltások a Ker. pártban : A fal, a faj 1)
Ugrón Gábor ebben az országban össze kell fogni, aki magyar! (Felkiáltás: Aki keresztény! Miért nem meri ezt a szót használni ?)
Ugrón : Össze kell fogni mindenkinek (felkiáltások: A zsidó fekélyt kell kioperálni!)
Ugrón : A javaslatot pártom nevében elfogadom. Egy körülményről akarok még beszélni. Azoknak a területeknek a lakosai magyarok, akiket tőlünk el akarnak szakitani s azt a békét soha aláírni nem fogjuk. Nekik is részt kell venni a béke ratifikálásában-
Ezután Perlaky György személyes kérdésben szólalt fel. Tiltakozik Ugrón Gábornak ama kijelentése ellen, kogy a magyar sereget szétverték volna. Azt még ellenségeink sem mondhatják.
Ezután gróf Andrássy Gyula beszél. Kijelenti a javaslatra vonatkozólag, hogy noha egyes részei ellen aggályai vannak, elfogadja. Egy kifogása van a javaslat ellen, hogy az államfőnek nem ad teljes
hatalmat a hadsereg kérdésében. Főhibája ennek a javaslatnak az, hogy az államfőnek bizonyos esetekben joga van_,a Házat feloszlatni, de ez bizony csak korlátozás. Vitatja, hogy a kormányzónak a házfeloszlatás jogát meg kell adni.
Huszár Károly miniszterelnök foglalkozik az elhangzott beszédekkel s foglalkozik Andrássy beszédével is, aki" a/.t mondja, hogy az országnak most nincs kormánya. Ezt elismeri, de könnyű most szemrehányást tenni, hogy mi nem voltunk rendes kormány koclíSzfMfíikr +mifc>r
összeálltunk, hogy vezessük az ország ügyeit. Könnyű itt bírálatot mondani, de könnyebb volt konflison és autón szétrebbeni.
Gróf Andrássy izgatottan hallgatja és tiltakozik az ellen, hogy megszökött volna.
Huszár : Az összes intézkedésnek provizórikus jéllege van, a nemzetgyűlés által megválasztandó kormányzó lesz hivatva kinevezni azt a kormányt, amely aztán előterjesztést tesz a végleges alkotmányra nézve. El vagyunk szánva, hogy a régi magyar nemzeti királyságot állítjuk vissza. Nagyon fájlalja Ugronnak azt a kijelentését,, hogy a nemzetiségek hűtleneknek bizonyultak. A megszállott vidékeken százezer és százezer ember bízonyitja az ellenkezőjét.
Andrássy Gyula kijelenti hogy bár a miniszterelnök szavai nem ellene irányultak, mégis arra vonatkoztatta szavait, miután véle vitatkozott. A valóság az, hogy ő a bőrét vitte a vásárra, mikor mások sietve csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz.
Huszár ujra hangoztatta, hogy nem őreá értette azt, &mit mondott.
Azután nagyatádi Szabó azzal foglalkozik, hogy a választásokon voltak visszaélések és erőszakoskodások.\'
Az elnök a vitát bézártnak nyilvánítja. Túri Béla kifejti, hogy nem kiván a zárszó jogával élni, mire az elnök szünetet rendel.
- Szünet után a törvényjavaslatot általánosságban, majd Turi Béla élőadó több módosításával vita nélkül részleteiben is elfogadják.
Az elnök javaslatára kimondotta a Ház, hogy á legközelebbi ülés február 28-án szombaton d. e. 10 órakor lesz megtartva. Ennek napirendjére a mai gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítését tették.
A parlamenti többség kérdése.
Budapest, február 27. Perlaky György a kisgazdáktól küszöbön álló kilépése folytán végre tisztázódik a parlamenti többség kérdése. A kilépéssel a kisgazdapárti képviselők száma leapadt 77-re, ugyanannyira, mint ahány tagia a Ker. Nemz. Egyesülés Pártjának van. A keresztény pártban még több kilépésre számítanak és a tiszántúli választásoknál is maguknak vindikálják a többség jogát.
A Keresztény Párt értekezlete.
Budapest, február 27. Somogyi István, a Ker, Nemz. Egy. Pártjának képviselője a párt tegnapi értekezletén kijelentette, hogy interpellációt szándékozik a kormányhoz intézni. Interpellációjában utalni akar arra, hogy Somogyi j^élának, a Népszava meggyilkolt szerkesztőjének állítólag díszsírhelyet adományozott a főváros, az ellenforradalom áldozatainak azonbnn nem. Azt a kérdést intézi a kormányhoz, hogy hajlandó-e az ellenforradalom áldozatainak sírjait emlékkel megjelölni.
Bozsik Pál az egyes minisztériumokban tapasztalható visszaéléseket sorolt el az értekezleten, ugyanazon tárgyban akar interpellálni.
Hermann Miksa, a széntermelés fokozása érdekében kíván interpellálni.
A holnap megtartandó interpellációk közé gróf Széchenyi Miklós interpellációját jegyezte be a hadifoglyok érdekében.
A kiürített Tiszántúl.
Budapest, február 27. A csapataink által eddig megszállott tiszántúli területeken teljes a nyugalom. A lakósság hangulata mindenütt nyugodt- E hó 25-én Rakamazt budapesti ilctőségi lánckereskedők egész raja kereste föl, bevonult csapataink azonban a lánckercskedőket kitoloncolták a Tisza nyugati partjára.
Az antant és Magyarország kiürítése.
London, február 27. A Reuter ügynökség jelenti: A legfőbb taná«s tegnap megbeszélte az oláh miniszterelnökkel és ax oláh ügyvivővel, Magyarországnak az oláh csapatokkal való kiürítését.
A hercegprímás Magyarország jövőjéről*
München, február 27. A Deutsche Te-Icgraphen Information közli ,tudósítójának be.-./.éLg\'etését Csernoch János nerccgprimás-sal. Csernoch nyilatkozatában rámutatott arra. hogy Magyarország a kereszténység erejével Szent István birodalmát megalapította s ezzel gátat vetett a "Keletnek a Nyugat leigázására való törekvése elé. Remélni lehet, hogy Magyarország kiapadhatatlan nemzeti ereje a kereszténység erkölcsi hatalmával együtt Magyarországot újra virágzó életre kelti.
A magyar béke ügye.
Páris, február 27. Azokat a főbb politikai kérdéseket, melyeket a magyar béke-küldöttség beterjesztett, valószínűleg Londonban fogják átvizsgálni. A magyar békc-szei íődéssel összefüggő főbb kérdéseket Páriában a nagykövetek konferenciáján fogják átvizsgálni.
£ a i » I Közlöny
A magyar szerb barátság.
Sok panasz hallatszik a megszálló szerb hadsereg erőszakosságairól. Pécsről, Mohácsról, Bájáról és szabadkai körzetből egybehangzó jelentések érkeznek, melyek arról szólnák, hogy a megszálló csapatok alaposan megdézsmálják a Magyarországhoz hü lakosság gabonáját, állatállományát, gyári berendezéseit, gépeit stb. lerombolják az egyházi, kulturális és emberbaráti intézményeket és sok olyan értékes tárgyat szállitanak el. melyekre a közüzemnek nagy a szüksége. Ezektől az elítélendő, sérelmes cselekedetektől azonban — mint Belgrádból hiJcsztelík — távol áll a joguszláv kormányzat, mert ezek egyéni akcióból folynak,. Nem tudjuk, hogy a belgrádi hír fedi-e a váíÓságot. De maga, áz a -körülmény, hogy a belgrádi kormány a súlyos tettekkel való azonosítását megtagadja, biztató reményt nyújt nekünk, hogy az utóbbi időben felszínre került magyar-szerb barátság gondolata a békeszerződés megkötése után — föltéve, a barátság létrejöttének akadályai a szerződés tervezetéből kiküszöbőltct-nek — előbb-utóbb megvalósul.
Ezt a gondolatot érintette s mellette határozottan állást is foglalt a magyar nemzeti irodalomnak legkiválóbb úttörő bajnoka: Herczeg Ferenc. A Délvidéki Liga alakuló ülésén tartott programmbeszédében nyíltan és bátran hangoztatta, a magyarszerb barátság szükségét. Ez az álláspont fog alighanem kidomborodríí a jövő hónapban Szegeden tartandó kulturünnepélyen is, melyon — az eddigi terv szerint — az egyik szónok behatóan fog foglalkozni a magyar-szerb kérdésről.
Magyarországnak, de különösen a Délvidéknek sok az oka, hogy a szerbekkel a békét létrehozza, az e^etértést, a barátságot biztosítsa: politikai és gazdasági fontos érdekek kívánják ezt. Ennek megvalósítása azonban csakis ugy lehetséges, ha a békeszerződés tervézetéből eltűnnek «zok a súlyos, sérelmes, semmivel sem igazolható feltételek, melyek Magyarország politikai és gazdasági tőnkrctételére irányulnak.
1920. február 28.
Tőzsde.
Budapest, febr. 27. Az értéktőzsdén ma gyenge volt az irányzat, mert a bécsi piacon olcsó árak kerültek felszínre.
Magyar Hitet . . OsxUák Hitit . . Lewámitolö . . . Keresi;. fUnfc . . Magyar Bank . . Agrár Bank . . .
Fabank .....
Forgalmi.....
Konkordia . . . .
B©»c*inl.....
Dravctie ......
1385
865
866 6400
8M 12-40 1028
6*5 1460 3960 1950
Alt Kótzia . . . 7000
Urikányi ....\'. 3560
Rima..............3090
Schlkfc . ... 725
Adria..............7300
Allantika .... 4660
Danic*............4700
KlotUd.........
Naski.....<>000
Olaj..............2180
Outtmann .... 3660
Valuta: Najroleon 850. Máric* 310, Dollár 245, Frank 1700, Font 866, Líra 1530, Rubel 265, Ui 380, Siokol 27$, Dinár 1150.
— Kolozsváron egy idő óta a lapok rendőri krónikáiban feltűnő, nagy számmal szerepelnek az öngyilkosságok. Nemcsak meggondolatlan fiatalok, de közbecsülésnek örvendő és megelégedettnek vélt,, magas társadalmi állású urak és történelmi neveket viselő családok tagjai is eldobják maguktól az életet. A kolozsvári mentőegyesületek a hírlapokban megjelent jelentéseiből tudjuk, hogy a mult év folyamán Kolozsvárt 85 ember akart önszántából az élettől megszabadulni, körülbelül háromszorannyi, mint a megelőző évben. Ez a magas szám azonnal érthetővé válik, ha a nehéz megélhetési viszonyok mellett figyelembe vesz-szük azokat a lelki szenvedéseket, amiken ott a magyar embereknek keresztül kell menniök, * . ~—
Panaszom Erdélyért.
Miért néma az erdő, miért nincsen lek
hangos madárdallal ? Miért van az én lelkem mindig telis . bánatos panasszal ? Miért van az ajkamon Mosolygás, Kacagas
Keserűre válva ? Miért van a két arcom Könnyektől, Bánattól
Barázdásra szántva?
Illatos tavasszal, jaj de árván járok
Sötét bánatommal.
Zugó Maros habja Tégedet kereslek
Fájó panaszommal ;
Zugó hab ne siess !
Ne hagyj el,
Vigyél el,
Vágyom menni Véled: Várjál meg! Szánjál meg ! Fáj nekem az élet. —
Krdclyl »zékcly lány.
— Nagykanizsa város képviselőtestülete folyó évi február hó 28-án, délután 3 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: városi kórházban műtő készítése és berendezése.
— Hírek a Területvédő Liga ünnepélyéről. A Területvédő Liga-ünnepély sorrendje\'. Szombaton délután háromnegyed 5 órakor a pályaudvaron a fővárosi vendégek fogadása és elhelyezése. Este 8 órakor a „Korona44 éttermében ismerkedő összejövetel. Vasárnap reggel fél 8 körül Zákányról, fél 9 óra körűi Zalaegerszegről érkező vendégek fogadása a pályaudvaron. Reggel 9 órakor istenitisztelet a Csengeri-utcai evangélikus templomban. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise az alsó templomban. Délelőtt 11 órakor tiltakozó nagygyűlés a felső templom előtti téren. (Szónokok részletes pfogramm szerint.) Déli 1 órakor ünnepi bankett a „Korona" éttermében.. Délután 3 órakor a Liga helyi csoportjának megalakulása a városháza dísztermében. Délután 6 órakor ünnepi estély a Polgári Egylet nagytermében (nagyszabású élőkép, ének-, zene-, szavalatok és szónoklatszámok, részletes programra szerint kiküldött és helyi szereplőkkel). Este társasvacsora a „Keresztény Munkás Otthoniban 160 teritékkel. Kozóhaj, hogy a Liga vasárnapi nagy ünnepélyén a kíska-nizsai daliás ifjak banderiális diszfelvonu-lássál vennének részt.
A Területvédő Liga ünneprendező bizottságának tagjai ma, szombaton délután fél 4 órakor okvetlenül jelenjenek meg a városháza tanácstermében.
A Területvédő Liga fogadó és elszállásoló bizottságának tagjai ma, szombaton délután fél 4 órakor jelenjenek meg a városháza tanácstermében, ahonnan az eljárás végleges megbeszélése után fél 4 órakor indulnak a vasútállomásra, a budapesti vendégek fogadására.
Bleyer Jakab dr. nemzeti kisebbségi miniszter képviseletében a Területvédő Liga vasárnapi alakuló gyűlésére Kacsanovszky József államtitkár érkeiik Nagykanizsára.
Felkéljük a Magyar Asszonyok nagy-és kiskanizsai tagjait, hogy a Területvédő Liga nagygyűlésén vasárnap, minél nagyobb számban jelenjenek meg. dr. Szeketes J.-né.
Ismerkedési estély. A Területvédő Liga vasárnapi ünnepére Budapestről érkező vendégek tiszteletére ma, szombaton este 8 órakor ismerkedési estély lesz a Koronaszálló éttermében.
Felhívás. Felhívom a város közönségét, hogy a Területvédő Liga bpesti kiküldötteinek f. hó 28-án délután történő fogadtatására, valamint a 29-iki ünnepsépségre való tekintettel, házaikat a jelzett napokon
1920. február 28.
28rön déltől kezdve lobogózzák, illetve díszítsék fel. Pohármester.
Katholikus Legényegylet ezúton is felkéri az összes rendes és pártoló tagjait, (a hölgyeket is) hogy a Területvédő Liga vasárnapi ünnepsége \' alkalmából az istentiszteleten, illetőleg a felvonuláson okvetlen megjelenni szíveskedjenek. Az istentiszteletre a plébánia előtti téren d. e., 9 órakor, a felvonulásra pedig ugyancsák ott 10 órakor lesz a gyülekező. Elnökség.
Az állami elemi iskolák tanítótestületeinek összes tagjait felkérik az igazgatók, hogy a TerületvédŐ Liga által rendezendő ünnepélyen való együttes résztvétel céljából f. hó 29-én d. e. fél 9 órakor a gondnoksági helyiségben jelenjenek meg.
— A vasárnap esti hazafias ünnepen bematatandó élőkép főpróbája ma, szombaton este 5 órakor lesz a Polgári Egylet nagytermében. A résztvevők pontosan jelenjenek meg.
— Az ipari tevékenység Németországban — dacára a még mindig bizonytalan politikai és gazdasági viszonyoknak — serényen folyik. Ezt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a Henschel és fia kasseli lokomotivgyár mult évi december havában 89 lokomotivot gyártott. Ha figyelembe vesszük, hogy c hónapban 12 ünnep-rmp volt, akkor az valóban olyan munkateljesítmény, melyet méltán megirigyelhetünk Németországtól. A \\
— A tisztviselők elbocaájtása. A Nap értesülése szerint a pénzügyminisztériumban foglalkoznak azzal, hogy öt és tíz évi szolgálattal a tisztviselőket nyugdíjazzák vagy végkielégítéssel elbocsássák. Ugyanis 40—50,000-re tehető azoknak a száma, kik pár évi végkielégítéssel örömmel hagynák ott az állami szolgálatot.
A vasárnap esti hatórai ünnepre, mely a Polgári Egylet nagytermében lesz, a jegyek elővételben a Mair-féle könyvkereskedésben és a Stampí-féle füszerüzletben kaphatók. Az ülőhely ára 12 korina, állóhely 8 korona, páholy Í00 korona. Felülfizetéseket, a hazafias célra való tekintettel, szívesen fogadunk. Az ünnep végleges műsorát holnapi számunkban közöljük.
— A vasárnapi ünnepi istentiszteletek sorrendje megváltozott. A% csengeri-uti evangélikus templomban az istentisztelet 9 órakor lesz. Az imádságot Kádár Lajos református, az ünnepi beszédet Hamvas József evangélikus lelkész mondja. Az ünnepi szentmise 10 órakor lesz az alsótemplomban.
— A NTE. közgyűlése. A Területvédő Liga ünnepsége miatt vasárnap helyett folyó hó 28-án, szombaton d. u. 6 órakor lysz a tornateremben. Egyúttal értesiti a NTE. tagjait, hogy a Terülctvédő Liga felvonulásában saját zászlója alatt részt fog venni, miért is felkéri a tagokat, hogy folyó hó 29-én, azaz vasárnap d. e. 10 órakor a tornateremben megjelenni szíveskedjenek.
— Letartóztatták Jiamburger népbiztos családját. A proletárdiktatúra bukása után Hamburger Jenő fsldmivelés-ügyi népbiztos megszökött, fivére, Hamburger Sándor azonban, aki a Hangya fogyasztási szövetkezetnek üzemi biztosa volt, itt maradt. November hó folyamán le is tartóztatták, de utóbb kiengedték, mert nom voltak kellő bizonyítékok ellene. Mikor kikerült a fogságból, Bécsbe szökött s azóta állandó összeköttetést tartott fenn a népbiztosokkal,, közvetítette továbbá Hamburger Jenőnek és Pesten maradt családjának űzenéteit futár utján. A katonai nyomozóosztály megállapítottá, hogy itt-maradt családtagjainak Ausztriába, illetve Olaszországba leendő szökését, készítette elő. Ezért most előzetes letartóztatásba helyezték feleségét, továbbá sógorát Szenes Márk Máv.; ellenőrt, Germann Arnoldot, Hamburgerné fivérét és Pós Józsefet. A letartóztatás Alkalmával rendkivül sok kom^ promittáló levelett aláltak náluk. Valameny^ nyiűket átkísérték az ügyészség fogházába.
\'_Zalai K ö z 1 ő n y
A nagykanizsai Ipartestület felkéri összes tagjait, hogy a Területvédő Ligának f. hó 29 én tartandó ünnepélyén testületileg leendő megjelenés céljából, reggel 8 órakor, a testület helyiségében gyülekezni szíveskedjenek. Etnőlcség.
— A Zalamegyc! Szállodátok, Vendéglősök, Kávésok és Korcsmárosok Ipartársulata vasárnap d. e. 9 órakor a Deáki-féle vendéglőben gyülekezik, hogy résztvegyen a Liga ünnepség. Antal elnök. K a
— A VAC. értesiti tagjait, hogy vasárnap d. c 9 órakor a Szarvas-szállodai helyiségében gyülekezik a Liga ünnepségén való részvétel céljából. Antal elnök.
— Katonai szolgálatra bevonult gazdasági cselédek Illetményei. A nemzeti hadsereghez nyolcheti szolgálatra bevonult szegődményes gazdasági cselédek szerződése a bevonulás miatt nem szűnik meg. Ennélfogva a gazda köteles a bevonultak összes illetményeit és járandóságait a bevonulás idejére a bcvonultaknak, illetve családjaiknak hiánytalanul kiszolgáltatni. Esetleges panaszokkal a főszolgabíróhoz, városokban a rendőrkapitányhoz kell fordulni.
— A Magyar országos központi takarékpénztár Budapesten alaptökéjét 45 millió koronára emelte fel, amely müvelettel az intézet látható tartalékai mintegy 60 millió kóronára emelkednek. Az intézetnek a közeli múltban értékesített és eddig még cl nem számolt faipari váljalatain kívül, értékes ipari érdekeltségei vannak az Első magyar részvényserfőzdénél, a Gácsi gyapjúszövet és posztógyárnál, a Landrik ezüst és fémárugyárnál, az Első törökszentmiklósi gőzmalomnál, az Eső szepesi sörgyárnál, a Bácskai gyapjugyárnál, stb. Részvényeinek békeárfoíyama 1600—1700 korona közt variált, jelenlegi tőzsdei kurzusa 1970 korOna, legutolsó osztaléka pedig 85 korona volt. A mostani tőkeemelés alkalmával az uj részvényed fele a régi részvényeseknek biztosíttatott, másik feTe pedig szabad kézből helyeztetik el. Ezen ui részvények előnyős feltélelekkel jeguezhetök a Moktár helyi leány intézeténél: a Néptakarékpénztár részénytárzaságeál, a hivatalos órák alatt.
— Nagyszabása kulturünnepség Szegeden. A Budapesten megalakult DéN vidéki Liga a jövő hónapban Szegeden nagyszabású Jculturűnnepséget rendez, melyre az ország minden részéből sokan utaznak le. Az ünnepség két napig tart. A pro-grammtervezet szerint az odaérkező Herceg Ferencet, a Liga elnökét és kisérctét a vonatnál katonazenekar fogadja. A város nevében a polgármester és a helyi Liga elnöke, Schmidt Ferenc üdvözlik. Este is-rperkedés lesz valamely szállóban. Másnap délelőtt fél 11 órakor a Liga a városházán diszgyüiést tart, melyen dr. Stcuer György államtitkár, Hcrczeg Ferenc, dr. Vasek főispán, Schmidt helyi elnök, Eöttevényi főispán és mások beszélnek. Délután 4 órakor a Vidéki Újságkiadók Országos Szövetsége Pető Lajos clnökiésével sajtógyülést tart, melyen az elnökön kivűl Herczeg Ferenc, dr. Steuer György államtitkár, Eöttevényi főispán és mások beszélnek. Este a színházban díszelőadás lesz. Herczeg Ferenc „Fekete lovas"-a kerül színre. Az előadás előtt prologust adnak elő. Az első és második felvonás közt sváb ifjak üdvözlik Herczeget.
— A Fabik-csoport tárgyalása. A hirhedt, Nagykanizsán is jól ismert Fabik terrorista csoport bűnügyének tárgyalása befejezés felé közeledik a székesfehérvári biróság előtt.- Dr. P. Ábrahám, Székesfehérvár államűgyésze folyó hó 25-én tartotta hatalmas vádbeszédét, amelyből azt a részt, amit a bírósághoz\'intézett, itt közöljük:
Nagyságos Elnök Ur! Mélyen Tisztelt Törvényszéki Biró Urak 1 Méltóztattak hallani a tényállást és az államügyészségnek arra alapitott álláspontját. Önöknek kell ebben az ügyben az utolsó szót kimondani.
3
Hogy az mi lesz? azt senki még csak nem is sejtheti. Az a biróság lelkiismeretének és tudásának dolga.
Egyre azonban figyelmeztetek. Értelmüket az itélethozásban csak az. örök igazság eszméje vezérelheti és itt mtér nem lehet keresztényi megbocsátást gyakorolni..
Nem! Mert azt kell nézni, kinek bocsátanak meg?
Annak-e, aki három hitvesre borította rá a bus özvegyi fátylat? Aki három családot tett apátlan árvává? Azoknak-ór akik egy izig-vérig magyar fiatalembert fosztottak meg ifjú életétől, akire a magyarság mindig számithatott?
Azoknak-c tehát, akik négy, hazájnkért lángoló honfiúi szivbe marnoíatig döfték a gyilkot ?
Avagy a többinek ? Akik nem átallották hitvány judáspénzért a magyar államiság eszméjét létében megbélyegezhető idegen, bitor faj szolgálatába szegődni?
Ezek részére már nem lehet megbocsátás I Nincs irgalom, nincs kőnyörülct.
A jövő társadalmának nem menthetők meg azok, akiknek lelkében gyehenna tűzként mindig ott ül a megtorlás szörnyű gondolata, a nemtelén bosszú.
tbren kell őrködnünk a visszaállított állami és társadalmi rend megszilárdulásán. Ezt martalőcok prédájává odadobni a legnagyobb lelkiismcrctlenség volna, amiért a késő unokák Ítélőszéke előtt még srámolni kell lelkiismeretünknek.
Nena, ezt egyetlen »> agyár biró sem teheti meg, ha fel tud sziveikhez szállni a bus özvegyek, apátlan árvák siránkozó jajja, a gyermeküket vesztett szülők mélységes sóhaja, de legkivált az egész magyar nemzet mérhetetlen szenvedése, országos gyásza és végromlása, amely katásztrófa előidézésében a vádlottak egyformán bűnösek.
— Felhívás. Felhivatnak az Ipartestület dalárdájának tagjai, hogy-28-án azaz szombaton este 8 órakor a dalárda helyiségében feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség.
— A tolvaj cseléd. Őzv.\' Riedl Jenőné Sugár-ut 46. sz. alatti lakásáról eltűnt 2000 korona, egy pár arany fülbevaló és gyűrű. Riedlné a rendőrségen feljelentést tett. A rendőrség a nyomozást megkezte. melynek során bebizonyosodott, hogy cselédje Kajzer Iram volt a tettes, aki a lopást beismerte. A tolvaj cselédet, tekintettel büntetett előéletére, átkísérték az ügyészségre. ,
— A nyári sziniszezon. Kedden d. u. fog dönteni a város, hogy a nyári szezonra melyik színtársulatnak fogja odaítélni • a Polgári Egylet nagytermét Három kérvény is van a városnál, egyik a fehérvári,
a másik a győri (Somogyi) s a harmadik a kaposvári színtársulaté. Módunkban volt a tavalyi nyáriszezon alatt Somogyi színtársulatának szinházi próbák számába menő előadásait Jvégignézni s reméljük, a város eleve leszámol a multat ismerve Somogyiék kérvényével. Tudomásunk szerint, amint a kaposvári újságokból értesülünk az ottani színtársulat \'eléggé megállta « helyét, már-7 hónapja van a városban kellő méltány-lásban is részesül. Ez csjl jjyy iehctségeH ma, ha jó színtársulatról van FelCv-juk az illetékesek figyelmét, hogy a .szin szezon odaítélésénél legyen figyelemne arra is, hogy a város tényleg szinészek<A és ne ripacsokat kapjon.
A „KISPIPA" vendéglőben
ma, szombaton és vasárnap Foszák Feri teljes zenekarával
HANGVERSENYEZ
Számos látogatást kér Gödörházy Lajos
vendéglős
/.«»«< >\\ o z l O u y
»V20. február 28.
Ili tfftnvwolr • Kaphatók Fischel Fülöp
UJlUnjVUK. Fial könyvkereskedésében
Kwers: India és én. Krancc Aiutoic : A* ametiszt gyúró. Harbon: A íitoV. .Meyrink: A xtfWaKu kWrtet Wagner* N*:hard: Egy német muíMkus Parisban. Drasclio Uxir Alfréd: A nő és a kixyó. B. Maihcr* \'Ifclén: Jőn a rostén jt. 2 JcOtrt. Harbutte . Világosság. Swixi Kndrc: Csgányviláfc. Gorkij : Gyermekevein). Rkhter Jenő: A kontmunittmis bukasn. CseJko. T»k«ni»inyOí«»ban. -.nJ.\'AVjovkh: Háxinyulteny csati < \\)z. T«>ri">k: A* inatlanok íorsaJmjoik uj %**• batyui.
A magyar békofeltételek, térképpel. A szcMaml-oH .Magyarorsíújc. térkép. Magyaron *ig 0j ntpr*jxi térképe. ZjUmcjcyc najty f*Ji térképe. Z-tlamcgyc kis ké*i térképe.
Naponta újdonságok!
A „Hove" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát,babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikket. . Értekezni lehet: „Movc" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. "484—
Eladó egy tükrös ebédlő-szekrény. Cim a kiadóhivatalban. Mi\'l
Takaritó leány felvétetik Fitos Gyula fényképészeti müterm\'ébcn, Kazinczy-u.. 3.
MAKULATUR PAPIROS
kilogrammonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
szolga-fiuí
Az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság Nagykanizsai Főügynöksége. 504—1
i XmMmmmmmmml
raWWmmi
3 Gyapja
* fi I l*OI%
Gyapjúszövetből készült
olcsó férfiöltönyök
750—1200 koronáig kapható ideiglenesen
Hungária cipőraktár
helyiségében, Fő-ut 14, j
(EW Magyar Birlowtó profijában.) ||
Megjelenti Megjelenti
Tábortűz mellett
IIrt» NaKv Gyözí |

!Nehéz órákban!
Irta Nagy Lajos
Hat sűrűn nyomtatott ív. melynek tanalma normállá viszonyok kőit 10 ive: tenne ki. áxonbun. szer*<J tekinive n nagy papír-| hiányt tömören, mindéi a harcterek >ie:ivcdés$cl teli epiíédjaivai az olvaxd
Ie\'é. hűen apojjtroíáíva a letűnt borialma-kat. melynek m!r.<íen jtrWlJlban megtaláljuk a szerző Vlekböl jövö s hazája, nem-_ zelc iránti lángold szeretetét. A szerző 1 arcképével ellátott verstskönyv ízléses ki-
Iállitáaa. kimenté. bó tartalma garancia, hogy a hazáját szerető magyar olvasó a legnagyobb megelégedései íogja pártolni e nagybecsű értéfcea művet.
I
L.Megrendelhető lapunk kiadóhivatalában ca a helybeli könyvkc- I rcakcdéackbcn. j
KARBIDLÁMPA
minden helyiség részére " Kapható
Strasser Márton
Iát- és műszerésznél Ugyanott kárbid kapható! Viszontárusitóknak kedvezmény 1
Doboz és mappalevólpapir,
papírszalvéta, fogalmi, irodai, miniszter és toilettpapir megérkezett és kapható: -
Szerb Ernő
könyvkereskedésében. Nagykanizsa, Fő-ut
Rikkancsok fölvétetnek
a keresztény bődéban (a Központi-kávéházzal szemben), keresztény bün-tetjen előéletűek, 18 éven felüliek (hadirokkantak előnyben) márc. l-ig a bódében jelentkezzenek. —3
2074/1920:
Hirdetmény^vii; -
Tárgyi Sertésvész elleni védekezés.
Közhírré teszem, hogy a földművelésügyi miniszter ur 15349/1919. számú rendeletével felhívja a város gazdaközönségét, hogy 45—100 kgr. súlyban sertésfcleslegét ajánlja fel a Phyllaxia nevü, Budapest, Szállás-utca 3. szám alatt levő sertésvész elleni serum termelő oltóanyag-intézetnek.
Aki sertésfcleslegét ezen oltóanyag-intézetnek felajánlja, aion előnyben részesül, hogy az oltóanyag-intézet elsősorban a felajánló részérc utál ki sertésvész elleni oltóanyagot és igy.az összes sertései részére védelmet biztosíthat.
Az oltóanyag-intézet a sertéseket napi áron veszi meg.
A sertésvész ugy a mult években, mint az idén is igen nagy áldozatokat követelt, sertésállományunknak háromnegyed részét elvitte.
Ebből okuljon a sertéstenyésztő vagy tartó közönség. Sertésvész ellen védekezzék azzal, hogy sertésfcleslegét ajánlja fel az oltóanyag-intézetnek, hogy ez elegendő oltóanyagot á,llithasson elő és szolgáltathasson ki városunk sertésállománya részére.
Zalavármegye közigazgatási bizottságának Nagykanizsa város közönségéhez 248/kb. 1920. sz. alatt intézett leirata szerint, hogyha Nagykanizsa város 104 drb. sertést ajánl fel az oltóanyag-intézetnek, ugy az intézet 41 és fél liter sertésvész elleni oltóanyagot szolgál k: városunk egész sertésállománya részére.
Amennyiben pedig a sertésfclajánlá-sok eredményre nem vezetnének, ugy a földmivclésügyí miniszter ur igénylések utján szereztetné be a sertéseket a szükséges mennyiségű oltóanyag előállítására.
Akí sertéseit felajánlja az oltóanyagintézetnek, felhivatik, hogy ezen körülményt hozzám, a polgármesteri hivatalhoz is jelentse be.
Nagykanizsán, 1920. február 23-án.
Mo-i Polgármester.
Méhkaptárak
helyezzék ax id«i rajokat SZALMA KASOKBA Megrendelhetők bdneely mennyiségben JaxabonketK 33 K-éit a Dunántull Kereskedelmi Méhészetnél, Szombathely, Saily Jánoa.utca 22
URANIA
mozgókép-palota
Roxgonyl-atca 4. »z.
Előadások kezdete: Hétköznapokon 5, 7 és 9 Órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
László és Ország
(Erzsébet-tér 10.) hatóságilag
engedélyezett- 478
villanyfelszerelési vállalat
Elfogad villanybevezetést, erős és gyengeáramú javításokat,- elektromotorok beszerzését és javítását. Csillárok, villamos-vasalók és főzőedények állandóan raktáron. \'
isndelkezésr?.
VILÁG
nagymozgó színház :: \' Szarvas-szálloda. ::
Spanyol-járvány miatt
- ^ . • .. VC i ■\'
további intézkedésig előadások nem tartatnak.
Etóidijok kezdet.: Hítkc*n.pok«i C. is 8 óí.koc \'.\'»..:- és únoepupokon 3. S, fél 7 ii 8 óri\'iw.
Jó minőségű Pogányvár! fehér és vörös
ASZTALI BOR
literenkint 19 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz száUit
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53.
Bélyegzők!
gummiból és ércből, dátum és zsebbélvcgiSk,. fcstékpirnúk és festékek. Vésések: Betű. mo-nogramm, címer, arany, ezüst és elefántcsontba. Bőrtárcákra, arany és ezüst monogrammok készíttet nek. Kizárólag egyedUIi szakQzIetl --- Első beszerzési forrás! —-—
KARANCSY J. vésnök
vésnöki mtitenne 233
Nagykaikina, Erziéb«t-tér 1. uia.
W Kérem a cünre ügyelni 1
Nyomatott a laptulajdonoso* Zalai ée Gyarmati nyomdai müintfeetéban
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. február 29. Vasárnap.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sjefk«»t<$ség c? kiídóhivAUl: Fő-ut I}.
— Jnttrurbsn-tclelon ll), ■
Megjelenik mindig kora reggel.
Főszerkesztő:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
neni«t0. k<pvl»clí
Felelő* szerkesztő:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Elöflzeté&l árak:
Ríccii évre 250 K. Félévre 130 K. Ncgye*-évre 65 K. Egy hóit 22 K. Egyes szim í JC
Üdvözlet!
Jrta: Kováta Antal
Az alattomos módon leterített gúzsba kötött, megcsonkított és emiatt szűk határok közé szorított Magyarország nevében üdvözlünk benneteket, az igazságtalanság ellen tiltakozó kedves vendégeink.
Ti vagytok ennek a szorongatott országnak élő lelkiismerete.
Ez a lelkiismeret a ti megjelenésiek alakjában emeli fel szavát az ellen a minden emberiességet kigúnyoló eljárás ellen, hogy minket csúffá tegyenek legszebb országrészeink leszakitásával, hogy megfosz-szanak minket a békés és eredményes nemzeti élet minden föltételétől.
A ti lelkiismereti följajdulástok tegyen tanúságot amaz Önérzet mellett, hogy tehetségeitek működésbe hozatala céljából szűknek tartjátok azt a területet, melyet álszer.teskedő kegyelemből még meghagytak kegyetlen bíráitok számotokra.
A ti megjelenésetek legyei* hangos követelés is, hogy állítsák vissza szeretett hazánk területi épségét, , mert a csonkításnak érdekeinket sértő tervezetébe belenyugodni nem vagytok hajlandók.
d olátók\'vCTVrf^Ufa^át^\'tóvetve özönöftök tiltakozó gyűlésünkre. S mert érzelmetek nemessége, gondolataitok igazsága összhangzásban van a mieinkkel, azért tárjuk elétek ölelö karjainkat, azért tárjuk föl a keserűség tőrétől\'átjárt sziveinket, hogy . a szt-nvedésbenvés a méltatlanságban velünk együtt érezve \\ segítsetek megszabadítani bennünket a gyötrő aggodalmaktól hazánk jövőjét illetőleg. •
Tiltakozzatok oly hangosan, hogy tilta-kozástok hangja áthatoljon a Murán, bejárja bérces Erdélyünk minden zegét-zugát, hogy visszaverjék hangjaitokat a Kárpátok hegyei s medjallják a stájeri hegyek alján lakozó testvéreitek is. Tiltakozzatok oly erővel, hogy szavatokat meghallják Páris és London kegyetlen urai s hogy .méltóságos együttérzéstek, egyet akarástok keménysége más elhatárolásra kényszerítse a jövő sorsotokat markukban tartó idegen politikusokat.
S ha májd a gyűlés után visszatér a földműves az eke szarvához, a hivatalnok i\'óasztala mellé, a pap az oltárhoz, a tanító a?, iskolába, ne múljon el egyetlen nap sc, amelyen megfeledkeznétek arról, az cgy\\ hangú elhatározásról, hogy a magyar Magyarországnak egyetlen szögéről sem mondhat le, egyetlen tagját sem hagyhatja idegen uralom alatt.
S ha most, mint vendégeinket, szegénységünk miatt nem füröszthetünk is benneteket tejben-vajban, megfürösztünk szivünknek szeretetében s ebbeli bizalmában, hogy ti is ugy akarjátok a hazát épségben látni mint mi.. , „
Legyetek köztünk újra és újra üdvözölve s amint mi erőt merítünk célunk megvalósítására a ti, vélünk egybehangzó állásfoglalásotokból, ugy ti is erősödjetek a mi, területünkből egy talpalatnyit sem engedő elhatározásunkból.
Legyünk eggyé a Li-
a Házban.
A hadifoglyok ügyében. — Somogyi Béla sírhelyének ügye* Hány hadifoglyunk Van még?
Bottlik József "elnök 11 óra után nyitotta meg az ülést. Elnöki előterjesztései során féih ivja az állandó összeférhetetlenségi bizottságot, hogy a hétfőn tervbe vett alakuló ülését tartsa meg. Jelenti, hogy gróf Széchenyi Viktor összeférhetetlenségi bejelentést tett önmaga ellen.
Ezután az interpelláció? könyvet olvasták föl, majd harmadszori olvasásban is elfogadták az államfői hatalom gyakorlásáról szóló ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslatot.
Ezután 5 perc szünet következett.
Szünet után a Ház megválasztotta a biráló bizottság tagjait. Albizottság tagjai letették az esküt. A megtámadott megbízó levelek kisorsolása után az elnök megbízó levelét március 1-cre tűzte .Jci. Az.ülés napirendjén szerepelni fog Magyarország kormányzójának mc^vábsztás^és ^kormán^zó
Ezután áttértek az interpellációkra.
Cserthy József interpellációját a hadügyminiszterhez intézi abban az ügyben, hogy a katonai parancsnokságok önálló mezőgazdákat, akik a háborúban is föl voltak mentve katonai szolgálatra hivta be. Ez a munkaelvonás veszélyezteti a mezőgazdaság kedvező eredményét.
Friedrich hadügyminiszter, válaszolva kijelenti, hogy igaz, ilyen behívások történtek, de azért hívták be az idősebbeket, mert ez a megbízható elem. Ez azonban csak provizórikus jellegű intézkedés, nyolc hét. múlva a gazdák otthon lesznek.
Cserthy szerint a fiatalok éppoly megbízhatóak,\' mint az idősebbek s nem veszi tudomásul a hadügyminiszter válaszát.
Az elnök szavazásra teszi föl \' a kérdést. A Ház a választ az interpelláló képviselő és egy társa kivételével .tudomásul veszi.
Heimann kijelenti, hogy mivel az illetékes tényezők megnyugtatták, interpellációjától eláll.
Széchenyi Viktor gróf a hadifoglyok és hozzátartozóik rettenetes helyzetét ecsetelte interpellációjában. Vannak — úgymond — bizonyos rétegek, amelyek pénzben dus-kálkodnak, a szórakozni és mulatni vágyók nagy tömege. Ezeknek kell leróni a hadifoglyok hazaszállításának költségét. Megkérdi a hadügyminisztert, mekkora a ma* gyar hadifoglyok száma s mikorra várható a hazaszállítás.
Somsics József gróf a hadügyminiszterrel egyhangúlag válaszolva kijelenti, hogy Olaszországban, Angliában már nincs magyar hadifogoly, Franciaországban 5800, Romániában 1900, Szerbiában 340, Tur-kesztánban 40000, Szibériában .118.000, ki -nában 572, Japánban 22, Perzsiában 600 magyar hadifogoly van. Ezeknek 3 hazaszállítása iránt a kormány mindent megtett. Szibériából egy fogoly hazaszállítása
250—300 dollárba kerül, ami 7 és fél mil-
liárdnak felel meg. Az összeget a pénzügy, miniszter a föl dalol nem tudja előteremteni . Valószínű, hogy a külföld segítségével fogjuk őket hazaszállítani.
Széchenyi Viktor tudomásul veszi a választ.
Somogyi József,. Somogyi Béla díszsírhelye ügyében interpellál. Azok a sötét emberek, akiknek a keresztény kurzus fáj, kezdenek levegőhöz jutni. — Mondotta.— Somogyi Béla is ezek közé tartozott. Azok, akik ennek az embernek holttestét odavitték, a nemzeti nagyjaink melléj öntudatosan nagyobb komiszságot akartak elkövetni a keresztény magyar nemzeti kurzus ellen.
Huszár miniszterelnök a kormány ne- • vében kijelenti, hogy a díszsírhely adományozásához nyúlni ebben a\' percben nem tud., SjynáJjo, . JbögyJez - » dolog- egybekap- -csolóaott Somogyival, aki el van temetve, nagyon kéri a Házat, hogy sírját ne bolygassák.
\\ Beniczky ódőn belügyminiszter kijelentette, hogy a főváros nem ádott díszsírhelyet, a Szociáldemokrata Part szabály-szerűen pénzért vette meg.
Bottlik az előző • interpelláló szavaira kijelenti, hogy a nemzetgyűlés nem könyörög a békekonferenciához. Az ország le van győzve, de letörve nincs. Igazságos békét követel.
Szfráky.. P4I. interpellációja elhalasztását kéri. i
Szankovits a közélelmezési minisztert interpellálja aziránt, hogy egyes, helyeken részleges rekvírálást rendeljen el.
Sokorópátkai: A legértékesebb fajtát tesszük tönkre.
Friedriech: Te is aláírtad a rendeletet I
Sokorópátkai : Nem bánom 1
Ezután Sztankovics folytatja interpellációját. Kérdi, hogy a háborús központok mikor fognak megszűnni.
■Nagyatádi Szabó: A Haditermény felszámolását a kormány elrendelte s a központokat gyors egymásutánban megszünteti.
Az interpelláló és a Ház a választ tu-\' domásul vette.
Szy Bálint egyes rekviráló-bizottságok visszaéléséről panaszkodik. Amire Nagyatádi válaszol és intézkedésekét ígér.
Ezután Huszár miniszterelnök ismertette a nehéz viszonyokat. Felhívja a gazdaközönséget, hogy hazafias kötelezettségüknek tegyenek eleget és a gabona-nemüeket szállítsák be, különben nagy fel-, fordulás lesz az országban.
Felhívja a külföldet, hogy az áruforgalmat indítsa meg a demarkációs vonalakon keresztül, mert egy állam sem törekedhetik arra, hogy sok millió ember éhségnek, nyomornak legyen kiszolgáltatva.
A Ház ezt tudomásul veszi, az ülést az elnök Öt órakor bezárja.
2
£ a i » I Közlöny
1920. február 29.
Átvizsgálják a magyar béke iratait.
Paris, febr. 28. Londonból jelentik: A Legfelsőbb Tanács átvizsgálta a jegyzéknek és a kisérő okmányoknak négy testes iratcsomóját, amely a magyar békedelegáció-nak a békeszerződésre vonatkozó észrevételeit foglalja magában. Az átvizsgálás -után a Legfelsőbb Tanács elhatározta, hogy csak néhány különös fontosságú kérdést a ■ maga tanácskozásai körébe, meg a többinek mérlegelését a nagykövetek értekezletére bizza. x
A kiürített Tiszántúl.
Budapest, február _28;\'\\A Tiszántúl, megszállásának mozzanata tervszerüleg" folyik. E hó 25 éa csapataink Tiszaföldvárt, Törökszentmiklósi, Fegyverneket és Kenderest szállták meg. Az eddig fölsorolt területeken a vasút és táviróősszeköttctést ^ég jó állapotban hagyták az oláhoki A lakósság hangulata nyugodt, a még meg nem szállott községek türelmetlenül várják a nemzeti hadsereg bevonulását.
A dunakeszi gyilkosság.
Kik vitték el az autót ? A gyilkosság szálai a kommunistákhoz vezetnek.
Budapest, febr. 28. A dunakeszi gyilkossággal kapcsolatban a katonai ügyészség a következő kommünikét teszi közzé:
Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolása ügyében a rendőrség a nyomozó iratokat további eljárásra e hó 22-én a katonai ügyészséghez tette át, amely továbbra is igénybe vévén az államrendőrség és detektivtestületet, valamint a katonai szerveket, úgyszintén a csendőrséget. A szóbanforgó autó egy budapesti katonai alakulatnak kocsija volt. Rögtőn intézkedés történt, az autó feltartóztatás *ára. A két vezetőt fedezet alatt Budapestre szállították és dőzetes letartóztatásukat drendelte az ügyészség. A letartóz-tatották elmondják, hogy az autót 17-én «te kölcsön adták két umak és egy dvil ff őrnek, akik hamis igazolvánnyal igázták magukat. Ezenkívül még két egyént tartóztattak le, akik közül az egyik a kommunisták futárja volt. Ennél egy Jevdet találtak, amelynek szövege és a gyilkossá? között- nagyon szoros kapcsolát Játszik főntforogni. Nagyon valószínű, hogy a gyilkosságot maguk a kommunisták irányították. Kommunista körökben oly kije-, leotések hangzottak, hogy „a munkásságot fd kdl rázni tespedéséből, ami sikerült Is, megmozdult- a tömeg." Az ügyészség a legényesebben folytatja a nyomozást és f eloltja a közönséget, hogy bármit tud, ami nyomra vezethetné a hatóságot, haladékta-lanul jdentse be, de nem kér névtden leveleket. mert ezek nem fognak figydembo vctetnL
A vasárnapi minisztertanács.
Budapest, február 28. Az ideiglenes államfőről széles törvényjavaslat háromszori d fogadása folytán szükségessé vált, hogy a Huszár-féle koncentrációs kormány, még a kormányzó választás előtt rendezze az ö-wzes folyó ügyeket. Egy minisztertanács egyúttal a kormány lemondásának ügyével is foglalkozni fog, úgyszintén a szükséges likvidálást is elintézi. Ez a minisztertanács va-iámap este 6 órakor kezdődik.
A hátralevő választókerületek.
Budapest, február 28. Az ország meg-s/jjtiása folytán mint ismeretes, eddig 48 kerületben nem volt választási E kerületből 43 a Tiszántúlra esik, 5 pedig Pécs városa.- o, illetve Baranyavármegye felszabadulandó területén van.
Müraköziekhez.
Hosszú széthúzás után végre megtaláltuk egymást. Ma nincsen kőztünk párt-különbség, nincsenek keztünk felekezeti, sem pedig osztálykülönbségek, ma mindnyájan egyek vagyunk, egy szívvel és egy lélekkel kiáltjuk ;világgá a hegy-völgyön át viharként hömpölygő hármas jelszót: Nem, nem, soha I
Ennek az ünnepélyes tiltakozásnak, mely a tizenkettedik óra legutolsó pillaná-ban végre-valahára egybeforrasztotta a pártoskodás és széthúzás nemzetét, igeu komoly jelentősége van. Egy nemzetet, mely ilyen egyértelmű határozottsággal képes felemelni tiltó szavát az ellene készülő ; merénylet ellen, nem lehet sírba temetni. Egy nemzetet, mely ráeszmélt magasabb hivatására, mely a jogot és igazságot ideig-óráig sárba lehet talán tiporni, az ártatlanságot be lehet feketíteni, de az igazságtalanságot állandósítani és belőle rendszert csinálni nem lehet soha.
A természet a legigazságosabb biró, mely nem ismeri a Wilson-féie, tetszéssze-rmt nyújtható és összehúzható paragrafusokat, nem ismeri a horvát-szerb vagy a cseh-szlovák testvériség chíméráját, nem ismeri a latin fajok közös érdekeinek rögeszméjét ... A természet hosszabb időn keresztül nem türi a természetellenes állapotot. A természetes állapot pedig az, melyben a mngyarság ezer év óta élt a négy folyó és három hegy országában. A mi hazánk nem * egy mesterkélten összetákolt mozaik, melyet bármikor darabokra lehet törni, hanem egy szorosan összefüggő egész, melyet nem lehet megcsonkítani anélkül, hogy a törzs is bele ne pusztuljon. Az a nép pedig, mely ugy tud lelkesedni, mint a mi népünk, s mely ilyen önérzettel tud tiltakozni az erőszak békéje ellen, az a nép nem érett még meg az elpusztulásra, az a nép, moly öt éven át annyi szomorú (^csőséget tudott szerezni a magyar névnek, nem veszhet d ily nyoí morultul. Eszünkbe se jusson tehát az, hogy mi komolyan dveszthetjük Erdélyt, a Tótföldet, a Bánátot, a nyugati megyédet vagy a Muraközt.
Mikor azonban ilyen erős hittel hirdetjük a természeti erők szükségszerű érvényesülését, mikor ilyen hajthatlan meggyőződéssel hisszük hazánk régi nagyságának visszajövetdét, akkor nem szabad beérnünk az események tétlen szemlélésével, hanem alaposan hozzá kell látnunk a reorganizádó munkájához. .n. -
A reorganizációnak ebben a munkájában mindenesetre dső helyen áll\'egy erős és fegydme^ett hadsereg szervezése, egy nsmzeti hadseregé, mdy minden ellenséges ténykedéssd szemben képes lesz megvédeni bennünket, de azért mégsem szabad ezzel az egy biztosítékkal megelégednünk. Szükségünk lesz a lelki élet reorganizációjára, szükségünk lesz a szellemi és erkölcsi det fegyvere is. Be kell vallanunk, hogy az átmenetileg elvesztett terülotekkek nem csekély részén a lakós-ság jogosan ellehetett keseredve a magyar közigazgatás miatt. Tudomásunk van róla, hogy a Muraközben is igen sok panaszt emelnek egyes közigazgatási szervek visz-szaélései ellen. Nekünk biztositanunk kell ugy muraközi horvát testvéreinket, mint felvidéki tót, vagy erddyi román és német polgártársainkat, hogy komoly és c határozott szándékunk van a régi rendszer bűneinek megszüntetésére. Biztosítékot kell nyujtanunk arra nézve, hogy az egész országban egy jobb, erkölcsösebb és tisztább közélet megteremtésére törekszünk. És biztosítékot kell nyujtanunk főképpen arra, hogy a hazánk területén élő összes népfajok vallásukat szabadon gyakorolhatják, kulturájukat saiát anyanyelvükön tovább fejleszthetik,. S végül biztosítékot kell nyujtanunk arra nézve, hogy senkit politikai, vagy nemzeti törekvéseiért bántani nem fogúnk. Hogy ez nem üres beszéd, arra világos bizonyítékot nyújtanak a
kommunista perek. A magyar bíróság egyetlen kommunistát sem itdt el pusztán politikai elveiért, csupán azókat marasztalta ,d, akik gyilkoltak, raboltak, loptak vagy a büntetőtörvény könyv egyéb paragrafusaival -kerültek ellentétbe. Muraközi horvát testvéreinknek sem kell tehát attól tartaniok, hogy a magyar bíróság bosszút áll rajtuk, ha egyik-másik esetleg megtévedt is köztük. Ellenkezőleg, mi szeretettel fogadjuk őket vissza, mint az anyaország hü fiait. Mi •emlékszünk negyvennyvlcra és Gasparics Márkra. És emlékszünk\' a világháború öt hosszú esztendejére, mely idő alatt a derék muraközi horvátok közösen véreztek velünk magyarokkal a Kárpátokban, a Doberdon, a Piavé mdlett Ezt az egyetértést, mely ma összehozott bennünket,\' nem szabad újra szétszakítanunk többé. Hagyjunk fel a pártpolitikával. Ne keressünk mindig ellentéte, ket, melyek elválasztanak egymástól. De-rék murakőzi testvéreinket pedig Fogadjuk szeretettel és biztositsuk öket irántuk valA; hűségünkről, nem feledkeztünk meg rólatok muraközi testvérek és nem fogunk elszakadni tőletek soha. Majlényi K.
Nagykanizsa r. t. város központi szeszfőzdéje
megveszi legmagasabb árban a
szőlőtörkölyt és borseprőt
Kifőzi a borseprőt és törkölyt bérben, esetleg a borseprőt részben.
_Mi
Még egy jóslás 1920. évre.
Egy Joiro nevű jós, aki az. 1919. év eseményeit is hajszálpontossággal dőrejeleztc, a most útnak indult év eseménynaplóját igy ina meg:
Érős küzdelem az év elején, főleg a politikában. Egy váratlan nemzetközi esemény átsegíti ezen a zökkenőn. Ezután jön a fegyvercsőrtetés, amely után gyökeres irányváltozás áll be az ország gazdasági detében. *
A területi épség kérdése ebben az esztendőben már derűsebb képet fog mutatni. A tisztánlátók előtt olyan lesz, mint mikor a kőd száll föl és raindiV nagyobb és nagyobb terűlet körvonalait látjuk. Ezen a téren julius 15-ike jut nem mindennapi jdentőséghez.
Hazánkra gyakorolt hatásában különösen figyelmet érdemdnek a csehországi március! és olaszországi áprilisi események, főleg azonban osztrákok\' márdus végén átélt nagy válsága.
Németországban május dején komoly mozgalom indul meg a monarchia visszaállítására és Anglia szerephez jut ebben a kérdésben.
Lenin öngyilkosságot fog elkövetni, de nem hal meg; az angolok veszik őrizetbe.
Oroszországban világraszóló szerencsétlenség fog történni.
Elet. Hihetetlen mértékű nélkülözés, főleg Budapesten az év első fdében s igen lassú enyhülés.
Világkép. Félénk, áramló nagy mozgalom, rengeteg értékünk megy ki, kevés idegen pénz jön be. Nagy elszegényedés.
Az egyes hónapokat jdiegzetességük-nél fogva a következőképén nevezi meg: január a vizes, február a szélcsendes, március a fcszültségteljes, április a meglepetés, május a szerencsésen megúszott veszedelmes, junius újra várakozásteljes, julius magyar érdekekből kielégülés, augusztus készülődése*, szeptember örömteljes, október gyászö\'s, november tüzes, december békés.
Nem hiszünk a jóslatban, de várjuk a tavasz eseményeit.
Wv\'
Z a
Közi ö\\n ■
1920. február 29.
hírek.
A vándor kobzosokhoz. \\
Tihozzátok szólok, a kanizsai végvidékre, hozzánk érkező vándor lantosok. -
Egy közületek a vokhomályban, „régi dicsőségünk V uj napját teremtő isteni .regős, szabad ^bölcsőjétől indult cl V \' mihozzánk, kettő Erdély bércöléből sza-V./kadt ki, a szabadság vUághirü bárdjának rab hazába fekvő sírja mellől. S most itt vagytok, lábatok érinti azt a rögöt, mely egykor megrezzent a világ legnagyobb költő-hadvezére csataménjének szilárd dobogása alatt.
Kérdem: mit sug a kidőlt nagy énekestől magatokkal hozott szent talizmán ? Mit érzetek itt, a költő-óriás temérdek nyomdokán?
Te kobzos, megrezdülnek-e bensődben a nyéki „vén cigány" lelketrázó akkordjai ? Titeket, székely dalosok, mire ösztökél a KüküllŐ menti sírjából is kitörő költőszellem vakitva sújtó villá \' ostora ? S megérzitek-e a Zrínyi-iant húrjának rop*pant rezdülését, mely-lyel az istenség hónába emelte énekét ?
Avagy lemosolyogjátok-e mohás hangszerek ódon hangjait ? S ui húron uj hangolású dalokat hoztatok ? Mindegy.
Ám bocsássatok meg, ha én, a törpe hallgató, ki buígón készíti lelkét dalaitok elé s aki ezer meg ezer társa szunnyadó lelkét ismeri, arra kérlek Titeket, vándordalnokok, zengjétek bármily húron, bármily művészettel szivetek legőszintébb érzéseit, csupán azt ne feledjétek, hogy c félholtan vergődő magyar hazáért meghalni kész hadfiak kellenek, őrömmel nyújtott vagyon- s véráldozás és Dévénytől Ojtozig, Me-csentől Tátrától szorosan kapcsolódó magyar fajszeretet. . fv Ezeket bűvölje ki varázsdalotok, a lassú mozdulásu magyar idegekből még akkor is, _ ha e\'Öél miatt lantotoknak nem az örök művészet számára kellene olykor zendülniök.
A haza jelenlegi nagy érdekében hangoljátok húrjaitokat a mi törpébb, egyszerűbb lelkűnkhöz, a nagy tömeg lelkéhez. Szóljatok hangosan a Zrinyi hirdette magyar „áfium" egymást gyűlölő mérge ellen, még magatok között is, kiki bármint dalol; ne piruljatok, ha kobzotok esetleg Vörösmarty zugó jam-busába csap át, ha igy tettre, nagy akarásra birja az egész nemzedéket s főként harsogjátok a Duna-—Tisza mentének lomha mezőin Petőfi viharterhes menydörgéseit, mert a mi turáni vérünk csupán ég-főld ingását érzi meg, enélkül öntudatlanul robotol más fajok javára s kevés zokszóval kész végképp temetkezni.
Bocsássátok meg, ha „ultra crepidam" tévedt, aki hazánk vándor kobzosait őszinte sziwel köszönti e véghelyen.
Székely őrszem.
A Területvédő Liga ma febr. hó 25-én impozáns nagygyűlést tart Nagykanizsán. Mindenki ott legyen!
— A plébánia hivatal közli, Ma 29-én, a szent-misszió befejezésének napján a reggeli szent-beszéd fél 8 órakor lesz megtartva ; az ünnepélyes istentisztelet 10 órakor tartatik. Délután fél 3 órakor záróbeszéd, ezután ünnepélyes körmenet az Oltár iszentséggel. Visszatérés után pápai áldás és Te Deum. Felkéretnek a hatóságok és egyesületek, hogy a szentségi körmeneten teljes számban jelenjenek meg, hogy az minél inponzánsabb legyen. • — Közellátási közlemények. F. évi március 12-ától kezdve tiszta galiciai petróleum áll a közönség rendelkezésére a hatósági könyvecskéken megjelölt bevásárlási helyeken. Igényelhet minden család,
melynek lakásában villanyvilágítás nincs a január, február és márciusi petróleumjegyek éllenében \\ 1~1 liter petróleumot. Azok, aTdkocR^lakásában villanyvilágítás van, tehát fél hterrc szóló jeggyel \'rendelkeznek, lenti hónapokra fél—fél liter petróleumot kapnak. A petróleum ára literenként 32 K.
— Erdélyi hir. Az erdélyrészi magyarság körében elterjedt az a hir, hogy a bukaresti parlamentben szereplő gyászmagyarok, kiknek névsorát annak idején mi is közültük, a békekonferenciához memorandumot fognak intézni, amelyben kérik, hogy a konferencia a magyar békcdelegá-ciónak a területi kérdésekro vonatkozó javaslatait egészében utasítsa vissza. Önként értetődik, hogy éz a hir a magyarság rendkívüli elkeseredését váltotta ki. Éppen erre tekintettel Maurer Bélá, az „Uj Világ" c. román pénzen fenntartott magyar nyelvű szennylap szerkesztője, a román parlament gyászmagyarjainak egyike nyilatkozatot adott ki, melyben ezt á hirt erélyesen megcáfolta. A cáfolat a kolozsvári „Ujság"-ban jelent meg helyreigazító közleményként.
— Elopták Erzsébet román királyi hercegnő podgy ászát. Az Adeva-rulból vesszük át a romániai közállapotokra jellemző következő hirt. Erzsébet hercegnőt, aki ezelőtt pár nappal érkezett Londonból, Bukarestben kellemetlen meglepetés érte. Midőn a magával hozott csomagokat az állomásról a palotába szállították észre vette, hogy azokból mindent, amit hozott, ellopták. Ruhát, szőrméket, ékszereket stb. Nem lehet tudni, hol és ki követte el a lopást. 0
— A Fabick-terroristák elítélése. A „Székesfehérvári Napló" közlése szerint csütörtökön délelőtt tőrtént a tőrvényház nagytermében. Az igazság — nem a bosszú — sújtott le a vörös terror vak eszközeire ; a bosszúállás számára, a magyar biróság nem adja magát eszközül, Az\' Ítélet kihirdetése termében az igazság géniusza ugy állott, miként ábrázelnL szokták: mérleget tart a kezében s a szemei bekötötte\'.. A mérleg egyik serpenyőben a terroristák bűncselekményei, a másikban az enyhítő körülmények voltak. Juszticia bekötött szemmel vizsgálja a mérleg mutatóját, bekötött szemmel azért, hogy elfogulttá ne váljék, ha a terroristák hátterében meglátná azt a rengeteg vérontást és gazságot, melyet a vörös uralom vezetői zúdítottak a társadalomra, — de amely gazságok összeségeért ezek az egyes Fabik-terroris-ták egyénileg nem felelősek, hanero csak annyiban,* . miként a hosszú vizsgálat és a főtárgyalás folyamán kitűnt s miként ezekért a bűneikért őket az ítélő biróság bűnösöknek mondja ki % elitéli. Az Ítélet kihirdetése délelőtt fél 9 órakor kezdődött. Anka Flórián 3 rendbeli gyilkosságért életfogytiglani fegyházat, Esxenyi Imre szándékos emberölésben való bűn részességért 15 évi fegyházbüntetést kapott. A biróság a vádlottakat legnagyobbrészt lázadásban mondotta ki bűnösöknek. Voltak közülök még egyesek, akik lopás, zsarolás, személyes szabadság megsértése címén is kaptak büntetést: Kornfeld Elemér 7 havi börtön, Wossitz Antal 4 évi fegyház, Kcrtsmarek István 3 évi fegyház, Horváth János 4 év, Tánczos János 5 év, Horváth Imre 3 év, Szalay Géza 6 év, Wimmer János 3 és fél év, Horváth József 4 év, Friedfeld Jenő 5 év, Szakonyi Ferenc 4 év, Sneff György
4 év, Rajkó Gyula 3 év, Klinger József 3 és fél év, Vlasszák Ferenc 3 év, Kristofoletti Ferenc 4 év. Vass Károly 4 év, Tóth Lajos
2 év, Néwieth János 4 év, Lukács Imre 5 év, Kőrmendy József 5 év, Magyar Géza
3 év, Knauz Lajos 3 év, László Ferenc 3 év, Kamper Ferenc "5 év, Szukovics Károly
5 év. Bécsi Ferenc 2 év. Kovács Kálmán
4 év, Ring István 2 év, Mczgár Márton 3 év, Tótika Gyula 2 év, Kamanovics József 3 év, -Talamaszl Antal 4 év, Szegletes\'Gyula
3 év, Vojkovics Ferenc 4 év, Szegletes József 2 év. Harkányi János 3 év, Kiss István
4 év, Molnár Sándor 4 év, Szuppcr Pál •! cvi íegyhá\'/.nt, Stolbert Lipót 6 havi börtönt.
3
Közgazdaság,
A Zalamegyei Méhészek Egyesülete értesiti tagjait, hogy folyó hó 29-én a Területvédő Liga felvonulásán egycsüle-tileg résztvesz. Gyülekező hely Rozgonyi-u. 7. sz. d. e. fél 9-kor. Egyben értesítjük a tagokat, hogy f. é. március hó 7-én, vasárnap d. u. 2 órakor Rozgonyi-utca 7. sz. a. közgyűlést tart s cz alkalommal szétosztásra kerül: keretszeg, Hannemann rács, köplyuk tolóka, viasz, mülép és \'az inségcs családok részére cukor. Figyelmeztetjük méhésztársainkat, hogy a méhészeti eszközökből csak azok fognak részesülni, kik a belépési nyilatkozat aláírásával a tagsági jegy birtokában vannak.
Mindenkihez !
Zalamegyei Méhészeti Egyesületünk megalakításával célul tűztük ki, hogy a fbefizetéses emberek megélhetésén, kik a méhészet iránt hajlandósággal bírnak s ezzel foglalkozni óhajtanak segitsünk oly formán, hogy tapasztalataink rendelkezésre bocsájtásával őt minden eszközzel támogassuk. Aki tehát a szeretet melegével gondol kicsi állatkáira, az jöjjön és halgasson meg minket, bizonyára közénk fog csatlakozni. Az egyesület titkársága : (Vörösmarthy-u. 20. sz.) mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál.
Pencz József, Kiss László.
ögyv. alelnök. egye*, litkir.
A „Move" nagykanizsai beszerzése vásárol bármekkora mennyiségben burgonyát, babot, lencsét, hagymát, zöldségféléket, diót, mákot, gyümölcsöt és mindennemű élelmezési cikkct. Értekezni lehet: „Move" irodahelyisége, Nagykanizsa, Frigyes főherceg laktanya, főépület, földszint. 404--
Takaritó leápy felvétetik, Fttp«,jGyula
fényképészeti műtermében, Kazinczy-u. 3.
Eladó egy tükrös ^ebédlő-szekrény. Cim a kiadóhivatalban. • 551—1
Vidékieket felelőséggel tanít
levelezve, Budai Előkészítő,
Budapest, Tárnok-utca 22. sx. Prospektus.
Rikkancsok felvetetnek
a keresztény bódéban (a Kozponti-kávéházzal szemben), keresztény büntetlen előéletűek, 18 éven felüliek (hadirokkantak előnyben) márc. l-ig a bódében jelentkezzenek. —3
3249/1920.
Erdei tüzek meggátlása.
Körrendelet
y a városi erdőőröknek.
A gyakori tüzesetek lehető meggátlá-sára elrendelem, hogy véd kerületeiket nagyobb szorgalofnmaí járják be vasár- és ünnepnapokon is.
Kinek az erdőben dolga nincsen, felelőségre vonandó, esetleg kiutasítandó.
Különösen ügyelni kell a pásztorokra és gyermekekre,
Erdőben tüzet rakni, kivéve főzéshez, senkinek sem szabad és használat után a tűzet földdel kell eloltani.
Az erdőőrnek a védkcrülctet a gazdasági hivatal külön Írásbeli engedélye nélkül elhagyni nem szabad.
Nagykanizsán, 1920. február 28-án.
Polgármester.
MAKULATUR PAPIROS
kilograxnmonkint 6 kor.-ért kapható lapunk nyomdájában.
1920. február 29.
mozgókép-palota
Roz<osyI-utc* 4. <z.
3251/1920.
Hirdetmény.
Favágás.
A városi felsőerdőben nagyobb nleny-nyiségü őlfn lesz vágandó álló fák is döntetnek.
Vállalkozói: a ícliétcleket megtudhatják a v. gazdasági hivatalban,
Nagykanizsán, 1920. február 28-án.
Városi tanács.
Dunántuli Élelmlszerfor-galmi Vállalat Nagykanizsa
SarcOoycIm : ,Traa*4*nubIa* Naiykaolxia
Telefon
Iroda & raktár: Csengeri-ut 6. sz.
Közellátási célokra vásárolunk minden mennyiségben napi árakon
azonnali készpénzfizetés ellenében :
Eredeti
romon f&c,ék-
r II r 11 n I I lánta) mag. továbbá
1 ■ mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti gépek, eszközök beszerezhetők:
László es Ország cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Viszonteladóknak szines tasakokban magvakat bizományban adunk
Árjegyzék ingyen rendelkezésre áll
Előadások kezdeté : Hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. ■ \' _
nagyinozgó sziohúz
:i Szaryas-szálloda. ::
iWWmWmmmmWWmWmmm
X
Gyapjúszövetből készült £
olcsó férfiöltönyök |
75.0—1200 koronáig kapható ideiglenesen
Hungária cipőraktár X
helyiségében, Fő-ut 14. g
I (EísA Magyar Birlojitö jutotajiban.) X
TífWtfwwwwiiniiiMiui^1"111?
Spanyol-járvány miatt x további intézkedésig előadások nem tartatnak.
A budapesti Élelmiszer Felhozatalt Egyesülés Zala- és Somogymegyei kirendeltsége
Előadátok xtijo.. Hftíi\'TMpc^ 1 c« >• Vni(. fi unMf mpokoo ■\'. 5, ívl \' (i í
épület- és mülakatosmester
Nagykanizsa, Báthory-utca 12. sz.
....... l in | Első budapesti épület- és
i műlakatoK vasszerkezeti
Elvállalok minden e szakba vágó munkákat.
Ma>\'.y..-o:>*i);on> Acutiü\'c.n « Ncjnctor*2l|;b.n szjriJilmizoU
műhelyemet megnyitottam
Képes
árjegyzékkel
díjtalanul
szolgálok.
Tanulók felvétetnek.
Nyomatott » laotuliydonosoi!.: zalai GyarmStrSyumdaí müJntósetébeD.

Insert failed. Could not insert session data.