Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
7.81 MB
2010-02-18 14:56:17
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1023
6068
Rövid leírás | Teljes leírás (1.12 MB)

Zalai Közlöny 1923. 074-097. szám április

Zalai Közlöny
Politikai napilap
62. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

POLITIKAI NAPIBAp
« Se UMUnW IV „, \'•\'
tU-NA. 7t. Ilin. V^, *
I f.
«S7 M~»r» W.-
ÍÉi
FELTÁMADOI\'TI
Irta : C5ERHOCH lAHQS ír.,
Magyarország blborook hercegprímása.
Tavasszal nyitott sirok fö-|őtf iírunk- Amjt az ősz eltemetett, az uj életre kel. Ellenállhatatlan törvény hu*za ki a, csirákat, nyitja a rügye-ket, bontogatja a bimbókat. S ember felkében is megelevenedik a vágy az élet után. Nem alszik ki ez a vágy soha, de most itt az idő, mikor hangosabban jelentkezik. A tavapz törvénye uralkodik az emberen is
S az egyházi évnek is megvan a maga tavasza. Bár
és reménye, bár soha meg nem feledkezik az apostol
Í\'ntéséről: Emlékezzél meg, iogy az Ur Jézus Krisztus föltámadott halottaiból (2.Tim. 2, $.), mégis különös erővel tör ki belőle a hit húsvétkor, az egyházi év. tavaszi ünnepén. Tlyenkof nyitott sir mellett állünfc DéíShgő hajnalon sietünk oda az üres sirhoz és elragadtatással hallgatjuk az angyaltól az élet evangéliumát: a nfzárethi Jézust keresitek? Nincs itt: Föltámadott I
Amit az adventnek sejtelmes heteiben mint reményt szivünkben őrizünk, amiért a nagyböjt gyásza alatt éhezünk és virrasztunk: azt most húsvétkor diadalmas érzéssel kiáltjuk bele a világba: Hisszük a testnek föltámadását és az örök életet.
Hisszük, mert Krisztus föltámadott halottaiból, áz elhunytak első zsengéje (I. Kor. 15,
20.). Első zsengéje 6 az elhunytaknak, akik mind föltámadnak.
A holtak közül az elsőszülött ő (Kor. 1,18.), mert amint ő a halálból újraszületett, ugy újraszületnek .utána mind a holtak. Amint Ádámban mindnyájan meghalunk, ugy Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek Kor. 15, 22 ).
Hiszünk s a mi hitünk hatos és csalhatatlan, — mert tnegdönthefetlen tényen szik: KHsztus fő|tárriad
Ennek a nagy és udvözit$ ténynek az emlékezete a húsvét ünnepe.
Millió ép millió kereszté! ember ujjong éii (elkeáer ezen az ünnepen, mert bj; nyosságot nyeft, hogy 1 rtek nagy tavaszi vágya őrők élet után nem üres álom és csalóka délibáb, hítv^JF biztos jpvendönek elöérzéee, a Teremtőtől beleöltott törvényes erőnek mozdulása,\' amely biztosan eléri célját. Ámjnt -a földbevetetí mag nem csalódik, han em a természet biztos törvényei szerint kikél, mikpr a napsugár kéltegetj: ugy az ember lelke az örökkévalóságba száll, mikor az Isten hivja s az ember teste uj életre kel, mikor a harsonák hangja keltegeti.
Boldog húsvéti hit I Uj nemzedéket neveltél ezen a földön. Az első húsvét előtt a pogány ember legnagyobb átka vplt a reménytelenség. Fájdalmas ellentét volt szivének meleg vágya és a halál hideg ténye között. Nem volt rá bizonyítéka, hogy a szivének van igaza, nem a halálnak. Szomorúságában vádolta a végzetet, amely az embertől megtagadta az őrök életet (Ovidius). Halottjainak sirja fölött csak az emlékezés árnyait kereste. Az élet kialudt fáklyáját a pogány nemtők a sirokon lefordítva tartották Mintha örökre kialudt volna. A keresztények a hit sugárzó alakját állítják a sírokra ezzel a felírással: Föltámadunk. A keresztet szegezik a sirokra, amelyen a halál meggyőzője mezhalt s amely a föltámadás diadalmi lobogója lett. A fáklyákat, a mécseseket, a gyertyákat időnkint meggyújtják, mint
húsvétkor a húsvéti gyertyákat. Mert a Megváltó, akit tt husyéti gyertya jelképez, feltámadásával a sírokat is megvilágította hittel és reménnyel.
S mi keresztények valamennyien vigasztalódva állunk a sirok előtt Az é világosság, amely a sírokat bért,-
Pa, benne ég a mi szilen is. Hordjuk magunk-Ka) mindenhová a hitnek ezt a világosságát, mint az okos szüzek az olajmécsest, mikor a Jegyes jövetelét várták. Várjuk nyugodtan az Ur második . eljövetelét — vala-■ffienrwien, az élők és az el-szenderüitek.
0,előresietett, mint a holtak elsőszülötte, azután követ-
az ö eljövete nek a- Kor. 15, 23.)?
Ez a mi husvétünnepi rtmenyünk is boldogságunk. ■.
Feltámadunk I
irts: Csergő Gábor* Az éjszskán már átremeg • fény A siri sötét nappalra fordul, Á kripta mélyén uj élet fakad S az, óriás pár halkan csikordul. A vesztett reményt szivárvány födi. Ivében varázs, titkos fény ragyog: Feltámadott az Eszme, Igazság, Oh feltámadunk ml is magyaroki Örök betűkkel égi kar Írja, Benne születik a hajnal pírja, Vággyal sóhajtják csillagos sorok, Vihar hsrsogja, dörgö ostorok. Büszke dac tflzén sisteregve lobban. Holt szivekben is jajdulva dobbso BoruJó égen áttör, átragyog: Oh feltámadunk mi Is magyaroki flgl kar Írja... Jöhet száz halál, A pokol tüze s minden akadály, Milliók keze bitit faraghat, A ma szült gyermek árva maradhat, Méiget ihatik szomjazó ajkunk. Foszlányban hullhat a ruha rajtunk, Kővé meredhet ágyunk, a párna. Fagy sorvaszthat el tavaszra várva, Szomorithat bllinci, szivünk
[szakadhat, Arany mezőkön halál arathat, Űzhetnek forró sivatag hevén, Megfeszíthetnek Golgotha hegyén, Elnémíthatják imánk, a dalunk. De feltámadunk I
A diadalmas Igazság
Nagykaniua, ntírdm 31.
Megfeszültük, mcg&ltik az Igazságot, majd sírba sártále, melyet lepecsétellek éi hatat mas sziklatömböt hengerítettek reá -r- fiogy valahogy ki ne törjön, fegyveres zsoldosokkal őriztették — nehogy feltámadjon,
... És ai Igazság vakító-fény ken di csőségesen és difi daunasan feltámadott, anélkül, hogy csak egy ujjával is hozzányúlt volná sirbörtőnének zár-iához - ..
... Mikor a jámbor asszonyok mély bánatukban és szent kegyeletükben meg akarták látogatni os emberi gazság
Üres Xfolt már a sutda^Nincs itt akit ti kerettsb — feltámadott/
. . . Feltámadott I —*- ismételték örömteSesen at asszonyok és beszaladtak q városba is hirdették mindenkinek a legnagyobb világeseményt.: az Igazság feltámadott I.. .
... A kivégzett, de sírjából feltámafy Igazság lelkeket hódító útjára induí. Szelíd tanaival, szent igéivel meghódította az országokat, a nemzeteket, a sziveket, a lelkeket, az egész emberiséget. Es ex az Igazság
— amely nem e világból való
— eV, győz és uralkodik a világ végezetéig
. , £s mindenütt, ahol befogadták az Igazság igéit — boldogság, megelégedettség, béke, öröm, derű fakadt — az emberek között.
. . Ahol pedig nem fogadták be maguk közi .— dermesztő hidegség, a lelkek meg-hasonlása, a boldogságra teremtett szivek kietlen — mert űrökké kielégítetlen — sivársága, viszály, harc és küzdelem jelzik az Igazság száműzetését.
. . . Mert nem adatott más ut a halandóknak a boldogsághoz, a megdicsőüléshez — mint a názáreti diadalmas Igazság útja . • . ■ . (V
\' "fti,
Hen
Nagykanizsa. 1923. április 1. Vasárnap
Ünnepi szám 30 korona.
iALAJ KOZLOKl
1923. április 1.
Nagykanizsa város fejlesztése.
Irt*: Dr. Villányi Hurik, a yirosi UpvlaUlailüM ugj..
Minden város fíjlídéae iöldr.jii fekvMtSI, a közelségében található termésaeti kincsektől, az óráiig fatdaaági h.lyzotííől éa a lakosáét tetterejétől ffljj.
Nagykanizaa fSIdraid fekvta. kedvelő, de a környéke a teraaé-»lettől nyújtott kincsekben szegény. Az oraxág gazdasági állapota köz-Ismerten szomorú, lakosságunk vél-lalkmáal szelleme nagyon óvatos ja körültekinti. A (elsorolt tényezőkhöz mérten városunk fejlődése la nagyon lassú tempóban haladt. A háborús gazdálkodás cssk a közélelmezés szűkséf létéinek kielégítésére Irányulhatott. A háborút követő évek sem kedveztek a fejtő déanek. Pénzünk leromlása a városi közigszgaláa azemélyi kiadáaalt óriási módon növelte, ugy, hogy a dologi kiadásokra alig fordíthattunk lényeges összegeket, sőt a meglévő Ingatlanok jó réazét el kellett adnunk, csakhogy a pénz. ögyi egyenauly valahogyan fel ne bSíanjen. A város külső képén U észlelhető a stagnálás. A háborús időben emelt épületek háborús célokat szolgáltak. Viszont a postapalota építése már a háboruelőtti időből való, a jelen kontójára tehát nem Irható.
A köz- és magánépületek száma tehát nem gyarapodott a békekötés óta, a város külső képe maradt a régi, mivel az épitkezés aera lendülhetett feL Következménye a nyomasztó lakásszükséglet,
Da valamely város fejlődését nemcsak a külseje mutatja, hanem Intézményeiből U felismerhető. — Ezen Intézmények közt az első helyet már a háborúban megkezdett és az 1922. év őszén kiépített vízvezetéke foglalja el. Befejezve még nincs. A főhálózat csak a hadikórháztól a Csengeri uton keresztül a Teleki-utl kaszárnyáig húzódik és csatlakozás a vízvezetékhez mindeddig csak egynéhány van ; de a kezdet nehézségein tul vagyunk és remélhető, hogy be-látható időn belül a vízvezeték
léteaül. Egyelőre meg kell elégednünk, hogy uteaöntöiísre és tűzoltói célokra kellő mennyiségű viz áll rendelkezésünkre. Egy későbbi kor lesz hivatva, hogy a vízellátás ügyét gyökeresen megoldja. Könnyebben volna megoldható a közkórház kibővítésének ügye, amelynek agy gazdasági épülettel bővülni* kJl, hogy helyet teremtaünk betegek számára. Amint halljuk, a kórházi Igazgatóorvoa ezt az ügyet sürgeti, reméljük nem sikertelenül. A, főgimnázium elhe-lyezéaének ügye az előkészítés stádiumában van. Ezzel kapcaolat-ban felmerül a kérdés, mi történjék a főgimnázium jelenlegi hajlékával? Egy időben nagyon is sürgettük s csurgói tanítóképző intézet áthelyezéaét Nagykanizsára. Ez idő szerint ez a terv ismét hétté be szorult és egy másik terv bukkant fel: egy fémipari iskolaszervezése Hogy ez a terv valami gazdasági szükségletre támsazkodik-e, e>t nehéz volna megállapítani. Ha jól tudjuk, ez az iskola a remschedl iskola mintájára főleg lakatosáruk előállításának módszerével foglalkozik majd és a tanonckodást volna hivatva pótolni. Ily értelemben kívánatos volna az iskola, mivel a lakatoaáruk előállítását országunkban is meg kell már egyszer honosítani. Miakolc o tekintetben figyelemreméltó termelést aautat éa egyezer végül iparunkat a külföldi ipartól ii függetleníteni kell.
Szilárdabb alapra támaszkodik a földmlveslakola azervezése, amellyel már a vároa közőniége foglalkozott. A föld még mindig hazánk\' létének legelsőrendü tényezője éa kell, hogy azok, akik müvelésével foglalkoznak, necsak fogyatékosan járjanak el, hanem az annyira han; , gortatott többtenBeléa módszeréi vei dolgozzanak. Ezt a célt szolgálná a földmivea iskola. Csakhogy a városi tanács tulnagy keretben óhajtja a tervet megvalósítani és azért félő, hogy nem fog aikerülnl. Ma igényeinket pénzügyi helyzetünknél fogva l« kell mérsékelnünk éa azért jobb lett volna 30 hold területtel megelégednünk, nem pedig mindjárt 70 holdat kérni, amit a hercegi birtokok Intézője ellenez.
A folyamatba tett ügynek állásáról a közönség tájékozva nincs.
A földmivea iakolával kapcsolatban, vsgy önállóan oldható meg egy nagyobbazabáiu konyhakertészetnek létesítése is. E tekintetben i földblrtokrendező bizottságnak nagyon figyelemreméltó ajánlatot tatt egy állami kertész éa társa, akik nemcsak Kanizsát, hanem a közelfekvő balatoni fürdőtelepeket is zöldségfélékkel akarják ellátni. A földbirtokrendező bírókig Buda pesten lesz hívatva ez ügyben végleg dönteni.
A feltörölt Intézmények tervei várnak megvalóauláara; de nem kell szükségképen folyton ujat alkotni, hanem a meglevőt la fenn-
tartani éa fejleazteni kell. Indítványokat sokszor könnyebben lehet megindokolni, mint beterjeszteni. A jelen viszonyok közt mag kell elégednünk, ha -visszaesést nem észlelünk
Hogy intézmények vissza is fejlődnek, erre szemléltető példa a Sétatér, amely sokat szenvedett s háború kitörése óta éá szenvedéseit máig sem heverte kL Pázsitja, díszcserjéi kivésetek, épületei megrongálódtak, vízvezetéke nem működik. Tanuljunk ebből az egy példából is, hogy azok viazlk előre valamely város ügyeit, akik a meg-levőt fejluxtik ét fenntartják. „Amit apáidtói örököltél, azt óv<f meg éa élvezd".
Egy fejezet a régiek adózási rendszeréből.
Adóink legnagyobb része
A jelenlegi nyomasztó adózások idején, mikor nemcaak mi legyőzött államok, hanem mondhatjuk minden ország senyved az adók terhe alatt — nem lesz érdektelen, ha egy pillantást vetünk a „régi jó ldők"-nek nevezett korba, sőt még messzebb menve, a legelső állsmalakulások korára s azon idők adózási viszonyait vizsgáljuk.
Már akkor tudták — mert a szükséges kényszar is így hozta magával, hisz az államot emberek alkotják — hogy miként a teát táplálék nélkül, az állam adó nélkül nem állhal fenn. S a vezetők életbeléptették az adózást, mely fennmaradt napjainkig. De a mód, ahogyan a polgárok tartozáaaikat lerótták, különböző időben népek és időszakok szerint más éa más volt s majd csekély és jelentéktelen összeget képezett, majd pedig súlyosan éa aránytalanul nehezült az emberek vállaira, akárcsak ma.
Az U szövetség „választott népe* tizedekkel adózott, vagyis terményeinek tizedrészét kellett beszolgáltatni a papok fenntartására éa az itteni tisztelet költségeinek fedezésére, ezenfelül minden húszéves po^ár a „szövetség sátorának" felépítéséhez fél „zekéit (pénzünk békebeli értéke szerint körülbelül egy korona husz fillért)
olt már a régi népeknél ia.
volt köteles adni. Ezt az adót a lehető legnagyobb szigorúsággal hajtották be a fizetni nem akaróktól > csak nemes, ércben lehetett leróni.
S ha már e tartozás ,5s súlyosan nehezült a népre, még rossxabb lett a helyzet akkor, midőn a zsidók Idegen uralom alá kerültek. A xiriai fejedelmek számára jó fejőstehénnek mutatkozott Júdea s iparkodtak is azt teljes mértékben kizsákmányolni.. A termett ga-bonanemüek harmadrészét, a gyümölcsöknek pedig felét követelték tőlük. Még kiméletlenebbül bintak vetők a rómsiak, ki a fej- és telekadót ia életbeléptették. A római adószedők, kik jórészt a saját zsebükre dolgoztak s igyekeztek jól megszedni magukat, a legnagyobb \' szigorusé^Jal bántak a zsidókkal, kiknek az Idegen uraloas iránt oly nagy lett az ellenszenvük, hogy több Ízben feHáxadtak a írásaikban az adószedőkről ugy emlékeznek meg, mint legnagyobb bűnösökről.
A rómaiaknál a királyok idejében „vectigalia" és „tributa" névvel jelsntkeztek az első adók, melyeket a vagyon és jövedelem arányában szedtek. Minden ötödik esztendőben censust tartottak s ez alkalommal kimutatást készítet-
Kaland?
Nem érezte Izét uzsonnakávéjának. Ideges volt, rosszkedvű. Már reggel óta bántotta, elkedvetlenítette a gondolat, hogy ma este hat óra-kor búcsú-találkája lesz.
— Sírni fog, esküdözni, hogy soha így senkit nem szeretett. Es hasonló hazugságokra kényszerít majd engem la. Meg kell Ígérnem becsületszóra, hogy iral fogok, hogy . soha el oero felejtem. 1 Amikor a gondolataiban idáig ért Paál László, fáradtan slmltQtt végig a homlokán. Mintha el akarná onnan űzni fantáziája festette kellemetlen képet. A kávéház ablakán unottan szállt ki tekintete a kisvárosi utca szürke életébe. Npm látta, amit nézett. Az éveket látta most Paál László. Azokat az éveket, melyek ebben a városkában futottak el tőle. Szerelmek, asszonyok. Többnyire csendes, langyos vidéki nexus. Újra látta azt is, hogy krzdŐdött ismeretsége Bogát hy Máriával, azzal a csinos, fehérarcú szőke lánnyal, aki ma délután várja utolsó csókra.
őszi képű, pocsolyás tél volt. Az alkony már feketén ült benn az alacsony kapualjban. Olyan volt, mint valami mély, ezer titkot rejtő barlang. Mintha folytatásában, az ud-
varban, szörnyek laktak volns, nom jámbor nyárspolgárok, ő akkor először Járt a házban. Egyik barátját akarta meglátogatni, aki Bogáthy Edéék mellett lakott. Már majdnem az adóhoz ért, mikor női hang kiáltott örvendezően, melegen, köz vetlen mellette már:
— Sándori
És a következő pillanatban a nő azt hitte, Sándorja nyakát fonja át puha két karjával, annak sjkái keresi üdvözlő csókkal.
Bogáthy Mária volt, aki a Pestről éppen akkorra hazavárt fivérével tévesztetté össze. Talán egyetlen másodpercig sem tartolt összesimuljuk akkor De ez is elég volt ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék egymás csókja izét. Kedves volt ez a szerelemtelen szerelem, mint valami fehér-rózsaszin, üde májusfa, sajnálja is kissé, hogy vélniok kell. De ha már így van, legalább bucsu nélkül válnának. Ne kellene asszonyi könnyet, kétségbeesést látnia.
órájára nézett. Mennie kell mégis. Nem maradhat el. Fizetett. És az elképzelt sírós jelenettől fázósan bujt felsókabátjába.
Kint a Népligetben, a kora tavasz kopasz gaiyu fái között nem kellett soká várnia Máriára. Jött a leány mosolygóan, jókedvűen, mint min-

dig. A csókja lélekzetfojtó, kábitó asszonycsók.
Mikor pedig a forró óra után újra künn jártak a tavaszi alkonyban s Itt volt a perc, amitől annyira rettegett Paál László, Mária nyugodtan szólt:
— Köszönöm magának László, hogy nem akart velem elhitetni dolgokat, amiket ugy aem hittem volna el. Köszönöm, hogy nem beszél arról, amit nem érzett: a szerelemről, hogy nem mondta, én vagyok a legszebb, egyetlen ezen a világon. Jól esik, hogy találkozhattam az egész emberrel, az igazi férfival, akinek nem a hozományom, a vagyonom kellett, hanem csupán a csókom, magáért a csókért.
— Szép volt ez, László. Nekom nagyon szép, talán egyetlen kaland az életemben. Tarka, tellvirágos rét mellett halad a kocsi, az ember, az asszony megkívánja a virágokat. Megállítja a kocsit és az üde virágokból hatalmas csokor gyűlik a kezében . . . Erre kell gondolnom, László, ha a magával való dolgomra gondolok. Rideg, komoly, unalmas volt az életem utja Idáig. Életvirág, örömvirág tarka csokra hogyne vonzott volna .. .
— Magának, ahol a férfiút élet
mérföldköveit fehér asszonytestek
©
jelzik, persze másként áll a dolog. Virág, mérföldkő, — a lényeg egy.
— De mennyit Is fecsegők én itt összo-visszs. Szóval kora reggel indul a vonatja. Isten áldja, László. Minden jót és szépet a fényes ívben, széles ívben föllendül<5 pályájához, a pesti uj élethoz.
Még egy gyors, szan védelmei csök és a leány elsietett, rohant. Paál László kicsit kábultan nézett utána. Hogyan, hát ennyi volt az egész? Kaland? Neki is caak az volt? Nem süt, nom zokogott. Ked vea volt és józan.
És már eszébe sem jutott, hogy búcsújából éppen az hlinyzou, amitől annyira rettegett. Csalódást érzett. Éleiében elöször nem értette a nőt. Hogy fiatal, tiszta urileány, aldbe ő csókolt először mámort, nem érez szerelmet,.nem képzel több érzést, mint ő, a férfi, akinél cz természetes. Q, Paál László, csak egy kedves kaland. Ez sem történt még vele.
Rosszkedvűen bandukolt lakására és még csomagolás közben is Mária járt a fejében, a könytolen, derils búcsújával.
A stílustalan házak tompán, burkoltan Ilitek a reggolbcn, mikor Paál László az állomáshoz kocsizott. A Bogáthy ház felé vitt az utja. A
r
19X3. <pri|Ul_
onJLAl KOZLOfc >
tek ■ fegyverforgató és adózó polgárokról. Mindenkinek be kellett vallania a családjához tartozó sze-mélyek számát és birtokának nagy sigát. A vagyon szerint aztán öt osztályba sorozták a lakosokat s kisebb-nagyobb adót vetettek ki rájuk. Aki hamis adatokat szolgál-tátott, azt nemcaak vagyonától fosztották meg, hanem ráadásul megvesszőzték és mint rabszolgát áraba bocsátották. Egyébként ezt iz adót nem évenkint megújítva, haasm csak akkor szedték, mikor háború előjelei mutatkoztak, vagy háború alkalmával a hadikészüle-tek nagyobbméretü állsmkiadáso-kat igényeltek.
A hódító háborúk alkalmával, melyek sok kincset szereztek ugyan * rómaiaknak, de még többet nyelte^ el, az adóteher mindinkább súlyosbodott éa a legfurfangosabb és fmcsa adók léptek életbe. Hid-, utca-, szerződési-, örökségi* és ipsr-adók sanyargatták az adózó polgárokat s ezeken felül egy külön adónem ax agglegényeket lujtotta, mint ma ia több országkan. Tehát semmi sem uj • nap alatt
Az adók nagysága azonban las* ssakint a nép áeterejét elzsibbsaz totta s Róma viaasftartóztathatat-lanul rohant a bukás örvényébe.
Ax ókori görögök e tekintetben k\'dvezöbb viszonyok között voltak. Ok ugyania államsxGkségleteiket á meghódított népek dolgoztatásával, »z elfoglalt országok bányáinak kizsákmányoláaávcl fedezték. Akárcsak lapjainkban győztes ellensé-*elnk nálunk Is, de különösen Németországban a cselekszik.
Ei volt a görögöknek néhány különös adójuk. Jgy a csillagászoktól „bolondok -pdQja" néven jelentékeny összeget szedtek, « bűvé •zek, jósok, táncosok jövedelmük harmadrészét tartoztak „kereseti tdó* cimén az állampénztárba a*ol-gáltatni. íme, itt van n forgalmi-adó öst, még nagyobb százalékban, mint manapság. A személyeknrk és telkeknek megadóztatását a görögök nem tartották szabadságukkal megegyezőnek s azért csak rendkívüli szükség esetén alkalmaz-
ták. De annál jelentékenyebb jövedelme volt Hsllasnak a vámból, melyet a behozott éa kivitt áruk után szedtek s mely olyan magsa volt, hogy virágzó csempészetet teremtett. Megint csak a mai idők vámpolitikájának kezdetét látjuk ebben s azt, hogy a csempészés már akkor is nagy viaszaélések kútforrása volt.
A bölcs Bion volt az első áru felhalmozó éa áruelrejtő, kit dug-árusság miatt rabszolgaságba vetettek és minden vagyonát elkobozták.
Tehát a mai kor emberének nincs oka panaszra a nagy adózások miatt. Mert mint a felhozott példákból látiuk, a polgárok tartozásai az állammal szemben rég letűnt időkben is eléggé nyomasztók voltak s igy legkisebb okunk sem lehet ilyen tekintetben * hajdan-kort, a régi jóidőket visszaóhaj-tanunk. (d.)
Beszélgetés dr. Sik Sándorral.
Nagykanizsa, márc. 31. Alkalmunk volt beszélgetni a legifjabb kisfaludystával, Dr. Sik Sándor piarista tanárral, kl néhány napot löllöll városunkban. Üdvözöljük öt annak a Zrínyinek földjén, klröl legutóbb megjelent gyönyörű nemzeti tragédiáját irta • megkértük, mond jon néhány szól lapunk száméra a magyar irodalomról. Konkrét kérdé. aekre a legszívesebben ad választ — mondotta — igy általánosságban /JuAr"vWék*iH^,cm 1U1ÍÍ* m\'\' kiv4D közönségünk.
1. Az utóbbi időben — kérdeztük tehát — észrevehetően sok könyv jelenik meg; ml ennek az okai Az •Írói foglalkozás biztosit-e megélhetési ?
— Tagadhatatlan — felelte,- — hogy a legutolsó években aránylag több könyv és több jó könyv Jelenik meg, mini régebben. Pl. maga a Szt. István Társulat karácsonykor 11 Jó könyvet adott kl s . igy mások Is. Ezt nem tennék a kiadók, ha nem fogynának a könyvek. Bizonyos, hogy a könyv drágább, mint valaha és mégis vásárolja a közönség. Ennek két oka van. Először
lakásszemek sötéten, üresen csilloglak feléje. A Mária ablaka Is néma, zárt. Azt hJtto, várja, kihajlik azon ■ leány egy utolsó fejbólintásra, üdvözlésre.
Bosszúsan harapdálta szivarját. Es kilökte a kocsiból azt a szép, Illatos Ibolyacsokrot, amivel az utolsó percben lepto meg egy asszony. Szép, fiatal valaki — akinek élvezte egykor a csökját — küldte az útra
bucsuűdvözlotéül.
Künn, s pályaudvaron, miután jegyét megváltotta, ásítozva bontotta
a friss helyi lapot, És pem ásítozott tovább. Szemel az újságcikket élték, falták:
.Tegnap este 8 óra tájban a János-hidról a folyóba zuhant Bogáthy Mária, Bogáthy Edo főorvos leánya. A mindig jókedvű, szép, vagyonos urilánynál az öngyilkos, "gl szándékot mindenki kizártnak \' ""ja, itt tehát baleset, véletlen szerencsétlenség történt. A fiatal leány \'gyedül haladt a hídon és nom kerülhette ki azt a veszélyes helyeit, •hol most Jpvitási munkálatok miatt ««ta nélkül, megbomlottan áll a hid. "I történt a szerencsétlenség. Mire a sikoltásra a hid túlsó oldalán álló,\'; K" II. István rendőr odarohant, a megáradt folyó már vitte a szerencsien lányt. £s minden mentési kísérlet hiábavalónak blzooyull. A
sötét, erős sodrású hullámok elnyelték Bogáthy Máriát. Lapunk zártáig még a holttestei nem sikerült kifogni*.
Paél László szemei elölt össze folytak a belük. Lassan, nehezen ment át tudatába, értelmébe a szörnyű hlr. összerázkódott. Szintén a a bőrén érezte a világos kávészinü hullámokat, amelyek elnyelték az ő Máriáját forróan, mámorosan, csók jától kigyultan.
— Véletlen szerencsétlenség, amikor az utolsó csókjuk után hazasietett! Pár nap előtt még együtt nézték a megáradt folyó mérges zugásu hullámalt és hogy is mondta Mái la ekkor:
— Belefeküdnr s úszni a végte lenség felé...
Mi volt ez? Ha szerette volna mégis és a távozása miatt.,. Nem, ez\'lehetetlen.-A jázan, okos Mária. Vagy mégis... csak ügyesen szi nészkedett búcsúzáskor? És ő hitt a főlényes, józan szavainak. Hololt éppen Mária mondotta egyszer: a férd csak akkor hisz az asszonynak, ha nem mond igazat, ha ügyes színésznő.
Kezébe hajtotta fejét. Őrjitő gondolatok, tépelődések kínozták. Fájó kérdés vésődött agyába, Kérdés, amire nem kaphat feleletet ezen a világon.
anyagi, mert a könyv igy is a legolcsóbb szórakozás, másik oka meg, hogy az olvasási kedv nagyobb, mint valaha. Nemcsak szépirodalmi, hanem népszerű tudományos iratok, sót egész komoly tudományos köny-vek is jelennek meg és fogynak. Talán a nagy drágaság az oka, hogy kevesebb egészen selejtes könyv jelenik meg, mint régebben. Mi az oka az olvasási kedvnek? A szellemi igények a háború óta felfokozódlak az embernél; az anyagi Javak bizonytalanságát kézzelfoghatóan megtanultuk s o magasabbra termett olvasók jobban sóvárogják a szellemi értékeket, mint valaha. Feltűnően sok filozófiai vallásos mü jelenik meg I A szellemi haszon s könyvekből a közönségé, az anyagi a kiadóé, az Írónak a legkevesebb Jut belőle. íróságból pusztán egykét egészen beérkezett nagy Írót leszámítva, más senki sem tud megélni.
2. Az utóbbi idők irodalmi produktumai birnak-e irodalomtörténeti értékkel ?
— Az értékbeli súlypont az utóbbi Időben mintha a tudományos irodalmon volna. Pauler Akos: Bevezetés a filozófiába, Szegfű Három nemzedéke, Horváth János Petőfije, Pintér Jenő Irodalomtörténete, Schütz\' Anial Dogmatikája, hogy csak a legkülönbeket említsem, Igazán monumentális alkotások. A Urában az utóbbi néhány évben nem tűnt föl nevezetesebb uj tehetség. A regénybe is legtöbb érdekességet a megállapodott nevű írók adtak (Horczeg F„ Tormay Cecil a mások), Érdokcs kisérlet Komáromi János kuruc regénye (Esze Tamás a mezillábasok ezredese) és P. Ábrahám EÍSő Bua királya. A drámában feltűnően szaporodnak a kísérletek, egy uj ma-tgyar történelmi dráma megteremlé-séfe • (legutóbb Hevesi Sándor és Vojnovich Géza). Az utolsó esztendők drámai termését messze fölülmúlja Harsányi Kálmán nagyszerű Ellája, mely kétségtelenül a legremekebb magyar drámák közé tartozik 8 amelyet a Nemzeti Színház március elején mutatott be. Feltűnően sok regényfordltás jelenik meg, aminek főoka, hogy alig olvas más szépirodalmat a közönftég, mint regényt, de azt annál mohóbban. — Érdekes, hogy az üzleti elevenség főlfödözte és kezdi kizsákmányolni a nagy keresztény regényírókat is (Bourget, Bazin, Bordeaux, Lagerlőf, Coloma, Sheean slb.). A fordításokról szólva nem lehet meg nem em-litepi, hogy a nemrég megjelent Babita Paradicsom fordításával a legjobb magyar Dante fordítás teljessé lett.
8. A mai. irodalom, áll-e hivatása magaslatán, szemben sz elóbbeni dekadens Irányzattal?
Ma már meglehet állapítani, hogy a dekadens, impresszionista, pepecselő Irodalmi irányzat, amelyet a háború előtt modernnek neveztek, végképpen meghalt. írói kimerültek, hallgatnak, vagy uj utakat keresnek. .Világszerte bontakozni kezd egy ujabb, erősebb, lélekben tartalmasabb, monumentálisabb irodalmi irányzat. Hogy ezt\'irodalmi és magyar nemzeti szempontból egyaránt örömmel lehet fogadni, bizonyos. De hogy ez hogyan fog a jövőben alakulni, arról azok szólhatnak leg. -kevésbé, akik évek óta benn élnek a munka kellős közepében.
Kifejezést adtunk annak is, hogy a piaristák közül méltóan a rend tudományos múltjához, többon ma, is igen buzgó irodalmi munkásságot fejtenek ki. Hivatkoztunk Schütz nagyszerű Dogmatikájára, Balanyi
működésére, kit nekünk is volt sze. rencsénk megismerni s az ő. Zsot-tároskönyvét és Zrínyi c. nagy nemzeti tragédiáját Kanizsa közönsége ls Ismeri. S megkérdeztük, hogy milyen irodalmi tervel vannak? — Feleletképen megjegyezte, hogy most hagyja el a sajtót Schüiz Dogma-likíjanak II. része és Balanyitól Kalazanti szt József élete, mint az egyetemes piarista rendtörténet alapvető része Saját terveiről mosolyogva mondotta, hogy a mi még terv, az nem tartozik a nyilvánossághoz 1
Végül megkértük, mint a Magyar Cserkészszövetség volt elnökét, hogy nyilatkozzék most a 10 éves jubileum alkalmával a magyar cserkészet munkájáról.
— A magyar cserkéstet 10 éves munkája hatalmas argumeptum a magyar faj kiválósága számára. Volt alkalmam megismerni a világ összes cserkészeit, de önérzettel mondhatom, hogy rövid életűnk mellett is, nem vagyunk egy ország mögött sem és talán az angolt kivéve, nincs is kitől tanulnunk. Oly eredmények ..után büszkeséggel ünnepelhetjük jubileumunkat és bizalommal tekint, hetünk jövőnkbel („ y
Addig tied...-
Addig tied, mig karjaid öl átölelve tartják; S mig irezed nyakad körül fuha, őlelö karját, Addig tied/ —
Addig tied, mig hallhatod: Szive mily hivvel dobban; S látod: szerr.it mint hunyja le Csókodtól egyre jobban. Addig tied I —
Addig tied, mig semmi visz El nem sodorja teled: Hisz könnyű ö, miként a toll... S rá annyira leskelődnekt Addig tied/ —
Addig tied, mig óvod ól, Hogy bün s halál ne érje. Ez is mind rá leselkedik... S rá annyin leskelődnek / Addig tied/ —
Mészáros Zoltán.
A magyar cserkészet tiz éíes jubileuma.
Nagykanizsa, márc. 31. Holnap ünnepli a Magyar Cserkésxszövet-aég a magyar eserjcésxmuaka tiz évea jubileumát. Tiz évvel ezelőtt még eiak egy-két pesti iskolában honosodott meg ax Angliában Sir Róbert Baden Povell tábornoktól kezdett mozgalom. A háborúi még e azerény kezdeteket ia akadályozta működésében és csak a forradalmak után, (melyek szintén elfojtani igyekeztek) indul meg az a nagyarányú fejlődés, melynek eredménye az a siker, hogy ma már 200 on felül van a csapatok száma kb. 15000 cserkésszel. Hogy mennyire megfelel a magyar gyermekek természetének ez az intézmény, mutatja az ifjúságra gyakorolt nagy hatása és átalakító ereje, azonkívül az a tény, hogy a magyar cserkészet szervezetben az egész világon első helyen áll és szellemben, tartalomban, komolyságban sem marad el egy nemzet mögött sem.
A jubileumot a Szövetség tőbb napra terjedő ünnepségekkel üli meg, melyek Budapesten húsvéthétfőn, április 2-án kezdődnek. — Délelőtt 10 órakor a magyar fó-cserkész gróf Teleki Pál-szemléli meg a csapatokat a Vérmezőn,
ZALAI KÖZLÖNY
1910. áprBIs 1.
msjd * főWdnők, a kormányzó ur Sfőméilósáís fogadja m királyi pa-iotában • csapatok hódolatát. Ai Snnepaégek keretéhez országos kiállítás, Onntpílyek, matinék, sport-veraenyek 63 előadások lesznek. — Városunk cserkészei közül ia többen résxtvesinek a jubUeumoo parancsnokaik vezetése alatt.
A gyermekszoba nevelő hatása.
I kisgyermek eis6 benyomásai.
A nevelés problémája napjaink legégetőbb kérdése. Soha annyit nevelést nem beszéllek, nem Írtak, soha olyan bűvkörbe nem vonla szülőkét, növelőket a nevelés szava, mini m< a XX. szézadban, a gyermekek századéban.
És mégis — talán sohasem volt annyi baj a nevelés körül, soha annyi gond, aggodalom, félelem nem kísérte szülők, nevelők részéről a fejlődő, zsenge emberbimbó kialakulását, ifjúvá serdülését, mini napjainkban. Méltán. Mert látva a sok blazírt életuntat, fiatal öregeket, elkényeztetett flcsurakat, majomszeretettel elrontott wm«mi kedvenceket", szabadjára engedett kamaszokat, hosszunadrágban járó pólyátbaba-lelkeket — Jogos aggodalom szánhatja meg mloden jóérzésű és gyermekének jövőjét szivén viselő szülő, apa, anya lelkét. Ilyen leaz az ő kisgyermeke Is?Megmenthető-o még a kezdődő elhajlás ellőni Vagy girbe görbe, esetlen, kusza, fagyöngyöt, félig korhadt fa fejlődik cso mertjéből fi Mind olyan kérdések, melyek naponkint felvetődnek a szUlök lelkében s amelyek megnyugtató feleidre várnak, de jó válásit csak nagyon ritkán, vagy rosss irányból kapnak.
A szülőnek ugy kell gyermekeire vigyázol az első kezdettől fogva, mint a kertésznek ültetvényeire. Amint a kertéaz folyton talál munkát veteményes kertjében, hol kétével nyesegeti a fiatal hajtások meg nem felelő kinövéseit s öntözőkannájával Imponáló tölgyet nevel idők folytán a Jól gondozott kis csemetéből, ugy kelt a szülők résziről a fejlődő gyermekiélekbe beleeső pögtetnl a vadhajtások eltávolltá-póvtl mindazt, amit vei. nagyobb korában megtartatni akarnak. Ha a kis facsemetének kérgébe valami rajzot karcolunk, az észrevétlenül, a természet rendje szerint fejtődik és női a fávsl együtt. Ha a kisgyermek lelkébe a rossznak képel vésődlek — ráhatpl máailólag szinte lehetetlen. Ebben rejlik a nevelés nagy fontossága a fogékony gyér-meki lélekre, a gyermekkor küszöbeitől kezdve.
Az iskolás évekhez a gyermekszóbán keresztül visz sz Ut. Az első tapogatózásokat első Ismereteihez itt kapja a gyermek. Itt suhannak be a kis emberkék lelkébe az első be-nyomások, mint most tavasszal az ébredő terméazet, az ibolya Illata a mi lelkünkbe. Az ibolya kéaóbb elveszti illatát; a gyermek képzeletében is idővel elhomályosulhat, szétfolyhat, elmosódhat az első észre-vevés, de vslamll mindig visszahagy egy mélységes bevésődé;, egy felejt hetetlen illst stakjában. A gyermek-szobából egy egész éleire szóló emléket visz magival a JejlódS lélek, ha az a gyermokszoba liaztaleve gőJÜ: tiszta jellemet, lelkületet, erős akaratot, istenfélelmet, szülői szeretetet, rendszeretetet, engedelmessé-get, szomérmelességet stb. Ezek a legelaő hatások, melyeket az első
perctől kezdve, tervszerű szoktatáa-sal kell a tiszta lélekbe nyomnia a szülőknek. Talán túlzottnak látszik az a nézet, hogy a gyermek neve-lése a hatodik évvel tulajdonképen befejeződött; de olyan ért ölemben mágia igaz, hogy — mint fentebb láttuk — a további nevelésre döntő hatásúak lesznek a legelső benyo-mások s hogy a további neveléa értéke az első években lerakott alapok erősségétől és helyességétől függ.
Ha tehát ilyen fontos szerepe van a gyermekszobáknak a kis emberkék életének irányításában, milyen legyen a gyermek első környezete, milyen a gyermekszoba M A környezet az az erő, mely Isten módjára a saját képére alakiija az embert s ebben a környozetbon a legelső hatás a legmélyebb: a gyermekszoba hatása. Legyen 0 szobában nagy, ücütó világosság, amely széles és ragyogó ablaktáblákon ömöljön be, hogy szinte repessen tőle a kis gyermeki sziv. Amikor csak lehet, nyitva w gyenek az ablakok, hogy behatoljon a monnyei Atya jósága: a napsugár, a madárdal, a virágillat, mely — nagyobb lakásoknál leheiséges — azt a követelményt állítja elénk, hogy a gyermokszoba egyenest a kertre, vagy legalább verandára, avagy nyitott erkélyre nyíljék. így a nap fényével együtt beoson valami a mennybolt kékjéből, valamint a fák azép, nyugodt körvonalai la bevetődnek a szobába.
Mert bármilyen különös is, a gyermekszobában a természet az ur; ahol nem Így van, ott nom lőhet teljesen kielégítő eredményt elérni A Jó levegő, a tisztaság, a napfényed a fiatal gyermeknek testi nyugal* másságot, szép piros arcszint, formálj* meg a lelkét, hogy éber .és benyomásokra fogékony legyen. Tehát az a legideálisebb gyermokszoba, mely a gyermek testi erejére, egész, séges, lelki frisseségére, szépérzékére és erkölcsei fojlesztécére legalkalmasabb. Ezért a gyermekszoba bútorzata készüljön a legegyszerűbb anyagból, minden cifraság nélkül, szolid és Jó fából, hófehére, fényezve, letompított élekkel, slk felülettel, hogy tisztítása, lemosása íöpnyQ legyen. Méreteiben alkalmazkodjék a gyermek fejlődéihez és Igényeihez ... — És a gyermekre nézve miiyen hatása van egy kellemesen, jól megkonstruált bútorzatnak? A vonalak nagy egyazerüsége, mely az egyes dsrabokról leolvad, a nyugalmas szépség erejével hal rá. Ha célszerű, könnyen áttekinlhelő beosztásuk van a bútordaraboknak, a gyérmok rendes lesz, játékait, könyvelt a maguk helyére teszi; ezt először gyakoroltatni kell egy ideig velük, de később megszokják a teljes rendel. — A bútorzathoz simuljon aztán a falak featéae Is, mely néhány szépen len dűlő csíkkal, derüa és szelid tónus ban uralkodjék az ogész berendezés fölött. As ilyen szoba hozzáhango lodik a gyermekpszichéhoz, az ágy, az asztal, s szék, az imazsámoly, a gyermekszív zsolozsma hangján szól.
A teljes összhanghoz tartozik az tán a falak díszítése is. Legjobb, ha a szoba diszilését a gyermek maga végzi el. Képek, molyeket ó maga rajzol (néhol egész képeskönyv a fal), szép képeslapok, régi könyvek, folyóiratok kivágott lapjai, melyek képei sokáig megmaradnak a gyer-, mek lelkében, egy-egy érdekes ethno-gráfiai tárgy, cserép, faragott fa le gyen a szoba színes díszei.
De a virágnek nem szabad hiányoznia a gyermekszobából. Virág, melyot közvetlen Is gondoz, öntöz-
gel — ad a gyermeknek szelídséget, jóságot, kedves gondosságot, s ezeket később embertársa! javára fogja\' kamatoztatni.
Ennyi elég is, hogy hitási érJQok el. A mindennel túlterhelt szoba, s sok kényes cikornyásság a gyorme. kot ép oly ménékben feszélyezné, mint a felnőttet. Neki sok mozgásra, szabadságra van ezüksége, nagy s széles sarokra, ahol játékkedvét ara badon kitöltheti Azért szükséges, hogy még olyan caaládoknál is, kik jelenleg a nyomasztó lakásviszonyok álkos terhét sinyllk — meg legyen a gyermeknek az ő külön kis területe. Cssk egy félreeső sarok Is, mely senkinek sincs útjában, — neki elegendő ; vagy ha nem több, legalább egy üres Ude, szék. amelyre közvetlen nincs szükség. S ha Ide visaza-huzodik u kia gyermek, játékával, babájával, képeskönyvével, papirosával vsgy egyéb csecsebecséjével, nincs nála noldogabb halandó, mert független territóriumán ő a korlátlan király és Jáléksl közt tündérek gyönyörűségét éli át. Dióéi Géta.
Feltámadunk?
tiu Ssüci Imre íógünnisluml uoir.
Nagykanizsa, március 31. Feltámadni annyit jelent, mint a halálból életrekelni. Sokféle fellé madés van, mert sokféle halál van. A természetnek a téli halálból Váló ujraébredése Is egybeesik a hua-vétnak ünneplésével a as élet uj fakadása impulzust ad lelkünknek, hogy hlgyjünk az életben, gyűlöljük a halált a vágyódjunk feltáma-dáara. Mert van halál, amelyből nincs felébredée éa ez as örök halál, melyből Irtóxurmnk kell; a van halál, melytől van feltámadás s ezen a halálon mindennek át kell esni, ami üjjászül«tésro a őrök életre vágyik. Örök baléi caak egy van: mikor a teattel .gyűtt a lélek- is meghal; — ha valamelyik életben marad, .lőttünk áU még a lehetőség az életrekeléara.
Hányféle halál van a hány feltámadás ?
Első a fest föltámadása, ha csak a test halt meg, de a lélek életben marad a majd az utolsó napon életre kelti a teatet la, mely réaaeae volt a földi életének, hogy részese legyen örök boldogságának vagy karhozatának. Erről * feltámadásról blstosit as Isten szava, Igaa-ságoasága éa bőlcsesaégo. A ml feltámadásunknak ható oka Krisztus feltámadása. .Halálra adatott bűneinkért éa feltámadott megigatu-lísuokért ... Ha tehát meghaltunk Krisztuwsl, hisszük, hogy együtt élni Is fogunk Kriaatusssl.\' (Szent Pál). Ettől a haláltól tehát nem kell félnünk, hanem üdvözölnünk Assisi azt. Perenccol: .Áldott légy Uram a teatl halálért, a ml testvérünkért, akitől élő ember el nem futhat". Est értjük általában, ha felt\'ímadáaról beszélünk a a Credóban is ez áll: Hieaom a teatnek feltámadását. .Eljön az óra, amelyben mindnyájan, akik a alrokban vannak, meghallják az latén fia szavát Éa előjönnek s kik jót cselekedtek az élet fóltámadására, a kik p«llg gonoasat cselekedtek, az ítélet fóltámadására (Ján S, 28.)
Második a lélek feltámadása. — Hogy halhat meg a lélek, mikor ast halhatatlannak . mondjuk éa hisszük ? Pedig van a léleknek is halála, van holt lélek isi Hisz könyveket Írnak róla, mint Gogoly regényt: Holt lelkek ámen, iosen drámát: Ha mi hollak feltámadunk. Fájdalom, hogy több a holt
lélek, mint a halálra vált teát. — Köztünk járnak, mozognak ... -élnek", a kiknek lelke halott. Elő halottak. Nem tudják miért élnek I Siomoru látvány a kik örök éUtre hivatottak, már ezt a hitvány földi életet ae bírják energiával, kedéllyel, lélekkel, már ebbe la belehalnak. Élnek a mindennapnak, a kenyér-nek, a testnek a elfelejtik, hogy ,egy a zzÜsséges". Nem a nap per-zaell le szárnyaikat Ik\'aruskép ras gaaratöréaükben, ők nem Is akar nak felemelkedni. Pedig a lélekben való felemelkedéa a boldogság útja — a materializmus a földhöz tapsdtság csak kint éa caömőrt teremt a nem lelki derül, nenj békét, nem életet. Első tehát a lélekben velő feltámadás, melyet ez írás újjászületésnek nevez. Testben való feltámadásunknak Is föltétele a lélek élete. Csak az támadhat fel életre, ki előbb feltámadt lélekben. ,
Hát hazánk feltámad-e ? Talán bizony meghalt ? Hisz itt küzdünk, türünk, élünk értei Igaz ha kell meg is halunk érte, de amíg élünk, bennünk és általunk él a haz., isi És mégis érezzük, hogy jól szólnsk, mikor mostanában hazánk haláláról beazélünk I ... Hit mi halt meg? A haza lelke él bénnüok: A hazának a teste hslt meg. most a sírban nyugszik s várja, hon a lelke, tnely bennünk él, fellé massza.
Hát miért is kellett a hazának meghalni I Heji ökölbe szorul a kezünk ha rágondolunk, hogy máshogy is lehetett volna a háború, forradalom s most ml élnénk s győztesek, nősek, nsgyok lehetnénk 1 Miért kellett ennek igy tér lénnle ? .. , .De állj meg ajkamon szól As Isten tudja mit cselekszik. Magaa tervébe nem Ut a vak ember, a kérdőre vonnunk őtet nem azabadl" (Petőfi).
A népek sorsát oda fönn Intézik, Nem biztos, hogy javunkra vált volna a győzelem. A nemzeteket a nagy azere.ee. és a jó sors szokta sírba vinni, nem a küzködés, mely inkább megedzi, megtisztítja és megnemesiti. Mit használt volns nekünk hs országokat, kincseket éa jóletet nyerünk, de lelkünk el. pusztult volna, a jólétből halálunk fakadt volna? .Mit használ as etn-bérnek hs az egész világot megnyeri, lelkének pedig kárát valljs ?* Gondoljunk a történelemre: Mikor jó dolgunk volt, .liberálisok" Ültünk a gyilkoltuk a nemzeti lelket, gyilkoltuk a hazát, a balsorsbsa pedig ujjészölettűnk nemzeti szellemben I A raártlrnemzetek vannak örök életre híva, nem a szerencse kedvencei I, \\
Tehát mégis .talán igy volt jobb. Krisztus\'is bebizonyította az Em-maoaba Igyekvő csüggedt tanítványoknak: .Oh balgatagok éa késedelmes szívűek, nem tudjátok, hogy ezeket kellett szenvednie s Krisztuanak éa ugy menni b,e az ö dicsőségébe?" Félre kishitű magyarok, kik kételkedni merlek a magyar jövő fölött 1 Ex oruoe salus. A keresztből fakad az üdv a Gol gota nélkül nlnca Alleluja, nagypéntek nélkül nlnca húsvét, baléi nélkül nincs föltámadási Hs fel akarunk támadni Krisztus dicsőséfével, végig kell szenvednünk az O békotürésével mindazt ami ránk méretett. ,
Ne fáljetek, nem tart már sokáig a mi kereeztutunk 1 A Kálvária útiénak nagy réaxét már megjártuk. Végighurcoltak már banoünket Ponciustól Pilátusig, a világ csúfsága s a népek sségyene lőttünk,

1U3. április 1
ÍALAI KOÍUJH •
„egfosstottak ruháinktól, sorsot vct\'ttefc köpenyünkre, sxöges oato-rokk.l tépdesték \'«\'ü»kct ko-resztrefeszitettek, kezünket, lábunkat l.izójrerlék s ekkor csúfoltak: „abaditsd meg magadat. Vegyi, elvették • hmiból mindent, ami „<P megoa.tozlak • rablott zsákmányon. a.éttépték országunkép lestét, .békeperegrafuaokkat" főidre tepertek, hogy mozdulni .e tud iuok. Voltak nekünk il Pilátusaink, akik a világ elé tárlik összedarabolt, megkínzott hazánkat: Ecce Homo ... ime a magyal I De a vérre szomjasó v«dak csak ezt kiáltották : Feszítsd meg őtl VoU Pilátusunk, aki azt mondta, hogy nem talál bűnl bennünk, amiirt halálra Ítéljen, megmosta kezét, de migil aláirta halálos ítéletünket, mert fél tette hatalmát a a minket kőrílí-ózönló tömeg, mely várt « tőrvény-hái előcsarnokában, tovább ordított s biit.tta őket; de si.vaikat oem ia felejtjük el: „M fi vére rajtunk él a ml utódokon I"
A keretit Htját tehit már meg-jártuk, most már csak > dicsőséges feltámadj vár .reánk. Kéiiüljűnk erre. E\'S«Sr\' ügy, hogy élesszük magunkban a nemzeti lelket, hlaz mondtuk, hogy lélek nélkül nlnca leltimadáa a ez • faltámadt, »jjá-uülatett, életrekelt nemzeti Wck majd kitör a koporsóból í«. . ijha-zát kér. Eaekiel víziójában a léUk még a ezétszórt caoptokat i« életre
ébresztette. — Azután hlgyjünk Magysrország feltámadásában é* éljünk ugy, hogy megérdemeljük ezt. Krlszlua halála után a farizeu-aok éa papi fejedelmek elmentek Pilátuahoz éa fira éget kéltek tőle Krlaztus sírjához, mert „a* életiben még azt mondotta, hogy harmad\' napra feltámadok." Pilátus azonban nem adott nekik, hanem igy felelt: „Van örségtek, menjetek I-hát és őrizzétek, amint tudjátok." A mi raegfesiitőlok is szaladgálnak •z ö Pilátusaikhoz, hogy segítsék meg őket ellenünk, ők félnek a mi feltámadásunktól, Irredentizmusunktól, hogy mi azt hsngoztatjuk: nemsokára feltámadunk. De ők la caak azt a feleletet kaphatják, hogy? őrizzétek magatok amint tudjátok, mi nem törődünk veletek — hát akkor lesz-e hatalom, amely a ml feli ám adásunknak útjába álljon?
Booásaa meg az Ur, ha öeexe-hasonlitásunkban túlzásba mentünk agéaz a profanlzációig éa haaonll-tottuk magunkat, nemzetünket, kik nagynevű öveink axerlnt Sxüx Máriának fogadott gyermekei vagyunk az ő teitaurlntl Fiához — deme nem tudunk fájdalomra éa gyalá zatra gondolni, hogy a mi szenvedésünk a megaláztatásunk ne jusson eazünkbőTés caak elfojtott lé, lekkel Iudjuk zeogeoi húsvéti Mn-énekSoket él addí<, mlg a \'hnsa fellé madáaa oapf4n\'sseaa inelúIM-| jük tel" szívből az Allelujit I
Talán még sohasem volt Időszerűbb ebben a megtépázott, kiszipolyozott és halálra Ítélt hazánkban a MegváS
képest, a lelki életnek még nyoma sincs
A reneszánsz Krisztusa mir mis,
korai reue felfogísah
entl
eaeményi
hí\'ette, \\..---------_ -----
és erőt a jövendő megpróbáltatá-s.ival szemben. Ea midőn a Megváltó az ő évazredea azellemjárása után végre teatlleg is megjelén eb ben a siralomvölgy ben, akkor nem volt az a célja, hogy a szenvedést jövőben megszüntesse, hanem, hogy azt nemeaebbé, fonköltebbé, szellemibbé tegye. Mert ml a vedéa ? Az anyag éa a azellei delme. Ebben a küzdelemig szellemnek kell győzedelmrakrr a/, anyag felett, mint ahogy Krlsz tus azt ] Ebben melybén
I1IAMQ p avsiuuaa *|sss ssiss>ss»sm >m« —
mindinkább úrrá leaz ai anyag éa " egész mindenség materializmusa felett, ebben a küzdelemben éa ezen titán! erőlködések nyomán járó anyagi átazellem elütésben vég legea szellemi diadalban látom én a golgotha útját járó, küzdő emberiség végső oüját.
A világtörténelem egyos korszakai mind a maguk etnikai fel-fogása szerint alkottak fogalmat a Megváltóról éa Igy a különbö 6 korazakok művészei mindig kor-szellemük ethikája szerint ábrázolták Krisztust. Igy látjuk a történelmi évek teljes hiányában levő bizánci korban a Megváltót a tör-Unelml hűségtől eltérőleg exakáll-t alánul, mogorva arckifejezéssel, merev testtartásban, római tunikában. A "tridenti zsinat óta az egész középkoron át látjuk már a törlését! hűséggel ábrázolt szakállas, "agaa nyúlánk, barna típust, mely ábrázoláaokon azonban az akkori művéexet gyenge kifejez* erejéhez
ban mér az Imperátori Megváltót látMaJtl-ac erőtől <Ulz<adó, Zalái*,,|Á]U£l a ze [fól ö t)í sítmbol^l kor, mint alázatos, szegén, _ élő, a vállán bárányt vivő páaztort ábrázolja, vagy pedig azenvedéseit, életének traglkal momentumait haog-aulycpjs, mint amilyen ax ^utolsó
kor ple\'tlaitlkui lelkületében
szentek életéből Is. Ez a vallásháborúk kora, mikor a vallás kérdései Iránt nagy az érdeklődés, de nem lelki szükségletből, hanem politikai érdekből, a reformáció ellen hatásaként, affektált divatból nvagy hatáshajháazó szenvelgésből. Ugyanilyenek az ábrázolások is, érezzük, hogy ez a Megváltó nem szenved valójában, egy szép testű Ifjú, ki tetszeleg magának a aóhajtozáaok és szemiforgatások bajában, ezek a airató asszonyok pedig valóságosan elfojtott erothiknval a\'emléllk a fiatal hős aiép testét. Operett hangulat, álpalhosz, színészi pór mindenütt.
És következik a XVIII. század Montesquieu Voltaire is Rousseau Mesváltrja. Tudjuk ki volt ezek nek az Istene. A ri^rg ész, min* denben a kicsinyes végo emberi koponyának tévedéaektől hemzsegő számításai, a ralio, vallásuk pedig a rationállnmia. Ilyen volt a Megváltójuk is ha egyáltalán ábrázol iák, leggyakrabban azonban az ész istennőjének hódollak, egy észbontó ledér kurtizánnak,
Az ellentétek között hánykolódó XIX. század pedig egyréazt a mély lelkek Megváltójának hódol megint, sokszor katákombikua njály-ségü odaadással, máarészt az<
ÍJSÍSSS^T^.
ÍSkfí!FiiTHáXKt, az any.got é> annak törvéoyazelüaégeil állítja oda Megváltónak. V ^ / ^ ^ ^
aápsdtan, az üvöltő tömeg közepette ott áll halált megvető nyu-v.lommzl vádlója Kalfaa é»r biríia Pilátus ilőtt, éreazftk, hogy aa\'áa c^ ez a nsl »«vM.k. kí«k
g*. ttul\'^M
iló alakja ezen azá«adb^„
mányrVóndoltiSs taiísa~ alá\'tí annyira terméazelfölölll, mint
társai azeginy nipritegéből vaazl éa eziltal U a Megváltó alakját közelebb hozza a reália Vfiion ml 1
____legtest---
már a világ kezdete óta a szenve-
Anekdoták 1923-ban.
7. Egy kezdő poéta nemrég el-vitte összegyűjtött költeményeinek kéziratát egy jószívű íróhoz, bogy nézze át verseit a a talált hibákat piros ceruzával keresztezze meg.
Néhány nap múlva olment kői-teményeiirt.
— Hogyan ? — kiált fel örömmel, egyetlen kereszt sincs egész gyűjteményemben ?
— Nincs —- felelt az iró nyugodtan, Nem akartam sírkeresztet esi1 nálnl verseskönyvéből.
2. A falusi polgár beállít a festő höe a Igy azól hozzá: Legyen míves uram, fesse le az atyámat.
Festő: örömmel, cssk hozza el 6\',
Polgár^ Nem lehel, mert mar aéshall.
festő: Ugy? Akkor hozza el a fényképét.
Polgár (kl különben a halármentén lakik): Fénykép sincaen, hanem Itt van ax apám útlevele, ebben le van Írva körűlményeaen, hogy milyen volt. Bt után készítse el a képet.
3. Iipan : Több kiaszott fa raa még a kertben, azokat kl kell L«ágnl.
\' AI uj gazdag : Kár lenne a szép Iákért. Termelhetünk rajtok assalt
4. Utat: Kalauz ur, ezen, vagy I másik oldalon állunk?
Kalauz: Ha ezl az oldalt mif-állltom, megáll a másik la.
(falun): Na y a teje roaas, a teheneknek
ben önző pártharcok, testvérgyll-koaaágok, vérfertőzések éa a leg-bajmereeztőbb erkölcstelenségek vigyorognak felénk, ez a kor ünnepelni éa élni, élvezni akar. — A Megváltót megszokásból ugyan most la ábrázolják, de a kor lelkihez vooatkozáaaal, nem a azenye-déaeit, hanem a dicsőségei, győ zelmea Megváltót, kl a kufárokat kiveri laton házából, a kánai menyegző ünnepi mámorábao, aelyem brokád éa arany azlnea hullámzása közepette a vizet "borrá változtatja, kl mint az élet győzelmese a halál
fölött. Imperátori gesztussal Jalrusl,
vagy Lázárt támasit, vagy pedig a földreborult apostolok előtt, győzelmes motollysl as égi magasságok felé emelkedik.
És Ime sz ellenhatás fejlődés-Isnl törvényénél fogva most a barokkorban Ismét nipsserüWí válik a azenvedő Megváltó. Vérfa-gyaaztó mártlrjeleneteket látunk nemcsak a Megváltó, hanem a
Előfizetési felhívás.
Április hó l ével a .Zalai Köz íöno"-<e uj előfizetést nyitunk. — Kérjük tlsatelt előfizetőinket és ol-vaaólnkal, kik lapunkra előfizetni óhajtanak, hogy az előfizetési dijat megújítani. Illetve előfizetni szíveskedjenek, mert a bét folyamán kő zel 100 százalékkal megdrágult nyomdai anyagok, munkabér, szerkesztőségi és kisdóhivatall költsé gek (n\'«» nem tehetjük, hogy la púnkat lejárat után Is megkü d hessük. — A nagymérvű drágulás folytán lapunk előfizatéaét la mér-aákelten emelnünk kellett. U] előfizetési áraink: , ÍM hí,a ... 400 kor.
Negytdévrt ■ . ■ 1100 kor.
Kérjük előfizetőink negybocsü támogatását.
Tisztelettel a .Zalai Közlöny" kladíhlvotala.
gyümölcsöt, értike.
annsk is nagy ax
le akarta
____lesietni. „AqWrellben, vagy
olajban fessem?" — kérdezte a featő. .Inkább olajban" — volt « válaaz; legalább majd zziiotabinak látszom.
. a
7. Nagyon megunta ax örökös zaklatást a falusi gaxda, kinek jo-gásx fia volt Pesten a egy alkalommal a következő levelet küldte ik: .Leveledet, melyben írtad, 10.000 koronát juttaaaak boafád, ezennel olvaaatlanul visszaküldőm. mert legkevisbbi aem va-ovok hsilaudó kérésedet sxsnlul
----u4semyőmért jöttem barátom. nom nilkülözhetem e luos kos Időben,— szólt X. tisztviselő betoppanva Y. barátjához.
— Sajnálom, de látod, épp moet akarok ín la il menni hazulról — válaszolá Y. egész komolysággal.
— Látom, de az ernyő ax enyém, tőlem kölcsönözted a moat nekem ia kell — azólt X. bosaxuaan és ha te elviaxed, én mit csináljak?
— Tégy ugy, mint én —- btilali Y. — kölcsönözz egyet ia otthagyta a faképnél bámuló barátját.
a
9. faluit polgár: Mennyiért fényképezi le ax ökrömet ?
finykipia: 1200 koronáért.
Pohár: Hát engem?
fiZylUpáa : Szintén 1200 koro-□áért )
Polgár: Hátha as ökröm mellé állok} akkor mennyibe kerül?
fánulUpéu-. Akkor 1. 1200 ko-rooa. Hogy vagy k^töt ve-
sek egy képre, ax mindegy. (Zpf ,
ZALAI KOSLOm
Ifi3 április 1.
HÍREK.
— Lapunk legközelebbi száma szerdán reggel a megszokott időben jelenik meg.
— Időjárás* Ax Időjár ástsni intézet jelentése szerint\' hazánkban felhősebb volt az idő, de eső se-holsem volt. Az id5 változatlanul száraz marad.
— Térsent. A 6. honvéd gyalogezred zenekara ma, huavét vasárnap délelőtt fél 12-től fél l-ig a „Korona" szálloda előtt, huavét hétfőn Kisksnlzsán délután 3-tól
4-ig a templom előtt térzenét ad.
— Hőlgykonferenclák. Apr,
5-én délután 6 órakor a plébánia irodahelyiségében a kongregáció tagjai és általuk meghivott hólgyelc •zámára, konferencia-beszédet tart P. Hilár a leánykongregáció részére;
— HaafTtrsaay. A Cssino magas színvonalú idei müvészes-tély-sorozatának méltó befejezéséül, a világhírre emelkedett, nagynevű hazánkfia: Földessy Arnold gordonkaművész fogja e hó 7-én csodálatos művészetét bemutatni. — Hazájában való rövid tartózkodásának idejéből a Cssino meghívására egy nspot nálunk tölt és nem csalódunk, ha azt hisssfik, hogy hatalmas művészetének arányában nagy ünneplésben lesz része. A jegeket Szerb árusitja.
— Ax edófelaxóUmláal bizottság Mérő Géza h. pénzügy-igazgató vezetésével kedden kezdi meg működését.
— Anyakönyvi hírek. A nagykanizsai állami anyakönyvi hivatalnál márc. 25-től márc. 31 lg a következő bejegyzések történtek: Szü lelett 14, 7 fíu, 7 leány. Házasságot kötöttek: LÖwinfer Imre ékszerész — Grünhut Erzsébettel, Ko-záry Kálmán mértékhiteíesitő — Stauber KatalinnaL Lisziák János vasúti kalauz — Samu Annával, Halász Károly k&mivestánonc — Horváth Veronikával, Szmodics József vasúti kocsirendező — Ban-der Juliannával, Magyar István nap-azámoa — Anek Annával. Elhaltak: Weisz Emil kereskedelmi ügynök 65 éves ütőérelmeszesedés, Sá-recz József nspszámos 79 éves aggaszály, Németh Gizella 4 hónapos ránggörca, Plsnder József gépész 42 éves idegschock, Sármir Józaef 3 hónapos hörghurut. Farkas János napszámos 64 éves has-Üri daganat, Csertl József községi tsnftó 30 éves szivbénulás, Buczo-llcs Kálmán napszámon 33 éves tüdőlob, Pál Gyuláqé-Rott Hermina 32 évea tüdőhurut, Tóth lózsef kocsis 35 éves tuberkulózis, Lancz Mária 1 napos torzszülöttság, Sze-recz Károly 3 hónapos bélhurut.
— Kedden kezdődig a Le-renté oktató tanfolyam. A nagykanizsai járás testnevelési vezetője ezúton értesiti Perk Mihály Nagyrécpe, Varjas" Jenő Kisrécse, Fodor János Garabonc, Buzásy Árpád Galambok, Draskovics Gyula Komárváros, Ozakos György Ew teregnye, Gáspár Antal Gelse, Ká-már Antal Gelsesziget, Krampstics Béla és Btilázsovics Gyula Siepet-nek, Kovács Ferenc Sóraaás oktató urakat, hogy folyó hó 3 án, kedden veszi kezdetét a nagykanizsai járás Levente oktató tanfolyam*. Miért is nevezettek a magjelölt napon fél 9 órakor a Zrínyi-sporttelepen pontosan megjelenni szíveskedjenek. Az oktatók szerepe az ifjú magyar-
Befejeződött a II. husvizsgáló tanfolyam.
Oktatás husvizsgálatra és martialevélkezelésre.
Nagykanizsa, március 31. A nagykanizsai második husvizsgáló tanfolyam záróvizsgája most lett megtartva. A vizsgára 19 Jelölt jelentkezett, akik Zala-, Vas-,-Veszprém-és Baranyavármegyékból jöttek a tanfolyamra, ti tanfolyamon a földművelésügyi miniszter rendelete folytán nemcsak a husvizsgálatra, de a marhalevél kezelésre is ki lettek oktatva. — A vizsgálóbizottság tagjai voltak Kertész Lajos állategészségügyi főfelügyelő Zalaegerszegről, dr. Rácz Kálmán városi tisztiorvos és Kertész Lipót városi állatorvos mint a tanfolyam vezetője Mint érdeklődők Jelen voltak az összes nagykanizsai állatorvosok. A vizsga reggel fél 9 órakor kezdődött és pedig az Írásbeli feladatok elkészítésével, ezután a bizottság Petrics György henteshez ment, akinek szurótelepén több sertés öletett le, melyoknek megvizsgálása képezte a vizsgázók feladatát. Délután 1 órakor a közvágóhídon a szarvasmarhák és borjuk vizsgálata volt a vizsga tárgya, az élőállatok vizsgálatával kapcsolatosan. A vizsgálóbizottság egyhangú határozata szerint Topiák József zalatárnoki, Németh György kisunyom! és Horváth József egervári lakósok dicsérettel, a többi jó és kielégítő eredménnyel végezték a tanfolyamot, amiről a nevezettek bizonyítványt kaptak. A bizottság elnöke és a jelenvolt állatorvosok megelégedésüket fejezték kl a tanfolyam vezetőjének sikeres tanításáért és a vizsga eredményéért. A III. husvizsgáló tanfolyam május elsején kezdődik.
Ősszel nyílik meg a fémipari szakiskola.
Programja: intelligens
Nagykanizsa, március 31. Amint jeleztük a kormány kiküldöttének Vigh Albert miniszteri tanácsos, mariskolai főigazgató és dr. Sab/án Gyula polgármester jelenlétében folyt le a fémipari szakiskola ügyében elkéaiült tervek vázlatok helyszíni szemléje és felülvizsgálása.
Vigh miniszteri tanácsos — a magyarországi ipari szakiskolák megteremtője — a kontemplált terveknél még többet akar, ugy, hogy a szakiskola az eredetileg tervezett arányoknál nagyobb szabású lesz már megkezdése, illetve megnyitása alkalmával. A jelenlegi főgimnázium bemutatott helyUégeit azerfölötte alkalmasnak találta a célra. A tornaterem épületét négy nagy tan-mühelyro szándékozik átalakíttatni. Azonkívül négy rajztermet, két tantermet, egy tanfolyamtermet (az esti tanfolyamok részére), egy igazgatói lakáat, tanári adminisztrációs helyiségeket és a szolgalakást, mint a szakiskola felállításához feltétlen
ság között ugyanaz — mint a katonaságnál az utászoknak volt Ut-török, A jövendő magyarság pilléreinek — a Leventéknek — nevelői, oktatói, formálói. Egyik legszebb feladat, amit et tudunk képzelni és amit csak azok értenek meg valójában, akiket a hazaszeretet szent tüze hevit. Eredményes munkát, acélos kitartást kivánunk a tanfolyam vezetőinek és látogatóinak.
— A sétatér. Már a rügyek kifakadnak, készül már a természet i«, hogy a tavaszt méltón fogadja. OrÜl gyermek és felnőtt, hogy szabadul a szobáknak fojtó, szükea légköréből. A sétatér most foldozza nagyon kopott ruháját. A háborúban majd, hogy el nem pusztult. Az összeomlás után senki gondját nem viselte. Elhordták s bódék deszkáit. Letaposták a pázsitot és most egy öreg ember őrzi Kanizsának ezt a féltett kincsét. Különösen a kevésbé módos embernek van oka vigyázni a sétatérre. Gazdag ember fogaton jár szŐllejébe, szegény ember gyalogszerrel a sétatérre. Gazdagnak birtoka van, szegénynek csak rossz tüdeje, amelynek a sétatér az éltetője, de eldorádója a gyermekvilágnak is. Nem kell na-
mQvezetőket kiképezni.
szükséges helyiségeket, úgyszintén a konviktus céljaira szolgáló szobákat és helybégeket — állapította meg.
A tanszemélyzet az igazgatóból, két tanárból, két mühelyfőnök-tanárból és négy művezetőből fog állani. A fémipari szakiskola szeptember végéig teljesen elkészül, ugy, hogy október havábsn már át fog lehetni adni rendelkezésének.
Vigh Albert minlsiteri tanácios * főgimnáziumból jövet dr. Sabján Gyula polgármesterrel meglátogatta Mágot Vilmát, a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete elnöknőjét, hogy az egyesület által rendezett tanfolyamok eredménye felől informálódjék. A miniszteri tanácsos megígérte Mágotnak a kormány további támogatását és segitségét — ha ezen az uton tovább haladnak.
Vigh miniszteri tanácsos, főigazgató még a tegnapi nap viaszautazott Budapestre. (•)
gyon feldicsérni városunknak ezt a díszét, inkább irányítsuk rá figyelmét a hatóságnak és kertészeknek, hogy ápolják* a promenádot, ne hagyják azt klvfcszni és főleg gondoskodjanak kellő öntözésről, uj pázsitról, megfelelő illemhelyről és kellő ellenőrzésről. Mostanában jóravaló öregember viseli gondját a kertnek, de korához mért agilitással.
— A keresztény tlsstrisalő n6k kalapdiaaitő- ós játékára-tanfolyama kedden délután veszi kezdetét. Akalopdiszitő-tanfolyamra rendkívül sok jelentkező volt, ugy, hogy két turnusban kell megtartani, mig a játékáru-tanfolyamra még kedden délutánig lehet jelent keznL A varró és szabászati tanfolyam a nagyhét utolsó napjaiban ért véget: Igen sok résztvevője volt és az elért eredmény szép biztatás a jövőre nézve. A legközelebbi varró- és szabászati tanfolyam hat hónspos lesz.
— A magyar-jugoszláv vas nU forgalom ma, április elsején megnyílik. A batárforgalomban kiadott jegyek három napig érvénye aek, de az ut megszakítása magánvonalon tilos.
— A Református Nftegyestt-let Petőfi- ttnnapély• április hó
2-án, húsvét másnspján d. u. 4 órakor lesz a Rozgonyi utcai tornateremben a következő műsorral:
1. Erkel F. „Hunyady- induló", zongorán előadja Venetianer Rózsika.
2. Petőfit megszemélyesítve szaval Ütő Endre. 3. Petőfiről emlékbeszédet tart Surányi Gyula. 4. Váradi Antal .Petőfi a Hortobágyon" melodráma, szavalja Ütő Endre, zongorán kíséri Venetianer Rózsika, hegedűn Riedl József, cimbalmon Ütő László. 5. .Székely asszony , szavalj. Bontz Sárika. 6. Bethoven „Ecco salsa", zongorán előadja Venetianer Rózsika. Jegyek vasárnaptól kezdve a ref. papiakban (Batthyány u. 16) <1 előadás előtt a pénztárnál kaphatók 100, 50 é, 20 koronás helyárakkal.
— Hegkapta Sopron U a lóexport-váiirt. Sopronból jelentik : örvendetes értesítés érkezett tegnap Budapestről Sopronbs. A földmlvelésOgyi miniszter teljesítette a város és a sopronvármegyei gazdaközönség régi óhajtását és megadta Sopronnak a lóexport-vásárt. Az értesítés szerint az első vásárt április 9 én, 10-én és 11 én tartják meg s arra ugy a meleg-, mint hidegvérű lovak főlhajthatók.
— A tisztviselői Illetmény április havi váltsága. A póaz-ügyminhiter a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére a kedvezményes áru természetbeni élelmiszerellátás helyett adandó készpénzváltság összegét április hóra a közéielmozésQ-/! miniszterrel egyetértően minden kedvezményes ellátásra jogosult személy után 4900 koronában állapította meg.
— A Támgaboaa tés-ltéal ára. A pénzügyminiszter a vámőrlés után beszolgáltatott kontingentga-bona, továbbá a kereskedelmi őrlés után és az ellenőrzött naalmok-bói beszolgáltatott, Illetve beszolgáltatandó gabona térítési árát ápr. havára a közélelmezési miniszterrel egyetértően métei mázsánként a következőképpen állapította meg: roxs (kétszeres) 9500, árpa 9000, tengeri 8500, zab 10000, tatárka 13.000 és ocsu 900 korona.
— A felaőtemplomt harangokra nj abban adakoztak t Pátria pótkávégyár 5000, Pesti m. keresk. bsnk fiók 5000, Király serfőzde rt. 5000, Délzálsl tkptár rt. £000, Néptakarékpínztár 4990, Sur-góth Miksa 1000, Trlpammer Jenő 1000, Czvetkovici Jenő 1000, Bijer Vlncéné 500, Ellscher János 200, Gráf János 200 korona.
— A vidéki telefonelSflxe-tfik névsora. Csonkamagyarország vidéki telcfonelőfizetőinek névsora most jelenik meg és az ára 615 (ötszázttzenöt) korona lesz. Akik ezt a névsort megszerezni óhajtják, jegyeztessék elő nevüket a helybeli posis főnökségnél a hivatalos órák alatt.
— A Transdanabia fauvét-hátfől előadása iránt oly nagy sz érdeklődés, hogy sjánlatos a Jegyeket.a Transdsnubla Csengery-utcai csillárüzletében előre megváltani. Színre kerül a .Próbaházasság" énekes vígjáték, közreműködik a nagykanizsai műkedvelő gárda szine-java. \'Tánc reggelig.
— Föld, kaszáló ás legelő Igénylők. Hétfőn, április hó S-4o délelőtt 11 órakor a Keresztény Otthonban, délután 8 órakor Kiska-nizsán a Polgári Olvasó Körben értekezletet tartunk, valamennyi igénylő okvetlen ott legyen.
_SALAI KÖZLÖNY_
Dunántuli Egyetemi Hallgatók Nagykanizsai Széchenyi-Szövetsége.
Nagykanizsa, márc. 31. A „Dunántuli Blokk" mely a dunántuli keresx-tény egyetemi és fŐiakolai hallgatókat tömöritette — miután a trianoni sxerz&léa értelmében alapszabályait nem hagyhatta jóvá a belügyminiszter — elhatározta, hogy a „Széchenyi Siövetaég" alapszabályait átvévo a .Dunántuli Egyetemi Hallgatók Széchenyi Szövetsége" fog tovább működni. Az Országos Széchenyi Szövetséggel való együttműködés sok előnyt biztosit a dunántuli egyetemistáknak és főiskolásoknak.
A nagykanizsai Szövetség a múlt napokban tartott közgyűlésén az eddigi elnök és ifjúsági vezér ifj. Tamás János tisztikarával együtt lemondott, miután két évi buzgó, lelket működése alatt a nagykanizsai Szövetséget a vidék elaő szövetségévé sikerűit fejleszteni. Ifj. Tamás Jánosnak hervadhatatlan érdemei vannak a kanizsai egyetemi ifjúság nemzeti irányban való megazervezése és tömörítése körül. A mostani közgyűlés az uj tisztikart a következőkép válasitotta. Elnök lett egyhangúlag Sxékács Sándor orvostanhallgató, alelnök Vlatit* József szigorló orvos, főtitkár Bittera Zoltán orvostanhallgató, főjegyző Bory Ottó gépészmérnök, pénztáros Hencx Ferenc orvost a n balig * tó, s\'b. ,
A tisztikar megválasztása után az uj elnök — Székáta Sindor — kifejtette a jövő programját: A kanizsai Széchenyi Stövntség ezentúl is a keresztény nemzeti gondolat jegyében fog működni. Komoly, tekintélyes egyetemi társsdsimat akar Nsgykanizsán megalapítani. Magyar kulturát akar jelenteni Kanizsának és távoli vidékének.
A Szövetségnek sikerűit eddig összeköttetésbe kerülni dr. Paulcr Akos egyetemi ny. r. tanárral, az országos nevü filozófussal, Császár Elemér, a pozsonyi Erzsébet tudományegyetem bölcsészkari dékánjával — akik kilátásba helyozték, hogy az év folyamán elóadáit fognak tartani Kanizsán.
A kanizsai Szövetség jelenleg 8 pártolótagot, 15 orvos, 11 jogász, 8 mérnök, 6 közgazdász, 5 bölcsész, 3 iparművész és 1 szinész növendéket tömörít zászlaja alatt.
Ajánljuk derék egyetemistáink egy szebb Magyarországot célzó törekvéseinek minél szélesebb körben való támogatását. (*)
1923. április 1._
— Dr. Niaponaxky Béla kórházi főorvos rendelését megkezdte Ukásán Deák Ferenc-tér 11. sz. alatt. Rendel d. u. 3—6 óráig.
— RepdŐrségi rllágkonferen c)* Amerikában. Berlinből jelen-tik: Az Egyesült Államok rendőr*
vil ág kongresszust rendez New Yorkban. A kongresszus május 1-érf kezdődik és tartamát öt napra
tervezik.
__ Révai Nagy Lexikon XV.
kótete e hó végén jelenik meg. —
Ismét kaphatók a XII., XIII., XIV. kötetek ú. Megrendelhetők eredeti bolti ár mellett költségmentesen Fiiehel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. y
— Hamisfogakat, aranyat,
ezüstöt, brilliAnxokst és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár ut í. szám. (Fó-ut és Sugár ui sarok.) _ Uránia. Lillán Glsch a
„Letört bimbók" ban.
— Székrekedés. A budapesti egyetem belorvosi klinikájának Je lentéséböl kitűnik hogy a világhírű FERENC JÓZSEF keserűvíz biztosan ós fájdalom nélkül hat s ezért nranyeres bántalmaknál is ajánlható.
— A Világ-mozgó mai nagy szsbásu Grifílth rendezései képére ,A szív törvénye" cimürc felhívjuk olvasóink figyelmét. E film főszerepeit részben .Ut a bo\'dogság felé\' című fiim szereplói játszák. Holnap, hétfőn „Egy kalandor végzete" cirrü szintén monumentális attrakció kerül bemutatóra, mely az amerikai farmer és cowboyok éleiéből vnn merítve. Kedden és szerdán pedig Bimbula fetléptével .Ginette a senki Jeátfya* I. része (a nihilisták karmaiban) kerül vászonra, melyre az előjegyzett jegyek kedden délelőtt 12 óráig átvehetők. Előadások e napon 6, 7 is 9 órakor.
— Sxanxáolós nyeremények I "6 mUb©, TO mlffió, 18 müHÓ, 17 millió. 10 millió 16 millió, 10 millió kofooit i» nyerhet ki uj magy kir. oattályaorejetékon. Hivatalos árak: tséii 800 K, fél 400 K, nogyad 200 K, nyolcad 100 K. Keodeljeo UveletóUpoo mijns tO-ig, mért a késxiet a n»gy kereslet folytin elfogy. A rendelt sorsjegyet és Játéktervet ixono.l küldi a Bcnkó Htok RT. Buda-pest, Aodriny-at &>. ,
— Megjelent a Bslnbási Elet hua-vátl albuma. A legnagyobb aicnxicló erejével hat a Ssiobáxi Élet tnegJeUnt albuma. A VMkoe kóoyv .Neveti Album* dm«t vt-Mli. mert beaoe a logoev«sebb írok, »»loé-isek, ubiasnók elmondják ast a viccet, amelyiken életükben a legjobban nevettek. Csapa derű, mosolygás, Jó-cdv keze Smdor bet la; Ja A neveti album maiik »ien«áclója, b««y teljes egészében közli Vajda Emó uj dsmbjit a Válóptres hölgyet, atonldvQi bo-számol val.mennyi síinhixi akt. álitástól, a Levendula Blaha Lujza aiioháxbaH jlXeríróJ, kit kotlát ad, gazdag mellekleteket. A húsvéti dupla ssám ára 160 korona Előfizetés negyedévre l\'OOkorpia. Kiadóhivatal Budapest, Dzsébet-köíut VJ
— Uránia. Vasárnap és héiíón 3, 6, 7, ® órakor: Letört bimb k D. W. Grirfithnok rend lése. Joggal nevesbetjük as .Ut * bol-
feW* testvér filcek. ÜKyanaxoo "ereplík páraUsnul tökéletes Játéka, a reo-deiét ugyunolyun finomsága éa meglepi ötletei. a« íletnex sxűggmÜY erével haté rajsa l^iík a .Letört bimbókat* i» íek-iheteUaooé,
— amilye.i élénk emlétaxetünkbea vannak aég i ilian GIsch szenvedi alakja é« «* ,Ut » boklogjig felé* gyönyörű jelenetei A .Leiirt bimbók* cselekménye nagyobb drámai «<5vel van felépitve; ax idegeket valósággal Mii öli s oxt • lenyügöxi hatást nou>csak Lilian Gischnek és két férfi partnerének cw öáUtoi jiiéka idézi eli, hanem Griflitnek \'•odexi xMoiJe, mely >z idegenbe lóduló MMn fiu mogmagyarixhatlan balsejUlmelt Wliány vWósieíü klkötil képpel, a sorsnak sxomoru végzését pedig • terjengi köd fojtó Mhéziégive! mesterien borkoiu a cselekmény
A nézi nem tudná megmondani, vájjon «J»ték tökéletessége-e nagyobb vagy a ren-<j«és * fotográfiák nxglepi votU Hogy a «*bu szomorú hatázét enyhítsük: egy-két wvooasos Fktty burleszket adunk . diáma ? j Kedd—szerda: Halál menyasszonya; \'ám* 0 felvocásban. — EÜjegyzést nyitunk " gröíja* angol tóitéoelml filmxe.
A pécal gabonaváaar.
Pécs, márc. 31. A pécsi húsvéti gnborraváaár igen lanyhán indult. Mindössze egy vevő jelentkezett, aki 15 — 16 ezer koronás áron vásárolta a búzát.
ismét kiutasítanak a sxerbek.
Pécs, rnnre. 31. A szerbek 9 ma-
Í-yar cssládot, akik magyar terű-etre optálták, kiutasítottak és át-tolonooltak a határon. A magyar hatóságok azonnal pártfogásukba vették az üldözött magyarokat, akiket a sátorhelyi uradalomba be-lyeztek el.
Frigy" főherceg birtokai cseh késes.
Prága, márc. 31. (Tclefonjelentés.) A cseh kormány állami kezelésbe vette Frigyes főherceg össses cseh-orsxági birtokait.
Az ÉHE nem tiltakozott
Breitbart beutazása ellen.
Budapest, márc. 31. (Triefonje-leátés.) Az ÉME közli, hogy as a hir, mintha az EME a hadügyminisztériumban tiltakozott volnu Breitbart budapesti utazása ellen — nem felel meg a valóságnak. A szociáldemokraták akciója jlx em igránaok hazahozatalára
Budapest, márc. 31. (Saiát tudó-aítónk telefonjelentése.) A szociáldemokrata párt húsvét után erőteljes akdót fog kifejteni az emi-
Eánsok hazahozatala érdekében.
t az akciót a külföldön, de különösen a Bécsben tartózkodó emi gránsok támogatják a legbehatóbb eszközökkel. — Hir szerint Under Béla Párisba utazott, hogy a bal-oldali radikális politikai körök rokonszenvét ebben az irányban megnyerje. Egyben Linder Béla \'interveniál Párisbsn az elkobzott Ká roly 1-féle birtok ügyében is. Degontte a német vasutasokhoz.
Düsseldorf, mfcrc. 31. Degoutte tábornok parancsot adott ki, amelyben felszólítja a német vasutasokat, hogy álljanak ismét munkába, mert hs ez meg nem történne, elbocsát-fák és kiutasítják őket a Ruhr-vidékről.
Lenin megörült.
Moszkva, márc 31. Lenin elméje mz utóbbi hetekbeo teljesen elborult. Jobb karja és lába egészen megbénult, nyelve alig bir mozogni. Betegsége annak a sebesülésnek a következménye, amelyet 4 évvel ezelőtt ellene elkövetett merénylet alkalmával szenvedett. Orvosai egyhangúlag azon a véleményen vannak, hogy Leóin, közszereplésre többé alkalmas soha sem lesz.
Enyhült a helyzet a Ruhr-kérdésben.
London, márc. 31. Az „Exhango" jelentése szerint a Ruhr-kérdésben « helyzet némileg enyhült, smeny
Ínyiben Anglia és Amerika értesítést kapott, hogy Németország anélkül is hsjlsndó a tárgyalásra, mielőtt Franciaország a Ruhrvldé-ket kiürítené. Angol vélemény szerint most már meg lehet találni a megegyezésre as alapot.
A pápa kiküldötte a Ruhr-vidéken.
Berlin, márc. 31. Tesla, a pápa kiküldötte Essenbe érkezett.
A szerb-bolgár tárgyalások befejeződtek.
Szófia, márc. 31. (Express távirat.) A bolgár delegátusok a nts-1 konferenciáról, amelyen Szerbia megbizottaival tárgyaltak — hazaérkeztek. — A nls-i tárgyalások eredménye bolgár diplomáciai felfogás szerint kielégítő volt.
A török helyzet.
Konstantinápoly, márc. 81. Itt minden pillanatban várják a szövetséges nagyhatalmak válaszAt, amelyet a konstantinápolyi szövetséges fő: megbízottak nyomban közölni fognak Admsn Béggel, hogy továbbítsa a Jegyzéket az angorai kormány konstantinápolyi képviselőinek. A török sajtö angorai sugalmazásra azt irja, hogy az antant válasza annyira merev és elutasító, hogy a háború kitörését a Keleten aligha lehel megakadályozni.
Elfogott vezérkar.
Dublin, márc. 31. A felkelők egá*z vezérkarát angol kormány csapa tok fogaágba ejtették.
__7
SPORTÉLET.
M mgj*r Atlétikai Klub (Ba-d.p.at) Zrínyi Torma Efjl*t.
Mi clsóizben len alkalmt Nngy-k.nizu viros sportkedvelő közín-sigtnek a fővárosi első klasszis Já< likában gyönyörködhelni. — Eddig ugyanis alkalmas sporttelep is pálya hiányában a virágzó nagykanizsai fuiballsport nem tudotc fejlődni, metl hiányzónak a feltételek ahhoz, hogy jobb, fejlettebb technikájú csspatok kai gyakorta összemérve erejét és tudását, azoktól tanulva nevelődjék és fejlődjék. A régi katonaréli pálya ideiglenesen ugyan alkalmas volt kisebb mérkőzések lebonyolítására — azonban midőn ezt Is le kellett bontani, már-már ugy látszott, hogy a nagykanizsai szépmultu futballilet fölött megkondul a halálharang. — Ekkor azonban egyes fáradhatatlan és önzetlen sportemberek és erkölcsi testületek támogatásával megalakult a irinyi Torna Egylet, amely nagy áldozalkézségge) máról hónapra egy oly hatalmas és modem sporttelepet létesített, hogy az párját ritkil|a egész Dunántúlon. így most már megvan a lehetősége a nagykanizsai sportélet nyugodt fejlődésének és nem Aliitunk lehetetlent, smidőn\' megjósoljuk, hogy Nagykanizsa csakhamar a dunántuli sportnak egy fontos gócpontja lesz. A mai futball-mérkőzés mintegy megnyitója azoknak a grandiózus sporteseményeknek, amelyekben a Zrínyi TE Jóvol-tárol ezután gyakran lesz része a nagykanizsai sporttársadalomnak. — Városszerte nagy érdeklődéssel várják a azimpatisus budapesti vendé gek szereplését, akik Ártom, fővé* rosi fejlettebb technikájú Játékukkal jelentékeny mértékben elősegítik a nagykanizsai fuiballsport felleodQlé-sét. A nagykanizsai fiuktól pedig elvirluk, hogy ők Is élvezetes és fair játékmodorukka! teljes tudásukat bemutatva, méltóképen fogják reprezentálni a fővároslak előtt a helybeli virágzó fulballsportot. A mérkőzés délután 3 órakor kezdődik a Zrínyi TE József Főherceg-utcai pályáján. Előtte a Zrínyi TE és az NTE II. csapaUÜ mérkőznok. p
Jóváhagyta a baltlgymlnlaa-tar a Zrínyi TE alapszabályait, amely lény lehetővé teszi, hogy az eddig is oly nagy sikerrel működő futai egyesület ezután még Intenzivebben kivegye részét a nagy. kanizsai sportélet fellendítésében. Itt említjük meg, -hogy az egyoaület f. hó 7-éa délután 6 órakor tartja I. évi rendes közgyűlését a Rozgonyi-utcal iskola tornatermében, melyro ezutonis felkéri valamennyi tagjának megjelenését._(—I.)
— Xafyar apaetilltia: a Huqjhü Jioo. ÍM.1ÜVÍJ. Kivitt GTÓgyhaliait a vilif mlod«a réssibwi iimerii.
— Próbálja m»s ön la é» nwgnjí-
lódi* róla, hogy a FILIPP harbnyak-itódijí-
bto ba.txU anyagból tfasüli baitaeyU, toknlk a kgtart&.bbak éa ajyaaaioo niad ét ffilo&igü pamutból binnlkot OMgfíjftl-h.lők, Sjomb.lh.ly, Sxilt Kálmin-olc. 6.
— „K.moUi L«Jo." Wrj Maliul I un-
rU r. V. v.. Zoiu^wa
— Dr KáUay Zoltán Jorl aaamt-nirlnma Bud«pont, And>i»r-ot S is Sa-ged, P»Uavicinl-o. •i. fel*»Wégel H W«to« «ik«rr«: W»*l« bármely egyetem és jogi .kadímia S^sscs jofí viu^iiia és as
védi vlttgá a J«^4«tbérk(l RalupUuUciót Minden fe4riU(onU5t *x4val vagy fe.étbao
kéj««u«l ^ ^ * bodapasti, lJíU • «♦•
gadl IfaagatfoAg
Kiasolgatóloány, ki *fyéb
muoloUcAt is vé(«i, axonoal Wrétetik a Hun-jária Ctp<Sü*l«tb«o4 Fiat 14.
• eielO* u.cicc**.ko^ Ben ed ele Rezső.
2AI.AI KOZUWV
1923. <prill. 1.
Ponyva, zsák, vetőmag
hirsch és Szegő
RÉZGÁLICZ
raffla. gépolaj, kocsikenőcs
erzsébet tér 10. sz.
Apró hirdetések
áljai 10 m4I( 100 ken. minden további aaö $ korona, ««(«|*bk ketflvel aaedett asavak dupUn aaAnlttataak. - Állást keresőknek 5 i<i»Uk erciigcJmCiiy.
KI<««r4lu4ni l MOÍw. iM««U * **€\' WnMI \' i » HA;MIV — Mwik l»«»á»
Maganjroa Vöt«j>kon» nd 144«*U> hasaapir. Hétre Htod (on&MAult vállalni. Mt(kmuut« ■ kíUóklvat.l IQttft.
Munkások és munkás-leányok if1 —\'
lAriyérban.
AlU-l k«te« uilW|.<ii t«ífli, <Wtk«i •
K**ilt> «<> (U a Mg F6-.I (• emelet. Wf*»4<rel
• >l| tauDtll t< -M bo«-í»l»».
B«y jnk.rban levA .wkAr Heuhjlcjü
K«7 H»r, ÜT.to. Dvmawu <Uió. MeiiMt-Uk*la.»iHi.r tatrMMlkdir. &»4<>*n, i lUvánn*.
k kA-*|>laholAt veceett Win7 et kn.. Om i ku£C».
4754/1921.
Hirdetmény.
A V. tanács nyilvános árverésen riad április hó 6-áo d. s. 9 órai kes-dstfal 46 halom ágfál. Találkozás a ráesői (álnál.
Nagykanizsa, 19J3. márdua 31.
Polf4rm*slar.
UJSAGKIHORDOl
aronnali bcl<fpé*ra \'felvitetik lapunk H«dóhlv»t»UK»n.
2181/1023.
FELHÍVÁS
as általános fcaraaatl adó klvalésa céljaira asotflálö ba vallások ba-adására.
At általános kereseti adóról szóló bevallásokat folt/ó évi április hó 20 ig kell beadni. Ehhes képest bevallást kell beadói: Az otsság területén akái belföldi, akár külföldi egyén ilul önállóan folyt.tou I arl és kereskedelmi üsletríl és sxel cml foglalkozásról h* II szolgá\'ati viszonnyal nem kapcsolatos, u ország teruleieról száimazó járadékokról, a találmányok is találmányi szabadalmak hasin* atárói, a gyógyszertárai, iparüstetek él föld- aizonbérekról * végül a kül\'óldl nxin) a adótól élvezett sxol.iUli illetményről vagy munkabérről
Nem kotéle-ek aionban beválást leadni a t-rsuUti adO ala Urtoxo kereskedelmi t-isa •iRok ét alkalmi egyesülések a közkereseti, a betéti és részvénytársaságok, a szövetks> zetek, a részvényekre alakult botéti társaságot.
Az 822. évben tényleg e ért tiszta nyc* rssrgat, • tényleg elélt nyers jövedelmet éi a vállalatul vagy foglaJko»*ssal járó kladá-. J0«at elkülönítve mindinVor a valóságos oilati nyereséget kell bevallani, azt ( valóságos üzleti nyereséget, amely az Ad\'ió áhal vezetett üzleti köoyvek izei Int mutatkozik.
A beválást az erre a célia szolgát.. ét a városi adóhivatalnál az előállítási költség megUriWse ellenében beszerezhető nyomtatványon kell kiálbtaiái éa Ide banyujlaol
Az adó 10 a bevalláshoz mellékelheti -r-esetleg boríték alatt i» — üzletének nyere-ség-vossteaég számláját
Adócsalást követ el éa .dóctaláwól szóló 1020 XXXII t c rendelkezései >U esik a b«vállá* adásra köteleset! fél abban az eset-bao, hsa bevallásb-o adóköteles jövedelmi forrást szándékosan elhallgat z ha az adó kivetés alapjául szolgáló könyvekbe hamis adatokat állit be
Ugyancsak adócsalást követ el u a munkaadó, aii aa alkalmazottaknak kifizetett Illetményekről ktszit.lt illetményjegysékbitudva valótlan adatokat állit be.
Az adócsAlás miatt az 1-20 évi XXXII t.-C. alapján kiszabható szabadségvasstés büntetésén felül, ailsden esetben mellékbüntetésként kiszabandó péns büntetés a veszélyeztetett kereseü adó háromssi Wtól a tízszereséig terjedhet
Aki a bevallást az eléírt határidőben nem Adja ba a megállapított adónak 2A*/,-át, ha pedig a külön faih vásn>k aaa felel meg, akkor 60%-it Azatí bitság fejében Városi Adóhivatal. Nagykanissán, 1923. évi március hó 2*-án.
Horváth
Női szalmakaiapok
itvarrasát, festését és vazalázát elvállaljuk és azokat újonnan, modernül berendez*tt műhelyünkben legajabb divatú formákra, legtzebo kivitelben készítjük.
Modattak ma9iakinlhalöW. S\'ját késsitmenyü, kitűnő minőeégü
férfikalapok\'
minden síinbeo, legdi»atosabb formákban k.phatók. — Pérflkalapok tlssUUsát i- alakítását pontosan és jutányosán^* közól.Uk Nagy válaaxték férfi-, fiu-áa gyarmak\'Sapkákban.
TOTOLfl ÉS PflCSIRSZKY
ka\'aposm.lt.r.k
NaavKaMoaa, sötwös-tér u
Automobil felszerelések
MICHELIN „CABLÉ"
gvarl raktak
VAJDA ts HOLLÁN
Budapest, VI, Jókal-tér Telefon
K*rj«ii ko(aJo(««*t 6á»7
NEM FAJ FEJE
és a lába, ha ■ MmiU clptt-asanalórluneban
rendalt kllárólag elsőrendü anyagból készült
AROENT-féia
0 cipót hord Javítások g y o r a a n eszközöltetnek. Kézzel varrott dup\'atalpu
már meg-iendelhet6
SZANDAi:
iSZSü kézikocsi
1 earak « karaka
téderes kézikocsi
Jó álUpxbu
NÉMETH IMRE ÉS FIA
Krausz SándorésT$a
vas-, |ép- és mQssaki áruk karaakadésa
FÖ-TÉR 13. SZáM.
Huszonöt millió
nyerhető a május 16-én kezdődő x m. kir. osstálysorsjstikban, iűclyne« rendkívül elŐnyöa Játík-tervére felhívom a t kötönUi; szive* flgye\'mát Sorsolásra kerül egy tiaanOtmllllOa juUlom. egy tlsmllllós, ötmilliós, hárommilliós, kátmtlllós és Mbb afymUllós lŐnyere-roény Ezen rendkívül kedvező nyerési eselyek folytán a - amúgy , Is csekély soMjvgykéstletem előreláthatóan legióvld-bo időn belül elfogy, n-iért i» kérem t vevőimet, bOKy eddigi számaikat mielőbb ssivaskedjeoek átverni. A sorsjegy. k ára: egéss «0»K, léi <00 K. nagyod U K, nyolcad 100 K.
Milhoffer Kálmán ffielárusltó
Xrlnyl HlklA.*ul.« 41 aa.
u»ua uaa^ w
mm mm mm mm mm mm
Ingatlan aladás.
A városnak minden r*szér> n több na\'^obb és kisebb hál kertül, Usfat os maflán-hásafc bakoltöshető l, í. 3 és 0 szobás lakassa1, joforgaluiu Vawdéfllök hely bon és vidáksn, /aUbsn Jól jövedelmez^ malmok, továbbá ig*u jó pataki malom, 3 szoba, UtiUoval, 2 hold rét-tel, Zalában 36, és 8 holdas fOM-Mrtok es több bárlaL IKisbagolán \' . és \'/, hoU zzép ssölöMrtok, Förhén cen \'/, hold SlM, Ant.lhegyei. I holJ ssöléblrtok, Ualaton »omogyi partjan több villa ssép gyümölcsössel eUdók Bővebbet:
DUKASZ MIKSA 1KS
CSÉPLŐGARHITURfl
JUTÁNYOSAS ELADÓ ÉRDSKLŐD¥!
POÓR ÉS SZENTGYÖRGYINÉL
OLCSÓ VASZONVÁSAR
Egész vég vételnél nagy engedmény! Legnagyobb szövőpamut raktár!
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA
divatáruházában Erzsébet* tér
1922. áprill. t.
ZALAI KÖZLÖNY
Kertész és Gerics
kalapflyártö Oiam
Pécs—Nagykanizsa
nagykanlxaai larakata
Btd.ívonj-Vío^^li, Siín*-tír m.lxtlt
ÁlUDdú «RJT »il*»rtik » tigmOiJ.nl »bb ka-Ur.kbo urUlt**. Un h *6\\ kakpok, viUjaiat ■utmaküaprt iUUkitiu. Unitba éi v.»«tia* u^amúl b»ttnj«.:t
PÉCSI
üMaitlekban kitsOlMk.
ggr Ke kísírollon aMIg kilapít, Dlg itg mm nüti a cég klrakatitl ~M
Olcsó árak! Pontos kiszolgálás! t
CUKORKAÜZLETI
■OWBOHKOKl
Emu
| DUHKTIKI Fö-ut 10 (Kapu alatt) \'
házat
Jólmanó vegyeskerc»ke«ií »üírí»»£> v«u lch«tólcg
NÉHÁNY HOLD FÖLDDEL
naaakülL
)
Tettverem átvenne kisebb
BIRTOKBÉRLETET
Kírr.titít díjazok. — Cta>:
leker Károly
PartnartMdKi, KnsXk la)»«. Mt.
bMitl RÍMatonli|l
KERTI MAGVAK I
megérkeztek és kipHltAk
Ország és Widderl
Munkásokat
«c<ord <1 (upuicunatikl/a Wtmi a
Nagykanizsai öiral«nk r.-l ]
Jeleotkoti* kedden r«K4«l 7 ónkor a UUpm
KOPÁR A.
órás és ékszerész
NAGYKANIZSA
Oaák-tér 12.
6raj.vlUeok.tpoo toiaD és jutányos áron eaiköilók.
QUITTNER ALFRÉD és TARSA
NAGYKANIZSAI FIÓKJA
Gabona*, termény, nyerstermény-, magvak-, hüvelyesek-, mezőgazdasági cikkek-, erőtakar-cnány-,mG trágya kereskedők.
EXPORT-IMPORT
iltUrurfean- I^O IUr,«n,tlm: Mahai ITWa FuiHlamantai
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 16.
MINDENKI
USfl Utbuérói
MILLIOMOS
ha • Hir*«hkr-lónd*beo v«tt o»«-Pósyeraraíoy kedvei<5 értben
25
millió korona
tUg aok oUilv* ojerecnáoyek Sorsjegyek és twvek mii most kaphitók:
Hirichler Miksa
léivM. é> o-HilyonJ^r-fó^AmiiWaU
Nagykanizsa, Fő ut
T
uRANia
legközelebbi nasy filmje
EöEX GRÓFJA
Tttrt*neliili dráma 7 felv.
F6ezer»pl6k: E»a May, Ina Mor.ua, Frtodrleh Kttas, Hts.iár Károly.
A törtíndfpl film tarén a németek m.j.tan túlszárnyalták a tíbbl nemietek mOváasetét. Hol történelmi miliőbe merül a caelekméoy, bit as 6 mflvéaxetOk lever-heteden. Legutolsó éa legragyogóbb alkotása ennek a mOvéasatnek as Eaaax gróf elmü monumentális ftlmraO. Eaaaz gróf ódon és klsértotlea alakja, amely évazáxadokon át ligatta a regényírók fantiiiiját él mrgtermékenyltette tragédiák szerzőinek lobogó képieletét — mtjérett immár arra, hogy Hl tnon la f.lragjrogjon. Fe-jedalmi nfik titka miket jég hideg ajakkal vittek magukkal a sírba, egekig lángoló sienvedély, a vérpad IjesitS éa vSríalí fénye, világra szóló sikerek éa kSssirt.k fontomlására em lékeitetó SastaomUsok gyúlnak kl ujrs eseken a képeken silnea és megl.pó változatouággal. Az E»« gróf » ujabb filmmüvéwet l.ggr.ndlózu..bb alkoUaa.
Beadások alatt as ajtók bezáratnak.
kaufmann manó
a szerecsenhez
Kattkultta, traánt-tir I. aM.
Vaa ,..i,ot>«m . a. i. Ualm érU-tiunt, mlu«rtot a l<.Mt|« Unui MI«J*>
kalapüzletemet
• Uriobb át Járatosabb térti- *S Nukalapokkal MtutMUa. RakUrco Uxtok Wfljobb saját készitaáayO. vaU-mint 4i et«SfecvJu Gyukiu gyárakban káezUK nyu\'siőr kalapokat. eieokiAil oacy raktár a InJot* Wgojabb cWicMau " i miMkalaMU\'*-tmü kataalavIUst vasatált .NiiUloH. UsalcsM fcikt UaaK
A fi *. k&tdOlés t\'ff" t*f".
Vijyal h,l»fl.« ttlZtttatUt
szaiay jAhos
kalapktaallA é. kaUpr*kSAr>
KÖLCSCYUTCA t. HAH
HARANGOZÓ | LAJOS
IDuifkaraskaéésa
Magyar-utca 11/l
0 Szolid ktasotfálást V

SSmmmS keawoyrát. f
fát tt aayafot. aierasim\'lt
akAc-, szil- és kőris
RÖNKÖT
jdwbb-najyobb ttUl»kb*a vásárol
ROSOZ öoön Ufnmtó.
őrt aranyat és ezüstöt a legmagasabb áron veszek
fűszeraruk
fgnha
m
lagolciöbb kaszarxásl
forrása
Telefon: 173.
Telefon: 173.
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK SZÖVETKEZETE
Erssébet királyné-tér _
\'Molyosodik szőrme!
A meleg idó járás bdt«vsi\' keiett, a aiór mét éa téli ruhát molyrá-gáe fenyegeti
Szőrméit megóvásra
LÖBL SZŰCSHÖZ
■dia, ahol aiok .\'akaieröen kezel-t.tn^c kevéa dijazáa ell.óébtn.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 17. sz.
salai közlöny
1923. tprill. 1
Mielőtt
szobáit festeti, nézze meg
DEISZ
W\\> jjjjjyfc
Kulnciy-u. S. u.
RflBINEK DEZSŐ
«t ttmrfu is litnarta Q ©
KAZINCZY (VASUTIHJTCA 3. ÍZ.
Ajánlja legszebb kivitelben ovális képkereteket, kézimunkák bekerete-zését, tálcákat és egyéb raktáron levő cikkeit
Épületek üvegezését a legjutányosabban és legjobban teljesíti.
A Nagykanizsai Általános Fogyasztási Szövetkezet
Erzsébet-tér 17. sz. ♦
Legolcsóbb bevásárlási forrás mindenféle fttszer
— és gyarmatárukban- — ♦
A szövetkezet tagjai vásárlási visszatérítésben részesülnek!!
FRANK JÓZSEF
MtRlISKtSZITÖ
NAGYKANIZSA, EÖTVÖS-TÉR 5.
Ajánlja uját készltményü, erő* si«rkax«lil mérltgeii.
Jivitásskat a Itfpontosabban uzkfizOl
He ssép, jé és oUbó clpöt ftfcajt, egéss bátran menjen
BÁRON IGNÁC
GERŐ SOMA
kárpitos és disxitO
Nagykanizsa, Fű-ut 15 sz.
h
Eivánsij* minden e szsk-mába vágó kárpíto-aolt bútorok kéaillíaél <• javltáaát. Angol bőrgarnitúrák a legmodernebb kivitelben, j KiB4.na.mtt bSrbutor.k f.atáa.
SKOPAL ANTAL
ERZSÉBET-TÉR 14.
GUMMIVULKANIZALAS
fl kirUly sörfőzde
r.-t. nagykanizsa
SS igen tisztolt fogyasztó koz>ns«g Agyaiméba ajanlja
kiváló minőségű sörgyárt* mányit, különösen faihivja ügyeimét as
IMPERÁTOR
elflsv.ifa alatt huivét uUn \' forgalomba karűlA vlligoi HrMMalailllHln.
Mffszerészeti javító műhely.
Keríkpárok TORPEDÓ szabadonfutóval, kerékpár kűlsŐ- és balsö-gummik, alkatrészek a legelőnyösebben
BRANDL SÁNDOR
kar*kpárraktaraban Deák-tér 2, «-u*t~.pt«~*i) szerezhetők be
Telefon: 36. sz.
OLEAHDEROKAT]
megvételre keres
KEIN GYULA
Ipartasiaiall vendéglOi
Syarmiktknek ab ünMsm 1 Oras Utt
CIPŐKRÉMES DOBOZOKAT
éa kéklléa üvegeket vessek
SPIEGEL, Zrínyi MIkIds-utca 14.
MÁJON TESTVÉREK
NAGYKANIZSA
első nagykanizsai villany-erőre berendezett baratvs mOkSuflrftl<á|a ás fiat* acéláru-Wats.
Haver Klotild utóda
VARGANÁNDOR
jíiaoió-, vesitlutltó-, ruhifsittiyári allimartan ixap kivitelben
tisztit fest
Kazinczy-utce 8. Hunyadi-utca
Férfi és ntfi szöveteket, g g ja JK | divatáruházban vásárolhat
legolcsóbban mindig a I iW^P^I^IVJ Sarok Üzleti
Telefon: 336. Törvényszékkel szemben! Telefon: 336.
T\'ll jr f II a vas-, szerszám- és műszaki kereskedés
lotn es xnlesinger Nagykanizsa, Magyar-u. 2
Valódi török acélkaszák jótállással.
Balatoni vllUk, jiilík. Uiciljo, >«óu5-
Mrtokofc lürgóu.-, ,l«dók. a Irt.k»k tMik Z^ábu.. Somogy b.o,
40, « él 95 bold.jok-»»»afc aladók Nigykaniisúi, tlfogUlh.tó kkíwl, kettős híii.i uri uuvinhlssk. wa«gHk. \'
flcIÍL IGNÚC ISZIGRISZT iMd
haMi\'iiU 1né*, ■mHirn u 0. í. a.-t« NAGYKANIZSA, fŐ-OT 3. SZAR,
rnos
□ Ulf k.itlésl ínya-W flikéskslléktk
, PERFEKTA"
Hamar Plixséssatl cslkkak RéssvénytArsaaéga
Budapest, V_ Mérleg-u. 9.
TáHr.Otta: «t«HKT. TMa: Ml-tt
trt
Legnagyobb rrftci/kereskedés
FESTEK"
és
legolcsóbb I I Isii Sternberger Gyula
NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér, Szarvassal szamban.
Talafon 397. ÁlUadó UKr rmktir u (MM1 T.l.t. W M7.
föld- és otallastékekbon, »<Mnl Nrnlas is lakkokban, kalaplakkak mlirttn sztakm, íuyltsrmékakbin: kátrány és karbolinaum.
Festik figyelmébe! Magérkeztek a legújabb szobafalfeitö mínrtíkj
KESZLER JEMŐ ÉS RVÉRE
vlivaiaték b«ra«4«>4 vMlalala
RókBziet ás műhely: NAGYKANIZSA, Hagyar-aatca 6. szám. FSOzlet: BUOAFEST, VI., 6-utca 31. - Talalon: 151-13.
FluiUablnl/ raln*e"«r»a8 rl«r»»eU4c WrMMUié^ aaufcAlatakat, aXyimlat modern klVanalUIIK lürddosoVa. mosdó és clóaet*creBdca.!«ók»i, derítő U a*c0nvrl»Ü»xUt6 b«r«nd..«oek. ost^náiásek, kuMk, kinn káil rtfs.ére
■a«Jj-dI4 «■ t»aKVaaan «lkN4 oafriUtTm torondeióaokct. Mapoalt IlMi de >MU(>U kercodc«<Seckcl »ajdt terrc»é»fluk saorlnt. RsUdrAn iorllinli • ■l«i«n»0»* »i«re«et<ík c«*»ckci, rés armatúrákat. Oatött-NtfltMlK. tss sora dacosat! és kddoC tard*kddakat, vfitésrés I0r4«-kdlyhdkat, fayence mo.dók 6a cU*et«ka<,ml*4oaa*o<a M>(art4«í cikkeket. Vddo*. drnkat, sousancozott konyka ed-íjyekel, bordasaU cikkek, axdló rcr«elexökoj.
íwitésskat és átalakítási mimkáiatckat szakszerűen és aksda eszközlünk.
Fd-UT 12.
lak i nts • mai
kirakatainkat
CIPŐINK
olcsók, tatszatSsok, megbízhatók I
Lábatlant darabos
FEHÉR MÉSZ
Olcsó, kiadós.
GywibpeateisiUIUs.
Egyotlt tígta- fa cmntQrii r.-t I
MwM. «. Mi Fansc-ska 1
680 korona egy métermázsa
SZÉN
ab bánya, bármely vasútállomáson átvivő,
axoooal ssáOitva. A srfltttásl touafcéajt a Mik beszard. Gazdaságok, rőxflxvmck, téglagyárak, malmok részére, ugysstntén
helyi elárusítóknak futási célra.. Hu«i gfmaaiÉa MM kglnrláa Bóvebbot: *n*
Lichtneckert József
klMllBHTkWMkril
Is4kaafaMrvSr, Dm Sáafcr^lcs 1
összefoglald tankönyv
• középiskola négy a!fó osztályának tananyaga kit kötetben. M*gr*o4alfc*i<5
Zsoldos tanintézetnél
Iwtaptst, HL, OoUsMita M. u.
BUZflT. ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
rtrfiotaoi la»»a|a..hb n.pl
korpát
napi ár alatt árusítunk.
flüavármegyal Szövetkezeti Áruforgalmi R.T„ Nagykanizsa
ÍAUlí közlöny
CZIBOLY FERENC
art éi 1*1 szabó
leguiabb angol szabds szerint készít
férfi-é, fiuruhákat
úgyszintén angol nőlfcabátoNat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 15. sz.
OLCSÓ cementáru, MERT JÓI
értesítjük a n.-.gyéríezsi közönséget, hogy 1981. november 1-tll Zárda-utca 10. szám alatt loví (alsótemploa mállott) Tamaaita éa Társai oérflak ms*sitlnt, F.zen idi óta cemcnláru üzomünket Tomailti él Kovács citt alatt Király* utca 31. és 33. Mám alatt folytattuk.
Kcgi magbizbatósággal ajánlunk, s raktáron tartank prima ala£*4gü Portland-Oomsatat kicsinyben és nagybani eladásra.
Továbbn saját gyártmánya, kivájó mbísíjá kstCjttrUmkai, k»tk4váln-kat. itat* és B»rUa»41jTilnkat, kUalakat (minden m^Mtbsn). Ufjalakat, sima vagy virágos szinskb*, kornjolt o.mantwdad^yalnkal a kg obb kivitelben.
Elvállalónk • szakmába vágó mindé nntian oaaoat-, batoaiiaakákat, ▼aabstoa lóokerlt*a«k«t. sírboltokat, osaternásást ,tb. Készítünk csinos és tartós kivitelben alr- és amlékkaraBStakat. — OUsóságunkról telepünkön könnyen rreggyózódést szerezhet a nagyéidomu vavókszönség.
Kérjük a n. I közönség szíves pártfogását
n,Tomasits és Kovács
Király-utca 31-33. szám.
Legolcsóbb bevásárlási forrás a
VÁROSÉPÍTŐ
. A FRANZ MALOM MELLEIT.
Cement, mész, gipszé épületfa, deszka, léc, szeg, kátránylemez, menyezetnád. Szőllőkard.
varos! iroda: Nagykanizsa, Zrinyl Mlkl*s-utca 33.
QUITTNER ARTHUR
HATüéra >,o aarqxpKLncQcrT niiirauDMBA
Telefsn: KMYKJUHZSA, KÖLCSEY-HTCA 17. TeWes:
.—ro.a. — n..k. «m*rok. wtx jM/A » -fifn irr. Iitrk 11 Jr* --------------
Verandák, elffszobák és foyerok részére
FONOTT BÚTOROKAT
minden kivitelben késjitünk és raktáron tartónk
FEITSCHER ÉS ILLÉS
lanoUkular és kosSrfanö vállalata
Műhely Rozgonyi-u.9. A Tanulókat flza-Raktár Sujár ut 28 sz. ~ léiiallalvaizOnk
1482/1923.
Felhívás.
Folhivainak a hadirokkantak, hadiözvegyek éa árvák, hogy az április havi nyugdijuk felvétele végett az alábbi betűrendben és napokon jelent* kezzenek a városházán.
L Hadirokkantak.
Április hó 4. éa 5. napján. II. Hadi5sra*yok és árvák.
Április hó 6. és 7. napján. Nagykanizsa, 1923. március 2$.
Polgár oaoatar.
1923. <P\'»\'«
^ ismét megkezdődött.
falva n la á lás vMse-ázro, fáortslsxolás, aominceiéa
aiSSHéSS«lt (nem festés).
Kerékpárok és alkatrészek.
Varrógépek, tflk, stb. !rég«p«tkatrészek «s kellékek,
katbOopapir, szalag stb Karbantartás Írógépekre
műszerüzem és irógépvállalat
(Ssakáta Syula)
Kasinczy-utca 29. szám.
Ertesités.
Van szerencsém a nagyérdemű i közönséggel és a nagyrabecsült régi vendégeimmel tudatni, hogy hosszantartó betegségem mUtt Tahi JÓZIttff borbély és fodrász n-esterrel törsásviszonyb* léptem. Amidőn ezt az igen tiszteit közönség szives tudomására hozom, egyben kérem továbbra is szives jóindulatu támogatásukat.
Pusofszky Sándor
borbély és to*rásl
SjjfljBjijl ft BjMwnn
üyom.ioB a ltotuUMoo»ok:\'ZtUi % Gvumad kúnvvnyom twba-v
1Í2J. iprflk
I JA XLUJUXU.ÁÍJ JXtl
Dunántul
legnagyobb, legolcsóbb, legmegbízhatóbb
kisfalud! és krausz
dívatnágyárüháia

feltfon:
374.
Telefon
374.
Nagy Választék! Olttó árak!
Eladás MágybÉH és klcsitiybért.
N51 tsSveMk
Bel- & külföldi .tiszta gyapjú ruha-
és Costüm-azovetek Schottis, pepita é* csíkos divat-
Gobardin és Voil szövetek Vélour kábát és ruha szövetek Sötétkék és fekete szövetek Couveleottok és. Damentuchok
Férfiszövetek
Angol divat férfiszövetek gyönyörű
kivitelben 1923-as mintákban Férfi átmeneti és kabátszövetek Smokinv, frakk és zsakettszövetek Cérna Struksz kelmék Fekete és színes Clottok, mindennemű bélésáruk
Selymek
Creppdeschinek, Crepp georgettek Sat de schinek Liberty, Scharmois, Portois Fulardok, Sat de Lyonok Duschesek, Taffet, Armour Velour bársony, Velour schiffon Selyem bársony, Plüschök Karakul, Krummer
Mosó áruk
Etaminok", Grenftdinok, Opálok
Hímzett batisztok
Gyapjú delaingk, mosó delainok
Cr.ppek, Voilok
Selyem batisztok
Himzett mollok
Dirndlik, Angol zefirek,
Oxfordok
KeieAgye ifuk
Ágy huzatok, tolltartók Damastgrádlik, párnahuzatok Lepedővásznak, batiszt schiffonok Nadrág kőpperek Lcncérna vásjs; Rumburgi vá Agy- és asztalnemüek, törölközők Kerti abroszok £amut-.^ft lenzsebkendők Házi szövött törli és töHilköiőfe
Kés. Aruk
Kötények, női ingek, fejkendők . Mosó- és selyemkendők • Vállkendök,
Szővöparáut, szövőcérna Strucpamut, .vigónya pamut Berlini kendők, á£y- és asztalteritők
^ Cl. évfolyam 75. szám
- ffJP P9 a W
Nagykanizsa," 1923 április 4. Szerda
Egyes szám 20 korona.
PQL1TIKAI NAPILAP •
ItednpMti ixrhNiKMti Y.ker. Alkotmány-™,, k 10. aa. II. ««.\' ;
M-M »»-»•. ■ , k
Bethlen István politikája.
Nagykanizsa, április 3/ Csonka.Magyarorsiágnsk künn békességre, benn nyugalomra, jogrendre és erős kormányzatra van aiüksige, bogy közakarattal a öasze-fogó munkával visszaállíthassa az egyensúlyt államháztartásunkban ás helyreálllthessa a világ bizalmát, a közhiteit hazánk Irányában, amik a vesztett háború s az összeomlás után mind romokba dűltek.
A békés, nyugodt s bizton ha* ladó koosiolldádónak ez • gyakorlati politikája a Bethlen István*. Sikerül vele kivezetni Magyarorszá-
Íiot.abból az utveaztőbO, ekova a orraJalmsk sodorták s aa örvány ► sáléról, melybe belebuktunk volna menthetetlenül már, ha Bethlen litvánnál gyöngébb ember állott volttá * magyar ügyek áláa as utolsó kritikus harmadfél év alatt.
Tálhu wllváavaló eredményeket mutathat fel. S mág messzebb jut-hatott volna a nemzet javára, hs norn tartóztatják fel a> arany kö zéputoa, hol er politika jár, minduntalan a szélsőséges áramlatok, jobbról Is, balról Is, az ő erőszs-knlt és felelőtlen kilengéseikkel.
Nemcsak kerékkötők voltak ez uiaaalstok a magyar kormányzat «■ törvényhozás útjában, hsnem as ozszégnak óriási károkat is okos-. ■ sk. mert msgblueitották a konszo1 lldalódáat, több Irányban gáncsot vetettek az állaanhltelnek a pénzünk devalválódásához nagy mértékben hozzájárultak.
Ha hozsávasszük e jelenségekhez ama külső tüneteket, amik az emigrált oktobriaták mozgolódásaiban, ellenséges. szomszédainkkal össa-k.ngsólag mutatkoznak: valóságos politikai akazlomává sulyoeodik mindannyiunk számára az a haza-Has InUlem, amit Bethlen István gróf miniszterelnök a nsmzetgyü-lés színe előtt az ország közvéleményéhez Intézett a húsvéti szünet előtt. Kijelentette a magyar kor-njányelnök, hogy h^gyarorstág felelős végrehsjtóhstslm/tbsn mag leez a kellő erő.és akarat mindén szélsőséges vállslsttsl szemközt, amik a magyar államra aggátyoaék s a konszolidáció eddigi gyümölcseit megsemmisítéssel fenyegetik.
Bethlen fftván gróf intelmét azonban jpb&ról Is, balról is túlságosan egyoldalulag fogták föl s igv teljesen félreértették. A szélső jobboldal yjtójs ugy tünteti föl a miniszterelnök e szavait, minths azok a szélső baloldali radikális és szocialista csoportjaihoz volaánsk adreaszáiva, mlg a szélső ellenzék klrlspjai akként példálóznak, hogy a kormányelnök Intelmét nem őreá-
juk vonatkoztatta, hanem a szélső jobb bizonyos elemeire.
Tévednek mlodkét vonalon. A miniszterelnök Intelme egyaránt szól mindenüvé, ahol felelődén ti nyesők próbálnak okvetetlenkedni öncélúiéi, de az ország káromlásával. Bethlen István gróf Msgysr#r-sság érdekelt v^di, mikor a szélső Irányzatoknak odakiáltja a megálljt a kijelenti, hogy a magyar kor-
mánynak rendelkezésére áll minden eeskös as Ily üzelmek megelőzéséhez, vagy elfojtásához.
Vajha a húsvéti ünnepnepok hatása alatt akként alakulna ki végre a magyar1 közvélemény s a pártok közszellem?, ahogy Bethlen gróf miniszterelnök kooezolidádónk érdekei szerint óhajtja: os őssee/agí akaial a magyar Sssthangxat tegye •W - *i.i r ... ólomat
Forradalom Romániában.
London, ápr. 3. (Expressz-távirat.) Ha délután ax a hir terjedt ej, hogy Romániában kltSrt a forradalom. A román király Gyulafehérvárra menekült. BnkarestbM semmiféle hir nem érkezett. Erdélyben — megbízható jelentések szerint — kihirdették a statáriumot.

Vérbefult nagyszombat Essenben.
Fegyvarteten némát munkásokra gáplagyvarrei Itttak a franciák. -14 naMtü vaa a vérengzésnek. - Nagy Izgalmi Nénetországban.
Esten, ápr. 3 Nagyszombat délután egy francia osztag jeleni meg z Krupp* gyárban ás automobilokat akart lefoglalni. -- A gyár munkásai; hogy\' az erőszakos betörés ellen tiltakozásukat kifejezzék, abbahagyták, a munkát (s a gyárépületek előtti szabad térségen gyülekeztek. A munkástanács tag|al> felszólítást Intézlek a • franciákhoz, hogy hagyják el a gyár területét A Irancla osztag azonban erre semmiképpen sem volt hajlandó. A munkások erre megszállották a gyárkaput és az ahhoz közelálló épületeket, amire a francia osztag parancsnoka — noha erre semminemű ok nem volt — parancsot adott katonáinak, hogy géppuskával löjjenek a tömeg közé.
Alig dördültek el az elsó
Elhalasztódon as Andráaaj Ünnepély.
Budapest, ápr. 3. Gróf Andrdssy Gyula ünnepiéle nem április 8 án, hanem április 29. én lesz, miután Apponyt Albert gróf, az ünnepség siónoka. április elején külföldre utazik.
A belügy miniszter közlése aa amerikai kivándorlásról.
Budapest, ápr. 3. A belügyminiszter közölte az utlövélklállTtó Kató-ságokksl, bogy az Egyeeült-AUar mok továbbra is fentartják a bevándorlási korlátozást és as 1923— 1924. költségvetési évben ismét
lövések, a fegyvertelen német munkásság hátrálni kezdett, majd a futásban keresett menedékei. A franciák azonban továbbfolytatták a tüzelést, amelynek eredményeképpen il halott és számos súlyosan sebesült munkás maradt a tömeg-gyilkosság színhelyén. — Amint megállapítást nyert, a franciák a menekülő munkásokat lőtték s miután . a fegyvertelen emberekkel szemben teljes mértékben, de teljesen jogosulatlanul használták a gépfegyvert, elvonultak a gyártól. Húsvét vasárnapja és húsvéthétfő aránylag nyugodtan telt el Essenben és a többi megszállott részen, áz Izgalom azonban az egész Németországban óriási és minden pillanatban várható ax ujabb összeütközések kitörése.
csak 5638 magyar bevándorlót bocsátanak be. Minthogy tehát a ki-vándorlás lehetősége aránylag ke-vés ember részére áll nyitva, a hatóságoknak ügyelőtök kell arra, hogy azok vándorolhassanak kl elsősorban^ akikre nézve a kijutás Amerikába lékérdés, vagy\' akiket a legszorosabb családi kötelékek fűinek már Amerikában levő hozzátartozóikhoz. — Az Egyesült-Álla mokba szóló útlevelek kiállítása április ebedével kezdődött meg Is mát. A többi tengerentúli orezágokra kárt útlevelek kiállítása körül \' as eddig1 érvényes szabályok az Irányadók. \' "
■IA/I..--.I 0l, *!.!..»,» see.- «
I to». *
—irw
TiM|Watirawm a
Sátoraljaújhely, ápr. 3. Zemplén-vármegye törvényhatósági bizottsága márdus 28 án tartott randán közgyűlésén kimondotta, hogy g«f Bethlen litván múltjában a Re-kovszky Iván személyében biztoel-tákát látja annak, hogy a tervezett közigazgatási reform a nemiét agy*\', tamss érdekelnék szem előtt tartása mellett az önkormányiatf Ibf-kör kibővítésével és a tisztviselők függetlenségét blstosltó garanciák mellett fog megalkottatni és Igy mivel a jelenlegi kormány Iránt a legteljesebb bizalommal vMttHk, megnyugvással tudomásul * iM annak nspirendretüzásét.1 A hat*-rozatot természetesen megküldik S
A ssSIMsf axdák kBisstegi, t
Budapest, ápr. 3. A. kormány, mint megírtuk, 600 millió korona kölcsönt engedélyezett a aajÉli gazdáknak. A köleeö. Mettti. az legyen vidékek szeriná i tőrtént ás a kölcsönt az t_
Központi Hitelszövetkezet 1 _____
z.tsl folyósítják; í — Akik kölcsönt óhajtanak kapni, naok április M lg nytfltaák be kérvényüket, as OKH flóklntézeteihes. A kölcsönt, legkésőbb április,18 án folyéaHjáknt:: 1
Oroas allasforrsdsislársk kálváriája. \' >
Konstantinápoly, ápr. "3. Nemrégiben 232 oroaz ellenforradalmár Amerikába utazott, hogy ott , maguknak uj hajrát keressenek, New.-Yorkban azonban kellen^etlan mcy-lepetéa várta őket, amennyiben ott tudtukra adták, hogy , a 21.000 főnyi orosz bevándorlási otaotfi 20.000 lengyelzsidó ée 1000 oroaz bevándorlása, folytán már betelt.\' Az amerikai hátságok terpészete-sen nem engedték partraszália! as oroas amlgráneókat, \' akik most — miután Konstantinápolyból la kiutasították őket — az eláraret-tenetea alternatíva elé Ürültek, hogy valószínűleg Siovjtíorouor-ssdgba toloncoiják őket.
A román forradalom qahk
Pirit, ápr. 3. A Romániában kitört forradalomról csak kerülő uton érkeznek blreé. Kéaö ■ éjjel jelentik, hogy a román katonaaág megtagadta as engedelmességet, amire a királyi csajád pánikszerűen Menekült BoksrtstböL A forradalmárok nem ismerik al a gyulafehérvári koronázást éa lát a kormány puccs kísérletének minősítik. Az slkotmsnyreforni is elősegítette a forrsdslom kitörését. Bukereet teljesen el van zárva a lávirófor-galoss elől.
i-iLAl KOZLOITÍ
I Református Nőegyesűlet Petőfi-ünnepélye.
Nagykanissa, április 3. A Református Nőegyesűlet folyó hó 2-im délután tartott. -zépezámu kó.ÖB-aég jelenlétében Petőfi Annepélyát. Kellemes meglepetés kdfton-statálnunk, hogy ez s fisul egyesület bámulatosan szép programot nyújtott, a rendezés jó volt, a a ssámok egytól-egyig nívóik. Egy fiatal müvéaznő, Venetlaner Rózalka zongorajátéka magávsl ragsdts s hallgatóságot; s lassabb jövőt jó-•óljuk neki. ÓM Endre kiváló aia-valÓ ás Ideálisan azemélyeeltette meg Petőfit. A melodráma kleéról müvéaxl produkciójukkal tettek tanúbizonyságot tehetségükről. Boncs Sárika érxdmeaen, stilezerüen válts a Ssékely asasanyt. " Gyula unár pedig olyan
azárnyeláeu, tartalmas éa____
csalő méltatáat sdott Petőfiről, a milyent ritkán leket hallani Nagy-loftbslo. Általában aí utóbbi kitétel ai egész ünnepély I jellemzi, áa a közönség azzal a kellemes Wlpraeezióval távozott, hogy a Református NőegyeaOlet Petőfi ünnepélye yrnsk a megszokott dilettáns aifrjfcok nívóját muljs mesaza faút hanem még a fővárosi ünnepélyek nívóját la maghaladja, ami * rendezőség fáradhatatlan buzgó •unkájának éa igy elsősorban Kádi, Lajosai eloöknő agilitéaénak az eredménye.
Igen nagy volt a csapadék éa re mény van arra, hogy a Balaton ylzálláaa, amely márla meglehetőe magas, tovább is növekedni fog.
lyt. Surányi lebifl"
flz idei balatoni nyaralés.
FálnsélUót kásánk agy villáért
A Balaton mentén való nyári
. utóbbi években már
tetjéeea lehetetlenné vált a közép osztály számára, a legteljesebbet azoaban ugylátazlk az idén fog ■ sgajtvánulnl. _ A napról-napra növekvő drágulás következtében tarmáesetesea a BaUton fürdőbe-Mf ehhez megfeblőleg fölverik a* árakat, ugy hogy caak duagaz deg emberek kerülhetnek abba a kellemes helyzetbe, hogy as év pár
Amin; a tavasz rénkköeeSntött, a Balaton mentén megkezdődtek az előkészületek az Idd nyaralási newore ée dsőeorbea\' Is a villák « lakások árubsbocsájtáss vette kezdetét. Tömegesen érkeznek nap-nap után az egyes fürdőhelyekre a nftnUI vágyók, akik még kW \'karnak Ukádzo. jutni. A kínálat meglehetfleen nagy, mert hallatlan összegekért mindenki az] veaen kiadja villáját, egy-két szobás lakárit, vagy a nagyokból át-
XTé,\'
, szobás lakáéért havi
1J0—200 ezer koronát ia elkérnek,
fél-
egeez szezonra meghaladta a millió koronát
A legmagasabb árak jWenleg Siófokon uralkodnak, mlg a zalai oldalon mérsékeltebbek, azért a balatoni nyaraléa ott U méreg-drága. A nyaralni vágyók közül, kik erre tehetősnek la bizonyulnak. Igen sokan gondolkodóba esnek
mert S tayalyi azezont Igen megrontotta s kedvezőtlen vízállás, de az Idén a jelek szerint jótékony ja-vuláa mutatkozik. A Sió tudvalevőleg az utóbbi években olyan nagytömegű vizet csapolt le a Balaton-
tí^n?? I**" Wyaken a fürdé. körül bajok voltak.
Az Utóbbi évek tapasztalatai arra indították a balatoni kormány-
Itt
■^■■■■PVImII
1921. év oexén HeltarHugó színigazgató társulatának aéhány tagjával lerándult Kanizsára, hogy a ,Csntrál"-ban \' MÉll adáet tartson.
bbtoeeégot, hogy a kormánynál djárjon a Stt-zsOpek elzárása ügyében, ami már as Idén meg la. tőr tinik, a télen éa kora tavassal
A Schönberger-Heltai ügy.
A blróaág M* lemar „tréfát-. - Marauntal6 itálafc
ilt azoban Scbőnbarger kerekén
Ragadott aszal • kijelentéssel, „«s egissaakegm trifa volt* il azonban nem vefte „tréfára" a dolgot — beperelte Schönbergert, aki Időközben 1000 K t kínált fel
ü£áTákk£ ttJíotu\'fiítíit
keresetével, aki ügyvédje dr. EtUnyi Géze utján megfelcbbezte a járés-blróaág ítéletét a klr. törvényszékhez.
A nagykanizaai klr. törváuyazák az eakü alatti tsnuvallomáeok alapján meg ál lapkotta, hogy Schönber ger tényleg megvette a katari jövedelmű $000 Kirt, noha utólag megbánta ée igyekezett olybá feltüntetni a dolgot, hogy .oeek tréfáit". éa átért az elaóblróeég ítéletét megváltoztatva, kötelezte Schönbergert az őaszeg megfizetésére éa a falmerült eljárás! költségek fizetésre.
Scbőnbarger falebbezéae folytán az ügy a pécsi klr. táblához karült, amely á mull napok ben foglalkozott a fdebbezésael és szt elutasította. Igy ujabb! aljáráal költaéggel megtérbelten Schónbergernek kl-kellett fizetnie .a tréfa" azám-láját. (•)
a néhány ksbaré-aáő-
i. Azonban ugylátszlk a kanizaai kőzöneég — amely magsabb nívójú műélvezethez ván szokva — nem igen honorálta e müváazet e válfaját, mert a kőzöneég caak Igen gyér asémben jelentkezett a kabaréra. Sokkalta keve-aebb — mint e mennyire Hallal számitól I. A .diri" emiatt elkeseredett hangon panaszkodott körű* lőtte levő Ismerőseinek, akik azonban vlgaaztaiták ée biztatták. Haltai azonban csak tovább kesergett a .bevétel" felett: .szegény Heltel. megint rá fogaz fizetni" — hogy a társaságában levő urak egyike -Schönbetger Aladár kereeked* azt ajánlatott tattá Haltainak, hogy as agéaz bevételt megveszi tőle 8000 koronáért. Heltai Hugó ler-méazeteaea belemeat éa elfogadta Scbőnbarger Aladárnak tanuk előlt tett ajánlatát.
A bevétel 2800 K-t tett kl - lg, ^ előadás végeztével Heltai köve-telté Schőnbergertöl a 8000 K t.
Forgalmi adócsalások, adóeltitkolások.
A péittSryi hatóaáz kSiafai «d«oru ellemőrxéat gyakorolnak.
Nagykanizsa, április 3. A pénz ügymlnlszterlum ujabbl rendelke zéee, mely a tapasztalt forgalmi- éa egyéb adócsalások, Illeték- és adó-eltitkolások meggátlása végett szl-|oru ellenőrzésre, felülvlzagálásra
április 4
kinyomozáara utaaltja az egyes pénzügyi hatóságokat, meghozza a maga eredményét. A pénzügyi ba-tóaágok közegei naponta derítenek fel ujebb és ujabb és elég magaa összegű illeték- és sdóeltitkoláso ■ kst, csalásokat, kijátszásokat. A közönség nsgy réaza nem számol aszal, hogy a moetaoi ezlgoru el-lenőrxéd rendszer mellett szinte teljesen lehetetlen ás állmot kijátszani, mert minden egyes skte, minden egyea ügylet, adásvételi szerződés, blokk-könyv, marhalevél atb. — rutlnlrozott, ór^\'revleorok kezén megy kerasztüOakik elől vslamlt eltitkolni, letagadni vagy őket félrevezetni — nagyon nehéz. De igenis klteazi magát a közönség annak, hogy egy minimálja adó vsgy Illeték lerovása helyett ben súlyos pénzbírságot kell Hűlnie éa nagyobb eseteknél a bíróság szabadságvesztéssel sujtla az adó-csslást.
A legutóbb előfordult esetek közül kiemeljük Buxbaum Ignác nagykanizaai marhakereakedő eaetét, aki forgalmiadé eltitkolás, illetve adócsalás folytán kb. 280.000 koron, erejéig károsított meg >i államot. Egyes tekintélyes ksnirsal és zalál földbirtokosok megbízást adtak Buxbaum Ignácnak, hogy részükre marhákat vásároljon. Buxbaum eleget Is tett a megbízatásnak — azonban a forgalmi adót .elfelejtette" leróni, vagy pediglen csak egy Iz ben rótta le, nem akkor, mikor az
állatokat vette, -hanem mikor már ő túladott rajtuk (a Igy kétszeres forgalmiadé helyett caak egy ízben fizette az állatok után a forgalmi Illetéket.) Amikor a pánzügylgaz-getóaág emberei rájöttek Buxbaum Ignác machinációira — Buxbaum egy mim koronát ajánlott jel a zalaegeraxegl pénzügylgazgatóaág-nak adó éa blraág fejéhen, e klr pénz-ügylgazgatóság azonban, mivel au-lyoaabb esetről van szó, nem fo gadta el a falajánlott öeezeget, ha-nem áttette az egéez ügyét a zala-egerezegi Idr. ügyészséghez. A za laegetszegi klr. törvényszék s leg közelebbi napokban tárgyalja ezt a rendkívül érdekea lefolyásúnak Ígérkező ügyet, melyhez több ka-nizzai éa zalai földbirtokos leax tanuként beidézve.
Érdekea az egyik vevő vádaké-xéae, aki axt mondotta klhallgatá-aakor, hogy csak axzal a feltétellel és abban a feltevésben vette át Buxbaumtól az állatokat — hogy
a forgalmi adót.
Eljáréa ván folyamatban Herxog Sándor klskopiéroml méazároe ellen {kb. 41.000 korona áltálén as forgalmiadé), Gálovlcs Andráané gelael lakos (35.000 K felüli általános forgalmledó), Kummcr Jószef korpavárt Iskoe és többek dlen. (•)
Langyel vendégek Buda-paatan.
Budapest, ápr. 8. (Telefonjelentéa) Ma este a miskolci gyorsvonattal •W lengyel vendég érkezett a fővárosba, hogy tanulmányozzák a fővárosi üzemeket. A lengyel vsndé. gek 2 napig maradnak Budapeaten.
HÍREK.
A f.Itám«dá,i kBrmenet
most is impozáns Volt. A halottaiból feltámadt megváltó diadal menete volt ez. & mindenütt ahol ax Oltáriéuntttoben jelenlevő Istenember ewonult és áldásit adta az eitr sebből vitxt, nyomorgó, vajáét, küzdő embereknek — porba alázattal meghajoltak a fejek, porba ereszkedtek a térdek és a szivek betétek isteni békével, természetfölötti vigasszal, húsvéti derűvel — is elfeledték, hogy temetőben, magyar, vigasztalón temetőben járnak - Az Ur közelségét érezték ... (-)
— Naptári Április 4. Keresztényeknek : Izidor. Izr. 18. Passz. 4.
Htratalos óráink: A ktsdéhlr.ul iKíot 13. Botcarlod.r palota) birstslns ó;i dtl.!4tt m » ör.tAt II.ig. Matáa S-i4l 0-1,. Tat.fea 7« — A ,z.rfc«stéiéx If&at 13. UexMUMiw p^oaí hivsufcw úril IsUk ré-isér. ■•.U^Il 10 órától lt-is Td.foa 1* A f.talós izsrkMill iHotii 8 órától S-ij • nyomj.bu iZ.Ul sa Gyúmutí apxBdtj foj^J í, bármily úgybn a ,«WZóróeií, nad.lk.iésér. aU. T.Ufoo 117.
— Időjárás. Ax időjár ásta ni Intését jelentése axerlnt hűvösebb Idő vérhetó.
— Aa nyyataaataták haaráll miséjén, melyet Gazdag Perenc püspöki biztos cereblált a melyen egy magaa aaárnyaláau besxédet lotézett fiainkhoz — nagyszámm-i képviseltette magát városunk vezető tárysdalms. A jelen voltak közül sikerült följegyeznünk i vitéz Bobest Mátyáa ezredperancsnokot, Sebján Gyula dr. polgármestert, Kenedl Imre dr. táblabírót, Kovács Gyula Járáablróaégi elnököt, Szabó Lajos ügyésxség! elnököt, Sxabady Lőrinc dr^ Székács Pál, Mutachenbaeher Edvin dr. Idr. tör. tan. eloököket, Orley Oyörgy kir. kjzjegyzót. Szabó Győző járáablróaégi aMnő. köt, Krátky István dr. főjagysőt. Kaufman .Lajoa dr. közig, tanács-nokot, Harsay György, Leadnaxky Szanlazló poátafőnököket, Valen-téoyl Mihály dr. rendőrkapitányt, az egéex llazllkart, Flnta József vesetéaéval az egéex Mac-ot, a tanárságot, a tanítóságot, előkelő dlszae hő Igy közönséget atb. stb. A kóroson rsndee énekeken klvll . mlaét ax énekkar a Hl^egygyel kexdte, kőiben Thorday nővíek, Horváth Elvira énekdl. .KI kell emelnünk Novákné Kanti ;Msnd művészi Ave Máris énekét, melyet hegedűn Hofrichter Emma kíséri , müvéazl virtuoxltáaaal. A mise a Hymousexal végződött. A nagyszámú közönség felemelő érzéssel távozott ex egyetemisták misé járói.
- Kettéosztják a kaalaaal pénzügyi b latos! knrWatat. Megbízható xalaegerszegi forrásból veszzük a hírt, hogy a kanizsai pénzügyi biztosi karületet legkö-zelebb ketté fogják osxtsnl és pedig kanizaai kerületre éa kanizaa-vldékl kerületre. — A nagy-kanizsavidéld pénzügyi blztosika-rülathez a nagykanizsai járás és letenye! járás tartozna, mlg a ka-nbsavároel kerület Nagykanizsa városát és a pacaal járást foglalná magában. A Nagykanizsa vároál biztosi kerület vezetője — hlr szerint — Lábay főbiztos lesz, mlg a vidéki kerület élére valószínűleg Kőzik József p. 0. biztos lesz kinevezve.
1*23, .<*.\'«>* 4_
tikiiA
vsgyls április\'8 in délután 2 őrskor 5mn kanizsai leventék a katonai kla gyakorlótéren gyülekeznek, hol a tavaazi játékot, tornák éa atlétikai gyakorlatok veszik kardé-lüket. Mindén egyes levente ott legyen/^ ^ ^
kéTi^BÍi\'^ígywr\'^",
Lajoe Nagykanizsán. (Minden külön érteaitéa helyett.) — Pittlor Mg. mond Budapeatról eljegyezte Rotter Terit. (Minden külön érteaitéa helyett.)
— FalhlWU. Felszólítjuk az A, C. D, G, H. I, K, L. M, N. P, R, S. T, V. Z bet övei kezdődő utcákban lakó azon közalkalmazottakat, akik az 1922-23. évi széniárandó-segnkat még nete kapták meg, jelontkezzaoak Bodor Zoltán nyugállományú határrendőri kapitány •ál (MUvMKL lebarpályaudvar).
— PaeaatlttSa kősaég uB-kednü tfjneáj. igen jól slk. jült azlnieiöadáat rendezett a hu.
: két ünnepnapján. Stiore került ®íroa alma" népszínmű, amelyet catnoe f.luzi leánykák éa deli legények meglepő ügyességgel <a rátermettséggel adtak «ií. A as. rolókét tíafv(c> Árpád ny. Iroda-Igazgató ée neje tanították be, tklknek főrészük van a nagy sikerben. Az előadás nsgy anyagi ered ménnyel is jáit a pacaatűltöei róen. kath. iakolasiap javára.
— A .Tz anadanmbla adása. A .Tranad.oul sxakosttáiya húsvét hétfőn . Polgári Egylet nagytermébe igen kikerült, tánccal egybekötve műkedvelői sióadást rendezett, melyet

negyssáznu Itéséssét __
Színre került a .Próbeházaeaág" eitnü 3 felvonásos énekes vígjáték, melyben a szereplők derekaa munkát végeztek. A közönség sokat tapsolt a kitűnő műkedvelő gárdáik. Sőrlel Duz, Pléh Msnctka. Dómján I. kitűnően tűntek kl játékukkal. Gsral, Gréczi, Vajnovke, Horváth, Molnár, Marosa. Bágyoni, Gergely, Kováca és Stégl ssép összjátékot produkáltak. As énekszámokat betanította éa Ideérte Rlcz Jánoe, mlf a darab rendeséiül Bágyoni Szabó Ödön végezte. Előadás Után tánc következett, mely a reggeli órákig tartott.
— Dohány eaarapáaaek Kováca Gyula ás Neesea Imre gyékényééi lakoeok nem elégedtek meg ligetes polgári foglalkozásukkal, hanem nagy mennyiségben összevásárolták a dohányt, hogy azt a határon át csempészhessék. A ható-aág emberei azoaben rajta ütöttek a duón, a felhalmozott dohányt részint Kanizsán, részint Gyéké-nyeeen mintegy 160.000 K értékben sikerűit lefoglalni.
— HolttánytlránlUa. Mikola Bálint belatoogyörökl földmives. .ki lWSba. született, M. Józeel és Szabó Anna Re, a 20. h. gyalog-seredből WI4 erő^gk ddst,
tői kezdv. az ételsóára nagyban métenaázsáoként 7200 koriba, a mar ha só ára pedig nsgyban taétar-
mázaénként 5400 korona. Ehbaz képest as ételsó fogyasztói ára kicainyben kilogrammonként 78 koma., a marhasóé pedig kilogrammonként 60 korona. A csomsg°
Ushoz szüksége, papírzacskóért kilogrammonként 4 koronát kell külön fizetni A sóárusitás nem esik forgalmi adó alá.
— A gőzfürdő nyitva azoas. bat áa vasárnap raggal 7.tői délután 6 lg.
_m* i&amr .__
feteszlitják n aUporai nemzetgyűlést
Angóra, Iprtlll 3. (áffélkot érkezett) Musitafa Kemal [egy angol újságíró elSU Idjélenletif, hogy amennyiben az aj választásokat a békeszerződés aláiríia Mtt nem tudják végrehajtani, fel fogják oszlatni az angoral nemzetgyűlést
- FBsz«rkar«akadök ftfrat-asébal A folyó hó S-álól érvényes fűszer- és gyarmatáru irányárjegy-zék élvehető Rosenfeld Adolf FU cégnél, Fő ut 4.
- Dr. Nlsponszky Béla kór-házi főorvos rsodslését megkezd* lskásán DMk Ferenc-tér 11. az. alatt. Rendet d. u. 3—5 óráig.
-PjOrteUk. Számvevőségi
tisztviselői állásra a miskolci p. fi. Igazgatóságnál 14 nap alatt. — Vsakohógéptani rendes tanári állásra a \'soproni bánya- és erdfl-mémökl főiskolánál, éprllla 304g a romUM WtltsIWS. — 9 SffSO altiszti (szolgai) állásra a soproni bánya- éa erdÓeaérnőkl főiskolánál, 4 hét alatt a főiskola tanácsához.
- A néa onségH én. A
kerealwWamügyl mlnlazter a pénz-őgymlábste^rel egyetértőig az
Oraaágoe Köspoati ArvfasfáM Bt-zottaág moghallgatása után a barnássá. országoa átlagárát 658 koronában, a feketeszén országos átlagárát pedig 810 koronában állapi tolta meg. A fekete- éa barnaszénre vonatkozólag ezúttal megállapított országos átlagár, mely kizárólag a szénbánysváuslatok által fizetendő terrágiam Íriszéén! lésének szolgál alapjául, egyben az *1923. év évnegyedére ideiglenes jellegű bernaazén, illetve feketeszén országos átlagárnak tekintendő.
- \'SianlásekBál és székrekedéseknél s Hunysdl János keserűvíz kitűnő szolgálatokat fog lenni önnek. Rendes adag reggeli előtt egy vfeea. pohárral langyosra felmelegítve.
- HazzztaJogakat, aranyat, ezüstöt, bliltiánaokat éa érmeket a logmegasabb oapt árban veszek. —• Friad Józaet ékszerész. Sugár ut ). azám. (Fó-ut <• Sugár ul sarok.)
- Uránia. Szedio 7 és e .ont--HzlU Mnyssssoey*\', UzsaOztaí ér*ma 8 íelvonirt.s. féssseepfcee: Clers CrmUtl Jswjj — Csut0el0kóa ét pteukse: .Eeaez sréfjs*. német nlmrsask. ss .agol KiUns-Uto ntetikes alakjSrél, . harcok *t uszony, salzek levegjsrol: Ksssz zritn*. Ssjls len-iwbb lOrUeMleoi atüíjú film koefail koszw-csOkkel, zs angol királyi wl.sr Usktrít-51. Jutj tikbOl v#U Jelsostskket KJésdiiOk slsU , Lgr. z nisifoeikss ssnsksrs opers
- Frékátja M ön la és
zédik rik, IWfy s «UPP bee bSkebeb wy.sbót ksszutt r^rUiiylS, soksu s UjUjiif.bbsJe és uorsasze. szlad és sitnéiégü pusutMI birmlkoc nsgfejst. bsték, Siombzthsty, Síül KSJaiia-alM fi-
— Xeressg rereao képM irodzlsil ■utmpjinzk es ,U| USk\' oek 14. uims kOztt Ketezsg Kersec Mgyztksni tlgálSU-nsk, s ,Süok0*-nsk étié rfaeU MtUly
Osaaé és Uss Wrsfir sl^séUi. . Pscseu és PsUr CjuU ákfatt, Ssross Sés-doe vsrsét, SodelI StrsU érjek,, regíoySt,
m\'vüil \'<s fjSSnjlSjll TÁP\' Ktvut eépssseu roviutt, • esertssztót üieoa-taket és a ssépsMF^ As ,(JJ léét\' sjéflzsUsl Irs nsssééne I0W kotoo. UeUt-vtojsaémot khifast-\'z tssrsn t-íl s Uséé-blrstsl VI, AisUiv-at
Nyilt-tér.*) Búcsúzó.
Ugy a művezető Isglérsaimnak, mini ismét ős Jóbsrátsimosk os uton mondunk .Isten Hozzld\'.ot. Nagykanizsa, 192». április I
Zagajsky család.
•) Az « leestbu ,
M , ,ues»w»ul MM .tiUl ,\'r fiU.^^.
SPORTÉLET.
Vasárnap. Zrinyi TE—MAC kombtuOtl
2 ll (fi 0.) A Zrínyi TE SSOn tőrskvő Igyekezete, hogy szezonnyitó mérkőzésnek egy nagyobb attrakciót hozzon Nagykanhéaára, nem a legjobban sikerűit. Bzsxon-ben nem rajta múlott, hanem a MAC vezetőségén, amely a vidék sportját lekicsinylő felfogásssl, egy közepes képességű kombinált csapatot küldött Nagykanizsára, gondolván, hogy az U elbánik köny-nyen a nagykanizssi egyesülettel A vendégek Igyekeztek ugyan Bálodén erejűkkel legjobb képeeségel-ket bemutatni, de . kanlzaslak hiába, jobbak voltak és ezzel egyidejűleg örvendetesen rn egállá pH hs tjük, hogy a nagykanizsai virágzó Futbelisptxt • fővárosi nívót már kezdi elérni, egye. II. oaztályu egyesülettel teljesen egyenrangú, aőt talán |obb azoknál. A MAC kombináitjei igye-keztak jó játékot produkálni, azonban a Zrinyi TE csapata aokkaj jobban játazott náluknál a ha a Zrinyi jobban belefeküdt volna a játékba, ugy nagyobb gólkűlőab-el la győzhetslt volna. Az alsó JS változatos játék után gól nélkül végződik, a második félidőben e Zrinyi sokszor és veaséhr^ seri támad , bár egy leroheaásbói a MAC a Zrínyinek Ssücs álul ru-gntt vezető gólját kiegyenlíti, Szűcs a félidő végén rúgott gócával azután a Zrínyiek javára dönti el a mérkőzés sorsát. A MAC fiatal erőkből áRó eswsta beliyei-kösnel szép kombioáclőa játékot produkált,
azonban még hiányzik belőlük a kellő rutin éa állóképeaaég. Egyénl-
&a jobbszéiső IntelUgena Játéka t U közülök. A Zrinyi TE osa-psta elég fürgén és |aSKÍ«ettel Utazott, mig egyénileg Sties, Hordós, Tóth a a kapus mutattak szép játékot.
Héf/a.
Nt^ykaaUusl TE-KAC k««. kínált l 5iO (010.) A MAC, bár
.megerősítette* csapatát, nem tudott veszélyez ellenfele Unal k\' javuló nagykaniseal csapstnak s gól nélkül kihúzva a félidőt, a U. fél; időben teljesen összeroppant, amit tz NTE csatárok ügyesen kihasználva, 5 góllal terhelték meg hálóiét. — Az NTE ez első félidőben lanyhán játazott, mig a B. féUdóban belemelegedtek és ie« szép játékkal gyönyőrkődtattA még a nagyszámú nézőközönséget. A mezőny .....I* Bakonyi volt, aki
^gsksTa Irinyi TE mégysros vendégszeretettel fogadta éa látta el, ugy, hogy azok a legjobb benyo-mibokkel távoatak el városunkból.
Értékek t jUfju hltst S4760, OizlrU bitet 8000, Hzzsl 7:00, JetzilOf 110\\ LsszinussU 55CO. Xsesstséstsil Bsnk 41000 Ussysr-Otsss t«J0. Sseestat tw.ooo, Ptsselx <0000. Aks-Uaoa ssén ttX.000, SsissvSrt 63000, Sst(0-tajjéot tISOOO, UetUayi IMOOO. Rtau l«00, Sehltek IK> O.Gsnmssa ttOOOUaloa IMOOOL Dssles I3M0, Ktotijd 19000, Msosz eekoe SOOOOO. AJrU 7<000, Alkata* IStOO, KlrityzOe »«W, Bo.syU^Aszár 3400, Uf tik 0375, Phobua >000. Vsem. VUlaaes 17000, CUsQs JIOO, KeakoréU 11400. Mű
MttMMttMvél
"i? J JJJT nwuvvT Április bő 1-éveJ . Kf»-
ui előfizetést nyitunk. — Kérjük Has telt .lőftNtŐtak^ és ol-
vaaőinkat, kik lap^M^klőflaetnl
......
ifbatnl nlvsS*
ssl" 100 ssázalékkal nyomda! anyagok, munkabér, szerkesztőségi és kiadóhivatal! költségek miatt asm tekatjűk, begy lapunkat lejárat után ie megküld-beaaűk. — A nagymérvű dráguláa folytán lapunk eJőfizetéeét le <aár-sékelten emelnünk kellett. Uj elő-flzetéal áraink i Lgs hóra ... 400 kar. Negyedévre . . . 1100 hm. Kérjük előtetőink nagybwaű táenogaláaát.
Tisztelettel a „Zalai Kizlöny\' kiadóhivatala.
Valuták éa devizák i
Seeetsoa 1S000, Foes (Loodeo) »170 -10870, BotUr (New-YeetJ «M Ws» — rtsacU ftsak (Pssli) ZW-H07, Miska <Bse-Ha) tO-X, Obss lérs .(Ulkae) tlf—ttS, Ozztrík koeoei (Bécs) OÓO-&JO, U (Ms rest) 19-Jl, Saoket (Prigs) ItS-IJSJrUi bak (Zúfcb) áOÓ-SW, Maér «-«, - Lsaerst Béetts (Vszsé) 10—11. 1 .elírjwz ír- ot — IfnrinahlM MQ satl KrlsstUaú 781—11!, SpckMa llst_t7.
ZOrloM zárlat i
■ IS-10 tinSssais, Mew-Yoek Ml-té Leaéee «SM. Nks UH, MtUao 1705, Petzs 1S.10, Bada-pest II 50, Zégrib 540, Tsrsé 1 90, WUs ÓÍS-1. SsilW 340 Ontzik Uty. MI.
Tarmény jelentést
tsacset 10000-10300, espes 14000-400, I éOOÓ-SIOÓ, kOUe 8500—8000.
Budapeati állatváaári
UsAzlaee l z. s(4ssbs. 1000-150, MsaUs 1040—M0, eleje STO—1140, ILt. itl«ekls, 400-M0. US> 7JO—#70, et^l 6.0 SSO XéreeKlék awUt I. r. ssésaVa 110 H0. boeja (51ÍU b4et>) S70-MÓ, K<ssM: XseSr-aszrt. 173, sUéis ISS, - Kévaekdtt *Ss 8, slstUs I, bsejo 170, Msáés SS, HseW kéz Iteo—1SOO, Seejakés SÓM-SIM
Sertéevásár >
rettsjtés KB, Ette* eéll, 6S0, Oen -KSeép IIS0, K9e.ya -, t. r. 1900, B - UK, lét toto, Tsstiesi 1500, Lefc. bss Séé.
\'.tetős sreriumő Bonadnk Rmő.
Apró Jairdetó^ek
s.).. ■» e^iiew,
s.rt«s e^sejgjjüe-4 -^AujsStoeeSSlasa
KtszolcéJ^toaayf kl e«z«> ísM sujekiksl Is végsz, aseíeksl febéMIk s Kbo-zsrls Opaststbe^ Kéel 14._
~ s SSiepUSoIAI veaeet \'—r uaitl etut-wMSn, Q. e Uséftes. SSS,
(srsssk másfél áras gyar-ns.k.m aaatiá jobb lastnyt, kl a h.ztartáab.n la dol{o-alk. Jelentkezni lehet Tetataek drogériában.
SMSív^tSTit ssn»
rsJ^\'UsE. feTeess?\' -

Aggasgjgfefflfe
1983. Hh. «/3.
Alullrt nagykanixsal Jáfási szolgabíró, mint 1. folfü rendőri büntető birú állam elleni kihágással vádolt Gerencsér Vendel kiskomáromi lakos és társ* kihágás* ügyiben > Nagy-kaaizsán 1»28. ivim»rclui l)ÓS3-*n, nyilvánosan megtartott tárgyalás alapján a következőkép
Ítéltem.
1. Gertncsér Vendel 81 éves, tj k. vallású, nős, klskomáiornl szüle. tésQ ás lakos, magyar honos, kőmü-vessegéd, katona volt, vagyontalan,
8. Istáf Gáza, 28 áves, r. k. vallású, nős, nagykanizsai szülelésü, kiskomáromi Vakot, magyar honos, füswrfcereskedó, katona volt, vagyon-talan terhelteket azárt, mivel ipar-Igazolvány nálkdl 1, r. terhelt ler-máoy, 11. r. terhelt nyersbőrksres-kedéssel foglalkozva, esen cikkekkai lánckereskedést folytattak, miáltal ezen közszükségleti cikkek nagy ás indokolatlan drágulását siőmozdi louák, a 3078/1017. M. E. az. rendelet II. g-ába ütköző állam elleni kihágásban 1.—II. r. I. mint letteseket bűnösöknek mondom ki s ezért a hivatkozott min. rend. 94. §a alapján főbüntetésül az 1879. evt 40-ik ic. 21. S-anak és az 1981. évi 28. te. 4 , illetve 8. ainak figyelembe vételével L—11. r. terhelteket egyénenként 2000 koronával megváltható 10 napi elzárással ás I. r. terheltet 5000 K, 11. r. terheltet sooo\' K pénzbüntetéssel büntetem. Mellékbüntetésül pedig a 3678/1917. M. E. az. rendelet 94 §-a alapjtn jelen Ítéletet Jogerőre emelkedés uián a .Zalai Közlöny\'\' cimü heiyi napilapban a felek köllségáfe egy. szer közzétenni rendelem.
A pénzbüntetések az 1921. évi 20. L-c. 88. § a alapján >/> részben Kiskomárom közság szegényalapját, \'/,\' részben a pénzügyminiszteri tárcái illeti és behajthatatlanság esetén ax 1879. évi 40. t.-c. 92. g a alapján L r. f. szemben 25 upl, 11. r. f. szemben 16 napi elzárás büntetése fog alkalmaztam!.
A .Zalai Közlöny\' cimü helyi napi lap részén egyszeri közzétételi dijat ál-lapítok meg s ezen költségeknek egye temlsgsssn 1—II r. terheltek álul leendő megtérítésit rendelem el.
A pénzbüntetés és eljárási köllsé gek s 127.000. B. M. 1903 sz. rende-Set alapján poalaiakarákpénztárt utón a J. főszolgabíróhoz a Rbjz. 297. és 2*4, ás a Rüsz. 96 gg «i alapján az Ítélet jogerőre emelkedéatlől számítandó lő nap alatt fizetendők be.
Ezen Ítélet a rendelkező riszben megnevezettekkel azon figyelmeztetéssel közöltetik, hogy s kihirdetést kővető naptól számítandó 15 nap alatt az L fokon eljárt rendőri büntető byótágr.W Irasban vagy azóval előterjeszthető felebbezésnek van helye.
_ ZALAI KOZLCMY
1—D. terheHek 1922. évben Ipar-igaxolvány nélkül terrtvény, Illetve IL I. nyersbőrkereakedéssel lánc-kereskedést folytauak.
Bizonyítva van ez a II. r. iorhelt beismerésével, továbbá 1, r. terhelt tagadásán) ssemben a kiskotnáromi
sa&maams;
terheltnél talált kötlevelekkel.
A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülménynek vétetett az a körülmény, hogy a lánolffrertedéel közszükségleti cikkekkel üzíék, ezek megdrágulását is a szegényebb néposztály szorult helyzetinek szívtelen kizsákmányolását előmozdították, a saját részükre illegitim és magas haazon biztosításával, miért Is példásan voluk büntetendők, a pénzbüntetésnek a min. rendeletben előirt maximália összegen felüli ösz. szegben történt megállapítása az elért nyereség klnyomozása indokolja.
Ezen cselekmények s rendelkező részben emiitett kihágás tényáUa-dékát megállapítván, terheltek bünö-síiknek nyilvánltaodók és a hivatko zott szakasz alapján büntetendők és ennekkövetkextébeo a rondslkező rész értelmében\' maraaztalandók voltak.
Az 1879. évi 40. to. 21., Btk. 92. §§ ainak alkalmaaásit az tado-kolja, hogy tekintettel terheltek eddigi büntetlen előéletére, az elzárás büntetés tulszigomnsk mutatkozott.
Nagykanizsa, 1928. márciua 22.
Dr. Mlknla s. k.
aiolgiUró, 1. f. r. b- btri.
HEM FAI FEJE
is . 11b., h. a [Mák.tár 1. sa. alatti llSé-Hllltkaa
r.íiJtll klailílaí diímrfa anyajMl kíaaült
ARGENTié..
cipői hord. Javitisok gyorsan eszközöltetnek". Kőszál varrott duplatalpu
SZANDAI
BUZAT, ROZSOT.
zabot, árpát és tengerit
vizároluok l»pBiga»ltg> napi áron
KORPÁT
upi li alatt áieajtank.
Zalavármegyei Szövetkezeti írutorgalml R.T., Nagykanizsa
ItkkmWa-. M.
Umét mwWaAWMt
aalva.lsáláa ■Msrtsra,
«-staM&vsfm*
Kerékpárok h alkatrészek.
Vanógtpek, lük, stb. Irógjpalkatta.sck\' « kclltkejc,
karboapapir, aawg stb, Kafbao^rUa Írógépekre
MŰSZERÜZEM ÉS IRÓGÉPVÁLLALAT
(Ssakáta nyula) Kazlnczy-utca 3*. sxám.
KlHSrfaSa. - Tal.toa *0-
_IMS, áprjlla 4
Hirdetmény.
Április 14-én d. e. fél 9 érakor gróf Széchenyi Pcter homoksientgyörgyi gazdaságában 25 darab veayea >var«
igás és fúté lo
önkéntes árverésen átadatik. . Posta, vasút: Homokszem-
.\'. 1
MOTOROS
CSÉPLŐGARNITURA
jutányosán eladó, érdsklődni
POÓR ÉS HENTGYÖRfiYINÍL
FESTEK
KERESKEDÉS
I Legnagyobb
és
teaolcsóbb I Ka«# I ftall Sternberger Gyula
N^OVKamZSfl, trxsábat-tár, »zan«assal szamfcan.
T«laton m. Állandó n.fcy raktár aa Ü1H.I Tataion 1ST.
tSId- is olairasl ékekbea, nlaaiet firnlsz és lakkokban, kalaplakkok alndsa ulakw, ísgyltaraiikskbin: kátrány és karboUaawn.
Festik figyelmébe! Megérkeztek a legújabb izobafalfeitfi minták
Legolcsóbb bevásárlási forrás a
A FRANZ MALOM HlLLfTT.
Cement, mész, gipsz, épöletfa, deszka, léc, szeg, kátránylemez, menyezetnád. Szőllőkard.
Városi Irada: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca SS.
QUITTNER ARTHUR
HATMlOIUO fflU^XTWWn/) \' tj
Telefon: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Telefen: jqa ________
----SS Iiiártt *» ttMkck hkiwiVI"
SZOVETUJDONSAGOK
U2j ()j(i|Bi»|i csíkos alj és Coslűme, Cauelcotiok sima HQI HW8WK éscsikos.schoHisa legu|abb hiultelben, Babaröin és kamgarn minőén létező színekben.
FőrfitvXuaéaif ere4e" angol. kamgorn, tauaszl és rcflIKUVClcK nyarl ujóonságok, Baurberry, gyönyfirfl átmeneti- és feloiiő-szőuetehben.
óriási választékban érkeztek!
KI$FALUDI ÉS KRAUSZ SSSSKa
.z ARANY KAKAS hoz
ERZSÉBET-TÉR ^^ szerexh«
TalafM 3*74.
Nvomatott a UotUlaldoaoaok : Z«M és Gyarmati konvvnv"\'
POLITIKAI NAPILAP
62. évlolynrn 76. aitm.
Ntxvkaolui. 1923. április 5. Csütörtök
Egyes szám 20 korona.
Tépett tollú sasok
• legyőzöttek, de axok ■ hire* győzők is leeresztett szárnyakkal járnak. Akár az olcsó disdai ragyogja be as ily nemzetet, akár a szomorúság hollómadara kering a feje fölött, mintha mindenkinek az orra vére folynék. Mindenki ugy jár-ke\', minden nemzetnek parlamentje, népképviaelete olyan húrokat penget, melyek egyáltalában nem jólétre vallanak. Mert az sehol a világon nincsen. Még m nevetés ia olyan kényazeredett, mint a azin-padon.
Az angorai parlament épp olyan örömtelenQI számolja , el a • török sikereket, mint ahogy Belgrádban aggodalommal tekintenek az Adria felé. Mussolininak győzelmes attakja után nagy gondot okoz, hogy államának hajéját francia vagy angol erővel vontaaaa o tovább.
A franciák a teljesen felborult európai fcgyentulyban pillanatnyilag kedvező helyzetűkben is érzik, hogy n sokszázadoe froncia-angol ellentét volt a természeten és a mai kényszeredett barátkig a természetellenes. As - angolok a törökökkel való konfliktusok következményei ellen készölnek fel, ami a Földközi tengerre törekvő orosr, Románia nyugodt álmát ia megzavarja.\'
A békeszerződésekkel letiport és guzsbakötött államokat teljesen ki zárták a közös életműködésből. — Hiányukat nem tudják pótolni. Mert, ha Németoraxágot kikapcsolják az európai politikából, hogyan lőhet ebből állandóság? — Oroszorazág földalatti munkája meg éppen nem aegiti elÖ a rendezett jövő kialakulásét Magyarország megcsonkítása az egész Dunavölgyének gazdasági szerencsétlensége lett. a politikai forrongások mérgéről nem , is azólva. A semleges Államok sokkal gyengébbek, hogysem saját gyengeségük óvatosságra ne kény szeritené őket. Nem is lehat más szerepük, csak a békés szemlélőé.
Különben a gazdaaági élet náluk is^beteg. A nagy valutának épp ug\'y megvan a veszedelme, mint a kicsinynek. Tengerentúlról Amerika feszült érdeklődéssel figyel Európára. Nem a „nagyszerű" wilsonl elvek, melyek bámulatba ejtették a világot, nem az emberiesség nagy eszméi tartják ébren ott ezt a figyelmet. Európa válsága éa az itt egyre terjedő általánoa megbénulás, ut-vesztés és eltévelyedés Amerika gazdasági - életét is veszedelemmel fenyegeti. Az érdekek közössége snnyl idegszállal köti Ide a ms még látszólag nyugodtau trónoló Amerikát, hogy* ha Európa belezuhan az Örvénybe, nem sok öröm vár Amerikára, még ha ki Is tud gá-zolnl a pusztulásból
Kadapaall lurkMUAMu V. kar. AlkntaUoyalca 10. II. «aa.
............ *i-u 4« si—a<;.
Nem is lehet ex máskép. Ennek •gy kellett lenni, shogyan lett. -— A háború összeomlása után az antant olyan helyxetet teremtett Európában, mely természetellenes-ségével megfojt minden fejlődést. A győzelmi ünnepségek mámoré* ban még nem ütközött ki a valóság. -
De, mikor kialudtak a görög-tüzek éa a hétköznapok következtek, akkor följajdult as elnyomorított élet Nem is tud itt segíteni más, csak a mindenható Úristen, as i« csak azzal, ba a nagy antantnak megbozxa ez eszét, ami elment, a kis kótyagoaokat pedig visszakergeti a vakondoklyukakba ...
„A rendőrség fegyverhasználata jogosult volt"
A vizsgálat eredménye a március 13—16 Ikl tüntetések ügyében. — Az egyetemi ifjak a miniszterelnöknél.
Budapest, ápr 4. (Sa)át tudósítónk telefonjelenlése.) Bethlen István gróf. miniszterelnök ma fogadta az egyelem! Ifjúság ve-
zetőit, akikkel s kövelkezőkben közölte, a március 15 16-lkl tüntetések ügyében lefolytatott vizsgálat eredményét:
— Miután az egyetemi Idusig engedély nélkül tartott felvonulást, s a beérkezett rendőri jelentések ugy szóltak, hogy az Izgatott hangulatú tömeg .Az Esi" szerkesztősége leié tart. szükséges volt a veszélyeztetett lapvállalat védelmére a karhatalom kirendelése. Az egyetemi Ifjúság a Eloszlásra kiadott felhívásnak nem tett elegei, sít
egyesek botoknál kezdték ütlegelni a rendőröket, Igy tehát a rendőrség fegyverhasználata teljesen jogosult, kényszerült s a szabályoknak megfeleli volt. Megállapítást nyert továbbá, hogy a tüntető egyetemi ifjúság közé idegen elemek is kerültek és ezeknek ai" ágremivitása idézte elő a keletkezett incidenseket.
Az egyetemi Ifjúság vezérel tudomásul vették a miniszterelnök közlésé! és kijelentették\', hogy az egyelem! lljusag megnyugvással veszi tudomásul a vizsgálat fent vázolt eredményét és visszatér Ismét az egyelem! komoly munkához.
Emalkadatt ax államj.gyfor
falom.
Hudapesl, április 4. (T.lefonjelen-«•■) A Jegyintézet m. délután kiadott köilése szerint az államjegy-fnrgalom ax elmúlt hiten kiadott
59285 millióval 82\'2 milliárdra emelkedett.
Ol.a. .gy.t.ml hallgatók
, a kultnssnilnl.xt«rnál.\'
Budapest, ápr. 4. (Telefonjelen-téa.) A Budapesten idörő oi.se egyetemi hallgatók ma megjelentek KUbtlstx\'x Kunó gróf kultuszminiszter előtt, hogy őt údvöiöl-jék. A miniaiter francia nyelven válaszolt ax olaas egyetemi hallgatók üdvözlő szavaira, .melyei .sok nsgy ovációval fogadtak. Húsvét ntán — lakáarend.let.
Budapest, ápr. 4. (Telefonon je-leotl tudósítónk.) A politika homlokterében kétségkívül u uj laka rendelet áll, mely az érdekeltek köriben határozottan vegyea ér zelmekct váltott ki. Ellenzéki old. Ion azzal Igyekeznek érvelni a tervelet ellen, hogy prnig n lakásokban a kínálat «a kereslet helyei aránya helyre nem ált, nem lehet visszatérni a szabadforgalomra, a kormány azonban nem osztjs est
ax álláspontot, hanem *zz.l szemben éppen a szabadforgalom helyre, állitáiától várj. as építkezések megindulást. A tervezet sorsa egyelőre tehát még bizonytalan. Ax oro.xok cáfolják a lengyel kanonok kivág sá.án.k hlrát.
Riga, április\' 4. Az orosz szovjet-lrövet nyilstkozatot tett körré, a-melyben megcáfolja Budkleoics lengyel kanonok kivégzésének az an> gol sajtóban elterjedt hírét. L.mondott a spanyol kormány Madrid, április 4. A kormány vallási ügyben hozott törvényjavaslat kapcaan felmerült differenciák miatt lemondott. Szovjatorosxoraxág .árja a pillanatot, hogy Romániára Teth.a.e magát. London, áprIIU 4. A Daily Msil belgrádi forrásból arról értesül, hogy Oláhorazágnak besszaráblsi határán a bolsovlsták egyre csapatot vonnak össze. A helyzet ma az, hogy. ha Oiáhország és Oroszország között összetűzésre kerülne a sor, a axomazéd \'államok semlegesek maradnának. A lap szerint az oláh királyné iagütóbbi belgrádi látogatása a mosteni súlyos helyzettel állott kapcsolatban.
M*M Arak, B«r »»..»« tM.- S S*M« Uas,n lUa- K
A némát kormány jegzók.
gyében
Berlin, ápr. 4. (Express-távirat.) A birodalmi kormány . jegyzéket nyújtott át a nagyhatalmaknak az eaaeni véres eeeméoyekke! kapcsolatban és hivatkozva a nemzetközi szerződésekre, az embertelen vó-rengxések szigorú megtorlását kő-veteli.
A helyxat Romániában.
Arad, ápr. 4. Mlot egy ideérkezett bukaresti tudóaitás jelenti, a románisi forradalom híre abból á zavargásból keletkezett, amely teg-nspelőtt délután Bukarestben történt Bukarest egyik elővárosában ugyanis egy nsgyobb tűntető néptömeg, amelyet ellenzéki képviselők vezettek, megtámadta Slirbey herceg palotáját. A herceg ugyanis a román királyi udvar benfentesei közé tartozik ée az udvarhoz való intlQ viszonya közismert.
A királyi udvarhos bejáratos herceg palotáját a néptömeg valósággal meg ostromolta, behatolt a palota termeibe, ott mindent, őssze-zuxott éa olyan óriási rombolást vitt véghez, hogy a rendőrségnek kellett beleavatkoznia.
A rendőri beavatkozás vérei összeütközésre vezetett. Halottakról és sebesültekről azonban semmiféle hir o.m érkezett, mert a román hatóságok minden eukőxxd meggátolták a konkrét hírek elterjedését, A tömeg azért támadta meg Slirbay herceg palotáját, mert a herceg állítólag annak\' a kama-r illának . tagja, amely minden al-kotmányreform éa szabadság jog kiterjesztés allén dolgozik. \' .
Erdélyben rendkívül Ugatott á hangulat, mert a román hatóságok cáfolat, ellenére komoly eMt&ények bekövetkezésétől tartanak.
A franciák menekülőkre Uttek Eaaanben.
Berlin, ápr. 4. Egy francia orvod bizottság megvizsgálta a meggyiU kolt németje holttestét é. megáll.-pitott., hogy őt halottnak hátlövés, van a 43 aebeaült közül 29 et lövés ért a ezek közül 14 háUövéa volt.
A német hazafiság példái.
Haris, április 4. Mint Krcfeldből
jelentik . Journalnak, a németek tegnap délután szabotása-akclót hajtottak végre, hogy a belga meg-átállási terület vonalainak egy re; srét elpusztítsák. A mag nem ssál-lott területen lévő Friedrichafeldból . Wesel felé vezető vonslon sorjában kilenc vonatot éa két mozdonyt bocsátottak útnak vezetők éa utasok nélkül. A nyolcadik vonat a Lfppa hídján a legnagyobb se bőséggel összeütközött a hetedik vonattal s ai összeütközésben 7 vaggon egymásra tornyosult.
ÜALA1 KOZLOHY
2____
Rekonstrukciós tárcaközi bizottság alakul Csonkamagyarország krízisének enyhítésére.
A háború, amely egész Közép-
európa struktúráját megváltoztatta, a legnagyobb rombolást Magyaróra zigoo vitte végbe. A legter-mőbb és legértékesebb terűletek elvesztésén kívül nagy sereg olysn problémát állított az ország elé, amelyek megoldásában sajnos, még annyira sem jutottunk, hogy tlsz-tébsn lennénk a megoldás módjaival Igaz, hogv sok szó esett már a többtermslésről mint olyanról, amely a gazdsaigí krízis enyhítésére vezetne, de maga ez a megoldási mód Is ugyazólvén eaz kó<&k hiján megvalósíthatatlan problems. Az állam bevételeinek fokozása sem Utazik kózelebb vinni azorazágot a gazdasági helyzet konszolidációjához, mert sz ujabb adónemeket, tarifaemeléseket szükség-szerűen olysn drágulások követik, amelyek az állam kiadásslnak fokotisit vonják msguk utin ugy, hogy az egész eredmény snnyi csupán, hogy a kisdiái tételek nagyobb, a bevétel tételek klaebb szorzószámmal emelkednek ugy az állam, mint * polgárok háztartásában.
Már régebben felmerült az az ötlet, hogy a gazdasági helyzet konszolidálását egy nagyobb hatáskörrel bíró olyan szervre kell biznl, smely egyesítené msgábsn azoknak a minisztériumoknak szak-erőit, amelyek ezeknek a kérdé-aeknek megoldásinál szerepet vihetőek és amelyek még sem képesek a széttsgozottságnál fogva gyors, alapos és minden szempontra figyelemmel Iév6 Intézke désekre, amilyeneket a kritikus helyzet szükségessé tea/. Német-orszigbsn a napokban slakitottik meg az úgynevezett rekonstrukcióé minisztériumot, melynek kizárólagos rendeltetése az államháztsrtás ügyeinek rendbehozásn és az ország gazdasági talprsállitása.
Amint emiitettük, ilyen szerv létesítésének ötletével Magyarországon már régebben foglalkoztak az illetékes körök. — Antikor az ötlet megvalóaitisiban Német orazig megelözött bennünket, érdekesnek tsrtottuk jól informált helyen érdeklődni a gazdasági rekonstrukciós munkálatok terveinek illési ról. Informátorunk a kővetkezőket mondotta munkatirsunknak:
— Caonkamsgysrország helyzete súlyosbítva a fejünk, fölött damok-les-kardként lebegő .jóvátétel" kérdésével, kritikus. Az a terv, hogy a legfontosabb problémák megoldására egy olyan szervet létesítsünk, smely célszerű és egy séges. Intézkedéseket tud lehetőleg gyorsan megtenni, moit s megvalósulás felé közeledik. Az ötletet a németek már kspiskálták, bár elhibázottnsk kell tsrtani azt, hogy egy uj minisztériumot állitottsk tel a rekonstrukciós Ügyek intézésére. Ezek az ügyek ugysnis legnagyobb részben több mlnlaztarium hatáskörébe tsrtoznsk és így egy ujabb miniszter is cssk olyan.nehézkesen, előzetes ankétek alapjio kiadott intézkedéseket tehet, mint amilye neket az eddigi azskminisxterek tehettek. Ezekben sz esetekben tehát vagy helyes és slapoa tör vényeket, rendeleteket adhat kl valamely miniszter, de elkésetten, vagy idejekorán jelenik meg az Intézkedés, de tangálja szoknak a
minisztereknek már klsdott intézkedéseit, akiknek ugyancsak tárcájába vág az illető kérdés. Etek a nehézségek fennillanak egy kü lön rekonstrukciós tircs kreiliaa esetén Is. A bizottság elnöke msgs a miniszterelnök, tagjai pedig egyes minisztériumok szakelőadói, a köz-
gszdssigi és mezőgazdasági élet szaktekintélyei lesznek.
A rekonstrukciós tircakőzl bízott-sig hatásköre olyasféle lesz, mint a különféle sxaktanicsokéJ, munkakörébe pedig jórészt azok az ügyek fognsk tsrtozni, amélyek jelenleg a minisztertanács előtt tirgyaltflt-
április 5
nak, ami azonban amellett, hogy a szakminiszterek rengeteg idejét foglaljs le, a teendő intézkedéseket is elódizza.
A bizottsig progrsmjs főként arra fog é (terjedni, hogy javítsa és stabilizálja a korona zürichi értékelését, a mezőgazdasági többter-melést elősegítő intézkedéseket te gyen, megvalósítsa sz építkezések és a közmunkák\'fokozott megkezdését és hogy ipari termelésünket legalább azokban az Iparágakban, amelyeknek nyersanyagszükséglete Msgyarorazágon fedezhető, olyao fokra lendítse, hogy az import lehetőleg fele»legeasé váljék. A bizottság összeállításának műnké-Istai folyamatban vannsk és a vonatkozó tárgyalások megkezdődtek.
HÍREK.
— Naptár i Áprllt, 5. Kerem-ténye\'enek: Frtrcri Vince. Itr.: Pesach 5. n.pji.
— Hivatalos óráink: A UatHMratal >F-\\\'ut 13. Ho.enrif.1fr p«lot«> \' Ivaltüo. ór.l dllelótt fél V Oe.tól 13*g, ditutin 3-tói ft.if. Telefon 78 - A ■Mrk.sstéeéK fKÓ-ut Iá. Bogeorieder palota) hivatalos <r\' re-nír. ."élelótt Hi Aritól tMf Telefon ?lt A felelúi it.rke.rt4 dél.jtii U úritól S-\'K ■ oyotnd.lun tz.l.l .* Cy.rai.tl HjoarJ. főtted e. hirmtly Uttyben j aagykősóaeég reod«Ae;e.e;c .a. Telefon 117.
— Időjárás. Ax Időjárástani Intéxet jclentéxc uerint h.xinkbsn csapadék aehol sem volt. A hő* mérő tna reggelre mindenütt . fagypont alá eülyed, legerősebben Debrecenben, ahol hét fokos volt a Hideg. Túlnyomóan száraz, büvö* idő várható továbbra la, éjjeli fagyokkal.\' Ax Időjárás egyébként Európ.axerte igen hűvösre fordult.
— Eljagyxés. Hertelendi é< vándorny.l.ki Htrtclcndy Ferenc tb. sxolg.biró f. hó 2-áo eljegyezte erdőd! Cfioma Ilonkát Letenyén.
— H.x«aság. Herccgexóllő.i Stőllősy S »ndor m. kir. honvéd-százados húsvéthétfőn tartotta esküvőjét Süle Clartaieval a Kálvin-téri ref. templomban. Az eaketésl szertartást Rsvaax Llszló püspök végelte, aki poétlkua be.xéd kíséretiben áldotta mtg az uj pár frigyét. Tanuk voltak lovag fooed Büttner Ferenc lexredaa éa SOI. Ant.l író és újságíró.
— P. Hllár alőadáaa. M. este 6 órakor P. Hllir ferencrendl az Urleányok_ kongregádójának préxe.e egyik legnehezebb hitlgaz-ttágról tart előadást, vallástőrtéoetl éa ésibell érvek alapján. KalSnőaen a kongregációé hölgyek figyelmét hívjuk fel ax előadáara, amelyen vendégeket Is stlveaen látunk.
— A Tisztviselőnők kalap kéaxltő tanfolyamának meg kezdése technikai akadályok miatt néhány napra elhalasxtódott. — A játék tanfolyamra még mindig lehet jelentkezni.
— A klakanlxaalk nem aa-gedlk P. Alajoat. Mikor lapunk közölte a P. Alajos klskanlza.l ferences lelkész lemondásáról szóló hírt, a kiakanliaal katolikusok ege-emberként megmozdultak, hogy P. Alajost maradásra bírják. A kis-kanlxsai polgárok legtekintélyesebb jel most több száz aláírással ellátott kérvényben fordulnak P. Bendcs rendfónökhöx, amelyben arra kérik, hogy h-gyja meg nekik axeretett lelkipásztorukat P. Bendes Valérián egykét héten belül sremélyeaen lefog jöonl K.nixaára és akkor elintéződik P. Alajos ügye.
Rendkívüli megyei közgyűlés.
A második templom céljaira magvett xala.g.razegl lovarda ügyéban reedkl.BU mogy.gytlléa oaax.hlvá.át kérik.
Nagykanlua. ápr. 4. Ismeretes, hogy a xalaegeraiegiefc a Hltelsxővet-kezc , valamint az építendő máaodik katolikus templom céljaira árverésen három millió koronáért megvették a vároa fedett lovardáját. Zalaegerszeg város képviselőtestülete "65 szavazattal — 5 ellenében — jóváhagyta a vételt, a kisebbség azonban megfelebbeito a képviselőtestületi jóváhagyó határozatát
Miután a májusi közgyűlés még sokáig tart — s a z.l|egersioglek a templomépítés problémáját sürgősen megakarják oldani — rendkívüli vármegyei törvényhatósági köigyülés ösaiehlvását fogják a legköxelabbl napokban kérni, melv célra most Nagyksnlrsán is gyűjtik az aláírásokat a vármegyei törvényhatósági bizottsági tagok kötött.
Alkalmunk volt megtekinteni sz aláírási Ivet. A ksnixsal megyebixott-sági tagok — kettő kivételével — mindnyájan aláírták a rendkívüli közgyűlés őesxehivását kérő ivet. így la van ex rendjén. , (*)
Érdekes körülmények között hurokra került nagystilü tolvaj.
Topscher Bila a kabátleakaaató. — A lopások sorozatát követte el. — A károealtak Jelentkezzenek.
Érdekes körülmények között ki rült hurokra tegnsp délelőtt egy régóts feketelistán szereplő, kére sett tolvaj, skl a folytatólagos lo pások és tolvejlások sorozatát követte el éa nem lehetett elcsípni, mlg most maga a sora juttatta kü lönös módon a rendőrség kezeibe.
Tegnap délelőtt történt. A ka-oizssi kir. ügyéazség elnöke aktéiba betemetkezve tsnulmioyozta a legújabb Ügyiratokat — mikor kopog valaki ajtajin éa belép rajta egy jól öltözött, jómodoru, 22 éves nek játszó fiatalember és bemutat kozvin, megindító szavakban ecse telte az ő éa családja tragikumét. Bátyját, aki vslami miatt le van zárva a fogházban — szerette volna meglátogatni, akinek ennivalót ia hozott. Topscher Béla — mert Ő volt az illető — elgondolta köny nyek között, hogy szerencsétlen kő rülményei sodorták a bün útjára, honnan mindenáron szabadulni éa ismét tisztességes ember lenni akar Toptfcher Béla kereakedósegéd, aki lopásért már kétizben büntetve volt és legutóbb misfélévi fogságot töl
ment litogalni — vilaszolta a kir* ügyész. Ha azonnal odaaietnek, még megfoghatják Topschert.
Az egyik rendőrségi főtiszt erre nyombsn a fogházba szaladt — hogy letartóitasss Topschert, azonban Topscher ezalatt már eltávozott a fogházból Miután a keresett tolvsj nem meh\'tett cssk pár lépésnyire, a rendőifótiszt a birtokában levő személyleírás alapjin az Erzsébet téren elfogta. Fején a Gróaz Tibor finom Gyukics-kalap jávai.
A rendőr főtiszt, miutin behozta a keresett tolvsjt, nyombsn valla-táa sli fogta. A vallatás, illetve kihallgstis kapcsán Topscher őszintéé mindent bevallott.
Bov-llotts, hogy a Polgári Egylet étterméből kijövet leskaaztotta télikabátját, mely alatt egy másik télikabát függött, ö a két télikabátot összefogta és kihozta az étteremből a karján. Az idegen kabátot — amely Lukács Sándor a „Hangya" üzletvezetőjéé volt — a oudspesll Teleky-téren eladta. A .S\'zarvas-szállodábnn, ahol lakása
tőtt kl — oly meggyőző drámai I volt, ellopott két lepedőt, ezeket
erővel, alakoskodással és szinéazi tökéletességgel játszotta könny rzemekkel, megindító szerepét hogy magát a kir. ügyészségi elnököt Is aikerült pillanatnyilag meg tévesztenie, ugy, hogy az szinte elérzékenyülve megengedte neki, hogy meglátogathatja a foghizban levő fivérét.
A vádhatóság komoly tekintetű, azigoru arcú — de sngysli azlvü képviselője előtt Topscher leghálásabb köszönetét tolmácsolta, msjd bement s fogházba, hogy fivérét meglátogatta.
Azonban nem múlt cl egy félóra, mikor megszólal a kir. ügyéazség vezetőjének telefoncsengője — és a kanizsai államrendőrség bün-Ügyi osztálya jelenti, hogy kétségkívül megállapítást nyert, hogy Grász Tibor banktisztviselő bör-kabaiját, kalapját és sálját a Ca-slno ruh.fogasáról Topscher Béla lopta el, aki jelenleg iámét Kani zsán tartózkodik.
— Topscher Béla ? Caak néhány perce — hogy elhsgyta szobamat és most a fogházban levő bátyját
egy mulatóbell leánynak adta, aki ruhát vart magának a lepedőkből. Forgács Rezső Kinizsi-utcai szűcsmester lakásáról, ahol vendégül volt .— ellopta Forgácsné ezüst retiküljét, amit Budspeaten 5000 K ért értékesített. — A Protestsna Nőegylet által s Polgirí Egyletben rendezett mulstaágon Záborszky Zoltán jegyintézeti főnök kárára egy pár női lakVc\'pőt ellopott, ugyancsak Krátky György nyug. százados hócipőjét az emeleti páholyból. Ezeket is a Teleky-téren értékesítette. A Centrál-kávéházban Nyltrai Imrétől egy sált. a Casino-ban a Més\'ároaok és Vendég\'őaók bálján a ruhatár fogasáról Grtsz Tibor bőrkabátját, kalapját és sál ját lopta el.
Miután több mint valószínű, hogy Topscher lelkiismeretét a bevallott cselekményeken kívül más is terheli — a károsult közönség jól teszi, ha a rendőrség bünügyi osztályában jelentést tesz.
A nagystílű tolvsjt az illsmrend-őrség ma délután itklsérteti az ügyészségre. (•)
1*23. áprilia 5
ZALAI KÖZLÖNY
_ A Caalno IX. koltnr-..tílya elmarad. Fóldeaay Ar-" u .ordonk.müvte Impr.saxá-
nu _ - II._ a r.iinn
Híj. sürgönyig » C«i"0
vezetőségével, hogy . m.»ter Stock-
visszatérlttetlk Szerbnél.
_ Szabad lycaálls elSadáa.:
u, „le 7 órakor • Rozgonyl; utcai
tornacsarnokban Majtényl Károly
ill.mi fóglmn. tanár előadást terl , „pilis problémájáról. Velllelt képekben fogja bemutatni • lég hajók éa a repülőgépek (történetét a legrégibb korból egéazen a jelenkorig.* A tanul aégoa előadást olvasóink figyelmébe ajénljuk. A legközelebbi elSadéat v.sérnap eate Sebestyén Ilonka éli. polgári iakolal unárnő fogja tartani a földrengé-ickról.
_ Müaoroa eatély Klskonzá-
romban. A Dunántúli Egyetemi Hallgatók Keszthelyi Széchenyi S\'övetlége áprllU hó 2-ikén kitűnően sikerült müaoroa eatélyt rendezett Klskoméromban. A műsoron
kit rövid bohózat szerepelt, melyekben Révész Bőzslke, Révész Mag-du», Téllós Irénkt, tovobba Szekeret György, Oroazlín István, Sialay Liazló, Récz Miklós és Szekeres Ödön működtek közre, kik ügyes játékukki.1 mind nagy tetszést arattak. Péczely Sárika népdalokat énekelt, Hajdú Ká.oly pedig Ady-veraeket azavall. Mindkettőt erősen megtapsolták. Külön kell kiemelnünk Péczely Attilát, aki előbb néhány azép müdalt énekelt, majd pedig mint kész karnagy mutatkozott be. Megalapította a „Klskomá-romi Tinódi Énekkar"-1, melynek ez volt első nyilvános szereplést. Az oj énekkar három énekasámot adott elő, melyek mind igen sikerültek voltak. A ,/inn serte" elmü énekszám különösen tetszett a hallgatóságnak, ugy, hpgy a azünni nem akaró tapsra többszőr meg kellett lamételni, őszinte eliame-réisel köszöntjak ezt az uj kullu ralis intézményt éa ügyea karna Srvát a reméljük, hogy a Tinódi Énekkar szerepléséről még többször la hsllanl fogunk.
— Felhívja a közhivatalok főnökeihez. Felkérem a nagykanizsai .közhivatalok főnökeit és tanintézetek Igazgatóit, ugyazlntén a beszerzési csoport Intéző bizottságának tagjait, hogy ma, csütörtök délután 5 órakor fontos megbeszélés végett a kis tszék tanácstermében okvetlenül megjelenni azlvea* kedjenek. Dr. Kenedl Imre a beszerzési csoport elnöke.
— A os. klr. 6. hon* fy. a, axlmfoalksu zenekarának mS aora az Uránia „Essez grófja\' Hőadáaain: Caokonál nyitány Kéhler Bélától; Blset: Ábránd Kármen operából) Adám: _SI JEt.ls Roi* nyitány; Wagner: .Ábránd" Lohen-grin operából J Oifenbach Orfeusz nyitány; Verdi .Ábránd" Traviata operából; Fetrás: operett revü egyveleg; Erkel: Bánk-bán egy veleg.
— Uránia. „Esaex grófja" Era Hay.ja], klaaazlkaa zene-kisérettol.
Jugoszlávia népeinek követelése.
A klkényazerQlt Jugoszlávia rövidesen alkotóelemeire bomlik.
Budapest, ápr. 4. (Fővároai szerkesztőségünktől) Szabadkáról jelentik: A politikai helyzetben még mindig nem következett be az az enyhülés, amelyet a kormány éa pártja remiit. A horvátok, szlovének és muzulmánok erélyesen folytatják akciójukat, amelynek célja, hogy a három népnek teljes autonómiát és különállást biztosítsanak A horvátok vezére, Radica képviselő a következőkben ismertette népe követeléseit egy újságíró előtt: 1. A horvát nép olyan kormányt követel atfaely az alkotmányreviiló alapján áll és az állam berendezkedésének kérdés 6< nem mechanikai, hanem psrihikai uton akarja megoldani. — 2. Az yj kormány megalakulása után két-három hónappal uj választások .kiiráaát követelik. — 3. Követelik a horvát azabor elismerését, s hogy Horvátországban csak a szabor választását tartsák meg. — 4. Horvátország pénzügyi függetlenségének elismerését kivánják. — 5. Belgrádban olyan központi parlament működjön, amelybe a szabor cssk delegátusokat küld a külügyi és belügyi kérdések megvitatása alkalmával éa olyan esetekben, amikor Belgrádban kormányválság van. — 6. A horvátok köztársasági alapon állanak. —- 7. A három délszláv nép a Jugoszláv Unió álapján működne együtt. A politikai berendezkedésben a szerbek, horvátok és muzulmánok a jelenleginél mész-szebb kerülnének egymástól, de
gazdsaágilag és kulturális kérdésekben nagyobb lenne az egység. — 8. Horvátország teljes autonómiát követel a szerbek, horvátok éa szlovének országában.
Mehmed Szpahó dr., a muzulmánok vezére kijelentette, hogy
1. A muzulmánok elfogadják a Korosec-félc alkotmánytervezetet.
2. Követelik a legsürgősebben Bosznia teljes pénzügyi autonómiáját.
3. Politikai autonómiát követelnek Bosznia éa Hercegovina részére.
4. Rsgaszkodnak a tartományi gyütés összehívásához. Elmondotta még Szpahó dr, hogy pártja a monarcbiaztikus államforma hive és bogy Ridicscsal és Koroseccel a\' további akciókra vonatkozóan létrejött az elvi megállapodás.
Korosec Artúr dr., a szlovén néppárt vezére kijelentette, hogy pártja teljes autonómiát követel Sszlovénia számára.
A kormány körében a pártok követelése nagy megdöbbenést kelt. Hir szerint a kormány Horvátországban ostromállapotot akar ezért elrendelni. Ezekkel a hírekkel szemben Markovics Lázár- igazságügyi miniszter kijelentette, hogy ugy a kormány lemondásáról, mint az ostromállapotról szóló hirek valótlanok és a kormány hajlandó az alkotmányrevizióra la, de csak ab ban az esetben, ha az ellenzéki pártok nem igyekeznek programjuknak erőszakos uton szerezni érvényt.
— Nem fizetnek adót a magasait tertileten. Az osztrák hatóságok keservesen panaszkodnak, hogy a megszállott területen
1 sehogy se akar menni az adófizetés. Bécsből szigorú ukázokat és még azigorubb ellenőröket küldöttek ki a megszállott területre az ügy megvizsgálására. Ekkor kisült, hogy nemcsak a közönség a hibás abban, hogy kevés adó folyik be az államkasszába, hanem a helyi hatóságok is.
— Pályázat. 6 pénzügyőri fő-Vigyázói állásra a győri p, ü. igazgatóság kerületében 2 hét alatt.
— Adomány. N*N. a vaköreg* asszony részére 100 koronát adott
— Közkívánatra másodszor játsza szombaton eate (7-én) 8 órai kezdettel a Tranadanubia műkedvelő gárdája mA próbaházasBág" cimü énekea vígjátékot, mivel az első előadáshoz már nagyon aokan nem jutottak jegyekhez, pedig ezt mindenkinek meg kell néznie. — Jegyek a Csillár üzlet ben.
— Érteaitem a t. szülőket, ho.y a tanitást ma megkezdem.
Dicwoch Júlia.
— Felblváa. Felhívom a nagy kanizsai és vidéki összes nyugdíjas postásokat, hogy április hó 8 án délután 3 órakor a Nagykanizsa 1. számú postahivatal utalványosztályában az Orazágoa Egyesületünk
alapszabályainak felolvasása és a helyi csoport megalakításának megbeszélése végett megjelenni szíveskedjenek. SchucÁ Lajos, nyug. p. és t. főfelügyelő.
— Uránia. „Esssx grófja" Éva May Jal, klasszikus zene kísérettel*
— Hamlsfogakat, aranyat,
ezüstöt, brlliiansokat ós -érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Fried József ékszerész. Sugár ut 3. szám (Fó-ut és Sugár ut sarok.)
— Próbálja maff ön Is ás meggyó-s$dtk róla, hogy a FILIPP harísnyakötódéjé-bso bákebali anyagból készült harisnyák, sokaik a l«gUrtós*bbak és ugyanazon »*inü és minőségű pamutból bármikor megfejelhetek, Siombathely, SséU Kálmán-utc* 6.
— Uránia. Csütörtök-péntek 7 és 9 órakor: ,E»sex grófja*, mesteri német (Ura as angol történetem misztikus alakjáról, a tinsta szerelem id<áll« lovagjáról, kii koronás íók kegye, jó ar-tok árulása s • vérpad pallosa un tántoríthat el büfgétói Kósic-rcplói: Éva M»y, Erna Moréna. Hussár Karoly. Kiállítása a törtáne\'mi műiíhöz hü, pjsar pompájú. Az olóadásokat a 6. gy. o. zenekara magas nívójú klasszikus műsorral kkéii.
SPORTELET.
Meghívták a magyarokat a páriái olympiádra. A magyar
sportot, amely az utóbbi időben ismét a régi nagyságára emlékeztető fénnyel kezd ragyogni — szép elismerés érte. A n-pokban érke zett a francia O\'ympiai Bizottság elnökségének híva\' alos átirata Múzsa Gyulához, a Magyar Olympiai Bl zottság agilis társelnökéhez, amely ben Magyarországot is hivatalosan meghívja az 1924 ik évi párisi olympiádra. Ez a meghívás a ma-"gyar sport és egyúttal a magyar nemzet megbecsülését is jelenti s azért nagyfontosságú, mert lehe
tővé teszi, hogy megcsonkított országunk megmutathassa az egész müveit világ előtt legyőzhetetlen életerejét és minden megcsonkítás s kárörvendő ellenségei minden gáncsoskodása dacára való felvirágzását.
Berlin—Budapest válogatott labdarugóinak ötödik találkozása fog lefolyni vasárnap az újpest! uj stadionban, amelynek eredménye elé várakozó reménységgel néz az egész magyar sporttársadalom. A magyar labdarugóiportnak külföldön elért legutóbbi sikerei biztató képet nyújtanak arra nézve, hogy lassankint kezdünk kilábalj a forradalmak és a pusztító világégés okozta hanyatlásunkból és már Ismét régi, félelmes ellenfelel vagyunk a külföld agyonreklámozott sportjának. Has a magyar válogatottak ismét kljátszák azt a magyaros tüzü, I elbizakodottság nélküli lelkes formájukat, mint legutóbb a svájciakkal szemben, ugy, gyŐzniök kell, a mely győzelemmel hatalmaaan öregbitetnék a magyar labdarugóaport immár jóhirneve a külföldi országokban. — A nagy mérkőzés előtt Újpest éa Budapest ifjúsági válogatottjai mérik össze erejüket.
Magyar caapatok alkaréi
Lengyelországban. A rokon szenvea lengyel testvéreknél túrázó magyar csapatok felöl jó híreket jelentenek, amennyiben sorozatos győzelmekkel vitték diadalra magyar színeket a barátságos vendégszerető lengyel testvéreink ünneplése között. A Törekvés a varsói Polóniát győzte le 4 : 2 arányban, mig a Zuglói AC Krakóban diadalmaskodott 3:1 arányban. A VAC csapata ia kitett magáért, amennyi- -ben Lodzban az ottani legjobb egyesület csapatát 3:1 arányban, mig ugyanottan a lodzl másik jó-képesaégü egyletet, a Lodzl SC-t, 6:0 arányú fölényes játékkal győzte le. A mérkőzés eleién a csapatok nemzetiszínű zászlókat váltottak egymással a nagyszámú közönség lelkes ünneplése közben.

— Uránia. „Eaeax grófja" Éva Hay-jsü, klaaazlkaa zana-kísérettel.
Nyilt-tér.*)
Nyilatkozat
A nagykanizsai zeneiskoláról a .Ztlal Közlöny- múltkori stámsiban több cikkem jelent meg, amelyek nagyjából félreértésen s ebből folyó-an a tények helytelen felismerésén alapultak.
Későbbi megállapításaim Ugy a zongorákra, mint a zeneiskola épületére nézve beigazolták azt, hoay a zeneiskola Nagykanizsa kultmigé-ny cinek teljesen meg/elel. Megállapítási oyert, hogy dr. fenyves Fo-rcnc Nagykanizsán évek óla határozott kulturmissziót teljesít. Sajnala-lómat fejezem ki tehál, hogy dr. Fenyves Ferencet és nivós zeneiskoláját ilyetén kritika tárgyává tettem.
Nagykanizsa, 192!. ápr. 4.
Oláh szerkesztő.
-) Az e rer.tb*. MrithMn Min » swrteiití**,
ito s kf.dsh.riul ho YlUii 1, MutftL
uránia ccccy GPÓFJA urania
Wr Éi/A MAY-jal: LJJLA VlfW^f klaswikus zeneklsérettel
Tnrr , .
felhívás.
Apriiia hó 1-ávol • .Zalai Kif ISny\'-.e uj.eiöflzetéet.nyHlink. — Kérjek tUitelt előfizetőinket ás ol-vssólnkst, kik lapunkra előfizetni óWtanfk, hogy.azcj&UetésI <10.1
megújítani, illetve ylöfttet^ ,*fvci-keajenejk, mert a hét folyamán kő-iel 100 asálaléklul megdrágult nyomdai anyagok, munkabár, szer ^caztőeégi ás kiadóhivatal! k&ltné-gek. miatt nem tehetjük, hogy lapunkat lejárat után ia megküld heasük. — A nagymérvű,.drágulás folytán lapunk előfizetését la mér aékeltcn emelnünk kellett. Uj előfizetési áraink :
így hóra t . . . 400 kor.
Negyedévre ... 1100 kor.
Kérjük előfiiotőlnk nagybecsű támogatását.
Tltitelettcl
a .Zalai Kötliny\' kiadóhivatala.
Valuták és devizák ■
NafeUoe 18000, Fool (tendon) toteo tos<S>, Dollár (NewYeek) 4830-4480 Francia fi.ok (Toll) 184-1S4, Mirk. (B..-tlo) 20 - 32, Otaes Un (UOaae) 217-237, Ouuik koeoo. (Béea) 000—sto, Ut Sebnél) t»-tt, Ssokot (Prága) 118-I38 Svijci ttaak (Zűriek) SMl-^Ju, IMi (Zíjrik, át—éá, — leocrel ahta (Varié) 10-11. Amsterdam 17 .58 — Koppaáip 828 —668, Krisztiánt. 783—813, Stockholm 1154 -flfl
Zürichi zárUti
Beéttm 1-58 Aoa.Utd.ei 818-30 HoQasdl., NeF-Yoik 54l\'-60 loodoa 2433, Pilla 3535, MlUoo 8716, ,Prt«. IS 10. Budi-pest 1150, Zi«rib 530, Vané 1 30. W»a 075-5, Síid. 340 OueU Miy.017.
Termény jelentési
Sasa (TlauvtUU) 18400—18S00, I880Q-400 reea 11600.12500, tskanaáar írj. 10*00-1\' 800 i4e U0OO-I5O0 a»b 14000-tó- 0 Mid 10090-10300, r^x.\'14000-600, kor,\'. 0000—8100, küU. 8500—WM.
Budspeett állatvásár i
Mntnhei Lt eféssbea 1880- 850, Utol). HdO-éOO, .teje IWO-líO, Ut. s«éesb~.
MO-.-lOOO, bálalja 900—1180, el^J. 700t-8ÍXí NtWeedtk Buba 1. r. sgésibee 847-700 borjo (6UM bírb) 760-800, Ktsslet: Kas;
csatba: 146, eladás Sir--HWsndtk aaik
4, .Udii 4, bocjo 115, sladia 115, Maiba bír 1260—1180, betjebér KW-2100
Sertéavásár i
PalbsJUs 470, EUsll <UM« tcfe, Oi.t -xseép 1100, Ktaayo-, L r. 1800, II 1000, Zali 1K0, Ssaloaaa 1500, Letv be. 800.
felelős szerkesztő Benedek Rezső.
AprÖ iiírciétések
411*1 » .aSls 100 kor.. «lnd.» la.áSbl .s*
) ulullk 4r.nz«4m4ny.
ZALAI KÖZLÖNY
KUxolf4Ióleaor. kl cayií úrrti auoUiil U végei, sjoom! M.álstok a Hungária C-pAOsMbcc, Y6m 14._
XaakU .lakáesoAeok «lnwno*k. Cin DocnjU
t*a Wj«Uay<* ároo kapató fi
ÉRTESÍTÉS.
Ért*, itta a mílyto tiixUit bNgjr-
^Jifii-kalapszalonq-
m.| Fő-ut 10. Hám a (A (C.p6-
át Továbbra lt ixítm pártfogást kár. tüxUMUl KR A HIR KDf TH.
Taluulláát v« UMk. Clmkál * k
CI|^MW(ád isátll H«* ■
HáiHail. F6-ei

I és >o dUừ>l «1*4»
NEM FAJ FEJE
és e Utó, ha a Deák-tér 1. SS. sMtl flptt-flal.lb.n
reod.lt klairóUsalséreodil anytebdl kfesOH
ARGENT
dpél hord.
•féle
Jaritisok gyorsa o •*»ko»c>íuio«k. Ká»i«l váiTOU dupUUlpu
SZÁND Al "
Hirdetmény.
Április 14-én d. e. fél 9 érakor gróf Széchenyi Péter homokszentgyörgyi gazdaságában 25 daráb vegyen ivaru
igás és futó ló
önkéntes árverésen eladatik. Pósta, vasút: Homokszent-
8yörgy- Intézősé«.
rrrr
QUITTNER ARTHUR
MMOUanta BM»n.TB3nr mumumö
Telefoa: ttKTUKIOl, KÖHS£»-ÜTt« 17. \'"Maa:
394
kialály vHMiskirtW W
weakéUUik i
394
auld r.w—],• ws -i i:.—.. .
. SMHMDI •{» nkura,
Ü ». t. X. Uríysté iúsIMts ni^tW^.
937/028/50
Hirdetmény.
Kózhirré 1 őszem, hogy az 1155/9Í2. O. P. B. számú végzéssel Nagykanizsa r. t. városra olrendelt ház-holyrcndezési eljárást s tárgyaló bizottság befejezte.
A bizottság javsslstét a városi kiadóhivatalban az 1923. évi április -hó A—18. napjaira kózazemlére ki. tettem.
Az érdekeltek a nekik meg ncn felelő Javsslst ellen a közszemlére tétel ideje alalt ugyanolt Erdé.yi János városi kladónal Írásbeli vagy szóval indokolt észrevélsiekct ajheinak be, aki az Írásbeli észrevételeket átveszi, illetve a szóbeli észrevételeket jegyzőkönyvbe foglalja.
írásban foglelt észrevételek nálam Nsgyksnizsán s kir. járásbíróságnál s 18 SZámu szoDábsn Is beadhatok mindaddig, míg az iratokat az Or-szsgos Földbirti\'krendezó Birosag-hoz fel nem teijesztem.
Nagykanizsa, 1928. április 4-én.
Sknbó Győzi
kir. JérisblnMcl dalnok, a urósublzeuiiz vustija.
UJSAGKIHORDO
aionnall belépésre felvétetik lapunk kiadóhivatalában.
1923. április 17.
3474/1628.
Árjegyzék
á szsbsdforgslom utján eladásra kerülő tűzifa tájékoztsló áráról;
I. Termelői ári
a) s raktáron 1 Orméter 4515 K
b) vaKOnba rakva 1 vagon 91360 K
c) leadó állomáson 1 . 10S500
II. Helyi tűzifa árat
aj leadó állomáson 1 vagon 119880 :<
b) telepen hasábfa 1 . 130000 K
c) házhoz izallltvi 1 . 13«ooo K 111. Fiz észéit éa aprított (a,
a) telepen 1 vagon 15^)00 K
b) házhoz sztlliiva 1 vagon 165000 K
Tájékoztató megjegyzések t
Nyors fa ara az ízen árjegyzék, ben megállapított áraknál 10*/, kai olcsóbb. \'
A fűrészelt és sprltolt fa kilo grammorkinti eladásnál 1 q alul kilogrammonkim 170 kor.
Ezen árjegyzékben feltüntetett árak csak tájékoztató jellegével birnak, 8 így magasabb ár kikötése Vagy elfogadása esetén Rögében áll ugy a vevőnek, mint az eladónak a kikötött vagy fizetett ériéielek feloi. vizsgálatát az Országos Központi Átvizsgáló Bizottságnál s IV átvételét követő 14 napon belül kérelmezni.
Jegyzőkönyv felolvasás ulán alt-ir,,0,t Kort.
Polgármester.
KESZLER JÉHŐ ÉS FIVÉRE
vtaveseték kkreestaa* vállalnia is b(1Mj: NaOVKANOSa, Ma«yar-utca S. szám.
BUDAPcrr, vi., önrtca ss. - t*mm; wi-is
FéQzlet:
Mmé\'áiéát, CMteraáUtek. azlvé-armí tc •WklcdlC. adtezaaKkttaan nUUi safrattju Wraa<liáMk(t, k«sp«a(,l t*(4i 4* I ■>lu»)l berendeeéeeket Mját tKVftéálsk mrtsfc
Raktáron törtünk i rlV.* ui^ tI"°ierj6.
MJrkáJut, fayenoe r>*Ml4k cloaetokat, tiUkrtáai cOtkektt. bádog-
ánucat, lMuooaoll konyha »dé«yek*t, • MáluH dkksk. aa^lfl yennete«4k«(.
Mtásdot és étal^kltésl muokálatokat szakszarBta is • lesén tszközlünk.
Legolcsóbb bevásárlási forrás a
VÁROSÉPÍTŐ
A FRANZ MALOM MELLETT.
Cement, mész, gipsz, épületfa, deszka, léc, szeg, kátránylemez, menyezetnád. Szőllűkarri.
Várod Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33.
\\ Könyvnyomdai munkát * Könyvkötészeti munkát
ü. m.; Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési és esketcsi kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, borítékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések s minden e szakba vágó munkákat pár óra alatt készít
u. m.: Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötését, aranyozását,„penzinté-ietek, gyárak, üzletek részere főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erős, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja
Zalai és <3yar»MH ftaraAafttete
...............oooDQo HOMO acrado\'áaKgr
Nvom»iou a Mp(UJaiúono«oK: \'Aml&l os Gvormatí k.^yvnyj^ndAJfcbán
42. évlolyam 77. szám.

Nagykanizsa, !923. április é. Péntek
Bgyes szám 20 korona.
POLITIKAI napilap
i ém kladAhlvatal »*-€»t bMaWa-T«l<l*a TB. eedsa.
■ i . I
Badnpeail u«rk»nl6«*|i kér. AlkoUnányutr* («. .
ToWfaaaaám W-M ée tá-M.
r.IdOseldel arak: ««„ ká.apna IM._ (
Romania mare
, ir.v
a zsivanyeszkuk országában felborult a helyzet. Valami bűzlik — Romániában, mondaná a huszadik századbeli Hamlet királyfi, ha elolvasná azokat a hireket, amelyek néhány nap óta a francia és az angol sajtóban napvilágot látnak.
Egyre világosabbá válik az, amit A józan gondolkozás előre látott, hogy Románia .agyongyőzte" magát, vagy ha ugy tetszik: a világháború hiénájának torkán akadt az a túlontúl nagy falat, a melyet a háború oroszlánjai a IdHtába dobttk.
Románia válságos helyzete a külvilág előtt, különösen A &ultfaftfcvári szerencsétlen lefolyású .koronázás" óta lett nyilvánvalóvá s minden hir, a mely onnan érkezett s nem félhivatalos forrásból eredt, ait igazolta, hogy szünetlen belső rázkódtatások ingatják meg az áruló Hohen-zollern trónját.
Most már forradalomról szólnak a hirek, — a királyi család szorongatott helyzetéről, s ha a hivatalos és félhivatalos cáfoló apparátus teljes gőzerővel is lát neki természetes feladatának, sőt, ha tényleg alaptalannak bizonyulna is az, hogy a királyi család már elmenekült ■Bukarestből: kétségtelen és cáfolhatlán tény, hogy Romániát forrádalmi földrengés rengeti meg s hogy a gyönge .fölépitmények" meddig bir-jáki ezt — az hámarosan be fog bizonyulni.
I. ! ---
nwtDn4H.Bii(
17 katoaal gyakorlótéran
Budaptst, ipr. 5. Ma délelőtt
• N.jykovác.l környékén
megtsr
tolt ha.cgy.koriat alkalmával vltér "jkai Rj/// Sándor exredea egv lövedék állal aulyoa.D megsebesült éa beUő elvérzés folytán még , délelőtt folyamán meghslt. Antik k l.líwItáM vij.lt hogy valakit akörül terhel-e mulssxtás v.jy (oadatlanaág, katonai ré.trtl ¥iza-
tálil lad.lt mag.
A Bratianu kormány lemond
Változatlanul válságos a helyzet Romániában. - A király Bukarestben. — A kormány Sorsa — az ellenzék kezében.
Bécs, ápr. 5. (Éjfélkor érkezett) A romániai forradalomról a külföldi sajtóban elterjedt hírek nagyrészt hlliottak voltak, mágia magfelel a való-ságnak a», hogy a Bratianu kormáhy as események hatása alatt határolta a lemondását. Ax ellenzéki képviselők öt nagy vidéki városbso népgyűlést tartottak, amelyen sseSvedélyes h.ogon követelték a puccs-szemen ktrestlüMtt u/ alkotmdnyrtform módosítását.
A xavargások hírére a romáit király Bukareetbe utazott, hogy j.leo-léiével enyhitae a politikai feasOltségot. A király kijelentette, hogy a Bratianu kormány lemondását nem fogadja el. Essél siemben mégis erősen tartja magát az a hir, hogy Uargniloman kapott as uj kabinet megalakítására megbízást s ebben as irányban Marghiioman tárgyalásait már meg la kesdte. — i
A helyxet mindenesetre rendklvfll feszült. A kormány teljesen bizonytalan k sorú fMői, amely most • teljes sgresailvitás terére lépett ellenzék további magatartásától fflgj
A aamsetkSsi kereakedelml érlatkazás nyelve as eape-rantó lux
Velence, április 5. Húsvétkor ült össze Velencében a nemzetközi kereskedelmi Byeiv megállapltáaára -8«íhtvW»"kahyrém-tar .melyen aa öeeses müveit államok képviseletében mintegy 200 kiküldött vett réest. Az összes szónokok azt hanfcóetatták, hogy a m.l nemzetközi kapcsolatok mellett feltétlenül szükség van a nemzetközi kereskedelmi nyelvre, amely célnak legtökéletesebben ezidőoerint as*espe-rántó felelne meg. A kongresszus egyhangúlag elfogadta ext as Indítványt.
Mise IV. Károly király
lelkiüdvéért
Budapest, április S. (Telefonon jelenti tudóeltónk.) IV. Károly király lelklüdvéért e hó 10 én gyász-istenllszt.letet tartanék a budavári koronáxó templombaki, amelyet Csernoeh Jánoa hercegprímás fog celebrálni.
Erősödik a horvát kistársasági mozgalom. .
Zágráb, ápr. 5. A horvátországi köztársasági mozgalom egyre vesze. dslopesebb méreteket ölt. Tegnsp mintegy 10.000 ember jelent meg a helytartóság] palota előtt, ahol lelkeaen éljenezték a köxtáraaságol, majd kőzáport zúdítottak ax épületre. A rend helyreállítására több megbízható ezredet hozatnak Oaxer-
blából Zágrábba. Angol francia eszmecsere a náznet Jóvátételről
Berlin, ápr. 5. Jól értesült politikai körökben azt tsrtják, hogy a kullaszák mögött titkos, de Igen nagy jelentőségű néxetváltoxáa van folyamatban Anglia éa Franciaország között a Ruhr-vidékl kérdésről. Ugy hírlik, hogy Lord Curson külügyminiszter, aki exldő.zeriot
Frsndaországbsn üdül, Franciaország vezető egyéniségeivel a tárgyalást már megkezdette. Nagy érdeklődé...! figyelik Loucheur londoni látogatását is, aki ax angol fővároaban Baldwln kincalári kan-frHftwH, ■ JíSm\'iImllllül kivetni-il nőkével és Uoyd Georveval fog tanácskozni. A Daily Telegr.ph fejtegetése azerlnt az a minimális programm, amely azerlnt Anglia, Belgium éz Olaszország Némotor-azággal szemben megegyezésre jut-llstna, a következő volna: Meaaze-ható pénzügyi ellenőrzés és a német Ipar jelentékeny megterhelése, azonkívül 50 milliárd aranymárka ösizegü kölcsön, amelyből 26 mii liárd a francia újjáépítés elsőbbségére és 34 milliárd a nemzetközi náborua adón égők törlesztésére volna fordítható.
Amik Internacionálé arxxkr-vldékl euntények ellen.
Berlin, ápr. S. A Rothe F.hne köxli a vöröa .xak.xervexeti internacionálé! felhlváaát az eaeenl vérea eeeméoyek alkalmából. Alfelblvá. utcai tüntetésekre azoritja a francia szervezett munkáaaágot, melynek jelszava az lenne: Le a Ruhr-meg-ssállássall Éljen a béke, a némát dolgozó tömegekkel 1 Ugyanekkor felszólítják a német munkásokat is, menjenek az utcára éa tiltakozzanak a német nadoosliaták ama ki-aérlete ellen, hogy őket fegyvertelenül^ francia szuronyok elé ve-zeeeék..
Fraaeiaoraxág céljai Némat-orsxággal.
Berlin, ápr. 5. A PaU Mail Ga-
zetteban Nlttl azt írja, hogy Prán-daország célja a R.jns b.lp.rtját elszakítani Németországtól, hogy ait \'Franciaországhoz csrtblj., vagy franda ettenflrzés elalt ogynevezett autonóm államot alakítson. Célja továbbá, hogy Európa egész ves-ipsrábsn francia monopóliumra te-. gyen "szert.
Amerika nem közvetít a Rnhr kérdőében.
Washington, ápr. J. A külügyminisztérium hlvataloaan megcáfolje azt a hirt, amsly szerint az Egyesült-Államok fel akarják szóljtaoí Németországot, hogy ugysnegy Időben azonos tartalmú ajánlatot In-téxxen a Ruhr- kérdés rendezéee tárgyában Franciaországhoz, as Egyeaült-Allamokhor éa a szövetség ezekhez.
Titkos aámet poétát fedeztek fel a franciák.
Piris, ápr 5 Maimból jelentik • msi reggsll lapok, hogy ax ottani német kereskedelmi ksmsránsk az épületében titkoz poatát fedextek fel francia katonák, .mely hivatal a postaazlrájk ellenére e német lakosságnsk rondsieresee szállította a még nem szállott NepteUKss^g-ból a postát. A francia katonák egymilliárd értékű Uvélbéireget é. temérdek posUzsákot foglaltak le levél- és caomsgpostával.
Essen, ápr. 5. A francia megszálló parancsnokság easeni helyőrségi psrancsooka hirdetéseket függesztett ki tegnsp, amennyiben tudatja Essen lakosságával, hogy a Krupp-müvek telepén nagyszombat nspján áldozstul esett német Cl un kások ünnepélyes temetését Mm fogja megakadályozni, ha a virós népe és a munkásság Ígéri, hogy zsvargáaok és tfldtetéaak nem íog-nak lenni.
KSsTetlas vasatt SsasekStte-táa JugoaslávU ás Kossáala
között.
Budapest, ápr. 5. (Fővároei sasr-kesztőeégünktől.) Belgrádból )elen-tlk: Nsgvbecikerek .és Temeevár között vsJósilnüleg rövidesen közvetlen vasúti forgalom indul meg Belgrád, illetve Bukarest felé. Bár a két város között a vasúti pálya még a béke éveiből épségben megvan, a forgalmat jelenleg nagy kerülővel és késlekedéssel bonyolítják le.
Feloaslatják a apanyal . kápviseUkáxat
Páris, április 5. (TelefoojelenWs Berlinen át.) A Journalnak távira-tozztk Madridból, hogy ma reggel a király elnöklete Jatt koronatanács volt, amelyen a király dá-irta a képviaelőhás falpasUtáaáról
szóló rendeletet Egyidqüleg.a.kor-. mány kiáltványban fogja tudatni a néppel, hogy a. általánoa válesx tlaok április végén l»zn.k. Villa-, az uj pénxügymiaiszt.r ma le e király kesébe ax eekflr.
nuva tesxl
ZALAI KOZLOKY
m3. <Drl«» 6
hírek.
— Naptár t Április 6. Keresztényeknek : Cőlesztin. Ógörögöknek : Nagypéntek. Izraelftáknak: Pcsach 6. nsoja.
— Hivatalos óráink : -A kiadóhivatal (Fónt 13. Bojrenriedsr paloU) bivalaloi órái dilelőtt fél 9 órától 12-ig. délután 3-tól Ö-IK. Telefon 78. — A szerkesztőség (Fó-ut 13. Bogenrieder palota) hivatalé* óráJ (elek ré-azíre délelőtt 10 ólától If-lg. Telefon 78 A felelős szerkesztő délután 0 ólától 8-ig a nyomd*ban < Zalai 6\\ Gyarmati nyomda) fogad ci bármily ügyben a nagyközönség rendelkezésére áll Telefon 117.
— Időjáráa. Az Időjárástani Intézet jelentése szerint hazánkban csapadék aehol sem volt, az ég részben felhős, északi szél fuj, az éjjeli fagy gyengült. Egyelőre még bűvöa idő várható, gyengülő éjjeli fagygyal éa helyenkint némi csapadékkal.
— A választók névjegyzékének kiigazítása most folyik. Azonban kanizsai közönség e tekintetben oly nemtörődöm, hogy az összes bizottságoknál eddig alig jelentkezett valaki. Miután a bizottság folyó hó 3 tói 9 ig bezárólag működik csak, mindenki szerezzen arról meggyőződést a lakása körzetén\'levő bizottságnál, vájjon fel van-e véve a képviselőválasztók névjegyzékébe. Amennyiben bármi okból nem lenne felvéve, polgári kötelessége utána járni és a bizottság tanácsát kérni a névjegyzékbe való felvétele, illetve kiigazítása végett.
— A főgimnázium színlelő adása. Minden évben hangversenyt szokott tartsni a .főgimnázium ifjúsága, melynek jövedelmét a Segély ző Egyesület szegény tanú lóknak ruhával és tankönyvekkel való aegélyezéaére fordította. Ex évben a rendes koncert helyett színielőadást tart és a mKis lord\' cimü bájos és megható életképet fogják a gimnázlsták előadni. A darabot dr. Mutschenbscher Edvin tőrvsr. tanácselnök ur rendezi. Az elŐadáa folyó hó 21, 22 és 23 án (szombat, vasárnsp, hétfőn) lesz a Polgári Egyletben esti 8 órai kezdettel Jegyek hétfőtől kezdve Teutsch Gusztáv drogériájában előre válthatók mind a három előadásra.
— Hájjá* I^án zalai ntja. Héjías Iván folyó hó 14 én lejön Zalába, hogy egyes községeket meglátogasson. — Nagykanizsán dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő vendége lesz. Héjjaa dr. Hegedűssel meglátogatja a Letenye-vidéki elvbarátait és tisztelőit.
— Ax uJ protestáns tábori püspök. Protestáns tábori püspökké a kormányzó Soltész Elemér nagybányai lelkészt nevezte ki.
— A kanizsai klr. közjegyző IdáxáseL Bsbics Katalin Sátrán Emánuelné nagykanizsol lakos hagyatékának tárvyalása 1923. junlus 27-én. Idézve Sáfrán József.) Selek József nagykanizaai lakos hagyatékának tárgyalása 1923. május 4 én. (Idézve az örökösök) Montág Katalin Krámer Jánosné homokkomáromi lakos hagyatékának tárgyalása 1923. julius 4-én. (Idézve Krámer Anna Buzsah Gáspárne.)
— A Tisztviselőnők kalap kéazito tanfolyamára oly tömege* jelentkezések történtek, hogy azt két turnusbsn kell, bogy meg-tartaák. A kalapkészitéei tanfolyam a kalapkéazitéa éa diazitéa minden ágát öleli fel és nemcsak ast célozza, hogy a hölgyek otthon saját maguk készíthessék el kalapjaikat ■— de mint kenyérkeresetet vagy
Megkezdődik a köztisztviselői létszámapasztás.
Budapest, ápr 5. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A köztisztviselők létszámának csökkentését a kormány október hó 1-én megkezdi. Minden tisztviselőt már most felszólítanák, hogy hajlandó e nuugdijba menni Elsősorban nyugdíjazzák azokat, aki-ket fegyelmi uton bármely fokon elitéltek. Másodsorban azokat, akiknek vagyoni viszonyai kedvezőek és meg tudnak más uton is élni
Nyugdíjazzák azokat a tisztviselőket, akik szolgálati idejüket már majdnem kitöltötték vagy pedig még öt éve nincsenek állami szolgálatban.
A létszámcsökkentéssel egyidejűleg megkezdik a felesleges állami hivatalok megszüntetését is (
otthoni mellékkeresetet is Űzhessék. A tanfolyam — mely kedden megkezdődött — kedden, csütörtökön éa pénteken, vagyis hetenkiot e három napon lesz megtartva. A
I\'átéktanfolyam viszont a legköze-ebbl napokban veszi kezdetét, mikor is a résztvevők ezúton értesíttetnek. A kalapkészitö tanfolyam rendesen folyik tovább a megjelölt napokon.
— A Topscher-ügy. Tegnapi számunkban Topscher Bélával ksp-csolatos megjelent cikkünkbe tévedés csúszott, smennyiben az ott felsorolt lopásokat a letartóztatás ban levő Topscher Lajos követte cl. Topscher Béla ciak annyiban játszolt közre, hogy itt bátyjának, Topscher Lajosnak látogatáaára Grosz Tibortól Topscher Lajos által ellopott kalapban és sálban jelent meg, mi áttal a bűncselekmény főldrrltését megkönnyítette. Topscher Béláv»l szemben különösebb terhelő adat nem merült fel s nem nyert bizonyítást, hogy o lopásból eredő dolgokat tudva szerezte volnp meg s ezért szabad* lábra Is helyeztetett.
— Kártérítési határidő a postai küldemények után. Hs valamely postai küldemény az eddigi rendelkezések szerint 3 hónap alatt nem jutott el címzettjébe?, viazont a feladója aem kapta viasza, elveszettnek tekintették, s a posta kártérítést fizetett utána. Ezt a kártérítési határidőt ujabban a kereskedelmi miniszter 2 hónapban állapította meg.
— A Mnraazombat—alaó-lendvai vaant ápitás. A jugoszlávok megkezdik a Muraszombat Belatinc—Alsólendva! vasúti vonal építését. A közlekedés az uj vonn Ion valószínűleg már az ősszel megindul és általa Muraszombat, Belatinc és Alsólendva közvetlen összeköttetést kapnak Marburggai*.
— Száz áv előtti hasárak. \\ Egy lelkiismeretes, ódon Írásokat szeretettel böngésző kutató kis statisztikát állított össze a száz év előtti húsárakról. Alább adjuk ezeket az adatokat, amikből kiderül, hogy mennyivel jobb, gondtalanabb időket éltek a nsgyapáink. Tehát anno 1823-bsn fontonkint a sertéshús 9, a bőrös pecsenye 10, szalonna 20, háj 24, kövér marhahús 8, sovány msrhshus 7, borjúhús 9 pengő krajcárba került. Hej, régi, soha vissza nem térő szép idők, amikor a boldogságot nem-ciak az alacsony árak jelentették, de az árakhoz mindenkinek volt elég pénze is.
— 2500 vagon magyar cukrot Impo/tál Románia. Kolozs várról jelentik: A román kereskedelmi és pénzügyminiszter engedélyezték 2500 vagon magyar cukor behozatalát. A minisztériumok a különben 3 lei behozatni! Illetéket 2 leire mérsékelték.
— Dr. Sándor bőrgyógyász rendelőjét Fő.ut 18. szám alá (a Bogenrieder-házba) helyezte át.
— Úriasszonyok tolvajban dája Kössön. Kassáról jelentik: A kassai rendőrség bosszú nyomozás és megfigyelés után egy kiterjedt tolvajszövetkezetet leplezett le. A szövetkezetnek keres-kedősegédek, varrólányok, varrónők, sőt urissazonyok voltak tagjai. A bűnszövetkezet Gombos Jenő női divatárukereskedőtől évek folyamán ötmillió szokol értékű árut lopott A banda 21 tagból áll és természetesen túlnyomó részben Kassára vándorolt fejcsehekból. A monstre bünpÖr tárgyalása elé nagy érdeklődéssel tekintenek.
— Románia bér beadja ax italmérés! Jogot Bukarestből jelentik: A román pénzügyminiszter azzal a tervvel foglalkozik, hogy az italmérési jogot bérbeadja olyanformán, hogy az egyes főszolgabírói kerületek italmérési jogára nyilvános árlejtést hirdetne .és a legtöbbet ígérők a kialakult bérösszeg ellenében sdhatják tovább bérbe tetaréeszerínti egyéneknek s összegért az egyes italmérési jogosítványokat A városokban valószínűleg ugyanennek a rendszernek alspján egy vagy több bérlő fogja bérbe vehetni az italméréat.
— A gőzfürdő nyitva szombat áa vasárnap reggel 7-től dálntán 6 I*.
— Felhívás. Felhívom a nagy kanizsai és vidéki összes nyugdíjas postásokat, hogy április hó 8-án délután 3 órakor a Nagykanizsa 1. számú postahivatal utalványosz-tályában az Országos Egyesületünk alapazabályalnak felolvasása és a helyi csoport megalakításának megbeszélése védett megjelenni szíveskedjenek. Schuch Lajos, nyug. p. és t főfelügyelő.
— Elveszett csütörtökön reggel fél 6 óra felé a Teleki ut 66. az. ház-\' tói a Rákóci-u. 79. sz. házig egy fekete bőrtáska, melyben kevés pénz, zsebkés és egyéb holmi volt. Becsületes megtaláló sdja le a kiadóhivatalban.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, briliánsokat és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár ut 8. szám. (Fó-ui és Sugár-ut sarok.)
r= Próbálja meg un Is és meggyőződik róla, hogy a FILtPP hajüoyakotődéJé-ben békebeli anyagból készült harisnyák, zokoik a Ugunós.bbak és ugyanazon sztaii
és minőségű pamutból bármikor megfelelhetik, Siombathely, Széli Kálmán-utca r>.
— Uránia. Pénteken 7 és\' 0 órakor: .E\'scx grófja*, német fllmremek nz angol tö tínolem egyik legtrdekeiebb alakjától, szc-relméhcz a vérpadig hii Essex .grófról. A főszerepeket Eva May, Fridrich Kühne, Erna Moréna e< Huszár Károly jáuzák. Előadások aJatt a katonazenekar kl.s»*ikus darabok.t játszik. — Szambái—.atirnap a Corvin Szintűi szenzációs megnyitó Jaracia : .Vörös ssámum*.
»-- Ax agy mtücödáae szoros összefüggésben aU « b4Jmük<>déss«l. Tartsuk tehát beiéin, működését rendben, amit a Hunyadi János vi« használata itt.-1 könnyan elérünk.
TÖRVÉNYSZÉK.
A vámőrt akarta meg-veszteget nL
ferenczi Jánosné szül. Tóth Rozália 28 éves murakereszturi föld-mives neje a Btk. 470. § ába üt kőző megvesztegetés vétsége miatt került a büntetőbíróság korlátja elé, mert mikor 128 darab tojást a határon át akart csempészni és a vámőrség rajtacsípte, az atszony
— a feljelentés szerínt — egy malacot igért az őtet feltartóztató Both Ferenc vámőr tiszthelyettesnek.
ferencziné elismeri, hogy a vámőr-tiszthelyettesnek egy malacot Ígért, de annyira megvolt ijedve, amikor a vámőr megfogta, hogy azt aeta tudta, hogy mit cainái. Egyébként aszal védekezik, hogy nem akarta a tojásokat kicsempészni, hanem egy kanizsai cégnek akarta behozni
Dr. Hoch védő nem látja bebizonyítva a csempészést. A vámőr-tiszthelyettes — mondja védbeazé-dében — megszólította az asszonyt. Az asszony megijedt és malacot igért neki. De ez jelen esetben nem képezhet bűncselekményt, mert hiszen az asszony a tiszthelyettest nem akarta kötelességmulasztásra birni. Az asszony felmentését kéri.
A kir. törvényszék dr. Kenedi bűntetőtanácsa Ferenczinét bűnösnek mondta ki a megvesztegetés vétségében s ezért őt 2000 K fő-és 1000 K mellékbüntetésre Ítélte, az enyhítő körülményekre való tekintettel mellőzvén a fogházbüntetést.
Chartreuse, Re sérvé éa csirkepecsenye.
Alighogy távozik a megvesztegető, csinos, széparcú menyecske, szuronyos börtönőr két egymáshoz láncolt darócruhás foglyot vezet a bírósági korlát elé.
Ziegler Géza keszthelyi bádogos
— és S. I. kiskorú, foglalkozásnélküli suhanc. Igazi toloncház! típus mind a kettő.
Ziegler éa fiatal .társa" azzal vannak vádolva, hogy Keszthelyen a „Hulláma-szálloda pincéjéből több alkalommal vagy 70 "üveg likőrt, toksjit, abszint, badacsonyit, chsr-treuset, pezsgőt lopott el mintegy 40.000 K értékben. Azonkívül a kiskorúval együtt — aki a villámhárítón felmászva hatolt be az épületbe — cukrot, kávét és hs-sonlókat loptak el a „Hullámából.
Ziegler — dr. Kenedi táblabíró kérdésére — beismeri büoösségét. A borokat megitták — vallja, az üres üvegeket pedig visszavitték. A másik esetben a kiskorú S. I. az épület villámhárítóján bemászott, kinyitotta az ablakot és Ő ezen szintén bemászott. Cukrot, kávét stb. loptak el. A paplan éa tyúklopásokról azonban nem akart tudni semmit.
Mikor dr. Almásty Gyula kir. törvényszéki biró felolvassa az ellopott finomabbnál finomabb márkájú borok, pezsgők és likőrök hosszú jegyzékét — a hallgatóság padjain élénk mozgás, majd derültség támadt
S. /. még nem egészen tizennyolc éves. Elismeri bűnösségét. — Elmondja, hogy Ziegler biztatta -likőr- és pezsgőlopásokra, aki egyébként is borszerető ember. — Több ízben hatoltak be közösen a „Hullám\'-ba. Ziegler oktatta ki, hogy az üres üvegeket visszaviszik és a teli üvegek alá rejtik, hogy a hiányt ne lehessen könnyen észrevenni. A cukrot és kávét közösen
1923. áprili* 6.
ZALAI K02L0NY
lopták é. közösen fomoftottik d. Zi^lcr biztatta a tyúklopásra..Karácsonyra hust akartak, enni Zleg-Urék — ő\' bozza" a hust. Ugyanjuk ■ \'^rdai lopásra is Zlegler biztatta Őt, pontosan megmagyarázta • helységeket, az utat.
Ziesler tagadja ezt. Azonban önÖnmsga font hálójába esik n,!-kor elmondja, hogy.ugy ■ xárdá-h»o mint a Mállóban hosszabb időn át volt alkalmazva — és Igy i,merte a bejáratot és a szobákat.
5. J-t az elnök szembesíti Zieg-lerreL S. 1. mindent a izemébe mond Zleglernek, ez azonban megmarad tagadása mellett.
A tsnuk lényegtelen vallomása
Ul A/e/z kir. ügyész belgazoltnak látja a vádat és szigorú büntetést, illetve Összbüntetés kiszabását kéri.
Dr. Etlényi védő hatásos védbe-»?édben enyhe ítéletet kér védence, Ziegler Géza számára.
Dr. Rosenberg kiskorú védencének javítóintézetbe való küldését kéri.
A kir. tőrvényszék rövid tanácskozás után cueghozzs Ítéleteit:
Ziegler Gézái ötévi Jegyházra és iizévi hioaialvcsztésre itélte; S. I. kiskorút pedig a fiatalkorúak fog-házában eltöltendő kettő és félévi Jogházra. Ez •« ítélet jogerőt. Ziegler ellenben felebbexett.
A „borzaaxtó anyós.*4
Altg bilincselték össze a két tet-teatársat — máris egy ujabb vasravert foglyot hoznak be. Magyar tiputu, jóképű, szelíd nézésű fiatal földmiveit. Pikó litván 26 éves pőlÖskefői polgárember. A Btk. 272. § ába ütköző szándékos emberölés, azonkívül súlyos testisér tcs bűntettével vádolja Öt a vád-Mótfg képyiseJője, mert Pölöake-főn anyósát mellbeszurta, hogy az a-.ónnal holtan összeesett és nejét ii aulyotan megsebesítette.
Pikó löredelmes hangon elismeri bűnösségét. Jó családi életet élt asszonyával. A gyilkosság napján efment a szőlőbe, ahol borozni kezdett, majd ittas lett. Egyébre nem akar visszaemlékezni, mint arre, hogy övéivel történt összeve-srése után egyszer csak a hegyen találta magát, ahol ugy rémlett neki, mintha feleségét megszúrta tolna, erre a. csendőrségre ment mugát feljelenteni. Egyébbről nem tud semmit — oly ittas állapotban volt.
Pikó Iatvánné szül. Varga Anna — a vádlott felesége — elmondja, hogy a gyilkosság napján elküldte férjét borért a hegyre. Amikor este be akart menni az istállóba, látta, hogy férje borosan feküdt n földön. Erre ő pörölni kezdett vele. Férjo akkor megütötte. Majd anyjával lefeküdtek.
Pikó kéiőbb beakart menni hozzájuk, de anyja nem engedte be. A férje erre berúgta az ajtót, ők meg kimenekültek a szobából, a férje utánaszaladt, Őt megazurta, hogy azután mi történt anyjával — nem tudja. Nem kívánja Jérfe megbüntetését.
Varga Lajos cipész, tanú, elmondja — hogy a leszúrt anyós .borzasztó anyós" volt. Fiát elüldözte. Vejét sem álhstta kl, holott Pikó. szorgalmaa, munkás ember volt. Az öreg asszony mindég házsártos volt.
A többi tanuk is az anyós ellen Vallanak és erősen tehermentesítő vallomást tesznek Pikó mellett.
Dr. Schwarz Károly kir. t örvény-néki orvos ismerteti ezután a bonc-
Budklewlcz prelátus kivégzése.
Egész Európa elítéli a szovjet ujabb rémtettéi - Pincében Ifitték agyon a szerencsétlen főpapot.
London, ápr. 5. (Expressz-távlrat.) Budkiewicz lengyel prelátus kivégzése nagy megdöbbenést keltett az egész világon és i müveit államok egyértelmű-leg elítélik Szovjetoroszország ujabb rémtettét. Varsóban követelik, hogy a lengyel kormány szakítsa meg a diplomáciai összeköttetést Oroszországgal. Utalnak arra, hogy Budkiewicz kivégzése teljesen jog és igazságellenes volt.
Ma egyébként köztudomásúvá váltak Budkiewicz prelátus kivégzésének részletei Is. Nagypénteken este orosz terroristák hatollak be Budkiewicz cellájába és a főpapot egy pincehelyiségbe hurcollák. ahol addig lőttek rá. amíg élet volt benne. A holttestet nem adták kl a prelátus rokonságának, hanem a terroristák földelték el kevéssel a kivégzés után a tragikus végei ért lengyel főpapot.
jegyzőkönyvet. A hutáit • beállott elvérzés okozte. l^r. ScWwarz .zc rlnt a vádiolt nagy fokb«n az alkohol hatása alatt állott. Oly any-nyira itUs volt mikor tettét elkö-vetto — hogy határos volt az al koholos öntudattanságig. Egyébként külseje degeneráltságra vall.
Metz kir. ügyéaz az owoaazakértő véleményét az Orazágos igazaág-űgyl Tanács által kéri felülvizsgáltatni.
Dr. Weisz védő elleozi. Ítélet hirdetését kéri. A bíróság vissza-vonul tanácskozásra, majd elnök kihirdeti határoiatát, hogy mellőzi az orvosszakérlő véleményének felülvizsgálását. A bizonyítási eljárás igy befejeztetvén.
Metz kir. ügyéaz elmondja vád-beatedét. Vádbeszédében kifejti, hogy tény, hogy az anyóa házsártos volt, de a vádlott rászolgált erre. Nem fogadja el az orvosssakértő véleményét az alkoholos öntudatlan-ság határát, hiszen tettének elkövetése után viaaxament a hegyre és akkor eszébe jutott, hogy bűnt követett el és azért nyomban je-lentkesni ment a eaendőraégre. Ha borköii állapotban volt is, de tettének teljes tudatában volt. Szándékos emberölés bűntettében és ezenkívül súlyos teslisértés bűntettében kéri őt bűnösnek kimondani éa megbüntetni.
Dr. VPeisz Lajos védd azzal érvel védbeszédében, hogy csak egy mo mentum hiányzott a teljes alkoho-loa öntudatlanságig. Tehát az ön-tudatlanság határán állott Oly annyira Ittas volt, hogy ezt az erős, zömök embert aaját felesége két-sier fellökte a földre. Egy Ilyen embernél ölési szándékot nem lehet feltételezni, legfeljebb erős fel indullságbsn elkövetett súlyos testi sértésről lehet szó. Az onybltö szakasz alkalmazását kéri.
Ezután a bíróság ítélethozatalra vonult viasza. Hosszú tanácskozás után dr. Kened! Imre elnök, -élén bevonul a bíróság. Dr. Kenedi táblabíró kihirdeti az Ítéletet, mely szerint a leír. törvényazék Pikó Istvánt egy évi éa nyolc havi börtönre Itéll. A vádlott éa vé
döje megnyugodott. Ügyész súlyosbításért felebbezett. Védő kérel mére Pikót azonnal szabadlábra ia helyezték. Megható volt nézni, mikor a biróaág szabsdlábrahelyezéai határozatára a börtönőr szuronyát hüvelyébe visszadugta, a vádlott mellől eltávozott és a vádlott fiatal felesége azopóa gyermekével karján boldogan sietett férje felé... (*)
— Uránia. „Essex grófja" Éva May jal, klassslkna saae-kísérettel.
KÖZGAZDASÁG.
Aratáal azabad.ágot kapnak a katonák.
Nagykanizsa, április S. Belilska Sándor honvédelmi miniszter egy ujságiró előtt az slábbl nyilatkozatot tette:
— Magyarország agrár állam, tehát érdekei elaősorban a mező gazdasági munkának minél intenzivebb! tételét kivánják. Ennek a célnak elérésében a hadvezetőség a legnagyobb megénéssel siet sz ország segítségére.
— Gondoskodtunk ezért máris a honvédség tagjainak a folyó évi mezőgazdasági szabadságolásáról KUlö nös tekintettel s folyó mezőgazda sági év nehézségeire, az esős őszre, a késői tavaszra, amelyek a mezőgazdasági munkálatok elvégzését hát ráitattak, a szabadságolásoknál ebben az évben még bőkozübbek leszünk, mint az elmúlt évben vol tunk, hogy az időjárás mosiohasá-gának hátrányos következményeit a lehetőségig mi is ellensúlyozzuk.
— Alkalmat adunk a legénységnek, hogy n tavaszi mezőgazdasági munkákban résztvegyen, másrészt a legnagyobb mezőgazdasági mun kákra: az aratásra és cséplésre s mull évinél hosszabb szabadságol fogunk a legénységnek adni.
Falamalték a salyamgnbó baváltáol árát.
A aelyemtenyéastésl köllaégek növekedésére való tekintettel a m. kir. főldmiveléaügyi minlsiterium az 1923. évi selyemgubóbeváltási árak jelentőa felemelését határozta cl ugy, hogy az idén az 1-ső osi-tályu gubők kilogrammonként 800 koronával, a II-od osztályú gubók kilogrammonként 500 koronával és a 111 ad oaitályu gubók kilogrammonként 20 koronával váltatnak be. A aelyemtenyéaztök az idén is különös kedvozménykép a tenyésztő éa lyukgatott papirost ingyenesen kapják, tehát a paplroa árát nem fogjuk levonni a gubóvételárból.
A közölt beváltási árak a mult évi beváltási árakhoz képest lényegesen magaaabban állapíttattak meg mint azt ax azóta bekövetkezett ál talános drágulás egyébként indokolná.
Ennek dacára biztoailjuk a tenyésztőket, hogy amennyibon az általánoa drágulás tovább tartana, u,y a buza jelenlegi árának arányában megállapított beváltáal árakat, még a gubőbeváltás megkezdése előtt, legkésőbb aionban ju-nlua hó Mg az akkori, eaetleg magasabb búzaárnak megfelelően emelni fogjuk. M. kir. orsz. selyem-tenyésztési felügyelőség.
A rézgálie. Az Első Dunántuil Mezőgazdasági Kamara ezúton hozza az érdekelt gazdaközönaég tudomására, hogy a Kamarától megrendelt réz-gállc első réazlete 500 métermáza* a megrendelők elmére vasúti teher-áruként feladatott ím Így blztoara vehető, hogy 8 napon belül a réz-gállc kinek-kinek birtokába ju!.
Azokat a szőlősgazdákat, akik rézgállcukat Kaposváron fogják átvenni, a Kamara külön fogja felszólítani a jelentkezésre és a megrendelt rézgállcnak átvételére.
Ugyanez alkalommal közli, hogy a második öt vagon rézgálie ú uton van.
A főldmiveléaügyi minlazterlum ebből egy vagont áprilia 10—17-ike, két vagont április 17—24-ike, két vagont pedig 24— 30 lka között fog feladni.
Mindazokat, akik a második szái-lltmányu rétgállcban részesednek, felszólitjs a Kamara igazgatősága, hogy amennyiben még a rézgálie árát be nem küldték volna, azt haladéktalanul eszközöljék, mart április 10 ig a rézgálie ára feltétlenül kiegyenlítendő.
Valuták éa devizák:
N.polw. IS000, Pont (Loodoo) 20X70- » 20370, Dollit (Nra-y«k) 4S4S-47ÍS. — Francia frank (Pária) 283 —£03, Máriu (Bulla) 20 -22. Otass Ura (Milano) 217-227, Osstrák korona (Bfca) S10—640, Lat (Boka-mt) H -21, Ssokol (Prip) I2Í-1S5 SrfW [ránk (Zürich) D\'.O 83u, Diait (Zigiib) 42-44. — Lengyel márka (Yaíaá) 10-11. Am.urdun 17\',68 — Koppenhága 828—SSX, Ktiaslláaia 787—817, Stockholm 11M-S0.
Zürichi zárlati Berlin S\'S7 Amaiefinm X13-40 HolUndla, ■i.w-Yotk 643-00 Uojoa 243a, Pária 3655, MIUoo X707, Príp 16.17, Budapest IJ-2S, Zípib MO, Varat 1 90. Wte 0-76-6, S.ífU 840 Osstrák báty. 0 78.
Termény Jelentést
»oaa (TUaavtUkl) 186DO—1880C, VT*\'. 18400-000 fosa 11800-12000, takanaÁny irpa ló40O-:\' 800 aíe 11000-2000 aeblStOO-MOO Unnri 10000.10300, «pe« 14000-500, korpa 6000— 6100, kttoa 8500 -8»\'j0.
Budapesti állatvásári
Mubabea tr. agiaaba. 1200 - 350, bilnl)a I2S0—100, ataj. 1180-280, 111. ajfaab-. 800-1000. hitolja 900—1180, elejt 700—SCO Höveedék maiba 1 I. [. egiseben 620-7X0. ooi|o (Olótt bérb) 760-800, k\'íaalet: Kaar-xarha 155, etajli 160, — Níraoíék ~ib. 117, eladás 8, botja —, etadáe —, Maiha-bíi 1200-1400, boejobér 200C-2KX)
Sertésvásári
Palbajtás 800, Elk.lt (Mllj 703, Otaj — Koiáp.1200, MJoayU —, L r. 1800, II 1000. Zsil 26(0, Ssakwoa 1600, Ub. boa S80.
K",elós azerkeaztó Benedek Rezső.
Nyilt-tér.*)
KöaxonetnyilvénUáa.
Amikor I. Üzletfeleimet értesítem, hogy komárvárosi takarmányraktá-ram leégése dscára is üzemem minden fennakadás nélkül tovább folyik, nem mulaszlhstom el, hogy köszönetet ne mondjak a jóbarátok és üzletfelek azon tömegének, kiknek tlgyelmessége és előzékenysége olysn lelki nyeroség és jól eső tudat reám nézve, amely minden anyagi veszteségért kárpótol.
Hálás köszönetemet nyilvánítom Komárváros, Kiskomirom és Galambok községek tOzoItóegycsüleleinek és mindazoknak, akik önfeláldozó bátorsággal nyújtottak segítséget az oltásnál.
Lakács Imre
ukarmánykeHskrté.
-1 A. . f«..iua MO . uetwiwi.
Mm . ll.Whi.uil oamjrUWÍtld6w<«TV__
— Uronla. JBnt a „V8r5s iiámnm".
ZALA! KÖZLÖNY
1»23. áprilU 6
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon vidéki el« fizetőin kot kik a mírcluB bavl előfizetési dijaikkal hátralékban vannak. Illetve az április havi előfizetéseiket meg nem njllotlik, tekintettel a súlyos nyomdai s más admlnlstráclós költségekre, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
A kiadóhivatal.
Apró hirdetések
álla i 10 Mólc 100 kor., minden (Orábkl a»6 I korona, vaatagabb betűvel aaedett%a*vak duplán isámlttatnak. — AJláat keresőknek 5 Hiulék árengedmény.
Kiszól gálóleány, kl tgftb üzleti /OQDkikát b vége*, aiocmal felvétetik • Hungária C«p$ü»letb«n4 Főút 14._
Gummilepe\'tfő ffiaAJE
konyhaasztalnak használható, ke^et hxsxnilt olcsón eladó. Cim a kiadóban
« kftaá pia kólát W«aeu leáay Vxxdi irodai alkal-■aSat keres. Cím a kiadóban. ttS?
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a*mSvén tisztáit hölgy-
IXCníiJialapáalono-
L.,1 ra-ut to. asani alá (Cipí-
Mlfli siaaatorittm helyisig) he yenem át Továbbra !s ssivss pártfogást kér, tissMctul KRáHIR BDITH.
is UAalkoaat- jobb ipartMOk rt bstá Msfjar-otca *4- azám alatt. a«<r« olcaöo kip-
Sjrermekcknok a»áp JOrcd ipilrénxa tJotxwokat «« V«Ht»<\' SfUfel, Zrinyl MtUOe-v. 14. tetn 1 Ciaa Urc^tWt TCSZÍÍ .
Keresek másfél áras gyermekem mellé jobb leémyt, kl m hástarUabaa la doigo-slk. Jelentkezni lehet Teatseh drOgéHé bee.
Kiadó aff ptr haamtli rs-et ee. emelet, Mp<*4v*l alanabae. 4t-aa boi-calama
Mafjar -n<mal perfekt Uaa állást lm, aaetlec caak McU ki vtuSban. ltvlMt««ö DXf- tR-Oni ktadc hh
Klra«rálaá» « teoUe lakáar WlTiroalra. — 8a&ká«an6t ij-ért tpHSaaaalar. F6-BJ ao mai •—j aaobái kereeek. HorrltK Wi
NIKKELEZED
ismét megkezdődött
dalMRliilit vftrfltrétra, fám csiszolás, loaiincoiii
(nem festés).
Kerékpárok és alkatrészek.
Varrógépek, tük, stb. Irógépalkktréizek és keUékek,
karboupsptr, ssalsg stb. Karbantartja írógépekre
MŰSZERÜZEM ÉS IRÓGÉPVÓLLfltAT
(Siakáu Gyula) Kaxlncxy-utca 29. uám.
KlaaörhSa. - Telefon 40.
Ajánlunk
MÉSZNITROtáflT
17—19*/, nitrogéntartalommal. Egyenrangú . legjobb nitrogénműtrágyákkal. Kalászosok é« kapások, valamint sz«M atb. traayaaaaar. kiválóan alkalmas. — Gyártja:
MieVM KÍTS06ÖI M0TDIt6YAIPAR R. T.
BUDAPEST. Kípvi.ei.t <> állandó raktár
Vaa-, Zala- éj Soproamegyákre
Melisés Pintér
műtrágya, eréiakarmány. magvak, gaidaaágl cikkek asgykeroikedésu
Szombathely. „
4945/1928
Hirdetmény.
Közhírré tesszük, hogy a pásztorok félfogadása folyó hó 8-án délelőtt 11 órakor a varoshAz* tanácstermében (I. em. 12. ajtó) lesz megtartva. Ajánlkozók a fend időben ét helyen jelentkezzenek.
Nagykanizsa, 1923 április 5-én.
Polgármester.
QUITTNER ARTHUR
HATOauLCCLae KIKUCDfXTBZTT mUKISUSZLÖ
gefw: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-UTCfl 17. Tetefmt:
394 rrizrr^^^r 394
luaárt*l~rtiiaeE**»SS* •Oltatoak. Waikaaartli
aft rttlnwi a i munkálatok porun aaaVB ■ eifteeJSaSC Slaáraawat «t«k rakUroa
Hirdetések felvitetnek a kiadóhivatalban.
UMGKIHORDO
azonnali belépésre felvétetik lapUnk kiadóhivatalában.
éi a lába, tra a Deák-tar 1. sz. alatti ll,(.lilslbss
rendelt kizárélatteleírendüanyeebótkéízüll
ARGENTtéie
cipőt hord. Javitátok gyorsan eszközöltetnek. Késsel varrott duplatalpu
már meg- -rendelhető
SZANDAL:
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
[ORFÁT
napi ár alatt árusítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
tUrjöoydra: rntnnk
TtkSoeatim : 193.
Hirdetmény.
ÁprilU 14-én d. e. fél 9 órákor gróf Széchenyi Péter homókszentgyörgyi gazdasagában 25 darab vegyea ivaru
igás és futó ló
önkéntes árverésen eladatlk. Pósta, vasút: Homokszeru-IntézSaég.
gyorgy.
A keresetadó törvényben
eléírt
Illetmény heti fii. Jegyzék Alkalmazottak nyilvántartási könyve Raktárkönyv \' Pénztári napló Magrondaláaak könyve \' Anyagnyilvántartóéi
könyv Anyag- éa árnbeaaarxéal
köayv Forgalmi adókönyv • a minden másféle
a sieti könyv
legjobban kapható
FtSCHEL FÜLÖP FIAI
könyv- papirkoreakadéíébeo
NAGYKANIZSÁN
Legnagyobb
éa
legolcsóbb
FESTÉK
KERESKEDÉS
Sternberger Gyula Wátnviuwtzsa, grztátxl-tár, Hintaml naaibaa.
Talaloa aa?. Állandó nagy raktár az Ssssss Tataion 397.
taUI- és olajfastákokban, ntemlnt flrnlaz és lakkokban, kalaplakkok mlndan színben, vawUtrm fttkbtit: kátrány ás karbollnaum
FertSkflyyelméfty 1 Megérkeztek a legújabb ízobafalfestff minták
Legolcsóbb bevásárlási forrás a
városépítő
A FRANZ MALOM MCLLETT.
Cement, mész, gipsz, épQletfa, deszka, léc, szeg, kátránylemez, menyezétnád. Szőllőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca SS.
Hifii C7Üuntnlf cslt,os a,l ia Costüme, Cauelcottofc sima IMII MlllfClCH és csíkos, schottis a legújabb fcluitelben, 6abarőln és hamgarn minden létező szlnekbeh.
•fcr .o ...
\'FéHiOnvoiak ereőeti angol hamgarn, tauaszl és reniuunetes nyári u|bonsdgo h, Bourfeerry,
gyönyörű átmeneti- és felöltő-szöuetehben.
óriási választékban érkeztek"
KISFALUD! ÉS KROUSZ
•i AHÁNY KAKAS hoz
CRZSÉBET-TÉR AS szerezhetők be
tk
TmUték *.»«.
11-
Telető* S-T*.
II
Nvoroatott a lawulaidónoaok Zalai éa Gyarmati könwnyomrtlíába.
éí éTfolyaui 78. aiAnt.
N«Crfc«nUww. 19X3. április 7. Sxoaibat
Bgyes »iám 20 korona.

\'"<" t



\'S\'ÍVo

A\'.



■ov-

\'ea/
POLITIKAI NAPILAP
Mai rO-at t». M>T*Ufo« 71. lUm.
i: MJ; . .n
Önmagunkra támaszkodjunk.
A magyar\' korona állása a zürichi jegyzés szcrtnl Ingadozóbb, blzonvtalanabb, mint valaha. Az államhltel négy milliárddal növekedett Állami deficitünk negyven milliárd.
Hol a hiba, ml az oka, hogy ez a nyolcmilliós nóp odajutott, hogy deficitje számokban kifelezve Is óriási, hogy ujabb hitelre szorul, hogy gazdasági berendez kedésériek egész létalapja meg ktog ?
A hibát első sorban é3 lókén! magunkban kell keresnünk, -Javaslatok és tanácsok, h, azok oíak )hvasiatok és tanácsok maradnak, nem érnek semmit. Az íűanthazlatlis aiégbUlent. egyen* súlya nem állhat helyre mindaddig, mig a term-lő munka lökéleteseo meg nem Indul, inig o termelés szellemét megfelelő Intézkedésekkel elő nem mozdítjuk és amíg az emberiség egyik legértékesebb, már-már kivesző erkölcsi tókéje — a ta-* karékosság vissza nem lér. Amíg ebben az országban a legnagyobb nyomor és a tobzódó jólét állanak szembe, i, amíg egyik részen a mindent éltető munkát s az egész vonalon takarékosságot hangoztatnak s a másik részen munka nélkül Is • legvadabb pazarlást látjuk, — addig mérlegünk nem jöhet egyensúlyba
Ma már ott állunk, hogy nincs az ételben egy biztos alap sem, nelffre biztosan számithatná ,k. « mégsem szabad csüggednünk, még sem szabad bátor. Mannák lennünk. El kell Jta-woznunk végre, hogy egész gazdasági életünket revízió alá "együk és hogy minden téren öntudatos nemzeti gazdasági po ""kát csináljunk. Mindezekkel eayült takarékosságot kell be-\'Innünk minden téren való gazdálkodásunkban, elkezdve önmagunkon, folytatva az állami «et egész berendezésén.
Ha ól bennünk az erós aka-r,t. lehetetlen, hogy ebből a "ralmas helyzetből ki ne tud-
Ut.lna.^.Mw 10. H, I(_ ,
"1riu It-te.
<junk gázolni. Legyünk őszinték, Ismerjük be rettenetes nagy sze génységünket. Eszméljünk a rideg Igazságra, hogy senki másra nem lámaszkodhatunk, csat önmagunkra. Ha ezzel számolunk, "akkor két dolgot tartsunk szem elótt Országunk megbillent
f -
f egyensúlyát csak két dolog állit
Itatja helyre: a munka és a takarékosság. Ezeket kell elvvé .tenni Fáradhatatlanok legyünk ■a munkában és legyünk taka-Tékosak — mert a munka gyümölcsét csak ekkor élvezhetjük\' \'ilgazán.
Események a Ruhrvidéken.
laJtS* Í\'A>e.?ut^h:fm"cla Vére?«*<s "Idozolaipak
temet,set a jov; h -t ele,ere hah*Mták, mer> „« essen, pohár-mester es az államügyész a halottak felhoncol.,sát k&te
Múnslen feledés szerint „ franciák ttgnan délután Bochum, banvalamennyi nagybankot katonailag megszállt*/, é< b. zárlak Be,lm, ,elemes szerint, mint a lapok Bernből jel-ntik, ,„ok
• "o "*¥ " beint,po? Ultakozósztnijk
elmultával a . B-rgmaiuisglück > nevű állami tárná\'.,,,, íjét munkához akartak átni, vnlam&nyi tárnak ,p,,t franciőrszemek on^tebm találtak. A bányájzak erfe „iböl sztrájkba léptek. ^.ABShJ^l t/üfásitójának jel-n\'és-. szerint a
RuhrvMh* Sssz^emar jM* -nyomora. Ufo ylitfr tft^r bőt kiderüli, hogy a francia katonai hatóságok /.\', -, .„ozga/mat kesz,lettek elő Afeloszt,,/ott német rendőri*? tagjai, akiket a megszállott területekről Ha/a,Holtak, munkásoknak öltözve ismét visszatérték a Ruhr vidékre és a hánt/ókban. valamint a guá rákban u/abb ellenállást szították a franciakkal szemben
Beteg a honvédelmi mlniaater.
Budapest, ápr. 6. Bethlen litván gróf miniszterelnök ma délelőtt > Gyáll-utl belyőrsegl kórházban meg látogatta Belllak. Sándor honvédelmi mlniaztert, aki néhány nap óta betegen fakaiik. A honvédelmi miniszternek kSzépffillS-gyulladáu van. Állapota aggodalomra nem •d okot.
■agyar konzulátus Po-ssosyksa
Pozsony, ápr. 6. Cseh híradás szerint a pozsonyi magyar követ-aég rövid időn belül megkezd] ml ködéaét.
Április IS áa tarifát emel a MÁV
Budapest, ápr; 6. (Telefonon je lenti tudóaitónk.) Mint llleléke. helyről érteaOHlnk, a Magyar Allamvas | utak Igazgatása alatt levő összes vonalain u uj felemelt dljazabáa ugy a személy, mint a teherforgalomra a hónap 13-án életbe lép. Ez a magasabb dijszabáa a következőképp fog alakulni: az összes gyorsvonatoknál ugy az L, mint a 11 mint QL osztályon az eddigi dljazabáa ötvenszázalékával, az öaz-azea személyvonatok kocsiosztályainál Is ötvenszázalékk.l lesz több a díjasabáa, mint eddig volt. A pod-jryáaz, az expreaazáru, valamint a kutyadljazabást nem emelik, a kö sönséges gyorsáru, valamint a ter-
jedelmea áru díjszabása ia a régi marad. 20 -23 százalékbal .melke dlk a mérsékelt gyoraáru, valamint as I. osztályú teher dsrabáru dlj szabása Is. Ezenkívül 20—20 azé-zalékkal emelkedik a aó, az ösazes élelmiszerek, a azarvaamarha, a aortás éa a baromfi szállításénak ,111 szabása is. \'
Friedrlch István a római azov jetkST.tnél
Ráma, ápr. 6. (Éjfélkor érkezett.) friedrlch István ma felkereste Vo-rovszkyt, Szovjetoroezország római követét éa vele hosazaaan t
kozott.
i tanács-
Klterjeaitlk az exportálható álelmldkkek kategóriáját
Budapest, ápr. fi. (Telefonon jelenti tudósítónk) As Országos Közélelmezési Tanács export-import bizottság. 2000 Vagon burgonya kivitelét hozta javselatbu a kormánynak. A tojásra nézve a kivitel szabaddátételét javasolták, ugy szintén a baromfi kivitelét la.
A fSrároal ntcaaeprfk napi 1090 korona dljaaáat kárnak.
Budapest, ápr. 6. (Telefon jelen-tés.) A főváros kölű,emelnek ke reaztényazociallata munkásai tegnap eate tartott gyűlésük hstározatából kifolyóan ma délelőtt mintegy kétezren küldöttségileg < jelentek meg a városházán. A küldöttség tagjai
kS.OI 15 eo, Kelemen Géza 0„.
\'ezető-eloök vereléaéVaJ b«n«5k
tÍT\'J , aU
\'lat kifejtették, hogy feltétlaatl ragaszkodnak a már mmdoUM száz.Uk emelésen kh-fll^áhW 30 •\'"alé^ho,. valamint a n.bídíUk 1000 koronára való \'-*-mtÍé.áhsi márciu. 1 tői vi„,.„,oil_ Elmondottak, hogy nem nak a a/trájk fegyverhez, azonban moat tnár kénysz-,ilví vannak és Igy aligha le.1 lek-t^gea . sstréi-kot megakadályozol.
Paraaatl.z.dáa Oroatt- 1 • . oraxághaa.
Ifnierg, ápr. fi, Ukrajnébaa a vothinlat kormanvzóaágban ellen-forradalmi p.r.aztlíradáa tőrt kL amelyet a bo\'sevlsták kegyetlen n-isorral fojtottak vérbe. Ossaesan 340 embirt Ítéllek halálra. A ssa-reocs\'tleneket nyo „ban ki la vé-: gerlék Déloroszorazágban általánoa • " forrongás és több helyűit yérsa Ösneütköréaek voltok »z elleoforra-J J.lo.i p»r.utoh éa . bole.vi.ta I csapatok körött.
A kairól Baa»eaka*<k pöre.
Kairó, ápr. 6. Tegnap kezdődött meg Kairóban az angolok kiirtására aiövrlkezett benszúlöttek bünpöré-nek főtarg,aláaa. A pörnek 15 vádlottja van.
Elevenen
eltemetett poéta tiszt.
Rpett, ápr. fi (Fővirov .zerkeea-tősegftnkiől) Nigyváiadoo Móaár János nyugalmazott poatatiazt t \' ciu. 24 ikén 56 éves korában ö esett íz utcán és az előhívott o. .u. megáll.pitssa szerint szivszélbüdés következtében meghalt. A halottkém megerősítene a megállapítást, rnlto Mósárt 26 lkán eltemették. Másnap, 27 ikén a Móaár airja mellett uj alrt ástak. A airáaók ekkor Mósár sírjából elfojtott áagély-kláltasokat éa dörőmböléat hallót tak. Ngromban a temelöőrhöz futott az \'egyik, ez azonban ahelyett,, hogy a sir azonnali felbontáaát rendelte voln« el, a várod tlsitl-otvo-i hivatalba ment be, hogy Intézkedést kérjen. — Természetes dolog, hogy mikorra a bizottság a temetőbe kiért -éa a alrt felnyitotta, késő volt. A koporsóban Móí ,r haarsfordultan feküdt! ruháját kínjában össratépte, ajkát és balkur ját véresre harapdálta. — Segíteni már nem tudtak r»jt.v mert a kéaedelmeskedés Ideje alatt megfulladt. A szerencséi len végtagig eltemetéae után vlsagálat indult ahrtk megállapításéra, kim kit terhel a felelősség a felületes halottkémlelés miatt. Móaár özvegy, éa felnőtt leánya súlyosan megbetegedtek a kiáltott Izgalmak Uy^n.
ZALAI K0ZL0H1
A hadviseltek elhelyezkedése az iparban.
KSnnyiUMk ■ rokkanlak, hadviseltek áa Tolt hadi foglyok, valamint a volt kSuaolfálatl alkalmazottak ráaaár*. A háború is s forradalmak pusx-lilássi, további a gazdasági forgalom nehásságel ipari áa kereskedelmi tireo számos kivételes rendelkezést tettek szükségessé, amelyek cssk fokozatosan, megfe leK> átmenettel fejleszthetők vuzxa. Est a visszafejlesztést itámoi ipari ét kereskedelmi kérdésre, néxvr külön törvénnyel kívánja szabályozni a kereskedelmi miniszter.
Mindenekelőtt megkönnyíti .i rokkantaknak, a hadból visszatérteknek, a volt hadifoglyoknak ipar\' ban való elhelyezkedését. Ezért tehát törvény fogja kimondani, hogy a háború rokkantjai, a hadifogságból vhazatértek éa azok, akik egy évnél Kosazabb ideig a háború alatt katonai azolgálatot teljesítettek, az ipartörvényben előírtnál rövidebb tartamú szakba vágó gyakorlati igazolás után szakvizsgára bocsáttatnak. Ha a vizsgázó kellő jártas-•ágról tesz tanúságot, bizonyítványt kap, vagy iparigazolványt. Ugyanezt kedvezményt fogják kapni a hadiözvegyek is, sőt miután a közalkalmazottak 20 százalékának redukciója legközelebb végrehajtás alá kerül, ugyanezt a kedvezményt az ipari pályára való áttérésre megadják a közszolgálati alkalmazottaknak, továbbá a volt hivatásos katonáknak, kivételes esetekben olyan egyéneknek is, akik huzamos Idő óta folytatott foglal-kozásukat elhagyni kénytelenek.
Milyen tesz i közigazgatás reformjai
I reformjavaslat alapvető intézkedésit.
A régóta húzódó közigazgatási reform ügyében a legújabb mozzanat az, hogy n belügyminiszter a főispánoknak és az ország számos jeles közigazgatási azakférfiának meg küldötte véleménynyilvánítás céljából a reform tervezetét. Ennek ■\'tervezetnek az alapján az egyik
Napközi otthon.
A legújabb nagykanizsai szociális intézmény.
Nagykanizsa, ápr. \'6. Napközi otthoni Hogr mit jelent ez, csak az a szegény munkésaaszony tudja megmondani, aki képtelen gyermekei mellől munkába menni, vagy pedig, hamegy — gyermekeit az utcára, vagy a
jólelkű szomszédaira kéi
i bizni, míg ő verejtékes
meg kíesi fekete kenyerét gyermekei éa a maga számára. < nánk azokról,a azomoru éa megindító jelenetekről, mc fültanúi "voltunk a Horthytoségakdó kapcsán polgármeat.
Ezen segítendő, a Keresztény Tisztviselőnők; Egye«L_ .„^„.„.■L frapköxl otthont fog felállítani, hol a -zegéoy dolgozó mamák - miközben munkájulc után mennek, /lyugodt lelkiismerettel elhelyezhetik gyermekeiket, hol gondos és: szeretetteljes felügyelet alatt lesznek Szociális
anyák részére, akiknek ily módon nagy terhei és gondot vesz le a
viselőnők ezen uj Intézménye. — A* akciót TtÖJÖnségflnk különös Rgy. mébe é» jóakaratába ajánljuk._(*)|
fővárosi Up részleteaen foglalkozik a javaslattal, feltorolva annak összes főbb intézkedéseit. Az ere deti javaalat hiján minden kommentár nélkül ezúttal csak a reform-tervezet alapintézkedéseit közöljük.
A tervezet a rnegyebizottság tagjait öt kategóriára osztja. A meghatározott időre választott tagok egyharmadát az összes választhatók közül választják a választók, egyharmadát a községi képviselőtestületek küldik ki az ingatlan vagyonnal rendelkező tagjaik közül, egyharmadát pedig az összes választhatók közül választják A legtöbb sdót fizetők, akiknek száma négyszer annyi kell, hogy legyen, mint ahány virilis bejut a törvényhatóságba. A meghatározott időre válaaitott li.gok számának tis százalékát azután a törvényhatóság mint életfogytiglan választott ta gokat jelöli ki. Kiterjeszti a terve zet a hivatalból tőrvényhatósági tagok számát is, amennyiben a tö> vényhatóság területén levő ka-, marák elnökei, a megyei vitézi* szék kapitánya és azok az álUmi tisztviselők, akik tagjai 3 kö\'ig»r gatáai bizottságnak, tagj>.i lesznek a törvényhatóságnak is.
A tervezet behozni kívánja a megyei közgyüléiek rendszerét. — Ezek a kö.gyül.aek intéznék a kisebb jelentőségű közigazgatási és folyó ügyeket.
A tervezet államosítaná a me gyei tisztviselőket, akik ezentúl nem választás, hanem kineveizéa utján jutnának hivatalba. Egyedül
Gasparich Nárk*)
%:o (Ballada).
Felváltotta végre a pirkadó hajnal A rémséges hosszú sötét éjszakát. Börtönében térdel s mormogó ajakkal Imádkozik csendben egy csuklyás [barát.
atos Isten Te légy a. vezérünk,
S ne hagyd el e szegény árva nem-* [zetet Elégeld ímeg a mi szerencsétlen-■ A » . [sédünk
Csapást csapásra mér büntető kezed. Reményünk szétfoszlott bánatunk egy ... l [tenger,
Bqjdosásnak indul minden magyar [ember,
Mért hagytad ol Uram ozt a nc.n-•7ü \' [teteti"
.A hatalmas zsarnok sárba tiporta azt. Arait a te, flsd Krisztus hirdetett. | Tekints lé, s nem hallasz egyebet, \\ [mint panaszt
Maga-a szeretet megfeszíttetett. A lri JÓ hazafi, golyó a jutalma. Sötét gy^sz borítja a magyar eget, Özvegyek és árvák bánatos druida
*) A vértanuusV tPt3. ápríli* 7-éo J}2 *vh sauleté* napjára.
Tölti be az erdőt, mezőt, ligetet ... Nincs egy halvány kttóAr, melv ,re-[ményt intene, Elhagyott bennünket Őseink istene.-
T hagytad cl Uram ezt a nem\' . ; * [zetet ?• .Az aradi rónát pirosra festette Tizenhárom dicső vértanunknak vére, Aki útjában volt, láb álól eltette Golyó, bitófa és börtönöknek mélyo. A zsarnoki önkény mindent, mindent\' [feldut,
Ami még megmaradt, szabad préda,
T. [konc
Kossujh apánk szegény, bUjdosasnak
"[indult,,
S árulók bujkálják szerte azét a [hont,
Batthyányi és Csányi nyugszik már a , \' [a sirba .. é
Hol van az a honfi, ki nem fakad [sírva?
Kinek a szive még elég ép, erős ■ .Óh jaj, mi lesz velünk ? Óh\' ji),\' ^ , i . [mivé lettünk? A mi dicsőségünk őrök sirba szállt... Uram, Te ellened nagyot vétkez-[hettünk,
Hogy így ránk szakadt a szolgaság, [a halál." Elfojtja a sirás. a barát imaját, Ablakon át látni hajnal pirkadását
» főügyészt választaná n törvényhatósági bizottság. Az alispánt a?, i.llnmfö nevemé ki a törvényhatóság által javaslatba hozott három kinevezett megyei tisztviselő közül. Ax árvaszéki ülnököt, főjegyzőt, főorvost, föszolgabirákat azallamfő. a többi tisztviselőket a belügyminiszter nevezné ki, de ugyancsak a belügyminiszter nevezné ki a községi és köt jegyzőket.
Megkezdődött az amerikai útlevelek kiállitása.
A belügyminiszter érteaitette az útleveleket kiállító hatóságokat, hogy az amerikai bevándorlási törvény most is életben van, igy ebben ax esztendőben is csak 5638 magyar bevándorló léphet Amerika földjére.
A belügyminiszter egyben értesítette az útleveleket kiállító hatóságokát, hogy csak azoknak útlevelét állítsák kl, akiknek létkérdés az Amerikába való kivándorlás, vagy szoros rokoni kötelékek fűzik Amerikához.
Az útlevelek kiadásét a belügyminiszter a kivándorlókat védő iroda javaslatától is függővé tette. Más tengerentúli orazágokba való kivándorlás engedélyezése ax eddigi szabályok értelmében történik meg. Az Amerikába szóló útlevelek kiállítását már megkezdték.\'
. — U\'ÁaUs Vözoa számon.
i»*3 április 7
HÍREK.
A szeszély*, április
kMspaérhetetlen rossz oldalaival a legnagyobb bizonytalanaágot zúdította amúgy spm biztos . gazdasági utakat \'.taposó\' életünkre. A több mint három hetes verőfényes ta-vaazl idő után. a legszebb reményekkel néztünk termőföldjeinkre, melyből a magyar akarat verej-ték&a legbőségesebb termést re-hoélte. A fiatal április azonban a további meleg időjárás helyett a legzordonabb időt zúdította ránk. Éjjeli fagyok, hideg metsző északt szelek, reggeli dfc tette töokre az ünneplő fehérbe öltözött gyümölcs fáink ékes virágzatát. Előkerültek ismét a melegebb téli felöUők, x«ltüntek a világos könnyű tavaazi ruhák. Sárgabarack, mandula éa a korai cseresznye már nem igen kerülhet asztalunkra. És a metc-orólógusok még mindig a további éjjeli fagyokat jósolják. Hiába, a szeszélyes április az idén sem akar elmúlni anélkül, hogy vészthozó napjaival meg ne keserítse tavaszt, váró életünket.
— Naptár i Április 7. Keres*, tényeknek: Epifán p. Izraelitáknak : Pessch 7. napja.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal <Fóut 13. Boftotuiedar palota) hivatalos órái délatóU fél 0 órától 12-ig, délután 3-tól 6-fc. Takfoo 78 —.A swrkmtósóg (Fóot \\i. Bogooriedei paloU) hivatalos órái lalak fissá re délelótt 10 órától IMg. Tolefon ?« A íalelós ssMkasstó délután 6 órától S-ig s nyomdában (Zalai is Gyarmati nyomdai fogad és bármily ügybea a nsgyktixöoség rendelkezésére álL Telefoa 117.^
— Időjárás* Az Időjárástaní
Intézet jelentése szerint hazánkban csspadék nem volt. A hőmérséklet kivált az Alföldön még mindig néhány fokkal s fagypont rtlá sülyedt. Csapadékra hajló idő várható lassú hŐemelkedéssel. ,
— Személyi hür. Dr. Kau/man Lajos közigazgatási tanácsnok hivatalos ügyekben Budapestre utazott.
Közdg az óra az utolsó útra. Ablakon át látni hajnal pirkadását Hallani lehet az őrjárat szavát, A nehéz vasajtók rémes csikorgását, Léptekcrdobpgását, fegyverek zaját. Néz n barát, oda figyel az ajtóra, Gyér viJágitásnál fegyveres C9apst .Kelj fel Gásparfch Márk! Ütött [már az óra,
• ra •<,
Az utolsó Útra készítsd el magad, E földön számodra nincs imm^r $ t [kegyelem, Fordulj ahhoz, kinek kegyelme végtelen.
Halált mondott rád a császári [paranctf"
„Halált? Jól van megyek, igy volt-ii [ez megírva Sorsát soha senki el nem kerülheti, De a lelkem, azt a reménységet bírja. Hogy e rabláncot a nfcpem leveti óh édes reménység veled megyek . [sirba,
Hogy az az idő már nirícs messze [talán,
Midőn a trikolor fellobog majd ujrs, És újra szabad lesz letiport hazám. Mert eljön" az, Idő hahl — hiába [mondjátok,
Megfogamzik majd az ezerszeres .,.
[átok,
Habsburgok eljön a számadás sora.*
A pozsonyi téren elvégezte régen, Hóhéri munkáját a pribék sereg, Csillsgok ragyognak fent a magas [égen.
S aludni tértek a fáradt emberek. Halvány hold sugáraiva! egy kisded [árnyát!
Látni a magasban libeg szerte szét.., Gaspadch Márk te vagy, eljöttél,
[hogy lássad. Hogy mit mUvelt hetven év alatt
[a nép...
Vajon betoljesült a zsarnokok vágya ? A vagy kivirult a szabadság rózsája, És újra szabad lett letiport hazád. Térj vissza sírodba, nemes Gasparich [Márki
Ne lásd népedet, a sírót, zokogót, Ne lásd, hogy szerb őrzi a Csáktornya! várt. És Pozsony vár ornTSn a cseh lobogót. De mégíe I Maradj, még nem kell [soká vámod, Dél felől már jelzik a nagy virradást Do még sot Maradj még nem kell [soká várnod, Beteljesedik majd a te édes álmod, És újra szabad lesz letiport hazád.
Neusiedler jen&*
1923. április 7.
ZALAI KOZLOHY
_ A Zrimji Torna Egylat k3l(rftl*M. A Zrinyi Tora.
Foylcl "ezévi rendes közgyűlését
mV délután 6 ór.l kezdettel « Rox-gonyi-utcai elemi Iskols torns tor-mében tsrtjs meg. A legok sxlves „^jelenését kéri ez Elnökség.
_ Tőrvényaxáki tárgyald-
sok Keszthelyen. Dr. MuUchen• hecher Edvin klr. törvényszéki tan-exelnök, vizsgálóbíró — holnap Keszthelyre utazik, hol mint törve nyax\'éki egyes híré Ib. egy héten x-resitül törvényszéki tárgyalásokat fog vezetni. Távolléte alatt a vlzs-^ Jcbirói teendőket Fodolay Jusztin kir. törvényszéki bíró végzi.
Zenás mosteaték. Srln-hezst éz xrinétxelet oly nehezen nélkülöző varosunkbsn szellemi felüdülést jelentelt az aj két este, melyet az Uránia mozgó A 6. gy. e. szimfonikus zenekarénak közreműködésével rendezett Maion ker-mester gyönyörű munkát végzett, zenekarával;, usssiikuz repertoárja .^yiusjobzn művészi, hangverseny estét ISU ,kl. .JsmAcItep hangox-tatrank kell,-hogy az i^yen oingaa nlvíju esték Sxlrencsésen; kárpótolják s hiányzó snnesiétért Kani* .,< müveit közönséget Kt ék\'ért ax Uránia axlnház ttzönlégnek tenne nagy-szolgálatot, be-« " itnéi fii ni estéket — nívós ■ filmmel és mü-•.•ésú *ene programmal rendszere-itené.
— Nayykaiüxflai kereskedők
Budapesten A vasárnap Buda
pesten larianft^ oiássjfgos OMKE gyűlésre Nagykanizsáról mintegy 15 :agu küldöttség utazik fel. Schwart GufeztAv kV. \\anscsos gye ügyködése
Minit kü!dÖi;sdg nevében Csilíag J^nó fog fefczollalnj a ninygya^sen.
— A kia lord. F. bó 21., 22.
lord-roh Mrxhfló tfirtéíTet keretében mutrttjn bevitt uz iró » gyermeki
..erelet ótlásl hatásét ■ ax árt.tl.n gyermeki lélek nagv erejét, mely még a í.gsrvtelenebb önzést és gyűlöletet is felmelegíti. Végiü lefogva tsrtja lelkünket a dirsb bánetos, szomorú légköre, a tiszta szeretet és a gyilkos társa, dslmi formák küzdelme; melybe, napfényt és mosolyt csak a kU . yercnek bájos egréniaége és a világ gonoszságáról mit sem tudó tiszt.csengésű hangja vfsz\'b\'e. Lehetetlen e történetét megbstódá. nélkül olvasni vagy hallani a csak az Igazság végső megindító > győ--elme óni békét éa nyugalmat lelkünkbe. Mivel a\' gimnázium eló-•dáss iránt Igen nsgy az érdeklő déa városszerte s as-intézet min-Ma szereplését támogetó megértés-sel szokts a társadalom kisérni, az \'ÍSZÍ«lő.ság kérj s közönséget, hogy most mindjárt biztosítsa a jegyét valamelyik előadásra," cpert valószínűleg egy-két nap alatt elkeljek « összes jegyek, jegyek előre vált-natók, hétfőtől kezdve, Teutsch Gusztáv drogériájában,
— Pályásatok. Családi felügyelői (kezelőtiszt) állásra a rákospalotai áll. leánynavelő-olthonnál, két hét alatt ax Igazgatósághoz. Több siámvevőaégl tisztviselői ál-\'ásra a bpestvidékl pénzügyigazga->öság mellé rendelt azácá\'vevőség-°él 14 nsp alatt. Fényező\' munka-vezelö-lelügyelői és szakács munka "exető-felügyelői állásrs az aszódi «L fiúnevelő-otthonnál 14 nsp alatt V Igazgatósághoz.
- Uránia. . \'őrös számum.
ma ás
A kanizsai kiskereskedelem irányárai.
Nagykanizsa, ápr. 6. Hogy a kanizsai közönséget a\' Nagykanizsai Kereskedők Társulata, a Nagytanban és Vidéke Kereskedők Egyesülete, valamint a nagvkanizesi Baross Szövetség ármegállspitó bizottsága által a legutóbbi napok-ben ujabban megállapított kiskeres kedelmi Irányárakról ponlozan tá; jékoztassuk, közöljük a már érvényben levő irányárakat:
Cukor, kristály 1 kg. 1060, kócka 1120. Só, zacskóval számítva 86. Lisxt O\'ás, 2 es, 6 os, rozs, ouza-t dara: .napi malomárhoz 10 ezáxa-\' lék. RIÓ kávé, ny.r. 2800. S.ntos kávé, nyers 3200. Gu.temsia 3800.-Rió kávé, pörkölt 3500. S-ntos, kávé, pörkölt 4000. Guatemala kávé, pörkölt 4800. Fr.nck kávé 1300. Srit kávé 800. Uhu kávé 1200. Füg- kávé 1300. Ri.s, Bur-msh 480. Rizs, fénv. R.ngoon 520. Rizs, feny. Patn. 580. Rizs, olasz Ksrobn 660. Csuo, Korff 3600. Csokoládé, belföldi 4000. Csokoládé, külföldi, l/a 520O. Bors, egé.x, fekete 2400. Bors, törölt, fekete 2600. Fihéi. egész 3800. Fahéj, tö-rőtt.SOOO. Paprika. l/a, édes, n«, .„ka 2200. Paprika, félédea 2000. Szegfűszeg 7000. Senafűbora 1800, Kömény, hollandi 5000. Árpakása, finom 300. Árpakása, goromba 260. Dióbél, feles 1200. Ecetezzen-
ds 10 százalékos 1 liter 138. lEtel-ecet 6 százalékos 84. Zsemlyemorzaa 1 kg. 420. Tarhonya 500. Levee-téazta 500, Maccarooi l/a 620. Keményítő. buza 960. Keményítő 1/., rizs 1200. Lugkő 100 százalékos 520. Lugkő, 128 száz.lékos 600. Kristályszóda 140. Kékítő, finom, üveg, 1 üveg 280. Kékítő, koron., Juno 1 üveg 360. Mozóazappan l/a egyötöd 1 darab 360. l/a egynegyed 450, l/m egyfél 900. Gyertya, Electra 500 gr. 1 csomag 480, Luna 500 gr. flOO, Flóra 500 gr. 1800. Dörzavászon 1 iv 100. Dörzapaplr 40. Pergameutpapir 160. Befőrőral-neg, 5 dka 1 g. 190. Gyufa, belföldi 1 doh. 18. lü földi 20. Petroleum 1 It. 240. Denaturalt szesz 640. Rum 40 zzizalékos 830, 50 száz. lékos 1050, 60 százalékos 1300. Tea, Souchong 1 dka 65. Tea, Pecco, Orange 90. Tea, Kűlönle-gesség 140. Élesztő 1 dka 8. Etel olaj l/a 1 kg. 1800. Sütőpor 1 lev. 50. Vaníliás cukor 1 lev 50. Vss-por, kicsi 1 db. 1Q, nsgy 20. Pl* kóta 1 dob. 300. Cukorka, supe-rlor 1 dka 20. Ementhali ssjt 1 kg. 2600. Trsppisls ssjt ÍÍOO. Liptói módra turó 1000. Keserűvíz, Hu n».dy 1 üveg 240, Ferenc József 240, lgmándi nagy 260, klcaioy 180. Agnesviz 1 és egy nyolcsd liter 320 korona.
- ArepBléa le-ujabb világrekordja. Hoffermann nmerikai repülőtiszt leverte a gyorsasági világrekordot. Százhúsz kilométeres utat tett meg olyan .sebességgel, smely óránként négyszázket kilométernek felei meg. J
- A tótaxentmártoni ifin-■jMgdMalfBá... A tétszent • mártoni Hátaiság lelkea vezetője AJbeck Gyula tenitó mellé aor. *k"ozva a .Piros alma* c. népszínművet sdta elő nsgyazámu közönség előtt. Gerni Rozika, Kuxms József, Bakacs Mihály. Novinica Rozi, Bakacs Kati, Vissics István,
sVlaslcs Anna, Kacsns Katalin, Tká-lecz Béla éa Gergál Juliska voltak a azereplők. A közönség annyira meg vo|t elégedve a szereplőkkel, hogy alig várják a második műkedvelő elősdávt. A horvátajku fiatal műkedvelők oly gyOnyőr Q magyarsággsl beszéltek a aziopa-goo, hogy a magyar izhreket — egy boldogabb magyar jövő rsmé nyében dobogtatták meg.
- A Traaadanabla mttkad velő yárdija a húsvét hétfő! nagy siker Után, ma kőzkivánstra megismétli a .Próbaházasság\' dmQ éne kes vígjátékot. Tánc reggollg. Jegyek a Csengcry-ulcei csiilárOxlelbeu.
- 50-100 koroaás érc páu. A pénzügyminisztériumban egy svájd oég ajánlatával foglal-koznsk, amely cég hajlandó lenne magyar ércpénzt gyártani. Ax ajánlat már hosszabb Idő éta van a kormány birtokéban és a hónapok óta tartó pénzhiány készteti a kormányt arra, hogy a svájci.cég ajánlatával érdemben foglelkoxxék. Olyan helyrő., ahol a kormánynak erre vonatkozó intézkedését Ismerik, azt az információt adták, hogy Németország példáje érleli meg nálunk Is ax ércpénz forgalombaho-zatalának tervét, ahol nagyon jót bevált ax 50 és 100 márkás érc pénz, amelyet alumínium ötvözetből készítettek. Igaz ugyao, hogy ennek ax ércpénznek előállítása költségesebb, mint a papírpénzé, ámde csak ax. első előállítás költ-
ségei haladják meg a papírpénz-gyártás költségeit, meit gazdaaá-gosabb annak a pénznek gyárláss, amely tovább marad forgalomban, annál, amelyik hamar elrongyoló dik. — A kormány ^foglalkozik a. svájd cég ajánlatával él ezzel az ajánlattal kapcsolatosan merült fel az a terv is, hogy a körmöcbányai pénzverdének leszerelt gépeit, amelyeket annakidején biztonaágba helyeztek, használnák fel a pénzverés céljaira.
— Rondalet a katonaalrok-rél. A kormány rendeletet adott ki, amely megállapítja a hőéi hedi-fogoly temetőkre vonatkozó részletes szabályokat. A rendelet szerint a sirok karbantartása kiterjed a szövetséges és ellenséges álismok-ban eltemetett összes katonákra és pedig az Internáltakra is. A rendelet szerint a hőai hadifogoly, temetőben kizárólag a harctéren elesett, vagy a háborúban szerzett betegség következtében, továbbá a hadlfogaágbsn elhunyt temethető el. Háborúban szerzett betegségben elhunytnak kell teklnteoi azokat is, akik a háború befejezésével kimutatható háborúban szerzett betegség következtében haltak el. A sirok emlékfeliratán a családi, utónevel, \'rendfokozatot, valamint a\'sxületéa és elhalálozás évszámát\' kell feltüntetni. A rendelet részletesen intézkedik a hőai hsdlfogoly-temetők létesítéséről, megállapítja a sírhelyek méreteit, a temetkezés módját. Intézkedik a temetők fel-\'ügyeletéről, ellenőrzéséről és a temetők rendtertásáról.
— Wlndlachgraetx hercegné pöre ■ Jugoaxlév kormány ellen. Belgrádbél jelentik : A jugo . szláv kormány Lovrana dalmát tengerparti szigeten •— nyilvános gyógyintézetet aksr felállítani. A tervezett tengerparti gyógyintézet céljaira kiszemelt telek mellett Wlndischgrsetz Erzsébet hercegnének, néhai Rudolf trónörökös leánya villája van a ő ezért tiltakozást jelentett be e gyógyintézet felállítása ellen. A hercegné,kijelentette t9ta-
kozásában, hogy amennyiben oppo-zldóját nem vennék figyelembe, — pert Indít a jugoszláv kincstár elleo.
— Tlxeakétáves anya. Szóm-balhelyrői jelentik: Siombathelyen egy tizenkét éves leánynak gyermeke született, skinek sz apja egy hatvanöt éves ember, a leány ne-velőspjs volt. A hatóság eljárást indított ellene és most a törvényszék egy évi fogházra Ítélte. A fiatal anyát és gyermekét sz állsmi gyermekmenhely segélyezi.
— Egy axegfcny assxony kérelme. Egy tdjesen msgárahagya. tott 79 éves asszony emeli fel szavát a nemcsszlvü ksnlzssi közönséghez. Oly annyira törődött éa szemeire nem lát már, hogy képtelen vaismi munks után nézni & igy a legnagyobb nyomör között ainylődik. Ne hagyjuk őt elveszni. Cime: özv. Perger Ferencoé, Magyar-utca 16.
— Némát tlaxtek Oroszországban. A „Tríbuna" szerint legutóbb számos német tiszt érkezeit Oroszországba, köztük Hindenburg volt vezérkarának több tbttje, akik sietve tsnulmányoxzák a vörös hsdsereg helyz.lét és tacboikai felszerelését. Az e hir vad elterjedve, hogy ezt a különce, klkűldstéít. Mickensen tábornsgy mag. vezeti, aki katonai alakulatok létesítésével foglalkozik, melyeket Oroszországban maradt volt osktrák és német hadifoglyokból állit ösexe. \'\'
— Világkiállítás Milanóban. Rómából jelentik: Mussolini és a milanói polgármester között tanácskozás volt a Milánóban tervezett világkiállításról, mely 1925 május 6-án, Olaszország hsdüzeOetének tizedik évfordulóján\'-nyílna meg.
— A csehek lázasan építenek katonai laktanyákat. A
. Felvidéken ezldőszerlnt a Pozsony melletti Ligetfaluban, Párkányban, Rimaazombaton, Ipolyságon\', Turóc-szeotmártonbsn, Llptószentmikló-son, Tőketerebcsen, Poprádon és1 Zsolnán építenek kafzáriiyít; Pozsonyban ax ottani hsdosztálykóW ház kibővítésén, Nyltrán pedig ax ott állomásozó repülőezred számára építendő kaszárnyán dolgoznak. Zsolnán és Zólyonbsn élelmezési raktárakat éa lőszerraktárakat állítanak fel. Ungvárott a tartományi katonai parancsnokság épületét készítik el. Munkáci mellett. Várpalánkán e kastélyt Ideiglenesén kaszárnyává alakítják át. Kessárayát építenek Beregszászon, Hűsítőn és : Hooaonoán is. — Cáehországban, Morvsorszégban és SzSézlában ősz-\' szexen harminchat kaszárnyát épW
teriéV. • «<a«m .
— A gyermek kocsistatás sportja. Az angol nők olysn szenvedéllyel űzik e sportot, hogy moát már mindig ujabb és ujsbb módjet találják ki a teetedsáanek. Amint a londoni lápok Irjáki nemrégiben egy May nevű asszony hárombé-nspos kisfiát a gyerekkocsiban Manchestertől Alberíoyig tölte. A két város közötti ut ötvennyolc, kilométer s ezt a távolságot az as*\' mony nyolc óra ötven perc éa negyvenegy másodperc alatt tette meg, ami dég szép teljesítmény. Közben tizenkétszer állott meg, hogy a* kisgyerek körül bizonyos\', teendőket elvégerzen. Msy ssszony evvel a teljesítményével legyőzött egy esszonyt,\'aki nemrégiben negyven kilométeres utat tett meg maga előtt tolva kisgyerekét.
— Uránia z j ma Jós kolaap Vörös exámam. "".1

ZALAI KÖZLÖNY
\\973. rfpriM. 7
— TTrAmU íprilís h ban kádJ-strda* áa aaoasbat—vturup jitxxik. - S-ombetoo 7 4* 0 ónkor, va»árcap 5 7 ét 0 .<ntkor< .VÖRÖS SZÁMUM* (KoonvnUUruag der WsfbtT , dr»nii u orosz forr. J*lml é> etl««-lotradalanl harcokból; tfmreptója: .S\'orma Tálasad** . Megdöbbent". reah\'sn u.<i] r .Jiott kijx « kommün Ív-boltjainak, a cárt Oxu>z-omág kálvárUjat/aV.\' E fllm volt * Kon in Slnhás stenláci<>. rrfbjíftyitó darabja melyet KMKnéicll a kormiuyr.o vr Óí6<ncltd»Age, JÓ%$4Í klr. herceg, « kormány Ukj»i Kísérd film: .JeíT, miot riporter*. S folvo-oáaos hudotxk
-J. HamUfogakat, wuyat, ezQalöi, brílllánsokat és érmeket • legmagasabb napi árban veszek. — FrM JW ékszerész, Sügér ui 1 txám. (F6-ut és Sugár-ut tarok)
— Pr6bá4Ja m9g Ön U t\\ mcvgy\'-sddik rúla, bogy a FILirP harisnyakat Jéjé-bao békebeli anyagból ,kétxuh n«riwy»k, ■okaik a legtajtósnbbak és ugyankzoo stlnu éa b»1«hWkú pamutból bonnikor megfejel-botókv Siombetliely, Széli Kalman utca • .
— T||«—ItwBti li Aujosstln: Shiraioy-dal, amé}4 Gross Aluédtól 410 K. B«ltii Árpád magyar nótái, XII tűset — Ha m.Jd alakét újra ömoto* a végsőt — Zöld lo-ratoe fehér virágos akácfa 300 K Dtcsy I6ts*í dalaiból; Erdő mélyén sió) a kakuk — Sáoossédaakbau van ogy öreg eperf.. 300 £ ,Uveodola\\ daljaték 3 felvonásban, seaép Kridl Prigyas és Somló Sándortól, 3 ftsatben 1440 K Kaphatók Hschel KúUp fiai i6nyv kereike j és*bao, Nagykanissan.
Nemzetközi bank a földbirtokreform financirozására.
■agyar gazdák la iáutnu ■ak as alakaláahan — Magyar im\'i laa* • baak Igazgatója.
A ezodáldemokreták ellensulyo-záaára Pária ssékhelljel megalek! tolták a mezőgazdák lotemscioná-lé)át. A nemzetközi agráisiovetsbg nagy programsot állított öatze, — tefoaáezeteacn gazdaságit, melynek keraastolvlteláhez elsősorban egy IiW^s ii bank szükséges. Ez a ■hit országben működő bank látja majd el asükeégea tőkével as iUető országok gazdáit s gszdeságl
A márciusi, Párisbsn megtért ott agrárkooferenda elhatározta az JLrér internacionális Bank\' fai-lBHIÍ\'1 Páz iában már működik J0 mSlti frank alaptőkével egy ilyan pénzintézet, as sgráriusok azt a bankot akarják továbbfejleszteni.
^ManL^oíiaad. j^***®1"\' ,
tették, bogy bafiendók a szükséges tőkét országukban iejegyezutni, ugy bogy as uj bank circa 120 ■aéLiió franci. frank alaptőkével ala-kulhat a<| és kazdbeti működését.
As uj baak progrsmmjának első pontiává testi az agyea országokban iolvó földbirtok reformok flnan-cirozáaát. A bank élére Igazgatóul Alktólag magyar embert, HaJmos Károlyt akarnák kinevezni.
As Agrár Internadooálla Bank alakuló SMaét áprlUa 16-ára tűztek kl Párlabaa.
TÖRVÉNYSZÉK.
ütéletek.
A nagykanizsai kir. törvénvaiék egyeabirája dr. Almásty Gjttla tá gyaláaAbwi Horváth JózAcf >ó-ápólót, mert ■ méntelep birtokából ruhaneműt ellopott — hat havi börtönre ítélte. A* ítélet jogerő*. — Sebestyén Józtefoét — tulajdon elleni kihágásért — 2000 korona pénzbírságra Ítélte.
KÖZGAZDASÁG.
Valuták éa devizák: .
N.polcon ittOOO, Kool (Loodoo) 20336 -20s2j, Uoliai (New-York) 4370 4620, -KraacU fiánk (Paxis) l8tt-2UÖ, Márka (B«-Lin) £0 22/ OUss Ura (MÜaoo) 221—231, OaaUák korona (Bécs) 026-076, Lei (Boka-r«n) 2ü 22, Sxokol (Prága) I30-13« Svájd ftank (íurtch) 810 iJloár (ZígrŰj
43 -4b, — ..eoftyol marka (Varsó) 10—11, Aautatdxai I7-.&8 — Koppenhága 830—360, KrissUtuua 786 -318, Mockboba Ub4~M.
Zürichi zárlat i
Ü*tUa --68 AminJim 213 80 tioUaadla, Naw-Vora 644 u0\' Uodoo 2641, Párti 3576, MJUoo 2705, Prága 1Ö26, Buda-pcaí 12 60, Zfgiab 542, VarsA l 40. V.TÍ» 0-76 6, SsoHa 340 OaaUak báty. 0 78. O
Termény jelentési
tusa f fisait vidéki) l«60ü-10600, egyéb 19000 9^0 íoit l\'iOOO-lSi/r-\', Ukarmáayárpa 10400-1\' 800 to» l iOOO-ÍOuO «ab 14000-42t.O tengeri lOOMMOSOO, IVWC*<*), kospe 6000 6100, kblac 86*JO-8»OÓ
Badapcall állatvAtán
Marbahat I i. «gé*st>eo 1300 460, hátasa 1820 480, eU>e 1Z80- 38:>, ILl. e*ésabae, 90U--11OO, hátulja 1000—290, ala)e 800—9C0 Nóveotiek martul >. I. cginben 700-730. borja (ól. >tl b.5rbj 1100 250, Két ttot: Nagy-marba 368, aUdas 363, — Nóveodék marba 12, eladás 12, borja 180, eladás 140 Martából 1180-1200, borjobór 180c —1820
Sertéaváaér i
Kalbijtáa 800, EUaU délig 800, ötag — Kósép 1300, Kónayü —, I. r. 1400,11 1160, Uk 2 HO, Ssakwaa 1700, Leb. boa 1360-
Értékek:
Magyal hitel 8.500, 0»suák Miel 79i", Naaai 78VO, J.ltáloK 130 \\ Utaámholo 60S0, Keraakedelml Bank 4K 0" Mjtgyar-OJ*as li50. Baocatnl 110 Orascbe 8WOX) AlU-laaoa stéo 207.^-00, Ssástván 4700.-, Salgu laxjáni 110000, Lhlkányi 1ÖÍXKX), Rima tOVOO, ScbUca 1U0 0, Guttma.io Z3MX> Union IbOtXK., ■Janka 11.80), KloOM 11600, Magyar cukoi 3J0CKO, Adna VOOOO, Atlaotika 14U», Klrálysora-jAM, Uo*ayák-Agrár 3460, Lip-Uk 417 V lt>ob«t 800\'. Vasm. Villamoa 1400U, CiialU 8500, Kookocdu HOuO, DéU Vasat 14000.
Felelőt ax«rk«extó Benedek Rezeö.
UJSAGKIHORDO
aronneli belépésre felvétetik lepünk kiadóhivatalában.
Apró hirdetések
Megieyy—Ua. -
TakarlIóaAt Inrul. Ko»iooyH-utca r.
ÉRTESÍTÉS.
ÉrU»hwn a mélyen tissteH hölgy-kósöoséget, bogy
női-kalapszalonomat
M-ut tO. ssáas aá* (Clpé-stsca-tortam helyi,ck/ twtyeztfra át Továbbra h szíves t-titíeftSal kir,
tbziri«t,i K»aH»K apirw.
Klcaa rrl uú\'ti a aaobii lakiiixnal S -) áio£>*«
b lvlroelra Hsabi. -aöt ij írt hrrni ll. rvHi
I?il6r**tut. fő-sl
munkasok
Magykanlziai Kdzraktárak naszv«nytkrsstágn*l.
NEM FAJ FEJE
és a iába, ha a Oeék-iér 1. u. alatti (IpS-Uilatbaa
rendelt kixiró\'jgelsóreodü anyásból késtuh
ARGENT-téie
-cipót hord. Javítások gyorsan aatközöltetnek. Kézzel varrott duplaUlpu
SZANOAL
mar megrendelhető
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
vis.asaUp kereadesé slttatata FMUbM és adketi: NaaVKANéZSA, Maggae Mlta a. Htm. Főflziet: auOáPCST, Vt-, O-utca SS. - Taéalow: Ut-t3.
Elvállalunk Hf*ll.i>i, 4e vl..a«(¥er*e4ea4w**L éterit* U MtaanUNáiÜM
- Mk, CMtarmáiiMk. aalvO-.to-sO kalak, ktWei aáai r1av«*«44k r^.atce
______jaltaialMaian ----- * " ""
■aeUc\'ta >>f*einfaik«t
tovttás^iat és áttMűtásl i
—_____Jrtat.
«U4H«Mk caflfiktl, x*» armataráiiau AakAtt--t éa »4dag l«r4SVa4a»at. T«rt«rt>
aal kágtaittbl tttkaktt, M4ef - - - - «14 pMrmetvaAket.
tkálatokat sztksztrOan és elesét aukMüak.
Lcfloloóbb toivisirltsi forrás •
városépítő
A FRANZ MALOM MELLETT.
Cement, mész, gipsz, épületfa, deszka, léc, sieg, kátrány lemez, menyezetnád. Szőllőkartf.
Városi Irodát Nagykanizsa, Zrinyi WkttiHitn SS.
QUITTNER ARTHUR
n-aealMusn munMinant nauumirenó
Ttlefoa: M6YIUUÜZSI, KÖLCSEV-OTOI 17. TéWea:
394 394
8 Könyvnyomdai munkát ^ Kön
itészeti munkát
u. m-: Művek, . folyóiratok, meghivók, eljegyzési éa eaketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, borítékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések » minden e szakba vágó munkákat pár óra alatt készít
Zalai és Gyarmati
u. m.: Szépirodalmi müvek éa iskolai könyvek kötéaét, sranyozánát, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erűa, , kivitelben jutányos arak mellett
Nyomaton s leorúlakionoeok Ztltl és Gvsrmati kbnyvnyomaáíában
POLITIKAI NAPILAP
4a. íviolyani 79. nam.
>*»• április 8. Vasírn.p Va3Ar„api „4ln 30 korona>
Készpénzre! Lermentesitve ,Z«lai Közlöny-
Nemzeti Muzeum
® Budape»t
MrbWM[ ki.nohlv.iai ra-m I I»Mr»rt,»« -T.l.Io. 78. iMAa.
Ilncl.Bc.il u.rkM.1^, V. k.r, Alkoi.,..^.,,,, 10. ... II. . TtlftaniUu SU-3K 4. Sí-2«.
Lekerül a cégtábla a kurzusos bót ajtajáról és ml majd elősegítjük, hogy a felszámolás minél előbb bekövetkezzék — mondotta nemrégen Nagykanizsán egy a teljes Ismeretlenség homályábanleled zószlkladöngetó.
Vessük lel a kérdést: ml kifogásuk yan a kurzusdönge-tőknek a .kurzus bót" tevékenysége ellen? Ml lehet az oka annak, hogy bizonyos csoportok és alakulatok nem szűnnek meg még mindig halált kiabálni a .kurzus"-ra — amely nincsen — mert a magyarság nem Is-meri, nem Ismerheti el, hogy a keresztény magyar nemzeti
„knriitáos bót\'\'.
Irta : Benedek Rezső. Nagykanizsa, ápr. 7.
kiböjtölnek — hogy hetek vagy hónapok múlva fizetésképtelenné válván: kell, hogy felszámolását bejelentse.
Kérdezzük Illő tisztelettel — „kurzus", muló, tünő, Ideig-óráig tartó folyamat lehet-e az a princípium, amelyre \'az első apostoli magyar király - Szent István — országát bazlrozta? Hullámzó .kurzus" leh\'et-e az a tiszteletreméltó kapocs,\' amely ezeresztendőn keresztül tartotta össze ezt a szinte hihetetlen viszontagságokon keresztülvergődött, véglgküzdölt és bilincseiből és börtönéből győztesen kikerülő vértanú nemzet? .Kurzus
állameszme "csüF -ggf. mOT* tmeiy "Szenf "S\'zenT
szeszélyes kurzus, egy folyamat I Imréket, Szent Margitokat. Szent \' melyet a jelen Idő és a Lászlókat, Szent Erzsébetekei,
lenne.
Jelen helyzet\' vetett fel, hagy egy rövid Időn át magát felszínen tartva Ismét eltün|ön a feledés tengerében : ml lehel az oka. hogy a becses bőrükben elhelyezést nem találó nyugtalanok megtudnak békülni mindenné — Trianonnal, a tizennégy vármegyés miniatűr Magyarországgal. országunk megkötöttségével, gazdasági helyzetünk lehetetlen állapotával, a szökevények állandó aknamunkájával — csak .a kurzust- nem bírja a megszajjs^ervezett gyomruk,
csak „í kurzusra" öltik kl mefisztót nyelvüket, csak „a kurzus" az a mumus, melyet minden alkalommal előráriclgál-nal^ mechanizmusra járó krampuszként, hogy az Erzsébet-körűt és a Conti-utca fogalmá\' hoz tartozó kiábrándulásban levő híveiket visszatartsák a destrukció vörös majomketrecében
A.kurzus ?! - Igen — .kurzus" mert a keresztény magyar nem-zeti gondolat\' és állameszme,, az erköLs, a hazafiság, az országnak Szent István elvei szerint \'aló átformálása szerintük .csak =8y kurzusos bót", egy krájzlerá), amelynek cégtáblája lekerülőfél-°en van, amelynek gyenge záru »Mát már oly vehemenciával döngetik, hogy előbb-utóbb en-Jed; amelyet kiéheztetnek vagy
Hunyadyakat, Rákóczlakat, Ka-plsztránokat adott a világnak? .Kurzus\'-nak nevezhető az apostoli magyar szent koronában rejlő eró, hataloín, varázs ? .Kurzus* az országnak magas kulturális fejlettsége, melyet a .kurzus" rendházal, szerzetesei, Intézetei, tanítói, nevelői — a .kurzusos" kultura mlndmeg-annyi lelkes, áldozatos úttörői, fáklyagyujtói és zászlóvivői — teremtettek a magyarság sötét egén ?
.Kurzusos bót"-nak nevezik a kereszténységet, legújabban pedig evvel együtt a keresztény magyar nemzeti Ideál alapján álló Bethlen-kormányt az eszter-gályosjánosök — mert nem ülhetnek be többé, szabadon a „MunkásblztosltóNhoz címzett néhai agitátoreltartóba, mert! nem mozdíthatják meg az utcát, nem rendezhetnék felvonulásokat és nem vezethetnek rohamot a parlament ellen. .-Kurzus" — mert a nemzeti Bethlen-kormány — és semmiféle nemzeti kormány nem engedheti meg azt, hogy a Bécsbe szökött patkányok (felháborodással utasltjuk vissza a náluk helytelenül alkalmazott „errilgráltak" jelzőt!) újból visszatérhessenek előbbi .működési területükre" és kezdhetik tovább országfürészelő
munkájukat ott, ahol nemrégen abbanhagyták. „Kurzus" — mert a magyar népképviseletben csak huszonöt plrosszekfü vlrlt és nem egy egész plrosszekl\'iis kertágy. „Kurzus" — mert Bethlen István kemény férfi keze nem türl a szélsőséges akarások klrobbantását. „Kurzus" — mert a zalaegerszegi Internálótáborbói a kormány nem engedi kl a vérebeket és nem ad kezükbe rohamkéseket, hogy a magyarság belelt kiszedhessék. Igen, .kurzus" — mert nem lehet még szabadabban Izgatni, lázítani, firkálni, barrlká^okat emelni és a katonaság kezeiből édes maszlaggal Ismét a fegyvert kicsavarni, mint gróf Ephlaltes Ide-
e az,5jHében.,.______ ________...
A „kurzusos bót" — megnyugtathatjuk az esztergályosokat — nem fogia bevenni a cégtábláját. A „kurzusos bót"-ot nem fogják kiéheztetni, sem kiböjtölni A „kurzus bót" nem fog fizetésképtelenséget bejelenteni, mert a .kurzus bót" (= a keresztény magyar nemzeti eszme!) csődje: a magyar nemzet halálos ítéletét, a „kurzus bót" cégtáblájának levétele — az ország sírkövét jelentené. Olyan sírkövet, melyet semmiféle erő és halalom többé el nem hengerítene.
tudjuk, látjuk és érezzük a .kurzus bót" a|tajának vörös pöröllyel, kék ököllet való vehemens döngetését. És bár foszlányokban lóg rólunk a ruhánk, bár éhezzünk, a gond Időelőtt mély barázdákat szánt arcunkba, a létért való tusa lassan megőrli testünket — mi álljuk a harcot Magyar becsülettel, szilárd elszántsággal, vasakarattal, szent fanatizmussal: mert hitünkről, hazánkról, nemzetünkről, gyermekeinkről, a keresztény és nemzeti Nagymagyarország jövőjéről — vagy azoknak megsemmisítéséről van szóI
Akkor, mikor lenni — vagy nem lenni; élni és pedig szabadon, függetlenül, emberhez és magyarhoz méltóan élni — vagy pedig csúfosan, gyászosan elbukni : a harci jelszó — nem lehet kétség aziránt, hogy minden
Bar Hé.
Utraa, l,I)GO. ! .
ember, akinek bensejében a magyar nemzeti Ideál szeretelének és becsülésének legparányibb szikrája ég — utolsó leheletéig m\'g fogja tenni kötelességéti „Rabok legyünk, vagy szabadok? Er a kérdésI Válasszatok /" És a „kurzui bót" nem fogja bevenni a — cégtábláját.
Vas Gereben.
1*33 mi.
Nagykanizsa, ápr, 7.
1868. jan. 26 án Bécsben, M ud-v«ri gyógyszertárba egy má(tyar ember támolygott be szlvgörcsöktől kinoimva s orvosságot kért. Mire « gyógyszert qeki aduk volna, az ismeretlen ember moghalt. Ez a Vagikus véget irt férfiú Vas Gereben (Ra\'iftXovics JAnos) volt, legismertebb és legművészibb írónk egyike, kit csak 1885-ben hozt.lt haza Bécsből, hogy hazai főidben aludja Srök limit. \'
Vas Gereben 1823. iprills 7-én született. Fiatal évei nagyon vihiro-sak voltak. Ifjúságát bohóságokkal, utazgatással, bolyongással lötlölte, de a sors sokszor komoly próbákra is telte. A saját művelésével nem sokat törődött, természetes tehet-ségo révén azonban csakhamar utol érte szellemi téren is társait, kikkel egjr1}ti aztán a maguk szerkesztett} „Két garasos újság"-bao ^ozdett irogatni nyers és erősen tréfás hangon.! Sopronban már Magyar Bors álnéven Irt fővárosi lapokba és szatirikus hangon ócsárolta a város magyartalanságát. Innen bocsátotta útnak humoros rajzait, melyeh révén Vachoí Imre a Pesti Divatlap belső munkatársának hívta meg. Pesten nem érezte magát jol, azért Szombathelyre, majd Győrbe költözött, hol ügyvédeskedett. Itt érték a 48-as események, melyek folyamán ő is fogságot szenvedett. Kiszabadulása utíin kezébe veite a tollal és irt, szakadatlanul ; egymásután jelentek meg regényei, korrajzai s olvasótábora napról-napra gyarapodott. Az ötvenes éveknek ő volt a legolvasottabb Írója. Ehhez a nép sajátos viszonyai kellettek. Jóleső érzéssel olvastak a tüzes magyar iro elbeszéléseit, melyekből kivorődött Írójának nemzeti érzése; e nemzeti érzéssel ruházta föl minden egyes alakját is
Vas Gereben mint Iró: naturalista. Ez nem iró! Irányát illeti, hanem abban az\'értelemben értendő, hogy őt a Gondviselés különös természetes tehetséggel látta el. Azonban ezt az istenadta tehetséget nem támogatta önműveléssel. Irt ugy, ahogy
ZALA) KOZLOHY
lf/3. április 8
jöit, ahogy jónak lám, szerkezet nélkül. Sokfélét és sokféleképen irt. Vannak regényei, elbeszélései, kis rajzai, életképei, adomás gyűjteményei. Legkedveltebb tárgyköre a Dunámul magyar népe, élete, a régi táblabírák köre és patriarchális élete, a saját kora vagy a hozzá közel eső múlt.
Lcgnagyobbszabásu terve volt egy bővebb regénysorozsl, melynek Korszakok lett volna a dme; de tervét kora halála miatt nem tudta keresztül vinni. Ebfccn egy nagyobb méretű korrajzot óhajtott adni, melynek keretében középpont lett volna a 48-as eseményeket megelőző és előkészítő mozgalmak. — Hat regényes korrajzban az 1809—1849-ig terjedő és azt a kort akarta feldolgozni, melyben maga is élt Miért 1809 tői? Mert szerinto a nemesi felkelésben ért kudarc széttépte a nemességben a vitézség hirél. Karddal, vitézséggel már nem töltheti be feladatát, hanem csak kulturális téren érhet el eredményeket. Igy jut el aztán 1848-ig.
A hat regényt rr.eg is irta, de fel-závarta bennök az oredeti tervet az események sorrendjét Illetőleg. A regények a reformkort ábrázolják, s címük olvasásakor megelevenednek előttünk a régi, kodves,oly sok derűs percet szerzett sorok; az iró pompás megfigyelő tehetségéi, ere. detiségét, magyarságát véljük újra átélni.
Leggondosabban megalkotott regényes korrajza az első: A regi jó idők (1855 ), amely sok vonásban egyezik Eötvös: A falu jegyző jével Kedvenc korának, a reformkornak néhány emberét mutatja be legismertebb regénye: Nagy idők, nagy emberek (1856.). Cseiekvényre nézve á legsikerültebb: A nemzet napszámosai (1857.). Gyengébb az : Egy alispán (1868.). Javitó célzatú: A tekintetes urak (1864 ). És utolsó a: Jurátus élet (1866.). Ezeknek mintegy előjátékául irta: 11. Jóisef császár kora Magyarországban (1867). Felfogása szerint ugyanis 11. József császár uralkodása inditotta meg azt a reákciót, hogy Ferenc császár erőszakossága nem tudott elnyomni bennünket, sőt a reformkor is. elérkezett. /
Ismertebb regényei még a nép életéből merítve a : Pőrős atyafiak, Garasos arisztokrácia, Életunt ember és Dixi. Vannak még szatirikus és kotpikus elmefutiatásai, adomagyűj-teménye, két népszínműve.
Legnagyobb érd-me Vas Gerebennek, hogy a magyar nép életét jóizüen tudja rajzolni, kitűnő zamatos magyarsággal. Alakjainak jellemző vonásait igen szeretetremél-tóan tárgyalja. Jellemei a fitogtatá slg magyarosak, telvo humorral, étccel. Arany János ezért az\' élcek, adomák és ötletek nagymesterének mondja Vas Gerebent.
Nagyon szerelte népét, magyarságát és szerette magyar népét tani-tani. Bizonyos életbölcsességet is ad, azzal láija el az olvasót. .Hányszor dicsekedtem önmagamnak — Írja — hogy az Isten méltónak tartott felvenni azon választottai közé, kik e szép virágnak, a magyar nyelv és néperkölcsnek illatat rreg-érzik. Mikor körülöttem annyi embert keseregni látók, mert ostoba vágyait nem adta meg a sors, telkemnek megnyílik az a boldogság, hogy kincs vagyok magamnak: mert én is magyar vagyok » mert Isten teremtette, most tudom csak, hogy ilyen munka után a hetedik napon miért nyugodott meg." E sorokból a nemzeti önbizalom hangja cseng
A kormányzó kanizsai utja.
a m. kir. S. gyalogezred zászlószentelési Ünnepélye.
Nagykanizsa, április 7.
Megirtuk, hogy Nagyurunk, nagybányai Horthy Miklós kormányzó ur Őfőméltósága e hó végén lejön Kanizsára, hogy a nagykanizsai háziezred zászlószentelési ünnepélyén részt vegyen. A lejövetel, illetve az ünnepély fix terminusa még nincs megállapítva, mert Nagyurunk a mai politikai viszonyok közötti rendkívüli elfoglaltsága miatt csak az ünnepély előtti legutolsó napokban tudja majd lejövetelének pontos idejét megállapítani.
Annyit azonban már most is közölhetünk, hogy a fogadás és az ünnepély méltó lesz Magyarország kormányzójához. Ugy az ünnep rendezősége, élén vitéz Bobest Mátyás ezredparancsnokkal, mint a polgári hatóságok előkészületei dr. Tarányi Ferenc főispán, dr. Sabján Gyula polgármester és Gyömörey István főszolgabíróval az élén — mindent elkövetnek, hogy a honvéd zászlószentelési ünnepély országos jellegű legyen.
Őfőméltósága kíséretével az ünnepély napján d. e. 10 órakor különvonaton érkezik a kanizsai állomásra, honnan egyenesen a sportpályára hajtat A kormányzóval együtt jönnek le a katolikus, az evangelikus és a református tábori püspökök, akik a zászlószentelés egyházi aktusát fogják végezni. A zászlóanyai tisztet a főispán édesanyja képviseletében ifj. dr. Tarányi Ferencné a főispán neje fogja betölteni. A sportpályái ünnepély ünnepélyes tábori misével veszi kezdetét, melyet Zadravecz István tábori püspök fog celebrálni Utánna* a három vallás főpapja megáldja a zászlót és átadja dicső rendeltetésének.
Este a Polgári Egyletben nagyszabású ünnepély lesz, melyet az ezred rendez a Kormányzó Ur tiszteletére. (\')
ki. Vas Gereben szemivel nézzünk mi is müvein keresztül a i^sgyar múltba, születésének századik évfordulóján, moly szem akkor a csillogást látta és az a könny, mely szemünk-bői idónkint kicsordul, emlékeztessen azokra a könnyekre, melyeket l^os Gírebennél a szerető ragaszko dis sajtolt ki a magyar hazáért és annak népéért. (D. G.)
Kirándulásunk Pest-Budára
Nagykanizsa, április 6.
Húsvétkor 21 (gimnáiista és pol gárista) fiúval felmentünk a M»gyar Cserkészszövetség tizéves jubiláris ünnepségeire. A felutazás nagyon keserves volt az éjjeli hideg miatt; még a vonat ablakai ia befagytak. A fiuk ugy próbálták álomba ringatni magukat, hogy örökösen jó éjszakát kivángattak egymásnak, sőt egy része, ki már tudott annyit a fizikából, hogy a meleg felfelé száll, felmászott a csomagtarlókra aludni. De álom csak nem jött a szemükre a igy boldogan üdvözölték a rózsaszínű hajnal fe>jöttét. Pestre érve azonban minden gyötrelemnek vége szakadt a az örömnek két vidám napja következett.
,Az istentiszteletek ulán a Vérmezőre mentünk, hol 57 csapat foglalt helvét. Tiz órakor érkezett meg József kir. herceg és fia, kik a siövetségi tisztek kíséretében szemlél tartottak • csapatok fölött. Tízezerre becsülik ■ megjelent cserkészek számát s igy el tudjuk magunknak képzelni azt ■\'festői látványt, amit ennyi diszbeöltözött és zászlók alatt felsorakozott cserkész nyújtott. De még felemelőbb volt, mikor a fiuk cserkész fúvószenekarok hangjai mellett diszmenctben elvonultak a főherceg és a tisztek •!Őtt. Az egész ünnepélyről mozi gép csinált felvételeké, afjnos, mikor a mi csapatunk elvo. u\'t, éppen megállították, mint a f.uk vallják azért, mert a fényképész
síájtátva nézte a pii nagyszerű diszmenetünket s eközben meg is Feledkezett a gép hajtásáról. Hogy ez , igy volt-e, most már nehéz lenne eldönteni, de hogy körülöttünk álló szemlélők kifejezték tetszésüket ez már ax igazsághoz tartozik.
A szemle után felmentünk Várba, megnéztük a királyi palotát, m azt. Jobbot, a Mátyás templomot, halászbástyát s a budai oldalon lejöttünk szállásunkig, a piarista gimnáziumig. Mikor a testőrség palotája előtt itlvonultuok, az őrség Vigyázz! Fegyverbei vezényszót kiáltott s tisztelgett. Valószínű, hogy ez a zászlónknsk szólt inkább, mint nekünk, de azért valljuk meg, nagyon büszkék voltunk rá.
Szállásunk nagyszerű volt. Kitömött szalmazsákok vártak ránk a szép gimnázium cserkészotthonában. De voltak e helynek tréfás oldalai is. Mikor a díszes, nsgy "\'üvegajtó bejárathoz érünk s küldőm előre a fiukat, azok csak megállnak éa néznek rám. .Mit néztek?" „A tanár ur csak tréfál, ez nem lehet gimnáziumi" Dehát mégis csak elhitték és meg U vigasztaltam őket azzal, hogy ugyanaz fogja a kanizsai uj gimná ziumot is épiteni, aki ezt csinálto. Persze ez ax épület öt emeletével és számtalan ajtajával, átjárójával és kijáratával valóságos labirintus. Igy történhetett meg az, hogy a fiuk végigjárkálták az egész épületet sokszor, mig a szállásukra találtak. Egyik több mint egy óráig járkált egyik folyosóról a másikra, s mikor már azt hitte, hogy célnál van, találta zárva az átjáró ajtót. Végre kimerülten kopogtatott be egy tanár úrhoz, hogy lenne szíves útbaigazítani.
Úgyszólván a főváros minden nevezetesiégét megtekintettük. A muzeumokat, bazilikát, országházat, kúriát, klinikát, egyetemet, városligetet, állatkertet atb. Egy magasratörő fiu azt mondta az el-
indulás előestélyén: ő most már mindent látott Pesten, csak két dolgot szeretne még: a Bazilika kupolájába felmenni és az Erzsé-bethid tetejére felmászni. \' Egyik legkedvesebb és legmelegebb mozzanata kirándulásunknak az állatkert megtekintése. Egy kicsit ké sőn jutottunk el már oda, de az az^ előnye megvolt, hogy egészen magunkban voltunk s a fiuk ke déiyesen „elbarátkoztak* az állatokkal. Mikor beállt a szürkület, messzebbről nem Is lehetett kivenni az állatokat, hanem csak akkor vették észre azokat, mikor a rácson át összeütötték az orrukat. Egy pompás tollazatú páva meg örökösen utánnunk röpködött
fákon s ennek rikácsoló hangja még mindig fülünkben hangzik.
A jubileumi cserkészünnepségek-ről is sokat beszélhetnénk. Hétfőn az úszóversenyt tekintettük meg, ahol nagy hatást keltett a pesti
piarista csapatnak különféle mentő gyakorlat bemutatása. Emlékezetes marad a kedd délelőtt is. A rákosi gyakorlótéren mintatábort mutat tak be, majd leültették csapaton-kint a fiukat, hogy csendben vár-janak. S ekkor n láthatáron megjelent egy rrpülőgép, egyenesen felénk tartott, kört csinált felettünk s leszállt elibénk. Ugyanígy egy másik és egy harmadik. Mindet leszálláskor hangos „huj, huj, hajrá" kiáltással üdvözöltük. Egy Fokker. Junkera éa egy francia tipusu gép volt, melyeket aztán az Aero szö vétség vezetősége be is mutatott a fiuknak. Sőt o viaszarepüléskor egy-egy cserkészt is felvettek magukhoz. A franciára egy pesti niarista csapatbeli cserkész .ült fel. Először bizony nagyon behúzta a nyakát s hiába integettünk neki, nem igen mert megmozdulni, később annyira nekibátorodott, hogy az uton 6 szép fényképfelvételt is csinált.
Hit hiszen aokat tudnánk mesélni e kedves két napos kirándulásról. Visszafelé utazva, össze-gyűjtöttük élményeinket s hogy eredménnyel jártuk meg utunkat, mutatja pl., hogy a fiuk* 36 látott szoborra tudtak visszaemlékezni. Nehéz is volt eljönni. Milyen érveket hoztak fel az ottmaradásra, hogy pl. megakarják tapasztalni a pesti diákokat la, meg hogy nem voltunk fenn a gimnázium tetején levő\'terraazon.
Cscrkészbecsűletünkre is tisztességet hoztunk azzal, hogy mi vol-- tunk egyedül fenn a szombathelyi kerületből, aminthogy a tavalyi országos kiállításon is e kerületből cssk a mi csapatunk vett részt, ahol kitüntetést is kapott. Ilyenképpen igyeksiünk megszolgálni azt a szeretetet és támogatást, melyben varosunk társadalmától részesülüok.
Visszahívták ax angoral orosz köv«t«at.
Budapest, április 7. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Angorából jelentik: Az angorai török kormány sürgős Intervenciójára a moszkvai szovjet paranccsal visszahívta Aratott angorai orosz követet és helyére Salaoikik követet nevezte kl. A követ változásnak az#Mz oka, hogy a tőrök kormány az ő személyében látta fenforogni az orosz török jó-viszony olhldegülésének okát. Az uj angorai orosz követ már megérkezett állomás helyére és bemutatta meghívó lovolét.
1923. április 8.
A Zrínyi Torna Egylet közgyűlése.
Tegnsp p,to 6 órakor tartotta a o.gyksnlzsai Zrínyi Torna Egylet évi rendel közgyűlését a Rozgonyl-utcsi iakola tornatermében a tagok nagy érdeklődése
mellett.
A gyűlésen megjelenlek körött ott láttuk városunk társadalmának a színe-javát. A magjelent előkelőségek közül a következőknek nevelt sikerült feljegyeznünk: Tabajdy Kálmán ny. altábornagy földblrto kost, dr. Sabján Gyula polgármes tert, dr. Hegedűs György ügyvéd nemzetgyűlési képviselőt, dr. Győ-mörey György főszolgabírót, dr örley György kir. kö>jregyzőt, Zá-borazky Zoltán m. kir. jegylntézeti főnököt, Száva Nándor vámazaki főtanácsost, dr. Hajdú Gyula ügyvédet, Eperjessy Gábori, Zalavári és Dénes Jenő állampénztári tané esosokat, dr. Patrik Dezső főmérnököt, Lojpczig Antsl kir. járáa-bírót, Preazler Géza a nagykanl-isal Hangya kirendeltség főnökét, Horváth Olivér ev. lelkészt, Gye nes Lajos kereakedőt, Vlzkelety Ferenc ée Bodó Pál ny. ezredeaeket, Stuller László rendőrfőfelügyelőt éa vitéz Bobeat Mátyás ezredea ezred parancsnok vezetésével s teljei tisztikart.
Patrik elnök megnyitó beszéde után Plnta József az egyesület titkára tartotta tartalmaa beszámolóját, amelyben réazleteaen Ismertette az egyesület eddigi működését, a mely Nagykanizsa város és a 6. gyalogezred jóvoltából ma már oly hatalmas méretű sportteleppel rendelkezik, hogy az egylet 675 főből álló tagjainak minden irányú sport-szükségleteit kielégitL A nagy tet-széaael fogadott titkári beszámoló után Petrik elnök Indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel a Következő tisztikart válaaztotta meg: Elnök: Tabajdy Kálmán ny. sltábornsgy földbirtokos; alelnökök: dr. ÖHay György kir. közjegyző, Petrik Dezaő dr. főmérnök, vitéz Bobeat Mátyás ezredparancsnok: választmányi randea tagok: dr. Sabján Gyula polgármester, Rubint Károly fűttőhizl főfelügyelő, Gazdag Ferenc püspöki biztos, dr. Szabady Lőrinc törvényszéki ta nácselnök, Siáva Nándor vámazaki főtanácsos, Dénes Jenő állampénztárt tanácsos, Stuller László rendőr-
főfelügyelő, Németh Mihály raik-tanár, Gyenea Lajos kereskedő, Bódogh Ferenc állampénztári fő liszt, Flnta József százados éa Szabó Elemér főhdgy; válaaxtmányl póttagok Muaxet János földbirtokos, dr. Maiak Láazló ügyvéd, Plóaz János, Varga Sándor. Srűca Imre főgtan. tanir, vitéz Óvári György th. ügyészek: dr. Hegedűs György és dr. Hajdú Gyula. Orvosok: dr. Sándor Miklóa éa dr. Kabdebó Sándor. Számvizsgálók :Zalsvári József, Lányi László, Stampf Zsigmond. Az egyes azakoaztálvok ve-"tői a kövotkazők lettek: Futball: Horváth Gyula, Szűca Árpád. At-étlka: P.Uer Endre, Szépudvari Lészló. Tennlaz: dr. Hajszer István, P\'Utnann István. Vívó: Horváth László ezredes, Brunner Mihály őr-"•nr. Torna: Szombsthy Pál szá-J\'dos, Mocsári Sándor hsdnagy. L5vész: Gyurotnlk Mihály teste. riSsdó, Peschak Károly azds. (-\')
~ Uránia. Még csak ma a »vörös számum"
ZALAI KOZLOwr
Elnapolták a román parlamentet
Bratianu kormánya végleg megbnkott. — Conatanti-neacu len az uj román miniszterelnök.
Bukarest, április 7. A parlamentet április 23-ig elnapolták es bizonyos, hogy a szünet alatt lényeges politikai változások fognak megtörténni. A bukaresti lapok jelentése szerint a kormány megbukott és rövidesen el fog távozni helyéről, bár Bratianu meg akarná kísérelni a kabinet átalakítását Voitoianu, Cosma és Florescu miniszterek eltávolítása utján.
Jól informált körökben azonban azt mondják, hogy Bratia-nut végleg elejtették és a parlament összeülése alkalmával már az uj kormány fog bemutatkozni, melynek miniszterelnöke Constantinescu lesz, aki kabinetje érdekében máris külföldön folytat tanácskozásokat.
A politika hirei.
Budapest, ápr. 7. (Telefonon je lenti tudósítónk.) Ax egységes párt keddre hirdetett és nagy érdeklő déssel várt pártértekezlete nyilvánosságra nem hozott okokból elmarad. Gömbös Gyula egyébként még ma (a erőien hangoztatta, hogy minden körülmények* között kitart eddigi politikai álláspontja mellett és nsgyobbszámu csatlakozáara számit az sgrárdemokrsts képviselők részéről. Nagyatádi Szabó István környezetéből erre vonat kozólsg azonban szt közlik, hogy sz agrá-riua képviselők közöl aenki sem fog Gömböiékhez csatlakozni Megállapítható, hogy Gömbösék akciója az elmúlt néhány nap alatt lénye-geaen veszített értékibőf. Valóazlnö, hogy Gömbös Gyula teljesen szeparálva marad és korántsem éri el azt a célt, amelyet msgs elé tűzött a melyet a pártbontási akció eszközével akart elérni.
Az á körülmény, hogy Zichy János gróf ma hosszabb audiencián jelent meg a kormányzónál, azt bizonyltja, hogy a politikát Irányító tényezők a határozott középút politikáját követik és nem hajlandók könnyelmű kalandokba bocsátkozni még skkor sem, ha azt jobboldal ró! óhsjtsnák.
Bulgáriában la forradalom késxftl.
Pdris, ápr. 7. Bulgárisi jelenté sek szerint ott több nsgy városban határozott forradalmi mozgalmak játazódtak le, amelyek komoly aggodalomra adnak okot.
A dohányárak emeléséhez.
Budapsst, ápr. 7, (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A dohányárak legutóbbi emelésekor az a hir terjedt el, hogy az áremelés sz antantmissziók kivánaágára történt. Illetéket helyen moat annak a megállapítását kérik, hogy ez a hir nem felel meg a valóság nsk.
A társadalmi agyaa&Ietek tt**y*yttléae.
Budapest, ápr. 7. A keresztény in nemzeti alapon álló táraadalmi egyesületek április 15 éa hstalmas nagygyűlés keretében mozdulnak meg, hogy a kormányt figyelmeztessék egyrészt a közszolgálati al kulmazoltak ügyének rendezésére, másrészt pedig a keresztény és nemzeti politika elveinek megváló-aitáaára. Nem keveaebb, mint 28 táraadalmi egyesület mozdul most meg, hogy hatalmas demonatrálás-sal újra életet öntsön azokbs, kik már csüggedve beleeatek ismét a régi magyar betegségbe, a fásult ságba. A gyűlés előkészitéaének munkája már javában folyik.
A magyar kölcsön ügye.
London, ápr. 7. A Times .a magyar kölcsön kilátásairól azt Írja, hogy a helyzet nagyon bonyolult, mivel Magyarországgsl szemben a jóvátételi kérdés még ninca tisztázva. Ennek dacára lehetségea volna a kölcsön ösezegét előteremteni, azonban csupán mint kereskedelmi kölcsönt, amelyre különféle exportálható áru szolgálns fedezetül.
A püspöki kar értakaslata.
Budapest, ápr. 7. (Ssját tudósítónk telefonjelentése.) A magyarországi püspöki karnak évenklnt szokásos tavaszi értekezlete Cter-noch Jánoa dr. hercegprímásnak húsvét előtti római\' utazáaa miatt elhalasztódott. Mint értesülünk, a hercegprímás a tavaszi püspökkari tanácskozást május hó 15-ik és 16 ik napjaira fogja öaazehivni a fővárosban. A püspökkari tanácskozáson résztvevő egyházfeiedelcnek másnap, május 17 én délelőtt meg fognak jelenni S Szent litván Tár auíst 75. évi jubilária közgyüléaén és az ugyanaznap délután az Or-azágos Pázmány Egyesület által rendezendő ugyanciak jubiláris disz közgyűlésen. A kstolikus Írók és hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete ugyania ez évben ünnepli msg alapításénak negyedszázados évfordulóját.
A bochncni színházból klplss szegték a francia várospa
rancsaokot.
Bochum, ápr. 7. Tegnap este a városi színházban incidens történt. A franciák ugyanis elrekviráltak egy páholyt és abbsn az előadás előtt megjelent a francia vároaps-r^ncsnok. A közönséget nagy izgalom fogts el éa zsjosan követelték, hogy a tábornok távozzék. Az intendána végül is megjelent a páholyban és tudomására adta a tábornoknak a közönség izgalmának okát. A tábornok erre távozott a színházból.
Sxovjetorosxorsxág méj mindig gyilkol.
Pdris, ápr. 7. (Éjfélkor érkezett.) Moszkvsi jelentések szerint a Kremlben lakó kommunista vezérek ellen mérgezési merényletet követtek el ét ebből kifolyólag 650 embert letartóztattak. Pétervárott pedig a szovjet ellen elkövetett árulás miatt 30 tisztet agyonlőttek.
Hardtng elnök vlaaxatér Washingtonba
Washington, április 7. Hardtng elnök, aki hosszabb ideig tartózkodott Floridában, holnap visszatér Washingtonba.
Koksz-szállltás a Rahr vidékről.
Pám, ápr. 7. A Journée Indus-trielle kiszámítja, hogy április közepétől kezdve a Ruhr-terűleten a megszálló csspatok naponta 6000 tonna kokszot fognsk lefog-l«lni éa április végétől fogva havonta 270.000 tonna kohó kokszot lehet elazállitanl a Ruhr-vidékről.
hírek.
Dal
Magyarország, csonkaország Hooá lett a fényed? Eltemetted dicső multad, Tündöklő reményed A magyarnak fájó lelkét, Elfogia a bánat; Hogy zokog /el a bús nóta, Mely szivében támad
Magyarország, csonkaorstág Visszajő még fényed, Feltámad még dicső multad, Tündöklő reményed. A szivünk is, a lelkünk is Alig, alig vá/ja, Hogy széles e szép hazában Dalos nóta játja.
Báró Inkey József.
- Naptárt Aprilia 8. Keresz-lényeknek : Fehérvasárnap. Izraelitáknak : Peasch 8. napja.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal
(Plut 13. Bo^cwieder palota) hivatalos érái délelótl fél » órától It-ig, délután 3-tól 6-lg. Telefon 78 — A szerkesztésé* (Fó-ot 13. Bogemieder palota) hivatalos órái letek ré-tsére SéMtftt 10 órától IMg. Telefon 78 A foldó* ssetkesztó délután 0 órától 8-ig a nyomdában (\'/,tlel és Gyarmati nyomda) fogad és bármily ügyben a nagyközönség reodelkerésére alL Telefon 117.
- Időjárás. Az IdőjárásUn! Intézet jelentése szerint hszánkbsn enyhe, esős Idő várható.
- Személyi hir. Kolbenschlag Béla volt főispán, belügyi állam-titkárhelyettea Balatonfüredről Kanizsára érkezett és a „Centrál"-bsn szállt meg.
— Gyásziatentisxlelet Károly király lelklüdvéért. Április eí-síjén mult egy esztendeje, nogy IV. Károly király hosszú szenved*:-\' után Fuochalbsn meghalt. A megboldogult király lelklüdvéért április 10 én Cse/noch Jánoa hercegprímás a budavári koronázó temjHomban gyászistentiszteletet fog tartani.
Nagykanizsán ugyancsak április 10 én kedden délelőtt 10 órakor lesz a hivatalos gyászistentisztelet IV. Károly királyért a ferenclek plébánia templomában, melyre a plébánia hivatal ezúton is meghívja az összes polgári és katonai hatóságokat, hivatalokat, testületeket és egyesületeket. A requiemet P. Pálinkás Róger házfőnök tartja. Ugyancsak délelőtt 9 órakor lesz a felsőtemplomban is gyászistentisztelet IV. Károly királyért megtartva. A gyászistentiszteletet itt Gazdag Ferenc püspöki biztos fogjs végezni.
— A főpásztor adomáaya. Dr. Rott Nándor megyéspüspök a nagykanizssi felsőtemplom céljaira 60.000 koronát sdományozott.
. - Halálosáé. Csiki lánosné szül. Fülöp Erzsébet folyó hó 7 én este meghalt. Temetése folyó hó 9 én délután 4 órakor lesz a helybeli róm. kath. temető halottas-házából
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
- AlAgimmáaiom előadás*.
Mint lapunkban közöltük már « bö 21, 22 és 23-án adja «lö a főgimnázium ifjúsága az évenként tartani axokott diákkoncert helyett mA kis lord* cimü bájos életképet. Jegyek már kaphatók Tcutich Gusstáv drogériájában. — Páholy 2800 K L hely 500 K, II. hely 300 K, földszinti állóhely 150 K,. karzati állóhely 100 K. Az elősdá aok, melyeken a m. ktr. 6. h. gy. r. zenekara la játszik, eate 8 órakor kezdődnek. Az előadás egét* bevétele jótékony célra megy. Tisztviselők részére vaaárnap és hétfőn 30 százalék engedmény] kedvez ményee utalványok Vegele Károly vagy Szűcs Imre főgimnáziumi tanároknál kaphatók. Mivel előre láthatólag az ÖMzea jegyek hamar elkelnek, az igazgatóság kéri a közönséget, hogy előre biztosítsa jegyét az előadásokra.
— A kanizsai esperesi ke-rBlet — koronája. A kanizsai katolikus esperesi kerület most tartotta meg szokásos tavaszi ko rónáját Hshóton Király Elek c. kanonok, espeiesplébános elnök lete alatt.
— A Keresxtény Tisztviselő nők köxgyHlése. A nagykanizsai Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete április hó 11 én, vasárnap délután fél 5 órakor tartja a Roz gonyi-utcsi tornateremben III. évi rendes közgyűlését. Tárg»soro*at: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztári és számvizsgáló bizottság jelentése. 4 A lejárt és megüresedett tisztségeknek választás után való betöltése. 5. lndit ványok. Elnökség.
— Pető Imréné áa Rotschlld Rózsiké kangversenye a Ca slnoban. Miként már a fair aga szók is jebik, április 14-én méreteiben sz eddigieket messze túlszárnyaló hangversenyt rendeznek a Cssinoban, Pető Imréné, optra-és dalénekesnő, a milanói .Testre dal Vermi" volt tagja és Rolschild Rózsika hegedümüvéeznő Zongo rán kísér Pető Imre m. kir. opera házi karnagy.
E nevek szenzációként hatnak és amennyire a fővárosi és külföldi kritikákat ismerjük, a városunkba érkező művészek előadásairól, nem csodáikosunk axon, hogy a jegyek elővételben már majdnem mind el keltek. A közönség tehát iperkod jék a még mrglevŐ csekéiyszámu jegyeket mielőbb megváltani. Pető Imréné és Rotschild Rózaiks, váró aunk szülöttei s igy ml sem természetesebb, minthogy műértő kö zönségünk szeretettel és szivének melegével fogadja majd a városunkba érkező művésznőket.
— Sebestyén Ilonka elő adáaa. Ma este 7 órakor a Roz gonyi-utcai tornacsarnokban Sebestyén Ilonka áll. polgári iskolai tanárnő előadást tart a földrengésekről As előadást ötvennél több vetített kép fogja Illusztrálni. A rendezőség mindenkit szívesen Iát az előadáson. Belépődíj 20 korona.
— Anyakönyvi kirak. E hé ten 15 azületés tőrtént Kanizsán, ebből fiu 7, leánygyermek pedig 8 volt. Házasságkötések: Welnacht György dr. géplakatos Kövesl Ilonával, Algner Károly pótkávégyári raktárnok Horváth Annával, Gál lőzsef kőműves mester Horváth Máriávsl, Snnodic* László posta altiszt Vhnmer Máriával, Salamon
Íózsef napszámos Csik Máriávsl, \'un Sándor kereskedősegéd Gál Erzsébettel, Horváth Imre földműves Krisztián Máriával, Horváth
A minisztertanács enyhítette ax ui lakásrendeletek
Május 1-én életbelép a harmincszoros házbéremclés A felmondás továbbra Is korlátozva marad.
hogy sugusztus havában az 1917. évi bér további tízszerese fog életbe lépni.
A felmondást a rendelet vonat kozó szakasza világosabban szőve gezi meg és kifejezetten kimondja azt, hogr
a szabad felmondás csak akkor lép életbe, ha a tcivbe vett lakásépítés megkezdése után tényleg rendelkezésre fognak állni
megletető lakáshelyiségek. Ax üzletek, irodák stb. igénybevétele cssk akkor lép életbe, ha megfelelő épületek rendelkezésre állnak.
— Engedményeket tett a minisztertanács az albérletekre vonatkozó intézkedések tekintetében Is.
Budapest, ápr. 7. ÍSaját tudósítónk telofonjelentése.) A nemzetgyűlés drágaság! bizottsága mai űíéaén Vass József népjóléti miniszter szó lalt fel és a tegnapi minisztertanács határozata alapján jelentéat tett azokról az engedményekről, amelyeket a bizottság ülésein elhangzottak alapján a lakásrendelet eredeti tervezetén tett.
— Nem volt módjában — mondotta a miniszter — elállni attól az eredeti rendelkezéstől, hogy má jus 1-én a harmincszoros emelést lépteaeék életbe. Az augusztus 1 érc tervezett ötvenszeres emelésre néxve azonban a minisztertanács ugy határozott, hogy a húszszoros emelést két részre osrtj* olyanformán,
Gábor földműves Benkő Annával. Halálozások: Nagy Juliánná 4 na pos,\' ránggörcs, Kertész József 44 éves napszámos tüdőlob. Csanádi Lajos 5 éves, hashártyalob, Bödi Józsefné Czigány Terézia 64 éves, haaüri daganat, Kovács Ágnes 20 éves, tüdővész, Varga Antal 58 éves nyug. mozdonyvezető atervi szívbaj, Gczdsg Kálmán 6 n»po% ránggörcs, Horváth József 35 éves hentes segéd tüdőgümőkör, Gregál Erzsébet 1 napos, k or asz ülőt tség— érellenség, Özv. Sípos Mihályné Győr fi Juliánná 53 éves, szervi szívbaj.
— A „Próbaházasság" má sodlk előadása A TranidanubU futbalsxakosztálya tegnap eate ki tűnő előadásban megismételte v a „Próbaházasság* cimü operettet. A mostani előadás is nagyszámú kö zőnség előtt folyt le, itmely sok*> tapsolt s szép előadásért az igyekvő szereplőknek. Az elősdás megérdemelné, hogy mégegyszer megismé teljék.
— A Keresztény Sierstet Országos Gyermekvédő Mttve
tagjait tisztelettel kéri az egyesület, hogy 1923 rs szóló tagsági illeté keiket szíveskedjenek a napokban azétküldendő gyüjtőlven befizetni. Tagaági 3íj 50 kor., melynek fejében a tagok az egyeaület hivatalos közlönyét is kapják.
— A román király megta
fadta az aj eaktttételt. A bu aresti helyzetről a Havas-iroda a kővetkező jelentést közlí: Az uj alkotmány megszavazása óta, amelyet a közvélemény egy része az előző alkotmánynál kevésbbé liberálisnak tart, a helyzet állandóan feszült. Az ostromállapot még m!n dlg érvényben van. A tüntetéseket katonai erővel akadályozzák meg. A király szentesitette az uj alkot mányt, de megtagadta azt, hogy ujr. esVQt tegyen. Polllik.l kórók ben nsgy nyugt Isnság uralkodó.
— A c.eh koiaiay köve toll* ax ógyallal cltl.gvlz. fáló b.r.nd.zéaát Prágából jelentik : Ismeretes, hogy nemrégiben jegyzéket Intézett • caehnlovjk kormány a budapezti kóveteég ut-ján e megyar kormányhoz adránt, hogy a raeg.ailláa elótt teljéién learereit ógy.llsi caillagviiagáló tel jei felszerelését m.ginsk kóvete\'je. A msgyar kormány elutesitó jegyzéke most érkezett meg Prágrlb», amelyben a követelést elutasítja a magyar kormány, arra való hivat kozásssl, hogy a csillagvizsgáló in-
tézet egész felszerelése magánalapítvány, néhai Konkoly-Thege Miklósé, aki slapitólevelében az intézetet minden felszerelésével egyetemben a magyar kincstár tulajdonába adja. A cseh kormány a jegyzék tárgyában felterjesztéssel él a genfi irodához, ahonnan döntőbíróság ki küldését kérelmezi.
— A volt budapesti tőrök fő konzult udvarmesterré nevezték kl Angorában. Angorá ból jelentik: D.selaf Minif volt főkonzul a török kalifátus udvarmesterré nevezte ki. — A volt fő-konzul ismert magyarbarát, akinek az udvarhoz történt kinevezése cs*k megerősíti a törököknek irántunk bizonyított rokonszenvét.
— A Jugoszláv kormány ke tonal berakázkodáara 300 mll lló frank kSícaőat Tett fal Páriában. Belgrádból jelentik: A\' francia kormány és a jugoszláv párisi követ aláírták a háromszáz millió frank kölcsönre vonstkozó okmányokat Párisban. A kölcsönt paritásoa alapon vették igénybe és évi hat százalék k.matot állapilot tak meg. A kölcsönt a jugoszláv kormány, amint azt hivatalosan megerősítik, a parlament jóváhagyásával elsősorban katonai felsze relések beszerzésére fogják for-ditani.
— benszölőttek Tették át a
K Ígéri közigazgatást Sslriá-
a. Konstantinápolyból jelentik: Curesu francia tábornok, a szíriai francio aeregek főparancsnoka kény telen volt a megszállott terűletek polgári közigazgatásának vezetését az ottani arab bens:Ülöttekoek átengedni, akik ajánlatára a francia kormány Mustsfa Berezedat nevezte ki polgáti kormányzóvá.
— Ujabb bányász mozf álmák Roméeléban. Kolozsvárról jelentik: A lupéni bányászok tiltakozó mozgalmkt inditottak, mert a kormány aacionáliiélta és a C. F. R. birtokába adta a luplnyi szénbányákat. A bányák környékére nagyszámú katonai megerősítések érkcát<*k.
— A román kormány cse csemőket ls klataslt. Ntgyvá
radról jelontik: A román kormány » gyulafehérvári koronázás előké-ietei slatt mint veazedelmes idegen: kiutasította Nagyváradról Lőrinc György nevü vasutist. A kiutasított felesége, áldott állapotban lévén, Nagyváradon maradt és néhány hónsp múlva Annuska nevű
leánygyermeknek adott életet. / szigorú nsgyvárs\'dl szigursnea fő nőke a Lőrinc György kiutasításé nak veszélyes okát most a Nagy váradon maradt kisfsmilliájában I: fenforognl látja s ezért ugy i feleségnek, mint ax újszülött cse csemőnek névreszóló kiutasító vég zést kézbesittetett. A kiutasító ité letet a derék nagyváradi rendőr ség hajtotta végre olykép, hogy i famíliát csecsemőstől, de bútoraik nélkül áttették a határra.
— Elbocsátják a bukovinai tiaxtrlsalők nagyrészét. Cser
novitcból jelentik: A román kormány április elsején megszüntette a bukovinai igszgatóságók nagy részét. Az igazgatóságok tisztviselőit kisrészben más romániai hivatalokba helyezték át, a tömeget azonban egyszerűen és minden kártalanitáa nélkül elbocsátották. Az elbocsátottak körében \' a kormány ilyen eljárása miatt .négy az elkeseredés és felháborodás.
— Megsxüntetlk Jugoszláviában a tartományi helytartó nágokat. Belgrádból jelentik: A legutóbbi minisztertanács hir szerint elhatározte, hogy feloszlatja a zágrábi, szarajevói és spUtH helytartóságokat. A feloszlatásról szóló ukáz a napokban fog megjelenni.
— Ellopták a Tersed vasa tasok április havi flxetését. Szabadkáról jelentik: Titokzatos lopás esete foglslkoztatja s jugo-szláv hatóságokat. Eddig Ismeretlen tettesek-ugysnb március 31-ikére virradó éjszska ellopták a versecí állomásfőnök vsspénzsxekrényét — amelyben a verseci vasutasok éa nyugdijssok egész április havi ttlst-ményei voltak bezárva. Érdekes, hogy az állomáson éjszaka ls éiisn-dósn nagy a forgalom, több. tisztviselő és alkalmazott teJJeelt\' éjjeli szolgálatot, a lopást mégsem vette észre senki. Még érdekesebb éa a jugoszláviai viszonyokrs jellemző, hogy s verseci vssutasok és nyűg-dijasok m^ág Őt nappal a felderítetlen lopás megtörténte után sem kapták meg illetményeiket.
— Veszélyben van Arad kenyérellátása. Aradról jelentik: Több ízben megírtuk má-, hogy az erdélyi városokban egyre másra olyan mérvet ölt a lisxtln-ség, hogy a lakosság napokon keresztül nem juthat kenyérhez. Most Arad város került sorra, ahol, mert maximális áron nem tudnak a píkek lisztet beszerezni, keoyérlnség fenyeget. — A pékek küldöttsége előtt a polgármester kijelentette, hogy a legsürgősebben
Igyekszik s város Usztsxükségleté nek fedezétéről gondoskodni.
- Urániat Vörőe számom.
— A gazdasági érdekképp sóleteknek helyet btztoelta oak a román azeaátoaban. Ko
lozsvárröl jelentik: A románisi ipari és kereskedelmi vállalatok tudvalevően élénk Irigységgel vdltak kénytelenek konstatálni, hogy a Romániához csatolt Erdély Ipara éa kereskedelme sokkéi fejlettebb « régi román alapításoknál. Igyekeznek Is minden eszközzel ezt rt nívókülönbözetet kiegyenlíteni, de természetesen jó román módszer nzecint olyanmódon, hogy az erdélyi ipart és kereskedelmet regát-beíi kezdetleges nivófa szorítják , le. Ax erdélyi vállalatok működj aét arnennyire lehet, zneg most végre megtalálták a i annsk, hogyan gondoskodj a jövőben az erdélyi fpsr 4 kedelem elnyomásának tj|\'

19 3, áprOh 8
"rttAllK02L0HY
téséről. A kormány ugyanis törvényjavaslatot rendelt az alkotmá-oyoxó bizottságnál, amely javaslát két-két helyet biztosit a román kereskedelmi és Iparkepiare, a gyáripari szövetség és a mezőgazdasági egyesület reprezentánsai részére a szenátusbon. A törvényjavaslat valószínűleg még a tavaszi ülésszak alatt fog jogerőre emelkedni — Ilyenmódon biztosítva lesznek a re-oátbeli ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági termelők és vállalkozók »x erdélyi verseny elhatalmasodása ellen és módjukban lesz olyan törvényeket keresztülhajszolni, amelyek a két terület gazdasági nívója közti különbséget hamarosan és ridikáliaen megszünteti.
— Csendélet egy montenegrói országúton. Czettinjéoől j-lentlk: Vakmerő és texaszi cowboy filmekre emlékeztető rabló-ttimsdáa tartja izgalomban egész Montenegró lakosságát. A hegyek között hatalmas egyesült rablóbanda garázdálkodik, amelyekkel a nehéz terepviszonyok miatt képtelen a csendőrség eredményesen felvenni a küzdelmet. Az egyesült rttblóbandi vezére DraskovicsMirkó volt, akit a csendőrök néhány héttel ezelőtt üldözés közben agyonlőttek. A haramiavezér haláláért volt bandája a napokban véres bosszút akart állni. Czettinje és Motor köiott tudvalevően a személy- és poataforgalmat állami . utomobiljáratok bonyolítják le. A Irgutóbbl ilyen postaautót Njegus előtt néhány kilométerrel a sriklák V ."uül heves puskatüzzel támadták meg. A tüzelésre as autó megállt e-i az utasok egy része az autót tisérő csendőrrel és spffőrrel együtt visizatüzeltek a támadókra. Formális harc fejlődött ki, amelynek so-r ín az automobil vezetőellenőrét r$y golyó szivén ^találta. A támadók látva, hogy az automobil utasai ellenállást tanúsítanak, többórás harc után a aziklák között elmenekültek, ugy, hogy az autó folytathatta útját Njegusba, ahonnan rögtön erős csendőrjáratot küldtek kl
* környékre. A csendőrök a támadók közül aenkit sem tudtak elfogni ; a támadás színhelyén egy nagy papírlapot találtak csupán,
• melyre otromba betűkkel ez volt felirva: „Bosszú Draskovics Mir-kóértl-
— A Napkelet legújabb száma gazdag bő tartalommal jelent meg. A Tormay Cecil szerkesztésében megjelent folyóirat e száma irodalmi szenzáció, jóságára vetekszik minden más e uccnü lappal. Előfizetési ára fél \'<Svre 600 kor., tisztviselőknek 25 szásalék engedmény. Egyes azám ára 150 kor. Szerkesz-töiég és kiadóhivatal Budapest, I.
Döbreptei utca 12. s*.
— UJ xenamüvois. Aujusztin: Shimmjr-zenéje Orosz Aluédtol 4i.O K. Balázs
ir«Ry»r nótái, XII lüzot. — Ha nwjd újra összohox ■ végzet. — Zöld leveles fehér virágos akácfa 300 K. Doezy *>*s«í dalaiból: Erdő mélyén siói a kakák Szomszédunkban van egy öreg eperfa K .Levendula\', daljatek 3 felvonásban, \'♦"éje t-iidl Frigyes és Somló Sándortól, 2 fli«tc«n 1440 K. Kaphatok Hischel Fülöp könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Hamiafogakat, aranyat, ezüstöt, brilliánsokat és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Jrled József .ékszerész, Sugár ut 3. szám. (Fő-ut és Sugárút sarok.)
~ Dr. Xállay Zoltán Jogi sseml-
rtama Budapest, Andrássy-ut 8. és Sxe-Pallavicini-u. 3. felelősséggé és bistas
késslt elő bármely egyetem és jogi »*«<iémia összes jogi vizsgáira és » igy-v\'zsgá-.a. Jegyzetbérlel! Rekapitulációi Mrndon felvilágosítást szóval vagy le. élben ***Mégg«l ad akár a budapesti, akAr « sae-l»dl igasj,^.
— Dr. Sándor bőrgyógyász rendelőjét Fő-ut 13. szám alá (a Bogenrieder-házba) helyezte át.
— Uránia április hóban kedd—szerda és szombat—vasárnap játszik. Ma. vasárnap
8, 6, 7 és 1> órakor: .VÖRÖS SZÁMUM* (Kommunisierung der Welbef, dráma az orosz forradalmi és elleotorradalml harcokból; főszereplője : Norma Talmadge. Megdöbbentő realicmussal rajtolt képe a kommün hóbort Jainak, a cári Oroszország kálváriájának. E film volt a Korvin Sz nháx szenzáció* megnyitó darabja, melyet megnézett a kormányzó tr Őfőméltósága, J,V*ief kir. herceg, « kormány lagjai. Kisérő film: ,Jtfí, mint riporter* 2 felvonásos burleszk.
— Ssenxáolós nyeroményov ! 26 millió, 20 millió, 1» millió, 17 mllliv, iö millió. 15 milliJ. 10 mülió koronát is nyerhet ax uj nugy kir. osztálysorsj ítékon. Hivatalos árak: egész 80 » K, fél 400 K, negyed SCO K nyolcad 100 K Rondeljen levelezőlapon május 10-ig, mert a késztet a nagy kereslet folytán elfogy. A rendelt sorsjegyet és játéktervet azonnal küldi a Benkő Bmk RT. Bud* pest, Andrássy-ut 6!.
— Próbálj* mag ön la és meggy/.-sődik róla, hogy a FILIPP hsrisnyakölódéjé-ben békebeli anyagból készült harisnyak, zoknik a legtaitós-bbak és ugyanazon siinü és miiió\'tégiJ pamutból bármikor megfejelheti, S ombaihcly, S*é» K*lmin
-. IKOMUIII I_«JO." kwtrtrl
Puccskormány alakalt Perzsiában.
Budapest, április 7. (Fővárosi szer-kesztóségünktől.) Konstantinápolyból jelenlik: A Törökországban diadal-maskodó kem&iisia nacionalista mozgalom átterjedt Perzsiába is, ahol teljesen meg is erősödött ugy, hogy az ifjuradikálisok, akik teljesen török mintára szerveződtek meg, sikerült puccsot hajoltak végre és magukhoz ragadták a hatalmat. Az uralmon lévő kormányt lemondást* kénysze-ritették, ami után a maguk kebeléiből alakítottak kormányt és neveztették kl magukat. Az uj kormány három programpontból álló nyilatkozatot bocsátott ki, mely szerint Uj-perzsia kiépíti a szomszéd oroszokkal való teljes kereskedelmi kapcsolatot, végrehajija a gyökeres alkot-mányreviziót és a legteljesebb mozgási szabadságot és 0 lehetőségét biztosítja a Perzsia felé orientálodó idegen tőkének.
Ratifikálták a bolgár—azerb egyezményt.
Bpest, ápr. 7 (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Belgrádbóljelentik: A bolgár—szerb egyezményt ugy Szófiában, mint Belgrádban ratifikálták ugy, hogy a legközelebbi jövőben, valószínűleg már a következő hónapban ujabb tárgyalások kezdődhetnek Belgrádban a bolgár—szerb összes vitás ügyek végleges rendezésére.
Stlnnea megakarja vásárolni a Déllvaamtat.
Budapest, április 7 (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Belgrádból jelenük: A Déli vasút-római konferenciájáról a jugoszláv delegáció Belgrádba érkezeit és jelentést tett a tárgyalások ügyéről a kormánynak. Az egyik delegátussal alkalma volt beszélgetni egy belgrádi újságírónak a jelentésiétől után, aki elmondta, hogy az ülésezések ideje alatt Síin-nes német nagyiparos Romába érkezett, ahol ajánlatot tett a konferenciának arra, hogy magántulajdonba vásárolná a Délivasui összes vonalait, az olaszországi vonalrészek kivételével. A belgrádi sajtó a hir nyomán heves támadást intézett Síinnes elten és a ko< mányhoz közelálló „Tribuna* cimü lap beavatod helyről nyert értesülést közöl arról, hogy a Jugoszláv kormány meg fogja akadályozni Stinnes terveinek megvalósulását.
Kormánybiztosok az erdélyi részvénytársaságok élén.
Budapest, április 7. (Fővárosi szerkesztőségünktől ) Kolozsvárról jelenlik: A román kormány tudvalevően •z erdélyi vállalatok, bonkok, Ipar vállalatok részére kiadott működési engedélyekhez azt a kikötést fűzte, hogy a pénzügyminiszternek joga van az illető vállalathoz kormány-biztost delegálni. A pénzügyminisz-térium eddig nem élt ezzel a kikö-lölt • joggal, de jólinformált helyről származó értesülés szerint a kormány rövidesen az összes csatolt terüleli vállalalok, bankok, részvénytársaságok élire kormánybiztosi fog kinevezni. Hivatalos helyen azzal f biz-falással igyekeznek a vállalatok érthető aggodalmát eloszlatni, hogy azt hangoztaiják, hogy a kormánybiztosok delegálása Romániában már a békében is szokásos volt és nom-csak hogy meg nem nehezítette a vállalatok működését, hanem nagy könnyebbséget jelentett számukra az, hogy hivatalos beadványaik, kérelmeik bizonyos .erkölcsi prestist" nyertek a kormánybiztos aláháss révén. Ezzel szemben egyedüli tehertétel a kormánybiztos tiszteletdija, melyet a kormány határoz meg, de persze a vállalatok fizetik. A közeljövőben meghonosítandó rendszer ennek a biztatásnak ellenére is az érdekeltek körében nagy aggodalmai kelt.
KIQzik Oroszországból a két halálra Ítélt püapőkot
Budapest, április 7. (Budapesti szerkesztőségünktől.) Berlinből je lentik: Moszkvai jelentés szerint a szovjet határozatot hozott a két halálra ítélt püspök sorsában, akiken angol intervencióra nem hajtották végre az Ítéletet. Boscrint Csicserin az interveniáló követek előtt kijelen tette, hogy a két halálra ítélt püspököt nem fogják kivégeztetni, hanem őrök időre száműzik Oroszországból,
KÖZGAZDASÁG.
Valuták éa devizák:
N\'poleon ItttOO, Font (London) 20336-20*66, Dollár (Naw-York) 43fr0 4530. -Francia frank (Paris) 263 -303. Mátka (Berlin) 20 2i, Olasz líra (Milano) 22Z-233, Osztrák korona (Bécs) 926—655, Lel (Bukarest) 20 22, Sxokol (Prága) 1)0-136 Svájci frank (íunch) 810 840, Olnár (Zágráb) 43-46, — -eugyel márka (Varsó) 10—11. Amsterdam iV\',58 — Koppenhága 830—860, Krisstiánia 746-816, Stockholm 1164-89.
Zürichi zárlati
Berlin 2-60 Amsterdam 213 60 Hollandia, Mew-York 645 -60 London 2544. Párls 3615, Milano 2710, Prága 16.27, Buda-peat 12 50, Zágráb 545, Varsó I 35, Wleo
0-76 5, Szófia 340 OuUák bély. 0 77 5
Termény jelentési
Bum (Tiszavidéki) 20000-20500, egyéb 20000 600 rozs 12500-13000, takarmányárpa 10800-11200 sór 11400-2600 sab 14000-4600 tengeri 10000-10300, repoe 1400C-500. korp* 6200-6300, köles 8500-8900.
Budapesti állatvásári
Marhaboa I r. egészbea 1260—400, hátulja 1270 - 460, eleje 1230— 360, II. r. e^éssben, 860—1060, hátulja »50—1230, eleje 760-850 Növendék marhat l. r. egészben 700-730. borja (ölcitt bŐrb) 1100-260, Kéeslet : Nagy Marha 27, eladás 17, — Nőveodék ajarha —, eladás —, borja —, eladái —, Marha-bór 1180—1200, borjubőr 1600—1700
Sertésvésár i
Felhajtás 277, Elkelt délig 277, öreg — Kösép 1300, Könnyű —, I. r. 1360, II 1260, TMt 2210, Szalonna ISOO, Leh. has 1300-
Fcieiös ft/nkeaztö Benedek Rezaő.
Urániái VSrSe számum,
A.pró hirdetések
dijat 10 itóli 100 kor., minden további 116 » torona, vaKagabb betűvel szedett aaavak duplán a Lámitta tnak. - Allá.t kereedknek s ai&xalék árengedmény.
Akácra i míter bmaiuicbui klvájri. kirtuk • .kaim, h TOOO danb u«p akiefa njlil.rö <lMb> — MofttoxpwUn. - Telefon : i«8.
p*«l U ii«;o<.. KAi.i
IIutói* cU-íd ]6u*l UittitfUl *\'. mm alati
Zuntora tUde. Cin, ■ UtdMito. &QSI
Egy kAnnjfl Tiiioafcdeiu «*rg« blnlO cl»d6
B.\'J!ik konio\'irte, Xi<I|C<>.-ji.I 697J
tíofror tllUl Un Kita G4«». NnaerrV] Soraoo-nwoj;__6»»i
Kiadó •<> kflnajrfl koc»i. Mc<líUiithít5
birmltor Mmoe litván mirt-jktr».kíd«Ml Kukinlna,
bel * kUdebia.
- 1*0 111" (Ctubü gít. x nwxj<»MtMt. Bflretn 6«e
Idegbetegek, belbetegek és üdülők
gyógyhelye:
DR. PAJOR
SZANATÓRIUM
Budapatt, VIII., Vaiutca 17
a fóváros központjában újonnan
berendezett vugyegylniézetében. Vtzkarák. vllIamoskúrák, Zander rcndazerft gyógytorna.
Diétás étterem TXnt\'
bajosok, vesebetegek, gyenge, k merült szervezetuek részere.
Testegyenesitő
Korincelfordülések, izületi és l.omxsugo rodás, bénulások, hűdések, járási zava-rok, kéz es láb eszketés lúdtalp b-jok ellons iákor-osi tudományos vezetés a nU Sebészeti, arologlal, azQUazctl, nőgyógyászati kQlöu osztályok
Arak mérsékeltaki
Jókarbsn levő prima
BOROSHORDÓK
minden nagyságban kaphatók
Zerkowitz Albert
bornagy kereskedésében.
Lábatlant darabos
FEHÉR MÉSZ
Olció, kiadót.
Oyon o. poatos nÁUitú.
Egyisdt tígla- k ctnnt0Íi r.-t
MwUi I hU mcHrtu «.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. y;ii« g.
Automobil fölszerelések MICHELIN „CABLÉ"
GYÁM raktár •
VAJDA á» HOLLAN
Budapest, VL, Jőkal-tér 5. Telefon 83—3«.
X«r)*o katalógust I t«»7
NEM FAJ FEJE
éa s íibe, is m D.4k*t4r 1. u. alatti clpi.lilalban
rendelt kizárólagels&codü .njr.gbúl készült
ARGENTféie
cipőt hord. Javítások gyorsan eszközöltetnek. Készei varrott daplatatpu
SZANDAL
már megrendelhető
összefoglaló tankönyv
a középiskola négy alsó osztályának tananyaga kit kötetben. Megrendelhető
Zsoldos tanintézetnél
lefeptst, VII., OoUny-utci M. sz.
Értebitem • milyen tisztelt köíön-■éget, hogy mindennemű faXOlt-munkát, ugyzzlntén átalakításokat vállalok.
NÉMETH JÓZSEF
MrlUsabO
JÓZStF FÖH1RCXQ-UT 3t/a. SZ.
Huszonöt millió
nyerbatő a bájos 16-án kezdődő \'X. m. klr. osstilysorsjitfkban, melyueW rendkívül előnyös játéktervére felhívom a t. kötöttség szíves tlgyelmét. Sorsolásra kerül egy tisanötmillió a jutalom, egy ttsmllllós, ötmillióé, hárommilliós, kátmllllós és több egymillió/ főnyeremény Ezen rendkivút kedveső nyerési esélyek folytán ss amúgy Is csekély sorsjegykészletem előreláthatóan legrövidebb időn belül elfogy, miért is kérem t. vevőimet, hagy eddigi számaikat mielőbb szivsskodjenek átvenni. A sorsjegyek ár*: egéss 800 K, léi 400 K, negyed 200 K, nyolcad 100 K.
Milhoffer Kálmán fffelárusitő
Irinyi Htkl6a*utc. 4X az.
Értealtem a n. i. kö\'önaéget,
hogy Patill o. 72. >xzim alatt
korcsma-üzletemet
megnyitottam. Szivea pártfogást
kér
oxv. Budai Józscfné
▼eeidégtőa.
DEÁK ÉS DR. ORDÓDY BANKHÁZ
andrássy-utl fiókja andrássy-ut IS. szám
Főnyeremény és jutalom 25 millió
Nyeremény......15 millió
, „ i 10 millió
\'/. K aoo.- 5 millió
7. K 400.- 3
7< K 200.— K«f«Wé»t.t kW* »ltl«W MOMial I 2 millió stb.
\\ moat kcidődó X. sors-látókra ajánlj* a mft készletben lorőosxUly-
FESTEK
Legnagyobb
Í3
legolcsóbb
NaaYKANIZSA, Erziébet-tér, Szarvassal szemben.
KERESKEDÉS
Sternberger Gyula
T.t.fon >97. Állandó it.gy ríktir az összes T.t.fon 397.
föld- ís olajfaslékakben, valamint flrnlsz és lakkokban, kalaplakkok mlndtn színben, vísyllermókakbaa: kátrány és karbollneum.
Feiiők figyelmébe I Megérkeztek a legújabb ízobafalfestő minták
BUZAT.ROZSQT,
zabot, árpát és tengerit
vásirolonk legmagasabb napi áron.
KORPÁT
napi áx alatt árusítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
Z«rz*>rdBM rotor*. T.:,f«»i*m: 113.
Eredeti németországi
KERTI MAGVAK
megérkeztek éa kaphatók
Ország ésWidder
siagkaraskadáiában Erzsébet-tér 10. szám alatt.
CSÉPLŐG ARNITU R A
(jó karban) Csaogery-utca 105. ssám alatt
Legolcsóbb bevásárlási forrós a
városépítő
A FRANZ MALOM MELLETT.
Cement, mész, gipsz, épületfa, deszka, léc, szeg, kátránylemez, menyezetnád. Szőllőkard.
városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33.
QUITTNÉR ARTHUR
•KZ.YSZ3CTT VULAVmumO
Telefon: NAGYKANIZSA, KÖLCSET-UTCfl 17. Telefon:
jI^IaJL *0»ctt*al Wlítékfk. bMlorok. oOJkreV. valamlat
■ taáxCMak ...... W V A. I I m I i Hl II I tal^nlMl
k^tély-aflli-UrlU
■0 vtn*umo« zitanVúl átok parsán

NIKKELEZES
ismét megkezdődött
Oalvan Izélés vörösrézre, fémcalazolés, iQmincoiái disxltóssel, (nem festés).
Kerékpárok és alkatrészek.
Varrógépek, töt?, stb. Irógépalkatrészek és kellékek,
karbonpaplr, szalag stb. Karbantartóé írógépekre
MŰSZERÜZEM ÉS IRÓGÉPUÜLLALAT
(Szakáts Gyula)
Kazinczy-utca 20. szám.
Klaaftrhás. — Telefon 40.
Felsőruha, úgyszintén kelengyék, férfi-fehérnemü és bárminemű
KÉZIMUNKA
a legrűuiőebb iőö alatt ítészül
KOVÁCS RÓZA
varrodájában
RÁKÓCZI-UTCA 32 a. SZ.
munkások\'
felvétetnek a
NagykanlzialKQzraktárak Részvény társaságnál.
turul
CIPŐGYÁR R. T.
NAGYKANIZSA
FÓ-UT 12.
Sa|át 4rd.k4b.fl toklnts. mag
kirakatainkat
CIPŐINK
olcsók, tetszatősek, megbízhatók 1
SZOVET-UJDONSAGOK
óriási választékban érkeztek!
Wfii <7nUOtnk ra\'fcos al|éa rostüme, Cauetcottofc sima nul JfcUSClClV csikós, scbotlis a legújabb fciuitelben. Sabarőin és fcamgarn minőén lólező színekben.
FÓrfÍ<ynUotolf eríöeli °ng°l fcamgarn, tauaszi és I ClIDtUtClCH nyári u|flonsdgoh, Bourberry, gyönyörű átmeneti- éa^felöltfi-szauetekben.
KISFALUDI ÉS KRAUSZ SEBE.
■i ARANY KAKAS*.*
ERZSÉBET-TÉR ^oj
T.t.fon 3-74.
szerezhetők be
T.lafo. 3.74.
Nvo.uatou a lantul.tdnnoaok: Zaial (te Gyarmati fcanvvfW0»i4Uib.<o
62. évfolyam 80. axám.
Nagykanizsa, 1923. április 10. Kedd
Bgyes szám ára 20 korona.
H*Tk««tMf M kladöhtv.tal rft-nl IS. Iatararban-Talefou IK, iUn. y
liadapeatl s(«>rke«xta»4g í AlkotmAny-ntM 10. i*. U. e
^ TrlrloBiián Itt-as t*—XC.
A „hólyag."
A hólyag, azalmaszáll é» a tüzes üszök tudvalevően nagyon pórul járt, amikor át akart kelni a patakon. Gondolom egyik elégett, a másik kialudt, a harmadik pedig szétpukkant, vagy eféle. Nos ez a tanulságos kis történet a trianoni béke dta lassacskán kezd kinőni a gyermekmesék sorából s nagy, históriai parabolává készül átalakulni.
A trianoni béke nyomorékká tette, megcsonkította Nagymagyar-ország ezer éves szép testét a dMceg dallát, amely évszázadokon át vérével védelmezte meg a nyugatot • kelet barbár támadásaitól, útszéli koldussá rongyltotta. Ezt tette velünk a „hálás" Nyug.t-Európs.
Hiába jojdultunk föl, hiaba mu t.ttunk rá rettentő sebeinkre és reltenhetctlen igazunkra, a győztesek szivét nem tudtuk1 meglágyítani. Hasztalanul tártuk eléjük a történelmi és gazdásági érvek sokaságát, amelyak .\'egytöl-egyik ellentmondanak Magyarorazag szétdara-bolásának, még \' éazbetl belátásra sem tudluk bírni őket. Sem a nagyantant, amely diktálta Trianont, sem az úgynevezett u\'ódállsmokat, amelyek a tni rovásunkra jólaktak belőle.
Axonbán mi történt ? A Trianonban született hólyag-szaluiaszáll éa üszők mendegéli, közben elérkezett a patakhoz. Ebben a patakban vlz helyett a história folyáaa folydogál. Lassan, csöndesen, de sz életnek \'és . nemzetek, népek gazdasági és társadalmi létét hajtó arőlcnek ki nem játszható örök törvényei szerint. A históriának, a történelmi szükségszerűségeknek ezen « vizén kell ime átkelnie a \'elfujt hólyagnak és társainak. Vagyia ., utódállsmokn.k. Kelll Ez elől nem lehet kitérni.\' _ Nos, megtudják, e ussni a históriát? Jugoszláviában horvát éa szerb „teetvér" késhegyig menő harcban áll egymással. Cseh Szlovákia külföldi szerződéseivel igyekszik ideig-óráig ellensúlyozni a belsejében megindult bomlást. Romániában pedig, ahonnét egyik forrongás híre jön a másik után, ntár minden recseg és inog.
S a nagyantant, amely a mi érveinknek nem akart hinni, most, íJtn, meggyőződést szerezhet saját szövetségeseinek kinos gyomor görcseiből, hogy a trianoni béke felfujt hólyagjai immár nem birják megemészteni a nem beléjük való "agy tartalmat a előbb-utóbb igazán ugy fognak járni, mint a mesebeli hólyag, vagy mint a mesebeli szalmaszáll és a tüzes üszők. Egyik megpukkad, a máalk elég, a harmadik pedig szép csendesen, vagy "ép zajosan kialuszik. Igy — a íyermekmeaéből históriai tanulaág.
Koholt hírek a kormányválságról.
A Bethlen-kormány alapja megtagadhatatlan. A kormányzó és az Egységes Párt bizalma.
Budapest, ápr. jj. (Telefonon jelenti tudósítónk) Azok a hírek, amelyek bizónyos átlátszó célzatossággal ma Janiét elterjedtek a fővárosban éa kormányválság-ról szólnak, nem felelnek meg a valóságnak. Gróf Bethlen litván éa u Suikormány teljes bizalmát bírja a kormányzó ur Ofőméltóságának és az Egységes Párt komoly többségének, nincs tehát semmi néven nevezendő ok arra, hogy a kormány a lemon dás tervével foglalkozzék.
A politika hjrei.
tiudapest, ápr. 9. (Telefonjeleo-tés.) A húsvéti szünet után kedden ül össze ismét a nemzetgyűlés. Nagy érdeklődéssel várják politikai körökben a kormánypárt értekezletét, Bfiwlyon • -vajttdő - Wrdé**-
megoldásáról tárgyalnak. Hir sze rint ez az értekezlet szerdán lesz.
Ma nagy feltűnést keltett politikai körök ben, hogy Zichy János gr<tf kihallgatása után ma délután a kormányzó a kormánypárt intran-zigenseinek vezéreit, Gömbös Gyulát és Wolff Károlyt fogadja kihallgatáson. Politikai körökben ettől a kihallgatástól várják a most felszínen lévő politikai kérdések el intézését.
A kormánypárt szerdai értekez létén Vass miniszter ismertetni fogja a lakásépítési törvényjavaslat tervezetét.
Kállay pénzügy minlazter roméi! a devlzaellátás meg •javulását.
Budapest, ápr. 9. (Telefonjelent\'és.) Kállay Tibor dr. mn nyilatkozatot tett, amelybén a devizaellátással kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a Devizaközpontnak e pillanatban nem áll annyi valuta rendelkezésére, hogy a kereskedelmi élet ösz-szes igényeit kielégítse. Meg kell azonban állapítani, hogy a deviza-ellátás az utóbbi időben javult, s véleményé szerint rövidesen orvosolhatók lesznek a Devizoközponttsl kapcsolatos összes pnnaSzok.
A kereskedők országos nagy gylilése a devlzaellátás megjavításáért.
Budapest, ápr. 9. (Telefonon jelenti tudósítónk,) Az ország kereskedőknek kiküldőttjei vasárnap impozáns gyűlést tartottak a devizaellátás ügyében. A nagygyűlésen Szterényi József elnökölt, aki beszédében kifejtette, hogy a magyar kereskedelem ezidőszerint soha nem tapssztalt válságon megy át. Sza-
vunk segélykiáltás a kormányhoz, hogy ne hagyja elveszni a kereskedelmet, azt a foglalkozási ágat, amely egyedül hivatott Magvar országot belekapcsolni a világforgalomba. Ezután Szász Pál az OMKE főtitkára terjesztette elő a fMiaUhuxatl javaslatul a devlzaellátás bajainak megszüntetéséről. A határozati javaslatot, — amelyben a kereskedők kérik a kormányt a devizaellátán megjavítására — a jelenvoltak egyhangúlag elfogadták.
Hit akarnak a tótok?
Prága, ápr. 9. (Éjfélkor érkezett.) A „Slovák" című felvidéki lap azt írja, hogy a tót autonómlát 1927-re okvetlenül meg kell alkotni, hogy n tótok abban az évben méltón megünnepelhessék honfoglalásuk 1400 esztendős évfordulóját. (A | tótok ugyanis azt állítják, hogy
I őseik Kr. u. 527-ben telepedtek le a Vág völgyén és alapították meg ott hazájukat. Szerk.) As olasz faaclaték a jóváté tel alapján állanak — mondja Friedrich.
Budapest, ápr. 9. (Telefonon jelenti tudósítónk.} Friedrich István — mint ismeretes — visszatért külföldi útjáról és ma hosszabb nyilatkozatban ismertette Mustafa Ke-mállal és több olasz államférfiuval folytatott tanácskozásait. Friedrich igen lehangoltan nyilatkozott az olasz fascizmusról, kijelentvén azt, hogy az olasz fcscisták a teljes jóvátétel alapján állanak. A törökországi állapotokról igen kedvezően nyilatkozott Friedrich, úgyszintén Musztafa Ketnál pasáról is.
Gazdasági krízisről tárgyalnak az angol alsóházban la.
London, ápr. 9. A húsvéti parlamenti szünidő után ma ül össze először ax alsóház s már az első ülés mozgalmasnak ígérkezik, mert mint :a lapok közlik, a két azabad elvű párt sietni fog szóvá tenni a lakásínség kérdését, a fenyegető gazdasági bsjokat, a aztrájkvssze-
■lön-t^J BK7 hónsyrá \' 400.— Z
Három hon*?\'* 1100.-
delmet és állásfoglalásra akarja kényszeríteni a kormányt az orosz kérdésben, úgyszintén a Ruhr-vál-sig tekintetében.
Litván német összeütközés.
Berlin, ápr. 9. (Éjfélkor érkezett.) Königsbergl jelentés szerint, ismételt összeütközés támadt a litván katonák és a német munkásság között, amelynek folyamán egy 20 éves munkást a litván katonák agyonlőttek. A litván hatóságok a statáriumot rendkívül szigorúan kezelik.
Francia—német szociállsta tanácskozás a jóvátételről.
Párls, ápr. 9. Vlncent Aurfol képviselő, ski mint a szövetséges szociilisták képviselője körülbelül 10 nappal ezelőtt a német szoclálU-tákkal Berlinben tanácakozást folytatott, a jóvátételi kérdésről és a Ruhr-vidéki vállalkozásról, tegnap sz Ere Nouvella egyik szerkesztőié-vfcf megismertette a siociáltota Jóvátételi tervezetet és kijelentette, hogy megbizhstó értesülése alapján megállapíthatja, hogy a német nagyiparosok tekintélyes többsége ma kész nagy biztosítékokat nyújtani, melyek érdemesek volnának a megvizsgálásra. Nagyon alapos meggyőződése, hogy a német kór mány már most kész tárgyalni a szövetséges\' kormányokkal a \' hajlandó a jóvátételi kérdésben vég-leges gyakorlati eredményre jutni.
Franclaorazág nem tttri jogai csorbítását. ^
Pár is, Az „Echo de Paris* szerint Polncaré miniszterelnök szom-bston táviratot küldött Theunis belga miniszterelnöknek s sbbsn nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Loucheur londoni tárgyalásai eg7* általán nem ériotik a francia jóvátételi politikát. A francia csapatok sddig nem fogják kiüríteni s Ruhr területet, mig a jóvátételi kérdés nincs teljesen rendezve. Ami a német adósság végősszegét illeti, Poincsré emiékeztet arra a korábbi nyilatkozatára, hogy Franciaország jogainak legcsekélyebb csorbítását sem tűri.
Thennls és Jaapar miniszterelnökök Párlaban.
Páris, április 9. Theunis és Jas-par a hét végén Párisba jönnek, logy Poincsréval tárgyaljanak.f — Loucheurt valószínűleg szintén meghívják a tanácskozásra.\' Louchcur ez alkalooa^psl beszámol azokról a benyomásokról, spielyeket londoni tárgyalássi folyamán szerzett és amelyekről hivatalos közlésben nagy vonásokban már tájékoztatták ,a belga kormányt.
ZALAI KOZLOK r
t»z3. április 10
HÍREK.
Tavaszi dal.
Virágos tavasz szállt Erdőre, mezőre, — A vándor szalonka Itt voli kis időre.
Belevész a tavasz• Napsugaras nyárba; — Csak az emlék marad Vándor szalonkára.
Csak az édes emlék És a remény arru, Viszontlátni egymást Boldog, uj taoaszra.
Boldog, uj tavaszra, Virágjakadásra; — Midőn bus hazánknak Leiellett a gyásza.
Midőn majd kivívja A szivünknek érce. Amit körüljog a Kárpátoknak bérce.
Midőn Magyarország Nem lesz tőbbc csonka / — Ezt a tavaszt hozd el Te vándor szalonka!
Báró INKtY JÓZSEF
Lenin ...
Az Est clmd lap, mely annakidején könnyetcsorditó érzékenységgel és meghatódottsággal irta le azt a jelenetet, mikor Kun Bélát megverték a rendőrök, most iámét különös meghatódássoí foglalkozik a vörös csirkefogórendszer egyik oszlopos tagjával, Leninnel. Lenin, mint ismeretes, egy év óta agylágyulást kapott és orvosai felgyógyulásához tul sok reményt nem fűznek. Az E»t nem sajnál két haaábot szentelni ennek a nemzet-gyilkos kalandornak és apró részletességgel számol be arról, hogy, ágyánál mint állják körül Lenint, mint lesnek sievaira éa hogy miként rebbenti meg szemét a világnak ez a legveszedelmesebb, leg aljasabb politikai kalandora. Szinte a közérzetbe akarja becsempészni azt az embert, aki sok százezer ember sírját ásta meg és milliókat döntött a fertőbe és nyomoru-ságba. De persze ilyesmire három sora sincs az „Az Eaf-nek, nmi végtére nem is meglepő, annak, aki egy kissé elgondolkodik . . .
— Naptárt Április 10. Keresztényeknek Ezekhiel.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal (Főút Í3. Boftoruirder paloU) hivatalos órát délelőtt fél 9 érától 12-ig, délután 3-tól 6-ig. Taltion 78. — A »Mrke»xtó»ég (Kóut 13. Bogcnrifder paJota) hivatalos óril lelek ti-sxére délolótt 10 órától 12-ig. Telefon 78. A felelős sserkesstő délután G órától 8-ig a nyomdában (Zalai és Gyarmati nyomda) fogad és bármily (igybao a nagykóiöaség rcad«)k«iéséro áll. Telefon 117.
— Időjárás. Az Időjárástsnl Intézet jelentése szerint hazánkban eső nem volt; az ég derült, a hőmérséklet lassan emelkedik; ma reggel még gyenge fagyokat é* több helyről deret jelentenek. Esős enyhe idŐ várható.
— Sxentségimádás. Szombaton, folyó hó 14-én a ferenciek templomában egész napon át szentségkitétel lesz. Délelőtt nagymise, délután pedig szentbeszéd.
— Ejpfháamegry.l hlr. Hesz Mátyás bakonyoszlopi beteg plébános mellé kisegitő káplánnak Póh-Unger Nándor sümegcsehi káplán küldetett.
Az uj katonai gyakorlótér.
— Nagykanizsa, április 9. —
, A régi úgynevezett „ katonarét "-nek házhelyek céljaira való Igénybevétele megfosztotta a katonaságot alkalmas gyakorlótértől. Hosszas vajúdás után — mint értesülünk — a honvédelmi miniszter rendeletére a Herczeg Batthyány Stratlmann-féle hltblzomány felsósáncl gazdaságából lett Igénybevéve körülbelül 22 hold nagyságú terület katonai gyakorlótér céljaira. Az uj gyakorlótér átvétele, amely a felsósáncl major melleit a városhoz közel fekszik, a napokban dr. Sabján Gyula polgármester és a katonaság jelenlétében már meg Is történt és a jelenleg repcével bevetett területen a repce betakarítása után, a katonaság azonnal megkezdi a gyakorlatozás!. Az uj gyakorlótér a Sugár-ull laktanyától körülbelül 45 perc alatt megközellthetó s igy igen alkalmas a katonaság gyakorló céljára.
— A főgimnázium színi.lő adása. „A kis lord" cimü kedves színdarab előadáaa elé minden oldalról a legnagyobb érdeklődéssel és várakozáasal néznek. Az előadásnak egyik legfőbb érdekessége bizonyára az leaz, bogy benne a címszerepet. .A kis iord"-ot, Ccdriket Hubcr Elzike, a városunkban mar oly előnyösen Ismert és megszeretett kis gyermektnüvésznő játsza. A legjobb színházakban ezt a szerepet mindég kis leány szokta kreálni s amint egykor Fénye* Annuska, ugy most Hubcr Elzike a legjobb és legkedvesebb „Kis lord" az országban. Országszerte már nsgyon sokszor játszotta c szerepet s jövő héten már Keni zsára is érkezik, hogy a főgimnázium ifjúságával egy-kétazer össze-próbálja a darabot. Ugy gondolta a rendezőség, hogy az A fellép tetésével kedves meglepetést és örömet fog szerezni a gimnázium -előadáaaival szemben mindig oly figyelmes közönségnek a bizonyára az előadáa ily tekintetben minden várakozásnak meg fog felelni. A nagy érdeklődést mutatja az a kő lúlmény is, hogy az elaő előadásra már a jegyek nagyrésze elkelt Teutsch Gusztáv drogériájában. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mind a három előadás teljesen egy/orma lesz ugysnazokkal a szereplőkkel a csak azért tart az intézet három előadást, hogy lehe tőleg^ mindenki megnézhesse aki óhajtja, egymásután pedig a vendég szereplő kis művésznő mistt kell tartani.
— Brünauer Árpád halála.
Gyáaijelentéa tudatja velünk, hngy Brünauer Árpád, a Nagykanizsáról évekkel ezelőtt Pécsre költözött éa városunkban ia előoyösen ismert Alt és Böhm cég társtulajdonosa Pécset elhunyt. Brünauer Árpád n világháborút mint népfölkelő azé-zadoa harcolta végig s ott szerzett betegsége ollottn kl most éleiét. Az elhunyt Nagykanizaa társadalmi életében annakidején nagy nép szerűségnek örvendett s szimpatikus egyéniségével sok jóbsrátot szerzett magának. A váratlanul érkezett gyászhír általános részvétet keltett a városban.
- A Zrínyi Miklós-utca 62.
azamu ház gonosz vagy részeg emberek állandó vandalizmusának térgys. De mi inkább azt hisszük hogy gonosz embereké. Az éj leple alstt, vagy akkor amikor kevéa nép jár arra felé, gonosz kezek beverik B ház pinceablakait, . kapu finom Kkatosmunkáju vert vasrácsozatát és vasdlsiltését letördelik, lefeszítik és ily módon súlyos károkat okoznak. Nem egy-szer, nem kétszer. De rendszeresen.
Kérdezzük, nincs ezek ellen a go noaz fekete kezek ellen védekozés ? A háztulajdonos kell, hogy tűrje, hogy hetenkint újból és újból ez megismétlődjék? A háztulajdonos betege annak az ismeretlen gonosztevőknek. Kérjük a rendőrség osztályparancsnokát, gondoskodjék arról, hogy a körzet cirkáló rend-őrazeme a Zrinyi Miklós-Utca 62 számú házat — főleg éjjel — szem-tnel tartsa. Ez n legkevesebb, amit egy súlyosan adózó polgár meg követelhet.
A f elaő templom építő bízott aág tagjaihoz. Ats Jőjsef, Dants Kálmán, Darvas János, Faics Lsjos, Falér Mihály, Knauaz Láazló, Knor-tzer György, Németh Imre, dr. Pli-híl Viktor, Ujváry Géi. urakat, mint a felsőtemplom épilő bízott ságinak tagjait felkérem, hogy a ma kedden délutáni fél 6 órakor a Délzalni takarékpénztár helyisé \' gében tartandó gyűlésen megjelenni szíveskedjenek, mert fontos tárgyakat kell elintéznünk. — Dr. Kenedi Imre bizottaági elnök ur megbirá sából Eperiesy Gábor pénztéroa.
— A azegány asszonynak Lichtscheindl Pál 200 koronái, Lehrmann Ferenc és neje 200 koronát küldött be szerkesztőségünknek.
— Olaszország legnagyobb cirkusza Nagykanizsán. — Mn vagy holnap érkezik Kanizsára né hánvnapos szereplésre Olaszország leghatalmasabb cirkusra, a híres Talotfy cirkusz. A cirkusz az Eöl-vöaléren felépített ameiikai rendszerű iedett arénában fogja előadá-aait megtartani. A megnyitó előadáa holnap szerdán eate 8 órakor lesz elsőrangú világvárosi műsorral és saját zenekarral. Talotla Luigi igazgató néhány felejthetetlen estét akar a nagykanlzaai műértő közönségnek szerezni A kezeink közölt levő gard.g műsorból kiemeljük a Helta-tríót (2 hölgy, 1 férfi ,porl. erőgladiilorok), a világhírű és minden orazágot bámulatba ejtő Vlllkó ukrán ortistafenomént, Ferv és Fer-nundó bohócokat, az Edmo.idó akrobata csoportot, — The Fleiths amerikai zeneexentrikusokat, Iris mülovarnőt, töbo pompás jelenetet stb. A helyárak olcsók.
— Holttányllvánitás. Farka, Béla zalaegerszegi kőmives, aki 1889-ben azületett, F. József és Pém Teréz fia, Dervotics Mária térje, a 20. h. gyalogezredből 1915. márc. 28 án az orosz harciéren eltűnt. (Zalaegerszegi kir. jbiróság.)
— Schlachta Margit am,r|. kai utja. Schlachta Margit ,zo-ciálls missziótársulat! nővér a leg-közelebbi hetekben smerikábs készül. Ultira a missziótársulat több tagja elkíséri.
— Közalkalmazottak gyer mokel után Jaró családi pótlók. A kormány rendeletet adott ki a közszolgálati alkalmazottak gyermekei ulán járó családi pótlék tárgyában. A rendelet azerint a közszolgálati alkalmazottak olyan gyermekei után, akik 16. évűket 1933. jullus előtt már betöltötték családi pótlékalkat 1923. július hó 30-ával már beszünteti. Az olyan gyermekek után, akik 16. életévü ket csak 1923. junius hó 30 lka után töltik b-, családi pótlékaik.t gyermekük 16 éve után azűnteti meg, A minisztertanács továbbra is engedélyezte, hogy családi pótlekot az oly 16 évet belökött gyer-inak ulán » adják ki, .kik tanulmányaikban kiváló előmenetelt tanúsítanak.
— Sóháazletek bejélontáae.
Akiknek birtokában áprilia téti konyhasóból, marhasóból, v. iparáéból külön külön 50 kg-ot meg haladó képletük volt, kötelesek készletüket . ttirolási hellyel együtt a tárolás helyére Illetékes pénzügyőri szakaarnak a legrövidebb időn belül Írásban, két egyenlő példányban bejelenteni éa a készlet ulán » legutóbbi és a legújabb ármegállapítás körött mutatkoió külön bözetet a kincatárnak megfizetni. A különbözet közönséges konyhasónál 4000, lábsónál 2000, marha sónál 2800, tisztátlan iparzónái 2000, tiszta ip.rsónál 2800 korons méter\' mázsánk int, kristályáénál 75 dkg-os dobozonkint 40 korona.
— Jnnlua l én lóp életbe a nyári menetrend. A aaokáioi nyári menetrendváltozás mint illetékes helyről értesülünk — a béke évek szokásától eltér ŐUg az idén nem május 1-én, hanem valószínű leg junius 1-én lép életbe.
— Uránia. Vlgjáták e.t-
— Kézimunka-könyvek le«-■ eljesebn választékban ismfct kap halók Fischel Fülöp Fiai kőnwkem-kedésóben. Nagykanizsai).
— Hamisfogakat, aranyat, ozUslót, brilliánsokat és érceket „ legmagasabb napi árban vcsiék. — Frled Jóxaef ékszerész, Sugár-u. S. szám. (Fó-ut és Sugár ut sarok i
— Uránia. Kedd -szerJs 7 és 9 ónkor . \'ázasságok sz égben kii lettük\', vígjáték 0 f.tv., ^szerepben Toia Mc*>.-e. AroenU aépssem komikus. Egy szegény tüsolto. Qgy mlltisrdos kislsny és egy undorít-milliomos srerctmi ziirr.var*; bájos joloíie-tekbíl, mulatságot boavodalmatbót szilt kedvss történet — Kisézü film: .Sroz és , párbajtól, 2 fetv. vigj-télc. — Csül-irtókor, es pénteken nem játszunk egkózolabbi zenés este — vígjátékkal: április 17—18.
— UJ seasmflveh. Aojnsztln: Shimmy. Jal, zenéjo Grosz Al.rédtnl 4:0 K. Bdárs Árpád rraxysr nótái, XII. tüzet — Hs m.jJ minket ujr. ónseboz s végzet. — Zöld le-vslts fehér virágos akácfs 300 K Dócsy Jóssef dslsjból: Krdó mélyén s,ZI s kskulr
Szoinstedunkban vsn egy üreg epírfs 3W K .Levendula-, d.ljiték 3 lelvonásbsn, "r-éjs Fridi frigye, és SomUi Sindortél, 2 tusaiban l«0 K Ksphslok Firohal Fú»p Fiai konyvkeroke. cujr-an, Nagykanizsán.
— PrObáy. m.K Ön la és meggy.\'-zillk niu. hogy s FII.IPP hsri.nyskötídé\'t-b«n békebeli snysKbíl késsutt bartsoysk. zoknik s Isgtsttós-bbsk és ngysnaxon izlnu és miiiőiégü pamulbúl bármikor rnsgfsjel-listík, Siombsltisly, Széli Kálmán otí. 6.
Értékek:
Magyar nuel ÜVjO, Osstrák hltsl Í37&, ss^ SSSO, t.Italoz 1*0"\', Lenamitol-- 4150. rvjrwked.lml 3ank 39fiO.- M.gyar-Ol.ss 1"2>. B«>cs(oi 1-5.1X10, Drssch. 37010 Xlla-Uaos síén 282.000, Ssássvirt i\'000, SslgAJ tarjáéi.tUSCO, U,Hányi ISSOOO. Rtm. 1-ilCs Schlicz ltlO 0,Coltmsan 29&tJO Union lá^ Dsnica I310J, Klotild IIS00, Mag] 3ŰS.0-O, Adria 7200U, AUaotik Királysír 7000, Bosayák-Agrár ! ták Só .0. Phóbos 834., Vasa 120CO, GI..U. 8100, Kookordl^T Vssut 14300.
1923. rfprlli\' 10-
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET.
Berlin—Bndapest válogatott mérkőzés 1 10 (0 «0) A nem várt eredmény szomorú fényt vet ■ magyar labdarugóiportra éa élénkeu illusztrája a labdarúgás berkeiben jelenleg otthonoa romlott és tarthatatlan állapotokat. — A magyar csapat Összeállítása nem a tehet-ség és rátermettség, hanem önző kicaioyea klubérdekek és hatalmi trnyezők befolyása alapján történ\', mai most igen megboszulta magát
egy csúfos kudarcnak lett a közvetlen okozója. A magyar csapatnak uj és csak ugy gondolom-fermán beválogatott tagjai nem v.iltak be éa az egységében megbomlott caapat úgyszólván vergődött a németek mindvégig lelkea éi kitartó játékával szemben. — Egyedül Plattkó éa Hitler voltak jók és játazottük végig a mér kő zést magyaros tüzü lelkes kitartáa-
„,|. A körülbelül 12000 főnyi nézőközönség abban a meggyőződésben oszlott azét, hogyha az MLSz ben uralkodó jelenlegi tarthatatlan állapotok meg nem változnak, ugy a •jépmultu magyor labdarugóspor-tot és annak jövőjét és jóhirét ko-n oly veszély fenyegeti. A mérkőzés előtt Újpest ifjúsági válogatottjai Budapest válogatott ifjait 2:0 (1 :0) arányban győzték le.
Miskolcz. Budapesti II. osztályú vílogatottsk —Észak magyarország válogatottjai 2:2 (1:0). A meglehetős rossz összeállításban felálló II. osztály a lelkes vidékiektői mnjd-i«*m vereséget szenvedett éa csak Zsák kivételes tehetaége mentette cneg őket a vereségtől.
Hakoah — Vaaaaok (Bécs)
2:1. A tartalékos munkáscsapatot t bécsiek csak erős küzdelem után tudták legyűrni. Az erős havazás a játékosokat nagyban befolyásolts. (—sj.
KÖZGAZDASÁG.
Valuták és devizák:
N.poJaoa 10200, Font (loudoo) 20385-20V85, Dollár (N.w-York) 43C0 4335, -•^rancU ít»nk (Puris) 294 - 304, Mátka (B»r-lm) 21-23, Olasz líra (Milano) 222-232, Ontrik korona (Bécs) U25 —055, Loi (Buka-x«st) 21—23, Ssokol ^ Prága) 1.10-136 Svájci fnnk (íúrích) 810 Dinár (Zágráb
43-44, — \'. e agy ti máik* (Varsó) 10 11 Anutardam 17\\68 — Koppenhága 830—860, Krisztiink 780—810, Stockholm 1164 -99

Zürichi zárlat,
■sílift £ 55 Amsl.rdsni 1 lí\'25 Holludl., Nsw-Yort 646—60 [.ondon 2548, Piri, 3616, MIUdo 2710, P(iK. 18.80. Bed. pest 1160, Zágráb .540, Vsrs.S 126, Wlet-0"76\'5, SsAli. 340 Oaslrik bilj. 0 77 0
Termény Jelentés.
»oss (TIsuvldiM) 21000—21200, .gytb I0$Ü0 2ICK*I tuu 110.-0-50.\', Uk»íro«t.y itf. 1100U.Ü500 söi 12C0O.300O i... 14OCKV4SI.0 «"«srl 10000-10300, r.p» 14000-500, kory, «00 6300, köles 8600-80M
Budapesti Allatvánári
Msrluhu, 1 r. SRéssb.. 1200—360, Ut.lj. 1120 — 400, sl.Je 1I0O—32.1. 11. r orí.iW, ">>-loio. hiloljs 600—1180, eleje 700- 730 NővenJík nisrhsl I. , cgéssb.0 700-730 {illőn bírb) 1100*260, Kissiül: Nsjy 144, elsdis 114, — Növ.odík nsrb, \'r. sUdís —, borja 48. tlldii\' - Msrhs Mr loeO-1069, borjubír H06-I7M
Sertésvásár i
Kslhsjli. 2270, Elkeli d«llg 1000, 0r»( -Sísíp 1280, Könnyű —, L r. 1381, II 1200, «ir 22(0, SssOoaas 1700, Uh. b.s 1400.
— Uránia. Ma é. holnap i
Vígjátékáét.
Az uzsorabiróság példás ítélete.
Egy tejuzsorás bűnhődése t fogház, hivatalvesztés, pénzbüntetés, az ítélet hírlapi közzététele éa annak vasárnaponkint Istentisztelet után a felnben dobszó mellett való kihirdetése.
Nagykanizsa, ápr. 9. Egy somogy-szentmiklósi asszony került tegnap délután a nagykanizsai kir. törvényszék uzsorabirósága elé árdrágító visszaéléssel vádolva, mert a tej literjét — amelynek hatósági tájékoztató ára 80 korona — 150 koronáért árusította. A kir. bíróság megtörni akarván a mindinkább erősbödő piaci éa tejuzsorát — példás Ítéletet hozott. A közvélemény megnyugvással fogadja a független magyar biróság Ítéletét.
Sajni Jánoané született Borsíca Katalin somogyszentmiklóai aaazony már hosszabb időn ét minden másnap házhoz hordta a tejet Neufeld Jakab városi szesxfőzdei könyvelő nek. Az utóbbi hetekben 80 Kt, a nagyhéttől kezdődőleg 100 Kt, az az utóbbi napokban pedig 150 Kt kért a tej literjéért. Bükki Anna — Neufeld házvezetőnője nem is tudta voltaképpen, hogy ezen a héten már 150 Kt azámit neki literjéért. Amikor tegnap kifizette, feltűnt neki az összeg magassága. Mikor után* számított, kiderült, hogy az fcsszony 150 Kt számított már a tej literjéért. Kérdőre vonta és »kkor az asszony megmondotta, hogy a tej literjét\' ijem adja olcsób ban 150 K-nál. A házvezetőnő ki fizette a tejesasszonynak az összeget, azonban rendőrt hivatott, aki megmagyarázta az assszonynak, hogy a kanizsai piacon a tej hatósági tájékoztató ára 80 K.
Az asszony azonban megmaradt továbbra is amellett, hogy nem adja olcsóbban. — Tutkai Mihály államrendőr erre az aaazonyt bevitte n kapitányságra, honnsn azonnal átkísértették a kir. ügyészségre éí még aznap (tegnap) délután itél kezelt fölötte a biróaig.
Az uzaorabbóság elnöke dr. Kenedi Imre táblsbiró, szavazóbíró dr. AlmásSy Gyulo, ülnök Vékássy Káioly. A vádhatóságot Csillagh György kir. ügyész képviselte.
Dr. Kenedi elnök kérdésére Ssjni Jnnosné beismeri bűnösségét, azzal védekezik, hogy .ugy hallotta, hogy májua elsejétől (I) felemelik a tejárát."
Dr. Kenedi rriazól a» asszonyra: van c Mke magának, i llái az agyonsanyargatott emberiségtől 150 K-nál kémi a tej literjéért; nem jtl, hogy az Isten keze lecsap magára ?! Majd
Neufeld Jakabot, Bükki Anna ház-vezetőnőt és Turkál rendőrt hallgatja ki a biróság. A vallomások-ból kétségkizárólag megállapítják az asszony bűnösségét.
Csillagh kir. ügyész a vádat fen-tartja, az asszonyt az 1920. évi XV. tc. 1. §-ának 2. pontja szerint kéri megbüntetni. Cslllsgh kir. ügyész vádbeszédében élesen ostorozza azt a közönséget is, amely ilyen árat megad az árusítónak.
Bükki Anna, Neufeld házvezetőnője nem kívánja az aaszony meg büntetését. Mire Csillagh kir. ügyész megjegyzi: .Ilyenek magoki Feljelentik, a kifizetett összeg éa a hatósági ár közötti különbözet visszafizetését kérik — és aztán nem kívánják megbüntetni. Miért vannak akkor itt 71"
Az uzsorabiróság ezután Ítélethozatalra vonul vissza. Hosszabb tanácskozás után, mely alatt behallatszik a tárgyalóterembe a bíróság vitája — bevonul a biróság és dr. Kenedi Imre elnök kihirdeti az uzsorabiróság ítéletét:
A nagykanizsai kir. törvényszék uzsorabit ósága Sajni Jánofnét bü nősnek mondotta ki az 1990 évi XV. tc. 2. pontjába ütköző árdrágítás visszaélésében és ezért öt egy havi fogházra, egy évi hivatalvesztésre, politikai jogainak egy évi felfüggesztésére, 5000 korona pénzbüntetésre, az ítéletnek a Zalai Közlönybe való közzétételére ítélte.
azonkívül intézkedik a biróság, hogy az Ítéletet egy hónapon kereaztBI minden vasárnap délelőtt az Istentisztelet után a főtéren dobazóval hirdessék ki.
A hosszabb indokolás végén dr. Kenedi kir. táblabíró, tárgyalási elnök megjegyzi — ez az Ítélet nem csak magának szól, de üzenet az összes somogyszentmiklóai tejesasszonyokn< k, akik rendesen a tejárdrágitásban vezetni szoktak, hogyan jár az, aki jele barátját ebben az Ínséges időben kiuzsorázza.
A vádlott asszony semmiségi panasszal élt. A kifosztott, kiuzsorázott, nyomorábsn fuldokló közön-ség és gyermekeiket táplálni képtelen édesanyák azonban megelégedéssel veszik tudomásul. (*)
Böhm Emil ugy az ő, mint a széleskörű rokonsága nevében mélységes fájdalommal tudatja, hogy sógora és odaadó munkatársa
BRÜNAUER ÁRPÁD
m. kir. npf. százados
a pécsi Alt és Böhm cég társtulajdonosa folyó hó 8-án rövid, dc kinos szenvedés után, harctérén szerzett betegségében, elhalálozott.
Temetése folyó hó 10 én délelőtt 10\'/. órakor lesz a pécsi izi-. temető halottas házából. Pécs, 1923. évi április hó 8-án.
Nyugodjék békében I
TÖRVÉNYSZÉK.
ítélethirdetések.
A nagykanizsai kir. tőrvényszék a főtárgyaiások előtt s kővetkező Ítéleteket hirdette ki:
a) Sós Jánost a kir. törvényszék árdrágításért 3 hónapi fogházra, 5000 K pénzbírságra és egy évi hivatalvesztésre Ítélte. Felebbezés folytán az ügy a kir. Kúriához került, mely a semmiségi panaszokat elulasitotla. A kir. törvényszék a vádlottat aconnsl átadta a kir. ügyészségnek a büntetés kftÖltése végett.
b) Hajmásti József és Kovács József rablás vétsége miatt annsk-idején 3-3 havi fogházra lettek ítélve a törvényszéktől, amit a pécsi tábla helybenhagyott Moat a Kurla is jóváhagyta az elsőfokú biróság Ítéletét. Mindkettő át lett adva a kir. ügyészségnek.
c) Szalai József msgánlaksértés büntette miatt a kanizsai törvényszéktől 6 hónapi fogházra lett elitélve. A kir. tábla 3 hónapra leszállította. Szalai megnyugodott az ítéletben és igy az jogerőre lépett.
d) Jandó Józsefet felmenő rokonon elkövetett szándékos ember-öfés büntette miatt a kanizsai törvényszék életfogytiglani fegyházra ítélte. Felebbezés folytán az ügy a pécii kir. táblához került, amely 15 évi fegyházra Ítélte Jandót. Jsndó ez ellen Is felebbezett — a kir. Kúria azonban elutasította a semmiségi panaszokat és Jandót a mai naptól számítandó 15 évi fegyházra Ítélte, 8 hónap és 13 napnak a betud&sávnl.
e) Czopper Jánosnét szándékos emberölésért egyévi börtönre ítélte a törvényszék. A tábla* és a Kurla helybenhagyták az Ítéletet.
A zalacsányi betörés.
32 vádlott a bíróság előtt
Annakidején megemlékeztünk ar* ról a nagyarányú betörésről, melyet négyen elkövettek Zalacsány-ban, midőn Gonda Imre kereskedőhöz betörtek és 400.000 koronán felüli árut elloptsk. Az árukat — jobbára zefir, batiszt és ksrton — ti különböző fslvak asszonyainál eladták. így nemcsak a négy betörő került tegnap a büntetőbíróság elé, de. velük együtt részint orgazdaság, részint tulajdon elleni kihágás miatt 28 asszony és férfi, akik u lopott árukból vettek. A főtárgyadást dr. Kenedi büntetőtanácsa tartotta. Szavazóbirák Podolay Jusztin és dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki bírák. Ügyész Csiliaghy Qyörgy.
Dr. Kenedi táblabíró, tárgyalási elnök ismerteti a vádiratot, mely szerint a négy elsőrendű vádlott Horváth Mátyás rábthidvégi köszörűs (fogoly), Sárközi Júlia zala-tilaji esernyőesináió (fogoly), S. György fiatalkorú (fogoly) éa Sár-közi-Horváth Ferenc sopronnyéki esernyős — Zslacsény (Kü\'sőcsány) községben Gonda Imre üzletének «jtaját felfeszítve, onnan 400 000 K-t meghaladó ruhskelmét, zefírt, batisztot, kanavásrt, cukrot, pálinkát vittek el, nmít értékesítettek. A csendőrök 20.000 K készpénzt találtak náluk. A többi 28 vádlottat orgazdaság és tulajdon elleni kihágás miatt vádolja.
Horváth Mátyás elismeri bűnösségét. Társaival ugy került Össze, hogy fslujártában ismerkedett meg velők.\' Lőcssel és fejszével feszítették fel az üzlet ajtaját. Azzal védekezik, hogy Sárközi biztatta a lopásra
Sárközi Júlia is mindent beismer. Elmondja a betöréses lopás részié-
&ala1 közlöny
1923. ápriile 10.
kbpp^V.^RRÓL
megérkezett B*"
Olaszország legnagyobb cirhuszuőllalatd
m. o) »: r
szerdán folvó évi áorilis hó 11-én az Eötvös-téren felépített 50 méteres fedett amerikai rcmLerü Sénéban itt még nem látott nasyvil*8vérosJ m0.orral
Kitűnően idomított lovak. W 30 namály
Él FÉNYIS DÍSZELŐADÁS \\S
Kiváló kortfttttl attrakciók. Saját naahar.
telt. Váaároláa ürügye alatt bementek elóizór az üzletbe „széjjelnéznl". Eate, követték él azután tettüket. Sárkőzi Ferenc adta kl a kelméket az ablakon át. A má.ik két vádlott azonoaan vall. Közösen határozták el a bctöréit.
A 28 felüti asszony éa férfi, akik réazlnt orgazdasággal, részint tulajdon elleni kihágással vannak vádolva — mind büntetlen előéletű, tisztességes falusi polgár, akiket a zsiványok azzal s mesével tévesztettek meg, hogy .erdélyi gyolcsosok, akik oaztrák csempészett árut sdnak el olcsón". Azzal védekeztek, hogy három napon át a falvakban a legnagyobb nyilvánosság mellett ünnepnap és országos vásáron árusítottak — nem tételezték fel azt, hogy a kínált holmi lopott jószág.
A kir. törvényszék mind a 28 vádlottat egyenkint hallgatta kl, ami hosszabb Időt vett Igénybe, ugy, hógy a bizonyítási eljárás déli agy óra előtt fejeződött be, majd délután 3 órakor folytatódott a tárgyalás.
Csüloghy ügyész hatalmas vád beszéde után dr Bsrthos Géza, dr. Hirsch Károly, dr. Elek Mór és dr. Roaenberg védők mondották cl védbcazédeikel.
A kir. törvényszék Horváth Mátyási Sárkíir Jütla (rtcsta) is Sárközi Horváth (rlexi) elsőrendű nád tóitokat egyenkint háromévi és hat-havi fegyházra, tízévi hivatalvesz-télre, a patalkoru S. Györgyöt pedig a fiatalkorúak fogházában el töltendö kétévi fogházra Ítélte, egutxn
kötelezte őket Satuén 335.000 K
kárösszegtéritédre és a többi költségek megfizetésére, t< többi máse>d-rendü vádlottat pedig — kottő kivételével, kik nem jelentek meg — fel mentette a vád s következményei alól.
A négy elsőrendű vádlott megnyugodott az Ítéletben éa Így az jogerőssé vált. Az orgazdasággal vádoltak felmentése miatt azonban a kir. ügyész felebbezett, illetve semmiségi panaszt jelentett be.
A felmentettek hálálkodva hagyták el a tárgyaló termet, mig a négy elítéltet bilincsbeverve kisérték viákza a fegyőrök a fog-házba.. ■___0_
felelős szerkesztő Benedek Rezső.
Isek
Apró hirdet
dlla I 10 eiélr 100 kor., minden további esO f korona, v«eu*abb bptflvel .aeáett atarak duplán a&ámlttatoak- - Alláát kcroaAknek 5 a.á.alák árengedmény.
Akácfa l =*«« hoaaacei«fe»a UrlCi. alaalmai <a TW iftb si<p sk»Ha asMJkarO tUÍA -
U«|ii)T<«aa. — T«Wtfl itt _
Soffór Uláel ltn» Kise Gio. Neneevté So®ocj-
Orosstooyban lakó ösv. Rád! Ferancoé
horejmája mészárszékkel
és jégveremmel együtt berbaaifó olyan egyénink, kl helyette Nagykanizsán I szobás laiá«t szeresne — Érdek l/«S ni lehel Keltner Arp^d cipészmestcrnél Átf ád-u \' I
I ■ ---—---—
Klcyld uradalmi uJJiMl cladO liaala (aju 6 hetea vatlaai tutira (Ortfea).
AUaaUi has rladO a Jössef Í«*rtc*-oíoo. tagy km tel. Cúa a kls«-J«»»is5»o l}7*
Kfy ,öháibo: ralO fiat l»no!6n»«t fclreaj Mrtsd-lonti Jói a ti t» MUton lesmbve*. Ktrily-a. é>
lilád., hkx Kitkanlaaán, Varsivít uus j. aiára, * eiobi. isláSO pajtával, aiooeal ctfc«U!>iatO. Érdek-dm W*t Sinvon JOaaef. Oiul<-ul íj, ailm. ;ooo
XlCMietaém s tst
KladO i Til*acr) caillir J »cír«l. Crrrmakkzxn. Cun a tladoua
Hamek torosnál roecrtuire. netlt* tettatrt Naokanitaán. ratr vidakío. tehctOk* vaauti állom** hot ktul. Horrtui lalvle Zalalttvánd. — B6*ebbet
Xnvldi Gtsa. Cerncttyiua »6. TOOJ
NEM FAI FEJE
is a láb., ha s DaSk-t4e 1. SS. alatti clpS-Usl.tb.n
maiélt kisinMafeli&.edú anyaiból kétrútt
ARGENTtéie
cipót hord. Javítások gyorsan cssköiöltetnek.
Kézzel varrott duplatalpu
szandál
már meg-rendelheti
Ajánlunk
mésznitrogént
17—»*/, nilroRéuUitalocnmál Kgyeo-rangu a legjobb nitrogénműtrágyákká! Kaliuotfk CJ kapások, valamint szóifi atb. trágyázására kiválóan alkalmas. — Gyártja:
MAGYAR NITROGÉN MÖTBÁGYAJPAR R. T.
BUDAPEST. Képviselet és állandó raktár
Vas-, Zala- és Sopronmegyékio
Melisés Pintér
cégnél
műtrágya, rr^<«karmany magvak, gakdasagi cikkek nagykereskedési
Szombathely.
Hirdetasek felvétetnek
A Csurgót Szeszfffzff Szövetkezet
le on-, n alt
1 drb teljes szeszfőző készüléket,
1 drh. Worihlngion gőz vízszivattyú: és többféle faedényeket, továbbá 19 drb. 1 callos 4 m. hosszú deszk v. f. évi április 17 én délelőtt 10 érakor saját helyiségében nv:i-VAnos árverésen készpénz fizetés melleit el fog adatni. Árverezni utir. dékozók a leltárt a Somogy-Csűr*ói Takarékpénztárnál megiekiniheiik.
A zalaszentbalázsi téglagyár
BÉRBEADÓ.
A gyár 1921 ben épült. .Munkás lukasokkal és száritószinekkcl felszerelt, teljes Özemben levő 14 kamorá8 körkemencével — Bóvebbet a eslsszenibaUzsi kór-jegyzői irodában.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolónk i«gmagascv- b napi ároa.
KORPÁT
napi ár atsit árosituok.
Legolcsóbb bevásárlási forrás a
városépítő
A FRANZ HALOM MELLETT.
Cement, mész, gipsz, épületfa, deszka, léc, szeg, kátránylemez, menyezetnád. Szőllőkartí.
Városi Iroda: Nagykanltaa, Zrínyi Hlklúa-utca 33.
QUITTNER ARTHUR
Teletett: BA6YWUUZSÍ, KÖLCSEí-UTCU 17. Telefon:
394
tUUzboi anakálalak cvorssaji rak(> MlaelrnnetrO «icAk raklüion
lOOQopoooooaoQ oo oootaooooco aioopqooQOQaocwooo
Könyvnyomdái munkát * Könyvkötészeti munkát
u. m : Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, boritékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentéseks minden északba vágó munkákat pár óra alatt készit
u. m.: Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötését, aranyozásai, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erős, tartós kivitelben jutányos\' árak mellett vállalja
és Gyarmati Nagykanizsa, Fő-ut 13
8
Nvomatctt a Uomisldonoaok: Zalai és Gyarmsti konvvnvomdAiftear.

él évfolyam 81. szám
M"zeum
Nagykanizsa. 1023 április 11. Szerda
Egyes szám ára 20 korona.
Menizeij
Mimii
lM>fc»w»«H kiadóhivatal rö-ul 13. UWnibM -Tal afon li. ss*ay^l
II hamu alatt
Körülöttünk a szomszédságban tűzvész gyulladozik. Régóta készül meglobbsni és kicsapni a hamu alól, amivel a nemzetközi konvenciók eltakarták az izzó zsarátot. Ltppangó veszedelem ez, ami nem-ctak a Balkánt és Közép Európát, hanem az egész világrészt s benne mindazt, amit a békekötések Párig jegyében kreáltak, összeomlással — segíti meg.
Ahová fordulunk a Trianon vonta határokon tul, mindenütt füstölög valami, hol szlporkákat ontva, hol azok nélkül, — vagy föl-fölcsap egy-egy lángkéve a forrongó talaj-bój a meg megrázkódik a föld n nagy feszültségtói, ami a válságba jutott természeti erőket fogatja. A békecsináló gy őztes hatalmak valóban elvetették föladatukat, mikor íií osztfák-magyer monarchia helyére >z utódállamok bsn c,ups vul-k ánok a t\' síkot ta k.
Ilyen vulkánnak bizonyult Jugo-szlévia is Nagyrománia ia, Cseh-SzJovroszícó la. — Mindhárom neo impérium beteg képződmény, benső rneghssoalás sorvasztja a szétesésük folyamata szemmelláthstó külső tü "etekből konstatálható.
A nagy szerv imperiálizmus, aoiit a Jugoszláv-uuió gondolatával nem sokáig -takargattak, kivélltotta a rászec lett horvát éa szlovén törzsekből az ellenhatást. A katolikus horvát, . nyugati egyházhoz tartozó bunyevác, aokác és ilir-sriovén ele-njet a vérség és kultusz egysríut elválasztja as orthodoxhitü vérbeli rác néptől s s legkevesebb, amit követelnek, a közjogi éa politikai •utonomls. A szerb sovlnisták ezt persze megtagadják nekik i a hadsereg nyers erejére támaszkodva erőszakolják rájuk a centralizmus ama rendezerét, rosly szerb uralom •lá vetette a délszláv „testvéreket" « fojtogatja a nyugati civilizációt, »ml Jugoszláviában ma a horvátaég <s szlovénség képvisel.
Ugyan igy fest a közállapot Nagy romaniában. A havasalföldi terület bojárjai, hivatalnokai és katonái ránehezednek a megezéllt Erdélyre, "nyargatiák és kifosztják a király. I»égón-tuh népeket. Az erdélyi ro-">\'n lakosság már keservesen megbánta, hogy valaha ilyen zsarnokságért hevült e a köiizgalom előbb-utóbb forradalmilag Jog kirobban!.
Hasonló a válság Cseazkó-Szlo-venszkóbsn. A cseh kormányzat, közigazgatás és kultúra aként boldogította öt év óta a azlovák testvérkét hogy ezek nemcsak kiábrán-yj teljesen ebből a házasság-Mi, hanem *lapo*an meg Is utái-,k ■ hegemóniát gyakorló cseh elemet. a tótság elnyomó
xareokává, vaUásénsk háborgstó
politikai napilap
«o,l«v»,l| essrksssISiSei V. k.r. AlkotmUnr-ulca ie. ... II. . T.l.rou.zSa. 8a-J3 .« rz—se.
jává, anyagi erejének kiszipolyozó-jává lett. Itt Is füstölög a lappangi taz szünet nélkül s a cseh-szlovák államfőt e válaág tudata késztetheti arra, hogy Csonkám agyar ország irányában a békés megegyezés vágyának húrjait pengesse ujabban.
Csonkamagyarország szerepe adva van. Nem avatkozik szomszédainak belső bajaiba, de — Jigyelő szemmel nézi a dolgok alakulását s azoktól várja Trianon megbuktatását, akiknek érdekében ránk erőszakolták. —
Gömbös Gyuláék válaszúton
Az Egysége* Párt éa az ország változatlan ragaszkodással áll Bethlen gróf mellett. — Felvetődik a bizalmi kérdéa az Egyaéges Párt mai értekezletén.
Budapest, ápr. 10. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Az Egységes PárA..h<X~*P}. Pártértekezletén Bethlen István gróf, miniszterelnök a Gömbös-féle akcióval kapcsolatban fel fogja vetni a bizalmi kérdést. A párt kebelén belül rjhid idő óta folyó elválási mozgalom ezzel nyilvánvalóvá válik és Gömbös Gyula intranzigens társaságának távoznia kell az Egységes Pártból. A kormány minden további következtetés nélkül áll a holnapi teherpróba elé, mert bizonyos, hogy a párt többsége ez úttal is Bethlen István gróf konszolidációs politikája mellett foglal állást és elitéli azokat a torélcvéseketr wyek \' á^körmányparí~és ézzet együtt az ország népének egységét is megbontani célozzák.
H nemzetgyűlés ülése.
Budapest, ápr. 10. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyűlés mai ülése háromnegyed 12 órakor kezdődött. Napirend szerint következik a gazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első felszólaló Cserii József. A mezőgazdasági munkások szomorú helyzetéről beszél. A mezőgazda sági munkások helyzetét a földbirtokreform végrehajtása tette volna könnyebbé, ez azonban még mindig nem valósult meg. Reméli, hogy a főldmlvelésügyi miniszter a földbirtoknovellában qjódot fog találni az eddigi hibák kiigazítására és a reform gyors végrehajtására.
Dénes litván szólal fel ezután. Négymillió ember van Magyarországon, aki mezőgazdasági munkával foglalkozik. Ez a négymillió ember mindig mostohagyermeke volt a\' magyar tőrvényhozásnak. Ha a nagybirtokokat Magyarorszá gon meg nem szüntetik, akkor ez az ország el fog pusztulni. A magyar nép pusztul ezeken a földeken. A gyermekhalandóság óriási. — Európa legjobban termő országában azok éheznek, akik a földet müvelik. Intenziv termelés, kell, mert igy elpusztulnak a dolgozó osztályok.
Rövid szünet után Dénes István inditvánvt terjeszt be arról, hogy a földbirtokreform révén földhöz jutók állami kölcsönhöz juthassanak. Ezután arról beszél, hogy a kormány betiltotta a földmunkások lapját. Az elnök figyelmezteti, hogy maradjon a tárgynál, amire óriási zaj támad a baloldalon. A
képviselők a padokat verik. A zaj lecsillspultával Oénes István tovább folytalja beszédét, majd több indítványt nyújt be.
Ezután az elnök nspireodi indítványt tesz, amely után kis vita támad. A Ház elfogadja az elnök napirendi Inditványát és ezzel az ülés három óra után néhány perc cel véget ért.
A kormányzó a királyi gyász misén.
Budapest, ápr. 10. (Telefonjelen tés.) Ma délelőtt a budai Mátyás templomban gyászmise volt. IV. Károiy király Telkiüdvéért, amelyen Horthy Miklós kormányzó és József főherceg Is résztvett.
A budapesti lakáahivatal csalói.
Budapest, ápr. 10. (Telefonjelen, tés.) A rendőrség nyomozást indított a lakáshivatalban történt visaza-élések kiderítésére. Eddig két la-káskőzvetltőt és négy iakáshjvatali nyomozót állítottak elő a főkapitányságra, akiket az a gyanú terhel, hogy hamisított okmányokkal félrevezették a lakáshivatalt.
Ujabb Incidens a pozsonyi egyetemen.
Budapest, ápr. 10. (Telefonjelentés.) Az állatorvosi főiskolában lakó pozsonyi egyetemen ma délelőtt tizenegy órakor Tóth professzor anatómiai órája előtt megjelent 3 idegen egyetemhez tartozó hallgató s kívánságukra az egyik pozsonyi főiskolás felszólította a teremben levő zsidó hallgatókat, hogy azonnal távozzanak. — Azt mondotta, hogy azért kell tévoznfok az egye-
KlöflaaUsI ara*: Bgr Ma»,ra U
Btrónt hO«a„ra M<X>._ K
temről, mert a bajtársi szervezetek ismeretes ügye még mindig nincs elintézve. A zsidó egyetemi hall* gatók, hogy az összeütközést elkerüljék, valamennyien azonnal elhagyták a tantermet
A fővárosi közüzemi munká-aok sztrájkja.
Budapest, ápr. 10. (Telefonjelentés.) A közüzemi alkalmazottak, mivel a főváros nem teljesítette teljes mértékben béremelési követelésüket sztrájkba léptek. A sztrájk egyelőre csak a másodrendű üzemekre, az utcaseprőre, autóbuszokra, omnibuszokra, csatornatisztítókra terjed ki. A nagy Üzemeknél a munka rendesen folyik. A hatóságok gondoskodtak arról, hogy az elsőrendű üzemeknél, a gáz-, villamos- és vízmüveknél, valamint a kenyérgyárakban ne álljon meg a munka.
Már tegnap az ulcék locsolását műegyetemi hallgatók végezték. Ma már az utcák tisztántartására is jelentkezett öl ven egyetemi hallgató, akikre azonban egyelőre nem volt szűkség, mert az eső segítségre jött és elmosta az utca porát.
Mint lapzártakor értesülünk, a közüzemi munkások ultimátumot intéztek a fővároshoz, amelyben bejelentik, hogy ha huszonnégy órán belül nem teljesítik követelésüket, akkor az Összes közüzemi alkalmazottak sztrájkba lépnek.
MfikSdik a „Caeka"
Moszkva, ápr. 10. Az igazságügyi népbiztosság vizsgálóbizott ságot küldött Tifliszbe, hogy kiderítsék a tifliszi iommunistapárt által bevádolt „Cseka* rémtetteit. A feljelentés szerint az orosz terrorszervezet Georgiában irtózatoe kegyetlenkedéseket vitt véghez és ártatlan embersk tömegeit gyilkolta meg.
Oroax adomány a rubrvidéki ínségeseknek.
Moszkva, ápr. 10. Az Ofosz Bizottság 1000 font sterlinget gyűjtött a ruhrvidéki Ínségesek számára, amelyet szétosztás céljából a német beszerzési szövetkezeteknek meg-küldöttek.
Előtérben a főldblrtokreform novella elkészítése.
Budapest, ápr. 10. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A jelenlegi politikai események ismét eifltérbe \'hozzák a földbirtokreform gyorsításának kérdését. — A most készülő földbirtokreform-novella tervezetről nagyatádi Szabó látván földmive^ lésügyi miniszter kijelentette, bogy a földbirtokreformról szóló torvéay módosításának szükségességét a kisgazdaképviselők memoranduma vetette fel, melyet a kormány is magáévá tett s ennek alapján késiül az erre vonatkozó törvénytervezet.
4
I városok kongresszusa a közigazgatási szervek háztartásának rendezéséről szdld törvénytervezet módosítását kéri.
• t.rv.z.t Mm Illatosítja a váro-aok gas*as*gl .gy.aisulyát. - • városok aa Siusi állami adók után kSsaásI pötadók kl.Másár. kárnak t.Maelalm.aáet. _ Karlk a városok házlartáauk rnndasásáln alkalmazottjaik lll.tmány.ln.k lo-lyósltásáL.
Budapest, 1923. ápr. 10. (Fővá-rosi szerkesztőségünktől.) Ismeretes az a nehéz helyzet, amelyben a mostoha gazdasági viszonyok között a magyarországi városok jutottak. A városok háztartásuk megingatott egyensúlyénak helyreállítását a közigazgatás reformjától remélik és várják. — A kormány tudvalevően már befejezte a reform előkészítő munkálatalt és a javas lat főbb alapelvei és intézkedései már nyilvánosságra is jutottak. Érdekesnek tartottuk a városok álláspontjának megismerését és ezért kérdést Intéztünk dr. Várhidy Lajoshoz, a Vároiok Országos Kongresszusának igazgatójához, aki a következőket mondotta erről munkatársunknak :
— A Magyar Városok Urszágos Kongresszusának állandó bizottsága legutóbbi ülésén foglslkozott a városok háztartására vonatkozó és a pénzügyminiszter által készített javaslattervezettel, amely a közigazgatás reformjával van szoros összefüggésben. Az ülésen Slpőcz Jenő budspestl polgármester, majd Szeot-pály István elnököltek, előadó Eberth Géza győri tanácsnok volt. Az általános vita során a bizottság kifogásolta, hogy a törvényjavaslat együtt tárgyalja a városok és községek gazdasági ügyelnek szsbá-lyozását, jóllehet a városok és köz-ségek külön elbírálás alá eanek.
A törvénytervezet a következő hét alapelvet állítja fel: 1) Az ön kormányzati tisztviselők állsml II-zetésklegésiitésével járó terheket a városokra aksrjs teljesen visszshá-. ritanl. 2) A városoknak szabadabb mozgáat akar biztosítani a város gazdaaági ügyekben. 3) Az önkormányzati adóztatást önálló alapokra akarja helyezni. 4) Az érdekeltségek közszolgáltatásában nsgyobb teret kíván nyújtani. 5) A községi pótadót leszorítani igyekszik. 6) V Egyszerűsíteni óhajtja az önkormányzati adóztatást. 7) Arányos í teherviscltetézre törekszik.
— A javaslat ezen irányelveit a kongresszus bizottsága egyhangú helyesléssel fogadta, azonban a javaslatban magában nem látja ezen helyea Irányelveknek következetea keresztülvitelét és nem látja biztosítottnak a javaslat által még annak a fedezetét aem, amire a városoknak a teljeaen rájuk háruló alkalmazottaik ellátása körül szükségük lesz.
— A pénzügyminiszter az általános kereseti adók és a fogyasztási adókkal, valamint a forgalmi adó egyhatodréazének az átenge délével akarja kárpótolni a városokat. Ezeknek betudásával azon-
- ban, még az Ipari és kereskedelmi városok mérlegében Is a hiány 30—50 százalékoa lenne, az agrárvárosokban pedig még ennél Is
1 több, minthogy ezeknek ezekbíl az adónemekből még kevesebb bevételre van kilátásuk, annyira, hogy agrárjellegű városok valósággal válságos helyzetbe jutnának. — Nem
ÓALAJ KOZLOK1
Befejeződött a Levente oktatóképző tanfolyam.
Nagykanizsa, ápr. 10. Most fejeződött be a Leverne oktalóképzó tanfolyam Nagykanizsán, melyet Csiki János főelőadó vezetett. A hallgatókat Cabsovits vármegyei testnevelő megszemlélte, aki a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott, majd kitartó, állhatalos munkára buzdította a tanfolyam lelkes hallgatóit
A tanfolyamon részi vettek Gáspár Antal (Gelse), Perk Mihály és Varjas Jenő (Nagyrécse), Draskovics Cyula (Komárváros), Buzássy Árpád (Galambok). Muczer Boldizsár (Zalaszentbalázs), Szakos János (Eszteregnye), Kánnár Antal (Celseszlgel) és Kovács Ferenc (Sormás). Mindmegannyi fáradhatatlan — lelkes munkása a jövő Magyarországnak.
A nagyszerű eredmény elérésében különös része volt Sxépud vary László tanítónak és Wicssner tornatanárnak, akik minden szabad idejüket a nagy nemzeti ügy szolgálalába állították. Csiki Íőílőadónak szép missziójának további sikeres folytatásához acélos kitartást kívánunk. (»)
t»z3. április u
fl kerületi rendőrtanfolyam-Nagykanizsán.
Szombathelyről Kanizsára akarják viaszahelyezni.
Nagykanizsa, ápr. 10. Ismeretes, hogy azelőtt a rendőrlegénységi tanfolyamot a kanizsai osztálypsrsncsnok.ágon tartották, mig egy kerületi főkapitányi :ntézkedéa a kanizsai rendőrlegénységi tanfolyamot beszüntette í. elrendelte hogy ezentúl a rendőrlegénységi tanfolyam a kerületi főkapitányság székhelyén Szombathelyen tsrtassák meg. Meg is tartották az első tanfolyamot melynek vizsgál « minap befejeződvén, a tanfolyamot végzett rendőrökből nyolcat Kaniraára Is vezényeltek szolgálattételre
A tanfolyam befeje.ődvén, a helyiségek más célra válván szükségesek a szombathely kerü etl főkapitány,á* avval . tervvel foglalkozik, hogy !lJli.rendőrtanfolyamot végleg N.gyk.ni.sár. helye,i, amennyibín sikerül alkalmas helyiségre szert tenni.
Ebben az ügyben jött le tegnap Kanizsára forgács Dezső kerületi fő-parancsnok, hogy dr. Bemterien Erich államrendőrség tsnácsos, a nagykanizsai rendőrkapitányság vezetőjével, főleg „ionban dr. Subián Gyula polgármesterrel tárgyaljon. Ha a polgármesternek módjában van a ke-
I ti r|\';if u*Dí?ly,,m fí \',lr* «"«Mel6 helyiséget kiutalni - ugy , legközelebbi kerületi tsnfoly.mot már K.ni.sán fogják megt.rtani
Megvagyunk róla györődve. hojy dr. Sabján polgármester módot fog találni a.ra, hogy a rendőrségi l.níolyem megfelelő helyUégekhez jusson
................ C)
—--------—- S\' —.viyein meg,eieio nelyIsevekhez i
hogy Igy a kerületi t.nfolyamot végleg Nagykanizsára helyezzék.
tartja a bizottság méltányosnak, hogy mig a megyéket az orairfiíos kö.lgazgatá.i ellátásáért teljesen kárpótolja az állam és az ösates megyei álkslmazottakat sz állam pénztárból fizetik s a községi jegy zőkröl ia gondoskodik s kőilgaz-gatáa államositáss folytán, sddig a városok alkalmazottainak ellátását kizáróleg a városokra hárltjs. A városok U kártérítést kérnek tehát a közigazgatás ellátásáért.
— Második kívánsága a bízott-ságnsk, hogy a rendezett tanácsú városok városgazdasági ügyekben ne a vármegyék, hanem közvetie-n?l • kormány felügyelete alá kerüljenek. Nem helyesli a bizottság, hogy a községi pótadózáa alól egyea adónemeket kivonja. Kívánj., hogy az állami adókat kivétel nélkül a községi pótadó alapjává legye esetleg mérsékeli kulcs meghatá-rozásával.
A bizottság nem helyesli azt a fervet sem, hogy az állam a reászoruló városoknak jövedelmi adópótlékokból államsegélyt helyez ki-látásba. Kívánságuk az, hogy . jö védelmi adópótlékokból való részesedés joga legyen a városokn.k és a részesedés mértékének mev-é lapitás. ügyében a ló.igazg.tá.i bírósághoz fordulhassanak pán,,,, szsl. A bizottság további kívánsága az, hogy a fogyasztási sdó tételeit aa ál am ne összegszerűen, hsnem százalékszámban állapil.a meg, v4. gül, hogy a varoaok háztartáaának végleges rendezéséig az állam ne vonja el . viro.1 alkalmazottak állami illetmény kiegészítéséi.
- Uránia. VljJatík -ast.
hírek.
— Naptári Április 11. Leo. p. ea.
— Hivatalos óráink: A Kadóhivaul lF4ut 13. üoketuitjer palota) hivataléi órái Jd.HU fél 9 jr.til IS-lg, Jétuü. 3-t-il 6-te Te\'eíótl 78 - A ii.,k.i«éióg (FM.ul 13. öogcnrieJer palou) liivautoa érái l.lek ró-iiír. délelőtt Iv érától l!-ig. Telefoo 78 A fektéi imtíiiti délután 6 órától 8-ig . ojroaiJib.,, (Zalai ói Gyarmati nyomd.)
, Oon>«a « esftykwsenség
rcadetheróiéte alt T.leíos 117.
— Időjárás. Hazánkban az elmúlt napon sok csapadék volt. Dunántul számos helyen — mint Győrből jelentik — hó Is esett Az időjárás hűvös és Időjárástanl Intézet jelentéae azerint a közel jövőben változáat nem ia várhatunk.
— Hivatalon gyászlst.n tlaataUt IV. Károly királyírt. Délelőtt tíz órakor volt a ferenciek plébánia templomában a hivatalos gyászistentisztelet megboldogult IV. Károly királyért. A gyászistentiszteleten részt vettek vitéz Bobest Mátyás ezredparancsnok, a város képviseletében dr. Kritky István főjegyző, ott voltek dr. Kenedi Imre táblabíró, Fischer törvény, széki tanácselnök, dr. Szabi Lajos kir. ügyészségi elnök, Guömörey alván fősiolg.biró, a rendőrit.,ti-ker élén dr. Roth Andor a kapitányság vezetőhelyettese, egy rend-őrosztag Stuiler László főfelügyelő parancsnoksága alatt, Gazdag Ferenc pü.pökl blztoa Harsau Györiy postafőnök, Vízkeleti Ferenc,b£L állsrn pénztári tanácsos, Bartös
I ,T"i Szeműn
/ " l-l l^1 "b- ,,b- * "•zy-siému hölgyközönség.
A hivatalos requiem alatt Rácz kántor énekelte a megrázóan szép gyászmise énekeket. Az Istentisz telet a nemzeti Imával ért végett.
Gyászistentiszteletet tartott IV* Károly királyért a felsőtemplomban Gazdag Ferenc püspöki biztos is melyen a vároa őaszea iskoláinak és intézetének tanulói és növendékei vettek részt.
A. \'«\'«pán Bndnpasteo.
ur.tarányi Ferenc főispán tegnep Budapestre "utazott.
— Aa adófelaiólanaláal bi. sott.ág tárgfynláaal. Nagykani-zsa város adófolsiólsmlási bizottsága dr. Fábián Zsigmond elnöklete alatt nap-nap mellett tárgyalja a városházán az adófel.zólamléii ügyeket. Eddig letárgyalták , „„ nem felebbezett tételeket és azokat legnagyobb rénben máaodfokulsg is megállapították. — Ciütörtökön kezdik u megfelebbezett tételek tárgyalását. A bizottság minden-a\'nek a frlebberéaé: megfogja tárgyalni, idézést azonban a tárgya léara csak azok kapnak, akik feleb-bezézükben megldéztelésüket kérték Egyébként holnap sorra kerül a fodrászok, clpéazek, ciizmadlák és kőművesek felszólamiásainsk tár-gyaláss,
. A »ármngy. r.ndklvBIi koxjryalá... Zalavármegye törvényhatósági bizottaigo folyó hó 16 an hétfőn délelőtt rendkívüli közgyűlést tart d,. Tsrányl Ferei c főiipán elnöklete alatt. _ — A* lparoaaág figyelmébe, relhtvjuk iparostórx.ink figyelmét, hogy saját jól felfogott érdekűk\' ben el ne mulasszák az uj általa-nos kereaeti adó vuilomáaokat beadói. Végaő h.táridő folyó hó 20 ika. A bevailáat hivatalos nyomtatványon kell benyújtani, mély nyomtatványt 8 korona ellenében a városi adóhivatalban lehet beszerezni. — Miután iparoa társaink legnagyobb része a vallomások kitöltésében járstlan, intézkedtünk hogy folyó hó 12—14 Igéz 16—19 ig a délutáni órákban a testület hi vatalos helyiségében minden Iparos díjtalan útbaigazítást nyerjen éi vallomás! Ive kitöltessék. Aki ert igénybe venni óhajtja, a kitűzött helyen éa Időben a lehetőleg öss,--gezetl mult évi forgalmi adó könyvével s a jelzett bevallási nyomtatványnyal megjelenni el ne mu lassia. Az ipartestület elnöksége.
- A Király-sörgyár nj .5r-különlegesség.. Aki a nagy-kanitaal Király-sörgyár sőrproduk tumalt fogyaaitja, eddig is tisztában volt azzal, hogy tápérték, iz. zamat és finomság tekintetében nemcsak bármely sörgyár termelésével kiállja .a versenyt, de sok ismert márkát meisze felülmúl. A kanizsai Király-sörgyár söreinek közkedveltsége és keresettsége különleges készítési módjában leli magyarázatát. Van bennök valami . bajor sörök nsgyszerü izéből, utolérhetetlen zamatosságából, ugy, hogy a fogyasztó, aki több alkalommal Klrály-aört Iszik, rendeaon azután nem is kér mást, mint s kanizsai Király sörgyár termékét. A gyár által előállított többfajta sör közül eddig a márciusi duplamahlta sör volt az, amely a Király-sörgyár korondja, elsőrangú terméke volt. A gyár alig győite a rendelések efekluálását. — Most a napokban azonban egy uj sörkülönlegességet hozott forgalomba, melyet Jmpe-roA>r"-nak, vagyis „Uralkodó-nak" elnevezett. Az uj aörkülőnlegesség bemutatáséra a gyár vezetősége több szakférfiút és a sajtó képvise-
t
1923. áprilia 11.
lőjét ii meghívta, akik előtt bemutatták, majd felszolgálták ax uj italt. A meghívottak egyhangúan elismerték, hogy a gyár uj sörterméke megérdemli az „Imperátor" elnevezését, mert valóban pompás fejedelmi Hal, mely München bármely „Brauerei"-iének diazére válnak. A* uj aörkülőnlegesség, az „Imperátor" egyeaiti mindazokat a Tulajdonságokat, melyeket a sörkedvelő Ínyenc kedvenc italától megkíván.
A kanlzaai Király-sörgyár uj r ülőnlegességl termékével még job ban terjeszti a köztudatban fogalommá lett sörgyár hírnevét. (•)
— Külön adófelszólamlási bizottság Balatonfüreden. A balatonfüredi „Gazdakör" arra Kérie a pénzügyminisztériumot, hogy a balatonfüredi járás részére Balatonfüred székhellyel külön adófel-*7Ólamlási bizottságot állítson fel. Ugy a pénzügylgazgatóság, mint r főispán pártolólag terjesztették fel a balatonfürediek kérelmét, amelynek kedvező elintézése biztosra vehető.
— A Talotta cirkaaz caütörtökön este tartja elaŐ előad* aát. Olaszország legnagyobb cirkusza a Talotta-cirkusz, aki néhány nspon át Kanizsán ia fosr előadásokat tartani, holnap, csütörtök este 8 órakor taríja megnyitó tlöadását, •olután caak ma érkezik Kanizsára. Jigyek este a cirkusz pénztáránál válthatók.
— A azegény asszony részére Dűrr "Vilmos, a Patria Igazgatója 300, Reisinger RezsŐ főmérnök 200 koronát küldött be szerkesztőségünkbe.
— Személyvonatok — ntaa nélkül. Pécsről jelentik : Az Eszék —pécsi közvetlen vonatforgalom olyan gyönge, hogy annak fenntartására csak nagy ráfizetéssel lehetséges. Naponta átlag; négy-hat utas van. Megtörtént már az is, hogy egyáltalán nem is volt utas. Ennek elsősorban az útlevél megszerzése körül fennálló nehézségek «z okai. Barcs—pakracl vonalon a vonatok egyalŐre Viroviticálg járnak.
— Pályázatok. Árvaszéki ülnöki és esetleg üresedésbe kerülő máa álláara Somogy megyénél, 1923. április 28-ig az alispánhoz. Két munkavezető felügyelői állásra a székesfehérvári áU. fiúnevelő otthonnál, két hét alatt az Igazgató\' aájhoi. — U. ozzt. műszaki altizzt! tiltásra a debrcccsnl tud. egyetemnél, 4 hét alatt a rektori hivatalhoz. — Szíoivevfiaégl tlaitvb.151 "Házra a szekszárdi p. 0. igazgatáséinál 14 nap alatt
— A MOVE nagykanizsai IS-osztálya április hó 22 én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Keresztény Otthonban rendea évI közgyűlést tart, melyre tagjait tiaztelettel meghívja. Tárgyaorozat: Elnöki megnyitó; titkári jelentés; gazdasági \'önök jelentése; azámvlzagáló bízottja? jelentéle; megüresedett állások betöltése; indítványok.
— A mait b«ti országos munkapiac Bndsp.at.n, Hlvata-losaan közlik, hogy a mult héten 1678 munkaklnálattal szemben 3069 [érfi éa 77 nSmunkás keresett alkalmazást.
— A Hngyaroraxágból Szar-bUb* optált családokat Zent. kornyékén t.l.pitlk, Szabadkáról jelentik: A Magyaroriiágból Jugoszláviába optált azerbek egy \'éazét — hetven caaládot — a jugo-szláv hatóságok Zenta környékén
ZALAI KÖZLÖNY
A törökök az összes; megszállt terű-letek azonnali kiürítését követelik.
Budapest, április 10. (Fővárosi szerkesztőségünktől.)
Konstantinápolyból Jelentik: A török sajtó a legnagyobb felháborodással vette tudomásul azt a hirt, mely szerint az ántánt a mlelóbb kívánt keleti békeszerződés aláírása után és fokozatosan ürítené kl a most megszállva tartott török területeket, különösen Konstantinápolyt, Galllpollt és a Dardanellák szorosalt. Ebben az esetben — írja vezetóhelyen a kormányhoz legközelebb álló „Prola" elmü lap — nem szabad Törökországnak a békét aláírnia, mert addig, amíg az ántánt Tőrökországból nem távozik és a területeket nem ürltl kl. szó sem lehet a török hadsereg leszereléséről, már pedig a hadsereg tartása annyi, mint maga a háború.
akarják elhelyezni. A szabadkai agrár-bizottság a családok elhelyezésére ötszáz hold területet sajátított ki. Minthogy ezen a területen 70 családot mégsem tudnak elhelyezni, ugy határozták, hogy az ötszáz holdon legfeljebb 25 családot fognak letelepíteni, míg a többieket Zenta közvetlen környékén helyezik el.
— Parlaghy lemondott a nagyváradi afzlnház vezetés* ről. Nagyváradról jelentik: Ismételten megemlékeztünk mér a nagy-vársdí színház válságos helyzetéről, amelyet a román hatóságok igyekeztek minél jobban kiélezni. A hivatalos körök ugylátszik elérték ellő céljukat éa sikerült Parlaghy Lijos színigazgatónak elvenni n kedvét a további hiábavaló küzdelemtől. A színigazgató ugyania a azinügyi bizottság elnökéhez írott levelében kijelentette, hogy azep-tember elsejétől semmi esetre sem hajlandó a azinház továbbvezetésére vállalkozni.
— Lefoglalják Romániában a német áa bolgár alattvalók vagyonát. Bukarestbői jelentik: A kormány elrendelte, hogy a közigazgatási hatóságok a kerületük\' ben levő német\' és bolgár tulajdonokat képező összea vagyonokat foglalják le az állam részére. Az intézkedést azzal Indokolja a kormány, hogy a németek és bolgárok nem tesznek eleget hadisarc kötelezettségüknek. Ezt az intézkedést jegyzékben közölték az illető kormányokkal.
— Ezer hold terület viz alatt a román— jugoszláv határon. Aradról jelentik : A román—jugoszláv határon a Récea és Caenej kÖzaégek közti azakaszon több kilométer azélea területet elárasztott a talajvíz. Az áradás egyrészt tönkretette ax őszi vetéseket, másrészt lehetetlenné teszi a tavaszi munkálatok megkezdését. A lakosság károsodása óriási éa elkeseredését fokozza az, hogy sem a jugoszláv, sem a román kormány nem hajlandó a leciapolás költsé geit vállalni.
— Amnesztiát ad a román király. Bukarestből jelentik : Az igazságügyi hatóságok (katonai) kimutatást készítenek a rövidebb szabadságvesztésre Ítélt hadibünÖ-sÖkrőL A kimutatáa pélja jól Informált körök szerint a király tájékoztatása, aki azt az óhajtását fejezte ki a kormánynak, hogy a román húsvéti ünnepek alkalmából kisebb méretű amnesztiát kíván adni.
— Jugoszlávia leszállította a llsztkJviteli vámot. Belgrád ból jelentik: A pénzügyi és közgazdasági tanács legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a búzaliszt kiviteli vámját métermázsánkint 60, egyéb lisztfélék vámját pedig 40 dinárra szállítja le.
— Légiközlekedéa Prága áa Pozsony között. Prágából jelentik: Megírtuk, hogy a csehszlovák kormány a Felvidék és Prága közti kapcsolat szorosabbá tétele érdekében repülőjáratok létesítését határozta ej. Legelőszőr — április hó 15-ikén — Prága és Pozsony kőzött indul meg a repülőforgalom. A próbarepüléseket már megejtet ték, jelenleg pedig a Prága—Kassai vonalon és onnan tovább Ungvárig folynak a próbarepülések. A kormány részletes tervei szerint az egyes vonalakon Ötven kilométeres szakaszokon szükségleszálló állomásokat létesítenek majd.
— Egy nagyváradi ujaágiró kalandja a Kossuth nóta miatt. Nagyváradról jelentik: Perédy Gy. hlr.lapiró, a „Nagyvárad" raunka-táraa egy vendéglőben borozgatott. Közbon a Kossuth nótát dúdolta. Perédy asztala közelében egy rendőrtisztviselő ült, aki felazólitotta az újságírót, hogy az éneklést hagyja abba. Perédy azonban hivatkozva arra, hogy n Kosauth-nóta éneklését semilyen rendelet nem tiltja, énekelt tovább. A rendőrtisztviselő erre Perédvt letartóztatta és külön kirendelt készüitféggel a rendőr-prefekturára szállíttatta. A prefek-turán kihallgatásakor Perédy ismét arra hivatkozott, hogy a Kossuth-nóta éneklése nem tilos, annyira, hogy akárhányszor románok is éneklik. A rendőrprefektus az újságíró védekezésére megjegyezte, hogy .más az, ha magyar és más, ha román ember énekli a Kossuth-nótát". Kihallgatása után az újságírót mégis szabadon bocsátották.
— Egy aas viaazavonnláara kányazeritett egy repülőt — India\' fölött egy angol repülőgépet megtámadott etf sas és visszavonulásra kényszeritette. Ez az első eset, hogy rsgadozó msdár teljes győzelmet aratott a pilóta éa repülőgépe felett. Többször megtörtént már, hogy repülőgép ellen támadást intézett valamilyen ragadozó madár, de a hatalmas gép ellen nem tudott kellő erőt kifejteni. Most mégis kényszeritette az angol repülőt, hogy gépével forduljon visszs.
— Kézimunka-könyvek legteljesebb választékban ismét kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, briliánsokat és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár-ut 2. szám. (Fő-ut és Sugár ut sarok.)
— UJ zenamttvali. Aujusztio: Shlmmy-dal, zenéje Grosz Al\'iédtól 410 K. Baláss Árpád magyar nótát, XII. lűzct — Ha majd minket njra összehoz a %-égxet. — Zöld leveles fehér virágos akácfa 300 K. Dóczy József dalaiból: Erdó mélyén sxól a kakuk
Szomssédunkban van egy öreg eperfa ■m K .Lovcr.duU*, daljáték 3 felvonásban, zenéje Fridi Frigyes és Somló Sándortól, 2 füzetben H4» K. Kaphatók Fischel Fütóp Fiai könyvkeretkeJésebon, Nsgykanizsán.
— Dr. Sándor bőrgyógyász rendelőjét Fő-ut 13. szám alá (a Bogenrieder-házba) helyezte át.
xJI ön ls és meggyő-
ződik róla, hogy i FILIPP harisnyakötÓdájé-ben békebeli anyagból készült harisnyák, zoknik a jsgtartósabbak és ugyanazon sslnű és minőségű pamutból bármikor megfejel-betók, Siombatholy, Széli Kálmán-utca 6.
— Uránia. Ma. szerdán 7 és 9 órakor .Házasságok az égben köttetnek4, vígjáték v fetv., főszerepben Tom Mooro, Amerika népszerű komikus* Egy szegény tűzoltó, egy milliárdos kislány és agy uodoiftó milliomos s te re Imi zűrzavar*; bájos Jelenetekből, mulatságos bonyodalmakból szótt -kedves tórtéoet — Kiséró film: .Svax* és a paibajhós, 2 felv. vlgj »ték. - Csütörtökön
fcs pénteken nem jáUxunk Legközelebbi zeoés oste — vígjátékkal: április t7—18.
— Herossg Foreno irodalmi hetilap-janak as ,üj Jdók«-nek uj ssáma közli Herczeg Ferenc nagysikerű vígjátékának a ,Sixokkó*-nak elsó felvonását, Vészi Margit elbeszélését Hercseg Ferenc cikkét, Lyka Károly művészeti cikkét, Hangay Sándor versét, Rudolph Stratz érdekes regényét, számos müvésxi és jdÓHcru képet és a lap rendkívül népszerű és kedvelt rovatait a szirkesztói üxeneteket és a szépségápolást
negyedévre
1000 kor. Mutatványszámot kívánatra Ingyen küld a kiadóhivatal: VI., Andrássy-ut ltT
Valuták és devizák:
Napóleon 16200, Font (London) 20400— 21000, Dollár (New-York) 43Í5-ÍMS _ Francia frank (Paris) 301-311, Márka (B«r-&>) 21-23, Olasz lira (Milano) 22Z-W Osztrák korona (Bécs) 025-655, Lei (Boka-»«t) 21-23, Szokol (Prága) 130-138 Svájd tonk (Zürich) 810-840, Dinár (Zágráb) 43—45, — Lengyel márka (Varsó) 10—11 Amsterdam 17-.58 — Koppenhága 830—860 Krisztiánia 786-816, Stockholm 1152 -202.\'
Zürichi zárlati
deriln 2-59 Amsterdam 214*10 Hollandia. New-York 547-C0 London 2547. Paris 8700, Milano 2720, Prága 16.32, Budapest 12 50, Zágráb 545, Varsó 1 40. WUo 0-76-5. Ssófta 340 Osstrák bály. 077 0
Termény Jelentési
lioxa (Tlssavidéki) 21500 -22000, ecyáb 21500 2000 roza 13600-4 WX\', takarmányárpa 11000-11500 sör 12000-3000 zab 14000-4*00 tengeri 10200-10500, repce 14000-500, korra 6400— 6600, köles 8500-8000.
Budapesti állatvásári
Marhahas I t. egéssben 1200—350, hátulja 1220—420, eleje 1*00—320, ILr. egáasbeo, 800-1000, hátalja 900-1180, eleje 700-780 Növendék marha i I. r. egészben 760450. borja (ölöt* bőrb) 850-980, Késztet: Hagy-marha 342, eladáa i66, — Növendék marha 40, eladás 37, borjú 210, eladás 148. Marha-.bór 900—1030, borjobór 160C—I7Í.0
Sertésvásár t
Felhajtás 1200, Étkeit délig 1000, öreg — Közép 1280, Könnyű —, I. r. 188), II 1200, Zrir 22CO, Szalonna 1700, Leb. has 1400.
?nielőa szerkesztő Benedek Rezső.
Apró hirdetések
*IJ« I 10 tsólx «00 kor., minden további esO » korona, voatagabb belflrel a.edett ixrtk uuptán aiAmlttatnak. - Alláit kereaöknek 5 asáealdk árcnKcdmény.
ÖjíriMkXoMl jO. tr«. lll»pc<l>»a j»«Anya«»a
k)nUt}.mc« ji (VdVarbin)_
KlMfiílOMni iiMIí UUionil i ilcUm. — EltdO i <rit\'aa}«*ilUr » (jívtl (rtaneVVocai. Cira a ki»doo»n
Keresek tc-rcsrr.it m«(v*i«lr*, r
N«C}HnizUn. rajy vl4íkíe. UhílSk* r______
hO> MmI. Ilcoiüi liívla XaliUtrind. — BivrVx! Kovkfa G<«», Cicnccn-utci
m I
t VUDU i
Hliado ház Kiüuiulii. Vaiaudi-utea }. uln. kél asoba, UtlUO 7 »)11T|! noo.nl tíío^UlKitű. firíti-
IMnl kt*< Simon J«ikí. Orun-n 3). uám ;oo>
\'•rrOteS y lar«»iei»k Koiiuib-téf j. i
i. Mp<i]r<! i«mb«.
Kirid fekete >on(or« eladó. C(m a kiadóban.
Kfíimn Uj. Naumio Olrxmáoy kaxikabajoi alaalnua) n6i rirrOtlp riadó. M^tckkl heti Vieeae Siadoeoil, Röna-a. C. aa. Teo]
Er4l
(aiaMksak
GŐZFÜRDŐ
minap renal 7-töI tféiutáa
ÜALAI KOZL.ONY
KRPOSUARRÓC I IWItlIA/ IU9III IU Olaszorsz^9 legna-
megérkezett UI\\I\\UJL IHfcaVI I fi flWfrb drfcuazwJllalata
közbejött akadályok miatt nem ma, hanem holnap az Eötvös-téren felépített 50MmUerea fedett amerikai rendszerű mflarénéban itt még nem iótott nagy világvárosi műsorral
KlUlnS.n IdoialloH lovuk. S0 a s • m é I y
W FÉNYES DÍSZELŐADÁS
Kiváló külföldi attrakciók. p|- Saját saaakar. "99
Fűsz«:sxakmib«o j\'rUs ügyes
háziszolgát
azocuitli betóp&re keres
Artner és Kelemen.
NEM FAJ FEJE
<• . láb.. hm ■ D.Sk-tár 1. ss. alatti c I p S-D a I • t b • n
cx.Jelt kizárólag elsórcndú .ny.gfcól ké.lúlt
ARGENTféie
cipít hord. Javítások gyorsan • jsköioltctnek. Kézzel varrott dopIaUlpu
SZANDAL
mar meg-
(cnjeliictő
25 hektoliter
törköly pálinka
kls«bb-o»Byobb lít.l.kbwi etsdó. Köspontl Ss.sstSsd., Iháros.
A zalaszentbalázsi téglagyár
BÉRBEADÓ.
A, gyár 1921-ben ápllll. Munkás lakisokkal ás száritószinekkel felszerelt, teljes üzemben levő 14 kamarás kőrkjfliencivel — Bővebbel a zalaszentbalAzsi kör-jegyzői irodában. ^
Cegolcsób.b beudsórldsi forrds a
mro*
Czement, mész, gipsz, épülelfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrinyl Miklós-utca 33.
fcpITÓ
a Frcinz malom mellett-
FESTEK
kereskedés
Legnagyobb
63
legolcsóbb | I Ll% Sternberger Gyula
NAGYKANIZSA, trzsébat-tér. Szarvassal szemben.
T.taton 397. AlJ«idó ci.gy iskl.i .1 ottsks T.l.ton 1S7.
löld- és olsllestékekban, valamint flrnlsz ás lakkokban, kalaplakkok ralnátit ulnban, vesyilermékekbM: kátrány és karbollnaum
FestOkfigyelmébe! Megérkeztek;
4946/1923.
Hirdetmény.
Közhitre tesszük, hogy a pásztorok félfogadása folyó hö 15-én délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében (I. emelet, 12. ajtó) lesz megtartva.
Ajánlkozók a fenti időben és helyen jelentkezzenek.
Városi Tanáca
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
ás mdtwly: NAGYKANIZSA, Magyar-Utca 6. szám. Mtelet: BUDAPEST, VI., Ö-atca M. - Tataion: 151-13
_____i, acyabit isadirs
(M és ••Mrarvlatlaiütó
ikájJ >l»r>Wlék r*aaára
Elvállalunk KSKCVSsr"\'\'
barea*aa*aek. cwwm■ tárnok, n«l{tM asstornat|kas*n mflkpoo a
Mlcrrli Wr«o4es4Mkct MJII t*rv«----
UJ-.-l, . DzIzsUcnocaaO ,t,Te<«t4k csőy.kcLréi armatúrákat, DuWll.
. tartunk. w.<>* m^ tm^*
Jrt. kTMM m—d4k «a etoMtokaX. mtmSaoaesaehS —■ 1*4 rfSlaVtt. ■ waáarintl k©«yb» c^tarcket, tort***U cikkek. «s4M jermaiasókeu
J—áláiekat és átalakítási mm>álatokat szakszórOen és akttá eszköztónk.
láMtWkel, kö.j^ntl ffttái 4»
i« ^ÜrMMik caO-rakat, rAs armatúrákat, Oottti-
QUITTNER
MAlÓStoUS OOPtLIBg\'l TXZJLAXTVUODLO
Teteftü: HAGYKAM1ZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Tetefki:
394 ——~ — : —- 394
. MlmlanamO *rök r*kttr*»
KEREKPAR-
Javítás, alkatrészek, törött vázait hegesztése. ;
kar beatar téssal.
I KELLÉKEK t*4*"M\'m,i
(SzaxáTS)
müszerüzem és í
irógépvAllalat i
KasifKsy-u. 29.
Oroaztonjrban lakó ózv. kádi Ksrencné
korcsmája mészárszékkel
iy je|(v«re<nm<l együtt herbaedó egpcnntk, ki helyett* Xagykaalzeán I * tóba s 1aká*t txerezoe -4 Érdek lórtai lehet Kaltner Árpád cipcsxmcsternél ArráJ-u. il.
jókarban levő prima
boroshordúk
minden nagyságban kaphstók
Zerkowitz Albert
bornagykcrcakcdósóbon.
BUZAT; ROZSOT.
zqbot, árpát és tengerit
vásárolunk lagnagMabb napi ároa
KORPÁT
napi ár alatt árusitu.-ik.
Zalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
rnturtk. Teisfooszlm i 1S3.
szovet-ujdonsagok
óriási választékban érkeztek!
tlfíi C7(ÍUotok c3it,os ail ía foslüme. Cauelcottok Blma HŰI Jfctlwctclt é3 c9Ít?os, schottis a legu|abb kiuilelbcn. 6abarőin és fcamgarn minőén, létező színekben.
Fárfl(7nUotpk ercüc\'\' an9°l hamgarn, lauoszi és reillKUWClCS nyári újdonságok, Bourberry. gyönyörű őimenetl- és (elöllő-szöuetekben.
KISFALUDI ÉS KRAUSZ í
az ARANY KAKAS-hoz
ERZSÉBET-TÉR
T.l.ton 3*74.
21.
szerezhetők be
Tataim S-74.
Nyomatott a laptutalOonosok: Zaa áa Gyarmati Konyvnyomáálában

V^f^ Nagykamw l<>p. április 12. Csütörtök
Bgyea szám ára 20 korona.

POLITIKAI NAPILAP
rhMBtfla^B kladdhWaUl Fd-mt IS. tkt«rnrt>aB-T«uren 7a. mXd, ■
BaÜM^rntl uorkuiUMn V. k.r. Alkotmányot*« 10. .t II. , T*UfoD(aAm 93-33 SS-SG.
Bethlen miniszterelnök leszerelte a Gömbös-féle akciót.
Az Egységes Párt tegnap esti értejeezleie. — Bethlen miniszterelnök az intranzigensek alaptalan támadásairól. — Gömbös Gyula visszavonulása.
Budapest, ápr. 11. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Az Egységes Párt ma esti értekezleten a beteg honvédelmi miniszter kivételével ■ kormány minden tagja, a miniszterelnök, az összes főispánok és a párt tagjsi majdnem kivétel nélkül megjelentek. Az értekezlet megnyl-táaa után gróf Bethlen István miniszterelnök emelkedett szólásra.
— A kormányt ?— kezdte beszédét a miniszterelnök — a legutóbbi időben egyes sajtóorgánu-mokbsn és politikai nyilatkozatok révén Igazságtalan támadások érték. Ezekja támadások éppen olyan időpontban érték a kormányt, ami dőo ugy a súlyos belpolitikai, mint kÖrpointka] kérdések elintézése cél-jából legteljesebb presztízsére lett volns szüksége.
A támsdások két pontot kifogá-•oitak a kormány politikájában, azt\' elsősorban, hogy nem eléggé keresztény, másodsorban,hogy a pénzügyi politika nem áll feladatai magaslatán. Erre vonatkozólag azt jegyzi meg, hogy ő mindenkor keresztény politikát cilnált éa csinál ma la, de mindig azámolni keli az adott helyzettel áa lehetőségekkel. Ami a gazdasági é< pénzügyi politikát Illeti, arra vonatkozólag meg jegyzi, hogy elég csak rámutatni azokra a rendkívüli nehézaégekre, amelyek a jelwleg\'l gazdasági program megvalósulása elé tornyosulnak, A maga részéró) nem helyeselheti, hogy skkor, amid.őn a kormánypárthoz tartozó képviselik a kormány politikáját kifogásolják,
azokat nem a párton belül, hanem a fórumon, a közvélemény előtt hangoztatják, A párthüség éa pártfegyelem megkívánja azt, hogy az Ilyen kérdések mindenekelőtt a párt keretein belül Intéztessének el és erre vonatkozólag határozati javaslatot terjeszt a Párt elé.
A miniszterelnök nagy helyesléssel fogadott beszéde ulán Gömböt Gyuls, a párt ügyvezető alelnöke szólalt fel. Kötelezettségének tartja kijelenteni, hogy ő éa politikai barátai voltak azok, akik a kormány működését a miniszterelnök által emiitett két ponton kritizálták. Elismeri, hogy helyesebb lett volns nj*r formailag ia, haez.k a kér dések a pártkéréíeken bélBrfófíz telnek el, de ők abban a hitben voltak, hogy ezek a problémák a párton belül nem intéződhetnek teljesen el. Szükségesnek éa fon-toanak tartja, hogy most, amidőn a kormány súlyos felsdatok megoldása előtt áll, a párt egysége és tekintélye meg ne zavartassák. Ja-vasolja tehát, hogy -fentemlitett kérdésekben a végleges állásfog lalást halasszák konszolidáltsbb Időkre. Kéri a pártot, hogy a mi niszterelnők javaslatát ne tegye vita tárgyává, hanem azt egyhan gulag fogadja el.
Gömbös Gyula beszéde után a párt a miniszterelnök javaalatát vita nélkül, egyhangúlag nagy lelkesedéssel elfogadta a ezzel az Egységes Párt keretein belül a békés harmónia iámét helyreállott.
történő felemelésére. Kállai/ Tibor pénzügyminiszter azonnal válaszolt és kijelentette, hogy kellő időben rendelet fog megjelenni a köztisztviselői lakbéreknek olyan mérvű felemeléséről, mint amilyen házbér-; emelést a kormány május 1 re engedélyezett.
A azovj.tkormány a* ortho doz egyház ellen.
Berlin, április 11. A szovjetkormányt ss orthodoz főpapság ellen Indított irtóhadjár.tában az a cél vezeti, hogy as .élő egyházát" juttassa uralomra. — Az élő egyház egy uj azekta, amely a azovjetkor-mány védnökaége alatt alakult. A szekta uj egyházi főtanácsot választott, amelynek élén Antonin érsek áll. Tlchon pátriárkává! egyldőben még három főpap felett ülnek holnap törvényt. Ezek : Nlkander Met-ropolita, Arsenius érsak és Qurlm \'sxinódus! hivatalnok. Azssl vádol-
Az uj lakásrendelet.
Népszövetségi tanácakozáa a Salgótarjáni határ ügyében
Budapest, ápr. 11. A aalgótarjánl határ kérdésében Msgyarorazág és Csehország képviselői a népszövetség január 31 I tanácsülésén ludvalevően késznek nyilatkoztsk arra, hogy elfogadják a népszövetség tanácsának jószolgálatalt és alávetik magukat a. cseh-magysr határ kijelölése tekintetében a tanács döntésének. Ebben az ügyben ®gyizben már tartottak Genfben február 26-ától március 3-áig egy tanácskozást, amelyen a magyar ** ■ cseh szakértőkön kívül részt v®ttek a határmegáUapitó bizottságnak britt és olasz tagjai, akiket a DaSykövetek értekezlete küldött ki.
A tanács megbízta volt Da J^mát, aki Brazillát képviseli a tanácsban, hogy a kérdésről ter-Jewzenelő jelentést. Da Gamn meg
hivásáru most Párisban újból össze Ölnek az érdekelt két fél megbízottai és képviselői, valamint a határmegáUapitó bizottság britt és olasz tagjai. A tanácskozáson, amely — mint a Magyar Távirati Iroda párisi tudósítójától értesül — Da Gama elnöklésével holnap, csütortö kön veszi kezdetét, a magyar kormányt Táncos Gábor altábornagy, a magyar-cseh határmegáUapitó bizottság magyar tagja fogja képviselni.
A köztisztviselők felemelt lakbére.
Budapest, ápr. 11. fTelefonjelen-tés.) Az Egységes Párt ms esti értekezletén (amelynek első részéről külön jelentésünk szól) Móger Ernő kérdést Intézett Kállai/ Tibor pénz ügyminiszterhez arra vonatkozólag, hogy történt-e intézkedés a köztisztviselők lakbérének május l ével
Nagykanizsa, ápr. 11.
Az uj lakásrendelet ideiglenes hatállyal a kővetkezőket rendeli:
A tulajdonos szabad rendelkezési joga visszaállittatik 1923. május 1. napjától kezdődő hatállyal a négyezer lélekszámot meg nem haladó községekben levő épületekre, az 1926. évi november 1. lapjától kezdődő hatállyal a négyezer lélekszámot meghaladó községekben és városokban levő épületekre. Üzleti célokra (iroda, üzlet, raktár stb.) szolgáló épületrészekkel a tulajdonos szabadon rendelkezhetik meg-üresedés esetén.
Lakásigazolványt csak az kaphat, akinek helybenlakásra jogosultsága s lakásigényjogosults4ga van.
A megüresedő lakásokat a lakásügyi hatóságnak • tulajdonos tartozik nyolc napon belül bejelenteni a nyilatkozhatik, vájjon a megjelölt lakást kinek kiváoja kiadni.
Lakásrészek albérletbe adása lakásigazolvány nélkül történik. Bérletátruházás csak a háztulajdonos hozzájárulásávsl történhetik meg. Ugyancsak a lakáscsere is.
A rendelet felsorolja a lakás-igazolványok kiállítási illetéktáblázatát s azokat a kivételeket, amelyeket bizonyos szempontból tesz a kormány a fentebbi rendelkezéseknél.
A lakásra szorulók lakáshoz juttatásáról tovAbbrs Is a lakáshiva-talbk gondoskodnak. Részükre csak azok a lakások foglslhatók le, amelyek nem epnek a háztulajdonos szabad rendelkezése alá, illetve,
KJSfUf*! iraki 8„ tk6n.w K
Három hónapra 1IO0.— |
amelyekkel a tulajdonos nem ren-delkezett Természetesen a tulajdonosnak, vagyis ,z fénybe veendő lakás bérlőjének vagy tulajdonosának igazolnia kell, hogy a akásra szüksége van, vagy, hogy Igényjogosultnak kívánja kiadni.
Elfoglalt lakásokat lehet mentesíteni is a rekvirálás alól, ha a bírlő igizolja, hogy a lakásra csak egy bizonyos ideig nincsen szűk-sége.
Érdekes ujitása a rendeletnek, hogy üresen álló telkeket rekvirál-tatni lehet, hogy azon az igényjogosult építkezzék, de a rekvirálás legfeljebb csak Hz évje szólhat a ekkor az igénylő kőtelea a telket visszaadni tulajdonosának. A telekért megfelelő bér fizetendő.
A rendelet foglalkozik a lakás-blróságok szervezésével és a rekvirálás módjaivaL
A lakások bérét a tulajdonos 1923. május első napjától kezdődő ávi (tövembe-elsején érvényesen kikötve volt évi tiszta bérnek harmincszorosában | állapíthatja meg. Augusztus elsejétől kezdve ugyanennek negyxrcn-. szeresére emelheti a lakbért, nove«n-ber elsejétől pedig az 1917. évi novemberi bérének ötvenszeresere emelheti a lakás évi bérét a tulaj* donos. Ipsri, vagy kereskedelmi célokat szolgáló helyiségek bérét 1923. május elsejétől kezdve az 1917. évi november elsején kikötött tiszta bér ötvenszeresére, augusitus elsejétől százszorosára, november elsejétől százötvenszeresére emelheti s tulajdonos. Nyári lakások bérét a felek szabadon állapíthatják meg. Ugyanez áll fenn sz albérletbe adott \'lakásrészekre vonatkozóan is, ezeknél azonban a bérbeadó butorhasz-nálat és egyéb cimén külön összeget számithat fel.
A bérlők a jelen rendelet alapján követelhető bérnek huszonöt-százalékát kötelesek május elsejétől kezdődőleg a bérbeadónak kincstári haszonrészesedés cimén megfizetni, ha a bér összege az 1917. évi november hó első napján érvényesen .kikötve volt tiszta bér ötvenszeresét nem haladia meg.
Lakásoknak-.Ss egyéb helyiségeknek bérletét a tulajdonos a rendes felmondási idő megtartásával az 1926. évi november olső napjára • magánjog szabályai azérínt mond. hatja fel. Azonban már most is felmondható a hatszobából, 1924. május elsejére az őtszobából és 1924. november elsejére a négy-nzobából, 1925. május elsejére s háromszobából és 1925. november elsejére s kétszobából álló lakások. — Kisiparosok műhelyéül szolgáló épületrészeket nem lehet 1923. no vember elsejére indokolás nélkül felmondani.
-1 O-íO / r>i

Április tizenhatodikán meg-drágái a posta is.
Budapest, ápr. 11. (Telefonjelen-tés.) De mén y Károly államtitkár ma délelőtt egy szaktanác«kozáson, melv a posiavezériga/gatóság épű let ében folyt le, bemutatta a posta-tarifa uj emeléséről szóló tervezetet, mely szerint a posta tarifa április 16-tól 100 százalékkal megdrágul, ugyancsak uieg fogják drágítani a telefon és távírda előfizetési dijakat Is., A helyi levél dija csak 60 százalékkal emelkedik, a belföldi forgalomban 15 ről 25 »oio-nárs, az utódallamokba *#ol» levelek 40 koronáról 75 koionúr-. a többi államokba, a nemzetközi forgalomban 50 koronáról 100 koronára emelkedik. A tervezetre! az ajánláai dijnal uj rendszert vezettek be és pedig bevezették a helyi ajánlás rendszerét, amelynél 50 koronáról 25 koronára szállítottak le a helyi ajánlott levelek diját. A belföldi ajánlott levelek dija 50 korona msrad, a külföldieké pe dig 50 koronáról 100 kO\'Onara drágul. A hirlapszállitás dij-nal ia uj rendszert veretlek be, r mennyi-ben ■ kisebb terjedelmű Ispokst olcsóbban szállítják, mrg pedig n 30 gr.-nel könnyebb ujssg portó ját 60 fillértől 1 koronára, eser.fe-lül 100 gr. ig 60 fillérről 2 koronára emeltek fel.
A nyomtatványok dija belföldi forg.loml.an 10 kg.íg 1 koronáról 2 koronár., 50 kg. lg 2 koronáról 5 koronár., külföldi forgalomban 10 koronáról 20 koionsra emelkedik.
A telefonfelazrrelés nagyarányú megdrágul... miatt mi t> po.l. n.k egy telefon felszerelése 800 ner koronába keiül, .mi ■ legutóbbi t.rife emeléskor 150 ezer korona volt, eaért . felszerelési dijat 24.000 koronáról 48.000 koronára emelik fel.
Rendes előfizetőknek előfizetési dlje egy évre 24.000 koronáról 48.000 koronára, » mellékállomás dija 5000 ről 10-000 korongra emelkedik.
Megdrágul • külföldi éa a vidéki beszélgetések dija 1a.
A vidéki beszélgetések dijánál átlag 50 százalék a drágulás.
A dollái pai itáson megállapított külföldi beszélgetések dija: Buda peet—Béca 875 koronáról 1400 koronára, Budapest—Btrlln 750 koronáról 1200 koronára, Buda peet—Prága 750 koronáról 1200 koronára emelkedett.
Al ajánlott levelek kártéritéaí diját 600 koronáról 5000 koronára \' emelték fel, hogy ezzel a közönaég árdekeit szolgálják.
A franciák kitoloncoltak ■
Bekr .Idákról egy nárzz.t államtitkárt.
ÜSuddoi/. ápr. 11. Dr. Hamm államtitkári, akit a Ruhr vidéken letartóztattak, eate • megsrállt te rület határára azállltották.
A aaarbak vlaszaállltjáL a horvát bánságot.
Rima, ápr. 11. Mint e Giornale D\'ltalia Rómából jelenti, az a teg napi lapjelentáa, hogy Paslca ás Redlca megegyezése alapján Jugosz lávlát, mint autonom államot négy autonom állaoi\'a osztják, nem íelel meg a valóságnak.
Belgrádi hírek szerint Paaics mi niszterelnök csak arra hajlandó, hogy a horvát báni méltóságot, — akinek egy horvát kormányzót rendeljenek elá — visszaállítsa.
Ismét drágább lett a tűzifa.
Nagykanizsa, április 11. A kanizsai faarmegaüapitó bizotfuág tegnapi öfé«én » líbifának uj árát n következőkbén állapította mey :
10000 kt>t (egy Sftigut*) hnsáb tüiifa " tel-p\'n rfvet-r 190.000 \'
10.000 kx,. (ri\'.\'l Viigon) aprított türi/u \'<4 tciep-n utvéve 225\'000 K
Egy metr ra i.l. h»s<)bja . . ..............1.900 *
Eg»j m i.rmüis i > pn!ott tü. //.. . . ... 2250 a
dpfitoti iö.!/i 100 kilogrammon alui. kilogranvuon\'xint . 230 K A házhozszállítás ".éiermáznnnkint 120 K, a forgalmiadót szintén n
vevő fizeti. — Az uj faárak legn*p léptrk érvénybe. (*)
1923. április 12
Tejrazzia a kanizsai piacon.
A keszthelyi vegyvizsgáló állomás v«gyé»imMu;>k<>nak
tej vizsgálata. — A kanizsai piacon a tej 20%-" vizezett.
Nagykanizsa, *pr. 11. Csak legutóbb tettük szóvá a nagykanizsai piac tfjmi.éiht Ramutnltunk a hozzánk sűrűn beérkező panaszokra, rnrJvek a Ki-t.rt! rj miatt f-1 ./ól Lsunk.it kérték, tnnjd enne. ki»pc-íin kövr teli Gr u m!«\'»l gyakoribb tejrazziák megtertjsat.
E\'élyes követelésünknek .megvolt a kellő eiedménye. A ke.s thelyi ni. kir. i.i\'ftíTii me/őg •zdsisigi vgvkisérleti állomás vezetője Horuska György kir. veg» es/iuéi nők tegnap Kaniz«é<a érke/ett, hogv /«• allt»t»r«\'ndőrHég-gel karöltve egy altfcl»Oo- p»«ci tejrazziál tartson és felülvizsgálja « kft-nirsai piacra behozod tejet, tejfelt, vajat, Uirót, gyÜmŐlcsist, s\'.b.
E Cr bői a rendő\'S.-g os^iályparancsnoksága nagyobb v,nnu rendőr-legéíiynegct bocsátott rendelkezesre, akik a tejeseket behoztak i rendőr kapitányság tágas udvarára, t.hol a kir. vegyészmérnök körúloelül 300— 310 Jeiesnck tejét felülvizsgálta, « „jó" és „■ ürhető" kla*»/ifik»CÍÓju lejjel bhókat azon.ml iov. bb engedte, u gyanús es vizezett tejből mintát vett, eladójának «/em>!yw-zonoss.igát meglapított*, jegyzőkönyvet vett fel róla, amit »* orszago VegyVÍzSgalati uHou;i»\'hoí fog felkfitdenl felfllvira goláS \\éit ett, honnan az aktákat beküldik a vnrosi kihn?..si «"igyos»tu»y-hor, amely vizezett tej iorgalomt.-hoz-tala miatt megindítja a tejesek ellen m bün:ető eljirasi. Az iiéict minden tgyes eketben n hnyi sajtóban kőz é le.-z téve.
Munkiátáirunk megké«dezte a kir. Vrgyvi/^galó állooiúa ve.\' ő ^egy -j,x mérnökét arra vonatkozólag, hogy melyik közaég teje bizonvult légink nhb gyengének, vagy mondjuk rossznak, tíorusku ki.. v-g>észmr.uök á meg ejtet, vizsgalat alapján kijelenieite, hogy Jölcg a szepetneki és somogy szcntmiklási tejek bizonyultak rosszuknak. M>. hus/ot nyolc \'ej es húrom tejfel mintát vett n .gyanús" tejből, arutan elmenlünk a pi.cr* a vaj, turó, gyümöiciiz megvizagslásara.
A vegyés»m.rnök kijelentette, hogy több ízben járt Z»l«egers egen, Sümegen, Tkpoícin, Kes.thelyen tejvi»sgala\'ot tartani, de whol olyr.n nomoiu aliapotokat nem talált e térs-n, mint Kanl/san, ahol a behozott t«j kb. 20 a/azáléka vizezett és ro»sz mínő.égű. Legjobbat az álUpotok e léren Zalaegerszegen. Kijelentette elöltünk a vegye%zmérnök ui -zt ii, hogy ezeken az állapotokon radikálisan aegiieni óhajtván, mosi gyak-abban fojfja váiallanul felkeresni a kanizsai pi.icot, hogy rertdet teremiaen.
A kö/önség erdekét kiván.ut srolgalni, mikor a tegnapi tejrazzia eredménye után felkérjük « hatóságot, hogy h tejrazziskat ás - piaci tej vizsgalatot rendszeresítse a kanizsai piacon — meit cs.k ellő\' varjuk a mostani lehetetlen allapotok gyökeres szanálasát.
Megelégedéssel tapasztaljuk, hogy a kanizsai államrendőrség ujabban dlCíétetes buzgalommai lát hozza a piac megtiszlitaaahoz. A rendőrök készséggel allanak u vásárlóközönség és a háziraszonyok rendel.ezésére, udvarias előzékenységgel sietnek segítségükre. Azonb-i. szeretnők, hogy ez nem csak ideig-óráig tartana, hanem a tapasztalt buzgalom stabilizálódnék.
Ugyancsak erősen megakadályozzák az elővátárlásokat. A/ utakon részint a repdőrség, a falvakon pedig a csendőrig őrködik azon, hogy az élelmiszereket ne vásárolhassák össze, miflőu ez u kanizsai piacra kerülne. Az utakat állandóan figyelemmel kisérik és az elővásárlásokat megakadályozzák.
Azonban ezek az intézkedések ne legyenek muló, ideig-óráig tartó rendelkezések, de állandó, rendszeres védelme a drágaság súlya olatl összeroskadó polgárságnak.
HÍREK.
— Naptár} Április 12. Gyula
p. hv.
— Hivatalos óialnk: A klaJáhk-at»I \'K.ut \\U> oofird.r pai .1 ) lv.».itlt« dc!«| .tt f.l . t.r»iól l -.jj, ál.iutj . 3-U.\' 0-ÍR.
\'on 78 A s«ak«-.stf>*v P ut 13 uáKcniicdct p*l tí) hl...tr U.> om Icak re-»«civ eu. it iv tÁt..l t Telefon 7r A ífteJős >zj.ko-.»t.> O.lt.u.s ii ....it. t a Hjomj I»ui» 2-...I s. GyarnmU* i»y..mtiu, Cn \' •\'twíly uj-ylxn u r.ugykÜiónscB rcDj-Utíx. ício ,.||. T«!«.loi» 11 7.
— Időjárás. Az Időjárástani Intézet jelentése szerint hazánk nyugati felén esőzés volt és sokhelyütt egész napon át esett. A hőmérséklet általában emelkedett. Eszakias légáramlással szárazabb, hűvösebb idő várható.
— A poigarmeater — Budapesten. Dí. Subján Gyula polgár-mes\'er tegnap Budapestre utazott, hogy a varosok kongresszusán a kö\'igargatasi reform megvitatása nal, illetőleg tárgyalásánál .észt Vegyen. Dr. Sabján azonkívül több fontos városi ügyben eljár a különböző minisztériumokban, ugy, hogy budapesti tartózkodása több napot fog igénybe venni.
— Donáazy megkapta a gyógyazertár felállltáal enge délyt. Ismeretes, ho^y Donászy Aladar oki. gyógyszerész Nagykanizsa varos képviselőtestületétől
egy 6 ik gyógyszertár felállításához engedélyt kért. A városi képviselő testület hozzájárult az engedély tnegadasához — a megye törvényhatósága azonban nem adta . meg az engedélyt. Tóth Lajos és társai megfelebbezték a megye \' határo-
zatát a népjóléti miniszterhez, apiely most Donászy Aladárnak ax engcdélt! m gyógyszertár felállitá-
s4ho7 megadta.
- Ma éjfélkor lép életbe a fvlemnli vasatI tarifa. Az 50
S\'-zcl-kKal f leméit vasúti személy
tíi\'ifa -.1 nzáliitúsi díjszabás mi éjfélkot l^p életbe.
Szabad lyceálla előadás a Spi*itizrziua-ről este 7 órai kezdet\'el f Ro gonyi Utcsi torna-Ctarno>ban M«jténii Kérolv nép mÜVe\'éai titkár elö«da<it lart a Spiritizmus ról. Az. r\'őad.ist vetített képek fog. k illusztrálni. B-lépő díj 20 korona.
-- Doktorráavatás. Potyondi Jó. séfet az NTE agilis titkárát
SZom\' i or. uvutjnk az ullomtudo Hiányok doklor.vH a budapesti tudón Knyegyeiruten.
— Az Ébredő Magyarok Egyeaiiletunek vvhsztumaya ms este 7 órakor Ülést tart.
— Olaszország legnagyobb clrkaazM u híres T^lotls cirkusz mh este 8 őrskor tartja megnyitó-
előxd-\'«-\'t m* Eő vös tz-ren.
— Az adófeiazólamlási bizottság holnap a azobafestők,
brrr.ocs ao\'«, kötelesek, asztalosok, reszeiőv\'.gók, órások, kovácsok lakkosok, » »j?yn»trtk, szabók, var-\' rónőx, re-zmüvesek, pisci árusak felszol inlui.lt targyalja.
— Ujr.« emelik a gyógyszerek árztt. A irgutóbbi s\'áz szá-\' 7aléko« r nelés u\'.>n uj áremelésre kézi/ülnek. A gyógyszerek árát most dolgO"ák
— Ax albán felkelők vezérs megadta magit. Belgrádból jt lentik: Bair .m Our, a hilheét fcU elő vezér, aki évek óta garázdálkodott b ndríjávai ux albán— jii^OK».\'áv semleges zunában, ugy-lu(*zik, met(Untu e.t a kalandos élete\', inert pailam-ntrreket kül dőtt n thi</nai kormányhoz, amelytől anines/ti.it és « Szkutariban va\'ó letel-pedé, engedélyét kérte. A korm.\'ny « h..ramiavezér kérelme fele II mrg nem döntött.
— Érvénytelen a kolozsvári katolikus gimnázium bizonyít »ányn. Kolorsvárról jelentik: A román közoktatásügyi főigazgatóság rendeletet adntt ki, amely szerint -ma felekezeti\' középiskolák bizonyítványai érvénytelenek, ame* lyek ebben „> évben nem vezették be a — francia nyelvet. Az Intáz-kedéa nagy elkeseredést kelt s diákok között, „kiket csaknem s tanév végén fosztanak meg egy évi munkájuk elismerésétől.
— JngosaláTla háborús tar-toanaal. Belgrádból jelentik: Sito-janovica dr. pénzügyminiszter a belgrádi és zágrábi nagybankokkal való tárgy.láaok alapján megállapította, hogy Jugoszlávia háborús tartozásai egy milliárd frankot, 25 millió angol fontot éa 24 millió dollárt lesznek ki. A kormány reméli, hogy a szövetségesek követeléseikről legalább egyelőre le fog-rfek mondani.
— Mikor leás Pécsen as exportlóváaár ? Az elmúlt hónapban nálunk tartott export vásárhoz hasonlóan április 22, 23, 24-én Pécse\'t rendez exportlóvásirt ez Alsódunántuli Mezőgazdasági Ka-mara éa a Magyar Gazdák Lótenyésztő éa Értékesítő Szövetkezete. A vásárra hidegvérű félvér herélt lovak, köztenyésztésre alkalmatlan mének hajthatók fel.
ZALAI K0ZLOXV
Hogyan fogták el a „falu görényét".
A falu görénye: mely a tyn\'íokat csak a kakassal együtt vitte el — A tolvajfog.is uj módja Galambokon — Film a falusi étctbffl, mely tyúklopással kezdődik, roboaiiiissal folytatódik és a fogházban végzódlk.—
Galambok, «pr. 11.
Gdambok községben hónapok ót- tűn -k el eg*«e miua a tyu koV. M u .tn a ke\'rí-clren se nmi fél<- külső xérűlés nem volt latható ti volt hír, honnan nrm tűnt voln.. rl nébnny tyúk, k-k.-sávul együtt, a fnlub\'\'leit vo\'tsk ar
röt gyóx<»dve. hogy a haromfial\'o mfi\'ubt n-m pu<<sti ha j* más. •.ii • r,\'» jó"rtv. Es -bt>" bele U
nyuyo
N\'U) trttek feljelen\'ést ■rndőr-éy me-t hí*-ii kő* tu-\'»<ni«tu <>lt, h../V a falu görény* t>u« h] • b*io?nfi*Hoin.i»vt. A b-c 3l» míti egyenrJ.lkű 1 >lu«i po^nrok persze nrm 20 \'olkod»ak n\'ii •>•!, mi-yen go éuv lehft
B \'. 11r I v -0>" *gy * , il\'ID\'O
<i\'x pír i«bnn, a ti/ukokat a kuka srual visti el az ólból. M rftH min Heti .1 »ejf»í»-.iX I lu götenye"
pu itott. finom, f-hé\'husu \' . A c--ndő n n-k. i* fű-
lebr jutott m + yörénv" piiulilíu
— » 0"ha m gvol\' «• x |.«t kulöo víle i.f nyí • .yóif ny" őt. ut. nny* nyi\'-i üvves««n rg rivvul Vü\'I- --t — brtgy n C«c dő rr« .(J< . I • do-A»u ni\'ddő •• r.di. Nem tud ák » elfogni,
vavv U--ia.ni,
A^d * *"*d a-om-an f-lu
gí. ■ " 1 «lo. i, míg ő i«c»\'k ,d» k- ű t, chu a pé d hc/ed ken A r .»w« * „gö ugyanja n it !é*<-lt- m g I nm p«c--nvé\\ d«- \'"ra is « •/»
•>t el uii| . mu,ú<- k k\';,
t5bb"k »o»<- « m-gd* %ni
J. ... S -d,n
fl
tt. boyv ...i l,. Kulhy
iNmtUn udw«» « ban l« f j ujfv, hi^y * y"d» m.ir m\'-grléy «s "i>n or o f\' jé., hogy. f gl» >né »l f- fékeit fce>ü tolvij •• An * « n-o> minden nr-p\' t•" jlr^ava hi\'A\'O\'tj el m • gá , hoyv • fp|»p\'Íton i- nébiíiiv dto-Hj-n £y: | n .ii\'gfuM , üfy tőh/iiir- puiki«poii I ••» \'gy »•*\' b.ly*.\' ü iohb> óaU-lm c»i it\',/b(.gvh - a kMlyh-tb k-rúi, /cUéllrÁül fehobbanjan A ro ol • di-\'Oriác>Ó és m <>. iir.y -/ét vrtor m jd I\'iulj « t«»\'W»í »<*» - go doll-. in«y Aban. M • 01 Vc{.irn vöt « .»obi»an»rt «l"
— h(ép--n 16 bi >p to t f » Vóze tr r* várta a bc^óuetk>:zcn<lö- el M . ..<p epp .1 a> 4 hi -I ű • Ku h J nnvlt — i or hntuhn>> diloiidcu xuvaüa meg Cotambak
kötS\'g békés csendjét. A* emberek kiindultak kic-i hamikhól és akkor htték, ^ogy Horváth István Antul há áböl fűst tőf \'16. Odaiirttek és — a axéivpleti türhelv mellett látták Ho\'v.«th István Antalt, amint a tüzhciitöl lerepült edényeket. étJt, tálakat a földön össreszedegette. — Ku hy JanOí — * !olv*|fogás xie niáli* hm sterc, n<-m ^rul« el <em mi\', vAria — mi/ mrgiönnek ■
Csen^/í\'ök. E< n oendŐrók mej^ jot -.. E\'drklődt^k * robbanás
• Őidéíc** ulan. Horváth prrsze nrm udott ar.mnit moodani, ho g» k • .11 rt U hfl)be puskapor. Amii* -Uor rlol-p tt Ku\'Hy Intván
Ím cl uraéltr a C«*ndő\'Ök(iek, hogv »n aakatia 4 fa tolvaját ni\'g lo^ni. t nem lehet más, ini>>t H.wi.h István Antal.
Pn> e |»:ábVO\'I M tagadjS. A CSrndőrok neb.ny pillanat alá t
• i»»> iiau volui a/ líl, Hor-v-ih I vjn A il\'<i konyh «j »han rgy /s..* k--. n yi<italiák Ku »v J*nOs f«|i-. \\ nik »r n c»-"d iói erre |<ibb <n s j|r|r>i" .>hls\'v»»" •\\ itt km.h-jab-n, egi/ leterhelt ed nyben egy frissen leölt tyúkot tulult-ik. Amim c- - 11 uy«nkur k !>»-•a — • \'l \'l\' ml-dfn yy« n» — é d élődni k-
U» l tr,» H wy 11 k-iül\' - tyúk bh\'-. ..cg-ny embcíhrx. — A A c«-nd<S\'»\', ely s vu\'latávir^ H » v^th 1 v*r> A.ii-*l - ut<n b^-V . |,J t , h . y >\'C* W M f • • • hrli
lelku* ii - , d- • >yu» is. Sok Soa, — i -1 \'xyútt. B"
v I01 - — \'IG .1 I>k KÖ* sé. -W ó a góretyr R "g" g
• u , • • •• . i"»nt "P • « -ok-t értéke i e.<e A c nJői •»* ő v<*|i ni \\ 1 k*<o u • » 1 Ifiite»e ,.Up| , — meg II pi\'Otl , h.igy
130.000 Í.MOI» » jó- t hístoöo
ax <-r» -«r * -1 !op •■! im O uli ka»k. A C» d/i. ^ pr % « * f-itU g »•
• ínyét •iifjkJÓ e r-t Ug> o ta b »> • S t »í\' Űgves<-se/ f >h.» ö .
Mó dö\'6» Ikmo-uí „a
gainmboki görényt\' — ot • a b. romi u \'> I é g\'euek. Nrm k II t bh f-lniók, h ,y « gÖr-.iy rlvl 1 a isi ■* lyukkal...
Kuíhy J »s l».iy.ioV robo.nöx tolviio. n • . • IIMŐ--II t» vnlt n|| y>
torlJ-b.,, O
I
1923. áprili\' 12.__
— Ax Iparoaaág figyelmébe.
Felhívjuk iporostírssínk figyelmét, hogy sajit jól felfogott érdekűkben el nr mul««r*k ax uj altalá-, os kereseti adó valloniasokat be-*dni. V^g\'Ö határidő folyó hó 20 ika- A bevallást hivatalos nyomtatványon kell benyujtsni, mrly •on.látványt 8 Vo»on.» ellenében a voroüi .dóhivat\'.lb.n lehet be trrr\'/ni - Mlu»an ip-rs\'ís t usaiok
|,gnr*yobb lés/e vallomások
iitöl rs\'be" jár-tUn. ínt- k-diünk,
ho>yfol»6 hó 12-14 .g ós 16-19 ig
n délutáni ór«kb*n - i<-v Qlct hi vat»\'o« hr|vk\'g«>brn mind-n ip-roa <iijtol\'i\'i ubsi^-.itis nyerjen és
vullniiiasi \'V.* kíiöliest-V.. Aki e^t
igr< » ven i • -i\'Ü Ött
heb\'n \'dS**\'" 1\'b tÖ-v 6s«xe* xe* 1 "-uh V-\'l®« "dó Viiny-
vével » n j\'U\'t bevallási nyom* talv nsnvnl m-gj-\'\' I -e rnU lass •. A ipvrtcIÜUt elnöksége.
— Uj k«p a romért hudse\'-ji Hu\'« .»hől el-n : A b düvy :s iu n m -r telj *-n tKésiúlt »/. uj tornán íegyu uh Itvi-íM mu\'.k-l -ival. H > \'ii.it i.x egyenruhák a/tno\'ax
• ng h. €<<«•• ig in- !\'• l.»í -inü le* , gyb\'g- . •• • s-tii-sl, r 1 -as^\'g p di.\' • po\'eoncsaVöt fo^ 1 elöl. Ax egy .-ni uu.i *<iiiva>
IO«ásá il «yi V 1 ak\' 1 e.Se/ni
i. hutv- etoieg, ht»/y H -n-hams\'C\'b eltűnj* «-k r ümö ők flől. bco\'«v dv » tíi o\'^.g k-ki sdn\'i kö\'lé- A iova\'.i. • pedig
• feg^bfÖen r- *nyrVct_
t >g .«rni • ujai\' • N iioiroa h*d • 7\'lvn mi\' d n kö kntond \\ u>o » n hor fii s l\'tsol
1. 10 o . n-t. 1 > nb n min-dei- • ó^ mh\'isÓ/ ►•-•rici c>up n egy i »po!« oncsn-óv. I kell ni\'ijd bééi ó .
— 1 i.yaydijas Wnton«l axo méltekf óxsegy^k cs vak> rttidt-ivúli fvir.i>vll sr^eijie A ho v-<: luii mínhiutign) iődi, iiOg, nyuvd\'j h f- b itonui a»c raélyí, ö\'-ryyrW flivhk fffemet rendkívüli :y il, n-fg P«\'.dix ugy - ii.*rc\'tiM -• • b«í -!\'t int ht ppiii\'gl Istekv-i U\'ég a húsvéti unorpek el\'iH ui-lv nyoxták. A postai •Kir^prniin -k . u» Ivény-rend<Uiek\'t >1 nmkivGI fe dolgozták é* ^ k\'fi\' icSrk in. r t*uyleg folvnak. Mrd fel- wod.lm* kod..a M- 1 g < - f l-\'ő«l » hely tói MPjó . I«| || .1 eir« hi\'ea telébe»n«-k mm »-\'\'l lillr\'«• dni.
— Antomnta («•)«• fonWöxpon-tok Ju < o*xlj viáb.,u B g "d ól
Rlen k : A poit ügyi <■ •»,.leru •» emetorarágb-\'n a jóvnfé»"li S árn-laro ha om uiomata telefo^^ö\' poniof rendelt. A >6>ponU>k t Btl* db n, Z\'igráb<>ai> ét. Ljub y-náo. fugj\'k feíélliuiii.
— Etiópiák m Viajeuől va«ot ■Inéit. Ar dról flentik: Tóbh, mint 1 ét es?>-ndő eI r fitt t.xd ték rl 0 Kisj nA—Nsgvaxnlonta W/ti v^ sut épít sét románok. A va»u- m g ytirs t toó■ ióbbs\'5 külő. f\'le irdokolással r hnlna tol ták, Véyrc » n*pokWin b litól g Utol-ó termi\'.US ent mMUs elsejét jelől ék mrg m- űiw-p\'lys meg oyit^s napjaul N*wv f Itün^st kelt *zor>bnn a mfgnyit«st megr\'A.-ö n\' a krvsbé Ünnepélyen lrleplrxé», am<-ly surint a^ őt m nvl\'ó leibe kerylő vaau< vonsl .1 c»-knem tel
i««tn ellopták. A m«r me^phett
vaju i vonalat ugyunla nem Ai|» telték é> igy (Öiténl meg, hogy a* pályatestet, tehit n»ék- a "\'lőltéare haaxnáit fekete fóldftt Is tslpfústól sínestől, elhoidiok. — A román mérnökök éa mu»ká«ok
t-orgil oi-jmo —— o»j*t tóin-* - fu^ lom sierint — épi»ettéV * p lv.i les t, k\' troit törődve M inry
épített, vonalré >ekkcl e» igv p-r ki a- mé ernyir\' mögöt\'öw mnr nrm. »v*sti* «.xnrg*< > ^sn fo\'yi a
„l\'épl é*.* A kinjenŐ—o gvK\'- \'on
t «i Vriiutat tebá* Iinn megnyírni f .gjáíí in >jus rls j n, hm-m \'eg fsljsbb Ujr.i kezdhetik •• épi\'és-— JbíOusI rendőrök be«
ti.illa tun >dasa. S ..badkáról j l-mik: A V*jdas"gi magyarság amúgy is tulfüiótt UgvttotUágát el \'se.ed-sae foVoxta két óbecsri rendőr yyaláxato* g-\'» tte. A ma gy raag felhabmod foko i « ar, hvigv a» ób\'Csei hatósigok e.tusolni igtek-\'ivén a ga»\'et\'re mint egy aaOnOMlotiitk megugat axxil. As rae\' a kővetkeső: Húsvét bet-Wjén éjstakaeg* muMmffról baia-felá latoltak lWdiisAr Gyötgvné éa Nagy tinaét>ei egy fiatalember
kiié - • b- . A • -r> -Snvuyodttn •ia d ső rí u cá . Utaö-b-n két rendi rrel taulkoxtak, akis ig-\'O ar« 8fóito »»k fel ok-\', -najd • ije 11 • tifflr, h i<y a nők el »endor orvosi u sy d-trs kell előal\'i nlok. A f l^l^mb-.- hwasi\'ie.l n nő«í c* I dl \'ho.-, ho^y Intervencióra hi ja fel vikri, A rend \'ők u kő< ben Nagy E^ sébetet h < üldtek, m jd Boldioáinet benurcolva egy nres telfs\'e,. inegi .mi\'itak, száját be<ömték és meggyaláz ák. A szeren-osétlen asszony mrisnap a bírónál panaszt akart tenni, ax axonban el-utaiitoitin. Boldi-sárné ekkor orvoshoz fordult, hogy elsíenvedett aé-r üléseiről látleletet vétessen fel. Amikor a rendőrség ext megtudta, letartóztatta a megkínzott assxonyt, előbb veréssel, majd hatezer korona igérésével akarták elteríteni a a feljelentés tervétől Amikor bosz-axaa kinzás után a szerencsétlen
_3_
nő klsxabldult végre, ügyvédnek adta át ügyét. A felháborító eset miatt a Magyar Párt rendkívüli
választmányi ülést bfvott össze.
— 242 millióba kertit ■ pozsonyi kikötő. Pozsonyból
jelentik : A pozsonyi kikötőállomás építkezése i>efejezéshex közeleg. A pozsonyi kikötő feladóáUomáa lesz, melynek teljesítőképessége 1925-ben 800 wAggon áru be- é« kirakása . lesr. A kikötő harmadfél kilométer hotsru lesz és eddig kilenc emelő-dsrut, egy gabonaszállító gépet ée Tgy kapuidarut állítottak fel. A kikötő épitése eddig 242 millió esek koronába került. — A komáromi kikötő épitése ugyancsak be-.fejezéther közeleg, ennek épitése eddig 70 millióba került.
— A Transdanubla football szakosztály műkedvelői gárdája folyó h 2 an és 7 én előadott énekes vigjAtékán a .Próbaházasság\'-on felü fi/vtni s2ivesek voltsk : Pongor
H.-.iru .ezerigazgató, Fiesch József cé^vczció. K.sitcr Miksa, Ádám R > \'ert, Swos Andor 1000—1000 K, Kc-uíz Nándor. Hi\'d é$ Buksi, G t-1 Dezső. Llszló Ignác 500—500 K .P\'i.^Ar Manó, Maycrhofer Margit, ö\'Ui cichír Mxrgit, Leitner Aladár 400—400 K, Novotnl Mihály 300 K, DunsKiui Spirthirek, Göndör Géza, Cm ing Jenő, Belsó János, Vidor Inre. N N 200—200 K, Szabó Iitv.m, Si imogyi Testvérek 100—100 K. metyerl a szakosztály hálás kö >zone<c; mond, egyben az óssze* .z-icp ők szivea közreműködésükén 1 u 0 1 fogadjak háUnk és köszö-lúiUnk o.is ncresél.
— A nagykanizsai Lábbeli Kéailtő Iparoaok szakosztályé. U4K tsgjai fcUércmek, nogy folyó h^> 12 on, szaz ma este 7,8 órakor az Ipsit stü-et helyiségében meg-j \'lenni szíveskedjenek. Tekintettel *t u^y (i>niO">ftgare, minden tagtárs oá tegye «I Vezetőség.
— Urán le csütörtökön és pénteken nctn játszik. — Szombaton 7 6> ö, v-s-rnsp 3, 5, 7, 9 órakor „A Kincses Sziget" Stevenson világ h.iU n-«enyc fl nen 5 felvonásban.
I. fev mis: A vén kalóz, II. fel*.: A fekete folt, llLfe«vunes: Matróz-latadás, IV fc v.í A tii éves kapitány, V. <civ.: Kísértetjárás a kincses batlungban. Mestcit Kivitelű ameri-«ai *yon orü tengeri felvételek <C1 — mDon Jüan és Othetío" vig-ju© 2 I IV nKirándulás a Dach• steini hegyre* lurisiaxep 1 lolv. ^
— Uj siB»ffl&v«>< Aajuxatin: Shlramy-d l, auiitjo C»u»* At .éd« > 4-0 K. lUláss
r|»d a-jrai nőt 11. XII ux«t — H« m^jd ntbkix ujia úmk oi •• i\'cgid — ÍWU levet f-h 1 .n.i<os ^ksc\'t a00 K Dócsy Joaxf OaU boi Kf Jó melyen a <•! a kakák.
Sjo ^ du.ik»> n van c»j. orej eperfa ; •) K ,Uve.Jui-V»laljii:k • Kivonásban, se Ut KiiRfet és Somló S^nJortdl,
fui\'t u t K K\'« iichtl Fülóp
Fi i konj %k«re»ie é^. «>, Nagykanii^áa.
fruuall* us»k ön La mvmorő-.. , ..R> Kli.ll i\' haiisnyakiH-aaJi-iHu iv«»t>.. 1 xcssiiit liansnyák,
t..k. ik « ugyanazon sxioü
e i.» arouii- l iMimikiM nei(f«jal-
\'.et"a. S uuKi .lieiy, Siéll K.lioXn ufa •>. --------:— 1 -■
Nyilt-tér.#) Értesítés*
Tiszteletid értesitem ösizes üzletfeleimet es isnir ősei net, hogy Kahn Jozscfné és Weinberger villanyiéi-szerelési céggel semminemű összeköttetésben nem állok.
Qolttner Artbaor vilUnyfalssaralést vállalata __Kölcaey-otea 1T.
•) Af « roraltaa »4t«uk4(t Ma * iKrtmlJtH, Ma a kU^únul Mta *Ula] <«««.
ZALAI - KÖZLÖNY
1923. iprllli 11.
törvényszék.
ítélt az uzsorabirdság.
A nagykanizsai kir. törvényszék uzsorabirósága tegnap újból Összeülj hogy egy tejfeldrágltó asszony felett Ítélkezzék. Elnök dr. Kened! Imre táblabíró, szavazóbíró dr. AI-mássy Gyula, ülnök Vékássy Károly, ügyész Csillaghy György.
özv. Kovács Jánosné sxületett Kiss AnnsNagykanizaánRákóczyut 43. szám alstt Iskó tejárus s tejfel literiét — mikor ennek hstósági tájékoztató ára 220 K volt — 300 koronáért árusította a piacon. Mi kor a szolgálatban levő piacellen* őrző rendőrtiszt emiatt felelősségre vonta, az asszony még gorombáskodni kezdett vele, ugy, hogy nsgy csődület támadt a piacon. A vádhatóság képviselője az 1920. évi XV. t. c. 1. §-ába ütköző áruisorA-ért állítja a blróaág elé.
özv. Kovács Jánosné beismeri lettét. Azzal védekezik, hogy több napon át már nem volt a piacon éa igy nem tudta, mi az azriapi ára. 0 maga 280 K-ért vette a tejfelt és 300 K-ért adta.
Jelinek Szilárd rendői felügyelő előadja, hogy az aaazony háta mögött megfigyelte, amint a tejfel literjét 300 K-ért mérte a vevőknek. Mikor kérdőre vonta — gorombáskodott vele. Ugyanakkor azonban a többi asszonyok a tejfelt 240 K-ért árusították. A piaci tájékoz tató ár aznap 220 K volt.
Rózsa József államrendőr vallomása teljesen azonos Jelinek valló-máaával.
Szmodics Gyuláné Torma Mária tanú elmondja, hogy Ő a tejfelt 230 K ért veüc a falusiaktól és 240 K-ért adta. Hallotta, hogy Kovácsné lármázott a rendőrtiszttel
CsiUaghy kir. ügyész a vádat fenntartja. Nem az a kérdés, hogy mennyiért vette, de az, hogy menynyiért eladta — mondja. Miután a piaci áruzsora mindinkább elharapózik és a rendőrtiszttel is gorombáskodott — azigoru Ítéletet kér.
Rövid tanácskozás után az uzsora-bíróság elnöke kihirdeti ítéletét :
bűnősnek mondja ki özv. Kovács Jánosriét az 1920. éui XV. t. c. 1. §\'ának 2. pontjába ütköző áruzsora vétségében és ezért öt 15 napi fog házra, 2000 K pénzbüntetésre, 1 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére, az Ítéletnek a Zalai Közlönyben, azonkívül a piacon falragaszok utján tralö közzétételére — ítélte.
A kir. ügyéaz megnyugodott. Kovácsné a 92. § nem alkalmazása miatt felebbezett. (*)
— Hamlafogakat, aranyat,
ezüstöt, brilliánsokat és érmeket a legmagasabb napi árbtn veszek. — Frlad József ékszerész, Sugár ut
9. szöm. (Fő-ut és Sugár-ui sarok.)
közgazdaság.
Valuták és devizák:
Napoleoo 16500, Font (London) 20810— 21410, Dollár (N.w.York) 4486—4636, -Franci* frank (Paris) 303 -313, Márka (Ber-lln) 21 23, OU*s Ura (Milano) 227—237, Osstrák korona (Bécs) 635—806, Let (Bokarost) 22 24, Ssokol (Prága) 133-139 Svájci frank (Zürich) 826- 856, Dloár (Zágráb; 45-47, — Lengyel márka (Varsó) 10-11. Amsterdam 17 .58 — Koppenhága 860—880, KrissUánla 803 — 833, Stockholm 1 \'.87 137.
Zürichi Zárlati
cierliu 2 60 Amsterdaa 214-03 Hollandia, New-York 647-50 London 2660, Párti 8660, Milano 2722, Prága 1682, Bod»-pest 1200, Zágráb 647, Varsó 1 60. Wt«»
0-76-6. Ssófla 340 Ontrák bély. 0 77 0
Termény Jelentési
hósa (TlasavldéU) 2I800 -22COO, egyét 21600 2w0 fos, I3600-450Í\', Ukarmányárpe 11000-i 1600 e«r 12000-3000 sab 14500-5000 tengeri 10200-10500, repce t4000-UlO. korp. 6800—8700, köles 8600-8900.
Budapesti állatvásári
Marhabos I r. egéssbeo 1200- 360, hátalja 1220—420, eleje 1200—320. H. r. egészben, 800-10 0. hátul;. 900-«-l 1XO, eleje 700—780 Növaodék maiha: I. r egéssbeo 760-820. borjn t&lótt b6rb/ 860 080, Késsiet: Nagy marha 120, eladás 60, — Növendék marha 2, eladás 2, borjú 34, eUdie 14, Marba-b<5r 900—1030, borjoMr 160 -1700
Sertésvásár i
Falbajtái 2600, Elkelt délig 1000, Ore* — Kösép 1260, Könnyű —, I. r. 1260, II 000, Zsír 21C0, Ssalonna 1700, Lah. bus 960-
Értékek t
Magyar hitel 36600, Osztrák hitel 8876, • tazal 6350, Jelzálog 140\\ Ussámitoló 4860, Kereskedelmi Bank 3960\') Magyar-Olasz 1625. Beocsioi I 6iX», Drasche 37000, Aha-Uaos síén 282.000, Ssássvári 61000, Sálfcó-tarjáni 1146V0, UrLkányl 168000, Rima 14100, Schlick 190 0, Guttmann 26500 Union 149000, Daalca 13100, Klotild 1160O, Magyar cukor 86S.OOO, Adria 7200O, Atlantika 16350, KlráJysór 700J, Botnyák-Agrár 3400, Up-ták 48V0, PMbui 8360, V««m. Villamos 12000, Gi tolla 8200, Konkordia 11060, Déli Vaaut 14300.
felelős szerkeszti Benedek Rezafi.
Apró hirdetések
áljai 10 a*Olg 100 kor., minden további aa6 » korona, v*alaj(abb betűvel aaedelt a«a»ak duplán ««áoiluafnak Alláal kereaOknek • liáialik ár«n(edntfljr,
KOrid Mtu ua(ora a
i. Cun a VUdOOao.
BUdO háa Kiakaaiitáa. Varsi»:i-»<a J. «áza. Hl (aoba. laltiM pajtával. ajoooal «k<t>ih»tO. ci-IMol kbel Sl/noa JOud. Oiuá*-vl S|. aaám. >00 >
Sycaöví
/onjora tlade. Ctss a kiadoejvaufeaa.
Füszcjszakmábao j-rtas ügyes
háziszolgát
azonnali belépésro kerei
Artner és Kelemen.
deák és dr. ordödy bankház
andrássy-utl llókja Andrássy-ut IS. alám
A tsoat keidMö X. sora-
Iitékra ajánlja a mé* ;<alletben lo«floaitály-aorajeryet a kOvelkeaO hlv. árakon i
V. K 800.-7, K 400 -
Fffnyeremény és jutalom 25 millió
Nyeremény......13 millió
10 millió 5 millió 3 millió
/
K 200.— IMiraMliekat Mritk »HI1H btkudull
2 millió stb.
Legolcsóbb beudsdrldsi forrds a
iPlTÓ
a Franz mafom mellett.
Czement, mész, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Vároil Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33.
Idegbetegek, belbetegeké, üdülök
Kyogyhelye:
DR. PAJOR
SZANATÓRIUM
Budapest, Vili., Vat-utca 17
a főváros központjában ojooean
berendezett viigy.gyin\'éiotébeo. Vlzkurák, vll iamoaknrák, Zandcr-rcndszcrö gyógvIOrna.
Diétás étterem — »
bajosok, ^esebettgík, gyenge, k merül: *zcrvezctuck fésxére.
Testegyenesitő
RertDce:f«rdu!ci<k, uuleti és i.omnugo-rodav, benalátok, hüdesek, járes> zavarok, kéz c» láb csz*ctc\\ lúdtalp b.jok ellen siak0r<*0si tudomanyoN voxctés alatt Sebészeti, urotogis I, azüieasetl, ndgyo<yaaxatI kútön osztályok
Arak mérsékeltek!
Hirdetések
felvétetnek.
NEM FAJ FEJE
és a lába,\'ha a Daák\'tér 1. sz. alatti clpö-üxlotban
rendelt kizárólagelsérenduanya.bólkészult
ARGENT
-féle
cipót hord., Javítások gyorsan isaközóltetnsk. Kézzel varrott duplatalpu
már meg-teodelhető
SZANDAL
A zalaszentbalázsi téglagyár
BÉRBEADÓ.
A gyár 1921-ben épuii. Munkis lAká sokhál és száritószinekkcl felszereli, telje»>* üzemben levő 14 k«m«r*s feörkcmencAvel — Bővebbet • zalaszenlbaUzsi kör-Jogyzfii irodábnn.
QUITTNER ARTHUR
uTOalcBue a i MtoPBamr TnuunsnonLO
Tetefoni IMYWUUZ5A, KÖLCSEY-UTCA 17. Tetefon:
394 rsr—394
KRPOSUARRÚL ri|j|íl|v7 Tni ÍITTfl Olaszország legno-
megérkezett amr VlllllU^fa IflLsVl I 11 gyobb cirkuszudllalata
ma, csütörtökön, azaz április 12-én az Eötvös-téren felépített 50 méteres fedett amerikai rendszerű müarénöban itt még nem látott nagy világvárosi műsorral
KHOnS.n Idomított lovak. I
mr a» • s a m a 1 y. ~ai j
S FÉNYES DÍSZELŐADÁS S
Kivait KUIIBKH attrakciók. S.Jtt lanakar. "M
Nyomatott • laptul.lílf.nofok: Z«l«l 6a Gyarmati kónyvnyomtlálíiban
Kyam 83. szám.
---*«nizsa, 1923. Április 13. Péntek
■f.\'özlony*
Egyes szám ára 20 korona.
politikai napilap
•,trkesst6s»c *• kiadóhivatal JTfl.nt 13. lBl«rarbKB .Telefon 18. iUm.
A közigazgatás reformja.
Hosszú ívek hosszú során kérésziül vártuk a közigazgatás megreformálását. Mindenki látta, mindenki érezte, hogy a köz-Igazgatás rendszere elavull és már sehogyan sem felel meg az időközben alaposan megváltozóit viszonyoknak.
A várakozás hosszú időkön keresztül hiábavaló volt. A rossz, avult közigazgatás szekere dö: cögött. kocogolt. mini valami régi Időkből megmaradl ócska ekhiíl batár.
Van e polgára ennek az országnak, amelyiknek ne nyelte volna el, vagy legalább is el ne nyomorította volna valamelyes ügyét-baját a nehézkes közigazgatás ? A legutóbbi években ugyan enyhüli a helyzet, meri a régi törvény hézagalt u| rendeleiekkel igyekeztek foltozgatni.
Az enyhülés azonban csak Ideig-óráig tartolt, mert a (ollózó rendeletek rendszertelenül, legnagyobbrészt alkalomszerűen, de annál bőségesebben születtek és hamarosan annyira eV szaporodlak, hogy a sok ujnál-ujabb kelelü rendelet között sokszor alig, vagy"egyáltalán nem lehetett eligazodni.
Fokozta ■ a bajt, hogy az uj rendeletek nagy tömegének vég-rchajtására u) szerveket, egyre ujabb hivatalokat és elintézési fórumokai szerveztek, amiből a a közigazgatás terhes kétségeinek növekedésén kívül egyebek között az is következett, hogy minden olyan ügy, amit azelőll egy-két ember intézett, legutóbb már Uz-husz főrumon Is keresz-tülmehetptt, amig végre valahol meghallgatásra, vagy — elutasításra talált.
A Bethlen István gróf kormánya az első, amely végre hozzá mer nyúlni ehhez az alapos reformálásra megérett ügyhöz.
Rakovszky Iván belügymlnlsz-ler kidolgozta a közigazgatási reformjavaslatot, melyet kedden "tár a nemzetgyűlés elé is ter-ieszt. Ma még természetesen
Hailapaitl «l.rk.ntS...: T. k.r. Ali..
T.l.ro.Mkm <2 -1 " .
Ismerhetiük a tervezetet egész terjedelmében, de a kiszivárgott részietekből azt következtetjük, hogy a javaslat na-gyobbára a közigazgatás személyi vonatkozású kérdéseivel loglalkozlk a meglévő alapelvek érintetlenül hagyása mellett.
Ámbár szivesebben látnók, ha a kormány a már most Is túltengő bürokrácia gyökereit farlcs-kálná meg kevés kímélettel, mégis örömmé! üdvözöljük a reformjavaslatot, mint első- lépést a közigazgatás megjavítása felé.
Bulgária megtalálta a kommunizmus ellenszerét.
Stambulinsky miniszterelnök a kommunista községek alakításáról. —Törvényjavaslat kényszeríti a kommunistákat elveik betartására.
Szófia, ápr. 12. (Éjiéikor érkezett.) Stambulinstky miniszterelnök egy gyűlésen kijelentette, hogy a kormány törvényjavaslatot készit elő, amelynek értelmében mindazon községekben, ahol 10 kommunistánál több tartózkodik, ezek vagyonát az állam kisajátítja és arra kényszeríti őket, hogy kommunista alapon szervezendő községekbe költözködjenek. Ezekben a községekben a mankót, a terhek viselését -teljesen •egyenlően fogják eloszlani s ugyancsak egyformán részesedik mindenki a termelés eredményeiből. Stambulinsky hozzáfűzte ehhez, hogy meg van győződve, miszerint az ilyen kommunista közösségek a legradikálisabban ki fogják gyógyítani a kommunista tanoktól megbetegedett elméjiieket a marxi téveszmékből.
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, április 12. (Telofonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyü-léa msi ülése tizenegy órakor kot-dódótt. Nsplrend sierlnt s mező gazdisági munkabérekről szóló tör-véoyjavaslat tárgyalása van soron. Perlaky György sx első stónok, aki Intenxlv kormány intézkedéseket kér s mezőgazdasági munkások érdekében. Ezután Drosdy Győző beszél. Propper Sándor a mező-gszdsságl tőke kluzsorázó természetéről beszél bosazaaabban. — Ezután aa elnök napirendi indítványt tesz, amit a Háx egyhangúlag elfogad.
Rövid szünet után a Ház áttér az Interpellációkra. Szakács Andor a Habsburg propsgsodáról Inter pellélje az öaszkormányt. interpellációjára Bethlen István gróf mi nisztereloők azonnal válaszol. Kijelenti, hogy a kofhiány ma la az 1921. évi 47. t.-c. alapján áll. Nem
türl a legitimista, de nem támogatja a köztársasági propagandát sem. Szakács Andor vlszonválasza után a Ház elfogadja a miniszterelnök válaszát. Homonnay Tivadar a köztisztviselők súlyos helyzetéről interpellál. Killay Tibor pénzügyminiszter válaszában kijelenti, hogy a kormány tudatéban van a köztisztviselők nehéz helyzetének és dacára annak, hogy az államház-tartás ézidőszerlnt is tul van terhelve, mégis el van határozva a
köztisztviselők jobb dotálására. A miniszter válaazát a Ház tudomásul veszi, ami után az ülés négy óra elölt néhány perccel ^éget ért.
VAvatért a közüzemi munká-aok sxtrájkja.
Budapest, ápr. 12. (Telefonjelen-téa.) Miután a Székesfőváros ts-nácia ma délután tartott ülésén megszavazta a közüzemi munkások által kért 62 százalékos fizetésemelést, az összes közüzemekben holnap reggeltől kezdve Ismét megindul a munka.
A közalkalmazottak nagy gyUIéae.
Budapest, ápr. 12. Az összes ke-resxtény alapon álló közazolgálati alkalmazottak egyesületei ma fel* hiváat tettek közzé, amelyen vasár-nsp délután három órára n régi képviselőházba gyűlésre hivták össze tagjalkat, hogy a közalkalmazottak súlyos snysgl helyzetéről tárgyaljanak,
Sxabadonbocsátották a Phö
bús-gyár 113 monklisAt.
Budapest, ápr. 12. Telefonjelentés.) A közüzemi munkások sztrájkjával kapcsolatban ma a Phőbus-gyár (Újpest villany teiope) 113 munkása sztrájkbs lépett. A rendőrség az összes sztrájkoló munkásokat letartóztatta és a toloncházba kísérte. A délután folyamán a Magyarországi Vaa- éa Pémmunkásezö-vetség garanciát vállalt arra, hogy
atAnMt.il arak: Hzr bS...ra tOC.- S
Marom Mn.y,. no.__X
a letst tóztstott munkások újra munkába lépnek, ha őket szabadon-bocsátják — s erre s sztrájkoló munkásokat a rendőrség elbocsátotta á toloncház épületéből.
Ujabb román kultnrbotrány.
Kolozsvár, ápr. 12. A román kormány az aradi, dévai, tordai, kolozsvári, szilágysomlyói és szstmárl gimnáziumoktól megvonta sz illetékességi jogot azzal az Indokolással, hogy ezeknek a tanintézeteknek nincs kellően kvalifikált francia nyelvet oktató tanára.
Gyilkosság Erxsébetf alván.
Budapest, ápr. 12. (Telefonjelentés.) Ms délután Relch Gábor kocsis, a tőle különváltan élő feleségét snyósánsk, Árpád ul 5. szám slstt levő Iskáaán meggyilkolta és te\'-tének elkövetése után azonnal jelentkezett s rendőrségen. Minden megbánás nélkül beszélte el, hogy rövid szóváltás után borotvávsl elmetszette a felesége nyakát,\' siti nyombsn meghslt. — A gyilkost nyombsn letertóztatták.
UJ termát a némát Jóvátétel flxatáaára.
Paris, ápr. 12. A .Journal" berlini tudósitója állítólag legilletékesebb német részről szerezte szt sz értesülését, hogy Hermes birodslmi pénzügyminiszter uj jóvátételi tervet dolgozott ki, smelyben Berg-msnn volt állsmtitkár segített neki. Ex a jóvátételi terv azon alapszik, hogy Németország hajlandó 26 milliárd aranymárkát fizetni Franda-orazágnak, a Belgiummal és Olaszországgal szemben fönnálló jóvátételi tartozásokat pedig oly módon kívánja meghatározni, hogy ez a két állam kl legyen elégítve. Ezeknek s tartozásoknak első részlettörlesztését s legrövidebb időn belül teljesíteni kell és Bergmann eredeti terve szerint a szükséges ösz-szeg belföldi és külföldi kölcsön utjáo volna előteremtendő. A pontos fizetésért Németország a Ruhr terület haladéklalsn kiürítéséi kívánja már az/első részlet kifizetésekor, de n Rajna-tartománynak katonai jellegétől való megfosztásáról nem lehet szó.
Cnrnarvon lord munkatársa la magbategadatt.
London, április 12. HowardCst-ter, ski évtlxedeken át fáradhatatlan munkatárss volt Csrnsrvon lordosk s luxori ásatásoknál, mintegy kairól távirat jelenti, megbetegedett és állspotát aggasxtónak tartják az orvosok. Csrnsrvon lord halála óts Csrter az egyiptomi ásstások tudományos vezetője s most s munks megakadt.
Lázadás Moualban.
Budapest, tipr. 12. (Fővárosi azer-kesztőségünklől.) Angorából jelentik: A mossuli angol megszálló csapatok helyzete egyre válságo-ssbb a környéki arabok fenyegető magatartása miatt. A legutóbbi napokban uj láiadáa tört kl, melynek során az erősen felfegyverzett arab felkelők megtámadták a megszálló angol csapatokat él több helyen kiszorították azokat ugy, hogy az angolok sürgős segítséget kértek és igy újra megerősödve vették viasza a pozíciókat. Az arabok nyíltan kijelentették, hogy egyesülni akarnak Törökországgal és nem tűrik sz sngol fennhatóságot.
A görög kormány falmondott az antantmlaaxlónak.
Budapest, ápr. 12. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) A görög kormány felmondta a szerződést az Athénben működő ánlAntmlsszióknak, amelyek a görög hadsereg, a flotta és a csendőrség megszervezése végett már évek óta éltek ott a görög állam költségén. A falmondást azzal okolja, hogy az ország nehéz gaz-daaágl helyzetében a missziókat nem tudja tovább eltartani.
A mai minisztertanács dönt a tisztviselők lét-számredukciójárdl.
A szakminiszterek elkészül-tek erre vonatkozó előterjesztésükkel.
A márciusi minisztertanács egyikén, amelyen a tisztviselői lélazám-caökkentéa kérdéaét tárgyalták az egyea szakminiszterek április 10-éig kaptak határidőt srra vonatkozólag, hogy javaalatot készítsenek, hogy » maguk tárcija körében az egyea tárcák aajátos viszonyait figyelembe véve, miképen kívánják végrehajtani a létszámcsökkentést. A miniszterelnök, Illetőleg Kállsy Tibor pénzügyminiszter felkérte az ogyes, szakminisztereket, hogy ezen elkészítendő tefvezjt keretéten je löljék meg azoka( a módozatokat Is, amelyekkel az elboosátondó állami tisztviselőknek más pályán való elhelyezkedéséről klvánnsk gondoskodni, hogy Igy a lehető •éghez képest a lélsiámredukcló az érdekelt egyének gazdaaági exlsztencláiának minél csekélyebb mcgrázkódtatáaa mellett legyen végrehajtható.
Erre. a szempontra, n kormány annál nagyobb súlyt helyez, minthogy körülbelül 40.0()0 tisztviselő életsorsárél van szó.
Mint beavatott forrásból értesülünk, az összes resszortmlnlszterck elkészültek az erre vonatkozó tervezettel éa azokst mér a mai mi-nlszte tanácson befogják nyújtani. A minisztertanácsnak eszerint mód iábsn lesz a tisztviselői kérdés egész komplexumával él a gyakorlati megoldás részleteivel Is foglalkozni.
Az egyea szakminiszterek által bemutatott tervezetek aiután egy. aéges törvényjavaslat keretében fognak egyesittelni. A tisztviselői létszámredukclóról szóló és nnnsk gyakorlati megoldását tsrtalmazó törvény javaalatot, amelyhez a pénzügyminiszternek az elbocsátandó köztisztviselők nyugdijlllelményének rendezéséről szóló törvényjavaslata fog caallakozni, a kormány a legrövidebb Időn belül, lehetőleg még május hónsp elején nemzetgyűlés elé kívánja terjeszteni.
ZALAI KOZLOMr
A pékek a sütés dijának szabaddátételét kérik.
Kimutatásuk szerint naponta üzemükre ráfizetnek.
Nagykanizsa, ápr. 12. A nsgykanizssi sütőiparosok küldöttsége tegnap felkereste dr. Kaufman Lajos városi tanácsnokot és memorsndumot nyújtott át neki, melyben hivalkozáasal sz ujabban 50 százalékkal fel-emelt faárakra éa a folyton nehezebbé váló helyzetre, a kanlzaai sütőiparosok arra kérik a város vezetőségét, hogy keresse meg sürgősen a zalavármegyei törvényhatósági Árvizsgáló Bizottságot aziránt, hogy Nagy-kanlzsa területére tegye szabaddá a sütés diját, vagy minimális 16 koronában állapítsa meg.
A memorandum utal arra, hogy a aütőlparoaok egy teklntélyea része kénytelen volt már eddig Is Iparát feladni — mert a drágaaág őrült irániéval képtelen versenyt tsrtsni.
Érdekes a sütőiparosoknak a memorandumhoz csatolt árkalkulációja, melyben kimutatni Igyekeznek, hogy egy tegnap délután Hromatsek Vince sütődéjében megtsrtott próbsaütés alapján a mai viszonyok között naponta 1505 koronát kénytelenek üzemükre ráfizetni. — A kalkulációt a következőleg állították fel:
Sütéshez fa (500 kgr. kenyérhez) 250 kgr. 5200, fél kgr. hintőliazt 140, lakbér naponta 100, villany világítás 4 átalány lámps után 120, vlllsnyégőkre állag naponta 130, kemencék, szerszámkoptatáa, műhelykarbantartás 230, munkabér egy fő segédmunka után 1166, adó 136, fahasogstás 120, forgalmiadó 7500 K bevétele után 225, forgalmi blokk 28, vagyla 7595 K kiadással szemken 500 kgr. kenyérért ka-punk aütésdijat (15 K ás árban pro kgr.) 7500 K-t, ehhez jár 20 százalék polgári haszon 1500 K, ugy, hogy Ilyenformán tényleg naponta 1505 Kt ráfizetlek üzemükre.
Miután a fa felemelt ára már érvényben van él ők e fsárak mellett 10 és 11 K ás árban képtelenek aütnl, aira kérik dr. Kaufman tanácsnokot, hogy mig üg)üket a zalaegeiszegl Árvizsgáló Bizottság elintézi, függesszék fel a legutóbbi megállapított sütési dijskst és engedtessék meg nekik, hogy 16 K-ás sütési dijat szedhessenek.
Dr. Kaufman Lsjos azonnsl érintkezésbe lépett telefonon Kádár Sán dórral, a zslavármegyel tőrvényhalósági árvizsgáló bizottság elnökével — aki » mai nap folyamán ez ügyben dönteni fog. (•)
>■3 április 13
Rendezik a kanizsai piacot.
A piackérdést ciak a vásárcsarnok oldhatja meg.
Nagykanizsa, ápr. 12. A
--------- -r-- — nagykanizsai államrendőrség több Ízben arra kérte a város vezetőaégét, hogy az Erisébet\'téri piac zsúfoltságára való tekintettel-oaasa ks^té a-pia cot. Az egyik téren csakis az élelmi szerek lennének árusíthatók, inig az Ipsrosok egy másik téren nyernének elhelyezést.
A rendőrség ujabb sürgetésére n város vezetősége most foglalkozott. kanizsai piac rendezésének problémájával és ugy tervezte, hogy az összes élelmiszerek- és termény-árusítókat meghagyja jelenlegi helyükön az Erzaébet-téri piacon, a husbódékat azonban felfogja mondani a husipsrosoknsk, akik kötelesek lesznek bódéikat jelenlegi állomásuktól 20 méternyire távolabb, sálrakbitn árusítani. Az ősszel Iparosokai éa egyéb á.utokat pedig a
Deák-térre helyeri.
Természetes, hogy a piserende-zésnek ez a módja la csak ideiglenes lehet, mert a városnak előbb, vagy utóbb el kell magát arra határoznia, hogy végre felépitse a kanizaal vásárcsarnokot. Minél tovább vár ennek felépítésével — nnnál többe kerül a város polgárságának. Értesülésünk szerint azon-bsn n vásárcsarnok felépítése előtt — tekintettel a rendszeresítendő ksnúsit lókjvitcll vásárokra — megfelelő állatvásárteret kíván felállítani.
Egyébként szerdán a polgármester vagy helyettesének vezetésével bizottság megy kl s két plscrs, hogy a végleges döntés előtt a helyszínen megtárgyalják az elhe lyerés módjit és a azűkséges teendőket. (•)
A bérkocsi-viteldijak felemelése.
600 K lesz a személyvitel az állomástól a városba.
Nagykanizsa, ápr. 12. A nagykanizsai bérkocsisok nevében Balázs János bérkocsi iparos kérvénnyel fordult a városi tanácshoz, melyben az ujabb drágulási folyamatra vsló tekintettel n viteldíj felemelésének engedélyezését I. ir . JiírVf?y "f"nl » k,nil"\' be,kocsi,ipatosok a következő uj vlteldlj-tanfát kívánják a városi tanács által megállspittstni: fcgész nsprs reggel 7 tói este 7 ig, beleértve 2 órsi etetési Időt 9d00 K t"él napra, (5 órai időtartam) . . 4<no k\'
Rövid viteleknél a, .Uő negyedórára . . \' Minden további negyedórára Minden megkezdett ne,yedóra egésznek számit.
A v.suti állomásra vagy onnét vissza I.—II. kerületbe (2 szem.) Minden további személy . \'
Utazóbőröndök, kosai ak, dsrabonkint Sörgyárhoz, Pátria pótkávégyár és hsdikórházhöz Uda és vissza negyedórái várakozásssl 1 . löm k"
Katonai reáliskolához . \' " \'„XX £
József főherceg utl Isktanyáh OZ . L-
Oda és vísszs negyedórai várakozással . , 900" K
Klskanusára..........1 £
Oda éa vi.szs negyedórai várakozással ..\'.\'\' i-jno K bskuvő, keresztelés, temetésre — egy fuvsr . . , 1500 K , Színház, mozi, mulatságra — egy fuvar . \' \' qoq
E«eli fuvar este 9 órától reggel 5 óráig 25 százalékkal drágább I Lx il\'L\'*?..\' "7 m.cly m\'ndenesetre még korrigálni fogja a listát — legközelebbi ülésén foglalkozik a bérkocsisok kérelmével. <•)
450 K 300 K
600 K 150 K 60 K 900 K
hírek.
— Naptári Április 13. Herme-negüd.
— Hivatalos óráink: A kladéhlv.ui IFÍUI 13. Iloi.cmitJ(r P.|,t,) blv.M„ íjí
dékuii («0 éritét i^CTbSn íis
Telefon 78 A ss.rk<sit5séx tt-\'í-ul 13\' Boa.nileJ.r pilóta) Uv.ulos 6,í, |,i,k ri. ssfr. délalélt 10 éritál Te|.(o„"i*
A felelés Sliikeuté déluU.i 8 érától a-i. .
fend ÍS bármily ügybe,,,, os8yk,!■„„,(. rendelkezésére alL T«l«íoa 117. \'
— Időjárás. Az Idöjáráalam Intézet jelentéae szerint hszánkbsn kevés eső esett, az ég ma reggel túlnyomóan borult volt. A hőmérséklet átmenetileg kissé sülyedt Túlnyomóan azáraz, enyhe Idő várható.
— Sxentaáglmádáa, Holnap szombaton egész nap szentség-imádás a ferendek plebánis templomában. Vegyünk résit minél löb btn a legm. Oltáriszentség imád,, sában.
— A pénzUgymlnlaxter név
napja. Holnap lesz - dr. Kállai, Tibor pénzügyminiszter, városunk képviselőjének névnspji, mely alka lomból városunkból számosan üdvözölni fogják.
— Személyi hlr. Blrá Zoltán, az Erdőbirtokosok Faértékesllő r. t. budapesti közponijának vezérigazgatója tegnnp este Kcniisíra ér kezelt.
~ Javítják a Szentháromság sxobrot. A városi tanács a lem-plomrcnoválásssl kspciolatbah el határozta, hogy a Szentháromság szobrot is kijevittatja.
-A III. aljegyxól állán ba töltése — melynek megszervezését a vármegye törvényhatósága is jóváhagyta — a legközelebbi vá-roal közgyűlésen fog megtörténni. A III. aljegyző hatáskörébe n városrendészeti és kihágásl ügyek fognak tartozni. *
— A Leventék SaaxeJBvetele. A nagykanizsai I., II. és III. kerü-letbeli Leventék folyó hó 15 én vaaárnap délután 2 órakor a Kossuth Lsjos téren gyülekeznek. Tavaszi sportok, atlétika, céllövé "ct — a program. Minden Levenle ott legyen I
— Ax Úrasszonyok ós Úr-leányok Mária kongregáció
járiak tagjai felkéretneí, Rogy » msl nap folyomán szíveskedjenek megjelenni a kongregációi teremben, hogy a szombatnapi ado-rációs ivet kitölthessék.
Az Úrasszonyok is Urleányok Mária kongregációja folyó hó 14 én este 7 órakor választmányi üléat tart, melyre a választmányi tsgok pontos megjelenését kérik.
— Ax adófelaxólamló blxott-aág holnap a cserepesek, keztyü-zök, szűcsök, épitőmesterek él fuvsrosok felszólamlásait fogja tárgyalás alá venni.
— Lopják a temető virágait. Mind sűrűbben kapjuk a psnsszo-kát, hogy fekete kezű emberek lopják a temető virágalt. Elvetemült gonosz ember — aki az elhunytak slrdombjainsk a díszét megfosztja. Még a holtsk csendes birodalmába is behatol az elvetemült gonoszság — hogy szentségtörő kezekkel megfossza elköltözött szeretteinket attól — amit az élők kegyelete és szeretete nekik juttatott. Reméljük, hogy Acj tanácsnok ur intézkedik, hogy *
fekete lelkűek nyugton hsgyják s n azunysdók slrdombjainsk
békésen virágait.
<923. április 13-
ZALAI K02L0NY
__ A Talotta- cirka* * megnyitó előadásé óriási közönség előtt folyt le tegnap este. Szívesen álla-nilottuk meg, hogy a Talotta-clr-kusz érdemei a közönség támogatásira. Mutatványai messze felül-muliík a cirkuszok szokásos produkcióit. Nívós, tartalmas, kitűnő játékot produkálnak az elsőrangú artisták — Az elősdás clouja kétségkívül Viliké, az ukrán artiata-f-nomén száma, aki mutatványaival tényleg bámulatba ejtette a kö-íónsésret. Az Edmondó akrobata-topóit, s Helta-trló (gladiátor) elsőrangú mutatványok. A program minden egyea száma kellemes azó-r.okozást nyújtott a nagyszámú közönségnek. Bohócok szellemesek, fjgyes, elmés tréfáikkal a közönséget állandó derültségben tartották. A program naponta kiegészítést és változást nyer. — őszinte kritikánk : a Talotta-církuszt valóban érdemes megtekinteni. (*)
— A kiskani/.saí mozit — amely tudvalevőleg teljeien fel van szerelve, vetítőgéppel és teljes hozzátartozékávsl, padokkal, stb. ellátva — « városi tanács átfogja venni népfőiskolai célokro.
— Köszönetnyilvánítás. A folyó évi húsvéti szünidő folyamán, .» nagykanizsai mindhárom körzeti : llami elemi népiskolák tanuló fjusága részéről az „Eötvös-alap" lavára eszközölt gyüjt«s oly fényes enyagi sikert eredményezett, hogy
evezett állami elemi iskolák tanítótestületei n mélyen tisztelt szülők-f.ek, tanügyborátok 9 u helyi társadalomnak a nyújtott nemcslelkü - dományokért eiuton fejezik ki -.leghálásabb köszönetüket.
— A Keresztény Tisztviselő nők Egyesülete április 15-én vasárnap délután fél 5 órakor tartja * Rozgonyi-utcai tornacsarnokban III. évi rendes közgyűlését, melyre ugy a rendes, mint az alapító és pártoló tagokat, valamint a szíves érdeklődőket ia tisztelettel meghívja az Elnökség. Tárgysorozat : 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztárnoki és számvizsgáló bizottsági jelentés. 4. A lejárt és negüresedett tisztségek betöltése. 5. Indítványok. — Ma, pénteken délután 6 órakor választmányi ülés lesz. Kérjük a választmányi tagokat, hogy okvetlenül szíveskedjenek meg-jslennl Nádor utca 14. Elnökség.
— Tanfolyam a fogházöröknek. Az igozságügyminiszter elrendelte, hogy az összes ügyészségi fogházőröknek foglalkozásukba vágó tanfolyamokat kell Hallgatniok. A kurzus 8-8 hétig \'art, mely Idő alatt a büntetőjog, szociológia stb. köréből általános ismereteket kell a résztvevőknek elsajátítani. Azokat, akik a vizsgán megbuknak, állásukból elbocsájtják. Uj fogházőröket csak abban nz esetben véglegesítenek, ha a tanfolyamot sikeresen elvégezték.
— Pályázatok. 2 munkavezető-felügyelői állásra a székesfehérvári áll. fiúnevelő otthonnál, két hét alstt az igazgatósághoz. — Számvevő-nyilvántartó-vizmesteri ál lásra a Dázsony Dárdai ármente-»i»ő cionka társulatnál, május 15 ig Orsó Gáspár társulati elnökhöz (Beremend, Zálogos-puszta, Baranya vm.) — Két irodasegédtiszti, esetleg két dijnoki állásra Esztergom megyénél április 25-lg az alispánhoz. — Másodorvosi állásra a szegedi áll. gyermekmenhelyen, április 25 lg az igazgató főorvoshoz. — Laboránsl állásra a soproni bánya- és erdőmérnöki főiskola növénytani tanszékénél, május
India függetlenségi harcra készül az angolok ellen.
Budapest, április 12. (Fővárosi szerkesztőségünktől.)
Konstantinápolyból jelentik: A. hindu íüggettenséglek vezére, Abdul Reban Trapezuntban a „Prola" munkatársa előtt a következő nagylontosságu nyilatkozatot tette a hinduk felszabadító készülődéseiről: A hindu nemzeti kongresszus határozatban jelentette kl az angoloktól való teljes lüggetlenltését, amit a következő pontokba foglalt: 1. Azonnali felkelés azon esetre, ha Anglia és Törökország között háború ütne kl. 2. A helyi csapatoknak és rendőrségnek fellázltása. 3. Az angol katonai szolgálat megtagadása. 4. Az angol hadlkölcsön Jegyzésétől való teljes távoltartása a nemzetnek. 5. Az élelmiszerek exportjának megakadályozása. A kalifátus testülete még^ hozzátette ezekhez a határozatokhoz, hogy több divíziót állit kl teljes felszereléssel és azt az angorai hadvezetőség rendelkezése alá bocsátja.
10-iar ■ főiskola tanácsihoz. — Dijnoki állásra a soproni bánya- és erdflmérnöU főiskola növénytani tanszékénél, április 30 ig a rektori hivatalhoz.
— Harminc koronára drágul a gyufa. Minden drágul. Ennélfogva hamarosan bekövetkezett a gyufa drágulása is. Ennek at ára több mint száz százalékkal emelkedik. A gyufára ezentúl 11 korona adót vet ki az állam dobo-zonkint, a gyárosok pedig oz uj adóval kapcsolatban az eddigi ára kat nyombnn felemelték, ugy, hogy egy dobor gyufa harminc koronába fog kerülni. A gyufára vonatko\'é uj rendelet szombaton jelenik meg a vasárnapra drágul meg a gyufa.
— Kikötő építését tervezik Temeavárott. Temesvárról jelentik : Jugoszlávia és Románia között a napokban egyezmény léte-aült, amely a Béga folyó hajózhatóvá tételére vonatkozik. A konvenció a kölcsönösségi elv alapján mindkét államnak egyforma jogo kat biztosit. A szükséges előmunkálatokat a két kormány közöien fogja viselni. A tervek szerint Te-mesvárott kikötőt építenek, amelynek előmunkálatalt még az ősszel megkezdik. A terep és viszonyok tsnulmányozásárs a román közlekedési minisztérium Temesvárra küldte Budlstesnu mérnököt, a kikötők és vűiutsk igazgatósága pe dig a város tanácsához fordult a szükséges terület átengedése iránt.
— 500 milliós Iparkltellnté zet létesül Romániában. Buka restből jelentik : A kormány törvényjavaslatot készített, amely szerint 500 millió lei alaptőkével részvénytársaságot alapit iparhitelügy letek lebonyolítására. Az uj intézetben az állam 40 millió, a Nemzeti Bank 60 millió leivel vesz részt.
— Akció az egykerendszer ellen Franciaországban. Páris-ból jelentik: „Népességi szaporodást előmozdító nemzeti szövetség slakult, mint hivatalos kormányszerv Párisban arra, hogy törvényjavaslatot készítsen elő a népességi szaporodás törvényhozási uton való biztosításáról. A szövetség elnöke atatiaztikát állított össze, mely szerint, mig 1865 ben egy családra Franciaországban 3 33 gyermeket lehetett számítani, ma 1.06 a szaporulat arányszáma. Harminc év múlva, ha Igy folytatódik, 300 születéssel szemben 700 lesz s haláleset és bekövetkezik a francia nép teljes kipusztulása. A népesség ilyen csökkenése jól érződik n termeiéi körül is már, mert ma kb. 250 ezer hektár földterület van feldolgozatlanul parlagon munkáshiány következtében.
— Megbukott Erdélybea a Postahivatalok kerületi beosztása. Nagyváradról jelentik: Megírtuk, hogy a kormány megszüntette az erdélyi postaigazgatóságokat és Erdélyben la életbeléptette a régi Romániában (regátban) érvényes postakerületi beosztást. Ennek az intézkedésnek máris szinte katasztrófálisan bénító hatása nyilvánul meg. Március 30 ig ugyanis a nagyváradi postaigazgatóság pénztárába folytak be a Bihar-, Sti-lágy-, Szatmár-, Arad- és Mársma* rosmegyék postahivatalaiban befolyt összegek. Az uj rendszer szerint azonban csak a biharmegyei posta hivatalokban befolyt pénzeket utalják a nagyváradi postahivatal pénztárába. A többi megyék postahivatalai feleslegeiket a pénzügyigaz gatóságok utján Bukarestbe szállítják. Ennek a következménye az, hogy a nagyváradi postahivatal képtelen kifizetni a Nagyváradra érkező postautalványokat, mert az uj rendszer szerint Bukarestből küldendő ellátmány két^háromhetes késéssel érkezik csak meg. Az uj rendszer életbeléptetése óta több, mint két millió lei értékű utalvány érkezett Nagyváradra, -amelybtf csak 100 ezer lei értékűt tudtál? kifizetni. A nagyváradi kereskedők és iparosok körében nagy elkese redést kelt a postahivatal késedéi-meskedése és tiltakozó nagygyűlésen fogják követelni a régi posta Igazgatósági rendszernek visszaáll! tását.
— Kézimunka könyvek legteljesebb választékban ismét kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
-r- Uránia csütörtökön ós pén leken nem játszik. — Szombaton 7 és 9, vasarnap 3, 5, 7, 9 órakor „A Kincses Sziget" Stevcnson világhírű regénye fli.nen 5 felvonásban. I. felvonás: A vén kalóz, II. Mv.: A fekete folt. III. felvonás: Matróz-lázadás, ÍV. felv.: A tiz éves kapi
n" , V. felv.: Kísértetjárás a kincses zngban. Mesteri kivitelű ameri-kai kép, gyönyörű tengeri felvételek kel. — „Don Jüan és Olhello" vígjáték 2 felv. „Kirándulás a Dach-steini hegyre* lUristakép 1 felv.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, brilliánsokat ás érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár-ut 8. szám. (Fő-ut és Suqár-ut sarok.)
— UJ zeneművök. Aujusztia: Shimmy-d*l, zenéje Gronz Alliédtii 4t-0 K. Bn!a*s Árpád ír agyar nótái, XII. lüzct. — Ha majd minket újra összohoz a végiét. — Zöld Ic-vcloi fehér virágos akácfa 300 K. Dúcsy Jóxsof dalai ból: Erd<5 mólyén siói a kakuk
Szomszédunkban van egy üreg tperf 300 K .Levendula", daljaték 3 felvonásban, zenéje Kildl Frigye* ós Somló Sándortól, 2 füzetben 1440 K. Kaphatók bischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
_
törvényszék.
A sonkák tolvajai.
Messtig János és Nagy István zalaszántói földmivesek tegnap azért álltak a kanizsai kir. tőrvényszék Kenedi-büntetőtanácaa előtt, mert Zalaszántón együtt és közösen behatoltak Mezei Ferenc padlására és onnét négy sonkát és több füstölt hust elloptak, amit részben értékesítettek, részben elfogyasztottak. A tegnapi tárgyaláson — noha a csendőri kihallgatás alkalmával őszintén mindent megvallottak és a csendőröknek megmutatták, hogyan másztak fel létrán a padlásra és a tetőzetet felbontva hatolták be a padlásba — ma egyikük sem akarta bűnösségüket beismerni. A három nyomozó csendőr eskü alatt tett vallomásából azonban bűnösségük minden kétséget kizárólag megállapítást nyert.
A bíróság Messtig Jánost 7 hónapi, Nagy Istvánt 10 hónapi bőrtönre és az okozott kár megtérítésére ítélte. Vádlottak és a kir. ügyész felebbezést jelentettek be.
Amerika kölcsönt ad Görögországnak.
Budapest, április 12. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Athénból jelentik: Egy amerikai bankcsoport a görög kormány megkeresésére ajánlatot küldött Athénbe, mely szerint hajlandó a kormánynak a 12 millió dollár kölctönt folyósítani. — A kormány a bankcsoport feltételét kedvelőnek tartja és igy valószínű, hogy a pénzügyminisztérium egy megbizottja már a legközelebbi nopokbtn utazik el New-yorkbn a hitelügylet lebonyolítása ügyében.
közgazdaság.
Méhészeti tanfolyam. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület folyó évben is rendez május, junius és julius hónapokban főként a budapesti és környékbeli kezdő méhészek részére elméleti és gyakorlati méhészeti tanfolyamokat. A tanfolyamok 21 napig tartanak, mindennap 3 tói 7-ig. Vasár- és ünnepnapokon gyakorlati kirándulások a környékbeli nagyobb méhészek megtekintése és tanulmányozása végett. A tanfolyam végeztével a hallgatóság „Látogatási bizonyítványát kap. A tanfolyam hallgatási dija 2.000 korona. Egy tanfolyamra legfeljebb 50 hallgató vételik fel. Jelentkezni lehet társa dalmi osztály és nemre való -tekintet nélkül az országos Magyar Méhészeti Egyesület titkári hivatalánál (Budapest, IX. UllŐl ut 25. Kőztelek I. emelet, ajtó 6.) délelőtt
9-től 1 lg. _
Termény Jelentési
Buza (Tiszavidéki) 22000—22200, egytó 22000 2200 rozs 140;XM60<.>, takarmányárpa 1100011500 sör 13000-4000 zab 14000-5000 Ungari 10500-10800, repes 14000-600, korpa 6600 - 0700, kölas 8600—8V00.
— Próbálja ön ls és meggyé-zódik róla, hogy a FIUPP harisnyakötódéjé-ben békebeli anyagból készült harisnyák, zoknik a legtwtós.ibbak és ugyanazon szinil és mluóségu páqiutb<H bármikor mogfejal-hetők, Siombaltaoly, Széli Kálmán-utca 6.
GŐZFÜRDŐ V:
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
Valuták és devizák:
N»poleon 15500, Font (London) 20835— 21435, Dollár (New-York) 4486-4635, — Francia frank (Paris) 303 -313, Márka (Berlin) 21-23, Olasx líra (Milano) 227—237, Osstrák korona (Bécs) 635-635, Lei (Boka-xa»t) 22-24, Sxokol (Prága) 133-13Ö Svájci frank (Zürich) 825 856, Dioár (Zágráb" 45—47, — Lengyel márka "(Varsó) 10-11. Amsterdam 17-.58 — Koppenhága S48-878, Krisxtiánla 803-833, Stockholm 1189 239
Zürichi zárlati ,
Berlin 2 60 Amsterdam 214 50 Hollandia, Kew-York 647-50 London 2655, Párli 8655, Milano 2725, PráRa 16.40, Buda-pest 12 00, Zágráb 557, Varsó 1 40, Wle« 0-77, Ssóíla 340 Osstrák bély. 077 6.
Budapesti állatvásár.
Marhahús I r. egéssben 1200 - 350, hátulja 1220—420, eleje 1ÜOO—320, n. r. egéasbeo, 800--1CX-0. hátulja 900—1160, eleje 180—760 Mövendék meiba i I. r. egéssben 720-100. borjú (ölött Wrb) 850-^ÍO, Késsiet: Nagymarha 85, eladás 43, — Növendék aurhs 11, eladás 14, borjú 51, eUdás 16, Marba-Wr 1000—1060, borjubóx 160C—17C0
Sertésvásár i
Kelba;ii» 2400, Elkelt délig 900, Oreg — KősépJlOHO, Könnyű —, I. r. 1200, II 1050, Zsír 21(0, Szalonna 1560, Leh. bus 950-
Értékek:
Magyar hitel 41000, Osstrák hitel 18700, Hasal 8400, Jelsálog 1900, Lessámitoló 6100, Kereskedelmi Bank 45000 Magyar-OUss 2160./ Beocsinl 170.O00, Drasche 42000, Alta-láaos síén 354.000, Szászvári 6COOO, Salgótarjáni 138000, Urikányi 210000, Rima 2i800, Schbck 25500, Guttmann 32030 Union I&4000. DanJca 17600, Kloüld 16000, Magyar cukor 450.000, Adria 77000, AUanlika 22000, Királysor 1000O,|Bosnyák-Agrár 4300, Lir-ták 5850, PhÖbus 10500, Vasai. Villamos 16000, Gisells\'l 1250, Konkordie 14600, Déli Vasat 14250.
Fslelős szerkesztő Benedek Rezsó.
Apró hirdetések
dijat 10 sxOlg 100 kor., mtuden további ssö 1 korona, vastagabb beidre! axedett ssavak duplán a sámliiéinak. - Állást kercadlfnek 5 uiuUk árengedmény.
RörW fekete losfOr* «U46. Cim a kiadóban.
C«yea varróleány kerntftik KoMUth-Mr j. ti. sUtL (ml
Kii gyermekem mcU krre*ei se-l) íves leíayl faeUaMl. Ujyaoott *cr jóbijból rálő foj
uaulóntk Mtátttik. Takic* AblrU Kisfaludy*. I).
Kereaak tgy, v««y WluoU. UUil kemszasabb taeDcil. Ctm i Hadéban. ?oij
Kiad6 «cy p*r alt* baunJJl «)->• boi-celuzi« Pfr-Ol M. eroelei, Upatrtl íztabtc.
ÜJSRGARÜSÍTOK
jó fizetéssel felvétetnek a
Horváth-féle ujságárudában
Jókarban levő príma
BOROSHORDŰH
minden nagyságban kaphatók
Zerkowitz Albert
bornagykereakedőséboo.
tPlTÓ
a Franz malom mellett.
Czement, m^sz, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Mlklós.utca 33.
Legolcsóbb beudsdrldsi forrds a
*4ro*
FESTEK
Legnagyobb
és
legolcsóbb
NAGYKANIZSA, Erzsábat-tár, Szarvassal szemben.
KERESKEDÉS
Sternberger Gyula
T.laton 317. Állandó n.gy nkUi »i öisus Tal.lon 397.
föld- és •lajfastákakben, nlimlnt llrnlsz is lakkokban, kalaplakkok minim színben, v«ylttnnél<ilcb«ii: kátrány is karbollraum.
Festik figyelmébe I Megérkeztek a legújabb jzobafalfestö minták
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolunk legmagasabb napi áron
KORFÁT
n»pi ár alatt árusítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
Mrfdoyetaj: Pattira. TcJeíooaiim : 1SS.
NEM FAJ FEJE
. és a lába, ha
a Deák-tér 1. ss. alatti cipö.Üzletben
rendelt kixárólag elsőrendű anyagból készült
ARGENT-féie
cipót hord. Javítások gyorsan esxközöltotnek. Készei varrott duplatalpu
SZANDAL
mar meg-tendelhetó
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
• II..I.IU b.r.M.it vállalata
Fióküzlet és mflhely: NAGYKANIZSA, Mafyar-tttca S. szám. fMzIet: auaAPEST, VI., O-utca 3a. - Taletan: 151-13.
FltíállMllnk :".,".Vnnr\'"fl -t»»o.«tek bere.da.é.l .uUIubt nrymlnt m94.ro Civuiiaiunx l«r,l«..„k. m..lé t, elo..lk.r..4.»4..k.t, 4„|,0 4. .A....!.™..";;
. í".,. m.kfl.0 ..[..ttTU ..ria<.,i..ktl. k.ip.nil Itttít éi net.f .1. V«r.r»lr.e«ekel »•(*! (.r»e.í.Hi.i ..erlnL
flaktáriin tartunk • ■1>aM«e»\' .i.....!** re. .rH.turáx.t, «ntan-
.ílwf^-i/ , w ^ ? clo.clok.l, ml.d.a.ca.0 ká.luU.1 .Ikk.k.t, b«Jo.. írmk*t, i.Blic«i«tl k*nTk. oííny.kel. korA.i.tl clkkok, ..41. >.rra,i„4ke,.
JadUsrtat és étalikttésl aunkélatokal szakszerQen és elesén eszklzlünk.
QUITTNER ARTHUR
■Afstna >n iniasrs iibi i murasxaaLú
Telefon: HMYWMIZSU, KÖLCSEY-UTCI 17. Tetefes":
JtA ******* -N-Mtak aaekinV. MDUk. r.Oa«vl.t
MM(«k te VlaákMUMuk blMnlésK I
a« «Kdk raktáros
KERÉKPÁR-
favltás, alkatrászak, törött vázak hegesztáse.
karbaalirliaial. ......**"\'! KELLÉKEK, ["........=
^LSU"""
(SZAKáTS)
MŰSZERÜZEM ÉS IRÓGÉPVáLLALAT
Kazlnczy-u. 29.
Ajánlunk
MÉSZNITROGÉNT
17—I9*/d nitrogínurtklomm.]. EKy.n-í.nau . le,jobb tiiliogínmiilrigyákital KaiSsiaaok i. hap&aok, v.l.-mlot 8x616 atb. IráavtaáUra kiviluko alkalmsa. — Gyirtj*
magyar HrmocÉii h0tr«6Yaipar b. t.
BUDAPEST.
Képviselet í, 11 I a n d 6 raktér
V4,., Z4I4. ii SojTonmcgyíkre
Mells és Pintér
műtrágya, er&akannány. magvak, gazdasági cikkek nagykereskedése
Szombathely. H
Zalai Közlöny
vármegyénk Icjxlaő éa legel terjedtebb politikai napilapja, mely órákkal előbb hozza az Saazea budapesti napilapok hir anyagát él kimeríts tudóaité-aokban azámol be naponta a helyi, vármegyeiét az országos vonatkozású eseményekről Megjelenik naponta a kora raggal! órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy hóra \'5S5.1\' 400 k Negyedévre 1100 k
Sajét érdekében cselekszik, ha azonnal megrendeli a
Zalai Közlönyt.
SZOVET-UJDONSÁGOK
Mfíj C7huatak C3lh0s 0|I ís Costüme, rauelcottoksima és csikós, schottis a legu|abb fciuitelben, Sabaröin és kamgarn minöen létező színekben.
Férfitfnvptpk ereöe,i angol ttomgom, touaszi és ICIIIMUVetKK nydri újdonságok. Bourberry,
gyönyörű átmeneti- és felöllö-szöuetekben.
óriási választékban érkeztek!
KISFALUDI ÉS KRAUSZ ÍÍSSSKn
az ARANY KAKAS hoz
ERZSÉBET-TÉR
Talafan 2-74.
21.
szerezhetők be
Talalan 1-74.
V
Nyomatott a lapiulaidonoeok: Zalai éa Gyarmati könyvnyomdáiéban
.Zalai Közlöny"
62. évtoiya. ,m7€ti Muzmp
Izsa, 1923 április 14. Szombat
Budapest
Bgyes szára ára 20 korona.
politikai napilap
a,erkeest»e*S kladOMemUkl »<V-at IS. I»t«rorban -Talefon 7S. laám.
Csak felfelé
Nagykanizsa, április 13.
to) Amikor a sxomoru világháború és a gyászos béke által előidézett a napról-napra növekvő drágaság szinté széditő iramlását nézzük, önkénytelenül is eszünkbe jut a béka és a tehén példázatos gyermekmeséje, amelyben el van mondva mély következetességgel, hogy a béke, amint az árok part-ján heverészett, meglátta a tehenet és nsgyzási mánia szállotta meg. Akkora akart lenni, mint a tehén, s azt elérendő, addig szivta magába a levegő*, amíg fel nem duzzadt éa meg nem — pukkadt...
Valahogy ml is igy vagyunk a drágaság varsngyos békájával, mely most már ugylátsiik a paroxlzmu sig, s végletek utolsó stádiumáig akarja smugy la agyonfáradt idegeinket feszíteni. Nem demagógia, ha megállSpItjtik, hogy a legfelső társadalmi Osztályok kivételéve), minden egyes népréteg életszínvonala a tavalyi, vagv még ipkább a tavalyelőtti állapothoz viazonyilva, rendkívüli mértékben sÜlyedt. A jövő esztendőben lesz tízesztendős évfordulója a világháború .kitérésének. Döbbenetes decennftím, ha elgondoljuk, hogy immár tíz éve élünk a vér, az erőszak, a nélkülözés eddig még el nem képzelt valóaágábin. Jövő ilyenkor készülődhetünk s világtörténelem leg tragikusabb napjai egyikének a megünneplésére, amidőn tlz esz tendő jajszava, aáppasztó bizonytalansága, fájdalmaa nélkülözése talán majd bűnbánatra mérsékelik azokat, akik még ma is, snnyi megpróbáltatás után a gyűlölet és egoiimus jelszavai alatt rabolnak • ki nemjeteket épugy, mint egész társadalmi osztályokat.
dÉicilnyes nézőpont volna, ha gazdasági és politikai bsjaink ösz-azeségére az ország határain belül keresnénk a bűnbakot. Hasonló volna ahhoz a helyzethez, mint amikor az afrikai vadász oroszlánverembe esik és onnan nem szabadulni akar, hanem azt nézi meg, hogy a verem alján nin<3-é néhány földi féreg, vagy giliszta ? Fölötte hangzik az éhes oroszlán rettentő üvöltése és a balga ki»*edegeti a csimazokat a földből — amíg reá nem tőr és fel nem falja az igazi veszedelem — az oroszlán. Mi is »2y vagyunk, keresztény sajtónk intrsnzigens része az élŐsdiek ellen,
élŐsdiek kipusztitásáért küzd, — a baloldal még ezt a naiv munkát i* kárhoztatja, a politikai hítvallá-•ához hűen még a levegőt is sajnálja a kormányzat vezetőitől. A csimazszedegetéaben eltelik az időnk, ■ azt hisazük, mint a strucc, ha a
RuiUpcall »*rk«Mt(M(i V. k*r. Alkotn>Anjr-ut«n 10. 11. II. t Tvuroiuuuun sa -to ss-
Klrtns.u.l Arahi Bkx hónapra 400.-Iffcroui hónapra 1100.— Z
homokba dugtuk a fejünket, elmenekültünk üldözőink elől.
Nem halljuk a nagy hiírrát, a nagy nemzetvsdászat kalmár! zsivaját. E\'felejtjük lassan Trianont, a szégyenletes béke megalázását. Elfelejtjük azt, hogy a mai hely zetnek nem a kormány, nem a tőzsde és nem a spekuláció — amint azt annyian hiszik — sz oka, hanem az ántánt, a frontot bomlasztó, harctereken megvert, d<) békéiben győzedelmes nagyhatalmak. Akik a fegyverrel kierőszakolt „békéikkel". olyan föld-rajzi, gazdasági és politikai abszurdumokat teremtettek, amelybe belepusztul az egész Európa. A drágaság, a spekuláció, a mértéktelen pénzhajhászás csak következmény, az ok — a világháború és a „béke". Az a világháború, mely a német gazdasági fölény és a német rnlli tarizmus ellen indult meg — és megteremtette a győztes államok gazdasági diktatúráját és^a. legva\\ dabb Jegyver kezest. Az a világháború, amely megindult az „emberi szabadságjogok védelmére* " és megteremtette az emberi szabad-ságjogok legelképesztőbb lábbal-tiprását, amire szomorú példák a Ruhrvidék tragédiái és Kőzép-európa gazdasági hanyatlása.
Itt van a bajok kútforrása és az ok, amelynek megszüntetésével elmúlnak a következmények, az okkal együtt járó tünetek is. Amint hogy tudjuk, a láz nem betegség, ciak kísérője valamilyen betegségnek, ugy tudjuk azt la, hogy az orvos sohasem a láz ellen kezel bennünket, hanem ax azt előidéző betegség ellen. Ha megszűnt a betegség, megszűnik a láz is, ha megszüntetjük a gazdasági lekötöttség főokát, elpusztulnak ma guktól a paraziták is.
De addigi Addig amíg el nem következett az ok megszüntetése, ne essünk tévhitekbe és ne keressünk könnyű evoékért és muló ünneplésért áldozati bárányokat magunk között. Szakítsunk a strucc-politikával és acélozzuk, erősítsük, körös\' erővel és közös hittel az egész nemzetetet az igazi ellenségek ellen Ne okozzuk n drágaságért a kereskedőt, az iparost, Ők viazont ne kritizálják a köztisztviselőket, a munkásosztályt, s ne \' okozzuk a kormányt sem. Nem egyes emberek tetszésétől vagy nem tetszésétől függ ma a drágaság. — Valótlan az, hogy önző párt vagy pénzcioportok kihasználják az országot. Az ország beteg, életerei le vannak kötve,, a lelkek túlontúl szenzibilisek, az elkeseredés nagy, de ennek oka rajtunk kívülálló. Ne tépjük tehát egymást, ne szédüljünk uszító jelszavak bódulatába, mert láthattuk, jobbfelé éppúgy
mint balfelé caak ujabb csalódások érhetnek bennünket. Gazdasági le-züllöttségünknek oka a tíz év fel halmozott bűne s lehet itt más rendszer, más kormány, más pártok és államforma, mindez nem fog haaználni semmit, ha Trianon, az ok fennáll, lehet Itt hanaband-
dázó jobb vagy baloldali cséísőség, helyzetünk nem lesz jobb, a meg-élhetéi sem leaz könnyebb, mert a drágaság egyre megy felfelé, caak felfelé, mert a drágaság, a gazdasági krízis ántántbékája még mindig nem érkezett el az explózió pillanatához...
rv _
Kommunista puccskísérlet a Feividéken.
A lőcsei kommunisták birtokukba akarták keríteni a hatalmat. — A lázadás átterjedt Kassára is.
Miskolc, április 13 (Saját tudósítónk telelonjelentése) A lőcsei kommunisták tegnap fegyveres támadással birtokukba akarták keríteni a 37 Ik cseh gyalogezred kaszárnyáját, a postái, a közüzemekel 6s 5 középületet. A puccsot sikerült a csendőrségnek leverni. A lőcsei ügyészség utasításán azonnal őrizetbe vélték Klein Károlyt, a kommunista párt titkárál, továbbá a párt két tagját. Az a vád cllonük. hogy a hatalom megszerzésére törekedtek és a lőcsei polgármesteri kl akarták végezni. A kommunista puccs átterjedt Kassára Is, ahol azonban nem öltött veszedelmesebb méreteket
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, ápr. 13. (Telefonon je-lenti tudólitónk.) A nemzetgyűlés mii ülése tizenegy ómkor kezdődött. Napirend szerint következik a mezőgazdaaági munkabérekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első szónok aokorópátkai Szabó látván. Utána Várnai Dániel beazél. Hibáztatja a kisgazdapárt ingadozó politikáját, mely azerlnte nem alkalmas a földreform végrehajtására. Követeli a gyülekezési éa az egye-sülésl azabadságot. Rövid szünet után Csik József, szólal fel, aki elfogadja a javaslatot. Beszéde után az elnök napirendi javíflatot tett, amelynek elfogadása után az ülés két órakor véget ért.
Vér.a ttlntetéa Dulabnrgban
Berlin, április 13. Párl.ból ma reggel telefonon jött a hlr, hogy a düaaeldorfl francia hírszolgáltatás jelentése szerint Duisburgban tegnap a munkanélküliek tüntető felvonulásakor véres összeütközés volt és a német birodalmi rendőrség sortüzet adott a tömegre. Ugy szól a jelentés, hogy körülbelül kétezer munkanélküli vonult a városháza elé és lármáaan követelt kenyeret, amikor pedig a tömeg nem akart elszéledni, a német rendörök belelőttek.
Az egyik verzió azerlnt négy halott és tizenhárom aebeaült ma radt az utca porában. Egy máalk jelentéa caak egy halottról és két aebeaültről számol be. Berlinnek sem Duisburggal, aem pedig Düs-aeldorffal nincs tíviratl, vagy telefonösszeköttetése s igy nem lehetett • páriái jelentés hitelességét ellenőrizni.
Mackenaen Moszkvában tér gyal a német—oroax katonai szerződésről.
fyRóma, ipr. 13. Mackensen \'tábornok jelenleg Moszkvában tartózkodik, ahol a azovjettel agy német-orosz, kstonal konvenció befejező munkálatain dolgozik. Római diplomata körökben ehhez a hírhez messzemenő kombinációkat fűznek. Vége falé közolg aa lr f.l keléa.
London, ápr. 13. Az lr szabad állam caapatal Tipperaryban elfogták a felkelők több kiváló vezérét, közöttük Plunkett grófot éa a felkelők nemrég elhunyt vezérének, Llam Lynchnek teltvérét.
Hamla hírek Németoraíágról.
Berlin, ápr. 13. (Éjfélkor érkezett.) Azokkal az antant híresztelésekkel szemben, amelyek azt adták hírül, hogy Németorazágban a külföldi honoiok és vagyonuk nincsen biztonságban, kijelentik, hogy Németországban jelenleg la számos küle fóldi él, akikkel soha nem esett bántódáauk s igy az egész hlr nem más, mint rosszindulatú miattlfl-káció.
A franclék rekvirálnak.
Berlin, ápr. 13. A franciák tegnap megszállták Bochum középületeit éa addig nem azándékoznak kivonulni, amíg rekvlráiéaalkat .teljesen végre nem hajtották.
A belgák követelik Gratt hadnagy német merénylőit.
Brüsszel, ápr. 13. Mint • lapok jelentik, a belga kormány 8 napos határidőt adott Németorazágnak arra, hogy Gratt hadnagy gyilko-aalt, akiket a német kormány Ismer, kiszolgáltassa.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
Románia bolsevik! támadás előtt
Bécs, ápr. 13. Diplomáciai körökben Románia helyzetét rendkívül kritikusnak Ítélik meg. Azokhoz a bonyodalmakhoz, amelyeket a feszült belpolitikai helyzet idézett elő, most ujabb külpolitikai komplikációk járultak. A mai déli bécsi lapok a párisi Le Journal táviratát közlik, amely szerint a beszarábiai határon orosz vörös csapatokat összpontosítanak. Az orosz bolseviki csapatok összevonása már napok óta tart Románia keleti határán éa az utóbbi napokban nagyobb mérveket öltött. Az orosz bolseviki csapatoknak a román-határszélen tőrtént összevonása komoly aggódalomra ad okot. A klsántánt bécsi követségén ugy tudják, hogy Románia és Oroszország között a beszarábiai kérdéa miatt az összeütközés elkerülhetetlen és a román-orosz konfliktus -kitörése esetén a azomazéd államok semlegesek máradnak. A román királynő belgrádi látogatását is Románia külpolitikai helyzetével hozzák összefüggésbe.
-Romániában tüntetnek a katolikusok ellen.
London, ápr. 13. A Manchester Guardian és a Daily Telegraph hosszasan tárgyalja a Romániában folyó katolikusellenes üldözéseket, amelyeket az a törvényjavaslat idéz elő, amely minden nem ortodox egyházi rend kiutasítását és a Vatikánnal való konfliktust tervezi.
A kiütéses tlfaax miatt nem tartják meg az egri vásárt.
Eger, ápr. 13. A Hirea egri országos vásért, melyet április 15 én szoktak megtartani, a kiütéses tífuszjárvány miatt betiltották.
Mibe kerülnek az ügynevezett jóvátételi bizottságok. Az antanttisztek fizetése.
Nagykanizsa, ápr. 13. Ma egy Statisztika akadt a kezünkbe, amelyet bosszúság, harag és elkeseredés nélkül nem igen tudtunk végig olvaani. — A statisztikai kimutatás arról azól, hogy milyen fizetést ad a magyar állam a Budapesten székelő antantmissziók tagjainak. A díszes társsság a következő fizetésben részesül: Egy ezredesnek 744.550 korona havonta. A százados eddig 326.577 koronát kapott, felemelt fizetése 529.250 korons. A közkatona régi fizetése 45 066 korona volt, a mostani 147.320 K. — Angol alezredea eddigi fizetése 1,226.000 korona volt, a mostani 1,646 000 korona havonta. Az an gol közkatona eddig 131.000 koronát kapott, felemelt fizetése 263.060 korona. Az olasz ezredes eddig 574.600 koronát kapott, mostani fizetése 1,054.400 korona. A* olasz kspitány eddigi fizetése 310.127 korona, a mostuni\'601.600 korona. Az olasz közkatona eddig 56.120 koronát kapott, a mostani fizetése 166.400 koron*.
A francia delegációnak egy ezredese, két őrnagya, egy századosa, négy altiaztje, két katonája, az angol delegációnak egy ezredese, egy őrnsgya, az olssz delegációnak két ezredese, egy századosa, egy főhadnagya, kilenc altisztje és három katonája van jelenleg.
Ezt nevezik ezután — jóvátételi bizottságnak.
Az Árvizsgáló Bizottság felfüggesztette a sütési dijakat
Nagykanizsa, április *Í3. A nagykanizsai sütőiparosok tegnapi! memorandumára, melyben a sütési dijaknak szabadidátételét kérték — a zalaegerszegi törvényhatósági Árvizsgáló Bizottság elnüke Kádár Sándor ma telefonon értesítette a város vezetőségét, hogy a sütési dijakat Nagykanizsa területére további intézkedésig Felfüggeszti, mig az Árvizsgáló Bizottság legközelebbi ülésén ez ügyben határoz. A legközelebbi ülés valószinöleg szerdán lesz.
A kormány összhangba hozza a közoktatásügyet Csonkamagyarország helyzetével.
Beszüntetik az alaófokn gimnáziumokat, reáliskolákat és a jogakadémiákat. — Oesze vonják az egyetemeket. — A felekezeti iakolák nem kap nak szubvenciót. — Megoldáat nyer a tanárhiány kérdése. — Rendezik a tanárok státusát.
Budapest, április 13. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Elsőnek jelentettük, hogy az ország gazda sági helyzetének szanálására a kor mány rekonstrukciós tárcaközi bizottság alakítását határolta el. A bizottság alakulása folyamatban van, de mondhatni, működését máris megkezdte. — A bizottság célja ugyanis elsősorban az, hogy egyes tárcák kiadási tételeit a lehetőségig csökkentse, másrészt, hogy megfelelő Intézkedésekkel az ország anyagi bevételeit fokozza. Az egyik nagyjelentőségű takarékossági rendszabályról már meg Is jelentek híradások a sajtóban, azonban — amint azt illetékea helyen munkatársunknak kijelentették — nagy-részben téves információk alapjin. A hirek szerint ugyanis a kultusztárca kiadási tételeit több iskola megszüntetésével és egész sereg tanár elbocsátásával akarja a kormány csökkenteni. Erre a mindenfelé érthető feltűnést keltő híradásra vonntkozóan kérdést Intéztünk illetékes helyen, ahol a következők szerint informáltak bennünket:
— Az iskolák beszüntetéséről szóló hirek a közölt formában nem fetalnek meg a valóságnak. Tény az, hogy a kormány biionyos takarékossági rendszabályokat kíván életbeléptetni, ezeknek az intézkedéseknek kettős intenciója van: egyrészt? megtakarítani kivánja a feleslegea Iskolák fentartási költsé geit, másrészt az áltelános helyzetnek megfelelően reformálni akarja egész közoktatásügyünket. \\
Tudvalevően több, főleg fővá^ rosl középiskolában különféle okok miatt a délelőlt-délutáni tanítási időt vezették be több párhuzamoa osztályt alakítva. Ezeket az osztályokat most mindenütt összevonhatjuk és Ismét egységesen a délelőtti tanitási időt vezetjük be. — Megszüntetjük a négyosztályos úgynevezett alsófoku gimnáziumokat éa reáliskolákat, helyesebben ezeket a legközelebbi főgimnáziumokba, Illetve főreáliskolákba illesztjük be. Az igy felszabaduló tanerőket azokba a városokba osztjuk be, ahol tanárhiány mutatkozik. Ugyancsak megszűnnek a sárospataki, kecskeméti, miskolci és pécsi jogakadémiák. Az egyetemeket illetően az a terv, hogy . kevésbbé látogatott és jelenleg szétszórtan Budapesten van elhelyezve, be fog olvadni a szegedi vagy debreceni egyetembe. Felmerült az a terv is,
hogy a pozsonyi egyetemet Pécsett, az ottani híres főreáliskola helyére helyezzék el, ez a-terv, bár meglehetősen konkréPformában foglalkoztak vele,\' aligha fog megvalósulhatni állampénzügyi okoknáli fogva.
— Az elsőfokú iskolák megszüntetésével és összevonásával a kormány csökkenteni akarja a latelne-rek tulprodukciójót és t»z ifjúságot a gazdasági pályákra igyekszik szorítani. Ennek a célnsk elérése érdekében azokban, n városokban, amelyekben alsófoku Iskolákat beszüntet, a polgári iskolákat gazdasági középiskolákkal egészíti kl.
— Elhatározta továbbá a kormány, hogy a felekezeti iskolák szubvencionálását teljesen beszünteti és ezeknek fentartása egészen az illető felekezetek gondja Ica/. Ennek az intézkedésnek alapján az egyes iskolafentartó felekezetek is az iakolák összevonására határozták el magukat. Igy összevonják az esztergomi és miskolci római katolikus tanitóképezdéket is és valószinüleg Esztergom székhely-lyel fog. az összevont intézmény tovább működni,
— Utolsónak emlitem, bár a kormánynak egyik legelső törekvése a reformok végrehajtásával az, hogy a tanári kar igen súlyos helyzetén javítson. Rendezést nyer a tanárok atátuskérdése olyanképpen, hogy a tanárok a nyolcadik fizetési osz tályba fognak kineveztetni és ötödik fizetési osztályig juthstnsk előre. Az igazgatók külön státusba kerülnek, a hatodik fizetési osztályba neveztetnek kl és elérhetik a nyolcadik fizetési osztályt, mint főigazgatók.
— Ezekkel a reformintézkedésekkel véli a kormány egyrészt csökkenteni Csonkamagyarország la-teinerelnek számát, másrészt a magyar közoktatást a viszonyoknak megfelelően átépiteni és végül megjavítani a tanári kar súlyos helyzetét. Az intézkedések végrehajtásának előkészületei már teljesen befejeződtek és Igy valószínű, hogy már a következő tanévben életbe is lépnek ezek a reformok.
— A MÁV gyoravonatok III. osztályú utasai la használhatják az étkezőkocait. Értesülésünk szerint az államvasutak forgalmi főosztálya azzal a tervvel foglalkozik, hogy a magasabb díjszabás következtében a gyorsvonatok III. osztályú utasai Is minden ráfizetés nélkül használhassák az étkezőkocait. Eddig Is használhatták ilyen utasok az étkezőkocsit, de megfizettették velük a II. és III. kocslosztályu különbséget arra a távolságra, amelyen át az étkezőben utaztak. Emiatt sok kellemetlenség támadt a kalauz és az utasok között. A Délivasuton már tavaly bevezették az uj rendszert, mely a közeli napokban a MÁV-nál la előreláthatólag életbelép.
hirek.
— Naptári Április 14. Tibor.
— Hivatalos óráink: A kiadóhiv*ui <Fóut\'l3. Bo.;cnrieder palota) hlvntalos ó-ü délelőtt fél 9 órától 12-lg, délután 3-tól ö-i. Telefon 78 - A szerkesztőség (Kő-ut |j Bogenriedcr palota) hivatalos órái f^cv rí s*ére délelőtt 10 órától 12-ig. Telefon 78* A felelős szerkesztő délután 6 órától S.jo » nyomdában <Z«U! és Gyarmati nyomda-fogad és bármily ügyben a nsgykijzonsí* rendelkezésére áll. Telefon 117.
— Időjáráa. Az Időjárástaol Intézet jelentése szerint hazánkban eső nem volt, az ég túlnyomóan derült. A hőmérséklet napközben elérte, vagy megközelítette a 20 fokot, reggeltájban azonban hüvö-sebbtvolt az idő. Változó felhőzettel továbbra is enyhe idő várható, legfeljebb nyugaton némi esővel.
— Szentségimádáa van ma a
ferenciek plébánia templomában.
— Bődy alispán a keszthelyi
gazdanapon. Dr. Tarányi Ferenc főispán a folyó hó 151 keszthelyi gazdanapon és tenyészállat kiállításon Bődy Zoltán alispán fogja képviselni.
— BrlglevJcs Károly nyugdíjazása. A belügyminiszter a m. kir. körigazgatási bíróság Ítélete alapján dr. Btiglevics Ká\'oly volt kormánybiztos főispánt 1919 szeptember 1-től kezdve főispáni illetményekkel nyugdíjazta.
— UJ törvényhatósági bizottsági tag. Zalftbaksán Buchbtrger István nyugalmazott államrendőr-kapitányt bagladl földbirtokost tőrv. hat. bit. tagul megválasztották, Fangler Béla és Kozma Gyö\'gy dr. jelöltekkel azemben.
— A „Hangya" közgyűlése. A nagykanizsai „Hangya" fogy. szövetkezet 1923. évi április hó 15 én délután 3 órakor a Keresztény Otthon termében rendes közgyűlést tart, melyre a tagok meghivatnak azzal, hogyha a közgyö* léa a megjelenő tagok csekély azáma miatt határozatképtelen lenne, ugy az 1923. évi április hó 22 én
fog megtartatni, mely tekintet nélkül a megjelenő tagok számára határozat képes lesz. Napirend : 1. Mu!t évi üzleteredményről jelentés. 2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta .jövedelemről való rendelkezés. 5. Netán! indítványok.
— A Pető—Rotschlld hangverseny. Ma este 9 órakor kezdődik a Casinoban Pető Imréné és Rotschild Rózsi hangvertenye. A mai hangverseny a Caslno kultur-estélyének egyik klmagssló ^emé-nyét jelenti. Á jegyek legnagyobb része már elővételben elkelt, ugy, hogf teljesen zsúfolt házra van kilátás.
— Nagykenizaát bevonták a kismartoni telefonbeszélgetés! forgalomba, A postatávirda vezetőség arról értesít bennünket, hogy Nagykanizsa is bevonatott a kismartoni (Eisenstadt) telefonbeszélgetés! forgalomba. Dija (3 perces beszélgetés) 750 korona, drlngend beszélgetés 3-szorosa. — Meghívás 500 korona.
— A kivitel njabbi felszabadítása. A hivatalos Ispban közölt kormányrendelet szerint a tavalyi termésű burgonyának, az Idei borsónak, lencsének, továbbá mindennemű szárnyasnak és a to jásnak kivitelét megengedi a minisztérium.
1923. április 14.
ZALAI KÖZLÖNY
_ P. Alajos Klakanlzsán marad. Hírt adtunk árról, hogy p Ehrllch Alajos Kiakanizsa lelkésze távozni késiül Kiakanixsáról. Lapunk híradása nyomán Kiaka-nizsa kstollkus polgársága meg-moidult és több száz aláírással ellátott kérvényben srra kérték P. Rendes rendfőnököt, hogy hagyja meg Kitksnlzsa katolikus polgárságának a rajongásig szeretett lelkipásztort. P. Bendea Valérián a mult napokban itt volt Nagykanizsán, mikor Plander György, Béres igazgató, Stesilln György és Horváth Faics István tagokból álló küldöttség tisztelgett Bendea rendfőnöknél, «kit újból arra kértek, hagyja meg P. Alajost továbbra is Kiakanizsén. P. Bendes határozott ígéretet tett a küldöttségnek, hogy P. Alajost továbbra is meghagyja kiskanizsai állomáshelyén. A klskanlzsaiak — „kik apostoli lelkületű lelkészükkel olyannyira összeforrtak — örömmel vették tudomásul a rendfőnök válaszát.
— Mexőgúzdaaágl téli lakó Iák Zalában. A földművelésügyi minisztérium a télen több helyen gazdasági téli iskolát állit fel, így Sümegen éa Nován is.
— Aa ÉHE tagjaihoz. Ébredő Magyar BBjtéraak] Értesülésünk szerint vezérünk ~Héjjas Iván ma városunkba érkezik. Felkérjük a bajtársakat, hogy üdvözlésére teljes számban jelenjenek meg ma este a Keresztény Otthonban. Az összejövetel idejét falragaszon tudatjuk a délután folyamán a bajtársakkal. Az tME vezetősége,
— A törvényszék idézése. Gróf Andrássy Sándor hltbizo-mánya várományosainak meghallgatása 1923. május 19 én a nagykanizsai kir. törvényszéknél.
— Uj Ingatlan közvetítő iroda. Az Orazágos Földbirtokrendező Bíróság Füredi János ny. v. levéltáros készére ingatlanok forgalma közvetítésére és ingatlanok üzletszerű adásvételi az engedélyt megadta.
— A cukorgyárak njból drágították a cukor Arát. A cukorgyárak 20 koronával újból drágították a cukor kllograroját. Ezen nagyarányú ujabb emelést a cukorgyárosok a világ paritással magyarázzák.
— Nem szabfcd élelmiszert elkobozni. A belügyminiszter rendeletet adott kl, amelyben eltiltja, hogy utasoktól, faluból a városba hozott élelmiszert elkobozzák. A jövőben élelmiszerek szállítása miatt senkit sem lehet utazásában fentartani, vagy háborgatni.
— Felemelik a tisztviselők lakáspénzét. Kállay pénzügyminiszter kijelentette, hogy a tisztviselők lakbérjárandóságait fel fogják emelni oly arányban, mint a amely mértékben a lakbéreket felemelték.
— Nemzetközi agrárkongresszus leaz májas folyamán Parisban. Párlsból jelentik : Május 23. és 28. között tartják meg Páriában a XI. nemzetközi sgt ár-kongresszust. — A kongresszuson egyes csoportok fogják megtárgyalni az agrár vonatkozású kérdéseket. így az első csoport általános mezőgazdasági kérdésekkel, a második csoport a mezőgazdaság nemzetközi viszonylatának problémáival, a mezőgazdasági oktatás, kectkultura, szőlőmlveléf, erdősítés és gyarmati mezőgazdaság ügyével fog foglalkozni.
Egyre bonyolódik a Jugoszláviai politikai helyzet.
Budapest, április 13.
Belgrádból jelentik: A politikai helyzetben sehogyan sem következik be az á tisztulás, amelyet pedig a kormány a választások utáni időpontban bizonyossággal remélt. A pártok erőviszonyai sem alakultak még ki teljesen, de a legjobban a horvátok állásfoglalása bonyolítja a helyzetet. Ennek a bo nyolult helyzetnek az eredményeül tudható be az is, hogy még a jólinformált körökben ia teljesen ellentmondó hírek keringenek a helyzet szanálási terveire vonatkozóan. Egyesek szerint ugyanis a kormány megbízásából Popovics Velimir radikálispárti képviselő, volt miniszterelnöki osztályfőnök Zágrábba utazott, hogy Radlcsékkal tárgyalásokat kezdjen A tárgyalások eredményeihez mindkét oldalon nagy várakozásokat fűznek. Más „be-
\' — A Talott a-cirkusz tegnapi előadása ugyancsak zsúfolt nézőtér előtt folyt le. Villkő az ukrán kő-táltáncos ezúttal is szenzációs volt, a Heita-trió erőmutatványai Is nagyon tetszettek. Különösen meglepő volt u két szép hölgy ügyes aége és nem mindennapi ereje. — 7he Fleith\'s zenebohócok szintén megérgemelték a kapott sok tapsot. A vidám hangulatról Fernando gondoskodott. Olyan tökéletesen alakította a szerepét, hogy jobb nem is lehetett volna.
— A románok visszavonták három nagyváradi bíró áthe-lyezéaét. Nagyváradról jelentik: Ismételten megemlékeztünk már arról, hogy- a román kormány % magyarság pozícióját olymódon la meg akarja nehezíteni, hogy a magyar bírókat sorra áthelyezteti kis eldugott oláh falvakba, mig Nagyváradra fokozatosan magyarfaló, magyarul beszélni nem tudó bírákat igyekszik elhelyezni. Ez elten az akció ellen természetesen nemcsak a magyar társadalom emelte fel tiltakozó szavát, hanem erélyesen tiltakoztak a nagyváradi ügyvédek és bírói szervezetek is. Ugy látszik, hogy a kormány is tudatára ébredt annak, hogy eljárása legalább is elhamarkodott, mert egy legutóbbi igazságügyminíszteri rendelettel, három nemrégiben áthelyezett nagyváradi biró: Moldo-ván Gyula dr. táblabíró, Tátray Kálmán törvényszéki biró éa Bog-iutz László járásbiró áthelyezését hatálytalanította. Az áthelyezések visszavonása megnyugvást keltett a városban.
— UJ sonwmttvok. Aujusttiu: Shimmy-d.l, zonéjo Grosz Alfrédé! 4*0 K. Bidáss Árpid nngyar nótái, XII füzet. — Ha m»jd minkot újra összehoz n végzet — Zííld te-volos fehér virágos akácfa 300 K. Dccay József dalaiból: Erdő mélyén szól a kakák.
Szomszédunkban van cgv öreg eperfa 3C0 K. .Levondulu4, daljáték 3 íolvoniiban, zonéjo Kiidl Frigyos és Somló Sándortól, 2 füzetben 144> K. Kaphatók PUchel Fülöp Fiai köayvkerejkev\'éséboo, Nagykanizsán.
Kis ócsém halaiára.
Sxorettolok I Oly nagyon szorottclek I Karjaimban — óh hogy Ölel:ook: Kicsi ajkadat csókjaimmal *ártam,t A távolból Isoz/ád de sokszor júr ara . . . Vittem n okod mindig Játékot és cukrot Ilyenkor kis arcod örömtói mo o\'.ygott. . . Ugy szerettelek, hisz kis gyermek voltál. . . Bánatom mérhetetlen, — hogy te is o hagytál! Almombam most is megyek játékkal, cukorral, Ugy érzőm, hogy vársz is örvendő motollyal Nem maradok ol tőled, nem mondok le rólad Fájó szivemnek erőt ez álom ad . ..
Btoodak Ilona.
(Fővárosi szerkesztőségünktől.) avatottak" szerint viszont a kormány hazaárulás! pert szándékozik Indíttatni a föderalista blokk tagjai ellen. Ez a hir a kormányhoz közelálló „Politika" elmü lapban jelent meg és azt tartalmazza, hogy a kormány megbízható külföldi értesüléseket szerzett arra vonatkozóan, hogy a föderalista blokk (Radiciék, Korosecék éa Spaháék) egyes külföldi hatalmakkal valóságos szövetséget létesítettek. Ezért a kormány a bizonyítékok alapján a blokk vezérei ellen hazaárulási pert szándékozik Indíttatni. Ugy látszik tehát, hogy a kormány tényleg tárgyalásokat kezd n blokk vezéreivel, de már előre számit ezeknek a kísérleteknek a sikertelenségével. A fiaskó elhárítására pedig indirekt uton fenyegeti meg a blokk tagjait, hogy ellenük eljárást Indít.
— Lelkészből — gyári munkás. A békési ágostai hitvallású egyházmegye fegyelmi tanácsa rr.ost vonta felelősiégre Sípos András volt cservási lelkészt a kommunizmus alatt tanusitott magatartása miatt. Sípos már e\'Özőleg lemondott állásáról 8 azóta Budepesten, mint gyári munkás keresi kenyerét. A fegyelmi tanács Sípost a legsúlyosabb büntetéssel sújtotta, kimondván, hogy Magyarországon lelkészi teendőt nem végezhet többé
— Jugoszláviában egyötödére csökkent a mezőgazdasági termelés. Szabadkáról jelentik: A Jugoszláviában pártpolitikai alapon végrehajtott földreform már kezdi hatásait éreztetni. A hatás leét irányú, elsősorban az ország lakosai nagy részének elkeseredé-aét a végsőkig fokozta fel, másod sorban pedig hihetetlen mértékben csökkentette az ország termelését. — A földreformról lesújtó kritikát mondott H*jics Belázs képviselő, aki egy ujságiró előtt kijelentette, hogy a reform végrehsjtása óta a munka nélküli mezőgazdasági munkások sráma sokszorosan emelkedett és hogy az ország mezőgazdasági termelése az előbbi termelés egyötödére csökkent. A lakosság között nagy felháborodást kelt különben a hatóságok eljárása. A választások előtt ugyanis bejárta a Vajdaságot egy Sztojkovics Dusán nevű igazgató, aki a földnélküli bunyevácoktól és magyaroktól hivatalos nyugták ellenében 100—500 dináros összegeket vett fel azzal az Ígérettel, hogy, akik ezeket az Összegeket befizetik, családtagon-kint két hold földet fognak kapni. Amikor a szegény emberek néhány bét múlva türelmetlenkedve aür-gették a földet, kijelentette az igazgató, hogy a választások után kerül csak a sor a földosztásra. A választások lezajlása után újból sürgették az emberek a földosztást, mire a földnélküli földmlvelő magyar és bunyevác csaladok — mert a szavazásban részt nem vettek, — semmit sem kaptak. A kisemmizett emberek erre küldöttségbe verődve a pénzüket követelték visszs, de azzal utasították ei őket, hogy a lefizetett összegeket nem előleg cimén fizették, hanem a „zajodnlca" (földmunkás szervezel) tagsági dija. A megkárosított emberek ügyét a bunyevác-sokác párt magáévá tette és küldöttség utján fogja a miniszterelnök tudomására hozni a politikai visszaélést.
— György király és a gyorsíró. Londonból jelentik: A Daily Mirror a következő mulatságos esetet írja: György király fontos magánlevelet diktált néhány nappal ezelőtt annak a titkárának, aki egyúttal gyorsíró Is. A király, mielőtt diktálni kezdett, alaposan átnézte a leveléhez készített jegyzetelt, azután nagyon Idegesen és izgatottan diktálni kezdett. Alig Irt le a gyorsíró három mondatot, kínos baleset érte: eltörött a ceruzája hegye. Idegesen kapkodott zsebeihez, de egyikben sem volt cerura. — A király, aki közben a jegyzeteit nézte, nem vette észre a ceruza katasztrófáját. A sztenográ-fus halálos izgalommal várta, ml fog történni. — Kettőjükön kivül senki sem volt a dolgozószobában, a királytól pedig nem kérhetett kölcsön ceruzát. A király végre föltekintett jegyzeteiből és diktálni kezdett. A titkár halálsápadtan, könyörgő tekintettel nézett rá, de szólni nem tudott. A király észrevette ezt. •
— Ml baja? — kérdezte némi részvéttel.
A titkár nagy zavarban volt és nem is tudott mindjárt felelni, csak néhány másodperc múlva mondta meg, hogy a ceruzája eltörött.
— Ostobaság l — azól a király színlelt haraggal. — Ezért kellett olyan kétségbeesetten rám nézni? Ezért kellett megijeszteni?
A gyorsíró megkönnyebüiten nézett a királyra, aki elővette jegyzőkönyvét, klnuzta belőle a ceruzáját és átadta a gyorsírónak.
— Az anekdotában megtarthatná ön az én aranyfejű ceruzámat — én azonban visszakérem.
— Uránia. Ma, szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor „A Kincses Sziget" Sievenson világ-
rtjiirü regénye flimen 5 felvonásban.
felvonás: A vén kalóz, II. felv.: A fekete Joli, III. felvonás: Matrózlázadás, ÍV. felv.: A tiz éves kapitány, V. felv.: Kísértetjárás a kincses barlangban. Mesteri kivitelű amerikai kép, gyönyörű tengeri felvételekkel. — „Don Jüan és Othello" vígjáték 2 felv. „Kirándulás a Dach-steini hegyre" turisiakép 1 felv.
— Kézimunka-könyvek legteljesebb választékban ismét kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, brilliánsokat és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész. Sugár ut 2. szám (Fő-ut és Súgásait sarok.)
— PróbAy* mag ön ls és mc^győ-zőJik .-óta, h\'igy a F1LIPP hari>n>-akötfdéjé-b?n békebeli anyigból késsen \' h irisnyák, zoki ik a iegtajtó* bhi»k <••. ugyanazon színű é< minő\'-égii ramutb^l barmikor megfejel-t.elők. Szombathely, Széli Kálmán-utc-. A.
Anglia tiltakozása az orosz
kegyetlenkedéaek ellen.
London, április 13. Anglia a moszkvai bolsevista kormány két rendbeli válasza következtében, amelyekkel visszsutasitotta a halálraítélt főpapok érdekében hozzáintézett kegyelemkérést és azészski orosz vizeken két angol folyami gőzöst lefoglalt, haladéktalanul visz-azahivta Moszkvából az angol missziót.
Az angol áll ml egyház, a római katolikus egyház, az angliai szabad egyház, az Udv hadserege és London főrabbla közös felhívást bocsátottak ki ma, amelyben felháborodásuknak adnak kifejezést as oroszországi vallásüldözés miatt.
ZALAI KÖZLÖNY
közgazdaság.
Nyári védekezés az almafa-vértetü ellen*
Az almafák legnagyobb veszedelme a vértetfl (Slsoneura lanlgera), mely jelenleg a gyümölcstermő vidékeken általánosan el van terjedve és olyan fenyegető kártételeket képes okozni, s minek következtében sz almafák teljes kipusztulása következik be. Csupán együttes gondos és kitartó, szakszerű védekezéssel lehet ezen kártékony rovar ellen sikeresen szembeszállni.
IsnwUtő: A vértetü 2 milliméternél vslamivel nagyobb, sötét barna azlnezetü és csoportosan él, ezek a koloniák könnyen felismerhetők arról, hogy e tetvek fehéres, finom visszszálakból álló mohollyal borítottak. Tömegesebb vértetütelepü-lásek esetében az almafák koronája hópelyhekkel megrakottnak látszik. Jellegzetesek a rákfenés daganatokhoz hasonló csomós dudorodá-sok (vértetü rák), amelyek a vértet vek szívása folytán támadnak. Ha a tetveket szétnyomjuk, sötétvörös nedv látható. Minthogy a vértetü rendkívül gyorsan szaporodik, egyet len nőstény átlagosan 500 ivadékot hoz létre egy nyáron át, ezért a védekezés mellőzhetetlen.
Védekezés: A vértetü kiirtása csakis akkor lehetséges, ha a téli védekezést nyári védekozéssel egészítjük ki. Ez ugy történik, hogy a nyári időszak folyamán a fakoronát 5 százalékos dohánykivonattal (tha-naton) éa hozzákevert 2 százai A kenő (káli) szapannal és 1 százalék denaturált szesszel megpermetezzük. Ezenkívül a tőriset és a vastagabb ágakat a vértetü-telepek elpusztítása céljából 8—10 százalékos gyümölcsfa karbolineummal beecseteljük. A balsiker elkerülése okából — takarékossági célzattal — nem szabsd higabb oldatokat használni, mart különben a munka kárba vész.
Ogyelnl kell arra, hogy silány "gyártmányú gyümölcsfa-kar bolineú-moliptf he használjunk, mivel ezek vagy fáknak vsnnak ártalmára, vagy pedig nem alkalmsssk a tetvek klpusztltásárs. — Vannak gyártmányok, melyek a fa héját, ezáltal pedig magát a fát is megölik. Kőzön-) séges, iparl-karbollneumot nem szabad használni, mert vele tönkremennek a fák.
A m. klr. földmivelésügyi minisztérium Gyógy- éa IparfnÖvény Forgalmi Irodájának növényvédelmi osztálya (Bpest IX., Lónyal-utca 7.) a gyümölcstermesztőknek tanáccsal és segítséggel szolgál a vértetü ellen való védekezésben. Az erre alkal-maa védekezési anyagok éa eazközök birtokában vannak éa a védekezési munkákat gyakorlatilag el is végzik.
iPlTÓ
a franz malom mellett.
Czement, mész, gipsz, épüietfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33.
Legolcsóbb beudsdrldsi forrás a
Vá Ro*
Apró hirdetések
dijai 10 esól* 100 kor . mladcn további sió
I korona, vastagabb b(l0v«l ••cJctt Havak dnplán aaámlttalnak. Állást kercsAknck S i\'áialek árcii/jcJtnOnjr.
Kórfi f«i«tt io»[ora Cin a H*4M*n
Kl* ()r.nnrk*in tstllf Imái i-IJ *tcs Uau)t m*c*i b«rlc>K>. I\'íjskiII «<» jóhsiWl v*]0 fta l.nglónsh f«l*«trltk T»Wt« Aadfíi Kl«/sMy» ij.
K.mik tfl, ».<y klmobti Isktn
r-*l> i Cím s kifciVxa ?OIJ
If-anufir, a-«tl cjrrraivkjátfkokat raiitd<n in«ntijM\'£t4n mrfYMdrt kutM*. Cim » kl dóban "on
liulorutull iioMi UnMt Cím a >lsi)-M>*n joi)
lMii<r »• ■ mi.ií r*» ♦)}«;• imIt^i f<*««,ui ninln:i,-«tttll, icaluüiv* l*Wék«tt>«> <1^4 M<cicUeOu<6 II- lile Fó-M Ij. I, (Oc«f»*kítT-IíIiíid) ■ ■ orvosi rtndtlóUn ? tt
Felelős szerkeszt A Benedek Rezső.
Gyakorlott biztosítási tisztviselő
(Üzletszerző) nagy jövedelmű vezető állást nyerhet. — Folyamodványok az intézet nek Nagykanizsán — Központ szálló 23. az. szoba — tartózkodó Igazgatójának f. hó 14-én, azombaton dél előtt 9—1-lg azemélyesen átsdhatók. 7c4l
UMGORIHITOK
|ú fizetéssel feluételneh a
Horváth-féle ujságárudában
A Barcsi Sertéshizlaló R.-T.-nál Barcson
irodista állás
betöltendő. Gép- és gyorsirászatbau jártsssk előnyben részesülnek. Ajánlatok gyakorlati képzettség és fizetési igények megjelölésével az igaz-gatósághoz címezve nyújtandók be.
NEM FÁJ FEJE
6a a liba, ha ■ D«ák*tár 1. sz. alatti
(l90*llilatkaa
rendelt kizárólag alsórendű anyagból kóizúlt
ARGENTtéie
cipót hord. Javítások gyorsan •ssközöltetoak. Kézzel varrott dup!atalpu
SZANDAL
5021/1923.
Hirdetmény.
Közhírre tesszük, hogy Telekiül 41 sz. alatt a kertben egy fehér liba találtatott.
Igazolt tulajdonosa 8 nap alatt átveheti.
Nagykanizsa, 1923. ápr. 13.
Városi Tanács.
QUITTNER ARTHUR
Tetetőn: NAGYKM1ZSI, IÖUSEY-UTCA 17. Tetefaa:
394 \'S«=r 394
1923. április 17.
Vstaták éa devizák:
Nipol«oa IS500, Poot (Loodon) 20900 -21500, Dollit (New-York) 4500—4660 -Francia frank (ParU) 306-316, Márka (Jje-. tin) ?l 23. Olasz lixa (Milano) 22x —2:jS Osztrák koroca (Bécs) 635—606, Ul (Buk»! ml) 22 24, Ssokot (Prága) 134-H0 Svájci frank (ÍOrteb) 825 855, Dinár (Zágráb) 46—48, — Lengyel márka (Varsó) 10-II Amilard&m 17\\68 — Koppenhága 348 — 87« Krisztiánt* 805—835, Stockholm ItOí 243\'
Zürichi zárlat 1
Berlla 2 61 Amsterdam 216 25 HollaadU New-York 648 50 London 2558. Pirii 3682, Milano 2736, Priga 10.42, Budapest 1150, Zágráb 665, Varsó 145. W|.D 0-77, Szófia 340 Ontrák bály. 0 77 5.
Termény Jelentési
Uusa (TlszavJdíki) 22000-22200, egyéb 22000 2200 ross 14000-4300, takarmányár^ 11000-11600 sör 13000-4.XX) sab 14500-50;0 tsngerl 106-50-10700, r«p<« 1400C-5<V>. korr. 6600 - 6700. kóles 8500—8900
Budapesti állatvásár 1
Marhabul I r. egáisheo 1230 380, hátui\'a 1250-450, aleje 1230-350, II. r. sgássba\'o, 83>-1030. hátulja 930—1160, eleje 710-7»0 Nóveniák marhat I. r. egéiibeo 780-800. borjú (ölótt bórb) 850 980, Késslei: Nagy. marha 347, aUdáa 811, — Kövendák m*ih» 23, eladás 13, borjú 125, eUdái 08. Marba bór 950—1060, borjúból 160 -I7C0
Sert és vásár 1
Kelhaj tát 1700, Elkelt dáUg 400, 0re« -Közép 1150, Könnyű —, I. r. 1050, II 950, 2alr 20(0, Sialonna 1660, Leb. hui 96C.
Értékek:
Magyar Intel 46000, OssUák Nttel 13500, \'azai 10ZC0,Jeltálog210), Lessámltolú 6050, Kereskedelmi Bank 4500\' Magyir-OUii 2300. Baocsini 180 uOO, Drasche 48000. Alta-Uao» ttéo 362.000, Száiivárt 65000, Sal*v tarjáni 14*0)0, Urlkányt 210000, kim* 25500, Schlick 240 0, Guttmaon 330">0 Union I0200C\'. OíMca 17 0 >, Klotild 17000, Magyar cukor 48i 0» 0, Adria 7H000, Atlanttka 23000, KUályior W.\'.U, Botayák-Agrár 3900, Ltr-tik 5036, Phóbui 980>\\ Vaum. Vaiassot 16000, CtielU 10900, Konkordla 14000. DÜ! Vaaut 17000. \'
Zalai Közlöny
vérme^yéak Ic2els5 é. lejei-terjedtebb politikai a.pllapja, mely érákkal előbb hozx. az Suze< bud.petll napilapok hlr anyagét éi kiraerilí tudésltí-■okban axámol be naponta . helyj, vármegyei él az orszigos vonalkoziau eaeményekrél Moalstanlk naponta a kora reggeli órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy htfra "íir." 400 k Negyedévre 1100 k
Saját érdekében caelekszik, ha azonnal megrendeli a
Zalai Közlönyt.
Könyvnyomdai munkát * Könyvkötészeti munkát
u. m.: Müvek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési és esketcsi kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, borítékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések8 minden északba vágó munkákat pár óra alatt készít
Telefon:
78.117
u. m.: Szépirodalmi müvek es iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erös, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja
Zalai és Gyarmati Nagykanizsa, Fö-ut 13
tJvomatoit a laotul.ldnnoiok Zalai 4a Gyarmati könyvnyomdáiban
6V. évfolyam 85. s*ám.
iSagykani---
w W<fmie« ^apt*1
éjlüül
Április 15. Vasarnap Vasárnapi sxára 30 korona.
POLITIKAI NAPILAP
((•Tk«wte«éff 4* kiadóhivatal rö-nt 19. latarnrbaa -Tolafon 78. (iám.
Hu<la|ie*ll »xork»Mtó>«c> V. kar. AlkoltuAnyulca 10. ««. II. cm. TalrfonaaAm 82-35 és >1—40.
Elintézve;;/
Nagykanizsa, ápr-.-14.
Megszűntek Immár a differenciák ■z egységes kormányzó párt kebelében a elsimultak a hullámok, melyek a párt egyenaulyára hátrányosan, politikai működésire zavarólag kezdtek hatni. Az ügyet maga Bethlen gróf miniszterelnök vette a kezébe a férfiasan nyílt, erélyes és sikeres közbelépésével sikerült is azt neki elintéznie a szerdai pártértekezleten.
Rámutatott a fonák jelenségre, hogy néhány párttag bizonyos sajtóorgánumokban intéz támadásokat a felelős kormány működése ellen, politikai közkérdésekről azólvn a párt megkerülésével, holott azok tárgyalására a elintézéaére elsősorban a párt illetékes. Szemébe né zett a miniszterelnök e kritikáknak is,, hogy megfeleljen nekik.
Azt látszik felpanaszolni a bírálat, mintha s kormány politikája nem volna eléggé keresztény-szellemű a mintha a gazdasági feladatok megoldásában nem fejtenek ki elég energiát. Az első kifo^áa tárgy-talanságát azzal bizonyította be a miniszterelnök, hogy a kereaztény irány restaurációját Magyarországon Bethlen István gróf Indította meg oly időben, mikor erre gondolni sem próbáltak azok, kik most ez irányt tőle reklamálják türelmetlenül. A másik ellenvetéssel szemközt utalt a nehéz helyzetre, mely a gazdasági kibontakozás stílusát és ütemét nemetak nálunk lan-kasztja, hanem a háború óta Európa -sz-rte, sőt ugyszólva világszerte.
Csattanója a miniszterelnök fel-szólaláaának az a határozati javaslat volt, melyet mint pártvezér terjesztett a pártértekezlet elé. E javaslatban kimondatni kívánta, hogy ■ párt a párthüség ellen való vétségnek tekint minden oly cselekményt, mellyel mint párttagok a nyilvánosság elé visznek közkérdéseket, nmlg előzőleg párthatározat tárgyául tekintendők s a párt ke-bejében Intézendők eL A javaslat szövege nem terjed ki a bizalomkérdés fölvetésére, de mindenki érezte, hogy a párthüség biztosítására, szükséges szankció szorgalmazásában a bizalmi kérdés inplicite benne foglaltatik. Bethlen István 2róf miniszterelnök és kabinetje tehát az egységes párttól nemcsak hiteim! szavazatot, hanem tüntető ragaszkodás! nyilatkozatot kapott akkor, mikor a párt értekezlet a pártvezér határozati javaslatát úgyszólván vita nélkül egyhangúlag elfogsdta.
Csak egy felszólaló voltl Gömbös Gyula, az egységes ügyvezető alelnöke, kl a miniszterelnök férfias eljárásához méltó férfiul egyenes
lelküséggel vállalta a felelősséget a történtekért s beismerte őszintén, hogy „formailag helyesebb eljárás" lett volna az Ő és politikai barátai részéről, ha kifogásaikat vagy aggodalmaikat nem a pártfegyelem megbontásával viszik a nagyközönség elé, hanem a párt kötelékében intéztetik el, benső pártügy gyanánt, nehogy azok időelőtt országos ügyekké dagadjanak. Emlékeztette az értekezletet arra, milyen odaadó szolgálatokat tett Ő a párt
nak, mikor az keletkezett és kialakult: nyomatékkal emelte ki, hogy ö a miniszterelnök személye, poli tikája iránt teljes bizalom nál visel-tátik, a határozati javaslathoz pe dig hozzájárult annál inkább, mert a párthüség definíciójának ily értelemben kiterjesztését maga is szükségeinek tartja s a miniszterelnök pártvezéri hatáskörében kifejezett kívánságát respektálni kívánja.
Ezzel az elintézés iel az ország közvéleménye is meg lehet elégedve.
A minisztertanács felemelte a köztisztviselők segélyét.
A pénteki minisztertanács határozata.
Budapest, április 14. (Fővárosi tudóiltónk expreasstáviratw.)
A tegnapi minisztertanács döntött a közalkalmazottak segélyében, melynek felemelését dr. Kállay Tibor pénzügyminiszter már a Közalkalmazottak Szövetségének is megígérte, de a számításokkal csak tegnapra-készülhettek el. A határozat értelmében a közalkalmazottak május 1-én régi alapsegélyüket ötvenháromszorosától nyolcvanszorosáig kapják, tehát az ország pénzügyi teherbírásának határai közölt igényeik honoráltat-nak. Elhatározta továbbá a minisztertanács a mezőgazdasági hitelkérdés szabályozását buzakötvények alapján.
Erre nézve a törvényjavaslat beterjesztésre készen áll. — A minisztertanács megbizta a földmivelésügyi minisztert to-vábbmenő intézkedések előkészítésével. Elvben elhatározta a 48-iki XX. törvénycikk részbeni végrehajtása gyanánt, hogy a protestáns egyházaknak és a hajdudorogi görög katolikus püspökségnek adminisztratív kiadások és püspöki ellátmányok fedezésére vagvonváltság földekből bizonyos területeket juttat. Ezen fontos elhatározások hirét érdekelt körökben nagy megelégedéssel fogadták
A romániai magyaraág sérelmei a Népszövetség előtt.
Budapest, ápr. 14. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) ,Kolozsvárról je lentik : Megírtuk annakidején, hogy a Magyar Székely Egyesület terjedelmes petíciót terjesztett a Népszövetség elé az erdélyi kisebbségek jogaival szemben elkövetett sérelmeiről. A beadványt a Népszövetség titkársága eljuttatta válassadás végeit a romúa kormányhoz, amely azonban csak hosszabb várakoztatás után küldte azt vissza véleményezve Ez a vélemény nagyobb terjedelmű és igyekszik megállapítani a maga adatainak hihetöségét. De nem v i-laszolt a román kormány azokra a sérelmekre, amelyek egész sorozata érte az erdélyi kisebbségeket a végrehajtott román földreform kapcsán. A genfi titkárság megküldte a petíciót és a rá adott román kormányválaszt a népszövetséghez tartozó összes államok kormányainak és április közepén kezdődő ülésszakában fagja tárgyalni ezt az eminó-zus ügyet.
Bulgária nj alkotmányt kap.
Budapest, ápr. 14r(Fővárosi szerkesztőségünktől.) Szófiából jelentik: Sztambulinszklj bolgár miniszterelnök a legközelebbi hetekben al kotmányozó országgyűlést hív össze. Tirnovoba. A gyűlés elé terjesztendő uj alkotmánytervezet lényegesen megcsorbitja a királyi jogokat és ezzel szemben a kormány jogait kiterjeszti. Ezért, mint több párisi jelentés is megerősíti, sok bolgár városban határozott forradalmi mozgalmak éazlelhetők. A kormány bizik a fegyverek erejében. Bulgária helyzete válságosnak tekinthető.
Maaaaryk a középeurópai államok együttműködéséről.
Budapest, április 14. (Fővárosi szerkeaztőségünktől.) Berlinből jelentik: A stokholmi „Demokraten" cimü lap nyilatkozatot közöl Maaaaryk csehszlovák köztáraasági elnöktől á középeurópai államok együttműködéséről a következek szerint: „Meg vagyok győződve
KIOdiaMal arak: BtJ hónapra 400. ~ Három hónapra 1100.— K
arról, hogy ama kisebb államok szorosabb tömörítése, ámelyek Kő zépeurópában a kis népek és államok egész aajátazerü övét alkotják, az európai általános békét csak előmozdítaná. Természetesen csak a békés együttélés politikájára le het gondolni. Remélem azért, hogy a kisantant a kis nemzetek érdekei nek védelmére irányuló békés tömörülés kezdetét jelentheti.
A t,szerkesztő ur."
Nagykanizsa, április 14.
Mlíor a bukaresti rongyosok megszállva tartották a bűnös magyar székesfővárost — nagy ur voll Roboz Imre — az oláh szuronyok védelme alatt életbe-hlvolt .Pesti Élei" szerkesztője. Amikor a keresztény nemzeti lapok újságíróit a Václ-utcal oláh cenzúrahivatal csák az előszobába bocsájtotta — Roboz Imri „szerkesztő ur" és társai szabadon, büszke testtartással jártak-keltek az oláh cenzúra belső tapétás szobáiban. Hogyne, hiszen ők otthon voltak. Mikor nekünk rettegnünk kellett, hogy lapunk számall magyarsága miatt nem engedik keresztül az Avramok, a Gavrlleszkuk, a Bakslseszkuk
— a „szerkesztő ur" Pesli Élete" a kedvenc szerepét töltölte be. Das Kind vom Haus
— szerepét Ha végig nézzük a kezeink közölt levő számokat, meg Is találjuk reá az okot Mikor a Frledrich-kormány saját hivatalos lapját kalapcsomagolő papirosra kellett, hogy nyomassa, mert nem volt más papiros az országban — a „szerkesztő urnák" fehér sima papiros jutott a Pesti Élet-re. Az oláh szuronyok és az oláh lovaglópálca védelme alatt szabadon, büntetlenül énekelhette a „fehér terror" dalát, megrágalmazhatta az Ifjú nemzeti hadseregei, meggyalázhatta a _ korbácsütések alatt (elhördülő\'országol Aki azelőtt a .nemzeti tanács védelme" alá helyezte volt magát — most a magyargyllkos megszálló ellenség „védelme" alá menekült. A rendőrség nem tehette reá kezét
— oláh szurony, oláh gránát vigyázott a „szerkesztő ur" testi épségére És a .szerkesztő ur"
2
ZALAI K02L0KY
1»23. április 15
ki ls használta különleges helyzetét. Rágalmait álvette a külföld sajtója, amely akkor még ellenségesebb szemmel nézett bennünket és a megszálló tolvajok által meztelenre vetkőztetett slrő ország a .fehérterror", a „darutollas gyilkosok" országa lett a külföld elüt. A „szerkesiiá ur" tollának köszönhetjük, hogy hosszú Időn át szóba sem akart állani velünk a külföld és ha érintkezett Is velünk, egész jelentéktelen, szürke emberelvei tette — ezzel Is jelezvén, mennyire érdemesíti „a fehér gyilkosok" országát.
Igen, nagy ur volt a .szerkesztő ur". Mikor — az Apostol-nyomda szétdúlása után — redakclónk ablakából lestük az általunk ezerféle újságírói trükkel kijátszani kényszerltett oláh cenzúra szoldateszkáját, — mikor jönnek ériünk, hogy a megsértett .oláh jogrendért" elhegedüljék rajtilhk az obligát .huszonötöt" — Roboz „szerkesztő ur"-nak bejárása volt Madarescu generálishoz, Tanescu őrnagyhoz ...
Roboz szerkesztősége gyülekező helye volt az ország belső ellenségeinek, a nemzeti kormány és a fennálló rend elleni Izgatóknak,
Amikor a „szerkesztő ur" védői .minden megmozgathatót végigraboltak és kitakarodtak Budapeslről — a .szerkesztő ur* fivérével együtt „ellenkormányt" akart alakítani Debrecenben, azonban védőinek tovább-rombolása tervének abbanhagyá-sára késztette Elment ő Is velük, — a megszállott Erdélybe, — ahol áruló munkáját még nagyobb mérvben folytatta. Az ellenség titkosrendőrségének besúgója volt és számos esetben besugásal folytán a magyarok valóságos kálváriát szenvedtek. Később cseh zsoldba szegődött és cseh pénzen gyalázta a magyarságot. Mikor aztán az ellenség Is megunta a .szerkesztő ur" robozl szerepéi — átlökte a határon. Visszalökte nekünk, hogy elvegye munkásságának Jutalmát fivérével és többi társaival együtt.
Roboz Imre .szerkesztő ur" és fivére méltó társai a Róbert Oszkároknak, a Lászlóknak és azoknak, kiket Oroszországba szállítottunk.
Ez a „szerkesztő ur" .csinált" nálunk komoly .közvéleményt". Ez a „szerkesztő ur" Irányított tömegeket. És ez a „szerkesztő ur" — típus. Típusa aioknak, akiknek se tytük, se országuk, se meggyőződésük, se gerincük nincsen. Akik azonban mégis a közvélemény tógáját öltik magukra.
És a nagyközönség oly nehezen tud disztingválni... (*)
Szmírna visszafoglalásának egy bor-zalmas epizódja.
Budapest, április 14. (Fővárosi szerkesztőségünktől.)
Athénból jelentik : A görög-török fanatikus gyűlöletnek egyik legborzalmasabb epizódjáról ir Miszailidesz görög iró most megjelent könyvében, melyben részleteket közöl a szmirnai) török invázióról. A törökök visszatérése után — Írja Miszailidesz — a legközelebbi vasárnapon délelőtt az addig őrizetben tartott görög szmirnai metropolitát kiszolgáltatták a feldühödt népnek, amely már az előző éjjeltől követelte. És megkezdődött a martirium: Az ősz Chrisoto-mosnak a vadállati csőcselék kiszúrta szemeit, levágta fülét és nyelvét, aztán hosszú fehér szakállánál fogva vonszolta végig az utcákon a kormányzósági épület elé. Ott a halálra marcangolt aggastyánt lefejezték, fejét a püspöki botra szúrták fel és azután ezzel a feltűzött fejjel járták be a várost.
Folytatiák a jugoszláv-olasz tárgyalásokat.
Budapest, április 14. (Fővárosi szerkesztőségünktől.)
Rómából jelentik: Az abbáziai tárgyalások, amelyeket a húsvéti ünnepek miatt szakitoltak meg, már a legközelebbi napokban ujru folytatódnak Az olasz sajtó majdnem egyöntetűen megállapítja, hogy az Abbáziába delegált olasz bizottsági tagok tul előzékeny magatartást tanúsítottak Olaszország kárára és olyan engedményeket lettek az S. H. S. királyság részére, amelynek kihatását súlyosan fogja Olaszország megérezni. A további tárgyalásokat indokolatlanul Firenzében fogják folytatni, ahol a tárgyalások előrehaladott állására való tekintettel rövidesen megköti a két állam az egyezményt az összes függő kérdésekben, tehát azokban a kényes kérdésekben is, amik rappalói egyezmény végrehajtása körül éleződtek ki.
Törökország népszavazással fog fővárost választani.
Angorát ■ tSrök máraák.ltek nam tekintik véglegee tS.árosnak. — Angóra tttrtánelml ssarapa. — Amerikai intervenció Angóra IS.
váreslUsa árdekáben.
(Fővárosi szerkesztőségül,kiöl).
Budapest, ápr. 14 A törökországi események m» kétségtelenül közép-pontjában állnak sz általános érdek lődésnek. Olysn történelmileg Is újszerű megmozdulás volt az ez án lám által égiszen elnyomod török nép rö!szebaditá8a, amely egy csapásra változtatóit a szövelséjes ha islmak győzőjogon diktált szándékain és a maga halslmábs kerítette Újra nemcsak régi területein való uralkodási, de megnövekedeti és kiterjeszkedett nyűgei Ázsiában, ehol évszázados ozmánlerílletek szabaditól! fel idegen elnyomatás alol.
A törők szabadság mozgalom Ao gorából indult ki, amely városi az uj Törökország ideiglenes főhelyévé telték meg. Olt Ulisezik a nemzetgyűlés, oll székelnek s legtöbb lö-rök állami intézetek. Konstantinápolyban pedig, s régi fővárosban csupán a szultán él és a fókalifátus szákhelye.
Kiváló érdekességgel bir tehát angorai levelezőnk cikke az uj török fővárosról, annak jelentőségéről és politikai szerepéről. A cikkel a következőkben adjuk közre:
.Angóra középszerű, de tipikus törők város. 1819 ig csak egyszerű megyeszákhely voll. — Szerepo otl kezdődött, hogy menedéket nyújtóit Musztafa Kemal pasának, akit az angol kormány halálozott kívánságára üzölt ki Konstantinápolyból Damat Fetid miniszterelnök kormánya. Ilyen formán maguk lűdt-totlák meg azt a lavinát, amely az. tán néhány esztendő multán az ű nyakukba induil Angoléból.
A következő nevezetes szerepe Angoránsk 1920. márciusában kez-
dődik. Az ismeretes és balsikerll konstantinápolyi puccs alkalmával olt alakult meg Ke.ffál szervezésében a döntő jelentőségű .Nemzeti Védelem Végrehajló Bizottsága", amely rövidesen uralmába vette a városi és zászlaja alá loborozta mindazokat a nacionalista parlamenti kép viselőket, akiknek a bstlsikerü konstantinápolyi puccs után megmenekülhettek a Malfa szigetére való száműzetés elől és eljuthatlak Kis-ázsiába.
A bekövetkezett felkelés és Irón-foszláf uián a győzedelmes nacio-nsllsták Kemsl ajánlatára Angorát Jelentették ki ideiglenes török fővá rosul, amiben közrejátszott igen sjk és fontos külpolitikai momentum, főbbek közt Konstantinápoly meg szállása és a régi főváros mono-gráfiai kiszolgáltatottsága síb. Az uj nemzetgyűlési már Angorában nyl. lották meg, a minisztériumokat is áthelyezték oda, sőt a kormány külön felhatalmazás alapján sürgős tárgyalásokat (olylatolt le Interna. cionátis épitési vállalkozókkal arra, hogy az uj fővárosi szükségszerűen kiépíttesse.
Az elmúló idővel azonban lehiggadt s felszabadulás nagy mámora ugy, hogy a vezérekben, mint a népben. Megkezdődött a felszabadult állam belső struktúrájának kiépilésí munkálata és ahogy Törökország mindenképpen modern állammá lett, vita indult az uj oltomán birodalom fővarosának való alkalmas város választásáról, A vitából probléma leli, amit a mérsékellek pártja igyekszik is még kuszáltabbfl tenni. Angorai ók a Jövő bölcső ringatójának tekintik csupán és az a felfogásuk, hogy nem alkalmas arra, hogy egy felvirágozandó hatalmas nemzet középpontja legyen, „Ezzel szemben mértékadó körök kiegyenlítő indil-ványi hangoztatnak: a főváros kér. désél népszavazás alá fogják bocsátani, minden valószínűség szerint a Jövő hónapban megejtendő álta-
lános képviselőválasztásokkal egy. Időben.
A választások ezzel együtt eldöntik Törökország egész politikai jövőjét is. Ha a ma Uralkodó idegen gyűlölő párt kerül ki győztesen a választási küzdelmekből, akkor Angóra marad a fővéros és akkor az is bizonyos, hogy Törökország nem hiván részt venoi az európai államok fcözöif, hanem bekapcsolódik abba az ázsiai hatalmas izlámvo nalba, — amelynek főállomásai: Moszkva—Ttfiisz -Tuskand—Kabul —Bombay 6s amely Kairóban vég ződik.
Sokat beszélnek már az uralkodó párt körében egy amerikai rézvény. társaságról, amely chikágói épitési rendszerrel tizenhat hónap alatt építené ét Angorát hatalmas modern fővárossá és amely társasig ajánl-kozoit egy angorai központtal való óriási vasúthálózat megépítésére is, amiért mindössze az a föltétele, hogy a vonalak mentén tíz-tíz kilo méterre eső területen található mindennemű ércforrások kiaknázására privilégiumot kapjon. Ez a társaság is latbaveti minden befolyás&t, hogy Angóra legyen végleg Törökország fővárosa.
A főgimnázium szinielőadása.
Szombaton, vasárnap és hétfőn adja elő a főgimnázium ifjuaága „A kia lord" c. 3 felvonásos megható életképet. A darab meséje röviden az, hogy a kegyetlen Dórin* court gróf eltaazitja magától legkisebb fiát, aki méltóságán alul házasodott s most özvegye Mri. Erről kedvea és okos kis fiával Cedrikkel New-Yorban él nagy szegénységben. Mivel azonban az öreg grófnak minden fia gyermek nélkül hal meg, most a kis Cedrikre vár a fényes grófi korons. Mikor Dorincourt flgy*é9je ezt tudomásul viszi Amerikába, nagy meglepetést kelt 9 híre, mert a kis Cedrik épen most szidta a cipőtisztító és füszerkereskedő barátjával a grófokat s mindnyájan hálát adtak, hogy ők nem grófok, hanem Amerika szabad polgárai. A leg-fájdalmassbb azonban a dologban, hogy az anyának ezentúl nem azabad szeretett gyermekével élnie, mert ezt nem engedik a szívtelen társadalmi törvények s az öreg gróf látni sem akarja az asszonyt. De a szeretetreméltó gyermek* a bájos „Kis lord" sarkaiból kifor-ditja ezt a világot. Elsősorban meg-lágyítja és megnemesiti nagyatyjának kemény szivét s ki még életé ben senkit nem szeretett, a gyermekért megszereti anyját is. Végül msi élete egyetlen céljának látja az eddig megvetett és eltsszltott Kis lord és snyjának boldogitását s hogy mily görcsösen ragaszkodik hozzájuk, megmutatja, mikor egy kalandornő személyében sötét felhők gyülekeznek a kastély meghitt boldogsága fölött. De mikor a vihar elmúlik, az ég annál tündöklőbben mosolyog le rájuk: a gróf a kastélyba hivatja az anyát ia, bocsánatát kéri méltatlan bánásmódjáért és meghatózottan ölelik magukhoz mindketten a „Kis lordot", akinek köszönhetik boldogságukat. Nem lehet persze e rövid tartalom keretében megérezni azt a fennkölt szellemet, azt a mély ségesen tiszta erkölcsi világot és lelki nemességet, melyet a darab levegője lehet sem rámutatni arra a sok lélekhez szóló és szivreható
1923. jprilig 15.
kedves jelenetekre, melyek ol^ erő teljesen munkálják bennünk a nagy katharzlst, a lelki megtisztulást. Ily szempontból tekintve a darab megnézése nemcsak szórakozás, hanem a mai idők gondoktól meggyötört embereinek lelklszükséglet, meg-pihenés, felüdülés és oly nemese-dés, mely visszavezet bennünket a sziv \' elrejtett és elfelejtett kin* cseihez.
Az előadásnak elsőrangú érde késségét kölcsönöz, hogy s cira szerepet Huber Elzike, az ország legjobb „Kis lordja" fogja játszani, mig a többi szerepeket gimnázista fiuk és magántanuló leányok. — Szereplők névsorát egyik legközelebbi számunkban közöljük. Most csak arra hivjuk fel a t. közönség figyelmét, hogy mind a három előadás teljesen egyforma lesz s kérjük, hogy a jegyeket minél előbb váltsa meg Teutsch drogériá bsn, valamelyik előadásra, mert az előadás napjáig valószínűleg min* den ülőhely elkel. Páholy 2800 K (kapható a főglmn.) I. hely 500, II. hely 300 K. Állóhely 150 és 100 K. Tisztviselőknek 30 százaié kos kedvezmény és utalvány ksp ható a 2. és 3. előadásra a főgim náziumban.
Miért vontak vasgyiirüt Magyarország köré?
Hát persze ■ volt nagyantant preventív intézkedések egész aorá-v.i igyekszik: biztosit,ni Európa békéjét, mert hisz minden bajt a háború okozott, egészen természetes tehát, hogy jővőbell hasonló szerencsétlenségnek akkor vehetjük elejét, ha egy vagy több ujabb há ború kitörését megakadályozzuk Ennek pedig legbiztosabb eszköze, hogy az államokat egyszerűen lefegyverezzük a megtiltunk nekik mindennemű katonai aiervezkedést. Ezt meg li tették a páriavidéki békék ,zigorn>íSrározmányal keretében — a legyőzött államokkal, leszerelvén azok haderejét, csök-kentvén ennek létszámát s szigo-goruan megtiltván mindennemű fegyverkezést, aminek ellenőrzésére nyakunkra küldték a\'katonal mlsz-szlókat. Az ugyanis cseppet sem veszélyeztetik a békét, ha ők maguk és védenceik, a klsintantbeli államok azakadatlanul fegyverkeznek ■ katonai véd- és dacszövetségeket kötnek egymásközt — a fegyvertelen államok ellen. Párisban most jelentek meg azok a dlplo mácial Iratok, melyek elmondják, hogy Csehország, Jugoszlávia és Kománla miképp és miért kötöttek katonai egyezményt Magyarország ellen. Megtudjuk belőlük, , hogy a szövetséget és a Magyarország köré vonandó vasgyürüt 1. a magyar integritás eszméje, 2. a Habsburg-restauráció törekvésének lehetősége tette szükségessé.
lég mindig tart a közüzemi nxtrájk.
. Budapest, április 14. (Telefon jelentés.) A másodrendű kőzüze mekben a sztrájfe még egyro tart. Jelenleg tárgyalások vannak folyamatban a főváros vezetősége és a sztrájkoló munkások között, ezek azonban még ma estig nem ve-Mitek eredményre.
Dacára annak, hogy Andréka K\'roljr főkapitányhelyettes is fel nólitotta a sztrájkotokat, hogy álljanak munkába, a sztrájk még né nspig el fogy tartjnl.
2ALA1 KOZLONí
A kanizsai nyomortanyákon
A korszerft háttér _ Szegénység hajdan és moat. — Nagykanizsa szegényei. - Példák,
(o) De profundist Lenn a mér hetetlen mélységekben, ahol ványadt, fakó arcú szenvedők élik napjaikat — .zülettek ezek o riportok.
A korazerü bittér.
Világháború. Trianoni béke. El lenséges megszállás. Őszirózsás éa vörös forrrdalom, — ezek azok a diszletek, amelyek jellemző hátteret adnak a ma történeteinek. Döbbenetes, szomorú, sötét színek és mind fölött ott leng gyászos me mentóként mindig emlékeztetve az elképzelhetetlen gazdasági lezűllött-ség. Siegények, koldusok lettünk. Mindenki fuidokllk a rettentő terhek sápasztó súlya alatt — keve sek kivételével. Mindenki aggódva néz a holnapok elé, mert nem tudni, mit hoz, milyen mértékű ujabb megpróbáltatást, vagy telin a végzet beteljesedését. S ma, ezekben a tragikus átérzésü na pókban t.lán kötelesség, talán cx\'ravsgans kivánciiság utánna nézni, vájjon hogyan szenvedhetnek a mindig szenvedők, a mindig szegények mosz, amikor egész társadalmi osztályok állán,k a nagy hamleti probléma előtt.
Szegényaág hajdan éa moat.
Emlékszem, béke volt míg, s egy iskolás napon ugy mondta a tanító: „Magyarország tejjel, méz zel folyó Kánaán . . .« Más\'.éppen ez azt jelenti, hogy Magyarországon mindenkinek megvan a bősé ges kenyere, jóléte, nyugodalma. És ugyanakkor naiv hittel kérdeztük — miért állnak hát a koldusok az utcasarkokon éa a templomok előtt ? Miért kell nekik az alamizsna, az odadobolt rézkraj cár, vagy a karéj kenyér? A to nitó ur nem tudott felelni már akkor aem. Mert hazug dogmát nevelt belénk, átlátszóm tarthatatlan áligazságokat.
Különbség azonban mégis van a régi és az uj koldussors kőzött. Békében a félretett pár forintok, a rokonság, az emberek jósilve\' mindig segített az élet szerencsét lenjein. Ma? Százezrek és száz ezrek sínylődnek minden támogn tás, minden részvét nélkül a leg-elképzelhetetlenebb nyomorban. Ma aem kedv, sem mód nincs már a jószívűséghez. Egy-egy akció, moly esetenkint előfordul, csak néhány hány ezrest juttat a nincstelenek nek, a porszemként vész el a nyomor rettenetes viharában. Tudjuk, érezzük ezt. És mégis, szemrebbenés nélkül vesszük tudomásul a legdrámaibb eseteket. Az éhenha-lásokat, családok, egyének, őre gek, megrokkantak pusztulását.
Nagykanizsa szegényei.
Minden városnak, falunak megvannak a maga szegényei, akiket a sors kegyetlen kíméletlensége arra kényszerít, hojy mások jótékonyságára szoruljanak. Nzgykn nirsán Is bőséggel akadnak ilye nek. A felületes szemlélő, aki az itt-ott feltünedező koldusok számú után ítéli meg a tömegnyomort, alaposon téved akkor, amidőn azt hiszi, hogy Nagykanizsán nincsen nagyobbmérvü nyomor. A szemér-mes koldusok, n nélkülőiéseiket elrejtők száma többszörösen nagyobb átoknál, akik béna és rongyos vivoltukat az utcasarkokon kamatoztatják. Jobb napokat lá-
tott, ma már munkaképtelen "ítok, időelőtt megrokkant egyé-"1"é,í?lt> h\'teg, gyenge szervezetik által lesújtott szegények szízsi lü nődnek életük rettenetességén a kopott, hideg szobák sötétségében. Kis emberek nagy tragédiái, .1 fojtott sírások éa a halál váráaa. Mert legtöbbjüket ugy megtörte az élet, hogy a halál után, mint megbékítő, nyugalmat adó állapol után szinte betegesen sóvárognak.
Példák.
Alkalmunk volt néhány helybeli Igazán azegény család élőiébe bele pillantani. Vázlatazerüen adjuk az ott talált megdöbbentő helyzetképet, Sok mindent ki lehet ol vásni abból.
Egy Idős asszony igy beszéli el a sorsát:
_ — öreg vagyok már, a híjam őaz, teljesen munkaképtelen a karom. A férjem vasutas volt. A szolgálat közben megrokkant, be teg lett, akkor felszólították, nyugdijat akaró vagy végkielégítést. Az utóbbit választottuk. Néhány évre rá az uram meghalt. Én Itt mo radtam teljesen egyedül. A flnm világháborúban . . , Sírni ke.\'d, majd igy folytatja .
— Amikor meghalt, a mennyem kii unokámmal együtt elment Pestre. Nem tudok róluk semmit. Azt mondták, elzüllött. Én eddig az ideig mosásból, azonkívül m«-g levő ingóságaim eladásából ten gettem életemet. Most azonban már nincsen semmim. A szemeim meggyöngültek, az orvoa azt mon
\' dotta, rövid Idő múlva megv.ku lok. Az egyik szememen már ne is látok ... 5>
És az elgyengült szemekből fo lylk a könny. Egyszerű, csöndes, kopott öregasszony. Nagyon sokat szenvedhetett.
— Voltak oapok, amikor egyál talán nem ettem semmit, üres i. konyha, se fa, se étel. Innen onnan juttatnak valamit néha a jó em berek ... De most már az sin csen . . , Nem tudom, mit tegyek A legjobb volna meghalni talán.
(Folyt Icciv.)
Lenin utolsó percei.
Budapest, ápr, 14. (Fővárosi szer-kesztő.égünklől.) Berlinből jelentik : A Berlinből Moszkvába meghívott két orvosprofesszor már visszaér kezott és kijelentették, hogy a szov jotvezér hslála minden pillanatban bekövetkezhetik. — Lenin ugyanis gyógyíthatatlan paraltzisben szen ved és egy .bármi okból keletkez helő agyvérzés azonnali halálit fogja okozni. A nagybeteg hetek óta fekszik mozdulatlanul ágyán, amelyet csak a legszűkebb környezet vesz körül.
Erdély éa a Bénát nem kap hadlkármegtéritéat.
Budapest, április 14 Kolozsvári ludósitónk jelenti: A román pénz ügyminiszter elnöklete alatt Buka restben konferencia volt a hadi-károk megállapításáról, ahol arról tanácskoztak, hogy a megítélt éa már a román költségvetésbe fel ís vett háromszázmillió lei hadikárt hogy osztják majd fel. A konferencia elhatározta, hogy a hadikár megtérítés ősszegéből egyelőre csak az Okirályság károsultjait részesitik, mig Erdély, Bámtl és Bukovina nem kapnak hadikar-megtéritést.
Véraa kardpárbaj.
. Budapest, ápr. 14. (Telefonon jelem, tudóaitónk.) A Santelll-féle vívóteremben tegnap este aulyos kimenetelű kardpárbaj folyt le Landauer Ede és Kirchner Ferenc tengerésztiszt között. Landauer a második összecsapásnál átszúrta Ktrchner jobb vállát, a megsértvén az ütőeret, súlyos sebet ejtett ellentelén, Klrchnert a párbaj után a Verébéy klinikára vitték, ahol áronnal megoperálták ugy, hogy a fiatal tengerésztiszt már tul van a veszélyen.
SzoTjetstattaztlka.
Moszkva, ápr. 14. Ebben az esztendőben Szovjetoroszország területén 36900 ember halt meg pes-tisben.
Az olasz jugoszláv tárgyalások.
Rima, ápr. 14. Beavatott forrásból nyert értesülés szerint az olasz-jugoszláv tárgyalásokat Firenzében fogják megtartani.
Elleniéb e az ellenség ?
Bellin, ápr. 14. (Éjfélkor érkezett.) Beavatott helyről közlik, hogy Belgium éa Franciaország együttes jegyzéket Intéztek Nimelországhoz, amelyben tiltakoznak Cuno kancellárnak az easeni áldozatok temetése napján a birodalmi gyűlésen mondott beszédének azon tétele ellen, melyben a megszállókat „ellenségeknek\'" nevezte. A német kormány még gondolkodik azon, hogy válaszoljon-e erre a humorizáló diplomáciai jegyzékre.
Szentté avatják X. Pina pápát.
Róma, ápr. 14. (Éjfélkor érkezett.) A Vatikánbon tartózkodó ösazes bibornokok a pápa elé járultak és arra kérték, hogy X. P,us pápát avassa szentté. Hasonló ügyben járt egy lengyrl küldöttség Is a pápánál, arra kérve Oazentségét, hogy a bolsevikok által kivégzett Badkieviicz lengyel prelátust iktassa a szentek névaorába.
Hegjelenik a cseh Fehér kSnyr,
Prága, ápr. 14. A külügyminisztérium egy harmadik diplomáciai gyűjteményt készül kiadni. Ez a harmadik Pehér könyv a cseh állam megalakulására vonatkozó okmányokat fogja közölni. A könyv francia nyelven is megjelenik.
Petí-Rotschild hangverseny
táblás ház előtt folyt le a Casino dísztermében. Rotschild Rózalka rendkívül finom s temperamentumos játéka óriási tetszést váltott kl az előkelő közönségből. A rokonszen ves fiatal művésznő kiforrott játékában élvezettel gyönyörködtünk. Pető Imréné opera- és dalénekesnő nagysrerü hanganyagával, mellyel Saint-Sfiens Áriáját, Schubert Eri Königjét, Forgách Végrendeletét, főleg férjének szerzeményét, a Magyar éneket adta elő —a hallgató--ságot szinte szüntelen tapara rakodta. Pető Imre elsőrangú zongora-cisérőnek bizonyult. A hangversenynek páratlan sikere volt.
ZALAI KÖZLÖNY
HÍREK.
Emlékezés az otthoniakra.
Mm Dr. Slk Sándor. Sokszor, mikor ködös az alkony, Sokszor, mikor könnyes az este: Suhogva bont szárnyat a lelkem Éj suhanón száll messze messze. — Ilyenkor hozzájuk megyek.
Hangtalan halkan odalépek. Ilyenkor elnémul az alkuk, És félig sejtett se/telemkép Reszket a lámpa fénye rajtuk Ej n m tudják, hogy ott vagyok.
Ilyenkor megrebben a lelkük, Mint halk szellőn fodra a tónak. Valahogy a lelkemet érzik, S nem is tudják, hogy rám gondolnak Csak összeragyog a szemük.
Nem is tudják, hogy láttam Sket, Nem ls tudják, hogy köztük jártam, Hogy megfürdötlem a lelkükben : Illatos, dalos napsugárban S hogy csupa Utat a szobám.
— Napiári Április 14, Miieri corbia vaa.
— Hivatalon óráink: A kiiuMhlv.ul (Kául 13. 8ogoorled.r paloU) hly.l.lo, órái dáUl&t M 0 érltól 18-lg, délután a-tól 0-iK. T.l.fon 78 — A s«rkesztósén (Fí-at 13. Bogcnriodcr p.tou) hlv.tilet ilrál lelek ri-stírű délelétt 10 úritól 12-lg. Tol.foa 78 A felel,is sterkesstó délután (i órától 8*1. . nyooidib.o (Z.l.i í, Cy«rnnll nyomd.) fogsd és bármily ügybfln . nagyközönség rendelkezésére áll. Telefon 117.
— Időjárás. Az Idójárástaní Intézet jelentése szerint hazánkban eső nem volt. A hőmérséklet lassan tovább emelkedett. Továbbra Is enyhe Idő várható, helyenként, főleg nyugaton esővel, vagy zivatarral,
— A f SlspánSzom bathelyen.
Dr. Tarányi Ferenc főispán tegnap Budspeatről Szombathelyre utazott.
— A vármegye rendkívüli
kSzgyltlé.e. Holnap, hétfőn dél előtt 10 órakor tartja Zalavármegye tőrvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlését.
— Anyakönyvi hírek. Nsgy-kru>,"i»án folyó hó 8 tói 14-lg 8 születés tőrtént, ezek kőzQI 4 fiu, 4 leánygyermek volt. Házasságot kötöttek : Takáca Imre pincér Tóth Emíliával, Puchmelster Sebestyén napszámos Szántó Máriávsl, Szénás Ferenc nyug. tanító Szabó Mérlá val, Tranczia Pál mészárossegéd Plánder Veronikával, Gozdán Jó-zaef pályamunkás Simon Annával, Vfcnceek János napszámos Kozsona Máriával, Takáca Imre cipészsegéd Kovács Rosállávsl. — Meghaltak: Marton Ferenc 2 hónapos kelevény-kór, Pálfl Imre 29 napos ránggörcs, Szv. Tóth Andrásné Kökli Laura 76 évea aggaszály, Szokoly Juli ánna 28 éves méhbél hártyalob. Nagy József napszámos 22 éves tüdőgjlmőkór, Kránlcz György föld-mitfes 26 éves merevgörci, Ábrahám Jánosné Tóth Katalin 33 éves gerinctörés, őzv. Mátyás Józsefné Horváth Katalin 70 éves veselob, Gudlln József 18 napos bélhurut, TulézJ Péter 6 éves agyhártyalob, Hoffer Margit 15 napna veleszületett gyengeség, özv. Czápári Józsefné Martioecz Katalin 68 éves tüdőlob.
— A zalaegerszegi lakás-B»yl megbízotti hivatal meg asQnik a népjóléti miniszter legújabb rendelete értelmében és Zalamegye ezután Somogy megy ével együtt a kaposvári kerület hatáskörébe tar-tosik.
50.000 korona pénzbírság-árfelhajtásért.
A bíróság ntnciak az áruuzaorá.t, de az árfelhajtót 1« bünteti.
1923. április 17.
Nagykanizsa, április 14. Tegnsp Ismét összeült a nagykanizsai kir. törvényszék uzsorsbirósága dr. Kened! Imre kir. táblabíró elnöklete alatt, hogy ítélkezzék a piac egy ujabb hiénája fölött.
Török Józsefné született Hegedűs Anna galamboki főldmüveaasszony tejfelt hozott be a kanizsai piacra. Az asszonnyal együtt jött be a férje is — Tőrök József. Alighogy lete iepedtek a piacon, odajött özv. Báron Sámueiné született Welsz Sorolt. Kinizsy-utcni lakos, hogy tejfelt vegyen. Törölné azonban mindeddig nem akarta tejfelét kimérni, mig férje meg nem nézte a piac tábláján feltüntrtett hatósági tájékoztató órát. Bironné azonbsn csak folyton kapacitálta az asszonyt ts -100 koronát ígért neki a tejlel UlAjéért — cssk adjon nrki. A tejfel hatóiági tájékoztstó ára aznap 220 -240 K volt.
A vádhatóság képviselője CsU laghy György kir. ügyész Tőrök Józsefné ellen áruuzsora miatt emelt vádat, mig özv. Bsron Sámueiné mint jelbujtó ellen, mert Tőröknét bűncselekményének elkövetésére szándékosan reábirta oly módon, hogy bármi árat megfizetett volna a tejfelért.
Az utsorobiröság ezért mindkettőt bűnösnek mondotta ki az úruuisora vétségében és étért Török Józs\'jnét 2000 K jö és 1000 K mellék, özv Haton Sámuelnél 40000 K jö és 10000 K mellék pénzbüntetésre, az eljárási költségek mvsjizelésére ítélte, egyben elrendelte, hogy az ítélet a Zolái Kötlönyben és falragaszok utján a piacon közcététessék.
Miután ugy a vádlottak, rólnt a kir. ügyésT megnyugodott az ité leiben, az jogerőssé volt. (*)
- A Keresztény Tiaztvlae lőnök kBzgyUléae. A Nagykanizsai Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete ma délután fél 5 órakor tart a Rozgonyi-utcai tornaterem\' ben III. évi rendes közgyűlését, melyre sz egyesület rendes, alepitó, pártoló tagjait, valamint a szives érdeklődőket ia tisztelettel meghívja az Elnökség. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénzlárnokl és számvizsgálóbizotlsági jelentés. 4 A lejárt és megüresedett tisztségeknek választás utján való betöltése. 5. Indítványok.
— Szabad llceális előadás Erdélyről. Ma este 7 órakor a Rozgonyi-ulcei tornacsarnokban Sebestyén Ilonka áll. polgári Iskolai tanárnő előadást tart Erdély és népe címmel, A bemutatásra kerülő képeken viszont fogjuk látni n mi eltékozolt Erdélyünk gyönyörű Iá jelt éa rabságbsn ainylődő székely véreinket. Az előadást olvssólnk figyelmébe ajánljuk.
— A városi mezőgazdasági bizottság ma délelőtt 10 órakor ülést tart a városháza kis lanács-termében.
— Rádióállomás Kanizsán. Megbízható forrásból vesizük a hirt, hogy Kanizsán még ez év folyamán rádióállomást fognak felállítani.
— A kanizsai háxtnlajdono sok gyűlése. A nagykaniisoi ház tulajdonosok ma délután öt órakor gyűlést tartanak a városháza nagytermében,
— A népkönyvtárban ma délután nem lesz könyvkiadás, A kiváltott könyveket hétfőn este 7—8 óra között lehel v sszrhozni. A könyvtér vezetősége felkéri mind azokat, akiknél már huiamozabb Idő óla vannak kinn könyvek, hogy azokat behozni silveskedjenek.
— A galamboki Leventék műkedvelő-előadása. A galam boki Ltvenlék — hála Buzássy litván psrsncinok lelkes fáradozá sának — nsgyon szép eredményt értek, el ernyedetlen munkásságukkal. Legutóbb rendszeres aporfoya-korlataikon kivül sikerült műkedvelői előadást tartollak, amelyen ügyes játékukkal Kélócri Juliska, Varga György, Kápolna György Srabó Imre (Gyuri) é.Tóth György tűntek kl. Szerepeltek még Bencze Juliska, Varga Annus, Dollinger Katus, Varga György, Or.zég Já-
nos, Oiszág László, Llcht György — akik mindannyian sok tapsot srattak, A kedves ünnepély a Ma gyar Hiszekegy-gyei nyert befejezést.
— A Talotta cirkusz minden egyes előadásait óriási közönség nézi végig és kellemesen azórako zlk o nívós műsoron.
— Az adófalszólamlásl bi zott.ág holnap, hétfőn a pékek, dohány nagy- és kisáruaok, fuvarosok, könyvkereskedők, cséplő géptulajdonosok, halkerrsk.dők fe-lebbezési ügyeit fogja tárgyalni.
— Holttányllvánltás. Plsnder György klskanlisal földmlves, aki 1882-ben született, P. György és Magyar Juli fia, Varga Rozi féije, a 20 h. gjr. ezredtől 1915. nyarán eltűnt. Nagykaniziai királyi járás bíróság.
— Közbeszéd tárgyát képezi
a nagykanizsai Király sörgyár által legújabban forgalomba bocaálott „Imperátor" elnevezéaü sörkülönle gesség, mely speciális készítési módszer szerint készülvén, különös Izt és zamatot ád a aörock, mely még a legkényesebb ínyencet Is mrp-hódítja.
— Pályásat. Máiodorvosi ál lásra s szegedi áll. gyermekmenhelyen, ápr. 25\'ig az Igazgató-főorvoshoz.
— A .Hangya\' közgyűlése.
A nagykaoiiaai .Hangya" fogy. siövetkezet 1923. évi április hó 15 én délután 3 órakor a Keresztény Otthon termében rendel köz gyűlést tart, melyre a tagok meg hivatnak azzal, hogyha a közgyűlés a megjelenő tagok csekély száma miall határozatképtelen lenne, ugy az 1923. évi április hó 22 én fog megtartatni, mely tekintet nélkül a megjelenő tagok számára határozat képes lesz. Nspirend : 1. Mult évi üzleteredményről jelenlés. 2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása. 3. Mérleg ■ megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Netánl indítványok.
— A Cseh urak a magyar Tátrában fognak nyaralni. Prágából jelentik: Bsnea cseh szlovák külügyminiszter néhány minisztertáriával a Magas Tátrában kívánja eltölteni a nyarat, ahol a Csorba tó vidékén hatalmas vadászatot is rendez a külföldi diplomaták tiszteletére. A „Tribuna" értesülése szerint Masaryk \'köztár-
saaá^elnök pedig a tapolcsányl várban készül nysralni, hol már folynak is a tatarozás munkálatai éa külön uj lakosztályokat építenek az elnök azámára. A cseh urak jól érzik tehát magukat az .elcsatolt\' gyönyörű magyar Tát rában ...
— Vagyonadó Görögországban. Athénből Írja tudósítónk: Az újonnan kivetett vagyonadóból a görög kormány nagy jövedelmekre számit. Kalkuláció szerint az uj adó kétmilliárd drachma jövedelmet jelent sz államnak. A kormány ezenkívül lefoglaltatta az összes bankokban elhelyezett aranybetéteket és 1:1 arányban papírpénzzel egyenlítette kl, ami 15 stőr kisebb értékű. Ez intézkedéa mútt óriási az elkeseredés a betétesek körében.
— Ax angolok nagy repftlő-gáp építéseket kesdtek, Berlinből jelentik : Az általános euró-psi bonyodalmak zűrzavarában, tudvalévő, hogy a franciák hatalmas arányúvá növesztette meg repülőflottáját ugy, hogy hatásos ütőkártyaként játizhatta kl minden komplikáció eietén ugy Anglia, mint Amerika ellen. Most, Londonból érkezett jelentések szerint, az angolok Is megkezdték a repülő gépek gyártálát, aminek szándéks leplezetlen. Az angol légügyi minisztérium megbirásából tizenkét ujtipusu repülőgépet építenek, ame lyek között a legkisebb kémlelő-tlpuiutól a légi dreadnoughtlg minden típus képviselve lesz. Az egyik partvédő repülőgépet száz lóerős motorral szerelik fel ugy, hogy percenkínt három angol mérföld lesz a sebessége és őt személyt vihet msgával.
— Az oroszok néger vllág-kongressxuat akarnak összehívni. Rómából jelentik : Az .Idea Nazionsle" szenzációs hirt közöl Moszkvából. Eszerint a harmadik Internacionálé Moszkvában néger világkongresszust akar egybehívni, amelynek célja, hogy a négereket megszervezzék a keleti imperializmus leküzdésére. Trocklj hir,\' szerint meg akarja akadályozni, bpgy Franciaország négerekkel ogészit-hesae ki hadseregét és egy vörös néger hadaereget akar alakítani, amely a nemzetközi forradalmi bízottságok rendelkezése alatt állana. A hir óriási feltűnést kelteti mindenfelé.
— A Jugoszláv kormány vallási konfliktusba kerBlt a
ngosxlávlal muzulmánokkai. Belgrádból jelentik : A jugoszláviai muiulmáook küldöttséget alskitot-tsk srra, hogy, amint azt s világ összes muzulmánjai tették, ők is ajándékot vigyenek sz uj kalifának Konatentioápolyba. — A kormány azonban nem engedélyeztette a küldöttség útleveleit, állítólag s kül-döttségi tagoknak a azerb érdekekre való kedvezőilen összeválogatása miatt. Emiatt óriási .Ikese redés támsdt, Pasidhoz muzulmán delegáció ment az útlevelek halá-dékt.jan láltamoztatáia ügyében. I sslcs azonban kijelentette, hogy ennek a küldöttségnek nem engedélyezheti az utijkél kiállítását, •mit a Szerbiában élő ősszel muzulmánok vallási beavatkozásnak tekintettek és a sarejevói Rels Elenn (muzulmán centrumpárt) utján utasították o kormányban résztvevő két muzulmán minisztert az azonnali lemondásra. — Hírek szerint a muzulmánok mozgalma igen vehemens és egészen valószínűtlen, hogy Pssicsnak sikerüljön leszerelnie a mindveszedelmeaebb elkeseredést.
1923. április 15
_ Gyermekalőadáa ■ clr-kunban. Kedden délulán í órakor
rendkívül laiutls«gos (fyermokolöaJás lesz « nálunk is népszertt vilighirU Taiolla cirkuszban. Belépődíj 30 ki róni. Az igazgatóság ezulon is írlkéri « tanár és laniló urakat, hogy Halványaikkal minél szömo-stbbin megjelenni szíveskedjenek.
— A Nagykanluai Bőripari SxoTetkasat ma, vasárnap d. u. 3 órakor a* Ipartestület helyiiégé-t,en tartja évi rendea közgyűléséi, melyre a t. tagokat tisztelettel meghívja az Igazgatóság.
— Uránia. Vasárnap 3, S, 7, 9 ót ikor „A Kincses Sziget" romantikus kr.\'óz történet Stevenaon hires re-H&nye nyomán; „Don Jüan és
0.helo" vígjáték 3 felvonásban, a dtchstetai hegy 1 felv. turista kép. Kedd—szerda .A kedélyes Cowboy" v.dám történet 5 felvonásban. .Kezd-jtlk ellllról", a legjobb arr erikai bur-rszkek sorozatából 2 felv.
— Adállvaautl nyugdíjasok Í.rjei részére (özvegyek nem), a szovetutalványpk álvehotók, Allo-másjőnök.
— A galamboki Levente üuuepélyen felülfliettek: Gyömfl-rcy István 500, Feigl Pál 3«0, Bbr-„idi Lajos 200, Oray István 400, .vernem Károly 200, Starzsinszky György 100, Dol\'ingerné 200, Gyórfy Lijos 150, R. K fólisztelendö 200,
1.cht Károlyné 250. — Ezen felül-líreléaekérl őszinte köszönetet mond n rendezőség.
— A Háztulajdonosok S<8-vutaége ma vasárnap délután 5
r.tkor a városháza dísztermében re ides gyűlést lati. Tárgy: Az uj Ihkásrendclet ismertetése és egyéb \'-nyék közlése.
— Hamisfogakat, aranyat, e. üstöt, brllllansokat és érmeket a
1.-jmagasabb napi árban veszek. — Frlad Jóxaef ékszerész, Sugár-ut
2. szám. (Fó-ut és Sugár ut sarok.)
— Uránia. JSn i Intolaranca.
— Káxlmunka-kSnyvek leg-leijcsebb választékban Ismét kap--■-atók Fischel Fülöp Fial kömvkeres-kedésében, Nagykanizsán.
— UJ zonemttvak. Aiijusstin: Shlmmy-
aej, lenije Grots Alfrédtól 450 K. Ualáss Alfád m.(.y.r nötál, XU. füzet. — 11, majd síinket uj/. öwehoz . végtel _ \'/y/^ jo_ <:" íehii virágos ikáeí. 300 K. I). CIV Jomf dalaibél: Krdó mályin i.ól . kakuk.
Storcsscdunkban van egy öreg eperfa ií\'l K .Levendula-, daljáték 8 Mvonáaben, rineje Fridi Frigye, íj Somlö Sándortól, - fotelben 1440 K. Kaphatók Firchel Fülöp
■ -\'I kóayvkeroskoséstboo, Nagykanizsán.
— Dr. Xátlay Zoltán Jogi az.ml-narlaua líudepett, Andrássy-ut t és Sze-
Patlavletat-u, 3. felelőséggel is blttot »»«r,l kiült ,55 bármely egyetem í, 1 "4la». (,,„„ Jo,! vizsgáira Éi ai ugy-,vi"|a\'a Jigy.etbirlel I Rsk.pitnliclól »»ndtn felvilágosítást ssóval vagy leUlben "•""ttel ad akár a budapesti, .kir a sta-k<«i IgazgaUság.
— axanxáolós nyorományok 1 !S
c-ill.0. ,0 rndllo, iá miltiö, „ mi2J ,c I", 11 nulli,0 anitó koronát I, nyerhet »l m»,y ki.-. ozztilysorsjálékoo. Hivatalos t- \'fK- ■"-« nagyid itXl >• nyoksd 100 K. Siodeljen levSílölepon S - "illat a tugy k«»!.t
■)t.n .ifojy A „„jj,, J0„j.„„ Í, j„4k-
mit a.oan.1 küldi a BanW B.ok BT. Bud.-
t"l, Acdr.uy.ut ÖJ.
,, ~ PróhalJ» mag 6a la a, mttty.V
í.t iS*; h°t>r " nL"*l" hariioyakMÍdíJi-any.gWl ki,,ilt h.ri.oyík, . lagUitúa.bbak «, ugy.n.ioa xlaü
■ Í ranwibil bármikor o.gf.J.l-•Ut. SiorQb.ih.tjr. Síin Kilmta \'He. \'..
— Eladó ojy drb. 1 Hp. egyenáramú í, cgy drb , vá|,ó.
•ramu motor teljes felizereléasel. Clm a kiadóban.
MOZGÓFÉNYKÉPSZINHÍZ. Intolerance.
Az Uránia legközelebb olyan Bl-met fog btmulatnl, mely elgondolás és méretek dolgában minden versenyen felül áll, költői és fotótechni kai szempontból is méltán nevezhető .vllágftlmnek-. — Az .Intolerance-rol szólunk, — Griídlnek a Alm. kuliura terén uj irányokat, uj kor szakot kereső óriási Hímjéről. — A filmről alkalmunk lesz irodalmi, illefve művészi szempontból is méltatást irnl, — ezúttal csak annak méreteiről adunk száraz adatokat.
Az .Intolerance" kerek 2 esztendeig készült 115,000 ember slalisz-101 benne 7000 lóval, 38 operatőr 40,000 métor felvételt készített, melyből csak 3200 métert találtak a fi\'m mértékét ülőnek. A film előállítása 5 millió dollárba került. Az épilkc-zéseken 6000 munkás dolgozott, 30 építész vezetése alatt. A babiloni harc jelenelének felvétele alatt 10 orvos volt künn a sebesüllek segélyben részesítése céljából. Haláleset nem fordult elő, koponyatörés! hárman szenvedtek, kéz-láb törést és ficamodást ll-eii, kisebb sebesülést 40-en.
A film előállítási árának eddig háromszorosát hozta be a gyár, mely összegnek kétharmada Ameri* kában jött össze, rt filmből eddig 250 kópia készült; a filmet a világ 15000 mozija közlll eddig 11000 játszotta, melyekben 24 millió ember nézto meg, belépti-jegyekért többel fizetve, mint hazánk Összes államadósságai.
^LAl KORÚIM r
Valuták és devizák:
N>poleoa ItUOo, Font (London) 20875 21476, Dollár (Naw-York) 4&C0-4C5Ö, -franci* frank (Parts)-305-315, Mirka (Sáriin) 21-23, Otas/lira (Milano) 223-238, Ositrák korona (Bécs) 631-655, Lat (Botárán) 21-24, Stokol (Prága) 133-139 Svájci frank (Zürich) 825- 855, Ulnir (Zágráb! 49-48, — Langy,1 márka (Varsó) 10-11. Amitardam 17-.53 — Koppenhága 844—874, Kiúitiáiiia 803 - 833, Stockholm 1180-240. Zürichi zárlut i
harlla 2 81 Amsterdam 215-— Hollandia, New-York 54W-25 London 2557, Tarti 867Z, Mil.no 273i, Prága 19.38, budi-poat 1200, Zágráb 580, Varsó I 84. Win 0\'77, SsófU 340 Osstrák báty. 0 77 5. Termény Jelentés t Boaa (Tlssavldáki) 22000- 22200, sgyel 22000 2 200 ros, 14000-4500, ukaraány árp. 11300-11800 sor 13500-4500 ssb U800-m« tengeri 10800-11000, repce 14000-500, korpa 8700 - 6800, köles 8500- 8950.
Budapesti állatvásári Marhabot I r. sgássbeo 1230-380, tálolj. 1250 — 450, ekje 1230—350, II. r. e««tsben, 830- -1080, hátulja 830—1130, eleje 710—790 Növeodák marba: I. r. ogáaxben 780-800. bofjn (ütött bórb) 850-980, Káaslet: Nagy. marha 28, eisdás 12, — Noveodók marha
—, eladás —, borja _, eladás —, Marba
bór 950—1050, borjnbór I«a"-I7\'„0 Sertésvásár t Felhajtás 1500, ElkeU dáltg 200, Öreg — Xösáp 900, Köooyü —, 1. r. 1050, II 8010, Zsír 2000, S talon na 1850, Ub. bot 8C0.
o\'-i-tAn-rl-r-.rt/ Benedek Rezadf.
UJSAGARUSITOK
jó fizetéssel felvétetnek a
Horváth-féle ujságárudában
Összefoglald tankönyv
« köztpiskoU négy aiso osztályÁask tananyaga két kütetbaa. .\\legrondolhet<5
Zsoldos tanintézetnél
Budapest, VII., Oobány-utca 84. íz.
Apró hirdetések
Rtirid UUtt íoujjni H tliii. Cl® a klado&an,
lUiif, rét ijjtU uakflsr
Tlnvj-oljaji. áOfnMrfa;^ ul.«ii5,a<;r CM. Wktnú^J „-„^ „ || (^-/tr^úr.
feijtw)
Uuloroiolt nofen k»r«<i. Cim a kUáoUn. ?ojj
Iljarmflvíaiflll gyerui,fcJAC*kok.« ml-vüH OMOBjlié^n tn*(V«t«Ira k«r*Mk. Cim a klidobaa ;«ji
Ka^k ttf, » ra«!k i. Cun a
K«)r J6híjb«l val« feli turiuUfiink fdríii Maoí-lovlla /Ssief <i Jfáitfo i(,m\'.«i, Klfály-q. ,y
Ju...pcrrk hoícoUUt t, r«u ívha k«li»4t, okt«n «l»íLiJcm Twh Oíiání, tílaM-ui 41. aa. ,-ojt
t.t*um hJ. Naunan otrtmiay kajiiaXaiOa (uiMtui la alkalrius) mtfl*«p alaáJ. Matektól. h«l-5 Vikm SiiKjoftUl, Koita-3. 6. •». «c«v>
í\'«>»a larrólaanjnkal ftlrtai Kij, JílUka
1 Xaaitx«yti >a }_^^
Miinkaaleanyok ftlvíKtnck OmcmldMnW I,
» *0 ca«y aaSajet
l.agolcsObban
épit és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyény-utca 1. sz.
TaUfon 200.
\'X\' a a a 4 . ► a^iin
"»"> *«▼» mA mm mm mm
Raktárhelyiséget keresek.
Közvelilőt díjazok. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek.
^im
mm rrirtv WW WW mm
MINDENKI
teh«t tőbb»iür>>»
MILLIOMOS
lia a Hlrsch!er-t6z»déb«n vo.«zo»ztily$or«-jagyot I MJtily huzáu aíjuí 1&—17. F«5ayer«uény kedvezd %j«lb«n
MILLIÓ KORONA
éi még sok miliiós nyeremények. Sor»J«gj-ck és toivek kaphatók:
Hirschler Miksa
t-5zsJf» és oszUlysorsjegy-fóVirusitéoál
Nagykanizsa, Fo-ut
25
K«ls^xuha, ugysiintén kelengyék, félfl - ftbétoctnu és bárminemű
KÉZIMUNKA
a legrövidebb iJ-5 alatt késsúl
KOVáCS RÓZA varrodájában
RákAcal-ulca 32 d. saáak
Idegbetegek, belbetegek üdülök
gyógyhalya:
DR. PAJOR
SZANATÓRIUM
Budapeit, vill.,v«i-utca17
• fővároa központjában újonnan
berendezett viigjvgyintézítébcq. VfzkurAk. villanionkurák. Zaiidcr-rendazcril gyó/fylorna.
Diétás étterem t^Xc
bajosok, vesebetegek, gyenge, k merü\'.t sze:v«z«tcek részére.
Testegyenesitő
genncelferdürések, iiiileü és liomzsugo-rodlt, bénulások, hűdésok, járási zava-rok, kéz és Jib csiketés lúdtalp bajok etlen siakort osi tudományos vezetés alatt Scbéazctl, nrolo^lal, szflléazctl, "őgyo^yáazatl kíllőn oaxtályok
Arak mérsékeltek I
Forgóáramu motort
keresek megvéielro 0 */i e»l6l I 5-S}?. Ajánlatokat n kiadóhivatalba kérek. Kö?v«;tiiók dijaztainik.
/20 korona egy métermázsa
ab bánya, bármely vasutállomáion átvéve,
azonnal szállitva. I sííh.Uji kjKtUirrt e felije fcesjeriL Gardaaágok. gOzözerack, téglagyárak, malmok réaxérc, u>:y szintén
helyi elárusítóknak fűtési célra. Hazai aknaaxén 3M0 kalorlAs. Bővebbet:
Lichtneckert József
ii„i.D.,rlc.r«h«l,
Saékaafehérvár, »m Uader-otu 2.
836/szv. 1923.
Hirdetmény.
Felhívom mindazokat, akik az 1023. évi borfogyasztási adóra nézve általányban óhajtanak kiegyezni és eddig még nem egyeztek volna ki, hogy ezen szándékukat 8 napon belül a városi számvevőség jövedéki osztályánál annál is inkább tegyék meg, mert a későbbi bejelentés nem fog figyelembe vétetni és akinél bor találtatik, az ellen a jövedéki büntető eljárás fog meg-inditlatni.
Nagykanizsán, 1923. április hó 12-én.
A vároaí számvevőié^.
KERÉKPÁROK
Alkatrészek
KOIae ás belső qummlk Szerszámon Boach gyertyák
a legelőnyösebben bcstcreihelök
BRANDL SÁNDOR
DtAK-TÉR 2. (fELIŐTEMPtOMHAL)
HütsarAsiall javlló mUhaly
aumnallerraaataa (wulkanlsálás)
I
6
ZALAI KÖZI.ÖNY
1923. ilprili. l.y
SZÖVET-UJDONSÁGOK
óriási választékban érkeztek!
fíí S7fil/ptp|{ C3it?03alfís Coslüme. Cnuelcollok sima Jl JtUlClCH és csikós, scfiollis a legu|abb Wuilelben.
Sabaróin és komgarn minőén Iéte2ö sziliedben
FÓrfí(7nU0fpW ercűí,i ar>g°l fcamgarn. kiuaszi cs I Cl MHUVCICK nyiSri uiöonsö^ofc. Bourberry, gyönyörű átmeneti- és felOIIS-szöuelehben.
MAGYAR-OLASZ BANK R.T.
elfogad kamatozásra pénztárjegy ellenében legalább 6 hónapra kötött
BETÉTEKET
BUZAÉRTÉKBEN
ás mezőgazdasági célokra ugyancsak
BUZAÉRTÉKBEN
nyújt
HITELEKET.
RészietesfolviiógositAsok nyerhetők • bank szombathelyi flókjAnAI
Szombathely, Száll Kálmán-u.1
KEREKPflR-
Javítás, alkatrészek, törött vázak hegesztése. T * t
n iwbmbbML N
Irógét)
----i KELLÉKEK, t-------"i
muM<i j szaiLAaoK, m.jjrti,;
j taRBOMOK. j ■
(SZaKATS)
müszerüzem és
irógépvAllalat
Kaxlncxy*u. 29.
Huszonöt millió
- ovaihetó a májúi tá-cn kezdődő X m. klr osztálysorejAtíkbun, melynek rendkívül előnyős Játéktervére íelhivom a t kvK\'ntég szíves flgyelraéí/Sorsolisra keriil agy tisenötmllllói jutalom, agy tixmltllóa, ötmilliós, hárommtllléa, kátmllllóa is több egymilliói főnyeremény Ezen rendkívül kedvező nyerési esélyek folytán at amúgy I* csekély sorsjegy készletem eI6-reliUiatósn legrövidebb i<fön belül elfogy, miért ist kérem t. \\ evőimet, hagy addigi siamsikat mielőbb ativeakedjenek átvenni. A sors* Jagyak ír-.: egész 800 K, fél 400 K, • - nagy ad 200 K, nyolcad 100 K.
Mllhotfer Kálmán föelárusltd
Xrlayl Mlklóa-ulta 42. u.
KISFALUDI ÉS KRAUSZ
az
ARANY KAKAS-h.,
ERZSÉBET-TÉR
Telelőn 3-74.
21.
szerezhetők be
Teleion 3-74.
DEÁK ÉS Dr. ORDÓDY BANKHÁZ
Andrássy-utl fiókja Andrissy-ut 16.
A most kertiAJA X. sorsjátékra ajánlja a tniK ......ilály-
ki\'sslctbcn Ittóoi
K 800.-K 400.-K 200-
Fínyeremény és jutalom Nyeremény
izém
25 millió 15 millió 10 millió 5 millió 3 millió
K>i>e>M<Ht>l kfajtt aUltt MIM.! 2 mitiiÓ Stb.
é
Legolcsóbb beudsdrldsi torrds a
RO*
tzement, mész, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkaró.
városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33.
&>\\TÖ
a Franz malom mellett.
Eradatl németországi
KERTI MAGVAK
megérkeatflk éa kaphatók
Ország és Wldder
msgkereBkedétébsn Erzsébet-tér 10. szám alall.
Lábatlant darabos
FEHÉR MÉSZ
Olcsó, kiadós.
Gyors é. p«ntot sfiaitit.
Egjístlt Ugb- fs cuMítgyár r.-t.
IW«.lt, V. Olik i.
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
viive.alék btr.niiaiG villalata ,
HókOzkl ás mahtiy: NAGYKANIZSA, Magyar-utca 6. szám. FtiMH: BUDAPEST, ut„ ó-utca 38. - Telelőn: 151-13,
Elvállalunk ISÍSiV"^\' »u-...«k .,.B;ir[
ssgií. asasssa "<\'■ <■
lalAirin (írliiHli. ralsiltunrnC Tliveactlk ■ ri. ____________ ......
. • iHTCiciuu* szerint
iHMAIISI X* iM.LlU.l »•_» . • _ _
, . — roras.au eikkak, a«ÖI« pernatí.«kee.
Javításokat é$ átalakítási munkálatokat szakszerűen és olcsón tszközlör.k.
QUITTNER ARTHUR
■ATóelwi.sa ■msa.maIT Tnj^xriuauxO
Telefon: NjWYKAWZSU, IÍÖLCSEY-UTCfl 17. Teleftw:\'
rsuntw 394
turul
cipőgvAr r. t. NAGYKANIZSA
FÖ-ÜT 12
Xaltt *rd.k*b.n
lakintsa mag
kirakatainkat
CIPŐINK
olcsók, tetszatösek, megbízhatók!
NEM FAJ FEJE
ós a lába, ha
a 3aék-tér 1. as. alatti clp6>Ualetben
rendelt kizárólag elsőrendű anyagból két: -It
ARGENT-féte
cipőt horJ. Javítások gyorsan eszközöltetnek Kézzel varrott duplaUlpu
SZANDAL
már zr.eg-rendelheti
Nyomatott a laotulaldonoaok: Zalai «a Gyarmati kOnyvayomdáJAbnn
Jókarbon levő príma
BOROSHORDŰK
minden nagyságban kaphatók
Zerkowitz Albert
bo^rna^ykereakedésóbeti.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolunk legmagasabb napi éroa-
KORFÁT
napi ár alatt árusítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
Sírtóejtim i Futára. Tckíoosiirs l»*.
A „paraszt."
Nagykanizsa, ípríiij 16.
A lekicsinylést kifejezni óhajtó .paraszt" jelzőt hallottuk végig-süvölteni gyanús kiejtésű ma gyarsággal a I. Ház üléstermében. A képviselőház ülésének e zavaró, disszonáns hangját ■elváltotta mihamar egy másik IS — aki a magyarság szikla várát per „paraszt" aposztrofálta. Hogy a kifejezés sértő, bántó élét némileg tompítsa —•• .parasztpárt \'-ot dadogott. A .pártot" akarta értetni — d; a párton keresztül a becsületes, megbízható magyar hazafias gazdatársadalmon egyet rúgni. Nem a párt táj a magyar nemzetgyűlés egyetlen ülését komoly méltósággal nyugodtan lefolyni nem engedő, zavaró, okvetetlenkedő. utcai modorosságu nép-szavás emberkéjének — de a magyar gazdatársadalom fehér színe — mellyel a vörös gyűlölet felesküdljel nem fognak sosem megbékülni, megbarátkozni.
Óh, ismerjük ml ezt a hangot. Ismerjük ml ezt a terminológiái. Ismerjük mi ezt a sző-Ián, ahonnan előhozatott. Év-tizedes alapítású, gyenge forgalmú .bőt" őrzi a Contl-utcal pókhálós raktárában. Emlékszünk rá — mikor az orosz elvtársak által a magyar Igazságszolgáltatás sújtó keze alól kl-kényszerltett Bokányi Dezső — a huszonnyolckarátos —, klje-lentelte : fütyülök a bagós szájú parasztra/ Bennünket nem lep me8 a magyar gazdatársadalomnak pökhendi lekicsinylése olyan oldalról, honnan évtizedes gyűlöletüket, megvetésüket, le-kicsinylésüket fojtották ebbe a jelzőbe: .paraszt".
A magyar gazda, a magyar üldmüves, a magyar mezei munkás csak .paraszt" — az elv-lársaknak, mert |ózanul gondolkodó becsületes magyarságuk nem engedi közel magukhoz a \'-részelő népszavás embereket
.Paraszt- a magyar gazda. -Paraszt- a magyar földműves, ■ Paraszt- a magyar mezei mun-íás — mert arcuk véres verej-ékével lurjá* a \'öldet a virradó
a késő! órákig, hogy fehér, puha, omlós, lágy kalácsot teremjen a magyar vértől, a magyar verejtéktől megszentelt magyar föld az — „elvtársaknak.
.Paraszt" a magyar gazda. „paraszt" a magyar földműves
— meri még most Is oly nehezen tud|a felejteni a szociális termelésből fakadt elvtársi jólétet. Nem tudja lelejteni az útszéli fákat . . .
„Paraszt" a magyar gazda, .paraszt" a magyar földműves
— mert az ő kemény ellenállásán, a íalu kiéheztetés! politikáján bukott meg az elvtársi diktatúra.
Igen, értjük — „paraszt" a magyar gazda, „paraszt" a magyar földműves, meri ii~S~Ss\'
erején törik meg napjainkban is a vörös bolondgomba lassan, c^f biztosan ölő mérge.
Az elvtársak húsos agyaraiból kisüvöltött „paraszt" jelző — az( a gyűlöletet, megvetést, lekicsinylést. lesajnálást, nyílt ellenségeskedést jelenti: amelyet az elvtársak érthető okokból év-tlztdek óta a magyar- gazdatársadalom iránt viseltetnek.
Ne dobáljanak a pesti utcák frcnt|alnak hangos szavú hősei a ..paraszt" jelzővel, mely alatt ők kulturálatlanságot, \'nevelel-lertsíget, modortalanságot, durvaságot értenek. Hogy a magyar parlamentnek ma paraszti hir neve van: az nem a magyar gazdatársadalom, a klsgazdakép-vtielók, de az elvtársak paraszt-"styáfrárTkércsendli. w \'(*)
A képviselőket tájékoztatták az ország gazdasági helyzetéről.
Budapest, ápr 16 (Telefonon jelenti tudósítónk.) A képviselőház fogadótermében ma délelőtt 10 órakor KáUay Tibor pénzügyminiszter, Daruváry Géza igazságügy miniszter és nagyatádi Szabó István főldmivelésügyi miniszter az ország gazdasági helyzetéről tájékoztatták az egységespárti képviselőket. Az egységespárti képviselők után az ellenzéki pártok vezérei jelentek meg a fogadóteremben és a három miniszterrel hosszabb ideig tanácskoztak. A képviselők a tanácskozásról nem adtak a sajtó számára információkat.
A miniszterelnök beteg.
Budapest, április 16. (Telefon-jelentés.) Gróf Bethlen István miniszterelnök gyengélkedik és orvosai tanácsára nébáoy napig ágyban kell maradnia.
Feloszlatták as ÉME felvonulását,
Budapest, ápr. 16. (Telefonon jelenti tudóaitónk.) Az ÉME tegnapra hirdetett nagygyűlését a tendőrség betiltotta a miután értesitéa jött arról, hogy az Ébredők a gyűlést a tilalom ellenére ia meg akarják tartani, a rendőrség erős készültséget küldött ki a Főherceg S.<n dor-u\'cába. Az ébredők látva a rendőrséget, a Sörház-utcába vo nultak, ahol Budaváry Léazló és Gyallai Mihály tartottak beszédet, amelyben követelték a köztisztviselői fizetéseknek aranyparitásra való felemelését és a létszámapasz tás elhalasztását. Erután a jelenlevők tüntető menetté alakulva a várba akartak vonulni a kormányzóhoz és a miniszterelnökhöz. A rendőrség azonban elállta a Vár
összes feljáróit és a tömeget oszlásra szóllitotta fel. A kiadott rend őri Intézkedésre a tömeg minden zavaró Incidens nélkül lassan szétoszlott.
Ujabb cseh határincldena.
Miskolc, április 16. (Telefonon jelenti tudósítónk. Jornyosnémeti éa Szerény községek között egy erős cseh járőr átlépte a magyar határt és a Hidasnémeti 1 vámőrséget megtámadta. A keletkezett tűzharcban egy magyar katona súlyosan megsebesült.
Nadal Gyulát választották meg Hajdanánáaon.
Hajdúnánás, ápr. 16. A főispánná kinevezett Hadházy Ziigmond lemondásával megüresedett hajduná násl kerületben ma folyt le u kép viselő választás Msdai Gyula dr. híva t »los egységespárti s Bereocsy J. dr. egység espírti jelöltek között. Lead-tnk összesen 8500 szavazatot, melyből Madaira 4381, Bcrenciyre pedig 4119 szavazat esett. Midal tehát 262 szavazattöbbséggel a kerület nemzetgyűlési képviselőjévé megválasztották.
A nagykanizsai háztulajdonosok gyűlése.
Nem elégszenek meg ax n) béremelésekkel. — A jelenlegi hámbérek háromszorosát követelik közüzemi pótlékként. Nagykanizsa, ápr. 15. A Háztulajdonosok Országos Szövetségének nagykanizsai cioportja vasárnap délután tartotta gyűlését a városháza dísztermében a helybeli háziurak meglehetősen gyér érdeklődése mellett. Városunk mintegy 3700 főnyi háztulajdonosa kőiül alig láttunk olt százat.
A gyűlés tárgyát a legújabb lakásrendelet ismertetése és az azzal kapcsolatos teendők megbeszélése képezte. Dr. Hajdú Gyula a helyi csoport elnöke megnyitó beszédiben hangsúlyozta azt, hogy bár a rendelet nagy lépést jelent előre, a hártulajdono-ok mégsem eléged" hetnek meg á legújabb béremeléssel, mert a pénz vásárló erejének csökkenésével a nagyobb jövedelmezőség Illuzórikussá válik. A háztulajdonosok követelik, hogy a kormány ugyanolyan arányban emelje a lakátok béreit i>, mint az üzletekét. Msjd részletesen is* mertette az uj lakásrendeletnek — lapunkban is már leközölt — főbb intézkedéseit.
Dr. Hajdú ezek után figyelmeztette a megjelent háiigazdákat, hogy a béremeléseket legkésőbb április 19 ig bezárólag iráiban közöljék lakóikkal, a fölemelt bérekhez természetes hozzászámítva a 25*/» kincstári részátadást is, amelyet jogukban áll -tfkólkra áthárítani. A közüzemi pótlékot as uj rendelet Budapestre vonatkozólag megszüntette, vidéken azonban a város hatáskörébe tartozik a közüzem! pótlék szabályrendeletben való megállapítása. Egyelőre vita tárgyát képezi, vájjon szedhető-e az, vagy nem ; május elsejéig azonban a kanizsai háztulajdonosok feltétlen szedhetik a legutóbbi városi közgyűlés által megállapított 340ty0-©« közüzemi pótlékot.
Kolozsvári Ödön, a csoport titkára kijelenti, hogy Kanizsán a közüzemi pótlék cimén szedett ősz-szeget nem lehet elfújni egy kormányrendelettel. Eit legföljebb a belügyminiszter szűntetheti meg. Egyébként a háztulajdonosok a 340°U közüzemi pótlék helyett a jelenleg fizetett bérösszeg háromszorosát követelik (!) s ezt a legközelebbi közgyűlésen keresztül is fogják vinni (I) A helyi ciopoit vezetőségo ezenkívül — a házigazdák nevében — föliratilag kérni fogja a minisztertanácsot, hogy a közüzemi pótlékot hagyja meg továbbra is, mert a május 1-én esedékes 30 szoroa
politikai napilap
ir.k: n.y h.n.pt. tOO, - g H.rum h.r.... I:oc___
86. szám.
Nagykanizsa, 1923. április 17. Kedd
Egyes szám 30 nra korona,
ZALAI K02X0MY
bérösszeg 65% ** adóba fizetvén, a megmaradt 35% akkor, amidőn egy pöcegödőr tisztítás 1500, egy szemétfuvarozáa 1200, egy kémény söprés 50 koronába kerül, alig elég a közüzemi kiadások födö-ésérc. Az állandóan ingadozó vslutáris viszonyok miatt az lenne a legméltá-nyosabb. ha a lakók buraparitán alapján fizetnék a bérletet. A fokozatos fölmondások iervét a kormány elrjlette, azonban minden remény megvan arra, hogy a Ház-tulajdonosok Országos Kongresz-sxusának nyomós közbelépésére rövid időn belül megvalósulnak.
Dobrovics Milán v. nemzet gyűlési képviselő a háztulajdonosok közli összetaitásra hívta föl a figyelmet. Ha azt akarják — úgymond —, hogy valaha viaszakaphassák a lakások fölölti szabad rendelkezési jogot, akkor Jömőrü\'jenek, szer-
nem igen fognak elérni.
Csányi végrehajtó indítványára a gyűlés köszönetét fejette kl n vezetőségnek ügyburgó, ered.né nyea tevékenységéért.
Megvi«lókulnsk e u közeljövőben a háztu\'ajdonosok törekvései, nem tudhatjuk. Annyit azonban tény-képp leszögezhetünk, hogy a sza-badrendelkczéai jog visszaállítása a mai lehetetlen gazdasági visro nyok között a lakók hatalmas tömegeit egyenesen a spekuláció karjaiba döntené a nagy léptekkel vinné az országot az örvény felé.
Egyébként erre az ügyre mi még vissza fogunk térni. (h)
Kimúlt a Talotta-cirkusz
„Mici"-je.
Megfulladt n ha.m.dlk akit ponny. — Sxomoru tSrtjaat.
Nogykanitsa, április 16.
Óriást
veszteség érte vasárnsp reggel a Talolta cirkuszt. A közönség, főleg a gyermekek által aokat dédelgetett akót ponnylovak legkisebbje a „Mici* — az ápoló gondatlansága miatt megfulladt Az ápoló ugyanis az éjjel, noha neki sem paranci", sem oka nem vol^ray (Ikülünltett istállóból i. hárony1 ponnyt az aréna bejárata mellé\';vvezette éa ott egy cölöphöz kötötte őket. A legkisebb ponny kötelét azonban oly ügyetlenül kötötte annak nyaka köré, hogy ) a ponny minél jobban rángatta a kötelet — annál azorosabbra csavarodott nyakán, ugy, hogy telje-aen megfojtotta. Mikor vaaárnap reggel Talotta Luigl igazgató szo kásoa szemléjét végezte — a kis Micit a földön látta hidegen elte rülve. A kis Mici, aki 1912 ben
kát másik társával foxterier nagy ságban került Skótországból Talotta Igazgatóhoz — éa gyermekek és asszonyok dédelgetett kedvence volt, akik tömték cukorral és édességekkel —
vaaárnap xeggel a gyepűiesterhez került. Megható volt nézni, mikor a Mici a földön élettelenül feküdt — két ponny táraa és a fehér mén végignyalták nyelvükkel, okos szemeikkel hosz-azan reánéztek, majd szomorúan, busán nyerítettek fölötte. Elsiratták társukat. Talotta igazgató kára Ötmillió korona. Amikor a gyep-meatertől eljöttek a Midért — Talotta sírt. Sirt mint egy gyermek és arra kérte a gyepmestert, hogy a Mici bőrét szolgáltassa neki vissza. A kedves, okos, bohókás akót Mici — ezentúl nem vesz többé réazt a ponnyk mutatványai ban. Két társa most őnélküle járja
Titokzatos haláleset.
Az országút halottja.
Nagykanizsa, április 16. A gelsei cser.dórőrs parancsnoka tegnap délelőtt telefonon jelentette a kanizsai kir. ügyészség vezetőjének. hogy Betllheim Ferenc bocskal lakosi tegnap reggel Bocska község haláraban az országúton hutva találták. Miután több gyanús körülmény voll megállapítható, a csendőrség feltételezi, hogy Bettlheim Ferenc esetleg bűntény áldozata lelt. .azc-ibsn nincs kizárva az sem, hogy szívszélhűdés ölte meg. Megállapítást nyert, hogy Betllheim Ferenc egy társasággá! mulatott a hegyen A nagykanizsai kir, törvényszék vlzsgálőblrája, a kir. ügyész és a törvényszéki orvos ma déielőlt kiszállnak a helyszínére, hogy a vizsgálatot és a boncolási megejlsék — A iltokzalos haláleset körülményeit a hivatalos vizsgálat fogja kideríteni. (")
ia lénco\'ja körbe az arénát és szedi fel a cukrot — észtvesztő szemű, tüzes asszonyok épolt, bér-
Amikor a vasárnap d*lut/&ni éa esti előadások alkalmával Talotta ig.zg.t6 az arénába vezette a két ponnyt — kevesen tudták clak miért folynak sűrű könnyek Talottn igazgató szemeiből. Az igazgató könnyel t,Mici"-nek — a kimúlt skót ponnynak aióloUak... (*J
HÍREK.
— Naptár t Április 17. Rezső.
— Hivatalos óráink: A kiadáhivat«! tl\\\'ul 13. Ho.enrledir palou) tltVWtatóS ór • déletölt fél !) órától 12-ig, détutin 3-tól 6-ig. Telefon 78 — A szerkesztőn <Kó ut 13 ltogenrieder pilóta) hivatalos órii lelete részére déletött 10 fiától IWg. Telefon ?.i. A felelős szoikesitő dílitán (i órától 8-g a nyomJnbaa ;/.«l.ii é.i Gyarmat: nyomdi fogad és bármily ügyben a nagykózönsig retvdelkezéséra áll. Telefon 117.
— Időjáráa. Az Időjárástini
Intézet jelentése szerint hazánkban e«Ő nem volt, az ég azonban fel-hőaebb lett. A hőmérséklet tovább emelkedett. Egyelőre még enyhe idő várható, zivataros esőkkel, később megélénkülő szelekkel hü vösebbre fordul az idő. t Fekete Endre. Még bito-
nyosnn sokan vannak városunkban, kik hálásan gondolnak Fekete End rére, mint egykori tonái ukra. 1874 töl 1876 lg tanított a helybeli gim náziumban még mint fiatal tanár. Akiket tanított, még mindig azi vesen emlékeznek vísszr migss, komoly alakjára mintaszerű magyar, latin és bölcseleti rlőadásakra. Már akkor fiatal létére igen nsgy tiszteletnek- örvendett tanítványai és a szülők körében. A rend hamarosan Pestre azólitja először rendfőnöki titkárnak, majd pedig mint a piarista rendkormány tagja 40 éven át intézi rendje ügyelt oly nagy hozzáértéssel és buzgósággal, hogy a rendben neve . szinte fogalommá vált. — Irodalmi mun kásságot is fejtett ki különösen pedagógiai éa filozófiai irányban. Bölcseleti tankönyvei sokáig nép szerüek voltak a középiskolákban. Most, hogy elhagyta az élők sorát életének 79 Ik évében, körülnézünk, hogy hagyott-e maga után váró sunkban la emléket. Ha gimná-ziumuok történetét lapozzuk, rábuk kanunk nevére. Mint az intézet lelken fiatal tanára ő alapította az 1874/5 iki tanévben a „Gyakorló lskotá"-t, vagyis a mai önképzőkört, mely már majdnem egy félszázadon át fejleszti az ifjúság hazafias érzelmeit, irói, szónoki tehetségét, müérzékét és gondolatvilágának nemesítését. — Fekete Endrének csak földi maradványait födte el a airhslom, szellemének
alkotásai megőrzik emlékét a piaristák és n hálás tanítványok síi
vében, (n.)
m. kir. 6. honvédgyalogezred állat orvosát a budapesti állatorvosi főiskola belgyógyászati osztályára tanársegédnek nevezték ki.
— Egyházmegyei hírek. Bel ler Frigyes ralamerenyei káp\'án ideiglenesen Kéthelyre küldetett kisegítő káplánnak, miután Zárka József odavaló káplán megbetege delt. Horváth Tivadar \'Noszlopról Devecserbe küldetett káplánnak.
— Kap! Bála kanizsai utja. Kapi Béla evangélikus püspök a jövő hó elejéi Kanizsára érkezik.
— A kis lord előadása. A főgimnázium szinielőadAsi a hét végén 21. 22 és 23 án lesz a Pol gári Egyletben. Mint már megírtuk a címszerepet Huber Eleiké fogj* játszani, mig a többi szereplők n következők: Dorincourt gróf a kis lord nagyatyia Rid«nlci Jinos; unokája Erről Cedrik : Huber EUIke; Mra. Erről, a kis lord édesanyja: Waligurszky AHce; M»ry, a család hü cielédje: Józsa Mária; Hobb* fűszerkereskedő: Herjavecz Sándor; Dick cipőtisztító: Sz.bó Uszló; Havitham ügyvéd: Kattauer Ki-roly; Tomaa komornyik: Loos Jjnos; Hipgins, szegény munkásember: Kovács Nindor; Minn t kalandornő: Hohoss Mírla (a m"i sorban a két nőszereplő neve fel van cserélve); Wilklus lovász: Janda Károly; inas: Oaskó Endr<\\ A darab I. felvonása New Yorkban Errolék egyszerű lakásán, a II. <*s III. Angliában a Dorincourt kas télyban játsiák le. Az előadások kezdete este 8 órakor. Jegyek Teulsch drogériában válthatók. Az előadások bevételo jótékonycélra megy. Szünetek alatt a 6. h. gy. e. zenekara játszik.
— Alorvos a városi kórházban. Dr. Takács Zoltán a nagykanizsai közkórház nagytudásu és rendkívül rokonszenves uj igazgató-főorvosának intézkedése folytán a legközelebbi napokban a városi kórház egy alorvost fog kapni, aki a kórházban nyer lakást és igy állandóan a betegek rendelkezésére fog állani. Az alorvos — értesülésünk azerint — dr. Láger a Herzog (Jendrassik) — klinikai jónevü asszistense iesr, aki a jövő héten elfoglalja állását.
— A felemelt posta éa távírda éa telefondíjak tegnaptól kezdődőleg léptek életbe. A pontos tarifát lapunk már a múlt héten leközölte. Azon telefonelőfizető, aki az 50 százalékkal felemelt dijat aokalja éa telefonelőfizetésről leakar mondani, adja bo Írásban \'lemondási bejelentését a postafőnök-séghez.
1**3. áprili, 17
— Betöltendő állások a Tárosnál. Nagykanizsa város tanácia három fogyasztási és forgalmi adó-ellenőri állásra pályázatot hitdet.
— A Keresztény Tlsztvlse-lőnök Egyesületének kSzgyli-lése óriási közönség jelenlétében folyt le vasárnsp. Mágot Vilma el-nöknő megnyitója után Polgár Etelka titkárnő részletesen beszá-molt az egyesület inult évi működéséről, melyből meglimerhettük az egyesület komoly, áldásos tevékenységét társadalmi, gazdasági ét karitatív téren. Mejd Szabó [«t« vánné pénitári jelentése után meg. választották a tisztikart:
Társelnök és ügyésr dr. Hajdú Gyula, elnök Mágot Vilma, alelnökök Deék Péterné és Noll Viktória titkárok Mágics Etelka és Polgár Vilma, jegyzők Lupernbek Ilonka és Szász Cica, pénztáros l-SV-JsfcAÍ. ci-iÁkvúfWii,
\'•is, Dénes Ilus, Ertutay Gyula, dr. Makó Gábor, könyvtáros S/abó Mariska, Háznagy Birlin Gizi. A megválasztott tisztikart lelkesen .megéljenezték.
Végűi M.igot Vilma elnöknő vázolta « jövő év nagy programjit és lelkes szavakban buzdította kitartásra a tagokat. Az agilÍ9, fáradhatatlan elnöknőt hosszan meg-é\'jenezték.
— Az adófelazólamlási bl /.ottság ma délelőtt á cukrászok, fényképészek, bőrkereskedők, bor, termény- éa gabonakereskedők adó-felszólamlásait veszi tárgyalás alá.
— Dr. Takács Igazgatófőor vos budapesti utjának eredménye Inneretes, hogy dr. Takáct Zoltsn a kozkórház igazgatófőorvosa, aki teljes egyéniségé\', tudását és ambícióját latba veszi, hog? a kö:kórházat a legmodernebb intézetté fejlessze, a mult napo\'ibsn Budapesten járt a népjóléti minis:-tóriumban, hol dr. Kerekei állam-titkárral tárgyalt. Dr. T«kóc» igaigatónak sikerült hot millió korona r-poláai dij előleget kieszközölni, amit a minisztérium át is utalt « városnak. Kiesrközölte dr. T»kict a kultuszminiszternél azt ir, hogy u kanizsai közkórház orvosgyakornokot vehessen fel, itt képezhessen ki, ami nem kis előny, tekintve azt, hogy sok kanizsai orvoatanhallgs-lónk van.
— Az nj vágóhídi dijak. E?r marhabika 1200 K„ növendék 403 K, borjú 400 K, sertés 200 K, juh és kecske 300 K.
— Véglegesen megszűnik a hadisegély. A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, meljr szerint a minisztertanács határozata alapján folyó hó 30 val véglegesen megszünteti a hadisegélyt-A rendelet indokolása kimondj*, hogy a kormány a hadiözvegyek és árvák, továbbá a rokkantak atb. ellátásáról már más uton gondoskodott, a hadifoglyok pedig már hazaértek a igy a hadisegélyek fölöslegessé váltak.
A városi mezőgazdasági Ülésen tizenhat mezŐÖrt fogadlak fel.
. — Veszprémben felemelték •z orvosi dijakat. A Veszprém vármegyei orvosszövetség a nyomasztó gazdasági viszonyokra vató tekintettel az orvosi rendelések diját a következőképpen állapított! meg. Rendelés az orvos lakásio 500, háznál 700 K. Éjjel a ^
összegek kétszeresét számítják.
— Kit kulcaot T.aaltatt^
egy szegény ö.vegy asszony. (Si»»\' és kapukulcs) Brcsöletea meíls"15 adja le a kisdóhivatalban.
ZALAI KÖZLÖNY
A Jugoszláv kormány lemondott.
Redlca Zágrábban bejelentette, hogy a szerb kormánnyal folytatott tárgyalások megazakádtak.
Belgrád, ipr. 16. A horvát parasztpárt vasárnap Zágrábban nogy-gyÜlést tartott, amelyen Radic, a párt vezére hivatalosan tejelentette, hogy megszakadtak az ur-lmon lévő radikális párttal a tárgyalások. A belgrádi kormány a zágrábi ülés lefolyásának hirére vi sirnap éjjel miniszter-tanácsra ült össz<-, amelyen az egész kormány lemondását határozta cl. A husvé i ünnepek után ma délelőtt ismét egybegyűlt a szkupstina, az uj kormány megalakulásáig sionban elhalasztotta üléseit.
1923 /prilia 17. _
__ Milyen less ax nj „érc
pénz? Már hírt adtunk arról, hogy a magyar kormány is foglalkozik az ércpénz forgalomba hozatalának tervével. Az ércpénz egészen más lenne, mint a békebeli. Szerkezete a kővetkező: alakja, mint a régi egyforintos, az egyik lapja vékony fémlap, a másik pedig átlátszó anyagból — pld. celluloidból — készül. A két lep között a* ural kodó üteképe, vagy valami bélyeg van. Ez az „éi cpénz", mely francia találmány, már több latin államban használatban van, legújabban mír Béciben is tárgyalnak a készíttetéséről. Neve: zsetón pénz.
— A pápa enclkllkát fon kiadni e Rubr ügyben. Rómá hói jelentik: Schulto kölni érsek Rómiba érkezett. Azt hiszik, hogy látogatása szorosan összefügg a Ruhr-kérdéssel. A kalh. „Corriera d\'Italia" egy berlini távirata szerint n Ruhrv\'dékrc küldött rendkivüli követ, Torta biboros visszatérte és kihallgatása után a pápa enciklikát fog kibocsátani. Vatikáni köiö\'t szerint azonban a Szentatya a po litiksi jellegű beavatkozásnak még csak a látszatát is el akarja kerülni s csupán arra fog szorítkozni, hogy a béke érdekében való óhaj tásait fejezze ki. (K. E. K.)
— FUsxerkereakedők figyel xnébe. A legújabb hatóságilag megállapított irányárjegyzék Átvehető Rosenfdd Adolf Fiai fűszer kereskedésében, Főut.
— Gynjtófa kapható (fenyő gyujtalék) tetszés szerinti mennyi ségben az Erdőbirtokosok faérté kesitö telepén (szeszgyár mellett) csomagonként 15 koronáért.
— Uránia. Kedden és szerdán bemutatóra kerül 44A kedélyes cowboy" víg történet egy cowboy nagy városi kalandjairól 5 felvonásbnn és „Kezdjük elölről" burleszk 2 fel vonalban. — Szombat és vasárnap nLa Verite" (Az igazság) gyönyörű társadalmi dráma Zola regénye nyomán.
— Hamisfogakat, aranyat,
-ezüstöt, bfiliiánsokrtt és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Fried József ékszerész, Sugár-ut á. szám. (I\'ő-ut és Sugárul sarok.)
— Uránia. JSn t Intolerance.
— UJ sonamttvok. Aujusztin: Shlmmy-J.J, zenéje Grosz Alfrédtól 4i0 K. Batáii Árpad iraxyar nótái, XII lüzet — Ka m»jd minket újra összehoz a végzet. — Zöld lőve! is fehér virágos akácfa 300 K. Díczy József dalaiból: Erdő melyén s*ót a kakuk
Stomszédunkban van cg/ öreg eperfa *«KU K .\'..ovondola*, daljáték 3 felvonisban, zeoéje Kiidl Frigyes és Somló Sándortól, 2 füzetben 1440 K. Kaphatók Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Próbálja mog ön Is és moggyő-XÓJik róla, hogy a FIllPP harisnyekótódéjé-ben békebeli anyagból készUtt harisnyák, zoknik a legtajtós»bbak és ugyanazon ssinü és minőségű pamutból bármikor megfejel-hatók, Siombathely, Széli Kálmán-utca 6.
— Harosog Ferón o képes irodalmi hetilapjának az Uj Id\'k.iek uj siáma közli He rezeg Ferenc nagysikerű vígjátékának a Sirokkónak egy részét, Cscrmcl Gyula és W. W. Jacobs elbeszélései\', Pékár Gyu\'a cikkét, Koz\'olinyi Dezs\'» cs Falu Tamás verset, BuJolph Stratz érdekes regényét, MjWbeck K«roly eniés fej éceit, számos művész és tdószciü képot és a Up rendkívül
íi kedvelt rovatalt * szerkesstól iit:netek«t és a >zepségij o\'án As Uj pók előfizet • 5i ára nogyeJevro lOCO"—• koiom, Mutatványszámot kiván*Ua Ingyen küd a kiad.íhlvetal VI. Andrássy-ut 10.
A „Sslahásl Éio." ma megjelent uj .vzá-nát Szenes B:)a most bemutatott uj daiabjáo«k a Végállomásnak szenteli Bőven ismerieti a darabot, mo\'ynek legsiebb jeleneteit pompás Angelo "kepékben közli. A Belvárosi ttzinliáz újdonságáról, *z ütközetről i> sok f nyképet közöl, ejty I I;es színdarabot, k^ttá1, regényt, bí" mellékleteket aí. Ar» korona, ne.yidévi előfizet U \'200 korona. Kiad.ilii.\'alul üuJ-ipcí\', Erzsébet-körű t 2B.
törvényszék.
ítélethirdetések.
s) Hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt a nagykanizsai kir. törvényszék Zűedes Pétert 8 hónapi fogházra és 2000 K pénzbüntetésre, Bükki Lsjost 3 hónapi fogházra és 2000 K pénzbüntetésre ítélte. A pécsi Ítélőtábla a vádlót-tak felebbezéne folytán megsemmisítette a kanizsai kir. törvényszék Ítéletét és Tizedes Péter büntetését 3 hónapi fogházra és 1000 K pénz büntetésre, Bükki L jos büntetést pedig 1 hónapi fogházra és 1000 K pénzbüntetésre szállította le. — Mindkét vádlóit semmiségi panasz-szat élt most |«.
b) Bedö Andrást a kanizsai törvényszék 10 hónapi börtönre és 3 évi hivatni.-eaztésre ítélte. Felebbezés folytán az ügy a pécsi Ítélő táblához került, amely Bsdő büntetését egy évi börtönbüntetésre és öt évi hivatalvesztésre emelte fel. A kir. Kurla az ítéletet most helybenhagyta. Tóth János ösazbünte-tésül - ez Ügyből kifolyólag 7 havi börtönre é» 3 évi hivatalvesz lésre lett Ítélve. Ugyancsak ily bün tetéssel lett S;bők János is sújtva.
c) Ctappon Györgyöt a törvény szék 7 havi börtönre és 2-szer 1000 K pénzbüntetésre, Czuppon Jáno».L pedig 4 hónapi börtönre és 2-szer 1000 K pénzbüntetésre ítélte. — A pécsi királyi Ítélőtábla Czuppon György büntetését 5 hónapi, Czuppon Jánosét pedig 3 hónapi börtönre szállította le. A kir. Kúria most helybenhagyta a másodfokú biróság ítéletét.
Összbüntetés-kiszabás.
Horváth Ferencnét, született Horváth JuWát a nagykanizsai kir. törvényszék egy évi éi két havi börtönbüntetésre Ítélte. Ebből egy évet éa egy hónapot kitöltött. Egy ma sík lopásért elítélve két és félévi bőrtönre — amit most tölt kl. össz-büntetés kiszabását határozta el azért a kir. törvényszék. Horváthné védője — tekintettel sz asszony jó magaviseletére a börtönben — az egy hónap elengedését kérte a bíróságtól. A biróság Összbünte-tésül Horváth Ferencnét a mml nsptól számítandó 3 évi és 7 havi fegyházra Ítélte, betudván neki az eddig eltöltött fogságát. Ugy, hogy a biróság egy hónapot elengedett neki. Horváth Ferencné így egu hét múlva kiszabadul a fogságból. Horváthné nagy hálálkodva h«gyta el a tárgyalási termet. Az Ítélet jogerős.
Topicher Lajos és a kávéházi feUrónő retikiilje.
Az itéletkihirdetések után Top scher Lajosnak, a hírhedt kanizsai tolvajfejedelemnek első főtárgya-lása került sorra. A büntetőtanács elnöke dr. Kenedi Imre kir. ítélőtáblai bíró. , Szavazóbirák dr. Al-mássy Gyula és Podolay Jusztin kir. törvényszéki bírók. A vádható-vsápot dr. Szsbó L«jos kir. ügyészségi elnök képviselte. Védő dr. Halphen Jenő ügyvéd.
Hátraláncolt kezekkel hozza be
a szuronyos börtönőr a fogházból a tolvajfejedelmet — Topscher La jóst, hogy végnélküli lopásainak első láncszeméért feleljen birál előtt.
Dr Kenedi elnőíc kérdésére bemondja nacionáléját. Topscher La jos budapesti születésű, 25 éve?, mülakatos, Nagykanizsán 3 év óta lakik, a katonaságnál lopásért és szökésért súlyos börtönt ült, majd •» polgári biróság is börtönnel sújtotta lopásért.
D . Kenedi felolvassa a királyi ügyészség vádiralát, amely lopás bűntettével vádolj*, azért, mert Nagykanizsán * Korona kávéhác felírónőjének, Vida Magdolnának 10.000 K értékű bőrreliküljét, amely 5.000 K t tartalmazott, ellopta.
Topscher először csak részben ismeri el bűnösségét Azzal védekezik, hogy olyannyira részeg volt, hogy nem is emlekszík mindenre. Tagadja aztán, hogy ő lopta volm el a leány rctiküljét. Mú\'ler vasu\'i tisztviselő mellette állott, amikor vele együtt a Korona előtt Állottak. Ha ő lopta volna el a leány tárcáját, akkor Műllernek azt észre kellett volna vennie. — A retikült egyébként a félreeső helyen talál ták meg, tehát nem őnáh volt.
Dr. Kenedi itt felolv:-s«n Top schernek a vizigálóbiró előtt tett vallomását, amely ugy a»ól, hogy nem ismeri el h>táro*ottan a bű nösségét, amennyiben Jehitséges", hogy ő követte el. Dc Topscher határozottan tagadja mo^t ezt. — Müller Ernő budapcali DV. tisztviselő, tanú — a sportpályáról is-mtri Topschert. A lopáe napján Topscher ott állt a Korona kasz-szájánúl. Mikor Müller elbúcsúzott tŐlo — Topscher még visszamaradt a kasszánál M g ö dŐ volt — a leány nem kereste a retikült. Egyébként mást nem tud az egész esetről.
Kiss Ernő szállodatulajdonos el mondj*, hog? éppen zárórát akart tartani, amikor felirónőie, Vida Magdolna rémült arccal hozzásietett és a Távozó Topscherre mutatva azt mendta neki: ez a fiatal ember elvitte a retikülömet 5 000 K pénztartalommal. Az előhívott rendőr megmotozta a fiatalembert, Topscher Lajost — de nem talált nála semmit. A kisasszony azonban megmaradt további határozott állítása mellett, hogy Topscher Lajos vitte el tőle. — Időkőzbeo keresni kezdték a tárcát a pénzzel, melyet a félreeső helyen megtaláltak, benne az 5000 K-ás bankjeggyel.
Vida Magdolna, jómegjetenéaü, 29 éves felirónő a Korona-kávé házban — eskü alatt előadja, hogy a lopás napján éjfél után 2 órakor retlküljét a kasszábsn levő székre helyezte. Mikor egy pillsnatra a konyhába ment, visszajővén — látta, hogy Topscher épp s lábát kihúzza az emelvényes kasszából és ittasságot színlelve kisompolyog. A székre nézett és akkor látta, hogy eltűnt a rélikü\'je. A leány állitja — hogy Topscher csak szimulálta az ittasságot. Az előhívott rendőr megmotozta a félreesőhely mellett Topschert, de nem talált nála semmit, ellenben n félreeső-helyen megtalálták a retikülfét.
____3_
A leány a azemébe mondja Top-schernek, hogy nem volt ittas. Müller DV. tisztviselő kissé ittssnsk állitja. Kisa Ernőre se tette sz ittas benyomását.
Dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök ke;detle meg ezután vádbeszédét. Hosszú időn át veszélyeztette a közbiztonságot egy ismeretlen ember — mondja. A azállodik-ben, a lakásokban, az estélyek alkalmával eltűntek a különböző tár-gyak. A rendőrség szinte tehetet len volt a lopásokkal iftemben. Hallatlan sok bün terhelte lelkét — inig végre hurokra került. Súlyos büntetést kér.
Dr. Halphen Jenő védő enyhe Ítéletet kér védbeszédében.
A kir. törvényszék bűnösnek mondta ki Topscher Lajost a Btk. 333. § ába ütkö<ő és 338. § a aze-
rint minősülő lopís hünteltében és ezért Őt kétévi fegyházra és ötévi hivatalvesztésre, valamint politikai jogainak ezen időre oaló felfüggesz tésére Ítélte,. Topicher az ítélet súlyos volta mlntt felrbbezett. A kir. törvényszék «lrend.-lte egyben Topscher további fogvatartáiá*.
A tolvijf/jrdelem lopásainak so-roiatáért egy másik főtárgyalásoo fog felelni bírái előtt.
A zaellérember tolvaja.
Hohl Ferenc gelieszigeti földmi-ves, aki nemrégen megszökött a kanizsai kir. ügyészség fogházából, csalás büntette miatt állott tegm p a kir. tőrvényszék előtt.
Becze Ant/| magyarstentmikló->i szegény zsellérember házába beh«-\'olt egyik társával (»ki ez ügyből kifolyólag már jogosén el van ítélve) és sz ablakon bemi*zva Becéék összes ruhaneműit elvitte, majd Kanizsán eladta. Ugyancsak ellopta unokabátyja télikabátját és 7000 K t akart tőle kicsalni.
Hohl Ferenc s főtárgyalás alkalmával beismerte bűnösségét, majd részletesen elmondta n b .-törés :s lopás részleteit.
Becze Ant»l sérlett egy földhözragadt szegény ember, elpanaazolja, hogy teljesen meztelenre kifosztet ták Összes ruhaneműiktől, ugy, hogy ciak az maradt meg, ami testükön volt. A kár közel 100.000 K — ak-kori értékben. — Dr. öród ügyvéd sértett védője 83.000 K kártérítést követel.
Dr. Gettncr Antal védő hatásos védőbeszéde után a biróság HoL-l Ferencet három és félévi fegyházra, 5000 K pénzbüntetésre ítélte és cl marasztalta 83 000 K kártérítésre és az összes költségek megtérítésére.
Az Ítélet jogerős. (•)
SPORTÉLET.
A vasárnapi labdarugómérkőzé-sek legnagyobb része Irreális eredménnyel végződött, vsgy elmaradt, mert a nsgy esőzés folytán a pályák sártengerré változva, minden észszerű és szép futbslljátékot meghiúsítottak. A nyugati kerületben Szombathelyen a SzAK kitűnő formában 5:2 (2:2) arányban verte a DAC jóképességÜ csapatát. — Győrött a másik szombathelyi csapat, az SzSE is nagy gólaránnyal, 4:0 a Hungária fölött. — Budapesten a bajnokság sorsira döntő befolyással bíró UTE-MTK mér-kőzés került lejátszásra. A mérkőzést nagy érdeklődés előtte meg s a rossz idő dacára mintegy 20,000 ember nézte végig az elkényeztetett és agyonreklámozott bajnokcsapat tehetetlen, indolens játékát. Az újpesti csapat magyaroa tűzzel
ZALAI KÖZLÖNY____1923. április 17.
CIRKUSZ TflLOTTA 1 wmsmu-«oi iwnum« ...m
I NAGY DIJBIRKOZÁSOK
Eőőig a höuelfcezók jelentkeztek: Róth Ijtvén és Németh József i-elybell mészárosok . és Hudek Tóni első fcaposudrl birkózómester. =====
Legolcsóbb bevdsdrldsl - ^
If ^ 0 Cj ^ o Franz
^ ^^ ^^ malom mellett.
(zement, mész, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. • Szőlőkaró.
Várotl Iroda: Nagykanlzia, Zrínyi Mlklóa-titca 33.
éa törhetetlen gyöinlaksrásaal /■ k\'tartáaaal játaioll mindvégig ét minden tekintet ben megérdemelte a blatoa 2:0 arányú györeltnrt. A második félidőben aiinte lelépték a darék újpesti (luk lelkra tempójuk kai ai elbizakodott fulballprims-donnákat, akik lamét bebizonyították lélektelen és Ii dolena játékukkal, hogy buaáa „munkabérmegté litéa" éa valuta reménye nélkül nem tudnak, illetve nem akarnak jól játszani. Ai MTK-ból egyedül Orth éa Plaltkó leleltek meg, mig ai UTE minden egyea tagját dicaéret illeti lelkea fáradhatatlan éa ered raényea játékukért, mig agyénllrg Fogl 1L tünt kl, akit a játék végén a vállukon vitt ki ai ót ünnepit nézflkóiőnaég.
Valuták éa devizák.
N.polaoo 18300, Poot (Loodoo) 20873-21473, Dollár (New-York) 4300 - 4630, — Ftaoeia Daat (Falta) 304-314, Mélki (8.1-lla) 31-23, OUaa ltra (Müaao) 228-2 J8, Oiitiik korona iBécs) flaí-ÖTi. I.«l (Boka-raat) 22- 24, Siokol (F\'ri(i) IJ4—140 Svájci hil (Zilrtch) 820 808, Dlaár (Zipák) 40 -48, — linjjal márka (VaraO) 10-11 Aaiatardim 17-.38 — Koppaofcági 844—874, Krt*atiáot> 803—883, Stockholm ItftO 240
Zürichi zárlat.
Utlla 2 61 Aaaiiatdue lik — HolUoJU, Ma.-York 34. -23 Looéoo 2330, PiUi 8687, Müaao 2737, Pr4w 18 40, Bade
Íeat 1100, Zápáb 380, Vin< 120. U\'lai
77, Seéfla 340 Oeatrlk báty. G\'7 7 3
Termény Jelentén
ooaa (TlaaavtMUI 22Z30-22430, afyét. 22000 2200 roai I4*XM60«, Ukiieuoyáiri MWO-\'.kCOO aoi 13300-4000 aab 14800-3*0 u.,,n 11000-11X00, rapca 14000-300, korra 8SOO-7LOO, kölai 8800—80X)
Budapesti illatvtaári
Marhabok L r. atáaabao 1230 - 380, Utolja 1230—430, alaje 1230—331), II. r. <(kib.>, 93U- -1080, tUtolj. 930-1200, ah]« 710—700 NSiMdék marni i I. r. agiaabao 743-78 J borja (010U bérbj 830-ÍÍ0. Ktaalal: Nasy saartu 83, ataOáa 01, — Nc.odak amha >1, .Wdii 21, borja -, aladáa — Marta, bér 1000—I0W, borjabér I80C-1700
Sertéaváaár i
t albajtáa 1830, Elk.lt délig 800, Ora< — Kosé; 1100, KOoojJ —, I. >. 126), II >00, Zab 20C0, SaaJoosa 1630, Lati boa 10».
Értékek:
kinyír hitel 43000, Oiatrik bttal 12800, Hasat! 1000, J.taálof 2400, UaaáiollolO 8400, Koraakodatall fnok 33000 Macyar-Olaas 2600. bocatal 180.000, Dlsacba 44000, AjU-táaoa asé. 332.000, Szásáiért 61000, Sdaé. tarjám 131000, UrtUoyt 240000, Rtiaa 28000, Scblkk 243 0, G ottmion 31300 Uolon 82000, Daoki 17 03J Klotild 172000, Maiyar eok.r 488.010, Adria 78000, AUaatlka 2S7W-, Klrátyior ÍO\'.O, Boaayik-ABiár 4:6\', üf. Ok t.073, Phoboi Vaira. Vülajnoa
1634*\', Gtaalla OCOO, Konkoidla HOOO, Déli Viavt 163C0.
A.pró hirdetések
4lla > 10 főig 100 knr. ki In Jen lovabkl 11A i korona, vaatagak* ktlAvcl aac.trll a\'avah Joplán aaanl.latnak - Allaat ktrcaOkntk S a«*aal<k trcnpilmin)),
HArM ítkttt loufnta t!a -\'< Cbn f kUlJian.
uaalc, r-am--al>. r« nUfTtByiar<aka.\' . «iir»»P.!a|. Mact«twthMA ti - ti « rr Milán) u orroai >* ,kl3t«- L-..H iniitn lutatMaa i.l.rv\'.tí.M\'j rlaJO. ■ 1 «• (BotinrlrJrr-
Jutnparrk lati • . Utóa «\'»4lV-.ir» Tat.\'1 0»r*r«. ■)tut-\'.i 7r*«
Uularmall U\'l u l>rat Cii. . .HM. •o»J
Blvallaluk u-«ll;r j . aunyoa araa. iiactt fílnt Ai r; Ja.xa • i |r. ? Jl
S-IU- jl tf Mist l\'-aai-a* rias is utmn.: MibaadS •tagy litkll* rzktai
Uiirgat.dl rv)ia • gSi VIa«, ar-.ua rj TOJJ
rialal H(étl a.RK>.\'l Wr,« rt éltáat U\'-nUit Ka í—arr Kára j i«|ml yarbai.
V"tr»> »>a\'«ir»a«tai«i»»»Ba«l fz\'.mcU D. 1 atáUWata;- cl)«l»9 Macyír- ita tc«. láaa (• 70J»
Blaslo iv tavasai h^\'tl áioa C.m . MaCotan ia UtU\'.i6ny j
1 »sl«l«. Mr.r hiMft .;.«-in M t-éJ) »!r*icÜMhtti Kit*.; .Ki «i
^OE SSf,
5510/1623.
Hirdetmény.
Nagykanizsa város tanácsa pályázatot hirdet három fogyaaxtisi adó-allanőil állásra.
Palyáxhstnak oly leddhatlen eló-élettl egyének, akik a azUkaágrs Írásbeli leendók végzésire képesek.
A pályázati határidő 8 nsp, ma.y idó alau a sajálkezülog In, s orvosi áa erkölcsi bizonyítványokkal fel. •isrelt, valamint a fizetési igényeket tartalmazó kírványek a városi tanácshoz benyújtandók.
Nagykanúaa, 1923. április 11-án.
Polgár aaealer.
Ligolcaobban
épit és tataroz
Talafoa *Oe.
UJSflGflRUSITOK
|fl fizetéssel teluétetneh a
Horváth-féle ujsígárudában
auá^k is áas I^aaa
fvWv* ™<T> ^ sTs ífv
Raktárhelyiséget keresek.
Köivatkót d Iszok. Ajánlatokat a klsd \'hivatalna kérek.
AJáaluok
MÉSZNITROGÉNT
17-töV. nitroBéotanalomo)«l F.gyaa-raosu a le,Jobb attroféaaititrázyikkil.
Kalé«aa«a> é. kaaéaak, >.i.-
lolol SS&é4 alk. Ii>if,iu>ér.
kiváióio alkalmae. — Gyiitji: NMTM MTM«él MÍTtÚYilPM R. T. auDAPsar.
Képviiaitt éa éiiaaa* raktér
Vaa>. Zala- éa Soproom.syékr.
Helisés Pintér
BJÓtxágT», >r&l«kwwiny, taigvak, indulj cikkck nagy kar aikodéso
Szombathely.
A
Zalai Közlöny
vármegyénk legelsfi éa legel-terjedtebb politikai napilapja, mely órákkal alfibb hozza az összes budapesti napilapok hir anyagát és kimerítő tudósításokban számol be naponta a helyi, vármegye! éaasoraságos vonatkoxéau eaoményekrfli Haglalanlk naponta a kora raggall órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy hóra HZ." 400 k Negyedévre 1100,k
-- Saját érdekében caelaka.it, ha azonnal megrendeli a
Zalai Közlönyt.
Forgóáramu motort
koraiak megvételre O \'/i 1 5 \'l-Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek. Közvetítők dijaztatnsk.
NEM FAJ FEJE
é> a lába, ha • Oiik-lér 1. ss. •latll (lp«-Oilitb«n
rendttt ktxaii >Uk «U6rcndü anyagból kést üt
ARGENT
féle
efp^t horJ. Javítások cyorun etskSzöltotosk. Kitttl varróit JupIataJpu
már meg-unJrlhetó
S2ANOAL
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
vlsvaaalék ktriia.il wAUalala f
HókflzM és NAQVIUINIZSA, M^yarHrtca uAm.
FÜiiot: BUDAPCST, Vln 6-utca M. - HUNilt UVIt.
Fhfá U link n^.***;"1 »ar»«staé1 ■amkAlat»ha(, tymlmt M«4«r«
UTfllMnW trftaoh, -M4é U r..4«a4*«W4Urlt4 u yvlztlaattl«
oMtoraáiiMk. k.tali, kft. kid »lava«aÍ4k ríaaéra
a»l»«atlk.aa« >»M4 «J»Hf. k«r«.4a>4.akat. köapontl IBtéa «a malagai! kaTrndazéaak«t aa|4l Urviiétlak Martai. RflUArfin tartlinl/ * »«»»•••«* caSvakat. r*» araa.turAkat, SasStl-
fcirVÍ? **ilün* • TV ygiVilü kU*« rMmf Mrtts-
. motá»k 4* tUMtakát, ml.J«aa<ai« káat.rtAai olkk.kat, bádot-
Arakat. >««Aaeoaot( koayka a4«ayakat. korAaaatl tUkak. aaOI« fa/■•taaOkat.
terttiMkat és étaUkttásl «wkátot«kat szaksiarOia és alcséa aszklziOnk.
Oü[TTNJ^ARTmUR
TeMrn: NAGYKANIZSA. KÖLCSEY UTCA 17. Telefon.
394 394
w w MAaak. - - áa ^rfW^lih^ ■ * - ., .- W I
léMaAC >liiil»ariiill é(r-k rakUiea
Sxerkeaxtői üzenetek.
N. K. Vgész máa a falf(M(áauak. KríaJrlch lttván tokkal lubbat tett Magjraroisaégcrt. aamb^jr róla ilyan hanftnambeo lahassau tini Taanljon epyitc: »lfoK«UUar.ul non-do>k aliai és akkor láigyüaitoi birélatot fog todr. monJan:. -- Steiner Osxkar. Out fiani, a vttMJéit Mtétknűl Jicaér«t»t érJe-realM, hingulitoi kl« tavasai ké(et faatcu • VII strófán karatalill — azonban még mindii nem »tkalnus un, ho^r a wad*-stalréoyakan kartas\'.J a nyllvaactság «]6tt Us«sn lupvilájrot 0*»t fiam, nyak rolJ nu-ga.t, ha jobbat kuMasi ba — lakozvljuk.
r «.rlAa szerkesztő Benedek RezaA.
Nvomaton a la;mtloidoao3ok: Zalai *a Gyarmati konyvnyomc4|áh«n.
62. évíolyn" 87. szám
Készpénzről térmentesitvo .Zslai Közlöny"
Nagykanizsa, 1923 április 18. Szerda
Egyes szám ára 20 korona,
Quo vadis Hungáriát
Nagykanizsa, április 17. (o) Zürich" 12 centlme-on jegyzi ■ magyar koronát ■ > harminc ko ronás gyufa, ■ negyven-negyvenöt koroná. tojásir, a kettőezerkoro-náa zsír és ezernégyszázkoronái húsárak mellett, talán 1118, ha nem ll dühöngő fájdalommal, ha nem is a forrsdalomWzplozlós hangján megkérdezzük : Quo vadis Hanga lia ? Tisztában vagyunk azzal, hogy a válságok nehéz korát éljük, de mégis, minden elszántságunk lemondásunk és megértésünk dscára feltolakodlk bennünk ez • kérdés: meddig ? 1 Meddig még a bizonytalanság, az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet ? L-.morzsolídása és eltűnése mindennek, ami eddig ér-lék, reális anysgi jó volt, vsjjon meddig még ?
A kérdésre nehéi felelni, hiszen á probléma nem mindennapi. Kezdődött • romlás olt, hogy belesodródtunk a világháborúba, hallgattunk a frontot és nemzeti egységet bomlasztó jelszavakra, behódoltunk a forradalmaknak éa végül, elfogadtuk Trianon gyászbékéjél. Fej I5dő gazdasági életünket ezek a megpróbáltatáaok derékben rop-pántolták ketté s nem csoda, ha a romokon uj életet vehetett minden emberi gonoszság slserohsda.
A forradalmak elmultávalV°"llk,i életünk megtisztult a gyanús egzisztenciák csoportjaitól, gazdasági életünk azonban még mindig tele van a háború, a forradalmak és a konjunktúrák állal életrekeltett parazitákkal. Elámul a szem és megdöbben a sziv, ha az újonnan (2—3 éven belül) keletkezett bank, tőzs-debizományl, közvetítő, árufelhajtó, sdás-vételi üzletek tömkelegét szemügyre vesszük. — Mindenütt csak .üzletek" után fuló, islros províziókért, jelentőa percentekért lihegő szennyes egyéniségek, sz Igazi csatornapatkányok rajzását látjuk. Ott vannak mindnyájan, s kávéházak áporodott levegőjében, a lőzsde körül, sőt már a tőzsdén belül Is, sz ulcákoo, sz éttermekben és n korzón. A főváros éjszakája nekik — és csskis neíik — nyitja ezernyi szépségét és pompá ját, a dzseaaz bend, a shlmmy, a a bar éa Anita Berber mind csak nekik és őérlük van. Mig százezernyi boldogtalan magyarok a lét és nemlét problémáján álmatlan éjazakákon kereazlül töprengenek, a gazdasági élet kluzsorázói habzó pezsgőspoharak és dévsj nők tirsaságábsn várják s harácsolás minden uj reggelét.
Soksn vannak? Keveaen vannak? Nem lehet bizonyosan ludni. De blzonyoa az, hogy s marxi jelszó szerint: minden az övék, A
■ierk.ui6.Sg : V. k.r- AlkuimMr-<ii» 10. T.l.r.imiAu, SS-\'-tS <• tr-30.
herék dus élete sz, amit élnek, a meg nem éidemelt, a meg nem dolgozott Itinciekcn. Evek óta tért ez a bscchanália, évek óta » mint a soha jól nem lakó, soha ki nem elégüld piócák, szívják el az élet ülőerén az anysgl javak színe javát. Azokat az ériékeket rabolják el, amelyek a nagy világégéa után számunkra még megmaradtak Támogatva a bankkapitalizmus mam-monjától, döbbenetes pusztítást visznek véghez az ország gazdasági élttében 8 ugy látjuk a rozoga hajó sotétlelkü kormányosai ők, •kik a szirtek felé viszik Mártir-msgysrországot.
A bajok összesége, ismételjük, nem a mából és nem a tegnapból ered. Évek romlása tette ilyen /e-kélycssé a belső gaídasági struktúrát. A józan éa agiiisan munkálkodó kereskedelem és Ipsr mellett, a gazdasági penészgombatelepek ma mindennél jobban pompáznék.
Az ország pénzügyi technlksji felmondja a szolgálatot, Zürich ledorongolja az értékes külföldi vonatkozásokat, a tisztviselő-és munkás osztály a pusztulás sirgödrében, mindez azonban nem hat a lélek-nélküliek gondolkozásmódjáre. A gyűlöletet, a fellobbanó keserűséget Semmi más nom okozza, mint a sibervilág dühöngése, sőt valóságon oligarchiája. Nagyon jól tenné tehát a kormány, há erélyes kézzel szétütne e gyanús egzisztenciák tömegében, megtisztítva ezáltal a gazdasági életet az élöaködők ti*-ezreitől. Szükséges és elmaradhatatlan kormányfeladat lenne ez, ■mert amig az országban mindenki \'termelő munkát nem végez, amig a spekuláció héjjakarmu szörnyetege és a dőzsölés festettarcu kokott ja elütve nincs addig nem lehtl szó a lelkek megnyugvásáról, addig ;\'o?oí és ölök lesz a vádoló kérdés : Quo vadis Hungaria ?
Dr. Rott fléndor le»ü katecsai érsek.
Értesülés a szentszék határozatáról.
— Ki lesz az uj veszprémi püspök ?
Budapest, április 17. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Meg bízható római értesülés szerint a szentszék dr Roll Nándor Veszprémi püspököt fogja kalocsai érsekké kmeveznt, mig a veszprémi püspöki szék legkomolyabb jelöltje Lepold Antal, Csernoch János bíboros hercegprímás oldalkanonok/a, akinek kinevezise biztosra vehető. __
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, április 17. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyűlés mai ülése 11 órakor kezdődött. Napirend szerint a gazdasági munka bérekről szóló törvényjavaslat tár-
Íy eláss vsn soron, smelyhez farkas itván szólsl fel elsőnek. A nsgy-birtokot srrs kell kényszeríteni, hogy tisztességes jövedelmet sdion munkáaainak. A kisgazdapárt ahelyett, hogy a földnélküliek érdekeit védené, a nagybirtok uszály hordozójává lett. (Ellentmondások,) — Nem fogadja el a törvényi av« a Istot.
Vasadi Balogh Györgyöt szintén nem etégitl ki s javaalat. A mioi-mális munkabéreknek visszamenőleges kiutalását sürgeti. Ezután Ruperl Rezső következik szólásra. A javaslat nem adja meg a mezőgazdasági munkásságnak a gyülekezési szabadságot. A muokebé-reket ugy kell megállapítani, hogy abból meg is lehessen élni. A javaslatot nom fogadja el.
Ezután az elnök napirendi javaslatot tett, amelynek elfogadása után sz ülés két órakor véget ért.
A nemzetgyűlés szünete.
Budapest, április 17. (Telefonjelentés.) A nemzetgyűlés a hónap végén ssünetet tart. A parlamenti szünet megkezdésének Időpontja azonban még bizonytslsn. Kérdést Intéztünk ez ügyben Scltovazky Bélához, a nemzetgyűlés elnökéhez, aki megerősítette szt az értesülésünket, hogy s szünetre vonatkozólag döntés még nem történt éa ez Ideig nem esett szó sem a szünet kezdőpontjáról,sem a szünet tartamáról. Az ülések szünetelése alatt s kormány tagjai a nemzet-gyűléa bizottsági anyagát készítenék elő és a tárgyalásra váró javaslatokat perfektuálnák. -
A rohanó autó áldozatai.
Budapest, ápr. 17. (Telefonon je-lenti tudósítónk.) Ms éjjel egy hullaszállító kocsi Újpest felé tsr-lott. Egy rendkívüli sebességgel haladó automobil minden jelzés nélkül hátulról neklrohsnt s kocsi nsk, mielőtt s kocslsnsk Ideje maradt volna a kitérésre. A kocsis és a kísérő msgss ívben kiröpültek az utteatre, shol eszméletlenül terültek el. Az sutó sz összeütközés folytán nem sérült meg s változst-lan sebességgel folytstta útját.
sisnutuj tr»kt Hir i,...... im,. s
H.iom heB.M. no.,— z
As angol protestánsok ttlta* koznsk a király Tatikánl útja ellen.
London, ápr. 17. (Éjfélkor érkezett.) A D\'Albrrt hallban ma mintegy 10.000 protestáns nagy tiltakozó gyűlést tartott az ellen a terv ellen, hogy az angol király meg akarja látogatni a pápát, A szónokok kifejtették, hogy az angol királynak a Vatikánban való megjelenése az angol közvélemény meg-aiázkodáaát jelentené a pápa előtt.
A Times a román helyzetről.
London, ápr. 17. (Éjfélkor érkezeti.) A Tímea vezető helyen fog-lalkozik a román válsággal és kifejti, hogy Románia politikai helyzete addig nem konszolidálódik, amig el nem tüntetik a régi és uj területeken a faji és nemzeti különbözőségeket.
•0
Róma nemzeti ünnepe.
Róma, ápr. 17. (Éjfélkor érkezett). Mussolini mlnizzterelnők ma rendeletet adott ki, amelyben május elseje helyett április 21 ét teszi meg a nemzeti munka ünnepnapjává.
Csehek a németek ellen.
® Berlin, ápr. 17. Mint s Ispok jelentik, s Felaőszlléziábsn történt németellenes zavargások a beutheni lengyel főkonsult arra birták, hogy sürgősen felkérje a kattewitzi éa beuiheni vajdaságot a zavargáaok megszüntetésére.
Az a veszély fenyeget ugyanis, hogy Felsőszilézla német részeiben ellenintézkedéseket tesznek. A német szenátorok és képviselők intervenciójára s lengyel vsjdák kijelentették, hogy minden terrort el fognak fojtani.
A rendőrség utasítást kapott, hogy a rend megzavaráaát akadályozza meg. A fc euthenl és ratiborl lengyel védőrség jelentés, szerint a lakosságot nsgyobbszámu vádőrség összpontosításával igyekeznek megnyugtatni.
Franciaország és Németország k8s5a sorsa.
Berlin, április 17. (Éjfélkor érkezett.) Dr. Rosenberg, birodalmi pénzügyminiszter a birodalmi gyűlésen ma mondott beszédét a kővetkező szavakkal fejezte be: A francia nemzet nem tud mértéket tartani s szerzett előnyök kihasználása tekintetében, pedig a mértéktelenség mindig rövidlátó politika volt. Németországnak éa l-ran-claországnak csak egy útja vsn: vagy együtt Ünek, vagy együtt pusztulnak el.
ZALAI KOZLOMT
Anita Berber és Breitbart.
(o) Szágyonkezve írom cikkem elé (21 • kél növel s lalán, hí ti jó kortörténeti. vagy inkább Jtd/-i0il4-neti Jo\'enség nem lenne, nem If foglalkoznánk bővebben ezzel a kát hirhodetlségro vergődőn otfeumszen záclóva1. De Anlla Bt,brr ás Brell-barl a legototsó tietek kütködó éleiében ás abban az ál „kőzoétemény ben, mely a peali lokálok Iáján szü-lellk ás magának arrogálja a veze lásl, olyan forrongást idéztek elé, melyei millalnl ás elemre bontani igazán nem. lesz érdekleien. A mez leien táncosnő ás a lengyel erőko losszus mögá politikai ás világnézeti küzdelmek koszorúja fonódott s különösen az utóbbival kapcsolatban valóságos k< rmánybukuiási mozgalmak játszódlak Ij.
Bud.pesl éjszakai világa, a iSzsdc és az ursorás bizományi ás kőzve-litő vállalkozások tájiról jól Ismeri pénzmaladorok hoieken keresztül azt íratták a baloldal sajtó minden egyes lapjának hasábjain, hogy Anila Berber a romlottságáról és kimázolt mivoltáról közismert és rendőrileg nyilvántartóit nőiessége milyen „mü élvezetet" nyújt. Hosszú cikkek számollak be a megvénült és ma már csak extravaganciákban csapongó .orfeumi táncosnő" sikereiről ugyanakkor, amidőn az igazj, mély ma. gyar művészetről, a padlásszubák, a nyomortanyák méiyán tengődő Iró és müvészgenorációról alig esell szó. Könnyen szerzett százezrek ömlőitek Anila Berber ás partnere Sebas-lián Droste fenekellen erszényeibe ugyanakkor, amidőn nemcsak a végeken, hanem a fóvárosbaiMs szinie üvöll a nyomor és harsog a kéi-•égbcctís Pezsgős palackok százai durroglak a Dunapalola pazar est tálalnál a „művésznő* egészségére akkor, amidőn százezernyi magyar csecsemőnek ugyarazon a napon nem juiolt ki a mindennapi lejből.
De még elképpeszlőbb zűrzavar támadt Breitbart arlista beutazása kölül. A Fővárosi Cirkusz szerződ-telte ezl az erőmaladort, hogy mll liónyl értékeket zsebeljen ki a fel Izgatott fantáziájú közönségből. Az illetékesek véleménye as votl, hogy Breitbart bejövetele nem lantos sem cirkuszi, sem más názóponlokat illetően. £s történt az, hogy r baloldal szikrázó dühhel lámadta a korprfaVi, mert nem engedte a határokon belül a vasembert, aki túlnőtt as cirkusz porondján ás aki a budapesti politikai ptrverzuaok szemében ezen a réven faji reprezert\' tánssá nőtt.
Ugyanaz a közönség, amely szíj-tátva nézte és vad Üvöltéssel újrázta Anila Berber vásári mezlolenségét, ugyanaz • közönsig, airoly kétkéz-zel szórta a könnyön szerzett ezreseket a kikészített pros Itucióra, dü höngölt akkor, amidőn elzárták előle Breitbart bámulásának lehetőségél. A papirinsággel nem sújtott ás is-mert forrásokból táplálkozó sajtó pedig valóságos pergőtüzet szórt a kormányra, illelvo azokra az illetékesekre, akik ebbon sz ügyben vé lót mondtak. Habzó düh marcan-golia a\'belsejüket, mert nem láthatták a gladiátori öltözetben lm-produktív munkál végző Islenileii erőkolosszust.
És Itt, ennél a pontnál, a mbuda-pesti közvéleményen\' diadalát ülle az eddig leplezett, de most már kiáltó, mindent maga alá gyüió materializmus. A losll szadizmus és a nyers erő diadslmaskod-jll a szel-
1*23 iprili. lg
A Kormányzó kanizsai utja.
Április 29-én érkezik Nagyurunk Kanizsára. A m. kir. 6. honvédayalogezred zászlószentelés) ünnepélye.
Nagykanizsa, ápr. 17. Mint feltétlenül hiteles forrásból értesülünk. Nagyurunk, Horthy Miklós kormányzó ur Őfőméltósága folyó hó 29-én. vasárnap délelőtt érkezljc Kanizsára, hogy a nagykanizsai m. klr. 6 honvédgyalogezred zászlószcnl.-lési ünnepélyén részt vegyen. Nagyurunk Dunánlull körútja alkalmával Kaposvárról jön Nagykanizsára. A kormányzó nagy klsérelében jönnek Bartha Richárd kablnetlrodal fónök. GSrgey őrnagy. Magasházy szárnysegéd, slb. slb stb. Olt lesznek vitéz Nagy Pál báró. a honvédség főparancsnoka, dr. Kállau Tibor pénzügyminiszter, Belicska Sándor honvédelmi miniszter, Tabajdy Károly ny. gyalogsági tábornok, Guilleaume Árpád dandárparancsnok, Zadravecz tábori püspök, a református és evangélikus tábori püspökök és töBb országos előkelőség.
Nagyurunkat megérkez\'ekor az állomáson dr. Tarányi Ferenc főispán fogja üdvözölni, majd bemutatja ó\'őmáltőságának a vármegye és a város vezetőségét, Bödy Zoltán alispánt, dr Sabján Gyula polgármestert, Gyömörey István főszolgabírót, stb. slb, majd fogalába száll Őfőméltósága kíséretével és a logadására az állomáson megjelent előkelósággekkel és a városházára hajlat, hol Nagyurunk és kísérete részére szállást rendeznek be. A városházáról a Zrínyi sportpályára hajlat, hol a 6. honvédgyalogezred zászlószentelésl ünnepélye lesz megtartva Zadravecz István tábori oltáron ünnepi szentmisét celebrál fényes papi segédlelte], majd benedlkálja a honvédzászlót, ulánna a református és evangélikus tábori püspök mond imát. A lényes ünnepi aktus után Nagyurunk visszamegy a városházára — ahol a különböző halóságok és testületek küldöttségeit fogadja. Délben a tlsztlkaszlnóban ebédel. Délután 4 órakor kezdődik a Sporlpályán a 6. honvédgyalogezred Zrínyi Miklós emlék leleplezési ünnepélye Nagyurunk és az előkelőségek jelenlétében. Utánna nagyszabású sportünnepély lesz Este 7 órakor a Polgári Egylet összes termeiben az ezred legénységének gazdag müsoru Zrínyi Miklós ünnepélye, melyen Nagyurunk szintén részt fog venni teljes kíséretével és az összes előkelőségekkel. Vacsora után Őfőméltósága kíséretével még az éjjel tovább utazik a lóvárosba.
Egyébként a részletes, mlndenif kiterjedő programot néhány nap múlva fogjuk közölni. (•)
lom és a müvéazel felolt. A csodálat és elismerés, az anyngl siker azok mellé álloll, akik csak a testükkel tudnak hatni, csak testi in dulütokra él érzésekre
Anlla Berber és Breitbart Jolenlő sége tehát aljban áll, hogy hírességre vergődőn, de valójában jelentéktelen személyiségük kiállón jelzi a hanyatló magyar kllliurétetel. A tömeg, melyei abnormis gondolko-dásuvá és megtörné tetl a ki enc 4v óta lat ló világkatasztrófa, elfordul! a kullurálól éa a fizikai gyönyörűségek hódolatára tért át. Ma Anlla Berber ás Breitbart kell, ma a pálinkagőzös feledés és cirkusz a tömeg óhaja, mint Róma bukásának blőesléjén. A kulturális munka, az Irodalom, a müvászol, a haladás geniejeihez a szürke gond ás a név-lelenség köjle Jut osztályrészül, el. omászlő élei küzdelme a mindenkori magyar jzollomi munkásságnak Az elismerés, a jóiéi ma azoké, akik fél vagy egészen mezlelenül produkálják erkölcstelenségüket vagy nyers természeti adományaikat a céljukat tévesztett színpadi dobogókon Hanyatló kulluránk hiába küzd a fizikai mentalitás, a nyers eiő és nyers szemérmetlenség ollon. A gazdasági összeroppanást kövoli a szollomi és erkölcsi dekadencia, melynek behódol a materialista gondolkodásúak tengernyi serege, vállain a meztelen táncosnővel és Breilbarllal, sírba-llporva a magyar kuliura aligsarjadl vlrigbimbóit.
Beteg a politikai, a gazdasági, de súlyosan beleg a társadalmi élol is. Mindenütt anila berber! és breibaí.ii egyéniségek nyomulnak előtérbe —
Mindenült megszólal a materializmus dübörgő orcheslere és a kaotikus zűrzavarban észrevétlenül sülyed el a nyugati kuliura, a jíg, az igazság és az igazi emberi élol lehetősége. A tömegek kormányzása cirkuszi clnwnok kezébe ketül és elindul sz élei lefelé, fellartózlathalallanul a tej. tőn.... Es az a szomorú, hogy senki sem tudja: hol a megállás, morro a végállomási!!
Vég.t ért ■ bud.p.atl kSz-Kzeml sztrájk.
Budapest, ápr. 17 (Telefonjelentés.) A főváros köiüicml munkásai-nak nyolc nap éta tartó munkabeszüntetése ma reggel véget ért. A keresztéoyazoclallata szakszervezet vezetősége fellzólitotta a mun-káaokat, hogy ma reggel jelentkezzenek munkahelyükön és fogadják el a fővároa 25 százalékos béremelésit.
A munkások ma reggel mindenütt jelentkeitek és a közlisztesági hivatalnál, továbbá a vásárctarno-kokban megkezdették a nyolc nap óta felgyülemlett platók eltakarltá-aát. Az utcákon felhalmozódott hulladékok nem várt nehézséget okoztak a ciatornaberendezéseknél, mert a kél nap előtti esőzések a hulladékokat levitték a csatoroanyiU-soVhor, ugy, hogy a csatornák belseje rettenetes piazkoasá és bütóaté vált, aminek következléhen a csatornák tisztítására Is nagy munka erőt kell Igénybevennl. A munkába-álláa az Saszea üzemeknél minden Incidens nélkül folyt le, csupán a csatornaklrendeltaégnél állottak elő bizonyos zavarok.
hírek.
Jói7efNoT.£.- Apr"U 18- S"»<
— Hivatalos óráink: A kUiáM„,„ (F/ut IS. e.4«ukJ« palota) blv.Uto, M.ÜII ti\\ 9 áritál 12.1c, d(loUo ££ \' « Talaíoo 78 - A »ark..,t«1fc Dogenrlejer palota) hlr.t.los 4,ji ,„"\' sziro dél.tótt 10 éritói IM,. Tetafi,-í" A f.Ie!5s sz.ik.sitá dátotio 1 ,, \' nyomt.ban IZslal i, Cj-.rmMi \' fo«^l és bár.nilj- iiüjb.n , tug, J*"?. reoj.lk.zísíi. áll Tataion 117. """"\'""t
— IdffJ írás. Hazánkban .. c,ö tegnap országos volt, mennyiiéve •ionban változó. Legbővebb volt ■z eső Budapesten, Szombathelyen Keszthelyen, Pécseit, Egerben. Az Időjárás egyébként, a meterológíai intézet jelentése szerint, Európa-szerte borús, esős. Hazánkban mét sok helyütt eső várható, jelentékeny hőváltozáa nélkül.
— Városi közgyülóa. ÉrlesQ-létünk szerint a városi kápviselő-teatület legközelebbi közgyüléaét még a kormányzó ur kanizsai láto-gatáaa előtt fogja megtartani. — Valószínűleg 25 vagy 27 én. A közgyűlés főbb pontjai többek kőzött: a Frigyes laktanyának gimnáziummá való átalakítása, a fémipari islola elhelyezése, a hadikórház lelkének megváltása, o aporttelepnek csere utján való megazerzése, atb.
— A rendőreégröl. Portmaye, Aladár és Horváth Imre a azombat-helyi államrendőraéghez beosztott detektívek a kanizsai államrendőraéghez helyeztettek át, mig Vcjr.c vics L.jos és Sasvári Jínos kanizsai detektívek a szombathelyi rendőreéghez osztottak be.
— Zrínyi ünnepély. Az Irodalmi Kör értesülésünk szerint er évben is meg fogja üonepeloi Zrínyi Miklós születésnapját. Az ünneoélyt május 6 lkára tervezik. Az Irodalmi körben egyidejűleg erősen kéazülnok a Hollandi menyecske elmü operett előadáaára is, mely az eddigi tervek azerínt méjus hé 5 ikén kerül bemutatáara.
— A Kath. Legényegylet taggyűlés*. Ma sterdán (18 én) este 8 órakor a Kath. Legényegylet ^helyiségében taggyűlés lest, melyre a I. tagtársakat eiuton it meghívja az Elnökség.
— Tasutl megállóhelyet Kiskanizsánakt A kiskani-zsaiak erős mozgalmat indítanak az iránt, hogy a kis-kanizsai őrháznál egy feltételes megállóhely áljittassék fel. A kanizsai DV. állomás kb 1\'3 kilométernyire van Kis-kanizsától, s nemcsak a Kis-kanizsaiak, de Rigyac, Sormás, Eszteregnye, Szepetnek, Homokkomárom, Kiskomárom stb. lakosai számára is nagy könnyebbséget és időmegtakarítást jelentene — ha a kis-kanizsai őrháznál feltételes vasúti megállóhelyet létesítenének, ami elől ugy. sem zár-kózhátik el a DV. — ha majd megnyílik a vásártér Ajánljuk az ügyet a városi képviselőtestület különös figyelmébe.
A tn.x.l munkák meg-kaxdé.ét • tanítóság Is tapan-tnlhalja. Az iskolákban nagyban hiányoznak a polgárok gyermekei, akik mind segítségére mennek emlőiknek.
1923. \'P-M\'
ZALAI KÖZLÖNY
_ A fíglmnázinm .zlnlelS-
sdása. Nébány n»p an.lv. I... már • főgimnázium „Kfs lord"
elősdása. me\'y " "S4" ,víro\'
(\'dekWdWl éa várakozást felkeltette. Nemcsak • dsrab vonzó érdekeasége WvJ. . "■S"\'***1 „ ,|ősdásra, hsnem i> a körülmény
íi hojr " " tl,e •**\'• m\'*or *
főgimnázium ifjúsága egy nagy-
srabásu aiindarabb.1 lép . nytl-vinossig elí- A misodik ás hernádit elöadisr. IIhIvImM ked
vezményes utalványok Vegele K. f, Szűcs J- tanároknál kaphatók. Jegyek Teulsch drogériában vált-bitók.
— A világ csodái. Csülöriö-lón este 7 órakora Rorgonyl-utcal tomacismokban SiakiH Gyula kegyeir. főgimD. tanár előadást lart A világ csodái címen. Vetit.tt képeken be lógja mutatni a világ Irgocvezett sebb természeti ritka* .ágait és építészeti alkotásait. —
Bilépődij 20 K.
— Mii délntén kutonaeiő-adáa a clrkaazban. Ma délután 3 órakor a Talotta-clrkuiz nagy katonai előadást rendez. A katonák él cssládtsgisi személyenkint 40 K belépődíjat fizetnek. Résztvehetnek ezen előadáson a rend5r5k, ciend-őrök, pénzügy éa vámőrök is cia ledtagjalkkal.
— Hoittányllvánltáa. Balajce Károly lendvajakablai földmivea, .11 1892-ben aiületett, B. Károly és Kováci Mária fia, a 13. tüzér-étiedből az orosz harctéren eltűnt.
— Pálfy Ferenc zalatárnoki föld-roives, .ki 1887 ben született, P. J tnoi és S\'pos Rozália fis, Sípos Mária férje, a 306. gy.-ezredből
1916 ban a román hirctéren eltűnt.
— Kaszás Dánlel kerkaiklódl föld míves, aki 1880 ban Bárhelyen született, K. Imre és Máté Verona fia, Rohrer Matild férje, az 5. vadász-zrsilósljból 1917 ny.rán eltüot. — Spiegel Lajos zalatárnoki tanuló, aki 1899-ben aiületett, S. Gusztáv és Koréin Irén fia, a 48. gy.-ezred egy é. ö. őrvezetője 1918 végén eltűnt. — Dervalic. József vaspöri földmives, aki 1886-ban aiülelett, D Józaef és V.s Rozália fia, Vas Kalslin férje, . 11. h. gy.-ezredből .. orosz harctéren eltűnt. — Fő-delmes József z.laszentlőriactl föld* mivee, aki 1877-ben Egerváron született, F. Jóiaef és Horváth Teréz fit, a 20. h, gy.-ezredből fog-sigba esve 1918 ban hősi halált halt. — Biiaer Károly novai kádár, aki 1880 ban született, B. György éi Szabó Júlia fia, Gróf Mária férje, a 20. h. gy.-ezredbíl 1914 végén eltűnt. — Borsok! József tófejl földmives, aki 1894 ben azületett, B. János és Varga Etel fia, . 20. h. gy.-ezredből orosz .fogaágba esve
1917 ben hősi halált balt.
— Pályázattok. Könyvlteltan, kereak. levelezés áa német-francia tanári állásra a sátoraljai városi felsőkereskedelmi Iskolánál, május l-ig az igazgatóhoz. — A sajóve-letdi (Borsod rn.) postaügynöki állásra ápr. 20-ig a miskolczi posta-igaigatósághoz — Kezelő altiesti állásra a azegedi tud. egyetem leíró-és tájbonctani intézetnél, május hó 10 ig a rektori hivatalhoz. — Szolgabírói állásra Jász Nsgykun-Szolnok megyében 1923 májul hó 28 lg az alispánhoz.
— Uránia. JSn l Intol.r.nc. Sx.nxáclós film.
Francia diplomaták a pénzügyminiszternél.
Budapest, április 17. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A mai nap politikai eseményei közé tartozik az a látogatás, amelyet a Budapesteri tartózkodó francia diplomáciai kar több tagja tett Kállay Tibor dr. pénzügyminiszternél. A Budapesten tar-tózkod > francia diplomaták a déli órákban jelentek meg Kállay Tibor dr pénzügyminiszternél, akivel hosszabb beható tárgyalásokat folytattak. A tárgyalás anyagáról nem szivárgóit ki semmiféle konkrét hir, bár politikai körökben a francia diplomatáknak a pénzügyminiszternél tett látogatását különböző aktuális gazdasági kérdésekkel hozták összefüggésbe. A francia diplomaták távozása után Kállay Tibor dr. pénzügyminiszter a francia követségre ment, ahol ebéden vett részt.
— Izgalma, volt a dijbir-kózás tegnap este a T.iott.-cirkuszban. Huiek kaposvári birkózó-mester 7 perc alatt győzte le Némtth kenusai hentest. Ma este Róth kanizsai mészáros méri össze erejét Hudek mesterrel. A rendkívül Izgalmáé mérkőzéat nagyszámú kö-zönaég nézte végig.
— Asztalosok és batorké siltők bizonyára örömmel fogják üdvözölni az E\'dőbirtokosok Fa-értékesítő rt. azon elhatározását, hogy . falparosoknak segítségére skarván lenni, gőzölt és gőzöletlen bükk, tölgy át butorkésziléshez éa Ipiri célokra alkilmis fát fog legközelebb tetszésazerlotí mennyiségben raktáron t.rtani a legjutányo-s.bb árak mellett.
— Találtak egy kalapot. Nagykanizsai csendőr őrsjárőre f. hó 16 án hajnali órákban Csengeri utc. és a Déli vasút állomás közötti vaiut vonalon (budapesti vonal) egy fekete férfi kalapot talált. — Jogos tulajdonosa átveheti a csendőrségnél.
— Franciaország is Cs.h szlováki, között légh.jóxá.l konvenció létesült. Prágából jelenlik: Jól beavatott körök sie-rlnt néhány nipon belül honik nyilvánosságra \'a Franciaország és Csehszlovákia között kötött lég hajózási konvenció részleteit. A szerződés, .mely > két nemzet avi.tikui.inak együttmüködéiére vonatkozik, kölcsönöi, három évre szól és automatikuaan megujitható.
— Raazinazkóban 440 ®z.r hold fSld.t foglaltak le a ca. hek. Prágából jelentik: Félhivatalos jelentés szerint Ruszlnszkób.n a cseh földbirtokreform céljaira 440 ezer hold földet foglaltak le. A lefoglalt területből 223 ezer hold volt . Schönberg-blrtok, 40 ezer hold . Teleki birtok éa 5 ezer hold
Odescbal-blrtok volt.
— Befásitják a Magaatátra kiirtott terfilet.lt. Prágából je-lentik: A csehszlovák földmlvelésl miniszter elhatározta, hogy . Magdáira kopár és kiirtott területeit befáslttatja. A terv azerlnt elsősorban ai Otátrafűred ás Csorbató közötti 1850 holdnyi vidéket fogjak befásltani, mintegy másfélmillió cieh korona költséggel.
— Az am.rlkai magyarok tiltakoznak a magyar Jóváté tel ellen. Bécsből jelentik: A New Brunewlckl Magysr Újság legutóbb ideérkezett számában felhívást Intézett Amerika magyarságához, arra azólltva fel az amerikai magyarságot, hogy amerikai államférfiak segítségével igyekezzenek Magyarorazágról a jóvátétel veszedelmét elhárítani. A felhívás alap-
j*n . „Trentonl Magyar Polgárok Társasköre" — amely az integer Magyarországért való harcot tűzte kl céljául — határozatot hozott és ebben tiltakozik a jóvátétel klro vása ellen. A .Trentoni Magyar Polgárok Társaskörének* határozatát az összes magyar egyesületek magukévá tették és a magyaraig hatalmas demonstrációra készül a magyar jóvátétel ellen. A demonstráció célja az, hogy az ameiikai szenátorokat éa képviselőket rábírják a msgysr jóvátétel biyatalos tiltakozó,r..
— Csehszlovákiában mlniaz t.rköxl bixott.ág tanácakozik az árak leazállltásér&l. Prágá ból jelentik: A drigulisi folyamat megállítására árlesziliitó miniszter-közi bizottság alakult, amely legközelebbi ülésén a közfogyasztási cikkek vasúti tarifáinak, továbbá a villamos áram dijának leszillitisáról fog tárgyalni.
— A román állami tlaxtvlso ISk április 23-án axtrájkba lépnek. Bukarestből jelentik: Az .Aurora" jelentéie szerint a román állami tiszt viselős terv. cetek elhatározták, hogy április 23 in sztrájkba lépnek. A korminy . .Dimlnoata" jelentése szerint meg fogji akadályozni a tisztviselők kongresszusának összeűlését és megtiltotta. hogy a vidéki delegátusok a fővárosba utazzanak. A kormány hir szerint a sztrájk kimondása esetén a tiszt-viselők vezetőit letartóitátja és bíróság elé állítja.
— Uránia. Még ma, szerdáo bemutatóra kerül „A hgdili/cs cowboy" vlg történet egy ccAvboy nagy városi kalandjairól 5 felvonásban és .Kezdjük elSlrSt" burleszk 2 fel. vonásban. — Szombat és vasárnap „La Verite" (Az igazság) gyönyörű társadalmi dráma |£ola regénye nyomán.
— H.mlsfog.k.t, aranyat, ezüstöt, brflllánsokat ás érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled Józaef ékszerész, Sujár-ut ». szám. (Fő-ut is Sugár ul sarok.)
— UJ zonimUv.lt. Aujuiitln: Shlramy-d,l, zenije Groiz Alfrédtól 4t0 K. U»ü»i Arpü ti «gy»l tvjlii, XU fűzel. — Hl a.ji minket ujrs öílzeboF. víglet. — Zöld le-v.t.i fihír vlrá5oi ikíef. 300 K. Dieiy Jiíset <UUiból. trdé milyen nól . kütwlt - SremilídunktMn ven epy óreg .perf. SOU K ,Uv, vJuU*. d.lj.t.\'k 3 litvoniibin, l.oéje t-\',tdl Fríg)\'., es Somló SknJotlöl, 2 rúzilbin UVi K. K.ph.Wk Ftiehel FtJBp Fiit kóoyvke«ik^íiÉti.o. NiarUnlnio.
— FröbklJ. m.g On Is ti inogKy!-tíJik réU, hogy . FlUPP hjrii,»y«küt,5déjé-b«n l-íkebeli .ny.gból kéllull lutiioyik, zoknik i legl.itój.t»b.k ét ttgy.nMon ,iinü í, mln6,egú pjmuiból bítitukot niegfoje\'.-belik, SiomlMlhety, Száll Kilmn\'. ntc. o.
— Kéximonka-könyrek legteljesebb választékban ismét kap halók Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
sportelet.
Nagykanizsai atláták sikeres szereplése. Vaaárnsp Pécset 5 km.-es országúti futóversenv volt,
amelyen a BEAC, PAC, a PBTC
futóin kívül résztvettek a mgyka-nizssi Zrínyi TE futói is. A verseny szakadó esőben, teljesen felázott Irreális t.l.jon folyt le. — A Zrinyi TE futói szonbsn majdnem teljesen tréning nélkül futva, elég szép eredményeket értek el, sőt Varga jó hirm.dlkn.k futóit be a cllba. A verseny részletes eredménye a következő: 1. Koszta
BEAC, 19 perc 05 mp. 2. Ribár BEAC, mellsiélességgel. 3. V.rga Zrinyi TE, 60 m. 4 B.rálh BEAC. 5. Msrkó Zrinyi TE. 6. Perger Zrínyi TE. 7. Kelemen BEAC.
A Zrinyi TE vlvócs.p.t. vssárnsp Stombathelyen szerepelt, ahol is Stombathely vivóbsjnoksá-Síiért 4-es kardciapatverseny volt. Hét ciapit Indult fl versenyen, kői-tűk a legerőiebb vidéki ciapatok. A Zrinyi TE fiat.l ciap.ts 7:9 tusssrányban tői küzdelem után veszteit a győri Hungária csipeta ellen s igy a döntőből kiesett. — A balsiker azonban biionyira ösztönözni fogj. a derék vívókat, hogy a legközelebbi alkalomkor kiköatö-rüljék a nagykaniisii vivósporton ért csorbít. (-a)
Foch Lengyelország marsallja lett.
Varsó, április 17. A kőitiisasig elnöke a miniszterelnök javallatára Foch francia msrs.llt Lengyeior-•zig marsaiijává nevezi, ki. Sosu-kowski hsdűgyminiszler mijui2 in fogadja a cieh-lengyel határon a marsaik, akinek átnyújtja a kinevezési okmányát. V.rsói taztózko-dása során Foch Ma-jzll az álimfő keiéből fogja átvenni a marsallbotot.
KÖZGAZDASAQ.
Az Sszi vetések. Az őszi vetések az enyhe Időjiris következtében szépen fejlődtek, ds s talsj nagyon kiszáradt és sok helyen már ki is cserepeseden. Az esőzés Igen jótékony hatással volt a rétek éi a legelők fejlődélére Is. Ez Igen fontos a jelenlegi viszonyok között, mert az elmúlt télen általiban mindenütt takarminyhliny volt.
Selyemgnbék beváltási ára. A selyemhernyótenyésztési költségek növekedésére való tekintettel a m. kir. főldmlvelésügyl miniszter sz 1923. évi selyemgubóbeváltSsl árakat felemelt, és pedig ugy, hogy az 1 osztályú gubó beváltási árát kilogrammonkint 800, a 11. oaztálvu* ét 500 a a III. oaztályuét 200 koronában állapította meg. A selyemtenyésztők » Idén is a tenyésitő és lyukgatott papirost Ingyen kap-jtk. Ha az általános dráguláa tovább tartana, ugy a bura jelenlegi árának arányában megállapított beváltási árakat, még a gubó-beváltás megkezdése előtt az akkori, esetleg magasabb búzaáraknak megfelelően emelni fogja a minisztérium.
Felelós szerkesztő Benedek Rozséi
GŐZFÜRDŐ
■yitvi uomUléj mirnzp r«jjd 1\\H ííSitia 6 A
Vasárnapi számunkban értékes cikket közlünk
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
Valuták áa devizák:
Ktpolaon liSOO, Foot (London) 20650 -21WO, Dollii (New-York) 4S1S-467&, -Francia frank (Parit) 304 - 314, Márta (Ber-lin) tl 23, Olaia líra (Milano) 228-238, Oulrák korona (Béci) 6i&-875, Lal (Bukarest) 12 - 24, Sxokol iPrája) 134-140 Svájci frank (Wrch) 82J M, üloár (Zágráb) 48-48, — l.engytl márka (Vanó) 10- II. Amiterdam 17 .68 — Koppenhága 848-878, Kriiitiánu 807-D37, Stockholm 1 98 248 Zürichi zárlati
feariio 2 60 AbiUi Iu] 216 20 HoPaaJU, Na«-Vork C63 00 london 2672. Páli* 8870, Milano 2726, Prága 10 42, Bnd*-peet 12-00, Zágráb 660, Vaiaó l\'SO, Wlee 077. Siőfla 3(0 Oiitrák fcály. 0*77 8. Termény Jelentési
itala (Tliitrldáki) 22350- 22450, agjráb 221-50 Z450 toti 14300.4600, takarmányárpa 11700*12200 iöf 13500-4500 tab 14800-50c0 lengirl 11200-11400, repce MOOC-4CO, korpt 6800—Ti.00, kol«« SMO-8000
Budapesti állatvásári
Marbabua 1. r. egáitben 1280—450, hátulja 1300—500, altja 1*60—400, II. i. egáubee, V20--1080, hátulja 1 ICO—200, eleje 710-790 Nőwodík mii\'bii I. r. cgásibeo 740-78) fcorjo (ötölt bfrbi 850-960, Káulet: Nagy marha 345, aladái 290. — Növendék marba 8, aladái —, borjú 125, ilaiái 100, MaxLa bír 1100-1150, borjabőr 160.--I7Í.0 Sertésvásárt
Felhajtás 1100, Elktlt délig !00, öreg -Köiép 110), Könnyil —, L r. 1300, II 10C0, Ziir 21\' 0, Sialoooa J650, Leh.huilOC-O-
Apró hirdetések
dijai 10 asOlg 100 kor., minden további aaA i korona, vastagabb bccdYcl sscdCK »«>k duplán ■•átalltainak. — Alltat kcrcs6kntk 4 nAiaUk ár«ai«da<n;.
HCtü Illett songora f\\»Í4 Ciffl a lujcus.
Hiirftnill r\'pa t\'iió Vk^wm
Haler«(«ll i«Ml Imtrt. Cin i lUtóUs ?«■!}
*t& IrrJárJnö ftlrtlálik /rir>i
SZEHESNÉ ÉS TÍRSfl
MAISON MANETTE
érteiltl a I. hölgyközönsé-gcl, hogy Szabó Janö
női szabászt, a budapesti Neumann Berta cégtói, sikerüli mühelyük risztre megnyerniük és Így ugy az angol, mint a francia munkában módjukban áll a legizléseaebb mellett a legtökéletesebbet nyújtani.
Forgóáramu motort
karaaek megvételre O\'*/. salöl 15-ig. Alánlatokat a kiadóhivatalba kérek. Közvetítők dijazlatnak.
Legolcsóbb beudsdrldsi forrds a
WíRO*
Czement, mész, gipsz, épüleHa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33.
fcplTÖ
a Franz malom mellett.
Raktárhelyiséget keresek.
Közvetítőt díjazok. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek.
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
rátárólunk l68msa«»»bb napi áron.
KORPÁT
napi ár alatt áruiituok.
Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
iCtfCcjtím: rotor*. TsltJc«atim : 11).
Birtokok Súmogy&an.
Blrtokbárlat: Zalában 1200 holdas, Fejérben 200 hold.s. Itz,,|. eladók, magános kertes naZuK házak, ipatvállalatra alkalmas házak, üzletházak. Lakásosra: Belvárosi 3 szobán lakás lejében átadó egy 2 szobás mellékhelyiségekkel bíró belvárosi lakás kát évig Ingyen
ACZÉL IGNÁC ISZIGRIUT LÁSZLÓ
Iaft4taftri*lal Irt4á, téttilíjtm a 0. t. Htt NAGYKANIZSA, fö-UT 3. SZÁM.
Legolctőbban
épít és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Talafba SOO.
KEREKPAR-
javítás, alkatrászak,
törött vázak hagasztéie. T T
* \\A .. *
i xsZSS&Éa* l
E asbhwíw «
f imTIitlIiÉ f
o IMSEk^SB °
H ÍMuEMHbí «
karbantartással.
IKILIÉKIK, !-----"
I
(SZAKáTS)
MÜSZERÜZEM ÉS IRÓGÉPVáLLALAT
Kazincsy-u. 29.
NEM FAJ FEJE
és a lila, ha s D*ék-tér 1. ss. alsltl tlpé\'lllelkaa
rsod.lt kliirdUg oliír.odu anyagból kíaiiilt
ARGENT
•féle
cipőt hord. Javitáiok gyoriio astköxoltctntk. Késztl varrott duplatalpu
már meg-rendelhető
szandal:
QUITTNER ARTHUR
Telefon: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Tetefoa:
jHA *OA«mai mitlkih. MWnk. aaUll—K wlialtH ^UjA
***** tatafoMk. ««M(<k ál idatMarfUkiik MmaláM. •
>ll.a«l..«.IL lD.tla.MMl rtn.w.t aaukAljUok ......
Slaásaaenat <<«k r&klAroa
UJSOGARUSITOK
jó fizetéssel feluétetnek a
Horváth-féle ujságárudában
5105/1993.
Hirdetmény.
Saját hssználatra szolgáló dohánytermelés szon egyének részére, akik kizárólag mezőgs2d\'sftgi termeléssel foglslkozmk, 1923. évre engedélyeztetett.
Aki s megjelölt egyének közül termelni szándékozik, folyó évi április hó 30-álg bezárólag köteles ezen szándékát a polgármesteri hivatalban (I. em., 21. ajtó) bejelenteni, s ugyanakkor az engedély ille, téket befizetni.
Engedély 100, illetve 200 darat> dohinypalinta ü letétire kapható, s 4000 kor, illetőieg 8000 kor. illeiék fizetendő.
Nagykanizsa, 1923 április 12 ér.
Polgármester.
5511/1923
Hirdetmény*
Nagykanizsa város tanácta egy forgalmi-adó ellenőri állásra pályázatot hirdet. Pályázhatnak középiskolai, vagy ezzel egyenrangú isko ai érettségi bizonyítvánnyal bíró, 8 fed heilen előéletű egyének.
Pályázati határidő 8 nap, me\'y idő alatt ssJ4tkezUleg irt, s az érettségi-, erkölcsi- és orvosl-bizonyic-ványokksl, valamint az anyakönyvi kivonattal felszerelt kérvények az illetmény igények megjelölésével a városi tanácshoz bcadandók. Az alkalmazás egyelőre ideig\'enes és szerződésszerű.
Nagykanizsa, 1923. április 10-én.
Polgármeeter.
5511/1923.
Hirdetmény.
Nagykanizsa város tanácsa 2 piaci ellenőri állásra pályázatot hirdet. — TeondójQk a piacokon a forgalmiadó ellenőrzése és beszedése.
Pályázhatnak fedhotlen előéletű Oly egyének, skik az állás teendőinek akadálytalan ellátására kellő képességgel bírnak.
Pályázati határidő 8 nap, mely Idő alatt sajátkazüleg Irt, s erkölcsi és orvosi bizonyítvánnyal felszerelt kérvények az Illetmény Igény kilUn-telisével a városi tanácshoz be-adandók.
Az állás szerzádéaszerü, s egyelőre ideiglenes.
Nagykanizsa, 1993. .április 10 én.
Polgármester.
SZOVET-UJDONSAGOK
óriási választékban érkeztek!
csikós alj és Coslűme, Cauelcoltok sima és csikós, schollis a legújabb kiuilelbcn, Qabaróln és kamgarn minden létező szirtekben.
Női szövetek
Férfiszövetek
ereőeli angol kamgarn, tauaszi és nyári újdonságok, Bourberry, gyönyörű átmeneti- és felöltő-szöuetekben.
CUvatnafly áruhálában
kisfaludi és krbusz
.. ARANY KAKAS h.z
ERZSÉBET-TÉR
T.t.ton 1-74.
21.
sserexhetők be
Talaton S-74.
Nvomatou a lantulalitnn:;ai>k: Zaltl ás Gyarmati könyvnvo r.itlAb^n
62. évlolyam 88. szám
Nagykanizsa, 1923. április 19. Csütörtök
Egyes szám ára 20 korona
Nem*eii Muzeum
Budapeai
JULiiu£
politikai napilap
|ol«r«rli>ii\'T«U(on 78. iitB,
Angol szemüvegen át.
A» angol sajtó egyik legtekintélyesebb orgánuma, a kormányhoz közelá\'ló „Gazette" cimü lap ujabb hosszú cikkekben tárgyalja a rendkívüli lu\'yos oláhhelyzetet Rámu-tat arra, hogy „Románia leljesen dezorgan\'zált állapotban van, mely körülmény annak a következménye, hogy a magyar bánáti német, a* erdélyi szász, az ukrán, a szerb és a többi nemzeli kisebbséggel rosz-izul bánnak. Még az O-Romániá-hoz újonnan odakapcsolt ujromá-nok is rendkivQl elégedetlenek meghódítóikkal. Magyarország a Wech-minster Gazette szei int a legnagyobb érdeklődéssel figyeli a román eseményeket annál inkább, mivel a jóvátételi kérdés az élet vagy halál jelentőségével bír Magyarországra. H» a jóvátételi bizottság a jóváté teli igényeket Magyarországgal .szemben megíélné, Msgyarország képtelen volna ezeknek a súlyát elviselni. Ehhez járul, hogy Magyarország nem képes a fegyveres ellenállásra, mivel a békeszerződésben meghatározott 35 ezer főnyi hadseregével szemben a kisántánt két milliónyi hadserege áll. Magyarorsiágon a román állapotokkal élénk ellentétben aemmiféle forradalmi mozgalom neqj.-\'észlelhető, mivel s lakosság 80 százaléka kisgazdákból áll, akik józan, szorgsl-m»s, öntudstos, feltétlenül hszafiaa é> istenfélő emberek" .. .
Így beszél az angol sajtó egyik igen tekintélyes képviselője. Nem ellő izben mondja el véleményét és nem is utoljára. Éppen azért fontos reánk nézve, kiknek sorss elsősorban az oláh helyzettől fűgg. Ami azonban minákflnk ma fontos, a* az a meglátás, mely angol szemüvegen át az oláh forradalmi mozgalomra és kilátásokra vonatkozik.
Hiába tagadják és hiába axépitlk • dolgot, Oiáhországban forradalmi mozgalom van már hónapok óta é» annak fegyveres kitörése rövid «dő kérdése. Mert Bratlánu mond-tatja, hogy náluk minden rendben "\'ÍTt ax sngol azem azonban más ként ítél, a forradalom nem puskával kezdődik, hanem puskávsl csak végződik. De Oláhország nem a \'•ját jó barátai szempontjából sem érdemel mást. Amint minden józanul gondolkozó és ítélő ember jó flőre megmondotta, hogy „Nagy-Komániá* nak egész élete csak onnvi, mint a bsllsgónak pünkösdi J^álysága, ugy fog az kérem minél t\'smsrsbb bekövetkezni.
A németek uj Bismarkja azt mon-Jolt"» hogy a szabadságharchoz >«m kell föltétlenül fegyver és egy-ÍJ országot nem föltétlenül sz •m tesz tőnkre, mert akit nem °g • golyó, azt megesti a bacWus.
Romániát is szép csendesen megeszi, ha a magyar ököl még egye lőre nem Is csap le rá.
Erdélyből érkező utasok^ sokat beszélnek mo\'gósitásról, mozgalomról, bukaresti forrongásró\', de egyet egy jelenséget, ami mindennél fon-tossbb, csak kevesen vesznek észre. Ezt egy jószemü közgazdász mondotta. E\'azedték a magyaroktól a
földeket s most a vonaton utazva, c»ak elvétve itt-ott lát egy egy megművelt tábla főidet az ember. — Semerre sincs buta. Vájjon mi: esznek majd ezek a nyáron és a télen? Ijen. Et testi tönkre az oláh impérlumot. Amelyik országot naplopók lakják, annak tönkre kell mennie.
Mussolini Belgrádba utazik.
Készül nz olasz-jugoszláv kereskedelmi egyezmény. — Mussolini lanacskozása a horvátországi eseményekre is vonatkozik
Belgrád, április 18. Az SHS. kormány távirati értesítést kapott Rómából, hogy előzetes megbeszélések alapján Mussolini rövidesen Belgrádba fog érkezni Ax olasz miniszterelnök kereskedelmi és pénzügyi szakérlök kíséretében jön, akik a jugoszláv szakértőkkel egyetemben meg fogják szövegezni az uj jugoszláv — olasz kereskedelmi egyezményt. — Mussolini azonkívül a lemondásban levő -Pasietcsal\'politikai jellegű tárgyalásokai fog folytatni. Valószinü azonban, hogy Mussolini belgrádi utazása a horvátországi eseményekkel is kapcsolatban van.
fl nemzetgyűlés ülése.
Budapest, /pr, 18. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyűlés mai ülése 11 órakor kezdődött. Napirend szerint következik a mezőgazdasági munkabérekről szóló tőrvényjavaslat tárgyalásé. Az első felszólaló Lovászi János, aki helyesli a javaslatot. Elitéli a felekezeti és osztály elleni izgatást. Nzgy-inagyarországot Jelekezetekre és osztályokra bontott nemzettel nem lehet visszaszerezni. A teljes kibékülést óhajtja. Cuörki Imre beszél ezután és a javaslatról — melyet nem fogad el — azt állítja, hogy az ki-rakat törvénynek készül. Forgács Miklós az ellenzék működését kritizálja. A szoclaldemokrsták — úgymond — még mi Is i vagyonok felosztásáról ábrándoznak. Elfogadja a javaslatot. Ezután az elnök szünetet rendel el, amelynek eltelte után áttérnek az Interpellációkra. Ax első interpelláló Bozsik Pál, a bortermelés válsága ügyébsn interpellálja a földmlveíésügyi minisztert. Kérdi a kormányt, hogy mit tett és mit hajlandó tenni a borkivitel ügyében? A hazai bortermelés válságba került. Nagyatádi Szabó István azonnal válssrol az interpellációrs. A borkivitel azért mondott ciődöt, mert a külföldi államok a borral együtt más fontos élelmicikkek kivitelét is akarták, amit azonban a kormány nem engedhetett meg. A főldmlveléaügyi minisztérium máris dolgozik egy olyan törvényjavaslaton, smely a hazai bortermelőket kl fogja elégíteni.
Rainprecht Antal interpellálja ezután az össxkormányt a téves ko™ mánynyilatkozstok tárgyában. A kormány a legutóbbi időben pacifista álláspontra helyezkedett, holott ezelőtt egy hónappal a Házban nagy támadást intéztek a pscifiz-mui ellen a kormány táborából. A mai kormányzat gazdasági szövetséget kőt Ausztriávsl, ahol köztársaság vsn, az ország határain belül pedig kiadja a jelszót ugy a köztársasági pártiak, mint a legiti misták ellen. Véleménye szerint a kormány tagjai sem egységesek a külpolitikai vonatkozásokban. A pacifizmus az emberi békességet akarja, est tehát nem lehet* üldözés tárgyává tenni.
Rainprecht Antal után Vanczák Jánoa interpellál á belügyminiszter egy bizalmas rendelete ellen, amelyben a belügyminiszter utasitotta a közigazgatási hatóságokat, hogy a szociáldemokrata szervezetek működését minden eszközzel akadályozzák meg. Rakovszky Iván belügyminiszter azonnal válaszol az interpellációra. Kijelenti, hogy ■ Vanczák által felolvasott bizalmsa rendelet egyáltalán nem olyan veszedelmes, mint azt a szociáldemokraták hiszik.
A rendelet miodőisze azt cé lozza, hogy a közigazgatási hatóságok fokozottabb mértékben teljesítették kötelességüket. A Ház a választ tudomásul veszi. Hegymegi-Kiss Pál a választási visszaéléaek-ről, Fábián Béla pedig a bírák és ügyészek fizetésrendexéséről Interpellál. Majd Reischl Richárd áll fel szólásra és Ruperttel polemizál.
KlOriiittil Ar*h: Rgjr >.,>., «pr» loe.- X
tUroui hOi>rr. I lOi>.— K
Halálra ítéltek egy kémet.
Budapest, ápr. 18. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A budapesti honvéd főtörvénysxék Timonnyevics llia polgári egyént kémkedés miatt hilálra Ítélte.
Cseh törvény ■ cseh nyelr tanítására.
Prága, ápr. 18. (Éjfélkor érkezett.) A minisztertanáci elfogadta a közoktatásügyi minisztérium által kidolgozott iskolaügyi nyelvtörvényt, amely kimondja, hogy Cseh-Szlovákia minden iskolájában kötelező a cseh nyelv tanítása. Hlinka a tótok céljairól.
Prága, ápr. 18. (Éjfélkor érkezett.) Hlinka András a tót néppártnak a kormányzati koalícióba való beolvadásának feltételeiről a következőket irja :
— A koslicióba való belépés legelső feltétele a tót nép jogainak elismerése, a tót autonómia megadása, akár a Wilson-fcle önrendelkezési jog, akár a pitlsburgi, moszkvai, vagy turóciazentmártoní szerződés alapján. A Felvidéket tótul kell kormányozni, még pedig a tótoknak 1 Az egységes uCseh-Szlo-vák" nemzeti elméletnek meg kell buknia. A tót autonómiát törvényhozási uton szükséges biztosítani. Törökország csak papírpénzben fizeti viasza államadósságait.
Konstantinápoly, ápr. 18. (Éjfélkor érkscelt.) Izmed basa április 15 én Szmirnábsn nsgy politikai beszédet mondott, amelyben kije* lenlette, hogy Tőrökország államadósságainak kamatait csak papírpénzben tudja megfizetni, mert a kamatok aranyvalutábaa való törlesztése az összes állsmi bevételek egyharmadát tennék kl.
A bnkarasti h/lyxat.
— Bukarest, ápr. Í8. Bukarestben a nemzeti párt és a parasztpárt, amely ellenzéki koalícióra lépett egymásaal, tiltakozó gyűlést tartott az alkotmány politikája ellen. Az összetűzésben, amoly nem volt komolyabb természetű, néhány sebesülés történt. A rendat teljesen helyreállították. Az egye-temen az előadások újból megkezdődtek. A román forradalomról terjeaxtett külföldi híreket hivatalos helyen határozottan megcáfolják.
Megkezdődött Pichon patri-arka bUnpörének tárgyaláaa.
Moszkva, ápriUs 18. Picbon patrlarkának, az orosz ortodox egyház fejének bünpöréban ma kezdték meg a főtárgyaiéit. Általános a vélemény, hogy a bolse-viki törvényszék hslálos Ítéletet fog hozni.
ZALAI KOZLOKT
A kisiparosok sürgetik a termelői hitel kérdésének megoldását.
Ax Iparoaok Oraxégoa K5x-ponti Hltolasőretkexete nem képes kielégíteni a hiteligényeket. — A kisiparosok réaxt ■karnak venni a koxaxállltá aokban — Hitel nélkül rővl deaen megakad a kisipar termelő munkája. Budapest, 1923. áprilia 18. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Ismételten foglalkoztunk már h súlyos gazdasági helyzettel, amelynek errd-ménye is és egyben oka is ax, hogy a tőke ipekulatlv elhelyezést kerea éa úgyszólván teljesen kivonja magát a termelés munkája alól. — Stagnál az építkezés, a kereskedelem és az ipar egyik része kosztba vett tőkékkel dolgozik és kénytelen r drága kamatokat ■ fogyasztókra átháritan\', mig a másik csoport csaknem a teljea stagnácló előtt áll. A legsúlyosabb helyzetben talán a kisiparotok vannak, akik képtelenek olcsó hitelhez jutni, nyersanyagokat beszerezni és folytatni a termelés munkáját folyamatosan. A kisiparosok és kereskedők helyzetére vonatkozóan kérdést intéztünk ezek ügvének legalaposabb lum-> őjéhez : Farkas Elek Baross-szövetségi titkátho*, aki er ről a kővetkezőket mondotta munkatársunknak :
— A gazdasági helyzet a legsu lyosabbun a !■ iiiparosokat éi kereskedőket él inti, akiknek ma már exlsitenciájuk forog kockán. Ha a helyzet nem változik, egész sereg kereskedő éa iparos lesz kénytelen nagynehezen megalapozott exlsz-tencláját a viszonyok áldozatiul dobni és bezárni üzletét, műhelyét. A kereskedők nem képesek árukat beszerezni, a kisiparosok nem juthatnak nyersanyaghoz éa igy sok adófizető a tőnk szélére jutott. A gyárvállalatok és siövetcezetek, a melyek mindegyike mögött egy, vagy több bank áll, könnyen vehetnek igénybe kosztpénx-hltelt, a melynek terheit természetesen a fogyasztó kénytelen vállalni. Erre
/ azonban egyrészt összeköttetések
^ hljján, másrészt meg azért, mert t» horribilis drágítás eszközévé lenni nem akar, képtelen a kiskereskedő és kisiparon
— A kiskereskedők éa kisiparosok még mindig a régi módszer szerint és a fogyasztók érdekében próbálják az üzemükhöz szükséges hitelt megszerezni. Az Országos Központi Hitelszövetkezet kebelében alakult Kizlpsroiok Oraxágoa Központi Szövetkezete azonban nem képes a hozzáfordulók hiteligényelt kielégíteni annyira, hogy például a legutóbb 21 hitelkérés közül hármat — a legkisebb Igény léseket — tudta csak honorálni, pedig valamennyi Igénylő ráutaltságát és bonitását elismerte.
— A vidéki városok kisiparosai éa kereskedői ugyancsak válságos helyzetbe jutottak a hitelügyletek teljes atagnálásá miatt. Szövetségünk vidéki szervezeteit állandóan egységes akcióra szóllitják fel nagy-
S üléseken, amelyeknek a Baross-
övetaég igyekszik is eleget tenni, bár egyelőre, sajnos, kevés eredményt értünk el. A legutóbb memorandumot intéztünk a pénzügy, miniszterhez, akitől a kisipar és kereskedelem megmentése érdekében gyors intézkedést kértünk.
— Kérelmünk legélsősorban a hlttlkérdés megoldására irányult,
Bőriparosok közös műhelye.
Az IparteatBlst akcláje. - A Boripari Szövetkezetet áruértéksaltésael kibővítik.
Nagykanizsa, április 18.
Ismeretes, h3gy a kanizsai Bórlpati Szövetkezel, melyet néhány lelkes, az összlparosság érdekeli szivén viselő derék kanizsai Iparos életrehlvoit -r rövld fennállása óla nagyon szép eredménnyel dicsekedhetik. Nemcsak hogy mindenben megfeleli a várakozásnak, hogy sikerült a bőriparosokat állandóan versenyáron anyaggal ellátni — de ma már oda fejlődőit, hogy a kanizsai bőriparosoknak életkérdés a szövetkezet.
Most arról értesülünk, hogy azon idősebb bórlparosok, cipészek. stb. részére — akik a jelen rendkívüli gazdasági vlszo. nyok mellell képtelenek Iparágukat folytatni és műhelyükéi l\'ennlarlani — egy nagy közös műhelyt kíván az Ipartestület (elállítani oly módon, hogy mindazon iparosok, akik tekintetbe jöhetnek, hogy a közös műhelybe felvétessenek, saját szerszámaikat odahoznák, a Szövet-kezeitől anyagot kapnának, amil ók a közös műhelyben feldolgoznának, a kész árut azután a Szövetkezet átvenné és értékesítené. Az iparlestület különös
gondot kíván arra fordítani, hogy a közös műhelynek a közszálll-lásokai megszerezze, melyeke! a hatóságok addig, vagy vállalkozóknak. vagy gyáraknak adtak oda, a kisipar teljes mellő-zésével.
A Bőripari Szövetkezet Ily módon ismét erős karral hóna alá nyul azon iparosoknak, akik támogatásra leginkább rászorulnak.
Bazsó József ipartestületi elnök most azon fáradozik, hogy a közös műhely céljaira alkalmas helyiséget szerezzen és akkor rövid idón belül megnyílik a bőriparosok e közös műhelye. illetve ezzel együtt bővül a Bőripari Szövetkezet egy áruértékesítő osztállyal.
Ml, akik a vajúdó magyar kisiparosság érdekeiért mindenkor síkra szállottunk és minden gazdasági megmozdulásukat legmesszebbmenőig támogattuk — örömmel vesszük a kanizsai Ipartestület és fáradhatatlan elnökének komoly, becsületes törekvéseit, fáradozásait — a legsúlyosabb viszonyok mellett élethalál harcot vívó iparosok érdekében. (")
mert kölcsönök folyósítása nélkül sem árukat, aem nyersanyagot beszerezni nem tudunk. Ennek a kérdésnek megoldása után a kisiparossága közszállitásokban való igazságos részeltetését kéri.
— A felterjesrtésre természetesen még nem kaptunk közvetlen és elintézett választ, reméljük azon bin, hogy a kormány tekintettel lesz a kisipar és kereskedelem régi érdemeire és — bár oz utolsó pillanatban — meg fogja menteni sokezer magyar család exisztenciá-ját. Akciónk megindításakor ugyan azt terveztük, hogy közvetlen fogjuk kérelmünket részletezhetni, sajnos azonban, ez nem történhetett meg és igy csak bizakodással, de mégis bizonytalanaágbao kell bevárnunk kérelmünk aktaazerü elintézését.
Verekedés a lengyel képviselőházban.
Varsó, április 18. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén heves vita fejlődött ki a lengyelországi német telepesek földjeinek kényszerkisa* játitása és ax orosí zsidóknak Lengyelországból való kiutasítása körül. Az ülés vége felé egy német képvise\'ő beszéde közben ■ zsidó képviselők összeverekedtek a nemzeti demokratákkal. Az elnök hamar felfüggesztette a vitát, a dulakodókat a teremőrök kituszkolták a folyosóra, hol méj tovább folyt a verekedés.
Francia amjirájkok.
Paris, ápr. 18. (Éjéikor érkezett.) Liliéi jelentés szerint 4000 szövőmunkás ott ma sztrájkba lépet>. A takácsok közül eddig 1900 szintén abbahagyta a munkát. A sztrájkmozgalmak béremelésre Irányulnak.
Beszélgetés a Kis Lord rendezőjével.
Felkerestük a Polgári Egyletb-n dr. Mutschenbacher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök urat, amint a főgimnázium ifjúságával a Kis Lord előadásán fáradozott Érdeklődésünkre előadta, hogy készségesen vállalkozott a színdarab rendezésére s bír sok időbe és fárad ságba kerül, szívesen teszi ezt az ifjúságért ■ a az előadás jótékony célja érdekében. Sok Őrömet ad a darabnak nemes nagyszerűsége, mely a legmélyebb hatást fogja a közönség lelkéből is kiváltani. A szereplőkkel meg van elégedve. A Kis Lord: Huber Eliike szerepét, oki ma érkezik a városba, eddig a kis másodikos Dobó Zoltán játszotta s teljesen tudja ii szerepét. Legnagyobb gondot az ad a rendezőségnek, hogy a horribilis kiadások melleit (1$0—200 ezer korona) a mai viszonyok között anyagilag nagy kockázat egy nagyobb-azabásu ünnepély rendezése. Megkérdeztük, hogy lesz e tánc az előadások után, mert ez nagyon érdekli közönségünket. Iskoláknak felelte, ujsbban nem szabad táncmulatságot tartani, de ha a közön ség maga akar, az alkalmat fel-haaznáiva előadás után még együtt maradni a egy Ideig elazótákozr.í JSs elbeszélgetni függetlenül az ifjú sági előadástól, ennek talán nem lesz akadálya. Többen voltak szívesek már büffére adományokat felajánlani, kérem tehát ezeket szombaton délután 5 és 7 óra között a Polgári Egyletbe küldeni. Az előadások pontosan 8 órakor kezdődnek, azért kérjük a t. közönséget, hogy még 8 órs előtt megjelenni szíveskedjék, mert az előadások közben az ajtókat bezárjuk.
V. -
április 19
Alkalmunk volt azután a próbákat végignézni, melyekről a legna-gyobb elragadtatás hangján nyilatkozhatunk. A köíőnség egy felejt, hetetlen est kellemes emlékével fog az előadásról távozni.
hírek.
— Naptér: Április 19. Timon.
— Hivatalos óráink: A kl»dóh-v»t»l (Fs\'ut 13. BojonzleJar palota) r>ivatalos ifü díletftt fél 0 órától !2-!g, déluUn 3-tii Telefon 7S — A szerkesztőié* iM ut 13. BogenrieJer palota) hivatalos órái lőlek részérő délelőtt 10 órától lí-ig. Toloíoci 7i A felelős szerkesztő JéluÜa 0 órától S-ig * nyojuüban (ZiUl 6s Gyarmati nyomJs} fogad és bármily ügyben a na^ykotj-MÍg jcnJettexésére tU. Telefon 117.
— Időjárás. Az Időjárásiad Intézet jelentése szerint hazánkban még sokhelyütt volt többnyire eső. A hőmérséklet valamelyest sülyedt. Változékony, hűvös idő válható, etŐS éjjeli lehűléssel és helyenként még csapadékkal.
— A polgármester buda-peati ntja. Hitt rdlunk ariól, hogy dr. Sabján Gyula polgármester több napi tertózkodásr* Budapestre utazott. Dr. Sabján részt vett a belügyminiszter elnöklete alatt tartott polgármesterek értekezletén, amelyen kifejtették álláspontjukat és nézetüket a köz-igazgatásl reformtervezet tárgya ban, majd hosszabb tanácskozást folytatott o pénzügyminisítériun-ban a volt hadikórház lakott részeinek, a vízmüvek átvétele, « népjóléti minisztéiiumban pedig a kórház gazdasági épületének felépítése tárgyában. A pénzügyminisztériumban való tárgyalás a ho i védelmi minisztérium mrgbizotljá nak közbenjöttével e hó 20 i-> folytatódik. A közkórház ga>d\\-sági épületének felépítésével kap-ciolatban tervbe van véve eg/ bőr- és nemibetegosztály felállitflss, azonkívül szóba került a szemker-háznak behelyezése a közkórházi. Ennél a kérdésnél természetesen a városnak la megfele\'Ő áldozatot kellene hozni, amelynek ellenében a kormány is hajlandó a várost terveiben a legmesszebbmenőié? támogatni. A Frigyea laktanyának a gimnázium céjaira való átalakítási tervezetet és rrj\'Ot Hűltl pro fesszor a hét folyamán elkészíti és akkor rendelkezésre bociátja "a polgármesternek. A polgármesterrel együtt volt Király Sándor városi műszaki tanácsos is, aki a különböző minisztériumokban a szakszerű felvilágosítást illetőleg ai információt megadta. Dr. Ssbjln Gyúl. polgárnuster 21-én újból 8ud,p;stre utazik, hogy ■ védelmi minisztérium megbízottjával . volt h.dikórház (.mert ügyében . tárgyalásokat folytass..
— Festetics Máris grófnő halálé. Gróf Festetics Márl. áldott emlékezetű Erzsébet királynénk cúllagkeresxtes udvarhölgye f-16-án reggel elh.láloiott. Temetése m. délután fél három órakor l«< Söjtörön.
— Iskolalátogatás. Kreatur
Dezső espereslelkész m. hlvatslo\' iskolalátogatását végezte Kanlissn.
— Ax adófelszólamlást bl zottság ma ciülörlökSn siók ügyeit tárgyalja, akik kisebb v.gr°» és jövedelemadóval lettek mer adóztatva.
— A román misszió Kanizsán átutazott. Tegnap délutá» a román mísuió Budapestről Szombathely felé való útjában Nw kanlisáa keresztül utazott.
1923. április ^19.
ZALAI KOZLOWY
__ Festik a városházát. Kő
zeleg Nagyurunk leíővetelének ideje. A városházát — ahol a kormányzó ur meg fog szállani ás a küldött-légeket fogadni — kezdik szépen kiftfteni, tataroani, rendbehoxni, hojy méltó külaŐ képet nyerjen. Mindenült folynak a lázaa előkészületek, hogy a kormányzó ur öfőméllósígát Magyarország. kor tnányjójóhoz méltóan fogadhiasuk.
_ Dr. Matachenbacher előadása Keszthelyen. Dr. Mut-achenbichcr Edvin kir. törvény jiéki tanácselnök Keszthelyen nagy sjárou előke\'ő közőnaég előtt felolvasást tartott a patronageról és fogházmisszióról. Az érdekes előadás meggyőző hatáaa alatt nyomban számosan jelentkeztek, akik az embermentés magaszloa munkájában részt venni aknrnak a patro nage és fogházmisszió keretében.
— 18 korona egy tojás Ka nizaán, Írja szombathelyi laptársunk — a jó öreg, aok vihart és tojást látott „Vasvármegye". Cso dálatos, hogy mi azegény kani zsaiak, akik ma 42 koronáéit verek-szűk ki a „kis verébtojásokat" — mit sem tudunk erről. A rendőrségen pedig — ahol a „Vasvár-megye" szerint a tojást ily olcsón árusítják — szintén nem tudnak semmit.
— Vizezett volt a tej az
összei tejmintákban, melyeket Bi-luska vegyészmérnök, a keszthelyi mezőgazdasági vegykisérleti állomás vezetője a legutóbbi pisci tej razziák alkalmával magához vett. Tehát a 28 tejminta közül egyetlen egy sem akadt, aki gyenge minőségű lett volna — de mind vizezett 1 N;in elég, hogy a tej ma már a luxuscikkek fogalma alá tartozik, amit nem minden ember bir magas ára miatt beszerezni — de még a horribilis ár mellett vizet kapunk tej helyett/ A jegyzökönyveket a kir. vegyéazmérnők ur áttette a vároai büntetőbírósághoz, aki a tejhamiaitók ellen megindítja az eljárást. Azonban reméljük, hogy a büntetőbiró példás büntetésben réazetiti azokat, akik nem átalják n csecsemők, gyermekek, betegek és aggok táplálékát néhány korona többlethaszon miatt meghamisítani. A neveket ax ítélettel minden egyea esetben lefogjuk közölni; hadd lássa a nagyközönség, kik azok, akik hitvány pénzért romláaunkra és egéaxségünkre törnek.
— Bármozgalom. A nagykanizsai cipész és csizmidia munkások a folytonos drágssigra való tekintettel 50% oa munkabéremelést kértek a munkaadóktól, milyet a cipész és csizmadia iparosok szakos ttályának munkaügyi bizottsága a tárgyalás lefolytatásikor megadta.
— Szabad lyceuml előadások. Ma eate 7 órakor Szakáll Gyula kegyearendl főgimn. tanár mA világ csodái"-xó\\ tart vetített képea előadást. Vasárnap eate pedig dr. Horváth Tivadarné Reviczky Gyula költészetét ismerteti, közben többen Reviczky verseket szavalnak.
— A honvédzenekar mH-aora. A főgimnázium Kia lord-elŐadásán a szünetek alatt a 6. h. gy. e. zenekara a következő nagyobb darabokat játsza : Kéler Béla: Rákóczi nyitány. Bizet: Nagy ábránd a Carmen operából. Brahnii: Magyar tánc.
Bettlheim Ferenc az alkohol áldozata.
Nem bünSa kéz, de ex alkohol volt a gyilkos.
Nagykanizsa, április 18.
Tegnapelőtti számunkban jelentettük, hogy Boctka község határában az országút mentén elhúzódó árokban, vérébe fagyva, holtan találták meg a község egyik köztiszteletben álló polgárát Bettlheim Ferencet. Miután a koponya meg volt repedve és a hulla nagy vértócsában feküdt, a nyomozást végző csendőrök feltételezték, hogy Bettlheim Ferenc bűntény áldozata. Ai esetet azonnal bejelentetlék a nagykanizsai kir. ügyészségnek.
Dr. Mutschenbacher Edvin kir. törvényszéki tanr\'cielnÖk, vizsgálóbíró tegnap délelőtt kiszállt a hely s;inre dr. Schwarz Károly kir. törvényszéki orvossá1, hogy a vizsgálatot megindítsák és a boncolást megejtsék.
A vizsgálat kiderítette, hogy Bettlheim Ferenc egy több főből álló vig társasággal plncéről-pin-cére járt és alaposan beszeszelt.
— A felaőtemplom renoválása már javában folyik. A mun kákát — a festő kivételével — mind kanizsaj \'\'pirosok végzik. — Végre tehát testet öltött sok sok katolikua kívánsága — a felső templom templomi külsői fog nyerni.
— A Talotta-clrkusz tegnapi előadásán Hudek kapoivári birkózó-mrster és Róth nagykanizsai mé száros mérték össze erejüket, a küzdelem azonban eldöntellenül végződött. A birkózások a cirkuszi előadáaokon folytatódni fognak.
— Hollandi menyecske. Az Irodyilmi és Művészeti Kör zenekara, mely n téli évad folyamán több egyesület operette-előadásain olyan négy aikert aratott játékával, most arra a nehéz feladatra vállalkozott, hogy május első hetében előadja Kálmán Oszkár világhírű operett jét, a Hollandi menyecskét. Olyan vátlalkozáa ez, melyhez foghatót műkedvelő egyesületek és műkedvelő vidéki zenekarok még eddig sehol aem mertek megkísérelni. M1, akik ismerjük Kelting karnagy képességeit és zenekarának eddigi teljesítményeit, biztosra veaazük, hogy a kísérlet teljea sikerrel fog járni. A szereplők meg válogatása ii biztosítékot jelent a sikerre. A legjobb műkedvelők neveit találjuk köztük, a főazerepet pedig hir aze-rlnt egy elsőrendű bécsi (magyar azármazáau) primadonna fogja játszani. Jegyek már előjegyezhetők a axabad lyceálls előadások alkal mával.
— Megint ralaoil a piacról.
Mindenki ismeri a kanizsai piac azertelenségeit. De sokszor oatoroz-xuk. Ma ismét sxóvá tesazük — miért kell a háziasszonyoknak a parajt, atb. „tányéronként" fizetniük? Miért nem lehet itt is űr vagy aulymértékre kötelezni ax árusítót? A tányéronként 40 koronáa ár mellett egy kiló paraj 200 koronánál is drágább. Ha már van piaci rendőraégünk, ne caak a piaci vásárláa tartama alatt legyen „piaci rendőrség", de egyébként is törekedjék arra, hogy a fogyasztó kő-xönség helyzetét megkönnyítse. — Miért kell a háziasszonyoknak a burgonyát darabonként, a parajt,
Tóbb társa kivált a társaságból és hazament borközi állapotban, azon-bin Bettlheim három barátjával visszamaradt és tovább folytatták a vígságot az egyik pincében.
Bettlheim az éjjel kiment az udvarra, azonban ittas állapotában a sötétségben nem látte, hogy eltévesztette az irányt és az árok felé ment, amelybe tehetetlenségében oly szerencsétlenül esrtt be, hogy koponysrepedést ill. koponyatör/st szenvedett és az orvosi vizsgál jt szerint réhány percen belül sziv siélhüdés ölte meg. Esés közben arca és feje összezuzódott.
Dr. Mutschenbacher kir. vizsgálóbíró — miután a vi sgáUt kétség kivü\' bebironyltottp, hogy o hililt nem bűnös kéz okoztH — meg adlu az engedélyt a halott eltem:-tésíre. Betllh*fm Ferencit n>gy résivét mellett tegnap dé!u*ún temetlék cl.
Fejfájára rá Irh-tne írni: okit az alkohol megölt (*)
stb. tányéronként fizetni? N «gyon sok árusnál az árjelzőtablán semmi ár nincs feltüntetve. A tájékoztató ár fixirozását pedig egy rendőrtiszt kezeiben szeretnők látni. Miért ne lehetne azt esetleg egy dr. Mátyás fogalmazóra bírni. «S» annak idején Szombathelyen it rendet teremtett a piacon ée aki Kanizsán is nemegyszer tanújelét adta. kiváló rátermettségének, piaci, árszabá lyozó ügyekben.
Több tevékenységet, több elevenséget, több tapintatom erélyt — kanizsai piaci rendőrség!
— fa éa azénkéazletek bejelentéséhez szükséges nyomtatványok Schmidt gazdasági taná-cioinál kaphatók a városházán.
— Szlnéazet Sflmegen. Fehér Vilmos színtársulata k-zdte meg előadásainak sorozatát Sümegen a „Hamburgi menyasszony" színre-hozásával.
— Veaz~.it eb garázdálko
dáaa. ZalabUdogfán Horváth Mihály né kutyája megveszett s egy embert és több ebet megmart.
— Holttányllvánltáa. Csiszár Imre rigácsi földmives, aki 1888-ban azületett, C». István és Halaai Erzsébet fia, Polgár Erzsébet férje, a 11. husxárezredben 1915 márc. 19 én hősi halált halt. — Lévai Ferenc zalatárnoki földmives, aki 1885 ben született, L. Ignác éa Tóth Roxália fia, a 19. vadáazxljban 1914 dec. 22-én hősi halált halt.
— Hadirokkantak április hó 30 lg kérhetik IgényBk megállapítását. A népjóléti éa munkaügyi minlazter rendeletet bocsátott kl az ösazea közigazgatási hatóságokhoz, amelynek értelmében mindazok a hadirokkantak, Özvegyek és árvák, akik igényük megállapítása végett még nem jelentkeztek, az illetékes igénvmegállapító bizottságnál április hó 30 lg még jelentkezhetnek. Mindazok, akik a fenti határidőig nem jelentkeznek, mindennemű igényjogoaultságukat el veszítik.
— Április 20 lg kell beadni a kereaetl adévallomásnkat.
A vároai adóhivatal figyelmezteti az adózó közönaéget, hogy mindazok, kiknek iparból, kereskedelem-
ből, bárminő szellemi szabad foglalkozásból, haszonbérletből, járadékból eredő jövedelmük, vagy külföldről folyó szolgálati illetményük (fizetés, nyugdíj, atb.) van, kötelesek általános kereseti adóbevallásaikat legkésőbb április 20 ig a városi adóhivatalnál benyújtani, mert különben a kereseti adón felül még 25 százalék adópótlék fog megállapittatni.
— Április 19. a házbéreme-láa határideje. Az uj lakásren-delet intézkedése következtében fontos dátum ugy n háztulajdonosokra, mint a lekókrn nézve a csütörtöki nap. Az uj lakásrendetet szerint ugyanis a háztulajdonos április 19-ig köteles közölni a lakóval azt, hogy akarja e és mennyível akarja emelni május elsején a házbért. Az a lakó lehái, aki a háztu\'ajdonos értesítését április 19 ig meg nem kapj», május l én ciak a régi házbért köteles fizetni.
— Pacha Ágoston temesvári apostoli kormányzó feltűnő nyilatkozata Temesvárról jelentik: A nagy feltűnést keltett Glatt-felder ügynek ujabb fejleményei vannak. A püspök alig hagyta el Oláhországot, Budapesten és Szegeden nyilatkozott a sajtó elő\'.t és hangsúlyozta, hogy távozása nam érinti püspöki cimét. A nyilatkozatot a bukaresti sajtó éles kritikával V kisérte. Erre Pacha nposto\'i kormányzó nyilatkozatot küldött a lapoknak, amelyben a bukaresti lapok téves felfogásával szemben megállapít hofy Glatt/eldernek kizárólag csanádi püspöki címe van,
de sem az oláh, sem pedig a szerb egyházmegyei részben semmi hatáskőre nincs. Ezeket az egyházrésteket apostoli kormányzók vezetik, akik közvetlen érintkezésben állanak » a Szentszékkel Az apoatoll kormányzó nyilatkozata annál feltű nőbb, mert eg) htzjogilag szokatlan helyzetet ismer el, aminek sorsát tulsjdonképpen a katolikus egyház hivatalosan el nem döntötte.
— Cseh vállalkozáa Sopronmegyében. Egy cseh érdekcsoport nagyszabású gyárvállaljitot akar létealteni Sopronmegyében. A vállalkozás magját egy bőrgyár, egy zsákszÖvésro ia alkalmas kenderfonógyár, egy posztó- éa egy nemezgyár alkotná. Az egéaz vállalkozást Kapuvár környékén aze-retnék elhelyezni.
— Hnmor. A bíróság kihirdette az ítéletet. A vádlottat 12 évi fegyházra Ítélték. A bíróság viaaza-vonult éa a vádlottat lekisérik a börtönbe. Amint az elitélt belép a börtönbe a többi, a már ott sínylődő elitéltek kíváncsian veszik körül az uj jövevényt.
— Hány évet kapott ? — kérdi egy öreg félszemű fegyenc.
— Tizenkét évetl — válaszolja néma mélabuvaL
Erre az öreg félszemű benyúl a darócruha zsebébe éa kihúzva onnan egy levelet, átadja az uj jövevénynek és igy szól:
— Ha kiszabadul, legyen szives adja jel, mert én életfogytiglan vagyok elitélve.
— UJ zonamtlvak. Aujusztin: Shimaiy-iit), zenéje Grosx Alfrédtól 4i0 K. Baláss Árpid iragyar nótái, XII füzet. — 11a majd minket újra összehoz a végzet. — Zöld leveles fehér virágos akácfa 300 K. Dócxy József dalaiból: Erdó mélyén szól a kskuk. — Szomssédunkban van egy Öreg eperfa 300 K .Levendula*, daljáték 3 felvonásban, zenéje Fridi Frigyes és Somló Sándortól, i füzetben 14(0 K. Kaphatók Fischel Fúlóp Fiai kunyvkereikojésáben, Nagykanizsán.
Vasárnapi számunkban értékes cikket közlünk
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
— Uránia. Csütörtök—pénteken nem játszik. Szombat—vasárnap : nAx igazság", Zola regénye után. Elsőrangú francia film irodalmi szépségekkel, komoly mtsloirmsl. — nKal a Mojka", 2 felvonásos an.e-rikai burleszk. Előjegyzést nyilunk Lóth Ha leglemperanventumosabb filmjére a mCsiiri!* re. Kisérő képe : hA vadkccsa románca", pazar hu-moru, szakadatlan harsogó nevetést kiválio burleszk. Mindkét darab alatt katonazene játszik.
— Próbálja mag Ön ia íj meggyőződik róla, hogy ■ FILIPP hárisnyakótódéjé-ben békebeli anyagból készült harisnyák, toknik s legtajtós.bbák és ugyanazon szinu és minőségű pamutból bármikot megfejel-betők, S»omt«thely, Széli Kálmán-utca
— Kézlmunk a-kSnyvak legteljesebb választékban ismét kaphatók Fischel Fülöp Fiai kÖn>vkeres kedésében, Nagykanizsán.
— Uránia. JSni Intolerance. Szenzációs film.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, briliánsokat és érmeket & legmagasabb napi árban veszek. — Frlad József ékszerész, Sugár Ul 8. szám. (FŐ-ut és Sugár-ut sarok.)
Angol replilőgápek • törökök elten.
Konstantinápoly, ápiilis 18. A Suleimanja környékén lévő falvakra több angol repülőgép tüzelést folytatott. A lakosság menetű\'. A Reuter iroda ezt a jelentést azzal s megjegyzéssel erősiti meg, hogy Süksz Mehmud megfenyité-séről van szó, aki a törökökkel Mezopotámia ellen szőtt cselszÖ vényt.
Amerikában nj bevándorlási törvény készül. \'
Washington, április 18. Harding elnök komoly aggodalmakat táplál abban az irányban, hogy a bevándorlási tőrvény következtében komoly munkáshiány fenyegeti az Egyesült Államokat. Davish munkaügyi államtitkár jelentést terjesztett az elnök elé, amelyből kiviláglik, hogy a munkáshiány máris fennáll. A kormány uj bevándorlási törvényjavaslatot készit elő.
KÖZGAZDASÁG.
Valuták éa devizák:
N.poUoo 16500, Fost (London} 11035 -JI831, Dollú (N.w.York). 4535—(885, — Fnnú* fiuk (Pufi) 3M-3IÍ, Máik. (B.I-Jla) 21.-23, OUí. lir. (Mll.oo) 226—230, Osstfik koron. (Bécs) 615—675, Lei (Buk.-CMt) 22 - 24, Siokol (Priga) 131-110 Svájci Inak (Zürich) 825-855, Dlnir (Zígríb) 48—48, — L.ogyol rnúk. (Vutó) 10—11. \'AnaUriMi 17-.58 — Koppmhig. 852—831, KiiuUiols 307—837, Stockiolm 1202 -252.
Zürichi zárlati
b*tba 2 50 Anutudua 216 75 HolUoJU, Hra-Yotk 553-00 London 2573, Pilis 8635, Milioo 1715, Prij. 16(0, Boita-p.st 12-00, Zigríb 560, Vsisé 1\'30. Wl«. 0-77. SlílU 340 OlstrU blly. 0-77 5.
Termény Jelentévi
Bou (Tl*s.vldékJ) 23000 - 22200, .gyéb 22800-3000 fost 147CXM5000 tOunsiajárp. 12000-:2500 sül 13500-1100 s.b 14800-6000 uog.ri 11500-11800, npc. 1IOOC-SOO, korp. 6800—7000, kolM 8600— 8000
Budapesti állatviaán
Mubabns 1.1. »8É.ib.n 1280—150, bátnlj. 1300—600, .l.j. 1260—400, 11 r. .«4ssbM, W20--I080, hitalj. ÍS0-1E40,.).]. 760-850 Nőv.odík ro«b«l 1. r. egénb.n S 00-820 botja (űlötl Mrb) 850C80, Kí.iltt : N.gy Búrba 73, sUdi. 63, — Núv.ndík nuh. 3, .Udis 8, borjú —, .Udii —, Mub* ttfr 1200-1220, korjnbír 160:—17\'-0
< Sertésvásár i f.lh.JU. 740, Blk.lt dillg 600, Or.g — Kciiép 1300, Kónnyii —, 1. r. 144\\ U 1200, Zdr 2ICO, Sulonu 1850, Lob. hol 1100.
Falelóa aierkeauó Benedek Rezaó.
Apró hirdetések
dija i 10 szólt 100 kor., minden további ni S korona, vastagabb betűvel aicdctt (tavak duplán számíttatnak. - Állást keresőknek í saáialék árengedmény.
R«víá Y«l«t< zongora els£ó. Cirn * kUJóWn.
I<lltui|(l fiv liórxr»cA tauuni-nak &»«•.\'»■<!
ni* Cuyiya H_. _
l\'neicr-s i«fiiif[i\'V.r<«lttiW ií jMíl
fclvtutik Err>«(« 1,10
Tojást *»\' baromfit minimkor a -Ncmifjutto rapl Iroo váUrót s Tojsz »» Bawa-4 G>ajt4ielep ttalaton»»nt»Orcy. rályaudvat mettttt. 7074
Klatin iO íc*<i1t i vidéki üzlet \'O I«>*m»I
mljtsi.ze. Cü» a lUd-ébin J_j___7*77
•il ii.i.. • »i muiikSnUAii) ;6 ( <;-.<»!«: íthí-:t:lk i K6jpontl lt;iiur%ok.nl. i)«ii Vasit , 7c75
Zongora eladó. Cím * Viarfobin. :ok>
UJSAGARUSITOK
jó fizetéssel felvétetnek a
Horváth-féle ujságárudában
^lOE SSfy
2852/1923.
Ajánlati felhívás.
A városi tanács a városi kézi e sitők és hivatalszolgák szükségletnek biz ositása céljából szöve ből készült 20 drb. köppenyt, 20 drb. zubbonyt, 20 drb. nadrágot és 20 drb. sapkát óhajt beszerezni.
Fclbi\'juk ennélfogva a helybeli iparosodat és vállalkozókat, hogy c Inrgyban 1923. évi április hó 26 Ik napján délelőtt 11 órakor a városháza tanácstermében megtartandó nyilvános szóbeli versenytárgyaláson aj nlataikkal és mintáikkal jelenjenek meg.
Nagykanizsa, 1923 ápri is 13 án.
Polgármester.
—m
DEÁK ÉS DR. ORDÓDY BANKHÁZ
andrássy-utl fiókja Andráuy-ut 16. szám
25 millió 15 millió 10 millió 5 millió 3 millió
Htfr«ftdilistk.t kiflik ul.ltbb IdUnlI 2 IflilHÓ Stb.
A mo.t kcidddd X. ior.-lilékr. ajánlja « inic
Itt.ilelbíii ío..\'.o.»lálr.
K 800.-K 400.-K 200.-
Fönyeremény és jutalom Nyeremény

Legolcsóbb beucisdrldsi forrds a
Czement, mész, gipsz, épQletfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca >3.
fcpITÓ
a Franz malom mellett.
KESZLERJENÖÉSFIVÉRE
Fióküzlet és műhely: NAGYKANIZSA, Magyar-utca 6. szám. Fiűzlet: BUOAPCST, VI., 6-utca 38. - Telefon: 151.13
Fll/állallinV vl»»M*t<k bere»do.éal munkálatokat. UJtymlnt modern
ClVOliaiUm tM^^ Clo.«tb.r.^l..áoka», Jerltő 4. . "o»yTl,tI."liS
Itolgálf automatlkuaait mDkCdO salvattru berfnáo«4aeket. kösnontl fQtí, t. saelecHa bcre«le.íacket ..Ját térre,í.flnk azerlnt. *
Baktárnn fArhinV* ■»\'ndeo"eB,B \'tsveseUk caöveket, rés armatúrákat, OntStt-KdKtOÍUn tdriunx . v«. .ománcosott t% bádog fOr^Okádakat, rOr&irt* I0rd«-a í . u7,Bec "os^Ok cloactokát, mlodennsma hástarUUl cikkeket, bádor-árokat, somázicoxott konyha edényeket, boráaiatl cikkek, siOIO permetasOket.
Jwttfsrtut és átalakítást munkálatokat szakszerűen és olcsón eszközlünk.
QUITTNER ARTHUR
SATÚSianXO nraXSttlBIR TIXXjLVSBXKKKX^O
Teleftm: NAGYKANIZSA, KÖLCSEY-ÜTCA 17. Telefon:
394
Idegbetagak, belbetegek üdülők
gyógyhelye:
DR. PAJOR
SZANATÓRIUM
Butfapait, VIII., Vai-utca 17
a főváros központjában újonnan berendezett vi(gyógyintézetében.
Vlzkurák, vltlamoskurák, Zander-rendazerfi gyógytorna.
Diétás étterem
brjosok, vesebetrgek, gyenge, k\'merjlt szervezetüek résxéro.
Testegyenesitő
gerincelferdulések, ixúlcti és Ixbrnxsugo-rodós, bénulások, hüdések, járási zavarok, kéz- és láb eszketés ludtalp-bsjok ellensiskor osi tudományos vesetés alstt Sebészeti, urologlal, azüléazctl, nőgyógyászati külön osztályok
Árak mérsékeltek!
Forgóáramu motort
eresek megvételre 0\'8/4 estól I 5-ig. Ajtnlatokat a kiadóhivatalba kérek. KÖ vetítők dijaztatnak.
NEM FÁJ FEJE
és a lába, ha m Deák-tár 1. sx. alatti (Ipfi-Uilelben
rendelt kizárólag elsőrendű anyagból készült
ARQENT-féie
cipót boxd. Javítások gyorsan eszköiöltetnek.
Kézzel varrott duplatalpu
SZANDAL
mar meg-randolhe\'.ó
Raktárhelyiséget keresek.
KSzvelilőt díjazok. Ajíinlaiokal a kiadóhivatalba kérek.
.a ^.k »ku.„
Ligolciúbbka
épit és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyány-ulca 1. sz.
Zalai Közlöny
vármegyénk legelső éa legelterjedtebb politikai napilapja, mely órákkal előbb hona .< &asxe« budapeati napilapok hlr anyagát éa kimerilS ludósilá-aokban aiámol be naponta a helyi, vármegyei és az orazágoa vonatkozású eseményekről
Megjelenik naponta a kora reggeli órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy hóra HZJ\' 400 k Negyedévre 1100 k
Saját érdekében caelekaiik, ha azonnal megrendeli a
Zalai Közlönyt
Nyomaton a laotulaldonoMk: Zalai t. Gyarmati ktJnyroyomdáJábaji.
62. évfolyam 89. »\'
i-
VCöHőny
. bit®\'"
BudoP

1923 április 20. Péntek
_■__;..•- i ■Mg™™-
Egyes szám ára 20 korona.
politikai napilap
l,wklHtM*I *• kl«d4bl*al»l rö-nl IS.
Utmibii-T*1«(«B a iám. , - "Ty-..
Huilapettl ii«rkMil<l4|i V. kár. Alkot máoy-atra 10. *i. II. e Telefon..ám H-14 «• Vl—IG.
*lan»«t*.l árak t fígj hftn.pr* »•©._ Hároan hrtaa>ra l IOO._ K
Októbr izmus?
(o) Négy esztendeje, hogy győ-lőtt az ellenforrsdalom, mindöwe ezernégyszáz éa egynéhány napja, hogy Kun Béláék vörös zászlójára rágázolt az igaiság és e történelmileg alig erasznyi idő elmúlása után diadalmss szemérmetlenség-gel emeli fel újra fejét az októbrizmus néven Ismert politikai szabadosság. Októbrista programntal szerveződik Idebenn az országban hmét az uj destruktív forradalom, októbrista jelszóval, októbrista „»la-pon" szervezkedik kü\'fö\'dön az Önkéntes emigríció. Komoly elhatározással, politikai küzdelem utján akarják megszerezni maguknak az államhatalmat, névszer int és egyéni leg is azok, akik 1918 októberében a romlás szélére taszították Magyarországot.
Nem tudjuk, mit értenek ezek, a msgukat politikusoknak nevező egyének októbrista program alatt ? Talán a frontbomlasztó, nemzet ellenes propagandát, a<nelyet az ántánt hathatós támogatásával a magyar hsdseregben elvégeztek ? Talán a nemzetiszinü, de vétójában vörösremázolt álforradalmat, amely megteremtette á Linder Béláék, a Heltaiak, a lázadó matrózok uralmát? Talán azt a politikai mentalitást, amely 1919. márciusában a gyűjtőfogház! csőcselék kezére játszotta a isormányzást ? Talán azt a gazdasági és politikai felfogást, amely a „munkanélküli segélyeken" tat tolla el és növelte Kun Béla kommunista rohamseregét ? Talán azta külpo\'ítikát, amely hazaáruló módra feladta Nsgymagyarorszá-got és kielégítette a kisántánt éh •égét?! Talán azt a „köztársasági" államformát, amelyben az erélytelen Károlyi mellett a háttér sötét lovagjai voltak az irányitó tényezők ?
Nem tudjuk, fedi e mindenben a fent elmondott, s immár a történelem Ítéletére váró politikai bün-adathalmaz az októbrista program-mot? Talán négy esztendő alatt kibővült még néhány mélyrehatóbb kívánattal . beliő destrukció és küllő emigráció politikus hitvallás.. Gicsiwcin prelátus és Garami Ernő tslán megalkották az uj „forradalmuk" agyag gólemjét, melynek merev arca alatt az agyalágyult Lenin vörös vlgyorgása látszik?!
Oklébrlzmua ? Ha nem volna olyan tragikus a mai magyar élet, \'■Ián kacagni Is lehetne ekkora politikai naivitásom Ha nem volna minden izében roaszindulstu, talán meg is lehetne bocsájtsni a tébo lyodott agyvelők perverzitásig bu-»ult elgondolásait. Ha nem lennénk, éppen ő miattuk, éppen az ő munkájuk következményeképpen a
legelesettebbek, a legnyomorultab-bak, talán megengedhetnŐk magunknak a politikai bohóctartást, de igy, ilyen körülmények kösött ez nem lesz lehetséges. Mi, akik az októbrista tüiön nagyon is megégettük a kezünk, nem fogunk többé — hiába minden ilyen irányú kisérlet — hallgatni a pápaszemes kigyók csábdslára.
Mit akarnak hozni nekünk az októbristák ? Az erélytelen bel- és külpolitikai kormányzatot, hogy megteremlsik vele a baloldal tettre . kész erőszakát? Politikus matrózokat, akik kézigránáttal hatoltak a független sajtó szerkesztőségeibe, ha az kritikai hangon emlékezett meg a L\'ndrr Károlyi Heltal tiió komédiáiról? Politizáló utcát, mely mindennap minden órájában kész a kormánybuktatásra és az anarchia felidézésére? Barátságot a kisán-tánttal, mely a megszentelt magyar földeket bocskoros lábbal gázolja le és leplezve, leplezetlenül az idfpe rialista szovjeturalom mocskos szolgálójává aljasult?
Oh nem, politikai különcségekre, sőt ebben a tekintetben: rosszska* ratra semmi szükségünk nincs. — Gazdasági bajainkra az októbrista program nem tudna még enyhületet sem hozni. Levgővel vagy papiroipénzzel nem lehet a gyomrokat megtölteni, már pedig az októbrizmus levegőn és pspiros bankón klvűl nem tudna mással szolgálni. Októbrista programmal nem lehetne még csak gondolni sem arra, hogy az integritás helyreálljon, s ezzel együtt a magyar szupremácla blztosittassék Az októbrizmus nem hozhatna mást, mint a nemzetgyűlés tegnspelőtti ülésén hangoztatott európai vagy dunsl konföderációt, amelynek megvalósulása a magyar állam végzetét és a nemzeti eszmék porbshullását jelentené.
Az októbrista programm negatívumai vsl még nemzeti függetlenségünket is eívessitenénk, jogainkat a vérrel szerzett elvitázhatat-lanul magyar földhöz. — Lennénk idegen politikusok lenézett és másod- vagy harmadrendű állampolgárokként kezelt vazallusai, nyomorgó életünk véglegesén elveszítené a jobb jövő hitét és megvalósulna az őrült szláv idea, a magyar nemzet elveszne a halálos szláv gyűrűben.
Ezer esztendős mult, annyi vér-áldozatot és annyi szomorú ta nulság után azonban ezt megtenni még akkor sem vagyunk hajlandók, ha Garami Ernő és társai sziréni hangokon ezt kívánják tőlünk, az októbrizmus őszirózsás plattformjén ígérve a nemzeti jövőt éa megteremtve a nemzeti végzetet.
Óriási robbanás egy budapesti celluloid-gyárban.
Tizenegy halott, hat súlyos lebesült. A szerencsétlen-csétlenséget rövlrfzirlet okozta.
Budapest, ápr. 19. (Telefonon jelenti tudóiitónk.) Ma délután 1 óra körül a Vili kerületi Fecske utcában tevő Willner és Schneller celluloid-gyérban rövidzárlat következtében nagy robbanás történt A pincehelyiségben levő celluloid tüzet fogott és az egész gyártelep lángbaborult. A kivonult tűzoltóság egy órai megfeszíteti munka után lokalizálta a tüzet s ekkor kerülhetett csák a sor a munkások kimentésére. A robbanás által keletkezeti tűznek tizenegy haloltja és hat súlyos, .eienkivül több könnyű sebesültje van. A vizsgálat megindult.
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, április 19. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyü lés mai ülése 11 óra előtt néhány perccel kezdődött. Nipirend s«e-rint a mezőgazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslat tárgyalása van soron.
Az első felszólaló Giesswein Sándor, aki a javaslatban nem tudjs felfedezni a siociilis tartalmat. Kiss Menyhért röviden\'beazél s elfogadja a javaalatot. Utioa Szilágyi Lajos következik szólásra.
— Maga a földreform nem elégítheti ki a szociális érzésű politi* kusokat s most képzeljük el azt a helyzetet — úgymond —, hogy még ezt a kompromisszumos földreformot sem látják végre. A Horthy-alció sem felelt meg mindenben a céljainak. A javaslatot nem fogadja e), mert a kormány iránt nem viseltetik bizalommal.
A következő szónok Hoyos Miksa gróf. A mezőgazdasági hitel szükségességéről beszél. A nagybirlo kot állsndóan támadják a nemzetgyűlésen, holott az igazság az, hogy ezidőszerint a nagybirtok is tul van terhelve. A nagybirtokra ma még szükség van, a belterjes művelés szempontjából. Haller József a következő szónok, aki Hoyos gróffal polemizál. Elfogadja a törvényjavaslatot, mert azt telítve látja szociális tartalommal.
Rövid szünet utAn az elnök napirendi javaslatot tesr, amelyet a Ház elfogad. Ezután Farkas István mondja el sürgős interpellációját.
— Miután a kormány gazdssági politikája nem vált mindenben valóra, a drágaság széditŐ módon emelkedett. A munkásság és a fix-fizetéses alkalmszóltak elképzelhetetlen nyomorban sínylődnek.
A kormány hónapok óta nem tett egyetlen egy Intézkedést sem a drágaság csökkentésére. A kis ipsr és kiskereskedelem is a pusztulás szélére jutott.
A vasutak tarifaemelése, a háx-béremelés mind őrült iramban viszi előre a drágaságot. Feljogosítva érzik magukat ezekután az árak emelésére mindazok, akiknek áru van a kezeik kőzött, mert a kor-
mány részéről erélytelenséget tapasztalnak. Azokat, akik az árukat felhalmozzák és ezzel a drágaaágot növelik, szlgorusn megkellene büntetni. Erélyes kézzel kell hozzá-nyulai a drágaság kérdéséhez. — Kérdi a kormányt, hajlandó-e akciót inditari a drágaság ellen és beterjeszteni az indextörvényt ?
Bud János közélelmezéaügyi miniszter azonnal válaszol az interpellációra. Amikor a drágaság kérdését boncoljuk — úgymond — karülni kell minden politikumot. A drágsságot a világgazdaságban lejátszódó események okozzák. A kormány a múltban ii, most Is komoly tervekkel foglalkozik a drágaság elleni küzdelemben. Az indextörvényt a munkásság érdekében nem tartja helyesnek. Amíg a valuta stabilizálva nincs, addig nem lehet az indextörvényt megalkotni. Javasolja, hogy a drágasági bizottságot hivják össze. — Farkas István reflektál a miniszter szavaira, majd Bud János mondja el viszonválaszát.
A nemxatgyttléa bizottságai elfogadták a házépítő javaalatot.
Budapest, ápr. 19. (Telefonon jelenti tudósitónk.) A nemzetgyüléa pénzügyi- és közgazdasági bizottsága Vass népjóléti minlsztar előadása után az építkezés előmozdításáról szóló törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadta.
Szerbia katonadiktatuva előtt
Bécs, április 19. A legutóbbi belgrádi táviratok a helyzetet nagyon komolynak tüntetik fel s az uj megoldán lehetőségét cssk oly radikális demokrata koalícióban látnák, amely Ismét Paslct vezetése alatt áll. Ellenkező eaetben katonai diktatúrával és ősszel uj választásokkal kellene számolni. Sxarb cendltök éa horvát
párnáztok BsaaeBtkSaáa*.
Bécs, ápr. 19. (Éjfélkor érkezett.) Zágrábi jelentés, szerint Strelnice-nál véres ősazeü katonaaxök.vé csendőrök á. zött, melyn
íaLAÍ kozlomt
1*23. április 2(
A Radlcs párt Vlaaaaálllttatja
a horvát bsni méltóságot
Budapest, április 19. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Zágrábból jó-lentik : A bekövetkezett jugoszláv kormány válsággal kapcsolatban a horvát szeparatista Radlcs-párt párt közi ragygyűlést tartott, melyen n következő igen jelentős hatéroza tot 1 ózták: 1. Be kell szűntetni az összevont ország közigazgatási felosztását a jelenleg érvényben levő közigazgatási törvény alapján és uj közigazgatási törvényt terjeszteni a parlament elé. 2. A horvát báni méltóság azonnali visszaállítását követelik, a méltóság mindrn autonomikus jellegével, 3. Az al-kotmáoyrevizióig tartományi kor-mónyok gyakorolják a kötigarga-tási főhatalmat. A Rsdics-párt leg szűkebb vezeő*ége az összeülés után külön tnnncikozott, ahol megbeszélések történtek a párt magatartását illetőleg a kormányválsággal szemben.
Ax erdélyi Magyar Párt tiltakozása.
Budapest, április 19. (Fővárosi nrerkesztőségünktől.) Kolozsvárról jelentik : Az erdélyi Magyar Párt rendkívüli nagygyűlést hivolt össze Marosvásárhelyre, ahol tiltakozni fog a magyarság életérdekeit veszélyeztető általános román kormánytámadások ellen. A pünköid harmadnapjára összehívott nagygyűlésen memorandumot készítenek arról, hogy a kormány azonnal vonja vissza a magyar katolikus iskolák ellen kiadó!t ös&zes rendeleteit és szüntesse be haladéktalan nul az intézmények elleni hajszát. A nagygyűlés ki fogja mondani, hogy amennviben a kormány záros határidőn belül nem orvosolná a magyarság sérelmeit, ügyüket felterjesztik a Népszövetség elé.
Valuták és devizák:
Nspolcon 10500, Font (London) 20925 -2112$, Dollár (New-York) 4510—4560. -Francia frank (Paris) 3v>2—312, Márka (Boriin) 16-18, Olast Ura (Milano) 227—237, Osstrák korona (Bécs) C45-075, Lel (Bukarest) 22-24, Szokol (Prága) 134 — MOSvájct frank (Zürich) 825- 855, Dinit (Zágráb) 48—48, — Lengyel márka (Varsó) 10 — 11. Amsterdam 1?\\58 — Koppenhága H50-tS0, Krisztián tt 808 —838, Steckholm I19><247
Zürichi zártat i /
Berlin 1\'80 Amsterdam Hollandia 2IC 00, Hew-York; 660-50 London 2505, PázU 8645, Milano 2722, Prága 16.47, Hada-
Íeat 12-00, Zágráb 560, Vaztó 1-30. Wlao 77, Ssófla 340 Otílrák tjály. 0 77 5.
Termény jelentési
Boaa (Ttaxavldékl) 24*00— 24600, egyáfc 22800-3000 ron 14030-15200 takarmányárpa 12000-12500 «Ür 14000-5000 sab 14800-5000 Uogeri 12500-13000, repce 1400C-ÜO0, korp* 8800—7C00, köles 8500—8900.
Budapesti állatvásftri
Mazbahui I.r. egátsbeo 1280-450, hátulja 1300—500, eleje 1280—400, ILr. egészbeo, W20--1080, hátulja 980—1260, eleje 760-850 Növendék, marha i I. r. egássben 80Ö-820. borja (ölött bírb) 850-980, Késslet: Nagy-marha 52, eladái 41, — Növendék marha 0,, eladái 0, borja —, eladái —, Marta-bár 1000—1100, borjobír 160C—1700-
Sertésvásár i
Pelhtjtái 1100, Elkelt délig 200, Öreg -Kösép 1320,\'Könnyű —. L r. 1450, 11 1240, Zalr 22C0, Szalonna 1750, Leh. huz ItOJ.
Értékek:
Magyar hltol 420CKW OszUák hitel 11500, Ha«4 1IS00, Jelzálog 2400, Leizámitoló 6600, Kereskedelmi Bank 52000 Magyar-Olaiz 2400. Beocsinl 70.1/00, Drasche 45000, Álta-táoos szén 365.000, Szászvárt 66000, Salgótarjáni 1530 -0, Urikányi 215000, RUna 26100, Schllck 22750, Guttmann 28750 Naski 177COO, Danlca 10 0i,( Klotild 18900, Magyar cukor 495.0C0, Adria 81000, AUantlka 2(32R0, Királysor 1100O, Bosnyák-Agrár 5100, Lip-ták 4950, Phöbus 8800, Vasm. Villamos ttOOO, Gizella 10C00, KookordiS 13250, Déli Vasút 18750.
Milliós árulopás a Szabó-cégnél.
Csokoládé és likőr a nadrágban. - a hűtlen kereskedősegéd. - Mikor a keresstfiu meglopja a keresztapját. — Tolvajok és orgazdák. - Horváth József II. közrendőr
Nttjykonliso, április 19.
Horváth József II. szerepe.
Lóránt bevallott., hogv Horváth József II. ketesilfia volt Sisbó An-t.Inalt, aki aegltetl támogatta őt. Szabó annyira megbízott Horváth Józaef II. rendőrben, hogy .mikor rájött arra, hogy raktárát dézsmálják, megkérte arra, hogy ügyeljen n raktárra é» legyen segítségére a tolvaj kinyomozázában. Hogy Horváth József II. rendőr hogyan tett eleget kereutspja meg bízásának, brTBh>itja tt kiskomáro »i csendőrőrs jegyzökönyve, mely sze-lint a csendőrség megfigyelte Horváth József II. rendőrt, amint hátizsákban vitte kl Kískomáromból a lisztet — amit ő természetelen vadásztöltények ellenében becserélt.
Orgazdák — a vewők.
Turio misünk van róla, hogy a díszes társaság több falut látott cl ily módon .jutányos áron" lőporokkal, töltényekkel, seréttel Nagyon nok ember ellen indul meg ilyenformán az eljárás orgazdaság miatt. A hntóság ember?! most széleskörű nyomozást indítanak a vidéken, hogy megállapítsák azokat, akik a lopott lőszerekből vettek. Tekintve, hogy vadászok és viszontelárusilók vettek a lőszerekből, ezeknek tudniok kellett, hogy o n.ai szigorú miniszteri rendeletek és rendőri ellenőrzés mellett lőszerekhez kőonyen nem lehet jutni éa aki ilyeneket kéxalatt elad — szerfölötte gyanús.
fl Szabd-cég „kis-kanizsai lerakata1"
Ebből az ügyből kifolyólag azért több kereskedő ellen eljárás is fog megindulni. A rendőrség emberei most nyomoznak abban az irányban, kitől vették a lőszereket. Súlyosan kompromitálva van Tóth Péter kiskanizsni kereskedő, akinél
szerepe.
Nagyszabású bünűgy foglalkoztatta most a nagykanizsai államrendőrséget, melynek aktái ma már a kir. ügyészség asztalin várják — hogy a vádhatóság képviselője ugy a nok százezres károk elkövetői*, a két tolvsit, mint az orgazdákat bírái elé állítsa és mindnyájan el vegyék méltó büntetésüket. Az ügy kibogozásában a kanizsai államrendőrség detektivjei ismét nagyszerű munkát végeztek, ujabban bebizonyítva, hogy detektivjeink a vidéki államrendőrség ejső helyen álló testülete. Az Ügyről egyébként olvasóinknak a következőkben számolunk be:
A névtelen levél.
Szabó Antal a fő-uti fegyver-, lőizer- és fényképészeti cikkek kereskedésének cégfőnöke egy idő óta azt tapasztalta, hogy raktárából nsp-nsp mellett jobban fogynak és eltűnnek a legkülönfélébb patronok, seretek és egyéb lőszerek, melyeknek a mai viszonyok melle\', t horribilis áruk van én így óriási károkat szenved. Miután a lőszerek eladásáról pontos könyvet kell vezetni, Szabó könnyen meg tudta állapítani, hogy a beszerzett meny-nyílégből mit adott el és igy miiy mennyiségnek kell még raktáron lenni. Es akkor megdöbbenve ta pasztalta, hogy súlyos száz és százezrekre* menő hiányt mutat fel raktára. Nem szólt azonban senkinek ; megfigyelte segédét, alkalmazottait — de nem tudott semmi gyanúsat rajtuk észrevenni. Szobó többekre gyanakodott ugyar, azonban semmi féle bizonyilékot nem szerzett ellc-nök, hogy eljárhatott volna. A raktár pedig szépen fogyott. A legdrágább vadászlőszerek ciak eltüu-tek a raktárból. \'SrtiHÓ Antal egy napon azután névtelen levelet kapott, melyben női kézírással arra figyelmeztették, hogy kísérje figyelemmel Lóránt Gáspár nevű fiatr.l segédét, aki a legkülönbözőbb árucikkeket alsónadrágjába elrejtve\\op kódja a cégtől. Noha Szabó nem akart hitelt adni a névtelen levél-nek, most mégis elszánta magát arra, hogy az egész ügyet a levéllel együtt átteszi a rendőrhatósághoz.
fl nadrág — mint csokoládé; és likffrraktár.
A detektívek ezután mihamar tisztázták az egész ügyet. Az egyik detektív — aki állandóan figyelte Loránfot — egy napon, amikor az üzletből este távozni készült magához intette és alaposrn megmotozta. Es akkor az alsónadrágjába rejtve egy üveg finom likőrt és csokoládé-táblákét talált nála. Lóránt a bi zonyitékok súlya alatt mindent bevallott.
Bevallotta, hogy nemcsak ő, de Horváth József II nevű rendőr, aki bejáratos volt Szabóékhoz —.ál landóan lopott a raktárból. A lopott dolgokat, amit ő elvitt, oda adta Márkus János nevű kanizsai állásnélküli keresk-dősegédnek, aki azután értékesítette. Lóránt őrizetbe vétele előtt Szobó két-„hazavitelre* kész kis zsákot trlált elrejtve pincéjében, melyek tele voltak seréttel.
a detektívek egy teljesen berendezett és felszerelt kis raktárt találtak a Szabó cégtől lopott töltények, serétek és egyéb lőszerekből. V.ló aágos kiskáninai fiók lerakata volt ez a Szabó-cégnek. Tóth m> már az ügyészségen van.
fl tolvaj bosszúja.
Amikor Horváth József II. megtudta, hogy ie van leplezve, hogy Lóránt rávallott — bosszút forralt a feljelentő Szabó Antal cégfőnők ellen. Mlg nz őrizetbe vett Lóránt eleinte mindent bevallott, Horváth rávette, hogy vonja vissza vallomását és tagadjon le mindent. Lóránt ezt hűen meg is cselekedte, ugy, hogy több napon át emberfölötti munkába került a detektiveknek, m bizonyítékokat é.i körülményeket ugy összecsoportositani, hogy azok elől minden tagadás hiábavaló volt.
Eközben Horváth József 11. feljelentést tett a rendőrségen és a pénzügyőrségen, hogy Szabó Antal lopott szeszt árusit üzletében.
Ártatlanul meghurcolva.
A hivatalos közegek a rendőr feljelentésére elmentek Szabó Antal magánlakására éa ott házkutatást tartottak. Majd áttették az iratokat a kir. ügyészséghez. A kir. ügyészség a vádat Szabó ellen —
mint teljesen alaptalant — elejteti — ellenben, mivel a vizsgálat f( lyamán olyan jelenségek merülte fel, melyek a rendőr ellen fegyeln vizsgálat tárgyát képezhetik — e Iratokat áttette a rendőrkapitány sághox. Szabó Antal és cége —\' házkutatás és eljárás alatt c nen telen ember miatt — ártatlant meg lett hurcolva, hiszen pillanato alatt szétterjedt a hir á városba .a Szabó cég szeszügyéről*, mi az illetékes fórum fényessn tls; tázta Szabó szerepét, teljes elégte telt.adott neki és a feljelentő ke rült abba a verembe — melye Szabónak áso\'.t.
Vallott Horváth József I
Horv/th József II. mikor e sa rokat Írjuk — a rendőrség őrizé tében van, mig Lórántot, Márkus és Tóthot átkísérték a kir. ügyész ségre. Horváth József II. — noh eleinte konokul tagadott — mos végre töredelmesen beismert min dent. E\'mondotta az összes részié leket, csak a lopott mennyisé nagyságáról nem akar tudni. Egés kis, jelentéktelen mennyiséget isme csak be. Hs vevőinek nevét és a eladott és elcserélt lőszerek meny uylségét felsorolva fogja maga előt látni — majd bevallja a többit ii Horváth József Il-nek egyébkén uri passziói voltak. Balatonszent győrgy mellett vadászterülete voi
— ahol szabadidejében elment v« dászgaln*. Tehetted Olcsó volt patron, olcsó volt a serét — nen került neki semmibe. Keresztapj
— Szabó Antal raktárában mennye zetig fel voltak halmozva ..,
Milliós kár.
A hozzávetőleges kár — amit tolvojok a Szabó Antal cégnél okoztok — maghaladja az egt. millió koronát, ami a mai vlszooyol mellett Is elég tisztességes Összeg nek mondható.
Horváth József II., aki, mikor e so rokat Írjuk — Állásától felfüggeszti a rendőrségi fogdában van — szia tén az ügyészségre kerül. (*)
hírek.
Alom - valóság.
Tavaszi dal zeng
a rózsisWn hajnalban,
0 y boldog lonnék én. Mennyi szép virág van,
1 t u tQndérkertben,
mely integet felém, Múljon hát a bánat — és jöjjön a remény . . .
De mint a tűnő perc, ugy múlik az álom, Es ég belül a könny,
fájón, nagyon fájón. Mert fáj a valóság,
nincs rózssszin hajnal, A szürke ébredés hiába vigasztal . . .
Messze kerget a vágy,
ahol a remény él, Oda, oda menni,
ahol kétség nem kél. Csöndes órák estjén,
óh, csak oda szállnék, Ahol veled mégis — összetalálkoznék . . .
De addig csak egyre,
hull érted a könnyem, Azt mondják: feledjek,
nem megy olyan könnyen 1 A lelkem viharja
a* égig i« felér, S a sziv, a bolond szív, még egyre csak remél . . .
r
1923. áprilia 20.
Alom éa valóság,
küzd ebben a harcban.
Bűbájos hangodat
hallom minden dalban.
A te édes arcod keresem az égen,
Mert le vagy az én szép Életem, R-ményem ...
Somogyi Fcrcnc.
_ Naptár i Április 20. Tivadar.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal
F\'ul Bo.cnrieder palota) hivatalos órái
díldöll ícl 0 úritól 12-:g, délután 3-tól 0-lg. Tí!«!on A sírrkesztóség (Fó-ut 13. Ujccniicder pilóta) hivatalos órái (elek ré-síére rfclelótt 10 órától 12-ig. Telefon 78 A íflclós szerkeszti délután 6 órától 8-ig a nyomd***" i7.tlai és Gyarmati nyomda) íóg4J c» bármily ügyben a nagyküzooség feadel.e^tscio alL Telefon 117.
— Időjárda. Az IdőjárástoDi Intézet jelentése szerint hazánkban egyes helyeken kisebb eső volt. A hőmérséklet jelentékenyen sülyedt. Egyelőre hüvős idő várható, erős éjjeli lehűléssel.
— Dr. Hajda lemondott a Háztulajdonosok Szövetsége elnöki tisztéről. Dr. H*jdu Gyula — n nagykanizsai íáraadalom egyik vezetőtagja — a Háztulajdonosok Szövetségénél viselt elnöki tisztéről lemondott mis irányú rcndkivü\'i elfoglaltsága miatt.
— A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete a játékipar! tnn folyamot nemsokára megfogja kezdeni. Aki még résztvenni óhajt a tanfolyamon — jelentkezzék minél előbb. Az egyesület egyébként minden hétfőn délután 6—8 ig hivttslos órákat tart az egyleti helyiségben és minden ügyben szívesen tanácsot cd n hozzáfordulóknak.
— A Kis Lord előadása mes fs kimsgsslunak az úgynevezett di\'Ietáns előadások színvonalától. Alkalmunk volt a nopontn folyó próbákon több i»ben részt venni és Igy megállnpitani, hogy a közönségnek egy minden tekintet-ben elejétől végig feszülten lebi lincselő, tartalmas, pompásan megrendezett és felejthetetlenül kedve* előadásban less része. A darab cselekménye sem miudennapi, noha egy darab az életbői. Aki egy kellemes, pompás estet aksr eltölteni, ne mulassza el jegyét elő vételben a Kla Lord egyik előadásihoz sürgősen biztosítani.
Tegnap megérkezett a legbájosabb kii ctodaprimadonna — Huler Elzike ia, a darab főszereplője él na tartja főpróbáját. Az estélyen «ai. bu//etrSl Is less gondoskodva. Előadás után lánc a felnőttek részére. A honvédzenekar Blalon karmester vezetése alatt legszebb, külön erre a> alkalomra betanított dsrabj.it adj. elő. A rendezőség mindent elkövetett, hogy a nogy koioniég jól érezze magát és kellemesen szórakozzék.
- Tolvajfogás villanyoson *°vel. A győri kereskedők észrevetlék, hogy üzleteikben napról ■»pra eltűnik valami, de a tettest °trn tudták megfogni. Horváth <we fűszerestől is elloptak egy Ciom.g kakaót, aminek az értéke
er koronát tett kl. Horváth "vasz módot eszelt kl, hogy a tolvajt meglógja: ugyanarra a helyre, •hol a kakaós ciomag volt, má.ik csomagot tett, do rászerelt egy villanycsengőt, amely akkor szólalt Ka valaki a csomagot fel-•"Hte. A tolvsj valóban ellálo-
2ALA1 KÖZLÖNY
35.000 K pénzbüntetés-lakásüzérkedésért.
Egy lakó én egy háztulajdonos laká.iizérkedé.e.
Nagykanizsa ápr. 19. Egy l.ká.üzérkedéal esetben példás büntetéssel sújtotta a rendőri bünletSblró a tegnapi kihágásl tárgyaláson .7 (1 rut üzérkedést folytatott terhelteitdr° Hava, Hugó" dXÍítÍ Ialtoaí mert jki.át cak 680.000 K lelépésl díjért voU haj".ndó a háztuí.idn\' nősnek Pollik Józsefnek átadni és egyébként is ö\'érkedeít Í.ká l.T D.■ ®\'«bu.l.»l«, a rendőrbíró Pollák háztulajdonost is. me, aODOoTo-
í.ká.UX "S Hu2ÍnétÓ\' "» .di. egy
A- rendőri büntetőblró dr. Valentinyi Mihály rendőrkapitány, a vádat lfs ugjíszt megbízott képviselte.
A tárgyalás folyamán dr. Havas Hugón-" született HorstcVI lull, 38 éves nagyi,mzs.l majánzó beismerte cselekményét. Azz.l védekezett hogy az osszeget kőllózkődé.l költségekre h.mnilts volna fel
30 000 K fó is 5000 K mdIMuntetisre, Pollik József hártulajdonist pedig 50 nap, elzi,a,t heloettesitö 10.000 K fi. és 5.000 K mellékbüntetésre
síárb"p5l\\ tX "rl,e"et fJ"ch Jín°\' m"íí-"i»\'vise\'őt és
ötrocb Pál kereskedő!, ak>k e!y ugvvédnél 680.000 K t d-ponállak arra h? H»""né lakásába b.köitözködhelnek - /elmentette. Az ítélet Indokolásiban kimondja » rendőrbiró — hogy Hivasné be-TV\'.®. \'í!14\', é*-"f *\'•" Igi\'ott t.nuk vallomásaiból is meg-r r ■ 4ll,P",n\'. Hava,ni Deák tér 10 szám alatti lakását üzér
kedesre lartotla /enn, mert 1920-bon „bulornit" há.om millió koronáért árubs bocsátót;, cak azért, hogy a lakásrendeletet kijitszhassi. 1920-" mll"° akkora összeg volt, hogy n butorel.dis örv- aUlt a l.kis-s.ukséjet iz.n -edőz a lakást, nem pedi* bulorl fiz.tiék volna meg.
fellevé.l igazolja egyébként az is, hoify -..nikrr léit,, hn/y ily ös. !!r?f .kAP-ni _"„m4r volna niengedni I.kását oly
fel.étellel, h. 1,600.000 K-ért „butorrit is m-gi-szii" S-y mísik esetben is brbizonyitnst nyert az üzérkedés. A II. rendű lerhelt Pollák
- í ■ beismerése szerint — F.e-ch János és Slroch P.ll által egy ügyvédnél deponált S.szegből 80.000 K-t követ,It azért, ho?y azok H. vssné lakásába beköllőzködhessenek és máskép ue.n rjiyezett volna n lakáscserébe — tehát oly feltételt kötött ki, amellyel i-nyaji előnyöket nyert volna minden ellenszolgáltatás nélkül s igy üzérkedésnek vehető mir azért I., mert ha Hsvoiné Snkínt kiköllölött volna a lakásból akkor senkitől sem követelte volna n költségek m-gtfritésél, de Pollák látt.1, hogy Havosné részére 680000 Kl leléliie helyeztek és Igy ő is
— mint háztulajdonos — részesülni akmt ez.n össtegliSI. Azért mind kellőt bűnösnek kellett kimondsni a kihágósbsn. A III. és IV. rendű terhelteknél oly cselekmény nem nyert bsig.zolást, pmely kihdgást képezett volna és Igy azokat fel kellett menlení.
Dr. Havas Hugóné ügyvédje utján felebberelt az lléle ellen. (•)
gátolt másodszor is az üzletbe. A kereskedő és segédje nagyon el voltak foglalva a egyszerre csak hallják a figyelmeztető csengést. Ugyanakkor látták, hogy egy jól öltözött asszony siet kl az üzletből. Természetes:n visszahozták s rábizonyították a lopást. Rendőrt hívtak, aki az asszonyt beszállította a rendőrségre.
— Pályázatok. Kezelői (női) nllázra a debreceni tud. egyetemnél két hét alatt a rektori hivs tálhoz. — Irodssegédtlszti (női) állásra a debreceni lud. egyetemnél kéT"hét aTolt a rektori hivatalhoz. A tormisi (Bsranyam.) postaügy-nőkl állásra április 20 lg a pécsi pt. Igazgatósághoz.
— Aradon nyomdát vásároltak a minoriták. Aradról jelentik: Az aradi minoriták igen jelentős kultúrharcot vívnak a magyarság érdekében. Könyvesboltot alapitoltak, dacára a román kormány rendeletére egész Erdélyben véglgszáguldó hallatlan könyvrazziának, aminek rengeteg kiváló értékű magyar irodalmi és tudományos könyv esett áldozatul. Most nyomdát vásároltak, amelyben „Vasárnap" címmel politikai és irodalmi hetilapot nyomnak saját kiadásukban.
— Koaztpónz-tlzletre csábítják az elcsatolt magyar területek lakóit. Kolozsvárról jelen tik: Egyes budapesti kis bankcégek valósággal elárasztják Erdélyt, a Felvidéket és az elcsatolt Bácskát hirdetésekkel, röpiratokkal, amelyekben arra hívják fel a iakós
ságot, hogy a legminimálisabb közvetítési dijak mellett elhelyezik pémüket kosztra a budapesti áru és értéktőzsdén, egyúttal vállalják a valuta átutaltatását és beváltását. Ebbői kifolyólag sok visszaélés tőrtént már, amire az utód államok hatóságai erélyes közbe lépéssel megakadályoznak ilyen-célú átutalásokat, sőt ssgitségül kérték a magyar rendőri hatóságokat ia. A román cenzúrák nem engedik meg a magyar kosztpénz-ügynökö< hirdetéseinek közlését és elkobozzák a felhívó tartalmú röpcédulákat ls.
— Megkezdődtek az Erdélyi katonai aorozáaok. Kolozsvárról jelentik: A kormány elrendelte az ezidei évfolyamú katonakötelesek ujoncozását. — A sorozások Kolozsvárott már megkezdődtek és egymásután megindulnak a többi erdélyi városokban is.
— »Izgatás! per" egy erdélyi
§ap ellen. Kolozsvárról jelentik:
okor Márton bánfihunyadi református lelkéezt, a kalotaszegi magyar néppárt alapitóját letartóztatták n románok és ellene a kolozsvári katonai ügyészség felségsértés, Izgatás és hatóságok kritizálása címén emelt vádat. A felségsértést a vádirat szerint Bokor azzal követte el, hogy a király és királyné arc képeit megrongálta. Ebből a vádból annyi igaz, hogy Bokor egész sereg királyképet kapott a református iskolák közt való szétosztás végett. Sok kép visszamaradt és ezeket irodájéban raktározta cl. A házkutatás alkalmiból egy két kép
tényleg szakadozott volt, de nem volt megállapítható, hogy véletlen vagy szándékos rongálás okozta e a képek sérüléseit. A hatóságok kritizálását azzal követte el, hogy egy adótsrgyalásról köszönés nélkül távozott. A legérdekesebb az izgatás vádja, amelyet a szószékről újév napján követett volna cl. Az ügyész szerint Bokor prédikációjában kardfogásra szólította fel hívőit irredentizmus célzatával. Ezzel szemben a lelkész a református iskola felépítéséhez szükséges Összeg összeadásáról beszélt a nehéz vi-szonyokról é« citálta Nehemiás próféta kö/etkező szavait: „Akkor is építenünk keíl, h* egyik kehünkben knrdot tartunk 1" Különös érdeklődéssel néz egész Erdély 1«. ko»sága a bünper közeli főtárgyalás.) elé.
— Eljegyzés. Jámbor GyŐ2ö Szombathelyről eljegyeite Schwarz Gizikét Bucsuízcntlászlórol.
— Uráuia. Csütörtök—pénteken nem jAuzík Szombat—vasárnap : HAz igazság", Z ifn regénye utan. Elsőrangú írinC a tllm iroddini s?óp-
sédekkel, komoly laruiúfrnia:. _
„Kai a Mojka3 felvonásos amerikai bu/lfs-k. Előjfgyzést nyitunk Lóin Iia cRie.TiperameniumoSdbb filrrjére a „Csitri" re Kiséró képe „A vadkccsa románca", pazar hu-moru, S2ök^d-»ilan hsrsogo nevetési kiváltó\'burleszk. Mindkét darai^ nlatt katonazene j<:szik. — Az Intőit-rance előadásaira a jegyek ma délutániéi kezdve már átvehetők az Uránia pénztáránál.
— PróbMJa mag- Öo ls it moggyj-zóJik róla, hogy a FILU\'P liarssnyak-ilódéjé-beu béksboll anyagból készeit harisnyák, sokaik a l«gtaitós<trt>«k es ugymuxoa ulnü és minőségű pamutból bármikor mogfajsl-hetik, Siombaihcly, Szilt KAlmin-utea 0.
— Uránitt. Jönt Intolet ance. Szenzációs film.
— UJ xonemtlvair. Aujusztin: Shíramy-d.l, zenéje Grosx Al.rcdtjl 4i0 K. JUláxi Árpád ir agyar nótái, XU liizet — 1U intJJ minket tijra összfhox a végzel — Zó\'.J leveles fehér virágos «kicfa yOO K. Dócsy József dalaiból: Krdő mélyén s^ól a kakuk. -- Szomszédunkban van egy öreg eperfa 300 K .Levendula\', daljáték 3 {elvonásban, zaoéje KiiJJ r*gyes és Somló Sándortól, 2 füzetben l4k*K Kaphatók Ftschel Fülöp Fial kónyvkereikeJésébee, Nagykanizsán.
— Kézimnnka könyvek leg-tc\'jesebb vMasziékban ismét kop-haiók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, briiliánsokat és érmeket a letfmagauabt; napi árban veszek. — Fried József áluzcrósz, Sugár ut 2. szám. (Fő-ut ás Sugár-ut sarok.)
— Az „Intolerance" Jegyei megválthatók. )
GŐZFÜRDŐ
nyitva izomzatéi fssirnsp r«íi»l 7-151 délután 6-lfl
SPORTELET.
Tornagyleti hírek.
At NTE—SFAC mérkőzésen következő csopat fog szerepelni: Mod-rovícs, Vindisch, Spltzer, Kohn, B.logh, Fischer, Haran.ozó, Bakonyi, Palkó, Dezső, Hiríchler. — Tartalék: Bojt, Skeriák.
A játékosok felkéretnek, hogy ma este fél ő órakor a tornateremben megjelenjenek.
^elelős szerke.57.ii5 Benedek Rozaő.
Vasárnapi számunkban értékes cikket közlünk
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
Ma, pénteken és holnap, szombaton este 8 drakor teljesen uj műsor,
melynek keretében fellépnek : fejts* lllinni ■ newyorkl.hippodrom IQIC a legkiwbb
miSS Winnif kedvence, parlneréve\', INI«| lovarnő.
MODERN BUDAPESTI ISKOLA.
Mindenki 20 percig kacagni log. j
wmr Ezenkívül a kiegészítő műsor.
Vasárnap 2 alSadás. Délután 4 Arakor:
w
NAGY CSALADI MŰSOR.
Iste 8 órakor:
NAGY KACAGÓ EST.
Apró hirdetések
II.M); 100 kor., minden toȇbhl *i0
IViislárnokiió, kl mái henold J tUeben miit-ddi izceioeli illáit nyubet. tri«UU •jJelaWfoi \'V\' )«WJC aUtl * lutfyKrátsl WVifcMl.

Mlllnlsvír «• ::•«< jotbr. elatfo. C««r{CTf-uua »>,•»-. 1 ««
Mii-kee «• tttik e Kí.ron.l T 11,1 tike. Iránj j f t»«tí»cl f«:»* jtiernilnH. I)*ll Vitat
Ktaitó Ut <etTT.n vlitkk Dltet rtty Isktiael lisdotta :o;:
KOesor-. «•»» r»li t«l«r\'«e SjArtilcsrlt ■rKrkarrekrtlö »«\'<a-• ifiit. Kö.WiitvitcHii Fta.x*"**1
özv. Pálca Józsefnél ugy a saját, mint gyermekei: Józael és Tibor, valamint az elhunyt testveié Falca Fcrcnc is stámos rokonai nevében is fájdslomtól megtört sslvvel tudatják, hogy ^ jó férj, ti«<l4 apa, testvár, illetve rokon
FAICS JÓZSEF
folyó hó 18-án éktéaok 43-ik évében rövid szenvedés után elhunyt.
Drága halottunk hűlt tetemeit folyó hó 20-án délután 3 órakor fogjuk Kiskanizsán heszentcltetoi, s aa ugyanoltani róm.ksth temetőből örök nyugvó helyéra kísérni.
A* engesiteló szentmise-áldozat a magboldogo\'.t lelklüdvcért folyó hó 2C-án reggel 7 órakor lógjuk a klskaolzaai róm kath plébánia templomban az Urmk bemutattatoi.
Nagykanizsa, 1923. április 10.
Myus»djék békében!
Palinban 332 kat. hold
földbirtok
parcellázva eladó. — Vevők
dr. Darás László ügyvédi Irodájában jelentkezhetnek.
Falusi
vegyeskereskedés
máa vállalkozá. miatt eladó, lakáa azonnal elfoglalható.
Freifogel, Hahöt.
Legolcsóbb beudsdrlúsi forrds a
14 Ro*
tzement, mész, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkard.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Mlkl6s-utca 33.
iPlTÓ
a Franz molom mellett.
Ajánlónk
MÉSZNITROGÉNT
17—I®\'/. nltrogíntul.lomm.1. Egyen-r.ngu . kíjobb nUrogfnmviuigy.kv.l. Keláaseaek t> kapátok, vda. mint .löIfi atb. trftflyázéaSra
klvilitn el kelme a. — Gytitji:
magyar hitr06ék hűtrí6ya1par r. t.
BUDAPEST. Képvii.lei <> i 11 a n <t 6 raktár
V»,-, ZtU- ú SopronmcgyíZr.
Melisés Pintér
műtrágv*, erótakarmány. magvak, gaidsaágl cikkek nagykereskedéso
Szombathely. M;
Legolcsóbban
épit és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Telefon SOfl.
Zalai Közlöny
varmegyénk legelső éa legei-terjedtebb politikai napilapja, mely órákkal előbb hozza az összes budapesti napilapok hir anyagát éa kimerítő tudósitá-aokban azámol be naponta a helyi, vármegyei és az országos vonatkozású eseményekről Megjelenik naponta e kore reggeli órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy hóra 400 k Negyedévre 1100 k
Saját érdekében cselekszik, ha azonnal megrendeli a
Zalai Közlönyt.
Q u jTTNEJRARTH U R
Tdetam MGYUUUZSA, KÖLCSEY-UTCJI 17. Woa*
394 394
KEREKPAR-
Javítás, alkatrészek, törött vázak hegedéin, i
T * \\ v t i
E áÖSsSSsSf 1 1 \' XiilOiWiü ► o o
N
I KELLÉKEK,
iííLyí???1 ! *l"«rk\'\' I
CARBONOK- I (SZAKÍTS)
hüszerüzem ÉS i
irógépvAllalat i
Kazlnczy-u. 20.
NEM FAJ FEJE
és a lába, ha a Deák. tér 1. aa. alatti clpö.dalaiban
rendelt kizárólag alsórendű anyagból készült
ARGENT-téie
cipót hord. Javítások gyorsan eszközöltetnek. Kézzel vaxzott duplatalpu
szandal
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolunk legmagasabb napi ároo.
KORPÁT
napi ix alatt árusítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
SZOVET-UJDONSAGOK
óriási választékban érkeztek!
Ufíi C7ÍÍU0t0k c3\'^03 Coslüme, Cauelcotlok sima nui MUljCjW és csihos, schollis a legújabb kluilelben. 6abarőin és kamgarn mlnócn létező színekben.
F6rfÍ(7Huotak ereőeti angol kamgarn, lauaszi és rcl llwweiea nyári ujőonságok, Bourberry, gyönyörű átmeneti- és felöllfi-szöuetehben.
KISFALUDI ÉS KRAUSZ
áruhézAban
« ARANY KAKAS h.z
21.
ERZSÉBET-TÉR
Telető. 3-74.
szerezhetők be
Teleffen »-7«-
íiton Mt\',u • taptulajdoooaol: Zelel áa Gyarmad konymyo ndAISbnn.
62. évfolyam 90. szám. Nagykanizsa, 1923. Április 21. Szombat
Kesy.pénircl bérmentesítve .Ztiti Közlöny"
Nemzeli Muzeum
Egyes szám ára 20 korona.
* Budapest S
mmjuml
politikai napilap
latsnrbsa -Telefon 76. ssáa,
Hidegvér.
Nogykaniisa, ipiilis 20.
Soha sem volt ekkora szükségünk hidegvérre, mini éppen most. A nemzet elevenébe vágó kérdések egész sora torlódott az előtérbe és vár megoldásra. Minden egyes kérdés megfejtésének az útjában szertelen nehézségek állnak. Törlk-szakad azonban, de rendezni kell vala--mennyit és pedig jól, meri talpra állásuknak az az egyedüli lehetősége. Ez azonban nyugodt almos irférát követel és hideg vért, hogy a sikerhez vezető ulat és alkalmas módokai megtalálhassuk.
Megnyugtató jelnek vettük, hogy a kormány harcos Indulatok leszerelése érdekében sokat igéró kezdeményezésekkel állojt e\'ő. A mezőgazdasági hitel megszervezése olyan probléma, melynek okos nyélbeütése nemcsak fontos gazdasági követelmény, de biztosíték arra Is, hogy egy hatalmas kategória megelégedését vállhatja ki a telkekből, s ezzel nagy lépést leszünk annak a nyugalomnak a megteremtése felé, amely egyéb leladatalnak sikeres előkészítéséhez okvetlenül nélkülözhetetlen. Ugyanez a kiegyenlítő hatás várható a közszolgálati alkalmazottak helyzetének nagy áldozatot jelentő, de már szintén elkerülhetetlen javításától, amelynek folyományaképpen máris tapasztaljuk, a társadal. ml harmónia egészséges kialakulását,
A közéleti és poUtlkal megértés szolgálatában hasonlóképpen elől jár a kormány. Igyekszik az elválasztó ellentélek le-tompitására, hogy lehetővé tegye azi a kölcsönös türelmességet, amely legkivált külföldi vonalazása feladataink eredményes megoldásához elengedhetetlen fel-•étel, mivelhogy a belügyi hát-egyöntetűsége a kifelé Irá-"Mó kormányakciónak egyik legnagyobb erőssége. Ebben az Irányban is sokat Ígérő kilátások kecsegtetnek. A pártok megéresse! fogadták a kormány kez-
"«*•..>«..». V. tar. AU,.„.„i„,.,„,« |0. ... n. T.l.rnn.iÁn, K9-3A .* 11 ;<y
deményezését s a problémákkal való beható foglalkozáshoz szükséges parlamenti szünetre nézve Is remélnünk lehet a pártközl jóváhagyó megállapodási.
Rendkívül örvendetesek ezek a tünetek és erősen bízunk benne, hogy jelentékeny köny-nyitést visznek a kormány feladatának megoldásába. Igy mindenesetre biztosítva volna a zavartalan belügyi háttér és annak nyugalma folytán kormányfér-flalnk teljes erőkifejtésüket azoknak a nagy horderejű ügyeknek
szentelhetik, amelyekben az elhatározás küszöbén állanak. Kívánatos. hogy ezt az Időre kö-lött treuga delt semmi hang meg ne zavarja Pálijaink és társadalmunk minden tájékán minden erőt latba kell vetni, hogy ez a sorsunkra kiható szempont a maga teljességében érvényesüljön Nagy felelősségnek a terhét vállalná el az, aki ebbói a harmóniából kilépne, s a meghasonlás szidásával lesben álló ellenségeink malmára hajtaná a vizet.
A Fecske-utcai katasztrófa.
Ujabb négy halottja van « szerencsétlenségnek. -A robbanás flgye a nemzetgyűlésen. — SchneUer igazgatót letartóztatták.
Budapest, április 20. (Telefonon jelenti tudóifiónk.) A F.c.k. utcában tSrtánt robbanás ügyéb.n (melyről Ispunk tegnapi számiban vezetőhelyen siámolluak be) ma t.ljea eróvel megindult a \'*?..! "yoajo\'áa. Megiíll.pltáet nyert, hogy a Schn.ll.r-fála celluloid gyárnak nem Tolt Bs.mi engedély., Igy tehát a azornyü ataaztréfáért egyedül az Uaemvezetö Schneller Igazgató a felelő., akit a rendőrség ma őrizetbe is helyezett. A súlyosan aeb.aBIt ás a Rókus kórházba szállított áldozatok közül négyen ma maghaltak, Igy tehát a Fecske-utcai robbanásnak addig tizenöt halottja van. A katasztrófa Ugy. egyébként a nemzetgyűlés mai Bléaén la szóba k.rült, ahol Kéthly Anna interpellált az áletveazélyes üzemek megazBntetése tárgyában. Gróf Bethlen látván miniszterelnök az interpellációra adott válaszában kijelentette, hogy a kormány a legeráiyesebb vizsgálatot rendalta el a Fecske utcai robbanás ügyében. A Ház ma együttérzése jeléül öt perces gyász-szünettel adózott a mnak.közben elpusztult tiz.aSt áldozat emlékének.
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, ipr. 29. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyűlés mai Ülése tizenegy órakor kezdődött. Nnpirend szerint á gazdasági munkabírókról szóló törvényjavaslat tárgyalása van soron. Az első szónok Peidl Gyula, aki beszédébea megemlékezik s Fecske-utca! katasztrófáról is. Arra kéri az elnököt, hogy a gyáaz jeléül a Ház ülését öt percre függessze fel.
öt percoyi szünet után Peidl Gyula folytatja bestédét. A föld birtokreformmal foglalkozva támadja a kisgazdapártot, mely a nagybirtok védelmrzésére tért át. Kijelenti, hogy a szociáldemokrata munkásság nem bazaellenes, hanem kiváltságellenes. Utána Könyves-Tóth Lsjos szólal fel. A javaslatot örömmel üdvözli, mert abban a földmunkásáig megsegítését látja. Alt a kérést Intézi a nsgybirtoko-aokhoz, hogy közeledjenek a kisgazdapárt felé, meit ciak igy lesz elérhető a gazdasági konszolidáció. I
Huszár elnök ezután napirendi javaslatot tesz, amelynek elfogadáaa után Kéthly Anna elmondja inter-pellációját.
Kéthly Anna: A Fecske-utcai borzalmas robbanás ügyébeo interpellálom a kereskedelemügyi minisztert. Tizenöt halott munkás sötét árnyj a háttere ennek az interpellációnak. A Fecske-utcai áldozatok-nál egy pillanatra meg kell állni, még akkor is, ha egéazcn szegény
{>roletárok pusztulásáról van szó. smeretlen egyének anysjgi helyzetűk révén a gyártulajdonos minőségbe kerültek. A tőke lelketlenül kihaaználta a jogos, vagy jogtalan utón szerzett iparengedélyt. — A rendőri hstóaágok állandóan a színházak tűzbiztonságát vizsgálják, a veszélyes üzemek ellenőrzésére azonbsn sohasem kerül a sor. — Kérdj a kereskedelemügyi minisz-tert, hajlandó-e intézkedést tenni a veszélyes üzemek fokozottabb ellenőrzése és felülvizsgálása tárgyában ? Hajlandó-e a veszélyes üzemek felülvizsgálatánál a vizsgálatot
KIOnsaia.1 a,akt Bgy hóna,r« »<*,._ Hasaim hónaira 1100.—
megindítani aziránt, hogy a baleset elhárításra megtettek-e minden emberileg lehető óvintéikedést és megvannak-e ezen üzemeknél a megfelelő óvó rendszabályok éa eszközök ?
Gróf Bethlen István miniszterei-nők azonnal válaszol az interpellációra. _ Kijelenti, hogy , kereskedelemügyi miniszter intézkedett a legszigorúbb vizsgálat lefolytatáaára s kéri s Házat, várja be ennek a vizsgálatnak az eredményét. A Hás a miniszterelnök válaszát tudómé sul veszi.
fctután Szakáct Andor mondja el sürgős Interpellációját, a főid-birtoknovella tárgyában. Interpellációja a következő:
Hajlandó e a földmiveléiügyi miniszter ur tájékoztatni a nemzetgyűlést a földreform-novella beter-jesztéséröl és arról, hogy a törvényjavaslatnak mik lesznek a legfőbb intézkedései? - Nagyatádi Szabó István főfdmí-velésügyi miniszter kielégítő választ ad az interpellációra,Amelyet a Ház tudomásul veaz.
Az ülés vége egynegyed három órakor.
Halfer István beszámolója.
Budapest, ápr. 20. (Telefonjelentés.) Haller litván volt kultuszminiszter vasárnap beszámolót tart a vasvári kerületben, amely alkalommal meglátogatja Egerváit, Vss-várt éa Felsőoszkót. Kíséretében lesznek S:mrecsánvi György, Le-geza Pál, Koródy Katona János éa dr. Haller József volt képviselők.
Róma alapításának ünneplése.
Budapest, április 20. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A Corvin Mátyás irodalmi társaaág ma délelőtt magas nlvóju ünnepséget rendezett Róms alapításának évfordulója alkalmából Az ünnepség szónoka Berzeviczy Albert volt, aki olasz nyelvű beszédben méltatta Róma alapitáaának jelentőségét.
Requiem Návay Lajos emlékére.
Budapest, április 20. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Návay L*jos, a képviselőház volt elnöke emlékére — akit a kommün alatt a terroristák meggyilkoltak — április 28-án délelőtt 10 órakor requiemet tartanak a budapesti piarista rendi főgimnázium kápolnájában.
Elfojtották a mühlheiml zavargásokat
Berlin, épr. 20. (Éjféltor érk«-xett,) A ke.ő éjjeli órékban érke»ett távirat szerint a mühlheiml zavargásokat elfojtották. A városban a rend isméi helyreállott.
_____ZALAI KOZLOXT__
A miniszterelnök meggyógyult.
A nemzetgyQlés szünete. — A politikában váitozás egyelőre nem várható.
Budapest, ápr. 20. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Gróf Bethlen István miniszterelnök, aki néhány napig gyengélkedett, meggyógyult és ma délelőtt már megjelent a képviselőházban.
A kormány körében ugy számitiák, hogy a nemzetgyűlés két vagy háromhetes szünete a jövő hét közepén kezdődik.
Beavatott helyen kijelentették ma nekünk, hogy minden olyan hir, amely arról szólna, hogy akár a kormánypárt körében, akár a politikában most események volnának folyamatban vagy küszöbön, alaptalan. A politika elevenebb megmozdulása csak körülbelül május közepére várható, addig — azt lehetne mondani — szinte garantálva van a mai helyzet abszolút változatlansága
_2__
A fascista Olaszország.
A fasclsták holyf.állították az or-zzáfi kUlaó *a balaó tekintélyét. — Angol éa amerikai turisták árasztják el az Itél\'al szállókat. -Mussolini fáradhatatlanul dolgo alk az oraaáfl konszolidálásán. - -Póka-PIvny Béla dr. nyilatkozata római útjáról.
Budopett, 1923. ápr. 20. (Fővárosi szerkesztőségünktől.) Hosszú ideig áliólt a világ érdeklődés kő zéppontjábsn Olaszország azoknak a nagyjelentőségű politikai és társadalmi eseményeknek nyomán, amelynek irányítója Mussolini. — A sokféle „ideologla, — orientáció" és különböző Jste" mozgalom éa egyéb megunt frázisok után uj csillagként tűnt fel a fascizmus, aminek azótárértelmét hamaros»n fel is vettünk használatba anélkül azonban, hogy megismerhettük volna ennek az uj éa hamar győzelemre került mozgalomnak kiválóbb lényegét, célját. Mindenki, aki Mussoliniék mozgalmáról Irt, vagy beizéit, a mnga szája ize szerinti célt tulajdonitotta bele a fascizmus jellegébe és ami igy a világsajtóban aztán a legkülönfélébb irányúnak mutatkozott.
Ezalatt a fascitmussal megujho dott Olaszország síelve halad a teljes konarolidálás felé, amit jól igazol az is, hogy egyre-másra vannak Rómában — legtöbbször olsaz kezdeményezésre — világkonferenciák, főként gazdaaági nemzetközi találkozások, ami bízó-nyitja, hogy Olaszország egéaz struktúrájában megváltozott és már dolgozik.
Legutóbb tudvalevően a kereskedelmi kamarák konferenciája zajlott le Rómában. Erre a konferenciára Magyarország is több delegátust küldött ki, akik most érkeztek vissza igen jelentős eredményekkel. Felkerestük tehát dr. Póka-Pivnr Béla tanácsost, a római küldöttség egyik jelentŐa tag ját, a Külügyi Társaság Igazgató ját, aki olaszországi impresszióiról a következő érdekea beszámolót adta munkatársunknak:
— A faacismua még ma Is épp oly népszerű és divatos Olaazor-bán, mit>t az uralcnfrá kerülés pillanatában. A gyírekék sz utcán fekete fasciata inget,V sapkát hordanak és ünnepélyes és nem ünnepélyes alkalmakkor a „G\'ovanezza" (Az ifjúság) cimü fasciata dalt éneklik. Ha Mussolini valahol meg jelenik, faaclata teatőrgárda kiséri azokásos fekete inggel, keztyüvel a a jobb mellén a tenyérnagyságu körhlmxéaael, benne a halálfejes jelmondattal: Egy mindért — mind egyért. Fascista kíséri a vasúti kalauzt, fascista őrség látható sokfelé, fatclzmusról beszélnek mindenütt.
— A fasciata fogalomkörbe tartozik egy jelentéktelennek látott furcaa doloj?, amelynek azonban a faacíaták sokban köszönhetik hatalomra való jutásukat ft a — ricinusolaj. — Még most is látni Itáliában többhelyen falragaszokat, amiken óriási üveg rÍ9Ínus és egy fütykös van ábrázolva, illetőleg kilátásba helyezve a nem fascisták részére. A ricinus szerepe az volt, hogy avval gyógyították ki csodálatos gyorsasággal és alapossággal a majdnem hatalomra került olasz kommunistákat. Beléjük kényazeri-tették a haahajtó olajat ugy, hogy négy napig másra sem gondolt a delik vens, mint a hasára, melynek teljes klűrüléaével a kommunista felfogás is egészen kiürült belőle.
— Téved azonban ar, aki azt hiszi, hogy a fascizmus csupán ilyen külsőségekből áll. Ellenkezőleg a fascizmus politika tartalma rendkívül nagy éa tanulmányos a sok jelszó éa j:lvény mögött, komoly és értékes társadalmi megmozdulás áll, amely tanító értékben bir egy egéaz emberiaégre. Nehéz problémát oldott meg, bár alapja szakszervezeti, igy tehát a dolgozó tömegek együtteae, mégis a bto rongatott \'.Őkének védelmére ain-tett éa azt a azociálizálás és kom munizáláa lejtőjén megmentette. A munka és a tőke eltávo\'odása, az osztályharc, a gyűlölködés mániákus értelmetlen terjesztése helyett a fascizmus ezt a két gazdasági faktort együtt emelte diadalszekérre, aminek nyomán Olaazois tágban újból megindították a valóságos termelést, a kereskedelmet. — A fascista vezetők, elsősorban Mos- 1 solini politikai éleslátásának fényes tanúsága, hogy bár a fascisták eredetileg munkásazervezetek, — nem demagóg köztáraaaági formák ke reaéaében aprozádtak fel, hanem megtartották a királysági berendezkedést s okos uralkodóikkal együtt Olaszországnak termelését fokozták, pénzértékét javították és »z állami tekintélyt ki és befelé egyaránt növelték.
- Olaazország külpolitikailag rendkívül óvatos. Uj érdekcsoportba nem kapcsolódik be, megerősödésének lehetőségét jól látja az án tánt kapcsolatában. M«gyarorazág felől eléggé tájékozott. Érdeklődése elsősorban a kereskedelmi lehetőségek felé irányul, ilyen vonatkozásokba szivesen lép velünk.
Ui tárgyalások
Magyarország és Oroszország között a hadifoglyok és politikai elitéltek kicserélése ügyében.
Miként ismeretes, tavaly Magyaromé? éa Oroszország kSzítt megegyezés jölt létre ax oroazok által viaszatartott magyar hadlfoglyek éa a Magyarországon elitéit kommunisták kSIcaSnSs klcieréláae ügyében. A megegycíés értelmében több ezet hadifogoly került viasza Oroszországból a hazájába, míg ezzel azemben számos elitéit kommunistát adott ki a magyar kormány Oroazorazágnak. — Közben azonban, mielőtt még az összes Oroszországban sínylődő magyarok hazatértek volna, az akció megszakadt, mivel az orosz kormány kijelentette, hogy több magyar hadifogoly nincsen Orosz-országban. Ez az állitás azonban csakhamar valótlannak bizonyult. Kiderült, hogy az orosz kormány csak azért jelentette ezt ki, mivel
a még továbbra is visszatartottak ellenében utóbb kommunista elitéltek kiadatására akarja kényszeti-teni a magyar kormányt. Mivel a magyar kormány aulyt helyez arra, hogy mindazok n szerencsétlen magyarok, akik még mindig orosz hadifogságban sínylődnek, visszatérhessenek családjaikhoz, értesü-lésünk szerint a budapesti és moszkvai kormányok delegátusai között a kicserélő akció folytatása és végleges lebonyolítása érdekében ujabb tárgyalások indultak meg Berlinben. — A tárgyalásokat orosz részről Siovjetoroszország berlini követsége, a magyar kormány részéről egy külön, kiküldött delegátus vezeti. Remény van arra, hogy a tár-vyalások csakhamar sikeresen befejeződnek és a kicserélő akció ismét megindulhat.
HÍREK.
— Naptár i Április 21. Anzelm.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal (Fiút 13. Bo*enrleJer palota) hivatalos órái délelőtt fél 0 órától IM^délután 3-tól 0-1*. Tataion 73 — A szerkesztős** (Fó-ut 13. Dogenrieder palota) hivatalos órái íolek ró-sxéra délelőtt tO órától 12-lg. Telefon 7A. A felelőt szerkeszt* dftotáa 6 órától 3-ig a nyomdában (Zelat és Gyarmsti nyomda) fogad és bármily ügyben a nagyküxöoség rendelkezésére a 11. Telefon 117.
— Időjárás. Hazánkban helyen-kint kia eső volt; az ég borús, a nappali hőmérséklet sülyedt, az éjjeli változatlan. Időjóslat: Helyen-kint némi eső várható, lényeges hőváltozás nélkül.
.— A nagykanizsai honvédek zászlószentelés! ünnepélye. A m. kir. 6. honvéd gyalogezred folyó hó 29 én délelőtt 9 órai kezdettel tartja meg Zalavórmegye közönsége részéről adományozott ezredzászlójának felszentelés\'! ünnepélyét, melyre Zala- és Vasvármegye közönségét tisztelettel meghívja: A m. kir. 6. honvéd gyalogezred parancsnoksága.
— Személyi hlr. Vöröss György m. klr. pénzügylgazgatósági számvevőségi tanácsos a városi adóhivatalban felülvizsgálja az egyenes-adók beszolgáltatását. Vöiöss taná csos több napig tartózkodik Kanizsán.
— A főgimnázium előadáaa.
Ma, holnap és holnapután (izom-hat.. vasárnap éa hétfő) lesz a főgimnázium azinielőadáaa a .Kis Lord". Mindenki a legnagyobb vá* rakozáaaal éa érdeklődéssel néz az előadás elé a bizonyára senki sem fogja elmulaaztanl az ifjúság barátai
l»23. április 21
éa az intézet ügyei iránt érdeklődők közül, hogy a tanulókat « szerepűkben megnézze a érdeklődésükkel őket további munkára lelkesítse. A rendezőség gondoskodott róla, hogy a darab meg választása éa előkáazitése által u közönség legmesazebbmenő és legnemesebb igényeit lé- kielégítse. Aki végigélvezi* ősszel a „Lili bárónőt", az tudja mit várjon ettől a darabtól is, melyet szintén dr. Mutschenbacher Edvin tanácselnök ur rendezett. Hogy a rendezőség szerenciés gondolatra jött, mikor a címszerepre a kia Huber Elzike gyermekmüvéaznőt nyerte meg, a közönség fogja legjobban elismerni ha végigaéu\' a darabot. Mégegy-szer hangaulyorzuk, hogy az előadások pontosan 8 órakor megkezdődnek. Jegyek még ma délelőtt a Teutach drogériába, azután a főgimnáziumban kaphatók ; előadás előtt két órával a| Polgári Egyletben. Előadások után tánc éa büffé (azombat, vasárnap.) A 30 százalékos tisztviselői kedvezmény magántisztviselőkre is vonatkozik. A büffére szánt szíves adományokat kérjük délután 3—5 éra kőzött a Polgári Egyletbe beküldeni.
— A tűzoltótestület évi köz
gyűlése. A nagykanizsai önkéntes tűzoltótestület csütörtöki választmányi ütésén elhatározta, hogy május hó 6-án tartja meg évi ren des közgyűlését.
— Borbélyok legújabb árszabálya. A Zalavármegyei Borbélymesterek egyöntetű határotala értelmében Zalavármegye területére a következő árscabályt srabta meg: Borotválás 90.—, borotválás fésüléssel 100.—, hajvágás és borotválás 260.—, hajvágás félrővidre 200.— hajvágás géppel 150.—, fejborot-váláa 200.—, babihajvágáa 200.—, fiuhajvágás félrővidre 140.—, gép pel 80.—, fejmoaáa 200.—, azakal-vágáa fazonra 180.—, géppel 120.—, arcbekenés kölnivízzel 50—60, kü lön fésüléa 50 —, bajusisütés 60.—, 10 számú bérletjegy 900.— kor. Havi bérletek: heti kétaze i borotválás 900 —, heti háromazori borotválás 1200.—, miden másnapi vagy heti négyszeri borotválás 1500.—, mindennap\' borotválás 2400.— kor. Üzleten kívüli kiszolgálásért a fenti árak kétazereae fizetendő. Nagykanizsa, 1923. április 21. Nagyka-nitsai Borhely- és Fodrászmesterek.
— A balatoni köalokodé.i megjavítására a Bilatooi Szö vetaég tárgyalásokat folytat az Allamvaautakkal éa a Déllvasuttal.
— Itt a tavasz — bBslenek a csatornák. A tél folyamán egyetlen ízben sem láttuk, hogy a városi köztisztasági szervezet a csatornákat tisztíttatta volna. Ennek a körülménynek tudható be, hogy városunk némely helyen, — ahol valóazinüleg nagyobb mennyiségben gyűlt össze a csatornasxenny,
a csatornanyiiásokból irtózatos ki gőzölgések rontják meg a levegőt. Az utcán járókélőket valóságos rosszullét fogja cl^ hi egy Ilyen bűzlő csatornanyiláé mellett elhaladnak, kérjük tehát a város Illetékes urait, intézkedjenek a csatornák miellöbbi tisztogatása iránt. Itt említjük meg, hogy a ritkán történő utcaseprés rendazorint előzetes locsolás nélkül megy végbe. Termé-szetes azután, hogy az utcaseprő, ahelyett, hogy tisztítaná az utcát, még nagyobb port éa szemetet
c álnál.
Ezen a nevetséges állapoton igazán könnyű volna segíteni.
1923. >\'prili» 21.
ÜALAl KÖZLÖNY
_ Usaorás kásiar. A héz ér-emeléssel kapcsolatban >1101 ért.-,ülünk, Hogy egy millió. vagyonú Kinlnl ulcái háziúr .gy lak óján.k, .ki teljesen munkaképtelen, öreg, beteges egyedülálló asszony ét v.ló-,ággal koldulóból teng.ll •> iletíl, a lakásul szolgáló kla zug bérét olyan horribilis módon emelte, hogi/ a szegény asszony azt semmi kö rülmények közölt nem tudja meg-fizetni. Bir a házbéremeléshez a háztulajdonosnak joga van, mégis erkölcstelenségnek tartjuk egy koldul ssszonny.l szemben való .lkai-mazéaál a béremelésnek. Hiszen ha a szerencsétlen nem tud fizetni, a háziúr kiteheti őt az utcára, — miután a azegényházban hely nincsen, a jog érvényesítése tehát ebben azesetben uzsorává fajulnia, s éppen ezért jól lenné a bizonyos nagy vagyonú Kinizsi utcai háziúr — ha legalább a koldus aaszooy házbérér nem emelné, (o.)
— A gőzgépkexalők ás gőz kazánfűtők legközelebbi képe-aitői vizsgái folyó évi május hó 4-én fognak megtartatni. A kellően felazerelt kérvények a ker. Ipar-felügyelőséghez cimzendők.
— A katolikus Írók patró-nuaa. XI. Pius pápa ez év január 26-án kiadott „Rcrum omnium" kezdetű encikllkájával Szalézi Szent Ferenc püspököt éa egyháztudóst születésének háromszázados évfor dűlője alkalmából a katolikus irók patrénusává tette.
— Vlaaza kall adal a caalé dek llaztutalvónyát. A kedvez-rrényes ellátás megszorításáról ki-aJoll legújabb miniszteri rendelet szerint a tisztviselők cselédjei nem riszesll\'nek kedvezményes ellátásban s igy nincs Jogosultságuk a hatósági liszt kedvezményre sem. Egyes helyeken meg a rendelet megjelenése előli, vagy anask rossz értelmezése következében adtak ki utalványokat, ezek azonban érvényessé gükel vesztették. Május elsejétől kezdve a cselédek llazlellátása meg-szűnik, a tévedésből kiállított utalványokat vissza kell szolgáltatni. A cselédeket a jogosullak sorából Is törülni fogják.
— A rokkant kérdés végi. gea rendezése. A népjóléti miniszter hosszasan tanulmányozta n rokkantkérdést és arra a megállapításra jutott, hogy a rokkantak, hadiözvegyek éa hadiárvék ügyét egészen uj alapokon kell rendezni. A miniszter e cílbél elhatározta, bogy törvényjavaslatot készít és azt rövidesen beterjeazll a nemzetgyüléa elé, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek éa hadiárvék ügyét véglegesen rendezze.
A miniszter azt akarja a javas-jattal, hogy a rokkantak egy része kényszeríthető legyen a neki megfelelő munka elvégzésére. A miniszter ezen rendelkezéssel ast •karjs elérni, hogy a rokkantak lágyrészét Igy munkához juttassa.
A miniszter a nyári eiönet elölt akarja ezt a törvényjavaslatot a nemzetgyűléssel letárgyaltatol.
— Naurutowlts gyilkosát nemzeti höanak deklarálták. Lembergböl jelentik: A lengyel országi jobboldali szélsőségesek a "eggyllkolt Naurutowitz volt köztársasági elnök kivégzett gyilkosát nemzeti hősnek deklarálták. — A püspöki kar pásztorlevelet bocsá-jo\'t ki, amelyben felhívja a katolikus egyház hívőit, hogy marad-
A mühlheimi kommunista zavargás.
Állandósult a rablás és gyilkolás Mühlheimban. — Barrikádharcok.
Essen, ápr. 20. Az a nagy zavargás, amelyet Mühlheimban a munkanélküliek és inségmunkások szerdán este rendeztek, csak előjátéka volt a kommunisták uralmának, amely csütörtökön délben magához ragadta a hatalmat.
Csütörtök dél óta a legborzalmasabb terrort fejtik ki, gyilkolnak ós rabolnak, sok a halott és a sebesült, minden rend felbomlott.
A terroristák vezére egy Zalden nevü kommunista, akiről a mühlheimi menekült polgárok azt beszélik, hogy évek óta él a városban mint munkanélküli és a vörösuralom idején Duisburg-ban bolsevista katonai parancsnok volt. Az eredetileg nem több mint 300 főnyi kommunista tábor időközben messze vidékekről jött gyülevészhaddal megszaporodott és csütörtökön adott jelre kifosztotta az üzleteket.
Az utcák torkolatánál társzekereket borítottak föl és torlaszokat építettek. A francia katonaság tétlenül nézi a véres zavargást.
janak távol éltől a mozgalomtól, amely kizárólag politikai fegyver csupán és sohase lehet komoly célja egy cxaltált festőnek glorifi-káláss. A kormány a legnagyobb eréllyel igyekszik fékentartani a mozgalmat. A nagyobb lengyel városokban mindenütt megerősített rendőrőrjáratok cirkálnak.
— A magyar papneveléa válságos helyzete. Csernoch János dr. bibornok-herc:gprimás legújabb pásztorlevelében szomo-ruan állapítja meg, hogy egyre job ban gyérül azok száma, akik a papi pályára hivatást éreznek és ezért felszólítja lelkipásztorait, hogy élesz-szék a szülők szivében a papi hivatás megbecsülését, az ifjú szivek ben pedig ápolják és fejlessiék a hivatás csiráit.
•— Románia megnehezíti a faexportot Magyarország felé. Kolozsvárról jelentik: Az erdély-részi faegyesület már régebben akciót inditott sz erdélyi fa kivitelének megkönnyítése érdekében. Az egyesület küldöttséget is menesztett Bukarestbe, ahol megígérték, hogy rövidesen szabaddá teszik az exportot. Alig érkezeit azon* ban vissza a küldöttség, már meg-krpták a kormány döntését is, amellyel a diófa kivitelét megtiltotta Magyarország felé, a kőris-, szil,* jávor- és juharfa egészen korlátozott mennyiségben való kivitelét pedig minden esetben a kereskedelmi miniszter engedélyéhez kötötte. A rendelet, amely az erdélyi fatermelést a kezdetleges román bútorgyártásnak kívánja kiszolgáltatni, nagy elkeseredést kelt a fa-termelők körében, akik a keresked. minisztériumnál fognak tiltakozni az intézkedés végrehajtása ellen.
— Hat milliárd értékB hirdetés. Hogy az olvasó ne gondolja azt, hogy valamilyen tengerentúli mammuth lap rendkívüli hirdetés sikeréről akarunk beszámolni, sietünk kijelenteni, hogy a hat milliárdot osztrák koronában kell érteni. Mlndsmelletrlgy is tekintélyes Összeg. A „Neue Freie Presse" még három számának hirdetéseivel jutott ehhez a horribilis jövedelemhez. A Neue Freie Presse középeurópa békéjének jelszavával három külön számot adolt ki. E három szám hirdetéseivel — több mint kétszáz oldal -7- a bécti lap az „Arbeiter Zeitung" leleplezése szerint számonként két milliárdot, összesen tehát hat milliárdot keresett csupán a hirdetésekkel.
— Bezárták Nagyvárad vá roapénztárát. A román közállapotokat élénken és alsposan jellemzi az az eset, amely Nagyvárad városát gazdaságilag teljesen meg-béoitotla. A város ugyanis még idejekorán elkészítette költségvetését, amelyet Bukarestbe terjesztett fel jóváhigyás végett. A jóváha gyás késett, mire a polgármester Bukarestbe utazott az elintézés megsürgetése véget*. A polgármesternek meg is Ígértek a belügyminisztériumban mindent, csak azt kívánták, hogy az üzemek költségvetését is Illessze be a város költségvetésébe. A polgármester visszaérkezése után nyombsn hozzálátott a pótláshoz, de még megérkezése nspján vette kézhez a belügyminisztérium táviratát, amellyel a költaégvetés jóváh»gyá*áig megtiltja, hogy a város bevételeket, vagy kiadásokat foganatosítson. — Ilyenformán be kellett záratni a városi pénztárt és a város gazdasági működése teljesen megbénult. Érdekes, hogy csaknem az összes erdélyi ügyekben ezt a receptet kö-vstl a román kormány: az ügyeket mindsddlg heverteti, amíg valaki utána nem jár a dolgoknak. A kiküldöttnek azután az illetékes miniszter mindent megígér, nem meri tájékoztatni őket tényleges Intencióiról, de mire a kiküldött hszaér, már sz elutasítás is megérkezik, rendesen sürgönyben.
— Csehország augusztusban hadgyakorlatot tart. Prágából
I\'elentik: A csehországi nagygya-:or!atok az idén augusztus 14. és szeptember 10. között fogják tartani. A gyakorlatra a sorkatona ságon kivül behívják a négy legfiatalabb korosztályt Is.
— Románia exportja 1922 baa. Kolozsvárról jelentik: Híva-talos megállapítás szerint Románia 1922-ben 65.000 hl. (1921-ben 4.000 HL) bort, 8 millió darab tojást (1921-ben 148 millió darabot), 34 ezer tonna (1921-ben 7.400 tonna sét exportált.
— Nem veszik vissza ax es-kttre jelentkezett erdélyi tlazt-vlaelőket. Kolozsvárról jelentik: Erdély magyar tisztviselőinek egy része csak az Avarescu-kormány felhívására jelentkezett eskütételre. Bár a jelentkezés annak idején az első felhívásra megtörtént, a román kormány — amely ugy látszik arra számított, hogy a tisztviselők meg fogják tagadni az eskü letételét — nem vette figyelembe
a jelentkezéseket és a tisztviselőket minden igényük elutasításával kitette állásukból. Egyúttal elutasította a nyugdijak fizetését is. A tisztviselők küldöttséget is menesztettek Bukarestbe, kérvényeket Intéztek a miniszterekhez, ahonnan mindeddig azonban semminemű választ, sem fizetést, vagy nyugdijat nem kaptak. Most végre leérkezett a döntés, amely a tisztviselők visszahelyezés iránti kérelmét kereken elutasitja azzal az indokolással, hogy későn jelentkeztek eskütételre és nem tanultak meg eléggé románul.
— Lengyelországban meg-azJgoritották a devizát. Varsóból jelentik: Lengyelországban újból megszigorították a deviza forgalmát. A rendelkezés kimondja, hogy csak olyanoknak lehet birtokában valuta vagy deviza, aki azt megengedett uton külföldön aze-rezte be, vagy autorizált bankoktól vásárolta, tehát nemcsak hogy nem kereskedhetik vele más, de birtókábsn >c tarthatja. Eladni Is csak autorizált, jogosított banknak lesz módjában, venni pedig még a devizabizományosok is jogosultak. A bank és bizományi engedélyeket n lengyel pénzügyminiszter egészen korlátozott számban személyesen adhat ki. A rendeletnek oka a lengyel márka súlyos elértéktelenedése.
— Uránia. J5ui Intoleranca. Szenzációa film.
— Hatalmaz erdőtűz Szia-tlaán. Aradról jelentik: Sdstlna fölött elterülő óriási erdőiégek egy része, több mint Ötszáz holdnyi területen leégett és a további területek is veszélyben vannak. A tüz színhelyére kivezényelték az összes környéki tűzoltókat, sőt az aradi városi tűzoltóságot is, de kellő vízmennyiség híján nem képesek az erdőtüzet lokalizálni. Kivonult több »xáiad katonaság is, akikkel a tüz közvetlen közelében írtéit végeztetnek, bár a lángok solq.\' ilyen ir-\' tásos vonalon átcsaptak ujabb erdŐ-
-{részekre. A hatalmas erdőégés már
*napok óta tart. A kár felbecsülhetetlen. A tűz okát nem tudták megállapítani.
Hnmor. Miből él maga ebben a nehéz világban ?
— Abból, hogy kosztba adom a pénzemet. Rájöttem, hogy ez a legokosabb.
— Igazán ? Es kinek ádjs a pénzét kosztba?
— Hát kinek adnám? A feleségemnek.
-*> Az „Intolerance" jegyei
megválthatók.
— Hamisfogakat, aranyat,
ezüstöt, briliánsokat és érmeket s legmagasabb nspi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár-ut S. szám. (Ffcut és Sugár-ut sarok.)
— Uránia. Szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor : nAz igazságEgy fölötte megható irodalmi értékű társadalmi dráma Zola regénye nyomáo. Kai a Mojka, Max Sennot burleszk S felvonásban. Kedden és szerdán szimfonikus zenekar Játéka mellett reprizro kerül Lóth 11 a bájos filmje: mA csitri" és egy páratlan tökéletességű amerikai vígjáték : A vadkacsa románca, melynek minden mo2zanatát frenetikus kacagás kiséri. Katonazene a 9 órai előadásokon lesz. Az „Iolo-Ierance" jegyei átvshetők.
Vasárnapi számunkban értékes cikket közlünk
ZALAI KÖZLÖNY
1923. április 17.
- Káilmankaköny v.k legteljesebb választékban isméi kap-hatók Fischel Fülöp Fisi könyvkereskedésében, NaKvkaníiKán
- UJsenenittv.k. Aojoillln; Shiramy-dal, ,enéje Groii Alfrédtól tOK Bálán Árpad o-agyar r.o\'jl, XII (úiel — Ha m.;d mioket újra osssoboi a végitt — Zóld levelei fehér vitágoi akácfa yOO K. Diicay Jóssef dalaiból Krdó mélyén a.ól a kakuk — Sromsséjunkben van cg* „reg eparf. 3jO K .Levendula*, dajjeték II (elvonétben, aaaé;e Fridi Frigyet éa Sándortól. 2 füleiben itt\'J K. Kaphatók Htcbcl Fulóp Fiai konyvkereike.\'éaeoen, N\'agykeniztin.
- PrObáUa mag Ön ls ír maggyó. kódik róla, hogy a FILirP bar.tnyakóUméjé-beo békabal] anyagból kóiaett harisnyák, aokoik a tegtertóa.bb.k ét ogyan.roii silail éa mlnfiégii pamutból bármikor megíe;,]-hatók. S.omhathety, Széli Kálmán olca 0.
Családi dráma Iszákosság miatt.
Sopron, épr. 20. (Telefonon je. lenli tudósítónk.) Véres tragédia játazódott le tegnap délben a soproni begyek köiött. — Otcsmann Agostonné, 24 éves soproni asz-srony, 5 éves kis gyermekét mint egy 50 méter magas aiiklafalra vezette fel, ahonnét a gyermekét a mélyiégbe laazitotta, majd maga is uténa ugrott. Mindketten szörnyethaltak. A fiatal aaazony tettének oka férje Iszákossága volt.
lugo-fasclsták erőszakoskodása.
Belgrád, épr. 20. (Éjfélkor érkezett.) Zlmonyban ma jugo faaclaték egy csoportja megtámadta a Spaho-csoporthoz tartozó képviaelóknek egy vendéglőben időző társaaágát éa a képviselőket súlyosan Inzultálták. Támadáa érte ezenkívül Ko-rosec képviselőt és néhány társat, akik a támadások ügyéban jelentést teltek a jugoszláv belügyminiszternek.
Németországban nem lesz DeUzaközponl
Berlin, ápr. 20. A birodalmi kancellár éa a vezető berlini bankemberek tegnapi tanácskozásénak ertd-ményéiől a Berliner Tagblatt azt közli, hogy a birodalmi kormány a devlzakörpont felállltáaáról le mondott. A devlzatutajdon be nem jelentéaéro állítólag nagy büntetést rónak kl. A márka támogatáaára a bankárok teljea mértékben a birodalmi kormány rendelkezésére bocsájtották essközeiket.
Valuták és devizák:
N-poleoo 16600, Foot {loodo.)21073 -21970, Uotlár (New-York) 4333-46S3. -Francia frank (Parts) 3011-316. Márka (Bar-Uo) 16 -18. Olass ltr« (Milano) 22Ö-230, Otttrájt korona (Bécs) 6*6—873, bal (Boka-raat) 22 - 24, Siokol (Prága) 134—140 Svájci track (Zürich) 823-833, Dinár (ZUráb) 43—47, — Uogyal márka (Varaó) IdEll. Amiterdam 17 .68 — Koppenhága 863—888, KrüztUala 810 - 840, Stockholm 1203-233.
Zürichi zárlati
Betli. 2 21 AtMetdam Hollandia 216 73, Haw-Yort\' 330—30 Loodoo 2363. Párta 8672, Milano 2732, Prága 1641, Bada-paat 12-00, Zágráb 333, Varsó 1 23. WU. 0-77, Ssófla 340 Oaatrák bély. 0-77 3.
Termény Jelentéét
rtoaa (Tliíertdékll 23300 - 2*700, agyét, 23300 3300 lOSa I30j0-I34r/, tekaimáoyárpe 12300-13000 aór 14300-300U aab I4300-48\'0 kangari 12300-13000, tapca 14000-400, aorr* 6900-7100; kSlaa »300—80:"
Köszönetnyilvánítás.
Mindazok, kik telejth- tatlcn jo» I fctj.m, Illetve édét ■ p.nk elhal., loiáia él temetése elkallóival n «y fájdalmunkat réiSVéttjkael enybl-teoi itivasek voltak, eiuloo li rogadjtk hilás lóuonctüoket
6a». Falca JOzs.tná
és gyermeke\'.
TŐRVÉNYSZÉK.
Hatiaág elleni arőaiak. A
nagykanizsai klr. tőrvényarék Kc-nedi-büntetötanácsa Isiiván Jenő puszlamagyarodi lakos felett ítélkezett, aki, mikor Fábián Ferenc községi meiőör 1.11 vád tilosban legelő marháit n köiségházára akarta behajtani — azt cróatakkal meg-akadalyozta. lativán Jenőt, mivel a mezőőrt hivatalos eljárásának gyakorlásában meggátolta, dr. Hoch védelme után, hatósági közeg elleni erőszak vétaégében mondotta kl bűnösnek éa ezért 2000\'\' korona pénzbiraágra éa az eljárási költségek megfizetésére ítélte.
Tár(yaláaelfaalaaitáaa. Toinai Anna gyermekölési bünperének fő tárgyalását nem lehetett megtartani, mert a vádlott Tolnai Anna nem jelent meg. A klr. törvéoyazék a tárgyalást elnapolta és vádlott elő-vezettetését rendelte el.
Falmeotett aoffír. Kalehbren■ ner Béla budapeatT soffőr a Btk. 310. §-ába ütköző gondatlanságból okozolt súlyos testisérlés bűntettével volt vádolva, mert Héviiiől jövet Keazthelyen egy kanyarulatnál Keserű Jórsef alsópáhoki gazdát elgázolta, hogy ai hosszabb Ideig betegen feküdt és munkaképeasége erősen caőkkent. A soffőr nem ismeri el bűnösségét. Azzal védekezik — hogy lépésben haladt, ml kor a keszthelyi országút egyik kanyarulatánál két kocsi jött vele szemközt. Azok két oldelra kltér-,elt. u!y, hogy Kalchbrenner autója a közepébe került. Ekkor hajtotta arrafelé tehenét Keserű József. A tehén ai autó berregésétől megijedt, ellökte Keserűt, aki éppen az autó alá került, amely keresztül ment rajta.
Aztán több tanút hallgatott ki eskü alatt a biróság. A tsnuk egy rtae tehermentesili, másik terhelő adatokat mond . aoffőr ellon. — Sértett Keserű József másképp állítja a tényálláat — ugy, hogy a bíróság csak nagy nehezen tudja a tényállást megállapítani — kit terhel a felelősség a balesetén.
Dr. Bakot nagyhatáau védbo-aiéde után a klr. törvényazák felmentette a vádlott eoffőrt a vádéii következményei alól. Séitett fe-Icbbezett a felmentéa miatt.
A rendőr bántalmaxója. A klr. tőrvényazék mint büntotőblró-aág Mihaldinecz Jánoa bentenczel lakost, mert a azolgálatban levő rendőrőrszemet bántalmazta, 10 000 kor. pénsblraággal sújtotta. (•)
Budapesti állatvásári
.™*d*ll°* \'íássba. 1280-410, háloha 1300-300, eleje 1Z80-400, II. r. ortTsb.i »W--1080, hálót). 880-1160,a^OO-UóÓ
nóveodák marba, I. .génben 800-820. bor* (olött bért.) 1100-200: Kéaslet: C. eurha 836, eladia 330. - Nóreadtt murta J, atadáa 2, borjo 183, eledla 113. Marba oór 1000-1100, borjobór I60C-I7C.0
Sertésvásár t
Felhejtáa 700, EU.it délig 300 Öreg -Kólép 1270, Kónoyíj _, |. ,1310 *Z00 Zab 2110, Sialoooa 17W, Ub.
Ertékeki
Magyar hitel 4JOOO, Oiatrák hitel 11700
10800,)elsájog 1001, l.aeiámitol \' "m a«k (7<X>. MagT.i-Ol.,1 2123. Beoosloi 10OIW, Dr.Mh.4TOu0 tloo. nen 300.000, Siáisvlrl 600W, SJgo-Urjáoi 1473W, Urlkányl 2130CO, Rtm.\' ^ Schlica 23230,Gottjaano 20000(ítóci 17Í00Ő\' Ojoic. 20 t», Klotild 18Í30, MW„ ci™\' 470 O 0 Adria 76000, Atlaník. 23SJ
,,Í^.\'H<>J\' 8»"yák-A„ár Spl poco, Gualla dí30, KonkordU 1220), DéU
Apró hirdetések
dl]a: 10 láOlc >00 kor^ mlodCD további izó J Korona, vaitacabb bct&vcl aicdclt »za«»k duplán iiámlltalnak. Alláat ktresúknek S iiáukk ár«tijt«Jni<nr.
KUairr-, rM-|iirrrkarralwil4 .rgt\'tcl ««on-n»H trléf<«r* krrri&nk. Xdiiliitviir\'.fk focyáiatiii
f n«Mrn»»..A. ti ~U/ hascaz^ j)U«bao IUt áirvtáji flUit r.,«fS«t lilst<» sjle\'áKi/i >Pa :<St* »J»lt 1 lliártiiv.til KiváWIt
IRODAI MUNKAERŐT
ideiglaoea mjoóiégbao alkalmaz az
Elzö Magyar Altalános Biztosító TArsatág
t-Cr ««<3i l\'C^U-a t
llalalrmber krnt • titM itt
«»<4kái sn«f-xt»4 t.K«»J, Tigr Vm<M n»:ill írun Wim, Cirr i kUdOUa. 7>> (
NEM FAJ FEJE
<• ■ liba, kl • ,D*V""r ^ alatti
cipő.üzletben
rendelt kizárólag alsórendű anyagból kén j\'t
ARGENT
c»p5t hord. Javítások gyorsan •«»közólt«taalc. Kézzal varrott doplatalpu
SZÁND AL:
•féle
Lagolcsóbban
épit és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batttiyány-utca 1. sz.
Talafon too.

Zalai Közlöny
vármrgyénk leyelső és legelterjedtebb politikai napilapja, mely órákkal előbb hozza az ősizea budapesti napilapok hír ■ nyag/it éa kimerítő tudóaitá-■okban áramol be naponta a helyi, vármegyei és az országos vonatkozású eseményekről Megjelenik naponta a kora reggeli órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy hóra 400 k Negyedévre 1100 k
Saját érdekében cselekszik, ha ax ónnal megrendeli s
Zalai Közlönyt.l
Legolcsóbb beudsdrldsi forrds a
*4ro
sÍPITÓ
a Fran^
a Franz mólom mellett.
Czement, mész, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránjflemez, menyezetnád. • Szőlőkard.
varon Iroda: Nagykanlzza, Zrínyi Hlklóa^itca 13.
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
vlavaaaták baraadssi vállalata -a
Bteht ás -OMy: NaaVMNIZSA, Magyar-utca «. ZZám. Hfalrt: WWWBT. Wl^ 6-ulca IS. _ Tataion: 151-13.
™ *í a^lto 4Í a "..rHaUa.ilia
~ ",A"1-7»-0 kaia. ha.t .I...MÍU réaalr.
Ksktaron tartunk* r^í\'Tfí" *\'.A\'veuk r..
kírlűí.fu;";i5 k^íok ^íí. , l\' \'Se.Skaa.kat, .OrOírl. tSrt«.
•??r,*1,"\'-"\'»d"»-e"aa Ullulia clkk.k.i.bádos-.,,"" , bora.Mil etkk.k, uílS r.r_.I..Ck.l,
KmattM és étsMIIisI nuakálatokal wsktisrOsn ás olcsón sszklzIMk.\'
quittner arthur
Tetefoa: WS/ÍJUUZSI, KÖLCSEY-UTCI 17. TeWaa:
394 - 394
•e.e.A.-I.,Benedek RezsQ.
kv0m*,c\'1 \'40Iul*ldonosok Zaial «. Gynrmatl ktoyv^^,^
Készpénzzel lérmentesitve .Zalai Közlöny Nemzeii Muzeum
ilzsa, 1923 április 22. Vasárnap Vasárnapi szám 40 korona.
.rkM^Mf *a kl*46fclr*la> »*•
I«Ur»rb»n-T«Ufoo 78. aaáaa.
noiUpr.ll u*rk.Ht8i«fi V. kar. Atkotniioy.uUa 10. it If. «.n TaUroonAm BS-96 6* lí-M.
KIÖOmi^I irak. H«7 húu.pra loe." E
Három Mkor* 1100.— K
Városi közgyűlés.
) Nitfyk.niii. r. t. várót Wpvliclfi
! testülete folyó bó 25 ín, v«gyl.
Kazerdán délután 3 órakor ncndc.
•közgyűlést tart. A közgyűlés tárgy-
■sorozata a követkerő:
1. Ar 1922. XXIX. te. kihirdetése, a Soproni népazavazés emlé k\'nek törvény beiktatásáról. — 2 Zalavármegye törvényhatóság! bl
zottaágának 610/1923. jkv. 50. ÍZ.
vég határozata a vároa tüzrendészell szabályrendeletének jóváhigyás. tárgyában. — 3. Z.lavármegyr törv. hatósági bbottaágának 609/1923. jkv. 76. azámu véghatározata a városi azegényügyl szabályrendelet módosltész tárgyában. — 4. A legtöbb edót fizetők 1923. évi névjegyzékének megállapítása. — 5. Feliöterr p\'om reatauráláia. — 6. Fémlpnrl axaW.kola elhelyezése. — 7. Z.tavál megye törvényhatósági bl- ottaágénak 4311/1923. jkv. 393. siámuyégUaUroz.U... földbirtok, renderő eljárás fogan.to\'ltása tár-gyábsn. — 8. A hadikórház lakolt réa.énck megaxerzéae, a vele ka^v* ciolatos Ingatlanvételek és\' ciere izer.ődések. — 9. Beruházási kölcsön felvétele. — 10. Prlgyes lak tanya gimnáziummá alakításénak keresztülvitele. 11. Az I, II. .\'jegyről álláaok behelyettesítése tárgyában tanícai javialat. — 12. Közkórhás fejlesztése. — 13. K- tonel akadály pálya coljaira ingatlar csere. — 14. A folyó évi mírciui 7 én mrgter-lott rxpot tlóváiár eredményének bejelent éae. — 15. A m. kir. belügy mlnlazter 151744/1922. szému rendelete épltéil szabályrendeletek rendelkezéseinek könnyítéséről. — 16. A v. körponti sxearfőzde jelen-tíze 1922/23. év .1.6 feléről. - 17. Városrendei éil tervre pályázat h -lyrtl megblzáa adáts. — 18. A fő glmnizíuml tandíjak felemelé,e. — 19. Kírlyaadó szabályrendelet mó-do.itáss. — 20. Hatísági bltonjít-ványok után szedendő vérosi díj- k ról izóló szabályrendelet módosítása. — 21. A kéményeeprőmeate-rek kérelme kíményarpréal dij k felemeléséért. — 22. Ax utazási illetmények felemelése. — 23 Nagy-k.nlzs.l evangellkut egybázköiaég •egélykérelme. — 24. Nrgykanlzaal egv.ngélikus egyházközség kérelme templomépítés! segélyért. — 25. A nagykanizsai református egyház-lör.ég segélj kérelme. — 26. A szegényházban elhelyezettek tartásdíjának felemelése. — 27. Az állami bor éz húsfogyasztás! edó megváltása 1923 év első felére. — 28. A
város által kérendő áll .(forgalmi adó bélyeghltel blzloiitísa céljába! készfizető k.zeaiég váll.láaa. — 29.
A kórházi élelmezéai egyaégár fel-
emeléze. — 30. A Dunántuli Egyetemi H.llgetók S.íchenyi S.övet--■Ígének aegély kérelme. — 31. A
Wpfőiikolal tanfol>amok vezetőségének segély kérelmi. — 32. L-n-gvel L"jos tar ulmány! alapítvány 1912/18. évi zárszámadáas. — 33. Ax Újpesti árvízkárosultak segélykérelme. — 34. Ciengery Antal tanu\'m.nyi alapítvány 1912/18. évi zárazámadátal. - 35. A Néprgéaz-aégügyi kijllltá. alkalmával felme* rfllt kól s\'.gek elazámoKsa. — 36. Klepper Miklós járlátlevélkezelő pénrkezelési dijánik fehmeléae. — 37. Lencz Gyula kántor kérelme fizetésemelésért. — 38. Horváth L.joa templomszolga fizetésemelés Iránti kérelme. — 39. Horváth J4-noa t< roplomazo\'ga fizetésemelés Iránti kérelmi. — 40. Rícz Jinoa kántor kérel.-ne fizetéiemeléaért. — 41 Fitcher Benő, Práger Marlek., Nelser Ignác, Né-neth Péter Pál, Biron Mici, Tretber Kálmán éa Lujza, Bluzienschein Ernő, özv. H.nke Józaefné, Androiek Ernő, Petrik Dor-Ő, özv. Tóth l.tvánné, M\'gyiraorect Tamás,_Cvetkó Fe-reno, Stíllrei fstvín, Ctoözek l-nre, Wortmaon H-nrik, Guzavloeci !st-van, Kl»s Károly, özv. Ungár Sa-muné, Frk Feret c, Rulf Józaef, Ungár Árpád felvétele a város illc-lőiégl kötelékébe. - 42. Gutfreund Hermán, Nímeth RotéUa, M.lters-do fer Gérn, Horváth Méria, Burka
Eitnti, B-nedek J-iza; f, Hodict Frnr c\'iko, Kovéct Jínoz, Nov. ko vfci Jóra. f, Béri Jinos illetőségi Ugye. — 43. Plevnik Jinoi. Petro vics Kosta, M.jon J-k.b, Gojkovics JuliJnn . honoai.ás iránti kérelme. — 44 Ivíce Imre, Lnaoncy Giapár, Ho\'cicr Sitr.uel, Böchler Simu, Kociner József, P.pstt Jiraef. Bt lov\'ct Feret c, B roi I nre, özv. Kohn Brrnátné, Kut.siy Kálmán, Hor .váth Btrtalan Biie, özv. Ketcimár Jlnoiné, Klecí Jinos. H.bui Mer-glt, Lóránt Gi-ptr, Dó.na Gizellti, özv. Kele Gvőrgvné, Sláger J inoi, Vojtella Mitli, Varga Mik ó<, Troj-már Pranciika, Kroncwetter Jóiscf, Z.llavecx l.nre, G-eg/ly Bél., Koch Andrta. Vudr.tk Dór., Reif Kiír., Tkil cz Irén, Welaz Teréz, Gre.lna Slrdor, Újlaki Lukéci Gíz., ö.v. Marinkovics Ká. olyné, Dervalics Jánot, Zteniák Jakab, PuchmeUzter Sebestyén, B\'eler MályA>, Plaaznlvy litván, Matol\'ci József, Gódor Jó í z.ef, Relnwa\'d K<roly, Reii.wald !Re>ső, G Onfeld Mór, Bojt Jinoi; Speván Jórsef, Fehér litván, ScKl.n ger Klrolyné, Schl.nger Milvin. Eiahom Jóraz, Ti.lerlcs Gertrúd, Korontos Róz.l, Dávid Kiirt*, özv. Pilrritscher Jínosné, Horváth Ji z.tf, C\'ipóih Máris, Kuilénci Róni kérelite vistzahonozltáa iránt.
Nagy zavargások Oroszországban.
A lnkoi.ág vég.ő elk«aeredéae ■ azovjetkormány ellen —
Daniig, áprillt íl. TtgnaptISll és tegnap számos meneküli érlutell ide Oroszországból A menekültek közölték, hogy Moszkvában zavargnsok törlek ki és óriási tüntetések voltak. A végsőkig elkeseredett, mindenéből kijaszlotl orosz nép a vörös katonák légy véréivel is szembeszáll. A leg utóbbi idők keresztényüldözései, papok meggyilkolása csak oki voll a lüzre s most elemi erével tör ki az elkeseredés az uralmon levők ellen.
A Kis Lord szombati sikere.
Immár negyven éve lesz, hogy útnak Indult Burnelt (rjtid BSrnetl) amerikai angol Írónő mA kis lord" című ifjusógi regéiye s azóta hol regény, hol színdarab olakjában m\'gmegjelenik előttűak, »őt ko runk legmodernebb megjeleniiő eszköze, o mozi is lepergeti szeműnk előtt ezt a bájos kis gyermek-történetet. Nem a mi világunkból való ez a kis történet, mint ahogy Dickens kedves gyermek alakjai is meisze vannak a mi migyar gyer-moktipusalnktól, de az ölök emberi értékek minden nemzet fiaiban ugyanazok. A gyermeki lélek titok zatos erkölcsi és költői értékei teszik „A kis lordot" igatán klass»i kus világirodalmi termékké. Líl kűrkben megnyllatkoió hatáss egy-értékűvé teszi a legm?ghatóbb nagy drámákkal, melyek a lélekre silnte átalakító hatással vannak. Mi felnőttek is éreztük a kitűnő e\'Őadás nyomán-azt a felemelő érzés*, ame lyet az erkölcsi jó és szép diadala
felett szoklurk érezni. Ami az előadást illeti eUŐiO bin ki kell em-l nünk Huber E\'zik»> gyermekmü vésznő páratlan rát:rmetlséget és korát messze felülmúló Istencdta tehetségét, mely elbájolja m 1 la a ber nünk is fel-fclkivánkozó creg lordokat. A többi szrreplő is !é lekkel j4tsiik, de azért ki kf!l emelnünk a leányszereplőkön kivül Ra-danics és KaUautr alakítását, mely igazán becsületükre válik. Dj l\'g főként büszke lehet rájuk Mulschcn-bacher dr., a rendező, aki megál lapíthatjuk, mint más alkslommal Is, most is kitűnőt alkotott. Aki a darab szombati előidássit nem nézte végig, jókat vészit, hs elszalasztja a mai és holnapi előadásait, mely nemes tartalmával olysnnyira eltölti lelkűnket, hogy hossru időn át nem tudunk, de nem is akarunk hatása alól szabadulni.
A jegyek, melyek iránt Igen nagy az érdeklődés, még kaphatók a fő gimnáziumban.
HÍREK.
— Naptár z Április 22. Jubllate.
— Htvatatoa óráink: A kiid-ihlv.ui iK4vt 13. t!ogiiul«t.r F-iloU) hte.Uloi érit Jítetíll fel » árától 13-ij, dílulia 3-161 «.|g. Telefon 78 — A .ierk..itóié)t I Kd ut 10. flig.mlejee p.lot.) hiv.ulo. ;tii ,\',\'^i ií-níro dcletétl 10 ériléi tWg, Telefon 78. A f.lelés slwkeizté díl.Un 6 títitút 8-tg . njomJibin (Z.1.1 tt CyMtaiti nyc»l.) ÍOMd és birmity ügyben . n.gfkőKtiuég rcndelk.réiíre itt. T.t.foa 117.
— Idójíréa. Hazánkban ma fel-g nyugaton voltak kicebb eaők. A Kőrr.ériéklet nrm változott lényegesen. Időjóslat : Helyenkínt eaő várható lényegea hővállozáa nélkül.
— A pllapSk .domátzya. Dr. Rott Nándor nagykanlr.al hitoktatók segélyezésére 75000 koronát
adományozott.
— Az evang. templom felavatása. Az cvang. templom renoválásának tnunkáloUi már a befejezéshez közelednek. A lemplom ünnepélyes felavatása, melyet a dunántúli ev\'ang. egyházketülct püspöke, Kapi Béla fog végezni, május hó 6-án délelőtt 10 órakor lesz. Az egyházközség a püspök ünnepélyes fogadására már meglelte az előkészületeket.
— Ax Ébredő Magyarok EgyeaQleto ma dilután 5 órakor a Keresztény Otthonbsn felolvasással és előidásial egybekötött trggyüléit tart, melyre az egyesQ lat minden tagját ezúton meghívj.\'\' ax ÉME Vezetősége.
— Meg érkezőit — a Hollandi menyecske. At Irodalmi Kör május hó 5-lkén fogja bemutatni Kálmán lenre nagystílű operettjét, a Hollandi menyecskét. A címszerepet Schloss Sári, a bécilek népszerű prhtadonnája fogja játazanl, aki már megérkezelt városunkba éa réaztveaz . próbákon. A próbák bellgatóaága elragadtatással beszél a művésznőről, gyönyörű táncéról éa én-kéről. Jegyek a Schlesa-féle könyvkereskedésben máris eléje-gyeihetők.
— Hittantanfolyam magántanulók részére. A magántanulók a legújabb pű.pökl rendelet értelmében kőteleaek é róm. kath. vallástanból fel.zentelt lelkész veze-téae utján elökéazűlnl, a e célból a helybeli polgári éa kereikedel.nl iskolák magántanulói azámára épriila 22 én délután 4 órakor kezdődik • tanfolyam . polg. flu Iskola helyi-aégében.\'
— A MOVE k8«rr»lía. A MOVE nagyk.nlzaal főo.ztálya ma délelőtt 11 órakor a Keresztény Otthonbsn közgyűlést tart, melyre
SALaí KÜÍLOK*
ma. április 22
Ujjait tisztelettel m-g hívj Tárgysor oxit : E\'nökl megnyitó. Titkári jelentéi. Gardasági főnök jelentése. Sxámvizsgáló bizottság jelentése. Igazgató tanács kiegészítése. Indítványok.
— Szabad lyceuml előadás Reviczky Gyuláról. A szabad
Ivceumban ma este 7 órakor dr. Horváth Tivadarné, áll. polg. iskolai tanárnő előadást tart Reviczky Gyuláról. Az irodaimi ismertetés s«l kapcsolatban Jáger Józaa (Kán halála), Nagy Győző (Ojztályré-szem, Sátán, Ifjú pessiimistának) és Horváth Eriai (Innkőny vem) Reviczky verseket stavalnak. A ni vóa Irodalmi előadásra felhívjuk olvasóink figyelmét. A legközelebbi alkalommai csütörtökön este Szakáll Gyula kegyesr. tanár folytatni fogja a Világ csodáiról megkezdett elő adását.
— A fela/jtemplom harang* Jaüra ujabban adakoztak: N»gy-kanizsai Polgári Egylet, Nagyka-nizaal Bankegyesület 5000 - 5000 K, őxv. Kovács Miklósné.S\'.aUy J Inoa kalapos, M.rtlnelc Nóvérek 1000-1000 K, N. N. 550 K.
— Ax adóf.l.zólamláal bl xottaág holnaptól kezdve egy hat! időtartamra a városházin levő irodáját áthelyezi a Gazdasági Takarékpénztár h-lylségébe.
Kedden a fűazer, üveg, porcillán éa vaskereakedők felszólamlásalt tárgyalja a bbottaág.
— A r.ndőr.ég falhlváaa. A rendelet 38. § ában biztosított jogomnál fogva Nagykaeiiaa r. t. város területén f. évi április 23 tói I. ávi április 29 lg bezárólag meg-azálló akár bal- akár külföldi Idegenek — megszállását tarlózkodáal engedélyhez kötöm. Ennélfogva ugy a szálloda, mint magánlakások tulajdonosai caak azon idegeneknek adhatnak bármily rövid Időre Is szállást, akik a m. kir. állam-rendőrkapitányság által kiállított tartózkodáal engedélyt mutatnak fal. A tartózkodáal engedély kiálll-táaa nem éilntl a szabályaiéi A be-jelentéal kötelezettségei. A bejelentési határidőt azonbstí o\'ykép állapítom meg, hogy a fezállássdók a náluk tartózkodlsl engedély alapján megazállott akár külföldi- akár balföldi egyéneket ha azok reggel 6 órától 12 >órálg é-kezork, megérkezéstől számított 2 órán belül, ha pedig ezen Időn kivül érkezett, legkésőbb máansp reggel 9 óráig tartoznak a rendőrkapitányság be-jalantö hivatalánál ugy a megérke-zéat, mint az eltávozást bejelenteni. Ha a megszálló bejelentisnsz szük-aágaa adatok közlését megtagadjs, vagy bevallása aggályos, továbbá ba azálláaadönak olyan adilok jut nak tudomására, melyek az állam érdekeire, a közbiztonságra, vagy a közrendre veszélyes üzelmek gyanúját kelteni slkalmaaak, köte% tea erről a rendőrkapitányságnak haladéktalanul jelentést tenni. E szabályok megszegése kihágás — mely 6 hónapig terjedhető elzáráa-aal éa 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető ; ezenkívül rendőri felügyelet, vagy őrizetbe vételt, vagy Internáláat vonhat maga után.
— A zzagylsanlaaal Hangya-*z8vstksz.t érteiül tagjslt, hogy vásárlási vlaazatéiitésl jutalék a következő héten 23, 24, 26 és 28 án, az oaitalék pedig f. hó 30, május hó 1, 3 éa 5 én fog az üzlethelyl-Bégben mindenkor délután kifizettetni, Illetve a váaárláal jutalék ujabb üzl.tréazba átazámoltaml vsgy vá sárlisba beludatnl.
A nagykanizsai közkórház.
A korházfejlesztés problémája. Látogatásunk a kórházban
A Frigyes lsktinyánsk főginná-zlummá és kegyesrendi társháziá való modern átalakítás*, nemkülönben a fémipari sxakiskoU felál-lltása mellett a város legfőbb törekvése a kanizsai közkórház fejlesztése. Egy modern, minden Igé nyeknek megfelelő, a fejlett or/osi tudomány minden eszközé/el ellátott kórház álljon a város és á vidék nagyközönségének rendelkezé sáré, hogy nagyobb betegségeknél, komplikáltabb eseteknél ne kelljen a beteget Budapes\'re hurcolni, de (lt helyben, Kanizsán la találj* meg a gyógyuláa éi az orvosi tudomány segítségének lehelőségét. A viros vezetőségének Ily Irányú nagyszabású terveit nagyban akadályozta és megbénította a hónapok óta hutódó Igazgató-főorvos! válság. Most, hogy siker ült a városnak a kórház élére egy oly férfiút állítani
— mint dr. Takács Zoltán Igazgató-főorvos, akiben egy modern, nagyobb kórház igazgatój-Stól megkívánt magas tudományos képzettség, szervezőképesség, széles látó kör és minden követelmény összpontosul — mi sem ált u\'jiban, nogv a viros vezetőségének kór ház fejlesztési tel vei testet öltsenek.
Hogy egy rés-t az uj igazgatófőorvos véleményét haüiuk — hogyan gondolja ő az . eddig arerzett tapasztalatai és benyomásai nlap-ján orvosi szempontból megoldhatónak a kórház fejlesztését, másrészt hogy megtekintsük a kötkór házat az uj vezetés platt — minden előzetes bejelentés nélkül felkerestük dr. Takács Igazgató főorvost birodalmában — betegei közölt.
Operáció alatt..
Dr. Takács éppen operációt végzett a n.ü őben, mikor a kórházba érkeztünk. Nem akarván elmulasz tani az alkalmat, hogy a híres operatőrt munkája közben lássuk, felmentünk a mü ő mellett levő orvosi mflizer stobába, melynek a műtőbe nyíló kla oSlakán át végignéztük a teljea operációt.
Kezdetben csak egy nagy fehér mozdulatlan gyolcstömeget tudtunk megállapítani. Litsan azonban oly kor megmozdult a fehérség — alig észrevehetően. Mikor egyszer az ablak fölé fordul — látunk ciak
— hojy hófehér köpenyekbe, fe-fehér kendőkbe teljesen beburkolózott spicák, ápolónők és az ope ráló orvos igazgató, akik a műtő asztalon felé hajolva, szoborszerű némaságban és csodálatos fürgeséggel végzik. « gyakorlati emberszeretet magasztos munkáját. A fejtől a cipősarokig fehér rajtuk. Vakítóan fehér. Siájuk is fehér kendővel letakarva, kezük fehér cérnakesztyűbe bujtatva. Csak ép-pen szemük és orruk szabad, ilyen óriási gondosság és figyelem mellett egy n.ütét alatti fertőzés telje-aen ki van zárva. At apácik automata precizitással nyújtják ax opera-tőrnek a szükséges orvosi műszere-ket, csipeszeket, ollókat, melyek ragyognak a tisztaságtól. Sehol egy szó, egy hang, egy zaj. A műtőn egy fiatal nő — akin dr. Takács
. nyakmlrIgy-operációt végez, narkózis nélkül, érxéktelenltve. Bámulatos gyorsasággal, ütemszerüen megy minden — a.inte templomi áhítattal. Az op;rstőr biztos, nyugodt, higgadt keze női finomság-ital fogja a kis kést, .ollót — és egy anya érzésével használja a beteg testen. Egy metszés — egy
kivágás, sebklmosás, fertőtlenítés. Összevarrás — 15 perc és ujtbb beteget tolnak be a hordágyon. Ei Igy megy ex mlndennsp. Hí-rom, őt. olykor nyo\'c operáció naponta. Sok esetben, mikor ax orvosi beavatkozás sfl\'gŐs — mint tegnapelőtt — kbő éjjel, villany mellett operálnak. Es ahogy nés-xük dr. Takácsnak, ax operatőrnek kexemoxdulatái, mozdulatainak biztosságát — az erőa férfikezet, amely érző női gyengédséggel vezeti a finom orvosi kést, amelynek u\'ját piros embervér jelzi — megtudjuk érteni Kusmlk professzor kijelentését dr. Takácsról: ax első rangú operatőrről.
Kőrútunk a kórházban.
A mű étek befejeztével dr. Takács a legnagyobb készséggel állott rendelkezésűnkre a nála megszokott megkülönböztetett url előzékenységével és végigvezetett a kórtermeken, a mű őkön, a pavil-Ionokon. Mindenütt egyik másik budapesti kórházst Is felülmúló ragyogó tisztaság uralkodik, példás renddel karöltve. Ahogy szobáról-szobira megyünk és a folyosókon végig — a betegek sugárzó arccal köszöntik az igazgatót. „At 6 be legti" — mondja dr. Takács. Ep pen ebéd Ideje volt. Mignéztűk és megkérdeztük a betegeket az élelmezést illetőleg. Mindegyik a legnagyobb mérvben meg volt elégedve ugy minőség, mint mrnsyl-ség tekintetében. Eihitstűk nekik, histen a teljes gazdasági vezetés az apácák kezében van.
Pótlásra van szükség...
Kérdésükre dr. Takács igazgató elmondja, hogy a mű Ő helyisége teljesen megfelelő ás noha a modern követel-nényeknek megfelel, de a berendezésnél pótlásra van szükség. Pótlásra van szűkség a mützereknél, fehérnemüeknél, stb. Máris intézkedett, hogy a legszükségesebb beszerzések, ami a nép jóléti minisztériumtól nyert 6 millió kor. előlegből fog fedezetet nyerni.
A „fertőzik" kihelyezése.
Mivtl a jelenlegi „foitőzőbotegsi-gek pavillonja* a főépülethez nagyon közel fekszik és a fertőzés veszélyeinek kiteszi a főépület betegeit, a fertőxő betegek pavlllon-jának kihelyezését tartja eminentor szükségeinek. Szerencse, hogy jelenleg üres a fertőző betegek pa-villonjt. Az igy felszabaduló pa-villoaba a felvételi át a gondnoki Irodát, a főorvosi szobát és ax al-és segéuorvosok lakását gondolná clhelyeenl.
P gazdasági épület.
A felépítendő gazdasági épület legcélszerűbb elhelyezése lanne a II. belgyógyíatsll (tbc) pavlllonnal szemben. Ebben az épületben nyernének elhelyezéat — az apácák lakása, a konyhák, melyek jelonleg a főépület ploctjábe vannak szo-ritva, a raktárak, . fehérnemű szárító, mosókonyha, stb. stb.
Bírbetegek osztálya,
Viszont a mostani mosókonyha épühtébin a bőr- és nemlbétegsé gek osztályát lehetne elhelyezni melyek felállítására a népjóléti minisztérium egyenesen felhívta a várost.
Külön szobák!
Hiányát érezzük . jobb közönség réazéro elengedhetetlenül szük-ság.s külin szobáknak Is. Etek ré-
szére okvetlenül kell h\'lyet szorl* tani. T.lán a faépületben. I-lenire Is több Intellektuel foglalko.ásu beteget n nagy közös kórtermekbe kellett elhelyezni, külő.i szobák
h,án"b,n- Az Igazgató lakása.
Majd megmutatja neküik uját egyszobás garzonlakáaát. Katoníi egyszerűségű, szorény, cellaezerü kla azobácika. Amolyan hálófülke. azerü. Hl ma vagy holnap megjön az uj kórházi alorvos, kénytelen lesz szobáját ennek átengedni, mivel az alorvoa a kórházban kell,\' hogy lakjon, a betegek állandó rendelkezésére állva — éa akkor sr igaigató-főorv.jsoak nem leazlakáia
A városi közkórház Igazgató-fő-orvosának lakásügyét sürgő.en meg kell oldani. Nem azabsd őt aonak kitenni — hog a lakáskeresés pok lát véglguenvedje, akinek kszéro sok azáz ember élete van bizvs. Hosszú vajúdás után ksptunk végre egy olyan igazgató főorvosi, aklra . város büszke lehit — nem lehet ót a Iskásátok Izgalmain keresztel szenvedni higynl. D . Szbján pil-gármester bizonyára mindent elfog követni, hogy a kórháilg izgató mielőbb megfelelő lakáshoz juison.
A "szeretet angyalai.
D . Takáci Igazgatóval vsló beszédünk kapcsáo kitértünk a kórház ápolónőire fi. Az uj Igazgató-főorvoa nem győzi előliünk elé/gá dic.érni S ent Vinci angyalált — az eplcíkat. Oivoil szempontból. Kiemeli különöt érdemeiketa lelki. Ismeretes, gyengéd ápolás, rutini-rozott és asakavatott mfl-étl segéd-let, a valóban példáa élelmezéa terén. O\'t végzik az öisies gazdisági munkákat. .Siabzd Idejükben" a főldst munkálják meg. \\eklk köszönheti — hogy a körhöz o/uon — mint a milyen, mondja dr. Takács. s tényleg — amerre ciak szeműik tekint, olt láljuk a krlsz-lutl áldozatos f.lebsrátl szeretet angyalainak ezernyi kezavonását...
A város Is hozzon áldozatot!
Mindez azonbsn nem elég. H-ába-való az Igazgató főorvos, az oratá-goa főnököt, az apácák minden áldozatos, lelklla-ner.tes, önfeláldozó munkája, ha a városi képvüelőtes-tület nem siet támogatásával segítségükre, hogy a jelenlegi elsőrangú apparátus mellett az Intézet a msgya éa a vidék elaő kórházává fejlesatesaák. A népjóléti mlnlazter a legmesszebbmenő anyagi támogatását ás segítségét ígérte a ka-nlz.il közkórház réazére, ha a város képviselőteatflleto la meghona a szükséges áldozatokat. A legkö zetebbl aapokbln őisteülő városi köigyüléaen tárgyalás elá kerül a kórháifejleaztéa ügye Is.
Nem szabid, h)gy a képviselő-testület bizonyos áldozatok elől elzárkózzon azon a\' elmen, hogy .erre nlncten pfnze*. — A kani-zaal kórháifejleaztéa van annyira fontoi, mint a gazdasági iskola, van annyira font.os, mint a fémipari azakIskola éa . többi megoldásra váró kérdéaak éa problémák tömege. A városnak minden áldó zatot meg kell hoznia a kanizsai közkórház tejlestlise érdekében.
... Az abéd Ideje már rágen elmúlt, a betegek bőséges ebédjüket elfogyaeitva lehoveredtek vlisia ágyslkba — mikor bucsuzunk a vakítóan hófehér köpenybe, ruhába éa sapkába öltözött Igazgatótól. Számtalan betege váijs a folyosón. Mindegyiknek van valami mondani, kérdean! valója. Amikor mindegyl ket elintézte, akkor ment csak ő la ebédelni. . . (*)
iyg. április 22.
_ Orvosi hir. Dr. Jankó Bfla műtő. sebésx (oprrateur) kórhixl
április 2Í(íl (kedd) Csen-15. IX. alatt rendel délután
■l- 4-lg. _
_ Ingyensör a vendégek
#is^re. Legutóbb megemlézex-tQnk • ksnlisal Kirily-sörgyir leg-oiibb termékétől, amit .Imperátor" elaeveiáa alatt a gyár a napol ban f„re,|ombe holott éa miris köz-bn.íd tárgyit képeit. E sörkülönlegesség speciális módszer axerlnt késiült éa minden lörtermékkel f. I veiil a versenyt. Hogy a közönség lefaxélesebb rétegeivel is megismerten. és a nagyközönség itilde old bocsássa. a Király-sörgyár elhati-rosts, hogy ma vasárnap a .Ko-roaa" és a .Polgári Egylet" éttermében ax állandó vendégeket sör-kóstolóban réaiasitl. ítéljen a nagy lötönlég és mondjQR i>.áU.tet .Imperatot" lörkülöolfgssség felől. Megvágjunk győiSdve, hogy a lőrkedvelő közönség M pálmát az .Impr rator" sórkOlSÓIrgésaégnek juttatja.
- A föld , kaszáló- ás le-felő-igénylök ma vasárnap délután Klsksniisán a litánia után ax Ukola udvarán, este óórekor Nagykanizsán a Keresilény Otthonban valamennyi génylő Ott Isgyeo.
- Felhívjak mlnda.okst, akik a sávoly) tőxrg telephez leszerződ-tsk, hogy hétfőn ott sajit költségükön jtleotkexr.1 szíveskedjenek. A költség a helyszínen vlssxa-fliattelik.
- Silepompas rojtos Blder-taeyer és tmpire. selyemkendők érkexlek Heveimegyéfcől. 22 én vssároip délelőtt 9 tői esle hatig megtekinthetők Sieneané éa Táraa női divat termében Sugár nl 14 L sfaslet,
- A Világ-n.o«ÓJ»« ked dea-azerdén [Észak orosxlásja I (Nagy Páter cár)..- Siess** jegyet blaloaltaoL ,
- Asztalosok ás hatoeká szltók bizonyára örömmel fojjik üdvözölni az Erdőbirtokosok Pa-értékesítő rl. axon elhatárolásé\', hogy a falparosoknak segítségére ak.rván lenni, gőiölt éa gőxölellen bükk, tölgy és butoi késiltéshex és Ipari célokra alkslmaa fát fog legközelebb telnésaierlntl mennyiségben raktáron tartani s legjutáoyo ssbb árslc mellett. ^
- yrébUJ. aeá 6a Is to mmi-
aayazból. káaaütt turáoyS, »Ulk . IntuuSi-bb-k é> ugyaaaaoa aslau
a nWséjü tuouiMl birjioí: s»tr.j.l-WO, Ssoozbailuly, SséU jOtaio uto. V
- Ss.nziole. njareaaiaye* I 25
»UM 10 18 millió, \'lTyslUloi I6mll. ím, 5 millió, 10 millió karoait U nv.rl.et "■Inujj klt. oiiUl,»„jíUÍOD Hivatalos "8*si SOO K, (él W0 K, n.gyttt 200 K, »J0k«l 100 K. HoocUljen l.v.l.iSI.poa W; 10-lg. M . késsl.t . n.gy kanalat loiyua .lío^r. A reod.lt sos.j.gy.t és jiték-wvrt M.nn.i küldi . B«kó B.nk RT. Buda-pest, Andiiuy.ul 6í.
- Uránia. Szombaton 7 ás 9 árakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 óra-
„,4i Igazság". Egy fölötte meg-5"6 irodalmi értékű larsadalml dráma íola regénye nyomáo. Kai a Mojka, »»x Senoet burleszk i felvonásban. Kedden ás szerdán szimfonikus ze "•kar játéka mellett reprizre k*UI IIa bájos filmje : -nA csűri" « ««y páratlan tökéletességű arne "kai vigjétik : A vadkacsa románca, melynek minden mozzanatát frene-Ukus kicagis kiséri. Katonazene a » éiai elősdisokon lesz. Az .Intő-Krance" jegyei átvehetők.
"*\':M"U\' nM.,1 ....
SEw.. L 1°*"*\' bUta". Wl«M» Í^LUü (|0t-.l.T íiT , .\'\'^"5 UerwiriSeie: Bud.Hiiti K».rt-V.. /^n. .....
ZALAI KÖZLÖNY
Értesítés.
Alulírottak srlves ludomSsára hoxruk öilelfelelnknek, olvasóink n.k és a nagyközönségnek, hogy a Zalai és Gyarmati Nagykanizsa cég közkereseti társaságot a mai nappal békés megegyexés ulján feloszlattuk. Nevezetesen ezen közkereseti társ.Ságból kiválik Gyarmati György ur és Zalai Károly ur, mig a régi céget lapkiadó vállalattal együtt PóKh Gáxa ur folytatja, .Nagykanizsai nyomda is lapkiadó vállalat, Nagykanizsa" cég alatt. Gyarmati György ur és Zalai Károly ur Is külön külön ssját nevük al.lt nyomd.vállalatot fognak folytatni.
Midőn eit s t. köiönség silves tudomására borzuk, mrgkősiőnjük eddigi szíves limoístását s továbbra la jóindulatukbs sjánljuk magunkat. Nagykanizsa, 1923i ápr. 14.
Te\'jts tiszteletül Pisch Gezqs, k. Gyarmati Goirgu s. Ir.
__ZalaUCártlyVl.
-"Ti-, . i ■ i 1
— Hamisfogakat, -aranyat,
ezüstül, brllliánsokat és érmeket s legmagasabb napi árban veszek. — Frlod Jézs.f ékszerész, Sugár ut S. szám. (Ffi-ui ás Sügér ut sarok.)
- Dr. Kitlay íoltán Jogi axamt-nártunta Bud.p..i, Andrissfut 8. ia Sa^ Bed, Pallavldai-a. 3. f«l.líW65,l butoi ■ik.n.l készít .tó bármely tgy.t.m és Jogi •kadími. összes jogi vizigálra és az úgy. Wdí vizsgára. J.gyrolbérlet I RakapiluUció 1 ittodaa folviUgo^téat aa«val vagy taiélban káasséggal ad akir a buíip.itl, akir a ... gadi Igaxgatéaég.
Perfektül KiS tiaaksségaa
MINDENES
url hixnil isagaa Sulissal aaeSna) frt-
yítelik. Cím a Jrisdíbiv.talbaa.
-jiiii mi,)!.
•nr.
KŐZQAZDflWG.
Buzabetét-Buzahitel.
1 Mfljyar—Olaiz Bank
A régen pangó betálUzlet a tnező-gjzdasílgl hitel kárdüie forduló ponthoz Ju ott. A magyar o\'asz banké az érdem, hogy kezdeményezésével lehetővé leszi, hogy a válságba ju loti magyar hitelek ismét egészsége sebb mederbe terelődjék. Aki ezentúl védekezni c haji pénze elértéktelenedése ellen, nem kénytelen vo szélyes spekulációkba 4^»á(^oíi>l hsnem pénzét beviszi a bankba, •hol az a buza árának ctr.elkodési-V61 arányban szaporodik és a kamatot is buzaáriékben flzeiik.
A.íazdil(naJfryJszont. .sjtlk hlieli óhajtónak Igénybe venni, az Igy be fólyi pána a binktlál tormelási cl lókra-rmdelkezáféro áll. w w "
Érdekesnek, tarlfllluk, hogy a gazdatársadaloaiijátiány vezető egyá
Így mindioakatSit:\'
Nagyatádi Szabó litván, WldmQ. velésügyi miniszterhez forduilunk, akihez a buzabelál és buishitel iránt kérdési inlézlünk, véleményéi az alábbiakban foglalta össze munkatársunk előtt.
— A mezőgazdasági hitel nagyfontosságú kérdés az utols-J nspok-ban erősen foglalkoztatja a kor mlnyt és a politikai köröket is. Ugy látszik, a német minta után az eddig ettől elzárkózó magyar bankok la érzik azt, hogy ezen a téren valamit kell tenniük.
_A folytonosan ingadozó korona
értéke helyeit a buzit venni érték-mérő alipti1, bizonyára nem rossz gondolat és biztos, hogy Ilyen irányú
berendezkedéseknek Jövője is lehel, természetesen ekkor, ha oz a meg.\' oldási forma valóban a közgazdaság szolgálatába.! áll. Ebben az esetben könnyen általánosítható is és hogy lövője ven, az mutalji, hogy mezőgazdasági körökben a haszonbéri összegeket már huzamosabb idő óta buza, vagy általában gabonaérték ben állapiiják meg, sót legutóbb a vallás alapítványi birtokokra hirdetett pályázatnál Is kizárólag gabonaérték-ben lellek ajánlatokat s a bérbeadás te ezek alapján fog megtörténni.
— A bankok Ilyen irányú terveit megelőzőleg a kormány te foglalkozott buzakötvények kibocsátásának a tervével, ugyanattól a gondolattól vezéreltetve, mini a bankok. Hang-súlyozom, hogy a nagyjelentőségű újításnál a közérdekre és a gazdasági életre felléllenOt tekintettel kell
ebben cselben könnyű te tényezője lehet a hítéllgé-kielőgiiéséoek ás ezzel főkéül \'gazdasági munka megladu-melyaek légf$bb akadálya nem te a pénzhiány, hanem a ingadozó értéke voll:
Mayer János a következőket mon-dotla: ^ ^
— A buiabelétek és buzakölcsö-n$k bevezetéséről szóló terveket rtozleteiben nem ismerem. Az elv eíojiban, melynek alapján kiindul-\' nilr, hogy (udnilllfk a folyton ingadozó pénz ériékét ingadozásnak ke-vésbbé kiteli értékkel helyettesítsék, mindeneseire csak helyeslést érdemel. Etzel biztos értékmérő alapra lehat helyezni a pénzforgalmat, mely ekként nem hozhat sem as emolke-désné1, sem a sülyed.\'snél káros veszedelmeket, amelynek átkait a magyar gazJaságl .élet .is a termelés ajtnyiszor megslnylflts a legutolsó idíűen.
1Amennyiben e».» módszere a kölcsönöknek és betéteknek általánossá válnék, bizonyára Igen kedvező \'mértékben hozzájárulna a gazdasági élet reorganiz4cioj thoz és az ebben az irányban mutatkozó szükséges muafa megindításához. A rpozőgazdasíg kÖ:öriiísen érzi az eddigi hitelviszonyok nyomasztó voltát és pedig a kis is nagybirtokok egyformán. Ha különösen a nép köriben siketül ezt megérthetővé és népszerűvé tenni, akkor egy nagy problémával lehet kevesebb. A lech nifcai kivitelét ugyan nem ismerem önnek az uj beiéi és kölcsönrendszernek, de. elvileg helyeselni kell annyival is inkább, mert nemcsak a mezőgazdasági hitelnél, hanem főként a kiseojherck meglakajúfotl
Íiénzioek. bfÜ&liátánál is, na&ijn, sleatékeny ujltás.az^ hogy a valuta t Ingadozásival Jiró kockázat elkerü lésére alkalom mutatkozik.
A p\'ínzügyi élet javuj^sál várja egyébként s buzavaluta meghonosi-tksa révén a magyar guklaiársada-lóni is, amelynek -egyik vezetője, tfuday barna, gazdasági főtanácsos, Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület b. igazgatója:
— A Magyar 0 asz Bank buza-kölvényeivel kapcsolatban a következően nyilatkozott A Pint tudó silója előli:
A mi tökéletesen abszurd pénzUgyi és gazdasági helyzelbon elismerésre méltó igyekezelnek kell tartani, hogy a Magyar Olasz Bank olyan valutil-^ilirdltó tervezettel áll elő, melynek yigrehajtisa mindenekelőtt sok egyici bátorságot hagy kezdeményezőiről feltételezni. — A gazdatársadalom köreiben ezt a fáradozást rokonszenvesen figyelik. A gazdák nagy része már tégebb időtől fogva megakadt hitel dolgában,
Igen sok gazda abban a helyzetben van, hogy a legszükségesebb termelőeszköz beszerzésére sem rendelkezhetik kellő tőkével, vagy hitellel. Közgazdasági hiányt van hivatva pí tolni ez a vállalkozást, mely az állandó ériékre szóló kötvények forgalombahozatalén kivül a gazdatársadalom hitelszükségletének praktikus és elfogadható kielégilésál lüzle ki célul maga elé.
— A magam részéről a buza-viluláju hitelt beruházási célokra nyújtott hosszú lejáratú kölcsön alakjában elfogadhatónak tartom. — Ilyen több évtized alatt stabilan maradó valutájú kölcsön függetlenné teszi a termelői a valuta ingadozásától is abba a helyzetbe hozza a termelőkel, hogy biztosan kalkulálhassanak, akár jobbra, akár rosz. Bzabbra is forduljon pánzünk árfo-lyamának sorsa. Természetesen előfeltételül kell venni, hogy a korona nem romolhat a végtelenségig. És ha ma ft korona romlása következtében a kölcsönvevöre nézve előnytelennek is látszik a buzakölcsön, mégis valcszinü, hogy rövidesen el fog következni a korona javulásának Időszaka, amikor is a buzakölcsön \'előnyt fog Jelenteni.
— Elsősorban a pénzben megszorult gazdák folyamodnak a buza-hitelér\', akik kétségtelenül szívesen veszik a kölcsönnek ezt az uj típusát, mely ha nem is jelenti a hitelélet gyökeres gyógyulását, a szilárd értékkel való kalkuláció révén nagy könnyebbséget jelent a termelőknek. A gazdatársadalom rokonszenvesen fogadja a Magyar Olasz Bsnk altat rendszeresíteti buzahitell. Nem i8 lehet máskinl, mint szimpátiával fogadni ezt a törekvést, mely a le-hoiollen pánzügyl helyzetet kívánja orvoaolnl és lehetőséget keres az ebtjét^a\'latoséiból- való kibuotako-
Szi/i Bálint nemzetgyűlési képviselő, az egysiges párt alelnöke, a Meí&azdaságl Kamarák Orszígos Központjának alelnöke igy nyilatkozott előttünk:
— A tervet minden körülmények között nagyon helyesnek tarto.n. Btr régen hasonló alapra helyezkedtek volna a hitel Is kölcsönügyek, valamint a betétek elintézésénél, altkor nem meni volna tönkre annyi dórák magyar a rossz pénzügyi viszo-nyok követkozése óla. Hiszen eddig a\'vsluta Ingadozása miatt, akiknek péoke volt\'és más vállalatba befek-t«81 nein tudta, mint s kisgazdák
legnagyobb..részével történt, hama-
. rpsatr.tönkrement. Épp ugy tönkre. Iiáaitelf azok, akik a folyton villózó értékű koronában voltak kénylele> nélr a szükséges kölcsönökcl Igény, bevenni. A buza értéke sokkal komolyabb és biztosabb alap is éppen a kisgazdák elölt határozottabb bizalmat élvez, ugy hogy a terv megfelelő kivitele esetén hams.r általános népszerűségre tehet szert. Nézetem szerint rövidesen minden vonatkozásban át Is kell térni erre az alapra, mert tovibb _ippen a legutolsó napok tanulsága szerint nem tehetjük ki magunkat som tőkéink biztosításánál, sem hiteligényeink kielégítésénél a korona folytonos Ingadozásának. A tervet a magam részéről annyira helyesnek találom, hogy magam is ekként fogom elhelyezni, — ha lesz.
Egy t*1j.s.n uj pallaaader ebadta
bfrslék.kkel, domború estsíott üv.ggri, ríinuUsul, Bledermayer tea. kéaalet és ínyét) antik tirsya* eladok. VIOLA, Deik-Wr 10. sséna alatt.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET.
Teljea arŐTcl megindullak
■ bajaoki labdarugómérköxóselc a nyugati keitilettxn, ugy, hogy a mai n»pon majdnem minden vá roara esik egy egy bajnoki futball-mérkőzés. A nsgykanizsii c*ap>tok kŐrül ax NTE tavasszal még veretlen csspata a Soproni FAC al játara le Soproi bsn rl maradt ősti baj noki mérkózfcét. Az NTE-nek ha kljátaxa rendes jó formáját ugy még ax idegen pályán is gólokkal kell legyőznie a bajnoki lUta végén kul logó ellenfelét. Szombathelyen az S>SE erős ellenfelet kapo\'tagyŐri ETO ban, amelyet azonban erőa küzdelem után valósiir.fileg le fog g)őznl. Hasonlóképen S<ékerfehér-várott as.SzTC ujsbban feljavult etapata sem /ogja tudni megaka dályozhatnia bajnokjelölt Siombit-helyi AK győzelmét. A leghevesebb küzdelmek aionban a Tatabányai SC éa a győri DAC összccstpása igérkeilk, arrely valószínűleg el döntetlenül fog végződni.
Valuták és devizák t
N> poleon 17100, Pont (Loodoo)2l»35 2Í456, Dollii (New-York) 4706 4S65, ~ Francia frank (Paris) 310—326, Mirka (Berlin) 18-20. OUtt Hí a (MIUno) 237-247, Osstxák korooa (Bécs) WO-SOO, Lel (Boka-rast) 23-16, Ssokoi (Prága) I3S -146 Srijd frank (Mrich) S«0 800, l>lnir (Zágráb) 48-60, — Lengyel roárka (Varsó) >0-11. Aouterdam I7\\68 — Koppenhága 887—914, KritstUnia 83«-e«fl. Stockholm 1214 304
Zürichi zárlati
berHo 2 21 Amsterdam HolUodu 21b 76, Xaw-Yojkl 6\' 1 00 leodoo 2665, PárU 367?, Milano 2727, PrÁK* 18.42, Boda. pest tl-00. Zágráb téO, Varsó 1 10, Wlea ÖT7, S só fia 340 Oa.trák bély. 0 77 6.
Felelős szerkesztő Benedek RezaA.
Ózt. Kovács Jánosnó ssűl. Welnacht Olzi, ugy a m«ga
mint ujasülótt kis leánya Mag-daaka nevében íájdel mt\'.l meg-töét isivval tudat j», hogy a leg-sterelíbb, leggyöngédebb «rj, ap#, flu, v<5, t»»tvér és Jó rokon
KOVÚCS JÁNOS
csak a családjának <i a rouakioik Kantait életJnek 27-lk, boldog házasságának l-só éviben, rövid, kínos szenvedés oUn, a halotti sseotségek ájtatos felvét >le a Un 1923. április 20-án este •/, « órakor jobblétre stenderül!
Driga halottunk hült tetemét 10.3. április 22-én délután 6 órakor a rOm. kath. te ne ló halottat hásbtt a tóm kati. rsentegyház megáldása utá > kísérjük egy aratón temetőben levő őrök nyugvó he-\'lyére.
Na?yk«nlna, 1023. április hó 21. «yáu»ak.Mastuak.s«k« ilstaart! Mearsiak. uarsttMak lUérJaal
öa». Kofáca J6m«rn4. ínyj*. ■ W«ln*cht Jtenf la.Jr. apOta 4* tori**.
ltarla r*lm* ia. K«Tác« SUlalia
\'a>a|t QtnrtT»* u. Korái. L«Ju herAo. Gyflrg/o. ... Kotím Anna Kotím Jiwft l«*«r<ni Nuynim. »6focil 4a a«*on»4l.
5890/1923.
Hirdetmény.
Naftyk.nizsa r. i. város c\'ad 25.614 m« éger rönkfál ab e-dé,1 mely Í5 c-n. és ennél vsslsgsbb 2\'9 m is rnnél hosszabb rönkökben Nagykanizsa vasú i állomástól 8 J km. l -Vo\'ságr. a vágásban fekszik. Ztrl írásbeli .jtnlatok május hó 2 ig nyújtandók be. óvadík 100.000 ko rons. Adatokat a gazd. hivatal ad Eredmény május 7-án közöllelik.
Nagykanizsa. 19S3. április 19-án.
Polgárzo.at.r.
Apró hirdetések
dijai 10 aaOlf 100 kor, minden tevAbbl aaO S korona, ra»ia£»bb betOr.el a.cJ.it Katik daplAti aiAmlttalnak - AlMal kere»öku«k
1 tatultk árengedmény.
---,--
llsai.árrate. if^Mö je aüipMt-aa a*|)taat-
Vfr fig\'ptt Urrack ixf^wHe. Cin\'a Hallosé
IIDuá\'éis, .kl a metbaitikti naktaáhan Oná löan tu.l dolfOáDÍ, asosAall Ul<p«si»l .ll.lmaián nyrf
Sri>4l SJcíor nSxtatMtl tafihalyíban. Dalk-lér a.
I#«.rtal mt.«V..rJt Utight<** rL-4M|:<a aAal-•Ul ai TM M.fiar AluUooa Maloalift T«ri>a<c eif>. lanlissl ftAkj.
Mrtn CIo. a klOftöan.
öxv. Roacnfcld Bmllnó, Dentscb Olga binttoa sslvvel jelenti, hogy fefejtbetefeo, hón szeretett, jó férje
ROSENFELD EMIL
a 6atiMSS J. H. teltHk <W Ifazsatája
ctaUdjántk szentelt Jóságos életá nek 66-ik évében, botssu súlyos ttenveJét oUn, április 20-in esta, Beliiién elhunyt
Driga halottunkat f. bó 22-én Bel tééo helyeszük Ideig ecet nyugovóra.
Béke hamvaira I
Kftnlj.\'.ln Sataune R««r..\'<VÍ Ailél aauak&tl Kadaay RóU,7 KAroly Uoamf.Id JAi..r OiOahut H.DrikaA KoMafald Vilma Had na] Hoa* Itadaal Jenfl HM*M.
•j.Völt Xadaa; ItOaaay Xárotjraé
Rewifaid Jéutlal
C»»fh Klml. n.a\'ah H«*4n» KC*ilo"f* Do*a
MAGYAR-OLASZ BANK R.T.
elfogad knmatozásrA pénztárjegy ellenében legalább 6 hónapra kötött
BETÉTEKET
BUZAÉRTÉKBEN
és mezőgazdasági célokra ugyancsak
BUZAÉRTÉKBEN
n>ujt
HITELEKET.
Résztetesfelviiágositások nyerhetők a bank szombathelyi fl)kjtn&l
Szombathely, Széli Kélmán-u.1
ABADIE
T.tádt franol. aatv.rk.-p.ptr
KEREKPAR
és törött vázak javítása.
(tXAKATS)
műszerüzem és
irógépvAllalat
K.alncsy-u. 29.
Falual
vegyeskereskedés
más vállalkozás miatt eladó, lakás azonnal elfoglalható.
Freifogel, Hahót.
Idegbetegek,
belbetegekaUdUlfik
nrajjhaly.:
DR. PAJOR
SZANATÓRIUM
Budapest, VIII., Vai-utca 17
a főváros központjában újonnan
berendt xett viigy/gyintézetében. Vlzkurák, vlllamoskarák, Zaoder-rendsxerA gyógytorna.
Diétás étterem
bejosok, vesebetegek, gyeoge, k merült nerveietüek réssére.
Teiíegyenesitő
gerincelferdüJések, isüUti ét Itomzsugo-rodit, bénulások, hűdések, jerisl tava. rok, kéz és Ub essketés lúdtalp bajok
ellen s. ekorros^udominyos veietés alatt
Scbóazctl, urologlaj, azAlészetl, nöfyó/jyászatl kötőn osztályok
árak mórsékeltak!
UJSAGKIHORDO
a onnali betípáare felvitetik lapunk kiidöhlvatalábtn.
DEÁK ÉS DR. ORDÓDY BANKHÁZ
outájysorsl.gy töárualtó andréaayull fiók BUDAPEST, VI., Andrássy-ut le. ti.
Legnagyobb nyeremény
25 millió 10 millió 5 millió 2 millió 1 millió stb.
UMsá pár hét.n ajánljuk
méj sors|«jy«lnkst. » mllus 10. után bsjf. kul raidaMukal már
mia IntlzhiljOk >1.
azrrencaás oielljen
lutalom .... Fínyeremény . .
Hlr. i.r.JecrSr.ki
V, K aoa.-
•/. „ *oo.-V. .. »»o.
/
BündeKsaket Iwtl«z5-I«pwi, nsy pdstaulalvínron I
1923. április 17.
Huszonöt millió
nyerhetó a mijot 16-éa ketdódő X m. kir. osstálysoisj t kban, melycak rendkívül elinyöt játéktér vére felhívom a l. köiönség stlves flgye\'mét Sorsolásra kerül egy tiseaOtmUllöa jotalou, egY tUmllUós, OtzalUtóa, hárommUllés. kétmilliói
t* f bb arjai 111 lós .fónyne-raényk Ezen randklvül kedvetA nyerési esclyek foljtin at emugy Is csekély sorsjegykéiskteo aló-reUthatósn leg óvid.bbídón belül elfogy, miért U kérem t. vevőimet, hogy eddigi ssimaikat mielőbb silveskedjeoek ítve<-nl. A sors-J«gyrk ára: egéas 803 K, fél 400 K, negyad 2t0 K, nyolcad 100 K.
Hílhoffer Kálmán fffelárusltó
Zrl.yl Mlkl.a-utea 41. ai.
Ajáaloak
mésznitrogént
17—»•/, eltrogáoUrtaloannat. E«y*i-raojtu a Ugjobb nlLrog^oiaütráayikkal. Mltu.uk i> kapások, vala. mio. »»6i« atk. trágyázására ktvÁKaa alkalmak - C/iltJa:
M6YW MITSOCÉN MŰTHÁ6Y*JPAK B. T.
■ÜDAPEaT. Kíprlial.l ia álliad* raktár
V«., Z.U- áa Sof-r©a»»u*kr.
Melis és Pintér
múulgr*. {[Jiitiimiajr, mtgv.t, guduigi ciUlk Dasykar.ikatiáM
Szombalhaly.
A tótszerdahelyl „Hangya" Fogyasztási Szövetkezet
dv.dikk.l rendelkező .zorga\'mss a. k.r.szl<ny „
ÜZLETVEZETŐT
keres, horvjtnyelvet bírák előnyben rássesQlnek. J-lentk«nl Irhet
„Vaana" Silntkuit laamtMilaál Tótssord^i^y. t.
Ingatlan eladis.
A viroin.lt mlodaa ráasábfn tótb wgyobb " \'b.bb kás k.m.l, Usi.t áa iMaáa.
káuk b.k«Uatuti J, 3 a.ebáa lakúa.1, Jíforg.lmu V.Mrfágf k balybao\'áa vij«-kan. Somogjb.n Blt.lkás 3 keld »U-áat alfeglalhalá 3 aaebáa Uk aaJ. Badi-caeey aiatlMt Satoikás, ZaUbaa M, 8 ia 4 holdas MldMrtok, irUMUl P«rh.a<M 2 hold prle>a sstH, águl-h.gy.Q a bolt ssatá, HMaWsMa J beid asáldtlitek ipiiktbt, Msoen mdJ.lt « uobis MII. uját Kiaáv.t, í hold ottviny níJivol, Z hold aa\'ntávat, 2 hold riUti, vlaeaiurtikáaaat i. liMüral. Birtok li 00 koldia Vaamagyábaii. raUl h.tixoo teljes f.ln.r.lias.1, továbbá Balaton lomogyl oldílio tóbb vitt. irfp ItyumoloWíMl .laddk — Bár.bbat:
DUKASZ MIKSa
M*tyk.ni»á., RákéoMitu la.
Gyermek-hát.
Szülők figyelmébe!
BEOLTÁS
•lóit kell kisgyermekét féoykápesUtoi. Kulóoleget szép gyermek lel vételeket késtU
Halász Sándor
fotom&t.rm. Nagykanlzia.KazIncyu. 11
rsid.iinl.
1933. április 22
/"ALaí KÜ2UOÍ4I
Mit kell tudnunk.
Látva • mai gazdasági és pénzügyi helyzelünk folytán a közönség vállaira nehezedi terheket és gon-dikal, melyek a mai nehéz viszonyok közt még súlyosabban érez-lelik jelenlétüket, kötelességet leijeitek akkor, mikor alanlialral a n. b. közönséggel közlöm:
Mindenkinek Baját érdeke, hogy szükségleti cikkeit is foglalkozásához tartozó gépeket a lehető legolcsóbban — de a legjobbal szerezze be. Ha pedig rnir birtokában van és józanul, előrelátóan gondolkodik, ugy vigyáz rA éa annyira félti, hogy csak a legszükségesebb cselben és a legmegbízhatóbb ctg kezébe fogja adni javítás, vagy kellékpótlás cél Iából.
Azonban sajnos, nagyon sokan vannak olyan gép stb. tulajdonosok, akik részint gondatlanságból, részint .takarékosságból" értékes gépeikel és műszereiket kellő szakismerettel nem biró kontárok kezeire blzzsk, akik, hogy azzal maguknak szedhessék meg a rendelőt, vigy saját nevükkel, de legtöbbször a szakember rágalmazásával, vagy annak nevével visszaélve Olcsóbban is vállaljak el annak elkészítését.
Azonban a kellő szakismeret hii-nyával .elkészíteti" Illetve .megjt. vilotr gép és műszer a leszállítás után azonnal, de legalább is pár napon belül ugyanazon hibával fel mondja a szolgálatot, esetleg egy más, a javítás előtt nem é.zlell hiba jelentkezésivel.
Már most a rendelő ha kiadóit pénzét menteni akarja, nem tehet mást, minthogy Ismételten visszaadja annak, hogy hozza helyre hibáját, amivel továbbra Is nélkülöz nle kell gépét 6s minthogy a Jlviló .mechanikus\'(?) hibája nem Ismeri el, hanem mis, nem létező hibát mondva be, ismétellen számlázza azt, (ugy hogy eszel kiiazeresit fizette annak az ősszegnek, amit egy szakismerettel biró műszerész nek fizetett volna) a ráfizetés iramar kétoldalúvá vilik, amennyiben nemcsak a költség, de az elveszheti idő révén is veízlcaégol szenved.
Ha azonban már nem lonné meg Ismét (leginkibb türelmetlenségből) okulva a kárán, csakis akkor keresi fel a szakembert, aki természetesen azonnal lilja, hogy a mondott hiba helyen nagyobb komplikáció áll fenn is kinylelon olyan összeget számi-lanl fel, amit aztán a vevő vagy rendelő ,rablisnak\\nevez. Ha azonban látja, hogy a gép nem pár nap, hanem évek múlva is kitűnően mü ködik, belátja, hogy mennyit veszi lelt azzal, hogy már a hiba Jelent-kezisekor azonnal nem a szakemberhez fordult és hagyta magát félrevezetni laikusok által.
A vevőnek, hogy munkáját köny-nyebbi is gyorsabbi (egye, szükséges az e cilra készített gepok és műszerek beszerzése. Nem kis ösz-Szögről livin szó, lerméazeiesen alapos körültekintéssel kell, hogy Vásárlását eszközölje.
Ha nem eléggé látja át a helyes, szakszerű választás szükségességét, vagy önakaralából fogadja el a legelső, bárkitől jövő ajánlatot, vagy pedig engedve a hozzá nem értök rábeszélésének, ailány árul vásárol.
Az irodatulajdonost, ha Írógép beazcrziaél látja ezükségesnek és elfogadja az Ilyen ajánlatot, az eladó nem értvén a géphez, annak kezelését sem tudja megmagyaráznia Az alkalmazásinak megfelelő gépet som tudja a vevő részére biztosi-lanl, amenyiben nem la kérdezi
meg a vevői, h.igy mily célra ki vánja \'használni, mér a vételkor veszteség éri. Ilyen eladás azután csak egyolJalu, amennyiben a vevő nem veti, az eladó pedig eladóit. Az irodalu\'ajdonos megbízik azonban a vásárlás alatt a lalkusabb jeladóban, aki, hogy az üzletet biztosítsa i maga riszére, ha kell vagy nem .szavatosságot- is vállal a gépért, azonban azt, hogy annak betartása ne.n áll módjában berendezésének hiányossága és kellő szakismeret nélkül szintén .elfílrjt,- megmon. danl. A vivS pedig csak később ébred tudatára helytelen választásának.
Mig a szakirlő eladó pontosan nom tudja azt, hojy a vásárolandó gép mily célra kívántatik, nem ii foglalkojlk a vétel üzleti részével. Egy szakember első kérdése, hogy miiy teljesilminjl kivin a vevő a géptől és megmagyarázza a vevőnek, hogy az a gép, amelyik kisebb forgalmú irodák részére készült, gyengébb szerkezelü és igy kisebb másolóképessiggel bir, mely gép lahtt nagyobb irodtk részére mm alkalmazható. Hl azonban mégis nagyobb teljesítményt kívánnak ineg tőle, idő előtt lönkre megy, betű-karjai eihtjlanak, eltörnek, csapágyai elkopnak, ugy, hogy azok állandó cserilése válik szükségessé.
A szakember tehát nem a guors eladás, hanem üzleti hírnevének és egyéni becsülésének terjesztésére töre kedvén, kioktatjt vevőjét ugy ft véiel élőit, mini után a gép helyes kezo lésére is és ha a szakemb.r az eladóit gépért szavatosságot vállal, azt be Is tudja tartani, amennyibe:! tökéletes speciális berendizés: és szakismeretlel biró személyzet alkalmazási révén módjibao ill. Igy tehál-a vevő nem filrtVezetéss ■/ mig fogva, hanem helyes, magyarázó kihatással meggyőzve van. Alapos es tökéletes szakismeret nélkül eladni tehát nem volna szabad különösen akkor, ha az eladó azon a cikken kívül mis, teljesen különálló cikkek kel is foglalkozik.
A kozmondis szerint, ha valaki azt mondja magiról, hogy .in ciplsz és kalapos vagyok* az vagy csak egyikhez, vagy ogyithez sen érti Tehát kellő szakismeret nemcsak a munkák elkészítésihez, hanem azok elad isához Is fellillenül szükséges.
Ugyanúgy ill az akkor is, ha az eladó hozzánemértéssel a szintén laikus vevőnek kerékpárt adva el nem a vevő leslalkaulioz szabott, hanem hosszabb vagy rövidebb, alacsonyabb, -vagy magasabb- vázu gépet ad, nem törődve azzal, hogy vevőnek az hátrinyira van. Hanem elad egy gépet anélkül, hogy annak tulajdonságaival ő maga Is tisztában volna.
Egy szakember előrebocsáj\'ji,hogy mily hátrányai vannak egy helytelen választásnak. H ■ például magas termetű ember alacsony gépel akar venni, megmagyarázza, hogy azzal idő előtti hátgerínchajlást is- vásárol magának. Hogy magas géppel és nagy áttételel partra csak nagy megerőltetéssel tud feljutni. Szóval helytelen választásnál kl van léve kétszeres rállzotésnek. Amely természetcsen ugyanolyan elbírálás alá esik, mini széles talpú embernél a szűk cipő viselése, ahol a tyúkszem szin tén ráfizetés.
Már most, ha mindezeket szem előtt tartva igazságosan éa elfogulatlanul vizsgálat tárgyává tesszük, gondolkodás nélkül rájövüak a fent leirt tények ig.zságára és be fogjuk látni, hogy a bizalmunkat csakh
arra érdemes szakember választ,hiba helyezhetjük, aki nemcsak a saját di e\'sósorban is a közönségének érdekelt tartja szen előtt.
S \'ükséges ,ek tartottam tehát, ho ty megszüntetve ezeket az áll.polokal, a fcnll felvilágosítással szolgilhissak a n. é. közönségnek.
Ez oknál fogva talán nem is kell, hogy még továbbra ii kifejlsem a n. b. közönségnek « siakembor és laikus kontár közötti klWhbsigel.
Az Írógépekről.
Dacára onna\'t, higy a mai vis*o nyokhoz képest „drága" voltánál fo^va b.^srerzése nagyobb anyagi áldozatba kerül, nspról-napra több gyár, Állami hivatal ás magánosok is Irógéppsl rendezi\'t be irodáikat ugy, hogy csak Németországból 1922 évi (feamber hóban 6549 darab új írógépet szállítottak ki és évente több ezer darab írógép beszerzése van előirányozva az állami irodákban hazánkban is.
Az Írógéppel irt levél, Irat stb már maga is az ajánló lovól hatá-8it teszi az Irola vtgy hivatal ré szérc ugy c;inoís*ga, mint olvas ható tiszta Írást révén.
Igaz, hogy mig valaki az ezzel va\'ó bánást, ke zelését meg nem tar.u\'ta nem migy oly gyorsan azonban c«ekély
gyakorlat után már 280 betű irható percenkint. *Az Írógép Aliiólagos és elsó föltalálója H nry Mill (1714) volna, azonban tulajdonképen magyar ern. bw Kínpjlon Fark*s (1779) készi lette az első használtutó írógépet vakok részére. Éi csak utána jött Rtmlnglon, FoucíuIi, Kilo stb. Az érdem azonban Rsmingionnak jutott, aki Sloles és Donsmore által készi-tcit írógépeket Iilionbsn saját neve alatt gyártolta 187$. év után.
Azóta folyton tökéletesedett és elfoglalta helyét a világ minden részében.
Jehnléte IdÖ, pénz és rr.uokameg takarítás. Éi a vele irás a kellemos és hasznos szoros kapcsolata.
A varrógépekről.
Ma a varrógép az cgyetleo bulor-szeril gép, amelynek Jelenlétéi már annyira megszoktuk, hogy többé nem mini gépet, hinem mint házi barátot, értékes segítőtársat tekint jük és szinte alig van ház, ahol no volna bármely formában felte-leiható.
Azonban kevesen tudják és még kevesebben kutalják, hogy kl adta az ember kezébe ezt a szintű nélkülözhetetlen gépel és hogy mi vezette az omberl a varrógép fellalitá-Sára illető:eg a gondolatra, hogy géppel varrjon.
A varrógép els5 és tulajdonképpeni feltalálója Salnl Tan ás angol cipő-késziiő és szíjgyártó volt, akinek bár 1700 ben kiszitetl bórvarrógépét általánosan nem is használták, mégis e gip volt a mai varrógép, — hogy ugy mondjam — ősapja és csak uiána (1838) talán ennek tudta nélkül talált fel Thlmonler francia szabó egy másikat. Azonban midőn már majdnem
Byári\'ag készíti azokat, a többnyire kézimunkáját és kenyerét fé^ló sza bókból álló lómeg a szó szoros értelmében szétroncsol! gyárát és gépeli. Maja Thtmoiler csak futással tudta életéi megmenteni.
E\'ias H iwí bostoni műszerész már helyesobb ulon Járt is meri gépiamerete voll — tökéletesebb gépit talált fel. 0 szőrös muikál végezve játszi kőnnyadséggel győzte le egy versenyre hívott bostoni gyér 91 leggyorsibb varrónőjét, öl pedig egy londoni gyáros, Williams Thomas „lyőzte" le azzal, hogy saját nevi vei folyamodvan a szabad ttomért, melyei H iw lő1 megvétel ürügyével kicsalt — magnyervén azt, How) szegényen visszatért Amerikába, ahol már Iaaac Singer kezjeményezi.i-vei gyárilag készilenik a .Singer-varrógépet.
II )ss?u pörösködis ulin végre megegyezlek: hogy mig Hoive szabadalmi Joga érvényben van a varrógép -gyárosok How inak osztaléko: fizal nek.
Igy leit a varrógép napról napra tökéletesebb, mig végre elérle mai állapotát és lelt az iparosok és a Inzurtás nélkőlizheuilen sjgitő eszköze.
Megismerve a varrógép történetéi, belátva annak szükséges voltál éa tudva azl, hogy mly áldozatba kerüli egyes embereknek, az uuörők nek munkánk,.megkönnyítésére Iri-nyu\'ó törekvései, melyei akár a saját jelenjük, vagyonuk és nem ritkán életük kockáztatásával éi feláldozásával u biztosítani igyekeztek — meg kell, hogy becsüljük és honoráljuk az ériünk firadozókat éa azok munkájlt.
A kerékpárról.
A kerékpár készítési módozatalt némely gyár is még mint titkol kezeli és azl semmi körülmények közötl sem hajlandók elárulni, holott a kerékpár készítése nem áll össze függésben rejtelmes dolgokkal, hanem Igenis migkivinja a legnagyobb szakismeretei éa lelkiismeretesebb munkát.
Meg kell jegyeznem, hogy habír külső eg a kész kerékpár egyszerűnek lünlk Is fel a laikus előtt, mégis s>k o\'daluin igénybe vesei a gép szerkezelének kés\'-liőjél, (amit cssk tapasztalat alapján lehet elsajátítani,) habár a kerékpár ma azon a fokon áll, amelyet a tökély legma-gasabbjánik neveznek. Azonban csak alakilag.
Szerkezetét még állandóan változtatják ezen fáradozó szakértők, hogy mindig Jobb és jobb gépeket adhassanak az igénylőknek. Azonban a kerékpár Is csak gondos bánásmód és lelkiismeretes is szakszetü ápolás mellett bocsájlhalja szolgálatál rendelkezésűnkre akár évtizedekig is.
Minden kerékpárvisárlás legfontosabb alapföllélole tehát, hogy a kerékpár a keikpiroa testalkatához tökélcleson megfelelő legyen. Melyet, ha szem előli tartunk, kellemetlen betegségeket háríthatunk el.S hogy javításit Is kizárólag szakisneretlel rendelkező műszerésszel eszközöltessük. (Helyszűke miau a jövő vasárnapi számban folytatáaa következik.)
szakAts gyula
lát- ás mOsaerAsa
Mffjzerüzeme és Irásépvállaljta
KtOíluaUsa, KazIsaMrtca K. Telefon 40. (llstbrkiz.)
6
zai.a! közlöny
1923. ép.Hi. 22.
Érleslt|ük a t. fogyasztd-kőzönséget, hogy
IMPERÁTOR
uildgos sörkülönlegességünk kiaúdsdt megkezdtük: kapható minden |obb uendéglöben és csemege üzletben 1 R kitünü minőség megítélésére a „Korona" és Polgdrl Egylet helyiségeiben azok dllandd uendégel részére ma. 2 w m u A M A <■ sörkóstolót
uosdrnap 1119/61163 rendezünk.
KIRÁLY-SÖRFŐZDE R. T.
Legolcsóbb beuáadrldsi _
.iPiTo
w £í D O ^ a pranz
^^ ^^ malom mellett:\'
Czement, mész, gipsz, épületfa, deszka, lécz, szeg, kátránylemez, menyezetnád. * Szőlőkaró.
Városi Iroda: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 11.
MINDENKI
Jcbel löbbizvrös
MILLIOMOS
ha • iiiiichkr-tóiKÍábco vess oszutysorv J*W*I 1 owtály huiiia mijus 16—!7 Főnyeremény kedvció ciciben
4*c millió korona
é> még tok milliói nyeremények. Sor»jegy«k és tetvek kaphatók:
Hirschler Miksa
tóiidís és ositiljr»©r»J*gy-fóVinifitónál
Nagykanizsa, Fí-ut
összefoglald tankönyv
a kdsépiikola négy a\'só ojitityin.k tininyaga kél kótrtber. Megr«odelt»tó
Zsoldos tanintézetnél
Budipist, VII., DoMny-utu M. sí
turul
cipőgyár r. t.
NAGYKANIZSA
fiS-ur ia. ♦
Saját érdekében tekints* mtg
kirakatainkat
CIPŐINK
olcsók, tatsxatOsak, megbízhatók I
kötő-szövőgyár,
NAGYKANIZSA
fölvesz kótómunkik végséséra ugyc» viro>i leányokat Jelentkezni lehet:
Kalser ás Str.sser tannwnttin.
^ ^ ^ «u U» > w
vtv«tv «t,itv flv ffí ^^
Eredeti németországi
KERTI MAGVAK
o>rg<rL«tcl< é. kaphatók \'
Ország ésWidder
mask.rotkad.eéban
Erzsóbet-tör 10. izám alatt.
Birtokok
Blrtokbérlat: Z.ttban 1200 tv.:-
ilftS, Fejérben 200 ho\'d s. tll,.|. elad\'k, manAno3 kerti naZaK hdak, ipa; vállalatra al.
ka m.t házak, Qztcihizik. Lakáscsere: Belvátoil 3 nobía lakás fejtben íttidó egy 2 Bznbás raclüktulytsigelkel biró belvárosi lakes két évig Ingyen
AC2ÉL iGNÍC 15ZIGRIS2T LÁSZLÓ
l.l»tUr.lot[»to.l l/cíi. uhí«Im»« U 0. f. MII NAGYKANIZSA, JŐ UT 3. SZAM.
Legolcsóbban
épit és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Talafon 100.
MAGYAR-OLASZ BANK R. T.
elfogad kamatozdsra pénztárjegy ellenében legoldbb 6 hónapra kötött
betéteket buzaértékben
ég
mezőgazdasági sy. célokra
ugyancsak buzaértékben nyu|t -
hiteleket.
Részletes felulldgoslldsok nyerhetők a bank székházában
BUDAPEST,
V., NADOR-UTCA 16.
= pápai=
.VERSENY" SZÖVŐDÉ
Ajin\'unk s%|át késrllményfi
p-imn hizlvásznakat
minden méretben, vaUmlnt
lepedőt, tőrOtkOiót é. pohártartókat, továbbá
minden f .Z\'kméba vágó
azSvBIt arukat ker<i-
k\' dőknek éa privát vevőknek.
NEMFAJFÜÉ
• liba, ha t a OsAh-tér t. aa. alatll c lal.fl 11 • I b • n
rendelt kiiiré].g»hérMd\\J«aya.t<Srkévull
ARGENT-e
cipót hord. Javítások gyorsan esaközöltctnek. Kézzel varrott duplaUlpu
SZANDAL
rendelheti I
QUITTNER ARTHUR
ssatóéUuozxjui no»Xz.TKzsrr YnjuxrnuuoA
TeMoa. MAGYKANIZSA. KÖLCSEY-UTCA 17. Tetefoa:
jJ)4 ....................ru
^^ lalafaaak ■■ a. «l A. I a i IVZ^JIll—V ».»____ U l
vtUcKAja "II írnnt, inlank, Mmink. nUailat l«ht.a«k. mialk Aa )MMU(•latnolMt,
■« \'akUroa
BÚZÁT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolunk isgmagatabb napi ázon.
KORPÁT
napi ár alatt ámituuk.
Zalavármegyel Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
MINDIG LEGOLCSÓBB Óriásiraktároltsóárqkon!
A Férfi és ndidiuatkelmék, selymek, greriaóinak. Etamlnok,
opdlbatlsztok, férfi és női ruhaudsznak, panamdk,
KISFALUDI ÉS KRAUSZ 232ST t P^-o=öK.Ze^fly0piué9moaóaelIngkí9Dlrndlik
KrLrNíítVI! udsznak. slffonok, rumburqi
aa aa — — ^ * fc udsznak és damasztdrukbót
" .oSIl , KAKAS h°Z Olfíóíáa I 2000°méter schotiis\'éVcsikls erzsébet-tér ry.• szAm alatt. wli>U)gM • gyapjúszövet duplaszéles érkezett ls T.t.ion »-„. KT rnérere 2850 és 3125 korona.
Nagj kanizsai NyomdJ is Lapkiadó Vsllalal Nagykanfat.
62. ívlolvam 92. szám.
Nagykanizsa, .923. április 24. Kedd Egyes szán, ára 30 korona.
K\'«»zpéniro| tél
Múzeum
2
MMJULit,
POLITIKAI napilap
A dunai gazdasági konföderáció.
Nagykanizsa, épr. 21.
Trianonban kikiáltottak bennünket a háború okozójának, veszedelmes vadhúsnak tartanak itt Európa ütközőpontján s a kisantant sajtója nyiltan hirdeti, hogy legfőbb céljuk ezt a .magyar kelevényt" kioperálnia a Kárpátok aljáról. Fejünk felett lebeg a jóvátétel damokles kardja is. Fizetnünk kell, de nem a magyar koldus koronával, hanem a nyugati nemzetek sárga aranyával. — Nekünk ma nem lehet trianon falait bedönteni s nem is volna tanácsos fejjel nekimenni en-nefcTTnég olyan gyenge talpazaton nyugvó alkotmánynak is. Mi ma dolgozni akarunk s várakozunk
Ezekben a napokban Budapesten jár De la Barra, aki a francia magyar döntőbíróságnak az elnöke. - Jószándék hozta ide, segíteni akart gazdasági bajainkon. Be akarja vonni Magyarországot a dunai államok szövetségébe olyfor-mán, hogy ezzel a kapcsolattal kölcsönösen javuljon a feszült gazdasági élet. De la Barra urnák tehát módjában van megismerni a magyar helyzetet a valóságban. Mi magyarok mindig ugy voltunk, hogy minden idegen, aki közénk jött s alaposan megismert bennünket, a legtöbb esetben barátunkká vált. De la Barra urnák egyelőre nem tudni, lesz-e ideje és módja teljesen áttanulmányozni a magyar lelket, elég befolyása arra, hogy megfelelően be is konferálhasson bennünket, de azt mindenesetre észre kell vennie, hogy nem Magyarország zárkózik el a szomszédaival való jóviszony ápolása elől.
Mi nem provokálunk határincidenseket, mi nem akarunk Prágába, Bukarestbe és Belgrádba masirozni, mert mi magyarok hűségesen s talán még jobban be tsrtjukTrianont mint ők a győzők, hiszen mi még a kisebbségi jogokat és
sérelmeket is a népszövetjég utján panaszoljuk fel. Mi békességetakarunk. Mindenkinél jobban várjuk az alkalmat, hogy komolyan leülhessünk a 2Öld asztalhoz, ahol gazdasági ügyeinket egyszer már eredményesen meg is beszélhetjük. —
Nagyon jól tudjuk, hogy ez nemcsak a mi érdekünk, de éppúgy érdeke Prágának, Bukarestnek és Belgrádnak is. De sajnos, eddig akárhányszor akartuk is ezeket a gazdasági szálakat felvenni, nem jutottunk előbbre. Kik voltak a gáncsvetők? Mi nem. Hangos örömmel köszöntjük De la Barra urat Budapesten, aki biztosan be fogja látni, hogy a dunai gazdasági kdnfdderá-\'
dó a mi részvételünkkel is megalakulhat.
De la Barra ur ugy állilolta be nyilatkozatában, hogy a magyar nemzet felki rolásának egyetlen feltélele a szomszédokkal való jóbarátság. Kérdezzük: mit tett Magyarország amivel azt igazolta volna, hogy ellenséges viszonyt akar fenntartani. A kormányt bent és kint is a béke politikája vezeti. A magyar nemzetnek eszeágában sincs kalandos vállalkozásokba bocsátkozni, mert nekünk ma életfeltételek kellenek. Bármennyire is reánk akarják tukmálni a renitens-kedő szerepét, mi erre csak azt mondjuk: jöjjenek közénk, nézzenek meg bennünket s ha meg»meft«k^-ugy-ltéljenek, .
A csehek elrendelték a határzárlatot.
Nem tehet Csehszlovákiába utazol.
Prága, ipr. 23. A minisztertanács április 20 án eihatározta^hogy további intézkedésig maguar állampolgároknak nem ad ki beutaxtsi engedélyeket Csehszlovákiába.
A magyar állampolgárok nak Ciehsztovékiéba közvetlen menetjegyet ennélfogva egyelőre nem lehet kiszolgáltatni éa utlpodgyáazok nem vehetik közvetlenül\' fel Csehszlovákiába.
Schioppa nuncius a miniszterelnöknél.
Budapest, ápr. 23. (Telefonjelen-tís.) Ma délelőtt Bethlen István gróf miniszterelnöknél bemutatkozó látogatást tett Wilczek János gróf, az uj német követ. A német diplomata látogatása után a miniszterelnököt Schioppa pápai nuncius kereste fel. «
Megerősítik a vörös hadseregei
Moszkva, ápr. 23 A tizenkettedik kommunista nagygyűlés az összetűzések lehetőségével számolva, ■ vörös hadsereg megerősítésének kérdésével foglalkozott. A nagygyűlés elhatározta, hogy a gabonakivitelt növelni fogja (?ll) Csicserin Kraszin éa Krelenazki tiltakoztak a terror uralmának visazaállitása ellen, mert ez tönkreteszi a külföld bizalmát, Kraszin kijelentette, hogy lemond, ha Ilyen politikát fognak követni. Kamenev javaalatára a kommunista nagygyűléa határozatot fogadott el, amelyben helyesli az orosz kommunista-pártnak a nemzetközi kommunista-párt kebelében kifejtett akcióját. Trockij az ország ipari éa közgazdasági állapotáról azóló beszámolójában azt fejtegette, hogy a politika az első állomás a szociálizmus megvalósításának utján,
mig a második állo.-uás a történelem szükséghez képest a gazdasági berendezkedés.
Egyelőre elsimult a lengyel kormányválság.
Varsó, ipr. 23. (Éjfélkor érkezett.) A kormányválságot sikerült arra az időre elhalasztani, amig Foch marsall varsói látogatása lezajlik.
Borzalmas családirtás.
Budapest, ápr. 23. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Borbás József 38 éves maglódi cipészmester ma reggel fél hét órakor meggyilkolta öt gyermekét, azután öngyilkossá-got követett el. Borotvával vágta át az alvó gyermekek nyakát, azután önmagával is hasonló módon végzett. A gyermekek közül ciak egy tizéves leányka maradt életben, akinek életbenmaradásához nincs semmi remény.
Szerdán temetik a halálgyár áldozatait.
Budapest, ápr. 23 A Fecske utcai celluloze gyárban történt robbanáa tizenöt halottját szerdán délután fogják eltemetni. A mai napon befejeződött az áldozatok felbonco-láss, amelyen megállapitáat nyert, hogy mind a tizenöt haláleset fulla-dáa és égéa következtében állott be.
A Kis Lord harmadik előadása után.
Nagykanizsa, április 23.
A nagykanizsai kegyearendl főgimnázium ifjúsága által három estén át telt ház előtt elismerésre méltó igyeketettel és törekvéssel előadott Bárnet féle színmű „A Kis Lord", mely betekintést engedett az angol főurí körök kemény, gőgös légkörébe és az amerikai élet demokratizmusába — telve volt megkapó, kedves, olykor egyenesen megkapó részletekkel. — A színműnek egy mondatban való összefoglalása: a tiszta érzésű, nemes női aziv győzelme mindenek fölött. A legmagasztosabb emberi érzés — a szeretet úrrá lese a gőg-jében bántó igazságtalanaágu. döly fében határt nem ismerő Dórin-court grófon, melynek élethűen visszaadott azerepét Radanics Jánoa hallgatóság
állandó helyeslés melfett. A tulajdonképpeni főszereplő Huber Elzike, a város közönsége által legjobban ismert kis csodaprimsdonna, ennivaló bájoisággal kreálta három felvonáson keresitül a .Kis Lord" szerepét. Nem egy zsebkendőt láttunk diszkréten a szemhez emelni előadásának egyik-másik megkapó jelenete alatt. Huber Elzike nem-caak mint gyermekleányka az Ő egyéni kedvea varázaával, de ügyea, nagy gyakorlatáról tanúskodó, különös művészi eredetiségével ismét ünnepelt/e volt a kanizsai és vidéki előkelő közönségnek. Huber Elzike művésznőnek született és nem csalódunk, hogy egyszer a világvárosok első starjaként fogjuk még viszontlátni. Waiigurszky Alice VIII. o.\' mt. Mrs. Erről szerepében az anyai azeretet, áldozat hozatalt, az Ideális nőt és özvegyet igazi női finomsággal, természetes bájjal kreálta. Huber és Radanics után ő volt a legjobb szereplő. Katlauer Károly VII. o. t. Harishom ügyvédet nagy közvetlenséggel, Herjavecz Sándor V. o. t. Hobba füsxerke-reakedőt élethűen adták viaaza. Szabó László VU. o. t. mint Dick. Hohoss Mariska VII. o. mt. mint Mary, Józsa Mariska V. o. t. mint Minna ügyes alakítást nyújtott. De Janda Károly VII. o. t. Osskó Endre IV. o. t. és Loos János VI. o. t. is megállták a helyüket kiaebb szerepükben. A három aikerült telt háxaa előadíshoz a rendező éa betanitó dr. Mutschenbacher Edvin klr. törvényazéki tanácselnöknek őszintén gratulálunk. Ismét pompás munkát végzett a jó ügy azolg^la-tában. A honvédzenekar — Blaton karmesterrel — legjobb darabjaival kedveakedett a közönségnek. Ren* dezéa, díszlet kifogástalan volt.
ZALAI KOZLOMY
A főrende.-ő Szűcs Imre főglmn. tanár, cserkészparancsaokot, aki az öiszrendezés fáradtságos ás háládatlan munkáját végezte éa az egésznek a lelke volt kűlönői e\'ismerés illeti. Szívből örvendünk megérdemelt sikerén. (*)
HÍREK.
T. olvasóinkhoz I
Az elmúlt hét folyamán töitént tetemes béremeléa, valamint ■ papír és nyomdai anyagárak ujabb 100 százalékos emelkedése folytán az össres fővárosi és vidéki lapok ugy a példányonkénti, mint az előfizetési árakat emelni voltak kénytelenek. Mivel ezen okok oálunk is fennállanak, sajnálattal bár, de kénytelenek voltunk l»punk példányonkénti árát f. hó 22 tői vaaár- és ünnepnapokon 40 koronára, hétköznapokon 30 koronára emelni. Az előfizetés május hó 1 tői egy hóra 650 korona.
A „Zalai Közlöny*
- _kiadóhivatala.
— Naptárt Április 24. Győrgv.
— Hivatalos óraink: A kiadóhivatal (Fiút |;<. Ilogenriedtr palota) 1-ivaUlot órái délelőtt fél t> óratói 12-ig, délután :<-tól 6-!g. Tataion 7» - A szarkaiztótéfc (Kó-ut U. Bogcnrteder palota) hivatalos őrli latok ré-sséra -\'elalélt |u órától l*-ig. To\'.efoo ?S A t^Mf\'% szaikasztő délután 0 órától S-ig a nyomJ. L>au (Zalai 11 Gyarmati nyomda) fogad ci bármily ugyban a nagyközönség reedalfce/éiéra áll. Talafon 117.
— Időjárás. Az Időjárástani Intézet jelentése szerint hazánkban mindenfelé volt kisebb nagyobb eső. A hőmérséklet általában kissé emelkedett. Enyhe idő várható sokhelyütt esővel.
— Sxcmélyl hir. Dr. Sabján Gyula polgármeater hivatalos ügyben tegnrp Budapestre utazott.
— Kln«vezéa. A földművelésügyi miniszter Karlovics József kis-kanizsai kisgazdát az Országos Földbirtokrendező Biróság tagjává nevezte kl.
— Ax adófelssólamló bizottság csütörtökön a korcsmárosok és vendéglősök fefszólsmlásait fogja tárgyalni.
— Vanderlice kivégzés® — mikor lapunk olvasóinkhoz kerül — már befejeztetett. Miután szerkesztőnk jelen van az aktusnál — a kivégzéa lefolyásának minden részletéről lapunk legközelebbi számában tudósítjuk közönségünket.
— A tűzoltótestület köxgyH-lóaa. A nagykanizsai önk. tűzoltótestület 1923. évi május hó 6-án délután 3 órakor a vásosháza tanácstermében tartja rendes évi közgyűlését a kővetkező tárgysorozattal: 1. Elnöki és főparancsnok! jelentés. 2. Számvizsgáló bizottság jelentése az 1922. évi számadásokról. 3. Az 1923. évi költségvetés megállapítása. 4. Alap szabály mödositása. 5. Mászó szakasz parancsnok, 4 szivattyúi szakasz parancsnok, mentő osztály parancsnok és mentő szakasz parancsnoknak 2 évre való megválasztása. 6. Netáni indítványok. Indítványok irásba foglalva a közgyűlést 48 órával megelőzőleg az elnökséggel közlendők.
— A Szepetkl Onk. Tűzoltó Egjl«t f. évi április 29 én, roisz Idő esetén a kővetkező vasárnap, Divald János vendéglőjében saját céljaira rftükedvelővel kapcsolatos táncmulatságot rendez. Színre kerül » „Betyár kendője" c. népszínmű.
Beszélgetésünk Bali Mihállyal.
Egy félóra a fogházban a három hóhérral.
Nagyhanizsa, éprilía 23. Olv.aóiokk.l é. a kanizsai közönséggel rendkívüli kiadás utján közöltük a hírt* hogy a kormányzó ur Őfőméltósága hozzájárult a kir. Kúria ítéletéhez, amely Vanderlics Gézát, a Honvéd-utcában lakott Ifjú Máti József fuvaroz rablógyilkosét kaiéi általi halálra Ítélte. ;
Istennél a kegyelem!...
A kir. törvéoy.zék büntetőt.nácta dr. Kenedi Imre táblabíró elnöklete alatt reggel 8 órakor klaiállt a fogházba, ahol a kir. ügyé.zség el* nőkének jelenlétében kihirdették Vanderlics előtt a kormányzó dőn-téiét, mely azerlnt a Nagyúr sza bad folyást enged az Ítéletnek. Van-derlics remegve, gyáván — é. mégil a megbáná. minden kül.ő jele nélkül fogadta a halálos ítélet kihlrdetéiét, amelynek megtörténte után a |zuronyos fegyőrök az időközben elkészített airalomházba kisérték.
Az utolsó kívánság.
Siralomházzá az egyik ürea cellát alakították át. Benne egy fehéren leterített asztal, raji. a feszület a Megváltó szelid képével. Néhány szék — él a azuronyos fegyőr. Nemsokára jön Lörincz ferences atya, hogy a megbántott Megváltóval kibékítse, a kőszívű, zord tekintetű rablógyilkolt a lőredelem éa bánat útjára veze.se, hogyha a földi igazaágszolgáltatáinál nem kaphatott kegyelmet rettentő bűne, a bűnbocsátó Megváltónál nyerhes-aen irgalmat eltévelyedett lelke.
Jellemző Vanderlic. utolió kívánsága. Alt kérte, hogy egyelőre adjanak neki annyi husi és kenyeret enni — amennyit csak megbír enni. Kéréaét — a halálraítélt utolaó kíván.ága lévén, terméazetesen teljesítették. P. Lőrlncz későbben szentmisét mondott a fogház kia kápolnájában a halálraítélt lelki üdvéért.
Utunk a fogházba.
Siereltük volna Vanderlics Gézát a siralomházban megtekinteni, hogy Impre.sziónkról beszámolhassunk közönségünknek, azonban erre illetékes helyen érthető okokból nem kaptunk engedélyt. Annyit sikerűit elérnünk, hogy bejuthattunk a fogházba, ahová Időközben Bali Mihály, Cáld Károly és Rácz Já-noi hóhérok megérkeztek. A kellő engedéllyel felaierelve — bementünk a fogházba, ahol a fogház felügyelője bejelentett o m. kir. állami Ítéletvégrehajtó uraknak, — hogy a helyi sajtó munkatársai be-azélnl szeretnének a „mester"-re\\.
A folyosón halljuk, amint az egyik erőteljes férfitenor azt válaszolja a fogházfelügyelőnek — „szívesen látjuk az urakat\' ... Megigazítjuk .nyakkendőinket", egymi.ra néztünk és — beléptünk a hóhérok kii szobájába...
Szemben az „itélet-végrehajtók"-kal...
A aiobában három fegyőri ágy, az egyiken letakarva egy Izmos fia\' tr.l férfi — a pribék. Egy kis aiz-tnl előtt egy barátaégos külseje jóképű, kissé hízásnak Indult, őszbe, ciavarodó fejű, klsgazdakioézésü magyar tipuiu férfi. Az a.ztalon egy cekker, megkezdett üveg vörösborral, Ínycsiklandozó «onka, házikenyér, meg egyéb jófajta „ha-
l.l dolgok", miket ml vidéki ujaég-Irók maholnap caák a mesékből fogunk ismerni. Bemutatkoiunk ; kezet adunk. Ball Mihály „állami ítéletvégrehajtó" vagyok — mutatja be magát a kisgazda kinézésű, jól-tiplált ur. miközben asztalára teazl a kést é. a .ónkét, majd a cigarettázó, álló fétfir. mulat — .kl egy Intelligens sváb polgár benyomását kelti bennünk — ez meg Cold Károly nevű segédem, az ágyon fekvő pedig Rácz Jánoj ae-gédem, aki egyébként gyári mun-káa egy budipesti gyárban.
Ball Mihály...
Miután kezet jogiunk a földi igazságszolgáltatás komor embereivel, feltettük kérdéseinket, melyekre a kapott válaszokat az alábbiakban adjuk :
Bali Mihály aki egyenesen azim-patlkui külsejűnek mondhitó és irigylésreméltó nyugalommal, az izgatottság legkisebb jele nélkül szeletelte a magával hozott sonkát — elmondotta nekünk, hogy 67 éves, 1894. október 6-tól áll az állami igazságszolgáltatás szolgálatában éa holnap a 81. haláloi Ítéletet fogja végrehajtani. Vanderlics Géza a 81-ik delikvens — kitől a társadalmat megszabadítja. A 81 kivégzett közül 77 férfi, 4 pedig nő volt. Jelenleg Fadd községben gazdálkodik 40 holdas birtokán. Jómódú, mindene v«n, az államtól u műszaki altiszti fizetést kapja. Most is szőlőjében dolgozott, amikor a faddi csendőrség otthon kereste, aki a budapesti államügyész Siracha őméltósága telefonutasltását kö zölte, hogy azonnal kéazüljön Nagykanizsára. Ball felesége tudomásul vette a parancot és amikor Bali hazajött szőlejéből — azonnal össze csomagolta a szükséges rekvizitu mait és leutazott Kanizsára. Ha nem akartam volna jönni, — mondja
— nem kellett volna jönnöm, ele miután nőm tudomásul vette az államügyész parancsát, hát eljöttem.
Polal bitófáját használják.
Elmondja, hogy ugyanarra . bitófára kerül Vanderlics, amelyen annakidején a vöröabetyár Polalt kivégezte. Délután állítja fel a két aegédjével az skaaztófát. Kijön velünk éa az ablakból megmutatja nekünk a fogház udvarán levő rop-
fant kisterjedelmű helyet, ahol a Ivégzéa meg fog történni. — Így meg tudjuk érteni, miért nem adott kl jegyet a kir. ügyészség a közönség részére. Majd egyik zsebéből előhuz{a a kötelet, (hurkol) mely külön e célra fonott 24 águ kötél
— éa mellyel legutóbb Kapoavé-rott végezték kl a családirtó két cigányt — éa megmagyarázza élénk goazluasal, hogy történik a kivégzéa. Elmondj., hogy a legtöbb elitéit nyugodtan megy . bitó alá. Így a legutóbbi napokban Kaposvárolt kivégzett Kalántfos és Orsi cigányok ij, akik . legnagyobb megbánáa éa őazinte tőr.delem jeleivel mentek utolsó utjukra. Volt azonban évekkel ezelőtt Szombathelyen egy kivégzése, mikor a delikvens Pete Postás János rebló-gyilkoa elleneazegült a hóhérnak. Mikor Ball feléje közeledett, hogy rátegye kezét — az Illető rákiáltott! „ne nyúlj hozzám, mert olyan taslit kapsz1... többet nem tudott azonban mondani, mert a két pri-
H23. áprllia 24
bék hoxzáugrott, megfogta kezeit és egy pillanat alatt nyakába dobta a hurkot.
Egy .rendea" kivégzés — mondja
— nem tart három percig aem. Es elmagyarázz., mily gyoraan és pre cizen végez ax emberekkel. Van-derlic.ot látta — anélkül azonban, hogy Vanderllca őt észrevette, vagy látta volna. Nem megy be hozzá ciak akkor, ha kívánná. — Akkor „megvigasztalná" — hogy nem fog semmit érezni, gyorsan megy az egész" ...
150 K - a kivégzés! Illeték.
Majd rátérünk „iz anyagiakra". Hivatalos kiküldetése alkalmával 480 K napidijat kopot. A bitófa felállitáaáért 50 K-nát. A kivégzés-ért 150 K-nát. Ezek még békebeli illetékek — mondja. Én nem is kérek többel, nekem megvan mindenem ami kell, de segédeim, akik szegény emberek — nem" tudnak ilyen dijazéa mellett megélni. Gold Károly évi fireté.e 9600 K, kivég-zéakor napidíj 360 K. Ricz Jánoa meg évi 400 K-nát kap. Moat már megfogom mondani az államügyész ur Őméltóságának, hogy ez lehetetlen állapot. Ezeken a szegény embereken segiteni kell. Mindegyiknek van más .mellék" foglalkozása.
Bali Nihály emlékiratai.
Egyébként Bali Mihály most legközelebb kiadja 30 évei működésének emlékiratait. A faddi jegyző rendezi neki sajtó alá. Akkor le késtünk, ha már van kiadója — mondjuk neki. Érdekes, hogy Bsli nem tudja végig nézni, ha felesége tyúkot vág le, de nyugodtan vég zem ki ezt a gonosztevőt — mondja
— aki más életét oltotta ki kegyetlenül.
Gold Károly hóhér
Bali Mihály helyetteae. Amint olt előttünk cigarettázik — inkább egy sváb polgárhoz hasonift. Egyébként Budapesten háifelügyelő. — Mir Kozarek alatt töltőit tizenkét évet mint hóhérsegéd, Ball Mthály mellett pedig 29 éve működik. Vanderlics Géza a 307-ik kivégxés, amit végez.
Rácz János pribék
rendületlen nyugalommal alaxik s fegyőri ágyon. Nem zavarjuk. — Egész éjjel utazott, hadd aludja kl magát — . reggeli azomoru aktushoz. Annyit tudunk meg róla Bali mestertől, hogy uj ember, aki eddig „c«ak néhány" kivégzésen vett részt.
Mikor bucsuzunk a két hóhértól
— azt mondjuk nekik, hogy .viszontlátásra" holnap reggel éa — hidegség fut rajtunk keresztül. (*)
— Miért- Rákod-utca a Rá-
kid utca ? Jellemző az éltalánoi nagykanizsai indolenciára, hogy ezidelg aenklnek sem jutott eszébe azót emelni Rákóczi Ferenc nevé nek profanizálás, ellen, mely immár időtlen Idők óta a Rákócl- utcával kapcsolatban történik. A nagy nemzeti hőa és azimüzött magyar igazán megérdemelné, ha egy „tisztességesebb" utcát neveznénok el róla. Egyáltalán nem tartjuk lélekemelő dolognak, hogy az .éjjeli mulatók" utcáját Rákódról nevezték el. sőt ez ellen ünnepélyesen tiltakozunk is. A legközelebbi városi közgyűlésen remélhetőleg akad valaki, aki azóvá fogja tenni ezt az állapotot és követelni fogja a jelenlegi Rákócl utca más elnevezését.
1923. áprllia 24.
ZALA1 KÖZLÖNY
— Gyászrovat. Rendkívül meg rendítő az a sorsciapái, mely « Kovács családot érte. A fiatal ember szorgalmas Iparoa volt éa rövid idővel ezelőtt megnősült éz a boldog családi élet körében nem is gondolt a súlyos csapásra, mely lesújtott reájuk. —■ Márc\'us elején dalteslvére Rohn Ferenc temetésén mint az Ipartestület dalárdájának i jjja részt vett és akkor annyira meghűlt, hogy súlyos beteg lett. Djcira a gondos és odaadó ápolásnak, állapota folyton rosszabbodott. A fiatal feleség ekköxben elérkezett imagasxtos hivatásának Irg-szebb részéhez: egy kii leánynak adott életet és maga is súlyos betegen fekszik a kórházban. A fiatal ips már haldoklott, mikor kis leányát meglátta és pénteken éjjel befejezte életét 28 éves korában. Temetése vaa/rnap d. u. 5 órakor vo!t a róm. kath. temető halottas házából óriási közönség részvételé ve). Az Ipartestületi dalárda megható gyAszénekkel buciuzolt el korán, elhalt fiatal kartársától. — Ángya lossl Ferenczy Gyula III ad éves Ludovika akadémikus a Nagykanizsán is jól ismert Ferenczy Gjula szigetvári posta- és távírda-főfelügyelő nagy jövőnek elébenéző fia Budspesten f. hó 19 én tragikus körülmények között elhunyt. A kedves modorú müveit fiatalember ko-r.i elhunytát városunkban h osztat-l.n részvét kitéri. Temetése 20 án Budapesten a kerepesi temetőben katonai pompával ment végbe.
— Anyakönyvi hírek. Április 15-től 21-ig Nsgykaniisán 8 szüle tés fordult elő. Etek közül flu 2, leánygyermek pedig 6. Házasságot kötöttek : Szabó István magántisztviselő Bindinger Teréziával, Bigó Pál sörgyári napszámos Szíjártó Míriával, Eckstein Ernő kereskedő Dtutsch Arankával, Bcncze litván napszámos Teperici Erzsébettel, Erős Fereno állampénztár! lisztviselő Szépudvaii Margittal, Lőcr Imre gépészkovács §;brek Erzsébettel, László FerÁrc lakatosmester Németh Jullánnával. Kósek István t.ettonöntŐsegéd Lukács Katalinnal, Mayer Béla István méazátossegéd Huszár Borbálával. — Elhaltak; özv. Nagy Károlyné Kuzsner Anna 66 éves yeselob, Tomatics János földműves 51 éves tüdőhurut, Gerócs László 2 hónapos tüdölob, Benke Erzsébet 3 napos gyengeség, Baranyai Vincéné Hőkkön Terézia 39 éves tüdőgümőkór, Vág Ferenc napszámos 25 éves tüdővész, Jerg-ler Fereno 2 napos koraszülőttség, Herbolyi Imre 10 hónapos tüdőhurut, Falci József hentes és mészáros 43 éves tüdőgümőkór, Parti Mária napszámosnő 18 éves tüdőgümőkór, Slmoncsics Mátyásné Leránt Katalin 39 éves tüdőfob, Kovács János cipőfelsőrésxkészitő 27 áves agyhártyalob, Rudlcs János napszámos 67 ávea bélfekély.
— Ssaporitauk ax utcai lámpák számát. Városunk társadalmának minden rétegében állandó panaszkodás tárgya a hiányos utcai világítás, amely közbiztonsági okból ii rendkívül hátrányos események t lőidézője lehet. Azt hisszük, hogy egy kis jóakarattal kevés munkával és még kevesebb kiadással könnyen {.lehetne az utcák jobb világítását elérni. Egy, a város vezetőségéből, a villamosüxem igazgatóságából és á kanizsai polgárokból alakított bizottságnak kellene néhány éjszakán keresztül végigjárni a várost, s megállapítani «okat a helyeket, ahol uj utcai villanylámpák felszerelése szükaé- I
A Népszövetségi Tanács döntése.
Genf, épr. 23. (Éjfélkor érkezett.) A népszövetlégi Tanács kihirdette döntését a vitás cseh-magyifr határvonal ügyében, amely szerint Magyarországnak ítélte So-moskő én Somosujfalu falvakat és a környékbeli azénbányákat.
A horvát parasztpárt további kíméletlen harca.
Budapest, április 23. (Fővárosi szerkesztőségünktől.)
Belgrádból jelentik: A jugoszláv politikában uj irányt vettek az események A kilátásos megegyezéstől szóló hirek teljesen valótlanoknak bizonyultak és arra kell számitani, hogy minden\' eddiginél elkeseredettebb harc kezdődik. Radi-csék állást foglaltak végérvényesen a horvát köztársaság mellett, egyúttal kijelentették, hogy semmilyen kormány mellett se vesznek részt a belgrádi parlament ülésein, csupán akkor, Ka ujabb hadikészülődésre szóló költségvetésről tárgyalnának. Minden ilyen kisérletet lehetetlenné fognak tenni. A horvát köztársasági parasztpárt feltétlenül számit az európai köztársasági államokra szeparációs törekvéseikben
gessé vált. Ha már - a háztulajdonosokat nem lehet kötelezni arra, hogy a kövezet hiányosságait kipótolják, legyenek legalább világosak az u\'cák, nehogy az est beálltával az otthonába térő polgá-sok testi épsége minduntalan veszélyeztetve legyen.
— Illemhelyet a piactérre. Tőbb ízben szóvátettük már, hogy a városi tanáci még mindig nem jutott arra az elhatározásra, hogy a piactéren illemhelyet állítson Jel. — Szégyenletes dolog, hogy kicsinyes anyagi okokból egyetlen egy nyllvá nos illemhellyel aem rendelkezik a mi forgalmas városunk ■ ennek tudható be, hogy a nap minden órájában kénytelenek vagyunk a nyílt utcákon vagy kapualjakban lejátszódó terméizetea megnyilvánulásokat végig nézni. A város vezető urai bizonyára tisztában vannak azzal, hogy az Illemhelyek nem fognak eső után gombamódra a földből kinőni, hanem azokat meg kell építeni. Ez egy olyan elemi követelmény, amelynek szükségessége nem lehet vitás vároiunk vezető férfiai előtt. Kérjük tehát őket, mint esztétikusokat, hogy végre rendezzék a kanizsai illemhelyek felállításának sürgős ügyét.
— Legújabb lakáarendelet az eljárási rendelettel ás a lakásügyre vonatkozó egyéb jogszabályok. összeállította dr. Borsos Endre a népjóléti minisztérium lakásügyi Ügyosztályának főnöke. Ára 420 K. Kapható Fischol Fülöp Fial könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Uráoía. Kedd—szerda 7 és t órakor (0 órakor szimfonikus zenekar) mA vadkacsa románca" 2 felvonásos amerikai vígjáték, a lehető legtökéletesebb e nemben; a játék első pillanatától állandó viharos derültségben tartja a nézőt. „A csitri44
— Uránia. Jön i Intoleranca. Szenzáclóa film.
— Hamiafogakat, aranyat,
ezüstöt, brilliAnsokat és érmeket s legm*gaS4hb napi Árban veszek. — Fried József ékszerész, Sugárul í. szám (Fó-ut és Sugár-ui sarok.)
— Kézimunka könyvek legteljesebb valasztékbAu ismét kaphatók Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— Az „Intolerance* jegyei átvehetők.
SPORTÉIT-
A vasárnapi labdarugómér-
kőxéaek legnagyobb megle£&tése a Nagykanizsai Torna Egylet 1:4 arányú veresége volt, amelyet a Soproni FAC a bajnokság utolsó előtti helyén veszteglő ciapata mért reá. Az NTE vereségét némileg menti, hogy az utazástól fáradtan és a szokatlan soproni pályán erősen meghandihepelve állt fel s Igy bár a vezető gólt ő érte el, csaV hsmar teljesen kifulladva összeesett s Igy a soproni csapat könnyen győzött. Hír szerint azonban az NTE a mérkőzést igazolatlan játé kos szereplése miatt meg fogja óvni. Szombathelyen az SiSE nagy fölénnyel játszva, csak minimális 1—0 arányban tudta legyőzni az ETO sikeresen védekező csspatát, amely ellen 12 kornert rúgott az SzSE áa amelyeknek egyikét lem tudta értékesíteni. Székesfehérvárott a SrAK 4:1 arányban győzött az SzTC, mig Győrben a DAC 3:0 arányban a szombathelyi MÁV c»a-patai fölött.
Budapesten a nagy futbalderby az MTK—FTC mérkőzés az FTC
luiiwgvcii latija m iio&ui. „rt cjMfl . megérdemelt 2—0 arányú győzel-4 felv. életkép, főszerepben Lóth Ila. | mével végződött. A 20.000 főnyi TntAi*ram>A" jegyei átvehetők. nézőközönség lelkesen ünnepelte a
kitűnő formában lévő ferencvárosi fiukat. A gólokat Pataky és tgry rúgták.
Magyarország győzött Me* ránban a hármas o\'asz-msgyar-osztrák nemzetek közti atlétikai viadalon, amennyiben Gerö a 100 méteres, Benedek « 800 méteres síkfutásban elsőknek szakították ét a cilszallagot, mig Némethy az 5000 méteres síkfutásban mellszélességgel második lett. A második helyet Olaszország, a harmidik helyet pedig Ausztria atlétái foglalták el.
„Intolerance
— UJ xonemttvak. Aujusstio: Shimmy-d.l, zenéje Crosz Alfrédtól -tiO K. BaUss Árpád nagyar nótái, XII füzet. — Ha majd minket újra összehoz a végzet. — Zötd te-vetos fehér virágos akácfa 300 K. üóczy József dalaiból: Krdé mélyén szól a kakuk.
Szomszédunkban van egy öreg eperfa 300 K .Levendula*, daljáték 3 fölvonásban, zenéje Fridi Frigyei ét Somló Sándortól, 2 fő cetben UIJ K. Kaphatók Fischel Fülöp Fiai köayvkereskeJóséboo, Nagykanizsán.
— Próbálja mog Ön ia és meggy\'-zódik róla, hogy a FILIPP harisnyakóWdéjé-ben békebeli anyagból készült harisnyák, zokni* a legta:tós>bbak és ugyanazon ssinj és minóiégi pamutból barmikor megfejelhetik, Stombaihely, Széli Kálmán utca 6.
Az ingyensör nagy napja.
Vasárnap reggel szokatlan élénkségre ébredt Nagykanizsa városa, korán kelt a diciő férfinép, hogy a Polgári Egylet és a Korona éttermeiben lefolyó Ingyen sörosztáson résztvehessen. Munkatársunk Is kellő elhatározás után, a hajnali órákban (d. e. 10 órakor) utrakelt, hogy a nagy nap eseményeit méltóképen feljegyezhesse. Mindkét étterem tizóra tájbin már zsúfolásig megtelt vendégekkel és mindenki sört kért, a Király sörgyár „Imperátor" sörét. A nagymérvű sörivási hajlamnak ■ természeten az volt az oka, hogy a sör „ingyenbo" ment, nem kellett érte semmit sem fizetni. PokoÜ gyorsasággal ürültek ki a poharak a fogyott a sörrel együtt n Király kenyéraütőde igazán elsőrangú é« szintén ingyenen sóskifllje is. Alig egy rövid óra eltelte után ugy a Polgári Ejyletb.-n, mint a Koronábsn elfogyott a küldött 200 liter «ör és kb. 500 drb. sóskífli. Természetes, hogy a hatalmas vendégsereg akár a végtelenségig újrázta, illetve „repetálta" vo\'ns a söröket és a sóskifliket, ámde ez a „szociális jólét" nem tartott tokáig. Amikor ugy tirenegy felé a Polgáti Egylet ben lévő vendégek meghal lőtték, hogy elfogyott o tör és a sőskifli, c«apátostól keltek útra, hogy a Korona éttermét vegyék ostrom alá, hátha ott még akad a potya\\mlrnperatorbólm ?! {Csalódottan hallották azután a Koronábm, hogy ott Is tüneményesen rövid idő alatt véget ért a sörivási ünn-pség.
Mindkét helyen a pincérek, — akik tudvalevőleg nsgy emberiamc-rők — megállapították, hogy ezen a napon többnyire teljesen vadidegen egyének telepedtek a fehér asztalokhoz, olyanok, akik xoha életűkben sört nem ittak, de az ingyen „Imperatorból" könnyedén lenyakallak 8—9 pohárral. Ezek az idegen elemek a borravalóadás dolgában azonban nem voltak valami bőkezűek. Akadtak olyanok, akik 1—2 koronát (ül) hagytak a bőséges sörivás és kiflifogyasztás után az asztalon. Voltak egyesek, akik becsíptek a potya sörtől — és a borravalót leadni — elfelejtették. A rendes vendéglői törzsvendégek, — akik ugyan kevés számmal voltak jelen — 50—60 K ás korrekt borravalókkal honorálták a kiszolgálást.
Megállapítható, hogy az „Imperátor" mindenkinek elsőrangúan illett s általános vüjt a sajnálkozás, hogy a aör-eldorádó csak tiszavirág életű volt. Egyesek arról álmodoztak, hogy az ingyenea söroiztást minden vasárnapra állandósítani kellene korlátlan mennguégö sörökkel és vagontételü sóskiflikkel. Má-sok azon sajnálkoztak, hogy ilyen életrevaló ötletet már évtizedekkel előbb nem valósítottak meg. fa.)
Botrányos ellenzéki népgyűlés.
Kiskunfélegyháza, ápr. 23. (Saját tudósítónk jelentése.) A Reformpárt vasárnapi népgyülésén, amelyre a fővárosból Horváth Zoltán. Dénes István, Drózdy Győző, Nagy Ernő és Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselők utaztak le, olyan jelenetek történtek, amelyek miatt a rendőrség a népgyűlést feloszlatta. Az ellenzéki képviselők kijelentették, hogy a botrányba fulladt népgyűlés ügyében interpellációt terjesztenek elő a nemzetgyűlésen.
zalai közlöny
1923. »-prilU 24_
Valuták és devizák :
Ntpoleon 17200, Font (London) 21 ö55-22465, DoilÁi (New-York) 4710-4860. -Francia frank (Parii) 31Ö-326, Márka <Ber-Un) IS—20, Olasz Hra (MUano) 237—247, Outiak korona (Bé<s) 860-690, Lei (Buka-rest) 23 - 25, Sxokol (Prága) 139-145 Svájci frank (Zürich) 800 - 890, Dinár (Zágráb) 47—49, — Lengyel oiárka (Varsó) 10-11 Amsterdam 17.58 — Koppenhága Í86-X9C, KrisaUánie 839—869, Stockholm 1253 303
ZQrlchi zárlati
Üerlio 210 Amsterdam Hollandia 216 00, Kaw-York; 661-00 London 2666, Párii 3077, Milano 2730, Prága 16.42, Buda-P®«t 11-00, Zágráb 552, Vanó 1 15. Wla. 0-77.: StótlM 340 Oaitrák b4ly. 077 6.
Termény Jelentést
3oza (Tlssa vidéki) 27500—277S0, egyéb 27300-7600 rose 17000-17500 takarmányárpa 14000-14600 sör 16U00-Ü000 »ab 15*00-6700 tengeri 140)0-16000, repce MOOC-SCO, korr* 7800 - 8000, kölei 8500—S9W
Budapesti állatvásári
Marbabus 1. r. egéesben 1220—450, hátulja 1300-500, eleje 12Ö0—106\'\\ II. r. egéssben, M20--1C80, hálulja 980—1260, eleje 760-850 NŐvaodék marba i I. r. egészben 800-82U. forjo (olott bórb) 1100-200, Készlet: Nagy-marha 95, eladás 76, — Növendék marha 0, eladái 0, borjú 6, eladáa —, Marta-bír 1300—1350, borjubír 13\'j:-14\'„0
Értékek:
Magyar hitel 42600, Ontrák hitel 14000, üaxal 112CO, Jelzálog 2376, Leszámítoló 7600, Kereskedelmi Bank 47CO-t Magyar-Olaiz 2650. Beocslni I60 000, Draiche 45000. AlU-la nos izén 365.<X>0, Szí *z vári 66000, Salgó-Urjánl I64O00, Urikinyl 240000. Rlnu 25560, Schlick 23500, Guttmann 29500 Nasici 181000 Danlca 20500,| Klotild 17000, Magyar cukor 480 600, Adria 8000O, Atlantiba 25750, Kixáíysör 1300O, Bosoyák-Agrár 6100, Lip-ták 5200, Phöbus 9800, Vasm. Villamoa 16Ö00, Gizella 10500, Konkordia 18C0). Déli Vasot 176 0.
Felelős szerkesztő Benedek Rezső.
Apró hirdetések
dllai 10 iiólg 100 kor., rnladen további es« I korona, vastagabb bciOvel eiedett aia*ak JupUo námltlainak. - AlUai kereadknek _5 a«Aa»Uk áreagedmén,.
Perfektül fázó tisztességes
MINDENES
VI háinál m.g.i fla.Uu.1 „ónnal í.j-vítelik. Cim . kiadóhivatalban.
Nagykanlseal Járáa löazoleablrája, mint t. foho rendflrl bOat. blráaa*.
Kttszönetnyüvánrtás.
Mindazok, kik ftl.jihet.tlen drága Jö firj.m, i lel. c Ide, alyám, fiam, Uslvlrúik elbunyt. és temetése alkalmával nagy tájdslmunkat réss-vétükk.l enyhíteni síivei.k voltak, •rúton is fogadják hilia kössóoo-túnkel. Különösen aa Iparos és Munkás dalárda, kiknek küldő meg. kóssdnjűk felejthetetlen halottunk, nak a megadott régtixstességet.
As«. Kovács láaaaaá a. Miadja.
1923. kih. 87/3.
Alulírott nagykanizsai járási szolgabíró, mint I. fokú rendőri büntető bíróság, tejhamisitási kihágással vádol! Tflh Józsefné kiskomiroml lakós és társa kihágása ügyében Nagykanizsát] 1923. évi április hó 7 én nyilvánosan megtartóit tárgya lás alapján a következőleg
itéltemt
1. Tóth Józsefné ez. Káldi Rozália 58 éves r. kaih. vallású, férjes, nagyrécsei szülelésü, kiskomároml lakós, magyar honos szülésznő, vagyontalan,
2. ózv, Tóth Józsefné sz. Takács Zsófia 41 éves, r. kath. vallású, özvegy, kiskomáromi szülelésü és lakós, magyar honos, földmüvesnő, vagyonos lethellekel árért, mivel f. évi március hó 8 én Klakomárom községben vizezett lejei hoztak for. galomba, az 1895. évi XLV1. l.-c. 1. § ába ütköző lejhamisilási kihágásban I—II. r. f. mini leilesekel bűnösnek mondom kl, s ezérl az 1896. évi XLVI. t.c. 3. §. a) ponlja alapján főbüntetésül őkel egyénenként, az 1879. évi KL. t-c. Jl. 6 és az 1931. évi XXVIII. l.-c. 4. is
§§-ainak figyelembe vételével 3000 koronával megvállhaló 15 napi olzárással és egyénenként 3000 K pénzbüntetéssel büntetem ; mellék-büntetésül az 1895. évi XLVI. l.-c. 7. J-a alapján jelen Ítéletei jogerőre emelkedés uián egyszer a .Zalai Közlöny- cimü helyi napilapban a felek költségére közzélenni rendelem.
A pénzbüntetések az 1901. évi XX. l.-c. 23. § a alapján \'/, részben Kiakomárom község szeginyalapjit, \'/, részben a pénzügyminiszteri lir-cái Illeti és behajihatatlanaág esetén az 1879. évi IL. t. c. 22. §-a alap Ján I—II. r. I. szemben egyénenként 15 napi elziris bünlelis fog alkalmaztatni,
A geszthelyi m. kir. mezőgazda-slgi vegykisirleti állomás részére iijiráai költség címén 1920 K, a Zalai Közlöny- risaére egyszeri közzélileli dijat illapilok meg, a ezen költségeknek egyetemlegesen I— II. r. terheltek által leendő meg. térítéséi rendelem el.
A pénzbüntetés is eljirásl költségek a 127000. B. M. 1903. sz
rendelet alapján postatakarékpénztárt ulon a j. főszolgabíróhoz a Rbsz. 227, és 234. és a Rüsz. 95. §. alapján az ítélet jogerőre emelkedésétől srámitandó 15 nap alalt fizetendők be.
Ezen Ítélet a rendelkező részben megnevezettekkel azon figyelmeztetéssel közö lelik, hogy a kihirdetéséi követő naplói számítandó 15 nap alall az I. fokún eljárt rendőri büntető bíróságnál írásban vagy szóval előterjeszthető felebbezésnek van helye. Indokoki stb.
Dr. Mlkuls s. k., asolgabtrá, mint 1. fokú rendőri bünteté biró.
T
Kaazter Miksa éa neje
fájdalommal tudatja, hogy 40 éven át hU és önfeláldozó, feledhetetlen munkatársuk
BAY.FERENC
f hó 22-én éjjel 11 órakor munkis éleiének 50 ik évében az Úrban elhunyt.
A megboldogult földi maradványait folyó hó 24 in délután 4 órakor fogjuk a gyászházból (Király-u. 6) a róm kaih. temetőben örök nyugvó helyére kísérni. Nagykanizsa, 1923. ápr. 23
Nyugodjál békében I Emléked ötökké élni fog I
NEM FAJ FEJE
és a lába, ha * a Daák<tér 1. aa. alatti c I p 6.0 ililbtn
rendelt kizárólag alsórendű anyagból készült
ARGENTtéie
cipót hord. Javítások gyorsan eszközöltetnek. Készei varrott duplatalpu
SZANDAL
ö ü LII^JBJfBIS ü R
Telefon: NAGYKJUUZSR, KÖLCSEY-UTCA 17. Teteti
394 — ~394
__Sxombattiaty. «„
OOOOOCMOOOOeioeininneToettSOOOOOooooooi^meingangon
MAGYAR-OLASZ BANK R. T.
elfogód kamatozásra pénz Idrjegy ellenében legalább 6 hónapra kfllötl
betéteket buzaértékben
és
mezőgazdasági célokra
ugyancsak buzaértékben nyu|t
hiteleket.
Részletes feluíldgosildsok nyerhetők a bank szék-hdzdban
BUDAPEST,
v., nAdor-utca 16.
JSÍ
I.egolcsóbban \'
épít és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Ajánlunk
MÉSZNITROGÉNT
17—10-/, Bltrogínlarlalommal. Hgyw-r.ngn . legjobb nluojáamiilrágyákk.!, KeUueaoV é, ha.iuok, valamint es«l« atta. Irl«ytsásira
k.vUdus elheleaea. — Gyárt].:
IMÍVM NriROCÉN HflTRltSYlIMR H. T.
BtJD APSST. Képvisel,! éa állenri* rektér
Vu-, Zala- áa Soprormgyíkre
Melisés Pintér
műtrágya, erólakarmíny, magvak, gazdaaágl cikkek nagykereskedő
Könyvnyomdai munkát ♦ Könyvkötészeti munkát
II. m • MllVaaL- (nluAÜ-fttnl. ____L- fl ---
Müvek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, boritékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röp-
lapok, gyászjelentések s minden eszakbü
vagó munkákat pár óra alatt készit
u._ m.: Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erös, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja
-------- ,----1/wo alar. meneti vattaija
„, Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat. Fő-ut 13. szám. §
0g0Ma0D00000Oi^on57^-„-^nnnnnnnn0__^°
Nagykanizsai Nyomda es Lapkiadó Vállalat Naüvkaniiái ---
0
0 o
a
0
62. évfolyam 93. síim.
Nagykanizsa, 1923 április 25. Szerda Bgyes szám ára 30 korona.
politikai napilap
rnKKmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
lllrtmlllltl ** kladókltaul r«-ll ia. I,Ur»ib«-T.I«lo» 7». «Um. ll.d.p.stl u.rk.ulM{i Y.tWf. AlkoUn&ny-nl«a 10. 1L fi. «a. Tslífonssím SS-SS «• SS-S4. ZIMuM kr H*T h6o♦»♦.- Z
A rablógyilkos Vanderlics kivégzése
Vanderlics Géza a siralomházban. — A rablógyilkos ulolsó éjszakája. — Hogyan töltötte Vanderlics utolsó óráit? — Töredelmesen meg* gyónt és megáldozott. • Utolsó kívánsága. - A bitófa alatt. • A kivégzés.
Nagykanlisa, április 24. (Síjit tudósítónktól.)
Mielőtt hétfő b regje 1 8 órakor a m. klr. lőrványsxák Vaader-llcs előtt a fogbálban kihirdette volna a kormányzó ur öfőméltó* ■iga döntését — a kir. ügyészség elnöke intézkedett, hogy (a törvény értelmében) az elitélt felekezetének lelkésze is jelen legyen az ítélethirdetésnél éa utána lelki vigaszadáa végett azonnal melléje adassék. A k.\'r. Ügyészség Lófina ferences-atyát kérte fel a tisztségre, aki a megbízatást el is fogadta.
A siralomházban.
Páter Lőrincz azután nyomban felkísérte VanderlIc^Gézát az ellő emeleten levő efrjík cellából átalakított siralomházba. A- siralomház berendezése egy asztal, négy szék, egy ágy. Az asztalon — attól a pillanattól fogva, ahogy Vanderlics átlépte a alralomház küazöbét — két asál gyertya ég. Közöttük a feszület Az elitélten kivül a bitófa alá kisérés és a kivégzés megtörténtéig ott van a lelkiatya. Kívüle kettős őraég azuroay nélküli fegyverrel egy Őrmeater vezetéae alatt. Vanderlicsnél négy azál gyertya égett el.
Amikor Vanderlica előtt nyilván-való lett, hogy csak órái vannak — esést bensejében megrendüli és teljesen szótalanná lett. Hiába beszélt hozxá P. Lőrinci, hiába a fogházfelügyelő éa az őrök —• egy siót sem tudtfk belőle ki venni. Az ágy szélére Olt és annak * pokrócát tépte szüntelen.
Délben egy hatalmss bográos gulyást kapott, ami őt embe/nek elég lett volna. Ezt a földön ülve lassan elfogyasztotta.
Vanderlics töredelmesen meggyónt
P. Lóiincz igyekezett reá hatni a katolikus Anyaszentegyház főnsé ges tanaival, vigaszaival. Ráakarta birni — hogy lamerjs bc töredelmesen bűnét és végezze el ulolsó gyónásál.
Később dr. Szabó Lajos is bejött hozzá és lelkére beszélt: Van-derlics térjen magához, itt van a főtisztelendő ur, most alkalom ván töredelmea gyónást végezni. Van derlicsnek erre aztán megnyílt az ajka — majd szólni fogok, ha a főtlsztelendő^urat kérem, mondotta.
A derék Kránitz János fosházfelügyelő ia hosszasan kapacitálta. Végre ugy 5 óra felé — a jéghideg szív engedni kezdett a páter szeretetteljes szavai alatt. Megkérte az Őröket, vezessék a kápolnába — mert gyónni akar. P. Lőrlnoz erre egy fogházőrt a zárdába küldött, hoffy egy páter jöjjön azonnal a legm. Oltáriszentség? el, ő pedig Vanderiicscsel a kápolnába ment, ahonnan kiküldte a fogházőröket. A rablógyilkos töredelmes életgyó nást végzeit az igaxi, őszinte megbánás minden jeleivel Időközben odaérkezett Sebestyén ferencesatya ia, aki a megtért bűnöst megáldotta. — A azent ténykedés után Vanderlics nyugodt lett, kedélye felvldámult, Imádkozott és elbeszélgetett a lelkiatyával, sőt amikor később dr. Szabó Ismét meglátogatta, mondott egy élcet arról, hogyan akarta a falusi gazda ökrét orvossá kiképezni.
Vanderlics önvallomása.
Hogy ax idő minél hamarabb és mégis minél észrevehetetlenébe bűi teljen el, a lelklatya, a kir. Ogyéazaégl elnök, a fogházfelügyelő, mint as őrök mindent megtettek, hogy azórakoztaaaák. Vandsrlics ez alkalommal elmondotta őszintén élete történetét. Szülei korán el haltak. A senki gyermeke lett — szülői nevelés, anyai kér, cialádi otthon nélkül. Polgári Iskolákat végzett. Nem volt aenkije, aki a züllés útjáról visszatartotta volna. A törvénytelen házastársa volt a veszte, aki mindég vagyonszerzés után zavarta. Most eljutott a bitófáig ... Elmondotta még a szökés történetét. Hogyan akartak ő, Fuisz és Fehér a fogházból megszökni, az őröket lefegyverezni és a határon átszökni. Az éber őrség azonban megakadályozta tervüket.
Az utolsó kívánság.
Később ismét bejött hozzá dr. Szabó ügyésziégi elnök, aki megkérdezte tőle, van e még valami kívánsága. Ugyanis délelőtt annyi hűit és kenyeret kért dr. Szabótól, amennyit csak megbir enni, s ezt a kívánságát teljesitette is neki.
— Egy kis jobb ételt szeretnék az utolsó napon — felelte Vanderlici.
— No de mit akar ? Mi a kívánsága ?
i — Sok, aok tepertyüs pogácsát,
axáx darab tepertyüa pogácsát és túrós rétest kérek, válaszolta. — Hiszen minden halálraítéltnek teljesítik utolsó kívánságát. Nekem ez az utolsó kívánságom.
Miután az idő előrehaladt, dr. Szabó főügyéaz maga személyesen haxafutott és otthon, aaját háztartásában -készíttetett Vanderlics részére 30 darab töpörtyűt pogácsát. Turóa réteat természeteaen egyhamar nem lehet előállítani. Dr. Szabó lebeazélte ebbeli kívánságát. Vanderlics a 30 töpörtyűa pogácsával pillanatok alatt végzett, nagyon Ízlettek n«kl és igen köszönte.
Az utolsó órák...
Vanderlics az éjjelt nyugodtan töltötte el beszélgetés és ima között. Olt, járt kelt, könnyezett. — „Bárcsak kereaztül lennék a halálos Ítéleten" — mondotta. Majd elmondotta ax amerikai kivégzéa humánus rendszereit. Mikor felkelt a nap, a lelkiatyához fordult: Nekem ma utoljára kelt fel a nap, mondotta azomoruio. Mikor 5 órakor rántott leveaből álló reggelit vittek be neki, a lelkésszel míg egyazer a kápolnába kéreaz-kedett. P. Lőrincz fenhangon imádkozott. Mikor bevégezte Imáját — éazre veszi, hogy Vanderlics az oltár előtt térdelve zokog és összetett kezekkel kéri a Megváltót: Édes Jézus, segíts az utolsó órámon /
Fél 7 órakor P. Lőrincz feloldozta öt utoljárá bűneitől, megáldottá és Isten kegyelmébe ajánlotta ...
Hét órát ütött, mikor jött az Őrmester és felszólította az őrséget, vezessék le az elitéltet, az Ítélet végrehajtásához ...
A kivégzés napján...
. . . Kedd reggel ... Az utcán cssk elvétve itt-ott látni még embereket. Gyengéden permetezik a lágy tavasii eső. A fogház épülete előtt már rendőrök cirkálnak. Mi bemegyünk a fogházba, azonban Kránitz fogházfelügyelő, a szomorú komor épület parancsnoka utal srra, hogy a fogházi szabályok tiltják n reggel 6 óra előtti bejövetelt. Igy szépen visszafordulunk. Előbb azonban megkérdezzük a fogházfalügyelőt, hogyan töltő te a delikvens az éjjelt. Megmondja, hogy 11 óráig ő is nála volt a siralomházban, elbeaxélgetett vele,
pogáciát meg egyéb enni valót vitt be neki. Nyugodtan viselkedik, vele el-ellréfálgatott.
Mikor a szuronyoi, szolgálati öves fogháiőr kibocsát a kapun • — az eső mindjobban kezd permetezni. A néhlny rendőrőrszem-bői egy szakasz rendőr lett egy ellenőr vezetése alstt. A rendőr-ellenőr elosztja őket. — Kettőt a Könlg féle házba küld, hogy senki az ablakokból vagy a padlásról végig ne nézhesse a kivégzés aktusát. Hármat a postaépületbe ugyanezen célból, a többiek pedig kordonszerűen Felállnak, a fogház piaci réazén, hogy elzárják a gyalogjárót és az utat a közőnaég elől, «m*lylk igy a piacon megy krresztül. Később odajön Staller László főfelügyelő és kiadja rendelkezéseit. A rendőrkordonon csak as mehet át, akinek ügyésiségl engedélye van a fogházba való belépésre.
L«ssan múlik az idő — az utcák mind népesebbek lesznek. Az emberek — mikor meglátják a fel-álUtott rendőröket — a félelem és sajnálat vegyes érxéaelvel tekintenek a fogház ablakníra, melynek egyikét a siralomház ablakának vélik. Gyorsan elsuiranak a rendőrök mellett — napi nunkájuk után menve ...
Végre fél hét óra lehetett, amikor egyenkint még félig, álmos szemmel jönnek azok az urak, akik belépési engedélyt kaptak a fogházba, hogy a kivégzést végignézhessék. Köszöntjük egymást. Az ügyészség, a törvényszék, a város néhány tisztviselői, közéletünk több Ismert jelese, a rendőrtisztikar, n csendőrség néhány tagja, két katonatiszt, atb.
Miután 10 perccel 7 óra előtt lezárják a fogházat és azontúl a kivégzés megtörténtéig aenkit be nem ereaztenek — bemegyünk a fogházba. A siuronyos fogházőrnek felmutatja mindegyikünk a klr. ügyészség bélyegzőjével ellátott engedélyét. A bejáratnál a lépcsőn szolgálati díszben Kránitz János fog házfelügyelő fogadja az érdeklődőket. Alig helyezkedünk el, mikor újból nyílik az ajtó és a blró-aág és ügyészség tagjai jönnek, hi-vatalof, komoly, ünnepélye* arckifejezéssel. Az egybegyűltek sietve csinálnak nekik helyet. Bemennek a fogház Irodába.
ZALAI KOZLOKt
\\9V3. április 25.
Ml pedig n stomoru aktu* kl* váncsl szemlélői — átmegyüok a fogház hátulsó udvarába, a kivégzés színhelyére, hogy megfelelőleg
elhelyezkedhessünk.
A bitófa.
Ugysnszon a helyen — ahol an-nak idején Polai vörösbetyár bitófáj s állott — állították fel tegnap délután a hóhérok Vanderlics akasztófáját. Egyszerű, kb. kétfél — három méter magasságú, gerenda-szerű, egyenes pózna, melybe erős vaskampó van csavarva. Ugyanazon fa — m-lyen Polai lett kivé gezve ugyancsak Ball Mihály által. Elől egy zsámoly, a bitófa hátsó részéhez egy létra támasztva. Baloldalt egy asztal és néhány aiék a hivatalos funkcionáriusok sz/míro.
Pz áldozat édesapja.
Hét órát ütŐtt. — Az cső csak szitál, szitál... Mi türelemmel, halkan beszélgetve várjuk a törté-nendőket. Egyszerre csak egy ujabb réaztvevő közeledik kicsiny csoportunkhoz. Azonnal felismerjük. Az öreg Mátéi József — a legyilkolt áldozat édesapja. Szegény, töpörö dött öreg ember. A azegényaég minden karakterisztikuma kiállt le róla. Ahogy ott áll — azemben a bitófával, melyen néhány perc múlva az Igazságszolgáltatás el/g tételt fog neki adni legyilkolt fiáért — odamegyünk és több kérdést Intézünk houá.
Rendkívül érzékenyen érintette őt és családját a Jóska fiu meggyilkolása — mondja nekünk, ó volt a kenyérkereső. Most két hold földjén gazdálkodik lefagyott ujjaival. A nagyobbik leánya férjhez mont, a kisebbik őnála van. Nagy azegénységben vannak. Háromszor-négyszer kellene ezt az embert fel akasztani — mondja apai fájdalmában, mikor Vanderlicsra tereljük a szót..,
Jönnek a hóhérok.
Fegyverzörrenéa zavarja meg to vábbi beszélgetésünket. S uronyos, ,revo)veresf«gyháxőrÖk jönnek sorban. E\'őftük/Gold Károly, Rici János hóhérok. Gold kezében egy fekete bőrtáska a „rekvlzitumokkil". Leghátul a „mester" — BjII Mihály.
A fegyházőrök előttünk állanak fel és kört alkotnak, majd szabaddá teázik a keskeny utat, amelyen a blióság, majd pedig a menet az elítélttel fel fog vonulni.
A hóhérok kiveszik a köteleket, kipróbálják, hogy elég erőiek e, mert Vanderlics erős, egóstaéges ember. Mégegyszer megnéznek, felülvizsgálnak mindent, készre állítják a „csigás szerkezetet" és azután várják a bíróságot. A nézők minden szeme a hóhérokat figyeli. Lesik minden mozdulatukat. Egyikmásika a résztvevőknek megkérdezi tőlünk, kl exas „Idősebb" — megmondjuk, hogy a Gold, a fiatal, arős a Rácz, a kövér a Bali.
Mi már ismerjük őket — tegnap paroláztunk .velük ...
Felvonul a bíróság.
De elnémul minden ajk. Jön a kir. bíróság. Elsőnek dr. Szabó Lajos a kir. ügyészség elnöke, utána Metz József a kir. ügyészségi elnök helyettese, dr. Kenedl Imro táblabíró, dr. Almássy Gyula kir. tőrvényszéki biró, Amon Pál törvényszéki jegyzőkönyvvezető, dr. Schwartx Karoly és dr. Sxigethy Károly kir. tőrvényszéki orvosok, a város képviseletében dr. Krátky István főjegyző, polgármesterhelyet-tes és Kránitz János fogházfelügyelő.
Megállapították a másodlik lausannei konferencia programját.
Lausannc, április 24. (Telefonjelentés.) A szövetséges nagyhatalmak delegációinak vezetői ma tartott ülésükön megállapították a konferencia munkaprogramját, lzmed pasa — aki már megérkezett Lausanneba, a megállapodásokhoz hozzájárult. A beavatottak tudni vélik, hogy a második lausannei konferencia pusztán formális jellegű lesz.
A bitófa baloldala felöl elhelyezett aaztal mellett állanak fel. Síri csönd és temetési hangulat. Az eső pedig ciak szitál, azitál.
Dr. Szabó L«jos kir. ügyészségi elnök — akin némi izgatottságot észrevenni — a kivégzés! eljárást néhány szavakkal megnyitja, majd a fogházfelügyelő Kránitz Jánoshoz fordul: Vezessék elő az el Uéltetl Kránitz a kapott parancs t tovább ndj« egy fogházőrmesternek. A szolgálati öves, revolveres, hosszú kardu díszbe öltözött fogházőrmester feszesen tiszteleg — msjd gyorssn ellép hogy eleget tegyen a parancsnak.
Elővezetik Vanderlicset.
Mindenki izgatott. A bíróság\' tagjain Is észrevehető. Htaba: emberek vagyunk. A hivatalos komoly arcok aUtt emberi, érző emberi szivek dobognak. Most pedig egy emberélet kioltásáról van szó. A nézőközönség — lehettünk jvsgy ötvenen — az izgalom legnagyobb fokával várja az elitélt elővezetését.
Néhány perc ... és^ a sarkon befordul a menet. Élőikét fegyverei fogházőr, után. fehér karingben, feszülettel keiében P. Lőrinc lelkislyo, utána pedig ai Ittenével megbékült, töredelmes gyónás áltsl halálára elkészült rablógyilkos — Vanderlics Géis. Mellette jobbról és bslról két fogházőr, okik támogstásár. vannik mellé adv», hét. mögött ismét két szuronyos, msrkos fogházőr. Vanderlics srcsiine hamuszürke. Noha látszólag biztos, egyenes léptekkei hslsd — megrendülését, megtört-■ égét a kutató szeme elótt nem képes pslástolnl. A bitófa közeié-b:n, izembe a bírákkal állilják fel. A hóhérok szemeikkel fixirozzák alakját. Vinderlici azemlesűlve, a megbánó bűnös srckifejezésével, összekulcsolt kezekkel, bilincs nélkül áll birái előtt.
Jézusom\'— Irgalmazz I
Dr. Szaki kir. ügyészségi elnök felkéri . kir. bíróság elnökét dr. Kenedl Imre kir. ítélőtáblai birót — olvaaaa fd Vanderlics előtt a kormányzó ur döntését, aki szabad folyáat engedett az ítéletnek.
Dr. Kenedi először kissé elfogódott, majd élénkebb hangon tel-olvaasa a kormányzó aktáját — mely Vanderllcsnek a halálát jelenll.
Mikor dr. Kenedi végez a felol-vasáaasl, egy pillanatnyi síri csönd-ben hátijuk Vanderlics ajakáról a fohászt:
— Oh Jetuiom, irgalmazz !
Hóhér, teljesítse kötelességét!
Dr. Kenedi\'ezután átadja az elitéltet a kir. ügyészség elnökének. Es ekkor megható jelenet következett — dr. Kenedi táblabíró, az őaz krimlnállsta és dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök félrefordítják fejüket > bitófától és a fal felé tekintenek. Dr. Szabó — ki a vádhatóság képviselőjeként eseményszámba menő vádbeszédeiben le-sujt a bűnösre, moit megremeg,
amikor az előtte vigyázz-állásban levő Bali Mihály hóhérnak kfadja a parancsot: hóhér, teljesítse kötelességéit
Ebben a pillanatban a jó P. Lőrinc — aki közvetlen mellettünk állt — feazületét odatartotta Van derlíci szájához. Vanderlics igazi benső áhítattal hosszú ciókot nyomott a Megváltó bronzképére — majd dr. Szabóhoz fordulva azt mondotta: Isten vele nagyságos ur/
Vanderlics utolsó szavai.
És miközben a hóhérok megragadták a rablógyilkost, újból sóhajtotta — Istenem segíts I Majd Ballhoz fordulva, kérte, hogy végezzen vele gyorsan. Bali azt felelte neki vissza, hogy „meglesz velo elégedve."
A pribékek pillanatok alatt össze kötözték kezeit, melynek kötelét a lábokon keresztül húzták. Majd a bitófa alá a zsámolyra állították. Bili Mihály ezalatt a bitófa hátán a kis létrán felment, zsebéből ki-hurta a hurkot, megpászltotta a delikvens feiét és akkor — Vanderlics, mindenkitől hallhatóan felkiáltott : Edes Jézusom irgalmazz, Szűzanyám segíts /
„Teljesítettem kötelességemet!"...
Ezek voltak Vanderlics utolsó szavai az életben, mert Bali rádobta a hurkot, megerősítette a kampón, Gold kirúgta Vanderlics alól a zsámolyt... a kötél megfeszült... Rácz és Gold teljes erejükből húzták a csiga kötelét — mig Bali a létrán hármat csavart Vanderlics nyakán, majd két hüvelykujjával szemeit erősen lenyomta ... egy alig észrevehető megrán dúlása a testnek... egy gyenge reflexmozgás... a hóhérok csak erősen húzzák az alsó kötelet... Bali fehér kendőt vesz elő és ráleriti Vanderlics fejére... Le• törli homlokát ...és miközben egy pillanatra szabaddá válik Vanderlics arca, látjuk az erősen lecsukott szemeket, a változatlan arcot . . .
Dr. Schwarz Károly kir. törvényszéki orvos oda megy a bitófához, megfogta Vanderlics kezét, vizsgálja érverését — a sziv még működik. Ujabb két perc . . . ujabbi vizsgálat és dr. Schwarz jelenti, hogy a halál bekövetkezett. Dr. Schwarz azután hallócsővel megvizsgálja abzivet, úgyszintén utána dr. Szigethy. Mindketten a beállott halált konstatálják. 7 óra 12 perckor szűnt meg Vanderlics élni. 85 percig tartott a tusa, mig a légzönyilás betömődött és a szivbénulás bekövetkezett. Ekkor Bali Mihály oda lépett dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi
elnökhöz és tisztelegve jelentette neki: Nagyságos elnök ur — teljesítettem kötelességemet!
Lőrincx fereocesatya akkor letérdel éa felszólítja a jelenlevőket: Imádkozzunk az elhunytért. Ei a kalapok lekerülnek a fejekről és mindenki utána mondja a lelkésznek — Miatyánk, Te, ki vagy...
Es az örök világosság fényeskedjék neki... Ismételjük az előttünk merevülő hulla előtt...
Dr. Szabó kir. ügyészségi elnök ekkor felszólítja a jelenlevőket a távozásra, mig a blrlség tagjai a fogházlrodában aláírják a jegyzőkönyvet.
Az őrök és a hóhérok tovább maradnak a" hulla mellett. 7 óra 42 perckor levették a hullát a bitófáról, befektették a már előre késztlett koporsóba éa 11 órakor egy hullaszállító kocáin kivitték az eltévelyedett Vanderlics Gézát a temetőbe, hogy egy félreeső helyen elföldeljék.. .
Mikor kilépünk a fogház kapu-
I\'án, nagy embertömeg áll a renaőr-:ordonon tul, akik kíváncsian le* aik a fogházkapu nyitását. A piacon pedig pezseg az élet, nyüzsögnek az emberek — miközben u fogház mellékkapuján egy hossiu, fekete kocsi a Móger-kert be viszi terhét. Bakján egy rendőr ül — szolgálatban. .. (*)
ff nemzetgyűlés ülése.
Budapest, ápá- 24. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyűlés mai ülése fél 12 órakor kezdődött. Rakovsxky Iván belügyminiszter felszólalása után Droxay Győző szólal fel éa tiltakozik a népgyülé aeken történő Himnusx és Sxóxat profanlzálások ellen. Kéri a kormányt, hogy súlyos büntetést mérjen azokra, akik a Hlmnusxt és a Szózatot profanlzálják.
Ezután következik a gazdasági muokabérek szabályozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első szónok Szeder Ferenc, aki nem látja a javaslatban a nemzetvédő tendenciát. Azt állítja, hogy a kisgazdák elárulták a választói jogot és eredeti programjukkal ellentétes törvényeket szavaztak meg. Elnök ezután napirendi javaslatot tesi, amelyet a Ház egyhangúlag elfogad.
Szünet után általános figyelemtől kisérve gróf Apponyi Albert emelkedik szóláara. Részletesen fog lalkoilk a cseh határzárlattal és megállapítja, hogy a kisántánf, noha állandóan fegyverkezik, mégis bennünk, magyarokban látja a középeurópai béke megrontóit. — A cseh kormány most is egyoldalúan megtorló intézkedéaeket foganatosított, mégpedig elsősorban határ-sárt, ez pozitív megállapított tény, másodsorban px még poxltive meg-állapitva nincs, magyar állampolgárokat utasított kl, cseh területről. Mind a kát intézkedés ellensé ges cselekedetet jelent. Kérdezi a kormányt, mit hajlandó tenni a* ellenséges cseh fellépéssel szemben ?
Daruváry Géza külügyi miniszter azonnal válaszol az Interpellációra és kifejti, hogy a magyar kormány javaslatot tett a határincidensek ügyében közös bizottság kiküldésére. Kijelenti, hogy a kormány már eleve hozzájárult a bizottság döntéséhez. Ebben a pillanatban kaptám táviratot, — úgymond — hogy a cseh szlovák kormány elfogadja a mi javaslatunkat, de fen-tartja a retorziós intézkedéseket. A magyar kormány természetesen
ZALAI KOZLOJír
Lloyd George az ántánt fenmaradása ellen.
Curzon téveszmék áldozaté.—Frsmdaoraxág gyilkos politikája.
London ápr. 24. A Daily Chronicle m.l vezércikkében mégegyszer bonekéi alá veszi Curzon lord beszédét. Maga L\'oyd George van a cikk mögött, amely éles azemrebányáa lord Curzon ellen, - amiért sajnálatos téveszméktől vezettetve magát, mindenáron meg akarja menteni az ántánt rönmarsdását, már pedig ha az ánténtot fegyvernek akarják használni egy jogtalanság védelmére, akkor az főbenjáró bűn. Acgliának nem szabad magára vennie azt a szégyent, hogy ilyesmire engedte magát főlhasznáitatni és minden jó angol hazafinak kötelessége, hogy közreműködjék az ántánt felbomlásában, ha Franciaország tovább akarja folytatni a német birodalom elpusztítására Irányuló politikáját.
1923. április 25.
tiltakozását Is eljuttatta a cseh kormányhoz.
Apponyl Albert gróf vlszonvá-lasza után a Ház egyhangúlag tudomásul vette a külügyminiszter válaszát, ami után * Ház ülése délután félháromkor véget ért.
A fecske-utcai halálgyár tulajdonosa fogságban.
Budapest, ápr. 24. (Tele fon jelentés.) A fecike-utcal borzalmas szerencsétlenség ügyében letartóztatott Schnelier Mór ellen a budipesti kir. ügyészség gondatlanságból okozott többrendbeli emberölés elmén Indítványozta a vizsgálóbíró előtt Schnelier előzetes letartóztatásának fentartását. — A viisgálóbiró holnap dönt az ügyészi indítvány felett.
A londoni német nagykövet látogatása.
► Berlin, ápr. 24. (Éjfélkor érke-;elt.) Londoni jelentés szerint a londoni német követ tegnap látogatást tett ax angol külügyi hivatalban. A „Vorvárls" ezzel a látogatással kapcsolatban azt Írja, hogy a lakónikus londoni jelentés mögött a német kormány döntő lé péiének előkészítése rejlik.
Pasics nem tud kormányt alakitani.
Belgrád, ápr. 24. (Telefonjelen-tés.) Davidovics, a demokratapárt vezére közölte Pasics dezignált miniszterelnökkel, hogy az uj kormány csak a demokraták bevoná sával alakulhat meg. Pasics, miután a demokratáknak a kabinetbe való beválasztására felhatalmazást nem nyert, kihallgatáson jelent meg Sándor királynál és visszaadta megbízatását, amelyet azonban a király nem fogadott el.
Uj megállapodás a rézgáiic szállításra.
Budapest, ápr. 24. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A főldmivelés-ügyi minisztérium a rézgáiic szállítására ujabb megállapodáat kötött, amelynek értelmében szőllősgazdák rézgáiic szükséglete ezután a legteljesebb mértékben kielégítést nyer.
Tárgyalás a közigazgatási reformról.
Budapest, ápr. 24. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A közigazgatási reform tárgyában ösazehivott srakértekezleten ma délelőtt Zsitvay Tibor a közigazgatási hatóságok-nak a sajtóval való viszonyáról beszélt a hosszasabban. Részletesen foglalkozott ai aktív és pssaziv választói joggal. A virilixmus intézményét fentartandónak vallja. — Simontsits Elemér a háború okozta nagy átváltozásokról, gróf Széchenyi Viktor az önkormányzat káros voltáról, dr. Némethy Károly pedig a kinevezési rendszerről beszélt ezután.
Az Egyesűit Államok képviselője a lausannei konferencián.
Lausanne, április 24. (Éjfélkor érkezeit.) Ax előzetes laussnnei tanácskozásokon az Egyesült Államok delegátusa kijelentette, hogy a kötendő egyezményt nem írja alá, működése mindössze az EgyesQlt Államok érdekeinek megvédésére irányul.
Meghalt egy német nagyherceg.
Weimar, ápr. 24. Vilmos Ernő, volt sachsen welmar eisenachi nagyherceg ma éjjel a sziléziai Heinrichs-auban tüdőgyulladás következté* ben 47 éves korában meghalt.
HÍREK.
T. olvasóinkhoz!
Az elmúlt hét folyamán történt tetemes béremelés, valamint a papír és nyomdal anyagárak ujabb 100 százalékos emelkedése folytán az összes fővárosi és vidéki lapok ugy a példányonkénti, mint az előfizetési árakat emelni voltak kénytelenek. Mivel ezen okok nálunk is fennállanak, sajnálattal bár, de kénytelenek voltunk lapunk példányonkénti árát f. hő 22 tői vasár- éa ünnepnapokon 40 koronára, hétköznapokon 30 koronára emelni. Az előfizetés május hó 1 tői egy hóra 650 korona.
A m Zalai Közlöny"
kiadóhivatala.
— Naptári Április 25. Márk ev.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal iFf.ut »3. Uo.emicder palota) hivatalos órái délelőtt fél » óratói 12-ig, délután 3-tól O-ig.. Telefon 78 — A szerkesztőség (Fó-ut 13. Bogenricder palota) hivatalos órái főlek részérő délelőtt JO órától f2-ig. Telefon ?(J A felelős stetkesstő délnftn 0 órától S-ig a nyomd»h»n (Főút 5. ss. alatt) fojtsd és bármily ÜRybcn a nagykő* önség rendelkezésére Ali. Telefon 117.
— Időjárás* Az Időjárásiad Intézet jelentése szerint hazánkban sokhelyütt volt többnyire kisebb esŐ. A hőmérséklet emelkedett. Egyelőre enyhe Idő várható sokhelyütt esővel, zivatarral. Később megélénkülő nyugali szelekkel hűvösebbre fordul az Időjárás.
— Vároal közgyűlés. Ma délután 3 órakor tartja közgyűlését a városi képviselőtestület d . Sabján Gyula polgármester elnöklete alatt. — A már ismertetett hosszú tárgysorozat néhány fontos pontja után Ítélve, a közgyűlés valószínűleg az esti órákig fog eltartani.
— Az Úrasszonyok Mária Kongregációja ma délután 6 órakor tartja rendes havi gyűlését, melyre a tagok pontos megjelenését kéri az elöljáróság.
-f Ax adófelszólamlási bi zottság pénteken a különféle ügynökök (gabona, bor, Ingatlan kereskedelmi slb. felszólamlásait fogja tárgyalni.
— Harangsxenteló* Nagy-récaén. Impozáns ünnepély keretében folyt le Nagyrécsén az uj harang szentelése. A harangazen-telésl szertartást Király Elek ker. esperes, tb. kanonok végezte, az ünnepi szent beszédet pedig Hei-dinger Jenő ferencrendi atya tartotta. Az uj hsrangot a récsei hivek önkéntes — birtokarány azerinti — adózással szerezték be.
— Szabad lyceálla előadások. A szabad lyceumban dr. Horváth Tivadarné igen azépen sikerült előadást tartott Reviczky Gyula költészetéről. A hangulatos előadást a költő verseiből vett szavalatok egéazitették ki. Horváth Erzsi Revíczkynek „Imakönyvem" c. versét adta elő egyszerű, meleg
hangon, teljes átérzéssel. — Nagy Győző eredeti felfogással kitűnően interpretálta a világfajdalom nagy költőjének néhány szép versét. — Jáger Józsa Reviczkynek páratlan szépté,ü, magas szárnyalású remekét, a Kán halálát adta elő teljes művészettel. A hsngulatos előadást mérsékelt számú, de igen disztingvált közönség hallgatta végig, mely az elősdókat őszlnto és hosszas tapssal jutalmazta. — Holnap csü törtökön eate 7 órakor Szakáll Gyula kegyesr. tanár folytatni*fogja n Világ csodái ról szóló előadást. A félórás vetített képes előadás u>án Nagy Győző fog szintén félórás előadást tartani az Oroszországba került magyar hadifoglyok sorsáról.
— „Uzsorás háxl ur" címmel folyó hó 21 én megjelent cikkre vonatkozólag utólagos meggyőződést szereztünk, hogy a kérdéses Kinizsy-utcai házi ur, akinél ez a 78 évea asszony 20 esztendője lakik, saját maga jár el ezen munkaképtelen, beteg öreg asszony szegényházban valő elhelyezéso ügyében és már cikkünk előtt is kérvényezett ex ügyben, éppen srra való tekintettel, miután az illető azegény rsizony megélni nem tud. A cikk egy félreértésen alapult, ugyanis a szegényházban való elhelyezés össze van tévesttve a ki lakoltatással.
— As Intolerance zenei programja. Blaton karmester a film nagyaágához mért kiváló müsO\'t állított össze, melynek pontjal \'közül kiemeljük a legértékesebb darabokat : Wagner „Lohengrln" opera részletek. Beethowan szimfónia részletek. A kálvária jelenetei alatt Grieg „Por Gynt Sujet\'ből Aas halála; a babiloni harc jelenete alatt Blaton karmesternek a zászlószentelés aktusára irt aagyszerü fúvós kvartettje. E súlyosabb darabok meUett egyveleg — vlg opera
— keringő részletek fognak a darab menetéhez simulni. Az Intoierance zenei programja egymagában több, mint egy hangverseny este, hiszen a zeneirodalom legértékesebb dolgainak egész sora azerepel a műsoron.
— Kiadják a meyerllngl tragédia hiteles történetét. Bécsből jelentik : Egy délamerikai ujságkoncern megvásárolta az osztrák kormánytól néhai Rudolf tragikus halálára vonatkozó összes aktákat, amik nyomán kiadják á mayerllngl kalandos regéjü tragédia hiteles történetét. A történet már a legközelebbi Időben sorozatos közleményekben meg ia jelenik az ujságkoncern lapjainak hasábjain
— kizárólagos közlési joggal.
— Nam járhatnak oroaz katonák templomba. Berlinből jelentik: Rigai jelentés szerint az orosz szovjet a legszigorúbban megtiltotta a katonáknak a tem-
Elomba járást. Ex az intézkedés étségtelenül összefüg Kriienkénak a moszkvai kongresszuson tett
3
olyan nyilatkozatával, mely szerint a azovjet összes templomai nem\'a tanitáat szolgálják, mert prédikátoraik a reakció és kapitalizmus visszaállításáért küzdenek.
— Az országos munkapiac álláaa. Hivatalosan közlik, hogy a mult héten az orazágos munkapiac helyzete kedvezőtlen volt. Nyilvántartottak összesen 1684 munkahelyet, amivel azemben ösx-axesen 3837 volt a munkakeresők száma mindkét nemből. Az arány tehát 100 munkahelyre 243 á munka-kereaŐ. A munkapiac kedvező volt a tanoncokra és a háztartási alkal-mazottakra nézve, kedvezőtlen as összes többi foglalkozási ágakra. Vidéken általánosan kedvező a munkahelyzet Miskolcon éa Pécsett, kedvezőtlen az összes többi városokban.
— Kiszárítják a bánaágl mocsarakat. Hetekig tartó jugo-azláv-román tanácskorások folytak a bánsági mocsarak lecsapolása tárgyában. — A tárgyalások eredményre vezettek, ugy, hogy a két állam közösen vállalkozik a munkálatok pénzügyi fedezésére. A le-csapolást hamarosan megkezdik.
— A nők általános katona-kötelezettsége. Varsóból jelentik : A lengyel hadügyminiszter az elfogadott uj katonai törvény kiegészítéséül javaslatot terjesztett a azejm elé, melyben a nők általános katonai kötelezettségét kéri megállaplttatni. A szejm a hadügyminiszter javaslatát rövid tárgyalás után napirendre tűzte és elfogadta, mint a katonai törvény klegész(té-sét. A kiegészítő tőrvény a nőket katonai segédszolgálatra kötelezi és szolgálali kötelezettségűket másfél esztendőben határozza meg. A törvény szerint aorozáskötelesek az összes husz—negyven éves nők.
— Orvosi hír. Dr. Jankó Béla műtő, sebész (operateur) kórházi főorvos április 24 tői (kedd) Csen-gery-ut 15. az. alatt rendel délután 2—4-ig.
— Uránia. JÖn t Intoierance. Szenzációs film.
— Legújabb lakásrendelet
az eljárási rendelettel ós a lakásügyre vonatkozó egyéb jogszabályok. összeállította dr. Borsos Endre a népjóléti minisztérium lakásügyi ügyosztályának főnöke. Ara 420 K. Kapható Fischol Fülöp Fial könyv-kereskedésiben, Nagykanizsán.
— Próbálj* mag ön la ás meggyőződik róla, hogy a Fll.IPP harisnyakötődéjé-ben békebeli anyagból késsült harisnyák, soknlk a legtartós.bbak ós ugyanazon sslnü ós minőségi! pamutból bármikor megfejel-betők, Siombalhely, Széli Kálmán-alc* 6.
— Uránia. Ma, szerdán\' 7 és
9 órakor (9 órakor szimfonikus zenekar) mA vadkacsa románca" 2 felvonásos amerikai vígjáték, a lehelő legtökéletesebb e nemben; a Játék első pillanatától állandó viharos derültségben tartja a nézőt. „A csitri* 4 felv. életkép, főszerepben Lóth Ila. .Intoierance" jegyei átvehetők.
— Hamlafogaket, aranyat, ezüstöt, brilli&nsokat és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár-ui 2. szám. (Fő-ut és Sugár-ut sarok.)
— UJ xonemÜvok. Aujusztin: Shlmcny-d.l, xor.éjo Gro<s Alfrédtól 4i0 K. Balias Árpád n agyar nótái, XU idxet. — Ha nwjd búnkét újra óMxehox a végzet. — Zöld leveles fehér virágos akácfa 300 K. Dócxy Jóxsof dsla>ból: Erdő mélyén siói a kakák.
Szomszédunkban van egy öreg eperfa 3(X) K .Levendula", daljáték 3 felvonásban, xooéje riidl Frigyes és Somló Sándortól, 2 füzetben I44J K. Kaphatók Fischel Fülöp Fiai kony vkeroskeJ és í boa, Nagykanizsán.
— Az „Intoierance" jegyei
átvehetek.
>
ZALAI KÖZLÖNY
1923. rfprjll. 25.
KÖZGAZDASÁG.
A gabonapiacom ma ugy a kenyérmagvakban, mint a terménycikkekben igen kia forgalom volt. A maloookoucsntrició a inai magái árkövetelésekkel sitmban tartózkodó volt éa csak Íg«n kia tétalakben történtek kőtéaak. Buza ugy feladóállomásról, mint budapaati paritásban, különöann a zárlat felé gyengébb volt.
Valnták ét devizák >
Nipoleoa 17800, Foot (Londoo) 22545-23146, Dallái (New-York) 4»70—SOW, -Prancia fxiot (P.rla) 320—338, Máika (Berlin) 17 — 1®, OUss Ura (Milano) 240-256, Osatrák korona (Béce) 665—715, Lel (Baka-reet) 25—27, Saokol (Prága) 144-150 Svájci frtnk (Zürich) 890- 920, Dinár (Zágráb) 48—50, — Lengyel márka (Van*) 10-11. A:uterdam 17.58 — Koppenhiga ÍI5-S45, Kriestlánla 369-888, Stockholm 1207 - 347.
Zörichl zárlati
BazUn 1 85 Amsterdam Hollandia 215 60, How-Yotk: 550 - 25 London 2561, Pária 8675, Milano 2727, Prága 16 38, Budapest 10-75, Zágráb 555, Vanó 1 17. Wlea u-77., Saófla 340 Osatrák bály. 0"77 5.
Termény Jelentéti
Basa (TUzaridáil) 28000-28500, egyék 27750-7850 rosa 17000-17500 tekanniny árpa 14500.55000 aö; 15500-6500 aab 15500-6100 tengeri 14500-15000, repce 14000-500, korpa 8200— 84C0, köles 8500-8800.
Budapaati áliatvátári
Marhatna L r. egásaban 1380 - 580, hátalja 1400—650, eleje 1880—1500, D.r. egáesbee, 1020—180, hátolja 1080- 360, eleje 860-858 Növendék marhal I. r. egéasben 870-820. botja fölött bőib) 1200-340, Kéislel: Kagy-onarha 282, eladáa 230, — Kövendák marba 15, eladáa 15, borjn 185, eladáa 10. Mártából 1200—1300, borjnbár 180"-2000
Seiiétvátár t
PeltajUa 6.0. Elkelt délig 320, Ore* — Közép 1350, Könnyű —, I. r.-, II 1240, Zilr 2110, Ssalonaa 1500, Uh. boa 1100.
Értékek i
Magyar hitel 42500, Osztrák hitel 14000, Hasal 1 1200, Jelzálog 2375, UíiimJtotó 7600, Kereskedelmi Baak 47000 Magyaí-Oisss 2850. Beocslol 150.000, Draacbe 45000, Aha-Unos ssén 385.000, Ssássvári 65000, Salg&-Urjáni 154000, Urtkányl 240000, Rima 25550, SchBck 23500, Gntlaunn 28500 Kuiei 182000, Dinka 2C500J Klotöd 17C00, Magyar énkor 480 000, Adria fOOOO, Allaotike 25750, Királysör 1300U, Bosnyák-Agrár 6100, Llp-Iák 5200, Phöbus 8800, Vasm. Villaraoa 15000, Gizella lOiOO, Konkordia 13600, DéU Vasat I76CO._
Felelői azerkeaztő Benedek Rezaé.
Nyilt-tér.*)
A velem összeköttetésben álló cégek b. figyelmét felhívom azon körülményre, hogy tsnoncslm Tóth Ltjos és Konkoly Sándornak, kik tőlem minden bejelentés nélkül eltávoztak, nevembem árut ki no szol-g&Usssanak, mert ezért felelősséget nem vállalok.
Szőcs Pál
kerkaszeclmikttsl kereskedő.
Apró hirdetések.
yiiiia ea« »» korona. vatugakk WImI •acdctl iu»k daplSa aalaalttataak. AlUil k<rci4kn«t n»»klil » korona kíltlí-mínj. Legkisebb hlrd*t<» 10
Ktro\'k tnr«.«t.:tt Ml. «KiUc *ty « M«|/.blr4okol K.bI«.« l«n»jA<a, MOtUutl. Ctaa . kUMUa .
KArlit aousota
eiMllt. Clm a kSdOtan.
E*y aKf VaaiaiU ViiOr..", mllrS Uncaatei «tr Kraf\'p-WU »c«kaírt»kal JwUveaia l.tjoa Auit\', c»«r»«*t-. f<cj\'«<" «• ■An.
Alia.| karaa o.WUiul Mrt Uoüauo*. | C\'mb » Uafi&MvauE-aa
Perfektül (6x6 tisatességee
MINDENES
ari háznil magas fizatí»»al azonnal falvételik. Clm a kiadóhivatalban.
Legolcsóbban
épit és tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batttiyány-utca 1. sz.
Talafoa 100.

NEM FAJ FEJE
i, . láb., ha a Da*k-t*r V •». alatti
ctpö-Ual.lb.n
renj.lt kíiiíól.f .Ivíftcdú .By.. tói ké,,ijU
ARGENTféie
cipőt bord. Javítások gyorsan essközöltetnek. Késsel Varrott duplaulpu
SZANDAL
már megrendelhető
UJSflGKIHORDO
azonnali belépésre felvétetik lapunk Kiadóhivatalában.
BIIZAT,ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolunk legmagasabb napi áron.
KORPÁT
napi ár alatt áxosituok.
Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
%Ut<fjtim: hiaia.
KESZLER JENŐ9 ÉS FIVÉRE
f »l>.«al*k b.ra.daaS vtllalala <1
BéUzlat fa mOMy: MOOVKaNIZSa, Masyar-utta a. Kin. FiQriet: UIOAPCST, VI., O-uIta sa. - Talaftm: 1S1-1S.
ELUI.LJi -I-...-.-0 Vtr..J..Í.I bmUU.-ÍJ"1"\'
-l.\'-fO-\' X.t.k, k,lön h..l -I.T—. "
„,;M,hi.ii mlhfldd fe«...4..4..k.t, ka.^o(l 1.14* U
_______ . itwi
■■lét ._.-
xC vW.c.iík í.ör.k.l- r.» .
. ../ \' . .___. . .W.CIÍ. UM.UI, r«. aiB.tirU.1.
SalaárM tartu**: »«.-« m^w.!,
• .i-lu—u kMjk. l.H.i.1 .Ikk.k, •M
MtxM fa éMatltM munfctaUkat sztksiarDan fa olcsia aukSiUnk.
Q U ITTNlg_ARTH U R
TeiefeiiT NAGYUUUZSA, R&.CSEY-ÍITU 17. Telefta*
INGATLAN ELAOAS.
Nagykanizsához köseli községben a vasút-állomásnil nagy kartaa h»r, 2 báa lakással és hoscátartozó 3 hold p ima asAMblrlok pincével sürgősen aladö. Míra-tclepen 1 hold kutlénftaltp, 2 hold kaizáló, hoisá 2•/, holl legekS-jog aladó. — Bővebbet:
Rákos György imtiHHnrttMi,
Varykantxaa, Xagyar-atoa 45.
KEREKPAR
és törött vázak javítása.
RÓ G ÉP J AVITAs.
—,\'» KCI.ltKIK, —
liuMil 1 SZAUJIOOK, f KluMii
<■«»<><<,OK-,,,;
(UakAis)
müszerüzem és t
irógépvAllalat 1
K.ilncay.u. a*.
Árjegyzék.
A szabadforgalom utjún eladisra kerülő lüzir. lijikozlaló áriról.
I. Tarm.lSI Ár.
a) a raktáron 1 ürméler 6(180 K
b) vadonba rakva 1 vagon 141l&O ,
c) leadó íllomíaon 1 . 155700 ,
II. Halyl tttslfa ára.
o) leadóállomáson 1 vagon 17ví<$Xl K
b) lelepen haaábla 1 . 19000) .
c) házhoz szállítva 1 . 192000, III. FUrlualt <■ aprított fa.
a) telepwi 1 vagon . . 225000 K
b) hizhoz szállítva . . 237000 ..
Ti|ákoitat6 magjejryxéaalc t
Nyers fa ára as ezen árjegyzékben megállapított áraknál 10\'/. kai
olcsóbb.
Folyó hó 15 étól kesdvo az árak a vasúti taiifa változása folytán q ként 140 kor. magasabbak.
Ezen árjegyzékben feltüntetett árak csak tájékoztatáa Jellegével bírnak, a így magasabb ár kikötése vagy elfogadása esetén Jogában á:l ugy a vevőnek, mint az eladónak a ki-kölőli vagy fizetett áriételek felülvizsgálatát az Oiszágos "Központi Árvizsgáló Bizottsággal a fa átvételéi kővető 14 napon belül kérelmezni. Nagykanizsa, 1828. április 10-én.
Polgármaitar.
MINDIG LEGOLCSOBB Oriájiraktároltjóárakon!
^^ ■Iwl^ P. fJ , m, Af„ntW»lmtfb Qoltimob nrenn^innlr Ftnminnb
KISFALUDI ÉS KRAUSZ
diwatnagy
az „ARANY KAKAS" h..
erzsébet-tér
Tataion 3.74.
21.
szAm alatt.
T.l.fon 3-74.
Férfi éa női diuatKelméh, selymeh, grrnadinok, Elaminok, opálballaztofc, férfi é9 női ruhaud9znak, panamák, plkék, mosók, zefirek, gyapjú és mo9ó delinek és Oirndllk
C I CU «"UE udsznak, siffonok. rumburgi ixelcnur e ud9znak és damagzldrukbói - nagy vSlaaztak. ~«a
fllrtritáfi I 2000 méter sch°^is és csikós UHjmaij. gyapjúszövet duplaszéles Érkezett
WT métere 2850 és 3125 korona.
Nagykaniísai Nyomd, la Lapkiadó Vállalat Nogykan\'zsa.
62. évfolyam 94. Mám. NagykanlMa. 1<»23 április 26. Csütörtök Egyes szám ára 30 korona.
politikai napilap
lnrka^Mi a. ajk4ófcl»»l*l ra-«» IS.
ItlanrLta -TtlUoa 7a. uá«.
Baáaraall uarkawláiáf i ▼. kar. Alkolwkaf-alaa 10. aa. IL aa TalalasMáa M-M ét M-M.
BUItaalátl ámki Kar káaarra e»«.- S
A szellemi és a fizikai munka.
Nagykanizsa, április 25. (o) As elmúlt háton Anita Berber éa Breitbart saemélyével kapcsolatban megemlékeztem arról a szel-lemi dekadenciáról, amely úrrá lett o ma élő tömegek felett Ebben a cikkemben Inkább az erkölcsi hlá-nyoHágok okaira vesettem viaaza követ keltetéseim eredőjét, ezúttal aionbsn a sieUemi hanyatláa fixi kai, helyesebben szólva gazdaaégl okaival kivinok foglalkozni.
A* élet törvényeit a legkevésbé s<m irányítják a véletlenek, a gazdasági és szellemi fejlődések utja, vagy a hanyatlás mélységbe ivtlö iránya szigorú törvényszerűségek szerint megy végbe. Nem véletlen tehát as sem, hogy a forradalmak utáni politikai irányzatok a fizikai éa azelleml munka harcát előidézték, Ulatvo a két faitáju munkateljesítmény kó/ött a differenciákat megnyitották. A világháborút követő idök,\'«lmaradha-tatlan szükségszerűsége idézte elő, hogy a vezetésre predesztinált szellemi munka vereséget azenva-dstt a nyers erőt reprezentéló fizikai munka részérőL
A tétel végtelenül egyszerű. Csonk a magyarorsi ág jelenlegi gazdasági állapotában a fizikai munka majdnem mindenkor elérte, néha még tul la haladta a békenivóju munkahonorálást, eszel szemben a szellemi munka (vslóban, mintha a msrxi erőszak .szelleme élne továbbra la) fokoiatoaan veazitette el vezfetŐ pozícióját és eszel együtt a békenivóju anyagi jövedelmező-■éget. Ma a fizikai munkás minden téren a munkateljesítményhez mérten, aránytalanul főbb dijasást nyer, mint a szellemi munkás. Ex a helyzet idé<i azután elő as intelligencia proletarixálbdását, as essmr, a gondolat, a tudomány, a haladás koldussorsát.
A msrxi tételek tarthatatlansága mutatta kl a legjobban, hogy a fizikai erő, a fizikai politikai mentalitás semmi körülmények között nem való a vezetésre, s ezzel kap-c tolat ban a hatalom birtoklésára. A politikai faktor szerepe kizárólag a szellemi munkásságot, illetve arisztokráciát illett meg. Az a nemzet, amelynek keretein be\'ül a gazdasági ansrehia mammut bankjai összeölelkeznek as Intelligenciától plátói távolaágban álló fizikai munkával, feltétlenül a dekadencia erősödését és ezzel a nemteti pusztulás feltételeit teremti meg. Az a nemzet, amelynek törzse: az intelligencia a pusztulás örvényébe sodródott, semmiképpen sem menthető msg többé a reális életnek.
Vegyes bizottság Ul össze a határincidensek ügyében.
Prága, április 25. (Éjfélkor érkezett.) Dr. Benes cseh külügyminiszter ma megjelent báró Villányi magyar követnél és közölte vele, hogy a cseh kormány hajlandó elfogadni ű vegyes bizottság kiküldésére vonatkozó indítványt a határincidensek ügyében, addig is azonban a cseh határzár változatlanul fenmarad __
Ax a nemzet, amelynek keretein belül minden egyes kant, társadalmi réteg, vsgy foglalkozási ág magának vindikálja ss elsőséget, még a lehetőségét is elveszítette annak, hogy a népek nag? versenyében a kellő kitartás kellő energiáit önmsgábói indukálja, s ezzel a ftjlődésnek és vagyoni gyarspo dámák utat nyisson.
Azorf nem lehet vitatkozni, hogy a azelleml munkát meglUetl-e és pedig milyen mértékben a gazdasági éa főképp • polMkai fölény? Ebben a tskintatben már évezredekkel ezelőtt döntött maga a világtörténelem, előtérbe helyezvén a azelleml munkát, tőrvényként állapítva meg a fizikai erő, az nő-szak fölött a szellem uralmát. Érthető is er, hiszen a haladáa a szellem uralma nélkül el sem kép zelhető, szellemi munka nélkül csak leomlik ar, amit az emberi akarat éa emberi agyvelő eiideig alkotott.
Mi ellenaigcl vagyunk a kom-muni; musnak, mégis az intelligencia ellen szegeződik a nyomorúság minden mai fegyvera. A társsdslml rétegek normális egymás fölé való helyexődése — kl kell ast nyiltan mondanunk — meg van bontva. A fizikai munka azervezettaége és jobb anyagi dotációja révén maga alá gyűrte a szellemi munkát s ezzel a kulturális haladás alapjsit metszették ketté.
Mert elk\'pzelai is nehéz kulturális hslsdást egy olyan országban, ahol a kultura munkásai, a klmü valt és további Mailemi fejlődést fájdsimsssn óhsjtó intelligensek a legnagyobb nyomorban sínylőd-nek? Elképzelhető-e a kulturális haladás akkor, ha a fMksl munka dotélása többszörösen felülmúlja a azelleml munkáét? L-het e haladáa akkor, amidőn nem a munkás oaztály kivalaaztotíjsl kerülnek a természetes kiválasztódás folyoraá-nyaképen a szellemi -munkások osztályába, hsnem fordítva: a szellemi munkások válnak fi.lkai munkásokká ? I Ltaz a értéke éa értelme a azelleml pályákra való törekvésnek akkor, ha a fizikai munka nagyobb darab, fehérebb éa biztosabb kenyeret nyújt ? £rda-mes-e legf^aőbbfoku iskolák könyv éstanulmáfl^hegyein keresztülvágni magunkat s tönkretenni a fejlődő
idegrendszert a gondolkodás éa tanulás óráinak ezreivel, csak azért, hogy a kopott élet ezer fájdalmát, a nélkülözés hóhérkezét érezzük akkor, amidőn azt hittük: révbe érkeztünk?!
Nemi Igazságtalan és erkölcsileg is abszurditás, ha a fizikai munka előnyt nyer a szellemi munkéval szemben. Hová vím akkor a vég-setteljes msgyar ut, ha a gazdisigi dowoizmua a msrxi elmélet őrültségét, a fizika győzelmét atank-doeé-j* a sstttem fölött?! Hová !«.> as erkö\'ci, a jog, a rand, a báke,^ a f.-j\'ődéa éa as igazaág, ha a Mailemi munka verítékén épített várba bevonul a fizikai munka ? A fizikai munka nem képea felaőbb azelleml munka oélkül eredményesen produkálni. A fizikai munka csak eszköz és nem cél, fontos, de még sem a legfontosabb.
A külgazdasági élet felületea Mtmlélői és azok, akik a fizikai és szellemi munka hsreéban az előző oldalról érdekelve vannak, azt hangoztatják, hogy a fizikai muoka mindig jobban dotálódott, mindig snyagilsg kenterben volt a szeHrml munka előtt. Békeviszo nyokra alkalmazva ez a tétel önmagától kimutatja tarthatatlanságát, hiszen békében a szellemi pályán határozottan magaubb életnívót jelentettek, mint bármely fizikai munkák. A háborúban éa a háború ulén megváltozott a helyzet s a bekövetkezett gazdasági romlás nyeregbe sejtette a fizikai munkát. Pé\'dákat felhozni teljesen felesleges, hiszen ha legszűkebb környezetünket tessiük ia vizsgálódás tárgyává, meg kell állapítanunk a klálltó differenciákat. Meg kall állapítanunk azt, hogy a politikai felfogás Is a fizikai munka mellett tört lándzsát, lévén az: agrárpolitika, msgysrán a paraszt ság és a nagybirtok állami erővel történő segítése. Ámde hamis vá-
Í ányokon haladunk akkor, amidőn eliugva a fejlŐdéa törvényeit, politikai dogmák alapján akarjuk hé-boruutáoi életünket berendezni. — Akarva nem akarva a pusztulásra ítéljük az intelligenciát, sorvadásra a nemzet gerincét. Ellökjük magunktól a haladáa lehetőségét és a fisl kai erőszakot ültetve a vaséri Mék-be szankcionáljuk a középkort. Mi,
mi élő és kát kézzel kűzködő, éhező és végzetünk tudatában megnyugodott intelllgenMk tudjuk azt, hogy a mi elnémulásunk: a nemzet pusztulása- A ml elnémulásunk a kultúra elnémulása. A mi munkás zünk lehanyatlása a kultura épületének rombadőlése A mi fogért* • tünk, igazságosságunk, tiszta erkölcsi felfogásunk megsemmisülése, a nemzeti ideálok elhamxradása.
Kik teremthetnek jövőt, kulturális haladáat, eszmei felemalkedett-aéget mások, mint az intelligenaek ? Kik lehetnek egy huazadlk századbeli nemzet alapkövei, ha nem a szellemi munkások? Kik vihetik diadalra a diplomáciai fondorlatok, a haladáa robogó chsoaában a magyar gondolatot, ha nem a magyar szellemi munkásság?!
Nem akarjuk — lehet talán as i*> hogy már késő ellentmondani, a fizikai munka győzelmét a Mellemi munka felett. Nem akarjuk as igaaaégtalaakégok szaokcíonáléaát a materializmus feltétel nélküli diadalát. Megtanított bennünket arra a mult, a kőbe merevült korok latin iráaai épugy, mint a modern élet konzekvenciái, hogy vezatő szerepet egy állam életében csak a szellemi munkásság vihet Nagyobb, hatalmassbb, organitáltabb állam azervezeteket tett töokra a fizikai muoka és as erőszak politikája a történelem minden korszakában, mint a mienk. A tizenkettedik órában, a különbségek legélesebb elő-tŰnésekor állítjuk a szellemi munka védelmére azt a sötét menaeatót, töprengjenek rajta azek, akikei Illet. _
Levél a szerkesztőhöz.*)
Mélyen liitlelt tterk„il6 ut I
Bccica lapja ejylk kSa.lmultb.il .iáméban olvastam, hogy a ház* tulajdonolok helyi aiövetaége Oltat tartott éi .ion elégedetlenaé£Űkn«k adtak kif.jazáet az uj bér«m.léa megengedett mérve felett é. — ha számbelileg n.m nagy, d. dinamikaiig annál nagyobb eréllyel követelték a bérek további emelhatá-aégét éa . k&zOieml pillék fenn tartását. Engedj, meg aie.kíaztí ur," hogy ahh.i reflexiókat füizak. Ha • háitulajdonoaok .miatt psnaax-kódnak, hogy a tulajdonjoguk a fel-mondáa korlátoiáu által aér.lmet .lenved, ennek . filfogáan.k van bizonyoa jogoault.ága, d. nem olyan mértékben, mint ált . kőivéleméoy-„,.l elhitetni akarják. Elvégre, h.
államnak jogában áll polgára! éleiéi korlátozni éa polgárait a harc tárra vinni, akkor jog. v.n . házak tulajdonát U korlátomL A bérek,
•I Kéiaaéu.l f-ty-" EÜ"V
nyílt ét iilrtaa. rMiaúk, ha a hál-lutyéeeoaok rfaiérét ia t------
ZALAI KOZLOWY
különösen u dilelbírek tolelhető-Bága az uj lakáarendelet azerlnt oly ezorbllane, hogy ennek következtében megdrágul minden oly katasztrófáik gyoraasággal, amint azt Auaztrlában láttuk. Pedig hiába kapnak több bért aházlulajdonoaok, ennek következménye az lesz, hogy a pénz váaárló ercj\'e lámát tovább Fog lezüllool, le fog rongyolódni éa az által a aierzett zsákmánynak semmi értéke aem lesz. A háztulsj-donoaok azeretlk a háztulajdont a földbirtokkal egy tekintet elé vonal, pedig ezt nem lehet, mert a ház-tulajdonossá! nem foglalkozás, hanem tőkebefektetés és tőkeblztoai-tás. Alt, hogy egy házat építenek valakinek éa negyedévanklnt vagy maga szedi be a bért, vagy megbíz \' valakit annak beszedésével, foglal-kozáanak tekinteni nem lehat. A tisztelt háttulajdonosok egyet mindig elfelejtenek: hogy gyönyörűen megúszták a devalvációt, mert amíg minden érték — ai Ingatlan értékél kivéve — devalválódott, az ingatlan elkerülte a devalvációi. Elkerülte tehát a házlulajdonoe la. És ők, akik annyira panaazkodnak, hogy nem tudnak megélni, józan éaarel aoha aem gondolnak arra, hogy házukat eladják éa Igy éljenek meg azon lókéból vagy azon tőke össze-gének kamataiból, amelyet hátuk után kapnak. Ha vlzagáljuk a különböző tőkék aoraát, mit látunk? Az egyik ember tőkéjét kispolgári eszével elvitte a takarékpénztárba. Ez a pénz ma 1/800-ad résrét éri a betett összegnek. A másik ember haiaflae lendülettel ugyanezt az ösz-azegü tőkéjét hadikölciönyökbe fektette. Hogy ez mit ér, arra nem Is merek felelni. A harmadik, aki ugyanezen összegű tőkéjén egy kis házat vett magának, annak a pénze ma milliókat ér. íme tehát a különböző tőkék sorsa. Azonfelül a bázak nagy réaze kölciönökböl épült fel és ezeket a kölciönöket a t. tulaj-donoa urak ma a lerongyolt koronákkal fizetik vlaaza, hololt a köl csönt frankértékben vették fel is lg; azoknak a házaknak, melyeknek ^•jdlg ca.k háimeaterei gyanánt aze-repeltek, — néhány lerongyolt ko rbna lelizetésével dúsgazdag tulaj-doaoaalvi lettek. Mikor lehál a t. háztulajdonosok ezekben a rettone-tee időkben vagyonukat a devalvációtól megmentették éa vagyonukat át tudták úsztatni éa menteni a túlsó parira, nincs semmi jogosultsága
•-----Miami jogosultsága
annak, hogy a háztulajdonos ujabb követeitekkel álljon eli is még ujabb további nyereségekre pályázzon. De egyébként kl kell jelentenem, hogy, ha a háztulajdonoaoknak elkerül eredményeket elérni, ezt megérdemlik. mert tudnak tömörülni éa ez által erőt kifejteni, mlg a bérlók ezldeig nem tudlak egy födél alá kerünl é, érdekeiket halbatóaan védelmezni.
-Fogadja I. azerkeaztő ur klviló nagyrabecaüléaem klfejezéaét.
Dr. Eüényi Giza ügyvéd.
Á párisi magyar követ a cseh natárincidensrfil.
.fíri\'\\ ,á.Pr- 25- Korányi Frigye, biró párisi magyar követ a Figaro munkatáraa előtt nyilatkozott a ma-CTar-caeh határlncidena ügyében. Íz. i .Magyarország meglamélelt közeledési ajánlatára é. békéa szándékaira. Hangoztatta, hogy Magyar orazág biiik a nemzetközi bízott-aág pártatlanságában éa mindenkor kéaz ennek dóntéaét elfogadni. Keméli, hogy Caehoiszig haaonló. kippen cselekszik.
Az Állami Jegyintézet
8 százalékról 12-re emelte fel ■ kamatlábat-
Nagykanizsa, április 25. Amint Záborszky Zoltán úrtól, a nagykanizsai Állami Jegyintézet főnökétől értesülünk, az Állami Jegyintézet folyó hó 26-tól a kamatlábat 8%-ról 12%-ra emelte fel.
Ez a körülmény a közgazdasági élet összes tényezői előtt bizonyára nagy jelentőségűnek tűnik fel a közeli gazdasági kialakulásra.
A városi közgyűlés első napja.
*\' \' \' * \'A tanácsnak az a javsslata, hogy
a kiküldött bliottaág által öaaze-állltott névaort fogadják el.
A közgyűlés azzal a módosítással fogadja el, hogy Simon Zilg-" mondné helyett Csillag Jenő hivassák be póttagnak.
Dr. fried kifogásolja, hogy Pé-czely László kétszeres alapon lett megadóztatva — ami kisebb vitát provokál, még Ujváry Géia, Horváth János és dr. Hajdú Gyula hozziazólnak. Dr. Sabján konstatálja, hogy Péczely Láazló helyea alapon lett a virilisták névjegyzékébe felvéve. Kéri az etedetl névsor elfogadását.
Ujváry Gézs sérelmezi, hogy a virillaek névjegyzékét csak most terjesztették a köigfüléselé, azonban Dr. Sabján megmagyarázva Uj várynak, hogy technikai okok késleltették ebben.
A felaőtemplom restaurálása.
im. április 26.
Nagykanizsa, április 25.
A tárgysorozat egyik-másik rendkívül fontos pontjára való tekintettel feltehető volt. hogy a városi képvlaelőteatület tagjai ma nagyszámban fognak n közgyűlésen részt venni. Azonban csekély érdeklődés nyilvánult meg, mert mikor dr. Sabján Gyulai polgármester pont 3 órakor a közgyűlést megnyitotta, csak nagyon kevés számú városatya volt jelen.
A képviselőtestület ad vBzlI a Kormányzót. Tárgysorozat előtt dr. Sabján polgármeater bejelenti, hogy a nagy. kanlisal m. kir. 6. honvéd gyalogezred záazlószentelésl ünnepélyére a Kormányzó Ur öfőméltóaága la le fog jönni Kanizsára. Javaaolja, hogy a képviaelőleatölet la üdvöili a Nagyurat. A program szerint vaairnap 8 óra 45 perckor érkezik a városházára, ahol dr. Krátkylsl-vin főjegyjő fogja üdvözölni. Felhívja a képviselőtestület tagjait, hogy minél többen jelenjenek meg üdvöz] éaére.
Meghívta a képvlsilőtestülelet a 6. honvéd gyalogezred Is a vasárnapi ziszlószenteléal ünnepélyre. Akik réazt akarnak venni, jelent-kezzenek dr. Kaufman Lajoa víroal tanácsnoknál.
Az evangélikus tem plom felavatása. Bejelenti további a polgármester, hogy a renovált evangellkua templom felavatását május 6 in Kapi püspök fogja végezni. — A püspök május 5-én fél 2 órakor érkezik az illomáara.
Indítványozza, hogy a képvlaelő testület egy küldöttsége fogadja az állomáaou az evsngellkua pűapököt.
A képvlaelőteatület hozzijirul a napirend előtti Indítványokhoz.
Dr. Kaujman felöl vaaaa ezutin a póttárgysorozatot. Dr. Sabján Indítványozza, hogy a póttárgyao rozst 1. és 2. pontjait tárgyaljik le a tárgysorozat 7. pontja után — amit elfogadnak. Ezután áttérnek a napirendre.
A napirend.
Helyesléssel fogadja éa veazi tudomásul a városi képvlaelőteatület Sopron hüsigéntk, a aopronl nép-szavazáa emlékének tőrvénybelk-tatáaát. \'
Dr. Novay jelenti, hogy a vármegye törvényhatóaága jóváhagyta a városi tű,rendészeti azabályren. deletet. Tudomásul veazi a kötgyü-lée a vároai szegényügyi aíabály. 5? z í, módos,táaának a vármegye részéről lortént jóváhagyáeí*.
„ „ A virilisták,
Ur. Kaujman előadja. ho«v a legtöbb adót fizetők iévjegyVéké "a Jn*" VS»<\'a kiküldött bi.ott-•ág dr Plihál elnöklete alatt .|.\\ get leli megbízatásinak. Majd felolvas.a az össieirt virilisták név-
Dr. Kaujman Lajos ezután je lenti, hogy a felaőtemplom gondnokaiga azzal a kérelemmel fordul a városhoz, mint kegyúrhoz — hogy renováltassa a minden templomi külső hljján levő felsőtem--plomot. A város vezetősége Ha-monnay Béla városi festővel lépett érintkezésbe ebben az ügyben, aki a templom belső tatarozáaát, az oltárok átfestését, egy szószék fel állítását, stb. 2.900,000 koronáért vállalta. A városi tanács a képvi-selötestületjóváhagyáeát kéri ehhez.
Ujoáry Géza azerlnt nem moat, de 10-15 évvel ezelőtt kellett volna már a templomot renovál-tatni. Aki a felaőtemplomba bemegy, — mondja — elszomorodik, amikor látja, hogy nincs aenkl, aki a templomot gondozza. Majd beszéde folyamán kritizálja a templom-azárazzátétell munkálatokat.
A közgyüléa egyhangúlag elfogadja a Tanács javsalatát.
A fémipari szakiskola.
Majd áttértek a tárgysorozat 6. pontjára: a fémipari azakiakola ügyére. Dr. Kaujman Lajos előadó Ismerteti a azakiakola ügyét, melyet a kereskedelmi miniszter Is legmesszebbmenőiig támogat — ha a vároa la hajlandó megfelelő áldozatot hozni. A vároa vezetősége a minisztérium két kiküldöttével egy bízottéig bevonáaával értekez-e el tartott, melyen a azakiakola felállítása a legnagyobb helyeslés •el fogadtatott. A további tárgya-ások folyamán a minisztérium a következő feltételeket szabta :
1) A vároa megfelelő helyiséget enged át a szakiskola céljaira ; 2) a villamáramot kedvezménye, áron kapj. az lakol a ; 3) a város kövessen el mindent, hogy a tanerők lakáshoz jussanak, 1) ped|g . ví. ros a tanulókat Is megfelelőien támogassa.
A .tanács javaslata _ |„ . lenlegl főgimnázium felszabadulna helyiaégeit a staklskola céljaira át-
engedi éa 10 millió koronit z költ-Bégekre bocsát rendelkezésre. Ebben ai esetben már november 1-én az első évfolyam megkezdődheine Dr. Sabján felhatalmazást kér — hogy Ilyen feltételek mellett a kereskedelmi minisztériummal a szer ződéat megkötbeaae.
Dr. Hajdú Gyula elfogadja, „00. ban Indítványozza, hogy a régi gimnáziumban annyi helyet szőrit-sanak, hogy az«leml Iskolák tizen-egy osztályai I, elhelyetletsenek. Csak ezzel a feltétellel kívánja ,|. fogadni a javaalatot.
Ujváry Gáza örömmel üdvözli él elfogadja a javaslatot. Minden áldozatra kész.
Dr. Villányi aggodalmait fejezi ki
Bazsó József melegen szól a szakiskola és a tanács javaslata mellett.
Dr. fried panaszolja, hogy Nagy-kanlzaa messze elmaradt a többi városok fejlődése mellől, mert mindig Akadtak képviselők, akik a fejlődés útjába akadályokat gördítettek. Kétségenklvül áll az elemi la kólák fejlesztése, de a fémipari szakiskola felállítását atlól függővé tenni, hogy csak az esetben szavazzuk meg, ha az elemi Iskolák 11 osztályának Is helyet biztosítanak — éa Igy veszélyezteti a fémipari iskola felállítását, ezért a felelőseéget azok viseljék, akik ezt fontoskodásból és konkolyhlntésből felvetették.
Dr. Hajdú Gyuls kimagyarázza szavalt.
Dr. Villányi vlsazautaslljs a .kon kolvhlnté." jelzőt.
Dr. Sabján: Mikkor erről most tárgyalunk, kijelentem, hogy a mostani főgimnázium egyik épületébe kivánjuk az elemi Iskolákat. Amíg az egyea helyiségeket nem azükaé-
§ élteti a fémipari szakiskola — ad-lg fokozatoaan rendelkezésre bo-csstjuk az elemi lakolák 11 osztályai céljaira. A Frigyes-laktanyában nincsenek helyiségek erre a célra. A kereskedelmi minisztérium által megkívánt feltételeket Illetőleg megnyugtatja a közgyűlést. Majd a vároai tanács javsslstát szavazáa alá bocsátj— Egyhangúlag megszavazzák.
A földbirtokrendező eljárás.
Dr, Kaujman ezután Ismerteti a vármegye törvényhatósági bizottságának véghatározatát a földbirtok-rendező eljárás foganatosítása tárgyiban (100 hold föld megszersise a gazdasigi Iskola ciljalra) — mely szerint a törvinyhatóság megsemmisíti és arra utasítja a várost, hogy vtgye uj tárgyalás alá és hozzon uj határozatot.
A városi tanács azt jkvasoljs a városi közgyűlésnek, hogy ugyanolyan határozatot hozzon, mint a januári közgyűlésen tette volt. (Hozzájárulunk 1 Elfogadjuk I) Dr. fried: Nem szükséges oly óriási áldozathozatal és nagy teher. r^í?42" ■ mezőgazdasági Iskola loláillláaa, azonban oly kockázatul megtenni — törvényellenes. (Elfogadjuk I Elfogadjuk I) Dr. Hajdú: Hasznosnak éa stűk-■égeanek tarlja a gazdaaágl lakola felállítását. Hozzájárul, dacára hogy « tőbérlő képviselője. Amikor szóvá tette az elemi Iskolák ügyét dr. Fried kétségbevonla, hogy a közérdek erdekiben felszólalt.
Dr. fried viszonválssza vihart provokál.
Tebb felszólalás után dr. Sabján felvilágosítja a közgyűlést, miért szükséges a januári közgyűlési határozat fentartáse. A városra nézve nem lehet hátrányos az ingatlanok
1923. <pHII\' 26-
m.gvét.1.. Rimut.tott • baazonrs, mely a népneveiéi terén szirmúik. A városnak ma négy milliárd korona meglevő vagyona van.A város anyogl viszonyaihoz képest óhait 100 katasztrális hold /Sídet és ISO hold legelőt beszerezni. Ez nem haladja meg a város teherblróképessé-gél. A kultuszminiszter maga egyenesen akként rendelkezett, hogy nagyobb városokban gazdasági ok-tatái céljaira 100 hold hasita-dó kl.
Máiként mint a földblrtokreform során — a város nem jut földhöz gerdasági oktatás céljaira. Elrendelt a szavazást.
A közgyűlés majdnem egyhangú tag elfogadja a tanáci javaslatát azzal a hozzátoldásaal, Hogy igenis /cntartják az elóiő közgyűlés ha lározatát ia szükség vsn a 100 hold földre, mert a 70 hold terület csekély terjedelmű. A póttirgyaorozat 1 pontja. A városi erdők üzemrendezési munkálatait Illetőleg javasolja a polgármester, hogy egészítse kl a városi képviselőtestület a mult közgyűlés határozatát azzal, hogy ugy az alsó mint a felső erdőből 75-75 legelőterfllet klhasltását kéri ia ai mint állandó legelőterfllet kezeltessék. A közgyűlés ily értelemben határos.
Az NTE kérelme,
A Nagykanizsai Torna Egylet aion kérelmét, hogy a Szeszfino-mltó r. t. mögötti (leendő visirtérl) területet engedjék it Ideiglenes használatra — hosszabban vitatják. A tanács jsvssoija, hogy mérsékelt dijszás mellett bocsissik a területet az NTE rendelkezésére.
Ujvdry csak azzal a feltétellel hajtandó átadni, ha 15 nap alatt felmondható a szerződés.
Antal Jenő talpraeeett felszólalása útin dr. Sabjdn helyeall a 15 napi felmondiet. Hisz! — hogy ugy sem fognak nagyon sokáig footbslloznl, mert a város rövid időn belül megcsinálja a vásárteret.
Dr. Kritku István az NTE elnöke a következő feltételeket ajánlja: Havi 500 K bér, 15 napi felmondás és az NTE nem végezhet olyat, ami a váaárteret akadályomé- A képviselőtestület hozzájárni.
A hadikórház Ingatlanai. A hadikórház lakott részének\' megszerzése, a vele kapcsolstos ingatlanvételek is csereszerződések tárgyalása hosszsbb vitát vetett fel.
Ujváry Géza kevésnek tartotta amit a kincstár hajlandó 23 hold vételének is a 36 hold elvont hssrna ellenében adni.
Dr. Sabján polgármester felvilágosító szavsi után a közgyüléa elhstároits, hogy megszerzi az Ingatlanokat ia megbízza a polgármestert a szükséges tárgyalások megejtésére.
200 millió kBlesBn.
Hemmerí városi főszimvevő 200 millió korona beruházási kölcsön felvételére felhatalmaziat kér a közgyűléstől, msjd részletesen ki-fejti, hogy a főgimnizium átalakításira 60 millió, a fémipari azak-Iskola felállítására 10 millió, a vízvezeték kiépítésére 30 millió, a hadikórház lakott részeinek megvételére 20 millió, a közkórbiz gazdasági épületének felépítéséhez 60 millió, uj modern kórházi fel-sterelésekre 10 millió, a József-\'őherceg laktanya tlaztl épületének lisztl Iskásokra való átalakítására 10 millió koronára van feltétlenül szűkség.
Dr. Sartory és Ujváry hozzászólja után — miután ax idő előre-
ZALAI KÖZLÖNY
Száz százalékban vizezett tej
A rendffri bOntetffbiró most tárgyalja a tejhamlsltdk ügyét
Nagykanizsa, április 25. Hirt adtunk arról, hogy Blluska vegyészmérnök, a keszthelyi állami mezőgazdasági vegyklsérlell állomás vezetője általános tejrazziát tartott a piacon, amelynek eredményeként 27 te|árus lejét gyanúsnak lalálts, mintát vett a gyanús tejből és Keszthelyen a vegyklsérlell állomáson megvizsgálta. A vegyészmérnök mind a 27 esetben megállapította, hogy a lei vizezett és Igy a jegyzőkönyveket a tejmlnlával átküldte a városi tanács által megbízott városi rendőri büntetóblróhoz, hogy a vizezett tej forgalomba hozatala, miatt meglndllsa mind a 27 ellen a bünteti eljárást.
Tegnap kezdte meg a városi rendórl bünteló bíró ezeket a tejhamlsltó ügyeket tárgyalni, ami több napot fog Igénybe venni. A legérzékenyebben Plander Józsefné kiskonizsai lakost büntette meg, akit száz százalékos vizezett tei forgalomba hozatala miatt harminc napi elzárásra és az összes eljárási költségek meg térítésére, valamint az Ítéletnek a .Zalai Közlöny\'-ben való közzétételére itélle.
Plander Józsefné ügyvédje, dr. Malek László utján íelebbezett az ítélet ellen.
Tlzenötnapl elzárásra és 1000 korona pénzbüntetésre ítélték özv. Domikó I.-né sánd lakost, többeket pedig 2000 —3000 koronás pénzbüntetésre.
haladt, dr, Ssbján polgármester sz ülést felfüggeszti holnsp, csütörtök délután 3 órára, mikor a közgyűlés folytatódik.
Akik nem ellenségei a viros fejlődésének, akik szivin viselik a viros ügyeli — nem tarthatják ma-gulAt távol a mai városi közgyű-léstől, mikor azon emlnenter fontos, messzire kihstó is nagy horderejű ű^yek éa problémák kezűinek tárgyalás alá — mint a ma délutáni folytatólagos ülésen, de nem zárkózhatnak el olyan kérdések tel jesitése elől — mint a kért jüggö-kölcsön, mikor ma boldog az az ember, aU UieeSat tud kapni is még olyan kedvező feltételek mellett, mint amilyennel módjiban van a váróénak szereznL
A város közönsige figyelemmel kíséri a mai közgyüké lefolyását. (•)
hírek.
T. olvasóinkhoz!
Az elmúlt hét folyamán tőrtént Ütemez béremelés, valamint a papír éa nyomdai anyagárak ujabb 100 •xáxalékoa emelkedése folytán az összes fővárosi és vidéki lapok ugy a példányonkénti, mint az előfizetési árakat emelni voltak kénytelenek. Mivel ezen okok nálunk is fennállanak, sajnálattal bár, de kénytelenek voltunk lapunk példányonkénti árát f. hó 22-től vasár- éa ünnepnapokon 40 koronára, bét* köznapokon 30 koronára emelni. As előfizetés május bő 1-től egy hóra 650 korona.
A *Zalai Közlöny"
kladóhlviUk-
— Naptári Április 26. Kletua.
— Hivatalos óráink: A kladóhiv.ul (Főnt 13. Bo^eorieder palota) hivatalos órái délelőtt fél 0 órától 12-lg, délután 3-tól 6-ig. Telefon 78 — A saerkeiitóség (Fé-ut 13. Bogeaiiedcr palota) hivatalos órái (alak ró-sséro délelőtt 10 órától 12-ig. Telefon 78. A felelós aaorkuztó délután 6 órától 8-ig a nyomdában (Fóut 6. sx. alatt) fogad és bármily ügyben a nagyközönség randelkaiéséro áll. Tolofon 117. _
— Időjárás. Ax Időjárásún! Intézet jelentése szerint hazánkban orazágos eső volt, helyenként zivatarral. A hőmérséklet nyugaton kissé sűlyedt. Megélénkülő szelekkel az eső szünéae éa átmenetileg hűvösebb idő várható.
— A városi köxgyUlés ma
délután 3 órakor folytatódik.
— As Ébredő Magyarok Egyesületének válaaztmánya ma
asta 7 órakor Q\'étt tart.
— Leventék résxtvétele a hcnvédxásxló sxentelésén. —
Mint illetékes helyről értesfilGnk, a m. kir. 6. honvédgyalogezred folyó hó 29-iki zászlószentelés! ünnepélyén Nsgykanizsa vároa éa a környező falvak leventéi ia részt-vesznek testületileg mint néiők. Örömmel űdvöiöljük ezen uj, gyönyörű Intézményt, melys mi vérünk, ifjúság unk tea ti ügyességének fej-lésztése mellett az \\Ep testbén ép lélek" elve alapján annak magasztos lelki tulajdonságai, hazaflaa érzülete ápoláttt, gyarapítását is Céljául tűzte kl. Büszkeséggel tölt al bennünket ax a tudat, hogy a ml fiaink ezek a leventék, a kik őfőméltósága a kormányzó jelenlétében ezen fényes ünnepélyen résztveaznek. Felhívjuk a levente Ifjuaágot exuton ia, hogy nevezett alkalommal minél nagyobb számban jelenjen meg, de felhívjuk egyszersmind a szülőket éa munkaadókat i», hogy gyermekeiket, slkal-mazottjáikat aemml körülmények kőzött sa tartsák vissza, hanem inkább a megjelenésre ösztönözzék. Tájékozásul közöljük, hogy a leventék gyülekezése 29-én délelőtt 7 óra 30 perckor van a városi köxkőrháx előtti téren, honnan zárt rendben lesznek az ünnepély axiohelyére, a Zrinyi aportpályára vezetve. Miután ax ünnepély csak határozottan rossz idő esetén marad al, as esetleges kétes időjárás a leventéket nem akadályozza a megjelenésben.
— A világ csodái. A szabad lyceumban ma eate 7 órakor Szakáll Gyula folytatja a világ csodái cimü vetített képea elöadáaát. — Utána Nagy Győző az oroszorsiági magyar hadi foglyok sorsát Ismerteti.
— A felaőtemplom harangjaira N. N. 1000, az alsótemplom harangjaira 1000 koronát adományozott.
— HUkedvelő előadáa Gara-boncon. A garabonci ifjúság a napokban adta elő négyszer egymásután a .Piros bugyellárlst*. Ax elősdáa mindannyiszor kitűnően alkerült. A stereplők közül a* legjobbak voltak: Molnár Mária, Er-
délyl Rozália, Cscrdáa Zsófia, Mata-kovlca Róza, Pullér Kálmán, Ekman István, Zsiga Ferenc, Mezgár Jó-zaef. A 4 előadás tiszta jövedelme 36000 K, mely összeget színpadi kellékek s könyvek beszerzésére fordítják. A azereplők ügye. összeállítása, ■ betanítás, reodexés, ax erkölcsi teljes aiker Bacza Béla kántortanítót illeti, akinek további munkásságához őszinte sikert kívánunk.
— Idők jele. A garabonci uj pásztor helyre szállításához ennek kértére 17 kocsit rendelt ki ax érdemes község Sient György napra 1 17 kocii — 1 ciordáal Közhivatalnokot hányat lehetne 17 kocsival elazállltani ? . ..
— Vixbe fulladt gyermek. Kalser Ferenc sümegi lakoa 2 évea fiacskája az udvaron játazadozva egy ott levő dézaába eaett, melyben araaztoa magasságban állott a viz. A szerencsétlen gyermek belefulladt a aekély vizbe.
— A csabrendekl Ifjúság előadása. A csabrendekl r. ka\'h. ifjúság jól sikerült előadáat tartott. Színre került a .Falu rossza\'.
— Komárom mint átmeneti állomáa. Január havában Münchenben nemzetközi vasúti konferencia volt A konferencia megállapodott abban, hogy a kelet és nyugat személy és teheráru forgalmát Msgyarorazágon át Irányítja. Az egyezmény nagy mértékben megnövelte az egyea határállomásoknak, igy Komáromnak is a fontosaágát. A Máv. igazgatósága gondoakodott arról, hogy<&»cnárom a legnagyobb forgalmat ia akadálytalanul le tudja bonyolítani.
— Megaxtlnt lap. Ax „Észak Zala" cimü hetilap megjelenését bixonytslan időre beazüntette.
— A sxén oraxáf oa átlagára. A kereskedelemügyi miniszter 1922i évi IV. és 1923. évi elaő negye dére a baroaazén országos átlagárát 658, a fekete szénét pedig 810 koronában állapította meg méter-mázsánklnt a bányavállalatok által fizetendő terragium klszámitáaának alapjául.
— Vámgabona április havi térítési dija. A malmok által őrlési adó elmén beszolgáltatott gabona térítési árát folyó hóra a pénzügyminiszter a következőképpen azabta meg: Rozs és kétszeres 9500, árpa 9000, tengeri 8500, xab 10.000, köles 10.000, tstárka 13.000, ocsu 800 korona.
— Elkészítik a mexőgaxda-aági termelés atatlsxtíkáját. A legújabb kormányrendelet a folyó évre ia elrendeli a mozőgazdaaágl termelésekről azóló 1922. április 14-ikl kormányrendelet rendelkezéseit. Elrendeli továbbá a f. év ta-vaaxán bevetett területek öaaxeirá-aát, mindennemű gazdasági növények Idei terméaének a arámbavételét és ax 1923. évi caéplésl ered-mények megállapítását. — A vetés területi felvételt a 20 kat. holdon felüli gazdaaágok tulajdonosainak egyéni bevallása alapján f. évi május 1—10. napjain kell foganatosítani. Ugyanebben az Időben tartoznak összeírni a községi elöljáróságok a község területén levőgőx-és cséplőgépeket, járgányos cséplőgépeket, a gépek tulajdonoaalnak megjelöléaével.
UJMGKIHORDO
azonnali.belépésre felvétetik lapunk kiadóhivatalában.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. áprllia 26
— Eaparantó nyelvű távira-
toxáa. Miután ■ nemzetközi postaegyezmény által mint szabad táviratozási nyelv engedélyezett 46 nyelv között az eiperantó nem szerepel, több kereskedelmi kamara elhatározta, hogy mozgalmat indít •s esperantónak, mint azabad táviratozási nyelvnek nyilvántartása érdekében. Tekintettel arra, hogy az esperantót ma már kereskedelmi körökben használják, a nemzetközi postaszövetség legközelebbi kongresszusa valószínűleg elfogadja az esperantót.
— Legújabb lakásrendelet az eljárási rendelettel és a lakásügyre vonatkozó egyéb jogszabályok. összeállította dr. Borscs Endre a népjóléti minisztérium lakásügyi Űgyos7tályánsk főnöke. Ára 420 K. Ksphstó Fischel Fülöp Fiai könyv, kereskedésében, Nagykanizsán.
— Uránia. Szombaton 7 és 0 órakor, vasárnap\' 3, 5, 7 és n órakor: , A fegyenc gróf, komoly értékű vlráma, melynek szépségeit garantálja ason körülmény, hogy ugyan-ason gyár munkája, maly a .Hannele\'-vel Európaazerte emlékezetes müvtsztti sikert aratott. Még rokonszenves emlékeietünkben van .a Hannele megragadó alalitása, Marga-rette Schlagellel ti abszolút tökéletesség? Mattéra paláiban .A fegyenc gróf fósse-repKI ugyancsak Margaratte Schlegel és a Mattéra pallért alakító Félix Batch Kiséró műsor: .Fitty, a futóbolond*. E két felvonásos burlesskban a komikum határt nem Ismer. Patty mindon ftlmén futóbo\'ond, — a t fotó bolond\'-ban allénál Ihatatlan komikumának k.ronlját adja.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, brilliánsokat és érmeket a legmagasabb napi árban veszek. — Frlad Jó*aef ékszerész, Sugár-ut 8. szám. (Fó-ut és Sugár-ut sutok.)
— Uránia. Május 1 én és 2 in „Intoleranca" asUnfonlkoa xeneklaérettel.
— Próbálja maff ön la és meggyó-sódik róla, hogy a P1LIPP haxisoyakötódéjé-ben békebeli anyagból készült harisnyák, zokolk a legtartósabbak és ugyanazon azlnil és minőségű pamutbóí bármikor megfejel-hatók, S>osnbathaly, SzéU Kálmán-ntca 6.
— UJxenemflvek. Aujusztln: Shlmmy-dal, zenéje Groax Alfrédul 4i0 K: Baláss Árpád rr agyar nótái, XU lüzet. — Ha majd minket újra összehoz a végiét — Zöld leveles fehér virágos akácfa 300 K. Dócsy József dalaiból: Erdó mélyén sxól a kakuk. — Szomssédonkban van egy öreg eperfa 800 K. .Levendula*, daljáték 3 ielvonásban, xeoéje Fi kii Frigyes és Somló Sándortól, 2 füzetben 1440 K. Kaphatók Fischel Fülöp Fial könyvkereskedésében, Nagykanizsán.
— A* „Intolerance" jegyei átvthakSk.
LengyeHugoszláv tárgyalások.
Prága, ápr. 25. A Szlovenszkl Dennik jelentése szerint Okenszky belgrádi lengyel követ tárgyalásokat folytatott Lengyelország éa Jugoszlávia viszonyáról. Kormánykörökben hfa-e járt, hogv megtárgyalták Lengyelországnak a kisán-tántba való felvételét U.
KÖZGAZDASÁG.
Valuták és devizák:
N.poleod 18400, Pont (London) 23Í35-23836, Dollár* (New-York) 5010- 5160, — Francia frank (Paris) 344-354, Márka (Berlin) 16-18, Olasz líra (MUano) 26Í—262, Osstrák korona (Bécs) 705—735. Lei (Bukarest) 25-27, Szokol (Prága) 140-155 Svájci frank (Zürich) 882-895, Dinár (Zágráb) 51—63, — Lengyel márka (Vaxsó) 10—11. Amsterdam I7-.58 — Koppenhága 912—972, Krisstiánla 878-917, Stockholm 1335 - 386.
Zürichi zárlati
Bertin 1 80 Amsterdam Hollandia 214 76, New-York.\' 548-50 Undon 2654. Pária 873rt, Milano 2717, Prága 16.36, B oda-pest 10-60, Zágráb 660. Varsó 1 12. Wlaa 0 77,; Ssófla 340 Osstrák bély. 0 77 6.
Termény jelentési
basa (Tlssavtdékl) 28000-28500, egyéb 27760-7850 rozs 17000-17600 takarmáoy árpa 14600-15000 sör 15500-6500 sab 15750-6000 tengeri 14600-15000, repce 1400C-500, korpa 8100- 8200, köles 8600-8900.
* Budapesti állatvásári
Marhahús I r. egéesben 1330 63), hátulja 1360-600, eleje 1330—146), ILr. egéasbes, 970—1130, hátulja 1030-310, eleje 810-900 Növendék marbal I. t. ogéssben 860-900. borja (ölölt bórb) 1310-360, Késeiét: Nagy-marha 90, eladás 74, — Növendék marha 8, eladás S, borjú 10, eladás 10, MaAa-bór 1200-1300, borjabír 180C-2000
Értékek t
Magyar hitel 42600, Osztrák hitel 14000, Hazai 11200,Jelzálog 2375, Leszámítoló 7600, Kereskedelmi Bank 47003 Magyar-Olass 2650. Beocslni 160.000, Drasche 45000. Általános ssén 365.000, Szássváii 65003, Salgótarjáni 164000, Urlkányi 240000, Rima 26650, Schllck 23600, Guttmann 29500 Naslcl 181000, Dinka 2C60D,\' Klotild 17000, Magyal cokot 480 000, Adria 80000, AUantlka 25760, Klrilysör 18000, Bosnyák-Agrár 6100, Up-ták 6200, Phöbus 9800, Vasm. Villamos 16000, Glsetla 10500, Konkordla 13C0), Déli Vasút 17600.
Felelős szerkesztő Benedek Rezatf.
Apró hirdetések.
kcrcaőknck asav«*kl»t 5 korona kedvca-míny. Legkisebb hlrdetda 10 aaO.
Kertiek m«rr<«lr« Ml. \'IT*** ***** a.«lftblrtokot K.ol«ta kGro/ftWi, ptnrtvel <« Ml-iicuUwl. Clra « kUdótm.__
Oklevele* ualtOoí hiiluniidl va» M.tWoei 4IUH k«te>. I.-vekkel .Wunka»»mií« jeMctte a^ kl-tdCba Ut.______ill?
4 kA*<pJafcoUl Wt*ti« kioy Uodtó*. \'W yfa,tirt>o. .jlnlkoilk. Cla a kí.dOWi.__í>U
Err 410 j«*»rb»n l«»fl tlted.a u»*rte«
<Ud0. agrtfeUt Bmaoio j*\'nf. Sutti at V-__
4a b»ron>ni mlniknVoe a kc«aoaabb napi joo_vlU~l ■ TojU Baro^yfljgulcp.
Valaacal lOMr. valóéi, iK«iH Wdlititi <*«»*> eladd. >Si«t» Hocac vcnd^M Siat._ >\'!\'
KUdO egy per... ai«<W. «o mit* ht6u6n.tK. ,6bb ol.lknrMax ti «tr amerikai fa<ót<.ír<. crairo,.h«« seo drb. mOvtaiMxneiael. Bauhj-ínjslca «<>• "
Perfektül fózó tisztességes
MINDENES
uri háznál magas fizetéssel azonnal felvételik. Cim a kiad hivatalban.
ea . 2 drb. slor, 2 dtb. »iif»Q«, 2 drb.
CLAUU* fotel. I -Jib. világot virágállvány, I pár faragott fa karnlt, 1 drb. vlllanyes gyori-forrald. 1 drb. ösancsukható culfdágy (aulainak l> haaiUlhaté) I drb. libákon 4K4 nagy huiTigó dtaxka, I ceelédmoedó Itlsserelfosei. 2 darab Ivgoa bord4 t* t&bb aprdbb bíitarUsl cikk. — BattbyAay-utca 10. aaAm alatt. HM
Legolcsóbban
épit és tataroz
a Házépítési ás Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Talafoa 806.
Eladó ház és kávéház.
Szombathely melletti Náral kösaépben egy uj toIdaalataa h*s telikkel, Kőszaflen pedig egy, a Fítéren lévő egy emeletes ház jó forgalmú kávéMunal együtt eladó. Közelebbi felvUlgositásokat nyújt: Dr. Pintér L«Jo« ilgyvéd Szombathely, Kóssegi utca 27. szám.
DEÁK ÉS DR. ORDÓDY BANKHÁZ
«usaiyMr*i*flv taanuitó andrluy-utl Hók BUOaPSST, VI., andraaay-ul 16. sz.
Legnagyobb nyeremény
Bzercncsés cselben . . 25 RlllItO
Jutalom......10 millió
Fffnyerenény .... 5 millió 2 millió 1 millió stb.
Utolsó jár héten afánliuk méj sorsJ«sy«liikat
> mijirt W. iitfa t«éf-rwd«lfetli>t nrir m« iKtiihitlflli »l.
HIt. *or.|.(,ár.k i
\'/, K a»a.-\'/, - ««o— \'/. „ 100.-

Buéiláuktl lwdtii-tep.il, nn pístautaMnyon I
QUITTNER ARTHUR
iraasain1 nxxxmsisii/)
usruuzst, nitcawiici n. im«
394.~—394
NEM FAJ FEJE
(> . láb., h« . D.Ak-l.r 1. u. .l.ttl
c I p S-U I I . I b • n
rendelt kilóról.g .liörendü ujabból Wsiull
ARGENTtéie
cipót hord. Javítások gyorsan esakösoltetnek. Kézzel varrott duplatalpu
már meg-I rendelhető
SZANDAL:
Morakaraaxliur k&ziég határában a Mura folyón gyakorolható
halászati jogot
192S. znájaa 4-ón délelőtt 8 órakor a körjegyzői irodában haazonbérbesdjuk.
Kozaégl elöljáróaág.
MAGYAR-OLASZ BANK R T.
elfogaő kamalozdara pénztárjegy elleniben legalább 6 hánapro kútfiH
betéteket buzaértékben
és
mezőgazdasági célokra
ugyancsak buzaértékben nyu|l
hitelekei
Részletes lelulldgosltdsak nyerhetők a bank székházában
BUDAPEST,
V., NADOK-UTCA to.
Könyvnyomdai munkál * Könyvkötészeti munkát
_. m.: Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési és esketéBi kártyák, névjegyek, számlák, levélpapírok, borítékok, irodai, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok, gyászjelentések s minden északba vágó munkákat pár óra alatt készít
u._ m.: Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötését, aranyozását, pénzintézetek, gyárak, üzletek részére főkönyvek, bevételi és kiadási naplók, pénztárkönyvek, irattáskák készítését erős, tartós kivitelben jutányos árak mellett vállalja
,„ Nagykanizsai Nyomda és Lapkiadó Vállalat. Fő-ut 13. szám. 8
go oooQooooo ooooooo oo ooo Q^oÖQo^rmooooooonTMl
N«gyk«nlö.i Nyomd, is Upki.dó Vau.l.t N.ovk.ni,.. --
N«gyk«nlís.i Nyomd, is Upkisdó VáU.1.1 Nsgyk.niu,.
62. évfolyam 95. sxám.
Nagykanizsa, 1923. április 27. Péntek Egyes szám ára 30 korona.
Kflszpérurel bérmentesítve .Zalai Közlöny Nemzeti Muzeum
MM ilf U>
POLITIKAI; NAPILAP
M«rk*MtO«*K H kJ»d<Jhlv.Usl
||l*mbM*T«l*/ot II. »«Am.

Ha.lapoitl K*rh«uttft«Kt V. k«r. Alkotmlojr-ate* 10, •*. tt. t Ttltfonuám M-M M Í1-J4.
Klön.«u«i Iraki B*/ h«B*»r« K
A lakbéremelés körűt.
Nagykanizsa, áprllla 26
Helyes és szükséges voll a háztulajdonosoknak megengedni a béremelést. Méltányos, hogy a különböző minőségű vagyontárgyak egyaránt meghozzák a jövedelmüket, mert hisz egészen a vélellenségen mull, a családi és gazdasági lényegtelen körülményeken, hogy békében az egyén a vagyonát földbe, értékpapírba vagy házba fektette. Mind a mai napig a korona romlásából kifolyólag a vagyontárgyak utáni számszerűleg emelkedő jövedelemből a háztulajdonosok többé-kevésbbé kl vol-tak zárva és csak az értékpapír és a föld hozták meg a bem-fekvő tőke^jtamatjalt, addig a háztulajdonosok éveken át ráfizettek. Felszabadítani teljesen azonban, mint a rendelet Is Illusztrálja, még sem lehet, mert mtg a föld és az értékpapír semmiféle hatalmat nem nyújt a tulajdonosnak, addig a ház-, különösen a bérháztulajdonos az országos lakáshiány, Illetve az építkezés közel nyolc évi hátramaradásából kllolyólag olyan hatalomhoz Jutna, a forgalom és a bér teljes felszabadításával, amely sok-sok visszaélésre és méltánytalanságra vezetne. Éppen ezért a vonatkozó rendelet szükségszerűen határokat állapit meg, sőt ujabban a népjóléti miniszter kijelentése szerint, ujabb korlátozó rendelkezés fog megjelenni, mert a most érvényben lévő rendelet mellett Is akadnak olyanok, akik a rendelet-adoit helyzettel többé kevésbbé visszaélnek.
Nem beszélhetünk a Zerkowltz-léle béremelésnél a tendenliozl-tás felől, mert az mindig az egyén nézetétől, érzelmi Irányától, felfogásától függ A Cenlrál szálloda bére, amely épület bizonyára fekvésénél, nagyságánál, nagyobb voltánál és ujabb, drágább, fényes kiállításánál fogva ötször annyit megér, ugyanolyan bérösszeg, 12,000.000 K terheli, mint a régi Sörházat. Meg vagyunk győződve, hogy a Cenlrál
12,000 000 K évi bére sok és a Garal testvérek nem fogják megadni, mert képtelenek lesznek ekkora bérösszeget megadni. Még az a nagyüzemü szálloda, étterem és kávéház sem tud annyit hozni, hogy csak béne tizenkét milliót fordítsanak, annál inkább tulsok a kevésbbé előnyös helyen fekvő, kisebb régibb épületnél, melynél ócskább, össze sem hasonlilható a Centrállal, amelynél ötödrész any-nylt sem ér talán, a 12.000,000 K bér. Mint mondottuk ez elv, Jogában áll a háztulajdonosnak egyik lakóját Így, máslkat ugy elbírálni, Jogában áll tendentlo-zltást gyakorolni, de csak lefelé és nem felfelé. Adhatja a bér lehetőségén alul valakinek, de azt. hogy akinek kedvezni afov, attól ls tul sokat kér, akit pedig sújtani akar, attól a tulsok ötszörösét kéri, (a ház értékét viszonyítva) az absurdum. A kanizsai háztulajdonosok túlnyomó többsége a rendelet értelmében reálisán fogta fel a béremelés kérdését és az Ilyen ferdeségek kiküszöbölésére hivatalból is feltétlenül szükséges egy kiegészítő vagy pótrendelet, miként azt a népjóléti miniszter meg ls ígérte.
A fentebb Illusztrált eset nem bírálható el nagyon súlyosan, mert hisz a háztulajdonosok hosszú éveken át annyi keserűséget és ráfizetést szenvedtek, hogy az első pillanatban némelyik Igyekszik az összes veszteséget behozni.
Ideálisnak látszik a keresztény Országos .Hangya* Szövetkezet konkurrens ellenségeinek, egy rendeletadta Jog alapján történő házbéremeléssel egy egész vármegye Hangja kirendeltségét lehetetlenné tenni, kiküszöbölni, hanem a dolog még sem olyan könnyű, mert ez a kérdés országos kérdés, mibe más tényezőknek is van beleszólásuk,
Lázadás Kínában.
London, áprilli 26. A Kinábsn időző angol helyőrségek az ott keletkezett lázadia következtében érzékeny veszteiégeket azenvedtek.
A Kormányzó pécsi útja.
A dunántuli ut első állQmása. — lelkes fogadtatás Pécsett.
Pécs, ápr. 26. (Telefonjelentés.) cája, Ferendek-utcája és n szigeti
Nagybányai vltéx Horthy Miklós kormányzó ma reggel 9 óra 10 perckor kisáretável Pécsre érkezett. A díszes közönség már a kora reg* gell órákban összegyűlt a pályaud varon, melyet ez alkalomra zöld lombbs), virágokkal és lobogókkal díszítettek fel. A pálysudvar előterében a helyőrség díszszázada állt fel, a század baloldalán pedig a kormányzó fogadására összegyűlt különböző társadalmi egyesületek, a vármegye ás a város vezető személyiségei helvezkedtek el.
Mikor a különvonat az állomásra befutott, a katonazenekar a Him nuszt játszotta. Az összegyűlt közönség kitörő éljenzésser^ogadta a szalonkocsi ajtajában megjelenő kormányzót, kl mindenekelőtt Ma-xon Lajos tábornok, tsjyes d«.n-dárpsrancsnok ás vitéz Somkuthy Lsjos ezredes, a vegyes dandár vezérkari főnökének jelentkezését fogadta, majd ellépett a díszszázad arcéle előtt. A kormányzó ezután a megjelentek éljenzése! közben kocsira szállt és a fellobogózott Indó-ház-u>, Rákóczi-ut, Irgalmasok ut-
ors-iáguton keresztül, a szigeti külvárosi gyakorlótérre hajtatott. Ax utvonslon az egy más mögött tb^ mött sorokban elhelyezkedett közönség mindvégig lelkes ovációkban részesítette a kormányzót, aki a gyakorlótér bejáratánál kíséretével együtt lóra szállt és megszemlélte a helyőrség kivonuló csapatát.
A azemle után díszmenet volt, amely után ismét kocsira szállt a kormányzó éa kíséretével a Zrínyi Miklós-reálnevelő intézethez hajtatott. Az Intézet bejáratánál az intézet igazgatója fogadta. A kormányzó előbb az intézet növendékei felett tartott szemlét, azután pedig az igazgató vezetésével megtekintette az intézet tantermeit, hálótermeit, kápolnáját és az át* UreM«. A» -IaUm* után a kormányzó bemutattatta magának az Intézet tanári karát, majd beírta nevét az intézet em*
lékkönyvébe ás 11 óra 30 perckor
kiséretével együtt a püspöki palotába hajtatott, ahol rövid időre visszavonult a részére fentartott lakosztályba.
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, ápr. 26. (Telefonon jelenti tudóaltónk.) A nemzetgyűlés mai ülése 11 őrskor kezdődőit. Napirend szerint következik . földmunkások béréről szőlő törvény-javaatat tárgyalása. Az elaő felszólaló nagyatádi Szabi István, aki védelmezi . javaslatot és a>t elfogadásra ajánlja a Háznak.
Nagyatácil Szabó látván beszéde után Dénes István áa Peidl Gyula azölaltak fel.
Az ülés délután négy órakor végződött
Károlylék Belgrádban.
Belgrád, ápr. 26. (Éjfélkor érkezett.) G\'óf Károlyi Mihály és Jiszi Oszkár ms Belgrádba érkeztek. Ez alkalommal több belgrádi lap behatóan foglalkozik a magyar vl-azooyokkal.
Szünetre megy a Ház.
Budapest, ápr. 26. (Telefonjelen-tás.) A politikai körökben ugy tervezik és remélik, hogy a nemzetgyűlés a munkabérjavaslat letárgyalása után hosszabb szünetet Jrtp. A Ház szünetére nézve ScitoVszky BÜa elnök még nem állapodott meg véglegesen a miniszterelnökkel. Amennyiben a javaalat részletes vitájával a nemzetgyűlés ma nem végezne, ebben az esetben még
szombaton ülést tart a Ház. Értesülésünk szerint a nemzetgyűlés szünetét pünkösd utánig tervezik.
Nehézsége1; a lausannei konferencián.
Párís, ápr. 26. A Liberté azt Írja, hogy azok a nehézségek, amelyek Ltusannebsn felmerültek, szerves összefüggésben vannak a ruhr-vidéki bajokkal. Franciaország jobban tetta volna, ba a lausannei konferencia megnyitását a Ruhr-konfliktus rendezéséig elhalasztja.
Kloroformos betörő Budapesten.
Budapest, ápr. 26. (Telefonjelen* tés.) A Németh u. 31. számú ház ház-mssterát, amikor az egyedül volta lakásábsn, meglátogatta egy ismerőse, akit azonban csak felületesen ismer. Csak annyit tud róla, hogy Kalmár András a neve és hogy ml a foglalkozása ás hogy hol lakik, azt nem tudja. A házmester előadáaa szerint ezzel az emberrel csak rövid ideig besxálgetett, azután elaludt. Hogy mi történt vele, nem tudja, de amikor felébredt, a lakást kifosztva találta, sz állltóla-goa Kalmár Andráa elvitte ax ösz-szes ékszereket, ruhát és fehérneműt. A házmesternek az a gyanúja, hogy Kalmár őt kloroformmal elaltatta. A rendőrság megindította a nyomozást.
IA LAl KOZLOXY
I»23 áprllla 27.
A városi közgyűlés második napja
Nagykanizsa, ápr. 26.
A ma délujáni folytatólagos vároai közgyűlést ugyanolyan csekély érdeklődés mellett nyitotta meg dr. Sabján Gyula polgármester — mint tegnap. Csak később, a függőkői csőn vitája előtt telt meg lassankint a közgyűlési terem.
A ffiggőkőIcaÖB vitája.
Hemmert fŐazámvevŐ újból ismerteti részletesen, mire kell a ■ok milliós kölcsön.
Dr. Sab/án : A tegnapi közgyűlés alatt dr. Sartory inditványt tett, hogy vegyük le a pontot a napirendről. Miután a főgimnázium, a fémipari szakiskolai és a közkórházi átalakilási és építési munkálatokat feltétlenül a jővő hónapban kell megkezdeni, a városi közgyűlési határozatot pedig még a május 14-lki vármegyei közgyűléshez fel kell terjeszteni, kéri a közgyü léat, vesae el dr. Sartory indítványát és határozzon a tanáci javaa-tata felett.
Dr. Sartory megmagyarázza teg napi inditványát. Tegnap oly kevesen voltak a képviselőtestületi tagok, hogy oly eminenter fontos kérdésben határozni — aggályos nak tartotta.
Dr. Sabján előadjs, hogy az egéaz kérdést megtárgyalta már a pénzügyminisztériumban. A pénzügyminisztérium nélkül ma nem ia lehet ilyen kérdést tárgyalni. Adva van a lehetőség, hogy egy pénzintézettől a legelőnyösebb feltételek mellett kaphatja meg a vároa a kölcsönt.
Dr. Sartory visszavonja tegnapi Indítványát.
D». Saljánic*n hlrc annak, hogy a vároa > adósságokba keveredjék. De ma szikség van ezekre, hogy a tervbevett munkákat haladéktalanul megkezdhessék.
A főgimnázium átalakitáaánál caak a ^legszükségesebb munkálatokat kívánja végeztetni. A kevéabbé szükségesekre fokozatosan fog sor kerülni. Ugyanez áll a vízvezeték kiépítésénél. Ha a város megkapja a csöveket 160 K ért, melyek ma legalább 400 K-t érnek -- folytatják a kiépítést. Ha megkapja a város a népjóléti mlnlaztériumtól a leghatározottabb formában megígért 50 azázalékos állami aegélyt a kórház gazdasági épületének felemeléséhez — megköti a szerződést. Ezek a kérdések moat már nem tűrnek tovább — halasztáat. Akik nem tudják megérteni, hogy a városfejlesztés megköveteli — hogy a képviselőtestület megszavazza ezt a kölcsönt, ne szávazzák meg.
Ufváry: Tegnap ez as egéaz ügy már alapoaan meg lelt tárgyalva. Mindent meg tud érteni — gimnázium, kórház, fémipari szakiskola — de a vízvezeték kiépitéso kérdésének klkapcaoláaát kéri.
Dr. Hajdú : Ez az egész kérdés — bizalmi kérdéa. Bizalmi kérdéa: mert egyik-másik városvezetőeégi tag ellen bántó hangok hallatszottak. Igennel vagy nemmel szavazzunk ? Annyit jelent — akarjuk-e . vároa közgazdaaágl és kulturális helyzetét kihaaználni, vagy 100 óv-vei vlsszasülyednl. Mikor 25 év óta korbácsoljuk a város vezetőségé-nek maradiságát, akkor a kölciön megszavazása elől el nem zárkózhatunk.
Indítványozza, hogy . képviselő testület válasszon kebeléből egy szűkebbkörü bizottságot, amely el-
lenőrzi ennek a kölcsönnek helyes felhasználásit. ő Is egyelőre a vízvezeték ellen van. A tanács javaa-latánsk elfogadását ajánlja.
M*faz.v.Kxák i kölcsönt,
Dr. Sabjin: Miután 10 millió koronát az előző közgyűlés már megszavazott a vízvezetéki csövekre, oda módosítani gondolja a tanács javaslatát, hogy a 10 millió korona kölciőn erejéig történjék a kiépítés. Majd szavazásra bocsátja a tanáca jsv.slatát, mely szerint a körülbelül 180-200 milliót kitevő beruházásokra 100 millió korona jüggökölcsön /elvételére kér meghatalmazást,
ösaxeaen 58 an szavsztsk le. Ebből a tanáci javaalatá mellett 46 an, a javaalat ellen 10 en. Vagyis a kép vlselőteatűlet 38 szavazattöbbséggel megazavazta a 100 millió ko-ronáa függőkölcsönt.
A polgármester határozattá emeli.
Utána a képviselők egy része, főleg a klikanlzsaiak, hazamennek. A padsorok erősen megritkultak. A teremben mind melegebb kezd lenni. A karzaton mozgás.
Király müizaki tsnácinok, előadó ismerteti ezután a főgln-názium ügyét. A gimnázium kérdését és az ügy jelenlegi állását lapunk már előzőleg ismertette.
Dr. Sabján felhatalmazást kér a képviselőtestülettől, hogy a főgimnázium ügyében szükséges tárgyalásokat folyt.ih.ssa és a velük kap-caolstos szerződéseket megköthesse. A közgyűlés egyhangúlag megadja a megbízást.
A vároai nlj.gyxők.
Dr. Krátky litván főjegyző ezután előadja, hogy dr. Kau/man Lijoa l. aljegyzőnek a közigazgatási tanácsnoki állásba vsló bohó-lyetteaitéaével megüreaedett első városi aljegyzői állást dr. Nooay Imre másodjegyzővel, a másod jegyzői álláit pedig dr. Potyondi József árvaszéki tisztviselővel töltsék be behelyettesítés jitjáo.
A közgyülé. helyesléssel éa él jenzéaael elfogadj, a tanács előterjesztést, mit a polgármester határozattá emel.
Dr. Novay Imre és dr. Potyondi József azonnal leteszik az esküt dr. Sabján polgáimeater kezébe.
A további túrgyaor.
Ezután dr. Krátky főjegyző előadja, hogy a vároai közkórház fej-leaztéae ügyében a polgármester tárgyalásokat folytatott a népjóléti minisztériumban, majd részletesen előterjeszti a lepünk által is már több Ízben ismertetett kórházi ügyet.
Kéri kimondani, hogy amennyi-éj.", * íW^\'i miniszter a beígért »v. <"sm>«gélyt biztosítja, a másik 507, hoz hozzájárul.
A közgyűlés egyhsngulsg elfogadja azzal, hogy az átalakítási munkálatok kapcsán elmebetegek
Vlr°,* ksll,íí<n még két cellát építsenek.
Uláns hosszabb vitában letárgyalták a katonai akadálypálya céljaira történő ingatlancserét.
Dr. Krátky beszámol a lóklvitell vásár eredményeiről. A befolyt bruttó jövedelem 50Y,-a, amit a város kapott 939 ezer éa néhány Síáz korona. A többi jövedelemmel még nem számolt el a Gazdák Lótenyésztő Szövetkezete. A lóklvitell vásárok állandósítása Iránt • város Intézkedett.
Ujváry indítványozza, hogy a ló.
kiviteli vásárok minden jövedelme a vásártér céljaira fordíttassák. Kl-fogásolj., hogy mlndezldelg nem állíttatott fel Kanizaán vásártér.
Dr. Sabján : Sem a polgármester, aem a tanács az okai, hogy a vá-aártér még nincsen felállítva — de a viazonyok. Mondja kl a közgyü léa, hogy utasítja a vároai tanácsot, hogy a vásártér minél gyorsabb felállítása Iránt Intézkedjék. A közgyűlés kimondja.
Király műszaki tanácsoa ezután ismerteti a belügyminiszter rendeletet az építési szabályrendeletek rendelkezéseinek könnyítéséről, melyet legközelebb teljes egészéb-n kívánunk olvasóinkkal közölni.
Dr. Novay felolvassa a városi szeszfőzde hosszú jelentését az 1922/23 Ikl úzletév első felének ered ményéről. Annák-tudomásul vétele után a bizottsági tagok napi tiszteletdíját január 1-től 100 K-ra, április 1 tői pedig 200 K ra emelik fel.
ismeretes, hogy a város a műit évben városrendezési tezvre pályázatot hirdetett. A tanács ezzel szemben javasoljs, hogy a városi képviselőtestület bízza meg Vargha László jeles műszaki tsnácsnokot a terv elkészítésével, mely esetben 300.000 K tíazteletdijat és 50.000
K utazási átalányt kapna. A közgyűlés elfogadja. A főgimnázium évi tandíját az állami gimnáziumok tandíjára emelik. A kártyaadót — játazmánként 20 K ban állapítják meg némi vitatkozás után. A hatósági bizonyítványok vsgy azok másolatainak eddigi dija 10 K volt. A közgyűlés 200 K-ra emelte.
A kérnéajseprás. A kéményseprők a seprés diját buzaalapon kérték megállaplttatni. A tanács azonban nem tartja ezt megengedhetőnek. — Szenvedélyes vita támzdt pro és kontra.
Ujváry a mostani díjak 100\'/, át kíván nekik megállapítani.
Dr. Sabján: Méltányosnak kell lennünk éa a kéményseprőknek és segédeiknek a megélhetést lehetővé tenni.
tíazsó Józstf is soknsk véli, hogy egy kéményseprésért egy kilogrsm búzát fizessünk. Hogy a kéményseprők folytonos kérelmével ne kelljen állandóan foglalkozni, fél kgiban véli megállaplttatni buzaalapon a kéményseprés diját.
Ujváry: Szenvedélyes szavakkal kel kl a kéményseprők ellen. Ha nem tudnék megélni — mondjs, ne tartsanak aegédeket éa ne uri-záljanak. Ossza fel a vároa a kerületeket, hogy mindenki dolgozhasson, maga a mester ls,|a segéd Is. A mester ne henyéljen és ne élősködjön a segédek munkáján.
Dr. Krátky; A minisztériumban országosan akarják a kéményseprő-kérdést rendezni.
Dr. LSabján Indítványára végre a közgyiilé. ugy határoz, hogy az eddigi díj kétszeresére emeli fel a kéményseprési dljskat.
A városi tisztviselők utazási Illetményeit a hatszorosára emelik.
Seg41y.i6s.ic. Msjd áttérnek a segélyezési kérvényekre,
A vároai képviselőtestület — mlg ma|d a földbirtokreform kspesán 15—15 hold földet juttathat — az evangélikus és református lelkész
)2~12 métermázsa tűzifát, 3—3 métermázsa rozsot szavaz meg a folyó évre. Az evange-íkus templom renoválási költségeihez 50.000 K segéllyel hozzájárul.
A szegányházbsn elhelyezett elaggottak napi tartásdíját 160 K-ra emelik fet
A város által kérendő állatfor-galml adó-bélyeghitel biztosítása céljából a közgyülé. 40 millió korona erejéig kezességet vállal.
A kórházi álelmezéal egységárat 280 K-ban állapítja meg.
A Dunántúli Egyetemi Hallgatók Széchenyi Szővetaégének mult évi 40.000 K segélyét most 120.000 K ra emelte fel.
A népfőiskolai tanfolyamok tá* mogatáaára 50.000 K aegélyt szavazott meg.
Tárgyalá. alá került még több fizetésemelés Iránti kérelem, ami kedvező elintézést nyert.
Tőbb kisebb ügy elintézése után a közgyűlés az esti órákbsn véget ért.
HÍREK.
T. olvasóinkhoz 1
Az elmúlt bét folyamán történt tetemes béremelás, valamint a pspir él nyomdai anyagárak ujabb 100 százalékos emelkedése folytán az összes fővárosi és vidéki lapok ugy a példányonkénti, mint az előfizetési árakat emelni voltak kénytelenek. Mivel ezen okok nálunk is fennállanak, asjnálsttal bár, de kénytelenek voltunk lapunk példányonkénti árát f. hó 22-től vasár- és ünnepnapokon 40 koronára, hétköznapokon 30 koronára emelni. Az előfizetés május hó 1 tői egy hóra 650 korona.
A m Zalai Közlöny"
kiadóhivatala.
— Naptárt Április 27. Zita.
— Hivatalos óráink: A kiadóhivatal
iFóul 13, tio.cnflc-Jcr palota) hivatalai dri 1 dólstólt fet 9 rtr.tót l!-lg, délután 3-tól 6-lg. T.lefon 78 — A sz.rk.izlóség (Fó-ut 13. B Jgenziedsz p.lot.) hivatalai úrit letek részér. délelőtt 10 órától 12-íg. Telefon 73. A felelül izorkesitó délutáu 6 órától S-ig a nyomdában (Fótit &. iz. ai.tt} fogúi ci bár-mily ügyben a n.gykótónsíg rendelkezésire Alt. Telefon 117.
— Uj kormány főtanácsotok. — Legfelsőbb helyről nyert információnk alapján már régebben közöltük a hírt, hogy Urley György klr. közjegyzőt Nagyurunk kormánytanácsossá l\'ogja kinevezni. Mikor tegnapi lapunk már sajtó alatt volt, éjfél után vettük budapesti szerkesztőségünktől a hírt, hogy Nagyurunk a kormányzó ur őfőméltósága a kanizsai url társadalom két közbecsijlísnek és köztiszteletnek örvendő vezetőtagját, dr. Plihál Viktor földbirtokost és Urley György klr. közjegyzőt kormányfőtanácsosokká nevezte kl a közélet terón szerzeit kiváló érdemeik ellsmeréseül. A megérdemelt magas kitüntetés a. kanizsai társadalom minden rétegében a legnagyobb őrömet váltotta kl. A két kitüntetett férfiút a mai nap folyamán üdvözlő táviratokkal és szerencsekívánatokkal halmozták el, A sok jóklvánatokhoz ml Is letesszük az őszinte nagyrabecsülés és szeretet virágcsokrát — Udv-klvánatalnkkal együtt . . .
1923. áprilla 27.
ZALAI KQZLOKY
_ Időjárás. Ax IdőjárásUnl Intését jelentése K«r(nt hazánkban „ Idő áerüllebbr., szárazabb,.fa enyhébbre fordult. További hő-emelkedés várható helyenként, főleg nyugaton, "ível, zivatarral.
- Hájns IS r. kiürítik ■
yr|gyes-laktanyát ? Megbízható hely\'ól .rról érteslt.nek.hogy hol-„sp szombalon érkezik Kanizeára , honvédelmi mlolaxterlum megbízásából egy törzatlazt, hogy • Friiryes laktanyának » kalonaság
ré.Téről májul 15 1g történő klürl-tését sxorgalmsxxe, Illetve lehetővé lejre, bogy " átalakítási munká-
latok mielőbb megkexdödhessenek.
- A Nagykanlxsal Kareex-tény axoclállata EgyaaBlet f.
hí 27-én pénteken eato 7 órakor ai Egyeiülel h.lyltégében válalit-mányi ülé<t tart. A válaaxtmánvl tagok pontot megjelenéiét kérjük.
- Fnalonál a Dálsalal a
BankagyeaBlettel ? ErleiülésQnk arerlnt a Délxelal Takirékpénztár a Binkegyeiülettel fuzionálni fog. Mindenesetre a hir megerősítésre siorul.
- A Hollandi menyec.ke.
Ar Irodalmi Kőr rendezéaében má-|Ui hó S-lkén éa 6 lkán bemuta-Iáira kerülő Hollandi menyecske operetté jegyei a Schltai-félo könyv kereskedéaben már kaphatók. Elaő hely 600 korona, második hely 400 korona. Az előjegyzett jegyek ugyanott vehetők át.
- Szabaddá tetták a cipészek munkadíját. Zalavármegye lörvényhatóiágl Árvizsgáló Bízott-ngs a cipész munkák tájékoztató arat tekintettel a folytonos áremel-k< délekre — próbaképpen szabaddá lette.
- Soffőr vlssga. Folyó hó 30-án délelőtt fél 9 órakor tarlja a kapitányságon az auló siakérlől biroltság a soffőr vlrsgát. Mind-eiok, akik a soffőr vizsgát leakar-iák lenni, a jelzett napon ét pontos időben jelenjenek meg a kapitányságon kérvényeikkel, melyhez erkölcsi, orvosi éa iiületéil blionyit-vanyukat is csatolják. \'
- Ver tény tárgy aláe. Tegnap délelőtt volt a versenytárgyalása a vároii szolgák résiére kiadandó mbómunkáknak. ^ vároa vezelő-•égének érleaülélünk txerint a leg-eőnyötebb ajánlatot Lidiit Miksa --iibólpirot tette és Igy valószínű leg 6 fogja megkapni a ruha-srállítási meghiratást.
- Halálosáé. Király Rezaő m. kir. tzázadot, aki hoaazabb Ideig Ntgykanlzaán állomásozott és aki a kaolini urltárasaágnak kőz-kedvelt tagja volt, Budapesten a XVII ea helyőrségi kórházban rövid, de igen kínos betegség után 36 évet korában elhunyt és folyó hó 21-én a kőbányai temetőben olhan-toltatott.
- Megszigorították a köx-
tlsztvlaelől kölcaSnt. A népjóléti és munkaügyi miniszter rendeletet adott kl, a melyben meg-stlgoritja azoknak a kölcsönöknek a folyósítását, amelysket a pénzintézeti központ köztisztviselő köl-ciönoiztálya folyósít a közszolgálati alkilmazottaknak éa nyugdljatok-nsk. A rendelet külőnöien azt hangsúlyozza, hogy a kölcsönkérő! iiigoru és lelkiismeretes egéaziég-ügyl vizsgálat alá kell venni. Nem elég az orvotoknak ax egéseság-ügyl állapotról egy általánosságban leirt véleményt adni, hanem 7. pontban réazleteten kl kell terjeszteni a vizsgálatot éa a jelentést a tüdő, azlv, emésztő txervek, Ideg-
A szociáldemokraták máius elseiei , tüntetése.
Kéaxülddéa májua elsejére. — 4 rendőrség nem engedélyez semminemű tüntetéseket
Budapest, április 26. A budapesti szociáldemokratapárt már megtelte az előkészületeket a május elsejei felvonulásra és tüntetésre. A főkapitányságra még nem érkezett be erre irányuló kérelmük. A rendőrség — mint beavatott helvröl érkezett tudósításunk szól — május 1-én nem engedélyez felvonulást, nem engedi meg a vörös zászl k használatát, sőt általában semmiféle internacionális jellegű tünletést sem tesz lehetővé.
rendtzer, teiti fogyatkozás egész-légügyi állapotára ét ciak mind ezek után lehet általánot véleményt adni. Ax illetéket hatóaágl orvotok ext • blxonyltványt díjmentesen köteletek kiadni.
— Orvosi Ur. Dr. Janki Béls mütő, tebéax (operateur) kórházi főorvot áprilit 24-től (kedd) Cten gery-ut IS. íz. alatt rendel délután 2-4-lg.
— Holttányl Ivánltáa. Domlnkó litván hahóli főldmlvet, aki 1875-ben izületeit. D. Jóiief ét Fuller Anna fia. Szabó Mária férje, a 315. gy. ezredből 1916 ny.rán ax orosz harctéren eltűnt. (Nagykenl-zi.l kir. jbiróság.)
— Angol Uaxtak SrJorenaa-kóban. Poisonyból jelentik: A na-pokbtn hat magatrangu angol tlazt érkezett a ctehtzlovák köztáraaiág területére nem hivatalos tanulmányúira. A lisztek meg fogják látogatni a nagyobb ciehorlzágl él felvidéki vároiokat.
— Pályásat. A barcsi járáil számvevői p. ü. ixámtlizli állásra 14 nap alatt a kapotvárl p. 0. Igazgatóságból.
— Kereaxtea hadjárat Ssor-Jatorosxorsság ellen. Berlinből
- I__.1L . Kl.Ll i.l.nll. ...rinl
— Uráala. SKobiioa 7 ti fl árakor, vaiiroap 3, 1, 7 íi í 6,-íkö.-: , A (ogyen: gtóf, komoly íitíkü drima, molyo.lt nép-légtit guintilja aioo kiriilmtoy, hosy ugyao-aio. gyii miiaki)!, mily . ,Hiaoit.\'-vil f.jfüfimiíi laUktmti mú.éinti likait unott. Mén lokoomavai tmlíi.iatilekb.1 v.n . Mioa.li gr .gid.lalitála, Maigt-iHl. Sehlig.llol Cl abiaolut lókÉlttaiaíga MatUra palllibaa .A f.gytae gnlf* Uts*. rtfi\'/.i ugyasttak V.irgatttU líiblagil él a Mitltra piUétt a\'aZltt Ké\'tx lí.icb Ktiírf nütoi .l\'l\'.\'.y, a íot-ibolooJ*. E k« falvo-oáiei bü.-l.nkben a komikum halált nőm llca«r- l-\'atty ntOvia filmén lutibolood. — a .ful\'ibolood\'-fin .llanlUhaullan kemikumi-nak korooijtl alja
jelentik s Ntwrorki jelenléa .xerlnt Mercler amerlltában élő belga kar-dlnáll. nagy propagandát kezdett arra, hogy a Néptrövetiég kötelékében lévő ösaxel nemzetek keretz-tea hadjáratra induljanak Szovjel-orotzonzág ellen, hogy megizün-henék az a htllallan bubár uralom, amely egyre máira bolránkoztalja meg a dvllliáclót. A kardlnálli, hir .zerint, a pápához la kétzül felterjesztést küldeni.
— Minden or»ost fegyrar-
oy.korlatra kinysserltenek Caebasloráklában. Prágából je-
lentik: A csehazlovák hadügymi-nlizter rendeletet adott kl, mely izerint minden Csehtzlováklábtn élő orvotállampolgár kötelei kél-évaoklnt fegyvergyakorlalra bevo nulnl. Ax ellő fegyvergyakorlatot már e nyáron, a tartalék ezldei fegyver-gyakorlatainak keretében
lártják meg. Caak aion orvoaok nyerhetnek felmentéit, akik az 1921. évi mozgóaltáal parancsnak eleget tellek. ...
— Jngoailávia állatállomány a. Belgrádból jelentik: Az álla-ml alaliazlikal hivatal most tette közzé az ország állatállományáról szóló jelenlétét. A ilalliztlka ize-rlnt Jugotiláviában a juhok vmnsk legtöbben. Ezekből 6 millió 372852 drb. legel az országban. Siaivas-
marha 4 mlUió 959807 drb. van még pedig egy millió 223279 Boszniában, egy millió 690684 S.er-biában. Sertés 3 és fél millió.drb. az állomány. Ló egy millió 603930 drb. Szamár csak 84200 drb. nevelkedik Jugoixláviában. Ezek túlnyomórészt Délszerbiában tenyésznek. Szárnyaa háziállat 15 millió van nyilvántartva a atatiaitlka szerint.
— A axarb hadieregböl tö magasan lápnak kl a tlastak.
Belgrádból jelentik : A .Polliik.\' cimü lap ntgy feltűnést kellő cikk-hen számol be a jugoizláv htd lereg lllztikirának felbonláiáról.
A cikk izerlnt 1921-ben 211,1922-ben 146 él 1923 év ellő három hónapjában 31 tiizt lépett kl a hadseregből. A liiztek ilyen tömegei kilépéaének — a lip izerlnt — egyréizt gazdasági, máiréazt erkölcrl okil vannak. A tiizlek ugyanit elégedetlenek fizetésükkel, tmtly arányúimul alácionyabb, mint a hadsereg élén állók jövedelme, de főként az keieri i el a tiszteket, hogy a személyi kérdéiek elbírálásánál a miniszterek igazságtalanul járnak cl.
— Redukálták a román állami tleatvIselSk fIsetáaát. Bukarestből jelentikA kílliégvetéji biio\'.tlág legutóbbi ülélén elhatárolt., hogy a birótági llsitvltelők firetésemeléaét szársráz.lékról hetven százalékra redukálja. A tls><-viselők kórében az elkeaeredés egyre fokozódik éa egyre hatá roxoltabban hangoztatjak, hogy sztrájkba lépnek. Az .Adoverul" a v«iutaiokat figyelmezteti arra, hogy a vasút militaiirálva van és as összes tlistviselőkre a katonai büntető törvénykönyv határozná-nyai érvényetek.
— Koalícióé kormány less JngossláTlában. Belgrádból jelentik: Ax Id.lgl.neten helyükön maradt mlnlizterek sürgőt mlnltz-tertanácsot tartottak a kormány válság ügyében. A miniaztertaná-cion az a vélemény alakult kl, hogy elfogadják a demokraták ajánlatát és egy radikális demokrata koalíciót kormányi alakítanak. Ugyanekkor letárgyalta a minllzter-tanáca Rtdlci ajánlatát Is, melyben ax uralmi párt és a horvát pariul, párt mielőbbi uj tárgyaláiait lür-gell a kormányváliág ellnlézéie tzemponljából. Radic. ajánlata nagy fellünéat keltett politikai körökben.
— Hamisfogakat, aranyat, ezüstöt, brliliánsokal ét ármekel a legmagasabb napi árban vetzek. — Frled Józaef ékszerész, Suglr ul 3. szám. (Fő-ut és Sugár-ul tarok.)
— Próbálja mag Ön U él
zMUt i4U, hogy a HŰIT Umoyakólídlji-b<o b4kab.lt wiyagbót kéiatlll li.rlsoytt, likaik a l^uitól.bfcak íi agyaoaioo II atl ti mla^iégil pamuttal btimlket megf.J.l-b.l«k, Stomb.lb.ly, Síén Kálmin aUa <,.
— Uránia. Májm 1 ín ís 2-án .laloleriael14 axlmfonlkna xeneklaárattal.
— Legújabb laká.rendelet
az eljárási rendeleltel és a .akisügyre vonatkozó egyéb jogszabályok. ÖJSzeáUllotla tlr. Borsos Endre a népjóléti minisztérium lakásügy1 ügyosztályának fSnOke. Ara -420 K. Kapható Fiictnl Fülöp Fisl kőnyv-
kereskedéJéSen, N.»ykanizsán.
— As .Intolerance" Jegyei
átvehetők.
Paifiklul fóz-S lliaUltégai
MINDENES
uri hiinsl ntK*s ritftésiel »toon«I felvitetik. Ctffl • kisd hivatalban
közgazdaság.
As Idei tojáeklvllal. Az Idén a migytr tojás külföldön való el-htlytsisének nincsenrk olyan kedvező esélyei, mint például a mull évben voltak. A magyar loiásklvt-tel legfőbb piacéo, Londonban, tekintettel s nagy termelés:., ns-gyon lanyha a kerestet és az elérhető árak ia slscaonysk. A magyar tojáakivilel é\'dekel\'jel el vannak k\'szülve, hogy az Idén külföldön alacsonysbb árakat kapnak a tojásért, cAint livily. Ha a tavalyi kiviteli erednényeket vesszük siá-tnilási alapul, ugy körülbelül 350 vagon tojáit helyezhetünk el külföldön, ami pénzértékhez hál óra-milliárd éa nyolcaiáiötvenmlllló koronának felel meg. A baromfi-kivitel kérdésében a kormány . múlt hélen szln\'én szabaddá telle a baromfiklvitelt. Ez feltéllecül segíteni fogja az orizág biromfl-t.nyéazléaének fejlídéiél.
Valuták és devizák r
S.poln. 19000. Koal (Uoloo) íitM-Í4110, Dollii (N.w-Yoik) 1170—5310, -Fr.KU (tank (Parti) SW-Síl. Miika (0.1-llo) 17—IS, Olaia hla (MUaao) MJ-Í70, OiitliZ kotoa. (Béíi) 730-7«.. Lri (Boka-ml)»-S7. Siokol (Priga)liS-l59Svi|tl taai (lülfch) 910 980, Dlail (Zigrtb; SI_5(, — Uazy.l mllU (Varad) 10—11 ■ AmiUrtam U\'.SS - Kopp.ahig. 973-1030, Krtiiüiala 91«-9ÍÍ, Stoektolia 13S0 430.
Zürichi zárlati
ftartla 1\'87 AmilaiJam HollaoJU 11474, H.w-Yoik HS-OO Loodoti 2142. .Pilla\' >700. Milano 1775. Priga !»57, Bnda-eeat 1000. Zigilb 5«0, Varié l 15. Uii. 5??, Saéíl 340 Onlrlk bét,. 0-77 S.
Termény Jelentén
Ilma fTtaaavWiktl 180ŰC—28SÓJ, agytt1 27750 7810 ion I70»-I75<X. Ukaimioyiip. 14500.-.50XI WI510M500 ub I575»Í0» Uagari HiJO-liOOO, npti 14000-1(0. kolp. 8100 ■ 820J, 8W0-8910
Budapesti állatvásári Mai habul I i. ^4.ib.a 1350 - 550. ailulla 13M-810. alala 1310—1450, ILI. agiaab«, £.93 -IIS0. bát.1). lOlO-Sl^al^a810-W0 KUv.eJik üitbi 1 I. 1. egéiibao 380-900. Me (eleit bílb) 1310-360. Ki"lalj N^-suib. 903 alaüa 43. — NOr^Jik »aih. 0 .1.41. Ó, botja 1310, .1.41. 100). «ul»-b\'«i 1300-1400, b«.|abír I8CK-20C0
Serlésvásár 1
>-.lb.:u. 820, EUatt dillg 44J Onj: -Kciip 1310, K»aayd -, I 1400,11 ItW, Íiií 21(0. SiJ<».a 1750. Uh. hu 1300.
Értékelt:
Magyar hltal 48100. Oiitrík hlt.l 1Í300.
Baak 5000) Magyai-Olaa
24"*^SÍSla. 107WO. Druth. l«.Xl AlU.
iléa 378 000. Sliaaviil 7M00, SJgó-Sm I83O00, y-lkiayl 2280M, «lma !8^0. Schíkk 3IOO),Cattin.ao 33000N.iUI 195000, £Tk. 1150). KW.11 18100, Migjrai c«ke< "taWl, Add. 98000, AUaatika 24000, KWwSr 13000, Boa.yik-Agrii 5700, Uf-
i; 6000, PMb«. 11210 Va,«. Vl la-o.
17000, CUalU 9900, Kookoldia 1300). 04" Vaial I8)t0.___
Felelős szerkesztő Benedek Rezső-
zalai közlöny
1923. /prilla 27.
Apró hirdetések.
Minden sad 1$ korona, raiUfikV b««a*cl •>«d«ii auuk duplán aaimlltatnak. Alisat kcrcadknck klnl S koron* k«dvei-
mínj. l.eCklacbb hlrdcté. 10 »«6.
KtrcMk Bípiuh Pl. ttttí*t \'O t«"T-6 as61«blr1nkot K.aú.. <«
■KKIIUII Cla •
XUiiA tc M\'Byff, io rititi Íei6»sí-m<f.
IWi olajlotmíny 11 »|y amsnkal (tt&o<r« c\'smopbon soo írt-. m6rásalte<*ael. Ifeltb^ajr-ou* io. u.
Krc llfrt* J4«axek>*r)r, valamint hassnih, >6 kutsn kví krrllbnlorok rn<£Wl<)rt k«n «(n»i MIMI «• l\'rM«Mhal ftiio. « CMryrlifHltilWtm.
AlUar «rt> »(Uu tvKU |UÍ1-
liiil jj t". n*K><!«Bá»t íi\'(j>f. kl • kJiunis mlad«n ágiban Mijcsta jlitát. Clm * lísdótsn 7ijj
ÚJSÁGKIHORDÓ
azonnali belépésre felvétetik I ■ p u D k kiadóhivatalában.
^y
mm ** *»" "»3!5
Cl ja |\\A . 2 drb. swr. 2 drb. ntrsjt. 2 drb.
ELMUWe fc!el. I dib. .lllgci ,lrá4lllTÍny, I pár faragott fa karolt, I drb. villanyos oyors-fwalí, I drb. 6»si«ciukh»l4e*«IMíar (asitaíoak la humlbaU) I drb. Ubtkoa IV.i najy hutrigö desika, I CMMdoosdd ItUuttlUui, 2 darab hjfioe bordd <s tttb spr4bb fclitarUíl <lkk. — Batthyány-utca 10. aaám alatt. jijj
Eladó ház és kávéház.
Szomb.lh.ly nsIMd Hár.l közságb.n ... Itttdsslnt.a h*« ul.lk.1, ItíiiaMn t.Jig ««y, > Fítír.n lív« igy ,„«tete, hi< j4 f.fy.lmu káváházs.l ,.vütt *I.dú. Közelebbi felvU-jwll.sok,t njuj!: Dl. VMlt L JO. uryviJ Siomblth.ly, Kf-uegi ut ■ U7. szid-. 71M
épit és tataroz
a Házépítési ás Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Hirdetmény.
A Nagykanlxa.i Autóforgalml Rá.zTánytársa.ág Nagy-kanlzazín, 1923. ávt mája. hó 9 Ik napján délelőtt fái 11 órakor
a Délzalai Takarékpénztár Ríazvénytárssság helyiségében
első rendes közgyűlését
tartja, melyre az igszgstóság . t, c. réazvényeaeket a táraaságl alap* szabályok 15. §. értelmében ezen hirdetmény utján megbivjs.
Figyelmezteti az igazgatóság a részvényeseket, hogy a társulati alapasabályok 15. §. szerint a közgyűlésen csakis azon részvényesek vehétnek részt és szavazhstnak, akik réazvényelket, illetve az ezeket helyettesítő fdelglenea ellsaiet vényeket legkésőbb a közgyűlés előtt két nsppsl a Délzalsl Takarékpénztár R. T. nagykaolzaai bej. cég pénztáránál letétbe helyezték.
A közgytlléa napirendjet
1. Az Igazgatóság és felügyelő bizotlsíg jelentése . vállalat 1922. évi működéaéről.
2. Az 1922. űzletév rárszámadásánsk, mérlegének, nyereség és vrjzteeégazámlájinak megállapiláaa és a felettűk való határozathozatal.
3. Határozat az igazgatóság és a felügyelő-bizottság felmentWnye tárgyában.
4. A felügyelő-bizottság tagjainak megválaaztáss.
5 Or. Rotscbild Béla indítványa ■ társaság jövőjét Illetőleg. A közgyűlés az alapasabályok 14. §. értelmében érvényesen csakis ezen napirend felett tárgyalhat á. határozhat.
Nagyk.nizaa, 1923. április 25 én. Az ignzgatóaág.
KESZLER JENŐ** ÉS FIVÉRE
vlsvasaiak baraadaaA vállalata Hétifckt fa mm*,-. MtgYMWZU, M*gyar-utca •. náai. Wdst: MJOAPKST, VI., ÖHitca M. - Tetetem 18*13.
■ImImumbiI vlarHlttk o
Raktáros tartunk:_____
kAlvkAk-4, Ur^o, U cVo.^vka.t, ,
W *««*«. ifiailMtl ko.yka Wfeytkli,
. «cnta< meder ■ mümttMMUI
- rfmNltt rUm4,.
ut. kO^otl tet«« 4*
flaUJlt-
«**<«k wlrAstHi araatarAkat, 1 VéSdot MrA&UAkat, rM>r4i
-----„......
mttáMtat és átattkttá* MMkáJatakst smiztrO.it fa átesés iszkltHak}
QUITTNER ARTHUR
sri rrtiiflii i■ i■■■! i ■w-tt» án-..^^
imanmzsi, kOusey-iitca w. ts*<
394 Ssasss 394
KEREKPAR
és törött vázak javítása.
VARRÓGÉP-ÉS IRÓGÉPJflVITÍSi
.........J KELLÉKEK,
Kiutesit | sxanaooK, ! u,^ 1
tSZAK*TS)
műszerüzem és í irógépvallalat r
Kaslncxy.u. 29.

39/eln. 1923.
Felhívás.
Fe\'hivom mindazon egyesüleleket és teslűleteket, melyek s m. kir. 6. honv. gyalogezred f. hó 29-én tartandó zászló-izentelésén tesiüleii-leg részt vesznek, hogy az Qnnepá\'y színhelyére való felvonulás céljából a jelzell napon délelőtt >/,9 óráig a Deák téren gyülekezzenek, honnan a felvonulás a jelzell Időben é$ helyről egyOlIewn lőtténik.
Nagykanizsa, 1923. április 26-án.
Polgármeat.r.
39/eln. 1923
Felhívás.
A m. kir. 6. honv. gyalogezred f. hó 99-én tartja ünnepélye, zászló szentelését a Kormányzó Ur őló-méltósága Jelenlétiben.
őfőméltósága be- é> kivonulása a Kazinczy-, Szemere-, Caengery-, Fő , Sugár- ét Józ»ef főherceg-uion
át lőnéni^.
Ennélfogva felkérem a felsőre lt. valamint az ezekhez közel fekvó utcákban és tereken lakó háztulaj (Ionosokat ót Itkóiságol, hogy házaikat, Illetve lakátalkat lobogózzak ét díszítsék fel.
Egyidejűleg felkérem mindazokai, akik a bevonulátl útvonaltól távolabb laknak á« zászlónak birtokában vannak, ezen záazlókat a helytzinén megjelenő hivatalos közéjemnek elismervény ellenében a bevonulási útvonal fallobogózása céljából adják át.
Őfőméltósága elutazása után a zátzlók lulajdonoaalknak épségben vitsza fognak adatni.
Nagykanizta, 1923. áprilla 26-án.
Polgírmatwr.
MINDIG LEGOLCSOBB óriásiraktárolcsóárakon!
kisfaludi és krausz kfflr
« „ARANY KAKAS \' hoz
ERZSÉBET-TÉR
Tataion ».7«.
21.
szAm alatt.
T.l.ton 3.74.
nn?ho«.,(Ötat« grenaamoh, Etomlnok.
nfteíb\'^noíí\' flrfLÍ3 nö1 ruhaudaznalt, panamák,
plkéfc, moaóh, zcf.rek, gyap|u ís m03Ó öelini!^a Dimfluk
KE LE MG VE uósznah, slffonofc, rumburgi
udsznah és öarnasztdrultből ■■ ""B* vátiizták. ~m
2000 méter schottis és csikós
--gyapjúszövet duplaszéies érkezett
mr métere 2850 és 3125 korona.
Nagykanlzssi Nyomd, és Lspkiadó Vállal,t N,gyk"^ST"
62. éviolyam 96. szám. \' Nagykanizsa, 1923 április 28. Szombat Egyes szám ára 30 korona.
POLITIKAI napilap
g éa kladAülvalal rft-nt
la tarajban-Talofon 7». «»á«. \'" >«•_
llotlapMt! s»«rk«s»t6a** i V. kar. Alkot.ninyutca 10. i Talefoosaám l»-«8 éa &*—2*.
Egyoldalú igazság.
Nogykanissa, április 27.
A külső politika a nemzet életének belső tengelyévé válik a nehéz Időben. Napjainkban minden magyar szeme a külpolitika zavaros hullámalt lesl, vájjon mit fognak vajúdó mélyükből létrehozni. Somoskő vidékét visszaítélte \'a népszövetség. Az erdélyi földblrlokelkobzás ellen lelemelt tiltakozásunk tárgyalását ellenben a következő ülésszakra "halasztotta. Adashi, az ügynek előadója hevesen szembeszállt az igazságtalanság szellemével, de eredményt még^a kiváló japán politikus sem todott elírni.
Akkor, amikor kormányunk megfeszített munkával dolgozik a közép-európai konszolidáció megalapozásán, . amikor Európa szeme már-már kinyílni látszik, akkor rendezik a csehek újra mesteri machinációval ujabb ha-tárlncldens komédiájukat. Minden eszköz jó nekik arra, hogy a hitelünket megrontsák, hogy a békét megbontsák, azt a békét, amely nekik a legtöbb előnyt, a legtöbb jogot adta, mert még azt a keveset Is sajnálják, ami még nekünk megmaradt.
Apponyl Albert nagysikerű, parlamenti beszédében leszögezte azt a tényt, hogy a békeszerződések Ismételten megszegettek és az. a legutóbbi cseh határzár és kiutasítás azoknak flagráns megsértése.
Európa pofozó gépévi váltunk — mondja Apponyl — és csakugyan végtelen türelmünk, békevágjunk különös helyzetbe hoztak. Mindig rendbontó, békétlen veszedelmes elemnek Igyekeznek a környező államok lel-tüntetnl, ml pedig a legnagyobb áldozatokat hozzuk a nyugalom érdekében.
De reszkessenek a rendbontók, az üldözők, a szerződésszegők ! Reszkessenek az Igazságtól ! Az Igazságot arculköp-heilk, megcsúfolhatják, az Igazság feltámad és egy napon napnál világosabban meg fogja
mutatni üldözőink arcátlanságának okát. Fegyverekre támaszkodva egy kifosztott, lefegyverzett néppel szemben sok mindent el lehet követni, azonban a büntetlenség csak pillanatnyi, a sors ulja lassan, de mégis
igazságot oszt.
Egész Európa undorral fogja nézni ezt az aljas hajszát, amint nyilvánvalóvá lesz annak pokoli munkája. Ml nem félünk, várunk és — készülünk a feltámadásra.
A miniszterelnök külföldi útja az angol sajtóban.
Angol és francia szimpátia Magyarország iráni. — Elítélik a kisántánt manővereit
Hága, április 27. (Éjfélkor érkezett.) A „Daily Ezpreaa" msi azáma kimerítően foglalkozik gróf Bethlen István miniszterelnök párisi és londoni útjaival. A l.p rámutat arra, hogy Magyarország mindent elkövetett és elkövet a Közép Európs békéjének fmntsrtáse érdekében. Páriabán és Londonben feltétlenül támogatni fogjál Magyarorsiágot ebban a tórek-véaében, hogy a béke a Keleten fenmeradhassék. Msgyaroraiágnak épen-ugy mint Ausilrlának gazdasági alátámaaztisra van szüksége. Nem okos dolog tehát, hogy ezeket a törekvéseket a klaántánt kiprovokált határ-ineid.nsekk.1 megwmmWtsal akárjs, ^leczen.at keltvén ezzel Jajt.magyarok ellen. Különösen nem helyeselhető ez az eljárás Magyaorazággel azemben, amely ország erején f.lül Igy.kazik a békeszerződésekben foglalt kötelezettségeinek eleget tenni.
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, ápr. 27. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyűlés mai ülése 11 órakor kezdődött. Rakovszky Iván belügyminiszter válaszol a Horthy-akcióval kapcsolatban hozzáintézett interpellációra s kijelenti, hogy egyes kisebb hibák után Ítélve nem lehet azt állítani, hogy a Horthy akció nem járt volna teljq* sikerrel. A mezőgazdasági munkások tízezrei jutottak ax akció i évén lényeges segítséghez.
Napirend szériát következik ez-után a mezőgazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslathoz benyújtott indítványok feletti szava zás. — A Ház némi módosítások után az eredeti javaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadja. Rövid azünet következik, amely után rátérnek a sürgős Interpellációkra. Az első interpelláló Dinich Ödön, aki a saját használatra való dohánytermesztésről in-terpellál. iNagyatádi Szabó István azonnal válaazol az interpellációra és megnyugtató választ ad.
Ezután CsiUéry Andráa a köz-tisztviselők helyzetéről, a lakbéremelésről, Illetve a köztisztviselők lakbérpótlékának felemeléséről interpellál.
Kállay Tibor pénzügyminiszter azonnal válaszol az interpellációra.
— Amikor a kormány elhatározta a köztisztviselői lakbérek fel emelését — mondotta dr. Kállay Tibor pénzügyminiszter — elhatá rozta a köztisztviselői lakbérek fel-emelését is. A kormány azt akarja elérni, hogy minden köztisztviselő
jogos igénye kielégítést találjon. A lakbéremelésről szóló tervezet ezt lehetővé is teszi.
A Ház a választ tudomásul veszi. A miniszter után Homonnay Tivadar szól I fel és ugyancsak a köztisztviselők helyzetének ügyében interpellál. Kállay pénzügyminiszter azonnal válaszol Homonnay Interpellációjára Is. A köztisztviselői probléma olyau nagy horderejű, hogy azt csak a legnagyobb tárgyilagossággal, minden szenvedély-tői mentesen lehet kezelni, A lak-béremeléa azt célozza, hogy a tlazt-vlselői életatandárdja megjavulhasson. A lakbéremelés a kővetkező tervezet alapján fog végbemenni :
A tizenegyedik fizetési osztályban 600-800, a tizedikben 700— 900, a kilencedikben 800—1000, a nyolcadikban 1100—1300, a hetedikben 1400—1600, a hatodikban 1600—1800, az ötödikben 1800— 2000 korona az az öaazeg, mely a népjóléti miniszter és az én nézetem szerint a békevisionyoknek megfelel, sőt valamivel jobbá teazl azokat. Ezeket az összegeket vezessük alapul a békebeli lakbérnél éa ezeket szorozzuk meg a megfelelő szorzószámmal a az igy kapott összeg lesz az a házbér, amit most fogunk a tisztviselőknek folyósitani.
A dljnokok és egyébb alkalmazottak — azok tehát akik nem kapnak lakbért külön segítségben fognak részesülni a hásbérek eme lésével kapcsolatosan.
A Ház a miniszter válaszát tudomásul vette, ami után az ülés három órakor véget ért.
sien.«t4«i araki u.r bdB..r. «se.- z
Németországban korlátozzák a szórakozási lehetőségeket.
Berlin, ápr. 27. (Éjfélkor érkezett.! A porosz belügyminiszter rendeletet adott ki, amelyben a rendkívüli politikai viszonyokra is a gazdasági válságra való tekintettel a szórakozások korlátozását leszi közhírré, A rendelet utal arra, hogy a Ruhrvidák megszállása rendkívül súlyos helyzet elé állította a német népet és ezért kelleti elhstároini a rendelet kiadását.
Nagyarányú agitáció Svédországban a munkanélküliség ellen.
Stockholm, ápr. 27. (Éjiélkor érkezett.) A munksnélküliek száma Svédországban március 31-én 43400 volty\'február végén pedig 49200.
Franciaország jóindulata Magyarország iránt
A pállal Petőfi Bnm.p Magyarországra tarelte a nyugat fl-gyeknt. — Mr. Bonnefoa áa Mr. Strowaky májoaban Boda-
{testre árlzesnek. — A hivata-os Franciaország állásfoglalása is mind kedvezőbb. — A kisebbségek ügyében és a jóvátétel kérdésében Franciaország támogatására .záailt-hatnnk. — Nyilatkozat a ma gyar-francia vlazonyról, Budapest, ápr. 27. (Fővároal^szer-
kesztőaégünktöl.) Magyarorazágnak, mint klshatalomnak, nagy szüksége van as európai politikában döntő szerepet játszó nagyhatalmak jóindulatára, hogy politikai és gazdasági érdekelt Közép Európában érvényre juttassa. A nagyhatalmak politikájában Irányító szerepe van Franciaoraxágnak éa az elszakított magyar kisebbségek védelmének, a jóvátétel kedvező megoldásának életükbevágó kérdéae végeredményben azlntén Franciaország álláafog-laláaától függ. Terméazetea, hogy ilyen körülmények kőzött nagy fontossága van annak, hogy a Franda-orsszíg és Magyarország közötti viszony hogyan alakul, sikerül , feltámasztani Msgyarorazág Iránt a háború előtti utolsó években kezdődőit és bámulstos gyorsasággal féjlődött szimpátiát. Erről a kérdésről egy Ismert külpolltlkua, aki ismételten járt az utóbbi hetekben Párlabae, a következőket mondolts munkatársunknak:
— Mióta a magyar kormány Bethlen gróf vezetése alatt több-azör blzonyaágot tett arról, hogy legfőbb céljának tekinti a belső és külső béke biztosítását és minden veszedelmet, mely ezeket fenyegetné, erélyes kézzel hárít el, azóta ugy a francia hivatalos poli-tlks, mint a közélet tényezői, löbb
ZALAI KÖZLÖNY
\\923. áprllí« 28.
rokonszenvvel és bizalommal visel telnek Magyarország Iránt. Francia-orazágot középeurópai politlkájá ban mindenekelőtt az a szempont vezérli, hogy a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fokozatos kiépítésével fentartsa és állandósítsa a békét az utódállamok között, te hát megértéssel figyeli a magyar kormánynak a konaxolldáció érdekében kifejtett munkáját éa mér-aéklően lép fel a kiaantant agreaz aziv inagatartáiával szemben. — Franciaországgal való viszonyunk javulását nagymértékben aegitl elő az a körülmény, hogy jóvátétellel neki nem tartozunk, ami jogosan azt a reményt ébresztheti bennünk, hogy ennek az egész ga/dasági életünket veszélyeztető problémának éazszerü elrendezésében aegit-aégűnkre iear. Ugyancsak számíthatunk közbenjárására a magyar kiiebbségek sorsának enyhítésében I», mert ez a két kérdéa veszélyei-tetl ma elsősorban a béke fenn-maradását.
— Óvakodnunk kell azonban a jóvátétel elvének megtámadásától és be kell érnünk azzal, hogy a kivetett követelések kataaztrófális következményeivel érveljünk. — A Franciaországgal való érintkezésünk kivált irodalmi éa táraadalmi vonatkozásokban válik mind közvetlenebbé éa aúrübbé.
— Mérhetetlen kihatásai voltak a párisi Petőfi ünnepélynek, mely Pékár Gyula elnöklete alatt a Sorbonne dísztermében folyt le és a francia közvélemény figyelmét reánk irányította, ebből az alkalomból kétszáznál több cikk ernlé kezelt meg az egész párisi sajtóban legnagyobb költőnkről ugy, hogy valóban elmondhatjuk, Petőfi ünneplésében as egéaz francia nemzet osztozott velünk. Az ünnepség kezdeményezője éa rendezője Mr. Joan de Bonncfon a kiváló francia lró,éB publidrfv) akit a Magyar Petőfi Társaság / \'.cintcg tagjai lóriiba ia választott, májút 12-én érkezik Budjpistre, abol a Francia Msgyar Irodalmi Tanaié? vendége lesz éi előadást fog tartani II. Sjlvelty pipáról, aki a magyar sient koronát Srent lilvánnsk adományozta. Mr. Bonncfon ugyanis II. Sylvester azütövároaának polgár mestere. Mr. Fortuna Stowsky, a Sorbonne Irodalom tanára it május elején j5n Budapestre, hogy a modern francia irodslmat limer-tesse néhány előadásban és megemlékezzék atyjáról, aki Bem tábornok oldalán kCndötte végig mint őrnagy az 1848 Iki magyar szabadságharcot és Petőfinek fegyvertársa volt.
— Ugyancsak - lényegesen for-dulst észlelhető a francia sajtó magatartásában Is. Mr. Aulnesu, s Journalnak nemrég Itt járt tudósítója teljes pártatlansággal azámolt be cikksorozatban Magyarország belső éa külső helyzetéről.
— A társadalomnak és közvéleménynek együttes megmoidulásától a hivatalos politika mind kedve zőbb állásfoglalását várhatjuk, ami viszont nsgy értékben segítheti elő belső viszonyaink fellendülését és nemzetközi pozíciónk megerősö délét.
— Természetes, hogy Frsncls-ország érdeklődését és fokoiódó jóindulatát teljes blzskodással fogadja a magyar társadalom, amely a háborún átmentette ama békeévek Pár Is—kuttussánsk alapjait-s francia kultura ellenőrzését és a magyarral vérmérséklet, gondolkodás dolgábsn annyira rokon trsncls nép iránti bsrátságát
Nagyurunk kanizsai utja,
A kanizsai honvédgyalogezred ünnepe. -A honvédzászló szentelése. Hogyan folyik le az ünnepély. — Általános tudnivalók.
Horoáth Olivér evangélikus és Ká dár Lsjos református lelkész, . Majd következik a díszes zászló-szögek beverése. — Utána csapat-
Nagykanizsa, ápr. 28.
Holnap, vaaárnap nagy napra ébrrd Ismét ősi Kanizsa hazafias közönsége. A magyar haza reménysége, országunk büazkciége — a magyar kir. honvédség kanizsai gyalogezred zászlószentelés! üone pét tartja a legfőbb honvéd, Nagyurunk jelenlétében.
A zászlót Zalavármegye hazafias közőnaége ajándékozta a vitéz zalai honvédezrednek. A beszerzési ősz-szeget gyűjtés utján hozták össze. A zászló kopja vert ezűsf, melyhez az ezüst koronákat a Magyar Asx-azonyok Nemze\'i Szövetségének lel kes tagjai gyűjtötték. Egyik oldalán Magyarország, a másikon Zalavármegye domború címerével, oxs-dálva és clzelálve. A zászló, hatalmas, szép, nehéz fehérselyem zászló, alakiára nézve a békebeli katona-záazíókhoz hasonlít, de aokkalta nagyobb és szélraebb. Rajta lűfea-tésael Boakovitz Patrona Hungeriae gyönyörű képével, a máaik oldalon Magyarorazág nagy címere az angyalokkal. A boldogaágoa Szűz n gyermek Jfzussal éa a magyar címer — a modern Tfifesté?;et valóságos remeke. Beszél hozzánk. — Lelkesít. A ztssió szélén nemzoli-színű háromszöges sávval, van díszítve. A rendkívül finom Ízlésű tervezet vitéz Bobest Mátyás ez-edparancsnokot dicséri, ő volt a váazló tervezője. — A zászló elsőrangú művészi lűfeatészetl műikéit a budapesti örökimádás (Re-paratlse) hirneves apácái végezték. A zásxló 128 ezüst-s/rggel les* rudjához erősítve, melyet közéletünk előkelő hölgyei és jelesei fognak benedikálás után jelmondatok közepette beverni. A kanizsai honvédek zászlaja az orazág legszebb és legértékesebb honvédzászlaja.
Nsgjuiunk pont 8 óra 30 perckor érkezik holnrp a Túrán vonít-tnl o kanizsai állomásra, ahol a katonai paranc»nokok. a díszszázad — élén vitéz bobéit Má^vás ezredparancsnok, d\'. Talányi Ferenc főispán, Hödy Zoltán alispán, dr. tírandl Sándor megyei főjegyző, dr. Sobján Gyula polgármester, dr. Gyömötcy litván főszolgabíró, a különböiő hivatalok vezetői, a Zsla-és Vaivármrgyri küldöttségek, stb. »\'b. fogsdják. Dr, Talányi Ferenc Zslavármcgye közönsége nevében üdvözli s Nagyurat, aki kíséretével a Kazinczy, Siemere utcán, a Cien-gery és Főúton a városházán levő szállására hajtal„ melyet a kanirsai úrasszonyok rendezlek be Őfőmél-tósága részére.
A városhála bejáratánál a képviselőtestület élén dr. Králky István városifőjegy.ő fogadja a Nsgyurat, aki lakoaitályába vonul viasza.
9 óra 20 perckor kíséretével a ro-uton, Sugár-uton, József főher ceg-uton a Zrinyi sporttelepre vonul a zászlószentelés! ünnepélyre.
A zászlószentelés! ünnepségnél mindenkinek 9 óra 20 perckor fel-tíllcnGl el kell helyezkednie, mert a későbben érkezők nem lesznek bíbocsitva.
Utána kezdődik az ünnepélyes tábort mise, melyet Zadiavtci István katolikus tábor! püspök fényes papi segédlettel fog celebrálni. A szentmise végeitévei megsrentell a honvédek zászlaját. _ Megáldj, azonkívül a zás.lót és imát mond
azemle, majd a csapatok eskütétele.
A felszentelt zászlót Zilavár-megye közönsége nevében Hödy Zoltán sllspán fogjs átadni a Nagyúrnak, aki ait azután a m. kir. 6. honvédgyalogezrednek adja át.
A záailóazentelés után a József főherceg Isktsnyába hajtat, ahol díszszemlét fog tartani.
A díszszemle után 11 őrs 45 perckor ugyanezen útvonalon a városházára híjt.t, ahol 12 óra után a különbö\'ő küldöttlégeket fogadja. A küldöttségek sorrendje a kővetkező :
1. Keresztény felekezetek. 2. I<-raellta hitközség. 3. Vármegye küldöttsége. 4. Közalkalmazottak. — (A küldöttségek további sorrend jét holnapi számunkban kötöljük.)
Minden küldöttség külön üdvözli s Kormányzó Ur öfőméllóságál. A küldöttség tagjai személyre szóló igazolvánnyal lesrnek ellátva és | pont 12 órakor gjülekeznlök kell a városháza közgyűlési termében.
Déli 1 órakor a honvéd tiszti étkezdében ebédel a Nagyúr. Ehhez az ebédhez a tisztikar — a Nagyúr kíséretén kivül — csikii Zsl.- és Vaiv2rmegyéknek polgári ható ságának néhány vezető tagját tudja a helyszűke miatt vendégül látni.
Délután 3 óra 50 p kor a Nagyúr a sportpályára hajtat, a hot a m. kir. 6. honvéd gyalogezred a Zrinyi Miklós emléktáblát leleplezi. A pi. lya bejárstánál Tabajdy Kálmán nyug. gyalogsági tábornok, mint sz egylet elnöke üdvösll a Nagyurat. — A leleplezési ünnepély után, amely rövid tartalmú lesr, körülbelül egy óráig tsrtó sportünnepély lesz, melyet a Zinyl sportegylet és a cserkészek rendeznek, akik fogadalmst la tesznek a magyar cserkészet Fővédnöke előtt.
A zászlószentelés! és sporttelep! ünnepségeken minden hazafiaa ma gyar ember részt vehet, de fenn tsrtott, Illetve ülőhelyet (tribün) csak a meghívottak részére bízto sitanak.
A sportünnepség után Nagyurunk a városházára hsjtat, ahol Ofőméltóságát legszűkebb kisére-tével teára vendégül látja a város vezetősége.
7 órakor a Nagyúr a Polgári Egyletbe hsjtat a 6. gyalogezred legénységének Zrínyi Miklós ünnepélyére, ahová a helyszűke miatt a nagyközönség csak korlátolt szám-bsn nyerhet bebocsátást.
Az egyórás elősdás után Őfőméltósága kíséretével 8 óra 15 perc-ko visszautazik Budapestre.
Általános tudnivalók.
A felvonulási utszskaszon a jelzett Időben a kocsiközlekedés sifl. netel, a közönség csak a járdákon közlekedhetlk.
A sporttelepen tartandó zászlószentelés! és emléktábla leleplezési ünnepségekre a jegyekkel ellátott közönség a felvonulási ut mentén lévő járdákon, jegynélkül a közön ség többi része a Vörösmarty- éa Petőfi-utcán át vonul, és ez utóbbi közönség a sportpálya réciel ut-menti bejárójánál oyer a pályára bebocsátást. A közönség foglalja
el helyét a délelőtti ünnepélyen 9 óra 15 perckor, a délután! lelep. lezésen pedig 15 órs 20 perckor mert ezen Idő után a kísérethez\' tsrtozó személyeken kívül, senki bebociátáit nem oyer. Az ünnepélyről a közönség ciak a Kor mányzó Ur eltávozása után néhány perc múlva távozhatlk.
A polgármester felhivjs a felsorolt utvonalak háztulajdonosait ét lakóit, hogy házslk és lakásaik ablakainak nemzetiszínű zászlókkal Illetőleg szalagokkal vagy mis módon való feldíszítéséről gondoskodjanak.
Az Államfő Iránti tisztelet pi-rancsi, hogy a férfiak a Kormányzó Ur Ofőméltóságát megjelenésekor, elvonulása alkalmával kalaplevéve üdvötöljék. — Virágok dobáláin tilos.
A vároa közönsége a Kormánv\'ó Urat minden alkalommal hazafiat magatartázsal, tisztelettel kösrőntsc éa éltesse.
HÍREK.
Neked!
As emléked ét... s a csen tbrn beizél Siobsmban a kis órám is Terólsd mesei .. K Ímerengek c hangulatban . . a múltban Szivem ugy megdobban ... o pillanatban!
To nem haltál me$: élsz ruiol az idó S ha megáll az óra: less másik igy regitó! A ciend szobámban clmond;a ennek is. Hogy enyém a nioto... enyéu msralsz To it!
Tu ld meg: enyém a csend ... as óra .. CsoJÁs álom csak megszsk«d virradón. . As Idó »lkony»tkor ómokóti újra fonalát Csöndes szobámban hsJlom kis órámaak meg-(hitt tik-lakját. . . 1023. ápr. 27. BENEDEK ILONA.
— Naptárt Április 28. K. Pál.
— Hivatalos óráink: A kiadóhlvaul iK.\'ut 13. Uojearled<r p»l>t«) hivatalos órái délelőtt fél 0 óratói I Mg, délután 3-tól fl-ig. Telefon 78 — A sscucesstóso* (Kó-ut 13. Bjgenrieder palota) hivatalos órái lelek részére délelőtt 10 órát<it 1 Mg, Tolefon 78 A felelős szoikasató délutáa 6 órától S-lg-a nyomJ>ban (Fóul S. »x. aístl) íojjad és-^otr-mily ügyben a nagyközönség reodelkeaésére slL Telefon 117.
— Időjárás. Az Időjáráatanl Intézet jelentése szerint hazánkban továbbra is enyhe idő várható7 sok helyütt esővel éa zivatarral.
— Ssamélyl hírek. Dr. 7 arányi Ferenc főispán ma délelőtt Nagykanizsára érkezik. Cuilleaume Árpád tábornok, Bugsch Aladár dandárparancsnok, Bődy Zoltán alispán, Brandt Sándor vármegyei főjegyző és Honn János főispáni titkár a délutáni vonattal érkeznek városunkba.
— Elhalaaztották ■ holnapi himlőoltást. A holnap, vasárnap délután 2 órára elrendelt védhlmlő-oltás a kormányzó ur Ofőméltó-aágának városunkban leendő tar-tózkodáss miatt április hó 30-án hétfőn délutdn 2 órakor a Roz-gonyl-utcal állami elemi iskola tornatermében fog megtartatni.
— A Kath. Legényegylet tagjaihoz. A zalai 6. honvéd gy. ezred folyó hó 29-én, vaaárnap tartandó zászlószcntelésl ünnepélyére egyesületünket Is meghívta. Felkérjük a t. tagtársakat, hojy ezen az ünnepélyen megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés délelőtt 9 órakor a József főherceg-uti laktanyánál. Elnökség.
— Aa adófelazólamló bliott-aág hétfőn délelőtt a rőföskeres-kedők, kékfestők, szobafestők, férfi-szabók adófclszólalásalt fogja tárgyalni.
_ÍALAi KOZIONY
Az angol ellenzék követeli a német Jóvátétel megfizetését.
Budapat, áprilia 27. Fővároei aierkesztőiégünktől.
Londonból jelentik ; -Az angol ellenzéki politikusok egy része a minap látogatott pártonkívüli külpolitikai konferenciát tartottak, amelyen élesen támadták a kormánynak a (randák ellen lolytatott politikáját. A konferencián löbb parlamenten kívüli régi politikus Is részt vett, köztük Blrkhenwad lord nagy beszédet Is mondott. Szerinte a konzervatív kormány bukotlnak tekinthető ép a balul végződölt franciaellenes politikai akció miatl. amely amellett, hogy felháborította Brlttanla ellen az egész francia közvéleményt és veszélyezteti ez által az ántám fenmaradását, felbátorította a németeket Is. Angliának ragaszkodni kell ahhoz, hogy Németország megfizesse a kirótt és jogos jóvátételt.
1923. április 28_
Nagyurunk méltó fogadása
Tavasz van, nyílnak a virágok. Sok, nagyon sok virágot kell áldoznia a város közönségének Nagyurunk méltó fogadásához. Erkélyeket, ablakokat dlszltsülj fel nemzeti szlnü szallagokkal, szőnyegekkel, de különösen soksok tavaszi zölddel és virággal.
Virágokat dobálni nem szabad, de nem Is tanácsos, sok vidéki fogat, url fogat, városhoz hozzá nem szokott loval a felvonulás alkalmával megbokrosodhainá-nak és a legnagyobb baji okozhatják, sokkal szebb és célszerűbb, ha a vasútról való bevonulás előtt mindenki a dobálásra szánt virágjait a Csengery-ulcában a diadalkapu előtt a Zrínyi Miklós ulcáig az úttest mindkét oldalán széjjel szórja, ugy, hogy a kocsiban ülő Nagyurunk láthassa Is azokat és ne a lovak tapossák széjjel.
Gazdaságilag konszolidált államban az államfő Iránti tisztelet jeléül cilinder, frakk és fehér keztyü du\'.cál. Nálunk bátran jöhet mindenki zsakettban Is, kai-serben Is és sötét zakkóban Is, fehér keztyü, ha más már nincs is, az még akad elég.
Fő, hogy szivében és jelenlétével tisztelje Nagyurunkat Kanizsa polgára!
— Halálozás. A nagykanizsai könyvnyomdászok társadalmát súlyos veaiteség érte. Egyik legszorgalmasabb és legképzettebb tagja, Palkó József, lapunk nyomdájának ia sok éven át volt hűséges gépmestere hosszú betegség után f. hó 26 án meghalt. Temetési ms délután 4 órakor lesz a róm. kath. temető halottasházából. Fiatal özvegye iránt általános a réazvét.
— A pót lakásrendelet. A* uj pót-lakáarondelet a követkelő rendelkezéseket tartalmazza: A bérlő az eredeti nyolcnapos határidő helyett 15 napon belOl fordulhat a bírósághoz, ha a megengedett béremelés összegének kiszámítása ellen van kifogáaa. Oly klvételrs béremeléseknél azonban, amelyeket a háztulajdonos szerint • kedvező vagyoni viszonyok tesznek indokolttá, ezentúl Is a nyolcnapos határidő marad érvényben, vagyis ha a bérlő a kivételes béremelést nem fogadja el, erről nyolc nap alatt kőtelea a háztulajdonost értesíteni, aki viszont ennek az értesítésnek vételétől számított 8 nap alatt kérheti a bíróságtól a bérösszeg kivételes megállapítását. A lakással kombinált üzlethelyiségeknél (műhelyek) — amennyiben a hclyiaégrészek száma háromnál nem több — bármily vita esetében a háztulajdonos köteles a bírósághoz fordulni.
— A Kath. Legényegylet Elnöksége felkéri tagjait, hogy Palkó József tagtársunk temetésén szombat délután 4 órakor minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés a temető hslottashásánál.
— Óriási robbanás a kragu-jevácl arzenálban. Belgrádból jelentik : A kragujeváci arzenál épületében felállított pyrotcchnlkal laboratórium felrobbant és a robba-
nás áldozatainak számát még megközelítően sem lehetett megállapítani, mert tüz is keletkezett és az a veszély fenyeget, hogy az arzenál robbsnóanyag raktárát se lehet megmenteni ugy, hogy további hatalmas explóziók keletkezhetnek még. A környékről a lakosságot azonnal eltávolították. As eddig lefolyt részleges vizsgálat szerint valószínű, hogy ugyanazok a tettesek követhették el a kragujeváci merényletet is, akik bombát helyeztek a belgrádi minisztérium\' udvariba. A rendőrség teljes apparátussal keresi a titokzatos tet leseket.
— A horvát Parasztpárt nem hajlandó Paalcscaal koalíciós kormányt alakítani. Zágrábból jelentik: Arra hírre, mely szerint Radics táviratban kérte az ideiglenes jugoszláv kormányt arra, hogy a jugoszláv általános politikai helyzet szanálása javára hajlandó mielőbb tanácskozást kezdeni n kormánnyal egy koaliciós kabinet megalakítása ügyében, a horvát Rsdics párt hivatalosan kijelenti, hogy a hlr semmilyen formában nem felel meg a valóságnak és a horvát Paraszt párt szilárdan áll programja alspján. Et a program pedig ab ovó kizárja a radikálisokkal való koalíció gondolatát. A Radics-párt cáfolata politikai körökben óriási feltűnést keltett. Igy bizonyosnak tekinthető, hogy Pa-sici nem lesz képes uj kormányt alakítani.
— Terjed az Indiai forron gáa. Konstantinápolyból jelentik : Az orosz szovjet által is szított in diai forrongás egyre terjed. Legutóbb egy Bombay mellett levő angol katonai kerületben a forradalmi benszülöttek éjszaka betörtek Ellis parancsnok házába, sr. Őrséget lemészárolták, a parancsnok feleségét megölték és tizenhét éves gyönyörű szép leányát elvonszolták magukkal. Ax őrnagy ezldő alatt Bombayban volt katonai szemlén. Az angol hatóságok letartóztattak néhány indus nsclonallstát a vezetők közül, akikért a nacionalisták felajánlották cserébe az őrnagy leányát. A csere megtörtént. A azegény leányt-a borzalmas ügy súlyos beteggé tette.
— Passzív ax ezldei angol külkereskedelmi mérleg. Londonból jelentik : A londoni állami statisztikai hivatal most tette közzé az elmúlt negyedév külkereskedelmének mérlegét. Eszerint a bevitel
március hó 31-lg 90.052,226 font sterlinget tett kl, ami a mult évi beviteli aránnyal szemben 2.152,590 font sterling értékű szaporodásilak
felel meg. A kivitel értéke 60.920,690 font sterling volt, ami a mult év arányával szemben 3.660,103 font sterling passzívát jelent. A statisztikai adatok szerint az angol kül-
kereskedelmi mérleg az első negyedévben paasziv.
— Petőfi ünneplése Gorog országban. A „Numns" című athéni szépirodalmi folyóirat Petőfi c-Dtennáriuma \' alkalmából Petőfi kiadást adott ki. Ebben közli Petőfi rrcképét Boneur festménye nyomán és „Petőfi centennáriu na" címmel terjedelmes cikk keretében áldoz Petőfi emlékezetének. A nagyszerű közleményt Horváth Endre dr. tartár, a Közép-Európai Kurir l>első dolgozó társa irta, aki a költő életét és müveit tárgyaló ismertetés keretében hü verses fordításban közli a „Szeptember végén" cimü örök szép költeményét. A világirod siómban is elismert magyar zseni élete, határtalan szabad-s.igszeretetc, mély szerelme, hitvesi ragaszkodása és köllői nagysága mély hatást gyakorolt a görög közönségre annál is inkább, mert a cikkben \'Horváth Endre párhuzamot von egyfelől a görög szabadság harcnak nsgy költőjr, szellemes, másfelől az életét görög hazájáért feláldozó másik költő Mavilisz és a msgyar Petőfi között. Petőfinek görögországi hatására jellemző — hogy görögre lefordított s „Szeptember végén"-t a görög napi sajtó is leközölte éa vezető helyeken foglalkozott a „Nuaiaa* folyóiratban irt cikk nyomán Petőfivel.
— Románia hatmillió font aterling angol kölcsöne. Bukarestből jelentik: Egy nagy angol pénzcsoport hatmillió font sterling kölcsönt adott Romániának a rómán állami üzemek beruházkodására. A szerződés szerint a kölcsönért Románia évi négy százalék kamatot fizet angol fontbsn a tőkének negyvenöt év alatt való törlesztése mellett. A kölcsönt Románia kizárólag a román állami üzemek be-ruházkodásaira fordíthatja, melyek anyagát angol gyárak utján szerezheti be.
— Köztisztviselők figyelmébe. Felhívjuk mindazon tagjain-kat, akik cipőutalvánnyal bírnak, hogy a kedvezményes áru cipő átvétele végett naponts 2—5 óráig flókárudánkban Erzsébet-tér, megjelenni szíveskedjenek. Egyben felkérjük az igényjogosultakat, hogy az átvételt személyesen eszközöljék, mert a Központunk 338/K/1V. szamuk körlevele értelmében a cipőnek az elosztó helyiségből történt elvitele után semmiféle felszólamlásnak vagy kicserélésnek helyo nincs, még abban az esetben sem, ha a cipőt nom az Igényjogosult, hanem Annak megbízottja váltotta be. — Köztisztviselők nagykanizsai /lók üzletvezetösége.
— Hamlafogakat, aranyat, ezüstöt, brilliánsokrti és érmeket a legmagasabb napi Árban veszek. — Frled József ékszerész, Sugár-ut 2. szám: (Fó-ut és Sugár-ut sarok.)
5
— Baross Szövetség tagjaihoz. Felkérem a t tagtársakat, hogy a zászlószentelés! ünnepélyen vasárnsp reggel fél 9-kor a Deáktéren, nem pedig a Zrínyi Sportpálya bejáratánál gyülekezzenek. Gyenes Lajos elnök.
—; Értesítés. Kormányzó ur Őfőméltósága jövetelére való tekintettel a gőzfürdő üzeméi zárva tartom. Nóvák János.
— Uránia. Szombaton 7 ás 9 órakor, vasárnsp 3, 6, 7 és u órakor: .A fegyenc gróf, kom-ly értékű dráma, melynek ssép-ségeit garantálj* azon körülmény, hogy ugyan-azon gyár munkája, mely a ,IUnnele4-vel Kurópaszerte emlékezetes mü.\'ész:ti sikert aratott. Még rokonszenves emlékezetünkben van a Haooolo megragadj ataiitisa, Mtrga-rette Sciilegellel és nbizolut tökéletessége Mattem, pallérban ,A fegyenc gróf főszereplői ugyancsak Margarette Schtegel és a Mattéra pillért alakit■> Fé ix Buch Kiséró műsor: .Fjlty, a futóbolond". E kél felve-náios burleszkben m komikum hatáit nem ismer Fatty minden Ilimén futóbo\'ond, — a .futóbolond\'-.-an elíensIlbaUtlan komikumának k maiját adja.
— Próbálja msj ön la és me^gyS. tóHk róla, hogy a FII.IPP hsrisnyakótSdfjá-beu békebeli anyagból készült harisnyák, zoknik a legla-ló%<bbak ét ugy inason seinii éi minótéga parautb-li bármikor megfeje\'.-bolók, S\'ombaihely, Széli Káloia-utca 6.
— Uránia. Májas 1 én éa 2-án „In tol erance" szimfonikus xeneklaérettel.
— Legújabb lakásrendelet az eljárási rendelettel és & lakásügyre vonatkozó egyéb jogszabályok. összeállította dr. Borsos Endre a népjóléti minisztérium lakásügyi ügyosztályának főnöke. Ara 420 K Kaphitó Fischil Fülöp Fiai könyv-kereskedésében, Nagyjanizsiu.
— Az „Intolerance" Jegyei átvehetők.
— A felső kereskedelmi la kólánál gépíró vagy gépírónő heii négy orai e.foglaltsággal alkalmazás
>nyethet. Ajániatok Ciengeryut 10 alatt személyesen vagy Írásban.
Ujabb véres zavargásuk Münchenben.
München, ápr. 27. (Éjfélkor érkezett.) Tegnap este a kommunisták is a nemzeti nzocislisták között ujabb véres összeütközések voltak, amelynek során négy ember súlyosan megsebesült. A zavargást csak rendőri beavatkozás-aal sikerült elfojtani. Rövid Időn belül ez már a harmadik véres összeütközés a kommunisták és a nemzeti szocialisták között.
Idősb Andrássy Gyula gróf centennáriuma.
Budapest, ápr. 27. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Idősb Andrássy Gyula gróf születési évfordulójának ünneplésén a Kormányzót Daru-váry Géza igazságügyi miniszter fogja képviselni, akit a szoborhoz való megérkezésekor díszszázad üdvözöl, zenekarral és teljes katonai dísszel, Igy ádva kifejezést a honvédség nagynevű megalapítója iránt érzett hódolatnak.
A csehek Jugoszláviát Is magyarellenes intervencióra akarják bírni.
Belgrád, ápr. 27. (Éjfélkor érkezeit.) A belgrádi cseh követ lépéseket tett a jugoszláv kormánynál arra vonatkozólag, hogy együttes fellépésre hívja Jugoszláviát a ha-tárincidens A ügyében Csehor-szággal.
A belgrádi kormány még nem döntött erről, mert jelenleg a lemondás állapotában van.
ZALAI KÖZLÖNY
1923. rfprilia 28
SPORTELET.
Vármegyei sportversenyek.
Zalavármrgya tcslnevelési bitolt-•áfa ez évben két sportversenyt fos rendesni. Az első veiseny folyó évi julius hó 1-éro van tervezve a vármegye összes sportegyletei részére, amelyen ezeken .kivül még résztvehet a vármegyében lakó, aoort\'ál fogMkozó összes feloóft ifjúság. A második verseny folyó évi augusitus bó 5-ikére vétetett tervbe a vármegye öaazes Levente-egyletei réixére. Mindkét verseny Nagykanizsán a Zrínyi sportpályán leát, a részletes programok a napokban kerülnek kiirásr*. Felhívjuk már előre a megye sportegyleteit és sportkedvelő ifjúságát, hogy a versenyeken való részvételre tömegesen jelentkezzenek.
-
KÖZGAZDASÁG.
Valuták és devizák >
N.poleoo 11300, Kool (London) 23750— 24350, Dellir "(N.w-York) 6160— 6300, — fruicl. frank (tyrii) 851 — Ml, Mirk. (Buli.) 17—18, Óluk Ur* (Mil«oo) 267 - 2«7, O.itrik koron. (B4ci) 7:5—766, L.l (Bak.-ml) 25-27, Stokol (Pii».) 161-168 Svild fiuk (Zdrkh) 910—970, Dinit (ZiptV; 63-66. — L.nCT«l (Vuti) 10-11.
AmkUtdun 17-.5I — KoppwiMj. 963-663, KrU.ttinU 884-914, Stoikboln 13/2-422
Zürichi zárlati
BíJiln LS6 Amil.fdwn HoiUadl. 21600, K.w-Yoik 651-60 I.o&Joo 2660. Pirii 8720, MIUno 2710, Prig. 10 35, Bada-po.t 10 60;Ziplb 167, Vui6 1-20. Win 077, S.6ÍU 344 0*.uik bit,. 017 5.
Termény Jelentén
BUM (TUuvtdiU) 27200 - 27500, *(v4t 27200-7400 ro*» 17000-17600 Ukumiar irp. 14600-15000 .dr 15600-6600 ub 16000-6500 ung«Vl»500-l«000, Kp<. 1400C-500, tor;. 8IOÍ-8JOO, Ic-Ut 5500—3950.
Bud.pc.ll állatvásár)
kUrb.bo. 1 r. .Réiib-n 1,00 — 550. hiuüj. 1370 — 610, Aj. 1360—1450, üt. l^tib., 990- -1130, Utalj. 1060-830, .I.J. 830-920 Növ.odik muhi i I. r. «s4tib.n 860-900 bo*J. (61611 bírb) 1180-350, Ktul.l: uuh. 340, .Udi. 318. — Nir.ndil urlu 0, «UJii 0, borja 130. .Udi. 102. Uubi-bit 1400-1500, kwlnWr 1800-lj>»
Sertésvásári
rtíb.lll. 800, Elk.U dili; 420, 0r.« -Kdsip 1350, K6nr.pl I. ,. 1400,11 1280, Zdr 21C0, Sulönn. 1760, Uh. bna 1300.
Értékek t
M.»j.r hlul 4JOOO. Ütttrü bil.l I5W0, Huii 11600,JriUl.,2276, L.„inuio!6 86CO K*r..k»<Uli»i Buik 57000 W..r.:Ol.,, 2175. BMttlnl 145.000, Dmch. 49000, /ÜU-Unw uin 866.000, SkiuYiit <9000, Sda6-Urjlnl 184600, Uilkiajl 210000, Klou 17800, Schlick 31000,Cnttnuna 33000 Nuicl 188000 D.nlo. 19690, KloUld 19000, Hu™ tokot 638.000, Adri. 93000, AtUaHlu 12500, Klliljt«>r 14600, Bo..jrik-Agrir 6600. (Jetik 6600, Pböbas 11700. Vun VOUao, 17000, CliriU 9150J Koakordu 13COO. Dili Vunl 18X0.
Folelős »»erkesztő Benedek ReziS
* nagykanizsai Hangya logy. szövetkezeinél
\' té\'oi l*.od5k~tn UbtlAl.g ;.n.i
segéd
Wiá ávl m*i»> hó 13 ár« alkaiaurist nyerhet
Ajánlatok a szövetkezel e-nókánál nyuiUmiók be
UJSAGKIHORDO
azonnali belépésro felvételik lapunk kiadóhivatalában.
Apró hirdetések.
741.4*. 1.6 II koron., ...i.g.bb b.ta.el ocd.lt ■i.r.h Juplin >i4t>Ut.ln.k. AlU.t k.ri.dkn.k ...*—kint í fcoton. k.d».i-roínjr l.*fkl..bb hirdeti. 10 »0.
I.rN.k .\'\'(\' 1.41- Mrln.sl «•«!•■
kuU.il ____
R1..IA >rr pttii* .iftijwf. 10 \'i-tl.i Im.Mtnrtf, ol.jlnlml.r «> .<y .mmk.idjtí\'tM.t. .nnK^8oo ■ 04 dib. .\'..i.iW.nl ll.iihrifij-.it. 10. .1 7l]4
A 14.1 •"-> mtiw. rtbb Hwtn.il. (Md.-
.t JJ «... S..to>. li . M.i.nt.
\'■Ut ItKu Umi jtm. Cin . IU«M 71,4
II nagykanlHSl klr. IQrvéryiléli.
B. 2006/1922/2. 8Z. Kvon.io. míioui
A Magyar állam nevében I
A nagykanizsai klr. tOivónyazéir, mini uzaorablrósig árdrágító vissza, élés (áruuzsora) vétségo miau Splogir István 8a Kalamisz István vádlottak állon a klr. ügyészség Állal a tárgyaláson előterjesztett vád felelt dr. Kenedl Imre kir. törvényszéki Unlcss\'nök mint elnök, dr. Almáay Gyu\'a klr. törvényazéki bíró és Vékássy Károly Órásmester mint ülnök, valamint dr. Benlzik Ferenc klr. törvényszéki titkár mint jegyzőkönyvvezető részvételével Cúllaghy György klr. ügyész mint közvádló és a szabadlábon levő vádlottak jelenlétében Nagykanizsán, 1922. évi október 35. napján az 59Í0/1920. M. E. sz. rendelet azsbályai szerint megtartott nyilvános tárgyalás alapján a vád és védelem meghallgatása utén következőleg
Ítélt:
I. Splngár litván, vádlott 2d éves, bagolaslncl szül. illetőségű és lakóa, magyar állampolgár, r. kath. vallású, nőtlen, földmüvea, Ír s olvaa, vagyontalan, bűnös az 1920. évi XV. l.-c. 1. § ának 2. pontjába ütköző árdrágilo visszaélés (Aru uzaora) véiaégében,\'melyet ugy követelt el, hogy Nagykanizsán, 1922. évi október hó 25. napján a fapiacon 5 métermázsa (■/, öl) féért, tehát olyan közszükségleti cikkért, melynek legmagasabb árát a hatóaág meg nem stabta, 7000 koronát, lahál olyan árt követelt, mely — tekintette! az előállítási vagy termelési illetőié\' a beszerzési és egyéb költségekre, valamim sz öaszes egyéb körülményekre, különösen a gazdasági élet viszonyaira — a méltányos hasznot meghaladó nyereaéget foglal magában.
II. Kaltmiss István, 21 éves, bagóiéi szül. illetőségű és lakos, magyar állampolgár, róm. kath. vallású, női-len földműves, ir s olvas, vagyontalan vádlóit — bűnös az 1920. évi XV. t.-c- 1. gának 2. pontjába ütköző árdrágító visszaélés (áru uzaor!i) vétségében, amelyei ugy követett el, hogy a fentebb alkalommal 425 kg. fáétl, lehit olyan közszükségleti cikkéri, amelynek legmagasabb árát
a halóság meg nem szabta 5200 koronái, tehát oly. ári követelt, amely tekintettel az előállítási vagy terme-Ksi, illetőleg a beszerzési és egyéb költségekre, valamint az összes egyéb körülményekre, különösen a gazdasági élet viszonyaira — a méltányos hasznot meghaladó nyereséget foglal magában.
A kir. törvényszék ezén :
Splngár látván és Kslamís/. István vádlottakat az 1920. évi XV. t.-c. 1. g.ának 2. bekezdéac alapján egyenként és külön-külön 2, (keltő) hónspi fogházra, mini főbüntetésre, ezenfelül 2000 K, azaz kettőezer korona pénzbüntetésre, továbbít 1, (egy) évi hivatalvesztésre és polili-kai jogaik gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére inint mellékbüntetésre és végül a túl ük lefoglalt fennli mennyiségű fa elköt záséra itéll.
A klr. löivényazék a bUnjelkénl lefoglalt fennli mennyiségű fát az elkobzis folyamányaképpen már az Ítélet jogerőre emelkedése előtt értékesítés céljából a klr. ügyészségnek megküldi.
A pénzbüntetést behajthatatlanság esetére «z 1921. évi XXVIII. I. c. 5 § a alapján 200 koronánkénl 1 napi, Összesen lehit 10, (tlz napi) fog blzra kell átváltoztatni.
A szabadságvesztés büntetést megkezdésének napjától, a hivatal vesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését a szabadságvetz tés büntetésnek vagy a szabadsAg. vesztés büntetés elévülésének befejezésétől kell számitsni.
A pénzbüntetést sz itélel Jogerőt e emelkedésétől számitolt 15 nap slati kell végrehajtás terhével a nagyka nizaal klr. Ügyészségnél az 1920. évi XV. l. c. 5. § ban meghatirozoll célra megflzolni.
A vádlottak a Bp. 480. és 41. §§-ai értelmében kötelesek az ezután felmerülő bűnügyi költségeket külön, külön az államkincstárnak megteríteni, do ezeket a költségeket . kir. törvényszék az 1890. évi XLIIl. l.-c. 4. §-a alapján egyenlőro behajtha-tallanoknak nyilvánítja.
A klr..törvényszék az 1920. évi XXVI. t.-c. 7. § ának 3. bek. alap-Jan elrendeli, hogy az Ítélet rendelkező réaz. az elitéltek költségén a nagykanizsai piacon falragasz ulján közzététeasék és ezenkívül megkeresi a kir. ügyészséget, hogy ugyancsak a mosl legutóbb felhívott törvényszakasz alapján gondoskodjék arról, hogy az ítélet az elitéltek költségén kivonatosan közöltessék a Nagykanizsán megjelenő hírlapban.
Végül elrendeli, hogy az Ítélet Jogotóro emelkedése után a Bp. 484. J-a éltelmében a klr. ügyészséggel, a Bt. 930. 8-a alapjin Zala-vérmegye lölvényhatóségávaJ, a büntetés nyilvántartása végeit Bagola-sénc község elöljáróságéval közöl-
Indokolás stb.
Dr. Kenedy Imre s. k„ kir. lör. vényszéki tanácselnök. Dr. Almásy Gyula s. k., kir. törvényszéki biro. A kivonstos másolat hiteléül.
Ssigethy László
I. hlv. tlixtvti.16.
QUITTNER ARTHUR
aktetimu. „unmu,
Telefon: MfiriüüllZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Telefon:
394 —394
KÖNYVELŐ
is egy, a blsto>itási szakm. páns-t.rkezeWsálxn jártas kiaa.szonyt azonnali beléptsro keres a
Hungária Általános Bíztositór. t.
^DEJJ^
Nagykanizsai Nyomda ís Lapkiadó Vállalat Nagykanizsa.
NEM FAJ FE1E
li a láb., h. a D.áfc-tár 1. as. .1.111 clpS-Ualatban
r.odett kisiroTt ,.li6r.ndu«n7.„ból kért ult
ARGENTféie
cipót hord. Javítások KyoniD eszközöltetnek, h\'ázzel varróit duplatalpu
SZANDAL":
Eladó ház és kávéház.
SzoiDbaihely melletti Miral köss*flben t(ty »J föld szín tas hti telekkel, KÖaaegen fedig egy, a FI tárén tfvó egy en«l<t<s hiz jó forgalmú kávéházzal e>yott «ladO. Köze^bbl feKU<go»itások*t oyujt: Dr. Pintér 1. joi Ügyvád Szombathely, Kőszegi ut a 27. szám.
Legolcsóbban
épit ös tataroz
a Házépítési és Karbantartási Vállalat, Batthyány-utca 1. sz.
Teuron soo.
Pl AflíS\' 2 dlb\' *(cr- 2 d,b- vitraoe. 2 drb
lafcWWV a íoltl. I dib. vtUaos Tirio4ll»ioy I plr faráoott fa karol*. I dib. villanroa ar«r.-f«ír»W. I dib. ieazacauXhaiii caetedagy (s.stsl.ak li há»r»ílli4K) I itb. Ubekea ai:o Sioy huattce <«»a*. I t*«M4reo«<fo Ubuttiiu*? 3 4arab ■~i<>* Iwdo <» tíbb áBfObb ksztartlat dk*. — »allbyá«,.«ua 10. lUa atyt- >i»
TEJCSARNOK
BERCNOIZÉS
sajlkétilléix. éUdó. L\'ryuol! Qk.mh.lyl.ag birU. Jtr,J4. Bív.bbkt:
Pfelfer Lajosnál, Zalaszántd.
Zalái Közlöny
vármegyénk legelső éa legel-terjedtebb politikai napilapja, mely órákkal előbb hon. .a 5s.iMbudapeslln.pll.pok hír anyagit és kimerítő tudósításokban etámol be naponta a helyi, vármegyei éa az oraxégoa vonatkoiáau eaoméoyekről Megjelenik naponta a kora reggeli órákban.
Előfizetési ára legolcsóbb: Egy hóra 650 k
Sajil érdekében caelekaiik, ha azo nnal megrendeli a
Zalai Közlönyt.
lesz, meri Te ígérted ezt meg hu nemzeted számára .Nagyurunk I
Magyar földünk büszkesége, leigázolt magyar népünk és a földarabolt Hungária egyetlen reménye, mindnyájunk szereteti Nagyura hü alattvalói hódolattal és ragaszkodással kiáltjuk Feléd: Isten hozott/
Dr. Regeőüs Byőrgy
nemi.tgyüfol képviselj.
Horthy Miklós külpolitikai jelentősége.
Külpolitikai jelentőségét méltatni rgy olyan férfiúnak, aki a a marxi őrület lázában senyvedő Mártirmagyarország testéről letépte a kommün vörös szörnyetegét és reális életlehetőségeket teremtett a háboruutáni magyarság számára; a magyar külvl-szonyok és a roagyár jövendő szempontjait helyezvo előtérbe, megteremtette a háború után megváltoztatott magyar célokat; méltatni és elismerni egy magasraivelŐ hadi éa politikai pályát — ma, a nagy eaemfrtyek lezajlása után talán nem la túlságosan nehéz. Hiszen Hftthy Miklór, Magyarorazág kormányzójának 4elMpáee éa -jelentőaáge immár .valóban a történelemé, a váres-kódos, de mindig dicsőséges nagy magyar igazaágok őrök könyvéé. Akkor jölt, amikor legaőtétebb volt a magyar éjszaka, veaztett háború, komédiázó őszirózsás forradalom és a vörös csatornaláxadás rémségei után, akkor, abban a végzetesen azo-moru időbm, amikor benn az országban a magyarral a>em-ben Moszkva terrorelmélete állott, külpolitikánk pedig felégetett maga mögött minden utat, minden kapcsolatát a rokonérzéseknek éa eg) üttmükÖdésnek.
Az éhségtől, a bírvágy tói; féktelen kisántánt halálos gyü.ü-jében, a nagyhatalmak háborús gyűlöletétől teihelten, magyar külpolitikáról még csak beszélni is abnormitás lett volna akkor. Es Horthy Miklós egyénisége, vezérszerepre teremtett államfárfui nagyaága megtette azt, ami szinte lehetetlennek látszott: magyar külpolitikát, s magyar jövendfit szerzett a csonka ország lélekben töretlen népének. Horthy Miklós frllépé ae után Magyarországot nyomban elismerte a külföld, s az a belsőleg is jótékonyan ható tisztító munka, mit Horthy Miklós irányításával a keresztény nemzeti eszme, harcosai elvégeztek: jelentőségében talán egy uj honfoglalással, Magyarország uj visszaszerzésével egyenrangúvá lett. Bár Horthy Miklós a katonai nevelés, a fegyelem és a szigorú következetesság Iskoláiban serdült férfiúvá, mégis úrrá tudott lenni a kÖzépeurópai siövevényes éa gyilkosan ellenaégea indulatoktól átsaőtt diplomácián. Úrrá tudott lenni a nagyhatalmak ellenséges érzületén és meg tudta hódítani a külföld osztatlan azimpátláját, csodálatosan és mégis végtelenül egyszerűen : mert Horthy Miklós a magyar állameszme, a magyar jogiság és éinlakarás harsonás szavát zúgta a világ fülébe. Es ezzel a hervadhatatlan, kicsinyes gondolkodással fel nem érthető munkájával Horthy Miklós, a Hunyadiak, a Kossuthok, a Deák Feren-cek mellé állott a magyar Pantheonbaa a felemelve a végzettől sújtott országot, az uj élet boldogságait nyitotta meg előttünk.
Trianon békéje után, Európa eddig még nem tapaaztalt válságának idején Horthy Miklós volt az, aki Csonkamagyarorszá-
5ot a jogrend bázisává, a konszolidáció kiindulópontjává tette, lacára annyi nyih és burkolt ellenvetésnek, a baloldali szabadosságok gáncsvetéseinek, mégis megteremtődött a magyar igazság külpolitikája és Magyarorazág helyet foglalhatott a nagy nemzetek aorában. Szavunk moatmár elhangzik mindenhová, Magyarország ma már Középeurópa egyetlen politikailag fair államalakulata a bár a háború aulyorgazdasági konzekvenciái még erőteljesen ostromolják a hétköznapi életet, a magyarság fejlődésképes életlehetősége a kezűnkbe adatott. Horthy Mlklóa Irányítása mellett uj, szebb jövőre derül a magyar hit éa munka. — Es ezért a belpolitika terén elért különös jelentőségű tevékenyeégén kivül Horthy Miklós Magyarország kormányzója nagy-lendületű magyar külpolitikájáért is ioggal elvárhatja minden magyar sziv igaz hódolatát és nemes elismerését. (o.)
1923
április 29. Vasárnap Vasárnapi szám 40 korona.
ermki Bgy hdaapra *5e. - t
i wagyuruni
nagy Golgolha utján, i S lélekkel ill e város
Üdv Néked Nagyurunk!
Fakadd tavaszban, a nagy Golgolha utján, de mégis mindig hívó és reménykedő lélekkel áll e város minden polgára Előlied: Nagyurunk).
Hódolalunk és ragaszkodásunk őszintesége, szereletünk olthatatlansága, bizalmunk nagysága és törhetetlensége ma városunkban ünnepel ül, mert köszöntheti szerencsétlen hazája fekete földjének örök Büszkeségéi, minden magyar biztos Reményét, vépjes, nemzetvesztő viharoknak egyetlen Iránytűjét: az ország KormányzójátI
Boldog ma ez a város, — mert hazafias küzködését, a keresztény nílhzetl gondolát mellett való kitartását, égő hazaszeretetét e honnal szemben nem gyengülő áldozatkészségét, szenvedését, a Jobb Jövőben való acélos hllét és az ország Nagyurához való változhatlan ragaszkodását ezen látogatással megjutalmazva érzi azon férfiutói, akit kormányzásának ela<! Bíroétó^kfzd,ve lekébe zárt:
De ünnepel ma Zalamegye minden\' polgára, — mért amikor ősi megyénkre lép a mi Nagyurunk, tudjuk, érezzük, hogy nem egyesek kedvéért Jött, — hanem mindnyájunk-, ért, úrért, szegényért, földművesért és Iparosért egyformán Kormányzó Urunk, — a zalai csendes falak nem feledik soha e szavaidat:
„Falu Népe! Fajunk törzse, őserényelnk letéteményese.....ha a tl fehér házacskáitokból kisugárzó őserő
megtölti a kőpalQlák és munkásházak lakóinak szivét, akkor Magyarország nagyobb és hatalmasabb lesz, mint voll valaha! •
De legboldogabb a ml városunknak és megyénknek . legnagyobb és legféltettebb büszkesége, ereje és ékessége : •a zalai 6. gyalog ezred, amelynek ml hősi jövőt jósolunk! — Ezen ezred, amely a ml drága, acéllzmu fiainkból alakult meg, tisztikarában a lovagkor fényes erényeit, a magyar história nagy példányképelt, a legégőbb honszereletet, harcrakészséget képviseli, legén) ségében pedig a törhetetlen és megbonthatatlan fegyelmet, a feljebbvalókhoz való ragaszkodást és az utolérhetetlen vitézséget: ma harci zászlója felszentelésével fogadaimat tesz a magyarjövőre! és biztosítja zalai becsülettel az ország Kormányzóját, hogy az uj honfoglalásban az eljövő viharok minden villámain és ha kell, szenvedésein és vértanuságán keresztül Is hűen követni fogjál mert tudja, hogy rá nézve ma csak egy cél van, a kormányzó célja és csak egy Irány, ameiyef Szent Istvánnak honfoglaló kardja mutál, amely kardot ma Imádott ura hordja.
Életünk mai napjai a nemzet nagyböjtje, — bűnhődés a mullért, vezeklés a jövőért. A jelen helyzet ma egy szöinyü teherpróba, amely ellen tiltakozni nem szabad, ha bűneinket mégbántuk, akkor megujulunk, ha a Gol-golhát átszenvedtük, akkor győztünk. Ma a magyar lUrté-nelem nagy vízesése előtt állunk, amelynek lezuhanó cseppjei örökös figyelmeztetőül arcunkba vágódnak, és rajtunk parányi szilánkokká zúzódva folytatják útjukat. — Ez az idő keresztút a nemzet számára és az a kérdés, hogy e gyalogösvényből, amelyen szorongunk, lesz-e valaha országút ? Ml hisszük fanalikusan és rajongóan, hogy
Közlöny"
ff
/ Uudoptst
,z»ui
Nemzcli Múzeum 2 \'
ZALA\' KOiLOK*
Válasz dr. Etlányi levelére,
Htt Boni i Háztulajdonosok SiövsUéít t Igen tisztelt Szerkesztő Url A f, hó 26 Ikl számban dr. Erlényí Gáza Ügyvád ur cikkében foglal! is lakók érdekelt érintő rejtegetéseket már a fővárosi lapokban olvastuk, melyeket azonban a Háztulajdonosok Szövetségének a lapja és a kormány elé terjesztett emlékiratban hiteles adatokkal támogatva a Szövetség minden pontjában megcáfolt ás megdöntött. Igaz ugyan, hogy az államnak Jogában áll polgárai életéi kor. látoznl és polgárait a harctérre vinni, szintúgy joga van a házak tulajdonát ia korlátozni, csakhogy a háború már 5 éve megszűnt, a korlátozás pedig már 8 áve fennáll ás amikor már minden feiszsbsdult ás mindso-nek az alapját a buzaparitás képezi, as élelmi- és ruházati cikkek, szintúgy a tüzelőanyag is a munkabérek ia 700—1000-szeresen emelkedtok, — a lakbérek a békebelinek eddig csak a ö-szorosára emelkedtek ia a májua hó 1-től iietbelipó béremelés la mág rr.ennyire alul marad ezeknek ax arányoknak. A miniszterelnök ur a műit évi február 7-iki országos felvonulás alkalmával a képviselő, ház kupolacsarnokában kijelentelte, hogy a házaknál, a lakásoknál Is vissza kell térni a háború előtti •sabadforgalomhoz, Itt It meg kell szüntetni a requirálást is maximálást is nem irdemli meg a polgári társadalom nevot az a társadalom, mely másként gondolkodik.
A mult évi augusztus hóban megjelent 5555/1922. M. E. sz. rendelet sem a kormány Intenciói szerint azQloielt mag. A kormány mir akkor foglalkozott a fokozatos felmondás is a magasabb birmegállapitis kér-désével, a most kiadott M2>/1»29. M. E. az. rendelet pedig hstározottan hoxta volna a fokozatos felmondást is a fokozatos — egyeszségen alapuló béremelést, ha most is nem mozdultak volna meg a Lakók Szö-voiságo, as egyesületek ia testületek is a szociáldemokrstik vezérei, sőt mig a Jog, törviny is igszsig védelmére hivatott budapesti ügyvédi kamara is, mint ahogyan a mult *»bsn megmozdultak ia megskadá-lyoxtik a kormányt a szabadsigot viaazaállitó munkájában. De ml lesz ennek a következménye ? Hányan Issniek, akik ma nagyobb lakásban laknak, csak azirt, mert alig fizet nek irta valamit is mlutin a küszöbön illó magas lakbért fizetni nem tudják, szívesen menekülnének abból kisebb lakásbs, de nem tudnak, mert reimondás nincs, szabadon nem választhatják meg leendő lakásukat, legfeljobb magas közvetltisl is egyéb dijak lefizetése elleniben juthstnsk majd csere utján kisebb lakáshoz. Es ha a lakbérek a lakásoknál nem •tnelkednek abban ax sránybsn, mint ahogy minden emelkedik, vsjjon fog-e valaki lakásokat építeni í Fog-Jik-e a háztulajdonosok s lakók lakásait tataroztatni? Hivatalos kimu tatást terjesztettünk a március U-én Budapesten megtartott kongresszus «li, hogy Nagykanizsán a lakás korlátozása óta t. ivl február végéig ISI lakásnak a megszüntetése, illetve lebontása lett hatóságilag elrendolve, alóu Ismét mig több is most már nam Is a háztulajdonosokat kell filtanünk, mert azok majd valahogy I Jókarba helyezik a uját lakásalkat hanem félteni kell a lakókat, mert tatarozás hlinyábsn azoknak a I puszi utnsk el, azokat le kell l
Nagykanizsa ünnepe.
Nagykanizsa, ápr. 28. Nemcsak a mi hizlezredűnk nagy napja, de városunk píros betűs ünnepe <s noha szitál az eső — a város este már lobogódisit öltött, a díszkapuk ké-szén vannak, az ablakok, erkélyek mind feldíszítve várják a Nagyurat, hogy mindenütt, ahol elhaladt — lássa az őszinte szeretet megnyilvánulásait.
Szinte nem Ismerünk reá a városházára. Virágállványok, virágdíszek mindenfelé. Mindenütt gondos rendezés. Kanizsai úrasszonyok finom Ízléssel rendezték bs Nagyurunk Iskosztályát. A polgármester szobája — a szárnysegéd szobája, a tőle balra nyíló szoba, ahol a határ* megállápitó-bizottság működött — a Nagyúr szobája. Egyszerű, de finom, előkelő berendezés. Nehéz szmlrna és perzsa szőnyegek. Bőr* bútor. A városháza kis tanácsterme készen várja a N.gyurat éa kíséretét a délutáni teára, melyre a város Őfőméltóaégát éa szűk klaéretét vendégül látja. Minden a legnagyobb egyszerűséggel és választé-
kos ízléssel csoportosítva.
A részletes progr.mmol lapunk tegnapi azámában már közöltük. — A Túrán vonat 8 óra 30 perckor érkezik be pontosan a ka ziizsai állomásra, mely a Nagyurat és klaéretét hozza.
A zászlószentelés! ünnepség és Istentisztelet kedvező Idő esetén a Zrínyi sporttelepen lesz megtartva. Nagyon fontos, hogy mindenki 9 óra 20 perckor elfoglalja helyét, mert a későbben érkezők nem lesznek bebocsátva.
Kedvezőtlen Idő esetén a zászló-sz.ntelést 9 óra 30 perckor a szent-ferencrenctl plébánia templomban végzik, ott azonban csak a hivatalos személyek, küldöttségek, stb. vehetnek részt, tekintettel a templom kis befogadóképességére.
A kordonon keresztül, vagy S városházára csak hatósági engedéllyel lehet lépni.
Az egész ünnepség részletes lefolyásáról pontoa tudósításban szá-molunk be közönségünknek ..,
bontsni is a lebontásból szirmszó építési snyagért a háztulajdonos többet vesz be, mint 30 évi Iskbir amit kitesz és akkor a lakók hova kerülnek?... Erre adják meg a lakók a feleletet 1
Az állam nem fog építeni; ha épít is, osak Budapesten ipiti s legszükségesebb kislakásokat. Az idén 700 kislakást épít. Ml az Budapestnek ? A msgántőke pedig nem fog az ipitkozésben elhelyezkedni mindeddig, amíg abban a számítását meg nem találja. Majd ha a közalkalmazottak a fizetésüket is t lakbérüket a buzaparitás alapján kapják, akkor az be fog következni, addig nem. — Kanizsán kik ipileltik kl s Csengery, a Kazinczy-, a Szemere-, a Csányi László- is a Gyár-utcákat, a József főherceg-, a Hajcsár, is a Sugár-utat is a Blau-telket? Nem a vasutasok és a közalkalmazottak? Azok a szorgalmú 6t takarékos mozdonyvezetők, kalauzok, postások, köztisztviselők, kisiparosok stb., a azájuktői és a testüktől vonták meg és építettek házat, de nem csupán s msguk kényelmére, hanem azok részére is építettek lakást, akik nem oly takarékosak, mint ők maguk, hogy azok is emberhez Illő lakásban lakhassanak. Nem a nagytőke, hsnem ezek a kisemberek építették meg Nagykanizsát. Igaz, hogy vettek fel rá 32 ives lörlesztises kölcsönt, de annak a törlesztésére megtalálták s számításukat a lakbérükben és a közalkalmazott lakóiknak a lakbárében. Ezek a kölcsönök automatlce tiSrlesztődlek, tehát nem ált az, hogy akkor frank ittikben kapták a kölcsönt is most romlott korooákban törlesztik azt vissza. Hisz romlott koronákban kapják a lakbért Is, de romiolt koronákban van meg szoknak az Ingatlanoknak a milliókat kitevő mai irtiko Is. Az ügyvéd ur józan ésszel adta el a házát, de vájjon nem-e venni azt most Józan ésszel vissza, hscsak a pénzét valamely Jó vállalatba, tőzsdei spekulációba vagy kosztba nem adta ki — Ml háztulajdonosok, skik még eddig házsmkst megtudtuk menteni, ebben a Józan észben nem akarjuk őt kövéül és azzal, hogy más a telekkönyvi tulajdonos, . lakásmlzéris még nincs megoldva.
A központi statisztikai hivatal hiteles adatai alapján ki lelt mutatva, hogy a küszöbön álló üziel és lakbéremelések Budapesten az árucikkeknek csak a S\'/.-os emelkedését vonják msguk után, de hogyha a kereskedők ezzel kapcsolatosan magasabbra emelik az árucikkeket, azt nem lehet a - háztulajdonos ro. vására írni. Az árak eddig is nyakló nélkül emelkedtek, de emelt az erdő Is folyloo (fa) és a vlz (hal) pedig ott nincs le bolt, sem pedig lakbér. Cikkíró ur hihetőleg azt sajnálja, hogy azokat a bolt i« lakbéreket a volt házában már nem szedheti is ha a háza mig meglenne, bizonyosan mis húrokat pengetne. Nemcaak a háztulajdonosok úszták meg a devalvációt, hanem azok Is, akik a pénzüket arany vagy ezüst pénzbe, értékpapírokba, állalekba, bútorokba, árucikkekbe atb. helyeztik el is ma sokszoros milliomosok leltek kis tőkijük útin, de hisz s régi háztulajdonosoknak mir el volt helyezve a pénzük a házaikban, legfeljebb a hadimilliomosok, a siberek is az ame-rikából visszaszármszottak helyeslik el a pénzüket biztosan a házakban, amelyeket azoktól veitek meg rendszerint potom áron, akik kényszerítve voltak házalkat eladni. Nem ill az, hogy a háttulajdonosság semmlfilo foglalkozással sincs egybekötve, mert hisz a háztulajdonosok mig az államnak flzetésnükdlt végrehajtói is. Az sem ill, hogy a lakók nem tömörülnek, hisz éppen azoknak a nagy siránkozása akasztotta meg a kormányt a tervezett fokozatos sza baddátilel! munkájában. Végül mig tudatjuk cikkíró úrral azt is, hogy a Budapesti Közlöny Április 26-lkl számában megjelent 7600/1923 M. E. «z. rendelet irtelmibon a közüzemi pótliknak az eltörlése Nagy. kanlzsit nem érinti a annak a fize-tise május t-től kezdvo lovibbra ls kötelező. — Kiviló tisztelettel Háztulajdonosok Szövetsége. Nagykani-ain, I9S3 ivl április hó 28 ár,. Kolozsvárt Ödön, a Szövetség igazgatója.
Dr. EUáayl ayllt l.v.t, után _ „ tlldu. Int ad allata pu. — elviül f„8v, u kJ ,
^^srr^ssiEsti
v"íí ""J"* lezártait ás zslva-
k»«áljuk z.nd.lk.záu. lapunk baUb-I » 0,Eykfa3njágpek további hossásaóu.r.
1»23. áprllla 29.
Zalai művész Amerikában.
Diakal Jóxa.f órláat alkar*.
A hozzánk érkező amerikai lapok hasábjain szinte nap nap mellett olvassuk Diakal Józsefnek, * m. klr. Operaház volt tagjiqak — a híres tenorlatának óriási sikeréről DIskal József — Pallay Anna tánc-művésznő férjével, Kurucz János zeneszerzővel a nagyobb amerikai városokban, Igy legutóbb a new-yorkl Hippodron-szlnházbazj ven-dégst^repiel mint magyar datiuakea.
Diakal Józaef — aki fivér. Dr. Diakal kanlzaal orvosnak, a 20. honvéd gyalogezrednek volt főhadnagya éa Tapolcán született. Zalaegerszeg fia. Gyönyörű hangját korin felismerték éa operaházi ösztöndíjjal híres külföldi mesterekkel képeztették kl. A háború elején DIskal cslllsga már maga-aan ragyogott — mikor a színpad* ról a lövéazárokba került mint a a kanizsai honvédezred tisztje és végigverekedte a háborút. Háború után kiment Amerikába, ahol a mult évben Kerekjárti Ducival tett hangverseny-körutat. Hangja, csodás művészete mindinkább Ismertté lott as amerikai kösönség előtt. — Először hangjegylemezgyirak szerződtették, miközben szorgalmasan tanult angolul és a koncerteken szerepelt, mlg a Kellh-szlntársulst figyelmét magára vonta, ahol olyan fizetéssel szerződtették 80 hétre, hogy abból kitelne a budapeatl Opera öaazea naűvéazének flzetéa*.
Diakal siker., jf azlnpsdon óriási. Az amerikai nagyközönség, amely nem Igen tud magaaabb zeoét értékelni, valóaágoa tapsvlbarokkal;kő-azöni az élvezetet, amelyet DIskal nyújt Az amerikai közönség mindig a közönségestől elűtót kíván. Dlakai tényleg elűtót azolgáltat a sok jazztől eldurvult amerikai füleknek.
Házomlás a fffvárosban.
Budapest, ápr. 28. (Talefonjelen-téa.) Ma reggel 8 óra tájban a Schultt Lipót tulajdonát képező Rózaa ulca 109. azám alatt levő földszintes hás összeomlott. Az összeomlás következtében két aaz-szony súlyosan magaérűlt.
Károlylák francia beavatkozást kérnek az elkobzott birtokok ügyében.
Budapest, ipr. 28. (Telefonon jelenti tudósítónk.) Under Béla, . Károlyi-kormány volt hadügyminisztere Párlsbao tartózkodik, ahol több napig vele volt KM Pál Is. Rövid Időn belül Károlyit Is Páriába várják, hogy egyeaült .tővel Interveniáljanak as elkobzott Károlyi birtokok ügyében.
Nagy vihar Debreczenben.
Debreezen, ápr. 28. (Saját tudósítónk távirata.) Tegnap éjjel nagy vihar vonult át a városon éa aok házal megrongált. Néhány utcában 30-40 centiméter magasan áll a a vlz. A pincék nagyréazo is vlx alá került.
Szombathely csapata iegyízte a bécsi Rudolfhügelt.
Szombathely, ápr. 28. (Saját tu dóaltónk telefonjelentéso.) A Ss. S. E. (Szombsthelyl Sport Egylet) ma délután 4:1 arányban legyőzte . bécal Rudolfhűgel csapatát.
---:-----------■.wo.no.za.^iaua a tzecal Kudolfhügel csapatát.
Magyar ember tiszteleg a honvédzászló előtti
1923. április 29.
ZALAI KÖZLÖNY
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, április 28. (Telefonon jelenti tudósítónk.) A nemzetgyü lés mai ülése 11 órakor kezdődött. Napirend szerint a Ház harmadszori olvasásban is elfogadja a mezőgazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslatot. Ezután az elnök indítványozza, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését május 23-án tartsa. Jelenti, hogy a miniszterelnök kiván szólni.
A Ház hosazu azünetét óhajtom megokolni — kezdi beszédét a miniszterelnök. Az ország gazdasági és pénzügyi helysete rendkívül komoly-A jóvátételi bizottságot éppen ^ ezért felkértük arra, hogy hallgassn meg b magyar illéspontot. Május 4 én Páriobnn, a jóvátételi bízott ság előtt fogjuk az ország helyretét ismertetni. Kéri tehát n nemzetgyűlést, hogy az elnök napirendi javaslatát fogadja el.
Ezután Szilágyi Lajos, az /llam-rendőrök helyzetéről interpellálja n belügyminisztert. Szóvá teszi a nehéz szolgálatot végző rendőrség súlyos anyagi helyzetét.
Rakovszky Iván belügyminiszter azonnal vála«ol az Interpellációra és kijelenti, hogy a kormány a rend őrséggel szemben épen olyan megértő elbánást fog tanúsítani, mint a köztisztviselők más kategóriáival szemben.
Szilágyi Lajos válasza után a Ház tudomásul vesri a belügyminiszter válaszát. Kiss Menyhért a deb»<ceni október 6 Ikl ünnepség ügyében intéz interpellációt a had ügyminiszterhe7, akit arra vonatkozói a g^káTü ez meg, tudja e, hogy a debreceni tisztek október 6 án a Gotterhaltét huzitták. A honvédelmi miniszter azonnal válaszol az Interpellációra és kijelenti, hogy — bár az eiet nem ugy történt, ahogy az interpelláló képviselő elmondotta — a vizsgálatot meg fogj« inditani. A Ház a választ tudomásul vette.
Propper Sándor, Budai Dénes, Farkas István, Dalasi Halász Mó ric, Pallaoicini György, őrgróf £$z-tergályos János interpellációi után az ülés délután 4 órakor ért véget.
Csöndes munka folyik Lau-sanneban.*
Lausanne, ápr. 2& (Éjfélkor érkezett. A békekonferencián ezidelg még semmi jelentősebb esemény nem történt. A pénzügyi bizottság egyelőre befejezte működését, mert a török delegátusokkal nem tudtak megegyezni. A politikai bizottság folytatja tanácskozásait, azonban nem nagy eredménnyel.
— Rendelet n ponyvairoda
lom ellen. A belügyminiszter ren deletet bocsátot ki a ponyvairo-dalml termékek terjesztésének megakadályozására. A rendelet utal arra, hogy a ponyvairodalmi fércmunkák a néplélekre és főként az ifjúságra gyakorolt mételyeső ha-tálukkal és ezzel kapciolatban a valláserkölcsi, valamint a nemzeti érzés laiitásával a közelmúlt forradalmi állapotainak egyik előkészítő tényezőjeként szerepeltek. A mi niszter szigorú kötelességévé teszi a rendőrhatóságoknak, hogy a sajtótermékek utcai terjesztését az eddiginél fokozottabb ellenőrzés alá vegyék és az engedély nélkül terjesztők ellen ■ kihágási eljárást hfladéktalar.ul indils^k meg.
A más&dik lausannei konferencia is veszélyben van.
Bu-tapejt. április 28. Fővárosi szetkrszt&ágünklől.
Berlinből jelentik: Londoni jelentés szerint a Irancla békcdelegá-lusok határozott marsrutával mentek el a lausannei konferenciára. Ulasliásuk az. hogy Franciaország el van tökélve arra, hogy amennyiben Törökország vonakodnék visszavonni a/. Amerikának adott gazdasági kon .ess? lókat, a fegyverhez apellál. Szmlmát tengeri és szárazlöldi eróvel megszállná és újra leiszerelné a görög hadsereget, hogy Tráclában francia tisztek vezetésével a törökökre crós nyomást gyakoroljon. Weygand tábornoknak szíriai főbiztossá lörént kinevezése Is mulatja, hogy Parisban milyen nagy fontosságot tulajdonítanak ennek az uj bonyodalomnak. Kemal pasa legutóbbi kiáltványát a franciák határozol! kardcsörletésnek tekintik és feleletül míguk Is készülnek megfelelő Intézkedésekre. Ilyen\'ormán a második lausannei konferencia eredménytelensége bizonyosnak vehető.
HÍREK.
Ballada.
ZuR n Iciucr Arja, leltnek a hullámok, Süro, sötét felhők szilUnak utinok. Kicsiny h«]4»sbáikék kint rekedr-en í jel, A tomboló vihar vsito őket széjjel.
Kün-i « parton a n^k reménykedve várj tk. Ha fe-Uinni yélnck vosiaUnofe hitt bárkit. Karjukon b gyermek, más kincsük upy tincsei, A hal isznak vagvont nem adott t»r Isten.
.Mélyebb szili az árnyék, ködben mir « tenger, Hullámmit ki birjon, nincsen ólyun ember. Vaktában jutn»k ki a birkák a pattra,
Sugárzó bold üt ki inindon arcra
Hazaiéit mindannyi csakis egy hiAnyaik, Fagyos feleimében stegény asszony fizik «Jt> az Isten tristal, csakis engem vett meg* Karja lözt mosolyog az iiUtlun gyermek
Megy az idő, mullik, vége a iord lé\'nck. Mindenütt tavaszról,, gyönyürről beszélnek. .Néked szegény r sszony. senkid, csak t z árva, Boldogság knj uj« előtted hozatva.*
.Tengődtél a télen-, ify lesx n* a oyirorii* L>o vájjon mi közéig ott a li\'httiroti ? Uég elveszett sajka, oly ismerős fajta, Vésztől gyötört, kínzott b-ldog férjed rrjta
Hossza* as üielés, alig ismer r.ijn. Suttog, nem is beszel, csak ugy remeR szij«, Mii.tha deli voltán átütne az aegkor . . . Mosolyog a gyermek éppen ugy mint akkor.
Báró Inkcy József.
— Naptári Április 29. Csntate.
— Hivatalos óráink: \\ kiadóhivatal (Főút 13. Ik> enrieder palota) hivatalos órái délelőtt fel 0 órától I\'Mg, délután 3-tól G-ig. Telefon 78 A szerkesztőség (Fé-ut 13. IljRcnfieder palota) hivatalos órii lelek rc-szere délelőtt 10 órától 12-ig. Telefon 78 A felelős sxerkosztő délután ti úriti/l 8-ig a nyomdában (Főút 6. sz. aUtt) fogad és bir-mily ügyben a nagyközönség reodoUe-étéro *ll. Telefon 117.
— Időjárás. Az Időjárástól Intézet jelentése szerint hazánkban eső az utóbbi huszonnégy órában nem volt. A hőmérséklet általánosan emelkedett. Továbbra is enyhe idő várható, sokhelyütt esővel.
— Májusi ájtatoaság. Május hava a Boldogságos Szűznek szentelt hónap. A májusi ájtatosság a ferenciek plébánia templomábun holnap délután 6 órakor kezdődik. A bevezető szentbeszédet P. Hilár ferencesáldozár fogja mondani. — Utána litánia és áldás a legm. Oltár iszentséggel. A májusi ájtatos-ságok 6 órakor fognak tartatni. Vasár- és ünnepnap elmarad a 3 órai Istentisztelet. Vegyünk minél többen réazt hazánk nehéz óráiban Magyarország Nagyasszonyának — május havi ájtatosságán.
— Személyi hírek. A tegnap délutáni vonattal érkeztek meg a már tegnap jelzetteken kívül a zászlóanya ifj. dr. 7arányi Ferencné, Kroller apát, Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester, a beteg B5dy:alispán helyett Brandl Sándor
főjegyző, Skublics főbiró, megyei földbirtokosok és számos előkelőségek, akik a Centrál-szállóban szálltak meg. V
— A megyei törvényhatósági bizottsági tagok a zászló-szentelésen. Bődy Zoltán alispán külön meghívóban hivts meg a mcgyebirotisági tagokat a mai hon védzászlószentelósi üónepre való ml nél számosabb részvételre.
— Küldöttségek. A Kormányzó Ur őfőméltósága előtt számos kül döttség fog tisztelegni a város házán. 12 óra után a többek közt: Keresztény felekezetek, hraelita hitközség, n vármegye, közalkalmazottak. Szellemi $$abad pályán lévők, nőegyletek, gazdák, munkások, különböző társadéi «i egyesületek, Érne, Move, Kaszinó stb.
— Az Ébredő Magyarok Egyesületének vezetősége felkéri
• a. tagokat, hogy fél 9 órakor a Deák-téren teljes számban megjelenni szíveskedjenek, mert a zászló-szentelésre testületileg vonulunk ki.
— Madách Ünnepély. Május 12 én a szabad-lyceum vezetősége hazbfias ünnepélyt rendez Madách Imre emlékezetére. Emlékbeszédet mond Kováts Antal kegyearendi főgimnáziumi tanár, kinek .előadását több műsorszám fogja kiegészíteni.
— A vármegye nem nyomattal többé közgyUlésl tárgy-sort. Bődy Zoltán alispán legutóbb a vármegyei törvényhatósági bizottsági tagokhoz intézett értesítésében közli . a törvényhatóság tagjaival, hogy a mindinkább emclkedó és nyomasztó drágaságra való tekintet tol a közgyűlési tárgysorozatot nem fogja többé kinyomatni miután a folyó évi költségvetésben erre nem tiilal fedezetet, hanem a löbbi vármegyéknél szokásosan, a megyei hivatalos lapban lesz közzétéve. H* sonió okokból az aüspAni jelentést sem fogják kinyomatni, hanem a közgyűlésen felolvasni. A legközelebbi hivatalos lap május 3 án fog megjelenni.
— A Szent János azobor érdekében. Annak idején többször szóvátettük a felső templom bántó gondozatlanságát. Dő szóvá tettük a Tebky ut végén levő Szent János szobor siralnras állapotát. Gyűjtést is kezdtünk indiiani, mely a szent ferencrendí plébániának adatolt — azonban néhány korona befolyása után ismét sbbahagyatott az egész akció. Most, hogy a felső templom renoválás alá kerül, felhívjuk a nagyközség és az illetékes városi tó nyezők figyelmét a Sánchpz közel áilo siralmas, elhagyatott állapotban levő Nepomuki Szent János szoborra
is. Ha a felső templomot renoválják, restaurálják a Szentháromság szobrát és a Szent János szobrot is. — Homonay váci mester — a templom renoválója — helyre fogja állítani a Szentháromság és Nepomuki Szent JSnos szobrát is. Kérjük dr. Sabján polgármester ur ily irányú intézkedéseit is. A katolikus hivők, akik a Szent János szobor restaulásához hozzájárulni akarnak — kü\'djék adományaikat a Ferences plébániára vagy szerkesztőségünkbe. Nyugtázoi fogjuk.
— A pékaegédek fizetéai mozgalma. A péksegédek tegnap 50 százalékos béremelést kértek munkaadóiktól. A pékmesterek ebben az ügyben értekezletet tartottak és elhatározták, hogy 30 százalékos béremelést fognak adni munkásaiknak.
— A Hollandi menyecske — hódításai. Scokatlanul nagy érdeklődés előzi meg a Zrinyl Miklós Irodalmi Kör rendezésében május 5-lkén és 6 ikán előadásra kerülő Hollandi menyecskéi, ugy, hogy a Kör vezetősége a nagystílű operettet kénytelen lesz 9 ikén és 10 lkén is megismételni. — Az érdeklődést nagyban fokozza az á körülmény, hogy a címszerepre sikerült megnyerni a bécsi operette-szloházak legkitűnőbb és legnépszerűbb ma-gyarszármazásu művésznőjét, Schloss Sárit, aki páratlan hazafias áldozatkészséggel vállslkozott a vendégszereplésre — minden honorárium nélkül. Az elösdásokra jegyek a Schless-féle könyvkereskedésben kaphatók 600 és 400 koronás áron. Páholy 6 személyre 4000 korons, minden további személy után 600 korons. A rendezőség kéri .z érdeklődő közönséget, hogy jegyeiket idejében váltsák meg, mert egy-két nsp múlva már az utolsó, elösdáara Is elfogynsk a jobb helyek. Előjegyzésben lefoglalt jegyek átvehetők. A május 9 Ikl előadást tánc követi. A május 10-ikl előadáson leszállított helyárak lesznek.
— Május ela.jén nem lakat gyUléaeket tartani. A rendőrkapitányságnál szerzett értesülésünk szerint május 1-vel kapcsolatossá külön halósági intézkedésokre szükség nino^ miulán a fennálló jog: szabályok értőimében gyűlések, összejövetelek, vagy bármely egyéb cimen hirdetőn előadások, mulatságok megtartása előzetes rendőrhatósági engedélyhez vannak kölve. Az utcákon való csoportosulások általánosságban gyülekezések, vörös vagy más nemzetköziségre emlékeztető jelvényok, akir virág alakjában is viselése az érvényes rendelkezések szerint szigorúan tilosak. Ha erre kísérlet történik nemcsak a kezdeményező, hanem a résztvevők is a legszigorúbb büntetéssel sújtatnak. — A rendőrkapitányság felhívja a város közönségéi, hogy a fentiekhez szigorúan alkalmazkodjék, a rendelkezéseket a saját érdekébon a legmesszebbmenőleg betartva és mindennemű rendtava rástóí tartózkodjék.
— Dr. Matachenbacher, Ed> vin aj indalója. Dr. Mutschen-bacher szerzett egy indulót „Magyar hősi induló" címmel. Az indulót most próbálják kitűnő katonazenészeink és legközelebb kerül nyilvános előadás alá.
— Szabad lyceália előadások. A szabad-lyceumban csütörtökön este Nagy Győző folytatólagosan a magyar hadifoglyok oroszországi szenvedéseiről tart előadást. Előadása után vetített képek következnek Amerika természeli ritkaságairól. Ma este nem lesz előadás.
ZALAI KOZLONV
1»23. áprW. 29.
, — AayakSayrl Urak. Nagykanizsán áprllli 22-től április 28 lg Uuakét születés fordult <18. E«k tósttl 7 Hu, 5 pWlg Uánygy.rm.k, Házasságot kötöttek : Grácil Ferenc András — Kunlts Érával Németh Jíiaaf földmlve. — Némelh Rozáliával, Doba Jónef aj. postatáv-b-daaltlaxt — Dev.cs.rl Máriával, Ocaipa Árpád Láaali kereakedő Saéknf.hérvárról — Woachlt. Má. rlával. Elhaltak: Bay F.r.nc nap-sxámoa 49 ive. v.aelob, Kováca Károly oy. v.autl főraktárnok 76 áv« nyelvrák, St.nkovlc. Jór.ef 24 n.poa ráng,óra, Vanderllc. Gáxa kályháaaegéd 31 áv.a bWI klváfiáa, Berta Ialván uradalmi gu-lyáa 69 ávea tüdöhurut, Horváth Jówf clpéaxmeater 30 ávea veae-lob, Soóa János\'17 áve. tüdőgümő-kór, Palkó József nyomd.I gépmea t.r 39 ávea aiervl exlvbaj, Gáapár Jánoené Selvme. Ro.álh 44 áve. hörghurut, G,enese Pál ny. vaautl gépkeaelfl 63 ávea mellhártyalob, Mlbáleca Jói»ef n.puámoa 70 4vm tüdőlégdag, Pap J(no« napaaámoa 14 ávea agydaganat, Puaovaiky Sándor borbélymeater J0 ive. mrrl eilvbaj.
— M koroaa ■ attUa dija. A kanhreal sütőlparoaok mai naptól kexdődől.g . aüléediját kilogrammonként 20 koronára .melták.
— .* aaarakeraaatarl vaautl katasstrófa epllógau. I,mer.. t.i a mur.kereuturl vaautl katasztrófa, mely kát emberéletet oltott kl, kát családot mélysége, gyáasb. ejtett á. kll.nc .mbert mcgubeal-«•*»• A h.tó«ágl vlzagálat moat ny.rtb.fej.aAat, melynek .r»dméay.-képp a ktr. dgyéaiaág tagnap vád-kalot adott b. Bori Károly DV. forgahnl II.n és Tóth Mihály mox-donyvexelfi ellen.
A csehek enyhítették a határzárt.
A klutaaltások tovább folynak.
Prága, április 28. (Expressz távirat) Pozsonyból jelentik: A pozsonyi államvasuti igazgatóság halárállomásain ma ismét megengedték a Magyarországba tartó utasok átutazását, ami tudvalevőleg pár napig szünetelt. Ma Pozsonyban ismét két kiutasítás történt. Annak a hat magyar állampolgárnak, akitől kedden a pozsonyi tartózkodási engedélyt megvonták, ma este el kell hagynia a köztársaság termetét.
s.lőoők a kalaptanfolyamot nieg-Umátllk abban as eaetben, ha elég jel.otk.i6 leaz. A játék-tanfolyam máju. 1-én, krdd.o kezdődik. — Mindkettőre bél fin, de legkésőbb k«ld.n jelentkezzenek azok, kik ránt akarnak venni.
— 0a». Sxttcj latváausát .aa baálábra kalyaaták. Meglnuk, hogy őiv. SiQea litvánná ssüUtett T.p«lc. Gb.Ua azx.1 volt vádolva, hogy férjét Zslakaroson agyontaposta. — A klr. Qgyéaxaég tegnap as aaaaony vixegálatl fogaágát nief-eiQnt.lt. á. ss.badlábrahely.xését .lr.od.ll., mert állandó lakhelye á. foglalkozása van Zalakaroson éa Igy meg szökésétől tartani nem lábat és mart olyan beteg.égbea esfnved, amely orvod műtétet Igényi.
— A aaogáay vak assaeay ráaaára agy törvényszéki bíró 500 koronát küldött b. aierkeaztőeé-güokbe. Rendelkeiéai helyére juttatjuk.
— Pályázatok. Pémügyőrl sr.mléail álláara a nylr.gyháx.1 p. 0. Ig.igatóaág kerületében 14 nap alatt. — Ifodisegédtlextl állásra a kunhegyes! főixolg.blrói hivet.lnál máju. 22-lf Jáu N.gylmn-S.olnok
vármegye alispánjából.
— Egy Japán herceg temetés. Párl.ban. Páriából jelentik: A j.pán nagykövetségen fényea gyáexax.rt.rtást rendeztek Kltlhlra-karv. japán herceg holtteatének el.iálllttatáa. alkalmával, aki a minap gépkoclazerencaétlenaéfnek lett áldozatai A j.pán nagykővel ség .gyík dla.t.rm. köxepén állott a r.vat.l f.hér íjáaipompáben. malyr. >i .Ihunyt Twceg ezredeii
egyenruháját, kardját éa érdem-rendjelt helyezték .1. A r.v.t.l előtt lévő .aatalon . japánok vallási aaertartáaa azerlnt vlr, rlza, hal, só, v.d, zöldség éa gfümölci volt klr.kv., Mada.hadira gróf ax.r-tartáameater, akinek ajka három nap óta két helyen lepecsételt stalaggal volt l.sárv., mondott, az ugynevexett Beilto-lmát. Ennek ■lövegét sürgönyben kapta Tokióból. Mikor a titkos ssert.rtáa véget árt, kitárták ai ajtókat, a ,-n.g hívottak elvonultak a halott előtt •tr*!T fehér az.l.go. ágat helyeitek a koporaóra. Etek a gyászszertartás silmholumjsl — .melyek . japánok Sakadl navü szent fájáról v.lók és a halott iránti hódolat kifejezői. A gyász-szertartáaon jelen volt a francia mlnlazl.relnők, az összes Páriában lévő nagykövetek é. az európai orazágok japán nsgykőv.t.l. Ax elhunyt herceg holtlestét .ztán vasúton Maraalllauba szállították, ahonnan egy japán torpedóhajón vitték basájába.
— Aa oroaa axovjet eiflat-■áaat veret. Berlinből jelentik l Moiikval jelentés szerint a moaikval pénzügyi népblitouág mogkoidelte .1 esüst érmek ver.tését. Az ezüatök egy rubelnek lesznek, kerületűk v.[.mivel kisebb less a cári rubel nél. Ezenkívül váltóércpáoxt la ve, rétnek, még pedig 30, 20, 15 éa 10 xopekoeakat. A beváltás arányáról nincs még jelentéa, csak annyi bl zonyo., hogy a azovjet ebben .a e.atendőb.n akarja forgalomba bocsátani az ércpéna.ket.
- Házasság. ö.v. Halmos Jó zaefné éa Ocsipa Árpád ma délután fél 5 órakor\' tartják eaküvőjü-,W, * - "rancrendü.k templomában. (Minden külön értealtéa helyeit.)
c "7 ^L^V0^\' ««y»lmába.
bzuton hívjuk fel az Igen tl.it.lt lp.ro. táraalnkat, hogy Pusojszka Sándor borbály- és fodrá..meal.r előjáróeágl tagtáraunknak ma délután 5 órakor tartandó temetéaére minél aiámosabban megjelenni ail-veakedienek. A beazenteléa a temetőben levő halottaaháiníl fog ea<-közöltetnl. A. Ipartestület elnöksége.
- A.W "1 \'áaykiáal fc«. ••fa- A pénzQgyminlszter május 1-el hatállyal felemeli, a bor fény fliásl értékhatárát. Kimérés estiében csak a 300 koronánál drágább és palackban lörtánő eladásnál 500 koronánál olcióbb bor (lllerenklnl) még nem esik fényOzésI forgalmi-adó alá.
— Uránia J, 5, 7, > órakor: Fegyenc grit, társadalmi dráma, fő. szerepben Margarele Schlegel éa Félix. Basch, a Hannele főszereplői (Hannele ás Mattom pallér.) Fatty a futóbolond, 2 folv. burleszk, Fatly ellenállhatatlan komikumával (Fatly a műtőasztalon, Fatty a szizkilósok futóbajnokságán.) Kedd szerda 5, fél 8, 10 órakor: Intolerance, az en-berl lürelmetlenaég és szereld harcé 11 felv. Az elősdások alatt izlmío. nlkus zenekar Játszik. Felhívjuk kő ziSnségltnk figyelmét az 5 órai eló sdásokra, miután fái 8 és 10 órára jobb hsly nem áll rendelkezésére.
— A Salaháal Élet e heti ■zárna is csupa érdekesség. A Nem zell színház újdonságáról, sz , Isten várá\'-ról és ss Andrássy utl színház uj műsoráról hoz képeket. Sok cik ken, riporton, Intimitáson klvlll uj rovatot ad, még pedig Sport rovatol, melyben a vasárnspi FTC -MTK mérkőzésről, a színészek és artislák futbsllmérkőzéséről hoz képeket. — Darab melléklete e számnak Srenes Béla vígjátéka a .Végállomás" ás közli Harsány! Zsolt uj regényének folytatását. A 84 oldslss Isp ára láÓ korona, negyodávi előfizetés 1500 korona. Kladóhivátal Budapest, Kr-zsébot-körut 29.
— A Háztulajdonosok SaB Tataáfa vasárnap, május 6-án délután 5 ólakor a városháza Isnács-leimében gyűlést tart. Tárgy : Elnök és tlsziikarválasslás, pólrendelel Ismertetése.
— Hamlafogakat, aranyat, ezUslöt, brllllánsokat és érmeket s legmsgasabb napi átban veszek. — Frlad Jáaaal ékszerész. Sugár ul ». szám. (Fő-ut és Sugár ul sarok.)
— Msaasáeléa ny.rsméoj.kl ifi
millió. 20 mlllÖ, 1» millió, 1? millió, Ifl rail-lió, IS mini), 10 millió ko:onit I, nyerhet 11 uj augy klr. oiiUlyioriJitikon. ItfvaUloa Ifik: tgiíu Sitt k*. tál 4IO K, nagyid Z\';0 K. nyolcid tOO K. Rendeljen leeelinJlipen mijui 10-1,. mert a kiiilit • mny kerailet lotytia elfogy. A rendelt íortje,yet ti ),\\tk-tereet eionn.l küldi ■ Beakó Bink RT Bede-plil, Aodriiiy-nl 6 I.
— Dr. Kállay Zettán jogi ...ml. náriam. Budipeil, Andiiny-ul 8. él Sii-jed, Pillavlelnl-a. 3. feleléiiiggel í> bl.lo. líliftel kéiill elí bármely egyetem él Jool .kadémii óméi jaSi vtsigilr. él ia ügy. eídl viiigín. Jegyietbérlei I Rekipilelicíó I Minden felviligeilUai ijóvil vagy li.élben ki»t»íg3il ad akár a budipaili, ikir i taa. gedi (giigilóilg
alig ön la i, meggyó. lódlk róla, hogy a FIÚIT harlinyikSIÓdíli-beo békebeli myigból kéaaúK butmyik, loknlk 1 legt.rlui.hbei í, ugy.nuen aaiail éi elnSiigü pimolból birmlkor meefelel-beték, SiOmballiely, Siéll Kálmín-nloi 6
törvényszék^
Főtárgyaitok.
A nsgykanlzaai klr. törvényszék Dr. Kenedi büntető tanácsa a moatanl főtárgyalásokon a követ kexö ügyekben hozolt ítéletet:
1. Németh litván jómódú xala-stentgrótl lakóit aixal vádolta a kfr. Qgyéaxaég, hogy Zalaexent íróion ax állomáaon levő Moaonyl iái. \'.telepre behatolt és onnsn több deszkát ellopott.
Németh azx.l védekezett, hogy boros volt Tőbbaxör sxállltott fát mint fuv.ro^ a Mosonyl féle fa-telepre és akkor látta, hogy a telep ajtaja nincs be lárva, könnyen be lehet menni és Igy elhatárolt., hogy néhány deszkát el fog vinni. Hét deszkát átkerült neki kihozni, de akkor rajta kapták.
Tóth Péter vaautl előljáró, aki tn flagrantl érte Némethet, elö-adje, hogyan ousxtatta le Németh a kerítésen a deszkákat, mig ő megakadályozta. Németh máanap ugyláts.lk tudatára ébredt tetté nek, mert 10000 K-t küldött azon-
nal a kőreégl elöljáróságnak a sie-gényalap céljaira.
Dr. frled védőügyvéd hatásos védbeszédében ax enyhítő körülményekre való tekintettel a legenyhébb büntetést kéri védencére klsxibnl.
A ktr. törvényszék Némethet bűnösnek mondott, kl lopás vétségében és exért háromhavi fog-háxra és egy évi hlvatalveaitásre ítélte. Ax ítélet jogerős.
2. Slinict János sxepetnekl napszámos emb:r lávlrdirongálás vát-ség. miatt vádolva állott a bíróság előtt. Az ügyészségi vádirat aierint a Vente éa Bánfa közötti vonalon mintegy 300 mtr hossaa-aágban távlrdahuialokat tulajdonított el.
Szlnlcx nem Ismrrl el bűnösségét. Még 1918 ban hoxta magával a huzalokat, mikor Révkomáromból a csehek elől elmenekült. Mint távlrda-munkás — aki 30 év. ssol-gálja a távirdát — elhozta magával a nála maradt huzalokat, miket .a csendőrség nála magtalált.
Harsay György poata-távirda főfelügyelő előadja, hogyan jöttek rá a lopásr.. Mikor megnézi a bűnjelként lefoglalt huzalokat, azt mondja, hogy nem erről a vonalról azármaznak.
Grabant vonalfelvlgyásó magállapltja, hogy Ilyen huzalt, mint a lefoglalt, .zen a vonalon nem hasi-nálnak. Egyáltalán ax Ilyen huxal-hull.dékot .x utcán is l.het találni.
A t.nuk Is mind t.herm.ntesl-tően vallanak.
Dr. tíeck védőügyvéd hoxiáaxó. lása után Mett ktr. ügyész Szlnlcz János ellen elejti a vádat, mert nem merült fel eemml bizonyíték, hogy a cselekményt ő követte volna cl.
3. Sípos János jelenleg székesfehérvári vaaőntő hatóaágl közrg ellen elkövetett erőszak vélaégável van vádolva, mert mikor nőlsme-rősével éjjel iltaa állapotban hazament éa a redőrőrazem Igazain! akarta csendháborító viselkedése miatt, ellenszegült és mellenragadta a rendőrt.
Sípos axxal védekexlk, bog. a rendőr kardot rántott. *
Elnök exiel szembeo megálla-pltja, hogy Sípos a kérdéaea éjjel az utcán azt kiabálta, nem félek senkitől, ha ötven rendőr jön, attól sem félek. Mikor a rendőr tényleg jött és Igazoltatni akarta, felnelt v.le, majd mellen ragadta és sipkáját leütötte a fejéről. A rendír erre Slpoát aa árokba lökte, aki feltápáazkodva, futva elmenekült a rendőr dől.
Két nő tanú — pikáns háttér-rel - Sípos mellett vall. Két rendőr eakü .latt a vád mellett.
Dr. Hoch védőbrazéde után a klr. törvényseék Slposl bűnösnek mondjs ki hatóság elleni erőszak vélaágében és ezért őt nyolc napi fogházra és 1000 K pénzbüntetésre télte. Ügyész súlyosbításért, vádlott és védő súlyosság miatt feleb-bezett.
Szerkeaztől üzenetek.
i L"k*\'\', Br"lk«- "oh, még a keidet-ligeiiig bilyigéi „Iliit migán, di !V polgu ilitól mlnd noielte oly taljealtaéev hogy lelógjuk lö,4|ol v.riidot Ei.ilk, _ Bgy-en. Miérterentl le liiikroilélyél > Alie.i ilyie tolli vin, bil.-.n bkitj. úk a oevít Kérjük ím, hi n unkiji ulán Idegen na.e!
Jegyes. - N. B. l eadendlja nem eage-dl meg, hogy kdiöljük. Tdbb tárgylligoiiiaot - J. F. Oly kmyii kirdii aa, hog, J.|,„ nem lodunk lan.telkaaéiára áiUnl MiltóiUaaék ügyében . Kire,,lén, NÓUiali vUilók nővédelmi hlv.l.láhoa lordulni 0U elfognak mindenl intíenl Önnek. — fi Nem kdidlhaté. I\'apluoiirba kanilt

£AL.AI ÍCUZLCKÍ
M0ZGÓFÉNYKÉPSZIHH4Z.
Ax Uránia programmjit hossiu Időre »« Intoleráns fo*j» domi nálni Grifflth e Hlmkolossxusáról
H*rdin*\\ AlUmok elnöke: „ai Intolerance a „eretet lejn^yobb propaganda filmje". A film axonbnn rendezése tekintetében annyira uj utakat keret*. utmutatái nélkül ciak piagÁiabb Intelligencia fogja benne megtalálni és megérteni célzatét: n türelmetlenség vissxataszltó voltának és a szeretet mindenható erejéoek szlmbollzálását. Legközelebbi számunkban ezért részletes tartalommal fogunk közönségünknek szolgálni.
A* Uránia következő hete egyébként ax Intolerance színvonalán fog maradni. Csütörtök-pénteken egy olyan eleven, ötletes és vidám fii-m«t fog bemutatni, melynél kedvesebbet ax „Oiztrígáa hercegnő" óts nem láttunk: „A huncut Bea-■U"-t. Főszereplője is az Osxtrlpás hercegnő bájos alakja: Owl O. wsJda,. Egy áruházi jelenetben különösen tömérdek ötlet, vidám fordulat, kacagtató helyzet van, átsző vőd ve az enyhe pikantéria pajzán szálaival. — Szombat és vasárnap pedig egy csodálatos szépségű Aljaskai kép, a „Kazán" kerül bemutatóra, melynek cselekményében Jack London egyik állatregénye nyomán egy kutya jut meglepő szerephez. A fUm egészen újszerű, s bómexők csillogó színeivel, festői szépségekkel s különösen a hósiva-tagok okos és bátor kalauzainak az Aljaskai kutyáknak érdekes, — sokszor megható életével.
KÖZGAZDASÁG.
Valuták éa devizák:
Nipolcon 19000, Font (London) 24025 -l«t5, Dollii (Ni»-York) 5200 - 5350, -IWla frank (Parii) 350—380, Márka (B.r-!ta) 11-20, OUta Un (Milano) 270—270, Oaatrák korona (Báca) 730—760, L.I (Boka-fait) 26—28, Saokol (Priga) 154-160 Svájel [tank (Zürich) 800-850, Dinár (Zlgril.) 63-56, — L.ogyal teáik. (Vanó) 10—11. AnuUtdam I7-.68 — Kopprahág. 973-1003, KliaalUnla <02—93!, Stockholm 138Y-437.
Zürichi zárlati
Barlln 1-86 AmaUtdam Hollandia 215 40, Itanr-Yoik 651-00 London 2663, Parti 3750, Milano 2710, Príga 16.38, Bndt-pwt »-76, Zágráb 667, Vni 1 18. Wlm 0-77, Sa4(U 340 OiatiU b41r. 0 17 26.
Termény Jelentési
«.aa aiaUTlJlkl) 27600 - 27700, .jjít 17660 7700 roH 17000-17600 Ukeimioyáipa
15000-16500 löt 18000-6500 lab IÍ250-6S50 lángol 16500-16000, f.pca 14000-600, korpa 8000—1300, köl.i 8600—8900.
Budapesti állatvásári
Maihaluia L r. .gáaabao 1345 - 650, Utalja 1360-«0<J, alaja 1340-1470, II. r. aginbao, Bt\'J—1320, bálulja 1040—320, alaj. 820—900 XÖModák maiba I I. r. flg4sabao 860-90Ü h«)n (6!5tt bírb) 1260-350, Kíialet: Nagy-marba 22, aladáa 20, — Ndvcndik marha 0. aladli 0, bor)n 26, aladia 18, Maiba-bdi 1400—1500, boriubőr 1800—2800
Sertésvásári
CalhalUa 400, Elialt díUg 000, Oi.g -Koi4p 13)0, KDonyü —, 1. r. 1400, II 1280, "tl 21C0, Szalonna 1760, Lah. bm 1300.
Értékek:
Magjai hitel 47000, OaiUík hlWI 16800, llaaal 11500,lalaálog2276, L.izlmltoló 8000, Koraekadalml Bank 6:000 Magyar-Olaja 2175. Bwalnl 145.W10, Draache 490CO, Alta-linoa né. 365.000, Seáasvíri 6Ü000, Sa]g<W lailinl 161500, UrUUeyl 220000, Rima Í7800, StMlek 31000,Gnttoann 33000 Nzatel 188000, Oanlta 19560, Klollld 19000, Magyar cukor 636-K0, Adria 98000, Allanlika 22500, aliilyiti 14500, Boanytk-Agríi 6500, Llp-Uk 6600, PhSbui 11700, Vajm. VUlamoi 17000, Gli.Ua 98.0,1 Konkordla 13000, Dáll Vainl 18600.
f etelöa gzerkesstó Benedek Rezeff.
Apró hirdetések.
Minden ezO 15 korona, y<iia[ibb betűvel aicdctt iisrsk duplán eaámlttatnak. Alláat keresőknek iisfanklnl S korona ktdvci-iníiiy. Legkisebb hirdetne 10 sió.
Horváth ióziof hlrlapftrudéjában a
kölcsönkönyvtár
megnyílt* Belratkoséa a nap mlndan szakában asxköxftlhatö.
Antik Ica- és HvéWuVi. nippek. fi«6oy. »»«• e|6r éi vllfsf-ok. l»p»n vii» «• fgytbb aaitk tárgyak tlsdik Viola kSrfitoa&U, IJett-lt* 10.
Knr\'ifk m»fr<«elte fel. CKllCK «í) hold K«m« a.öt birtokot K\\iia-» lómyékín, pinrtrtl ** W-
1-2 szobás lakást M!
kul Jó bér:rt ko»o« albérletbe nycinijatctcn házaspár. Cím a kladóh\'vaWlban.
f/alntli«l> l»»K letjes txrcndfáísael laSjat t tt kJ. adft. BivK-üci Ktikaniisa. Itoraokkomlioirí ntc» SJ.
K(> Jobb IrAnyl l«f««Cnk t<, kii l«i»y me\'U. ki uobaklnyi wtndflkct ki v*IU), Cim a ktadokan 7l«S
Allfcat keres masinoa vkékl titlükoenil. (asda-»lut ü it\'t ,0 tattltWaitU 6irtt>*. * Kíjtania míoí<D ájlUn tel]tj«a jíflís, Clm a ViadAban.
tta kft«
jjlr, Nnjlar.l
tclj(]<a jtilse. Clm a Hadöbei rke>nar.e*li»a kuetiettk. Sl
Kcy aHc h»»«t.4It kúinö ««iél«« Uiie.tUr Ugy.
ver Knrr>-I«k aeék«4»«kktl jut4oyo»»n "\'X*"*\'
I.»jos fSsitt-. <Mnx(t\', Jeey«». ti ISiiti-kttcakeoí-
TolAat ál baromfit mindenkor a kjniacaMbb napi Iron vlairol > Tojis í» Daro«afi Q)«j««trkp. BalatonereiatgyOrsy. pSIjiodvir melktt. ?i?4
Alulírottak nx öisxcs rokonság nevében fájdalomtót megtört ssiv-vol tudatják, hogy « fbUjthotetloo vő, sógor és ro*on
Pusofszky Sándor
berkflj h lUrhx »«itM, rireil kt»»luW
1923 évi ájrllis hó 27-éa d. u. \'/*♦ órakor életének M ik évéboa bosi-szas sxenvedós é» » hatoUi szentségek ájtatos felvételo u\'áu as Ur-bno csöndesen elhun.t
A megboldogult hült tetome ápr. 29-én d. u. 6 órakor tog a helybeli róm. kath. temetó halottashásá-ban ■ xóro. kath. sxentegybáx sser-tartisa sxerint megáldatni s ax ugyanottant sirko.tben lévó családi sírboltban örök nyugalomra tétetni.
Ax ongesxtelő sxentmise-áldoxat a megboldogult lelkiüdvéért május hó 1-én délelőtt & órakor fog a Mindenhatónak bomutittalni. Nagykanizsán, 1023. április 26.
iMés és béka tofljss (wr»i fshtt
ónt. OoYorealn Oyörgyné anyöaa. ru.ofe.ky Maliid, Kejlna ft^eictt D4váth VrlB/eana, KOs» lt»J »o»-hammer KArolyn*, SstdOula «Q. SUx ferenen*. Ke.aö. MUrnán Béla teatrérei. Kuaoraaky Kálmánn* uOktett Hompola Cili. I\'aaor.akr Bélán* nBl. Kcller Oliella a0fOTO«l. Dérath Vrljfyos, 8Ux STereno tt Moshammor Károly lOtocai.
Mindazoknak, kik felejthetetlen Jó férjem, illetve gyermekünk elhunyta és temetése alkalmával mély fájdalmunkat részvétükkel és a te- I metésen való megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton is h-iUs köszönetet mondunk
Az engesztelő szentmlie-áldozat drága halottunk leik üdvééit ápri is .10-»n reggel B óra\'or fog meg tarUtni.
ösv. Palkó J6ssafn*
neje.
Palkó Kéroly és neje I
A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága
mély fájdalommal jelenti
Pusofszky Sándor
karbllj is \'iiriK laaiter ureak
az Ipartestület elöljárósága és a városi kápvisclőtestulel tag. Jinak folyó hó 28-án iSrtént gyászos elhunytál.
ö már átlépte az örökká Valóság kapuját, de emléke élni fog közöltünk, meri ml benne elöljáróságunk régi hü, fáradhatatlan tagját ás önzetlen J■ > barátot vesztettünk el. Az IparteatUlet elnBksége.
MINDENKI
lehet többszörös
milliomos
ha a Hirschler-tőzsdében vesz osztátysors-jegyet I osztály húzása májas 16—17, Főnyeremény kedvező esetben
millió korona
és még sok milliói nyeremények. Sorsjegyek és tervek* kephatók:
Hirtchler Miksa
tőzsdéi és osztály sorjai gy-főe\'ántsltónál
Nagykanizsa, F5-ut SUSZT*"
25
ABAOIE
valódi franoia ssivarka-paplr
H
ŰVÖSVÖLOYt
PARKSZANATÓRIUM
Budapest, Lt Hldegkutl-ul lb.
Tolefouaaám i flO-37, 14S-SO.
Klimitikul, fUJkilu és diétíi rrégytatézst idei-él belbecsének. - 0«J6kaik hírékori. Nagy fek»öoiarnok LejolsöranJa konyha.
Elljegyzlsekat a nyári Idleyr* elfogadunk.
UJSflGKIHÖRDO
aionnali belépésre felvételik lapunk kiadóhivatalában.
SienlayBrgyvtrl heayen 2\'/, hold
ejjtlSE lénia ípulatt.l, mai; III aauiu, 3 If>b>i konjha él préiháiból eladó. Clm a kiadóban.
KEREKPAR
és törött vázak javítása.
VARRÓGÉP- ÉS IRÚGÉPJAVITÁS
KSLLlKlK, 1............
| IKlMál
caaBONOK.
(UtaKáTS)
múszerűzim és
irógépvAllalat
Kasln<sy*u. It.
Legolcsóbban
épit és tatíroz
a Házépítési és Kirbaniatísl Vállalat, Batthyiay-utca l sz.
Telefon SOS.
Szíves tudomásukra hozom mindazon jó bari-tainknak is ismerősünknek, kik boldogult jó uramat munkával ellátták, hogy betegei-
feljőréízkélzUő
lj-l.1.1 elsőrangú munkaerővel tovább UZIclcl vezetem, s minden Igyekezetemmel azon Uixek, hojir mindenkit a legjobban i legpontosabban kielégíthessek. Kérem továbbra is szivas jóindulatú pártfogásukat és vagyok teljos tisztelettel
in. Kovto Jánosai EnsAeMér 1 fa-sinr.)
MAGYAR-OLASZ BANK R.T.
elfogad kamatozásra pénztárjegy ellenében legalább 8 hónapra kötött
BETÉTEKET
buzaértékben
és mezőgasdssigi célokra ugyancsak
buzaértékben
nyújt
HITELEKET.
Részletes felvilágosítások nyorhelók a bank stombathelyl fiókjánál
Szombathely. Széli Kálaím.1
KESZLER JENŐ ÉS FIVÉRE
•Isvasaiek baraaUase aáHatata
nékBzhft ás mdketj: HaovKamzsa Fttdst: auoaPEST, wi^ O-atsa aa. -
Nmit\' «tca a.
TMMI tss-iz.
run Irta^.U «««
ElválMwik —
Raktáron tartunk: TUJZIZ.™??
P> arukul. M.7.MM11 ko.,!.* .JÍNrílct, t„rá...!l míl*
Mtásekst ís itsMKásI neakáutokit szakszsrtsa ás »to<» i
«
k
) ZALAI KÖZI-ÖNY
1923. iprlli. 2$.
A nagykanizsai Hangya fogy. azSvatkezatnil
•gjr, a rífói taMd£kban leh.tóleg Jixlíi
segéd
tort M aáfei M B-ii Ikatautt >r«b.L
Ajánlatok • aMSkéaél nyuj
wvttkiut ükénél oyuJUadók ti.
sütöde
b.r.nd.séss.] ét lakással
bérbeadó «8y eladó.
Cta i kiadóhivatalban. „is
NEM FAJ FEJE
<•. üt., b. a Daák-tar 1. aa. alatti
< I p a.» iltlbin
rtod.lt UxAróUf .Uírtodü anyagból késiül!
ARGENTtéie
0p41 kord. Javítások ijíiiud ssskiisóltslnsk. Káii.l varrott duplatalpu
SZANDAL
ntwatorszagl
KERTI MAGVAK
raeyérkeatelc és kaphatók
Ország és Widder
•mttaWír 10. axém alatt.
IINTÉZET
ZSOLDOS TANfl_____
a |agjot>t*a kisilt aló oagámilsgákra
Összefoglald tankönyv
• kiSaéplaiola alsó négy oulályinak tananyaga két kötfllbcn ,m«greodolíi.tó tltWUt, I1U. DoMimrta 14. u.
UJ HIRACULUH
alnev.séssal f.ttÜQÍ udf.koil.ti újdonságot hoitunk forg.lc.mb., különösön ,t IQabb taoulóiljoság iésaéra, m.iy egy igM tanulsJgos Önműködő kéxdés és l.lalot játéi B Játékban tojUlt k.nk kutool.p MHdkíi odala érd.kas kéidéi.k.1 tártai. IÍM, például kl volt A faltalája,
14 fcd.it. Ill Amarlkát, miből áll . I.vagó, hogy h.vjak . l.ghossaabb folyót, liogy navaslk Ml, kl soaunt s«m laoul. melyik . I6W lagn.gyobb h.gyo és .ok-vjk kér. dért. II. na kartonlapot a játék kös» pér. haly+aaik, a játékban laví kés. Mutató dnrűükódJl.g magadja a válassl Egjradiili raktár
fischel fOlOp fiai ssk-
V&OTKAnzaÁS.
MAGYAROLASZ BANK R. T.
elfogad kamatozásra pénztárjegy ellenében legalább 6 hónapra kötött
betéteket buzaértékben
és
célokra
ugyancsak buzaértékben nyújt
hiteleket.
Részletes felvilágosítások nyerhetők a bank székházában
Budapest, V., Nádor-utca 16.
DEÁK ÉS DR. ORDÓDY BANKHÁZ
oaaUlysorjJaay Ifiárusíló
Andráazy.utl Ilók BUDAPEST, VI., Andríisyul 16. az.
Legnagyobb nyeremény
szercncsís estiben . . 25 millió
Malom ......10 millió
Fffnyeremény .... 5 millió 2 millió 1 millió stb.
Utdsí pír hátén ajánljuk
m<s sorsjegyiinket » nrflm 10. után bifa-kezff rendeléseket már
nem lnt<ihat)0k el.
MIt. .onjagyttrak,
V, K aoo.-7, 400. -V, „ 200.—
/
Rendeléseket levelezí-lapon, vagy póstautatványon I
QU [TTNJ^ARTH U R
tdcfon: HAGYKANiZSA, KÖLCSEY-UTCA 17. Teleteí:
394 394
B k rakUroa
Huszonöt millió
nyejhetí a májas 15-én kezdóáj .X. m. kir. ojzliljrsorsjátékban, melynok rendkívül elínyös játéktervé™ felhívom a t. közönség silves figyelmét. Sorsolásra korul egy ttxsnOtmUllós Jutalom. cKy tlxmilllóa, ötmilliói, hárommilliós, két millió a és ti,bb egymllllóa főnyeremény Ezen rendkívül kedvező nyerést esélyek folytán as amúgy is csekély sorsjegykészletem 0I6-rcláthalóan legrövidebb időn belül elfogy, miért is kérem t. vevőimet, hogy eddigi számaikat mielőbb szíveskedjenek átvenni. A sors-jegytk ára: egész 80J K, íál 4<X> X, negyed 210 K, nyolcad 100 K.
Milhoffer Kálmán főelárusltó
Zrínyi MlklAi-utca *2. a a.
KÖNYVELŐ
és egy, a blztoiltásl szakma pétu-Urkezelésében jártas kisasszonyt azonnali belépésre keros a
Hungária Általános Biztosító r.t
turul
cipögyAr r. t. NAGYKANIZSA
ÍÖ-UT 12.
Saját érdakAban taklntsa mag
kirakatainkat
CIPŐINK
olcaók, tatazatBaak, megblzhalék I
BUZAT, ROZSOT,
zabot, árpát és tengerit
vásárolónk legmagasabb napi áron
KORPÁT
napi ár alatt árusítunk.
Zalavármegyei Szövetkezeti áruforgalmi R.T., Nagykanizsa
SVcóoytüa: rutára. Takfooaiim: H3.
MINDIG LEGOLCSOBB óriási raktár olcsó árakon!
KISFALUDI ÉS KRAUSZ SS-.V
« „ARANY KAKAS \' ho,
ol szAm alatt.
• Teleion 3-74.
"WK.n^., Nyomd. és Lapkiadó V4II.I.1
erzsébet-tér
Talalaa í-74.
, 1"°míh\'5elymeh\' arEnaölnok, Elominnh,
nfwi, tr" ÍS n<5i ruha^3znal,. panamdlz,
pihéh. mosúk. zef.rek, gyapjú ia mosí öelinet? és Dlrna|ih
KELENGYE siffonofe, rumburqi
° M \' * udsznak és óamaszlíirukból nagy válaaztak. "»9
Olcsósáa\'2000 méter schot,is és csikos
■--gyapjúszövet duplaszélei érkezett

Insert failed. Could not insert session data.